Dank vajon magába tudja bolondítani a lányt… újra?

Amikor Pagan Moore bebizonyította, hogy méltó a Halál

szerelmére, esélyt kaptak arra, hogy együtt maradjanak, ha
teljesítenek egy próbatételt. Azonban azt senki sem ígérte meg
Danknek, hogy a lány továbbra is akarni fogja őt…
Amikor egy lélek megteremtetik, annak párja is megszületik. Ezek
a lelkek pedig minden életükben egymásra találnak. Beteljesítik
egymás sorsát. Pagan számára ilyen lélek a voodoo király. Eljött
hát az idő, hogy a lány eldöntse, mire vágyik jobban: együtt lenni
a Halállal az örökkévalóságig, vagy amellett a lélek mellett
maradni, akit neki teremtettek. Dank sosem gondolta, hogy
aggódnia kellene a választás miatt. Tudta, hova húz a lány szíve.
Azonban rá kellett jönnie, hogy semmi sem biztos, miután a
lánynak törölték az emlékeiből minden csókjukat, érintésüket,
minden közösen eltöltött pillanatukat. Így hát újra el kell nyernie
Pagan szerelmét, és bebizonyítania a lány lelkének, hogy pontosan
ő az, akihez tartozik. Mindezzel nem is lenne gond, ha Pagan lelki
társa nem állna az útjában.
Abby Glines
A JÖVŐM
Írta: Abbi Glines
A mű eredeti címe: Ceaseless (Existence #3)

Fordította: Komáromy Zsófia

Szerkesztők: Szaszkó Gabriella, Vájná Gyöngyi

Nyelvi korrektor: Sári Luca
Műszaki szerkesztő: Daróczi Edit

© Abbi Glines
© Komáromy Zsófia
© Maxim Könyvkiadó Kft.

A kiadvány a szerző engedélyével készült.

Borítóterv: Botos Tamás

ISSN: 2063-6989
ISBN: 978 963 261 771 8 (puhatáblás), kiadói kód: MX-1037

Kiadja: Maxim Könyvkiadó Kft.

Cím: 6728 Szeged, Kollégiumi út 11/H
Tel.: (62) 548-444, fax: (62) 548-443, e-mail: info@maxim.co.hu Felelős kiadó:
Puskás Norbert
Nyomda: Kinizsi Nyomda Kft., felelős vezető: Bördős János

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítást, a mű bővített, illetve

rövidített változata kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül sem
a teljes mű, sem annak része semmilyen formában – akár elektronikusan vagy
mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást – nem
sokszorosítható.
 Ajánlás
Minden Dan Walker-rajongónak: ez nektek szól.
 Tartalom
Prológus
ELSŐ FEJEZET
MÁSODIK FEJEZET
HARMADIK FEJEZET
NEGYEDIK FEJEZET
ÖTÖDIK FEJEZET
HATODIK FEJEZET
HETEDIK FEJEZET
NYOLCADIK FEJEZET
KILENCEDIK FEJEZET
TIZEDIK FEJEZET
TIZENEGYEDIK FEJEZET
TIZENKETTEDIK FEJEZET
TIZENHARMADIK FEJEZET
TIZENNEGYEDIK FEJEZE1
TIZENÖTÖDIK FEJEZET
TIZENHATODIK FEJEZET
TIZENHETEDIK FEJEZET
TIZENNYOLCADIK FEJEZET
TIZENKILENCEDIK FEJEZET
HUSZADIK FEJEZET
HUSZONEGYEDIK FEJEZET
HUSZONKETTEDIK FEJEZET
HUSZONHARMADIK FEJEZET
HUSZONNEGYEDIK FEJEZET
HUSZONÖTÖDIK FEJEZET
HUSZONHATODIK FEJEZET
 Prológus

– Ezt a lelket már születésekor korai halálra ítélték ebben az

életében – szólt az Istenség.

„Kérlek, menj el! Tartsd távol magad a szobámtól!”

(Pagan – A végzetem)

– A lány lelkét már nem is egyszer, hanem kétszer jelölték ki

begyűjtésre.

„Egy szellem keresett fel, megérintett, és beszélt hozzám A szellemek sohasem

szólítottak meg azelőtt, amíg te meg nem jelentél.”
(Pagan – A végzetem)

– Ha mindenáron azt akarod, hogy ez a lélek melletted maradhasson

– folytatta az Istenség –, akkor a lánynak döntést kell hoznia.

„Nem tudsz elriasztani, és nem fogok elmenekülni.”

(Pagan – A végzetem)

– Tudod, hogy a lány lelkének van egy kijelölt társa. Ha ez a lélek

örökké akar létezni veled, akkor téged kell választania a neki szánt
társ helyett.

„Ez a legértékesebb, legtökéletesebb ajándék, amit bárki is kapott valaha!

Visszaadtál nekem egy emléket, amit örökké nagy becsben fogok tartani
(Pagan – A sorsom)
– Ez a lélek túl sokat látott – jelentette ki az Istenség.
– Egyetlen léleknek sem szabadna annyit tudnia, mint amennyit ő
megtudott. Nem tarthatja meg az emlékeit. Úgy nem hozhatna
igazságos döntést.
„A halál dögös pasimnak tartogatom.”
(Pagan – A sorsom)

– Nem fog emlékezni egyetlen veled töltött pillanatára sem –

közölte az Istenség. – Nem fog emlékezni arra, hogy találkozott a
Halállal, sem arra, hogy te megszegted érte a szabályokat, és
megmentetted az életét. Nem fog emlékezni rá, hogy küzdött érted.
Nem fog emlékezni a voodoo szellemre, aki elvarázsolta és
megátkozta. Minden ilyen emlékét kitöröljük. Ha tényleg akarod őt,
Dankmar, akkor el kell nyerned a szívét a lélektől, akit a társának
teremtettek. A lány csak így lehet a tiéd az örökkévalóságig. Muszáj
kiállnia ezt a próbát.

„Hidd el nekem, Dank Walker, számomra csak te létezel. Nincs olyan, aki
akár csak a nyomodba érhetne.”
(Pagan – A sorsom)
 ELSŐ FEJEZET

PAGAN
Miranda beállt a csillogó, vadonatúj, ezüstszínű terepjárójával egy
üres parkolóhelyre a Jemison Kollégium elé. Ebbe a koleszba
készültünk beköltözni a következő kilenc hónapra.
– El tudod hinni, hogy tényleg itt vagyunk? – suttogta áhítattal
Miranda, miközben felbámultunk az előttünk álló régi épületre.
Annak idején anyukám is a Boone Egyetemen végzett. A Boone
egy kis magánegyetem a tennessee-i Westonban. Amikor Mirandát és
engem is felvettek ide, úgy éreztem, a sors akarata, hogy itt tanuljak
tovább. Megrémisztett a gondolat, hogy egy nagy, állami egyetemre
járjak. Tetszett ez a kisebb, bizalmasabb közeg.
– Még mindig próbálom felfogni, hogy egyetemisták lettünk –
feleltem, ahogy kinyitottam a kocsiajtót.
– Ugye, milyen hihetetlen?
Kiszálltunk a Land Roverből, és a csomagtartóhoz léptünk, hogy
nekilássunk kipakolni a dobozainkat a kocsiból.
Az én anyukám nem tudott eljönni, mert írókonferenciára kellett
utaznia Chicagóba, abban pedig egyetértettünk Mirandával, hogy
rossz ötlet volna, ha az ő szülei tartanának velünk. Miranda ősei kissé
cikisek szoktak lenni. Mivel úgyis ketten voltunk, elhatároztuk, hogy
függetlenek leszünk, és boldogulunk a felnőttek segítsége nélkül.
Hiszen számíthattunk egymásra.
Most viszont, ahogy elnéztem az óriási csomagtartóban
felhalmozott dobozokat és bőröndöket, arra gondoltam, hogy talán
mégis segítséget kellett volna kérnünk. Tudtam, hogy kettőnknek
órákba fog telni, mire felcipeljük mindezt a koleszszobánkba.
– Egy örökkévalóság lesz, mire végzünk – nyögte Miranda
bosszúsan.
Már épp válaszoltam volna, amikor felfigyeltem az első osztályú
hangszórókból dübörgő, egyre közelebbről szóló zenére. A forrása
egy kis fekete kabrió volt, ami abban a pillanatban kanyarodott be a
mellettünk lévő parkolóhelyre. A volánnál ülő lányon először a vad
frizurája tűnt fel: szőke hajtincsei végét rikító rózsaszínűre festette.
A velünk egykorúnak tűnő idegen leállította a motort, és a fülem
igencsak megkönnyebbült, amint elhallgatott a zene. A csaj kivágta a
kocsiajtót, és kiszállt. A sminkjén és a szerelésén nyilvánvalóan
látszott, hogy emós: csupa feketébe öltözött, a szemét vastagon
kihúzta tussal, és katonai bakancsot viselt. Az egyetlen dolog, ami egy
kissé összezavart, az a frizurája volt. Elvégre a neonpink nem éppen
emós jellegzetesség, igaz?
A lány csípőre tette az egyik kezét, nagy lufit fújt a rá-gójából,
miközben leplezetlenül bámult minket. Hangosan kipukkantotta a
lufit, aztán gúnyosan elvigyorodott.
– Ez bazi szórakoztató lesz – mondta vidáman, majd megfordult,
és elindult a kollégium felé.
Amint a lány hallótávolságon kívül ért, Miranda görcsösen
megragadta a karomat.
– Csak adja az ég, hogy ne a közelünkben lakjon! A frászt hozza
rám!
Ebben egyetértettem vele. Bólintottam, és a hozzám legközelebbi
dobozért nyúltam.
– Nem hinném, hogy sokat látjuk majd. Jó nagy ez az épület.
Valószínűleg még csak nem is ugyanazon az emeleten lakik, mint mi.
Na, most pedig fogj egy dobozt, és essünk neki a kipakolásnak!
– Nagyon remélem, hogy igazad van. Ne álljak át egy másik
parkolóhelyre? – kérdezte Miranda. – Tudod, távolabb tőle?
– Csak hozz egy dobozt, és ne parázz! – feleltem, és elszántan
indultam a kollégium bejáratához.
A vad kinézetű csaj a lépcső aljában álldogált, és engem figyelt,
amikor elértem a kétszárnyú ajtóhoz. Na, remek, még nem ment be.
Kerültem a pillantását, inkább a földre szegeztem a tekintetem, hogy
el ne essek a dobozzal.
Ebben a pillanatban olyan hangos dübörgés támadt, hogy
beleremegett a föld. Megbotlottam, és elejtettem a cipőimmel teli
dobozt. Hiába kaptam a dobozom után, a cipők szétszóródtak a
járdán. Szinte felnyögtem a bosszúságtól. Csípőre tettem a kezem, és
némán átkoztam magam, amiért nem kértük meg Miranda szüleit,
hogy jöjjenek velünk. Ez még csak az első nyamvadt doboz volt, de
már ezt sem bírtam gond nélkül becipelni.
A dübörgés egyre hangosabb lett, és a zaj irányába fordulva
megláttam, amint egy fekete-ezüst Harley-Davidsonon ülő srác fékez
alig egy méterre tőlem meg a cipős katasztrófától. Ez a pasi tehetett
róla, hogy elejtettem a nyavalyás dobozt. Mégis hogy van képe ilyen
hangos motorral furikázni a kampuszon? Amikor felnéztem a
felháborító járműről, tekintetem egy élénkkék szempárral találkozott.
Hangosan levegő után kaptam, miközben a srác lassan végigmért.
Egyszerűen hihetetlen volt, hogy milyen… milyen döbbenetesen
tökéletes pasi. Sűrű, sötét szempilla övezte a legőrületesebben kék
szempárt, amit életemben láttam. Sötét haja a gallérjáig ért,
rakoncátlanul göndörödő tincseit a füle mögé simította. Tökéletes
szája kéjes vigyorra húzódott. Várjunk csak… kéjes vigyorra?!
Megráztam a fejem, hogy ne stíröljem tovább ezt a vadidegent.
Sikerült kissé álmélkodó arckifejezésemet bosszankodóra
változtatnom.
– Nem gondolod, hogy be kéne szerezned egy még hangosabb
motort? Ezzel még nem sikerült felébresztened az embereket
Ausztráliában! – csattantam fel, és lehajoltam, hogy összeszedjem a
cipőimet, ami önmagában is tiszta égő volt.
– Talán én tehetek róla, hogy így jártál? – kérdezte a srác igéző,
szexis hangon. Jellemző. Az ilyen kinézetű pasiknak még a hangjuk is
dögös szokott lenni.
– Megijesztettél, ráadásul felriasztottad az összes kisbabát a
környező államokban – feleltem, és behajítottam a dobozba az egyik
cowboycsizmámat.
A szemem sarkából láttam, ahogy átveti farmerbe bújtatott lábát a
Harley-n, leszáll a járgányról, majd lassan elindul felém. Hát ez csúcs,
már csak ez hiányzott! A szanaszét szóródott cipőkre koncentráltam,
miközben odasétált hozzám. Fekete bakancsa a lábbelik halma előtt
állt meg. Lehajolt, és felemelt egy rózsaszín magas sarkú cipőt, amit
alig hordtam. Nem is igazán tudtam, miért hoztam egyáltalán
magammal. Valamilyen spéci okból vettem, de sehogy sem jutott
eszembe, mi is volt az. A srác felemelte a cipő párját is, és
rádöbbentem, hogy szinte áhítatosan tartja a kezében csinos
lábbelimet. Akaratlanul is kíváncsi lettem, vajon miért. Lopva a fiú
arcát fürkésztem. Úgy bámult le a cipőre, mintha az valamiért
elszomorította volna. Talán a volt csaján is pont ilyet látott? Vagy a
csávó szimplán csak egy halál dögös, cipőmániás perverz lett volna?
– Szíveskednél visszaadni? – kérdeztem, és felé nyújtottam a
kezemet, hogy elvegyem a lábbelit. A fiú rám nézett: szemének
döbbenetesen kék színe ilyen közelről még bámulatosabbnak tűnt.
Szomorúságot is észrevettem a tekintetében. Tisztán látszott rajta a
bánat, és sajgott érte a szívem. De hát még csak nem is ismertem ezt a
srácot! Mégis miért érdekel ennyire, hogy mi kínozhatja így?
– Szép topán. Biztos csodásan áll rajtad – mondta, miközben
óvatosan visszatette a rózsaszín pár cipőt a dobozba.
Kis híján megborzongtam bársonyos hangja hallatán.
– Kösz – válaszoltam feszengve. Fogalmam sem volt, mi mást
mondhatnék.
– Mehetünk végre, Dank? – kérdezte a szőke-pink hajú lány,
miközben átlépett a járdán heverő cipőim felett, és a Harley-hoz
vonult. A srác érte jött volna? Csak nem együtt járnak? Ő meg az
emós csaj? Komolyan?
– Nem, Gee, még nem – felelte a pasi.
Hízelgő, de egyben idegtépő volt a figyelme. Mintha arra várt
volna, hogy mondjak vagy csináljak valamit. Nem tudtam, pontosan
mit akar tőlem, de nagy nehezen ellenálltam a késztetésnek, hogy
megtegyem, bármire is vágyik. Felemelt még egy pár cipőt, és
visszarakta a dobozba. Így folytatta, amíg össze nem szedte minden
szétszóródott lábbelimet, aztán lehajolt, hogy felvegye a telepakolt
dobozt. Szűk pólója csodásan megfeszült rajta, miközben a karjában
tartotta a dobozt, és várta, hogy mutassam az utat a szobámhoz.
– Hová? – kérdezte. Nem voltam biztos benne, hogy épp az ő
segítségét akarom-e, de kétségtelenül rám fért a támogatás.
Miranda ekkor ért oda hozzánk az utca túloldaláról. Másodpercre
pontosan tudtam, mikor pillantotta meg a srácot. Leesett az álla, és
elejtette a dobozt, amit cipelt. Ne már! Oké, tényleg jó pasi volt, de
azért nem annyira, hogy el kelljen miatta dobni a holmiját, és
szétszórni a hajápoló piperéit az utcán. A fene vigye el! Ha így
folytatjuk, soha nem költözünk be a koleszszobánkba.
– ATYAÚRISTEN! – sikoltotta Miranda, majd a szája elé kapta
mindkét kezét, és egy helyben toporgott. A helyzet most már cikiből
egyenesen megalázóvá alakult. Nem mertem újra a srácra nézni. A
barátnőm úgy viselkedett, mint akinél totál elmentek otthonról.
– Miranda! – sziszegtem, hátha sikerül rávennem, hogy ne
parádézzon már így egy vadidegen, helyes pasi láttán. Erre
kinyújtotta a kezét, és a srácra szegezte a mutatóujját. Hát, ez kész. A
legjobb barátnőm tényleg megőrült.
– Van fogalmad róla, ki ez? – kérdezte tőlem, aztán felvisított, és
még mindig úgy bámulta a srácot, hogy majd’ kiesett a szeme.
De hát honnan kellett volna tudnom, ki a pasi? Mégis mire
gondolhatott Miranda? Talán lemaradtam valamiről? A srác felé
fordultam, és megint szemügyre vettem. Továbbra is döbbenetesen
szexisnek találtam, de akkor se volt több egy ismeretlen pasinál.
Önelégült vigyora láttán viszont azt gyanítottam, hogy ő talán tudja,
miért viselkedik úgy a barátnőm, mintha az eszét vesztette volna.
– Ki vagy te? – kérdeztem az arcát fürkészve.
A szeme kékje ekkor mintha… ragyogni kezdett volna.
– Dank Walker – felelte, farkasszemet nézve velem. Nem bírtam
levenni róla a tekintem, szinte megbabonázott. A srác mintha
mágnesként vonzotta volna az egész testemet. Nem tetszett ez az
érzés. Megijesztett. Nem stimmelt. Nem volt normális.
– Pagan, tényleg nem tudod, ki ez? – faggatott Miranda. –Atya…
úr… isten! Szórakozol velem?! Muszáj lesz többet kimozdulnod! –
ismét a pasihoz fordult. – Nem hiszem el, hogy tényleg itt állsz
előttünk! Ráadásul Pagan dobozával a kezedben! Csak nem ide jársz,
mint mi? Nem is tudtam, hogy fősulis vagy! Óriási rajongód vagyok.
A Mégis maradsz a csengőhangom. Annyira imádom!
Csengőhang? Várjunk csak…
– Te vagy az énekes abban a zenekarban, a… – Elhallgattam, mert
nem jutott eszembe a nevük. Tudtam, mennyire odavan értük
Miranda. Csak általában el szoktam engedni a fülem mellett, amikor
nekiáll vég nélkül áradozni valamiről.
– A Cold Soulban, Pagan! Ő a Cold Soul énekese! Hogyhogy még
ezt se tudod? – hitetlenkedett Miranda, miközben átlépett a keféi meg
a hajszárítója fölött, hogy még közelebb kerülhessen Dank Walkerhez.
– Te vagy a kedvenc énekesem – közölte Dankkel, de volt egy olyan
érzésem, hogy a srác erre már magától is rájött.
– Köszönöm szépen – válaszolta udvariasan, de csak egy futó
pillantást vetett Mirandára, aztán ismét rám szegezte a szemét. Lelkes
vigyora azt sejtette, mintha tudna valamit, amit én nem. Ez
bosszantott.
– Magam is elbírom a dobozt. Köszi, hogy segíteni akarsz, de
boldogulok egyedül – mondtam, és a kezében tartott holmimért
nyúltam. Felvonta az egyik szemöldökét, és úgy fordult, hogy ne
érhessem el a dobozt.
– Nem kétlem, hogy egyedül is elboldogulnál, Pagan. De nagyon
szeretném felvinni ezt a szobádba, hogy ne neked kelljen cipelni.
Kérlek, hadd segítsek! – Erre igazán nem reagálhattam udvariatlanul.
Elvégre szépen kérte.
– Ő maga akarja felcipelni a nyamvadt dobozát, Dank. Add már
oda neki, és húzzunk el! Dolgunk van! – szólt az emós lány, aki már
fel is ült a motorra.
Megesküdtem volna, hogy a srác szemében harag villant. Még
csak oda sem nézett a csajra.
– Ne is törődj vele! – mondta nekem, miközben a kollégium ajtaja
felé biccentett. – Mutasd, merre van a szobád!
Nem akartam, hogy megutáljon a vad kinézetű, kissé ijesztő csaj,
aki velem egy kollégiumban lakik, de Miranda úgy bökdöste a
karomat, mint egy idióta. Mindenáron azt akarta, hogy hagyjam Dank
Walkernek, hadd cipelje fel a szobánkba a cipőkkel teli dobozt, ha már
ennyire szeretné.
– Jó, rendben, vidd fel, én meg addig hozok egy másik dobozt!
Miranda, mutasd meg neki, hol van a szobánk! – Miranda sugárzó
mosollyal nézett rám, és hálásan biccentett.
Dank lelkes vigyora lelohadt, láthatóan bosszantotta, hogy így
alakul a helyzet. Remek. Nagyon helyes. Nem kellett volna itt
flörtölnie velem, miközben a csaja a motorján ülve vár rá. Nem voltam
hülye. Tudtam én, hogy a rockzenészek nagy nőcsábászok. Ez nekem
egyáltalán nem jött be.
Mirandából csak úgy dőlt a szó, miközben elindultak Dankkel a
kollégium felé. Minden tőle telhetőt megtett, hogy a fiú őrá figyeljen.
Biztos voltam benne, hogy Miranda elbír egy ilyen pasival.
Visszamentem a Land Roverhez, igyekeztem elengedni a
beszélgetésüket a fülem mellett, és csakis a kipakolandó dobozokra
koncentrálni.
 MÁSODIK FEJEZET

DANK
Három nappal ezelőtt még a karomban tartottam Pagant, aki elalvás
előtt arról mesélt, mennyi mindent pakolt már be. Cukkoltam, hogy
túl sok mindent visz magával és el se fog férni a holmija a
koleszszobájában. Megígérte nekem, hogy az első egyetemi randinkra
a rózsaszín magas sarkúját fogja felvenni. Minden tökéletes volt.
Pagan szeretett engem.
Most pedig meg sem ismert.
– Itt is volnánk! – jelentette be Miranda.
Beléptünk abba a kollégiumi szobába, amiről tudtam, hogy a Gee-
nek kijelölttel szomszédos. Erről magam gondoskodtam. Azt is
tudtam, hogy ez a legnagyobb szoba a kollégiumban, mindkét
lánynak külön gardróbbal, a fürdőszobán pedig csak a szomszéddal,
azaz Gee-vel kellett osztozniuk. Azt akartam, hogy Pagan mindenből
a legjobbat kapja, és minden élménye tökéletes legyen. Elvégre olyan
sok mindenen kellett keresztülmennie miattam. Elméletben most
kezdődött volna a közös, boldog életünk.
– Nahát! – ámuldozott Miranda, miközben körbefordult, és
izgatottan szemügyre vette a szobájukat. – De hiszen ez hatalmas!
Nem is tudom, hogy ez tényleg a miénk-e. Hiszen még csak
elsőévesek vagyunk!
Kénytelen voltam szembesülni vele, hogy Miranda sem emlékszik
semmire a történtekből. Az emberi világban való létezésem elmúlt egy
évét teljesen megváltoztatták. Pagan elfelejtett. Mindent elvettek tőle.
Minden egyes közös emlékünket.
– Tedd csak le azt a dobozt oda a túloldalra! Legyen Pagané a
fürdőszobától távolabbi ágy. Én lassabban készülök el reggelente,
szóval ő így egy kicsit tovább alhat majd. – Mirandának igaza volt.
Pagan nem szokott sok időt eltölteni a reggeli készülődéssel. Ekkor
tudatosult bennem, hogy nem lehetek majd itt vele, nem zárhatom a
karomba, nem csókolhatom meg, amint felébred. Letettem a dobozt a
gardróbja mellé. Belém hasított a gyötrelem, amiért nem lehetünk
együtt. Aztán félelem lett úrrá rajtam. Mi lesz, ha Pagan nem engem
választ? Mi lesz, ha soha többé nem ölelhetem át? Mi lesz, ha soha
többé nem néz rám úgy, hogy a szeméből süt a szerelem? Vajon képes
volnék enélkül létezni?
Nem. Tudtam, hogy nem.
– El fogunk késni – morogta Gee az ajtóban állva. Már rég ideje
lett volna, hogy elinduljunk lelkeket begyűjteni. De most, hogy ismét
Pagan közelében lehettem, még nehezebb volt itt hagynom őt. Kínzás
volt, hogy nem érinthettem meg, nem lehettem előtte az igazi
önmagam.
– Ó, zenekari próbára mész? – kérdezte Miranda, és a szempilláját
rebegtetve bámult rám. El is felejtettem, hogy nagy Cold Soul-rajongó.
Mielőtt minden megváltozott, jó ideje jártunk már együtt Pagannel,
így Miranda újabban már inkább a barátnője pasijának tekintett, mint
a kedvenc bandája énekesének. Nagyon bosszantó, hogy ennek most
búcsút kellett intenem.
– Nem, fellépése lesz – felelte Gee gúnyosan vigyorogva.
– Nahát, hol? Már minden jegy elkelt? Annyira szeretnék menni!
Még soha nem láttalak titeket élőben!
De igen, látott. Már többször is. Ám ezt is elfelejtette. Mielőtt
kitalálhattam volna a megfelelő választ, Gee közbeszólt:
– Pagan odakint dumál egy sráccal. Aki nem éppen a szőke herceg,
bár igencsak úgy néz ki, ha érted, mire gondolok.
Francba!
Elvonultam Miranda mellett, félrelöktem Gee-t az utamból, majd a
parkolóba siettem, és igyekeztem tartani magam az emberi
sebességhez. De mivel tudtam, hogy Leif itt van Pagan közelében, aki
nem tudhatta, ki is valójában és mit tett, feljogosítottnak éreztem
magam az emberi futásnál kissé hatékonyabb közlekedésre.
Nem akartam a frászt hozni Paganre azzal, hogy szinte a
semmiből bukkanok fel mögötte, így az épületből kiérve lassú
léptekkel közelítettem felé. A velem szemben álló Leif azonnal
megérezte a jelenlétem, mert egész testében megfeszült.
– Segítsek bevinni a holmidat? – kérdezte Pagantől, és lopva rám
pillantott a lány válla fölött.
Már majdnem odaléptem hozzájuk, amikor Gee elkapta a
karomat, és visszarántott.
– Állítsd le magad! Ne feledd, hogy ez a csávó egyáltalán nem
Pagan esete. Higgadj le! Hagyd, hogy Pagan szépen lerázza! Csak
elcseszel mindent, ha úgy viselkedsz, mint egy szerencsétlen őrült, aki
első látásra belezúgott a csajba. Pagan nem egy ilyen alakba szeretett
bele. A komoly, titokzatos Dank Walkerbe lett szerelmes. Maga a
Halál hódította meg a szívét. Megint annak a Dank Walkernek kell
lenned. Ne legyél már ez a megtört, szánalmas, mániákus zaklató!
Ezzel nem fogod visszanyerni őt. És hiszed vagy sem, én is vissza
akarom kapni Pagant.
Gee-nek igaza volt. Erősen ökölbe szorítottam a kezem, és vártam.
– Nem kell, köszi – felelte Pagan Leifnek. – Rendes vagy, hogy
megkérdezted, de boldogulok egyedül. – Kissé bosszús hangneme
oldotta a szorongásomat. Gee jól mondta: Leif egyáltalán nem jött be
Pagannek. Soha nem is volt az esete. Tudtam, a srác nem olyan hülye,
hogy újból megpróbálja elrabolni. Az apja nem hagyta volna. Biztos
csak tesztelte Pagant, hogy lássa, tényleg nem emlékszik-e semmire.
– Látod? Boldogul egyedül – mondta Gee. – Na, mehetünk végre?
Rajta, legyél titokzatos és szexis! Ülj fel szépen arra a mocira, és húzz
el anélkül, hogy egy szót is szólnál a csajhoz!
Alig bírtam otthagyni Pagant. Nem akartam, hogy egyedül kelljen
behordania ezt a sok holmit. Segíteni akartam neki. A cipekedés az én
dolgom lett volna. Abban állapodtunk meg, hogy Pagan majd az
ágyban hálálja meg a segítségemet. Hetek óta poénkodtunk ezzel. De
most… most mégis Pagan pakolt. Egyedül.
– Te maradj itt! – mondtam Gee-nek. – Maradj Pagan közelében!
Segíts neki beköltözni! És ami még fontosabb: tartsd távol tőle a
voodoo herceget! Visszajövök, amilyen gyorsan csak lehetséges.
Meglepő módon Gee nem vitatkozott velem.

PAGAN
– Jól tetted, hogy lekoptattad. Túl nyomulósnak tűnt a csávó.
 A rózsaszín-szőke lány mintha a semmiből termett volna
mellettem. Nem hallottam, ahogy odalépett hozzám, bár igaz, ami
igaz, egész mostanáig azzal voltam elfoglalva, hogy megszabaduljak a
gyanúsan segítőkész sráctól, aki lecövekelt mellettem Miranda
kocsijánál, és csak nagyon nehezen értett a szóból.
– Nem volt olyan vészes. Csak nem vagyok oda a gondolatért,
hogy a kampusz összes srácát elkalauzoljam a szobámhoz –
magyaráztam. És nem akartam azt éreztetni velük, hogy a
segítségükért cserébe tartozom nekik valamivel.
A lány benyúlt a csomagtartóba, és kivette a bőröndömet. Nem
igazán tudtam ezt hova tenni. Összerezzentem, ahogy felbőgött egy
motor, és megpördülve láttam, amint Dank Walker elhajt. Egyetlen
pillantást sem vetett rám. Nem mintha nem számítottam volna erre.
Mármint a srác nagyon rendes volt hozzám, és egyértelműen mutatott
irántam némi érdeklődést, de nem mondhatni, hogy bátorítottam
volna.
– Hogyhogy mégsem mentél vele? – kérdeztem a lányt, aki éppen
megkerült engem, egyik kezével a bőröndömet fogva, a másikkal az
egyik dobozomat szorítva a hóna alá. Tényleg segíteni akart nekem
kipakolni? Mégis miért? Semmit se tettem, amiért jött volna nekem
egy szívességgel. És nem olyan lánynak tűnt, aki könnyedén
barátkozik.
– Meggondoltam magam. Dank ma kicsit morcos – felelte anélkül,
hogy hátranézett volna. Figyeltem, ahogy bemegy a kollégiumba,
aztán megfordultam, és fogtam egy újabb dobozt. Utánasiettem,
hiszen nem tudhatta, melyik a mi szobánk, és ha netán mégis
megtalálta volna, Miranda tuti halálra rémül, ha egyszer csak besétál a
vadidegen emós csaj.

Öt órával később végre befejeztük a pakolást. Minden szépen a

helyére került az óriási szobánkban. Kivittük az üres dobozokat a
kukához, teleraktuk a hűtőt vizes palackokkal, és átengedtem
Mirandának a gardróbomban lévő hely felét. Olyan sok ruhát hozott
magával, hogy el sem fért mind egy szekrényben. Ez csöppet sem volt
meglepő. Gondoltam, könnyebb lesz egy dugig tömött gardróbbal
együtt élni, mint a következő kilenc hónapban Miranda nyavalygását
hallgatni arról, hogy nem férnek el rendesen a cuccai. Ráadásul a
szobánk olyan nagy volt, hogy akár még egy külön ruhásszekrény is
befért volna a sarokba.
– Még mindig nem hiszem el, hogy az a csaj a szomszédunkban
lakik, és senkivel sem kell osztoznia a szobáján! Mégis ki lehet? Csak
nem valami rocksztár gyereke? EZ AZ! Tuti, hogy valamelyik híres
rocker lánya. Látszik is rajta. Nyilvánvalóan jó haverok Dank
Walkerrel, és a csajnak van elég pénze meg befolyása, hogy saját
szobát szerezzen. Ráadásul még a neve is fura. Ugyan ki más nevezné
el Gee-nek a gyerekét, mint valami híresség?
Általában elengedtem a fülem mellett Miranda nevetséges ötleteit,
de ezúttal talán igaza volt. A kollégiumban senki másnak nem volt
saját szobája, Gee-n kívül mindenkinek osztoznia kellett valakivel.
Igaz, a mi szobánk hatalmas volt, még Gee-énél is nagyobb, de ketten
laktunk benne. Lehuppantam a fekete-fehér, pöttyös takaróra, amit
Miranda vetetett velem. Azt akarta, hogy összeillő ágyneműnk
legyen. Az övé fekete alapon fehér pöttyös volt, az enyém meg fehér
alapon fekete pöttyös. Nem igazán voltam oda a mintáért, őszintén
szólva nekem az is tökéletesen megfelelt volna, ha egyszerűen
magammal hozom az otthoni takarómat. Miranda viszont kivágta a
hisztit, amikor ezt javasoltam. Úgyhogy megvettük a pöttyös
ágyneműt. Minden más is fekete-fehér volt a szobában. Ez a színpár
volt Miranda legújabb dekormániája. Még egyforma parafatáblákat is
vásárolt nekünk, az egyiken fekete, a másikon fehér szalaggal, hogy
mindketten felakaszthassuk az íróasztalunk fölé – ki-ki a saját fekete
keretes, fehér műanyag író táblája mellé.
– Ugye, milyen jól néz ki? – kérdezte Miranda elégedetten, ahogy
leült mellém az ágyra. Nagyon tetszett neki a végeredmény. Én már
annak is örültem, hogy otthon hagyta a One Directionös posztereit.
Nem szeretem a fiú-bandákat, és pláne nem akartam, hogy egész
évben velük legyen kitapétázva a szobám.
– Nagyon szuper lett – helyeseltem, mire Miranda sugárzó
mosollyal nézett rám. Örültem, hogy megint ilyen könnyű mosolyt
csalni az arcára. Nehéz időszakon volt túl: nemrég elhunyt a barátja,
Wyatt. Mi hárman együtt nőttünk fel. Nekem is fájt Wyatt elvesztése,
de nem viselt meg annyira, mint Mirandát. A kettőjük közti köteléket
én nem érezhettem át. Az elmúlt hónapban Miranda teljesen
belevetette magát a vásárlásba, és lassan kezdett rendbe jönni.
– Na, és most mit csináljunk? – kérdezte Miranda. – Be akarod
járni a környéket? Vagy inkább együnk valamit? Az egyetemi menza
csak holnap nyit. El kell hagynunk a kampuszt, ha vacsizni akarunk.
Már épp válaszoltam volna, amikor Gee lépett ki a közös
fürdőszobánkból.
– Én tudom a tökéletes helyet, ahol nemcsak kajálhatunk, hanem
szórakozhatunk is egy kicsit. Nyomás, ribik!
 HARMADIK FEJEZET

PAGAN
Bár a klubba elméletben csak huszonegy év felettieket engedtek be,
Gee gond nélkül bejuttatott minket. Nekem elsőre eszem ágában sem
volt bemenni, de Miranda teljesen lázba jött, amikor a kidobó egyetlen
intéssel átengedett minket a bejáratnál. Így hát kénytelen voltam vele
menni, nehogy bajba kerüljön.
– Ne grimaszolj már, Peggy Ann! Nem olyan rossz ez a hely.
Lazíts! – mondta Gee, miközben a bárpultnál lévő szabad székek felé
tartottunk.
– A nevem Pagan – közöltem vele.
– Azelőtt sokkal jobb társaság voltál – motyogta. Ez meg mi a
fenét akart jelenteni? Legfeljebb hat órája ismertük egymást. Már
éppen kérdőre vontam volna Gee-t a megjegyzése miatt, amikor egy
srác toppant elém.
– Helló, szépségem! Most jársz itt először, igaz? Erre a szempárra
tuti emlékeznék, ha már láttam volna.
Lemondóan sóhajtottam, és felnéztem rá.
– Komolyan? Nincs ennél jobb dumád? – kérdeztem felvont
szemöldökkel.
A srác értetlenül ráncolta a homlokát, én pedig bosszúsan
kikerültem.
– Durván lekoptattad! Ez tetszik – kuncogott Gee, ahogy helyet
foglaltunk a bárpultnál.
Miranda megragadta a karomat, és közelebb rántott magához.
– Nehogy odanézz, de itt van Jay! – suttogta izgatottan a fülembe.
Tudtam, hogy a volt barátom, Jay a Tennessee-i Egyetemre jár,
ami a szomszédos városban van, de nem számítottam rá, hogy ilyen
hamar összefutunk. Pláne nem a legelső estémen az egyetemen. Felé
akartam fordulni, de Miranda megszorította a karomat.
– Mondtam, hogy ne nézz oda! Egy lánnyal van. Totál összebújva
táncolnak, és szerintem ez már az előjáték.
 – Mit kérsz inni, Paaa-gaaan? – kérdezte Gee, gúnyosan elnyújtva
a nevemet, miután az imént helyre utasítottam.
– Csak egy kólát, köszi – feleltem, és a karomat satuba fogó
Miranda helyett inkább Gee-re figyeltem, aki úgy trónolt a bárszéken,
mintha tényleg elég idős lenne ahhoz, hogy alkoholt rendeljen üdítő
helyett.
– Kólát kérsz? Miért is nem vagyok meglepve? – mondta, és a
szemét forgatta. Aztán a tekintete a hátam mögé vándorolt. – Na,
basszus – mormogta.
Kíváncsian megfordultam, és a pillantásom találkozott Jayével.
Mirandának igaza volt: tényleg olyan szorosan összebújva táncolt egy
lánnyal, hogy az már elment volna előjátéknak. Jay keze a csaj
fenekére simult, és épp a fülébe suttogott valamit, amikor észrevett.
Meglepett arckifejezése láttán elmosolyodtam. Nyilván fogalma sem
volt, hogy a Boone-ra járok. Wyatt temetése óta nem beszéltünk.
Elmosolyodtam, integettem neki, aztán ismét Gee felé fordultam. A
csaj olyan feszülten figyelt, mintha bármelyik pillanatban el kéne
löknie az útból. Mégis mi baja lehetett? Eléggé fura volt ahhoz, hogy a
frászt hozza rám.
– Ismered a csávót? – kérdezte, rólam Jayre pillantva.
Vállat vontam, és felemeltem a kólát, amit a pultos közben lerakott
elém.
– Igen, egy gimibe jártunk – magyaráztam. Azt nem kötöttem az
orrára, hogy Jayjel három éven át nemcsak egy suliba, hanem együtt is
jártunk. Ha megtudja, biztos megtalálta volna a módját, hogy kínos
helyzetbe hozzon.
– Három évig jártak együtt. Elválaszthatatlanok voltak – szólt
közbe Miranda, kikotyogva a szaftos infót. Elhatároztam, hogy ezért
később majd számolunk.
– Hmmm… Hát, Pagan, kénytelen leszel eldönteni, mit akarsz a
csávótól, mert egyenesen ide jön – közölte Gee. Bosszúsnak tűnt.
Remek.
– Pagan? – Jay meglepett hangja hallatán azt kívántam, bár el se
hagytam volna ma este a kollégiumi szobámat. Semmi kedvem nem
volt most ehhez. Pláne így nem, hogy Gee árgus szemekkel figyelt.
 Mély levegőt vettem, mosolyt erőltettem az arcomra, és
megfordultam, hogy szembenézzek a volt barátommal.
– Szia, Jay.
– Hall, Jay! Micsoda meglepetés! – mondta Miranda vihogva.
– El se hiszem, hogy itt vagytok – szólt Jay fülig érő vigyorral. –
Hogy kerültök ti ide?
– Mindketten a Boone-ra járunk – magyaráztam.
– A Boone-ra? Tényleg? Szóval csak félórára laktok tőlem? –
Meglepett a hangjából áradó izgalom. Már másfél év telt el a
szakításunk óta. Nem voltunk épp rég elveszett cimborák.
– Aha! Ma költözünk be – mondta Miranda, majd kortyolt az
alkoholmentes koktéljából. Legalábbis reméltem, hogy azt iszik. Gee
csak nem rendelt volna neki alkoholos italt!
– Na, és fel akartál hívni? Szóltál volna, hogy itt vagy a közelben?
– Jay rám szegezte a szemét, de én a szöszit figyeltem, aki az előbb
még rá volt tapadva. Az arckifejezése elárulta, hogy csöppet sincs
ínyére ez az egész. Odalépett hozzánk, és belecsimpaszkodott Jay
karjába. Dühösen meredt rám, úgyhogy elkaptam róla a tekintetem, és
megint Jayre néztem, aki egyszeriben feszültnek tűnt.
– Kik a kis barátaid, Jay-Jay? – kérdezte a csaj, és még jobban
Jayhez simult.
Az ajkamba kellett harapnom, hogy el ne röhögjem magam a „Jay-
Jay” hallatán. Miranda megrúgott, hallottam elfojtott vihogását. Ő is
nevetségesnek találta a gagyi becenevet.
– Ööö, hát, ők itt, izé… – hebegte Jay.
Úgy döntöttem, kimentem a pánik sújtotta pillanatból, és az új
csajára mosolyogtam.
– Szia, én Pagan vagyok, ő pedig Miranda. Együtt jártunk gimibe
Jayjel. – Borzasztóan szerettem volna én is azt mondani, hogy „Jay-
Jay”, de uralkodtam magamon, mert tudtam, amint kiejteném a
becenevet, röhögésben törnék ki.
A csaj felemelte a kezét, és Jay borzas, szőke hajába túrt, miközben
egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. Láthatóan én nyertem el a
legkevésbé a tetszését.
– Tényleg? Nahát, eddig egyikőtöket sem említette.
 Ez egy kicsit meglepett. Még azon a nyáron szakítottunk Jayjel,
mielőtt megkezdte volna az első évét az egyetemen. Azt hittem,
legalább egy kicsit hiányoztam neki. Ezek szerint tévedtem. Vállat
vontam.
– Úgy tűnik, nem szerepeltünk a fontossági sorrendje élén –
feleltem, miközben Jayre pillantottam, és gúnyosan vigyorogtam.
Elegem lett ebből a kis csevegésből. Láttam, hogy Jay értetlenül
ráncolja a homlokát, és úgy döntöttem, kivonom magam a szituból,
amíg lehet. A legkevésbé sem hiányzott, hogy ő vagy Miranda
nekiálljanak a múltidézésnek.
– Örülök, hogy megint láttalak, és talán összefutunk még a
következő pár évben. – Ezzel elfordultam Jaytől a bárszéken, és
hagytam, hogy a hamis mosoly lelohadjon az arcomról. Most rajta volt
a sor, hogy itt hagyjon. Megvolt a kínos kis pillanatunk. Ideje volt
továbblépni.
– Még mindig ugyanaz a számod? – kérdezte Jay. Egek, hát nem
értett a szóból? Már nem érdekelt. Ráadásul talált magának valaki
mást. Anyám!
– Aha, nem változott a száma – válaszolt Miranda, miután
nyilvánvalóvá vált, hogy én nem fogok.
Ezúttal én rúgtam meg őt.
– Aú! – visított.
– Szabadulj meg tőlük! – suttogtam Gee-nek, aki egész idáig
meglepően csöndesen figyelte a jelenetet. Rám kacsintott, majd Jayhez
fordult.
– Úgy tűnik, Pagan nem akar tovább cseverészni veled, Jay-Jay.
Szóval te meg a csajod szépen visszamehettek pettingelni a
táncparkettre. Nagyon szórakoztató látvány volt az előbb.
A kezembe temettem az arcomat. Miért is bíztam Gee-re, hogy
oldja meg a dolgot?
Miranda vihogásban tört ki, és ő is elfordult Jaytől meg a csajától.
Én szorosan lehunytam a szemem, és reméltem, hogy végre elhúznak.
Nem akartam, hogy Jay azt higgye, én is figyeltem az előbb, miközben
az új barátnőjével nyomatta a piszkos táncot.
– Elmentek. Nagyon szívesen! – szólt Gee, majd megemelte az
üres poharát, és megzörgette benne a jeget. – Egész helyes a csávó, de
szerintem a csaja direkt borotvaélesre feni a körmét, hogy puszta
kézzel téphessen szét bárkit, aki a pasija közelébe merészkedik.
– Azt én is észrevettem – válaszoltam, és felhajtottam az utolsó
korty kólámat.
– Jay még mindig totál odavan érted! – bökte meg a karomat
Miranda.
Talán nem látott a szemétől? Jay nagyon is továbblépett. Csak épp
mindig udvarias meg barátságos volt mindenkivel. Még szép, hogy
velünk is így viselkedett. Elvégre gimnazista korunkban mindent
együtt csináltunk, egészen addig, amíg Jay egy évvel előttünk le nem
érettségizett.
– Nem is igaz – feleltem. – És most amúgy sem érdekelnek a pasik.
Miranda felsóhajtott, és durcás képet vágott.
– Téged sosem érdekelnek a pasik. Még a szexi Dank Walkert sem
vetted észre.
Ebben tévedett. Nagyon is észrevettem, milyen szexis Dank
Walker. Vaknak kellett volna lennem, hogy ne tűnjön fel, bár
valószínűleg még akkor is érzékeltem volna. Megbabonázó volt a
hangja. De egy rockzenekar frontembere volt. Nekem ez egyáltalán
nem való. Ezt a típust csak addig érdekli egy csaj, amíg az ágyába
nem csalogatja. Utána már jöhet is a következő préda.
– De igenis észrevettem. Csak nem érdekelt. Veled ellentétben én
nem bukok a rockerekre.
Gee megköszörülte a torkát, úgyhogy ránéztem.
– Mi bajod van a rockzenészekkel? – kérdezte.
– Nem tetszik, hogy minden éjszakára új lányt akarnak. A zenén
kívül csak a szex meg a drog érdekli őket.
Gee néhány pillanatig az arcomat fürkészte, majd lassan bólintott,
mintha egyetértene.
– Talán, de Dank nem épp átlagos frontember.
– Hát persze, hogy nem – feleltem szarkazmustól csöpögő hangon.
– Semmi kedvem erről beszélni. Meddig kell még itt maradnunk?
– De hát csak most jöttünk, Pagan! Még egyetlen helyes srác se
kért fel táncolni – nyafogott Miranda, és körbenézett, hogy nem lesi-e
egy szemrevaló hím, akire rávethetné magát.
– Jó, legyen. Megvárjuk, hogy táncolhass egy kicsit, aztán
leléphetünk végre?
– Unalmas lettél, Peggy Ann – motyogta Gee.
Miért hívott folyton Peggy Ann-nek? Tudta, hogy a nevem Pagan.
És miért beszélt rólam úgy, mintha nem csupán fél napja ismernénk
egymást? Csak nem drogozott? Elvégre az már kiderült róla, hogy a
rocker DankWalker-rel szokott motorozni. Talán groupie volt. Az
ilyen csajok nemcsak lefekszenek az egész bandával, hanem együtt is
drogoznak velük, nem?
– Juj, fiúk! – sikongta Miranda, és megrángatta a karomat. Két srác
jött oda hozzánk. Az egyikük ismerősnek tűnt; biztosan láttam már
valahol. Nathan néven mutatkozott be.
– Nagyon örvendek, Nathan – búgta Miranda a tőle telhető
legédesebb hangon, amit nagyon szexinek hitt, és csak akkor
használta, ha egy helyes pasival dumált.
Az ismerős srác bemutatta Kent nevű barátját, de egyfolytában
csak Mirandát nézte. Sötétbarna hajába túrt, pedig göndör végű
tincseitől már eleve ziláltnak tűnt a frizurája. Elmondta, hogy ő meg
Kent a Tennessee-i Egyetemre járnak. Szimpatikus volt nekem ez a
Nathan. Nem tudtam, pontosan miért, de elnyerte a tetszésemet.
– Ő a barátnőm, Pagan – mutatott be Miranda a fiúknak.
Kent közelebb lépett hozzám.
– Ha volnál szíves táncolni velem, akkor Nathan talán felkérhetné
végre a barátnődet, mert ha netán nem vetted észre, szegény
haveromnak mindjárt elcsöppen a nyála. Majd kiesik a szeme a
bámulástól, mióta csak beléptetek ide Mirandával. – Ahogy
incselkedve Nathanre vigyorgott, elpárolgott a maradék aggodalmam
is. Nem hajtott rám. Csak a barátjának igyekezett segíteni. Felálltam,
és megfogtam Kent felém nyújtott kezét.
– Örömmel táncolnék – visszamosolyogtam Mirandára. – Adj egy
esélyt a srácnak! – Erre elnevette magát, ő is felállt, és kézen fogta
Nathant. A fiú úgy meredt rá, mintha egy becses drágakövet kapott
volna. Ez tetszett nekem. Nagyon is. Nathan egyelőre teljesen jól állt
nálam.
 – Persze, ti ketten menjetek csak táncikálni! Én elüldögélek itt, és
egymagámban iszogatok – szólt Gee, akiről egy pillanatra meg is
feledkeztem. Bűntudatosan néztem vissza rá, de gúnyos vigyorát
látva rájöttem, hogy csak ugrat minket. Egyébként is, Gee egy
rockzenekar groupie-ja volt. Nyilván nem érdekelték az egyetemista
srácok.
– Hamarosan visszajövünk – ígértem.
Gee felemelte legújabb italát.
– Én remekül megvagyok itt. Menjetek csak, és mulassatok jól!
Talán végre ellazulsz egy kicsit, Peggy Ann.
Grimaszt vágtam, amiért már megint így nevezett. Sejtettem, hogy
most már mindig ezen a becenéven fog szólítani: neki örökre Peggy
Ann maradok.
– Na, akkor táncoljunk! – mondtam Kentnek.
A zsúfolt táncparkettre vezetett. Körbevettek minket a vonagló
testek. A legtöbben ugyanolyan hevesen nyomták, mint Jay meg a
csaja az imént. Nagyon reméltem, hogy Kent továbbra sem akar rám
mászni. Én sima táncra neveztem be, nem előjátékra.
– Láttam, hogy az előbb Pottsszal dumáltatok – szólt. –Ismeritek?
Ezek szerint Kent is ismerte Jayt? Pedig a Tennessee-i Egyetem jó
nagy hely. Milyen furcsa!
– Ööö, igen, Miranda meg én egy gimibe jártunk Jayjel.
Kent behúzott a párocskák sűrűjébe, és átfogta a derekamat. Ez
nem egészen volt ínyemre.
– Tényleg? Tök jó. Jay meg én diákszövetséges tesók vagyunk.
Aha. Egy diákszövis srác. Csúcs.
– Te is a Tennessee-re jársz? – kérdezte lelkesen.
– Nem. A Boone-ra.
Kent lejjebb csúsztatta a kezét a csípőmre, és még közelebb húzott
magához, miközben a zene lelassult, és szexisen lüktetett. Ez már
egyáltalán nem tetszett. Körülnéztem a tömegben, Mirandát kerestem,
hogy lássam, mi a helyzet vele meg Nathannel. Ölelkezve ringatóztak
a zenére, és Miranda úgy nézett a srácra, mintha még soha nem látott
volna nála helyesebb fiút. Időt akartam hagyni nekik Nathannel.
Mirandának szüksége volt egy kis szórakozásra, tovább kellett lépnie,
hogy hajlandó legyen más fiúkkal randizgatni. De nem voltam biztos
benne, hogy kibírom Kent tapizását és dörgölőzését, miközben időt
adok Mirandának, hadd táncoljon Nathannel.
Ebben a pillanatban valaki a hátam mögé lépett, és határozott
mozdulattal megfogta a derekamat. Meleg lélegzete csiklandozta a
nyakamat, ám ez ahelyett, hogy megijesztett volna, inkább felizgatott.
– Lejárt az idő – szólt az illető mély, szexis hangon. Kent szeme
tágra nyílt.
– Te… Csak nem… Azt a rohadt! Te Dank Walker vagy! Dank
Walker, a Cold Soul énekese! – Kent azonnal elengedett, és
hátralépett. A mögöttem álló srácot bámulta. Nem igazán tudtam, mit
keres itt Dank Walker, és miért tesz úgy, mintha joga lenne kisajátítani
engem, de jelen pillanatban egyszerűen csak örültem, hogy Kent már
nem nyomja hozzám a lágyékát.
– Ja. És most tűnj el! – felelte Dank. Kent bólintott, és behátrált a
táncoló emberek közé.
Megfordultam, és homlokráncolva néztem Dankre.
Megkönnyebbült arckifejezése láttán meglepődtem.
– Ez meg mi volt? – kérdeztem.
Dank szemében harag tombolt, ahogy Kent után nézett, de amikor
rám pillantott, ellágyult a tekintete.
– Rosszul érezted magad attól, ahogy nyomult rád a srác.
Ezt meg honnan tudta?
– Talán. De mit érdekel ez téged?
Dank frusztráltan sóhajtott, és a fejét csóválta.
– Nem tudom. Te érdekelsz.
Oké… Erre nem számítottam.
– Nem táncolnál velem, Pagan?
Dank arcát fürkésztem, miközben feszülten figyelve a válaszomra
várt. Nem bíztam az ilyen srácokban. Az ilyenekben nem is szabad
bízni. Mégsem bírtam elutasítani. A karjára simítottam a kezem. Még
mindig a derekamat fogta.
A zene ekkor még jobban lelassult. Az iménti szexis lüktetés
könnyed, lágy dallamnak adta át a helyét. Belesimultam Dank
karjába, aki hamar elnyerte a bizalmamat. Nem vándorolt el a keze a
derekamról. Nem tett vulgáris mozdulatokat. Egyszerűen csak
magához húzott, miközben ringatóztunk a zenére.
A pólójának buja és egzotikus illata volt. Legszívesebben az
anyaghoz nyomtam volna az orromat, hogy beszívjam az aromát.
Tudtam, hogy ez a srác veszélyes lehet, mégis ellenállhatatlannak
találtam minden porcikáját. Kissé elfordítottam a fejem, hogy még
jobban érezhessem az illatát, amikor halk morgás tört fel a
mellkasából, mire összerezzentem. Ez meg mi volt?
Felnéztem, és láttam, hogy Dank tekintete ismét hideg, haragos
lett, miközben a hátam mögé meredt. Hátrapillantottam, és láttam,
hogy Jay áll mögöttem. Zsebre dugta a kezét, és a barátnője eltűnt
mellőle. Engem bámult.
Megfordultam Dank karjában, és szembenéztem Jayjel. Mégis mit
akarhatott tőlem?
– Hall, Jay! – szólaltam meg, hátha sikerül feloldanom a hirtelen
támadt feszültséget. Ezek ketten talán ismerték egymást?
– Pagan, csak meg akartam kérdezni, nincs-e kedved táncolni
velem a régi idők emlékére. Nem tudtam, hogy izé, hogy Dank
Walkerrel vagy itt. Azta, hogy te milyen menő lettél!
Elnevettem magam. Ezek a srácok tényleg totál odavoltak Dank
bandájáért.
– Nem Dankkel vagyok itt. Csak ma ismerkedtünk meg.
Mindenesetre szívesen táncolok veled, ha a barátnőd nem bánja. De
előbb hadd fejezzük be ezt a táncot Dankkel!
Jay gyorsan Dankre pillantott, aztán megint rám.
– Jó, persze. Megvárom.
Megnyugtató mosolyt villantottam Jayre, mert egyszeriben
nagyon idegesnek tűnt. Fura. Jay nem volt idegeskedős típus.
Megfordultam, és visszatettem a kezem Dank karjára. Az érintésemtől
megfeszültek az izmai, mire meglódult a képzeletem. Biztos voltam
benne, hogy káprázatosan nézne ki felső nélkül. Látnom sem kellett
ahhoz, hogy tudjam.
– Ismered őt – szólalt meg Dank lassan, higgadtan.
– Igen. Együtt jártunk gimnáziumba – magyaráztam, szándékosan
kihagyva, hogy Jay volt az első és eddig az egyetlen fiúm. Úgy tűnt,
mintha Jay valamiért bosszantotta volna Danket. Lehet, hogy csak
képzeltem, de akkor is meg akartam védem Jayt, biztos, ami biztos.
Zenész létére Dank Walker igencsak izmos volt.
– Bírod őt? – kérdezte Dank.
Hát ez a srác tényleg nem kertelt. Abbahagytam a táncot, és
szúrós szemmel néztem fel rá.
– Nem hinném, hogy ehhez bármi közöd is van. Elvégre csak ma
ismerkedtünk meg.
Dank az ajkába harapott, és a mindenségit neki, ez is pokoli szexi
volt. Legszívesebben ráharaptam volna az alsó ajkára, és
beszippantottam volna a szamba. Na, tessék, semmivel sem voltam
jobb a groupie-knál. Csak most találkoztam a sráccal, és máris be
voltam indulva rá.
– Jogos. Igazad van. Elnézést kérek! – felelte.
Szomorú tekintetébe belesajdult a szívem. Elnyomtam magamban
a vágyat, hogy felemeljem a kezem, és megérintsem az arcát. Nem
akartam, hogy szomorú legyen. Talán durván válaszoltam? Pedig
nem akartam.
– Jól van, táncoljunk! – mondtam, ahogy a zene ismét szexis
ritmusra váltott.
Dank bólintott, lecsúsztatta a kezét a csípőmre, miközben
közelebb húzott magához. A testünk olyan könnyedén mozgott
együtt, hogy a szívem kalapálni kezdett az izgalomtól. Dank
elengedte a csípőmet, és megfogta a csuklómat. Felnéztem rá, ahogy
fölemelte a kezemet, és a nyaka köré kulcsolta, még jobban magához
szorítva engem. A szemében olyan szenvedélyes izgatottság csillant,
hogy elakadt tőle a lélegzetem. Nem voltam elég tapasztalt ahhoz,
hogy ennek a fiúnak a terepére merészkedjek.
De akármilyen veszélyt is jelenthetett a szívemre, mintha
egyszerűen képtelen lettem volna lerázni magamról a srác delejes
bűbáját.
– Na jó, szépfiú, most már hagyd szépen békén szegény kis Peggy
Annt! Menned kell, sokan várnak! – Gee hangja térített magamhoz.
Eleresztettem Danket, és hátraléptem.
– Gee! – szolt rá Dank olyan ingerülten, hogy beleborzongtam.
 – Ne kapd már fel a vizet! Csak emlékeztetlek a terveidre – felelte a
lány, gondosan kihangsúlyozva az utolsó szót. Mégis pontosan
milyen kapcsolat volt Gee és Dank között?
 NEGYEDIK FEJEZET

DANK
Legszívesebben puszta kézzel megfojtottam volna Gee-t. Pagan már
épp kezdett újra bízni bennem. Végre a karomba zárhattam, és egy
pillanatra enyhült a félelmem, ami azóta gyötört, hogy megtudtam,
talán elveszíthetem őt.
– Dank! – szólt rám Gee pimaszul. Tudtam, hogy igaza van. Sok
lélek várt még begyűjtésre ma éjjel, de megéreztem, hogy Pagan itt
van. Átjártak az érzelmei. A lelke még mindig szólított engem, bár ő
maga nem emlékezett rám.
– Oöö, jobb lesz, ha nem zavarlak titeket. Amúgy is megígértem
Jaynek, hogy táncolok vele – mondta Pagan, és elhátrált.
Ne hagyj itt!
Pagan megdermedt. Francba! A lelkéhez szóltam. Meghallott.
Látva, hogy milyen zavarodottan bámul, azt reméltem, hogy talán
mégis emlékszik rám, hogy a lelke úrrá lett emberi agyán. De aztán
megcsóválta a fejét, és tovább hátrált.
– Mennem kell – hadarta, aztán sarkon fordult, és el-iszkolt.
– Ügyes húzás, seggfej! Sikerült halálra rémítened szerencsétlen
kiscsajt – sóhajtotta Gee.
– Miért zavartál meg minket? Tisztában vagyok a
kötelességemmel. Csak elcseszel itt nekem mindent!
Gee felhúzta szőke, piercinges szemöldökét.
– Tényleg? Hát, ha képes lennél egyetlen másodpercig nem Pagan
után csorgatni a nyálad, akkor talán magadtól is eszedbe jutna, hogy
dolgod van. Ráadásul hagynod kell, hogy Pagan saját döntéseket
hozzon. Ha nem nyomultál volna így rá, akkor nem kellett volna
közbelépnem. Ja, teljesen elvarázsoltad ezzel a „szexi, elbűvölő
rosszfiú”-műsorral. De a lelke akkor is Jayéhez kötődik. Ezzel a
csajnak előbb-utóbb szembe kell néznie. Aztán döntést kell hoznia.
Nem bukkanhatsz fel és avatkozhatsz közbe, valahányszor csak Pagan
a srác közelébe kerül.
 Morogva vonultam a kijárat felé. Nem hiányzott Gee kioktatása.
Igaza volt, és utáltam, hogy legtöbbször igaza van. Pagannek ismét
közel kellett kerülnie Jayhez. Elvégre ez egy verseny. Olyan verseny,
amiben könnyen alul maradhatok. Grimaszt vágtam, ahogy belém
hasított a fájdalom. Pagan elvesztését egyszerűen képtelen voltam
elfogadni.
A táncparkettre pillantottam, és a tekintetem azonnal találkozott
az övével. Figyelte, ahogy elhaladok. Jay nem volt vele. Pagan
egyedül állt a táncparkett szélén, és csakis rám koncentrált.
Megálltam, és farkasszemet néztem vele. Láttam kissé oldalra
biccentett fejét, lágy ajkát, a tekintetéből sütő érdeklődést. Sikerült
felkeltenem a kíváncsiságát. Ennek örültem. De vajon az a Pagan, aki
nem lát mindennap lelkeket, ugyanolyan elfogadó lenne a Halál felé,
mint az a lány, aki gyerekkora óta látta a világnak azt a részét is, amit
mások nem? Jay ekkor mögé lépett és megérintette a vállát, Pagan
pedig felé fordult. Nem maradtam tovább. Ezt nem bírtam nézni.

PAGAN
– Most már táncolhatunk? – kérdezte Jay hangosan, hogy
túlharsogja a zenét.
Hátranéztem, hogy ott van-e még Dank. Szomorúnak láttam, vagy
talán magányosnak. Szerettem volna odamenni hozzá, hogy beszéljek
vele. De már eltűnt. Nem tűnt jó ötletnek belehabarodni egy zenekar
frontemberébe. Igen, Dank nagyon is érdekelt, de tudtam, a saját
érdekemben muszáj lesz megtalálnom a módját, hogy túltegyem
magam a vonzerején.
– Igen, én… – Félbehagytam a mondatot. Jay barátnője visszatért,
és átkarolta a fiú derekát. Jay arcára kiült a bosszúság.
– Gyere, táncolj velem! – búgta a csaj, miközben mindkét kezét
becsúsztatta Jay pólója alá. Nekem ennyi elég is volt ebből.
– Mennem kell. Örülök, hogy újra láttalak – mondtam gyorsan
Jaynek, és elmenekültem, mielőtt bármit is válaszolhatott volna.
A bárpultra pillantottam, és láttam, hogy Gee ismét ott ül:
keresztbe vetett lábbal, gúnyos vigyorral figyelt engem. Miranda még
mindig Nathannel táncolt. Bármennyire is szerettem volna elhúzni a
csíkot, nem akartam idő előtt véget vetni Miranda estéjének.
Láthatóan jól érezte magát. Odamentem Gee-hez. Arra gondoltam,
hogy talán foghatnék magamnak egy taxit, és itt hagyhatnám őt
Mirandával.
– Mi történt a másik diákszövis sráccal? – kérdezte Gee, majd
kortyolt a legújabb italából.
– Én most már mennék haza. Ha fogok egy taxit, itt maradnál
Mirandával?
Gee vállat vont.
– Jó, miért ne? Még elég korán van. Miért akarsz máris lelépni?
Mert elment az egyetlen srác, akivel táncolni akartam.
– Fáradt vagyok. Hosszú napunk volt – feleltem.
– Okés. Akkor szia! – válaszolta Gee, és hosszú, feketére lakozott
ujjait megrebegtetve búcsút intett nekem.
Még egyszer utoljára visszanéztem Mirandára, hogy ellenőrizzem,
biztos jól van-e. Szélesen mosolygott, miközben Nathannel
beszélgetett: ez megadta nekem a választ. A barátnőm rendben volt.
Jó neki.

Füst vett körül. Elvesztem benne. Nem pánikolhattam be. Ha túl akartam élni
ezt, akkor nem volt szabad pánikolnom. Az oxigénhiány miatt elszorult a
mellkasom. Lassan vágtam át a feketeségen, imádkoztam, hogy kijussak,
mielőtt úrrá lenne rajtam a félelem. Ekkor a sűrű füstön át halvány fényt
pillantottam meg, és a remény új erőt adott. De a lábam egyre jobban
elnehezült, és minél közelebb értem a fényhez, annál lassabban vánszorogtam.
Már alig bírtam megemelni a lábam, és tenni még egy lépést. Megroggyant a
térdem, és rádöbbentem, hogy nem fogok elérni a fényhez. Pedig még mindig
ott volt előttem. Közel, olyan közel. De nem tudtam odaérni. A füst elnyelni
készült. Még egyszer levegő után kaptam, ahogy összerogytam, és a térdem a
betonhoz ütődött.
Erős kar ölelt át, és egyszeriben már nem fulladoztam. Mélyet
szippantottam a tiszta levegőből. A kar egy kemény, meleg mellkashoz
szorított. Próbáltam kinyitni a szemem, de nem bírtam.
– Semmi baj. Itt vagyok – nyugtatott meg. Ismertem ezt a mély hangot.
Megmarkoltam a fiú pólóját. Látni akartam őt. Biztos voltam benne, hogy
ismerem.
– Segíts! – könyörögtem. Nem bírtam kinyitni a szemem.
– Én mindig megvédelek. Nincs semmi baj. Ez csak egy rémálom. Itt
vagyok – csitítgatott. Hittem neki. Nem láttam őt, de a testem tudta, hogy
vele biztonságban vagyok. Ellazultam a karjában, és ismét mély levegőt
vettem.
– Látni akarlak – mondtam neki.
– Én is azt kívánom, bár láthatnál. Egy szép napon végre
viszontláthatjuk majd egymást. – Válasza csak meg jobban összezavart, majd
hangos berregést hallottam, ahogy megszólalt a vekker.

Kipattant a szemem; a kollégiumi szobám mennyezetére bámultam.

– Kapcsold ki! – morogta Miranda, és egy párnát hajított az
éjjeliszekrényemen álló ébresztőóra felé. Már csak egy óránk volt az
elsőéveseknek szóló tájékoztatóig. A vekkerhez nyúltam, és
kinyomtam. Eszembe villant az álmom néhány részlete. Szerettem
volna visszaemlékezni rá. Valamiért izgatott lettem tőle. De nem
bírtam felidézni a részleteket. Az ágyam szélén ülve erősen
koncentráltam az álom utolsó pillanatára, mielőtt megszólalt volna az
ébresztő. Volt valami, amire nagyon akartam emlékezni, de nem
tudtam, mi az. Sehogy sem jutott eszembe.
Bosszúsan félrelöktem a takarómat, és felkeltem. Miranda még
jobban bevackolta magát a paplan alá. Fogalmam sem volt, mikor ért
haza végül tegnap éjjel. Mirandát még akkor is szinte lehetetlen volt
felébreszteni, ha eleget aludt. Tudtam, hogy ma reggel aztán pláne
nehéz lesz. Úgy döntöttem, legelőször lezuhanyozom, és csak utána
próbálom meg felkelteni. Az elsőéves eligazításon kötelező volt a
részvétel. Rá kellett vennem Mirandát, hogy felkeljen, és eljöjjön a
tájékoztatóra – még akkor is, ha végül csak arra lesz ideje, hogy
megmossa a fogát, és felhúzza a tegnapi, gyűrött ruháját.
 A fürdőszobában a tükör előtt álló Gee-be botlottam. Nem
nézegette magát benne, háttal állt neki: a mosdó pultjának dőlt, karba
tett kézzel, mintha várna valakire. A frizuráját belőtte (már amennyire
be szokta), és fel is öltözött. Pedig nálam jóval később jött haza. Hogy
lehetett mégis régebb óta ébren, mint én?
– Nem keltél fel időben, Peggy Ann? – kérdezte, de nem moccant
el a mosdókagylótól. Tényleg muszáj lett volna lezuhanyoznom, de
eszem ágában sem volt levetkőzni Gee előtt.
– Nem bizony. El se hiszem, hogy te már ébren és készen is vagy.
De ha már úgyis felöltöztél, volnál szíves kimenni végre, hogy én is
elkészülhessek?
Gee ellökte magát a pulttól.
– De harapós valaki ma reggel! Gondolom, akkor nem is érdekel a
meghívás, hogy különleges vendégként vehess részt a Cold Soul
koncertjén péntek este.
Figyeltem, amint Gee az ajtó felé indul, hogy magamra hagyjon.
Tudtam, hogy nem kéne a koncertről kérdeznem, és hogy nem kéne
zenészekkel randiznom. Nem volt jó ötlet az egész.
– Várj! Miről beszélsz? Dank meghívott a koncertjére? –Gyenge
voltam. Nem bírtam ellenállni a srácnak.
Gee megtorpant, és elvigyorodott.
– Ja, meg. A barátnődet is magaddal hozhatod, ha akarod. Még a
backstage-be is bemehettek meg minden.
A backstage-be? Ez azt jelentette, hogy Dank találkozni akar
velem. Vagy nem? Egek, nem is lett volna szabad ilyeneken
gondolkoznom, de Dank nagyon megnehezítette, hogy ne feledjem: ő
egy rossz fiú. Bár egyáltalán nem viselkedett rossz fiúként. Inkább
magányosnak, szinte elveszettnek tűnt. Egyelőre nem bizonyult annak
a vad playboynak, akinek első látásra hittem.
– Oké. Szívesen elmegyek. És biztos vagyok benne, hogy Miranda
is szeretne menni. – Legszívesebben megkérdeztem volna, hogy Dank
miért nem személyesen hívott el. Szerettem volna elkérni Gee-től a
számát, de mivel a fiú nem adta meg magától, arra jutottam, talán
mégse kéne ezt említenem.
– Megmondom Danknek. Bár lehet, hogy te előbb találkozol vele –
válaszolta Gee, majd kiment az ajtón.
Becsukta maga után, mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mégis
mire célzott.

DANK
Azóta vártam itt Paganre, mióta ma reggel elhagytam a szobáját.
Tegnap éjjel hatoltam be először az álmába. Pedig ezt a határt soha
nem akartam átlépni, mert úgy éreztem, súlyosan megsértem vele a
privát szféráját. De miközben az alvó Pagan biztonsága felett
őrködtem, rémálom tört rá. Néhány pillanatig méláztam, hogy
behatoljak-e az álmába és csillapítsam-e a félelmét, vagy zárjam a
karomba, mint régen, ha ez történt. Úgy döntöttem, az a
biztonságosabb, ha az álomban lépek közbe.
Abban a pillanatban, ahogy megszólalt a vekker, eljöttem a
szobájából. Tudtam, hogy hamarosan meg fog érkezni ebbe az
épületbe. Kiléptem a fa mögül, aminek eddig támaszkodtam, és ismét
láthatóvá váltam. Az egyetemista lányok odáig vannak a zenekarok
frontembereiért. Igyekeztem elkerülni a túlzottan nyomulós csajokat,
valahányszor a kampuszon jártam.
– Dank Walker? Ilyen nincs! Hallottam, hogy láttak téged a
kampuszon, de nem hittem el. De tényleg itt vagy! – Egy csaj máris
észrevett. Elkezdett a táskájában turkálni. – Kell, hogy legyen nálam
alkoholos filc. Adnál egy autogramot a táskámra vagy a pólómra
vagy… még jobb: a melltartómra? – kérdezte, miközben előhalászott
egy filctollat a táskájából. Már el is kezdte felhúzni a pólóját, mire
rádöbbentem, hogy komolyan gondolta a melltartós autogramot.
– Nem. Nem írok alá melltartót. – Megmarkoltam a filcet, amit a
kezembe nyomott, de már nem őt figyeltem, hanem az épülethez
közeledő diákokat. A pillantásom találkozott Paganével. Basszus!
Észrevette, hogy ez a lány az előbb felemelte a nyamvadt pólóját.
Sietve visszaadtam a csajnak a filctollat, megkerültem őt, anélkül,
hogy közben akár egy pillanatra is levettem volna a szemem Paganről.
– Mennem kell – mindössze ennyit mondtam a lánynak
magyarázatképpen.
 Pagan elfordította a fejét, maga elé meredt, és az épület felé sietett.
Nem hagyhattam, hogy ne beszéljen velem, mielőtt bemegy.
Pagan, kérlek, várj! Hadd beszéljek veled!
A lány megtorpant. Nem volt fair, hogy gondolatban szólítottam
meg, de utáltam, hogy nem mutathatom meg neki, ki vagyok
valójában. Azt akartam, hogy lásson engem igaz valómban. Azt
akartam, hogy szeressen, mindennek ellenére.
– Jó reggelt, Pagan! – köszöntem, ahogy megálltam mellette.
Oldalra biccentette a fejét, és felpillantott rám. Ijedt, zavarodott
tekintete láttán bűntudatom támadt. Nem lett volna szabad
gondolatban szólnom hozzá. Még nem állt rá készen.
– Dank? – Úgy hangzott, mintha kérdést tenne fel.
A táskájáért nyúltam, és mivel még mindig össze volt zavarodva,
hagyta, hogy elvegyem. A vállamra kaptam, és az épület bejárata felé
intettem. Tudtam, hogy ebben a félévben itt tartják majd Pagan
matematika-előadásait.
– Sietned kéne, különben még elkésel.
Pagan megcsóválta a fejét, aztán a táskájára meredt, ami immár az
én vállamon lógott. A homlokát ráncolta.
– Te meg mit művelsz? – kérdezte.
– Beviszem a táskádat. Nehéznek tűnt. – Elindultam az épület felé,
mielőtt Pagan úgy dönthetett volna, hogy vissza akarja kapni a
táskáját. Én akartam bevinni az órára. Az volt a célom, hogy minden
srác lássa a közelben, ahogy Pagan holmiját viszem. Már így is
versengenem kellett a lelki társsal. Nem akartam, hogy bárki mással is
látnom kelljen. Jeleztem, hogy ő az enyém.
– Ja, hát, igen. A tájékoztatón adtak nekünk egy csomó anyagot,
aztán el kellett mennem a könyvesboltba, hogy beszerezzek pár
kötetet, ami még nem volt meg. De ma csak ez az egy órám van.
Állítólag ez a tanár eléggé mániákus, egyetlen előadást sem akar
kihagyni.
Imádtam hallgatni, ahogy beszél. Az épülethez érve kinyitottam
az ajtót, és hátraléptem, hogy Pagan bemehessen. Visszanézett a fára,
ahol a feltűnésekor álltam, aztán megint rám pillantott.
– Láttalak egy lánnyal, és úgy tűnt, le akar vetkőzni neked, aztán
meggondolta magát. Talán végül úgy döntött, hogy mégse jó ötlet
nyilvánosan pucérkodni?
Aranyos, incselkedő hangja megmosolyogtatott.
– Azt akarta, hogy írjam alá a melltartóját. Mondtam neki, hogy
melltartóra nem adok autogramot; aztán megláttalak téged, és
gyorsan visszaadtam a filctollát, hogy iderohanjak hozzád, mielőtt
bemennél órára.
– Ó! – felelte Pagan, és megállt a 312-és terem ajtaja előtt. – És
miért nem írsz alá melltartót?
Ez a lány most flörtölt velem? A mindenségit, Pagan szemének
pajkos csillogása kis híján megőrjített! A lehető legközelebb léptem
hozzá, és lehajtottam a fejem, hogy a szám közvetlenül a füle mellett
legyen.
– Csak egyetlen olyan lány van, akinek szívesen aláírnám a
melltartóját. – Pagannek elakadt a lélegzete, én pedig elmosolyodtam,
mielőtt hátrébb léptem. Meg akartam ízlelni őt. Már túl rég nem
ízlelhettem meg az ajkát… a bőrét.
Belépve az előadóterembe minden erőmmel igyekeztem uralkodni
magamon. Pagan illata felizgatta az érzékeimet. Nyitva tartottam neki
az ajtót. Ahogy elindult előttem, farmerja úgy simult a fenekére,
mintha ráöntötték volna. Nem bírtam levenni róla a szemem, ahogy
átvágott a termen. Végül csak azért tudtam elfordulni tőle, hogy
körülnézzek, ki más figyeli még. Nem akartam, hogy egyetlen diák is
őt stírölje.
 ÖTÖDIK FEJEZET

PAGAN
Dank hangja tényleg a fejemben szólalt meg, vagy elment az eszem?
Képtelen voltam koncentrálni bármire, amit a matematikatanárom
magyarázott. Szerencsére csak röviden üdvözölt bennünket, nagy
vonalakban összefoglalta a féléves tananyagot, és el is mehettünk.
Biztos voltam benne, hogy lemaradtam valami fontosról, de hát Dank
Walker ült mellettem! A teremben minden lány őt figyelte, és a testem
megborzongott, valahányszor a karja az enyémhez simult, ami
gyakran előfordult. Mintha Dank pontosan tudta volna, milyen
hatással van rám az érintése, és gondosan épp csak annyit csinált
volna, hogy folyamatosan megőrjítsen.
Az óra után Dank ismét a vállára kapta a táskámat, és miközben
kifelé tartottunk a teremből, kénytelen voltam elviselni, ahogy minden
egyes rajongója megállította, és a következő koncertjéről kérdezte,
megadta neki a számát, vagy épp a legkülönfélébb szexuális
szolgáltatásokat ajánlotta fel. Csak azért nem viharzottam el és
hagytam magára Danket a mindenre elszánt rajongóival, mert
mindenáron vissza akartam kapni a táskámat. Szerettem volna azt is
megtudni, hogy teljesen éber állapotban is megszólal-e a hangja a
fejemben, hátha így kiderül, hogy valóságos volt-e ez az egész vagy
sem.
– Kövess! – szólt Dank, azzal megfogta a karomat, és elhúzott egy
lánytól, aki épp egy mondat közepén járt. Futnom kellett, hogy lépést
tartsak vele, miközben egy nagy tölgyfához vezetett az épület mögött.
A fa alatt piknikasztal állt. Talán ide akart elbújni?
– Itt nem fognak észrevenni minket – magyarázta, miután
meggyőződött róla, hogy a fa eltakarja őt a diákok szeme elől, majd
leült a piknikasztalra. Valamiért ismerősnek tűnt, ahogy az asztalon
üldögélt. Mintha déjávu-m lett volna. Dank elvigyorodott, mintha
olvasna a gondolataimban.
– Meglep, hogy leléptél, és otthagytad azt a lányt. Ha őt hoztad
volna ide, teljesen biztos vagyok benne, hogy jól elszórakoztatott
volna. Szerintem arra készült, hogy megkér, hadd szüljön neked
gyereket.
Dank kuncogott, és a fejét csóválta.
– Kihagyom. Nem az esetem.
Egyelőre nem igazán tudtam, mi lehet az esete. Mintha
mindenhova engem követett volna, ráadásul még nem láttam őt más
lánnyal. Vajon csak azért kattant így rám, mert kihívást jelentek?
– Mégis miért érdekellek ennyire? Ha én is felajánlom, hogy
levetkőzöm neked, akkor talán fejvesztve elszaladsz? Én lennék a
különleges játékszer, amit nem kaptál meg, bármennyire is akarod? –
Gondosan ügyeltem, hogy mosolyogva tegyem fel a kérdést. Nem
szerettem volna szemétnek tűnni, de tényleg tudni akartam, hogy
miért pont engem szemelt ki. Rengeteg lány akadt a kampuszon, akik
örömmel megadtak volna Danknek bármit, amit csak akar, és amikor
csak akarja.
Dank lerakta a táskámat a faasztalra, és lassan felállt.
Farkasszemet nézett velem, heves tekintete szinte megijesztett. Néha
nem is tűnt emberinek a szeme. Természetellenesnek látszott:
gyönyörűen természetellenesnek és borzongatónak.
– Tisztázzunk valamit, Pagan Moore! – szólt mély, szexis hangján.
– Ha valaha is felajánlod, hogy levetkőzöl nekem, a teljes figyelmemet
neked fogom szentelni.
Hú, anyám!
Nagyot nyeltem, és sikerült egy aprót biccentenem. Dank nem
hátrált el, egyre közelebb jött, míg végül a fához nem szegezett.
– Te nem csak valami játék vagy nekem. Sosem leszel az – mondta,
miközben végighúzta a mutatóujját az államon. Túl heves vágy sütött
a szeméből. Ennek nem volt semmi értelme. Hiszen csak tegnap
ismerkedtünk meg! Miért váltottam ki belőle ezt a reakciót? És miért
őrült meg a szívem, valahányszor Dank a közelemben volt? – Túl
régóta nem csókolhattalak meg. Nem bírom tovább – suttogta, és ajka
az enyémre tapadt.
A szavainak nem volt semmi értelme, ám erről megfeledkeztem,
amikor nyelve becsúszott a számba, és felajzotta az érzékeimet. A
vállához kaptam a kezem, és úgy kapaszkodtam belé, mintha az
életem múlna rajta. Elgyengült a lábam, támaszra volt szükségem, de
legfőképp csak azt akartam, hogy Dank maradjon itt. Pontosan itt.
Beszívtam buja, izgató illatát, ami körbeölelt, amint a teste az
enyémhez tapadt. Fogai az alsó ajkamat súrolták, nyöszörögtem,
ahogy szája a fülem mögé vándorolt, és ott csókolgatott. Lélegzete
bizsergette a bőrömet. Szorosan megmarkoltam a pólóját, és még
jobban hozzásimultam. Dank felemelte a térdét, és a lábam közé
csúsztatta, mire átfutottak rajtam a gyönyör szikrái.
– Á! – nyögtem, ahogy még feljebb tolta a térdét. Remegett tőle a
testem. Dank a nyakam és vállam hajlatába temette az arcát. Zihált, és
egyszeriben megdermedt, ebből tudtam, hogy mindez hamarosan
véget ér. Nem akartam, hogy így legyen, ugyanakkor ha már egy
ártatlan csókra is így reagáltam, akkor talán nem álltam készen Dank
Walker csókjaira. El akartam húzódni tőle, ám Dank erre még
szorosabban fogta a derekamat.
– Ne! Kérlek, még ne! Hadd élvezzem még egy kicsit! – Ajka a
bőrömet súrolta, és könyörgő hangja rávett, hogy engedjek a
kérésének. Ugyan ki tudott volna ellenállni ennek?
Zihálása hallatán nagyon mocskos gondolataim támadtak. Dank
átkarolt, közelebb húzott magához, miközben leengedte a térdét, de a
lába az enyém között maradt.
– Eljössz péntek este? Azt akarom, hogy ott legyél – mondta,
miután végül felemelte a fejét, hogy rám nézzen.
Dank nem az én esetem. Nem volt biztonságos. De nem érdekelt.
Egyetemista lettem. Elég sokáig ügyeltem a biztonságra. Meg akartam
adni magam a vadabbik énemnek.
– Igen. Ott leszek.
Dank megkönnyebbülten hunyta le a szemét, mosoly játszott az
ajkán.
– Pedig hajlandó lettem volna megvesztegetni téged. Ez
könnyebben ment, mint gondoltam – válaszolta.
– Megvesztegetni, mi? Talán túl könnyen beadtam a derekam.
Dank lehajtotta a fejét, és az ajkamat nézte.
– Mit szeretnél, Pagan? Bármit kérhetsz tőlem!
 Hűha! Már megint egy kissé túl heves volt.
– Oöö, hát, momentán szeretnék szunyókálni egy kicsit, mert
tegnap éjjel nem igazán aludtam ki magam. – Tuti nem ebben a
válaszban reménykedett, de ez volt az igazság.
Dank hátralépett, és máris hiányzott a melegsége.
– Ne hagyd, hogy Gee rávegyen olyasmire, amihez nincs kedved!
Ő jóval kevesebb alvással is beéri, mint te.
Ezek ketten talán rokonok voltak? Ez tűnt az egyetlen értelmes
magyarázatnak. Közel álltak egymáshoz Gee-vel, de biztosan nem
jártak együtt, egyáltalán nem látszottak párnak.
– Nagylány vagyok. Elbírok Gee-vel.
Dank rövid, szexis kacajt hallatott, és bólintott.
– Igen, tudom.

DANK
– Pagan rád sem emlékszik. Arra számítottam, hogy engem el fog
felejteni. De mégis miért nem emlékszik rád?
Megéreztem Leif jelenlétét, de megvártam, míg Pagan elég távolra
ért, mielőtt megfordultam, és ránéztem.
Leif, a voodoo szellem, aki egykor a magáénak követelte Pagan
lelkét, néhány lépésre állt tőlem. Azt hittem, kellően megfenyegettem,
amikor elvettem tőle Pagant, és megesküdtem, hogy véget vetek a
világának, ha nem tartja távol magát a lánytól. A hülyeség határát
súrolta, hogy ide merte dugni a képét.
– Ahhoz neked semmi közöd. Azt javaslom, térj vissza Vilokanba,
és játszadozz az ottani barátaiddal! Fogytán a türelmem, voodoo
hercegecske.
Leif dühödten meredt rám, és karba tette a kezét.
– Nem csinálok semmi rosszat. Békén hagytam Pagant. Csak azért
jöttem, hogy megtudjam, jól van-e. Mielőtt felbukkantál, az életem
kizárólag arról szólt, hogy megóvjam őt.
Leif volt Pagan sötét angyala, akinek a létezéséről a lány nem is
tudott. Beteges és perverz módon a magáénak akarta a lány lelkét,
emiatt megküzdöttem az apjával, a holtak voodoo urával, méghozzá a
saját birodalmában.
– Már így is épp eléggé veszélybe sodortad Pagan jövőjét. Csak
most kezd hozzászokni, milyen a normális emberi élet. Egyedül is
gondoskodom a védelméről, nincs szüksége senki másra. Nem tűröm
el, hogy itt ólálkodj. Semmi közöd Paganhez.
Leif mondott volna még valamit, ám ekkor felbukkant mellettem
Gee.
– Nézzenek oda, mit köpött ki a pokol! – sóhajtott, és lehuppant az
asztalra. – Talán kényszerítenem kell titeket, fiúcskák, hogy játsszatok
szépen? Mert ha muszáj, megteszem, és minden egyes másodpercét
élvezni fogom.
Leif arcára gyűlölet ült ki, ahogy Gee-re meredt. Ezek ketten
végképp ki nem állhatták egymást.
– Pagan rád sem emlékszik – acsargott Leif.
– Juuuuj, Dankmar, hallod ezt? A mi kis hercegünk ugyanolyan
okostojás, mint volt. Hova is lennénk nélküle?
– Addig nem megyek el, amíg egyikőtök meg nem magyarázza,
mi történt Pagannel – makacskodott Leif.
Gee kuncogott, de tudtam, hogy fogytán van az a kevés jókedve
is. A voodoo herceg kihúzta nála a gyufát.
– Pagannek semmi baja. Most kezdi megtalálni a helyét, mivel
végre nem próbálja megkaparintani a lelkét a gonosz.
Leif tett felém egy lépést, mire Gee a másodperc törtrésze alatt
előtte termett. Természetfeletti gyorsasággal mozgott, én pedig sietve
körülnéztem, hogy meggyőződjek róla, biztos nem vette észre senki.
– Még egy lépés, és széttéplek – sziszegte Gee.
– Takarodj innen! – szóltam. – Ez az utolsó figyelmeztetés.
Leif nem vitatkozott. Eltűnt.
Gee káromkodott, és felém fordult.
– A francba! Reméltem, hogy megpróbál itt maradni. Az jó buli
lett volna. Már egy éve szeretném szétrúgni a voodoos seggét.
– Azt szívesen megnéztem volna – adtam neki igazat. – De vár a
munka. Földrengés volt Haitin. Rengeteg az áldozat.
Gee felsóhajtott.
– Akkor gondolom, ezúttal engem is magaddal viszel.
 Meglepett, hogy nem mutat több lelkesedést, amiért velem jöhet.
Megálltam, és felvont szemöldökkel fordultam felé.
– Jaj, ne nézz már így rám! Tehetek róla, hogy élvezem az
egyetemista létet? Sokkal, de sokkal szórakoztatóbb, mint halottakkal
foglalkozni.
 HATODIK FEJEZET

PAGAN
A nap hátralévő részét azzal töltöttem, hogy bejártam a kampuszt,
megkerestem a termeket, konzultáltam a tanárokkal, és találtam egy
kávézót, ami elég közel volt, hogy reggelente betérhessek oda az első
órám előtt. Amikor délután a kollégiumba visszaérve beléptem a
szobánkba, Miranda a gardróbja előtt állt. Mindkettőnk ágyán meg
íróasztalán ruhák hevertek.
– Felrobbantak a gardróbjaink? – kérdeztem, miközben becsuktam
magam mögött az ajtót, és szemügyre vettem a felfordulást.
– Talán. – Miranda idegesen harapdálta az ajkát. – Egyszerűen
nincs mit felvennem. Nincs egy rongyom se.
Pontosan tudtam, hogy Mirandának annyi cucca van, amennyiből
fel lehetne öltöztetni egy kisebb ország összes lakosát. Úgy értette,
hogy nincs mit felvennie egy randira. Nagyon bejöhetett neki ez a
bizonyos fiú, mert évek óta nem láttam őt ennyire begolyózni amiatt,
hogy mit vegyen fel.
– Ki a szerencsés srác? – kérdeztem, és arrébb tettem a
farmerszoknyámat meg Miranda kék sálját, hogy leülhessek az
ágyamra.
– Nathan. Tudod, akivel tegnap táncoltam – tapsikolt Miranda
izgatottan. – És képzeld, egy diákszövetségbe tartoznak Jayjel!
Szeretnék, ha ma este mindketten elmennénk velük vacsorázni, aztán
megnéznénk együtt egy filmet.
Ajjaj. Erről szó sem lehetett.
– Ööö, figyelj, az a helyzet, hogy Jaynek barátnője van. Tuti, hogy
együtt jár azzal a csajjal, akivel tegnap láttam a klubban. Tudod, hogy
nem vagyok vevő a drámára, márpedig ebből komoly dráma lenne.
Kénytelen leszel megmondani a nevemben Jaynek, hogy „kösz, de
nem”.
Miranda arca elkomorult, és leengedte a piros dzsekit, amit maga
elé tartott a tükörben.
 – Pagan, légyszi! Ez nagyon fontos nekem. Nathan annyira, de
annyira… Én nem éreztem így senki iránt, mióta… Hát, szóval, azóta,
hogy… – Könnyek szöktek a szemébe, miközben szánni valóan
meredt ram.
– Wyatt óta? – kérdeztem.
Szipogott, és bólintott.
– Ez nem olyan erős, mint amit Wyatt iránt éreztem, de Nathannel
csak most ismerkedtünk meg. Teljesen lázba hoz, és az egész
testemben bizsergek valahányszor csak hozzám ér. O nem Wyatt.
Soha senki nem lesz Wyatt. De amikor Nathannel vagyok, nem fáj a
szívem.
Na, basszus. Miranda végre talált egy srácot, akivel tovább tudna
lépni, erre a fiú a volt pasim haverja. Rohadtul csodás.
– Figyelj, tuti, hogy Nathan akkor is randizni akar veled, ha én
meg Jay nem tartunk veletek – nyugtattam meg.
Miranda odajött hozzám, félretolta a mellettem lévő ruhákat az
útból, és leült az ágyra.
– Igen, biztos így van. De még alig ismerem Nathant. Csak tegnap
találkoztunk. Ma együtt kávéztunk, és órákon át dumáltunk. Végül
megcsókolt. Olyan volt, hogy… hűha. Szeretném, ha te is velem lennél
az első hivatalos randinkön. Jobban érezném magam, ha tudom, hogy
nem vagyok egyedül.
Dupla basszus.
– És mi van Jay barátnőjével? – Nagyon reméltem, hogy azt
mondja, a csaj tiszta őrült és tuti leharapja a fejemet, ha a pasija
közelébe merészkedem. Ez lett volna számomra az egyetlen kiút.
– Nathan azt mondta, hogy Jay és Victoria nem járnak együtt.
Victoria egy olyan diákszövetségbe tagja, amivel sok közös
programjuk van. Már több mint egy éve hajt Jay-re, akit ez nem is
zavart, amíg meg nem látott téged besétálni a klubba. Most már nem
kér Victoriából. Nathan azt mondta, hogy mióta Jay viszontlátott
téged, egyfolytában rólad beszél. Légyszi, jó buli lesz! Szükségem van
rá, hogy velem gyere.
Bajban voltam. Miranda esdeklő szemébe néztem, és tudtam, hogy
nem leszek képes nemet mondani.
 – Hányra jönnek értünk? – kérdeztem, mire a barátnőm felugrott,
és visítozott.
– Hétre! – felelte végül. Még csak három óra volt. Minek
készülődött máris?
– Addig még négy óránk van. Miért pánikolsz a ruhád miatt?
Miranda a szemét forgatta.
– Mert szükségem lesz négy órára, hogy tisztességesen nézzek ki.
Felkaptam a ruhákat, amiket az ágyamon hagyott, és átraktam
őket az övére.
– Te pakolj el szépen mindent, én meg szundítok egyet. Ha veled
kell mennem, akkor muszáj aludnom egy kicsit. Ki vagyok purcanva.
– Hát jó. Majd én kitalálom, mit vegyél fel. De ígérd meg, hogy
azért lesz időd zuhanyozni, és leborotválni a lábad! Azt akarom, hogy
miniszoknyát vegyél fel. Jay mindig is imádta a lábadat.
Jaj nekem!

DANK
Egy kamasz lány nem figyelt oda a stoptáblánál. Nagyon is
ismerős volt a helyzet. Ám ezt a lelket nem követtem régóta. Ez a lélek
nem keltette fel az érdeklődésem a különlegességével.
A totálkáros autó egy villanyoszlopnak csapódva füstölgött. A
lány szülei a közelben álltak, zokogva, kétségbeesetten reménykedve
bámulták a kocsit. Azért fohászkodtak, bárcsak esély lenne arra, hogy
mire a tűzoltóknak sikerül behatolniuk a roncsba, élve találják benne a
lányukat. Én viszont tudtam, hogy a lány már nem él. A lelke
kiszabadult a testéből, ahogy megérezte a jelenlétemet.
Benyúltam a roncsba, és kihúztam belőle a lelket. Egyáltalán nem
állt ellen. A lány zavarodottan nézett vissza a testére, aztán a szüleire.
Naponta láttam ezt az arckifejezést. A szerencsétlen még nem értette,
hogy már nincs a testében.
– Gyere, csajszi, már várnak odafönt! Mire észbe kapsz, új életed
lesz. Búcsúzz el szépen ettől! – tájékoztatta Gee, miközben
megragadta a lány karját, és elvitte magával.
Nem maradtam ott, hogy megvárjam a pillanatot, amikor a szülei
rádöbbennek: valóra vált a legszörnyűbb félelmük. Eleget láttam már
ebből. Nem vágytam másra, csak hogy megint találkozhassak
Pagannel, de még több ezer lelket kellett begyűjtenem.
A felborult teherautó felé indultam, ami megpróbáltam kikerülni a
lány kocsiját. Megálltam a sofőr mellett, akit a mentősök épp
próbáltak újjáéleszteni. Hiába fáradoztak a megmentésén, a sofőr lelke
már ki is szabadult a testéből, és lebámult üres porhüvelyére. Gee
megjelent mellettem, és mielőtt egy szót is szólhattam volna, megfogta
a férfi kezét, majd közölte vele, hogy hamarosan új életet kezdhet, de
ezúttal talán nem kéne sörhasat növesztenie.

PAGAN
– Ez igazságtalan. Totál igazságtalan – grimaszolt Miranda, ahogy
mindketten a tükör előtt álltunk. – Én órákig készülődtem, te meg
kevesebb mint harminc percig, mégis te nézel ki jobban.
Miranda csodásan festett. Hajának vad csigái tökéletesen
keretezték az arcát. Vörös, ujjatlan felsője és ezüstszínű, szűk
miniszoknyája kihangsúlyozta minden domborulatát. Nathannek
esélye sem volt.
– Neked elmentek otthonról. Irtó dögös vagy. Fogadd el, és
menjünk! – feleltem, mielőtt Miranda megint nekiállt volna átöltözni.
– De biztos? Nem csak úgy mondod, ugye? – Még mindig a tükör
előtt állt, és a felsőjét meg a haját igazgatta.
– Tuti biztos. Gyere már! A fiúk valószínűleg már odalent várnak
ránk. – Szerettem volna minél előbb túlesni ezen az egészen.
– Talán nekem is csizmát kellett volna vennem. Halálosan nézel ki
abban a bőrcsizmában – mondta Miranda, anélkül, hogy elmozdult
volna a tükör elől.
Lepillantottam a világosbarna, térdig érő bőrcsizmára, amit ő
választott nekem, akárcsak a kék, farmer miniszoknyát.
– Ha akarod, felveheted te ezt a csizmát. Nekem mindegy. Én
majd keresek magamnak másik cipőt.
Miranda a homlokát ráncolta.
– Nem. Az a csizma nem megy a szerelésemhez. Egyébként is, a
végén még a tornacsukádat vennéd fel vagy valami hasonlóan röhejes
cipőt. Kész csoda, hogy sikerült rád dumálnom ezt a csizmát. Nem
akarom kísérteni a szerencsémet.
Elmosolyodtam, mert igaza volt. Tudtam, hogy amint levenném a
csizmát, felhúznám a Converse csukámat.
– Akkor menjünk! – mondtam, és kinyitottam az ajtót.
– Oké. Rendben. Oké. Menni fog – győzködte magát Miranda a
tükörben, aztán megfordult, és elindult felém. Kezdtem remélni, hogy
talán sikerül még éjfél előtt kicsalogatnom a szobából.
– Minden rendben lesz, Miranda. Nathan csak egy fiú, és ez csak
egy randi – nyugtatgattam, miközben kirángattam az ajtón, és
magammal húztam a folyosón.
Bólintott.
– Igazad van. Nathan csak egy fiú. Ez csak egy randi.
Lementünk a társalgóba, mivel úgy beszéltük meg a fiúkkal, hogy
ott várnak majd ránk. Ahogy közelebb értünk, egy lány nevetése és
mély hangú beszélgetés ütötte meg a fülemet.
– Hallom őket – suttogta Miranda.
– Ja. Úgy hangzik, épp a szomszédainkkal ismerkednek –
válaszoltam. Reméltem, hogy Jay talál valakit, aki bejön neki, és békén
hagy engem. Akkor annak a csajnak kéne megbirkóznia az őrült
Victoriával.
A szobába belépve láttuk, hogy Jay meg egy vörös hajú lány jókat
nevetve beszélgetnek. A lánnyal még nem ismerkedtem meg, de
láttam tegnap, amikor beköltözött a kollégiumba. Jayjel folyton
flörtöltek a lányok. Ő már csak ez a fajta, barátságos srác volt. Nathan
tekintete azonnal Mirandára szegeződött. Amint meglátta őt, olyan
mosoly ült ki az arcára, ami mindent megért. Nagyon kedveltem ezt a
fiút.
Nathan oldalba könyökölte a haverját, ahogy odaléptünk
hozzájuk, mire Jay elfordult a vörös hajú lánytól, és ránk pillantott.
Tekintete lassan végigsiklott rajtam. A lány, akivel félbeszakította a
beszélgetést, a karjáért nyúlt, megszorította, és mondott valamit a
másnap esti találkájukról. Kis híján elnevettem magam. Jay lebukott:
éppen randit beszélt meg egy csajjal, miközben rám várt. Ilyen nincs!
Ha nem ígértem volna meg Mirandának, hogy vele tartok a randijára,
akkor kihasználtam volna a lehetőséget, hogy azonnal lelépjek. De
nem hagyhattam magára a barátnőmet. Nathan olyan áhítattal meredt
rá, mintha egy istennőt látna. Úgy tűnt, kénytelen leszek egész este
elviselni a nőcsábász Jayt. Talán legközelebb a kis vöröskét kéne
magával vinnie, ha Miranda dupla randizni akar.
– Azta, Pagan! Csodásán nézel ki – mondta Jay, ahogy odalépett
hozzám, magára hagyva új barátját.
– Ugyan, miattam igazán nem kell megszakítanod az ismerkedést
– feleltem, és a faképnél hagyott csajra néztem, aki még mindig Jay
válaszára várt.
A fiú láthatóan idegeskedett. Megnyugtatóan mosolyogtam rá.
– Komolyan mondom. Nem bánom. Fejezd csak be a beszélgetést!
Én nem sietek.
Jay néhány másodpercig az arcomat fürkészte, láttam rajta a
bizonytalanságot. Már nem az az összetört szívű tizenhét éves voltam,
akit hátrahagyott. Azok az idők már elmúltak. Megcsóválta a fejét,
még közelebb húzódott hozzám, és a derekamra tette a kezét.
– Minden oké, mehetünk. Csak barátkoztam egy kicsit.
A homlokát ráncoló csaj arckifejezése másról árulkodott. Levettem
Jay kezét a derekamról, és hátraléptem.
– Ha épp randira akartad hívni azt a lányt, akkor légy szíves,
fejezd be, amit elkezdtél! Ne legyél már ilyen bunkó! – suttogtam.
Jay felsóhajtott.
– Bassza meg! – Bosszúsan a hajába túrt. Olyan jól ismertem
minden gesztusát, hogy szavak nélkül is megértettem volna. – Nem
lett volna szabad meghallanod ezt. A francba! Totál elcsesztem.
Nagyon gáz, hogy randira hívtam valaki mást, miközben rád vártam.
Ne haragudj!
Vállat vontam.
– Csak azért jövök erre a randira, mert Miranda könyörögve kért.
Tudod, hogy neki nem bírok nemet mondani. Úgyhogy nyugi!
Mondanám, hogy felőlem viheted helyettem a vöröskét, de
Mirandának szüksége van rám ma este. Szóval kénytelen leszel velem
beérni.
 Jay szeme elkerekedett.
– Várjunk csak! Nem! Én nem akarok mással menni erre a randira!
Veled akarok lenni, Pagan. Hiányzol. Az előbb csak nem bírtam
magammal. Hozzá vagyok szokva, hogy randira hívjak bármilyen
csajt, aki szórakoztatónak tűnik. De ez csak egy régi, rossz szokás.
Egyetlen másik lány se érdekelne, ha megint veled járhatnék.
Ez nagyon aranyos volt, ugyanakkor sajnálatos is. Mivel régi
szokás ide vagy oda, nem voltam olyan hülye, hogy besétáljak ebbe a
csapdába.
– Ez a kis szokásod nem túl egészséges és nagy bunkóság. Fejezd
be szépen, amit elkezdték Én addig Mirandával és Nathannel várok –
feleltem, és a kijárathoz mentem, ahol Mirandáék félrehúzódva
vártak, diszkréten kettesben hagyva minket. Nem mintha erre szükség
lett volna. – Bocs a fennakadásért! Amint Jay megdumálja a holnap
esti randiját, végre mehetünk.
Nathan lehunyta a szemét, és a fejét csóválta.
– Hülye – motyogta, aztán bocsánatkérően nézett rám. – Ne
haragudj! Jay folyton flörtöl. Bár gondolom, ezt eddig is tudtad.
Ami azt illeti, fogalmam se volt róla. A gimiben Jay senki mással
nem flörtölt, csak velem.
– Az a Jay, akit én ismertem, nem csinálna ilyet. Megáll az eszem!
Le kéne koptatnod, és visszamehetnél a szobánkba. Talán
felhívhatnád Dank Walkert, mivel úgyis be van indulva rád, és
elcsábíthatnád a szexis hátsóddal. – Miranda jó mérges lett Jayre.
Nagy bajban volt a srác.
– Te ismered Dank Walkert? – kérdezte Nathan döbbenten. –
Mármint a Cold Soul frontemberét? – Hallottam a hangján, hogy nem
hiszi el.
– Bizony, hogy ismeri. Láttam, hogy Dank ma vitte Pagan táskáját
– felelte Miranda önelégülten. Nem tudtam, hogy ő is a tanúja volt
ennek.
– Jól van, mehetünk – szólt Jay, ahogy odalépett hozzánk. – Még
egyszer: nagyon sajnálom ezt az egészet.
– Hülye vagy – közölte vele Nathan. – Egy hülye pöcs. Jay
bosszúsan sóhajtott.
– Igen, tudom.
 HETEDIK FEJEZET

PAGAN
Attól tartottam, hogyha Jay még egyszer bocsánatot kér, akkor
lenyomok a torkán egy kenyérpálcikát. Úgy legalább befogta volna.
Már többször próbáltam témát váltani, de mivel ez nem hatott, inkább
beszálltam Miranda és Nathan beszélgetésébe. Ez egy darabig be is
vált, de azok ketten most összebújva sutyorogtak a nagy boksz
túloldalán, én pedig Jay mellett üldögéltem az asztal innenső felén,
kettőnk között a padra letett táskámmal.
– Megbocsátasz nekem? – kérdezte újra.
– Nem haragszom rád, Jay. Nincs mit megbocsátani. Csakis
Miranda kedvéért vagyok itt ma este. Egyáltalán nem azért jöttem el,
mert veled akartam lenni. Úgyhogy kérlek, beszéljünk valami másról!
– Egyre csak ugyanazt ismételgettem.
– Most nem azért nem érdekellek, mert az előbb szemét módon
viselkedtem, hanem azért, mert eleve sem akartál megint velem lenni?
– kérdezte Jay kissé meglepett hangon.
– Pontosan. Régi barát vagy. Örültem, hogy tegnap viszontláttuk
egymást, de ez minden. Miranda miatt vagyok itt.
Jay hátradőlt, és a szalvétájával játszadozott.
– Egyetlen lehetőségem lett volna arra, hogy visszanyerjelek, és
totál elcsesztem. – Most meg kesergett. Remek.
– A kapcsolatunknak vége. Nagyon szép emlék, de már idősebbek
vagyunk. A dolgok változnak.
– Az nem változott, hogy eláll a lélegzetem, valahányszor
meglátlak – válaszolta, és a szemembe nézett.
Ez olyan édesen hangzott, hogyha Jay még mindig érdekelt volna,
akkor talán mindent megbocsátok neki. De most már csak egy jó barát
volt. Megfogtam a kezét, és megszorítottam.
– Köszönöm. Ezt nagyon jólesett hallani. De nem lehetnénk
egyszerűen csak barátok? Akkor, ha legközelebb fennakadást okoz a
rossz szokásod, hogy minden helyes csajt randira hívj, egyszerűen
csak nevethetünk rajta – incselkedtem.
Jay féloldalas vigyort vetett rám.
– Istenem, de hiányoztál!
– Hát, te nem igazán hiányoztál nekem – feleltem, majd
nevetésben törtem ki sértődött arckifejezése láttán. – Csak vicceltem!
Te is hiányoztál nekem. – Talán. Már amikor egyáltalán eszembe jutott
Jay. Az elmúlt évben nem sokat gondoltam rá.
– Na, kibékültetek végre? Mert ha még egyszer végig kell
hallgatnom Jay bocsánatkérését, be fogom lökni az első autó alá – szólt
Nathan az asztal túloldaláról.
– Igen, minden rendben. Egyszerűen csak barátok leszünk, és Jay
azt hívhat randira, akit csak akar, amikor csak akar – válaszoltam.
Nathan egy pillanatig aggódva nézte Jayt, majd mosolyt erőltetett a
képére.
– Ha nektek megfelel ez a felállás, akkor nekünk is.
Miranda bólintott.
– Igen. Jó tervnek hangzik. Egyébként is, Pagannek péntek este
randija van Dank Walkerrel. Elhívta a koncertjére, backstage-
belépővel meg minden. És én is vele mehetek.
– Ezt meg honnan tudod? – Erről még nem is beszéltem
Mirandával.
Vállat vont.
– Gee mondta.
Jellemző: Gee gondoskodott róla, hogy biztosan elmenjek. Már
rájött, hogy Miranda képes rávenni arra, amihez nincs kedvem. De a
mai este után nagyon is volt kedvem elmenni a koncertre. Dank
Walker nem is tűnt olyan rossz lehetőségnek, miután eltöltöttem egy
estét egy „normális, rendes” sráccal. Amikor Dankkel voltam, ő
legalább úgy viselkedett, mintha rajtam kívül senki sem létezne.
– A klubban ismerkedtetek meg tegnap este? – kérdezte Jay a
homlokát ráncolva.
– Nem. Dank segített Pagannek összeszedni a cipőit, amikor
beköltöztünk a koleszba – mesélte Miranda. – Pagan elejtette az utcán
az egyik dobozát. Dank leszállt a nagy, rosszfiús motorjáról, és segített
összeszedni őket, aztán felvitte a dobozt a szobánkba. Szerintem azóta
követi Pagant – emelgette a szemöldökét.
– Annak a bandának nincs valami jó híre. Durván szoktak bulizni,
folyton bajba kerülnek. Nem biztonságos azzal a sráccal lógnod,
Pagan. – Jay nem hangzott valami meggyőzően.
– Dank egyelőre nagyon is kedves, udvarias és figyelmes volt
velem – válaszoltam, miközben felálltam a székről. Nem akartam abba
a helyzetbe kerülni, hogy Danket kelljen védenem Jay előtt.
Nevetséges volt ez az egész.
– Az itt a lényeg, hogy a legjobb barátnőmet meghívta a
koncertjére a Cold Soul énekese, és én is bemehetek vele a backstage-
be.
– Ne térjünk el a tárgytól! – szólt közbe Miranda. Nathan sem tűnt
valami lelkesnek a helyzettel kapcsolatban. Ekkor már mindkét srác
morcos képet vágott. Nathannek nem is ártott egy kis féltékenység,
Miranda eddig túlságosan megkönnyítette a dolgát.
– Miért mehettek be mindketten a backstage-be? – kérdezte
Nathan, miközben Miranda kezéért nyúlt.
– Mert Dank tudja, hogy Pagan nem menne be nélkülem –
válaszolta a barátnőm. Nagyon is igaza volt. Tényleg nem mertem
volna betenni oda a lábam, ha ő nincs mellettem.
Nathan erre csak hümmögni bírt. Szegény fiú! Szeretett volna
tiltakozni, de tudta, hogy nincs hozzá joga, hiszen csak most
ismerkedtek meg Mirandával.
– Na, és milyen filmet fogunk megnézni? – kérdeztem, hogy témát
váltsak.
– Én egy akciófilmet akartam javasolni, mivel többet is játszanak
most, amit szívesen megnéznék, de figyelembe véve, hogy a hétvégén
egy rockzenekarral fogtok együtt lógni, úgy érzem, ennél jobban kell
igyekeznem, hogy lenyűgözzelek titeket. Szóval hajlandó vagyok
megnézni bármilyen romantikus filmet, amit csak akartok – válaszolta
Nathan.
Miranda elnevette magát.
– Jaj, mázlid van! Már láttam az egyetlen romantikus filmet, amit
most adnak. Szar volt.
– Hála istennek! – sóhajtotta Jay színpadiasán.
 – Akkor jöhet az akciófilm – jelentette ki Nathan.

DANK
Pagan ágyának szélén ültem, és tíz percen belül már vagy
századszorra pillantottam az órára.
– Mennyi ideje mentek el? – kérdeztem Gee-től, amint belépett a
szobába.
– Én veled voltam, nem rémlik?
Igaz, de Gee már előttem hazaindult. Aggódni kezdtem Paganért,
mivel épp egyikünk sem figyelte.
– Mielőtt azzal jönnél, hogy én egy órával előtted végeztem a
melóval, elárulom, hogy tettem egy kis kitérőt hazafelé. Ellenőriztem,
hogy Pagan anyja jól van-e, és körülnéztem, hogy nincs-e nyoma a
közelben a kis voodoo rohadéknak. Sehol semmi. Pagan anyjával
minden oké.
Ezért tényleg nem haragudhattam Gee-re.
– Pagan azzal a suhanccal van.
Gee bólintott. Mindketten tudtuk, hogy ennek így kell történnie.
Semmit sem tehettem ellene. Pagan szívének választania kellett. De a
mindenségit, nagyon nehéz volt ezt elviselni. Pagan ma úgy bújt
hozzám, ahogy azelőtt. Nem lökött el; akart engem. Tudtam, hogy a
lelke mélyén emlékszik az irántam érzett szerelmére. A teste reagált
rám. Hinnem kellett abban, hogy a szíve elég erős az emlékei
helyreállításához. Ekkor elöntött a lelke közelségének melege.
– Visszajött. – szóltam, és felálltam. Pagan éppen belépett az
épületbe.
– Igyekszem kideríteni, amit csak tudok. De te menj szépen a
sarokba, és viselkedj! – felelte Gee, és intett, hogy húzódjak hátra.
Ebben az alakban mindketten láthatatlanok voltunk az emberi szem
számára. Hátráltam, beálltam a szoba túlsó sarkába, és vártam.
Kitárult az ajtó, és belépett a vidáman csacsogó Miranda. Nem
értettem, mit mond, mert nem bírtam másra koncentrálni, csak a
mögötte jövő Pagan magas sarkú csizmájára és miniszoknyájára.
JESSZUS! Elhatároztam, hogy amint leveszi ezeket a cuccokat, menten
elégetem őket. Ilyen szerelésben akár háborúkat is kirobbanthatott
volna. Elszántam magam, hogyha az a kis nyikhaj hozzá merészel
érni, akkor levadászom és megölöm. Begyűjtőm a szánalmas lelkét,
akár eljött az ideje, akár nem.
Gee megköszörülte a torkát, én pedig levettem a szemem Pagan
vadító szerelésbe bújtatott testéről, és a társamra meredtem. Nyilván
kiült az arcomra az indulat, mivel Gee figyelmeztető pillantást vetett
rám. Annak a csizmának akkor is el kellett tűnnie. Ahogy a
miniszoknyának is.
– Na, ugye, hogy nem is volt olyan rossz? – kérdezte Miranda, és
Paganre mosolygott.
Pagan a szemét forgatta, és kicipzározta a csizmáját.
Meggondoltam magam: talán mégsem kéne elégetnem a csizmát.
Inkább csak elrejtem. Meglátjuk, hátha egyszer rá tudom majd venni
Pagant, hogy tartson nekem egy csizmás magánszámot.
– Jay teljesen eldobta tőled az agyát. Mióta van ilyen nagyra
magával? Anyám! Imádom, hogy azt mondtad neki, totál nem
érdekel, ha randira hívja azt a ribit. És mégis mit képzelt magáról az a
trampli? Elvégre Jay éppen rád várt, erre a csaj pofátlanul kikezdett
vele. Hogy lehet valaki ilyen szánalmas?
Pagan lassan lehúzta az egyik lábáról a csizmát, nekem meg kis
híján elcsöppent a nyálam. A mindenit, hogy ez milyen szexi volt!
Felemelte a másik lábát, és arról is lehúzta a csizmát.
– Tényleg nem érdekel. Felőlem az övé lehet Jay. Miért is jártam
azzal a sráccal három évig? Már egyáltalán nem jön be.
Szavai megszakították buja képzelgésemet, és felkaptam a fejem,
hogy szemügyre vegyem az arcát. Már nem kedvelte Jayt? Micsoda?
De hát lelki társak voltak!
– Másmilyen, mint ahogy emlékeztem rá – folytatta Pagan. – Tök
unalmas.
Gee önelégülten vigyorgott rám. Pagan a blúza legfelső
gombjához nyúlt. Ez az!
Ekkor kinyílt a fürdőszobaajtó, és a láthatóvá vált Gee úgy tett,
mintha most jönne a szomszédból.
– Na, jól szórakoztatok, ribik? – kérdezte, félbeszakítva Pagan
kigombolkozását. A francba, Gee!
– Miranda csodásan érezte magát. Én végigszenvedtem az estét, és
most Miranda jön nekem egy óriási szívességgel.
Ezek szerint Pagan tényleg nem élvezte a randit… és már megint
nekiállt a blúzát gombolni.
– Jay nem is volt olyan vészes. Csak épp azzal kezdte az estét,
hogy egy másik lányt hívott randira, miközben Paganre várt. Bizony,
rajtakaptuk. Pagan zseniálisan és viccesen kezelte a szitut, de Jay
akkor is tiszta hülyét csinált magából.
Jay randira hívott valaki mást? Nem látta az a hülye, mit vett fel
Pagan? Basszus! Talán nem is volt miért aggódnom. Ez a srác tiszta
idióta kellett, hogy legyen.
Pagan közben teljesen kigombolta a blúzát, és ledobta a padlóra.
Már csak a miniszoknya meg egy rózsaszín melltartó volt rajta.
Arrébb húzódtam, és leültem az ágyra, hogy onnan figyelhessem.
– Pagan tök izgatott a péntek este miatt. Nem hajlandó bevallani,
de én látom rajta – mondta Miranda, miközben felvette a földről
Pagan blúzát, és megdobta vele a barátnőjét.
– Meggondoltad magad a rockzenészekkel kapcsolatban? –
kérdezte Gee. Nem igazán tudtam, mire céloz, de ki akartam faggatni,
amint elhagyjuk a szobát.
Pagan vállat vont, én pedig imádkoztam mindenhez, ami szent,
hogy vegye le azt a rózsaszín melltartót. Igaz, hogy éppen
megsértettem a privát szféráját, de a mindenségit, mégiscsak én
vagyok a Halál! Ezzel kell, hogy együtt járjanak bizonyos előjogok.
– Úgy döntöttem, hogy mégsem kellene elhamarkodottan
megítélnem őt. Mi baj lehet abból, ha adok Dank Walkernek egy
esélyt?
– Lehet, hogy nem csak egy esélyt akar tőled – mormogta Gee
olyan halkan, hogy csak én halljam.
Pagan nekiállt kigombolni a szoknyáját. Ez az, csak így tovább!
– Megyek, lezuhanyozom. Nyugodtan beszéljetek csak ki a hátam
mögött, mert tudom, hogy úgyis arra készültök! – közölte a lányokkal,
aztán bement a fürdőszobába, épp mielőtt a miniszoknyája lecsúszott
volna. Kirúgta a ruhadarabot a fürdőszobából, és magára csukta az
ajtót.
Kísértést éreztem, hogy láthatatlanul kövessem, de az nem lett
volna helyes. Pagan borzasztó dühös lett volna rám, ha megtudja.
Gee-re pillantottam, aki láthatóan alig bírta visszatartani feltörő
röhögését.
 NYOLCADIK FEJEZET

PAGAN
„Elbújok előled, és csak suttogok neked.
Szavakat, amiket nem mondhatok, de úgysem kell hallanod.
Szavakat, amiktől sehogy sem szabadulhatok.

Most már nem, nem bírom nélküled.

Most már a hatásod alá kerültem.
Te lettél a mindenem, és nem feledhetem, mit mutattál.
A tiéd lettem, és nem érdekel, hol a határ.
A tiéd lettem, és nem érdekel, mi lesz az ár.
Elgyengülök és erőre kapok a karodban.
A tiéd lettem, és ott kell lennem, ahol szíved van.

Nem is tudhatod, hogy mit kívánsz tőlem.

Tehetetlen vagyok, neked nem állhatok ellen.
Nem akarok semmi mást, csak hogy mosolyogni lássalak. Soha nem
lehetek a szerelmedre méltó alak.
Csoda, hogy megláttad, ki vagyok, és mégis maradtál.
Egész életemben igyekszem majd az lenni, akit akarnál.

Most már nem, nem bírom nélküled.

Most már a hatásod alá kerültem.
Te lettél a mindenem, és nem feledhetem, mit mutattál.
A tiéd lettem, és nem érdekel, hol a határ.
A tiéd lettem, és nem érdekel, mi lesz az ár.
Elgyengülök és erőre kapok a karodban.
A tiéd lettem, és ott kell lennem, ahol szíved van.

A tekintetedben tűz lobog.

Megbabonáz minden gondolatod.
Sosem tudom előre, mi jár a fejedben,
 De sütkérezni akarok a melegségedben.
Te sosem tehetnél semmi rosszat.
Minden szempontból tökéletes vagy.

Most már nem, nem bírom nélküled.

Most már a hatásod alá kerültem.
Te lettél a mindenem, és nem feledhetem, mit mutattál.
A tiéd lettem, és nem érdekel, hol a határ.
A tiéd lettem, és nem érdekel, mi lesz az ár.
Elgyengülök és erőre kapok a karodban.
A tiéd lettem, és ott kell lennem, ahol szíved van.”

A lágy, igéző zene folyamatosan szólt a sötétben. Nem bírtam

kinyitni a szemem, de nem féltem. Tudtam, hogy biztonságban
vagyok. A szavak megnyugtattak, és végül ismét mély álomba
merültem. Az utolsó, amire emlékeztem, egy élénkkék szempár volt,
ahogy felragyogott a sötétben.
– KELJ MÁR FEL! Esküszöm, olyan vagy, mint aki kómába esett.
Ébresztő, lustaság! Tíz perc múlva kezdődik az óránk! – kiabált velem
Miranda, miközben a párnájával csapkodott.
Felnyögtem, és felé fordulva kivédtem a következő csapását.
– Ébren vagyok! Most már abbahagyhatod az ütlegelésemet.
– Na, végre! Már minden mást megpróbáltam. Több mint egy
órája ébren vagyok. A hülye vekkered engem bezzeg felébresztett. Fel
nem foghatom, te hogy bírtad átaludni azt az idegesítő csipogást.
– Átaludtam a vekkert? – kérdeztem, majd felültem, és
hunyorogtam a napfényben. Már elmúlt nyolc óra. A végén még
elkések az irodalomszemináriumról. Francba! Azzal szép kis első
benyomást tennék.
– Ja, át bizony. Ez még kábé soha nem fordult elő. Mégis mit
műveltél, altatót vettél be?
Felálltam, és kinyújtóztam.
– Nem, csak nagyon mélyen aludtam. – Eszembe jutott a különös
sötétség meg a zene. Az a hang és a dal. – Hallottam egy dalt
álmomban – kezdtem, aztán elhallgattam. Nem akartam, hogy
Miranda azt higgye, elment az eszem.
– Most nincs időnk dalokról csevegni. Tessék, vedd ezt föl, és
moss fogat, álomszuszék! Mennünk kell. Még szerencse, hogy smink
nélkül is jól nézel ki.
Miranda a kezembe nyomott egy rövidnadrágot meg egy pólót, és
a fürdőszoba felé lökött. Jobbnak láttam, ha nem mesélek neki a
dalról. Pedig nagyon szerettem volna beszélni róla valakinek.

Dank nem jelent meg az irodalomszemináriumon. Csalódott voltam,

amiért nem volt itt, hogy vigye a táskámat, ugyanakkor meg is
könnyebbültem, mert így az órára tudtam koncentrálni. Ezen a
kurzuson csak akkor mehettem át, ha figyelek a tanárra, és az anyagra
összpontosítok. Már az első napon kaptunk házi feladatot. Együtt
kellett dolgoznunk. Nem voltam oda a csoportos munkáért. Minden
csoportban három lány és három fiú volt. El kellett olvasnunk három
irodalmi művet, amik mind önpusztító férfiakról szóltak. Aztán
írnunk kellett egy-egy esszét női és férfi szemszögből arról, hogy
pontosan miért voltak ön-pusztítóak a feladott művekben szereplő
alakok. Azt is meg kellett határoznunk, hogy kihez tudnánk
hasonlítani őket a mai világban, és meg kellett fogalmaznunk, hogy
milyen hatással van ez az önpusztítás a politikára.
Az óra végén bedugtam a könyveimet a táskámba, és a
hirdetőtáblához léptem, hogy lássam, melyik csoportba osztottak be.
A csoporttagok neve mellett szerepelt az e-mail címük is, hogy
felvehessük egymással a kapcsolatot, miután mind elolvastuk az első
könyvet: Ethan Frome, avagy egy szerelem csapdája. Előnyben voltam,
mivel én már olvastam a regényt. A táblánál nem volt hosszú a sor,
mert többen elmentek anélkül, hogy megnézték volna a kiírást.
Odaléptem a csoportok listájához, és megkerestem a nevem.
Keith Fromer
Pagan Moore
Jessi Gilheart
Jackson Driver
 Maddy McGowin
Dank Walker
Abbahagytam az olvasást, és hátranéztem. Hogy került Dank neve
a listára? Azt hittem, nem jár erre az órára. Ezek szerint mégis? A
mögöttem álló lány bosszúsan megköszörülte a torkát. Gyorsan
lefotóztam a csoportom névsorát és a tagok e-mail címet az iPhone-
ommal, aztán elálltam az útból.
Szóval Dank ellógta az órát?

DANK
Mire végeztem a lelkek begyűjtésével, elkéstem Pagan
irodalomórájáról. Szörnyen bosszantott az elmulasztott lehetőség,
hogy mellette ülhessek, bár tegnap este vele maradtam, és altatódalt
énekeltem neki. Ez már nagyon hiányzott. Nem bírtam rávenni
magam, hogy magára hagyjam, amíg békésen el nem aludt.
Kinyílt az irodalomtanszék ajtaja, és Pagan lépett ki rajta, morcos
képpel. Ki nem állhattam, ha rossz kedve volt. Előjöttem a takarásból,
és elindultam felé.
– Ó, Dank! Hát itt vagy. – Pagan meglepettnek tűnt.
– Ja. Csak nem azt remélted, hogy megszabadultál tőlem? –
kérdeztem incselkedve.
Ellagyult az arca, és sugárzó mosolyt vetett rám. Ez már sokkal
jobban tetszett.
– Kíváncsi voltam, miért hagytad ki az első
irodalomszemináriumot.
Látta a listát. Tudta, hogy a csoportban is együtt fogunk tanulni.
Minél több időt tölthettem vele, annál jobb. Most, hogy tudtam, nincs
igazán oda Jayért, kicsit megkönnyebbültem.
– Nagyon későn értem haza tegnap. Majd pótolom a lemaradást.
– Jegyzeteltem az órán. Van egy kis időm, mielőtt Mirandával
találkozom. Ha szeretnél kávézni, vagy csak leülni egy
piknikasztalhoz, megmutathatom, mi mindenről maradtál le.
Szívesebben mentem volna meghittebb helyre, de erre nem
adatott lehetőség. Nem magyarázhattam meg Pagannek, hogyan
tudtam olyan könnyedén besurranni a szobájába, nekem pedig nem
volt szobám, ahova ő besurranhatott volna.
Ezt a problémát sürgősen orvosolnom kellett. Szállást kellett
szereznem, hogy legalább úgy tűnjön, mintha tényleg itt élnék. Pagan
előbb-utóbb kíváncsi lesz, hol lakom, és amíg biztos nem voltam
benne, hogy megint szerelmes belém, nem árulhattam el neki, ki
vagyok valójában. Úgy gondoltam, hogy amíg újra meg nem szeret,
addig valószínűleg nem fogadna el igazi valómban.
A könyvtár. Annak voltak jól eldugott, meghitt zugai, csak tudni
kellett, hol keresse őket az ember.
– Mit szólnál a könyvtárhoz? – kérdeztem. Pagan szeme felcsillant.
– Tökéletes. Úgyis szereznünk kell neked egy példányt az Ethan
Frome-ból, ha még nem olvastad.
Persze, tegyünk csak úgy, mintha szükségem lenne rá!
– Rendben, menjünk a könyvért! – feleltem.
Pagan bólintott, és elindult a könyvtár felé. Elvettem a táskáját.
Utáltam nézni, ahogy cipeli. Nagyon nehéznek tűnt, lehúzta a vállát.
– Majd én viszem. Te mutasd az utat! – mondtam, amikor
hátranézett rám. Elpirult, és motyogva megköszönte, miközben a
nagy, háromszintes kőépület felé tartott, amiről tudtam, hogy a
legfelső emelete nagyon csöndes és meghitt. Már körülnéztem itt.
Kinyitottam a kétszárnyú ajtót, és előreengedtem Pagant.
– Menj fel a legfelső emeletre! – suttogtam neki, és a tőlünk balra
lévő lépcső felé biccentettem.
Pagan nem ellenkezett. Úgy tett, ahogy mondtam, én pedig
követtem. Ahogy előttem haladt a lépcsőn a cuki kis
rövidnadrágjában, az ötletem még remekebbnek bizonyult. Amikor
Pagan felért a másodikra, visszanézett rám.
– És most merre?
– Leghátul van egy tanulórészleg, ami általában üres, úgyhogy ott
nyugodtan beszélgethetünk, nem zavarunk senkit – magyaráztam.
Tényleg senki sem volt a kis helyiségben. Ha mégis lett volna itt
valaki, felkészültem rá, hogy rávegyem a távozásra.
– Van még órád ma? Nekem ez volt az egyetlen – mondta Pagan,
miközben kihúzott magának egy széket, és leült.
 – Én is végeztem mára, úgyhogy ráérünk, nem kell sietnünk –
válaszoltam. Addig akartam idefent maradni vele kettesben, ameddig
csak lehet.
– Akkor jó – mosolygott, és elővette az irodalomtankönyvét meg a
füzetét. – A kézírásom elég ronda, ha gyorsan kell jegyzetelnem. Ha
minden igaz, a jövő héten érkezik az új laptopom. Anyukám el fogja
küldeni nekem. Addig mindent körmölnöm kell.
Egy hétig laptop nélkül kellett boldogulnia az egyetemen.
Tudtam, hogy ez megnehezíti a dolgát. Azt akartam, hogy tudjon
gépelni az órákon. Pagan szeretett gondosan feljegyezni mindent.
Tollal és papírral ez szinte lehetetlennek tűnt.
– Nekem van egy laptopom, amit nem szoktam használni.
Szívesen kölcsönadom, amíg a tiéd ide nem ér.
Felragyogott a tekintete.
– Tényleg? Van egy fölös laptopod?
Még soha nem volt laptopom, de amint elmegyünk innen, azonnal
venni akartam egyet.
– A tiéd lehet.
– Köszönöm szépen! Ez mindent megold. Hogy ez milyen kedves
tőled! Ígérem, nagyon fogok vigyázni rá.
Az arckifejezését látva legszívesebben most azonnal vettem volna
neki öt laptopot, és még bármi mást, amit csak akart.
– Ami a péntek esti koncertet illeti… – kezdte Pagan. Nagyon
reméltem, hogy nem gondolta meg magát. Azt akartam, hogy ott
legyen. – Mikorra kéne odaérnünk? Ti milyen korán mentek a
bandával, hogy előkészüljetek?
– A koncert nyolckor kezdődik, de mi már öt körül ott leszünk,
hogy beálljunk. Aztán csak lazítunk, és elvagyunk a backstage-ben,
amíg el nem jön a műsor ideje.
– Hűha, az jó korán van. És akkor mi hányra menjünk
Mirandával?
Erre a kérdésre nem voltam felkészülve. Eredetileg úgy terveztem,
hogy szépen ráveszem Pagant, tartson velem a próbára, és Miranda
majd jóval később kövesse, csak a koncertre jöjjön Gee-vel.
– Nem lenne kedved eljönni a próbánkra, és velem tölteni az egész
estét?
Pagan habozott a válasszal. Láttam, hogy különféle érzelmek
suhannak át az arcán.
– Nem is tudom. Mi lesz Mirandával és Gee-vel? Szeretnéd, ha ők
is korábban jönnének?
A fejemet csóváltam.
– Nem, őket csak a koncertre hívnám meg.
Nem akartam, hogy vele tartson a díszkíséret.
– Ó! – felelte, és lesütött szemmel harapdálta az ajkát, majd ismét
rám nézett. – Nem baj, ha inkább én is csak később megyek, velük
együtt? Miranda nagyon várja a koncertet, de még mindig parázik egy
kicsit Gee-től, nem akarom kettesben hagyni őket. Ráadásul, amíg te
próbálsz, én teljesen egyedül lennék.
Nagyon igyekeztem, hogy a csalódottságom ne üljön ki az
arcomra.
– Semmi gond, Pagan. Legyen úgy, ahogy neked a legjobb! –
Nehéz volt tudatosítanom magamban, hogy ez nem fog gyorsan
menni. Vissza akartam kapni, amit elvettek tőlünk. Ám Pagan
számára még mindig csak egy olyan srác voltam, akivel nemrég
ismerkedett meg. Akiben még nem bízott meg teljesen.
– Oké, köszi – válaszolta, majd elővett még néhány papírt a
táskájából. El is felejtettem, hogy azért voltunk itt, mert segíteni akart
nekem bepótolni, amiről lemaradtam az órán. – Ahogy mondtam,
jegyzeteltem, de valószínűleg többet is leírtam a kelleténél. Nézd csak
át nyugodtan az egészet, és másold át a lényeget! Én addig keresek
egy fénymásolót, hogy neked is meglegyen a féléves tanmenet. Ja, és
megkeresem a regényt is. – Felállt, és a lépcső felé indult. Hátradőltem
a széken, és lehunytam a szemem. Egy szép napon vissza fogom
kapni őt.
 KILENCEDIK FEJEZET

PAGAN
Könnyebb volt megtalálni a fénymásolót, mint gondoltam; és az Ethan
Frome-ból se volt nehéz kerítenem egy példányt. Hét perccel később
már vissza is indultam a másodikra, Dankhez, az eldugott kis
részlegbe. A fénymásoló meg a könyv megkeresését igazából csak
kifogásnak használtam, hogy egy kicsit otthagyhassam a srácot, és
összeszedhessem magam. Nyilvánvalóan tetszettem neki. Ezt most
már nem tagadhattam. Abban is totál biztos voltam, hogy Dank nem
csupán tanulás céljából választotta ezt a meghitt zugot, és ez
éppannyira felizgatott, mint amennyire megijesztett.
Mire visszaértem, Dank már hátradőlt a széken, a lábát feltette az
asztalra, és bokánál keresztbe tette. Ez a póz furcsamód ismerősnek
tűnt. Másodszor éreztem úgy, mintha már máskor is láttam volna,
amit Dank épp csinál. Talán álmodtam a srácról? Erről lett volna szó?
– Ez gyors volt – mondta Dank, ahogy felém fordította a fejét, és
rám szegezte kék szemét.
Letettem elé a Könyvet, és visszamentem a székemhez.
– Tessék! – nyújtottam át neki a tanmenet fénymásolatát. – Most
már neked is megvan minden, ami csak kell. Átnézted a jegyzeteimet?
– kérdeztem, igyekeztem lazán csevegni.
Dank levette a lábát az asztalról, és előrehajolt az asztal fölött.
– Igen, lemásoltam a lényeget. Kösz, hogy segítesz bepótolni a
lemaradásomat. Nem kellett volna kihagynom ezt az órát.
A hangja hallatán kis híján elaléltam. Alapból is halálosan szexi
volt a srác. Az már tényleg sok volt a jóból, amikor ilyen mély,
bársonyos hangon szólalt meg. Így már szinte elviselhetetlenül szexis
lett.
– Örülök, hogy eljössz péntek este – mondta, közelebb hajolva
hozzám. Ereztem, hogy önkéntelenül felé hajolok, nem bírtam
ellenállni a vonzásának.
– Köszönöm, hogy meghívtál – válaszoltam. Vagyis inkább
pihegve rebegtem. Hát ez aztán remek! Még hallatszott is rajtam,
mennyire felindult vagyok tőle.
Dank hátralökte a székét, és felállt. Le sem vettem róla a szemem,
miközben odalépett hozzám, és a kezét nyújtotta felém. Tudtam, mit
akar, és én is azt akartam. Totálisan benne voltam, hogy
megismételjük a fánál történteket.
Odahúzott magához, és a karjába zárt. Fél kézzel a hajába túrtam,
mire Dank lehunyta a szemét, és mély levegőt vett. Tetszett, hogy
ilyen hatással van rá az érintésem. Felcsúsztattam a másik kezemet a
karján, és a tarkójára simítottam. Közben figyeltem az arcát, elbűvölt
az összeszorított száján és csillogó szemén látszó mohóság.
Úgy döntöttem, hogy ezúttal nem várok rá. Magamhoz húztam, a
szájára nyomtam az enyémet, és vettem a bátorságot, hogy
megnyaljam az alsó ajkát. Annyira telt volt, és olyan lágynak tűnt,
hogy már azóta meg akartam ízlelni, mióta csak először megláttam őt.
Dank keze felcsúszott az oldalamon, és közvetlenül a melltartóm
alatt állt meg. Ami a fiúkat meg a testiséget illeti, eléggé naiv voltam.
Jay meg én smároltunk meg pettingeltünk, de nem csináltunk semmi
túl izgalmasat. Szinte biztos voltam benne, hogy ha Dank megérintené
a mellemet, lángok csapnának ki a testemből. Nem létezett, hogy ne
vegye észre egyre hevesebb zihálásomat. Kicsit szégyelltem, hogy így
reagálok az érintésére, ám Dank mellkasából halk, lelkes morgás tört
fel, miközben az ajkamat és a bőrömet ízlelgette, így megnyugodtam,
hiszen ezek szerint ő is ugyanúgy élvezte ezt, mint én.
– Kérlek, gyere velem a próbára péntek este! – könyörgött,
miközben csókokat hintett el a nyakamon és a kulcscsontomon. Ez így
nem volt tisztességes kérés: előbb teljesen felizgatott, aztán esdekelni
kezdett. Mégis hogy gondolkozhattam volna józanul egy ilyen
helyzetben?
– Nem lehet. Mirandának szüksége van rám – feleltem dübörgő
szívvel. Dank szája a pólóm mély kivágásánál járt, meleg lélegzete
csiklandozta a dekoltázsom érzékeny bőrét. Már majdnem én is
könyörögni kezdtem neki, amikor lejjebb csúsztatta a kezét, hogy a
fenekemre simítsa, aztán felemelt, és leültetett a mögöttem lévő
asztalra. A lábam közé húzódott, és ismét a derekamra tette a kezét.
 – Valószínűleg jobb is így – mondta végül, mielőtt a szája
visszatalált az enyémre. Tudni akartam, hogy érti ezt, de a nyelve
becsúszott a számba, és olyasmiket művelt velem, amihez foghatóban
még sohasem volt részem. Közelebb húztam őt magamhoz, és
viszonoztam a csókját, beleadva minden izgalmat és vágyat, amit
kiváltott belőlem. – Ha eljönnél, nem is bírnék próbálni. Csak veled
akarnék lenni. Hallgatni a szavaidat, figyelni a mosolyodat,
megcsókolni minden egyes porcikádat.
Ajjaj. Talán ideje lett volna mennem…
Dank lassan felcsúsztatta a kezét a hasamon, amíg gyengéden meg
nem fogta a mellemet. Amikor ujjai behatoltak a melltartóm alá, a
csókolózást félbehagyva levegő után kaptam. Ahogy hüvelykujja
megcirógatta a mellbimbómat, egész testemen borzongás futott végig,
mintha még a lelkemben is éreztem volna.
Dank megdermedt, és engem figyelt. Nem mozdította el a
hüvelykujját, de nem is húzta el a kezét. Felnéztem rá, hogy lássa,
várok. Meglepett, de többet akartam ebből. Hüvelykujja ismét
megcirógatott, aztán a keze visszatért a melltartómra, hogy levegye
rólam.
Ekkor lábdobogást és hangokat hallottunk a lépcső felől. Dank egy
szempillantás alatt lekapta a kezét a melltartómról, máris a pólómat
igazgatta, aztán elhátrált tőlem. Gyorsan leszálltam az asztalról, és
azonnal visszaültem a székemre, mert nem voltam biztos benne, hogy
egyáltalán képes volnék-e megállni a lábamon.
Megkockáztattam egy pillantást Dank felé, aki hátradőlt a székén,
ölében a jegyzeteimmel. Ajka féloldalas vigyorra húzódott, és láttam
rajta a szájfényem nyomát. Gyorsan kinyújtottam a kezem, és
végigfuttattam rajta a hüvelykujjamat, hogy letöröljem a csókunk
nyomát. Dank megragadta a csuklómat, és puszit nyomott rá, mielőtt
elengedte, majd felállt a székből.
– Nem maradhatok itt, mert rád sem bírok nézni anélkül, hogy ne
akarnálak megérinteni. Szívnom kell egy kis friss levegőt – vallotta be.
Ez tetszett. Nagyon tetszett.
DANK
Képtelen voltam koncentrálni. Nem bírtam másra gondolni, csak
arra, hogy milyen érzés volt a kezem között tartani Pagant, milyen
lágy és selymes volt a bőre. Nem tudtam biztosan, meddig engedte
volna, hogy elmenjek a könyvtárban, ha nem zavarnak meg minket.
Azt viszont tudtam, hogy ha Pagan nem állít meg, akkor biztosan nem
lettem volna képes megálljt parancsolni magamnak.
Nemsokára indulnom kellett lelkeket begyűjteni, de előbb próbám
volt a zenekarral. Nem minden próbára mentem el, de szerencsére a
többiek erre sohasem emlékeztek. Néha azért, mert annyira be voltak
tépve, néha pedig magam gondoskodtam róla, hogy elfelejtsék.
– Jössz a próbára? – bukkant fel Gee a leparkolt Harley-m előtt.
– Igen. Miért? Pagan jól van? – kérdeztem, de nem szálltam le a
motorról, arra az esetre, ha netán máris vissza kéne mennem a
kampuszra.
Gee a szemét forgatta, és megcsóválta a fejét.
– Pagannek semmi baja. A szobájába bezárkózva magol. Engem
kitiltott. Állítólag zavarom a tanulásban.
Mosolyogva leszálltam a motorról, és elindultam a klubhoz, ahol
próbálni szoktunk. A hátsó részben volt egy kisebb színpad, ami épp
megfelelt a célra. A tulaj a dobosunk, Loose rokona volt. Gee mellem
szegődött, ahogy a bejárat felé tartottam.
– Mit keresel itt? – kérdeztem, és rápillantottam.
– Unatkozom. Loose pedig pokoli szexi.
Na, remek. Már csak az hiányzott, hogy Gee összeálljon egy
emberrel. Tudtam, hogy az Istenség ezért végképp rám szállna.
– Nem lehet hozzá semmi közöd, Gee. Halandó ember.
– Az ég szerelmére, Dank, eszem ágában sincs feleségül menni
hozzá és gyereket szülni neki! A csávó vérbeli szoknyapecér. Egy
dögös rossz fiú, aki bejön nekem. Nem akarok mást, csak eltölteni vele
egy jó éjszakát.
Megálltam a bejárat előtt, és az ajtóra tettem a kezem, hogy Gee ne
nyithassa ki.
– Nem jöhetsz velem csak azért, hogy kikezdj Loose-szal! Az
Istenség már amúgy is szívat engem, mert felbosszantottam. Ha te
most megszeged ugyanazt a szabályt, azért is én fogok szenvedni.
Gee grimaszt vágott.
– Jaj, ne drámázz már itt nekem! Csak el akarok szórakozni egy
kicsit a fiúkával. Maga a szex soha nem számított szabályszegésnek.
Az emberekbe beleszeretnünk tilos. Egy megrögzött rosszalkodóval
lefeküdni nem nagy ügy. Volt már rá példa.
Ezzel nem vitatkozhattam, mert Gee-nek igaza volt. Igyekeztem
azzal nyugtatni magam, hogy ha nem szeret bele Loose-ba, akkor nem
kerülhetünk bajba. Az a veszély pedig nem fenyegetett, hogy Loose
beleszeretne Gee-be, mivel a dobosunk minden csajt egyformán
imádott.
Gee előttem vonult be a próbaterembe. Rádöbbentem, hogy menet
közben gyorsan megváltoztatta a kinézetét. Eltűnt a farmer és a
„Cseszd meg!” feliratú póló, amit az imént viselt. Rövid, szűk, piros
ruha váltotta fel fekete csizmával, aminek az oldalán vörös koponyák
virítottak. A fejemet csóváltam, és odaléptem a hűtőhöz, hogy
kivegyek egy üveg vizet.
– Odanézzenek! Hála a magasságosnak ezért a mennyei alakért,
amit alig takar a rucid! – kiáltotta Loose a dobok mögül Gee-nek.
– Fogd vissza magad, haver! Szépen el kell próbálnunk a pénteki
számokat, mielőtt berángatnád a csajt a klotyóba, hogy használatba
vegyétek a kedvenc fülkédet – intette le Les, a másik énekes és
basszusgitáros.
– Dank csak most ért ide. Még úgyis be kell hangolnotok a
gitárotokat meg minden. Addig én elszórakoztatom a hölgyet. Ugye
nem bánod, Dank? – kérdezte Loose.
Átkoztam magamban Gee-t, majd megfordultam, és
szembenéztem a srácokkal.
– A tiéd lehet – válaszoltam.
Loose egy szempillantás alatt otthagyta a dobszerkót, és leugrott a
színpadról.
– Majd jövök! – szólt oda nekünk, miközben máris Gee fenekét
tapogatta. Amikor lehajtotta a fejét, hogy Gee fülébe súgjon valamit,
elfordultam tőlük, és többet tudomást se vettem róluk. Ezt hallani sem
akartam. Az biztos, hogy a srác Gee-ben emberére akadt. Loose
ezután már soha többé nem lesz ugyanaz.
– Nem bánod, hogy csak így lenyúlja a csajodat? Nem akarom,
hogy a végén egymásnak essetek a pénteki fellépés előtt – mondta
Les, miközben odajött a hűtőhöz, és ő is kivett egy üveg vizet.
– Gee nem a csajom, csak egy régi barátom. Ha a csajom lenne,
Loose nem úszta volna meg ezt élve.
Les bólintott, és ivott a vízből.
– Vágom. Na, akkor behangoljunk, amíg Loose szórakozik, és a
másik kettő ide nem ér?
– Jó, essünk túl rajta!
 TIZEDIK FEJEZET

PAGAN
Csak az irodalom- és a matektanárom vélte szükségesnek, hogy már a
legelső héten szemináriumot tartson. A többi tárgyamból csak a jövő
heten kezdődtek az órák. Találkozhattunk a tanárokkal, és megkaptuk
a féléves tanmenetet, de miután mindezt letudtam, véget is ért
számomra a tanítás az egyetem első hetén.
Arra gondoltam, hogy esetleg újraolvashatnám az Ethan Frome-ot,
mivel már két év eltelt, mióta olvastam. Vagy vehetnék egy kávét, és
átnézhetném a matematika-tanmenetet. Ez a tárgy a frászt hozta rám.
Nem szerettem, és sosem volt az erősségem.
Miranda olyan szerelésben lépett ki a fürdőszobából, mint aki
diszkóba indul, pedig még csak délután egy volt.
– Hogy nézek ki? – kérdezte, és megperdült előttem.
– Mint aki egész éjjel táncolni akar, miközben a fiúk sorra veszik
neki az italokat – feleltem.
A barátnőm elvigyorodott.
– Helyes. Mert pontosan ez a tervem.
– Várjunk! Micsoda? Ugye tisztában vagy vele, hogy alig múlt egy
óra? A klub csak nyolckor nyit, és Gee nélkül úgysem juthatsz be.
Miranda vállat vont, és pózolni kezdett a tükör előtt.
– Nem a klubba megyek. Hanem a legeslegelső diákszövetséges
bulimba.
– Délután egykor?
Miranda bosszúsan pillantott rám, aztán ismét a tükörbe meredt,
és csücsörített.
– Nem, te buta! Nathan hatra jön értem. Elmegyünk enni valamit,
aztán elvisz a diákszövetségébe.
Ennek még így sem volt semmi értelme.
– Akkor meg miért vagy készen már öt órával azelőtt, hogy érted
jönne?
Miranda abbahagyta a szexis pózok gyakorlását a tükör előtt, és
felém fordult.
– Ez csak a próba. Még tesztelni akarok pár szerelést, mielőtt
Nathan ideér. Látni akartam, hogy nézek ki ebben a cuccban. Aztán
átöltözöm, feltűzöm a hajam, és talán felteszek egy kis kék
szemfestéket… vagy gondolod, hogy az túlzás? Lehet, hogy inkább
maradnom kéne az ezüstnél. – Tovább csacsogott, mire eldőltem az
ágyon, és egy párnába temettem az arcom. Engem annak a gondolata
is kimerített, hogy egyszer kiöltözzek, nemhogy többször.
– Szerintem neked elmentek otthonról – közöltem vele.
Miranda elnevette magát.
– Tudom, hogy őrültnek tartasz. De tökéletesen kell kinéznem.
Ennek az estének tökéletesnek kell lennie. Ez a fiú nagyon tetszik
nekem, Pagan.
Örültem, amiért így odavan Nathanért, de most komolyan,
tényleg muszáj volt eleven Barbie babává változnia csak azért, hogy
lenyűgözze a srácot?
A beszélgetésünket kopogás zavarta meg, úgyhogy fölemeltem a
fejemet a párnáról, és felültem az ágyon. Miranda az ajtóhoz lépett, és
kinyitotta úgy, hogy meg sem kérdezte, ki az. Amikor megláttam, ki
áll a küszöbön, azt kívántam, bár ne lett volna ilyen hanyag. Victoria
volt az.
– Segíthetek? – kérdezte Miranda, amint felismerte. Victoria elé
állt, hogy eltakarjon, és csípőre tette a kezét. Védelmező pózt vett fel.
Nem mintha elég nagy lett volna ahhoz, hogy bárkivel is elbánjon.
– A barátnőddel akarok beszélni – felelte Victoria.
– Akkor ez nem a te napod, mert az nem fog összejönni – acsargott
Miranda. Ezzel máris az ellenségévé tette Victoriát.
– Ugye tudod, hogy Nathan a diákszövis barinőmmel, Sierával
kavar? Már több mint három hónapja lefekszenek egymással. Tegnap
éjjel is együtt voltak, miután Nathan lelépett tőled.
Felpattantam az ágyról, és félretoltam Mirandát, mielőtt ez a
ribanc még egy szót is szólhatott volna. Nem hittem neki, bár tudtam,
hogy a barátnőm igen. Jó emberismerő vagyok, és láttam, hogy néz
Nathan Mirandára. Lehet, hogy egy ideig tényleg kavart ezzel a
Sierával, de fel sem merült bennem, hogy még mindig érdekli a csaj.
 – Engem kerestél. Mit akarsz? – szegeztem neki a kérdést. Már
bántam, hogy nem tartottam távol magam Jay-től. Utáltam az ilyen
drámázást, és mindenáron igyekeztem elkerülni. Nem akartam egy
pasin marakodni… pláne nem egy olyan pasin, akire nem is vágytam.
– Bármi is volt köztetek Jayjel azelőtt, eszedbe se jusson, hogy
megint a tiéd lehet! Hagyd őt békén, ribanc! Nem osztozom rajta.
Szinte minden éjszaka az én ágyamban köt ki. Te csak egy kis
újdonság vagy. Hamar rád fog unni.
Igazán nem szolgáltam rá, hogy így beszéljen velem. A nagy
semmiért kapta fel a vizet.
– Sok boldogságot kívánok nektek Jayjel az ágyban! Engem totál
hidegen hagy a srác. Egyáltalán nem érdekel. Régi barátok vagyunk,
ennyi. Szóval húzz el innen a fenyegetőzéseddel, és inkább a folyosó
végi kis vöröskének add elő, mert ebben az épületben egyedül ő vetett
szemet Jay-re! – Lehetőséget sem adtam neki, hogy válaszoljon.
Becsaptam az ajtót az orra előtt.
A helyiségben vészjósló csend honolt. Megfordultam, hogy
lássam, mi van Mirandával. A fürdőszoba ajtaja nyitva volt, odabent
zubogott a zuhany. Ez nem volt jó jel. Miranda még sok-sok szerelést
és frizurát ki akart próbálni hat előtt. Ha ehelyett most zuhanyozik, az
azt jelenti, hogy elhitte Victoria gonoszkodó szavait.
Bementem a fürdőszobába, és felültem a pultra. Halk hüppögést-
szipogást hallottam a zuhany alól.
– Csak hogy tudd, én a csaj egyetlen szavát se hiszem el –
mondtam olyan hangosan, hogy a zubogó víz alatt is meghallja.
Miranda nagyot szipogott, aztán keserű nevetést hallatott.
– Én hiszek neki. Nathan tegnap este nem akart felhívni magához.
Pedig direkt megkértem. Azt mondta, majd inkább máskor menjek át
hozzá. Vacsora után hívta valaki telefonon, és utána egész este fura
volt, idegesen viselkedett. Aztán idő előtt véget vetett a randinknak.
Eddig azt hittem, feleslegesen parázok. Nathan olyan édes volt,
amikor megcsókolt! – Megint zokogásban tört ki.
Legszívesebben megfojtottam volna a srácot.
– Ha Nathan tényleg lepattintott téged, akkor nála nagyobb idiótát
még nem hordott a hátán a föld. Te csodaszép vagy, jó fej, és
bármelyik pasinak, akinek van olyan mázlija, hogy felkeltse az
érdeklődésedet, tisztában kéne lennie az óriási szerencséjével, és
mindent megtennie, nehogy elszúrja a dolgot.
Miranda szomorkásán nevetett.
– Szeretlek, Pagan.
– Én is téged – feleltem.
– Lehetne a ma esti program az, hogy a Vámpírnaplókat nézzük és
fagyit eszünk? Erre lenne szükségem. Most először tetszett meg valaki
Wyatt óta, erre tessék, ez történik. Tök szívás – hüppögte.
– Megyek, veszek fagyit. Te addig kerítsd elő a DVD-t! –mondtam
neki, miközben leszálltam a pultról.
– Úgy hiányzik, Pagan! – Borzasztóan szomorú és csüggedt volt a
hangja. Meg sem kellett kérdeznem, kire gondol. Tudtam, hogy
Wyattről beszél. Nekem is hiányzott. De tisztában voltam vele, hogy
ez teljesen más, mint a Mirandát ért veszteség.
– Tudom. Fejezd be a zuhanyozást, én pedig máris jövök egy
csomó fagyival és két kanállal!
– Okés.

Miranda mobilja végre nem csörgött egyfolytában. Két nappal ezelőtt

a zárt ajtón keresztül közöltem Nathannel, hogy ha nem hagy minket
békén, hívom a rendőrséget, és letartóztattatom. Ezután végre feladta,
és elment. Azóta is a szobánkban lógtunk Mirandával. Megnéztük a
Vámpírnaplók első, második és harmadik évadát. Olyan sok fagyit
ettük, hogy azt már törvényben kéne tiltani. Attól tartottam, hogy
hétfőn rám se fog jönni a farmerom.
Megint az órára pillantottam. Már délután négy elmúlt, és tudtam,
hogy Gee bármelyik percben nekiállhat dörömbölni az ajtón, hogy
induljunk már. Miranda ma sokkal jobban volt. Délelőtt egy csomót
nevettünk. Csak akkor szaladt ráncba a homloka, ha megcsörrent a
telefonja. A készülék valamikor ebéd körül végre elhallgatott. Nathan
vagy végleg feladta, vagy áttért a B tervre, mivel az A csúfos kudarcot
vallott. Mirandának esze ágában sem volt fogadni a hívását.
 A barátnőm szomorúsága valamikor tegnap dél körül dühbe
csapott át. Még ki is csörtetett a szobából: azt mondta, kimegy friss
levegőt szívni, fut egy kicsit, és talán még flörtöl is pár sráccal. Most
már sokkal jobban bíztam benne, hogy rendbe fog jönni.
Kinyílt az ajtó, és Gee dugta be a fejét.
– Na, felkészültél a ma estére, te, szexi kis groupie? Elvégre VIP
vagy, csajszi! – mondta, és rám kacsintott.
A Mirandát ért incidens óta nem találkoztam Dankkel. Párszor
felhívott és SMS-ezett, miután megengedtem Gee-nek, hogy megadja
neki a számomat. Tegnap este már kissé pajzán SMS-eket is küldött
nekem. Őszintén szólva nagyon élveztem, de Dank nem ment túl
messzire. Mielőtt igazán felizgatott volna, elköszönt, és azt mondta,
feküdjek le korán, aludjam ki magam ma estére.
– Igen, elkészültem, de nem vagyok groupie – válaszoltam.
– Jaj, de még mennyire, hogy az vagy! Az egyetlen olyan groupie,
akit Dank Walker a közelébe enged.
 TIZENEGYEDIK FEJEZET

DANK
A banda többi tagja a koncertre várva a színpad mögötti részlegben
lógott. Én nem tartottam velük, az öltözőmben maradtam. Kedveltem
a srácokat, de a műsor előtt általában groupie-kkal voltak, és ez az
agyamra ment. Sok ilyen csajon kiszagoltam a szomorúságot és a
betegséget. Amit mások szexisnek láttak, az engem gyakran taszított,
mivel én csakis a lelket figyeltem. A groupie-ké pedig gyenge és sérült
volt.
Leültem a bőrkanapéra, és feltettem a lábam. Pagan bármelyik
percben megérkezhetett, Gee-vel és Mirandával együtt. Biztos voltam
benne, hogy Miranda találkozni akar majd az egész bandával, ahogy
abban is, hogy a többiek csalódást fognak okozni neki. Ugyanolyanok
voltak, mint általában a rockzenészek. Sok szernek voltak a rabjai, és
úgy gondolták, hogy minden csaj a lábaik előtt hever. Megtestesítették
mindazt, amilyennek elsőre Pagan engem hitt.
Kopogtak. Ez meglepett. Azt hittem, Gee csak úgy be fog rontani.
– Szabad! – mondtam, és felálltam, hogy üdvözöljem Pagant.
Körbe akartam vezetni a backstage-ben. De nem Pagan lépett be,
hanem egy groupie, akit korábban Loose-szal láttam. Pedig az ilyen
lányoknak ide tilos volt bejönniük. – Rossz helyen jársz – közöltem
vele, és visszaültem, hogy tovább várjam Pagant.
– Hoppá! – vihogta, és belépett a szobába, becsukva maga mögött
az ajtót. Talán nem értett a szóból? Ráadásul herpesze volt. Éreztem
rajta a betegség bűzét.
– Tűnj innen! Most azonnal! – utasítottam, és az ajtóra mutattam.
Tudtam, hogy ha nem szokik le a drogról, akkor a kelleténél sokkal
hamarabb viszont fogom látni a lelkét.
– De parancsolgatós vagy! Szeretem, ha egy férfi a főnök – mondta
akadozó nyelvvel, miközben felém lépkedett. A lelke mocskos volt.
Külsőre minden megvolt rajta, amire az emberek vágynak, ám a
felszín alatt rondaság rejtőzött.
 – Ez az utolsó figyelmeztetésem. Ha nem tűnsz el, hívom a
biztonságiakat, és kidobnak. – Ez koncertenként egyszer-kétszer
előfordult. A groupie-k versengtek egymással, hogy melyikük bír
valami különleges dologgal rávenni, hogy az öltözőmben
maradhasson. Nem értették, hogy semmi olyat nem látok bennük, ami
vonzó lenne.
– Morgós vagy. Figyelmeztettek erre, mielőtt idejöttem. De
fogadok, hogy én el tudom űzni a rosszkedvedet. – Már éppen rám
akarta vetni magát, amikor elléptem előle, mire megbotlott a saját
lábában, és a kanapéra esett. Előhúztam a mobilomat a zsebemből, és
hívtam a biztonságiakat.
– Egy csaj van az öltözőmben, és nem hajlandó kimenni. Azt
akarom, hogy tüntessék el az épületből!
– Máris, Mr. Walker! – vágta rá a biztonsági őr.
– Jaj, ne már! Még nem is hagytad, hogy megmutassam, milyen
tehetséges vagyok! – siránkozott a lány elterülve a kanapén.
Ebben a pillanatban kitárult az ajtó, és belépett Gee, a nyomában
Pagannel meg Mirandával. Legalább a lehető legmesszebb voltam a
szobában a félmeztelen lánytól, aki úgy hevert a kanapémon, mintha
arra várt volna, hogy csatlakozzam hozzá.
– Hívjam a biztonságiakat? – kérdezte Gee, miközben végigmérte
a lányt, akiből ő is csak a sérült lelkét látta.
– Már hívtam őket. Arra várok, hogy kidobják innen –feleltem,
miközben megkerültem Gee-t, és Pagan kezéért nyúltam.
Pagant már látott ilyet, mielőtt megfosztották az emlékeitől.
Amikor a rajongóim megtudták, hogy barátnőm van, még inkább
eldurvult a helyzet. Játéknak fogtuk fel a dolgot: Pagan minden
koncert előtt megtippelte, hány csaj próbál majd bejutni az öltözőmbe.
Most viszont csak aggodalmat láttam rajta.
– Csak téged vártalak – nyugtattam meg, miközben a lányt
figyelte, akinek óriási, szilikonos dudája szinte kibuggyant a
melltartójából. Tényleg elég gyanús volt az összkép. – Ne is törődj
vele, másodperceken belül itt se lesz. Már jön érte a biztonsági őr.
Hívatlanul hatolt be ide.
Pagan a homlokát ráncolta, és rám nézett.
 – Hol van a felsője? – kérdezte, mintha azt várta volna, hogy
beismerjem, én téptem le a csajról a ruhát.
– Valószínűleg a színpad mögött, ahol a banda többi tagja lebzsel.
Már így nézett ki, amikor bejött ide. Mivel nem vagyok hajlandó a
bandával meg a groupie-jaikkal lógni, a bátrabb lányok gyakran
bepróbálkoznak nálam, hátha rá tudnak venni, hogy meggondoljam
magam. De sosem tudnak. Nem drogozom, és eszem ágában sincs
elkapni tőlük valami nemi betegséget.
Pagan ajkán halvány mosoly játszott, miközben kinyílt az ajtó, és
belépett az egyik biztonsági őr. Odament a kanapén fekvő lányhoz, és
talpra rángatta.
– Azt akarom, hogy tüntessék el a klubból, amíg itt vagyok –
emlékeztettem az őrt.
– Úgy lesz, Mr. Walker – bólintott a pasas.
– És ők miért maradhatnak? Őket se hívták meg – nyavalygott a
lány, és a biztonsági őr hátát csapkodta. – Hagyjál már békén! Nekem
nagyobb csöcsöm van, mint ezeknek, és én szopok is… – Becsapódott
mögöttük az ajtó, elnyomva mindazt, amit még magyarázott a
szerencsétlen. Hála az Istenségnek!
Miután az ajtó becsukódott, mély levegőt vettem.
– Hű, hát, ez érdekes volt – ugratott Pagan.
Rávigyorogtam, aztán Gee-re néztem.
– Mi lenne, ha elvinnéd Mirandát, hogy bemutasd a bandának? –
Ezt valójában nem javaslatnak szántam. Tudtam, hogy ezzel Gee és a
szobában mindenki más is tisztában van.
– JUJ, de jó! – tapsikolt Miranda. – Hoztam is magammal filcet…
Aláírják a pólómat?
Fehér pólót viselt, amit az egyik tavaly nyári koncertünkön
árultunk. Miranda elvitte Pagant arra a koncertre, bár Pagan akkor
még nem tudta, ki és mi vagyok.
– Bármit aláírnak, amit csak akarsz, de ne feledd, hogy jó kanosak
a srácok! A nevek többsége a melleden fog kikötni.
Miranda csak vigyorgott a figyelmeztetésem hallatán.
Egyértelműen jobb volt a kedve, mint pár napja. Pagan mesélte, mi
történt azzal a másik lánnyal. Legszívesebben elmondtam volna
Mirandának, hogy minden rendben lesz. Hogy Nathanben ugyanaz a
lélek lakozik, amit Wyattben szeretett. De nem árulhattam el. Egyedül
kellett rájönnie.
– Majd én figyelek rá. Minden rendben lesz – felelte Gee, és
kivezette Mirandát az ajtón, kettesben hagyva engem Pagannel.
– Miért érzem úgy, hogy csakis azért küldted el őket, mert
kettesben akartál maradni velem? – kérdezte Pagan, és felsandított
rám.
– Azért, mert okos lány vagy. Bejönnek nekem az okos csajok –
válaszoltam.
– Á, ez megmagyarázza, miért nem vetetted rá magad a tökéletes
testű, félmeztelen groupie-ra, aki bármire hajlandó lett volna, amit
csak akarsz.
Megborzongtam, ahogy visszagondoltam az előbbi lányra. Még a
kanapéra sem akartam leülni Pagannel, ahol az a csaj hevert az imént.
Úgy éreztem, mintha bemocskolta volna a bútort.
– Nem akartam tőle semmi mást, csakis azt, hogy tűnjön el. Kész
katasztrófa volt a csaj. Ebben nincs semmi vonzó.
Pagannek tetszett a válaszom, láttam a szemén. Bebizonyítottam
neki, hogy nem az a perverz, szexmániás szoknyapecér vagyok,
akinek hitt, csak azért, mert egy rockzenekarban énekelek. Tett felém
egy lépést, de nem nyújtottam ki a kezem, hogy megérintsem. Meg
akartam tudni, hogy pontosan mire készül. Ha még egy lépést tesz,
valószínűleg megragadom és magamhoz rántom, de egyelőre azt
akartam, hadd érezze úgy, hogy ő diktál.
– Csak hogy tudd, Dank Walker, ez nagyon szexi. A legtöbb srácot
semmi más nem érdekelte volna, csak az, hogy milyen jól néz ki a csaj.
– Lenyűgözött, ámuló hangja hallatán megkönnyebbülten lélegeztem
fel.
– Örülök, hogy rájöttél, mégsem vagyok olyan sekélyes,
amilyennek elsőre hittél – feleltem.
Pagan a mellkasomra tette a kezét, és lassan csúsztatta felfelé,
amíg meg nem érintette a nyakláncot, amit a legutóbbi koncertem
előtt vett nekem, mielőtt megfosztották volna az emlékeitől. Azt
mondta, hogy egy frontembernek kell valami ékszer. Egy kelta csomót
választott nekem, fekete zsinóron. Azt mondta, hogy a csomó kettőnk
örök kötését jelképezi. Azóta le sem vettem a nyakláncot. A pólóm alá
rejtettem, amikor nem voltam fent a színpadon. Nem akartam, hogy
bárki megérintse. Pagantől kaptam. Szent ereklye volt a számomra.
Pagan most megfogta a csomót, különös erőt éreztem attól, hogy
ismét a kezében tartja.
– Ez egy kelta csomó. Miért éppen ezt választottad magadnak? –
kérdezte, és kíváncsian nézett fel rám.
– Kaptam valakitől – magyaráztam, és vártam, hátha eszébe jut
valami. Végighúzta a hüvelykujját a hűvös fémen.
– Az örök kötés jelképe – mondta halkan, mintha egy emléket
idézne fel.
Nem válaszoltam. Nem akartam megzavarni, hátha éppen sikerül
feltörnie benne egy halvány emléknek. Ekkor elkapta a kezét a
mellkasomról, megfordult, és eltávolodott tőlem. Nem erre
számítottam.
– Mi a baj? – kérdeztem, bár alig mertem megszólalni.
Vállat vont, de hallottam, hogy halkan szipog. A francba! Sírt.
Miért sírta el magát? Két nagy lépéssel mögötte termettem, és ismét a
mellkasomhoz húztam.
– Miért sírsz? – kérdeztem gyengéden.
Mély levegőt vett, és a fejét csóválta.
– Nem tudom. – Felemelte a kezét, és letörölte a könnyeit az
arcáról. – Hirtelen csak úgy sírhatnékom támadt. Tök fura. Bocs!
Fogalmam sincs, mi ütött belém.
Eltöltött a remény. Végre volt okom hinni. A kelta csomó hatással
volt Paganre.

PAGAN
Dank ezek után tuti idiótának hitt. Valami furcsa oknál fogva
gombócot éreztem a torkomban, amint megérintettem a nyakláncát.
Muszáj volt rákérdeznem a kelta csomóra, Dank pedig olyan
áhítatosan beszélt róla, hogy nem bírtam megállni a sírást. Azonnal
könnybe lábadt a szemem. Most komolyan, milyen őrültség már ez?
 Meglepő módon Dank nem hívta a biztonságiakat, hogy
kidobasson a klubból. Hanem átölelt. Hogy lehetett ilyen megértő? A
legtöbb srác elmebetegnek nézett volna. Dank szorosan a karjába zárt.
A mellkasának döntöttem a fejem, és élveztem az ölelését. Valamiért
megnyugtató volt, hogy hagytam, hadd szorítson magához.
Biztonságban éreztem magam vele.
– Hamarosan kezdődik a koncert. Lenne kedved a színpad
széléről, takarásból figyelni? Örülnék, ha bármikor rád nézhetnék a
műsor alatt, ráadásul így biztonságos távolban lennél a tömegtől. Ez
az egyik legvadabb klub, ahol játszani szoktunk.
Bosszantania kellett volna, hogy ennyire óvni akar. Hiszen csak
most ismertem meg a srácot… De mégsem találtam annak. Tetszett.
Jay óvott így annak idején? Oltalmazott így bárki is valaha az
édesanyámon kívül?
– Oké. Mi lesz Mirandával és Gee-vel? – kérdeztem, még mindig a
karjai közt, a mellkasának vetve a hátamat.
– Ők is maradhatnak a színpad szélén, ha akarnak. Nézhetik veled
a koncertet, vagy szabadon mászkálhatnak a backstage-ben. Gee
tudja, hova tilos bemenni.
Egyvalamit mindenképpen tisztázni akartam tulajdonképpen kije
volt Danknek Gee?
– Honnan ismered Gee-t? Amikor először láttalak titeket, azt
hittem, talán egy pár vagytok, de azóta rájöttem, hogy nem erről van
szó.
Dank maga fele fordított.
– Gee az egyik legrégebbi barátom.
Hát ettől nem lettem sokkal okosabb. Mit jelentett pontosan a
„legrégebbi”? Hogy gyerekkoruk óta barátok? Már épp rákérdeztem
volna erre, amikor kinyílt az ajtó, és belépett néhány srác, akik pont
úgy néztek ki, ahogy egy rockzenekart elképzeltem.
– Baszki, haver, tök kiakadtam, amikor mondták, hogy kidobattad
a szőke csinibabát! De vazze, ember, így már nem is csodálom, ha
majdnem elszúrt neked egy ilyen dögös spinét! – mondta az egyikük,
aki lófarokba fogta szőke rasztahaját. Sötétbarna szeme véreres volt,
mintha nem aludt volna eleget, vagy túl sok spanglit szívott volna el.
Nyíltan stírölt engem.
– Loose, ő Pagan. Velem van. Csak velem – válaszolta Dank, és
továbbra is a derekamra szorította a kezét. – Senki sem mehet a
közelébe. Senki sem nyúlhat hozzá.
Loose felvonta szinte teljesen leborotvált szemöldökét.
– Vettem. Dank, a nagymenő nem osztozik a csaján. Kár érte, mert
igazi szépség a kislány.
Egy rikító pirosra festett, tüsi hajú srác meglökte Loose-t.
– Fogd már be, és vegyél vissza magadból! Dank szét fogja rúgni a
seggedet. Kurva ijesztő a srác.
Dank a Loose-t figyelmeztető társultra mutatott.
– Ez itt Les. Ő a legnormálisabb az egész bagázsból. Amúgy meg ő
a másik énekes.
– Üdv – válaszoltam, mert nem igazán tudtam, mi mást
mondhatnék.
– Tyű, milyen jól nevelt a csajszi! Ez nagyon szexis – szólt Loose,
és rám kacsintott.
Egy kopaszra borotvált pasi, akinek mindkét fülében legalább
tizenöt piercing csillogott, odalépett Loose-hoz, és megragadta a
vállát.
– Húzz fel a színpadra, mielőtt a banda dobos nélkül marad!
– Ő pedig Dugó, és légyszi, ne is kérdezz rá a nevére! – mondta
Dank, miközben a kopasz pasas bólintott, és kilökte Loose-t az ajtón.
– Idő van, Dank; menjünk, csapjunk a húrok közé! – szólt Les, és
követte a banda másik két tagját ki az ajtón.
– Na, megfeleltek az elvárásaidnak? – kérdezte Dank, és aggódó
képpel nézett rám.
– Igen. Pontosan ezt vártam – nyugtattam meg, és én is az ajtó felé
indultam.
– Várj, valamit elfelejtettem mondani! – szólalt meg Dank.
Visszanéztem rá.
– Micsodát?
Odalépett hozzám.
– Balszerencsét hoz, ha nem csókolsz meg a koncert előtt.
Ó, szóval egy csókot akart! Arról lehetett szó, de még mennyire. A
vállára tettem a kezem, lábujjhegyre álltam, hogy gyors puszit
nyomjak a szájára. Ám Danknek más elképzelése volt. Bekapta az alsó
ajkamat, gyengéden szívogatta, majd a számba csúsztatta a nyelvét,
ami összegabalyodott az enyémmel. A csók túl hamar véget ért. Dank
hátralépett, és mély levegőt vett.
– Na jó, fel kell mennem a színpadra, mielőtt a többiek úgy
döntenek, nincs is szükségük rám, és bezárnak ide.
Megszédített a szavaiból áradó szexuális energia. Nagyon tetszett,
hogy ennyire vonzódik hozzám. Hogy is ne tetszett volna?
Dankkel kéz a kézben mentünk a színpad bejáratához. Rám
kacsintott, aztán elengedte a kezem, és kilépett a színpadra. Elnyelte a
füst, engem pedig egy pillanatra elöntött a pánik: eszembe villant egy
emlék, ahogy csapdába estem a füstben, aztán valaki kiszabadított…
de hát ez csak álom volt! Valójában soha nem történt velem ilyen.
A dob idegen, törzsi ritmust vert, a sikoltozó rajongók lassan
elcsendesültek. Figyeltem, ahogy Dank kilépett a füstből, és beállt a
vörös rivaldafénybe. Úgy láttam, mintha páran bugyit meg melltartót
hajítottak volna fel a színpadra. Tudtam, hogy ehhez nem lesz könnyű
hozzászoknom. Ezután Les lépett ki a fénybe, végül pedig Dugó
következett.
A törzsi ritmus egyre hangosabb lett, ahogy Loose szédítő
ütemben verte a dobokat. Elektromos gitár hangja csatlakozott hozzá,
aztán Dank énekelni kezdett:

„Veszély, veszély fenyeget.

Tudom az igazat, de akkor is félek.
Eljön a halál, te mégsem engedsz el.
Dermedten állsz, míg acélkarja ölel.
Ne menj! Ne menj oda, hol nem süt a fény!
Tudod, hogy ott már nincs remény.
Tudom, hogy úgyis eljön azért, mi az enyém.

Ne félj! Nekünk már csak ez maradt.

Ne félj, bűnödre van bocsánat!
A pokol nem küld ránk több veszélyt.
 Ne félj! Nekünk mer csak ez maradt.
Ne félj, bűnödre van bocsánat!
Eljön majd a megbocsátás. Várj még! Várj még!
Nincs semmi, mit megbánnék.”

– Ez a legújabb számuk. Imádom! – suttogta Miranda, ahogy

mellem lépett a takarásban.
– Tök morbid ez a szar – mondta Gee bosszúsan.
Figyeltem Danket, ahogy a dalt énekelte, és próbáltam rájönni,
honnan emlékszem a hangjára. Nagyon ismerős volt. Már biztosan
hallottam őt énekelni. Nem mainstream zenét játszottak, úgyhogy tuti
nem a rádióban hallhattam egy számukat.
Dank rám pillantott, a szája vigyorra húzódott, majd visszafordult
a tömeghez, és belekezdett a következő számba. Les beszélt a
rajongókhoz. Dank volt a banda legfőbb hangja, de nem ő képviselte
az egész zenekart. Nem produkálta magát a tömegnek. Les remekül
játszotta ezt a szerepet. Ám a lányok akkor is Dank nevét skandálták.
– Nagyon jól nyomja a titokzatos figurát – szólt Miranda
elismerően. – A csajok imádják, mert úgy érzik, valami nagy titkot
rejteget, és tudni akarják, mi az.
Gee felhorkant, mire mindketten ránéztünk. Ha Dank-nek volt
valami titka, akkor ez a lány biztosan tudta, mi az.
– Senkit se érdekel, hogy mi van Dank fejében. Higgyétek el
nekem!
Úgy éreztem, muszáj a védelmembe vennem Danket. Megint őt
figyeltem, és igyekeztem megszabadulni ettől az érzéstől. Elvégre csak
egy hete ismertem. Gee-vel pedig régóta voltak barátok. Igazából
semmit sem tudtam erről a fiúról.
– Ne grimaszolj már, Peggy Ann! Csak cukkollak. Dank
Walkernek vannak titkai, de semmi olyasmi, ami elriasztana téged.
Ezt tényleg elhiheted nekem.
Ez már jobban tetszett. Ezek szerint Gee mégsem akart semmi
rosszat mondani Dankre. Kedveltem a srácot. Egyáltalán nem olyan
volt, amilyennek elsőre hittem.
Épp elkezdtem mondani valamit Mirandának, amikor Dank
gitárjátékát leszámítva az egész zenekar elhallgatott. Les és Dugó
háttérbe húzódtak, teljesen átengedték Danknek a színpadot meg a
rivaldafényt. Megsajdult a szívem. Vajon a dal szomorú, magányos
akkordjai voltak rám ilyen hatással, vagy a látvány, ahogy Dank
egyedül állt a fényben, miközben minden más sötétbe borult? Nem
tudtam biztosan, miért, de fájdalmasan elszorult a mellkasom. Aztán
Dank énekelni kezdett. Minden szava a lelkemig hatolt. Valamiért
nem hagyott nyugodni, amit énekelt. A dallam mintha körbeölelt
volna. Oda akartam menni Dankhez, hogy a karomba zárjam. A
falnak támaszkodtam, kalapált a szívem, ahogy meghallottam a
„mégis maradsz” szavakat. Mégis mi történt velem? Görcsösen
lüktetett a fejem, ziháltam, és elhomályosult a látásom, miközben újra
meg újra megcsaptak a „mégis maradsz” szavak. Hallottam, ahogy
Gee azt kérdezi, rosszul vagyok-e. Hallottam, amint Miranda ijedten
azt mondja, hogy pánikrohamom van. Egyikükre sem bírtam
koncentrálni. Elborítottak a szavak. Fojtogattak. Nem kaptam levegőt.
– Félre! – hatolt át Dank hangja a ködön, és végre sikerült mély
levegőt vennem. Köhögtem, ahogy a levegő a tüdőmbe áramlott. – Itt
vagyok, Pagan. Nincs semmi baj. Minden rendben lesz. – Mást is
mormogott, amit már nem értettem, de attól még megnyugtatott.
Lelassult a szívverésem, és a fejem fájdalmas lüktetéséből csak enyhe
sajgás maradt. Dank a karjába zárt, és ringatott. Gyengéden simogatta
a fejemet. Egyszeriben nagyon fáradt lettem.
– Na, jobban van? – kérdezte Gee a közelből.
– Igen, most már rendesen lélegzik – válaszolta Dank.
– Mi a csuda történt? Az egyik pillanatban még teljesen jól volt, a
másikban meg pánikrohamot kapott – mondta Miranda zaklatottan. –
Tudom, hogy az volt, mert sokszor tört rám ilyen a barátom halála
után. Láttam az arcán szegénykének. Nem kapott levegőt, nem
látott…
Felemeltem a fejem Dank mellkasáról, és körülnéztem. Láttam,
hogy Dank a padlón ül, hátát a falnak vetve, velem az ölében.
Miranda mellettünk térdelt, aggódva tördelte a kezét.
– Jól vagyok. Nem tudom, mi történt. Egyszerűen csak kiakadtam
– próbáltam megmagyarázni. Úgy döntöttem, inkább nem árulom el
nekik, hogy a dal szavai voltak rám ilyen lehengerlő hatással.
– A költözés miatt van – jelentette ki Miranda. – Nem alszol eleget.
Még nem szoktál hozzá az egyetemhez. Én meg esténként magammal
rángatlak mindenféle klubokba, és még az elcseszett érzelmeimmel is
téged terhellek! Kisírtam magam a válladon, és segítettél, hogy jobban
érezzem magam. Az egész az én hibám. Úgy viselkedtem, mint egy
dedós. Ez nem mehet így tovább.
Feltartottam a kezem, hogy elhallgattassam a barátnőmet, aki
egyszeriben mindenért magára akarta vállalni a felelősséget.
– Semmi bajom. Ez egyáltalán nem a te hibád. Nem tudom, mi
váltotta ki a pánikrohamot, de most már jól vagyok. – Idiótán éreztem
magam Dank karjában kucorogva, akár egy gyerek. Csoda, hogy ez a
srác nem küldött még el a búsba. Feltápászkodtam, hogy hagyjam
visszamenni őt a zenekarhoz. Úgy hangzott, mintha a többiek nélküle
folytatták volna a műsort. Dank felugrott, de ott maradt mellettem,
gondosan figyelt, mintha bármelyik pillanatban összeeshetnék. –
Velük kéne lenned – mondtam neki, és színpad felé biccentettem.
– Nélkülem is le tudják nyomni a koncertet. Akarod, hogy
visszavigyelek kocsival a kollégiumba? – Dank aggódó hangneme
még megalázóbbá tette a helyzetet. Én lettem az őrült, idegbeteg csaj.
– Nem, köszi. Jól vagyok, komolyan, de azt hiszem, hazamennék,
ha Miranda velem jön. – A barátnőmre pillantottam, aki azonnal
bólintott.
– Szívesen hazaviszlek – erősködött Dank. – Akkor Miranda itt
maradhat, és meghallgathatja a koncertet. – Az arcomat fürkészte,
mintha arról akart volna leolvasni valami választ.
– Ezt majd én megoldom, Dank. Te menj csak szépen a dolgodra!
Hosszú még az éjszaka – szólt közbe Gee, mire Dank figyelmeztető
pillantást vetett rá. Már hozzászoktam, hogy így néz Gee-re. Sokszor
előfordult.
– Jól vagyok – nyugtattam meg ismét. – Rajta, menj vissza
énekelni! – toltam finoman a színpad felé.
Dank aggodalmasan ráncolta a homlokát, és egyre csak a fejét
csóválta. Gee odalépett hozzá, megragadta a karját, és dühösen a
fülébe suttogott valamit. Dank csüggedten sóhajtott, ami eléggé
zavart, de miután Gee végzett a mondandójával, a fiú bólintott, és
megint rám nézett.
– Oké. De csak ha biztos, hogy jól vagy. Egyetlen szavadba kerül,
és máris hazaviszlek kocsival.
– Nem kell, boldogulok – válaszoltam.
Dank bólintott, majd megfordult, és visszasietett a színpadra. A
tömeg éljenzésben tört ki, és a nevét kántálta.
– Na jó, Peggy Ann, húzzunk el innen, mielőtt Dank megint
énekelni kezd! – mondta Gee. – Úgy tűnik, az számodra a kryptonit.
 TIZENKETTEDIK FEJEZET

DANK
Kora reggel volt, az egyetemisták még nem jártak-keltek a
kampuszon. Egész éjszaka nagyon igyekeztem, hogy ne gondoljak
Pagan tegnapi idegösszeomlására. Már épp visszaemlékezett volna.
Felemeltem a kezem, és megérintettem a pólóm alatt rejtőző kelta
csomót. Ez indította be a memóriáját, de a dal, amit neki írtam, szó
szerint térdre kényszerítette. Az emlékek mélyen eltemetve rejtőztek
benne, és próbáltak a felszínre törni. De bármennyibe is akartam,
hogy emlékezzen, tudtam, milyen érzékeny az emberi elme. Gee
tegnap este az eszembe véste, hogy akár kárt is tehetek Paganben, ha
túlságosan siettetem nála a visszaemlékezést.
– Dankmar! – lépett ki a reggeli ködből Jaslyn, egy szállító és
hírvivő. Gee-vel ellentétben nem öltött emberi alakot a földöntúli
helyett.
– Igen? – feleltem habozva. Amikor Jaslyn legutóbb megjelent,
hogy közöljön velem valamit, az egyáltalán nem volt kellemes.
– Az Istenség nagyon elégedetlen. Túlságosan erőlteted a lányt.
Még össze sem hangolódott újra érzelmileg a lelki társával. Nem
kaphatja vissza az emlékeit, amíg igazságos döntést nem tad hozni.
Miért csinálták ezt? Ha Pagan nem bírt összehangolódni Jayjel, az
nem azt jelentette, hogy a szíve már másé – emlékek ide vagy oda?
Nem véletlen, hogy semmit sem érzett a lélek iránt, amit külön neki
teremtettek.
– Nem erőltetem. Türelmesen várok. De a lélek, amitől azt várják
odafent, hogy olyan sokat jelentsen Pagannek, labdába sem rúghat
mellettem. Ráadásul az a srác még egyáltalán nem áll készen
párkapcsolatra.
Jaslyn szomorkás mosollyal nézett rám.
– Azért küldtek, hogy szóljak neked, készülj fel az
elkerülhetetlenre. Ez a két lélek előbb-utóbb egymásra fog találni, és
akkor neked félre kell majd állnod. Békén kell hagynod őket. A Halál
nem avatkozhat közbe. Nem az a dolgod, hogy megóvd ezt a lányt.
Ha szeret téged, vissza fog találni hozzád. A Halál nem környékezheti
meg őt.
– Azt akarják, hogy hagyjam békén Pagant? – kérdeztem
hitetlenkedve. Erről szó sem lehetett. Csak úgy volt esélyem nyerni,
ha megmutatom Pagannek, hogy mit jelent nekem. A szíve tudta az
igazat, még ha az elméje nem is emlékezett rá.
– Fel kell készülnöd arra, hogy a lelkük egymásra talál. Ennek így
kell lennie. A sors nem téged szánt Pagannek. Ám, ha a lelke rátalál a
társára, de a szíve még mindig téged akar, akkor elfogadják a
választását. Visszakapja az emlékeit. Ha viszont a lelki társát választja,
akkor azok az emlékek örökre elvesznek.
Nem válaszoltam. Erre nem volt mit mondani. Hatalmamban állt
kiérlelni egy lelket a testéből, de az erőm ennyiben ki is merüli. Nem
dönthettem el, hogy mi történjen. A sorsnak nem parancsolhattam.
Jaslyn eltűnt, magamra hagyott az üzenettel és a figyelmeztetéssel.
Most már tudtam, hogy ez mégsem fog olyan könnyen menni, mint
hittem. Az Istenség látta a jövőt. Tudta, mi következik. Az volt a
legkisebb bajom, hogy felkészüljek a tomboló dühre, ami elő fog törni
belőlem, ha elveszítem Pagant.

PAGAN
Bárki is dörömbölt az ajtónkon reggel nyolckor, nem láttuk
szívesen. Szombat lévén szerettem volna jó sokáig aludni. Miranda
felnyögött, és a fejére szorított egy párnát, hogy elnyomja a zajt.
– Ki a fene lehet az? – morgott, miközben én félálomban csóváltam
a fejem, és megpróbáltam magamhoz térni.
– Nemtom, de nincs sok ideje hátra – feleltem, miközben
félrelöktem a takarót, és kimásztam az ágyból. Lepillantottam
magamra, és rádöbbentem, hogy melegítőalsóban és spagettipántos
felsőben aludtam el. Legalább eléggé fel voltam öltözve ahhoz, hogy
ajtót nyissak. Bár mivel csak nyolc óra volt, nyilván az egyik
kollégiumi lány dörömbölt az ajtónkon. Szóval nem is igazán
számított, hogy fel vagyok-e öltözve vagy sem.
 Feltéptem az ajtót, ám a mérges szavak a torkomban ragadtak,
ahogy szemtől szemben találtam magam a nagyon zaklatott és elszánt
Nathannel.
– Én próbáltam megállítani – szólt a mögötte álló Jay. Egyik fiúról
a másikra néztem, aztán a kihalt folyosóra pillantottam. Hogyhogy
nem ébresztettek fel mindenkit ezzel a ricsajjal?
– Mi folyik itt? – kérdeztem értetlenül.
Mivel nem számítottam rá, Nathan könnyedén félretolt az útból,
és berontott a szobába.
– Miranda nem volt hajlandó fogadni a hívásaimat, és azt se
hagytátok, hogy betegyem a lábam az épületbe. Szóval, kénytelen
voltam rávenni Jayt, hogy fizessen le egy csajt, aki beengedett minket,
amíg ti aludtatok.
Miranda felült az ágyban, a takaró lehullott a derekáig, így
feltárult vékony, fehér hálóinge. Gondoltam, szólok neki, hogy takarja
el magát, ám döbbent arckifejezése meg-némított. Végül is a lenge
darab nem volt teljesen átlátszó.
– Nathan? – krákogta álmosan.
A fiú odament hozzá, letérdelt az ágya mellé, aztán feljebb húzta a
takarót, hogy eltakarja Miranda mellét. Ezzel kivívta az
elismerésemet.
– Meg kell hallgatnod – mondta Mirandának. – Nem tudom
megvédeni magam, ha esélyt sem adsz rá.
Nem tudtam, hogy Jayjel négyszemközt kéne-e hagynunk őket a
szobában, vagy Miranda inkább azt szeretné, ha itt maradnék vele.
Így hát a nyitott ajtó mellett ácsorogtam.
– Tök mindegy. Nem érdekel. – Mirandának egyáltalán nem
sikerült meggyőző hangot produkálnia.
Kinéztem a folyosóra, és láttam, hogy a szemközti szoba ajtaján
lenyomódik a kilincs. Gyorsan megragadtam Jay karját, és
berántottam a helyiségbe, aztán becsuktam az ajtót, mielőtt lebukunk,
hogy fiúk vannak a szobánkban. Azt akartam, hogy Nathan
elmondhassa Mirandának azt, amiért idejött. Most mindketten rám
meg Jayre néztek, ahogy a csukott ajtó előtt álldogáltunk, vállat
vontam.
 – A szemközti szobában felébredtek a lányok – magyaráztam.
Nathan a fürdőszoba felé biccentett.
– Be tudnátok menni oda, hogy egy kicsit kettesben lehessünk
Mirandával?
– Persze – válaszoltam, és kézen fogtam Jayt, hogy behúzzam
magammal a fürdőbe. Szerettem volna, ha tisztázzák a helyzetet,
márpedig tudtam, hogy Mirandát nem lesz könnyű meggyőzni. Két
teljes napon át zabáltunk fagyit és bámultuk Dantont, csak hogy
túltegye magát ezen a pasin.
Miután bezárkóztunk a fürdőszobába, elengedtem Jay kezét, és
eltávolodtam tőle egy kicsit. Elvégre ez az egész zűr az ő hibája volt.
– Mi történt kettőjük között? – kérdezte Jay, miközben a Gee
szobájába vezető ajtónak vetettem a hátam.
– Nem tudod? – hüledeztem. Most komolyan, annyira lefoglalta a
csajozás, hogy meg se kérdezte Nathant, mégis mi ez az egész?
– Igazából Nathan se tudja. Mielőtt a múltkor elzavartad, annyit
vett ki a szavaidból, hogy Victoria itt járt, és magyarázott valamit
Nathan nemi életéről, amitől Miranda totál kiakadt, és azóta hallani se
akar szerencsétlen srácról.
Tényleg nem fogalmaztam valami világosan Nathannek, de úgy
gondoltam, úgyis megtudja az igazat, ha tényleg olyan gyakran
lefekszik azzal a lánnyal.
– Victoria azért jött ide, hogy közölje velem, tartsam távol magam
tőled. Miranda meg akart védeni engem, és megpróbált kettőnk közé
állni, erre Victoria a képébe vágta, hogy Nathan valami Siera nevű
csajjal kavar. Elmondta, hogy már hónapok óta lefekszenek
egymással, szóval Nathan csak szórakozik Mirandával.
Jaynek elkerekedett a szeme, és megcsóválta a fejét.
– Ez egyáltalán nem igaz! Nathan és Siera csak egy rövid időre
jöttek össze, kábé két hónappal ezelőtt. Csak szexeltek és kész, semmi
komoly. Nathannek nem is igazán jött be a csaj. Lehet, hogy azóta is
lefeküdtek egyszer-kétszer, de az legfeljebb azért fordulhatott elő,
mert Nathan túl sokat ivott a diákszövetséges bulin, Siera meg
rámászott.
Bólintottam.
 – Sejtettem, hogy ilyesmiről lehet szó. Remélhetőleg ezek ketten
szépen tisztáznak mindent odabent.
Jay tett felém egy lépést.
– És veled mi van? Neked mit mondott Victoria?
– Jaj, csak azt, hogy te az övé vagy és hagyjalak békén, és hogy
egyáltalán nem érdekellek, csak egy kis újdonság vagyok neked.
Jay bosszúsan grimaszolt, és a pultra csapott.
– Annyira tele a tököm Victoria szarságaival! Megmondtam neki,
hogy szálljon le rólam. De hiába próbálom lekoptatni, meg van
győződve arról, hogy igazából mégiscsak akarom őt.
– Csak nem azt akarod bemesélni nekem, hogy valójában egyszer
sem kötöttél ki az ágyában? – kérdeztem jót derülve.
Jay a homlokát ráncolta.
– Jó, tényleg lefeküdtünk párszor. Victoria az egyik legkapósabb
csaj a Kampuszon. De semmit sem érzek iránta. Csak kéznél volt.
Most viszont a fejébe vette, hogy többet is akarok tőle puszta szexnél.
Na szép. A volt pasim az egyetemen igazán megtanulta tisztelni a
női nemet.
– Hmmm, nekem úgy tűnik, hogy talán jobban meg kéne
gondolnod, kivel fekszel össze.
Jay felsóhajtott, és a mosdókagylónak dőlt.
– Ezzel végképp elszúrtam az utolsó esélyemet is arra, hogy
esetleg újra randira hívhassalak, ugye?
Bólintottam.
– Ja, alapvetően igen. Bár ha ettől esetleg jobban érzed magad,
eleve sem volt kedvem megint járni veled, miután a legutóbbi randink
azzal kezdődött, hogy leszólítottál egy másik csajt.
Jay mindkét kezével a hajába túrt, és halkan szitkozódott.
– Nem számítottam rá, hogy vissza fogsz térni az életembe, Pagan.
Rengeteget gondoltam rád, de több mint egy éve hajtogattam
magamnak, hogy köztünk mindennek vége. Azt hittem, hogy soha
többé nem foglak látni. Egyetlen lánnyal sem volt komoly
kapcsolatom, mert minden csajt veled hasonlítottam össze. És senki
sincs, aki hozzád fogható lenne. Igen, egy csomó lánnyal összejöttem,
sokat szexeltem, de ez csak azért volt, mert így próbáltam
megbirkózni azzal, hogy elveszítettelek. Ha tudtam volna, hogy egy
szép napon megint betoppansz az életembe, akkor teljesen máshogy
csináltam volna mindent.
Hát el kell ismerni, ezt szépen mondta. Nem változtatott azon,
ahogy iránta éreztem, de azért jólesett hallani.
Kinyílt az ajtó, és Miranda dugta be a fejét a fürdőszobába.
– Megtennétek, hogy leléptek?
– Ööö, oké, de előbb felöltözhetnék rendesen? – kérdeztem,
miközben szemügyre vettem barátnőm igencsak elégedett képét.
– Jó, persze, várj egy pillanatot! De ki ne gyere! – mondta, azzal
bevágta az ajtót az orrunk előtt.
– Azt hiszem, a haveromnak sikerült elsimítania az ügyet – szólt
Jay halkan nevetgélve.
– Igen, szerintem is.
Az ajtó résnyire nyílt, és Miranda belökött a fürdőbe egy falatnyi
farmer rövidnadrágot meg egy Rolling Stones-os pólót, ami nagyon
szűk volt rám, ahogy azt a barátnőm pontosan tudta. Ismét becsukta
az ajtót, és kattant a zár. Jayre néztem.
– Be kell menned Gee szobájába, hogy átöltözhessek.
Elvigyorodott.
– Hadd maradjak! Megígérem, hogy becsukom a szemem.
– Álmodik a nyomor – közöltem vele, és lehajoltam a holmikért.
– Ugyan már, Pagan, ígérem, hogy nem fogok leskelődni.
Nagyon reméltem, hogy csak szórakozik velem. Ugyan mikor
voltam hajlandó átöltözni előtte?
Kopogtam Gee ajtaján, és miután nem jött válasz, kinyitottam.
Belestem a szobájába, és láttam, hogy üres. Még szerencse. Így
legalább nem láthatta, ahogy kiosonok Jayjel a fürdőszobából.
– Tiszta a terep, na, tünés!
Jay duzzogó képet vágott, én pedig kilöktem az ajtón, és bezártam
mögötte.
 TIZENHARMADIK FEJEZET

DANK
A lélek, aki azzal fenyegetett, hogy elveszi tőlem Pagant, éppen a lány
kollégiumából sétált ki, amikor én leparkoltam a motorommal az
épülettel szemben. Átlendítettem a lábam a Harley-n, és megálltam a
motor mellett. Mégis mi a francot keresett ez a suhanc Pagan
kollégiumában?
– Gee – mondtam halkan, tudva, hogy meghall engem, bárhol is
van. Nagyon reméltem, hogy van megfelelő magyarázat a srác arcán
virító, bugyuta mosolyra. Felpillantott Pagan szobájának ablakára.
Mindkét kezemet ökölbe szorítva indultam el felé. Nem tudtam
biztosan, mit fogok mondani vagy tenni, de ki kellett derítenem, mit
keresett Jay Pagannél.
– Ácsi, ácsi, cowboy, te meg hova mész? – bukkant fel az
oldalamon Gee, és megragadta a karomat.
– Szétrúgom azt a szánalmas kis seggét – válaszoltam, és
kirántottam a karomat a szorításából.
– Nem, dehogy rúgod! Ennek így kell történnie. Rémlik?
Pagannek megint össze kell hangolódnia a lelki társával, mielőtt téged
választhatna. A lelküknek kapcsolatba kell lépnie egymással, Dank.
Nyugodjál már le, az istenit!
Tudtam, hogy igaza van. Alig bírtam elviselni, de tudtam, hogy
ennek meg kell történnie.
– Mit keresett ez Pagan szobájában ilyen rohadtul korán reggel, és
te hol a fenében voltál mindeközben?
Gee elvigyorodott.
– Lefogadom, hogy nem az történt, amire gondolsz. A srác még
csak be se jön Pagannek. Ami meg azt illeti, hogy én hol voltam…
Mondjuk úgy, hogy a dobosod nagyon elégedett ma reggel.
– Már megint Loose-szal voltál? Gee, ne már! Nem állhatsz össze
vele! – figyelmeztettem. Ám elterelte a figyelmem, hogy kinyílt a
kollégium kapuja, és Pagan lépett ki rajta. Amint megláttam,
dörömbölni kezdett a szívem. Olyan mini rövidnadrág volt rajta,
amiben nem is lett volna szabad nyilvánosság előtt megjelennie, szűk
pólója pedig úgy tapadt rá, hogy semmit sem hagyott a képzeletre.
Amint meglátta a kapu előtt álldogáló srácot, ráncba szaladt a
homloka. Francba a szabályokkal! Eszem ágában sem volt tétlenül
nézni, hogy Pagan a riválisom közelébe menjen, pláne nem ilyen
szerelésben.
– Dank, ne! – szólt utánam Gee, ahogy elindultam Pagan felé, de
ügyet sem vetettem rá. Nem voltam kíváncsi a kioktatására, elvégre
pont most feküdt össze megint a dobossal.
Pagan felém fordult, és találkozott a tekintetünk. A szája kis
mosolyra húzódott, és én legszívesebben diadalittasan megdöngettem
volna a mellkasomat. Örült, hogy látott. Jayre nem mosolygott. De
rám igen.
– Dank? – Meglepett volt a hangja, a szeme viszont lelkesen
csillant fel.
– Jó reggelt! – köszöntem, miközben próbáltam kitalálni, miként
vehetném rá, hogy menjen vissza a koleszba, és öltözzön át, anélkül,
hogy seggfejnek tűnnék.
– Mit csinálsz itt?
Rád vártam.
Elkerekedett a szeme, és rádöbbentem, hogy akaratlanul már
megint megszólítottam a lelkét. Erről muszáj volt leszoknom.
– Korán keltem, és gondoltam, benézek hozzád, hátha lenne
kedved velem reggelizni.
Lelohadt a mosolya, ahogy az agya megpróbálta feldolgozni a
tényt, miszerint hallotta a hangomat a fejében.
– Jössz, Pagan? – kérdezte Jay, gondosan tartva tőlünk némi
távolságot. Ideges lett tőlem; éreztem a félelmét.
Pagan összevont szemöldökkel nézett rá.
– Hova?
Ez az, kislány! Küldd csak el a búsba!
– Azt hittem, megiszunk egy kávét, és dumálunk, amíg azok
ketten, tudod – biccentett a srác Paganék szobája felé.
A lány rám pillantott, én pedig komolyan fontolóra vettem, hogy
könyörögjek neki. Elhúzta a száját, ahogy ismét Jayre nézett.
– Hát, inkább nem. Azt hittem, elmész. Nathan meg majd biztos
hazajut valahogy. Ha másképp nem, Mirandának van kocsija.
Pagan engem választott. Alig bírtam megállni, hogy magamhoz
rántsam, és féltékeny figyelmeztetést küldjék a fiúnak, de uralkodtam
az indulataimon.
– Csak nem vele akarsz menni? – kérdezte Jay harsányan. Szúrós
szemmel meredtem rá, mire megdermedt. Helyes: vette a
figyelmeztetést.
– De igen, Jay. Nem mintha bármi közöd lenne hozzá.
Meg akartam csókolni Pagant, amint ez az idióta magunkra hagy
minket.
Jay kinyitotta a száját, én pedig kimutattam a fogam fehérjét. Nem
mert megszólalni. Okos fiú. Megcsóválta a fejét, sarkon fordult, és
elment.
Pagan keze után nyúltam, és összekulcsoltam az ujjainkat.
– Menjünk reggelizni!
Mosolyogva nézett le a kezünkre, aztán felpillantott rám.
– Oké. De hova?
Közelebb húztam magamhoz.
– Ahova csak akarsz.
Körülnézett, és meglátta az utca túloldalán parkoló motoromat.
– Azzal megyünk? – kérdezte.
– Ha nem baj. Megígérem, hogy teljes biztonságban leszel.
Az ajkát harapdálta, miközben fontolóra vette a dolgot. Végül
bólintott.
– Jól van, rendben. Menjünk a motoroddal!
Hoztam magammal még egy sisakot, arra az esetre, ha Pagan
hajlandó lenne felülni velem a Harley-ra. Elővettem a motor hátulján
lévő tartóból, ráadtam, és becsatoltam. Ennivalóan festett benne. Már
sokkal korábban be kellett volna szereznem egy motort. Nagyon szexi
lett volna, ha mindennap így viszem el Pagant a suliba.
– Hogy nézek ki? – kérdezte.
– Dögösen. Irtó dögösen.
Elpirult, de lehajtotta a fejét, hogy leplezze. Felszálltam a motorra,
és felé nyújtottam a kezem.
– Gyere, pattanj fel mögém!
Megfogta a kezem, én pedig erősen szorítottam, miközben
átemelte a lábát a motoron, és elhelyezkedett mögöttem. Átkarolt,
aztán megmarkolta a pólómat a hasamnál, lehunytam a szemem, és
felsóhajtottam. Igen, ez jó volt. Nagyon jó.

PAGAN
Dank Walker mögött ülve motorozni, miközben az ember
szorosan hozzásimul: ez olyan élmény, amiről minden nő álmodik,
hogy életében egyszer talán része lehet benne. Semmi sem volt ehhez
fogható. Elhódított Dank teljesen egyedi, buja, egzotikus illata. Ujjaim
meg a tenyerem folyton a hasához értek, és egek, hogy milyen izmos
volt! Láttam már néhány kigyúrt hasat, de biztos voltam benne, hogy
ennek a látványa messze-messze túlszárnyalná mindet. Ilyen
kőkemény, csupa izom hasra a „kockás” nem is tűnt megfelelő
kifejezésnek. Folyamatosan birkóztam a késztetéssel, hogy
becsúsztassam a kezem Dank pólója alá, és megtapogassam a
tökéletes hasán feszülő bőrt. Sajnos az út nem tartott olyan sokáig,
mint szerettem volna. Dank leparkolt a motorral egy kis bisztrónál,
ami előtt egy táblára felírva reklámozták a reggeli kínálatot.
Dank leszállt a motorról, aztán lesegített engem is. Egy kicsit
bizonytalanul álltam a lábamon, de ez végül az előnyömre szolgált,
mivel Dank megfogta a derekamat, és a mellkasához húzott. Most már
tudtam, milyen érzés hozzádőlni. Nagyon izgatott, hogy közel
kerülhetek a testéhez.
– Ez tetszett. Nagyon – szólt Dank mély, szexi hangon.
Nagyot nyeltem, és bólintottam. Úgy gondoltam, nincs értelme
titkolnom az igazat. Én is nagyon élveztem a dolgot.
– Igen, nekem is. – Lepillantottam a hasára. Irtóra szerettem volna
csupaszon látni.
– Mit nézel, Pagan? – Dank derűs hangja nem leplezte a tényt,
hogy igencsak begerjedt.
Úgy döntöttem, bátor leszek.
 – Azon gondolkodtam, vajon hogy nézhet ki a hasad. A kis
motorozásunk után van róla elképzelésem, de… – Elharaptam a
mondatot.
Dank megszorította a derekam, és mély levegőt vett.
– Ha azt szeretnéd, hogy vegyem le a pólómat, örömmel teljesítem
a kívánságodat! De lehetne, hogy olyan helyen csináljuk, ahol nem
vesznek körül vadidegenek?
Bólintottam, és összeszorítottam a számat, nehogy elnevessem
magam. Épp most kértem meg egy srácot, hogy vegye le a pólóját.
Csináltam már ilyet valaha? Felszabadító érzés volt.
Dank megfogta a kezem, és bementünk a meghitt kis bisztróba,
amit isteni illatok lengtek be. Magunknak választhattunk helyet,
úgyhogy Dank a hátsó sarokba vezetett, egy kétszemélyes asztalhoz.
Kihúzta nekem a széket. Biztos voltam benne, hogy ilyet még egy
fiúval sem tapasztaltam.
Miután leültünk, Dank előrehajolt. Kék szeme szinte ragyogott,
ahogy sokszor szokott.
– Nem is tudom, hogyan fogok most az evésre koncentrálni. Nem
bírok másra gondolni, csak arra, hogy póló nélkül akarsz látni.
A szám elé kaptam a kezem, hogy leplezzem a kuncogásomat, és
körülnéztem. A bisztróban jó pár vendég akadt, de nem volt tömeg.
Ez a kis sarok csak a miénk volt.
– Bocs. Nem kellett volna megemlítenem.
Dank szeme felvillant, és megragadta a kezem.
– De igen! Ha bármit akarsz tőlem, csak kérned kell. Akármit.
Izé… Oké. Ez egy kicsit, hát, túl hevesnek tűnt. Bár kezdtem
hozzászokni Dank szenvedélyes megnyilvánulásaihoz. Egyértelműen
tetszettem neki. Ez nem is volt kérdés.
Ugyanannyira tetszettem neki, amennyire ő nekem. Jaynek hozzá
képest esélye semmi volt.
– Hozhatok valamit inni? – érdeklődött egy élénk hang, én pedig
elrántottam a kezem, megriasztott a beszélgetésünket félbeszakító
pincérnő.
– Pagan? – kérdezte Dank. Engem figyelt, ügyet sem vetett a
pincérnőre. Felemeltem a fejem, a lányra néztem, aki mintha észre
sem vett volna engem. Danket bámulta. Nem hibáztattam érte.
Cseppet sem.
– Narancslevet kérek – mondtam. A pincérnő bólintott, és leírta a
rendelést, majd vágyakozva pillantott Dankre.
– Tejet – válaszolta a fiú, továbbra is engem nézve.
– Parancsoljanak, az étlap. Perceken belül visszajövök, hogy
felvegyem a rendelésüket – mondta a pincérnő Danknek, aki mintha
meg se hallotta volna.
– Köszönjük – feleltem. A lány elment, én pedig Dank szemébe
néztem. – Feszélyezel – mondtam neki.
A homlokát ráncolta, és hátradőlt a széken.
– Bocsáss meg!
Remek. Most meg nyugtalannak látszott. Hogy tűnhetett egy
olyan pasi, mint ő, az egyik pillanatban totál keménynek és
érinthetetlennek, a másikban meg érzékenynek és megbántottnak? Két
lábon járó ellentmondás volt a srác.
– Nincs miért bocsánatot kérned. De nem zuhanyoztam és nincs
rajtam smink. Nem számítottam rá, hogy épp beléd botlok ma reggel,
miután Miranda kirúgott a szobánkból, ebben a rémes hacukában.
Dank elvigyorodott.
– Tökéletesen nézel ki. Mint mindig. – Aztán némi habozás után
megint felém hajolt. – Miért küldött el Miranda?
– Nathan ma reggel eljött hozzánk, hogy bocsánatot kérjen tőle.
Arra ébredtünk, hogy az ajtónkon dörömböl. Jay is vele volt. Na
mindegy, nem tudom, pontosan mit mondott neki Nathan, hogy
kiengesztelje, de Miranda egykettőre megszabadult tőlem meg Jaytől.
Mérget vennék rá, hogy ott helyben egymásnak estek, azért sajátította
ki a szobát. Hozzám vágta ezeket a göncöket, és közölte, hogy lépjek
le.
– Ez megmagyarázza, miért jött ki ma reggel Jay a
kollégiumotokból. Már attól tartottam, hogy a vetélytársam nyerésre
áll.
Ezek vetélkedtek? Rajtam? Egek!
– Nem, momentán te vagy az egyetlen, akivel szívesen töltenék
több időt.
 Az arcán felragyogó, elégedett mosoly bőven megérte a
merészségemet.
Amikor a pincérnő letette elénk az italokat, akkor döbbentem rá,
hogy meg se néztem az étlapot. Dank szólt, hogy szükségünk lesz
még néhány percre.
 TIZENNEGYEDIK FEJEZE1

PAGAN
Ma reggel sikerült felkelnem, amint megszólalt a vekker, úgyhogy
előadás előtt még volt időm gyorsan elugrani a kávézóba. A lehető
legéberebb akartam lenni az órán. Miranda még aludt, amikor
eljöttem. Csak tizenegykor kezdődött az első előadása, úgyhogy jó
sokáig ágyban maradhatott. Nekem sajnos egyetlen ilyen lustálkodós
nap sem akadt az órarendemben.
A szombat délelőttöt Dankkel töltöttem, aztán elmentem a
könyvtárba, és beszereztem a többi kötetet az
irodalomszemináriumomhoz. Aznap este korán lefeküdtem. Miranda
randira ment Nathannel, és egész éjszakára kimaradt, csak vasárnap
reggel hétkor jött meg. Így hétvégéhez képest megint túl korán fel
lettem verve az álmomból. Miranda ragaszkodott hozzá, hogy egész
nap vásárolgassunk új fehérneműt és cipőt vett magának.
SMS-ezgettem egy kicsit Dankkel, és egyszer fel is hívott, de nem
találkoztunk. Nem mintha nem akart volna. Ám Miranda lekötötte az
egész vasárnapomat. Este megint Nathannel találkozott, akkor viszont
Dank nem ért rá. De így legalább rendesen ki tudtam aludni magam.

A kávézóban nem haladt valami gyorsan a sor. Lepillantottam a

mobilomra, hogy megnézzem, mennyi az idő. Még negyedórám
maradt az előadás kezdetéig. Tudtam, hogy kábé öt perc alatt
odaérek, szóval remélhetőleg belefért, hogy kivárjam a kávét.
Már csak egy szőke srác volt előttem a sorban, aki végre megkapta
a rendelését. Kezében két pohár kávéval fordult meg, és ram
mosolygott. Viszonoztam a mosolyát, de vártam, hogy elmenjen az
útból, és a pulthoz léphessek, hogy megrendeljem a hőn áhított
reggeli kávémat, ám a fiú nem mozdult. Felém tartotta az egyik kávét.
Ez meg mit művelt? Osztozni akart? Inkább nem, kösz. Kávé terén
válogatós voltam.
– Karamellás tejeskávé tejszínhabbal. Csak neked – közölte a
szívélyes idegen. Mégis honnan tudta, hogy pont ezt akarom
rendelni? És egyáltalán miért rendelt nekem kávét? Csak nem egy
őrült zaklató volt? Talán hívnom kellett volna a rendőrséget?
– Következő! – szólt a pult mögötti pasas bosszúsan. Feltartottuk a
sort.
– Fogadd csak el! Frissen készült. Én nem bírok kettőt meginni. –
A szeméből sütő őszinte kedvesség meggyőzött.
Talán csak szerencsésen tippelt. Vagy talán mégiscsak hívnom
kellett volna a zsarukat.
Elvettem a felém nyújtott poharat, és kiálltam a sorból. A
mögöttem álló lány jó hangosan felsóhajtott, és azt motyogta:
– Na, végre! Kösz szépen.
Kortyoltam a kávéból. Tényleg pontosan olyan volt, amit szeretek.
Úgy gondoltam, ezek után muszáj legalább udvariasan köszönetet
mondanom a srácnak. De azért észben tartottam a távoltartási végzés
lehetőségét is.
– Izé, köszi a kávét. Nem igazán értem, honnan tudtad, hogy pont
így szeretem, de azért kösz. Nem akarok elkésni az órámról, úgyhogy
ez jól jött.
– Elkísérhetlek? – kérdezte, és mellem szegődött, ahogy az ajtóhoz
indultam.
– Ööö, jó, persze. Te is idejársz? – érdeklődtem, miközben
elhagytuk a Kávézót.
Halkan kuncogott, és ettől valamiért felállt a hátamon a szőr. Ez
nem volt jó jel. Nem ittam többet a kávéból. Itt valami nem stimmelt.
– A környéken lakom – felelte. Remek, egy környékbeli
sorozatgyilkos, akinek épp most sétáltam be a csapdájába. – Be kell
vallanom, hogy csak tippeltem a kávédról, és szerencsém lett.
Megpróbáltalak lenyűgözni a lovagiasságommal. Úgy tűnik, ehelyett
inkább megijesztettelek. Nem akartam.
El kellett ismernem, jó megfigyelő volt. Bólintottam, de továbbra
sem kortyoltam újra a kávéból. Kezdett bosszantani a helyzet. Nem
jutottam hozzá a reggeli kávéhoz, amit nyugodtan megihattam volna,
és ha ez a srác nem hagy békén, a végén még elkések az előadásról.
– Mondd csak, van pasid? – Nem köntörfalazott a srác.
Hazudhattam volna, hogy lerázzam, vagy válaszolhattam őszintén,
utána esetleg futásnak eredve a tanszék felé.
– Izé, nem mintha lenne hozzá közöd, de nincsen. – És akkor most
fussak?
– Ezek szerint te meg Dankmar, mármint Dank Walker nem jártok
együtt? – Várjunk csak… Micsoda? Honnan tudott ez Dankről? Talán
a banda rajongója volt? Lehet, hogy nem is engem zaklatott, hanem
Danket.
– Ööö, nem, csak most ismertem meg Dank Walkert –válaszoltam,
és gyorsítottam. A srác megtorpant, már épp azt hittem, hogy sikerült
leráznom, ám ekkor kocogva utánam eredt.
– Nem ismerted az egyetem előtt? Mondjuk a gimiben? – Minek
kérdezősködött ennyit? Ó! Ez a sok kérdés… Biztos riporter volt a
fazon. Nyilván egy pletykalapnak dolgozott. Nem is tudtam, hogy a
Cold Soul már ennyire befutott. Ezek szerint egy paparazzo zaklatott.
– Figyelj, alig ismerem a srácot. Semmit se tudok róla. Hagyjál
békén – csattantam fel, azzal odalöktem neki a kávét, majd sarkon
fordultam, és futásnak eredtem, hogy átérjek a zebrán, mielőtt váltana
a lámpa. Tudtam, hogy muszáj lesz szólnom erről Danknek. Vagy
Dankmarnak… Vajon ez volt az igazi neve?
– Ácsi, Peggy Ann! Te meg ki elől szaladsz? – toppant elém Gee,
ahogy elértem a természettudományi tanszékhez.
– Valami őrült, faggatódzó alak elől. Azt hiszem, egy pletykalaptól
jött. Arról kérdezősködött, hogy milyen kapcsolatban állok Dankkel.
Vagyis hát Dankmarral, ahogy ő nevezte.
Gee vidám arca elkomorult, és a zebra felé perdült, amin az imént
átkeltem. Ellenséges grimasz ült ki a képére. Hátranéztem, és láttam,
hogy a gyanús srác még mindig az út túloldalán áll. Továbbra is
szorongatta a két kávéspoharat, és minket figyelt.
– Ismered? – kérdeztem Gee-t. – Mert totál a frászt hozta ram.
A fejet csóválta.
– A kis hülye voodoos nem tudja, hogy mikor kell abbahagyni.
– Hogyhogy voodoos? – értetlenkedtem.
 Gee megint rám nézett.
– Semmi, nem érdekes. Ami volt, elmúlt meg minden. Na gyere,
kezdődik az óránk! Ezen biztos jót fogok szórakozni. Ja, és tessék, ez a
tiéd. A pasikád küldi – nyomott a kezembe egy hátizsákot.
– Ez meg mi? – kérdeztem meglepetten.
– Szükséged volt laptopra, úgyhogy Dank ellátott eggyel. Na,
gyere már! – mondta Gee, azzal sarkon fordult fekete katonai
bakancsában, és az épület felé vonult. Szednem kellett a lábam, hogy
utolérjem.
El is felejtettem, hogy Dank odaígérte kölcsönbe a fölös laptopját.
Ez nagyon megkönnyítette a dolgomat az egyetemen. Anyukámnak
még mindig nem volt elég pénze, hogy rendeljen nekem egy gépet.
Elhatároztam, hogy amint viszontlátom Danket, nagyon szépen
megköszönöm a segítségét.
Reméltem, hogy ma reggel is összefutok vele, de biztos nem volt
kettőnél több közös óránk. Legalább erre az előadásra Gee is járt.
Vagyis… Ez talán mégsem volt olyan jó. Attól tartottam, hogy Gee
jelenléte nem segít, inkább csak el fogja terelni a figyelmem.
Ám azt álmomban sem gondoltam volna, hogy Gee flörtölni fog
az előadóval. Méghozzá feltűnően. Szerencsétlen pasas többször is
céklavörösre pirult. Az óra legnagyobb részében csak dadogni bírt.
Igazság szerint nagyon szórakoztató volt. Semmit se tanultam az
egész előadáson, de a tanár legalább megadott néhány forrást meg
egy honlapot, ahol megtalálhattuk az eheti anyagot.
– Hihetetlen vagy – mondtam Gee-nek nevetve, miközben
visszamentünk a kollégiumba. Volt három szabad órám a Dankkel
közös matekelőadásom előtt.
Gee vállat vont.
– Miért? Cuki volt a fazon. Az a csöndes, kockafej típus. Szeretek
elszórakozni az ilyenekkel. Egyébként meg dögunalmas volt az órája.
Jobb dolgom is van, mint halálra unni magam egy hülye előadáson.
– Ha át akarsz menni ebből a tárgyból, akkor jobban oda kéne
figyelned arra, amit a pasas mond, ahelyett, hogy igyekeznél zavarba
hozni. Bár meg kell hagyni, vicces volt nézni a pironkodó tanárt.
– Váltsunk témát! Ami a ma reggeli csávót illeti: tartsd magad
távol tőle, ha netán megint látod!
Talán ismerte a srácot? Zavart a „hülye voodoos” megjegyzése, de
Gee fura volt és gyakran mondott bizarr dolgokat. Igyekeztem nem
törődni vele. Most viszont nyugtalan lettem.
– Csak nem veszélyes alak? – kérdeztem, és hátranéztem, hogy
nem követ-e minket. Talán mégse lett volna olyan rossz ötlet hívni a
zsarukat.
– Nem fog bántani téged. Hidd el nekem! Csak kerüld el, jó
messzire! Nemsokára úgyis fel fog szívódni.
Biztos tényleg paparazzo, ahogy hittem. A Cold Soul frontembere
nem érdekelhette sokáig a pletykalapokat. Bőven elég rosszalkodó
filmsztár akadt, akiket üldözőbe vehettek.
Amikor befordultunk a sarkon, és elénk tárult a kollégiumunk,
megláttam Danket, ahogy karba tett kézzel a motorjának
támaszkodott, miközben pár lány beszélt hozzá. Egyáltalán nem
mutatott irántuk érdeklődést, és a pillantása azonnal találkozott az
enyémmel. Anélkül, hogy egy szót is szólt volna a csajokhoz, kihúzta
magát, otthagyta őket, és sietve elindult felém. Pontosan ilyen
viselkedést vártam el attól a pasitól, akivel a randizást fontolgattam,
ha más lányok próbálnának flörtölni vele. Akaratlanul is bugyuta
vigyor ült ki az arcomra.
– Nézzenek oda! – szólt Gee. – A te Rómeód már alig várta a
visszatértedet.

DANK
Ha már nem volt sok időm, mielőtt Pagan lelke elkezdene
összehangolódni Jayével, akkor átkozottul biztosra akartam menni,
hogy a lány ne bírjon kiverni engem a fejéből. Egész délelőtt a közös
esténket tervezgettem. Most már csak rá kellett vennem Pagant, hogy
jöjjön el velem a randira.
Ahogy Gee elhaladt mellettem a kollégium kapuja felé menet, azt
motyogta:
– Pagan összefutott ma reggel a szőke herceggel.
Ez nem szorult külön magyarázatra. Már figyelmeztettem Leifet,
de arra is készen álltam, hogy tettre váltsam a fenyegetést. Pagan nem
emlékezett rá. Leifnek már semmi joga nem volt a közelében lenni.
Tudtam, hogy ha nem hagyja békén Pagant azzal csak összezavarja.
– Szia! – üdvözölt Pagan. Megállt előttem. Nem tűnt zaklatottnak
vagy ijedtnek. Bármit is mondott neki Leif, nem volt rá hatással. A
voodoo hercegre ráfért volna valami hobbi. Pagan már nem állt a
rendelkezésére, hogy vele szórakoztassa el magát.
– Jó reggelt! Milyen volt az óra?
Pagan vállat vont, majd kajánul elvigyorodott.
– Gee úgy flörtölt a tanárral, hogy szegény pasas csak hebegni-
habogni tudott zavarában.
Jellemző Gee-re, hogy bajt kever, akárhová megy.
– Tényleg? Ha jól sejtem, élvezted a műsort.
Pagan halkan felkacagott.
– Igen, muris volt. Nyilván nem illett volna ezzel foglalkoznom,
de annyira viccesnek találtam! Viszont hála a laptopnak, amit Gee-vel
küldtél nekem, mostantól sokkal könnyebb lesz jegyzetelnem.
Köszönöm szépen! Megígérem, hogy nagyon fogok vigyázni rá.
– Dank Walker! Azta, nahát, láttalak fellépni a bandáddal a múlt
héten! Fantasztikus voltál! – Egy lány lépett elém Pagan útjába állva,
és a mellkasomra tapasztotta a kezét, miközben tovább fecsegett.
Félretoltam a karját, aztán átnyúltam mellette, hogy megfogjam Pagan
kezét, és közelebb húzzam magamhoz.
– Kösz, örülök, hogy tetszett a koncert. De ha megbocsátasz, ez a
beszélgetés magánjellegű – közöltem vele. A csaj Paganre sandított,
lefitymáló grimasz torzította el az arcát. Pagan derekára csúsztattam a
kezem, és az oldalamhoz vontam. Készségesen odasimult hozzám.
– Hát jó, de ha ennél kicsit több izgalomra vágynál, akkor itt
megtalálsz – mutatott a lány a kollégiumra. Ezek szerint Pagannek
egy épületben kellett laknia vele. Muszáj volt szólnom Gee-nek, hogy
ez a csaj veszélyes lehet.
– Biztos vagyok benne, hogy arra sosem fog sor kerülni –
válaszoltam.
A lány sarkon fordult, és mérgesen elvonult. Nem volt
hozzászokva az elutasításhoz.
 – Mit vétettem ennek a csajnak? Rászáll minden pasira, akivel csak
randizom.
Pagan válaszát hallva feszült lettem. Mégis hány pasival randizott
már? Nem tudtam, hogy Jayen kívül mással is randevúra ment volna.
Gee talán eltitkolt előlem valamit?
– Tényleg? – Sikerült normális hangot erőltetnem magamra.
Elnyomtam a bennem fortyogó dühöt és féltékenységet. Pagan nem
láthatta meg rajtam ezeket az érzelmeket.
– Igen, tényleg. Bár te legalább nem dumáltál meg vele randit az
orrom előtt. Jay elméletileg épp velem randevúzott, amikor rástartolt
a csajra. Nem mondhatnám, hogy nagyon zavart, de akkor is kínos
volt. És nem tett jót az önérzetemnek.
Ez a Jay igazi seggfej volt. Mégis hogy lehetett volna ő Pagan lelki
társa? Egyáltalán nem illettek össze. Egyáltalán nem volt méltó ehhez
a lányhoz.
– Az a srác egy idióta. Ez a csaj még csak nem is fogható hozzád.
Egyszerűen a nyomodba se érhet.
Pagan mély levegőt vett, aztán felnézett rám.
– Hű, a mindenit, Dank Walker, te aztán nagyon érted a dolgod.
Nagyon, de nagyon.
– Örülök, hogy tetszik a laptop. Megtarthatod a hátizsákot is,
belerakhatod a könyveidet. Akkor elvihetlek a következő óránkra? –
kérdeztem, és elővettem a sisakját.
A szája mosolyra görbült, és a sisakért nyúlt.
– Oké, köszi mindent, és igen, örülnék, ha elvinnél.
 TIZENÖTÖDIK FEJEZET

PAGAN
Randim volt Dankkel. Igazi randi, nem csak az alkalom szülte, közös
reggelizés – rendes randevú. Csak kettőnknek. Ugyanolyan izgatott
voltam, amilyen ideges. De nem igazán tudtam, mit vegyek fel.
Nyilván így érezte magát Miranda, amikor a randijára készült
Nathannel.
– Jól áll a neked a bugyi-melltartó páros, de szerintem nem ártana
felvenned még valamit ma estére – szellemeskedett Gee, miután
kopogás nélkül bevonult a szobánkba a közös fürdőn keresztül.
– Nagyon vicces – feleltem homlokráncolva. – Nem bírom
eldönteni, hogy mit vegyek fel. Dank azt mondta, öltözzek, ahogy
csak akarok, de ez nem sokat segít.
– Szerintem nem úgy értette, hogy akár fehérneműben is mehetsz
– jegyezte meg Gee, miközben levetette magát az ágyamra.
– Nahát, gondolod? Kösz, hogy szóltál, különben egész este egy
szál semmiben parádéztam volna!
Gee elnevette magát.
– Bár, ha jobban belegondolok, az valószínűleg nagyon is tetszene
neki. De azért én továbbra is azt javaslom, hogy öltözz fel.
– Lezseren vagy elegánsan? Melyik tetszene neki jobban? –
kérdeztem Gee-t, miközben szemügyre vettem szűkös ruhatáramat.
– Az őszinte véleményemre vagy kíváncsi?
Hátrapillantottam rá a vállam fölött.
– Igen, arra. Te jobban ismered őt, mint én.
Gee bólintott.
– Oké, akkor vedd föl azt a rózsaszín ruhát a hozzá való magas
sarkúval. Dank attól be fog rosálni.
A rózsaszín ruhát? Tényleg? Nem is igazán tudtam, miért lóg ez a
ruha a gardróbomban. Még egyszer sem vettem fel. A vállfáért
nyúltam, és leakasztottam a ruhát. Szexis volt, a maga ártatlan
módján. Első randihoz talán egy kicsit túl elegáns, bár Dank nem
mondta, hogy ne legyek elegáns. Eszembe jutott, hogy amikor
felemelte a ruhával megegyező árnyalatú cipőmet a földről, úgy
tartotta a kezében, mintha roppant értékes lenne. Talán a pink magas
sarkú volt a gyengéje.
– Ha ezt veszed fel, Dank el fogja dobni tőled az agyát. Erre
megesküszöm neked.
Gee jól ismerte Danket. Adtam a véleményére.
– Rendben. Ha te mondod!

Két órával később felöltözve, tetőtől-talpig kicsinosítva, randira

készen álltam, amikor kopogtak az ajtón. Ez meg ki lehetett? Dank öt
perc múlva várt a társalgóban. Miranda pedig még Nathannel volt.
Együtt ebédeltek, és a randijük azóta is tartott, méghozzá nagyon
szuperül ment, legalábbis Miranda számos SMS-e alapján. Gee
faképnél hagyott, amikor nekiálltam kilakkozni a lábkörmömet. Több
piperészkedést már nem bírt elviselni.
Kinyitottam az ajtót: Dank állt a küszöbön. Khakiszínű nadrágban,
sötétkék, kigombolt gallérú ingben, meg persze a bakancsában,
kezében egy tucat vörös rózsával. Lélegzetelállítóan festett. Nem
kerülte el a figyelmem, milyen döbbent képet vágott, amint
megpillantott. Mi lepte meg ennyire? Hogy ilyen szépen ki tudok
öltözni?
– Pagan… te, hűha, nagyon… nagyon tetszel rózsaszínben.
Nekem meg nagyon tetszett Danknek ez az énje. Amelyik nem
volt olyan laza és magabiztos. Most sokkal érzékenyebbnek tűnt. A
rózsacsokorra mutattam.
– Azt nekem hoztad?
Lepillantott a kezében tartott virágokra, amikről mintha meg is
feledkezett volna, és kuncogott.
– Igen, neked. – Felém nyújtotta a csokrot, mire rádöbbentem,
hogy most élek át ilyet először: más pasitól még soha nem kaptam
rózsát.
– Köszönöm – válaszoltam, és hátraléptem, hogy beengedjem a
szobába. Igaz, ha észrevették volna a folyosón, arról valaki már szólt
volna. De vízbe akartam tenni életem első rózsacsokrát, mielőtt
elindulunk, és rossz ötletnek tűnt Danket addig hagyni a folyosón
ácsorogni. Lebukhatott volna. Csakhogy nem volt vázám…
Körülnéztem a szobában, kerestem valamit, amibe belerakhatnám a
virágot.
– Ehhez mit szólsz? – kérdezte Dank az íróasztalomhoz lépve, és
felemelte az üres tolltartómat, amit Miranda vetetett velem a többi
összeillő, cuki írószerünkkel együtt. A tartó tökéletes volt vázának.
– Szuper! Legalább végre hasznát veszem. – Fogtam a tartót, és
bementem a fürdőszobába, hogy kimossam, aztán megtöltsem vízzel.
Amikor visszajöttem a szobába, Dank a parafatáblám előtt állt, és az
arra kitűzött fényképeket nézegette gimis koromból. Páron szerepelt
Wyatt. Néhányon édesanyám volt, de a legtöbbön csak én meg
Miranda. Nem volt valami sok fényképem a középiskolás időkből.
Pláne nem a legutolsó évből, alig néhány emléket őriztem onnan.
Néha még a szalagavató bálra is alig bírtam visszaemlékezni, vagy
arra, hogy kik jártak az osztályomba. Minden homályosnak tűnt.
Anyukám szerint Wyatt elvesztésének traumája kavarta meg így a
fejemet. Miranda emlékei is ugyanilyen zavarosak voltak, úgyhogy
tényleg ez lehetett a magyarázat. O a párját veszítette el, én pedig az
egyik legjobb barátomat.
– A fiú a képen Wyatt – magyaráztam, ahogy odaléptem Dank
mellé. – Együtt jártak Mirandával, nagyon közel állt hozzám is. Tavaly
halt meg.
Dank bólintott. Szomorúnak tűnt, mint aki megérti a veszteség
fájdalmát. Talán ő is elveszített valakit?
– Az biztos nagyon nehéz lehetett.
Igen, borzalmas volt.
– Gyűlölöm a halált. Tragikus dolog, ami előbb-utóbb mindenkit
utolér. Van, akit sokkal inkább előbb, mint utóbb.
Dank megdermedt, aztán elhúzódott tőlem. Valami rosszat
mondtam? Nem akartam ma este ilyesmiről beszélgetni. A halál
morbid és szomorú téma volt.
– Bocsánat, nem kellett volna szóba hoznom ilyen szomorú dolgot.
 Dank kibámult az ablakon, ahelyett, hogy rám nézett volna.
Láthatóan küszködött valamivel. Bárcsak tudtam volna, mivel! Úgy
éreztem, mintha hosszú percek teltek volna el – pedig valójában csak
néhány pillanat –, mire ismét felém fordult.
– A halál nem tehet arról, hogy mit dönt a sors.
Nem számítottam rá, hogy ilyen mély szavakkal fog reagálni.
Igaza volt, de akkor is meglepett. Bólintottam.
– Jogos. Azt hiszem, valóban nem hibáztathatjuk magát a halált a
tragédiákért. A sorsnak senki sem parancsolhat.
Dank nagyot sóhajtott. Szegénynek nyilván meg kellett már
birkóznia egy halálesettel életében, talán többel is. Én meg sikeresen
szóba hoztam egy olyan témát, amivel felzaklattam, és tönkretettem a
hangulatot.
– Kész vagy, mehetünk? – kérdezte végül, megtörve a kínos
csendet.
– Igen.
Dank intett, hogy menjek előre, kinyitotta nekem az ajtót.
Kiléptem a folyosóra, meggyőződtem róla, hogy senki nincs a
közelben, mielőtt Dank utánam jött volna. A feszültség szinte
tapintható volt kettőnk között. Tudtam, hogy én tehetek róla, bár még
mindig nem értettem, mi rosszat mondtam. Két lehetőségem volt:
vagy rákényszerítem Danket, hogy árulja el, mivel bántottam meg,
vagy elhessegetem az aggodalmam, mielőtt még tönkreteszem az
egész estét. Reméltem, hogy előbb-utóbb önként megnyílik majd
előttem. Most nem úgy tűnt, mintha beszélni akarna erről.
A parkolóba érve már épp felajánlottam volna, hogy mehetünk
Miranda kocsijával, amikor megláttam a kolesz előtt várakozó
limuzint. Dank féloldalas vigyort villantott rám.
– Igazán nem várhatom el tőled, hogy egy ilyen szép ruhában és
magas sarkúban felülj mögém a motorra!
Honnan tudta, hogy épp ezt a ruhát fogom felvenni magas
sarkúval?
– Gee szólt róla – válaszolta anélkül, hogy feltettem volna a
kérdést.
– Á, értem, de Miranda azt mondta, nyugodtan elvihetjük a
kocsiját. Én is tudtam, hogy ebben a ruhában nem fog menni a
motorozás.
– Így sokkal kellemesebb lesz az út – kacsintott rám Dank.
Kinyitotta nekem az ajtót, és besegített. A sofőr ki se szállt a kocsiból.
Ezt furcsának találtam, de nem kérdőjeleztem meg.

DANK
Attól, hogy Pagan itt ült mellettem, lábat villantva a kis rózsaszín
ruhájában, kicsit enyhült a mellkasomat feszítő fájdalom, amit azóta
éreztem, mióta azt mondta, gyűlöli a halált. Nem tudhatta, miről
beszél; eseményként gondolt a halálra, nem személykent. A legtöbb
ember így volt ezzel. A munkám nem tett engem se híressé, se
népszerűvé. Eljöttem az emberek lelkéért. Elvettem tőlük azt, ami a
legbecsesebb volt a számukra. Pagan elveszítette Wyattet. Gyűlölte a
halált ezert a veszteségért, pedig nem a Halál tehetett róla.
– Na, most már elárulod, hova megyünk? – kérdezte. Láttam az
aggodalmat a szemében. Muszáj volt összeszednem magam. Pagan
megérezte a komorságomat, és én nem akartam elszúrni az egész estét
csak azért, mert az előbb akaratlanul azt mondta, gyűlöl engem. Nem
úgy gondolta. Már az is megviselt, hogy nem hallhattam, amint Pagan
azt mondja, szeret. Így, hogy nem láthattam a szemében a mély
szerelmet és az odaadást, sivárrá váltak a mindennapjaim.
– Hamarosan odaérünk. Mindig ilyen türelmetlen vagy? –
Rámosolyogtam, hogy tudja, csak incselkedem vele. Ellazult a tartása.
A korábbi reakcióm felzaklatta.
– Igen, ami azt illeti, mindig – válaszolta.
– Akkor talán megkérem a sofőrt, hogy körözzön még egy kicsit,
csak úgy poénból.
Pagan meglökött a vállával.
– Ne becsülj alá engem! Le tudlak nyomni.
És én örömmel hagytam volna neki.
– Gondolod? Szerintem az évem fénypontja lenne, ha látnám,
ahogy megpróbálod.
Pagan kihívóan felvonta mindkét szemöldökét, aztán előrehajolt,
hogy levegye a cipőjét. Mi a csuda? A szemközti ülésre tette a magas
sarkút, majd ismét felém fordult.
– Biztos vagy ebben? Ne tévesszen meg a kis termetem!
– Ha ezt úgy értsem, hogy most azonnal rám akarod vetni magad,
Pagan, akkor csak rajta!
Erre rögtön céklavörös lett az arca. Francba! Attól tartottam,
visszakozni fog.
– Oöö… – Úgy bámult rám, mintha nem igazán tudná, most mi
legyen.
– Éppen meg akartad mutatni, milyen könnyen le tudsz nyomni.
Ne most kezdj szégyenlősködni, ha már így felcsigáztál!
Pagan lehajtotta a fejét, és halk kacajt hallatott. A helyzetet
kihasználva egy gyors mozdulattal hanyatt fektettem, és mire észbe
kapott, már fölé hajoltam az ülésen.
– Megvagy! Most mihez kezdesz? – kérdeztem, miközben ijedt
tekintete csillogóvá változott. Felemelte a fejét, és mielőtt felfoghattam
volna, mire készül, szája az enyémre tapadt. Kis, egyenletes fehér
fogai az alsó ajkamat harapdálták, nyelve egy gyors nyalintás után
becsúszott mohó, lelkes számba. Keze a mellkasomra simult, majd
elindult lefelé, így minden ép gondolatom szertefoszlott. Nem bírtam
másra összpontosítani, csakis Paganre: az ízére, a tapintására, meg a
torkából feltörő halk, gyönyörteli nyögdécselésre.
Hátralökött, és a derekam köré kulcsolta a lábát. Magammal
húztam hátra, és elhelyezkedett az ölemben. A hajába túrtam,
miközben megszorította az oldalamat, aztán lassan hátrahajolt.
Diadalittas mosolya imádnivaló volt.
– Na, most ki van a topon? Megmondtam, hogy ne becsülj alá! –
szólt búgó hangon.
Ha ez a lány nem hódított volna meg már rég, akkor most
végképp az övé lettem volna. Ez volt az én Paganem.
 TIZENHATODIK FEJEZET

PAGAN
A limuzin elsötétített ablakán át először a tündöklő, fehér
fénypontokat pillantottam meg. Több ezer volt belőlük. Közelebb
húzódtam az ajtóhoz, hogy jobban lássam őket és megpróbáljak
rájönni, hova hozott minket a sofőr. Az elmúlt tíz percet Dank ölében
töltöttem, szinte észveszejtésig csókolóztunk.
Úgy láttam, egy nagy tisztáson vagyunk, aminek a közepén
fényfüzérekkel kivilágított pavilon állt. Középről a környező fákhoz is
fényfüzérek futottak, mintha ragyogó sátrat vontak volna fölénk. Mi
volt ez a hely?
A limuzin megállt, mire én Dankre néztem, aki engem figyelt, ki
sem pillantott az ablakon.
– Hol vagyunk? – kérdeztem.
Dank olyan szexisen vigyorgott, ahogy csak ő tud, a sofőr pedig
kinyitotta a kocsiajtót. Kiszálltam, Dank követett. Köszönetet mondott
a magas, sötét hajú férfinak, aki ezután visszaült az autóba, és
elhajtott.
Körülnéztem az elhagyatott tisztáson, amit Dank nyilvánvalóan
roppant nagy gonddal tett ilyen lenyűgözővé.
– Nem éppen a heszperidák kertje, de ki akar aranyalmát enni
meg egy sárkányt kerülgetni? Ez a hely sokkal hangulatosabb.
A nagymenő rocker most Héra gyümölcsöskertjéhez hasonlította
ezt a placcot? Csak ámultam és bámultam. Bár igaz, hogy Danknek
gyakran sikerült meglepnie.
– Csodaszép. Hogy intézted el mindezt? – kérdeztem, miközben
megfogta a kezem, és a pavilonhoz kísért.
– Megvannak a forrásaim.
Dank mindig ilyen zárkózott volt. Nem is kellett volna arra
számítanom, hogy hajlandó lesz elárulni, mégis miként varázsolt egy
elhagyatott tisztás kellős közepére egy nagy, díszes, fényfüzérekkel
kivilágított sátrat.
 A pavilonhoz felvezető lépcső három fokát is fehér lámpácskák
világították meg. A fedett tér közepén egy kis, kerek asztal állt,
amelyet ezüst terítő borított mellette két székkel. Az asztal közepén
egzotikus csokor díszelgett, még sosem láttam ehhez fogható
virágokat. Még az üvegváza is ki volt világítva. Dank tényleg
elképesztően kitett magáért. Egyszeriben nagyon örültem, amiért nem
farmert vettem fel.
– Mi jár a fejedben? – kérdezte Dank a fülemhez hajolva.
Megborzongtam, ahogy meleg lehelete a bőrömet érte.
– Az, hogy te bizony vagy irtóra le akarsz nyűgözni engem, vagy
direkt azért fektettél be ebbe a helybe, mert minden csajodat ide
szoktad hozni az első randin. – Persze csak cukkoltam, és
rámosolyogtam, hogy tudja, nem gondolom komolyan.
– Eddig eszembe se jutott, milyen szexis lehet egy okos lány –
közölte.
Ekkor halk zene csendült a pavilon sarkaiba rejtett hangszórókból.
Dank a kezét nyújtotta felém.
– Szabad egy táncra?
Elfogadtam a felkérést, mire ő a mellkasához vont. Más volt, mint
az első táncunk a klubban. Édesebbnek éreztem, sokkal őszintébbnek.
Nem annyira a vonzalomról szólt, mint inkább a kötődésről.
– Pagan… – szólt Dank halkan, ajka a fülemhez ért.
– Igen? – kérdeztem, és a magas sarkúnak hála a vállán
nyugtattam az állam.
– Megkérhetlek, hogy ígérj meg nekem valamit?
Ez furcsa kérés volt. Gondolkodtam rajta egy kicsit, mielőtt azt
feleltem:
– Rendben.
Megint nagyot sóhajtott. Valami nagyon aggasztotta ma este.
– Egy napon majd emlékezned kell erre. Ne feledd, hogy milyen
érzés! Muszáj, hogy jól az eszedbe vésd ezt az emléket, és ne hagyd
elhalványulni.
Messze ez volt a legfurcsább dolog, amit életemben mondtak
nekem vagy kértek tőlem. Dank szinte úgy mondta ezt, mint aki
haldoklik.
 – Ööö, oké – feleltem habozva.
Halkan kuncogott.
– Sajnálom. Néha egy kicsit túlzásba viszem a komolykodást.
Az nem kifejezés. Dank felemelte a kezem, és megpörgetett. Úgy
döntöttem, ma estére félreteszem baljós kérését, hogy gondtalanul
kiélvezhessem életem eddigi legromantikusabb randevúját.
Miután a szám véget ért, Dank az asztalhoz lépett, és kihúzta
nekem az egyik széket.
– Tudom, hogy úgy tűnik, mintha édes kettesben lennénk itt, de
eszem ágában sincs éheztetni téged.
Körülnéztem, és valóban, ebben a pillanatban egy szmokingos
férfi lépett ki a fák közül, kezében letakart ezüsttálcával, valamint két
üveg kólával.
Dankre mosolyogtam.
– El sem hiszem, hogy mindezt megszervezted.
Rám kacsintott.
– Jó benyomást akartam tenni rád, elvégre ez az első igazi
randink.
– Hát, magasan túlszárnyaltad életem minden eddigi első randiját,
úgyhogy nyugodtan dőlj csak hátra, és lazíts!
Dank elnevette magát, miközben a pincér letette elénk a
kólásüvegeket, és kinyitotta őket. Felemelte a fedelet az ezüsttálcáról,
majd levett róla két, jéggel teli poharat, és mindkettőnk elé lerakott
egyet-egyet az üvegünk mellé.
– Fel nem foghatom, miből gondoltad, hogy valaha is képes
lennék ezt elfelejteni – mondtam elragadtatottan, miközben a pincér
egy-egy tányér csokoládéba mártott epret tálalt.
Nagyon helyes. Pont ez a lényeg – válaszolta Dank.

Már majdnem egy egész nap eltelt, mióta legutóbb láttam Danket
vagy hallottam felőle. A tegnap esti randink után hazahozott, és
reggel félig-meddig arra számítottam, hogy a kollégium előtt fog
várni, amikor kilépek a kapun. De nem. Úgy gondoltam, biztos az első
közös óránk épületében vár. Ám Dank megint nem jött el irodalomra.
Amikor ebéd utánig sem hívott vagy bukkant fel, elkezdtem aggódni,
hogy talán valami rosszat csináltam a randin. Mióta csak
megismerkedtünk Dankkel, naponta legalább kétszer találkoztunk. A
tegnapi esténk után azt hittem, még többet lesz velem. Alig vártam,
hogy láthassam. Többször is kísértést éreztem, hogy SMS-ezzek neki,
de visszafogtam magam. Elvégre neki is megvolt a számom.
Már lemenőben volt a nap, és Dank még egy árva SMS-t sem
küldött, így arra jutottam, hogy a tegnap este valószínűleg mégsem
jelentett neki annyit, mint nekem. Talán tényleg minden első randijén
ezt a műsort adja elő. Talán a kettőnk randevúja nem jelentett neki
semmi különlegeset.
Összeszedtem a könyveimet, és beraktam őket a táskámba. Az
elmúlt két órát a könyvtárban töltöttem, tanultam. Miranda egy újabb
randira készülődött Nathannel, és az állandó csevegésétől képtelen
voltam otthon koncentrálni. Bár itt se jutottam sokkal többre. Az
agyam folyton a tegnap estén járt, és azon, hogy vajon mi rosszat
tettem.
Az esti szellő szokatlanul hűvös volt. Megigazítottam a vállamon
a táskát, és elindultam a kolesz felé. Több mint másfél kilométer volt
az út, de gondoltam, jót fog tenni egy kis séta. Nem szerettem
Miranda terepjárójával parkolni. Féltem, hogy megkarcolom.
– Dank, ne itt! – hallottam egy kuncogó női hangot a sötétből.
Meghűlt az ereimben a vér. Sóbálvánnyá dermedten álltam, és
hegyeztem a fülemet. Biztos voltam benne, hogy rosszul hallottam.
– Csak egy kis kóstolót akarok – válaszolta egy ismerős, mély
hang. Felkavarodott a gyomrom.
– Itt nem vetkőzhetek le. Valaki erre jöhet – suttogta a lány, majd
halkan felnyögött.
– Tárd szét a lábad! – utasította Dank.
Mozdulni akartam. El akartam menekülni a hangok elől. De egy
lépést sem bírtam tenni. A lábam megmakacsolta magát.
– Itt akarod csinálni? – pihegte a lány.
– Igen – felelte Dank, és ő is halk nyögést hallatott. Ezt már
tényleg alig bírtam ki hányás nélkül.
 – Á, Dank! Ez az! Hmmmm, ez olyan jó!
Elszaladtam. Vissza se néztem.

DANK
Egész nap dolgoztam, hogy bepótoljam a Pagannel töltött estém
miatt elmulasztott munkát. De ma este megint vele akartam lenni.
Miután láthatóvá tettem magam, átvágtam a parkon Pagan
kollégiumához menet. Ekkor megpillantottam Leifet. Egy padon ült
az épülettel szemben, egyik lábát a másikon átvetve, karba tett kézzel.
Ez meg mit keresett itt? Pagan már meg sem ismerte és egyáltalán
nem akarta őt. Most, hogy Leif már nem tarthat igényt a lány lelkére,
Pagan egy hét leforgása alatt megfeledkezik róla. Jövő hétre már nem
is fog emlékezni a furcsa fickóra, aki kávét vett neki, és rólam faggatta.
Pagannek van lelke, Leifnek nincs. Soha nem lehet köztük tartós
kapcsolat. Egy voodoo szellem semmiképpen sem alakíthat ki
köteléket egy olyan lélekkel, amelyet a Teremtő hozott létre. Ilyen
egyszerű volt az egész. Ezt Leif is pontosan tudta.
– Miért jöttél ide? – kérdeztem kertelés nélkül.
– Azért, mert meg kellett fizetned – közölte szűkszavúan.
Ez meg mi a fenét akart jelenteni? Szúrós tekintettel meredtem rá.
– Ezt mégis hogy értsem?
Leif vállat vont.
– Nem olyan bonyolult, Dankmar. Elvetted tőlem Pagant. Soha
nem fog emlékezni rám. Elveszítettem azt, aki a mindenem volt, az
egyetlen személyt, akit valaha is szerettem. Szóval úgy gondoltam,
megérdemled, hogy veled is ugyanez történjen.
Ennek továbbra sem volt semmi értelme. Tudtam, hogy Pagan
biztonságban van. Leif már nem nyúlhatott a lelkéhez. A lány lelke és
élete az én kezemben volt.
– Pagan soha nem is választott téged. Engem választott. Itt nincs
hatalmad.
Leif felállt, és elhátrált tőlem. Sem ő, sem az apja nem szerettek túl
közel kerülni hozzám. Tudták, hol a helyük a világ rendjében. Az én
hatalmam határtalan volt, az övék viszont az emberek beléjük vetett
hitén alapult. Óriási erőfölényben voltam hozzájuk képest.
– Mondjuk úgy, hogy most már kvittek vagyunk! Biztos rájössz
majd, mi történt, de már nem csinálhatod vissza. Ég veled, Dankmar!
– Leif még egyszer Pagan kollégiumára pillantott, majd eltűnt.
Egyedül komor hangneme aggasztott. Úgy tűnt, mintha aggódna
valami miatt. Mintha bizonytalan lett volna. Leifet csakis egyetlen
személy érdekelte. Csak egy ember volt fontos a számára: Pagan.
Muszáj volt megtalálnom őt. Lehunytam a szemem, és a lelkére
összpontosítottam. Éreztem, hogy szenved. A kollégiumban volt.
Amikor kinyitottam a szememet, Gee állt előttem.
– Kurva nagy bajban vagy – közölte velem. – Nem igazán értem,
mi történt, de az tuti, hogy teljesen elbaszódott minden. – A fejét
csóválta, és Pagan szobájának ablakára mutatott. – A kiscsaj azt hiszi,
hogy a könyvtár mögött hancúroztál egy másik nőcivel. Meg van róla
győződve, hogy te voltál. A lány a neveden szólított, és te beszéltél
hozzá. Nem szép a helyzet.
Bassza meg!
– Ez a Pagan ugyebár nem szerelmes beléd. Arra sem emlékszik,
hogy ki a franc vagy, de nyilvánvalóan elárulva érzi magát. Arról
magyaráz, hogy hallgatnia kellett volna a legelső megérzésére, és
erősködik, hogy legalább örülhet, amiért ilyen hamar kiderült, milyen
is vagy valójában. Szerinte minden rocker szemét, te pedig
semmirekellő vagy. Azt hiszem, nagyjából ennyi.
Lerogytam a padra, és a tenyerembe temettem az arcomat. Hogy a
francba fogom ezt helyre hozni? Pedig már olyan jól haladtam! Mire
Pagan lelke kezdett volna összehangolódni Jayével, addigra már
előnyben lettem volna. Ismét meghódítottam volna Pagan szívét. De
most mi lesz? Pagan azt hiszi, kettyintettem egy másik csajjal? A
szabadban? Mikor?
– Mégis mikor történt ez? – kérdeztem Gee-től.
– Pagan kábé negyedórája viharzott be a szobába. Mindenféle
szaftos nevekkel illetett, nem is sejtettem, hogy ismer ilyen csúnya
szavakat.
Most már kvittek vagyunk.
A fülembe csengtek Leif szavai. Az imént Pagan szobájának
ablakát figyelte. Úgy viselkedett, mintha valami aggasztaná. Pagan
zaklatott volt. Leif pontosan tudta, miért. O csinálta ezt. Elvettem tőle
Pagant, így most ő is ugyanezt tette velem.
– Leif – mondtam, ahogy ismét felnéztem Pagan ablakára.
– Mi? Szerinted az a hülye voodoo ivadék művelte ezt?
Bólintottam.
– Tudom, hogy ő volt. Bosszút állt rajtam.
– A picsába! Szét fogom rúgni a seggét – acsargott Gee.
– Nem, Gee, neked itt kell maradnod Pagannel. Muszáj figyelned
őt. Vigyáznod kell rá. Valahogy muszáj lesz helyre hoznom ezt, de
Pagan momentán nem fog a közelébe engedni.
Gee felsóhajtott.
– De én a voodoo hercegecske seggét akarom szétrúgni, nem egy
kiscsaj rinyálását hallgatni.
– Kérlek, Gee! A kedvemért!
– Jól van na! Visszamegyek Paganhez. De muszáj kitalálnod, hogy
mit fogsz mondani neki.
Bólintottam.
– Tudom.
Gee elment, hogy megtegye, amire kértem.
 TIZENHETEDIK FEJEZET

PAGAN
Négy álló napja kerültem Danket, illetve figyelmen kívül hagytam
Gee-t, valahányszor fel akarta hozni a témát, ami már kezdett az
agyamra menni. Tiszta hülyeség volt az egész. Elvégre csak egyetlen
rendes randim volt Dank Walkerrel. Párszor csókolóztunk, és
bedőltem a szexis kisugárzásának, ennyi. Előbb-utóbb minden lány
belezúg egy zenészbe. Megesik. Ilyen az élet. Az ember tanul belőle,
és továbblép. Készen álltam rá, hogy pontosan ezt tegyem.
Egyszerűen nem értettem, miért zaklatott fel ennyire a dolog. Bár az
igaz, hogy életemben először árultak el így. De vajon ez tényleg árulás
volt? Hiszen nem jártunk együtt Dankkel. Nem ígértünk egymásnak
semmit. Danknek joga volt megdugni egy másik lányt egy épület
mögött, ha erre vágyott. Én még jó darabig nem feküdtem volna le
vele. Dank vonzó volt. Ez előbb-utóbb óhatatlanul megtörtént volna.
Kicsit sértette az önérzetemet, de kész voltam túltenni magam rajta.
Egész hétvégén egyedül tanultam a szobánkban. Eljött a hétfő
reggel, és tudtam, hogy Dank is ott lesz a matematika-előadáson.
Felkészültem, hogy mosolyogjak, és udvarias, de hűvös legyek vele.
Eszem ágában sem volt jelenetet rendezni. Dank amúgy sem hívott
vagy SMS-ezett a hétvégén. Biztos voltam benne, hogy tudja,
meghallottam a kis szabadtéri szexpartiját, mert Gee tudott róla.
Sajnos ő épp a szobánkban volt, amikor hazaértem, miután
meghallottam Danket a könyvtárnál, úgyhogy látta az azonnali
reakciómat. Nagyon, de nagyon reméltem, hogy nem osztotta meg
Dankkel azt a jelenetet. Csak úgy tudtam ma szembenézni a sráccal,
ha elhitettem magammal, hogy nem tud a kiakadásomról.
Egy kicsit belefeledkeztem mostanában a romantikázásba, és ez
bizony hiba volt.
Miközben bementem a matekos előadóba, visszaemlékeztem,
hogy a múlt héten még Dank cipelte a táskámat. Motoron vitt el az
óráimra. Két hétig élveztem az élet vadabb oldalát, most már ideje
volt összpontosítanom. Nem néztem körül a teremben, hogy lássam,
itt van-e már. Észrevettem egy üres helyet, és arra szegeztem a
tekintetemet, hogy ne a termet pásztázzam. Tudtam, hogyha
meglátom Danket az e heti nőcskéje mellett, akkor nem lesz könnyű a
tanárra koncentrálnom.
Kiraktam a könyveimet a padra, és elővettem egy ceruzát meg egy
füzetet. A laptopot odaadtam Gee-nek, és megmondtam neki, hogy
juttassa vissza Dankhez. Közöltem vele, hogy már nincs rá
szükségem. Ez persze nem volt igaz, de ki voltam akadva.
Borzongás futott végig a gerincemen, és fel sem kellett néznem,
hogy tudjam, a padomra vetülő árnyék csakis Danké lehet. A fenébe!
– Ideülhetek? – A hangja fojtott és komoly volt.
Diákok vettek körül minket, és a tanár már elindult a tábla felé.
Nem küldhettem volna el Danket anélkül, hogy feltűnést keltsek.
Arról nem is beszélve, hogy akkor kimutattam volna, mennyire zavart
a könyvtári kettyintése.
– Persze – mosolyt erőltetve a képemre feleltem, és a számokra
összpontosítottam, amiket a tanár éppen felírt a táblára.
Muszáj volt ilyen közel ülnie hozzám? Csöppet sem vágytam rá,
hogy megint érezzem az illatát. Nem felejtettem el, milyen isteni.
Egyáltalán nem szorultam emlékeztetőre.
– Rám se fogsz nézni? – kérdezte.
Szívem szerint tényleg rá se néztem volna. De muszáj volt, a
fenébe is! Erőnek erejével felé fordítottam a fejem, és a szemébe
néztem. Szomorúnak tűnt. Erre nem számítottam. Miért volt
szomorú? Ám ezt nem kérdezhettem meg tőle. Nem hagyhattam,
hogy megint közelebb kerüljön hozzám. Meghúztam a határvonalat.
Dank kénytelen lesz a saját térfelén maradni. Évfolyamtársak voltunk,
és ő jól ismerte a kollégiumi szomszédomat. Ennyi.
– Beszélhetünk róla? – Halkan szólt hozzám. Nem akarta, hogy
bárki más meghallja.
– Nincs miről beszélnünk. Muszáj odafigyelnem az előadásra, ha
át akarok menni a kurzuson – válaszoltam, még mindig műmosollyal.
– Pagan… – kezdte, de feltartottam a kezem, hogy leállítsam.
– Ha nem hallgatsz el, kénytelen leszek átülni máshova. Bólintott.
 – Bocsánat.
Utáltam, hogy Dank összerezzent, amikor ilyen durván szóltam
hozzá. Csak azt akartam, hogy hagyjon békén. Semmit sem akartam
érezni iránta.

Az előadás csigalassúsággal zajlott. Amikor végre befejeződött, nem

néztem Dankre. Az egész óra alatt sikerült ügyet sem vetnem rá.
Könnyű volt, figyelembe véve, hogy egy szót sem szólt hozzám.
Belöktem a holmimat a táskámba, és felálltam. Dank még mindig nem
kelt fel a székről, maga elé bámult, röhejesen helyes arcán komor
grimasz ült.
Hidegen kellett volna, hogy hagyjon, mit érez. Hidegen hagy,
hidegen hagy – hajtogattam magamnak, miközben végigmentem a
sorok között, és kijöttem a teremből. Csak azért sem néztem hátra,
hiszen nem volt rá semmi okom. De amikor kiléptem az épületből,
magára hagyva a még mindig odabent üldögélő Danket, megsajdult a
szívem, és ez bosszantott. Megdörzsöltem a sajgó mellkasomat, és
mentem tovább. Félóra múlva kezdődött a szemináriumom.

Nem számítottam rá, hogy a koleszom előtt fogom találni a lépcsőn

üldögélő Jayt. Nem igazán volt kedvem beszélni vele, de talán csak a
vöröskéért jött. Még mindig nem tudtam, hogy hívják a csajt. Lehet,
hogy Dank vele kamatyolt a sötétben.
Jayre mosolyogtam, amikor találkozott a pillantásunk. Rendes srác
volt. Ő legalább nem kamuzott. Nem tett úgy, mintha egyszerre csak
egy lány érdekelte volna. Felvállalta, hogy szeret több vasat tartani a
tűzben. Tiszteltem benne, hogy őszinte.
– Helló, Jay! – mondtam, amikor felértem a lépcsőn. Gondoltam,
nem kell leállnom csevegni vele. Jay azonban felkelt, és elém lépett.
– Szia, Pagan!
Oké, letudtuk az udvarias köszönést. Bőven akadt tanulnivalóm.
Meg akartam kerülni Jayt, de ő megfogta a kezem, hogy visszatartson.
– Várj! Beszélni szeretnék veled.
Na, basszus.
– Miről? – kérdeztem, és ismét a bejáratra pillantottam, hátha Jay
veszi az adást, hogy dolgom van.
– Tudom, hogy a múlt héten csúnyán elcsesztem. Idióta voltam.
De már két hete csak rád gondolok. Nem bírlak kiverni a fejemből.
Kérlek, igyál meg velem egy kávét! Legalább hadd legyünk barátok!
Hiányzol.
Miranda folyton Nathannel volt elfoglalva, és most, hogy Dank
nem látott el társasággal, eléggé magányos voltam. Örültem volna egy
barátnak. Jayjel pontosan tudtam, hányadán állok. Őt nem értettem
félre. Nem vihettek tévútra a titkai vagy a csábos, szexi pillantásai.
– Jó lenne, ha barátok lehetnénk. Szükségem is lenne egy barátra.
Miranda többet lóg a tennessee-i kampuszon Nathannel, mint itt.
Jay arcára kiült a széles, bolondos vigyor, amit régen úgy
szerettem.
– Megihatunk most egy kávét? Vagy magolnod kell?
Úgy döntöttem, hogy a tanulás várhat.
– Csak gyorsan lepakolok, és máris jövök. Amíg vársz, nyugodtan
hívj randira bárkit, aki erre jár és megtetszik –cukkoltam.
Jay a homlokát ráncolta, és rádöbbentem, hogy szerinte ez nem
vicces.
– Nyugi, csak poénkodtam. Ha barátok akarunk lenni, akkor
muszáj lesz lazítanod – mondtam, majd kinyitottam a kaput, és
felmentem a szobámhoz.
Épp lenyomtam volna a kilincset, amikor nyögések hallatszottak
odabentről, és megdermedtem. A fülemet az ajtóhoz nyomva
meghallottam, ahogy Miranda nyilvánvaló élvezettel sikkant. Hű, a
mindenit! Ezek ketten éppen szexeltek. Elhátráltam az ajtótól, Gee
szobájához oldalaztam, és halkan bekopogtattam.
Gee ajtót nyitott, felemelte a kezét, és kivett egy vattapamacsot a
füléből.
– Mi van, nem vagy kíváncsi az orgiára odaát? – kérdezte.
– Nem, nem igazán. Itt hagyhatnám a táskámat? Jay odalent vár,
hogy elmenjünk kávézni.
Gee a homlokát ráncolta, de bólintott. Kivette a kezemből a táskát,
és lerakta a szobájában.
– Jó, legyen. – Miért tűnt ilyen bosszúsnak? Csak annyit kértem
tőle, hogy vigyázzon a táskámra.
– Mióta tart ez? – kérdeztem, és a szobám felé biccentettem. Egy
újabb nyögés hallatán összerezzentem. Nagyon nem akartam hallani
ezt az egészet.
– Jó rég. Úgy nyomják, mint két kibaszott Duracell-nyuszi.
Szegény Gee meg kénytelen volt hallgatni őket a szomszédból.
– Nem akarsz eljönni kávézni velem meg Jayjel?
Gee felvonta piercinges szemöldökét, és a fejét csóválta.
– Nem, kösz. Megvagyok. A vattapamacs bevált.
– Oké, ahogy gondolod.
Miranda kiáltása ekkor visszhangot vert a folyosón:
– Jaj, istenem!
Ez a lány megőrült. Le fognak bukni Nathannel. Az ajtónkhoz
léptem, és bedörömböltem a szobába.
– Duguljatok el, Miranda!
Gee a fejét csóválta, és becsukta az ajtót, ahogy elmentem előtte.
Jay a kapu előtt várt rám. Egyedül volt. Ez meglepett.
– Bocs, hogy ilyen sokáig tartott! Miranda meg Nathan a
szobánkban vannak, és éppen… – Elharaptam a mondat végét.
Jay elnevette magát.
– Én csak örülök, hogy most legalább itt csinálják, nem nálunk.
Már kezdtem nagyon unni.
– Micsoda? Úgy érted, hogy ez nem az első alkalom?
Jay a fejét csóválta.
– Nem, dehogy! Azon már rég túl vannak.
El sem tudtam hinni, hogy Miranda vadul, zajosan szexel odafönt
egy sráccal, akivel csak nemrég ismerkedett meg. Nem csoda, hogy
folyton együtt voltak Nathannel. Miranda túlságosán hamar odaadta
magát ennek a fiúnak. Tudtam, hogy kénytelen leszek beszélni erről
vele. Ez volt az első kapcsolata Wyatt óta, erre még két hét sem telt el,
és máris rendszeresen lefekszik az új pasijával.
 – Nem tudtam róla.
Jay vállat vont.
– Ez van. Ezek ketten totál odavannak egymásért. Nathan folyton
Mirandáról beszél. Lehet, hogy kicsit elsietik a dolgot, de
nyilvánvalóan nem bírják visszafogni magukat.
– Igen, azt hallottam. Többször is – motyogtam.
Jay megbökte a karomat.
– Ne aggódj, Pagan! Inkább örülj, hogy Miranda végre talált
magának valakit Wyatt után. És őszintén mondom, hogy még soha
nem láttam Nathant ennyire rákattanva valakire. Eddig a legtöbb csaj
hidegen hagyta.
Ettől kicsit jobban éreztem magam, de akkor is: két hetet se bírtak
várni?
– Még mindig Dank Walkerrel jársz? – kérdezte Jay.
A szememet forgattam.
– Nem is jártam Dank Walkerrel. Egyetlenegy randira mentem
vele. Ennyi. Aztán már tovább is lépett a következő csajhoz.
– És ez téged nem zavar? – kérdezte Jay az arcomat fürkészve.
– Nem, egyáltalán nem. Mint mondtam, egyetlen randi volt az
egész. Nem nagy ügy. Nem vagyok Dank esete. Mindketten tudjuk,
hogy neki nem ilyen lány kell, mint én.
Elértünk Jay kis, menő sportkocsijához, amit az érettségi után
kapott. Nem emlékeztem, milyen márkájú, de tudtam, hogy imádja.
Jay odalépett hozzám, és kinyitotta nekem a kocsiajtót. Helyet
foglaltam az anyósülésen, ő pedig becsukta az ajtót.
Kellemes volt, hogy tudtam, mire számíthatok.
 TIZENNYOLCADIK FEJEZET

DANK
Pagan nem állt szóba velem. Nem erőltethettem. El kellett nyernem a
bizalmát. A francba is, rá kellett vennem, hogy emlékezzen rám! Hogy
emlékezzen ránk. Az utca túloldalán állva figyeltem, ahogy Jay kávét
vesz neki, és leülnek. Úgy elvoltak, mint két régi jó barát. Több mint
egy éve alig látták egymást, most mégis úgy beszélgettek és
nevetgéltek, mintha egy percre sem váltak volna el. Pagan
megbocsátotta Jaynek, hogy olyan idióta volt, rólam viszont hallani
sem akart. Ez lett volna az, amire az Istenség előre figyelmeztetett?
Pagan talán most kezdett belezúgni Jaybe?
– Semmi mást nem érez a srác iránt, csak barátkozni akar. Innen
látszik – közölte Gee, ahogy felbukkant mellettem.
– Remélem is. Már majdnem sikerült rávennem Pagant, hogy
visszaemlékezzen. Megint érzett valamit irántam. Erre most újra ott
vagyok, ahol a part szakad. Alig hajlandó szóim hozzám, és akkor is
csak elutasítóan.
– Ez egy próbatétel, Dankmar. Tudtad, hogy ez vár rád. Pagan
lelkének lehetőséget kell kapnia, hogy választhasson. Amikor a csaj
veled van, esélye sincs dönteni, mert eluralkodik rajta, amit irántad
érez, még ha nem is emlékszik, miért. A szíve reagál rád. A lelke ismer
téged.
Könnybe lábadt a szemem. Fájdalom hasított belém. Pagan az
enyém volt. Én az övé voltam. De gyűlölt engem. Mégis hogyan
boldogulhattam volna így? Jelen pillanatban esélyem sem volt
elnyerni se Pagan szívét, se a lelkét.
– Ne ácsorogj már itt ilyen rohadtul megtörtén! Gyerünk, csinálj
valamit! Dank Walker vagy. Te vagy a kicseszett Halál. Az a csávó
csak egy emberi lélek. Meg tudod oldani. Találd ki, mit kell tenned!
Gee mindig tudta, mit mondjon, hogy helyre tegyen. És igaza volt.
Össze kellett szednem magam, és kitalálnom, hogyan szerezhetem
vissza Pagant. Eddig emberként próbálkoztam nála. Átlagos
fickóként. Nem hatoltam be a lelkébe. Én úgy is elérhettem őt, ahogy
Jay képtelen lett volna.
– Mi lesz, ha soha nem emlékszik vissza?
– Akkor kénytelen leszel elérni, hogy újra beléd szeressen.
– Eredetileg hogy sikerült ezt elérnem?
– Megnyíltál előtte.
Valóban: annak idején megnyíltam Pagan előtt. Hagytam, hadd
lássa meg az igazi énemet. Nem féltem megmutatni neki, ki vagyok.
Sosem titkoltam előtte, hogy nem vagyok ember. Eleinte ugyan nem
tudta, hogy én vagyok a Halál, de akkor is holt léleknek hitt. De ez a
Pagan már nem látott elveszett lelkeket, akik céltalanul kóborolnak a
földön. A holtak voodoo királya már nem tartotta a karmai közt.
Pagan mindebből semmire sem emlékezett. Én viszont úgy bántam
vele, mintha valaki más lenne. Olyasvalaki, aki könnyen megtörik. Az
én Paganem erős volt. Semmi elől sem rejtőzött el.
Az enyém vagy, Pagan Moore. Mindig is az enyém leszel.
Figyeltem, ahogy Pagan felkapta a fejét, és körülnézett. Látszott,
hogy már ügyet sem vet Jayre. Kiléptem a fák árnyékából. Pagan
pillantása rám talált. Innen is láttam, milyen értetlen a tekintete.
A tiéd vagyok. Ezt azelőtt jól tudtad. Gondoskodni fogok róla, hogy
eszedbe jusson.
Pagan kezéből kiesett a kávéspohár, a srác felugrott, ahogy a forró
ital lefolyt az asztalról. Eleve is ezt kellett volna tennem. Legfőbb ideje
volt, hogy Pagan megértse, csakis őmiatta vagyok itt.

PAGAN
Dank hangját hallottam a fejemben. Hogyan? Nem őrültem meg.
Figyeltem őt az út túloldaláról. Ott állt, és gondolatban beszélt
hozzám. Még a kokszba visszafelé menet is képtelen voltam arra
figyelni, amit Jay mondott. Mindkettőnknek kávéfoltos lett a ruhája.
Talán még meg is égetett minket a forró ital. Bocsánatot kértem Jaytől,
de mást nem bírtam kinyögni. Egyszerűen képtelen voltam
megszólalni. Mert az imént tényleg Dank beszélt a fejemben; nem csak
képzeltem, hogy szólt hozzám gondolatban. Az ő hangja volt. Tisztán,
élesen hallottam.
Megálltam Gee szobája előtt, és bekopogtattam, ám a lány nem
nyitott ajtót. Bosszúsan léptem oda a saját szobámhoz, de mielőtt
kinyitottam volna, észbe kaptam, és gondosan kopogtam. Nem
akartam meglátni Nathan csupasz fenekét. Odabentről nem jött
válasz. Kinyitottam az ajtót, és bementem. Miranda ágya kész káosz
volt, de úgy döntöttem, hogy erre gondolni sem akarok. Csakis arra
koncentráltam, hogy Dank Walker az előbb telepatikusán szólt
hozzám. Talán varázsló volt? Ugyan, még a puszta ötlet is
nevetségesnek tűnt. Netán voodoo praktikákat űzött? Elvégre Gee
többször is említette a voodoot. Nem, ennek se volt semmi értelme.
Kitárult az ajtó, és Miranda lépett be a szobába fülig érő szájjal.
– Totálisan belezúgtam Nathanbe – közölte boldog sóhajjal, majd
becsukta maga mögött az ajtót, és nekidőlt. Sugárzó mosollyal,
borzasztóan elégedett képpel nézett rám.
– Szerintem legfeljebb totálisan beindultál Nathanre, mivel még
alig ismered a srácot. – Ügy döntöttem, őszinte leszek a barátnőmmel.
Elment az esze, ha azt hiszi, máris szerelmes.
– A beindulás is a belezúgáshoz tartozik, a kettő egyre megy –
legyintett Miranda.
Pontosan tudtam, hogy ez nem igaz. Én is beindultam Danktől,
mégse zúgtam bele.
– Bocs az előbbiért, de Pagan, el se tudod képzelni, milyen csúcs
Nathan!
– Kérlek, itt állj le! Nem akarom hallani a részleteket, így is túl
sokat hallottam. Nagyon is tisztában vagyok vele, milyen jól érezted
magad.
Miranda vihogott, majd az ágyához ugrándozott, rávetette magát,
és a párnáját szagolgatta.
– Nathan olyan csodálatos és olyan isteni az illata!
– Jó tudni – feleltem.
– Juj, hallottam, hogy elmentél kávézni Jayjel. Milyen volt? –
kérdezte Miranda, magához ölelve a párnát.
– Kellemes, amíg el nem ejtettem a kávémat, jól leöntve
mindkettőnket. Lehet, hogy hólyagos lesz a kezem. Csúnyán
megégettem magam.
Miranda a szájához kapott.
– Jaj, ne! Jay megharagudott?
Fogalmam sem volt, hogyan reagált Jay, mert csakis Dankre
bírtam gondolni… meg arra, hogy megszólított a fejemben. De ezt
nem igazán árulhattam el Mirandának.
– Megijedt, aztán nevetett. Nem volt nagy ügy. De el kellett
jönnünk, hogy mindketten hazamehessünk átöltözni.
Miranda elnevette magát, és abba se bírta hagyni. Én is
elvigyorodtam, mert tényleg vicces volt a dolog. Valószínűleg
tönkretettem Jay pólóját. Arra gondoltam, talán fel kéne ajánlanom,
hogy veszek neki helyette egy másikat.
– Nathanék ma este bulit rendeznek a diákszövetségben. Bárkit
elvihetek magammal. Jay biztos nagyon örülne, ha eljönnél. Még
akkor is, ha megégetted.
Úgy éreztem, még nem állok készen, hogy szembenézzek
Victoriával egy diákszövis partin. Egyébként is, Jayjel csak barátok
voltunk, és ő tuti be fog csajozni a bulin, én pedig magamra maradok,
aztán egész éjszaka hessegethetem el a részeg, nyomulós srácokat.
Nem, ebből nem kértem.
– Én inkább itthon maradok. Megcsinálom a házit, és korán
lefekszem.
Miranda felsóhajtott, és a fejét csóválta.
– Kihagyod az egyetemi élet szórakoztató részét.
Kipróbáltam az egyetemi szórakozást, és nem lett valami jó vége.

Miranda előre szólt, hogy a buli után nem jön haza, mert Nathannel
tölti az éjszakát. Ha jól sejtettem, ez mostantól gyakran lesz így. Nem
szerettem egyedül maradni éjjel, de gondoltam, Gee itt van a
szomszédban. Bebújtam az ágyba, és lehunytam a szemem. Épp
álomba merültem volna, amikor gitár hangja töltötte be a szobát. Ki
akartam nyitni a szememet, de nem bírtam. Bepánikoltam. Miért nem
tudtam kinyitni a szemem?
 Csak én vagyok, Pagan.
Már megint Dank hangját hallottam. Muszáj volt kinyitnom a
szemem. Valami nagyon nem stimmelt. Aztán Dank énekelni kezdte
azt a szívfájdítóan ismerős dalt, amit a koncertjén hallottam. A dalt,
amitől pánikrohamot kaptam. Ám ezúttal nem féltem. Csak
melegséget éreztem.

„Téged nem a jégnek szántak. Nem fájdalomra születtél.

Csak szégyent hozott rád a világ, mi a bensőmben él.
Kastély várt volna rád, s hogy napfényben élj.
A hidegtől, mi bennem van, menekülj, félj!

Te mégis maradsz, kitartasz mellettem.

Mégis a kezed nyújtod, amit ellöktem.
Mégis maradsz, pedig tudod, hogy nem szabad.
De te mégis maradsz.
Mégis velem maradsz.

A melegségedben elveszek, nem érezhetem ezt,

Nekem jég kell, mely eltompít és ledermeszt.
Így ellöklek, s a neved üvöltöm, bár nem láthatsz.
Tudom, hogy nem kellhetsz nekem, de te mégis adsz.

Te mégis maradsz, kitartasz mellettem.

Mégis a kezed nyújtod, amit ellöktem.
Mégis maradsz, pedig tudod, hogy nem szabad.
De te mégis maradsz.
Mégis velem maradsz.

A melegségedben elveszek, nem érezhetem ezt,

Nekem jég kell, mely eltompít és ledermeszt.
Így ellöklek, s a neved üvöltöm, bár nem láthatsz.
Tudom, hogy nem kellhetsz nekem, de te mégis adsz.

Te mégis maradsz, kitartasz mellettem.

 Mégis a kezed nyújtod, amit ellöktem.
Mégis maradsz, pedig tudod, hogy nem szabad.
De te mégis maradsz.
Mégis velem maradsz.

A sötét lesz mindig köpönyegem, s te fenyegetsz, így menned kell.

Tüntesd el minden emlékedet, és menj, menekülj tőlem el. Szembe kell
néznem az élettel, melyet nekem szántak.
Ne maradj, és pusztítsd el minden vágyad.

Nem lehet a tiéd a lelkem, ó, én nem ember vagyok.

Üres a testem, a melegedből így soha nem kaphatok,
Így hát ellöklek téged, engem meg nem kaphatsz!
De te mégis maradsz.
Ó-ó-ó-ó.
Mégis velem maradsz.
Mégis velem maradsz.
Mégis velem maradsz.”

DANK
Úgy döntöttem, hogy jelenleg nem az emberi formám a
leghasznosabb. Az igazi alakomban követtem Pagant a kampuszon.
Így csak a lelkek láthattak. Egykor Pagan is meglátott így. Tegnap éjjel
mélyen, békésen aludt, miután álomba ringattam a dalommal.
Nagyon fájt, hogy nem bújhattam mellé és zárhattam a karomba, mint
régen, de Pagan még nem tudott volna elfogadni. Nem akartam olyat
tenni, amire nem állt készen.
Pagan kilépett a menzáról, megtorpant, és körülnézett. Talán
érzékelte a jelenlétemet? Az biztos, hogy nem Jayt kereste.
Engem keresel?
Megdermedt, majd aprót biccentett.
Találkozzunk a szemközti parkban!
Nem reagált azonnal, de aztán megfordult, és a parkra nézett.
Újabb kis bólintás. Figyeltem, ahogy elindult a park felé, és a nyomába
szegődtem.
– Miért érezlek téged? Hol vagy? – kérdezte suttogva.
Erezte, hogy a közvetlen közelében vagyok. Ez tetszett.
A lelke felismert engem.
– Tessék, itt vagyok – válaszoltam, és megjelentem mellette.
Pagan összerezzent, és felsikkantott. Aztán rám meredt, és ijedt
arckifejezése inkább dühösre váltott. Megszaporázta a lépteit, és
pillanatokon belül már az út túloldalán, a kihalt parkban voltunk.
– Mi vagy te? Miért vagy a fejemben? És hogyan énekeltél nekem
tegnap este és hogyan kerültél elő a semmiből? – hebegte. Tudtam,
hogy úgy gondolja, őrültségeket beszél.
– Nem vagyok ember. Ezt azelőtt te is tudtad.
Pagan égnek emelte a karját.
– Ez meg mi a fészkes fenét jelent? Nem vagy ember? Ezt én is
tudtam? Olyan választ kell adnod, aminek értelme is van, Dank!
Ez egyelőre nem ment valami jól.
– Tudom, és ha vársz egy pillanatot, mindent megmagyarázok –
ígértem, mire Pagan csípőre tette a kezét, és oldalra biccentette a fejét,
jelezve, hogy hajlandó kivárni a válaszokat.
Azt nem mondhattam meg neki, hogy törölték az emlékeit. Ez volt
az egyetlen kikötés. Azt viszont nem tiltották meg, hogy elmondjam
Pagannek, én vagyok a Halál. Jó, talán céloztak rá, de nem kötötték ki
szó szerint. Nem gondolták, hogy elég bátor leszek elmondani neki az
igazat, hiszen az valószínűleg megnehezítette volna, hogy elnyerjem a
szerelmét. A próbatétel szabályai szerint el kellett érnem, hogy Pagan
ismét belém szeressen, és engem válasszon a lelki társa helyett.
– Emlékszel a dalra, amit tegnap este énekeltem neked? Ami a
múltkor úgy felzaklatott a koncerten? – Felé léptem, mire egész
testében megfeszült. – Fel tudod idézni a szavait?
– Valami olyasmi, hogy… „mégis velem maradsz”?
– Igen, ez az. Többre is emlékszel a szövegből? El tudod mondani?
Muszáj volt, hogy visszaemlékezzen valamire. Fel kellett idéznie
valamit a közös múltunkból. Azért énekeltem el neki azt a dalt, mert
emlékeztetni akartam a lelkét arra, amink volt.
– „Téged nem a jégnek szántak. Nem fájdalomra születtél. Csak
szégyent hozott rád a világ, mi a bensőmben él. Kastély várt volna
rád, s hogy napfényben élj. A hidegtől, mi bennem van, menekülj,
félj!” – Lassan mondta a szavakat, próbálta megérteni őket.
– Igen, pontosan. Emlékszel, hogy van tovább?
Lehunyta a szemét, és a fejet ingatta.
– Próbálok visszaemlékezni… – Aztán kipattant a szeme. – „Ne
maradj, és pusztítsd el minden vágyad. Nem lehet a tiéd a lelkem, én
nem ember vagyok. Üres a testem, a melegedből így soha nem
kaphatok. Így hát ellöklek téged, engem meg nem kaphatsz! De te…
mégis maradsz.”
– Értesz ebből valamit? – Még mindig reménykedtem, hogy
valami eszébe jut kettőnkről.
– Nem. Nagyon szomorú és komor dal. Az egésznek semmi
értelme.
Felsóhajtottam, és a hajamba túrtam. Mégis hogy magyarázzam
ezt el neki?
– Tudod, mi a lélek, Pagan? Mármint, érted úgy igazán, hogy mi
az?
Pagan grimaszt vágott.
– Persze, a lélek az, ami a bensőnkben lakozik. Az igaz valónk.
Bólintottam.
– És a test csupán a lélek porhüvelye. Ha a test meghal, a lélek új
életet kap.
– Ezek szerint hiszel a reinkarnációban?
Nem, nekem nem kellett hinnem semmiben. Én ismertem a
tényeket. A fejemet csóváltam.
– Nem vagyok hívő. Tudom az igazságot. A lelked tesz téged
azzá, aki vagy. Ebben a testben és az utána következőben is. Mindig
önmagad maradsz. Nekem nincs lelkem, Pagan. Ez nem emberi test.
Nem olyan, mint a tiéd. Ez csak az egyik alakom. Ha úgy akarom,
megmutathatom magam az embereknek, máskor pedig láthatatlanul
járkálhatok köztük. Eldönthetem, hogy ki előtt válok láthatóvá.
– Azt akarod mondani, hogy te… szellem vagy? Mert ezt nem
hiszem el. Megérintettelek. Tudom, hogy nagyon is valódi vagy.
Most először vigyorodtam el, mióta belevágtam ebbe a
beszélgetésbe. Megráztam a fejemet.
– Nem, nem vagyok szellem. Én vagyok az, aki eljön, hogy kivonja
az emberek lelkét a testükből. Az én dolgom kiemelni a lelket abból a
testből, amiben többé nem maradhat. Továbbküldöm a lelket, hogy
egy másik testbe kerülhessen.
Pagan dermedten állt velem szemben, az arcomat fürkészte.
Láttam rajta, hogy próbálja felfogni, amit az imént hallott. Nem
akartam annak nevezni magam, amiről azt mondta, hogy gyűlöli.
Nem akartam, hogy azonnal meggyűlöljön a titulusom miatt.
– Én ezt nem értem. Mégis mi művel ilyet?
– Jaj, a kibaszott ég szerelmére! Ezt legutóbb is én csináltam,
úgyhogy inkább megint én intézem. Én sokkal jobban adom elő –
jelentette ki Gee, ahogy előlépett egy fa mögül.
Pagan megperdült, és rámeredt.
– Gee?
– Igen, Peggy Ann, én vagyok. Mégis ki más akarná ezt az őrült
szarságot hallgatni?
– Gee, ezt hagyd rám! – mondtam, mert nem akartam, hogy
közbeavatkozzon.
– Nem lehet, Dankmar. Be kellett volna fognod a szádat. De
persze nem bírtad. Most már belevágtál ebbe, úgyhogy be is kell
fejezned. – Paganhez fordult. – Egyszer már végigcsináltuk ezt az
egész rohadt műsort, de meg kell mondjam, akkor sokkal izgibb volt.
Tök nagy volt a dráma, és Dank létezése forgott kockán. Ezúttal
viszont nem kell amiatt aggódnunk, hogy emberek halnak meg, vagy
mittomén.
– Gee, tűnj el! – követeltem. Gee azonban egyike volt annak a
néhány lénynek, akik nem féltek tőlem.
– Jó, máris. De előbb tisztázzuk a dolgot! Figyu, Pagan, a világ
nagy rendjében Dank titulusa valójában nem más, mint a Halál.
Amikor lejár az időd, ez a csávó jön el érted.
Pagan hátrált egy lépést tőlem és Gee-től, aztán még egyet.
Riadtan bámult rám, majd a társamra. Vártam, hogy vitatkozzon Gee-
vel vagy hazugnak nevezze. De nem szólalt meg.
– Mondj valamit, Pagan! – könyörögtem.
– Hagyjatok békén! – fakadt ki, aztán sarkon fordult, és elrohant.
 TIZENKILENCEDIK FEJEZET

PAGAN
Féltem elaludni. Miranda nem volt itthon. Gee pedig… Gee meg Dank
régi barátok voltak. Kiugrottam az ágyból, a fürdőszobához
rohantam, és bezártam az ajtót, hogy Gee azon keresztül ne juthasson
át hozzánk. Aztán gyorsan kulcsra zártam a koleszszobánk ajtaját is.
Nem mintha nem hittem volna el, amit Dank és Gee mondtak nekem.
Elvégre Dank gondolatban beszélt hozzám, hatással volt az álmaimra,
és a semmiből bukkant elő. Az biztos, hogy nem volt hétköznapi
ember. Könnyebb volt elfogadni, hogy Dank maga a Halál, mint
olyasmire gondolni, hogy talán szellem vagy varázsló vagy ne adj
isten… vámpír. Azok mesebeli lények. Nem valóságosak. A halál
viszont nagyon is valóságos.
Lehet, hogy a halál tényleg több mint egy a pillanat, amikor a
testből elszáll az élet? A léleknek valahogy távoznia kell. Lehet, hogy
a Halál valójában azért jön el, hogy elvigye a lelket? Ennek volt
értelme. Hittem Danknek. Ugyanakkor féltem is tőle. Nem egészséges,
hogy egy ember kapcsolatot ápoljon a Halállal. Elvégre ő maga a vég.
Én még nem álltam készen a halálra. Nem akartam viszontlátni
Danket, amíg le nem jár az időm. Reméltem, hogy az csak akkor
következik be, amikor már nagyon öreg és ráncos leszek.
Kopogtak a fürdőszobaajtón. Összerezzentem, és riadtan
megragadtam az első dolgot, ami kézre esett: egy hegyezőt. Nem épp
a legfenyegetőbb önvédelmi fegyver.
– Nyisd ki szépen az ajtót, Peggy Ann, vagy magamtól is
bemegyek. Nem okoz gondot.
Talán Gee is a Halál megszemélyesítője? Több is van belőlük?
Mind rockzenekarban énekelnek és emósan öltöznek?
– Na jó, nem fogok könyörögni – közölte Gee, majd megjelent a
szobámban.
– Mi vagy te? – kérdeztem, miközben hátrébb húzódtam az ágyon,
és magam elé tartottam a hegyezőt.
 – Mégis mit fogsz tenni? Jól kihegyezel? Komolyan? – Gee
hitetlenkedve csóválta a fejét, aztán Miranda ágyához lépett, és leült,
de szinte azonnal fel is ugrott. – Elfelejtettem, mi minden történt ezen
mostanában. Asszem, inkább állok.
– Kérlek, hagyj békén! – könyörögtem.
– Először is azt akarom, hogy tedd fel nekem az összes őrült,
hülye kérdést, amin agyalsz. Dankkel nem állsz szóba, úgyhogy
beszélj velem!
– Te is maga a Halál vagy? – kérdeztem, mert tudnom kellett,
hogy ideje volna-e előhalásznom Miranda rózsafüzérét, és
imádkoznom a lelkemért.
– Maga a Halál egyetlen lény. Dankmar a Halál. Mindig is ő volt,
örökké ő lesz.
– Miért nevezed Dankmarnak?
– Mert az a teljes neve. Azt jelenti, „híres, elhíresült”. Illik rá.
Régen nem volt más neve, csak a Halál. Egy ír öregasszony nevezte el
Dankmarnak, mielőtt eltávozott a lelke. Azt mondta, hogy még a
Halál is megérdemel egy igazán hozzáillő nevet.
Dank neve jelentett valamit? Ez miért hatott meg? Elvégre ő volt a
Halál, az ég szerelmére!
– És mégis miért énekel Dank egy zenekarban?
Gee gúnyosan kuncogott.
– Na, ez marha jó kérdés! Igazság szerint még a Halál is elunja
magát időről-időre. Dankmar néhány évtizedenként kipróbál valami
mást. Az első évszázadban kezdődött az egész, amikor beállt
gladiátornak. Jó hosszú a lista, de néhány karrierjét különösen
szórakoztatónak találtam: az 1500-as években például felcsapott
kalóznak, a tizenkilencedik században bandita volt, 1920 körül pedig
gengszternek állt. Végül a nyolcvanas évek elején rátalált egy olyan
zenére, ami tetszett neki. Így hát most a Halál egy rockzenekarban
énekel, már ha épp nem lelkeket gyűjt be. De nem olyan régen ezzel a
hobbijával is fel akart hagyni. Talált magának valami más időtöltést.
Aztán nemrég változott a helyzet.
– Szóval a Halál csak úgy jár-kel a földön? Nincs saját otthona
valahol máshol? – Nagyon nehezen bírtam megemészteni a
hallottakat.
– Úgy bizony. Azt a kevés szabadidőt, ami jut neki, különféle
hobbikkal tölti ki.
– És akkor te mi vagy, mit csinálsz?
– Én szállító vagyok. Elviszem a lelket, miután Dankmar kiemeli a
testből. Szépen föl- vagy leviszem, attól függ, hol a helye. Azok, akik
fölmehetnek, új életet nyernek. Elég egyszerű az egész. Az emberek
fölöslegesen próbálják meg bonyolítani. A Teremtő nem gyakran hoz
létre új lelket. Csak akkor, ha olyan sok rossz lélek gyűlik össze, hogy
nagyon kevés jó marad. Te például vadonatúj lélek vagy.
Nahát, az én lelkem új. Milyen furcsa! Az emberek úgy szokták
leélni az éveiket, hogy fogalmuk sincs, vajon volt-e előző életük. Nem
tudják, vajon lesz-e következő. De én most már tudtam, hogy ez a
legelső esélyem. Ezek a legelső tapasztalataim. A lelkemnek nem volt
múltja. Ez az első életem; nekem csak jövőm lehet.
– Eljött az időm? Ezért vagytok a közelemben Dankkel?
Hamarosan elviszitek a lelkemet? – Ez volt a legsúlyosabb félelmem.
Nem akartam meghalni. Ha ez az első életem, akkor nyilván több jár
nekem röpke tizennyolc évnél!
– Dehogyis, Peggy Ann. Még nem jött el az időd. Le merném
fogadni, hogy te vagy az egyetlen emberi lény, akinek végtelen sok
ideje lehet.
– Micsoda?
Gee legyintett.
– Semmi, hagyjuk, ezt inkább felejtsd el! Az a lényeg, hogy nem
azért jöttünk el hozzád, mert magunkkal akarnánk vinni. Az igazság
az, hogy Dank odavan érted. De ez nem veszélyeztet téged. Ha Dank
begyűjtené a lelked, nem tarthatná meg. Elveszítené. A Teremtő
visszavenné. Úgyhogy egyáltalán nem vagy veszélyben.
Csak ültem ott, és próbáltam felfogni mindezt. Nem kérdőjeleztem
meg. Volt értelme. Tiszta őrültségnek hangzott, de akkor is volt
értelme. Teljesen meg tudtam békélni vele. Ám egyvalamit
mindenképpen tisztázni akartam. Felemeltem a fejem, és Gee szemébe
néztem.
– Soha többé nem akarom látni Danket. A Halállal barátkozni nem
normális. Megértem, hogy nem forgok veszélyben, de akkor is
szeretném, ha békén hagynátok. Olyan fiúkkal akarok randizni, akik
nem beszélnek velem gondolatban, és nem gyűjtenek be lelkeket.
Olyannal akarok járni, aki nem halhatatlan. Dank vonzó. Nehéz
ellenállni neki. Ha a közelemben marad, előbb-utóbb beadom a
derekam, és megint magamhoz engedem. De ezt nem akarom. Szóval,
kérlek, menj el!
Gee nem válaszolt. Ezúttal nem tudott szellemes megjegyzéssel
vagy gúnyos riposzttal szolgálni. Néhány másodperccel később
egyszerűen eltűnt. El sem búcsúzott. Magamra maradtam, Gee és
Dank nélkül.

DANK
Kockáztattam, és veszítettem.
Gee csöndesen üldögélt mellettem. Megtette, amire kértem. Pagan
döntést hozott a választásáról. A döntése igazából már azelőtt
megszületett, hogy tudta volna, választania kell. Nekem esélyem sem
volt. Pagan nem akarta, hogy a közelébe menjek. Többé látni sem
akart. Elhatároztam, hogy mostantól csakis a munkám miatt jövök
majd az emberek közé. Egyszerűen nem bírnám elviselni a tudatot,
hogy Pagan a közelemben van, de nem szólhatok hozzá, és nem
érinthetem meg. Levettem a tőle kapott nyakláncot, és a markomba
szorítottam. Már csak ez maradt nekem Pagantől – a lánytól, aki
szeretett, aki elfogadott önmagamként, aki akarta az igazi énemet.
Nem létezhettem úgy, hogy közben ez folyton őrá emlékeztetett.
Hátra kellett hagynom minden emlékemet Paganről. Az eszembe
kellett vésnem, hogy ki vagyok és mi a dolgom. Többé nem élhettem
az emberek között.
– Azt akarja, hogy hagyjam békén. – Nem kérdésnek szántam.
Csak próbáltam felfogni a tényeket. Bármit megtettem volna Pagan
kedvéért. Azt akartam, hogy boldog legyen. Velem nem volt boldog.
Nem szeretett engem. Képes lenne egyáltalán szeretni engem egy
olyan világban, ahol nincs veszélyben az élete, és nem együtt
küzdünk, hogy megmentsük őt? Kezdtem azt hinni, hogy talán nem.
Pagan akkor szeretett belém, amikor nem félt a lelkektől. Amikor
megértette ezt az egészet. Szüksége volt rám, én pedig megvédtem.
Talán csak a körülmények miatt szeretett belém? Ez lett volna, amit a
Teremtő végig tudott?
– Pagan nem tudja, mit akar, Dank. Össze van zavarodva, és fél –
mondta Gee mély meggyőződéssel.
Szerettem volna hinni neki. De az volt az igazság, hogy minden
megváltozott. Pagan már nem érezte a kettőnk közti köteléket. Félt
tőlem. Azt akarta, hogy tűnjek el az életéből. Az a Pagan, aki nem
látott lelkeket és nem emlékezett mindarra, amit megtapasztalt, nem
akart szeretni engem. Ennek a tudata fájt a legjobban.
– Nem maradhatok itt. Pagan nem akar engem. Számára csak a
Halál vagyok.

Sötét volt Pagan szobájában, lassú, egyenletes légzése elárulta, hogy

alszik. Az íróasztalához léptem, és nesztelenül leraktam az egyik
füzetére a nyakláncot, amit annak idején azért adott nekem, mert a
kelta csomó kettőnk örök kötését jelképezte. Vissza kellett adnom neki
a nyakláncot; nem tarthattam meg, de nem is hagyhattam, hogy másé
legyen. Pagant illette. Ezt az egy emléket hagytam meg neki rólam. Az
ágyához léptem, és még egyszer, utoljára megálltam mellette. Pár
percig megengedtem magamnak, hogy nézzem őt alvás közben. Mióta
csak először megpillantottam, minden éjjel figyeltem, ahogy alszik.
Ilyen békességet csak mellette tapasztaltam meg. Pagan mutatta meg
nekem, hogy képes vagyok szeretni. Ő tanított meg nevetni. Ő
tanította meg nekem, mit jelent teljes szívemből imádni valakit.
Tovább kellett lépnem, és hagynom, hogy nélkülem folytassa az életét,
ám a szerelmünk emlékét muszáj volt magammal vinnem. Soha nem
feledhettem, amit tőle kaptam, ami. elveszítettem. Tudtam, hogy ha
lejár Pagan ideje, és el kell jönnöm a lelkéért, erőt kell majd gyűjtenem
ahhoz, hogy hagyjam őt örökre eltávozni a rólam őrzött emlékével
együtt.
– Ég veled, Pagan Moore – suttogtam a sötétben.
 HUSZADIK FEJEZET

PAGAN
Aludtam egyet a dologra, de ettől sem lett könnyebb elfogadni.
Rémálomnak tűnt ez az egész. A másik oldalamra fordultam, és
láttam, hogy Miranda ágya üres. Megint Nathannel töltötte az
éjszakát. Csak két barátnőm akadt az egyetemen. Az egyikük tüzelt,
és sose volt itthon. A másik meg nem emberi lény volt. Teljesen
magamra maradtam. A mobilomért nyúltam, és felhívtam az
anyukámat. Muszáj volt hallanom a hangját. Biztos ilyen érzés lehet a
honvágy.
– Pagan? Szervusz, édesem! Jól vagy?
– Minden oké – nyugtattam meg. Nem gyakran szoktam
hazatelefonálni. Mióta elköltöztem, a múlt héten beszéltünk először,
amikor anyu felhívott, hogy megkérdezze, mi a helyzet.
– Hajnali hét óra van. Nem gondoltam volna, hogy magadtól is
képes vagy ilyen korán fölkelni.
– Haha, nagyon vicces. Igenis képes vagyok: képzeld el, heti
háromszor reggel nyolcra megyek órára.
– Ó, így már értem! Ez akkor is új jelenség. Régebben alig bírtalak
kiverni az ágyból fél nyolc előtt.
– Most már nagylány vagyok – feleltem, és gombócot éreztem a
torkomban. Mégsem segített, hogy beszéltem az anyukámmal, mert
most nem akartam mást, csak mellébújni a kanapén, és
krimisorozatokat nézni.
– Biztos, hogy minden rendben? Mert én nem úgy hallom.
– Hiányzol. – Alig sikerült kinyögnöm sírás nélkül.
– Jaj, kicsikém, te is hiányzol nekem! Honvágyad van? Elmehetnék
hozzád látogatóba, ha akarod. Szeretnéd, hogy meglátogassalak?
Nem. Nem akartam, hogy látogatóba jöjjön, mert talán haza sem
engedtem volna.
– Nem kell. Jól vagyok Csak hallani szerettem volna a hangodat
ma reggel, és meg akartam mondani, hogy nagyon hiányzik a
palacsintád. Azt meg a karamellás tejeskávé sem pótolhatja.
Anyu kuncogott a vonal túlsó felén.
– Amint hazajössz hálaadásra, elhalmozlak palacsintával.
– Köszi. Alig várom! De most már mennem kell. Még fel is kéne
öltöznöm.
– Rendben. El ne késs az órádról! És nyugodtan hívj, amikor csak
akarsz! Gyönyörű, okos lány vagy, és hamarosan meg fogod találni a
helyed az egyetemen.
– Oké, majd hívlak. Szeretlek!
– Én is szeretlek, édesem. Szia!
Szia!
Az ágyra dobtam a mobilt, és felkeltem, hogy elmenjek
zuhanyozni. Ekkor megpillantottam az ezüst nyakláncot a kelta
csomóval, amit nemrég még Dank viselt. Az egyik füzetemen hevert
az asztalon. Már épp érte nyúltam volna, de megdermedtem. Nem
voltam biztos benne, hogyan került hozzám, és mit keres itt.
Megmondtam Danknek, hogy hagyjon békén. Nem tetszett, hogy csak
úgy behatolt a szobámba, amíg aludtam. A fürdőszobába siettem.
Minél előbb ki akartam jutni a kollégiumból. Visszavágytam a való
világba, ahol hús-vér, halandó emberek között lehetek.

Miután órára indulva kiléptem a kollégium kapuján, megtorpantam.

Megláttam Jayt, aki épp ellökte magát a korláttól, aminek eddig
támaszkodott. Két kávéspohár volt a kezében. Tudtam, hogy ennyire
azért nem szereti a kávét.
– Jó reggelt! – köszönt mosolyogva, és felém nyújtotta az egyiket. –
Karamellás tejeskávé tejszínhabbal.
– Köszönöm szépen – válaszoltam, és elvettem az italt. – Mivel
érdemeltem ki a kora reggeli kávéfutárt?
Jay vállat vont.
– Így volt indokom eljönni hozzád. Miranda elmondta, mikor
indulsz órára, és gondoltam, próbálok szerezni nálad pár jó pontot.
Plusz nagyon szerettem volna úgy kezdeni a napot, hogy láthatlak
téged.
Mosolyogva kortyoltam a kávéból, aztán elégedetten sóhajtottam.
– Köszönöm szépen. Ez nagyon kedves tőled.
– Az igazat megvallva volt még egy hátsó szándékom –mondta
Jay, és a kezét dörzsölgette. Akkor csinált ilyet, ha ideges volt. Jól
ismertem ezt a gesztusát.
– Oké, de megbeszélhetnénk az órámra menet, hogy ne késsek el?
– kérdeztem, és mellé léptem.
– Ja igen, persze. – Lementünk a lépcsőn, és elindultunk a járdán
az irodalomtanszék épülete felé.
– Na jó, mi az, amiért kávéval próbálsz megvesztegetni ilyen kora
reggel?
– Azt szerettem volna megkérdezni, van-e rá bármi esély, hogy
esetleg még egyszer hajlandó legyél eljönni velem valahova. Csak
barátként, vagyis hát, nem feltétlenül csak barátként. Szeretnék veled
lenni. Esetleg elmehetnénk vacsorázni meg bowlingozni. Régen
mindig lealáztál bowlingban.
Normál körülmények között határozottan nemet mondtam volna.
Most azonban magányosnak éreztem magam. Szükségem volt
barátokra. Jayjel hosszú éveken át voltunk jó barátok. Nem tűnt rossz
ötletnek, hogy eltöltsek vele egy kis időt. Az sokkal rosszabb volt,
hogy a Halállal lógtak. Jayjel randizgatni ahhoz képest egyértelmű
fejlődés lett volna; ez a srác legalább normális ember. Igaz, nem
találtam olyan szexisnek, mint Danket, és az ő csókjaitól soha nem
éreztem úgy, hogy elalélok, de elég rendes volt. Egyébként sem
hasonlíthattam más pasikat Dankhez.
Nem lenne tisztességes. Dank nem ember, így mellette egy földi
halandó persze, hogy nem rúghat labdába.
– Miért is ne? Jól hangzik. Mikor lenne hozzá kedved? Jay
megtorpant, és úgy nézett rám, mint aki el sem hiszi, hogy tényleg
igent mondtam. Amikor ismét elindult, úgy vigyorgott, mintha pénzt
ajánlottam volna neki, nem egyszerűen beleegyeztem volna egy
randiba.
– Izé, mondjuk, holnap este. Másnap nincs suli. Legyen! Úgyis
kellett nekem valami program.
 – Akkor ezt megbeszéltük.

Három héttel később már kellemes, megszokott rutinom volt Jayjel.

Hetente háromszor kávét hozott nekem reggelente, és elkísért órára.
Keddenként együtt kajáltunk Mirandával és Nathannel,
csütörtökönként bowlingozni jártunk, péntek este vacsorázni
mentünk, aztán moziba. Pontosan ugyanolyan volt minden, mint a
gimiben. Az életem teljesen rendezetten és roppant unalmasan telt.
Azt az egyet megtanultam, hogy hiába vagyok mindig emberek
között, attól még nem múlik el a magány. Az ember társaságban is
érezheti magát egyedül. Valami hiányzott. Szinte sejtettem, hogy mi
az, de valahányszor épp rájöttem volna, megint elfelejtettem,
egyszerűen kiment a fejemből.
Ma este találkozóm volt a csoportommal az
irodalomszemináriumról, ahová Dank már nem járt. Bosszantott,
hogy hiányzott a pasi. Nem lett volna szabad így éreznem. Elmúlt az
izgalom, amit azelőtt minden egyes óra előtt éreztem, hogy vajon ő is
ott lesz-e. Most csak egy gondosan megtervezett párkapcsolat
izgalmát élvezhettem.
Fogtam a táskámat, és elhagytam a koleszt. Épp kiléptem a kapun,
és elindultam lefelé a lépcsőn, amikor hangos fékcsikorgást és éktelen
dudálást hallottam. Aztán összecsapódó, csikorgó fém fülsiketítő zaja
töltötte be a levegőt. Az emberek kiáradtak a kollégiumból, hogy
lássák, mi történt. A tömegben elvegyülve tartottam az úttest felé,
ahol két autó egymásnak ütközött. A mozdulatlan roncsokból füst
áradt. A kisebbik kocsi fejjel lefelé hevert. Hallottam, hogy sokan azt
kiabálják, valaki hívja a mentőket; mások sírtak.
Üvegcsörömpölés hallatszott, mire mindenki a felfordult kocsi felé
kapta a fejét. Az ablaküveg nyilván megrepedt az ütközésben, és most
kitört. Egyik autóban sem mozdultak az utasok. Hallottam, hogy a
koleszos lányok telefonálgatnak körülöttem, az ismerőseiknek szóltak
a karambolról. Úgy tűnt, egyelőre senki sem tudja, kik ültek a két
kocsiban.
 Ekkor megéreztem Dank jelenlétét. Nem láttam őt, de tudtam,
hogy itt van. Mintha senki más nem vette volna észre. Én vajon miért
érzékeltem? Szemügyre vettem mindkét totálkáros kocsit, hátha
meglátom őt körülöttük, de sehol sem leltem. Nem ijesztett meg a
tudat, hogy Dank a közelben van. Az igazat megvallva szerettem
volna látni őt. Melegség futott végig a karomon, és megborzongtam.
– Hol vagy? – suttogtam.
Nem kaptam választ.
A melegség csak néhány pillanatig tartott, aztán elillant. Szirénák
vijjogása hallatszott, és a tömeg hátrálni kezdett. Zsibbadtságot
éreztem.
Dank elment.
Szomorú voltam. Nem azért, mert azokban az autókban biztosan
meghalt valaki. Hanem azért, mert Dank itt volt a közelben, de én
mégsem láthattam. De miért is akartam volna látni? Mi ütött belém?
Vissza akartam jutni a koleszhoz, átfurakodtam a tömegen, amíg
ki nem szabadultam a kíváncsiskodók egymáshoz préselődő
gyülekezetéből. Mély levegőt vettem, az épülethez sétáltam, és
leültem a lépcsőre. Biztos voltam benne, hogy ma este már nem
találkozik a csoportom. Reméltem, hogy senkit sem ismerek a
szerencsétlenül járt autók utasai közül.
Megcsörrent a mobilom. Elővettem, és Miranda nevét láttam meg
a képernyőn.
– Szia!
– Jaj, istenem! Hála az égnek, hogy jól vagy! Most hallottam a
karambolról a híradóban, és azt mondták, pont a mi koleszunk előtt
történt. Nem adtak meg több infót, úgyhogy nem tudhattam biztosan,
hogy nem esett-e bajod. Jay már úton is van feléd. Felhívtam, mire
rögtön eljött a munkából, és már siet hozzád.
Semmi kedvem sem volt Jayjel találkozni. Csakis arra vágytam,
hogy egyedül legyek a szobámban, és elővegyem a nyakláncot, amit a
fiókba rejtettem. Dank nyilván nem véletlenül hagyta itt nekem.
Muszáj volt megértenem, miért.
– Velem minden rendben. Nem biztos, hogy Jay egyáltalán ide tud
most jutni. Szerintem lezárták az utakat a környéken. De felhívom,
szólok neki, hogy jól vagyok. Nagyon csúnya baleset történt. Még
senki sem tudja, kik az áldozatok.
– Hívj fel, amint megtudod, de mindenképpen menj be a koleszba,
és vigyázz magadra! – mondta Miranda parancsoló hangnemben.
Mosolyogva megígértem, hogy úgy lesz, aztán letettem.
Mire Jay megérkezett, a kocsikat épp elvontatták. A kisebb autó
sofőrje és a másik kocsi egyik utasa sajnos elhunyt, a holttesteket már
el is szállították. Csak arra tudtam gondolni, hogy Danknek
mindennap ezzel kell szembenéznie. Hogy soha nem szabadulhat
ettől. Vajon zavarja? Érzett bármit is a munkájával kapcsolatban?
– Tessék, hoztam neked egy kis ennivalót – mondta Jay, miután
feljött a kollégium lépcsőjén, és leült mellém.
Azóta sem bírtam levenni a szemem a tragédia helyszínéről. Egyre
csak itt ültem, és figyeltem az eseményeket. Láttam minden pillanatot.
Hallottam a sorra megérkező családtagok zokogását és jajgatását,
miután közölték velük, hogy egy szerettük meghalt. Mindennek a
tanúja voltam. A gyászoló rokonok úgy mentek el innen, hogy teljes
szívükből gyűlölték a Halált. Őt hibáztatták, amiért elvett tőlük
valakit. Megértettem a fájdalmukat, de sajgott a szívem Dankért. Nem
ő okozta a balesetet. Nem ő döntött úgy, hogy ezeknek az embereknek
meg kell halniuk. Nem tehetett róla, hogy a testük végzetes sérülést
szenvedett. Nem ő tehetett arról sem, hogy a lelkűk nem maradhatott
tovább a testükben. Ám a neve és a feladata miatt az emberek
gyűlölték. Az esemény, ami előbb-utóbb mindenki életében
bekövetkezik, nem is esemény volt. Hanem egy lény. Bárcsak
megértették volna, hogy nem maga a Halál tehet minderről!
– Gondoltam, még nem is ettél ma este semmit – folytatta Jay,
ahogy elvettem tőle a papírzacskót. Zsíros hamburger és még
zsírosabb sült krumpli illata szállt fel belőle. Jaynek igaza volt. Nem
ettem semmit, de a gyomrom most nem is bírta volna a kaját.
– Szerintem most egy falat se menne le a torkomon – feleltem, és
sajnálkozva visszaadtam neki a zacskót. Kedves volt tőle, hogy
gondolt rám, de most nem akartam mást, csak lefeküdni és mindent
elfelejteni. Elfelejteni mindazt, amit tudtam. Elfelejteni mindazt, amit
láttam. Túlságosan gyötrelmes volt ez az egész.
 – Muszáj enned valamit. Gyere, menjünk be! Nem tesz jót neked,
hogy ezt bámulod.
A fejemet csóváltam. Muszáj volt itt maradnom, amíg nem
végeznek a helyszínnel. Még nem mehettem el.
– Ilyen későn már nem jöhetsz be. Inkább maradjunk idekint!
Jay felém nyúlt, és megfogta a kezem. Nem öntött el sem az öröm,
sem az izgalom. Egyáltalán nem reagált rá a testem. Jay csak egy jó
barátom volt, semmi több.
 HUSZONEGYEDIK FEJEZET

DANK
– Elegem van a kicseszett önsajnálatodból – jelentette ki Gee. – Kezd
totál az agyamra menni. Nem sajnálhatod magadat az
örökkévalóságig! Pláne így, hogy még csak nem is küzdöttél a csajért.
Közölted vele azt az iszonyatos horderejű hírt, hogy te magad jelented
a földi élet végét, és azt vártad, hogy erre maid gondolkodás nélkül a
nyakadba ugrik. Ez nem egy rohadt szappanopera!
Fel-alá járkáltam Pagan kollégiuma előtt. Hajnali három volt, és én
épp most fejeztem be a műszakomat. Miután láttam őt ma este, nem
bírtam ki, hogy a dolgom végeztével vissza ne jöjjek ide.
– Tudod, hogy igazam van. Pagan elutasított téged, és ezzel
megbántott, úgyhogy előadtad a nagy komor sértődöttet, és leléptél. A
férfiak mind egyformák.
– Szállj már le rólam, Gee! Fogalmam sincs, mit vársz tőlem.
Pagan azt mondta, hogy többé látni se akar engem. Teljesítettem az
óhaját.
Gee öklendezést mímelt.
– Nem, úgy viselkedtél, mint egy dedós. Szegény pici Dankuci
nem bírta rávenni Pagant, hogy emlékezzen rá, így hát fülét-farkát
behúzva elinalt. A csaj lelki társa nagyon hálás lehet neked. De
tényleg. Most aztán már semmi sem áll a srác útjában.
– Elég legyen, Gee!
– Öcsém, szedd már össze magad! Pagan ma este kérdezte, hogy
hol vagy. Az istenit, még én is meghallottam, pedig nem én nyaltam-
faltam őt nemrég. Látni akart téged.
Megtorpantam, és felnéztem Pagan szobájának ablakára. Már
elbúcsúztam tőle. Megadtam neki a normális életet, amire vágyott.
Talán mégsem ez volt a helyes? Ha erőltettem volna, hogy
emlékezzen, ha jobban igyekeztem volna rávenni, hogy megint belém
szeressen, talán bevált volna?
– Ez a dologban a kibaszott nagy szemétség. Pagan szeret téged.
Csak nem emlékszik rá. És nem azért, mert károsodott az agya, vagy
mert beteg az elméje, hanem azért, mert az Istenség megfosztotta őt
ettől az emléktől. De attól még, hogy fejben elfelejtett, a szívében
igenis emlékszik rád.
– Mit csináljak, Gee?
– Küzdjél, cseszd meg, küzdj érte! Harcolj a szerelmetekért!
– Nem akarom tönkretenni Pagant. Nem akarok ártani neki. Én
csak azt akarom, hogy boldog legyen.
– Soha nem lesz boldog, ha nem nyeri vissza az emlékeit.

PAGAN
Amikor reggel kiléptem a folyosóra, a szemközti szoba ajtaja
tárva-nyitva volt. Egy göndör, fekete hajú, napbarnított csaj ült az
egyik ágyon, és éppen Janettel dumált, aki egy Tabby nevű lánnyal
osztozott a szobán. A göndör hajú lány integetett nekem, aztán
felugrott az ágyról, és az ajtóhoz szaladt.
– Szia, mi még nem ismerjük egymást! Baby vagyok, és igen, ez az
igazi nevem, légyszi, ne is kérdezd! Anyám túl sokat füvezett. Janet
mondta, hogy a Miranda nevű barinőddel laksz együtt, aki sosincs itt.
Egész sokat tudott rólam, ahhoz képest, hogy csak most
találkoztunk. Janet is kidugta a fejét az ajtón, a haját törülközőbe
bugyolálta.
– Jó reggelt, Pagan! Elnézést kérek Baby meg a kora reggeli
csacsogása miatt! Könnyen megfájdul tőle az ember feje.
Baby barna szemét forgatta, és sugárzó mosollyal nézett rám. Nem
sok ember volt még nálam is alacsonyabb, de Baby a százötven centit
is alig érte el. Az anyja füvezése nyilván nemcsak a nevére, hanem a
termetére is hatással volt.
– Jössz ma este az omegások partijára?
A fejemet csóválva bevallottam:
– Azt se tudom, miről van szó. – Nem éltem nagy társasági életet.
Csak nemrég kezdtem megismerkedni a kokszban lakó lányokkal.
– Juuuuj, muszáj jönnöd! Az omegások diákszövije rendezi a
legjobb bulikat. Csak csinos lányokat engednek be. Te gond nélkül
bejutnál.
Na, ebből inkább nem kértem. Jaynek is nemet mondtam minden
partimeghívására. Egyszerűen nem bírtam rávenni magam, hogy
bulikba járjak. Nem igazán érdekelt az egész.
– Úgyis nemet fog mondani. Pagan soha nem megy sehova, csak
ha az a szexis srác jön érte, akivel heti néhányszor randizni szokott –
mondta Janet, miközben leült egy székre, hogy megfésülködjön.
– Jaj, ne csináld már! Tök jó lesz. Kiélvezhetnénk együtt az őrült
bulit.
Féltem, hogy elkések az órámról.
– Még meggondolom – ígértem, és elindultam a folyosón.
– Örülök, hogy megismertelek! – kiáltott utánam Baby.
Csupa energia volt a csajszi.
– Én is – válaszoltam, és a kapuhoz siettem, mielőtt még Baby
bármi mást mondhatott volna. Kávé nélkül csak ennyit bírtam
elviselni a csajból.
Arra számítottam, hogy Jay odakint vár majd a szokásos
kávémmal. Ám hetek óta most először nem állt a kollégium kapuja
előtt. De tudtam, hogy ha sietek, akkor még van időm beugrani a
kávézóba az órám előtt.
– Ejnye-ejnye, Peggy Ann, csak nem elaludtál?
Gee hangját hallva lecövekeltem, aztán megperdültem. A lány a
kis fekete sportkocsija orrának támaszkodott.
– Gee?
A szemét forgatta.
– Nagyon úgy tűnik.
Felé léptem.
– Mit keresel itt?
– Van nálam valami, ami a tiéd. Gondoltam, visszaadom. Ha jól
emlékszem, nagyon kötődsz hozzá.
Ez meg miről beszélt? Amikor a kocsija mellé értem, Gee a
zsebébe nyúlt, elővett valamit, aztán tenyérrel fölfelé felém nyújtotta
ökölbe szorított kezét. Lassan kinyújtotta az ujjait, és megláttam, hogy
a tenyerében egy kis, aranyozott bross csillog. A finoman kidolgozott,
szív alakú ékszeren halvány rózsaszín üveggyöngyök díszelegtek.
Már láttam ezt a melltűt. Dörömbölt a szívem, ahogy felé nyúltam, és
óvatosan megérintettem.
– Ez micsoda? – kérdeztem, és felnéztem a brossról Gee kíváncsi
arcára.
– Szerintem tudod. Tudnod kéne. Miért nem veszed el szépen?
Agyalj csak rajta egy kicsit! Hátha esetleg eszedbe jut róla valami.
Felemeltem a szépséges brosst. Réginek tűnt, de gondosan
ápoltnak. Ahogy a kezembe fogtam, szédelegni kezdtem. Gee-nek
igaza volt. Kötődött valami emlékem ehhez a melltűhöz.
– Honnan szerezted?
– Furi, hogy épp ezt kérdezed. A szobádban találtam. Pontosan
ott, ahol hagytad.
Hogyan találhatta ezt a szobámban? Nem emlékeztem, hogy ez az
ékszer valaha is nálam lett volna. Megint felnéztem, hogy kérdőre
vonjam Gee-t, de eltűnt.
Végighúztam a hüvelykujjam az üveggyöngyökön.
„El tudnád ezt vinni magaddal, és visszaadni nekem majd akkor, ha a
lelkem már elhagyta a testemet? Meg akarom tartani.”
Éles fájdalom hasított a fejembe. Kinyújtottam a kezem, a kocsira
támaszkodtam, hogy nehogy összeessek.
„Odaadtam neked ezt a brosst. Elmondtam, hogy szeretném magammal
vinni. Azt mondtad, megoldható, és betetted a zsebedbe.”
Ismét égető kín mart belém, mintha lángok nyaldosták volna az
agyamat. Lerogytam az aszfaltra. Mi történik velem? Fontos emlékeim
kötődtek ehhez a brosshoz. Egy csomó minden, amit elfelejtettem. Az
ölembe ejtettem a brosst, és mindkét kezemet a fejemre szorítottam,
ahogy a fájdalom egyre erősebb lett.
„De nem láttál többet. Mert a lelkedet törölték a listáról. Csakis azért
emlékeztem rád, mert nálam volt ez a bross.”
– ÁÁÁÁÁÁÁ! – ordítottam a kíntól. Minden egyes emléktől, ami
eszembe jutott, egyre jobban fájt a fejem.
„Így hát idejöttem, hogy megnézzelek magamnak. Hogy kiderítsem, mi
olyan különleges ebben a lélekben.”
Ismertem Danket. Ó, istenem! Hiszen ismertem őt. Könnyek
homályosították el a látásomat, miközben összegömbölyödtem a
kemény földön. Senki sem láthatott meg itt, megbújva a két autó
között. Az ajkamba haraptam, hogy csöndben maradjak, miközben
felszínre tört bennem minden egyes emlék. Minden érintés. Minden
pillanat. Mindaz, amit elfelejtettem. Zokogni kezdtem, és igyekeztem
magamba fojtani a kitörni készülő jajveszékelést. Hogyan lehetséges,
hogy elfeledtem Danket? Hiszen szerettem őt. Dank volt a mindenem.
Hogyan felejthettem el? Eltaszítottam őt magamtól. Egyre hevesebben
zokogtam, és már nem is próbáltam csendben maradni. Miközben
összetört a szívem és lángra lobbant az elmém, nem tehettem mást,
csak sírva vergődtem a földön.
 HUSZONKETTEDIK FEJEZET

DANK
A szobában sötétség honolt, amikor megérkeztem. Gee hívott.
Mindössze annyit mondott, hogy Paganről van szó. Azonnal
odasiettem hozzá, de arra nem számítottam, hogy Pagan kollégiumi
szobájából hív. Körülnéztem a szobában, és megláttam Pagant az
ágyon, összegömbölyödve aludt. Még dél sem volt. A függöny
behúzva, a villany lekapcsolva. Csak nem lett beteg?
– Emlékszik – szólalt meg Gee, aki a szoba sarkában ülve figyelt
engem.
– Egész pontosan mire emlékszik? – kérdeztem, és tettem egy
lépést az ágyon alvó Pagan felé.
– Mindenre. Azt hiszem. Az istenit, nem tudom! Nem mondott
semmit. Egyelőre fogalmam sincs, hogy milyen hatással volt rá ez az
egész. Eta esetleg kárt szenvedett az agya, akkor elvárom, hogy
végezz velem. Nem bírnék együtt élni a bűntudattal.
Elöntött a pánik, az ágyhoz rohantam, és letérdeltem a sápadt,
mozdulatlan Pagan mellé. Mégis mit művelt Gee? Pagannek nem lett
volna szabad visszaemlékeznie mindenre, amíg az Istenség nem dönt
úgy, hogy eljött az ideje. Reméltem, hogy sikerül felidéznie egy
halvány emlékképet, de semmiképpen sem akartam ártani neki.
– Mit… tettél… vele? – Felemeltem a fejem, és Gee-re meredtem.
– Dühöngj csak! Kérlek! Akarom, hogy mérges legyél! Ha
Pagannek baja esett azért, mert én hoztam egy bazi hülye döntést,
akkor úgysem érdemlem meg, hogy éljek.
Gee szokatlanul komor arckifejezése nem segített. Ő sosem volt
komoly. Felemeltem a kezem, és gyengéden kisimítottam Pagan haját
az arcából. Bőrének megszokott pírja eltűnt, falfehér volt.
– Mondd el, mit tettél, Gee! – kérleltem. Nem segíthettem
Paganen, ha nem tudom, mi történt. Tudnom kellett, mi a magyarázat
erre az egészre.
– Nem harcoltál Paganért. Egyszerűen elengedted őt. Ezt nem
nézhettem tétlenül. Az istenit, nem hagyhattam, hogy ilyen könnyen
feladd! Pagan nem boldog azzal az úgynevezett lelki társsal, akit neki
teremtettek. Teljesen elveszett nélküled. Úgyhogy én… én odaadtam
neki a brosst.
A bross. Amit megőriztem Pagannek. Amit csak idén Valentin-
napon adtam vissza neki. Pagan emlékezett arra, amikor
kislánykorában eljöttem hozzá. A bross még a nagymamájáé volt. A
kis Pagan azt akarta, hogy őrizzem meg neki az ékszert, és a
következő életében juttassam vissza hozzá. De végül mégsem halt
meg. A bross viszont nálam maradt, és emlékeztetett rá, így amikor
Pagan Moore neve ismét megjelent a halálra kijelöltek között, eszembe
jutott az első találkozásunk. Személyesen mentem el hozzá, hogy
megnézzem magamnak. Kíváncsi voltam rá. Aztán a kíváncsiságból
több lett. Sokkal több.
– Mi történt? – kérdeztem, miközben le sem mertem venni a
szemem Paganről. Szuggeráltam, hogy ébredjen fel. Meg akartam
győződni róla, hogy jól van. Hogy a teste és az elmeje nem szenvedett
olyan traumát, amiből nem bír felépülni.
– Magára hagytam a brossal. Aztán aggódni kezdtem, sarkon
fordultam, és visszajöttem. Pagan… Pagan az aszfalton hevert,
patakzott a könnye, és egyre csak azt hajtogatta: „Elfelejtettem őt.
Hogy felejthettem el?” Felcipeltem ide, de azóta nem moccan, és meg
se mukkan. Csak alszik.
Most nem bírtam Gee-vel foglalkozni. Nem akartam, hogy a
közelemben legyen.
– Most menj! Hagyj magunkra! – mondtam anélkül, hogy
ránéztem volna.
– Szólj, ha felébred! Tudnom kell, hogy jól van-e.
– Azt mondtam, menj el, Gee! Itt már semmit nem tehetsz.
Hagyj… minket… magunkra!
Nem vitatkozott. Eltűnt.
Pagan kezéért nyúltam, és megszorítottam. Hideg volt a bőre.
Láttam, hogy a lelke nem sérült meg. A teste nem lett beteg. A
probléma lelki eredetű volt. Az ajkamhoz emeltem a kezét, és finoman
megpusziltam. Nem lett volna szabad megbíznom Gee-ben. Amikor
tegnap este azt követelte, küzdjek Paganért, tudtam jól, hogy valami
hülyeségre készül. De nem gondoltam, hogy ilyen súlyos kárt okoz.
Pedig már épp kitaláltam egy új tervet… egy jobb tervet… ami talán
be is vált volna. Rájöttem, hogy eddig teljesen rosszul próbáltam ismét
meghódítani Pagant. Helyre akartam hozni a dolgokat, meg akartam
győzni Pagant, hogy nem szexeltem egy másik lánnyal. Ezt
mindenképpen tisztázni akartam. Nem tetszett, hogy bemocskol
minket ez az ügy.
Pagan keze megmoccant az enyémben, és megdermedtem.
Reménykedve vártam, hogy újra megtörténik-e. Csak nem felébred?
Fel tud ébredni? A keze alig érezhetően rebbent meg, és én sóvárogva
figyeltem, hátha a mozdulat megismétlődik. Percek múltak el, de
Pagan keze nem mozdult újra. Felemeltem a fejem, és az arcára
meredtem. A szemhéja szinte kéknek tűnt. Túlságosan sápadt volt.
Tennem kellett valamit. Már hetek óta nem zárhattam őt a
karomba. Nem akarta. De most szükségem volt rá. Ereznem kellett,
hogy Pagan biztonságban van. Nem üldögélhettem itt, miközben ő
összegömbölyödve, jéghidegen és holtsápadtan fekszik. Nem
tehettem mást, mint hogy várok, és közben legalább melegen tartom
őt.
Lehúztam a bakancsomat, felhajtottam a takarót, és bebújtam
Pagan mellé az ágyba. Azonnal felém gördült, a mellkasomhoz
kapott, és megmarkolta a pólómat. Néhány halk sóhajt hallatott, majd
ismét mozdulatlanná dermedt.

PAGAN
Forróság járt át. Kellemes melegség ölelt körül, és csodás illatot
éreztem. Beletemettem az arcomat, és még erősebb lett. Még közelebb
húzódtam az isteni illat forrásához, és végigfutattam rajta a kezem,
magamhoz akartam vonni.
– Kérlek, mondd, hogy ez azt jelenti, jól vagy! – suttogta egy mély
hang a sötétben.
A melegség szólt hozzám. Erősen küzdöttem, hogy ki tudjam
nyitni a szememet. Borzasztóan elnehezült a szemhéjam.
 – Ez az, kislány, nyisd ki szépen a szemed, és nézz rám! – szólt
ismét a hang.
Ismertem ezt a hangot, ezt a fiút. Bepánikoltam, de felé nyúltam,
és belekapaszkodtam. Féltem, hogy itt hagy. Elfelejtettem őt.
Elküldtem. Nem tudtam, nem tudtam… Küszködtem, hogy kinyissam
a szemem, és kétségbeesetten csimpaszkodtam belé, hogy magam
mellett tartsam. Vajon itt lesz még, mire sikerül kinyitnom a
szememet?
– Csitt, semmi baj! Itt vagyok. Nyugi, bébi – csitított, és a karjába
zárt, magához szorított.
Végre kinyílt a szemem, és a mellkasra bámultam, amihez
szorosan odasimultam. Mély levegőt vettem. Ez Dank. Az én
Dankem. Ez az én Dankem. Itt van velem. Jaj, hála istennek, hogy itt
van! Kicsit hátratoltam magam, hogy ránézzek.
– Itt vagy – szóltam rekedt hangon.
– Igen, itt vagyok – felelte. Kék szeme ragyogott a sötétben.
Ismertem ezt a csillogást. És tudtam, hogy a szeme még fényesebben
szokott ragyogni, miután begyűjt egy lelket.
– Ne menj el! – könyörögtem, és még erősebben markoltam a
pólóját.
– Nem megyek sehova – nyugtatott meg, és a szemembe nézett.
Emlékszel rám?
Igen, mindenre emlékeztem. Az eltelt két hónap ismét lejátszódott
a fejemben. Az elmúlt két hét Dankkel. Itt volt velem, de én egyáltalán
nem emlékeztem rá. Minden erejével igyekezett ismét közel kerülni
hozzám. Várjunk… a lány… a könyvtárnál…
– Magyarázd meg, mi történt azzal a csajjal a könyvtár mögött! –
kértem. Muszáj volt hallanom a magyarázatot, mert tudtam, hogy kell
lennie. Az én Dankem sosem tenne ilyet.
– Van ez a… srác, akire nem emlékezhetsz, de azt hiszi, hogy
elvettelek tőle. Ezért elintézte, hogy meggyűlölj. Azt akarta, hogy
elveszítselek. Tudta, hogy épp nem vagy önmagad, és kihasználta a
helyzetet.
– Leif?
Dank szeme döbbenten kerekedett el.
 – Igen, Leif, de Pagan… nem lenne szabad emlékezned rá. Neki
nincs lelke.
Mivel Leif egy voodoo szellem.
– Tudom, de akkor is emlékszem rá.
Dank kisimította a hajamat az arcomból, és elmosolyodott.
– Te mindig is különleges voltál. Meg se kéne lepődnöm, amiért
még őrá is emlékszel. Annyira hiányoztál!
A tekintetéből sütő szerelem és megkönnyebbülés láttán könnybe
lábadt a szemem. Mostanában szörnyen bántam vele.
– Bocsáss meg, Dank! Szeretlek. Annyira szeretlek! Fogalmam
sincs, mi történt. Nem hiszem el, hogy elfelejtettelek.
Dank lehajtotta a fejét, és puszit nyomott a homlokomra.
– Nincs miért bocsánatot kérned. Nem csináltál semmi rosszat. Te
egyáltalán nem tehetsz erről. Az Istenség okozta ezt az egészet.
Elvette az emlékeidet.
Miért? Mi rosszat tettem?
– Feldühítettem valamivel?
Dank a fejét csóválta, és szorosan magához ölelt. Rádöbbentem,
hogy még mindig görcsösen markolom a pólóját, így végre
eleresztettem, és kisimítottam az anyagot.
– Amikor a Teremtő létrehoz egy lelket, megalkotja a párját is.
Neked Jay a lelki társad. Nem az én páromnak teremtettek. Megint
össze kell hangolódnod Jayjel, hogy a lelked eldönthesse, tudsz-e
nélküle élni. Azért vették el az emlékeidet rólam, hogy igazságos
döntést hozhass. Nem tudom, hogyan nyerted vissza a közös
emlékeinket az Istenség segítsége nélkül, de nem szerezhet róla
tudomást. Pontosan ugyanúgy kell folytatnunk mindent, ahogy eddig
volt. Az Istenség azt akarja, hogy válassz, de most már nem lenne
igazságos a döntésed. Nem akarom, hogy megint megfosszanak téged
az emlékeidtől.
Megint elvehetik őket? Na ne! Azt nem akartam.
– Szóval, akkor mi tegyek? Randizzak Jayjel? Nem akarok megint
Jayjel járni.
Dank kis mosolyt villantott rám, majd lehajtotta hozzám a fejét.
– Azt én sem akarom, de nem veszíthetlek el megint. Muszáj, hogy
emlékezz rám.
Szája az enyémre tapadt, és abban a pillanatban úgy döntöttem,
hogy jelenleg nem Jay a legfontosabb. Hanem csakis Dank. Beletúrtam
a hajába, és közelebb húztam magamhoz. Mennyei érzés volt, ahogy a
nyelve a számba csúszott. A hátamra gördültem, és a hajánál
megragadva magamra húztam Danket. Azt akartam, hogy betakarjon.
A közelemben kellett lennie. Eddig csak azért tartottam öt távol
magamtól, mert a buta agyam elárult. Dank addig mocorgott-
helyezkedett, míg a teste tökéletesen rá nem simult az enyémre.
Karjával az ágyra támaszkodott a fejem mellett, hogy ne nehezedjen
rám teljes súlyával, de én pontosan azt akartam. Teljes egészében
akartam őt. Széttártam a lábam, így az ágyéka az enyémnek
nyomódott.
Dank megemelte a csípőjét, hogy ne nyomódjon teljesen hozzám.
Erre megszakítottam a csókot.
– Kérlek, Dank, ne fogd vissza magad!
Dank nagyot nyelt, majd lassan leengedte a csípőjét, míg
merevedése hozzám nem préselődött. Halkan nyögdécseltem az új
érzéstől, és Dankhez dörgölőztem. Ajka azonnal az enyémre tapadt,
nyelve heves vággyal simogatta a szám belsejét. Megint
hozzádörzsöltem magamat, és fojtottan felsikoltottam a gyönyörtől,
ahogy a lábam közti bizsergés szikrázva áradt szét a testemben.
Dank felnyögött, a nyelvünk összegabalyodott, és ezúttal ő
nyomta hozzám a csípőjét. Egyre erősebb volt a nyomás.
Hátravetettem a fejem, és olyan hangot adtam ki, mint még soha.
Dank csókokat lehelt a nyakamra, majd a kulcscsontomra. Aztán ujjai
a pólóm szegélyénél lévő, érzékeny bőrhöz értek a hasamon. Zihálni
kezdtem, és reméltem, hogy nem fékezi meg magát. Dank keze egyre
följebb vándorolt, amíg meg nem találta a melltartóm csatját elöl, és
könnyedén kioldotta. Félretolta a nemkívánatos anyagot, és a
mellbimbómat cirógatta.
– Akarod, hogy abbahagyjam? – kérdezte rekedt suttogással.
A fejemet csóváltam.
– Szeretném, ha lekerülne a felsőd – mondta, és figyelte, hogyan
reagálok.
 – Oké – válaszoltam, és elkezdtem felhúzni a pólómat.
– Nem, én akarom levenni rólad – állított meg Dank.
Bólintottam, mire feltolta az anyagot, és áthúzta a fejemen. Levette
a melltartómat is, így már semmi sem takart.
– Gyönyörű vagy – suttogta.
Dicséretétől repesett a szívem.
– Ha nem tévedek, már mondtam neked, hogy én is szeretnélek
póló nélkül látni – emlékeztettem.
Telt, szexis ajka vigyorra húzódott, miközben a pólója szegélyéért
nyúlt, majd lassan felhúzta az anyagot, és levette.
Ó, egek!
Felkönyököltem, fölemeltem az egyik kezem, és végigfuttattam az
ujjaimat kőkemény, kockás hasán. Na, ezt nevezem én gyönyörűnek.
– Gyere ide! – mondtam, ahogy ismét hanyatt dőltem az ágyon.
Dank félig lehunyt szemmel, mohón nézett le rám. Azt akartam,
hogy csupasz mellkasa az enyémhez simuljon. Felemeltem mindkét
kezem, megfogtam a tarkóját, és lehúztam magamhoz, hogy ismét
megízlelhessem az ajkát. Mellkasunk egymáshoz ért, én pedig Dank
alsó ajkába haraptam. Helyeslő morgás tört fel a torkából, miközben
kettőnk teste meghittebben találkozott össze, mint valaha.
Ez volt az én Dankem. Már nem éreztem magam egyedül vagy
elveszetten. Az elmúlt hetekben nem bírtam szabadulni ettől az
érzéstől, de most már értettem, miért. A szívem végig tudta, hogy
Dank nincs elég közel hozzám.
 HUSZONHARMADIK FEJEZET

DANK
Pagan nem akarta, hogy visszavegyük a felsőnket, miután végül
megálljt parancsoltam. Amikor a lábam közé csúsztatta a kezét, azt
hittem, menten elveszítem minden önuralmam. Ám Pagan csak most
nyerte vissza az emlékezetét. Még nem állt készen ilyesmire. Már így
is messzebb mentünk el ma szexuálisan, mint eddig valaha. Szép
lassan akartam haladni vele, eszem ágában sem volt siettetni őt. Végül
egyedül az tartott vissza minket a túlzásba eséstől, hogy Pagan
teljesen ki volt merülve. Miután leállítottuk magunkat, odabújt
hozzám, és hamar mély álomba merült.
Lassú, egyenletes légzése közben a mellkasa az enyémhez simulva
emelkedett-süllyedt, és az így keltett súrlódást nem tudtam figyelmen
kívül hagyni. Valahányszor kemény kis mellbimbója hozzám
dörzsölődött, egyre kevésbé bírtam uralkodni magamon.
– Na, úgy tűnik, túlélte a kiscsaj. És láthatóan emlékszik rád, meg
minden. – Gee hangja meglepett. Nem számítottam rá, hogy még ma
visszatér. Följebb húztam a takarót, hogy elfedjem magamat meg
Pagant. – Ja, köszike. Nem túlzottan érdekel a látvány. Na szóval, nem
jutott eszedbe, hogy esetleg értesíts vagy valami? Szétaggódtam a
fejem, mióta csak leléptem innen.
– Pssszt! Ne ébreszd fel! Fáradt.
– Azt meghiszem. Alig nyerte vissza az emlékeit, máris vadul
szexel a Halállal. Nem csoda, ha ki van merülve.
– Nem történt semmi. Fogd be! – szóltam rá halkan, hogy föl ne
verje Pagant.
Gee grimaszt vágott.
– Ja, persze.
– Pagan visszanyerte az emlékezetét. Nem esett baja. Most már
húzz el!
Gee kacsintott, és eltűnt.
– Igazán lehetnél hozzá kedvesebb – suttogta Pagan, fejét még
mindig a mellkasomra simítva.
A francba, Gee mégiscsak felébresztette!
– Bocsi, aludj csak vissza!
Pagan felemelte a fejét, és kissé zavartan mosolygott rám.
– Az legfeljebb úgy fog menni, ha visszavesszük a felsőnket. Mert
most, hogy félmeztelenül ébredtem melletted, kedvem támadt…
mindenféléhez.
A tudat, hogy ő is többet akar, még jobban beindított. Attól
tartottam, kénytelen leszek felkelni, és venni egy jó hideg zuhanyt.
– Igen, tényleg nem ártana felöltöznünk.
Pagan megnyomta a mellkasomat, hogy hanyatt lökjön, majd
fölém gördült. Átvetette rajtam a lábát, és a vállamra tette a kezét.
– Vagy megtehetnénk azt a bizonyos mindenfélét.
A félmeztelen Pagan lovagló ülésben helyezkedett el rajtam, haja a
vállára omlott, úgy festett, akár egy istennő. Ennek egyetlen férfi sem
bírt volna ellenállni.
– Pontosan mit akarsz csinálni? – kérdeztem, miközben
felemeltem a kezem, és megsimítottam a mellbimbóját a
hüvelykujjammal.
– Azt akarom, hogy teljesen levetkőzzünk – suttogta, és tekintete a
hasamra vándorolt.
Na, basszus! Végem volt.
– Pagan, ha levesszük az alsónkat is, akkor talán elmegyünk
egészen a végsőkig…
Megint a szemembe nézett, oldalra hajtotta a fejét, és pajkosan
vigyorgott.
– Tudom. El akarok menni a végsőkig. Veled. Most rögtön.
Eszembe jutott az összes indok, amiért ez nagyon rossz ötlet volt,
miközben Pagan lemászott rólam, és elkezdte levenni a
rövidnadrágját. Egyedül egy világoskék csipkebugyi maradt rajta, és
hirtelen minden másról megfeledkeztem. Oldalt az anyag alá
csúsztatta az ujjait, de megdermedt, mielőtt lehúzta volna a bugyit.
Most meg miért állt le? Elszakítottam a tekintetem a bugyitól, és
Pagan szemébe néztem. Idegesen megnyalta az ajkát.
– Még soha senki előtt nem voltam teljesen meztelen –vallotta be.
 – Helyes – feleltem, miközben felültem, és átfogtam a derekát,
hogy magamhoz húzzam. – Előttem sem kell most levetkőznöd, ha
még nem állsz rá készen. De ha mégis van hozzá kedved, azzal
nagyon, de nagyon boldog emberré tennél.
Pagan halkan kuncogott.
– Igazából nagyon, de nagyon boldog Halállá tennélek.
Finoman harapdáltam a fülcimpáját, majd azt suttogtam:
– Ahogy mondod, és a Halál most nagyon, de nagyon csúnya
dolgokra vágyik veled. Úgyhogy légyszi, vedd le a szexi bugyikádat,
és bújj ágyba velem!
Pagan megborzongott a karomban.
– Ez nagyon csábító kérés, az biztos.
Kicsit elhúzódott, és lassan lehúzta a bugyit. Abban a pillanatba,
hogy teljesen meztelen volt, odalett az önuralmam. Megragadtam őt,
és a hátára fektettem, majd gyorsan kibújtam a farmeromból, mielőtt
megint Pagan fölé simultam.
– Biztos ezt akarod? – kérdeztem, miközben hátrasimítottam a
haját, és a szemébe néztem. Már attól is boldog lettem volna, ha csak a
karomban tarthatom őt. Eszem ágában sem volt többet kérni tőle, mint
amit önszántából hajlandó nekem adni.
Pagan úgy helyezkedett, hogy az erekcióm forró bőrének
simuljon.
– Akarom, nagyon akarom – nyögte, miközben merevedésem
könnyedén siklott a nedvességén.
Megemeltem a csípőmet, hogy az egész hosszomat
nekidörzsöljem. Remegtem síkos melegségétől. Belé akartam hatolni.
– Kérlek, Dank, kérlek! – könyörgött, miközben átkulcsolta a
csípőmet a lábával.
Nem bírtam tovább visszafogni magam. Mindketten ugyanúgy
vágytunk rá, hogy végre benne legyek. Feje mellé tettem a kezem, és
hátratoltam magam, elhelyezkedtem a megfelelő szögben. Pagan
halkan nyöszörgött, ettől még jobban lüktettem, tombolt bennem a
vágy. Ahogy lassan beléhatoltam, elöntött az eksztázis, teljesen
körülvett engem. Még soha nem éreztem ehhez a szoros melegséghez
foghatót. Erre olyan könnyen rá tudtam volna szokni, akár a drogra.
Pagan testét teljes odaadással kellett imádni, és örömmel tettem volna
ezt az örökkévalóság hátralévő részében.

PAGAN
Dank meg én most szeretkeztünk először. Aztán másodszor és
harmadszor is, mielőtt Miranda dörömbölt az ajtón. Dank megcsókolt,
és eltűnt, én pedig felkeltem, hogy beengedjem a barátnőmet. Két hete
elveszítette a kulcsát, és azóta sem találtuk meg.
– Te meg mivel voltál elfoglalva? Hívtalak, de hiába, SMS-eztem is
neked, semmi. Jesszus, csajszi, jó nehéz utolérni téged!
Miranda alig lépett be, máris arról kezdett magyarázni, milyen
szemét Nathan. Nem bírtam arra koncentrálni, hogy mit mond, mert
rádöbbentem, kicsoda valójában a srác. A kilincsbe kapaszkodtam,
hogy össze ne essek.
– Figyelsz te rám? – kérdezte Miranda. – Rosszul vagy, Pagan?
Mert úgy festesz, mint aki menten elájul.
Menj, ülj le szépen az ágyra! Semmi baj. Tudom, mi jutott eszedbe.
Dank még mindig idebent volt. Jelzésként bólintottam neki, aztán
az ágyamhoz léptem, és leültem.
– Jól vagyok. Csak megszédültem. Álmomból ébresztettél.
Miranda a homlokát ráncolta, és lehuppant mellém.
– Biztos, hogy jól vagy?
– Igen, teljesen biztos.
– Na, akkor szerinted meg kéne bocsátanom neki?
Kinek? Nathannek? Össze voltam zavarodva.
– El tudnád magyarázni újra ezt az egészet? A szédüléstől nem
egészen figyeltem arra, mit mondasz.
És igen, meg kéne bocsátania Nathannek, hiszen a fiú valójában
Wyatt. Ezt persze nem árulhattam el Mirandának. Most viszont
legszívesebben megöleltem volna a srácot, és elmondtam volna neki,
mennyire hiányzott. Szegény Nathan azt hinné, elment az eszem,
Nem csoda, hogy kezdettől fogva ennyire szimpatikus volt.
– Ez a Siera nevű csaj a gond. Kora reggel szól Nathannek, hogy
cseréljen ki nála egy izzót, és a srác rögtön ugrik, Pagan. Elrohan,
hogy kicserélje Siera izzóját. Nem hülye a csaj. Egyedül is képes lenne
kicserélni egy villanyégőt! Hogy tehetett ilyet Nathan? Egyszerűen
nem értem. Tegnap éjjel istenit szexeltünk, aztán ma reggel arra
ébredtem, hogy Nathan hagyott egy cetlit, miszerint mindjárt jön, csak
Siera hívta, mert kiégett nála a lámpa, és segíteni kell neki kicserélni
az izzót.
Ez tényleg fura volt. Nathanre ráfért egy kis fejmosás.
– Minden jogod megvan, hogy bosszús legyél. De talán
félreértetted a helyzetet.
Miranda sóhajtott, és a vállamra hajtotta a fejét.
– Nem hinném, hogy ezt félre lehet érteni. A srácok szemetek. De
ezt te magadtól is tudod. Tökre bejött neked az a Dank, erre tessék, a
rohadék megdugott egy másik csajt. Jay pedig halálra untat téged.
Látom rajtad. Ráadásul szerintem megint Victoriával kavar, csak hogy
tudd.
Helyes. Reméltem, hogy jó sokat kavarnak.
– Nincs semmi baj – paskoltam meg Miranda fejét. – Előbb-utóbb
minden rendbe jön. Ami meg Jayt illeti, ha Victoriát akarja, felőlem
nyugodtan az övé lehet. Majd beszélek vele. Én valószínűleg
ugyanúgy untatom Jayt, ahogy ő engem.
– Látod, téged totál nem érdekel Jay! Bárcsak engem se érdekelne
Nathan! De igenis érdekel, Pagan. Nagyon is érdekel.
Persze, hogy érdekelte. Ha ez a fiú még mindig Wyatt lett volna,
egyszerűen fejbe kólintom, és kiszedem belőle a tényeket. Furcsa volt
belegondolni, hogy ugyanaz a lélek, ugyanaz a lény most már egy
másik személy volt. Olyasvalaki, akit még alig ismertem. Nathant
nem kólinthattam csak úgy fejbe.
– Megyek, lezuhanyozom – mondta Miranda. – Utána elmegyünk
vásárolni? Muszáj vennem pár cipőt, hogy felviduljak.
Eszembe jutott, hogy Dank még mindig itt van. Semmi kedvem
sem volt vásárolni Mirandával. A nap hátralévő részében Dank ölében
akartam ülni. Na jó, és csókolózni is akartam vele. Meg mindenfélét
csinálni.
– Izé, lehet róla szó, de nem érek rá egész nap. Később dolgom
van. Mégis mennyit akarsz vásárolgatni?
 Miranda felvont szemöldökkel nézett rám.
– Egész pontosan milyen dolgod van később?
Hazudhattam volna, de tudtam, hogy előbb-utóbb valószínűleg
lebuknék. Úgy döntöttem, megmondom Mirandának az igazat.
– Megint Dank Walkerrel randizom. Mégse történt meg az a dolog
a lánnyal a könyvtárnál. Az egy másik pasi volt. Rosszul hallottam. –
Végül is tényleg ez volt az igazság.
Miranda összevonta a szemöldökét.
– Újra Dank Walkerrel jársz? Visszajött? Hetek óta nem láttam a
kampuszon. Azt hittem, itt hagyta az egyetemet, és turnézni ment a
zenekarával.
Lopva körülnéztem a szobában, kíváncsi voltam, pontosan hol
lehet Dank.
– Igen, visszajött. Nem turnézik. Itt van – hebegtem.
Miranda furcsa pillantást vetett rám.
– Oké, hát jó. Megyek, elkészülök, te meg ébredj fel rendesen,
hogy értelmesen elmesélhess mindent! Aztán kiruccanunk egy kicsit
shoppingolni.
Miután Miranda becsukta maga mögött a fürdőszobaajtót,
hátradőltem az ágyon. Basszuskulcs! Nem akartam vásárolgatni.
Dank teste az enyémre nehezedett, ajka a fülemhez ért.
– Indulnom kell dolgozni. Mulassatok jól Mirandával! De ma
estére az enyém vagy. El akarok menni veled szórakozni. Táncolnunk
kell, hogy úgy ölelhesselek magamhoz, mint az első itteni estén
akartam, abban a klubban. Csak ígérd meg, hogy azt a világosbarna
csizmát veszed fel! – Mély hangon duruzsolt a fülembe. Remegtem, és
felhúztam az egyik lábamat a csípőjéhez.
– Hmm… Oké. Jól hangzik.
Dank csókot lehelt a nyakamra, és az egészen a derekáig felhúzott
lábamat simogatta.
– Miranda mindjárt kijön. Mennem kell. Ne kezdjünk bele
olyasmibe, amit nem tudunk befejezni!
Kuncogtam, és visszatettem a lábamat az ágyra.
– Jól van, rendben.
– Szeretlek, Pagan – mondta Dank, ajkát szinte a számhoz érintve.
Aztán eltűnt.
 HUSZONNEGYEDIK FEJEZET

PAGAN
A kávézó előtti egyik napernyős asztalnál ülve vártam Jay-re. Úgy
gondoltam, ha tisztázom vele a helyzetet, és lehetőséget adok neki a
szakításra, akkor az ügy el lesz intézve. Az Istenség jól elcseszte ezt a
bizonyos lelkitárs-párosítást. Ha Jay nem akar engem, és én nem
akarom őt, akkor nincs is semmiféle probléma.
Dank az út túloldaláról figyelt. O is egyetértett abban, hogy ez a
megoldás beválhat. Pláne, ha Jay egy másik csajjal kavar. Dank a
közelemben akart lenni, és hogy őszinte legyek, úgy éreztem, mintha
nagyon hosszú elválás után kaptam volna vissza őt, így én sem
akartam távol lenni tőle.
– Hall, Pagan! Latom, már rendeltél. Pedig kihoztam volna neked
a kávét – mondta Jay, ahogy kihúzta a széket, és leült velem szemben.
– Sürgősen kellett a koffein – válaszoltam.
– Hiányoztál tegnap este a diákszövis buliban. Úgy nem
szórakozom jól, ha nem jössz velem.
Leraktam a poharat, és a szemébe néztem.
– Jay, tisztában vagyok vele, hogy nagyon is jól elvagy nélkülem.
Azt is tudom, hogy egész pontosan Victoriával szoktál jókat
szórakozni. Semmi baj. Nem haragszom. Csak szeretném, ha nyíltan
tisztáznánk a helyzetet, és tisztességesen lezárnánk a dolgot.
Jay döbbenten meredt rám. Tényleg azt hitte, hogy nem fogom
megtudni az igazat?
– Nem akarom lezárni. Téged akarlak. Jó, még mindig szoktam
néha Victoriával kavarni, de csak azért, mert te soha nem jössz el a
diákszövis bulikba. Én vagyok az egyetlen srác, aki sose hoz magával
senkit. Victoria meg mindig rám mászik. Néhány ital után nehéz
nemet mondani neki.
Biztos voltam benne, hogy ebből valamennyi igaz is.
– Mi ketten teljesen másra vágyunk, Jay. Neked olyasmire van
szükséged, amit én nem tudok és nem is akarok megadni. Pedig nincs
azzal az égvilágon semmi baj, hogy ilyesmire vágysz. Engem
egyáltalán nem zavar, ha Victoria adja meg neked mindezt, de nem
akarok úgy tenni, mintha együtt járnánk, miközben te valaki mással
szexelsz. Nem járunk együtt. Ha valaki más randira hív engem, és az
illető tetszik nekem, akkor igent fogok mondani.
Jay a homlokát ráncolta.
– Ki hívott randira?
– Nem ez a lényeg. Itt most arról van szó, hogy te nyilvánvalóan
érzel valamit Victoria iránt, mert nagyon nehezen tudom elhinni,
hogy képes lennél újra meg újra lefeküdni vele, miközben semmit sem
jelent neked.
Jay az asztalra könyökölt, és a tenyerébe temette az arcát.
– Nem értem, miért nem bírom lekoptatni! Téged akarlak, Pagan.
Komolyan. De Victoria folyton nyomul rám, és valamiért nem tudok
ellenállni neki.
Szegény srác! A saját érzéseivel se volt tisztában. Átnyúltam az
asztal fölött, és megpaskoltam a kezét.
– Semmi baj, Jay. Akarod Victoriát, ő is akar téged; minden oké.
Egyszerűen csak élvezzétek ki, hogy szabadon együtt lehettek. Semmi
okod eltitkolni előlem, hogy ő kell neked.
Jay felemelte a fejét, és rám nézett.
– Te soha nem voltál hétköznapi. A legtöbb lány mostanra a
fejemre öntötte volna a kávét, és üvöltözne velem. Te meg csak vállon
veregetsz, és közlöd velem, hogy a szexuális étvágyam teljesen
normális. Egyszerűen annyit mondasz, hogy érezzem jól magam.
Nevettem, és felálltam.
– Te akartad, hogy megpróbáljuk feléleszteni a kapcsolatunkat.
Nem én. Nekem ez az egész meg sem közelítette a szerelmet. Ha
bármi ilyesmit éreztem volna, akkor most valóban össze lennék törve.
De csak barátságot érzek irántad, Jay, semmi többet. És tényleg
szeretném, ha boldog lennél.
Jay hátradőlt a széken.
– Ez azt jelenti, hogy nem kapok nálad még egy esélyt, igaz?
Most ugye csak szórakozik velem? A fejemet csóváltam.
– Nem, szerintem rég eljátszottad az esélyeidet. Ez a hajó elment.
 – Attól még lehetünk barátok?
Az út túloldalára pillantottam, és megláttam Danket egy fának
dőlve. Karba tette a kezét, és feszülten figyelt minket. Tudtam, hogy
minden szót hallott.
– Igen, de csak ha tartjuk a távolságot. Nem lógunk együtt, csak
integetünk egymásnak, ha összefutunk.
– Soha nem fogom megbocsátani magamnak, hogy elveszítettelek
– mondta Jay.
– Szerintem túl fogod tenni magad rajta. Vár rád valaki más. Egy
lány, aki nem fog untatni, és aki pont ugyanazt szereti, mint te.
Jay a fejét csóválta.
– Hát, tuti nem Victoria az.
Ebben nem igazán értettem egyet, de nem szálltam vele vitába.
– Ég veled, Jay! – búcsúztam el tőle, aztán megfordultam, és
elindultam a zebra felé. Dank a túloldalon várt. Mosolya mindent
tökéletessé varázsolt. A tudat, hogy itt van velem, és örökké itt lesz,
teljesen megnyugtatott.
Úgy léptem le az úttestre, hogy le sem vettem a szemem Dankről.
A veszélyre csak a hangos dudálás és Dank rémült tekintete
figyelmeztetett, de már késő volt.

– Ne, Pagan! Ki ne merj jönni onnan! Maradj szépen odabent! Ne

hagyd el a tested!
Felbámultam Dankre, aki kétségbeesettnek tűnt. Könnybe lábadt a
szeme.
– Mi a baj?
– NE! Megmondtam, hogy ne gyere ki! Pagan, szállj vissza a
testedbe! – könyörgött Dank.
– Azért hagyta el a testét, mert muszáj volt neki, Dankmar. Szedd
már össze magad, és gondolkozz! Te vagy a Halál, higgadj már le,
cseszd meg! – Gee hangja meglepett. Olyan angyali csengése volt,
amilyennek még sose hallottam. Szinte vicces volt hallani, ahogy
káromkodik.
 – Elárulná valamelyikőtök, miért vagytok így kiakadva?
Egyre közelebbről szirénázás hallatszott, és megperdülve
észrevettem a felénk tartó mentőt. Rendőrautók követték, és
nemsokára egész tömeg vett körül minket. Két mentős rohant felém,
majd lehajoltak a lábamhoz. Milyen fura!
Lenéztem, és megláttam saját magamat, ahogy a földön heverek…
Úristen!
– Dank? – fordultam hozzá pánikolva, miközben figyeltem, ahogy
az egyik férfi a mellkasomat nyomogatta, és a számba fújt. Dank
meleg karja átfogott.
– Semmi baj, Pagan. Megoldjuk. Megoldom. Ennek nem kellett
volna megtörténnie. Nem voltál kijelölve. Tudtam volna róla.
Nem voltam kijelölve?
– Dank, halott vagyok?
Nem válaszolt.
– Gee, tereld el a mentősök meg a rendőrök figyelmét! Elviszem
innen Pagan testét.
– Hogy mi?! – kérdezte Gee hitetlenkedve.
– Azt mondtam, tereld el a figyelmüket, az istenit! Elviszem Pagan
testét. Valami nem stimmel. Ennek nem lett volna szabad
megtörténnie.
Gee bólintott, berohant a tömegbe, és azt sikoltozta:
– Segítség, könyörgök, valaki segítsen!
A rendőrök a nyomába eredtek, és mindkét mentős odanézett,
hogy lássák, mi ez a felfordulás. Gee folyamatosan kicselezte a
rendőröket, miközben azt kiabálta a mentősöknek, hogy allergiás
reakciója van, és sürgős szájból-szájba lélegeztetésre szorul.
Megint Dank felé fordultam, aki éppen felemelte élettelen testemet
a földről. Megfogta a kezem, és egyszeriben már nem is az utcán
voltunk. Egy sötét, szeles folyosón haladtunk, ami folyamatosan
forgott körülöttünk. Eszembe se jutott megkérdezni Danket, hogy hol
vagyunk, teljesen lefoglalt, hogy rájöjjek arra, mi is történik.
Kiléptünk a különös folyosóról, és egyszer csak a kollégiumi
szobámban voltunk. Dank lerakta a holttestemet az ágyra, roppant
gyengéden, mintha számított volna. Pedig már nem voltam odabent.
 – Oké, most vissza kell szállnod a testedbe – mondta, ahogy ismét
felém fordult.
– Izé, fogalmam sincs, hogyan – válaszoltam. Miért erőltette
ennyire?
Dank odalépett hozzám, és megfogta a kezem. Már hűvösebb volt
az érintése.
– Pagan, figyelj rám! Ha a lelked eltávozik, akkor új életet kell
kezdened. Ez azt jelenti, hogy tizennyolc évet kell várnom, mire
megint ilyen idős leszel. Addig a közeledbe se mehetek, amíg nem
vagy elég érett. És még akkor is esély van rá, hogy elutasítasz. Ezt
egyszer már végigcsináltuk. Kérlek, bébi, könyörgök! Ne hagyj el!
– Nem térhet vissza a testébe, Dankmar – zengte be a szobát egy
mély, bársonyos hang, amibe beleremegtek a falak.
Dank a hang irányába fordult, és a háta mögé tolt engem.
– Tévedés történt. Pagannek még nem jött el az ideje. Ha idő előtt
elveszik tőlem, akkor megszegik a szabályokat.
Dank teste megfeszült, akár az íj húrja. Készen állt rá, hogy
megküzdjön azzal, aki szólt hozzánk. A tény, hogy a zengő hangtól
megremegett az egész szoba, nem volt valami megnyugtató.
– Megmondtuk neked, hogy a lánynak választania kell – szólt
ismét a hang.
– Választott is! – kiabálta Dank.
Óvatosan kilestem Dank mögül, és megláttam egy óriási, legalább
két és fél méter magas férfit, akinek feje a plafont verte. Ezüstszínű
szemmel meredt rám – a szeme szó szerint tiszta ezüstnek tűnt, még
pupillája sem volt.
– Igen, már választottam – nyögtem ki. A férfi sokkal nagyobb
volt, mint gondoltam.
– Tisztában vagyunk a lány választásával, Dankmar. Ahogy
tisztában vagyunk más dolgokkal is.
Éreztem, hogy vérbe borul az arcom és a nyakam. Ezek szerint
tudtak arról is, hogy… Hát egyáltalán nem tartották tiszteletben a
magánéletünket? Úgy döntöttem, hogy mégsem olyan rossz ötlet
Dank háta mögött meghúznom magam. Visszabújtam mögé, hogy az
óriás ne láthasson.
 – Nem kényszerítettem Pagant, hogy engem válasszon. Soha nem
is akarta a másik fiút – mondta Dank makacsul. Igazán nem kellett
volna így szembeszegülnie a pasassal. Dank is jó nagy volt, de azért
nem annyira, hogy elbírjon egy óriással.
– Magunktól is tökéletesen képesek vagyunk meghatározni a
helyzetet. Na most, ha volnál szíves közbeszólás nélkül hagyni, hogy
befejezzem a mondandómat, Halál, azt igazán nagyra értékelném.
Dank kihúzta magát, és hátranyúlva megfogta a kezem. Erősen
megszorítottam, hogy megnyugtassam, itt vagyok vele. Senki sem vitt
el. Egyelőre.
– Fontolóra vetted a tényt, hogy a lány halandó? A teste
megöregszik majd, és meg fog halni. Talán úgy tervezted, hogy akkor
sem leszel hajlandó kiemelni a lelkét, ha a teste már olyan öreg, hogy
nem létezhet tovább?
– Megígérted nekem, hogy ha Pagan engem választ, akkor az
enyém lehet az örökkévalóságig.
– Igen, ezt ígértük, és így is lesz. Ám ez csak egy módon
lehetséges. – A férfi néhány pillanatra elhallgatott, majd azt mondta: –
Gyere ide, Pagan!
Dank szorosan fogta a kezem, és maga mellé húzott. Továbbra
sem engedett el.
– Mit akarsz tőle? Mit fogsz tenni vele?
A férfi lebámult rám, majd felemelte a jobb kezét. Sűrű köd
töltötte be a szobát, víz zubogását hallottam. Még erősebben
szorítottam Dank kezét. Meleg zsibbadást éreztem az ujjaimban, ami
lassan szétterjedt a testemben – vagyis a lelkemben. Nem volt
kellemetlen, csak furcsa. Éreztem, hogy valami történik velem. A
mennydörgésszerű zajt hallva összerezzentem, mire Dank átkarolt.
– Megtörtént, aminek meg kellett történnie. Keményen küzdöttél a
lányért, Dankmar. Úgy hisszük, jól választottál. De most nagyon
figyeljetek a szavaimra! A lány élni fog, amíg csak te a földet járod,
Halál. Megosztozik veled az örökkévalóságodon. Veled tart
mindenhova, ahová mész. A lány már se nem lélek, se test. Olyan
lénnyé vált, mint te, egyfajta istenséggé. Bármilyen alakot ölthet. Ő a
párod. A lelke nincs többé. Átváltozott. Új szabályok vonatkoznak rá,
amiknek engedelmeskednie kell. A jelenlegi életét eltöltheti az általa
szeretett lelkek között. Azok soha nem fognak tudomást szerezni róla,
hogy megváltozott. Nem tudhatják meg. Az őt körülvevő emberek
úgy látják majd, hogy a megjelenése pontosan ugyanúgy változik,
mint a többi halandóé. Ha a lány készen áll, hogy végleg búcsút
mondjon a mostani életének, onnantól kezdve már nem vonatkoznak
rá ezek a szabályok, és gondtalanul járhat az oldaladon.
Amit elmondott, annak a többségét fel se fogtam. Felnéztem
Dankre, és láttam, hogy bólint.
– Köszönjük.
Sebes szellő suhant át a szobán, és az óriás eltűnt. Az ágyra
néztem: a testemnek is nyoma veszett.

DANK
– Eltűntem, vagy legalábbis a testem eltűnt – suttogta Pagan alig
hallhatóan.
Igen, az emberi teste eltűnt. Többé nem volt rá szüksége.
– Megértetted mindazt, ami az előbb elhangzott?
Pagan bólintani kezdett, de aztán inkább megcsóválta a fejét, és
vállat vont.
– Nem egészen.
Elnevettem magam, és lehajoltam, hogy csókot nyomjak a
homlokára.
– Ugyanolyan emberi alakot tudsz ölteni, mint én. Miranda
mindjárt betoppan azon az ajtón, és teljesen bepánikolva keres. Látni
fog téged. Semmilyen változást nem fog észrevenni rajtad. Csak én
tudom, hogy már nem vagy ember.
– Szóval olyan lettem, mint te?
Kitárult az ajtó, berohant Miranda, de megtorpant, amikor
meglátta a barátnőjét.
– Pagan! Életben vagy! Itt vagy! Hála Istennek! Jay azt mondta,
hogy elütött téged egy autó, és jöttek a mentők, de volt valami nagy
felfordulás, aztán eltűntél. Mindenki téged keres. Szólnunk kell a
többieknek, hogy jól vagy. – Miranda sírásban tört ki, és a karjába
zárta Pagant. – Nem veszíthetlek el téged is. Elveszítettem Wyattet.
Téged nem veszíthetlek el.
Miranda válla fölött találkozott a tekintetünk Pagannel, akinek
szája kis mosolyra húzódott. Megcsináltuk. Pagannek nem kellett
feladnia az életét, nekem pedig nem kellett feladnom őt.
– Soha nem fogsz elveszíteni. Ezt megígérhetem – felelte Pagan, és
rám kacsintott. Aztán hátrahúzódott, és megszorította Miranda vállát.
– Nincs semmi baj. Nem emlékszem, miért jöttem el onnan, de itt
kötöttem ki. Dank talált meg. Azt hiszem, kicsit beüthettem a fejem,
de már jól vagyok. Komolyan mondom.
Miranda bólintott, és megpuszilta.
– Szeretlek, Pagan!
Pagan elnevette magát.
– Én is szeretlek.
 HUSZONÖTÖDIK FEJEZET

PAGAN
A klub egyik biztonsági őre az öltözőhöz vezetett, ahol Dank már várt
rám az esti koncertjük előtt. Még nem igazán sikerült elsajátítanom a
dolgot, hogy csak úgy felbukkanjak ott, ahol akarok. Az utolsó
pillanatban mindig bepánikoltam, és teljesen véletlenszerű helyeken
kötöttem ki, például egy benzinkút mosdójában vagy egy
élelmiszerboltban, a tejtermékek között. Dank végtelenül
szórakoztatónak találta az állandóan kudarcba fulladó
próbálkozásaimat.
A biztonsági őr megállt a „Privát” feliratú helyiség előtt,
bekopogtatott, majd kinyitotta az ajtót, és félreállva beengedett. Az
öltöző hasonlított a többi helyiséghez, amiket Dank rendelkezésére
szoktak bocsátani a Cold Soul fellépéseinél. Egy kis bár volt odabenn,
különféle piákkal meg néhány üveg vízzel, nagy kanapék, meg egy
szék. Ennek az öltözőnek minden falát tükrök borították.
Dank a kanapén üldögélt, de felállt, amint beléptem, és odajött
hozzám, miközben a biztonsági őr becsukta mögöttem az ajtót.
– Mi tartott ilyen sokáig? – kérdezte, miközben vigyor ült ki
tökéletes arcára.
– Miranda meg Nathan a kibékülés jegyében horizontális tangót
jártak a szobánkban, és én a közelükbe se akartam menni, amíg el nem
hallgatott a zaj.
– Á, ezt meg tudom érteni. Ajánlatos lenne megtanulnod, hogyan
változtasd meg a megjelenésed a puszta akaratoddal. Én csak akkor
szoktam levetkőzni, ha veled vagyok. Egyébként egyszerűen csak
eldöntöm, hogyan akarok kinézni, és megváltozik a külsőm.
Elgondolkoztam ezen, de úgy döntöttem, ezt a leckét jobb lesz egy
kicsit későbbre hagyni. Még nem voltam valami ügyes, és megrémített
a gondolat, hogy a bénázásom miatt véletlenül pucéran jelenek meg
nyilvános helyen.
– Ezzel inkább várjunk még egy kicsikét!
 Dank kuncogott, mintha olvasott volna a gondolataimban, és
pontosan tudná, mitől tartok.
– Csak szólj, ha készen állsz! Majd gyakoroljuk.
Bólintottam, Dank pedig kézen fogott, és a kanapéhoz húzott.
– Írtam egy új dalt. Azután, hogy te meg én, tudod… – Rám
nézett, félszeg mosollyal az ajkán.
– Megihletett, hogy szexeltünk? – kérdeztem.
Dank a fejét csóválta.
– Nem, Pagan, nem maga a szex volt a lényeg. Hanem az, hogy
visszakaptam a szerelmemet. Ne keverd össze a puszta szexet a
szerelemmel!
Szavai hallatán elöntött a boldogság. Örültem, hogy az új lényem
is tud így érezni.
– Azután írtam ezt a dalt, hogy visszakaptalak téged. Még nem
szóltam róla a többieknek, mert túl személyes.
Leültem a kanapéra, Dank a mellettem lévő székhez hajolt, és
fölkapta a gitárját. Fölemelte az egyik lábát, és megtámasztotta a
kanapé szélén, miközben a nyakába akasztotta a gitár pántját. Na
tessék, épp, amikor azt hinném, hogy Dank Walker szexisebb már
nem is lehet, rácáfol.
– Te meg mit vigyorogsz? – kérdezte, ahogy lenézett rám.
– Ó, csak arra gondoltam, hogy nekem van a legszexisebb pasim
az egész világon. Ennél már csak az lenne jobb, ha levennéd a pólódat.
Dank elvigyorodott, félrerakta a gitárt, majd levetette a pólóját, és
az ölembe dobta.
– Így már jobb? – kérdezte, miközben ismét a nyakába akasztotta a
gitár pántját.
– Juj, sokkal jobb!
Dank a fejét csóválta, és elnevette magát.
– Nem könnyíted meg az ember dolgát, Pagan Moore.
Megpróbáltam nagyon romantikus lenni, de miattad most csak
csúnya dolgokon jár az eszem!
Hátradőltem a kanapén, átvetettem egyik lábamat a másikon, és
az arcomhoz emeltem Dank levetett pólóját, hogy megszagoljam.
Vissza se akartam adni neki.
 – Basszus… – suttogta Dank, miközben engem figyelt. – Azt
hiszem, most már nem is emlékszem a dal szövegére.
Az ajkamat biggyesztve, duzzogva néztem fel rá.
– De én hallani akarom.
Dank lehunyta a szemét, és megigazította a behajlított térdére
támasztott gitárt.
– Óhajod számomra parancs – felelte vigyorogva, de nem nyitotta
ki a szemét. Kidugta a nyelvét, és megnyalta a száját. Egyszeriben már
nem is tűnt olyan fontosnak, hogy halljam a dalt, inkább én is meg
akartam nyalni az ajkát. Aztán Dank játszani kezdett. Ahogy
kinyitotta a száját, tekintetem följebb vándorolt az ajkáról. Egymás
szemébe néztünk, Dank teljesen megbabonázott, miközben szavai
csatlakoztak a dallamhoz.

„Lemegy a nap, és én a távolból figyellek.

Sötétbe borul az ég, de csak téged erezlek.
Messze kéne lennem tőled, de nem bírok elszakadni.
El kéne hagynom téged, de nem akarok szabadulni.

Úgy vonzol, mint a gravitáció, nem lehetek elég közel.

Te lettél a mindenem, a szívem már csak neked felel.
Nincs már más parancs, csak a te szavad.

Nem tudom, hogy az utunk innen hová vezet.

De ott vagyok, ahol lennem kell, ha fogom a kezed.
Ó-ó-ó-ó, igen.
Ott vagyok, ahol lennem kell, ha fogom a kezed.
Ó-ó-ó-ó.
Ó-ó-ó-ó, igen.

A lelkednek nem ez lett volna a sorsa.

Kettőnk világa sosem találkozhatott volna.
Jobb, ha menekülsz, amíg még van hova.

Messze kéne lennem tőled, de nem bírok elszakadni.

 El kéne hagynom téged, de nem akarok szabadulni.
Nincs már más parancs, csak a te szavad.

Úgy vonzol, mint a gravitáció, nem lehetek elég közel.

Te lettél a mindenem, a szívem már csak neked felel.
Nincs már más parancs, csak a te szavad.

Nem tudom, hogy az utunk innen hová vezet.

De ott vagyok, ahol lennem kell, ha fogom a kezed.

Messze kéne lennem tőled, de nem bírok elszakadni

Abban a pillanatban, ahogy Dank abbahagyta a pengetést,

felugrottam, és a gitárja pántjáért nyúltam. Muszáj volt a karomba
zárnom őt. Most rögtön. Dank azonnal megértette, mit akarok,
leakasztotta a nyakából a gitárt, és visszatette a hangszert a székre,
anélkül, hogy egyetlen pillanatra is levette volna rólam a szemét. A
karjába vetettem magam, megragadtam az arcát, és gyorsan
megcsókoltam az ajkát, mielőtt a szájába csúsztattam a nyelvem.
Dank keze a fenekemre simult, felemelt, mire én a dereka köré
kulcsoltam a lábam. Szerettem őt. Az enyém volt.
– Na, ezek már megint kezdik! A mindenségit, Danknek
manapság többször jön össze a móka, mint nekem – zavart meg
minket Loose hangja. Hülye dobos!
– Kopj le! – felelte Dank anélkül, hogy hátranézett volna a
betolakodóra.
– Nem lehet, haver. Öt perc múlva fellépünk – szólalt meg Les. Na
csúcs, ezek szerint az egész banda figyelt minket. Bosszúsan
meredtem rájuk Dank válla fölött, de ettől csak elnevették magukat.
– Bocs, hogy félbeszakítottuk a bulit, szivi, de szükségünk van az
énekesünkre – kacsintott Loose. Persze nem mert volna rám
kacsintgatni, ha Dank nem éppen háttal állt volna neki. Dugó tarkón
vágta, és azt motyogta:
– Seggfej.
Dank lerakott a földre, de a kezét továbbra is a fenekemen tartotta.
 – Azt hiszem, fel fogom adni ezt a hobbit. Nem érdekel más
közönség, csak te. És ezek az idióták folyton megzavarják a
szabadidőmet.
Ismét a három srácra néztem. A zenekarnak volt még egy tagja,
Jet, akinek csak az utolsó pillanatban sikerült megérkeznie a
koncertjeik előtt. Ráadásul mindig iszonyatosan be volt szívva.
– Szükségük van rád, és én mindig várni foglak a színpad szélén,
amint véget ér a fellépésetek. Ne add ezt fel csak az én kedvemért!
Dank a fülem mögé simította egy hajtincsemet.
– Ha te mindig vársz rám a koncertek után, akkor azt hiszem, egy
darabig még folytathatom a zenélést.
– Még három perc! – jelentette Loose, emlékeztetve minket, hogy
még mindig ott vannak.
Gyors csókot nyomtam Dank ajkára, aztán az ajtó felé toltam.
– Nyomás, csapjatok bele!

DANK
– Mikor fogod végre hagyni, hogy Pagan is velünk jöhessen? –
kérdezte Gee, miután beléptünk a kórházba.
– Soha. Most már halhatatlan ugyan, de nem akarom, hogy valaha
is meg kelljen birkóznia ezzel a munkával. – A Halál dolga nem
könnyű. Az emberek számára a halál tragédia. Velem ellentétben
Pagan azelőtt halandó volt. Megértette az érzelmeket; még mindig
átélte őket, ezek a lénye fontos részei. Bármennyire is utáltam távol
lenni tőle, nem akartam őt magammal hozni ebbe a világba.
– Pagan kemény csaj, Dankmar. A szíve és az akarata erejével
visszanyerte az emlékeit. Törölték a memóriáját, mégis visszaszerezte
az összes emlékét, és túlélte. Ne becsüld alá azt a lányt!
Tudtam, hogy Pagan milyen kemény. Elvégre szeretett engem. A
Halált nem tudná akárki szeretni. Nem voltam csupa móka-kacagás.
– Hagyjuk ezt, jó? Gyorsan be akarom gyűjteni ezeket a lelkeket,
hogy visszaérjek, mielőtt Pagan és Miranda megjönnek a csajos
estéjükről.
– Én meg vissza akarok érni, mielőtt Loose megdönget valami
random ribit a klotyóban. Mind akarunk valamit.
Ezek szerint Gee még mindig Loose-szal kavart, ami totál
elcseszett volt. Bele se akartam gondolni, mi sülhet ki belőle. Gee csak
egy szállító, nem istenség, mint én. Velem ellentétben ő nem úszná
meg, ha megszegi a szabályokat.
– Ez még mindig semmi komoly, Gee? – kérdeztem, ahogy
megálltunk egy kórterem előtt, ahol zokogás és szívfájdalom várt
minket.
– Tetszik a sérója, oké? És attól a sok összevissza kamatyolástól
igencsak nagy szakértelemre tett szert a srác a szex terén. Csak jól
elszórakozom vele.
Ez nem hangzott valami meggyőzően. Nagyon nem tetszett ez
nekem. De úgy döntöttem, majd később foglalkozom vele. Talán
Loose előbb-utóbb magától véget vet ennek, és akkor nem nekem kell
elintéznem.
– Amúgy is csak heti párszor találkozunk. Tudom, hogy más
napokon Loose más csajokkal elégíti ki a szükségleteit. Ez engem
tökre nem zavar. Elvégre ő ember, én meg nem vagyok az.
A szavai dacára a hangneme egyáltalán nem arra utalt, hogy nem
zavarja a dolog. Nyilvánvaló volt, hogy hamarosan előadja Loose-nak
a féltékeny barátnőt. Szerencsétlen srác akkor aztán örülhet, ha ép
bőrrel megússza. Még soha nem húzta ki a gyufát egy halhatatlannál.
Tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége.

Ahogy beleptem a kórterembe, elsőre nem láttam meg a begyűjtendő

lelket. De észrevettem egy ismerős arcot: felkeltette a figyelmem a
sarokban álló fiú, aki egy zokogó lányt karolt. Jay komor képpel ölelte
magához a szőke lányt. Felismertem a csaj lelkét: ő volt az, akitől Jay
képtelen volt távol tartani magát, mialatt Pagannel járt. Halvány
derengés vonta körül kettőjük testét, összekapcsolva a lelkűket.
– Nicsak, nicsak, mi van itt? – szólt Gee, ahogy odalépett mellém.
Az ő figyelmét is felkeltette a két lélek közötti, látható kötelék.
– Korábban nem láttam köztük ezt a kapcsolatot – mondtam,
miközben a párt figyeltem. Jay a lány fülébe suttogott, igyekezett
megnyugtatni.
A lélek, amiért jöttünk, ekkor hagyta el az ágyon heverő testet.
Fiatal volt és veszélyes. Sötétség övezte, ami azt jelezte, hogy baj van
vele. A lelke nem kaphatott még egy esélyt. Súlyos bűnöket követett el
ebben az életben.
– Ó-ó! Nézzenek oda, egy kakukktojás – morogta Gee, miközben a
haragos lélekhez siettem, és felcsatoltam a csuklójára a vaspántot,
amivel kordában tartottuk az efféléket. A szállítók így uralkodni
tudtak rajtuk, amíg le nem juttatták őket végső nyugvóhelyükre. A
sérült lelkekkel nehéz volt bánni. Néha én magam vittem le az
ilyeneket oda, ahová valók, de idővel kidolgoztunk egy jobb módszert
a továbbításukra. Nem szerettem erre az útra vesztegetni az időmet. –
Gyere, rossz kisfiú! Essünk túl rajta! – mondta neki Gee.
Ezt a lelket eredetileg Victoria párjának szánták. Most, hogy
sérültnek bizonyult, a kötelék átszállt valaki másra. Jay új lelki társat
kapott.
 HUSZONHATODIK FEJEZET

PAGAN
Anyukám millió kérdéssel halmozta el Danket. Amíg útban hazafelé
Dank meg nem említette, eszembe sem jutott, hogy az én
memóriámmal együtt anyuét is törölték. Danket mindenki
emlékezetéből kitörölték az életemben. Miranda ugyanúgy elfelejtette
őt és Leifet, ahogy én. Habár én visszakaptam az emlékeimet, ők nem,
és soha nem is kaphatták. Különben teljesen a feje tetejére állt volna
minden. Többet tudnának, mint amennyit az embereknek tudni
szabad. Mielőtt törölték az emlékeinket, anyu már így is többet sejtett
a kelleténél. Most viszont csak annyit tudott Dankről, hogy az új
barátom, akivel az egyetemen ismerkedtem meg. Egy idegen srác volt
a számára, aki rockzenekarban énekel. Anyu nem volt valami lelkes,
amikor bemutattam neki Danket, ám megnyerő kisugárzásával
azonnal elkezdte levenni lábáról.
Hoztam Danknek egy pohár jó édes jeges teát, és leültem mellé a
kanapéra. Ennek pontosan így kellett lennie. Tudtam, hogy anyu
hamarosan úgyis imádni fogja.
– Szóval, rockénekes vagy? Szoktál drogozni? – kérdezte anyu, és
Dank arcát fürkészte a hazugság jeleit kutatva.
A szám elé kaptam a kezem, nehogy elnevessem magam.
– Nem, nem drogozom, és alkoholt sem iszom. Soha nem is éltem
ilyesmivel. Egyszerűen nem érdekel.
Anyu bólintott, és rám sandított. Nem tetszett neki, hogy
láthatóan viccesnek találom a helyzetet.
– És mégis mióta jársz ezzel a fiúval, Pagan? Mert azt hittem, hogy
megint Jayjel randizol.
Dank megfeszült mellettem, úgyhogy megpaskoltam a lábát.
– Jay valaki másba szerelmes, egy Victoria nevű lányba. Nem
tudta, mit akar, úgyhogy megpróbálta újrakezdeni a kettőnk
kapcsolatát, de nem lett belőle semmi. Már nem illünk egymáshoz.
Egyszerűen untattuk egymást. Amúgy is csak egy rövid ideig
randizgattunk, miután Dankkel történt köztünk egy kis félreértés, és
én egy darabig nem álltam szóba vele.
Anyu szigorúan nézett rám.
– És ugye gondosan védekeztek?
Ezúttal Danknek kellett a szája elé kapnia az öklét, hogy magába
fojtsa a nevetést.
– ANYU! Ne kérdezz tőlem ilyeneket! Esküszöm neked, hogyha
olyasmit csinálnánk, amihez szükséges lenne erre, akkor igen,
ügyelnénk a védekezésre.
Anyukám vállat vont.
– Egy anya soha nem lehet elég óvatos. Muszáj volt
meggyőződnöm róla, hogy a helyén van az eszed.
– Tudok vigyázni magamra, anyu – nyugtattam meg.
– Az jó. Na, akkor meséljetek a srácról, aki Mirandával jár! Úgy
hallom, igazi cuki pofa.
Dank kezéért nyúltam, és összekulcsoltam az ujjainkat.
Tökéletesen helytállt az anyai kihallgatáson.
– Szerintem nagyon is lehetséges, hogy Miranda rátalált az igazira
– mondtam anyunak, pontosan tudva, hogy a barátnőm valóban
meglelte a szívszerelmét. Lehet, hogy nem idén vagy jövőre, de előbb-
utóbb biztosan össze fognak házasodni Nathannel. Ebben az életben,
és minden ezután következőben is. Már annak a puszta tudatától is
elmosolyodtam, hogy az elkövetkező összes életükben a tanúja
lehetek, amint egymásra találnak, és szerelembe esnek.

Aznap késő este az ágyamban heverésztem. Nem is voltam tudatában,

mennyire hiányzott a szobám, amíg magamra nem húztam a takarót,
és be nem szívtam az otthon illatát. Már nem volt szükségem alvásra,
de akkor is szerettem esténként ágyba bújni. Dank azt mondta, hozzá
vagyok szokva, és semmiről sem kell lemondanom, ami boldoggá
tesz.
– Ezt soha nem fogom megunni – szólalt meg Dank hangja a
sötétben.
 A másik oldalamra fordultam, és láttam, hogy azon a széken ül,
ahol régen, amikor éjszakánként énekelt nekem.
– Mit csinálsz itt? – kérdeztem, és felültem. Dolgoznia kellett
volna: azt hittem, már elment lelkeket begyűjteni.
– Mindjárt indulok munkába, de nem bírtam megállni, hogy még
egyszer lássalak téged ebben az ágyban. Pontosan itt, ebben a
szobában döbbentem rá, hogy a tiéd lettem. Egyik este épp énekeltem
neked, miután már elaludtál. Halkan felnyögtél álmodban, mintha
zaklatott lennél, én pedig bepánikoltam, és odarohantam hozzád.
Anélkül, hogy felébredtél volna, megragadtad a karomat, az arcodhoz
húztad, aztán ismét mély álomba merültél. Többé el sem akartam
mozdulni mellőled. – Felállt, és odajött hozzám. – Akkor jöttem rá,
hogy soha nem értettem meg azt, amit az emberek szerelemnek
hívnak. De már tudtam, hogy ha hasonlít ahhoz, amilyen hatással te
vagy rám, akkor nem csoda, hogy olyan szenvedélyesen keresik.
Megragadtam őt, és behúztam magam mellé az ágyba.
– El fogsz késni a melóból – közöltem vele, ahogy félrelöktem a
takarót, és a pólója szegélyéért nyúltam.
– Miért? – kérdezte Dank, és készségesen felemelte a karját, hogy
levehessem róla a pólót.
– Azért, mert miután hallottam mindezt, nem engedhetlek el,
amíg alaposan ki nem élveztem a társaságodat. Vetkőzz, Dankmar!
 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Először is mindenképpen a férjemnek, Keithnek kell megköszönnöm,

amiért eltűrte a koszos házat, a mosatlan ruhákat és a
hangulatingadozásaimat, mialatt megírtam ezt a könyvet (és
mindegyik más könyvemet).
Köszönöm három drága gyermekemnek, akik rengeteg hot dogot,
pizzát és gabonapelyhet ettek, amíg én bezárkóztam a
dolgozószobámba írni. Esküszöm, számtalan finom fogást főztem
nekik, mióta elkészültem.
Köszönöm azoknak a bizonyos FP csajsziknak. Meg sem mondom,
minek a rövidítése az FP, mert ezt valószínűleg anyukám is el fogja
olvasni, és szívrohamot kapna. Csak viccelek… talán. Csajszikáim, ti
mindig megnevettettek, meghallgatjátok a panaszkodásomat, és
megtaláljátok a módját, hogy feldobjátok a napomat. Nálatok jobb
bandát kívánni sem lehetne. Ami New Yorkban történik, az New
Yorkban is marad… ugye, csajszik?
Köszönöm Stephanie Mooneynak, a világ legjobb
borítótervezőjének. Zseniális nő, és ezt, amikor csak lehet, világgá is
kürtölöm.
Köszönöm Stephanie T. Lottnak, akinél jobb szerkesztőt író nem is
kívánhat. Az igazat megvallva ezzel a könyvvel csak a megjelenés
előtt egy héttel készültem el végleg, így Stephanie-nak sajnos nem volt
ideje megcsinálni a szerkesztést, de segített kapcsolatba lépnem Judy
Lott-tal, aki átvállalta a munkát. Judy több álmatlan éjszakát áldozott
erre a könyvre. Hálás köszönetem mindkettőtöknek, hölgyeim!