Társadalmi rétegződés és életmód a húszas-harmincas években.

1) Modernizálódó társadalom
A dualizmus idején elindult társadalom modernizációja a két világháború között tovább folyta-
tódott: tovább csökkent a mezőgazdaságban dolgozók létszám aránya, nőtt a munkásság, az ér-
telmiségi dolgozók aránya. Magyarország a társadalmi átalakulás azon szakaszában járt, mikor
még a munkásság száma nőtt gyorsabban a mezőgazdasági népesség rovására. Megfigyelhető a
középrétegek és az alkalmazottak arányának a növekedése.

2) Népesség alakulása
A gazdaság fejlődésének köszönhetően a népesség növekedés jellemezte a Horthy-korszakot:
7,9 millióról a korszak végére 9,3 millió fő (1941), s ez 17 %-os népesség növekedés volt, bár a
születések száma csökkent. Az átlagéletkor 57 évre nőtt 40 évről.
Mindezek az adatok egy lassan polgárosuló társadalom képét jelenítik meg, de valójában a tár-
sadalom legnagyobb része olyan kis- és törpebirtokos, vagy szegényiparos, aki kénytelen bér-
munkát is végezni, hogy családját eltartsa

3) Társadalom rétegződése
A társadalmi hierarchia sem változott alapvetően a korszakban. Mivel a nagybirtokrendszert
lényegében érintetlenül hagyták, a nagybirtokosok politikai és mintaképző szerepe (mentalitás,
viselkedés) is változatlan maradt. A nagybirtokosok létszáma az előző korszakhoz (dualizmus)
képest a felére csökkent, míg a gazdasági kapcsolatuk a nagytőkével megerősödött, s ez javította
gazdasági helyzetüket. Ilyen család volt a Zichy, Pallavicini és az Esterházy család.
A társadalom legnépesebb rétege (4,5 millió fő) a parasztság volt, mely a dualizmushoz hason-
lóan szintén rétegzett volt. A paraszti társadalmon belül továbbra is jelentős tömeget képviselt az
agrárproletariátus. Az agrárproletariátus rétegébe tartoztak a gazdasági cselédek (jövedelmüket
főleg természetben kapták) és a napszámosok (béres, summás, kubikus), akik idény és vándor-
munkások voltak, és csoportba verődve járták az országot. Új jelenség volt a parasztság körében
az egykézés megjelenése, mely paraszti birtok elaprózódásának megakadályozását szolgálta.
A magyar polgárság létszáma növekedett: alacsony volt a középpolgárság, s magas a kispol-
gárság aránya. A polgárság vezető erejét a nagypolgárság jelentette. A nagypolgárság gazdasági
és politikai hatalmát a szélsőjobb előretörése jelentősen megtépázta, gazdasági érdekeltségeiket
1944-ig a nyilasok hatalomra kerüléséig megőrizték. A nagybirtokosokhoz hasonlóan zárt társa-
dalmi réteg volt. Ilyen nagypolgári/nagytőkés család: Goldberger, Kornfeld, Weiss család.
A Horthy-korszak sajátos társadalmi rétege az értelmiség volt. Az értelmiségiek létszáma a
korszakban gyarapodott, tagjai a társadalom különböző rétegeiből került ki: volt köztük vagyo-
nukat veszített dzsentri, felemelkedett kispolgár.
 Kispolgárság polgárság legnépesebb rétege, melynek létszáma a korszakban jelentősen gyara-
podott. A kispolgárság közé tartoztak a kisiparosok, kiskereskedők, altisztek (MÁV, postai dol-
gozók, házmesterek), akik fix fizetéssel, biztos nyugdíjjal és szolgálati lakással rendelkeztek.
Mindez vonzóerőt jelentett a parasztság és a munkásság számára.
Az erősödő középrétegek gerincét továbbra is az „úri középosztály” adta, vagyis a középré-
tegek zöme szellemében és életmódjában követni szerette volna a dzsentri életeszményt. A ne-
mesi származás azonban már régen nem volt az „úri középosztályhoz” tartozás feltétele. A kö-
zéposztályhoz való tartozás feltétele legalább érettségi illetve olyan lakás, amely három szobából
és cselédszobából állt, rendelkezett fürdőszobával, központi fűtéssel. Természetesen ez a csoport
is rendkívül tagolt volt, hiszen ide tartozott a keresztény értékrendet képviselő köszéposztály:
ők dzsentri eredetűek voltak, kisajátították a köztisztviselői és katonatiszti pályákat. Ebbe a tár-
sadalmi rétegbe tartozott polgári értékrendet képviselő középosztály: ez a réteg zsidókból vagy
zsidószármazásúakból állt, szabadértelmiségiek voltak. Az államhatalom fokozott mértékben kí-
vánt e társadalmi csoportra támaszkodni, azonban a dualizmus korához képest helyzete bizony-
talanabbá vált az erősödő antiszemitizmus miatt. Ennek ellenére a magyar társadalom jelentős
rétegei szerettek volna az „úri középosztályhoz” tartozni. A középosztály számára jelentősen bő-
vült a szabadidő eltöltésének lehetősége: elérhetővé vált a nyaralás a Mátrában, Bükkben
Magyarországon továbbra is megmaradt az úri és a paraszti világ közötti hierarchikus kü-
lönbség. Egy magas jövedelmű gazdagparaszt a kor szemlélete szerint alacsonyabb szinten állt,
mint egy szerényebb jövedelmű középosztálybeli.
A munkásság létszáma is nőtt, és a gazdasági szerkezetváltás következtében összetétele is
megváltozott. Csökkent a szakmunkások, és nőtt a betanított munkások, valamint a segédmun-
kások aránya, ami együtt járt a női munkaerő arányának növekedésével (munkások 32%-a nő
volt). A változás nyomán az alacsonyabb bérezésűek arányának emelkedése miatt átlagosan
romlottak a munkások életkörülményei. A harmincas években a munkásság körében bevezetésre
került a 8 órás munkaidő, fizetett szabadság (hat nap), családi pótlék és a nyugdíj (65 év volt a
nyugdíjjogosultság határa), valamint számukra kötelezővé vált a társadalombiztosítás. Ez a társa-
dalombiztosítás köztisztviselők számára önkéntes volt, míg a paraszti társadalom nem részesült
ebben az ellátásban.

4) Nők helyzetének változása

Magyarországon is átalakulóban volt a nők helyzete, hasonlóan a fejlett világhoz képest. Már a
XX. század elején kibontakozott a női egyenjogúságért küzdő mozgalom. A háború alatt Magyar-
országon is bővült a nők szerepköre, és a társadalom jobban elfogadta jogaik kiterjesztését. A
korszakban fokozatosan kiterjesztették a nőkre is a választójogot. Bár ez a választójog szigo-
rúbb feltételeket követelt meg a nőktől, mint a férfiaktól pl.: férfiak választójogának alsó határa
24, míg a nőknél 30 év volt; vagy a férfiak eseténem elég volt négy elemi, míg a nők esetében
egyetemi vagy főiskolai végzettség kellett. Ez alól kivételt jelentett, ha a nő legalább három gyer-
meknek adott életet.
A női szerep megváltozása, a munkába állás, az önálló egzisztencia megteremtésének a lehe-
tősége elsősorban a felső rétegeket, valamint az alkalmazotti és a munkásrétegeket jellemezte. A
női munkaerő az adminisztrációs munkakörökben és a könnyűiparban vált tömegessé, de jelentős
szerepet töltött be az oktatásban, s megjelent a többi értelmiségi pályán is.
2
 A női szerep átalakulását segítette elő, illetve részben annak következménye volt a népesedési
folyamatok megváltozása. Az ország a demográfiai fejlődés újabb szakaszába lépett: a halálozá-
soknál gyorsabban csökkent a születések száma, így lassult a népességnövekedés üteme.

5) Életmódváltás
Az életmód alakulásában fontos szerepe volt, de nem volt kizárólagos szerepe – mindez arra
utal, hogy az egyes rétegek helyzetét meghatározta, hogy hol élnek. A fizetést egyes társadalmi
kategóriáknál természetbeni juttatás is kiegészítette: fegyveres testületek tagjai munkaruhát, csa-
ládtagokra is kiterjedő utazási kedvezményt kaptak; míg a tanítók, papok illetményföldhöz, szol-
gálati lakáshoz jutottak hozzá.
Magyarországon is egyre szélesebb körben terjedtek el a technikai fejlődés civilizációs vívmá-
nyai, az autótól a rádión és a mozin át az angolvécéig. Divattá vált a nyaralás, a sport. Sok ténye-
zőtől függött, hogy ki milyen mértékben részesülhet a modernizáció áldásaiból. A legalapvetőbb
a jövedelem volt, hiszen az arisztokraták és nagytőkések már a háború előtt is bejárták a világot
és használták az autót (pl. Károlyi Mihály több autóbalesetet szenvedett). A korszakban a közép-
rétegek, a kispolgárság és a szakmunkások számára nyílt meg egyre több lehetőség. Közülük
a mozi, az újságolvasás általánossá vált, de a telefon vagy a balatoni nyaralás még elérhetetlen
volt.
Az agrárvilágot kevésbé érintették a változások. A falu és a város, különösen a falu és a világ-
városi életkörülményeket biztosító Budapest között a távolság alig csökkent, sőt egyes térségek
lemaradása növekedett. Érzékelhető volt a különbség a fejlettebb Nyugat-Magyarország és az
elmaradottabb keleti területek között. Legjelentősebb regionális különbség Budapest és a vidék
között állt fenn. A népesség kb. 20%-a élt már a fővárosban (1941). Villannyal ellátott lakások
aránya Budapesten 83%, míg vidéken 52% volt; vezetékes vízzel ellátottaké 85%, illetve 25%;
gázzal rendelkezőké pedig 50%, illetve 1% volt. Az életszínvonalbeli különbségre utalt az egy
főre eső cukorfogyasztás: Budapesten 22 kg volt (ez nagyjából megfelelet a korabeli német és
osztrák cukorfogyasztásnak); míg vidéken ez 3,1 kg volt.
Közlekedés terén is jelentős különbség volt a főváros, nagyvárosok és a vidék között. Autó-
buszjáratok 22 városban működtek, s többnyire a vasútállomást kötötték össze a városközponttal.
Főváros mellett Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, Pécsen jártak a villamosok. A vidéki helyi
közlekedésben nagy szerep hárult konflisokra, fiákerekre. A személyautók száma is jelentősen
nőtt, de még luxusnak számított, hiszen csak a jómódúak engedhették meg maguknak. A közle-
kedésben újdonság volt, hogy 1941-től volt érvényes a „jobbra hajts” szabály; illetve a fővárosban
a megnövekedett városi forgalomnak köszönhetően a rendőslámpáknak a telepítése.
Az életmód javulása, a munkaidőcsökkenése és a szabadidő növekedése lehetővé tette a szóra-
kozás számos fajtájának elterjedését. A gazdagabbak szórakozási lehetősége volt a színházba já-
rás, kávéházak látogatása. Szegényebbek (kispolgárság, munkásság) szórakozási lehetősége volt
könyvtárak látogatása; moziba járás, mivel a mozijegy mindenki számára megfizethető volt (20-
25 fillér). Az olcsó mozijegy miatt a falvakból sokan akár 20-30 km-t is utaztak, hogy moziba
menjenek. Az első hangosfilmet 1931-ben mutatták be Magyarországon. A mozik az egész estés
magyar filmek mellett német, amerikai, francia és angol filmeket mutattak be. A bemutatott fil-
mek nagy része a dzsentri életmódot népszerűsítette, de a vásznon megjelent az iroda, és a kis-
polgár élete. A mozi kiemelkedő alakja volt a nők közül Perczel Zita, Tolnai Klári, Karádi Katalin,
3
 míg a férfiak közül Jávor Pál, Csortos Gyula, Gózon Gyula, és Kabos Gyula, aki a kisembert
jelenítette meg a vásznon.
A sport kiváltságosok szórakozásából tömegméretű időtöltéssé kezdett válni, de egyes sport-
ágak (pl.: a vívás, tenisz) továbbra is a gazdagok kiváltsága maradt, míg az úszás és a turisztika min-
denki számára elérhető volt. A korcsolyázás is egyre szélesebb körben terjedt el.

6) Oktatás szerepe a két világháború között

A társadalmi felemelkedés lehetőségét alapvetően a magasabb műveltség megszerzése, az ok-
tatás jelentette. Ezért mind az értelmiségi, mind a felemelkedni vágyó kispolgári és paraszti csa-
ládok mindent megtettek annak érdekében, hogy gyermekeiket taníttassák. Az érettségi megszer-
zése az alkalmazotti állások betöltését, a diploma már a középrétegekhez tartozást biztosította,
származástól függetlenül. A korszakban nőtt a magasabb iskolai végzettségűek száma, de még
így is elmaradt a nyugat-európai szinttől.
Az állam kiemelt fontosságot tulajdonított az oktatásnak, s folytatta az oktatási infrastruktúra
dualizmusban megkezdett kiépítését. A nehéz gazdasági helyzet ellenére a húszas években növel-
ték az oktatásra szánt összegeket mind abszolút mértékben, mind a nemzeti jövedelem arányában.
Nagy léptékű programok végrehajtása fűződik Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi mi-
niszter nevéhez. El tudta fogadtatni a politikai elittel hogy a magyarság felemelése, régi szerepé-
nek visszaszerzése a Kárpát-medencében csak a népesség kulturális szintjének emelésével, az ún.
kultúrfölény fenntartásával lehetséges.
Az oktatás minden szintjén jelentős fejlesztésekre került sor. Elemi iskolák (népiskolák), tan-
termek és tanítói lakások építésével a hátrányos helyzetű, kistelepüléseken élő szegénység okta-
tási lehetőségeit lényegesen javították. Összesen 3500 tantermet és kb. 1700 tanítói lakást adtak
át. Az analfabetizmus harmadára csökkent, s a fiatalság körében szinte teljesen visszaszorult. A
korszak végén bevezették a kötelező nyolcosztályos általános iskolát.
A középfokú oktatásban is jelentős a fejlődés: új reprezentatív iskolaépületek létesültek, kor-
szerűsítették a tananyagot (a modern nyelvek és a természettudományok szerepének növelése),
s a biztos egzisztencia megteremtésével a magas színvonalú tanári gárdáról is gondoskodtak.
Az egyetemi oktatást szintén támogatták, otthont adtak a határváltozások miatt menekülni kény-
szerülő főiskolák és egyetemek számára. Így települt át a selmecbányai Bányatisztképző Sop-
ronba, a pozsonyi egyetem Pécsre, a kolozsvári Szegedre, új egyetemi városokat teremtve, s
egyben a regionális különbségeket is tompítva. A magyar tudományos élet nemzetközi színvona-
lúvá tétele érdekében külföldön (Róma, Bécs, Berlin) intézeteket hoztak létre, ahová a kutatók
állami ösztöndíjak révén juthattak ki.
Az iskolarendszerben voltak olyan iskolatípusok (pl.: népiskola, polgári iskolák), melyek zsák-
utcát jelentettek a továbbtanulás szempontjából, de a tehetséges, szorgalmas és alkalmazkodni
képes diákok jelentős részének széleskörű ösztöndíj-rendszerrel biztosította a továbbtanulás le-
hetőségét (pl. ösztöndíj a hadiárvák számára, melyet József Attila is igénybe vehetett).
Az eredmény nem maradt el. A magyar középiskolák és egyetemek képzési színvonalát jól pél-
dázza, hogy az itt végzettek közül sokan kerültek a világ műszaki és tudományos életének
élvonalába, s többen részesültek Nobel-díjban.

4
 A korszak oktatási reformja azért lehetett sikeres, mert a trianoni béke katonai előírásai miatt a
hadseregre nem költhetett sokat az állam, s az itt felszabaduló pénz vándorolt az oktatásba.