A népességszám csökkenése vagy növekedése népmozgásokat, migrációt

idézett elő a történelem folyamán, amely birodalmak, civilizációk

felemelkedéséhez és hanyatlásához is hozzájárult.
A 19. századi népességrobbanás Angliából indult, és a század folyamán kiterjedt
egész Európára és Észak-Amerikára is.
A jelenséget számos tényező idézte elő, kezdődött az élelemtermelés
növelésével és folytatódott a higiénia javulásával, valamint az orvostudomány
fejlődésével. Vagyis párhuzamosan haladt a gazdasági és tudományos fejlődés
kiteljesedésével. A „robbanás” a fejlődés előrehaladtával leállt, kisebb
gyereklétszám is biztosította a családok fennmaradását.
A 20. század közepétől a népességrobbanás elérte a volt gyarmati világot, ami
ezen területek népességének nagyon gyors növekedéséhez vezetett, először
Latin-Amerikában és Dél-Ázsiában, utána Afrikában is. A folyamat menete
alapjaiban hasonló a 19. századi népességnövekedéshez, és a gyorsan fejlődő
régiókban, mint Délkelet-Ázsia, már nem akkora a növekedés. De azokban az
országokban (főleg Afrikában) melyek fejlettsége önmagában nem idézte volna
elő a népességrobbanást, a népességcsökkenés is lassabban fog bekövetkezni,
hiszen ezt csak a gazdasági fejlettséggel együtt járó belső társadalmi átalakulás,
például az életkörülmények változása, városiasodás, társadalmi átrétegződés
hozhatná meg.
Ahogy Európában a 19. században, úgy a fejlődő világban is a növekvő
mezőgazdasági népesség odébbáll azokból a elavuló falvakból, amelyek nem
képesek biztosítani a megélhetést. Ezáltal nagymértékben nő a városok
lakossága, lényegesen gyorsabban, mint az itteni munkahelyek száma.
Az alapvető gazdasági tényezők mellett számos összetevője van a népesedési
folyamatoknak, így a hagyományok, a vallások vagy a politikai berendezkedés.
Indiában, ahol hatalmas mértékben kimaradtak a gazdasági felzárkózásból, a
vallásoknak jelentős szerepe maradt, és nem alakult ki diktatúra, amely az
állam népesedéspolitikai elképzeléseit át tudta volna ültetni a gyakorlatba.
A demográfiai robbanás leszálló ága nagyon elhúzódott, és a
népességnövekedés továbbra is gyors ütemű maradt. Ezzel szemben Kínában a
gyorsabb gazdasági fejlődés és a kommunista diktatúra miatt az állam
eredményesen tudott fellépni: szabályozókkal az egygyerekes családmodellt
alakították ki, ami a népességnövekedés lassulásához vezetett.
A 19. századig a népességfelesleget részben a kivándorlás tudta
kiegyensúlyozni. Erre napjainkban korlátozott mértékben van lehetőség, mert
nincsenek nagymértékben lakatlan vagy ritkán lakott térségek. A népesség
mozgása és migrációja ma a fejletlen területekről a magasabb életszínvonalat
biztosító régiók irányába történik (Amerika, Nyugat- és Észak-Európa).
Kétségtelen, hogy ezeknek a társadalmaknak (ahol növekszik az idősek aránya)
szüksége van munkaerőre, és bizonytalan hogy milyen forrásból fedezzék ezt.
Lehetséges a hazai családok támogatása és olyan intézkedések, amelyekkel
fékezhető vagy megállítható a születésszám csökkenése. A másik lehetőség a
migráció, de az Európába érkező szakképzetlen emberek, főleg ha tömegesen
és illegálisan érkeznek, számos gondot okoznak. Előfordulhat munkanélküliség,
beilleszkedési nehézségek, a szociális terhek növekedése és fokozódhat a
terrorveszély. A fejlett világ politikai felsőfoka nem egyformán látja a kérdést.
Vannak politikai erők, főleg a baloldali, liberális irányzatok, melyek a veszélyek
ellenére támogatják a tömeges bevándorlást a munkaerőhiány pótlásaként, és
a különböző kultúrák keveredését, a multikulturalizmust is kezelhetőnek és
pozitív folyamatnak tartják. Főleg a jobboldali pártok ellenzik ezt, a régi értékek
elvesztésétől, valamint a folyamat kezelhetetlenségétől tartanak.
Így egyszerre van jelen a két irányzat, a tömeges bevándorlás tovább zajlik, és a
problémák is gyűlnek. A fejletlen régiókban a túlnépesedés éhínségekhez,
nyomorhoz, háborúkhoz vezet. A probléma tüneti kezelése, vagyis a segélyek
ide juttatása csak időleges és rövid távú megoldás. A válságos helyzetből ezen
térségek fejlesztése jelenthet kiutat, ami a jelenleginél magasabb lélekszámon
a népességnövekedés leállásához is vezethet, ahogy az Japán vagy Korea
esetében is történt.
A „no-go zóna” kifejezést olyan területre alkalmazzák, ahol az állam nem tudja
biztosítani a saját törvényei szerinti rendet, mert az adott területet valamilyen
törvénytelen csoport (rablóbanda, galeri) uralja. Az utóbbi évtizedben
használják a kifejezést olyan városrészekre, ahol a beolvadást elutasító, vagy az
állammal és a többséggel szemben ellenséges (legális és illegális) bevándorlók
alkotják a lakosság többségét. A bevándorlók lakta negyedekben úgynevezett
párhuzamos társadalmak jönnek létre, amelyek vagy nem vesznek tudomást a
befogadó ország szokásairól, vagy ellenségesen viszonyulnak azokhoz.
Előfordulhat, hogy a hatóságok nem tudják minden esetben fenntartani a
rendet.
Súlyosabb a probléma, ha az átlag állampolgárok nem mernek belépni ide, és
ha az államhatalom erői csak megerősített csoportokban mernek behatolni
ezekre a területekre. A „no-go” zónákban erőteljes az iszlám
fundamentalizmus, amely a városrész lakóira ráerőlteti nézeteit. Évekig
tagadták a kormányok a rájuk és bevándorláspolitikájukra nézve negatív
fogalmat, de a 2020-as évektől már a nyugati államok politikusai is használják.
A fejlett világban a születésszám lecsökkent, így a népesség gyarapodása
megállt, sőt ha a jövőben nem áll le a folyamat, népességcsökkenés következik
be. A fejlett társadalmak elöregednek, és ez már középtávon a nyugdíjrendszer
és a szociális ellátórendszerek összeomlásához és munkaerőhiányhoz vezethet.
A fejlődő világban a népesség növekedése egyes helyeken már leállt, máshol
még tovább tart. Bár a Föld eltartó ereje véges, ennek mértéke mindig a
gazdasági teljesítmény függvénye volt. A szakemberek szerint azonban a
jelenlegi növekedési ütemmel már közeledünk az eltartóképesség határához.
Emiatt az emberiségnek, ha a népességgyarapodás a fejlődő országokban nem
mérséklődik, komoly nehézségekkel kell szembenéznie. A népesedéssel
foglalkozó kutatók ma azt feltételezik, hogy a 21. század középére a világban
mindenhol leáll a népességnövekedés. Kérdéses azonban, hogy addig milyen
feszültségekhez vezet a migráció és a természetes környezet további
pusztítása.