Titok - Secret

IV összesen Elementálok
Brigid Kemmerer
Könyvmolyképzõ (aug 2021)

Címke: fantasy, Ifjúsági Regény, mágia, paranormális,

romantikus, középiskola
fantasyttt Ifjúsági Regényttt mágiattt paranormálisttt
romantikusttt középiskolattt
Sehol nincsenek biztonságban.
Még otthon sem.
Nick Merrick az összeomlás határán áll. Mindenből kitűnő jegyet
kéne szereznie, különben nem jut be az egyetemre. Igyekszik a
bátyja vállalkozását is a felszínen tartani, nehogy a Merrick család az
utcán találja magát. Folyamatosan titkolózik a családja, de főképp az
ikertestvére, Gabriel előtt, nehogy megtudják, hová jár esténként,
mert fél, ha rájönnek, elveszíti őket. Mindeközben igyekszik kiverni
a fejéből „barátnője” szexi és magabiztos táncpartnerét.
Quinn ezalatt Nick esküdt ellenségével kavar. Egy Őrző már
számolja a perceket, hogy mikor ölheti meg a Merrick testvéreket.
Vihar közeleg. Minden oldalról.
Föld. Tűz. Levegő. Víz.
A nagy sikerű Elementálok-sorozat méltó folytatása.
Ismerd meg a legszelídebb Merrick fiú történetét!
 

 
 Anyukámnak,
aki mindig mellettem áll.
Mindig.
 ELŐSZÓ
GARETH BRODY EGY ÜTÖTT-KOPOTT MŰANYAG SZÉKEN ÜLT A BÖRTÖN
várótermében, és várta, hogy szólítsa az őr. Ujjaival az aktatáskáján
dobolt, és időnként hosszú pillantást vetett az őrök fülkéjére, a
türelmetlen, fiatal ügyvéd szerepét játszva. Valójában azonban
borzasztóan bezárva érezte magát a salakbeton falak és kopár
folyosók között. A levegő elhasznált volt, a világítás mesterséges és
túl erős. Az udvar alig volt több egy hosszú betoncsíknál, amit csak
néhány acélcső tört meg, amikre kosárlabdapalánkot szereltek, és az
egészet drótkerítéssel és szögesdróttal vették körbe.
Silver biztosan majd megőrül idebent.
Gareth hamarosan véget vet a szenvedésének.
Hangos berregés visszhangzott végig a kis helyiségen, és a rácsos
ajtó hirtelen kitárult.
– Mr. Brody? Az ügyfele várja magát.
Gareth követte az őrt végig a folyosón, és magában azt
számolgatta, milyen gyorsan tudná ártalmatlanná tenni a férfit.
Három másodperc? Talán négy? Ez mégsem fegyház, és ez az őr
nem úgy néz ki, mint aki képes lenne akár egy doboz fánkot is
megvédeni.
Két folyosóval, négy kanyarral és három zárt ajtóval később
elértek egy kis cellába. Gareth megjegyezte, hogy merről jöttek, és
arra is emlékezett, melyik ajtóhoz kellett az őr kulcsa, és melyiket
lehetett a falra szerelt billentyűzetbe pötyögött PIN-kóddal nyitni.
Ez szinte túl könnyű. Talán megkérhetné Béna Tizedest, hogy
hagyja a kulcsait az asztalon.
– Üljön le! – mondta az őr.
Gareth a műanyag székbe vetette magát – aminek az ülőlapja
meg volt repedve –, és az asztalra dobta az aktatáskáját. A zárak
hangos kattanással kinyíltak.
Általában nem hozott aktákat ilyen helyekre. Most azonban több
is volt nála.
Volt néhány megbeszélnivalójuk Silverrel.
 Előhúzott egy tollat a táskájából, és az ujjai között forgatta. Öt
percbe sem telne neki kibelezni akár két embert is ezzel a tollal. Az
idióták át sem vizsgálták a holmiját. Tipikus. Elég felvillantani egy
névjegykártyát és megcsillogtatni egy kis hajzselét, és máris azt
hiszik az emberről, hogy minden rendben van vele. Inkább egy
fegyverrel kellett volna besétálnia ide.
Ami azt illeti, az is csoda, hogy Silvert ilyen sokáig bent tudták
tartani.
Ekkor kinyílt a szemközti ajtó, és egy másik őr bevezette Gareth
ügyfelét a helyiségbe.
Amikor utoljára látta Silvert, a fiatal Őrző 18-19 éves lehetett. A
haja szőke volt, a bőre túl barna ahhoz, hogy csupán napbarnított
legyen, a szeme enyhén ferde vágású, és mindehhez brit akcentus és
páratlan könyörtelenség járult. Silver minden Őrzőnél – még
Garethnél is – fiatalabb volt, amikor már képes volt uralni az
elemeket.
Silvernek nem volt senkije és nem kötődött senkihez. Hamar
megkapta az első megbízatását. Egyesek szerint túl korán is, attól
tartottak, hibázni fog, vagy összeomlik a felelősség súlya alatt.
Esetleg nem végzi el a feladatát, és nem öl meg egyetlen tiszta
elementált sem.
Mindannyian tévedtek. Silver kíméletlenül ölt, és minden
küldetését panasz vagy felesleges bonyodalmak nélkül teljesítette.
Nagyon jól csinálta.
De most narancssárga overallt viselt, a csuklóján és a bokáján
bilincs, amiket egy, a derekára erősített lánc kötött össze. Jobb keze
csonka volt és sebhelyek csúfították, de bármilyen sérülést
szenvedett is el, annyi még maradt a csuklójából, hogy
megbilincseljék. Vékony volt, sőt sovány, Gareth szinte bánta, hogy
nem hozott neki szendvicset.
Ha Silvert meg is lepte, hogy látja Garethet, ez nem látszott rajta.
Az őr kicsit lökött rajta, ő pedig a székbe huppant.
Gareth felnézett, és rájött, hogy fenn kell tartania a látszatot,
legalább még egy kicsit. Félig felemelkedett ültében, kisimította a
nyakkendőjét, és az őrökhöz intézte szavait:
– Köszönöm, uraim. Nem maradunk soká.
Az egyik őr kifelé menet gúnyosan meghajolt felé.
– Ahogy parancsolja, felség! Kérem, ne siessen! – mondta, mire a
másik őr felnevetett.
Aztán hangosan becsapódott az ajtó.
Silver felemelte a tekintetét az asztalról. Az ajtóra pillantott, és
halkan így szólt:
– Gareth! Rég láttalak. Jól nézel ki.
– Bár én is ezt mondhatnám rólad.
Silver a csuklójára nézett, a pillantása elkomorult. A láncai
minden mozdulatnál megcsörrentek.
– Túl közel engedtem őket. Még egyszer nem fog megtörténni. –
Rövid szünet után folytatta: – Már kezdtem azt hinni, hogy nem
küldenek senkit.
–  Dehogyisnem! – mosolygott Gareth. – Soha nem hagynánk,
hogy bármelyik társunk börtönben sínylődjön!
– Van terv?
Tipikus Silver. Egyből a lényegre tér.
Gareth kinyitotta az egyik mappát.
–  Fenn kell tartanunk a látszatot, még egy ideig legalább. – A
tollával megkocogtatta az asztalt. – Gondoltam, talán átvehetnénk,
mit tudsz a legutolsó megbízatásodról.
Silver szeme összeszűkült.
– Miért?
– Ha azt akarod, hogy segítsek, tudnom kell, kivel állok szemben.
Gareth látta Silver szemében, mit érez: sértett büszkeséggel
harcoló lemondást, ahogy tudatosult benne a tény, hogy alig van
több méltóság a jelenlegi helyzetében, mint egy ketrecbe zárt
állatnak. Hibázott.
Gareth várt. Nem fogja ezt az orra alá dörgölni, de nem is fogja
pátyolgatni Silvert.
Silver a fogát csikorgatta.
 –  Tudom, hogy vannak tiszta elementálok a városban, elegen
ahhoz, hogy egy teljes kört alkossanak. Bizonyítottan veszélyesek.
Gareth felvonta a szemöldökét.
– Mindről bebizonyosodott?
Silver bólintott.
–  Mindről. – Elhallgatott egy pillanatra. – Folytathatnánk azzal,
hogy mielőbb kiiktatjuk őket.
– Én a biztonság kedvéért szeretném megfigyelni őket.
Silver arcizmai megfeszültek. Megsértődött.
Garethet ez nem hatotta meg. A járulékos veszteség egy dolog, de
nem fog gyerekeket elpusztítani holmi szóbeszédek alapján.
Az Őrzőknek nem sok szabálya volt, de ez az egy
megkülönböztette őket az elementáloktól, akiket csak a hatalomvágy
hajtott. Első a megfigyelés. Csak utána jöhet a pusztítás.
Silver megköszörülte a torkát.
– Számos fiatal elementál is van, bár még csak kevésről derült ki,
hogy akkora erejük lenne, mint nekik – bökött a fejével a Gareth előtt
heverő papírok felé. – Mutasd, mid van, én majd kiegészítem.
Gareth levette az akta legfelső papírját.
– Michael Merrick?
–  Föld elementál. Huszonhárom éves. Van egy kis kertépítő
vállalkozása. Ő az öccsei törvényes gyámja. Jól ismerik a helybéliek.
Azt beszélik, köze volt egy fiatal lány halálához néhány évvel
ezelőtt. – Rövid szünet után folytatta: – Gyengéd szálak fűzik a
megyei tűzvédelmi marsall lányához, egy bizonyos Hannah
Faulknerhöz. Nem fedeztem föl semmi más kapcsolatot a lány és az
elementálok között.
Gareth bólintott, és félretolta a papírt. A rendfenntartó erőkkel
való kapcsolatból még baj lehet.
– Christopher Merrick?
–  Víz elementál. Tizenhat éves. Az iskolában kicsit magányos,
ahogy láttam. Azt hittem, ő lesz a leggyengébb láncszem, de aztán
rájöttem, hogy egy bizonyos Becca Chandler nevű lány a barátnője.
Gareth felnézett.
 – Chandler. Mint Bill Chandler?
–  Ugyanaz. Látnod kéne. Kiköpött Bill. Szerintem ő az apja. –
Silver előrehajolt. – És úgy tippelem, hogy egy kóbor Ötödik.
A kóbor Ötödik olyan elementál, aki képes irányítani a föld, a
levegő, a tűz és a víz összes elemét, de sosem részesült megfelelő
képzésben, hogy betöltse a feladatát. Silvert és Garethet arra
képezték ki, hogy olyan elementálokat pusztítsanak el, akik csak egy
elemet tudtak irányítani. Egy kóbor Ötödik nemcsak azért veszélyes,
mert képes egy pontba sűríteni és felerősíteni egy tiszta elementál
erejét, hanem mert az emberi szellemhez való vonzódása révén
hajlamos az emberek oldalára állni.
Gareth megint az asztalra koppintott a tollával.
– Bill sosem említette, hogy lenne gyereke. Beszéltél vele?
– Augusztus óta nem jelentkezett.
Gareth felvonta a szemöldökét, és írt valamit a papírra.
– Érdekes.
–  Ami még ennél is érdekesebb, hogy nem Becca Chandler az
egyetlen kóbor Ötödik a városban. Rábukkantam egy bizonyos
Hunter Garrityre is.
Gareth szemöldöke az égbe szökött. Leírta a nevet a mappája
borítójára.
– Mint John Garrity? Az Őrző, aki meghalt autóbalesetben?
– Úgy van. És hogy még cifrább legyen a helyzet, az ifjú Garrity
mester a Merrick testvéreknél lakik.
Gareth halkan füttyentett egyet. Nem csoda, hogy Silvernek is
beletört a bicskája az ügybe. Újra belelapozott az eredeti iratokba.
– Van még itt szó egy bizonyos Gabriel és Nicholas Merrickről is.
– Egypetéjű ikrek. Tizenhét évesek. Tűz és levegő elementálok.
–  Szóval azt akarod mondani, hogy miután befogadták Hunter
Garrityt, egy tökéletes elementál erőkör jött létre közvetlenül
Annapolis határában?
–  És rajtuk kívül vannak még fiatalabb gyerekek is, akik szintén
kifejleszthetik elementál erejüket.
 Gareth most először engedte meg magának, hogy ironikus
hangon szóljon.
–  Engem jobban aggaszt az a közvetlen veszély, amit egy tiszta
elementálokkal teli ház jelent.
Silvert nem lehetett ilyen könnyen zavarba hozni. Állta Gareth
pillantását.
– Nem fogom még egyszer alábecsülni őket.
Gareth felsóhajtott.
– El kell őket csalnunk egymástól. Nem tetszik, hogy kapcsolatuk
van a rendfenntartó erőkkel. Sem a kóbor Ötödikek jelenléte. Na és
mi van az ikrekkel? Van gyenge pontjuk?
–  Gabriel közismerten veszélyes alak. Őt gyanúsították meg a
közelmúltban történt gyújtogatásokkal a városban, bár később
tisztázta magát. Sokan tanúsították, hogy számos diákot segített
kimenteni a tűzből, amikor kigyulladt az iskolai könyvtár. –
Elhallgatott egy másodpercre. – Ha elolvasod az aktáját, szó van
benne arról, hogy ő okozta a tüzet, amiben a szülei is a halálukat
lelték.
Gareth felnézett.
– Érdekes. Ő volt a felelős az iskolai karneválban támadt tűz miatt
is?
– Nem. Azt Calla Dean okozta. Róla nagyon keveset tudok.
Gareth végigfutott a lapokon, mert emlékezett a névre.
– Őt az egyik eltűnt diákként tartjuk számon.
– Calla Dean meghalt.
Gareth abbahagyta a lapozgatást, és felnézett Silverre.
– És a holttest?
–  A karnevál kellős közepén lőttem le, nem volt lehetőségem
eltüntetni a hulláját. – Silver bizonyára látta a rosszallást Gareth
arckifejezésében, mert gyorsan hozzátette: – Tökéletes lövés volt.
– De nem szerepel az elhunytak között.
Silver erre nem tudott mit mondani.
Gareth visszatért a Merrick fiúk aktájához.
– Mit tudsz még Gabrielről?
 – Viszonya van egy Layne Forrest nevű lánnyal. Elég sok időt tölt
vele és a lány öccsével. Az apjuk védőügyvéd, a város befolyásos
polgára.
Vagyis vigyázniuk kell, nehogy véletlenül bántódása essen a
Forrest gyerekeknek. Senki nem vágyik egy elhúzódó nyomozásra,
csak hogy megnyugtassák a zaklatott szülőket. Az még rosszabb
kilátás, mint a rendfenntartó erőkkel fennálló kapcsolat.
– És Nicholas?
–  Van valami közte és egy Quinn Briscoe nevű lány között. Az
elementálokhoz nincs köze a lánynak, azt hiszem.
Gareth a papírt böngészte. Nicholas Merrick. Helló, leggyengébb
láncszem!
Viszont a fiú levegő elementál, ami óvatosságra inti az embert.
Egy levegő elementál nem olyan lobbanékony természetű, mint a
többiek. Az ő erejük kevésbé látványos, de sokkal rombolóbb tud
lenni. Tizenhét évesen ez a fiú még nem biztos, hogy olyan
kifinomult képességekkel rendelkezik, hogy megérezze mások
érzelmeit, vagy hogy már messziről érzékelje az ellenséget, de az
biztos, hogy érzi bárki energiáját.
Ez a küldetés türelmet kíván.
Gareth előhúzott még néhány lapot a kupacból.
– És ezek a fiatalemberek?
Silver az asztalra pillantott.
–  Csak annyit tudok, ami ott áll. Seth Ramsey nem tiszta
elementál, és próbaidőn vagy házi őrizetben van, vagy valami
ilyesmi, miután összetűzésbe keveredett Becca Chandlerrel.
Fiatalkorú, így nem lett belőle bírósági ügy. Tyler Morgan sem tiszta
elementál. A nővére öt éve halt meg, és azt pletykálják, hogy
Michael Merricknek köze volt a halálához.
– Ismerem Tyler Morgant.
Silver felvonta a szemöldökét.
Gareth megvonta a vállát.
–  A családja egy időben elég hangosan állt ki a Merrickek ellen.
Feltételezem, nem változott az álláspontjuk.
 Silver megrázta a fejét.
– Nem volt időm megfigyelni őt.
–  És eddig Kate Sullivan volt az egyetlen elementál, akit
megöltek. – Gareth felnézett. – A tanítványod.
–  Járulékos veszteség. Kate szem elől tévesztette, miért is
vagyunk itt.
Gareth bólintott.
– Van ilyen.
Valóban. Szerencsére nem gyakran, de az emberekkel való
kapcsolatuk néha kiszolgáltatta őket mások gyengeségeinek. Silver
elég régóta csinálta már ezt ahhoz, hogy az emberek iránt érzett
minden együttérzés kihaljon belőle.
Ahogy Gareth is.
Összeszedte a papírjait, és visszarakta az aktatáskájába.
– Mehetünk innen?
Silver bólintott.
– Mi a terv?
Gareth felállt.
–  Csukd be a szemed, és vegyél egy nagy levegőt! Csinálj úgy,
mintha nem kapnál levegőt.
Ha valamiben, abban mindig jó volt Silver, hogy kövesse a
parancsokat. Riadtan a torkához kapott, és hosszan, kapkodva
beszívta a levegőt.
Gareth különleges erejét kihasználva belekapaszkodott Silver
lélegzetébe, érezte, ahogy megtölti Silver tüdejét, kitágítja azt, és az
oxigén helyét átveszi a szén-dioxid.
Silver is érezte az erőt. Kipattant a szeme.
– Még egyszer – utasította Gareth higgadt, megnyugtató hangon.
Ereje átitatta a cella levegőjét. Ez mind része volt a tervének. –
Mindjárt segítségért kiáltok.
Újabb lélegzetvétel.
– Még egyszer – mondta Gareth. Az ajtó felé lépett. – Tartsd benn!
Tegyél úgy, mintha nem kapnál levegőt!
Silver nagy levegőt vett, tele Gareth erejével. Benntartotta.
 Gareth kis széllökést keltett, amivel megnégyszerezte a
légnyomást Silver mellkasában. Érezte a másik rémületét. A hirtelen
pánikot. A fájdalmát.
De Silver halála néma volt. A levegő kiszökött belőle, és már késő
volt.
Miután szétszakadt a tüdeje, már nem tudott hangot kiadni. Fejjel
előre az asztalra borult.
–  Bocs! – mondta Gareth. – Mocskos trükk volt, tudom.
Köszönöm a többéves szolgálatodat.
Silver az asztalon feküdt, a szájából csörgött a nyála. Még nem
halt meg, de már nem sok volt hátra neki.
– Hogy is nevezted Kate halálát? Járulékos veszteség? – kérdezte
Gareth. Közelebb hajolt. – Érdekes. Én inkább kudarcnak
mondanám.
 1. FEJEZET
NICK MERRICK LEFEKTETETT A HOMOKBA EGY JÁRÓLAPOT, és addig
mozgatta ide-oda, amíg a helyére nem került. A csípős, késő
októberi levegő ellenére erősen tűzött a nap, égette a hátát. Már
bánta, hogy hosszú ujjú, fekete pólót húzott. Levette a piros Merrick
Kertépítés feliratú sapkát a fejéről, és alkarjával megtörölte
gyöngyöző homlokát. Már most izzadt volt a haja, pedig még csak a
járda felét rakta le.
A fejébe csapta a sapkáját, és egy kis erőt küldött a levegőbe, hogy
támadjon szellő.
A szél mintha csak erre várt volna, hirtelen rohammal
végigsöpört a fákon, szétfújta a lehullott leveleket, és homokot
hordott a fűre. Nick káromkodott egyet.
Quinnt kirázta a hideg, és összehúzta magát gyapjúpulóverében.
– Nyavalyás szél!
Nick a lányra pillantott. Quinn egy palatáblákból rakott kőpadon
ült, amit Nick bátyja épített előző nap.
– Fázol? Ülj be a kocsiba!
– De segítek neked.
Nick elmosolyodott. Quinn nem mozdult a pádról azóta, hogy
megérkeztek.
– Ja, bocs, nem vettem észre, hogy segítesz.
– Nem a kertépítésben. Aligha bírnám felemelni azokat a köveket.
– A lány megfordult, és hanyatt feküdt a padra, hosszú szőke haja
majdnem leért a fűbe. Kinyújtotta egyik lábát az ég felé. A következő
az lesz, hogy visszahúzza a mellkasához, és a füléhez emeli a sarkát.
Gyogyós táncosnő! – Segítek fenntartani a látszatot.
Látszat. Nick szájáról lehervadt a mosoly, és helyére rakott egy
másik kőlapot.
– Biztos nem csak arról van szó, hogy nem akarsz hazamenni?
– Na jó, lehet, hogy egymásnak segítünk.
Nick hümmögött valamit, és egy újabb kőlap után nyúlt.
 – De most komolyan – folytatta Quinn. – A bátyád nagyon dühös
volt rád, amiért elhoztál magaddal?
– Nem mondhatnám.
És ez így is volt. Ha Gabriel vagy Chris cipelt volna el egy lányt a
munkába, Michael biztos dühös lett volna. De Nick megbízható volt.
Amikor említette Michaelnek, hogy Quinn is vele tart, a bátyjának a
szeme sem rebbent.
Mondjuk, Nick mesélt kicsit Michaelnek arról, milyen gigászi
veszekedések zajlottak a lány és az anyja között, amik, úgy tűnt, csak
egyre rosszabbak lettek, mióta a családjuk otthona leégett. Úgyhogy
Michael talán kicsit engedékenyebb volt Quinn-nel is.
– Hm – mondta Quinn. – Lehet, hogy véletlenül a szobádban kéne
hagynom egyszer a bugyimat, vagy ilyesmi.
– Erre semmi szükség.
– Ideges vagy?
Nick elhelyezett még egy járólapot, és leengedte feszült vállait.
– Nem. Én csak… Nem kell túlzásba esned.
– A bugyi túlzás lenne?
Nick nem vette a fáradságot, hogy válaszoljon.
–  Ugyan már! – folytatta a lány. – Ha nem akarod, hogy a
testvéreid megtudják, hogy a fiúkat szereted, akkor a hálószobádban
hagyott kis fehérnemű jól jöhet.
Nick még egy járólapot dobott a homokba, és erre a megjegyzésre
sem reagált.
Quinn töretlen lelkesedéssel folytatta.
–  Találkoztál Adammel azóta, hogy akkor este rajtakaptalak
benneteket, hogy csókolóztok?
– Nem.
Legalábbis a valóságban nem. De szinte minden ébren töltött
percében Quinn táncpartnerén járt Nick esze. És álmában is nagyon
sokszor.
Adam volt az első – és eddig egyetlen – fiú, akit megcsókolt.
Nick testvéreinek fogalma sem volt arról, hogy ő meleg. Még
mindig azt hitték, hogy fülig bele van zúgva Quinnbe. A lány pedig
szíves-örömest fenntartotta a „látszatot”, ahogy ő fogalmazott.
– Legalább beszéltél vele? – erőltette a témát Quinn.
– Nem.
De Adam utolsó SMS-ét napjában hússzor elolvasta.
Ha eldöntötted, mit akarsz, én itt leszek.
Nick nagyon is jól tudta, mit akar. Csak abban nem volt biztos,
hogy akarja-e akarni. Már így is elég bonyolult volt az élete. Újabb
kőlap után nyúlt.
– Kérdezett felőled – jegyezte meg Quinn.
Nick az ujjaira ejtette a járólapot. Elkáromkodta magát.
Kinyújtogatta és behajlítgatta az ujjait, hogy enyhüljön a fájdalom.
– Tényleg?
– Azt kérdezte, hogy vagy.
Nick nem mondott erre semmit, csak a helyére illesztette a
kőlapot.
– Hm – folytatta Quinn. – Mit is mondtam neki rólad…
Nicknek megdobbant a szíve, aztán kihagyott egy ütemet. Várt.
És várt.
Végül felnézett.
– Van egy medence a hátsó udvarban. Ne hidd, hogy nem doblak
bele.
Quinn elmosolyodott, de a mosolya kicsit óvatos volt, és kicsit
szomorú.
– Azt kérdezte, hogy eljössz-e velem valamikor a stúdióba.
Quinn a táncstúdióra gondolt, az Y-nál, ahol Adamet először
látta. Nick szerette nézni, ahogy Quinn táncol, és szerette azt is,
ahogy a zene ilyenkor átjárta a levegőt és bekúszott a bőre alá. Aztán
meglátta Adamet, és egyszerre mintha egy kirakós hiányzó darabja a
helyére került volna.
Azt is jólesett nézni, ahogy Adam táncolt.
Nick megragadta a kézi hengert, és elegyengette a következő,
homokkal borított szakaszt.
– Nem akarom elterelni senki figyelmét.
– Szerintem a te figyelmedet kéne elterelni.
 – Ezt hogy érted?
– Úgy, hogy nagyon stresszes vagy.
Quinn felállt a pádról, Nick mögé lépett, és a fiú vállára tette a
kezét. A hüvelykujját belemélyesztette Nick csuklyásizmaiba, ami
majdnem fájt neki, de jól is esett, úgyhogy nem állította le a lányt.
–  Quinn, nincs semmi baj, csak nagyon sok minden forog a
fejemben.
Például, hogy őt és a testvéreit még mindig el akarják tenni láb
alól az elementáli képességeik miatt, amit alig bírnak kordában
tartani. Vagy hogy egy csomó fiatal elementál majdnem romba
döntötte a várost egy hete. Vagy hogy az Őrző, aki azért jött a
városba, hogy megölje őket, börtönben ül, ahonnan bármikor
kiengedhetik.
Nem is beszélve az otthon, az íróasztala fiókjába rejtett vaskos
köteg felvételi értesítőről. Vagy a családja gödörbe jutott kertépítő
üzletéről, ami most is alig hoz valami hasznot, pedig hol van még a
tél vége? Vagy arról a tényről, hogy ő meleg, és a két ember egyike,
aki ezt tudja., itt van mellette, és nem akar leszállni a témáról.
– Miért nem jössz el ma este a stúdióba? – rágta a fülét a lány.
– Holnap fizikadogát írunk. Tanulnom kell.
–  Ugyan már! A kisujjadból kirázod. Amúgy ha tényleg annyira
tanulnod kell, akkor miért nem a testvéreid dolgoznak most itt?
Nick lerázta magáról a lány kezét, és elvett egy újabb követ.
–  Hannah ma szabadnapos, és Mike-nak jól jön egy kis pihenés.
Én ajánlottam fel, hogy segítek.
–  Hát persze. – Quinn elhallgatott egy pillanatra. – És Gabriel?
Vagy Chris?
– Dolguk van. Mindkettőjüknek.
A legfiatalabb öccse, Chris már kitalált valamit estére a
barátnőjével. Gabriel, az ikertestvére meg éppen matekozott, hogy
tavasszal jelentkezhessen tűzoltóoktatásra.
– Jaj, ne már! – nyavalygott Quinn. – Valld be, hogy akarsz jönni!
Nick tényleg akart. Nagyon is.
Sokkal jobban, mint azt kész lett volna elismerni.
 Túl bonyolult. Megcsóválta a fejét.
– Ne már! – folytatta Quinn. – Hozhatod a tanulnivalót is. Vegyél
föl szemüveget! Azt biztos szexinek tartaná Adam!
Nick erőt vett magán, hogy ne képzelje el a dolgot.
Quinn elvigyorodott.
– Nicholas Merrick! Te elpirultál!
– Oké, viszlek hátra, a medencébe. Csuromvizes leszel!
–  Ha nem jössz velem, megmondom neki, hogy ne sóvárogjon
utánad, mert nem érdekel téged.
– Ne merészeld!
–  De igen. Sőt… – Quinn előhúzta a mobilját. – Most azonnal
megírom neki!
Az ujjai csak úgy repültek a telefon fölött. Nick talpra ugrott, és
már azelőtt kitépte a lány kezéből a telefont, mielőtt maga is felfogta
volna, hogy megmozdult. A lány nem ellenkezett.
Aztán megnézte, mit írt a lány. Nem Adamnek írt. Az üzenet neki
szólt.
Te is megérdemelsz egy kis pihenést, Nick!
Nick felsóhajtott.
– Nem is tudom.
A lány gyengéd hangon folytatta.
– Tudom, hogy tetszik neked. – Elhallgatott, majd folytatta: – Ez
nem randi. Csak egy óra a stúdióban.
Egy óráig nézni, ahogy Adam táncol! Már a múltkor is majd
elolvadt a látványtól. Az izgatott pillangók kezdték felaggatni az
ünnepi dekorációt a gyomrában.
– Jól van, elmegyek veled.
– Hurrá! – tapsikolt Quinn.
–  Gyanúsan lelkesnek tűnsz. Ahogy te is mondtad, ez csak egy
óra a stúdióban, nem történik semmi.
–  Ó, nem ennek örülök – mosolygott édesen a lány. – Csak nem
volt senki, aki elvigyen.
Nick megragadta a lányt, és a vállára emelte.
– Ennyi, doblak a medencébe!
 Quinn felnevetett.
– Izgulsz, ugye? Na, valld be!
Nick lerakta a lányt a földre, de nem engedte el, így közelről
belenézhetett kék szemébe. Quinn csinos volt, és elég formás ahhoz,
hogy magára vonja az ember tekintetét. Állandóan arról
panaszkodott, hogy milyen kövér, de valójában izmos és ruganyos
volt a teste a tánctól.
Miután rajtakapta Nicket Adammel, felajánlotta, hogy tovább
játssza a barátnő szerepét. Így Nicknek nem kellett elárulnia a titkát
a testvéreinek, viszont a lánynak sem volt esélye találkozni
valakivel, akit tényleg érdekelhetett, hogy ki is ő valójában.
Elég rossz felállás volt ez.
– Utállak kihasználni – mondta Nick.
– Parádés szakításra vágysz inkább?
– Megérdemelsz egy olyan srácot, akinek tetszel.
– Ahogy te is.
Nick összeszorította a száját, és visszafordult a járda felé. A
következő kőlapot is a helyére illesztette.
–  Abbahagyhatjuk, ha akarod – mondta Quinn. – Én
visszatérhetek az esti üvöltő mérkőzésekhez anyámmal, te pedig
újra megfektetheted a könnyen kapható csajokat, hogy igazi
játékosnak tűnj.
– Quinn, én nem…
–  Lehet, hogy nem feküdtél le velük, de akkor is kihasználtad
őket. – Nick dacos pillantására hasonlóval válaszolt. – Oké, nem
tudták rólad az igazat, de ez nem változtat semmin.
– Nem használtam ki őket.
– De igen.
Tényleg így volt. Nick a kezében tartott kőre nézett, majd berakta
azt is a sorba, a többi mellé.
–  Nem fog elmúlni, Nick! – kiáltotta Quinn. – Ha velem nem
akarsz szerepet játszani, rendben. De az sem lenne fair, ha valaki
mással csinálnád!
 Quinn-nek igaza volt. Nem fair. Semmi nem fair ebben a
helyzetben.
–  Mégis, mi jár a fejedben? – kérdezte Quinn. – Hogy szakítasz
velem, és keresel egy másik libát, aki hatékonyabban őrzi az álcádat?
– Hagyd abba!
–  Oké. Csinálj, amit akarsz! Megyek, és keresek valaki mást, aki
elvisz a stúdióba! – kiabált Quinn, azzal felállt, és elviharzott az út
felé.
Nick elkapta Quinnt, mielőtt messzire juthatott volna. Tudta,
hogy hajlamos rossz döntéseket hozni. Eszméletlenül feküdni a
strandon néhány részeg motoros társaságában csak a legutolsó ilyen
eset volt. Szerencséje volt, hogy Nick rátalált, mielőtt bármi más
történhetett volna.
– Állj meg! – szólt rá. – Állj meg!
Arra számított, hogy a lány arcából kétségbeesettség fog
sugározni, ehelyett Quinn kihívóan nézett rá.
– Miért akarsz megállítani?
– Mert a barátom vagy!
–  Te meg az enyém – válaszolta a lány, majd felnyúlt, és
megrángatta kicsit a fiú baseballsapkájának szemellenzőjét. –
Gondoltál valaha arra, hogy… elmondd a testvéreidnek?
Nick felsóhajtott és elfordult. Folyton ezen gondolkodott. Aztán
mindig eszébe jutott az ezernyi vicc, amiket az ikertestvére mesélt az
öltözőben a melegekről. Gabriel gyorsan és keményen ítélkezett
minden újdonság felett. Gabriel tudta, hogyan szúrjon oda az ember
leggyengébb pontjára, és ez a téma olyan érzékeny volt, és annyira
ismeretlen Nick számára, hogy félt kitenni magát egy esetleges
támadásnak.
Aztán ott volt Michael, a túlfeszített idegrendszerű, túlhajszolt
bátyja, aki épp előző héten mondta, hogy nem bírna elviselni még
egy bonyodalmat az életükben. Nick vezette a családi üzlet
könyvelését: ha kinyújtja a kezét, gyakorlatilag elérte volna a gödör
alját, olyan közel álltak a csődhöz.
 Maradt Chris, a borongós, távolságtartó testvére, aki talán
elfogadná a dolgot. De lehet, hogy nem. Most nem engedhetik meg
maguknak, hogy nézeteltérés legyen közöttük.
–  Otthon most… bonyolult a helyzet – kezdte. Aztán elkapta a
lány pillantását. Az ő otthoni helyzete semmi Quinnéhez képest. –
Nem akarom túlfeszíteni a húrt – mondta végül.
– Na és mi van Hunterrel? – kérdezte Quinn. – Még mindig egy
szobában laktok?
– Igen, amíg nem találunk más megoldást. De te most komolyan
azt javaslod, hogy kezdjek ki a szobatársammal, aki, mit tesz isten, az
ikertestvérem legjobb barátja? Gratulálok, Quinn, ragyogó ötlet! –
válaszolta Nick, aztán visszament a járdalapokhoz.
A kőpakolás segített levezetni a feszültséget.
Quinn visszaült a padra, és folytatta a nyújtást.
– Ez furcsa neked? Megosztani a szobádat egy másik fiúval?
– Életem első tizenkét évében Gabriellel laktam egy szobában.
– Nem úgy értem, te is tudod.
Nick elegyengetett még egy kis homokot.
– Nem – felelte lemondóan. – Nem furcsa. Nekem legalábbis nem.
– Szerinted Hunternek az lenne?
Nicknek fogalma sem volt. Nem felelt.
–  Mondd csak – kezdte Quinn. – Tele van tetoválásokkal és
piercingekkel a teste, vagy mi? Nehéz eldönteni, hogy ez szexi lenne
vagy undorító…
Nick a lány felé dobott egy marék homokot.
Valójában azonban nem tudta. Annyira gyakorlott volt már a „Ne
nézz más fiúkra” szabály alkalmazásában, hogy amikor Hunter
belépett a szobájába, mindig egy könyvbe dugta a fejét.
És Hunter amúgy sem volt az esete.
– Na jó, nem erőltetem – mondta Quinn.
– Köszönöm.
– De ma este mindenképp jönnöd kell!
Nick felsóhajtott.
 –  Ó, most már nem hátrálhatsz ki belőle! Megírtam Adamnek,
hogy ott leszel.
Nick felkapta a fejét.
– Hogy mit csináltál?
– Nagyon örül neki. Látod? – tartotta fel Quinn a telefonját.
Egy mosolygós arc.
Mosolygós arc?
Nicknek fogalma sem volt róla, hogy ez mit jelent. Csak simán
örül? Vagy izgatottan örül? Udvarias válasz, ami nem jelent semmit?
Még csak nem is D szmájli, csak kerek zárójeles. Az istenért, egy
nyavalyás emoji rejtett jelentését próbálja megfejteni!
– Idegesnek tűnsz – jegyezte meg Quinn. Nick megvonta a vállát.
Quinn letérdelt mellé a fűbe. – Ne idegeskedj – mondta halkan. –
Nagyon tetszel neki, Nick.
Ezt Nick is tudta.
És épp ez volt a gond. Neki is nagyon tetszett Adam.
Quinn úgy érezte, Nick Merrick a világ legjobb pasija, akit csak
egy lány kívánhat magának.
Már akkor is nagyon édes volt vele, amikor még nem tudta róla,
hogy meleg, de most… most már tudta, hogy Nick önmagáért kedveli
őt, szemben az összes többi sráccal, akivel valaha randizott, akik
megragadtak minden lehetőséget, hogy bejussanak a bugyijába.
Nagyon helyénvalónak tűnt hát, hogy élete legjobb kapcsolata is
épp olyan tökéletlen legyen, mint az összes többi. Alkoholista
anyjával. Mindig távollévő apjával. Füvezős bátyjával és játékfüggő
öccsével. A pomponlányokkal, akik utálták, és a táncosokkal, akik
nem akarták befogadni. Ha csak egy meleg pasit képes találni, akkor
az is megfelel.
Nick azon aggódott, hogy kihasználja őt. Ami azt illeti, Quinn
meg azon, hogy ő használja ki Nicket. Amíg vele volt, addig sem
kellett a családjával lennie. Vagy Beccával, ha egészen őszinte akart
lenni magához.
Quinn nem bánta, hogy elvesztette a legjobb barátnőjét Chris
Merrick miatt.
 Nem nagyon.
– Nagyon hallgatsz – szólalt meg Nick.
Quinn Nickre pillantott. A fiú fél kézzel a pickupot vezette, a
másikat kinyújtotta az ülésük fejtámláján.
Egy pillanat erejéig sajnálta, hogy Nick meleg, és azt kívánta,
bárcsak odabújhatna hozzá, és Nick átkarolná a vállát, és ő azt
érezhet-né, hogy szereti valaki.
Aztán azt gondolta magában: a francokat!
– Beccára gondoltam – felelte.
–  Egész komolynak tűnik a dolog köztük Chrisszel – válaszolta
Nick derűsen.
– Mint egy szívinfarktus – vágta rá gúnyosan Quinn.
Nick rövid hallgatás után megkérdezte:
– Mostanában nem találkoztok, igaz?
Nick mindig is átlátott rajta. Quinn megvonta a vállát.
– Igaz, de nem gond. Örülök, hogy boldog.
– És ezt higgyem is el?
Quinn a fiú karjába bokszolt.
– Nem, de tényleg! Én csak… hiányzik, tudod? És én…
Féltékeny. Féltékeny volt rájuk.
De ezt nem mondhatta ki.
–  Semmi gond – folytatta Quinn. – Nem kellett volna
felemlegetnem Beccát. Csak az a helyzet, hogy minden idejét Chrisz-
szel tölti, amit persze megértek, de velem már nem is beszél. Nem
hiszem, hogy titkolna előlem valamit, csak olyan, mintha új életet
kezdett volna, aminek én már nem vagyok a része. Ha ennek így van
értelme.
Nick felsóhajtott.
–  Igen, Quinn, nagyon is van értelme. – Indexelt, mielőtt
bekanyarodott az utcájukba. – Beszéltél Beccának rólam?
– Dehogyis! Te jó ég, miféle barátnak képzelsz te engem?
Nick feltartotta az egyik kezét.
–  Csak azt akartam mondani, hogy talán mindketten titkoltok
valamit a másik elől.
 – Talán.
Leengedte a karját, és fél kézzel átkarolta a lányt. Teljesen plátói
szándékkal, amire egyáltalán nem vágyott Quinn, de attól még
megnyugtatta a gesztus.
–  Nagyon jó barát vagy – mondta Nick. – Olyan féle embernek
képzellek.
Quinn kihúzta magát, és végigmérte Nicket. Tényleg jóképű srác:
sötét haj, kék szemek és széles vállak. A karja megizmosodott a kerti
munkától. Épp csak annyira szeplős magasan húzódó arc-csontjai
fölött a bőr, hogy kisfiússá és vonzóvá tegye az arcát.
Ugyanakkor, bár az ikertestvére is ilyen szeplős, benne nem volt
semmi kisfiús és vonzó.
–  Ami azt illeti – szólalt meg Nick lassan alighanem itt az ideje,
hogy megosszak veled még egy titkot… – Elakadt a szava, majd
megacélozta a hangját, és káromkodott egyet: – A francba!
Quinn követte a fiú tekintetét. Épp akkor fordultak be a Merrick-
ház bejárójára, és egy szőke fickó egyenesen feléjük tartott a háztól.
Dühösnek látszott.
– Ki az? – kérdezte Quinn.
– Tyler Morgan. Igazi seggfej.
Nick megállította az autót, és gondolkozott, hogy mit tegyen,
miközben a közeledő fiúra meredt.
Tyler arcán látszott, hogy teljesen kikelt magából. Mondott
valamit, de Quinn nem értette, mert még járt a motor, és fel voltak
húzva az ablakok.
Aztán Nick leállította a motort, épp, amikor Tyler Quinn felé
fordult.
– …az ostoba, szutyok barátnőddel! – fejezte be a mondandóját.
Quinn ledermedt. Ó, nem, ilyet nem mondhat rá senki!
– Várj meg itt! – kérte Nick.
Kizárt dolog, hogy a kocsiban fog várni rá, gondolta Quinn, és
kiugrott a kocsiból. A Tyler gyerek sokkal nagyobb volt, mint
amekkorának a pickupban ülve látta, de lehetett volna akár ötven
láb magas, Quinnt az sem érdekelte volna.
 – Minek neveztél? – szegezte Tylernek a kérdést.
Nick a lány mellé lépett.
– Quinn, menj be a házba!
Tyler fölényesen levigyorgott a lányra.
Milyen kár! Talán még vonzó is lehetne, ha nem akarna minden
erejével egy bunkó tahónak látszani.
– Hallottad, minek neveztelek. Azt mondtam rád, hogy ostoba…
Quinn behúzott neki egyet. Tyler teljesen ledöbbent. Nyilván az a
fajta majom, aki szerint a lányok kizárólag azért vannak a világon,
hogy az ő kedvére tegyenek. Quinnben évek óta gyűlt a feszültség,
az ütésétől meg is hátrált Tyler. Quinn tudta, hogyan kell ütni, és
esze ágában sem volt visszafogni magát azzal a gyökérrel szemben.
– Az ilyen szutyok lányok legalább tudnak verekedni! – kiáltotta
Quinn, és hátrahúzta az öklét, hogy újra megüsse Tylert.
Nick elkapta a kezét.
– Jézusom, Quinn! Állj le!
–  Ja, tényleg – mondta Tyler, kicsit orrhangon. – Már el is
felejtettem, hogy a köcsög Merrickek szeretik, ha a lányok
verekednek helyettük.
– Takarodj innen! – felelte Nick.
Erősen szorította Quinn mindkét karját, a kezéből csak úgy sütött
a feszültség. A levegő hirtelen fagyossá vált.
–  Engedj el! – kérte a lány. – Gondoskodni akarok róla, hogy ne
adhassa tovább a génjeit!
–  Ne aggódj, szöszi! Elég, ha téged látlak, és máris elmegy a
kedvem egy életre az egésztől!
– Az érzés kölcsönös, te paréj! – vágta rá Quinn.
Tyler ekkor az öklét hátrahúzva a lány felé lépett. Quinn Nickhez
húzódott.
Tyler azonban megállt. Elvigyorodott.
–  Na persze, ti csajok mind azt hiszitek, milyen erősek vagytok,
de nem bírtok ki egy…
Torkára forrt a szó, mintha elakadt volna a lélegzete.
 Nem hagyta el pára a száját, pedig Nick és ő úgy ziháltak, mint a
lovak. Tyler erőből megrázta a fejét, aztán a torkához kapott.
Kezdett kidülledni a szeme, majd térdre esett.
Beszívott egy legyet? Mindjárt megfullad? Mi történik vele?
–  Tűnj el innen, Tyler! – mondta Nick halkan, de nagyon
határozottan. – Nincs megegyezés, semmi sem állíthat meg.
Megértetted?
Quinn nem értette, hogy ez mit jelent, de Tyler Nick előtt térdelt,
és fulladozott a nagy semmin. Nick olyan erővel szorította Quinn
kezét, hogy a lány érezte a fiú izmainak apró remegését, ami
ellentétben állt a hangjából sugárzó erővel.
Nick fél ettől a sráctól?
Quinn belerúgott Tylerbe.
– Igen, seggfej. Tűnj el innen!
Tyler a torkát markolászva nagyot bólintott, aztán hirtelen
négykézlábra zuhant, és köhögve kapkodott levegő után.
–  Gyerünk – mondta Nick, azzal elengedte a lányt, de kézen
fogva húzta maga után, bizonyára azért, nehogy Quinn még egyet
rúgjon Tylerbe.
–  Ne legyél hülye! – hörögte Tyler a hátuk mögül. – Csak azért
jöttem, hogy beszéljünk.
– Hát persze.
Nick felvonszolta Quinnt a lépcsőn az ajtóig, aztán
beleerőszakolta a kulcsát a zárba.
– Mi történt valójában a karneválon, múlt héten? – kiáltotta Tyler.
– Hallottam a hírt a pentagrammákról. Érkezett egy másik Őrző,
igaz?
Nick válasz nélkül hagyva a kérdést betuszkolta Quinnt az ajtón,
becsapta azt, és a biztonság kedvéért a reteszt is rátolta. Aztán az
ajtónak hajtotta a homlokát, és kiengedte ökölbe szorított kezét.
Quinn rámeredt. A lélegzetük még mindig látszott a levegőben,
mintha nem működött volna a fűtés a házban. Quinn érezte, hogy
libabőrös lesz az alkarja, és megremegett.
– Megtudhatnám, mi történt itt az előbb?
 – Nos, igen – fordult felé Nick, és a szemébe nézett. – Ez a másik
titkom.
 2. FEJEZET
QUINN LOVAGLÓÜLÉSBEN ÜLT Nick székén az íróasztala mellett, és
nézte, ahogy a fiú feszeng. Nick az ágya végén ült, és a sapkáját
forgatta a kezében. Egy hirtelen zajtól biztos idegbajt kapna.
Nicholas Merricknek ezt az oldalát senki nem ismerte. Quinn
mindig azt gondolta róla, hogy teljesen rendben van az élete, készül
a főiskolára, és kézben tartja a sorsát. Amikor elkezdtek
találkozgatni, azt hitte, megtalálta a tökéletes fiút, akire
ráakaszkodhat. Aztán meglátta Adammel csókolózni, és
szertefoszlott az álma.
– Még mindig várom, hogy eláruld a titkodat – suttogta játékosan.
Nick felkapta a fejét, és Quinn szemébe nézett.
–  Tudom. – Megint elhallgatott, és beletúrt a hajába. – Soha
senkinek nem mondtam még el ezt, fogalmam sincs, hol kezdjem.
– Várj, ne segíts! Meleg vagy, igaz?
Nick Quinnhez vágta a sapkáját. A lány kisimítgatta, és a fejére
rakta, szemellenzővel hátrafelé.
– Miért nem mesélsz arról az idiótáról a kocsibejárótokon? Tyler-
nek hívják, ugye?
– Tyler Morgan – felelte Nick, majd némi tétovázás után folytatta.
– A szülei gyűlölték az én szüleimet, de annyira, hogy Tyler is
meggyűlölt minket, mire felnőtt. Michaellel egy iskolába jártak, de
Tyler néhány évvel fiatalabb nála. – Újabb rövid szünet. – Tylernek
volt egy nővére, Emily. Michael osztálytársa volt. A régi kőbányában
halt meg, Severna Parktól délre. Volt egy földcsuszamlás, és a lány
vízbe fulladt.
– Mikor?
– Öt éve. Nem ismerem a részleteket, de Tyler szerint Michaelnek
is köze volt a halálához.
Quinn hirtelen felült.
– Te jó ég! De mégis… hogy? Csinált egy bombát, vagy hogy?
Nick hevesen megrázta a fejét.
 –  Nem, semmi ilyesmi. Michael képes… van neki… mi képesek
vagyunk arra, hogy… – Elhallgatott, és a szemét forgatta. – Jézusom,
ez így nem megy! Ez az egész nevetségesen hangzik, pedig én azt
akarom, hogy higgy nekem!
Quinn Nicket tanulmányozta, próbálta megfejteni a titkát. Semmi
nem jutott az eszébe.
Nick hirtelen felpattant, és megragadta Quinn karját.
– Gyere! Kimegyünk az udvarra. Jobb lesz, ha megmutatom.
Nick átvágott a fák között, maga után húzva a lányt. Quinn érezte
a feszültséget Nick szorításában. Bármi volt is a titka, az nem hagyta
nyugodni. A nap lassan lebukott a látóhatár alá, és hideg járta át a
levegőt.
–  Ne állj meg! – mondta Nick. – Menjünk egy kicsit távolabb a
szomszédoktól.
–  Az erdőben van a titkod? – kérdezte Quinn megborzongva. –
Haver, ha vérfarkassá változol, én már itt sem vagyok!
Nick elmosolyodott, majd megállt, és a lány felé fordult.
– Nem vagyok vérfarkas.
–  Akkor vámpír? Vagy földönkívüli? – Csettintett egyet az ujjá-
v.il. – Harry Potter! Vagy várj csak, te vagy az egyik Weasley iker…
– Ha befognád egy pillanatra, elárulnám.
– Megfogjam a kezed? Eltűnünk, és felbukkanunk Narniában?
–  Nem. – Nick körülnézett. – Ha esetleg kidőlne egy fa, nem
akarom, hogy rázuhanjon valamelyik házra.
Kidőlne egy fa? Micsoda?
– Szóval titokban te vagy Paul Bunyan, a legendás óriás favágó?
– Quinn.
A lány megint megborzongott.
– Mi az? De most komolyan, Nick, mi van idekint?
– Levegő.
Ahogy ezt Nick kimondta, szellő támadt, majd szél kerekedett
belőle, ami összekócolta Nick haját, és forogni kezdett kettejük
között. Levelek mozogtak és zörögtek a földön. Quinn összeráncolta
a homlokát.
 – Levegő?
Nick bólintott. Az arckifejezéséből látszott, hogy azt gondolja,
Quinn nem vesz észre valami fontosat.
De… levegő? Hiszen az mindenütt jelen van!
Levelek emelkedtek fel körkörösen a földről, és mozgó falat
formázva körbevették őket. Először két láb magas volt, majd három,
végül már szemmagasságig ért a fal.
Quinnt ekkor legyintette meg először a félelem. Közelebb lépett a
falhoz, de egyből eszébe is jutott, hogy nem lenne-e jobb, ha inkább
távolodna tőle.
– Megijesztesz, Nick. Mindjárt leszáll az anyahajód is?
– Nyugi – válaszolta Nick nyugodt, magabiztos hangon. – Ez csak
szél.
Quinn arrébb lépett a fiútól, de nem ment messzire. A kavargó
levelek karnyújtásnyi távolságon kívül maradtak, és a szél
belekapott szőke hajába, és az arcába fújta.
– Te csinálod ezt?
– Igen.
– Hogyan?
– Energiát táplálok a levegőbe.
Quinn újra a fiúra nézett.
– Nem értem.
–  Uralni tudom a levegőt. A szelet. A légkört. Hívd, ahogy
akarod. – Egy pillanatra elhallgatott. – Tylert is így fojtogattam.
Quinn kinyújtotta a kezét. Azonnal beleakadtak a levelek, majd
összegyűrődve visszasodródtak az örvénybe. Ennyi nem volt elég
ahhoz, hogy megzavarja a mini tornádót. Egy csupasz földcsík jelent
meg ott, ahonnan a szél megállás nélkül, kör alakban szívta fel a
leveleket.
–  Azt akarod mondani, hogy ezt mind egyedül csinálod? –
kérdezte Quinn. – Semmi gép? Semmi…
– Csak én – válaszolta Nick. – De a szél együttműködik.
Quinn a fiú felé fordult, és rászólt:
– Elég volt. Állítsd meg!
 Nick nem mozdult, de Quinn érezte, hogy valami megváltozik. A
tisztáson elállt a szél. A vadul forgó levelek rezegve a földre
hullottak.
Quinn zsebre vágta a két kezét, és néhány lépést hátrált Nicktől.
Az agya nem tudta elég gyorsan feldolgozni az élményt. Abban sem
volt biztos, hogy kész elhinni mindent a fiúnak. Olyan… furcsa volt
mindez.
– Akkor… a bátyád fújta le azt a lányt egy szikláról, vagy mi?
Nick szeme kikerekedett.
– Micsoda? Dehogyis! Ö nem… Michael nem levegő. Ő föld.
Quinn megnyalta az ajkát.
– Hoznom kellett volna egy húszoldalú dobókockát, Nick?
–  Abbahagynád a poénkodást? Próbálok mindent
megmagyarázni, te meg…
– Be vagyok tojva.
Quinn még egy lépést hátrált, és a földre hullott leveleket nézte.
Látszólag minden normális volt, semmi jelét nem látta olyan
gépnek, ami… ezt tudta volna előidézni.
Nick a lány arcát fürkészte.
– Nálad van az iPodod?
Mintha azt kérdezte volna, hogy magával hozta-e a melleit.
Quinn előhalászta a lejátszót a zsebéből, és átnyújtotta Nicknek.
Nick megrázta a fejét.
– Figyelj ide! Táncolj! Mondjuk azt, amelyiket akkor gyakoroltad,
amikor elmentem érted az Y-hoz.
Mikor ment el Nick Merrick józan esze?
– Azt akarod, hogy táncoljak, itt és most? – Nick bólintott, teljesen
komoly arccal. – De nem fogod hallani a zenét!
– Mutatni akarok valamit.
Quinn tétovázott, de aztán úgy döntött, nincs mit veszítenie, és a
fülébe dugta a fülhallgatót. Be kellett hunynia a szemét, hogy ne
zavarja Nick fürkésző pillantása. Amikor végül átadta magát a
zenének, Nick akár földönkívüli is lehetett volna, Quinnt az sem
érdekelte volna.
 Nem emlékezett a koreográfia minden elemére, de Nick amúgy
sem ismerte, ő meg jól rögtönzött. Az Adammel való többhetes
gyakorlás révén erősebb lett, fejlődött az egyensúlyérzéke, és még
egy ismeretlen mozdulatsorban is megérezte a változást. A lábai
erőlködés nélkül repítették őt át a forgások és ugrások között.
Megpördült, földre zuhant és nagyokat szökellt a zene ritmusára,
minden mozdulatot tökéletesen kivitelezve.
Aztán megérezte. A levegő megváltozott, mintha a zene hirtelen
beleivódott volna a bőrébe. A mozdulataiba több energia áramlott,
jobban uralta azokat, és minden alkalommal, amikor a lábai a
levegőbe emelkedtek, halványan úgy érezte magát, mint egy
marionettbábu, amit épp csak a másodperc törtrészével tartottak
tovább a levegőben, és mindezt megerőltetés nélkül.
Akarata ellenére megváltozott a tánca. Eddig a zenére táncolt, de
most már a zene miatt, mintha maga a dal mozgatta volna a testét.
Következő ugrása egy szempillantásnyival hosszabbra sikerült, mint
kellett volna. Majdnem kiesett a ritmusból, és pördült egyet, hogy
újra harmóniába kerüljön a zenével. Egy lépés, fordulás, még egy
lépés, ugrás.
Ezúttal a magasság, ahol fennmaradt a levegőben, volt teljesen
emberfeletti.
Földet érve el is vesztette az egyensúlyát, bár leginkább a
döbbenettől. Nick elkapta, meleg kezével biztosan fogta meg a lány
könyökét. Quinn Nick mellkasának támaszkodott, de maga sem
tudta, hogy ellökje-e őt magától, vagy sem. Szaporán kapkodta a
levegőt.
Megijedt. Quinn tényleg megijedt. Érezte Nick erejét a levegőben.
Pontosan milyen magasra is repült? Kitépte a fülhallgatót a
füléből.
– Ezt te csináltad? – szegezte Nicknek a kérdést.
Nick óvatosan bólintott.
– Igen.
Quinn hosszú másodpercekig nem mondott semmit, csak
igyekezett visszanyerni a lélegzetét.
 Még mindig hallotta a zenét, távoli, tompa, fémes hangként szólt
a fülhallgatójából. A zene benne volt a levegőben, húzta a végtagjait,
de ez nem volt ijesztő. Felvillanyozó volt.
Quinn elvigyorodott.
– Meg tudod ismételni?
Egy órával később Quinn Nick ágyán feküdt kiterülve, és figyelte,
ahogy a fiú áttúrja a ruhásszekrénye egyik fiókját. Nick beszélt neki
a testvéreiről, illetve arról, hogy a képességeik miatt halálos
veszélyben vannak. A megállapodásról Tyler családjával, ami
megakadályozta, hogy felfedezzék őket. Quinn megtudta azt is,
hogy ez a megállapodás megosztotta az elementálok közösségét, és
szembeállította a Merrick családot Morganékkel. Nick mesélt neki a
sziklaomlásról is, ami Michael Merrick szeme láttára ölte meg Tyler
Morgan nővérét.
Quinn értesült az Őrzőkről is, akik már többször próbálták
megölni Nicket és családját, és akik alkalomadtán újra meg fogják
kísérelni.
Hangosan becsapódott a bejárati ajtó, és Quinn felült az ágyon.
Hazajött Nick valamelyik bátyja. Quinn előhúzta a telefonját a
zsebéből, és mondani akarta Nicknek, hogy ideje lenne indulni. A fiú
azonban olyan cukin idegeskedett, hogy láthatja Adamet, hogy
végül nem siettette.
–  Azt hiszem, mindig is tudtam, hogy van benned valami
különleges – szólalt meg Quinn.
– Tényleg? – kérdezte Nick anélkül, hogy felnézett volna.
–  Az a fuldoklás… azt egyszer Gabriellel is megcsináltad, igaz?
Amikor vacsorát főztem neked, ő meg hazajött, és bunkón
viselkedett?
Nick keze megállt a levegőben.
– Igen.
Mintha szégyellte volna magát. Quinn halkan horkantott.
– Kár, hogy nem fejezted be.
Nick feléje fordult.
– Ez nem játék, Quinn. El is veszíthettem volna az irányítást.
 –  Ami azt illeti, Tylerrel szemben nagyon is szívesen használtad
az erődet!
Nick elfordult, és hangosan belökte a fiókot, majd nekiesett a
következő fióknak.
Quinn odament hozzá, és leguggolt mellé. Nick haja még vizes
volt a zuhany után – ahová nem engedte, hogy kövesse a lány, pedig
Quinn javasolta, hogy ezzel is tartsák fenn a látszatot –, és enyhén
édeskés és áporodott illata volt egyszerre, mint egy férfi
tusfürdőnek.
– Mi a helyzet? – kérdezte a lány. – Jól vagy?
Nick feléje fordította a fejét.
– Utálom azt a srácot.
– Tényleg? Nem gondoltam volna, olyan barátságosan fogadtad a
kocsibejárón.
– Nem akarok Tylerről beszélni.
Belökte azt a fiókot is, és kihúzta a legalsót.
– Mit keresel? – kérdezte halkan Quinn.
– Valamit, amiről nem látszik, hogy húsz percig kerestem.
– Biztos, hogy nincs valahol egy testhezálló egyberuhád, valahol a
többi gönc alatt?
– De igen, csak meglepetés, későbbre tartogatom.
Quinn felhorkantott.
– Jó vagy így, ahogy vagy.
És ez igaz is volt: világoskék, testhez feszülő pólót viselt, ami
látványosan kiemelte kék szemét.
– Amiatt vagy ideges, amit korábban mondtál? Hogy veszélyben
vagytok?
Nick abbahagyta a ruhák közt turkálást.
–  Igen. Abban vagyunk. Mindig fennáll a veszélye, hogy
küldenek valakit, hogy megöljön bennünket.
– Az Őrzők, igaz?
–  Aha, ezért kerüljük a feltűnést, és próbáljuk titokban tartani a
képességeinket. Ez az egyik szabály: csak akkor ítélhetnek halálra,
ha kimutatjuk, mire vagyunk képesek. Fiatalabb korunkban Tyler és
Seth sokszor a szart is kiverték belőlünk, hátha használjuk az
erőnket. Most már erősebbek vagyunk, és többnyire kerülnek
minket.
Egészen ma délutánig, gondolta Quinn. Ekkor esett le neki, amit
Nick mondott, hogy Tyler és Seth régebben a szart is kiverték
belőlük. Ikertestvéréhez hasonlóan Nick is magas volt, és a
kertépítésnek hála jól meg is izmosodott. Nem tudta elképzelni,
hogy bárki is képes szarrá verni őt. Ugyanakkor, ha igaz, amit mesélt,
akkor talán csak félt megvédeni magát.
–  Nem értem, miért – mondta Quinn. – Miért foglalkoznak
egyáltalán veletek?
Nick a lányra nézett.
– Mert félnek tőlünk.
– Félnek egy kis szellőtől?
–  Emlékszel a szalagavatón történtekre? Emlékszel arra a
tornádóra, ami a focipálya fölött kerekedett, és kitépett néhány fát?
– Igen. És?
Nick jelentőségteljesen a lány szemébe nézett.
– Nem hiszem el! – szaladt ki Quinn száján.
– Pedig elhiheted – fintorgott Nick. – Elvesztettem az uralmat az
erőm felett. Az lett a vége, hogy három helyen eltört a lábam.
Quinn számára ekkor a kirakós további darabkái is a helyükre
kerültek.
– Azt mondtad, foci közben ment ki a térded.
– Jó fedősztori volt. – Elfordította a tekintetét a lányról. – Levegő
mindenütt van. Gyorsan gyógyulok.
– Repülni is tudsz?
Quinn alig tudta leplezni a hangjában bujkáló izgalmat, mire
Nick elmosolyodott.
–  Nem, túl nagy a súlyom. Ahhoz nem tudok elég nagy
légnyomást létrehozni.
– Mi köze ehhez a légnyomásnak?
– Viccelsz? A légnyomás király dolog!
Quinn a szemét forgatta.
 –  Néha olyan kocka vagy! Szerencséd, hogy ilyen szexi vagy,
különben nem mondhatnál büntetlenül olyan dolgokat, hogy „a
légnyomás király dolog”!
– De most komolyan. A légnyomás mindenre hatással van. Nem
hallottad még azt a kifejezést, hogy „a természet irtózik az
ürességtől”? – Nick elvigyorodott. – Egyszer végeztünk egy
kísérletet dr. Cutter óráján, aki egy lufival akart valamit bizonyítani,
én meg folyton kipukkasztottam…
–  Te vagy az egyetlen élő ember, aki arra használja a
szuperképességét, hogy még kockább legyen.
– Ez nem szuperképesség.
Quinn számára az egyik tizenkilenc volt, a másik egy híján húsz.
– Elmondhatom Beccának?
Nick tétovázott. Lehervadt a mosoly az arcáról. Quinn sietve
folytatta:
–  Tudom, hogy ez a te titkod. Nem kötelező elmondanom neki.
Én… végül is, Chrisszel jár, szóval akár ő is elmondhatja neki… –
Elhallgatott egy pillanatra. – Mi az? Mi ez az arc?
– Becca tudja – mondta Nick halkan.
– Becca tudja? – kérdezte Quinn. – De mégis… mióta?
– Az óta a házibuli óta Drew McKayék házában. Tyler és Seth el
akarták kapni Christ, és Beccával beüldözték őket a vízbe. – Némi
gondolkodás után folytatta. – Chris azt mondja, elvesztette az
uralmát az áramlatok felett. Becca majdnem vízbe fulladt. Chris
húzta ki a partra.
Quinn felült, és Nick felé fordult ültében.
– Becca majdnem vízbe fulladt, és nem is mondta el nekem?
–  Quinn, Becca nem árulhatta el. Nem jó az senkinek, ha tudja a
titkunkat. Célponttá válik. Veszélybe kerül.
Ez egy jó nagy adag humbugnak hangzott. Quinn régebben
mindent elmondott Beccának. Mindent.
– Akkor te miért mondtad el mindezt nekem?
–  Mert a barátom vagy. Akartam, hogy tudd. – Elhallgatott egy
pillanatra. – És mert a másik titkomat sem árultad el senkinek.
 Quinn szíve ellágyult ezt hallván.
A folyosón megnyikordult a padló.
Quinn vállon ütötte Nicket. A fiú elvesztette az egyensúlyát, és
hátratántorodott, majd fenékre ült a szőnyegen. Mielőtt
megmozdulhatott volna, Quinn az ölében termett, a pólója szélét
fogta, és a nyakára tapasztotta a száját.
Nick nagy levegőt vett, és elkapta a lány derekát, de ekkor
Gabriel szólt be az ajtóból:
– Mondanám, hogy menjetek szobára, de legalább csukjátok be az
ajtót!
Nick ledermedt. Quinn felemelte a kezét, hogy beintsen Nick
ikertestvérének, miközben le sem vette a száját Nick nyakáról.
Úristen, de jó illatú ez a fiú!
–  Igazi úrinő – jegyezte meg Gabriel, de már távolodott tőlük a
folyosón.
Quinn felegyenesedett, és elengedte Nick pólóját.
– Szívesen – mondta Quinn.
Nick a szemébe nézett.
– Ha kiszívtad a nyakam, agyoncsaplak!
Quinn megpaskolta Nick arcát.
– Ugyan már, Rómeó. Talán lesz esélyed arra, hogy Adam is ezt
tegye veled.
 3. FEJEZET
NICK A TÁNCSTÚDIÓ AJTAJA FÖLÖTTI FELIRATOT tanulmányozta.
Amikor utoljára látta Adamet és Quinnt táncolni, a helyi YMCA
viszonylag elhagyatott hátsó termét használták. Most egy igazi
táncstúdióban voltak, igazi táncosokkal, és a parkoló is tele volt igazi
autókkal.
És igazi emberekkel. Igazi emberekkel, akik akár ismerhették is
őt. Eddig zsongott a feje a sok családi titoktól, amit megosztott
Quinn-nel, de most egy pillanat alatt megfeledkezett Tylerről és
mindenről, ami akár csak távolról is emlékeztetett az elementálokra.
– Nem hiszem, hogy képes vagyok erre – mondta Nick.
– Ahogy akarod.
Quinn-nek esze ágában sem volt Nick lelkét pátyolgatni.
Kipattant a pickupból, és berohant az ajtón, mielőtt Nick a
slusszkulcsot kivette volna.
A fiú ült a csendes autóban, és hallgatta a motor kerregését.
Töprengett.
Ha egy lány várna rá, nem tétovázna. Gondolkodás nélkül flörtölt
lányokkal, akik szintén gondolkodás nélkül követték volna haza.
Ugyanazzal a hatékonysággal tanulta ki a női lélek rejtelmeit, ahogy
a fizikát vagy a trigonometriát: függvények és képletek
rendszerében, amik kiszámítható eredményre vezettek.
Arról azonban fogalma sem volt, hogy ennek az estének mi lesz a
vége. Ami még rosszabb, azt sem tudta, hogy ö mit szeretne, hogy
mi legyen az este kimenetele.
Quinn visszajött, és bedugta a fejét az ajtón. Az arckifejezése
mindent elárult, és a lényeget egy mondatban össze lehetett foglalni:
Mi a fészkes fenét csinálsz itt?
Nick feldobta a vállára a hátizsákját, és kipattant a kocsiból.
– Bárcsak felvehetném ezt videóra – jegyezte meg Quinn, amikor
Nick belépett az apró előtérbe.
– Mit? – kérdezte Nick.
 –  Nick Merricket, ahogy bizonytalankodik. Nem csoda, hogy
akkora csajozógép vagy.
– Ez meg mit jelentsen? – kérdezte Nick.
– A lányokkal nem kockáztatsz semmit. – Kézen fogta a fiút. – Na,
gyere! Adam még tanít. Elcsípheted az óra végét.
– Micsoda? Tanít?
–  Adam itt dolgozik. Mit gondolsz, egyébként hogy
használhatnánk ezt a frankó stúdiót?
– De…
Quinn egy pillantással elhallgattatta, majd magával vonszolta a
keskeny folyosón, ami egy hatalmas stúdióba nyílt. A szülők a hátsó
fal mentén felállított néhány pádon zsúfolódtak össze. Nick
pillantása végigpásztázott mindent, kivéve a szoba közepén lévő
embereket.
Padlótól a plafonig nyúló tükrök borították a leghosszabb falat,
amiktől a helyiség kétszer akkorának tűnt, mint volt. A szemközti fal
tele volt ablakokkal, amiket függönyök borítottak, amik beengedték
a nap utolsó sugarait. A sarokban egy versenyzongora állt, jókora
hangfal mellett.
Egy tucat gyerek állt elszórtan a tölgyfapadlón. A legtöbben laza
nadrágot vagy testhezálló rövidnadrágot viseltek. Kilenc lány,
három fiú. Egyikőjük sem volt több tizenkettő vagy tizenhárom
évesnél.
Adam a tükör előtt állt, a csoporttal szemben.
Ahogy Nick szeme rátalált, nem is akart máshova nézni.
Aggódott, hogy magában olyasfajta tökéletes képet alakított ki
Adamről, ami köszönőviszonyban sincs a valósággal. De Adam
hibátlan bőre még mindig meleg karamellbarna volt. A haja még
mindig hollófekete. A szeme még mindig barna és csillogó, az
arccsontja még mindig magasan ülő. Ugyanazok az inas izmok
húzódtak végig a karján. Ritmusra mozgott, mintha egy dalt
hallgatna magában.
Nem vette észre Nicket.
 Mondjuk el is volt foglalva. Éppen tanított. Vonalakról,
egyensúlyról és valami tűzmadár-ugrásról magyarázott.
De azért a helyiség nem volt olyan nagy. A pillantása feléjük
villant, amikor Quinn bemászott a leghátsó padsorba, ám nem
csillant a szemében felismerés, amikor Nickre nézett.
Nick csak ült, és bámulta Adamet.
Az istenit, ez baromi kínos volt!
Egy pillanat alatt rájött a smiley jelentésére az SMS-ben. Adam
valószínűleg azért nem bánta, hogy Nick is eljön, mert nem
érdekelte. És ami azt illeti, Nick nem is hibáztatta érte. Adam
elmondta. Ő jól érezte magát a bőrében. Volt egy lakása, munkája és
élete. Ő nem bujkált a családja elől és nem akart megfeledkezni egy
kupac egyetemi felvételi értesítésről, csak mert nem mert
szembenézni a valósággal.
Végül is ez könnyebb volt. Jó ötlet volt elhozni a fizikakönyvét.
Nick előhúzta a füzetét a hátizsákjából.
De saját magát nem tudta átverni.
Összeszorult a mellkasa, nehezen kapott levegőt. Lehet, hogy
Adam nem nézte őt, Nick mégis úgy érezte, ő áll a figyelem
középpontjában, mintha a teremben mindenki átérezné az
idegességét, bizonytalanságát és csalódottságát.
A fejét leszegve a füzetét bújta, de Adam változatos hangszíne be-
bekúszott a tudatába. Adam jó tanár volt. Barátságos. Sikerült
lekötnie és megnevettetnie a srácokat, például mikor levezetett egy
gyakorlatot, és felhívta a figyelmüket arra, hogy hol hibáztak.
Adam mezítláb átvágott a stúdión, és megállt a zenelejátszó előtt,
amivel magára vonta Nick tekintetét. Megnyomott egy gombot, és
zene töltötte be a helyiséget. Nick meglepetésére egy countrydal
volt, élénk gitárjátékkal, határozott basszussal és lüktető ütemekkel.
Aztán Adam visszatért a helyére, a tükör elé, és számolni kezdte
az ütemet, új gyakorlatba kezdett a diákjaival.
Nicknek elakadt a lélegzete. A zene uralta a levegőt, minden
ütemet érzett a testében. A levegő tele volt energiával, ami szikrázva
örvendezett a dallammal. Nick gyakorlatilag érezte az ujjai között a
hangjegyeket. Kevés energiát táplált a levegőbe, amit kamatostól
vissza is kapott. A diákok magasabbra ugrottak, tökéletes
összhangban mozogtak a zene ütemével, és a zene által táplált erő
láthatatlan szálai szövődtek közöttük.
Adam meg… káprázatos volt. Úgy mozgott, mintha a zene benne
élt volna, mintha Nick ereje koreografálta volna minden mozdulatát.
Miután az utolsó akkord elhalt, mindenki mozdulatlanná
dermedt, és a feszültséggel teli levegő is mintha várt volna valamire.
Ekkor a szülők tapsolni kezdtek.
Nick érezte Quinn lélegzetvételét maga mellett.
– Te csináltál valamit, igaz? – kérdezte suttogva a lány.
– Nem szándékosan.
Ez igaz is volt. De szembeszállni Tylerrel a bejárón, elárulni
Quinn-nek a titkát, az izgalom, a félelem és bizonytalanság, amikkel
az járt, hogy idejött… Vadul kavarogtak benne az érzelmek.
Adam ekkor ránézett. A mellkasa gyors ütemben emelkedett és
süllyedt.
A levegő tele volt energiával, és Nick el sem tudta képzelni, mit
gondolhat Adam.
Aztán Adam elfordította róla a szemét, és felsorakoztatta az
osztályát. Az óra véget ért, elengedte őket.
Nick kifújta a levegőt.
Észre sem vette, hogy visszatartotta a lélegzetét.
Megdörzsölte a tarkóját. Izzadt tenyere lenyomata a fizikakönyve
gerincén maradt.
– Fogd vissza magad, amíg táncolok, rendben? – mondta Quinn.
Mielőtt Nick válaszolhatott volna, Quinn lemászott a padok
közül, levette a melegítőfölsőjét, és átküzdötte magát a kijárat felé
nyomuló szülők között.
Adam is eltűnt a folyosón.
Francba!
Nick hirtelen mozdulattal felpattintotta a könyvét, és magára
parancsolt, hogy hozza izgalomba a téma, a tömeg, a gyorsulás és a
ferde síkok. A terem kiürült, és amikor Quinn bekapcsolta a
lejátszót, hogy bemelegítsen, Nick azon morfondírozott, hogy jobban
tette volna, ha a kocsiban marad.
Az elméjét nem győzte meg. Maradt a fenekén. A levegő elárulta
neki, hogy Adam belépett a terembe. Nick nem foglalkozott a levegő
örvénylésével és a hőmérséklet hajszálnyi csökkenésével, amikkel
járt a benne lévő feszültség és a levegő egymásra hatása.
Tanulj!
Igyekezett. Legalább tizenhatszor elolvasta ugyanazt az idézetet,
írhatta volna akár zsírkrétával is egy diszlexiás, járni is alig tudó
kisgyerek, akkor sem lett volna több értelme.
Adam a padsorokhoz ment.
Nick a könyvére tapasztotta a szemét. Már arra sem emlékezett,
milyen tantárgyat tanul éppen.
Adam megtámaszkodott az egyik padon, és felugrott a felsőbb
szintre.
Nick már el is felejtette, hogy mozog Adam: mint egy ragadozó
macskába oltott akrobata, erőből, mégis könnyedén. Nem ült le
mellé, hanem keresztbe vetett lábakkal, Nickkel szemben
helyezkedett el.
Nicknek így le kellett rá néznie. Adam kényelmes testhelyzetet
vett fel, amiben nem volt semmi fenyegető.
Viszont izgató volt.
Nick magára parancsolt, hogy tartsa a szemét a nyavalyás
könyvén, de a pillantása rátalált Adam lábfejére, onnan követte a
lába vonalát, fel a vádliján, tovább a combján, és…
Fel, fel, fel! Nézz fel, mielőtt bajba kerülsz!
Nick Adam szemébe nézett. A fiú sötét tekintetét, alig pelyhedző
szakálla árnyékát nézte az állkapcsán. A ferde sebhelyet, ami
megakadályozta, hogy az ajka tökéletes legyen.
Nicknek eszébe villant, milyen volt megcsókolni őt. Gyorsan
leszegte a fejét, miután odaköszönt neki.
– Szia.
Szia. Ez igen! Káprázatos szókincs! Talán Quinn-nek mégis fel
kéne vennie ezt.
 –  Mit tanulsz? – kérdezte Adam, finoman incselkedő, már-már
provokatív hangsúllyal.
Mintha nem is a tanulásról kérdezett volna.
Ha Adam lány lett volna, Nick azonnal flörtölni kezd vele. Téged,
válaszolta volna.
Mondd ki! Mondd ki, mondd ki, mondd ki!
– Fizikát – válaszolta inkább.
Jaj, de béna! Hirtelen komplett idiótának érezte magát. A
következő az lesz, hogy hazakéredzkedik a rovargyűjteményét
nézegetni. Megköszörülte a torkát.
– Tetszett az órád.
–  Köszi. Ügyes gyerekek – felelte Adam, majd azt kérdezte: –
Quinnt jöttél megnézni?
Nem, téged.
De ezt nem mondhatta.
– Gyerünk már! – kiáltott oda nekik Quinn a padlóról. – Később is
smúzolhattok, de most eddzünk inkább!
Nick becsapta a könyvét.
– Quinn, ne már!
Adam lassan felállt a padról. Elmosolyodott.
– El is felejtettem, milyen könnyen elpirulsz.
– Persze, persze…
Adam már távozni készült, amikor megállt, odahajolt Nickhez, és
a fülébe súgta:
– Erről még jó lenne beszélgetni később!
Nick egész idő alatt tanult, amíg Adam és Quinn edzettek.
Nem. Ez nem igaz.
Egész idő alatt úgy tett, mintha a könyvét bújná.
Valójában azonban egyszer sem lapozott, nem jegyzetelt, és le
sem vette a szemét Adamről.
Nevetséges. Mindjárt szívecskéket fog rajzolgatni a könyve
margójára.
Még hogy „könnyen elpirul”! Általában nem, de most érezte,
hogy melegszik az arca, elég volt csak felidéznie magában Adam
utolsó mondatát.
Nem ő volt az egyetlen, aki elpirult. Néhány fiatal lány
összeverődött az ajtóban, és nevetgélve sugdolóztak Adamről.
Nick nem hibáztatta őket emiatt. Adam és Quinn szemrevaló párt
alkottak, ahogy ide-oda forogtak a parketten. Adam sötét haja és
barna bőre remekül kiegészítette Quinn szőke haját, kék szemét és
hamvas barack arcát. Nicknek eszébe is jutott, hogy Adam talán
direkt úgy koreografálta a táncukat, hogy kiemelje a kettejük közti
testi különbségeket.
A gyakorlatuk nagyon látványos volt, Quinn ugyanannyit volt a
levegőben, mint a földön. Quinn azt mondta Nicknek, igyekszik
salátán és kekszen élni, hogy kímélje Adam bicepszeit.
Nick úgy látta, azokat a bicepszeket egyáltalán nem kell kímélni.
Quinnre összpontosította a figyelmét. Néhány héttel ezelőtt már
látta ennek a táncnak a korai verzióját, amikor Quinn és Adam nagy
nehezen összerakták az Y hátsó szobájában. Quinn esetlenül
mozgott, alig bírta követni Adam letisztult mozdulatait. De azóta
keményen dolgozott rajta, és a tánclépései most már tökéletesen
illeszkedtek Adaméihez.
A levegőnek is tetszett, amit ezek ketten létrehoztak. Nick érezte
az energiájukat a levegőben, mint elektromos áramot a vízben.
Jó volt látni Quinnt, ahogy pozitív dologra összpontosítja a
figyelmét.
Mire lekapcsolták a lámpát a stúdióban, és Adam bezárt, tíz óra is
elmúlt. Nick győzködte magát, hogy amikor hazaér, akkor is képes
lesz még fizikát erőltetni az agyába. Nem volt még olyan késő.
Aztán Adam megkérdezte:
– Nem akarsz meginni velem egy kávét?
Vissza kéne utasítania. Már elég késő volt, ráadásul nála volt Mike
pickupja.
Mondjuk Michael sosem vetné a szemére, hogy későn megy haza.
Valószínűleg nem is érdekli különösebben. Nick sosem tett semmi
rosszat.
 De kávézni csak nyilvános helyen tudnának. Quinn is jönne?
Akarja ő, hogy jöjjön a lány is?
– Ne agyalj rajta sokat! – mondta Adam könnyed hangon. – Nem
akartalak egzisztenciális válságba sodorni. Semmi gond, ha nem
akarsz jönni.
– De igen, akarok, csak… Igen, a kávé jó ötlet. Menjünk!
–  Javaslom a koffeinmenteset – jegyezte meg Quinn, mire Nick
szúrós pillantást lövellt rá. – Most mi van? Előbb tegyél ki otthon!
Mindjárt elalszom.
Szóval egyedül lesz Adammel.
Általában negyedóra alatt átvágott a városon, amikor hazavitte
Quinnt. Akkor este három és fél másodpercnek érződött. Nick
nagyon is tudatában volt, hogy az álbarátnője ül közte és Adam
közt, az ösztrogén, a gúnyos nemtörődömség és a tettetett hetero-
szexualitás biztonsági hálóját feszítve közéjük. Miután Nick nem
volt képes egyszavas válaszoknál többet kipréselni magából, Quinn
Adamhez fordult, és a táncról kezdett csacsogni, meg Adam
esedékes meghallgatásáról, és hogy mikor tudnak a hét további
részében gyakorolni.
Quinnék házánál Nick remélte, hogy a lány megkéri, hogy kísérje
az ajtóig, mert úgy lett volna pár perce lehiggadni.
De Quinn nem kért semmi ilyesmit, és nem is időzött sokáig az
autóban. Mire Nick feleszmélt, a lány már kiszállt, felment a lépcsőn,
és el is tűnt az ajtó mögött. Nick idegességében lehűtötte a kocsi
levegőjét, de a lehelete nem látszott. Még. Feltekerte a fűtést, és
kitolatott Quinnék háza elől. Amikor újra úton voltak, Nick jobban
figyelt az útra, mint amikor vezetni tanult. Egy percig teljesen
némán utaztak. Sajnos így túl sok idő maradt gondolkodni, pedig
semmire sem vágyott jobban, mint kikapcsolni az agyát.
Megköszörülte a torkát, és megkérdezte:
– A Starbucks jó lesz?
– Ahogy akarod.
Adam hangja olyan nyugodt, olyan magabiztos volt. Nick
rápillantott a következő piros lámpánál. Ő úgy érezte, hogy a
legkisebb zajra kiugrana a bőréből ijedtében, Adam viszont
nyugodtnak látszott, lazán üldögélt az anyósülésen. Az utcai lámpák
fénye aranyos csillogással tükröződött vissza a hajáról és a szeméből.
– Nyugi – mondta halkan.
Nick felsóhajtott.
– Bocs.
Adam pajkos mosollyal hozzátette:
– Kávézni megyünk, nem meztelenkedni.
Nick erre majdnem felhajtott a padkára, amikor betolatott a
parkolóba. Adam felnevetett.
A Starbucks még ilyen késő este is tömve volt. Beálltak a sor
végére. Nick attól tartott, hogy Adam közel fog húzódni hozzá, vagy
folytatja a szexuális jellegű célozgatásokat, de a fiú tartotta a tisztes
távolságot, és csak hétköznapi dolgokról beszélt. Az iskoláról,
Quinnről kérdezte Nicket, és az időjárásról mondott valamit.
Ami még rosszabb, most, hogy Adam azt tette, amiről Nick azt
gondolta, hogy ezt szeretné, ha tenné – amire Nick szerint szüksége
volt, erre a biztos távolságra –, Nick azon kapta magát, hogy
hiányzik neki a fiú évődése, az, hogy elpiruljon, és a nyakán érezze a
leheletét, amikor arról suttog, hogy mit fognak csinálni később.
Megváltozott a levegő a kávézóban, épp csak annyira, hogy Nick
megdermedt. Nem érezte fenyegetőnek a változást, csak olyannak,
amire oda kell figyelnie. Körülnézett, és egy lépést előrébb
csusszant, amikor a sorban előtte álló odalépett a pulthoz, hogy
rendeljen.
Veszély? A levegőben kutatott a válasz után.
De a levegőben csak kávé illata terjengett. Nick még egyszer
körülnézett, diszkréten.
Silver börtönben ült. A felsős általános iskolás elementálokat
meggyőzték, hogy lapuljanak meg. Calla eltűnt, de Nick úgy érezte,
ez a mostani jelenség amúgy sem egy tűz elementáltól származik.
Aztán az érzés eltűnt, olyan finoman, hogy Nick már abban sem
volt biztos, hogy tényleg érezte-e.
 A barista rávillantotta legszebb mosolyát, amikor rákerült a sor,
hogy rendeljen.
– A Merrick ikrek egyike! – mondta. – De melyik is?
Nick meglepetten pislantott egyet, aztán rájött, hogy az iskolából
ismeri a lányt. Szép arc, mandulavágású szemek, gondosan színezett
haj, és pont annyira szűk ruha, hogy a legtöbb srác utánaforduljon.
Courtney vagy Carric vagy valami ilyesmi.
Nick észlelte, hogy megint azt csinálja, amit szokott, teszi, amit
elvárnak tőle. Kénytelen volt, különben az emberek a szájukra veszik.
Viszonozta a lány buja mosolyát, és kimondta, amit Gabriellel
ilyenkor mondani szoktak:
– Számít?
A lány tettetett szomorúsággal lebiggyesztette az ajkát, biztos azt
gondolta magáról, milyen szexi. Nick ebből szikrányit sem érzett.
– Mit töltsünk a poharadba? – kérdezte.
Nick a lány szemébe nézett, és rávágta:
– Lepj meg!
– Akkor máris kapsz valami forrót és édeset!
– Én is azt kérem, szépségem! – mondta Adam.
Amíg a lány mosolyogva fogott még egy poharat, Adam közelebb
hajolt Nickhez, és a fülébe súgta:
– Én is tudom ezt játszani.
Adam csak incselkedett vele, de Nick kiérzett a hangjából
valami… mást is. Figyelmeztetést? Szomorúságot? Csalódottságot?
Vagy mindezt egyben? Mielőtt rájöhetett volna, Adam
kiegyenesedett, és előhúzta a tárcáját.
– Én fizetek – mondta Nick.
– Szó sem lehet róla. Szívességet teszel nekem. Majd én kifizetem.
– Milyen szívességet?
– Hazaviszel.
Ja, vagy úgy.
Nick egész este csak botladozott, és sodródott az eseményekkel.
Amikor Courtney-Carrie-Akárki átnyújtotta neki a poharaikat, alig
bírt egy köszönömöt kinyögni.
 A lány felírta a számát a pohárra. Meg a nevét is – Courtnie –, egy
nagy szívecskével az i fölött.
– Mehetünk? – kérdezte Adam.
–  Igen. Én… – hebegte Nick, mert lövése sem volt, mit akar
mondani. – Igen, mehetünk.
A leheletük ködként terült szét, amikor kiléptek a szabadba.
A Starbucks zsibongása és melege után a hirtelen csönd azonnal
körbezárta Nicket.
–  Nem akarlak elüldözni – mondta Adam. – Csak tudom, hogy
bent nem beszélhetünk.
– Rendben.
Nick bocsánatot akart kérni, de azt nem tudta volna
megmondani, hogy miért. A pickup motorja beröffent, Nick pedig
feltekerte a fűtést. Fahéj és vanília illata szállt fel a poharakból és
töltötte meg az utasteret, és a meleg illatok kicsalták a feszültség egy
részét a fiú vállából.
– Milyen érzés? – kérdezte Adam.
– Mi milyen érzés?
– Elbújni a világ elől.
A hangja nem volt mogorva, de Nick kihallotta belőle finoman
ugyanazt, amit a kávézóban vélt felfedezni benne. Nem volt teljesen
ítélkező, de majdnem.
Nick két kezébe fogta a poharát, és belélegezte az ital gőzét.
– Szívás – felelte. – Mármint bujkálni, bocs…
–  Semmi gond. Nem kell szabadkoznod. – Rövid szünet után
Adam azt kérdezte: – A családod még mindig nem tudja?
Nick megrázta a fejét.
– Mégis eljöttél a stúdióba.
– Igen.
Adam belekortyolt a kávéjába, és kinézett a kocsi ablakán, derűs
mosollyal az arcán.
– Amikor láttalak bejönni Quinn-nel, majdnem elfelejtettem, hogy
mit is tanítottam éppen.
– Azt hittem, észre sem vettél.
 Mihelyst kimondta ezeket a szavakat, legszívesebben bokán rúgta
volna saját magát. Hallatszott a hangján, hogy meg van sértődve, az
isten szerelmére! Megsértődve!
Adam nem is hagyta szó nélkül a válaszát, még szélesebb
mosolyra húzódott a szája.
– Ó, ne aggódj! Észrevettelek.
Nick erre minden figyelmével a feladatra összpontosítva
kitolatott a parkolóból, hálásan, amiért már sötét van, mert biztos
volt benne, hogy elpirult. Az út széléhez érve megállt, és azon
tűnődött, merre tovább.
Ha Adam meghívná magához a lakásába, fogalma sincs, mit
mondana rá. A meghívás egyet jelentene azzal, hogy tehetősége
nyílik nemet mondani. Dönthetne. De az első döntést további, még
nehezebb döntések követnék.
Érezte magán Adam tekintetét. Valószínűleg ugyanezen
gondolkodott.
De Adam nem hívta őt sehova. Határozottan annyit mondott:
– Hozzám. Indulj!
És Nick elindult.
 4. FEJEZET
ADAM LAKÁSA PONT ÚGY NÉZETT KI, ahogy Nick emlékezett rá.
Egyszerű alagsori lakás egy társasház legalsó szintjén. Nem volt
tévé, de volt három, rogyásig pakolt könyvespolc, és tekintélyt
parancsoló hifitorony húzódott a főfal előtt. A lakás többi eleme nem
volt említésre méltó: kicsi konyha, egy kétszemélyes asztallal a
sarokban, aprócska fürdőszoba, és kicsi hálószoba, ahová alig fért be
a franciaágy. A nappali azonban hatalmas, nyitott tér volt, és a
nyitottság érzését csak tovább fokozta az udvarra nyíló tolóajtó.
Nick többször járt már a barátai házában. A szülők olyankor vagy
otthon voltak, vagy rengeteg bizonyíték szolgált arra, hogy ők is ott
laknak. A jelenlétük valóságos volt. Nickék házában is a garázs
egyik sarkában hevert Gabriel sportfelszerelése, vagy Chris mosott
ruhája száradt a pince lépcsőjére kiterítve. Mindig emlékeztetett
valami arra, hogy egyedül lenni gyakorlatilag lehetetlen.
Ez a hely azonban nagyon Adamé volt.
Es nagyon egyedül voltak.
– Meddig akarsz ott ácsorogni az ajtóban? – kérdezte Adam.
Kibújt gyapjúpulóveréből, és bedobta a hálószobába. Ezzel
feltárult bő pólója és inas izmai a karján. A levegő szárnyán eljutott a
fiú narancsos-szegfűszeges illata Nickhez.
Nick szerette nézni, ahogy Adam mozog, ritmusosan és líraian,
mintha mindig szólna a zene.
Ezt persze aligha mondhatta ki. Hátradőlt a bejárati ajtónak, és
ivott egy korty kávét. Lezsernek akart látszódni, de valószínűleg
menekülésre készülő rabnak tűnt inkább. A pulzusa már a normális
duplája volt. Egész életében úgy élt, ahogy mások elvárták tőle.
Azzal, hogy elment Adamhez, ezt teljesen felrúgta. Ami azonban
még rosszabb, fogalma sem volt, mit vár tőle Adam.
–  Kíváncsi vagyok, mit forgatsz a fejedben – mondta, aztán
képzeletben megint bokán rúgta magát.
Ezt sem lett volna szabad mondania. Adam ezúttal nem
incselkedett vele. Odaállt elé, és halkan megjegyezte:
 – Itt biztonságban vagy, rendben?
Nick bólintott, és elfordította a tekintetét. Összeszorította az
állkapcsát.
–  Komolyan mondom. Itt nem kell vigyázni arra, hogy mit
mondasz, vagy mit gondolsz, vagy bármire, ami miatt ilyen feszült
vagy. – Nick vállára tette a kezét, és akkor sem vette le, amikor Nick
teste megdermedt. – Csak azért hoztalak ide, hogy beszélgethessünk.
Láttam rajtad, hogy jót tenne, ha egy kis levegőhöz jutnál. De
bármikor elmehetsz, amikor akarsz.
Levegő. Nicknek inkább egy egész oxigénpalackra lett volna
szüksége. Nyelt egyet, összeszedte magát, és Adam szemébe nézett.
– Nem akarok elmenni.
–  Én sem akarom, hogy elmenj. – Adam megfogta Nick szabad
kezét, és magával húzta. – Gyere!
Nick óvoda óta nem fogta meg a kezét másik fiúnak, amikor
muszáj volt, mert elmentek kirándulni. Idegennek és
kényelmetlennek kellett volna éreznie, és elhúzódni Adamtől.
De nem ezt érezte. Adam szorító keze meleget és biztonságot
sugárzott. Ha egyenesen lesétált volna egy szikláról, Nick akkor is
követte volna. A hálószoba ajtajában Nick szíve őrült verdesésbe
fogott, alig bírta megfékezni, de Adam átvezette a szobán, a
kanapéhoz.
Nem mintha ez számított volna. Egyedül voltak.
Adam leült Nick mellé, és a párnák közé húzódott, hogy Nick felé
fordulhasson. Még összefonódtak az ujjaik lazán, és Nick tudta,
hogy Adam csak lehetőséget akar adni neki, hogy elhúzódjon tőle,
ha akar. Nick nem akart.
Várt. A levegőt figyelte. Mindig érzékelte a levegő mintázataiban
beállt változásokat, már egy ajtónyitásból, vagy abból, ahogy
közeledtek hozzá. Az utóbbi időben azonban közvetetten az
érzelmeket is érzékelte, a lélegzetvételek szaporaságából és
minőségéből.
A levegő mindig beszélt hozzá, és most Adam ígéretét
visszhangozta. Itt biztonságban vagy.
 Összefont ujjaikra nézett. Adam hüvelykujja az övét cirógatta
lassan, nagyon gyengéden, finoman tapogatózva, mintha tudná, ha
túlzásba viszi, elijesztheti Nicket. Ugyanakkor elég szorosan fogta
ahhoz, hogy Nick tudja, belekapaszkodhat, ha az kell neki.
–  Sosem csókoltam meg fiút előtted – tört ki Nickből, minden
előzmény nélkül. – A testvéreim még mindig nem tudják. – Ahogy
eszébe jutott Quinn megjegyzése, amit járdaépítés közben tett,
összerezzent. – Biztos azt hiszik rólam, mekkora játékos vagyok.
Még az ikertestvérem is…
– Gabriel, ugye?
–  Igen. – Nick felnézett. Meglepődött, hogy Adam emlékezett a
testvére nevére. – Azt szokta mondani, hogy kettőnk közül én
vagyok a jófiú, ezért szerzek több csajt.
– Akkor ő a rosszfiú?
Nick összeráncolta a homlokát.
–  Ha Quinnt kérdeznéd, ő biztos ezt mondaná. De nem az.
Jószívű srác. Nagyon hűséges. Sokat cikiztek minket fiatalabb
korunkban, és mindig vállalta a verést, hogy én elmenekülhessek.
Az a fajta, aki először üt, aztán kérdez. Quinn utálja, de én
szeretném valahogy kibékíteni őket. Néha nagyon vág az esze.
Kegyetlenül. Gondolkodás nélkül kimondja, amit gondol, és ez
időnként bajba sodorja.
– Közel álltok egymáshoz?
–  Aha. – Nick elgondolkozott. – Bár idén mintha eltávolodtunk
volna. Kicsit.
– És fogalma sincs, hogy neked a fiúk tetszenek?
Ott ült, Adam kezét fogva, ösztönösen mégis olyan erővel akarta
elutasítani a homoszexualitás gondolatát, hogy majdnem letagadta
maga előtt is. Muszáj volt megköszörülnie a torkát.
– Nem, nincs.
– Szerinted bántana, ha megtudná?
Nick meglepetten pislantott.
– Úgy érted, fizikailag?
– Igen, úgy értem, fizikailag.
 Amiatt sosem aggódott Nick, hogy a testvérei jól megvernék
emiatt. Arra számított, hogy dühösek lesznek, és magára hagyják, de
erőszakra nem.
Az Adam szája sarkában húzódó sebhelyre fókuszált. Néhány éve
valaki beleverte Adam fejét az egyik szekrénybe, és ez annyira
szétroncsolta a fiú arcát, hogy a sérüléseket csak plasztikai műtéttel
lehetett rendbe hozni.
Nick nem tudta elképzelni, hogy Gabriel bántaná őt. Legalábbis
ököllel nem. Az más kérdés, hogy csalódott lenne, és elutasító vele
szemben.
Nick megrázta a fejét.
– Nem hiszem. De nem is venné jól a hírt. Gabriel nagyon…
Adam várta a folytatást.
Nick beletúrt a hajába, ami utána tüskésen meredt felfelé. Hogy is
magyarázza el, hogy milyen ember Gabriel?
–  Négy válogatottban is játszik a suliban. Szerintem a legtöbb
pomponlányt közelről ismeri, ha érted, mire gondolok. Most van
ugyan barátnője, de nála nagyobb játékost még nem láttam. És bátor,
be akar például jutni a tűzoltóképzésbe. Ő nagyon… nem is
tudom…
– Alfahím?
– Igen, pontosan.
– Csodálod, igaz? – Nick megvonta a vállát. Adam elmosolyodott.
– Így van, hallom a hangodon. – Elhallgatott, majd azt kérdezte: –
Hány éves is vagy?
– Tizenhét. És te?
– Tizenkilenc.
Két év. De húsznak tűnt. Nick nem tudta, hogyan magyarázhatná
meg Adamnek, hogy itt nem csak a testvéreiről van szó. Az iskolai
légkör is gyökeresen megváltozna, ha úgy kéne végigmennie a
folyosón, hogy minden osztálytársa tudja róla az igazságot. Adam
lehet önmaga, neki itt van ez a biztonságos kuckó, ahova elvonulhat,
ha a világ összeomlik körülötte.
 Nick nem érezte úgy, hogy volna bármije. Azt nem gondolta,
hogy a testvérei kidobnák otthonról, de nem is akart feszengés és
megvetés közepette velük élni. Erezni, hogy elítélik.
És nem hagyhatta ott az iskolát sem. A tanulás volt az egyetlen
esélye, hogy elhagyja a várost.
Mégsem tudta rávenni magát arra, hogy felbontsa a felvételi
értesítőket, amiket az asztala fiókjába rejtett. Mi van, ha nekik sem
kell?
– A szüleid tudják rólad? – kérdezte Nick.
– Igen – mosolygott Adam. – Mióta az eszemet tudom, élek-halok
a táncért. Mozdulatsorokat találtam ki, és bemutattam a
tudományomat a nappaliban. A kilencedik születésnapomra élénk
rózsaszín lábszármelegítőt kértem. Tiszta közhely vagyok. Szerintem
ők hamarabb tudták, mint én.
– És nem balhéztak miatta?
–  Egész addig nem, amíg meg nem sérültem. Vissza akartak
küldeni az iskolába, de úgy, hogy tettessem magam heterónak.
Mintha bárki is bevenné az ilyesmit, igaz? Persze, aggódtak miattam,
értem én. Mégiscsak két hetet voltam kórházban. Látták, hogy miket
írogattak a Facebookomra azok az idióták. De nem bírtam megtenni.
Nem tudtam színlelni, és nem is hiszem, hogy bármi értelme lett
volna. Szóval leérettségiztem, szereztem munkát, és elköltöztem
otthonról. – Elhallgatott, majd folytatta: – Jól megvagyunk. Néha
kifizetik az albérletet, mert közben még tanulok.
Nick azonban kihallotta az igazságot Adam hangjából. A szülei
azt akarták, hogy játssza meg magát, és ez olyan törést okozott az
Adammel való kapcsolatukban, amit nem gyógyított be az idő.
Nick élete nagy részében azt játszotta, hogy nem elementál,
olyasvalami miatt kockáztatta, hogy megbüntetik, amit nem tudott
az ellenőrzése alatt tartani. Mi van, ha elárulja a testvéreinek, hogy
meleg, és ők azt mondják neki, hogy továbbra is tettesse magát
heterónak? Két szék között a pad alá esne.
Nick belenézett Adam mély, meleg szemébe.
– Két hetet kórházban kellett lenned?
 –  Elképzelhető, hogy egy kicsit rájátszottam. Nagyon szexi pasi
volt az ápolóm.
Nick elmosolyodott, és azon kapta magát, hogy kinyújtja a kezét,
és megsimogatja Adam arcát, mielőtt felfoghatta volna, mit is tesz.
Elhúzta a kezét. Adam elkapta a csuklóját.
– Szabad hozzám érned.
Nick mégsem mozdult. Fojtogatta a saját pulzusa. Ez az este
annyira különbözött az első estétől, amikor idejöttek. Akkor úgy
össze volt zavarodva és kétségbe volt esve, hogy nem vallotta be, mit
érez Adam iránt, amíg fel nem pattant a székből, és meg nem
csókolta őt.
Most túl sok gondolat kavargott a fejében. Túl sok mindentől félt.
Nem volt itt Quinn, hogy közbelépjen, ha ők ketten túl messzire
mennének. Úgy érezte magát, mintha zuhanna, és rettegve keresne
fogódzót, de az egyetlen kötél, amibe kapaszkodhatott, foszladozott.
–  Mit szeretnél? – kérdezte Adam kicsit halkabban, és a hangja
összefonódott Nick gondolataival. – Valami ilyesmit? – kérdezte, és
lassan, megfontoltan megcirógatta Nick ajkát.
Nick testének minden idegvégződése reagált Adam érintésére. A
lélegzetvétele megremegett, mielőtt bármit tehetett volna.
Adam elmosolyodott. Közelebb húzódott Nickhez, és a tenyerét
Nick arcára helyezte, majd végigsimított a haján. Közel hajolt hozzá,
és a fiú arca mellett odasúgta neki:
– Vagy valami ilyesmit?
Ha Nick elfordítja a fejét, az ajkuk összeér. Adam az oldalának
dőlt, Nick érezte tömör, férfias súlyát. Nick teste már ezekre a finom
érintésekre is hevesebben reagált, mint bármelyik lányra korábban.
A francba, hiszen egyszer Quinn is bemászott az ölébe, és
kigombolta a nadrágját, és a teste akkor sem állt olyan vigyázzba,
mint most, Adam kezétől az arcán!
Lehet, hogy az agya egy nagy káosz volt, de a teste pontosan
tudta, mit csinál.
Adam még közelebb húzódott hozzá, és az állkapcsa alatt kezdte
csókolgatni. Kihúzta a kezét Nick hajából, és végigsimított a nyakán.
Mozdulatai erősek és magabiztosak voltak, egyáltalán nem
hasonlítottak a lányok pehelykönnyű érintéséhez. Adam keze lejjebb
csúszott, és a pólóján keresztül megmarkolta Nick mellizmait.
Nick káromkodott egyet, megragadta Adam arcát, és szájon
csókolta, mert nem bírta tovább. Adam ugyanolyan hevesen
viszonozta a csókot. Minden tétovázás nélkül, nyelves, szenvedélyes
és erőteljes csókot adott neki. Nick keze rátalált Adam nyakára,
vállára, izmos mellkasára. Felhúzta a pólóját, és feltárult előtte
Adam derekának sima bőre és a mellkasa íve.
Adam megragadta Nick farmerének a derekát, és magához
rántotta őt. Nicknek elakadt a lélegzete. Az agya leállt. Le akarta
dobni a heverőre Adamet.
Így is tett.
De amikor lehajolt hozzá, Adam Nick melléhez támasztotta a
kezét, és megállította őt.
– Nyugi! – mondta zihálva.
–  Francba a nyugival! – felelte Nick, és megint megcsókolta
Adamet, miután félreütötte a fiú kezét, és a csuklóját a párnához
szorította.
Adam elmosolyodott, és engedett a rohamnak. Visszacsókolt, és a
szabad kezével megfogta Nick vállát.
Nick megragadta a kezét, és azt is a párnához szegezte, de ekkor
rádöbbent, hogy Adam már kétszer próbálta leállítani. Elhúzta a
száját Adam szájától. Hangosan ziháltak egymással szemben.
Alig észrevehető feszültség jelent meg Adam szemében, de a
hangja incselkedő volt.
– Francba a nyugival, mi?
Nick pulykavörösre vált. Szó szerint érezte, ahogy vér tolul az
arcába. Adam felnevetett, de gyorsan elkomolyodott. Megmozgatta
a csuklóit.
– Jó erős vagy.
– Bocs.
Nick elengedte, de nem húzódott el Adamtől.
– Nem panaszképp mondom.
 Nick nem tudta pontosan, hogyan is értelmezze mindezt, túl sok
tapasztalata nem volt e téren, amire támaszkodhatott volna.
– Te állítottál le engem.
– Meg magamat.
Adam elhallgatott, és gyengéden, szinte simogatóan Nick arcára
tette a kezét. Nick lehunyta a szemét, és nagy levegőt vett.
Aztán Adam megszólalt, de a hangjából eltűnt a gyengédség.
– Hadd keljek föl!
Mit tehetett volna Nick? Hátrébb húzódott, és leült a kanapé
szélére. Biztos volt benne, hogy a visszautasítás elkerülhetetlen.
Itt biztonságban vagy.
Nem igaz. Nem volt. Sehol nem érezte magát biztonságban.
Elszorult a torka. Lebontott egy falat maga körül, és most győzheti
összerakosgatni a téglákat.
Túl gyorsan haladtak? Miatta vagy Adam miatt?
Francba a nyugival!
Egy lélegzet-visszafojtott pillanat erejéig káprázatos volt nem
gondolni semmire, csak hagyni, hogy az ösztönök uralják az
érzelmeit. De most megfizet érte, és nem tud mindent elég gyorsan
kielemezni.
– Nézd – simított végig Adam az arcán. – Nem akarom, hogy…
– Felejtsd el! – pattant fel Nick a kanapéról.
Mérföld hosszúságúnak látszott az út az ajtóig.
– Hé! – Adam elindult utána. – Hé!
Nick megmarkolta az ajtónyitó gombot. Adam elkapta a karját.
Erősebb volt, mint amire Nick számított. Adam hirtelen maga felé
fordította.
A legtöbb lány ezt sem tudta volna megcsinálni.
– Mi az? – szegezte neki Nick a kérdést.
A levegő hőmérséklete azonnal tíz fokot zuhant.
– Nos, az biztos, hogy meleg vagy. Egy heteró srác nem rendezne
ilyen jelenetet.
Nick megfeszítette az állkapcsát.
– Engedj el!
 – Befejezhetem a mondandómat?
Nick a fiú szemébe nézett. Adam minden kecsessége ellenére
maga volt a megtestesült erő. Nick látta már ilyennek egyszer
korábban, és most megint.
– Oké – felelte. – Nem akarsz…
– Nem akarom, hogy beleugorj valamibe, amire nem állsz készen.
Oh.
Adam szorítása lazult Nick bicepszén, de nem engedte el a karját.
–  Jártam már olyan srácokkal, akik nem merték felvállalni, hogy
melegek. Ez az ő döntésük, és én megértem, de…
Nick nyelt egyet.
– De, mi?
Adam mélyen a szemébe nézett.
– De ha holnap arra ébredsz, hogy gyűlölöd magad, nem akarom,
hogy rajtam vezesd le a mérged.
Nick végigmérte Adamet, és ekkor néhány korábbi dolog
értelmet nyert. Amikor Adam azt kérdezte, hogy Gabriel bántaná-e
Nicket. A feszültség a szemében, amikor azt mondta, „jó erős vagy”.
Most is tartott tőle egy kis távolságot.
Rejtőzött még valami Adam könnyed magabiztossága mögött.
Nick a másik lábára állt, és Adam szinte összerezzent. Ha a
levegő nem erősítette volna meg ezt a benyomását, Nick talán észre
sem veszi. Nick lassan, óvatosan kinyújtotta a kezét, és Adam vállára
tette.
– Itt biztonságban vagy – mondta halkan. – Rendben?
Adam szeme kikerekedett, ahogy meghallotta Nicktől a saját
szavait. Nick nagyon finoman elmosolyodott, majd folytatta:
–  Itt nem kell vigyázni arra, hogy mit mondasz, vagy mit
gondolsz, vagy bármire, ami miatt ilyen feszült vagy.
Most Adam pirult el.
– Jól van, jól van…
Nick megcsókolta. Nem olyan hevesen, mint pár perce, az ajka
inkább csak súrolta Adam száját. Amikor elhúzódott tőle, Adam
elkapta az arcát, és a két keze között tartotta, majd a fejét Nick
homlokának hajtotta.
– Össze fogod törni a szívem, érzem.
–  Nem, ha rajtam múlik – felelte Nick, és a kezét Adam kezére
tette az arcán. – Haladjunk lassan?
Adam bólintott, elfordította a fejét, és megcsókolta Nick tenyerét.
Aztán elvigyorodott.
– Ami azt illeti – mondta –, inkább csak lassabban.
 5. FEJEZET
QUINN FELHÚZTA A FEJÉRE PULÓVERE KAPUCNIJÁT. Kirázta a hideg.
Még mindig a táncon hordott rövidnadrágját viselte, nem volt ideje
átöltözni. Hasogatott az állkapcsa, tudta, hogy másnapra be fog
kékülni.
A bátyja azzal fogadta, hogy beleverte a fejét a falba, és a pénzét
követelte rajta.
Mintha Quinn-nek lett volna bármi fogalma róla. Boldog lesz,
amikor Jake visszamegy a főiskolára. Jordan, a kisöccse már így is a
barátainál aludt, körbejárva a számítógépes játszótársait, minden
este másnál, nehogy a szüleik gyanút fogjanak.
Quinn korábban a 7-Eleven előtt ücsörgött, a járda szélén, de az
ott dolgozó idős, koreai asszony kijött, és rikácsolni kezdett, hogy itt
ne szemeteljenek a fiatalok, úgyhogy Quinn most egy tejesládán ült
hátul, a sötétben.
Nem sokon múlt, hogy ne kezdjen kotorászni a kukában valami
ennivaló után.
Amikor még egy rövid sétányira lakott Beccáéktól, Becca
anyukája mindig félretett neki egy tányér kaját. Tudta, milyen
gyakran összeveszik Quinn az anyukájával. Quinn még mindig
őrzött a kulcscsomóján egy kulcsot a házukhoz.
De most, hogy Becca és Chris hivatalosan is egy pár voltak,
Quinn egyre inkább feleslegesnek érezte magát a társaságukban.
Különösen, miután megtudta az igazat Beccáról és a
Merrickekről.
Az igazat, Nicktől, és nem Beccától.
Jó kis legjobb barát!
Quinn gyomrát mardosta az éhség, és azt kívánta, bárcsak elment
volna Nickkel és Adammel kávézni. Csak hát, nem volt semmi
pénze, és nem akart élősködni és felesleges harmadik lenni.
De most, hogy nem volt hol aludnia… Ujjaival a mobiljával
játszott, és azt fontolgatta, ír egy üzenetet Nicknek.
 Ekkor egy fémajtó csapódott be, kicsit messzebb tőle, a hátsó fal
oldalában. Quinn fényt látott felvillanni, aztán egy cigaretta izzott fel
vörösen. Nem égett a lámpa az ajtó fölött, de a testalkatából ítélve
férfi lehetett az. Sötét ruhában.
Quinn a fejébe húzta a kapucniját, és szőke haját még jobban
betörte alá. Nem használt.
– Hé! – Az éles férfihangra felkapta a fejét. A cigaretta áporodott
szaga égette az orra belsejét. A férfi elindult felé. – Itt tilos
tartózkodni!
Quinn nem mozdult.
– Ki mondja?
– Én.
– És ki maga? Magáé a parkoló?
– Nem. Enyém az egész üzletsor.
Quinn erre a válaszra nem számított, de mégsem mozdult.
– Bizonyítsa be!
– Mit akarsz, hozzam a tulajdoni lapot?
A férfi megindult Quinn felé, mintha el akarná kapni. A lány
feltápászkodott a ládáról, és lesöpörte a földet a ruhájáról.
– Jó, oké, már itt sem vagyok.
A férfi beleszívott a cigijébe, és követte Quinnt. Láthatóan meg
akart róla győződni, hogy a lány elhagyja a bolt területét. Amikor
Quinn elérte a 7-Eleven előtti járdát, megfordult, készen arra, hogy
nekimenjen a pasasnak, amiért ilyen bunkó volt vele.
A fényben már ki tudta venni az illető arcvonásait. Tyler volt az, a
fickó Nickék kocsibejárójáról. Eszébe jutott a titok, amit Nick elárult
neki, és ráeszmélt, hogy félnie kellene Tylertől, de az élete tele volt
kegyetlen emberekkel, így nem futotta többre az adrenalinjából.
– Te vagy az – mondta, és köpött egyet.
– Te vagy az – felelte Tyler is, azzal a szájához emelte a cigarettát,
és mélyet szívott belőle megint. – Hol a pasid?
– Mindjárt jön értem. Bármelyik percben itt lehet.
Csak azért, mert nem fél, még nem teljesen hülye.
– És a 7-Eleven mögött fog felvenni?
 Na jó, egy kicsit tényleg hülye. Az üzletsor elején húzódó sötét
kirakatsorra mutatott.
– Miért nem mész vissza oda, ahonnan jöttél?
– Mit keresel itt, most tényleg?
– Semmi közöd hozzá!
Tyler összehúzta a szemöldökét.
– Mi történt az arcoddal? Az a gyökér Merrick verte szét?
Nem volt túl aggodalmaskodó a hangja, és valószínűleg nem
lepte volna meg az igenlő válasz.
– Nem. És ne nevezd így!
Tyler puffogott egyet magában, és kifújta a füstöt az orrán.
–  Ti, csajok, mind egyformák vagytok. Azt hiszitek, azok az
idióták tökéletesek és különlegesek. Eláruljak valamit? Nem azok!
–  Sajnálom, Kedves Herceg. Nyilvánvalóan nem mindenki felel
meg az elvárásaidnak – vágott vissza Quinn, majd odalépett Tyler-
höz, és kikapta a cigarettát a szájából, hogy kettétörje.
Az azonban fellobbant, és hamuvá égett a kezében. Quinn
felsikoltott, és elejtette a hamut. Tyler szélesen elmosolyodott.
– Nem tudod, mibe ártod magad, kislány. Velem vagy velük.
– Ne nevezz így!
–  Csak beszélni akartam velük. Láttad, hogy bánt velem az a
szemét.
– Mert te igazi úriemberként viselkedtél, ugye?
Quinn felkapta a kezét, hogy félrelökje Tylert, ő azonban
gyorsabb volt, és elkapta a lány csuklóját.
– Hidd el, tettek ők azért eleget, hogy ne akarjak úriember lenni
velük. De talán inkább belőled kéne válaszokat kicsikarnom.
Az istenit, de erős! Quinn már bánta, hogy megütötte. A karja úgy
égett, mintha Tyler a saját keze és az ő bőre közé szorította volna a
cigarettát. Quinn önkéntelenül is levegő után kapott. Kicsit már azt
kívánta, bár maradt volna otthon, és próbált volna szerencsét a
bátyjával.
–  Gyerünk – mondta Tyler. – Sikolts csak! Majd azt mondom,
rajtakaptalak betörés közben.
 –  Engedj el! – nyöszörögte Quinn. Megbénította a fájdalom.
Könnyek szöktek a szemébe, és ezért meg tudta volna ölni Tylert. -
Engedj már el!
–  Azt hiszed, hogy ez rossz? – kérdezte Tyler. – Ez még semmi.
Várj csak, amíg több időt töltesz velük. Amíg rájössz, hogy ők mire
képesek veled. Ezek gyilkosok!
Quinn homlokát kiverte a veríték.
– Jól van, felfogtam. Most már elengedhetnél. Kérlek!
–  Tudni akarom, mi folyik itt, érted? Tudni akarom, mi történt
valójában a karneválon, és tudni akarom, mi történt azzal az
Őrzővel, aki azért jött a városba, hogy rendet tegyen. Mondd meg
nekik, hogy válaszokat akarok, világos?
– Világos – suttogta Quinn.
Már kizárólag a karját szorító kéz tartotta állva. Pár pillanat, és
bepisil.
– Helyes.
Tyler ekkor elengedte. Jobban mondva ellökte. Quinn brutális
erővel zuhant a földre. Egy lámpaoszlop tövébe esett, az azt
körülvevő nagy, lapos kövekre, a beton szélére. Holnapra lesz vagy
tizenhat lila folt rajta, csak e miatt az esés miatt.
– Idióta! – sziszegte.
Felkapott egy követ, és Tylert oldalról térden ütötte vele, minden
erejét beleadva a mozdulatba. Tyler káromkodott, ahogy
összecsuklott a térde. Úgy zuhant a földre, mint… nos, mint egy kő.
Quinn hátralendítette a könyökét, hogy képen vágja Tylert.
Tyler odakapott, hogy megragadja a lány kezét, de Quinn addigra
már futott. Teljes sebességgel, ahogy csak a lábai bírták. Fák
szegélyezték a Ritchie Highwayt végig fölfelé az úton, ami
láthatatlan veszélyekkel teli, sötét űrként tátongott előtte. Quinn
átcsörtetett az avaron, meg sem próbált hangtalanul közlekedni.
Csak rohant.
Ágak csapkodták a lábát, de nem lassított. Kétszer megbotlott,
aztán harmadjára is, sőt majdnem el is esett. Egy ág az arcába
csapott, aztán belerohant egy pókhálóba. Felsikoltott, és rémülten
törölgette az arcát.
Elhallgatott. A levegő sípolva áramlott be a tüdejébe, de
ráparancsolt, hogy hallgasson el, hátha hall valamit.
Csend.
Körbevette a sötétség, nem látott semmit. Előráncigálta a
telefonját a zsebéből, és tárcsázott. Felesleges harmadik ide vagy
oda, nem ludta, hogy Tyler oda is utánamegy-e.
–  Gyerünk már! – morogta magában, egyik lábáról a másikra
ugrálva, amíg a telefon kicsöngött.
– Halló?
–  Nick – szólt bele Quinn, olyan halkan, ahogy csak tudott. –
Szükségem van rád.
Nick először nem látott semmit a Ritchie Highway mellett. Nézett
a sötétbe, Quinn után kutatva, de csak a fákat látta. Valamivel
lejjebb, a Jiffy Lube felirat adott némi fényt, de ahol éppen tartott,
koromsötét volt. Letekerte az ablakot, hogy hallgatózzon, de a
dízelmotor hangja mellett ez lehetetlen volt.
Zsongott a feje az aggodalomtól és az idegességtől. Csak tíz
percbe telt neki ideérni Adam lakásától, de ez is elég hosszú, ha az
ember Tyler Morgan elől bujkál. Tapasztalatból tudta.
Amúgy mi dolga Quinn-nek Tylerrel? Alig két órája látta a lányt!
Épen és egészségesen, otthon!
Már épp le akarta állítani az autót, hogy elmenjen megkeresni
Quinnt, amikor a lány előtört a fák közül, kirohant a kocsi
fénycsóvájába, ami úgy világított, mint egy világítótorony. Csúnyán
összekarcolta a lábát, hosszú, vörös csíkok éktelenkedtek rajta végig,
keresztül-kasul. Sokkal aggasztóbb volt azonban a horzsolás az
állkapcsán, amit egy karcolás is tetézett, ami még mindig vérzett.
Vörös volt a szeme, és könnyes.
Aztán eltűnt a fényből, és bemászott a kocsiba. Nick idegességét
düh váltotta fel.
– Jézusom, Quinn, jól vagy?
– Szerinted?
 – Egyáltalán nem! Tyler megütött? Máris viszlek a rendőrségre…
–  Nem akarok a rendőrségre menni. – Quinn hátradobta kócos,
szőke haját az arcából. – Indulj, Nick, jó? Taposs bele, a rohadt
életbe!
Nick nagy levegőt vett, majd a fogai között kifújta.
Quinn jó erősen a karjába ütött.
– Gyerünk már!
Nick sebességbe rakta a kocsit.
– Elmondod, mi történt?
– Nem.
Nick hallgatta az utastérben keringő levegőt, és sorra vette a lány
sérüléseit, ahogy a levegő tudatta vele az információkat. Főleg
horzsolások és kék foltok, semmi komolyabb.
Ahogy erre gondolt, érzékei valami mást is rögzítettek. Szokatlan
melegség miatt remegett a lány teste körül a levegő.
Quinn óvatosan magához ölelte sérült karját.
– Megégetett? – kérdezte Nick.
– Honnan tudod?
–  Ez a módszere. Ő egy tűz elementál. Tapasztaltam már, mire
képes.
Nem is egyszer. Tyler a legjobb barátjával, Sethtel régen többször
megvárta Nicket, és elkapták, amikor ő egyedül volt. Leszorították a
földre, és megfenyegették, hogy leégetik a bőrét, tudták, hogy Nick
nem fogja ellenük használni a képességeit.
Csak az volt a baj, hogy nem mindig érték be a puszta
fenyegetéssel.
Nicknek hagynia kellett volna, hogy Tyler megfulladjon ott, a
kocsibejárón.
– Tűz elementál, mint Gabriel? – Quinn halkan felhorkant. – Miért
nem lepődöm meg ezen? Legjobb lenne, ha jól elégetnék egymást.
–  Igen, de messze nincs olyan ereje, mint Gabrielnek. Add ide a
kezed!
–  Nekem elég erősnek tűnt – felelte Quinn, és engedelmesen
kinyújtotta a kezét, bár az utolsó pillanatban elrántotta, amikor Nick
meg akarta fogni. – Ne érj hozzá! Rohadtul fáj.
Nick egy pillanatra elfordította az útról a szemét. A lány arcán
száradó könnycseppeken megcsillant az útról ráeső fény. Megint
meglátta a csúnya horzsolást, és legszívesebben azonnal megölte
volna Tylert.
– Nem bántalak – mondta. – Ülj közelebb!
A lány kikapcsolta a biztonsági övét, és az ülés közepére
húzódott, amíg a válla a fiú oldalát érintette, és összeért a combjuk.
Az arcát a fiú vállának nyomta. Quinn erdő illatát árasztotta, a
fenyő, a föld és az éjszaka illatát.
Nick felsóhajtott, és átkarolta a lány vállát. Kisimította a haját az
arcából.
– Quinn, hazavigyelek?
–  Hozzátok? – Elfojtott hangjában megcsendült a remény. Nick
nem a saját házukra gondolt, de megérezte a fájdalmat és a félelmet
a lány lélegzetvételén. – Kérlek! – könyörgött suttogva Quinn.
–  Na jó – állt rá a dologra Nick, és bekapcsolta az irányjelzőt,
hogy visszaforduljon a legközelebbi kereszteződésben. – De síri
csöndben kell lenned. Mike agyonüt, ha ott talál!
– Biztos nem akarod, hogy hangoskodjak? – célozgatott Quinn.
Nick fintorogva felmordult.
– Úgy látszik, nem olyan nagy a baj, ha képes vagy viccelődni.
Quinn felemelte a fejét, és beleszagolt a levegőbe.
– Adam illatod van.
Nick nem bírt rájönni, mit jelent a lány hangsúlya, de elöntötte az
arcát a melegség, ahogy felidézte a narancs és a szegfűszeg
egzotikus illatát. Hát persze hogy Quinn ismeri Adam illatát, egy
órán át fogdosta őt tánc közben.
–  Még itt van a táskád is – folytatta Quinn, belerúgva a kocsi
padlóján heverő hátizsákba. – Nick Merrick, milyen dolog ez? Már
éjfél is elmúlt!
– Csak beszélgettünk.
– Ezt így hívják manapság a gyerekek?
– Quinn, fogd be a szád, és nyújtsd ki a karod!
 Amikor a lány engedelmeskedett, Nick felváltva hol a csuklójára,
hol az útra nézett. Érezte, hogy árad a meleg a lány bőréből. Nem
csoda, hogy sírt, amikor találkoztak.
Tényleg meg kellett volna ölnie Tylert ott, a kocsibejárón.
Nick levegőt fújt az égett részre, amibe beletáplálta az erejét.
Quinn levegő után kapott.
– Mit csinálsz?!
– Meggyógyítom.
Óvatosnak kellett lennie. Ha túl nagy erővel csinálja, Quinn
megsérülhetett volna. Ezt is tapasztalatból tudta.
Quinn ellazulva Nicknek dőlt, és a fejét megint a fiú vállának
döntötte.
– Csodálatos!
– Majd küldöm a számlát.
– Az arcomat is rendbe tudod hozni?
–  Igen. – Újabb lélegzetvétel, majd az erő újabb hulláma. Quinn
egészen ellazult, úgyhogy Nick megpróbált kihúzni belőle valamit. –
Miért ütött meg Tyler?
– Nem akarok beszélni róla. Lefeküdtél Adammel?
– Természetesen nem!
A gondolat egyszerre volt ijesztő és izgalmas, de magára
parancsolt, hogy álljon le a képzelődéssel.
–  Nem kell egyből felkapni a vizet. Végül is, két dögös pasi
együtt? Az nem az ajánlott napi tesztoszteronadag kétszerese?
– Quinn.
– De legalább csókolóztatok?
Nick sóhajtott, és a lány bőrére fújta ki a levegőt.
Quinn jólesően morgott, és szorosan Nickhez bújt.
– Nagyon tetszik neked, igaz?
Nick nem felelt. Őszintén szólva, maga sem tudta, hogy
megkönnyebbült-e, amikor felhívta Quinn, véget vetve ezzel az
Adammel töltött estéjének, vagy csalódott volt, amiért ilyen rövidre
sikerült a találkájuk. Fogalma sem volt, hogyan kell párkapcsolatot
kialakítani egy fiúval. Olyan felkészületlennek érezte magát, mintha
egy koreográfiából csak az első lépést ismerné, ráadásul a zene is
teljesen ismeretlen lenne.
Az istenért, hiszen még magát sem tudja átverni. Csalódott volt.
Csalódott.
Sosem veszítette még el ennyire a fejét.
Az élete eddig mindig arról szólt, hogy megfeleljen mások
elvárásainak. Néhány percre szabadjára engedni az ösztöneit…
sosem érzett még ilyet.
Alig várta, hogy újra megtörténjen.
Quinn felemelte a fejét, és felnézett Nickre.
–  Neked tényleg tetszik Adam. Tudom, hogy tetszik. Egyből
láttam rajtad, amikor megpillantottad őt a stúdióban.
– Örülök, hogy ilyen átlátszó vagyok.
– Nem vagy átlátszó. Ő egyszerűen ilyen. Mágnesként vonzza az
embereket. Adamet mindenki szereti.
Nick sorra vette magában, amit az este megtudott Adamről,
gyengéd incselkedését, könnyed magabiztosságát azzal
kapcsolatban, hogy ki is ő. Megosztottak egy pillanatot. Több is volt
egy pillanatnál. Nick élete legnagyobb titkát bízta rá. Itt biztonságban
vagy.
Riadtan gondolkozott el azon, hogy Adam egymondatos
beszólásai talán ugyanolyan, jól begyakorolt közhelyek voltak, mint
amikkel ő etette a gyanútlan lányokat.
Minden érzelmét nyíltan kimutatva rohant bele ebbe az estébe.
Bedőlt Adam csendes önbizalmának, a tánc és az iskola iránt
tanúsított elkötelezettségének, és annak, hogy milyen eltökélten
ment az után, amire vágyott. Nick ezzel szemben csupa ösztön,
érzelem és szenvedély. Adamnek volt önuralma. Uralta a helyzetet.
Össze fogod törni a szívem, érzem.
Az istenit! Ahogy felidézte magában ezt a sort, totál klisésnek
érezte.
–  Aú! – jajdult fel Quinn, és fel is ült azonnal, aztán elkapta a
kezét. – A francba, Nick!
– Ne haragudj – motyogta a fiú. – Hadd folytassam, óvatos leszek.
 – Nem kell. Azt hiszem, rendbe jött. – Quinn kinyújtotta a kezét,
és végigsimított a csuklóján. – Fantasztikus vagy!
– Fantasztikus – ismételte Nick. – Na persze.
– Mi a baj?
– Idiótán viselkedem, Quinn?
Magán érezte a lány vizslató tekintetét a sötétben.
– Kicsit konkrétabban?
– Adammel.
Quinn nem felelt. Nick befordult a házuk udvarára, és leállította a
motort. Nem ülhettek ott túl sokáig, de a házban sem fejezhették be
a beszélgetést, így Nick várt, kulccsal a kezében, szemét a sötét
műszerfalra szegezve. Quinn végül lassan kifújta a levegőt.
–  Neked tényleg nagyon tetszik Adam – mondta halkan. – Úgy
értem, szívecskék csillognak a szemedben, közös nevet találsz ki
magatoknak…
– Quinn.
A lány felhúzta a lábát az ülésre, és keresztbe rakta.
– Elmentetek hozzá?
Nick összerezzent, mintha valami illetlen dolgot kellene
bevallania.
– Igen.
– Csókolóztatok vagy beszélgettetek?
Nicknek megint égett az arca, és az ölében tartott kulcsokkal
kezdett játszani. Így szoktak a lányok is érezni? Nem tetszett neki a
helyzet.
– Lekerült rólatok a ruha?
– Nem!
Hála istennek! De elképzelte, milyen lett volna, ha igen.
Istenem, olyan zavaros ez az egész! Nem kellett volna eldobnia a
kávéspoharat Courtnie számával. Azt legalább tudta kezelni.
De egy másik része tiltakozott a gondolat ellen, mintha benyitott
volna egy ajtón, és a tudatalattija bedugta volna a karját az
ajtónyílásba, hogy ne tudja becsukni.
Quinn hallgatott egy darabig.
 –  Régóta ismerem Adamet – mondta végül –, de ez nem jelenti
azt, hogy jól is ismerem. Nem szokta a stúdióba hurcolni a fiúit vagy
ilyesmi, de magányosnak sem látszik soha. Fogtok még találkozni?
– Nem tudom. Jöttem azonnal, amikor hívtál. Azt mondta, később
küld majd SMS-t.
Nick megnézte a telefonját. Nem jött új üzenet Adamtől. Még azt
sem kérdezte meg, hogy van Quinn.
– Szívás csajnak lenni, igaz? – kérdezte Quinn.
– Fogd be!
De igaza volt, tényleg szívás.
Nick megpróbálta csöndben becsempészni a házba Quinnt, de
Hunter felébredt. Megdörzsölte az arcát, ahogy beosontak a szobába.
A szeme kikerekedett egy pillanatra, amikor meglátta Quinnt, de
vette a lapot.
– Akarjátok, hogy a kanapén aludjak?
– Quinn csak itt alszik, ez minden – felelte Nick.
Hunter ásított egyet, és a másik oldalára fordult, háttal nekik.
– Ahogy akarod. Szólj, ha meggondolod magad.
Nick általában pólóban és alsónadrágban aludt, de Quinnre
tekintettel felhúzott egy elnyűtt melegítőalsót. Levetkőztek a
sötétben, aztán Nick felhajtotta a takarót. Quinn becsússzant mellé.
Rá sem hederített Nick tartózkodására. Nick keze hozzáért a lány
csupasz combjához, de mielőtt bármit szólhatott volna, Quinn
hozzásimult, és Nick lábaira tette a lábát.
–  Mit művelsz? – suttogta Nick, úgy uralva a levegőt, hogy a
hangjuk ne jusson el Hunterhöz.
– Ugyan már – lehelte a lány. – Ha rajtakapnak minket, legalább
látszódjon úgy, hogy együtt alszunk.
Nick nem felelt, magában vívódott. Ellenkezni akart, ugyanakkor
belátta, hogy a lánynak alighanem igaza van.
Quinn még közelebb húzódott hozzá, és Nick vállára hajtotta a
fejét.
– Végül is, neked mindegy, nem? De ha akarod, arrébb megyek.
– Nem – felelte Nick tétován. – Maradj csak!
 –  Rendbe tudod hozni az arcomat? – kérdezte álmos hangon a
lány.
– Persze – mormogta a fiú.
A lány testhelyzete legalább ezt megkönnyítette. Elfordította a
fejét, és lágyan Quinn arcára fújt. A lány elernyedt, Nick pedig
kapott az alkalmon, és megjegyezte:
– Nem mondtad, hogy találkozol Tylerrel.
– Elmentem a 7-Elevenhöz. Ő is ott volt.
– Odamentéi egyedül?
– Gyakran járok oda. Ne legyél ilyen tyúkanyó.
– És miért kötött beléd Tyler?
Átvillant az agyán, hogy Quinn talán azért ment oda, hogy ő
kössön bele Tylerbe. Nem igazán visszafogott a stílusa.
–  Tudni akarja, mi történt a karneválon. Valami Őrzőkről is
mondott valamit. – Elhallgatott, majd folytatta: – Azt lehetett anno
olvasni a hírekben, hogy hibás vezetékek okozták a robbanásokat.
– Nem. Calla Dean csinálta. Ő okozta azokat a tüzeket.
– Calla Dean!
– Csitt! Igen. A gyújtogatásokért is ő a felelős.
Quinnék háza az egyik ilyen támadás során égett le. Ezért kell
abban az átkozott lakásban lakniuk.
– Azt hittem, Rick Stacey volt az!
– Ő is segített, de Calla volt az értelmi szerző.
Quinn elhallgatott. Az iskolából ismerte Calla Deant, de nem
voltak közeli haverok. Calla is a karnevál után tűnt el, és mindenki
halottnak hitte. Még most is búcsúüzenetek és képek borítják a
szekrényét. Nevetségesnek tűnt, de Quinn csak arra bírt gondolni,
hogy „mindig tetszett a sminkje”.
– Azt hittem, ő is az egyik robbanásban halt meg.
–  Nem tudjuk, mi történt vele. Amikor Silver üldözőbe vett
minket, a felsős elementálokat megtaláltuk, de őt nem. – Nick
megvonta a vállát. – Talán elmenekült.
–  És Silver az egyik Őrző, aki meg akar gyilkolni benneteket,
igaz?
 – Igen. De ő börtönben van.
– Mikor küldenek helyette valaki mást?
– Előbb-utóbb. – Végigsimított a lány arcán. – Hogy van a sebed?
Quinn általában fényesen csillogó szemei most sötétbe borultak.
– Sokkal jobb – suttogta. – Köszönöm.
Aztán minden előzmény nélkül felhúzódott Nick arcához, és
szájon csókolta.
Nick egy pillanat erejéig nem állt ellen. Csókolózott már lánnyal –
nem is kevéssel és tudta, hogyan kell reagálni ilyen helyzetben. Ha
az a Courtnie támadt volna rá, alighanem gondolkodás nélkül
viszonozta volna a csókját.
De ez… ez más volt. Quinn tudta. És nem arról volt szó, mint
korábban, hogy alibiből kellett megcsókolnia.
Nem tolta el a lányt, de mereven arrébb húzódott.
– Ne haragudj! – szabadkozott suttogva Quinn.
– Semmi baj – vágta rá Nick automatikusan.
De ez nem volt igaz. Úgy érezte, megbántotta a lányt, amikor
pedig nem is tett semmi rosszat. És most könnyebb lenne a helyzet,
ha Quinn nem lenne még mindig úgy rátapadva, mint egy pióca.
– Sajnálom – ismételte a lány. – Megfeledkeztem róla… hogy amit
csinálsz… úgy éreztem, mintha…
– Sss – suttogta Nick. – Semmi baj.
– Haragszol rám? – kérdezte Quinn.
Nick megrázta a fejét.
– Nem haragszom, Quinn. – Valójában azonban egy kicsit tényleg
dühös volt rá, de maga sem tudta, miért. Újra megérintette a lány
arcát. – Nagyon sajnálom. Nem lenne szabad ezt folytatnod velem.
Quinn megfogta Nick kezét, és az arcán tartotta.
– Az én hibám – mondta Quinn.
Nick elkomorodott.
– Nem akartalak megbántani.
–  Néha azt kívánom, bárcsak ne lennél… – A lány hangja
elmélyült, és pillantása a szoba vége felé villant, ahol Hunter aludt. –
Tudod.
 – Tudom.
Az igazság az, hogy néha Nick is ezt kívánta.
– Akarod, hogy máshol aludjak?
Nick megrázta a fejét, és homlokon csókolta a lányt.
– Nem, minden rendben, ne aggódj!
Quinn hitt neki. Újra Nickhez bújt, és néhány perc múlva a fiú
hallotta a légzésén, hogy álomba zuhant.
Nicknek ez nem ment ilyen könnyen.
Szívás csajnak lenni, igaz!
De Nick nem csaj. És az is holtbiztos, hogy nem is fogja ezt a
szerepet játszani. Lassan, óvatosan, hogy ne ébressze föl Huntert,
felvette a telefonját az éjjeliszekrényről, és feloldotta a
képernyőzárat.
Tényleg ezt akarja? Milyen üzenetet akar küldeni?
Ekkor azonban felvillant az üzenet érkezését jelző ikon.
Adam. Szavak jelentek meg a képernyőn.
Ráérsz holnap? Nyolcig órám van, de utána ráérek.
Nick szíve kihagyott egy ütemet, és örömében táncra kelt. De már
aznap este is kihagyta a fizikatanulást, és két nap múlva be kell
adnia egy dolgozatot.
Ráadásul az sem lenne baj, ha nem látszódna túl lelkesnek.
Az istenért, hihetetlen, hogy ilyesmi egyáltalán megfordul a
fejében. Gyorsan válaszolt.
Tanulnom kell.
Mihelyst elküldte az üzenetet, legszívesebben a földhöz vágta
volna a telefont. Tanulnia kell?! Ez komoly? Mégis mi ütött belé?
Fogalma sem volt, hogyan érezheti magát Adam. Hogy értelmezi az
üzenetét? Visszautasításként? Valószínűbb, hogy azt hiszi, Nick a
legnagyobb könyvmoly a világon. A telefon némán gúnyolódott
vele, és nem mutatott több üzenetet.
Aztán amikor már épp vissza akarta rakni a telefont az
éjjeliszekrényre, az újra felvillant.
Tanulhatsz itt is.
Nick elmosolyodott.
Megbeszéltük.
 6. FEJEZET
NICK MEGDÖRZSÖLTE A SZEMÉT, és kényszerítette magát, hogy
figyeljen oda. Rendszerint ő adta be először a dolgozatát, de most az
osztály nagyobbik fele már kivitte a tanári asztalhoz a kész
feladatsort. Még Gustav Asciak, a külföldi cserediák, aki alig beszélt
angolul, még ő is beadta a dolgozatát.
Nicknek viszont hátravolt a fél kérdéssor. Nem lett volna szabad
elhanyagolnia a tanulást. Összekeverte a képleteket, és minél jobban
erőltette az agyát, hogy adja ki magából a szükséges információt,
annál inkább csak arra tudott gondolni, hogy valójában mit is csinált
előző este.
Adam szeme…
Adam keze…
Adam…
Figyelj oda!
Ez még nem a világvége. Minden tantárgyból ötöse van, ezt is
beleértve. Ha egy dolgozata nem sikerül tökéletesre, az nem küldi
padlóra. De az biztos, hogy feldühíti.
Mindennél fontosabb volt, hogy jó átlagot érjen el. Nem vetette fel
a pénz, úgyhogy muszáj volt tanulmányi ösztöndíjat kapnia, ha el
akart kerülni innen, és főiskolára járni.
Szinte látta maga előtt az elutasító leveleket. „Miután
tudomásunkra jutott, hogy egy csók és egy álmatlan éjszaka miatt nem
sikerült megfelelően megírnia egy dolgozatot, arra a döntésre jutottunk,
hogy nem kívánunk Önnek helyet biztosítani intézményünk falai között…”
Megszólalt a csengő, és Nick felkapta a fejét. A diákok a
könyveiket csomagolták, és indultak az ajtó felé.
A francba! Még hátravolt neki hét kérdés.
Megállás nélkül, gyorsan írt tovább. Még csak félig oldotta meg a
következő feladatot, de már kiürült a terem. Annyira nem bírt
összpontosítani, hogy abban sem volt biztos, jól értelmezi-e a
kérdést.
 – Nick – állt meg dr. Cutter az asztalánál, és finoman koppintott
annak műanyag felületén. A hangja gyengéd volt, de határozott. –
Sajnos lejárt az idő.
Nick nem hagyta abba az írást.
– Kaphatok még egy percet?
Dr. Cutter egy hosszú pillanatig nem felelt, de Nick érezte a
levegőben tanára aggodalmát. Végül a csuklójára tette a kezét, hogy
Nick fejezze be az írást.
– Nem értetted meg az anyagot? – kérdezte a tanár. – Bár szóltál
volna korábban…
– De igen. – Értelmetlen volt tovább írni. Nick lerakta a ceruzáját,
és megdörzsölte a szemét. – Megértettem.
A tanár felvette a dolgozatot, és átlapozta.
– Teljesen kihagytad az utolsó részt.
Mintha Nick nem tudná. A ceruzájára összpontosított, és azt
kívánta, bár a tenyerébe döfhetné.
– Sajnálom. Nem volt időm tanulni. Összekevertem a képleteket.
Dr. Cutter leült mellé az asztalhoz.
– Minden rendben van otthon?
Nick ismerte ezt a hanghordozást. Százszor hallotta már a szülei
halála óta. Minden tanár és iskolai tanácsadó megtapasztalta, hogy
jobb, ha távol tartják magukat a lobbanékony Gabrieltől, de azt is
tudták, hogy Nick jó eséllyel válaszol nekik. Jól vagy? Kapsz eleget
enni? A bátyád megtesz mindent, hogy gondoskodjon rólad?
De most már tizenhét éves, túl idős ahhoz, hogy egy ilyen
dolgozatot elnézzenek neki.
Különösen úgy, hogy a sikertelenségének semmi köze az otthoni
gondokhoz, csak egy sötét hajú táncoshoz.
Istenem, teljesen rákattantál!
– Igen – felelte. – Otthon minden rendben. Tényleg.
Dr. Cuttert ez nem győzte meg.
– Barátnő gondok?
Nick ránézett.
– Minden rendben, csak fáradt vagyok.
 – Ez egy nagydolgozat. Ha nem sikerül, az egyik családtagodnak
kell aláírnia.
Michael valószínűleg nem lenne rá dühös, de biztos, hogy
magyarázatot várna a hibára. Ami majdnem rosszabb, mintha
bedühödne.
Szóval, Michael, van egy Jiú…
Nick megköszörülte a torkát.
– Igen, tudom, és sajnálom. Majd bepótolom.
A tanár a szemébe nézett, és Nick úgy döntött, állja a pillantását.
Dr. Cutter végül a vállára csapott.
– Újraírhatod, ha gondolod. Péntek jó lesz?
Megsajnálta a tanár. Nick tudta ezt, és sértett büszkesége azt
javasolta, hogy utasítsa vissza az ajánlatot. A testvéreihez hasonlóan
dr. Cutter is az alapján ítélte meg Nicket, hogy mit várt el tőle. De ez
egyetemi előkészítő osztály, és a teljesítménye nagyban
befolyásolhatja az egyetemek döntését, amikor majd pénzosztásra
kerül a sor. A büszkeségét félretéve így felelt hát:
– Az nagyon jó lenne. Köszönöm szépen!
A matek sem volt sokkal jobb. Nick teljesen megfeledkezett a házi
feladatról. Három feladat volt csak – három ostoba feladat! –, de még
csak ki sem nyitotta a munkafüzetét előző este, így arra sem vette a
fáradságot, hogy ezeket megcsinálja.
Beírt még egy egyest magának a képzeletbeli ellenőrzőjébe. De ez
legalább csak egy házi feladat volt.
Mire leült ebédelni, már csak egy villára vágyott, hogy
beledöfhesse valamibe.
Ebédre pizza volt. Na, szép. Ahhoz még műanyag villát sem
adnak.
Valaki ledobta a tálcáját az asztalra az övé mellé. Négy szelet
pizza és egy dobozos kóla. A levegő már azelőtt megsúgta neki,
hogy Gabriel az, mielőtt meglátta volna. Az ikertestvére ledobta
magát a padra.
– Mi van veled?
– Nem sikerült a fizikadolgozatom – felelte Nick.
 – Tudod, én hogy oldom meg az ilyet? – kérdezte az ikertestvére.
– Nincs fizikaórám.
– Káprázatos. Hol van Hunter?
–  Valami kutatáson dolgozik. Én meg éhes voltam – válaszolta
Gabriel, és felbontotta a kólásdobozt. – Szarul nézel ki.
– De örülök, hogy ideültél!
–  Hunter mondta, hogy becsempészted Quinnt tegnap este.
Gondolom, nem aludtál túl sokat.
Nick megvonta a vállát, és az ebédjére szegezte a szemét. Meg
akarta védeni Quinn tisztességét, ugyanakkor a saját titkát is meg
akarta őrizni. Bár az is igaz, hogy Quinn nem kifejezetten törte
magát, hogy erkölcsösnek látsszon.
– Nem tudott hol aludni – magyarázta Nick, majd bizonytalanul
hozzátette: – Tyler zaklatta.
Ezután elmondott mindent, amit Quinntől hallott tegnap este.
Gabriel figyelt, és egymásra rakott két szelet pizzát, hogy
egyszerre megegye azokat.
– Mit keresett a 7-Eleven mögött?
– Azt nem akarta elárulni.
Nick egyre csak ezen tűnődött. Ennyire felzaklatta Quinnt Tyler?
Vagy otthon történt valami?
– Nicky, jobb lenne, ha dobnád a csajt.
– Miért?
– Mert csak a gond van vele. Nincs neked erre szükséged.
Nick rámeredt.
– Szerintem elboldogulok.
– Jézusom, nem kell mindjárt leharapni a fejem! Csak meg akarlak
kímélni a drámától. Van éppen elég gondunk így is.
Nicket nem kellett erre emlékeztetni. Felvett egy szelet pizzát,
hogy ne kelljen beszélnie.
– Egyébként hol van az öreg házisárkány? – kérdezte Gabriel.
– Valami közös munkájuk van a francia csoporttal.
Egy hosszú pillanatig némán ültek egymás mellett. Nick tudta,
hogy mondania kellene valamit – bármit—, de attól félt, ha kinyitja a
száját, mindent elmond Gabrielnek.
– Nem csak a dolgozatról van szó – jelentette ki Gabriel. – Mi van
még?
A fél estét egy fiúval töltöttem, és csak rá tudok gondolni.
– Fáradt vagyok.
Gabriel nem felelt, de Nick érezte a pillantása súlyát.
– Kezd komolyra fordulni Quinn-nel, igaz? – kérdezte Gabriel.
– Lehet.
Nick a pizzáját rágta, és a tudatával küzdött, ami segítőkészen
Adammel kapcsolatos képeket hozott fel. Adam lakása. Adam
táncol, a teste egy lendületes mozdulatsort visz végig. Adam
hozzáér, először csak az ujjai hegyével, majd erősebben. Adam,
Adam, Adam.
– Mit csinálsz ma este? – kérdezte Gabriel.
Nick félrenyelte a pizzát. Köhögni kezdett, és ivott egy korty
üdítőt, hogy összeszedje magát.
– Mit mondtál?
– Azt kérdeztem, mit csinálsz ma este? Nagyon be vagy feszülve!
Terveztetek valamit Quinn-nel? Nem megyünk el valahova?
Nick megrázta a fejét.
– Igen. Nem. Vagyis… nem akarok. Tanulnom kell.
Gabriel megszorította Nick karját, és kicsit lehalkítva a hangját,
megkérdezte:
– De most komolyan. Jól vagy?
Nick Gabrielre nézett. Egy pillanatra újra hatévesnek érezte
magát, sírni akart, és a testvérére bízni, hogy hozzon rendbe
mindent. Mit is mondott Adam? Rajongsz érte. Hallom a hangodon.
Igaza volt. Kettejük közül mindig is Gabriel volt a harcias. A
védelmező. Nick most értette meg: ha azt mondaná az
ikertestvérének, hogy gond van, Gabriel máris talpra ugrana, hogy
leüsse, akit kell.
Nick néha mérhetetlenül gyengének érezte magát emiatt. Mint
amikor Gabriel lopva kimenekítette az embereket az égő
épületekből. Vagy mint előző este, amikor Tyler el akarta kapni
Quinnt. Gabriel nem ment volna el Quinnért, hogy hazavigye.
Megkereste volna Tylert, és péppé veri.
Amikor Nick elgondolkozott azon, hogy elmondja-e magáról az
igazságot Gabrielnek, rögtön eszébe jutott az is, hogy ezzel csak azt
ismerné be, hogy van még egy terület, amiben alulmarad a
testvérével szemben.
Elment az étvágya. Lerakta a pizzát, és eltolta magától a tálcát.
– Jól vagyok, persze. Kéred? Én már nem vagyok éhes.
Mielőtt Gabriel megállíthatta volna, Nick a vállára vetette a
táskáját, és elsétált az asztaltól.
– Hé! – kiáltott utána Gabriel.
Nick a válla fölött visszaszólt:
– Otthon találkozunk!
Szinte ugyanebben a pillanatban megzizzent a telefonja. Előhúzta
a zsebéből, remélve, hogy Adam üzent neki.
Michael küldött SMS-t.
Tudnál segíteni egy munkában ma este? Szerintem
7-re végzünk. Nekem és C-nek túl sok.
A „C” Christ jelentette. Nick felsóhajtott. Így is le van maradva a
tanulással, de persze Adamnél tanulhat, igaz? Michael nem kérte
volna, ha nem lenne tényleg szüksége segítségre.
A Nick vállát egész nap nyomó kimerültség súlya hirtelen
megkétszereződött. Egy pillanat erejéig eljátszott a gondolattal, hogy
nemet mond.
De Michael igenlő válasz várt tőle. És Nick mindig azt tette, amit
a testvérei elvártak tőle.
Végighúzta az ujját telefonja képernyőjén.
Persze, ott leszek.
Quinn egész nap kerülte Beccát, de a legjobb barátnője – jobban
mondva egykori legjobb barátnője – az utolsó óra után megvárta a
szekrényénél.
Quinn még csak rá sem nézett. Mintha hiányozna neki, hogy lássa
Becca egyenes, fényes, fekete haját, tökéletes kis alakját, vagy Chris
Merrick karját lazán a válla körül.
 Nos, Chris nem volt ott, de akár ott is lehetett volna.
– Most nem érek rá – mondta Quinn. – El kell érnem a buszt.
Becca némán vizslatta őt, Quinn érezte. A hangja azonban
könnyed, hanyag volt.
– Elvigyelek?
– Nem kell.
– Busszal akarsz menni? Most éppen mi bajod van velem?
Quinn hangosan becsapta a szekrénye ajtaját, és fémes zaj
visszhangzott végig a folyosón. Bedobta a matekkönyvét a
hátizsákjába. Ez annyira jellemző Beccára. Úgy viselkedik, mintha
Quinn hisztizne, így nevethet a problémáin, és úgy tehet, mintha
minden olyan magától értetődő lenne.
És persze az ajtócsapkodás is őt igazolja.
–  Ugyan már! – folytatta Becca, amikor utolérte Quinnt. – Mi
lenne, ha nem vesztegetnéd egyikőnk idejét sem, és elmondanád, mi
a baj?
– Nincs semmi baj.
– Azt hittem, van kedved a dupla randihoz Nickkel és Chrisszel.
Történt valami?
Nickröl kiderült, hogy meleg, rólad pedig, hogy titkolóztál előttem.
–  Felejtsd el! – mondta Quinn. – Csak éld tovább a tökéletes kis
életedet!
Becca megtorpant. Quinn nem állt meg, de Becca utánakiáltott.
–  Ó, mert az én életem olyan tökéletes, igaz? Apámra gondolsz,
aki felbukkant a semmiből? Vagy hogy az egész iskola tudja, mit
csináltam Drew McKayjel? Vagy…
Quinn sarkon fordult.
–  Fogd be! – Az volt a legrosszabb, hogy Quinn tényleg
kellemetlenül érezte magát a felsoroltak miatt. Nagy duzzogva
visszament Beccához. – Ha azt akarod bebizonyítani, milyen nehéz
az életed, miért nem kezded az igazsággal?
Most Beccán volt a sor, hogy felháborodjon.
– A francba, Quinn, fogalmam sincs, miről beszélsz!
 –  Arról beszélek, hogy minden titkodat az Utolsó Léghajlítótól
tudtam meg tegnap este!
Becca értetlenkedve nézett.
– Egy rajzfilmből? De… Mi? Várj csak, te…
Quinn látta Becca arcán, ahogy világossá vált számára minden.
– Nick elmondta – suttogta Becca.
– Naná, hogy elmondta! És azt akarom tudni, hogy miért nem te
mondtad el?
Amikor Becca erre nem tudott mit mondani, Quinn újra elindult.
Becca utánasietett. Suttogva hadarta mondandóját, a folyosó
zajába rejtve azokat.
–  Quinn, nem mondhattam el. Nick mindent elmondott? Azt is,
hogy halálra vannak ítélve? És hogy az Őrzők eljönnek értük, és…
– Elmondott mindent, igen.
–  Az én apámról is mesélt? És arról, hogy Hunternek és nekem
sem lenne szabad élnünk?
– Igen.
– És azt is, hogy…
Quinn lendületesen elindult.
– Nick mindent elmondott, Becca! – Mélyen a szemébe nézett, és
érezte, hogy csak úgy süt a harag a saját pillantásából. – De te miért
nem?
– Én… nem tudtam.
Nem tudtam.
Quinn hallotta magában a ki nem mondott, valódi okot.
Mert nem bíztam benned.
És váratlanul megértette, mi volt a valódi gond.
Becca nem merte rábízni ezt a titkot. Talán azt gondolta, hogy túl
lobbanékony, vagy nem tartotta méltónak arra, hogy tudja. Az is
lehet, hogy Becca tényleg aggódott, és nem akarta veszélybe sodorni
Quinnt, bár ez utóbbi elég nagy marhaságnak tűnt, mivel a barátnője
azt sem akadályozta meg, hogy Nickkel járjon.
Quinn egy idiótának érezte magát.
 –  Mindent elmondott – ismételte Quinn, és utálta, hogy közben
gombóc nőtt a torkában. – Mindent, Bex.
Aztán csak állt, és megvárta, hogy Becca végigvegye és helyre
tegye magában az elmúlt hetek eseményeit, ahogy ő is tette, miután
mindent megtudott Nicktől.
Hogy amikor Becca összetörte a kocsiját a hídon, valójában Becca
apja, az Őrző állt a baleset mögött. A tűzesetek, az iskolai könyvtár
leégése, a karnevál idején meggyilkolt diákok. Hogy a tucatnyi helyi
fiatal elrablásának semmi köze nem volt a város egyik bűnözőjéhez,
hanem egy Őrző érkezett a városba, hogy elpusztítsa a Merrick
testvéreket. Hogy Calla Dean nem áldozat, hanem egy piromániás
gyilkos volt.
Becca mindent tudott. Mégsem szólt egy szót sem Quinn-nek.
–  Azt mondtad, hiányzik apukád – idézte fel Quinn. – Miért
hazudtál erről?
Becca meghökkent.
–  Nem hazudtam. És most… most már nem is engedi, hogy
lássam…
–  Na, álljon meg a menet! Amikor te akarsz valamit, akkor
elmondhatod az igazat? – Quinn lenézően fújtatott egyet, és
otthagyta Beccát. – Kéne valaki, akinek a vállán kisírhatod magad?
Felejtsd el, Becca!
– Quinn, állj meg!
– Miért? – állt meg Quinn és nézett a lányra. – Miért, Bex? Téged
nem is érdekel, hogy mi van velem. Nem igazán.
– De igen… kérlek, állj meg, beszéljük meg!
Becca hangjában sírás bujkált, és Quinn majdnem visszakozott.
Tényleg tudta, min ment keresztül a barátnője, és az bizony nem volt
egy leányálom.
Quinn tudta, mert hagyta, hogy Becca az ő vállán sírja ki magából
ezeknek egy részét.
A jelek szerint nem mindent.
És Quinn élete sem volt éppen egy rózsaszín lányregény. Nem
mintha ez Beccát érdekelné.
 –  Nem akarok beszélgetni – mondta Quinn. – Nekem is
megvannak a magam titkai – tette még hozzá, azzal kiviharzott a
dupla ajtón a hidegbe, ami odakint várt rá.
 7. FEJEZET
A MUNKA NAGYON SOKÁIG TARTOTT. Ez egyrészt jó volt, mert így
Nicknek arra is alig maradt ideje, hogy lezuhanyozzon, arra meg
pláne nem, hogy belegondoljon, mit csinál. Magára rántott egy
farmert és egy csíkos, felül gombos felsőt, aztán megnézte magát a
tükörben. A haja kócos és nedves volt, jól jött volna még öt perc,
megborotválkozni, de annyi nem maradt.
Parádés! Ügy fog megjelenni Adam lakása ajtajában, mint aki
tojik az egészre.
Gabriel állt meg a szobája előtt.
– Azt hittem, tanulnod kell.
– Megyek a könyvtárba. Quinn-nel matekozunk.
Nick nem bírt a testvére szemébe nézni. Chris és Michael előtt
könnyebb volt titkolózni, de Gabriel keresztüllátott rajta. És már
tényleg nem vesztegethette tovább az időt.
Felkapott egy tubus hajzselét, nyomott belőle a tenyerébe, és
beletúrt a hajába, miközben leszaladt a lépcsőn. Remélte, hogy ennyi
elég lesz. A kocsikulcs már a kezében, a hátizsákja a vállán volt,
amikor Gabriel megszólalt:
– Nicky…
– Később beszélünk, jó? – vágott közbe Nick. – Azt ígértem, hogy
felveszem nyolckor.
– De…
Nick becsukta a testvére orra előtt az ajtót.
Aztán megállt a küszöbön, a keze még mindig az ajtónyitó
gombon. Egy másodpercig vissza akart fordulni. Gabriel tudta, hogy
titkol valamit, ugyanolyan pontosan, ahogy Nick is tudta, amikor
Gabriel annak idején beosont az égő házakba Hunterrel, hogy
kimentse a benn rekedteket.
Ahogy Nick azt is tudta, hogy Gabriel még mindig ott áll az ajtó
túloldalán, a kezét ugyanígy az ajtónyitó gombon tartja, és azon
tanakodik, hogy a testvére után menjen-e.
 Egy pillanat erejéig Nick azt szerette volna, hogy így tegyen. Azt
akarta, hogy Gabriel tépje fel az ajtót, és szegezzen neki valami olyan
kérdést, mint „mi a franc van veled, Nicky?”. Akkor elmondhatna neki
mindent, és nem kellene tovább cipelnie ezt a titkot.
Az ajtó váratlanul kinyílt, és a gombja kicsusszant Nick kezéből.
A fiú levegő után kapott, és úgy megdobbant a szíve, hogy azon
izgult, nehogy kiugor jón a mellkasából.
Gabriel elszántan nézte őt.
Nick megacélozta magát. Mondd el neki! Mondd el neki! Mondd el
neki!
Az ajka mozdulatlanná dermedt. Nem bírt megszólalni. Nem
kapott levegőt.
– Figyelj – szólalt meg Gabriel. – Mondd meg Quinn-nek, hogy ha
még egyszer bántja őt Tyler, megkeresem a srácot, és úgy
megverem, hogy egy hónapig nyögni fogja.
Ja, igen. Quinn. A barátnője.
Kiszaladt a levegő Nick tüdejéből.
Megfordult, lelépett a verandáról, és a szervezetében keringő
adrenalinra parancsolt, hogy tűnjön a fenébe.
– Nem is kedveled Quinnt.
– Az igaz, de legalább lesz okom szétrúgni Tyler seggét.
Nick megnyomta a távirányító gombját, és kinyitotta a kocsit.
Nem felelt semmit.
–  Nicky! – kiáltotta utána Gabriel a verandáról, különös
hangsúllyal. – Haragszol rám valamiért?
Nem. Igen. Nicknek fogalma sem volt.
– Nem – kiáltotta vissza. – Csak késésben vagyok.
Beindította az autót, hogy ne hallja, mit mond még Gabriel. De
testvére ajánlata ott motoszkált a fejében, és erősen
elgondolkodtatta. Quinn igazából nem a barátnője Nicknek, szóval
nem értette, miért dühítette fel, amit Gabriel mondott.
De feldühítette. Főleg azért, mert Gabrielnek igaza volt: Nick nem
tett meg mindent azért, hogy megvédje a lányt.
 Tudta, hogy melegnek lenni nem egyenlő azzal, hogy
gyámoltalan, de hirtelen úgy érezte, eléggé kéz a kézben jár a két
dolog. Miért is vitatkozott volna ezzel az elképzeléssel, amikor
éppen azért osont ki a házból, hogy egy fiúval találkozzon, nem
pedig azért, hogy bosszút álljon a Quinn-nel történtekért.
Amikor beállt a parkolóba, leállította a motort, de nem szállt ki az
autóból. Az egész napját felvillanyozta, hogy láthatja Adamet, most
meg legszívesebben magára zárta volna az ajtót, és még ki is
támasztotta volna valamivel. Úgy érezte magát, mint fizikaórán,
amikor nem tudta a helyes képleteket.
Adam valamit vár tőle ma este, neki pedig fogalma sincs, hogy
mit. Vajon a „tanulhatsz itt is” üzenet csak azt jelenti virágnyelven,
hogy „gyere át és smároljunk”? Mi van, ha igen, csak Nick nem vette
észre a jeleket? Vagy ami még rosszabb, mi van, ha nem ezt jelenti?
Ránézett a műszerfal órájára. Nyolc óra múlt tíz perccel. Máris
elkésett. Beindíthatná a kocsit, és eliszkolhatna. Elfelejthetné a
csókot. Elfelejthetne mindent.
Gyáva alak! Először Gabrielnek nem bírt a szemébe nézni, most
meg Adamnek.
Valaki kopogtatott az utasoldali ablakon, mire Nick majd kiugrott
a kocsiból.
Adam állt ott, a sötétben, így a tekintete nem látszott, és az
arckifejezése is rejtve maradt.
Nick kinyitotta a központi zárat, és Adam azonnal be is szállt,
szegfűszeg- és narancsillatot hozva magával. Nem szólalt meg.
Nick lopva rápillantott. Kényelmes táncruhát várt Adamtől, mint
előző este, de Adam sötét farmert és piros pólót viselt, fölötte pedig
egy hamuszürke tengerészkabátot. Neki is volt hátizsákja, egy ütött-
kopott, barna bőrtáska, ami majd szétrepedt a benne lévő holmik
rettentő súlyától. Az arckifejezése könnyed volt, de a pillantása
óvatos.
Amikor Adam megszólalt, a hangjába szelíd ugratás vegyült:
– Elfogadható vagyok?
Nick elkapta róla a szemét.
 – Nagyon jól nézel ki. Igen. Persze. Hogyne.
Jézusom, valahányszor meglátja ezt a pasit, mindig úgy fog
beszélni, mint egy zavart idióta? Én lenni Nick. Én szeretni fiúk. Én
különösön szeretni, hogy áll rajtad ez a kabát.
Adam elmosolyodott, amitől a feszültség egy része eltűnt Nick
szeméből.
– Te is nagyon jól nézel ki, igen, persze, hogyne! Nem vagy éhes?
– Ami azt illeti, mindjárt éhen halok.
Nick nem evett, mielőtt a testvéreivel találkozott, és miután
hazaért, pláne nem volt ideje enni. A kocsikulcs után nyúlt, de nem
bírta rászánni magát, hogy beindítsa. Egy belső hang azt kiabálta,
hogy Nyilvánosság! Emberek! Nem tudta eldönteni, hogy ez jobb vagy
rosszabb, mint Adam lakására menni. Megköszörülte a torkát.
– Hová szeretnél menni?
–  Van itt egy kis hely nem messze. Tök olcsó, és alig jár oda
valaki, mert nem árulnak szeszes italt.
Valami ellazult Nick mellkasában.
– Jól hangzik!
Adam kinyújtotta a kezét, és megállította Nick kezét, mielőtt ő
beindíthatta volna a kocsit.
– Gondoltam, sétálhatnánk – mondta, majd hozzátette: – Hacsak
nem félsz attól, hogy megázunk. Eléggé fúj a szél. Lehet, hogy esni is
fog.
Nick Adam kezére nézett a csuklóján.
– Nem fog.
A szél kedvesen fogadta őt, ahogy kiszállt az autóból, élénken
körözött körülötte. Érzékelte az esőt a levegőben, de az nem volt
több egyelőre távoli ígéretnél, ami miatt még órákig nem kellett
aggódniuk. Örült a séta lehetőségének. Az elméje megpihenhetett
kicsit, most, hogy célt és feladatot kapott, és közege, a levegő táplálta
energiával.
Amíg Adam meg nem szólalt:
– Sokáig ültél a kocsidban.
 Szél söpört végig a sötét épületek között, majd apró forgószéllé
alakult, és felkapta a lehullott leveleket a járdán. Nick energiát
táplált a levegőbe, és a levelek még magasabbra szálltak. A felhős
égen nem hatolt át a csillagok fénye, így a villanyoszlopok között a
sötétben haladtak.
– Nem tudtam, hogy vársz rám – felelte Nick.
– Nem is vártam. Nagyon – válaszolta Adam, és az a jellegzetes,
bizonytalan feszültség újra a hangjába lopózott. – Gondoltam, így is,
úgy is jólesne egy séta.
Így is, úgy is. Nicknek eltartott egy másodpercig, mire rájött e
szavak értelmére. Adam azt hitte, Nick átverte. Aztán meglátta őt az
autóban ülni, ahonnan láthatóan nem akaródzott neki kiszállni. A
szégyen megragadta Nicket a vállánál fogva, és jól megrázta. Úgy
látszik, ma mindenkinek csalódást okoz.
– Bocs, hogy késtem – mondta.
–  Nem baj. Az a lényeg, hogy itt vagy – válaszolta Adam, de
közben a tarkóját dörzsölte, ami miatt Nick eltűnődött, mennyire
gondolta komolyan Adam.
Megint némán folytatták útjukat. Nick hagyta, hogy a szél
kavarogjon körülöttük, és keressen válaszokat Adam hangulatát
illetően. Egy jelre várt, mit is kellene tennie.
– Nem akartam rajtad ütni – szólalt meg végül Adam.
Nick értetlenül nézett rá.
– Amikor a kocsidban ültél. Azon gondolkodtál, hogy elmenj?
Nick nagy levegőt vett, készen arra, hogy hazudjon valamit, aztán
meggondolta magát. Bólintott. Adam nyugtázta a beismerést, de
lépdelt tovább.
–  Amikor láttam, hogy ott ülsz, nekem is eszembe jutott, hogy
lelépjek.
Nick lefuttatta magában a jelenetet: nagy nehezen összeszedi
magát, elmegy Adam lakására, és senki nem nyit ajtót.
Az… az fájt volna. Viszont tekintve, hogy milyen gondolatai
támadtak a kocsiban, valószínűleg megérdemelte volna, ha így
történik.
 –  Örülök, hogy nem léptél le – mondta végül Nick rekedtes
hangon.
–  Csak mert rólam tudják, még nem jelenti azt, hogy nekem
mindegy, mi lesz, Nick!
Nick. Most először mondta ki Adam a nevét, de elég vádlón
hangzott.
– Tudom – mondta Nick szűkszavúan.
–  Ha még nem állsz készen – folytatta Adam a dühtől egyre
hevesebben –, megértem. Hidd el, megértem. Ha ki akarsz szállni,
csak tessék. De engem ne ráncigálj magaddal, amíg te…
– Jézusom! – csattant fel Nick. – Dehogyis!
Szembefordult Adammel, és kinyújtotta a kezét, hogy
megragadja a karját, megállítsa, és tisztázzák a dolgot. De Adam
hirtelen másfél méterre hátrált tőle, háttal a sötétbe borult épületnek,
a vállát összehúzta, a keze ökölbe szorult, és szaggatottan kapkodta
a levegőt.
Nicknek nem volt szüksége a levegőre, hogy azonosítsa ezt az
érzelmet: félelem volt.
Adam félt tőle. Nick mozdulatlanul állt egy darabig, aztán
közelebb lépett Adamhez, de megállt, mert érzékelte, hogy Adam
tovább hátrál. Vagy megüti őt. Az öklét már felemelte, az arcán
elszántság látszott. Nick továbbra is lent tartotta a kezét.
–  Azt hitted, meg akarlak ütni? – kérdezte óvatosan. – Nem
akartalak. Sosem tennék ilyet.
Adam Nick arcát figyelte. A tekintetéről az jutott Nick eszébe,
hogy előző este is szinte összerezzent Adam az érintésétől. Ám
Adam félelme lassan elmúlt, és inkább mintha zavarba jött volna.
Megfordult, és elindult.
– Hé! – Nick elkapta a karját, és megállította.
Adam megállt, a szemét előreszegezte. A karja megfeszült Nick
markában.
Nick közelebb lépett hozzá.
–  Nem akarlak magammal ráncigálni. Eszembe jutott, hogy
elmegyek, de maradni akartam. Egész nap csak rád gondoltam.
 Adam Nick felé fordult, és a szemébe nézett. Nick érezte, hogy
felforrósodik az arca.
– Egész nap? – kérdezett vissza Adam.
– Még a fizikadogámat is elrontottam emiatt.
Adam jellegzetes, könnyed magabiztossága visszalopódzott a
hangjába.
– Én meg a kémiagyakorlatot csesztem el.
Nicknek kikerekedett a szeme.
– Kémia?
– Igen. Voltam órán. Már mondtam.
– Azt hittem, táncra gondoltál.
– Bárcsak. Béna vagyok kémiából.
Nick nem engedte el Adam karját, de engedett a szorításán.
– Nekem nagyon jól megy.
Adam pillantása Nick ajkára tévedt.
– Lefogadom.
Nick elbizonytalanodott. Nem akarta elrontani a hangulatot, ami
a flörtölés és a megbocsájtás vékony határmezsgyéjén ingadozott.
– Akarsz beszélni arról, ami történt?
Adam elhúzódott tőle, és elindult. Nick felvette a léptei ritmusát,
mert arra gondolt, Adam könnyebben megnyílik séta közben. A
barátja azonban tovább hallgatott.
Nick nem erőltette a dolgot.
Elég tapasztalata volt már a testvéreivel – Quinnről nem is
beszélve – ahhoz, hogy tudja, az emberek addig nem szólalnak meg,
amíg teljesen készen nem állnak. Mire elértek az étterembe, már nem
is várt Adamtől választ.
A hely úgy nézett ki, mint amiről nem tudta eldönteni a tulaj,
hogy mit akar valójában. Piros kockás asztalterítővel borított
asztalok, olcsó fémszékek, és mindenféle étel az étlapon, a kínai
egytálételektől a pizzatáskáig. A sejtelmes fények sem rejtették el a
tényt, hogy ők az egyedüli vendégek.
Miután leültették őket egy négyszemélyes asztalhoz, és rendeltek
egy-egy kólát, Nick nagyon szerette volna valamivel emelni a
hangulatot.
– Nem valami gyors a kiszolgálás – mondta fanyar hangon. – Mit
szólnál, ha meggyanúsítanálak, hogy el akartad csábítani a
pincérnőt?
Adamnek a torkán akadt az üdítő.
–  Te komolyan a Twilightra utaltál? Hogy lehet, hogy a tesóid
nem tudják rólad, hogy meleg vagy?
Amikor Adam ezt a szót használta, Nick mindig összerezzent,
ahogy korábban Adam az utcán.
– Azt mondtam, hogy az egyik barátnőm olvastatta el velem.
Adam arcáról lehervadt a mosoly.
– Quinn mondta, hogy sok barátnőd volt.
Nick megvonta a vállát, és azon gondolkodott, mi lenne a
biztonságos válasz.
–  Relatív, hogy mi a sok. – Elhallgatott, mert eszébe jutott, mi
egyebet mondhatott még róla Quinn. – És neked?
– Barátnőm? Egy se.
Nick elmosolyodott, és eltűnődött, hogy vajon ezt a játékot
fogják-e játszani egész este. Furcsa volt aznapi együttlétük ritmusa,
mintha már az elején rossz hangot ütöttek volna meg, és utána sem
találták volna meg az igazi dallamot.
Adam kinyitotta a hátizsákját, és elővette a kémiakönyvét meg
egy spirálfüzetet.
– Nem azt mondtad, hogy tanulnod kell?
Szóval nem fognak beszélgetni semmi komolyról. Nick elővette a
matekkönyvét. Örült, hogy magával hozta. Kidolgozta a három házi
feladatot, amit korábban elmulasztott, remélve, hogy meggyőzheti a
tanárt, hogy számítsa be neki. Aztán folytatta az aznapi házi
feladattal.
Adam csendes volt.
Nick aggódott, hogy ebből kényelmetlen feszengés lesz, de az
étteremben meleg volt, a marhahúsos baguette kiváló, és úgy eltelt
egy óra, hogy észre sem vette. Elrakta a matekkönyvét, és elővette a
fizikát.
 A levegő ingerültségtől és sikertelenségtől rezgett, mire Nick az
asztaltársa füzetébe pillantott. Adam nem hazudott arról, hogy
utálja a kémiát. A papíron látható javításokból és áthúzásokból
ítélve, az érzés kölcsönösnek tűnt.
– Egyenletrendezés? – kérdezte Nick.
Adam felnézett.
– Nem, inkább egyenletpusztítás.
–  Nem akarlak megsérteni, de miért tanulsz kémiát, ha utálod?
Azt hittem, odáig vagy a táncért.
–  Így is van, de jó, ha van B-terv. Szükségem van jó jegyekre
természettudományokból. – Megvonta a vállát. – A másik lehetőség
a biológia lett volna, de nem akartam döglött állatokat boncolni.
Jó, ha van B-terv. Még valami, amit Nick csodált Adamben.
– Megnézzem, hogy tudok-e segíteni?
– Légy szíves!
Nick azt hitte, hogy Adam feléje fordítja a könyvet, ahogy Gabriel
tette volna, de Adam nem mozdult. Nick fogott hát egy ceruzát, és
átült az asztal túloldalára. Nem volt túl kicsi az asztal, de ahhoz elég
kicsi, hogy a combja Adam lábához érjen, amikor leült, és érezze a
fiú testének melegét közte és a fal között.
Koncentrálj a kémiára!
– Tessék – mondta, ahogy leírta az első képletet új sorba. – Én úgy
látom, túlbonyolítod. Szerintem mindig az a legegyszerűbb, ha azzal
az elemmel kezdesz, ami csak a reakcióban részt vevő egyik
anyagban és a reakció termékében jelenik meg. Mint itt az oxigén,
szóval a nyíl jobb oldalán vedd a H.,0 kétszeresét.
– Akkor túl sok lesz a hidrogén.
– Akkor vedd a kétszeresét a bal oldalon. – Adam így is tett, mire
Nick így folytatta: – Most folytasd a szénnel!
Így végigmentek az egyenleten, majd hozzáfogtak még egyhez.
Nick azon is végigvezette Adamet. Mire a harmadikhoz értek, Nick
befogta a száját, és hagyta, hogy Adam egyedül csinálja meg.
– Most már olyan egyszerűnek tűnik – nézett fel Adam. -Nagyon
jó tanár vagy.
 Nick elpirult a dicséretet hallván, de az nem szállt a fejébe.
– Megcsinálsz még egyet?
– Persze. – Adam írni kezdett. Amikor a sor végére ért, a ceruzája
tétován megállt a papíron. A füzetén tartva a szemét megszólalt: –
Emlékszel, hogy mondtam, a szüleim azt akarták, hogy tettessem
magam heterónak, miután kijöttem a kórházból?
– Igen.
–  Szívás volt. A fejembe vettem, hogy megmutatom nekik,
mennyire meleg vagyok. Azonnal össze is jöttem valakivel. Nem
számított, hogy ki az, csak kellett egy pasi, hogy azt mondhassam a
szüleimnek, van valakim. A stúdiót, ahol akkor táncoltam, hetente
egyszer bérbe vette egy harcművészeteket oktató suli. Az egyik
oktató egy Matthew nevű srác volt. Nagyon helyes volt, olyan teste
volt, mintha szteroidon nőtt volna fel. Ismered ezt a típust.
Adam lerakta a ceruzáját, és elhallgatott. A szemét még mindig a
kémiafüzetére szegezte.
–  Flörtöltem vele – mondta végül. – Én mindenkivel flörtölök,
melegekkel, heterókkal, mindegy, nem vagyok szégyenlős.
Erről Nicknek is voltak emlékei. Adam már akkor este flörtölt
vele, amikor először találkoztak, mielőtt Nick sejthette volna, hogy
Adam esetleg a fiúk iránt érdeklődik.
– Heteró volt? – kérdezte Nick.
–  Azt hittem, hogy igen, de nem. Nyilvános helyeken rám se
hederített, amikor flörtölni kezdtem vele, de egyszer elkapott a hátsó
helyiségben, és randira hívott. Nem tudtam róla semmit, viszont jól
nézett ki, én meg sekélyes voltam, és ennyi.
Nem csak ennyi volt. Adam hangja feszültebbé vált, és Nick
csendben várta a folytatást. Hálás volt a gyenge világításért, és hogy
csak ketten voltak.
– Ő még nem vállalta fel nyíltan, hogy meleg – mondta Adam –,
de néhány évvel idősebb volt nálam. Volt saját lakása, úgyhogy
mindig ott találkoztunk. Amikor először megcsókolt, teljesen
bizonytalan volt, és határozatlan, amit én nagyon vonzónak találtam.
Hívott, hogy menjek cl másnap este is, és persze, beleegyeztem. –
Megrázta a fejét. –Megint megcsókolt, de ezúttal továbbmentünk.
Sokkal tovább.
Adam megint elhallgatott, és összeszorította az állkapcsát.
Nick legszívesebben megérintette volna, hogy támogassa, de nem
tudta biztosan, Adam hogy fogadná. Azt tudta, hogy a testvérei
biztos elutasítanák, márpedig más fiúk vigasztalásában nem volt
nagy gyakorlata.
–  Szóval a lakásán voltunk – folytatta Adam halkan –, ő szinte
teljesen meztelenre vetkőzött, és könyörgött, hogy legyek hozzá
kedves. Szexi volt, és helyes, és nagyon tetszett, úgyhogy így is
tettem. Ott feküdtünk utána vagy fél perce, és már kezdtem azt
hinni, hogy milyen különleges emberrel találkoztam. Erre fogta
magát, és közölte, hogy tűnjek el a lakásáról. Nem tudtam, mi van,
mi történt hirtelen. De nyilván nem mozogtam elég gyorsan, mert
gyomorszájon vágott, és nekilökött az ajtó mellett a falnak.
Nicknek elakadt a lélegzete. Nem tudta, hova fut ki a történet, de
még nem volt vége.
Adam felnézett, Nick szemébe, de elszégyellte magát, és gyorsan
elfordította a tekintetét.
–  Ez őrültség. Nem is hiszem el, hogy elmondtam neked. Ne
haragudj! Befogom a szám.
A francba is! Nick megérintette Adam arcát, és maga felé
fordította. Adam lehunyta a szemét, és remegve vette a levegőt, de
nem húzódott el Nicktől.
– Ne fogd be a szád! – mondta gyengéden Nick. – Beszélj! Mondd
el!
Adam elhúzta Nick ujjait az arcától, de erőteljesen szorította a
kezét.
–  Túl gyorsan történt minden. Térden állva könyörgött, hogy
bocsássak meg, és vigasztalt, mielőtt felfoghattam volna, honnan jött
az ütés. Azt mondta, hogy elszakadt nála a cérna, és hogy még soha
nem történt vele ilyesmi. És tudod, mi a leghihetetlenebb az
egészben? Hogy hittem neki. Elhívott vacsorázni. Azt hittem,
tényleg sajnálja a történteket. És amikor kérte, hogy menjek el
másnap is, elmentem. Édes volt velem, és elragadó, minden rendben
ment. De egy héttel később megismétlődött ugyanaz. Úgyhogy
tessék, jártam egy pasival, aki rendszeresen péppé vert, és bár a
szüleim pontosan erre figyelmeztettek, mégsem mondhattam el nekik,
mert akkor csak még erősebben követelték volna, hogy tettessem
heterónak magam. A legrosszabb az egészben az volt, hogy kezdtem
elhinni, hogy ezt érdemlem. Vagy hogy ez így normális. Hogy ez
minden meleg párkapcsolatban előfordul. Hogy az erőszak része a
dolognak, és kész. És különben is, mit tehettem volna?
Panaszkodjak, hogy megver egy másik fickó? Tudod, hogy hangzott
volna az?
Nick pontosan tudta.
– Nem vagy gyenge – válaszolta Nick.
– Ó, nagyon is az voltam! Baromi sokáig húztuk. Sosem tudtam,
mitől fog kiborulni. Egyik nap csodálatosan viselkedett, és azt
hittem, csak képzelődöm, és valójában nem is agresszív. Sírva
bizonygatta, hogy mennyire meg akar javulni. Máskor viszont…
félelmetes volt. Mondtam neki, hogy nem akarom látni többé, mire
azzal fenyegetőzött, hogy mindenkinek azt mondja majd, hogy
szexuálisan bántalmaztam, és hogy egy perverz vagyok, akit nem
szabad gyerekek közelébe engedni tanítani. Imádtam a munkám.
Nem tudtam, mit tegyek. – Adam felnézett. Csillogott a szeme, de
nem sírt. – És okosan csinálta. Tudta, hogy üssön meg úgy, hogy ne
maradjon nyoma. Volt, hogy annyira fájt mindenem, hogy nem
tudtam táncolni, és nem látszott rajtam semmi. Emlékszem, egyszer
vért hánytam, és be akartam menni a kórházba. Erre megfenyegetett,
hogy azt fogja mondani nekik, HIV-fertőzött vagyok. Én nem… én
soha… Apám megtudta volna, és én nem bírtam…
Torkán akadt a szó. Szorította Nick kezét. Nagy levegőt vett, és
összeszedte magát, majd folytatta:
–  Nem bírtam elmenni. És ezek után nem mertem elmondani
semmit senkinek. Három hónapig. Aztán munkát ajánlottak neki
valahol máshol, és elköltözött. Ennyi volt. Nem is én oldottam meg a
problémámat. Az egyszerűen csak kisétált az életemből.
 Nick közelebb húzódott, és Adam nyakához hajolt.
–  Sajnálom – mondta. Újra megérintette Adam arcát, és
megismételte: – Sajnálom.
–  Nagyon régen történt. Nem mondtam el még senkinek. – A
hangja sírásba hajlott. Eltolta Nick kezét, és kicsit arrébb húzódott. –
Nem is hiszem el, hogy neked elmondtam.
Nick Adam tarkójára tette a kezét, de csak finoman, hogy hagyjon
a másiknak mozgásteret, ha igényli.
–  Nem foglak bántani – mondta. Amikor látta, hogy Adam nem
áll ellen, Nick a hüvelykujjával megcirógatta az állkapcsát, és a
halántékának döntötte a fejét. A pincérnő nyilván észrevette őket, de
Nicket nem érdekelte, akkor és ott nem. – Most már mindent értek.
Nem foglak bántani – ismételte.
Adam megcsóválta a fejét, és elcsukló hangon felnevetett.
– Korábban kérdezted, hogy volt-e pasim. Senki, a történtek után.
Eljárok szórakozni, jól is érzem magam, de nem megyek fel senki
lakására. És én sem viszek fel senkit magamhoz.
Nick hátradőlt, hogy Adam szemébe nézhessen.
– Kivéve engem.
–  Kivéve téged. – Adam kis szünet után hozzátette: – Tudod,
mikor vált világossá számomra, hogy beléd fogok zúgni?
Nick megcsóválta a fejét.
– Amikor a parton Quinnt akartuk megmenteni. És az a fickó meg
akart ütni engem, te meg elé álltál. Te kaptad az ütést. Soha ilyen
bátor dolgot nem láttam életemben. Értem meg pláne nem tett senki
ilyet azelőtt.
– Én nem vagyok bátor – válaszolta Nick. – Egyáltalán nem.
–  Hagyod, hogy rád csimpaszkodjak egy étteremben. Szerintem
ez igen bátor dolog.
Nick elmosolyodott.
– Egy kihalt étteremben. És nem csimpaszkodsz rajtam. Szerintem
te vagy bátor, amiért ezt mindet elviselted. Én… én rajongok érted. –
Nicknek megint felkúszott a meleg az arcába, de ebben a pillanatban
teljesen őszinte akart lenni. Azok után, amit Adam mesélt. – Neked
sínen van az életed. Tudod, mit akarsz, és tartalékterved is van.
Nekem meg van egy fiókom, tele a főiskoláktól kapott levelekkel,
amiket nem merek kibontani, és négy fiúval lakom együtt, akik nem
tudják rólam, hogy… ööö…
– Mondd ki! – biztatta Adam.
Nick lehunyta a szemét, és felsóhajtott.
– Meleg vagyok.
– Látod? Bátor vagy!
– Én nem…
Adam ekkor gyengéden megcsókolta. A szája lassan ért Nick
szájához, és elhúzódott tőle, mielőtt túl késő lett volna.
– Köszönöm, hogy meghallgattál – mondta halkan.
– Köszönöm, hogy elmesélted mindezt.
– Hozhatok még valamit, fiúk?
Nick megriadt. Az idősebbik pincérnő állt az asztaluknál. Nem is
hallotta közeledni. De ami még rosszabb, nem is érezte. Vajon rájuk
szól? Talán jobb lenne, ha kibontakozna Adam öleléséből. Nem jött
ki hang a torkán, és az arca úgy lángolt, mintha azonnal le akarna
égni a koponyájáról.
– Nem, köszönöm – felelte Adam meglepetten.
A pincérnő kitépett egy papírlapot a noteszéből, és lerakta az
asztalra.
– Ti vagytok a világ legcukibb párja!
Nick teljesen ledermedt. A nőt egyáltalán nem érdekli, hogy
melegek! Összebújva ülnek az asztalnál, és neki még csak a szeme
sem rebben. Adam rákacsintott.
– Úgy látszik, valaki borravalóra pályázik.
– Hadd adjak inkább én valamit, ha elfogadsz egy jótanácsot. Ne
flörtölj házas, idős hölgyekkel, amikor itt van valami biztos a kezeid
között.
– Én lennék a biztos dolog ebben a felállásban? – kérdezte Nick.
– Nem tudom – felelte Adam. – Az vagy?
A pincérnő felnevetett, és magukra hagyta őket a számlával.
 –  Nem is érdekelte, hogy melegek vagyunk – mondta Nick
halkan. – Tudom, hogy hülyeség, de azt képzeltem…
–  Hogy az emberek vasvillával fognak ellenünk jönni? Meg
fáklyákkal?
– Talán igen.
Adam arcon csókolta.
–  Cukorfalat vagy. Az emberek egészen meglepők tudnak lenni.
Főleg, ha adsz rá nekik esélyt.
A szavak telibe találtak Nicknél, mint általában, ha olyat hall az
ember, amit hallania kell. El is raktározta azokat a fejében későbbi
elemzés végett.
Amikor visszafelé gyalogoltak Adam lakására, megfogta Adam
kezét, és cseppet sem érdekelte, hogy ki látja meg.
 8. FEJEZET
QUINN A LÁBÁT EGY FÁNAK TÁMASZTVA nyújtott és lazított.
Összerezzent. Elhúzta az ujját az iPodja kijelzőjén, és a
hangulatához illő lejátszási listát keresett. Az üzletsor parkolója
csábító volt, de tiltott terület is egyben, annak a gyökér Tylernek
hála. A parkoló üresnek látszott a villanyoszlopok
halogénlámpáinak fényében, de ez nem jelentett semmit. Nem akart
elmenni onnan az erdő széléről, ahonnan mindent látott, de őt nem
vették észre.
Nem volt járgánya, így amúgy sem tudott volna elmenni sehova.
A bátyja este elment valahová, de az anyja otthon volt. Quinn azt
akarta kivárni, hogy ő elaludjon, és akkor hazamehet. Éjfél után
beosonhat a házba, az anyja addigra általában már nincs magánál.
Remélte korábban, hogy Nick elmegy vele valahová este, de a fiú
mondta, hogy Adammel találkozik, és együtt „tanulnak” – na, persze
és Quinn nem akart bekavarni.
Eszébe jutott, hogy Nick talán a miatt a végtelenül ostoba csók
miatt kerüli vele a találkozást. Még most is belepirult az emlékébe.
Mégis mit képzelt?
Azt képzelted, hogy ő tényleg a barátod, és nem csak eljátssza.
Megzizzent a telefonja. Megnézte: Becca volt az.
Kérlek, beszéljük meg! Ne haragudj!
Quinn a szemét forgatta, és a táskájába dugta a telefont.
Egy gally megreccsent tőle jobbra, mire ledermedt, és szemei a
sötétséget kutatták.
Semmi. Na mindegy.
Megtalálta Adam számát, amire a meghallgatásra gyakoroltak,
egy dallamos és ütemes R&B dalt. Aztán belevetette magát a
gyakorlatba.
A talaj egyenetlen volt, és oda kellett figyelnie az ágakra a földön,
de segítette a zene a fülében és a hideg levegő a bőrén. Azt szerette
többek között a táncban, hogy azt bárhol csinálhatta.
 Erősödött a teste azóta, hogy Adammel táncolt, de még mindig
mérföldekre volt a fiú szintjétől. Az ő forgásai nem voltak olyan
kiegyensúlyozottak, és az összetettebb mozdulatoknál néha még
mindig elvétette a lépést. Amikor Adam megkérte, hogy legyen a
táncpartnere a meghallgatásán, majdnem kinevette, hiszen a nyers
tehetségén kívül semmit nem tudott felmutatni. Nem részesült
rendes oktatásban, nem voltak drága ruhái, és nem járt
magántanárhoz, vagy ilyesmi. De hiába győzte meg Adam arról,
hogy tartson vele, Quinn arra nem volt felkészülve, milyen
keményen és mekkora hévvel dolgozik majd a célja elérésén a fiú.
Adam nem szarakodott. Ő tényleg akarta ezt az ösztöndíjat.
És minél erősebb lett Quinn, annál világosabbá vált számára,
hogy ő is azt akarja, hogy Adam megkapja az Ösztöndíjat. Nem
akarta cserben hagyni.
És el akart érni valamit, egyszer az életben végre.
Ekkor túl gyorsan pördült meg, és bukdácsolva zuhant a földre.
A fenébe! Visszább tekerte kicsit a dalt az iPodján, majd újra
mozgásba lendült.
Forogtak fölötte a csillagok, táncának tanúi. Azt kívánta, bár ott
lenne Nick, és energiát táplálna a levegőbe. Visszagondolva rájött,
mikor segített be neki Nick, és táplált energiát a zenébe addig, amíg
Qninn önkéntelenül is egyre magasabbra ugrott a zene ütemére.
Most is igyekezett meglelni magában ugyanazt az energiát, Nick
nélkül, de az erdő néptelen volt, és a levegő csak azt érte el, hogy
(ázzon a szélben.
Bumm! Valami nekiütközött, és a zene azonnal elnémult. Quinn a
földre zuhant, mielőtt felfogta volna, hogy elesett. Aztán kitépték a
fülhallgatót a füléből, valami a derekának csapódott, és a bokrok
között futó léptek csörtetése hallatszott.
Mi a franc volt ez!!
Aztán megértette.
–  Gyere vissza! – kiáltotta, és a tolvaj után eredt. Hónapokon
keresztül minden centet félretett, hogy megvehesse azt az iPodot. –
Állj! Állj meg!
 A támadója komoly előnyre tett szert. Pasinak gondolta, a
testalkatából és a mozgásából ítélve. A fickó körül sem nézett,
kirohant az útra. Quinn utána.
Valaki rádudált, ő pedig elbotlott. Elvakították a fényszórók,
csikorogtak a gumik, de az ütközés elmaradt. Quinn sikeresen
eljutott az útpadkáig, és tovább rohant, keresztül az üzletsor
parkolóján.
– Tolvaj! – kiáltotta. – Valaki állítsa meg!
Valaki. Mintha bárki lenne itt ilyenkor.
A fiú távolodott, egyre nőtt az előnye. Az üzletsor legtávolabbi
vége teljes sötétségbe borult, nem égtek a lámpák a gyermek
fogorvos és az optikus kirakatában sem. Az üzleteken túl pedig
folytatódott az erdő. Ha a tolvaj bejut a fák közé, sosem éri utol.
– Állj meg, seggfej!
Ó, ugyan kit. akar átverni? Sosem kapja el a csávót. Hét méterre
lehet az erdő szélén húzódó padkától. Quinn több mint kétszer
annyira, és majd kiköpte a tüdejét.
Ekkor azonban, ahogy a tolvaj megközelítette az épület sarkát,
egy alak lépett elő a koromsötét járdáról, és leütötte. Csak durr,
egyetlen jól irányzott ütés, és a fickó hanyatt esett, és elterült a
földön. Quinn messziről hallotta, ahogy nyög.
– Ez az! – kiáltott fel örömében Quinn.
Nagyöklű úr ezért megérdemel egy csókot. Méghozzá nyelveset.
Ekkor viszont Quinn megmentője előhúzott egy fegyvert. A
tolvajra célzott, és hátrahúzta a kakast. Quinn azonnal megállt, a
lendülettől meg is csúszott.
– Te jó ég!
A fegyveres kilépett a fényre. Rövid, szőke haj, elszánt
arckifejezés. Tyler.
A földre került fiú kétségbeesetten mászott el előle.
– Te megőrültél, ember! Ez csak egy szaros iPod! Te…
–  Kuss legyen! – Tyler égő cigarettát tartott a másik kezében. A
szájához emelte, és beleszívott, de nem engedte le a fegyvert. – Add
vissza neki!
 A tolvaj – aki vékony volt, és mocskos, és alig pár évvel idősebb
Quinn-nél – odalökte Quinn-nek az iPodot a betonon, amivel
valószínűleg remekül összekarcolta a tokját. Quinn nem mozdult,
hogy felvegye. Nem bírta levenni a szemét a fegyverről. Kapkodta a
levegőt.
Most el kéne rohannia? Vagy köszönje meg? Mi a fene folyik itt?
Tyler az út felé bökött az áliával.
– Tűnj el innen, te nyomorult!
Amikor látta, hogy a tolvaj nem mozog elég gyorsan, fenyegető
mozdulatot tett.
A srác nagy nehezen talpra állt, és a betonon csikorgó cipővel
elrohant.
Quinn is legszívesebben felkapta volna az iPodját, és lábujjhegyen
eltipegett volna.
Tyler visszarakta pisztolyát a tokjába, amit hátul, a derekán
hordott, és nagyot szívott a cigarettájából.
– Na, nem akarod felvenni?
Quinn iPodja közvetlenül Tyler lába előtt hevert a földön, és
Quinn-nek nem akaródzott olyan közel kerülni hozzá. Még
emlékezett az égő fájdalomra az alkarján, amit Tyler marka okozott.
Arra is emlékezett, amit Nick mondott, hogy Tyler Beccát is bántotta.
Ugyanakkor Becca nem tartotta annyira félelmetesnek Tylert,
hogy beszéljen az esetről Quinn-nek.
– Jaj, ne már! – nógatta Tyler, sötét mosollyal az arcán. – Ha nem
hallgatod a zenét, én is lemaradok az ingyen előadásról!
– Miről beszélsz?
Tyler sokatmondóan az erdő felé pillantott, az út túloldalán.
Rohadjon meg! Quinn hátat fordított neki, és elindult.
– Menj a fenébe!
– Azt hiszem, egy „köszönöm” járna azért.
– Azt hiszem, egy „rohadj meg” já…
– Felvennéd végre azt a hülye iPodot?
Quinn visszafordult, mert közvetlen a háta mögül hallotta Tyler
hangját. A fiú közelebb volt, mint amire számított, amitől kiszaladt a
levegő a tüdejéből.
Tyler a kezében tartotta Quinn megkarcolódott iPodját. A lány
némi bizonytalankodás után elvette. Tylerhöz akarta vágni, de a
büszkeségét szertefoszlatták a gyakorlati szempontok. Egy
örökkévalóságig tartana annyi pénzt összegyűjtenie, hogy másikat
vegyen.
Az iPod tokja megkarcolódott, de nem tört össze, és a képernyő
kivilágosodott, mihelyst megnyomta a készülék gombját.
Tyler nem lépett hátra, így végül Quinn-nek kellett, nehogy a fiú
azt képzelje, hogy Quinn szívesen áll közel hozzá.
Tyler még egy slukkot szívott. A parázs fényében kísértetiessé
vált a szeme, ahogy a cigaretta alulról megvilágította az arcát.
– Félsz tőlem, kislány?
– Tisztában vagy vele, milyen idiótának hangzói?
Tyler felnevetett, és kifújta a füstöt az orrán.
– Hol a pasid?
– Semmi közöd hozzá! Van még egy cigid?
Tylernek felszökött a szemöldöke.
– Kérsz?
Nem. Semmi kedve nem volt hozzá. Csak egyszer gyújtott rá
életében, de most nem volt hová mennie, és nem volt semmi dolga,
és valamit kezdenie kellett a kezével, hogy ne remegjen.
Öntudatosan Tylerre nézett.
– Igen. Adsz vagy sem?
Tyler előhúzott egy csomag cigit a hátsó zsebéből, és kirázott
egyet.
– Van tüzed?
– Nem, nincs, de miért, neked nincs?
A fiú megeresztett egy félmosolyt, aztán a szájához emelte az új
cigarettát. Lassan beleszívott, és az egy pillanattal később felizzott és
füstölni kezdett. Nikotinfüst szállt fel a levegőbe. Ekkor elvette a
cigarettát a szájától, és odanyújtotta Quinn-nek. A lány önkéntelenül
is megbámulta.
 – Pfuj! – szökött ki a száján, ugyanakkor kicsit szexinek is találta a
gesztust, bár inkább emelte volna a fiú pisztolyát a homlokához,
minthogy ezt beismerje.
Tyler felvonta a szemöldökét.
– Tegnap este a szemétkuka mellett ücsörögtél, most meg egy kis
nyál miatt finnyáskodsz. Kell vagy nem?
Hangja gúnyolódó volt, de kihívó is. Félsz tőlem, kislány?
Quinn kivette a cigarettát a fiú kezéből, és a szájához emelte. Egy
pillanatra eszébe jutott, hogy bénázni fog és köhécselni kezd, de
lassan szívta be a füstöt, hogy a meleg bejárja a tüdejét. Azt hitte,
hogy gusztustalan lesz az íze, de nem volt az.
–  Mit keresel itt fegyverrel? – kérdezte, ahogy lassan kifújta a
füstöt. – Nem ütközik ez valami törvénybe?
Tyler láthatóan megsértődött.
– Van rá engedélyem, és különben is a saját tulajdonomat védem.
Úgyhogy nem, ez nem ütközik valami törvénybe.
–  A tiéd ez az üzletsor, ez komoly? És nincs jobb dolgod, mint
sötét parkolókban mászkálni és piti tolvajokat ijesztgetni a
pisztolyoddal? Na persze.
–  Az üzletsor a szüleimé – válaszolta Tyler, miután újra
beleslukkolt a cigarettájába. Gomolyogva szállt fel körülötte a füst az
éjszakai ég felé. – És mostanában volt némi gondunk vandálokkal,
úgyhogy az elmúlt pár éjszakát itt töltöttem.
– Ó, de sajnállak!
– Lehorzsoltad a vállad egy kis darabon, nem?
Igen, akkora a seb rajta, mint Rhode Island. Quinn lepöckölte a
hamut a cigije végéről. Nem felelt. Nem szívott bele többet, hagyta,
hogy a cigaretta égjen az ujjai között.
– Milyen zenére táncoltál? – kérdezte Tyler.
Quinnt meglepte a kérdés, de Tyler hangja megint kihívó volt, így
elindította a dalt az iPodján, és odatartotta az egyik fülhallgatót a
fiúnak.
Tyler egy hosszú másodpercig hallgatta, majd bólintott, és
visszaadta a zsinórt.
 – Frankó.
– Örülök, hogy megfelel az ízlésednek.
– Miért táncoltál az erdőben?
–  Egy barátomnak segítek felkészülni, hogy elnyerjen egy
főiskolai ösztöndíjat.
– Tényleg? És te nem akarod megpróbálni?
– Nem hiszem, hogy közöd lenne ehhez.
Tyler megvonta a vállát, hátrébb lépett, és nekidőlt a járda fölé
nyúló tetőt tartó egyik acéloszlopnak. Még egyet slukkolt, és kifújt
pár füstkarikát.
–  A nővérem is táncolt. – A nővére. Nick mesélte, hogy Tyler
nővére a kőomlásban halt meg néhány évvel ezelőtt. – És énekelt is –
tette hozzá Tyler. – Folyton azzal nyaggatta a szüleimet, hogy hadd
költözzön New Yorkba, miután leérettségizik.
Quinn szívesen visszavágott volna valami olyasmivel, hogy akkor
ő is biztos alig várta, hogy megszabaduljon tőled, igazi, de a fiú hangjába
különös hangsúly vegyült. Nem bírt rájönni, mi az.
– Csak úgy köpte az epét – mesélte Tyler. – Valószínűleg a hasát
fogná nevettében, ha hallana, ahogy veled beszélgetek.
– Akkor biztos kedvelném.
– Lehet. – Elnyomta a cigijét, és lenézett Quinn cigarettájára, ami
elhanyagolva lógott a lány kezében. – Hagyod leégni?
Quinn gyorsan szívott még egy slukkot. Túl gyorsan. Elöntötte a
füst a tüdejét, és erősen köhögni kezdett, levegőért küzdve.
–  Ülj le – mondta neki Tyler, és kivette a cigit az ujjai közül. –
Lélegezz!
Quinn leült, és továbbra is levegő után kapkodott.
Könny patakzott a szeméből. Tyler lekuporodott a járda szélére, a
lány mellé.
–  Csak a duma megy – jegyezte meg. – Rájöhettem volna – tette
hozzá, azzal felemelte a lány cigarettáját, és elszívta maga.
Quinn értetlenül rámeredt e hirtelen közvetlenség hallatán.
–  Komolyan kérdem – mondta hirtelen. – Miért ólálkodtál a 7-
Eleven mögött tegnap este?
 Quinn megvonta a vállát, és elnézett a sötét parkoló felé.
– Hajléktalan vagy? – kérdezte tárgyilagosan Tyler.
– Dehogyis! – csattant fel Quinn.
– Azok a Merrick majmok tudják, hogy itt vagy?
Azok a „Merrick majmok” biztos azt hiszik, hogy Nickkel ment el
valahová.
– Mit érdekel az téged?
–  Szóval nem. – Megvetően fújtatott egyet, füstöt eregetve az
orrából. – Nem lep meg, hogy azok az idióták képtelenek vigyázni a
barátnőikre.
Mert Tyler képes?
–  Lefogadom, hogy piszkosul össze lennének törve, ha tudnák,
hogy nem felelnek meg az elvárásaidnak.
Tyler hangvétele elkomorodott.
– Tudják, mit gondolok róluk.
–  Na ne mondd! – Quinn feltartotta a karját. – Én is tudom,
seggfej!
Tyler olyan gyorsan ott termett előtte, hogy Quinn majdnem
leesett a járdáról. Tyler közvetlenül előtte állt.
–  Azt hiszed, tudod, miről beszélsz? Hát nem tudsz szart se!
Fogalmad sincs, mit tettek velem!
Quinn mellkason ütötte a fickót, és jól meglökte.
–  Az lehet, de én nem csináltam veled semmit! Hagyj békén! –
Amikor Tyler nem mozdult, Quinn egészen a fiú arcához tolta az
arcát, megacélozta a hangját, és megismételte: – Hagyj békén!
Tyler nem engedte a lányt, valószínűleg a termetével vagy a
viselkedésével akart Quinnre ijeszteni. Mintha bármit tudna Quinn
otthoni dolgairól. A lány farkasszemet nézett Tylerrel, és várt.
Tyler végül elmozdult, és megint a szájához emelte a cigarettáját.
– Megölték a nővéremet – mondta halkan.
Nem fogja megsajnálni egy szomorú történet miatt, amit ráadásul
már hallott.
– Nick azt mondta, te üldözted őt és Michaelt a kőfejtőbe.
 –  Michael egy rohadt föld elementál! Mégis mit gondolsz, mi
okozta azt a sziklaomlást?
Quinn a láthatóan dühös fiú szemébe nézett, és megadta neki az
egyetlen lehetséges válaszát.
– Nem tudom. Nem voltam ott.
Tyler feladta. Elnyomta a cigarettát, elnézett az éjszakai tájba,
aztán fél kézzel megdörzsölte a tarkóját. Quinnre nézett:
– Éhes vagy?
Igen. Farkaséhes volt.
– Nem megyek veled sehová.
– Miért nem?
– Mert szerintem pszichopata vagy.
Tyler halkan felnevetett.
– A 7-Elevenből akartam hozni egy kis tacót. Kérsz te is?
Quinn elgondolkodott. Ha nemet mond, lehet, hogy órák múlva
tud csak enni. És különben is, nem mindegy, hogy cigizik vagy eszik
Tylerrel? Amíg vele van, legalább nem akarja ellopni senki a cuccait.
Szomorú, hogy már csak arról szól az élete, hogy folyton két rossz
közül kell választania.
Újra megzizzent a telefonja. Ezúttal Nick volt.
Jól vagy?
Quinn végiggondolta a lehetőségeket.
Minden rendben. Érezd jól magad a pasiddal! xoxo – A taco jól
hangzik – felelte Quinn, és lassan felállt. – Én nagyon csípősen
szeretem.
 9. FEJEZET
QUINN MÉG SOSEM ÜLT ÜZLETSOR TETEJÉN. Valójában semmilyen
épület tetején nem ült még. Tyler viszont láthatóan igen:
kempingszékek voltak felállítva a tető szélén, és egy kis asztal is
közöttük.
Quinn elterült az egyik székben, és kinyújtotta a lábát.
– Szóval általában itt történik a varázslat?
Tyler felbontott egy üveg Mountain Dew-t, és belevetette magát a
Quinn melletti székbe.
– Milyen varázslat?
– Ide szoktad hozni a lányokat? Azzal, hogy megmutatod nekik a
világot?
Tyler széles mozdulattal a fák és az előttük elterülő kertváros felé
intett.
– Ó, igen. Nézd csak Maryland állam Arnold városának világát! –
  Halkan füttyentett hozzá. – Innen még a szemétégetőt is majdnem
látni lehet. Na, lekívánkozik már a bugyid?
– Bevallom, nehéz magamon tartani.
– Nem szoktam ide lányokat hozni. Arra való a lakásom.
Lakás. Quinn két másodpercig elgondolkodott, hány éves is lehet
Tyler, aztán úgy döntött, nem érdekli. Nick azt mondta, hogy
fiatalabb Michaelnél, szóval nem lehet több huszonkettőnél. A
középiskolát már biztos kijárta.
– Különlegesnek érzem magam.
Tyler felállt, és kiment a tető széléig.
A fények megvilágították az arcát alulról, amitől ragyogtak az
arcvonásai.
– Innen könnyebb mindent szemmel tartani.
– Miféle vandálokra vadászol?
Tyler visszaült a székbe.
– Főleg unatkozó tizenévesekre. Meg itt fönt csönd van. Jól lehet
tanulni.
Tanulás. Főiskola. Oké.
 – Két széket látok – jegyezte meg Quinn.
–  Az egyik barátom a napszemüveges boltban dolgozik. Néha
eljön, megiszunk pár sört, és kieresztjük a gőzt. – Elhallgatott egy
pillanatra. – Eléggé érdekel, hogy mit csinálok a tetőn.
Quinn megvonta a vállát.
– Csak igyekszem rájönni, hogy tudlak elkerülni.
Tyler ránézett.
– Igen, látom, hogy nagyon próbálod kitalálni. Elég a rizsából! Mi
van veled és azzal a Merrickkel?
– Sok a dolga, ez minden. De különben is, mit érdekel az téged?
– Lehet, hogy nem akarok a barátnője dadája lenni.
– Menj a francba! – vágta oda neki Quinn, és olyan erővel állt föl,
hogy a szék hátracsúszott pár centit.
Tyler elkapta a karját.
– Ácsi! Csak szívatlak.
Quinn dühösen villantotta rá a szemét.
– Engem nem kell senkinek dajkálnia!
–  Na ne mondd! – Tyler hangja engedékenyebbé vált egy kicsit,
épp eléggé. – Ülj le! Edd meg a tacót! Én nem szeretem csípősen.
Quinn leült a székbe, és kicsomagolta az ételt, majd beleharapott
a végébe. Olyan volt, mint egy tortillába csavart és olajban kisütött
szívroham, de nagyon éhes volt.
– Na és, mi folyik közted és a Merrickek között? – kérdezte Quinn.
– Már tudod – felelte Tyler keserűen.
– Nem – mondta Quinn. – Szerintem nem.
– Nem akarok beszélni róluk.
– Tényleg meg akarod ölni őket?
– Nem kell megölnöm őket. Arra ott vannak az Őrzők.
– De megtennéd, ha tehetnéd?
– Nem akarok börtönbe menni azért, mert én végeztem el valaki
más munkáját.
–  Dehát nem vagy egy nagy, gonosz tűz elementál? Nem
gyújthatnád rájuk a házat, vagy ilyesmi?
 –  Nem! – csattant fel Tyler dühösen. – Akkor én sem lennék
különb náluk. Pontosan ezért lettek halálra ítélve! Veszélyesek! Hát
nem érted?
Quinn nem foglalkozott Tyler kitörésével, változatlan hangsúllyal
kérdezte:
–  Tényleg úgy gondolod, hogy megérdemlik a halált, amiért
annak születtek, amik?
Tyler nagyon sokáig nem felelt, csak az üdítős üveget csavargatta
a kezében, amitől a palack nyikorgott. Olyan sokáig ült így, hogy
Quinn már lemondott arról, hogy választ kapjon, de végül
megszólalt.
– Igazad volt. Amikor a nővérem meghalt, azzal a gyökérrel volt.
A barátaimmal utánuk mentünk. De nem én okoztam azt a rohadt
hegyomlást! És még ha nem is Mike Merrick kezdte, az biztos, hogy
nem állította meg! – A hangja elszorult. – Az a szikla eltalálta a
testvéremet, és Michael nem mentette ki időben a vízből. Hagyta
meghalni, érted? Szóval, ha valaki idejön a városba, és meg akarja
ölni őket, tutira nem állok az útjába! Ha ettől pszichopata vagyok,
hát legyen. Nem titok senki előtt, hogy mit érzek.
– Nem titok – felelte Quinn. – Ez tetszik.
Tyler felvont szemöldökkel fordult a lány felé. Quinn megvonta a
vállát.
– Az én életem tele van titkokkal. Néha már nagyon elegem van
belőlük.
Elhallgatott, eszébe jutott, hogy nem csinál-e hülyeséget azzal,
hogy itt üldögél Tylerrel. A fickó gyűlöli a Merrick testvéreket, ez
nyilvánvaló. Úgyhogy valószínűleg már azzal elárulja Nicket, hogy
egyáltalán itt van.
De érezte Tyler fájdalmát, amikor arról beszélt, hogy mi történt a
nővérével. Hibáztathatja ezért? Ha valaki felelős lenne valamelyik
családtagja haláláért, aztán úgy grasszálna a városban, mint aki nem
csinált semmi rosszat, az neki vajon hogy esne?
Nos, ha valaki az ő bátyját bántaná, valószínűleg köszönőlevelet
küldene neki.
 Eszébe jutott, milyen dühös volt Tyler a Merrick-ház
kocsibejáróján, amikor felelősségre vonta Nicket. A fájdalom
dolgozott benne? Neheztelés? Tyler idiótán viselkedett, az biztos.
Ugyanakkor Nick korábban megfenyegette, hogy megöli.
Kinek volt igaza? Úgy érezte, egyikőjüknek sem.
– Sajnálom, ami a nővéreddel történt – szólalt meg halkan Quinn.
Tyler felnézett az égre.
–  Én is. Csapnivaló testvér voltam. Bár újrakezdhetném, és
rendbe hozhatnék mindent.
– Voltál…
– Figyelj! – fordult felé Tyler, és Quinn látta a szemében, hogy mit
érez. – Nem beszélhetnénk valami másról?
– De, persze – felelte Quinn. – Bocs.
Tyler megcsóválta a fejét.
–  Semmi baj. Valami másról. Bármiről. Mondjuk a táncról.
Komolyan kérdeztem az előbb. Miért nem gyúrsz te is ösztöndíjra?
– Nem érdekel ez téged.
–  De igen, ha tudni akarod. Amikor néztelek, az jutott
eszembe…– kezdte Tyler, majd elhallgatott.
Quinn kihúzta magát.
– Mi jutott eszedbe?
– Semmi. Felejtsd el! – felelte Tyler szégyenlősen.
Quinn elképzelni sem tudta, mire gondolhat Tyler.
–  Most már el kell mondanod. Azt gondoltad, hogy elképesztő,
hogy tud egy felnőtt víziló ilyen forgásokat csinálni?
Tyler feléje kapta a fejét.
– Mi a fenéről beszélsz?
– Tudom, hogy nem olyan a testfelépítésem, mint a táncosoknak
általában.
– Mit akar ez jelenteni? Te is olyan lány vagy, aki répán és meleg
vízen él?
Quinn meglóbálta a tacót Tyler szeme előtt.
– Nem, de alighanem jobb lenne.
 –  Elment az eszed, kislány. – Elhallgatott, és megdörzsölte az
állát.
– Azt gondoltam, milyen szerencsés az a nyavalyás Nick Merrick.
Quinn elpirult, nagyon tetszett neki a válasz. Ugyanakkor dühös
is lett.
Néha utált Nick álbarátnője lenni.
–  Na igen – folytatta Tyler –, nem sokat tudok a táncról, csak
amire Emily kapcsán emlékszem, de ha van valaki, aki esélyes lenne
ösztöndíjra, az te vagy.
Quinn nyelt egyet.
–  Jelentkezési díjat kell fizetni, és nagyon erős a verseny a
bejutásért, és én nem… szóval…
– Félsz a versenyzéstől? – Az arcát elrejtette a sötét, a hangja érdes
volt. – Ránézésre nem vagy az a félős típus.
Nem szexi a hangja. Nem!
Hiába, nem sikerült meggyőznie magát.
– Az a típus sem vagyok, akinek van pár száz dollárja.
Tyler összerezzent.
– Bocsi!
Quinn megvonta a vállát, és borúsan elnézett az éjszakai tájba.
– Az egész életem tele van majdnemekkel. Majdnem bejutottam az
iskolai tánccsapatba, de az a rohadék tanár kidobott a magatartásom
és a testalkatom miatt. Majdnem pomponlány lettem, de hájasnak
neveztek, és úgy viselkedtek velem, mintha egy utolsó tahó volnék.
Majdnem lett egy szuper…
Elharapta a szót. Majdnem kimondta, hogy majdnem lett egy szuper
pasim, de aztán rajtakaptam Nicket egy másik fiúval csókolózni.
– Majdnem mi? – kérdezte Tyler.
Quinn megrázta a fejét, és meglepődve érzékelte, hogy könny
szökik a szemébe.
– Semmi. Az a baj, hogy amit akarok, mindig egy kicsit túl messze
van, tudod?
Tyler felsóhajtott.
– Igen – felelte. – Pontosan tudom, mire gondolsz.
 10. FEJEZET
NICK DÉLELŐTTI ÓRÁI CSIGATEMPÓBAN TELTEK. Alig bírt ébren
maradni dr. Cutter fizikaóráján. Előző este megint későn ért haza,
bevonszolta magát az ágyba, és az Adammel töltött estéről
ábrándozott. A sétájukról. A közös tanulásról.
Adam titkairól.
Miután tudomást szerzett ez utóbbiakról, minden olyan
érzékennyé vált, mint amikor egy sebről túl korán vakarják le a vart.
Úgy érezte, lassan kell haladnia, hogy csökkenjen a távolság, és
kiépülhessen a bizalom kettejük között. Így amikor Adam felhívta
magához, bement vele, de leült a kanapéra, iszogatta a kávéját, féken
tartotta a kezeit, és csak beszélgettek.
Nick kicsit aggódott, hogy az Adam iránti rajongásának részben
az az oka, hogy ő volt az első fiú, akit megcsókolt, az első, akivel
kiélhette hosszú évek elfojtott vágyakozását.
De Adam okos is. Mindent olvas, a szépirodalomtól kezdve, az
életrajzi regényeken és a The Economiston keresztül, a heti szexuális
tanácsadó rovatig. Ráadásul mindenféléről lehet beszélgetni vele.
Nick jobb kémiából, de Adam mérföldekre jár előtte, ha elemezni
kell valamit. Nem találkozott még senkivel, akit őszintén érdekelt
volna az ő véleménye, és aki elvárta tőle, hogy érveljen is amellett.
Nick imádta ezt. Olyannyira, hogy nagyon nehezére esett
hazamenni tőle.
De amikor odahajolt hozzá, hogy jóéjtpuszit adjon neki, megint
felvillant Adam szemében korábbi ijedelme, és ez emlékeztette
Nicket arra, hogy tapintatosan kell közelednie Adamhez.
Az a bizonyos első este Adammel olyan volt, mint egy vezető
nélküli vonaton száguldani egy ismeretlen végállomás felé, bele az
éjszakába, a kapaszkodót markolva, hogy mentse az irháját.
Egyszerre lélegzetelállító és vérfagyasztó.
Most viszont úgy érezte magát, mintha valaki a kezébe nyomott
volna egy térképet, és elmagyarázta volna, hogyan kell visszavenni a
gázt.
 – Itt a Torony, hol jársz, Nicholas? Jelentkezzen, Mr. Merrick!
A francba!
Dr. Cutter őt bámulta. Miről is beszélt éppen? Az egész táblát
grafikonok borították, de Nick még a könyvét sem nyitotta ki. A
munkafüzetét már igen, de még nem írt semmit. Megköszörülte a
torkát.
– Elnézést, mit kérdezett, tanár úr?
– Azt, hogy sikerült-e megoldanod a harmadik kérdést?
Nick még egy kétségbeesett pillantást vetett a füzetébe, hátha
mintegy varázsütésre megjelenik benne a válasz. Nem engedhette
meg magának, hogy magára haragítsa dr. Cuttert, aki már így is
szívességet tett neki azzal, hogy megengedte, hogy újraírja az előző
nap olyan parádésan elbaltázott dolgozatát.
Nick a táblára nézett, a harmadik grafikonra, hátha valamit
kihámoz belőle.
Na persze. Ez felvételi előkészítő fizika volt. Annyit tudott, hogy
a sebességgel és a tömeggel kell valamit kezdeni, és talán…
–  Talán legjobb lesz, ha elmagyarázom óra után, hogy miről
maradtál le.
Erre a fél osztály levegő után kapott, és Nick felé fordult.
Gabriel az asztalra csapná a ceruzáját, és egy csípős
megjegyzéssel helyrerakná a tanárt, ami után alighanem ki is
zavarnák az óráról.
Nick nem tehetett ilyesmit. Elszégyellte magát, és összeszorult a
gyomra.
– Sajnálom. Nem fordul elő többet.
Óra után dr. Cutter sokkal kevésbé bizonyult megértőnek, mint
előző nap.
–  Ebben az osztályban mi az egyetemi bejutásért küzdünk –
mondta némi éllel a hangjában. – Gyorsan haladunk az anyaggal.
Gondot okoz tartani a tempót?
– Nem – válaszolta Nick. – Tényleg nem fordul elő többé.
A tanár szeme összeszűkült.
– Ugye nem Gabriel Merrick ül most előttem?
 Nick összerezzent. A tanár nem sértésnek szánta a kérdést, de
Nick annak érezte.
– Nem. Esküszöm.
– Háromszor szólítottalak a neveden, mire meghallottad.
Nick nem tudta, hányszor kérhet bocsánatot ugyanazért.
Megdörzsölte a szemét.
– Nehéz hetem van.
Dr. Cutter a fiú tekintetét fürkészte.
–  Tisztában vagy vele, hogy te vagy a legjobb tanuló ebből a
tantárgyból? – kérdezte, majd a homlokát ráncolva hozzátette: –
Legalábbis a tegnapi dolgozatig te voltál.
Nick levette a kezét az asztalról. Azt sejtette, hogy az átlagosnál
jobb, de hogy ő a legjobb?
– Nem, nem tudtam.
–  És te vagy a második legjobb matematikából. Beszéltem Mrs.
Raffertyvel. Ami azt illeti… – Hátranyúlt, és felvett egy mappát az
asztaláról. Felnyitotta. – A teljes felsős évfolyamból te vagy a
negyedik a jegyek átlaga alapján.
Nahát! Ezt nem gondolta volna!
Büszkének kellene lennie magára. Nem volt az. A mellkasát
satuként összeszorító nyomás még egy fokkal erősödött. Még egy
elvárás, aminek meg kell felelnie. Ha ő Gabriel volna, dr. Cuttert
fikarcnyit sem érdekelné, hogy nem tudott felelni egy kérdésre az
órán.
– Jelentkeztél már valamelyik főiskolára? – kérdezte a tanár.
Nicknek kiszáradt a szája.
–  Igen, egypárra. Csak… – Csak elrejtettem a felbontatlan
válaszleveleiket a fiókomba. – Még nem jeleztek vissza.
–  A Marylandi Egyetemen van egy program, ami lehetővé teszi
néhány gondosan kiválasztott diák számára, hogy egyetemi szintű
tanulmányokat folytassanak a tavaszi félévben. Csak tanári
ajánlással lehet bejutni. Némi helyzeti előnnyel indulhatnak azok,
akik bejutnak erre a képzésre, ahol amúgy is nagy a verseny.
Nick értetlenül nézett a tanárra, nem tudta, hova akar kilyukadni.
 – Téged szeretnélek javasolni, de tudnom kell, hogy össze tudod-
e szedni magad.
Nyugtasd meg! Mondd, hogy figyelni fogsz! Vagy köszönd meg!
Köszönd meg!
De nem tudott mit mondani. Helyzeti előny? Ő már attól a
gondolattól frászt kapott, hogy itt hagyja a testvéreit jövő ősszel, ez
az ember meg kilenc hónappal előrébb akarja hozni ezt az időpontot!
Dr. Cuttert kirázta a hideg. Felvette a kardigánját a széke
támlájáról.
– Eléggé lehűlt itt a levegő. Na, mit gondolsz?
Nick felkapta a táskáját, és felállt.
–  Gondolkodnom kell rajta – mondta, és már rohant is ki a
teremből.
A tanár utánakiáltott:
– Nick!
Nick ösztönösen engedelmeskedett neki, legyőzve azt a vágyát,
hogy lelépjen. Megállt az ajtóban, de nem fordult teljesen vissza.
– Nem tudom, mi van veled mostanában – mondta dr. Cutter –,
de jobban teszed, ha nem hagyod, hogy ez a valami tönkretegye a
jövődet.
A tanár hangja nem volt barátságtalan, és ezt hallván Nick nyelt
egyet. Aztán dr. Cutter hozzátette:
–  Biztos akarok lenni abban, hogy a legmegfelelőbb diákot
ajánlom be a főiskolára. Világosan fogalmaztam?
– Tökéletesen. És köszönöm!
Izgatottnak kellett volna lennie.
Nem volt az.
A testvéreivel és a barátnőikkel szokott együtt ebédelni, de
Hunter és Quinn nem volt sehol. Az nem érdekelte, hogy mit csinál
a szobatársa, de az igen, hogy mi lehet Quinn-nel. Gyorsan írt neki
egy SMS-t.
Quinn szinte azonnal válaszolt.
Történelmet tanulok valakivel. Később találkozunk.
Este el tudsz vinni a stúdióba?
 A stúdió. Adam.
Nick gyorsan osztott-szorzott magában. Szerdánként Michaelnek
kell segítenie, de hét körül végezni szoktak.
Persze. 7.45?
– Mi bánt? – kérdezte Chris.
– Semmi – felelte Nick.
Lerakta a telefont a tálcája mellé, és beleszórta a villáját a menzás
vagdalt húsba.
Becca az asztalra támaszkodva odahajolt hozzá.
–  Quinn jól van? – kérdezte halkan. – Eléggé felkavarta, amit
megtudott az elementálokról.
Quinn nem mondott semmit Nicknek, de a fiú tudta, hogy a lány
nem akarta, hogy Becca megtudja, milyen súlyossá vált a helyzet
nála otthon. És talán még mindig nem bocsájtotta meg neki, hogy
Becca titkolózott előtte. Nick nem feltétlenül értett egyet egyik
elgondolással sem, de Quinn éppenséggel vele sem osztott meg
minden részletet.
Nick bólintott.
– Beszélek vele. Ma este úgyis elviszem táncórára.
Gabriel felhorkantott.
– Nahát, sofőrösdit játszol? Ez aztán a szerelem!
Layne, a barátnője a karjába bokszolt.
–  Megmondanád neki, hogy aggódom érte? – kérte Becca. – Én
nem… nem akartam megbántani.
Nick biztatóan rámosolygott.
– Megmondom.
Megzizzent a telefonja, miközben a vagdalt húst lapátolta be. Már
nyúlt volna érte, amikor Gabriel megszólalt:
– Ki az az Adam? És miért kérdezi, hogy fog-e látni este?
Nicknek majdnem torkán akadt a falat.
Hülye! Hülye! Hülye! Hülye!
A szíve olyan hevesen vert, hogy meg mert volna esküdni,
minden vér kifolyt a fejéből, úgy meglódult az ereiben. Egy
dermesztő pillanatig azt hitte, elájul a pániktól.
 Mondania kell valamit. Most azonnal mondania kell valamit,
mielőtt megindul a találgatás.
Mind őt nézik. Gyanakodnak?
Nem, te hülye, azért néznek, mert mindjárt megfulladsz!
Gabriel gyanakszik vajon? Miért gyanakodna? De mégis, mit
gondol?
– Quinn táncpartnere – nyögte ki Nick levegő után kapkodva. Le
kellett nyugodnia, de az agya nem hagyta, hogy befogja a száját. –
Egy iskolai ösztöndíj elnyerésére gyakorolnak, és Quinn segít neki.
– De miért kérdezte, hogy fog-e látni este?
–  Nem tudom. – Nick zsebre vágta a telefont. – Gondolom, azt
akarja tudni, hogy Quinnt elviszi-e valaki a táncra.
Ez valószínűleg elegendő magyarázat volt, de képtelen volt
felemelni a fejét, és a szemükbe nézni, hogy megtudja, rájöttek-e a
titkára. Nem jöttek rá, ugye? Vagy igen? Egyszer muszáj lesz
felnéznie.
Ha az igazat mondja, ennyi elég is lett volna, és nem érzett volna
kényszert arra, hogy tovább beszéljen. De a fogát összeszorítva
hazudott, és biztosra akart menni, hogy senkiben nem marad kétség
afelől, hogy nincs semmi közte és Adam közt.
–  Meleg a srác – hallotta a saját hangját. – Quinn azt mondja,
tetszem neki. Azt gondolta, jó poén lenne, ha megadná neki a
számomat.
Mi a franc ütött belé? Ezt most komolyan kimondta?
– Ez nem vicces – mondta Layne, látható viszolygással az arcán.
– Félreérted – vágta rá Nick. Úgy érezte, a tarkójára tapad az inge.
– Tudja, hogy én nem vagyok az. Ez most már tényleg csak poén.
Az istenit, mikor fogja már be a száját?
– Nekem inkább feláll a szőr a hátamon – jegyezte meg Gabriel.
Nick döbbenten kérdezte:
– Miért?
– Mégis miért, mit gondolsz? Egy pasi udvarol neked, azért!
Nick hirtelen legszívesebben bemosott volna egyet a testvérének.
Ne vessz össze vele ezen!
 Ne veszekedj!
Ne csináld!
–  Nem udvarol nekem – válaszolta Nick ridegen. – Csak azt
kérdezte, hogy ott leszek-e ma este.
– Nem, azt kérdezte, hogy fog-e látni ma este, és ez hajmeresztő.
– Hagyd abba! – szólt rá Becca. – A srác és Quinn barátok. Nick
csak meg akarta védeni a fiút, te meg úgy viselkedsz, mint egy…
Chris a lány nyaka köré fűzte a karját, és befogta a száját.
– Szeretlek, de ne hisztizz, ha én fejezem be.
– Befejezem én, ne aggódj! – felelte Becca Chris ujjai között.
–  Nem, majd én befejezem! – vágta rá Nick. Felállt, felkapta a
tálcáját, de olyan erővel, hogy majdnem Chrisre öntötte a fele
ebédjét. – Seggfej! – mondta Gabrielnek. Elszorult a torka, és még
beszélni is fájt. – Úgy viselkedsz, mint egy seggfej! – Azzal
elviharzott tőlük, és lecsapta tálcáját az egyik gurulós kocsira.
– Hé, Nicky! – kiáltott utána Gabriel. – Emlékszel, mit mondtam a
drámáról?
Elmehet a francba, gondolta Nick. Kirontott az ebédlő dupla
ajtaján, az érzelmektől elfúlva. Megdörzsölte a szemhéját. Bárcsak
visszaszívhatna mindent! Adam súlyos titkot bízott rá, ő meg
nagyban tojt rá. Viccet csinált abból, ami köztük van.
Szeretett volna visszarohanni az ebédlőbe, és értelmet verni a
testvérébe.
Fel akarta hívni Adamet, hogy bocsánatot kérjen.
Nem akarta hallani a fejében a megvetést az ikertestvére
hangjában. Ahogy azt mondta, hajmeresztő.
De leginkább abba akarta hagyni a sírást.
Hajmeresztő, hajmeresztő, hajmeresztő.
Mintha Adam valami perverz lenne! Tudta, hogy a testvére
elutasító megjegyzése bántani fogja, de arra nem számított, hogy
ennyire. Akár egy diszkrét hátba szúrás, szorozva százzal.
Beosont a vécébe. Üres. Hála az égnek, egy kis nyugalom! A
biztonság kedvéért bement az egyik fülkébe. Megtörölte a szemét, és
előhúzta a telefonját.
 Ott várta Adam üzenete.
Látlak ma este?
Nick szorosan behunyta a szemét, és megint meg kellett törölnie.
Aztán visszaírt.
Nyolcra ott leszünk.
Adam szinte azonnal válaszolt.
Alig várom!
Aztán egy másodperccel később újabb üzenet érkezett.
Jól vagy?
Nick szipogott. Elkezdte írni, hogy „persze, jól”, de már kialakult
köztük egy olyan őszinte kapcsolat, amit nem akart elárulni.
Gabriel azt mondta, hogy a melegek hajmeresztőek.
Mihelyst elküldte az üzenetet, nevetségesnek érezte. Ilyen erővel
azt is írhatta volna, hogy a testvérem olyan csúnya és buta!
De a telefonja megint szinte azonnal zizegett.
Elmondtad neki???
Ó, a francba! Ne! Nick megrázta a fejét, mint egy idióta.
Nem, csak szóba került.
Nem zizegett a telefonja, új üzenetet jelezve. Viszont megszólalt
az ebédszünet végét jelző csengő. Nick szipogott még egyet, aztán
összeszedte magát. Még fröcskölt egy kis hideg vizet az arcába,
amikor belépett néhány, nála pár évvel fiatalabb fiú.
Megint zizzent a telefonja, mielőtt a következő órára ment volna.
Nem vagy hajmeresztő. Nagyszerű vagy, igen, persze, hogyne. És
briliáns, meg gyengéd és kedves.
Jézus, mindjárt megint sírva fakad!
Mielőtt azonban megtehette volna, megint jelzett a telefonja.
És elég szexi is! Tudod, milyen nehezemre esett nem fogdosni téged
tegnap este!
Nick önkéntelenül is felnevetett. Leült az egyik asztalhoz, és az
asztala alá rejtette a telefonját, aztán végighúzta az ujjait a telefon
képernyőjén.
Téged is, ha már itt tartunk. És köszönöm.
Szinte azonnal rezgeti a telefonja.
Semmi gond. Tudom, milyen ez. Viszlát este. És most ne késs :-P
Nick nem szándékozott késni.
 11. FEJEZET
QUINN BEMÁSZOTT A KOCSIBA, és a lábai közé, a földre dobta a
táskáját. Alig érezte a lábujjait, de valahogy mégis táncolnia kellene
két órán keresztül. Rátapasztotta a kezét a szellőzőre.
– Feltekernéd a fűtést?
Nick engedelmesen már nyújtotta is a kezét, és teljesen feltekerte
a fűtést.
– Jól vagy?
Quinn-nek fájtak az ujjai a hidegtől, és néhányszor kinyújtóztatta
azokat.
– Igen, csak egy ideje már kint vagyok.
Nick a két keze közé fogta a lány kezeit, a szájához emelte, és az
ujjai közé lehelt.
– Küldhettél volna üzenetet. Mi történt?
Quinn felnézett rá egymáshoz simuló kezük fölött. Nick arca
közel volt, kék szeme minden figyelmét rászegezte. Nem ugyanaz a
ruha volt rajta, mint az iskolában, és úgy látszik, meg is
borotválkozott.
Káprázatosan nézett ki.
Quinnt megcsapta az önsajnálat szele. Ez annyira igazságtalan!
Elhúzta a kezét.
– Ne nézz így rám!
– Hogy?
– Elkésünk.
– Nem késünk. Még csak hét negyven van. Történt valami?
– A bátyámnál megint ott voltak a hülye narkós haverjai. – Quinn
megmarkolta a biztonsági övét, és maga elé rángatta. – El kellett
jönnöm onnan.
Szerencséje volt, hogy elő tudta venni úgy a táncruháját, hogy
nem fogdosták meg. Aztán az anyja mászott a képébe, azt akarta
tudni, hogy hol volt előző este.
Miért, anya? Magadnál voltál?
 A stoptáblánál, az utca végén, ahol a lány lakott, Nick Quinn felé
fordult.
– Felhívhattál volna. Eljöttem volna érted.
– Dolgoztál. – Hallatszott a hangján, hogy meg van sértődve, de
nem érdekelte. Tudta, hogy eljött volna érte Nick, mert az ilyen
tökéletes pasik ezt csinálják. – Adam kedvéért öltöztél így ki?
Nick az öltözékére mutatott.
– Ezt nem nevezném kiöltözésnek.
Quinn igen. Nick sötét, koptatott farmert, és a mellizmaira
feszülő, sötétzöld pulóvert viselt. Biztos azt mondta a testvéreinek,
hogy vele lesz randija, arra készül.
A lány kinézett a kocsi ablakán. Maga sem tudta, mi ütött belé.
Tisztára, mintha féltékeny volna, de az totál őrültség lenne. Eleve az ő
ötlete volt, hogy tegyenek úgy, mintha együtt járnának.
–  Haragszol rám? – kérdezte Nick meglepetten, sőt szinte
megbántva.
– Nem, Nick. Nem haragszom rád.
Nick kinyújtotta felé a karját.
– Gyere ide! Mi a baj?
Quinnt csábította a gondolat, hogy hozzábújjon Nickhez, és
hagyja, hogy megnyugtatóan suttogjon a fülébe, vagy csináljon
bármit, ami olyan jól megy neki, de nem mozdult.
– Semmi. Felejtsd el!
Nick felsóhajtott, és magában káromkodott. Amikor egy piros
lámpához értek, Quinn magán érezte a fiú tekintetét.
–  Kérlek, ne csináld ezt velem! – mondta Nick, halkan, de
határozottan. – Te vagy az egyetlen barátom, akivel beszélgetni
tudok. Ha valamit elszúrtam, mondd meg! – Egy pillanatnyi szünet
után hozzátette: – Tudom, hogy nem állsz szóba Beccával. Mi történt
köztetek?
– Honnan tudod?
– Kérdezett felőled.
– Á, szóval most már emlékszik rám? Ez borzasztó kedves tőle!
 – Aggódik érted. Amikor tegnap este azt mondtad, hogy jól vagy
és minden rendben, azt hittem, nála vagy.
– Hát, nem ott voltam.
– Akkor hol voltál? Hazamentél?
– Nem, vártam, hogy anyám elaludjon. Az erdőben voltam, és az
ösvényen táncoltam.
Szíve szerint nem akart erről beszélni, másrészt viszont
legszívesebben mindent Nick képébe vágott volna.
Istenem, ez nagyon szar! Nick túl jóképű és kedves. Ha ehhez még
hozzávesszük a természetfeletti erejét is, hát… Quinn úgy érezte,
hogy a sors különös tréfát játszik vele. A végén még az következik,
hogy bevallja, van egy nyertes lottószelvény a kesztyűtartóban.
– Az ösvényen táncoltál? Hol? – kérdezte Nick.
– Ahol a múltkor este fölvettél.
Nick hangosan kifújta a levegőt a fogai között, és beletúrt a
hajába.
– Az isten szerelmére, Quinn, elment az eszed?
– Valószínűleg. Egy csöves el akarta lopni az iPodomat is.
– Szerencséd, hogy csak ennyi történt. Tyler is arrafelé lakik. Még
jó, hogy nem akart…
– Ő kapta el a tolvajt.
Nick összeszorította az állkapcsát. A kocsiban azonnal tíz fokot
zuhant a hőmérséklet. Quinnt kirázta a hideg.
– Hagyd abba! – kiáltott a fiúra. – Már így is majd megfagyok.
Nick feljebb tekerte a ventilátort, de az nem sokat segített.
– Hogy érted azt, hogy Tyler kapta el a tolvajt?
Quinn akkor jött rá, hogy mit is akart elérni, amikor Nick
visszakérdezett. Hallani a dühöt a hangjában. A haragot,
féltékenységet, és a vágyat, hogy megvédje őt.
–  A srácot, aki elvette az iPodomat, Tyler állította meg, mielőtt
eltűnhetett volna az erdőben. Aztán vett nekem tacót, és megittunk
egy üdítőt az üzletsora tetején.
Ellenségesen vágta Nickhez e szavakat. Maga sem tudta, mit várt
tőle. Valami reakciót, az biztos. De csönd uralkodott el az autó
utasterében, olyan sűrű csönd, hogy még lélegezni is nehéz volt.
Nick rosszallása a levegőben lógott, és nekifeszült a lány bőrének.
– Mondd, hogy csak viccelsz! – szólalt meg végül Nick.
– Nem viccelek. Nem volt semmi gond. Tyler kedves volt velem.
– Tyler nem kedves, Quinn!
– Lehet, hogy veled nem az, de velem az volt.
– Azt hiszed, ez játék? – csattant fel Nick. – Ha kedves veled, az
csak azért van, mert ki akar használni, és ellenem fordítani!
–  Miért? – vágott vissza Quinn. – Mert én csak arra vagyok jó a
fiúknak, hogy kihasználjanak? Ez neked is elég jól megy, nem igaz,
Nick?
Megmozdult a levegő a kocsiban, és felemelte Quinn néhány
hajszálát. Nick úgy szorította a kormányt, mintha az Tyler nyaka
volna.
– Nézd – mondta mély és érdes hangon. – Tyler kegyetlen. Csak
pusztítani akar. Te is tudod. Arcon ütött, megégette a karodat, és…
– Nem ütött arcon!
Nick emelt hangon azonnal visszakérdezett:
– Akkor ki tette, Quinn?
A lány a szélvédőre tapasztotta a szemét, mert megijedt, hogy
mindjárt elsírja magát. Megint megmozdult a levegő, ezúttal kicsit
melegebb szellő, ami gyengéden simogatta fedetlen bőrét.
Nevetségesen viselkedett, de akkor sem mondhatta el Nicknek,
mi történt. Beccához hasonlóan Nick is tudott valamennyit Quinn
otthoni dolgairól, de nem eleget. Főleg azt mondta el nekik, hogy
milyen volt a helyzet korábban: hogy mennyit veszekedtek az
anyjával, és hogy az apja lassan elfelejtette, hogy van családja is. Ám
azóta, hogy leégett a házuk, minden megváltozott. Folyamatosan
pénzszűkében voltak, és a szülei mintha Jake-be és az ösztöndíjába
kapaszkodtak volna utolsó reménysugárként. Mintha attól kerülne
étel az asztalra.
Pedig Jake hülye ösztöndíjánál sokkal többet jelentett volna a
családjának, ha távol tudják tartani az anyját az italbolttól.
 Főleg amennyit Jake a tanulással foglalkozott. Inkább kiütötte
magát esténként.
Ha Quinn elmondaná Nicknek, hogy az anyja gyakorlatilag
eszméletlenre szokta inni magát, vagy hogy a bátyja alig bír egy
értelmes mondatot kinyögni, de nem átallja a falba verni az ő fejét,
amikor húsz dollárra van szüksége, akkor Nick közbelépne. Mint a
herceg fehér lovon. Tutira megmentené. Aztán homlokon csókolná,
és ellovagolna az ö hercegével.
–  Nem tudok segíteni, ha nem beszélsz hozzám – mondta Nick
megenyhülve. – Nem hiszem el, hogy az a seggfej képes kedves
lenni…
– Kedves volt! – válaszolta a lány ridegen. – Tudod, még mindig
azt hiszi, hogy a bátyád ölte meg a nővérét. És ami azt illeti, úgy
nézett ki, eléggé felkavarta a dolog.
– Felkavarta. Na persze! – fintorgott Nick. – Elmesélte azt is, hogy
egyszer próbálta megölni Christ? Vagy hogy a barátaival lefogták
Michaelt egy parkolóban, és vihargyújtót tartottak az arcához? Vagy
mi van azzal, amikor sarokba szorított a tornateremben, és…
Nicknek torkán akadt a szó, és kapkodni kezdte a levegőt.
– És mi? – kérdezte Quinn.
–  Tudod, mit? Felejtsd el! Gondolj Beccára! Kérdezd meg tőle,
hogy mi a véleménye Tylerről.
Quinn nem akart Beccára gondolni. Mostanában, amikor csak
eszébe jutott Becca, mindig egy csomó féltékenység és megbántott-
ság társult a gondolat mellé.
–  Na igen. Ha Becca őszinte lett volna, talán tudnám, mi a
véleménye Tylerről.
Nick nem akarta elhinni, amit hallott.
– Talán ha hajlandó lennél szóba állni vele, az lenne! Tyler legjobb
barátja akarta megerőszakolni. Seth Ramsey. Ő vonszolta Beccát a
focipályára Drew McKayjel, amikor a szalagavató volt. Emlékszel?
Quinn behúzta a vállát. Látta maga előtt Becca szakadt, esőáztatta
ruháját, és ahogy ott reszketett a kocsi hátsó ülésén, végig hazaúton.
Chris Merrick szemtanúja volt a támadásnak, Sethet meg Drewt
pedig kirúgták az iskolából.
–  Emlékszem. De nem Tylert tartom felelősnek valamiért, amit
Seth és Drew tett…
–  Jézusom, Quinn, rendben! Lehet, hogy abban nem volt benne,
de néhány héttel ezelőtt meg akarta ölni Beccát Drew buliján.
Chrisszel bemenekültek a vízbe, és Tyler le akarta lőni őket. Egy
pisztollyal!
Quinn erre nem mondott semmit. Az agyában két ellentétes
érzelem viaskodott.
Félelem. Tylernek van fegyvere. Ezt ő is látta. Akkor Tyler
elintézte annyival, hogy a boltját védi, de… Rálőtt Beccára a
pisztolyával?
És harag. Becca egy szóval sem említette, hogy Tyler akkor este
lövöldözött volna rá.
Semmi ilyesmiről nem szólt egy szót sem. Becca úgy csinál, mint
aki ki akar békülni, és fátylat akar borítani a múltra, de miért?
Quinn-nek elege volt ebből az örökös titkolózásból.
Nick folytatta:
– Nem hiszem el, hogy bevetted, hogy kedves volt veled! Te direkt
keresed meg és akaszkodsz rá a legveszélyesebb alakokra?
Quinn összerezzent. Nick szavai jobban fájtak neki, mint bármi,
amit az anyja mondott. Vagy bármi, amit a bátyja tett vele. Szorosan
behunyta a szemét, hogy a könnycseppek ne találjanak utat.
Amikor már meg tudott szólalni anélkül, hogy remegett volna a
hangja, Nickre nézett.
– Nem tudom, Nick. Szerinted?
Nick megrántotta a kormányt, befordult a táncstúdió elé, és
durván parkoló fokozatba rakta a sebességváltót.
Nem nézett Quinnre.
A lány nem akarta megvárni, hogy Nick mondjon valamit, amitől
még rosszabbul érezné magát, úgyhogy kiugrott a kocsiból, és
bevágta az ajtót. Berontott a szinte teljesen üres stúdióba, döngő
léptekkel átvágott a fapadlón, és ledobta a táskáját a földre, Adam
mellé, aki éppen jegyzetelt valamit.
Ő is ugyanolyan jól nézett ki, mint Nick, hiába volt mezítláb,
levágott szárú melegítőben. A haja dögösen kócos volt, nagy barna
szemei csillogtak, karamell bőre ragyogott. Bordó, hosszú ujjú pólója
sem rejtette el izmos testét.
Quinn haja bezzeg szélfútta volt, és rendetlen, és ha levette volna
a pulóverét, alighanem azzal szembesül, hogy a hája a jóganadrágja
derekára buggyan.
Isten tudja, milyen állapotban lehet a sminkje, miután majdnem
elsírta magát az autóban.
Adam felnézett, de Quinn nem nézett a szemébe. Elég egy kedves
szó, és biztos összeomlik.
Nick nem jött be utána.
Sírhatnékja támadt, de nem azért, amiért igazán kellett volna.
Adam lerakta a jegyzeteit, és Quinn hallotta visszafojtott
lélegzetén, hogy faggatózni akar. Már nyúlt is felé, hogy megérintse.
Csak ez hiányzott. Még egy pasi, aki nem akar tőle semmit.
Quinn megtörölte a szemét, és felkapta a táskáját.
– Ma nem tudok veled edzeni, Adam, ne haragudj!
– De… várj csak! Quinn, állj meg! Mi a baj?
– Majd máskor! – kiáltott vissza neki Quinn.
Kiszaladt a stúdió hátsó ajtaján, és kirontott a hideg esti levegőbe.
Nick pickupja az épület túloldalán várt. Már ha várta egyáltalán.
Quinn behúzta a nyakát, és elindult az út felé.
Mekkora gyökér!
Mindenkinek megvan mindene, amit csak akar. Beccának ott van
Chris. Nicknek Adam. Quinn-nek nincs semmije, csak egy álpasija,
aki a sárga földig lehordta az első alkalommal, amikor valaki más is
kedves volt hozzá.
Hamisan csengett ez a gondolat a fejében, de rászólt a
tudatalattijára, hogy elmehet a fenébe.
Helyi járatú busz állt be a járda mellé. A fékek fémesen
csikordultak meg a sötétben, és kinyílt az ajtó. Adam rendszerint
busszal járt, de Quinn még sosem próbálta. Viszont ezzel
elmenekülhetett Nick elől.
Felkapaszkodott a lépcsőn. Szipogott egyet, hogy eltüntesse
utolsó könnycseppjeit is.
– Mennyi?
– Egy út az egy hatvan. Három ötvenért egész nap utazhatsz.
Egész nap! Quinn elmerengett, hogy vajon ki akar egész nap
buszozni. Aztán ráeszmélt, milyen meleg van a buszon, és hogy a
sofőrön kívül más nincs rajta. Senki nem zavarta.
– És egész éjszaka is? – kérdezte.
– Kettőkor leállunk.
Akkor erről ennyit. Kiszámolt egy dollár hatvan centet, és
bedobálta mindet a jegykiadó automatába. Amikor elindult a busz,
akkor döbbent rá, hogy fogalma sincs, hová tart.
De nem ez úgy általában is a helyzet vele?
Megrezzent a telefonja. Nick volt az.
Hová mentél?
Quinn kitörölte az üzenetet.
Aztán bepötyögött egyet, valaki másnak.
Ma éjszaka is éjjeliőröset játszol?
A válasz kevesebb, mint három másodperc múlva meg is
érkezett.
Miért? Szeretnéd, ha megmentenélek, kislány?
Quinn elmosolyodott.
Most, hogy mondod, igen, Szeretném.
Szinte azonnal zizzent a telefonja.
Mi a helyzet veled?
Egy buszon ülök, ami a semmibe tart.
Drága, a dalszöveg úgy szót, hogy „Egy VONATON
ülök, ami a semmibe tart.”
Quinn szíve megdobbant a kedves megszólítást olvasva. Nem
jelentett semmit, ugyanakkor mégis mindent egyszerre. Mosolyogva
válaszolt.
Nos, akkor egy buszon ülök, különösebb úti cél nélkül.
 Akarod, hogy elmenjek érted?
Quinn a telefonra meredt, és elgondolkozott. Veszélyes, amit
csinál? Nem érezte annak.
Tylernek előző este bőven lett volna alkalma bántani őt, de nem
tette. Amikor Becca elmondta neki, hogy látta Christ Tylerrel és
Sethtel verekedni a parkolóban, Quinn első kérdése az volt, hogy
miért verekedtek.
Nem kapott rendes választ.
Végighúzta hüvelykujját telefonja képernyőjén.
Tartogat még számomra tacót a jövő?
Ha jól kevered a lapjaidat, üdítőt is kaphatsz!
Tyler incselkedve írogatott neki, így Quinn nem volt biztos benne,
hogy komolyan gondolta, hogy elmegy elé, és felveszi. Nem akart le-
szállni a buszról, amíg nem tudta biztosan.
Ekkor felvillant a telefonja, új üzenetet jelezvén.
Hadd ne kelljen egész éjjel a buszon ülnöm. Hol vegyelek
fel?
–  Elnézést! – kiáltott oda Quinn a sofőrnek. – Mi a következő
megálló?
– Annapolis bevásárlóközpont. Nyugati oldal.
Az Annapolis bevásárlóközpontnál. Nyugati oldal.
Nahát, nézzenek oda! Nyertél egy sós perecet is! Tíz perc
múlva találkozunk!
 12. FEJEZET
NICK HARMADJÁRA KÁROMKODTA EL MAGÁT a telefonjára pillantva.
De lehet, hogy tizedjére. Már nem számolta.
– Ennyi elég – nyúlt keresztül Adam az apró konyhaasztala fölött,
és elvette Nicktől a telefont.
A konyhapultra tette, a kávéfőző mellé, ami éppen egy pohár
kávét kotyogott ki magából.
– Sajnálom – mondta Nick.
– Semmi gond. Én is aggódom érte.
– Sajnálom, hogy nem tudtál gyakorolni.
Adam megvonta a vállát.
– Majd megoldom valahogy.
Pedig zavarta a dolog. Nick látta rajta. Kevesebb mint két hét volt
a meghallgatásig, és semmi sem garantálta, hogy Quinn hisztije
másnapra elmúlik.
– Nem lett volna szabad úgy felzaklatnom őt a kocsiban.
Adam elkomorodott.
– Nem a te hibád.
Nick nagyot sóhajtott, és beletúrt a hajába. A telefonjára pillantott
a pulton.
– Csak szeretnem, ha válaszolna.
– Már válaszolt.
Nick furcsán nézett Adamre, de a fiúnak igaza volt. Quinn tényleg
válaszolt. Azt mondta neki, hogy jól van. Aztán meg, hogy kopjon
le.
– Attól tartok, hogy Tylernél köt ki, csak azért, hogy bosszantson.
A kávéfőző csipogással jelezte, hogy elkészült a kávé, és Adam
felállt.
– És tényleg felbosszantana ezzel?
Könnyed hangon kérdezte, de különös hangsúllyal. Nick
pislantott, rájött, milyen hülyeséget mondott.
–  Igen – felelte. – De nem azért. Szeretném, ha Quinn boldog
lenne. De Tyler nem rendes fickó.
 – Gondolod, hogy bántani fogja Quinnt?
Már bántotta korábban, de Nick ezt nem mondhatta el anélkül,
hogy ne magyarázott volna el mindent.
– Remélem, nem. Nem tudom.
Adam elővette a tejet a hűtőből, öntött belőle egy kicsit az egyik
bögrébe, a másikat meghagyta feketén. Nick ámultan vette
tudomásul, hogy Adam emlékszik rá, hogy issza a kávét.
Adam megzavarta a révedezésben.
– Honnan ismered Tylert?
Nick elgondolkozott, hogyan válaszolhat a kérdésre anélkül,
hogy mindent elárulna. Először érzett kísértést arra, hogy mindent
elmondjon Adamnek. Görcsösen húzta be a vállát, feszült volt
Quinn miatt, az iskola miatt, a családja miatt, és mert megkell
felelnie mindenki elvárásának.
– A bátyámmal járt egy iskolába. A családja és az én családom…
nem jövünk ki egymással valami jól.
Adam két bögrével a kezében elfordult a pulttól.
– Miért?
Mert Tyler azt hiszi, halált érdemlünk olyasmi miatt, amit nem tudunk
uralni.
Nick megdörzsölte a szemét.
– Hosszú történet.
Hallotta, ahogy Adam lerakja a poharakat az asztalra, mégis
megriadt, amikor a fiú a vállára tette a kezét.
–  Nyugi – mondta Adam halkan. – Lazíts! – tette hozzá, és a
hüvelykujját belemélyesztette barátja vállába.
A trapézizom, jött az információ Nick készséges agyából. Istenem,
milyen egy könyvmoly vagyok.
Adam érintése csodálatos volt. A keze meleg és erős, és épp kellő
erővel nyomta az izmát. De ahelyett, hogy megnyugtatta volna, Nick
kész volt felugrani a székből Adam érintésére. Ez a bevezetője
valaminek, igaz? Nyilván az, nem? De mi van, ha…
–  Lazíts! – rázta meg Nicket finoman Adam. – Tényleg ennyire
ideges vagy Quinn miatt?
 – Nem. Vagyis de. Nem tudom. Úgy érzem, utána kéne mennem.
– Igen? És mit gondolsz, mi történne akkor?
Tyler meg akarná verni. És sikerülne is neki, mert bár Nick képes
megvédeni magát, ha arról van szó, de nem küzd tisztességtelenül.
Arra ott van Gabriel. Tyler így legyőzné, hacsak Nick meg nem
fojtaná addigra.
Egyik lehetőség sem kecsegtetett túl sok jóval.
– Hát, nem sok jó – ismerte el Nick.
–  Szóval a családjaitok utálják egymást. És ti a Montague-k
vagytok, vagy a Capuletek?
Nick felhorkant.
– Mint a Rómeó és Júliában? Hát ez nem olyan.
De az agyában felelevenedett annak a napnak az emléke, tizenkét
éves korából, amikor Tyler nővére meghalt. Amikor Michael
rettegve és csuromvizesen jött haza. Amikor a szüleik rájuk
parancsoltak, hogy zárkózzanak be az ő hálószobájukba, és ne
jöjjenek ki, történjék bármi. Ez volt az első alkalom, amikor félni látta
az anyját.
De nem az utolsó.
Adam érintésére visszatért a jelenbe.
– Gondoltál már arra, hogy ez a Tyler rólad hiszi azt, hogy rossz
hatással vagy Quinnre? Hogy talán nem is aljas szándékkal
közeledik Quinnhez?
Nick meghökkent a váratlan lehetőségtől.
–  Emlékszem, olvastam egyszer valamit a válásról – folytatta
Adam. – Azt írták, hogy csak azért, mert valaki rossz férj, még nem
biztos, hogy rossz apa is. Sokat agyalok azon, hogy az emberek
milyen sokféle területen képesek hibázni. De ha valaki kudarcot vall
is valamiben, attól még nem biztos, hogy minden másban is
sikertelen.
Nick emésztgette a hallottakat. Mit is mondott Quinn?
Még mindig azt hiszi, hogy a bátyád ölte meg a nővérét, és ami azt illeti,
úgy nézett ki, eléggé felkavarta a dolog
 Tyler beszélt a halott nővéréről Quinn-nek? Ez nem olyasmi,
amivel Nickhez akarna közelebb férkőzni.
Adam keze lejjebb csúszott, végig Nick lapockája mentén, mialatt
a hüvelykujját a Nick gerince mentén húzódó izomba nyomta.
– Csodás kezeid vannak! – szaladt ki Nick száján, és el is pirult.
Még jobban elpirult, amikor Adam odahajolt, és a fülébe súgta:
– Fogalmad sincs, mennyire.
Nick megborzongott.
Adam csókot lehelt Nick nyakára. A keze még lejjebb csúszott, és
közrefogta barátja mellkasát.
– Még mindig Quinn megszállottja vagy?
Megszállott? Adam szerint az? Nicknek meg kellett köszörülnie a
torkát.
– Milyen Quinn?
–  Így már jobb. – Újabb leheletet érzett a nyakán. – És még mi
aggaszt ennyire?
–  A suli – dünnyögte Nick. – Én vagyok a negyedik legjobb az
osztályban, és a fizikatanár javasolni akarja, hogy vegyenek fel
valami programba, aminek részeként a következő félévben
felvehetnék egyetemi tárgyakat is.
– Nem hallom a lelkesedést a hangodon.
– Besegítek a bátyámnak a kertépítésben. Gabriel tanfolyamra jár,
hogy tavasztól tűzoltóként dolgozhasson, szóval ha én sem segítek
Michaelnek… – Elhallgatott.
–  De nem azt mondtad, hogy amúgy is jelentkezel néhány
iskolába? Válaszoltak már?
Nick tétovázott.
Adam abbahagyta a simogatást.
– Mi az?
– Mindegyik válaszolt.
– És?
Nick azt kívánta, bár visszatérnének a szexi duruzsoláshoz
inkább. Abban is volt feszültség, de most nem akart az iskolára
gondolni.
 – És… még egyik borítékot sem bontottam fel. Meg az e-maile-ket
sem néztem meg.
Adam ekkor oldalról fejbe kólintotta.
–  Au! – ült fel Nick, és hátranézett a válla fölött. – Ezt miért
kaptam?
–  Mert egy idióta vagy! – Adam megragadta Nick vállát, és
feljebb húzta. – És mert rossz a tartásod. Már három napja meg
akartam ezt tenni.
– Mi a baj a tartásommal?
–  Inkább az a kérdés, mi a baj a fejeddel? Valamelyik egyetem
vagy főiskola biztos felvett. Talán még ösztöndíjat is ajánlottak, ha te
vagy a negyedik legjobb az osztályban!
– Nem akarok az iskoláról beszélni.
Nick újra behúzta a vállát, és be akarta fejezni ezt a beszélgetést.
Adam visszahúzta Nicket a székbe, kicsit nagyobb erővel, mint az
feltétlenül szükséges lett volna.
– A testvéreid tudják, hogy egy kupac ki bontatlan levélen ülsz?
– Nem.
Adam nem szólt semmit, de a keze lelassult, a mozdulatai már
nem voltak annyira csábítók.
– Érzem, hogy elítélsz – mondta Nick.
–  Nem ítéllek el – felelte Adam, majd elhallgatott és
elgondolkozott. – Dolgoztál ma is?
–  Igen. Nem volt nagy meló, csak egy udvart tettünk rendbe. –
Nick lenyírta a füvet, amíg Chris és Michael a finomabb munkákat
végezték. Örült, hogy így nem volt alkalma beszélgetni velük. Chris
egész végig figyelte, de egy szót sem szólt Nick ebédlőbéli
kiborulásáról.
Nick jobban tette volna, ha ki sem nyitja a száját.
Átkozott Gabriel!
– Minden este dolgozol?
–  Nem, nem mondhatnám. Csak néha segítek be. De Mike-nak
nagyon sűrű hete volt, és megkért, hogy most segítsek kicsit többet.
– Maradt még házid?
 – Igen, de nem sok.
Hazugság. De talán be tudja fejezni, ami hátravan, miután
hazamegy, ha nem esik össze a kimerültségtől. Ha nagyon muszáj,
felkel holnap korán reggel, és megcsinálja. És még a fizikakönyvet
sem nyitotta ki, hogy felkészüljön a javítódolgozatra. De arra még ott
a csütörtök este.
– Még mindig Quinn miatt aggódsz?
Ez most hogy jön ide? Nick félrelökte Adam kezét, és már
emelkedett, hogy felálljon.
– Azt hittem, azt akarod, hogy ellazuljak!
Adam megragadta Nicket, és lerántotta a székbe. Lenn tartotta, és
odahajolt a füléhez.
–  Azt is. De annyira görcsösen aggódsz mindenkiért. Azon
tűnődöm, hogy vajon ki aggódik Nicholasért?
Nick elpirult, és elernyedt Adam kezei között.
– Ez jólesik – mormogta.
– Hogy senki nem aggódik érted?
Nick arca lángolt. Egy nap talán sikerül a száját és az agya
beszédközpontját összekapcsolni.
– Nem. Ahogy kimondod a nevem.
– Támadt egy ötletem – mondta Adam.
Közel hajolt, és végigsimított Nick mellkasán. Lassan csinálta, a
keze minden része érintette barátja bőrét. Az ujja hegye, a tenyere.
Vállak, mellizmok, mellbimbók.
Nick beszívta a fogai között a levegőt. Azt akarta, hogy Adam
hagyja abba, amit csinál. Azt akarta, hogy folytassa.
– Milyen ötleted támadt? – kérdezte gyorsan.
– Mi lenne, ha egy órán át most én aggódnék inkább?
Adam keze még lejjebb csúszott, elérte Nick pólójának szegélyét,
és belopódzott alá. Meleg ujjak érintették csupasz hasát. Nick
megugrott ültében, és levegő után kapott. Aztán az ujjak a farmerje
dereka alá csusszantak.
Nick lemerevedett, és elkapta Adam kezet. Aztán mozdulni sem
bírt. Levegőt sem vett.
 Adam Nick nyakához simult, és halkan a fülébe duruzsolt:
– Beszélj hozzám!
Nick behunyta és összeszorította a szemét. Tornádóként
száguldoztak a gondolatai, teljesen kikerültek az irányítása alól.
– Nem tudom, mit akarsz – mondta.
Adam halkan felnevetett.
– Szerintem ez nem igaz.
Nick úgy érezte, sosem fog lehűlni az arca. Az érzelmi viharban
teljesen szétesett, és most tapogatódzva igyekezett összekaparni a
darabkákat.
– Ne játssz velem!
Adam hangjából eltűnt a derültség.
– Nem játszom. Nem ítélkezem. Itt biztonságban vagy, emlékszel?
– Emlékszem – felelte Nick, a gondolataival küzdve.
– Beszélj hozzám! – suttogta Adam.
– Nem akarok hibát elkövetni. Nem akarom, hogy te…
Adam elvonta Nicktől az egyik kezét, és betapasztotta a fiú száját.
Másik karját Nick mellkasára tette, mintegy átölelve őt.
– Elég volt az aggódásból. Mit szeretnél? Kérdezték már ezt tőled
valaha? Te mit akarsz, Nick?
Nem. Soha senki nem kérdezte még ezt tőle. Nick Adam kezére
tette a kezét, aki a mellkasára fektette azt. Remegő hangon beszívta a
levegőt, és megcsóválta a fejét.
– Nem tudom. Nem tudom, mit akarok.
Adam most Nick arcára tette a kezét, maga felé fordította a fiú
lejét, és könnyű, édes csókot lehelt a szájára. Nem nyomta rá a száját,
csak épphogy érintette az ajkával, és már el is húzódott tőle.
–  Nos – mondta, és Nick hallotta a hangján, hogy mosolyog –,
talán adhatnék néhány ötletet.
 13. FEJEZET
QUINN KUNCOGVA FELNÉZETT A CSILLAGOS ÉGRE, ami látványos
hátteret nyújtott a tűzből felszálló pernyének.
– Nem gondoltam, hogy egy egész máglyát raksz!
Tyler Quinn mellett feküdt egy gyapjúpokrócon, amit a kocsiból
vett elő.
– Azt mondtad, fázol.
A tűz majdnem két méter magas lángokkal lobogott a gyenge
szélben. Apró gázlámpák fénye ragyogott a távolban. Azokhoz
képest a máglya fénye hajótöröttek segélykérő jelzőtüzének látszott.
– Nem fogják meglátni? – kérdezte Quinn.
Tyler felhorkant.
–  Úgy kérdezed, mintha azt hinnéd, hogy ez engem érdekel. –
Odanyújtott Quinn-nek egy papírzacskót. – Kéred a másik perecet?
Quinn a hasára tette a kezét. Még mindig éhes volt, de
valószínűleg inkább salátaleveleket kellett volna rágcsálnia.
– Á, nem.
– Ugyan már. Ne kelljen a sirályoknak dobnom.
– Ha ragaszkodsz hozzá.
Quinn fogta a zacskót, és letört egy darabot a perecből. Igazi
vajas, sós mennyország.
Negyedórája voltak kint az elhagyatott partszakaszon, és Quinn
biztos volt benne, hogy a tengerpart-tűz-pokróc kombináció csupán
azt a célt szolgálja, hogy Tyler a bugyijába férkőzzön. A fülében
csengett Nick figyelmeztetése, miszerint Tyler csak kihasználja őt,
hogy közelebb férkőzzön hozzá.
De Tyler nem közeledett hozzá. Még most is legalább másfél
méterre volt tőle, csakúgy, mint előző este, a bolt tetején.
Ezt kapd ki, Nick!
Vett neki perecet, ahogy ígérte, aztán egymás mellett sétálva
tettek pár kört a boltok körül, és csak akkor kérdezte meg, hogy
akar-e kocsikázni, amikor a boltosok leengedték a rácsot a
boltjaikon. Úgy tűnt, előző napi haragja elmúlt, az első este
tapasztalt erőszakosságának nyoma sem volt.
De a harag és a vérszomj ott munkált a felszín alatt.
Tyler nem kedves, Quinn.
Ezt ő is tudta.
Tyler olyan, mint egy harci kutya, amit kirúgtak a kutyaiskolából.
Lehet, hogy a tenyeredből eszik és csóválja a farkát, de elég egy
rossz mozdulat, és leharapja a kezed, aztán visszajön, és leharapja a
másikat is.
Volt ebben valami rémisztő.
És szexi.
– Mi az? – kérdezte Tyler.
Quinn nem fordította el a tekintetét. Ugyan mi értelme lett volna?
Már lebukott, hogy Tylert nézi.
–  Azon gondolkodtam, hogy egész helyes vagy, amikor nem
viselkedsz totális seggfejként.
Tyler halkan füttyentett, és újra az égre nézett.
– Te aztán tudod, hogy kell egy pasi fejét elcsavarni!
Quinn azt várta, hogy Tyler meghívásként értelmezi a
megjegyzését, de a fiú nem mozdult. Egy másodperccel később
halkan megszólalt:
– Köszönöm. – Elhallgatott. – A te látványodtól sem törik össze a
tükör, ami azt illeti.
De továbbra sem mozdult.
Quinnt ez egyszerre izgatta és idegesítette. Mint előző este,
amikor Tyler azt a megjegyzést tette, hogy Nick milyen egy
szerencsés fickó.
Hogy nem akar kihasználni, vagy nem tetszem neki.
Quinnt ez arra késztette, hogy provokálja Tylert.
– Azt hittem, egy életre elvettem a kedved a szextől.
Tyler ekkor végre Quinn felé fordult, és a lány szemébe nézett.
Szőke haját aranyszínűre festette a tűz, és megcsillant a fénye a
szemében.
– Azt Merrick miatt mondtam, ahhoz neked semmi közöd.
 – Nem tudom, hogy ez mit akar jelenteni.
–  Azt, hogy csak azért mondtam, hogy felbosszantsam. Ha
szupermodell lennél, akkor is azt mondtam volna, hogy elveszed az
ember kedvét a szextől.
– Hmm. Nicknek minden nő elveszi a kedvét a szextől.
Mihelyst kimondta, vissza akarta szívni az utolsó mondatot.
Tyler elnémult.
Ó, a francba!
Ó, a francba!
Vond vissza! Vond vissza! Vond vissza!
De nem tudta, mit mondhatna. Ezt vissza kell csinálnia,
mégpedig azonnal! Mindenki előtt, aki fontos Nicknek, titokban
tartotta a titkát, de most gyakorlatilag kikotyogta a halálos
ellenségének.
Fogalma sem volt, mit mondjon, amivel másfelé terelhetné a I
íeszélgetés fonalát.
Haha, csak vicceltem! Nahát, egy madár, nézd!
Na persze.
– Ez érdekes – szólalt meg Tyler nagy sokára. Felült, és előhúzott
egy cigarettát a hátsó zsebében tartott csomagból. – Nagyon érdekes.
Quinn visszajátszó gombot akart. Vagy egy időgépet. Valamit.
Bármit megadott volna, hogy újra a táncstúdióban legyen, és arcra
essen Adam tökéletessége előtt. Bármit.
Felült a sarkára. Volna értelme könyörögni Tylernek, hogy tartsa
titokban, amit mondott? Jobb lenne vagy rosszabb, mint úgy
csinálni, mintha ez egyáltalán nem is lenne titok?
– Szóval igazából nem is vagy a barátnője – mondta Tyler.
És erre mégis mit válaszolhatna? Itt ül egy pasival, akihez
vonzódik, miközben azt kell tettetnie, hogy őrülten szerelmes
Nickbe, csak hogy megőrizze a hülye titkát.
Ahogy Tyler ránézett, látta az arcán. Tudja.
Quinn halkan, a hullámok hangjába majdnem beleveszve felelte:
– Nem. Nem mondhatnám.
 Tyler keze, benne a cigarettával, elindult a szája felé, de aztán
anélkül, hogy meggyújtotta volna, a tűzbe dobta. Az arcán
elszántság tükröződött, ahogy minden szögletét megvilágították a
lángok. Mocorgott a pokrócon, mintha indulni készülne.
Nick után akar menni? Verekedést akar provokálni az újonnan
szerzett információ révén? Vagy Nick testvérei ellen akarja
használni? Vagy…
Tyler a két kezébe fogta Quinn arcát, és az ajkát a lányéra
tapasztotta.
Quinn meglepetésében mozdulatlanná dermedt… aztán engedett
neki. Tyler durva volt, és kemény, de nagyon jólesően. Quinn sok
fiúval csókolózott már, de Tyler úgy csókolt, mint egy férfi:
tétovázás és tapogatózás nélkül. Először forrón és perzselőn, amitől
felpezsdült a vére lent, a hasa alatt. Aztán a két keze rátalált a
derekára, lenyomta a pokrócra, majd a nyelvével újra az övét
kereste.
Biztonságban érezte magát a fiú karjaiban, ahogy ölelték egymást
a földön fekve. Amikor Tyler felemelte a fejét és Quinnre nézett, a
lány megragadta a pólóját, hogy visszarántsa magára.
De aztán eszébe jutott, hogy mit mondott az előbb.
– Kérlek, ne áruld el senkinek! – suttogta.
– Mit?
– Amit Nickről mondtam.
Tyler kinyújtotta a karját, és feltolta magát. Quinn-nek azonnal
hiányozni kezdett a fiú súlya.
– Szép, mondhatom! – mondta maró gúnnyal, a lángok felcsaptak
mögötte. – Megcsókollak, és te még mindig arra a hülye b…
Quinn megpofozta Tylert. Keményen, a csókjuk és a csók miatt
érzett pánik szenvedélyével.
– Ne merészeld annak nevezni!
Tyler elkapta a karját, és a földre szögezte. Közel hajolt hozzá.
– Ne merészelj megütni! Hülye barmot akartam mondani amúgy
is.
Nahát. Ez nem sokkal jobb, de mégis. Felnézett a fiúra.
 – Sajnálom.
– Mit? – vágta rá Tyler fahangon, még csak nem is kérdezte.
Nem várt válaszra sem, felült a pokrócon, és a tűzbe meredt.
Quinn felült mellé. Veszélyes terepre tévedt azzal, hogy Nickről
beszélt, de most csak az járt a fejében, mennyire elrontotta ezt az
estét. Mindenki számára.
Meg akarta érinteni Tylert, de nem tette.
– Miért csókoltál meg? – kérdezte suttogva.
Tyler egy újabb cigarettát tartott a kezében, és úgy forgatta az
ujjai között, mint egy miniatűr stafétabotot. Sokáig tűnődött a
válaszon, Quinn már azon gondolkodott, hogy kiveri a kezéből a
cigit, bele a tűzbe, az első után. Aztán végül megszólalt a fiú.
– Mert meg akartalak.
–  Nem úgy értem – mondta Quinn. – Miért most csókoltál meg?
Azután, hogy megtudtad, mi a helyzet Nickkel.
Tyler a lányra nézett.
– Mert megtehettem.
Quinn megnedvesítette a nyelvével a száját. Füstös íze volt a tűz
miatt.
– Nem értem – mondta.
Tyler újra a lángok közé nézett.
–  Kavarhattam volna veled, csak hogy kiszúrjak Nickkel.
Gondoltam rá. Tegnap este. – Megvonta a vállát, és Quinnre nézett. –
De nem akartam.
Quinn nem tudta eldönteni, hogy most mindent tönkretett, vagy
megnyitotta az utat valami új előtt.
Tyler ránézett.
– Miért ültél a 7-Eleven mögött hétfő éjszaka? – Quinn már éppen
szólásra nyitotta a száját, amikor Tyler szigorúan a szemébe nézett. –
Az igazat!
Quinn még Nicknek sem mondta el az igazat.
Ha igazán őszinte akart lenni, még saját magának sem ismerte be.
Quinn viszonozta Tyler pillantását, és ugyanolyan kihívó hangon
válaszolt, mint a fiú.
 –  Mert anyám iszik, mint a gödény, és ha részeg, elviselhetetlen
állat!
Tyler egy hosszú másodpercig csak nézte őt.
– Ez minden?
Nem úgy kérdezte, mintha ezt nem érezte volna elégséges
indoknak arra, hogy Quinn ki legyen borulva. Úgy kérdezte, mint
aki tudja, hogy ez nem a teljes válasz, hogy van még valami a
háttérben.
Quinn megrázta a fejét.
–  Meg kell várnom, amíg kidől vagy elalszik, és csak utána
mehetek haza, különben üvöltözik velem.
– Meg is ver?
Quinn megcsóválta a fejét. Tyler nem hitt neki.
– Szóval nem ő ütött meg a múltkor?
Quinn a homokra szegezte a tekintetét.
– Ütött már meg, de sosem maradt nyoma.
– Mondtad, hogy Nick nem ütött még meg soha, de akkor ki volt
az?
– Nem akarsz elszívni még egy cigit, vagy…
– Jézusom, de makacs vagy! Válaszolj!
– A bátyám.
Észlelte, hogy Tyler kihúzza magát, és lopva rásandított. Szinte
ijesztő volt a harag Tyler tekintetében, és Quinn örült, hogy nem ő a
dühe célpontja.
– Mi történt? – kérdezte.
– Semmiség…
– Ne gyere nekem azzal, hogy semmiség. történt?
Az anyja olyan régóta védte Jake-et, hogy Quinnt
megdöbbentette, hogy valaki helyteleníteni merészeli a bátyja egyik
tettét.
–  Most éppen itthon van, hazajött a főiskoláról, és állandóan
füvezik a szobámban. A haverjai is folyton nálunk lógnak. A
múltkor a falhoz verte a fejem, mert azt hitte, elloptam a pénzét vagy
a kábszerét. – Elcsuklott a hangja, és egyre gyorsabban hebegve
beszélt, mintha akadozó szavaival visszatarthatná a könnyeit. – Még
a ruháimat sem tudom összeszedni, hogy máshol aludjak, mert a
haverjai azt hiszik, szabad préda vagyok. Folyton fogdosnak, és én
nem… én nem…
Torkára forrt a szó. Tyler felállt, felhúzta Quinnt is. Felvette a
pokrócot a földről, és kirázta belőle a homokot.
– Most mit csinálsz? – kérdezte a lány.
– Hazaviszlek, és elhozzuk a holmijaidat.
– Haza… Hogy mit? Miért?
–  Mert megtehetem. Mert van lakásom, és úgy látom, rád férne
nyolc óra alvás. Mert…
– Azt akarod, hogy nálad aludjak? De…
– De mi? Talán olyan sok más ajánlatot kaptál? Szállj be a kocsiba!
Quinn beszállt a pickupba. Egy mérföldet tettek meg, és Tyler még
mindig hallgatott. Quinn a fiú felé fordult.
– Mert mi?
Tyler úgy nézett rá, mintha Quinn-nek elment volna az esze.
– Miről beszélsz?
–  Az előbb azt mondtad, „mert”, csak közbevágtam. Miért
segítesz? Tyler lehalkította a hangját.
– Nem kell nálam maradnod. Nem akarom azt az érzést kelteni,
hogy elrabollak.
– Fogd be! Te nem kényszeríthetsz engem semmire.
Tyler felhorkant, és megdörzsölte az arcát.
– Na ne mondd!
– Tényleg fogd be! Mert, mi, mondd meg?!
Tyler elfordította a fejét az útról, annyi időre, hogy Quinn
szemébe nézzen.,
– Mert tetszel nekem.
– Soha senki nem tett még ilyet értem – felelte a lány.
Se Becca. Se Nick.
De nem is mondtad el nekik, mondta egy hang a fejében.
De ők sem akarták mindenáron megtudni az igazságot,
ellentétben Tylerrel.
 – Nos – mondta a srác –, akkor éppen itt volt az ideje, hogy valaki
megtegye.
 14. FEJEZET
QUINN MEGÁLLÍTOTTA TYLERT a házuk ajtajában. A bátyja autója a
parkolóban állt – természetesen –, úgyhogy nagyon óvatosan
csúsztatta be a kulcsát a zárba.
– Félsz, hogy felébresztesz valakit? – kérdezte Tyler.
– Nem – felelte Quinn kényszeredetten.
Attól tartott, hogy valaki meghallja, és esetleg túl nagy ügyet
csinál abból, hogy Tyler ott van. Soha nem hívott még el senkit a
házukba. Beccával alig találkoztak azóta, hogy leégett a házuk, és
akkor is Beccáéknál vagy a Merrick-házban. Amikor Nick hazahozta,
sosem engedte a fiút ajtón belülre. Nem akarta, hogy megérezze a fű
vagy az alkohol szagát. Most is, ahogy ott állt az ajtó előtt, meleg
kúszott föl a nyakán, mert már előre szégyellte magát a családja
miatt. Mi van, ha Tyler meglátja az anyját hálóingben, részegen
dülöngélni? Mi van, ha elkezd vele visítozni, és nem tudja
elhallgattatni?
Tylerre nézett, és felemelte a kezét.
– Várj meg!
Azt várta, hogy Tyler ellenkezni fog, de ő csak megvonta a vállát,
és annyit mondott, hogy „oké”. És ekkor Quinn rájött, hogy csak
szerette volna, ha a fiú ellenkezik.
A zár engedett, és Quinn belépett az ajtón. Óvatosan, halkan
becsukta, de nem zárta be, hogy ezzel is megspóroljon magának pár
másodpercet, ha sietősen kell távoznia. Nevetséges, hogy be kell
osonnia a saját otthonába.
A tűzeset előtt, amikor csak egy saroknyira lakott Beccától,
minden a földszinten volt, és nem kellett találkoznia senkivel, ha be
akart jutni a szobájába, vagy onnan ki. Az ablak tökéletesen
megfelelt erre a célra. És bár sosem volt nagy házuk, mégis
mindenkinek volt saját szobája.
Ez az őrültség, ami közte és Jake között folyik, nagyon dühítő.
Most is üresen és sötéten tátongott a nappali. Az anyja biztos a
hálószobában van, vagy az is lehet, hogy elment valahová, a fene
egye meg! De a saját szobája ajtaja alól fény szűrődött ki. Hallotta is
őket, de csak éppenhogy, olyan hevesen vert a szíve.
Legszívesebben visszafordult volna, hogy kirohanjon a házból, és
megmondja Tylernek, hogy minden ruháját ellopták. De utána
mihez kezdene? Elmenne Tyler lakására a táncos rövidnadrágjában
és a kinyúlt gyapjúpulóverében? És ezekben menjen iskolába is?
Gyűlölte, hogy állandóan két rossz közül kell választania.
De… Tyler talán nem is rossz. Még mindig nem volt benne biztos.
A csók, a beismerés, hogy azt akarta, Quinn-nek ne legyen barátja,
mielőtt közeledik hozzá… nem tudta hova tenni mindezt.
Az istenért, meddig toporog itt az ajtóban? Nevetséges! Szüksége
van a holmijára, úgyhogy bemegy, és kihozza.
Kihúzta magát, a szobája ajtajához lépett, és határozottan
benyitott.
A szobában kellemetlen, savanykás szag terjengett. Quinn
hátrahőkölt. Jake a földön ült, három barátjával. Ahogy belépett,
mind felnéztek.
Két srác teljesen kábán és zavartan bámult. Quinn még nem látta
őket azelőtt. Elnehezült szemhéjjal és tátott szájjal dőltek az ágyának,
mintha soha többé nem akarnának elmozdulni onnan.
A Jake mellett ülő másik srác érdeklődve figyelte őt, de nem jó
értelemben. Inkább amolyan „hozzám ne érj, te beteg állat!” módon.
Mocskosnak is tűnt, mint aki nem fürdött három napja. Hosszú
fekete haja a homlokához tapadt. Trikót és rövid nadrágot viselt, bár
éjszakánként mostanában már fagypont alá süllyed a hőmérséklet.
Üvegpipát tartott a kezében.
Szép…
Jake kissé imbolyogva felállt. Magas volt, erős testalkatú, izmos,
ahogy az egy tehetséges kosarashoz illik. És bár régen feltűnő
jelenség volt kék szemével és megdöbbentően szőke hajával, most
beesett volt az arca, és fáradt a tekintete. A szemei véreresek. És
Quinn rettegést olvasott ki belőlük.
– Tűnj el innen, Quinn!
– Csak a cuccomért jöttem – felelte Quinn.
 –  Cuki csaj, J, hol rejtegetted eddig? – horkant fel a zsíros trikós
fickó.
Quinn arra számított, hogy lusta és vontatott lesz a fiú hangja, de
nem volt az. Túlságosan is érdeklődőn csengett a hangja. Túl
élénken. Quinn libabőrös lett a hallatán.
El akart menni mellettük, hogy előszedje a ruháit a szekrényből,
de aztán eszébe jutott, hogy mi történt, amikor legutóbb belefutott
Jake barátaiba, így tisztes távolságot tartott tőlük.
–  Tűnj el innen! – förmedt rá Jake. Tett egy lépést a lány felé, és
megragadta a karját. – Hallod, amit mondok? Ne szórakozz velem!
Quinn elrántotta a karját.
– Meg hogy én szórakozok veled?! – csattant fel. – Nem is vagyok
itthon egész nap!
Jake rámeredt.
– Na ide figyelj, te…
Quinn a bátyja karja alatt besurrant a szobájába. Jake felmordult.
Quinn azt várta, hogy elkapja őt, de a zajból ítélve, amit a bátyja
csapott, alighanem beleakadt az ajtónyitó gombba. Quinn elment
Jake barátai mellett, és kirántotta az egyik fiókot.
– Csak összeszedem a holmimat. Aztán felőlem addig füvezhetsz,
amíg szét nem durran a tüdőd.
– Ez nem fű.
Tyler hangja. Quinn megfordult.
Tyler elkapta Jake karját, és hátracsavarta, aztán a falhoz
szorította a fiút. Quinn bátyja ellenállt. Ő volt a magasabb, Tyler
viszont a testesebb.
Tyler Quinnre nézett:
– Siess, jó?
Quinn kapkodva igyekezett. A zsíros fiú lazán kezelte a helyzetet,
de éles szeme mindent lekövetett.
–  Tyler Morgan, te vagy az? – kérdezte. – Nem is tudtam, hogy
ilyenben is utazol.
– Mert nem is – felelte Tyler.
 Higgadtan beszélt, mintha nem fogná le a szabadulni próbáló
Jake-et.
Quinn bedobált néhány ruhadarabot a táskájába, nem is figyelte,
hogy miket. A magas, sötét hajú, baljós tekintetű fickó egy öngyújtót
pattintgatott, de nem sikerült szikrát csiholnia belőle.
Quinn nem tudta, hogy most jobb vagy rosszabb, mint ha Tyler
nem ártotta volna bele magát a dologba.
Amikor megtelt a hátizsákja, berángatta a cipzárját.
–  Vedd ki a kulcsot a zsebemből! – mondta Tyler. – Menj, és
indítsd be a kocsit!
A sötét hajú fiú tovább játszott az öngyújtóval.
– Biztos nem akarsz maradni, cicus?
– Attól tartok, hogy leokádnálak – felelte Quinn.
Minden lelkierejére szüksége volt, hogy ne rúgja orrba a srácot,
főleg azok után, hogy az megmarkolta a fenekét, amikor Quinn
elsurrant mellette. A lány sarkon fordult, és ökölbe szorította a kezét.
– Menj! – szólt rá Tyler. – Ne foglalkozz vele!
– Szétverem a fejed! – lihegte Jake. – Azt hiszed, te annyira…
– Persze, persze – zárta rövidre a témát Tyler. – Quinn, vedd elő a
kulcsot!
Tyler teste merev volt, és jobban megfeszült, mint egy íj húrja,
ahogy Quinn bátyját a falhoz szorította. Quinn-nek közel kellett
kerülnie Tylerhez, hogy kihalássza a zsebéből a kulcsot. Intimnek
érezte, hogy a fiú csípőjének elülső oldalán kell benyúlnia és
megtalálnia egy fémkarikát. Aztán az ujjain lógott a kulcscsomó.
– Menj – mondta Tyler. – Mindjárt ott leszek. Csak egy perc.
– Azt te csak hiszed! – hördült fel Jake.
Quinn tétovázott. Az öngyújtó egyre csak kattogott, nem kapott
lángra. Tyler a válla fölött hátranézett.
– Na, menj már! – ismételte Tyler, és Quinn először hallotta rajta,
hogy erőlködve veszi a levegőt. Látta a szemében, hogy nem viccel.
Egy pillanat alatt elfajulhat a helyzet. – Ne állj meg! Indítsd be az
autót!
 Quinn futásnak eredt. Félúton, lefelé a lépcsőn hallotta, hogy
kitört a verekedés. Valaki felkiáltott. Aztán felsikoltott egy nő.
Az anyja.
Quinn megállt a lépcsőfordulóban. Lövés dördült.
Üvegcsörömpölés hallatszott. Abbamaradt a sikoltozás.
Hirtelen nem kapott levegőt. Quinn és a családja ki nem állhatják
egymást, de Tyler lelőtte volna… vajon tényleg…
Aztán egyszer csak ott termett mellette a fiú, megragadta a kezét,
kirántotta az ujjai közül a kulcsokat, és Quinnt is felemelte, amikor
az nem tudta tartani vele a tempót. Aztán belökte a kocsiba. Quinn
átkúszott a másik ülésre, elhúzódott Tylertől. A fiú beindította az
autót, és kitolatott a parkolóból, de nem túl gyorsan.
Quinn levegő után kapkodott, reszketett, és azt fontolgatta, hogy
kiugrik a kocsiból, és elszalad, hogy mentse az irháját.
– Jól vagy? – kérdezte tőle Tyler. – Hé, nézz rám! Jól vagy?
Quinn rádöbbent, hogy hisztérikusan zihál.
Tyler megállt a stoptáblánál. Valahol a távolban megszólalt egy
sziréna. Tyler Quinnre nézett, aki az ajtó kilincsét fogta, mert még
mindig azt fontolgatta, hogy kiugrik a kocsiból. Remegve kapkodta
a levegőt a félelemtől.
– Te… te megölted őket?
– Elment az eszed? Dehogy!
– De egy fegyver… egy fegyver…
–  Nem az enyém volt, hanem Anthony Spinnettié. – Quinn
bizonyára értetlenül nézett, mert Tyler a szemét forgatva hozzátette:
– Az az állat, amelyik crackpipát szorongatott.
Az crack volt?
Quinn Tylerre bámult. Úgy érezte, túl nagyra nyíltak a szemei.
Továbbra sem bírt nyugodtan lélegezni.
– Eltalált valakit?
–  Nem, senkit. Az ajtófélfán kívül. Kitekertem a kezéből, és
kidobtam a szobád ablakán.
Az üvegcsörömpölés.
Tyler tényleg leszerelt valakit, akinél fegyver volt?
 Már a Ritchie Highwayen jártak. Tyler Quinnre pillantott.
– Utánad akart menni. A bátyád azt mondta neki, hogy elloptad a
pénzét. Ez igaz?
Quinn az arcához kapta a kezét.
– Nem!
– Szólhattál volna, hogy egy drogdíler tanyájába viszel.
– Én nem… fogalmam sem volt.
– Jézusom, kislány, mióta élsz így?
–  Én nem… nem tudtam, hogy mit művelnek. – Naivnak és
ostobának érezte magát, ami nevetséges. Nem tudta felfogni a
történteket. – Tényleg nem lőtted le őket?
– Drágám, nem járkálok felfegyverkezve. Az én pisztolyom el van
zárva. Be is bizonyítom, ha hazaérünk hozzám. – Elhallgatott, és
beletúrt a hajába. – Hacsak… nem akarsz elmenni a rendőrségre? A
szomszédjaitok már kihívták őket, de…
Milyen egy szar élete van, ha egy hét alatt két srác is felajánlja
neki, hogy elviszi a rendőrségre, gondolta Quinn.
És ezúttal, most először, tényleg szerette volna, ha Tyler elviszi őt
oda. Elmondana nekik mindent, amit látott, és Tyler ott lenne, hogy
tanúskodjon mellette.
De akkor letartóztatnák a bátyját. Sőt, talán a szüleit is. Quinn
még csak tizenhét éves. Hová küldenék? Nevelőotthonba? Vagy őt is
letartóztatnák?
És mit csinálnának Jordannel? A kisöccse legalább már szinte a
barátainál lakott. Több mint egy hete nem látta. Attól nem kell félnie,
hogy egyszer csak felbukkan itt.
– Nem – suttogta. – Nincs szükség rendőrökre.
– Hogy vagy?
Quinn megcsóválta a fejét.
– Honnan ismered azt az Anthonyt?
–  Egy iskolába jártunk. Nem is tudtam, hogy Jake Briscoe a
bátyád. Elő példája annak, hogy elsőkből lesznek az utolsók.
Quinn Tylerre nézett, és pislantott. Egy piros lámpához értek,
aminek a fénye visszaverődött a fiú világos bőréről és hajáról, és
ettől kicsit puhábbá vált az egész megjelenése.
– Ezt hogy érted?
– Nem nyert ösztöndíjat a Duke-ra, vagy valami ilyesmi?
– De igen, csak most szünet van az iskolában, és itthon van.
Tyler ránézett. Az arcára az volt írva, hogy „ugyan már, ne legyél
ilyen hülye!”.
De biztosan az, mert nem értette, mire céloz Tyler.
– Mi az?
–  Milyen szünet? Október közepe van. Nekem sincs szünetem.
Miért lenne?
– Szerinted talán… otthagyta az iskolát?
Tyler felhorkantott.
– Cracket szív egy középiskolából kirúgott gyerekkel. Feltenném
rá a pickupomat, hogy kirúgták a suliból.
Kirúgták az iskolából! A család büszkeségét!
Quinn-nek eszébe jutott, hogy talán ez is hozzájárul a szülei
gondjaihoz. Nem mintha korábban olyan rózsás lett volna a helyzet.
– Anyám jól van szerinted? – kérdezte suttogva Quinn.
– Káprázatosan – felelte Tyler. – Apád hol van?
Quinn megcsóválta a fejét.
–  Nem tudom követni. Néha éjszakai műszakban dolgozik, de
néha… Igyekszem kimaradni az életükből, amennyire csak tudok.
És most felégette a Beccához és a Nickhez vezető hidakat is.
Nincs hová mennie.
Tyler sokáig némán vezetett, Quinn pedig azt figyelte, ahogy
elsuhannak a fények az autó mellett.
– Akarod, hogy máshova vigyelek? – kérdezte végül. – Van olyan
barátod, akihez el tudsz menni, vagy ilyesmi?
Quinn megrázta a fejét.
–  Nyugodtan tegyél ki… – kezdte Quinn, aztán meg kellett
köszörülnie a torkát. – Jól vagyok. Kiszállok a következő sarkon.
Majd felhívok valakit.
– És szerinted én ezt beveszem?
 Quinn-nek fogalma sem volt, mit mondhatna. És el sem tudta
képzelni, mit vár tőle Tyler. Ahogy eddig mindig, most is a
körülmények áldozatának érezte magát. Kiszállhat a kocsiból, és…
és mi? Aludjon az utcán? De ha elmegy Tyler lakására, a fiú vajon
nem akarja majd lefektetni?
Folyton az jutott eszébe, ahogy Anthony megmarkolta a fenekét.
Persze nem ő volt a bátyja barátai közül az első, aki így ért hozzá.
Quinn nyelt egyet.
Tyler lakásán biztonságban alhatna egyet. És ő legalább nem
teljesen ismeretlen a számára.
–  Jó lesz, ha hozzád megyünk – mondta. – Ha áll még az
ajánlatod.
– Persze – felelte Tyler, azzal befogta a száját, és vezetett.
Tylernek sokkal szebb lakása volt, mint amire Quinn számított. A
pokolba is, hiszen az ő házuknál is sokkal szebb!
Vastag, puha, borvörös padlószőnyeg fedett minden helyiséget. A
lakás hátsó részében két hálószoba, mindkettő tágas. Az egyikben
egy hatalmas franciaágy, a másikban két kisebb, kétszemélyes ágy.
Az óriási konyhát gránitpult díszítette. Plüssbútorokkal rendezték
be a lakást, és egy hatalmas, lapos képernyős tévé lógott a falon.
Nem volt példás rend a lakásban, vagy ilyesmi – épp csak annyi
holmi hevert szerteszét, hogy lakottnak látszódjon –, de hanyag sem
volt Tyler.
– Várj csak – szólalt meg Quinn, amikor alaposabban körülnézett.
– Ez a szüleid lakása?
– Igen – felelte Tyler. – Olyasmi. A nagymamám lakott itt régen,
és ők örökölték meg, amikor a nagyi meghalt. Fel akarták újítani,
hogy eladják, de aztán megengedték, hogy itt lakjak, ha
megcsinálom én a munkát.
Quinn megint körülnézett.
– Ezt mind te csináltad?
– A nagyját, igen. Néhány barátom segített. Anyám rakatta fel az
új konyhapultot, de én szedtem le a régi tapétát, és festettem ki a
lakást. A konyhaszekrényt is én építettem. – Megvonta a vállát. –
Jobb, mint koleszban lakni.
Még szép. Aztán Quinn-nek eszébe jutott még valami.
– Egyedül laksz itt?
–  Igen – felelte tétován Tyler. – Úgy volt, hogy Seth barátom is
ideköltözik érettségi után, de aztán… – Elhallgatott.
Seth. Seth Ramsey. Quinn nagyon jól ismerte őt.
–  De aztán a te barátod megpróbálta megerőszakolni az én
barátnőmet, és most jó nagy szarban van – fejezte be Quinn.
Tyler a homlokát ráncolta.
– Már nem vagyunk barátok.
– Nem kedveled az erőszakoskodókat? – feszítette a húrt Quinn.
– Talán engem vádolsz valamiért, amit Seth követett el?
Szinte pontosan ugyanezt mondta Quinn is Nicknek. Nem is
értette, miért piszkálja ezzel Tylert. Talán mert valamivel muszáj volt
piszkálódnia, nehogy szétrobbanjon az agya.
Egy crackpipa. Az ő szobájában. Istenem!
Ledobta a hátizsákját a földre, és belehuppant az egyik székbe az
ebédlőben.
– Na és, miért nem vagytok már barátok Sethtel?
Tyler az egyik szék támlájára támaszkodott, és Quinnre nézett.
– Ugye tudod, hogy nem kedvelem Merrickéket?
– Szóba került már párszor, igen.
–  Őket cseszegetni az egy dolog. Nekik létezniük sem lenne
szabad. Itt lenniük sem. De ez más, nem ugyanaz. Amit Seth tett… én
sosem tudnám… azt tenni.
–  Szóval az rendben lett volna, ha lelövi Beccát, de
megerőszakolni helytelen volt?
Tyler szúrós szemmel nézett Quinnre.
– Mi az? – kérdezte a lány. – Csak próbálok logikát találni a bizarr
erkölcsi elveidben. Te lobbantottad lángra a karomat. Nem te verted
meg Beccát is?
Tyler láthatóan nem szégyellte magát, ami arra figyelmeztette
Quinnt, hogy Tyler sem a herceg fehér lovon.
 –  Nem az én erkölcsi elveimről van szó – felelte. – Nem vagyok
Őrző. A tiszta elementálokat azonosítani kell és megölni. Kész. Kit
érdekel, ha közben kicsit meg is verik őket?
–  Te is elementál vagy – jegyezte meg Quinn. – Neked miért
szabad élned?
Tyler pillantása elvesztette minden lágyságát, és Quinn rájött,
hogy érzékeny témát érintett.
– Mert én nem tudok véletlenül elpusztítani egy egész várost, ha
rám jön a hiszti. Láttad te is, mire képesek. Tudom, hogy láttad.
–  Nem csak te veszítettél el valakit – mondta Quinn. – Az ő
szüleik is a tűzvészben vesztek oda, nem igaz?
– Igen, ahogy Seth szülei is.
Na, ezt még nem hallotta Quinn. Eszébe jutott a karnevál, ahol a
tűzben hét másik diák is halálát lelte. Vagy a földrengés, ami
lerombolta az iskola közelében épített hidat, és majdnem maga alá
temette Beccát. Vagy a gyújtogatások, amiknek fél tucat család
otthona – többek között az övék is – és több helyi lakos esett
áldozatul. Egész családok nyögték a következményeket egy-egy
hiszti miatt, ahogy Tyler fogalmazott.
Nem akarta, hogy Tylernek igaza legyen, de valahol mélyen
egyetértett vele. Lehet, hogy Gabriel megmentett néhány embert, de
Quinn elég jól ismerte Nick ikertestvérét ahhoz, hogy tudja, neki is
van kegyetlen oldala, ami semmiben sem különbözik Tylerétől.
– Nick a barátom – mondta halkan. – Nem érdekel, hogy ki vagy
mi ő valójában.
– Pedig kéne, hogy érdekeljen.
– De nem érdekel! Soha nem ártott senkinek.
– Honnan tudod? Kérdezted tőle?
A kérdés felkészületlenül érte Quinnt. Eszébe jutott az az
alkalom, amikor Nick a Merrick-ház mögött megmutatta neki, hogy
mit tud. „Nyugi, ez csak szél.”
De aztán elmesélte a focipályán kitört véletlen tornádó esetét. A
vihart, amiben összetört a lába. A képességei révén rekordidő alatt
felépült a sérüléseiből. Mi lett volna, ha egy olyan srác kerül abba a
viharba, aki nem elementál?
Mit tudna még okozni Nick véletlenül?
–  Bízom benne – jelentette ki, majd bizonytalanul hozzátette: –
Figyelmeztetett, hogy tartsam magam távol tőled.
Tyler gúnyosan felhorkant.
–  Várj, felöltöm a meglepett arcom. Távol akarod tartani magad
tőlem? Ott az ajtó.
Quinn nem mozdult.
Tyler nem vette le róla a szemét.
–  Hol volt a jó öreg Nick Merrick, amikor a bátyád összevissza
vert? Nem látom, hogy jó célra fordítaná az erejét, és megvédene
téged.
– Nem tudta, mi a helyzet – suttogta válaszul Quinn.
– Miért nem? Másik fickóval volt elfoglalva?
Quinn összerezzent. Tyler túlságosan is közel járt az igazsághoz.
–  Nick nem érdemel halált csak azért, mert nem tud arról, mit
művel a bátyám.
–  Ha egy oroszlán kiszabadul az állatkertből, szerinted inkább
hagyni kell szabadon garázdálkodni, vagy jobb lelőni, mielőtt
valakinek baja esik?
– Egy oroszlánt le lehet lőni nyugtató lövedékkel is.
Tyler megkerülte az asztalt, és odahajolt Quinnhez. A hangja
erőtől duzzadt, de halkan beszélt.
–  De az is lehet, hogy azzal csak felbőszíted, és még több kárt
okoz.
Quinn a fiú szájára villantotta a tekintetét. Fogalma sem volt,
hogy miért szexibb Tyler, amikor vitatkozik vele, de így volt.
– Sőt – folytatta Tyler –, van is egy elméletem ezzel kapcsolatban.
– Na és, mi lenne az? – kérdezte Quinn.
– Ha érkezik egy Őrző a városba, hogy megölje őket, akkor annak
jónak kell lennie. Nagyon jónak. Ki kell találnia, hogyan tudja őket
egyszerre kiiktatni.
 Quinn nyelt egyet. Nem örült neki, hogy Tyler ilyen derűsen
beszél erről az eshetőségről. Nem tudta hová tenni magában Tylert,
aki vigyáz rá, megcsókolta, és megvédte a bajtól.
És közben Quinn barátainak a halálát kívánja.
– Miért? – kérdezte a lány suttogva.
Tyler elmosolyodott.
– Különben a maga kárán tanulja meg azt, amit én is. Hogy elég
az egyikőjükkel kikezdeni, az a többieket is feldühíti.
 15. FEJEZET
NICK CSAK ÉJJEL EGYRE ÉRT HAZA. Arra számított, hogy a ház sötét
lesz és néma, de Michael félálomban hevert a kanapén, és valami
éjszakai hírműsor vetett fényt a szemközti falra.
Nick remélte, hogy észrevétlenül felosonhat a szobájába, de
Michael felült, és megdörzsölte a szemét, amikor Nick
bereteszelte a bejárati ajtót.
– Késő van – mondta a bátyja halkan.
–  Bocs – felelte Nick, és felkészült, hogy most leszidják, amiért
egész héten éjfél után jött haza.
– Hogy van Quinn? – érdeklődött Michael.
Nick megvonta a vállát. Csapdának érezte a kérdést.
– Jól – felelte.
– Veled minden oké? Kicsit szétszórtnak tűnsz.
– Csak fáradt vagyok. Tudod, hogy van ez.
– Van valami gond?
Nick szíve háromszoros sebességre kapcsolt a sok kérdéstől.
Michael nem volt az a csacsogós fajta.
– Nincs. Miért?
Michael felvette a távirányítót, és lekapcsolta a tévét.
– Mit csináltatok ma este?
Ez kezdett úgy hangzani, mint egy beszélgetős műsor, márpedig
Nicknek nem sok kedve volt most szerepelni. Megint megvonta a
vállát.
– Semmi különöset.
Quinn teljesen kiborult miattam, és valószínűleg egy pszichopata
karjaiba kergettem. Igen, Tyler az. Emlékszel rá, ugye? Annak idején
pokollá tette az életünket.
Ja, és smároltam egy fiúval. Csoda, hogy a ruha rajtunk maradt.
Nick gyanította, hogy az utolsó mondat Adamnek szól, aki nem
akart többet Nicktől, mint amennyire készen állt. Káprázatos volt, és
gyötrelmes az együttlétük, csupa lassú kézmozdulat és tüzes csók,
amit Adam csak akkor szakított meg, amikor Nick
elbizonytalanodott.
Nickben felmerült, hogy Adam talán részben saját maga miatt is
csinálta így.
Tudván, amit tudott, Nick sem erőltetett semmit, így testi
érintkezésük simogatások és szenvedélyes érintések óvatos tánca
volt.
Nem akart eljönni tőle.
Michael Nicket tanulmányozta.
– Gabriel szerint elég komoly a dolog közted és Quinn között.
Csodás. Nick beleroskadt az egyik karosszékbe, és eltűnődött, mit
mondhat el anélkül, hogy gyanúba keverné magát. Vajon mit
mondott még Gabriel? És Michael már sejt valamit?
– Elé nehéz időszakon megy keresztül – árulta el végül, szemét az
asztalon tartva. – Gondok vannak otthon, tudod.
– Akarsz róla beszélni?
Igen. Akart. A fojtogató érzelmektől elszorult a torka, és el akart
mondani Michaelnek mindent. Quinnről. Tylerről.
De ha róluk beszél, akkor Adamről is beszélnie kell.
Egy másodpercig utálta Quinnt, amiért ilyen helyzetbe hozta őt.
Aztán meg magát utálta, amiért ő ilyen helyzetbe hozta Quinnt.
Szívás ez az egész.
Bátyja szemébe nézett.
– Nem nagyon. – Megdörzsölte a tarkóját. – Minden rendben lesz
vele.
Mintha Michael ennyiben hagyná. A bátyja beszívta a levegőt,
jelentőségteljes lélegzetet vett. Nick összeszedte magát, és felkészült
a kihallgatásra.
Miért húztad úgy fel magad, amikor Gabriel azt mondta, hogy a meleg
fiúk hajmeresztőek? Meleg vagy, Nick? Hát persze hogy az! Istenem, és
eddig egy fedél alatt éltünk! Jézusom, mit szólnának a szüleink? Szerintem
jobb lenne, ha a pincében aludnál.
De Michael nem mondott semmi ilyesmit.
– Szeretnék egy szívességet kérni.
 Nick köhögött egyet. Jobb lesz, ha kikapcsolja az agyát.
– Mi lenne az?
–  Kellemetlen ilyet kérnem, mert tudom, hogy már két este is
dolgoztál a héten.
– Semmi gond. Mit szeretnél?
Nick hangja kicsit érdesebb volt, mint általában, amitől Michael
visszafogottabb lett.
– Holnap lesz Hannah születésnapja. A szülei elviszik vacsorázni,
és meghívtak, hogy tartsak velük.
Nick elhallgatott. Szóval ennek az egésznek semmi köze hozzá.
– És mi lenne a szívesség?
Nick ekkorra már kész lett volna bármit megtenni, csak elterelje
magáról a figyelmet. Fessem meg Van Goghtóla „Csillagos éjt” a
mennyezetre? Semmi gond, Mike. Hozom az ecsetet.
– Mondhatsz nemet, ha akarsz – mondta Michael.
Így már értette Nick, miért volt szükség erre a köntörfalazásra. A
tudatalattija fellélegzett.
– Áruld el, miről lenne szó, mielőtt nemet mondok.
– Vállalnál gyerekvigyázást?
– Jamesre kéne?
– Nem, Hannah másik ötéves fiára. Persze hogy Jamesre.
– El kell mennem hozzájuk?
– Nem, Hannah el is hozhatja ide a fiút.
Nick elmosolyodott.
– Akkor rendben.
Michael felvonta a szemöldökét.
–  Tényleg? Attól tartottam, hogy már van terved. A többieknek
mindenkinek van.
Alighanem jót fog tenni Quinn-nek, ha egy este nem találkoznak.
És legalább nem kell megint lelépnie Adamtől.
– Nekem nincs. Pénteken fontos dolgozatot írok fizikából. Miután
lefeküdt aludni a kisfiú, tudok tanulni. – Nick zsigereiben enyhült a
feszültség. – Mit csinálnak a többiek?
 – Gabriel és Layne elmennek Simon kosármeccsére, aztán meg
moziba. Chris Beccával csinál valamit, ami gyanúsan úgy hangzik,
hogy kihasználom, hogy nem lesz otthon az anyukája. Hunter meg az
anyukájával vacsorázik később, hogy megbeszéljék a dolgaikat.
– Semmi kertépítős meló? – kérdezte Nick.
–  Semmi. Azt terveztem, hogy én vigyázok majd Jamesre, hogy
Hannah nyugodtan elmehessen a szüleivel. Magunkkal is vihetnénk
a kissrácot, de gondoltam, inkább megkérem valamelyikőtöket, hogy
vigyázzon rá.
Szinte remegett a levegő a feszültségtől.
– Ideges vagy – jegyezte meg Nick.
–  Az apjával már találkoztam, de nem a legszerencsésebb
körülmények között.
Akkor éjjel, amikor Gabrielt letartóztatták gyújtogatásért. Hannah
apja a megyei tűzvédelmi marsall.
– Ők hívtak téged, nem igaz? Szerintem ez jó jel.
– Talán.
– Nem hangzói igazán feldobottnak.
– Még sosem kellett a szülőkkel így találkoznom.
– Gondold azt, hogy új ügyfelek.
Michael Nickre nézett, és lemondóan jegyezte meg:
– Na persze.
– Komolyan mondom! Én is ezt szoktam.
Nick sosem tudta, hogy viszonyuljon a barátnői szüleihez. Mindig
attól félt, hogy azonnal keresztüllátnak rajta, és ő sem akarta Apu és
Anyu előtt a lány melleit bámulni, csak hogy bebizonyítsa, mennyire
heteró. Azt viszont tudta, hogy kell a tanárokkal és a kertépítést
megrendelő ügyfelekkel bánni. Úgyhogy a szülőket is így kezelte, és
mindig megkedvelték őt. Persze az is lehet, hogy megérezték, ő nem
jelent veszélyt senki lányának a szüzességére.
Mindegy. Megvonta a vállát.
– Eddig bevált.
Michael elmosolyodott, és vállon verte Nicket.
– Köszi, Nick.
 Elindult a lépcső felé. Nick ámultan nézett távolodó bátyja után.
És megkönnyebbülten.
És némi csalódottsággal.
– Hé! – szólt Michael után.
– Mi az?
– Én levágatnám a hajam.
Michael elfintorodott.
– Ha levágatom, utána mindig fodrászhoz kell járnom.
Jellemző. Sosem törődött a megjelenésével. Öt percet sem bír
azzal eltölteni, hogy jól nézzen ki.
– Te akarsz jó benyomást kelteni. Csak úgy mondom.
Michael Nick hajára mutatott.
– Én ezt nem tudnám csinálni, amit ti.
– Akkor vágasd rövidre!
– Nem néznék ki hülyén?
–  Most úgy nézel ki, mint aki még mindig a grunge korszakban
él, szóval szerinted?
Michael a szemét forgatta, és elindult föl a lépcsőn.
– Jól van, értem!
Nick nézte, ahogy bátyja felmegy. Jólesett éreznie a bajtársi
köteléket. Hiányzott már neki. Annyira, hogy legszívesebben
visszahívta volna Michaelt, hogy éljen a felajánlással, és
beszélgessenek. De ezt nem is gondolta komolyan a bátyja. Csak duma
volt, hogy végül szívességet kérhessen.
És ami azt illeti, ha csak említést tett volna Adamről, a
bajtársiasság szelleme alighanem azonnal szertefoszlott volna.
Quinn gitárszóra ébredt.
Az ágyban fekve hallgatózott, és igyekezett betájolni magát.
Aszóba sötétségbe borult, alig szűrődött be némi fény a redőny
lamelláin át. A folyosón égett a villany.
Ja, igen, Tyler lakásán van.
A gitár halkan szólt, alighanem valamelyik szomszéd játszott.
Egyedül feküdt az ágyban, ami nem lepte meg. Abban a szobában
volt, a takaró alatt összegömbölyödve, ahol a két kisebb,
kétszemélyes ágy áll.
Az egész éjszaka olyan különös volt, a Nickkel való
összeveszésétől kezdve, Tyler csókján át a drogosokig a szobájában.
És később sem lett jobb.
Tyler megkérdezte, hogy nem akar-e lezuhanyozni, amit Quinn
célzásként fogott fel, miszerint itt az ideje megszolgálni, hogy van
hol aludnia. Hasonlóan ahhoz – csak egy nagyságrenddel magasabb
szinten –, mint amikor a fiúk elviszik az ember lányát vacsorázni,
aztán meg moziba, utána meg várnak némi viszonzást a kocsiban,
mielőtt hazavinnék.
De nem, egyedül állt be a gőzölgő, forró zuhanyba, és úgy is jött
ki. Nem siette el, mert nem tudhatta, mikor lesz alkalma újból öt
percnél többet eltöltenie zuhany alatt anélkül, hogy valaki el ne
kezdene kiabálni vele.
Később, mire előjött feltűzött, vizes hajjal és melegítőben, Tyler
már a lámpákat kapcsolta le a lakásban.
–  Maradj fenn tévézni, ha akarsz – mondta. – Én lefekszem.
Nyolckor órám lesz. – Vetett egy gyors pillantást a második
hálószobába. – Kérsz még egy plédet?
Elég nyilvánvaló, mit képzelt, hol fog aludni Quinn.
Ahogy belegondolt, az jutott eszébe, hogy talán elrontott valamit.
„Talán engem vádolsz valamiért, amit Seth követett el?”
Képtelen volt megfejteni Tylert. Borzasztó dolgokat vágott a
fejéhez Nickék kocsibejáróján, bár ezt később megmagyarázta.
Viszont ott volt az az este, amikor a 7Eleven mögött megégette a
kezét… Akkor Tyler énjének kegyetlen oldalát láthatta? Úgy
viselkedett, mint a kisfiúk, amikor kitépik a légy szárnyát. Vagy a
bepánikolt másik oldala próbálta kitalálni az egyetlen
rendelkezésére álló eszközzel, hogy milyen veszélyek fenyegetik az
elementálokat a városban?
És most itt alszik Tyler üres szobájában. Miután a srác segített
neki elhozni a holmijait otthonról, és megvédte őt egy kábszerestől
és egy drogdílertől. Ez csak számít valamit.
Nem, ez nagyon is számít.
 A gitárzene tovább szólt. Quinn hallgatta, és Nickre gondolt, meg
arra az éjszakára, amikor a fiú elmondta neki a családja féltve őrzött
titkát, és amikor a levegő a szárnyára kapta őt. Arra gondolt,
mennyire gyűlöli Nick Tylert, és arra vágyott, bár képes lenne a
barátja megérteni Tyler összetett személyiségét.
A zene megváltozott, élénkebbé vált. Továbbra is fojtott hangon
jutott el hozzá, még mindig a távolból szólt, de már elég hangosan
ahhoz, hogy kivegye a ritmusát és a dallamát. Van valaki odakint?
De hiszen a harmadikon vannak!
Lábait fürgén a szőnyeg bársonyos puhaságába mélyesztette, és
kitipegett az ajtóba. Biztos, hogy kintről jön a zene.
Bekukucskált Tyler szobájába. Arra számított, hogy alszik, vagy
az ágyán ül, és hozzá hasonlóan azon tűnődik, mi ez a zene.
Tyler ágya üres volt.
A mosogató fölött égett a villany, és lágy derengésbe borította a
fél lakást. Quinn odament a terasz üvegajtajához, és látta, hogy
tényleg van ott valaki, gitárral az ölében, félig fekszik az egyik
székben.
Tyler.
Quinn félretolta az üvegajtót.
– Mi lesz az órával nyolckor?
– Semmi. Nem bírtam aludni. – Tyler elég jól játszott ahhoz, hogy
ne tévessze el a ritmust vagy a dallamot. – Felébresztettelek?
– Szerintem felébresztetted a fél házat.
–  Kétlem. – Quinn már nyitotta a száját, hogy visszavágjon, de
lyler a szemközti szék felé bökött az áliával. – Csatlakozol?
Mintha volna bármi dolga. Behúzta maga után az ajtót, és
leereszkedett a műanyag székbe. Túlságosan hideg volt ahhoz, hogy
trikóban és jóganadrágban legyen, de már hozzászokott, hogy
alulöltözött az időjáráshoz képest. Megérezte a füstöt a levegőben, és
meglátta az égő cigarettát a Tyler melletti asztalon, egy hamutartón,
mellette egy sörrel.
Tyler egyértelműen túl idős hozzá, gondolta. Szikrányit sem
érdekelte a dolog.
 – Nagyon ügyes vagy! – mondta halkan.
– Köszi – felelte hasonló hangon Tyler.
– Énekelni is tudsz?
Quinn csak viccelt, de a fiú bólintott. Bemutatót azonban nem
tartott.
–  Nem lesz ingyen előadás? – kérdezte Quinn gúnyosan, Tyler
megjegyzésére célozva, amit akkor tett, amikor ő a fák között táncolt.
Tyler a húrokra tette a kezét, mire hirtelen megszűnt a zeneszó.
– Szeretnél?
Célozgat valamire? Quinn nem tudta megmondani.
– Hát, persze.
Befújt a szellő az erkély korlátján, amitől Quinnt kirázta a hideg,
és a karját dörzsölgette.
Tyler felvette a sörét.
– Fázol?
– Nem, ok nélkül rángatózok.
Tyler halkan felnevetett, aztán lerakta a gitárt az öléből. Nem
mondhatni, hogy ölelésre várva tárta szét a karját, de mindenképpen
hívogatóan. Elnyomta a cigit.
– Nem akarsz ideülni mellém?
Quinn egy hosszú másodpercig Tylert nézte a sötétben. Eszébe
jutott a beszélgetésük az oroszlánról. Most pont úgy érezte magát,
mint aki az oroszlán ketrecébe mászik be. Helyesebben az ölébe.
Egy újabb hideg szellő megadta neki a biztatást, ami hiányzott.
Tylerhöz simult, a fiú izmos és meleg testéhez. Tylernek cigaretta-és
sörszaga volt, meg valami melegebb, hívogatóbb, talán fahéj vagy
vanília, vagy mindkettő. Tyler átkarolta a lányt, és az ő ölébe tette a
gitárt. Elhelyezkedett, és kicsit Quinnt is elmozdította. Quinn arca
majdnem Tyler nyakához ért, és a fiú lehelete a hajszálait borzolta.
A lány hirtelen egyáltalán nem fázott.
–  Nem hiszem, hogy elférünk hárman is ebben a székben –
mondta halkan.
– Ugyan már! – ellenkezett a fiú. – Amilyen apró vagy. Rengeteg
hely van.
 Apró. Még hogy apró! Hiszen majdnem lefolyik Tyler öléből.
Talán nem érzi, ahogy összetörte a combcsontját.
De Tyler ekkor elkezdett gitározni, ujjai ide-oda szaladtak a
húrokon. Gyors, valahogy mégis lassú számot játszott. A karja meleg
volt, és erős, magához ölelte a lányt, aki lehunyta a szemét.
Amikor elkezdett énekelni, Quinn nagyon meglepődött. Tyler
hangja mély volt, érdes és reszelős, de könnyedén elbírt a
dallammal. Quinn nem ismerte a dalt, de countrynak tippelte, csinos
lányokkal és almafákkal a dalszövegben. A cinikus énje ki akarta
gúnyolni a dalt, sőt Tylert, mert gyengéd volt, és kedves, és ezzel
jobban levette a lábáról, mint amikor szó szerint kicipelte őt a
lakásukból.
De milyen szexi a hangja, te jó ég! Quinn megrészegült tőle,
mintha nem is a húrokon, hanem a testén játszott volna a fiú.
Tyler ujjai végül megálltak, és a fiú megcsókolta a halántékát.
Quinn fészkelődött kicsit, megfordult, és nyújtózott, hogy
megcsókolja a fiút. Egy pillanatra pánikba esett, és majdnem
visszakozott, mert eszébe jutott az éjszaka, amit Nickkel töltött,
amikor megcsókolta őt, teljesen hülyét csinálva magából.
De Tyler viszonozta a csókot. Lerakta a gitárt a falhoz, és két
kézzel megfogta a lány derekát, aztán benyúlt a lány felsője alá.
Quinn hirtelen lovaglóülésben ült Tylerön, és bár volt már fiúkkal
úgy, ezt többnek érezte, mintha eddig egész életében az ifjúsági
szakosztályban játszott volna, most meg váratlanul egy felnőtt
játszma kellős közepén találta volna magát, ami egyszerre volt
izgalmas és rémületes.
Tyler megragadta Quinn csípőjét, és magához húzta. Quinnből
kiszaladt egy kis sóhaj.
Aztán Tyler szája Quinn nyakára talált, és a keze újra a felsője alá
került. Az ujjai felfedezték, hogy Quinn nem visel melltartót, és mély
torokhangon felmordult. Megcirógatta a lány melleit. Quinn egész
testében érezte az érintést.
– Istenem, de jól csinálod! – sóhajtotta.
 Tyler felnevetett, Quinn érezte a fiú testén végigfutó hullámzást.
Kihúzta a kezét a lány felsője alól, és megsimogatta a karját.
– Még mindig fázol? – kérdezte.
Quinn megcsóválta a fejét. Tyler kisimította szőke haját a lány
szeméből, és egy ujjal megcirógatta az arcát. Ez volt az első alkalom,
hogy Quinn-nel gyengéd volt a fiú.
– Ugye tudod, hogy nem ezért hívtalak ide? – kérdezte halkan.
– Vigyázz! – suttogta a lány. – Még a végén azt fogom hinni, hogy
kedves vagy – fejezte be, majd lenyúlt, felvette a sörösüveget, és
ivott egy kiadós kortyot.
Figyelte, ahogy a fiú követi a mozdulatait, és elég jól meg tudta
saccolni, hogy mire gondolhat, amikor a szájához emelte az üveget.
Aztán Tyler szeme alig láthatóan összébb szűkült.
– Hány éves vagy?
Quinn helyezkedett kicsit, odahajolt a fiúhoz, és a nyakát
simogatta.
– Számít?
Tyler elkapta a lány kezét.
– Igen!
Quinn lemerevedett, és a fiú szemébe nézett.
– Tizennyolc. Túl fiatal vagyok hozzád?
Tyler láthatóan megnyugodott.
–  Egy másodpercig azt hittem, azt mondod, tizenhat, vagy
ilyesmi. Egy hónapja még tényleg tizenhat volt.
–  Igen, az elég vad lett volna! – nevetett Quinn, és megint jól
meghúzta az üveget.
Tyler figyelte, aztán kikapta az üveget a kezéből, és egy hajtásra
kiitta a maradék sört.
– Jézusom! – mormogta. – Te tizenhat éves vagy!
– Tizenhét – suttogta a lány.
Tyler lehunyta a szemét, és a széktámlába verte a fejét. Jó párszor.
– Próbálod visszafolyatni a vért a fontosabbik fejedbe? – kérdezte
Quinn.
– Próbálok rájönni, hogy nem követek-e el éppen bűncselekményt.
 – Nem követsz el. Te hány éves vagy?
– Huszonegy.
–  Négy év. Akár még középiskolába is járhattunk volna egy
időben. Ez mintha megnyugtatta volna Tylert.
– Szóval végzős vagy?
–  Harmadikos. És te? Biztos harmadik évfolyamba jársz a
főiskolán. Ez szinte ugyanaz. – Tyler elmosolyodott. – Megint a
hülye becsületkódexedről van szó? Egy ártatlan családot legyilkolni,
az rendben van, de egy kis korkülönbség…
– Nem ártatlanok! – csattant fel Tyler.
–  Gyorsan, csapkodd a másik fejed a székhez! Túl sokat
gondolkodsz.
Tyler felsóhajtott. A lány derekára tette a kezét, szinte
simogatóan, de aztán megszorította, mintha le akarná tenni az
öléből.
– Várj! – mondta Quinn, és közben a kezét a fiú kezére tette. – Ne
hagyd abba! Kérlek!
– Miért?
Őszinte kérdés. Őszinte válasz jár rá.
– Mert tetszel nekem – mondta Quinn.
Tyler a hüvelykujjával simogatta a lány hasát.
– Te is tetszel nekem.
– Talán vissza kéne mennünk az ifjúsági szakosztályba – javasolta
Quinn.
– Mi?
– Vagy legalábbis vissza néhány osztállyal.
Tyler szemöldöke felszaladt.
– Azt akarod mondani, hogy lassítsak?
– Nem miattam. Miattad, vénember.
Úgy tűnt, Tyler erre tényleg le akarja rakni a lányt az öléből, így
Quinn megfordult a fiú kezei között, és odabújt hozzá. Az arcát a
nyakába fúrta.
– Énekelsz még egy dalt?
Tyler olyan sokáig tétovázott, hogy Quinn azt hitte, nemet mond.
 De aztán felvette a gitárját, Quinn ölébe helyezte, és elkezdett
játszani.
 16. FEJEZET
ALVÁS KÖZBEN NICK MEGFELEDKEZETT az ebédlőben lezajlott
vitájukról a testvéreivel. Jobban mondva a testvérével. Talán Quinn
drámázása miatt, talán a béke és nyugalom miatt, ami körülvette
Adam lakásában, de semmi hajmeresztő nem tört be a tudatába
egészen addig, amíg Gabriel be nem nyitott a fürdőszobába másnap
reggel, amikor Nick éppen fogat mosott.
Minden izma megfeszült. Legszívesebben kidobta volna Gabrielt,
és rácsapja az ajtót. Ehelyett azonban köpött egyet a mosdókagylóba,
és megtörölte a száját, anélkül hogy Gabrielre nézett volna.
– Mi bajod van? – kérdezte Gabriel.
– Nincs semmi bajom – felelte Nick, és ellépett testvére mellett.
Gabriel elkapta a tarkóját, és összeborzolta a haját.
– Tudom, hogy kell téged szóra bírni, Nicky!
Jó szándékú volt a mozdulata, olyasmi, amivel általában
megnevettette Nicket. De Nick most kihúzódott a keze alól, és olyan
erővel lökte Gabrielt a falnak, hogy a törülközőszárító is
beleremegett. A falhoz szorította a testvérét, és szándékosan
lehalkította a hangját. – Hagyj békén, oké?
Gabriel a szemébe nézett, ugyanolyan kék szeme pillantása az
övét kutatta. Védekezhetett volna, de nem tette.
– Persze, Nick. Ahogy akarod.
Ahogy akarod. Na persze.
Nick elengedte Gabrielt, és kilépett a folyosóra, jól becsapva maga
után az ajtót. Elszorult a torka, és nem tudta, milyen lehet az
arckifejezése, de hogy nem valami barátságos, abban biztos volt.
Chris a folyosón állt, és amikor Nick a szemébe nézett, feltette a
kezét, és egy lépést hátrált.
A francba! Úgy látszik, mostanában senkivel sem találja a közös
hangot.
Bement a szobájába, és becsukta az ajtót. Hunter már a
földszinten volt, felfújható matracán katonás renddel beágyazott.
Nick leült az ágya szélére, és a kezébe temette az arcát.
 Valahol azt kívánta, bár Gabriel ellenállt volna, és addig
erőlködött volna, amíg ki nem húzza belőle az igazat. Valahol
viszont csak arra vágyott, hogy visszamenjen a fürdőszobába, és
bemosson egyet az ikertestvérének.
Kopogtak az ajtón. Nick a hat láb magas falapra nézett, és arra
gondolt, hogy a sors talán tálcán nyújtja neki ezeket a lehetőségeket.
Az ajtó résnyire nyílt, épp csak annyira, hogy az öccse be tudja
dugni a fejét.
– Chris vagyok – mondta. – Bejöhetek?
Nick felsóhajtott.
– Persze.
Chris kinyitotta az ajtót, de nem lépett be a szobába. Az ajtónyitó
gombba kapaszkodva, tétován hozzátette:
– Nem akarom beleütni az orromat semmibe.
De. Kérlek, kíváncsiskodj! Mondd, hogy rájöttél mindenre!
–  Semmi gond – mondta Nick. Még hét óra sem volt, de ő már
elfáradt. – Mi az?
– Minden rendben veled és Quinn-nel?
Nick ingerülten kifújta a levegőt.
– Miért kérdezi ezt tőlem mindenki?
– Mert úgy nézel ki, mint aki meg akar ölni valakit, márpedig ez
általában Michael reszortja.
– Nem akarok megölni senkit.
Csak Tylert. Esetleg Gabrielt.
Chris ekkor bement a szobába, és lehuppant az ágyra.
–  Becca hívott, hogy gyertek át hozzájuk ma este. Rendelünk
pizzát, kikölcsönzünk egy filmet. Elleszünk. Meg ilyenek – tette
hozzá, a szemöldökét vonogatva.
Volt idő, amikor Nick kapva kapott volna az ilyen alkalmon,
hogy kiverje a fejéből a gondjait. És hogy fenntartsa a látszatot,
vallotta be magának. Gabriellel régen gyakran vittek el lányokat
dupla randira, csak mert megtehették. De mióta Nick és Chris
Quinn-nel és Beccával jár, alig néhányszor találkoztak négyesben.
 Úgyhogy Nick most örült, hogy okkal utasíthatja vissza a
meghívást.
– Nem tehetem. Megígértem Mike-nak, hogy leszek bébicsősz.
Chris elmosolyodott.
– Béna vagy! Tudtam, hogy igent mondasz.
Hát persze hogy igent mondott. Nick mindig azt tette, amire a
testvéreinek szüksége volt.
Talán Chris ráérzett testvére elkomorodó hangulatára, mert az
arcáról lehervadt a mosoly, mielőtt Nick megszólalhatott volna.
– Na mindegy, Becca megkért, úgyhogy szóltam.
Chris nem mondott többet, de úgy nézett a falra, mintha valami
érdekes történne rajta. Hosszan hallgatott, és a levegő egyre
súlyosabban nehezedett rájuk. Nick várt. Chris soha nem volt a
szavak embere, és amikor volt valami mondanivalója, azt jól
megrágta, mielőtt kibökte.
Végül halkan megszólalt.
–  Ha van bármi gondod, nekem elmondhatod. Tudom, hogy
Gabrielnek mindig elmondasz mindent, de… én is megtartom a
titkodat.
Nick Chrisre nézett. Nem tudta, mit mondjon erre.
Amikor Becca apja a városba érkezett, hogy megölje őket,
csapdába ejtette Christ és őt egy fagyasztókamrában. Nick lába
eltört, és alig bírt mozogni. Még egy alkalom, amikor nem volt elég
erős ahhoz, hogy megmentsen valakit. Michael és Gabriel mentették
meg őket. Most először jutott eszébe, hogy Chris sem bírta
megmenteni magát. Márpedig hiába fiatalabb nála egy évvel, az
holtbiztos, hogy nem gyenge.
Nick már túl régóta hallgatott. Chris végül elfordította a tekintetét
a falról, és Nick szemébe nézett. Túl sok volt az ismeretlen. Nick
aggódott, hogy a testében uralkodó feszültségtől darabokra hullik,
annyira remegett.
Megrezzent a telefonja az éjjeliszekrényén. Összerezzent. Látta,
hogy a telefon képernyője felvillan, új üzenetet jelezvén, de a
küldőjét nem tudta elolvasni.
 Chris közelebb volt. Ha odanéz, ő látni fogja.
Nem nézett.
Nick beletúrt a hajába, hogy megpróbáljon rendet tenni a
káoszban, amit Gabriel okozott benne.
– Még nem készültem össze rendesen a sulira.
Chris bólintott.
–  Én sem – mondta. Elindult kifelé, majd tétován megállt az
ajtóban. – Ha látod Quinnt, kérlek, mondd meg neki, hogy Becca
nagyon aggódik érte. Quinn nem válaszol az üzeneteire, meg semmi.
Üdv a klubban! De erre legalább tudott magyarázattal szolgálni
Nick.
–  Elmondtam Quinn-nek az igazat. Rólunk. Szerintem dühös
Beccára, amiért nem ő mondta el neki.
Chris elhúzta a száját.
– Ez nem Becca hibája.
Nick elmosolyodott.
– Lányok.
Chris nem viszonozta a mosolyt.
– Ezt átadom Beccának. A kocsiban találkozunk.
Alig tette ki az öccse a lábát a szobájából, Nick már nyúlt is a
telefonja után.
Nem Adam volt az.
Hanem Quinn.
Még életben vagyok. Valaki elhozott a suliba.
Nick felsóhajtott, és azt kívánta, bár tudná, hogyan hozhatná ezt
helyre. Zsebre dugta a telefonját, és felkapta a hátizsákját.
Már félig leért a lépcsőn, amikor felfogta, mit is mondott Chris.
„Ha látod Quinnt…”
Ha. Nem pedig amikor.
Én is megtartom a titkodat.
Az ő titkát. Nem Quinnét.
Ez nem volt elég ahhoz, hogy száz százalékig biztos legyen
benne, de Nick úgy érezte, van összefüggés e szavak mögöttes
jelentése és a valóság között. Talán nem tudja biztosan Chris.
 De sejheti.
*
Még nem csengettek be órára, de már közel jártak hozzá. Quinn
berakott egy füzetet a táskájába, és becsapta a szekrényét.
Becca pedig épp ott állt.
A tökéletes, csinos kis Becca, a sok különleges titokkal, amiket
nem jutott eszébe megosztani vele.
Quinn a vállára vetette a hátizsákját, és elindult.
– Ugyan már! – szólt utána Becca. – Elmondanád, miért vagy ilyen
pipa rám?
–  Miért nem kérdezed meg a barátodat? Talán írhatna gőzzel
üzenetet, vagy ilyesmi.
Na, ezzel befogja Becca száját! Így is történt, de csak egy
pillanatra.
– Kérlek… Nem állnál meg végre? El akartam mondani, Quinn –
mondta Becca. – De annyi gondod volt akkor éppen, és én…
– Ne merészeld rám kenni az egészet! Nem tudsz rólam semmit!
– Mert nem mondasz semmit! Már egy hete próbálok szót érteni
veled!
Mintha Becca képes lenne megérteni Quinn gondjait.
– Felejtsd el! Igazad van. Tényleg túl sok a gondom.
– Nem csak az én titkomról volt szó – mondta Becca halkan. – Ha
Nick elmondott neked mindent, akkor tudod, hogy veszélyben
vannak.
Quinn megállt, és Becca szemébe nézett. Beccához hasonlóan
halkan felelt:
–  Ahogy te is. Ezt sem tartottad elég fontos hírnek ahhoz, hogy
megoszd velem? Ahogy azt sem tartottad említésre méltónak, hogy
fegyverrel üldözött néhány fickó! Talán ha ezt tudom, nem smárolok
egész éjszaka…
Elharapta a szót. Mi baja van? Majdnem megint elárulta Nicket. És
míg Tylernek semmi oka elmondani a Merrickeknek, Becca biztosan
elmondaná Chrisnek, hogy valami nem kóser.
 Hirtelen utálta, hogy le kell tagadnia, hogy az éjszakát Tylernél
töltötte. A csókolózást a sötétben, Tyler ölelését, ahogy zsongott a
feje a fiú reszelős hangjától és a gitárszótól.
Becca Quinnt nézte meredten.
– …Nickkel – fejezte be Quinn.
És persze arra gondolni, hogy Nicket csókolja, valahogy olyan…
rossz. Eszébe jutott, milyen hülyét csinált magából akkor éjjel, amikor
Nick megengedte, hogy az ágyában aludjon. Megint hátat fordított
Beccának.
– Órára kell mennem.
Becca sokáig nem mondott semmit, olyan sokáig, hogy Quinn azt
hitte, már nem is fog. És ettől elszorult a torka, jobban, mint bármi
mástól.
Aztán Becca utánakiáltott:
– Hiányzol!
Quinn elbizonytalanodott. Elképzelte, mi lenne, ha
visszafordulna, odamenne Beccához, és elmondana neki mindent.
Elképzelte, hogy megjelennének a rendőrök náluk otthon, és
eszébe jutott, hogy egyáltalán hazamehet-e még oda vagy bárhova
máshova. Nem táplált illúziókat afelől, hogy alhat-e továbbra is
Tylernél az üres hálószobában. Azt sem tudta, akarja-e.
De ezt Becca nem értené meg. Túl sok az ismeretlen, túl sok a „mi
lenne ha” kezdetű kérdés, túl sok a titok.
Quinn Beccára nézett.
– Te is hiányzol nekem.
Aztán megfordult, és ment tovább.
Becca nem ment utána.
De a legrosszabb az egészben az volt, hogy Quinn nagyon
szerette volna, ha utánamegy.
 17. FEJEZET
NICKNEK FOGALMA SEM VOLT, HOGY A GYEREKVIGYÁZÁS ILYEN
KIMERÍTŐ.
Sötétedésig bújócskázott Jamesszel az erdőben. Ez nem sok
kihívást tartogatott Nick számára, csak meg kellett kérnie a levegőt,
hogy mutassa meg neki, hol van a kisfiú, de azért úgy csinált, mintha
keresné. Aztán fogócskáztak. Aztán amerikai fociztak a szürkület
hosszúra nyúló árnyai között. Nick látványosan a földre zuhant,
amikor a harminckilós óvodás rávetette magát.
Aztán, amikor a nap széle lebukott a látóhatár alá, idegen
jelenségre lett figyelmes.
Nem érezte fenyegetőnek, úgyhogy megragadta Jamest, és
feldobta a levegőbe, mire a fiú nevetve sikongatott örömében. Nick a
biztonság kedvéért kitárta az érzékeit.
Semmi.
Biztos, ami biztos, bevonszolta Jamest a házba. A gyerek azon
nyomban ki is borított egy jó nagy doboz LEGÓt a nappali közepére,
aztán felnézett, és Nickre vigyorgott:
– Építhetünk egy egész várost!
Úgyhogy építettek egy egész várost.
Nyolc körül szólalt meg a telefonja, épp amikor azt bizonygatta
Jamesnek, hogy igen, az anyukája tényleg azt akarja, hogy mossa meg
a fogát. Nick elővette a telefont a zsebéből, a szíve a torkában
dobogott, remélte, hogy Adamtől kapott üzenetet.
Egész nap nem hallott felőle.
Nem Adam volt az. Michael.
Hannah szülei felveszik Jamest, hogy a saját ágyában
alhasson.
Ennyi volt az üzenet. Jellemző.
Nick visszaírt:
Milyen volt a vacsora??
Rémes.
Rövid szünet, majd újabb üzenet jelent meg.
Jó ötlet volt a hajvágás.
 Nick elmosolyodott.
–  Játszhatok Angry Birdsöt? – kérdezte James fogmosás közben,
teli szájjal.
Nick végighúzta az ujját a telefon képernyőjén.
– Csak egy perc.
Akkor jössz is haza?
Elmegyünk valahová. Feküdj le, ne várj meg!
Amikor Hannah szülei megérkeztek, nem látszott rajtuk, hogy
szívesen megölnének valakit, amiből Nick azt a következtetést vonta
le, hogy a vacsora jól sikerült. Hannah édesanyja apró termetű,
szőke asszony, kardigánt viselt, és hatvan dollárt akart adni Nicknek
a gyerekvigyázásért. Nick visszautasította a pénzt.
A tűzvédelmi marsall hosszan és mélyen a szemébe nézett,
emlékeztetve Nicket, hogy ő hallgatta ki az ikertestvérét néhány
hete. Ám Hannah anyukája közbelépett, és arcon csókolta Nicket,
majd megköszönte a munkáját. A tűzvédelmi marsall kezet rázott
vele. James megölelte.
Aztán Nick magára maradt a házban. Nem is emlékezett, mikor
történt ilyen utoljára. Kivett egy doboz kólát a hűtőből, és előhúzta a
fizikakönyvét a hátizsákjából. Mihelyst belenézett a könyvbe, rájött,
hogy semmi kedve tanulni.
Megcsörrent a telefonja.
Nick a képernyőre nézett, és elmosolyodott. Felvette a telefont.
– Te vagy a hősöm.
– Ez nagyon jól hangzik.
Adam hangja bársonyosan és melegen csengett a fülében, és Nick
rádöbbent, hogy először beszélnek telefonon. Azt akarta, hogy a
barátja csak beszéljen, és ne hagyja abba.
– Milyen volt a tánc?
–  Lehetett volna jobb is. – Adam felsóhajtott, a hangjából
fáradtság sugárzott. – Quinn megint nem jött el.
Nick végigdörzsölte az arcát, ingerültséggel vegyes
aggodalommal a szívében.
– Sajnálom, haver!
 – Írt üzenetet, hogy nem tud jönni. Semmi baj… haver.
Nick hallotta Adam hangján, hogy mosolyog.
– Mihez kezdesz most? – kérdezte Nick.
–  Rosszabb véleménnyel lennél rólam, ha azt mondanám, hogy
van tartalék koreográfiám?
–  Akkor sem lennék rosszabb véleménnyel rólad, ha lenne
tartalék táncpartnered.
– Helyes. Van az is amúgy.
Nick pislantott egyet.
– Tényleg?
– Semmi nincs lefixálva, de az egyik lányt a stúdióból meg tudom
kérni, hogy táncoljon velem. Jobban szerettem volna Quinnt erre a
koreográfiára, mert vad, merész és szenvedélyes, és ez nagyon illene
hozzá. – Felsóhajtott. – Eleget beszéltünk a táncról. Milyen az estéd?
–  Káprázatos a köbön. Egy üres házban ülök, a
fizikakönyvemmel.
– Nem akarsz átjönni?
Nick szíve megdobbant.
– Nem lehet. Nincs nálam a kocsi.
– Meddig leszel még egyedül?
– Nem tudom. Három órát talán.
Adam némi tétovázás után megkérdezte:
– Nem akarsz társaságot?
Már a puszta szavai felkorbácsolták Nick vágyait. Magára
parancsolt, hogy legyen észnél.
– Bárcsak, istenem!
– Milyen messze van tőletek a legközelebbi buszmegálló?
Nick kihúzta magát. Adam nem jöhet ide. Nem jöhet.
– Fogalmam sincs.
– Milyen messze laksz a Ritchie Highwaytől?
Nick megnyalta az ajkát, és gondolkozott. Meg kellene mondania
Adamnek, hogy ez nem fog működni, kizárt dolog. De amikor
kinyitotta a száját, a következőket mondta:
 –  Három tömbnyire. A Chautaugán lakunk. A Népfőiskolától
délre.
– A tűzoltóállomás közelében, igaz?
Naná, hogy Adam ismeri a környéket.
– Ööö… igen.
–  Ott lehetek negyedóra múlva. Maximum húsz perc. – Adam
lehalkította a hangját, és megismételte: – Szóval megkérdezem újra:
akarsz társaságot?
Quinn Tyler terepjárójában ült, és a lakásuk épületét nézte. Az
anyja autója a bejárón állt. Ahogy Jake-é is. Ez persze csak annyit
jelentett, hogy még nem vontatták el a kocsikat. Ha a bátyját
letartóztatnák, az autója attól még itt maradna, nem igaz? De mi van
az édesanyjával?
Quinn egész nap azt várta, mikor hívják a tanáriba, ahol egy
szociális munkás várja, vagy ilyesmi. Felkészült, hogy fojtott hangon
olyasmiket mondanak majd neki, hogy „Nem is tudtuk, hogy
ennyire súlyossá vált a helyzet. Mérlegeljük a lehetőségeket, de az
biztos, hogy gondoskodni fogunk rólad…”.
De nem hívták. Quinn végigszenvedte az órákat, aztán lassan
vége lett a napnak. A gondolatát is utálta, hogy haza kell mennie.
Kész lett volna egész este buszozni, de Tyler üzent, hogy nem akar-e
csatlakozni hozzá az üzletsor tetején.
Nick nélkül nem tud eljutni a táncstúdióba.
Tyler nélkül nem tud hol aludni.
Akkor marad a tető és a taco.
Jó volt az esti csöndben üldögélni, enni, inni, és nem azon
aggódni, hogy valaki bele akar kötni. Mesélt Tylernek az iskoláról, és
arról, hogy hiába várta, hogy behívják a tanáriba. Megvallotta neki,
hogy attól fél, a bátyja talán bántotta az anyját. Hogy Jordan
hazament, és Jake őt is bántotta. Hogy a rendőrök talán nem is
mentek ki hozzájuk. Hogy talán még nagyobb káoszt hagyott maga
után, mint amekkora előtte volt.
– Nem kell felmenned hozzájuk – mondta Tyler. – Én megnézem,
mi van velük, ha akarod.
 Quinn megrázta a fejét. Üljön itt, miközben a bátyja talán
fegyverrel a kézben fog ajtót nyitni?
– Majd én megyek. Maradj itt!
– Elment az eszed, ha azt hiszed, felengedlek oda egyedül.
– Elment az eszed, ha azt hiszed…
– Jézusom, miért kell neked mindenen így izmozni? Ha fel akarsz
menni, akkor menj. Nem állok az utadba.
Quinn azt hitte, ez azt jelenti, hogy Tyler a kocsiban fogja
megvárni, de amikor felment a lépcsőn, Tyler ott volt szorosan a
nyomában.
Félúton az apró veranda felé Quinn megállt.
– Szerinted egy idióta vagyok?
–  Akivel eddig találkoztam a családtagjaid közül, azok közül te
vagy a legkevésbé idióta.
Hát, ez nem valami nagy bók.
– Anyával… sosem jöttünk ki valami jól egymással.
– Ezt feltételeztem, azok után, hogy időnként megüt.
– Ő nem… Nagyon nagy nyomás alatt él…
– Ahogy te is. És én is. Ez engem nem érdekel, Quinn. Anyáddal
csak a baj van. Ahogy a bátyáddal is. És apád mégis mi a fenét…
– Jól van, felejtsd el! – vágott közbe Quinn, és elfordult Tylertől.
–  Ne, várj! – kapta el Tyler a vállát gyengéden, biztonságot
sugárzóan. – Ő az anyád. Megértettem.
Quinn utálta a könnyeket. Gyűlölte a könnyeket. Különösen utálta,
hogy épp akkor öntötték el a szemét.
–  Nem kell bemennünk – mondta Tyler. – Kopogtass be, tudd
meg, hogy jól van-e, aztán elmegyünk.
– És aztán?
Tyler felsóhajtott.
–  Visszamegyünk hozzám. Ott kitalálhatod, hogy mit akarsz
tenni.
Quinn lerázta magáról Tyler kezét.
– Csak ne lennél ennyire lelkes…
Tyler hirtelen maga felé fordította, és megszorította a karját.
 –  Hagyd abba! Azt akarod, hogy valaki a képedbe vágja, hogy
csak blöffölsz? Tessék! Blöffölsz! Na, most vonszold fel a segged az
ajtóhoz, hogy elmehessünk végre innen! Ne félj! Itt vagyok.
Quinn felnézett a fiúra, és összeszorította a fogát. Ki akarta
rántani magát a karjából.
Félig-meddig.
Na jó, egyáltalán nem.
Nagy levegőt vett.
– Félek, hogy még mindig itt van – mondta nagyon halkan.
– Tony?
A sötét hajú perverz. Quinn megcsóválta a fejét, aztán bólintott.
– Vagy a bátyám.
Tyler arckifejezése ellágyult.
– Nem hívod fel inkább megint anyádat?
Quinn egész nap próbálta elérni őt. Mindig a hangpostafiók
jelentkezett. Az anyja rendszeresen elfelejtette feltölteni a telefonját,
úgyhogy ez még nem jelentett semmit.
Viszont ezzel nyerhetett fél percet, úgyhogy Quinn hívta.
Hangposta. Quinn megnézte az üzeneteit, hátha visszaírt a kisöccse,
de semmi. A telefonját sem vette fel, amikor hívta.
Szél kavargott a nyitott lépcsősoron, amiről Nick jutott Quinn
eszébe. Táncolnia kellene ma este, az izmait nyújtóztatni egy meleg
stúdióban, ugrálni és forogni Adam koreográfiájára. Nem itt
reszketni a lakása lépcsőjén, és azon aggódni, hogy az anyja vajon
vérbe fagyva fekszik-e a lakásukban.
Megacélozta az idegeit, és visszafordult a lépcső felé.
– Gyerünk!
Előhúzta a lakáskulcsát a zsebéből, de amikor bedugta a kulcsot a
zárba, és elfordította, azt vette észre, hogy az ajtó már nyitva van.
Torkában dobogó szívvel kinyújtotta a kezét, és elfordította az
ajtónyitó gombot.
Ahogy általában, a folyosón most is néma csend uralkodott.
Quinn mindenesetre halkan lépdelt, lassan ment végig a szőnyegen.
Tyler árnyékként követte, másolva a lány mozdulatait, mintha nem
volna joguk ott lenni.
Az egész helytelennek érződött. A levegőt feszültség terhelte.
Quinn azt várta, mikor lép rá egy hullára.
Ne gondolj már folyton halottakra!, gondolta magában.
Megcsörrenő mobilja szaggatta szét a csendet. Quinn majdnem
kitörte a bokáját, akkorát ugrott ijedtében. Kétségbeesetten kereste a
megfelelő gombot, hogy kinyomja a hívást, de meglátta a Jordan
nevet a kijelzőn. Felvette a telefont.
– Hol vagy? Jól vagy?
– Igen. Jól.
Nem úgy hangzott.
– Hallottál valamit anya felől? – kérdezte Quinn.
– Igen.
Ez volt minden válasza. Quinn hallotta, ahogy lélegzik és
nehezen veszi a levegőt a vonal túlsó végén.
– Hol vagy? – kérdezte öccsét.
– Kurt Culpeperéknél. Anya azt mondta… azt mondta…
Torkára forrt a szó. Quinn szipogást hallott.
– Jordan! – szólt Quinn. – Jordan, mi történt? Hol van anya?
–  Várj csak! – Már remegve vette a levegőt, és Quinn hallotta,
hogy a vonal túlsó végén becsukódik egy ajtó. – Azt mondta, hogy
nem mehetek vissza oda. – Újabb reszketeg lélegzetvétel. – Azt
mondta, nem tud… nem tud…
Ekkor elsírta magát.
Quinn a kanapéra roskadt, és futólag észlelte, hogy Tyler is leült
mellé, valószínűleg elég közel ahhoz, hogy legalább a felét hallja
annak, amit Jordán mondott.
Az öccse általában nem sokat beszélt Quinn-nel, azonkívül, hogy
mikor hagyja abba a tévézést, hogy ő is játszhasson a PlayStationnel.
Quinn számára elképzelhetetlen volt, és nem tudta kezelni, hogy
most a telefonban sírja ki magát neki.
Hol a pokolban van az anyja?
– Jól vagy? – kérdezte. – Jordan, biztonságban vagy?
 –  Igen. – Hangosan szipogott, majd összeszedte magát, és
folytatta: – Kurt anyukája megengedte, hogy náluk maradjak
hétvégén. Mondtam neki, hogy apa és anya elmentek a városból.
Jeremynél akartam maradni, de az ő anyukája folyton haza akar
telefonálni hozzánk.
– Mi történt anyával?
–  Hazamentem ruhákért, ő meg… ő meg… – Sírásba fulladt a
válasz.
Tyler odahajolt Quinnhez, és elkapta a pillantását.
–  Mondd neki, hogy elmegyünk érte – mondta. – Hátha tudja a
címet.
–  Akarod, hogy elmenjünk érted? – kérdezte Quinn. – Egy
barátommal vagyok.
Jordan hangja távolságtartóvá vált.
– Fúj! Nem akarok veled és a pasiddal lógni!
A félelem és a feszültség elegye kirobbant Quinnből.
– A francba, Jordan, én csak próbálok…
–  Ne kiabálj velem, Quinn! Elegem van már abból, hogy
kiabálnak velem!
Quinn-nek nagyon nem volt szüksége erre. Nagy levegőt vett, és
Tylernek akart dőlni, de ő kivette a telefont a kezéből.
–  Helló, haver! Én Tyler vagyok, Quinn egyik barátja. Jó helyen
vagy ott, ahol vagy, vagy szeretnéd, ha elmennénk érted?
A hangja nyugodt volt, könnyed, amolyan „ezt együtt kell
megoldanunk, tesó” jellegű. És Jordan válaszolt is neki, abból ítélve,
amit Quinn hallott. Quinn Tylerre bámult, mint aki képtelen
eldönteni, hogy elvegye tőle a telefont, vagy megcsókolja a fiút.
Tyler folytatta:
– Nem, igazad van. Ez tényleg szívás, kisöreg. Figyelj ide, keress
egy tollat. Megadom a számomat. Ha meggondolod magad, csak
hívj, és elmegyünk érted. Rendben?
Megadta neki a számát, megígértette Quinn öccsével, hogy
felhívja őt, ha kell, és lerakta a telefont.
 Quinn nem tudta levenni róla a szemét. Soha nem találkozott még
ilyen magabiztos és öntudatos fiúval, aki ráadásul nem volt teljesen
elszállva magától.
– Mi az? – kérdezte Tyler.
Quinn megrázta magát.
– Semmi. Menjünk innen…
Ekkor teljesen ledermedt. Az anyja állt a hosszanti elrendezésű
konyha sarkán. Kopott fürdőköpeny volt rajta, és Quinn örült, hogy
legalább az övét szorosan megkötötte, mert a válláról lehulló textil
nyilvánvalóvá tette, hogy nem visel semmit a vékony szövet alatt.
Valamikor lezuhanyozott, mert a haja fésületlen csomókba száradt
össze, de a belőle áradó alkoholgőzből ítélve, azóta bizonyára
szorgosan ivott. Ijesztő volt a tekintete. Egy serleget szorongatott az
egyik kezében. Egy kosárlabdás serleget. Jake-ét.
Quinn nem tudta, hogy örüljön, hogy az anyja életben van, vagy
undorodjon, hogy az asszony láthatóan még mindig Jaké sikerének a
megszállottja.
Aztán megszólalt az anyja.
– Hogy tehettél ilyet? – rikoltozta rekedtes hangon, nehezen forgó
nyelvvel. Tett pár lépést a kanapé felé. – Hogy tehettél ilyet, Quinn?
Quinn nyelt egyet.
– Én nem… én nem csináltam…
– Kuss legyen! Kuss legyen! Egész nap kurválkodsz, most meg…
– Én nem kurválkodok!
Quinn talpra ugrott, készen arra, hogy az anyja képébe másszon.
– Nyugi – tette Tyler a karjára a kezét, és higgadtan hozzátette: –
Menjünk el szépen.
–  Kussolj te is! – visított Quinn anyja. – Te is itt voltál! Te
csináltad! Jake előtt szép jövő állt, te ribanc! Mindent tönkreteszel!
Mindent!
–  Én nem csináltam semmit! – Most már Quinn is sírt, de nem
érdekelte. – Jake…
–  Kuss legyen! – A szavai gyakorlatilag érthetetlenné váltak a
dühtől. – Fogd be a pofád! Te csináltad! Te!
 És ekkor, minden előzmény nélkül a szőnyegre rogyott az anyja,
és zokogva az arcához szorította a serleget.
Quinn remegve állt fölötte. Nem kapott levegőt. Nem tudta,
mitévő legyen.
Tyler halkan megszólalt.
– Menjünk innen, Quinn!
De a lány nem bírt elmenni, így nem. Képtelen volt magára
hagyni az anyját, aki zokogó romhalmazként hevert a földön. A
fürdőköpeny teljesen lecsúszott az egyik válláról, felfedve petyhüdt
mellét. A haja a szájához ragadt, és magában nyöszörgőit.
Quinn odament hozzá, és letérdelt mellé.
– Anya! Anya, hagyd abba! Kérlek, hadd segítsek! – Anyja sírástól
rázkódó vállára tette a kezét. – Anya, minden rendben…
–  Ne érj hozzám! Mindent tönkreteszel! – rivallt rá az anyja, és
fejbevágta a serleggel.
Quinnt ez teljesen váratlanul érte. A serleg márványtalapzata
telibe találta az arcát. Csillagokat látott. Meg csillagképeket. Teljes
rohadt galaxisokat. Aztán minden elsötétült.
Sokáig magánkívül volt. Tyler karjában tért magához, még
mindig a lakásukban, a folyosón. Az anyja visított, hogy tűnjenek el,
takarodjanak innen, hogy tűnjön el az a kurva, a lakásáról. Quinn
nem látott semmit tisztán, se Tyler arcát, se a folyosót, se a
műszerfalat maga előtt, amikor Tyler beszíjazta őt az ülésbe.
–  Elég ebből! – mondta Tyler, azzal beindította a kocsit, de nem
rakta sebességbe.
Előhúzta a telefonját.
Quinn alig bírta engedelmességre bírni a végtagjait.
– Ne! – mondta. – A rendőrséget ne!
Tyler nagy levegőt szívott be a fogai között, és megérintette a
lány arcát.
– Drágám, mentőkre, lenne inkább szükséged.
– Ne! Kérlek! Ne! Fel fogják hívni… hívni a…
Nem tudta működésre bírni a hangját, és rájött, hogy sírva fakadt.
 – Csitt – mondta Tyler. – Minden rendben. Akkor csak elviszlek a
kórházba. Rendben?
Sebességbe rakta a kocsit.
–  Nem! Nem. Beraknak nevelőcsaládhoz, vagy ilyesmi. Kérlek,
Tyler! Kérlek! – Ekkor már csuklott is, és nagyon csúnyán sírt. –
Kérlek, ne!
Tyler megállt a parkoló végében, és Quinnre nézett.
–  Segítségre van szükséged. Lehet, hogy eltört az arccsontod. –
Felszisszent. – Teljesen feldagadt az arcod.
Ezt Quinn is tudta. Érezte egészen a szeméig.
– Meg tudod gyógyítani?
Tyler visszanézett az útra. A hangja hirtelen kiüresedett.
– Lövésem sincs. Fogalmam sincs, hogy meg tudlak-e gyógyítani.
–  Nick egyszer meggyógyított. Kérlek, Tyler! Kérlek, én nem
tudok… nem akarok…
– Jól van – felelte halkan. – Rendben.
Megdörzsölte a halántékát, aztán kihajtott a parkolóból.
– Ne menjünk kórházba – kérte Quinn.
Akadozott a nyelve, amiről az anyja jutott eszébe, és megint
eleredt a könnye.
„Mindent tönkreteszel!”
Quinn-nek elakadt a lélegzete, és hebegni kezdett.
– Nyugi – mondta Tyler. – Nem megyünk kórházba, jó?
– Akkor hová megyünk?
Tyler átfutott egy fekvő rendőrön, mire elöntötte a fájdalom
Quinn arcát, és majdnem meggondolta magát a kórházzal
kapcsolatban.
– A partra – mondta. – Tüzet kell raknom.
Quinn úgy érezte, repül az idő.
Elszórtan csillagok szikráztak fölötte, és vadul forogtak,
mindahányszor megmozdította a szemét. A homokban feküdt, egy
hangosan lobogó máglya mellett, aminek legalább egy mérföld,
magasra csaptak fel a lángjai. Ömlött a meleg a tűz felől, csak úgy
izzadt Quinn. Hasogatott a feje, mintha az anyja újra és újra
nekiverte volna a serleget.
Tyler leguggolt mellé, és végigsimított a nyakán, olyan
gyengéden, hogy Quinn alig érezte.
– Felhasadt a bőr is.
Quinn szipogva a szeméhez emelte a kezét, de mihelyst hozzáért
a feldagadt rész széléhez, azonnal leengedte.
– Én nem… nem tudom, miért gyűlöl.
–  Nem hiszem, hogy téged gyűlöl, kislány – mondta Tyler. –
Szerintem saját magát gyűlöli.
Quinn elfúló, sírós hangon szólalt meg.
– Nevetségesen érzem magam, amikor így szólítasz.
– Hagyjam abba, amit csinálok?
Quinn megrázta a fejét, ami eléggé fájt. Hánynia kellett. A
hányinger törött csontot jelent, igaz? Félt megérinteni az arcát, és
megtapogatni, hogy elmozdult-e bármi is a helyéről.
– Gyógyítsd meg! – válaszolta Quinn. – Kérlek!
–  Quinn – próbálkozott Tyler. Feszült hangjában idegesség
bujkált. – Talán mégis jobb lenne, ha bevinnélek a kórházba. Rossz
ötlet volt idejönni.
– Nem, nem! Jól vagyok.
Quinn nagy nehezen maga alá helyezte a kezét. Rossz ötlet volt.
A látóhatár megmozdult. Ahogy a gyomra tartalma is.
Öklendezett, és majdnem elhányta magát.
– Vigyázz! – szaladt ki Tylerből.
Óvatosan visszafektette a lányt. A tűz mintha fényesebben égett
volna, de lehet, hogy csak a szeme játszott vele.
– Aggódsz? – kérdezte a lány.
– Mármint mi miatt? – hajolt oda a fiú, és a szemében megcsillant
a tűz fénye.
– Hogy nem tudsz meggyógyítani.
Tyler elfintorodott, és a tűzbe nézett.
– Nem.
 Quinn szívesen megütötte volna Tylert, de annak biztos az lett
volna a vége, hogy inkább lehányja.
– Akkor meg… miért nem segítesz rajtam? – Eszébe jutott valami,
és megint elsírta magát, rázta a zokogás, amitől majd szétrobbant a
feje. – Te is utálsz? Veled is elszúrtam? Téged is…
– Nem! Nem, Quinn. Nem.
Közel hajolt Quinnhez, és a kezét a lány arcához nyomta. A
tenyere tűzforró volt, de nem okozott fájdalmat, sőt, Quinn szívesen
nekidőlt volna.
A forróság végigfutott az erein, tűz keringett minden erében,
amitől Quinn levegő után kapkodott.
–  Nem attól félek, hogy nem tudok segíteni rajtad – mondta
halkan Tyler, félelemmel a szemében, feszült arccal. Lehalkította a
hangját, annyira, hogy Quinn alig hallotta a tűz robaja mellett. –
Azért félek, mert tudom, hogy tudok segíteni.
 18. FEJEZET
MIRE ADAM KOPOGOTT A BEJÁRATI AJTÓN, Nick gyomrában már
életre-halálra szóló küzdelmet folytatott az izgatott várakozás és a
pánik. Mégis, mit csináljon? Üzenjen mindenkinek, hogy „Csak
kérdem, hogy ugye tizenegy után jössz haza? Nincs itt semmi látnivaló,
csak én vagyok itthon és a tankönyvem”.
A világtörténelem leggyorsabb zuhanyzása után átöltözött, de
csak még idegesebb lett. Az öt perc alatt, amit a fürdőszobában
töltött, azon aggódott, hogy Adam és valamelyik testvére pont
egyszerre fognak hazaérni.
De Adam megérkezett, kopogtatott, és Nick nem tudta elég
gyorsan kinyitni neki az ajtót.
Adam valahogy minden találkozásuknál képes volt jobban
kinézni, mint előzőleg. A veranda lámpája aranyszínűre festette
tincseit, és árnyékot vetett az arccsontjai alá.
– Idegesnek tűnsz – jegyezte meg Adam.
– Az is vagyok – lehelte Nick.
De itt vagy. Itt állsz a küszöbömön. Itt vagy az otthonomban, és nem
akarom, hogy elmenj.
Adam nem várta meg, hogy Nick behívja. Átlépett a küszöbön, és
halkan becsukta maga mögött az ajtót.
– Még mindig csak mi vagyunk itthon?
– Aha.
Adam Nickhez lépett, és megcsókolta. Minden tétovázás és
bizonytalankodás nélkül. Egyszerűen és puhán Nick ajkának
nyomta a száját. Aztán finoman bedugta a nyelvét, amitől szikrákat
vetett Nick teste, és a gondolatai szárnyra kaptak. A szoba melegebb
lett, a levegő lágy és hívogató, és Nick nagyon várta, hogy Adam
jelenlétében feloldódjon a hangulata.
Adam közelebb húzódott hozzá, olyan közel, hogy érezte a
mellkasából sugárzó meleget. Egymáshoz ért a csípőjük. Még
közelebb lépett, a keze rátalált Nick arcára, és beletúrt a hajába.
 Nick mély hangon felmordult, és Adam kabátja alá csúsztatta a
kezét, amíg rá nem talált izmos, meleg derekára.
Adam elhúzódott tőle, és rámosolygott. A hangja lágyan töltötte
ki az űrt kettejük között.
– Ha így folytatod, nem jutunk tovább a folyosónál.
– Baj, ha ez engem nem érdekel?
Adam felnevetett.
– Szeretném látni, hol élsz.
– Nagyon izgalmas. Add ide a kabátod!
Meg a pólódat, meg a…
– Tényleg izgalmas – felelte Adam, és lerázta magáról a kabátját. –
És lehet, hogy nem lesz többé ilyen alkalmam.
Na, ez kijózanítókig hatott Nickre, de azért elvette Adam kabátját,
és a bejárat melletti szekrénybe rakta.
Adam némán követte Nicket, keresztül az alsó szinten, amíg a
lépcsőhöz nem értek.
– Nincsenek képek – jegyezte meg Adam.
– Micsoda?
–  Nincsenek képek sehol. A családodról. Vagy… – Elhallgatott,
mintha rájött volna, hogy hibát követett el. – A testvéreidről.
Nick megvonta a vállát, és megint feszültséget érzett a vállában.
– Régen volt néhány, de tönkrementek.
– Elégtek?
Nick megrázta a fejét.
– Ez… ez egy hosszú történet.
Hazugság. Valójában nagyon is rövid történet volt. Nem akarta
újra átélni, ám az agya több mint boldogan felidézte az emlékét.
Amíg Nick és a testvérei a szüleik temetésén voltak, Tyler és a
legjobb barátja, Seth, betörtek a házba, és tönkretettek minden képet,
amit csak találtak.
Nick emlékezett, ahogy hazajöttek, még mindig felkavarva, azok
után, hogy végignézték, amint leengedik a fényes fadobozokat a
földbe, és mindenütt üvegcserepeket találtak. Michael hívta a
rendőröket. Chris elbújt a szobájába, és sírt. Gabriel elviharzott, hogy
bosszút álljon.
Nick pedig feltakarított.
Öt évvel később az emlék hatására még mindig kiszaladt belőle a
levegő.
– Nem akarok beszélni róla.
– Sajnálom – szabadkozott Adam. – Nem akartam…
– Semmi baj. – Nick el akarta hessegetni magától az érzést, de az
makacsul ragaszkodott hozzá. – Hülyeség ilyesmi miatt felhúzni
magam, hiszen végül is még megvannak a régi memóriakártyák,
meg ilyenek. Mi csak… soha nem nyomtattunk ki újra semmit. És a
szüleim halála után senkinek nem volt kedve fotózni semmi
fontosat.
–  A testvéreid nem szeretnek ugyanolyan pulóverben boltba
járni?
Nick megeresztett egy félmosolyt.
– Nem.
Adam előhúzta a telefonját a zsebéből, és feltartotta.
– Mosolyogj!
– Ne csinálj rólam…
– Késő! – mondta Adam, azzal megfordult, hogy Nick is láthassa
a képet.
Adam azt a pillanatot örökítette meg, amikor Nick beszélni
kezdett, így a fényképen vékony vonalnak látszott a szája. A vállát
behúzta, a szemei sötétlettek.
– Töröld ki! – mondta Adamnek.
– Dehogy törlöm! – vágta rá Adam, aztán odahajolt Nickhez, és a
fülébe súgta: – Úgy éreztem, valami fontosról készítek képet.
Nick elpirult. És ő pedig úgy érezte, nagy az esélye, hogy elolvad,
és lefolyik a lépcsőn.
Adam elvigyorodott.
– Várj csak, most már kénytelen vagyok még egyet csinálni.
Ezúttal Nick hagyta, hogy Adam lefotózza, de aztán kikapta a
telefont a kezéből.
 – Ha kitörlöd, muszáj lesz még többet csinálnom.
– Nem törlőm ki.
Nick megfordította a telefont, és lefényképezte Adamet. Kócos
haj, mosoly a szája sarkában, Nick szíve a markában. Elküldte a
képet magának.
Adam megfogta a kezét, és maga után vonta.
– Gyerünk! Mutasd meg az emeletet!
A lépcső tetején Nick végigmutatta a szobák ajtaját:
–  Chris, Michael, Gabriel és én. A fürdőszoba. Mondtam, hogy
izgalmas lesz.
De abban tényleg volt valami izgalmas, hogy Adam ott volt az
emeleti folyosón, és ugyanazt a levegőt szívták. Nick idegessége
csökkent, a helyét vágy és elégedettség vette át.
Adam elindult előre. Nick arra számított, hogy az ő hálószobájába
megy be, ehelyett Gabriel ajtajához lépett.
Nick nem követte, csak karba font kézzel a falnak dőlt. Most nem
akart Gabrielre gondolni.
–  Azt hittem, a testvéred rendetlen – mondta Adam, ahogy az
ajtófélfa mellett bekukucskált Gabriel szobájába.
Gabriel tényleg rendetlen, de mindannyian gyorsan megtanulták,
hogy senki nem szedi össze utánuk a holmikat, ha káoszt hagynak
maguk után. Nick összeráncolta a homlokát.
– Miért?
– Mert gondatlan.
– Ő nem…
– De igen. Megbánt téged, és még csak észre sem veszi.
Nick ezt nem tagadhatta.
Adam otthagyta Gabriel szobáját, és Nick ajtaja felé fordult.
– Bemehetek?
Nick bólintott, és követte Adamet.
Adam azonban megtorpant. Nick tudta, mit vett észre anélkül,
hogy körülnézett volna.
– Miért van itt egy felfújható matrac?
– Hunter is itt alszik. Ideiglenesen ő a szobatársam.
 – Nem mondtad, hogy van szobatársad.
Nick megvonta a vállát.
– Nem szoktam gondolni rá. – Elmosolyodott. – Féltékeny vagy?
– Talán.
– Ne legyél! Az édesanyjával vannak gondjai. – Nick elhallgatott,
és ellépett Adam mellett, hogy felkapcsolja a lámpát. – Egyébként
Gabriel legjobb barátja.
Adam előhúzta az íróasztal mellől a széket, és lovaglóülésben
ráült, majd a kezét a háttámlára támasztotta.
– Akkor miért nem Gabriellel lakik?
Nick megvonta a vállát, és lehuppant az ágya végébe.
– Nálam több a hely. Gabriel is itt lakott régen, amíg… nos, már
nem kell osztoznunk egy szobán.
Amíg meg nem haltak a szüleik, és Michael végre rá tudta venni
magát, hogy kitakarítsa a nagy hálószobát. Eltartott egy ideig. Két
évbe telt, mire késztetést éreztek, hogy változtassanak azon, hogy ki
hol alszik.
Gabriel nagyon szeretett volna saját szobát. Nick viszont nem
akarta, hogy kiköltözzön tőle.
Most, hogy Nick fiókja tele van a főiskoláktól kapott levelekkel,
megváltozott a helyzet, mert így elköltözhet majd a házból. Talán a
városból is.
– De komoly vagy – jegyezte meg Adam halkan. – Mit forgatsz a
fejedben?
Semmi olyat, amiről szívesen beszélt volna.
– Örülök, hogy itt vagy.
– Én is. – Adam elhallgatott, majd felállt a székről, és odaült Nick
mellé az ágyra.
A keze rátalált Nick kezére, és egymásba fonódtak ujjaik.
– Még mindig őrizgeted a felbontatlan leveleket?
– Aha.
– Miért nem olvastad még el őket? Mitől félsz?
Nick megrázta a fejét.
– Nem tudom.
 Adam némi tétovázás után folytatta:
– Szerintem ez nem igaz. Szerintem tudod.
Adamnek igaza volt. Nick tényleg tudta. Ha felbontja a leveleket,
választás elé kerül. El kell döntenie, milyen irányba haladjon tovább
az élete.
Döntenie kell, hogy marad vagy elköltözik.
–  A te helyzeted annyira más – mondta Nick. – Te tudod, hogy
táncos akarsz lenni. Tudod, hogy jó vagy benne. Én azt akarom…
nem is tudom, hogy mit akarok.
– Szerintem itt nem arról van szó, hogy mit akarsz, hanem inkább
arról, hogy mit nem akarsz. Nem akarsz csalódást okozni a
testvéreidnek. – Rövid szünet után folytatta: – Nem ezért titkolózol
előttük kettőnkről is?
Nick elfordította a tekintetét, de Adam szorosan fogta a kezét.
– Nem akarlak ostorozni. Megértelek. Én is mindennap csalódást
okozok a szüleimnek. De tudod, mit? Nem élhetem az életemet
értük. Az én életemet magamért kell élnem.
– Csalódást okozol a szüleidnek?
Adam fintorogva a szemét forgatta.
– Ugyan már! Szerinted arra vágynak, hogy az egy szem fiukból
táncos legyen? Apám mindig azt kérdezi, hogy nem akarok-e orvosi
előkészítőbe menni. Én. Orvosira. Még egy békába sem bírok
belevágni, amikor boncolunk biológiaórán.
– Mivel foglalkozik apukád?
–  Ő orvos. – Adam elmosolyodott. – Várj csak, akarsz valami
vicceset hallani? Apám nőgyógyász. Anya azt szokta mondani neki,
hogy már annyi vaginát látott életében, hogy én eleve úgy születtem,
hogy kerülöm őket.
Nickből kitört a nevetés.
– Tessék. – Adam előkapta a telefonját, és gyorsan csinált egy
képet. – Kellett egy olyan is, amin mosolyogsz.
–  Javíthatatlan vagy! – felelte Nick, de kikapta a telefont a fiú
kezéből, és csinált ő is egy másik képet Adamről, ahogy megpróbálja
visszaszerezni a készüléket.
 Nevetve, hemperegve birkóztak a telefonért, összekuszálódott
végtagokkal, megjátszott harciassággal. Aztán Adam ajkai Nick
szájára találtak, a testével leszorította Nicket az ágyra, és a kéz, ami
az előbb még a telefonért küzdött, most a mellkasát simogatta, majd
rálelt a pólója szegélyére, és alácsusszant.
Nick most először nem bizonytalanodott el Adam érintésére,
falán mert Adam is megvallotta neki a félelmeit, talán mert óit
voltak, az ő szobájában, ahol otthon érezte magát. Talán mert tudták,
hogy nem tarthat sokáig az együttlétük, hiszen bármelyik
pillanatban hazaérhettek a testvérei.
Vagy talán mert Adam nyelve az övét kereste.
A hüvelykujjával végigsimított Nick mellbimbóján, aki levegő
után kapott, és egész testében érezte Adam érintését. Elkapta saját
pólója szegélyét, és elvonta Adamtől a száját annyi időre, hogy
levegye. Adam elvigyorodott.
– Valaki nagyon jól érzi magát!
– Valaki nagyon élvezi a kezedet a bőrén.
– Csak a kezemet?
Adam szája Nick nyakára vándorolt, ajka, lehelete és fogai
végigcirógatták a bőrét.
Nick a fogai közt szívta be a levegőt, és benn is tartotta, amíg
Adam végigcsókolta, egészen a mellkasáig.
Barna szeme a szemébe villant.
– Mit akarsz? – kérdezte Adam suttogva.
Téged.
De ezt nem mondhatta.
Adam leheletfmoman szájon csókolta Nicket, aztán felkelt az
ágyról.
Nick elkapta a karját.
– Ne! Ne menj még!
Halk nevetés.
– Nem megyek sehova.
Adam kinyújtotta a kezét, és lekapcsolta a lámpát, mire majdnem
teljesen sötétbe borult a szoba.
 Amikor nyúlt, hogy becsukja az ajtót, Nick felkönyökölt.
– Hagyd nyitva, hogy halljuk, ha hazajön valaki.
Adam félig behajtotta az ajtót. Nick ez ellen is tiltakozni akart, de
Adam levette a pólóját, mire Nick a nevét is elfelejtette.
–  Hú! – lehelte. – Azt hiszem, jobb lesz, ha visszakapcsolod a
villanyt.
Adam visszamászott az ágyra, ahogy mozgott, olajbarna bőrén
játszottak az árnyak.
– Jó a dumád.
Nick ki akarta nyújtani a kezét, hogy az ujjai elkalandozzanak
Adam izmos mellkasán, de nem tudott megmozdulni. Olyan régóta
tagadta már fizikai vonzódását a fiúk iránt, hogy most, amikor ott
feküdtek félmeztelenül az ágyában, minden idegszála
szuperérzékennyé vált. Úgy érezte magát, mint egy taposóakna. Egy
érintés, és felrobban.
– Miért kapcsoltad le a lámpát?
Adam egészen hozzásimult, hogy összeért a mellkasuk. Nick
arcára tette az egyik kezét, és megcsókolta őt.
–  Mert a sötétben könnyebben feledkezik meg az ember az
aggodalmairól.
Nick Adam szemébe nézett a sötétben.
– Úgy érted, te vagy én?
– Mindketten.
Aztán Adam újra megcsókolta, széles kezével barangolt Nick
mellén. Nick megérintette Adam arcát, vállát, mindenét. Finoman
Adam ajkába harapott, majd az állkapcsába.
Adam halkan, nagyon izgatóan felnyögött. Nick megismételte a
harapást, kicsit erősebben. A szoba egyből tíz fokkal melegebbnek
érződött. Talán hússzal is. Nick tudta, hogy ő csinálja, de nem
érdekelte.
Adam maga alá szorította Nick egyik lábát, és közelebb húzódott
hozzá, nekifeszült, egészen addig, amíg nem maradt kétség afelől,
hogy Nick örül, hogy ott van. Most Nick nyögött fel önkéntelenül,
mély torokhangon. A légzése felgyorsult, és minden lélegzetvétellel
Adam mellkasának feszült a sajátja.
Adam keze egyre lejjebb vándorolt, rátalált Nick hasára, és az
ujjai lassan végigsiklottak Nick farmerjának a derekán.
Adam keze, szája… Nick nem tudott összefüggően gondolkozni.
Teste az ösztöneinek engedelmeskedett, és képtelen volt minden
érzelmet feldolgozni.
Különösen, amikor Adam abbahagyta az izgatását, és
végigsimított Nick farmerjának elülső részén, majd bizonytalanság
és finomkodás nélkül, elég erősen megmarkolta őt ahhoz, hogy
minden gondolatot kisöpörjön Nick fejéből. Levegő után kapott.
Forgott vele a szoba.
– Túl sok? – kérdezte suttogva Adam.
– Kevés.
Adam ügyes ujjaival kigombolta Nick nadrágját. Mielőtt Nick
végiggondolhatta volna, hogy ez mit jelent, Adam már simogatta is.
Nick felnyögött. Adam csókkal fojtotta el a hangot.
Nick azt akarta, hogy sose érjen véget ez a pillanat.
De véget ért.
Valaki a nevén szólította, és felkapcsolta a szobában a villanyt.
Nick megpróbálta villámgyorsan összekapni magát.
Aztán Hunter már oldalgott is ki a szobából.
– Ó, a francba! Én… bocsánat…
Rájuk csapta az ajtót. Nick hallotta a lépteit, ahogy leszaladt a
lépcsőn.
–  A francba! – mondta Nick. Felült, és a szemére nyomta a
tenyerét. Reszketett, és nem bírta megállítani. Nem tudta kezelni ezt
a hirtelen, száznyolcvan fokos érzelmi hátraarcot. Kiabálni akart, és
megütni valamit. – A francba!
Adam megérintette a vállát.
– Semmi baj – mondta halkan. – Semmi baj!
–  De igen, baj van! El fogja mondani… Én nem tudom… –
Torkára forrt a szó.
 Hunter elmondja Gabrielnek. Talán éppen most mondja el neki.
Szinte látta maga előtt az SMS-eket.
Haver, épp most kaptam rajta az ikertestvéredet egy
másik fiúval. Komolyan mondom!
Nick fulladozott. A szoba levegője fagyossá vált. Rázta a hideg.
Adam átkarolta hátulról, és magához ölelte.
–  Minden rendben lesz. – Megpuszilta Nick haját. – Meglátod.
Mindenre…
Nick kirántotta magát a karjából, és dühtől és félelemtől hajtva
mellkason ütötte, félrelökte őt.
Azonnal meg is bánta. A lámpafénynél látta a fájdalmat Adam
szemében. A csalódást.
A dühöt.
Nick nagy levegőt vett.
– Sajnálom! Adam! Várj!
De Adam már vette is fel a pólóját, zsebre vágta a telefonját, és
elindult az ajtó felé.
Nick utánament, és elkapta a karját.
– Kérlek! – könyörgött. – Sajnálom!
Adam megállt, de nem nézett rá.
– Engedj elmenni, Nick.
–  Nem akarom, hogy elmenj. – Pár másodperc szünet után
közelebb lépett. – Sajnálom. Én nem… nem voltam készen arra…
– Tudod, mit? – nézett rá Adam. – Ezt már hallottam valahol.
Nick gyorsan elhátrált tőle.
– Én sosem bántanálak!
–  Túl késő. – Adam kinyitotta az ajtót, és halkan kérte: – Hadd
menjek! Most azonnal!
Nick nem bírta elviselni a fájdalmat Adam hangjában. Szívesen
tesz szivárványszínű zászlót az előszobába, és kihirdeti a szexuális
hovatartozását, ha ezzel rendbe tudja hozni, amit elrontott.
– Kérlek, Adam, maradj! Kérlek!
Most Adam fordult Nick felé, és taszította el magától, lökte félre a
kezét.
 – Már mondtam, hogy engedj elmenni!
Válaszra sem várva kilépett a szoba ajtaján.
Nick követte, Begombolta a farmerét, ahogy lekocogott a lépcsőn
Adam után. Nem volt rajta se cipő, se póló, de képes lett volna
követni az utcán mezítláb is Adamet, ha kell.
– Állj meg! – esedezett. – Várj meg! Legalább hadd kísérjelek el a
buszmegállóig!
– Nem vagyok lány, Nick.
Adam le sem lassított a bejárati ajtónál.
– Kérlek, várj! Kérlek… bocsáss meg!
Adam szembefordult vele a verandán. Csillogott a szeme a
fényben.
– Tudod, mi a baj a bocsánatkéréssel? Az a legrosszabb, amit csak
mondhatsz, mert az mindig azután jön, miután elszúrtál valamit!
Megfordult, és elindult. Nick követte. Szellő támadt közöttük,
ami Adam haragját suttogta. Adam sarkon fordult.
– Ne kövess! Most nem akarok a közeledben lenni. Megértetted?
Annyira aggódsz, hogy mit fognak gondolni mások. Hát én
megkönnyítem a dolgodat!
– Állj meg! Beszéljük meg!
–  Miről akarsz beszélni? Téged jobban érdekel, hogy mit
gondolnak az emberek, mint én. Világos. Vettem az üzenetet. – Újra
elindult. Nick tett egy lépést, de Adam hátraszólt a válla fölött: – Ha
követsz, hívom a rendőröket!
Komolyan beszélt. Nick érezte a levegőben.
Azt is tudta, hogy Adam sírva fakadt.
Ettől majd megszakadt a szíve, és majdnem utánaszaladt a
kocsibejárón.
Ehelyett lerogyott a falépcsőre, és nézte távozó barátját. Az
érzékszerveit messzire fókuszálta, hogy érezze Adam jelenlétét még
azután is, hogy eltűnt a szeme elől. Ott ült ebbe a hajszálvékony
kapcsolatba kapaszkodva, amíg Adam túl messzire nem került vagy
fel nem szállt egy buszra.
Nick elvesztette őt. Adam elment.
 19. FEJEZET
NICK VÉGÜL KÉNYTELEN VOLT BEMENNI A HÁZBA.
Hunter a konyhában ügyködött. Nicknek fogalma sem volt, mit
csinálhat. Nem akart a szemébe nézni, de a gyomra össze-rándult a
gondolatra, hogy Hunter esetleg üzent a testvéreinek. A szobájában
ülni, és várni, hogy hazajöjjenek, túlságosan is hasonlított arra,
mintha a halálsoron ülne.
Megtalálta a pólóját a szobája padlóján, és lement a földszintre.
Lent nem bírt végigmenni a folyosón. Leült a lépcső aljára, és a
tenyerébe hajtotta az arcát. Nem akart sírni, de a jelek szerint az
érzelmei fikarcnyit sem törődtek azzal, hogy ő mit akar.
Elszúrta Adammel. Fogalma sem volt, hogyan hozza rendbe. Azt
sem tudta, rendbe tudja-e hozni.
„Össze fogod törni a szívem, érzem.”
Hát igen, ez sikerült.
Szívesen beszélt volna Quinn-nel, de vele is elszúrta.
A levegő már azelőtt jelzett neki, hogy Hunter a folyosón van,
mielőtt meghallotta volna őt.
Szép. Azt miért nem súgta meg neki, hogy Hunter mindjárt belép
a tetves szobájába?
Talán mert elterelte a figyelmedet Adam keze a nadrágodban.
Nick nem bírt Hunterre nézni. Letörölte az utolsó
könnycseppeket is az arcáról. Ez annyira megalázó. Már csak az
hiányzik, hogy (íabriel is belépjen az ajtón.
Hunter megállt a lépcsőkorlát első oszlopa mellett. Egy hosszú
másodpercig nem szólalt meg.
Nick a cipőjére szegezte a szemét, és várt, készen a gúnyos
megjegyzésekre. Megvetésre. Dühre. Viszolygásra. Valamire.
– Csináltam neked kávét.
Nick meglepetten felnézett, de csak félig emelte fel a fejét. Látta,
hogy Hunter két bögrét tart a kezében.
Kávé. Erre annyira nem számított, hogy úgy érte, mintha ököllel
arcon csapták volna. Ami azt illeti, kevésbé lepte volna meg, ha
tényleg pofán vágják. Feszült volt, és simán el tudta képzelni, hogy
Hunter kijelenti, csak viccelt, és az ölébe önti a kávét.
– Ha kérsz – mondta Hunter. – Gondoltam, jólesne.
A hangjában nem volt semmi rosszindulat, de Nick még mindig
nem bírt ránézni. Elvette a bögrét, és belélegezte az ital gőzét.
– Köszönöm.
– Leülhetek?
Nick bólintott.
Hunter leereszkedett mellé a lépcsőre.
– Ez… elég szívás volt.
Nick a kávéjába meredt. Hunter a bocsánatkérésére vár? Vagy ő
szabadkozik? Feszültség lopózott a vállába, szétterült rajta, és
belemélyesztette a karmait.
–  Nagyon sajnálom – mondta Hunter halkan. Ő is a saját
poharába meredt. – Én tényleg nagyon…
– Nem a te hibád.
Be kellett volna csuknia az ajtót. Vagy kirakni egy jelzést.
De leginkább nem lett volna szabad hagynia, hogy Adam átjöjjön.
Hunter a tarkóját dörzsölte.
–  Azt hittem, nincs itthon senki, de aztán bejöttem, és éreztem,
hogy kábé harminc fok van. Nem égett a lámpa, úgyhogy azt hittem,
talán rémálmod van, főleg, miután hallottam… – Hunter behúzta a
nyakát. – Oöö… hallottam, hogy felnyögsz…
Elhallgatott, és Nick érezte, milyen zavarban van.
De ez volt minden. Hunter csak zavarban volt. Nyoma sem volt
más érzelemnek.
Nick lopva oldalra pillantott, és megköszörülte a torkát.
– Nyitva hagytam az ajtót, hogy halljam, ha valaki hazajön.
– Kiengedtem Caspert egy kicsit. A hátsó ajtón jöttem be.
és való igaz, Nick úgy bele volt gabalyodva Adambe, hogy azt
sem hallotta volna meg, ha egy rezesbanda vonul be az ajtón.
Fojtogatta a feszültség. Rekedtes hangon kérdezte:
– Mit mondtál a testvéreimnek?
 –  Elment az eszed? Semmit! – Hunter némi tétovázás után
óvatosan kérdezte: – ők nem tudják?
Nick megcsóválta a fejét.
Hunter felsóhajtott.
–  Most kicsit megkönnyebbültem. Azt hittem, én vagyok az
egyetlen, aki nincs beavatva. – Újabb szünet után, a hangjában
leheletnyi kíváncsisággal folytatta: – De várj csak! Nem csempészted
be Quinnt az ágyadba úgy két napja?
Nick a bögrét forgatta a kezében. Még mindig nem ivott bele.
–  Quinn-nel nem fekszünk le egymással. Csak kellett neki egy
hely, ahová elmenekülhetett a családja elől.
–  Szóval a szobád egyfajta menedék az elveszettek és útkeresők
számára.
Nick ránézett. Hunter finoman ugratta. Nick nem tudta, hogy
reagáljon erre. Annyira készen állt arra, hogy megtámadják, hogy
egy egyszerű beszélgetés csapdának tűnt.
– Quinn tudja. Rólam. Barátok vagyunk.
– Más is tudja?
Nick Chrisre gondolt, és arra az ígéretére, hogy megőrzi a titkát.
– Nem hiszem.
– Ki ez a srác? ő is a mi sulinkba jár?
– Adam – nyelt egyet Nick. – Főiskolás. Táncos. Quinn barátja.
– Mióta tart ez köztetek?
–  Nem régóta – felelte, majd elhallgatott. – Néhány hete. Akkor
ismerkedtem meg vele, amikor be volt zárva az iskola. – Ügy érezte,
hogy kerülgetik a forró kását, és nem beszélnek valami fontosról. –
Nézd, ha máshol akarsz aludni, megértem. Én alhatok a kanapén,
vagy…
–  Miért akarnék máshol aludni? – nézett rá Hunter, mintha
Nicknek elment volna az esze.
– Nem zavar?
Hunter megdörzsölte az állát, és felnevetett. Elpirult.
–  Oké, nem fogok hazudni. Totál nem erre számítottam, amikor
felkapcsoltam a villanyt. De én csak… meglepődtem. Fogalmam sem
volt róla. De nem zavar, vagy ilyesmi.
Nick Hunter arcát fürkészte. Nem tudta, mit feleljen.
Hunter is Nicket figyelte.
–  Ha érdekel a véleményem, szerintem el kellene mondanod a
testvéreidnek. Gabriel azt hiszi, hogy Quinn szórakozik veled. Ma
alig bírtam lebeszélni arról, hogy összevesszen vele.
Nick utálkozva felmordult.
– Az szép lett volna.
– Gabriel aggódik érted.
– Na persze!
Nick elhallgatott, felvette a bögréjét, és belekortyolt, hogy addig
se kelljen mondania semmit. Hunter némán ült, ő sem szólt semmit.
Jólesik így ülni, gondolta Nick, valakivel, aki tudja, mégsem
elítélő vele szemben.
Adam sem bírálta őt. Nick érezte, hogy elered a könnye.
Összeszorította a szemét, hogy megállítsa a sírást.
–  Összevesztetek? – kérdezte Hunter. – Adammel? – Tétován és
szégyenlősen hozzátette: – Hallottam belőle valamit, amikor
lejöttetek a lépcsőn.
Nick bólintott.
– Amikor bejöttél… pánikba estem. Nem esett valami jól.
– Nagyon sajnálom, haver!
–  Nem a te hibád. Az enyém. Adam elment. – Nick megint
megtöröltE a szemét. – Jézusom, bár abba tudnám hagyni a sírást!
Annyira buzis, nem?
Hunter Nick vállára tette a kezét.
– Ne csináld ezt magaddal, Nick!
Nick ledermedt. Amikor Hunter megérintette, Nick csak akkor
jött rá, mennyire nem várt mást, csak megvetést a titka felfedése
után.
Egy emlékkép ugrott be neki. A tűzhelynél áll az édesanyjával, és
sajtos makarónit készítenek. Tizenegy éves lehet. Az anyukája
átkarolja, és megcsókolja a feje búbját. Nick odabújik hozzá, mire az
anyja azt mondja:
 –  Te vagy az egyetlen fiam, aki még mindig engedi, hogy ezt
csináljam.
Nick még mindig engedné neki, ha tehetné. Mindennél jobban
hiányzott neki az édesanyja érintése. O nem ítélkezne fölötte. Nick
tudta. Neki elmondhatná.
Végigdörzsölte az arcát, nehogy újra eleredjenek a könnyei.
– Elmondod Gabrielnek? – kérdezte.
–  Nem – felelte Hunter. A hangja megváltozott, amikor Nickre
nézett. – Szeretnéd, ha elmondanám?
Nos, volt némi célzás a kérdésben.
Nick végül megrázta a fejét.
–  Nem. De tényleg nem mondod el? – kérdezte kétkedve. –
Gabriel a legjobb barátod.
–  Tudom, hogyan kell titkot tartani – mondta Hunter. – És ezt
nem nekem kell elmondanom. De azt is tudom, hogy ez a dolog
addig fog marni téged, amíg el nem rendezed magadban.
Ezt Nick is tudta. Már most marta őt ez a titok.
Valaki bedugta a kulcsát a bejárati ajtó zárjába, mire Nick
összerezzent. Tudta – egyszerűen tudta –, hogy az ikertestvére az.
Gyorsan megtörölte a szemét a ruhája ujjával, és behörpintett egy
korty kávét. Szívesen felszaladt volna a szobájába, de úgysem ért
volna fel a lépcsőn, mielőtt Gabriel belép a házba.
Hirtelen elöntötte a düh, és mindent el akart mondani neki.
Gabriel arcába akarta vágni az igazságot. Veszekedni akart, hogy
valamivel levezesse a felgyülemlett dühöt, félelmet és fájdalmat.
Aztán a testvére ott állt a folyosón, és Nick nem kapott levegőt.
Gabriel vetett rájuk egy pillantást, megcsóválta a fejét, és közöttük
ellépve elindult föl a lépcsőn.
Huntert nyakon legyintette.
–  Hagyd békén a testvéremet, te majom! Így is éppen elég
nyominger ácsingózik utána.
Csoda, hogy Nick nem törte össze a bögrét a kezében.
Hunter nem mozdult, amíg Gabriel el nem tűnt a fürdőszobában.
Aztán halkan megjegyezte:
 –  Nézd, én értem. Mármint, hogy miért nem akarod elmondani
neki.
Nicknek le kellett raknia a bögrét, különben kiöntötte volna a
kávét
– Tényleg? Biztos vagy benne? Pedig Gabriel annyira finom lélek.
– Ő nem érti…
–  De én igen. Szerinte a melegek beteg csökevények. Felfogtam.
Nick nem akart tovább ott maradni. Szinte remegett a dühtől.
Nem tudta elképzelni, hogy a testvérével egy fedél alatt aludjon.
De nem volt hová mennie.
Hunter nagy levegőt vett.
–  Rólad nem hinné azt, hogy beteg csökevény vagy, Nick.
Szerintem adnod kéne neki egy esélyt.
– Rohadjon meg! Nem érdemli meg.
– Hé! – Hunter hátrasimította a haját az arcából. – Na jó. Végül is
a te titkod, azt csinálsz, amit akarsz – tette hozzá, aztán felállt.
–  Figyelj csak – szólt utána Nick, ahogy elpárolgott a dühe egy
része. – Köszönöm. Ez nagyon sokat jelent.
–  Semmiség. – Hunter megállt, és a korlát oszlopának dőlt. –
Egyébként tévedsz.
– Tévedek?
– Nem én vagyok Gabriel legjobb barátja, Nick. Te vagy az.
 20. FEJEZET
QUINN TYLER LAKÁSÁN, a fürdőszobai tükörben nézegette magát.
Az üveg bepárásodott, de ki tudta venni az arcát, nyakát, és a maga
köré tekert törülköző szegélyét. Egy csúnya véraláfutás még mindig
éktelenkedett az arcán, de már nem volt feldagadva, és a feje sem
fájt.
Örült, hogy még nem múlt el a kék folt. Nem akarta elfelejteni az
anyja hangját, sem azt, hogy fejbe csapta a serleggel. Meg ahogy
beszélt vele.
„Te ribanc! Mindent tönkreteszel!”
A legrosszabb, hogy Quinn hitt az anyjának. A fenébe is, hiszen
bizonyítéka is van! Mindig olyan srácokkal járt, akik teljes lelki
nyugalommal feküdtek le vele és hívták meg moziba vagy
vacsorázni, de ha Quinn-nek barátra volt szüksége, hirtelen
halaszthatatlan dolguk akadt. Vagy az iskolai tánccsoport, akik
kidobták, rossz magaviseletért. De mégis, ki hibáztatná, aki ismeri
azokat a némbereket? A rossz magaviselet volt az egyetlen módja
annak, hogy elviselje őket.
De lehet, hogy az is az ő hibája volt. Lehet, hogy tényleg ő
rontotta el.
Aztán ott van Nick. És Becca. Senkinek sem kell. Senkinek sincs
szüksége rá. De még amikor tényleg szüksége lett volna rá valakinek –
mint Adamnek, a táncos meghallgatásra készülésben –, ő akkor sem
tudta összeszedni magát és rendszeresen megjelenni a próbákon.
Egyértelműen az ő hibája.
Ugyanakkor Adam sem törte magát, hogy megtudja, van-e
valami gond, amikor korábban üzent neki. Szinte lerázta őt, mintha
arra számított volna, hogy Quinn cserben hagyja. Hirtelen elöntötte a
düh, és felkapta a telefont, hogy újra elolvassa az üzenetet.
Semmi gond, írta Adam. Csak szólj, ha újra tudsz jönni táncolni.
Na jó, lehet, hogy csak ő olvas mindenáron negatív hangsúlyt az
üzenetbe. Adam nem tudja, mi a gond. Talán írhatta volna neki,
hogy „Ne haragudj, de a szobámból drogtanyát csináltak. Találkozhatnánk
holnap?”.
Igen, és akkor mi lett volna? Adam valószínűleg úgysem hitt
volna neki.
Quinn-nek eszébe jutott az az eset, amikor az anyja a fejét célozva
egy kést dobott felé. Két éve történt, az első évfolyam első hetén.
Valami jelentéktelen dolgon kaptak össze – ahogy általában –,
amikor az anyja felkapta a húsvágó kést a pultról, és felé dobta.
Quinn Beccáékhoz szaladt. A kulcs segítségével, amit a legjobb
barátnője anyukája adott, bejutott a házba, és csak ült remegve a
konyhában, amíg Becca haza nem ért.
Becca szerint túlreagálta a dolgot.
–  Egy kés – mondta Becca kételkedő hangon. – Ugyan már,
Quinn!
És Quinn, aki félt, hogy eltaszítja magától az egyetlen barátját,
elmondott neki mindent, elejétől a végéig.
Becca soha többé nem említette ezt az esetet.
Az is igaz, hogy akkor még ritkán történtek ilyen súlyos dolgok.
Quinn anyja viszonylag normális volt, hébe-hóba eljárt a különböző
rendezvényekre Quinn iskolájába, és úgy elbeszélgetett a többi
szülővel, mintha nem ivott volna meg egy üveg Jack Daniel’st
minden második este.
Azóta a családjuk elindult lefelé a lejtőn. Vagy folytatták a
lecsúszást, attól függ, honnan nézzük.
Valaki kopogtatott a fürdőszoba ajtaján, mire Quinn összerezzent.
Tyler szólalt meg a túloldalon.
– Minden rendben?
– Lány vagyok. Eltart egy ideig – felelte, de sietve kusza csomóba
kötötte a haját a tarkóján.
Letekerte magáról a törülközőt, és a zuhanyra dobta.
– Nem sürgetlek, csak kérdeztem – jegyezte meg Tyler.
Quinn a fürdőkád szélére készített ruháira pillantott: a régi
táncolós melegítő, amiben általában aludt, meg egy kinyúlt póló,
ami szabadon hagy néhány centi nyit a hasán.
 Megszemlélte meztelen testét a tükörben. A többi táncoslány teste
csupa éles vonal. Kecsesek, ezzel együtt mégiscsak szögletesek:
egyiknek látszik a csípőcsontja, másiknak a hegyes válla vagy az
állcsontja olyan, mintha márványból faragták volna.
Quinn teste viszont csupa görbe vonal és domborulat.
Összeszorította a szemét. Újabb dolog miatt aggódhatott: fenn
kell tartania Tyler érdeklődését, hogy legyen hol aludnia.
Tyler nem szólt hozzá a kocsiban, de ez ideges hallgatás volt
részéről. Feszült volt a csend a terepjáróban, és Quinn azon
aggódott, hogy Tyler netán bármelyik pillanatban félrehúzódik, és
kidobja őt a kocsiból.
–  Olyan vagy, mint ők – suttogta végül Quinn, rettegve, hogy
Tyler felcsattan, és követeli, hogy tartsa titokban, ami történt.
– Mint ők? – kérdezte a fiú egykedvűen.
Quinn-nek meg kellett nedvesítenie az ajkát, mielőtt válaszolt
volna.
– Tiszta elementál.
Tyler azonban nem csattant fel. Csak bólintott.
Ugyanez a feszültség uralta most a lakást is. Mit fog tenni Tyler,
most, hogy Quinn tudja? Ez elegendő oknak tűnt arra, hogy kivonja
őt a forgalomból. Quinn felhúzta a pólót és egy csipkés bugyit, aztán
pimasz mosolyt öltött, és kivonult a fürdőszobából.
Tylerből mintha kiszaladt volna az összes levegő. Quinn
továbbment, és felvett egy Maxim magazint a kanapé felé lépdelve,
majd sokatmondóan leheveredett a párnák közé. Kinyitotta az
újságot valahol középen, és még csak nem is nézett Tylerre.
Szinte hallotta a fiú agysejtjeit, amint kiadják az új parancsot,
hogy irány dél. De ekkor mellkason találta a melegítője, ami aztán
belezuhant az újságba.
– Vegyél föl nadrágot! – szólt rá Tyler.
Quinn a fiúra pillantott.
– Nem hiszem, hogy ezt akarod.
Tyler odament, és leült egy székbe, Quinn-nel szemben. A lány
szemébe nézett.
 – Ha nem épp az imént láttam volna, ahogy anyádnak elborul az
agya, akkor igazad lenne, nem szeretném, ha felvennél valamit. Nem
tudom, mi jár a fejedben, és hogy mit tervezel, de én nem fogok
játszani veled. Vegyél föl nadrágot!
Quinn lebiggyesztette az ajkát.
– Vegyél rá valahogy!
Tyler felsóhajtott.
– Jó, akkor ott egye meg a fene. Üldögélj így!
Quinn félredobta az újságot és a melegítőt, és bemászott a székbe,
lovaglóülésben Tyler ölébe ült, mint előző este. Aznap este azonban
Tyler összeszorította a fogát, és nem ért a lányhoz. Amikor Quinn
odahajolt hozzá, és nekidőlt a mellkasának, a fiú elkapta a derekát,
és eltartotta őt magától.
– Mit képzelsz? – kérdezte. – Azt hiszed, ha nem fekszel le velem,
kiraklak az utcára?
Na, ez őszinte kérdés volt. Quinn feldühödött, és le akart mászni
Tyler öléből.
Tyler azonban még szorosabban fogta a derekát. Quinn
erőlködött, de Tyler nem eresztette.
–  Hogy van az, hogy te szórakozhatsz velem, de amikor ezt a
szemedre vetem, egyből felkapod a vizet?
Őszintén szólva azért, mert veszekedni könnyebb, mint
gondolkozni.
– Engedj el! – mondta Quinn.
–  Szó sem lehet róla. Addig nem, amíg el nem mondod, mit
forgatsz a fejedben.
Quinn mélyen, elszántan a fiú szemébe nézett.
– Engedj el, különben elmondom Nicknek és a testvéreinek, hogy
mire vagy képes!
Na, ettől elveszítette az önuralmát Tyler. Elöntötte a düh, és
durván a kanapéra dobta Quinnt, majd otthagyta, és kiviharzott a
konyhába. Kinyitotta a halkan nyikorgó hűtőajtót, majd úgy
becsapta, hogy minden megcsörrent, ami benne volt.
 –  Fogalmad sincs, mi a francról beszélsz! – csattant fel, és
sörnyitóval letépte egy üveg sör kupakját. – Nem fogod fel? Ez nem
játék!
– De, felfogtam! – vágott vissza a lány. – Teljes izgalomban vagy,
hogy jön valaki, megölni a barátaimat, amikor te ugyanolyan bűnös
vagy, mint ők!
– Én nem vagyok bűnös semmiben! – kiáltotta Tyler. – Én sosem
bántottam senkit az erőmmel! Ők viszont igen!
Quinn visszasüppedt a kanapéba, és visszafojtotta a lélegzetét.
Félelmetes volt Tyler dühe. Arra az éjszakára emlékeztette Quinnt, a
7-Eleven mögött, amikor a fiú megégette a kezét, miközben
válaszokat akart kicsikarni belőle.
És még nem fejezte be a kiabálást.
–  Kockáztatom az életemet érted, te meg ellenem fordítod a
dolgot, és megfenyegetsz? Viccelsz! Hát nem érted, hogy az Őrző
talán most is figyel? Hogy azért, amit tettem, golyót kaphatok a
fejembe? – Ivott pár jó nagy kortyot a sörből, és lecsapta az üveget a
konyhapultra. – Az isten verje meg!
Quinn legszívesebben láthatatlanná vált volna. Felhúzta a térdét,
átkarolta, és azt kívánta, bár felvette volna a melegítőt. Túl
meztelennek érezte magát. Túl sebezhetőnek.
Arra számított, hogy Tyler pár lépéssel ott terem, és jól megrázza
vagy megüti, vagy kidobja a lakásból. De a fiú csak állt, és megint jól
meghúzta az üveget.
Egy perc múlva újra Quinnre nézett. Nyersen, de nem
agresszíven mondta:
–  Szépen elterelted magadról a szót. – Rövid hallgatás után
lemondóan hozzátette: – Azt mondasz a Merrickéknek, amit akarsz.
Tudom, mit tettem, és hogy mi vagyok. Nem tudom visszacsinálni.
Quinn aprókat lélegzett, félt megmozdulni is.
Mint Tyler esetében általában, most sem tudta, hogy ő a jó- vagy a
rosszfiú. Kihúzta a bajból, nem is egyszer, a saját életét kockáztatva.
Most mihez kezdjen? Mondja el Nicknek Tyler titkát, hogy ezek a
titokzatos gyilkosok még több embert öljenek meg? Árulja el Tylert,
amiért megmentette az életét?
Ugyanakkor Tyler folyton olyasmiért hibáztatja a Merrickeket,
amivel saját maga is küzd. Ez az álszentség legrosszabb fajtája, nem?
Gyűlölni valakit valamiért, amit te magadban is utálsz?
„Én sosem bántottam senkit az erőmmel!”
Tényleg így gondolja Tyler?
Hiszen megégette a karját. Erőszakoskodott a Merrickekkel, ezt
Nicktől tudja. Sőt, a francba, még Beccát is üldözőbe vette,
nemegyszer.
Vagy úgy gondolja, hogy mindez rendben van, mert meghalt a
nővére? Vagy csak mert ő nem ölt meg senkit, ezért azt tehet, amit
akar?
Quinn felvette a melegítőt, és kiment a konyhába.
–  Titokban tartom, amit tettél – mondta halkan. – Igazad van.
Dühös voltam. Nem akartam… Én nem…
Aztán felbukkant benne erőszakos és dühös anyja emléke, és
sírva fakadt.
Tyler Quinn köré fonta a karjait, és belesóhajtott a hajába.
– Micsoda egy őrült, elcseszett este!
Quinn a könnyei között felnevetett, és Tyler vállának dőlve
szipogott.
–  Nekem mondod? – kérdezte, majd bizonytalanul folytatta: –
Tényleg úgy gondolod, hogy van egy Őrző a városban?
Tyler nagyot sóhajtott.
– Rengeteg tűzeset volt. Azon lennék meglepve, ha nem lenne itt
Őrző.
– És képesek lennének megölni azért, mert megmentettél engem?
– Nem tudom. Nem tudom. – Rövid hallgatás után megkérdezte:
– Elmondta Merrick, hogy mi történt valójában a karneválon, múlt
héten?
Quinn Tyler mellkasához simulva bólintott.
–  Egy részét. Egy Galla Dean nevű lány igyekezett idecsalni az
Őrzőket. Háborút akart szítani.
 Tyler hátrébb húzódott, és Quinnrc nézett.
–  Calla Dean? Nem ismerem. A családja nem szerepelt a
Merrickekkel kötött eredeti egyezségben.
Quinn letörölte a maradék könnyet a szeméből.
– Lehet, hogy nem ismerted őt. A karnevál után eltűnt. Nick azt
mondja, nem tudják, hogy megölték-e vagy elmenekült. De nem
voltak újabb gyújtogatások, szóval…
Quinn elhallgatott, kimondatlanul hagyva a többit. Lehet, hogy
Calla még él, de azóta nem bukkant fel a városban. Talán tovább-állt,
hogy máshol robbantsa ki a háborúját.
Tyler nagyon hosszan ölelte Quinnt, és amikor végül megszólalt,
óvatosan fogalmazott:
– Tudom, hogy nem akarsz róla beszélni, de anyád…
Quinn kicsit elhúzódott tőle.
– Igazad van. Nem akarok róla beszélni.
– Itt akarsz bujkálni a végtelenségig?
Gyengéden szólt a lányhoz, Quinn mégis megint elsírta magát.
–  Nem tudom, mit csináljak. Szerinted letartóztatnák? Akkor mi
lenne Jordannel és velem?
–  Nem tudom. De… – Rövid szünet után folytatta: – Komoly
sérülést is okozhatott volna neked, Quinn. Jézusom, de hiszen így is
komolyan megsérültél! Ha még egyszer megüt…
–  Nem hívom a zsarukat! Nem! Ha azt akarod, hogy elmenjek,
rendben. De nem…
– Csitt, nyugi! Nem akarom, hogy elmenj.
–  Csak néhány napra van szükségem, jó? Amíg rendeződik a
helyzet.
– Vissza akarsz menni oda? – kérdezte Tyler ledermedve.
– Anya nem mindig viselkedik így. Ha Jake elmegy, akkor talán
javul a viszonyunk. – Tyler felsóhajtott. – Kérlek! – könyörgött
Quinn, aztán összerezzent magában, mert a helyzet túlságosan is
emlékeztette arra az estére, amikor Nick kocsijában ült, és ugyanígy
könyörgött, hogy nála alhasson.
– Na jó – mondta végül Tyler. – Adjunk neki pár napot!
 Quinn felemelte a fejét, és megcsókolta Tylert. A fiú elhúzódott
tőle.
– Quinn. Hagyd abba!
A lány lefagyott, aztán kibújt a fiú öleléséből.
– Felejtsd el! – kiáltott rá, és érezte az arcán, hogy megint eleredt a
könnye. Mellkason ütötte Tylert. – Felejtsd el! Nekem nem kell
könyöradomány egy ilyen…
Tyler elkapta a csuklóját, és a lány háta mögé csavarta. A
mozdulat olyan gyors és durva volt, hogy Quinn majdnem feljajdult.
Tyler magához szorította. Quinn a szemébe nézett.
–  Mit akarsz? – kérdezte Tyler. – Minden fiú így bánik veled?
Hogy azt érzed, fizetned kell mindenért? Mondd meg, Quinn!
– Nem hallottad anyámat? – kérdezett vissza a lány. – Csak erre
vagyok jó!
– Ez nem igaz – suttogta Tyler. – Hidd el nekem, ez nem igaz!
–  Senkinek nem kellek. Nem is tudok rávenni senkit arra, hogy
kelljek neki.
Tyler lehunyta a szemét, és Quinn homlokának döntötte a
homlokát.
– Te szegény, zavarodott kislány…
– Menj a francba! Ha neked sem kellek, akkor hagyj elmenni!
–  Vicces. Fogalmad sincs, milyen nehéz volt tisztességesen
viselkedni, miközben bugyiban flangáltál.
Quinn felhorkantott.
– Mintha tudnád, hogyan kell tisztességesen viselkedni.
Tyler megfeszült, aztán eleresztette a lányt. Felkapta a sört a
konyhapultról, és elindult vissza a nappaliba.
– Gyere! – szólt Quinn-nek. – Nézzünk meg egy filmet! Vegyél elő
rágcsálnivalót is, ha akarsz.
Quinn a távolodó fiú hátát nézte.
– Egy filmet? Ennyi?
– Ennyi.
Quinn nem bírta követni a fiú gyors hangulatváltozásait, bár
talán ő is pont így érzett vele kapcsolatban. Már a csatornákat
böngészte, és nézte az előfizetéses csatornák kínálatát.
– Mihez lenne kedved? – kérdezte.
– Jó véreshez – felelte Quinn.
Tyler a szemét forgatta, és megállapodott egy romantikus
vígjátéknál. Quinn felmordult.
– Ez nyálas.
–  Drágám, azt hiszem, bőven itt az ideje, hogy valami nyálasat
nézz!
Quinn határozatlanul állt a kanapé mellett, de Tyler kitárta a
karját, mint múltkor az erkélyen, és Quinn odabújt a fiú meleg
testéhez, és belélegezte illatát.
Később, amikor már majdnem elaludt a mellkasához simulva, azt
mormogta:
– Megőrzöm a titkodat.
– Nem kell – felelte Tyler, és végigsimított a lány haján. Ez volt a
legintimebb dolog, amit tett aznap. – Van már így is éppen elég
titkod. Nem kérem, hogy tartsd meg az enyémet is.
 21. FEJEZET
NICK KORÁBBAN AZT GONDOLTA, hogy a keddi fizikadolgozata
rosszul sikerült. Alighanem jobban teszi, ha marad annál a jegynél.
Ez lehetetlen. Azt sem tudja, mit ír a papírra.
Nem is érdekelte.
A ceruzája mozgott, de az esze máshol járt. Adam nem válaszolt
az üzeneteire. Illetve egyre válaszolt aznap reggel, amikor Nick
végül már könyörgött neki, hogy annyit mondjon, hogy hazaért-e
épségben.
Itthon vagyok.
Ennyi. Nick majdnem jobban örült volna, ha Adam nem ír
semmit. Most már legalább tudta, hogy Adam megkapja az
üzeneteit, csak nem hajlandó válaszolni.
Quinn sem volt jobb. Nick követte a folyosón reggel, de amikor
utolérte, Quinn hátat fordított neki, és lerázta azzal, hogy később
beszélnek. Ám Nicknek még pont sikerült elkapnia egy friss kék
foltot Quinn arcán.
Ez meg mi a franc?
Próbálta utolérni Quinnt, de ő eltűnt az egyik tanteremben, és a
tanár majdnem rávágta az ajtót. Reménytelenül írogatott üzeneteket
is neki, hogy megtudja, mi történt. Úgy tűnt, senki nem akar
válaszolni neki.
Ő pedig a testvérei közelében nem akart lenni, tudván, hogy
Chris gyanakszik valamire, Gabriel meg egy seggfej, Hunter pedig
mindent tud, de hallgat. Michael legalább ki sem látszott a
munkából, és nem kérdezősködött tovább.
Nick elolvasta az utolsó kérdést, és felsóhajtott. Esélye sem volt
megoldani.
Mindenesetre megpróbálta, hátha legalább részpontokat kap rá.
Na persze.
Szerencsére dr. Cutter egy másik diákkal beszélgetett, amikor
kivitte a dolgozatot az asztalhoz. Fejjel lefelé fordította, és lerakta a
naplóra, aztán kisétált a teremből, a bűntudattól összehúzott
vállakkal.
Soha nem rontott még el egy dolgozatot sem. Soha. Most meg
kétszer egymás után.
Nem mehetett az ebédlőbe, nem mintha kívánt volna bármit is
enni. Felvette a hátizsákját, és a könyvtár felé vette az irányt. Menet
közben végigböngészte Adam üzeneteit, amíg meg nem találta a
képet, amit ő maga küldött. Elhomályosult a szeme, és pislantott,
hogy kitisztítsa a szeméből a könnycseppeket. Istenem, milyen
idiótán viselkedtem, gondolta.
Megzizzent a telefonja a kezében, és megdobbant a szíve. Nem
Adam. Michael.
Nem szívesen kérek ilyet, de tudnál segíteni ma este?
Nick felsóhajtott. Ugyanakkor mi más dolga lenne? Gyorsan
visszaírt:
Persze.
A nap végére már megbánta. A feszültségtől hirtelen haragú lett,
és mogorva. Janette Morrits kért tőle egy ceruzát hetedik órán, és
Nick majdnem a lány arcába vágta. A tanárok azzal reagáltak a
viselkedésére, hogy kiselőadást tartottak neki arról, hogy figyeljen
oda, szedje össze magát, és hogy többet várnak tőle.
Minden vigyorgásra, kuncogásra, és amikor csak meghallotta
valami hülye helyzetben a „meleg” vagy „homár” szavakat, egyből
odakapta a fejét.
Talán Hunter meggondolta magát, és elmondta mindenkinek. Talán
mindenki rólam beszél.
Azt kívánta, bárcsak a terem végében ülne, és nem az elején.
Nem, inkább azt kívánta, bárcsak ellógott volna a tanításról.
Kicsengetéskor kirontott az ajtón. Nem akart a testvéreivel egy
kocsiban hazamenni. Nem akart Michaellel dolgozni.
Szabálysértő autók parkoltak a tűzoltóautóknak fenntartott
sávban, szülők, akik nem fárasztották magukat azzal, hogy az iskola
túlsó felén, a nagy forgalomban vesztegeljenek. De fák szegélyezték
az autókon túli területet, és sűrű erdő uralta a tájat, amerre az út
hazavezetett. Nick a zebra felé vette az irányt. Át akart vágni az
erdőn, hogy kiszellőztesse a fejét. Talán, ha három mérföldön át friss
levegőt szív, összeszedi magát annyira, hogy képes lesz néhány órán
át kőlapokat lóbázni vagy bokrokat ültetni, vagy amire Michael
megkéri.
Sötét felhők gyülekeztek az égen, csapdába ejtve a talajközeli,
hideg levegőt. De az is lehet, hogy ez utóbbit Nick csinálta. A
távolba vetette az érzékeit, és erőt táplált a levegőbe. Felelőtlen volt,
és veszélyes, amit tett, de nem érdekelte. A szél, ami a dühéből
táplálkozott, tépte a haját, és sodorta maga előtt a szemetet az
útpadka mellett. Valakinek kinyílt a jegyzetfüzete, és papírlapok
szóródtak szerteszét. Néhány lány sikongatva sietett összeszedni
azokat.
Pár esőcsepp csapódott az arcának, és Nick a fejébe húzta a
kapucniját. Távol tartotta a hideget és az osztálytársait, ami azért
sem volt nehéz, mert nem sokan jöttek ki az iskolából az épületnek
ezen az oldalán.
A hangot azonban nem szűrte ki a kapucnija. Becsapódott egy
autó ajtaja, aztán valaki utánakiáltott, amikor éppen átcsusszant két
kocsi között.
– Elég szeles az idő, igaz, majom?
A levegő egyenesen hozzá sodorta a szavakat. Nick megállt, és
levette a kapucniját. Tyler állt az út szélén, két kocsival feljebb, a
terepjárójának dőlve.
Mit keres itt? Nick a fogát csikorgatva ökölbe szorította a kezét.
Utálta, hogy az első gondolata az, bár ott lenne Gabriel.
Különösen, hogy Tyler otthagyta az autóját, és elindult felé.
Hatalmas mennydörgés rázta meg az eget fölötte. Szél csapott
Nick arcába, és tépte a ruháját. Még több levegőt hívott segítségül,
arra kérve az elemét, hogy szakítsa le Tyler arcát.
Annál több esze volt, hogy közelharcot vívjon Tylerrel, aki olyan
aljas módszerekkel tudott verekedni, hogy Gabrielnek sem volt vele
könnyű dolga. Nick megfojtani sem tudta volna, most, hogy ilyen
szerteszét voltak az érzékei. A szél túl sokfélül vonzotta maga felé az
erejét. Egy hatalmas csattanás után újabb mennydörgés hallatszott.
Hidegért rimánkodott, és a következő széllökés mintha
egyenesen az Északi-sarkról fújt volna.
– Tűnj el innen, Tyler! – szólt rá, de nem emelte meg a hangját. –
Nincs itt semmi keresnivalód.
Tyler a képébe nevetett.
– Nem vehetek föl egy lányt?
Nick ledermedt. Tyler Quinnt várja?
Aztán eszébe jutott a kék folt Quinn arcán, és elindult Tyler felé.
Quinn pontosan az a fajta lány, aki belezúg egy ilyen Tyler-félébe,
aki megígéri, hogy vigyázni fog rá, aztán hátat fordít neki, és
visszakézből pofon vágja. Eszébe jutott Adam története, és a dühtől
majdnem elszorult a torka.
–  Hagyd békén! Van neki éppen elég gondja anélkül is, hogy te
szórakoznál vele!
Tyler lökött rajta egyet.
– Igen? És ugyan mit tudsz te erről?
– Eleget láttam. Ne merj hozzáérni!
–  Féltékeny vagy? – kérdezte gúnyosan vigyorogva Tyler. – Hát
ez vicces!
Aztán újra mellkason ütötte Nicket, olyan erővel, hogy az
hátratántorodott, az erdő felé.
Nick visszaütött, érezte, hogy az általa keltett szél felkap egy
marék gallyat meg követ, és Tylerhöz vágta azokat. Bónuszként a
szél Tyler autójához is vágott néhány gallyat és követ.
Nick elégedetten nézte, ahogy Tyler egy lépést hátrál, és felemeli
a karját a szeme elé, hogy védje azt. Egy kő eltalálta az arcát, és
eleredt a vére. Aztán egy kis ág olyan erővel ütötte meg magasba
emelt karját, hogy elszakadt az inge, és felhasadt a bőre is alatta.
Nick megérezte a vér szagát a levegőben.
Tyler nekirontott, és elkapta Nick karját.
– Ez szép volt. Talán nekem is fel kéne gyújtanom valamit.
 Nick ököllel Tyler felé csapott, és erősebb szelet kért az elemétől,
de Tyler elhajolt az ütés elől, és elkapta a csuklóját. Küzdöttek
egymás ellen, de Tyler tizenöt kilóval testesebb volt. Addig tekerte
Nick karját, amíg Nick úgy érezte, mindjárt kiugrik a válla a
helyéből.
Újabb mennydörgés hallatszott, és tovább erősödött a szél.
Hajladozni kezdtek a fák.
Tyler még erősebben szorította Nick karját.
– Jaj, te szegény! – mondta. – Nagyon fáj?
Igen, nagyon fájt.
– Rohadj meg! – lehelte Nick.
Eszébe jutott egy eset, még évekkel azelőttről, amikor Tyler
egyszer elkapta tesióra után, és ugyanígy mozgásképtelenné tette,
hogy Seth Ramsey péppé verhesse.
Az istenit, nagyon utálja ezt a fickót! De azt még jobban utálja,
hogy fél tőle.
Szél támadt közöttük, ami csípte Nick arcát, és ugyanazokat az
ágakat és köveket dobta hozzá, amikkel ő támadt Tylerre. De aztán a
Nick keltette széllökés spirálformába rendeződött, Nick akarata
ellenére. A felhők megmozdultak. Egy perc, és tornádót fog
gerjeszteni. Nick ereje mindig ilyen volt, nem volt benne középút.
Egyik percben még kellemes szellő fújdogált, a másikban már egy
rendkívül pusztító időjárási jelenség alakult ki.
De Gabriel tüzének legalább szüksége volt éghető anyagra. A
levegő viszont mindenütt jelen van.
Meg kell zaboláznia az erejét, mielőtt porig rombolja az iskolát.
Tyler elmosolyodott.
–  Tudod mit, gyíkarc? Nem játszadozhatsz így többé! – mondta,
és még jobban megszorította Nick csuklóját.
Aztán lángnyelvek bukkantak elő a tenyeréből.
A tűz szétégette Nick ruháját, a bőrét kereste. Nick felkiáltott, és
őrülten kapálózott Tyler szorításában. A melegítője meggyulladt, de
a lángok Tyler tenyere alatt maradtak. Senki más nem láthatta. A tűz
elhomályosította az érzékeit, és élőlény módjára ette bele magát a
karjába.
Megkettőzött erővel igyekezett szabadulni, és azt kívánta, bár
valaki észrevenné, és a segítségére sietne. De bár néhány srác
tényleg volt a közelben, elég volt csak rájuk pillantaniuk, és látták,
hogy egymással küzdenek, és már húztak is el. Senki nem szólt egy
szót sem. Senki nem csinált semmit.
A francba, alighanem azt hiszik, hogy ő Gabriel. És Gabrielnek
sosem kellett segítség.
Egyre erősebben kavargott a szél. Nick összeszorított foggal
küzdött a fájdalom ellen, és minden erejét arra összpontosította,
hogy megakadályozza a tornádó kialakulását. A légkör ellenállt, és
tölcsért kezdett formázni. Az eleme nagyon élvezte a levegőben
érezhető dühöt, és Nick fájdalmából és szenvedélyéből merített erőt.
Tyler megrázta kicsit, amitől a könyökébe nyilallt a szinte
elviselhetetlen fájdalom. Olyan volt, mintha havazna. Vagy csak
csillagokat látott.
–  Felizgat? – kérdezte Tyler halkan és rosszat sejtetően. – Quinn
mondta, hogy a fiúkat szereted.
Ha volt bármi, ami át tudta törni a fájdalom falát, akkor ez volt az.
Nick nem bírt gondolkozni, mert azt sem tudta, melyik fáj jobban:
az alkarját perzselő hő, vagy a Quinn árulása miatt érzett bősz
felháborodás.
Quinn… elmondta… Tylernek.
Nem bírt küzdeni Tyler ellen. Nem tudott összpontosítani.
Mindjárt lecsap ide egy tornádó, a nyomában széles sávban
pusztítást hagyva, és alighanem őt is magával ragadja. Ugyanakkor
Tyler éppen hamuvá akarja égetni, közvetlenül a tűzvédelmi út
mellett.
Ekkor azonban valaki átfogta Tyler nyakát, és durván
hátrarántotta. Tyler hanyatt esett. Nick hátrahőkölt, mert elvesztette
a talajt a lába alól a hirtelen jött szabadságban.
Az első gondolata az volt, hogy Hunter mentette meg. Vagy
Gabriel.
 De Tyler a földön, feküdt, és Michael állt fölötte. Úgy nézett le
Tylerre, mintha fejbe akarná rúgni, de előbb vetett egy gyors
pillantást Nickre.
– Jól vagy?
Nem volt. A fogai közt szívta be és fújta ki a levegőt, és a szél
még mindig nem akart csendesedni. A karja mocskosul fájt. Égett
textil szagát érezte, és valami gyomorforgatóan édes szagot, amit
nem akart beazonosítani. Leküzdötte magáról a melegítőfölsőjét.
Hiba volt. Túl gyorsan csinálta, és a ruhájával együtt letépte a
bőrét is. Nem keletkezett nagy seb a karján, de Nick érezte, ahogy
elszakad és leválik a bőr. Minden idegvégződése ment a bőrrel
együtt. Azt hitte, rögvest elájul. Vagy elhányja magát. Vagy
mindkettő.
Szerencsére a levegő töltve volt Nick energiájával, és beáramlott a
szabaddá vált bőrfelületen, majd gondolkodás nélkül gyógyítani
kezdte őt, amivel egyből enyhítette a fájdalmát. A fogai között
levegő után kapott, és kirázta a hideg. Az időjárás már nem a
pusztításra koncentrált, de a fák tovább nyögtek és nyikorogtak a
szélben hajladozva.
Michael visszanézett Tylerre.
– Tartsd magad távol a testvéreimtől!
Tyler felállt, és köpött egyet Michael felé.
– Rohadj meg, Merrick! Ő kezdte!
– Nick – nézett Michael az öccsére. – Ülj be a kocsiba!
Nick az útra pillantott. Ott állt Michael terepjárója, hat kocsival
lejjebb. Michael egész idő alatt itt volt? Hallotta, amit Tyler mondott?
– Indulj – ismételte Michael. – Nem fog követni.
Mintha Nick hatéves volna, és egy gonosz felsős üldözné. De mit
tehetne? A mellkasához szorította a karját, és elment.
Nem segített a hangulatán, hogy Tyler utánakiáltott:
– Ugye milyen jó, hogy itt termett a nagy tesód, Nicky?
Nicky. Tyler még a becenevét is olyan sértően tudta kimondani.
Nick magára csapta a kocsi ajtaját, és beletúrt a hajába. A fagyos
szél kitakarította a környéket, és olyan erővel fújt a kocsik között,
hogy a terepjárót is megmozgatta. A nyílt seb a karján kezdett
behegedni, már csak puha var volt a helyén.
Michael öt másodpercre maradt csak le. Becsapta az ajtót, aztán
bedugta az indítókulcsot a helyére, és bekapcsolta a fűtést.
Nick nem is vette észre, hogy az összes ablakot bepárásította a
leheletével. Azt sem látta, hogy mi történt Tylerrel. De Michael nem
volt vele egyedül elég ideig ahhoz, hogy különösebb kárt tegyen
benne.
– Nem verted meg? – kérdezte Nick.
– Nem hajlandó verekedni velem. – Minden további magyarázat
nélkül sebességbe rakta a kocsit, de a féken tartotta a lábát. – Hadd
nézzem a karodat!
– A karom jól van. Én is jól vagyok – tartotta fel Nick a karját, ami
már egyáltalán nem érdekelte.
A gondolatai úgy szétszóródtak, mint a gallyak és a levelek a
szélben. Vajon hallotta Michael? Hallotta?
– Mi történt vele, hogy beléd kötött? – kérdezte Michael.
Nicknek fogalma sem volt. Azt kívánta, bár tudna
összpontosítani. Mit mondott Quinn Tylernek? És miért? Hogy
tehette… és mégis miért…?
– Nick!
Nick megrázta a fejét.
– Nem tudom. Tyler sosem tett még ilyet. A tűzzel.
Bár Gabriel ne lenne akkora gyökér, gondolta. Akkor
megkérdezhetné, milyen erősnek kell lenni ahhoz, hogy ilyen
sebesülést okozzon.
Tyler állítólag nem különösebben erős, de ilyen koncentrált
támadáshoz rengeteg összpontosításra van szükség, nem?
„Nem játszadozhatsz így többé!”
Mit akart ezzel mondani Tyler? Mit is mondott?
„Van neki éppen elég gondja anélkül is, hogy te szórakoznál vele!”
Aztán amikor Tyler fölényesen elvigyorodott, és azt mondta,
„Igen? És ugyan mit tudsz te erről!”.
Mit tud Tyler? Mit mondott el neki Quinn?
 Nyilvánvalóan elárulta az ő titkát. Ez mit jelent?
A szélvédő foltokban kitisztult. Michael kiállt a parkolóból.
– Tyler zaklat mostanában?
–  Nem, nem mondhatnám – mondta Nick, majd gondolatnyi
szünet után megkérdezte: – Miért nem akar verekedni veled?
– Mert meggyőződése, hogy én öltem meg a nővérét, és attól fél,
hogy vele is ezt tenném. – Michael az öccsére pillantott. – Komolyan
kérdezem, Nick. Mi folyik itt?
Bátyja dühösnek hangzott, de csak Tylerre volt dühös. Nem
mintha bármi új és megdöbbentő hírt hallott volna. Nick egy kicsit
csalódott is volt.
Megrázta a fejét, és kinézett az ablakon.
– Semmi. Te miért jöttél?
– Azért, hogy felvegyelek. Láttam, hogy a többiek kocsiba ülnek,
és te nem vagy velük. Gabriel azt mondta, hogy megjött a havibajod,
amit én úgy értelmeztem, hogy gyalog mész haza.
Nick összeszorította az állkapcsát, és kibámult az ablakon. Az
Old Mill Road mentén tovatűntek a fák. A szél még mindig leveleket
fújt szerteszét, Nick hangulatának megfelelően.
Aztán a bátyja felé fordult.
– Miért vettél fel?
–  Mi ez a nagy gyanakvás? Azért, mert még az eső előtt
szeretném befejezni a munkát.
Ja, igen. Hát persze. Nick visszadőlt a székbe. A pulóvere
tönkrement, és jólesett volna neki, ha átöltözhet, de nem akart a
testvéreivel találkozni.
– Van itt egy pulóvered kölcsön?
– Ne ugorjunk inkább haza?
– Ne.
Michael benyúlt az ülések közé, előkapott egy felül cipzáras
polárpulóvert, és odadobta Nicknek. Volt egy kis föld- és mulcs-
szaga, de semmi kellemetlen. Nick felvette.
– Nem vagy éhes? – kérdezte Michael.
 Nick megrázta a fejét. Az ebédet is kihagyta, mégsem tudott az
evésre gondolni.
Sokáig teljes hallgatásba burkolózva utaztak. Nick az ablaknak
dőlt, és arra gondolt, milyen lenne lefeküdni, és aludni az
örökkévalóságig.
Michael halkan megszólalt.
– Nem akarod elmondani, mi a helyzet a suliban?
Az ismerős feszültség újra Nick nyakába vájta a fogait.
– Semmi különös.
– A fizikatanárod hívott, hogy nem sikerült az egyik dolgozatod.
Nick elkáromkodta magát.
– Szuper…
– Azt mondta, máshol járt az eszed. Kérdezte, hogy van-e valami
gond otthon. És hogy tud-e segíteni.
– Nem kell ezt tenned, Mike. Jól vagyok. Otthon minden rendben.
Ez csak egy dolgozat. Nem kellett volna ezért felhívnia.
Michael Nickre pillantott.
–  Mondta, hogy említett neked egy egyetemi előkészítő képzést,
amire téged javasolna, de te leráztad. Azt hittem, minden vágyad,
hogy főiskolára menj.
– Én nem… nem tudom, mit akarok. Nem ejthetnénk a témát? Ez
csak egy dolgozat. Nem tudom, miért fújja fel úgy a tanár.
–  Szerintem nem a dolgozat miatt aggódik, Nick. És szerintem
tudod, hogy én sem. – Rövid gondolkodás után folytatta: – Otthon is
tiszta ideg vagy. Tudom, hogy azt mondtad, Quinn-nel minden
rendben, de tényleg így van?
Nick kimeredt az ablakon, és összeszorított állkapoccsal felelte:
– Igen.
– Tudom, hogy sokat segítesz a testvéreid helyett is. Nem akarok
még többet rád lőcsölni. Szólhattál volna. Ugye tudod, hogy
mondhatsz nemet?
Persze. Hogy aztán Miké elveszítsen egy melót, és még kevesebb
pénzük legyen, mint most.
– Jól vagyok. Tényleg.
 – Oké. Ha biztosan így van.
– Biztosan.
Michael ekkor befogta a száját, és csak vezetett. Nick a szélvédőre
szegezte a tekintetét. Ami persze csak még több időt adott neki,
hogy gondolkozzon.
Egy perccel később előhúzta a telefonját a zsebéből, és gyorsan
elküldött egy üzenetet Quinn-nek.
Mi a fenét mondtál Tylernek?
Nem számított válaszra, úgyhogy egészen megdöbbent, amikor
szinte azonnal jött.
Miért TÁMADTAD meg Tylert? Elment az eszed???!!!
Quinn azt hiszi, hogy ő támadta meg Tylert? Neki ment el az esze?
Legszívesebben megütött volna valamit. Gabrielnek bevált, a
francba is! És láthatóan Tylernek is.
Erről eszébe jutott, hogy bánt Adammel előző este. Meg Adam
szavai: „Gondoltál már arra, hogy ez a Tyler rólad hiszi azt, hogy rossz
hatással vagy Quinnre?”
Mit is mondott Tyler? Hogy ő kezdte mindezt.
Tényleg Nick kezdte volna az egészet? Szerinte nem. Oké,
fojtogatta Tylert a házuk előtti kocsibejárón, de csak azután, hogy
Tyler meg akarta ütni.
Így volt, ugye? Már nem emlékezett. Talán mégsem így történt,
de mit művelt vele Tyler az elmúlt öt évben? És mit művel Quinn-
nel?
Nick gondolatai megint Adamhez tértek vissza. Illetve Matthez,
aki homokzsáknak használta Adamet. Nick milyen erősen ütötte
meg Adamet? Nem tudta felidézni.
De úgy érezte, hogy kéne rá emlékeznie.
„De ha holnap arra ébredsz, hogy gyűlölöd magad, nem akarom, hogy
rajtam vezesd le a mérged.”
Nick pánikba esett. Sosem tenne olyasmit, amit az a másik fickó
tett. Ezt Adamnek is tudnia kell.
De… nem lehet, hogy már meg is tette? Csak nem olyan durván.
 Michael kirakta az irányjelzőt, és Nick felnézett. Lekanyarodtak a
Generals Highwayről, és beálltak a Famous Dave’s előtti kihalt
parkolóba.
– Elvétetted a lehajtót? – kérdezte Nick.
– Nem – felelte Michael, és megállította az autót. – Ha nem vetted
volna észre, Nick, kábé nulla fok van az autóban, pedig csutkán
megy a fűtés.
Tényleg meglátszott Michael lehelete.
–  Ne haragudj! Abbahagyom, csak… menj tovább! Minden
rendben.
De Michael kikapcsolta a biztonsági övét, és kiszállt az autóból.
Nick nagy szemekkel nézett rá.
–  Na, gyere – szólította Michael. – Nem akarsz egy kis bordát
enni?
– Nem kell ezt csinálnod.
– Tévedsz. Ha nem eszek, biztos megölök valakit.
– És mi lesz a munkával?
Michael az égre nézett
– A vihar előtt már úgysem érnénk oda. – Hirtelen Nick szemébe
nézett, és hozzátette: – Ezt úgy hívják, kisöcsém, hogy szusszanásnyi
szünet. Használd ki!
 22. FEJEZET
LEÜLTEK EGY ASZTALHOZ, kezükbe vették az étlapot, de Nick nem
is fáradt azzal, hogy elolvassa. Amikor a pincérnő kijött, hogy
felvegye a rendelésüket, kért egy kólát, és visszaadta neki a csukott
étlapot.
Michael annyit rendelt, hogy abból egy hadsereg is jóllakott
volna.
– Nagyon nyugtalan vagy – jegyezte meg Michael.
–  Nem tudom, mit keresünk itt. Nem engedhetjük meg
magunknak, hogy hagyjunk elúszni egy melót.
–  Nem hagyjuk elúszni. Hétvégén megcsinálom. És különben is,
honnan tudod, hogy mit engedhetünk meg magunknak, és mit nem?
Nick értetlenül nézett a bátyjára.
– Én csinálom a könyvelést.
– Az üzletit igen. De a családit nem.
– Mi a különbség? – kérdezte.
Michael felnevetett.
–  Nagyon is sok. Ha tényleg csak a kertépítésből kellene
megélnünk, én is aggódnék.
– Mert nem csak ez van?
– Nem. – Nick bátyja a homlokát ráncolta. – Emiatt aggódtál?
– Azon, hogy hogy fogjuk átvészelni a telet? Igen.
Michael elfintorodott.
–  Nézd, tavaszig rendben leszünk. Anyának és apának volt
életbiztosítása, amiből nem sok maradt, de azért maradt valamennyi.
Igyekszem nem hozzányúlni, mert sosem lehet tudni, mikor jön
valódi vészhelyzet, de az a pénz bőven elég, hogy kipótolja a
hiányokat. Egyébként meg apa mindig azt mondta, hogy mindig
legyen három havi tartalékunk, úgyhogy van az is.
Nick Michaelre meredt.
– Mi az? – kérdezte Michael.
– Semmi.
 Nick megdörzsölte a tarkóját. Hónapok óta aggódott a családja
pénzügyi helyzete miatt, és személyes kötelességének érezte, hogy
mindent megtegyen azért, hogy a vállalkozásuk a lehető legtöbb
bevételt termelje. Látta, hogy közelít az egyenlegük a nullához,
ahogy egyre nagyobb munkákat vállaltak, amihez egyre több
alapanyagra volt szükségük. Aggódott az egyetem miatt, és hogy
magára hagyja a testvéreit, segítség nélkül.
Semmit sem tudott Michael biztonsági tartalékairól.
– Bárcsak mondtad volna, hogy ez aggaszt – szólt Michael.
– Nem akartalak stresszelni.
– Ugyan már. Alapból úgy élek.
A pincérnő kihozta az italaikat, meg egy kosár hagymakarikát és
a párolt garnélát, amit Michael előétel gyanánt rendelt.
Nick az ételre meredt, és rádöbbent, hogy farkaséhes.
–  Vegyél csak – kínálta Michael. – Tudtam, hogy megjön az
étvágyad, ha kihozzák az ételt.
Nick kivett egy rákot, és hozzáfogott kibontani a páncéljából.
Jólesett neki, hogy le tudja foglalni valamivel a kezét. Így nem
nézhette meg tíz másodpercenként a telefonját.
–  Néha elfelejtem – mondta Michael lassan, miközben maga is
pucolt egy rákot –, hogy te Gabriellel vagy egyidős, nem velem.
– Úgy érted, eltekintve attól, hogy egypetéjű ikrek vagyunk, meg
minden?
Michael szánakozva nézett rá.
– Nem, úgy értem, te is ugyanolyan gyerek vagy, mint ő.
Nick megpucolt még egy rákot, de nem felelt.
– Ezt nem sértésnek szántam – tette hozzá Michael.
– Ja. Oké.
– Valójában… – kezdte Michael, de elhallgatott.
Végigsimított frissen vágatott haján.
Amikor Gabriel meglátta, azt kérdezte tőle, mikor megy a frontra,
de Nicknek tetszett. Szerinte így idősebbnek és komolyabbnak
látszott a bátyja, és kevésbé dühösnek. Persze ezt nem mondta ki.
Hülyeség, de úgy érezte, ha bármi megjegyzést tesz egy pasi
külsejére, azonnal lebukik.
Az ételre szegezve a pillantását, visszakérdezett:
– Valójában?
– Néha nem figyelek oda.
– Mire?
–  Rád. Azt hiszem, azt jól tudom, mi a helyzet Chrisszel és
Gabriellel. Tudom, mikor járnak tilosban. Te nehezebb eset vagy.
Nick a szemébe nézett.
– Velem minden rendben, Michael. Megoldom.
Michael felvett egy hagymakarikát.
–  Látod? Ezért vagy te keményebb dió. Látszólag
kiegyensúlyozott vagy és nincs veled semmi gond. Be is venném
talán, ha nem fagyott volna le a seggem idefelé jövet.
– Csak Tylerre voltam dühös.
– Igen? És még kire?
– Nagyon nincs kedvem most végigülni egy kihallgatást.
Michael megvonta a vállát.
– Én nem tartok kihallgatást. Ne beszélj, ha nem akarsz!
– Nem akarok.
Így aztán csendben ettek. Amikor a pincérnő kihozta a bordát,
Michael megköszönte neki, de Nick nem mondott semmit. Azt
kívánta, bárcsak erőltetné Michael, hogy beszéljen. Vajon mindenki
azt hiszi róla, hogy mindent kézben tart? Ő úgy érezte, hogy az élete
kész káosz, csupa hazugság, titok és árulás.
Quinn.
A mérge már korábban elpárolgott, de a lány gondolatára most
megint felment benne a pumpa. Miért mondta el Tylernek? Miérti
Miért tölt vele időt? Tyler ütötte meg és okozta a sérülést az arcán?
Vagy Nick mindent félreért?
A villájával elválasztott még egy bordadarabot, és a szemét a
tányérjára szegezve megkérdezte:
–  Elmondod, mi történt valójában Tylerrel és Emilyvel aznap a
kőbányában?
 Nick kérdése előtt már negyedórája nem szóltak egymáshoz.
Amikor Michael megszólalt, halkan beszélt, de a szavai súlyosan
csengtek.
– Te is tudod, mi történt, Nick.
– Tudom, hogy Emily… – Elhallgatott, és megköszörülte a torkát.
Nick tudta, hogy Emily meghalt. Azt is, hogy mi történt utána. Azt
nem tudta pontosan, hogy mi történt előtte. Hirtelen nagyon
kegyetlennek érezte arra kényszeríteni a bátyját, hogy újra átélje a
történteket. – Hagyjuk!
– Nem kell, elmondom – felelte Michael, majd tétován folytatta: –
A Mountain Roadon dolgozott, abban a sportboltban volt eladó. Oda
jártam gyakorolni az ütőketreceikbe. Emlékszel, hogy régen
elvittelek benneteket oda?
Nick emlékezett. Évek óta nem jutott eszébe, de most emlékezett
rá, ahogy tanulták, hogy kell megfogni az ütőt, és meglendíteni. A
baseball egyike azon kevés sportnak, amiben jobb Gabrielnél. Nem
szerette különösebben a sportot, de szívesen ütögetett ott a hálóba.
Akkor még nem fogta fel, de most már tudta: a levegő elmond neki
mindent, a labda sebességét, és hogy mikor üssön.
–  Emily utált engem – folytatta Michael. – Legalábbis eleinte. El
akart zavarni onnan. Még a szüleivel is felhívatta apát és anyát, hogy
fenyegessék meg őket. Én csak játszani akartam. Nagyon
felbosszantott. A parkoló kellős közepén, Emily orra előtt
megrepesztettem a földet. Akkoriban kötötték a családjaink a
megegyezést. Azt hittem, be fog köpni.
– És nem tette?
Michael megcsóválta a fejét, majd kissé szomorúan
elmosolyodott.
– Nem. Akkor elkezdődött… valami.
Nick nem mosolygott vissza, mert tudta, hogy végződik a
történet.
– Valami.
–  Sosem jártunk együtt, vagy ilyesmi. Annyira nem fordult
komolyra a dolog. Csak… kialakult közöttünk valami. De ott volt a
családja. Tyler még fiatal volt, de sok barátja akadt. Elbújtak a
terepjáró hátuljában, és rám vetették magukat. Tyler vihargyújtót
tartott az arcomnak, és nem bírtam uralkodni magamon. Majdnem
megöltem őket.
– De nem tetted.
Michael arckifejezése megkeményedett.
–  Nem, de már ezerszer eljátszottam a gondolattal, hogy
végződött volna az a nap, ha akkor tényleg megölöm őket.
A pincérnő odalépett az asztalukhoz.
– Hozhatok még valamit?
Michael megköszörülte a torkát.
– Nagyon jólesne most egy sör. Csapolt, mindegy, milyen.
A pincérnő elsietett.
– Most először nem kérték a személyimet – jegyezte meg Michael.
– A hajvágás miatt – felelte Nick.
–  Tartozom neked. – Michael rövid hallgatás után folytatta, a
korábbi erővel a hangjában. – Elfutottunk. Emily és én. Az egyik
ösvényen a kőbánya mögé szaladtunk. Tyler és a barátai üldöztek
minket. Beugrottunk a vízbe, és teljes erőből úsztunk. Emily nem
volt valami jó úszó, de tudtam, ha elérjük a túlparton úszó fiatalokat,
Tylerék nem üldöznek tovább. – Michael megcsóválta a fejét. – Nem
így történt. A túlparthoz közeledve láttuk, hogy ők már ott várnak.
Ereztem, hogy a sziklák meglazulnak a fejünk fölött, de azt hittem,
nem lesz gond.
Michael elhallgatott, és nagy levegőt vett. Nick a bátyja arcát
fürkészte.
– Mike. Nem kell elmondanod.
– Semmi gond. Emily… Tylerék felé fordult. A vízben voltunk, a
sziklafal közelében, velük szemben. Hatan voltak, és Emily apró
termetű lány volt. Azt hiszem… arra számított, hogy elmennek, és
engem békén hagynak, ha ő velük megy. Úszni kezdett feléjük,
mielőtt odaérhettem volna Tylerhöz, és megállíthattam volna Emilyt.
Emlékszem, Tyler diadalittasan nézett rám, mintha Emily előlem
menekült volna. Én tudom, hogy nem erről volt szó. Emily meg
akart védeni engem.
Michael elhallgatott, és olyan sokáig nem szólalt meg, hogy Nick
azt hitte, nem meséli tovább a történetet.
– És ezután mi történt? – kérdezte.
Michael felnézett.
–  Nem maradt ideje megszólalni. Lezuhantak a sziklák.
Próbáltam megállítani, de nem voltam elég erős. Vagy elég gyors. A
kövek eltalálták őt és két másik srácot. Lebuktam a víz alá, hogy
kimentsem, de az egyik srácot hoztam fel. Aztán a másikat. Amikor
harmadjára is lemerültem, már csak a holttestét találtam. Tudom,
hogy a látszat azt sugallja, én öltem meg. – Elhallgatott egypár
másodpercre. – Hazaszaladtam. Emlékszel.
Nick emlékezett.
– Fenébe!
– Hát igen.
A pincérnő visszatért egy pohár sörrel, és lerakta Michael elé,
aztán megint elsietett. Nick nem tudta, hova rohan ennyire, mert az
étterem üres volt. Még alig volt négy óra. Talán megérezte a
beszélgetésük feszült hangulatát.
– Tyler engem hibáztat – mondta Michael. – Nem verekszem vele,
mert megértem. Én is magamat hibáztatom. – Összevonta a
szemöldökét, és hozzátette: – De ez nem jelenti azt, hogy hagyom,
hogy a szart is kiverje belőletek. De most komolyan, Nick. Mi történt
Tyler és közted? Miért akartál hallani Emilyről?
Nick összekulcsolta a kezét az asztal alatt, és megcsóválta a fejét.
Nem beszélhet Tylerről anélkül, hogy ne mondana el mindent.
–  Quinn kérdezett Emilyről – mondta végül –, én meg nem
tudtam a választ minden kérdésére.
– Ja, igen. Quinn. A barátnőd.
Nick nem tudta megfejteni Michael különös hangsúlyát.
Mindenesetre biztonságosabbnak látta hallgatni. Ivott egy korty
kólát. Hallotta Michael, amit Tyler mondott? Vagy talán Chris
mondott valamit? Esetleg Hunter?
 Michael odahajolt hozzá.
–  Bárcsak elmondanád, mi bánt, Nick! – Elhallgatott, mintha a
megfelelő szavakat keresné. – Én nem foglak elítélni érte.
Nick felkapta a fejét. A szíve hevesen verdesett.
– Ez meg mit akar jelenteni?
– Azt, hogy nem kell egyedül végigcsinálnod.
Michael tudja
Biztos, hogy tudja. De honnan?
Nick végigdörzsölte az arcát, és azon aggódott, hogy viszontlátja
a vacsoráját, ha nem képes lenyugodni. Egyszerre érezte túl
hidegnek és túl melegnek az éttermet.
A pincérnő odament hozzájuk, hogy elvigye a tányérjukat, és
otthagyott egy kis mappát a számlával.
Michael nem nyúlt érte.
–  Nézd – mondta halkan. – Nem mondom, hogy tudom, milyen
lehet a te helyedben lenni.
– Jó neked.
– Van választásod, Nick, dönthetsz, hogy…
–  Szerinted dönthetek ebben? – Nick alig bírt megszólalni, mert
úgy feldühödött hirtelen, hogy elszorult a torka. – Szerinted én ezt
választanám?
– Nyugi, én csak beszélgetni próbálok veled.
Nick nagyon nehezen bírta ki, hogy ne emelje fel a hangját. Arra
számított, hogy a bátyja haragudni fog és csalódott lesz, de arra nem,
hogy ilyen szűk látókörű. Felpattant az asztaltól.
– Rohadj meg, Michael! Én nem akarok beszélni veled!
Michael elkapta a csuklóját. Halkan beszélt, de dühösen.
–  Az isten verjen meg, Nick, nőj már fel végre! Szorít az idő, ha
nem vetted volna észre. Ha Quinn terhes, akkor kapd össze magad,
és beszélj valakivel!
Várjunk csak!
Várjunk csak!
Várjunk csak!
Nick kikerekedett szemekkel visszafordult.
 – Azt hiszed, hogy Quinn terhes?
Michael viszonozta öccse értetlen pillantását.
– Miért? Nem az?
– Nem. Quinn nem terhes.
Nick visszaült. Michael hatalmasat sóhajtott.
– Hála istennek! Hát ez… én csak… te jó ég!
– Válság elhárítva, igaz?
Nick alig bírt úgy megszólalni, hogy ne csengjen keserűen a
hangja. Naná, hogy Michael nem hibázott rá.
–  Valami olyasmi – felelte Michael, és előhúzta a hitelkártyáját,
aztán a mappába csúsztatta.
Nicknek a csalódottságtól összeszorult a szíve. Bármennyire
utálta is a gondolatot, hogy Michael olyan idióta, hogy azt hiszi, a
szexuális hovatartozás döntés kérdése, érzett némi
megkönnyebbülést, hogy nem kell neki elmondania.
Így viszont ott tartottak, ahonnan indultak. És menni készültek.
Fél óra múlva hazaérnek, és Nick magányosabb lesz, mint valaha.
A pincérnő felvette a mappát, és elosont.
Michaelön nem látszott más, csak a megkönnyebbülés. Quinn
nem terhes, más gond meg nem lehet. A megbízható Nick mindig
kézben tartotta az életét, és hát, nem egy nem kívánt terhesség a
legrosszabb, ami történhet vele?
Nick már nem akart a bátyjára nézni. Nem Michael hibája, hogy
tévedett, de Nick mégis úgy érezte.
– Miért gondoltad, hogy Quinn terhes? – kérdezte halkan.
– Valójában Hannah ötlete volt.
– Hmm.
Michael az öccse szemébe nézett.
– Nem lett volna belőle gond. Én csak… csak nem akartam, hogy
azt hidd, nem mondhatod el nekem.
Nick nem felelt.
Aztán visszatért a pincérnő, Michael aláírta a számlát, és a
pillanat varázsa elillant.
 Nick nem mozdult. Nem bírt. Úgy érezte magát, mintha egy
szakadék szélén állna, és a messze odalenn csillogó vizet nézné.
Rövid zuhanás a levegőben, aminek a végén lehet, hogy belehal a
becsapódásba.
Michael az asztaluk szélén állt, és tétován kérdezte:
– Kész vagy?
– Nem.
Mondd ki! Mondd el neki!
Két szó. Még két szót sem bír kinyögni a száján.
Téged jobban érdekel, hogy mit gondolnak az emberek, mint én.
Adamnek ennél sokkal nehezebb helyzetekkel kellett
megbirkóznia.
Nick a bátyjára nézett, aztán feléje tolta az üres söröspoharat.
Szédült, mintha nem lett volna elég levegő, amit belélegezhet. A
hangja vékonyan tört fel belőle.
– Lehet, hogy jobb lenne, ha innál még egyet.
– Miért?
–  Mert nem találtad ki, mi a baj. – Röviden felnevetett. – Nagy
nem.
Michael az öccse arcát fürkészte, de nem mondott semmit. Nick
vett egy nagy levegőt, összeszedte magát, és felnézett.
– Michael. Meleg vagyok.
 23. FEJEZET
HÁROM LÁB SZÉLES ASZTAL ÁLLT KÖZÖTTÜK, de olyan volt, mintha
három mérföld volna. A szavak és tettek közötti pillanat látszólag a
végtelenbe nyúlt.
Nick leugrott a szakadékba, és most várta, hogy minek csapódik
az alján.
Michael visszaült az asztalhoz, és az asztalra könyökölt. Nick
maradék fél pohár kóláját odatolta az öccsének.
– Tessék! Úgy nézel ki, mint aki mindjárt elájul.
Nick lebénult. Aggódott, hogy tényleg elájul, ha Michael nem
mond valami komolyat.
A pincérnő újra megjelent az asztaluknál, látva, hogy nem mentek
el. Kényelmetlenül feszengett, mert érezte a fiúk feszültségét. Vagy
csak fázott. Nick próbálta megállapítani a helyiség hőmérsékletét.
A pincérnő felvette a mappát, benne az aláírt számlával.
– Kértek még valamit, fiúk?
– Kávét – felelte Michael. – Legyen szíves!
A hölgy eltűnt, és csend telepedett rájuk.
Michael megköszörülte a torkát.
– Nem tudom, hogy is fogalmazzak, Nick…
Olyan volt ez Nick számára, mintha a bátyja felvett volna egy
dárdát, és beleszúrta volna a hátába. Akkora fájdalmat érzett.
De Michael kis szorongással az arcán Nick szemébe nézett, és
folytatta:
– Fura lenne, ha azt mondanám, nem lepődtem meg?
Mi?
Mi?
Nick felemelkedett a székből, átnyúlt az asztalon, és teljes erejéből
Michael vállába ütött.
– Te idióta! Azt hittem, ki fogsz dobni otthonról!
Ekkor Michael nézett úgy, mintha Nicknek nem lenne ki egy
kereke.
– Ugyan miért dobnálak ki otthonról?
 – Nem tudom! Fogalmam sem volt, hogy fogsz reagálni!
–  Akarod, hogy behúzzak egyet? Vagy rendezzek jelenetet?
Frankó balhét tudnánk rendezni!
Akárhogy képzelte is el Nick ezt a beszélgetést… az nem így
hangzott.
A feszültség egy része kioldódott a válíából. Vett egy nagy
levegőt, és kifújta a fogai között.
– Mióta hordozod ezt magadban? – kérdezte Michael.
– Nem tudom. – Nick megint szédült, de most egészen más miatt.
Elcsukló hangon felnevetett. – Én nem… nagyon régóta. – Aztán
elmúlt az émelygése, és a bátyja szemébe nézett. – Miért nem
lepődtél meg?
A pincérnő pont ezt a pillanatot választotta, hogy kihozza a
kávéjukat. Nick hálás volt, hogy elterelték a figyelmét. Nézhetett
valahova máshova, és kezdhetett valamit a kezével is.
Amikor a hölgy távozott, Michael válaszolt.
– Nehéz megmondani. Nem tudnék konkrét példát mondani.
Elhallgatott, és megkeverte a kávéját, teljesen feleslegesen, mert
feketén itta, de talán neki is jól jött valami, ami elterelhette a
figyelmet. – Apróságok – mondta végül. – Jelentéktelen dologok.
Jársz lányokkal, de sosem beszélsz róluk. Nem vagy agresszív. Nem
vagy… Jézusom, Nick, nem tudom! Sosem gondoltam, hogy ó, lehet,
hogy Nick meleg, de amikor kimondtad, az olyan volt, mintha a
helyére került volna a kirakós utolsó darabkája, ha érted, mit akarok
mondani.
– Értem – felelte Nick.
Még mindig nehezen tudta elhinni, hogy itt ül Michael, és
szemrebbenés nélkül olyanokat mond, hogy „lehet, hogy Nick
meleg”.
–  Szokás szerint megint én vagyok az utolsó, aki megtudja? –
kérdezte Michael.
– Nem. Az első. Nagyjából.
–  Az első! Erre inni kell! – felelte, aztán felvonta a szemöldökét.
Nagyjából?
 – Hunter már tudja.
– És hogy fogadta?
Nick megvonta a vállát, és biztonságos válaszon gondolkodott.
Semmi különös. Tegnap éjjel rajtakapott az ágyban…
– Hunterrel nem volt gond.
– Igen, én is úgy képzelem, hogy vele meg lehet beszélni. – Rövid
hallgatás után megkérdezte: – Na és Gabriel?
Nick a kávéscsészébe meredt, és megcsóválta a fejét.
– Szóval ezért veszekedtek mostanában.
– Nem veszekszünk.
– Pedig nagyon úgy néz ki.
Nick a fogát csikorgatva elfordult.
– Nem akarok róla beszélni.
– Félsz attól, hogy fogadná?
– Nem. Igen. Nem tudom.
Michael nagyon sokáig nem szólt semmit. Egy idő után kiitta a
poharát, és lerakta a csészealjra.
–  Emlékszem – mondta Michael –, amikor kisbabák voltatok,
Gabriel folyton sírt. Megállás nélkül. Éjszaka csak úgy tudott
elaludni, ha anya a kiságyába rakott. – Elmosolyodott. – Odáig fajult
a helyzet, hogy amikor nyavalygott, mindig felvettelek, és
odaraktalak mellé. – A mosolya kicsit szomorúbbá vált. – Még most
is emlékszem arra, amikor anya rajtakapott, hogy ezt csinálom.
Teljesen kiborult. „Michael! Nem szabad felvenned a kisbabákat!”
Nick csendben figyelt. Michael nagyon ritkán beszélt a szüléikről.
Michael folytatta.
– De még amikor idősebbek lettetek, és lett saját ágyatok, reggelre
akkor is mindig ott találtunk téged Gabriel ágyában. A takaró tetején
feküdtél, Gabrielhez bújva. Anya azt mondta, hogy tudod, mikor
van a testvérednek szüksége rád. – Rövid hallgatás után hozzátette.
– Gyakran így találtalak benneteket azután is, hogy ők meghaltak.
Az érzelmektől görcsbe rándult Nick mellkasa, mintha odavágtak
volna neki egyet. Nagy levegőt vett, hogy csillapodjon az érzés.
Emlékezett arra, amit Michael mesélt. Emlékezett.
 – Anya tévedett – mondta rekedtes hangon. – Olyankor feküdtem
oda, amikor nekem volt szükségem rá.
– Nem hiszem, Nick – felelte Michael halkan. – Ha így lett volna,
akkor Gabriel már ismerné a titkodat.
Nick elgondolkozott Michael válaszán.
Michael folytatta.
–  És nézd, nem fogok úgy tenni, mintha érteném, milyen ez az
ikertestvéri viszony Gabriel és közted. De azt tudom, hogy Gabriel
ismer téged. És tudja, hogy valamit titkolsz előle. Valószínűleg
kínozza is a dolog.
Nick fintorogni akart, de nem bírt. Ő is ezt érezte mindig, amikor
Gabriel otthon volt.
Kár, hogy ilyen bunkón viselkedik, különben Nick tenne valamit
ez ellen.
–  Nem lehet, hogy megveted őt azért, mert nem jött még rá
magától? – kérdezte Michael. – Vagy mert nem csikarja ki belőled a
választ?
Nick felkapta a fejét.
– Nem! – vágta rá.
De ezt gondolkodás nélkül válaszolta. Most, hogy Michael
bogarat tett a fülébe, nem tudott másra gondolni.
Szinte látta maga előtt Gabrielt, ahogy Layne-nel
matekfeladatokat gyakorolnak, hogy feltornássza a jegyeit, és
bejusson a tavasszal kezdődő tűzoltóképzésre, de Gabriel közben
Nickre gondol. Nick érezte.
Megzizzent a telefonja.
Üzenetet kapott Gabrieltől.
Meddig kell békén hagynom téged?
Nick Michael felé fordította a telefont, aki a szemét forgatta.
– Nem megmondtam? – kérdezte.
Nick végighúzta az ujját a képernyőn, hogy válaszoljon az
üzenetre, de meggondolta magát, kitörölte, amit addig írt, és
visszadugta a telefont a zsebébe.
Ivott egy kortyot a gyors ütemben hűlő kávéjából.
 – Nem akarok róla beszélni.
–  Jói van. Akkor hadd kérdezzek mást! – Most Michael pirult el
egy kicsit. – Van egy… tudod… fiú is a képben?
Nick önkéntelenül is elvörösödött.
– Ööö… igen.
–  Vagy úgy. Nem értettem, miért pont most mondtad el.
Iskolatársad?
– Nem.
Michael elhallgatott, félig a szájához emelve a csészét.
–  Kérlek, mondd, hogy nem egy harmincöt éves fickó, akivel az
interneten ismerkedtél meg!
Nick Michaelre meredt.
–  Jézusom, dehogyis, Michael! Tizenkilenc éves. Quinn-nel
szokott táncolni.
– Szóval amíg te hivatalosan Quinn-nel voltál…
–  Addig valójában Adammel voltam – felelte Nick, majd
összeszorította az állkapcsát, és hozzátette: – Quinn pedig Tylerrel.
–  Ejha! – szökött fel Michael szemöldöke. – Új kirakóst építünk,
úgy látom.
– Igen. Káprázatos.
–  Élvezhetem még egy kicsit ezt a kivételes helyzetet, hogy én
vagyok az első, aki megtud mindent, és hallhatnám az egész
történetet? Vagy egy következő vacsora alatt kell kihúznom belőled
mindent?
–  Nem – felelte Nick, és egy hét óta először érzett
megkönnyebbülésfélét. – Elmondok mindent.
Michael mindig is jó hallgatóság volt, és most is befogta a száját
végig, amíg Nick beszélt.
Nick csak akkor döbbent rá, milyen terhet cipelt magával, amikor
végre kipakolt mindent. Olyan volt, mintha heteken keresztül
homokzsákokat hurcolt volna a hátán, és most valaki kést döfött az
egyikbe, és kifolyt belőle az összes homok. Elmesélte Michaelnek azt
az estét, amikor megismerkedett Adammel, és azt is, hogy került
bajba Quinn valami motorosokkal a tengerparton. Beszélt Adam
meghallgatásáról, és Quinnről, aki segít Adamnek felkészülni, aztán
– némi tétovázás után – az Adam lakásán töltött első estéről.
Amikor Michael láthatóan nem undorodott, Nick lendületbe jött,
és feltárta a bátyja előtt Adam múltbéli élményeit, és hogy mi a
helyzet Quinnéknél otthon. Elmondta, hogy égette meg Tyler Quinn
karját, és hogy hívta fel őt Quinn, hogy vegye fel az erdő szélén, és
hogy csempészte be őt a házukba, mert Quinn nem akart hazamenni.
Michael ezen felkapta a vizet.
– Nick, ha a barátaid bajban vannak, mondd el! Ne csempészd be
őket!
–  Nem hozhatunk fel lányokat éjszakára, nem így egyeztünk
meg?
–  Ez nem ugyanaz, te is tudod. És azzal is tisztában vagy, hogy
amikor valaki rád zúdítja a gondjait, azokat nem feltétlenül kell
egyedül megoldanod?
Nick erre nem tudott mit mondani.
Michael folytatta.
– Engem jobban aggaszt, hogy mi lehet Quinnéknél otthon, mint
az, hogy Tylerrel tölti az idejét.
Nick elhúzta a száját.
– Nem mond el mindent. Én sem igazán tudom, mi folyik náluk.
– Ha az erdőben bujkál, akkor nem sok jó.
Most azonban, azok után, amit tett, Nicket az sem érdekelte
volna, ha Quinn az erdőben alszik.
Nem. Ez nem igaz. Nagyon is érdekelte.
De az is igaz, hogy a lány nem könnyítette meg az ő dolgát sem.
– Azt mondja, arra vár, hogy a bátyja visszamenjen a főiskolára. A
családja nagy nyomás alatt van azóta, hogy leégett a házuk.
Michael sóhajtva végigsimított az arcán.
– Hajlandó beszélni valakivel? Mi van Beccával?
–  Nem akar beszélni vele sem, mert Becca nem mesélt neki az
elementálokról. Rám is megharagudott, amikor azt mondtam, hogy
Tyler egy gyökér, aki csak bántani akarja. Most kerül mindenkit,
kivéve Tylert. – Nick a viszolygástól karcos hangon hozzátette: –
Szerintem Quinnt jött felvenni az iskolához. Quinn mondta, hogy
talált valakit, aki elviszi.
– Na és mi van Adammel? Vele se beszél?
Nick lenézett az asztalra.
– De, talán igen, bár mostanában táncolni sem jár.
– Nem kérhetnéd meg Adamet, hogy beszéljen vele?
Nick a tányéralátét szélét piszkálta, és nem felelt.
–  Ugyan már! – mondta Michael. – Ne hagyj ki semmit a
történetből!
Nick erre elmondta, mi történt előző este. Adammel. És hogy
Hunter mit csinált. Lángolt az arca, és nem ment bele a részletekbe,
de a lényeget elmondta.
– Ez igen! – válaszolta Michael, jól elnyújtva a szótagokat. – Nem
csoda, hogy tiszta ideg vagy mostanában.
Nick megrándította a vállát. Elkomorodott, ahogy magában
felidézte az estét, amikor megint meglökte Adamet.
– Ezek szerint néha én is agresszív vagyok, nem igaz?
–  Nem akartalak ezzel megsérteni, Nick – felelte Michael, némi
tétovázás után.
Nem is kellett, hogy a bátyja sértegesse. Nick így is értette. Nem
tudott segíteni Quinnen, nem tudta rendbehozni a kapcsolatát
Adammel, és még ezzel a tetű Tylerrel szemben sem tudta
megvédeni magát.
–  Beszélek Becca anyukájával – jelentette ki végül Michael. – Ő
ismeri Quinn családját.
– Nem kell beleártanod magad – mondta Nick.
–  Tévedsz. Már rég be kellett volna avatkoznom. – Kiitta a
kávéját, majd hozzátette: – Tylerrel kapcsolatban is van pár ötletem.
Nick meglepetten nézett rá.
– Felelősségre akarod vonni?
– Nem. Békén hagyom, és szerintem neked is azt kéne tenned. –
Nick már nyitotta volna a száját, hogy ellenkezzen, de Michael
feltartotta a kezét. – Nem hiszem, hogy bántja Quinnt. – Elhallgatott,
és a hangjába visszakúszott annak a fájdalomnak az árnyéka, ami
akkor vetült rá, amikor arról az éjszakáról beszélt a kőbányában. –
Tyler gyűlöl engem. Gyűlöli az egész családunkat. Gyűlöli, hogy kik
vagyunk és mire vagyunk képesek. Azért látjuk Tyler sötét oldalát,
mert csak azt mutatja nekünk.
– Vagy csak az van neki – felelte Nick keserűen.
– Nem hiszem – válaszolta Michael.
– Miért nem?
– Mert szerette a nővérét – mondta Michael. – Nagyon is.
– Honnan tudod?
– Ő volt az első srác, akit akkor este kihúztam a vízből. Sok sebből
vérzett, és kiugrott a válla a helyéből, de amikor sikerült magához
térítenem, és felköhögött egy gallon vizet, eszeveszetten kapálózott,
hogy lebukhasson a víz alá, és megtalálja a nővérét. – Gondolatnyi
szünet után folytatta: – Megértem, hogy miért gyűlöl minket, Nick.
Tényleg. De szerintem valahol saját magát is gyűlöli.
Nicknek eszébe jutott az égett seb Quinn csuklóján. Meg ahogy
Tyler két órája elkapta őt. Meg ahogy éveken át szenvedett Tylertől,
Sethtől és a barátaiktól. Sokszor eszébe jutott az az edzés elsős
középiskolás korában, aminek a végén Tyler elkapta őt az öltözőben,
és szarrá verte.
Nick még mindig emlékezett, milyen erőtlennek érezte magát, és
hogy szorította össze az öklét, hogy véletlenül se hívja segítségül az
elemét, és hogy félt megütni Tylert, nehogy ő még erősebben üsse őt.
Másnap helyet cseréltek Gabriellel. Az ikertestvére nem félt
visszaütni.
Mit is mondott Quinn? „Tyler még mindig azt hiszi, hogy a bátyád
ölte meg a nővérét.”
Tyler bizalmába fogadta Quinnt. Elmondott neki valamit, ami öt
éve történt.
Quinn bizalmába fogadta Tylert. Vajon mit mondott még neki
Quinn?
Nick nem bírt feldolgozni ennyi érzelmet.
– Mehetünk? – kérdezte hirtelen a bátyját.
Michael vette a lapot.
 – Persze. Ha kész vagy.
Csendes útjuk volt hazafelé, csak az eső kopogott végig a
szélvédőn. Ezúttal nem zuhant le a hőmérséklet a kocsiban. Nem
volt feszültség Nick és a bátyja között.
– Köszi – mondta végül Nick. – Hogy ilyen megértő vagy.
–  Ezt nem kell megköszönnöd. – Michael rövid szünet után
hozzátette: – A többieknek nem mondok semmit.
Nick bólintott.
– Kösz.
Michael hallgatott egy darabig, majd megkérdezte:
– Hannah-nak elmondhatom?
Nick elgondolkodott.
– Igen. Szerintem azzal nincs semmi gond.
Michael bólintott, és nem szólt többet.
Nick mindenki gondját ki akarta verni a fejéből, és hagyni, hogy a
szélvédőn kopogó eső hangja elhessegesse a gondolatait és lc-
nyugtassa. Ehelyett a Michaellel folytatott beszélgetését elemezte.
Quinnről, Adamről.
És Tylerről.
Már majdnem hazaértek, mikor Nick rájött, mit is akart mondani
a bátyja Tylerről.
Ő volt az első srác, akit kihúzott a vízből.
„Sok sebből vérzett, és kiugrott a válla a helyéből, de amikor sikerült
magához térítenem…”
Tylert is eltalálta egy kő. Michael nemcsak elveszített egy embert,
Emilyt akkor este.
Hanem megmentette Tyler életét.
Quinn egy darab vattával kitisztogatta a vágott sebet Tyler arcán,
a szükségesnél kicsit durvábban.
– Miért kötöttél bele Nickbe?
– Én nem kötöttem bele.
–  Azt akarod mondani, hogy csak álltál ott, Nick Merrick pedig
odasétált hozzád, és lehúzott egy tornádótölcsért, egyenesen a
seggedbe? Nem túl hihető.
 Tyler Quinnre nézett, és rezzenéstelenül tűrte, hogy Quinn a
fertőtlenítővel teli vattacsomót az arcához nyomja. Quinn nem is
értette, miért fárad ilyesmivel. A vágott seb csupán egy órája esett
rajta, és Tylernek alighanem elég lenne meggyújtania egy gyertyát,
hogy meggyógyítsa magát. Vagy valami ilyesmi.
Amikor megszólalt, rekedtes hangjából sütött a harag.
–  Eddig is gyűlöltem őket, de most… – A fogát csikorgatta. –
Utálom, hogy kihasznál téged, Quinn.
–  Nem használ ki – felelte Quinn. – Ez… ez csak látszat. Nem
csinálok neki semmit. És egyébként Nick a barátom. Utálom, hogy
összekaptatok.
– Ha tényleg a barátod, akkor meg kéne védenie téged.
Quinn a szemétbe dobta a vattacsomót.
– Tudok vigyázni magamra.
– Hogy? Azzal, hogy rátapadsz bármelyik fickóra, aki pillantásra
méltat?
–  Rohadj meg! – kiáltott rá Quinn, és ököllel Tyler mellkasába
akart csapni.
Tyler elkapta a csuklóját, és amikor Quinn ellenkezett, a falhoz
nyomta őt. Quinn gyilkos tekintettel meredt fel rá, lihegve, fortyogva
a dühtől.
Tyler közvetlen közelről mondta:
–  Nyugodtan dühönghetsz, ahogy csak akarsz, kislány. Te is
tudod, hogy igazam van.
Quinn utálta Tylert. Utálta.
Nem fog sírni. Nem fog.
Tyler nem engedte el.
– Az biztos, hogy nagyon megnehezíted bárki dolgát, aki segíteni
akar neked. Hajlok arra, hogy szabad kezet adjak Merricknek.
– Ő legalább nem bánik velem így.
–  Így? Hogy? Az rendben van, hogy megüss, de én seggfej
vagyok, ha leállítalak? Ez belefér a te bizarr erkölcsi értékrendedbe?
Quinn erre nem tudott mit mondani.
Tyler folytatta.
 – Folyton úgy viselkedsz, mintha én bántanálak meg téged azzal,
hogy nem fektetlek le. Képzeld, drágám, nem akarok lefeküdni
valakivel, aki ezzel szeretne fizetni valamiért.
Quinn összerezzent, és nyelni sem bírt, akkora gombóc jelent meg
hirtelen a torkában.
–  Tetszem én neked egyáltalán? – kérdezte Tyler. – Vagy csak
jókor voltam jó helyen?
Quinn ekkor nem bírta tovább Tyler kezeinek súlyát. Elfordította
a fejét, és összeszorította a fogát, hogy ne fakadjon sírva és ne szóljon
vissza. A haja az arcába hullott. A fürdőszoba csempéjére szegezte a
pillantását.
– Sosem hazudtam neked – tette hozzá Tyler. – Nem most fogom
elkezdeni, oké?
Quinn-nek fogalma sem volt, hova akar kilyukadni Tyler.
Bevezetésnek hangzott számára, aminek a végén Tyler nyilván
kirúgja a lakásáról.
Tyler folytatta:
–  Azóta tetszel, amióta akkor este nekem estél Merrickék
kocsifeljáróján. Tetszik, hogy nem félsz tőlem. Tetszik, hogy
láthatóan nem félsz semmitől. Tetszik az elhivatottságod, hogy képes
vagy az erdő közepén is táncolni, ha nem megy máshol. Tetszik,
hogy bár a poklot is megjártad a családod miatt, mégis mindig
felkelsz a padlóról, és küzdesz.
Quinn Tylerre pillantott lopva az arcát borító haj alól.
–  Viszont tudod, mit utálok? – folytatta szenvtelen hangon. –
Utálom, hogy túl önfejű vagy ahhoz, hogy segítséget kérj, amikor
pedig átkozottul szükséged lenne rá. Utálom, hogy amikor valaki
segíteni próbál, te mindent megteszel, hogy örökre elriaszd. De a
legrosszabb, amit rohadtul ki nem állhatok, az az, hogy gyönyörű
vagy, és tehetséges, mégis úgy viselkedsz, mintha fizetned kéne
azért, ha szívességet tesz neked egy srác.
Könnyek csorogtak le Quinn arcán.
– Nem is viselkedek így. Egyáltalán nem.
 –  De igen, Quinn. – Tyler szorítása lazult Quinn csuklóján. –
Velem is ezt csinálod, és Merrickkel is ezt csináltad.
– Semmit nem csináltam Nickkel!
–  Viccelsz? Úgy tettél, mintha a barátnője lennél! Annyira
kétségbeesetten kerestél egy pasast, akivel együtt lehetsz, hogy
rácuppantál arra, aki még csak nem is szereti a lányokat!
– Segítettem neki! – kiáltott fel Quinn. – Mert Nick a barátom!
–  Nem, féltél elhagyni őt – válaszolta Tyler –, mert féltél esélyt
adni valakinek, akinek tényleg tetszel.
Quinn azt akarta, hogy Tyler hagyja abba. És abba akarta hagyni
a sírást. Ki akart szabadulni. Ki a szabadba. Azonnal.
De a végtagjai gyengének bizonyultak, mintha a saját súlyát sem
tudnák megtartani.
–  Én megértelek – mondta Tyler. – Találkoztam a családoddal.
Azok az emberek, akiknek szeretnie kellene téged, nem teszik. Én
csak… te többet érsz ennél. Bár te is így látnád.
– Agyturkásznak készülsz, vagy mi? – kérdezte Quinn, és próbált
mérges hangot megütni, de inkább lemondónak hangzott. – Miért
nem hagysz békén?
Tyler felsóhajtott, és elengedte a lányt. Quinn nem mozdult.
Tyler beletúrt szőke hajába.
– Éhes vagy? – kérdezte.
Quinn felpillantott rá. Egy hosszú pillanat elteltével bólintott.
– Van kedved kínaihoz?
– Igen – felelte Quinn megtörten.
Tyler mobilja jelzett, mire előhúzta a zsebéből, és rápillantott.
Megint nagyot sóhajtott.
– A fene egye meg! Megszólalt az egyik riasztó az üzletsoron. El
kell mennem megnézni, mi történt. – Kis tétovázás után kérdezte: –
Megleszel egyedül fél óráig? Hozok enni hazafelé.
Nem. Nem lesz meg.
De Quinn bólintott. Mi mást tehetett volna?
– Na, gyere – kérte Tyler. – Nem hagyhatlak magadba roskadva a
fürdőszoba padlóján.
 Quinn megtörölte könnyes arcát, és a kanapéra zuhant.
Tyler az ajtóban téblábolt egy másodpercig.
– Ugye, nem arra fogok hazajönni, hogy elmentél?
Quinn megcsóválta a fejét. Mégis hova mehetne?
Tyler elment, és Quinn-nek minden erejére szüksége volt, hogy
ne kiáltson utána, hogy jöjjön vissza.
Tyler szavai visszhangzottak a fejében:
„Gyönyörű vagy, és tehetséges, valamiért mégis úgy viselkedsz, mintha
fizetned kéne azért, ha szívességet tesz neked egy srác.”
Tényleg így viselkedik?
Sorra vette magában az összes fiút, akivel valaha járt, és hogy ő
hogy bánt velük, illetve ők hogy bántak vele. Rafe Gutierrez, aki
meglepődött, amikor közölte vele, hogy nem élnek nyitott
párkapcsolatban. Vagy Andy Kauffman, aki unalmasnak nevezte őt,
miután Quinn nem akart minden este meztelenre vetkőzni a fiú
alagsori lakásán. Vagy Lev Spartara, akit azzal szédített, hogy
óriásikat fognak csókolózni a fiú anyja kocsijának a hátsó ülésén.
Ugyanúgy kihasználta ezeket a fiúkat, ahogy ők kihasználták őt?
Eszébe jutott, ahogy Nickék terepjárójában ültek, és bemászott a
fiú ölébe, és gyakorlatilag kigombolta Nick nadrágját, miután ő
megmondta neki, hogy nem alhat náluk.
Aztán hogy felajánlotta, hogy továbbra is eljátssza, hogy ő Nick
barátnője, azzal a jelszóval, hogy megőrizzék Nick titkát.
Tylernek igaza van. Lehet, hogy ő és Nick barátok, de nem voltak
őszinték egymással.
Előkaparta a telefonját a zsebéből, és végigfutotta az olvasatlan
üzeneteit.
Remegő ujjakkal felhívott valakit. Szinte azonnal fogadták a
hívását.
– Quinn! Mi a baj?
Mégis milyen élete lehet neki, ha így üdvözlik?
–  Bccca – szólalt meg Quinn, és hirtelen alig bírt megszólalni a
sírástól. – Becca, feltétlenül beszélnem kell veled!
 24. FEJEZET
NICK A SZOBÁJÁBAN TALÁLTA GABRIELT. Keresztbe vetett lábbal ült
az ágyon, körülötte mindenfelé tankönyvek. A fülében fülhallgató,
és a ceruzájával verte a zene ütemét, amit hallgatott. Vagy nem vette
észre, hogy Nick ott áll az ajtajában, vagy szándékosan nem nézett
fel.
Nick legszívesebben lelökte volna Gabrielt az ágyról, és fejbe
rúgta volna.
Még hogy nem vagyok agresszív!
Gabriel nagy sokára felnézett, és kihúzta füléből a fülhallgatót. –
Szóval én hagyjalak békén, de te állhatsz úgy az ajtóban, mint
valami perverz kukkoló?
Szuper. Új jelzőt talált. Nick igyekezett lecsillapítani heves
szívverését. Benyitott Gabriel szobájába.
– Beszélnem kell veled valamiről.
Gabriel Nickre meredt. Nick látta a testvére arcán a dilemmát:
szórakozzak Nickkel, vagy legyek túl rajta gyorsan?
Gabriel az utóbbi mellett döntött. Bedugta a ceruzáját a
matekfüzete gerincébe.
– Jól van. Beszélj!
–  Ha elkapnád valaki csuklóját, meg tudnád égetni úgy a bőrét,
hogy senki ne tudja meg, hogy ezt csinálod?
Gabriel felvonta a szemöldökét.
– Nem gondoltam, hogy ilyesmiről akarsz beszélni.
Nick erre nem tudott mit mondani. Állta a testvére pillantását, és
várt.
–  Nézd, Nicky… – kezdte Gabriel. – Bármivel is bosszantottalak
fel, csak…
–  Felejtsd el! – vágta rá Nick, és már félig kiment a szobából,
amikor Gabriel lecsusszant az ágyról, és elkapta a karját.
– Állj meg! – szólt az ikertestvére. – Válaszolok, rendben?
Nick megállt, de nem nézett Gabrielre.
 Michaelnek nagyon igaza volt. Nick tényleg megveti Gabrielt.
Amiért nem jött rá magától. Amiért nem érti őt. Amiért lehetetlenné
teszi, hogy bevallja neki, hogy meleg.
Gabriel reszketegen levegőt vett, és Nicknek eltartott pár
másodpercig, amíg eszébe jutott, mit is kérdezett tőle.
–  Nem tudom. Meg kéne próbálni. De nagyon sok önuralmat
igényelne. És összpontosítást.
– Jó. – Nick odatartotta a csuklóját, az épet. – Próbáld meg!
– Oké.
Nick lelkileg felkészült, de Gabriel elfordította a fejét.
– Chris! Gyere csak ide! Valamit meg akarok próbálni.
Chris kijött a szobájából, vetett rájuk egy pillantást, és hátat
fordított nekik.
– Felejtsd el! Ismerem ezt a pillantást.
De Gabriel gyorsabb volt. Megkerülte Nicket, és megfogta Chris
szobájának ajtaját, mielőtt Chris becsukhatta volna. Befurakodott a
szobájába.
Öt másodperccel később Chris kiabálva ütötte-verte Gabrielt,
majd elviharzott Nick mellett, és berontott a fürdőszobába. A
csuklóját szorongatta.
– Elment az eszed, Gabriel?!
Aztán becsapódott a fürdőszoba ajtaja, és folyni kezdett a víz.
Gabriel mosolyogva fordult Nickhez.
– A válasz: igen. Meg tudom csinálni.
Nick nem viszonozta a mosolyt.
– Tyler is.
Gabriel ettől kijózanodott.
– Tyler Morgan? Kizárt dolog!
Nick feltartotta a kezét, felhajtotta a ruhája ujját, és megmutatta a
sebét.
– Nem az.
Testvére arca elkomorult.
– Megölöm azt a csávót!
Nick nem türtőztette tovább magát.
 Kitört belőle minden elfojtott dühe, és meglökte Gabrielt. Erősen.
– Nem kell állandóan megvédened!
Gabriel egy lépést hátrahőkölt, és feltartotta a kezét.
– Jézusom, Nick! Oké! Öld meg te, vagy amit akarsz!
Az istenit, egyik beszélgetés sem úgy alakul, ahogy eltervezte,
gondolta Nick. Eltartott pár pillanatig, amíg összeszedte magát.
–  Nem tudom, képes lennék-e megtenni. Az is lehet, hogy Tyler
tiszta elementál.
– Nos – mondta Gabriel, majd a háta mögé pillantott, és a hangját
lehalkítva folytatta: – Nem akarod megtudni?
Gabrielnek már volt is egy terve. Nick érezte.
Valószínűleg félig kidolgozott és teljességgel őrült terv. Az a fajta
terv, amiről Nick általában lebeszélné Gabrielt.
Az a fajta terv, amiről elvárták tőle, hogy lebeszélje róla Gabrielt.
–  De, hogyne – nézett Nick Gabriel szemébe. – Veszem a
kabátom, és mehetünk.
*
A józan ész azt diktálta volna, hogy vigyék magukkal Huntert is.
Ő egy Ötödik volt, mégpedig igen erős, ők ketten pedig szó szerint a
tűzzel játszottak.
De Nick már így is tiszta ideg volt, és nem tudta, hogy bírná-e
kezelni azt a nyomást, hogy a két ember közül, akikkel lenne, az
egyik tudja a titkát, a másik nem.
Így csak ő és Gabriel indult el otthonról.
Nick vezetett. Általában Gabriel foglalta el a vezetőülést, de
Nicknek kellett valami, ami fölött uralkodhatott, különben
szétrobban. Az előszobában felkapta a kulcsokat a bátyja elől, készen
arra, hogy Gabriel ellenkezni fog.
Az ikertestvére azonban csak vállat vont.
– Oké. Akkor vezess te!
Sötét felhők gyülekeztek a fejük fölött, eltakarták a csillagokat, és
fekete leplet borítottak az útra. Az eső elállt, de azoknak a felhőknek
csak egy kis lökés kellett, és újra megindulhatott belőlük a zuháré.
 Az eső még jól jöhetett később. Talán magukkal hozhatták volna
Christ is.
Ha másért nem, hogy legyen kivel beszélgetni. Gabriel egy szót
sem szólt. Mérföldeket autóztak már, és ő még mindig hallgatott. Nick
rezgésként érzékelte a levegőben a feszültséget, ami hűvös párával
keveredett, mintha a testvére bizonytalansága miatt az ereje teljesen
új energiaszintet ért volna el.
Gabriel arra várt, hogy Nick kifakadjon végre, és elmondja a
gondjait, ahogy általában tette. Kettejük közül Nick volt az ész, ő
beszélt, ha beszélni kellett, és ő elemezte ki a helyzeteket. Gabrielt a
cselekvés éltette. Ha Nick előállt valami problémával, ő megoldotta,
még akkor is, ha a „megoldás” adott esetben ökölharcot jelentett.
Az őrületbe kergette, hogy ezt a problémát, ezt a kettejük között
kialakult távolságot nem tudta legyőzni. És Nick énjének egy
szánalmas, bosszúszomjas része nagyon élvezte ezt.
Körülbelül húsz másodpercig. Aztán borzasztóan érezte magát.
Gabrielre pillantott.
– Na és mi a terved?
– Felgyújtom Tylert.
– Komolyan kérdem.
Gabriel a szélvédőre szegezte a tekintetét. Vészjósló hangjából
sütött a harag.
–  Komolyan beszélek. Elegem van már belőle, hogy szórakozik
veled, Nicky. Nem tudom, hogy mit művel veled és Quinn-nel, de
azt tudom, hogy valami nem kóser.
Szóval a sok hallgatás csak arra volt jó, hogy Gabriel rossz
következtetésre jusson.
– Nem gyújtjuk fel Tylert – jelentette ki Nick.
–  Rendben. Akkor mit akarsz csinálni? – kérdezte Gabriel
kihívóan.
Nick nem tudta, mit válaszoljon. A lelke mélyén azt kívánta,
bárcsak simán odamehetnének Tylerhöz, és megkérdezhetnék tőle,
mi baja van velük. Annyira elege volt már a csatározásból.
– Még nem tudom – felelte.
 Villám hasította ketté az eget előttük, amit nagy égzengés
követett. Gabriel erejétől felizzott a levegő. Neki még nem volt elege
a csatározásból. Ha a levegőben terjedő buzgó feszültségből
következtetést lehetett levonni, az az volt, hogy Gabriel készen állt a
harcra.
Nick hirtelen már nem akarta ezt az egészet. Nem akart
verekedésbe keveredni. Az is lehet, hogy teljesen kimerült
érzelmileg aznapra. Talán amit Michael mondott Emilyről és
Quinnről, meglágyította a szívét Tylerrel szemben.
De az is lehet, hogy félt.
Nyelt egyet. Ha most bevallja, hogy fél, Gabriel még kevésbé
fogja tisztelni. Ő lesz az a kis nyomorult, aki a saját gondjait sem
tudja megoldani. Ő lesz a gyenge.
– Hová megyünk? – kérdezte Gabriel.
–  Tyler szüleinek üzletsorához – felelte Nick. – Quinn mondta,
hogy Tyler minden este ott őrködik. A vandáloktól vagy miktől védi
a boltokat.
Ahogy ezt kimondta, felértek a dombtetőre, és a 7-Eleven bolt jele
áttörte a sötétet. Nick észrevette a nagy terepjárót a parkolóban, és
tudta, hogy Tyler ott van.
Tovább akart hajtani. Ehelyett azonban kirakta az irányjelzőt, és
lehajtott az útról, közvetlenül az üzletsor után. Lekapcsolta a
fényszórót, az autó pedig lassan megállt a Ritchie Highway mentén.
Aztán leállította a motort is, és csak ült ott.
Nem akarta végigcsinálni. Nem tűnt helyesnek.
– Honnan tudja Quinn? – kérdezte Gabriel.
– Mit?
– Honnan tudja Quinn, hogy mit csinál Tyler esténként?
–  Mert állítólag el szokott ide sétálni. Abban a házban laknak –
mutatott Nick egy pontra.
Gabriel egy másodpercig hallgatott, majd megkérdezte:
– Szóval szerinted Quinn és Tyler…
– Ugyan! – vágott közbe Nick, mert nem akarta, hogy a testvére
befejezze a gondolatmenetét.
 Kiszállt az autóból.
Nick ekkor azt kívánta, bárcsak kevésbé feltűnő ruhát választott
volna, és nem azt a fehér pólót, amit a kabátja alatt viselt. Gabriel
úgy suhant, akár egy árnyék, sötét kapucnis pulóverében és
grafitszürke farmerében. Átléptek az út melletti korláton, hogy
átslisszoljanak a korláton túli fák között.
A 7-Eleven neonfényei lépésről lépésre egyre nagyobbak lettek.
Nick hallotta a saját lélegzetvételét, ami gyorsabb volt, mint
Gabrielé. Amikor elérték a fákat, Nick elbizonytalanodott, nem akart
idő előtt lebukni. Ahhoz, hogy átvágjanak az úton, el kellett
menniük féltucatnyi villanyoszlop alatt is.
Arra számított, hogy a testvére nélküle is megy tovább, és valami
katasztrófát okoz. Gabriel azonban megállt, és Nickre nézett.
– Mi a baj? – kérdezte Nick.
– Mondd meg te, Nicky!
Gabriel szavai nyomán apró párafelhők szálltak fel.
Nick ledermedt. Testvére szavaiban nem csupán kíváncsiság
bujkált, hogy most mitévők legyenek.
El kellett fordítania a fejét, ezért az üzletsorra nézett.
–  Nem akarok kárt okozni más tulajdonában. Volt már elég
tűzeset – mondta Gabrielnek.
– Menjünk vissza a fák közé! Égessünk levelet – javasolta Gabriel,
azzal előszedett egy öngyújtót a zsebéből, és odadobta Nicknek.
Nick elkapta.
– Miért?
– Azzal előcsalogathatjuk. Ha tiszta elementál, megérzi.
– Ilyen messziről? – kérdezte Nick.
Legalább háromszáz méterre voltak a parkolótól.
Gabriel bólintott, és elindult vissza az erdő sűrű sötétjébe.
Nick követte, közben az ujjai között forgatta az öngyújtót.
– És mi van, ha nem veszi észre?
– Akkor nem tiszta elementál, és nyugodtan orrba verhetem azt a
majmot. – Amikor már nem voltak szem előtt, Gabriel megállt, és a
földre mutatott. – Itt jó lesz. Az alsóbb levelek szárazak, jobban
fognak füstölni. Egyelőre nem akarom, hogy bárki észrevegye az
útról.
Nick feltartotta az öngyújtót.
– Ez nem kell?
– Nekem nem, de neked igen. Nem akarom, hogy megérezze az
erőmet. – Gabriel elhallgatott, és körülnézett, felmérte a helyszínt. –
Jobb, ha azt hiszi, hogy egyedül vagy.
– Szóval csapdát állítunk neki.
– Igen. Most kiderül, hogy még mindig el akar-e kapni.
– De szerencsés vagyok!
Gabriel a testvére arcát fürkészte, mintha ki akarná találni a
gondolatait.
–  Biztos, hogy ezt akarod? Mondhatjuk azt is, hogy francba az
egésszel, és elmegyünk meginni egy kávét, vagy valami – javasolta
Gabriel.
Igen. Gyerünk!
Várjunk csak! Nem lehet. A beszélgetés rossz ötlet.
Nick felvonta a szemöldökét.
– El akarsz futni egy verekedés elől?
–  Nem, Nick! – csattant fel Gabriel, és odalépett Nick elé. – Azt
akarom, hogy mondd el, mi a franc folyik itt!
Nick nem felelt. Felpattintotta az öngyújtót, és lángot csiholt rajta.
Aztán térdre ereszkedett, és a nedves avar alatti száraz levelekhez
érintette a lángot. Azonnal belekapott a láng, és fellobbant a tűz.
Füstgomolyag szállt fel kettejük között, ami ködössé tette a levegőt.
– Menj – szólt Nick. – Bújj el!
Gabriel elkáromkodta magát, de hátat fordított, és elment. Nem
messzire. Nick továbbra is érezte a testvére jelenlétét, ahogy az
ingerültségét is. Nem, az valójában düh volt.
Valószínűleg bölcsen tette Nick, hogy magánál tartotta a
kocsikulcsot.
Oxigént táplált a tűzbe, és máris sűrűbb füst kavargott elő a meg-
perzselődött levelek közül. Nick enyhe szellőért szólította az elemét,
hogy a füstöt az üzletsor felé fújja, annak ellenére, hogy Gabriel
biztosította, Tyler érezni fogja saját elemének a jelenlétét.
Nem volt szükség a szellőre, de az is lehet, hogy túl jól működött,
mert nem telt bele egy perc, és Nick megérezte egy harmadik
személy jelenlétét az erdőben. Szelet támasztott a fák között, és
magához húzta azt, amit érzékelt az illetőből. Nikotin és
férfiizzadság. Kíváncsiság és türelmetlenség. Tyler.
Nicknek eszébe jutott, ahogy a bőre szinte leolvadt a csuklójáról,
de nem mozdult.
– Tüzeskedsz? – kérdezte Tyler.
– Valami olyasmi – felelte Nick.
Az égő leveleken tartotta a szemét. Tyler nem reagált a tűzre, és
Nick nem érzékelt erőt a köztük lévő térben. Talán tévedett Tylerrel
kapcsolatban.
–  Várj csak, ne mondd meg! – folytatta Tyler. – Szeretnéd, ha
megfizetnék azért, amiért szórakoztam a testvéreddel, igaz?
Mi? Kit vert még meg Tyler…?
Ja. Ja. Az öngyújtó a kezében, a tűz a földön… Tyler azt hiszi,
hogy ő Gabriel.
Ez milyen dühítő! Még Tyler is tudja róla, hogy képtelen kiállni
magáért!
Hirtelen szél süvített keresztül a fák között, amit Nick haragja
táplált. Körülöttük kavargott, fellobbantotta a lángot, és örvényt
kezdett formálni a füstből.
– Tévedsz – válaszolta Nick. – Azért kell megfizetned, mert velem
szórakoztál!
Nicket nagy megelégedéssel töltötte el, hogy Tyler megijedt, de
aztán a fiú arckifejezése megváltozott, és elszánt lett. Előrelépett,
nem törődve a széllel és a lángokkal.
Nick ösztönösen egy lépést hátrált, bár nem lett volna rá
szüksége. Az erejéből táplálkozó szél oxigént táplált a tűzbe, és a
magasba fújta a lángokat, ezzel gátat vonva Tyler és Nick közé.
Tyler megállt, de összeráncolta a homlokát.
– Azt hiszed, megijedek egy kis széltől és tűztől? – kérdezte Tyler.
 – Azt hiszem, hogy már meg is ijedtél.
Nick nem mozdult, de a szíve a torkában dobogott.
Felidéződött benne, mennyire fájt a csuklója Tyler szorításában.
Az égett bőr szaga. Erőt táplált a szélbe, hogy az húzza a magasba a
lángokat, míg a tűz oldalra nem kezdett terjedni, hogy bekerítse
Tylert.
Ez olyan volt, mint annak idején a levelek Quinn-nel. Csak ijesztő,
mert míg a levelek nem bántanak senkit – jött rá Nick –, addig egy
forgó tűztölcsér nagyon is valós hatású.
Figyelj!
–  Azt hiszed, tudsz valamit? – kérdezte Tyler. – Ellenem akarod
bevetni az elemeket? Rohadj meg, Merrick! – kiáltott rá Tyler, és
eltolta a tüzet magától.
Nick érezte – talán a levegő figyelmeztette, de az is lehet, hogy
Tyler erősebb, mint Nick gondolta. A tűzkör lángjai mindenesetre
kifelé csapkodtak, és gyilkos dühvei Nick felé nyúltak.
Nick erővel teli impulzust küldött a szélbe, tele bosszúszomjas
dühvel, Tyler minden egyes tette miatt. A tűzkör megállt, élénk
vörös ragyogással várta és ölelte körbe Tylert.
Aztán a ragyogás egy szempillantás alatt eltűnt, és a tűzkör Tyler
ellen fordult. A ruhája úgy gyulladt meg, mintha benzinbe mártották
volna. A levegő szorosan köré fonódó spirálja felkapta, és a magasba
lendítette a testét, aztán a levelek közé zuhant, égő ruhában,
dühöngve.
Szent ég! Gabriel felgyújtotta Tylert!
De az is lehet, hogy Nick csinálta.
A levelek is meggyulladtak, fekete füst szállt fel és vette őket
körül. A füstben és tűzben Nick egy pillanat alatt szem elől
téveszthette Tylert. És ha Tyler nem tiszta elementál, perceken belül
meghalhat. Tyler fájdalomtól eltorzult arcából ítélve, lehet, hogy
másodperceken belül. Úgy nézett ki, mintha üvöltene, de nem adott
ki hangot. Tyler a torkához kapott.
Ó, a francba, a francba!    nem azért jött, hogy megöljön valakit!
Hol a fenében van Gabriel?
 Nick vívódott magában, hogy elvonja az összes oxigént a
levegőből, vagy beleerőltesse Tyler tüdejébe. Halálra ég vagy
fulladozik? Nem számított.
A légkör már túlságosan a pusztításra állt rá. Fölöttük újabb
mennydörgés hangzott. Az egyik fába belecsapott a villám. Ózonnal
telt meg a levegő, és égő ágak záporoztak mindenfelé körülöttük.
Tylernek fennakadt a szeme.
Egy újabb villám valahol Nick balján csapott le.
–  Az isten verje meg, Gabriel! – kiáltott Nick. – Hagyd abba!
Segíts! Tyler arca elvörösödött, szinte égett. A szeme lecsukódott.
Nick odanyúlt, és megragadta a kabátját. A cipzár forró volt a tűztől,
megégette a kezét. Nick minden erejét a kettejük közti térre
irányította. Gabriellel gyakran csinálta ezt, így elfojtották a tüzet,
mielőtt túl nagy kárt okozott volna. Biztos most is meg tudja tenni.
Állítsd ezt meg, könyörgött az elemének. Gyógyítsd meg Tylert!
Eltartott pár másodpercig, de a szél végül engedelmeskedett. A
tűzből nem maradt más, csak néhány, a könnyű szélben táncoló
tüzes spirál. A szél nyaldosta a testüket, de lassan elhaltak, és Tyler
arcából is eltűnt a vörösség.
A fiú egy másodpercig nem mozdult, aztán hörögve nagy levegőt
vett. Majd még egyet.
– Jézusom! – szólalt meg Nick, maga is kicsit kifulladozva. – Nem
haltál meg!
Tyler kinyitotta a szemét. Nick elengedte, és arra számított, hogy
fájdalmat, zavart és félelmet lát majd Tyler szemében.
De csak gúnyt látott.
– Még nem – felelte Tyler.
Megmarkolta Nick kabátját, az öklében lángok gyúltak, és nagyot
lökött rajta, tiszta, valódi erőből. Nick háttal egy fának csapódott.
De ez feleannyira sem fájt neki, mint az ezután belé csapó villám.
 25. FEJEZET
– NICK. NICK!
Gabriel bepánikolt hangját hallotta. Valaki megragadta a vállát, és
megrázta.
– Gyerünk, Nicky! Kérlek! Térj magadhoz!
Nick nem emlékezett, hogy kell kinyitnia a szemét. Talán elütötte
egy kamion.
–  Nem, te idióta – válaszolta Gabriel, és elcsukló hangjában a
pánik helyét lassan átvette a megkönnyebbülés. – Villám csapott
beléd.
Nyitva van a szeme? Nem látott semmit. Beszélt?
– Beszélsz, igen – felelte Gabriel. – Nyisd ki a szemed!
Nem akarta kinyitni. A levegő táncot lejtett a bőrén, ami
csodálatos érzés volt.
Tánc. Adam.
Nick szeretett volna bocsánatot kérni. Szeretett volna mindent
rendbe hozni.
– De komolyan, Nick – folytatta Gabriel. – Megijesztesz.
Nick saját magát is megijesztette. Mintha elhagyta volna a testét,
tudta, hogy mindene fáj, de nem érezte.
Az tuti, hogy legközelebb Gabriel lesz a csali.
Gabriel fojtott, sírós hangon felnevetett.
–  Az leszek, Nick. Megígérem. – Mintha Gabriel megpaskolta
volna az arcát. – Gyerünk, ébredj!
Nick kinyitotta a szemét, és a testvérére nézett.
Gabriel az égett levelek között, az aljnövényzetben térdelt, és egy
fához döntve tartotta őt, a szemében feszült aggodalommal.
Nicknek hirtelen déjá vu-je támadt. Nyolc-kilenc évesek lehettek,
és az erdőn keresztül bicikliztek, átugratva a patakon, ahogy már
ezerszer korábban. Egy vihar elmosta a patakpart egy részét, és a
nyomában puha és sáros maradt a talaj. Szokás szerint Gabriel ment
elöl, és viszonylag könnyedén sikerült is átugratnia. A biciklije
azonban mély nyomot hagyott a sárban. Nick nem tudta kikerülni,
belesüllyedt a sárba, és bele is ragadt. A bicikli megállt, Nick
azonban nem. Fejjel egy fának csapódott.
Akkor is ugyanígy tért magához, a testvére ijedt szemét látva
maga előtt.
– Tönkrement a biciklim – motyogta.
–  Most nem – mosolygott Gabriel, de még volt a mosolyában
némi aggodalom.
Persze hogy ugyanaz az emlék jutott eszükbe, ráadásul pont
ugyanakkor!
– Hogy érzed magad? – kérdezte Gabriel.
– Ó, káprázatosan.
– Úgy értem, talpra tudsz állni?
Nick elgondolkozott.
– Még nem.
Gabriel felsóhajtott, de nem eresztette el a testvérét.
– Tyler? – kérdezte Nick.
–  Elfutott – felelte Gabriel, majd komoran hozzátette: – Rögtön
azután, hogy összeestél. Ha úgy érzed, hogy meg tudsz állni a
lábadon, megkeresem és megölöm.
Nick nehezen találta a kezeit. Elkapta Gabriel csuklóját.
–  Ne… Ne! – kiáltott fel, majd elhallgatott, és tompa agyával
igyekezett sorra venni az este eseményeit.
Egy biztos: azzal a szándékkal jöttek, hogy kiugrasszák a nyulat a
bokorból, és megtudják, pontosan milyen képességekkel bír Tyler.
Nicknek eszébe jutott az erőtől feszülő levegő, és ahogy a félelmei
pusztító szélrohamok formájában öltöttek testet, és megtámadták
Tylert, míg végül az ellenfele majdnem a tűz martaléka lett.
Ma este ő volt a zaklató. Nem Tyler.
Ez elégedettséggel kellett volna, hogy eltöltse. Nem így történt.
– A mi hibánk – szólalt meg Nick.
Gabriel megrázta a fejét.
– Az én hibám – felelte Gabriel. – Segítenem kellett volna – tette
hozzá.
 Nicknek hirtelen minden az eszébe jutott. A gondolatai
rendeződtek, és egészen megvilágosodott.
–  Te hagytad megégni! Te csináltad a villámot! Hagytad, hogy
Tyler…
–  Nem én csináltam a villámot, Nick. Tyler volt. – Gabriel
elfordította a fejét. – Segítenem kellett volna, mielőtt ennyire elfajult
a helyzet.
Nick félrelökte a kezét.
– Igen, köszi. Köszönöm, hogy én lehettem a csali az egérfogóban,
és hogy nem csaptad azt rám!
– Egy órája még az volt a bajod, hogy meg akartalak védeni! Mi a
francot akarsz tőlem, Nick? Mit?
Azt akarom, hogy tudd, mit akarok!
Nick a földre támaszkodva felkelt. Megingott egy pillanatra, de
Gabriel nem kapta el.
Lehajtotta a fejét, és végignézett magán. Levéldarabkák ragadtak
a ruhájába, és a kabátja kormos lett ott, ahol Tyler megragadta, de
valójában egyáltalán nem nézett ki rosszul.
A levegő boldogan észlelte, hogy Nick ébren van. A fiú minden
lélegzetvétellel jobban érezte magát, mintha tiszta elementál erőt
szívott volna magába.
Elindult az autó felé.
Egy pillanattal később Gabriel pár lépéssel, futva utolérte.
– Add ide a kulcsokat! – mondta. – Nem vagy olyan állapotban,
hogy vezess.
Nick már ellenkezni készült, amikor rájött, hogy ikertestvérének
alighanem igaza van. Előhúzta a kulcscsomót a zsebéből, és
átnyújtotta. Nem is nézett Gabrielre, amikor bemásztak a kocsiba.
Ez az este semmilyen problémára nem hozott megoldást. Tyler
tehát tiszta elementál. És akkor mi van? Amikor újabb Őrzők jönnek
a városba, őt is felírhatják a listájukra. És amikor Tyler megint a
nyomába ered, még hatékonyabban tud kibabrálni Nickkel.
Szívás ez az egész.
 Nick előhúzta a telefonját, hogy megnézze, Adam nem küldött-e
neki a sors kegyéből üzenetet.
A sors annyit mondott neki, hogy elmehet a francba. A telefonja
teljesen bedöglött. A villám tönkretette vagy a telefon
akkumulátorát, vagy az egész telefont.
Nagyszerű. Nick bedobta a telefont a középkonzolba.
A kocsiban most még nagyobb volt a feszültség, mint amikor
elindultak otthonról. Nicknek bizsergett tőle a bőre.
Pár pillanat elteltével Gabriel előhúzta a telefonját a zsebéből, és
odanyújtotta Nicknek:
– Tessék. Használd az enyémet!
Na persze. Nick megrázta a fejét.
A testvére sóhajtott, és zsebre vágta a telefont.
Megint csönd telepedett rájuk. Még terhesebb csend, mint
korábban, ha ez egyáltalán lehetséges. Tíz fokot zuhant a
hőmérséklet a kocsiban. Nick szinte remegett, olyan erőfeszítésébe
telt nyugodtan ülni.
–  A picsába! – kiáltotta Gabriel, és hirtelen kormánymozdulattal
lehajtott a Ritchie Highwayről, be egy parkolóba.
Valami csoda folytán sikerült nem belerongyolniuk az egyik
parkoló autóba.
–  Elment az eszed? – kérdezte Nick, az ajtó fölötti fogantyúba
kapaszkodva. – Mi a fenét művelsz?
– Leparkolok.
Gabriel beállt az egyik kávézó előtti parkolóba. Nem Starbucks
volt, hanem egy hatalmas kávézó, bőrkanapékkal, tölgyfa
asztalokkal, és melegszendviccsel az étlapon.
Nick egyszer már járt itt egy lánnyal. Mozi után, vagy valami
ilyesmi. Nem emlékezett a lány nevére. Most tömve volt a hely.
– Minek jöttünk ide? – kérdezte Nick.
Gabriel a szélvédőre szegezte a tekintetét. Egy hosszú
másodpercig nem válaszolt semmit.
– Nekem ez nem megy, Nick. Tudom, hogy… – Elakadt a szava,
és beletelt kis időbe, amíg összeszedte magát annyira, hogy folytatni
tudja. – Tudom, hogy megérdemlem. Azok után, hogy eltitkoltam a
tüzeket előled. De ez… ez nem jellemző rád – pillantott Nickre.
Nick mozdulatlanná dermedt. Nem bírt Gabrielre nézni.
– Mi történt tegnap este? – kérdezte Gabriel. – Amikor Hunterrel
beszélgettél?
Nick oldalra kapta a fejét. Gabriel arra utalt, hogy mi történt,
amiért Nick úgy ült ott a lépcsőn, mint egy rakás szerencsétlenség,
de Nick fülében csak Gabriel szavai visszhangzottak: „Már így is
éppen elég nyominger ácsingózik utána.”
Biztos ellenségesnek látszott, mert Gabriel feltett kézzel folytatta:
– Nem akarok veszekedni veled. A fenébe, hiszen azt sem tudom,
miért veszekszünk!
Nick nyelt egyet, és a szélvédőre nézett.
– Nem kell elmondanod – mondta Gabriel egy pillanattal később.
– Én csak… csak azt szeretném tudni, miért nem akarod elmondani.
Hallhatóan különös erőfeszítésbe tellett kimondania a szavakat.
– El akarom mondani – felelte Nick.
Nick szájából szinte akarata ellenére törtek elő a szavak. És
mihelyst kimondta őket, rájött, mennyire igazak. Akart Gabrielnek
beszélni Adamről. Korábban mindent elmondott neki, most meg,
amikor olyan erős érzelmeket táplált egy másik ember iránt, mint
még soha, egy szót sem tudott kinyögni róla. Fullasztónak érezte ezt
a kettősséget.
Nem, az attól való félelem fojtogatta, hogy elveszítheti a testvérét.
De nem veszíti el így is, úgy is?
„Nekem ez nem megy, Nick. ”
Nicknek sem ment. Megköszörülte a torkát, és a kávézó bejárata
felé biccentett a fejével.
– Kérnem kellett volna kávét akkor, amikor mondtad.
– Kérj most!
Üljünk le. Beszélgessünk. Valójában ezt mondta ezzel a testvére.
Nick nagy levegőt vett. Bólintott.
– Rendben – válaszolta.
 A kávézó zsúfoltnak látszott a parkolóból nézve, és ahogy
közelebb értek a bejárathoz, a kezdeti benyomásuk igaznak
bizonyult. Minden asztalnál ültek, de nem álltak sorba túl sokan a
pultnál.
Mindenesetre egy hely, ahol ennyien vannak, nem sarkallja az
embert olyan beszélgetésre, amilyenre Nick készült.
Ugyanakkor Gabriel talán nem rendez jelenetet ekkora tömegben.
–  Visszajöhetünk, és leülhetünk idekint is – mondta Gabriel. –
Van hely bőven.
Nick ránézett. Öt fok körül lehetett, így egyik asztalnál sem ültek.
De a friss levegő jót tenne, ezt Gabriel is tudta. Mentőövnek szánta.
– Nincs túl hideg?
Gabriel belevetette magát az egyik fémszékbe a kávézó előtt.
–  Áh. Én itt maradok, hogy ne kelljen belemennünk a szokásos
ikres baromságokba.
Gabriel ezzel arra a harmincnyolcezer kérdésre utalt, amit mindig
feltesznek nekik az emberek, amikor együtt látják őket. Nick
bizonytalanul elmosolyodott.
– Jól van – felelte.
Az étterem meleg nyüzsgésében várakozott, ahol eszébe jutott,
hogy talán ez is egy mentőöv volt: Gabriel gondolkodási időt adott
neki.
Márpedig nagyon kellett gondolkodnia.
Ideges volt, amitől beparázott. Mi van, ha a testvére egyszerűen
lelép? Mi van, ha azt mondja, hogy képtelen elfogadni, hogy Nick
meleg?
Ijesztő. Nyominger.
Nick beletúrt a hajába, és próbált lenyugodni.
Talán Adammel kellene kezdenie. Szóval… megismerkedtem
valakivel. Az egész nagyon új és különleges, de… az illető fiú.
Talán mégse.
Tudom, hogy aggódsz Quinn miatt, de igazából nem vagyunk együtt.
Azóta nem, hogy rajtakapott egy fiúval csókolózni.
Uh. Ez szörnyű!
 Évek óta hazudok neked.
Na, ez biztos jó lenne.
A sor lassan araszolt előre. Bejött egy idősebb pár, és beállt mögé
a sorba.
Nick lassan újabb levegőt vett. Talán úgy zajlik majd a
beszélgetés, mint Michaellel. Talán minden rendben lesz. Az elején
kínos, de… a végére minden kiegyenesedik.
Nem, Gabriel semmiben sem hasonlít Michaelre. Gabriel
másképp fog reagálni.
Szerinted ki a legszexibb személy a kávézóban? Gabriel erre rábökne
valamelyik lányra, Nick pedig a pincértanonc fiúra, aki hasonlít egy
kicsit Adamre.
Jézus, totál idiótának hangzik. Ennél jobb ötlettel nem tud
előállni? Nem csoda, ha nem megy neki a fizika.
Bejött pár lány, röhögcsélve lökdösték egymást, ahogy beálltak a
sor végére. Ahol állt, onnan is érezte édes, rágógumi-illatú
parfümjüket. Nick nem foglalkozott velük. Lassan előrébb csusszant,
ahogy a sor haladt.
De aztán meghallotta, hogy az egyik lány azt mondja:
– … úgy néz ki, odakinn mindjárt verekedni fognak.
Verekedni. Mintha csak Gabrielt akarná jellemezni egy szóval.
Nick hátrafordult. A benti fények megnehezítették, hogy kivegye, mi
folyik az üvegen kívül, de felismerte a bátyja körvonalait. Úgy tűnt,
beszél valakihez. Aztán Nick látta, hogy meglöki a másik személyt,
elég erővel ahhoz, hogy az egy lépést hátráljon.
Elkáromkodta magát, és kilépett a sorból. Tyler idáig követte
volna őket?
De amikor elég közel ért az üveghez, felismerte Gabriel ellenfelét.
Adam.
Nick szíve megdobbant, és kihagyott egy ütemet. Még lélegezni is
elfelejtett. Még mozogni is elfelejtett.
Hogy történhetett ez?
Adam feltartotta a kezét. Idegesnek látszott, de nem akart
verekedni.
 Gabriel akkor is meglökte. Adam megint hátrahőkölt.
Ezt látva Nick lábai mozgásba lendültek. Meg kell ezt állítania.
Azonnal.
Hideg levegő csapott az arcába, ami Gabriel halk és dühös
hangját sodorta felé.
– Mi a fenét akarsz azzal, hogy sajnálod, ami tegnap este történt?
Mit művelsz a testvéremmel?
– Hagyd abba! – kiáltotta Nick.
Egyikőjük sem figyelt oda rá.
– Ez csak egy félreértés – mondta Adam óvatosan.
Gabriel még egyet lökött rajta.
– Félreértés? – kérdezett vissza Gabriel.
Adam megint hátrált egy lépést, de továbbra is feltartotta a kezét.
– Igen. – Most már az ő hangjába is vegyült düh. – Csak nyugi!
– Nyugi? Azt akarod, hogy nyugodjak le?
Gabriel megint meglökte Adamet.
Gabriel hátrahúzta a kezét, hogy megüsse Adamet.
Nick nem emlékezett arra, hogy mikor ért oda hozzájuk. Elkapta
Gabriel karját, és elrántotta Adamtől, így a testvére a
bevásárlóközpont salakbeton falába ütött Adam helyett.
–  Ne merészelj hozzáérni! – mondta Gabrielnek dühödtem Az is
lehet, hogy kiabálta. Nyomatékosítás végett a falnak lökte Gabrielt. –
Hallod, amit mondok? Egy ujjal se merészelj hozzáérni!
Gabriel szeme kikerekedett. Nickkel mindketten ziháltak, kettős
párafelhőt eregettek egymás közé. Az idő mintha megállt volna.
Nick egyre csak Gabriel hátrahúzott öklét látta maga előtt, készen
arra, hogy Adamet állon vágja. És Nick megint szívesen a falhoz
csapta volna Gabrielt. Életében először semmi nem állíthatta meg,
hogy kiálljon magáért Gabriellel szemben.
Gabriel Nickről Adamrc pillantott, majd újra Nickre. Aztán
minden erejét összeszedve meglökte Nicket.
Nick helyzeti előnyben volt. És bár nem tudott olyan ügyesen
verekedni, mint Gabriel, legalább olyan erős volt, mint ő. Megint a
falnak lökte a testvérét, ezúttal még erősebben. Gabriel beverte a
fejét a falba.
–  Hé! Hé! – tette a karjára a kezét Adam. – Nyugodj meg! –
mondta halkan Nicknek. – Engedd el! Félreértés történt.
Nick Gabriel szemébe nézett, és pontosan tudta, mikor esett le
Gabrielnek a tantusz.
Nick arra várt, hogy a testvére fogja vissza agresszív természetét,
viselkedjen rendesen, és hozza rendbe ezt a szörnyű helyzetet.
De Gabriel elkomorodott és dühös lett.
– Szóval ez is része a téged övező nagy rejtélynek, Nicky?
Ha Gabriel egyszerűen csak ennyit mond, Nick nem is bánta
volna.
De Gabriel ezt magas, gúnyolódó hangon sipítozta. Nick nem
látott a dühtől. Ütésre emelte az öklét. Gabrielnek több sem kellett.
Kiszabadította magát Nick szorításából, és lehajolt, hogy elkerülje az
ütést.
Nick keze a falba csapódott.
Ezután Gabriel keze csapódott Nick arcába.
Nick, ezen az estén másodjára, összeesett.
Váratlanul egész tömeg gyűlt köréjük. Egy idősebb férfi Gabriel
elé állt, feltartotta a kezét, és elállta az útját.
– Járj egyet, fiam! Járj egyet! Hűtsd le magad!
Nick csillagokat látott, és vér ízét érezte a szájában. Még nem
érezte az ujjait. Lábra akart állni, de Adam megfogta a karját, és a
földön tartotta.
– Ne kelj föl! – mondta. – Hadd menjen el!
Gabriel leplezetlen megvetéssel figyelte kettejüket.
–  Nem kell lefognod – szólt oda foghegyről Adamnek. – Nick
úgyis a földön marad.
– Séta! – utasította az idősebb férfi. – Vagy hívjuk a rendőröket. –
Egy másodpercnyi szünet után hozzátette: – Most azonnal!
Egy pillanatra Nick azt gondolta, hogy a testvére az idősebb úr
vállát meglökve fog távozni, a levegőben ugyanis annyi erőszakos
energia rejtőzött. Az ikertestvére azonban hátat fordított nekik, és
elment. Köszönés vagy még egy beszólás nélkül. Csak ment, kimért
léptekkel a járdán, át az úton, majd becsapódott egy autó ajtaja.
Aztán felbőgött egy autó motorja. Gabriel elment.
Nick homályosan érzékelte, hogy reszketegen veszi a levegőt. És
most már érezte az ujjaiba hasító, sajgó fájdalmat. Az arcáról nem is
beszélve.
Mi történt itt?
Adam gyengéden megemelte a karját.
– Gyere. Fel tudsz állni? – kérdezte.
Fel tudott. Próbálták besegíteni a kávézóba, de Nick nem akarta,
hogy minden szempár rászegeződjön. Adam azonban ragaszkodott
hozzá, hogy üljenek le, úgyhogy Nick beleroskadt az egyik
fémszékbe a kávézó előtt, abba, amelyik a legközelebb állt a
következő üzlet sötét kirakatához.
A férfiről, aki elállta Gabriel útját, kiderült, hogy a kávézó
tulajdonosa. Hozott nekik egy-egy pohár kávét, és egy zacskó jeget
Nicknek. Nick egészen megdöbbent attól, hogy nem hívta ki rájuk a
rendőröket. Végül is Nick lökte a falnak Gabrielt.
– Sajnálom, hogy elrontottam az estéjét – szabadkozott Adam.
–  Nem a te hibád – felelte a férfi. – Odabent a lányok mondták,
hogy a másik fiú kezdte. – Némi rosszalló ciccegés után folytatta: –
Szégyen, hogy még mindig vannak ilyen szűk látókörű emberek,
akik verekedést szítanak ilyesmi miatt. Szerencséd, hogy a… barátod
itt volt, és megállította.
– Igen – felelte Adam.
– Biztos nem akartok bejönni, fiúk? Tartok tőle, hogy visszajön a
srác.
Nem vette észre ez a férfi, hogy ők ikrek? Hogy ez nem egy
szokványos támadás volt a melegek ellen? Talán túl sötét van. Talán
túl gyorsan történt minden.
Nick megköszörülte a torkát.
– Ő a testvérem volt. Nem fog visszajönni.
Beletelt egy kis időbe, amíg a szavai leülepedtek.
– Minden rendben lesz – tette hozzá Adam.
 Ezután kettesben maradtak.
Nick nem is ért a jéghez, de Adam, aki vele szemben ült, felvette
azt az asztalról, és Nick arcához tartotta. Nick erre egész másfajta
déjá vu-t érzett, mint korábban. Egy másik este, másik veszekedés
volt, de Adam ugyanígy tartotta a jeget neki.
Akkor Nick felugrott a székből, és megcsókolta őt. Most nem
tudta, mit csináljon. Semmivel kapcsolatban sem.
– Nem akarod inkább a kezedre rakni? – kérdezte Adam.
Nick megpróbált fontossági sorrendet felállítani a sérülései
között, de nem ment. Csak a testvére szeméből sütő gyűlölet és a
verekedésük járt az eszében, és az, ahogy Gabriel elment.
És az, amit mondott.
Nick nyelt egyet, és megrázta a fejét.
Nagyon sokáig csak ültek a sötétben, és egy levegőt lélegeztek be.
Lassan elmúlt a fájdalom Nick kezéből, az eleme csodát tett vele.
Nick szinte jobban szerette volna, ha nem múlik el a fájdalom.
Erre sokáig emlékezni akart. Amikor végül megszólalt, rekedtes
hangon kérdezte:
– Bántott téged?
– Nem – felelte Adam, de látszott rajta, hogy bosszantja valami. –
Nem lett volna szabad meglöknöm. De egyre csak provokált, és én
sem tűröm a végtelenségig ezt a nagypofájú, bunkó heteró fickó
dumát. Különösen azóta, hogy… tudod.
Nick tudta. És ha Gabriel bántotta volna Adamet… Nick nem is
tudta, mit művelt volna a testvérével.
De kapott belőle egy kis ízelítőt, amikor a falhoz lökte Gabrielt.
Elvette a jeget az arcától, és lerakta az asztalra.
– Sajnálom, hogy Gabriel… hogy ő…
–  Nem a te hibád – felelte Adam, és meleg kezével megérintette
Nick arcát.
Nick lehunyta a szemét, és Adam tenyerébe hajolt. Fájt az érintés,
de megérte.
Aztán kinyitotta a szemét, és folytatta:
– Akkor azt sajnálom, amit én tettem. Tegnap este.
 Adam bólintott, és elhúzta a kezét Nick arcától, majd újra a jégért
nyúlt.
– Én is. – Felpillantott, és halvány, bánkódó mosoly jelent meg az
arcán és kúszott a hangjába. – Ami azt illeti, negyedórája éppen
tőled akartam bocsánatot kérni. Nem esett le, hogy amikor az
ikertestvéredről beszéltél, akkor az egypetéjű ikreket jelentett.
Nick a homlokát ráncolta.
–  Belül teljesen másmilyenek vagyunk – mondta, aztán eszébe
jutott, miért is kért bocsánatot az előbb, és zavarában elfordította a
fejét. – Általában.
–  Nem, amit te tettél, az egyáltalán nem fogható ahhoz, amit
Gabriel csinált. – A pillantásuk találkozott, és Adam mélyen Nick
szemébe nézett. – Ne érts félre! Amit tegnap tettél, az nem volt
rendjén.
– Tudom.
– Tudom, hogy tudod. Ezért ülök itt.
– Honnan tudtad, hogy itt leszek?
Adam felvette Nick kezét, és odafogta a jéghez a fiú ujjait.
Szégyenlősen felelt:
– Nem tudtam. Azért jöttem ide, hogy ne találkozhassak veled. Ti
a közeli Starbucksba szoktatok menni, gondoltam. – Megdörzsölte a
tarkóját, majd folytatta. – Akartam venni egy kávét a szüleimhez
menet, mert megbeszéltük, hogy ma este elmegyek hozzájuk. Aztán
megláttalak téged, jobban mondva a testvéredet, ahogy ott ültél, és
én… mit mondhatnék, nem bírtam ki, hogy ne beszéljek veled.
Nick Adam arcát fürkészte. Rosszak voltak a fényviszonyok, de…
– Te elpirultál!
Adam elfordította az arcát.
– Hogyne, persze…
– Az SMS-eimre bezzeg nem válaszolsz!
– Nem hagyhattam, hogy azt hidd, ilyen könnyen megúszhatod.
– Ja, értem. Szóval kínoztál – válaszolta mosolyogva Nick.
– Pontosan. Meg magamat is.
Adam előhúzta a telefonját a zsebéből, és lőtt egy gyors képet.
 – Remek. Ezt a pillanatot aztán tényleg meg akarom örökíteni.
–  Nem mosolyogsz eleget. Attól lesznek a pillanatok
jelentőségteljesek. – Elhallgatott, majd megfordította a telefont, hogy
Nick is lássa a képet. A hangjából minden jókedv eltűnt. – Ezt el
kéne küldenem a testvérednek.
Nick a telefonra pillantott. Máris egy lila folt formálódott az
arcán, amit a vaku csak még jobban kiemelt.
Kinyújtotta a kezét, és megnyomott egy gombot a telefonon, hogy
elsötétüljön a kijelzője. Gabriel gúnyos hangja véget nem érően
visszhangzott a fejében. Nem volt szüksége rá, hogy még az
agresszivitásának is lássa bizonyítékát. Mennyire más volt ez a
pillanat, mint az, amikor Nick rájött, hogy milyen erősen vágyik
arra, hogy beszélgessen Gabriellel.
Vagy mint az a pillanat az erdőben. Gabriel félelemtől elszoruló
hangja. „De komolyan, Nick. Megijesztesz.”
Vagy az ezernyi pillanat azelőtt. Egy élet összes emléke az
ikertestvérével, ami most egy perc alatt szertefoszlott.
„Nem kell lefognod őt. Nick úgyis a földön marad. ”
– Semmi baj – mondta Adam halkan. – Semmi baj. Gyere!
Nick csak ekkor jött rá, hogy remegő hangon veszi a levegőt, és
tele a szeme könnyel. Adam ujjai a sértetlen keze köré fonódtak, és
megszorították. Nick hagyta, hogy Adam vezesse.
Amikor már biztos volt benne, hogy nem fog elcsuklani a hangja,
megkérdezte:
– Hová megyünk?
– A buszmegállóba. Aztán hozzám, ha van kedved.
Nick bólintott. Most biztosan nem mehet haza. Ha tényleg őszinte
akar lenni magához, akkor igazából fél hazamenni. Az istenit, hát
milyen egy érzékeny pasi ő?
Amikor a szinte teljesen üres buszon ültek, egymás mellett, Adam
odahajolt hozzá, és a fülébe búgta:
– Amikor ellökted tőlem Gabrielt, az volt a legbátrabb dolog, amit
valaha láttam.
Nick megvetően fújtatott, de Adam az ajkára tette az ujját.
– Tényleg az volt. Nekem az volt. Akár tetszik, akár nem.
Nicknek tetszett.
 26. FEJEZET
QUINN NEM MONDOTT EL MINDENT BECCÁNAK.
Kihagyta Nick titkát.
Kihagyta Tylert.
Kihagyta a serleget, és a zúzódást az arcán, és a tüzet a
tengerparton.
De sírva magyarázta, mennyire hiányzik neki a legjobb barátja,
mennyire fáj neki, hogy Becca úgy bánt vele, mint egy hisztis libával,
és hogy most neki is ki kell találnia, hogy tud megint megbízni
Beccában.
Hogy milyen nagy szüksége lesz Beccára, amikor majd készen áll
arra, hogy mindent elmondjon neki.
Fel volt készülve arra, hogy Becca lerázza. Ha nagyon őszinte
akart lenni magához, arra számított, hogy Becca sóhajtozik és
sápítozik kicsit, aztán Chrisről kezd beszélni.
De Becca együtt sírt vele, és elmondta, hogy neki is mennyire
hiányzik Quinn, és Quinn rájött, hogy feleslegesen aggódott a
barátnője miatt, és csak magában fújt fel bizonyos dolgokat.
Így Becca újabb példája lett annak, hogyan taszít el magától
valakit, mielőtt az segíthetne rajta.
Becca könyörgött, hogy maradjon vele, de Quinn elutasította.
Több időre volt szüksége, hogy kibogozza gondolatai kusza
tömegét. Hogy eldöntse, mennyire hajlandó megbízni másokban.
Most már várta, hogy Tyler hazajöjjön a kínai vacsorával, leüljön
vele szemben, és komolyan elbeszélgessenek. Kicsúfolta, amikor a
fiú tisztességről beszélt, pedig eddig hihetetlenül tisztességesen
viselkedett vele. Mindig igazat mondott neki, és soha nem élt vissza
Quinn azon ajánlatával, hogy „fizessen” neki.
Quinn készen állt arra, hogy ne taszítsa el őt többé magától.
És Nicket sem. Quinn végiggondolta, hogy bánt a fiúval. Nick
csak Tylertől igyekezett megóvni, ő meg majd nem elküldte őt
melegebb éghajlatra. Nem is „majdnem”. Tényleg elküldte. Még
megvan az üzenet a telefonjában.
 Adamet is eltaszította magától, akkor este, amikor lemondta a
táncot, felpattant egy buszra, és SMS-ezett Tylernek.
Ha jobban belegondolt, egész sokan aggódtak érte, ő meg
mindegyikőjükkel bunkón viselkedett.
Tyler ekkor belépett az ajtón. Úgy nézett ki, mint aki verekedett.
A kabátja mocskos volt, a farmerje varrása megperzselődött. Egy
csöpögő szatyor kínai ételt dobott az asztalra.
–  Bocs, hogy késtem – mondta faarccal. – Tele volt az étterem.
Várnom kellett.
Quinn nagy szemekkel meredt rá.
– Mi a fene történt veled?
–  A pasid történt – válaszolta színtelen hangon. – Ő és az
ikertestvére újra feltüzelték bennem a vágyat, hogy megöljem őket.
Nicknek haza kellett telefonálnia.
Nem fűlött hozzá a foga, de ha nem megy haza, Michael aggódni
fog.
Adam ágyának végében ült, és Adam mobilját bámulta, mialatt a
házigazdája a konyhában zajongott, készített valamit, ami állítólag
„a kávénál is jobb” Nick szinte remélte, hogy az a valami a tömény
szesznél is jobb lesz, mert szívesen kikapcsolta volna az agyát egy
időre.
Majdnem tíz óra volt. Csak két telefonszámot tudott fejből: az
otthoni vonalasat és Gabriel mobilszámát.
Nem sokat tanakodott, hogy melyiket hívja. A telefon négyszer
csöngött ki. Nick szíve minden csörrenésre megdobbant, mert arra
készült, hogy Gabriel veszi fel.
Ezúttal rámosolygott a szerencse. Chris vette fel a kagylót.
– Én vagyok az – mondta Nick. – Mike otthon van?
– Elment Hannah-val valahova – felelte Chris, majd bizonytalanul
hozzátette: – Honnan hívsz? Minden rendben van veled?
– Gabriel hazaért már?
– Nem, miért? Te hol vagy?
Nick elviselni is alig bírta a gondolatot, hogy az ikertestvére
ekkora gyökér volt, de mégis aggódott egy szikrányit, hogy hova
ment és mit csinál.
–  Figyelj ide, Chris. Nincs semmi baj. Átadnál egy üzenetet
Michaelnek?
–  Persze, amit csak akarsz. Biztos, hogy jól vagy? – kérdezte
tétován.
Nem. Nick megdörzsölte a szemét. Be akart bújni az ágyba, és
aludni egy hónapig.
– Megmondanád neki, hogy… – Mégis mit? Hogy az ikertestvére
összetörte a szívét? Hogy nem mehet haza… soha már?
Megköszörülte a torkát. – Mondd meg neki, hogy egy barátomnál
alszom, és véletlenül a kocsiban hagytam a telefonomat.
Újabb szünet. Súlyos csend a vonal túlsó végén. Végül Chris
halkan megkérdezte:
– Véletlenül nem Adamnek hívják a barátodat? – Nick ledermedt.
Chris folytatta. – Ő az, aki az SMS-t is küldte a múltkor, a suliban,
igaz?
Ebédkor. Amikor Nick úgy kiborult.
– Igen.
Nick nyelt egyet. Nem tudta kivenni öccse hangjának tónusát, de
miután összeveszett Gabriellel, ennyi bizonytalanság is elég volt,
hogy ideges legyen. Chris egy darabig nem szólt semmit, és Nick
látta maga előtt, ahogy ott áll, és gondosan fogalmazza a
mondanivalóját.
Nick nem bírta ezt a csendet.
–  Mondj valamit, Chris! – szólalt meg, sőt, akarata ellenére
majdnem felcsattant. – Nyilván rájöttél mindenre, úgyhogy mondd
ki, amit gondolsz.
Adam abbahagyta, bármit csinált is a konyhában, és Nicket
figyelte a lakás túlsó végéből.
– Jól vagy? – tátogta némán.
Nick bólintott.
Chris még mindig nem szólalt meg.
– Felejtsd el! – mondta ekkor Nick keserűen. – Csak mondd meg
Michaelnek, hol vagyok, és hogy jól vagyok.
 – Várj! – mondta Chris.
Nick várt.
Chris nagy levegőt vett.
– Sajnálom, hogy úgy érezted, hogy ezt titokban kell tartanod.
Chris szavai ugyanolyan erővel hatottak rá, mint Gabriel szavai,
de Chris megjegyzése nem esett neki rosszul. Sőt, a korábbi csapás
egy részét is mintha enyhítette volna. Nick nem is tudta, mit feleljen.
–  Semmi gond – tette hozzá Chris. – Úgy értem, részemről. A
bátyám vagy, és azt akarom, hogy boldog légy, tudod?
Nick remegő hangon vett levegőt.
Bólintott, aztán rájött, hogy ez milyen nevetséges, hiszen Chris
úgysem látja.
– Tudom.
– Tényleg jól vagy?
– Tényleg.
– Mi történt Gabriellel? Nem együtt mentetek el?
Nick végigsimított az arcán.
–  Nem szeretnék most erről beszélni. Csak azért hívtalak
benneteket, hogy tudjátok, hol vagyok.
Chris egy másodpercig nem szólt semmit, majd azt mondta:
– Szólok Michaelnek.
– Köszönöm – felelte Nick. – Figyelj csak! Honnan tudtad?
– Nem tudtam biztosan. De aznap, az ebédlőben, amikor Gabriel
a miatt az SMS miatt szívózott veled – némi habozás után hozzátette:
–, amikor elmentél, sírtál.
A francba!
– Más is látta?
– Senki nem látta. Én is csak éreztem. – Újabb szünet. – De semmi
gond. Nem árultam el senkinek.
Chris érezte. A könnyeket. Nick majdnem elmosolyodott.
– Jó kisöcsém vagy!
– Ah, csak jó napom volt.
Nick most tényleg elmosolyodott.
 – Örülök, hogy otthon találtalak – mondta Nick, majd felnézett, és
látta, hogy Adam a tűzhely mellett áll. Valamit kavargatott. Nick
csokoládé és fahéj illatát érezte. – Most mennem kell.
–  Jól van – felelte Chris, majd kisvártatva hozzátette: – Itthon
leszek egész este, ha úgy érzed, hogy beszélnél valakivel. – Ha
Gabriel tettei meg is sebezték a szívét, Chris csodálatosan befoldozta
a sérüléseket. – Köszönöm, Chris.
– Nincs mit. Szeretlek, tesó!
És mielőtt Nick bármit mondhatott volna erre, Chris lerakta a
kagylót.
Nick ámultan és meghatottan bámulta a telefont. Aztán odament
Adamhez a konyhába.
A szőnyeg és a linóleum találkozásánál megtorpant. Úgy érezte
magát, mint első este, amikor itt járt, és nem tudta, hogy mit vár tőle
Adam. Most bocsánatot kértek egymástól, és Adam elhívta
magához, de vajon ez azt jelenti, hogy minden rendben van köztük?
Adam hátrapillantott a válla fölött, de nem hagyta abba a
kevergetést, bármi volt is az, amit a tűzhelyen, egy lábosban főzött.
– Minden rendben? – kérdezte Adam.
Nick szeretett volna hozzáérni, olyan emberi kapcsolatot érezni,
ami nem csupa erőszak és gyűlölet.
– Aha. Mit főzöl?
– Nutellás forró csokit.
– Csodás az illata.
– Bűnös élvezet ez nekem. Anyám főzött ilyet régen, amikor rossz
napom volt. – Még egy pillantást vetett Nickre a válla fölött, és
hozzátette: – Ne mondd el senkinek a stúdióban! Csak salátát és
répát lenne szabad ennem.
– Rosszabb vagy, mint Quinn – felelte Nick, de most már Adam
testét pásztázta, széles vállát, a karja lassú mozgását, ahogy keverte
az édességet.
Ahogy sötét haja göndörödött a tarkóján. Bőre puhaságát, és
kemény izmait alatta.
Érintsd meg! Érintsd meg! Érintsd meg!
 – Kétlem – válaszolta Adam. – Levennél két bögrét?
Nick már arra sem emlékezett, miről beszélgettek. De Adam
kérése megtörte a varázslatot, és mozgásba lendült. Második
próbálkozásra meg is találta, hogy hol vannak a bögrék, és
nyújtózkodott, hogy levegyen kettőt a legfölső polcról.
Amikor Adam hátulról átölelte, levegő után kapott, és majdnem
elejtette a bögréket.
Adam felnevetett. Két keze felkúszott Nick mellkasán. Lassan
közelítettek egymáshoz, míg összeértek. Megcsókolta Nick tarkóját,
és a nyakára lehelt.
– Megőrjítesz, ahogy itt állsz – mondta Adam.
Adam őrjíti meg Nicket, ahogy ott áll. Amikor Adam keze Nick
pólója alá siklott, és végigfuttatta ujjait a Nick mellkasa alatti
bőrfelületen, Nick megborzongott.
– Nem voltam biztos benne, hogy mit akarsz – vallotta be Nick.
Adam megdermedt. Megváltozott a levegő hangulata.
Aztán erősen megszorította Nick derekát, és szorosan magához
rántotta őt. Nagyon szorosan.
– Van még kérdésed?
Nick úgy elpirult, hogy örült, hogy Adam nem láthatta.
Megcsóválta a fejét.
Adam hirtelen elengedte Nicket, és kivette a bögréket a kezéből,
majd lecsapta azokat a konyhaszekrényre, a tűzhely mellé. Minden
pajkosság eltűnt a hangjából.
–  Azt hiszem, részben ez a gond – mondta, és elzárta a lángot a
lábos alatt. – Olyan átkozottul aggódsz azon, hogy mit akarnak
mások. De tudod, mi van? Néha csalódást fogsz okozni az
embereknek. Ezzel nincs mit tenni. És tudod, mi van még? Vagy túl
tudják tenni magukat rajta, hogy meleg vagy, vagy nem. Ha nem, az
szívás. De nem fognak belehalni, és az is biztos, hogy te sem fogsz
belehalni. – Kitöltötte a forró csokit a két bögrébe, majd nagy zajjal
visszarakta a lábost a tűzhelyre. – És amúgy Gabriel szerintem már
rég megérdemelte, hogy csalódjon benned.
Nick ezt hallván behúzta a nyakát.
 Adam elővett egy doboz tejszínt a hűtőből, és úgy rázta fel,
mintha bántani akarná.
–  Nem élheted úgy az életedet, hogy mindig arra vársz, hogy
mások jóváhagyják-e a döntéseidet. Ezért van tele a fiókod
kibontatlan egyetemi értesítőkkel. Ezért van tele az otthonod olyan
testvérekkel, akiknek halvány fogalma sincs arról, hogy te mit
akarsz. Ezért…
Nick ekkor a hűtőnek lökte Adamet, és megcsókolta.
Szenvedélyesen.
Adamnek elakadt a lélegzete, de viszonozta Nick csókját, hasonló
szenvedéllyel. A tejszínes doboz a földre esett. Ujjak gázoltak Nick
hajába.
Nick elkapta Adam csuklóját, és elvonta tőle a száját. A hűtőnek
feszítette Adam kezét és testét. Mindent érzett, de már nem
pironkodott.
Adam szeméből sütött a vágy, de talán egy kis félelem is bujkált a
tekintetében. Gyorsan kapkodta a levegőt, túl gyorsan.
– Nem akartalak megijeszteni – szabadkozott Nick halkan.
Bár Adam oktatta ki, hogy tegye, amit akar, neki is volt
vesztenivalója. Lazított a szorításán, és kicsit hátrébb húzódott.
Megcsókolta Adam arcát, az állkapcsát, és a fogával finoman
harapdálta az Adam füle alatti érzékeny bőrfelületet.
Adam aprókat lélegzett.
–  Ez nagyon jó! – suttogta olyan halkan, hogy Nick meg sem
hallotta volna, ha a levegő nem továbbítja a fülébe a hangot.
Nick, az ajkai alatt Adam tarkójának meleg bőrével, habozott.
– Mit mondtál?
Nem kapott választ, így visszavonult.
Amikor Adam először hozta ide, Nick követte az ösztöneit, és
vággyal telve a kanapéra lökte Adamet. Adam akkor – érthető
okokból – leállította őt, de mit is mondott?
„Jó erős vagy. Nem panaszképpen mondom”
Nick Adam arcát kutatta. Szerencsét próbált. Megfogta Adam
csuklóját, és maga után húzta őt.
 – Gyere – mondta.
Amikor beléptek Adam sötét hálószobájába, Nick nem tétovázott.
Becsukta az ajtót, még sötétebbe burkolva kettejüket. Aztán
megragadta Adam pólóját, és levette róla.
Ezután a falnak nyomta Adamet, és megint megcsókolta, de
ezúttal egyáltalán nem fogta vissza magát. Szabadjára engedte a
kezét, és lefogta Adam csuklóját, amikor ő ugyanezt próbálta tenni.
Hagyta, hogy Adam lélegzetvételei vezessék a mozdulatait.
Amikor a levegő újra a félelem szavait suttogta, Nick gyengédebb
érintésekre váltott, odahajolt Adam füléhez, és suttogva kérdezte:
– Szólsz, hogy álljak le, ha túlságosan bedurvulnánk?
– Megígéred, hogy leállsz, ha szólok?
Nick a két keze közé fogta Adam arcát, és megcsókolta.
– Igen. Igen, megígérem. Nem foglak bántani, ígérem.
Többé, mondta neki egy belső hang. Nem foglak bántani többé.
– Akkor ne hagyd abba! – felelte Adam.
Nick nem hagyta abba.
És Adam egyszer sem kérte, hogy álljon le.
 27. FEJEZET
NICK ARRA ÉBREDT, hogy besüt a nap a redőny résein, és Adam
leheletét érzi a nyakán. Egy izmos kar ölelte át csupasz mellkasát. A
levegőt meleg, biztonság és elégedettség járta át.
Nem akart megmozdulni.
De kénytelen volt.
Kibújt Adam karja alól, és olyan halkan csusszant ki az ágyból,
ahogy csak tudott. Felvette a farmerjét a földről, bezárkózott a
fürdőszobába, és kérlelte a levegőt, hogy zárjon be vele minden zajt,
amit esetleg csap.
Örült volna, ha van fogkeféje és borotvája, de beérte egy adag
szájvízzel, és a biztonság kedvéért egy kis hideg vizet is fröcskölt az
arcára.
Aztán szemügyre vette magát a tükörben. A haja csomókban
állva meredt az égnek. Beletúrt, hátha rendbe szedheti valamelyest.
Esélytelen volt. Az arcán még halványan látszott a zúzódás
maradéka, ami másnapra alighanem teljesen el fog tűnni.
Az arcáról az ikertestvére jutott eszébe. Ki kellett húznia a
fürdőből, de azonnal.
Nick óvatosan kinyitotta az ajtót, és látta, hogy Adam még
mindig alszik, pontosan ugyanabban a pózban, ahogy hagyta.
Halkan egyenletesen lélegzett, kócos haja a homlokába hullott. Nick
szívesen odabújt volna hozzá, nézni, ahogy alszik, de nem akart a
„hajmeresztő nyominger” címkének annyira, megfelelni.
Felkapta a pólóját a sarokból, és kisurrant a szobából. Az ajtót
behúzta maga után.
Adam mikrohullámú sütőjén az óra elárulta, hogy még alig múlt
hét óra. Korán volt, főleg ahhoz képest, hogy szombat volt. És most,
hogy kijött a nappaliba, nem tudta, mihez kezdjen. Nem volt
telefonja, se kocsija, na nem mintha sietett volna bárhová is. Még
tévé sem volt.
Hasznossá tette magát, és beáztatta a mosogatóban az előző
estéről ott maradt poharakat és a lábast. Ezután addig keresgélt,
amíg nem talált őrölt kávét és szűrőt a kávéfőzőhöz. Aggódott, hogy
a csörömpöléssel felébreszti Adamet, de a levegő még mindig nehéz
volt alvó barátja álmától.
Ahogy csöpögött a friss kávé, Nick egyszerre kényelmetlenül
érezte magát, mintha nem kellene ott lennie egyedül. Mi van, ha
Adam nem akarja, hogy a holmijai között babráljon? Mi van, ha nem
kér kávét? Mi van, ha nem…
Ekkor képletesen nyakon csapta magát. Abba kell hagynia az
állandó agyalást.
De nem tudott megszabadulni a bizonytalanság érzésétől, így a
tolóajtón át kilépett a kis lakás hátsó udvarára. A levegő túl hideg
volt, de Nick nem bánta a csípős hideget a bőrén. A ház mögött,
amiben Adam lakása volt, egy karám kerítéssel elkerített ideiglenes
víztározó terült el, mögötte pedig fenyőfasor húzódott. Légies köd
ült a füvön és lebegett a víz fölött, földöntúli szépséget kölcsönözve
a reggelnek. A fasor túloldalán út haladt, de még alighanem túl
korán volt ahhoz, hogy forgalom legyen rajta.
Nick leült a betonveranda szélére, a talpát a fűbe tette. Azonnal
vizes lett a lába a harmattól. Nagy lélegzetet vett, mire a levegőben
az erő finom szálai alakultak ki, és a köd megremegett és
megmozdult.
Persze újra rátörtek az emlékek, hogy bevigyenek neki pár
alattomos ütést.
Gabriel, ahogy ott áll a kávézó előtt, elszántan és ijesztően, a
szeme sötét, a keze ökölbe szorítva. „Nem kell lefognod. Nick úgyis
a földön marad.”
Mennyire más volt ez, mint kicsivel korábban, amikor Nick
magához tért az erdőben. Akkor Gabriel pillantása riadt volt, és
aggódó, ő maga pedig ideges és feszült. „De komolyan, Nick.
Megijesztesz.”
Vagy két héttel azelőtt, amikor Nick a ház mögött, a fák között
összekuporodva talált rá a testvérére, aki zihálva szorongatta eltört
kezet. Gabriel azt hitte, hogy a képességei miatt okozott tüzet. Attól
félt, hogy megölte a barátnőjét. Elkeseredett, össze volt törve, és nem
bírta tovább cipelni a titkai súlyát.
Nick bevitte testvérét a házba, és rendbe hozta.
Gabriel meg ezzel hálálja meg. Gúnyolódik rajta. És haragszik rá.
Es erőszakoskodik.
Nick azt hitte, hogy dühös lesz, esetleg szomorú. De nem érzett
mást, csak hideg ürességet és lemondást.
Nem erre számított az elejétől fogva?
Tudta, hogy nem maradhat Adamnél örökre, de azt nem tudta,
hogyan mehetne haza. Mi van, ha Gabriel bocsánatot kér?
Megbocsájthat neki? Hinne neki egyáltalán?
Mi van, ha nem kér bocsánatot? Az valószínűbbnek látszott. És
Nicknek el kéne fogadnia ezt? Aludjon egy házban valakivel, aki
olyan gyorsan váltott át szeretetből gyűlöletbe vele kapcsolatban,
amennyi idő alatt Nick átöltözni sem tudna?
Nick megdörzsölte a szemét. Átfogta a térdét, ráhajtotta a
homlokát, és belélegezte a levegőben vibráló erőt.
„Itt biztonságban vagy. ”
Az ajtó félrecsúszott. Lehet, hogy a levegő csupán lereagálta Nick
érzelmeit, de a légkör szinte felujjongott, amikor Adam kilépett a
verandára.
Adam! Jaj de jó, hogy itt vagy!
Nick nem bírta leradírozni a vigyort az arcáról, úgyhogy nem
fordult meg. A válla fölött hátranézve köszönt oda Adamnek.
– Jó reggelt!
Adam lehuppant mellé a betonra, elég közel hozzá ahhoz, hogy
érezze a teste melegét, de ahhoz elég távol, hogy ne érjenek
egymáshoz.
–  Jó reggelt neked is – köszönt Adam. – Köszi, hogy felraktad a
kávét – mondta, és odanyújtotta az egyik bögrét Nicknek.
Nick elvette, és köré fonta az ujjait. Váratlanul szégyenlősnek
érezte magát, ugyanakkor valahogy magabiztosnak is.
– Nem akartalak felébreszteni.
 – Igen, nagyon hangosan ültél itt, mezítláb a fűben. Ugye tudod,
hogy van szék is?
Nick bólintott.
– Tudom.
Adam is kinyújtotta a lábát a fűben, egyik kezében a kávésbögrét
tartva, a másikat a combján nyugtatva. Nick habozott, aztán
kinyújtotta a kezét, és Adam ujjai közé fonta az ujjait, majd a
szájához emelte Adam kezét, és megcsókolta. A pillantása
találkozott Adam barna szemeivel. Még sosem érezte azt, amit most:
mintha valami értékes és törékeny holmit talált volna, amit bármikor
elvehetnek tőle. Ez egyszerre szédítette meg és lett tőle ideges.
Mindenáron meg akarta védeni a kincsét.
– Ezért a pillantásért megérte egyedül ébredni.
Nick elpirult, és elfordult.
– Ne haragudj! Csak hagyni akartalak aludni.
– Van az alvásnál fontosabb dolog is – felelte Adam, és közelebb
húzódott Nickhez, így minden távolság megszűnt közöttük.
Nick nyakához nyomta az ajkát, majd lerakta kávéját, és szabad
kezével megcirógatta Nick mellét. Nick felsóhajtott, és lehunyta a
szemét. Nagyon az ágyban kellett volna maradnia. Ő is lerakta a
betonra a bögréjét, és beletúrt Adam selymes, sötét hajába, majd egy
ujjával végigsimított a fiú barna bőrű állán.
– Honnan származol? – kérdezte Nick, gondolkodás nélkül.
Adam lágyan felnevetett, és kihúzta magát. Felvette a kávéját, de
nem húzódott el Nicktől.
– Annapolisból – válaszolta.
Nick egy apró grimasz után megcsóválta a fejét.
– Nem, úgy értem…
–  Tudom, hogy érted – vágott közbe, majd némi tétovázás után
hozzátette: – Apám marokkói, anyukám meg brazil.
Adam tétovázása mögött, úgy tűnt, súlyos mondanivaló rejtőzik,
ezért Nick óvatosan jegyezte meg:
– Azt hiszem, érdekes lehet a kettejük története.
 – Hmm. Nem különösebben. Apám azért jött ide, mert orvosként
nem talált rendes állást Marokkóban. Le volt pusztulva a gazdaság.
Anyám a Johns Hopkins Egyetemen tanult. Három héttel azelőtt
ismerkedtek meg, hogy apám vízuma lejárt volna. – Egy
félmosollyal még hozzátette: – Anyám mindenkinek azt mondja,
hogy a zöldkártya miatt ment hozzá.
Nick elmosolyodott.
– Azt hiszem, kedvelném anyukádat.
És ahogy ezeket a szavakat kimondta, beléhasított a felismerés,
hogy azon tűnődik, milyen lenne találkozni Adam szüleivel, és a
gondolattól mintha villám csapott volna a mellkasába.
Most már értette, hogy érezte magát Michael csütörtök este.
–  Anyám határozott véleménnyel van mindenről – magyarázta
Adam. – Szeret portugálul szitkozódni, mert tudja, hogy őrületbe
kergeti vele apámat.
Nick felvonta a szemöldökét. Azt hitte, hogy Adam már nem is
lehetne szexibb, erre tessék.
– Te beszélsz portugálul?
–  Jobban, mint bevallanám. Nem olyan jól, mint kellene. Apám
berberül beszélt gyerekkorában, ami hasonlít az arabhoz, de én alig
tudok pár szót azon a nyelven. Meg akart szabadulni az
akcentusától, mert úgy volt vele, hogy akkor könnyebben kap
rendes munkát, így aztán már csak nagyon ritkán beszél berberül.
Legtöbben nem is tudják megállapítani róla, hogy nem itt született.
Adam hangvétele megváltozott, szinte keserűség kúszott a
hangjába. Nick a homlokát ráncolta, és azon aggódott, hogy talán
hibát követett el azzal, hogy ebbe az irányba terelte a beszélgetést.
Adam megvonta a vállát.
–  Apám teljesen beleszeretett az amerikai álomba,
kapitalizmussal, baseballal és almás pitével együtt. Aztán a végén
egy brazil nőt vett feleségül, és meleg táncos lett a fiából.
Adam apja leplezte, hogy ki is ő valójában. Aztán Adamtől is ezt
kérte. Nick elgondolkozott, vajon az ő apja hogyan vélekedett volna
erről. Abban biztos volt, hogy az anyja megértette volna őt, sőt
támogatta, volna, de azt elképzelni sem tudta, hogy az apja hogy
reagált volna, ha megtudja, hogy homoszexuális. Michael régen
összekapott párszor az apjukkal, de ilyesmi miatt sosem.
Nick végigsimított Adam arcán.
– Eljönnek néha, hogy megnézzék, ahogy táncolsz?
–  Áh. Már alig. Őszintén szólva, szerintem apám titokban még
mindig abban reménykedik, hogy egyszer még kinövöm ezt.
–  Szerintem apádnak inkább el kéne gondolkoznia, milyen
szerencsés is valójában.
Adam felnevetett, de nem jókedvűen.
–  Tudod, ha bármi mást akartam volna kezdeni az életemmel,
nem is lenne szükségem ösztöndíjra. Ha felhívnám apámat azzal,
hogy könyvelő szeretnék lenni, már írná is a csekket, hogy
beiratkozhassak egy általam választott főiskolára.
Nicknek eszébe jutott a sok felvételi értesítő a fiókjában, és
elszégyellte magát.
– Sajnálom!
– Ne sajnáld – felelte Adam halvány mosollyal az arcán. – Többet
fog jelenteni számomra, ha nekem kell megdolgoznom érte. – Újra
Nick nyakának ívébe nyomta az arcát. – Most te jössz.
– Én jövök?
– Mesélj te is valami kellemetlen dolgot a te családodról.
– Szerintem éppen elég kellemetlen dolognak voltál tanúja tegnap
este – felelte Nick, és végigsimított Adam alkarján.
–  Akkor mesélj valami szépet! Mondj valami jót az
ikertestvéredről!
Adam szavaira emlékek árasztották el Nick elméjét. Nem is
tudott választani közülük. Amikor tüzet gyújtottak a parton, és
Gabriel az erejét kihasználva felhajtotta a magasba a lángokat, Nick
pedig oxigént vont ki a levegőből, hogy segítsen a testvérének
uralma alatt tartani a tüzet. Amikor elbújtak Michael elől, mert
pókokat rejtettek az ágyába, vagy mogyorókrémet a hátizsákjába,
vagy festéket a samponos flakonjába. Gabriel mindeközben
mindvégig tudta, hogy Nick aggódik-e, vagy baja esik-e, vagy hogy
egyszerűen szüksége van-c rá.
–  Régen folyton egymásnak adtuk ki magunkat. Gabriel imád
sportolni, én meg… szóval én inkább nagy ívben elkerülöm az
öltözőket, ha lehet, ezért ő úgy tett, mintha én lennék, hogy még
többet sportolhasson. Maximum két sportágat lehet fölvenni a
suliban, szóval… – vonta meg a vállát Nick.
– Hmm. És te mit csináltál, amikor Gabrielnek adtad ki magad?
Nick halkan felhorkantott.
– A matekháziját – felelte, de mihelyst ezt kimondta, rájött, hogy
Adam félre fogja érteni. – Nem úgy, ahogy gondolod. A szüleink
halála után Gabriel eléggé lemaradt a tanulásban. Azért kezdtem el
megcsinálni a házi feladatát, hogy segítsek neki, és tudja tartani a
tempót. Aztán ez amolyan… szokássá vált. Ő azt mondta, nem tudja
megcsinálni, én meg meg akartam csinálni helyette. Hogy érezze,
számíthat rám. Hogy… – Nick kedveszegetten felmordult.
– Micsoda hülyeség!
– Szerintem nem – válaszolta Adam, és újra nekidőlt. – És ő mit
tesz érted?
– Én nem… ez nem… – Nick lehunyt szemére nyomta az ujjait.
– Mindent.
Egyre csak Hunter hangját hallotta, ahogy a lépcsőn ültek. „Nem
én vagyok Gabriel legjobb barátja, Nick. Te vagy az.”
Nick rádöbbent, hogy még azt sem tudja, a testvére épségben
hazaért-e.
Utálta a tényt, hogy bár Gabriel fenomenálisan elszúrta a tegnap
estét, ő mégis miatta aggódik.
– Használhatnám még egyszer a telefonodat?
Adam felült, helyezkedett kicsit, és előhúzta a telefont a zsebéből.
Szó nélkül odatartotta Nicknek.
Nick felhívta a házukat. A telefon hatszor is kicsöngött.
Talán Gabrielnek baja esett. Talán éppen mindenki őt keresi.
Nicknek eszébe jutott, hogy érzékelt valakit a házuk mögötti
erdőben valamelyik este. Szólt erről Michaelnek? Nem tudta volna
megmondani. Hülyeség volt olyan sokáig játszani a magányos
farkast. Lehet, hogy épp most omlik össze körülötte a világ, ő meg itt
üldögél Adam verandáján, és senki nem éri el.
Nick szíve őrülten verdesett, minden dobbanással magát
ostorozva. Hagyta, hogy a testvére dühösen elhajtson. Jóisten tudja,
mibe keveredett.
Tyler. Elment Tyler után? Ha valami történt volna, Chrisnek
biztos eszébe jutott volna tegnap este, hogy Adam számát
megkeresse a hívóazonosítón, és felhívja őt.
Talán…
Egy kattanás, és valaki felvette a telefont.
– Merrick Kertépítés.
Gabriel volt az. Nick majdnem leejtette a telefont. Nem tudta, mit
mondjon.
A telefonba hosszú másodpercekig nem szólt bele senki.
– Szia, Nicky – mondta végül Gabriel.
Nem kérdés volt. Tudta. Nick semmit nem tudott kiolvasni
testvére hangjából, és még mindig fogalma sem volt, mit mondjon.
És a testvére nem segített kitölteni a néma űrt.
Végül Nick megköszörülte a torkát.
– Csak tudni akartam, hogy épségben hazaértél-e.
Mielőtt Gabriel bármit válaszolhatott volna, Nick megszakította a
hívást. Szinte visszadobta a telefont Adamnek.
Pár másodpercig némán ültek.
Aztán Adam odanyújtotta neki a telefont. A kijelző bejövő hívást
jelezve felvillant.
Gabriel hívta vissza Nicket.
– Akarsz vele beszélni? – kérdezte Adam.
– Nem – felelte Nick, akinek még mindig dupla fordulatszámmal
vert a szíve.
Arra számított, hogy Adam kinyomja a telefont, de ő ehelyett
felvette, a füléhez emelte, és hallózott, mielőtt Nick felfoghatta
volna, mit csinál.
 Nick meredten nézte Adamet, és egyfelől szívesen kikapta volna
a telefont a kezéből, hogy megszakítsa a hívást, ugyanakkor beteges
élvezettel várta, mit fog Adam mondani.
Adam felhúzta az egyik térdét, és feltámasztotta rá az egyik
karját. Mély és halk hangon, magabiztosan mondta:
– Most nem akar veled beszélni. – Hosszú szünet, majd kimérten
folytatta: – Már mondtam, hogy nem akar beszélni veled. Talán
nehéz megértened, de ez nem csak egy szólam volt.
Nick önkéntelenül is horkantva felnevetett, és a szájára
tapasztotta a kezét. Leginkább azonban ideges nevetés volt ez. Nagy
szemeket meresztett Adamre. Soha senki nem beszélt még így
Gabriellel.
Aztán Adam felsóhajtott, és beleszólt a telefonba:
–  Tudod, mit, virágszálam? Nem számít, hogy te mit akarsz.
Megmondom neki, hogy hívtad, rendben? – Azzal válaszra sem
várva lerakta a telefont.
Ezúttal a telefon nem csörrent meg újra.
–  Beszélni akar veled. Ennyit mondott – közölte Adam, Nickre
nézve.
Azt nem, hogy „sajnálom”.
Nick kavargó érzelmeivel nehezen tudta hova tenni ezt az
információt.
Adam lerakta a telefont a betonra.
– Miért akartad felhívni Gabrielt? – kérdezte.
– Tudni akartam, hogy biztonságban hazaért-e. – Nick kinézett az
oszladozó ködre. – El akartam mondani neki. Tegnap este. Ezért
mentünk a kávézóba. – Adamre pillantott. – Nem hagy nyugodni a
gondolat, hogy vajon akkor másképp alakultak volna-e a dolgok.
– Úgy érted, hogy akkor is megütött volna-e? – kérdezte Adam.
Nick bólintott.
Adam kicsit fészkelődött a betonon, hogy újra Nick mellett
ülhessen.
–  Nézd, én nem védem Gabrielt. Tudom, hogy bántott téged. –
Adam ellágyuló hangon folytatta: – Tudom, hogy sokat bántott. De
amikor utánam eredt, az nem azért volt, mert én meleg vagyok,
hanem csakis azért, hogy megóvjon téged. Most a telefonban sem
volt bunkó. Pedig lehetett volna.
– Szerinted visszahívjam?
– Szeretnéd?
Nick ezen eltöprengett. Elképzelte az ikertestvérét, ahogy a
konyhában áll, és azt fontolgatja, hogy felhívja-e őt másodjára is.
Nick szerette volna, ha minden visszatér a régi kerékvágásba.
Aztán Adamre pillantott, és rájött, hogy ez nem igaz.
Megcsóválta a fejét.
– Nem akarok beszélni vele. Még nem.
– Jól van.
Adam ivott még egy korty kávét. Szabad kezével megint
megfogta Nick kezét, az ujjait összefonta Nick ujjaival, és csak ültek,
és hosszasan nézték, ahogy a ködöt elfújja a szél.
Nick nem is gondolta volna, milyen könnyen megy ez, egymás
mellett ülni valakivel, aki nem ítélkezik felette. Aki nem támaszt vele
szemben elvárásokat.
Adam telefonja újra megzizzent, mire Nick szívverése azonnal
felgyorsult. Tudhatta volna, hogy nem fog sokáig tartani.
De Adam elmosolyodott.
– Nézzenek oda! – mondta. – Quinn érdeklődik, hogy táncolunk-e
ma délután.
Nick egészen addig fel sem fogta, mennyire aggódott Quinnért. A
lány jól van. Jól kell lennie, ha a tánc felől kérdez.
Adam visszaírt neki, és miközben a képernyőn siklott az ujja,
megkérdezte Nicket:
– A stúdióban egykor véget ér az utolsó óra, úgyhogy ebéd után
találkozom vele. Jössz te is?
Nick elfordította a tekintetét.
– Szerintem nem akar látni engem.
Adam megbökte.
– És te mit akarsz?
 –  Azt akarom… – kezdte Nick, de elakadt a szava, ahogy
megérezte a szavai súlyát.
A testvérei biztos átkozták őt reggel, mert szombatonként mindig
nagy kertépítő munkákat vállaltak, és Nick miatt Michael egyet már
lefújt előző este. Nyilván Quinn sem akarja őt látni az edzésen.
De szavai még mindig a levegőben lógtak. Azt akarom…
Ostoba, egyszerű kifejezés, mégis olyan idegennek érezte.
– Szóval, mit akarsz? – sürgette Adam.
– Veled akarok menni – felelte Nick, de zavaros hadarással felelt,
halkan és minden meggyőződés nélkül.
Adam még erősebben megbökte. Mosolyogva kérdezte:
– Hogy mondod?
Nick odahajolt hozzá, és megismételte:
– Veled akarok menni.
Adam megint megbökte Nicket, és tovább nógatta.
– Nem hallo…
Nick egy csókkal beléfojtotta a szót.
– Veled akarok menni – ismételte, majd megint megcsókolta. – És
ha elhallgatnál egy percre, talán elmondhatnám, mi mást akarok
még.
 28. FEJEZET
QUINN TYLER TEREPJÁRÓJA ABLAKÁNAK DŐLT, és elégedetten
lehunyta a szemét.
Átaludta az éjszakát.
Zavartalanul lezuhanyozhatott.
Nem bukkant fel egyetlen szociális munkás vagy rendőr sem,
hogy rájuk törje az ajtót, vagy bármi olyasmit tegyen, amit szoktak.
Az öccse válaszolt az SMS-ekre, hogy igen, jól van.
És Tyler most elviszi táncra.
Tyler ötlete volt, hogy Quinn-nek el kellene mennie edzésre.
Igazság szerint a reggeli pirítós és narancslé közben Tyler
rosszallóan ránézett, és megkérdezte:
– Neked nem felvételi vizsgára kellene gyakorolnod?
Mire Quinn valami kifogást dörmögött, amit hallván Tyler
majdnem maga küldött SMS-t Adamnek.
Tyler egyáltalán nem volt vevő Quinn önsajnálatára.
Kedvességeket suttogott neki, mintha mindig tudta volna, mikor
bújik elő a kétely, hogy tanyát verjen Quinn önértékelésében. „Nem
vagy semmirekellő”, mormogta neki, amikor Quinn már-már
elfogadta a gondolatot, hogy tényleg az ő hibája, hogy a bátyja
cracket szívott a szobájában. Vagy azt mondta, „bátor vagy”, amikor
olyan gondolatai támadtak, hogy soha többe nem kéne kilépnie
Tyler lakásából.
De a kedvence a „különleges vagy” volt, amit a tarkójára nyomott
ártatlan csókkal kísért, miközben végigsimított hátára hulló haján,
majd magára hagyta.
Azok után, hogy Tyler úgy feküdt le aludni, hogy megfogadta,
megöli a Merrickeket, Quinn nem gondolta volna, hogy Tyler ilyen
közhelycsokorral köszönti reggel.
Szerette Tylernek ezt az oldalát, ezt a gyengéd, figyelmes énjét.
Azt gyanította, hogy csak ritkán mutatja meg, és nem sok
mindenkinek.
 A helyzet iróniája az volt, hogy akár azt is el tudta képzelni, hogy
ha Tyler és Nick nem volnának halálos ellenségek, barátok lennének.
– Mikorra jössz értem? – kérdezte Quinn.
– Viccelsz? – pillantott rá Tyler. – Azt terveztem, hogy megvárlak.
– Ugyan – felelte Quinn. – Erre semmi szükség. Úgysem fogsz a
bugyimba…
Tyler Quinn szájára tette a kezét.
–  Úgy teszek, mintha ezt meg sem hallottam volna. Már
mondtam, szerintem nagyon jól táncolsz, abból ítélve, amit az
erdőben láttam belőle. Szeretném látni a teljes műsort egyben.
– Most komolyan! Egy táncstúdióban akarod tölteni a következő
néhány órát?
–  Mindig is erről álmodtam – nézett Tyler Quinnre csibészes
mosollyal. – Na jó, őszinte leszek: itt a laptopom is. Meg kell
csinálnom egy történelem beadandót.
A táncstúdió parkolójában nem sok kocsi állt, ami nem is volt
csoda szombat délután. Quinn a napnak ebben az időszakában
szeretett legjobban táncolni. Ilyenkor még mindig melegen sütött be
a nap az ablakokon, és a reggeli táncpróbák után visszamaradt
energia még benne sistergett a levegőben, és úgy mozgott, mintha
ezer táncos kísérné.
A családja mintha fényévekre lett volna tőle. Pontosan ott, ahol
akarta, hogy legyenek.
A stúdió ajtajában megállt, és Tyler felé fordult.
– Figyelj csak – szólalt meg halkan. – Köszönöm, hogy elhoztál.
– Szívesen.
Quinn összeszorította az ajkát egy pillanatra, majd folytatta:
– Nemcsak erre értem. Hanem mindenre. Köszönök mindent.
Tyler elhúzta a száját, és félrefordította a fejét.
– Ne köszönj mindent – mondta, majd elhallgatott. A pillantásuk
találkozott. – Egy részét sajnálom. Nagy részét.
A napfény megcsillant a haján. Magasságával, szőke hajával és
erős termetével olyan volt, mint az a bizonyos herceg. Már csak a
fehér lova hiányzott. Quinn lábujjhegyre állt, arcon csókolta Tylert,
és halk, búgó hangon válaszolt.
– Te is különleges vagy, Tyler. És bátor. És biztos, hogy nem vagy
semmirekellő.
Tyler szeme egy leheletnyit tágabbra nyílt, épp csak annyira,
hogy Quinn tudja, a szavai célba találtak.
– Ne aggódj – suttogta. – Nem mondom el senkinek.
Tyler erre a szemét forgatva a stúdió ajtajának kilincséért nyúlt.
Aztán beléptek az ajtón, és szembetalálták magukat Nick
Merrickkel.
Quinn a fényes fapadlón ült a tükör mellett, és nyújtott, Adam
bemelegítő gyakorlatait követve. Még voltak mások a stúdióban,
ezért várniuk kellett, hogy elfoglalhassák a termet. Quinn nem
bánta, hogy el kell ütnie az időt. Az elmúlt két, tánc nélkül töltött
nap után lemerevedtek az izmai. Mélyen előrehajolt, hogy
megérintse a bokáját, és közben megpillantotta Nicket és Tylert a
tükörben. A terem túlsó végében ültek, az egyik fapadon, a lelátón,
jó két méterre egymástól, és makacsul hallgattak.
Csak úgy sütött belőlük a gyűlölet.
Amikor beléptek a stúdióba, Nick távozásra szólította fel Tylert.
Tyler azt válaszolta Nicknek, hogy elmehet a francba.
Adam rájuk szólt, hogy hagyják abba az idétlenkedést, vagy
menjenek ki. Ugyanolyan hangon beszélt velük, mint a hatéves
kezdő táncosokkal szokott, amikor rendetlenkednek az órán: félig
viccelődve, félig komolyan.
Nick elhátrált onnan, és leült az egyik padra a lelátón. Már az
elején sem tetszett neki, amit Adam mondott, de most kifejezetten
fuldoklott a dühtől.
Quinn meglepetésére azonban Tyler bocsánatot kért Adamtől,
kezet rázott vele, aztán ő is leült, és figyelt.
Adam a másik lábát kezdte nyújtani, Quinn pedig visszatért az
aktuális feladathoz. Követte Adam mozdulatait.
–  Mit gondolsz, mennyi időnk van, mielőtt megölik egymást? –
kérdezte Adam dörmögve, hogy ne hallják a többiek.
 A hangja könnyed volt, és viccelődő. Quinn örült, mert egy kicsit
tartott tőle, hogy Adam a szemére fogja hányni, hogy mostanában
elhanyagolta őt.
– Nick utálja Tylert – mondta Quinn.
Nem gondolta volna, hogy Nick is itt lesz. Ha tudja, mondta
volna Tylernek, hogy inkább menjen el. Örült kettősséget érzett,
mert egyszerre élvezte, hogy Nick fel volt dúlva, és utálta, hogy
miatta feldúlt.
–  Azt látom – felelte Adam. Rövid hallgatás után hozzátette: –
Nagyon aggódott amiatt, hogy Tylerrel jársz.
– Mi nem… – kezdte Quinn, de elakadt a szava. Ő és Tyler együtt
járnak? Vagy csak barátok? – Magam sem tudom, mit is csinálunk
tulajdonképpen.
Adam összezárta a lábait, és mélyen előrehajolt.
– Tyler jól bánik veled?
Adam hangjában valódi törődés csengett, ami megint csak azt
juttatta Quinn eszébe, hogy túl régóta taszítja el magától azokat, akik
segíthetnének neki. Bólintott, mert eszébe jutottak Tyler reggel
elsuttogott kedvességei. Aztán szemtelenül Adamre mosolygott, és
visszakérdezett:
– És Nick jól bánik veled?
Adam elpirult. A füle tövéig.
Quinn elvigyorodott, és rájött, hogy Nick talán okkal van ott.
– Te jó ég! Együtt töltöttétek az éjszakát?
– Csitt! – szólt rá Adam, és futólag fejbe is csapta Quinnt.
– Szóval?!
Adam azonnal viszakérdezett:
– És te, Tylerrel töltötted az éjszakát?
–  Igen, a vendégszobában! – Elgondolkozott, mert eszébe jutott,
milyen volt Tyler estéje. – Úriember volt. Pedig nem volt valami jó
estéje.
–  Nicknek sem. Elmondta Gabrielnek, hogy meleg, ő meg jól
behúzott neki.
 Quinn azonnal felült. Nickre pillantott, és a bosszú minden öröme
elpárolgott. Most már legszívesebben megölte volna Nick
ikertestvérét.
– Gabriel megütötte? – kérdezte suttogva. – Komolyan beszélsz?
– Igen. Nick utána nem akart hazamenni.
Quinn nem hibáztatta.
– Bár tudtam volna róla – sajnálkozott. – Bárcsak felhívott volna.
A szavaiban rejlő irónia mellbe vágta. Nick valószínűleg
ugyanezt mondaná az ő gondjairól, ha tudna róluk.
Odapillantott, ahol Nick és Tyler ültek. Úgy látszott, nem
beszélgetnek. Tyler közelebb ült volna Nickhez? Quinn nem tudta
megállapítani. Nick szinte remegett, annyira dühös volt.
– Azt hiszem, láttam az utolsó, neki küldött üzenetedet – jegyezte
meg mintegy mellékesen, bár a mondanivalója súlyos volt. –
Határozottan úgy emlékszem, hogy jól elküldted a francba.
Quinn elvörösödött, ahogy hátba döfte a bűntudat.
– Igen… én nem… vagyis…
Újabb nyújtógyakorlat, kéz a fej fölé, majd mély előrehajlás, és a
lábujjak megérintése.
Quinn ezt a mozdulatsort nem követte.
– Féltékeny voltam – folytatta halkan.
– Kire? – kérdezte Adam.
–  Rád, gondolom. – Quinn nyelt egyet, és érezte, hogy könnyek
szöknek a szemébe. – Aztán Nick rám szólt, hogy tartsam magam
távol Tylertől, én meg ezt olyan igazságtalannak éreztem, mert neki
mindene megvan, nekem meg ott kell ülnöm mellette, és úgy tenni,
mintha a barátnője lennék, és…
–  Quinn – szólt közbe Adam mély, halk hangján, és közelebb
húzódott Quinnhez. – Quinn, nem lett volna szabad megkérnie
téged, hogy…
– Nem is kért! Ez a legszánalmasabb az egészben. Soha nem kért
ilyesmire. Sőt, még ő győzködött, hogy találjak magamnak valaki
mást. De én nem akartam mást. Én…
– Őt akartad.
 Quinn bólintott, és felnézett.
– Sajnálom.
– Ne sajnáld! – eresztett meg Adam egy félmosolyt. – Megértelek.
– Nem haragszol rám?
–  Nem – felelte Adam, majd hozzátette: – Csak jó lett volna, ha
elmondod. Ezért nem jöttél táncra?
Quinn az ajkába harapott.
– Részben igen – válaszolta.
– És mi a másik ok?
Quinn nagy levegőt vett, majd, amikor már nem remegett a
hangja, válaszolt.
– Az anyám. Kidobott otthonról.
Adamnek leesett az álla.
– Bárcsak ezt is elmondtad volna. Jöhettél volna hozzám.
Quinn felvonta a szemöldökét.
– Nekem úgy tűnik, hogy most elég zsúfolt a lakásod.
– Ne vicceld el! Jól vagy? Van hol laknod?
Quinn kitérő választ adott, mert attól tartott, ha illetéktelenek
fülébe jut a dolog, hívják a gyámhivatalt, vagy ilyesmi. Nevetséges
volt az üldözési mániája, de inkább alszik utcasarkon, mint hogy
bedugják valami nevelőotthonba vagy bármi ilyesmi helyre.
– Egyelőre Tylernél húztam meg magam. Csak anyámat akarom
kivárni. – Könnyedén, erőlködés nélkül beszélt. – Kell pár nap, amíg
kijózanodik, ez minden, utána elfelejti, mi történt.
Esetleg kidobja Jake serlegeit.
Adam még mindig Quinnt figyelte.
Quinn folytatta a nyújtózkodást, remélve, hogy Adam veszi a
lapot, és témát vált.
– Jól vagyok – felelte végül. – Tényleg jól vagyok.
A tükörben mozgásra lett figyelmes. Tyler közelebb ült Nickhez.
Quinn nem akart hinni Tylernek, amikor azt mondta, hogy
péntek este Nick kötött belé, de ahogy most nézte őket, megingott.
Tyler egy vad oroszlánéhoz hasonlította Nick képességeit.
Felbőszítette Tyler az oroszlánt, csak hogy lássa vicsorítani?
 Beléhasított a bűntudat, ahogy felidézte magában, hogy felt Nick
anno a kocsibejárón. Az önvédelem és az agresszív viselkedés leple
alá rejtette, de Quinn látta.
Ahogy most is. Adam feléjük pillantott.
– Nick azt mondta, hogy a családjaik harcban állnak egymással.
– Ezt ő mondta?
Adam bólintott.
– Ezért nem akarta, hogy Tylerrel találkozgass.
– Nem csak ezért – válaszolta Quinn. – Fiatalabb korukban Tyler
rendszeresen megverte.
Adam ledermedt.
– Nekem ezt nem mesélte.
–  Nekem is alig pár szót mondott. Mindent úgy kellett kihúzni
belőle. Először el sem akartam hinni neki. Hiszen elég csak Nickre
nézni. Csak egy idióta, kötne bele, de…
–  Mindegy, hogy néz ki! – csattant fel Adam. – Az számít, hogy
milyen ember valójában.
– Tudom – felelte halkan Quinn. – Tyler sem rossz ember, Adam.
Adam Nick és Tyler felé pillantott.
–  Remélem, igazad van, Quinn. Nagyon remélem, hogy igazad
van.
Nick azon gondolkodott, hogy megfojthatná-e Tylert ott helyben,
anélkül, hogy bajba kerülne.
Akkor befogná a száját ez a tetű.
– A pasid, mérgesnek tűnik – suttogta Tyler, olyan halkan, hogy
Nick nem is hallotta volna, ha a levegő nem akarja mindenáron
eljuttatni a fülébe a szavakat. – Nem lehet, hogy féltékeny?
Nick nem válaszolt. A stúdió kiürült, és a padokon is csak ők
ültek. Adam és Quinn már táncoltak, a mozgásuk csupa szenvedély
volt, és erő. De Tylernek igaza volt, Adam tényleg dühösnek látszott,
bármikor, amikor feléjük pillantott.
Nem Tylerre féltékeny, igaz? Ugye nem?
De mi másért lenne dühös? Quinn mondhatott valamit? De mit?
Nick utálta, hogy ott ül ez a tetvedék, és bogarat ültet a fülébe.
 Egyik fele el akart menni onnan. Várakozhatna odakint ülve,
illetve akár buszra is szállhatna, hogy visszamenjen Adam lakásába.
A francba, hiszen akár haza, is buszozhatna, ha kell. Adam
elmagyarázta neki, milyen útvonalon jár a busz, és adott neki
menetrendet is. Elmondta, melyik megálló van legközelebb
Chautaugához, ha mindenképp segítenie kéne valami munkában a
testvéreinek.
Végül megtört, és hazatelefonált, mielőtt idejött, remélve, hogy
nem Gabriel veszi fel a kagylót. Szerencsére – vagy mert az
ikertestvére gondosan kerülte őt – Michael vette föl a telefont. Chris
vállalta, hogy ő dolgozik aznap Nick helyett. Hunter már régen
eldöntötte, hogy elmegy Beccával, meglátogatni a lány apját. Gabriel
egyedül lesz otthon, egy halom tankönyvvel.
Ami garantálta, hogy Nick nem fog egyhamar buszra szállni.
Ugyanakkor Tyler mellett ücsörögni volt alighanem az egyetlen
dolog, ami rosszabb volt annál, mint találkozni az ikertestvérével.
Tyler közelebb húzódott.
–  Nem csoda, hogy sosem ütöttél vissza. Most jöttem rá, hogy
Gabrielnek valójában ikerhúga van…
– Fogd be a pofád! – szólt rá Nick.
– Különben mi lesz? Puffogsz és fújtatsz, és szétfújod ezt a helyet?
Vagy te inkább csak szívni szeretsz…
– Fogd be! – meredt rá Nick, és nem érdekelte, hogy megemelte a
hangját. – Dögölj meg, Tyler! Lehet, hogy Quinnt sikerült átverned,
de én tudom, mit tettél! Michael talán megkegyelmez neked, mert
elvesztetted a nővéredet, amiért érez némi felelősséget, de…
– Ne merészeld a nővéremet a szádra venni!
–  Azt hiszed, ha elveszítesz valakit, jogod van dühöngő őrültté
válni? Hát nem. Nem te vagy az egyetlen, aki elveszített valakit!
Nick ezzel fején találta a szöget. Tyler ekkor már zihált, a keze
ökölbe szorult.
– Hallgass, Merrick!
– Nem, te hallgass! Gyűlölni akarsz minket azért, akik vagyunk?
Hát csak gyűlölj, tessék! Verd be a pofám, égess meg, hívd ránk az
Őrzőket, meg amit csak akarsz! De én tudom, mi az igazság! Tudom,
hogy mi vagy. Tudom, mire vagy képes!
– Nem tudsz te semmit.
Nick tudta, hogy Tylert egy hajszál választja el attól, hogy
elveszítse az önuralmát, de nem bírta abbahagyni. Azzal, hogy kiállt
magáért Gabriellel szemben, megváltozott benne valami. Hogy jobb
lett, vagy rosszabb, nem tudta volna megmondani. De ahogy Adam
noszogatása aznap reggel, hogy Nick bökje ki, mit akar, Tyler
jelenléte is tüske volt az oldalában, ami egyre csak szúrta és szúrta.
És Nick azt akarta, hogy legyen vége, egyszer s mindenkorra.
Tylerhöz hajolt, és a szemébe nézett:
–  Tudom, hogy alighanem halálosan rettegsz, hogy rossz ember
fog rájönni arra, hogy te is ugyanolyan átkozott vagy, mint a nagy,
gonosz Merrickek. És akkor nehéz lesz segítségért kiáltani anyucinak
és apucinak, igaz? Vagy lehet, hogy ők maguk húznák meg a
ravaszt? Az holtbiztos, hogy minket évek óta holtan akarnak látni.
– Én soha nem öltem meg senkit! – szűrte a fogai között Tyler.
– Honnan tudhatnánk? – kérdezte Nick. – Hiszen még véletlenül
sem a gyűlölet tölti ki minden percedet, igaz? Az istenért, amennyire
tudni lehet, akár te is lehettél az, aki felgyújtotta Seth Ramsey-ék… –
Nicknek torkára forrt a szó. – Te jó ég!
A tűz Seth Ramsey-éknél. Öt éve. Amiben meghaltak Seth szülei.
És Nickéi.
–  Fogd be! – üvöltött Tyler. Nagyra nyílt szemében pánik, az
arcán elszántság. – Fogd be a pofád, Merrick! Nem én okoztam azt a
tüzet.
Nick alig kapott levegőt. Nem tudta, hogy mit érez pontosan.
Őrjöngő dühöt. Zavarodottságot. Döbbenetet. Szomorúságot, ahogy
felidéződött benne minden.
– Te voltál az! Te okoztad a tüzet. Nem Gabriel.
– Nem igaz! – rázta hevesen a fejét Tyler. – Nem igaz!
– De igaz. Te voltál az!
–  Együtt voltunk! – kiáltotta Tyler. – Hát nem érted? Pont úgy,
ahogy múlt éjjel is. Ketten együtt okoztuk a tüzet.
 Nick Tylerre meredt.
Tyler lemászott a nézőtéri padsorok közül, és elindult az ajtó felé.
Quinn és Adam mozdulatlanná dermedtek a tánctér közepén.
Nick nem tudta, mióta nézik őket.
Quinn Nickre, majd Tylerre pillantott, végül Tyler után szaladt. A
stúdió bejárati ajtaja hangosan becsapódott mögöttük.
Nick fel volt dúlva, maga sem tudta, hogy kavargó érzelmei
milyen irányt vesznek, amikor lecsillapodnak.
Még mindig magán érezte Adam pillantását.
Nick ránézett. Nem bírt megszólalni, de amúgy sem tudta, mit
mondhatott volna.
–  Szóval… – szólalt meg Adam. Az arcán egyszerre látszott
kíváncsiság, sajnálkozás és lemondás. – Újabb titkok, igaz?
 29. FEJEZET
QUINN A PARKOLÓBAN ÉRTE UTOL TYLERT. Csak két jármű maradt
addigra: Tyler terepjárója, és egy fekete szedán, amit biztos egy
szülőpáros hagyott ott, hogy majd visszajönnek érte később. Elkapta
Tyler karját, mielőtt beugorhatott volna a kocsijába, hogy elhajtson.
Arra számított, hogy Tyler őrjöngve sarkon fordul, és ellöki
magától, de nem így tett. Egyszerűen csak megállt, de nem nézett rá.
– Jól vagy? – kérdezte Quinn halkan.
– Nem – felelte Tyler mély, rekedtes hangon.
–  Igaz, amit Nick mondott? – kérdezte Quinn. – A tűz, amiben
meghaltak a szülei… Te voltál…
– Nem tudom. – Tyler Quinn felé fordult, és a szemében, amiben
a lány dühös ellenkezést várt tükröződni, csak fájdalmat talált. –
Nem tudom, Quinn. Tizenhat voltam. Meghalt a nővérem. Minden
sejtemmel gyűlöltem Michael Merricket. Én nem… – Megbicsaklott a
hangja, de folytatta. – Gabriel Merrick is utált bennünket. Ahogy az
egész család. Nem tudnám megmondani, melyikünk kezdte. De azt
tudom, hogy nem egyedül voltam. Egy pillanat alatt lángokban állt
az egész ház. Én nem voltam annyira erős. Akkor még.
–  De… a Merrickek nyakára hívtad az Őrzőket. Meg akartad
öletni őket. Ott álltál a lakásodban, a konyhában, és azt mondtad,
hogy senkit nem bántottál az erőddel. Akkor az mi volt?
Ekkor megkapta a dühös ellenkezést.
– Mégis mit kellett volna tennem? – csattant fel Tyler. – A szüleim
meg akarták ölni őket azért, amit Emilyvel műveltek. Oda kellett
volna állnom elébük azzal, hogy „Mondjak valami érdekeset? Én is
tiszta elementál vagyok. Kértek sütit?”. Van fogalmad róla, milyen
volt rájönni, hogy mi vagyok, és tudni, hogy a szüleim a városba
hívják az Őrzőket, hogy legyilkolják a tiszta elementálokat? Tudni,
hogy talán részem volt a legjobb barátom szüleinek a
meggyilkolásában? Van bármi fogalmad róla?
–  Nincs. – Quinn megnedvesítette az ajkát, és így folytatta: – De
tovább bántottad őket. Tovább zaklattad őket. Még Beccát is!
Tovább…
– Kénytelen voltam! – robbant ki Tylerből. – Mindenki ezt várta el
tőlem! Nem érted? Megölték a nővéremet. Mindenki azt hitte, hogy
ők gyilkolták meg Seth szüleit. Gyűlölnöm kellett őket.
– Különben mindenki téged gyűlölt volna.
Hűvös szél fújt keresztül a parkolón, amiről Nick jutott Quinn
eszébe. Tyler kapkodta a levegőt.
– Igen – bökte ki végül.
Quinn nem tudta mindezt összerakni fejben. A kedvességeket,
amiket reggel suttogott neki, ahogy a családjával kapcsolatban
segített neki, és ahogy kérlelhetetlenül szembesítette őt a saját
félelmeivel és kételyeivel.
Aztán ezt… ezt a gyűlöletet, amit kizárólag az önző félelem táplált.
–  Megállíthattad volna – mondta Quinn. – Egyszerűen…
abbahagyhattad volna.
– Nem bírtam. Quinn, nem érted…
– Nem te löktél a fürdőszobádban a falhoz, és mondtad, hogy ne
taszítsam el magamtól folyton az embereket? Az a szomorú, igazság,
hogy a Merrickek talán még segítenének is neked, ha nem akarnál
ilyen eltökélten seggfej lenni!
– Nem akarom, hogy segítsenek, Quinn.
– Szóval tovább játszod az agyatlan barmot, de… pontosan miért
is?
A szarkasztikus megjegyzés kicsúszott a száján, mielőtt bármit
tehetett volna. Tyler faarcot öltött, és eltűnt róla minden érzelem.
–  Te ezt nem érted. Nem vagyok agyatlan. Így próbálok életben
maradni.
– Ahogy ők is.
– Nem tudok most erről vitatkozni veled, Quinn – mondta Tyler
akadozó légzéssel. – Most nem. Most… nem.
Quinn egy lépést tett hátra.
– Akkor menj! – mondta.
Tyler lenézett rá. Aztán megfordult, és beült a kocsijába.
Beindította a motort, de nem csukta be az ajtót. Levegőt vett, mintha
még egy esélyt akarna adni Quinn-nek.
A lány még egy lépést hátrált.
– Menj! Én nem megyek veled. Menj!
Tyler állkapcsán megrándult egy izom. Quinn elfordította a
tekintetét. Azt várta, hogy Tyler könyörögni fog neki, hogy üljön be
mellé, hogy további kifogásokat keres, hogy bocsánatot kér, és végül
beadja a derekát.
Nem így történt.
– Jól van – mondta Tyler.
Becsapta az autó ajtaját, és kitolatott a parkolóból, a nyomában
repkedett a sok kavics, ahogy ráfordult a főútra.
Quinn csak állt, és nézte, ahogy elül a por, amikor egy sötét hajú
férfi szállt ki a fekete szedánból, és elindult felé. Fiatal volt, a húszas
évei közepe-vége felé járhatott. A szeme sötét, a vonásai átlagosak.
Sportzakót és drapp szövetnadrágot viselt. Ha az utcán látta volna,
simán elmegy mellette. Úgy nézett ki, ahogy a hároméves,
tüllszoknyás kislányok apukái szoktak.
Biztos látta, hogy veszekednek Tylerrel, és odajön megkérdezni,
hogy Quinn jól van-e.
– Te vagy Quinn Broscoe?
– Igen. Miért? – kérdezte Quinn elkomorodva.
Aztán rájött, milyen hülyeséget csinált. Mi van, ha ez a fickó
szociális munkás? Vagy zsaru? Nem így szokták csinálni? Sarokba
szorítják az embert, kihúzzák belőle a nevét…
– Tudnál esetleg segíteni egy percre? – kérdezte.
Persze. Lehet, hogy rendben van a fickó, de lehet, hogy egy őrült,
aki haza akarja vinni a kommunájába, hogy megerőszakolja.
De legalább nem úgy szólította meg, ahogy egy szociális
munkástól várná az ember.
– Igen. Miben kellene segítenem?
–  Garethnek hívnak – mondta, azzal előhúzott egy fegyvert, és
nekiszegezte. – Te pedig segítesz nekem megölni Nick Merricket.
Nick a levegő közvetítésével minden sejtjében érezte a Quinnen
elhatalmasodó pánikot, mint egy fényes robbanást, ami még jobban
felerősödött, amikor a stúdió ajtaja hirtelen kinyílt, és az ajtónyitás
hangja végigvisszhangzott a szinte üres helyiségen.
Megragadta Adam karját, és a nézőtér túloldalához vonszolta.
Adam levegőt vett, hogy megszólaljon, de Nick átfogta a nyakát,
és a szájára tapasztotta a kezét.
–  Maradj csöndben! – szólt rá Nick, Adam fülébe suttogva. –
Maradj csöndben! Kérlek!
Adam elnémult, és mozdulatlanná dermedt.
Nicknek nem volt még ideje mesélni a családjáról, arról meg
pláne nem tett említést, hogy valaki meg akarja ölni őket.
Quinn nem szólalt meg, de a félelme jelzőtűzként mutatta Nick
számára, hogy hol van, reszketeg levegővételei minden
másodpercben elárultak valamit. Léptek közeledtek halkan és
biztosan a fapadlón.
Nick érezte azt a személyt is, akitől Quinn félt. Érezte a
levegővételeit, a magabiztosságát. Van fegyvere is, különben Quinn
nem volna ilyen szófogadó.
– Látod? – mondta a lány hangosan. – Már elmentek.
Kérlek, Quinn, gondolta Nick. Kérlek, ne csinálj hülyeséget! Próbált
nem Michael történeteire gondolni, hogy mit tett Silver Hunter
barátnőjével, Kate-tel. A kínzásra, és végül a fejébe röpített golyóra.
Silver az? Megszökött a börtönből?
Válaszért könyörgött a levegőnek, érzékeit a távolba vetve.
– Itt vannak – mondta egy férfihang.
Adam mozdulatlanná dermedt. Visszatartotta a lélegzetét.
– Gyertek elő! – szólalt meg a férfi.
Nincs brit akcentusa. Akkor nem Silver.
De az biztos, hogy Őrző.
Nick nem mozdult. Kell, hogy legyen kiút ebből a helyzetből.
Kell, hogy legyen!
Próbált nem a testvéreire gondolni. Vajon őket kapta el először ez
a fickó? Lehet, hogy a testvérei mind meghaltak, ő meg nem is tud
róla?
Nem valószínű, ha mind együtt vannak.
 Aztán eszébe jutott, mit mondott Michael. Nincsenek együtt. Ami
még bármit jelenthetett.
És nem egyszerűen külön vannak. Nagyon messze vannak
egymástól. Gabriel egyedül van otthon, és Nick nem tudja értesíteni
a közelgő veszélyről. Chris és Michael egy kerten dolgoznak, és ha
azt fejezik be, amit Nick és Michael halasztott el előző este, akkor az
egy óriási udvar, távol a szomszédoktól. Tökéletes célpontok.
A francba is, hiszen ha az Őrző kinyírja Nicket és Gabrielt, nem is
kell keresnie Christ és Michaelt. Elég megvárnia, amíg hazaérnek.
– Már elég bizonyítékot láttam – mondta a férfi. – Tudom, hogy a
lány ártatlan. Nem kell neki is meghalnia.
Gondolkodj, Nick! A rohadt életbe! Hát mi haszna az érettséginek,
ha képtelen kikecmeregni egy ilyen helyzetből?
–  Gyere elő most azonnal! – folytatta a férfi. – Van rá három
másodperced, különben a lány meghal – tette hozzá, majd minden
tétovázás nélkül visszaszámolt: – Három… kettő…
– Nick! – kiáltotta Quinn a pániktól magas hangon.
– Jól van! – felelte Nick, azzal a földre lökte Adamet, majd felállt,
és megmutatta magát.
Teljesen ismeretlen volt számára a férfi.
Ám a Quinn fejéhez fogott pisztolyban rejlő veszély nagyon is
ismerős volt számára.
Nick felemelte a kezét, hogy jelezze, fegyvertelen.
– Jól van, itt vagyok. Őt engedd el!
Adam. Ne bújj elő! Kérlek, Adam!
– Ez könnyen ment – felelte az Őrző, azzal pontosan Nick fejére
szegezte a fegyvert, és meghúzta a ravaszt.
 30. FEJEZET
LÖVÉS DÖRDÜLT, ÉS QUINN OLYAN ERŐVEL ESETT HANYATT, mintha
valaki durván fellökte volna. A stúdió ablakai kirobbantak, de a
hangokat csak távoli zajként érzékelte, mintha a víz alatt volna. A
mennyezeti lámpák is szétdurrantak, és üvegcserepek záporoztak
alá.
Megállt az idő. Olyan volt, mintha egy perce feküdne a földön.
Vagy egy órája. Vagy egy napja.
Egyszer csak észrevette, hogy ki tudja nyitni a szemét.
Körbenézett.
Mindenütt üvegcserepek csillogtak a fényben.
Nicket nem látta sehol.
Nem kapott levegőt.
A füle csengett és nem volt képes megmozdulni.
Hol van a férfi?
Rálőtt Nickre. Quinn látta a villanást, és látta Nicket megrándulni
és összeesni.
El kell futnia.
El kell jutnia a telefonjához.
Az agya teljes sebességgel pörgött, de minden más mintha
lassított felvételként mozgott volna.
Mozdulj!
Továbbra sem kapott levegőt. A nyomás óriási volt, mintha egy
elefánt telepedett volna a mellkasára. Foltokban el-eltűnt a látása.
Öt is meglőtték volna? Úgy érezte magát, mint akit folyékony
mézgába dobtak, és körülötte a világ lassan borostyánná szilárdult.
Mi történik?
Ekkor, minden előzmény nélkül, helyreállt minden. Betört a szél a
stúdióba, a hideg levegő csípte az arcát. Az üvegcserepek csilingelve
szóródtak szét a terem padlóján.
Meg bírt mozdulni. Kapott levegőt. Képes volt mászni.
Aztán mégsem. Amikor hasra fordult, hogy fel támaszkodjon
négykézlábra, tetőtől talpig beleremegett a mozdulatba, úgy
tiltakozott a teste. Minden ízülete fájt. A feje kóválygott. A bőre
bizsergett, mintha megannyi apró késsel vágták volna fel.
Most látta csak. Vérzett a karja.
A villanykörték. Az üveg a tenyere alatt.
Nick.
Nick a földön feküdt, összegörnyedve. Mozdulatlanul. Csukott
szemmel.
Vértócsa terjengett a keményfa padlón, és megcsillantak benne az
üvegdarabok.
Quinn rájött, hogy Nick nevét kiabálja. Üveg hasított a tenyerébe
és a térdébe, ahogy Nick felé mászott.
Aztán a szeme sarkából mozgásra lett figyelmes, és eszébe jutott
az ismeretlen férfi.
Bújj el, Quinn!. Bújj el!
Nem működött az agya. Hol bújjon el? Itt, ahol mindenki látja?
De mégsem. Nem a férfi volt. Nem látta Garethet sehol.
Adam volt az. Ugyanúgy lassan mászott keresztül az
üvegcserepekkel borított padlón, ahogy ő. Vér csorgott le az
alkarján. Vérzett a halántéka is. Mi történt vele?
Nedves volt az arca. Sírt.
Quinn kiabált. Nem bírt elcg gyorsan mozogni.
Nick.
Nick.
Nick!
Nick mozdulatlanul feküdt.
Jaj, ne! Nem, nem, nem, nem, nem!
Adam ért oda hozzá először. A hátára fordította Nicket. Nick
karja élettelenül hullott alá a padlóra.
Adam is Nick nevét kiabálta. A nyakához nyomta az ujját, és
kétségbeesetten kereste a pulzusát. Adam szavait lassított
felvételként érzékelte Quinn, és az agya nem akarta feldolgozni
azokat.
Nincs pulzusa.
Nem lélegzik.
 Az isten verjen meg, Nick!
Nick arca csurom vér volt az egyik oldalon. Már kezdett
megalvadni, és a hajába ragadt.
Ó, Nick! Quinn sírva kapkodta a levegőt.
Adam Nick szájába fújta a levegőt.
Aztán megismételte.
Semmi.
„Egy lövés a fejbe biztos módja annak, hogy elpusztítsanak minket.”
Istenem, ez most úgy hangzott, mint egy jövendölés.
Ezt ő okozta, gondolta Quinn. Ellen kellett volna szegülnie
Garethnek a parkolóban. Segítségért kellett volna kiáltania.
Könyörögnie kellett volna Tylernek, hogy maradjon. Annyi
mindent tehetett volna…
–  A rohadt életbe, Quinn! – kiáltott rá Adam. – Térj már
magadhoz! El tudsz jutni a telefonodig? Van pulzusa. Hívnunk kell
a mentőket!
Nick fejfájással tért magához.
Nem bírta kinyitni a szemét. Egyre az a kép jelent meg előtte,
hogy magához tér az erdőben, miközben Gabriel fölé hajol.
„De komolyan, Nicky, megijesztesz.”
Keringett körülötte a levegő, büszkén birizgálta a bőrét, Nick
figyelmére áhítozva.
Igen, igen, gondolta. Ébren vagyok. Szép munka. Csak éppen rohadtul
fáj mindenem.
Nick tudta, hogy fejbe lőtték, de csak úgy mellékesen, távolról.
Mintha régről tekintene vissza, hogy „emlékeztek, amikor golyót
kaptam az agykérgembe…?”.
Nem. Ez hülyeség. Ha a golyó az agyát érte, akkor nem fekhet itt,
ezen gondolkodva, nem igaz?
Olyan volt, mintha be lenne rúgva. Szerette volna kinyitni a
szemét.
Szeretett volna megmozdulni.
Narancs- és szegfűszegillatot érzett.
Adam.
 Ó, és Adam csókját érezte a száján. Ez jólesik. Levegő futott végig
a nyelvén és töltötte meg a tüdejét. Erő ébredt a mellkasában,
serkentette fel a vérét és keltette életre a testét.
Még egy lélegzetvétel, és meg bírt mozdulni.
Még egy lélegzetvétel, és visszatért a hallása is. Quinnt hallotta:
– Gyerünk, Nick! Gyerünk! Kérlek, Nick!
Csupa aggodalom volt a hangja. Hát nem emlékezett arra, amikor
a légnyomásról beszélgettek?
Még egy lélegzetvétel. Várjunk csak, valami nem stimmel ezzel a
csókkal. Nick felemelte mindkét karját, és két keze közé fogta Adam
arcát.
Adam hátrahőkölt, és elkáromkodta magát.
Nick kinyitotta a szemét, és egy kikerekedett, barna szempár
nézett le rá.
– Mizu? – kérdezte Nick.
– Te jó ég! – suttogta Adam.
– Te jó ég! – visszhangozta Quinn.
Világoskék szemei csatlakoztak Adam szemeihez.
– Ez… ez lehetetlen – mondta Adam.
–  Á, nem – felelte Nick. Megcsóválta a fejét, mire a mennyezet
billegni és forogni kezdett. – Ez csak fizika.
– Akkor is hívnunk kell a mentőket. – Adam Quinn felé fordította
a fejét. – Hívd őket újra! Van már térerő?
– Még bekapcsolni sem tudom ezt a vackot!
Nick nagy levegőt vett, hogy tovább tisztuljon a tudata. Nem
használt. Az agya nem bírta összeszedni magát.
Adam még mindig fölötte térdelt.
– Az a fickó lelőtt téged. Láttam… láttam… vér mindenütt…
– Nem működik semmi – mondta Quinn. – Bármit művelt is az a
fickó, nincs térerő, nincs áram, nincs egy autó se az utakon…
– Én voltam – szólalt meg Nick. Fájdalmasan összerezzent, ahogy
a valóság újra alakot öltött, és további kínokat hozott magával. – Én
csináltam.
– Micsoda? – kérdezte Adam.
 –  A Twilightnak sokkal királyabb vége lett volna, ha egy
táncstúdióban zajlik, igaz?
– Te most tényleg viccelődsz?
Nick nagy erőfeszítések közepette megpróbált felülni, de a
karjába üvegcserepek álltak bele. A fellépő fájdalom azonban segített
neki összpontosítani.
Az istenit, de fáj a feje!
–  Nyugi! – mondta Adam. A hangjában még mindig vegyes
érzelmek bujkáltak, mintha pánik és álmélkodás küzdött volna az
első helyért. – Feküdj nyugodtan! Várd meg, amíg jön a segítség.
– Nem várhatok – felelte Nick. A hangjába kezdett visszatérni az
élet. – El kell mondanom… Figyelmeztetnem kell…
–  Nem tudunk figyelmeztetni senkit. Semmi nem működik –
vágott közbe Quinn. – Mintha bomba robbant volna, vagy valami
ilyesmi.
–  Tényleg bomba robbant – válaszolta Nick. – Csak a robbanás
maradt el. Segíts fel!
Adam odanyújtotta neki a kezét, Nick pedig megfogta, felhúzta
magát, és felült. Nem volt valami jó ötlet, mint kiderült. Erősen
kapaszkodnia kellett Adambe, hogy ülve tudjon maradni.
Felkavarodott a gyomra, és aggódott, hogy elhányja magát.
Nem volt fogalma róla, hogy az általa keltett lökéshullám
mekkora kárt okozott, és milyen körzetben éreztette a hatását. Vajon
ezen az épületen kívül máshol is elment az áram? Mit is mondott
Quinn? Nincsenek autók az utakon?
Az istenit, működésre kell bírnia az agyát végre!
– Vérzel – mondta Adamre pislantva.
– Ez főleg a te véred.
Nick Adam halántéka felé nyúlt.
– Nem, ott.
– Bármi történt is itt, engem a falhoz lökött – magyarázta Adam,
majd balra pillantott. – Quinn a padsorok közé zuhant. – Elhallgatott
egy pillanatra, aztán hozzátette: – Te meg… te meg nagyon sokáig
eszméletlen voltál.
 –  Az a seggfej biztos nem sérült meg – jegyezte meg Quinn. –
Amikor magamhoz tértem, ő már nem volt sehol.
Hát persze hogy nem.
– Tudja, hogy még életben vagyok? – kérdezte Nick.
–  Kábé két másodperccel ezelőttig mi sem tudtuk, hogy életben
vagy – válaszolta Quinn. – Nem volt pulzusod, Nick. Azt hittük…
– Jól vagyok – vágott közbe Nick. – Minden rendben.
Nem volt pulzusa. Ha a fickó megnézte, ő is halottnak hitte
Nicket. A francba, a vértócsát látva a padlón, ő maga sem ellenőrizte
volna, hogy meghalt-e.
Adam megint megérintette Nick arcát, mintha meg akarna
bizonyosodni afelől, hogy Nick tényleg ott ül és beszél. Egy kicsit
még reszketegen vette a levegőt, de az arcán eltökéltség látszott.
– Miért nem ölt meg mindannyiónkat? – kérdezte Adam.
– Csak minket akar elkapni. A testvéreimet és engem.
Muszáj hazatelefonálnia!
– Az iroda – jutott eszébe. – Ott nincs telefon?
– Nem működik – felelte Quinn. – Már próbáltuk.
Nem működik.
Chris és Michael együtt dolgoznak, de Gabriel otthon van,
egyedül.
Az Őrző vajon tudja ezt?
Vajon Gabrielért ment először?
Nicknek eszébe jutott a Gabriel és közte lévő különleges
kapcsolat, hogy mindig tudta, mire gondol Gabriel, szinte hamarabb,
mint
Gabriel maga. Amikor az ikertestvére kimentette Layne-t a
lángoló pajtából, és törött kézzel rohant haza, Nick tudta. Mélyen
aludt, de felébredt a pánikra, amit Gabriel érzett.
Az istenért, mikor múlik el ez az átkozott fejfájás?!
A halántékához szorította a kezét. Az egyik nedves lett, és
ragadós. A tenyerébe nézett, és látta, hogy csupa vér.
Még mindig vérzik a sebe?
És hova lett a golyó?
 – Segíts fel! – ismételte. – El kell… mennünk kell…
–  Még mindig ki kell hívjuk hozzád a mentőt – mondta Adam,
újra a rá jellemző csendes magabiztossággal. – Quinn, elszaladok,
hátha találok egy helyet, ahol van telefon. Ne hagyd Nicket elmenni.
– Ne! – mondta Nick. Ha az Őrző még mindig a környéken van,
nem akarta, hogy Adam és Quinn is szétváljanak. – Ne!
– De igen – tette a kezét Adam Nick vállára. – Most nem érdekel,
hogy mit akarsz. Te az előbb… az előbb… – Ekkor elcsuklott a
hangja, és láthatóan nagy erőfeszítésébe tellett megszólalni újra. –
Megsérültél. Hívjuk a zsarukat, és…
–  Ne! – kapta el Nick Adam csuklóját. – El kell tűnnünk innen.
Figyelmeztetnünk kell a testvéreimet. Őket akarja ezután megölni, és
nem tudják… nem fogják…
Ekkor Nick hangja csuklott el. Gabrielnek egyszer sikerült
megakadályoznia, hogy elsüssenek egy fegyvert. Nick nem tudta,
képes lenne-e rá még egyszer, különösen úgy, hogy nincs mellette
Hunter, aki az erejével segíthetne neki összpontosítani. Chris és
Michael dolgoznak, és fogalmuk sincs a rájuk leselkedő veszélyről.
Nicknek eszébe jutott Chris hangja, és az utolsó mondat, amit tőle
hallott.
„Szeretlek, tesó!”
Nagyon úgy hangzott, mintha búcsúzott volna.
Hagyd abba! Hagyd abba, de azonnal! Ez nem visz előbbre.
–  Segíts, Adam! – mondta Nick, megszorítva Adam kezét, és
hallotta, ahogy megint megbicsaklik a saját hangja. – Kérlek. Segíts!
– Jól van – felelte Adam. – Oké, segítek.
– Én is, Nick – mondta Quinn. – Én is.
– És én is – szólalt meg valaki, és a léptei alatt megreccsentek az
üvegszilánkok.
Mindannyian összerezzentek és felugrottak, készen arra, hogy
szembeszálljanak az új ellenséggel.
De az egyik betört ablak keretében megrázva és halálra váltan
Tyler állt.
 31. FEJEZET
NICK IMBOLYOGVA ÜLT TYLER KOCSIJÁBAN. Adamnek dőlt, és arra
vágyott, hogy múljon el a fejfájása. Miután Quinn kijelentette, hogy
márpedig nem furikázhatnak összevissza a városban csurom
véresen, Nick megmosta az arcát a stúdió mosdójában – a víz
legalább nem ment el. Viszont most meg vizes volt, és fázott és
remegett. Alighanem a sokktól, de ahhoz a csontig hatoló
fájdalomhoz is lehetett némi köze, amit akkor érzett, amikor kiszedte
a homlokából a belé fúródott lövedék darabját.
Adam a csempés padlón összeesve talált rá, és megint el akarta
ráncigálni őt a kórházba.
De most Tyler terepjárójában voltak.
Nem bízott Tylerben. Egyáltalán nem.
Ugyanakkor mi más lehetősége maradt?
Tyler mobilja sem működött. Az Őrző autója még mindig a stúdió
előtt állt, minden ablaka kitörve. Az út menti fákat gyökerestől
kitépte a lökéshullám, és a parkolóban szórta szét őket, kivéve
néhány magasabbat, amik leszakították az elektromos vezetékeket.
Az Őrző tehát gyalog indult el. Ez abból a szempontból jó hír,
hogy így nyernek egy kis időt.
Tyler kikerülte a kidőlt fákat. Nick minden irányváltásra
összeszorította a fogát, és megmarkolta Adam kezét. Tyler a kisebb
fákon és ágakon egyenesen áthajtott, ami még rosszabb volt. Néhány
autó itt-ott leszaladt az útról, és mindenfelé riasztók vijjogtak, de ők
haladtak tovább. Egy mérföldnyire a stúdiótól már nem láttak több
kidőlt fát, és a forgalom is nagyobb lett, de a jelzőlámpák még
mindig nem működtek.
Senki nem szólalt meg.
A csendben Nick csak a testvéreire tudott gondolni, amit abba
kellett volna hagynia, ha nem akart totál kiborulni.
–  Miért jöttél vissza? – kérdezte végül Nick, meg sem próbálva
titkolni a hangjában megbújó bizalmatlanságot.
 –  Quinn miatt – felelte Tyler. Oldalra pillantott a lányra, aki az
anyósülésben ült. – Rájöttem, hogy megint ugyanazt csinálod.
Eltaszítasz magadtól, hogy lásd, ellenállok-e.
–  Nem, azért taszítottalak el magamtól, mert seggfejként
viselkedtél.
– Az is igaz.
Ezután újra csend telepedett rájuk.
Gabriel, gondolta Nick. Arra vágyott, bár velük lenne most a
testvére. O tudná, mit kell tenni. Átvenné az irányítást, és azonnal
tervet kovácsolna. Kiötölné, hogyan keressék meg Michaelt és
Christ, vagy legalábbis hogyan figyelmeztessék őket.
–  Minden rendben lesz velük – mormogta Adam. – Megtaláljuk
őket.
Nick felnézett, egyenesen Adam meleg, barna szemébe, ami
aggodalommal telve nézett vissza rá.
– Jól viseled ezt az egészet – jegyezte meg Nick.
–  Ne aggódj, az agyam bármelyik pillanatban szétdurranhat,
annyira nem értem, hogy mi van.
– Ne haragudj – felelte Nick. – El kellett volna…
– Mondanod? – Adam halkan felnevetett, de a jókedv minden jele
nélkül. – Később majd elmondasz mindent – tette hozzá. – Végül is,
egy dolgot most is elmondhatsz. Hogy csináltad valójában, amit
csináltál?
–  Lökéshullámot hoztam létre – felelte Nick. – Láttál már a
tévében robbanást, ugye, amikor az emberek hanyatt esnek?
– Igen, és?
Nick bólintott.
– Ugyanúgy. Légnyomás kérdése az egész. A golyót nem tudtam
megállítani, de eléggé le tudtam lassítani.
Quinn hátrafordult az ülésben.
– Ettől törtek ki az ablakok?
Nick elhúzta a száját.
–  Őszintén szólva, szerencsénk volt, hogy nem omlott ránk az
egész épület.
 – Szerencséd van, hogy nem vágtad tönkre a kocsimat! – jegyezte
meg Tyler, és a visszapillantó tükrön keresztül Nick szemébe nézett.
– A lökéshullám lesodort az útról.
– Nem tud meghatni! – vágott vissza Nick.
– Hé, én segíteni próbálok neked, te gyökér…
– Kuss legyen! – kiáltotta Quinn. Nick egyből befogta a száját, de
Quinn valójában Tylerre nézett csúnyán. A lány Tyler felé fordult, és
össztűz alá vonta. – Nem beszélhetsz vele így! Nem beszélhetsz
hozzá egyáltalán! Megértetted? Ha beszélni akarsz Nickhez, ha
beszélni akarsz a barátomhoz, akkor ajánlom, hogy az első szó, ami
elhagyja a szádat, az legyen, hogy „nagyon”, utána pedig az, hogy
„sajnálom”! Egyébként pedig fogd be a szád, és vezess!
– Ne vesztegesd rá a levegőt – mondta Nick keserűen, bár jólesett
neki, hogy Quinn kiállt mellette. – Úgysem sajnálja.
Tyler a visszapillantón keresztül megint a szemébe nézett, és Nick
azt várta, hogy valami epés megjegyzéssel vág vissza, de egy
másodpercig farkasszemet nézett vele, aztán elfordította a tekintetét.
Tyler ekkor megköszörülte a torkát, és amikor megszólalt,
reszelős hangon kérdezte:
– Meg tudod csinálni megint? Mármint a lökéshullámot?
Nick tétovázott, mert attól tartott, hogy a kérdés csapdát rejteget.
–  Fogalmam sincs. – Elhallgatott, és lenézett az Adamével
összekulcsolt kezére. – Azt sem tudtam, hogy képes vagyok
ilyesmire. Nem direkt csináltam. Néha az erő átveszi az uralmat
felettünk, amikor veszélyben vagyunk, és nem tudjuk rendesen
irányítani. – Csípős, gúnyos hangra váltva hozzátette: – Ez ismerős
neked, nem, Tyler?
–  Elég nagy területet fedett le a lökéshullám – mondta Tyler,
ügyeimen kívül hagyva Nick hangsúlyát. – Legalább két mérföld
széles volt. Tudnál csinálni kisebbet, hogy üzenetet juttass el a
testvéreidnek?
Nick habozott. Újra eszébe jutott a Gabriellel való kapcsolata,
ráerősített gondolatban, és próbálta elképzelni, hogy mit csinálhat
most.
 Ilyen minden ikerpár kapcsolata? Vagy az övék más az erő miatt?
Ismeri a levegő Gabrielt, tudja, milyen kapcsolat van közöttük?
Lehet, hogy elég, ha csak erőt juttat a légkörbe?
Nick nem tudta.
– Tekerd le az ablakokat! – mondta Nick.
Tyler megnyomott egy gombot, és szél fújt be a terepjáró
fülkéjébe. Nick a levegőre koncentrált, és beleszőtte az erejét a légkör
áramlataiba.
Veszély, suttogta a szél.
Na ne mondd, gondolta magában Nick. De aztán jobban
koncentrált, hátha sikerül azonosítania a veszély forrását. Sodródtak
a felhők, egyre sötétebb lett a déli égbolt, ami egy eljövendő vihar
ígéretét hordozta.
Vihar. Eső.
Chris.
De Nick nem érezte Chris erejét a viharban. Lehet, hogy nincs
értelme az erejét a szélbe táplálnia.
Tyler a Magothy Beach Road végén megállt a stoptáblánál.
– Még mindig hozzátok akarunk menni? – kérdezte Nicktől.
– Várj – felelte Nick. – Csak várj!
Fél mérföldnyire voltak a házuktól. Itt nyugodtabb volt a levegő,
a vihar még néhány mérfölddel odébb volt.
Gabriel, gondolta, és energiát küldött az ég felé.
Egy másodpercig nem érzett semmit.
Aztán megérezte az ikertestvére jelenlétét, mint egy káprázó
fénnyel lobogó fáklyát.
– Tűz – szólalt meg Tyler.
– Hol? – kérdezte Quinn.
Nick nem érezte, bár ő nem is volt tűz elementál.
Aztán ő is megérezte, hogy miért hordoz veszélyt a szél. Semmi
köze nem volt a viharhoz keleten.
Annál inkább a nyugaton felszálló füsthöz.
Quinn minden pillanatban aközött ingadozott, hogy megölje
vagy megölelje inkább Tylert.
 – Maradj a kocsiban! – förmedt rá Tyler, amikor leparkolt az erdő
szélén.
Quinn már érezte a füstöt, ezt az ősi szagot, ami arra
figyelmeztette, hogy tartsa magát távol.
Mégis Tylerre meredt, és kiszállt a kocsiból.
–  Maradj a kocsiban! – értett egyet Nick is, de nem Quinnre
ügyelt. Az erdőre szegezte az érzékeit. Quinn elgondolkozott, hogy
Nick vajon mit képes érzékelni, és hogy Gabriel élete veszélyben
forog-e. – Ez a fickó nem szarozik. Te is láttad.
–  Nem lőtt le a táncstúdióban sem – felelte a lány. – Nem azt
mondtad, hogy nem öldösnek hétköznapi embereket?
–  Bárkit megölnek – mondta Tyler –, ha ez segíti őket nemes
céljaik elérésében. Azért nem ölt meg a stúdióban, mert nem
jelentettél rá fenyegetést.
– Ami azt illeti, most sem fenyegetek senkit…
Ekkor lövés dördült az erdőben, mire Nick és Tyler egyszerre
rántották le Quinnt, és lapultak a kocsihoz. Adam leguggolt
melléjük.
–  Nem vagyok magatehetetlen! – csattant fel Quinn, de a szíve
olyan hevesen dobogott, hogy a fülében is azt hallotta, elnyomva
minden más hangot.
Nick gyakorlatilag levegő után kapkodott. Túl sápadt volt.
Sikerült begyógyítania a fején kapott találatot, de Quinn azon
tűnődött, hogy vajon milyen sérülései lehetnek még.
–  El tudsz menni a házunkhoz? – kérdezte Nick. – Mindenki
telefonszáma ott van a falon. Hívd fel Michaelt! Mondd meg neki…
mondd meg…
– Nem hagylak itt! – vágott közbe Quinn.
– A rohadt életbe, Quinn, nem tudok mindenkinek segíteni! Kell,
hogy… Azt akarom…
Újabb lövés dördült.
Mindenki mozdulatlanná dermedt.
Feltámadt a szél, és a hirtelen szélroham meglibbentette Quinn
haját. A levegő hőmérséklete azonnal tíz fokot csökkent. Nick, ha ez
egyáltalán lehetséges, még jobban elsápadt.
– Megsérült. Megsérült. Meg…
Újabb lövés.
– Menj! – szólt Tyler. – Ha találsz telefont, hívd a rendőröket!
–  Máris megyünk – felelte Adam. – Gyerünk, Quinn! – Azzal
megragadta a lány kezét, és magával vonszolta, minden további
vitát lezárva ezzel.
 32. FEJEZET
AZ ERDŐBEN TOMBOLT A TŰZ, KORHADT LEVELEKET, fákat és minden
más éghetőt felemésztett, ami az útjába került. Nick Tyler mellé
lépett. Utálta, hogy a halálos ellensége lesz vele, amikor megtalálja a
testvére holttestét.
Ne gondolj erre!
De nem érzékelte Gabriel jelenlétét. A lángok túl sűrűn
csapkodtak, és füst borította be az eget, eltakarva azt a kevés
napfényt is, ami áttört a felhőkön.
Minél több tűz, annál jobb, nem?
Vagy ez csak azt jelenti, hogy Gabriel elvesztette az elem fölött az
irányítást, és a tűz a saját kénye-kedve szerint tombol?
Nick megbotlott, és elesett. Tyler elkapta a karját, és felsegítette a
földről. Nick agresszíven elrántotta tőle a karját, ám a feje még nem
állt készen ilyen intenzív mozdulatra, elszédült, és megint elesett, be
az égő levelek közé.
–  Jó! – mondta Tyler. Tett egy lépést Nick felé, és a tűz kicsit
eltávolodott tőle, Nicket is békén hagyva ezzel. – Csináld, ahogy
akarod! Állj ki nyugodtan az Őrző ellen, bár lábra állni is alig bírsz!
–  Rohadj meg! – felelte Nick. Megvetette magát, amiért még
ahhoz sem elég erős, hogy egyedül megtalálja a testvérét. – Nem kell
a segítséged!
Gabriel. Gabriel, Gabriel, Gabriel! Hol vagy?
– Még él – jegyezte meg Tyler.
– Nem tudhatod.
– De tudom.
Tyler lehajolt, és felvett a markába egy kis tüzet, ami aztán a
tenyere fölött lebegő tűzgömbként csak úgy a semmiben égett. Nick
lenyűgözve nézte. Százszor látta már Gabrielt ezt csinálni, de
felkavaró volt ugyanez az erőfitogtatás Tylertől.
– A tűz kedveli őt – magyarázta Tyler. – Ahogy engem is. Itt van
valahol, életben, csak elbújt. – Felnézett Nickre. – Ha én a lángokat
követve rá tudok találni, akkor az Őrző is. Okos fickó. Nem
használja az erejét. A füst mögé rejtőzik.
A füst őt és Tylert is eltakarta, és Nick nem engedte, hogy a sűrű
füst szétoszoljon körülöttük. De Gabriel megsérült. A levegő vagy a
különleges ikertestvéri kapcsolat vagy akármi ennyit elárult Nicknek.
Nicknek ekkor bevillant, hogy mindaz a pánik, amit érez, nem
csak a sajátja. Félelem szivárgott a füstből és lovagolta meg a levegő
hullámait, rátalált Nick érzékeire.
Megtalállak, gondolta Nick. Megmentelek.
Eszébe jutott, amikor bújócskáztak Jamesszel, és erőt táplált a
szélbe, és kitárta az érzékeit.
Keress!
A fejében négyzetrácsosan jelent meg a terület, és a légkör
körkörösen kitágult körülötte, villogó pontokként jelezve neki az
embereket. Ott volt ő és Tyler. Quinn és Adam, amint lélekszakadva
futottak éppen.
Az Őrzőnek úgy fénylett az ereje, hogy Nick eltűnődött, hogyan
sikerült meglepnie őket a stúdióban.
És ott volt Gabriel, pislákoló fényként. Nem messze. Talán
ötvenlépésnyire, egyenesen előre.
Ez utóbbi feltüzelte Nicket, amire a levegő is reagált, és
felkavarta, megmozgatta a füstöt. Egy széllökés fújt keresztül a
fákon, apró törmeléket és parázsszemcséket hozva magával, amik
csípték Nick bőrét.
– Erre – mondta Tylernek, és elindult.
Tyler elkapta a karját.
– Fegyver van nála.
A szél erre még erősebben fújt. Felborzolta Nick haját, és erőt
adott neki, a füstöt pedig kavargó örvénnyé alakította.
–  Meglőtte a testvéremet – felelte, és kitépte a karját Tyler
markából.
Nick az Őrzőre összpontosította az elméjét, hagyta, hadd fújjon és
kavarogjon a szél, mert eszébe jutott, hogy mutatta meg Quinn-nek,
mire képes, amikor levelekkel vette körbe őt.
 Ezúttal a tűzzel csinálta ugyanezt.
Óvatosan kezdte, ahogy Quinn-nel is tette. Először lassan,
visszafogott erővel, hogy ne lehessen azonnal észrevenni. Ezután
azonban magasra emelte a forgó légtömeget, és spirálszerűen
megcsavarta, hogy blokkolja az előremozgását, és egyre gyorsította
és gyorsította a forgását, amíg a tűztornádó csapdába ejtette az
Őrzőt. Ezzel egy időben a tűzkör belsejéből oxigént vont el, azzal
táplálta a lángokat, amitől a körben álló férfi fulladozni kezdett.
Tyler is segített neki, az erejével támogatta a tüzet, amíg az pusztító,
energiával teli hálóvá nem vált.
Egy pillanat erejéig Nick diadalmámorban úszott. Bezárja a kört,
összeomlasztja a tüzet, és az Őrzőnek ereszti, aki lehet, hogy nem
fog meghalni, de mindenképp elveszti az eszméletét.
Aztán majd meghal valami mástól.
Ekkor azonban az erő kirobbant fele a tűzből. A tornádó tágulni
kezdett. Nick eddig feszesen tartotta az erőt, de az meglazult, mint a
gombolyagról letekeredő fonál.
– A francba! – szaladt ki Tyler száján.
Nick érezte rajta, mennyire küzd, hogy egyhelyben tartsa a tüzet,
de a légnyomás túl nagy volt.
Nick egy pillanat alatt felismerte, mi történik. Az Őrző erőt
gyűjtött, hogy ugyanazt tegye, amit Nick csinált a stúdióban: egy
körkörösen távolodó, nagy erejű légrobbanást akart gerjeszteni.
Ez a léghullám kidöntené az egész erdőt. Kiütné Nicket és Tylert,
és valószínűleg megölné Gabrielt is, mindezt az erő egyetlen
lökésével.
Ami még rosszabb, hogy ez a lökéshullám egy tűzfalat tolna
maga előtt. Nick a táncstúdióban történteket bombarobbanáshoz
hasonlította, de ez tényleg olyan lenne, mint a bombarobbanás. Abból
ítélve, milyen erő lakozott az Őrzőben, ez a robbanás az egész
környéket a föld színével tenné egyenlővé.
Fordítsd meg!
Nick eleme bekapcsolódott, mielőtt Nick végiggondolhatta volna,
és Nick minden erejét felhasználva igyekezett csökkenteni a
légnyomást az Őrző körül. Egyre közelebb húzta a körkörösen égő
lángokat az áldozata felé, és Nick érezte, ahogy az Őrző küzd ellene,
és kétségbeesetten igyekszik kifelé küldeni az erőt.
Nick tudta, hogy nem lesz elég ereje végigcsinálni. A tűz
felragyogott, táplálta a levegő oxigénje. A keringő lángok egyre
gyorsultak, ahogy ki akartak szabadulni Nick ellenőrzése alól.
Nick térdre esett az avarban, úgy küzdött. Összeszorította a
szemét. Könyörgött az elemének, hogy hadd tegyen szert előnyre
általa, mert úgy érezte, hogy csak az üres levegőt markolássza. A
spirál egyre lazult.
El fogja veszíteni az uralmat a tűztornádó felett.
Tyler megragadta az alkarját. Izzó fájdalmat okozott a tenyere.
Nick levegő után kapott, és kipattant a szeme.
– Gyerünk, csináld! – szólt rá Tyler. – Csináld, Nick! Gondolj arra,
mi mindent tettem veled, és csináld végig!
Nick arra gondolt. Nem is tudott volna nem arra gondolni, úgy
égették Tyler ujjai a bőrét.
Tyler emelt hangon folytatta:
–  Gondolj arra, mennyire gyűlölsz engem. Gondolj arra, hogy
szerintem te vagy a leggyengébb, legszánalmasabb a Merrickek
közül!
Nick a fogát csikorgatta. Tyler keze perzselően forró volt, de a
fájdalom nem rontotta Nick valóságérzékelését, sőt csak jobban
összpontosított tőle. Pár centinyit beljebb tolta a levegőt. Villám
villant a körkörösen forgó lángok között.
–  Tudod, mi volt az első gondolatom, amikor Quinn mondta,
hogy meleg vagy? – kérdezte Tyler mély és rosszat sejtető hangon. –
Azt gondoltam, „miért nem vagyok meglepve?”.
Még pár centi. Mihelyst megölte az Őrzőt, Tyler következik.
– De legalább megismerkedhettem a pasiddal – folytatta Tyler. –
Lesz kivel szórakozni, amíg Quinnre várok. Nem fog tudni
megverni, de…
Egy dühös mordulással Nick hanyatt vágta Tylert. Erezte, hogy
valami csattan a levegőben. Minden, ami mozdítható volt, elindult
az Őrző felé, a tűz, a levelek és az aljnövényzet is.
Nick és Tyler is. Nekiütköztek egy fának.
Visszafordítani a légnyomást. Nick nem kapott levegőt. A tűz
kihunyt, ahogy az oxigént kiszívták a levegőből.
Egy pillanatig gondolkodni sem tudott, mintha megállt volna az
idő. Aztán a nyomás is megadta magát. Az erdő közepe felől
kirobbant a levegő, leveleket és aljnövényzetet sodorva magával.
Gallyak és ágak csapódtak a bőréhez.
Nick a földre került. Valami nedves érte az arcát.
És a karját.
Egy másodpercig mozdulni sem bírt, de aztán a keze működésbe
lépett. Letörölte az arcát. Az ujjai véresek voltak. Meg valami sűrűbb
is került rájuk.
Te jó ég!
–  Szent ég! – ámult el Tyler. – Te… tényleg felrobbantottad a
fickót!
A hangjában olyan ámulat és elégedettség csengett, amit Nick
Gabrieltől várt volna.
– Mi voltunk – felelte Nick.
Meg kell találnia a testvérét.
Nick a sajgó karjára, és a pólójára fröccsent, díszítő jellegű
vércseppekre ügyet sem vetve, kiabálva elindult.
– Gabriel! – Arrafelé botorkált, ahol először érzékelte a testvére
jelenlétét. – Gabriel!
Semmi.
Ekkor Nick meglátta őt. Mozdulatlanul feküdt az égett levelek
között. Meglőtték, méghozzá nem is egyszer, a ruháját eláztató vér
mennyiségéből ítélve. Az arca koromtól feketéllett. Nick érezte a vér
szagát, ahogy közelebb ért.
De a testvére lélegzett. Érezte.
Nick lehajolt hozzá.
– Gabriel! – Remegett a hangja, de nem érdekelte. – Gyerünk,
Gabriel, nyisd ki a szemed!
Ekkor, Nick legnagyobb csodálkozására, Gabriel így is tett.
 – Nicky! – suttogta, majd újra lehunyta a szemét.
– Gyerünk, nyisd ki még egyszer a szemed!
Nick megtapogatta a testvére zsebét, a telefonja után kutatott. Ez
is tönkrement, a rohadt életbe!
– Őrzők – mondta Gabriel. – Meg kell találjalak.
– Megtaláltál – felelte Nick. – Elkaptuk. Biztonságban vagy.
– Mind a kettőt? – kérdezte Gabriel.
Nick a homlokát ráncolta.
– Micsoda?
– Hé, gyíkarc! – kiáltott oda Nicknek Tyler olyan húszlépésnyiről.
– Nem azt mondtad, hogy egy fickó lőtt le?
Nick ledermedt.
– De igen. Miért?
–  Csak azért, mert van itt egy kéz, ami még mindig pisztolyt
szorongat, bármennyire nehéz is elhinni. És a fickó, aki lelőtt téged,
vagy szereti a francia manikűrt, vagy az az Őrző, akit az előbb
megöltél, egy nő volt.
Quinn-nek égett a tüdeje, mire felértek a dombon Nickék
házához. Egész úton füstös levegőt szívott be, de az adrenalin egyre
rugdalta a fenekét, és nem hagyta lelassulni.
Ahogy Adam sem.
Minden lépésnél az lebegett a szeme előtt, hogy Gareth előhúzza
a pisztolyát, és fejbe lövi Nicket. Legszívesebben visszafordult volna.
Telefon, gondolta. Keress egy telefont!
A kertépítéshez használt pickup a bejárón állt. Quinn majdnem
felsikoltott örömében, úgy megkönnyebbült. Nicknek itthon vannak
a testvérei! Ők majd segítenek! Kopogással nem is vesződve
megragadta az ajtónyitó gombot, és berontott a folyosóra.
Egy pillanat alatt felmérte az eléje táruló helyzetet.
Az a Gareth nevű fickó nincs az erdőben Nickkel és Gabriellel. Itt
van, pontosan itt, a Merrick-ház nappalijában. Michael és Chris
térdeltek. Christ rázta a remegés. Quinn az ajtóból is hallotta a
zihálását. Nem hibáztatta érte. Gareth pisztolyt szegezett a
homlokának, öt centire a fejétől.
 – O, istenem! – suttogta Quinn.
–  Fáradj be! – szólalt meg Gareth. – Ha azért jöttél, hogy
figyelmeztesd őket, akkor, amint látod, elkéstél.
Quinn mozdulni sem bírt. Nagyon szerette volna megmondani
Adamnek, hogy kerülje el messzire a házat, mielőtt észreveszik.
– A barátod is jöjjön be – szólt az Őrző. Éles hangon hozzátette: –
Most azonnal! Különben ez itt meghal. Három… kettő…
Adam belökte Quinnt az ajtón, kezét a lány vállán tartva.
– Bent vagyunk – mondta Adam, nagyon vigyázva a szavaival. –
Megtesszük, amit csak akarsz.
– Azt akarom, hogy üljetek le – mondta erre Gareth kifejezéstelen
hangon. – Nem maradunk sokáig.
–  Kérlek! – könyörgött Quinn. Nem bírta elfordítani a szemét
Chris halálra vált tekintetétől. A fiú légzése felgyorsult, ahogy
Gareth visszaszámolt. A fegyver nem tágított az arcától. Quinn csak
arra tudott gondolni, hogy „Becca, végig fogom nézni, ahogy a
barátod meghal”. – Kérlek, engedd el őket! – kérte. – Nem ártottak
senkinek.
– Ülj le! – szólt rá Gareth.
Adam megfogta a kezét, és a kanapé felé vonszolta a lányt. Quinn
újra szólásra nyitotta volna a száját, de Adam úgy megszorította a
kezét, hogy Quinn levegő után kapott.
Ezután csendben ültek, csak Chris szaggatott lélegzését hallották.
Olyan sokáig, hogy Quinn azon gondolkodott, mire várnak. Olyan
sokáig, hogy rá is átragadt Chris félelme, és kicsordult a könnye.
– Figyelj! – szólalt meg Adam halkan. – Ő még gyerek. Miért nem
engeded el, és szegezed a fegyvered valaki másra?
–  Szerinted ő csak egy gyerek? Ő egy víz elementál! Ha
elengedem, azonnal felforralja az ereimben a vért, vagy
megfagyasztja a szememet, vagy ami éppen eszébe jut. Igazam van,
Christopher Merrick?
Chris nem szólalt meg.
– Chris nem tenne ilyet – szólalt meg Michael.
 –  Pedig most jobban tenné – jegyezte meg Quinn. A hangja
rekedtes volt a sírástól, de nem erőtlen. – Ha már meg kell halnod,
Chris, akkor hadd szóljon!
Chris megrázta a fejét, alig észrevehetően, de az is elég volt.
– Chris tudja – mondta Gareth –, hogy csak akkor ölhetem meg,
ha bizonyítékát látom annak, hogy pusztító erejű képességekkel
rendelkezik. Nicholas és Gabriel ezt meg is mutatta tegnap este. Ti
ketten azonban…
–  Akkor engedj el! – förmedt rá Michael. – Mi nem fogunk
bizonyítani neked semmit.
– Lefogadom, hogy rá tudlak venni, hogy mutass valamit – felelte
Gareth, azzal felhúzta a fegyver kakasát, és lejjebb célzott vele.
– Ne! – sikoltott fel Quinn.
Nem tudta, mire számít. Talán valamiféle elementál
összecsapásra. De Michael megmozdult, és ellökte Christ, aki a
földre esett. Michael a testével védte őt. Eldördült a lövés.
A golyó elvétette Christ, de Michael felkiáltott. Vérfolt jelent meg
az ingén. És nagyon gyorsan növekedett.
De legalább nem a fejét találták el.
Az Őrző újra célzott.
Quinn nem gondolkozott. Leugrott a kanapéról. Az öklei Gareth
testébe csapódtak. Életében először hálás volt, amiért nem olyan
piszkafa, mint azok a lányok, akik salátán és vízen élnek. Gareth
nem volt nagydarab, ráadásul Quinn meglepte őt. Minden dühét
beleadta az ütésbe, és Gareth elesett.
De a francba, baromi erős a pasas!
Quinn el akarta venni a fegyverét, de Gareth gyorsabb volt.
Adam is ott termett, együtt küzdöttek ellene. Adam lefogta Gareth
karját, és próbálta kifeszegetni a fegyvert a kezéből.
Megszerzik a rohadék fegyverét, és Quinn homlokon lövi, na,
ahhoz mit szól majd?
De Quinn megfeledkezett róla, hogy Gareth nem közönséges
földi halandó, őt nem korlátozzák az olyan hétköznapi dolgok, mint
az erő és a helyzeti előny.
 Quinn váratlanul nem kapott levegőt. Nem adta fel azonnal, így
is igyekezett megszerezni a fegyvert, de táncoló fekete pontok
jelentek meg a szeme előtt. Lemerevedtek az izmai, az ujjai nem
tudták megmarkolni a fegyver fémtestét.
Adam ugyanettől szenvedett.
Quinn kénytelen volt elengedni a fegyvert. Az Őrző félrelökte őt.
Kiszabadította magát alóluk, és felállt. Célba vette Michaelt.
Quinn-nek mozdulnia kéne.
Meg kell ezt állítania. Meg kell állítania!
De nem ment.
Egy nap alatt másodszorra kell végignéznie, ahogy főbe lőnek
egy embert. Azzal a különbséggel, hogy Michael valószínűleg nem
fogja tudni ezt megakadályozni.
A fegyver Gareth kezében volt. Felhúzta a fegyver kakasát.
A lövés dörrenésére Quinn felugrott ültében. Újra könny szökött
a szemébe.
De Michael még mindig felfelé nézett, még mindig vérzett a sebe,
és még mindig az öccsét takarta.
Az Őrző a földön feküdt.
Quinn meredten bámulta. Nem értette, hogy történhetett ez.
Gareth is vérfoltot kezdett növeszteni Merrickék nappalijának bézs
színű szőnyegén.
Tyler állt az ajtóban, fegyverrel a kezében.
– Tessék – mondta, hallhatóan lihegve. – Most már nem tartozom
neked semmivel.
 33. FEJEZET
NICK AZNAP MÁR MÁSODJÁRA ÜLT ADAMMEL a veranda
betonlépcsőjén.
A nap a látóhatár közelében járt. Quinn Adam fürdőszobájában
zuhanyozott.
Nicket alig húsz centi távolság választotta el Adamtől.
Kilométereknek érződött. Egy ideje némán ültek.
– Minden rendben? – kérdezte végül Nick.
– Hát, a „rendben” nem igazán jó szó erre – vakarta meg az állát
Adam. – Ez túl sok egyszerre. Ma láttam meghalni egy embert. – Kis
szünet után hozzátette: – Nem is egyszer. Ráadásul nagyon… –
Megrázta a fejét. – Nagyon erőszakos halállal.
Nick bólintott.
– És a testvéreid? Rendbe jönnek? – kérdezte Adam. – Ahogy… te
is meggyógyultál?
Újabb bólintás.
Adam Nickre pillantott a holdvilág fényében sötétbe boruló
szemekkel.
– A bátyád, Michael… meg tud szabadulni a holttestektől?
– Igen.
Nick nem akarta kijavítani Adamet, hogy csak egy holttesttől kell
megszabadulni. Még nem mondta el Adamnek, mi történt az
Őrzővel az erdőben. Még maga sem dolgozta fel teljesen a
történteket. Arról sem volt fogalma, hogy ki lehetett az illető, és
honnan jött.
És hogy vannak-e mások is, akik rájuk vadásznak.
Hunter és Becca a lány apjával, Bill Chandlerrel mentek vissza a
Merrick-házba, miután a fiúk felhívták őket, és elmondták, mi
történt.
Bill egy pillantást vetett Gareth holttestére, és azt mondta
Michaelnek:
–  Mindannyian felelősek vagytok Gareth Brody haláláért.
Nyilván nem akartatok háborút kirobbantani, fiam, de azt hiszem,
mégis sikerült.
Adam Nicket tanulmányozta a sötétben, a szeme tele volt
gyanakvó bizonytalansággal. Nick azon tűnődött, vajon ez a „mi a
szar?” érzés végképp gyökeret vert-e a barátja fejében.
Adam a homlokát ráncolta.
–  És a stúdió? Ha kikérdeznek a rendőrök, szeretnéd, ha azt
mondanám, hogy elmentünk, mielőtt bármi történt volna? Hogy
fogalmunk sincs az egészről? – kérdezte Adam tárgyilagosan.
Nick Adam felé fordult a lépcsőn, és a szemébe nézett.
– Nem várok tőled ilyet, Adam. Nem kell miattam titkolóznod. –
Lemondóan sóhajtott, és hozzátette: – Tudom, mi vagyok. Tudom,
mi történt. Ha szeretnél mindent elmondani a rendőröknek, nem
állíthatlak meg.
Adam bólintott.
Ami bármit jelenthetett.
–  Jól van – mondta Nick halkan. – Nem akarok… – A hangja
tétován elhalt. – Elmegyek.
Várta, hogy Adam ellenkezzen. Nem történt meg.
Nick felállt, és kinyitotta a tolóajtót. A hangja rekedtessé vált. Ez
ezerszer rosszabb volt, mint amikor rajtakapta őket Hunter.
– Köszönöm, hogy gondoskodsz Quinnről – tette még hozzá.
Ezután válaszra sem várva becsukta a tolóajtót, és a lakáson
átvágva a bejárati ajtó felé vette az irányt.
Kövess, kérlek, kövess!
Adam nem ment utána. Nick felment a társasház lépcsőjén, át a
főkapun, és keresztül a parkolón.
Amikor megnyomta az autó központi zárjának a gombját a
távirányítón, Adam hangja megállította.
– Nick, állj meg! Várj!
Nick hátrafordult. Adam a kövezeten futott felé.
Nick maga sem tudta, mire számít Adamtől. Talán egy csókra,
némi könyörgésre, vagy legalább egy ölelésre, az isten szerelmére!
Adam azonban csak kérdezett, amikor megállt.
– Miért nem mondtad el az igazat Tylerről?
 Nick elkomorodott.
– Nem tudom, mire gondolsz.
–  Quinn mondta, hogy mikor fiatalabbak voltatok, Tyler
rendszeresen megvert. És hogy olyankor Gabriel védett meg.
Ja, oké.
Nick az autónak dőlt, és az aszfalt mintáját próbálta az eszébe
vésni.
– Nem hazudtam. Tyler tényleg egy seggfej – felelte Nick, de már
nem tudta azzal a szenvedélyes gyűlölettel mondani, amit
jellemzően Tyler Morgannek tartogatott.
Adam nem felelt.
Nick felnézett, majd gyorsan elkapta róla a tekintetét, mert érezte
Adam pillantásának súlyát, és mert tudta, hogy Adam nem elégszik
meg ezzel a válasszal.
–  Nem mondtam, mert szégyelltem magam. – Kevés tétovázás
után folytatta: – És mert nem akartam semmiségnek beállítani azt,
ami veled történt.
–  Bár tudtam volna – válaszolta Adam, majd kis szünet után
hozzátette: – És ami veled történik, az nem állítja be semmiségnek azt,
ami velem.
– Nem baj. Nem nagy ügy.
Adam közelebb húzódott, és Nick mozdulatlanná dermedt.
–  De igen, nagy ügy. Minden, ami történt, nagy ügy. Ha
veszélyben vagy… ha valaki az életedre tör… – Nem bírta folytatni.
Elkáromkodta magát. – A fenébe is, Nick! Ha azt akarjuk, hogy ez
működjön kettőnk között, bíznod kell bennem, hogy én is
gondoskodhassak rólad.
„Ha azt akarjuk, hogy ez működjön…”
De Adam láthatóan még mindig fel volt kavarva.
–  Úgy beszéltél róla… Azt hittem, hogy ez csak valami hülye
viszálykodás a családjaitok között. Kiabáltam veled a stúdióban,
pedig legszívesebben elküldtem volna… sőt, el is kellett volna
küldenem a francba! – A kezét, a meleg, erős és biztonságot sugárzó
kezét Nick arcára tette. Aztán megcsóválta a fejét. – Nagyon dühös
vagyok, hogy azt hitted, ott kell ülnöd vele.
Nick Adam kezére tette a kezét, és nem engedte el.
– Ne legyél! Én örülök, hogy ott ültem. Így végre jól elküldhettem
a francba.
Őszintén szólva, most hogy ide jutottak, Nick eltűnődött, hogy
miért nem szólt be már évekkel ezelőtt Tylernek.
Nem. Tudta jól, hogy miért nem. Mert nem volt még senki az
életében, aki meggyőzte volna arról, hogy joga van arra, amire
vágyik, és hogy nem szólhat csak a másoknak való megfelelésről az
élete.
– Egyébként – tette hozzá Nick – igazad volt. Az emberek tényleg
sokféle területen képesek hibázni.
–  És sikereket elérni – egészítette ki Adam, majd odahajolt
Nickhez, és megcsókolta.
Elhúzódott tőle, mielőtt késő lett volna, de nem túl messzire.
– Nem maradhatnál? – kérdezte.
Nick másra sem vágyott jobban, de megrázta a fejét.
– Michael pánikrohamot fog kapni, ha nem érek haza hamarosan.
Túl sok a bizonytalanság most az életünkben.
– Veszélyben vagytok?
– Mi mindig veszélyben vagyunk.
Adam végigsimított Nick arcán.
– Nem várhat öt percet a veszély?
Nick elmosolyodott.
– De igen, akár tízet is.
A sötétség meghódította az eget, mire Nick hazaért. Michael a
nappaliban várt rá. Átrendezte a szobát, hogy eltakarjon egy nagy
lyukat, amit kivágtak a szőnyegből. Nick hallotta, hogy Chris, Becca
és Hunter a konyhában pusmognak.
–  Már éppen keresőosztagot akartam kiküldeni – fogadta
Michael.
Nick a kisasztalra dobta a kulcsait. Hosszú és rémisztő nap állt
mögötte, de most, hogy a családja biztonságban volt, a régi
aggodalmai újult erővel törtek a felszínre.
–  Jól vagyok. A többiek is jól vannak. – Úgy tűnt, Michael nem
akarja dobni a témát, de Nick elejét vette a dolognak egy kérdéssel. –
Mi lett Tylerrel?
–  Segített átfésülni az erdőt, aztán felajánlotta, hogy segít
kicserélni a szőnyeget is a nappaliban, utána elment.
Nick fanyalogva arra gondolt, hogy Tyler hozta a szokásos önző
la hó formáját.
– Nahát, milyen nagylelkű volt!
– Néha – válaszolta Michael –, amikor a háború túl hosszan tart,
már nem arról szól, hogy ki áll a jó és a rossz oldalon, hanem hogy ki
képes hamarabb elásni a csatabárdot.
Nick túl fáradt volt ehhez.
–  Kösz, Yoda. Bölcs szavak hagyták el ajkaidat – mondta, és
elindult a lépcső felé.
– Figyelj! – szólt utána Michael. – Nem csak Tylerről beszéltem.
Nick nem állt meg.
– Vettem az üzenetet, Mike. Nagyon költőien fogalmaztál.
Nick arra számított, hogy Michael mond még valamit, de a bátyja
elment a lépcső aljától.
Amikor Nick felért a lépcső tetejére, Gabriel már a saját szobája
ajtajában állt, az ajtófélfának dőlve őt várta. Nick tudta, hogy ott
lesz. Majdnem azóta tudta, hogy belépett a házuk ajtaján.
Ikertestvére kimerültnek tűnt. Fáradtnak és nyúzottnak. Nick
tudta, milyen érzés ez. Gabriel lőtt sebei azonban már begyógyultak.
Elég egy jó alvás meg egy kis napfény, és kutya baja sem lesz.
–  Szia – köszönt neki Gabriel, némi tétovázással a hangjában,
talán életében először.
Nick szívesen otthagyta volna, és bevágta volna előtte a szobája
ajtaját. De megállt.
– Szia.
– Nem akarsz bejönni és beszélgetni?
Nick a saját szobája ajtajára pillantott.
– Fáradt vagyok.
 – Nicky – mondta Gabriel rekedtes hangon. – Nicky, én csak…
– Ne folytasd! – állította le a testvérét Nick.
Rájött, hogy ő ezt nem akarja hallgatni. Nem akarja hallani. Azt
kívánta, bár Adamnél maradt volna, Michael meg aggódjon,
amennyit akar. Legszívesebben a szobájába rohant volna, és
becsapta volna az ajtót, hogy többé ne kelljen az ikertestvére
szemébe néznie.
Nem, ez nem igaz.
Odalépett Gabrielhez, és halkan, ki mérten beszélt.
–  Ne erőltesd! Nem kell szabadkoznod. Megmentettem az
életedet, de ez még nem jelenti azt, hogy köztünk minden rendben.
Azt mondtad a kocsiban, hogy bár tudnád, miért titkolózom előtted.
Most már tudod?
Gabriel láthatóan behúzta a nyakát.
– Nicky…
–  Ne nevezz folyton így! Ne is szólj hozzám! Nem tudod
visszacsinálni, amit tettél. Soha! Felfogtad?
Nick válaszra sem várva hátat fordított, és bement a szobájába.
Nem csapta be az ajtót, csak egyszerűen becsukta. Fél másodpercig
azt kívánta, bár Gabriel benyitna.
De nem tette.
Nick az ajtó rétegelt lemezeit figyelte, és azon gondolkodott, hogy
amit mondott, az tényleg úgy van-e.
„Nem tudod visszacsinálni, amit tettél!”
Eszébe jutott Tyler, aki visszajött Quinnért. Aki az erdőben
elkapta a karját, és emlékeztette, mennyi keserű pillanatot okozott
neki, és közben elég energiát adott át ahhoz, hogy megállítsák az
Őrzőt. Vagy később, amikor meghúzta a ravaszt, hogy megmentse
Michael életét, a sajátját kockáztatva. Ezáltal összefonódott a sorsuk.
Vajon ezzel jóvátette a hosszú évek alatt okozott kínokat?
Nick nem volt benne biztos.
Fejben sorra vett mindenkit, aki körülvette, hogy mire vágynak,
és mire van szükségük. Magától értetődőnek és kényelmesnek
érezte, hogy amit ő akar, azt úgy alakítsa, hogy megfeleljen a
többiek, általa vélt igényeinek.
Majdnem vissza is ment a folyosóra, hogy meghallgassa az
ikertestvére mondanivalóját.
Aztán megállt. Eszébe jutott, hogy ő mire vágyik. Hogy neki mire
van szüksége.
Tétovázás nélkül leült az asztalához, és elővette az elrejtett
felvételi értesítőket.
Bedugta az ujját az első borítékba, és feltépte.
 34. FEJEZET
SZERDA REGGEL, QUINN ÉPPEN FRANCIAÓRÁN VOLT, amikor lehívták
a tanáriba.
Azonnal tudta.
Adamnél lakott az elmúlt időben. Azt mondta neki, hogy csak pár
napig, amíg az anyja ki nem józanodik. Adam felajánlotta, hogy
maradjon, ameddig szükségét érzi. És minél tovább lakott Adam
csöndes otthonában, ahol tiszta fürdőszobában fürödhetett és napi
nyolc órát aludhatott, annál kevésbé akart elmenni onnan.
De tudta, hogy erre semmi esély. Adam lakásában egy hálószoba
és egy fürdőszoba volt. Adam Nickkel járt, és mellettük Quinn még
feleslegesebbnek érezte magát, mint Chris és Becca társaságában.
Tyler felől azóta nem hallott, hogy a fiú a szeme láttára lelőtte azt
az Őrzőt. Maga sem tudta, hogy akar-e beszélni vele, de az rosszul
esett neki, hogy Tyler nem kereste.
És most, hogy az iskola üres folyosóin ment végig, rettegés
költözött az izmaiba, és lelassította a lépteit.
Nem küldhetik el sehova, igaz? Brittany Asher már volt
nevelőszülőknél, és borzalmas történeteket mesélt ebéd közben a
gusztustalan nevelőapákról, akik beosontak a szobájába az éjszaka
közepén, vagy a nevelőanyákról, akiknek olyan rossz természetük
volt, hogy (elvették a versenyt Quinn anyjáéval is.
Quinn megállt az iroda ajtaja előtt.
Nem kapott levegőt. Elhomályosult előtte a világ.
El kell futnia. Elrejtőzhetne valahol.
– Te vagy az, Quinn?
Quinn megtörölte a szemét a ruhája ujjával. Becca édesanyja állt
ott, szintén a tanáriba jött megbeszélésre. Quinn alig ismert rá utcai
ruhában, mert az asszony gyakorlatilag le sem vette a
nővéregyenruháját.
Quinn-nek folyt az orra, és a válla rázkódott, ahogy némán
hüppögött.
 Mrs. Chandler otthagyta a jelenléti ívet, amit éppen kitöltött, és
Quinn vállára tette a kezét, majd gyengéden megszorongatta.
– Jól vagy, drágám? – kérdezte.
Quinn megrázta a fejét.
– Nem… én nem… el fognak vinni…
Nem bírta tovább tartani magát. Mrs. Chandler vaskos termetébe
kapaszkodva az asszony vállának dőlt, és kitört belőle a zokogás.
Ilyennek kellene lennie minden anyának: csupa lágy hajlat, gyengéd
kéz és csendes támogatás.
– Kérem, ne engedje, hogy elvigyenek! – kérlelte Quinn, remélve,
hogy egy felnőtt kihúzhatja a bajból. Tudta, hogy semmi értelme, de
nem bírta abbahagyni a könyörgést. – Haza akarok menni!
Megmondaná nekik, hogy otthon minden rendben van? Kérem,
mondja meg nekik, hogy engedjenek haza! Kérem…
– Nem mehetsz haza – válaszolta Mrs. Chandler együttérzően. –
Most még nem, Quinn.
Quinn erre meg keservesebben sírt. Egyre csak rázta a zokogás.
– Kérem! Kérem, segítsen…
– Ó, azt fogom tenni, csak nyugodj meg! – felelte Mrs. Chandler,
és megsimogatta Quinn hátát. – Menjünk be, és beszéljük meg, jó?
Ebbe az iskolai tanácsadót is be kell vonnunk.
Quinn erre felemelte a fejét.
– Micsoda?
Mrs. Chandler elővett egy zsebkendőt a zsebéből.
–  Felhívtam a tanácsadót, és kértem tőle időpontot. Nemrég
tudtam meg, mi történt az anyukáddal és a testvéreiddel, és hogy mi
folyik nálatok.
Quinn szipogva megtörölte a szemét.
– De én nem… Becca nem tudja…
–  Nem, de nemsokára tudni fogja. Ha sikerül elérni, amit
szeretnék, akkor te és az öcséd hozzánk költöztök, amíg anyukádat
beutaljuk egy alkoholelvonó programba.
– De… de…
 –  Semmi de, Quinn! – vágott közbe Mrs. Chandler kedvesen, de
határozottan. – Mindig mondtam neked, hogy az ajtóm nyitva áll
előtted. Sosem voltak titkaink egymás előtt. Jó lett volna, ha
elmondod, min mész keresztül.
–  Sajnálom – válaszolta Quinn, és megint eleredt a könnye. –
Olyan… olyan gyorsan kicsúszott a talaj a lábam alól…
– Tudom, tudom. Gyere, menjünk be, és nézzük meg, mit tudunk
kitalálni.
Quinn bólintott, és megint megtörölte a szemét. Még félt átadni
magát egy olyan érzésnek, mint a remény.
Azonban mielőtt Mrs. Chandler benyithatott volna az irodába,
Quinn megkérdezte:
– Várjunk csak! Ha nem Beccától tudja, akkor honnan?
–  Az egyik barátod hívott ma reggel. Azt mondta, Michael
Merricktől kapta meg a telefonszámomat. Szeretett volna segíteni
neked, de nem tudta, hogyan. Úgy hangzott, nagyon felkavarták a
történlek, és nem akarta, hogy bármi rossz történjen veled.
Quinn-nek megdobbant a szíve.
– Az egyik barátom? Kicsoda?
–  Kedves fiatalember volt. Azt mondta, Beccát is ismeri. Tyler
Morgannek hívják.
Szerda estére Nick és Gabriel nagy nehezen fegyverszünetet
kötöttek.
Legalábbis Nick azt kötött. Ott élt a Merrick-házban, együtt négy
másik fiúval, de mindent megtett, hogy elkerülje az ikertestvérét.
Michael vagy Hunter vitte iskolába. Esténként eljárt a stúdióba, és
nézte Adamet és Quinnt táncolni. A szobájában tanult, csukott ajtó
mögött.
Gabriel először nem hagyta magát, kérlelte Nicket, hogy
bocsásson meg neki. Nick nem foglalkozott vele. Aztán, hűen
önmagához, ellenségessé vált, és gúnyt űzött Nick hallgatásából. Ezt
még könnyebben söpörte le magáról Nick.
De aznap este Adamnek órája volt, Quinn pedig üzent, hogy nem
ér rá, így Nick otthon maradt. Arra számított, hogy az ikertestvére
tovább nyaggatja, de most Gabriel ment el valahová.
Nicknek az is eszébe jutott, hogy Gabriel direkt kerüli öt, most,
hogy ő olyan kellemetlenné tette kettejük helyzetét, és Gabriel nem
akar vele egy házban lenni.
Helyes.
Nick örült, hogy ikertestvére aznap este elment otthonról.
Michaelt a félhomályos konyhában találta, a laptopja fölé görnyedt.
Egy köteg számla hevert mellette az asztalon.
Nick megállt, ahogy ezt meglátta.
– Azt én is meg tudom csinálni.
– Tudom, hogy meg tudod – felelte Michael. – De én is. – Nickre
nézett, aztán a fiú kezében tartott papírköteg felé biccentett. – Mit
hoztál? Az iskolához kell valami?
–  Valami olyasmi – felelte Nick tétován. – Mondani akarok
valamit. Vagy kérdezni. Vagy ilyesmi.
Michael fogott egy ásványvizes üveget, letekerte a kupakját, és
ivott egy kortyot.
– Ne kímélj!
Nick kihúzta az egyik széket, és lassan leereszkedett rá.
–  A fizikatanárom választ vár, hogy mi lesz azzal a matek és
természettudományos képzéssel a marylandi egyetemen, most
tavasszal. – Gyorsan, egy szuszra hadarta el a mondandóját. Michael
arca kifürkészhetetlen maradt, úgyhogy folytatta. – Beszámít az
egyetemi képzésbe, és csak néhány diáknak van hely minden
középiskolából, de rengeteg munkával is jár. Nem akarom elvenni
az időt a vállalkozástól, mert tudom, hogy tavasszal van a legtöbb
munka.
Bátyja összeráncolta a homlokát, és azt kérdezte:
–  Most azt akarod tudni, hogy elmehetsz-e, vagy arra akarsz
rávenni, hogy tiltsam meg?
Nick felsóhajtott.
– Fogalmam sincs.
Michael lecsukta és félretolta a laptopot. Az asztalra könyökölt, és
Nick felé hajolt.
 – Felejtsd el a vállalkozást egy percre! Te mit akarsz?
–  Nem felejthetem el a vállalkozást, Michael. Ez… ez nem egy
mellékállás vagy ilyesmi. Nem fogok kevesebbet dolgozni, ha ez
azzal jár, hogy egész évben kenyéren és vízen kell élnie a
családomnak. –  A szemét forgatva hozzátette: – Lehet, hogy meg
sem érjük a tavaszt, szóval nem is tudom, miért foglalkozom ezzel.
–  Ez a világon mindenkire igaz, Nick. Ha az Őrzők eljönnek
értünk, akkor eljönnek. Mi tesszük, amit mindig is tettünk. Nem
mutatjuk ki a valódi képességeinket.
Nick hallgatott. Michael megjegyzése figyelmeztetés is volt
egyben.
Michael egy hosszú másodpercig Nick arcát fürkészte, majd
folytatta:
– Maradj itt! Mutatni akarok valamit.
Kisvártatva vissza is jött, a kezében egy ütött-kopott, papírokkal
teletömött műanyag mappával. Ledobta Nick elé az asztalra.
Nick a mappára nézett, aztán Michaelre.
– Gyerünk! Nyisd ki!
Nick kiöntötte a mappa tartalmát. A papírok gyűröttek voltak, és
láthatóan sokat megértek már. A kupac tetején egy Michaelnek
címzett egyetemi értesítés volt. Öt évvel azelőttről. Amiben örömmel
értesítik, hogy felvették a Louisianai Állami Egyetemre.
Nick elolvasta a következő sort, és felkapta a fejét.
– Ezek baseball sportösztöndíjat ajánlottak fel neked!
Michael vállat vont.
–  Igazából két lehetőséget is ajánlottak. Ösztöndíjat egy csomó
másik helyről is kaptam volna. Ott van minden levél.
– De miért nem mentél… miért…
Fogalma sem volt, hogy fejezze be a kérdést.
Mert tudta, hogy miért nem.
Michael szemébe nézett.
– Tudja ezt más is?
– Nem.
– Nem mondom el senkinek.
 – Ez nem titok, Nick – felelte Michael, majd egy pillanattal később
folytatta: – Anya és apa tudta. Igazából az lepett meg, hogy nem
kürtölték világgá. Úgy csináltak, mintha megnyertem volna a lottót,
vagy ilyesmi. Amikor azonban meghaltak, már nem volt kérdés,
hogy mihez kezdjek.
Nicknek elszorult a torka. Nem bírt a bátyja szemébe nézni.
Michael a karjára tette a kezét.
– Semmi baj. Nézd, nem azért mutattam meg, hogy rosszul érezd
magad, Nick. Nem mehettem el tanulni és hagyhattalak magatokra
titeket. Nem akarok bűntudatot kelteni benned.
Nick bólintott. Ettől persze még bűntudatot érzett.
– Okos fiú vagy, és rengeteget dolgozol. – Michael megszorította
öccse karját. – Anya és apa is azt akarná, hogy ne szalassz el egy
ilyen lehetőséget. Ők is büszkék lennének rád.
Nick halkan hümmögött, félig nevetve, félig hüppögve.
– Minden dolgomra büszkék lettek volna?
– Igen, Nick – vágta rá Michael gondolkodás nélkül. – Mindenre
büszkék lettek volna, ami te vagy.
Nick megtörölte a szemét, és megint Michael leveleire pillantott.
– Nem bántad meg?
–  Hogy megbántam-e? Nem. Hogy szoktam-e arra gondolni, mi
lett volna, ha? – Michael megint megvonta a vállát, aztán
szánakozva elmosolyodott. – Igen. Minden tavasszal, amikor Christ
látom játszani.
– De mihez kezdesz akkor a vállalkozással? Ha Gabriel és Hunter
elmennek tűzoltónak tanulni, és…
– Ne aggódj, Nick! Majd felveszek valakit.
Michael olyan magától értetődő könnyedséggel mondta ezt, hogy
Nick érezte magát idiótának, amiért erre nem gondolt.
– Felveszel… Várjunk csak. Ezt megengedhetjük magunknak?
Michael hátradőlt a székben.
–  Persze. Alighanem tetszene is a dolog. Jó lenne olyasvalakivel
dolgozni, aki nem háborog állandóan vacsora közben, és nem szökik
ki a házból.
 Nick a bátyja arcát fürkészte.
– Úgy hangzik, mintha már fontolgatnád ezt egy ideje.
Michael elhallgatott, és most ő tétovázott, mielőtt válaszolt volna.
–  A múltkori vacsora közben Hannah apjának volt pár ötlete,
hogyan tudnám felfuttatni az üzletet… többet kihozni belőle… nem
is tudom. De érdemes rajta elgondolkozni, talán ez az egyetemi
felkészítő egy jel. – Elhúzta a száját. – És ami azt illeti, Nick, minden
segítségre szükséged lesz, amit csak össze bírunk szedni. Tudod,
hogy nem nagyon engedhetjük meg magunknak, hogy egyetemre
járj.
–  Nos, ezen talán segíthetek – mondta Nick, és odalökte
Michaelnek a saját köteg levelét.
Michael elolvasta az elsőt. Aztán a másodikat.
A harmadikhoz már hozzá sem fogott.
Csak annyit bírt tenni, hogy kirángatta Nicket a székből, és
megölelte.
 35. FEJEZET
NICK AZ ELSÖTÉTÍTETT NÉZŐTÉREN ÜLT, és a felvételi vizsgákat
nézte. Érezte a színház levegőjében hömpölygő zenét. Adammel és
Quinn-nel ült, akik folyamatosan elemezték a színpadra lépő
táncosokat. Nick komolyan bólogatott, és úgy csinált, mintha
legalább a felét értené annak, amiről azok ketten hadováltak. Nekik
is hamarosan fel kellett lépniük, így magára hagyták.
Érezte a levegőben, milyen idegesek.
Igyekezett pozitív energiát táplálni a levegőbe.
Valaki megragadta a mellette lévő szék támláját, aztán belevetette
magát a székbe.
Nick nem akart hinni a szemének. Gabriel volt az.
Döbbenten szólalt meg.
– Mi a fenét keresel itt?
– Csitt! Zajlanak a fellépések.
–  Nincs itt semmi keresnivalód! – Nick mellkasa összeszorult
dühében. – Ez fontos dolog. Ez nem vicc, Gabriel!
– Na ne mondd. Lehiggadnál végre?
–  Tűnj el! Most rögtön! – Remegve kapkodta a levegőt, és a
hőmérséklet hirtelen több fokot süllyedt. Az, hogy a testvére ezt
akarja (elhasználni ellene… hogy Gabriel képes idetolni a képét… Hát
ez… ez… Nick nyelt egyet, igyekezett megőrizni az önuralmát. – Ha
szórakozni mersz Adammel… Ha ezt elszúrod, én esküszöm…
–  Nem szórakozom vele. És tudom, hogy ez fontos. – Gabriel
elindította a fejét a színpadról, és Nick szemébe nézett. – Azért
jöttem, hogy drukkoljak a testvérem pasijának. Van ellene
kifogásod?
Egy hosszú pillanatig feszült csendben ültek.
Gabriel megjegyzése rést ütött Nick dühének pajzsán. De gyorsan
befoldozta.
– Ezt nem veszem be.
Gabriel felsóhajtott.
 – Ahogy akarod – mondta, azzal felállt, kilépett a széksorok közé,
és elindult a kijárat felé.
Nem, csak lejjebb ment néhány sorral, és ott ült le egy székbe.
Nick csak ült, és nézte őt. Érezte, hogy a testvére milyen
csalódott, és hogy gyötrődik. Ő is ezt érezte.
Az isten verjen meg, Gabriel!
Végül sóhajtott, és ő is lejjebb ment pár széksorral, leült a testvére
mellé.
Gabriel pimaszul elmosolyodott.
– Tudtam, hogy ezt nem fogod kibírni.
– Utállak!
Lehervadt a mosoly Gabriel arcáról.
– Dehogy utálsz.
–  De igen. Egy kicsit. – Nick előrenézett, és megdörzsölte a
tarkóját. Egy baletteipős lány szelte át éppen pörögve-forogva a
színpadot. – Nagyon megbántottál. Sokkal… sokkal jobban, mint
hittem, hogy lehetséges.
– Tudom, és sajnálom!
Nick nem mondott semmit. Nem tudta, hogy erre a
bocsánatkérésre várt-e.
– Bár visszaszívhatnám – mondta Gabriel. – Fogalmad sincs…
– Ne! Ne csináld ezt itt!
Gabriel úgy elhallgatott, mintha Nick szájon vágta volna. Feszült
csöndben követték végig a gyakorlatot.
Aztán Gabriel odahajolt hozzá.
– Elolvastam az SMS-eidet.
– Mit csináltál? – hördült fel Nick.
Vagy féltucatnyian fordultak feléjük, és intették csendre őket.
Nick ökölbe szorította a kezét, és gyilkos pillantást vetett
Gabrielre.
– Miről beszélsz? Mikor?
–  Amikor a kocsiban felejtetted a telefonodat. Először csak
felraktam töltőre, hogy tudjam, nem lett-e baja. De amikor
bekapcsoltam, éppen az Adammel váltott üzeneteid voltak a
képernyőn, szóval…
– Szóval elolvastad őket?
Gabriel a testvére szemébe nézett. Nem ijedt meg Nick haragjától.
–  Amiket mondtam… nem gondoltam komolyan. Nem tudtam,
Nicky. – Észbe kapott, és ösztönösen behúzta a vállát. – Nick. Nem
tudtam. Sosem akarnálak megbántani.
Nick erre nem mondott semmit. Elég ez a magyarázat? Nem
érezte annak.
Gabriel felé fordult, és feltette azt a kérdést, ami attól a pillanattól
kezdve visszhangzott a fejében, hogy az ikertestvére ökle az arcába
csapódott.
– Hogy tehetted, Gabriel? – suttogta elhaló hangon. – Hogy voltál
képes ilyesmire?
–  Nem tudtam, mi a baj – felelte Gabriel sietve, mintha attól
tartana, hogy Nick megint félbeszakítja. – Nem ismertem a titkodat.
Aztán meg odajött hozzám ez a vadidegen bocsánatot kérni, és
tudtam, hogy nagyon ideges vagy. Akkor… akkor este minden
rosszul alakult. Én fel voltam pörögve a Tylerrel történtek után.
Félreértés volt az egész. Nekem estél, és akkor rájöttem, hogy ezt az
óriási titkot hordozod magadban már mióta, amitől egyszerűen…
elvesztettem a fejem.
–  Ez gyenge kifogás – mondta Nick, a fogát csikorgatva. – Nem
lett volna szabad Adamre támadnod. Hozzá sem lett volna szabad
érned!
– Igen, tudom. Bocsánatot is kértem tőle.
Nick azonnal odakapta a fejét.
– Mi? Mikor?
–  Ma reggel. Felhívtam, hogy megkérdezzem, mikor kezdődik a
felvételi vizsgája.
Nick szóhoz sem jutott.
–  Én mondtam neki, hogy ezt ne említse neked – tette hozzá
Gabriel. – Különben biztos nem engedted volna, hogy eljöjjek.
Nick tényleg nem engedte volna. Meg kellett köszörülnie a torkát.
 – És még miről beszéltetek?
–  Megkérdeztem tőle, hogy miért gondoltad azt, hogy titokban
kell tartanod előttem, hogy meleg vagy.
Nick szúrós pillantást vetett Gabrielre.
– Tudod, miért. Megmutattad, miért.
–  Nem – vágott vissza Gabriel nagyon határozottan. – Aznap
nagyon bunkón viselkedtem. Már bocsánatot kértem emiatt, és még
százszor megteszem, ha kell. De te is óriási erőfeszítést tettél, hogy
ezt titokban tartsd, és már jóval azelőtt, hogy elmentünk abba a
kávézóba. Jézusom, Nick, hiszen két hete még a szobádban
csókolóztál a szőnyegen Quinn-nel!
Nick elfordította a tekintetét.
Gabriel odahajolt hozzá, és nagyon halkan kérlelte:
– Kérlek, nagyon kérlek, mondd meg, mi a baj!
Nick nyelt egyet. Érezte a testvére szavaiban a kínlódást, és hogy
ez a kényszerű távolságtartás mennyire fáj neki. Ha Nick őszinte
akart lenni magához, be kellett vallania, hogy neki is fájt. Hiányzott
neki a testvére.
– Mit mondott Adam? – kérdezte nagyon halkan.
Gabriel elhúzta a száját.
– Azt mondta, kérdezzelek téged.
–  Tudtam, hogy alapból azt gondolod rólam, hogy… hogy
kevesebb vagyok. Nem akartam…
– Nick, nem vagy…
– Ne! Gabriel, kérlek, ne!
–  Soha nem gondoltam, hogy kevesebb lennél, Nick! Soha. Érted?
Néha… néha irigykedek rád. Az önuralmad… Erősebb vagy, mint
mi.
Nick Gabrielre nézett.
– Nem vagyok.
Gabriel bólintott.
– De igen, az vagy. Gondolj csak arra, mi történt az erdőben.
Nick nem mondott semmit. Újra az előtte lévő ülésre szegezte a
szemét.
 – Nicky… – kezdte Gabriel, majd dühösen mordult egyet. – Nick.
Ha azt hiszed, hogy kevesebb vagy nálam, mert meleg vagy, az totál
baromság…
–  Tényleg? – csattant fel megint Nick dühösen. – Mert annyira
megkönnyítetted számomra, hogy beszéljek róla, igaz?
Gabriel összerezzent. Nyelt egyet.
–  Igazad van – mondta, majd hozzátette: – Hibáztam. Nagyot
hibáztam.
Egy örökkévalóságnak tűnő ideig ültek egymás mellett némán. A
levegő megtelt zenével és ki nem mondott gondolatokkal.
Végül Nick oldalra pillantott, és megszólalt.
–  Nem… nem hittem el, hogy nem fogsz cserben hagyni. Ezért
nem mondtam el.
–  És amikor mégis megpróbáltad, elszúrtam – felelte Gabriel. –
Szükséged volt rám. Életedben először tényleg szükséged lett volna
rám.
Nick Gabrielre nézett.
– Igen, Gabriel. Szükségem lett volna.
Gabriel nem fordult el tőle.
– Sajnálom – mondta. – Adsz rá esélyt, hogy jóvátegyem?
– Igen – bólintott Nick.
Azt hitte, a testvére erre megöleli, de Gabriel előkapta a telefonját,
és egy üzenetet kezdett írni.
Nick figyelte, ahogy az ujjai ide-oda cikáznak a telefon
képernyőjén.
– Mit csinálsz?
–  Mondom Hunternek, hogy hozzon ide mindenkit. Nem most
jön Adam és Quinn fellépése?
– Igen, de nem fognak ideérni időben…
– Dehogynem. Itt várnak a színházterem mögött.
– Várnak? Mi?
Gabriel elküldte az üzenetet, és felnézett.
– Azt hitted, egyedül jövök drukkolni az új pasidnak?
 Quinn Adam mellett állt, és a függöny sarka mögül
kikukucskálva Nicket kereste.
Meglátta az ismerősök tömegét, és teljesen ledermedt.
– Te jó ég! – suttogta. – Mindenki eljött.
Adam éppen mély lélegzeteket vett, és az előttük fellépő
táncosokat nézte.
– Mindenki?
–  Mindenki – lehelte Quinn. – Mondtam Beccának és az
anyukájának, hogy ne jöjjenek. De ez… ez tényleg mindenki.
Nick mindhárom testvére. Michael barátnője. Layne és a kisöccse,
Simon. Becca és Hunter. Becca anyukája, aki még Quinn kisöccsét is
elhozta.
De Tyler nem jött el.
Persze, érthető. Nem barátkozott össze varázsütésre a Merrickek-
kel. Az, hogy elsütötte a fegyvert, nem tett semmissé sokévi
gyűlölködést.
És Tyler amúgy sem kereste a társaságát, még azután sem, hogy
Mrs. Chandler elmondta Quinn-nek, hogy Tyler felhívta őt.
Lehet, hogy csak egy utolsó jótettnek szánta, és részéről ennyi
volt.
Adam nem találta a helyét, ezredjére is rásimította az ingjére a
sorszámát jelző matricát.
Quinn Adam kezére tette a kezét.
– Csodálatos vagy. Sikerülni fog.
– Te is csodálatos vagy – felelte Adam. – Köszönöm, hogy itt vagy
velem.
Quinn arcáról lehervadt a mosoly.
– Köszönöm, hogy hittél bennem.
Ekkor a DJ bemondta az ő sorszámukat, és megszólalt a zenéjük.
Ahogy Quinn elkapta a ritmust, úgy érezte, a világ színekre
robbant szét. Maguktól jöttek a lépések. Az izmai emlékeztek
minden ugrásra, forgásra és lépésre, de most mindez mégis újnak és
frissnek érződött, mintha a zene és a tömeg még erőteljesebbé tenné
a táncukat.
 Adam biztos kézzel és tökéletes ritmusban kapta el minden
alkalommal, és Quinn ugrásról ugrásra megfelelő magasságot ért el.
Életében először értékelte az izmaiban, domborulataiban és
vonalaiban duzzadó energiát. Amikor Adam azt a bonyolult
forgatást csinálta, és Quinn egy hatalmas ugrás végén, pörögve
érkezett Adam karjai közé, a nézők ujjongva fütyültek. A zene és a
dobszó fokozatos erősödése utáni csúcsponton Adam úgy
megpörgette Quinnt, hogy a lány azt hitte, mindjárt elszáll, aztán
pontosan a zene ütemére Adam elkapta őt forgás közben, és
mozdulatlanná dermedt.
Egy másodpercig néma csend állt be. Aztán a nézők tapsviharban
törtek ki.
A középső bíró a mikrofonhoz hajolt, és megköszönte a táncukat.
Adam letette Quinnt, és arcon csókolta őt.
– Szuper voltál! – tette hozzá.
A bíró előredőlt, és megint beleszólt a mikrofonba.
– Elnézést, kisasszony! Egy pillanat. Kisasszony, ne haragudjon!
Adam elkapta a karját.
– Quinn. Neked szól.
Quinn a fénybe nézett.
– Igen?
– Kérem, a szólótánchoz ragassza fel a számát!
– Ó, én nem… én nem…
–  Itt van! – kiáltotta egy férfihang a színpad széléről. A kezében
fehér matricát tartott. Felemelte Quinnhez. – Nálam hagytad,
kislány.
– Tyler – suttogta Quinn. – Mit akar a zsűri… mit…
–  Kérem, hagyják el a színpadot, hogy jöhessen a következő
fellépő! – szólt a bíró.
Adam elkapta Quinn karját, és leráncigálta őt a színpadról.
És való igaz, Tyler állt ott. A haján és a szemében megcsillantak a
színpad fényei. Quinn felnézett a fiúra, és elakadt a szava.
Tyler felhorkant, és félrevonta a lányt, el Adamtől, be a sötétbe, a
színpad mellé.
 – Te nem jutsz szóhoz – suttogta. – Ilyen se volt még.
Lehúzta az öntapadós sorszám hátuljáról a papírt.
– Hogy… Mit…
–  Nos – kezdte Tyler, és miközben a lány hasára simította a
számot, az ujjai elidőztek a derekán. – Emlékszel, amikor azt
mondtad, hogy nem vagy az a típus, akinek van csak úgy pár száz
dollárja?
Quinn megnedvesítette az ajkát.
– Igen.
– Hát én is.
– Te beneveztél engem.
–  Valakinek muszáj volt – felelte Tyler, és ahogy keze rátalált a
lány arcára, elég közel húzódott hozzá, hogy a leheletük összeérjen.
– És ezért hagyom, hogy megcsókolj.
– Ezért szívesen meg is…
–  Fogd be! – vágott közbe Tyler, aztán odahajolt Quinnhez, és
megcsókolta.
 36. FEJEZET
NICK A HÁTSÓ KERTJÜK KERÍTÉSÉNEK DŐLT, és Adam kezét fogta, a
fiúhoz simulva. Néhány nyitott pizzás- és salátásdoboz hevert a
kerti asztalon, és mindenütt gyertyák égtek.
Sietve összedobott buli volt ez, hogy megünnepeljenek pár
dolgot. Adam nappali tagozatos főiskolai ösztöndíját.
Quinn esti tagozatos főiskolai ösztöndíját.
Késő volt, mindenki elfáradt. A beszélgetés elhalt, lassan
szállingóztak hazafelé.
Adam odahajolt Nickhez, aki érezte barátja leheletét a nyakán.
– A családod szuper kedves volt velem.
– Igen. Nagyon szeretem is őket ezért. – Tényleg így érzett. De ez
az egész még új volt, és szokatlan, és félt, hogy ha elengedi Adam
kezét, az egész szertefoszlik. – Komolyan mondom, nem tudom,
melyik a szürreálisabb élmény: az, hogy téged befogadtak, vagy az,
hogy Tylert.
Tyler tisztes távolságra állt, mintha ő is furcsán érezte volna
magát itt, mindenki előtt, ahogy Nick.
De olyan gyengéden bánt Quinn-nel, amit Nick elképzelni sem
tudott volna róla. Így aztán, amikor kettejük pillantása találkozott, és
Tyler biccentett neki, Nick viszonozta a gesztust.
Ez is olyan szürreális volt. És nem igazán normális, de…
elfogadható. Legalábbis jobb így.
Nick odabújt Adamhez, és beszívta az illatát. Hálás volt Adam
csendes társaságáért és a békés estéért.
– Minden rendben a testvéreddel? – kérdezte Adam.
Nick bólintott.
–  Azt hiszem – felelte, majd elmosolyodott. – Azt mondta,
szívesen smárol Hunterrel, hogy bebizonyítsa, részéről nem gond,
hogy meleg vagyok.
–  Hmm – mondta elgondolkodva Adam. – Nos, azt hiszem,
szeretném látni azt a bizonyítékot.
– Fogd be!
 –  Mondd meg neki, hogy félmeztelenül csinálják. Várj, hadd
vegyem elő a telefonom…
Nick elhallgattatta egy csókkal. Finom csók volt. Lassú. Hosszú.
Sötétben voltak, de igazából nem érdekelte, ki látja meg őket.
Ekkor valaki tényleg meglátta őket, mert jó hangosan
odafüttyentett nekik. Aztán megismételte, mire Nick elvörösödve
húzódott el Adamtől.
– Jó, jó – motyogta.
–  Nemcsak jó – suttogta Adam, Nick füle mellett. – Hanem
nagyszerű, igen, persze, hogyne.
Nick Adam felé fordult, hogy ott folytassa, ahol abbahagyták.
Ekkor azonban az érzékszerveit új inger borzolta fel, és a gyertyák
azonnal fellobbantak.
Felegyenesedett, testvéreivel a terasz közepére gyűltek, és a
fenyegetést keresve kutatták a sötét környéket.
Nem kellett sokáig keresgélniük. Calla Dean jött elő az erdőből,
rózsaszínes szőke haja megcsillant a gyertyák fényében.
– Helló, Merrick fiúk! – köszönt oda nekik, széles mosollyal az
arcán. – Úgy hallottam, háborúba indultok.
Senki nem mozdult.
A lány megállt a gyepen, és felnézett a teraszra.
– Tudjátok, mit? – kérdezte elkomolyodva. – Vegyetek be!
 UTÓSZÓ
A Titok című regény két főszereplője nehéz helyzetben van.
Nicknek egyedül kell megbirkóznia azzal a problémával, hogyan
vallja be a családjának, hogy meleg. Quinn-nek pedig egy veszélyes
és erőszakos családi környezetben kell léteznie. Bár az ő történetük
kitalált, sok fiatal küzd szerte a világon hasonló – sőt ennél is
súlyosabb -gondokkal. Azt szeretném, ha minden olvasóm boldog,
kiegyensúlyozott és biztonságos életet élhetne, de tudom, hogy ez
nem adatik meg mindenkinek. És tudom, hogy néha úgy érzi az
ember, sosem lesz jó élete. Tizenévesként gyakran olyanokkal kell
együtt élni, akik anyagilag, érzelmileg és néha fizikailag is
befolyásuk alatt tartják az embert. Sok a csodálatos és támogató
család, de sajnos sok nem ilyen.
Don Savage szavaival élve, idővel minden jobbra fordul. Szavamra,
ez tényleg így van. Az általános és a középiskolában körülvesznek
benneteket a kortársaitok, ezzel együtt akár életetek
legmagányosabb időszakát is jelenthetik ezek az évek. Nem vagytok
egyedül. Ezt garantálhatom. Sok csodálatos ember várja, hogy
megismerjétek, és ők olyan elképesztő módon változtatják meg az
életeteket, amire nem is gondolnátok. Azt szeretném, ha soha
egyetlen gyerek, fiatal és senki más sem erezné úgy, hogy senkit
nem érdekel a sorsa, vagy hogy könnyebb véget vetni az életének,
mint folytatni azt. Megéli várni, hogy jobbra forduljon az életed.
Higgyetek nekem! Lehet, hogy most nem így érzitek, de a világ
hatalmas, és rátok vár. Nagyon fontosak vagytok. Az életetek jobbra
fog fordulni, sokkal jobbra.
 A TÖRTÉNETEN TÚL
Lejátszási lista a Secret olvasásához
Imagine Dragons: Demons
Bár sok dal adott szárnyakat a fantáziámnak, amikor Adam és
Quinn táncgyakorlatát igyekeztem elképzelni, ez a dal valahogy
folyton a fülemben csengett. A könyvben ábrázolt összes
párkapcsolat aláfestéséhez tökéletes.
Kip Moore: Pretty Girl
Amikor először hallottam ezt a dalt a rádióban, csináltam egy
képernyőfotót a telefonommal, hogy később meg tudjam venni a
dalt iTuneson. Azonnal tudtam, hogy helye van a számnak ezen a
listán. Reszelős, szexi énekhang? Olyan dalszöveg, hogy elalélok
tőle? Még szép, hogy felkerült a listára. Úgy képzelem, hogy Tyler
ezt a dalt játssza Quinn-nek a verandán, az első együtt töltött
éjszakájukon.
Macklemore feat. Ryan Lewis: Same Love
Amikor megtudták, hogy miről írok, rengetegen javasolták, hogy
hallgassam meg ezt a dalt. Már az első meghallgatás után imádtam.
Milyen fantasztikus az üzenete! Milyen fantasztikus a dallama!
Szeretem minden egyes szavát.
Young the Giant: Cough Syrup
Ez a dal egyszerűen… lenyűgöző. Ha szereted a Glect, akkor
tudod, hogy Blaine ezt a dalt énekli, miközben Karofsky
öngyilkosságot tervez, miután sajnálatos módon kirakták az
iskolából. Nagyon kemény dal. Sokszor meghallgattam egymás
után, amikor Nick és Adam egyik-másik intenzívebb jelenetét írtam.
Florida Georgia Line: Get Your Shine On
Hogy nem lehet szeretni ezt a dalt? Annyira nyári, lazulós, „érezd
jól magad” hangulatú nóta! „Told ide azt a kis cukortartót…”
Mindig Tyler és Quinn jut róla eszembe.
Kacey Musgraves: Follow Your Arrow
Ez a dal arról szól, hogy legyél az, aki vagy, és ne hagyd, hogy
mások elvárásai alakítsák az életedet. Úgy kellett volna megírnom a
könyvet, hogy Adam folyton ezt játssza Nicknek.
 will.i.am feat. Justin Bieber: #thatPOWER
Ennek a dalnak nincs sok köze a könyvhöz. Egyszerűen csak kábé
hárommilliószor hallgattam meg írás közben. Sokszor
legszívesebben felugrottam és táncra perdültem volna a
Starbucksban, ahogy ezt hallgattam.
Train feat. Ashley Moore: Bruises
Ezt a dalt is megszerettem már első hallgatásra. Úgy képzelem,
hogy ez a dal szól, amikor Adam táncot tanít.
Sara Bareilles: Brave
Ha még nem hallottad ezt a dalt, azonnal hallgasd meg! Gyerünk!
Megvárom. Arról szól, hogy álljunk ki magunkért másokkal, főleg az
erőszakosan víselkedőkkel szemben. Nagyszerű dal.
The Lumineers: Stubborn Love
Erről a dalról egyértelműen Tyler és Quinn jut eszembe. Meg kell
hallgatnod, hogy megértsd, miért.
OneRepublic: All This Time
Ezt a dalt először egy Youtube videóban hallottam. Egy lányról
szólt, akinek volt egy lova, amiről már mindenki lemondott, de ő
addig edzett és lovagolt vele, amíg el nem nyerte a B minősítést a
Pony Clubban (ami elég nagy szó, de tényleg). Nagyon szívhez szóló
dal. Leginkább Nick és Adam jut eszembe róla, de Nick és Gabriel
kapcsolatára is emlékeztet.
 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Ha olvastad már valamelyik könyvemet, akkor tudod, hogy
először mindig édesanyámnak mondok köszönetet. Ezúttal sincs ez
másképp. Belőle mindig ihletet merítek. Most nem tartanád ezt a
könyvet a kezedben, ha ő nem támogatott volna, és nem gyakorolt
volna rám olyan erős hatást. Köszönök mindent, anya!
Köszönöm a férjemnek, Michaelnek, hogy minden ötletemet
megbeszélhetem vele, ő a bizalmasom és a legjobb barátom. Nem
tudom elképzelni a napjaimat nélküle. (Neki viszont sajnos elég sok
napot kell nélkülem eltöltenie, amíg én a Starbucks baristáival
sütizek, akarom mondani, regényt írok.) Köszönöm, drágám, hogy
mindig mellettem állsz. És amiért Adam nevét javasoltad. És hogy
támogattál, pedig nem voltál biztos abban, hogy jól választottam
témát a könyvnek. Nagyon, de nagyon sokat jelent ez nekem.
Remélem, tudod.
Van egy szűk kör, akik kritikusokként segítették a munkámat.
Bobbie Goettler és Alison Kemper Beard, elkísértetek, és velem
voltatok minden lépésnél, és nem tudom eléggé megköszönni a
tőletek kapott útmutatást, a támogatásotokat és a barátságotokat.
Komolyan mondom, nélkületek nem tudtam volna megírni ezt a
könyvet. Az holtbiztos.
Köszönet rettenthetetlen ügynökömnek, Mandy Hubbardnak, aki
senkihez sem fogható. Köszönöm, hogy támogattál e könyv
megírása során és egész írói karrierem alatt. Külön köszönöm, hogy
nem nehezteltél rám, amiért csúnya szavakat használtam az e-
mailjeimben.
Köszönöm a szerkesztőmnek, a Kensington kiadó
munkatársának, Alicia Londonnak, akivel csodálatos együtt
dolgozni, és akinek fogalma sem volt arról, hogy Nick Merrick a fiúk
iránt érdeklődik, amíg el nem küldtem neki a Breathless című,
Nickről szóló novellát. Kockázatos vállalkozás volt, de szerencsémre
ő és Mandy végig mindenben támogattak.
Örök hálával tartozom a Kensington kiadó csodálatos
dolgozóinak, különösen Vida Engstrandnak, Alex Nicolajsennek és
Mel Sacconénak, akik keményen dolgoztak azon, hogy sikerre
vigyék a könyvemet. Sok-sok köszönet illeti az Allen&Unwin, a
könyv ausztrál kiadójának munkatársait, különösen Jodie Webstert
és Lara Wallace-t. Izgalmas, hogy velük dolgozhatok, egyben
nagyon szerencsés vagyok ezért.
E könyv rengeteg szerteágazó kutatást igényelt. Mély hálával
tartozom Danny Rome-nak, Jason Deemnek, Jim Hilderbrandtnak,
H. Duncan Moseley III-nek, Tradd Sandersonnak és Wes Parkernek,
amiért megosztották velem a tapasztalataikat, és hozzájárultak
ahhoz, hogy jól kidolgozott karaktereket alkossak. Ezer köszönet Jim
Kalinoskynak a Baltimore Megyei Rendőrségtől, amiért bármikor
zaklathattam a bűnüldözéssel kapcsolatos kérdéseimmel. Hatalmas
köszönet a zseniális Jonah Kannernek, akitől többet tanultam a
légnyomásról és fizikából, mint valaha is szerettem volna. Nagyon
köszönöm Sebastian Serrának, az Orlando Ballet tagjának, és Dena
Stollnak, amiért bepillantást engedtek a tánc világába. Végezetül
külön köszönet és hatalmas ölelés jár sógornőmnek, Tina Kastennek,
és tehetséges lányainak, Jennának és Lexinek, akik megengedték,
hogy velük menjek a táncversenyeikre és az edzéseikre, és így
bepillanthattam a színfalak mögé. Ha bármit tévesen írtam, az az én
hibám.
Ha falu kell egy gyerek felneveléséhez, akkor közösség kell egy
könyv megírásához. Nagyon sokan olvasták a könyv korai verzióit
és osztották meg velem az ezekkel kapcsolatos gondolataikat,
észrevételeiket, vagy csak biztattak, amíg el nem készült a regény.
Hatalmas, különleges köszönettel tartozom Jim Hilderbrandtnak,
Sarah Gondernek, Brenda Freemannek, Joy Hensley George-nak,
Nicole Kalinoskynak, Becky Hutchinsonnak, Dávid Jamesnek, Erin
Kannernek, Sarah Fine-nak és Nicole Choiniere-Kroekernek.
Ezenfelül további köszönet illeti Wendy Darlingot, a The Midnight
Garden blog szerzőjét, és az összes többi remek bloggert, akik részt
vettek az áprilisi könyvturnén. Ti vagytok a legjobbak!
Ez hülyén fog hangzani, de nagyon sok köszönettel tartozom a
marylandi, Severna Park-i Starbucks kiváló dolgozóinak. Elviseltétek
a tizenkét órás hajráimat, pedig azt sem tudjátok, ki vagyok és mit
csinálok ott. Adagoljátok csak tovább a sütiket!
Végezetül a legnagyobb köszönet benneteket, olvasóimat illet. Ti
teszitek lehetővé, hogy megvalósuljanak az írásaim, és el sem tudom
mondani, milyen nagyra értékelem, hogy vagytok. Köszönöm!
Mindent köszönök! Megpróbálok lőni néhány képet helyes fiúkról a
Starbucksban, rendben?