Lisa Hell

Szép férfi kerestetik

(Jenny 28.)
 Az eredeti mű címe:
Vorsicht - schöner Mann gesucht!

Eredeti kiadás: 1990., BASTEI KIADÓ

Fordította: DANCSECS ZSUZSANNA

A borító KUCSERA KATALIN

terve alapján készült

Címlapfotó: BASTEI KIADÓ

© 1990 by Bastei Verlag, Gustav H. Lübbe GmbH Co.

ISSN 0865-073 x ISBN 963 7393 76 5

© Hungarian translation
Dancsecs Zsuzsanna, 1992

Felelős kiadó:
a TÉKA Könyvértékesítő és
Könyvkiadó Vállalat igazgatója

Felelős szerkesztő: Dimák Márta

Műszaki szerkesztő: Lajtai Gábor
 Telefonált már az unokahúgom? - kérdezte Julié Sunday a
titkárnőjét.
- Nem, Miss Sunday, eddig még nem!
- A vonatnak két órakor kellett megérkeznie New Yorkba. - Julié az
órájára pillantott. - Most négy óra van. Remélem, nem történt semmi
baj.
- Manapság szinte minden vonat késik, Miss Sunday, ez teljesen
mindennapi jelenség, ne izgassa fel magát - nyugtatta meg főnöknőjét
Mrs. Andrews.
Julié felvette az aláírásra összegyűjtött iratok mappáját és a
titkárnőre mosolygott.
-A Barden cégnek küldendő levél komoly fejtörést okozott -
jegyezte meg Mrs. Andrews, amikor Julié felütötte a mappát és á
legfelső írásra bökött. A fejlécen öles betűkkel állt Julié cégének neve:
„SUPERMAN - MODELLÜGYNÖKSÉG”.
- Még egyszer megvigasztaltam Mr. Bardent és biztosítottam, hogy
legkésőbb négy héten belül megtaláljuk számára a kívánt modellt.
Muszáj betartanunk ezt a határidőt, különben elveszítünk egy értékes
ügyfelet
- Tudom... De mit tehetnénk? - mondta Julié, és figyelemmel
elolvasta a levelet. Majd fölpillantott és nagyot sóhajtva így folytatta: -
Mintha meg lennénk babonázva. Egyszerűen képtelen vagyok olyan
férfit találni, aki megfelelne Mr. Barden elképzeléseinek.
- Nem tudná meggyőzni őt, hogy valamelyest szállítsa le az
igényeit?
- Lehetetlen! Pontos elképzelése van arról, mit akar. Sportos, ápolt,
elegáns, sötét hajú, jó felépítésű, karcsú és izmos férfit keres elragadó
mosollyal, aki azonnal megnyeri az ügyfelek bizalmát - sóhajtott fel Julié
még egyszer. - Röviden szólva tehát olyasvalakit, aki minden utcasarkon
megterem, igaz, Mrs. Andrews?
 A titkárnő felnevetett: - Igen - mondta. - Szép is lenne!
- Ezenkívül legyen szolid és intelligens, na és nem utolsósorban
fotogén. Ha megfelel, külön szerződést kap Bardentől a következő
sorozatra, ami a borotválkozóvíztől a napolajig mindent magába foglal,
amire egy ápolt férfinak manapság szüksége van. - Egy pillanatra
elhallgatott. - Hát igén, e tekintetben kevésbé ismerem ki magamat.
Túlságosan is elfoglalt vagyok ahhoz, hogy behatóan foglalkozhassak a
férfiakkal.
Felvonta a vállát, és Mrs. Andrews nem tudta pontosan, mit is akar
ez jelentem. Sajnálja-e fiatal főnöknője ezt a tényt, vagy nem?
- Mindenesetre - folytatta Julié, és belekortyolt a kávéjába -, ez a
férfi halálra fogja keresni magát, ha megtaláljuk.
- És maga is borsos közvetítői díjat vághat zsebre - egészítette ki
Mrs. Andrews elégedetten.
- Így igaz, és e pillanatban nagy szükségem is van rá. Az
unokahúgom látogatása sokba fog kerülni nekem. Rachel-nek sosincs
pénze, viszont meglehetősen vállalkozó szellemű. Egyszóval szívesebben
adja ki azt a pénzt, amit mások keresnek meg.
- És ezt maga csakúgy hagyja? - kérdezte Mrs. Andrews.
- Mit tehetnék? Az unokahúgom, azonkívül nagyon kedves lány.
Egyszerűen nem lehet nem szeretni, csak egy kicsit őrült.
- Az unokahúgának szerencséje van magával, Miss Sunday!
- Lehet - nevetett Julié. - De én is örülhetek, hogy ő az
unokahúgom. Szeretetre méltó teremtés és roppant szórakoztató.
Ezzel újra elmélyedt az üzleti levelekben, majd végül visszatért a
Barden cégnek küldendőhöz.
- Még egyszer alaposan át kellene néznünk az összes fotót, ami az
utóbbi időben befutott hozzánk - mondta. - Lehet, hogy csak elkerülte a
figyelmünket a Barden számára megfelelő férfi.
- Kizártnak tartom, Miss Sunday!
 - Ennek ellenére meg kellene tennünk. Keresse ki, kérem, az
összes fotót, ami az elmúlt három hónapban jött, még ha fárasztó is egy
kicsit. Van még valami mára?
-Nincs, Miss Sunday! - mondta a titkárnő, és hóna alá vette a
mappát.
- Köszönöm, Mrs! Andrews. - Julié fellélegezve dőlt hátra a
karosszékben, és a tollával kezdett játszani. - Ha pedig jelentkezik az
unokahúgom, kérem, azonnal kapcsolja be hozzám.
- Természetesen, Miss Sunday, és ha megenged egy személyes
megjegyzést, nagyon örülök, hogy látogatója érkezik. Legalább egy kicsit
elvonja a figyelmét a munkáról. Túlságosan sokat dolgozik, ez nem jó
egy fiatal nőnek. A magánélete fogja kárát látni, higgye el nekem.
Az anyáskodó Mrs. Andrews szívesen tett efféle megjegyzéseket, és
Julié, bár udvariasan meghallgatta, sosem fogadta meg a tanácsait. Épp
válaszolni akart, amikor megszólalt 3 telefon.
- Majd én fölveszem - mondta Julié. - Biztos Rachel az.
Mrs. Andrews elhagyta az irodát és Julié bejelentkezett a telefonba:
- Halló, Superman Modellügynökség, Julié Sunday, jó napot kívánok.
Hatalmas szóáradat volt a válasz, amiből a ,lány a felét nem értette.
- Te vagy az, Rachel? - kérdezte. - Az isten szerelmére, ne kiabálj
ennyire, nem vagyok süket!
- Képzeld el... a vonat... Philadelphia és... között, lehetetlen,
bárcsak repültem volna inkább, de hát ez az átkozott félelmem a
levegőben... egy pszichiáter... egy terápia, el kellene...
- Ezt majd később elmeséled nekem - szakította félbe Julié. -
Örülök, hogy végre megérkeztél. Már kezdtem aggódni. És kérlek,
beszélj egy kicsit halkabban. Egy szót sem értek, ha ennyire kiabálsz.
Hol vagy most - a pályaudvaron?
- Igen, a Grand Central állomáson! Ugye, értem jössz?
Julié ügynöksége a Fifth Avenue-n volt, a 42. utca sarkán, egy
irodaépület tizennyolcadik, emeletén, és ablakából egyenesen rálátott a
Grand Central állomásra.
- Természetesen érted megyek - nyomott el egy mosolyt.. Ki tudja,
hol kötne ki kissé zűrös unokahúga, ha hagyná, hogy egyedül induljon el
New York utcáin? - Az irodám itt van a közelben, máris indulok, de egy
kicsit vámod kell, Rachel, épp most van a csúcsforgalom, nem tudom,
mennyi időbe telik, amíg odaérek. - Felállt, helyére akarta tenni a
kagylót, de Rachel tovább fecsegett.
- Teljesen kikészültem... ha mindent megismertem... az időjárás...
az eső, legszívesebben visszafordulnék.
- Miért? - kérdezte csodálkozva Julié.
- Mert még Philadelphiában elkezdett esni az eső, és amikor
beérkeztünk a Manhattan pályaudvarra, még mindig esett. New York
nem tetszik nekem - miféle szörnyű időjárásotokban?
- Talán az időjárás miatt jöttél New Yorkba?
- Természetesen nem, de jobb időhöz vagyok szokva.
Kaliforniában...
- Itt most esik, na és? - szakította félbe Julié. - Nem vagy cukorból,
nem fogsz elolvadni. Kaliforniában is esik néha eső, ne légy már annyira
oda a paradicsomi Hollywoododdal.
Rachel néhány éve Hollywoodban lakott, ahol filmstatisztaként
dolgozott.
- De biztos, hogy eljössz értem, ugye? - kiáltotta Rachel.
- Igen, néhány perc múlva ott vagyok!
- Siess, a csomagjaimmal elfoglalom az egész telefonfülkét. A hordár
az orrom előtt ledobta a bőröndöket. Mit mondjak, igazán elragadóak
ezek a New York-iak. Az utcára sem tudok kimenni, hogy taxit hívjak Ki
vigyázna addig a csomagjaimra? Annyi rémtörténetet lehet hallani New
Yorkról! Hogy miféle szörnyű alakok tekeregnek errefelé!
- Rachel, hagyd abba a locsogást, máris ott vagyok! - mondta Julié,
és lecsapta a kagylót, mielőtt unokahúga válaszolhatott volna.
- Minden rendben, épségben megérkezett - magyarázta az
előszobában Mrs. Andrewsnak, miközben felvette világos dzsekijét. -
Igaza volt, a vonat késett. - Rápillantott az órájára. - Elmegyek érte a
Grand Centralra, aztán hazaviszem. Hamarosan öt óra, azt hiszem, már
nem lesz érdemes visszajönni, nem gondolja?
- Nehogy eszébe jusson! - mondta Mrs. Andrews energikusan.
Julié szinte sosem fejezte be a munkát ötkor, gyakran fél éjszaka
bent maradt az irodában. Mrs. Andrews egyértelműen leolvasta az
arcáról, hogy most is lelkiismeret-furda- lással küzd.
- Inkább töltsön egy kellemes estét az unokahúgával. Én majd
bezárom az irodát. Nem kell aggódnia, minden rendben lesz.
Julié bólintott és elhagyta az irodát. Százszázalékosan megbízott
Mrs. Andrewsban és a másik két alkalmazottjában. Manapság ez
ritkaságnak számított, mindenesetre nagyon megnyugtató volt
számára.
Lifttel lement az alagsori garázsba, beindította az ezüstmetál
Porschéját, és miközben a kijáratnál azt kutatta, hol tudna befurakodni
a vég nélküli kocsisorba, eszébe jutott Rachel rengeteg csomagja. Hol
fog az beleférni ebbe a kis kocsiba? Ahogy ismeri unokahúgát, biztos,
hogy a teljes ruhatárát magával hozta.

Julié aggodalma nem bizonyult alaptalannak. Rachel viharos üdvözlése

után kétségbeesetten állapította meg, hogy a csomagok fele sem fér el a
Porschéban. A másik felét berakta a csomagmegőrzőbe.
- Nna - mondta Julié, amikor az unokahúga végre ott ült mellette
az autóban. - Most pedig mesélj el mindent az elejétől fogva. Miért
jöttél, mit akarsz New Yorkban, és az ég szerelmére, mit csináltál a
gyönyörű hajaddal? - Rachelnek hihetetlenül hosszú haja volt, amit
többnyire copfba fonva hordott. Most viszont ezt a gyönyörű hajkoronát
gyufaszál hosszúságúra nyíratta.
Rachel és Julié huszonnyolc évesek voltak. Ezen kívül egyetlen
közös vonást lehetett fölfedezni bennük, a nőiességüket, ami
mindenkinek azonnal föltűnt. Rachelnél azért, mert harsány volt;
temperamentumos és szinte kivétel nélkül mindig feltűnően
öltözködött. Julié ezzel szemben szolid eleganciájával tűnt ki. Karcsú
volt, hosszú lábú és úgy festett, mint azok a modellek, akiket a
konkurens cég szerződtetett. ő személy szerint a férfi modellekre
specializálódott, innen volt ügynöksége neve is - SUPERMAN.
Julié roppant ügyes üzletasszonynak bizonyult, de mint általában a
sikeres nők, magánéletében meglehetősen tartózkodó volt. Sosem
engedélyezett magának semmi meggondolatlanságot, álmodozást vagy
szabadságot.
Rachel ezzel szemben maga volt a megtestesült meggondolatlanság.
Meg volt róla győződve, hogy nagy tehetség, csak még nem fedezték fel.
Mivel sosem kapta meg azokat a szerepeket, amiket szeretett volna
eljátszani, hihetetlenül élénk fantáziájával a legőrültebb történeteket
találta ki, és mindezt átplántálta közvetlen környezetébe is. Korábban,
amikor gyakrabban találkoztak, Juli,e sosem lehetett benne biztos, hogy
Rachel éppen mit kreált magából, német hercegnőt, lengyel
parasztasszonyt vagy francia baronesszt. De sosem tudott igazán
haragudni rá, mert Rachel csupaszív, bűbájos teremtés volt.
- Még mindig abban a szuper lakásban laksz a Central Park
mellett? - kérdezte Rachel megszakítva unokanővére gondolatmenetét.
- Természetesen. De mielőtt elkezdesz kifaggatni, áruld el végre,
miért jöttél New Yorkba;
Pirosra váltott a lámpa és Rachel azonnal flörtölni kezdett a
mellettük álló kocsi vezetőjével. - Nyomás - mondta, amikor zöld lett a
lámpa. - Most aztán lépj a gázra! Mutassuk meg neki, hogy a miénk a
jobb autó!
- Azt hittem, az enyém!
- Tiéd vagy enyém, teljesen mindegy! Hajts gyorsabban,,
különben megelőz !
- Teljesen mindegy, ahogy te mondtad. És most ne térj ki a válasz
elől! Miért vagy itt?
 - Mert iskolába fogok járni - válaszolta vidáman Rachel.
- Iskolába? - kérdezte Julié meglepetten. - Milyen iskolába?
- Természetesen színiiskolába! A többi iskolát már korábban is
nagy ívben elkerültem.
- Hm. Tényleg színiiskolába akarsz járni? Csak nem a híres Lee
Strassberg iskolába? - tette hozzá gúnyosan Julié.
- Csak gúnyolódj! Egy szép napon majd felfedeznek, akkor aztán
mindannyian csodálkozhattok. A Lee Strassberg iskola egyébként
pontosan megfelelne nékem. Gondolod, hogy túl drága?
- De még mennyire, Rachel! Keress olyan iskolát, amit
megengedhetsz magadnak. Gondolj arra, hogy az igazi tehetség minden
körülmények között kiugrik!
- Tipikus New York-i lettél! Cinikus és rosszindulatú - vetette a
szemére Rachel.
- Nem vagyok az - mondott ellen Julié, miközben behajtott a
parkolóhelyre. - Én azt hiszem, fantasztikus idő elé nézünk. Örülök,
hogy eljöttél. Addig laksz nálam, amíg csak akarsz. Isten hozott, Rachel!
Megérkeztünk!
Kiszálltak a kocsiból és Julié felnyitotta a csomagtartót.
- Mondd csak, köveket csomagoltál a bőröndjeidbe? - kérdezte
nagyokat nyögve, és rogyadozott a három hatalmas bőrönd súlya alatt.
Rachel válasz helyett visszakérdezett. - Most mit csinálunk?
Farkaséhes vagyok.
- Valahol megihatnánk egy italt vacsora előtt, aztán elmegyünk
Pennyfeathershez. Ez a kedvenc éttermem a 95. utcában, a Sheridan
Square-en. Kényelmesen el lehet üldögélni náluk és különlegesen jók a
salátáik Jössz, vagy egyedül kell felcipelnem a bőröndöket?
- Jó, jó! Megyek már. - Csak nyugalom!
Julié lakását ugyanaz a keresetlen elegancia jellemezte, mint az
öltözködését. A nyolcadik emeleten lakott, nappalija ablakából
csodálatos kilátás nyílt az egész Central Parkra és azon túl az Upper
West Side ódon, hatalmas házaira.
Rachel elfordult az ablaktól és körülnézett a szobában. ~ Mondd
csak, tényleg le szabad itt ülni? - kérdezte elfogódottan.
- Ne csacsiskodj, Rachel! - Julié lenyomta unokahúgát az egyik
világos bőrrel bevont karosszékbe, és megkérdezte: - Mit iszunk,
gyümölcslét vagy pezsgőt?
- Micsoda kérdés! Természetesen pezsgőt! - nevetett Rachel. -
Aztán hívd fel a barátaidat. Nem sok idejük lesz összekapni magukat, ha
hamarosan vacsorázni akarunk.
- Barátaimat? - kérdezte Julié kissé értetlenül, amikor a behűtött
pezsgősüveggel és á két pohárral visszatért a konyhából.
- Igen, a barátaidat! Ne mondd, hogy egy ilyen szép nőnek, mint
te, nincsenek barátai!
- Ennek igazán semmi köze a külsőhöz - mondta halkan Julié. -
Sokkal inkább idő kérdése, és nekem sosincs időm, Rachel. New York
átkozottul nehéz terep, úgy kell húzni, mint egy igáslónak, ha
érvényesülni akar az ember... tényleg, mint egy igáslónak! Esténként,
mikor hazaérek, hulla- fáradtan beesem az ágyba. A barátok számára
tényleg nincs időm.
 -Micsoda? Nincsenek barátaid? - képedt el Rachel tágra nyílt
szemekkel.
- De, azért van néhány, de igazán nagyon kevés - felelte Julié.
- Ó, te szegény! - sóhajtott fel Rachel. - Barátok nélkül mit sem ér
az élet!
- Ennyire azért talán nem szörnyű az élet - vetette ellen Julié. -
Például a két olasz bármixer Pennyfeathersnél iskolatársam volt.
- Ők az egyedüli barátaid? - hitetlenkedett Rachel.
- Nos, igen, természetesen van egy csomó üzleti kapcsolatom, de az
nem számít. Ők nem olyan barátok, akiknek alkalomadtán kiönthetem
a szívemet.
- És ennél a két olasznál ezt megteheted? - húzta fel Rachel az
orrát. - Hát tudod! Szép, szép, ha valakinek sok a pénze, no de ha
valakinek ennyit kell érte robotolnia, és a magánéletére nem marad
ideje! Nem, köszönöm, én ebből nem kérek!
- Ugyan! New Yorkban mindenki keményen dolgozik - nevetett fel
Julié. - Hamar megszokja az ember. Gyere, idd ki inkább a poharadat,
aztán mars a fürdőszobába tusolni meg átöltözni, mert már én is éhes
vagyok.
- Igazán irigylésre méltó, milyen karcsú vagy! - mondta Rachel. -
Attól tartok, én kénytelen leszek beérni egy salátával.
Tíz percig sem tartott és Rachel már pertut ivott a
Pennyfeathersben Julié két olasz barátjával, Luigival és Antonióval, sőt
Kaliforniába is meghívta őket.
- Ha ismét lesz lakásom, szívesen látlak benneteket.
- Ne fűzzetek nagy reményeket Kaliforniához, fiúk - avatkozott
közbe Julié. - Rachel most egy ideig itt marad, ő ugyanis színésznő és
feltett szándéka, hogy óriási karriert csinál New Yorkban - kacsintott
lopva a két barátjára. - És nemcsak szívesen játszik, de remek
történeteket is kitalál.
 - Az étlapot, hozzátok már az étlapot! - kiáltott Rachel. - Ha
pillanatokon belül nem ehetek valamit, éhen halok.
- Nem arról volt szó, hogy salátát eszel? - emlékeztette Julié.
- Hát persze - körítésnek! Na, hadd lássam, mit tudtok nyújtani! -
Luigi elétette az étlapot, a lány pedig alaposan végigtanulmányozta. -
Eldöntöttem - szólt végül.
Julie-nak elkerekedett a szeme, amikor unokahúga rendelését
végighallgatta. Most már nem csodálkozott rajta, hogy Rachel folyton a
kilóival küzd.
- Úristen! De hiszen te zabálsz! - állapította meg.
- Te mit kérsz, Julié? - kérdezte Luigi. - Egy steaket, mint mindig?
- Igen, natúr steaket kérek vegyes salátával és hozzá valami finom
vörösbort. Az unokahúgom nemcsak éhes, szomjas is.
- Igazán kedves hely! - nézett körül Rachel kíváncsian.
- Hál’istennek, nem egy szupermodem étterembe hoztál, ahol a
neonvilágításban úgy néz ki az ember, mint a harmadnapos vízihulla.
Julié megcsóválta a fejét. - Én, mint az egész családom is, régimódi
vagyok, szeretem a hangulatos helyeket.
- Los Angelesben az a hír járja, hogy kőkemény üzletasszony lett
belőled..
- Ezt nem mondhatod komolyan!
- De igen, azonkívül azt is beszélik, hogy csak a munkádnak élsz.
- Nos, ez igaz is, de ezt már említettem neked. Na, beszéljünk
inkább másról. Meséld el az újdonságokat az ismerőseinkről. '
Rachel azonnal nekikezdett a történeteknek, amik az idő múlásával
egyre fantaszikusabb fordulatokat vettek Julié egy szavát sem hitte,
viszont kitűnően szórakozott. Fiatalnak, gondtalannak érezte magát
unokahúga társaságában, és ez már nagy ön régen fordult elő vele
utoljára, önfeledten végigvihogták a vacsorát, mint két tinédzser. Későre
járt már, mire hazaértek.
 - Rég volt ilyen szép estém, mint a mai - mondta Julié, amikor jó
éjszakát kívánt Rachelnek. - Köszönöm.
- Várd ki a végét - válaszolta Rachel. - Ez csak a kezdet. Majd ha
igazán lendületbe jövök.
Pontosan ettől tartott Julié is, de Rachel a vendége volt, el kellett hát
viselnie a szeszélyeit és az ötleteit.

Rachel elérte azt, amit Julié sosem hitt volna. Már másnap felvették egy
színiskolába. Az ilyen szerencsés véletlen jellemző volt Rachelre, és égett
a vágytól, hogy mindent elmesélhessen. Azonnal felhívta az
ügynökségen és ebédelni hívta Julie-t.
- Nagyon kedves tőled, de sajnos nincs időm - utasította vissza a
meghívást Julié. Tele volt az íróasztala fotókkal, és ő alaposan
tanulmányozta valamennyit egyenként egy nagyító alatt. - Nagyon
sajnálom, Rachel.
- Nem tesz semmit. - Rachelt nem lehetett csak egyszerűen
lerázni. - Ha te nem jössz, akkor én jövök. Hányan vagytok?
- Négyen.
- Tehát négy sajtburger sült krumplival és ketchuppal. Jó lesz így?
- Nem is tudom - habozott Julié.
- De én igen. A sajtburgert mindenki szereti, és ne gyere nekem
azzal, hogy vigyáznotok kell a vonalaitokra, A nők Los Angelesben is
őrültek, de itt egyszerűen kibírhatatlanok. A legtöbb úgy néz ki, mint égy
paszulykaró. Hál'istennek, ennél én azért valamivel többet tudok
nyújtani - nevetett bele búcsúzóul a telefonba.
- Szédült tyúk - mondta maga elé Julié, és Mrs. Andrews, aki épp
ekkor lépett az irodába,m megkérdezte: - Minden rendben van?
- Most még minden, de hamarosan jön az unokahúgom. Hogy
aztán akkor is minden rendben lesz-e, azt nem tudom. Rachel
kiszámíthatatlan. Különben ebédet is hoz mindannyiunknak.
Húsz perccel később két hatalmas barna papírzacskóval beviharzott
Rachel az ügynökségre, azonnal barátságot kötött Mrs. Andrewsszal és
a másik két lánnyal, meghívta őket a legközelebbi házibulira, miközben
mindenkinek kiosztotta a sajtburgereket, a krumplit és műanyag
pohárban a Coca-Colát.
- Házibulit rendezel? - vonta fel a szemöldökét Julié, miután
visszavonult Rachellel a saját irodájába, ahol az unokahúg kényelmesen
elterpeszkedett egy karosszékben. - Kinél? Nálam?
- Természetesen! Csak még nem tudom, mikor! Imádom a
házibulikat. - Nagyot harapott a sajtburgerébe, és eltartott egy kis ideig,
amíg újra beszélni tudott. - A te lakásod kiválóan megfelelne. Van
valami kifogásod ellene?
- Elvben nincs. Csak nem szeretném, ha erre már holnap sor
kerülne. Várj egy kis ideig, majd visszatérünk rá.
Rachel belekortyolt az italába. Hirtelen felfedezte az asztalon a
fotókat és néhányat a kezébe vett.
- Ez aztán a helyes fiú! - kiáltott fel lelkesen. Nem hívhatnánk meg
őt is... és őt... meg őt? És még azt állítod, hogy nincsenek barátaid?
Akkor ez mi? Csak választanod kell közülük A te helyedben valamennyit
kipróbálnám.
Már nyúlt is a következő fotó után, de Julié energikusan ráütött az
ujjára. - El a kezekkel! Hogy bánsz a fotóimmal? Nekem ez úgyszólván
munkaeszköz. A fotókat különböző cégeknek adom tovább
szakvéleményezésre. Azonkívül ez itt modellügynökség és nem
házasságközvetítő iroda. Nem a saját szórakozásomra gyűjtöm a
képeket, és a kapcsolatom ezekkel az urakkal pusztán üzleti. Ha ez nem
így lenne, hamar híre futna, ez pedig az üzleti karrierem végét jelentené.
- Miért? - kérdezte naivan Rachel.
- Mivel nem lennék többé méltó a bizalomra.
- Na hallod, én ismerek néhány hollywoodi ügynökséget, és
azokban a főnök nem egyszer kipróbálja a modelljeit, mielőtt kiközvetíti
őket.
 - Ha ezt egy férfi teszi, az teljesen más elbírálás alá esik. Sajnos, ez
még mindig így van - válaszolt Julié kissé keserűen. - Én mindenesetre
sose tennék ilyet. A modelljeimmel nem állok baráti kapcsolatban.
- Öreg hiba!
- Úgy találod? - kérdezte Julié. - Sajnos, a barátaidat máshol kell
keresned, drágám. El a kezekkel a fotóimtól!
- A választékot látva igazán nehezemre esik - nevetett Rachel. - De
ne aggódj, egy hét múlva a te fotóid nélkül is remekül kiismerem
magam New Yorkban. Egyébként én szívesen megosztok mindent a
barátnőimmel. Mindent megkaphatsz tőlem, amit csak akarsz. Hiszen
te is megosztod velem az otthonodat. - Fölugrott és viharosan átölelte
Julie-t. - Tudnál kölcsönözni nekem húsz dollárt? Teljesen leégtem. De
még ma keresek magamnak állást.
- Nem lesz túl egyszerű.
- Ne aggódj! Fogadsz velem, hogy még ma szerzek valamit?
- Mindenki mással megtenném, de veled nem. Te a szerencse fia
vagy, mindig megkapod, amit akarsz. Korábban is mindig így volt.
- Van még valami - folytatta Rachel. - Tudnál adni egy
lakáskulcsot nekem? Sosem tudom, mikor érek haza, és nem
szeretnélek az éjszaka közepén felébreszteni.
- Bármikor felébreszthetsz, de ha inkább külön kulcsot akarsz... -
Julié előkotort az íróasztala fiókjából egy tartalékkulcsot. - íme -
mondta. - Tedd rá a kulcscsomódra, különben még elveszíted. És légy
szíves, ne hagyd benn a zárban. Nálad minden lehetséges.
- Köszönöm, drágám - viszlát!
Julié még hallotta unokahúga harsány hangját és nevetését az
előszobában, mielőtt végleg elment. Hatalmas rendetlenséget hagyott
maga után - összegyűrt papírzacskók, üres műanyag poharak,
szívószálak, ételmaradék és elhasznált papírszalvéta hevert szanaszét az
irodában.
 - Hogy tetszik? - kérdezte, amikor titkárnője bejött, hogy rendet
rakjon.
- Nagyon kedves... és nagyon fárasztó.
- Így igaz, kedves és fárasztó.
Julié újra kiterítette a, fotókat az asztalon és csalódottan nézegette
egyiket a másik után.
- Hiába, nincs mit tenni - sóhajtott. - Nincs köztük az igazi. Csak a
véletlen segíthet.
- A véletlen? - kérdezte Mrs. Andrews, miközben az összegyűrt
papírszalvétáikat szedegette össze és dobta be a szemétkosárba.
- Igen, a véletlen. Remélem, jelentkezik valaki a következő két
hétben, aki megfelel Mr. Barden elképzeléseinek. Azonkívül magam is
körülnézek a városban. Hiszen tudja, hogy néhány jó modellt fedeztem
már fel ilyen módon.
- És ha mindez nem segít, Miss Sunday?
- Akkor kénytelen leszek más ügynökségekkel együtt dolgozni,
annak ellenére, hogy nem szívesen teszem, mert nem tesz jót a
hírnevemnek, azonkívül a közvetítési díjat is meg kell osztanom.
Mrs. Andrews kuncogott. - És ez bizony húsba vágó kérdés a
rátermett üzletasszonynak. Tudom, hogy így van, de ezzel azért a
legnagyobb ügyfeleit megtarthatná. Néha az ember kompromisszumra
kényszerül, Miss Sunday.
Julié ezen az estén csak tíz óra után hagyta el az irodáját. Olyan
szerződéseket dolgozott ki, amelyek beleérzőképességet, tapintatot és
időt igényeltek. A modellek, akiket kiközvetítettek, magas honoráriumra
számítottak, őt, a közvetítők nem kevésbé. Nem volt egyszerű
mindenkinek és minden szempontnak eleget tenni. Julié azonban
mindig fair volt, ez magyarázta népszerűségét a modellek körében, akik
mindent megtettek, hogy az ő ügynökségének dolgozhassanak.
A hazafelé vezető úton azon tanakodott, bekapjon-e még égy salátát
a Pennyfeathersben. Luigi és Antonio mindig örültek neki, de most jó
lett volna Rachellel is csevegni egy kicsit. Unokahúga azonban nem volt
otthon. Julié csak hajnalban hallotta fordulni a kulcsot a zárban.

Reggel nyolc órakor Julié már ismét az irodában volt. Két ismert olasz
modellt várt, akik meg akarták hódítani az amerikai piacot és az ő
ügynökségét választották közvetítőül.
- Sajnálom, Rachel - mondta, amikor unokahúga délben felhívta,
hogy ebédeljenek együtt. - Talán majd este. Most rettenetesen sietek.
- Este iskolában vagyok, tegnap pedig egy csomó pénzt kerestem,
Julié, majdnem százötven dollárt A Broadway-n segítettem ki egy
bárban, és a vendégek hatalmas borravalót adtak nekem.
- Nagyon örülök, Rachel. Találkozunk ma este?
- Nem tudom, de megpróbálom.

- Természetesen New Yorkba repülsz, csakhogy végleg

megszabadulj tőlem! - mondta a vörös hajú Deborah várakozással a
hangjában. David ágyán ült, és nézte, ahogy & férfi csomagol.
- Deborah - felelt a férfi türelmesen. - Ez meg miféle ostobaság?
Légy már egy kicsit józan! Miért kellene végleg megszabadulnom tőled?
Hónapokkal ezelőtt szakítottunk, miért nem akarod ezt elfogadni?
- Te szakítottál velem - helyesbített Deborah.
- Ez nem igaz - David felsóhajtott. Gyűlölte a veszekedéseket. -
Közös megegyezéssel történt, vagy erre már nem emlékszel? Miért jöttél
ma ide? Provokálni akarsz? Élvezed ezeket a drámai fellépéseidet?
- Ti férfiak mind egyformák vagytok - válaszolt összeszűkült
szemekkel, haragosan Deborah: - Mind egyformák. Néhány hétig
minden jó, aztán vége, mert föltűnt valami jobb.
David széles vállára meredt. A férfi kivett egy halom pulóvert a
szekrényből, és a bőröndbe tette. Szántszándékkal nem fordult Deborah
felé. Nem akarta, hogy a nő lássa szemében a türelmetlenséget. Sajnálta
Deborah-t és nem akarta megbántani. Istenem, ha végre belátná, hogy
vége!
- Azért megyek New Yorkba, mert minden évben ilyenkor
odaröpülök - magyarázta ezen a délután már legalább harmadszor. - A
londoni modellügynökségek mind a New York-i ízléshez ragaszkodnak.
Úristen, Deborah, pusztán üzleti célból utazom New Yorkba. De
teljesen mindegy, miért megyek, ez már nem a te problémád.
Most mégis a nő felé fordult. - Miért nem akarod megérteni? Vége!
Ez a nő eddig soha nem tapasztalt módon tette próbára a türelmét.
Néhány hónappal ezelőtt a legnagyobb barátságban váltak el egymástól,
azóta Deborah rendszeresen rajtaütésszerűen megjelent Portman
Square-i lakásán, hogy. a múltról beszélgessen vele. Beszélgessen?
Vitatkozzon, ez volt a helyes kifejezés. Nem illettek össze, és ezt
mindketten rövid idő után megállapították. Lehetetlen, hogy ezt már
elfelejtette volna - hát akkor miért nem hagyja őt békében?
Deborah felállt és le-följárt a szobában, és David ugyan
legszívesebben kidobta volna a lakásból, de a nő hosszú lába, hihetetlen
karcsúsága és hatalmas vörös hajkoronával keretezett gyönyörű arca
még így is csodálattal töltötte el. Deborah volt a legszebb modell, aki
valaha js dolgozott az ügynökségének, és ő beleszeretett - ami az elmúlt
nyár legnagyobb baklövésének bizonyult.
- Erre miért van szükséged? - kérdezte Deborah, és egy
kasmírpulóverre mutatott. - Miért viszel magaddal szolgálati útra ilyen
finom holmikat? Ahhoz, hogy New Yorkban új modelleket találj, nem
szükséges úgy kinézned, mint egy Adonisznak!
David elengedte a föle mellett á megjegyzést. - Most menj el, kérlek!
- mondta uralkodva a hangján. - Néhány óra múlva indul a gépem és
addig még rengeteg mindent el kell intéznem.
- Máris! - Deborah az ablakhoz lépett és tüntetően hátat fordított
Davidnek. Elgondolkozva tekintett ki az ablakon.
- Egy utolsó kérdés - szólt aztán. - Csak New Yorkba mész, vagy
máshova is? - A hangja nyugodtan csengett, de David nem bízott benne.
Tudta, milyen gyorsan változó Deborah hangulata, és mennyire nem
tud uralkodni magán, ha dühös. Többek között ez volt az egyik oka
annak, hogy szakított vele.
- Csak New Yorkba - válaszolta. - Két-három hétig maradók, utána
pedig Richard repül Afrikába és Hongkongba.
David gyerekkori jóbarátjával, Richard Simpkennel tíz éve
alapította meg Londonban a „The Very Best” modellügynökséget, amely
időközben Európa egyik legismertebb ügynökségévé nőtte ki magát. Á
kiközvetített lányok az egész világ fotósai és divatlapjai között kitűnő
hírnévnek örvendtek. David és Richard időnként felfedező körútra
indultak új, érdekes arcok után. E célból kétszer egy évben, tavasszal és
ősszel végigjárták Ázsiát, Európát, Afrikát és Amerikát. Egyetlen strand,
egyetlen szépségfarm vagy diszkó sem maradhatott rejtve előttük.
- És mi van Párizzsal, Rómával és Münchennel? - kérdezte
Deborah, és lassan a férfi felé fordult. - Már nem érdekelnek benneteket
az európai nők?
- Dehogyisnem, most különösen keresettek lettek a német lányok,
ami egyáltalán nem lep meg. - David látta, hogy Deborah szeme
összeszűkült, de nem érdekelte a lány rosszkedve. - A mi
ügynökségünknek pedig lépést kell tartania az idővel, ha a csúcson akar
maradni és pénzt akar keresni. New Yorkban is elsősorban szőkéket
fogok keresni, mivel pillanatnyilag őket lehet a legjobban kiközvetíteni. -
Energikus mozdulattal lezárta a bőröndjét. - Úgy, ezzel hát meglennénk.
- Tehát a vörös hajúak már nem keresettek. Rendben van.
Megértettem. Már megyek is - villantotta dühösen a szemét a férfira
Deborah. - De még látjuk egymást, ebben biztos lehetsz.
- David, aki az ajtóig kísérte, halkan mondta maga elé: - Remélem,
nem.
Két órával később érte jött Richard, hogy kivigye a repülőtérre.
Azonnal jelentkezz, ha megérkeztél - kérte Richard. - Rendeltél szobát?
-Peggy foglalt szállodai szobát két hétre. Tovább nem akarok
maradni. - Peggy a titkárnője volt.
 - A Plazában laksz?
- Természetesen, mint mindig!
A kocsi megállt a repülőtér bejáratánál.
- Nos, akkor minden jót! - csapott a barátja vállára David.
- Hajts gyorsan tovább. Tilosban állsz.
- Jó utat! - kiáltott Richard nevetve. - Sok sikert New Yorkban! Ne
felejtsd el, szőke és hosszú lábú. Az se baj, ha három tucatot szerzel.
David kiemelte bőröndjét a hátsó ülésről, búcsúzásra emelte a kezét
és belépett az indulási oldal várótermébe.

David már három napja mást se tett, csak lányokkal beszélt, de eddig
még egyik sem felelt meg százszázalékosan az elképzeléseinek.
Éppen szállodai szobájában pihente ki a fáradalmait, miután
néhány hosszt úszott a medencében.
Egy órával később a Plaza báljában felfrissítette magát egy
pezsgőkoktéllal, titkon itt is új jelöltek után kutatva, de egyetlen érdekes
arcot sem talált. Elővette a noteszét és a színiiskolák címét böngészte,
amiket már a korábbi évekből ismert, és mindig újra meglátogatott.
Több oldalnyi cím gyűlt össze az évek során, és David letelepedett egy
asztal mellé, hogy kényelmesen átgondolja, hogyan szervezze meg a
napját.
Nem is vette észre a hölgyvendégek érdeklődő pillantásait.
Egyáltalán nem volt tudatában, milyen nagy hatással van a nőkre. Nem
volt hiú, és gyűlölte, ha valaki megjegyezte, hogy szép férfi. Halálosan
szomorú lett volna, ha valaki csak előnyös külseje miatt vonzódott volna
hozzá. ‘
Végül kiválasztott három balett- és színiiskolát, és útnak indult.
A legtöbb helyen kénytelen volt megállapítani, hogy nagyon sok a
tehetséges lány, akikből kitűnő táncos és színésznő válik majd
valamikor, de modellnek sajnos nem megfelelők.
Rachel iskolájába öt óra előtt lépett be, épp a szünetben érkezett.
Felkereste a büfét, ahol épp két lány végszavazott egymásnak lelkesen.

c
 – Remélem, lány lesz - mondta az egyik hangosan, és nagyokat
hunyorított hozzá. Csinos volt, talán néhány kilóval több a kelleténél, és
sötét haját fiúsra nyíratva viselte. Piros pólóing, volt rajta, s zöld
szoknya, amely a combja közepéig ha ért. Amikor a férfi belépett, feléje
pillantott, de azonnal folytatta a kissé különös dialógust a vele szemben
ülő törékeny, szőke lánnyal.
De a sötét hajú hamarosan unni kezdte a szöveget, összecsukta a
könyvét és elegánsan leugrott az asztalról, amelyen ezidáig ült. David
épp a kávéautomatával volt elfoglalva, nem vette észre, hogy a lány
közvetlenül melléje állt és leplezetlenül méregette.
– Az anyja! - mondta hirtelen a lány, mire David megfordult és
szemügyre vette őt. Tagadhatatlanul elragadó leányzó volt.
- Jó estét! - mondta a férfi udvariasan.
- Azanyja! - ismételte a lány, és továbbra is merően figyelte
Dávidot, olyannyira, hogy a férfi kezdett zavarba jönni. Most már
tolakodónak; és neveletlennek tartotta a sötét hajú szépséget.
- Meghívhatom egy kávéra? - kérdezte mégis a belé nevelt
udvariassággal.
- Szívesen! - bólintott a lány. - Te is akarsz kávét, Yasmin? -
kiáltott a kis szőke felé, aki még mindig az asztalon
- Nem, köszönöm!
- Készen vagyunk, Yasmin, felállhatsz.
David további érmeket dobott az automatába és újabb műanyag
poharakat állított a kifolyó alá. Miközben a szőke lányt figyelte szakértő
szemmel, elkezdett bugyogni a kávé. Sajnos, megint semmi - gondolta
David. - Kedves ugyan az arca, de túl kicsi.
- Davidnek hívnak - mutatkozott be. - Hol vannak a többiek? -
óvatosan az asztalhoz vitték a tűzforró kávéval teli poharakat.
- Gimnasztikáznak. De a gimnasztikát én túl fárasztónak találom.
Senki sem fog tőlem spárgát vagy szaltót követelni, ha egyszer majd
híres leszek. Különben Rachel a nevem. Kösz a kávét.
 - Mennyi ideig tart a gimnasztika? - kérdezte Dávid.
- Egy óra, kettő, attól függ! Maga tehetségkutató? v
- Nem.
- Vagy esetleg tanár?
- Nem! - David belekortyolt a kávéjába, de bár ne tette volna. A
sötétbarna lötty erősen emlékeztetett a mosogatóié ízére. Két órát nem
akart elpocsékolni várakozással, különben sem bírná ki ennyi ideig egy
ilyen idegesítő teremtéssel, mint ez a Rachel. Rövid úton szerette volna
lerázni magáról a lányt.
- Talán új növendék?
- Az sem - nevette el magát önkéntelenül David.
- Ne csigázza a kíváncsiságomat! - mondta a lány
temperamentumosan. - Ha sem nem növendék, sem nem producer,
akkor mit keres itt?
- Vízvezeték-szerelő vagyok.
Rachel rázkódott a nevetéstől. – Még hogy vízvezeték-szerelő! Jól
adja! Megeszem a kalapomat, ha maga vízvezeték-szerelő. El sem
játszhatná, sosem lenne hiteles ebben a szerepben.
David kiitta maradék kávéját, és fel akart állni.
- Nem! - kiáltott a lány. - Ilyen könnyen nem szabadul tőlem.
Először válaszolnia kell a kérdéseimre.
A férfi azonban mégis felállt, de Rachel visszarántotta a székre.
Komolyan úgy tűnt, hogy nem akarja elengedni. Valószínűleg ki kell
találnom valami történetet, különben innen meg nem szabadulok -
gondolta Dávid. A valóságot pedig nem akarta a lány orrára kötni.
- Megadom magam - mondta, és elhelyezkedett a széken.
- Nagyon okos! Tehát? - Rachel az asztalra könyökölt, és
várakozásteljesen nézett a férfira:
- Tehát... Korábban egy barátom itt tanított. Meg akartam
látogatni, de már nincs itt.
 - Ennyi az egész? - kérdezte csalódottan a lány. - Nem hangzik
valami romantikusan.
- Maga szerint muszáj mindenkinek romantikusnak lennie? -
kérdezett vissza vidáman David.
- Nálam feltétlenül, még akkor is, ha nem úgy nézek ki első
pillantásra!
Tehát valami különleges történetet akar? Okay, akkor meg is kapja!
David maga sem tudta később megmagyarázni, hogyan jutott eszébe az
egész. Talán a hely szelleme volt az oka, a színiiskola, ahol éltető elem a
kitaláció. Ugyanakkor dolgozott benne a kisördög is, hogy sokkolja a
lányt egy kicsit. Ettől remélte, hogy talán nyugton hagyja.
- Hát ide figyeljen - kezdte és suttyomban körülnézett a teremben.
- Amit most elmesélek magának, köztünk marad, ugye? Megígéri?
- Becsületszavamra!
- Nos, az az igazság, hogy nekem ez egy kicsit kényes.
- Rövid hatásszünetet tartott. - Tehát... szóval azért vagyok New
Yorkban, hogy megismerkedjek egy gazdag nővel. Nem nagyon szívesen
dolgozom, a gazdag nők pedig hálásak szoktak lenni, ha törődik velük az
ember.
- Micsoda? - A lány hallhatóan levegő után kapkodott.
 Szeme izgatottan csillogott. - Maga házasságszédelgő? Vagy
dzsigoló?
- Na, nem kifejezetten - mondta David. - Még sosem voltam nős.
Mielőtt komolyra fordulna a dolog, mindig lelépek, de így is kifizetődő. -
Félre nem érthető módon összedörzsölte a hüvelyk- és a mutatóujját. -
Házasodni túlságosan veszélyes. Még sosem kerültem összeütközésbe a
törvénnyel, elképzelni is szörnyű lenne..!
Úgy tett, mintha izzadságcseppet kellene letörölnie a homlokáról. -
Rettenetes!
- Ne izgassa fel magát, minden rendben van! - veregette meg
Rachel a férfi kezét. - Borzasztóan izgalmasnak találom, amit elmesélt
nekem.
David felállt. Remélte, hogy végre elmehet.
- Csak még egy kérdés - szólt a lány, mikor abban a pillanatban
vagy egy tucat nevető, gesztikuláló lány lépett a terembe. - Csak és
kizárólag gazdag nőkkel foglalkozik, vagy azért szóba áll normálisakkal
is... úgy értem, hogy olyanokkal is, mint én?
- Normálisakkal is - válaszolt nagy komolyan a férfi.
- Akkor vigye magával a telefonszámomat. - Sietve előkapott egy
cédulát és egy tollat a táskájából, ráfirkantott egy nevet meg egy
telefonszámot, és David felé nyújtotta. - Hívjon fel holnap. Házibuli lesz
nálam, és szívesen meghívnám magát is. Biztosan jól erezné magát,
remek emberek lesznek együtt. ígérje meg, hogy felhív!
- Ha időm engedi - válaszolta a férfi. - Nem tudhatom, hogy
időközben ki kerül az utamba.
- Tökéletesen megértem - kacsintott Rachel. - Nem is akarom
tovább feltartani. Örülök, hogy megismertem, David.
- Részemről a szerencse, Rachel.
David hanyatt-homlok menekült a teremből. Odakint az utcán
olyan hangosan röhögött, hogy a járókelők kíváncsian kapták fel a
fejüket. Micsoda fura história! Feltétlenül el kell majd mesélnie
Richardnak. Biztosan őrültnek tartja majd. El akarta dobni Rachel
céduláját, aztán meggondolta magát, és a nadrágzsebébe tette. Eszébe
sem volt felhívni a lányt, de telefonszámot - különösen egy idegen
országban - sohasem szabad eldobni!
Rachel egy ideig még ülve maradt, és elgondolkozott a különös
idegenen, Tehát egy olyan férfival találkozott, aki gazdag nőkkel tartatja
ki magát. Olvasni már olvasott ilyesmiről, de igazi, hús-vér selyemfiúval
még sosem volt dolga. A helyzet"eléggé pikáns volt, de ha ő gazdag és
magányos lenne, biztosan beszerezne magának egy ilyen férfit - őt
egészen biztosan.
- Hé, új lány, mi történt, hogyhogy ilyen csendben vagy?
Rachel ijedten összerezzent. Csoporttársa, a hosszú, szőke hajú
Tommy ült le mellé.
- Mit mondtál?
- Semmit. Csak azon csodálkozom, hogy olyan csendben vagy.,
Valóban nem így ismerték őt itt az iskolában. Általában be nem állt
a szája.
-Ilyennek is kell lenni néha! - mondta, és kissé mélán pillantott
Tomra. - Van időd holnap? Házibuli lesz nálam, és szeretnélek
meghívni.
- Házibulira mindig van időm.
- Príma! Adj egy nagyobb papírt!
Tom a lány elé tolta noteszét. Rachel letépte a legfelső lapot és
gondosan összehajtotta. Majd apró cédulákra tépte, és valamennyire
ráírta Julié telefonszámát a címével együtt.
- Íme - mondta és egyet Tom kezébe nyomott. - Ez a tiéd, hogy
tudd, hol lakom. A buli holnap iskola után kezdődik, mondjuk hétkor.
- 96. utca, Fifth Avenue sarok i olvasta hangosan Tom.
- A Central Parknál? Ejha, igazán előkelő környéken laksz! Ilyen
gazdag a papád?
- Ez nem tartozik rád - mondta Rachel, de természetesen nem
árulta el, hogy a lakás az unokanővéréé.
- Mi lesz a többi cédulával? - kérdezte Tom.
- Most fogom szétosztani. Mindenki, aki bejön ide, kap egyet.
Rachel valóban kiosztotta a maradék kilenc cédulát csoporttársai
között, este pedig végre beavatta tervébe Julié-t is, ami miatt aztán
majdnem háborúságra került sor. Julié nem akart hinni a fülének,
amikor Rachel még megjegyezte: - Semmi kifogásom nincs ellene, ha te
is meghívsz néhány barátodat, de tényleg. Sőt, tök jó lenne. Minél
többén jönnek, annál vidámabban leszünk. Majd meglátod, milyen
klasszul fogjuk érezni magunkat!
Julié egyre növekvő haraggal nézett unokahúgára.
- Az én lakásomban rendezel házibulit, és kegyesen megengeded
nekem, hogy meghívjam a barátaimat? – kérdezte elfúló hangon,
miközben nem tudta eldönteni, sírjon vagy nevessen. - Holnap?
Korábban nem lehetett volna?
- Tudod... - szólt Rachel. - Mindig a spontán összejövetelek
sikerülnek a legjobban.
- Mondd, te... te... - Julie nem talált szavakat.
- Mi baj van? - kérdezte Rachel. - Nem felel meg az időpont?
Julié nagyot nyelt. Fáradtsága egyszeriben eltűnt. - Még kérdezed? -
kiáltotta felindultan. - Mondd csak, te tényleg ilyen naiv vagy, vagy csak
megjátszod? Ez itt az én lakásom! Én téged hívtalak meg ide, és nem a
barátaidat!
- De Julié! - kerekedett el Rachel szeme az őszinte csodálkozástól.
- Hiszen tegnap megígérted nekem, hogy rendezhetek egy házibulit!
 - Így igaz - helyeselt Julié. - Nem is tagadom, de azt hittem, előtte
legalább megkérdezel. Nem hívhatsz meg, engem kész tények elé állítva,
mindenféle embereket a lakásomra!
- Julié! - emelte fel kérőn a kezét Rachel. - Sajnálom. Meg tudsz
nekem bocsátani?
- Ne játssz nekem színházat! - mondta Julié. - Nálam ezzel
semmit sem érsz el. Különben sem illik hozzád ez a bűnbánó póz. Nem
bocsátok meg!
- Tedd meg, kérlek! Nem szabad haragudnod rám. Ahhoz te túl
kedves vagy!
Rachel át akarta ölelni unokanővérét, de Julié energikusan eltolta
magától. - Késő. Nincs időnk elérzékenyülni. Tehát, hogy képzelted a
holnapi napot, és hány embert hívtál meg? - Leült az ágyra, és maga
mellé mutatott. - Ülj ide!
- Várj, hozok valami innivalót magunknak.
- Én nem kérek semmit, Rachel. Nem érzem valami jól magamat.
Azt hiszem, influenzás leszek.
- Ezek szerint...? - Rachel félénken nézett rá.
- Nem, nem. Ha beteg leszek, akkor is megtarthatod a bulidat,
feltéve, ha a vendégeid elkerülik a hálószobát. Na, szóval hányan
lesztek?
- Tízen. Velünk együtt tizenketten. - Rachelnek eszébe jutott
David, a dzsigoló és gyorsan hozzátette: - Talán tizenhárman.
- Valamennyien a színiiskolából?
- Valamennyien barátaim a színiiskolából.
- Van elég pénzed az italokra és az ennivalóra?
- Hát persze! Veszek krumplit és kisütök néhány szelet húst.
Vörös bort hozok hozzá. Olcsót.
- Muszáj? '
 - Természetesen valamennyien fiatalok és egyáltalán, nincsenek
elkényeztetve.
- Jól érzed magad köztük?
- Borzasztóan jól. Valamennyien azt hiszik, hogy nem vagyok több
húszévesnél, igaz, nem is nézek ki idősebbnek, Ugye?
- Nekem teljesen mindegy, hogy nézel ki, Rachel, én most csak az
ágyamba vágyom. Mikorra is vagyok meghíva holnapra? - kérdezte
gúnyosan Julié.
- Most persze gúnyolódsz rajtam! - szólt szomorúan Rachel. - De
azért sem veszekedünk. Akkor jössz, amikor megfelel neked. Én
mindent elintézek majd.'
- De pontban tizenegykor vége. Ehhez ragaszkodom.
- Tizenegykor? - kérdette Rachel megütközve. - De Julié, nem
gyerekzsúrról van szó!
- Veled és a barátaiddal ellentétben nekem holnapután reggel
korán kell kelnem. Modellekkel és fotósokkal van találkozóm, nem
engedhetem meg magamnak, hogy fáradt legyek, Rachel. Innen még
elmehettek valahova; ha akartok.
- De tizenegykor? - húzta el dacosan a száját Rachel. - Hát hol élsz
te? Én azt hittem, New York a legőrültebb város a földön, és itt senki
sem alszik éjszaka.
- Azok, akik nappal alszanak, biztosan nem. Tizenegy óra, Rachel,
egy perccel sem több. Most pedig szedd a holmidat és vonulj el
valamerre! Letérdelt, hogy előkeresse Rachel lerúgott cipőjét az ágy alól,
és a lány kezébe nyomta.
- Jó éjszakát, holnap látjuk egymást a bulin. Ha lehet, azért ne
bontsátok ki a falakat.

Julié másnap reggel kínzó fejfájással ébredt és legszínesebben ágyban

maradt volna, de a megbeszélt találkozókat már nem halaszthatta el.
Két görög fiatalember volt berendelve az ügynökségre, és eltekintve
attól, hogy feltétlenül, jelen akart lenni a feltételüknél, abban is
reménykedett, hogy valamelyik a kettő közül talán Mr. Barden idényeit
is kielégíti.
Rachel házibulija teljesen kiment a fejéből. Lezuhanyozott, bevett
két fájdalomcsillapítót, kifésülte a haját, szolid sminket rakott az arcára,
és vizsgálódva az égre tekintett. Egyetlen felhőt sem látott. Éjszaka
egyszeriben nyár lett, és vágyakozva gondolt Long Island széles
strandjaira, kis vitorlására, amely már két éve várt rá Montauk
kikötőjében és a hosszú, lustálkodással eltöltött napokra a vízparton.
Egy ideig mindez most még csak álom marad számára!
Nagyot sóhajtva könnyű nyári ruha után kutatott a szekrényében,
végül egy barackszínű, rövid ujjú selyemkosztüm mellett döntött,
ugyanolyan színű magas sarkú cipővel. Egy kis arany még, és kész volt.
Rövid pillantást vetett a tükörbe. Igen, ez a szín kifejezetten öltözteti, jó
a kontraszt a ruhája és a haja színe között.
A tabletták hatásosnak bizonyultak, mire beért az ügynökségre, már
jobban érezte magát. Belépett az előszobába,s és szembe találta magát
Mrs. Andrewsszal.
- Jó reggelt, itt vannak már?
- A két görög? Igen, a műteremben várakoznak. Meglehetősen
izgatottak. IC
- Hogy néznek ki? '
Mrs Andrews pontosan tudta, mire gondol Julié. - Sajnos nem Mr.
Barden esetei. Csinosak, de túlságosan délszakiak.
-Kár, pedig már úgy reménykedtem.
Mrs. Andrews már bekapcsolta a kávéfőzőgépet, Julié öntött
magának égy csészével a forró italból, és eltűnt az irodájában.
- Szóljon, kérem, ha megérkeznek a fotósok - kérte. - A görögöket
majd később nézem meg.
Teljesen megbízott Mrs. Andrews ítéletében. Leült az íróasztala
mögé, kinyújtóztatta a lábát, és remélte, hogy nem kezd el azonnal
csörögni a telefon. Miközben kávéját szürcsölgette, egy fehér
bárányfelhőt követett a szemével, ami lassan vitorlázott át a kék égen.
De hirtelen összerándult. Mi van velem ma? - kérdezte idegesen.
- Hogy lehet, hogy ilyesmire pazarlom a drága időt? Ez egyáltalán
nem jellemző rám!
Mrs. Andrews persze azonnal tudta volna a választ. - Négy éve nem
volt szabadságon, egész héten, sőt legtöbbször még hétvégén is dolgozik.
Hát ez van magával! így nem mehet tovább.
Dél körül Julié fejfájása ismét erősödött. A stúdió vakító fényében
megfájdult a szeme és a torka is minthá kapart volna. Csak ne legyek
beteg - gondolta -, most nem engedhetek meg magamnak egy
influenzát.
A két görög ugyan nagyon fotogén volt, de sosem fognak az elithez
tartozni, Julié-nak kitűnő szeme volt az ilyesmihez. Ennek ellenére
nyilvántartásba vette, és előnyös szerződés reményében bocsátotta el
őket. A férfimodellek utáni kereslet erőteljesen megnőtt az elmúlt
években. Julié nagyon körültekintő üzletasszony volt, kiterjedt
nyilvántartással. Inkább egy modellel többet tudjon ajánlani, mint
kevesebbet.
Késő délután visszavonult az irodájába egy fotóssal, akivel már évek
óta együtt dolgozott.
- Figyelj csak, Frank! - kezdte Julié. - Van egy problémám. Talán
tudsz nekem segíteni. - Kérsz egy kávét?
- Mindig! - Julié két kávét kért Mrs. Andrewstól. A fotós
várakózóan nézett rá. - Milyen legyen a fiú? - kérdezte az- tán.
- Magas, széles vállú, sötét hajú, elegáns, sportos, intelligens...
- Tehát superman - nevetett fel Frank. - Sajnálom, de a
supermaneket szinte mind szerződés köti. Nem tudsz valakit
felszabadítani a tieid közül?
- Lehetetlenség. Az enyémeknek is mind szerződése van. Mindig
csak egy cégnek dolgozhatnak, de ezzel nem mondok neked újat. Azt
gondoltam, hátha neked van egy szabadon... valami ismeretlen arc, aki
Bardennél bevethető lenne.
Frank megcsóválta a fejét, és hálásan felmosolygott Mrs.
Andrewsra, aki időközben behozta a kávét. - Semmi - sajnálkozott
őszintén. - Mindenesetre most éppen nincs. Természetesen ez egyik
napról a másikra megváltozhat. Ha találkoznék az embereddel, azonnal
szólok neked. - Majd kiitta a kávéját és elbúcsúzott.
- Mikor lesznek kész a képek?
- Holnap. Eljössz értük, vagy én hozzam el őket?
Frank két utcányira lakott csak az irodától. Saját műtermében hívta
elő a filmeket, és az mindig izgalmat jelentett, hogy. hat egy új arc a kész
fotón. Ritkán fordult elő, hogy Julié csalódott. Többnyire beigazolódott
az első ösztöne, csalhatatlan megérzései és kitűnő szeme. Számtalan új
modell született így a keze alatt.
- Ha hat körül jössz, akkor senki sem zavar bennünket.
- Tudta, hogy Julié kínos aprólékossággal szokta tanulmányozni a
fotókat, ehhez pedig időre és nyugalomra volt szüksége.
Julié bólintott. Hat, hét, nyolc... igen, két óra elég lesz. Akkor még be
is iktathatja a képeket a nyilvántartásba és a szerződéseket is
kidolgozhatja.
Amikor Frank elment, eszébe jutott Rachel házibulija.
- Nem sok kedvem van hozzá - mondta ki hangosan a gondolatát.
Fájt a feje, a torka kapart és hulla fáradtnak érezte magát.
Vajon sikerül-e odahaza észrevétlenül besurrannia a hálószobájába
és ágyba bújnia?
Felsóhajtott. Még ha sikerülne is, akkor sem tudna aludni a
lármában. Rachel egyedül is képes volt akár holtakat is feltámasztani a
hangjával, és valószínűleg a vendégek sem lesznek csendesebbek.
Sajnos, jó képet kell vágnia a dolgokhoz.
Lenyelt egy újabb tablettát, és tovább dolgozott hétig. Ekkor
újrasminkelte magát, átkefélte a haját, bezárta az irodát és hazament.
Elhatározta, hogy nem öltözik át, lehet, hogy kissé túl elegáns lesz a
kosztümje a sok művészpalántának, de ez most nem érdekelte. Rachel
bulija volt, ő, Julié csak epizódszerepet játszott ebben a játékban. Szép
arca kelletlen mosolyra húzódott. Epizódszereplő, aki egy csomó őrült
rendelkezésére bocsátotta elegáns lakását. Kíváncsi volt, mi várja
otthon.

Lárma várta! Már akkor megütötte a zaj a fülét, amikor a nyolcadik

emeleten kiszállt a liftből. Egy pillanatra megállt az ajtóban, mielőtt
becsukta volna maga mögött.
Rachel nem mondta, hogy álarcosbált rendez! Julié életében nem
látott még ilyen gyülekezetet. Alig tudta volna megkülönböztetni a
fiúkat a lányoktól. És valamennyi kalapot viselt, kicsit, közepes vagy
nagy kalapot a szivárvány minden színében.
Feszülő, csillogó ruhában előkerült a ragyogó hangulatban lévő,
vihogó Rachel is. Azonnal Julié nyakába ugrott. Julié elveszítette az
egyensúlyát, el is esett volna, ha egy fehér humuszos férfi, aki a
kapucniját mélyen a homlokába húzta, a segítségére nem siet.
- Köszönöm - mondta a lány kimérten.
- Szívesen - felelt a beduin szopránhangon. Kiderült, hogy lány
volt..
- Ó, Julié! - kiáltott Rachel. - De jó, hogy végre megérkeztél! Hogy
tetszik a buli? Kérsz valami italt? Éhes vagy? Akarsz krumplit? A
konyhában van még egy teli dobozzal, a hús sajnos már elfogyott. Mit
szólsz, milyen fantasztikusan nézünk ki valamennyien? Borzasztóan jól
érezzük magunkat! Akarsz táncolni? Blacky, Blacky! - Megpróbálta
előkeríteni a Blacky névre hallgató fiút. - Feltétlenül táncolnod kell
Blackyvel - folytatta. - Ó a világ legjobb táncosa. Balettra jár, tudod?
Egyszerűen szuper a fiú, persze, nem kunszt ez az ó korában* még csak
húszéves. Batman-tánc, break, lambada, az összes dél-amerikai tánc,
természetesen mambó, de tangózni is tud... úgy érzed, hogy lebegsz, ha
a karjaiban tart.
Julié nem akarta, hogy a húszéves Blacky a karjaiban tartsa, és
lebegésre sem vágyott. ,
-Maradj! - köny örgött Rachel, amikor Julié megfordult.
Unokanővére karjába kapaszkodott. - Hiszen szívesen táncolsz, nem?.'
- Igen, de nem most. Egész nap hasogat a fejem, azt hiszem,
influenza bujkál bennem. Feltétlenül ki kell pihennem magamat egy
kicsit. Örülök, hogy jól sikerült a bulid, Rachel - szabadította ki magát
nevetve unokahúga öleléséből.
- Eltűnök... csak néhány percre. A hálószobámban vagyok.
Mindjárt visszajövök.
- Blacky, Blacky!!! - kiáltott Rachel még egyszer; de Julié már
messze járt. Átverekedte magát a vendégeken, és elővigyázatosságból
bezárta maga után a hálószoba ajtaját. Lerúgta a cipőjét, végigdőlt az
ágyon és nagyot ásított. A következő pillanatban a hatalmas lárma
ellenére mély álomba merült.
- Hé, gyerekek, maradjatok csendben, nem tudok telefonálni! -
kérte Rachel a barátait, akik erre tényleg elcsendesedtek kissé. Valaki
még a lemezjátszót is lehalkította.
Rachel a fülére szorította a telefonkagylót és belekiáltott:
- Úgy, most már jobban hallom. Kivel beszélek?
- Daviddel! Tegnap ismerkedtünk meg a színiiskolában.
- David? - A lány hangja szabályosan megcsuklott az izgalomtól. -
Micsoda meglepetés! Tényleg maga az?
- Hát persze! Meghívott a házibulira, nem emlékszik már?
- De még mennyire emlékszem! A buli már tart, hát hol marad
ilyen sokáig?
- Már jövök is, csak be akartam biztosítani magamat. A cím tehát
Fifth Avénue, 96. utca sarok a Central Parknál?
- Igen, ez semmit sem változott tegnap óta. Világosszürke bérház,
és én a nyolcadik emeleten lakom. Sunday van kiírva, ott csengessen. A
ház bejáratánál ül egy portás. Mondja meg neki, hogy Miss Sunday-hez
akar menni. Most pedig sürgősen induljon útnak! A lányok ki fognák
ugrani a bőrükből örömükben, ha meglátják. De óva intem, ezek a
lányok nem tartoznak abba a kategóriába, akikkel egyébként maga
foglalkozik.
- Nem tesz semmit, azért szívesen eljövök - felelte David vidáman.
Úristen, ez a Rachel tényleg elhitte neki a meséjét, és most selyemfiúnak
tartja! Á helyzet komikus és kínos volt egyszerre, habár... David arra az
előnyre gondolt, ami adódhat ebből a szituációból. Ezt az őrült Rachelt
különben biztosan nem tudná távol tartani magától. Csak higgye
nyugodtan, hogy őt kizárólag a gazdag nők érdeklik.
Rachel cédulája akkor esett ki David nadrágjának zsebéből, amikor
este átöltözött a vacsorához. Automatikusan felvette a szőnyegről, és az
éjjeliszekrényre tette. Miután lezuhanyozott és felöltözött, tekintete
véletlenül a szekrényen árválkodó fehér lapra esett, és arra gondolt,
miért is ne? Talán épp Rachel buliján találja meg azt a szép lányt, akiből
fotómodellt csinálhat. Nem fontos, hogy a Plazában vacsorázzék,
azonkívül még éhes sem volt. Csak abban nem volt biztos, hogy sötét
öltönye és borvörös csokornyakkendője megfelelő öltözékre a leendő
színészek partiján.
- Meglehetősen elegáns az öltözékem - mondta a telefonba.
- Elegáns vagy nem, úgy jön, ahogy akar, mi nem adunk a
formaságokra.
David valahol sejtette ezt, és semmi kedve sem volt újra átöltözni.
- Nos, akkor várjuk magát. Siessen! - kiáltott még bele a kagylóba
Rachel, mielőtt letette. David önkéntelenül összerezzent. Még sosem
találkozott olyan nővel, aki ennyire harsány lett volna, mint Rachel.
Ennek ellenére kedvesnek találta a lányt. A bonyolult lelkű modellekkel
való érintkezés után Rachel üdítő változatosságot jelentett.
Lifttel lement a földszintre, és hosszú léptekkel átvonult az
előcsarnokon.
- Taxit? - kérdezte a Vörös-arany csíkos libériás portás.
 - A 9. utcáig mennék. Megéri oda taxit venni?
A portás megrázta a fejét, és kinyitotta az ajtót David előtt. - Nem
uram - felelte. - A 96. utca ide legfeljebb öt perc gyalog. Induljon el
jobbra, ha kilép a szállodából.
 - Köszönöm.
David, mint afféle elővigyázatos angol, vállára vetette világos
esőkabátját, és vidáman fütyörészve kinyitotta a hatalmas üvegajtót.
Enyhe, nyári levegő csapta meg az arcát, és a férfi elvegyült a tömegben.
Néhány perc múlva már a 96. utca sarkán állt, és figyelmesen szemlélte
a Rachel által leírt világosszürke bérházat. A bejárati ajtó zárva volt,
David intett a portásnak, aki komótosan elindult az ajtó felé és
kinyitotta azt. A férfi sötét öltönye, kifogástalan fehér inge és vörös
csokornyakkendője láthatóan megtette a hatását.
- Miss Sunday-hez szeretnék menni, a nyolcadik emeltre – közölte
David.
- Igen, természetesen. Miss Sunday igazán ritkán ad esélyt.
Csodálkozom is, milyen különös alakokat hívott meg ezúttal. Úgy tűnik,
ön a kivételek közé tartozik - szólt méltóságteljesen a portás, és a lifthez
kísérte Davidet. Megnyomta a hívógombot, és tovább folytatta
eszmefuttatását Miss Sunday különc vendégeiről.
- Jó szórakozást! - kiáltott utána, mikor David megnyomta a
nyolcadik emeleti gombot. Az ajtó becsukódott, és a lift zümmögve
elindult fölfelé.
A nyolcadik emelet folyosóját vastag, vörös szőnyeg borította, amely
normál körülmények között minden zajt elnyelt - de nem azt a lármát,
amely a folyosó végén lévő lakásból szűrődött ki. Tehát ott lakik ez a kis
őrült. David az ajtóhoz lépett és megnyomta a csengőt. Meglehetősen
sokáig tartott, míg végre ajtót nyitottak neki.

Julié egy fél órát aludt mélyen, és felfrissülve, fejfájás nélkül ébredt,
készen arra, hogy elvegyüljön Rachel vendégei között! Hogy ne
túlságosan üssön el ruházata tőlük, elegáns kosztümjét fehér sifonblúzra
cserélte, hozzá bő, fehér nadrágot húzott és aránypántos szandált. Bőre
üde pírt kapott az alvástól, sötét szeme tisztán csillogott. Két
aranyfésűvel füle mögé tűzte a haját, és elégedetten mosolygott tükörké-
pére. így kipihenten mindjárt más színbe öltözött a világ.
 Amitől eredetileg nagyon tartott, nem következett be. Lakása még
meglehetősen rendben levőnek tűnt. Rachel is nyugodtabb lett, a
vendégek pedig kis csoportokban álldogálva társalogtak.
A nappaliban és a mellette lévő ebédlőben Rachel gyertyákat
gyújtott, ettől puha, tompa fény árasztotta el a lakást. Julié öntött egy
pohár vörös bort, és kezében a pohárral letelepedett kedvenc régi,
királykék selyemmel bevont, Tudor-korabeli karosszékébe. Hol lehet
Rachel? Mindegy, ha felfedezi, úgyis azonnal hozzájön. Neki csak az volt
á dolga, hogy türelmesen váljon.
Julié ivott még egy kortyot, mire megkordult a gyomra. Vajon talál-
e valami ehetőt még a konyhában? Elhatározta, hogy nyugodtan
megissza a borát, aztán majd körülnéz. Ekkor fölpillantott és elképedt.
Rachel állt az ajtóban, és elmélyült társalgást folytatott egy
idegennel, aki legalább olyan kevéssé illett a társaságba, mint Julié.
Hihetetlenül elegáns fekete öltönyben, legalább két fejjel magasodott
Rachel fölé, és tartózkodóan udvarias mosollyal nézett le a lányra, aki
élénk gesztikulálással magyarázott neki.
A férfi karcsú volt, széles vállú és szédítően magabiztos. Julié szíve
hevesebben kezdett verni, amikor Rachel és az idegen hirtelen feléje
nézett. Zavarában felemelte a poharát és barátságosan feléjük
mosolygott. Ekkor az idegen lassan elindult feléje, csodálkozó, kíváncsi
arckifejezéssel.
- Jó estét - mondta halkan, érezhető brit akcentussal. - David
Doyle vagyok. Zavarom?
- Julié Sunday. Nem, nem zavar.
- Megengedi? - A férfi Julié mellé húzott egy régi Bauhaus stílusú
széket, amit a lány egy gyanútlan kereskedőtől vásárolt pár dollárért.
David lovaglóülésben leült és kezét a szék kemény karfájára támasztotta.
Julié önkéntelenül elmosolyodott.
- Maga művész? - kérdezte habozva.
- Nem, csak megpróbálok úgy viselkedni! Rachel már meg is
tartotta nekem az első órát - mondta a férfi, és olyan pillantással
méregette a lányt, mintha modellt állna neki egy fotóhoz. - Első lecke -
mozogj olyan fesztelenül, ahogy csak lehetséges. Mindegy, csak ne állj
feszesen. Amint látja, tanulékony vagyok! - Rápillantott a karfára, és egy
pillanatra a székre meredt. - Bauhaus? - kérdezte érdeklődéssel a
hangjában.
Julié bólintott.
- Nem is gondoltam volna a leányzóról - intett Rachel felé, aki
csókot intett feléje az ajtóból. Julié nem értette a megjegyzést. Rachelre
gondolt? Mi köze az unokahúgának az ő Bauhaus-székéhez?
- Rachel és maga barátok? - kérdezte bizonytalanul. Rachel sosem
említette a David Doyle nevet. Lehet hogy Kaliforniából ismerik
egymást?
- Még nem - felelte David. - De nincs kizárva, hogy azok leszünk.
Kicsit szeles, de nagyon kedves lány. Az ember nem túl gyakran
találkozik ezzel a típussal. Roppant üdítő jelenség. A tinkerekre
emlékeztet engem.
- A tinkerekre? - kérdezte Julié. Kellemetlenül érintette, hogy nem
értette a hasonlatot.
- A tinkerek Írországban élnek, korábban cigánykaraván módjára
vándoroltak az országban. A keltáktól származnak, sötét hajú, kék
szemű, harsány nép, mint a maga unokahúga, Rachel... különös. - Egy
pillanatra elhallgatott, majd érdeklődéssel tekintett Julié-ra. - Kevés a
hasonlóság maguk között. Maga sokkal komolyabbnak tűnik, persze ez
teljesen érthető is azok után, amin az elmúlt időszakban keresztülment.
Julié növekvő elképedéssel kapta fel a fejét. Mit akart ezzel
mondani?
- Bocsánat - szólt David. - Nem akartam zavarba hozni.
- Egyáltalán nem hoz zavarba - válaszolt Julié szavaival
ellentétben meglehetősen zavartan.
- Szabad? - kérdezte a férfi, és kivette Julié kezéből az üres
poharat. - Hozhatok még egyet? Julié csak bólintott.
 David felállt és a bárhoz lépett. Julié gondolataiba feledkezve nézett
az idegen után. Micsoda férfi! Hol és mikor ismerhette meg Rachel New
Yorkban? És miért nem mesélt neki róla? A többi vendég semmi jelét
nem mutatta, hogy esetleg társalogni akarna vele. Valamennyien
barátságosan mosolyogtak feléje, Julié megítélése szerint, egy csipetnyi
együttérző sajnálkozással a szemükben,
David két teli pohárral tért vissza, és Julié elvette tőle az egyiket.
- Egészségünkre - mondta halkan a férfi -, „Your health”, ahogy
nálunk, Londonban mondják.
- Ó, ezek szerint brit. Gondoltam. - Julié megpróbált úrrá lenni
zavarán. Mi történt vele? David Doyle ugyan kifejezetten vonzó férfi
volt, de ő naponta tárgyalt vonzóbbnál vonzóbb férfiakkal, hiszen ez volt
a foglalkozása. Egy férfi külseje már rég nem volt rá nagy hatással.
Miközben megpróbálta állni David kék szemének elismerő pillantását,
szívdobogva gondolta .magában: Nem, itt nem, a külsejéről van szó,
ennél sokkal többről! Ez a férfi okos, intelligens, dörzsölt, ugyanakkor
érzékeny és kitűnő nevelésben részesült. Egyszerűen elragadó!
- Meséljen nekem Londonról! - kérte. Nagyon jól ismerte
Londont, de a férfi szájából akarta hallani, neki hogy tetszik, és hogyan
él ott.
- London? - nevetett fel David, és Julié-nak ebben a pillanatban
eszébe jutott Mr. Barden. Ez az, megvan! A vele szemben ülő férfit
kereste már jó ideje, ő volt az, aki hiányzott a nyilvántartásából! Azonnal
feléledt benne a szakmai érdeklődés. Vajon megkérdezheti-e Davidet,
szeretne-e fotómodell lenni? A helyzet eléggé kényes volt. Ismert olyan
férfiakat, akik sértőnek találták az efféle kérdéseket. Nem lehetett tudni,
hogy David hogyan reagálna. Először meg kell tudnia, mivel foglalkozik.
- Mi a foglalkozása? - kérdezte gyorsan.
David azonban kitért a válasz elől. - Sajnálom, nem szívesen
beszélek arról, amit csinálok. De ne aggódjon, semmi rossz sincs benne!
- Igazán kíváncsivá tesz.
 -Kérem! - fogta meg Julié kezét a férfi, és ez az érintés
áramütésként hatott a lányra. - Egy ilyen szép hölgyet, mint maga, az
ember nem untathat a saját történeteivel. Beszéljünk inkább magáról!
-
Rólam? - csóválta meg a fejét Julié. - Erről igazán nincs mit
mondani.
- Maga New Yorkban él, és, ez már önmagában is elég izgalmas.
Nagyon szép, fiatal és vonzó. Biztos vagyok benne, hogy egy regényre
valót mesélhetne nekem.
- Én... - kezdte Julié halkan, de nem tudta, mivel folytathatná.
- Jöjjön! - David kivette Julié kezéből a poharat és letette a pálma
mellé’. - Ha egyikünknek sincs kedve beszélgetni; és titokban akarjuk
tartani magánéletünket, akkor legalább táncoljunk. - Nevetve maga felé
vonta a lányt. - Maga csodálatos nő, Julié... és Londonra visszatérve, ott
nincs nő, aki ilyen szép lenne.
Julié nem mert fölnézni. Szíve hevesen kalapált. David remekül
táncolta a tangót, a lány úgy érezte, súlytalanul lebeg egy légüres térben;
egy meleg test körülfonja, biztonságban tartja és nem engedi leesni.
Lassan felemelte a fejét.
Julié nem volt alacsony, 172 cm-re nőtt, de David legalább egy fejjel
magasodott fölé. A férfi némán nézte a lány szép arcát. Majd bólintott,
mint akinek tetszik a látvány, és elmosolyodott. Julie-nak úgy tűnt,
mintha ezzel a bólintással felelne saját, különös gondolataira. Legbelül
érezte, hogy ez az idegen megváltoztathatná az életét/ és ő nem tudna
tenni ellene semmit. Vajon sejtette-e?'
- Julié? Julié!!! - Valaki megragadta a vállát, és Julié kénytelen
volt visszatérni gondolataiból a valóságba. Rachel nevetett mellette: -
Elmegyünk. Ti is jöttök? A társaság fele már elment. Úgy táncoltok,
mintha fizetnének benneteket érte. Még szép, hogy egyáltalán
meghallgattok.
 David szívesen maradt volna egyedül ezzel az elragadó lánnyal.
Vajon mit szólna ehhez Rachel? Végtére is övé a lakás és Julie-t csak
együttérzésből fogadta be!
- Már el is mentek? - ismételte meg bizonytalanul Julié. Mit
gondolna róla az idegen, ha ő kijelentené, hogy ő bizony inkább itthon
maradna? - Táncolni mentek? Hova?
- A „Funhouse”-ba! A gyerekek csodákat mesélnek róla. Állítólag
szuper hely. Kétezer ember a táncparketten, azért ez már valami! Nos,
mi lesz, jöttök vagy maradtok? Döntsetek már!
David le sem vette a szemét Julie-ról. Mit fog mondani? Aztán
akaratlanul is megcsóválta a fejét. Mi zavarta meg őt? Mi volt olyan
ellenállhatatlan, olyan elragadó a lányon?
Julié bólintott és halkan így szólt: - Jó. - Ezzel elhúzódott a férfitól,
aki egész idő alatt fogta a karját. - Én itt maradok.
- Maga is?
David inkább az ujját harapta volna le, mintsem Rachellel menjen.
- Ha szabad? - mondta.
- Hát akkor... majd később látjuk egymást... aztán viselkedjetek
tisztességesen! - kiáltott Rachel és elviharzott. A lakás ajtaja hatalmas
robajjal becsapódott, és hirtelen csönd borult rájuk, még a zene is
elhallgatott.
Julié mondani akart valamit, tenni valamit, de csak állt
mozdulatlanul. Csak a szeme mozdult, követte Davidet, aki a
lemezjátszóhoz lépett, és új lemezt tett fel. Leolvasta a férfi arcáról a
csodálatot, de egyfajta tanácstalanságot is, amikor visszajött hozzá. Julié
önkéntelenül David felé nyújtotta a karját.
Táncolni kezdtek, némán egymás szemébe feledkezve, alig véve
tudomást az idő múlásáról. Varázslatos érzés volt, mindketten azt
kívánták, bárcsak sose lenne vége.
A telefon éles csöngése törte meg a varázslatot és hozta vissza őket a
valóságba. Julié kibontakozott a férfi karjaiból, és felvette a kagylót,
David pedig elkezdte kihordani a konyhába a poharakat, tálakat és
hamutartókat.
Ki ez a nő tulajdonképpen? - tűnődött a férfi. Rachel titoktartást
kérve tőle elárulta neki, hogy egy szegény rokon, de nehezére esett ezt
elhinni.
- Azért vettem magamhoz, mert szegénynek sosincs szerencséje -
állította Rachel. - Annyira sajnáltam szerencsétlent.
- Miért sajnálja, és miért szerencsétlen?
- Mert a szó szoros értelmében szegény . Egyetlen fillérje sincs!
- Különös; egyáltalán nem úgy néz ki!
- Nem, tényleg nem látszik rajta, de higgye el, David, nincs állása,
nincs iskolája, se jövője, se lakása, se pénze.
- Milyen szörnyű!
- Így igaz! Ezért is fogadtam be.
- Ez igazán rendes volt magától. És miért nincs állása?
- Néhány nappal ezelőtt kirúgták.
- Hol dolgozott és mit?
- Ó, hol itt, hol ott, ami éppen adódott.
- És mi van a lakásával? Valahol csak lakott?
- Hónapokon keresztül nem tudta kifizetni a lakbért, és a
háziúrnak elege lett. Egyszerűen kirúgta.
Rachel akkor suttogta mindezt a fülébe, amikor megérkezése után
szinte azonnal felfedezte Julié-t. Nem feltételezte, hogy Rachel hazudott,
de valahogy olyan valószínűtlennek tűnt az egész. Ha mindez igaz volt,
életében először tréfálta meg az emberismerete. Ez a szép szőke lány
elegáns volt, azonkívül előkelő hölgy benyomását keltette. Lehetetlen,
hogy szegény!
- Le van égve és jövője sincs - tette még hozzá Rachel.
- De nagyon szeretetreméltó jóindulatú és segítőkész, ezért is
szeretem annyira. Nem hagyhattam csak úgy egyszerűen az utcán,
hiszen rokon!
- És tényleg állást keres?
- Igen, feltétlenül szüksége van egyre. Pénz nélkül nem lehet élni.
- Nagyon szép, miért nem dolgozik fotómodellként?
- Azt hiszem, ezzel már megpróbálkozott évekkel ezelőtt,
mielőtt... - Rachel hirtelen félbehagyta a mondatot, és a férfi kíváncsi
lett.
- Mielőtt mi történt? - kérdezte.
- Ó, semmi! - válaszolt a lány. - Mindenesetre ebből tudhatja,
hogy Julié nem magának való. Neki tényleg nincs pénze. így semmi
szükség arra, hogy utána vesse magát.
- Ne ilyen hangosan!
- Jó, jó, csak kiszaladt a számon. '
- Ugye bízhatom magában?
- Természetesen.
- Köszönöm! Különben a gyerekek ismerik Julié történetét és
sajnálják. Úgy kezelik, mintha beteg lenne. Békében hagyják.
- Mister Doyle? - Julié már befejezte a telefonbeszélgetést és
észrevétlenül kiment a konyhába. David felriadt gondolataiból, és
kicsúszott a kezéből a pohár, amit a mosogatóba akart helyezni.
 - Sajnálom - mondta Julié. - Nem akartam megijeszteni.
- Ó, nem, én sajnálom!
Egyszerre hajoltak le mindketten, hogy felszedjék a cserepeket, és
összekoppantották a fejüket.
- Au! - szisszent fel Julié a fájdalomtól, és ez a kis epizód feloldotta a
köztük lévő feszültséget. Mindketten nevetni kezdtek.
- Mit szólna egy pohár borhoz? - kérdezte Julié a férfi mellett
térdelve. Nagyon remélte, hogy így még tarthatja egy kicsit és óvatosan
kikérdezheti. Honnan jött? Mit csinál New Yorkban? Mi a foglalkozása?
Hogy állnak Rachellel? Olyannyira nem illettek össze, mint egy angol
lord meg egy magyar cigány lány!
- Meglehetősen későre jár - felelt kissé habozva David. Olyan közel
volt hozzá a lány, hogy beszívhatta parfümje bódító illatát. Ismerte ezt a
márkát, nagyon drága volt. Különös, hogy megengedheti magának.
Ó, igen, szívesen maradt volna, de nem tehette. Richard már várta a
hívását. Egyik legfontosabb üzleti elvük volt, hogy sohasem veszítették
el egymást szem elől, állandó kapcsolatban álltak egymással. Mindegy,
hogy a világ melyik táján jártak, reggel hatkor felhívták a társukat
Londonban, és a New York és London közti hat órás időeltolódás
szerint ez a telefonhívás most éjfélkor volt esedékes. Nem
várakoztathatta Richardot. t

- Csodálatos este volt - biztosította Julié-t még mindig mellette

térdelve. Annyira szép volt a lány. Az arca, mint a finom porcelán. A
keze után nyúlt. - Csak óvatosan, meg ne vágja magát! '
- Nem - szólt Julié zavartan.
- Javasolhatok valami mást? - kérdezte David, és a lány bólintott. -
Szívesen meghívnám holnap vacsorázni. Mondjuk, hétkor magáért
megyek, ha ez megfelelne.
- Hétkor? - gondolkodott el Julié. Neki ez túl korai volt. Hatra
beszélte meg a találkozót Frankkel, a fotóssal, és legalább két órára lesz
szükségük ahhoz, hogy az új képeket átnézzék. Ezt a megbeszélést le
sem mondhatja.
- A hét óra egy kicsit korán van, mondjuk inkább nyolckor! - nézett
csillogó szemekkel a férfira Julié. Davidnek bármilyen időpont
megfelelt, a lényeg, hogy találkozhasson a lánnyal. Feltétlenül viszont
akarta látni Julié-t, és ha nemet mondott volna...
- Igen, nyolc óra nekem jobban megfelelne - ismételte Julié. - De
miért nem találkozhatunk mindjárt a városban? Úgyis ott van dolgom.
Mit szólna, ha nyolckor találkoznánk a New York Public Library előtt?
Könnyű megtalálni a könyvtárat. A 41. és 42. utca között van a Fifth
Avenue-n. Jó lesz így?
- Patience és Fortitude között? - kérdezte nevetve David.
- Tudja a két oroszlán nevét? - lepődött meg Julié. A két híres
márványoroszlán a könyvtár bejáratát őrizte, és a lány biztos volt benne,
hogy sokan a New York-iak közül sem tudták a nevüket. Egy külfölditől
pedig különösen szokatlan volt. A fehér állatszobrok különben az itt élők
és a turisták számára is kedvelt találkozóhelynek számítottak.
- Jól ismerem New Yorkot - magyarázta David, és Julié felé
nyújtotta a kezét, hogy felsegítse. - Rendszeresen járok ide, inspirál,
felfrissít és mindenekelőtt legalább egy lépéssel a világ többi része előtt
halad.
- Ezt igazán kedvesen mondta - szólt Julié, és a szemétbe dobta a
cserepeket. - Én itt születtem, itt nőttem fel és szeretem a városomat. Az
azonban nagyon ritka, hogy egy idegen ilyen elismerően szóljon róla. -
Kedvesen elmosolyodott és kikísérte Davidet. Az előszobában a férfi az
esőkabátjáért nyúlt.,
- Ha eddig nem tudtam volna, most már biztos lennék benne,
hogy igazi angol úrral van dolgom - jegyezte meg Julié. A briteket
mindig fel lehet ismerni az esőkabátjukról és az esernyőjükről. Itt New
Yorkban nyugodtan elfeledheti az esőkabátját, küszöböli a nyár, és
ebben az évszakban ritkán esik. Különben mennyi ideig marad?
- Éh... még nem tudom.
 Nem, tényleg nem tudta - most már nem. Két hétre tervezte az
útját, de mi az két hét, ha az ember találkozott álmai asszonyával?
- Ez magától függ - tette hozzá halkan.
Julié elpirult és elkapta a tekintetét. - Hát akkor... - mondta és ki
akarta nyitni az ajtót.
- Hát akkor! - David lehajolt és megcsókolta a lányt. Rövid,
gyengéd csók volt. - Akkor holnap nyolckor, Patience és Fortitude között
- nagyon örülök! - Kinyitotta az ajtót, s mielőtt Julié bármit szólhatott
volna, eltűnt.
Csoda történt - szerelmes lett! David csókja után Julié bemenekült a
hálószobába, és az ágyra vetette magát. Tökéletesen össze volt
zavarodva. Megpróbált megnyugodni, de képtelen volt rá. Szíve
hangosan vert, az sem segített, hogy kezét erősen a mellkasára
szorította.
Folyton ezt az elegáns, jóképű férfit látta maga előtt, még mindig
ajkán érezte puha csókját, hallani vélte a hangját és látta csodálattal teli
pillantását. David teljesen kibillentette őt az egyensúlyából. Olyan
szerelmes volt, mint egy csitri, állandóan nevetett volna - és egyszerűen
remekül érezte magát. Felöltözve feküdt az ágyon, és türelmetlenül
várta Rachel visszatértét. Sosem hitte volna, hogy valamikor ennyire fog
vágyakozni unokahúga társaságára.
A gyanútlan Rachel azonban igencsak próbára tette Julié türelmét.
Új barátaival egész éjszaka barangolt a Little Italy, Chelsea és Soho
utcáin, és csak hajnali ötkor fordult meg a kulcs Julié lakásának
zárjában. Odakint már virradt ugyan, de még semmi sem mutatott arra,
milyen csodálatos tavaszi napra fog ébredni a város.
Rachel didergett egy kicsit a hajnali csípős levegőtől, meg a
fáradtságtól. Azonnal ágyba akart bújni - és hirtelen azt hitte, kísértetet
lát. Julié viharzott be hozzá, és szinte halálra ijesztette.
- Mi történt? - kérdezte és félősen feje fölé emelte kezét, mintha
Julié pisztolyt fogott volna rá. - Megőrültél? Halálra ijesztettél! Miért
nem alszol?
 - Ne haragudj, nem. akartalak megijeszteni, de annyira vártalak.
Feltétlenül beszélnem kell veled... azonnal! Egy percre sem tudtam
lehunyni a szememet! Hál’istennek, végre itt vagy! Mindent azonnal el
kell mesélnem, hallod, mindent! - hadarta izgatotta Julié, és a nappali
felé vonszolta Rachelt. - Ülj le! - Lenyomta unokahúgát a kanapéra. -
Most pedig rajta! Honnan ismered? Mit tudsz róla? Figyeltelek
benneteket, elég hosszasan pusmogtatok egymással. Miről beszéltetek?
Julié agresszív rámenőssége láttán Rachelnak a szava is elállt. Ez
egyáltalán nem volt jellemző rá!
- Kérlek! - könyörgött Julié. - Mondj valamit, nyisd már ki a
szádat, megöl a kíváncsiság. „
- Mmm... kiről beszélsz? - szólt Rachel elképedve.;
- Ez az angol... David Doyle... mindent tudnom kell róla!
- Vagy úgy ! - sóhajtott mélyet Rachel. - Szóval róla van szó? - Még
sosem látta ennyire izgatottnak Juüe-t, unoka- nővére csak ritkán
veszítette el önuralmát. - Vagy úgy! - mondta még egyszer. Az ördögbe
is, nem érezte túl jól magát, és erősen koncentrálnia kellett, hogy
figyelni tudjon.
- Hagyd már ezt az ostoba „vagy úgy!”-ot, Rachel, és szedd össze
magadat! Tudni szeretném, hogy kicsoda David Doyle! - Julié
megragadta Rachel vállát, és két kézzel megrázta.
Rachel arca eltorzult. - Au, ez fáj! pl
- Akkor válaszolj végre!
- Csak ha elengedsz!
Julié azonnal eleresztette.
- Hát jó - mondta Rachel. - Mindent elmondok neked, amit csak
tudok, de nem fog tetszeni neked. Én már most óva intelek, Julié.
Később ne gyere hozzám sírni! Ennek ellenére vállalod a rizikót?
- Természetesen - felelte Julié. - Miféle rizikót?
- Hogy olyan dologba keveredsz, amiről nem lehet tudni, hogyan
fejeződik be - folytatta titokzatosan Rachel. - Na tehát. Ez a kedves angol
úr, David Doyle egy... Hirtelen elhallgatott, mert ijesztő gondolata
támadt. - Úristen, csak nem szerettél bele? — kérdezte elfúló hangon.
Julié először elpirult, aztán elsápadt, majd ismét lángba borult az
arca. v
- Jaj, ne! - csapta össze a kezét Rachel. - Te szegény, micsoda
szörnyűség! Pont egy ilyen... egy ilyenbe... kellett beleszeretned? Bocsáss
meg, de egyszerűen képtelen vagyok kimondani a szót. David Doyle
egy... egy… - dadogott, és a türelmetlen Julié úgy nézett rá, mintha a
következő pillanatban a torkának akarna ugrani.
- Rachel! - szólt rá energikusan.
- Jó, jó, tehát David Doyle egy... egy...
Egyszerűen képtelen volt tovább folytatni. Mondd csak, Julié,
találkoztál már életedből selyemfiúval? - kérdezte végül. - Olyan férfival,
aki nőkkel tartatja ki magát?
- Amikor Julié csak a fejét csóválta, így folytatta: - Látod, én sem,
és most jól figyelj rám! - És elmesélte, hogyan ismerte meg Dávidét.
Julié első reakciója az volt, hogy fulladozott a nevetéstől. - Te
tréfálsz, Rachel! - mondta, amikor végre levegőhöz jutott. - Hagyd abba
a buta kitalált történeteidet! Ez most nem a legalkalmasabb pillanat
erre.
- Ez nem kitalált történet, Julié - mondta Rachel komolyan.
- Esküszöl? - kérdezte Julié, aki hirtelen furcsán kezdte érezni
magát.
- Esküszöm.
- Ez nem lehet igaz! - suttogta Julie, akinek most már egy cseppet
sem volt kedve nevetni. Ha lehet, még jobban elsápadt.
- De még mennyire igaz!
- Ezek szerint szándékosan foglalkozott velem, hogy hogy... de
hiszen ez rettenetes!
 - Én óva intettelek, Julié!
- És én még azt hittem, hogy tetszem neki - jegyezte meg Julié
szomorúan és csalódottan.
- Hogy tetszel-e neki, azt nem tudom, mindenesetre roppant
módon érdeklődött felőled, és mindent tudni akart rólad. És... - Rachel
hirtelen elnevette magát.
-...én azért nem hagytam annyiban a dolgot, ez fog téged most
megmenteni. Érted már?
- Hazudtál neki?
- Hazudni? - gurult méregbe Rachel. - Természetesen nem
hazudtam, csak kitaláltam egy történetet.
- Milyen történetet? v
- Azt meséltem neki, hogy szegény vagy, mint a templom egere,
munkád, lakásod nincs, és én együttérzésből befogadtalak - vágta ki
diadalmasan.
- Te fogadtál be engem együttérzésből? - hitetlenkedett Julié.
Most haragudjon az unokahúgára, vagy nevessen az ötletén?
- Igen, és meg kell hagynod, fantasztikus sakkhúzás volt ez tőlem.
Most azt hiszi, csóró vagy, így biztos lehetsz benne, hogy többet nem
jelentkezik. Az ilyen férfiak mindig boldogtalanná teszik a nőket, hidd el
nekem. Fogadjunk, hogy rengeteg bánattól szabadítottalak meg, csak
hálás lehetsz nekem ezért. Mindenesetre most már örökre nyugtod
lehet tőle, őt csak a gazdag nők érdeklik.
- Tévedés, Rachel.
- Tévedés?
- Megkért, hogy vacsorázzam vele.
- Micsoda? - kerekedett el Rachél szeme.
- Igen, meghívott vacsorázni, és én igent mondtam.
- Lehetetlen! - Rachel lecsúszott a kanapéról, és Julié elé
kuporodott a szőnyegre, összeráncolta a homlokát, és egy ideig némát
figyelte unokanővérét.
- Eztegyszerűen nem értem - mondta végül. - Ez teljesen
ellentmond az ő stratégiájának. Biztos vagy benne, hogy nem tudja, ki
vágy? Nem meséltél neki az ügynökségedről?
- Egyetlen szót sem!
- Akkor... nos... - Rachel tanácstalanul megcsóválta a fejét. - ...akkor
tényleg tetszel neki. Más magyarázatot nem tudok.
- Azt hiszed?,
- Igen, mindenképpen tetszened kell neki. És tudod mit?
Julié nemet intett.
- Irigyellek. David Doyle fantasztikus férfi.
- Nem tudtam, hogy neked is tetszik - mondta zavartan Julié.
- Nekem is? Hát kinek nem? - nevetett Rachel. - De nem
hozzám való. Te vagy az ő esete, téged hívott meg. Na de most hogyan
tovább?
- Este nyolckor találkozunk Patience és Fortitude között.
- Hol? - kapta fel a fejét értetlenül Rachel.
- Patience és Fortitude, két elragadó, vén között! Jó éjszakát,
Rachel! Két óra múlva számomra véget ér az éjszaka. Úgy fogok kinézni,
mint egy vízihulla, ha nem alhatom egy kicsit. Különben, köszönöm,
hogy itt lakhatom nálad. Igazán együttérző lélek vagy.
Sietve eltávozott, és Rachel elnyílt szájjal nézett utána. Patience és
Fortitúde? Két oroszlán? Lehet, hogy Julié is történeteket talál ki
újabban?
Nagy sóhajtással felállt és a szobájába ment. Julié irigylésre méltóan
szép - gondolta, miközben levetkőzött. Még vízihullaként is tetszene
David Doyle-nek. Rám bezzeg legfeljebb annyi érdeklődéssel néz csak,
mint egy szelet süteményre.
David számára a Fifth Avenue hirtelen a világ legszebb utcája lett, nem
azért, mert olyan gyönyörű volt, hánem mert ott lakott Julié Sunday.
Azzal a boldog tudattal tért vissza a Plazába, hogy valami hihetetlen
dolog történt vele. Hatalmas borravalót adott az elképedt portásnak és a
mosolygós liftesfiúnak. Majd kitűnő hangulatban tárcsázta Richardot.
- Te tényleg megbízható vagy, ez teszi olyan kellemessé az
együttműködésünket - üdvözölte Richard a barátját. - Mi újság a Nagy
Almában? - Azt a becenevet használta, amit a New York-iak adtak
városuknak.
- Semmi - és sok!
- Ezt nem nagyon értem.
- Kapaszkodj meg, Richie, szerelmes vagyok... Szerelem első
látásra, amiben sohasem hittem.
- Megkapaszkodtam!. És ki ő?
- Egy amerikai lány, egyszerűen álomszép! Szőke, magas, szép és
elragadó!
- Egy kicsit banálisan hangzik. A mi modelljeink valamennyien
szőkék, magasak, szépek és elragadóak.
- Varázslatos!
- Úgy tűnik, téged tényleg elvarázsolt. .Nem ismerek rád. Nem
szoktál így lelkendezni!
- Komolyan, Richie, tényleg elragadó. Még azon is gondolkodom,
ne ajánljak-e neki szerződést. Pontosan az a típus, akit keresünk.
- Isten őrizz! Csinálj vele, amit akarsz, de ne keverd össze az üzletet
és a magánéletet. Már elfelejtetted Debo- rah-t?
- Igen, teljesen.
- Akkor most nagyon figyelj arra, amit mondok; David! Deborah
útban van New York felé! Hatalmas jelenetet rendezett nekem, azt vágta
a fejemhez, hogy mi ketten kizsákmányoltuk őt. Nekem sosem bocsát
meg, neked is csak akkor, ha kibékülsz vele. Elmondta nekem, hogy
megesküdött rá, mindenképpen visszaszerez téged. Órákon keresztül
vitatkoztam vele, de megmakacsolta magát, mint az öszvér, és még
innen repülőjegyet rendelt magának. Azt nem tudom mikorra. Lehet,
hogy már holnap ott lesz - lehet, hogy csak egy hét múlva.
- Ó! - nyögött fel Dávid.
- És meg fog találni, erre mérget vehetsz. Tudja, hogy mindig a
Plazában szállsz meg. Adok neked egy jó tanácsot, költözz másik
szállodába!
Telefonálás közben David levetette a zakóját és megoldotta a
nyakkendőjét. Ledőlt az ágyra, füle és válla közé szorította a kagylót és
lehúzta a cipőjét.
- Eszemben Ssncs! - mondta.
- Meg fogod bánni, David. Deborah nagyon kellemetlen tud
lenni.
- Tudom, de meg kell végre értenie, hogy köztünk mindennek
vége. Az nem segít, ha elszaladok előle. Csak ront a helyzeten.
- Ahogy gondolod, de én figyelmeztettelek. Ki fogja kaparni a
szemét a kis szőkédnek.
- Az én kis szőkém meg tudja védeni magát, egyébként nem
kislány, hanem fiatal, elegáns, magabiztos hölgy. Egy pillanat
alatt elintézi Deborah-t. ő nagyon... disztingvált.
- Amerikai és disztingvált? - nevetett fel Ricahrd. - Ez eléggé
szokatlan.
- Igen, ez a helyes szó, szokatlan. Mondom neked, Richie, úgy
beleszerettem, mint egy kisdiák. Nem ismerek magamra.
- És mi van az új modellekkel? Tudsz még azért gondolkodni is, és
főleg, van szemed más nők számára is?
- Gondolkodom és teszek is. Már ki is választottam két lányt. Azt
hiszem, elküldöm őket Londonba hozzád.
- De azért még körülnézel, ugye?
 - Természetesen. Ezért is mentem el ma erre a bulira, ahol Julie-t
megismertem. Julié Sunday-nak hívják.
- Julié Sunday... - ismételte meg‘Rachel. - Ismerős nekem ez a név,
de most nem jut eszembe; honnan. Julié Sunday... pedig ezt a nevet én
már hallottam.
- Évekkel ezelőtt fotómodellként dolgozott, segít ez valamit? -
kérdezte David érdeklődéssel a hangjában. Időközben kényelmesen
elhelyezkedett az ágyon, egy második párnát is tett a feje alá.
- Fotómodell, fotómodell,.. Julié Sunday. Nem, sajnos nem jut
eszembe.
- Julié eléggé szokványos név, Richard, és a Sunday is. Biztos
összetéveszted valakivel.,
- Mikor találkozol vele ismét?
- Holnap este együtt vacsorázunk.
- Remélhetőleg Deborah nem keresztezi a terveidet. Vigyázz
magadra, Dávid, az a nő teljesen kiszámíthatatlan.
- Majd ügyelek. Van valami újság az ügynökségen?
- Nincs, minden a legnagyobb rendben. Hívj fel holnap is. Szia,
Dávid.
- Szia, Richie - akkor holnap!
- Kéz- és lábtörést, Dávid!
David elnevette magát. Kéz és lábtörést? Igazán nem lehetett
mondani , hogy Richard romantikus ember lenne. Kéz és lábtörést
kíván egy szerelmes férfinak, nem inkább sok szerencsét és mennyei
boldogságot kellene kívánnia? Hja, a babona!
 Mennyei boldogság! - gondolta később, amikor ásítva kinyújtózott
az ágyán. Lehetséges lenne, hogy egy nő és egy férfi átélje ezt? Kétkedés
suhant át az agyán. Meglehetősen kiterjedt baráti körében rengeteg volt
a félresikerült kapcsolat, és saját élete is bővelkedett csalódásokban.
Felsóhajtott. Milyen körültekintőnek kell lenni az embernek, ha új
boldogságot akar felépíteni? Nagyon körültekintőnek, nagyon
óvatosnak, és még így is törékenyebb lehet ez, mint egy üvegpohár
Rachel konyhájában. Mégis, feltétlenül meg kell kísérelnie!

Julié már messziről fölfedezte a férfit. Az egyik oroszlán előtt állt. Sötét
haja a homlokába hullt, é» a kandeláber fényében majdnem
szögletesnek tűnt feszült arca. A világos esőkabátot ismét a vállára
vetette.
Julié önkéntelenül elnevette magát, Tehát még mindig nem bízik a
New York-i időjárásban. Ez valószínűleg angol mánia.
Gyorsan szedte a lábait, ügyesen átfurakodott a tömegen. Már húsz
perccel múlt nyolc, alaposan elkésett. Hál’istennek David várt rá.
Mereven figyelte a Fifth Avenue-t, de nem vette észre Julié-t, túl nagy
volt a tömeg.
Az éttermek bizonyára zsúfoltak - gondolta Julié, asztalt kellett
volna rendelniük. Asztalt - vonta meg a vállát - de hol? New Yorkban a
vacsoraárak öt és ötszáz dollár között mozogtak, nem tudhatta, David
mennyit szánt erre az estére. Van-e pénze egyáltalán? Ő nem járulhatott
hozzá az est sikeréhez, hiszen a férfi szemében szegény volt, mint a
templom egere. Micsoda ostoba helyzet!
Már csak néhány lépésre volt a férfitól, így zavartalanul
megfigyelhette. Világosszürke flanellnadrágot viselt fehér, magas nyakú
pulóverrel, fekete blézerrel, és egyszerűen remekül nézett ki. Nemcsak
álmai férfiját látta benne, de feltétlenül meg akarta szerezni modellnek
is. Igyekszik majd diszkréten rákérdezni, érdekelné-e ez a foglalkozás.
Ha igen, nem fogja kihagyni ezt a lehetőséget, azonnal leszerződteti.
Egész nap ezen gondolkozott, és úgy találta, ez lenne az igazi megoldás.
Ez a szerződés alapjaiban változtatná meg David életét. Ezzel a
fantasztikus külsővel remek karriert futhatna be, és a karrier sok pénzt
jelent. Ha pedig lesz pénze, nincs szüksége arra, hogy továbbra is nőkkel
tartassa ki magát.
Julié számára is ez jelentette volna a nagy lehetőséget. Ha valami
komoly kapcsolat' alakulna ki kettejük között - Julié szívdobogással
gondolt erre -, akkor később ő is felfedhetné inkognitóját. Addig
pedig...? Nem, uram! - gondolta -, miközben sietve tartott a férfi felé.
Senki ember fia nem fogja elvenni tőle az ő nehezén megszerzett pénzét,
még egy ilyen superman, mint David Doyle sem! Ma pedig csak a
szegény rokon vagyok, aki szórakozni akar.
- Helló - mondta mosolyogva. - Nem engem vár véletlenül?
Julié hóna alatt szorongatott egy barna borítékot, amelybe Frank
csomagolta a fotókat, és a lánynak már nem volt ideje bevinni őket az
irodába.
– Helló!
David annyira megkönnyebbültnek látszott, amikor Julié-t
megpillantotta, hogy a lánynak szinte lelkiismeret-furdalása támadt.
Sajnálom, hogy elkéstem - szabadkozott bűntudatosan.
- Nem kell sajnálnia. Csak féltem, hogy egyáltalán nem jön el.
Már teljesen kétségbeestem. - A gondolat, hogy Julié nem jön, tényleg
pánikot keltett Davidben.
- Nos hát, itt vagyok - mosolyodott el a lány. Haja csillogóan
övezte finom arcát, ami enyhén kipirult a sietségtől. Egyszerűen
elragadó volt, és David olyat tett, amit még soha első randevún, átölelte
és megcsókolta Julié-t. Most teljesen természetesnek tűnt ez, holott
egyébként meglehetősen tartózkodó volt a nőkkel szemben. Jó
megjelenése általában azt a benyomást keltette a nőkben, hogy egy
Casanovával állnak szemben, és mivel ennek ő tudatában volt, inkább
tudatosan visszafogta magát. De Julié esetében nem vált be ez az
elhatározás. A lány pillantására azonnal elolvadt benne minden
visszafogottság.
Julié visszatartotta a lélegzetét a csók alatt, amely általa ismeretlen
világba röpítette egy másodperc alatt. Megszűnt körülötte minden,
sohasem hitte volna, hogy valaha rózsaszín ködfátyolon át fogja
érzékelni a külvilágot.
- Bocsánat - mondta a férfi halkan. - Én... én nem akartam.
Annyira boldog vagyok, hogy eljött, csak azért... Bocsánat!
- Nem baj - suttogta Julié, és lehajolt, hogy felvegye a fotókkal teli
borítékot, amely csókolózás közben az aszfaltra esett.
- Itt töltjük az estét? - kérdezte mosolyogva. David úgy állt, mint
aki gyökeret eresztett. - Vagy elindulunk valamerre?
- Jaj, persze! - mondta, de továbbra sem mozdult, és olyan
elragadtatással nézett a lányra, hogy annak nehezére esett
természetesen viselkedni. - Ma még szebb, mint tegnap. A fekete
éppolyan jól áll magának, mint a fehér, de meg vagyok róla győződve,
hogy bármilyen színt felvehet.
Julié fekete, rövid ujjú vászonkosztümöt viselt fekete hasított bőr
körömcipővel és fekete-fehér csillogó lakktáskával.
- Nagyon pontosak a megfigyelései - állapította meg meglepődve.
A férfi szinte profi módon bókolt. - Ért a divathoz?
David megcsóválta a fejét, mert még nem akarta felfedni kilétét.
Napközben már kidolgozott egy tervet. Deborah elrettentő példája és
Richard intelmei ellenére meg akarta nyerni Julie-t, hogy
fotómodellként dolgozzon az ügynökségének. Ehhez azonban meg
kellett győznie a lányt, hogy vele menjen Angliába, ami nem lesz
könnyű. Julié tökéletes ~ modell lenne. Magas, karcsú, hosszú lábú és
az arca a finom metszésű orrával, a mandulavágású szemekkel és magas
arccsontjával bizonyára remekül fényképezhető. Semmi kétsége sem
volt afelől, hogy nagy karrier előtt áll a lány, és hogy igent mond az
ajánlatára, de nem akart ajtóstul rontani a házba. Először ki akarta
puhatolózni, mi a véleménye Julié-nak a divatszakmáról.
Most viszont minden komoly elhatározása ellenére sem tudta, mit
mond és tesz. Julié gyengédséget és szerelmet ébresztett benne. Mintha
egy láthatatlan zsilip nyílt volna ki benne, amelyen keresztül az összes
érzés, amire csak képes volt, most akadály nélkül kitódult. Még ma az
enyém kell, hogy legyen, még ha minden eddigi elvemhez hűtlen leszek
is, gondolta. Sosem bújt ágyba első este egyetlen nővel sem.
- Jöjjön! - Kézen fogta a lányt, és a járda szélére vezette. Anélkül,
hogy elengedte volna a kezét, leintett egy taxit, és besegítette Julié-t a
hátsó ülésre.
A taxi olyan hirtelen indult el, hogy a lány egyensúlyát veszítette, és
néhány gyenge, sikertelen felülési próbálkozás után, kalapáló szívvel
ugyan, de úgy maradt David mellére hajtott fejjel. A férfi átkarolta és
erős kézzel tartotta. Esze ágában sem volt elengedni.
- A Plazához! - kiáltott az üvegablakon át a sofőrnek, majd Julié-
hoz fordult. - Ugye, neked is megfelel, remek a konyhája?
Julié, aki lélegezni is alig mert, csak bólintott. A vékony kelmén
átsütött a felindult férfitest melege. Úgy érezte, egész életében erre a
pillanatra várt. Csak ekkor tudatosodott benne, mit is mondott David. A
Plazába akar menni? - gondolta zavartan. Miért éppen oda? Gyakran
meghívta ügyfeleit, vagy ők őt oda. Drága volt és elegáns, a vacsora - hát
még a szoba! - egy vagyonba került. Csak nem ott lakik David? Ez
lehetetlen, hacsak... hirtelen megrémült. Csak nem ilyen módon veri el
azt a pénzt, amit a gazdag nőktől kicsal?
David gyengéden végigsimított Julié arcán és a halántékán. A
taxiban félhomály volt, de az utcai lámpák beszűrődő fényében a lány
tisztán kivette a férfi szemében megcsillanó vágyat. Ingerülten lehunyta
a szemét. De a következő pillanatban David olyan szenvedélyesen
kezdte csókolni, hogy elakadt a lélegzete, és nem védekezett. Ellenke-
zőleg, átölelte a férfi nyakát és visszacsókolta. De miért is ellenkezett
volna? Egész nap e pillanatra várt.
- Megérkeztünk, uram. Kiszállnak?
Anélkül, hogy a két fiatal észrevette volna, a taxi már jó ideje
megállt. A sofőr most egyetlen energikus rántással elhúzta az
üvegablakot, és leplezetlen elégtétellel figyelte kettejük ijedt
szétrebbenését. Julié elvörösödött, és zavartan igazgatni kezdte a haját. -
A legszebbnek a legjobbat - tette még hozzá a pasas Julié felé kacsintva,
és a századforduló stílusában épült, zöld tetős, híres szállodára matatott.
- Mennyi? - kérdezte David kurtán. Miközben a férfi fizetett,
máris ott termett a portás, és kinyitotta Julié-nak a kocsi ajtaját. Mielőtt
kiszállt, még hallotta a sofőr cinkos suttogását. - őszintén gratulálok! Az
én taxim már sok szerelmeskedést látott, de ez a csókolózás a legtöbbön
túltett!
Julié uralkodott magán, és David, aki karonfogva vezette fel a
szálloda lépcsőjén, őszintén elcsodálkozott a lány önuralmán és igazi
úrhölgyhöz illő viselkedésén. Neki sokkal nehezebben esett visszatalálni
a valósághoz. Vére forrt, egész teste vágytól izzott. Amire most
legkevésbé vágyott, az egy kiadós vacsora volt. Nem sejthette, hogy Julié
hasonlóan érez.
- Uram? - lépett hozzájuk az üzletvezető, amikor beléptek az
étterembe. Julie-t nem tették elfogódottá sem a pompás csillárok, sem a
vastag perzsaszőnyegek, sem a drága bútorok, és David újfent
megcsodálta a lány természetes szenvtelenségét. Ha valaki szegény,
munkanélküli és otthontalan, igazán nagy lelkierőre lehet szüksége
ahhoz, hogy ilyen elfogulatlanul tudjon viselkedni. - Amennyiben a
megszokott asztalához akar ülni, uram, néhány percet várnia kell.
Szívesen meghívnánk az ifjú hölgyet és önt addig a szálloda bárjában
egy italra.
- Mennyi ideig tart ez? - kérdezte David.
- Fél óra, legfeljebb egy óra, uram.
- Egy óra? - David kérdő pillantást vetett Julié felé. - Nos... azt
javasom, akkor majd később vacsorázunk. Ne fáradjon, köszönöm.
- Rendben van, Mr. Doyle! Végtelenül sajnálom.
Az üzletvezető kinyitotta előttük az ajtót, és David visszavezette
Julié-t az előtérbe. Egy pillanatnyi habozás után, amit a lány érzékelt
ugyan, de nem reagált rá, a lift felé fordult. Rábízta magát a férfira, és
egy gondolatnyit sem habozva követte. A liftben némán álltak
egymással szemben. Mindketten tudták, mi következik most, és
mindketten vágytak rá.
David kinyitotta lakosztálya ajtaját, és villanyt gyújtott a szalonban,
de Julié, aki különben lelkesedett a szép bútorokért, most egyetlen
pillantásra sem méltatta a krémszínű selyemtapétát, az antik bútorokat,
és az intarziás, stukkókkal gazdagon díszített mennyezetet. Csak David
csillogó szemét látta, és szó nélkül hagyta, hogy a férfi ölbe kapja, és a
hálószobába vigye. Az ágyat vörös selyemtakaró fedte, érintése kellemes
hűvösséggel simogatta Julié bőrét. Elnevette magát a csiklandó érzéstől.
Aztán csak David arca létezett, David teste, az ő vágytól rekedt hangja.
- Lehetetlen vagyok - suttogta a férfi, miközben kigombolta a lány
kosztümkabátját, és türelmetlenül szabaddá tette a vállát. - Bocsáss
meg... kérlek! Magam sem értem, mi van velem. Kell, hogy érezzelek,
hogy veled legyek, vágyom rád.
Kikapcsolta Julié melltartóját, és a földre dobta, majd ajkát a lány
mellére tapasztotta, nyelvével simogatva a rózsaszín mellbimbókat.
Julié a férfi nyaka köré fonta a karját. Egész testében reszketett.
Kívánta, hogy David tovább vetkőztesse. Meztelenül akarta érezni a férfi
testét, akarta, hogy csókolja, hogy szeresse eszméletvesztésig.
David azonban nem sietett. Nyugodtan akarta felkutatni a lány
testét, amely feszes volt és szép. Minden akaratára szükség' volt, hogy ne
tegye azonnal magáévá. Nyelve átvándorolt Julié másik mellbimbójára,
és olyan hosszan tartotta a szájában, hogy a lány türelmetlenül
megmozdult, de David tovább akarta fokozni Julié vágyát Még sohasem
érezte magát ilyen erősnek és férfiasnak.
- Istenem, de gyönyörű vagy! - suttogta. - Mint egy istennő!
Vetkőzz le teljesen, látni akarlak meztelenül!
Segített a lánynak, levette a cipőjét, lassan lehúzta szoknyája
zipzárját. Keze egy pillanatnyi habozással megállapodott az apró bugyin.
Julié nem mert mozdulni, pedig legszívesebben a karjába vetette volna
magát. Valami megfoghatatlan szégyenérzet visszatartotta ettől, annak
a nőnek a szemérmessége, akinek nincs sok tapasztalata a szerelemben.
David megérezte ezt és meghatódott. Julié annyira szép volt, hogy nem
csodálkozott volna rajta, ha számtalan szeretője lett volna már. A lány
viselkedése azonban elárulta, hogy nem volt.
A szomszédos szobából széles fénycsík esett be a hálószobába. Julié
figyelte, hogyan vetkőzik le David. Félig lehunyt szemekkel várakozott,
és megpróbált úrrá lenni testének reszketésén. A férfi most kilépett a
sötétségből, és Julié megláthatta ágaskodó férfiasságát. Zavartan
simította hátra a haját. A férfi magas volt és szép, erős és vágytól izzó, a
lány azt sem tudta, mene nézzen zavarában.
- Az én varázslatos kis ismeretlenem - mondta David, mielőtt Julie-
ra nehezedett, és csókkal zárta le az ajkát. A lány vágyakozva
hozzásimult. Semmi mást nem kívánt, csak hogy szeresse a férfi, de
David még mindig kivárt. Ajkai centiméterről centiméterre
végigcsókolták a lány szoborszemen gyönyörű testét és beszívta bőrének
enyhén édeskés, fűszeres illatát. A kerek vállakat, az izmos karokat és a
mellek hajlatait és újra meg újra a melleket, mind-mind szenvedélyes,
ugyanakkor gyengéd .csókokkal becézte végig. Karjával közben átölelve
tartotta Julié csípőjét, aki szinte elájult a közvetlen érintésekre.
- Kérlek - nyögött fel végre. Nem tudott tovább várni. Az övé akart
lenni, most, azonnal.
David fölegyenesedett és lassan lehúzta a selyembugyit a csípőről.
Szája végigsiklott a lány lapos hasán.'
- Kérlek - könyörgött Julié újra.
David belefúrta fejét a lány mellei közé. Igen, most már ő sem akart
továbbra várni. Még jobban magához szorította Julié-t, és lassan
beléhatolt, mire a lány mélyet sóhajtott és nem mozdult. Drágám –
suttogat aztán majd újra. – Drágám!
David már sok nőt birtokolt, de Julié gyengéd odaadása, finomsága,
ami ugyanakkor heves türelmetlenséggel párosult, egyszeri és ezért
izgató volt számára. Egyre mélyebben hatolt belé, és a lány
engedelmesen igazodott a férfi diktálta ritmushoz. Mindig is ilyennek
álmodta a szerelmet. Úgy érezte, feloldódik a pillanatban, ugyanakkor a
férfi által erőt nyer.
- Csodálatos vagy - lehelte David Julié fülébe.
A lány hallotta a suttogást, de a szavakat nem értette. Hát David
nem érzi, hogy elmerült a gyönyörben, amivel megajándékozta?
Maradék erejével szorosan átkarolta a férfit. Mindjárt elégek - gondolta.
Mindkettőjük teste tűzben égett, a lángok összecsaptak a fejük felett.
Eggyé váltak.
David felnyögött. Minden erejét összeszedte, hogy visszatartsa
vágya áradását, mert Julié-val együtt akarta elérni a csúcspontot. Tudta,
sosem felejti el ezt a pillanatot, és hogy Julié elvarázsolta őt odaadó
gyengédségével. Ezentúl újra és újra vágyakozni fog erre a boldogságra, %
a lány odaadó szerelmére. Újra és újra el fogja érni, hogy Julié
felnyögjön a karjai közt a gyönyörtől, hogy aztán kifáradva, elfúlva a
fülébe súghassa: - Köszönöm, drágám!
Egymásba fonódva elaludtak. David hajnali ötkor felébredt, és
szeretetteljesen takargatta be Julié összegömbölyödött testét. A lány
mélyen aludt. David hosszan figyelte kisimult, szép arcát, és
legszívesebben újra szerette volna, de olyan ártatlanul és meghitten
feküdt mellette, hogy nem volt szíve felkelteni. Leoltotta a villanyt a
szalonban, de nem jött álom a szemére. Nyitott szemmel feküdt, a
sötétbe meredt. Túl sok gondolat kergette egymást a fejében.
Tehát mégis létezik szerelem első pillantásra! Mindig is mesének
tartotta, a költők romantikus kitalációjának, könnyelmű, szentimentális
hazugságnak. Most viszont már többet tudott erről a dologról. Tudta,
hogy halálosan beleszeretett Julié-ba. Hétkor felkelt, és lábujjhegyen a
fürdőszobába ment. Képtelen volt újra elaludni.
 David gazdag családból származott, ezenkívül sikeres üzletember
volt, így luxuséletet élt. Sosem gondolkodott el azon, hogy ez kivételes
helyzet, amelyről sokan csak álmodnak. A gazdagság olyan előjog, ami
gondolkodásra is kötelez, de David egyetlen gondolatot sem vesztegetett
erre - legalábbis a mai napig nem.
Miközben drága szappannal beszappanozta magát a zuhany alatt,
majd amikor csukott szemmel felváltva forró és hideg vizet eresztett
magára, életében először adott hálát a sorsnak, hogy gazdag. Mert így
mindent megadhat a szeretett nőnek. Boldogság töltötte el. Előre örült a
gondolatnak, hogy elkényezteti Julié-t, legelőször is egy fejedelmi
reggelivel fogja kezdeni. '
%
- Minden legyen az asztalon a különböző gyümölcsléktől kezdve a
füstölt lazacig - adta ki a parancsot egy fél óra múlva a szobapincémek. -
És siessen, kérem, nagyon éhes vagyok.
Húsz perc múlva tálalva volt a reggeli. David kitöltött egy csésze
kávét Julie-nak, és a hálószobában az alvó lány mellé ült az ágy szélére.
A kávé illata pillanatok alatt betöltötte a szobát, és Julié kinyitotta a
szemét. Álomittasan nézett a férfira, aki boldogan mosolygott rá.
- Ó - mondta végül Julié, és felült. - Még mindig a szállodában
vagyok?
- Ott bizony - válaszolt vidáman David. - És még mindig nálam. Jó
reggelt, drágám! Kérsz egy csésze kávét?
A selyemtakaró a földre csúszott, és Julié meztelenül feküdt előtte.
David nagyot nyelt, a lány gyönyörű teste egyszeriben élvezetes
emlékképeket ébresztett benne, és újra hevesen megkívánta.
Julié hirtelen elpirult. Lehajolt a,takaróért és az álláig húzta.
- Mintha kávét említettél volna? - mondta és kivette a férfi kezéből
a csészét. - Nagyon jó ötlet!
Az első korty után hangosan megkordult a gyomra. Tegnap olyan
izgatott volt, hogy egész nap semmit sem evett.
-Nagyon érdekes - jegyezte meg David kuncogva. - Ez úgy
hangzott, mint egy egész csorda farkas. Milyen jó, hogy...'' - Hirtelen
fölugrott, kiszaladt, és Julié idegesen nézett utána. Mi ilyen sietős? A
férfi különben nagyon tetszett neki elegáns selyemköntösében. Frissen
borotválkozott, finom borotválkozóvíztől illatozott és megszólalásig
hasonlított a divatmagazinok férfimodelljeire.
Julié-ban felébredt az üzleti szellem. Nem szabad, hogy •szerelmes
érzései elnyomják benne a célt, a férfi megnyerését ügynöksége
számára. Ha visszajön, el kell kezdeni a beszélgetést, diszkréten ebbe az
irányba kell terelni. Hogy megengedhet magának egy pazar lakosztályt a
Plazában, azt biztosan egy gazdag nőnek köszönheti, de Julié e pillanat-
ban nem akart ezzel foglalkozni. Felült az ágyban, és párnákat rakott a
háta mögé. Terve és a kávé új erővel töltötte el.
- Mennyi az idő? - kiáltotta.
- Nyolc óra - válaszolta David a salonból. - De miért kérded?
Remélhetőleg van időd?
- Időm? - kérdezte Julié. - Az idő számomra a legnagyobb luxus,
nem engedhetem meg... - Hirtelen elhallgatott, hiszen David szegény
munkanélkülinek tartja őt. Amíg meg nem mondja neki az igazságot,
kénytelen időt szakítani rá. - Úgy értem - javította ki magát gyorsan
hogy az idő sok ember számára igazi luxus lett. Te nem így gondolod?
- Igen, az én esetemben ez sajnos igaz!
- Tényleg? Én ugyan nem vagyok rá kíváncsi, mivel foglalkozol, de
miért nem keresel magadnak olyan állást, ahol kevesebb
időráfordítással több pénzt kereshetsz? - mondta a lány és türelmetlenül
hozzátette. - És miért nem jössz végre be hozzám? Hiányzol!
- Voilá, már itt is vagyok!
David megjelent az ajtóban, egy gazdagon megrakott zsúrkocsit
tolva maga előtt. Julié rámeredt az ezüsttálcákra, s a szeme szabályosan
elkerekedett. Rántottétól kezdve a füstölt lazacig és a vékonyan szeletelt
sonkáig minden tálalva volt, ami csak szem-szájnak ingere.
- De hát, ki fogja mindezt megenni? - kérdezte elképedve.
- A farkasok a gyomrodban - mondta a férfi, és szorosan az ágy
mellé tolta a kocsit. - Jó étvágyat!
-Ó, David, tudod, milyen drága vagy? - kiáltott fel Julié, és csókot
nyomottá férfi arcára. - Szeretlek!
- Remek - komolyodott el a férfi. - Ugyanis én is szeretlek. De most
egyél!
Julié mindent megkóstolt, igaz, mindenből csak keveset vett. Nem
volt különösebben nagy étkű. David egy ideig némán figyelte, majd így
szólt.
- Te is, mint minden amerikai, állandó fogyókúrát tartasz, vagy
természettől fogva ilyen karcsú vagy?
- Én és a fogyókúra? - Julié nagy vidáman egy kanál %

maracujalekvárt kent a pirítsóra és felnevetett. Még életemben nem

diétáztam.
- Akkor miért csak csipegetsz, mint egy madár?
- Mindig ezt teszem.
- Akkor a legmegfelelőbb vagy erre a szakmára – nézett áthatóan a
lányra Dávid. - Mondd csak, Julié, miért nem dolgozol fotómodellként
mondjuk egy ügynökségnek? Minden adottságod megvan hozzá, magas
vagy, karcsú és szép.
Julié saját ügynökségére gondolt és elmosolyodott. - Komolyan? -
kérdezte.
David bólintott. <
- Akkor én megfordítanám a kérdést - mondta. - Miért nem
dolgozol te fotómodellként? Neked is megvan minden adottságod
hozzá, és tán a pénz sem jönne rosszul.
- Én? - nevetett fel David.
- Figyelj csak - kezdte nagy komolyan Julié. - Ismerek néhány
befolyásos embert a divatszakmában, akik jövedelmező állást tudnának
szerezni neked.
--Nekem... van jövedelmező állásom - mondta David habozva.
Miért nem rukkolt elő most az igazsággal? Megköszörülte a torkát, de
Julié már tovább beszélt.
- Fantasztikus modell lennél! - lelkendezett a lány. - És egyben nagy
szívességet tennél nekem. Le vagyok kötelezve ezeknek az embereknek.
El lennének ragadtatva tőled. Tedd meg kérlek, az én kedvemért!
Megteszed? - nézett könyörögve Davidre. - Megtennéd, hogy
modellként dolgozol egy ügynökségnek?
- Julié, én érted mindent megtennék, de...
- De? - kérdezte feszülten a lány.
- Ez az egyetlen, amit nem tehetek meg még érted sem.
David látta, hogy Julié bosszankodik, mégis nevetnie kellett. A
helyzet igazán komikus volt! Egy modellügynökség sikeres tulajdonosát
arra kérik, hogy maga is modellként dolgozzék.
- Most mit nevetsz? - kérdezte Julié mérgesen. Egyáltalán nem
tartotta helyénvalónak a férfi vidámságát. Ha meggondolja, mivel keresi
most a kenyerét, a fotómodell szakma ehhez képest tiszteletreméltó és
egyáltalán nem nevetséges.
- Nem is tudom, csak olyan komikus az egész! - nevetett még
jobban David. - Gondold meg, te úgy találod, nekem kellene modellként
dolgoznom, én meg úgy találom, hogy neked. Ugyan, Julié, miért
csináljuk ezt, jobb nem jut eszünkbe? Gyere, inkább csókolj meg!
A lány tiltakozni akart, de David már mellette termett az ágyban. A
köntöse alatt meztelen volt, és vágyakozva nézett Julié-ra, aki az
ügynökségére gondolt, Mrs. Andrewsra és a fotósokkal való
megbeszélésére, és megpróbált kitérni David elől.
- Tudod, hogy megőrjít a tested? - suttogta a férfi. - Ne ellenkezz,
kérlek, ne!
Julié fekve maradt. Nem azért, mert David kérte, hanem mert őt is
feltüzelte a férfi vágya. Tehetetlen volt. Megremegett, amikor David
megsimogatta a mellét.
- Csókolj! - kérte David rékedten. - Mindenhol!
Karja a lány vállára tévedt, köntöse szétnyílt, és Julié az oldalára
fordult. A lány kedvtelve borzolta David mellén a szőrt, és gyengéden
ráhajtotta a fejét. Majd lejjebb csúszott, egyre lejjebb.:. A férfi felnyögött.
Julié szerette hallani ezt a hangot. Meg akarta vadítani a férfit, hogy
elveszítse az önuralmát. Végigsimogatta a testét mindenütt, először a
kezével, majd a nyelvével.
Végül is David nem bírta tovább. - Drágám - suttogta. - Gyere, hadd
szeresselek!
Mohón csapott le Julie-ra, és erőteljesen beléhatolt. Eggyé váltak
újra, ismét egymásra találtak. Vágyuk oltha tatlan volt, és mindketten
megpróbálták kiterjeszteni érzékeik határait* Most Julié nyögött fet
szenvedélyesen, és David megvárta, amíg a lány lázas teste lassan
%
megnyugszik.
- Köszönöm, drágám - hallotta még suttogni, aztán lecsukódott a
szeme és hirtelen mély álomba merült A
Tizenkét óra volt, amikor David fölébredt. Julié már elment. Az ágy
mellett feküdt egy cédula, és a férfi félt elolvasni. Istenem, ha örökre
elhagyta? De nem lehet, hiszen szereti, ez nem kétséges. És ő? A saját
érzéseivel teljesen tisztában volt .
Drágám! - olvasta. - Csodálatos vagy! Várj rám nyolckor a
szálloda halijában! Szeretlek.
Julié ugyanolyan szerelmes volt, mint David, csak éppen nem
annyira eufórikus. Úgy érezte, semmi oka erre. Ha a férfi nem hajlandó
feladni kétes foglalkozását, nincs jövője a kapcsolatuknak. Márpedig
teljesen úgy nézett ki, hogy Davidet nem nagyon lelkesíti más
foglalkozás, legalábbis a fotómodellség semmiképpen nem.
Az irodájában ült, és elgondolkozva nézett ki az ablakon. Tegyen
úgy, mintha nem tudná, mivel, keresi a férfi a kenyerét? Mennyi ideig
bírná ki - és David mennyi ideig maradna New Yorkban? Milyen
szerepet játszhatna Julié az ő életében? Tudta, hogy szereti őt, de vajon
nemcsak egyféle passzió ez a férfinak, aki a kemény munka után vele
piheni ki a fáradalmait? A gondolatra hideg futkározott a hátán. Sosem
kérdezne rá erre, annál ő sokkal büszkébb! Az egyetlen megoldás, ha
lemond róla.
 Átellenben a St. Patrick katedrális órája tizenkettőt ütött
- Löncsidő. A löncsöt ma kihagyja. Még mindig tele volt a kiadós
reggelitől. Megszólalt a telefon. Mrs. Andrews felvette a kagylót az
előtérben, és szinte azonnal kigyulladt a piros lámpa Julié készülékén.
- Igen - szólt bele a telefonba.
- Az unokahúga - móhdía Mrs. Andrews. - Délelőtt már többször is
telefonált. Átkapcsoljam?
Rachel! Teljesen kiment a fejéből a lány.
- Igen, kérem, kapcsolja! - kérte, és mélyet lélegzett, mielőtt felvette
a kagylót. Rachelnek rengeteg kíváncsi kérdése lesz.
- Julié? - hallotta máris unokahúga izgatott hangját. - Csakhogy
végre megtalállak!
- Hallod, megvagyok!
- Az Isten szerelmére, hol voltál egész éjszaka? Majd meghaltam
félelmemben, már a rendőrséget akartam riasztani.
- Ne kiabálj annyira - kérte Julié. - Rachel, én nem vagyok már
gyerek, áld miatt aggódni kellene. Daviddel találkoztam, hiszen tudod.
- Igen, vacsorázni hívptt - felelte Rachel. - És mennyi ideig tart égy
vacsora?
- Néhány óráig, ha van az embernek ideje.
- Így van, de nem egy egész éjszaka.
- Ezt nem is állítottam.
- Ez azt jelenti, hogy... - Rachel megköszörülte a torkát.
- Ezek szerint nemcsak a vacsorát fogyasztottátok el együtt?
- Pontosan.
- És ezt te csak így mondod, mintha ez a világ legtermészetesebb
dolga lenne? - képedt el Rachel..- Te teljesen... megőrültél?
- Ugyan, csak őszinte vagyok
- Úgy értem, nem hittem volna rólad, hogy az első este... ebből is
látszik, hogy lassú víz partot mos. De hisz ez őrülten izgalmas* Julié! Na,
mesélj, milyen volt? Kedves? Gyengéd? Mindent tudni akarok!
- Gondolom! - nevetett fel önkéntelenül Julié. - De ami David és
köztem történt, az csak rá és rám tartozik.
- Ugyan, Julié, ne légy olyan titokzatos! Meséld el, hogy volt,
tudod, milyen kíváncsi vagyok - hízelgett Rachel.
- De még mennyire tudom - mondta Julié. - Légy egy kicsit
türelmes, talán egyszer elmesélem. Most csak annyit, hogy a Plazában
voltunk, és csodálatos éjszakát töltöttünk együtt.
- A Plazában? - vált szinte áhítatossá Rachel hangja. - Öregem, de
%
hisz az őrülten drága hely!
- Igen, de nagyon nagy hatással tud lenni az emberre.
- És ő - ő is nagy hatással volt rád?
- Mire gondolsz?
- Julié, kérlek, ne kínozz?
-Nem, nem, többet nem tudsz meg tőlem, kár a fáradságért -
mondta energikusan. - Azonkívül sok a dolgom.
- Látlak ma este? - tudakolta Rachel.
- Nem tudom, talán - talán nem. Na, minden jót, Rachel!
Julié ezzel helyére tette a kagylót, mielőtt Rachel bármit is
válaszolhatott volna. Pedig nagyon szívesen mesélt volna Dávidról.
Nagyon vágyott rá, hogy egy együttérző léleknek kiönthesse a szívét.
Valakivel feltétlenül beszélnie kell! Gondolatban sorra vette á
barátait, és eszébe jutott Antonio és Luigi. ők kiváló beszélgetőtársak
lennének. Megszokták vendéglőjükben a vallomásokat, azonkívül
tartózkodóak, hallgatagok és odaadó barátai Julie-nak. Nekik
nyugodtan elmondhatja, mi nyomja a szívét. Délután elmegy hozzájuk,
mielőtt még Daviddel találkozna. Mindjárt jobban érezte, magát, és
megkönnyebbülten fordult munkája felé.
A barna borítékot kereste a görögök fotóival. Még egyszer alaposan
végig akarta nézni a képeket... ó, hogy az a! - csapott a homlokára. Hogy
lehetett ilyen ostoba, a borítékot David lakosztályában felejtette!
Jaj, nem! Ez tényleg fatális dolog volt, hiszen bizton számíthatott rá,
hogy a férfi megtalálja és kinyitja. Keserűen az ajkába harapott. Mit fog
gondolni róla David, ha meglátja a fotókat? Felugrott és idegesen
járkálni kezdett az irodájában. Kellemetlen: és legnagyobb bosszúságára
nem tudott visszaemlékezni rá, hova tette a borítékot David szobájában.
El kell mennie - Luigihoz és Antonióhoz. Szüksége van a tanácsukra. De
előbb át kell öltöznie.
- Mrs. Andrews - szólt ki a titkárnőjének. - Kérem, hogy most tíz
percig ne zavarjanak.
Majd kinyitotta a szekrényt. Mindenféle alkalomra tartott ruhát az
irodában. Akár teniszezéshez, vitorlázáshoz vagy lovagláshoz is
átöltözhetett volna. Csak éppen sosem volt ideje hódolni a
kedvteléseinek.
Kiválasztott egy pink kötött ruhát színben hozzá illő cipővel és
átöltözött. A fekete vászonkosztümöt vállfára tette, és belenézett a
tükörbe. Igen, jól néz ki. Az élénk szín jól áll neki. Gyorsan még a fehér
táska, autókulcs, egy utolsó, bűntudatos pillantás az íróasztalra - és
máris kiviharzott az irodából.
Barátai nagyon megörültek neki. Luigi lenyomta egy bárszékre, és
gyümölcslét töltött neki. Julié mindent elmondott, ami az elmúlt két
napban történt vele. Luigi és Antonio pillanatokon belül többet tudott
Dávidról, mint Rachel Valaha is tudni fog róla. Végezetül még
megemlítette a fotókkal teli borítékot is.
- Na - mondta végül megkönnyebbülten most rajtatok a sor. Mi a
véleményetek a történtekről?
A kérdés élénk vitát váltott ki az olaszok között.
Antonio szerint Davidnek egyenesen meg kell mondani, hogy Julié
tud kettős életéről, és a férfi reakciójából kell levonni a további
következtetéseket. Luigi az óvatos puhatolózás .mellett szavazott. Csak
ha Julié ismeri majd David múltját, akkor tudja megtervezni saját
jövőjét.
Julié tenyerébe támasztott fejjel izgatottan követte a szó- párbájt.
Roppantul lekötötte a vita, majdnem elfelejtette közben, hogy róla van
szó.
- Még egy gyümölcslét kérek - mondta. - És mi van a fotókkal? -
kérdezte aztán. - Még egy szót sérti ejtettetek a fotókról.
- Ez elég kényes kérdés - ráncolta a homlokát Luigi.
- Mindenesetre meg fog lepődni - toldotta meg Antonio.
- Lehetetlenség azt mondanom neki, hogy fotómodellekről van
szó, akik az ügynökségemnek dolgoznak - sóhajtott fel Julié. - Hiszen
%
akkor minden kitudódna!
- Azt nem teheted!
- Hacsak nem akarod megmondani neki a teljes igazságot-
- Meglehet, hogy még egyáltalán meg sem találta a borítékot -
reménykedett Julié.
- Valószínűtlen.
- Azt tanácsolom, várj még - szólt Luigi.
- Én is - tette hozzá Antonio.
Julié újra sóhajtott. - Okay! - mondta. - Hívtok nekem egy taxit? -
Lecsúszott a bárszékről és megigazította a ruháját. - Nyolckor
találkozom Daviddel a Plazában. Sokat segítettetek nekem.
- Segítettünk? - Luigi és Antonio elbizonytalanodva nézett a
lányra, majd mindhármukból kitört a nevetés. Ugyan semmit sem
oldottak meg, Julié mégis sokkal jobban érezte magát.
Miközben Luigi taxit rendelt, Antonio barátságosan átfogta a lány
vállát. - Fogadd meg a tanácsomat, ne ronts ajtóstul a házba, azt nem
szeretik a férfiak. Használd az eszedet, gondolj arra, hogy egy kapcsolat
kezdetén sok mindent megtesz a férfi a imádott nőért, amit később
esetleg már nem tenne meg.
- Vár a taxi - szólt közbe Luigi.
 Julié tőle is elköszönt, és Luigi is ellátta még búcsúzóul néhány
megnyugtató szóval. - Okos légy! Ne ronts ajtóstul a házba! Gondolj
arra, hogy egy kapcsolat elején egy férfit könnyedén az ujjad köré tudsz'
csavarni.
Julié felnevetett. - Talán titokban összebeszéltetek?
- Jössz? - kiáltott Antonio a bejárati ajtóból.
Kinyitotta a lány előtt az ajtót, és csókot dobott feléje.
Elismerően pillantott Julié után. Testhez simuló kötött ruhájában,
magas sarkú cipőjében átkozottul szexis volt. Irigyelte az ismeretlent,
áld meghódította a szívét. Julié szép és izgalmas nő volt. Ha ez a David
nem marad meg mellette, akkor nem érdemli meg a férfi nevet.
- A Plazához! - szólt Julié a taxisofőrnek, és beszállt a kocsiba.
- Igen, hölgyem! - A sofőr megfordult, hogy behúzza az
üvegablakot, és Julié Összerezzent. A férfi elképesztően hasonlított
Davidre. Arcvonásai talán egy kicsit erőteljesebbek voltak, az orra
valamivel szélesebb és a szeme sem annyira kék. És persze nem
sugározta azt a magától értetődő eleganciát, ami David sajátja volt, de
mégis ő volt a fotómodell, akit hetek óta keresett.
- Kérem! - mondta izgatottan. - Hallgasson rám, ne induljon még
el! Feltétlenül beszélnem kell magával!
- Hölgyem - rázta meg á fejét a sofőr. - Alig egy perce a Plazában
akart lenni. Mindig ilyen gyorsan megváltoztatja a véleményét?
- Ellenkezőleg - szólt Julié. - Most pedig, legyen szíves, szálljon ki!
- Asszonyom! - A sofőr bosszús arccal pillantott fel e szokatlan
kérés hallatán. - Ha ki akar rabolni, eléggé furán kezd hozzá. Azonkívül
nincs több nálam húsz dollárnál; Azt pedig önként odaadom. Csak
rabolja az időmet, nem veszi észre?
- Félreért - magyarázta hevesen Julié. - Nekem nincs szükségem a
pénzére, ellenkezőleg, rengeteg pénzhez segíthetném hozzá, ha egy
pillanatra rám hallgatna.
- Engem azért fizetnek, hogy vezessek, nem pedig azért, hogy
meghallgassak valakit - mordult fel a férfi.
- Vegye el ezt! - nyújtotta előre a névjegyét Julié. - Julié Sunday a
nevem, modellügynökségem van, és maga pontosan az a típus, akit
hetek óta keresek. Szálljon ki egy pillanatra, kérem, szeretném látni,
milyen magas.
Abban a reményben, hogy a sofőr megteszi neki ezt a szívességet,
kinyitotta a kocsi úttest felőli ajtaját, mire éktelen dudálás volt a válasz.
- Megőrült, hölgyem? - kiáltott rá a taxisofőr. - Ebben a
forgalomban nem szállhat ki arra! Megunta az életét? - Vélt vagy valós
felháborodásában megrázta sötét fürtjeit. - Most el akar jutni a Plazához
vagy nem? - kérdezte végül, és azonnal gázt adott. %

- Természetesen - válaszolt Julié. - De közben beszélgessünk.

Figyeljen rám! Nem vagyok őrült, és az életemet sem untam meg.
Érdeklődésem maga iránt pusztán szakmai. Ha fotogén, rengeteg pénzt
kereshet. Élete nagy lehetőségét kínálom magának, ostoba lenne, ha
elszalasztaná. Mennyi most az órabére?
- Tíz dollár - válaszolt kelletlenül a taxis, majd bizalmatlanul
hozzátette: - Csak nem az adóhivataltól van?
- Úgy nézek én ki? Tíz dollár... - húzta el a száját Julié.
- Óriási! Tudja mennyit keres egy modell óránként?
- Fogalmam sincs. Egyetlen modellt sem ismerek, és azt sem
hiszem, hogy belőlem valaha az lehetne. Nem forgatom valami jól a szót
és fellépésem sincs hozzá.
Julié nevetett. - Annál jobb! Nem szükséges sokat beszélnie, sőt
modellként ki sem kell nyitnia a száját. Maga csak a külsejét adja el.
Talán nem akar jó üzletet kötni? Mit csinált eddig, ezzel a remek
külsővel? Valószínűleg csak a lányoknak imponált.
- Tehát mennyi? - kérdezte valamivel több érdeklődéssel a férfi.
- Kezdetben száz dollár - feltéve persze, ha jól fényképezhető,
később ez ötszáz, sőt több is lehet.
A férfi meglepetten fordult hátra, a kormány kissé balra fordult,
aminek újabb dudakoncert lett az eredménye.
- Egy órára? - kérdezte. - Bolondnak néz engem?
- Egyáltalán nem. Jól gondolja meg. Amint mondtam, magának
szerencséje van. Pontosan az a típus, akit keresek, és biztosan tudatában
van annak, hogy tényleg jól néz ki.
Julié látta a visszapillantó tüókörben, hogy a férfi elmosolyodott.
Magánál van a névjegykártyám, Mr...
- Smith, Timothy Smith.
- Tehát, Mr. Smith.Hívjon fel engem holnap az ügynökségen, hogy
megbeszélhessük a részleteket.
A sofőr Julié névjegykártyájára pillantott: - „SUPERMAN
MODELLÜGYNÖKSÉG”, elég fura név.
- Fura, de találó - felelte Julié. - Egyetlen férfinak sincs kifogása az
ellen, ha így titulálják. Bizonyára magának sem?
- Persze, igaza van.
- Na látja! Csak némely férfi kicsit gátlásos - nevetett a lány. - Őket
pedig ezzel a névvel cselezem ki. Általában befészkeli magát ez az
agyukba, és máris azt képzelik, valóban supermanek. Így aztán nem
kezdenek el azon meditálni, hogy ez a szakma kétes vagy éppen nőies.
- És tényleg annyit lehet keresni vele? - kérdezte a sofőr.
- Igen és még sokkal többet, feltéve, mondom, hogy fotogén valaki.
Nekem muszáj a szememre hagyatkozni, de az utolsó szót a kamera és a
fotós mondja ki, habár ritkán' tévedek
A kocsi megállt: - Már meg is érkeztünk? - kérdezte Julié.
- Igen. Hat dollárt kapok, hölgyem, és... - a névjegykártyára
mutatott - Majd még meggondolom. Még nem győzött meg.
Fotómodell, ez úgy hangzik, olyan... olyan...
- Igen, tudom, olyan nőies. - Julié egy tízdollárost nyújtott a férfi
felé. - És ez zavarja magát? Csak gondolja meg! A maga foglalkozásánál
maradva, nők is vezetnek taxit,, akik mégsem néznek ki férfiasan, és a
többi foglalkozásnál is csak így van. Honi soit qui mai y pense.
A taxis értetlenül nézett rá.
- Ez franciául van - mosolyodott el Julié. - Annyit tesz, hogy az a
rossz, aki rosszra gondolt. Good bye, Mr. Smith, holnap várom a
hívását. Ja igen, és még valami: árulja el még gyorsan a súlyát és a
magasságát!
- Hetvenöt kiló és száznyolcvan - válaszolt Mr. Smith zavartan.
- Tökéletes - mondta Julié elismerően. - Ha lesz bátorsága
felvállalni ezt a különleges szakmát, óriási jövőt jósolok magának.
Kiszállt a kocsiból, és Mr. Smith újra gázt adott. Valahogy nem
tetszett neki ez a dolog. Julié elgondolkozva nézett utána. Kétségei %

voltak felőle, hogy felhívja-e. Kár, Bardenék számára ő lenne az ideális

modell.
A vörös-arany libériás portás némán nyitotta ki előtte az ajtót, és
Julié barátságos mosollyal köszönte meg a gesztust. A Plaza előcsarnoka
díszkivilágításban ragyogott. A vastag perzsaszőnyegek minden neszt
elnyeltek. A háttérben selyemkárpitozású székek csoportosultak az
elefáncsontszínű oszlopok körül, trópusi és egyéb gazdagon burjánzó
növényekkel körülvéve.
Pár perc hiányzott a nyolc órához. David még nem jött le. Julié
lassan átment a csarnokon, szemmel tartva a liftet. Amikor az egyik
felvonó ajtaja kinyílt, várakozásteljesen megállt, de csak egy csoport
sötét öltönyös férfi szállt ki belőle. Julié szíve hevesen dobogott,
nyomasztó gondolatait, amik egész nap foglalkoztatták, elfelejtette,
most csak a Daviddel való viszontlátás számított.
Továbbindult a csarnok vége felé, és leült az egyik székbe úgy, hogy
a liftből kilépő David ne láthassa meg azonnal, ezzel; lehetősége lesz
majd egy pillanatra nyugodtan megfigyelni a férfit. Már előre örült
David magabiztos fellépésének, hanyag eleganciájának és kitűnő
külsejének, ami bárki szépérzékét kielégíthette.
Újra nyílt a liftajtó, David lépett ki rajta, és kutató pillantással
körülnézett. Julié szíve repesett az örömtől. Azonnal felugrott, hogy
hozzá szaladjon, de térdé annyira remegett, hogy kénytelen volt újra
leülni. A férfi remekül mutatott a sötét öltönyben, fehér ingben a vörös
csokornyakkendővel.
- Boldog vagy? Tudod te egyáltalán, mit jelent az?
- Veled sosem tudtam, de most már igen.
- Ezen roppant csodálkozom. Ki követte el ezt a csodát?
- Lehet, hogy tényleg csoda történt. A szerelem mindig az.
- Szerelmes vagy?
- Igen, szerelmes vagyok... szerelmes egy szép, melegszívű,
csodálatos asszonyba. Hozzá képest te egy jegesszívű egoista vagy,
rnindig is azt voltál. Azt reméltem, megspórolhatom ezeket a szavakat,
de te kiprovokáltad őket, és én komolyan így is gondolom. Hideg vagy
és önző, Deborah. Mindig csak magadra gondolsz.
- Undorító vagy!
- Csak őszinte.
- Undorító zsebmetsző és kizsákmányoló vagy! Az új nő is neked
fog dolgozni? Kiszámítottad már, hogy mennyit nyersz rajta?
Julié halkan felsikoltott - és ezzel felfedte rejtekhelyét. David ijedten
vette észre, hogy ott van.
- Julié... - kezdte dadogva. - Egy szavát se hidd el, hazudik!
A vörös nő gyűlölködve meredt Julie-ra. David át akarta ölelni őt, de
Julié kitért előle, és könnyeivel küszködve elszaladt. Magas sarkú cipője
azonban akadályozta a futásban, így David gyorsan'beérte.
- Julié - kérlelte halkan. - Hadd magyarázzam meg...
Átkarolta a lány vállát, és a lift felé vezette. Julié el akart menni, de
gyűlölte a feltűnést, és az volt az érzése, hogy mindenki őket nézi. A lift
ajtaja kinyílt, és David betolta á könnyező lányt.
Deborah követte őket. - Sok szerencsét, szöszi! - kiáltotta, mielőtt
becsukódott az ajtó. - Szükséged lesz rá, nekem elhiheted!
 Julié remegett az idegességtől és a dühtől. Micsoda elvetemült
némber, és mindehhez milyen szép!
- Julié – mondta David halkan, és megpróbálta magához vonni a
lányt. – Felejtsd el az egésze, de legalábbis engedd, hogy
megmagyarázzam.
- Gyűlölöm az ilyen jeleneteket – szólt Julié undorodva. És te nem
tartozol magyarázattal nekem.
- De én ragaszkodom hozzá. Egészen másként van, mint
gondolod.
- Tartsd meg a magyarázatot magadnak, David!
%
Csak rövid időre marad nála, megmossa az arcát, és megpróbál
megnyugodni - határozta el. Aztán magához veszi a borítékot, és örökre
eltűnik. Amit hallott, csak megerősítette feltevését: nincs más megoldás,
csak a szakítás. Ez a férfi tényleg a nőkből él. Kihasználja őket. Az ő
pénzükből dőzsöl. Hogyan is mondta a vöröshajú? Kizsákmányoló!
Odafönt a férfi lakosztályában véget ért az önuralma, szabad folyást
engedett a könnyeinek. David átölelte és megcsókolta. Simogatta a haját
és úgy vigasztalta, mint egy kis gyereket. Julié nem tudott
megnyugodni, David csókjai pedig egyre gyengédebbek lettek.
- Drágám – suttogta és ringatni kezdte a lányt. Nyugodj meg, ne
sírjál! Mindent megmagyarázok. Nem akarsz lefeküdni egy kicsit… várj
csak egy pillanatot?
Ölbe kapta Julie-t, és a hálószobába vitte. Óvatosan lefektette az
ágyra és melléje telepedett. Szeretetteljesen simogatta az arcát, közben
halkan beszélt. - Megijesztett téged, annyira sajnálom... megölöm ezt a
dögöt, csak egy szavadba kerül, és megölöm. Nem érdemel mást! Látod,
te is mosolyogsz ezen! - Lehajolt, megcsókolta Julie-t, és tovább
folytatta: - Az ajkad puha és sós a könnyeidtől. Ne sírj drágám,
szeretlek! Annyira boldoggá tesz, hogy itt vagy. Nem hallottad, mit
mondtam? Hosszú idő óta újra boldog vagyok veled.
- Mit értett azon, hogy... kizsákmány... - hüppögött Julié.
 - Kizsákmányoló? - kérdezte David. - Felejtsd el. Ez a nő egy
hisztérika, hazudik és rosszindulatú.
Keze gyengéden simogatta Julié vállát, majd a mellét. A lány a
ruhán keresztül és érezte David kezének melegét. Eszébe jutott a múlt
éjszaka, és remegni kezdett.
- Fázol? - aggódott David.. - Gyere, betakarlak. Csak előbb vesd le
a ruhádat.
Julié önkéntelenül felemelte a karját, és David levette róla a ruhát.
Mintha kisgyereket vetkőztetett volna.
- Így már mindjárt jobb lesz - mondta, miközben betakargatta a
lányt. - Meglátod, azonnal felmelegszel, hiszen még mindig remegsz.
- Megmondanád nekem, ki volt ez a nő? - kérdezte ideges
türelmetlenséggel Julié.
- Most? - David keze becsúszott a takaró alá, és kioldotta a lány
melltartóját. Julié letörölte a könnyeit és várt.
- Csinos, de fölösleges - mondta a férfi. - Később min- „ dent
elmagyarázok neked, de most... - Csókokkal borította Julié mellét. -
Most szeretni akarlak. Egész nap másra sem tudtam gondolni.
Megőrülök érted. Szeretlek.
Julié visszatartotta a lélegzetét. Tulajdonképpen fel kellene állnia és
elszaladni. Nem érdemli meg a férfi, hogy nála maradjon. Az idegen
nőnek igaza volt, egy mosolyára minden nő elolvad - ő is.
Elmenni? Majdnem felnevetett. Elszaladni a férfi becézései elől? Az
ajka, a keze, a saját vágya elől, ami David érintésére felforrósítja a testét?
Ki tudna most elszaladni? Átkarolta a férfi nyakát, és minden erejével
magához húzta.
- Csókolj! - suttogta. - Szeretlek!
Dávid keze végigvándorolt Julié mellén, majd megállapodott a
csípőjén. Mámorító volt érezni a férfi meztelen bőrét. Julié kissé
megemelte a medencéjét.
- Szívesen levetkőznék - mosolyodott el a férfi.
 Julié elengedte, David felállt és gyors mozdulatokkal leszólta
magáról a ruhát. A félhomályos szobában Julié csak a széles vállak, a
kemény csípő és a hosszú lábak körvonalait látta. Davidnek nemcsak az
arca volt szép, a teste is. Ebben a pillanatban felhajtotta a takarót, és
hívogatóan a férfi felé nyújtotta karját.
David bőre meleg és feszes volt, s luxusszappantól illatozott. Csak
még ma, utoljára - gondolta Julié. Csak még egyszer! Belefúrta fejét a
férfi nyakának hajlatába, és beszívta bőrének senkivel össze nem
téveszthető illatát.
- Szeress engem! - suttogta. - Ha tudnád, mennyire vártam erre!
- Jobban, mint én? %
David végigcsókolta Julié testét, és a lány nyugtalanul « vonaglott a
puha ajkak érintése alatt.
- Még! - lehelte. - Még!
- Szeretlek, szeretlek - mondta David nehezen forgó nyelvvel, és
átkarolta a lány csípőjét. Julié lassan nyűt meg a férfi befogadására. -
Csodálatos - fulladozott Dávid. - És mindig is csodálatos marad. Te vagy
az, akit egész életemben kerestem. Nem engedlek többé elmenni.
És miközben Julié szívébe véste a férfi szavait, hogy soha többé el ne
feledje, David lassan, nagyon lassan behatolt a lányba. Julié felnyögött.
Mindig is csodálatos lesz - ismételte gondolatban David szavait, majd
körmét a férfi vállába mélyesztve átadta magát az élvezetnek. Már
semmire sem gondolt. Testük azonos ütemben ringott, elszakadt a
gondolatoktól, érzelmei lehengerelték.
Úgy érezte, örökre egybefont a férfival, és kimondhatatlanul boldog
volt. Ó, Dávid! - emelkedett fel egy pillanatra ívbe feszült testtel, majd
kimerültén visszazuhant az ágyra.
- Tegnap óta várok erre, Julié. - David a lány mellett feküdt
tenyerébe támasztott fejjel, és Julié haját simogatta. Boldog vagy? -
kérdezte.
- És te?
 - Én vagyok a legboldogabb férfi a világon, drágám.
Julié hallgatott. Most kellene feltenni neki a kérdéseket, most
kellene elmondani neki mindent, eljött az igazság pillanata, de olyan
fáradt volt. Milyen egyszerű is minden, ha az ember hagyja magát
vezérelni az érzelmeitől és szeret, és milyen nehéz lesz egyszeriben, ha a
józan ész újra munkába lép! Még nem... még nem - gondolta és
lecsukódott a szeme. Hallotta David szapora szívverését, és gyengéden
végigsimított a férfi mellén. Aztán elaludt.
Azt gondolta, már éjszaka van, amikor felébredt, pedig még egy óra
sem telt el. David aludt mellette, egyik lábát átvetette Julié csípőjén,
keze a lány mellén nyugodott. Óvatosan megpróbált kibontakozni,
vigyázva, hogy fel ne ébressze a férfit. Nem engedné el, újra rábeszélné a
maradásra.
Pedig neki most el kell hagynia Davidét, miután kiderült, hogy az
utolsó szóig igaz, amit Racheltől hallott róla. Tényleg a nők pénzéből él.
Kitartották. Ezt a Deborah-t is kihasználta, aztán ejtette. Hat nem
érthető, hogy dühös volt rá?
Gyorsan és csendben felöltözött. Cipője az ágy előtt állt, lehajolt,
hogy felegye. David felnyögött álmában. Minden erejét össze kellett
szednie, hogy még egyszer meg ne csókolja a férfit. Némán figyelte csak.
Az életem egyetlen szerelme vagy - gondolta -, rövid, de annál hevesebb
szerelem. Sosem foglak elfelejteni!
Ő a nagy szerelem, de nem az a férfi, akivel megoszthatná az életét.
Őszinteség, tisztesség, fair play. Ezek voltak Julié vezérelvei, és az a férfi,
aki eladja magát pénzért, csak nevethet ezeken. Nem, David Doyle nem
neki való. Julié szíve összeszorult, és remegve elfordult a férfitól. Isten
veled, David!
A boríték a fotókkal a szalonban feküdt egy széken. Nem tudta,
hogy már tegnap óta ott volt-e, vagy David készítette ki neki. Felvette és
anélkül, hogy visszanézett volna, .elhagyta a szobát. Csak most ne
kezdjek el bőgni! - parancsolta magának, miközben a liftre várt. Szedd
össze magadat, Julié, a Plaza már eleget látott ma sírni. Különben is,
előtted az egész éjszaka.
 Rachel teljesen ki volt borulva. Együttérzés és szenzációéhség között
ingadozott. Tehát Julié szakított David Doyle-lal, és szörnyen érzi magát
- de miért? Meg kell tudnia az okát. Véletlenül otthon tartózkodott ezen
az estén, és nagyon csodálkozott, amikor Julié már kilenc óra után
hazaérkezett.
- Kész,. vége! - Julié csak ennyit mondott, és szerencsétlen
arckifejezése megijesztette Rachelt. Unokanővére összeszorította az
ajkát, lehorgasztotta a fejét, és a fürdőszobába menekült Rachel kíváncsi
tekintete elől.
Rachel kiment a konyhába, felbontott egy üveg vörös bort, két
poharat rakott egy tálcára, és bevitte a nappaliba. Julie-nak most %
szükséges volt egy kis erősítésre és néhány együttérző szóra.
Ugyanakkor Rachel oldalát felettébb furdalta a kíváncsiság, miért is
szakított Julié Daviddel:
- Julié? - kopogott be a fürdőszobaajtón. - Ne menj még aludni!
Felbontottam egy üveg bort, gyere, igyál velem egy pohárral. Várlak.
- Azonnal jövök.
Néhány perccel később meg is jelent. A sminket lemosta sápadt
arcáról, haját a füle mögé tűzte.
- Köszönöm - nyugtázta, amikor Rachel kitöltötte az italt. - Figyelj
ide, Rachel, beszélnem kell veled. - A kötött ruhát sötétkék köntösre
cserélte, ami törékenynek és roppant sebezhetőnek mutatta. Felemelte
a poharát és ivott egy kortyot.
- Beszélj! - sürgette Rachel. Julié kész volt, hogy kiöntse a szívét, és
unokahúga feszülten várta a történetet.
- Nem, Rachel, nem arról van szó, amire gondolsz! Nem foglak
részletekkel untatni - mondta és befészkelte magát a fotel sarkába.
- Ki mondta, hogy engem untat? - vetette közbe Rachel.
-Sajnálom, de nincs kedvem erről beszélni. Azért szakítottam
Daviddel, mert nem illik hozzám, ennyi az egész.
- Hát túl sokat nem árulsz el ezzel!
 - Várj csak, még nem fejeztem be, és kérlek, jól figyelj rám.
- Különben - ő hogy fogadta? - szakította félbe türelmetlenül
Rachel.
- Hiszen épp erről van szó. Nem tud róla. Együtt voltunk a
szállodában, és én eljöttem, míg ő aludt.
- Ó - szólt Rachel. - Mint a filmeken.
- Igen, mint a filmeken, de átkozottul fájt nekem. Akár-, hogy is,
holnap biztosan felhív és beszélni akar velem. Ez, ugye búcsúzásnál így
szokás - mosolyodon el szomorúan.
- Igen, így szokás - bólintott Rachel.
- És most nagyon kapóra jön, hogy te annak idején azt a hazug
mesét beadtad neki rólam. Ez nagyon megkönnyíti a dolgot. Úgy hiszi,
hogy tiéd a lakás.
- Igen, úgy hiszi - válaszolt kissé zavartan Rachel.
- És hogy én csak átmenetileg lakom nálad?
- Csak átmenetileg.
- Remek, akkor te fogsz vele beszélni, ha felhív.
- Én? - képedt el Rachel. - Miért én? Nekem semmi közöm a
dologhoz.
- Közvetve igen, hiszen tiéd a lakás, te laksz itt - én már nem.
- Már nem? - zavarodott össze egyre jobban Rachel.
- Davidnek már nem! Ide fog telefonálni, és beszélni akar velem.
Akkor te azt válaszolod, hogy összevesztünk, és én elutaztam.
- Hú, de ciki, Julié. Gondolod, hogy David elhiszi?
- Színésznő vagy, vagy nem? - kérdezte Julié szigorúan.
- Úgy mondd, hogy elhiggye.
- Ha gondolod...
- Igen, gondolom, és figyelmeztetlek, Rachel, nem állok jót
magamért, ha David megtudja az igazságot. Nem tudhatja meg, hogy ki
vagyok és hogy égy modellügynökséget vezetek. Ha elárulsz, a lábadnál
fogva röpítelek ki innen. Megértetted?
Rachel kelletlen grimaszt vágott. - Ne légy már ilyen utálatos - szólt
duzzogva. - Tudod, hogy nem árullak el.
- Szavadat adod rá?
- Szavamat adom rá.
- Azt mondasz neki, amit akarsz, nekem teljesen mindegy -
folytatta Julié. - Fő, hogy megszabadulj tőle! El kell hinnie, hogy
elhagytam New Yorkot, és semmiképpen sem szabad itt megjelennie.
Mondd neki, hegy semmi értelme sincs téged meglátogatnia, különben %

is csak ritkán vagy itthon, ami igaz is.

- Ne idegeskedj, megoldom.
- És ne vegyél át üzenetet és levelet! Esküszöl?
- Esküszöm.
- Akkor megegyeztünk. Köszönöm, hogy segítesz, és...
- Rachelre emelte a poharát -, ha tartod a szádat, annyi ideig
lakhatsz nálam, ameddig csak akarsz. - Felállt és olyan szomorúan
mosolygott, hogy Rachel együttérzően feléje nyújtotta a karját, és
magához vonta őt.
- Szegénykém - mondta halkan. - Akarsz még beszélni róla?
- Nem tudok, Rachel! - Julié szeme ismét könnybe lábadt. -
Talán majd később, jó éjszakát!
- Jó éjszakát, Julié, és ha szükséged van rám...
Julié csak bólintott, és Rachel szomorúan nézett utána. Ritkán
látta ilyen letörtnek unokanővérét.

Még mindketten aludtak, amikor David először telefonált. A telefon

Julié ágya mellett állt, az éles csöngetésre azonnal felriadt, és ijedten
pislogott az ébresztőórára. Hat óra múlt pár perccel. David! - gondolta -,
ez csak ő lehet. Most ébredhetett és észrevette, hogy nem vagyok ott.
A telefon szünet nélkül csengett. Julié hozzávágott egy párnát és
kiugrott az ágyból, hogy Rachelért szaladjon.
- Rachel? - kopogott be unokahúga szobájának ajtaján.
- Ébren vagy?
Rövid mordulás volt a válasz.
- Kérlek, Rachel, ébredj fel... a telefon... fel kell venned, egész
biztosan David. Más nem telefonálna hajnalban.
Kinyílt az ajtó, és megjelent Rachel rövidre nyírt, kócos feje. - Mi az
ördög történt? - kérdezte ásítva. - Tudod, mennyi az idő?
- Tudom, de a telefon.,, fel kell venned, Rachel. Ez David. Gyere, és
meséld el neki a történetet. Gondolj rá, mit ígértél nekem.
- Hajnali hatkor? - kérdezte újra csak ásítva.
- Nem tehetek róla - mondta Julié. - Gyere, a telefon az ágyam
mellett ván. Ha most beszélsz vele, legalább túlleszel rajta - borzolta fel
még jobban unokahúga haját. - Mindjárt állhatsz tovább, kicsim.
- Okay. - Rachel álmosan botorkálni kezdett Julié szobája felé. - Ez
megőrült! - mutatott a homlokára. - Teljesen meg van kergülve. Égy
ilyennel én is szakítottam volna! Hogy lehet valakit hajnalban ilyen
brutálisan felébresztem?
- Ülj le! - nyomta le Julié az ágy szélére. - És ne felejtsd, anélkül,
hogy meghagytam volna a címemet vagy üzenetet hagytam volna neki,
elhagytam New Yorkot! - Felemelte a kagylót és úgy tartotta, hogy ő is
halljon mindent.
Rachel elhúzta a száját és álmosan beleszólt a telefonba.
- Halló?
- Rachel? - kérdezte David. - Maga az?
Julié tenyere izzadni kezdett az izgalomtól, és visszatartotta a
lélegzetét.
- Ki más lenne? - felelt Rachel barátságtalanul. - Micsoda ostoba
kérdés!
- Felébresztettem? Bocsánatot kérek.
- Ez most már nem sokát segít.
- Ne haragudjon rám, Rachel, Julié-val szeretnék beszélni.
- Julié? Julié elutazott.
- Mit csinált? - kérdezte a férfi tanácstalanul.
- Elutazott - válaszolt Rachel. - Talán rosszul hall? Julié-nak szinte
elállt a szívverése.
- Mikor... mikor az Istenért, és miért utazott el? - kérdezte David
magából kikelve. %

- Mit tudom én! Ha rájön a roham, azt teszi, ami éppen eszébe jut.
- Roham? Bolondnak tart engem, Rachel? Felébredt már
egyáltalán?
- De még mennyire, erről maga gondoskodott. Julié elutazott,
nem érti?.
- Biztos hagyott üzenetet nekem - mondta David reménykedve. -
Levelet! Mikor mehetek érte?
- Semmit sem hagyott nálam.
- Ez... ez lehetetlen! - dadogott a férfi.
- Sajnálom, de Julié kiszámíthatatlan. Csodálkozom, hogy eddig
nem vette észre. Veszekedtek?
Julié oldalba bökte Rachelt. Ez nem tartozik rá.
- Tulajdonképpen nem - habozott a válasszal David. - Volt ugyan
egy kellemetlen incidens, de nem köztünk, érti?
- Egy szót sem – felelte Rachel
 - Nos igen, Julié meglehetősen ideges volt, de aztán megnyugodott,
és azt hittem, minden a legnagyobb rendben van köztünk.
- Úgy látszik, tévedett.
- Egyszerűen elment? - kérdezte még egyszer David, mintha
képtelen lenne felfogni, hogy Julié eltűnt. - És mikor jön vissza?
- Egyáltalán nem jön vissza, Julié szabad, máshol akar szerencsét
próbálni. Lehet, hogy a nyugati partszélen, de az is lehet, hogy
Kaliforniában.
Julié ismét oldalba bökte, és hevesen megrázta a fejét.
-De mondhatnék Floridát, Mexikót vagy Alaszkát is... tényleg nem
tudom - tette hozzá sietve Rachel.
- Vonattal ment. vagy busszal? Esetleg repülővel?
- Fogalmam sincs.
- Volt pénze? Nem azt mondta, hogy le van égve?
- Nem tudom.
- Én... mit mondjak? Egyszerűen nem találok szavakat, és nem is
értem. Nem szívódhatott fel nyomtalanul. Kérem, Rachel, mondjon
nekem valami apró támpontot, és én megtalálom ... meg kell találnom,
mert szeretem!
Rachel kérőn nézett a kagyló fölött Julie-ra, de unokanővére
elszántan csóválta a fejét.
- Nem tudok segíteni magának - mondta halkan Rachel.
- Talán... - kiáltott fel David hirtelen reménykedve. - Talán felhív a
Plazában. Egész nap a szállodában maradok. Igen, biztosan így lesz.
Miért nem jutott ez mindjárt eszembe?
Julié látni vélte maga előtt a férfi aggódó arcát, amely most
bizonyára kissé felderült, és a bizakodástól csillogó szemeket.
- Talán megteszi - mondta Rachel. - De nem hiszem Inkább ne
számítson rá. Tehetek még valamit magáért? Szeretett volna búcsúzóul
valami biztatót mondani Davidnek.
 - Nem, köszönöm. Maga nagyon kedves, Rachel.
Egy kattanás a vonalban, David letette a kagylót.
- Na most hallhattad, hogy milyen kedves vagyok - szólt Rachel
panaszosan. - Nem volt könnyű hazudni neki.
- Pedig különben élvezni szoktad.
- Annyira szomorú és tanácstalan volt, nem vetted észre?
Természetesen észrevette. Mit gondol Rachel, ő vajon fából van? -
Meg kellett lennie - felelte. - Kösz, Rachel.
- Csak azt ne mondd, hogy kedves vagyok.
- Pedig tényleg az vagy. Most pedig mars vissza aludni! %
Rachel kiment. Nem volt boldog. Julié sem boldog és David sem -
micsoda cirkusz!
Julié már nem tudott elaludni, így felállt és a fürdőszobába ment.
Mielőtt kilépett a lakásból, a telefon még háromszor csengett. Biztos volt
benne, hogy David az. De nem ébresztette fel Rachelt. Már nem volt
visszaút. Abban a hiszemben hagyta el a lakást, hogy most már nyugta
lesz Davidtól.
David tényleg nem telefonált többet
Julié ezen a reggelen már nagyon korán ott ült az íróasztalánál.
Belemélyedt a munkájába, nem ebédelt, és még Mrs. Andrewsra sem
szakított időt.
Kora délután Rachel telefonált. - Többet nem jelentkezett. Most
elmegyek az iskolába. Hogy vagy, minden rendben? Találkozzunk
később a városban? Elmehetnénk Feathershez, azt te is szereted. Jót
tenne neked.
- Ne aggódj, Rachel, minden rendben van. Talán majd holnap. Ma
sok a dolgom.
A Barden cég időközben megkapta Julié levelét, és közvetlenül
Rachel hívása után Mr. Barden telefonált. Érdeklődött, valóban
betartja-e Julié az ígért határidőt.
- Amit megígértem, megtartom - mondta Julié nyomatékosan. -
Becsaptam valaha, Mr. Barden? Elküldöm azt a modellt, akivel meg lesz
elégedve.
Mr. Bardent sikerült ugyan megnyugtatnia, de a probléma ezzel
még probléma maradt. Honnan vegye a modellt? David kiesett -
tulajdonképpen sosem volt igazán komoly jelölt Timothy Smith pedig, a
taxisofőr, még nem jelentkezett. Minden reménye ez a férfi volt.
Elképzelte magának, hogy délelőttönként tanácstalanul forgatja a
névjegykártyáját Manhattan utcáin, és a sok pénzre gondol. Talán így
estefelé majd összeszedi a bátorságát és felhívja őt. Valahányszor
megszólalt a telefon, reménykedve nyúlt a kagyló után. És minden
alkalommal csalódnia kellett... Rengetegen telefonáltak, de Mr. Smith
nem volt köztük. Tapasztalatból tudta, hogy a férfiak vagy azonnal
határoznak, vagy soha. Ha a taxis ma nem telefonál, feladhatja a
reményt.

Egyik óra múlt a másik után, de a csoda csak nem akart

megtörténni. Tehát a másik „David” is kicsúszott a keze közül.
Tíz óra fel elhagyta az irodát és hazahajtott. Rachel nem volt otthon.
Reggel felé hallotta a motoszkálását. Ezek szerint szerint David nem
telefonált, különben Rachel bejött volna hozzá közölni vele a nagy hírt.
Meglepően gyorsan feladta tehát. Julié valahol mélyen csalódott volt
volt emiatt.
 Attól való félelmében, hogy esetleg elszalasztja Julié hívását, David
nem merte elhagyni a szállodát. Egész nap feküdt az ágyon és azon törte
a fejét, miért ment el egy szó nélkül Julié. Fel tudta volna pofozni saját
magát, amiért tegnap este elaludt. El akarta mondani Julie-nak, hogy: ki
ő, ki Deborah, és miért hazudott Rachelnek. Vajon akkor is elhagyta vol-
na? Ide-oda forgolódott az ágyán, összegyűrte a párnáit, és közben
szuggerálta a telefont. De Julié nem hívta.
Mindig azt gondolta, ismeri a nőket, de Julié nehéz eset volt. Minél
többet gondolkodott róla, annál több kétség merült fel benne. Valami
nem stimmelt ezzel a lánnyal. Ápolt és elegáns, tartózkodó és intelligens
és nem utolsósorban gyönyörű. Egy ilyen szép nő csak élne bele a
%
világba? Rachel szerint rohamai vannak, nincs lakása, le Van égve és
elszalad a konkurencia elől.
Valahogy nem illettek össze a mozaikok. Csak ne lett volna annyira
gyanútlan nagy szerelmében! Mindent, amit a lány mondott, elhitt,
ahelyett, hogy egy kicsit utánajárt Volna a dolgoknak. Emlékezett a
borítékraj amit Julié nála felejtett. Talán levelek voltak benne, képek...
címek! Felugrott és kirohant a szalonba. A boríték azonban nem volt ott.
Julié magával vitte. Késő! A lány nyomtalanul eltűnt.
Rachel, cikázott át az agyán. Rachel nem ment el. ő itt van, és
segítenie keU neki. El kell árulnia, hol van Julié, bármibe is kerül-.
Meghívja Londonba. Vannak ismerőséi színházi körökben. Rachel
színésznő.. Majd szerzek neki szerepet - gondolta. Csak megesik rajtam
a szíve! Biztosan tudja, hol van Julié, esetleg valamikor elárulja majd
magát.
Holnap - gondolta holnap délután lerohanom a színi- iskolában...
de ma éjfélig nem mozdulok innen. - Ismét a telefonra meredt. - Ha
felhív, itt kell lennem, és fel fog hívni, fel kell hívnia...
De Julié nem telefonált. Ehelyett Richard ébresztette körülbelül
éjfél körül. David elmesélte neki, mi történt.
- Figyelmeztettelek - hangzott Richard kommentálja. - Tudtad,
hogy Deborah New Yorkban van, és hogy jelenetet fog rendezni. Nem
tudtál kitérni az útjából?
 - Hogyan? - kérdezte David. - Úgy rontott az előcsarnokba, mint
egy füria, és amit mondott, azt Julié természetesén félreértette.
- Mikorra várhatlak haza?
David azonnal rávágta:
- Ha megtalálom Julie-t.
- David, az hónapokig eltarthat!
- Akkor hónapokig tart! Szeretem, ő az életem - felelte David
szenvedélyesen. - Meg kell találnom. .
- Nyugodj meg, meg fogod találni. Vannak-e új modelljeid? Az
amerikaiak, különösen a színesbőrűek, most nagyon keresettek az
európai divattervezőknél. ,
- Nekem viszont nem tetszenek - mondta habozva Dáavid. Hogy is
tetszhetnének neki, amikor csak Julié járt a fejében.
- Mi van azzal a két lánnyal, akit említettél? Ne légy ennyire
határozatlan, Dávid! Rád sem ismerek. Vegyél nekik repülőjegyet, és
küldd el őket Londonba. Ha megfelelnek, itt tartjuk, ha nem,
hazaküldjük őket, és volt egy szép élményük.
- Igen, talán, majd még meggondolom.
- David, mi partnerek vagyunk és barátok, ne hagyj pácban! - kérte
Richard. - Ha pihenni akarsz egy kicsit, természetesen megteheted, de
szólj előtte. Bízom benne, hogy 1 nem hagysz cserben.
- Várj holnapig - mondta Dávid. - Akkor talán már többet tudok.
Mielőtt másnap elindult volna a színiiskolába, hogy beszéljen Rachellel,
beült a szálloda báljába egy italra. Életében először érezte úgy, hogy
bátorságot meríthet az italból. Mi van akkor, ha Rachel tényleg nem
tudja, hol az unokanővére?
- Még egyet - szólt oda a mixernek, és nem mert igazán
belegondolni ebbe.
- Igen, uram.
 - Aztán rendeljen nekem egy taxit.
Úgy hajtotta le az italt, mintha víz lenne.
- A taxija, uram.
- Köszönöm!
Nehézkesen felállt. Most már tudom, mi az a Canossa járás -
gondolta. A következő néhány órában eldől a sorsa.
Rachel hatalmas kísérettel érkezett a kávézóba, és azonnal a
kávéautomatához ment. Az asztalnál egyetlen férfi ült. Rachel
tanácstalanul megállt. Hiszen ez David! A férfi lehorgasztotta a fejét, és a
poharába bámult. Világosszürke öltönye és fekete selyeminge
kifogástalan eleganciáról árulkodott, mint mindig, de ahogy leengedte a %

vállait, az szokatlannak tűnt tőle, egyáltalán nem illett hozzá. Mindent

összevetve nyomorúságosán nézett ki.
Rachel azonnal megsajnálta. Szegény fiú! Mit keres itt?
Na vajon mit? - kérdezte önmagát. Tudni akarja, hol van Julié, de
sajnos nálam nem jó helyen jár. Hallgatni fogok, mint a sír.
Becsületszavamat adtam Julié-nak, és ezt nem szabad megszegni.
Észrevétlenül el akart tűnni, de a férfi épp fölemelte a fejét, és egyenesen
a szemébe nézett. Úristen! - gondolta a lány, szegény, ez tényleg
szenved.
-Halló, Rachel - üdvözölte halkan David, és udvariasan felállt. -
Már vártam magát.
- Na nézd csak, ugyan miért? - próbált tréfálkozni Rachel.
- Julié miatt - hangzott a szomorú válasz.
- Julié miatt! - Fiatalok egy csoportja vette körül hirtelen, Rachel
elhessegette őkét. - Gyerekek, hagyjatok egy kicsit magunkra, valamit
meg kell beszélnünk.
- Tehát Julié miatt - ismételte meg és leült. - Mi van vele?
- Hol van?
- Nem tudom.
 - Hazudik! A szeme elárulja!
- Tényleg nem tudom - ismételte Rachel, de David nem hitt neki.
- Rengeteget kell még tanulnia, Rachel, hogy jó színésznő legyen!
Hol van?
- Én... én a szavamat adtam, hogy nem árulom el. És akármilyen
könyörgően is néz rám a kék szemével, akkor sem fogom megszegni az
ígéretemet.
- Legyen együttérző, Rachel! Még azt sem tudóm, miért ment el
Julié Akármit is tettem, még csak esélyt, sem adott arra, hogy
védekezzem. Fair dolognak tartja ezt?
- Én nem tudom, miért ment el - magyarázta Rachel. - De azt
hiszem, ez teljesen nyilvánvaló. Ő nem az a fajta nő, aki hagyja, hogy
kihasználják.
- ...kihasználják? - ismételte David elképedve. - Mit ért ezen?
- Hát maga kitartatja magát, tehát kihasználja őket. - És amikor
látta, hogy a férfi majdnem összecsuklik, hozzátette:
- Ne játssza az ártatlant, David! Nem emlékszik rá, hogy saját
maga mesélte ezt el nekem? Itt történt, ennél az asztalnál. Azt mondta,
azért van New Yorkban, hogy gazdag nőkkel ismerkedjék. Azt is
mondta, hogy a gazdag nők nagyon hálásak, ha törődnek velük egy
kicsit.
- Ó, nem! - David összecsapta a kezét az arca előtt.
- Ó, igen! - mondta Rachel. - És még csodálkozik, hogy Julié
kerüli? Remek üzletasszony, és nem dobálja el azt a pénzt, amit az
ügynökségével keres, ő nem az a nő, akit ki lehet használni.
- Egy pillanat! - meredt hitetlenül Rachelre David. – Mit mondott?
- Túl sokat is - válaszolt Rachel. - Legjobb, ha gyorsan elfelejti.
- ...a pénz, amit Julié az ügynökségével keres... - ismételte David. -
Ezek szerint ügynöksége van?
 - Egy szóval sem vagyok hajlandó többet mondani - szorította
össze a száját Rachel.
- Jó - sóhajtott nagyot Dávid, és hátradőlt a székén. - Akkor most
én mondok valamit. Első találkozásunkkor tréfából meséltem azt
magának, hogy selyemfiú vagyok, és álmomban sem jutott eszembe,
hogy ezt maga továbbadja Julié-nak, ő pedig elhiszi. Még sosem
használtam ki egyetlen nőt sem, fordítva már inkább megtörtént.
Meglehetősen gazdag vagyok, és amikor azt mondta nekem, hogy Julié
szegény, örültem, hogy elkényeztethetem. Mindent meg akartam adni
neki, amit csak kíván. El akartam utazni vele és a legdrágább
szállodákban lakni. Számomra ez mindennapos dolog, de úgy %
gondoltam, Julié számára új lesz és izgalmas.
- Julié... nem.,, nem szegény - dadogott Rachel. - Lehet, hogy nem
olyan gazdag, mint maga, de egészen biztosan nem szegény. Menő
modellügynöksége van.
- Ez igaz? - kérdezett közbe David izgatottan.
- Igen, de nem lenne szabad erről mesélnem.
- Nekem is modellügynökségem van - csak Londonban.
- Viccel velem?
- Nem, ez az igazság.
- Ezek szerint nem szélhámos? De hisz akkor... kollégák? Sőt,
esetleg konkurensek!
- Kollégák vagy konkurensek, teljesen mindegy. Látnom . kell...
és meg fog nekem bocsátani! - Megragadta Rachel kezét - Köszönöm
Rachel, sohasem fogom elfelejteni.
- Olyan furcsa ez az egész - nevetett még mindig Rachel, majd
elkomolyodott, és ijedten meredt Davidre. - Úristen, megszegtem a
szavamat!
- Julié meg fog magának bocsátani!
- Azt erősen kétlem.
 - Most azonnal elmegyek hozzá, és mindent elmagyarázok.
* Ne, ne most azonnal - kérte Rachel. - Nem fog hinni magának,
ki fogja dobni és engem is. A lakásából – tette hozzá félve, Julié
fenyegetésére gondolva. - Be kell vallanom valamit, David. Minden
egészen másként van. Nekem nincs pénzem, és én lakom átmenetileg
Julié-nál. Ő rendkívül nagyvonalú. Segít engem, ahol csak tud.
- Van még valami gyónnivalója? - kérdezte nevetve David. -
Olyan boldog vagyok, hogy most mindent megbocsátok. -
Legszívesebben összecsókolta volna Rachelt.
- Lenne még egy apróság, de a maga számára biztos nagyon
fontos - kacsintott huncutul Rachel. - Julié tényleg szerelmes magába.
David ekkor áthajolt az asztalon, és tényleg megcsókolta a lányt. -
Ennél szebbet nem mondhatott volna nekem. Rachel elvörösödött. -
Meg tudom érteni Julié-t - mormolta. Majd energikusan hozzátette: -
Most pedig ki kell találnunk valami okos tervet.
- Mit szólna az igazsághoz és egy nagy csokor vörös rózsához?
- Azt is lehet, de sokkal jobb ötletem van. - Rachel felismerte a
lehetőséget, hogy segítsen Julié üzleti tevékenységének. - Julié
titkárnőjétől tudom, hogy hetek óta keresnek egy férfimodellt az egyik
amerikai kozmetikai cégnek. Ha jól értettem a titkárnőt, akkor olyan
valakit keresnek - a SUPERMÁN ügynökség csak férfiakat közvetít aki
úgy néz ki, mint maga. Nem tenné meg azt a szívességet, hogy
jelentkezik az ügynökségen? - nézett kérőén a férfira.
- Mindent, de ezt nem! - tiltakozott David. - Én üzletember
vagyok, Rachel, sem időm, sem becsvágyam, hogy modellként
dolgozzam.
- Kérem, David, Julié kedvéért!
- Mindent megtennék érte - mondta halkan a férfi.
- Akkor jelentkezzék! -
- Lehetetlen, Rachel.
 - Kérem!
- Ez megváltoztatná az egész életemet. -
- A szerelem úgyis megváltoztatja az életét.
David lázasan gondolkozott, ő - mint modell? Richard őrültnek
fogja tartani, habár... a gondolat önmagában mulattatta. Rachel élesen
figyelte.
- Igen? - kérdezte. - Igen?
David bólintott.
-Csodálatos! - A lány felugrott és táncolni kezdett örömében. -
Remek, remek! - kiáltotta. - És akkor értem is szólhat néhány szót Julie- %
nál.
- Mindent, amit csak akar - mondta, de ő nem volt annyira
boldog. - Miért nem jön mindjárt velem Julie-hoz?
- Kellene? - kérdezte a lány. - Jó, mondjuk holnap reggel.
- De én most azonnal...
- Nem, inkább holnap. A meglepetés biztosan szelídebbre
hangolja. Találkozzunk holnap kilenckor a városi könyvtár előtt. Onnan
csak néhány percre van az ügynökség. És legyen pontos! Fel ne merje
hívni Julie-t előbb, különben nem állok többet szóba magával!
David mindent Rachelnek köszönhetett, így megtette neki azt a
szívességet, és nem hívta fel Julié-t, pedig majdnem megőrült utána.

Amikor másnap reggel Julié kijött a fürdőszobából, Rachel már

felöltözve ült a konyhában, és a kávéját kavargatta.
- Mi van veled? - kérdezte csodálkozva az unokahúgát.
- Kivetett az ágy?
- El kell mennem a könyvtárba. Gondoltam, elvihetnél.
- A könyvtárba, reggel kilenckor? - csóválta meg hitetlenül Julié a
fejét, miközben belebújt égy vörös selyemruhába. Szomorúnak tűnt, de
ápolt volt és szép, mint mindig. Szemébe hullt a haja, mire energikusán
a föle mögé simította, és feltette aranyklipszeit.
- Miért ne? - kérdezte Rachel és kávét töltött Julie-nak is. - Ki
korán kel, aranyat lel!
- Rachel, jól vagy? - meredt rá Julié.
- Teljesen. Idd ki a kávédat, és mehetünk.
A 42. utca előtt Julié megkérdezte: - A könyvtár előtt tegyelek ki? -
Eszébe jutott, hogyan találkozott Daviddel a márványoroszlánoknál.
Istenem, milyen boldog is volt azon az estén. Úgy tűnt neki, mintha évek
teltek volna el azóta.
- Nem, semmi esetre sem! - tiltakozott hevesen Rachel,
- Egyáltalán nem kerülő!
- Akkor sem! - válaszolt Rachel szokatlanul élesen.
- Nem vagy valami barátságos reggelenként - mosolyodon el Julié. -
Inkább estére szoktál felélénkülni.
- Ittmost állj meg, kérlek - szólt idegesen Rachel,a következő
saroknál. A könyvtár körülbelül száz méterre volt onnan. Ha David már
ott van, Julié biztosan felfedezi. Szívdobogva pillantott a
márványoroszlánok felé, de Dávidét nem látta. Julié megállította a
kocsit.
- Később találkozunk - szólt Rachel és kiugrott az autóból. - Déleiőtt
meglátogatlak.
Julié balra fordult a saroknál, Rachel pedig jobbra indult. Ebben a
pillanatban látta Dávidét kilépni az épületből. Az előcsarnokban volt,
megnézte a képkiállítást. Már hét óra óta bolyongott a városban
határtalanul idegesen.
- Minden rendben? - kérdezte Rachel. Fehér farmerjéhez David
fehér-fekete csíkos pólót viselt fekete vászoncipővel. Haja kissé
homlokába hullott, szeme izgatottan csillogott. - Nem szívesen mondok
ilyet férfinak - hunyorgott rá Rachel - de ha az ember magára néz, el van
veszve.
 - Hagyja most ezt! - Karonfogta a lányt és a 42. utcán keresztül
átvezette a Fifth Avenue-ra. - Bement már az ügynökségre? – kérdezte.
- Igen. Ő hozott el engem is. V
- Balra vagy jobbra? - mutatott a kereszteződésre Dávid.
- Balra, az a magas épület odaát, tizennyolcadik emelet!
Beléptek a felhőkarcoló előcsarnokába, ahol az egyik alkalmazott a
lifthez vezette őket.
Felfelé menet Rachel lábujjhegyre állt és David fülébe sugta: -
Magának is úgy összeszorult a gyomra, mint nekem?
- Én rosszul vagyok - mondta a férfi. Ebben a pillanatban %
megérkeztek. Tíz perccel később Mrs. Andrews izgatottan berontott
Julié dolgozószobájába.
- Mrs. Andrews? - kérdezte ijedten Julié. - Jól van?
A titkárnő nem tudott megszólalni.
- Hívjak orvost? - aggodalmaskodott Julié, és már nyúlt a
telefonhoz.
- Nem kell... orvos - nyögött fel Mrs. Andrews. - Egy... egy- .
- A szíve? - kérdezte tovább Julié.
- Csoda történt!
- Csoda? Mrs. Andrews, talán fantáziái?
- Két... - Mrs. Andrews kinyújtotta a karját. - Odakint a felvételnél
két superman ül, Miss Sunday. Kettő!
- Csak lassan, Mrs. Andrews. Ki ül odakint?
- Az ön unokahúga és két superman. Mr. Barden egyszerűen el lesz
ragadtatva! -
- Rachel ül odakint két férfival? - Idegesen lapozgatta előjegyzési
naptárát. - Mára senki sem jelentkezett.
- Miss Sunday! - Mrs. Andrews végre összeszedte magát. - Odakint
két olyan szép férfi ül, amilyent még életemben nem láttam. Nem
tudom, ki küldte őket, de ha nem szerződteti le mind a kettőt,.én
felmondok.
- Csak nyugalom, Mrs. Andrews! Hogy hívják őket?
- Smith!
- Timothy Smith?
- Az egyiket Timothy Smith-nek hívják, a másikat csak Smith-nek.
- Akkor először küldje be a csak Smith-t! - nevetett fel Julié.
- El fog ájulni - jövendölte Mrs. Andrews, és rogyadozó térdekkel
elindult az ajtó felé. Mr. csak Smith talán még csinosabb, mint Mr.
Timothy Smith, habár az már szinte lehetetlen. Pontosan az a típus, aki
nekünk kell! Mielőtt még Mrs. Andrews elérte volna a kijáratot, nyílt az
ajtó, és David lépett be rajta. - Igaza van a titkárnőjének - mondta
sugárzó mosollyal. - Én pontosan az a típus vagyok, akire szüksége van,
Miss Sunday.
Julié értetlenül bámult rá.
- David? - kérdezte. Már majdnem a nyakába vetette magát,
amikor hirtelen eszébe jutott, ki is ez a férfi valójában, és elfordult. A
lehető leghűvösebb hangon szólalt meg.
- Azt hiszem, nincs mit mondanunk egymásnak, David.
Mindennél többre becsülöm az egyenességet, és tőled ezt nem
várhatom el. Az a férfi, aki a nők gyengeségét használja ki, semmilyen
tekintetben sem lehet partner számomra. Jó napot, Dávid. Kérlek,
hagyd el az irodámat.
- Julié! - David hátulról átkarolta a lányt, akinek azonnal remegni
kezdett a térde. - Csak egy pillanatra figyelj rám. Az egész egy nagy
félreértés. Esküszöm neked! - mondta és ajkával megérintette a lány
nyakát.
- Én... - Julié hirtelen megfordult, és könnyes szemmel nézett
Davidre. - Gazember!
- Julié! - Gyengéden megcsókolta a lányt. Julié nem ellenkezett.
 -Ne hidd, hogy egy csók megváltoztatja a véleményemet rólad -
mondta később halkan.
- Ó, nem, Miss Sunday - nevetett David. - Ilyet sose mernék
gondolni. De talán megteszi az igazság is.
És miközben továbbra is átölelve tartotta, mindent elmondott neki.
- Hazudsz - mondta egyszerűen Julié. - Egy szavadat sem hiszem.
- Kérdezd meg Rachelt, ő hisz nekem. Gyere velem Londonba, ott
mindent bebizonyítok.
- Mikor? - kérdezte halkan Julié.
- Azonnal... holnap.:, jövő héten, amikor csak akarod. %

- Esküdj meg ... apropó, eskü. Ezek szerint Rachel megszegte az

adott szavát? - kérdezte Julié derűsen, és megpróbált kibontakozni, -
Kint van még? Ki fogom....
- Semmit sem fogsz tenni - felelt David és még szorosabban ölelte.
- Rachel irtó rendes, még arról is meggyőzött, hogy modellként
dolgozzam neked. Neki köszönhetem, hogy megtaláltalak, és ezért
életem végéig személyes védelmem alatt áll. Ha ennek ellenére kidobod,
magammal viszem Londonba.
- Azt mondod, hogy dolgozni akarsz nekem? - kérdezte Julié, aki
csak most fogta fel, mit is jelent ez. - Tényleg megtenned?
- Még ennél többet is! Például össze is házasodhatnánk,
gyerekeink is lehetnének, vagy vidékre költözhetnénk, de nyithatunk
közösen is egy ügynökséget... Londonban vagy New Yorkban, ahol csak
akarod... talán inkább Párizsban? Párizs csodálatos ebben az évszakban.
- Újra megcsókolta a lányt. - Különösen szerelmesek számára.
- Ne tereld el a figyelmemet, David! Ül odakint egy taxisofőr, egy
Mr. Smith, aki a hasonmásod?
- Igen, mindenesetre az előbb még ott ült, de Rachel meglehetős
érdeklődést mutatott iránta. Nem csodálkoznék, ha eltűntek volna
együtt.
 - Ha ezt megteszi velem! - Julié szabályosan kiviharzott az ajtón.
Egy perc múlva visszajött a határtalanul zavart Timothy Smith-szel és a
mosolygó Rachellel.
- Foglaljon helyet, Mr. Smith - kérte. - Úgy vélem, átgondolta
javaslatomat és egyetért vele.
A taxisofőr bólintott. David a háttérből csodálattal figyelte Julie-t.
Amilyen gyengéd szerető volt, olyan erőskezűnek tűnt az üzleti életben.
Magához intette RachelL - Julié megbocsátott magának - mondta
nevetve. - Különben minden rendben? '
Rachel le sem vette a szemét Mr. Smith-ről. - Micsoda férfi! -
suttogta. - Őt nem engedem kicsúszni a kezemből. Magánál is minden
rendben, David?
- Fabulous, azaz mesés, ahogy mi britek mondjuk. Minden jó, ha
a vége jó.
- Happy end? - nézett rá sugárzó mosollyal Rachel. - Reméljük a
próféta beszél magából.
- Szeretem Julié-t - mondta a férfi. - ő is szeret engem, minden
feltétel adott tehát a happy endhez.
Mintha csak meghallotta volna a szavait, Julié megfordult, és olyan
szerelmes pillantást küldött feléje, hogy legszívesebben menten ölbe
kapta volna.
Most nem lehet - gondolta -, de ma éjszaka, holnap éjszaka, és
ezentúl minden éjszaka...