Az eredeti mű címe:

Ein Problem namens Cindy

Eredeti kiadás: 1990, BASTEI KIADÓ

Fordította: DANCSECS ZSUZSNNA

A borító KUCSERA KATALIN terve alapján készült

Címlapfotó: BASTEI KIADÓ
© 1990 by Bastei Veriag, Gustav H. Lübbe GmbH & Co.

ISSN 0865-073 x
ISBN 963 7393 51 x

© Hungarian translation Dancsecs Zsuzsanna, 1991

Felelős kiadó: Ronga József,
a TÉKA Könyvértékesítő és Könyvkiadó
Vállalat igazgatója
Szedte: Kontúr BT

Készült: Balanyi és Tsa BT

Felelős vezető: Balanyi István

VERSEGY nyomda, Szolnok

Felelős szerkesztő: Dimák Márta

Műszaki szerkesztő: Lajtai Gábor
Az iroda Dallas egyik üzletházának 20. emeletén volt. Magas,
sötét hajú férfi ült az íróasztalnál és elmélyülten dolgozott egy
szerződéstervezeten, amikor megszólalt a telefon.
Steven Cartert bosszantotta, hogy megzavatják, s kelletlenül
szólt a kagylóba.
- Igen, Jane, valami gond van? Kértem, hogy ne zavarjanak.
- Sajnálom, Steven - szabadkozott a titkárnő. - A kettes
vonalban egy férfi egyszerűen nem engedi lerázni magát. Azt
állítja, hogy az ön rokona.
- Ki az?
- Arthur... Arthur Sherwood.
- Arthur bátyám. Oké, Jane, kapcsolja be. De utána nyugalmat
szeretnék.
- Természetesen, Steven.
A vonal kattant egyet, aztán megszólalt egy mély férfihang.
- Steven, na végre! Jobban őriznek, mint az Egyesült Államok
elnökét.
- Halló, Arthur bácsi - üdvözölte Steven. - Ez aztán a
meglepetés! Hogy vagy?
- Ha az üzlet nem foglal le teljesen, akkor jól. De mi újság
nálad?
- Köszönöm, az üzlet nekem sem hagy túl sok szabadidőt,
különben minden oké. Szerencséd van, hogy még elértél. Ma este
egy időre visszarepülök a farmra. Mit tehetnék érted?
Egy pillanatra csönd volt a telefonban. - Tudod, Steven, nem
rólam van szó...
Carter elmosolyodott. - Nem rólad? Csak nem valami aranyos
kis barátnőd, aki gondot okoz neked?
 Arthur Sherwood úgy tett, mintha fel lenne háborodva. -
Ostobaság! Az én korombaan, fiam, már nem tartok barátnőket!
Steven felnevetett. - Na, annyira azért még nem vagy öreg.
Csak jól körül kellene nézned, aztán...
- Látod, épp erre nincs időm, Steven. Nem, a lányom miatt
telefonálok.
- Cindynek hívják, ugye? - kérdezte Steven. Évek óta nem látta
már a kis rokonlányt. Akkoriban még ő is épp csak kamaszodot..
- Igen, Steven, ő az, és aggódom érte.
- És én mit tehetnék? Felbosszantott? - tudakolta Steven és
hátradőlt a széken. Úgy tűnt, hosszabb beszélgetésre kell
berendezkednie.
- Ugyan, Steven, hova gondolsz? Ugyan anya nélkül neveltem
fel őt, de sosem volt vele probléma. Rendesebb lányom nem is
lehetne. Cindy...
- Akkor meg mi a baj vele? - vágott közbe Steven, mielőtt
bácsikája hosszadalmas dicshimnuszba kezdett volna. Cindy nem
érdekelte, és az idő is szorította. Még rengeteg mindent el kellett
intéznie, mielőtt elrepül a farmra.
- Aggódom Cindyért - ismételte a nagybácsi.
- Ezek szerint mégis csinált valami galibát. - Istenem, ezek az
apák, milyen bonyolultak tudnak lenni!
- Nem, nem - tiltakozott Arthur azonnal. - Már mondtam, hogy
nem. Cindy egészségéért aggódom. Lefogyott és nagyon sápadt.
Azt hiszem, a munkája túlságosan igénybe veszi. Annyira
törékeny.
- Mivel foglalkozik?
- Hisz épp ez az! Rengeteg dologgal. Sikeres modell, ruhákat
mutat be, és épp most fejezett be egy tv-sorozatot.
Büszkeség csengett a hangjában.
- Tehát filmsztár is van a családban - kiáltott fel csodálattal
vegyes ámulattal Steven.
- Nem kifejezetten. A sorozatban csak epizódszerepet játszik.
De kezdetnek nem rossz.
 - Igazad van, Arthur bácsi, nem hangzik rosszul - ismerte el
Steven. - Csak még mindig nem tudom, mi a gondod. Beteg?
- Szerencsére még nem, de hogy ne is legyen, elküldtem egy
időre, hogy pihenje ki magát.
- És hol pihenje ki magát? - Halvány sejtés futott át az agyán.
Hirtelen kiegyenesedett ültében.
- Nos... én... egy időre hozzád küldtem a „Golden C” farmra.
Ugye, nincs kifogásod ellene? - Sherwood hangja egyszeriben
elbizonytalanodott. Ez jellemző volt a nagybátyjára, mindig tudott
meglepetéssel szolgálni.
- Ne aggódj, Art bácsi, nincs kifogásom ellene. A farm ugyan
kicsi, de elég nagy ahhoz, hogy fogadjon egy vendéget. Mikor
érkezik Cindy? Meg kéne mondanom Millie- nek, hogy vendéget
kapunk.
- Úgy gondolom, Cindy már ott is van. Tegnap Dallasba repült
és ott akart magának kocsit bérelni.
Steven nagyot nyelt. Még egy meglepetés, s bizonyára nemcsak
neki. Szegény Millie egyáltalán nem volt felkészülve
vendégfogadásra, biztos szitkozódik majd.
- Steven, ugye, nem bánod? - kérdezte újra Sherwood.
- Hát persze hogy nem, bácsikám. Ne aggódj, hamarosan én is
ott leszek a „Golden C”-n.
Sherwood hallhatóan fellélegzett. - Akkor minden rendben,
fiam. Kérlek, ügyelj egy kicsit Cindyre. Talán Milliének sikerül
egy kicsit felhizlalnia, tényleg borzasztóan lefogyott.
- Ezt rábízhatjuk a jó öreg Millie-re. Biztos eléri majd, hogy
Cindy felszedjen néhány kilót. Nálam is állandóan ezzel
próbálkozik - válaszolta Steven. - De most be kell fejeznem,
Arthur bácsi. Azonnal telefonálok a „Golden C”-re és
megérdeklődöm, megérkezett-e már. Hamarosan újra hallunk
egymás felől. Meg is látogathatnál bennünket.
- Meg is teszem, ha egy lélegzetnyi időm lesz - ígérte Arthur. -
Egyelőre viszont köszönöm a segítségedet.
 - Hagyd el, Art bácsi! Természetes, hogy a családon belül
segítünk egymásnak, még ha csak távoli rokonok vagyunk is.
Minden jót, Art bácsi, és nem merülj el túlságosan a munkában.
A beszélgetés befejezése után megkérte a titkárnőjét, hogy
hívja fel a farmját.
Kis idő múltán már hallhatta is idős házvezetőnője kissé
rekedtes hangját. - „Golden C” - jelentkezett be barátságtalanul, és
Steven akaratlanul is elmosolyodott. Millie hangja már sokakat
elriasztott. Pedig az idős házvezetőnő áldott jó lélek volt, csak ezt
többnyire a harapóssága mögé rejtette. Nagyon jól kellett ismemi
ahhoz Millie-t, hogy az ember felfedezhesse jószívűségét.
- Millie, itt Steven - mondta Carter. - Csak be akartam jelenteni
neked, hogy...
Nem mondhatta tovább, mert Millie ebben a pillanatban
felkiáltott. - Steven, majd később visszahívlak. Épp megáit egy
kocsi a ház előtt. Meg kell néznem, ki zavarkodik itt. - Ezzel már
le is tette.
- Ajjaj - mormolta Steven Cindy tehát megérkezett.
Remélhetőleg minden rendben lesz. Ismerte Millie-t, tudta, mi-
lyen elutasító tud lenni az idegenekkel szemben, és Cindy ugye
teljesen idegen volt számára.
- Steven - hallotta a titkárnője hangját. - A vonal hirtelen
megszakadt. Tárcsázzam újra?
- Nem, Jane, köszönöm. Nem szükséges. Millie majd később
visszahív. Vendégünk érkezett a „Golden C”-re.
- Oké, akkor nem zavarom tovább - ígérte Jane, és ettől fogva
tényleg nyugalom honolt az ifjú gyáros dolgozószobájában.

Közel sem volt ekkora nyugalom Steven farmján. Cindy

Sherwood tényleg megérkezett, és az a fajta lány volt, aki körül
mindenütt nyugtalanná vált a környezet.
- Halló, van itt valaki? - kiáltotta hangosan, és körülnézett. -
Úristen, micsoda isten háta mögötti helyre küldött apa - szaladt ki
a száján.
 - Ha nem tetszik, nyugodtan el is mehet - hangzott rekedten
Cindy háta mögül. A lány ijedten megfordult. - Egek, úgy osont
ide, mint egy indián.
- Kicsoda ön és mit akar? - Millie nem bajlódott holmi
udvariassággal. Barátságtalanul méregette az ifjú hölgyet.
Cindy elhatározta, hogy barátságos lesz hozzá. - Cindy
Sherwood vagyok, Steven Carter egyik... egyik unokahúga -
mutatkozott be mosolyogva. - És ön kicsoda?
- Millicent Johnson, Mr. Carter házvezetőnője. - Ismét
bizalmatlanul pillantott Cindyre. - Furcsa, unokahúgról Steven
nekem még sosem tett említést - tette még hozzá.
Cindy továbbra is mosolygott. - Pedig így van. Steven és én
rokonok vagyunk.
- Mi történt, Millie? - kérdezte valaki Cindy mögött. Egy idős,
nagyon sovány, rettentően görbe lábú férfi közeledett a két nő
felé. - Valami gond van?
- És ön kicsoda, kérem?
- Pete Miler vagyok, ennek a farmnak az intézője. Szólítson
egyszerűen Pete-nek.
- Remek, én Cindy Sherwood vagyok, Steven egyik...
- Azt állítja, Steven unokahúga - vágott közbe Millie. -
Különös, azt sem tudtam, hogy vannak még rokonai.
Pete hunyorított és Cindyhez fordult. - Egy valamit tudnia kell,
kisasszony, a mi Millie-nk mindenkit ismer, mindent tud, mindent
jobban tud és egyáltalán nem kedveli a meglepetéseket.
Cindy enyhén megcsóválta a fejét. - De én nem vagyok
meglepetés. Apám bejelentette az érkezésemet Stevennek. Hol van
egyáltalán?
- Steven nincs itt - mondta röviden Millie.
- És mikor jön meg?
- Ma este.
- Jó, akkor megvárom, míg megérkezik. Ő majd megerősítheti,
hogy nem beszélek ostobaságokat és tényleg az unokahúga
vagyok, Mrs. Johnson.
 - Millie-nek hívnak - mondta az idős nő, majd maga elé
mormolva elindult a fehérre meszelt ház felé.
- Segíthetek behordani a csomagját a házba? - szólt Pete. Neki
tetszett az ifjú lady. Nagyon szép volt, és a férfinak imponált,
hogy nem futamodott meg Millie elől. Ehhez elég nagy adag
bátorságra volt szükség. A legtöbb ember visz- szariadt tőle.
- Köszönöm, Pete, nagyon kedves. - Cindy felnyitotta az autó
csomagtartóját.
Pete csodálkozva nézte a rengeteg bőröndöt.
- Mondja, kisasszony, most már mindig itt marad? -
érdeklődött.
Cindy megütközve nézett az idős emberre. - Nem, de miért
kérdezi?
- Nos, igen, ennyi bőrönddel... szóval azt hittem...
Cindy nevetett. - Nem, csak két vagy három hétig maradok.
Apám szerint ki kell pihennem magam egy kicsit.
- Igen... de... csak... tudja, semmi közöm hozzá, de mire kell
ennyi ruha? - nyögte ki végül Pete és kíváncsian közelített az
autóhoz.
- Nem rohangálhatok nap nap után ugyanabban a ruhában.
Azonkívül szeretem a szép holmikat.
Pete akaratlanul is végignézett magán. Kifakult, valaha vörös
vászoninget visel és egy még elnyűttebb farmert, ami ráadásul tele
volt foltokkal.
- Vagy úgy... hát igen... akkor - dadogta és mérgelődött, hogy
zavarba jött. - Itt a farmon nem sokat adunk a külsőségekre.
Aligha lesz alkalma viselni ezt a rengeteg ruhát.
- Nemcsak ruhát hoztam, Pete - mondta Cindy nyugodtan. -
Nadrágot is szívesen hordok.
Pete vizsgálódva nézett végig a látogató valószínűtlenül
vékony alakján. - Azt hiszem, nagyon jól állhat Önnek a nadrág.
Amilyen karcsú.
- Egyáltalán nem vagyok olyan karcsú - jegyezte meg élesen
Cindy. - Különben is, az én foglalkozásom olyan, hogy nem
hízhatok meg.
 - Mi a foglalkozása?
- Fotómodell vagyok és színésznő.
- Vagy úgy... hát akkor - Pete-re nagy hatással volt ez a
bejelentése, legalábbis Cindy úgy érezte. Bizonyára nem túl
gyakran találkozott olyan nővel, mint ő.
- Jöjjön, kisasszony, bevisszük a csomagokat - mondta és
kikapta a legnehezebb bőröndöt a csomagtartóból. Egy pillanatra
megingott a nehéz súly alatt, és Cindy azonnal odaugrott hozzá,
hogy segítsen. Nem akarta, hogy az idős ember összerogyjon.
- Várjon, Pete, segítek!
- Csacsiság! - mormolta a férfi. - Csak nem képzeli, hogy nem
bírom el? Különb súlyokat is emeltem már.
- Elhiszem, Pete, de akkor bizonyára még fiatalabb volt -
mondta Cindy és át akarta venni a bőröndöt, de Pete nem engedte.
- Nem vagyok még aggastyán, az a néhány ránc az arcomon az
erős naptól van - mosolygott huncutul Cindyre. - De ön még
nagyon fiatal. Nem kell félnie a ráncoktól. Csak egy jó kalapra
van szükség, ami véd a naptól, és máris minden rendben van.
- Hol maradtok annyi ideig? - csattant fel Millie hangja a
verandáról. - Legyökereztetek?
- Mindig ilyen? - kérdezte Cindy óvatosan.
- Millie? Nem. Remek asszony. Egy kicsit ugyan mogorva, de
nem úgy gondolja. És mindenekelőtt remekül főz.
Cindy felsóhajtott. - Én diétázom.
- Az látszik - mosolyodon el Pete. - Feltétlenül fel kell szednie
egy kis húst a bordáira, különben átfújja a szél. Aztán ha
kilovagol, a ló nem is fogja érezni, hogy ül valaki a hátán.
- Kilovagolok? - kiáltott Cindy kissé megütközve. - Nem tudok
lovagolni.
- Nem tud lovagolni? - Pete úgy nézett rá, mintha idegen
planétáról érkezett volna.
- Nem - vallotta be Cindy. - Látni már gyakran láttam lovakat.
A versenypályán például. Én New Yorkból jövök, és ott már
nincsenek lovak.
 - Szegénykém! Na nem baj, majd teszünk róla, hogy másképp
legyen. Csak jól vigyázzon! Hamarosan úgy fog lovagolni, mintha
mindig is azt csinálta volna.
Cindy nem árulta el, hogy esze ágában sincs ilyesmi. Betegesen
félt a nagytestű állatoktól. Még csak azt hiányozna, hogy felüljön
egy ilyenre.
Millicent eléjük jött és úgy kikapta Pete kezéből a bőröndöt,
mintha nem is lenne súlya.
- Ha még sokáig álldogáltok itt, akkor... - Hogy mi történne,
nem tudták meg, mert Millie már messze járt tőlük.
- És... Millie tényleg rendes, Pete? - kérdezte kételkedve Cindy.
- Igen, erre akár meg is eszküszöm. Csak meg kell jól ismerni -
válaszolt Pete határozottan.
- Remélhetőleg igaza van - mormolta Cindy.
- Csak nem szabad kimutatnia, hogy fél tőle, akkor ugyanis
elviselhetetlen - folytatta Pete. - Millie ezt ki nem állhatja.
- Félni éppen nem félek tőle, de... valahogy nem vagyok vele
tisztában teljesen.
Pete elindult a másik bőröndért és a ház felé vitte. Aztán
hirtelen visszafordult. - Már nagyon bátran ellenállt egyszer
Millie-nek, kisasszony. Ne féljen, menni fog ezután is - próbálta
megvigasztalni Cindyt.
- Bár úgy lenne - sóhajtott a lány.
Cindy már kerek három órája várta Stevent, de még mindig nem
érkezett meg. Millie behívta őt magához a konyhába. Egyetlen
másodpercre sem akarta szem elől téveszteni az idegent, mert a
rokonságról szóló mesét csak akkor fogja elhinni, ha ezt Steven is
megerősíti. De nem volt ellenszenves az ifjú hölgy. Imponált neki,
hogy Cindy láthatóan nem fél tőle. Elgondolkodva méregette a
vendéget. Valahogy ismerősnek tűnt az arca, de nem tudta
elképzelni, hol találkoztak volna. Sehogy sem tudott
visszaemlékezni rá.
Cindy Millie kutató pillantásaitól lassan kissé ideges lett.
- Miért néz úgy rám? - kérdezte végül.
- Hm - Millie gondolkodott, megkérdezze-e a lányt,
találkoztak-e már valaha. - Egész idő alatt azon tűnődöm, hol
láttam már magát.
- Én viszont biztosan tudom, hogy még nem találkoztunk -
válaszolt nevetve Cindy. - De talán a képemet látta már valahol.
- Ugyan hol láthattam volna a képét? Talán Stevennél? -
kérdezett tovább Millie. - Vannak neki fotói magáról?
- Nem tudom. Legutóbb akkor találkoztam Stevennel, amikor
négy vagy ötéves voltam. Akkoriban... - Cindy gyorsan
utánaszámolt. - Akkoriban talán 12 éves ha lehetett. Borzasztó fiú
volt.
- Csaknem azt állítja, hogy emlékszik rá? Különben sem tudom
elképzelni - vette védelmébe a gazdáját Millie.
- De még mennyire emlékszem! Az viszont biztos, hogy mi
ketten még sosem találkoztunk.
- Mégis ismerem magát! - állapította meg ellentmondást nem
túróén Millie.
- Mint már mondtam, az bizony lehetséges.
 - Mit akar ez jelenteni?
- Fotómodellként dolgozom. Néhányszor már a képeslapok
címlapján is előfordultam.
Ekkor Millie végre kapcsolt. Odament a polchoz, keresgélt egy
kicsit a régi képeslapok között és kihúzott egyet.
- Itt van, erre a képre gondolok - tartotta Cindy elé az újságot.
Cindy a kezébe vette a lapot. Igen, ez valóban az ő
címlapfotója volt, ha nem is éppen a legjobb.
- Na, maga van a képen, vagy nem? - Millie hangja már megint
meglehetősen harciasan csendült.
- Igen, én vagyok.
Millie visszatette az újságot, felváltva vizsgálgatta a címlapot
és Cindyt. - De itt valahogy másképp néz ki.
- Nem csoda. Nagyon erősen ki vagyok sminkelve.
- És most?
- Hát igen - kezdte Cindy és bosszantotta, hogy zavarba jött.
Tényleg gondosan kikészítette magát. - Most is van rajtam smink.
De felvételek esetében ez mégis más. Néha egészen más típusú
nőt csinálnak belőlem, mint ami vagyok.
- De itt senki sem akarja magát fényképezni. Minek mázolta ki
ennyire magát? - Millie legszívesebben fogott volna egy szivacsot
és azzal ment volna neki Cindy arcának. A lány csinos, mire való
akkor ez a sok festék?
- Szeretem és megszoktam - mondta végül Cindy elszántan. -
És itt is sminkelni fogom magam.
- Kire akar ezzel itt hatni? Talán Stevenre?
Az ördögbe is, de kellemetlen egy némber! Hogyan bírja ki
Steven? Nem is nő, eleven sárkány!
Cindy az ablakhoz lépett. Hát jó, ha Millie hadat üzen, ő
védekezni fog. - Nincs szükségem rá, hogy hassak a férfiakra.
Elég tisztelőm van. - Ez igaz is volt, de a dolognak volt egy apró
szépséghibája. Cindy nagyon ritkán viszonozta csak a hódolói
érzéseit. Ez volt az oka annak, hogy apja javaslatát ellenkezés
nélkül elfogadta. Egyik kikosarazott udvarlója ugyanis
csökönyösen üldözte.
 - Túlságosan vékony - jegyezte meg Millie, aki a sminkelés
fölött, úgy tűnt, napirendre tért.
- Nem vagyok vékony, kedves Millie, csak karcsú - válaszolta
Cindy.
- Nem. Maga sovány, és ez remélhetőleg hamarosan
megváltozik. Az én konyhámban nem készülnek diétás ételek.
- Akkor majd magam készítem el az ételeimet - mondta
bosszúsan Cindy.
- És tud főzni? - Ez majdnem úgy hangzott, mintha Millicent
biztos lett volna a nemleges válaszban.
- Persze, hogy tudok! Végtére is nő vagyok.
- Na, ebből nem sok látszik - A házvezetőnő végigsimított
domború idomain. - Egy igazi nő így néz ki!
Hogy véget vessen a haszontalan vitának, Cindy megkérdezte. -
Mikor jön már végre Steven?
- Ne legyen olyan türelmetlen! Hamarosan itt kell lennie.
- Mit csinál tulajdonképpen a városban? - tudakolta Cindy.
Fogalma sem volt, hogy rokonának mi a foglalkozása, de úgy
gondolta, városi elfoglaltsága mindenképpen a munkájával függ
össze.
- Amíg egészen biztos nem vagyok benne, hogy maga tényleg
Steven rokona, tőlem ugyan semmit sem tud meg - válaszolt
Millie. - Nem adok felvilágosítást minden jött-ment idegennek.
Hova jutnánk akkor?
- Millie, mondtam már, hogy Steven és én rokonok vagyunk.
Azonkivül az apám bejelentette az érkezésemet neki. Semmi oka
sincs rá, hogy ennyire bizalmatlan legyen.
- Ide senki sem telefonált, az apja különösen nem. Azonkívül
Steven hamarosan itt lesz és vagy igazolja a maga meséjét, vagy
leleplezheti a hazugságot! - Ezzel Millie számára a dolog el volt
intézve.
- Borzasztóan makacs, Millie.
- Nem, csak elővigyázatos vagyok. Elfelejti, hogy mi idekint
teljesen egyedül élünk. Nem tanácsos errefelé megbízni az
idegenekben.
 Cindy kétségbeesetten beletúrt művészien fésült hajába. - Egek,
hányszor mondjam még magának, hogy én... - Nem tudta
folytatni, mert a házvezetőnő hirtelen mellette termett és a
távolban rámutatott egy pontra, ami egyre növekedett.
- Az ott Steven dzsipje. Azonnal itt lesz.
Millie sietősen elhagyta a konyhát és a ház ura elé igyekezett.
Nem is jutott eszébe, hogy Cindyt felügyelet nélkül hagyta.
Cindy lassan követte őt. Egyszeriben kiváncsi lett, hogy néz ki
az unokabátyja. Milyen férfi lett abból a fiúból, akire emlékezett?
A zörgős, ősrégi, össze-vissza karcolt dzsip megállt a fészer
előtt.
- Úristen, micsoda tragacs - mondta Cindy. - Ennyire szegény
lenne Steven, hogy nem tud valami rendesebb autót tartani?
Millie megsemmisítő pillantással mérte végig. - Mi nem adunk
az ilyen külsőségekre, Miss Sherwood. Jobb, ha ezt megjegyzi
magának.
Cindy csodálkozott, hogy Millie a történtek ellenére
megjegyezte a nevét. - Hívjon nyugodtan Cindynek - javasolta. -
Ezt szoktam meg a barátaimtól.
- Sok barátja van... fiatalemberek? - kérdezte Millie egyenesen.
- Nem tudom ugyan, ez mennyiben tartozik magára, de sok
van. A legtöbb barátom férfi. A nőkkel néha gondjaim vannak.
- Ezt észrevettem - ez volt Millie egyetlen kommentárja, majd a
magas, széles vállú férfi felé sietett, aki épp akkor szállt ki a
kocsiból.
Ez lenne Steven Carter? - mondta magának Cindy. Ejha, nem
gondolta volna, hogy a kedves rokon ilyen jóképű.
Tulajdonképpen semmiféle elképzelése nem volt róla előzetesen.
Idegenek voltak egymás számára, ezen még a távolinak is alig
nevezhető rokonság ténye sem változtatott. Valaha közös őseik
voltak, ez volt minden, amit Cindy tudott.
Steven Carter Cindy megítélése szerint elragadó mosollyal
nyújtotta feléje a kezét üdvözlésképpen. Akaratlanul is nagyot
nyelt. Úristen, micsoda férfi! Steven legalább két méter magas
volt és fantasztikusan nézett ki. Sötét, enyhén hullámos haja
csillogott a lemenő nap fényében. Acélszürke szemével
érdeklődve nézett rá, melegen csengő, mély hangja pedig a
kövekből is vizet fakasztott volna.
- Te vagy tehát a kis Cindy - üdvözölte a lányt. - Isten hozott a
„Golden C”-n. Édesapád ma délelőtt telefonon jelezte az
érkezésedet.
- Megígérte nekem - válaszolt Cindy. Steven óriási hatással
volt rá. Ami a külsejét illeti, egyetlen férfiismerősét sem lehetett
volna egy napon emlegetni vele.
- Steven, tényleg az unokahúgod? - avatkozott közbe Millie. -
Nem is tudtam, hogy élnek még rokonaid.
Steven szeretetteljesen mosolygott a házvezetőnőjére. - Igen,
vannak még rokonaim, Millie. Igaz, hogy Cindy és az édesapja az
utolsók, akik még élnek a családomból.
Millie ekkor hirtelen Cindyhez fordult és a kezét nyújtotta neki.
- Bocsásson meg, Miss, hogy nem hittem azonnal önnek. De
idekint bizalmatlanoknak kell lennünk. Isten hozta!
Na, ez már mindjárt másként hangzik, gondolta magában
elégedetten Cindy. Nem haragudott Millie-re és őszintén szólva
élvezte is a vitáikat. Cindy nem szerette a hízelgőket, így aztán
elfogadta a feléje nyújtott kezet és barátságosan megrázta.
- Köszönöm, Millie - csak ennyit mondott. - Nem volt annyira
rossz. - Ezzel helyre is állt a béke a két asszony között.
- Ha befejeztétek a kibékülést, talán be is mehetnénk a házba -
javasolta Steven.
Miközben Cindy azonnal elindult, Millie a gazdájára támadt. -
Hogy képzeled? Cindy és én nem vitatkoztunk.
Steven kuncogott. - Hm, nem tudom. Az volt az érzésem, hogy
meglehetősen harcias voltál Cindyvel.
Millie közbeintett. - Igaz, volt egy vitánk. De veszekedni?
Nem, veszekedni nem veszekedtünk.
Ha Millie úgy akarta, maga volt a megtestesült ártatlanság. -
Tudod különben, hogy az unokahúgod híres fotómodell? Nekem
is van egy képeslapom, amelyiknek a címlapján ő látható.
 Millie számára egyértelműnek tűnt, hogy aki megjelenik a
képeslap címlapján, az csak híres lehet.
Steven mosolygott. - Tudom, hogy az unokahúgom modellként
dolgozik.
- Hírnév ide vagy oda - lépett közelebb Millie -, szerintem túl
sovány.
- Nos, igen - hagyta helyben Steven. - Nem olyan barokkos a
formája, mint a tied, de...
- Csak nem azt akarod mondani, hogy egy ilyen vékony
ruhafogas tetszik neked! - bosszankodott Millie fejcsóválva. -
Szegénykémnek az evangéliumot át lehetne fújni a bordáin. Azt
hiszem, foglalkoznom kell egy kicsit a hölggyel.
- Akkor épp az apja akaratának teszel eleget - válaszolta
Steven. - Art bácsi arra kért engem, illetve téged, hogy hizlaljuk
fel kissé a lányát.
- De még mennyire, hogy azt fogom tenni - villogtak Millie
szemei. - Már mondtam Cindynek, hogy az én konyhámban nem
létezik diéta.
- És ezt Cindy ellenkezés nélkül elfogadta? - kérdezte Steven
csodálkozva.
Millie megrázta a fejét. - Nem, hova gondolsz? Maga akarja
elkészíteni az ételét. - Millie arca gunyoros lett. - De nézd meg a
kezét! Annyira ápolt, hogy talán még törölgetőrongy sem volt
benne. És hozzá a hosszú körmök. Még a macskának sincs ekkora
karma.
Millicent alaposan szemügyre vehette a vendéget.
- A körmöket le lehet vágni, a kezek védelmére pedig létezik
gumikesztyű - kételkedett Steven.
Millie újfent csak csóválta a fejét. - De nem az én
háztartásomban! Itt csak értelmes szokások vannak, mint annak
idején anyámnál.
- Ahogy gondolod, Millie - vélte Steven beleegyezően. - Nem
nekem kell majd elviselnem a dühét, ha letörik a körme.
Időközben elérték a házat és beléptek a tágas előtérbe. Már
szürkült, a helyiségben majdnem sötét volt. Így történhetett, hogy
Steven nem vette észre Cindy csomagjait és majdnem átbukott az
egyik bőröndön.
- A fenébe is - szitkozódott. - Nem tudod visszaállítani a
helyükre a bútorokat takarítás után? Életveszélyes így.
- Ezek nem bútorok, Steven, hanem az unokahúgod csomagjai.
Ebben a pillanatban kigyulladt a lámpa. Steven csodálkozva
méregette a sok koffert.
- Talán üzletet akar nyitni Cindy, vagy mit jelent ez a sok
pakk? - kiáltotta. - Hogy fért be mindez egyetlen autóba?
Időközben Cindy is beérkezett a házba. - A hátsó ülésre is jutott
néhány - mondta. - És ha Millie megmutatta volna a szobámat,
már rég nem lennének itt.
- Igen - mormolta a házvezetőnő. - Már rég kipakolhattam
volna őket.
- Millie - szólt Steven tettetett szigorral. - Ne kezdj vitatkozni!
Inkább tegyél valami ételt az asztalra! Éhes vagyok, mint a farkas.
- Steven, kérlek, megmutathatnád nekem legalább, hol fogok
lakni? A ruhák összegyűrődnek.
Steven Cindyhez lépett és a vállára tette a kezét. - Ezt majd
vacsora után elintézzük, kicsim. Ha nem kapok azonnal enni
valamit, éhenhalok.
Amikor beléptek az elegánsan berendezett ebédlőbe, Cindy
elámult. Amit eddig látott a házból, abban sem lehetett kifogást
találni, de ami itt fogadta, az maga volt a színtiszta luxus. Hogy
tudja Steven mindezt finanszírozni? A farm tényleg nem volt
hatalmas. Vajon adósságokba verte magát, csakhogy ilyen
komfortot teremthessen? - futott át az kérdés a lány agyán
önkéntelenül. A rozoga dzsipből, amivel az unokafivére
megérkezett, arra következtetett, hogy nem lehet túlságosan
gazdag.
A tény, hogy Stevennek csak két alkalmazottja volt, Pete és
Millie, szintén elgondolkoztatta. Valószínűleg nem engedheti meg
magának, hogy több személyt alkalmazzon. Talán sok állatot tart.
De ha így lenne, akkor szükség volna valakire, aki törődik a
jószágokkal. Az öreg Pete egyedül nem valószínű, hogy bírná. Ha
viszont több embere is van, akkor az a ház, amiben Pete lakik, túl
kicsi... Minden olyan talányos volt, de Cindynek nem volt kedve
továbbra is törni a fejét ezeken a dolgokon, Steven bizonyára
rendezte valahogy az életét.
Millie egy gőzölgő tálakkal megrakott, óriási tálcával jelent
meg az ebédlőben. Öt követte Pete a tányérokkal és
evőeszközökkel.
Hát persze, gondolta felvidámodva Cindy, Millie-nek nem volt
ideje megteríteni, mert az ő őrzésével volt elfoglalva. Kíváncsi
volt, hogyan reagál erre Steven. Biztos nem volt hozzászokva,
hogy az asztalt közvetlenül étkezés előtt terítik meg. De úgy tűnt,
Steven semmi szokatlant sem talál Millie viselkedésében.
Ellenkezőleg, felállt, elvette intézőjétől a tálcát és az asztalra
helyezte az evőeszközöket.
 Millie feltálalta a tényleg csábítóan illatozó ételt - sültet zöld
körettel -, és maga is helyet foglalt az asztalnál.
És hogy a friss keletű békét meg ne zavarja, Cindy elhatározta,
hogy ma este ő is velük eszik. Ez az egy eset nem fog rontani az
alakján, és különben is úgy tesz majd, mintha hamar jóllakna. Azt
azért mégsem kívánhatja senki, hogy ezt a hatalmas adagot mind
megegye.
Szerencsére nem vette észre, hogy Steven és Millie
összekacsintottak, amikor enni kezdett. És lám, ízlett az étel!
Cindynek fel sem tűnt, hogy miközben Stevennel társalgott, a
tányérja kiürült.
Vacsora után Millie végre megmutatta neki a szobát, ahol
berendezkedhetett. Valaki, Cindy gyanúja szerint Steven, már a
bőröndöket is felhozta.
A lány hozzálátott a kipakoláshoz. Csak a legszükségesebbet
akarta kirámolni, hogy aztán lemehessen Stevenhez.
Egy fél óra múlva belépett a hatalmas nappaliba és letelepedett
a kanapéra.
Steven időközben bekapcsolta a televíziót és érdeklődve
követte egy játékfilm cselekményét. Cindyre ügyet sem vetett.
Amikor aztán a lányra pillantott, nem akart hinni a szemének.
Cindy Buddha-szoborhoz hasonlóan ült mozdulatlanul, felhúzott
lábakkal és egy sötét szemüveg szinte az egész arcát eltakarta.
- Cindy! Mit csinálsz? - kiáltott fel elképedve. Ugyancsak
furcsa átváltozásai voltak az unokahúgának!
- Láthatod, lazítok - válaszolta a lány anélkül, hogy
megmozdult volna.
- Lazítasz? - ismételte Steven hitetlenkedve.
- Igen, meditálok. Vagy te nem tudod, mi az? - Cindy számára
úgy tűnt, ez a világ legtermészetesebb dolga.
- Egek! Ha fáradt vagy, bújj ágyba - javasolta Steven. - Nem
kell hozzám igazodnod. Érezd magad otthon!
- Ne aggódj, Steven, épp azt teszem - biztosította Cindy. - De
nem vagyok fáradt. Normál esetben számomra ilyenkor szokott
kezdődni az igazi élet.
 - És az hogy néz ki?
- Egészen egyszerűen, kedvesem - válaszolt a lány
zavartalanul. - New Yorkban ez időtájt szoktam felöltözni, aztán
táncolni megyek, vagy a barátaimmal találkozom. Harry gyakran
el is jön értem.
- Ki az a Harry? - tudakolta Steven és hirtelen valami
kellemetlen érzése támadt. Talán Cindy állandó barátja?
Furcsának találta, hogy ez a lehetőség egyáltalán nem volt ínyére.
- Ó, Harry az egyik barátom. Kicsit fura alak, de kedves fiú.
Mindenesetre mellette nem unatkozik az ember.
Cindy óvatosan kikukucskált hatalmas szemüvege mögül.
Remélhetőleg Steven nem kérdezősködik tovább. Nem kell neki
tudnia, hogy nemcsak Harry létezik. New Yorkban ő
meglehetősen élénk éjszakai életet élt. És ha Steven ezt megtudja,
akkor apja is egyenes úton tudomást szerezhet erről. Ezt
mindenképpen meg kell akadályoznia. Apja kedves és szeretetre
méltó volt, de túl sokat aggályoskodott. És fura nézetei voltak
arról, mikor kell egy ifjú hölgynek hazajárnia. Bizonyára el se
hinné, hogy ő csak ártatlan élvezetekkel töltötte az idejét. Alig
létezett parti, amin ne vett volna részt, és mindenütt szívesen látott
vendég volt.
- Van több... kedves fiú is a környezetedben? - tudakolta
Steven, és a hangja hirtelen kissé nyers lett.
- Nos, igen. Ott van még Max, Ricky, William és még
néhányan. De ez nem sokat jelent.
- Úgy, úgy! És mivel foglalkoznak ezek a fiúk?
- Valamennyien a filmszakmában dolgoznak - magyarázta
Cindy. - Max például cowboyokat alakít, meglehetősen kemény
legény, Ricky pedig énekel. Egyedül William lóg ki egy kicsit
közülük, ő ugyanis operatőr.
Steven megvetően elmosolyodott. - Igazán illusztris társaság,
amit magad köré gyűjtöttél. Tud erről az apád?
Cindy megijedt. Kinyújtotta hosszú, karcsú lábait és kihúzta
magát ültében.
 - Steven, meg kell ígérned nekem, hogy ez köztünk marad -
nézett igézőén az unokafivérére. - Tudod, papának néha különös
nézetei vannak. Sohasem fogadná el a barátaimat, pedig rendes
fiúk. Na jó, egy kicsit extravagánsak. De azért meg lehet bízni
bennük.
- Egyszóval, szegény apádnak fogalma sincs róla, mit csinál a
drágalátos leánykája New Yorkban - állapította meg Steven. Nem
tudta eldönteni, haragudjon-e ezért a vallomásért, vagy nevessen
rajta.
- Isten ments, hogy apa megtudja! Azonnal visszarendelne
Bostonba. Akkor aztán tényleg játszhatnám a rendes kislányt,
halálra unnám magamat és a karrieremre is keresztet vethetnék.
- Ez természetesen lehetetlen - jegyezte meg Steven kajánul.
Elhatározta, hogy egyelőre várakozó álláspontra helyezkedik. Itt
Cindynek amúgy sem lesz alkalma rosszalkodni. A legközelebbi
város is túl messzire volt ahhoz, hogy kicsapongó éjszakai életét
folytathassa.
- Tehát... tehát ez azt jelenti, hogy nem árulsz el? - érdeklődött
Cindy óvatosan.
- Hát persze - biztosította Steven megkönnyebbülten felsóhajtó
unokahúgát. - Végtére is nem vagyok semmi jónak elrontója,
ígéretes karrieredet sem óhajtom veszélybe sodorni.
Cindy egy pillanatig elgondolkozva nézett rá, majd sugárzó
mosolyt küldött felé. - Tudod, Steven, azt hiszem, te teljesen
klassz vagy, és ha egy kicsit divatosabban öltözködnél, bárhol
meg lehetne jelenni veled.
Ez olyan mulatságosan hangzott, hogy Steven hangosan
felnevetett. Úristen, Cindy egyáltalán nem úgy viselkedett, mint
egy huszonöt éves felnőtt nő, hanem mint egy tinédzser. Ez talán
annak köszönhető, hogy bácsikája bizony ugyancsak elkényeztette
a kicsikét. Art bácsinak valószínűleg fogalma sincs arról, milyen
is a lánya valójában.
- Az a véleményed, hogy nem öltözködöm megfelelően - Cindy
szórakoztatta őt, ugyanakkor volt itt valami más is, ami izgatta.
Hihetetlenül vonzó nő volt, alig tudott ellenállni a belőle áradó
nőiességnek. Ha nem szedi össze magát, még beleszeret a saját
unokahúgába.
Miért, talán olyan szörnyű lenne? - tette fel a kérdést magának
Steven és ők tényleg csak nagyon távoli rokonok, neki pedig a 32
évével már épp ideje családot alapítani. De nem volt-e túlságosan
elsietett, Cindyt feleségének és a gyerekei anyjának elképzelni?
Cindy eközben le sem vette a szemét róla, így látta, mennyire
elgondolkodott Steven. Talán megbántotta, amikor arról beszélt,
hogy divatosabban kellene öltözködnie?
Felállt és Steven mellé lépve óvatosan végigsimított a karján.
Steven összerándult erre az érintésre. Vajon most mit tervez
Cindy? - gondolta, és hirtelen érezte a lány bódító illatát.
Valószínűleg valami különleges parfümöt használ, ami tökéletesen
illik hozzá.
- Te, Steven? - kérdezte a lány halkan. - Most haragszol?
Steven megütközve nézett fel a lányra. - Nem, miért kellene
haragudnom?
- Nem akartam indiszkrét lenni és bántani sem volt
szándékomban téged.
- Engem bántani? Cindy, mivel bánthattál volna meg?
- Hát, amikor az öltözködésről beszéltem, őszintén szólva nem
is olyan rossz. A farmer nagyon jól áll neked, csak... - Cindy
hallgatott.
- Mit csak? - Steven kíváncsi volt, mi jöhet még.
- Tudod, az öltöny, amiben megérkeztél, nos... szóval olyan
nyárspolgári volt.
Steven vidáman felnevetett. Majd könnyedén megérintette a
lány kezét, ami még mindig a karján pihent. - Cindy, ha az ember
üzleti úton van, kénytelen engedményeket tenni. Bármennyire is
kényelmes viselet a farmer, nem jelenhetek meg benne az
üzletfeleim előtt... sajnos.
- Mivel foglalkozol tulajdonképpen? - tudakolta Cindy.
Steven maga sem tudta, miért nem akarta elárulni Cindynek,
hogy keresett, kitűnő hírben álló üzletember az olajiparban.
Láthatóan fogalma sem volt a lánynak, hogy ő milyen gazdag, és
ez jobb, ha így is marad. A pénz Steven számára alárendelt
szerepet játszott. Azonkívül nézete szerint csak elrontotta az
emberek jellemét.
- Én... hát, tudod, üzleteket kötök... ezt, azt, ami jön - tért ki az
egyenes válasz elől, és Cindy nem firtatta tovább.
Steven fölállt, nyújtózott egyet, majd barátságosan
megveregette Cindy vállát. - Gyere, menjünk aludni. Holnap is
lesz nap, a mai pedig mindkettőnknek meglehetősen sűrű volt.
Fáradt vagyok.
Együtt hagyták el a nappalit. Steven a szobája ajtajáig kísérte
Cindyt, majd elbúcsúzott tőle.
- Aludj jól, Cindy, álmodj szépeket - mondta és elsietett.
De Cindy nem aludt jól és szépeket sem álmodott. Ennek pedig
Steven volt az oka. Órákig feküdt éberen és a férfiról
gondolkodott. Vajon milyen ember? - tette fel a kérdést magának
többször is. Különösnek találta azt is, hogy ilyen ragyogó külső
ellenére, úgy tűnik, nincs barátnője. De mindenekelőtt a pénzügyi
kérdések foglalkoztatták. Igen, a ház tényleg komfortos, azzal
nincs is semmi baj. De vélhetően ez meg is haladta Steven erejét.
Nem úgy néz ki, mintha az állattartásból nagy bevétele lenne.
Hiszen még rendes személyzetet sem engedhet meg magának.
Már pirkadt, amikor Cindy elaludt. Előtte még azonban
megfogadta, hogy segítségről fog gondoskodni itt a „Golden C”-n.
Kedvelte Stevent, nagyon is, tehát segítenie kell neki. Végtére is
mire valók a barátok? Eleddig mindig ő segített nekik, ha gondjaik
voltak. Ezúttal neki van szüksége az ő segítségükre. Ha
kapcsolatba tud lépni a barátaival, talán eljönnek segíteni neki és
Stevennek.
De erről még napközben is gondolkodhat. Úgyis beletelik
néhány napba, amíg a barátai ideérnek a farmra és segítenek jóra
fordítani mindent. És ő is már holnaptól hozzá akart járulni ahhoz,
hogy a farmon javuljanak az állapotok. Millicent iskolájába akart
beiratkozni, meg akarta tanulni, hogy kell vezetni egy háztartást.
A nap már magasan állt a szikrázóan kék égen, amikor Millie-nek
feltűnt, hogy a vendég még nem mutatkozott.
Steven épp bejött a házba, hogy megigyon egy pohár
narancslevet, amikor Millie elhatározta, megérdeklődi, tud-e
valamit a férfi Cindy elmaradásának okáról. Mielőtt azonban
kinyithatta volna a száját, Steven már megkérdezte: - Millie, hol
bujkál Cindy?
- Ugyanezt akartam én is kérdezni tőled. Nem láttad őt?
- Nem.
- De hol lehet? - Millie arca egyetlen kérdőjel volt.
- Azt hiszem, még alszik.
- Micsoda? Ilyenkor? Hiszen mindjárt dél van.
- Na és? Tegnap este nagyon fáradt volt, biztos ki akarja magát
aludni rendesen.
- Ha annyira fáradt volt, miért nem feküdt le korábban? - Ez
már megint harciasan hangzott. Millicent nem állhatta, ha valaki
fényes nappal aludt.
- Ugyan, Millie, ne pörölj már megint. Cindy még csak egy
napja van itt. Belátóbbnak kell lennünk vele. - Steven megpróbált
egy kis megértést kicsikarni házvezetőnőjéből.
- Akkor is! Ez így nem megy! Fel kell kelnie! Mindjárt kész az
ebéd. Remélem, nem várod tőlem, hogy időbeosztásomban
ezentúl az unokahúgodhoz igazodjam?
- Persze, hogy nem. Rendben van, felkeltem.
- Állj, azt azért mégsem! - Millie elállta Steven útját. Szeme
mérgesen villogott. Csípőre tette a kezét.
- De miért ne ébresszem föl Cindyt? - kérdezte értetlenül
Steven.
 - Nem lehet, Steven. Nem mehetsz be egyszerűen egy ifjú
hölgy hálószobájába, amikor még ágyban van. Gondolni is
szörnyű, hogy...
- Mit, Millie? - kérdezte a férfi őszinte érdeklődéssel.
- Nos, ha például csak... csak kevés ruha van rajta, vagy
esetleg... - Millie nem folytatta. Ez olyan téma volt, amiről nem
szívesen beszélt. Zavarba jött tőle.
Stevennek viszont öröme telt benne, hogy még inkább zavarba
hozza Millie-t. - Arra gondolsz, hogy Cindy meztelenül alszik? -
kérdezte mély hangon.
- Igen, arra gondolok - válaszolta Millie piruló arccal. Steven
nem tudta visszatartani a nevetését.
- Ne aggódj Millie, ha Cindy tényleg hálóing nélkül van az
ágyban, ígérem neked, hogy nem nézek oda. - Ezzel közelebb
lépett Millie-hez. - És őszintén szólva, Millie, Cindy mint nő
engem egyáltalán nem izgat. Tényleg nagyon szép, különben nem
is lehetne fotómodell, de az én ízlésemhez túl sovány. Azonkívül
biztosan állig betakarózva alussza az igazak álmát. - Steven
tudatosan hazudott Cindyt illetően. Az erkölcseiben oly szigorú
Millie előtt nem akarta bevallani, hogy igenis nagy hatással van rá
a lány.
- Ahogy gondolod, Steven - Millie nem tudta eldönteni, hihet-e
a gazdájának, avagy sem. Steven is csak férfi volt, és Millie még
nem felejtette el fiatalkori rossz tapasztalatait. - Na jó - mondta
végül. - Akkor eridj, és keltsd fel az unokahúgodat. Időközben
befejezem az ebédet. Fél óra múlva az asztalon az étel.
- Ne főzz túl sokat, Millie - óvta Steven. - Attól tartok, Cindy
nem valami nagyevő.
- Erről szó sem lehet, Steven - fakadt ki Millie. - Ebben a
házban enni kell, méghozzá azt, ami az asztalra kerül. Biztos nem
esik rosszul. De ne félj, ezt majd én elintézem az ifjú dámával.
Millie motyogott még valamit maga elé, amit Steven nem értett
meg, és újra a fazekai felé fordult.
 Steven mosolyogva hagyta el a konyhát és felment az emeletre.
Óvatosan bekopogott Cindy ajtaján. Várt egy pillanatot, de bentről
nem érkezett válasz.
Micsoda mormota! - gondolta vidáman. Semmi kifogása nem
volt ellene, hogy Cindy hosszabb ideig akart aludni, de tegnap
azért szólhatott volna erről Millie-nek.
Újra kopogott, most már erőteljesebben, de ezúttal sem érkezett
válasz.
Óvatosan lenyomta a kilincset és belépett a szobába. Talán
Cindy már korábban felkelt, nem akart reggelizni, és kint
szaladgál valahol a farmon. A modelleknek tartaniuk kell a
kondíciójukat.
De ekkor már látta, hogy unokahúga még ágyban van. Cindy
összegömbölyödve aludt, mint egy gyerek A feje a takaró alatt, de
a feneke szabadon.
Steven elnevette magát. Ha Millie láthatta volna Cindy éjszakai
toalettjét, tökéletesen elégedett lett volna. A lány, amennyire
Steven meg tudta állapítani, egy már jobb napokat is látott
vászonhálóinget viselt abból a fajtából, ami a nyaknál szorosra
kötött szalagban végződik Ennek a ruhadarabnak semmi köze sem
volt holmi izgató fehérneműhöz.
Úgy tűnt, Steven nevetése behatolt Cindy álmaiba. A lány
megfordult, motyogott valamit, de a szemét továbbra is csukva
tartotta.
- Cindy! - szólt Steven. - Fel kell kelned. Fél óra múlva
ebédelünk.
Cindy nem mozdult.
- Cindy, ébredj! - Steven most hangosabban szólt, de
hasztalanul, a lány aludt tovább.
Ekkor Steven lehajolt hozzá és megrázta a vállát.
- Hagyj békén, te szörnyeteg! - motyogta az alvó és a másik
oldalára akart fordulni.
Steven azonban gyorsabb volt. Erősen tartotta. Végre Cindy
résnyire kinyitotta a szemét.
- Mi van? Mit keresel itt? - sziszegte.
 - Felkelni, Cindy. Késő van.
- Megörültél? Hogy mersz felkölteni az éjszaka kellős
közepén? - kiáltott a férfire Cindy. Meg sem volt lepve igazán,
hogy egy férfi van a szobájában. Lehet, hogy New Yorkban
gyakran ébresztgették férfiak.
- Cindy, mindjárt dél van. Az ebéd rögtön kész. Legfőbb ideje,
hogy felcihelődj.
- Micsoda? Még csak dél van? És te már felkeltesz engem? -
Cindy, aki reggel nehezen talált magára, cudar hangulatban volt.
Vagy talán örülnie kellene, hogy szabadsága alatt ilyen brutálisan
kiragadják álmából?
- Cindy, kelj fel! - Ez már parancsként hangzott.
- Eszemben sincs, és most tűnj el! Semmi keresnivalója egy
férfinak a hálószobámban. - Cindynek most nem jutott eszébe,
hogy éjszaka elhatározta, segíteni fog a farmon, és ehhez bizony a
korai felkelés is hozzátartozott.
- Én nem egy férfi vagyok, hanem az unokafivéred. Most pedig
felkelni! Teljesen összezavarod a ház rendjét - dohogott Steven.
- Ha csak erről van szó...
- Cindy, kérlek, ez így nem fog menni! Ha nem kelsz fel
azonnal, jön a hideg víz. El tudod képzelni, milyen gyorsan
felébredsz tőle?
Cindy felegyenesedett. Szeme dühösen villogott. - Képes
lennél rá, te undok fráter? - támadott Stevenre.
- Ha felkelsz és fél óra múlva az ebédlőben leszel, elfelejtjük a
hideg vizet.
- Kiállhatatlan vagy, Steven, rabszolgahajcsár a legrosszabb
fajtából - szitkozódott Cindy. - Bárcsak sose jöttem volna ide!
Steven csak kuncogott a lány felháborodása láttán. Lehet, hogy
most nagyon dühös, de legalább felébredt, és a veszekedés is
elkerülhető Millicenttel. Steven ugyanis gyűlölte a haszontalan
veszekedést.
- Tehét fél óra múlva lent találkozunk, Cindy.
Búcsút intett és elhagyta a szobát.
Cindy rosszkedve egyszeriben elszállt, amikor belépett az
ebédlőbe, és a többiek már békésen üldögéltek az asztal mellett.
Remek hangulatú ebéd volt, még Millie is fékezte magát, egyetlen
megjegyzést sem tett Cindy késői felkelésére.
Ebéd után Cindy felajánlotta, hogy segít elmosogatni. Millie
erről hallani sem akart, annál is inkább, hiszen jól felszerelt
háztartás volt ez, mosogatógéppel együtt. Steven ekkor azt
javasolta, hogy megmutatja a lánynak a farmot. Szerencsére Cindy
farmert viselt, így nem kellett öltözködnie a körbevezetéshez.
Együtt hagyták el a házat, ám amikor Steven egyenesen a
lóistállók felé vette az útját, Cindy ideges lett. Csak nem lovon
akar Steven bemutatót tartani?
- Steven, ha lovagolni akarsz, felejtsük el az egészet.
- Miért? - kérdezte a férfi csodálkozva. - Egy farmon eléggé
megszokott dolog, hogy az ember lovagol. Vagy talán félsz a
lovaktól?
Hát persze, hogy félt, de inkább a nyelvét harapta volna le,
mintsem ezt bevallja. - Nem tudok lovagolni - csak ennyit
mondott. - New Yorkban nincsenek lovak, és odahaza Bostonban,
apámnál sem volt alkalmam megtanulni. - Talán beveszi ezt a
magyarázatot - gondolta. Hiszen, ha nagyon akarta az ember, New
Yorkban ezer alkalma volt lovagolni.
- Nem tudsz lovagolni? - kérdezte Steven megütközve.
- Nem! - válaszolt Cindy élesen. - És nem tartom
fogyatékosságnak sem. Remekül megvagyok nélküle.
- Na jó, akkor menjünk gyalog. De holnaptól lovaglóórákat
veszel. Pete kitűnő tanár.
- És ha én nem akarok? - Cindynek már a gondolatára is hogy
lóhátra üljön, végigfutott a hideg a hátán.
 - Cindy, nincs szebb dolog, mint kilovagolni és hallani, hogy
süvít a szél a füled mellett - állapította meg Steven.
- Neked talán. Én jobban szeretem az autót. Egy cabrióban is
remekül lehet hallani, hogy fütyül a szél a füled mellett. - Cindy
nem hagyta meggyőzni magát.
- Oké, erről majd máskor vitatkozunk. Akkor talán üljünk be a
dzsipbe, azzal viszlek körbe.
- Abba a rozoga tragacsba?
- Igen, abba! - Steven figyelemre sem méltatta Cindy hitetlen
pillantását.
- Na jó, felőlem ugyan mehetünk. De hova?
- Nos, nézzük csak, hol is kezdjük - gondolkozott hangosan
Steven. - Először is talán a „Golden C” lovaival ismertetlek meg
közelebbről. így talán hamarabb megbarátkozol a gondolattal,
hogy holnap ráülj valamelyikre.
Cindy lassan dühbe gurult. Hát nem veszi észre Steven,
mennyire nem akar lovagolni?
- Jó, menjünk a lovakhoz - mondta azért vidáman. - Egy
valamit azonban mondhatok neked; sohasem fogsz engem látni
egy ló hátán. A jó öreg Pete sem. Nem óhajtok lovagolni.
Felfogod végre?
Steven ügyet sem vetett rá. Kihozta a kocsit a fészerből, ami
úgy látszik, egyben garázsnak is szolgált.
A következő fél órában mindketten hallgattak. Cindy el volt
foglalva a látnivalókkal, Steven pedig kereste a ménest, aminek itt
kellett lennie valahol a közelben. Nagyon meleg volt, a nap
kíméletlenül sütött. Mivel Steven nagyon lassan hajtott, a szél sem
enyhítette a hőséget.
Cindy izzadt. A fehér blúzát utána bizonyára azonnal ki lehet
mosni. De miért is ne vehetné le? Alatta még volt egy ujjatlan
nyári póló. És a következő pillanatban le is kapta a blúzát.
- Cindy, a nap nagyon éget - óvta őt Steven. - Te ehhez nem
vagy hozzászokva.
Cindy csak felvonta a meztelen vállát. - Nem félek a naptól,
Steven. Elég kreol a bőröm. Nem hiszem, hogy leégek.
 Steven a lányra nézett és egy gondolattal tovább felejtette
szemét utastársa csupasz vállán, mint szándékában volt.
Elnehezült a lélegzete. Cindy nagyon szép volt, a bőre makulátlan
és bársonyos. Végül is kényszerítette magát, hogy másfelé nézzen.
Veszélyessé válhatott, ha vezetés közben Cindy meztelen vállát
figyeli. De maga előtt sem tagadhatta, hogy vágyra lobbant. Isteni
lehet megsimogatni ezt a selymes bőrt!
Cindy sem maradt érzéketlen vele szemben. Steven nagyon
vonzó volt. Áradt belőle valami, amit hiányolt a barátaiból. Férfi
volt a javából.
Milyen lehet, ha megcsókol egy nőt? - gondolta, majd azonnal
meg is rótta magát. - Nem, ilyesmire gondolnia sem szabad.
Túlságosan veszélyes lenne. Azonkívül Steven bizonyára a
tapasztaltabb nőket szereti, nem az olyan kis libákat, mint ő.
Cindy ugyanis meglehetősen szabad élete és a foglalkozása
ellenére nem rendelkezett még nagyobb tapasztalatokkal a férfi
nemet illetően. Természetesen voltak kapcsolatai, de ezek inkább
kíváncsiságból születtek, mint szerelemből. Utóbb aztán Cindy
mindig csalódottnak érezte magát és elhatározta, hogy soha többé
nem adja oda magát egy férfinak, amíg meg nem győződik róla,
hogy tényleg szereti-e. Ilyen férfit azonban még nem talált.
- Mi van veled, Cindy? - kérdezte Steven. A hangja kissé
rekedtes volt és különös pillantással nézett a lányra, gyöngédség
volt a tekintetében.
- Mi lenne? - kérdezett vissza Cindy. - Borzasztóan melegem
van. Legszívesebben fejest ugranék egy fürdőmedencébe.
- Oké, hölgyem. Ennek semmi akadálya! - Steven nagy kanyart
vett a dzsippel és megállt egy domb előtt.
- Mit akarsz itt? - kérdezte a lány.
- Elviszlek a fürdőmedencéhez - mondta Steven és kacsintott
hozzá.
- Ugratsz? Itt közel s távol semmi sincs, nemhogy
fürdőmedence.
- Látod ott azt a dombkoszorút?
 - Igen, de először is nagyon messze van, másodszor pedig nem
hiszem, hogy arrafelé fürdőmedencék teremnek.
- Várd ki a végét! Majd ha elértük a dombot. - Steven újra
indította a motort, fokozta a sebességet. A vidék emelkedett, egy
fennsík felé tartottak.
- Steven, mi akar ez lenni? - méltatlankodott Cindy. - Itt még
melegebb van.
- Ne nyafogj, várj egy kicsit!
Végre megálltak. Előttük egy kis liget emelkedett. Steven
kiszállt és udvariasan kisegítette Cindyt a kocsiból. A lány
nyújtózott egyet. A kocsiút alatt elzsibbadtak a tagjai.
- Hölgyem, szabad kérnem! A fürdő előállt - hajolt meg
eltúlzott lovagiassággal Steven.
Cindy követte őt a fákhoz. Egyszeriben elkerekedett a szeme.
A fák és bokrok között ezüstös csillogást vélt felfedezni.
- Hé, mi akar ez lenni? - kiáltott fel csodálkozva és néhány
lépést tett előre.
- Íme, hölgyem, a kívánt fürdő - mosolygott Steven.
Szórakoztatta Cindy csodálkozása.
- Steven, te ugratsz engem. Ez nem fürdőmedence.
- Persze, nem kifejezetten medence, de azért tó, amelynek
vizéből mi is kapunk a farmon. Gyakran járok ide úszni egyet. De
vigyázat, a vize nagyon hideg.
- Állatok is vannak benne? - érdeklődött bizalmatlanul Cindy.
Irtózott a halaktól, gőtéktől és egyéb viziállatoktól.
- Ugyan, Cindy, hogy kerülnének halak ebbe a tóba? Gondolod,
hogy talán iderepülnek? - nevette ki őt Steven és bosszúsan
hunyorított rá.
- Persze, hogy nem tudnak repülni a halak - válaszolta a lány. -
Vagy teljesen ostobának tartasz? De az is lehetne, hogy itt
tenyészted ezeket az állatokat.
- Nem, nem teszek ilyet. Azonkívül a vize túlságosan sekély, a
legmélyebb helyen is leér a lábam.
- Ezen nem csodálkozom, hiszen olyan vagy, mint egy óriás.
 - Valószínűleg örököltem. Hiszen édesapád sem éppen apró
termetű.
- Bármennyire is csábító a víz, nem fürödhetek - mondta Cindy.
- Aztán miért nem? - kiáltotta elcsodálkozva Steven.
- Nincs nálam fürdőruha, és meztelenül fürdeni...? Azért nem
akarok - pirult el akaratlanul Cindy. Csak abban reménykedett,
hogy Steven talán nem vette észre.
- Van rajtad póló. Miért nem hagyod magadon? - kérdezte a
férfi.
- És aztán?
- Igazán egyszerű. Pólóban és bugyiban is lehet úszni. Csak
nem azt akarod mondani, hogy nincs rajtad ilyesmi?
- De van.
Cindy gondolkodott. Stevennek tulajdonképpen igaza volt. A
hazafelé vezető úton felvehetné újra a blúzát, a bugyija pedig
hamar megszárad ebben a melegben.
- Hát jó, akkor menjünk fürdeni. - A következő pillanatban már
le is rúgta magáról a mokaszint, a farmert és szaladt a csábítóan
csillogó hűvös víz felé.
- Vigyázz, Cindy! - kiáltott utána Steven. - A víz tényleg
nagyon hideg. Steven, aki már odahaza előrelátóan felhúzta a
fürdőnadrágját, szintén leszórta magáról a ruháit. Amikor
odaérkezett Cindy mellé, aki megállt a tó partján, bőre csillogott a
napon. A lány elragadtatva figyelte izmai játékát. Steven
lélegzetelállító férfi volt. Belsejében mintha pillangók raja kezdett
volna táncba, s hirtelen elnehezült a lélegzete. Furcsán
lemerevedett és kényszerítenie kellett magát arra, hogy
kiszabaduljon az igézetből.
- Na, mi történt? Megfagytál, vagy úszni nem tudsz? -
közeledett Steven.
- Ostoba - motyogta Cindy és óvatosan lebukott. - Hé, ki nem
bírja kettőnk közül a hideg vizet? - kiáltott a férfi felé, amikor
látta, hogy Steven nem követi őt a vízbe. - Talán víziszonyod van?
 - Na megállj, majd megmutatom neked... - fenyegetödzött
Steven, és eltűnt Cindy elől. Hirtelen valami erősen megszorította
a bokáját. Steven könyörtelenül lehúzta magához.
- Ne, Steven, kérlek, ne! - kiáltott Cindy. - Állj... jaj, ne! Én... -
tovább nem tudta mondani, mert elmerült.
Pánik lett úrrá rajta. Elkapta az első kezébe akadó dolgot.
Szerencsére az Steven karja volt. Görcsösen behunyta a szemét,
majd végre enyhült a nyomás, és újra tudott lélegezni.
- Teljesen megőrültél? Azt akarod, hogy megfulladjak? -
támadt Stevenre.
A férfi csak nevetett, de amikor látta, mennyire remeg a lány,
magához vonta és csitítóan megsimogatta a haját.
- Cindy, ebbe a pocsolyába nem tudsz belefulladni.
- Igen, te ezt mondod, de én honnan tudjam, milyen mély a víz?
- hüppögött Cindy. Most, amikor már elmúlt a veszély, kezdték
fölmondani az idegei a szolgálatot. Ilyen tréfákhoz egyáltalán nem
volt hozzászokva. Felindultságában azt sem vette észre, hogy a
pólója félrecsúszott. Apró, feszes melle Steven bőrét súrolta. A
férfi lassan kivezette a partig, majd a karjaiba kapta és úgy vitte ki
a vízből.
A parton letette és bocsánatkérően halkan ennyit mondott: - Ne
haragudj, Cindy, de nem tudhattam, hogy ilyen páni félelemmel
reagálsz.
Cindy még mindig hüppögött és az arca elé emelte a kezét. -
Nem szabad ilyet tenned többet - mondta. - Én nem vagyok hősnő.
Steven újra vigasztalóan magához vonta. - Nem, hős az
biztosan nem vagy, de... Egy pillanatra eltartotta magától. -
Nagyon szép vagy, Cindy. - Hangja rekedt volt, és a lány kiolvasta
a szeméből a vágyat.
Újra érezte, hogy elgyengül a térde és nem tudta, hogy az átélt
izgalomtól-e, vagy a Stevenből áradó elementáris férfiasságtól.
Lélegzetvisszafojtva viszonozta a férfi pillantását.
Stevennek muszáj volt megérinteni őt. Hirtelen ellenállhatatlan
szenvedély lett úrrá rajta. Cindy vállára tette a kezét, végigsimított
a lány karján és szorosan magához vonta őt. Tudta-e vajon, mit
tesz vele, ha így néz rá? Lehajtotta a fejét, szája közelített a lány
ajkához. Cindy már az arcán érezte a férfi forró leheletét.
- Drágám, én... én... - Aztán már semmit sem szólt. Steven
gyengéden megcsókolta, majd egyre szenvedélyesebb lett. Cindy
halkan felnyögött és viszonozta a csókot. A szívük oly hevesen
dobogott, hogy mindketten meg voltak győződve róla, a másik
bizonyára hallja ezt.
Steven ajka végigcirógatta Cindy nyakát, vállát majd
megállapodott a mellén. Cindy ismét felnyögött. A férfi szájának
érintése kellemes bódulatba ringatta őt. Érezte Steven ágaskodó
férfiasságát, mire még szorosabban bújt hozzá.
- Ó, Cindy! - suttogta Steven. - Mi teszünk? Csábító
boszorkány vagy.
Cindy hirtelen kijózanodott. Ellökte magától a férfit. Úristen,
mire nem ragadtatta magát? Most még erősebben remegett, mint
az imént a vízben. Ezúttal azonban nem a félelemtől, hanem a
vágyakozástól.
- Kérlek, Steven, hagyjuk abba, én... én... - Hirtelen sírva
fakadt. Elfordult, hogy a férfi ne lássa a könnyeit.
Steven felsóhajtott. - Cindy, én... én igazán nem tudom, mi
ütött belém. - Idegesen végigszántott kezével a haján. - Kérlek,
én... bocsáss meg!
- Nincs mit megbocsátanom - hangzott halkan a válasz. Cindy
újra megfordult. - Ez még egyszer nem fordulhat elő. Össze kell
szednünk magunkat, mi... hiszen mi rokonok vagyunk.
- Nem fog többé előfordulni - mondta Steven, majd óvatosan
megigazította Cindy pólóját. Mosolyogni próbált és így szólt. -
Így jobb.
- Kérlek, Steven, menjünk vissza, és... borzasztóan meleg lett.
Steven feltekintett az égre. A nap ugyan még sütött, de valami
megváltozott. Szinte állt a levegő és a távolban köd ütötte fel a
fejét. Nyomasztó forróság volt és az ég kékje fenyegetően
ólomszínűre változott.
- Bizonyára vihar készül - mondta a férfi. - Tényleg jobb, ha
visszamegyünk.
 - Még ez is - suttogta Cindy. Félt a vihartól. Hirtelen meg
kellett állapítania magáról, hogy micsoda félénk nőszemély is ő.
Érdekes, ez New Yorkban sosem tűnt fel neki.
- Gyere, menjünk! - Steven kézen fogta és a kocsihoz vezette.
Amikor Cindy felvette a blúzát az ülésről, hogy át öltözzön,
diszkréten elfordult. Nem akarta újra megijeszteni Cindyt a
szenvedélyével, pedig minden porcikája arra vágyott, hogy
érezhesse a lány bőrét a keze alatt. Ami történt az imént, nem
múló szeszély volt. De még korai volt beszélni az érzésekről. Sok
idejük volt még, és Cindynek mindenekelőtt azt kellett
megtanulnia, hogy bízzék benne. Nem volt ő barbár, csak egy
férfi, aki menthetetlenül szerelmes lett.
Ha el akarta érni, hogy Cindy is viszonozza egyszer érzéseit,
nagyon óvatosan kellett megválogatnia szavait és tetteit.
Olyan érzékenynek tűnt a lány, mint egy félig kinyílt rózsa.
Jobban kordában kell tartania az érzéseit. De most az volt a fontos,
hogy ne árulják el magukat, ha visszatérnek a házba. Millie
különben is népfelkelést rendezne, mására jutna, mi történt
kettejük között.
Valószínűleg az elektromossággal teli légkörnek köszönhetően a
farm négy lakójának aznap este nem sok étvágya volt. Még Millie
is, aki különben sosem panaszkodhatott az étvágyára, csak turkált
az ételben. Ugyanakkor senkinek sem volt sürgős felkelni az
asztaltól.
Végül Millie szánta rá magát az asztalbontásra. Cindy is
azonnal felállt és segített leszedni az edényeket. Amikor mindent
letakarítottak és a piszkos edény is a mosogatógépben volt, Millie
a karórájára nézett. Fél tíz lett volna néhány perc múlva. Odakint
már rég besötétedett.
Pete dugta be a fejét a konyhaajtón és odaintett a két nőnek.
- Jó éjszakát mindenkinek, fáradt vagyok, megyek aludni.
Viszontlátásra holnap reggel.
Millicent elnyomott egy ásítást. - Én is megyek aludni, Cindy.
Jó éjszakát! - Ezzel elhagyta a konyhát.
Cindy nem volt ugyan különösen álmos, de elhatározta, hogy ő
is lefekszik. Valahogy kimerültnek érezte magát és remélte, hogy
egy jó könyvvel talán sikerül elvonnia a figyelmét a délután
történtekről. Steven bizonyára szívesen lemond most a
társaságáról. A férfi röviddel ezelőtt elindult esti körútjára a
farmon, és Cindy nem tudta, mikor érkezik vissza.
Leoltotta a villanyt a konyhában, megbizonyosodott róla, hogy
a földszinten másutt sem ég a lámpa és felment a szobájába.
Mivel a levegő egyre nyomottabb lett, elhatározta, hogy
lezuhanyozik. Talán meg is nyugszik egy kicsit ettől, remélte. Fél
órával később már az ágyban volt és olvasott. Csak éppen nem
tudott a regény cselekményére koncentrálni. Hirtelen erőt vett
rajta a fáradtság. Kimerítő és eseménydús nap állt mögötte, így
félretette a könyvet, leoltotta az éjjeli lámpát és azonnal elaludt.
 Az éjszaka közepén hangos dörgésre ébredt. Villámok cikáztak
az égen és fáradt, fehér fénnyel világították meg a szobáját. A
feltámadó szél meglobogtatta a fehér függönyöket a kitárt ablak
előtt. A villámok sejtelmes fényében kísértetek táncára
emlékeztetett a függönyök lobogása. Cindynek borsódzott a háta.
Már gyerekkorában is rettegett a vihartól.
Néhány másodpercig mozdulatlanul feküdt az ágyban, fejére
húzott takaróval. így viszont nagyon melege lett!
Újabb villám világította meg a szobát, és Cindy nem bírt
tovább ágyban maradni. Futólag az órájára pillantott és látta, épp
hogy elmúlt éjfél. Talán Steven még nem alszik, lehet, hogy a
nappaliban van, gondolta. Felvette az ágy végéből hálóingével
színben harmonizáló, leheletvékony köntösét és magára öltötte.
Lesietett a nappaliba, de odalent minden sötét volt. Steven ezek
szerint már lefeküdt.
Cindy újra felment a lépcsőn, de alig érte el az utolsó
lépcsőfokot, amikor valaki halkan megszólította. Hirtelen
megfordult és a villámfényben megpillantotta Stevent. Sikoltva,
remegő testtel vetette magát a férfi karjaiba.
- Mi a baj, Cindy? - kérdezte Steven halkan. - Félsz a vihartól?
A lány hevesen bólogatott és nem gondolt arra, hogy Steven ezt
nem láthatja a sötétben.
Újra villámlott, és Cindy még szorosabban simult a férfihoz.
Steven érezte a lágy női test melegét és elakadt a lélegzete.
Úristen, Cindy csábító volt... túlságosan is csábító ahhoz, hogy
ellenálljon.
- Ó, Steven, annyira félek! - suttogta a lány. - Ne hagyj most
egyedül, kérlek!
- Hát persze, hogy nem hagylak egyedül - mondta és a szobája
felé tolta Cindyt. - Gyere!
Steven szobájában még égett a villany, valószínűleg még
olvasott. Az éjjeli lámpa csak félig világította meg a szobát.
Steven behúzta a zsalukat is, így Cindy alig érzékelt valamit a
kinti villámlásból.
 - Tudod - kezdte habozva a lány -, tulajdonképpen butaság, de
rettenetesen félek a vihartól. Már kislánykoromban is mindig
elbújtam, ha odakint dörgött, villámlott. Sajnálom.
Steven magához vonta őt és megcirógatta a haját. - Nem kell
azért bocsánatot kémed, mert félsz a vihartól, drágám - mondta és
szeretettel nézett Cindyre. - Idekint az efféle égzengés még
félelmetesebb. Ha teljesen őszinte akarok lenni, engem sem
nyugtatnak meg a kinti zajok.
- Akkor jó - suttogta Cindy és felnézett Stevenre. A férfi
pillantására összerándult. Szenvedélyt és valami számára
érthetetlen kifejezést olvasott ki Steven szeméből. A férfi lehajolt
hozzá.
- Te... te tényleg nagyon kedves vagy - mondta a lány. Ebben a
pillanatban azonban már nem a vihar volt az oka a levegőben
feszülő elektromosságnak, hanem valami más, amiről Cindy
megállapította, hogy sokkal de sokkal kellemesebb, mint a
természeti jelenségek.
Arra számított, hogy a férfi megcsókolja, ehelyett azonban
eltolta magától. Zavartan kinyitotta a szemét és Stevenre nézett.
- Steven, zavarlak?! - kérdezte halkan.
- Nem, Cindy, nem zavarsz. Ellenkezőleg - válaszolt a férfi
rekedt hangon. - Úristen, nem sejted, mi történik velünk, ha itt
maradsz - kiáltott fel. Égő szemekkel tapadt a lányra. A finom
hálóing alatt kirajzolódott a karcsú női test csábító kontúrja. Alig
tudta fékezni a bensejében tomboló vihart, de muszáj volt
összeszednie magát, Cindy miatt volt muszáj.
Cindy lehorgasztotta a fejét. - Akkor... nos akkor... azt hiszem,
jobb, ha elmegyek... - Megfordult és el akart indulni az ajtó felé,
de Steven sóhajtása megakadályozta ebben. így csak állt
mozdulatlanul. Ekkor Steven újra átölelte és magához szorította.
Cindy érezte a férfi ajkait, ahogy türelmetlenül kereste a száját,
hogy vad, szenvedélyes csókban összeforrjanak.
- Cindy... drágám... megőrjítesz - suttogta Steven. Szorosan
tartotta a lányt, keze végigsimított a testén, félretolta a köntöst és
lejjebb húzta a hálóing vékony vállpántját. Ajka követte a kezét és
égő csíkot húzott maga után Cindy testén. A lány ekkor
mellbimbóján érezte a kutató férfiajkakat. Lélegzetvisszafojtva
élvezte a cirógatást és minden érzékével tudta, fellobbanhat benne
is a szenvedély, amely el fogja égetni. Beletúrt Steven hajába és
erősebben szorította magához a fejét.
- Cindy - hallotta a férfi hangját. - Én... én azt hiszem, tényleg
jobb, ha most elmégy.
- Tényleg menjek el? - lehelte a lány alig hallhatóan.
- Nem, nem akarom, hogy elmenj, de jobb úgy. Ha itt maradsz,
nem tudom, meddig tudok még uralkodni magamon - nyögött fel
Steven. Újra magához szorította a lányt és gyengéden
megcsókolta.
- Talán nem is akarom, hogy uralkodj magadon - suttogta
Cindy.
- Nem is tudod, mit beszélsz. Később bánni fogod.
- Nem, Steven, nem fogom bánni. Ez... ez olyan szép.
- Cindy!
- Igen... Steven...
- Én... én kívánlak... kimondhatatlanul... - A lány szorosan
simult hozzá, érezte a férfi felindulását és maga is vágytól égett. -
Én... én is kívánlak. Szeretnélek érezni... egészen... kérlek, Steven.
- Annyira szép vagy... - Steven remegő kézzel levette a lány
hálóingét. Elfelejtették az elemek tombolását odakint, az ő
érzelmeik erősebbnek bizonyultak. Cindy lassan felemelte a karját
és Steven nyaka köré kulcsolta. Stevennek már nem volt szüksége
bátorításra, rég elérkezett arra a pontra, ahonnan nem volt
visszatérés. Vágya, hogy övé legyen ez a gyönyörű lány,
fékezhetetlenné vált. Felkapta Cindyt és az ágyhoz vitte.
Lélegzetvisszafojtva állt a lány előtt és égő szemekkel nézett le rá.
- Úristen! - suttogta. - Mennyire szép vagy!
Cindy újból feléje nyújtotta a karját. Szeretni akarta őt, érezni a
testét, átadni magát neki teljes szenvedéllyel.
- Kérlek, Steven, gyere! - kérte halkan.
Steven villámgyorsan levetkőzött és a lány mellé feküdt.
Egymásba feledkezve csókolóztak, remegő szenvedéllyel.
 A férfi gyengéden simogatta végig Cindy testét. Keze
mindenhova elért, egy pillanatra megállapodott a lapos hason,
majd lejjebb vándorolt.
- Steven... gyere... most...
Steven a lány fölé hajolt, és Cindy érezte, amint óvatosan,
mégis feltartóztathatatlanul belehatol. Kezdetben gyengéd, finom
volt a férfi mozgása, majd a szenvedély ritmusa fokozódott,
felgyorsult, egyre vadabbá vált. Steven nyögései, a benne lüktető
férfitest olyan szenvedélyt hívott életre Cindyben, amit eddig nem
ismert. Reszketett a férfi erőteljes szerelme alatt és érezte, egyre
közelebb a csúcspont.
- Steven... én... - sikoltott a férfi kiáltásával egyszerre.
Cindy úgy érezte, elmerült az örvénylő vágyban. Ég és föld
egyenlővé lett. Steven halkan az ő nevét suttogta és kimerülten
nehezedett rá.
Másnap reggel Cindy már nagyon korán felkelt. Annak ellenére,
hogy nem aludt túlságosan sokat, remekül érezte magát. Már előre
örült, hogy viszontláthatja Stevent. Vajon észrevehető-e rajtuk a
közös titok? - töprengett. Csak reggel felé tért vissza a szobájába.
Szükségtelen volt, hogy a szigorú erkölcsű Millie megtudja,
milyen közel kerültek egymáshoz. Amikor leérkezett a reggelihez,
Stevent nem találta ott.
Nocsak, gondolta. Csak nem elaludt az úr?
- Jöjjön, Miss Cindy, üljön asztalhoz - mondta a házvezetőnő. -
A kávé azonnal kész van.
- Hol van Steven? - kérdezte Cindy.
- Már kora reggel bement a városba. Valami üzleti ügyet kell
elintéznie - felelte készségesen Millie.
Cindy csalódott volt, de barátságosan mosolygott Millie-re. -
Mennyi ideig marad?
- Azt hiszem, holnapután újra itt lesz.
Az két nap - gondolta Cindy. Tulajdonképpen jó is, hogy
Steven nincs itt. Így zavartalanul véghez vihette, amit eltervezett.
Először is Maxot akarta felhívni, a „cowboysztárt”. Ha valaki,
akkor ö igazán tud bánni az állatokkal. De legalábbis tud
lovagolni, hiszen az olyan mellékes szerepeket játszó színészek,
mint ő, nemigen engedhetnek meg maguknak dublőrt. De neki
magának is mostantól fogva hasznos tevékenységet kell folytatnia
a „Golden C”-n.
- Millie?
- Igen, Miss Cindy? - felelte a házvezetőnő. - Mit tehetek
önért?
- Millie, amíg itt vagyok a farmon, szeretném megtanulni, hogy
kell vezetni egy háztartást. Segítene nekem ebben?
 Millicent értetlenül nézett a fiatal lányra. - Hm - mondta aztán.
- Komolyan gondolja?
- Persze. Valamikor biztosan férjhez megyek majd, és akkor
nem árt, ha tudom, milyen erényekkel kell rendelkeznie egy
háziasszonynak. Miért ne használnám ki itt az időt? Különösen, ha
olyan kitűnő tanártól tanulhatok, mint maga.
- Ez igaz - mondta Millie, akinek jólesett a hízelgés. - Oké,
akkor el is kezdhetjük a tanulást. - Terítse meg az asztalt! Az
evőeszközök odaát vannak a tálalószekrényben.
Cindy engedelmesen felállt és áthozta a reggelihez szükséges
evőeszközöket. Szerencsére tudta, hogyan kell reggelihez teríteni,
és Millie elégedett volt vele.
Reggeli után a nappaliból felhívta Maxot. Szerencséje volt. Épp
nem volt munkája, és amikor Cindy még honoráriumot is ígért
neki, kész volt azonnal elindulni a farmra. Ha minden összejön,
estére már ott is lesz, ígérte.
Gyorsan telt a nap. Először is be kellett vet-ie az ágyakat. Hogy
Steven szobájában hosszabban-hosszabban időzött, nem kerülte el
Millie figyelmét, de arra gondolt, Cindy nyilván bizonyítani akarja
Stevennek, hogy nemcsak luxusbáb, és ez egyáltalán nem volt
ellenére.
Amikor végzett a szobákkal, a földszint takarítása következett.
Röviddel vacsora előtt ezzel is elkészült és remélte, Millie nem
talál majd kifogást a munkájában. Ő mindenesetre mindent
beleadott. Sajgó háta tanúskodott erről.
Millie, Pete és Cindy épp vacsoráztak, amikor egy taxi érkezett
a ház elé, és egy fiatalember szállt ki belőle.
- Nocsak, már megint vendéget kapunk? - kiáltotta Millie és
Pete egyszerre.
- Igen - mondta Cindy. - Iderendeltem Maxot.
- Ki az a Max? - kérdezte Millie, és ezen a napon először újra
harciasan csengett a hangja.
- Max jó barátom - válaszolt Cindy. - Azért hívtam ide, hogy
segítségére legyen Pete-nek a munkában.
 Az idős intéző először csodálkozva kapta fel a fejét, aztán
elismerően bólintott. - Ez rendben is lenne, de vajon tud-e az ifjú
úr keményen dolgozni? Épp itt az ideje, hogy a fiatal állatokra
billogot égessünk, és az bizony kemény munka.
- Persze, hogy tud. Max cowboy. - Cindy bölcsen elhallgatta,
hogy Max ezidáig csak filmen játszott cowboyszerepet. De
bizonyára volt tapasztalata a marhacsordákkal, így a leány biztos
volt benne, hogy Pete segítségére lehet.
- Hol dolgozott eddig? - érdeklődött Pete.
- Ó, különböző farmokon. Nem lesz semmi baj.
- Remélem is, különben tényleg kellene hívnom embereket a
városból. Egyedül nem bírok a fiatal marhákkal.
- Ne aggódjon, Pete. Max kemény legény, és maga is itt van.
Időközben Max kifizette a taxit és a ház felé indult.
Cindy a teraszon üdvözölte, szokás szerint öleléssel és csókkal.
- De jó, hogy ilyen gyorsan tudtál jönni, Max. Rengeteg
munkád lesz.
A fiú mosolya nem volt olyan fényes, mint azt Cindy várta
volna, de valószínűleg csak fáradt volt a hosszú úttól, gondolta a
lány.
- Halló, bébi, mi ez a jótékonysági fellángolás az
unokafivéreddel szemben?
Cindy egy pillanatra zavarba jött, aztán szilárdan válaszolt. -
Tudod, Steven nem sejti, hogy te itt segíteni fogsz.
De munkád az lesz elég. Holnap már el is kezded Pete-tel, az
intézővel. A fiatal marhákra kell bélyeget égetni.
- Hm... és hány ember van összesen? Amennyire tudom, ez
igen kegyetlen dolog. - Max arca egyre sötétebb lett. Ennek
megvolt az oka, de Cindy nem sejtett semmit. Max sosem érzett
szimpátiát a marhák iránt, sőt egy kicsit tartott is ezektől az
állatoktól. Na de Cindy azt mondta, borjakról van szó, az talán
mégsem lesz olyan szörnyű.
- Először egyedül lovagolsz ki Pete-tel. Ha nem győzitek
ketten, majd hoz még embereket a városból. Úgy tűnik, mindig
így csinálta, és Stevennek sincs kifogása ellene.
 - Mondd csak, és ki fizeti a munkámat? Vagy ez valami baráti
szívességnek számít?
- A fizetségedet egyelőre tőlem kapod. Tudod, Stevent nem
veti fel éppen a pénz, és én szeretnék egy kicsit a hóna alá nyúlni.
Érted?
- Nem, egyáltalán nem értem - mondta Max és a ház felé intett.
- Ez a kunyhó nem úgy néz ki, mintha szegény ember lakná.
- Hisz épp erről van szó. Steven az építkezéssel és a ház
berendezésével adósságba keveredett. A farm nem túl nagy és a
bevétel se. Időre van szüksége, hogy utolérje magát.
- Egyszóval, a te Stevened egy szegény ördög, és nem tudja,
hogy a munkámat te fizeted. - Nem volt nehéz kitalálni ezt,
azonkívül Max jól ismerte Cindy nagyvonalúságát és együttérző,
jó szívét. Neki pedig teljesen mindegy volt, honnan jön a pénz, a
lényeg, hogy legyen.
- Nem, Steven még nem tud rólad. Most két napig üzleti úton
van. Téged pedig arra kérlek, ne is említsd ezt neki. Az embernek
végtére is segítenie kell a rokonain. Majd azt mondjuk neki, hogy
a barátom vagy.
- Es mit csinálsz itt egész nap? Úgy gondolom, egész máshoz
vagy szokva, mint egy ilyen isten háta mögötti farm.
- Segítek Millie-nek a háztartásban. Ő is egyedül van és alig
győzi a sok munkát.
Max erre hangosan felnevetett. Cindy mérgesen nézett.
- Nem értem, mi van ezen nevetnivaló. Annyira azért nem
komikus a dolog! Vagy nem hiszed, hogy házimunkát is tudok
végezni?
- Őszintén szólva... nem, Cindy, ezt nem hiszem el.
- Oké, akkor győződj meg az ellenkezőjéről! Most pedig gyere,
hadd mutassalak be Millie-nek és Pete-nek! - Ezzel elindult a fiú
előtt a házba.
Millie meglehetősen tartózkodóan üdvözölte a vendéget.
Különösen, miután látta, hogy Cindy üdvözlésképpen a
fiatalember nyakába vetette magát. Ez egyáltalán nem volt ínyére.
 Pete azonban fenntartások nélkül sietett Max elé. Örült, hogy
tetterős segítsége lesz. Végtére is ő sem lesz már fiatalabb, habár
ezt nem akarta Stevennek bevallani. És Max tényleg úgy nézett ki,
mint aki keményen tud dolgozni. A fiatal állatok lefogása és
billogozása bizonyára gyerekjáték lesz neki.
Millie, hogy az udvariasság követelményeinek eleget tegyen,
vacsorával kínálta Maxot. Amikor aztán látta, milyen jó étvággyal
falatozza a fiú a főztjét, kissé békülékenyebbé vált.
Pete megvárta, amíg Max befejezi a vacsorát, aztán felállt. -
Legjobb, ha most lefekszünk. Holnap hajnalban kell kelnünk,
különben nem végzünk a munkánkkal ítéletnapig se.
Max azonnal felállt és ásított. - Jó ötlet, Pete. Borzasztóan
fáradt vagyok! - Majd Cindy felé fordult. - Ha megmutatnád a
szobámat?
- Természetesen nálam alszol a személyzeti szálláson.
Reggel így nem kell messzire menned - mosolygott Pete Maxra
és csodálkozott, hogy a fiúnál nem talált osztatlan lelkesedésre ez
a javaslata.
- Ez azt jelenti netán, hogy szalmazsákon kell aludnom?
- Nem, természetesen nem. Odaát is vannak ágyak, persze a
szobák nincsenek olyan komfortosan berendezve, mint a házban.
De erre nekünk, edzett férfiaknak nincs is szükségünk. A luxus az
asszonyoknak való - Pete csak mosolygott Millie haragos
pillantása láttán, de legnagyobb csodálkozására az asszony nem
fűzött kommentárt a szavaihoz. Millie-nek nagyon is megfelelt,
hogy Max odaát alszik, így nem kerülhet még véletlenül se Cindy
szobájába.
- Gyertek, átkísérlek benneteket - mondta Cindy.
Természetesen észrevette, hogy Max egyáltalán nem elégedett az
elszállásolással.
Amikor visszatért a házba, Millie nekiszegezte a kérdést. -
Mondja, Miss Cindy, kije magának tulajdonképpen ez a Max?
- Max és én évek óta jó barátok vagyunk, Millie, semmi több -
válaszolta Cindy. Tisztában volt vele, mire gondol a házvezetőnő.
De e tekintetben Millie nyugodt lehetett. Max nem volt Cindy
esete, ám barátként nagyra tartotta őt. Kiválóan védelmére tudott
kelni egy asszonynak, ha szükség volt rá. Már izmos külseje is
sokakat viszatartott attól, hogy próbálkozzanak vele.
- Tényleg csak barátok? - kérdezte Millie még mindig
hitetlenkedve.
- Hát persze! Max igazán rendes fiú, de egyátalán nem a
esetem. - Cindy remélte, hogy elég meggyőző a hangja.
- Miért, milyen a maga esete? Talán mint Steven? - érdeklődött
feszülten Millie. Remek ötlete támadt. Tudta, hogy csak távoli
rokonok. És ha ezek ketten megtetszenének egymásnak, az nem is
lenne olyan rossz. Cindy tetszett neki, arról pedig ő gondoskodna,
hogy kitűnő háziasszonyt neveljen belőle. Nem, a gondolat,
összehozni ezt a két fiatalt, nem tűnt rossznak. Azonkívül Steven
azt is elmesélte neki, hogy Cindy apja meglehetősen gazdag és a
lány az egyetlen örököse. Tehát nem kellene neki Steven pénze.
Sőt! Majdnem úgy néz ki, mintha Cindy szegénynek tartaná
Stevent.
Cindyt zavarba hozta Millie kérdése. Lehet, hogy a
házvezetőnő sejt valamit arról, ami köztük történt?
- Hát igen. Steven valóban nagyon szimpatikus - válaszolta
végül. - De hogy ilyen lenne az ideális férfi számomra? Igazság
szerint, erre még nem is gondoltam.
- Tudja Steven, hogy Max megérkezett?
- Nem, és meg szeretném kérni, Millie, ne szóljon arról
Stevennek, hogy én fizetek Max munkájáért.
- Szegénynek tartja talán Stevent? - kérdezte Millie érdeklődve.
- Nem tudom, de úgy gondolom, nem lehet valami óriási
vagyona. A farm nem különösen nagy, és a ház építése bizonyára
rengetegbe került.
- Igen - mondta Millie. - Nem volt éppen olcsó, de nagyon
megérte. Azt hiszem, Steven nem bánta meg a kiadásokat.
- Nem, én is így gondolom. Ezért szeretném, ha másképp lenne.
Steven most bizonyára nem sok mindent engedhet meg magának,
ezért fogom Maxot én fizetni.
 - Azt hiszem, Cindy, te remek kislány vagy - tért át Millie
egyszerűen a tegezésre. Cindy végül is a lánya lehetne, és biztos
nem érti félre ezt a bizalmas hangot.
- Én ezt mindig is mondtam - válaszolt Cindy kajánul.
- Tudod, Cindy mi itt...
- Igen, Millie, tudom - szakította félbe a lány. - Bizalmatlannak
kell lenni az idegenekkel szemben. De Maxtól és tőlem nem kell
félnetek. Max megbízható, és én... - Cindy kacsintott. - Én sem
lopok ezüstkanalakat.
- Ilyesmit én nem is állítottam - dohogott Millie. Majd
vizsgálódva méregette a lányt. - Mondd csak, Cindy, édesapád
nagyon gazdag?
- Igen - válaszolt a lány. - De nem vagyok rászorulva a pénzére.
Jól keresek és anyámtól is elég szépen örököltem.
- De ezt biztos nem akarod kiadni csak azért, hogy Stevenen
segíts?
Cindy megnyugtatóan intett. - Nem, nincs szándékomban, de
nem is tehetném. Az örökségemet apa kezeli. Én nem mehetek be
egyszerűen a bankba pénzt felvenni, apa nagyon szigorú.
Millie elégedetten bólintott. - Édesapád, úgy látszik, okos
ember.
- Igen, apa klassz ember - bizonygatta Cindy. - Csak nagyon
aggodalmas velem szemben. Pedig nem vagyok cukorból.
- De nem is vagy éppen Herkules.
- Ha így lenne, nem folytathatnám a szakmámat.
- Hát igen, de legalább itt egyél rendesen! - Millie számára a jó
és tápláló étkezés mindennél többet jelentett.
- Attól tartok, ez nem lenne nagyon okos dolog - sóhajtott
Cindy. - Ha elmegyek innen, bizonyára fogyókúráznom kell. A
kövér modelleknek nem sok esélyük van a piacon.
- De most nem is kell dolgoznod. Itt egyelőre rendesen el vagy
látva.
Cindy értette a Millie szavaiban rejlő kétértelműséget. - Itt
tényleg el vagyok látva, de valamikor visszamegyek New Yorkba
és elkezdődik újra a komoly munka.
 Millicent leintette a lányt. - Na, az még odébb van. Csak most
érkeztél, és mire újra elmégy, tökéletes háziasszonyt és szakácsnőt
nevelek belőled. Szükség esetén azzal is megkeresheted a
kenyeredet.
- Majd meglátjuk. Most azonban lefekszem. Jó éjszakát Millie!
- Cindy halálosan fáradt volt. A szokatlanul sok munka nagyon
igénybe vette, bizonyára úgy fog aludni, mint egy mormota.
Millie elégedetten nézett a lány után. Igen - tűnődött -, az ő
keze alatt Cindyből igazi nő válhat, aki a gazdájának is tetszeni
fog.
Millie már szorgoskodott a konyhában, amikor másnap reggel
Cindy megjelent.
- Jó reggelt, Cindy! - üdvözölte barátságosan a lányt. - Gyere
gyorsan reggelizni, aztán kilovagolhatsz a rétre, kiviheted a
férfiaknak a kávét.
- Szívesen, de lovagolni nem tudok - vallotta be Cindy.
- Nem tudsz lovagolni? - kiáltott fel csodálkozva Millie.
- Nem, New Yorkban nem volt alkalmam megtanulni.
- Nem tesz semmit, akkor kocsival mész!
- Melyik kocsival? - kérdezte Cindy. - Gondolom, Steven
elvitte a dzsipet.
- Ó, nemcsak egy autó van a „Golden C”-n! Elviheted Steven
autóját. Bizonyára nem lesz ellene kifogása. Jogosítványod van,
ugye?
- Persze, hogy van jogosítványom, különben hogyan jöttem
volna idáig a bérelt kocsival?
- Jó, akkor viszont igyekezz, mert a férfiak már biztos
megéheztek. Már hajnalban kilovagoltak. - Ezzel Millie tovább
folytatta a munkáját. Hogy titokban mosolygott magában, ezt
Cindy nem vette észre. Millie meglepetést tartogatott a számára.
Steven még éjszaka hazajött és hajnalban ő is elment a férfiakkal.
Úristen, hogy megnyúlt a képe, amikor Maxot meglátta! Amikor
meg kiderült, hogy a fiatalember Cindy barátja, egyenesen
elsötétült az arca. Millie rettenetesen örült, hisz ez azt jelentette,
hogy Steven féltékeny. Másról nem is lehetett szó, és ez pontosan
beleillett a terveibe.
Cindy hamar megreggelizett. Nagyon sietett, mert kíváncsi volt
rá, hogy vált be Max. Remélte, hogy Pete meg van vele elégedve.
 Egy meglehetősen nagy piknikkosárral Steven autójához indult.
Nagy volt a meglepetése, amikor a drága sportkocsit
megpillantotta. Valahogy nem illett abba a képbe, amit Stevenről
alkotott magának. Bizonyára használtan vette - nyugtatgatta
magát. Ilyen luxusautót újonnan egész biztosan nem engedhetett
meg magának. Örült, hogy kipróbálhatja ezt a gyors autót. Nem
történhet semmi baj, hiszen errefelé egyáltalán nincs forgalom.
Szerencsére Millie pontosan elmagyarázta neki, merre kell
mennie, hogy megtalálja a férfiakat. A legelő különben annak a
kis tónak a közelében volt, ahol két nappal ezelőtt Stevennel
fürödtek. Úristen, még csak két napja, hogy olyan boldog volt
Stevennel! Úgy tűnt neki, mintha évek teltek volna el azóta. Most
hirtelen nagyon vágyott a férfira. No, de semmi gond, ma estére
már itthon lesz.
Nagyon örült a viszontlátásnak, ugyanakkor tartott is tőle.
Egyrészt rettentően várta, hogy visszajöjjön, másrészt nem tudta,
hogyan fog viselkedni és mindenek előtt hogyan fog viselkedni
Steven. Ami köztük történt, Cindy számára messze többet
jelentett, mint egyszerű flörtöt, vagy egy éjszakára szóló kalandot.
A lány csak remélte, hogy Steven is így érez.
Hangos kiabálás és a csorda bőgése harsogta túl az autó
zúgását. így tehát biztos lehetett benne, hogy jó úton halad a
karám felé. Már távolból láthatta a három alakot, akik ide-oda
lovagoltak, hogy összetereljék a csordát és kiválogassák a fiatal
marhákat.
Hogyhogy hárman vannak? Pete mégiscsak hozott embert a
városból? Nem győzik ketten Maxszal?
Cindy gázt adott. Amikor elég közel ért ahhoz, hogy felismerje
a lovasokat, elkerekedett a szeme. Egek, hiszen ez Steven!
Cindy megrázta a fejét. De hiszen ez lehetetlen! Mégis ő volt.
És milyen jól nézett ki...! Hatalmas karimájú kalapot viselt a nap
ellen, amit mélyen a homlokába húzott. Úgy nézett ki, mint egy
cowboy a Vadnyugat fénykorából. És hogy ülte meg a lovat!
Mintha összenőtt volna az állattal.
 Cindy érezte, hogy a szíve hevesebben dobog. Pillanatokon
belül találkozni fog Stevennel. Vajon örül a férfi, hogy látja öt?
Elsőként Pete fedezte fel a kocsit és azonnal eléje lovagolt.
Max követte.
Cindy kénytelen volt elnyomni egy mosolyt, amikor meglátta a
barátját. Elég furán ülte meg a lovat, szabályosan lelógott a
nyeregből. Te jó ég, hogy mutathat ez a filmvásznon?
- Halló, Miss Cindy! - kiáltotta Pete. - Könnyen idetalált?
- Igen, Pete, egyáltalán nem volt probléma. Két nappal ezelőtt
már jártam erre Stevennel, azonkívül Millie pontosan
elmagyarázta az utat - válaszolta Cindy és önkéntelenül Stevent
kereste a tekintete. Csalódott volt, hogy a férfi nem sietett
üdvözölni őt. Talán megharagudott Max miatt? Csak nem árulta el
őt Max? Nem, az nem lehet. Max megbízható volt és megígértette
vele, hogy barátként mutatkozik be Stevennek.
- A gazdánk nem bírta tovább a városban. Mintha csak
megérezte volna, hogy a maga barátja nem valami nagy segítség.
Egyedül vele sosem végeznék.
- Nem értem, hiszen Max cowboy - rázta meg a fejét Cindy.
- Aha. Valóban cowboy - mondta Pete. - De kizárólag a filmen.
- Honnan tudja ezt? - kérdezte bizonytalanul Cindy. Lehet,
hogy Max mégis pampogott valamit?
- Saját maga vallotta be, amikor az volt az első dolga, hogy
elszaladt egy feléje iramodó marha elől. - Pete elnevette magát,
amint eszébe jutott a mulatságos jelenet. - Különben a lovon...
megfigyelte már, hogy üli meg a lovat? Úgy lóg rajta, mint egy
krumpliszsák. A filmeken, amiket forgatott, bizonyára jókat derül
a közönség.
- Jaj, Pete, én ezt nem akartam! - Cindy nagyon
szerencsétlennek érezte magát. - Steven észrevette?
- Hát persze - bólintott Pete. - De még nem tett megjegyzést.
Azt hiszem, ad még egy esélyt Maxnak, mivel a maga barátja.
- Igen, ez így igaz, de barátságnál nincs több köztünk. Rám
nem kell tekintettel lennie Stevennek, ha úgy gondolja, hogy Max
nem alkalmas erre a munkára.
 - Azt hiszem, nem is fogja sokáig túlerőltetni magát - vélte
Pete. - Csak nézze meg az arcát! Szerintem mindjárt robban.
Időközben Max is odaérkezett hozzájuk és körülményesen
lekászálódott a lováról. Csodálattal körbejárta Steven autóját és
elismerően megállapította: - Csodaszép szekér, mondhatom! Hol
szerezted? New Yorkban nem is láttam.
Cindy bosszúsan nézett Maxra.
- Nem az enyém a kocsi - válaszolta kimérten.
- Nem? Hát kié?
- Stevené.
- Mit nem mondasz? - gúnyolódott Max. - Azt hittem, a fiú
olyan szegény, mint a templom egere. Ez nekem valahogy nem áll
össze. Van fogalmad, mibe kerül egy ilyen kocsi?
- Újonnan biztos egy vagyonba, de Steven használtan vette.
- Valami itt nem stimmel, bébi - mondta Max. - Ez a járgány
használtan is egy vagyon.
- Steven nem gazdag - mondta határozottan Cindy. Idegesítette
Max kijelentése az autóról. Különben is csalódott volt.
- Hát, őszintén szólva az unokafivéred nem úgy néz ki, mintha
szegény lenne. A hangnem, ahogy beszél, a főnökök emeletén
szokásos, drágám.
- Te is úgy viselkedsz, mint egy cowboy, pedig nem vagy az,
Max - vetette a szemére Cindy. - Különben meg semmi közöd
Steven anyagi helyzetéhez. Te megkapod a pénzedet tőlem,
mással nem kell törődnöd.
Max békítőén felemelte a kezét. - Ugyan, ne légy mindjárt
olyan harapós. Semmi rosszat nem tettem.
- Pete nincs megelégedve a munkáddal, kedvesem - szidta
tovább Cindy. - Kicsit jobban is megerőltethetnéd magadat azért a
pénzért, amit kapsz.
- Ki nem állhatom a marhákat - mormolta Max.
- Igen, és ez most jut eszedbe?
- Hát igen, én...
- Meg kellett volna mondanod nekem, méghozzá már akkor,
amikor felhívtalak.
 - Ne haragudj, igazad van - mondta Max bűnbánóan.
- Max! - kiáltott Steven. - Jöjjön, elkezdjük az égetést.
Összetereltem néhány állatot.
- De szeretnék előbb enni valamit, meg kávé is érkezett - szájalt
a botcsinálta cowboy.
- Majd később. Először Pete reggelizik. Mi addig folytathatjuk
a munkát.
Cindy hirtelen fázni kezdett Steven hangjának hallatára. Miért
nem jött ide üdvözölni őt? Nem kellett volna mindjárt a nyakába
ugrani, de azért egy „Jó napot!” talán mégis illendő volna!
- Max, nem hallottad, hogy Stevennek szüksége van a
segítségedre? - Cindy hangja élesen csengett. Max, Steven... ezen
a reggelen minden férfi az idegeire ment.
- Jó, jó, megyek már - mondta Max, kötőféken fogta a lovát és
maga után húzta.
- Ne vegye rossz néven Steventől, hogy ilyen rosszkedvű -
vette védelmébe a gazdáját Pete. - Borzasztóan fáradt, csak
hajnalban érkezett meg a városból és azonnal kilovagolt velünk.
Cindy mérge egycsapásra elpárolgott. Pete-nek igaza volt.
Steven egyszerűen fáradt, és hogy az ügyetlenkedő Maxot is itt
találta, csak fokozta rosszkedvét. Nem szabad megsértődnie, este,
ha a munkát befejezték, majd Steven is barátságosabb lesz.
Cindy most érdeklődve pillantott a két férfi felé.
Max sebtében rakott tűz mellett állt és egy vasrudat tartott a
lángok közé.
- Mit csinál Max? - kérdezte Cindy az intézőt.
- Hevíti a vasat. Ha Steven odaér az első fiatal állattal, billogot
éget belé.
- De hogyan?
- Az állatoknak egy „C” betűt égernek a bőrébe, hogy meg
lehessen őket különböztetni a szomszéd marháitól. - Pete
csodálkozva nézett a lányra. - Lehet, hogy maga még nem látott
westem-filmet? Abban tömérdek ilyesmit mutatnak.
- Nem, az ilyen rémtörténeteket nem szeretem. De Pete, ha az
állatok bőrébe égetik azt a „C” betűt, az pokolian fájhat nekik.
 - Nem olyan veszélyes a dolog. Az állatok bőre nagyon vastag,
alig érzik meg az égetést. Ha túl vannak rajta, fürgén ugrándoznak
tovább.
- Én is ezt tenném az ő helyükben - vélte Cindy. - Örülnék,
hogy megszabadultam tőletek.
- Ugyan, kisasszony! Nem így kell ezt nézni. Még egyetlen
marha sem halt bele. - Pete számára ez csak egy volt a sokféle
munka közül, amit el kell intézni.
- A fenébe is Max! - hangzott most Steven dühös hangja. -
Meddig hevíti még azt a vasat?
Cindy és Pete közelebb ment hozzájuk, de a két férfi rájuk sem
hederített. Cindynek azonban feltűnt, hogy Max halott sápadt, még
a szemét is csukva tartja.
- Nyomd rá, Max! - kiáltott oda Pete. - Steven nem tudja már
tovább tartani az állatot.
A következő pillanatban láthatóvá vált a felhevített, izzó vas.
Max behunyt szemmel rányomta az állatra. Sistergés hangzott, az
állat felbődült, és Steven nem tudta tovább tartani, örült iramban
elrobogott a helyszínről.
- Megőrültél? Hogy lehet így felhevíteni a vasat? - üvöltötte
Pete. De szegény Max nem törődött a kiabálással, egy pillanatra
megingott, majd elájult. Egy hajszálon múlt, hogy nem esett a
tűzbe.
Cindy két lépéssel Max mellett termett, aki mozdulatlanul
feküdt a földön. Megrázta a fiút és borzasztó félelem kerítette
hatalmába. Mi lesz, ha Max egyáltalán nem tér magához? - Hozz
egy kis whiskyt, Pete! - mondta Steven egykedvűen. - A fickónak
erősítésre van szüksége. - Mindez nagyon is lekicsinylőén
hangzott. Cindy feldühödött.
- Maxnak most nem whiskyre van szüksége - kiáltotta -, hanem
orvosra, mégpedig gyorsan!
- Akkor vidd azonnal magaddal! Ha magához tért, akár rögtön
haza is küldheted! - rivallt a lányra Steven. - És máskor jobban
válogasd meg a barátaidat! Ez nem férfi, hanem lekvár! - Ezzel
megfordult és elsietett.
 Cindy értetlenül nézett utána. Ez nem egyszerűen rossz
hangulat, itt valami többről van szó. Legjobb, ha most visszamegy
Millie-hez, különben még összevesznek, mert ezt a hangot ő nem
tűrheti szó nélkül. Jó, Max elájult, de ez mégsem ok arra, hogy
Steven ilyen lelketlenül viselkedjék. Végtére is nem ő a jóisten!
Pete szavaira elöntötte a könny Cindy szemét. - Sajnálom, Pete,
nem ezt akartam. Azt hittem, Max majd segít magának. Csak jót
akartam - hüppögte.
Pete vigasztalóan simogatta meg Cindy karját. - Tudom, Cindy.
És Steven is el fogja ezt ismemi, ha kialudta magát. Végtére is
nem szörnyeteg ő!
- De igenis az - mondta Cindy. - Szegény Max...
- Cindy? - suttogta Max. - Rosszul vagyok. Visszavinnél a
farmra? Szeretnék hazamenni.
- Azonnal megyünk - nyugtatta meg Cindy, akinek megesett a
szíve Max szenvedő arca láttán. - És a farmon azonnal hívunk egy
orvost. Elég erősen beütötted a fejedet.
- Nincs szükségem orvosra, csak egy kocsira. El akarok menni
innen. Hiszen itt vadak élnek.
Cindy meglepetten nézett rá. - El akarsz menni?
Max hevesen bólogatott. - Igen, Cindy, még ma elutazom.
Sajnálom, de ez a környék, ez az élet nem nekem való.
- Na jó, ha így gondolod... Azonnal megkapod a pénzedet, és
hívok egy kocsit. Délután már indulhatsz is. - Megértette Max
szenvedéseit, de csalódott volt. Nem várta, hogy ilyen könnyen
megfutamodik. Arra gondolt, ha Max elmegy, talán idehívhatná
helyette Tedet.
Szükség volt a segítségre és akkor is segíteni akart Stevennek,
ha ilyen alávalóan viselkedett. Max tényleg gyenge legénynek
bizonyult, nem csoda, ha Steven megdiihödött.
Cindy előrelátóan beavatta Millie-t, hogy Ted Jordache másnap
érkezik Max helyére, de megkérte, hogy Stevennek erről még ne
szóljon.
 Millie megígérte, hogy hallgatni fog. Lassan szórakoztatni
kezdte ez a játék. Steven heves reagálása Max ittlétére ugyanis
megerősítette szép reményeiben.
Cindy részletesen elmesélte neki a karámban történteket, és
Millie hirtelen biztos volt benne, hogy Cindy és Steven között
több is történt, mint amiről ő tud. De ügyelnie kellett rá, hogy
Steven ne menjen túl messzire a féltékenységében. Ha szükséges,
el is kell majd árulnia neki unokahúga cselekedeteinek rugóját.
Akkor majd Steven is rá fog jönni, micsoda nagyszerű lány Cindy,
akit nem lehet csak úgy egyszerűen elereszteni.
Másnap, késő délután, amikor Steven és Pete még a legelőn
voltak, megérkezett Ted Jordache. Kinézésre nem sok különbség
volt Max és Ted között, Ted talán valamelyest jobb képű volt.
Millie-nek feltűnt, hogy a férfi nem tud egyenesen a szemébe
nézni és elhatározta, hogy figyelni fogja Tedet.
Valahogy nyugtalannak látta a fiatalembert. Persze, lehet, hogy
csak érzékeny volt. Nem tételezte fel Cindyről, hogy New
Yorkban kétes elemeket gyűjtött maga köré. A lány nagyon jó
házból való volt és kitűnő nevelést kapott.
Aztán meg ott van az apja is. Igaz, hogy Bostonban él, de
bizonyára szemmel tartja a lányát.
Ted és Cindy épp a konyhában kávéztak, amikor Steven
hazaért. Tulajdonképpen bocsánatot szeretett volna kérni Cindytől
előző napi viselkedéséért, de amikor meglátta egy jóképű férfi
mellett ülve, egycsapásra elállt szándékától. Ki az ördög ez már
megint? És milyen jogon öleli át oly bizalmasan Cindy vállát? És
az egyébként szigorú Millicent is eltűri az ilyesmit! Hát miféle
szokások ütik fel a fejüket hirtelen a „Golden C”-n?
Ráadásul unokahúga csak egy szimpla „Halló, hát meg-
jöttél?”-lel üdvözölte. Fel sem állt, hogy legalább kezet nyújtson.
- Kicsoda maga? - kiáltott rá Ted Jordache-ra, szeme
villámokat szórt.
- Ted Jordache - mutatkozott be a fiatalember. - Cindy barátja.
- Azt látom - morrant Steven.
- Hogyhogy? - Ted arckifejezése nem volt valami épületes.
 - Ha nem lenne Cindy barátja, amiből, úgy tűnik, az ifjú
hölgynek rengeteg van raktáron, nem engedhetne meg magának
efféle bizalmaskodást - lett egyre dühösebb Steven hangja.
- Bocsánat, de milyen bizalmaskodásról beszél? Nem
követtünk el semmit. - Ted zavart volt. Úgy tűnt, Cindy
unokafivérével nem tanácsos összeakaszkodni.
- Nem hiszem, hogy Cindy megengedné egy idegennek, hogy
átölelje és cirógassa!
- De Steven! - gurult méregbe Cindy. - Ted nem cirógatott
engem. - Mi ütött már megint belé? Úgy látszik, nem tesz jót neki
a kinti munka.
Millie látta, hogy az egyetértés egén viharfelhők tomyosúlnak,
így gyorsan közbeszólt. - Steven, Ted azért jött, hogy segítsen
neked és Pete-nek az állatoknál. És ahogy elnézem, tud is
keményen dolgozni.
- Egyszer már így gondoltuk - utalt Steven Maxra. - Aztán
nagyon gyorsan kiderült, hogy tévedtünk.
- Hallja-e, uram? Én nem vagyok Max, és értek is az
állatokhoz.
Tednek egyáltalán nem tetszett, hogy az előtte álló férfi
kétségbe vonja a tudását és azzal a felfuvalkodott operett-
cowboyjal egy kalap alá veszi. Nem állhatta Maxot és egyáltalán
nem kívánta, hogy vele hasonlítsák össze. De majd megmutatja
ennek a Cartemek. Majd elkerekedik a szeme, ha meglátja, hogy
ő, Ted, milyen ügyes. Ugyancsak össze kell magát szednie, ha
lépést akar tartani vele. Nem hiába töltötte 26 évének nagy részét
egy, a „Golden C”-hez hasonló farmon.
Ted nagybátyja a fiú szüleinek halála után magához vette őt és
egy farmon nevelte. Nagyon korán részt kellett vennie a
munkákban, a farm ugyanis kicsi volt, a pénz pedig kevés arra,
hogy embereket fogadjanak. Bácsikájától így Ted azt is
megtanulta, hogyan kell billogozni a marhákat. Ha majd elegendő
pénzt gyűjt össze, Ted vissza fog menni a bácsijához, kibővíti a
farmot és átveszi a vezetését. Ted Jordache Cindy egyéb
barátaival ellentétben meglehetősen szerényen élt, s ez az időpont
most már nem is volt olyan távoli.
Hogy megakadályozzon egy esetleges vitát a két férfi között,
Millie ellentámadást nem tűrően kiparancsolta a gazdáját a
konyhából.
- Tusolj le, Steven! Fél óra múlva vacsorázunk.
Alig húzta ki Steven a lábát a konyhából, megérkezett Pete.
Nem csodálkozott különösebben az idegen jelenlétén. Sejtette,
hogy Cindy révén új segítséget kap.
Ketten Stevennel nem győzték a munkát, és elég nehéz volt
ilyen rövid idő alatt embereket felhajtani a városból. A környező
farmokon is most folyt a munka dandárja, így tényleg kilátástalan
kisegítőt kapni.
Cindy vacsora után azonnal felment a szódájába. Ted és Pete
már rég elmentek, és Millie is lefekvéshez készülődött. Cindy
elhatározta, hogy először is alaposan lezuhanyozik, aztán még
olvas egy kicsit. Steven vacsoránál szinte meg sem szólalt. Cindy
nem tudott eligazodni rajta. Valami nyomasztotta őt, és Cindy azt
hitte, tudja is, mi az. Bizonyára anyagi gondjai vannak, és most azt
hiszi, az új munkást is neki kell kifizetnie.
Cindy elmosolyodott. Ha Steven tudná, hogy feleslegesen
aggódik! Hogy Ted tulajdonképpen nála van alkalmazásban!
Biztos visszatérne a jó kedve.
Cindy már letusolt, épp a hálóingjét akarta felvenni, amikor
kopogtattak az ajtaján. Maga köré csavart egy hatalmas
fürdőlepedőt, majd kiszólt, hogy szabad. Azt hitte, Millie lesz az,
aki talán elfelejtett valamit megmondani vagy csak egyszerűen
bejön hozzá egy kis elalvás előtti csevelyre.
Az ajtó kinyílt, és belépett Steven. Cindy szeme tágra nyílt.
Vajon mit akar tőle? És ha Millie meglátta?
Steven azonnal felmérte a lány hiányos öltözetét és hevesebben
kezdett dobogni a szíve. Cindy csodálatosan szép nő volt és a
bőréből áradó illat majd eszét vette a férfinak. Legszívesebben
ölbe kapta volna és addig szorította volna, amíg Cindy az összes
Maxot és Tedet, és egyáltalán minden férfit elfelejt.
 - Látogatót vársz? - kérdezte ironikusan és a fürdőlepedő felé
intett.
- Megőrültél? - kiáltott Cindy. - Tényleg azt hiszed, hogy ilyen
hiányos öltözetben vendéget fogadok? Legjobb, ha elmégy.
- Ne tettesd magad! A szívszerelmed ennél hiányosabb
öltözékben is látott már bizonyára. - Steven gúnyos
hanghordozása nagyon fájt Cindynek.
- A.... kicsodám? - kérdezte elképedve. Talán nem jól hallott az
imént?
- Ne játszd az ártatlant! Természetesen Tedre gondolok. A
szeretőd, nem igaz? Úgy látszik, már eltűnt. Talán rossz néven
vetted tőle, hogy nem olyan kemény legény, mint hitted?
Cindy megfeledkezve az öltözékéről, fenyegetően Steven felé
lépett. - Azonnal tűnj el a szobámból. Nem vagyok hajlandó
tovább tűmi a sértegetésedet!
Szeme szikrázott és így haragosan gyönyörűbb volt, mint
valaha.
- De Cindy! - gúnyolódott továbbra is Steven. - Ne légy ilyen
álszent. Magad mesélted nekem, hogy rengeteg férfi van az
életedben - nevetett lekicsinylően.
- Takarodj, Steven! - kiáltotta a lány. - Mégpedig azonnal,
különben...
Steven felvonta a szemöldökét.
- Mi lesz különben, kedves kuzin? - szólt kihívóan.
- Különben...
Ebben a pillanatban Cindy jobb keze előrelendült és arcul
csapta Stevent. A férfi villámgyorsan megragadta a lány kezét és
könyörtelenül magához rántotta, fgy nem lehet bánni ővele, még
egy Cindy Sherwoodnak sem.
- Ezt soha többé ne tedd, kicsim!
Cindy rémülettől tágranyílt szemmel nézett rá. Vajon mit fog
most csinálni vele? Miért húzza egyre közelebb magához?
Hirtelen érezte, hogy a fürdőlepedő lassan elkezd lefelé csúszni.
Még ez is...
 Steven hirtelen mozdulatlanná meredt, amikor megpillantotta
Cindy meztelen testét. Egyetlen kiáltással magához rántotta a
lányt, érezte tusolástól még hűvös bőrét. A lány illata teljesen
elhódította, egyetlen tiszta gondolata sem volt már.
- Cindy - motyogta és hevesen megcsókolta a lányt.
Szenvedélyesen simogatta Cindy hátát, majd keze mellére tévedt.
Cindy először megbénult erre a váratlan támadásra, aztán
megpróbált kiszabadulni. De a férfi vasmarokkal szorította őt.
Amikor azonban a mellén érezte Steven kezét, elszállt minden
ellenállása. Egész testében remegett, szédült, attól tartott, mindjárt
elájul. Kétségbeesetten kapaszkodott a férfiba. Ennél rosszabbat
nem is tehetett volna, mert a férfitest közelsége, Steven szája
teljesen elvette az eszét.
- Cindy - hallotta nagyon távolról Steven szenvedélyes
suttogását.
Mint fuldoklók, úgy kapaszkodtak egymásba, vadul
csókolóztak és simogatták egymást.
- Ó, Cindy - lehelte újra Steven.
A lány lassan kigombolta Steven ingét. Érezni akarta a férfi
meztelen bőrét. Boldogan konstatálta, hogy a férfi megremeg az
érintésére.
- Gyere - suttogta Steven, és a következő pillanatban Cindy
érezte, hogy a férfi fölemeli és az ágyhoz viszi. Néhány
másodperc múlva már meztelenül feküdt mellette. Újra
megcsókolta őt, majd ajka vándorolni kezdett a lány testén, rövid
időre megállapodott a mellén, aztán csúszott lejjebb, egyre
lejjebb...
Cindy belemarkolt Steven sötét hajába, vissza akarta tartani, de
mindhiába. A szenvedély teljesen eluralkodott rajta és a lány
őrülten kívánta az eggyéválást.
- Bocsáss meg, Cindy... nem tudom másként. - Ezzel a lány
fölé hajolt és erőteljesen beléhatolt. Testük vad ritmusban szerette
egymást. Cindy remegett.
- Steven.... Steven - nyögött fel, aztán elérkeztek a csúcspontra.
Cindy újra a férfi nevét sikoltotta, szorosan kapaszkodott belé,
mert úgy érezte elmerül a vágy és az égő szenvedély tengerében.
Steven is felnyögött és kimerülten ráborult a lányra.
Még sokáig feküdtek összefonódva. Cindy gyöngéden
végigsimított Steven nedves homlokán, kisimogatta a haját az
arcából. A férfi csukva tartotta a szemét és mélyeket lélegzett.
Aztán hirtelen felült, leszállt az ágyról és olyan pillantással mérte
végig Cindyt, amit a lány nem tudott megfejteni. Talán... igen,
szomorú volt a szép szürke szempár és hangja rekedten csengett,
amikor megszólalt. - Cindy, én... én szörnyeteg vagyok. Bocsáss
meg, ha tudsz. - Villámgyorsan lehajolt, felvette a ruháját és
kirohant.
Millicent nyugtalanul tekintgetett Cindyre. A lány csak ült
mozdulatlanul a reggelizőasztalnál és semmibe révedé tekintettel
meredt maga elé. Mi történt vele? Csak nem beteg? Nem nézhette
tovább, kitöltött magának egy csésze kávét és odaült a lány mellé.
Durva, a házimunkától nehéz kezét Cindy karjára tette. Ekkor
vette csak észre, hogy Cindy hosszú körmei eltűntek. Ezek szerint
levágta őket.
- Na, kislány, gyerünk, mondd el, mi történt? - mondta. Cindy
halálosan szomorú pillantással nézett rá és hirtelen sími kezdett.
- Ó, Millie - hüppögte. - Minden... minden olyan...
Nem tudta folytatni.
- Mi a baj? - Millie Cindy vállára tette a kezét és magához
vonta. - Talán Steven megbántott?
A lány csodálkozva kapta fel a fejét. - Honnan... honnan tudod?
- suttogta.
- Hiszen látom, hogy teljesen magadon kívül vagy. De ne
aggódj! Steven nem olyan szörnyű ember, mint a szavaiból
gondolni lehetne.
- A szavaiból? - Cindy megrázta a fejét. - Nem a szavai voltak,
Millie.
Millicent megmerevedett. - Nem? Ez azt akarja jelenteni,
hogy...
Cindy boldogtalanul bólintott. Nem volt értelme továbbra is
bármit tagadni Millicent előtt. Előbb vagy utóbb úgyis megtudta
volna, mi történt.
- Igen, Millie, ez azt jelenti - hüppögött ismét Cindy. Még
mindig remegett.
- Hát ez... ez mindennek a teteje! - mordult fel Millie. - Ilyen
gazembert! Én majd... na várj csak, majd elmondom neki a
véleményemet, de azt nem köszöni meg. Ez nem örömtanya! Mit
képzel ez az alak magáról?
Bármi történt is, Cindy nem bírta ki, hogy valaki Stevent
szidja. Hiszen szerette őt, ez éjszaka egyértelműen kiderült, és
őszintén szólva nem fejtett ki valami nagy ellenállást.
Ellenkezőleg... Élvezte az együttlétet vele, és ezért most
rettenetesen szégyellte magát.
- Millie - Cindy egyenesen Millie szemébe nézett. - Steven
nem... ő nem gazember... én...
- Te is beleszerettél, igaz? - Millie hangja egyszeriben
megszelídült.
- Igen, szeretem... de...
- Nincs semmiféle de - mondta Millie. - Vagy szereted, vagy
nem.
- Igen, Millie, így van ez... sajnos...
Millie vígasztalóan simogatta Cindy haját. - Nem kell
szégyellned, hogy így alakult. Lehet, hogy nem úgy tűnik, de
megértelek.
- Te... te nem haragszol rám, hogy ez... hogy itt történt a
házban? - kérdezte Cindy alig hallhatóan.
- Ugyan hol történt volna? Talán az autóban? Úristen, Cindy
nem vagytok már gyerekek! - mosolygott huncutul Millie. -
Azonkívül remekül összeilletek. Nagyon szép pár vagytok és a
köztetek fennálló rokonság is nagyon távoli. Minden rendben van.
- Semmi sincs rendben, Millie. Én... Steven...
Millie türelmetlenül leintette a lányt. - Steven? Ugyan, hagyd
már! Csak magára kell találnia. Ismerem én a fiút jól. Pokolian
féltékeny, ennyi az egész.
- Azt hiszed, hogy... hogy Steven féltékeny? - Cindy össze volt
zavarodva. - Igen... de... kire? Itt nincsenek férfiak.
- Hát Max? És Ted? Steven nem fogja elhinni, hogy csak
ártatlan barátság van köztetek. Ezt egyetlen igazi férfi sem hinné
el.
Cindy mosolya ferdére sikerült. - De... de hisz ez az igazság...
még sose feküdtem le a barátaimmal.
 - Na szép is lenne! - háborodott fel Minnie. - Nem is férfiak...
akarom mondani, Stevenhez mérten nem azok.
- De Millie, Max és Ted tényleg csak a barátaim. New Yorkban
nagyon jól kijöttünk egymással. Hogy Max nem igazi cowboy, azt
nem sejthettem. Ó mindig olyan férfias volt, és eddig mindig
számíthattam rá.
- Ja, gyermekem! Más a film és más a valóság. Tudod mit...? -
hallgatott el Millie egy pillanatra.
- Mit tudok?
- Mi most ketten szépen kimegyünk a legelőre és megnézzük,
vannak-e már halottak.
- Te... te azt hiszed, hogy Steven és Ted...? Nem, Millie, hiszen
nem gyerekek már. - Cindy nem akarta elhinni, hogy Steven és
Ted esetleg összeverekednének.
- Sosem lehet azt tudni féltékeny férfiaknál, és Steven
meglehetősen temperamentumos. Na gyere, menjünk.
- Hát jó - egyezett bele Cindy. - Különben is már ideje, hogy ki
vigyük nekik a kávét. Csak átöltözöm. - Ezzel felállt és a
szobájába indult. Odafent egy pillanatra megállt az ágya előtt.
Igaz, hogy Steven az éjszaka egyszerűen lerohanta őt, de ennek
ellenére is gyönyörű volt minden. Remélhetőleg Millie-nek igaza
van, hogy csak féltékeny Steven.
Néhány perccel később már átöltözve újra lement a konyhába.
Amikor meglátta Millie-t, nevethetnékje támadt. Az idős
házvezetőnő is átöltözött, de uramisten, hogy nézett ki!
Óriási farmert húzott barokk formáira és tetejébe egy élénk,
nagykockás inget öltött magára. Rettenetesen furcsán festett, de
Cindy elfojtotta a mosolyát. Csak megbántaná vele Millie-t és ezt
semmiképpen nem akarta. Millie maga volt a megtestesült jóság.
Pete-nek igaza volt, amikor azt mondta, hogy csak közelebbről
meg kell ismemi őt.
Millie is vizsgálódva méregette Cindy szűk farmerbe bújtatott,
karcsú alakját.
 - Hm, tulajdonképpen remekül nézel ki - állapította meg Millie
egy kis irigységgel. Mélyet lélegzett és végignézett magán. -
Lehet, hogy mégis le kellene adnom néhány kilót?
Cindy nevetett. - Nem, Millie, maradj olyan, amilyen vagy!
Hozzád valahogy illenek ezek a formák.
Millie bizalmatlanul tekintett fel rá. - Tényleg így gondolod? -
kérdezte.
- Igen - felelt Cindy. - Igazi kincs vagy, akkor is ha nem
dolgozhatnál modellként.
- Hol a kalapod?
- A kalapom? Nincsen.
- Azt nem lehet! Majd adok egyet Stevenéből.
- De... de az biztos nagy lesz nekem.
- Majd átalakítjuk - mondta Millie és a konyhaszekrényhez
lépett. Egy pillanatig keresgélt a sublótban, majd előhúzott egy
tekercs gumit. - Ezt most felragasztjuk a kalap peremére, és máris
nem lesz nagy. - így is tett és felrakott egy jobb napokat látott
kalapot Cindy fejére. Elégedetten bólintott. - Igen, így már
rendben van... Most már csak csizmát kell kerítenünk.
- Millie! - tiltakozott Cindy. - Én nem vagyok western-hős!
Miért kellene csizmát viselnem? A mokaszinom nagyon
kényelmes. Nem készülünk az őserdőbe.
- Hát jó. De ezekkel a papucsokkal nem jutsz messzire.
- Ne aggódj, Millie. Nem is akarok. Először is itt van a dzsip,
másodszor pedig nem vagyok valami jó gyalogló.
Millie lekicsinylőén horkantott. - Ti városi népek, alig vagytok
használhatók valamire - mormolta, majd Cindy kezébe nyomta a
dugig tele piknikkosarakat, és elhagyták a házat.
Millie ragaszkodott hozzá, hogy ő vezesse a dzsipet, és
Cindynek a lélegzete is elállt az úton. Millie úgy vezetett, mint
egy megvadult bika. Nem törődött a lyukakkal, göröngyökkel és
azzal sem, hogy Cindy egész idő alatt ide-oda zötykölődött az
ülésen.
 - Kérlek, Millie, nem mehetnénk egy kicsit lassabban? -
kérdezte Cindy, miután, ki tudja hányadszor, ismét beverte a
könyökét. - Ennyire azért nem sietünk.
- Ennyit tesz, ha az ember ilyen lepkesúlyú. Nézz meg engem,
úgy ülök itt, mint egy tölgy, egy pillanatra sem ingok meg -
kacsintott Millie, de azért visszavette a tempót. Amúgy is már
majdnem megérkeztek.
Már messziről hallották a bőgő csordát és látták a két lovast az
állatok körül. De hol a harmadik? Csak Steven és Pete volt látható.
Hol van Ted?
Amikor a dzsip megállt, a két lovas odasietett hozzájuk.
- Millie nem láttátok Tedet? - kérdezte Pete. - Eltűnt.
- Ó, nem! - jajdult fel Cindy. Hát minden barátja gyávának
bizonyul?
- Talán... talán ő is fél az állatoktól? - kérdezte halkan.
Pete megrázta a fejét. - Nem, hiszen épp ez az. Igazán remekül
tudnánk használni, ha... hát igen, ha itt maradt volna.
Ekkor hirtelen újra felhangzott a csorda bőgése, amit egyetlen
magányos lovas hajtott.
- Hé, mit terel ez itt? - kiáltott fel Pete és az állatok felé
vágtatott.
- Ennyire messze elkószáltak, hogy Tednek kellett megkeresni
őket? - Millie kérdően nézett Stevenre, de a férfi Cindy
bámulásával volt elfoglalva. Millie energikusan félrevonta
gazdáját. - Ébredj, főnök! Mit terel ott Ted?
Steven zavartan nézett abba az irányba, ahonnan most egy
kisebb tehéncsorda dübörgött feléjük.
- Az ördögbe is! - kiáltott fel, felugrott a lovára és eliramodott
az állatok felé.
- Millie, mi történt? Miért olyan dühös Steven és Pete? -
érdeklődött Cindy.
- Ajjaj - sóhajtott Millie. - Azt hiszem a barátod éppen a
szomszéd marháit hajtja errefelé.
Most Cindy is értetlenül nézett a többiek felé. - Azt gondolod,
hogy... hogy Ted marhát lopott? - kérdezte.
 Millie bólintott. - Teljesen úgy néz ki a dolog. Maguktól ezek
az állatok nem nyargalnának errefelé.
- Ó, nem - sikoltott fel Cindy és rohant a többiek felé.
- Cindy! - kiáltott rá Millie. - Maradj itt, ez nagyon veszélyes
lehet.
Steven is észrevette, hogy Cindy az állatok felé tart.
Megfordította a lovát és a lány felé ugratott.
Cindy enre hirtelen megállt. Elsápadt. Csak nem veszítette el
Steven uralmát a ló fölött? A következő pillanatban valaki
felemelte.
- Megőrültél? - üvöltött rá Steven. - Nem tudod, milyen
veszélyes a robogó csorda közelébe menni? - Hangjában féltés
reszketett. - Istenem, micsoda baj történhetett volna!
Millie lába földbe gyökerezett a rémülettől. Steven letette
Cindyt a lóról. Egy kis ideig még tovább lovagolt, aztán kiugrott a
nyeregből. - Cindy! - kiáltotta, amikor visszatért az asszonyokhoz.
- Ezt nem szabad soha többé tenned. A csorda minden pillanatban
nekilódulhat, és akkor téged halálra gázolnak az állatok. - Arca
még mindig sápadt volt, szeme sötét a Cindyért való aggódástól.
- Én... sajnálom, Steven - suttogta a lány. - Nem... nem tudtam.
- Jó, akkor most tudod, és a barátodat is azonnal magaddal
viheted. Marhatolvajokkal nem foglalkozunk - mondta a férfi.
Sötét arccal nézett Tedre, aki épp feléjük lovagolt. Pete időközben
megpróbálta visszaterelni az állatokat.
- Én nem vagyok tolvaj, Steven - védekezett Ted. - Ostobaság.
A te csordád túl kicsi, a szomszéd pedig észre sem veszi, hogy
hiányzik néhány marhája.
Cindy hirtelen mindent megértett. Odarohant Tedhez és
ráüvöltött. - Te teljesen megőrültél? Hogy lophatod el a szomszéd
állatait?
Ted bosszúsan ugrott le a nyeregből. - Ha olyan ostobák
vagytok, hogy nem látjátok be, hogyan lehet megnövelni a
csordát, akkor csináljatok, amit akartok.
- De Ted, nem lophatjuk el Steven szomszédjának az állatait.
Ha ez kiderül, akkor... Ó, Istenem, nem is merek rágondolni.
 - Egek, néhány marháért, hogy lehet ekkora felfordulást
csinálni? - Ted még mindig nem látta be, mit tett.
- Azt hiszem az lesz a legjobb, ha Millie-vel és Cindyvel
visszamész a házba és olyan gyorsan eltűnsz, ahogy csak tudsz.
- Tolvajokra semmi szükségünk. - Steven hangja olyan
metszően csengett, hogy Cindy megborzongott. De igaza volt
Stevennek. Tolvajokra tényleg semmi szükség nem volt a „Golden
C”-n. Nem tolvajlással akartak előbbre jutni.
Ted arca egyre inkább megnyúlt. - Micsoda hálátlan népség -
mormolta. - El is tűnök innen.
- Cindy visszavisz a házba, aztán tényleg gyorsan tűnj el innen
- szólt közbe Millie is. - Én itt maradok Stevennel, amíg Pete
vissza nem jön. Cindy majd értem jön, ha te már felszívódtál.
Millie a dzsip felé tolta a fiatalembert és intett Cindynek, hogy
vigye. Elhatározta, hogy beszél Stevennel. Épp ideje volt, hogy
megtudja, mi áll Cindy cselekedeteinek hátterében. Még a végén
rossz véleménye lesz a lányról, és ezt Millie nem akarta.
- Millie - szólt Steven. - Cindy nem mehet egyedül vissza ezzel
az alakkal.
- De igen - ellenkezett Millie. - Ted lehet, hogy tolvaj, de nem
asszonygyalázó. Te pedig itt maradsz! Beszédem van veled, édes
fiam!
Steven némán nézett a távolodó dzsip után. Remélte, hogy nem
lesz semmi baj.
- Nos, Steven - kezdte Millie. - öntsünk tiszta vizet a pohárba!
Steven kényszeredetten elmosolyodott. Nem érezte jól magát.
Vajon mennyit tud Millie? Házvezetőnője arca annyira harcias
volt, hogy azonnal rossz lett a lelkiismerete. Lehet, hogy Cindy
mondott neki valamit? Nem vehette volna rossz néven tőle, hiszen
tényleg szörnyen viselkedett vele. - Mit akarsz megbeszélni
velem? - kérdezte Steven.
Millie gúnyosan mosolygott. Hogy a férfiak mindig
megpróbálnak kibújni a kényes kérdések elől! Steven ugyan
remek fiú volt, de akkor is csak férfi.
- Szeretném tudni, hogy állsz Cindyvel?
- Hogy... hogy állok Cindyvel?
Steven bizalmatlanul nézett Millie-re.
- Igen, azt akarom tudni, kedvesem. És ne próbálj
mellébeszélni, mindent tudok.
- Mi az a minden? Cindy mondott valamit?
- Nem volt szükség rá. Van szemem, és amit láttam, egyáltalán
nem tetszik nekem.
Hűha, gondolta Steven, Millie látott bemenni Cindy
szobájában. Nem is lenne semmi gond, ha biztos lenne benne,
hogy Cindy szereti őt és ha megkérné, a felesége lenne. De ahogy
pillanatnyilag álltak a dolgok, nem sok reménye lehetett erre.
- Szereted Cindyt?
Steven összerándult erre a tárgyilagos kérdésre. Majd bólintott.
- Igen, szeretem. De nem sokra megyek vele. Cindy nem
viszonozza az érzéseimet.
- Ki mondott ekkora ostobaságot?
 - Millie, én is azt szeretném, ha ez ostobaság lenne, de sajnos
ez az igazság. Amit tegnap este láttál, az az én hibám. Egyszerűen
lerohantam Cindyt.
- Látni semmit sem láttam, csak azt, amilyen összetörtén jött le
Cindy ma reggel. A többit viszont könnyen kitaláltam.
- Kérlek Millie, ne haragudj Cindyre! Ő nem hibás semmiben.
Én nem tudtam uralkodni magamon.
Millie fölemelkedett és hangja fenyegető volt: - Mondd csak,
édes fiam, tényleg ekkora szamár vagy, vagy csak tetteted
magadat?
- Miért lennék én szamár?
- Nem vetted észre, hogy Cindy teljesen odavan érted?
- Ezt te csak beképzeled, mert így szeretnéd, de ez nem felel
meg a valóságnak - mondott ellent Steven. - Neki más férfiak
járnak a fejében. Gondolj csak Maxra vagy erre a lehetetlen
Tedre!
- Furcsa, egyébként mindig rendben volt a gondolkodásod.
Tényleg nem vetted észre, hogy ezek ketten csak haverjai
Cindynek, semmi több?
- Ez nem így van - válaszolta Steven. - Egyetlen nő sem hívja
csak úgy egyszerűen maga után a barátait, ha nem érdekli őket.
- Biztos, hogy kedveli őket, de csak neked, a szegény ördögnek
akar segíteni.
- Miii? - Steven értetlenül meredt Millie-re. - De hát én nem
vagyok szegény ördög!
- Nem, valóban nem vagy az. De Cindy ezt nem tudja.
- Hogyan? Millie, én ilyesmivel nem szívesen tréfálkozom.
- Te, Steven! Én sem! Tény, hogy unokahúgod szegénynek tart
téged.
- Cindy nem az unokahúgom.
- Tudom, hogy nagyon távoli rokonság, de valahogy csak
nevén kell nevezni a gyereket - mondta Millie egykedvűen.
- Millie...
Steven megtorpant. - Tényleg biztos vagy benne, hogy Cindy
nem tud a cégemről?
 - Igen. Szegény embernek tart téged, akinek keményen meg
kell dolgoznia a napi betevőjéért és a farm fejlesztéséért, mert a
ház felépítésével és berendezésével adósságokba verte magát.
Steven nevetett. - Nem, Millie, ezt nem tudom elhinni. Art
bácsi tisztában van a vagyoni helyzetemmel, és Cindy végtére is
az ő lánya.
- Amíg ki nem derült, hogy Cindy idejön a farmra, nem hiszem,
hogy különösebben érdeklődött felőled. Talán nem is tudta, hogy
létezel. így nagyon is elképzelhető, hogy nincs tisztában anyagi
helyzeteddel. Azonkívül Cindy New Yorkban él, az apja pedig
Bostonban. Nehezen tudom elképzelni, hogy ha egyszer
találkoznak, a rokonság pénzügyi helyzete lenne a fő témájuk.
- De hát ez... ez rettenetes lenne, feltéve, hogy igazad van -
ismerte be Steven. - De még mindig nem értem, miért hívta ide a
barátait.
- Ezt is megmondhatom neked - mondta Millie nyugodtan. -
Segíteni akar neked, mert azt hiszi, nem engedheted meg
magadnak, hogy embereket fogadj fel.
- Millie! Max és Ted bizonyára nemcsak Cindy két szép
szeméért tette meg ide ezt a hosszú utat.
- Nem hát. Cindy fizetett nekik ezért.
- De... de ezt én nem értem. Honnan volt rá pénze?
- Egek! - Millie most már tényleg dühös volt. - Az unokahúgod
szintén nem szegény árva. Örökölt az anyjától, az apja is
bizonyára támogatja és modellként is szépen keres.
- Azt hiszed, hogy Cindy...
Steven nem folytatta tovább. Ez az egész olyan romantikusan
hangzott.
- Steven, nem hiszem, hanem tudom, hogy Maxnak és Tednek
fizetett. Ő maga mondta el nekem. De ha csak egy szóval is
elárulod, hogy te is tudod, akkor... akkor letöröm a derekadat.
- És szerinted mit kellene most tennem?
- Ez igazán egyszerű. Tégy úgy, mint eddig. - Millie egy kicsit
közelebb húzódott a gazdájához és összeesküvő pillantást vetett
rá. - Steven, és még valami. Ne rohand le újra. Ezzel összetörheted
a szerelmét, és ezt biztos te sem akarod. Ha majd megtudja,
hogyan is állnak a dolgok körülötted, úgyis a feleséged lesz.
- Ha rajtam állna, inkább ma, mint holnap. Nagyon szeretem -
vallotta be Steven.
- Ő is szeret téged. De még korai lenne a dolog. Hagyd, hadd
játssza meg egy ideig az irgalmas szamaritánust. Azt hiszem nem
sokáig kell vámod, hogy a karjaidba hulljon.
- De Millie, csak nem hagyhatom, hogy az én állítólagos
szegénységem miatt elherdálja a vagyonát!
- Ezt nem teszi, nem is tudná. Cindy örökségét a nagybátyád
kezeli. Amit a barátainak fizet, az máshonnan van.
Steven mélyet sóhajtott. - Millie, azt hiszem nehezemre fog
esni mindezt némán tudomásul venni.
- Pedig ezt kell tenned, Steven. Játszd tovább a szegény
ördögöt, de mindenekelőtt viselkedj másként a barátaival! Ezek a
fiúk tényleg semmit sem akarnak Cindytől.
- Gondolod, hogy már úton van a következő?
- Holtbiztos. Csak azt nem tudom, ezúttal ki az. De legkésőbb
holnap tudni fogom. Cindy bizonyára már rég a telefonon lóg
azóta, hogy szegény unokafivérének segítséget szerezzen. A
körmét is levágta, sminkelni sem sminkeli magát. Azt hiszem,
Cindyből egyszer nagyon is használható feleség lesz. És hogy ne
csodálkozz később, tudd meg, én is lefogyok.
- Hát, jó - sóhajtott Steven. - Tehát várjuk a következő
látogatót. Remélhetőleg nem lesz az is hasonló az első kettőhöz.
Steven annyira megkönnyebbült, hogy felkapta a
házvezetőnőjét, megpörgette és cuppanós csókot nyomott az
arcára.
Két nap múlva valóban újabb fiatalember érkezett, név szerint
Harald J. Gardener. A barátai csak Harrynak hívták, és neki sok
barátja volt. A nők közül egyedül Cindyvel tartott fenn baráti
viszonyt. Egyáltalán, enyhén szólva zavaros volt a kapcsolata a
női nemmel. Harry nagyon szép fiú volt, különösen excentrikus
ruházkodása keltett nagy feltűnést. A „Golden C”-n egy
őszibarack színű selyemöltönyt viselt, ami kiemelte karcsú alakját.
A többiekkel ellentétben saját kocsival érkezett, amit egyik barátja
kölcsönzött neki erre a kirándulásra.
Steven éppen kilépett a házból, amikor Harry megérkezett.
Megütközve nézte a fényes ruhájú alakot, aki ringó csípővel
közeledett feléje. Azonnal tudta, hogy Cindy barátjával áll
szemben, ám ösztönösen érezte, hogy ettől a fiútól nem kell
féltenie a lányt.
- Helló - üdvözölte az idegent.
- Helló, Mister - jött a barátságos válasz. Steven észrevette,
hogy tetőtől talpig végigmérik és szórakoztatta a fiú tekintetéből
áradó elismerés.
- Kihez van szerencsém?
A fiú hangja egy árnyalattal magasabb a kelleténél, állapította
meg Steven. - Én vagyok ennek a farmnak a tulajdonosa, Steven
Carter - mutatkozott be és a vendég felé nyújtotta a kezét.
- Haraldnak hívnak, de szólítson csak nyugodtan Harry-nek.
Steven meglehetősen nyersen vállon veregette Harryt. A fiú
megingott egy pillanatra, de nem haragudott.
- Nem is tudtam, hogy Cindynek ilyen jóképű unokafivére van.
Mindenesetre sokkal idősebbnek képzeltem.
 Steven csak nehezen tudta elfojtani nevetését. Különös figurát
vetett elé a sors. - Sajnálom, hogy nem vagyok idősebb. De ez
olyan betegség, ami napról napra javul.
- Ugyan, Steven - fuvolázott Harry elragadtatottan. - Én csak
örülök annak, hogy egykorúak vagyunk.
- Azt hiszem, én egy-két tavasszal azért többet láttam, mint ön.
Harry Steven mellére bökött. - Tényleg azt hiszi, Steven?
Tényleg úgy nézek ki, mint egy 28 éves? Nos? őszintén! - Harry
valósággal sütkérezett a bóknak hitt megjegyzés fényében.
- Nem, Harry - bizonygatta Steven jót mulatva magában. -
Legfeljebb 23, 24 évesnek mondtam volna. - Remélte, hogy ez a
fura fiú nem veszi észre az ugratást.
- Ó, mindjárt tudtam, hogy mi ketten kiválóan megértjük majd
egymást - nevetett Harry és Steven visszakacsintott rá.
Különösnek találta a megjegyzést, hiszen még alig ismerték
egymást.
Mielőtt a helyzet kínosabbá vált volna, hiszen Steven láthatóan
arra készült, hogy további bókokat soroljon, Cindy és Millie
érkezett a teraszra.
- Hát ez meg miféle kockás pingvin? - kérdezte Millie
elképedve.
- Ez Harry, de ne tévesszen meg a külseje. Harry tényleg
nagyon kedves fiú.
- Az látszik. - Millie csak ennyit mondott. Titokban mélyet
sóhajtott. Már messziről lehetett látni, hogy Harryre nem kellett
féltékenykednie Stevennek. Csak meg ne forduljon a kocka,
nehogy Cindy kezdjen el féltékenykedni!
Millie vidáman mosolygott, úgy tűnt, a „Golden C”-n kellemes
órák elé néz, erről Harry gondoskodni fog. Kíváncsi volt rá, hogy
viselkedik Steven, de legfőképp arra, mit tesz majd Harry a
marhákkal. Nem úgy nézett ki, mint aki túlságosan erős vagy
bátor.
- Helló, Harry! - kiáltott most Cindy.
- Drágám, úgy örülök, hogy látlak és nagyon büszke vagyok,
hogy szükséged van a férfierőmre.
 Millie-nek ennyi elég is volt. Energikusan a fiatalemberhez
lépett és a kezét nyújtotta. - Először is legyen velem jóban,
fiatalember - üdvözölte Harryt. - Én vagyok az, akitől az ellátása
függ.
Harry zavartan nézett Millie-ről Stevenre. Barna
őzikeszemében sajnálat tükröződött. - De... de... én azt hittem,
Steven a gazdája a farmnak - suttogta, de Millie pontosan értette a
szavait.
- Hát persze, hogy Steven a gazda, de én vagyok a
házvezetőnője és én gondoskodom a csapat ellátásáról. Többet
kellene ennie, túlságosan sovány.
Ezt nem lett volna szabad mondania. Harry hirtelen felélénkült.
- Igen tisztelt asszonyom, én nem vagyok sovány - kiáltotta
felindultan - Minden nap küzdők az étvágyammal, hogy tartani
tudjam az alakomat!
- Nos, ezt a küzdelmet most egy kis időre elfelejtheti - vélte
Millie. - Nézze csak meg Cindyt! Kezdetben ő is ilyen
hülyeségekkel jött nekem, de aztán leszoktattam róla. Most már
kiváló étvágya van.
Harry csodálkozva nézett Cindyre. Vizsgálódó pillantással
méregette a lányt. - Azt akarja mondani, hogy Cindy híz...
Harry dadogott.
- Mondja ki nyugodtan, kedvesem. Cindy tényleg hízott, de úgy
találom, ez a néhány kiló nagyon is jól áll neki. Teljesen kivirult,
mióta nálunk van.
- Igen, igen... és nem sminkeli magát - állapította meg Harry.
Valahogy ez az egész nem nagyon volt ínyére. - ő... ő.... de ez nem
árt a bőrének, ugye?
- A friss levegő még senki bőrének sem ártott, Harry, de ezt
hamarosan személyesen is tapasztalhatja - mondta Miibe.
Egyszerűen belekarolt a jövevénybe és magával húzta a házba.
Rubensi alakja mellett szegény Harald J. Gardener eltévedt
madárkának tűnt.
A hangja is csipogóvá vált, amikor megkérdezte. - Nagyságos
asszonyom, megtudakolhatnám a nevét? Hogy szólithatom? - Hát
igen, Harald J. Gardener tudott viselkedni, csak éppen Millie nem
vette őt komolyan.
- Nem vagyok nagyságos asszony, Harry, Millicent Johnson a
nevem. A barátaimnak Millie.
- Szólíthatom én is Millie-nek? Számíthatok rá, hogy a barátai
közé fogad? - Hangzott nagyon szerényen, és Millie szíve csak
úgy dagadozott a büszkeségtől. Lehet, hogy Harry bolondos kis
figura, de ő azért máris szerette, még ha nem is faraghatott belőle
igazi férfit.
- Harry - mondta ünnepélyes komolysággal a hangjában. -
Szólíthatsz Millie-nek és a barátom lehetsz.
- Köszönöm önnek... neked, Millie.
Nagy, barna szemeit ráragyogtatta Millie-re, de azért óvatosan
hátrált egy lépést. Még nem felejtette el, mekkorát csapott Steven
a vállára, és Millie sem tűnt olyannak, aki túlságosan kesztyűs
kézzel bánna a barátaival.
- Nos, miután kiderült, hogy hívnak bennünket, talán
megihatnánk egy csésze kávét. Remek süteményt sütöttem.
- Ó, imádom a süteményt! - sóhajtott Harry. - Az almás pitének
meg egyszerűen nem tudok ellenállni.
- Hát akkor csak láss hozzá alaposan.
- De... hát az alakom...
Millie leintette. - Itt nem kell az alakoddal törődnöd. A munka
a legelőn kemény: ott aztán gyorsabban égnek a kalóriák, mint
szeretnéd.
Harry reményteljesen nézett Millie-re. - Azt hiszed, nyugodtan
zabálhatok, anélkül, hogy később megbánnám?
- Egészen biztos vagyok benne. Megeszem a kalapom, ha nem
így van - válaszolta Millie.
Cindy csatlakozott hozzájuk és megkérdezte: - Mondd csak,
Harry, kitől kaptad azt a remek járgányt?
- Szép kocsi, ugye? Roger adta kölcsön. Tudja, mennyire
irtózom a tömegközlekedési eszközöktől.
 - Szerencsére itt is keresel valamit, így a benzinköltség nem
lesz különösebben nagy érvágás - mondta Cindy. Sejtette, hogy
egy ilyen autó rengeteget fogyaszt.
- Ugyan, Cindy! Csak nem képzeled, hogy pénzt fogadok el
tőled? - méltatlankodott Harry.
- Aztán miért nem? Végül is segítened kell az
unokafivéremnek. Ez ugyanolyan munka, mint az összes többi.
- Nagy tisztesség számomra, hogy segíthetek Stevennek, de
pénzt azt nem fogadok el.
- Na jó, akkor majd másképp viszonzom a szívességedet.
Valamit majd csak kitalálok.
- Ezzel kapcsolatban lenne egy javaslatom. - Harry közelebb
lépett Cindyhez. - Szólhatnál egy jó szót G. G. Bakernél az
érdekemben. Divatbemutatót tervez és férfimanökeneket keres. Én
most éppen szabad vagyok.
Cindy hitetlenkedve nézett Harryre, de azért megígérte. -
Szívesen szólok neki, Harry, csak nem tudom hallgat-e rám.
- Ne aggódj, Cindy, te vagy a szeme fénye, a kedvenc
manökenje. Ha te teszel neki gyengéd célzást, talán nekem is
terem babér nála. Úgy hírlik, remek darabok vannak a
kollekciójában.
- Te is csak azok közé való vagy? - kérdezte megütközve
MiIlie.
- Kik közé, drága Millie?
- Hát akik a kifutón mutogatják magukat.
Harry elmosolyodott.
- Igen, Millie, manöken vagyok, és ha nem tűnik
szerénytelenségnek, meglehetősen sikeresen űzöm ezt a
foglalkozást.
- Aha - mondta Millie kurtán. Most már sok minden érthetőbb
volt.
- Mit akar jelenteni ez az „aha”?
- Semmit, Harry - nyugtatta meg Millie a fiút. - Te nagyon jól
nézel ki. El tudom képzelni, hogy egy egyszerű konfekcióöltöny is
jól mutat rajtad.
 - Köszönöm, Millie - Harry gyorsan megbékélt.
Cindy gyorsan közbelépett, hogy Millie hasonló
megjegyzéseinek elejét vegye. - Mondd csak, nem azt mondtad,
hogy almás pitét sütöttél?
Millie mosolyogva intett a lány felé. - Látod, Harry, hogy
megjött az étvágya?
- Látom - mondta Harry. - Az almás pite nagyon csábító. Én is
imádom.
- Mindjárt hozom - mondta Millie. - Cindy, te addig meg is
teríthetsz az ebédlőben. És vedd elő a szebbik étkészletet, hiszen
vendégünk van.
Cindy mulatott magában. - Harry, tudod te egyáltalán, mekkora
tisztesség ért, hogy a szebbik étkészlettel terítenek neked?
- Nagyon örülök neki.
- Oké, akkor gyere és segíts - Cindy elhagyta a konyhát
Harryval a sarkában.
Amikor a két fiatal távozott, bejött Steven. Óvatosan megállt az
ajtóban. - Tiszta a levegő, Millie? - kérdezte.
Millie nevetett. - Igen, nyugodtan bejöhetsz, te nagyságos -
gúnyolódott. - Harry éppen teríti az asztalt Cindyvel az ebédlőben.
- Mulatva konstatálta, hogy Steven megkönnyebbülten
felsóhajtott. Ilyen helyzetben biztosan nem volt még a gazdája.
Azok a férfiak, akikkel az üzleteit csinálta, biztos nem ilyen
paradicsommadarak voltak, mint Harry.
- Mondd csak, Millie, mi a véleményed a fiúról? - érdeklődött
Steven.
- Harry ugyan nem az erős férfi mintapéldája, de azért azt
hiszem, nagyon rendes fiú.
- Igen, igen, de el tudod őt képzelni odakint a legelőn?
Millie megrázta a fejét. - Nem, azt nem. De talán tévedünk.
Mindenesetre meg kell próbálnod találni neki valamilyen munkát.
- Ez a fiatalember össze fog omlani az első fuvallatra, és hogy,
hogy tud megülni egy lovat, azt el sem tudom képzelni.
- Talán több van benne, mint gondolnánk. Mindenesetre várjuk
ki a végét.
 - Millie, az idő eléggé szorít bennünket. Jövő héten be kell
menni a városba egy fontos szerződést megkötni. Addig mindent
el akarunk intézni Pete-tel. Embereket meg nem kapunk olyan
gyorsan.
Millie a gazdájára nézett. - Azért próbálkozzál vele! Légy egy
kicsit belátóbb! Cindynek ez nagyon fontos. Egykét napot bírj ki
vele, aztán majd meglátjuk!
- Ó, Millie, hova vezet ez? - Steven felsóhajtott és beletúrt sűrű
hajába. Cindyvel együtt rengeteg probléma érkezett a „Golden C”-
re. Már akkor is rosszat sejtett, amikor Art bácsi telefonált.
Másrészről azonban megismerte álmai asszonyát. Szerette Cindyt,
és már csak miatta is el kellett viselnie Harryt. Ha minden kötél
szakad, megkérheti a szomszédját is, hogy segítsen megbillogozni
az állatokat. John már máskor is kisegítette, ha nem volt elég
munkaerő a „Golden C”-n.
- Steven, ha nagyon rossz a helyzet, én is ki tudok menni
veletek egy-két napra - javasolta Millie. - Tudod, hogy egész jól
bánok a billog vassal és a lovaktól sem félek.
Steven rámosolygott Millie-re. - Nagyon kedves tőled, Millie,
tudom értékelni az ajánlatodat, de azt hiszem, nem lesz rá szükség.
Úgy gondolom, megkérem Johnt a munka befejezésére, ha nem
végeznénk jövő hétig.
- Várj még egy kicsit ezzel, Cindy csalódott lesz, ha elutasítod
a segítségét.
- Biztos igazad van - mondta Steven. - De valahol ez a játék
komolyra fordul. Nem várhatok a végtelenségig arra, hogy végre
egy igazi férfit hoz a farmra.
- Még van néhány napunk. Még reménykedhetünk benne, hogy
Harry jobban beválik, mint hittük.
- Igazad van - bólintott Steven. - Tehát türelem!
Cindy maga sem tudta másnap, hogyhogy olyan korán felébredt.
Gyorsan felkelt és felöltözött. Segíteni akart Millienek a reggeli
elkészítésében, de mindenek előtt látni akarta, vajon Harry fel
tudott-e kelni. Harry ugyan tényleg rendes fiú, és szívesen segít
neki, de azt nem hitte, hogy ilyen korán fel tudja rázni.
Millie még egyedül volt a konyhában, amikor Cindy leért, és
épp kávét főzött.
- Jó, hogy jössz, Cindy - üdvözölte a lányt. - Azt hiszem ma
mindjárt oda is adhatjuk a férfiaknak az ennivalót. Nekünk ma a
házban van dolgunk és nem lesz időnk a legelőre menni utánuk.
- Te, Millie - kezdte Cindy óvatosan. - Gondolod, hogy Harry
megállja majd a helyét?
Millie megjátszott csodálkozással nézett Cindyre. - Ugyan,
miért ne? De várjuk ki a végét! Talán férfiasabb, mint gondoljuk.
Hamarosan úgyis kiderül.
- Tudod, valahogy rossz az előérzetem. Remélem, Harry
legalább Stevent békén hagyja.
Millie ugyan nem volt meggyőződve róla, hogy Cindy barátja
nem fog-e Steven idegeire menni, de azért csak ennyit mondott: -
Stevent nem kell félteni. Másfelől meg elképzelhető, hogy Harry
pontosan Steven miatt embereli majd meg magát, és akkor már el
is érted, amit akartál.
- De mit teszünk, ha Harry sem válik be? - Cindyt komolyan
foglalkoztatta ez a kérdés.
- Azt hiszem, Steven akkor a szomszédját fogja megkérni, hogy
kisegítse.
- Pontosan ezt szeretném elkerülni. Millie, mi lenne, ha még
egy barátomat idehívnám?
 A házvezetőnő energikusan megrázta a fejét. - Cindy, tudom,
hogy jót akarsz, de nem tanácsolom. Először most hagyjuk
nyugton Stevent, Pete-et és Harryt. Eddig is megoldottuk
valahogy a dolgokat, és Steven tudni fogja, mit kell tennie.
- Mégis, Millie, segítenem kell neki. Hát nem érted? Steven
nagyon rosszul néz ki, nem gondolod? Szerintem lefogyott.
Ezt Millie még nem vette észre, de talán egy szerelmes nő
szeme többet lát, mint egy egyszerű halandó.
- Ha ezek hárman elmentek, felhívom Rickyt és Willia-met.
Valamelyik csak beválik cowboynak.
- Cindy, hagyd ezt! - óvta Millie a lányt. - Nem szabad
megkerülnöd Stevent. Lehet, hogy neki más tervei vannak.
- Nem, Millie, muszáj neki segítenem. Szegény ember halálra
dolgozza magát, ezt nem tudom nyugodtan elnézni.
- Tégy ahogy jónak látod - mondta végül Millie. - De gondolj
arra, hogy Steven türelme a barátaiddal szemben nem végtelen.
- Ne aggódj, majd vigyázok. - Ezzel Cindy számára a dolog el
volt intézve. A kávét épp asztalra tették, amikor megjelent Harry.
De hogy nézett ki!
- Harry, talán divatbemutatót akarsz tartani odakint? - kérdezte
Cindy.
- Miért? - kérdezte csodálkozva Harry, hiszen teljesen normális
volt a ruházata.
- Nincs valami használt farmered?
- De kedvesem! - horkant fel Harry. - Hogy képzeled? Csak
nem viselek olyasmit. - Vadonatúj farmeröltöny volt rajta, még az
élén látszott a vasalás.
- Harry, odakint koszos leszel. El tudod képzelni, milyen lesz
két órán belül a fehér inged? Az a kis kendő, amit a nyakad köré
tekertél, pedig csak arra jó, hogy megfojtson.
Harry a teljesség kedvéért kötötte a nyakába a kis
selyemkendőt. Valamikor a moziban látott ilyet és úgy találta,
most tökéletesen illik az öltözékéhez. Fekete csizmája is úgy
csillogott, mintha most hozták volna az üzletből.
 - Nem tudom, mi kifogásod van az öltönyöm ellen - mondta
sértődötten. Mindig is bosszantotta, hogy a nőknek nincs igazán
érzékük az öltözködéshez.
Millie is túlzottnak tartotta Harry öltözékét, de nem tett
megjegyzést. Csak megkérdezte. - Viszel magaddal legalább egy
meleg pulóvert? Odakint a legelőn a következő órákban még
meglehetősen hűvös lesz.
- Úgy érted, fázni fogok?
- Igen, Harry, úgy értem. Szaladj és hozz pulóvert magadnak.
Biztos hasznodra lesz, azonkívül illik majd az öltönyödhöz.
Harry eltűnt, hogy hozzon magának egy pulóvert. Egy kicsit
kár volt ugyan befogni munkára, de legalább nem fog fázni.
Harry épp elhagyta a konyhát, amikor Steven belépett. Millie
kritikus szemmel méregette a gazdáját és megállapította, hogy
Cindynek igaza volt. Steven tényleg rosszul néz ki, úgy, mint aki
keveset aludt. De ez nem is volt csoda. Millie tudta, mi bántja, így
megpróbált nagyon kedves lenni hozzá.
- Harry még nem kelt fel? - tudakolta Steven.
- De igen - válaszolt sietve Cindy. Nem akarta, hogy
unokafivérének mindjárt kezdetben rossz véleménye legyen
Harryról. Úgyis be fog ütni a krach előbb vagy utóbb, gondolta.
Cindy már sejtette, hogy hibát követett el, amikor idehívta Harryt.
De ne vágjunk a dolgok elébe! Harry már itt volt, és Cindy csak
remélte, hogy nem lesz túl nagy a baj.
- Hol bujkál a fiú? Mindjárt indulunk! - türelmetlenkedett
Steven. Szorította az idő, és ha ez így megy tovább, tényleg a
szomszédját kell megkérnie, hogy fejezze be a munkát.
Fél órával később a három férfi elhagyta a házat és kilovagolt a
legelőre. Pete csak hihetetlen pillantásokat vetett az új jövevényre,
de a véleményét megtartotta magának. Ráér majd mérgelődni
később, ha ez a komikus figura sem válik be. Minek strapálja az
idegeit?
Alig húzták ki a férfiak a lábukat, Cindy máris visszavonult
Steven szobájába telefonálni. Két barátját is fel akarta hívni.
Rickynek és Williamnek feltétlenül el kellett jönniük a farmra. Ha
így megy tovább, kénytelen leszek idehívni az összes haveromat,
gondolta Cindy. Annyian vannak, nem igaz, hogy nem akad
közöttük egy igazi férfi! Különös, mennyire nem tűnt fel New
Yorkban, hogy a barátai ennyire nem alkalmasak a mindennapi
életre.
Cindynek szerencséje volt. Mind a két fiú megígérte, hogy
azonnal repülőre ülnek és még ma este megérkeznek „Golden C”-
re.
A nap nagyon gyorsan eltelt. Millie-vel nagytakarítást
csináltak, és épp elkészültek, amikor Ricky és William
megérkeztek. Harry még nem bukkant fel, így remélték, hogy
ügyesebb, mint az elődei.
Amikor a három férfi hazaért, Harry reggeli eleganciájának
híre sem maradt. Halálosan kimerültnek látszott, de egyetlen
szóval sem panaszkodott.
Amikor Cindy teríteni indult az ebédlőbe, hallotta, hogy valaki
telefonál a szomszédos nappaliban. Mivel az ajtó csak félig volt
behúzva, minden szót tisztán értett. Harry volt az. Egyik
barátjának telefonált. Arra kérte, még ma este hívja fel a farmon és
valamilyen ürüggyel azonnal rendelje őt vissza New Yorkba.
Cindy lekicsinylőén mosolygott. Gondolhatta volna, hogy a jó
öreg Harry nem alkalmas semmiféle férfimunkára. Nagy hiba volt
idehívni őt. Még szerencse, hogy időközben megérkezett Ricky és
William. így legalább folytathatták a munkát odakint a legelőn.
Vacsora után telefonált Harry barátja és kérte, térjen vissza
New Yorkba. Senki sem tartóztatta Harryt, amikor még az est
folyamán útnak indult. Ellenkezőleg, Steven és Pete örült, hogy
megszabadulhatott az ügyetlen fiatalembertől. Itt volt az új
segítség, holnap velük folytathatják tovább a munkát.
Cindy meglepetésére William jól értette a dolgát. Valódi
segítségére volt Stevennek és Pete-nek. De Ricky is nagyon
igyekezett helytállni, és sokat könnyített a munkán, hogy
mindenki nótáját elénekelte.
Ricky ugyanis sikeres énekes volt, aki két fellépés között ugrott
el a „Goidén C”-re. De egy hét múlva újra New Yorkban kellett
lennie. Elutazásáig azonban ki akarta használni az időt, hogy egy
kicsit közelebb kerüljön Cindyhez. Régóta a tisztelői közé
tartozott, de még sosem volt módja ezt elmondani neki. Talán itt a
farmon lesz majd erre lehetősége, gondolta.
Szerencséjére észrevette, hogy az éles levegő nem tesz jót neki.
Kapart a torka, így másnap a házban maradt. Kímélnie kellett a
hangját.
A másik három férfi már rég kint volt a legelőn, amikor Ricky
megjelent reggelizni. Jól kialudta magát, kitűnő hangulatban volt.
Millie már korábban beutazott a városba, hogy elintézzen
néhány bevásárlást. Cindy és Ricky egyedül voltak a házban.
Cindy épp a húst tolta be a sütőbe, amikor Ricky szorosan
mögéje lépett.
- Hé, mi akar ez lenni? - szitkozódott a lány. - Azt akarod, hogy
megégessem az ujjamat?
Ricky átölelte a lányt és megpróbálta magához vonni.
- Ugyan kislány, nem akarok neked fájdalmat okozni - mondta
az elképzelhető legnegédesebb hangján.
Cindy védekezni próbált és eltolta magától Rickyt!
- Mit csinálsz te tulajdonképpen itt? Miért nem vagy a
többiekkel? - kérdezte bizalmatlanul.
- Berekedtem - magyarázta Ricky. - A kinti levegő nem tesz jót
nekem.
- Ricky, azért hívtalak, hogy Stevennek segíts. Mellette kellene
állnod, nem itt a konyhában. Mi Millie-vel győzzük itt a munkát.
- Ezt nem hiszem.
- Miért nem? - Cindy kérdően nézett rá. Mire készül Ricky? -
töprengett. Olyan különösen csillog a szeme, és
szerencsétlenségére egyedül van vele a házban. Millie csak késő
délután ér vissza a városból.
- Édesem, te nem házimunkára születtél.
- Miből gondolod? - Hirtelen rossz érzése támadt.
- Ehhez nem kell különösebb emberismeret - állapította meg
Ricky.
 - Mi ez az ostobaság? Azonnal eressz el! - követelte Cindy
energikusan. De Ricky mintha nem is hallotta volna. Még
közelebb nyomult hozzá.
- Ricky, hagyd ezt!
- Édesem, igaz, hogy én nem vagyok Steven Carter, de azért ne
utasíts el azonnal. Nekem is megvannak bizonyos képességeim.
- Ricky, hagyd abba ezt az ostobaságon! - követelte újra Cindy.
- Jó barátom vagy, igaz, de soha nem lehetsz több ennél.
- Ezt csak most mondod. Várd ki a végét! Látni fogod, hogy
férfinak és szeretőnek sem vagyok utolsó.
Újra magához próbálta vonni a lányt. Teljesen fel volt izgulva,
ezt Cindy egyértelműen érezte. Félni kezdett tőle. És senki nem
volt a közelben, hogy segíthetett volna neki. Remélhetőleg Ricky
magához tér, mielőtt megtörténne a baj.
- Kérlek, Ricky, hagyj békén. Én nem szeretlek téged. Csak a
barátom vagy... legalábbis mindeddig azt hittem.
Cindy hangja egyre halkabb, egyre könyörgőbb lett, de Ricky
nem figyelt rá.
Lehajolt és megcsókolta a lányt. Ez a csók azonban nem volt
sem gyöngéd, sem szenvedélyes. Brutális volt és fájt Cindynek.
Kétségbeesetten próbált szabadulni a férfi öleléséből.
Ricky teljesen megőrült, nem volt ura önmagának.
- Engedj el, te szörnyeteg! - kiáltotta Cindy. Ütötte, ahol érte,
de a férfi ügyet sem vetett erre. Ellenkezőleg, a lány védekezése
csak még jobban feltüzelte.
- Ricky, kérlek, térj észre, hagyj elmenni - könyörgött Cindy. -
Nem szeretlek és soha nem is foglak szeretni.
Cindy belátta, hogy dühvel nem ér el semmit. A férfi jóval
erősebb volt nála, és ennek ő is tudatában volt.
Ismét lehajolt hozzá, hátrarántotta a lány fejét és meg akarta
csókolni. Micsoda macska, gondolta felindultan.
- Rick! Azt hiszem közös barátnőnk nem értékeli valami
nagyra a közeledésedet! - hangzott hirtelen egy erőteljes hang az
ajtó felől. William dühtől remegve meredt Rickyre.
 A férfi hirtelen megfordult. Sötéten viszonozta William
pillantását. Épp Williamnek kellett őt megzavarnia. Pont ő játssza
itt az erkölcs angyalát!
- Talán, te magad akarod élvezni a kicsikét? Abból semmi sem
lesz! Először rajtam a sor! - kiáltotta, de William közeledésére
elengedte Cindyt.
- Kedvelem Cindyt, de ez nem lépi túl a barátság kereteit. -
William még türtőztette magát. Legszívesebben összeverte volna
Rickyt, de nyugalmat erőltetett magára.
- Barátság? - Ricky megvetően felnevetett. - Ennyire hülye
vagy? Csak nem hiszel el ilyen ostobaságot! Ezzel egyetlen nőnek
se tudsz imponálni.
- Én hiszek ebben, Rick. És ha nem hagyod békében Cindyt,
velem gyűlik meg a bajod. Legjobb, ha csomagolsz és eltűnsz,
mielőtt Steven visszajön. Attól tartok, nem tetszene neki a
viselkedésed. - William hangja fenyegetően csengett.
- Vagy úgy, tehát az a véleményed, hogy a mindenható, gazdag
Steven Carter maga tart igényt Cindyre? - nevetett ördögien
Ricky. - Akármennyi pénze is van, ennél a jégcsapnál ugyan
semmit sem ér el.
Cindy erre felfigyelt. Mit hablatyolt Rick Steven
gazdagságáról? Teljesen megzavarodott. Hiszen Steven nem
gazdag!
- Ricky, tűnj el, méghozzá gyorsan!
- Te engem nem dobhatsz ki! - üvöltötte Ricky és újra Cindy
felé indult. A lány sírva keresett védelmet Williamnél.
- Most pedig ide figyelj! Azonnal csomagolsz és fél óra múlva
elhagyod a házat! - mondta William határozottan. - Hívok egy
taxit. Ha kell, magam viszlek el innen.
Ricky nyugalomra intően emelte a kezét. Tudta, hogy veszített.
Steven Carterrel szemben nem volt semmi esélye. Számára újra
bebizonyosodott a régi mondás, hogy a pénz a pénzhez megy, és
ebben az esetben nemcsak Steven, de Cindy is nagyon gazdag
volt.
 - Okay, okay, már megyek is. Tőlem akár el is szórakozhatsz
ezzel a... tramplival. Nem vagyok rászorulva, hogy könyörögjek a
kegyeiért.
William rá akarta vetni magát Rickyre, de Cindy visszatartotta.
Utolsó erejével még erősen tartotta magát. Meg kellett
akadályoznia, hogy a két férfi összeverekedjen.
Egy óra múlva Ricky elment és Cindy fellélegzett. Mégsem érzett
megkönnyebbülést. Ellenkezőleg, Ricky szavai arról, hogy Steven
gazdag ember, nem mentek ki a fejéből.
Felment a szobájába és lefeküdt. Remélte, ez majd
megnyugtatja. De hogyan is tudott volna megnyugodni, mikor
gondolatai Stevennel voltak elfoglalva, a férfival, akit
mindenkinél jobban szeretett!
Amikor az autó Rickyvel kigördült az udvarról, felkelt.
Beszélnie kellett Williammel, aki még a házban volt. Talán ő
felvilágosítást adhat. Mindenesetre nem ellenkezett, amikor Ricky
azt állította, hogy az unokafivére gazdag.
William épp kilépett a teraszra, amikor Cindyt meglátta.
A lány együttérzést váltott ki benne. Sápadt volt, szeméből
eltűnt minden fény.
- William, igaz, hogy Steven gazdag? - kérdezte Cindy tompa
hangon.
A férfi barátságosan átfogta Cindy vállát és bevezette a
nappaliba. Ott lenyomta egy karosszékbe. Úgy tűnt, Cindy-nek
tényleg fogalma sincs róla, ki is tulajdonképpen a rokona. William
azt is tudta, hogy a lány gyerekkorában találkozott utoljára
Stevennel, így nagyon is hihető volt ez a tájékozatlanság.
Azonkívül Cindy kérése, hogy dolgozzon a „Golden C”-n, szintén
beleillett a képbe. Cindy aranyos teremtés volt, de mindezidáig
nem kellett pénzügyekkel foglalkoznia, ezt eddig Arthur
Sherwood levette a lánya válláról. És William tisztában volt ezzel.
- Cindy, tényleg nem tudod, ki az unokafivéred? - kérdezte
óvatosan.
 A lány megrázta a fejét. - Csak azt tudom, hogy Steven távoli
rokonom. Ennyi az egész, és őszintén szólva a többi ezidáig nem
is nagyon érdekelt.
- Steven Carter gazdag. Övé a „Carter Engeneering”, és ez a
fogalom bizonyára nem ismeretlen előtted.
Cindy megvonta a vállát. - Már hallottam ezt a nevet. Azt
hiszem, apám is üzleti kapcsolatban áll ezzel a céggel.
- Cindy, az unokafivéred ennek a vállalatnak a feje. Rendkívül
befolyásos ember, és nemcsak Texasban.
- Azt mondod, hogy Steven... - Cindy nem fejezte be a
mondatot, csak a fejét ingatta. - Nem, William, ez nem lehet.
Nagyon sok embert hívnak Cartemek.
- De csak egyet Steven Cartemek. Az pedig a te rokonod.
- Honnan tudod mindezt?
- Az adónk nemrég riportfilmet készített, amelyben az USA
leghatalmasabb iparmágnásait interjúvolták meg. Steven a
harmadik volt a sorban.
Cindy nagyot nyelt. - De... de... Steven nem ismert fel téged.
- Nem is tudott. Én a kamera mögött álltam, és ő valószínűleg
nem jegyezte meg az operatőr arcát. De egy biztos, ő az a Steven
Carter!
- De... de... a farm... olyan - Cindy semmit sem értett.
- Úgy gondolom, Steven számára a farm csak kedvtelés. Ezért
nem alkalmaz több embert. Neki nincs szüksége a farm bevételére
ahhoz, hogy az életnívóját fenntartsa.
Cindy összecsapta a kezét és kétségbeesetten felsóhajtott.
William mellé lépett és vigasztalóan végigsimított a haján.
- Cindy, ennyire nagy baj az, hogy Steven nem szegény?
- Valahogy nem értette a lány reakcióját.
- De hát... ez szörnyű, William! Végzetesen blamáltam magam
- suttogta Cindy.
- De hát miért? Sajnálom, Cindy, de nem értem.
- Ágról szakadt flótásnak tartottam Stevent, és a fél világot
mozgósítottam, hogy segítsen neki. Még teheneket is akartam
vásárolni, hogy segítsek az anyagi nehézségein túljutni - felelte a
lány.
- Az ötlet nem is olyan rossz. Átgondolom és beszélek
Stevennel.
- Te? - kérdezte Cindy elképedve. - Neked mi dolgod ezzel?
- Mostantól én vagyok a farm új intézője. Pete megkért, hogy
vegyem át a munkáját. Lassan már nem bírja a teendőket ellátni,
és Stevennek nem volt kifogása ellenem. Csak azért jöttem, hogy
felhívjam a főnökömet és felmondjam a szerződésemet. Itt
maradok a „Golden C”-n.
- Örülök, William - suttogta Cindy. Fejében gondolatok
cikáztak. Nem tudta mit tegyen.
- Így majd gyakrabban látjuk egymást, én is örülök, hogy így
alakult.
- Igen, William... de ne haragudj, most egyedül szeretnék
maradni. - Felállt és ki akart menni a szobából.
- Tényleg egyedül akarsz maradni? - kérdezte William. -
Nekem vissza kell mennem Stevenhez és Pete-hez. Nagyon sok a
dolgunk, csak nem tudom, hogy magadra hagyhatlak-e most.
Cindy bólintott. - Ne aggódj, William, nem csinálok semmi
butaságot. Csak néhány dolgot át kell gondolnom.
Azonkívül Millie is hamarosan megérkezik. - Ezzel felment a
szobájába.
Az ablakából látta, hogy William elhagyja a házat. Nos, eljött
az idő, hogy összecsomagoljon. El akart menni, el kellett mennie a
„Golden C”-ről, méghozzá gyorsan. Egy percig sem tudott
maradni ekkora blamázs után.
Miközben a megrendelt kocsira várt, azon tűnődött, hova
menjen. New Yorkba nem akart visszaköltözni. Úgy tűnt, ez az
egyszerű élet itt a farmon mély nyomokat hagyott benne. Már a
gondolatra is, hogy visszatérjen a fullasztó, bűzös nagyvárosba,
elfogta a rosszullét. Azonkívül apjával is beszélnie kellett. Még
mindig nem akarta igazán elhinni, hogy William igazat mondott.
Talán csak összetévesztette valakivel az ő Stevenjét, és apjától
remélte a végső felvilágosítást. Hozzá azonban csak később
szeretett volna elmenni.
Írt még egy levelet Williamnak, amiben közölte, hogy elhagyja
a farmot. Kérte a fiút, hogy ne keresse, majd ő jelentkezik, hiszen
tudja, hol találhatja meg.
Cindy nem gondolt vele, mekkora izgalmat okoz majd az
eltűnése. Egyetlen kívánsága volt: a lehető leggyorsabban elmenni
innen. Nem bírta elviselni a gondolatot, hogy Steven szemébe
nézzen. Szegénynek hitte őt, pedig talán tehetősebb, mint az apja,
vagy mint ő valaha is lehet.
Késő délután megérkezett Millie a városból és azonnal Cindy
után kiáltott, hogy segítsen kipakolni a kocsit. De a hívására senki
sem válaszolt.
- Különös - mormolta Millie. - Hol bujkálhat ez a lány?
Először felment Cindy szobájába. Arra gondolt, talán lefeküdt
és elaludt. De a szoba üres volt. A nappaliban sem volt senki.
Lehet, hogy unatkozott és kiment a férfiakhoz a legelőre?
Végül belépett a konyhába. Remélte, hogy Cindy legalább a
vacsorát előkészítette.
Amint belépett, gyanús illat ütötte meg az orrát. Mintha elégett
volna valami. Ránézett a tűzhelyre és látta, hogy be van
kapcsolva. Égett a kis vörös lámpa. Millie a tűzhelyhez lépett,
kinyitotta a sütő ajtaját és hatalmas füstfelleg ütötte meg az arcát.
- Jaj, ne! - kiáltotta felháborodva. - Cindy elfelejtette
kikapcsolni a sütőt, most aztán oda a vacsora!
Mérgesen kihúzta a tepsit. A hús szénné égett. - Hát ez... ez
mindennek a teteje - szitkozódott. - Elfelejtette a húst és
egyszerűen csak eltűnik.
Steven épp abban a pillanatban lépett be a konyhába, amikor
Millie a szemétvödörbe borította a vacsorát. A férfi kajánul
megkérdezte: - Mióta dobod ki csak úgy egyszerűen a drága húst?
- Mióta leég. Ha Cindy a kezem közé kerül, nem viszi el
szárazon. Nem mehet ki csak úgy egyszerűen hozzátok, amikor a
sütő be van kapcsolva.
- Cindy kint volt nálunk? - kérdezte Steven csodálkozva.
 - Én nem láttam.
- Cindy nem volt veletek? - kiáltott Millie, és most rajta volt a
csodálkozás sora. De hát akkor hol van? A szobájában sincs.
- Hát ez furcsa. - Steven hangja dühös volt. - Lehet, hogy
Rickyvel...?
- Arra gondolsz, hogy közösen mentek el valahova? - Millie
gondolkozott egy pillanatig, aztán megrázta a fejét.
- Nem, ki van zárva. Ha el is mentek, Cindy üzenetet hagyott
volna hátra. Hiszen tudja, hogy aggódunk érte.
- Lehet, hogy csak új érzelmeket fedezett fel magában Ricky
iránt és most egyedül akartak eltölteni egy szép délutánt - mondta
Steven keserűen.
- Megbolondultál? - rivallt rá Millie. - Cindy nem Rickyt
szereti, hanem téged. Még mindig nem fogtad fel?
- Melyik férfi ismerheti ki magát az asszonyok érzelmeiben?
Ez a Richard meglehetősen jóképű fickó és kitűnő hangja van.
- Lehet, hogy te nem igazodsz el a nők érzésein, de ne felejtsd
el, én is nő vagyok, és elhiheted, ha azt mondom, hogy Cindyt
nem érdekli ez a szalonénekes. Más oka lehet az eltűnésének. De
kérdezzük meg Williamet, ő talán tud valamit.
- William egész nap velünk volt. Várjunk csak, körülbelül egy
órája visszajött, hogy felmondja az állását. Ugyanis itt marad.
- Itt marad? - Millie meglepődött.
- Igen, remekül megállja a helyét, örömet okoz neki az itteni
munka, és Pete sem lesz fiatalabb. Nagyon örült, amikor William
beleegyezett, hogy nálunk marad.
Ebben a pillanatban belépett William. Kérdőn nézett a
konyhában lévőkre. Olyan aggódó volt az arcuk.
- Helló, hát itt mi történt? - érdeklődött. - Talán kísértetet
láttatok?
- William, hagyd abba a hülyéskedést - mondta Millie. - Inkább
azt áruld el, mit csináltatok Cindyvel, amikor visszajöttél a házba?
- Ugyan mit csináltunk volna?
- Cindy eltűnt.
 William elsápadt. - Az nem lehet. Amikor visszamentem a
legelőre, a szobájában volt. Igaz, ugyan... - Elhallgatott.
- Mit akar ez jelenteni? Beszélj végre! - követelte Steven.
- Hát jó. Csúnyán összevesztek Rickyvel. Meg akarta
környékezni Cindyt, én meg kidobtam. Ezért zárkózott be Cindy a
szobájába.
Steven majd fellökte a fiatalembert, amikor elviharzott
mellette. Egy pillanat alatt fenn termett az első emeleten, s feltépte
Cindy szobájának ajtaját. De a lány nem volt ott.
- A ruhái is eltűntek? - kérdezte Millie, aki követte Ste- vent.
- Nem tudom. - Kinyitotta a szekrényt.
- Majd én - tolta félre Millie. - Steven, attól tartok, tényleg
elment. Néhány ruhája hiányzik. - Millie bement a fürdőszobába.
Innen is hiányoztak Cindy toalettszerei.
- Mondtam neked, hogy az után a fiú után szaladt! - kiáltotta
Steven dühtől remegő hangon. - Hagyta magát elcsábítani, ez a
buta liba.
- Steven! Én azt hiszem, tudom az okát Cindy eltűnésének -
mondta a belépő William.
Steven megfordult. - Akkor beszélj végre! Borzasztóan
aggódom érte.
- Kérlek, fiam, ha tudsz valamit, mondd el nekünk! - kérte
Millie is.
- Attól tartok, Steven, te vagy az oka annak, hogy Cindy
elment.
- Én? - Steven elképedve nézett új intézőjére. - De hát én nem
bántottam Cindyt!
- Nem, tényleg nem. De Ricky felindulásában sajnos elmondta
Cindynek, hogy te nem is vagy olyan szegény, mint ahogy ő azt
gondolta.
- Ó, nem! - nyögött fel Steven és lerogyott egy karosszékbe. A
kecses kis szék megroggyant a férfi súlya alatt. - Ez nem lehet
igaz!
 - Attól tartok, hogy igen, Steven. Cindy engem is
megkérdezett, igaz-e az, amit Ricky állít, és én csak megerősíteni
tudtam. Fogalma sem volt róla, ki vagy, szegény ördögnek tartott.
- Istenem... hogy találjuk most meg? Hova mehetett? - Steven
kétségbeesetten túrt bele a hajába.
- Igazán sajnálatos, hogy Cindy ilyen úton-módon tudta meg, ki
is vagy te tulajdonképpen, de ez azért nem tragédia. Biztos
visszarepült Ne w Yorkba. Holnapig várunk, akkona már haza kell
érnie. Ott majd felhívjuk - javasolta Millie. Ha Steven ennyire
elvesztette a fejét, legalább neki meg kellett őriznie a
tisztánlátását. - Ha Cindy tényleg New Yorkba ment, csak holnap
érhet oda. Addig vámunk kell.
Steven hirtelen felugrott. - Felhívom Art bácsit - mondta
idegesen. - Cindy biztos jelentkezett nála.
Millie határozottan visszanyomta a férfit a székbe. - Ezt inkább
most ne tedd! Időt kell hagynod Cindynek, hogy megeméssze a
történteket. Szegény lány, most úgy érzi, hogy becsapták. Steven,
azt hiszem, nem volt jó ötlet játszani a nyomoroncot. Borzasztóan
sajnálom.
- Sajnálhatod is, Millicent. De most már nem tudunk rajta
változtatni. Istenem, ha legalább jelentkezne! Azt hiszem, mégis
csak beszélnem kellene Arthur bácsival.
- Fel akarod izgatni őt is? Honnan tudhatná, hol bujkál a lánya?
Ezzel csak tovább rontasz a dolgon. Várjunk holnapig, akkor majd
minden kiderül.
- Remélem - motyogta Steven és kilépett Cindy szobájából.
Egyedül akart maradni. Ha értette is a lány cselekedeteinek
hátterét, nem foghatta fel, miért nem volt hozzá nagyobb
bizalommal. Hiszen egyenesen megkérdezhette volna tőle: igaz-e,
hogy vagyonos? De a baj már megtörtént, most rendbe kell
valahogy hozni a dolgokat.
Cindy Dallasban azonnal kapott csatlakozást New Yorkba, ott
pedig rögvest hazament. Gyalázatosán érezte magát.
Legszívesebben azonnal visszament volna a „Golden C”-re. De
ezt nem tehette. Nem bírta volna elviselni, hogy Steven kinevesse
a butaságáért. Nem, akkor inkább itt marad. Megvadult tigrisként
járt fel, s alá a lakásban és gondolkodott. Végtére is volt miről.
Az éjszakát álmatlanul töltötte, reggel pedig elhatározta, hogy
Bostonba megy, az apjához. Valakivel beszélnie kellett erről az
érzelmi zűrzavarról, ami feldúlta. És ki lenne erre alkalmasabb,
mint az édesapja?
Arthur Sherwood örömmel fogadta a lányát, ugyanakkor
haragudott is rá. Épp belépett reggel az irodájába, amikor Steven
Carter hívta, és a lánya holléte felől érdeklődött. Mivel ekkor még
nem tudta, hogy Cindy épp útban van hozzá, nem tudott Steven
segítségére lenni.
- Cindy, kedvesem, miket találsz ki? - kiáltotta, amikor látta
lányát belépni a dolgozószobájába. - Steven épp most hívott.
Rettentően aggódik miattad. Egyszerűen csak eltűntél. Édes
lányom, ilyesmit nem szabad csinálni.
- Ó, papa! - hüppögött Cindy. - Fogalmad sincs, mi történt.
Arthur Sherwood megütközve nézett a lányára. Szent ég, hát
mi történt a „Golden C”-n, amitől ennyire magán kívül van a
lánya? Talán Steven... ? Nem, az nem lehet! Ismerte a fiút, tudta,
hogy megbízhat benne. Más oka lehet annak, hogy Cindy így
kiborult.
Együttérzően ölelte át zokogó lányát. Gyengéden
megsimogatta a haját. - Kérlek, drágám, ne sírj! Mondd el, mi
történt!
- Steven semmit sem mondott?
 - Nem, miért, mondania kellett volna valamit? Mit követtél el?
- Én... én... semmit.
- Az nem lehet. Valami csak történt. Ok nélkül nem szaladtál
volna el. És ez menekülés volt, ha jól látom. - Arthur Sherwood
elgondolkozva nézte a lányát. Ha legalább abbahagyná a sírást!
- Papa... kicsoda Steven Carter? - kérdezte végre Cindy.
Sherwood felnevetett. Különös kérdést tesz fel a lánya. -
Steven a rokonunk, miért kérdezed? Hiszen te is ismered.
- Nem erre gondoltam, kérlek, kicsoda Steven Carter? -
ismételte meg a kérdést most már kissé nyugodtabban.
- Steven üzletember, olyan, mint én. De nem értem, miért
kérdezed. Ismered.
- Hisz éppen ez a baj. Nem ismerem, legalábbis nem igazán.
Szegénynek tartottam, aki a farm finanszírozásával adósságokba
verte magát.
Sherwood hangosan felnevetett. - De drágám, Steven
gazdagabb, mint én. Övé a „Carter Engeneerings”, amiről már
biztosan te is hallottál.
- Igen hallottam. De életemben először a „Golden C”-n.
- Cindy? Most aztán ki vele, mi a baj!
- Apa, ahogy már mondtam, azt hittem Steven szegény és
megpróbáltam könnyíteni anyagi nehézségein.
- Csak nem ajánlottál pénzt neki? - kiáltott fel elképedve
Sherwood.
- Nem, szerencsére nem. De szinte valamennyi barátomat
mozgósítottam, hogy segítsenek a farmon. Azt hittem, Steven nem
engedheti meg magának, hogy több embert dolgoztasson.
- Miféle figurák voltak ezek? Úgy értem a barátaid? Ismerem
őket?
- Nem, apa - válaszolta Cindy. - És azt hiszem, jobb, ha meg
sem ismered őket. Nem hiszem, hogy megütnék azt a mércét, amit
te állítanál nekik. Többnyire művészek.
- És ilyen emberekkel érintkezik az egyetlen leányom?
 - Apa, ha mások is, mint mi vagyunk, azért lehet rájuk
számítani... legalábbis némelyikükre - tette hozzá Cindy őszintén.
- Ezek a fiúk tényleg csak a jó barátaim.
- Még csak az hiányzik, hogy megjelenjen a lányom egy
művészférjjel az oldalán. Cindy neked egy szép napon át kell
venned ezt a vállalatot. Csak olyan férfival kezdthetsz, aki két
lábbal áll a földön. Olyannak kellene lennie, mint... nos igen...
mint Steven. Az a fiú tényleg szuper.
- Ezt... én is megállapítottam - suttogta a lány és lehajtotta a
fejét. - Ezért is jöttem el. Végzetesen blamáltam magamat.
- Ha az ember segíteni akar valakin, akit szegényebbnek hisz
magánál, attól még nem válik nevetségessé! Cindy, ezt neked is
tudnod kell!
- De papa, ez nagy leégés!
Sherwood elgondolkozva méregette a lányát. - Cindy, van még
valami, amit tudnom kellene? - kérdezte habozva.
Cindy mélyet lélegzett, aztán megrázta a fejét. - Nem, apa,
Steven nagyon kedves volt hozzám. - Okosabbnak tartotta, ha nem
mondja el a teljes igazságot.
- Cindy, ez olyan sajnálkozóan hangzott. Mit jelentsen ez?
Csak nem szerettél bele?
- De igen... szeretem - zokogott fel újra Cindy. Ez a szerelem
azonban reménytelen. Valahogy ki kellett törölnie Stevent a
szívéből. Csak azt nem tudta még, hogyan. Hiszen, ha lehunyta a
szemét, azonnal az ő arcát látta maga előtt.
- Tudja Steven, hogy szereted?
- Természtesen nem, és megkérlek, te se mondd el neki, ezzel
csak rosszabb lenne minden.
- Ugyan, mióta rossz a szerelem? - horkant fel Sherwood.
Sajnálta a lányát, de ha tényleg szereti Stevent, akkor... nos akkor
még van remény. Hiszen egyetlen apa sem kívánhat különb vőt
magának. És most, ha így visszagondol, Steven hangja is olyan
különös volt, amikor Cindy után érdeklődött. Lehet, hogy ezek
ketten beleszerettek egymásba, csak épp nem vallották meg a
szerelmüket? Minden jel erre mutatott. Ugyan hogy tudná elérni,
hogy újra összehozza őket?
- Hidd el, hogy ebben az esetben szörnyű nekem ez a szerelem!
Lehetetlenül viselkedtem.
- Talán Steven ezt másképp látja. Úgy gondolom, nincsen
abban semmi kivetnivaló, hogy segíteni akartál.
- Kérlek, apa, ne beszéljünk erről többet. - Cindy hangja
elszántan csengett. Eszébe jutott valami. Valahol azért Steven sem
viselkedett helyesen. Abban a pillanatban, amint megtudta, hogy ő
a barátait segítségnek rendelte a farmra, szólnia kellett volna neki,
hogy nem anyagi okok miatt nem fogad fel embereket. Ez lett
volna az a pillanat, amikor könnyedén bevallhatta volna, ki is ő
tulajdonképpen. De ezt elmulasztotta.
- Cindy, olyan különös az arcod. Mire készülsz már megint?
- Tudod, épp arra gondoltam, hogy Steven nem teljesen ártatlan
a dologban. Meg kellett volna mondania nekem, mi a helyzet a
pénzügyeivel. Legkésőbb akkor, amikor Max és Ted csődöt
mondtak, meg kellett volna tudnom az igazságot.
- Ezt én másképp látom. Honnan tudhatta volna Steven, hogy
neked sejtésed sincs a gazdagságáról és a társadalmi helyzetéről?
Nem volt a homlokodra írva.
- Akkor is, apa. Steven sem viselkedett kifogástalanul -
ragaszkodott a véleményéhez Cindy.
- Mit akarsz most tenni?
- Megyek vissza New Yorkba, és dolgozni fogok. Azt hiszem,
a munka majd eltereli a figyelmemet ezekről a dolgokról.
Különös módon Arthur Sherwood nem ellenkezett. Sőt, nagyon
is egyetértett azzal, hogy Cindy vissza akar térni New Yorkba. Át
kellett gondolnia, hogyan is segíthetne a két fiatalnak, ehhez pedig
egyedül kellett egy kicsit maradnia.
Azonkívül feltételezte, hogy Steven hamarosan meg fog jelenni
nála Bostonban. Legjobb tehát, ha Cindy visszatér a lakásába, ott
legalább elélhető lesz.
- Jól van, kislányom, mikor akarsz utazni? - kérdezte és nem
reagált Cindy bizalmatlan pillantására.
 - Különös, eddig nem nagyon örültél neki, ha vissza akartam
menni New Yorkba.
- Most nincs kifogásom ellene. Én viszont azt hiszem, jobb, ha
most nekiállsz dolgozni. Itt Bostonban nagyon nehéz a te
pályádon megfelelő munkát találni, így aztán, ha akarsz, ha nem,
tényleg New Yorkba kell menned.
- Apa, ugye nincs szándékodban kapcsolatba lépni Stevennel? -
kérdezte Cindy. Mindent el tudott képzelni az apjáról, hiszen ő is
tudta, hogy Steven Carter lenne a legmegfelelőbb vő a számára.
De pechje van. Ezt a gondolatot hamar ki kell majd vernie a
fejéből. Steven és ő sosem fognak újra összetalálkozni, és most,
miután rájött, hogy Steven sem viselkedett a legkifogástalanabbul,
eszében sincs visszatérni a „Golden C’’-re. Életének ezt a nem
éppen dicsőséges fejezetét ezzel lezárta, végérvényesen.
Cindy már két napja próbálkozott New Yorkban munkát
találni. Épp egy bemutatkozó látogatásról tért haza. Egy
tévéfilmhez kerestek epizódszereplőt. Cindy jelentkezett. Azt
mondták, majd értesítik, és azt is elárulták, hogy meglehetősen jók
az esélyei a szerepre. Kitűnő hangulatban ért haza. Épp feltett egy
kávét magának, amikor csengettek. Mivel barátait még nem
értesítette a visszajöveteléről, Cindy el sem tudta képzelni, ki
keresheti. Kinyitotta az ajtót és Millicenttel találta szemben magát.
- Millie! - kiáltott fel csodálkozva. - Hogy kerülsz ide? Kerülj
beljebb!
- Ja, kedvesem, ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy
megy Mohamedhez - válaszolta vidáman Millie.
- Én... én nem mehetek vissza a „Golden C”-re, ezt te is tudod -
mondta Cindy szomorúan. Az emlékek elkedvetlenítették. Pedig
annyira igyekezett elterelni a gondolatait Stevenről.
- Én ugyan nem értem, miért ne jöhetnél vissza farmra, de ha
úgy gondolod, ám legyen - mondta Millie és egyáltalán nem tűnt
szomorúnak, amin Cindy csodálkozott.
- Nevetségessé tettem magamat, és te is szólhattál volna, hogy
Stevennek nincs szüksége a segítségemre.
 - Te csak azt hiszed, kedvesem! - horkant fel Millie. - A
Stevennel való bizalmas viszonyom sem hatalmaz fel arra, hogy a
pénzügyi helyzetéről beszéljek. Nem, Cindy, ezt nem tehettem.
- Inkább hagytad, hogy nevetségessé váljak?
- Figyelj ide! Az a véleményem, hogy a pénz egyetlen
gazfickóból sem csinált még jóembert. És Steven nem az a fajta,
aki kérkedik a gazdagságával.
- És vajon Steven is elintézte már magában? Megkérdezted
egyszer is tőle?
- Nem érdekel. Azonkívül nem hiszem, hogy egyetlen
gondolatot is fecsérelne naiv kis unokahúgára - jelentette ki
Cindy. De Millie-t nem tudta megtéveszteni. Sejette, mit érez
Cindy.
- Ne is erőlködj, Millie! Nem megyek vissza a farmra. Az
ügyben lehúztam a rolót.
- Stevennek nagyon hiányzol, kedvesem. Jó lenne, ha
átgondolnád még egyszer az egészet. Megbocsátani is tudni kell.
- Mit kellene megbocsátanom? Hogy nevetségessé tettem
magam? - ugrott fel Cindy. - Azonkívül haragszom is Stevenre,
nagyon.
- Megtudakolhatnám, miért?
- Igen, Millie, megtudhatod. Nem volt szép Mr. Carter-től,
hogy egyetlen rokonát tudatlanságban tartotta.
- Biztos vagy benne, hogy Steven tudta, mennyire nincs
fogalmad a vagyoni helyzetéről? - vetette közbe Millie.
- Úristen, ezt igazán nem volt nehéz észrevennie. Legalább
utalt volna rá. Ehelyett inkább valószínűleg jót mulatott rajtam. A
kis butácska unokahúg a városból, akinek nincs fogalma a vidéki
életről - dühödött fel Cindy. - Valósággal látom magam előtt,
ahogy gúnyolódik rajtam.
- Cindy - szólt Millie fenyegető hangon. - Belelovallod
magadat ebbe az ostobaságba. Steven kezdetben tényleg nem
tudta, mennyire tudatlan vagy.
 - Látod - vágott vissza azonnal Cindy. - Most magad mondtad,
hogy csak kezdetben. És mi volt aztán? Miért játszotta magát
tovább is?
- Talán, mert szeret téged és nem akart megbántani. Rettentően
megható volt a próbálkozásod, hogy „Golden C”-t megmentsd a
csődtől.
- Én felnőtt nő vagyok és nem ártatlan, megható gyerek. Ezt
Stevennek is tudnia kell. - Cindy mélyet sóhajtott. - Nem, Millie,
nem megyek vissza a farmra, azonkívül hamarosan új munkám
lesz, így nincs is időm ilyesféle kirándulásokra.
- Tud erről az apád? - kérdezte Millie.
- Igen, apa mindent tud és neki is az a véleménye, hogy
Stevennek másként kellett volna viselkednie - füllentette Cindy.
Millie biztos nem fog utánaérdeklődni az apjánál, igazat mondott-
e.
De ebben bizony alaposan tévedett.
Millie még egy óráig maradt Cindynél, aztán elbúcsúzott. Taxival
kiment a repülőtérre és Bostonba repült. Feltétlenül beszélnie kell
Arthur Sherwooddal. Talán közösen ki tudják sütni, hogy
segíthetnének Cindynek és Stevennek. Ez így mindenesetre nem
mehet tovább. A lány rosszul néz ki, lesír róla, hogy szenved, és
Steven is különösen viselkedik. Már ahhoz sincs kedve, hogy
kimenjen a karámhoz a legelőn.
Ha megszólította, csak ennyit mondott: - Pete és William
győzik egyedül is.
Millie nem is mert arra gondolni, hogy esetleg a cégen belül is
ilyen morózus. Hogy akar ilyen hangulatban tárgyalni? Mi lesz, ha
a fontos üzletek mennek így el mellette? Ugyan melyik vállalkozó
ad milliós megbízást annak a cégnek, aminek a vezetője
meghasonlott önmagával és minden mindegy neki?
Elmúlt néhány nap. Cindy megkapta a filmszerepet, és most
folytak az első próbák. így nem nagyon volt alkalma a problémáin
gyötrődni. Ugyan nem kellett volna állandóan a stúdióban lennie,
de szívesen töltötte ott a napját, mert ez lekötötte a figyelmét.
Aznap már reggel korán bement a stúdióba, pedig az ő jelenetére
csak délután került sor. De nem mutatkozott, mert filmbeli
partnere, akivel egy forró szerelmi jelenetet kellett előadniuk,
szintén megérkezett. Donald-del remekül megértették egymást.
Szórakoztató partner volt, már többször sikerült megnevettetnie őt,
pedig igazán nem a szórakozás járt az eszében.
Volt még valaki New Yorkban, aki szintén nem érezte
különösebben jól magát a bőrében. Steven. Millie visszatérése
után azonnal New Yorkba repült. Muszáj volt látnia Cindyt,
beszélni vele, elmondani, miért is hallgatott akkor. De amikor a
lány lakásához ért, Cindy nem volt otthon.
 Tanácstalanul álldogált a bejárati ajtó előtt és nem tudta, hol
keresse a lányt. Legjobb talán, ha Bostonba repül a bácsikájához.
Steven a saját repülőgépével érkezett, így nem volt nehéz kitérőt
tenni Bostonba. Art bácsi biztosan tudja, hol van Cindy. Lehet,
hogy épp hozzá menekült! Abban az állapotban, ahogy Millie
elmesélte, minden lehetséges volt.
Millicent igazi rémtörténetet mesélt neki arról, milyen rosszul
van Cindy, hogy majd eleped utána való kétségbeesett
vágyakozástól. Sajnos átkozottul büszke, így nem térhet vissza a
farmra. Ennyi elég is volt Stevennek, hogy azonnal elinduljon
New Yorkba. Most pedig tovább Bostonba.
Arthur Sherwood örömmel fogadta őt. Steven jövetele csak azt
jelentette, hogy nem közömbös Cindyvel szemben. És ez pontosan
beillett azokba a tervekbe, amiket magában kovácsolt. Nem volt
kétséges: Steven Carter a megfelelő férj Cindynek és az ideális vő
neki.
- Micsoda megtiszteltetés! - üdvözölte kitörő örömmel a
rokont. - Mi szél hozott erre, Steven?
- Art bácsi, Cindyről van szó. Beszélnem kell vele.
- Úgy? Ugyan már mit követett el megint az a lány?
- Semmit, bácsikám, csak egy félreértést szeretnék tisztázni
vele.
- És akkor miért hozzám jössz és nem Cindyhez? Ügy
gondolom, ezt a félreértést csak vele tudod tisztázni.
- Szívesen így tennék, de nem volt otthon.
- Bizonyára dolgozik, mint minden normális ember a napnak
ebben a szakában.
- Kérlek, Arthur bácsi, nincs valami ötleted, hol találhatnám
Cindyt? Tényleg sürgősen beszélnem kell vele.
- Légy őszinte, Steven! Mi van közted és Cindy között?
- Szeretem. Elég ennyi?
Arthur Sherwoodot meghatotta Steven hangjának komolysága.
Vizsgálódva méregette a fiút, aztán bólintott. - Igen, Steven. Azt
hiszem, ennyi elég. De nem nekem kell ezt elmondanod. Mondd el
neki, méghozzá sürgősen. Nem nézhetem tovább, hogyan szenved
az a gyerek.
- És hol találom meg?
- Ma délután a filmstúdióban kell lennie. Szerepet kapott egy
tévéfilmben.
- És hol az a stúdió?
Sherwood megadta a címet, amit két nappal ezelőtt Cindytől
kapott. Stevennek hirtelen nagyon sürgős lett a búcsú. Amikor
kezet nyújtott, Sherwood egy pillanatra a magáéban tartotta
Steven kezét. - Steven, tedd boldoggá Cindyt! - mondta. -
Megérdemli.
- Ez a szándékom, de egyedül nem dönthetek. Neki is bele kell
egyeznie. - Steven kényszeredetten elmosolyodott. Ahogy azt a
bácsikája elképzeli! Nem tudja tán, milyen makacs lánya van?
- Csak a megfelelő szavakat kell megtalálnod, Steven. A többi
magától elrendeződik. Hát, sok szerencsét!
- Szükségem lesz rá, Art bácsi - válaszolta Steven. - De most
sietnem kell, különben már nem találom ott a stúdióban, aztán
elölről kezdhetem a keresést.
A stúdiók nem voltak messze a repülőtértől. Még a gépről taxit
rendelt magának. Szerencsére az utcákon nem volt túl nagy
forgalom, így gyorsan haladtak előre. Steven türelmetlenségének
azonban így is hosszúnak tűnt az út.
Végre elérkeztek a keresett stúdióhoz. Steven kifizette a taxit és
belépett a lapos épületbe, ahol állítólag a filmet forgatták. A portás
minden további nélkül beengedte. Még barátságosan az utat is
megmutatta. így Steven könnyen megtalálhatta azt a stúdiót, ahol
Cindy dolgozott.
A folyóson élénk volt a forgalom. Senki sem tartóztatta fel
Stevent. Már messziről meglátta Cindyt. Egy fiatal, jóképű férfi
mellett állt és élénken beszélgetett vele. Túlságosan is élénken,
gondolta Steven és előre lépett, hogy véget vessen ennek az
együttlétnek. Senki sem léphet ilyen közel Cindy hez!
Már majdnem odaért hozzájuk, amikor Cindy megfordult.
 Amint megpillantotta Stevent, elsápadt, ezt még erős sminkje
sem tudta eltakarni. Egy pillanatra megingott, partnere utána
nyúlt, hogy megtámogassa.
- Helló, Cindy - mondta Steven és szorosan a lány mellé állt.
- Helló - mondta Cindy alig hallhatóan. Többet nem tudott
kinyögni. Hogy Steven ilyen váratlanul megjelent, teljesen elvette
az erejét. Ha nem lett volna ilyen erősen sminkelve, sírva fakadt
volna.
- Cindy, beszélnem kell veled.
Cindy kihúzta magát és megsemmisítő pillantással mérte végig
a férfit. Majd megrázta a fejét. - Nem, Steven, ennek semmi
értelme. Nincs mit mondanunk egymásnak - mondta megtört
hangon.
Steven még egy lépést tett előre, megfogta Cindy karját és
magához vonta őt. - Cindy, kérlek, feltétlenül beszélnem kell
veled.
- Már mondtam, hogy nem látom értelmét.
- Cindy, segítsek elzavarni ezt a fickót? - kérdezte most
Donald.
- Köszönöm, nem szükséges - suttogta, de valószínűleg nem
elég halkan, mert hirtelen feldördült a rendező hangja a kulisszák
mögül.
- Csend legyen! Forgatunk!
- Cindy, kérlek, gyere ki velem egy pillanatra. Nekem ez
nagyon fontos. - Steven kérőn nézett a lányra, de Cindy
elzárkózott a pillantása elől.
A következő pillanatban egy fiatal, hórihorgas férfi érkezett
hozzájuk és a kulisszák mögé kérte Cindyt. Az ő jelenete
következett Donalddel.
- Cindy, kérlek, várj még! Beszélnem kell veled - Steven vissza
akarta tartania lányt, de ismét felhangzott a rendező dühös hangja.
- A fenébe is, nem tudjátok tartani a szátokat?! Cindy, Donald, hol
az ördögben vagytok? Dolgozni akarunk.
 Steven némán visszalépett. Meg kell várnia, amíg Cindy
befejezi a forgatást. Csak azután beszélhet vele. De legalább már a
közelében volt.
A stúdió elcsendesedett. A színészek elfoglalták helyüket,
ezúttal egy széles ágyban. A kamera zümmögni kezdett, amikor
Cindy lépett az ágyhoz, leült és élvezettel nyújtózkodott.
Az ég világon semmi sem történt, Steven mégis érezte, hogy a
féltékenység kezdi mardosni. Az ő Cindyjének nem lenne szabad
így mutatkoznia idegen férfiszemek előtt. De azért fékezte magát.
Úgysem tehetne semmit. Cindy szerepet játszik, ezt azért ő is
tudta.
Ekkor megjelent a színen a fiatalember, aki az imént Cindy
mellett állt. Egy pillanatra megállt az ágy előtt és végigmérte a
fiatal lányt.
- Szép vagy, Jeannie és csábító - mondta halkan. Hangjában
szenvedély rezdült. Ez már nem játék, gondolta Steven. Alig tudta
fékezni magát. Egyszerűen nem nézhette a jelenetet.
Legszívesebben kitépte volna Cindyt az ágyból és messzire vitte
volna innen. Hiszen ez maga a fertő!
- Jeannie - lehelte a színész. - Szeretlek és kívánlak!
- Gyere drágám - szólalt meg most Cindy és a férfi felé
nyújtotta a karját. Úgy feküdt a ágyon, hogy hosszú, karcsú lábai
kiválóan érvényesültek. A blúza is félrecsúszott, így látni lehetett
melle vonalát.
Steven visszatartotta a lélegzetét. Ez a férfi csak nem fogja...?
A színész becsúszott Cindy mellé az ágyba. Lassan simogatni
kezdte a lány csípőjét, vállát, aztán összeborzolta a haját.
Szenvedélyesen magához vonta, lehajolt, hogy megcsókolja... ám
ekkor Steven előrelendült.
- Leállni! Mi ez a szörnyűség? - kiabálta a rendező magából
kikelve. - Cindy azonnal gyere ide!
Az ágyban fekvő szereplők ijedten felemelkedtek. Cindy
értetlenül meredt az unokafivérére. Több kolléga is odaugrott,
hogy Stevent kivezessék a képből.
 - Ember, maga megőrült! - jött felbőszülten a rendező Steven
felé. - Elrontja nekem az egész jelenetet. Tűnjön el innen!
- Hagyjon engem békén! Inkább arra ügyeljen, hogy rend és
tisztesség legyen itt. Hát ezt nem lehet elnézni! - üvöltötte vissza
Steven.
- Takarodjon! - A rendező magán kívül volt. Amúgy is
időzavarban voltak, most meg ez az őrült feltartóztatja őket.
Megragadta Steven karját és ki akarta rángatni a színről.
Steven kiszabadította a karját és ellökte magától a rendezőt.
Holtsápadt volt, az ajka reszketett.
- Kérlek, Steven, menj el! Én itt dolgozom - kérte Cindy.
Cindy partnere is megérkezett. - Kérem, uram, nem látja, hogy
lehetetlenné teszi a barátnőjét? Ez itt csak játék. Menjen el végre!
- Szép kisjáték mondhatom! Ezt én nem tűröm. Cindy, azonnal
velem jössz! - nyúlt Steven a lány karja után.
- Igen, tűnjön el, és legjobb ha a hölgyet is azonnal magával
viszi! - tombolt a rendező. Már csak ez hiányzott neki!
Cindy ijedten fordult felé. - Ő... ő azonnal el fog menni.
Kérem, adjon még egy lehetőséget nekem!
- Sajnálom, nincs tovább. El van bocsátva, és igyekezzen
eltűnni a gavallérjával együtt.
- Már megyünk is, ne aggódjon. Cindy egy pillanatig sem
marad itt tovább! - kiáltott Steven. - Ezt a szennyet őnélküle fogja
leforgatni.
- Steven hagyd abba, mindent elrontasz - zokogott Cindy. Nem
tudott tovább uralkodni az idegein. Elvesztette a szerepet. Bárcsak
ne jött volna Steven!
A rendező beletúrt amúgy is kócos hajába. - Most pedig ki
innen! - ordította és lehuppant egy székbe.
Steven a kijárat felé vonszolta Cindyt. A lány hiába védekezett,
Steven erősebb volt nála.
- Hol az öltöződ? - kérdezte még mindig izgatottan.
Cindy némán rámutatott az egyik ajtóra.
- Jó, most azonnal átöltözöl, lemosod ezt a rettenetes sminket
és velem jössz!
 - Nem megyek veled - makacskodott Cindy.
- De velem jössz! Hívok egy taxit, öt perc múlva itt vagyok.
Addig öltözz át, és ne próbálj megint eltűnni! Meg foglak találni,
akárhol is vagy.
Ezzel elment, és Cindy belépett az öltözőjébe. Nem volt
értelme továbbra is ellenkezni a férfival. Ahogy elnézte, biztos
beváltaná a fenyegetését. Hiszen itt is megtalálta. Beszélnie kell
vele és megmondani neki, hogy egyszer s mindenkorra hagyja
békén.
A taxisofőr megkérdezte Stevent, hova vigye őket. Steven a
szállodája címét adta meg, de Cindy azonnal tiltakozott.
- Nem megyek veled a szállodába.
- Nos, tehát hova megyünk? - kérdezte ironikusan a taxis. -
Nem érek rá.
Cindy automatikusan bemondta a címét. Odahaza aztán majd
kiugrik a kocsiból - tervezte. Steven aztán eldöntheti, ő hova akar
menni.
A kocsira csönd nehezedett. Cindy és Steven távol ültek
egymástól és mindketten maguk elé meredtek. Röviddel ezután a
taxi megállt Cindy lakása előtt. Steven azonnal kitalálta a lány
gondolatát és villámgyorsan Cindy keze után nyúlt.
- Steven, engedj el! Ez fáj! - De a férfinak esze ágában sem volt
elengedni. Szabad kezével pénzt kotort elő a zsebéből és a taxis
felé nyújtotta.
- A többi a magáé - mondta és kiszállt a kocsiból maga után
húzva Cindyt.
- Sok szerencsét, Mister! - kiáltott még utánuk a taxis és
elhajtott.
- Nem akarom, hogy felgyere a lakásomba - nézett dühösen
Stevenre Cindy. Lehetetlennek találta a férfi viselkedését. Végtére
is nem rabszolga, aki engedelmességgel tartozik urának és
parancsolójának.
- Jó, akkor menjünk a szállodába - mondta Steven. - Beszélnem
kell veled.
- A szállodába sem megyek veled.
- Cindy, viselkedj végre értelmesen! Beszélnünk kell
egymással. Ennek az ostoba félreértésnek véget kell vetnünk. -
Kérőn nézett Cindyre, és ennek a pillantásnak a lány nem tudott
ellenállni. Némán kivette a kulcsát a válltáskájából és az ajtóhoz
lépett. Steven hamarosan követte. Félt, hogy újra elszalad előle.
Szerencsére a lift azonnal jött, így Steven maga elé tolta a lányt
és megnyomta a 15. emelet gombját. Az ajtó zajtalanul
becsukódott, és a lift elindult fölfelé.
- Honnan tudod, hányadikon lakom?
- Ma reggel már jártam itt - felelte Steven.
- És hol voltál egész nap?
- Elmentem Bostonba, az apádhoz. Ő mondta meg, hol talállak.
- Áruló! - Nem tudta, haragudjon-e igazán az apjára.
Tulajdonképpen, ha most beszél Stevennel, talán végre nyugta
lesz tőle.
De akarta-e ezt tényleg? Nem dobogott-e hevesen a szíve már a
férfi puszta pillantására is? Az ördögbe is, hiszen még mindig
vágyott rá, a közelségét kívánta, a száját, ami oly gyengéden és
oly vadul csókolta őt. Nem, erre most nem szabad gondolnia, ha
meg akarja őrizni a hidegvérét. Ez túl veszélyes - egyáltalán a férfi
közelsége túlontúl veszélyes.
A lift megállt a 15. emeleten, az ajtó automatikusan kinyílt, és
Cindy kilépett a felvonóból. Steven követte őt és némán figyelte,
amint a lány kinyitotta a lakásajtót.
Egyetlen szót sem beszéltek egymással. Beléptek a nappaliba
és Cindy helyet mutatott Stevennek.
De a férfi nem akart leülni, a lányhoz lépett és átkarolta.
Hosszan néztek egymásra.
Cindy lélegzete szabálytalanná vált, annyira megzavarta Steven
közelsége. - Mit akartál velem megbeszélni? - kérdezte végül
halkan. Gyorsan le kell tudni ezt a dolgot, mert egy centet sem
adott volna e pillanatban az állhatatosságáért. Stevennek csak
csettinteni kellett volna, és ő a karjaiba omlik.
Hátrálni akart, de Steven utánalépett, újra megragadta a karját
és szorosan magához vonta.
- Steven, kérlek hagyd ezt...
- Cindy, miért mentél el? - kérdezte a férfi szomorúan.
 - Ha még mindig nem érted, akkor borzasztóan sajnálom. Nem
akarok erről beszélni.
Steven óvatosan Cindy álla alá nyúlt és felemelte az arcát. -
Kérlek, Cindy! Nekem tudnom kell. Fontos nekem.
- Fontos? - Cindy keserűen felnevetett. - Miért lenne ez fontos
neked? Én voltam az ostoba, nem te.
- Tényleg csak az a baj, hogy nem vagyok szegény?
Cindy megrázta a fejét: - Nem, nem ez a baj. A pénz engem
nem érdekel. De... de hazudtál nekem. - Hirtelen remegni kezdett,
és félő volt, hogy a lába felmondja a szolgálatot. Bizonyára
összeesik, ha Steven nem tartja olyan szorosan. A lány érezte a
férfi heves szívdobogását. Istenem, hát sosem lesz már vége?
- Cindy, kedvesem, én nem hazudtam neked - mondta Steven.
- De igen! - zokogott fel Cindy. - Engedted, hogy bolondot
csináljak magamból. Ha megmondtad volna nekem, hogy nincs
szükséged segítségre, a barátaim sosem tették volna be a lábukat a
„Golden C”-re.
- Hogy miért hívtad oda a barátaidat, azt csak később tudtam
meg. De annyira kedves voltál az igyekezetben, hogy nem
akartam csalódást okozni neked.
- Ezért inkább tovább hazudtál, igaz?
- Cindy, ez nem volt szándékomban. Én... én csak nem
akartalak boldogtalanná tenni. Annyi energiát fektettél bele, hogy
beszervezd a barátaidat, és látod, William tényleg remekül bevált.
Hiszen ott marad velünk a farmon. - Steven kivárt egy pillanatot,
mielőtt folytatta volna. - És te mikor jössz vissza?
- Soha, Steven - szaladt ki Cindy száján. - Nincs szándékomban
játszani a bohóc szerepét, több meg nem voltam neked. A nagy és
hatalmas Steven Carter bizonyára fejedelmien mulatott rajtam, a
buta libán.
- Honnan veszed ezt, kedvesem? - kérdezte Steven csendesen.
Közben egyre szorosabban ölelte Cindyt.
- A józan eszem, és ne nevezz kedvesednek, mert nem vagyok
és nem is leszek az soha.
 - Soha, ez a szó nagyon is végérvényesen hangzik, Cindy. Nem
kéne olyan gyakran használnod. - Gyengéden rámosolygott a
lányra, akinek hirtelen kevés lett a levegő a szobában.
- Komolyan gondolom, amit mondtam, majd meglátod -
suttogta Cindy. Tovább nem tudta folytatni, mert Steven ajka
hirtelen finoman az arcát súrolta.
- Steven, mi akar ez lenni? - A lány reszketett.
- Hiszen olyan egyszerű. Most meg foglak csókolni, Cindy, ha
akarod, ha nem - suttogta Steven és a lány ajkára hajolt. Először
csak alig érintette a lány száját, de aztán már nem tudta fékezni a
szenvedélyét. Cindy szédült. Stevenbe kapaszkodott. Anélkül,
hogy tudatosodott volna benne, viszonozta a férfi csókját. Már
nem volt ura önmagának. Már csak egy szerelmes nő volt, aki
feltétel nélkül hajlandó volt odaadni magát az imádott férfinak.
- Cindy, drágám, hát annyira szörnyű, hogy nem vagyok
szegény? - kérdezte Steven.
A lány nem tudott válaszolni, nem jött ki hang a torkán.
- Ha akarod, minden pénzemet elajándékozom. A céget
átalakítom jótékonysági intézménnyé, én pedig dolgozni fogok,
mint sok más férfi, a megélhetésünkért.
- Steven Carter! - próbált meg mosolyogni a lány. - Azt hiszem,
megőrültél.
- Igazad van. Megőrülök érted. Annyira vágyom rád.
- Ez nekem nem elég.
- Ó, Cindy, ne vedd annyira a szívedre. Ami a farmon történt,
azt nem én irányítottam.
- Te... te... - dadogott Cindy. Bensejében vihar tombolt.
- Igen, drágám, én szeretlek téged - mondta Steven, majd
halkan hozzátette. - Nem tudok rajta változtatni.
- Ez... ez tényleg igaz?
- Igen, Cindy, igaz. Rettentően fájt, amikor eltűntél.
- De hiszen csak azért mentem el, mert azt hittem, hogy
kinevetsz engem.
- Nem, kicsim, ilyet én sohasem tettem volna. Hiszen te csak
jót akartál, az ilyesmin nem lehet nevetni.
 - De... de... én...
Steven kezébe vette Cindy arcát és mélyen a szemébe nézett. -
Azt hiszem, eleget beszéltél, drágám... Állj! Egy valamit azonban
még nem mondtál, pedig az életemet adnám érte, hogy halljam.
- És mi lenne az? - Cindy hangja egyszeriben megtelt élettel.
Steven szereti őt!
- Kedvesem, mi a helyzet nálad? Én nem is érdekellek téged? -
Steven hangja aggódóan csengett. Nem tudta, szereti-e őt Cindy.
Hogy hozzásimult, hogy megcsókolta? Ez nem ugyanaz.
Cindy kajánul rámosolyodott, hátravetette a fejét és így szólt: -
Hogy érdekelsz-e engem? Nos, azt hiszem, igen. Sőt, mintha
kedvelnélek is.
- Nincs más választásod, szívem. Ugyanis többé nem engedlek
el magam mellől.
Szenvedélyesen magához szorította a lányt. Cindy érezte a férfi
felindultságát és a tüzet is, mely bensejében égette.
Csodálatos dolog volt újra Steven karjában lenni, érezni a
közelségét, izgatott szíve heves dobogását. A férfi ujjai
végigcirógatták a lány testét, szája újra meg újra visszatért a
szájához, hogy összeforrjon vele.
Türelmetlenül gombolta ki a lány blúzát és végigcsókolta
Cindy meztelen vállát, majd ajka lejjebb vándorolt a mellek
irányába.
Cindy összerándult és még szorosabban simult Stevenhez.
Lassan kigombolta a férfi ingét. Egyszerűen muszáj volt éreznie
Steven bőrét, beszívni testének illatát.
- Cindy, kedvesem, tudod mit teszel velem? - suttogta. Cindy
bólintott és belecsókolt Steven mellébe.
Steven ekkor felemelte és a heverőhöz vitte. Lefektette a lányt
és lassan levetkőztette úgy, hogy közben újra és újra megcsókolta.
- Szép vagy, kedvesem - suttogta a fülébe. - Annyira vágyom rád!
Cindy gyengéden végigsimított a férfi haján, majd keze
végigcsúszott Steven nyakán egészen a mellkasáig.
Steven reszketett az izgalomtól. Felemelkedett és szorosan
Cindyhez simult.
 - Szeretni akarlak, Cindy - mondta. - Nagyon kívánlak! Cindy
belefúrta a fejét Steven nyakába. - Én is, Steven...gyere...
A férfi szerelmes cirógatása megremegtette Cindy testét.
- Gyere - suttogta és még közelebb vonta magához Stevent.
- Steven... kérlek, ne várakoztass tovább! - Boldogan
felsóhajtott, amikor a férfi ráhajolt és erőteljesen beléhatolt.
- Cindy, én... én annyira vágytam erre. Szeretlek. - Steven
lehunyt szemmel élvezte az egyesülést. Majd lassan mozgásba
lendült. Először csak óvatosan, de érezte, hogy Cindy többet akar.
Szerette őt!
Fokozta a ritmust, s Steven alkalmazkodott hozzá.
- Cindy, én... szeretlek - nyögte újra és újra. Mozgásuk egyre
hevesebbé vált, és Cindy érezte, hogy közel a csúcspont.
Csodálatos volt! Bár sose lenne vége!
Végre ő is kimondta. - Steven... szeretlek.
Mindketten felsikoltottak és egymásba felejtkeztek.
Még mindig kihagyó lélegzettel feküdtek egymás mellett.
Steven felemelkedett és Cindyre nézett.
- Drágám, jól értettem?
- Mit, Steven? - mosolygott Cindy.
- Azt mondtad, hogy szeretsz?
Cindy kacsintott, majd megfogta Steven fülét és megrázta a
fejét.
- Azt hiszem, hallókészülékre van szükséged, kedvesem - -
ugratta a férfit. - Igen, Steven, szeretlek... jobban, mint az
életemet.
Steven arca felragyogott. - És az sem zavar, hogy nem vagyok
szegény ördög?
- Nem, már nem zavar. Hacsak nem nevetsz ki, amiért olyan
ostoba voltam.
- Sosem foglak kinevetni, szívem - ígérte Steven. - Legfeljebb
rád nevetek majd. Ezt csak szabad?
Cindy újra szorosan a férfihoz bújt, magához húzta a fejét és a
fülébe súgta. - Igen, Steven, ezt szabad. De csak azért, mert
szeretlek.