Jocelyn L.

Lennox

KI KIT SZERET?

A férfi egyszeriben felnyalábolta Karent. Bevitte a hálószobába, lábával becsukta az ajtót

maguk után, óvatosan lefektette az ágyra, föléhajolt, és addig csókolta vadul, amíg a lány ajka
el nem nyílt és engedelmesen viszonozta a csókot.
– Ezek szerint tényleg megértettél – mondta Karén, s fölegyenesedett, hogy könnyebben ki
tudjon bújni a ruhájából…
 – A nővérem már megint az őrületbe fog kergetni!
Olivia Rutherford az úszómedence mellett álló karcsú, magas, szőke hajú lány felé intett,
aki ginnel teli poharat tartott a kezében, és magától értetődő természetességgel fogadta a két
ügyvéd bókjait.
Karén Rutherfordnak klasszikusan szabályos arcot adott a teremtő, szépen ívelt szájjal,
amelyet nővére véleménye szerint túlságosan ritkán húzott mosolyra. Szeme szabályos
időközönként vándorolt hol az egyik, hol a másik ügyvédre, különösebb érdeklődés nélkül.
Haját szorosan hátrafésülte és összekötötte.
– El sem tudom képzelni, hogy már megint mi kivetnivalót találsz rajta – kárált az Olivia
mellett álló, leginkább kotlósra emlékeztető férfi. Rip Smith feltűnő jelenség volt, nemcsak
fehér overallja miatt, hanem azzá tették karjának és mellkasának szinte ijesztő méretei is.
Most csodálattal nézett Oliviára. – Nem lehet minden nő olyan, mint te, drágám. Hiszen
tudod, hogy te egyedi jelenség vagy.
Mindenesetre Olivia pont az ellentéte volt a nővérének. Amiben Karén tartózkodó és
távolságtartó volt, abban Olivia, aki minden újjal szemben nyitott volt, meglehetős
élénkségről tett tanúbizonyságot. Gyorsan kötött ismeretségeket, temperamentumos lánynak
ismerték, aki mindig kész volt valami vidám dologra. Karén társaságban szívesen
meghúzódott a háttérben, Olivia szeretett a központban lenni. Imádta a feltűnő ruhákat, ezzel
is magára igyekezett irányítani a figyelmet. Ma feszülő top volt rajta rövid szoknyával, ami
minden férfi tekintetét hosszú, remekbe szabott lábára vonzotta.
Sajnos a családjára olyannyira jellemző műszaki érzéket sem örökölte, apja legnagyobb
sajnálatára inkább művészi hajlamaival tűnt ki, ami leginkább abban nyilvánult meg, hogy
leendő művészeket protezsált lankadatlan energiával.
– Karennek nem is kell olyannak lennie, mint én – válaszolta Rip megjegyzésére, és
hátravetette hosszú haját, amibe búzavirágokat font. – De nézd csak meg jól! Két év múlva
harmincéves lesz, és amíg más lányoknak ebben a korban már rég családjuk van, addig vele
kapcsolatban az az érzése az embernek, hogy fogalma sincs a férfiak létezéséről. Már most
olyan, mint egy vénlány. Miss Jégyhegy. Más sem jár a fejében, csak apa cége. A flört vagy a
randevú neki ismeretlen fogalmak.
– Valakinek segíteni kell a családból apádnak, ha már te inkább a férfiak támogatására
adtad le a voksodat – mormolta Rip maga elé, de gondolatai annál az időnél kalandoztak,
amikor Oliviával ők foglalták le Texas valamennyi újságjának pletykarovatát. Mindebből
mára már csak barátság maradt, ami – és ezt őszintén be kellett vallania magának –
mindkettőjük számára több örömet jelentett, mint az akkori, kissé vad kapcsolatuk.
Olivia szemei összeszűkültek a férfi válaszára. Homlokát összeráncolta. – Ez
szemrehányás akar lenni?
– Nem, nem – intett a kezével Rip. – Ilyesmire sosem vetemednék.
Olivia megnyugodott. – Mivel az én kis mackómtól mindig is idegen volt az irónia, így
hiszek neked. De tartózkodj a jövőben az ilyen megjegyzésektől, ha nem akarod kockáztatni
a barátságunkat.
– Na, nézd csak, miből lesz a cserebogár! – jegyezte meg Rip felvidulva.
– Eleget kell úgyis hallgatnom apától, mivel nem érdekcinek eléggé a cég ügyei. Karenről
nem is beszélve. Úgyhogy jobb, ha hanyagolod ezt a témát.
– Nem is volt szándékomban erről beszélni – válaszolta kissé megszeppenve Rip. Olivia
volt az egyetlen ember, akinek szinte mindig sikerült az ujja köré csavarni őt. A lány számára
ez nem jelentett problémát, szinte minden férfit sikerült meghódítania, akit csak akart, vagy
legalábbis majdnem minden férfit. Így az sem okozott gondot, hogy a Wrestling sztárját, aki
úgyszólván minden riportert lehengerelt nagy szájával, ilyen erősen kézben tartsa.
 Ripet ez nem zavarta különösebben, hiszen ő mindennapi életében is csak azt a mutatványt
folytatta, amit egyébként a ringben is elvártak tőle. Olivia pedig pontosan tudta, hogy a
kemény héj mögött igencsak lágy mag bújik meg.
Karén felé nézett, aki otthagyva a két férfit, most éppen apjához igyekezett, alá a verandán
pipázott békésen. – Valószínűleg halálra untattuk.
Olivia felnevetett. – Inkább fordítva. Karén az évszázad legunalmasabb nője. Legutóbb
akkor engedett fel… na várj csak, gondolkodnom kell… igen… amikor apa először vitt el
bennünket egy olajmezőre. Az pedig több évtizeddel ezelőtt történt. De ha nincs jobb dolgod,
mint hogy a nővéremet védelmezd ellenemben, akkor talán menj oda hozzá és próbálj
szerencsét. Lehet, hogy neked sikerül a lehetetlen, és egy kissé feloldódik a lány.
– Komolyan gondolod?
– Természetesen! – nézett a férfira ártatlan szemekkel Olivia. – Hiszen láthatólag teljesen
bele vagy habarodva, különben minek védenéd állandóan. – Ez lenne ám a furcsa pár –
gondolta vidáman. Ez a hegymagasságú hústoronymeg az 6 merev nővére, aki a
miniszoknyát a világ legelvetemültebb dolgának tartja. – De kérlek, légy vele tartózkodóbb,
mint Mrs. Hopkinsszal. Szeretném tudni, mivel sikerült az imént úgy kihoznod a sodrából.
Sajnálom, hogy nem voltam ott.
Olivia kérdését maga a szomszéd felesége válaszolta meg a következő pillanatban, aki
felindultan közeledett feléje az ápolt gyepen. – Igazi barbár! – állapította meg felhúzott orral,
és megsemmisítő pillantással mérte végig a férfit.
– Mitől olyan dühös, Mrs. Hopkins? – tudakolta mézédes mosollyal Olivia.
– Képtelen vagyok megismételni a szavait! – jött a magából kikelt válasz.
Olivia barátságosan a nőre hunyorított. Semmi sem szórakoztatta jobban, mint ha
nyárspolgári szomszédaik felháborodtak Rip meglehetősen szabad szájú megjegyzésein. Ez
volt tulajdonképpen a fő oka annak, hogy a fiú tiltakozása ellenére az ilyen előkelő partikra is
mindig magával cipelte.
– Mit vár egy olyan embertől, aki a kamerák előtt azzal fitogtatja az erejét, hogy száz kilón
felüli férfiakat döntöget a padlóra? Talán hogy kezet csókol önnek? Valószínűleg nagyon
meglepődne ezen. – Ezzel hátat is fordított a szomszédnőnek, és elindult a bár felé, hogy
újabb italt keverjen magának.
– Csak tudnám, mikor nő fel végre Olivia! – mondta Patrick Rutherford inkább magának,
mint Karennak, aki mellette ült egy karosszékben.
Jókedvű, kissé kövérkés, az ötvenes évei közepén járó férfi volt, aki igyekezett semmit
sem elmulasztani abból, amit az élet kínálhatott. Hatalmas szorgalommal építette fel a
Rutherford Enterprises nevű céget, amely fáradozásainak köszönhetően egészséges vállalattá
nőtte ki magát. Az Államok déli részén mindenütt folytatott olajfúrásokat, amik meghozták a
kívánt eredményt. Mára ő lett a társaság főrészvényese, egyre inkább visszavonult az üzlettől,
átengedve a munkát az alkalmazottainak és természetesen a lányának, Karennek, aki nagy
gonddal ügyelt rá, hogy a fúrások ne szennyezzék a környezetet.
A cég tehát virágzott, és vezetője százszázalékosan elégedett lehetett volna, ha Olivia nem
bosszantotta volna azzal, hogy a legcsekélyebb érdeklődést sem mutatja a vállalkozás ügyei
iránt.
– Ezt az izomagyút is csak azért hozta el magával, hogy engem bosszantson. Csak akkor
lesz elégedett, ha elriasztja az utolsó vendégemet is. – Szavai ellenére szeretetteljes
pillantásokkal szemlélte fiatalabb leánykáját.
– Ha hagyják magukat Riptől elriasztani, akkor csak magukra vethetnek – válaszolta
Karén. – Én kedves fiúnak tartom. Csak egy kicsit nagy a szája, de hát ez hozzátartozik a
foglalkozásához.
– Nem bánnám, ha nem állna szóba ilyen alakokkal – ragaszkodott a véleményéhez
Patrick Rutherford, és szivarjának gomolygó füstjébe burkolózott. – Abban csak nincs semmi
kivetnivaló, ha egy apa elgondolkozik leánya jövőjéről. Tőlem ez a Rip akár kedves fiú is
lehet, de nem találom ideális férjjelöltnek Olivia számára.
– Tudom, hogy leghőbb vágyad egypár unoka – mondta Karén, és kedvesen megsimogatta
apja karját. – Ám azt hiszem, Oliviánál még várnod kell erre néhány évet. Neki kicsit
hosszabb időre van szüksége ahhoz, hogy levesse a pártát.
– És hogy áll a helyzet veled, Karén? Te sosem gondoltál még férjre és családra? Egy
pillanatra sem? – Figyelmesen nézett a lányára.
– De, apa! – nevetett Karén. – Jó férj nem terem mindenbokorban. És különben is, akkor
ki törődik az üzlettel? Talán hiába tanultam annyit a geológiai fakultáson?
Ezzel a kérdéssel sikerült apja figyelmét más témára terelnie. – Teljesen igazad van,
Karén. Nagyon büszke vagyok rád, amiért olyan eredményesek voltak a talajvizsgálatok
Oklahomában. Senki sem hitte volna, hogy ott még található akár egyetlen csepp olaj is.
– Úgy beszélsz, mintha az új olajmezők felfedezése egyedül az én érdemem lenne –
ellenkezett Karén. – Éppen csak körülnéztem ott egy kicsit alaposabban, ennyi az egész.
Különben is még nagyon messzire vagyunk attól, hogy elkezdhessük a fúrásokat. Az
olajmező fölött rengeteg a magánparcella, villa és farm. Meglehetősen nehéz tárgyalások elé
nézünk, ha a tulajdonosoktól meg akarjuk vásárolni a telkeiket.
– Meglátod, sikerülni fog – mondta az apja bizakodóan. – Eddig még mindig sikerült. És
utólag mindenki elégedett volt a pénzzel, amit fizettünk neki. Vagy a részesedéssel.
Mindenesetre az ügyvédeink nem fognak unatkozni egy ideig. Később majd beszélek
Dennisszel, és mindenre felkészítem.
– Azt hittem, azért hívtad meg Dánielt és Dennist, hogy megünnepeld velük az új
olajmezőt, és nem akarod őket üzleti ügyekkel traktálni. Ezért kellett nekik megtenniük azt a
hosszú utat Galveston Islandtól idáig?
– Is-is – felelte Rutherford. – Talán sosem fogok az üzlet gondolatától teljesen
megszabadulni. Ez azon is látszik, hogy hónapok óta először találkozom a lányommal, és
miről társalgók vele? Természetesen üzletről! Még meg sem kérdeztem, hogy hogy vagy.
– Köszönöm, jól, csak egy kicsit ki vagyok facsarva. El is határoztam, hogy pihenek
néhány napot. Aztán az előkészített szerződésekkel visszautazom Oklahomába.
– Ez már tetszik nekem! De most hagyj itt, és menj a fiatalok közé táncolni. Dennis
teljesen úgy áll ott, mintha minden pillanatban meg akarna halni az unalomtól.
– Majd csak kibírja valahogy. Különben sem hiszem, hogy a tánc az ő világa lenne. Ahhoz
túlságosan is tartózkodó. Azonkívül hamarosan úgyis üzleti ügyekről akarsz tárgyalni vele –
pillantott Karén a magas, göndör hajú férfi felé, aki világos öltönyében kissé mereven
álldogált a bárnál. – Ugyanúgy csak a munka érdekli, mint bennünket. De mit akarsz tőlem
egyáltalán? Táncoljak, amikor tele a táskám olyan talajmintákkal, amiket még csak nem is
láttál?
– Arra később is ráérünk. Most inkább szórakozz egy kicsit, hiszen rengeteget dolgoztál az
utóbbi időben.
– Miért is ne dolgoznék keményen? – válaszolta szárazon Karén. – Hiszen a te lányod
vagyok.
– Olivia is a lányom – vágott vissza Rutherford. – És évek óta még csak nem is láttam az
irodában.
– Olivia inkább anyára ütött – vélte Karén, és gondolatban hozzátette, hogy ezért aztán
apja mindig is nagyon elkényeztette kisebbik lányát. Túlságosan is, ez most már nyilvánvaló
volt. Ezt azonban nem lehetett apja szemére vetni, hiszen Mary Rutherford több mint tíz éve
súlyos balesetet szenvedett. Belehalt sérüléseibe, és halála soha be nem gyógyuló sebet ütött
férjén és két lányán.
– Meglátod, majd lehiggad – tette hozzá még Karén. – Ez csak idő kérdése. Amennyire
tudom, anya is eléggé zabolátlan volt fiatalabb éveiben – nézett részvéttel apjára.
 – Ó, igen! – hagyta helyben Patrick Rutherford kissé álmodozó mosollyal Karén állítását.
– Valóban kissé makrancos volt. Meglehetősen nehezen sikerült betörnöm.
– Most ugyanezt Oliviával is megteheted – ajánlotta Karén. – Amennyire tudok, segítek
neked ebben. Nevetségeslenne, ha kettőnknek se sikerülne. Valószínűleg azzal kell
kezdenem, hogy többet tartózkodom itthon.
– Attól tartok, ez inkább férfimunka – mosolyodott el Rutherford, és élvezettel nagyot
szívott szivarjából. – Mégpedig az igazié. De úgy tűnik, vele még nem találkozott. Ugyan,
mit tudnánk mi ketten tenni? – vonta meg a vállát kétkedve.
Olivia, akinek szintén nem tetszett nővére alakulása, hasonló gondolatokkal játszott, ő
azonban az apjával és Karennel ellentétben kevésbé volt pesszimista. El is határozta, hogy
rövid időn belül megoldja nővérének a férfiakkal szembeni problémáját. És miért ne most
azonnal? Támadt is egy ötlete.
Mindig is szívesen besegített mások szerencséjének egy kicsit. A legtöbb ember nem látja
a fától az erdőt – vélte. Csak arra kell ügyelni, hogy az ember háttérben maradjon, és a másik
semmit se vegyen észre az igyekezetéből. A háttérben kell szövögetni a szálakat, a másik
tudta nélkül. Igen, úgy nézett ki a dolog, hogy Karén esetében is neki kell játszania egy kicsit
a sors szerepét. Az lehetetlen, hogy kizárólag a munka tegyen boldoggá valakit!
Azzal kezdte, hogy körülnézett a vendégek között, akiket apja hívott meg a Mexikói-öböl
egyik szigetén lévő villájába. Legtöbben párosával érkeztek, a magányos férfiak nagy része
pedig apjuk kissé már korosodó üzlettársa volt.
Rövid nézelődés után arra a megállapításra jutott, hogy apja két ügyvédje messze a legjobb
kiállású férfi az itteni mezőnyben. Mindkettő meggyőződéses agglegény ugyan, de ez persze
egyáltalán nem jelent semmit, hiszen Karén nem éppen csúnya, és ha akarná, bizonyára
mindkettőt rá tudná venni, hogy feladják függetlenségüket. Bárcsak többet törődne magával!
Dennis Farrington, az ügyvédi iroda idősebb tulajdonostársa, bizonyára kevésbé jöhetne
szóba Karennél. Nagyon kulturált volt ugyan, mindig kifogástalanul öltözködött, és őszülő
halántéka igencsak tisztes külsőt kölcsönzött neki, de foglalkozásán kívül semmi más nem
érdekelte. Olivia el tudta képzelni, mi lenne az eredmény. Kölcsönös hallgatás.
Dániel Banksszel már más volt a helyzet. Dan karcsú volt, barna, hullámos hajú, barna
szemével élénken és érdeklődve tekintett a világba. Tele volt életkedvvel, minden
szórakozásra kaphatóan; ő bizonyára képes lenne Karent kissé kimozdítani a merevségéből.
Lehet, hogy farmerjával és kissé gyűrött bőrdzsekijével nem volt éppen a legmegfelelőbben
felöltözve, de kifejezetten az a típusú férfi volt, aki Oliviát is tűzbe tudta volna hozni.
Nos, akkor előre, hátha kialakul valami!
– Fáradt vagy, Karén? – kérdezte Dennis, amikor látta, hogy Olivia nővére csak üggyel-
bajjal tudott elnyomni egy ásítást.
– De még mennyire! – válaszolt Karén. – Ti is elég hosszú utat tettetek meg, de én
egyhuzamban vezettem idáig Oklahomából, csak hogy időben érkezzem. Bármennyire is
sajnálom, de pillanatnyilag minden vágyam egy ágy.
– Kár – sajnálkozott Dániel. – Pedig őszintén reméltem, hogy ezúttal táncolsz velem.
– Az az igazság, hogy állva el tudnék aludni – mondta Karén. – Talán majd máskor.
– Erről szó sem lehet! – avatkozott közben Olivia, és átkarolta nővére vállát. Na, ez
remekül kezdődik! – gondolta. Épp csak hogy kezd hangulat lenni, Karén meg máris csak az
alvásra tud gondolni. – Azonkívül itt az ideje, hogy egy pár kilót fel is szedj magadra.
Teljesen lefogytál, amiótanem láttalak. Biztos csak dolgoztál és semmit sem tettél az
egészségedért. Talán ehetnél végre egy kiadósat.
– De egyáltalán nem vagyok éhes – vetett egy megvető pillantást Karén a finomságoktól
roskadozó asztalok felé.
 – Elhiszem – jegyezte meg Olivia. – Valószínűleg túl vagy hajtva. Ennek most vége!
Dallas belvárosában nyílt egy remek francia étterem, nem ártana, ha benéznél. Úgy
emlékszem, mindig is szeretted a francia konyhát.
– Most is szeretem. De e pillanatban gondolni sem tudok ételre. – Karén már nem is
igyekezett elrejteni az ásítását. – Csak aludni szeretnék.
– Nem is mondtam, hogy most azonnal kerekedj fel – mondta Olivia. – Csak arra
gondoltam, hogy valamikor el- tölthetnél ott egy kellemes estét kikapcsolódásképpen. Mit
szólsz hozzá, Dennis? – fordult hirtelen a széles vállú férfi felé. – Teljesen úgy néz ki ez a
lány, mint akit éheztettek.
– Nem mondanám, Ollie – mondta Dennis, és végigsimított az állán. – Nekem úgy tetszik,
ahogy van – tette még hozzá inkább udvariasságból, mint elragadtatva.
– Úgy tűnik, Dennis titkos hódolód – állapította meg Olivia felderülve. – Bizonyára
szívesen meghívna abba az étterembe.
– Természetesen! – válaszolta Dennis ismét udvariasan, de egyre csak a villa felé
tekintgetett. – Bocsássatok meg – mondta aztán. – Azt hiszem, Patrick engem keres. Van egy
kis megbeszélnivalónk. – Letette üres poharát a bárpultra és elsietett.
– Ez igazán jellemző Dennisre! – kiáltotta Dániel. – Dallas két legszebb lányát hívhatná
meg vacsorázni, és erre mit tesz? Nyaka közé kapja a lábát, mert csak az üzletre tud gondolni.
– Már megint egy olyan ember, mint az apám és a nővérem, akik számára nem létezik
szabadidő – adott neki igazat fejcsóválva Olivia.
– De az ötlet kiváló – lelkesedett Dániel. – Remekül el tudom képzelni, Dennis, te, Karén
és én. Bizonyára ragyogó estét tudnánk eltölteni együtt. És Dennisre ugyanaz a jellemző,
mint a nővéredre: túlságosan kevés időt szakít az élet kellemes dolgaira.
– Jaj, nem! Nem így gondoltam – szakította félbe hirtelen Olivia. – A francia étel méreg az
én vonalaimnak. Épp fogyókúrán vagyok. Feltétlenül le kell adnom néhány kilót, jól ismerem
magamat. Ha ti valamennyien jobbnál jobb falatokat esztek, képtelen leszek ellenállni. Nem,
én pillanatnyilag a közelébe sem mehetek egy ilyen vendéglőnek.
– Micsoda ostobaságokat beszél ez a lány? – fordult Karén felé Dániel. – Olyan alakja
van, hogy minden férfi az eszét veszti, ő meg aggódik a kilói miatt. Maradj csak ilyen, Ollie,
amilyen vagy!
– Vacsorameghívásról van szó, vagy miről beszélgettek egész idő alatt? – érdeklődött
most Karén. – Engem még senki sem kérdezett meg, el akarok-e menni egyáltalán.
– Nem meghívásról van szó, csak egy ötletről – javította ki magát Olivia. – Talán én
vagyok a férfi, hogy bárkit is meghívjak? Ez most már, miután Dennis eltűnt, teljességgel
Dániel dolga. – Kihívóan nézett a fiatal ügyvédre. – Ugye, nem hagysz cserben, Dan? Épp itt
az ideje, hogy törődj egy kicsit legjobb ügyfeled leányával is.
Csábító pillantásának azonnal meglett a hatása. – Nem hagyom magam sokáig kéretni –
felelte Dániel. – Természetesen nagyon szívesen meghívlak benneteket. Tőlem akár egy
egyszerű saláta is lehet a menü – kacsintott összeesküvőén Oliviára.
– Ne fáradj, én hajthatatlan vagyok! – válaszolta Olivia, majd nővéréhez fordult. – És te
mit szólsz hozzá?
Karén újra ásított. – Mit mondhatnék ilyen kedves invitálásra? De remélem, te sem fogsz
visszakozni, miután az egész a te ötleted volt. Amint látom, Dániel szívesebben venné, ha
nem velem, hanem veled menne vacsorázni.
– Ne mondj ilyet! – tiltakozott azonnal Dániel, de hangja nem volt túl meggyőző.
– Csak képzelődsz – csatlakozott Olivia is. – Ami pedig engem illet, már elmondtam a
véleményemet. Egy vendéglő pillanatnyilag a legutolsó hely, ahova elmennék. Képes lennék
végigenni az étlapot, pedig ezt most nem engedhetem meg magamnak.
– Ez igazán kár – sajnálkozott Dániel ezúttal őszintén. – De talán még meggondolod
magadat.
 Olivia nem válaszolt. – Akkor megegyeztünk, Dan? – kérdezte kisvártatva.
– O.K.! – bólintott a fiatal ügyvéd.
– Akkor várunk holnap hétkor. Karén, ha Texasban van, apa bérlakásában lakik. Tudod,
ugye, hol van? És semmilyen kifogást nem fogadunk el.
– Nem is vetemednék ilyesmire. Nem engedhetem meg magamnak, hogy konfliktusba
kerüljek veled.
Karén felsóhajtott. Nem emlékezett rá, hogy a húga csak egyszer is megkérdezte volna, ő
mit tan a dologról. Viszont nem utasíthatta vissza ezt a kedves meghívást. Azonkívül
túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy vitatkozni kezdjen Oliviával.
Vajon miért foglalkozik vele ennyit a húga? Végtére is elég felnőtt már ahhoz, hogy tudja,
mit akar. Persze, mindig ilyen volt. Folyton gondoskodott róla, hogy ne legyen unalmas az
élete. Pedig neki állt szándékában kicsit többet törődni Oliviával.
Dániel Banks épp egy nagyon fontos védőbeszéd vázlatával küszködött, amelyet a jövő
héten kell megtartania a bíróság előtt, amikor a titkárnője jelezte, hogy hölgylátogatója
érkezett.
A titkárnő a szemeit forgatta főnöke kérdésére, vajon csinos-e a látogató. – Túlságosan is –
válaszolta Dánielre kacsintva.
– Egyáltalán bejelentkezett előre? – kérdezte Dániel szórakozottan. – Ma délutánra semmit
sem írtam be a naptáramba.
– Olyan hölgynek látszik, aki mindenhova bejut előzetes bejelentkezés nélkül is – jegyezte
meg a titkárnő titokzatosan. – Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy nem engeded be
olyan egyszerűen.
– Hát akkor essünk túl rajta – sóhajtott fel Dániel, és megigazította a nyakkendőjét.
A titkárnő egyáltalán nem túlzott. Szédítően magas sarkú cipőjében Olivia Rutherford
lépett be az irodába. Vörös bőrszoknyája pattanásig feszült a csípőjén, és selyemblúza többet
mutatott felsőtestéből, mint amennyit takart.
– Helló, Olivia! – pattant fel Dániel, és a lány üdvözlésére sietett. – Először történik meg,
hogy felkeresed az irodánkat. Nem emlékszem rá, hogy valaha is jártál volna itt. A
titkárnőmnek remek az arcmemóriája, bizonyára azonnal felismert volna. Igazán örvendetes
meglepetés. Remélem,ezentúl gyakrabban benézel, hogy megszínesítsd egy kicsit szürke,
dolgos hétköznapjaimat.
– Ez attól függ – felelte Olivia sejtelmesen. – Nem akarsz hellyel kínálni?
– De… persze… – dadogta Dan, aki kedvtelve méregette a lányt. – Te azok közé a nők
közé tartozol, akik láttára minden férfi elfelejti a jó modort. Foglalj helyet! – mutatott egy
kényelmes karosszékre. – Mi szél hozott erre? – kérdezte, miközben újra leült az íróasztala
mögé.
– Nos, igen – kezdte Olivia. – Éppen erre jártam, és arra gondoltam, benézek hozzád,
hogyan is állnak a szerződések.
– Miféle szerződések? – kérdezte Dániel, aki még mindig a látvány hatása alatt állt.
– Amiket a telkek felvásárlására akartatok előkészíteni.
– Ja, azok! Ez eléggé száraz téma. Megkínálhatlak valami itallal? Elég meleg van itt –
törölgette meg izzadt homlokát.
– Egy jéghideg kólát nem utasítanék vissza – mondta Olivia, aki Dannel ellentétben úgy
találta, hogy kitűnően működik a klímaberendezés.
Dan átment a beépített bárhoz, és italt töltött mindkettőjüknek. – A szerződések! –
mormolta még egyszer maga elé. – Ez valami egészen új, hogy te érdeklődsz a Rutherford
Enterprises ügyei iránt.
– Talán nem kellene? – vágott vissza Olivia, és mint mindig, amikor a beszélgetés ilyen
irányba terelődött, ráncok jelentek meg a homlokán.
 – De, természetesen. Én sem mondtam mást. Úristen, te aztán ki tudod forgatni az ember
szavait!
– Lehet, hogy nem túl gyakran fordultam meg itt- adta meg magát a lány, majd amikor
Dan tiltakozni akart, hozzátette: – Na jó, még sosem voltam itt. Ez azonban nem jelenti azt,
hogy nem veszem komolyan apa üzleteit. Mindig is érdekelt a dolog, és elismertem a cég
érdekében tett erőfeszítésedet. – Ezzel hátradőlt a karosszékben és összefonta mellén a
karjait.
– Nem volt szándékomban kritizálni téged – válaszolta Daniel udvariasan. – Semmi
kifogásom ellene, ha gyakrabban benézel.
– Miért csak engem említesz? – kérdezte Olivia, és zöld tizemével figyelmesen nézett a
férfira. – Talán a nővéremre nem ugyanaz vonatkozik?
– Karent is mindig szívesen látjuk, és ezt ő is tudja – mondta szenvtelenül Dániel. –
Sajnos, a szerződésekkel csalódást kell okoznom neked. Az elmúlt időszakban túlságosan is
lefoglalt Tex Tanner védelme. – Tex Tanner kedvelt westernszerző volt, akit teljesen
meglepő módon fegyveres rablótámadással vádoltak. A nagy nyilvánosság az író pártján állt,
és Dániel minden erejét ennek az ügynek szentelte, mivel ő is ártatlannak tartotta Tannert. –
így aztán Den- nis foglalkozott a szerződésekkel és az ajánlatokkal. Én különben is inkább a
büntetőjogra specializálódtam. Így attól túrtok, ezen a téren nem tudok friss információkkal
szolgálni. Dennishez sem küldhetlek, mert éppen tárgyalása van Houstonban. De talán a
titkárnője ismeri az ügyet.
Olivia azonban leintette. – Hagyd csak, nem olyan fontos!
– De hiszen emiatt jöttél. Vagy nem?
– Igen, vagyis inkább csak azért, mert erre jártam éppen.
Dániel mindjárt gondolta, hogy nem ez volt az igazi ok.
Úgy nézett ki a dolog, hogy most, miután nem volt hivatalos megbeszélnivaló, Olivia
inkább csak társalogni szeretett volna egy kicsit. – Lehet, hogy miattam jöttél? – kérdezte
Dániel enyhe iróniával és egy kis reménységgel a hangjában. Pontosan tudta ő, hogy nem a
lány esete. Meglehetősen modernnek és lezsernek tartotta ugyan magát, de Oliviának szerinte
ez nem volt elég. – Lehet, hogy arra gondoltál, nézzünk be egy kicsit Danhez, és próbáljuk
meg felvidítani?
– Lehet, hogy igazad van – mondta Olivia merészen, és olyan csábítóan nézett a férfira,
hogy azonnal a pohara után nyúlt izgalmában. Csodálkozott rajta, hogy talált még jeget az
italában, mert szerinte ez a lány olyan forróságot árasztott maga körül, amitől közel s távol
mindennek olvadásnak kellett volna indulnia.
Dániel elhatározta, hogy addig üti a vasat, amíg meleg. – Nekem viszont nincs kedvem
megbirkózni Rip féltékenységével. Még képes és megjelenik itt, hogy kézzel fogható módon
magyarázza el nekem, mit tart a kettőnk kapcsolatáról. Attól tartok, ez nem tenne jót az
egészségemnek.
– Ugyan, Rip! – hárította el a dolgot Olivia. – Én a magam ura vagyok, és nem tartozom
elszámolással senkinek. Rip csupán jó barát, aki elkísér engem a partikra, semmi más.
Kedves fiú, ha az ember tud bánni vele.
– És aki garantálja neked, hogy mindig központban legyél – egészítette ki Dan. Amikor
látta, hogy a lány nem ellenkezik, hozzátette: – Láthatod, hogy gondolkodtam felőled. De te
persze akkor is kitűnnél mindenhol, ha egyedül érkeznél. Tulajdonképpen nincs is szükséged
rá.
– Szerinted kire lenne szükségem? – kérdezte kíváncsian Olivia. – Talán rád?
– Pontosan ezt akartam mondani – csippentett a szemével Dan. – A számból vetted ki a
szót. Ha pedig Riptől nem kell tartanom, akkor minden világos közöttünk.
– Dan, nekem tulajdonképpen senkire sincs szükségem. Ha olyan jól ismersz, akkor ezt is
tudod. Még túlságosan fiatal vagyok ahhoz, hogy tartósan lekössem magam. Azonkívül még
senkivel sem találkoztam, akiért érdemes lenne feladnom a függetlenségemet. Tökéletesen jól
érzem magam így a bőrömben.
– Mondhatom, gyönyörű bókokat kapok tőled – állapította meg nevetve Dániel. – Viszont
ragaszkodom hozzá,hogy én legyek az első, akivel közlöd, ha elérkezettnek látod az időt egy
tartós kapcsolatra.
– Megígérem, Dan. De miért beszélünk folyton rólam? Beszéljünk inkább Karenről.
– Miért? – kérdezte értetlenül a férfi. – Most, mikor végre Itt vagy, miért beszélgetnénk
másról?
– Ki volt vasárnap együtt Karennel? Talán én? – Olivia az asztalra tette üres poharát.
Dan úgy érezte, hogy újra meg kell töltenie kólával és jéggel. Könnyedén előrehajolt. –
Ugye, nincs ellenedre, ha elmesélem, hogyan is folyt le az a vacsora?
– Egyáltalán nincs ellenemre. Végtére is Karén a nővérem. Nagyon is érdekel, milyen
kezekben van.
– Olivia, egyáltalán nem tetszik nekem, ahogy erről a dologról beszélsz. Teljesen úgy
teszel, mintha én lennék a gonosz farkas, aki be akarja kapni Karent. Emlékeztetni
szeretnélek arra, hogy a te ötleted volt az a vacsora.
– És milyen volt? – Olivia hangja türelmetlenül csengett.
– Nos, semmi különös – válaszolta Dan. – Biztos érdekesebb lett volna, ha te is eljössz. Az
utolsó pillanatig abban reménykedtem, hogy talán mégis meggondolod magadat. Dennisnek
sem volt ideje eljönni. Legalábbis ezt állította.
– Teljesen úgy hangzik, mintha féltél volna egyedül Karennel. Tényleg azt akarod
mondani, hogy unalmas volt az egész? – Pontosan ettől tartott, de azért még nem adta fel. –
pedig Karén nem éppen rút kiskacsa, nem beszélve arról, hogy rettentően okos is. Az az
étterem pedig nem egy gyorsbüfé, hanem egy előkelő hely, a dallasi felső tízezer
törzsvendéglője.
– Nem is akarok panaszkodni – védekezett békítően Dániel, és barna szemével komolyan
nézett a lányra. – Csupán csak megjegyeztem, hogy bizonyára vidámabban lettünk volna, ha
te…
– Én, már megint én! – kiáltott fel türelmetlenül Olivia. – Egész idő alatt Karenről
kérdezlek, te pedig folyton visszakanyarodsz hozzám.
– Ez bizonyára valami ostoba véletlen! – Szinte ártatlanul hangzott a kijelentés. – Semmi
mást nem tettem, csak megválaszoltam a kérdéseidet. Inkább munkavacsora volt. Olajról,
kőzetrétegekről, talajmintákról beszélgettünk, aztán megint olajról. És én igazán
megpróbáltam figyelmesen hallgatni Karent. Veled lényegesen érdekesebb lett volna az este.
– Ilyen ostobaságot még nem is hallottam! Ezek szerint semmi sincs, ami tetszene neked
Karenben?
– Ez teljesen úgy hangzik, mintha az ügynöke lennél, és az életed függne attól, hogy
alkalmazzam őt. – Dánielt kezdte szórakoztatni a dolog. – Ollie, nekem igazán nem kell
megjátszanod magadat! Azt hitted, elfelejtem, hogy te javasoltad az egészet? Most pedig
megjelensz itt, és be akarod beszélni nekem, hogy kizárólag a szerződések érdekelnek. Aztán
mégis ejted a témát, és profi riportereket meghazudtoló módon kikérdezel Karenről. Mi a
célod? Talán össze akarsz hozni a nővéreddel, hogy virágot szórhass az esküvőnkön?
Oliviát eléggé meglepte, hogy ilyen formában vágják fejéhez az igazságot. Úgy tűnt,
lebecsülte a férfit. Óriási erőfeszítésébe került, hogy lehetőleg ártatlan arcot vágjon. – Most
én nem értem, mit akarsz tőlem. Ez rágalmazás! Csak azt kérdeztem…
– …hogy tetszik-e nekem a nővéred – fejezte be a mondatot a férfi. – Én pedig az
válaszoltam, hogy te jobban tetszel. Ez pedig szívem joga. Én mint ügyvéd ezzel igazán
tisztában vagyok. És én ezzel igazat szóltam, amit rólad nem lehet állítani. Nem, semmi
értelme a tagadásnak. Ennyire ostobának tartasz?
 – Erre a kérdésre magadnak kell válaszolnod. – Olivia felállt, és összeszűkült szemekkel,
dühösen nézett a fiatal ügyvédre. – Mindenesetre elég ostoba vagy, ha semmi vonzót sem
találsz Karenen. Persze, nem te vagy az egyetlen, mások is nagy ívben kikerülik őt, kezdve
Dennis barátoddal. Lehet, hogy valamennyien túlságosan féltek egy intelligens nőtől? Esetleg
a fejetekre nőhetne? El sem tudom képzelni, hogy rajtam mit eszel.
– Nézz bele a tükörbe! – javasolta nyugodtan Dániel. – Amikor pedig így haragszol, mint
most, akkor különösen édes vagy.
Olivia mérgesen csípőre tette a kezét. – Mi vagyok én? Édes? Azonkívül pedig nem
haragszom, magam vagyok a megtestesült nyugalom. Ez csak azt bizonyítja, hogy eddig még
nem ismertél igazán. Másmilyen is tudok lenni! Várj csak, amíg igazán megismersz! Végül
majd azt kívánod, bárcsak sose találkoztál volna velem!
– Nem tudsz megfélemlíteni, Ollie. – Dániel továbbra sem hagyta kihozni magát a
sodrából. – Ugyan, mit árthatsz te nekem? Hiszen ügyvéd vagyok. Nem is a legrosszabb. Ha
pedig minden kötél szakad, még mindig ott van Dennis, aki a segítségemre siethet.
– Mr. Dániel Banks! – kiáltotta a lány, minden egyes szótagot külön hangsúlyozva. – Én
megszoktam, hogy a férfiak komolyan vesznek. Nem hiszem, hogy valaha még egyszer
megfordulok az irodádban. Tőlem akár személyesen készítheted el azokat az ostoba
szerződéseket, és átadhatod Karennek.
– Megértettem, hogy ezt akarod – kacsintott a lányra Dan. – De még egyszer fel kell
hívnom a figyelmedet rá, hogy nem én foglalkozom az üggyel. Dennis jobban meg tudja ezt
beszélni vele, mint én, de sajnos éppen nincs a városban. Apád nem említette, hogy ennyire
sürgős lenne a dolog.
– Ezek szerint mégiscsak a te nyakadba szakad – jegyezte meg kárörvendően Olivia. –
Karén minél előbb vissza akar menni a papírokkal Oklahomába. És eszedbe ne jusson
hozzám jönni a szerződésekkel! Magad mondtad, hogy engem nem érdekelnek az üzleti
ügyek. Hát akkor maradjunk is ennyiben.
– Ennek ellenére talán azért mégis meghívhatnálak vacsorázni? – Dániel kényelmesen
hátradőlt a karosszékében. – Persze, csak ha már valamelyest megnyugodtál. A konyha
különben kitűnő. Akkor nyugodtan megtárgyalhatnánk, mit is akarsz tulajdonképpen.
Láthattad, hogy nem tudsz átejteni.
– Pillanatnyilag nem akarok mást, csak elmenni – sziszegte a lány, majd reménykedve
megkérdezte: – Nem akarod legalább üdvözölni Karent?
– Te sosem adod fel? – Dániel szélesen mosolygott.
Ez a szemtelenség teteje volt. Olivia magasra emelt fejjel, fejedelmi tartással kivonult az
irodából, és becsapta maga mögött az ajtót.
Mit képzel ez a pasas? Nem elég, hogy rágalmazta, még bókolt is közben? Nem létezik,
hogy komolyan gondolta. Ugyan, kicsoda ez a Dániel? Egy senki, aki az apja pénzéből él.
Legalábbis többnyire.
Annál megfoghatatlanabb volt számára, hogyan is tudta így kivetkőztetni magából.
Egyébként nem idegesítette fel magát ilyen könnyen.
Olivia elképedve állapította meg, hogy még mindig a kezében tartja üres poharát.
Legszívesebben a falhoz vágta volna, aztán meggondolta magát, és óvatosan letette a titkárnő
asztalára, aki nagy szemeket meresztve nézett az elviharzó lány után.
Olivia felsóhajtott. Úgy látszik, tényleg kissé túlzásba vitte a felháborodást.
– Csak tudnám, mit műveltél Oliviával! Egyáltalán nincs valami jó véleménnyel rólad.
Karén abban az olasz étteremben találkozott Dániellel, amelyben egyébként is gyakran
vacsorázott. Vacsora előtt a férfi átadta neki azokat a dokumentumokat, amiket Dennis
ezidáig elkészített. Dennisnek időközben újra el kellett utaznia, így Dánielt kérte meg, hogy
vegye át a dolgok intézését.
 Karén eltolta maga elől üres tányérját. Már régóta hiányzott neki, hogy nyugodtan
megvacsorázzon és érdekes beszélgetést folytasson valakivel. És Dániel tényleg mindent
megtett, hogy szórakoztassa.
– Valószínűleg nincs hozzászokva, hogy valaki megmondja neki az igazságot – mondta
Dániel, és a szalvétával megtörölte a száját.
– Ezt nem mondanám. Apa és én egyáltalán nem szoktunk lakatot tenni a szánkra. De
talán nem szereti hallani az igazságot. Mégis, mit mondtál neki? – Karén belekortyolt
Chiantijába, amit Dániel töltött neki az imént.
– Először is megpróbáltam értésére adni, hogy így nem folytathatja tovább.
– Ebben tökéletesen egyetértek veled – jegyezte meg Karén.
– Azonkívül közöltem vele, hogy egyáltalán nincs ínyemre, hogy úgy tologatnak ide-oda,
mintha sakkfigura volnék. – Dániel megoldotta a nyakkendőjét. – Neked nincsolyan érzésed,
hogy ő intézte úgy, hogy mi most együtt üljünk itt?
Karén tűnődve nézett a férfira. – Erről még nem gondolkodtam. Talán, mert megszoktam
már, hogy folyton beleavatkozik az életembe, és megpróbál ellátni jó tanácsokkal, amik
persze csak az ő véleménye szerint jók. Az sem szokatlan, hogy apró intrikákra is képes, ha
egyszer a fejébe vesz valamit.
– Pontosan erre gondoltam. Hogy mi ketten együtt ebédeljünk vagy vacsorázzunk, ez
egyedül az ő műve. Nem mintha sajnálnám a dolgot. Ellenkezőleg – biztosította Dániel
Karent mosolyogva. – Csak arra vagyok kíváncsi, mit forgat a fejében.
– Azt sajnos nem tudom – vonta meg a vállát Karén. – Néha különös gondolatai vannak,
amiket senki sem képes követni. Talán arra gondolt, hogy mi ideális pár lehetnénk együtt. Az
egyetlen, amit ez ellen tenni lehet, hogy az ember nem veszi komolyan őt.
Dániel sóhajtott. – Pontosan ezt tettem. Ezért olyan dühös most rám. Egyáltalán nem
értem, hogy tudod te ilyen nyugodtan venni ezt a dolgot, engem teljesen kihozott a
sodromból.
Karén intett a pincérnek, és megrendelte a desszertjét. – Szeretem a húgomat, akkor is, ha
néha ostobaságot csinál. Nagyon jó szíve van, ezért aztán nem tudok rá haragudni.
– Én is meg vagyok róla győződve, hogy sok minden csak felvett póz nála, amiről
valakinek le kellene szoktatni őt – helyeselt Dániel. – Csak nagyon megnehezíti a dolgát
annak, aki közelebb akar hozzá kerülni. Mesélj nekem egy kicsit róla, ha nincs ellenedre.
Talán nem ismerem még eléggé ezt a lányt.
Karén kényelmesen hátradőlt a székén. – Az ő világa a művészet. Főleg a festészet. Azt
tényleg komolyan veszi. Aművészettörténeti tanulmányait ugyan abbahagyta, de ez nem
akadályozza meg abban, hogy támogasson olyan festőket, akiknek a tehetségéről meg van
győződve. Ilyenkor arra is képes, hogy jótékonysági akciókat szervezzen, amiknek a
bevételéből aztán modern művészek kiállítását finanszírozza.
– És mi a helyzet a férfiakkal?
Karén érdeklődéssel nézett Dánielre. Bizonyára nem ok nélkül érdeklődik ennyire a húga
iránt. Különben nem tenne fel ilyen kérdéseket. – Sok férfi rajzik körülötte, de ezt nála nem
kell komolyan venni. Még nem érett meg a tartós kapcsolatra. Azonban van egy olyan
érzésem, hogy e tekintetben túlságosan magasra tette a mércét. Nincs férfi, aki e pillanatban
meg tudna felelni az elvárásainak.
– És te, Karén? – tette fel a következő kérdést Dániel, miután a desszertjét fogyasztó lányt
figyelte odaadóan.
– Én? – Karent váratlanul érte a kérdés, így egy pillanatig késlekedett a válasszal. – Nem
tudom, hogy férne bele egy férfi az életembe. Pillanatnyilag nincs időm a szerelemre.
Úristen, ez olyan szárazon hangzik! Pedig meg vagyok róla győződve, hogy számomra is
létezik az igazi nagy ő, és biztos vagyok benne, hogy felismerem, ha találkozom vele.
 – Ezek szerint nem én vagyok az – állapította meg nevetve Dániel. – Valószínűleg nem
ilyen az ideálod, mint én. Ha szegény Olivia ezt hallaná, bizonyára nagyon csalódott lenne.
– Ugyan, Dániel, nem akarlak megbántani! Magam sem tudom, milyen férfit tartanék
magamhoz illőnek.
– Nem bántottál meg. Van valami kifogásod ellene, ha leveszem a zakómat? Borzasztóan
meleg van itt. – Karén beleegyező intésére le is vette a zakóját és nyakkendőjét is a kabát
zsebébe csúsztatta. – így már mindjárt kellemesebb. El sem tudom képzelni, hogy vagy képes
magadon tartani a kabátodat.
Karén nadrágkosztümöt viselt, ami modern szabású volt ugyan, de kissé nagy, és elég
merev külsőt kölcsönzött a lánynak. Hozzá krémszínű selyemblúzt vett fel színes
nyakkendővel. Szőke haját elegáns kis kalap alá rejtette. Sminkje szolidan tartózkodó volt. –
Én jól érzem így magam – válaszolta, de azért, mintha csak szívességet akarna tenni a
férfinak, kigombolta a kabátját.
Dániel elgondolkozva simított végig a haján. – Ha Olivia ilyen játékot űz velünk, talán
nekünk is hasonlóan kellene eljárnunk vele. – Hirtelen szünetet tartott, mert Karén háta
mögött megpillantott valakit. – Helló, na nézd csak, ki van itt!
Karén hátrapillantott, és látta, ahogy Dennis Farrington épp becsukta maga mögött az
étterem ajtaját. Világos öltönyében, kezében utazótáskájával kissé bizonytalanul megállt az
ajtóban. Dániel azonnal integetni kezdett feléje, és Dennis az asztalukhoz lépett.
– Azt hittem, csak éjszaka érkezel – üdvözölte a barátját Dániel.
– Igen, én is azt hittem, de a tárgyalások rövidebb időt vettek igénybe, mint gondoltam. –
Dennis Karén felé nyújtotta a kezét.
Egy pillanatra a lány belefeledkezett a férfi szelíd, szürke szemébe. Az volt az érzése,
mintha Dennis a normálisnál kissé hosszabb ideig tartotta volna a kezét a kezében. Vagy
csupán képzelődött?
Dániel szabad szék után nézett. Az egyik pincér azonnal mellettük termett eggyel. – Ülj le,
Dennis, és fújd ki magadat! Bizonyára fárasztó nap van mögötted.
Dennis egy kissé feszengve nézett Karenre és a barátjára. – Nem, nem akarlak zavarni
benneteket. Olyan elmerülten beszélgettetek, inkább átmegyek a bárhoz, és rendelek
magamnak egy italt.
– Ugyan, Dennis, egyáltalán nem zavarsz. Ülj ide hozzánk! – tiltakozott gyorsan Karén.
Dániel felállt. – Micsoda ostobaság ez! – jegyezte meg szabad szájúan, és lenyomta
Dennist a székre. – Bizonyára rengeteg dolog van, amit a telekvásárlásokkal kapcsolatban
meg akarsz beszélni Karennel.
Úgy tűnt, Dennis ezt csak kötelező udvariaskodásnak tartotta, mert elhárító mozdulatot tett
a kezével. – Ezt inkább holnapra halasztjuk, ha neked is megfelel, Karén. Rettentően
elfáradtam és nem áll más szándékomban, csupán meginni egy whiskyt. Nem akarom
elrontani az estéteket. Big Hunyt látom a bárnál, és már régóta beszélni akartam vele. – Ezzel
felállt, kurtán biccentett és elindult a bár felé.
– Úristen! – emelte a mennyezet felé a szemét Dániel. – Az udvariasság igazán remek
dolog, de ennyire azért nem kellene túlzásba vinni.
Karén utána nézett a jól öltözött, széles vállú férfinak, aki magabiztosan ment át a termen,
és udvariasan bólintott jobbra-balra, hiszen többen is üdvözölték. Miután helyet foglalt a
bárszéken, még egyszer Karén és Dániel felé fordult, és rájuk emelte a poharát.
Markáns arcának keménységén sokat enyhített fáradt szemének figyelmes pillantása és
puha, tagadhatatlanul ér-” zéki szája. Szürkülő halántéka arra engedett következtetni, hogy
már sokat tapasztalt az életben. Olyan férfi volt, akinek a vállára minden nő szívesen
támaszkodott volna.
Mindezek nem Karén gondolatai voltak e pillanatban, de ő sem tagadhatta, hogy hatással
volt rá a férfi. – Egyszerűen csak fáradt – vette védelmébe Dennist. – Tudom, milyen erőtlen
és üres az ember egy hosszú repülőút után. Csak egy pohár italra vágyik és utána az ágyra.
Különösen, ha kemény munkanap van mögötte.
Dániel felvonta a szemöldökét. Nem kerülte el a figyelmét Karén csodálattal teli
pillantása, valamint a tény, hogy vele szemben védelmezte Dennist. – Én jobban ismerem a
társamat, Karén. Ha valaki most előjönne neki egy bonyolult jogi problémával, képes lenne
az egész éjszakát átvitatkozni vele. Most azonban arra gondolt, hogy miköztünk van valami,
és nem akart zavarni.
– Még ilyet! – csóválta meg rosszallóan a fejét a lány.
Dániel hazavitte Karent. Amikor a lány becsukta maga mögött a vendégszoba ajtaját,
lerogyott az ágyra. Elégedett volt és jóllakott, de meglehetősen fáradt.
A következő pillanatban megszólalt a telefon. Csak egyetlen ember létezett, aki ilyenkor
telefonálhatott neki.
Nem is csalódott. Olivia kereste, aki pontosan ki tudta következtetni, mikor érhet haza a
nővére.
– Halló, hugicám! Épp most léptem be az ajtón. Az este kellemes volt – tette még hozzá
sietve. – Fogtuk egymás kezét, egy kicsit csókolóztunk, amikor a pincér nem nézett oda, és el
is jegyeztük egymást. Dániel csodálatos gyémántgyűrűt ajándékozott nekem. Azonkívül a
szerződések is majdnem teljesen rendben vannak, de téged bizonyára nem ez érdekel.
– Gratulálok! – kiáltotta Olivia. – Ez igazán fantasztikus! Nem is számítottam rá, hogy
ilyen gyorsan megtörténik a dolog. – Majd hirtelen szünetet tartott. – Karén! – folytatta
szigorúan. – Te vagy ugyan az idősebb, de azért még nincs jogod hozzá, hogy bolondot
csinálj belőlem. Már majdnem elhittem.
– Persze, hogy elhitted, hiszen pontosan ez az, amit hallani akartál.
– Hogy jut eszedbe ilyesmi? Csak meg akartam kérdezni, hogy vagy és mi újság nálad.
Ennyit csak szabad? Vagy nem?
– Ezek szerint nem is vagy rá kíváncsi, milyen volt azestém Dániellel – jegyezte meg
elégedetten Karén. – Úgy látszik tévedtem. Hogy a kérdésedre válaszoljak: remekül vagyok,
csak nagyon elfáradtam Jó éjszakát!
– Állj! – hangzott a kagylóból. – Engem minden érdekel, ami a nővéremmel történik. Így
természetesen az is, ami ma este volt. Röviden is elmondhatod, ha ennyire fáradt vagy.
– Ez igazán kedves tőled, Olivia – mondta ironikusan Karén.
– Mit szólsz Danhez? Már rég meg akartam ezt kérdezni tőled.
Karén felsóhajtott és hátradőlt az ágyon. Úgy nézett ki, nem szabadul egyhamar Oliviától.
– Én is már régóta akarok neked mondani valamit.
– Igen, és mi az?
– Hogy magam szeretem kiválasztani a kísérőimet. Ehhez nincs szükségem rád. Dan
esetében nem tiltakoztam, mert igazán kedves fiú. De hogy mi azonnal össze is házasodjunk,
ahogyan te ezt szeretnéd, ez nem megy. Nem, Olivia, semmi szükség rá, hogy letagadd! Azt
tanácsolom, hogy a következő alkalommal, ha össze akarsz boronálni valakivel, kicsit
ügyesebben csináld, nehogy azonnal mindenki átlásson rajtad.
– De hát én ezt az egészet nem értem! – tiltakozott rosszkedvűen Olivia. – Épp az imént
mondtad, hogy kedvesnek találod Dant, most meg egyszeriben azt állítod, hogy…
– …nem akarok hozzá feleségül menni. Megértem, ha most rettentően csalódott vagy. De
egy cseppet sem sajnálom! Dániel egyszerűen nem az esetem. Nekem ő túlságosan élénk és
vállalkozó kedvű. El tudom képzelni, milyen fárasztó lehet mellette az élet. Ahogy hallottam,
kifejezetten éjszakai ember, aki nem szívesen hagy ki egyetlen partit sem. Ez inkább a te
világod. Én nem erre vágyom egy hosszú, átdolgozott nap után.
– És mi lenne, ha megváltoznál? – érdeklődött Olivia.
– Nincs értelme annak, hogy folyton meg akarsz változtatni, Ollie! – mondta
nyomatékosan Karén. – Olyan férfira vágyom, akinek stílusa van, intelligens és kulturáltan
lehet beszélgetni vele. És aki mindenek előtt olyannak fogad el engem, amilyen vagyok.
Ezenkívül olyan férfit szeretnék, akire felnézhetek. Megengedem, hogy ezek közül az
elvárások közül néhánynak Dániel is megfelel. – Rövid szünetet tartott. – Úgy találom,
azonban, ő inkább hozzád való – tette hozzá, és feszülten várta a reagálást.
A következő pillanatban kénytelen volt messze eltartani magától a telefont, amikor is
Olivia teljesen kikelve magából az iránt érdeklődött, honnan vette Karén ezt a légből kapott,
minden alapot nélkülöző, teljességgel képtelen ötletet.
– Épp csak eszembe jutott – felelte nyugodtan Karén. – Igazán sajnálom, hogy ennyire
felizgattalak vele.
– Egyáltalán nem vagyok izgatott! – kiáltotta Olivia. – De hogy jut eszedbe ilyen
ostobaság? Jól tudod, milyen férfiakat szeretek; akik izgatóak és extravagánsak. Mindezt
Danről igazán nem lehet elmondani. Éppen ellenkezőleg! Halálra untat.
Ha ez igaz lenne, most nem lennél ennyire kikelve magadból – gondolta Karén. Dániel
rettenetesen kihozott a sodrodból. És ha erre képes volt, akkor fontos is neked. Nyugodtan
szidd csak tovább, tudom, hogy egy szavadat sem kell elhinni.
Amikor végre Olivia levegőt vett, Karén kissé szárazon megkérdezte: – És pont ezzel a
Dániellel akartál engem összehozni, akit láthatólag úgy gyűlölsz, mint a pestisest? Igazán
kedves tőled.
Olivia nagyot sóhajtott. – Én csak azt mondtam, hogy nem hozzám illő – magyarázta.
– Szegény Dan, ha hallaná, hogy beszélünk róla! – jegyezte meg Karén. – Mindenesetre
van valami közös a róla alkotott véleményünkben. Szabad megkérdeznem akkor, vajon ki
lenne az én hugicámhoz illő?
– Nem állítottam, hogy minden áron szükségem van valakire. Ezt csak te képzeled így.
Nagyon is jól érzem magamat, így, ahogy vagyok. Azt teszem, amit akarok, és senki sem írja
elő, mit is csináljak. Főleg nem egy Dániel Banks! Jól vagyok. Igazán! Egyáltalán nincs
okom panaszra. – Minél jobban felhergeled magadat, annál kevésbé hiszek neked – gondolta
Karén. Valami oka csak van, hogy mindent ennyire komolyan veszel. Valószínűleg félted a
függetlenségedet, az érzéseidről nem is beszélve. Ez viszont olyan ok, amit kitűnően meg
tudok érteni. – E pillanatban nekem is úgy hiányzik egy férfi, mint egy fogfájás. Ezért azt
javaslom, egyelőre függesszük fel azon igyekezetünket, hogy bárkivel is összeboronáljuk a
másikat. Én magam választom ki a lovagjaimat, és te is egyedül döntőd el, boldog tudsz-e
lenni Dániellel, vagy sem.
– Már eldöntöttem – vágott vissza azonnal Olivia. – Azonkívül senkivel sem akartalak
összeboronálni. Ez a hála, ha az ember jót akar tenni…
– Megígéred? – szakította félbe Karén.
– Nos, jó – mondta sértődötten Olivia. – Csinálj, amit akarsz.
– Így is lesz, kicsim. Ugyanis aludni fogok. Alig tudom nyitva tartani a szememet. Holnap
majd beszélgethetünk újra, ha egy kicsit már megnyugodtál. Jó éjszakát, Ollie! – ezzel letette
a kagylót.
Olivia dühösen meredt a telefonra. Mintha az egészéit az lenne felelős. Mit képzelnek róla
ezek? Hiszen ő a megtestesült nyugalom! De ha valakik ilyen furcsán viselkednek az
emberrel, az még egy szentet is kihozna a sodrából.
Amikor Karén leállította sportkocsiját a másik autó mellé, már hallotta a parti zaját, ami a
partról szűrődött át.
Több mint ötven mérföldet tett meg az autópályán egy száraz, homokszínű tájon keresztül,
másfél óra alatt elérte a Red Rivert, és azonnal megtalálta a helyet, ahol Dániel hajója
horgonyzott.
A folyó lustán hömpölygött medrében. A parton csak elvétve nőtt egy-egy fa, annak is
elszáradtak az ágai. A táj sivársága egy westernfilm kulisszájára emlékeztetett. Karén egy
selyem zsebkendővel letörölte az izzadságot homlokáról.
 Óvatosan végigment a stégen, és Dániel már kitárt karral várt rá, hogy a fedélzetre segítse.
– Karén! De jó, hogy eljöttél! – Arcon csókolta a lányt, és tetőtől talpig végigmérte. – Jól
nézel ki.
Karén bő szoknyájú, világos, vékony vászonból készült ruhát viselt, Dániel pedig szokásos
szabadidő-öltözékében pompázott, farmerban és ingben.
Karén szemügyre vette a sötétbarna fából ácsolt hajót. A fedélzeten már álldogált néhány
vendég, akik jókedvűen emelték poharukat az új jövevényre. A belső helyiségekből blues
hangjai szűrődtek ki. – A hajó egyszerűen mennyei! – kiáltott Karén. – Hajózni is lehet vele?
– Természetesen! – bólintott büszkén Dániel. – Gondolod, hogy különben vásároltam
volna magamnak hajót ezena sivár környéken? Nem, nem, én imádok a folyón hajókázni.
Legutóbbi szabadságomon egészen New Orleansig eljutottam. Csodálatos volt… de azt
hiszem, nekem akarod adni azokat a virágokat a kezedben, mielőtt teljesen tönkremennek
ebben a hőségben.
– Jaj, hát persze! Ne haragudj! Annyira el vagyok ragadtatva a hajódtól, hogy teljesen
megfeledkeztem róluk. Szívből gratulálok a sikeredhez. Az egész város a te nevedtől hangos.
Attól tartok, egymás után fogod kapni a jobbnál jobb megbízatásokat, és nem sok időd marad
arra, hogy a Rutherfold Enterprises számára dolgozz.
– Még mindig ott van Dennis – nyugtatta meg a lányt Dankl. – Azelőtt is egyedül vezette
az irodát. De én is nagyon örülök neki, hogy megnyertem a Tex Tanner-pert, és sikerült
bebizonyítani az ártatlanságát. Nemcsak azért, mert ez komoly előrelépés a pályán, hanem
mert Tex igazán rendes fiú, és én minden könyvét olvastam. Azt hittem egyébként, hogy
Oliviát is magaddal hozod. Nehogy most azt mondd, hogy már megint duzzog! –
Figyelmesen nézett Karenre.
– Ne aggódj, hamarosan itt lesz! – mondta mosolyogva a lány. – Ugyan semmi szükség
nem lett volna rá, de majdnem térden állva könyörgött, hogy elfogadjam a meghívásodat.
Sosem fog megváltozni. Még mindig azt hiszi, hogy össze tud hozni bennünket. De
ragaszkodtam hozzá, hogy csak akkor jövök el, ha ő is itt lesz. Elegem van már a gyermeteg
manővereiből. Ha újra hasonló rohama támadna, azt akarom, hogy itt legyen a közelemben,
hogy megmoshassam a fejét.
– Ha nincs ellenedre, körbevezetlek a hajón és bemutatlak azon keveseknek, akiket még
nem ismersz. Még föl sem tudom fogni, mi történt, de úgy tűnik, mintha hirtelen valakilettem
volna. Szinte mindenki itt van, aki számít Dallasban. Aki pedig hiányzik, biztos felbukkan
még az est folyamán.
Pontosan úgy volt, ahogy mondta. Karén a legtöbb embert ismerte már apja partijairól.
Még a polgármester-helyettes is megjelent a feleségével együtt.
– Ha esetleg szomjas lennél, a bár ott van, ahol a legnagyobb a tumultus. Ha éhes vagy,
megkeresheted Dennist, aki magára vállalta a grillhús készítését. Biztosan örül a
társaságodnak. Hiszen tudod, néha milyen visszahúzódó, szüksége van egy kis időre, amíg
feloldódik.
– Ez célzás akar lenni? – kérdezte Karén huncutul a férfira kacsintva.
– Nem, nem! – kiáltott felháborodottan Dániel. –Én nem vagyok olyan, mint a húgod, aki
hobbiból akar embereket összeboronálni. Csak azért mondtam, mert a testi szükségleteidre
gondoltam.
– A testi szükségleteimre? – mondta elnyújtva Karén. – Érdekes, Olivia is mindig ezzel
jön nekem.
– Én csak arra gondoltam, esetleg éhes lehetsz – szabadkozott Dániel, és visszament a
stégre, hogy fogadja az újonnan érkezett vendégeket.
Karén nagy pohár sört töltött magának a bárnál, aztán Dániel tanácsát követve megkereste
Dennist.
 Az ügyvéd kötényt kötött világos öltönye elé, és olyannyira elmerült a grillezésben, hogy
csak akkor vette észre Karent, amikor az már közvetlenül előtte állt. A roston hatalmas
hússzeletek pirultak, mellette az asztalon különböző saláták virítottak terjedelmes tálakban.
– Segíthetek, Dennis? – kérdezte Karén.
– Köszönöm – szólt az ügyvéd, és a következő percben már le is oldotta a kötényt, és
Karén felé nyújtotta. – Ha nincs ellenedre, arra szeretnélek kérni, hogy maradj egy kicsit itt,
mert majd meghalok a szomjúságtól, és eddig annyi időm sem volt, hogy italt hozzak
magamnak.
– De, Dennis, nem így gondoltam! – tiltakozott Karén. – Alig üdvözöltelek, és máris el
akarsz tűnni. Valami gondod van velem? Ez nem éppen a legudvariasabb magatartás!
– Ne haragudj, kérlek! – A férfi körülnézett. – Hol van Dániel? – Teljesen úgy hangzott,
mintha fel nem tudta volna fogni, barátja miért nincs a közelben.
– Az érkező vendégeket fogadja – magyarázta a lány. Dennis tényleg azt hiszi, hogy mi
egy pár vagyunk – gondolta Karén. Tudomására kell hoznom, hogy óriásit téved.
– Gyere, inkább ezt csináld tovább, én majd hozok neked italt. Mit szeretnél?
– Nem is tudom – vonta meg a vállát a férfi. – Először látnom kell, mit kínálnak. Grillezés
közben rettentően meg tud szomjazni az ember. – Ezzel már el is tűnt, mintha nem érezné jól
magát a lány közelében.
Karén felsóhajtott, és megpróbálta megfordítani a húst a roston. Hamarosan megjelentek
az első éhes vendégek, akik alig tudták kivárni, hogy elkészüljön az étel. Dennis pedig még
mindig nem jött vissza.
Később aztán, pohárral a kezében mégiscsak megjelent.
– Úgy, és most visszaadhatod a kötényt – mondta. – Nehogy tönkretedd a szép ruhádat.
Kérsz te is valamit enni?
– Pont erre készültem.
– Azt hiszem, Dániel téged keres – jegyezte meg a férfi.
– Mintha azt mondta volna, hogy még nem is koccintottál vele.
– Arra később is ráérünk – hárította el Karén egy kézmozdulattal az ötletet, és egy
hatalmas hússzeletet vett a tányérjára. – Azonkívül micsoda ostobaság ez, hogy folyton
Dánielről regélsz nekem, mintha bizony elválaszthatatlanok lennénk.
– De hiszen azt hittem… – Dennis leeresztette a kezében tartott hatalmas grillező villát, és
csodálkozva meredt a lányra.
– Tudom, mire gondolsz. Arra, hogy mi ketten intim barátok vagyunk – vágott a férfi
szavába azonnal Karén.
– És nem? – kérdezte Dennis őszinte csodálkozással.
– Természetesen barátok vagyunk, de nem úgy, ahogy te gondolod. A fenébe is, már én is
kezdek ostobaságokat fecsegni. Persze, ezzel nem azt akarom mondani, hogy te is
ostobaságokat… Igazán össze tudod zavarni az embert. Szóval, egyetlenegyszer elmentem
vele vacsorázni, de ez minden.
Dennis még mindig nem igazán hitte, amit hallott. – Karén! – mondta nyomatékosan. –
Kamaszkora óta ismerem Dánielt. Azonnal meglátom rajta, ha valami különös történik vele.
Előlem semmit sem tud eltitkolni.
– Igen? És most mi van vele?
– Szerelmes! – nyilatkoztatta ki Dennis olyan hangon, mintha csak azt közölte volna, hogy
a hús megpuhult. – Ebben teljesen biztos vagyok. Az utóbbi időben meglehetősen ideges, már
az is előfordult, hogy felemás zokniban jelent meg az irodában. Aztán megtörténik, hogy
tárgyalás közben egyszer csak üressé válik a tekintete, és arcán megjelenik az a kissé
együgyű mosoly, ami annyira jellemző a szerelmes emberre.
Most Karenen volt a csodálkozás sora. Ha igaz, amit Dennis mond, akkor egészen biztosan
nem belém szerelmes – gondolta. Egyszerűen képtelen volt ezt elképzelni. Amíg azonban
nem tudta bizonyosan, jobbnak látta tartani a száját. – Úgy gondolod? – kérdezte
elgondolkozva. – De mondd csak, hogy beszélsz te egyáltalán a barátodról? Nem kellene
ennyire gunyorosnak lenned. Úgy hangzik, mintha veled ilyesmi sosem fordulhatna elő.
– Mi nem fordulhatna elő velem?
– Hogy szerelmes legyél.
– A közeljövőben biztosan nem. – Úgy hangzott, mint egy eskü.
– Nagyon biztos vagy magadban! – gúnyolódott Karén. Valahogy borzolta az idegeit,
hogy a férfi ennyire ura az érzéseinek.
– Ühüm – bólintott Dennis. – Ugyanolyan százszázalékosan tudom ezt, mint azt, hogy
Dániel fülig szerelmes beléd. Hogy te ezt tagadod, az csak azt bizonyítja, hogy igazam van.
Ismerem a nőket.
– Semmit sem tudsz! – kiáltott fel Karén, és éppen alaposan meg akarta mondani a
véleményét, amikor hirtelen Olivia termett mellette, és apó sikkantással a nyakába ugrott.
– Hát nem fantasztikus? – áradozott. – A hajó meg az emberek! Mindenki itt van, aki
számít. Nem hittem volna, hogy Dan ekkora ász.
– Hogy micsoda? – kérdezte a fiatal házigazda, aki ebben a percben lépett észrevétlenül a
lány mögé. – Valld be, Olivia, hogy te mindig kisstílű embernek tartottál engem. – Amikor a
lány lábujjhegyre állva csókot nyomott az arcára, még hozzátette. – Vigyázz, meg ne égesd
magadat!
– Micsoda! – kiáltott fel a lány csodálkozva. – Csaknem veled?
– Velem is. De elsősorban a grillre gondoltam. Csinos kis popsid nagyon is közel került a
tűzhöz. Igazán kár lenne érte.
Olivia azonnal dacosan védekezni kezdett. – Tudok magamra vigyázni. – Majd kissé
nyugodtabban folytatta: – Mindenesetre a mi kis Danünk meglehetősen felkapaszkodott az
uborkafára. Nem akartam hinni a szememnek, amikor legutóbb még a televízióban is láttam.
A műsorvezetőnőegész idő alatt csak téged nézett, Dan, a többieket alig engedte szóhoz jutni.
Az egész város rólad beszél. Nem is hittem, hogy ilyen extravagánsul laksz.
Karén égnek emelte a szemét. – Ha Olivia ilyen éhes pillantásokkal méregeti Dant, akkor
én már tudom, mi következik – súgta halkan Dennis fülébe. – Mérget vehetsz rá, hogy
pillanatokon belül meghívatja magát egy kis hajókázásra.
– Tudod, mit? – mondta tovább Olivia. – Találd ki, mihez lenne kedvem! Egy kiadós
hajóúthoz. Persze, csak ha ez a csónak el is tud indulni.
– Még ha ezután a sértés után a motor nem is indulna be, érted képes lennék magam
beevezni a nyílt tengerre – kacsintott vidáman a lány felé Dan.
– Ez a legkevesebb, amit elvárok egy igazi férfitól – jelentette ki Olivia fensőbbséggel. –
Később majd visszatérek az ajánlatodra.
– Jaj, ne! Tényleg meghívatta magát – mormolta Karén. – Szegény Dániel – tette hozzá
még sajnálkozva.
– Szegény! – mondta Dennis is, de ő Karenre értette. Arra gondolt, hogy a lány ezek után
még inkább nem vallja be, hogy van valami közte és Dániel között. Különben nagyon kínos
lenne számára a dolog. – Neked mi a véleményed erről? – próbálgatta faggatni a lányt.
– Nos, nem tetszik ugyan különösebben a dolog, de mit tehetnék ellene – vonta meg a
vállát Karén. – Dan nagykorú, azt teszi, amit akar. Csak remélni lehet, hogy nem ereszti el a
gyeplőt. Gondolod, hogy képes lesz megzabolázni a húgomat?
– Lehet – válaszolt rövid gondolkodás után Dennis. – Dániel normál körülmények között
teljesen ura saját magának. Azonban, ha szerelmes, nem tenném tűzbe érte a kezemet. A
szerelem vakká tesz. De hogy történhetett meg ilyengyorsan? Azt hittem, Olivia nem állhatja
különösebben őt. – A két fiatal után nézett, akik egymásba karolva andalogtak a bár felé.
 – Eredetileg én is így gondoltam – mondta Karén. – Aztán észrevettem, hogyha
beszélgetés közben szóba kerül a másik, mind a ketten furcsán kezdtek viselkedni. Pedig
mennyire tiltakozott a húgom az ellen, hogy bármit is kezdjen Dániellel.
– És most? – kérdezte Dennis, miközben néhány szelet húst újra rátett a grillrostra. – Mi
történt, hogy ennyire megváltozott? Emlékszem rá, hogy korábban mindig egy kicsit
lekezelően bánt Dániellel, ami nem kis mutatvány, ha meggondoljuk, hogy Dan két fejjel
magasabb Oliviánál.
– A dolog nagyon egyszerű – vélte Karén. – Látta, hogy Dan felfelé kúszik a ranglétrán.
Az emberek beszélnek róla. Olyan férfi lett, akinek az oldalán érdemes mutatkozni. Csak
abban reménykedem, hogy jól is végződik a dolog. – A hangja keserűen csengett.
Szegény Karén – gondolta Dennis. Bizonyára sokat remélt a Dániellel való kapcsolatától,
és most tessék, a húga egy pillanat alatt romba döntött mindent. Bárcsak tehetnék érte
valamit!
Dennis ezen az estén végig Karén mellett maradt. Elhatározta, hogy amennyire csak tőle
telik, megpróbálja felvidítani a lányt. Próbálkozása nem is maradt eredménytelen. Kiváló
társaságnak bizonyult.
Még nem volt teljesen elégedett az eredménnyel, mert Karén minduntalan Olivia és Dániel
felé tekintgetett.
Olivia nem mozdult Dániel mellől. Ha a bárnál segédkezett, akkor a lány nyújtotta feléje a
poharakat. Ha a hűtőszekrényből pakolt ki újabb hideg italokat, segített neki acipekedésben.
Ha táncolt, akkor természetesen csak vele tehette.
Késő este aztán Karennek alkalma volt beszélgetni a húgával. – Végre kigyógyultál abból
az ötletedből, hogy Dániel a megfelelő partner a számomra? – kérdezte gunyoros hangon.
– Hát persze! – jegyezte meg Olivia kissé élesen. – Hiszen elég nyomatékosan a
tudomásomra hoztad.
– Az a benyomásom, hogy saját tulajdonodnak kezded érezni őt.
– Ha igaz is lenne, nincs ebben semmi kivetnivaló. Elég idős már ahhoz, hogy eldöntse,
mit akar. Azonkívül nem vettem észre, hogy kifogása lenne a társaságom ellen. Csak törődöm
vele egy kicsit, hiszen ő a nap hőse.
– Igazán kíváncsi lennék rá, milyen az, amikor tényleg odavagy egy férfiért – szólt
ironikus hangon Karén. – Vigyázz, kedvesem, ne hengereld le túlságosan. Engedd néha
lélegzethez jutni. – Észrevette, hogy Olivia ismét türelmetlenül keresi Dánielt a szmével. A
következő pillanatban már el is tűnt abba az irányba, ahonnan a férfi hangját vélte hallani.
Dennis érkezett egy hatalmas pohár pezsgővel. – Nézd csak, mit hoztam! Erre van
szükség, hogy az ember kicsit lehűtse felhevült fejét.
Karén a pohár után akart nyúlni, majd meggondolta magát. – Autóval jöttem, és nagyon
hosszú az út hazáig. Inkább nem iszom.
– Teljesen józan vagy – mondta Dennis. – Különben sincs arról szó, hogy berúgj. Ezért azt
javaslom, fogadd el az italt, és idd ki Olivia mag Dániel egészségére. Kár lenne ezért a finom
pezsgőért. Utána pedig majd én hazaviszlek.
– Ezt igazán nem várhatom el tőled! – tiltakozott Karén.
– Én ajánlottam fel. Gyere, idd ki nyugodtan a pezsgőt,és engedd, hogy hazavigyelek.
Hiszen máris ásítozol. Elég hosszú az út, és nem szeretném, ha történne veled valami.
– És mi lesz a te kocsiddal? – kérdezte engedékenyebben Karén, annál is inkább, mert a
férfi unszolásának engedve, már meg is itta a gyöngyöző italt.
– Dániellel jöttem Dallasból, az volt a szándékom, hogy nála éjszakázom, és segítek neki
reggel a rámolásban. Azonban úgy tűnik, már van segítsége, én csak zavarnék. – Dennis
észrevette, hogy Karén körülnézett. – Vagy inkább táncolnál még egyet velem?
– Jaj, nem! – kiáltott fel panaszosan Karén. – Egész este táncoltunk, már nagyon fáj a
lábam. Nem is tudtam, hogy ilyen kiváló táncos vagy.
 – Én sem – nevetett Dennis. – Valószínűleg a partner teszi.
– Hát jó, nem vitatkozom tovább veled. Egyetlen vágyam van most csak: hazamenni.
Dennis kutató pillantással méregette a lányt. Még mindig abban a hitben volt, hogy Karén
Dániel miatt szomorú. Miért is tekintgetne másért most is a férfi felé, aki Oliviával áll a hajó
korlátjánál, és minden valószínűség szerint a hold fényét tanulmányozza a csillogó vizén.
Amikor Karén és Dennis elbúcsúzott Oliviától és Dánieltől, Karén megállapította, hogy
húga már teljesen úgy viselkedik, mintha ő lenne az est háziasszonya. Olyan
magabiztossággal állt Dániel mellett, mintha otthon lenne.
– Aztán épségben vidd haza ezt a lányt! – kiáltott Dennis után Dániel. – Különben hétfőn
reggel eljárást indítok ellened.
– Ne aggódj! – szólt vissza vidáman Dennis. – Egyébként sem tudsz megfélemlíteni.
Kitűnő ügyvédeket ismerek.
Olivia és Dániel egymáshoz simulva nézett Karén és Dennis után, mígcsak az autó hátsó
lámpájának fénye el nem halt a sötétben.
– Gondolod, hogy összejön esetleg valami köztük? – kérdezte Olivia.
– Fogalmam sincs – vonta meg a vállát Dániel. – Azt hittem, te vagy a szakértő ezen a
területen.
– Mit akar ez már megint jelenteni?
– Ne sértődj meg azonnal – próbálta megnyugtatni a lányt Dániel. – Csak azért mondtam,
mert én a szerelemben teljesen tapasztalatlan vagyok. Azonkívül állítólag a nők erről eleve
sokkal többet tudnak. Így aztán ilyesmit nem szabad tőlem kérdezned.
– Egy szavadat sem hiszem – jegyezte meg Olivia. – Egészen más történeteket hallottam
rólad, méghozzá a nőktől.
– Nem is kell, hogy higgy nekem. Mindenesetre Dennist elég jól ismerem. Számára csak a
munkája és a jog létezik. Talán egy-egy estére még a fitness-központ. Ne kérdezd, hogy
kinek a kedvéért tartja magát formában. Valószínűleg a Legfelsőbb Bíróság kedvéért. Mielőtt
megcsókolná a nővéredet, bizonyára alaposan megfontolja, mi szól a dolog mellett és mi
ellene, lesz-e tettének valamilyen jogi következménye, miféle kötelezettségeket vállal
magára, ha megteszi ezt a lépést. Időközben pedig a lehetőség már réges-régelillant. Azt
hiszem, ennyi fog lejátszódni közöttük, semmi több.
Olivia, aki Dennist csak tárgyilagos ügyvédként ismerte, és képtelen volt elképzelni őt az
udvarló szerepkörében, kénytelen volt igazat adni Dánielnek. De nem tévedtem-e Dániellel
kapcsolatban is? – szólalt meg egy kétkedő hang a bensejében.
Viszont Karent annál jobban ismerte. A nővére még néhány nappal ezelőtt is
magabiztosan jelentette ki, hogy pillanatnyilag nincs hely egy férfi számára az életében. Igen
ám, de néhány nappal ezelőtt te is egészen más véleménnyel voltál Dánielről – emlékeztette
kárörvendően ismét az az iménti benső hang.
Olivia csak abban reménykedett, hogy Karén már nem emlékszik az ő kijelentéseire, vagy
ha igen, akkor azért nem neveti ki.
– Igazad van, Dániel – mondta végül. – Hazamennek, és útközben olajról meg
szerződésekről fognak társalogni, majd úgy búcsúznak el egymástól, mint két régi jó barát.
Dániel magához vonta a lányt. – Azt hiszem, eleget beszéltünk másokról, mit szólnál
hozzá, ha végre magunkkal foglalkoznánk?
Olivia bólintott. – Ha a vendégek hamarosan nem indulnak el hazafelé, magam fogom
őket az ajtó elé tenni, még ha Tex Tannernek is hívják őket.
– Nézd meg ezt a felfordulást – nézett körül Dan. – Azt hiszem, órákra lesz szükségem,
hogy összetakarítsak.
– Szívesen segítek neked – mondta Olivia, és gyengéden megsimogatta a férfi karját. –
Ketten gyorsan végzünk vele.
 Karén az első percekben kissé mereven ült Dennis mellett uz autóban, nem szokta meg,
hogy az anyósülésen foglaljon helyet.
Amikor azonban látta, hogy a férfi milyen nyugodtan és biztos kézzel vezeti a kocsit,
megnyugodva hátradőlt, és ettől fogva szinte élvezte a hazafelé vezető utat.
Betett egy country-kazettát a magnetofonba. Fölöttük sötétkéken feszült a felhőtlen,
csillagos ég. Az ő kocsijuk volt az egyetlen, ami az autópályán Dallas felé tartott. Karén
hátrahajtotta a fejét, lecsukta a szemét és élvezte a zenét meg a hűsítő szelet.
– Úgy tűnik, jólesik, hogy egyszer nem neked kell vezetned – törte meg hosszú hallgatás
után a csöndet Dennis.
– Tényleg, szinte élvezem – mondta halkan Karén, továbbra is csukva tartva a szemét. –
Remek érzés, hogy semmit sem kell csinálnom. Autót vezetni néha elég fárasztó, különösen
hosszú utaknál. Ilyenben pedig elég sokszor volt részem az elmúlt időszakban.
Dennis nem válaszolt, csak lopva a lányra tekintett. Úgy tűnt, mintha Karén szeme
csillogott volna a sötétben, pedig a lány lehunyva tartotta. Ajkán sejtelmes mosoly játszott.
Vajon mit jelent ez?
– Úgy érzem, mintha mázsás súly esett volna le a szívemről – folytatta Karén. – Fura,
nem? Megkönnyebbültem, és ma este olyan remekül éreztem magam, mint már régóta nem.
Legalább két éve lehet annak, hogy utoljára táncoltam.
– Ezek szerint az utóbbi időben meglehetősen sok minden hiányzott neked – jegyezte meg
Dennis, és azonnal az jutott az eszébe, hogy az idejét sem tudja annak, mikor érezte magát
ilyen felszabadultnak, pedig egy csepp alkoholt sem ivott.
– Meglehet – mormolta Karén álmos hangon.
Dennis azonban valahogyan nem tudott hinni neki. Biztos nem örültél annak, hogy a
húgod a szemed láttára csapta le a kezedről Dánielt – gondolta.
– Tényleg jól vagyok – szólt Karén, mintha csak olvasott volna Dennis gondolataiban. –
Most már Ollie és Dan kapcsolatát is másképp látom. Talán ő a megfelelő férfi a húgom
számára, akinek sikerül az, amire apa, én, sót Rip sem volt képes. Megzabolázni őt, kicsit
észre téríteni.
Dennis ugyan nem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy a társa ezentúl Olivia
betörésével foglalkozik majd, de hangosan csak ennyit mondott ki: – Örülök, hogy így látod.
– Az esélyek adottak – folytatta Karén a gondolatmenetet. – Végtére is Dan egészen
másfajta férfi, mint azok, akikkel a húgom eddig járt.
Ezután hosszú ideig hallgattak, egészen addig, amíg el nem érték a város üzleti negyedét,
ahol Dennis leállította a kocsit a Rutherfordék lakását is magában foglaló hatalmas bárház
előtt.
Mi vei a vendégeknek meglehetősen hosszú utat kellett megtenniük hazáig, hamarosan
valamennyien felkerekedtek, Olivia és Dan nagy örömére.
A belső világítás gyér fényénél a két fiatal elkezdte gyorsan összepakolni a
legszükségesebbeket.
– Gondolod, hogy esni fog ma éjjel? – kérdezte Olivia, miközben segített a férfinak
kifeszíteni a védőponyvát a grill fölé.
– Aligha – válaszolta Dan. – Miért is éppen ma éjjel esne, amikor már hetek óta nem volt
eső? – Valamit még mondani akart, de ebben a pillanatban Olivia hozzáért a kezével, és a
következő percben már feledve volt az eső is meg a védőponyva is. Szorosan egymáshoz
simultak.
Olivia felemelte az arcát, ajka nedvesen csillogott, és Dan nem tudott ellenállni neki.
– Tudom, mire gondolsz – szólt Dániel, amikor ajkuk elvált egymástól. – A takarítás nem
is olyan fontos. Tőlem akár minden így maradhat, ahogy van. – Gyengéden lenézett a lányra.
A mellén érezte a fiatal lányszív heves dobogását.
– Te tudod – suttogta Olivia. – Te vagy a kapitány.
 – Rajtunk kívül semmi sincs, ami ne várhatna holnapig.
– Újra magához vonta a lányt.
A kedves, csinos, izgató Olivia végre elfogadott téged – dobolt a bensejében egy
győzedelmes hang, miközben óvatosan bevezette a lányt a kabinba. Amikor pedig lassan
levetkőztette, és a lány ellenkezés nélkül hozzásimult, úgy érezte, álmodik. Sosem hitte egy
pillanatra sem, hogy ez a csodálatos lány egyszer az övé lesz. Sok szép nővel volt már dolga
életében, de ehhez az éjszakához semmi sem volt hasonlítható. Eddig csak távolról imádta
Oliviát, és várt a kedvező alkalomra, de hogy ez ilyen gyorsan eljön… A lány eddig mindig
lekezelően bánt vele, így sosem táplált túl vérmes reményeket. Mára ez már azonban, úgy
tűnik, csak a múlt.
A lány puha teste odaadóan simult az övéhez, amikor simogatni kezdte.
A helyzet egyre valószínűtlenebbnek tűnt, különösen, amikor a lány kezdte el vetkőztetni
őt. Csak ne ébredjek fel!
– imádkozott magában csendesen.
És nem ébredt fel. Lehuppantak egy széles ágyra a kajüt ablaka alatt, amelyről látni
lehetett a csillagokkal borított eget. A két fiatal ezúttal azonban kivételesen nem a
csillagképek tanulmányozásának szentelte magát.
– Danny? Meg tudnád mondani, mi történt velem? – kérdezte halk hangon Olivia. –
Sohasem hittem volna, hogy mi ketten…
Dániel csókkal zárta le a lány száját. – Mire gondolsz? – mondta aztán, kis
bizonytalansággal a hangjában.
– Te egyáltalán nem vagy az esetem! – nyilatkoztatta ki Olivia, és gyengéden beleharapott
a férfi fülébe. – Te nem vagy olyan felületes, mint azok a férfiak, akiket eddig ismertem. Ne
kérdezd, hogy jut ez most az eszembe. Valami hozzád vonzott, valami, ami fölött nincs
hatalmam.
– Az eszed – mondta Dániel visszanyerve a magabiztosságát.
– Nem tudom, mindenesetre nem volt szándékomban elcsábítani téged.
– Minden a legnagyobb rendben van – nyugtatgatta a férfi. – Akkor is, ha nem akartad. –
Azzal végtelen gyengédséggel cirógatni és csókolgatni kezdte Olivia testét.
Olivia mindenben alávetette magát Dan akaratának. Szeretkezésük vad és viharos volt.
Hamarosan megtalálták a közös ritmust, mintha testük már ősidők óta ismerné egymást.
Közösen érték el a csúcspontot, amely mindkettőjüket kielégítette.
Amikor fáradtan, jóllakottan feküdtek egymás mellett, meg mindig szorosan ölelkezve,
nem fogytak ki a gyengédségekből.
Dániel folyton azt kérdezte magától: hogyan is válhattak ilyen gyorsan és minden
képzeletet fölülmúlóan valóra álmai? Amikor tudatosodott benne, mennyire kívánta mindig a
lányt, olyan erővel szorította magához, hogy Oliviának elakadt a lélegzete.
Olivia is többször föltette a kérdést magában, vajon mi vonzotta ehhez a vad, ugyanakkor
gyengéd férfihoz. El nem tudta képzelni, hogy ennyire jól érezheti magát vele. Semmilyen
eddigi élményéhez nem tudta hasonlítani azt, amit most átélt.
Volt azonban valami, ami nyugtalanította, félelemmel töltötte el, még ha nem is tudta
megfogalmazni. Az érzései.
E pillanatban Karén is hasonló helyzetben volt.
Ujjait görcsösen összeszorította, amikor látta, hogy Den- nis várakozóan néz rá. Láthatóan
arra várt, hogy ő tegyen valamit.
Tudat alatt érezte, hogy hagynia kellene kiszállni, különben valami megbocsáthatatlan fog
bekövetkezni. Hogy mi, azt nem tudta, gondolatai túlságosan is összekuszálódtak.
– Egyedül is be tudom vinni a kocsit a garázsba – mondta, és a távirányító után kezdett
kutatni a kesztyűtartóban.
– Biztos vagy benne? – kérdezte a férfi. – Szívesen beállítom a kocsit.
 – Nem, nem kell. Már így is rengeteg időt áldoztál rám. De hogy jutsz most haza? Nálunk
is elalhatsz a vendégszobában. Vagy inkább hívjak neked egy taxit? – mutatott az
autótelefonra.
– Ilyen későn már nem akarom zavarni az apádat meg a személyzetet – válaszolta a férfi. –
Semmiféle kényelmetlenséget nem akarok okozni. De nagyon hálás lennék, ha rendelnél egy
kocsit.
– Természetesen, nagyon szívesen – nyúlt azonnal a kagyló után Karén. – Ez a
legkevesebb, amit megtehetek.
Dennis figyelmesen nézte a lányt, miközben az telefonált. Valami történt ezzel a fiatal,
mindig magabiztos teremtéssel. A vonásai meglágyultak, szeme furcsán csillogott és
kedvesen mosolygott maga elé. Karén éppen a rendelést felvevő nővel viccelődött a
telefonban. Teljesen úgy nézett ki, mintha a hazafelé vezető úton minden gondját és gátlását
levetkőzte volna.
Dennis eddig sohasem vette észre, milyen csinos és elragadó.
– Minden rendben van – szólt jókedvűen Karén, miután befejezte a beszélgetést. –
Köszönöm, hogy hazafuvaroztál. Nagyon kellemes este volt, és te remekül elszórakoztattál.
Remélem, Dániel nem haragszik meg, hogy alig beszélgettem vele. Végtére is ez az ő
estélye volt, és azért gyűltünk egybe, hogy őt ünnepeljük.
– Aligha – jegyezte meg nevetve Dennis. – Ma este mással volt elfoglalva.
– Jó utat, és aludj jól – mondta Karén, búcsúzóul megragadva Dennis kezét.
A férfi mélyen Karén szemébe nézett. A lány kék szeme egyszerűen nem engedte el a
pillantását. Ez több volt, mint egyszerű búcsúzás.
Karén megbabonázva érzékelte, hogy a férfi feléje hajol és átöleli őt.
Ajkuk először csak bizonytalanul érintette egymást, majd csókjuk egyre szenvedélyesebb
lett.
Karén már nem volt ura a gondolatainak. Egyre szorosabban simult a férfihoz.
Amikor Dennis elengedte, kinyitotta a szemét. Ebben a pillanatban egy taxi fényszóróját
pillantotta meg. – Megérkezett a kocsid – mondta fojtott hangon.
Dennis még egyszer megcsókolta, majd kiszállt, és a sárga autó felé indult.
A férfi fejében is kavarogtak a megválaszolatlan kérdések, csakúgy, mint Karenében. Mi
történt velük? Hogy történhetett mindez? Hiszen ő csak egy kicsit meg akarta vigasztalni a
lányt…
– Mi lesz velünk? - kérdezte hunyorogva Dániel, mert a felkelő nap épp a szemébe tűzött.
– Egy kicsit aludni fogunk – válaszolta fáradtan Olivia.
– Aztán megvizsgáljuk, hogy egyszeri dolog történt-e velünk, vagy esetleg olyasmi, ami
megismételhető. És valószínűleg szükségem lesz egy zuhanyra és egy kiadós reggelire. Már
előre örülök neki.
– Nem erre gondoltam. Hanem hogy később mi lesz velünk.
– Később takarítani fogunk. Hiszen megígértem. – Olivia egyszeriben nagyon ébernek
érezte magát. – Hogy később? ö-ö… hogy érted ezt? – Sejtette, hogy Dániel nem ezt a
kérdést akarta most hallani tőle.
A férfi kutatóan nézett rá. – Olivia, drágám, nem tudom elképzelni, hogy a jövőben
egyetlen pillanatig is tudok létezni nélküled. Legszívesebben..: – …összehajtogatnál és
magaddal cipelnél mindenhova az aktatáskádban? – vágott a szavába bosszúsan a lány.
– Nem is lenne rossz – kacsintott a férfi.
– Én is így gondoltam! – rikkantott diadalmasan Olivia. – Tehát te azok közé a férfiak
közé tartozol, akik úgy gondolják, ha egyszer lefeküdtek egy lánnyal, akkor az már a
tulajdonuk. Csak nézz bele az okos könyveidbe! Sehol sem fogsz ilyen törvényt találni.
Mindig is tudtad, hogy engem nem lehet megkötni. Miért kérdezel akkor ilyeneket?
 Dániel komoly arccal nézett a lányra. – Olivia, csak egy kérdésemre válaszolj! Mit
jelentett neked ez az éjszaka? Szerelem volt, vagy csak kaland, aminek semmi folytatása
nincs? Fel akarsz kelni, és eltűnni, mintha csak délutáni teára néztél volna be? Ez akarod?
Olivia úgy érezte, nem érdemli ezt a bánásmódot. Hiszen épp most mondta el a férfinak,
hogy mit akar, ami az elkövetkezendő órákat illeti. Eddig sem gondolkodott sohasem tovább.
– Tegyél meg nekem egy szívességet! – mondta aztán egy kis idő múlva. – Ne próbálj meg
magadhoz láncolni engem. – Felsóhajtott. – Nem tudom, hogy mit akarok. Még nem – tette
hozzá kissé elbizonytalanodva.
Alig ismert magára. Eddig olyan egyszerűen el tudott bánni minden férfival. Mindig előre
tisztázta az erőviszonyokat. ő soha semmit nem várt a férfiaktól, és azok sem tőle.
Ezúttal azonban valahogy más volt a dolog, intenzívebb. Ha azonban most szabad folyást
enged az érzelmeinek, ki tudja, hogy Dániel komolyan gondolja-e a vele való kapcsolatot?
Nem fog-e később csalódást okozni neki? Dániel olyan volt, aki egyetlen partit sem hagyott
ki, és többnyire a legszebb nők oldalán mutatkozott. És még valami: soha senki nem látta
kétszer ugyanazzal a nővel.
Hihet-e a szavainak, vagy csupán sokszor elismételt, jól begyakorolt szólamokat hallott
tőle?
Nem tudta, mit kellene tennie. Legalábbis e pillanatban nem. Olivia ezúttal sem tagadta
meg magát. Ahelyett, hogy beszélt volna a kétségeiről, dühbe gurult. Dühös lett magára,
Danre és az egész világra.
– Danny, feküdjünk itt békésen egymás mellett – könyörgött a férfinak –, és ne gondoljunk
arra, mi lesz holnap, vagy később. Az ilyen kérdések beteggé tesznek engem.
Dániel visszahúzta a karját, amellyel eddig a lányt tartotta és felegyenesedett. – De
drágám, nem értelek! – kiáltotta. – Arról beszélek, mit érzek irántad, te meg azt válaszolod,
hogy ez beteggé tesz.
Olivia rábökött Dan mellére. – Mielőtt tovább folytatnánk, beszéljünk először rólad. Mit
jelent ez az egész neked? Kalandot? Szerelmet? Szeretném hallani, vajon könnyen
válaszolsz-e erre.
– Persze, hogy könnyen válaszolok! – biztosította a lányt Dániel. – Hiszen már meg is
adtam a feleletet.
– Ezt nem hiszem – emelte fel a hangját Olivia is. – Hogy tudsz ilyen biztos lenni
magadban egyetlen éjszaka után?
– Hát akkor nem hiszed! – játszotta a szenvtelent a férfi. Lassan azonban kezdte
elveszíteni a türelmét. Olivia kezdettmegint olyan lenni, amilyennek megismerte. – Hát jó,
akkor kaland volt. De olyan kaland, amit ma még…
– Tudtam! – vágott közbe diadalmasan a lány. – Fogalmad sincs, mit akarsz csinálni, de
azért már magadhoz láncolnál!
Amikor aztán Dániel biztosította, hogy semmi ilyesmi nem volt szándékában, és tőle akár
el is mehet, Olivia azonnal kiszabadította magát a férfi karjaiból és felállt. „ – Mire készülsz,
Ollie? – kérdezte Dan elkomolyodva. – Nem úgy gondoltam. Azonnal gyere vissza!
– Csak időt adok neked, hogy átgondolhasd, mit akarsz tőlem – mondta Olivia, teljesen
megfeledkezve róla, hogy tulajdonképpen ő nincs tisztában az érzéseivel. –Most felöltözöm,
beülök az autómba, és odahaza jól kialszom magamat. A többit majd meglátjuk. Tudod, hol
lakom.
– Olivia! – kiáltott Dániel, a lány után nyúlt, és megpróbálta visszahúzni az ágyra.
– Teljesen úgy teszel, mintha örökre búcsúznánk – mosolyodott el a lány. – Pedig csak
rövid időről van szó. – Csókot dobott a férfi felé, és már kinn is volt a kabinból.
Amikor az autójában ült és beindította a motort, még mindig csóválta a fejét. Miért nem
maradt a férfinál? Miért kellett ilyen jelenetet rendeznie?
 Dániel fürdőköpenyben állt a fedélzeten, és a tovasuhanó kocsi után nézett. Miért nem
tartottam itt? – tette fel a kérdést magában. Bár lehet, hogy ezzel csak mindent elrontottam
volna…
– Mi van ma veled, édes lányom?
Patrick Rutherford egy kényelmes nyugszékben ült az árnyékban és kedvenc italát, egy
pohár whiskys teát kortyolgatott.
Karén, aki a magas korlátnál állt, és elgondolkozva nézett le a városra, apja felé fordult. –
Ugyan, mi lenne?
Dallas központja, amely messze alattuk terült el, kihalt benyomást keltett ezen a vasárnap
délutánon. A lemenő nap fénye megtört a hatalmas felhőkarcolók üvegtábláin.
– Gyere közelebb és igyál velem egy csésze teát! – invitálta Karent az apja. – Előttem nem
kell eltitkolnod semmit, látom, hogy nagyon foglalkoztat valami – folytatta Ruther- lord,
miután a lánya leült mellé. – Vidám vagy és élénk, aztán egyszeriben elgondolkozó leszel.
Nem vagy valami beszédes kedvedben.
– Talán csak a munka hiányzik – válaszolt kis idő múlva Karén.
– Ezt nem mondhatod komolyan! – kiáltott fel az apja, és a szivarja után nyúlt. – Ezen a
csodaszép vasárnap délután még te sem gondolhatsz a munkára. Az megvár téged. Azt
hittem, megegyeztünk, hogy most egy kicsit lazítasz. – Majd elhatározta, hogy máshonnan
közelíti meg a problémát. – Még el kell mesélned nekem, milyen volt tegnap este Danielnél.
Biztos sokáig tartott a dolog, ha Oliviát mind ez idáig nem is láttam lejönni. Pedig nem
szokott ilyen sokáig lustálkodni. Ha későn is jön haza, mindig pontosan meg szokott jelenni a
teához…
– Ja, a parti… – mondta Karén gondolataiba feledkezve. – Teljesen normális volt. Sok
ember, zene és unalmas társalgás.
– Szóval unalmas társalgás – mondta Olivia, aki ebben a pillanatban jelent meg a teraszon.
Fehér, feszes farmert viselt, bő ujjú blúzzal. Magas sarkú cipőjében odatipegett az apjához
meg a nővéréhez, és csókkal üdvözölte őket. – Amennyire én meg tudtam ítélni, azért nem
unatkoztál olyan rettenetesen – igazította helyre Karent.
– Talán Oliviától többet megtudok – fordult kisebbik lánya felé várakozásteljesen
Rutherford.
– Egészen kellemes volt – kezdte Olivia. – De sok min dent nem lehet mesélni róla. –
Karenhez fordult. – Segítesz elkészíteni a vacsorát? Szabadnapot adtam a szakácsnőnek, és
magam akarok gondoskodni az ételről.
Karén természetesen igent mondott, és követte húgát a konyhába.
Apjuk elgondolkozva nézett utánuk. A két lány ezek szerint zavartalanul akar beszélgetni
egymással. Valahogy ma Olivia is más volt, mint egyébként. Mintha nem aludta volna ki
magát, vagy talán nyomasztja valami?
Patrick Rutherford azonban nem aggódott különösebben. Ha komoly problémáról van szó,
úgyis időben meg fogja tudni.
– És? – kérdezte Olivia, miközben a minden luxussal felszerelt konyhában zöldséget
tisztított a nővérével.
– És mi? – Karén nem értette, mit akar tőle a húga.
– Tetszik neked Dennis? – tudakolta Olivia. Mielőtt azonban nővére válaszolhatott volna,
tovább folytatta. – Tulajdonképpen fölösleges is, hogy megkérdezzem, hiszencsak rád kell
nézni. A különös csak az, hogy tegnap estig meglehetősen hűvösen viselkedtetek egymással.
Hogyan is juthatott eszembe, hogy Dániel lenne a megfelelő partner a számodra?
– Egyáltalán nem csodálkozom rajta, hogy megváltoztattad a véleményedet – mondta
Karén gúnyos hangon.
Olivia figyelembe sem vette nővére megjegyzését. – Ti aztán remekül szórakoztatok
együtt. Néha az volt az érzésem, végre egy kicsit lazítasz.
 – Nálam csak úgy nézett ki, nálad viszont teljes volt a siker – vált élessé Karén hangja.
– Ma pedig teljesen frissnek nézel ki – folytatta Olivia zavartalanul. – Gyakrabban kellene
leeresztened a hajadat. Most azonban mesélj, ne kelljen mindent harapófogóval kihúzni
belőled! Tegnap este Dennis hazahozott, igaz? – Karén számára nyilvánvalóvá vált, hogy
Olivia nem akar Dánielről beszélni. Most már csak azt kellett eldöntenie, ő akar-e Dennisről
beszélni. Valahogy azonban kikívánkozott belőle a történet. – Megcsókoltuk egymást –
mondta habozva.
– Megcsókoltátok egymást? – ismételte meg Olivia érdeklődve. – Aztán?
– Aztán semmi, ennyi volt.
Olivia szeme elkerekedett. – Azt akarod mondani, hogy megcsókolt, aztán nyugodtan
fogta a kalapját, és hazament?
– Igen – mondta Karén, aki el nem tudta képzelni mit kell ezen annyira csodálkozni.
Olivia letette a kést és megdörzsölte az orrát. Mindig ezt tette, ha erősen gondolkozott
valamin. – Milyen csók volt? – kérdezte aztán. – Búcsúcsók, atyai csók, vagy úgy csókolt
meg, mintha többet is akarna tőled? Tudod, hogy mire gondolok?
Karén ugyan eléggé indiszkrétnek találta a kérdést, de megpróbált pontos leírást adni.
– Különös – kommentálta röviden Olivia. Ez a Dennis a visszafogottság mintapéldánya.
Felgyújtja a nővérét, aztán anélkül, hogy eloltaná a tüzet, teljes lelki nyugalommal
visszavonul. Amennyire vissza tudott emlékezni, vele ez egyetlen alkalommal sem történt
meg. Ha egy férfi úgy igazán megcsókolta, mindig azt várta, hogy annak folytatása is lesz.
Már tudta is a választ, miért volt Dennis ennyire tartózkodó. Csakis a nővére merevsége
lehetett az oka.
Akkor pedig komoly feladat vár rá. Karent mindenképpen meg kell változtatni, hogy
vonzóbb és csábítóbb legyen. Ki lenne alkalmasabb erre a feladatra, mint ő?
– És mit szólsz ehhez? – kérdezte Olivia, hogy biztosra menjen.
– Mit szóljak hozzá?
– Normálisnak tartod, hogy egy férfi megcsókol, aztán fogja magát, eltűnik, téged pedig
egyedül hagy azzal a kérdéssel, mit is akart ez az egész jelenteni?
– Nem, tulajdonképpen nem. De ismered Dennist. Megrögzött agglegény, akit csak a
munkája érdekel, meglehetősen korrekt, talán túlságosan is.
– Nem a jog istenasszonyát csókolta meg, hanem egy hús-vér lányt!
– Azt hiszem, időt akar adni nekem. Nem akar lerohanni – próbálta védelmébe venni a
férfit Karén. – Ezért vonult azonnal vissza.
– Persze, hogy merev egy kicsit meg tartózkodó is – jegyezte meg Olivia, miközben arra
gondolt, hogy elképzelni sem tudja Dennist ideális szeretőként. Másrészt azonban jól tudta,
sok férfi esetében nem célravezető, ha az ember túlságosan rámenős.
– És mit vártál tőle? – ütötte tovább a vasat. – Biztosan nem azt, hogy hanyatt-homlok
elmenekül.
– Kicsit furcsa, tudom. De mit tehetnék? Dennis egy kicsit merev.
Van esély – gondolta Olivia. Elkezdi kiokosítani a nővérét, és talán beszélhetne Dániellel
is, hogy tegye ugyanezt a barátjával. Biztosan nem marad el az eredmény!
– Karén! – mondta rövid gondolkodás után. – Mit szólnál hozzá, ha a napokban mi ketten
elmennénk bevásárolni egy kicsit? Évek óta nem vettél magadnak semmit. Nem kell mindig
ezekben az avétos holmikban járnod. Szerintem nagyon könnyen csábossá tehetnénk téged.
Karén először tiltakozni akart, de aztán be kellett vallania, hogy ő is foglalkozott hasonló
gondolatokkal.
– Rendben van – bólintott végül. – De csak ha megígéred, hogy én is kiválaszthatok neked
valami szépet. – Valamit, ami megfelelő a korodnak – tette hozzá gondolatban.
Ismerlek, biztosan valami kosztümöt akarsz rám sózni, ami éveket öregít rajtam – gondolta
Olivia, de azonnal beleegyezett, mert tudta, csak akkor ér el eredményt, ha most egy kicsit
diplomatikusabb. Na meg biztos volt benne, hogy a nővére úgysem tudja majd rábeszélni
semmi olyasmire, amit ő nem akar. Ha pedig mégis… hát van elég hely a szekrényben.
Egy ideig csendben tevékenykedtek tovább.
– És te? – kérdezte hirtelen Karén. – Nem akarsz mesélni a tegnap estéről?
– Nincs arról mit mesélni – válaszolt túlságosan is gyorsan Olivia.
– Ezt már apának is mondtad az előbb, de ő sem vette be. Miért gondolod, hogy én
elhiszem?
Olivia némán vagdosta tovább a bambuszrügyeket.
– Nem nézel ki valami jól – próbálkozott tovább Karén.
– Pedig remekül érzem magam – sietett a válasszal Olivia. – Jobban nem is lehetnék! –
Szavaiból azonban hiányzott a meggyőződés.
– Tehát nem akarsz beszélni róla – állapította meg Karén. – Nem is sürgős. Talán majd
holnap? – Ránézett a húgára, aki végre némán bólintott.
Karén elégedett lehetett. Ha a húga így viselkedik, akkor valami vagy valaki erősen
foglalkoztatja. Ahogy a dolog kinézett, ez csak Dániel lehetett. Olivia az elmúlt éjszaka nagy
lépést tehetett előre?
Karén felsóhajtott. – Úristen! Hova parkoltad le azt az autót? Csaknem képzeled, hogy
Houstonig fogok gyalogolni ezzel a rengeteg csomaggal?
A két lány tényleg meg volt rakva számtalan szatyorral és dobozzal, amelyek veszélyesen
ingadoztak a kezükben. Olivia a nővére mögött ment, és igyekezett a kocsi felé navigálni.
Az egész délutánt egy hatalmas bevásárlóközpontban töltötték. Olivia nem nyugodott
addig, amíg fodrászhoz is el nem cipelte nővérét. Azután pedig egyik butikból a másikba
mentek, aminek az lett az eredménye, hogy Karén tulajdonképpen a teljes ruhatárát
kicserélte, míg Olivia csak egy strasszokkal díszített ruhát vásárolt magának.
Karén megállt és a húga felé nézett. – Biztos vagy benne, hogy jó irányba megyünk? Úgy
tűnik, már egy órája kerengünk ebben az elátkozott parkolóban. Amikor jöttünk, nem láttam,
hogy ilyen nagy. Talán vissza kellene mennünk a portáshoz, ő biztosan el tudna bennünket
igazítani ebben a labirintusban.
– Jó, hát akkor tévedtem. Az imént nem balra, hanem jobbra kellett volna fordulnunk. De
esküszöm neked, hogy innen már csak ötven méterre áll a kocsink.
Karén ekkor kikerült egy hatalmas teherautót, és mivel a húga felé nézett, nem láthatta,
hogy valaki közeledik vele szemben. Csak azt vette észre, hogy egyszeriben valami
akadályba ütközik, és az a rengeteg csomag, amit eddig nagy igyekezettel próbált
összetartani, egy pillanat alatt a földre került.
– Már csak ez hiányzott! – kiáltott fel Karén bosszúsan.
– Segíthetek? – hangzott fel egy meleg, kedves és Karén számára felettébb ismerős hang.
Amikor felpillantott, elakadt a lélegzete. Dennis állt előtte. A következő pillanatban a
lánynak elkerekedett a szeme. Mióta visel ilyen modern frizurát a férfi?
– Nahát, Dennis! Micsoda meglepetés! – adott hangot a csodálkozásának.
– Helló, Karén! – szólt a férfi és csodálattal teli pillantással méregette a lányt. –
Fantasztikusan nézel ki. Bocsánat, mindig is nagyon jól néztél ki, de most… Hát persze, a
frizurád! Meg mintha másképp lennél kifestve… Mi volt a szándékod velem? El akartál
gázolni? – Ezzel arcon csókolta a lányt.
Olivia időközben megkerülte a nővérét, és Dennis kísérőjének a nyakába vetette magát.
Dániel – mert ő volt az – csak nagy nehezen tudta egyensúlyban tartani Oliviát, a csomagokat
és saját magát.
Karén épp valami üdvözlésfélét akart mondani, amikor látta, hogy Dennis is lehajol, hogy
saját elpottyantott csomagjait is összekaparja. – Jaj! – sóhajtott nagyot. – Te akarsz nekem
segíteni? Hiszen neked is rengeteg a cuccod! Remélem, nem volt bennük törékeny holmi!
Dennis megrázta a fejét. – Csak ruhanemű.
 Olivia egy pillantást vetett a csomagokon levő feliratokra. – Fashion Corner, Miltons,
Cany's Shop, Hermans… – olvasta huncutul mosolyogva. – A legmenőbb és
legdrágábbüzletek. Gratulálok, Dennis. Valamennyi fiatalos és modern. Ezt pontosan tudjuk,
mert…
– …az imént mi is végigjártuk valamennyit – vágott a szavába Karén.
Olivia csodálkozva nézett Dennisre. – Nem is gondoltam volna, hogy ilyen napra kész
ízlésed van. – Szája gyanúsan megrándult, és sokatmondó pillantást váltott Dániellel. – Ezek
a dolgok éveket fiatalítanak majd rajtad.
– A te ötleted volt, hogy ezekben a butikokban vásárolj? – kérdezte Karén, és a férfihoz
hajolt, hogy segítsen összeszedni a csomagokat.
– Dan nem hagyott békén, hogy vásároljak végre magamnak valami divatosat is – vallotta
be Dennis. – Teljesen az ember idegeire tud menni, ha egyszer kitalál valamit. Ez idáig
megvolt az állandó házi szabóm, de egyszeriben ez nem felelt meg Dánielnek. Így aztán a
legkisebb ellenállás útját választottam.
Karén ekkor Dánielre nézett, aki még mindig átölelve tartotta a húgát. Azonkívül, hogy
boldognak látta Oliviát, volt valami a kettejük arckifejezésében, amit nem tudott megfejteni.
Olivia javasolta, hogy pakolják be a csomagokat az autókba, utána pedig igyanak meg
valamit együtt a nagy ijedtségre a bevásárlóközpont kávézójában.
Már a szökőkút mellett ültek, élénken beszélgettek, nagyokat nevettek, amikor Karén még
mindig elgondolkozva nézett maga elé. Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy Dennis és
Dániel véletlenül ugyanabban az időben és ugyanabban az üzletekben vásárolt be, ahol ők. Ez
bizonyára előre eltervezett manőver volt.
– Olivia, te bestia! – fordult hirtelen a húgához.
– Mi ütött beléd, nővérkém? – kiáltott fel csodálkozva Olivia.
Karén elhúzta a száját. – Ne játszd meg az ártatlant! Átlátok rajtad. Ne nézz rám ilyen
nagy szemekkel! Pontosan tudod, miről beszélek!
Olivia azonban válasz helyett Dennishez fordult. – Az irodában akarod viselni az új
holmikat, amiket vásároltál?
– érdeklődött barátságos mosollyal.
– Nem, természetesen nem – ingatta a fejét Dennis. – A mi klienseink szolidan öltözött
ügyvédhez vannak szokva. Ezt még Dániel is belátta, aki különben nem sokat ad az
öltözködésre.
– Hát akkor hova veszed fel őket?
– Azon még nem gondolkoztam – válaszolta a férfi. – Talán Dánielt kell megkérdezni, aki
rábeszélt engem erre a bevásárlásra.
– Természetesen munka után! – mondta azonnal Dániel.
– Remélhetőleg ezentúl gyakrabban beleveted magadat a dallasi éjszakába, mint eddig.
Egyszerűen kibírhatatlan, hogy halálra dolgozod magadat.
– Csak ha ezentúl több munkát veszel le a vállamról – mosolygott a barátjára Dennis.
– Tudod, hogy mindent megteszek érted – szólt Dániel.
– De talán Karén szívesen elkísér téged ide-oda. Nem tartozik rám, de igazán jól el tudnám
képzelni.
Olivia csendesen mosolygott magában e szavak hallatán. Dániel és ő igazán jól
összedolgoztak.
– De Danny! – vetette közbe fejcsóválva Karén. – Úgy látszik, igen nagy hatással van rád
a húgom! Már teljesen úgy beszélsz, mint ő szokott.
– Nincs abban semmi rossz – védekezett azonnal Olivia.
– Érdekelne esetleg, hol jelenhetnétek meg az új szereléseitekben? – kérdezte mosolyogva
Dennist.
 – Lehet – habozott egy kicsit a férfi. – Nem vagyok éppen szakértő a texasi éjszakai életet
illetően.
– Nem akarod tőlem megkérdezni, van-e kedvem egyáltalán elmenni veled? – szólt közbe
Karén. – Úgy intézkedtek a fejem fölött, mintha itt sem lennék.
– Jaj, ne haragudj, kérlek! – Dennis szenvedő arcot vágott. – Azt hittem, nincs ellenedre,
hogy elmenjünk együtt szórakozni.
– Természetesen, semmi kifogásom sincs ellene – válaszolt kedvesen mosolyogva Karén.
– Moontrap! – kiáltotta azonnal lelkesen Olivia. – Oda kell el mennetek. Alig pár hete
nyitottak. Szupermodern, éppen megfelel nektek. Ti lesztek ott a legszebb pár.
– Ezekből a szavakból arra következtetek, hogy ti Dániellel nem szándékoztok elkísérni
bennünket – vetett egy oldalpillantást Dánielre Karén.
– Nem – válaszolta a férfi. – Nem akarunk benneteket zavarni.
– Amint látom, inkább azt nem akarjátok, hogy mi zavarjunk benneteket a turbékolásban –
jegyezte meg mosolyogva Dennis.
Olivia legyintett. – Ugyan! Nem erről van szó. Csaknem akarom megint hallani a
szemrehányást, hogy beleavatkozom a nővérem életébe – mondta sértődötten, ám diadalmas
mosollyal az ajkán.
– Huh, teljesen kikészültem! – sóhajtotta Karén, és belehuppant a karosszékbe.
– Mit mondtál? – hajolt előre Dennis, hogy jobban megérthesse a lányt.
– Hogy teljesen kész vagyok! – kiáltotta Karén olyan hangosan, hogy a férfi összerezzent.
A diszkóban olyan hangosan szólt a zene, hogy csak nehezen tudtak szót érteni egymással.
A Moontrapet nem is csevegésre tervezték. A vendégek többsége a táncparketten volt, amit a
legmodernebb technikájú lézerfénnyel világítottak meg.
A lokált egy üzletház legfelső emeletén nyitották meg, ahonnan lélegzetelállító kilátás
nyílt a városra. – Ha lenne nálunk távcső, megnézhetnénk, fönt van-e még apa – mondta
Karén, apja lakása felé mutatva, amely légvonalban körülbelül fél mérföldre volt tőlük.
Jó hangulat uralkodott a teremben, a közönség öltözködése kifinomult ízlésre és teli
pénztárcákra utalt. Karén és Dennis még így is kitűnt a többiek közül. Igaza volt Oliviának,
amikor azt állította, hogy ők lesznek az est legszebb párja.
Dennis krémszínű selyeminget viselt, bő zakóval és formatervezett jeansszel, Karén pedig
egy csillogó anyagból készült, testhez simuló, fekete szaténruhát. Magas sarkú
kőrömcipőjében a mozgása egyértelműen csábítóan hatott.
Karén és Dennis kitűnően szórakoztak, felszabadultan táncoltak, vidáman csevegtek, már
amennyire a hangos zenétől ezt tehették, és természetesen gyakran belekóstoltak a bárpultnál
kevert remek koktélba is. Karén csillogó szemmel mosolygott kísérőjére.
– Dennis, azt hiszem, eleget táncoltunk már. Mit szólnál hozzá, ha keresnénk magunknak
egy kisebb bárt valamivel decensebb zenével?
– Milyen zenével? – kiáltotta vissza a férfi.
– Decensebbel! – emelte fel a hangját Karén. – Olyanra gondoltam, ami mellett az ember
nyugodtan beszélgethet anélkül, hogy másnap reggel rekedten ébredne.
– 0, az szuper lenne! – rikkantotta Dennis, aki szóhasználatát is a környezethez igazította.
– Akkor gyerünk! – ragadta meg a férfi kezét Karén. – Amíg a hallásom még nem
károsodik.
– Tudod, mire gondoltam? – emelte fel a poharát Dennis. – Hogy lassan kezdek öregedni.
Taxival érkeztek a bárba, amely pontosan megfelelt az ízlésüknek. Nyugodt, kellemes
légkör fogadta őket, a vendégek apró boxokban nyugodtan beszélgethettek az ötvenes évek
slágerei mellett. Elandalodva, egymáshoz simulva ültek egy ideig szótlanul.
– Miért mondod ezt? – tudakolta Karén. – Csak mert elfáradtál a táncban, és most minden
csontod fáj?
 – Nem, nem, veled mindig szívesen táncolok. A zenével vannak gondjaim. Azt hiszem,
ezen a téren kissé érzékenyebb lettem. Korábban biztos nem zavart volna ennyire a hangerő –
mondta Dennis, és bocsánatkérően nézett a lányra.
– Ne legyen lelkiismeret-furdalásod! – szólt Karén lágy hangon. – A hangerő nekem is sok
volt, ennek ellenére kitűnően éreztem magamat, és itt is, most, veled.
– Ezt igazán kedvesen mondtad – hálálkodott Dennis, és röpke csókot nyomott Karén
arcára, miközben keze a lány ujjait tartotta. Ekkor látta, hogy Karén megpróbálja lejjebb
húzni a szoknyája szélét, ami persze nem sikerült neki, így a ruha látni engedte a formás,
izmos lábát. – Azt hiszem, még nem szoktad meg az új külsődet – mosolyodott el.
– Jól érzem magamat ebben a ruhában – válaszolt magabiztosan Karén – csak egy kicsit
szűknek találom. Azonkívül tényleg hozzá kell szoknom, hogy folyton bámulnak. Persze,
nem azt akarom ezzel mondani, hogy nem esik jól.
– Ma este tényleg elragadóan nézel ki – lelkesedett Dennis. – Nem csoda, ha a férfiak
majd fölfalnak a pillantásaikkal. De meg kell mondanom, hogy nekem korábban is nagyon
tetszettél.
– Annyira, hogy szinte észre sem vettél – jegyezte meg nem minden irónia nélkül Karén.
– Ne légy ilyen szigorú velem – mosolygott a lányra Dennis. – Tudod, mire gondolok.
– Igen, hiszen én is így voltam vele – vallotta be Karén. – Ha meggondoljuk, milyen régen
ismeijük már egymást, cs csak most… – Észrevette, hogy elszólta magát, és zavartan oldalra
nézett. – Meg kell azonban mondanom, hogy korábban is nagy hatással voltál rám – folytatta
kisvártatva.
Nem úgy, mint most, más módon. Csak valahogy olyan megközelíthetetlennek tűntél.
Nekem az a véleményem, hogy mindegy, mit vesz fel az ember, attól még nem változik meg.
Az igazi karaktere mindig ugyanaz marad.
– Igazad van, Karén. De ha engem kérdezel, akkor véleményem szerint rajtad az utóbbi
időben nemcsak a ruházkodásod változott meg.
– Lehet, hogy te vagy az oka – nézett gyöngéden a férfira Karén.
Dennis hálásan megcsókolta. – De mi történt velünk ilyen hirtelen? – kérdezte.
– Én már sejtem – kortyolt bele az italába a lány. – Olivia adta meg a végső lökést.
– Olivia?
– Jó ideje kitartóan gyötör azzal, hogy szükségem van egy férfira. Először Daniéllel akart
összehozni, de aztán kiderült, hogy ő inkább neki lenne megfelelő. Remélem, most már
elhiszed, hogy Dániel és köztem semmi sem volt.
Dennis vonakodva bólintott.
– Aztán nem nyugodott addig, amíg minket össze nem boronált egymással – folytatta
Karén. – Rettentő ügyesen még Dánielt is bevonta a fondorlatba.
– Dánielt? Mi köze ehhez a barátomnak?
– ő volt az, aki a partiján arra kért, hogy foglalkozzam veled. Aztán téged beszélt rá, hogy
adj többet a külsődre. Talán azt hitte, úgy jobban tetszel majd nekem. Biztos, hogy nem
egyedül találta ki, Olivia beszélte rá. Engem ugyanilyen irányba befolyásolt. Viszont nem
akarom, hogy a továbbiakban is manipuláljon. Te tetszel nekem, függetlenül attól, hogy mit
veszel fel.
– Te is nekem – válaszolt azonnal Dennis. – De lehet, hogy az ő ügyködése vitt bennünket
a helyes útra. Ezért nem kell haragudnunk rá. És egyáltalán… – Mélyen Karén szemébe
nézett. – Az a véleményem, hogy nem kellene csalódást okoznunk Oliviának.
– Nem? – húzta el a száját Karén.
– Remélem, osztani fogod a véleményemet – mondta Dennis, és óvatosan simogatni
kezdte Karén csupasz karját. – Nincs szándékomban ma a csók után egyszerűen elengedni
téged. Legutóbb egy álmatlan éjszakámba került a dolog.
 – Arra gondolsz, ha ott lennék veled, akkor úgy tudnál aludni, mint a mormota? –
kacsintott Karén huncutul. – Neméppen hízelgő számomra. És milyen önző álláspont! Csak
az éjszakai nyugalmára gondol ez a férfi. Na, mondhatom, szépen vagyunk!
– Ellenkezőleg – nevetett Dennis. – Csakhogy egy álmatlan éjszaka veled azért egészen
más, mint egyedül.
– Ne haragudj, hogy nem valami otthonos a lakásom – szabadkozott Dennis, amikor látta,
hogy Karén alaposan körülnéz nála. – Rengeteget vagyok úton, és az elmúlt időszakban
nemigen voltak hölgylátogatóim.
Karén a férfihoz lépett. – Teljesen rendben van itt minden. Nekem például nincs is saját
lakásom, mindig ott lakom, ahol éppen dolgom van. Azonkívül nem a lakásodra vagyok
kíváncsi, hanem rád.
Dennis levetette a zakóját, hanyagul rádobta a kanapéra, és átölelte Karent. A lány éppen
mondani akart valamit, de a férfi hosszú, szenvedélyes csókkal zárta le az ajkát.
– Innál valamit? – kérdezte aztán.
Karén először bólintott, majd hirtelen így szólt: – Mi lenne, ha egy kicsit elfelejtenéd az
udvariasságot, Dennis? Ilyenkor csak zavar.
– Megértettem – bólintott a férfi, és egyszeriben felnyalábolta Karent. Bevitte a
hálószobába, lábával becsukta az ajtót maguk után, óvatosan lefektette az ágyra, föléhajolt, és
addig csókolta vadul, amíg a lány ajka el nem nyílt, és engedelmesen viszonozta a csókot.
– Ezek szerint tényleg megértettél – mondta Karén, majd felegyenesedett, hogy
könnyebben ki tudjon bújni a ruhájából.
Dennis sem késlekedett.
Néhány pillanat múltán végre meztelenül feküdtek egymás mellett, és a férfi lassan,
módszeresen kezdte végigcsókolni a lány testét.
Karén halkan felnyögött, amikor Dennis nyelve hegyével elérte a mellbimbóit, amik
azonnal megmerevedtek az érintésre. Sohasem gondolta volna, hogy ennyire odaadó tud lenni
a szerelemben, csak most fedezte fel, milyen régóta és mennyire vágyódott a férfi után.
Napok óta többször is elképzelte, milyen lenne, ha Dennis a karjaiban tartaná, de be kellett
vallania magának, hogy a valóság minden képzeletet fölülmúl.
A férfi is érezte, hogyan lazul el keze alatt Karén, és egyáltalán nem értette, hogy vélhette
Karenről, hogy jéghegy. Érintése alatt a lány kitörni készülő vulkánhoz hasonlított.
Karén a férfi hátát simogatta, és szorította magához a felsőtestét. Dennis lejjebb csúszott,
először csak a lány hasát csókolta, aztán tovább vándorolt a szája Karén legérzékenyebb
pontjáig. A lány beletúrt a férfi hajába, teste ívbe feszült, majd elernyedt.
– Dennis! – suttogta fojtott hangon. Majd amikor a férfi nem hallotta, megismételte. –
Dennis! Gyere! Különben elpusztulok! – Remegő kézzel igyekezett maga fölé húzni a férfi
fejét, combja szétnyílt, hogy könnyebben magába fogadhassa őt.
Dennis lassan, vigyázva beléhatolt, és egy rövid percig mozdulatlanul élvezte ezt a
semmihez sem fogható, gyönyörű pillanatot. Feje a lány vállán nyugodott, ajka mozgása
elárulta, mennyire vágyott már erre a percre.
Karén lehunyt szemmel csak az érzéseire koncentrált. Élvezte, ahogy a férfi lassan
mozgásba kezdett benne, teste Dennis minden rezdülésére felelni tudott, szája a férfi száját
kereste szüntelenül.
Megemelte a medencéjét, miközben a férfi fülébe suttogta, mennyire kívánja, és mennyire
élvezi, amit tesz vele.
Dennis a kezére támaszkodva nézett le arra az asszonyra, aki ilyen szenvedéllyel adta oda
magát neki. Karén arckifejezése semmi kétséget sem hagyott afelől, mennyire felizgatta a
férfi, és mennyire élvezi a gyengédségét.
 Dennis érezte, hogy Karén combja a hátára kulcsolódik, és gyorsabb, ütemesebb mozgásba
kezdett. Karén tökéletesen igazodott Dennis ritmusához, így hamarosan mindketten elértek a
gyönyör csúcsára.
Olyan érzések szabadultak fel bennük, amelyek létezéséről korábban mit sem sejtettek, és
ez hosszú időre megnémította őket.
Sokáig feküdtek összefonódva, egymás testét simogatva, a másik remegő ajkát keresve.
– Dennis! – szólalt meg halkan Karén. – El tudod képzelni, hogy volt idő, amikor alig
figyeltünk egymásra? Most pedig el nem tudom gondolni, hogy rád nézek és meg tudom
őrizni a nyugalmamat.
– Nem, én már nem is emlékszem arra az időre – válaszolt a férfi. – Bizonyára hosszú
évekkel ezelőtt volt.
– Én is így érzem – vélte Karén. – Ne is gondoljunk rá! Élvezzük ezt az éjszakát, mert
ilyen csak egyszer történik meg!
Még ki sem nyitotta a szemét, de Dennis tudta, hogy ezen a reggelen minden más.
Pillantása a mellette békésen szuszogó Karén kisimult arcára esett. Majd az órájára nézve
egyszeriben kiugrott az ágyból.
Amikor a hideg zuhany alatt állt, első világos gondolatával az jutott eszébe, vajon ilyen
életvitel mellett, mint az övé, megengedheti-e magának a Karennel való kapcsolatot.
Karén azonnal felébredt, amikor a férfi ajkát érezte a száján. – Dennis! – mormolta
álmosan, és a férfi nyaka köré fonta a karját. – Tudod, hogy rólad álmodtam?
– Jó reggelt! – csókolta meg újra Dennis. – Az nem álom volt, drágám, hanem valóság.
Amikor Karén Dennis vállára csúsztatta a kezét, hirtelen éberré vált. – Mi az, te már fel is
öltöztél?
Dennis azonnal elkomorodott. – Borzasztóan sajnálom, Karén, de most el kell mennem.
Két órán belül indul a gépem Fort Worth-be, nagyon fontos megbeszélésem lesz délután a
nyugati parton.
– Vasárnap? – nyílt el Karén szeme.
Dennis bólintott. – Biztosan ismered ezt a saját tapasztalatodból. Néha hétvégén is
dolgozni kell. Te viszont még aludj egy kicsit. Itt hagyom neked a lakáskulcsot.
Karén kissé duzzogva hátradőlt. Haja a homlokába hullt, szemében még az éjszaka átélt
gyönyörűség tükröződött. – Hát nem éppen így képzeltem el veled a vasárnap reggelt!
– Van ennél rosszabb is – sóhajtott Dennis. – Azt hiszem semmi sincs a hűtőszekrényben,
amivel reggelire megkínálhatnálak. Karén, beszélnem kell veled. – Leült az ágy szélére, és
újra az órájára pillantott. – De rövidre kell fognom, mert a repülőgép nem vár meg.
A lány figyelmesen nézett rá. Valahogy érezte, hogy nem lesz kellemes, amit most hallani
fog. Szíve hevesen dobogott.
A férfi komoly hangon kezdett a mondókájába. – Reggel mindig minden másképpen fest.
Csak most döbbentem rá, hogy én tulajdonképpen még nem vagyok fölkészülve a veled való
kapcsolatra. Ha érzelmek nem játszanának közre, akkor minden sokkal egyszerűbb lenne.
Őszinte leszekhozzád. Miért is kellene elhallgatnom, mi megy végbe bennem?
– Egy szót sem értek abból, amit mondtál – ráncolta össze a homlokát Karén.
– Láthatod, még arra sincs időm, hogy együtt reggelizzek veled. És mindezt vasárnap
délelőtt. Ezt szerintem nem lehet megcsinálni olyan lánnyal, mint te vagy. Nem beszélve
arról, hogy egy deka ennivaló nincs itthon, mert én mindig ott eszem, ahol éppen vagyok.
Erre gondoltam, amikor azt mondtam, még nem vagyok felkészülve egy kapcsolatra.
– Dennis, úgy beszélsz magadról, mintha legalábbis alma és nem ember lennél – vetette
ellen Karén.
– Ellenkezőleg – folytatta a férfi. – Tegnap éjszaka elragadtak az érzelmeim. Most viszont
azt kérdezi tőlem a józan eszem, ugyan mit tudok én neked nyújtani.
 Karennak arra kellett gondolnia, hogy az elmúlt éjszaka bizony nem keveset nyújtott neki
a férfi. – Dennis, nem szabad emiatt elkeseredned – kezdte vigasztalni a férfit, és a keze után
nyúlt. – Ezek olyan problémák, amik nem ismeretlenek számomra. Viszont el tudom
képzelni, hogy közösen megoldhatjuk őket.
– De nem azonnal – válaszolta Dennis, és nem reagált a lány kedveskedésére. – Még nem
rendeztem be úgy az életemet, hogy te abban elfoglalhasd a méltó helyedet. Karén, valamire
meg kell kéljelek.
– Ez után az éjszaka után bármit kérhetsz tőlem – mondta Karén olyan halkan, hogy a férfi
alig értette a szavát. – Csak azt nem, hogy felejtselek el.
– Nem, természetesen nem erről van szó – kezdte Dennis. – Csak arra szeretnélek kérni,
adj nekem egy kis időt, hogy elrendezhessek magamban minden, és hozzászokhassam az új
helyzethez. Az érzelmeim túlságosan gyorsan uralkodtak el az eszem fölött.
– Csak nem azt akarod mondani, hogy sajnálod, ami történt? – Karén észrevette, hogy
remegni kezd a keze.
– Nem, egy pillanatig sem. Most azonban mennem kell. Karén, fel foglak hívni, amint
sikerül tisztáznom az érzéseimet. Nem tudom, mikor, de ígérem, hogy megteszem.
– De lehet, hogy akkor én már nem leszek itt – szomorodott el Karén.
– Valahol biztosan elérlek. Viszlát, drágám! – Röpke csókot nyomott Karén arcára,
felkapta az ágy mellett álló utazótáskáját, és már csapódott is az ajtó utána.
Mint egy apa a gyerekétől, úgy búcsúzott el tőlem – gondolta Karén, amikor az ablakhoz
lépett, hogy a férfi után integessen. Düh és józan ész viaskodott benne.
Ez a férfi tényleg a hűtőszekrényben tárolja az érzelmeit, mégpedig a mélyhűtőben.
Alig csengett a telefon kettőt-hármat, Karén máris felkapta a kagylót. – Halló? – szólt bele
várakozásteljesen.
– Halló, drágám! Itt a húgod beszél. Csak az iránt érdeklődöm, hogy vagy.
– Ja, te vagy? – Nem lehetett nem kihallani a Karén hangjában bujkáló csalódottságot.
– Ez ám a kedves üdvözlés! – szólt Olivia jókedvűen. – Talán valaki mást vártál?
– Tulajdonképpen igen – válaszolt habozva Karén.
– Dennist? – Karén igenlő válaszára Olivia újra elérkezettnek látta az időt, hogy helyre
tegye nővére gondolkodását. – Csak nem azt akarod mondani, hogy ülsz a telefon mellett, és
egy férfi hívását várod? Ez rád vall. Először eljátszod a megközelíthetetlen szüzet, utána
pedig nem győzöl elég gyorsan loholni a férfiak után. Ha dohányos lennél, most biztos egyik
cigarettát szívnád a másik után. Soha, ismétlem, soha sem szabad várnod egy férfira. Ettől
csak még fontosabbnak érzi magát, te pedig tönkremész.
– Olivia! – kiáltott fel szemrehányóan Karén. – Nagyon jól tudod, hogy én nem vagyok
olyan, mint te. Ha Dennis hívását várom, akkor tényleg várok rá, és képtelen vagyok mást
csinálni. Én nem tudom úgy irányítani az érzelmeimet, mint te.
– Mintha nem is a nővérem mondaná! – gúnyolódott Olivia, egy csipetnyi együttérzéssel a
hangjában. – Mióta csücsülsz a telefon mellett? – Mivel Karén nem válaszolt azonnal,
hozzátette: – Nehogy azt mondd, hogy már régóta vársz a hívására!
Karén felsóhajtott. – Miért hazudnék neked? Napok óta várok rá.
– Gondoltam! – kiáltott fel diadalmasan Olivia. – De ennek most azonnal vége! Mindjárt
felöltözöm, hamarosan elmegyek érted, és együtt megiszunk valamit a Pink Ladyben. Csak
semmi ellenkezés! Az az érzésem, el akarsz nekem mondani valamit. Már napok óta nem
láttuk egymást. Egyszer csak kapod magad, eltűnsz Oklahomában, vagy a jó ég tudja, hol, én
pedig hetekig kénytelen vagyok meglenni nélküled.
– Nem az én hibám, hogy olyan régen találkoztunk – tiltakozott Karén. – Téged
egyszerűen képtelenség volt elérni. Még vasárnap sem jöttél el a közös teázásra.
– Nos, igen – szólt habozva és kissé bizonytalanul Olivia. – Többnyire úton voltam az
elmúlt időszakban.
 – Dániellel?
– Néha.
– Néha?
– Hát hogy őszinte legyek, csak egyetlenegyszer – színteleneden el Olivia hangja.
Karén tulajdonképpen vissza akarta utasítani húga javaslatát, hogy igyanak meg valahol
valamit. Most azonban az volt az érzése, hogy Olivia nem is annyira az ő gondjairól akar
beszélgetni vele, mint inkább a saját problémáiról.
– Igazad van, Ollie – mondta gyorsan. – Nem fogok belehalni, ha néhány órára itthagyom
a telefont. Ha valaki hív, beszélhet az üzenetrögzítőmre. Ha pedig nagyon fontos, akkor úgyis
újra jelentkezik.
– Így már sokkal jobban tetszel nekem – jelentette ki Olivia, de hangjából hiányzott a
lendület. – Húsz perc múlva nálad vagyok, és a feje tetejére állítjuk az éjszakai Dallast.
A Pink Lady szolid berendezésű lokál volt, nevét rózsaszínű belső világításáról kapta. A
falakon lévő hangszórókból halk dzsessz szólt.
Karén és Olivia a bár végébe ültek, élénk beszélgetésbe mélyedve. Csak néha szakította
félbe őket egy-egy rámenősebb férfi, akit gyorsan leszereltek.
– Nos, mesélj már! – kezdte Olivia. – Miért ülsz otthon és várod Dennis telefonját? Ha
beszélni akarsz vele, miért nem hívod fel te?
– Nincs Dallasban – magyarázta Karén. – Azonkívül nem tudom, mikor jön vissza és hol
lesz.
– Elég egy hívás az irodájába, és mindent tudsz. A titkárnője pontos kimutatást vezet.
Karén mélyet sóhajtott. – Nem ilyen egyszerű. Magánügyről van szó, nem akarok
mindenkinek az idegeire menni ezzel. Csak Dennisre és rám tartozik. Te persze kivétel vagy.
– Elmesélte a húgának, mit mondott neki Dennis és mire kérte.
– Azt is mondta, hogy nem akar többet hallani rólad? – kérdezte Olivia, miután Karén
befejezte az elbeszélést.
– Nem, azt nem – rázta meg komolyan a fejét Karén – Még a lakáskulcsa is nálam van.
– És megígérte, hogy jelentkezni fog nálad? – Karén igenlő válasza után tovább folytatta.
– Mi a benyomásod? Szeret?
– Ki ismeri a férfiakat? – vonta meg a vállát Karén. – Nem vagyok biztos benne.
Érzésekről ugyan beszélt velem kapcsolatban, de valahogy olyan hűvös volt azon a reggelen.
Tudom, hogy sietett, de ez még nem ok arra, hogy úgy viselkedjen, mintha kicserélték volna.
Olivia hosszú ideig gondolkozott, miközben a haját igazgatta a velük szemben lévő, egész
falat beborító tükörben.
– Azt hiszem, tudok elfogadható magyarázatot a viselkedésére.
– Nos, rajta! – szólt Karén, húga komoly arcát látva.
– Dennis éveken keresztül meghatározott rend szerint élt. Munka, munka és újra csak
munka. Közben esetleg egy ital valami bárban, sietős vacsora, aztán már megint indul a gépe
valahova. Hirtelen azonban történik valami, ami ezt a látszólag kerek világot felborítja, és
teljesen a feje tetejére állítja. ő pedig ott áll zavartan, tanácstalanul. Azt hiszem, tényleg
hagynod kell, hogy lélegzethez jusson, mielőtt tovább folytatjátok.
– Lehet, hogy igazad van – mondta Karén elgondolkozva.
– Ezt tökéletesen meg tudom érteni.
– Én meg különösen – jegyezte meg Olivia. – Úgyhogy lazíts! Nem magára gondoltam,
Mister! – szólt a mellettük ülő férfihoz, aki túlságosan közel jött hozzá. – Ha nem bírja az
italt, és nem tud rendesen ülni, akkor legjobb lesz, ha kéri a számlát. Nem, köszönöm, nem
akarok inni magával. – Majd újra a nővéréhez fordult. – Ne várj tovább a hívásra! Előbb-
utóbb úgyis felhív. Nincs értelme, hogy kikészítsd magadat.
 – Remélhetőleg Dennis újra talpra áll, hogy folytathassa a harcot a ringben – mondta
Karén egy kicsit jobb kedvre derülve. – Persze, az is lehet, hogy padlón marad, mert nem tud
dönteni.
– Ilyesmi előfordul – vélte Olivia olyan hangon, hogy Karén felkapta a fejét.
– Ollie! – szólt oda a húgának kis idő múltán. – Az imént olyan érzékletesen festetted le
Dennis gondolatait, hogy azt kell hinnem, nagyon is otthon vagy az ilyen felkavart
lelkiállapotban.
Olivia bólintott. – Ha az övében nem is, de az enyémben remekül kiismerem magamat.
– Gondoltam, hogy inkább magadról, mint róla beszélsz – nevetett fel Karén.
– Ezúttal nem is tévedtél – pillantott fel Olivia. – Karén, nem tudom eldönteni, mit
csináljak.
Karén nem sürgette a húgát, kivárta, amíg magától kiönti a szívét.
Olivia mindent elmesélt Dánielről, és azzal a megjegyzéssel zárta elbeszélését, hogy nem
tudja, bízhat-e a férfiban.
– Én meg azt hiszem, te vagy az, aki nem tudja, hogyan viselkedjék – mondta Karén
végül. – Ennek semmi köze Dánielhez. Ha azon aggódsz, vajon komolyan gondolja-e veled
ezt a dolgot, én csak azt kérdezem tőled, miért lett ez egyszeriben ennyire fontos neked. Az
eddigi felületes kapcsolataidnál, amennyire én tudom, eszedbe sem jutott ilyesmi. Miért
gyötrőd magad akkor most miatta?
Olivia nem válaszolt, csak intett a pincérnek, hogy két újabb koktélt rendelnek.
– Megmondom neked, Ollie – folytatta Karén. Mutatóujjával húga mellkasára bökött. –
Menthetetlenül beleszerettél. Nekem úgy tűnik, most kétségbeesetten kutatsz valami ok után,
amivel kihúzhatnád magadat ebből a számodra olyan szokatlan és kényelmetlen helyzetből.
Ahelyett, hogy vállalnád a problémákat.
– De ez azt jelentené, hogy teljesen meg kellene változnom – vált panaszosra Olivia
hangja.
– Pont, mint Dennis – szólt közbe Karén. – Faggasd az érzéseidet, ne az eszedre hallgass
most! Ha ezt teszed, csak ostobaság sül ki belőle. Ezt Dennis esete is jól bizonyítja. Ne
kerülgesd a problémát, mint macska a forró kását, hanem válaszolj nekem. Itt és most!
– A legszívesebben mind a kettőt szeretném. – Oliviakikapta a bármixer kezéből a koktélt,
és szinte egy húzásra kiitta az ital felét, mintha ez lenne a probléma megoldása.
– Tényleg nem tudsz jobbat? – kérdezte kétkedve Karén.
– Akkor én majd megmondom neked. A valóságban szőröstül-bőröstől felfalnád Dánielt.
Tudat alatt már rég elbúcsúztál eddigi életedtől. Pontosan tudod, hogy így nem csinálhatod
tovább. Nem engedheted meg magadnak, hogy továbbra is olyan férfiakkal szórakozz, akik
az égvilágon semmit sem jelentenek neked. A felelősségtől félsz, ami rád hárul ebben a
kapcsolatban. De így semmiképpen sem mehet tovább, és ezt te egészen pontosan tudod.
– Lehet – jegyezte meg halkan Olivia.
Karén mélyet lélegzett. Ez teljesen úgy hangzott, mintha Ollie végre kezdene észhez térni.
Hát nem ez volt a cél, amit kitűzött maga elé, és amiről olyan gyakran beszélgettek az
apjával?
Semmi kétség, lassan beérik a gyümölcs – gondolta elégedetten.
Lelki szemei előtt jól látta, hogyan vergődik húga abban a hálóban, amit saját maga vetett
ki, hogy őt és Dánielt összehozza. A saját maga által ásott verembe esett bele. Olivia ugyan
most még boldogtalannak látszott, de ez akkor is olyan pozitív fejlődés volt nála, amelyről
néhány héttel ezelőtt még álmodni sem lehetett.
Nagyon óvatosnak kellett lennie, különben mindent elront. – Olivia, azt hiszem, nincs más
választásod, meg kell mondanod Dánielnek, hogy szereted. Még akkor is, ha semmi
gyakorlatod sincs ebben. Egyszer el kell kezdened.
Olivia meglehetősen erőteljesen tette le poharát a pultra.
 – Remek tanácsokat tudsz adni, mondhatom – szólt gúnyos hangon. – Ahogy elhallgatom,
szerinted ez a világon a legkönnyebb dolog, akár egy kőzetelemzés. Viszont a
valóságegészen másképp néz ki. Beszéltél Dennisszel már arról, mennyire szereted?
Karén hallgatott.
– Hát persze, hogy nem – legyintett Olivia. – Akkor ugyanis nem futott volna annyira el
tőled.
– Jó, jó – szólt közbe Karén. – Igazad van, belátom. De hogyan beszéljek vele, ha azt sem
tudom, hol van? Neked kell először tiszta vizet önteni a pohárba.
Olivia villogó szemekkel nézett a nővérére. – Én, mindig csak én! – kiáltotta felindultan. –
Ezt a legkönnyebb mondani. – Amikor Karén válaszolni akart beléfojtotta a szót. – Rendben,
mindenben igazad van Én már horogra akadtam, és belenyugodtam, hogy elkapom Dánielt,
amint a közelembe ér. Éppen ezért kerültem őt az elmúlt időszakban. Persze, hogy meg kell
változnom. Ez a gondolat nem is olyan szörnyű számomra, mint az, hogy esetleg
elveszíthetem. Csakhogy egyáltalán nem könnyű megtennem ezt a vallomást – sóhajtotta
kissé megnyugodva.
Karén elismerően veregette meg a húga vállát. – Tulajdonképpen már percekkel ezelőtt
megtetted. Erre iszunk. Rád és Dannyre, a közös jövőtökre.
– És mi lesz veled? – kérdezte kis idő múltán Olivia, és kutatva nézett a nővérére.
– Mit tehetnék mást? Tovább várok – mondta kissé rezignáltan Karén.
– Rendben van. Két nap múlva újra felhívlak, és ha addig sem jelentkezett a fiatalúr, akkor
kitalálunk valamit. – Szeme visszanyerte régi csillogását arra a gondolatra, hogy új terveket
kovácsolhat ismét.
Karén, aki már megtanulta respektálni húga vállalkozó kedvét,*nem akart ellentmondani
neki. Azonkívül fáradtnak erezte magát, ugyanakkor örült is, hogy Oliviánál kezdenek rendbe
jönni a dolgok.
Olivia ígéretéhez híven két nap múlva felhívta a nővérét. – Nos, történt valami? – kérdezte
azonnal a tárgyra térve.
– Semmi az égvilágon.
Karén hangja szomorúan csengett, amit Olivia ezúttal tökéletesen meg is értett. – Pontosan
erre számítottam – mondta elégedetten. – Letelt a határidő, elég időt kapott tőlünk. Most már
tennünk kell valamit.
– Tennünk? – kérdezte elképedve Karén. – Mit akar ez már megint jelenteni?
– Van néhány ötletem, hogyan ugraszthatnánk ki a nyulat a bokorból – titokzatoskodott
Olivia. – Figyelj rám!
– Ha ez megint a szokásos manipulációid egyike, akkor hallani sem akarok róla –
tiltakozott Karén.
– Hát jó, akkor nem. Csak segíteni akartam. Ez a hála, amiért ennyit töröm magamat a te
érdekedben!
Egy kis ideig csönd volt a telefonban.
– És mi újság nálad? – kérdezte aztán Karén.
– Aha! – kiáltott fel Olivia. – Azt kérdezi a nővérkém, nálam mi újság. Nálam minden a
legnagyobb rendben. Megfogadtam a tanácsodat, és időről-időre megpróbálok zöld ágra
vergődni Dannel. Örülök, hogy hallgattam rád.
A valóságban továbbra is kerülte a férfit, de úgy döntött, erről a nővérének nem kell tudni,
hiszen csak egy kis időre elhalasztotta a viszonyok tisztázását.
– Látod? – szólt Karén elégedetten.
– Most pedig rajtad a sor, hogy példát vegyél rólam. Egyszer igazán hallgathatnál te is
rám.
– Hát jó – egyezett bele Karén. – Meghallgatom, milyen őrültséget eszeltél ki megint. De
csak meghallgatom.
 – Na végre megjött az eszed! – Olivia számára az ügy ezzel már el volt intézve. Karén elé
terjesztette a tervét – Egyszerűen hangzik – vélekedett Karén. – De mi van akkor, ha Dennis
nem úgy reagál, ahogy elvárom?
– Akkor nem méltó rád – intézte el röviden Olivia a kérdést. – Akkor egyszerűen búcsút
intesz neki, sarkon fordulsz és elfelejted. Kár lenne könnyezned miatta.
– Van az egész tervnek egy sebezhető pontja. Ki biztosítja azt, hogy Dennis elfogadja a
meghívásodat? Lehet, hogy még vissza sem jött a szolgálati útjáról.
– Kedvesem, még mindig nem ismersz igazán. Bizonyár a elfelejtetted, hogy mire vagyok
képes, ha valamit a fejembe meszek. El fogom intézni, hogy Dennis eljöjjön, erre mérget
vehetsz. Még ha a Rmherford Enterprises hivatalos meghívóját kell is kiküldenem neki.
Bizonyára nem akarja elveszíteni egyik legjobb ügyfelét.
– Úristen, Ollie! – kiáltott fel kétségbeesetten Karén. – Te aztán halottakon is képes vagy
átgázolni!
– Nem tudtad? – kérdezett vissza csodálkozva Olivia. – Bízd csak rám, garantálom, hogy
ott lesz.
– Gondolod, hogy Dániel hajlandó együttműködni? – Karén meg mindig nem bízott a terv
sikerében.
– Danny lesi minden kívánságomat – adta a nagyot Olivia. – Eddig még alig kértem tőle
valamit. Ez a legkevesebb, amit megtehet értem.
– Hát jó – sóhajtott fel Karén. – Két feltétellel fogadom el a javaslatodat. Előszói is meg
kell ígérned nekem, hogy ez az utolsó ilyen természetű intrika. Semmi kedvein életein végéig
hallgatni a jószándékú tanácsaidat. Valamikor el kell kezdenem külső segítség nélkül
megoldani a problémáimat.
– Megígérem. Ha ez a dolog sikerül – márpedig száz százalékig biztos vagyok benne,
hogy így lesz akkor nincs többet szükséged a segítségemre. Mi a másik feltétel?
– Ha Dennis addig jelentkezik nálam, lefújjuk az egész akciót.
– Ez természetes. Akkor azonban azonnal értesítened kell engem.
– Azt hiszem, csak kíváncsiságból kéred ezt tőlem – nevetett Karén.
Olivia megsértődött. – Igazságtalan vagy. Töröm magamat, hogy megoldjuk az életedet, te
meg ilyen undok megjegyzésekkel hálálod meg. Még szerencse, hogy csak telefonon
beszélgetünk, különben most megtépnélek egy kicsit.
– Nem hiszem, hogy Rip segítsége nélkül ez sikerülne!
– kuncogott bele a telefonba Karén. – Na nézd csak, miből lesz a cserebogár! Meg tudod
adni nekem annak a galériának a címét?
Olivia örült, hogy egy kicsit sikerült felvidítani a nővérét.
– Nem szükséges. A következő napokban úgyis megkapod a meghívót. A nyomda azt
ígérte, hogy holnapra készen lesz.
Karén megígérte, hogy jelentkezni fog, majd letette a kagylót. Vajon sikerül-e? – gondolta.
Olivia legutóbbi terve is pontosan az ellenkező irányba sült el.
Amikor Dennis a nyugati partról felhívta az irodáját, akkor hallott először a számára
érkezett meghívóról.
– Azt kérdeztem, van-e valami fontos üzenet a számomra – intette le türelmetlenül a
titkárnőjét. – Nem holmi galériába szóló meghívóra gondoltam.
Beszélgetőpartnere felsóhajtott. – Mr. Farrington! Tegye meg azt a szívességet, hogy
elmegy. Ez a Miss Rutherford naponta kétszer kérdezi meg telefonon, hogy ott lesz-e. Az, a
véleménye, hogy ennyivel tartozik a Rutherfordoknak. Mindenesetre a nehéztüzérséget is
képes lenne bevetni, hogy meggyőzzön, mennyire fontos az ön számára, hogy elmenjen.
– Melyik Miss Rutherfordról van szó? – kérdezte Dennis, holott nagyon is jól tudta, hogy
csak Olivia lehet ilyen makacsul kitartó.
 A titkárnője megerősítette ezt a gyanúját. – Legjobb lenne talán, ha személyesen beszélne
vele – javasolta a főnökének. – Akkor legalább én megszabadulnék tőle. Az irodában anélkül
is elég nagy a felfordulás, ha ön nincs itt. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy valaki
állandóan lefoglalja a telefonvonalunkat.
– Annyira azért nem lehet rossz a helyzet, Linda! – vetette ellen Dennis. – Hiszen Mr.
Banks is ott van.
– Mr. Banks e pillanatban nem valami nagy segítség. A készsége arra vonatkozóan, hogy
hivatali idő után is hajlandó legyen tárgyalni, igencsak alábbhagyott az elmúlt időszakban. Ha
engem kérdez, nő van a dologban. Méghozzá valami komoly ügy. – Az utolsó szavaknál
titokzatosan elhalkult a hangja.
– Maga is minden normális esemény mögött esküvőt sejt – jegyezte meg Dennis
mosolyogva.
– Úgy gondolja, lesz esküvő? – kérdezte a titkárnő reménykedve.
– Nem tudom. Miért nem kérdezi meg Mr. Bankset magát? Egyébként azt hiszem, nincs
meg nekem Olivia száma. Meg tudná adni?
– Természetesen. Itt van fölírva hatalmas számokkal az íróasztalomon. Ehhez már az első
beszélgetés alkalmával ragaszkodott a hölgy.
Dennis felsóhajtott. – Nos, akkor diktálja!
Miután ezzel megvoltak, a titkárnő még egyszer arra kérte a főnökét, próbáljon meg a
tervezettnél korábban visszajönni. – Rengeteg időpontot jegyeztem fel, ami fontos lenne az
ön számára. Azonkívül lassan összecsapnak a fejem fölött a hullámok, nem győzöm egyedül
a tennivalókat.
– Akkor legjobb, ha itt maradok – viccelődött Dennis.
A titkárnő számára ez a hang teljesen új volt, nem szokotthozzá, hogy a főnökének humora
is van. Talán egy nő…? – Nagyon jó lenne, ha hamarosan ismét Texasban üdvözölhetnénk. A
kaliforniaiak mind barbárok.
– Csak mert ló helyett hullámok hátán lovagolnak? – tette fel a kérdést felvidulva Dennis.
– Mindenesetre megpróbálom elérni Oliviát, és a jövőben igyekszem távol tartani magától.
– Köszönöm, Mr. Farrington – könnyebbült meg a titkárnő.
– Halló, Dermis! Ugye, eljössz a kiállításra? – kezdett bele lelkesen a mondókájába Olivia,
amikor meghallotta, ki telefonál. – Borzasztóan számítok rád. Dániel természetesen szintén
ott lesz.
– De én…
Olivia egyáltalán nem hagyta szóhoz jutni a férfit. – Remélem, nem akarsz most valami
kifogást keresni. Van még néhány napod. Azalatt minden üzleti ügyedet elintézheted, és
hazajöhetsz. Hiszen ez az én első ügynöki sikerem. Ez a galéria az egyik legjobb nevű a
városban, és igazán megér egy kis ünneplést, hogy az általam patronált művészek számára
sikerült épp itt kiállítást szerveznem.
– Nos… – próbálkozott újra Dennis.
– Minden barátom eljön. Ugye, nem akarod kivonni magadat ebből? Hiszen már majdnem
a családhoz tartozol! – Óvatosan arról kezdett beszélni, hogy az ügyvédi irodának mekkora
haszna van a Rutherford Enterprisesból. Mindezt olyan diplomatikusan és barátságosan tette,
hogy Dennis észre sem vette a zsarolási szándékot.
– Rendben van – sóhajtott fel megadóan Dennis. – Különben még úgy összekeversz, hogy
azt sem tudom, merre van az előre. Nem beszélve a telefonköltségről.
Olivia kuncogott. – Egészen jól ismersz. Már előre örülök neked. Azonkívül a
szépérzékedet is fejlesztheted. – Rövid szünetet tartott. – Üdvözöljem a nevedben Karent?
– Ha akarod – mondta Dennis, Olivia számára elfogadhatatlanul közömbösen.
– Átadom – mondta gyorsan Olivia.
 – Úgyis azt teszed, amit akarsz – szólt bele a kagylóba Dennis. – Mindig a saját fejed után
cselekszel. Szóval ott leszek. Lehet, hogy késni fogok, de elmegyek.
– El is várom – mondta magabiztosan Olivia. – Viszlát, Dennis!
– Viszlát, Ollie! – A férfi elgondolkozva tette helyére a telefont.
Néhány pillanatig még gondolataiba feledkezve állt a Be- verly Hills külvárosában álló
hatalmas üzletház telefonfülkéje mellett.
Ha őszinte akart lenni, Olivia tulajdonképpen nagy szívességet tett neki ezzel a
meghívással. Lett volna ugyan még rengeteg tennivalója Los Angelesben, de így jó kifogással
tudott hazautazni. Ott pedig viszontláthatja Karent!
Karent, akire éjjel és nappal gondolt.
Már rég döntött magában. Igaz, rég fölhívhatta volna telefonon, de személyesen akart vele
beszélni. A lány már elég régóta vár a hívására, ezen a pár napon már nem fog múlni a dolog.
Dennis elhagyta a telefonfülkét, és kimért, magabiztos lépésekkel átment az előcsarnokon,
hogy visszatérjen a konferenciaterembe. Arcán nem látszott az elmúlt napok feszültsége.
Csendesen mosolygott maga elé.
– Karén, már megint az órádat nézed – állapította meg szemrehányóan Olivia. – Hiszen
mondtam neked, hogy valószínűleg később jön. Lazíts, és nézd meg inkább a képeket! Még
egy pillantásra sem méltattad őket. Pedig már elég régóta itt vagy.
– O.K.! – sóhajtott nagyot Karén.
– Jó – bólintott elégedetten Olivia. – Nincs időm most veled törődni. Be kell mutatnom a
vendégeknek a művészeket. Talán addig Dániel körbevezethet téged – kacsintott
sokatmondóan a fiatal ügyvédre, és máris elvegyült a tömegben.
A galéria már tömve volt a vendégekkel, és Karén borzasztóan aggódott, hogy Dennis
talán el sem jön. Az est folyamán többször is ellenőrizte külsejét a falon függő hatalmas
tükörben. Először attól tartott, talán túlságosan feltűnő lesz az öltözéke, de aztán látta, hogy a
legtöbb nő olyan extravagáns ruhákban jelent meg, mintha csak a falra aggatott absztrakt
festményekkel akarnának vetekedni.
Bő, fehér rakottszoknyát viselt, hozzá vékony pamutpulóvert V-kivágással, ami merészen
mutatni engedte melle hajlatát. A fehér szín kitűnően illett szőke hajához. Könnyű, fehér,
magas sarkú szandált hordott, és csigákba dauerolt haja angyali külsőt kölcsönzött arcának.
– Dennisben bízhatsz – jegyezte meg Dániel, aki látta, mennyire ideges a lány. A férfi ma
sem mondott le agyonmosott farmerjáról, amelyhez fehér pamutinget vett fel. – Gyere,
teszünk egy kört. Kár, hogy édesapád nem tudott eljönni.
– A modern művészet beteggé teszi – válaszolta Karén. – Ezektől a képektől valószínűleg
szívrohamot kapna. – Éppen egy nagyformátumú festmény előtt álltak, amely különböző, vad
színekben pompázó örvényeket ábrázolt.
Dániel sem figyelt a képekre, szeme állandóan Oliviát követte, aki a festők társaságában
volt. Rip, aki szintén jelen volt, egy pillanatra sem szakadt el Olivia mellől. Mivel szinte
minden vendégnél egy fejjel magasabbra nőtt, kitűnően lehetett látni, hogy állandóan a lány
nyakán lóg.
– Olivia miatt aggódsz? – kapta el a férfi pillantását Karén.
– Különös lány, annyi biztos – szólt elgondolkozva Dániel. – Nagyon nehéz kijönni vele.
Fogalmam sincs, hogy fogjam meg. Nem is ad valami sok alkalmat arra, hogy próbálkozzam.
Néha az az érzésem, szabályosan menekül előlem.
– Ezek szerint nem beszélgettetek egymással? – nézett a férfira fürkészőn Karén.
– Beszélgetni? Nem tudok róla. Pedig rengeteg megbeszélnivalónk lenne.
– Micsoda boszorkány! – csóválta meg a fejét Karén. – Nekem pedig azt mesélte, hogy
köztetek minden rendben van.
– Hogyan lehetne tisztázni bármit is egy olyan nővel, aki úgy csúszik ki az ember keze
közül, mint az angolna? – kérdezte szemrehányóan Dániel.
 Karén a férfi vállára tette a kezét. – Danny! Biztos nem árulok el vele titkot, hiszen Olivia
már rég meg akarta mondani neked, hogy fülig szerelmes beléd. Hogy ilyen különösen
viselkedik, csak a saját belső bizonytalanságának a jele.
– Nem hiszek neked – ellenkezett Dániel. – Hogyan is tehetném, mikor többnyire
levegőnek néz? Azt pedig, hogy Olivia bizonytalan lenne, eddig nem tapasztaltam.
– Csak játszik – mondta Karén határozottan. – Havalami nem tetszik neked rajta, menj oda
hozzá és mondd meg neki. Semmit sem veszíthetsz. Úgy tűnik, magától semmit sem képes
tenni, még ha megígéri is. Csak ne kíméld! ő sem bánik éppen kesztyűs kézzel az
emberekkel.
– Igen, de megígértem neki, hogy veled foglalkozom – emlékeztette a lányt Dániel.
– Most – vélte Karén. – De majd a kiállítás után fogd csak vallatóra. Azt tanácsolom
azonban, hogy előtte add le az udvariasságodat a ruhatárban. Ez a lány mindannyiunkat az
orránál fogva vezetett.
– Rendben van, megfogadom a tanácsodat – szólt a férfi nem túl meggyőzően. Majd a
pillantása megint Ripre esett, aki ma is olyan pólót hordott, amelyben jól láthatóan
kidagadtak felsőteste izmai. – Még ha ezt az izomagyút a földbe kell is döngölnöm, hogy
végre hozzáférhessek! – tette hozzá most már elszántabban.
– Ez a helyes hozzáállás, Danny! – Karén elégedett mosollyal nyugtázta a férfi
kijelentését.
Dennis még egyszer megigazította a nyakkendőjét a visszapillantó tükörben, mielőtt
kiszállt volna a kocsijából. Lehet, hogy nem az alkalomnak megfelelően volt öltözve, de
egyenesen a reptérről hajtott idáig, és csak annyi időre állt meg, hogy virágot vegyen
Oliviának.
Elég sokáig kellett parkolóhelyet keresnie, amiből arra következtetett, hogy a galéria már
bizonyára tömve van vendégekkel. A valóság azonban legmerészebb elképzeléseit is
fölülmúlta. Oliviát sehol sem látta. Elkeseredetten próbálta végigverekedni magát a tömegen,
a virágcsokrot a feje fölé tartva, hogy mentse, ami menthető.
Az egyik sarokban egy zenekar dzsesszt játszott, a vendégek élénken társalogtak,
amennyire Dennis hallotta, mindenről inkább, mint művészetről. Az volt az érzése, nem is
annyira a festmények kedvéért vannak itt, mint inkább hogy ruhakölteményeiket bemutassák.
Legtöbbjük poharat tartott a kezében, és a társalgás élénkségéből arra lehetett következtetni,
hogy nem is az elsőt ma este.
Egyetlen pillantással felmérte, hogy sötét öltönyével és borvörös nyakkendőjével igencsak
kilóg a sorból. Nem érdekelte különösebben. Fontosabb volt számára, hogy egy órával
korábban találkozhasson Karennel, mint hogy átöltözzék.
– Dennis! – hallatszott egy női hang ebben a pillanatban közvetlen közelről. Olivia kitárt
karokkal közeledett a férfi felé. Rip természetesen most sem tágított mellőle. – Örülök, hogy
mégis eljöttél. Milyen gyönyörű virágok! Egy kicsit korábban vártalak. – Ezzel Rip kezébe
nyomta a csokrot, aki eltűnt vele valamerre.
– Sajnálom, Ollie, de nem tudtam korábban elszabadulni. – A férfi körülnézett. – Úgy
tűnik, sok embert megmozgatott az aktivitásod.
– Hiszen Rutherford vagyok – nevetett Olivia. – Mi egyszerűen képtelenek vagyunk
ölhetett kézzel ülni. A különbség csak annyi, hogy én a művészetek iránti rajongásommal egy
kicsit kilógok a sorból. De ez van. Az olaj engem csak a salátán érdekel vagy a
festményeken.
– Hol van Karén? – kérdezte a férfi. – Sehol sem látom.
– Csak most érkeztél, s máris a nővérem felől érdeklődsz! – jegyezte meg tettetett
szemrehányással Olivia. – Nem akarsz először egy pillantást vetni a képekre?
– Később, talán – mondta szórakozottan Dennis. – Most azonban Karent szeretném
üdvözölni. Ugye, itt van?
 – Természetesen – vonta meg a vállát Olivia, mintha nem érdekelné különösebben a
dolog. – Valahol ott hátul megtalálod. Csak azt kell figyelned, hol áll a legtöbb férfi, annak a
körnek a közepén lesz Karén.
Dennis azonnal a lány keresésére indult. Időközben kénytelen volt üdvözölni néhány
ismerősét, így jó sok időbe telt, míg felfedezte Karent. Hevesen dobogó szívvel közeledett
feléje. Végre viszontláthatja a lányt, és odaadhatja neki azt a kis dobozt, ami egyelőre a
zakója belső zsebében lapult. Erre a pillanatra várt napok óta.
Már csak pár lépésre volt tőle, amikor meglátta, hogy Karén belekarol Dánielbe és a férfi
vállára hajtja a fejét. A pár egy festmény előtt állt, amely leginkább egy acélmű hulladékára
emlékeztetett.
Dennis hirtelen megállt. Egyszeriben nagy kavarodás támadt a fejében. Olivia Rippel jött,
ez nem volt kétséges előtte. Ezek szerint Karén meg Dániellel. Újra eszébe jutott régi
gyanúja…
Kicsit túlságosan is közel álltak egymáshoz. Karén keze a férfi csupasz alsókarján
nyugodott.
– Helló, Dennis! – kiáltotta feléje Karén, aki időközbenmegfordult, és felfedezte a férfit. A
lány hűvös hangja egyszeriben minden kétséget eloszlatott Dennisben. Karén már régóta
észrevette, hogy Dennis megérkezett, ezért hajolt tüntetően közel Dánielhez.
Olivia elérte a célját – gondolta elégedetten és boldogan. Szíve a torkában dobogott, és
legszívesebben a férfi karjaiba vetette volna magát.
Aztán eszébe jutott, mennyit ült a telefon mellett Dennis hívására várva. Nem fog ártani
neki, ha most egy kicsit hűvösebb lesz vele, és megpróbálja féltékennyé tenni Olivia terve
szerint.
Ha ez nem sikerül, akkor képes lesz holnap reggel megint felkapni a bőröndjét, és hetekre
eltűnni valahova.
– Helló, Karén! – üdvözölte a férfi kimérten. Szeme hol Dánielre, hol Karenre siklott,
mintha nem tudna mit kezdeni a helyzettel.
Dániel barátságosan megveregette barátja vállát. – Örülök, hogy újra látlak. Mégha elég
késő is van már, meg az öltönyöd sem éppen az alkalomhoz illő. De te mindig kicsit sznob
voltál. Fő azonban, hogy itt vagy.
– Ezek szerint újra Dallasban vagy! – állapította meg Karén, akinek rettentően nehezére
esett, hogy érzéseit palástolja.
– Egyenesen Fort Worth-ből jövök – hangzott a válasz, ami inkább volt szemrehányás,
mint magyarázat.
Nézd meg ezt a férfit! – gondolta Karén. Itt áll előtted és bámul rád. Ha legalább mondana
valamit! – Ha felhívtál volna, kimentem volna eléd a repülőtérre – jegyezte meg hangosan.
Amikor Dennis még mindig semmit sem szólt, gúnyosan hozzátette: – Persze, lehet, hogy
az olyan technikai vívmányok, mint a telefon, még nem érték el Kaliforniát. Vagy csak
elfelejtetted, hogy kell tárcsázni?
– Jól hallom, hogy te egy ilyen lányt elhanyagoltál? – avatkozott közbe Dániel. – Ez felér
egy súlyos bűncselekménnyel. Lehet, hogy hamarosan szükséged lesz egy jó ügyvédre.
– Most viszont annál gyorsabban idejöttem – védekezett szemrehányóan Dennis.
– Csak azért jöttél, mert Olivia megkért rá – felelte Karén. Tulajdonképpen nem volt
szándékában ilyen keményen bánni a férfival, de az elmúlt napok keserűsége valahogy
kikívánkozott belőle. Nehezen emésztette meg, hogy Dennis nem hívta fel. – Értem biztosan
nem telted volna meg ezt a hosszú utat. – A lány Dánielhez fordult. – Nos, nem akarod
valamelyik festményt kiakasztani a dolgozószobádba? – kérdezte, és újfent belekarolt a
férfiba.
– Csak nem azt akarod, hogy minden reggel halálra ijedjek, ha belépek az irodába? –
nevetett Dániel. – Nos, lehet, hogy az ott hátul nem is annyira szörnyű, engem
málnafagylaltra emlékeztet. Azt pedig mindennél jobban szeretem. – Magához szorította
Karent. Folytatták tovább kőrútjukat a galériában anélkül, hogy figyelemre méltatták volna
Dennist.
A férfi értetlenül nézett utánuk. Amikor a pincér hozzá ért a teli tálcával, levett egy pohár
bort és egy hajtásra kiitta Csak amikor a folyadék robbanásai fenyegetett a gyomrában, jutott
eszébe, hogy ma még semmit sem evett.
Nem, semmi értelme annak, hogy most leigya magát – gondolta. Inkább kimenti magát
Oliviánál a rövid látogatásért, beül a kocsijába, hazahajt, és ha szerencséje van, holnap
reggelre már el is felejti Karent.
– Halló! Hiszen ez Dennis! – kiáltott e pillanatban egy női hang. – Mégpedig egyedül. Ezt
az alkalmat nem hagyhatjuk ki – mondta még, és pillanatokon belül három-négy nő vette
körül a férfit.
Nos, így is jó – gondolta Dennis. Így legalább bebizonyíthatom Karennek, hogy nem
vagyok ráutalva. Végtére is nem ő az egyetlen nő ezen a világon. Flörtölni pedig biztosan
jobban tudok, mint ő…
Olivia észrevétlenül egész este figyelte az eseményeket. Véleménye szerint Karén remekül
játszotta a szerepét. Nem is sejtette, hogy ennyi színészi képesség rejlik a nővérében.
Az azonban egyáltalán nem tetszett neki, ahogy Dániel kihasználta a helyzetet. Teljesen
szükségtelen volt, hogy a kezét állandóan Karén derekán tartsa, miközben még simogatta is.
Különösen nem, amikor Dennis még csak a közelben sem volt. Lehet, hogy nem is olyan
könnyű levetkőzni a playboy-allüröket?
Dennis felé nézett, aki nagy igyekezettel próbált megfelelni a spontán kialakult
helyzetnek. Az őt körülvevő asszonyok ezt megkönnyítették, hiszen láthatóan csüggtek
minden szaván és mozdulatán. Karennal ellentétben benne azonban szikrája sem volt a
színészi képességnek. Így nem is tudta leplezni, hogy csak fél szívvel vesz részt a játékban.
Nem tudott önfeledten csevegni, és arcát kényszeredett mosoly tette maszkszerűvé.
Olivia elégedett lehetett. Ami Dennist illeti, a terv tökéletesen sikerült.
– Mondd még egyszer! – Olivia dühösen villogtatta a szemét a nálánál jóval magasabb
Dennisre. – Tényleg jól hallottam? El akarsz szaladni, most, amikor épp kezd mindenki
feloldódni? – Dennis komoly, levert arccal búcsúra nyújtotta a kezét.
– Sajnálom, Ollie! – szabadkozott. – Hullafáradtnak érzem magamat, kora reggel óta
talpon vagyok, kimerítő nap áll mögöttem. Éppen ideje, hogy ágyba kerüljek. Nem hiszem,
hogy ilyen állapotban olyan nagy veszteség lennék. Szerintem fel sem tűnik senkinek a
távollétem. – Az utolsó szavak meglehetősen keserűen csengtek, mivel újra eszébe jutott
Karén. E pillanatban ráadásul még a nevetése is odahallatszott hozzájuk. – Inkább
találkozzunk egy másik alkalommal, ha majd lesz időd.
Oliviának egyáltalán nem tetszett, hogy a férfi haza akart menni, mert ez annyit jelentett,
hogy menekül. Lehet, hogy ő ezt nem így gondolta, mégis szívesebben tartotta volna egy
ideig szem előtt. Az ideális persze az lenne, ha még ma este helyrejönnének Karennel, Dániel
pedig végre abbahagyná a kokettálást a nővérével.
– Azt hittem, jól szórakozol – mondta.
– Kire gondolsz? – kérdezte Dennis. – A hölgyekre, akik az imént majdnem megfojtottak a
kedveskedésükkel? Hiszen egy értelmes szót sem lehetett váltani velük! Vagy talán Karenre?
– vetett egy oldalpillantást a lányra.
– Igen, rá. Ne mondd, hogy nem is törődött veled! Azt a szégyent nem élném túl. –
Remélhetőleg nem vittem túlzásba a dolgot – kezdett aggódni magában.
– Pedig így van – jegyezte meg Dennis alig hallhatóan.
– Nem akarsz odamenni hozzá, és egy kicsit elbűvölni? – ütötte tovább a vasat Olivia.
– Attól tartok, a bűverőm pillanatnyilag nem éppen hatásos. Valószínűleg már nyugovóra
tért, én pedig azonnal követni fogom. Viszlát, Ollie!
 Mielőtt még a lány válaszolhatott volna, már el is tűnt a tömegben.
Olivia elgondolkozva nézett utána. Nem hitte volna, hogy Dennis ilyen gyorsan feladja.
Most már csak abban lehetett bízni, hogy jobb belátásra jut, ha kissé lelohad a dühe.
Ellenkező esetben meggyűlik a baja a nővérével. Természetesen pontosan az következett
be, amitől Dennis tartott.
Amikor levette a zakóját, és kiment a konyhába, hogy töltsön magának egy narancslevet,
már tökéletesen éber volt, és tudta, semmi értelme gyötörnie magát, úgysem tud egyhamar
elaludni.
Karent sem tudta olyan egyszerűen kiverni a fejéből. Kezdeti dühét egyre inkább kétség
váltotta fel, vajon helyesen cselekedett-e.
Megpróbálta magát Karén helyzetébe képzelni, és arra a következtetésre jutott, hogy a
lány joggal haragudott rá. Talán nem kellett volna olyan hosszú ideig magára hagynia az után
a csodálatos éjszaka után. Neki is nehezére esett, hogy olyan hosszú ideig nem találkoztak.
Semmi kétség, hibát követett el. És ezt ma este csak tetézte azzal, hogy olyasmit tett, amit
eddig még soha: elszaladt a probléma elől.
– Ökör vagy! - szólt a tükörképéhez. – Méghozzá nem is kicsi.
Minél tovább gondolkodott Karenről és Dánielről, annál inkább nyilvánvaló lett előtte,
hogy ő csak beképzelte a dolgokat magának. Karén odaadása őszinte volt azon az éjszakán. A
másik, amiről meg volt győződve, hogy Dániel, a jóbarát semmiképpen sem csapná le a
kezéről a szeretett lányt. Az sem kerülte el a figyelmét, hogy Olivia és Dániel között is
szikrázott a levegő.
A fenébe is, nem akarta elveszíteni Karent! Ideje volt, hogy tegyen valamit. Mégha a
poklot is kell megjárnia emiatt. Lehet, hogy ezt a rendkívüli nőt csak rendkívüli eszközökkel
lehet megnyerni – gondolta, és újra eszébe jutott a zakója zsebében lapuló kis dobozka.
– Rip, ha szívességet akarsz nekem tenni, kérlek, nézegesd egy kicsit a képeket – mondta
Olivia, amikor látta, hogy nővére energikus lépésekkel közeledik feléje. Arckifejezése semmi
jót sem ígért. – Úgy tűnik, Karén négyszemközt akar beszélni velem.
– Ne maradjak mégis inkább veled? – mosolygott a fiú.
– Lehet, hogy segítségre lesz szükséged.
Olivia felsóhajtott. – Lehet, hogy még a te erőddel sem leszek képes kimászni ebből a
slamasztikából – képesztette el a fiút.
E pillanatban már előtte állt a nővére összeráncolt homlokkal és dühtől villogó szemekkel.
Angyali külsejéből csak loknis, szőke haja maradt. Ezzel szemben úgy nézett ki, mintha
Oliviát legszívesebben a pokol fenekére akarná küldeni. – Csak gratulálni tudok a kitűnő
ötletedhez – kiáltotta gúnyosan. – Sikerült örökre elűznöd Dennist. Egyetlenegyszer sem
közeledett felém. Úgy kezelt, mintha nem lennék más, mint egy ezek közül a kiállított
szeméthalmazok közül. Bárcsak ne hallgattam volna rád!
– Túlságosan sötéten látod a dolgot, Karén – próbálta megnyugtatni a nővérét Olivia.
Karén azonban nem hagyta magát. – Esküszöm neked, hogy ez volt az utolsó húzásod.
Ettől a pillanattól fogva, kérlek, tartsd távol magadat a magánéletemtől. De úgysem fogok
többé alkalmat adni rá, hogy beleavatkozz!
– Karén! – próbálkozott Olivia. – Egyszerűen csak hazament, semmi más.
– Azt mondja, semmi más! Amikor legutóbb elment, egy örökkévalóságig nem láttam
viszont. Mennyi ideig fog ez ezúttal tartani?
Olivia keményen megragadta Karén karját. – Most pedig ide hallgass egy pillanatra! Ha
minden további nélkül túlteszi magát az egészen, akkor örülj, hogy nincs vele többé dolgod.
Akkor ugyanis egyáltalán semmit sem érez irántad.
– De én nem ezt akartam – mondta Karén inkább magának, mint a húgának. Mintha nem is
hallotta volna Olivia szavait. – Éppen ellenkezőleg. Azt akartam, hogy soha többé ne hagyjon
magamra.
 – Drágám, higgy nekem! – Olivia már leeresztette a hangját, és kedvesen nézett a
nővérére. – Ez csak az első dühroham volt nála. Ha megnyugszik, be fogja látni, milyen
ostobaság volt tőle ilyen hosszú időre egyedül hagyni téged. Remélhetőleg egy életre
megjegyzi, és soha többé nem tesz ilyet.
– Egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha valaha is akarna még tőlem valamit – vetette ellen
Karén.
– Csak első látásra néz ki így a dolog. Hiszem, hogy szeret és harcolni fog érted. – S tán
nem fogja meghazudtolni a reményeimet – gondolta Olivia, de közel sem volt olyan biztos
magában. – Intelligens ember, nem afféle hóhányó, akinek a nő csak kellemes hétvégi
szórakozást jelent. Ezt én mind belekalkuláltam a tervembe. – Jaj, csak elhiggye! –
imádkozott magában.
– Jó lett volna, ha ezt előre elmondod nekem is – vetette közbe Karén. – Akkor jobban
meggondoltam volna a dolgot.
– De nem értem-e el, amit akartam? Hiszen azt ígértem, hogy itt lesz, és íme el is jött. Ha
ez nincs, még mindig Los Angelesben tárgyalna, te pedig szomorkodhatnál a telefon mellett.
– Ebben az egyben igazad van – adta meg magát rezignáltán Karén. – E pillanatban
semmit sem tehetek, annak sincs értelme, ha tovább vitatkozzam veled. Az igazság mindig a
te oldaladon áll. Persze, ha hinni lehet a szavaidnak.
– Örülök, hogy belátod – mondta Olivia olyan hangon, mintha nem vette volna észre a
nővére szavaiban bujkáló iróniát.
Amikor Karén egyedül hagyta, Rip pedig véletlenül éppen az ő közelében kezdte el
nézegetni a képeket, Dániel elérkezettnek látta az időt a cselekvésre.
– Azon gondolkodom, ne vegyek-e meg egyet ezek közül az alkotások közül – mondta
Rip, amikor észrevette, hogy Dániel melléje lépett. – Milyennek találja ezt? – Egy körülbelül
két méter magas festményre mutatott, ami egy minden irányba szétfolyó, a szivárvány
színeiben pompázó, egyetlen pacni volt. – Larry Larue-re emlékeztet, aki az ellenfelem volt,
és a múlt évi bajnokságon sikerült legyőznöm. Biztosan feldobna, ha reggelente ezt láthatnám
a konyhámban.
– Rip, engedjen meg nekem egy kissé indiszkrét kérdést – kezdte óvatosan Dániel. –
Higgye el, megvan az okom rá. Mondja, mi van Olivia és maga között?
Rip már a következő kép előtt állt, majd egy lépést hátrált, hogy jobban szemügyre
vehesse azt. – Ez akár az én portrém is lehetne – mondta mosolyogva, miközben erőteljesen
előreugró állát simogatta. A kép hatalmas téglát ábrázolt.
– Rip! – ragadta meg a férfi karját Dániel. Mindkét kezére szüksége volt ehhez a
művelethez. Rip úgy nézett le rá, mintha nem akarna hinni a szemének, hogy valaki
kötekedni próbál vele. – Mondja meg, mi köti magát Oliviához!
– Olivia remek lány – felelte Rip. – Ha mérkőzésem van, ő az, aki a leghangosabban
kiabál. Azt hiszem, ő az én legnagyobb rajongóm.
Dániel még erőteljesebben markolta meg a férfi karját. – Én meg azt hiszem, nem akar
megérteni engem. Azt szeretném tudni, hogy Olivia a szeretője-e.
– És ha így lenne? – Rip ismét a karjára pillantott, amit Dániel még mindig fogva tartott. –
Akkor megverekedne velem?
– Ha szükséges! – válaszolta makacsul Dániel.
Rip hátravetette a fejét, és szívből fölnevetett, csak úgy rázkódott a teste.
Dániel érezte, hogy a vér lassan elönti az agyát. Ki szereti, ha kiröhögik? Választ pedig
még mindig nem kapott a kérdésére. – Én ugyanis szeretem Oliviát! – kiáltotta olyan
hangosan, hogy néhány vendég feléjük fordult.
– Nem akadályozhatom meg ebben – gúnyolódott Rip. – Nem is akarom. Ha hajlandó
lenne még velem is megverekedni miatta, akkor bizonyára szereti. De miért nem beszéli ezt
meg vele? Rám ez aligha tartozik.
 – Ez azt jelenti, hogy semmi köze sincs Oliviához? – kérdezte kissé halkabban Dániel, és
végre elengedte Rip karját.
Rip megvonta a vállát. – Oliviához senkinek sincs köze, nem is volt soha. Barátok
vagyunk, ennyi az egész. Ez mindkettőnk számára jobb, mint az a viharos kapcsolat, ami
valaha összefűzött bennünket. A ringben kevesen tudnak lépést tartani velem, de még az én
erőm sem volt elegendő ahhoz, hogy elbánjak Oliviával. Valószínűleg más típusú férfira van
szükség ahhoz, hogy megszelídüljön. – Kíváncsian nézett Dánielre. – Lehet, hogy maga lesz
az, aki meg tudja zabolázni. Ha így van, akkor kemény csatára kell felkészülnie.
Mindenesetre nem árt, ha számít erre.
– Talán már el is kezdődött a harc – vélte Dániel, aki látta, hogy Olivia közeledik. A lány
arca elárulta, hogy nincs valami rózsás hangulatban.
Rip megfordult, és eltúlzott figyelemmel tovább szemlélte a képeket.
Olivia csípőre tett kézzel megállt Dániel előtt. Szeme dühösen villogott. Afeletti
bosszúságában, hogy a terve nemsikerült teljesen, Dánielt szemelte ki bűnbaknak. – Hát itt
vagy? – sziszegte. – Órák óta nem láttalak.
Én pedig téged hetek óta – gondolta Dániel. De nem akart vitába szállni a lánnyal. – Hol
van Karén? – kérdezte inkább, nyugodt hangon.
– Ha nem vetted volna észre magadtól, akkor most én mondom neked, hogy az előadásnak
vége – szólt durcásan Olivia. – Dennis egyszerűen lelépett a színről, olyan remekül
alakítottad a szerepedet.
– Ha csinálok valamit, akkor azt teljes odaadással teszem – jegyezte meg a férfi ártatlan
képpel. – Nem tudtad, hogy profi vagyok? Mindenesetre még senki sem mondta nekem, hogy
valamit túl jól csinálok. Számomra csak az az érdekes, hogy sikerül-e a dolog, vagy nem.
– Hogy mit tartok arról, ahogy Karennak tetted a szépet, azt most nem taglalom. Viszont
nagyon is el tudom képzelni, hogy a barátoddal emiatt komoly nehézségeid lesznek. Nem
csodálnám, ha azt hinné, hogy elhappoltad előle a barátnőjét.
Igazán kedves, hogy rám is gondolsz – mondta Dániel magában. De hajlandó volt
megbocsátani a lány szavait, hiszen a féltékenység diktálta őket. – Ezt tettem volna? –
kérdezte tettetett csodálkozással, majd legyintett egyet. – Mindegy! Ha meggyanúsít ezzel,
akkor egyszerűen megmondom neki az igazságot – nézett a lányra ártatlan arccal.
– Az igazságot! – ismételte elnyújtva Olivia.
– Igen, mindig az a legjobb megoldás – bólintott Dániel határozottan. – A tárgyalásokon is
ez a legcélravezetőbb. Az emberi tényezőkről nem is beszélve. Elmondom neki, hogy ezt a
tervet te eszelted ki, és te kértél rá, hogy udvaroljak Karennek. Ha szemrehányást akar tenni
valakinek, az csak te lehetsz. Mivel elég jól ismer, azonnal hinni fog nekem.
Oliviának elállt a szava. – Dániel, te rafinált csirkefogó! – kiáltotta aztán, amikor magához
tért – Először ott dorombolsz a nővérem mellett, mint egy szerelmes kandúr, aztán meg
velem akarod megitatni a fekete levest. És én pont egy ilyen férfira akarom pazarolni az
érzéseimet! – Olyan hangosan beszélt, hogy a körülöttük állók társalgása egyszeriben
félbeszakadt.
– Igazán gyönyörű vagy, amikor így haragszol – mosolygott rá kedvesen Dániel.
Rip ekkor megfordult. Az volt a véleménye, hogy az ügyvédnek ügyvédre van szüksége. –
Bocsáss meg nekem, Ollie, hogy beleavatkozom a beszélgetésbe. De meglehetősen hangosan
nyilvánítottad ki a szemrehányásaidat ezzel a kedves fiúval szemben. Mindenki hallhatta. Azt
hiszem nincs igazad. – Bátorítóan intett Dániel felé. – Képzeld el, mivel fenyegetett meg csak
az imént: meg akart verekedni velem. Velem! És mit gondolsz, miért? Természetesen
miattad, bébi! Kell, hogy szeressen! – Ezekkel a szavakkal ismét a festmények felé fordult.
Olivia utánanézett. Majd Dánielre pillantott, nem éppen a legértelmesebb arccal.
 A férfi látta, hogy a lány még nem csillapodott le teljesen. Ha nem tesz valamit,
pillanatokon belül hajba kapnak. A közönség bizonyára remekül szórakozna rajtuk, de a
problémát ez sem oldaná meg. Így azt tette, amire már hosszú idő óta készült.
Olivia épp szóra akarta nyitni a száját, amikor a férfi szorosan hozzálépett, átölelte, és
szenvedélyesen megcsókolta.
Az első pillanatban Olivia szabadulni akart és hevesen védekezett, de ellenállása egyre
lankadt, végül odaadóan simult a férfi karjába és viszonozta a csókot.
Amikor magához tért, körülnézett, és látta, hogy a közönség viharos tapssal jutalmazza a
produkciót.
– Danny, azonnal vigyél el innen! – suttogta a férfi fülébe. – Ezek az emberek úgy
bámulnak, mintha még sosem láttak volna normális csókot életükben. Menjünk valahová,
ahol egyedül lehetünk.
Dániel először azt akarta mondani, hogy számára ez a csók minden volt, csak nem
normális, de belátta, hogy ez most nem a szavak ideje. Azonkívül ezúttal tökéletesen
egyetértett Olivia javaslatával.
így aztán sürgősen maga után húzta a lányt, mielőtt még meggondolja magát.
– Ez Karén lesz – mondta Dániel, amikor meghallotta, hogy csörög a telefon Oliviánál. –
Biztos épp most ért haza, megtalálta a meghívót, és azonnal telefonál. Vagy pedig az irodám.
Igaz, hogy Linda tudja, nem kell emlékeztetnie a ma esti időpontra.
Csak beugrott Oliviához, aki uzsonnát készített neki, ami azonban még érintetlenül állt az
asztalon. Alig csukta be az ajtót maga mögött, máris a hálószobába dirigálta a lányt, és
újkeletű szenvedélyüknek hódoltak, mint napok óta egyfolytában.
Most egymás mellett feküdtek, és koktélt iszogattak szép komótosan.
– Légy természetes, és csak annyit beszélj, amennyit muszáj – intette a lányt Dániel,
mielőtt felvette a kagylót.
– Nahát, ez igazán nagyszerű, apa mesélt rólatok – hangzott a telefonból Karén hangja. –
Ez aztán a meglepetés!
– Csak lesz! – javította ki a nővérét Olivia, és csak nehezen tudta visszafojtani a
kuncogását.
– Hogy értsem ezt?
Olivia számára nyilvánvaló volt, hogy a nővére semmit sem ért. – Nos, igen – mondta
gyorsan, – Az ember sohasem tudhatja, hogyan végződik egy ilyen ünnepség.
– Emiatt ne aggódj, remekül fogunk mulatni – biztosította a húgát Karén. – Nem is tudom,
mit vegyek fel. Igazán korábban is szólhattál volna. Már megint napok óta nem láttalak.
– Sajnálom – mondta Olivia, és közelebb bújt Dánielhez.
– De az elmúlt napokban rengeteg dolgom volt. – Nem is hazudott.
Gyöngyöző nevetés válaszolt a kagylóból. – Ezt szívesen elhiszem, Ollie! Te nem hagyod
békén Dánielt, vagy ő téged?
– Felváltva.
– Azért igazán értesíthetted volna korábban is a nővéredet. Így úgy érzem, mintha ki
lennék rekesztve az eseményekből.
És ez még semmi! – gondolta Olivia, Dánielre kacsintva.
– Vegyél fel valami szépet, de ne túl elegánsát! Inkább valami csábítót. Ne félj, csak kis
ünnepség lesz. – Dániel óvatosan, de félreérthetetlenül oldalba bökte a lányt.
– Vettem észre – felelte Karén. – Még apa sem lesz ott. Ki érti ezt? Én mindenesetre nem.
Azt mondta nekem, tekintettel akar lenni arra, hogy a fiatalok szeretnek magukban lenni.
Pedig mindig is nagyon szerette a családi ünnepségeket. Emlékszel még, milyen klassz volt a
huszonnegyedik születésnapodon? Most meg egyszeriben nincs kedve hozzá. Gondolod,
hogy öregszik?
 – Ne aggódj emiatt! – próbálta megnyugtatni a nővérét Olivia. – ígérem, hogy az esküvőn
ott lesz. – A szája elé szorította a kezét, hogy Karén meg ne hallja a nevetését.
– Esküvő? Már ennyire vagytok? – csodálkozott Karén.
– Beszéltél erről Dániellel?
– Nem, még nem jutottunk hozzá – válaszolt az igazságnak megfelelően Olivia. – De
biztos vagyok benne, hogy hamarosan sor kerül egy esküvőre.
Karén felsóhajtott. – Igazán irigylésre méltó! Velem megsenki sem törődik. Nem
szégyellitek magatokat, amiért ilyen jól vagytok?
– Dennis is biztosan eljön – biztosította Olivia.
– Azonnal hagyd abba, Olivia! Jobb, ha nem kerül a szemem elé. Ha ott lesz, akkor én
elmegyek.
– Ezek szerint még nem jelentkezett nálad – kérdezte álszenten Olivia. Dánielre kacsintott,
aki a lábát simogatta gyengéden.
– Természetesen nem! – kiáltott Karén olyan hangosan, hogy Olivia messze eltartotta
magától a kagylót. – Nem hittem volna, hogy ilyen. Hogy lehet ekkorát csalódni egy
emberben?
– Csak várd ki a végét – mondta vidáman Olivia. – Meglátod, minden rendbejön.
– Ha-ha-ha – kacagott gúnyosan Karén. – Ezt nevezem optimizmusnak!
– Majd meglátod. És még valamit, Karén. Semmi kifogásom egy csokor virág ellen, de a
pénzedet inkább a nászajándékra tartogasd.
– Ahogy akarod – felelte kedvetlenül Karén.
– Vedd fel azt a koktélruhát, ami úgy néz ki, mint egy levágott gumitömlő. Tudod, aminek
olyan rövid a szoknyája. Abban tetszel nekem a legjobban.
– Ez a te ünneped. Nekem úgysem lett volna már időm ajándékról és új ruháról
gondoskodni.
– Na, hogy csináltam? – kérdezte Olivia, miután a helyére tette a kagylót.
– Egész jól, de néha attól tartottam, hogy elárulod magad.
– Igen, tudom – bólintott Olivia. – Valami azért nagyon érdekelne. Nem volt nehézséged
Dennisszel? El tudom képzelni, milyen dühös lehetett rád, amiért egyszeriben csak Karennal
látott andalogni.
Dániel beletúrt a lány hosszú hajába. – Dühös? Az nem kifejezés! Azt hittem, megöl. Egy
idő után azonban észrevettem, hogy csak játszik. Szerintem sohasem hitte igazán, hogy el
akarom tőle venni Karent. Legfeljebb első felindulásában. Csak azért játszotta meg magát,
mert meg akart nyerni a tervének. Megspórolhatta volna magának a fáradságot, hiszen nincs
szükség külön felhívásra, hogy segítsek neki.
Olivia befészkelte magát a férfi vállának gödrébe. – Elmesélted neki, hogy az én ötletem
volt féltékennyé tenni őt? Hogy ezzel akartam színvallásra kényszeríteni?
– Nem, természetesen nem! – válaszolta Dániel. – Semmi kedvem az életemmel játszani.
Biztos vagyok benne, hogy kikapartad volna a szememet. Nem tudom már hogyan, de
sikerült ép bőrrel megúsznom a dolgot. Van azonban egy olyan gyanúm, hogy Dennis sejti az
összefüggéseket. Mindenesetre belátta, hogy hibát követett el. Én különben tökéletesen
megértem őt. Az emberek általában nem könnyen ugorják át a saját árnyékukat.
– Mit nem mondasz! – mosolygott rá szerelmesen Olivia. – Ez rád is vonatkozik. Viszont
ha megint félresikerül a dolog, többé Karén szóba sem áll velem.
– Nem lesz semmi baj – biztosította Dániel.
Olivia közelebb simult hozzá. – Menned kell, vagy maradt még egy kis időnk?
Dániel az órájára pillantott. – Maradt. Miért érdekel? – tette fel ártatlan arccal a kérdést.
– Hármat találgathatsz! – csúsztatta a paplan alá a kezét Olivia.
Amikor Karén leállította a kocsiját a lakóhajó stégjén, már gondolta, hogy valami nem
stimmel.
 Olivia ugyan említette, hogy csak szűk körű eljegyzést tartanak, de ahogy kinézett a dolog,
ez bizony túlságosan is szűk körre utalt. A saját kocsiján kívül csak egy másik autót tudott
felfedezni a közelben, egy Fordot, amely tudomása szerint sem Dánielé, sem Oliviáé nem
volt.
Karén kézbe vette a hatalmas rózsacsokrot és kiszállt. Arcát megcsapta a forró nyáresti
levegő. Hallgatott a húgára, és a könnyű, fekete sztrecs-ruháját vette fel, amely remekül
kihangsúlyozta hibátlan alakját. Hajába fekete műrósát tűzött. Dallas belvárosában ebben az
öltözékben egyetlen percet sem sétálhatott volna nyugodtan anélkül, hogy le ne szólították
volna.
Óvatosan egyensúlyozott magas sarkú cipőjében a stégen. A hajó belsejéből kellemes zene
szűrődött ki.
– Hahó, megjöttem! – kiáltotta, miután becsukta maga mögött a szalonhoz vezető ajtót.
Mély férfihang válaszolt: – Légy üdvözölve a mi kis partinkon!
Karén elbizonytalanodva lépett beljebb és körülnézett. Sem a karosszékekben, sem a
bárpultnál nem tudott felfedezni egyetlen vendéget sem. Mi több, Oliviának és Dánielnek
sem látta nyomát.
Ezzel szemben Dennis állt a bárpult mögött, és kedvesenmosolygott rá. Fekete, könnyű
szmoking volt rajta, fehér ing és ezüst színű csokornyakkendő. Sötét hajával, szürke
szemével és markáns arcával kifejezetten megnyerő benyomást keltett.
Előtte a bárpulton egy váza, egy pezsgősüveg és egy pezsgőspohár állt. A másodikat épp
akkor törölgette egy konyharuhával.
Karén még egyszer körülnézett. – Hol van Olivia és Dániel? – kérdezte. Nem akarta
elárulni, mennyire elbizonytalanodott, de a hangja megremegett.
– Valahol Dallasban – felelte Dennis még mindig mosolyogva. – Hogy pontosan hol, azt
nem tudom, de hogy mit csinálnak, arról egész precíz elképzeléseim vannak. Mindenesetre
mi csak zavarnánk őket, az biztos. Elvehetem tőled a virágokat? – Letette a poharat, és Karén
felé lépett.
Karén mechanikus mozdulattal nyújtotta a férfi felé a csokrot. – Ezek szerint később
jönnek? Igazán különös, hogy a vendégek előbb érkeznek, mint a házigazdák.
Dennis elrendezte a virágokat a vázában. – Csodálatosan szépek – állapította meg
elismerően. – Dániel és Olivia nem jönnek. Később sem – vetette közbe mintegy mellékesen.
Kezébe vette a pezsgőspalackot. – Foglalj helyet! – Remélem, nincs kifogásod ellene, hogy
pezsgővel koccintsunk az eljegyzésre!
– Egyáltalán nem jönnek? – álmélkodott Karén. – És a többi vendég?
– Senki sem jön. – A dugó hatalmas pukkanással kiröpült az üvegből.
Karén hátrált egy lépést. Teljesen úgy nézett ki, mintha félt volna egyedül maradni
Dennisszel. – De… de… magad mondtad, hogy itt eljegyzési ünnepség van – dadogta.
– Úgy is van – bólintott Dennis, és Karén felé nyújtottegy pezsgővel teli poharat. –
Mégpedig a miénk! Talán valami mást vártál?
Karén arca egyértelműen mutatta, hogy igenis mást várt.
A férfi koccintásra emelte a poharát, Karén viszont meglehetősen keményen lecsapta a
sajátját a pultra. – A mi eljegyzésünk? – ismételte meg lassan, mintha emlékezetébe akarná
vésni a szavakat.
Kezével idegesen végigszántott a haján. Álmodom? – gondolta. – El akarsz jegyezni
engem? – kérdezte hitetlenkedve. – Nem gondolod, hogy ez kicsit nevetséges?
– Mindenesetre nem gondolom, hogy olyan abszurd, mint az első pillanatban tűnik –
felelte Dennis nyugodtan. Nem volt szabad hagynia, hogy a lány felingerelje magát.
Önkéntelenül is védőügyvédi gyakorlata jutott eszébe. Azzal a különbséggel, hogy most saját
magát kellett megvédenie.
 – Tisztelt esküdtek! – fordult a láthatatlan közönség felé. – Csak azt mondhatom önöknek,
hogy borzasztóan megbántam a tettemet. Természetesen hamarabb fel kellett volna hívnom
Karent…
– Mi az, hogy hamarabb? – szakította félbe azonnal Karén. – Egyáltalán fel kellett volna
hívnod!
– Rendben van, bírónő, fel kellett volna hívnom. Csakhogy személyesen akartam
elmondani neki, hogy szeretem, és soha többé nem akarom elengedni magam mellől.
Valamint, hogy mindent ennek a kapcsolatnak kívánok alárendelni. Karén, mostantól fogva te
vagy az egyetlen, aki fontos számomra.
Karén felült az egyik bárszékre, kezére támasztotta a fejét, és figyelmesen nézett a férfira.
– És azt rendben levőnek találod, hogy a galériából egyszerűen megléptél?
– Nem, természetesen nem – mondta Dennis. – De fel tudom hozni a védelmemre, hogy
borzasztóan csalódott voltam. Azért mentem oda, hogy megmondjam neked, mennyire
szeretlek. Már akkor is magammal vittem ezt. – Belenyúlt a zakója zsebébe, és egy kis
csomagot helyezett Karén elé. –És mit láttam? Azt, hogy kizárólag csak Dániellel
foglalkoztál.
Karén bűntudatosan horgasztotta le a fejét. Majd ismét komoly szemekkel pillantott
Dennisre. – Mit kívántál tőlem, ha estéről estére hagytad, hogy szomorúan üljek a telefon
mellett? Talán, hogy a nyakadba boruljak?
– Hogy őszinte legyek, pontosan ezt vártam, de… nos, igen… Bocsánatot kérek.
Megbocsátasz nekem? – Még közelebb tolta a dobozkát Karenhez.
– Először látnom kell, mivel akarsz megvesztegetni – mondta vidámabban Karén, és
óvatosan bontogatni kezdte a díszszalagot a dobozkáról.
– Még valamit szeretnék tisztázni – folytatta Dennis halkan. – Lehetséges, hogy ez a kis
flört Dániellel csak egy terv része volt? Engem akartatok provokálni? Olyan rossz
lelkiismerete volt Dánielnek, amikor erről az estéről kérdezgettem. Légy őszinte hozzám!
– Nos… igen – vonakodott a válasszal Karén.
– Az is lehet, hogy az egész mögött Olivia bújik meg?
Karén szórakozottan bólintott. Most sokkal jobban érdekelte a kis doboz tartalma.
– Tudtam – dőlt hátra elégedetten Dennis.
Amikor Karén végre kinyitotta a skatulyát, elragadtatottan sikkantott fel. – Ó, de hisz ez
gyönyörű! Egy vagyonba kerülhetett! – Azonnal felhúzta a vékony fehérarany, apró
gyémántokkal díszített gyűrűt az ujjára, és messze eltartotta magától, hogy gyönyörködhessen
benne.
– Gyönyörű ékszert egy gyönyörű nőnek – mosolygott Dennis.
– Mit akartál még kérdezni tőlem? – Karén ragyogó arccal, sugárzó mosollyal nézett
Dennisre. – Azt hiszem, kapcsolatban volt ezzel a gyűrűvel.
– Így igaz – bólintott Dennis. – Szeretném megkérdezni, hogy elfogadod-e eljegyzési
gyűrűként.
– Hogyan utasíthatnám vissza? – kiáltotta Karén boldogan.
– Ezek szerint csak a gyűrű miatt jegyzed el magadat velem? – nézett a lányra Dennis.
– Gyűrű nélkül is megtenném – biztosította a lány.
– Ez azt jelenti, hogy esetleg feleségül is jössz hozzám?
– Dennis még mindig nem akart hinni a fülének.
– Ne meresztgesd annyira a szemedet! –évődött Karén.
– Miért ne tenném? – Tettetett egykedvűséggel vizsgálgatta a körmeit. – Valami mást
értettél?
– Hm… nem! – simogatta hitetlenkedve az állát a férfi. – Csak nem számítottam rá, hogy
ilyen gyorsan igent mondasz.
 Karén is sok mindent akart mondani Dennisnek, mindenekelőtt, hogy őt is sikerült
meglepnie, hogy borzasztóan szereti, hogy e pillanatban a világon ő a legboldogabb nő, de
attól tartott, hogy a hangja cserben hagyja. Így inkább magához húzta a férfi fejét, és szájon
csókolta. – Talán így könnyebben megérted – suttogta szinte érthetetlenül.
Dennist egy pillanatra meglepte ez a hirtelen mozdulat, de nem sokáig tartott a
meglepetése.
– Még ilyen csirkefogókat! – mondta később Karén, amikor már csöndesen pezsgőztek
együtt. – Én tényleg elhittem, hogy Olivia és Dániel eljegyzésére jövök. Mondhatom, jól
túljártatok az eszemen.
– Szó sincs róla! – tiltakozott Dennis. – Senki sem mondta neked, hogy az ő
eljegyzésükről van szó. Hiszen az hazugság lett volna. Mostantól fogva azonban senki sem
avatkozhat az életünkbe. Csak te létezel meg én, drágám. Úgy,mint most, az eljegyzésünkön.
A jövőnkre! – emelte fel a poharát.
Karén koccintott vele. Kis idő múltán így szólt a férfihoz: – Meg kell mondanom, nekem
nagyon tetszik ez a parti. Senki sincs, aki zavarna bennünket.
– De drágám! – mondta Dennis titokzatosan. – Hiszen a parti még el sem kezdődött
igazán.
– Nocsak, mire készülsz? Még egy meglepetésre?
– Mintha nem tudnád? Idd ki a pezsgődet, vagy hozd magaddal! – intett a hálószoba felé.
– Dennis, ez életem legszebb eljegyzése – mondta Karén, miközben a férfi nyakát
csókolta.
Odakint már rég besötétedett. Az ablak nyitva volt. A tenger hullámainak zúgása és a friss
éjszakai levegő akadály nélkül tódult be hozzájuk. A hűvös levegő ellenére Karén úgy érezte,
hogy egyre melegebb lesz.
Amikor Dennis nyelve hegye elérte érzékeny mellbimbóit, átölelte a férfi fejét, és szorosan
magához vonta.
– Nem kell aggódnod, kedvesem, holnap egyetlen repülőgép sem vár rám. Az volt az első
és az utolsó alkalom, hogy magadra hagytalak.
– Jó, hogy mondod – szólt Karén izgalomtól elfúló hangon. – Különben az ágyhoz
láncoltalak volna, miután elaludtál.
– Már úgyis eléggé magadhoz láncoltál – suttogta a férfi, miközben keze és ajka a lány
testén vándorolt.
Karén reszketett a gyönyörűségtől. – Tényleg? – lehelte a férfi fülébe. – Most figyelj,
megmutatom, milyen az, ha valakit tényleg magamhoz láncolok – ezzel hirtelen a férfi fölé
kerekedett.
Ezúttal Dennis hunyta le a szemét, és az érzéseire koncentrált. Érzékelte, hogyan mozog a
lány, mekkora szenvedéllyel fogadja őt magába. Keze egyre erőteljesebben simogatta Karén
formás, kemény mellét, teste mind jobban felvette a lány diktálta ritmust.
Karén élvezettel tekintett le a férfira, örömmel konstatálta, milyen nagy gyönyörűséget
tudott adni neki. Dennis arca kisimult, ajka körül megdicsőült mosoly játszott.
A lány tudta már, hogy minden jól végződött. Pedig mennyi kétség gyötörte az elmúlt
napokban! A férfi most teljesen az övé volt, és mindenét nekiadta.
Karén most lehajolt, és csókokkal borította Dennis arcát. Kezét a férfi hajába túrta.
Mennyire vágyott erre a pillanatra! Gyönyör árasztotta el testüket, mozgásuk egyre őrültebb
tempót vett fel.
Amikor Dennis észrevette, hogy Karén már kimerülőben van, ő vette át az irányítást, így
sikerült egyszerre érniük a csúcspontra.
– Mit mondtál? – kérdezte fáradtan Karén egy kis idő múltán.
Dennis ajkával végigcirógatta a lány nyakát. – Hogy szeretlek – súgta a fülébe.
– Tényleg?
 – Hm.
– Én is szeretlek – válaszolta Karén, és viharos erejű csókkal köszönte meg a vallomást.
Nem ez volt az utolsó csók ezen az éjszakán.
Karén arra ébredt, hogy az ágy megremeg. Álmosan megpróbált felülni. Nem, nem
álmodott! Az ágy alig észrevehetően, de rezgett. Azonkívül valami morgásféle is hallatszott.
Ebben a pillanatban eszébe jutott, hol van.
Dennis! – volt az első gondolata. De a férfi helye üres volt mellette.
Karén egyetlen ugrással kint termett az ágyból, bement aszomszédos fürdőszobába,
leakasztott egy fürdőlepedőt, és maga köré csavarta. Egy pillantás a tükörbe elárulta neki,
hogy borzasztóan néz ki. Viszont a szemében eddig ismeretlen csillogást vélt felfedezni.
Amikor kilépett a fülkéből, a morgó hang felerősödött. Hunyorogva nézett körbe, mert a
delelőn lévő nap elvakította.
– Jó reggelt, drágám! – dugta ki a fejét a fedélzeti házikóból Dennis. – Remélem, jól
aludtál.
– Még sosem aludtam ilyen jól – mondta Karén, és elindult a férfi felé.
Tudta, hogy gyönyörű nap vár rájuk. Az ég valószínűtlenül kék volt fölöttük, egyetlen
felhőt sem lehetett látni, és kellemesen hűvös szél simogatta az arcát. A folyóparton lévő
kevés fán madarak énekeltek, és mindenekelőtt mellette volt Dennis, aki máris átölelte a
vállát.
– Mit csinálsz? – kérdezte Karén még mindig egy kicsit álomittasan.
– Kipróbálom a motort – magyarázta a férfi.
– Miért?
– Arra gondoltam, hogy hajókázhatnánk egy kicsit – mosolyodott el Dennis.
Karén a férfira nézett. Milyen friss és kipihent! – mondta magában. – Gondolod, hogy
itthagyhatjuk az autóinkat? – kérdezte, és a parton álló kocsik felé mutatott.
– Reggel már jártam egy közelben lakó farmernál, és odaadtam neki a kocsikulcsokat, ő
majd ügyel rájuk. Láthatod, mindent előkészítettem. Azt javaslom, zuhanyozz le, aztán nézz
körül, hátha találsz valamit reggelire.
– Remek ötlet! – rikkantotta Karén, és eltűnt a kajütben.
Amikor frissen mosott hajjal és a hírrel, hogy kész a reggeli, megjelent Dennis előtt, a hajó
már csendesen úszottlefelé a folyón. A lány a férfi tanácsára a vezérlőhídra hozott fel
mindent.
– Milyen messzire akarsz hajózni? – kérdezte, és nagyot harapott a kenyeréből.
Dennis belekortyolt a kávéjába. – Gratulálok, kedvesem, kitűnő a kávé. Arra gondoltam,
hogy lecsurgunk a Red Riveren a Mississippiig, ott pedig addig hajókázunk, amíg el nem
éljük New Orleanst, ami tudvalevőleg a szerelmesek városa. Ha pedig még lesz kedved,
akkor tovább megyünk az Öböl mentén, talán Galvestonig, bekukkantunk apád villájába, ahol
megismertük egymást.
– Viccelsz velem? – mosolygott Karén.
– Véresen komolyan mondom – válaszolt felháborodottan Dennis.
– De hiszen ez egy örökkévalóságig tart! – kiáltotta Karén felindultan.
– Annál jobb. – A férfi arca széles mosolyra húzódott.
– De hát a munkám! – hitetlenkedett tovább Karén. – A napokban vissza kell mennem
Oklahomába. Mit szól majd apa, ha…
– Amit apád mond, azt azonnal meg tudom mutatni neked – nyúlt a vászonkabát ja
zsebébe Dennis, és egy borítékot nyújtott Karén felé. – íme, olvasd!
A lány egy üdvözlőkártyát vett ki a borítékból. Az édesapja írta, aki gratulált az
eljegyzéséhez és kellemes utat kívánt neki.
– Személyesen fog Oklahomába repülni, és maga veszi át a telekvásárlásokat –
magyarázta Dennis.
 – Ez nem lehet igaz! – hüledezett Karén. – És Dániel? Hiszen ez itt az otthona!
– Csak a hétvégéken. Hét közben Dallasban lakik, önként mondott le néhány hétre a
hajójáról. Különben is elutazik apáddal, hogy jogilag támogassa. Mivel Olivianem tudja
olyan könnyen nélkülözni őt, hát ő is velük repül. Megígérte nekem, hogy segíteni fog az
üzletek megkötésében. Most biztosan arra vagy kíváncsi, mi van az én munkámmal.
Karén bólintott.
– Felvettünk egy harmadik embert az irodánkba. Sajnos csak néhány napom volt arra,
hogy betanítsam. Ha pedig hiányzik valami a ruhatárunkból, akkor egyszerűen megállunk a
következő városnál, és bevásárolunk. Nem felejtettem ki semmit? –Elégedetten hátradőlt, és
látszólag a lustán hömpölygő folyó sodrásának szentelte a figyelmét.
– Ennyire biztos voltál benne, hogy én igent mondok mindenre? – állította inkább Karén,
mint kérdezte. – Mit csináltál volna, ha tegnap egyszerűen eltűnök innen? Akkor hiábavaló
lett volna minden fáradozásod.
– Erre nem is akartam gondolni – mondta a férfi. – És alapjában véve egy pillanatig sem
kételkedtem abban, hogy sikerül. Olivia és Dániel tartották bennem a lelket, és biztosítottak,
hogy halálosan szerelmes vagy belém.
– Már megint Olivia és Dániel! – csattant fel Karén. – Lassan már hallani sem bírom a
nevüket. Az egyetlen, ami vigasztal, hogy messzire vannak, és egyhamar nem is fognak
bennünket zavarni.
– Még nem válaszoltál a kérdésemre – emlékeztette a lányt Dennis. – Hajlandó vagy
megtenni velem ezt az utat?
– Hát, azt hiszem, igen – mondta elnyújtva a lány. Az elmúlt napok feszültségét, a
munkával járó stresszt, Olivia inktrikáit és Dennis bizonytalankodását mintha egyszeriben
elfújta volna a szél.
Karén megkönnyebbülten felsóhajtott, majd Dennis felé fordult és arcon csókolta. –
Rendben van, kapitány! Irány New Orleans!
Dennis arca felragyogott. – Tudtam, hogy nem lesz ellene kifogásod!
Karén rámosolygott és szorosan hozzábújt. – Mondd csak, kapitány! – kezdte évődve. –
Elképzelhető, hogy egy kis időre kikössön a hajó? Ugyanis olyan tervem van veled, amihez
mindkét kezedre szükséged lesz.
– Természetesen, bármikor! – bólintott Dennis. – De ha ilyen gyakran tartunk szünetet,
akkor még tovább tart majd az utazásunk.
Ezúttal Karén adta a nemtörődömöt. – Na és? – válaszolta vállvonogatva. – Ráérünk, nem?