Heather Graham - (Angel Hawk 2) - Távoli Menedékhely

Heather Graham Pozzessere
Távoli menedékhely
(Angel Hawk 2.)
Veszélyes kábítószer-kereskedők elől menekülve Brad megsebesül

a halántékán, és eszméletét veszti. Wendy, a fiatal özvegyasszony
talál rá a mocsárban, és magával viszi külvilágtól elzárt házába. A
nyomozó hamarosan magához tér, s nem győzi áldani a
szerencséjét, hogy épp egy ilyen szőke angyal a megmentője…
1. FEJEZET
A kocsi kilőtt, de rögtön meg is farolt, és átcsúszott a másik sávba. Brad

összeszorította a száját igyekezetében, hogy megpróbálja visszanyerni uralmát az öreg
Chevy fölött. Ha az Everglades mocsárvidékén letér az útról, az a halálos ítéletét jelenti.
Gyalog a végtelen fűtengerben, a forró floridai napsütésben semmi esélye sem maradna.
Brad nyugati irányban hajtott az Alligator Alleyn, padlóig nyomva a gázpedált. Nem
ért rá a tájat figyelni, amely egyébként sem kínált sok látnivalót. Amerre a szem ellátott,
mocsár terpeszkedett, iszap meg nádas váltotta egymást. Az égen minduntalan óriási
rovarfelhők jelentek meg, s túlságosan is gyakran akadt meg a férfi pillantása az út
mentén fel-felbukkanó hüllőkön.
Sehol egy büfé vagy benzinkút az út szélén, sőt még a más vidékeken egyenletes
távközönként sorakozó telefonállomások sem tűntek fel a láthatáron. Mérföldeken
keresztül csak a végtelen, kietlen floridai mocsárvidék, az Everglades.
Brad tekintete nyugtalanul rebbent a visszapillantó tükörre. Michaelson változatlanul
a nyomában van! Újra az utat fürkészte, amikor a Chevy motorja betegesen köhögni
kezdett. Egek, ez nem lehet igaz! Itt aztán nem lesz módja rá, hogy egy jobb autót
elkössön… Teljes gőzzel menekülne az üldözői elől, ám előtte a nagy semmi tátong,
ráadásul olyan kocsiban ül, amelyik minden pillanatban felmondhatja a szolgálatot!
Kiverte a hideg veríték. Márpedig más út errefelé nincsen. Jármű nélkül kiszolgáltatott
és védtelen lesz… A motor megint akadozni kezdett. A motorházból kitóduló gőz
eltakarta az utat Brad szeme elől. Mikor a párafelhő nagyjából eloszlott, egy leágazás
körvonalai rajzolódtak ki tőle balra. A szűk út déli irányba vezetett. A visszapillantóba
nézve a férfi meggyőződhetett róla, hogy Michaelson és az emberei már majdnem
utolérték. Ezt az esélyt nem hagyhatja ki! Az utolsó pillanatban félrerántotta a kormányt,
és letért a keskeny útra.
Heather Graham Pozzessere Bianca 86. Távoli menedékhely
Ami azonban a kocsi előtt kanyargott, nemigen érdemelte ki az út nevet Kétoldalt

méteres nád csapkodta a karosszériát, a rovarok hadának zümmögése pedig még a
krahácsoló motor hangját is csaknem elnyomta.
A Chevy hirtelen megrekedt az ingoványos, sáros úton. Brad teste tehetetlenül a
kormányhoz csapódott, de ő csak taposta vadul a gázt, s közben erőteljesen ide-oda
tekergette a kormányt. Reménykedett, hátha az öreg autó megtáltosodik, és kiszökken a
kátyúból. A kerekek azonban csak egy helyben forogtak, a Chevy egy centit sem haladt
előre. Brad feladta. Most már csak gyalog menekülhet tovább!
Kiugrott a kocsiból, és azon nyomban bokáig merült a mocsárba. Közeledő autó zaja
ütötte meg a fülét. Ezek Michaelsonék!
Csend lett, amelyet hirtelen éles hang tört meg. Brad összerázkódott. Ezek lőnek rá! A
golyó hajszállal a füle mellett zúgott el. Máris dördült a következő lövés…
Brad futásnak eredt. Hogyan védhetné meg magát? Pisztolya ott maradt, ahol az egész
rémálom elkezdődött, Jim Taggart holtteste mellett. Ráadásul üldözői hárman vannak,
úgyhogy a helyzete nem túl biztató.
Őrültség, hogy ezen az ingoványos úton bukdácsol, ki tudja, merre. Hátamögött
Michaelson meg a pribékjei, előtte a kiszámíthatatlan lápvidék. Nem tudta eldönteni,
melyik a kisebb veszedelem, az ösztönei azonban rohanásra késztették.
Cipőit már a kocsitól néhány lépésnyire elveszítette. A futás maga volt a gyötrelem. És
sehol semmi, ami védelmet nyújthatott volna. Egyedül a hullámzó nád meg a sás szolgált
némiképp fedezékül, de ugyanebben a nádasban a legkülönbözőbb fajtájú kígyók és
hüllők hemzsegtek, no meg moszkitók raja zúgott. Brad minden egyes lépéssel
ismeretlen veszélyek felé közeledett.
Újra lövést hallott. A golyó olyan közel süvített el az arcához, hogy érezte a szelét. A
látóhatáron narancsos szélű, vérpiros foltként vakított a lebukó nap. Brad hátrafordult,
de nem látott mást, csak körös-körül a mocsarat. „Nádfolyam” – így nevezték az indiánok
az Everglades mocsárvidékét.
Csapongó gondolatait újabb lövés szakította félbe. Égő fájdalom hasított a fejébe.
Odakapott, és ujjaira meleg nedvesség kenődött… vér. Hitetlenkedve nézte a kezét, de
aztán összeszedte magát, és nagy levegőt véve újból futni kezdett. Szerencséje volt, a
lövés éppen csak súrolta a halántékát.
Hirtelen megbotlott, és egész testével egy nagy, vízzel teli gödörbe zuhant. Hasonló
árkok ezrei húzódhatnak meg alattomosan a víz alatt! Prüszkölve küzdötte magát a
felszínre, és lábával szilárd talaj után tapogatózott. Amikor sikerült megvetnie a lábát,
végre kiegyenesedhetett. A következő pillanatban eszébe ötlött, hogy ha még üldözik,
akkor kiváló célpontot nyújt. Óvatosan körülnézett, de csak nádtenger vette körül.
– Mit gondolsz, eltrafáltuk? – hallotta egyszer csak Brad, szerencsére kissé
távolabbról.
Úgy tippelt, Suárez tette föl a kérdést. Ő volt három üldözője közül a
legvérszomjasabb. Brad gyorsan legörnyedt a nád közé.
– Ugyan már, nem számít. Ha elhibáztuk, majd elvégzi helyettünk a munkát aligátor
pajtás. – A választ durva nevetés kísérte.
Brad biztos volt benne, hogy ez nem a főkolompos volt; ő sosem nevetett.
2/82
– Csönd legyen! – szólalt meg egy nyugodt hang. Ez viszont már maga Michaelson! –
Aligátor cimboránk alapos munkát szokott végezni, most viszont nem szeretnék rá
hagyatkozni.
Brad halkan felnyögött. Eddig nem találkozott aligátorral, és reménykedett, hogy nem
is fog. A nád azonban nem a legtökéletesebb fedezék. HA üldözői átfésülik a terepet,
előbb-utóbb rátalálnak. Nagy levegőt vett, hogy erőt gyűjtsön a további meneküléshez,
és mindenféle cél vagy terv nélkül újra nekivágott a mocsárnak.
Michaelsonék kilőttek egy sorozatot, de a golyók Bradtől elég távol csapódtak be. Ez
azt jelenti, hogy nem vették észre. Ők is vaktában mászkálnak a nádasban.
Brad hátra se nézett, rendületlenül taposta a sarat. Később megállt, hallgatózott. Se
beszéd, se suttogás, se nevetés nem ütötte meg a fülét. A végtelen égre nézett, mely
mintha lángba borult volna fölötte. Hűvös szellő támadt, amely kicsit felfrissítette.
Nemsokára koromsötét lesz, gondolta, és egy perccel később már feketeség terült szét
körülötte.
Nem sejtette, hogy az érzékei játszanak vele. Csak a saját tudatára borult sötétség,
nem a tájra. Eltelt egy kis idő, mire rájött, hogy majdnem elveszítette az eszméletét.
Pedig ettől félt a legjobban. Ha bekövetkezik, nem éli túl az éjszakát, hiszen ki lenne
szolgáltatva a vadállatoknak és a nyomában lihegő üldözőknek.
Nem, most nem szabad megállnia vagy elhagynia magát! De hogyan tovább? És
merre? Pillantása végigvándorolt a végtelen lápvidéken. Vérszomjas rovarok fenyegető
zümmögése riasztotta fel a gondolataiból. Hát ezek mindenhol ott vannak? Még életében
nem látott ekkora vérszívó sereget. El innen, gondolta. Minél messzebbre!
Eltökélten csörtetett tovább, de pár lépés után megbotlott és elvágódott. Esés közben
valami keménybe ütötte a fejét. Némán és mozdulatlanul nyúlt el a mocsárban.
Wendy rémülten kiáltott fel, amikor fölfedezte a férfit. Közelebb kormányozta a

csónakot, és leállította a motorját. Egy darabig csak bámulta az idegent. A jelenés A
mocsár szelleme című film rémére emlékeztette. Az alak úgy nézett ki, mint egy sárból
tákolt szörnyeteg. Csoda, hogy egyáltalán észrevette: emberrel van dolga.
Wendy régóta hozzászokott a kígyók, krokodilok és más ragadozók látványához, ám
ilyesmihez még nem volt szerencséje. Azt sem tudta eldönteni, hogy a férfi él-e még. Itt
mindenesetre nem hagyhatja… Megragadta a testet, s rögtön rájött, hogy magas, izmos
fickó az illető. És főleg nehéz, mint a kő. Nagyokat nyögött, míg súlyos terhét sikerült
valahogy a csónakba ráncigálnia. Mikor újra lélegzethez jutott, kitapintotta a férfi
pulzusát. Még él!
Az asszony belemerítette kezét a vízbe, hogy legalább a sáros arcot megtisztítsa, és
szabaddá tegye a légutakat. Közben a férfi halántékán megpillantotta a sebet, amelyből
még mindig szivárgott a vér. Vajon hogy sebesült meg? Wendy megcsóválta a fejét.
Látszik rajta, hogy városlakó. Az iszapréteg alatt divatos öltönyt és selyem nyakkendőt
fedezett fel. A valaha fehér ing finom anyagból készült. Cipő nem volt a lábán, biztosan
elveszítette.
Mikor tanulják meg ezek a városi nagyokosok, hogy a mocsárnak megvannak a saját
törvényei, melyeket mindenkinek be kell tartania, ha életben akar maradni? Az ehhez
hasonló alakok azt hiszik, mindent tudnak. És most mi a csudához kezdjen vele? Úgy
tűnik, nem sebesült meg súlyosan, nem kell kórházba vinni… Mivel azonban sejtelme
3/82
sincs, kicsoda, és honnan jött, visszafuvarozni sem tudja. Ilyen állapotban viszont nem
hagyhatja a sorsára.
Tanácstalanul nézte a férfit. Talán mégis orvosi ellátásra szorul… Előbb azonban így
is, úgy is haza kell vinnie magához. Utána majd meglátja, kihívja-e a mentőhelikoptert
Fort Lauderdale-ből. Kár, hogy a kocsija a szerelőnél van, és ezért nem tudja saját maga
bevinni az ügyeletre!
– Nos, uram, meghívhatom vacsorára? – kérdezte a mozdulatlan alaktól.
Örömtelenül felnevetett. Évek óta először hív meg magához vacsorára egy férfit.
Ericet kivéve természetesen, de az más…
Wendy visszaterelte gondolatait a „mocsári szörnyre”. Úgy helyezte el védencét, hogy
ne akadályozza a kormányzásban. Irányba hozta a csónakot, és beindította a motort.
Körülbelül két mérföldet tett meg, mire egy kis szigetre értek, ahol a háza állt. Kikötötte
a csónakot, és azon tanakodott, hogyan tovább. A férfi még mindig öntudatlan volt, és
semmi jelét nem adta, hogy hamarosan magához térne. Az asszony aggódni kezdett érte.
Megkereste a pulzusát, majd megkönnyebbülten felsóhajtott.
Most már csak azt a problémát kell megoldania, hogy miként cipeli be a nehéz testet a
házba. Le is kellene mosdatnia… Rövid gondolkodás után otthagyta az idegent, és
bement, hogy megkeresse a nyugágyat, amelyen szállítani tudja.
A ház nem volt túl nagy, de Wendynek tökéletesen megfelelt, és jól érezte magát
benne. A generátornak köszönhetően rendelkezett villanyárammal, a csapokból pedig
folyt a víz. A ház két kis hálószobából, egy nappaliból meg egy hangulatos konyhából állt.
Wendy nem élhetett volna kényelmesebben egy bérlakásban sem.
Beszaladt a kisebbik hálószobába, előhúzta az ágy alól a nyugágyat, és kivitte a
csónakhoz. Óriási erőfeszítésébe került a súlyos férfitest megmozdítása. Miután sikerült
a nyugágyra fektetnie, kicsivel könnyebben ment a dolog. Így is teljesen kifulladt, mire a
ház előtti pázsitra vonszolta. Itt eleresztette, aztán végigmustrálta. Ilyen mocskosan nem
viheti be! Le kellene vetnie róla ezeket a sártól lucskos ruhadarabokat.
Elsőként a zoknit távolította el, mert ez látszott a legkönnyebbnek. Közben eszébe
jutott, vajon mit szólna a férfi, ha vetkőztetés közben magához térne. Nem is lenne rossz,
gondolta, legalább könnyebben menne a dolog. Egyébként is az életét mentette meg! Ha
nem talál rá, a fickó nem éli túl az éjszakát.
A zakó lehúzása nem kis nehézséget okozott. Egyszerre kellett volna megemelnie a
férfi felsőtestét, meg kibújtatnia kezét a kabát ujjából. Végül az asszony úgy döntött,
egyszerűen levágja védencéről az öltözékét, amely már úgyis használhatatlanná vált.
Elővette az ollót, és kivitt egy langyos vízzel teli lavórt meg szivacsot is. Először a
zakót, majd az inget vágta le óvatosan a férfi testéről. Mikor ezzel végzett, alaposan
lemosta az arcát és a felsőtestét. Most, hogy a szörny lassan emberi formát kezdett
ölteni, megnézte magának, kit sodort útjába a véletlen. Az ismeretlen enyhén barna bőre
kitűnően illett szőkésbarna hajához.
Eddig annyira lefoglalta Wendyt a mentési művelet, hogy nem volt ideje azon tűnődni,
miképp is nézhet ki ez a férfi a vastag sárréteg alatt. Most azonban el kellett ismernie,
hogy a mocsári szörny jelmeze kifejezetten jóképű és izmos emberpéldányt rejtett. Az
idegen markáns arcvonásai a római szobrokéra emlékeztettek. Az egyenes orr és a
határozott áll arra vallott, hogy tulajdonosuk érvényesíteni szokta az akaratát.
4/82
Wendy találgatni kezdte, hány éves lehet a „vendége”, s rövid töprengés után úgy
döntött, a harmincas évei közepén járhat. Pillantása ezután lefelé siklott, az izmos
mellkasra. Olyan elmerülten nézte, hogy egyszer csak arra eszmélt fel, a szája kiszáradt,
és egész testét elöntötte a forróság. Elszégyellte magát, amiért olyan lenyűgözve bámulta
a férfit. Ez egyáltalán nem illett a helyzethez.
Összerázkódott, és igyekezett tudomást sem venni a benne dúló ellentétes érzésekről.
Gyorsan elfordította a tekintetét, és inkább nekilátott a zakó romjai között keresgélni,
hátha rábukkan egy tárcára, amelyből megtudhatja, ki ez az ember. De egy cukormentes
rágógumit leszámítva semmit sem talált.
Már csak a nadrág volt hátra. Wendy letérdelt az ismeretlen mellé, és belenyúlt a
zsebébe, hogy folytassa a kutatást, de vissza is húzta a kezét, mert azon nyomban ellepte
a mocsári üledék. Le a nadrággal, aztán készen vagyunk! – gondolta.
Kicsatolta a bőrövet, és lehúzta a cipzárt. Két kézzel megfogta a nadrág derekát, és
egyetlen erőteljes rántással lehúzta. Már későn vette észre, hogy ugyanezzel a
mozdulattal az alsónadrág is lekerült a férfiról. Wendy megijedt, hogy egy kicsit túllőtt a
célon.
És ha most felébred? Hogy fogja kimagyarázni az alsónadrágot…?
– Ó, a mindenségit! – fakadt ki csendben. Felpattant, hogy kihozzon egy takarót a
házból, amellyel eltakarhatja a szerencsétlenül járt idegen meztelenségét. De nem tudott
tenni egy lépést sem. Ez a férfi aztán tényleg dísze a nemének! Nem tehetett róla, tovább
kellett bámulnia. Szíve vadul kalapált. Rég volt, amikor ennyire a hatása alá került egy
férfitestnek. Már olyan hosszú ideje él egyedül…
Mikor is látott utoljára meztelen férfit? Egy örökkévalóság óta nem is gondolt a
szexre. Most meg hirtelen „belép” az életébe egy idegen, aki ráadásul eszméletlen, s
benne olyan vágy ébred, hogy szégyenkezik önmaga előtt… Némán megfordult, és
elindult a ház felé.
A férfi ekkor nehézkesen megmozdult.
– Mi… mi van velem? – kérdezte fátyolos hangon.
Wendy elkésett. A gyönyörű testbe visszatért az élet.
Az ismeretlen zavarodottan nézett körül. Felkönyökölt, aztán félig ülő helyzetbe
tornázta magát. Pillantása először ruhátlan testére, majd Wendyre tévedt.
Barna szeméből egyszerre sugárzott éberség, harag és zavarodottság. Wendy
akaratlanul is hátrált néhány lépést. Nyelt egyet, s ebben a pillanatban azt kívánta,
bárcsak hagyta volna ott ezt az embert a mocsárban.
– Ki az ördög maga? – A férfi hangja mély volt, és nyersen csengett, csöppet sem
bizalomgerjesztően.
A nő megköszörülte kiszáradt torkát.
– Wendy Hawk. És maga ki az ördög?
– Hogy… micsoda?
– Azt kérdeztem, ki maga. – De mivel választ továbbra sem kapott, Wendy folytatta: –
Én itt lakom. Eszméletlenül találtam a mocsárban, betettem a csónakomba, és
magammal hoztam. Segíteni akartam.
5/82
Látszott a férfin, hogy megkönnyebbült, és szája félmosolyra húzódott.

– És ehhez mindenképpen pucérra kellett vetkőztetnie?
Wendy arca lángvörösre gyúlt.
– Nem akartam…
Az ismeretlen szeme vidáman villant meg.
– Akkor nyilván maguktól estek le rólam a ruháim.
– Természetesen nem! – csattant fel az asszony. – Ha látta volna magát, nem beszélne
ilyen butaságokat. Úgy nézett ki, mint a mocsári szörny személyesen. Arról én nem
tehetek, hogy a ruhái úgy összeragadtak a sártól, mint… Egyébként mindegy, azt gondol,
amit akar! Éppen egy takarót akartam hozni a házból. De most már maga is…
Nem fejezte be, mert a férfi felkelt a nyugágyról.
Wendy ekkor döbbent rá, hogy micsoda különbség van egy öntudatlan és egy élettől
duzzadó férfitest látványa között. Most megcsodálhatta az izmok játékát és az értelmes,
nyílt tekintetű arcot is.
– Úgy látom, egyedül is tud járni – motyogta összezavarodva. – Maradjon itt állva, jó?
Rögtön hozok egy plédet. Bár úgy tűnik, nem szégyenlős típus.
– Sajnálom, tényleg nem vagyok az – mosolygott a férfi. Nyilvánvaló volt, hogy
egyáltalán nem sajnálja. Ellenkezőleg, látszott, hogy élvezi a helyzetet. – De hogyhogy
hirtelen ilyen kényes lett? Szerintem már réges-rég megvizsgálta minden porcikámat.
– Várjon! – parancsolt rá megelégelve a dolgot Wendy, és beszaladt a házba.
Kisvártatva megjelent egy ágyterítővel, amelyet sietve ráncigált ki a szekrényből, és
átnyújtotta a férfinak.
– Köszönöm. – Az idegen a csípőjére tekerte a terjedelmes takarót, majd megjegyezte:
– Fura érzés teljesen csupaszon felébredni a mocsár kellős közepén.
– Még furább lett volna, ha egyáltalán nem ébred fel, nem gondolja? – Wendy szinte
reszketett a felindultságtól. – Sajnálom, én csak segíteni akartam.
– Tudom, és köszönöm. Igazán… Csak azon morfondíroztam, hogy érezné magát, ha
mindez egészen másképp történik.
– Ezt hogy érti?
– Ha mondjuk én találok rá magára, és megpróbálok segíteni. Ha az előbb maga ébredt
volna fel meztelenül.
Wendy komolyan fontolóra vette, hogy talán jobb lett volna a sorsára hagyni ezt az
alakot.
– Az összehasonlítás igencsak sántít – vágott vissza csípősen. – Én sosem kerülnék
efféle helyzetbe. Ez itt a mocsár, ahol az ember jobban teszi, ha megnézi, hová lép. De ha
mégis én lennék a maga helyében, igen-igen örülnék, hogy egyáltalán életben maradtam.
– Örülök. És igazán köszönöm – mondta lágyan a férfi, és Wendy kiérezte a hangjából,
hogy komolyan gondolja. Az ismeretlen a házra mutatott. – Az előbb tényleg be akart
hívni magához?
6/82
Wendy habozott. Amíg a férfi eszméletlen volt, természetesen be akarta vinni. De már
nem magatehetetlen, és kicsit veszélyesnek tűnt beinvitálni egy idegent. Ha a mocsárban
nem is mozog otthonosan, abban Wendy meglehetősen biztos volt, hogy védence nem
holmi anyámasszony katonája. Ráadásul varázsos kisugárzásától teljesen
összezavarodott.
– Várjunk csak! – A férfi mintha olvasott volna a gondolataiban. – Én egy ujjal sem
nyúltam magához. Maga volt az, aki meztelenre vetkőztetett engem!
Wendy nagy levegőt vett, és szó nélkül a ház felé indult. Kinyitotta az ajtót, és be
akarta tessékelni hívatlan vendégét, de akkor észrevette, hogy a férfi nem követi. Az
ismeretlen éppen a ruhái maradványai fölé hajolt, a piszkos rongydarabokat
vizsgálgatta, és csak ezzel végezvén követte Wendyt a házba.
Bent a férfi meglepetten nézett körül. Nem számított ilyen kényelemre és
otthonosságra. A ház asszonyára pillantott, miközben ugyanaz a bizonytalanság
tükröződött a szemében, mint amikor magához tért. Ettől Wendy mindjárt jobban érezte
magát.
– Hol vagyunk? – kérdezte tanácstalanul az idegen.
– Az Evergladesben – válaszolt udvariasan a nő, ám a hangjába árnyalatnyi gúny
vegyült.
– Igen, de közelebbről.
– Naplestől keletre, Miamitól északnyugatra és Fort Lauderdale-től nyugatra.
A férfi hitetlenkedve húzta föl a szemöldökét.
– Azt akarja mondani, hogy itt lakik a mocsár közepén?
– Pontosan azt. – Wendy felnevetett. Újra magabiztos lett, és élvezte előnyét a férfival
szemben.
Nem tudta, szereti-e a férfi a bort, ő azonban megkívánta. Kivett a konyhaszekrényből
egy 72-és évjáratú rizlinget, igazi ínyenceknek való különlegességet, és már előre örült,
hogy ezzel még jobban zavarba ejti az ismeretlent. Éppen a dugóhúzóért nyúlt, amikor
megérezte, hogy a férfi ott van a háta mögött.
– Adja ide, majd én kinyitom!
Wendy gépiesen átnyújtotta neki az üveget meg a nyitót. Közben érezni vélte a férfi
testének melegét. Bár az ágytakaró még mindig rajta volt a látogatón, Wendy tudta, hogy
alatta meztelen, és erőszakkal kellett elhessegetnie folyton ekörül keringő gondolatait.
– Még be sem mutatkozott – állapította meg tárgyilagosan.
– Bill. Bill Smith.
Wendy rögtön tudta, hogy a férfi hazudik. De miért? Csak bűnözők használnak
álnevet. Azt azonban mégsem hitte, hogy bűnözővel áll szemben.
De miért ne lehetne a jóképű ismeretlen hétpróbás gazfickó? – kérdezte egy belső
hang. Hiszen nem tudsz erről a férfiról semmit…
– Mit keresett a mocsárban?
7/82
A vendég kihúzta a dugót az üvegből, és várakozóan nézett Wendyre. Az asszony

gyorsan hozott két poharat, s a férfi töltött. Aztán felemelte az egyik poharat, és
Wendyre nézett.
– Egészségére! És köszönök mindent. Tévedtem magát illetően. Úgy viselkedtem, mint
egy ostoba fajankó. Egyáltalán nem ismerem ezt a tájat, sem a veszélyeit, sem a
szépségét.
Wendy elhatározta, hogy megpróbál kiszedni valami közelebbit az állítólagos Billből.
– Hát, igen. A mocsár olyan hely, ahol pillanatok alatt eltéved, aki nem idevalósi.
– A kocsim bedöglött – magyarázta a férfi. Közben egyenesen az asszony szemébe
nézett, a hangja pedig lágy és simogató volt. – Nagyon örülök, hogy segített rajtam,
Wendy. Köszönöm.
Megmentője egy szót sem szólt, csak biccentett, majd másra terelte a szót:
– El kellene látni a fején lévő sebet.
– Sebet? – ráncolta homlokát a férfi, és végigsimított a halántékán. – Ja, igen…
– Szerintem össze kellene varratni.
– Nem, ilyesmire semmi szükség. Igazán nem nagy ügy.
– Akkor legalább kitisztítom – közölte határozottan Wendy.
– Kedves magától, köszönöm. – A férfi beletúrt a hajába, majd tréfás ijedelemmel
felkiáltott: – Ajaj, még mindig nagyon koszos lehetek…
– Zuhanyozzon le, ha akar!
– Fürdőszobája is van?
– A folyosó végén, a második ajtó balra – borzolódott fel újra az asszony kedélye. –
Parancsoljon, Mr. Smith!
– Ezer köszönet. – A férfi Wendy kezébe nyomta a poharát, és már el is tűnt a
fürdőszoba ajtaja mögött.
2. FEJEZET
Wendy elgondolkodva kortyolgatta a borát, és miután elfogyott, bement a

hálószobájába. Egy darabig csak álldogált a ruhásszekrény előtt, majd elővett a legalsó
polcról egy farmert, egy pólót, egy alsónadrágot és egy pár zoknit. Vendége csak pár
centivel lehet magasabb Leifnél, és a felépítésük is hasonló.
Kilépett a folyosóra, és hallotta, hogy a fürdőszobában még folyik a víz. Bekopogott az
ajtón.
– Ideteszek az ajtó elé pár holmit! – kiabált be. – Szerintem jók lesznek magára.
Visszament a konyhába, és úgy döntött, megérdemel még egy kis bort. Míg
szopogatta, azon tűnődött, hiba volt-e segíteni ennek az idegennek. Nem, válaszolt saját
magának, lehetetlenség lett volna otthagyni abban az ijesztő állapotban… A férfi rá
8/82
gyakorolt hatása viszont továbbra is erősen nyugtalanította. Itt azonban megálljt

parancsolt a gondolatainak, és inkább utánanézett, mit talál a hűtőszekrényben.
Miután kipakolta a zöldségféléket és a csirkehúst, elővette a rizst, és nekiállt, hogy
megfőzze a vacsorát.
– Hmmm, felséges illatok terjengenek! – szimatolt bele a levegőbe a férfi, mikor
tisztán, nedves hajjal megjelent a konyhában.
– Köszönöm.
– Szóval ez azt jelenti, hogy meghív vacsorára?
– Nincs más megoldás. Ma már nem tudom visszavinni.
– Miért nem?
– Az autóm a szerelőnél van, úgyhogy csak csónakkal tudok közlekedni. Az országútig
persze kivihetem, és aztán autóstoppal…
– Szívesebben fogadnám el a vacsorameghívását – szakította félbe gyorsan a vendég.
– Akkor nyugodtan asztalhoz is ülhet! – tanácsolta neki az asszony, miközben a kész
rizst egy tálba tette.
– Még egyszer köszönök mindent, Wendy.
– Nincs mit – vont vállat az asszony.
– Kié ez a holmi, ami rajtam van? – nézett végig magán a férfi.
Wendy nyelt egyet.
– A férjemé.
– Ó… – A rövid szócskában mintha csalódás rejlett volna. Aztán a férfi a két terítékre
mutatott. – Nélküle vacsorázunk?
– A férjem meghalt.
– Nagyon sajnálom. Ne haragudjon…
Wendy tudta, hogy mindez kötelező udvariasság. Egy idegen, aki nem ismerte Leifet,
nem osztozhat az ő fájdalmában.
– Teljesen egyedül él ebben a házban?
Az asszony már előre félt ettől a kérdéstől. Egy bűnöző számára ő az ideális áldozat.
Nem tudta, mit gondoljon hívatlan vendégéről, de semmi esetre sem olyan ártatlan, mint
amilyennek feltünteti magát. Ösztöne mégis azt súgta, hogy megbízhat benne, ez a férfi
nem fogja bántani.
– Igen, egyedül.
– Wendy – mondta félhangosan a férfi. – Wendy Hawk. – Előrehajolt, kinyújtotta a
kezét, és mielőtt az asszony tiltakozhatott volna, végigsimított a haján, és az ujjára tekert
egy tincset. – Egy gyönyörű, szőke, kék szemű, angyalarcú nő egyedül él ebben a
vadonban? Álmodom talán? Vagy már meghaltam, és most a mennyországban vagyok?
– A szemem inkább szürke, mint kék. És ami a házamat illeti, azt hiszem, enyhe túlzás
a mennyországhoz hasonlítani. – Wendy szelíden kiszabadította a hajtincsét, utána
hátradőlt. – Azt hiszem, ideje a sebével törődnünk.
9/82
– De még egy falatot sem evett!

– Azért ültem csak le az asztalhoz, mert nem akartam, hogy egymagában egyen. Egy
barátommal vacsoráztam, onnan tartottam hazafelé, amikor észrevettem magát. –
Majdnem igazat mondott. Eric ebédre hívta meg. Most egyszerűen csak nem volt
étvágya. – Vegyen még, ha ízlik! – biztatta a férfit. – A nappaliban leszek.
Magával vitte a poharát, elhelyezkedett a fotelban, és bekapcsolta a tévét. Annyira
elmerült a gondolataiban, hogy nem is igen figyelt oda a hírekre. Aztán megütötte a fülét
az „Everglades” szó. Izgatottan bámult a képernyőre, és megpróbálta kihámozni a
tudósítás lényegét. Valamilyen összetűzésről volt szó a kábítószer-kereskedők és a
rendőrség között, melynek legalább egy halottja van. Az FBI is érintett az ügyben, és
közreműködtek az akcióban a DEA, a rendőrség kábítószer-ellenes hatóságának az
ügynökei is. Éppen egy férfi fotóját mutatták be, mikor a kép egyszerre eltűnt Wendy
szeme elől.
Bill Smith állt a tévé előtt. Nem szólt egy szót sem, egyszerűen kikapcsolta a
készüléket.
Wendy felugrott, és méltatlankodva meredt rá.
– Éppen a tévét néztem – állapította meg epésen a nyilvánvaló tényt.
A férfi megfejthetetlen arckifejezéssel pillantott rá, és nem kért bocsánatot. Wendyt
elöntötte az indulat, és arra gondolt, mégiscsak nagy hiba volt befogadnia a házába az
ismeretlent. Reszketett, de rájött, hogy nem félelmében. Az idegen férfi Leif ruháit
viselte, és ez emlékek ezreit ébresztette fel benne. Hasonló az alakjuk, a magasságuk, és
Wendy elképzelte, hogy a férfi az éjszaka sötétjében, a szenvedély hevében is ugyanúgy
viselkedik, mint Leif…
Azonnal megtiltotta önmagának, hogy ilyeneket gondoljon. Senki sem pótolhatja
Leifet, ez az idegen sem. A természete egyébként is szöges ellentéte Leifenek. De azt nem
tagadhatta le önmaga előtt, hogy olyan vágyat ébresztett benne, amilyet régóta nem
érzett.
– Éppen a híreket néztem – ismételte meg szájbarágósan Wendy.
– Vagy úgy, bocsánat… Csak arra gondoltam… Nem segítene egy pillanatra?
– Miben?
– Ez a karcolás… – mutatott a férfi halántékára. – Volt olyan kedves, és felajánlotta,
hogy rendbe teszi. Van itthon jód vagy ilyesmi?
Wendy bólintott.
– Persze. – De mielőtt elhagyta volna a nappalit, tüntetően bekapcsolta a televíziót. A
híradásnak már vége volt, éppen egy vetélkedő kezdődött.
Bement a fürdőszobába, és kinyitotta a gyógyszerszekrényt. Ekkor megpillantotta a
tükörben a férfit, aki közvetlenül mögötte állt.
– Itt kezeli, vagy…
Wendy vállat vont.
– Nekem mindegy. Üljön le ide, erre a székre! – Egy üvegből folyadékot öntött egy
vattacsomóra, aztán a keze tétován megállt a levegőben.
– Mi a baj? – kérdezte a férfi.
10/82
– Egy kicsit fájni fog – habozott Wendy.

– Nem érdekes. Csinálja nyugodtan!
A nő összeszorította a fogát, és kitisztította a sebet. Volt már része ilyesmiben,
úgyhogy tudta, a jód rettenetesen csíp.
– El sem tudom képzelni, hogy szerezhette ezt a sebet a mocsárban – jegyezte meg
végül. – Úgy néz ki, mintha valami lemarta volna a bőrt.
– Igen, ez tényleg érdekes – dünnyögte a férfi. Kivette az asszony kezéből a vattát, és a
szemetesbe dobta. – így már sokkal jobban érzem magam – mosolygott Wendyre.
– Ennek igazán örülök.
– Főzzek magának egy kávét? – ajánlotta fel udvariasan a férfi.
– Köszönöm, nem kérek. Inkább teát innék…
Együtt mentek a konyhába, ahol Wendy feltette a teáskannában a vizet melegedni,
vendége pedig bekészítette a kávét, és bekapcsolta a főzőgépet. Az asszony
megállapította, hogy nem lehet semmi kifogása a férfi modora ellen. Segítőkész, de
cseppet sem tolakodó. Mégsem tudta elengedni magát a közelében. Minden
pillantásának, mozdulatának különös jelentőséget tulajdonított. Talán csak az az oka,
hogy elszokott a férfiak közelségétől…
Miközben arra vártak, hogy felforrjon a teavíz és kicsurogjon a kávé, Wendy
megkérdezte:
– Egyébként mit csinál?
– Hogyhogy mit csinálok?
– Úgy értem, mit dolgozik. Mi a foglalkozása.
– A… gyógyszeriparban dolgozom.
– Mint orvoslátogató?
– Hát… igen, körülbelül.
– Naplesbe igyekezett?
– Pontosan.
– Hol lakik? Fort Lauderdale-ben?
– Igazából New Yorkban lakom. Csak most ide helyeztek át.
Felforrt a víz. Wendy levette a tűzhelyről, és ráöntötte a teára. Közben érezte, hogy a
férfi figyeli, s ettől az ereiben is forrni kezdett a vér. Milyen rég volt, mégis emlékezett
rá… ilyenkor szokott szikra gyúlni férfi és nő között. Ám az módfelett zavarta, hogy egy
idegen váltja ki belőle ezeket az érzéseket. Egy New York-i gyógyszerügynök, aki Bill
Smithnek nevezi magát, és teljesen váratlanul toppant be az életébe… Vajon miért érzi
azt, hogy hosszú idő után most tér belé vissza igazán az élet?
Megfordult, és pillantása találkozott a férfiéval. Az kihasználta az alkalmat, és
mosolyogva megkérdezte:
– És maga mit csinál? Mi a foglalkozása?
11/82
– Régebben ápolónőként dolgoztam. Aztán megismerkedtem Leiffel, aki egy nagy

környezetvédő szervezetnek dolgozott. Ez az ő háza volt. Én is ide jöttem, amikor úgy
döntöttünk, együtt fogunk élni.
– Aztán itt maradt.
– Ez lett az otthonom. Szeretek itt lakni.
– Szereti ezt a mocsári életet? Komolyan mondja?
– Az itteni élet sokkal többet jelent nekem, mintsem gondolná, Mr. Smith.
„Mr. Smith” megköszörülte a torkát.
– Nem gondolja, hogy felesleges így titulálnia olyasvalakit, akinek minden porcikáját
ismeri?
Wendy elpirult, de állta a férfi tekintetét.
– Csodálatos itt élni… Bill. Maga még nem ismeri ezt a vidéket. Ha maradna egy ideig,
rájönne, hogy itt a természet csodái még karnyújtásnyira vannak az embertől.
A férfi idegenkedve hallgatta a lelkes szavakat. Az ő számára a mocsár csupa veszélyt
rejtett. Utálta a sarat, a hüllőket, a rovarokat. Az viszont igaz, hogy része volt egy
csodában. Maga a tény, hogy még életben van, mással nem is magyarázható. S amikor
magához tért, egy angyalt pillantott meg. Ez a nő a hosszú szőke hajával, tiszta kék
szemével egyszerűen elbűvölő! Valóságos őrangyal, aki a sötétségből visszahozta a
fénybe.
De eszeveszetten akart egy második csodát is: rács mögé juttatni azt a gazembert, aki
nemcsak sok ezer ember haláláért és nyomorúságáért felelős, hanem a munkatársát is
megölte. Abban reménykedett, hogy Michaelson és bandája felhagyott a keresésével, így
üldözöttből újra üldözővé léphet elő. Muszáj megnéznie a híreket, mégpedig Wendy
nélkül!
Wendy… szerette a nevét, mert úgy gondolta, éppen egy ilyen igéző, angyalszerű
teremtésre illik. De most nincs idő álmodozni, meg kell őriznie a hidegvérét! Elsősorban
azt kell megtudnia, hogyan is állnak a dolgok. Lehetetlen, hogy Michaelson idáig követte
volna, de azért nem árt az óvatosság. Csak sikerülne Wendyt távol tartania a tévétől!
Kinyújtotta kezét az asszony felé, és gyengéden végigsimította a karját.
– Megengedné, hogy ma éjjel itt maradjak? – kérdezte.
– A kérdés gyakorlatilag már akkor eldőlt, amikor kicibáltam a mocsárból – válaszolta
az asszony. – A fürdőszoba mellett talál egy hálószobát, ott elalhat.
– Köszönöm. Holnap reggel, ha van kedve, körbekalauzolhatna a vidéken, és
megmutathatná, miért él itt. Most viszont, ha megbocsát, inkább lefeküdnék.
– Persze. Kimerítő napja volt – mosolygott a férfira vendéglátója.
– Jó éjszakát, Wendy!
– Jó éjszakát, Bill – felelte az asszony, és egy kicsit sajnálta, hogy a közösen eltöltött
este ilyen hamar véget ért.
Az éjjel Brad az asszonyról álmodott. Már amikor először nézett rá azzal az

angyalarcával, sejtette, hogy nem egykönnyen veri majd ki a fejéből. Lám, itt él az
12/82
Everglades közepén teljesen egyedül. Érzékeny és sebezhető, mégis kész volt vállalni a
kockázatot, amikor megmentette… Wendy egy pillanat alatt döntötte el, hogy megbízik
benne. Ha másként dönt, ő most nem lehetne itt.
Álmában sem volt kevésbé vonzó és gyönyörű az asszony. Egyszer csak ott tartotta
Wendyt a karjában, és olyan szenvedélyesen ölelte, ahogy régen nem ölelt senkit.
Megcsókolta a száját, megsimogatta a gyönyörű test tökéletes idomait. Az egész annyira
valószerű volt, hogy érezte a női test melegét és illatát, ahogy mellette fekszik az ágyban,
szerelmesen hozzásimul, végül ráhengeredik. De milyen érdekes, hogy csak a lábán érzi
a súlyát! Ettől aztán felébredt, kinyitotta a szemét, és belebámult a sötétbe.
Nem akart hinni a szemének. Biztosan az álom folytatódik! De hát az nem lehet!
Tudta, hogy az előbb felébredt. Megpróbált nyugalmat erőltetni magara, miközben
kimeredt szemmel figyelte az ágyába tolakodó szerzetet. Nem Wendy volt, annyi
bizonyos. Sem olyasmi, amiről szívesen álmodik az ember. Valami macskaféle ragadozó
óriási szeme villogott rá.
Brad először azt hitte, tigris, aztán észbe kapott, hogy a mocsárban nem élnek tigrisek.
Ennek az állatnak borostyánszínű bundája volt, és világító sárga szeme. S ezzel a
szemmel őt figyelte. Majd hirtelen hátrahőkölt, és fújni kezdett ra. Bradet kiverte a
veríték. Még a hátán is felállt a szőr, de igyekezett csendben és főleg mozdulatlanul
maradni.
Hát ez óriási! – gondolta. Sikerült elmenekülnie Michaelson karmaiból, eszméletét
vesztette a mocsárban, kimentették, s mindezt azért, hogy egy vadmacska reggelije
legyen belőle!
– Bill? – hallotta Wendy hangját, s a szobába meleg lámpafény kúszott.
Szentséges ég, az asszony bejön hozzá! Nem engedheti, hogy ő is veszélybe kerüljön!
– Ne, Wendy! Csukja be gyorsan az ajtót, és menjen innen! – utasította a nőt fojtott
hangon.
Wendy azonban ügyet sem vetett rá. Fehér hálóingében megállt az ajtóban, s
angyalszerűbb volt, mint valaha. Szemében aggodalom tükröződött.
Brad elhatározta, mindent elkövet, nehogy a bestia rátámadjon erre a csodálatos nőre.
Ledobta magáról a takarót, és feltérdelt, készen arra, hogy megküzdjön a vadállattal.
Nem kapott semmiféle kiképzést, hogy mi módon viselkedjék ilyenkor, de mint ügynök
hozzászokott, hogy vészhelyzetben se veszítse el a fejét.
– Picur! – szólalt meg Wendy, és belépett a szobába.
– Wendy! Azt mondtam…
– Ó, sajnálom, Mr. Smith! – szabadkozott az asszony, és egyenesen a vadmacska felé
tartott. – Picurnak megvan a saját kis bejárata a hátsó ajtón, de gyakran beugrik a nyitott
ablakon is. Úgy jön-megy, ahogy neki tetszik. Ne haragudjon, de elfelejtettem szólni róla!
Brad sértetten húzta fel a szemöldökét.
Wendy lehuppant a ragadozó mellé, és simogatni kezdte a füle tövét. Bűntudatosan
pislogott a férfira.
– Igazán sajnálom. Nagyon megijesztette?
– Á, egyáltalán nem – mormolta Brad. – Szóval ő Picur.
13/82
– Igen. Floridai párduc. Sajnos, ma már a veszélyeztetett fajok közé tartozik.

A férfi lassan magára húzta a takarót.
– Hát, azért nem olyan picurka… – jegyezte meg szárazon.
– Amikor rátaláltam, alig volt nagyobb, mint egy gombolyag gyapjúfonal. Vadorzók
pusztították el az anyját, ő meg szegény árván maradt. Leiffel Picurnak neveztük el, és ez
rajta ragadt később is. Nagyon kedves és szelíd természetű.
– Igen, biztosan – bólintott Brad, ám a tekintete kételkedést fejezett ki.
Picur olyan hangot adott, amelyet a férfi a morgás és dorombolás keverékeként
értelmezett. Wendy megnyugtatóan Bradre mosolygott.
– Picur teljesen ártalmatlan, erre megesküszöm!
A férfi óvatosan kinyújtotta a kezét, és végigsimított a puha bundán.
– Jó kiscica – duruzsolta közben.
A párducnak, úgy látszik, nem volt kifogása a közeledés ellen. Jól megnézte Bradet,
aztán a hátára hengeredett, és felhúzta mind a négy lábát.
Wendy nevetett.
– Imádja, ha a hasát simogatom!
A férfi nem tudta levenni szemét a női kézről, amint becézve ide-oda siklik a
bársonyos szőrön. Bárcsak őt simogatná ilyen gyengéden!
Lehet, hogy Wendynek is ugyanez fordult meg a fejében, mert elpirult, és felállt.
– Elnézést a zavarásért, Mr. Smith. Gyere, Picur, hagyjuk a vendéget, hadd aludjon még
egy kicsit!
Miután az ajtó becsukódott utánuk, Brad fújt egy nagyot. Rettentően melege lett az
asszony közelében. Lerúgta magáról a takarót, és felkelt. Az ablakhoz ballagott, és
szélesre tárta.
Szemét elkápráztatta a színek kavalkádja. A felkelő nap aranyszínnel vonta be az
ablak alatt elterülő, takarosan körbekerített kertet. A szegélyt pompás, egzotikus
bougainvilleák alkották. A terület egy részét Wendy veteményesnek használta, a másik
oldalra pedig csodás rózsakertet varázsolt. A kerítésen túl teljes gazdagságában tárult
Brad elé az Everglades növényvilága. A fák és a sosem látott, virágzó trópusi cserjék
között vadon nőtt orchideák nyíltak a szivárvány minden árnyalatában.
A virágtenger hihetetlen nyugalmat árasztott. A férfi úgy érezte, még soha nem volt
ilyen harmóniában a természettel. Szabadság és béke költözött a lelkébe. A következő
pillanatban azonban ráébredt, hogy ez csak a felszín. Az ő helyzetében nem gondolhat
nyugalomra és békességre.
Minél hamarabb el kell döntenie, mit tegyen, hogy azután akcióba lépjen. Ezektől a
gondolatoktól űzve felöltötte kölcsönkapott ruháit, és kilépett a hálószobából.
Wendy a konyhában tevékenykedett. Vászonsort volt rajta, meg ujjatlan felsőrész,
haját pedig lófarokba fogta. Mielőtt Brad bevonult volna a fürdőszobába, mosolyogva
benézett az asszonyhoz.
– Igazán szundíthatott volna még egy kicsit – jegyezte meg Wendy.
14/82
– Ha már egyszer felébredtem, képtelen vagyok visszaaludni – közölte a férfi.

Mialatt zuhanyozott, elhatározta, hogy legelőször is kapcsolatba lép a főnökével. Arra
számított, hogy Wendy el tudja vinni valami civilizált helyre, ahonnan telefonálhat, és
megveheti a lapokat.
Több volt mint sajnálkozás, amit arra a gondolatra érzett, hogy nem köthet mélyebb
ismeretséget Wendyvel. A szőke angyal valahol majd kiteszi, és ezzel ugyanolyan
gyorsan távozik az életéből, mint ahogy betoppant. A vágyai és almai pedig
beteljesületlenek maradnak…
Amikor kilépett a fürdőszobából, orrát kellemes kávéillat csapta meg. Wendy a
konyhapultnak támaszkodva állt, és a nappaliba nézett. Brad látta, hogy megy a tévé, és
az egyik országos csatorna éppen híreket sugároz.
– Már itt is van? – fordult feléje barátságosan Wendy. – Sajnálom, hogy ilyen korán
felébresztettük.
– Semmi baj. Egyébként sem vagyok későn kelő.
– Kér egy kávét?
– Köszönöm, majd kiszolgálom magam. – Mikor Brad elment az asszony mellett,
karjával futólag megérintette. Szinte azonnal feltámadt benne a vágy. Legszívesebben
felnyalábolta volna Wendyt, akiből csak úgy áradt a frissesség és a jó illat.
Ha ezt tenném, alighanem rossz véget érne a vendégeskedésem, gondolta, miközben
kávét töltött egy csészébe. Csak tegnap látta először az asszonyt, de úgy vélte, elég jól
kiismerte ahhoz, hogy tudja, miként viselkedik bizonyos helyzetekben.
– Reggeli után elmehetünk együtt a műhelybe, onnan tud telefonálni, ha akar –
javasolta Wendy. – Nem kell sietnünk, csak kilenckor nyitnak.
– Nekem nem sietős – biztosította Brad az asszonyt.
A férfi hangjából hallatszó melegség megpendített egy húrt Wendy szívében. Olyanok
voltak a szavai, mint egy-egy gyengéd, finom simogatás. Miközben tükörtojást készített,
a nő azon a rejtélyen töprengett, miért van rá ekkora hatással ez az ember. Holtbiztosan
tudta, hogy hamis nevet mondott neki. És ha valaki ebben a kérdésben hazudik, nem ok
nélkül teszi…
Az ösztöne és az emberismerete azonban nem szokta megcsalni. Meghívta a házába
ezt az idegent, és ő nem élt vissza a bizalmával. De mit bizonyít ez? Nem ismeri, úgyhogy
nem tudhatja, rendes emberrel vagy megnyerő modorú bűnözővel van-e dolga.
Az az igazság, hogy vonzódsz hozzá, ezért olyannak látod, amilyennek szeretnéd, fűzte
tovább a gondolatait. Eszébe sem jutott, hogy futó kalandba keveredjen valakivel, de
azért jóleső izgalommal tűnődött el azon, mi lenne, ha… Nyelt egyet, és megzabolázta a
gondolatait. Micsoda lehetetlen állapot! Más sem jár a fejében, csak ez az idegen férfi!
Mire Wendy elkészült a tükörtojással, és az asztalra tette, már-már ingerülten vette
észre, hogy vendége viszont egy fikarcnyit se törődik vele, ehelyett figyelmesen nézi a
tévében a híreket. Wendy pillantása akaratlanul is a készülékre esett, s a következő
másodpercben megütötte fülét az „Everglades” szó. Saját kis világa hirtelen az ország
érdeklődésének a középpontjába került. Wendy nem akart lemaradni semmiről. Braddel
egyszerre siettek be a nappaliba.
– Állj! – kiáltott rá a férfira, mert úgy látta, mintha az ki akarná kapcsolni a készüléket.
15/82
Brad megtorpant, és az asszonyra bámult. Pillantásával szinte keresztüldöfte Wendyt.

Annyira másnak látszott most, hogy az asszony visszahőkölt.
A bemondónő arról beszélt, hogy előző nap lövöldözésre került sor az Evergladesben.
A DEA egyik összekötőjét megölték, a rendőrség azóta is keresi a gyilkosokat, akik egy
kábítószer-kereskedő banda tagjai, és különösen veszélyes bűnözők.
– Biztos nem kíváncsi ilyesmire – mondta határozottan Brad, és elindult, hogy
kikapcsolja a tévét.
Wendy már éppen tiltakozni akart, amikor torkára forrt a szó, mert a képernyőn
vendége fotóját pillantotta meg. Az állítólagos Mr. Smith képe mellett még négy férfiét
mutatták be, akik valószínűleg a banda tagjai.
– A francba! – szűrte fogai között a szavakat Brad. Kikapcsolta a tévét, és Wendyhez
fordult. Az asszony mintha kővé vált volna. Csak a tekintete lángolt, amelyet vádlón a
férfira szegezett. – Wendy… – Brad kérlelve nyújtotta karját az asszony felé. Minek is
hazudott? Most aztán nehéz lesz kimagyarázkodnia.
E percben abban is kételkedett, hogy Wendy egyáltalán alkalmat ad neki a
védekezésre. A viselkedése mindenesetre hideg és visszautasító lett, a szemébe pedig
félelem költözött.
Brad tehetetlenül túrt bele a hajába.
– Wendy…
Az asszony ekkor kirohant, nyilván azért, hogy elmeneküljön a házból. Ezt nem
engedhetem meg! – suhant át Brad agyán. Nem maradhat ezen a vidéken egyedül,
kiszolgáltatottan Michaelsonéknak! És azt sem hagyhatja, hogy az asszony veszélybe
sodorja magát, amikor pánikszerűen menekül a mocsárban. Rá se mert gondolni, mi
minden történhetne vele.
– Wendy, kérem, várjon!
De az asszony nem is hallotta. El innen, minél előbb, zakatolt a fejében. Sikerülni fog!
Csak el kell érnie a motorcsónakot!
Már a bejárati ajtót nyitotta, amikor Brad beérte, és testével eltorlaszolta a menekülés
útját. Wendy csak egy pillanatig habozott, aztán sarkon fordult, berohant a
hálószobájába, és magára zárta az ajtót. Talán meglóghat az ablakon át! Most már
nagyon félt.
A mocsárban azonban megszokta, hogy úrrá kell lennie a hirtelen támadt
veszélyeken, ezért megpróbálta most is megőrizni a hidegvérét. Legjobban az
bosszantotta, hogy csak úgy egyszerűen besétált a csapdába. Elejétől fogva tudta, hogy a
férfi hamis nevet mondott neki. Mégis úgy viselkedett, mint egy buta liba, akit
elkápráztat egy férfi jó külseje és modora.
3. FEJEZET
Brad felindultan rángatta a kilincset.

– Wendy! Meg kell hallgatnia!
16/82
Az asszony összerázkódott, a szíve vadul kalapált.

– Hazug csaló! – kiabálta, miközben szeme vadul pásztázta a szobát. – Eszemben sincs,
hogy meghallgassam.
Hirtelen eszébe jutott, hogy a fiókos szekrényben kell lennie a csavarhúzónak.
Nemrég új fogantyút szerelt a fiókokra, és utána már nem volt kedve a helyére tenni a
szerszámot. Éljen a lustaság! – gondolta megkönnyebbülten.
– Wendy! Nem tagadom, hazudtam magának, de engedje, hogy megmagyarázzam,
miért.
Az asszony megtalálta a csavarhúzót, és izgatottan felsóhajtott. Ha sikerül a
szúnyogháló keretét lecsavaroznia az ablakról, szabaddá válik a menekülés útja. Most
már csak arra kell törekednie, hogy az ajtó előtt álló férfi figyelmét lekösse.
– Hát tessék! Magyarázza meg! – csattant fel ingerülten. Szép csendben az ablakhoz
lopakodott, és munkához látott.
– Wendy, én nem vagyok bűnöző. Ellenkezőleg.
Na, persze. Én is ezt mondanám az ő helyében! Mi mást is mondhatna? Az igazságot
aligha. Egyébként egyszer már hazudott nekem. Annyira ostobának tart, hogy azt
képzeli, másodszor is csőbe húzhat…?
Az első csavar belepottyant a nő tenyerébe. Visszafojtott lélegzettel dolgozott tovább.
Remegő ujjakkal szabadította ki a másodikat is. Vajon mibe keveredett? Ezt a férfit
üldözi az FBI és a DEA. Egy ügynököt már megöltek. A helyzet igencsak veszélyes,
összegezte az asszony. Ez a Bill Smith egy olyan kábítószerkereskedő banda tagja, amely
nem riad vissza a gyilkosságtól sem.
– Már a kezdet kezdetén igazat kellett volna mondanom. De nem akartam bajba
keverni, és azt sem tudhattam, hogy megbízhatom-e magában. Fogalmam sem volt, mit
közölt a rendőrség a sajtóval. Értse meg, kérem! A főnököm nem mindig mondhat igazat
az újságíróknak. Beépített ügynökként dolgoztam. A munkatársaim most azt hiszik,
Michaelsonék kezében vagyok. Amikor Jim Taggart lelepleződött, az én szerepemre is
fény derült. Jim az a kollégám, akit megöltek.
Mi a csudáról beszél? – tanakodott elhűlve Wendy, miközben a harmadik csavart
távolította el. A keret meglazult, de most jött még csak a neheze. Ahhoz, hogy a negyedik
csavarhoz is hozzáférjen, Wendynek fel kellett állnia egy székre. Csak ne remegne a lába!
Különben az egészet saját magának köszönheti. Nem kellett volna Leif halála után itt
maradnia egyedül a mocsárban. Túl sok időt töltött gyászban. Ha a többi emberhez
hasonlóan él, esze ágában sem lett volna beengedni a házába egy idegen alakot…
Végre az utolsó csavart is kiszedte. A férfi csak mondta a magáét az ajtó előtt, de
Wendy túl izgatott volt ahhoz, hogy odafigyeljen. Óvatosan leemelte a keretet, és a falnak
támasztotta. Feltornázta magát a párkányra, és kiugrott a kertbe.
– Wendy, érti már? – kérdezte sürgetően Brad. Semmi válasz. Túl későn jött rá, hogy
csak az ajtónak beszélt. – Wendy!
Nekivetette vállát az ajtó fájának. A zár nem sok ellenállást tanúsított. Egy
másodperccel később Brad már a szoba közepén állt. Megpillantotta a falnak támasztott
szúnyoghálót, és a szélben lobogó függönyt. Az ablakhoz rohant, és gondolkodás nélkül
ugrott. Kissé távolabb meglátta Wendyt, aki a motorcsónak felé rohant.
17/82
– Wendy! – Brad utánavetette magát, és éppen abban a pillanatban csípte el, mikor az
be akart ugrani a csónakba.
Amikor a nő megérezte karján a férfi erős szorítását, gondolkodás nélkül megfordult
és ütött. Ökle először Brad mellkasán csattant, utána pedig a jobb szemét találta el. A
férfi majdnem felkiáltott fájdalmában, de aztán összeszorította a fogát.
– Wendy…
Az asszony azonban nem hallgatott rá, hanem tovább küzdött ellene. Ekkor a férfi
derékon kapta, és magához rántotta. A világért sem akart neki fájdalmat okozni, de
valahogy meg kellett akadályoznia, hogy Wendy a csónakkal megszökjön, és itt hagyja őt.
Elkezdte visszavonszolni a házba. Az asszony ütött, rúgott és csípett, ám Brad ügyet sem
vetett rá. A folyosón át a betört zárú hálószobába húzta, és ledobta az ágyra.
– Te jó ég! Miért kellett ezt művelned? Nem bántalak! – kiáltott méltatlankodva a
rúgkapáló nőre. Mivel Wendy erre sem nyugodott meg, Brad föléje térdelt, és két kezét a
csuklójánál fogva leszorította a feje fölött a párnára.
– És honnan tudjam, nem hazudsz-e most is? – kérdezte lihegve Wendy. Haja az
arcába hullott. Megpróbálta arrébb fújni a tincseket, nem sok sikerrel.
Ha a pillantása ölni tudna… – gondolta Brad.
– Te, te sunyi alak! – kiabált vadul az asszony, és észre sem vette, hogy fortyogó
indulatai közepette ugyanúgy letegezte a férfit, mint az őt.
– Igazad van, hamis nevet mondtam – folytatta higgadtabban Brad. –Sajnálom, és
bocsánatot kérek érte. Az igazi nevem Brad McKenna.
Wendy egy darabig csendben feküdt. A teste kissé ellazult, de a kételkedés nem tűnt el
a szeméből.
Brad vele együtt szenvedett. Nehéz volt elviselnie, hogy ő az, aki ilyen csalódást
okozott az asszonynak. Másfelől azonban nem hagyta hidegen a helyzet humoros oldala
sem. Egy nő és egy férfi, akik alig egy napja ismerik egymást, az ágyon fekszenek, és mit
csinálnak? Dulakodnak. Elismerésre késztette, hogy mennyi energia szorult a törékeny
női testbe. Ekkor kapta a következő ütést…
– Wendy! Hagyd abba ezt az ostobaságot! – nevette el magát kínjában. – Legalább
hagyj egy lélegzetvételnyi szünetet!
– Már kaptál eleget. Kihúztalak a mocsárból, tetőt adtam a fejed fölé,
megvacsoráztattalak…
– És megmosdattál – emlékeztette Brad.
– Úgy van – mustrálta továbbra is szigorúan az asszony. – Ott kellett volna hagynom
téged a krokodiloknak – szögezte le végül.
Brad felsóhajtott. Valahol a lelke mélyén félelem ébredt. De miért is? Wendy gyűlöli
őt. Na és? Annyit még biztosan megtesz, hogy elviszi a legközelebbi nyilvános telefonig,
aztán sosem látják többé egymást. Igaz, hogy már a legelején vonzalom alakult ki köztük,
de úgysem lehetne ez több holmi futó kalandnál, melyben a testi szerelemé a főszerep.
És ilyesmire egyiküknek sincs szüksége. Ez az asszony viszont olyan kedves volt hozzá,
hogy nem akaródzik haraggal elválnia tőle.
18/82
– Wendy, kérlek. – Az asszony csuklóján lazult a szorítás. – Tudom, hogy nem

érdemlem meg a bizalmadat, most mégis nagy szükségem lenne rá. Nem maradt más
reményem.
Az asszony nem válaszolt, de mar nem is kapálózott. A pillantása azonban még mindig
visszautasítást sugárzott.
Wendy gondolatai közben elkalandoztak. Egy emlékkép bukkant fel benne, egy
kísértetiesen hasonló helyzet. Ugyanígy feküdtek az ágyban Leiffel. Leif lefogta, ő
ellenkezett. Ám az csak játék volt, incselkedés, és közben sokat nevettek. Most egy
idegen férfi tartja fogva, és a bizalmáért esedezik. Olyan ez, mintha elárulná meghalt
férjét és a szerelmüket. Mialatt gondolatai ezt az utat bejárták, észrevette, hogy a szíve
nyugodtabban ver, s a félelme is elpárolgott.
A történtek ellenére hinni szeretett volna a férfinak. Arra gondolt, hogy nem lehet
igazán elvetemült bűnöző. Ha akarta volna, Brad már rég eltehette volna őt láb alól.
Ehelyett kétségbeesetten próbálja meggyőzni valamiről, és arra is vigyáz, hogy ne
okozzon neki fájdalmat. Amikor a férfi szemébe nézett, pillantása meleg, nyílt tekintettel
találkozott. Megint meglátta „vendégében” azt a férfit, akihez rejtélyes módon vonzódik.
Hirtelen elviselhetetlennek tűnt számára Brad érintése, testének nyomasztó, mégis
bensőséges közelsége.
Wendy nyelt egyet.
– Szerintem először is elengedhetnél.
Brad kelletlenül tett eleget az asszony kérésének, majd letelepedett az ágy szélére.
Wendy gyorsan biztonságos távolságba húzódott tőle.
– Szóval Brad McKenna? – kérdezte bizonytalanul.
A férfi bólintott.
– A DEA embere vagyok. Hinned kell nekem! A társammal együtt, akit megöltek,
beépített ügynökként dolgoztunk. Sikerült beférkőznünk egy kegyetlen banda tagjai
közé. Dél-Amerikából kapják a kemény drogot, és itt, Floridában terítik a kábítószeresek
között. Michaelson, aki egy elosztó csoport főnöke, szimatot fogott. Éppen az eladókkal
akartunk találkozni, amikor úgy döntött, leszámol velünk. Minden olyan gyorsan történt,
egyáltalán nem voltunk rá felkészülve… Jimet megölték. Utána én következtem volna, de
sikerült elkötnöm egy Chevyt. Sajnos, az öreg csotrogány lerobbant a lápvidék közepén,
úgyhogy Michaelsonék kis híján nyakon csíptek. Voltam olyan bolond, hogy a mocsárba
menekültem, óriási szerencsémre azonban te találtál meg, nem Michaelsonék.
– Ezek szerint szó sincs orvoslátogatásról – állapította meg Wendy.
– Hogy micsoda?
– Ha emlékeztethetlek, azt mondtad, gyógyszerügynök vagy.
A férfi kelletlenül vállat vont.
– Most tényleg igazat mondok – erősködött. – Ugye tudsz még hinni nekem?
– Akkor miért mutatták együtt a fotódat a kábítószer-kereskedő banda tagjainak a
fényképével?
Brad felsóhajtott, ám aztán türelmesen magyarázta:
19/82
– Tudod, hogy beépített ügynök voltam. A rendőrség addig nem fedheti fel a
kilétemet, amíg nem tudják biztosan, lebuktam-e, vagy sem. – Kis szünetet tartott,
mielőtt teljesen világossá tette volna a helyzet súlyosságát. – Michaelsont gyilkosság és
kábítószer-kereskedelem miatt körözik. Ha a kezébe kerülök, biztos, hogy eltesz láb alól.
Wendy felhúzta a térdét, és átkarolta. A viselkedése még mindig elutasító volt.
Szótlanul figyelte Bradet.
– Wendy, higgy nekem! – kérlelte a férfi.
– Ugyan miért?
– Mert továbbra is szükségem van a segítségedre – mondta nyugodtan Brad.
Az asszony még mindig hallgatott.
– Nos, hogy döntöttél? – nógatta feszülten a férfi.
– Bárki vagy is, nincs más választásom, mint hinni neked, igaz?
Brad megkönnyebbülten elmosolyodott.
– Köszönöm – suttogta. Kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa Wendyt. de az
asszony kitért előle.
– Szeretném, ha ezentúl nem érnél hozzám – közölte határozottan, majd elhagyta a
szobát.
Brad pár pillanat múlva követte. Wendy már a ház előtt várta.
– Jössz? – kérdezte türelmetlenül.
A férfi becsukta maga után az ajtót, és bizalmatlanul kémlelt körül. Hol lehel a floridai
párduc? Mialatt Wendyt üldözte, teljesen megfeledkezett róla. Picur nyilván sokkal
hatásosabban tartja távol a hívatlan vendégeket, mint egy falka véreb…
– Nem tudom, bízhatom-e benned – nézett elgondolkodva az asszonyra.
– Hogy micsoda? – csattant Wendy hangja már-már hisztérikusan.
Brad nem válaszolt.
– Mégis mit akarsz? – fortyant fel az asszony.
– Hol van a párduc?
– Picur?
– Igen, a kis szobacicusod.
– Honnan tudjam? – mosolygott negédesen Wendy. – A macskafélék szeretnek
eltűnni, és mint tudod, Picur oda megy, ahová akar.
Bradet feldühítette az asszony gúnyos válasza. Kiment a fejéből, hogy nem szabad
hozzáérnie. Odalépett hozzá, erősen karon ragadta, és odahúzta magához. Az orruk
majdnem összeért, úgy néztek farkasszemet egymással. A férfi érezte Wendy hajának
illatát. A szíve úgy dobogott, hogy biztosra vette, az asszony is hallja. Nem tudta mire
vélni, hogy Wendy nem tiltakozik, nem védekezik.
– Csak azt szeretném tudni, nem cselleng-e Picur valahol a közelben, készen arra,
hogy megvédjen téged.
A nő egy pillanatig habozott, mielőtt válaszolt:
20/82
– Nem.
– Biztos vagy ebben?
– Mégis mit vársz tőlem? Tegyem le a nagyesküt?
– Igen!
– Megáll az eszem! Nem gondolod, hogy inkább én követelhetnem ezt tőled?
– Kértelek, hogy bízz bennem.
– Te mégsem bízol énbennem!
Brad hirtelen úgy érezte, nem bírja ki, hogy ne csókolja meg az asszonyt. A Wendy
szemében lobogó tűz fölhevítette, és csak az járt a fejében, milyen lehet csókjának az íze.
Életében nem kívánt még egyetlen nőt sem ennyire. Behunyta a szemét, és azért
fohászkodott, bárcsak azelőtt elhagyhatná a mocsarat, mielőtt teljesen elveszíti a fejét.
Zavarodottan engedte el az asszonyt.
– Ne haragudj, Wendy, igazad van! Túl sokat várok el. Sajnálom. Akkor indulhatunk?
Az asszony megbántottan viszonozta a tekintetét, aztán bólintott, és megindult a
csónak felé. Mikor odaértek, Brad eloldozta a kötelet, majd kényelmesen elhelyezkedett
a járműben, és úgy tekintett szét, mintha turistaként érkezett volna az Evergladesbe.
Észrevette, milyen jól tájékozódik Wendy a mocsárban. Ő maga csak a hozzávetőleges
irányt tudta megállapítani a nap állása alapján. Hihetetlen, hogy egy ifjú hölgy ilyen
biztos kézzel kormányozza a csónakot, holott a táj semmiféle támpontot, fogódzót nem
kínál. Vagy talán mégis vannak ilyenek, de csak az látja meg, aki éveket töltött a
mocsárban?
Brad arra számított, hogy egy magasabban fekvő földterülethez érkeznek, ám
változatlanul csak mocsarat és nádast látott. Csupán alapos vizsgálódás után vette észre
a stéget, ahol nem sokkal később Wendy ki is kötött. Innen már látszott a ház, amelyet az
asszony műhelynek nevezett. Egy oszlopra erősített tábla hirdette, hogy az épület
egyúttal benzinkútként is működik.
Kék kezeslábasba öltözött idősebb férfi sietett az üdvözlésükre. Kíváncsian méregette
Bradet. Megtörölte kezét a ruhájában, aztán Wendyre mosolygott.
– Szia, Mac! – köszönt neki az asszony.
Brad észre sem vette, hogy izgalmában még levegőt is elfelejtett venni. Csak akkor
lélegzett fel megkönnyebbülten, amikor az asszony tovább csevegett anélkül, hogy egy
hanggal is elárulta volna az öregnek, úgy érzi, talán veszélyben van.
– Mac, ő egy barátom, Brad McKenna. Brad, hadd mutassam be neked Mac Gleasont!
Övé a szerviz és a benzinkút, de van gyorsétkezdéje és egy kis boltja is, ahol a
környékbeliek beszerezhetik az élelmiszert meg a legszükségesebb holmikat. Nála
található továbbá a környék egyetlen telefonja.
Mac felhúzta a szemöldökét, de aztán előrelépett, és kezet nyújtott.
– Üdvözlöm, Mac! – köszöntötte Brad barátságosan, miközben kezet fogtak.
– Nem a magáé az a Chevy, amelyik nem messze az úttól robbant le?
– Hogyan…? Nem, nem az enyém – mondta a nyomozó, és ezzel nem is hazudott.
21/82
– Brad szeretne elintézni egy sürgős telefont – vágott közbe Wendy. – Egyébként mi
van a kocsimmal?
– Jobban megy, mint új korában. Helyi beszélgetés lesz, fiatalember?
– Hát, nem is tudom… Fort Lauderdale-be szeretnék telefonálni. – Brad a
nadrágzsebében kotorászott aprópénz után, ám aztán észbe kapott, hogy ez nem is az ő
holmija, a zsebek pedig üresek.
– Nem kértem pénzt, fiam – dörmögte Mac. – Csak azt kérdeztem, milyen hívás lesz.
Ha Fort Lauderdale-be telefonál, először egyest tárcsázzon!
– Köszönöm – bólintott Brad.
– A telefon az irodában van – mutatott az öreg a házra. – Használja csak nyugodtan!
Brad elindult az épület felé. Nem szívesen hagyta egyedül Wendyt Mackel, de mit volt
mit tenni? Legszívesebben minden második lépésnél hátrafordult volna, de uralkodott
magán. Mégsem tudott másra gondolni, mint hogy Wendy esetleg éppen ebben a
percben súgja meg az öregnek, hogy a „barátja” veszélyes bűnöző. Lehet, hogy azon törik
a fejüket, miként szabadulhatnának meg tőle…
Kérlek, Wendy, ne tedd ezt velem! – rimánkodott magában Brad. Ne árulj el!
Egy rendetlen helyiségben fölfedezte az irodát, amely egy íróasztalból és a rajta
elhelyezett telefonból állt. A fennmaradó rész inkább lomtárnak illett volna be; a falnál
rozsdás italautomata árválkodott, egy polcon kávéfőző, mellette egy kancsó hideg víz.
Brad töltött magának belőle egy pohárral, és kibámult az ablakon. Látta, hogy Wendy
éppen nevet valamin, amit Mac mond neki. Úgy tűnt tehát, egyelőre nincs mitől tartania.
A telefonhoz lépett, és hívta az előre megbeszélt titkos számot. Gary Henshaw
jelentkezett. Bradnek nevetnie kellett, ahogy Gary diadalordítással adta a többiek
tudtára, Brad életben van.
– Hol az ördögben bujkálsz, pajtás? – kérdezte kollégája az örömujjongás elcsitultával.
– Ne, még ne kezdd el! Hívom a főnököt.
Két másodperccel később Brad már Davis Purdyvel beszélt, a dél-floridai kábítószer-
ellenes egység vezetőjével. Beosztottjai egyszerűen, de tisztelettel csak „főnöknek”
hívták. Purdy nem volt aktakukac. Évekig járőrözött az utcán, majd egyre feljebb került a
hivatali ranglétrán.
– Ezek szerint életben van – állapította meg a főnök. A szavak szenvtelennek
tűnhettek, de mögöttük megkönnyebbülés rejtőzött.
– Igen. – Brad leült egy forgószékre, és kényelmesen elterpeszkedett.
– Hála az égnek… Jim viszont meghalt.
Brad lehunyta a szemét.
– Tudom. Michaelson valahogy kiszagolta, hogy mind a ketten a DEA-nek dolgozunk.
– Igen, nemrég jöttünk rá mi is, hogy tudja. – Purdy habozott, mielőtt ismét
megszólalt: – Az éjjel ugyanis felgyújtották a lakását.
– Micsoda? – egyenesedett fel Brad. – Mindenem elégett?
– Sajnos, igen.
22/82
Brad a fényképekre gondolt, a gyerekkori bélyeggyűjteményére, az első fizetéseiből

vett hifitornyára meg egy csomó más apróságra…S most minden odaveszett. De te élsz,
mondta egy belső hang, Jimnek ellenben nem volt ekkora szerencséje.
– Mentő programot dolgozunk ki, külön a maga számára – folytatta Purdy. –
Michaelson minden követ meg fog mozgatni, hogy megtalálja. Maga az egyetlen, aki
veszélyt jelent rá nézve. Holtan akarja látni, és nemigen akad olyasmi, amit Michaelson
nem kap meg, ha akar.
– Nem hangzik valami biztatóan – biggyesztette le a száját Brad.
– Egyelőre örüljön, hogy még életben van! Hol a bánatban rejtőzködik? Csoda, hogy
Michaelson még nem találta meg. Mi mindent megteszünk, hogy mielőbb elcsípjük azt a
gazembert, de hát ismeri Michaelsont. Olyan, mint egy angolna, mindig kisiklik a
kezünkből. A pénzén annyi ember hallgatását vásárolhatja meg, amennyi neki tetszik.
– A mocsárban vagyok.
– Kint az Evergladesben?
– Igen. Hogy pontosan merre, azt magam sem tudom. Biztos ezért nem talált rám ő
sem. Ha jobban belegondolok, egészen kitűnő rejtekhelyem van.
Ekkor Brad zajt hallott a háta mögül, és megpördült a székkel. Legnagyobb
megkönnyebbülésére Wendy lépett be, majd leült az íróasztal sarkára, és várakozóan
nézett rá.
– Uram, megtenné nekem azt a szívességet, hogy elmagyarázza valakinek a helyzetet?
– kérdezte Brad. – A híradóban mutogatott fényképem miatt majdnem kitörtem a
nyakam.
– Még azelőtt adtuk le a képét, mielőtt a lakását feldúlták volna – védekezett Purdy. –
Nos, kit kell meggyőznöm?
– Azt a hölgyet, aki megmentette az életemet – válaszolta Brad. – Azt hiszi, valami
nehézfiúval akadt össze. Tisztázzon, jó?
– Egy nő…? – hitetlenkedett a főnök.
Brad grimaszt vágott. A háttérben hallani lehetett Gary hangját, amint azt mondja:
– Egy nő? Nahát, ez jellemző Bradre! Még a mocsár kellős közepén is képes felcsípni
valakit!
– Mondja meg Garynek, hogy tartsa a száját! – követelte Brad. – Akkor most adom
Mrs. Hawkot.
Átadta a kagylót Wendynek.
– Halló… – szólt bele az asszony visszafogottan.
– Halló, Mrs. Hawk. Davis Purdy vagyok a DEA-től. Amint hallom, megmentette Brad
életét. Végtelenül hálás vagyok önnek. Brad azt mondja, látta a híreket, és ezért téves
következtetésre jutott. Sajnálom, de az adott esetben kénytelenek voltunk hamis
információt kiadni, míg biztosat nem tudtunk Bradről. Nem vállalhattunk semmilyen
kockázatot.
Mialatt Wendy figyelmesen hallgatta Brad főnökét, a férfi rájött, hogy ez a beszélgetés
sem bizonyítja egyértelműen az ártatlanságát. Elvégre bárkit felhívhatott, hogy
23/82
hazugságokkal traktálja az asszonyt. Brad halkan felsóhajtott. Legkésőbb akkor hinni fog
neki, ha majd érte jön valaki a DEA-től…
Nem! Éppen ennek nem szabad megtörténnie! Ezzel életveszélynek tenné ki Wendyt.
Itt a mocsárban pillanatnyilag biztonságban vannak. Ha ügynökök kezdenek nyüzsögni
az Evergladesben, akkor ennek vége.
Gondolkodás nélkül kikapta a kagylót Wendy kezéből.
– Főnök, megint én vagyok…
– Kiküldök két kocsit a legjobb embereimmel, hogy…
– Nem, hallgasson rám! Ez túl kockázatos. Egyedül megyek vissza.
– Brad…
– Higgye el, az én tervem biztonságosabb. Fölöslegesen kevernénk bajba Mrs. Hawkot.
Aztán itt van az az öreg, akinek a benzinkútjától telefonálok… Nagyon jól tudja, hogy
bánik Michaelson azokkal, akik segítenek az ellenségeinek. Azonkívül nem egykönnyen
találnának meg a mieink sem. Éppen ezért nem hiszem, hogy Michaelson a nyomomra
bukkan. Ez egy valódi vízi dzsungel. Ahhoz is térkép kell, hogy egyik fától a másikig
eljusson az ember. Én még ma délelőtt megpróbálok kijutni innen.
Wendy egy pillanatra sem tévesztette szem elől a férfit. Isten tudja, miért, de hitt neki.
Közben tudván tudta, hogy a „főnök” egy kábítószer-kereskedő banda feje is lehet. Mégis
meg volt győződve róla, hogy nem így van. Megbízott Bradben. Másodszor is az
ösztöneire hallgatott.
Mielőtt észbe kapott volna, mit is csinál, megfogta Brad kezét, és azt mondta:
– Tőlem nyugodtan maradhatsz.
A férfi meglepetten nézett rá.
Wendy szíve meglódult, a lélegzete is felgyorsult. Miért is törődik még ezzel a férfival?
Elvégre semmivel sem tartozik neki. Megnyalta a szája szélét, aztán megszólalt:
– Ez a… Michaelson, vagy ki… üldöz, ugye? Szerintem sehol sem lehetnél nagyobb
biztonságban, mint itt.
– Wendy – kezdte Brad lágyan, s mélyen az asszony szemébe nézett. – Az a gazember
azért keres, hogy eltegyen láb alól.
Az asszony bólintott.
– Tudom. De te is azt mondtad az előbb, hogy itt nemigen akadhat rád…
4. FEJEZET
Wendy csodálkozott magán. Hiszen nem akarja, hogy a férfi itt maradjon! De
valamilyen rejtélyes forrásból fakadó erő arra készteti, hogy ne engedje elmenni. Pedig
meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy hamarosan úgyis itt hagyja őt. Meglehet, éppen
ez a bizonyosság az oka, amiért úgy döntött, marasztalja Bradet.
A férfi szemében saját kételyeit látta visszatükröződni.
24/82
– Wendy, nem az én stílusom, hogy elbújjak egy nő szoknyája mögött. Megszoktam,

hogy együtt élek a veszéllyel. Ez a munkám.
– Senkinek nem lehet olyan foglalkozása, amely azt követeli, hogy a könnyelműsége
miatt lepuffantsák – tiltakozott hevesen az asszony. – Azt képzeled, hogy csak úgy
egyszerűen ki tudsz sétálni a mocsárból? A kollégáidnak nem halott hősre, hanem élő
munkatársra van szükségük.
– Tudok magamra vigyázni.
– A városban igen. De itt más törvények uralkodnak. – Wendy keresztbe fonta a karját
maga előtt, és eltökélten nézett a férfi szemébe.
– Brad! Brad! – hallatszott Purdy kiabálása a telefonból.
– Igen, főnök, még itt vagyok. – Brad gondolatai ide-oda csapongtak. Hogy döntsön? A
következmény valószínűleg mindkét esetben ugyanaz: az elkövetkezendő időben arra
lesz kárhoztatva, hogy nyugodtan üljön a fenekén, távol az események sűrűjétől. Ha
sikerül is kijutnia a mocsárból, azonnal szigorú rendőri védelem alá helyezik. Ez azt
jelenti, hogy egy eldugott helyen éjjel-nappal összezárva él majd néhány ügynökkel,
akiknek semmi más dolguk nincs, mint hogy rá vigyázzanak. Teljes elszigeteltségben
fognak telni a napjai mindaddig, míg a többiek el nem csípik Michaelsonékat.
Eddig jutott el gondolatban, mikor Wendy hirtelen kikapta kezéből a kagylót.
– Mr. Purdy, be tudja bizonyítani, hogy Brad ártatlan?
– Természetesen. Ki tudok szivárogtatni bizonyos információkat a sajtónak – felelte
Purdy. Aztán türelmetlenül folytatta: – Emlékeztetné, kérem. McKennát, hogy a főnöke
van a vonalban? Jócskán meghosszabbítom a kényszerpihenőjét, ha nem hajlandó
rendesen együttműködni velünk, és nem tartja magát a szabályokhoz!
Wendy elmosolyodott, és Brad most először vette észre, hogy ilyenkor apró
gödröcske keletkezik az állán.
– Hallgasson ide, főnök, van egy ötletem! – mondta, miután visszakapta a kagylót. –
Egyszerűen itt maradok. Itt egyrészt biztonságban vagyok, másrészt távol tartom
magam a dolgoktól. És így Mrs. Hawk miatt sem kell aggódnunk.
– Hogy micsoda? – bömbölte Purdy.
Mialatt főnöke azon mérgelődött, hogy Brad ezzel kikerül a DEA ellenőrzése alól, a
férfi eltartotta a kagylót a fülétől.
– Ki tudja, hány mérföldre dekkol a civilizációtól! Ha veszélybe kerül, nem tudunk
segíteni!
– Hát ez az – jegyezte meg Brad. – Itt vagyok a semmi kellős közepén. Senki sem tudja,
hol rejtőzöm, ezért senki sem árulhat el.
Purdy végül nagy nehezen beadta a derekát.
– Rendben van, McKenna. De azért most jól figyeljen rám! Talán igaza van, Michaelson
nem nyomozó, esetleg meg lehet etetni azzal, hogy maga eltűnt, köddé vált, meghalt. De
vigyázzon, mert mindenhol vannak emberei, fogadni mernék, hogy az Evergladesben is!
Éppen ezért elvárom, hogy azonnal jelentkezzék, bármi gyanúsat észlel. És egy lépést
sem tehet az engedélyem nélkül, világos?
– Igen, főnök, de…
25/82
– Semmi de! Egy lépést se, Brad, csak ha én is tudok róla! Le fogjuk nyomozni a
hívását, hogy legalább fogalmunk legyen róla, merre mászkál. Én és az embereim
gondoskodunk arról, hogy Michaelsonékra mielőbb bilincs kerüljön. Ami pedig magát
illeti… maradjon életben.
Miután Purdy letette a kagylót, Brad még egy darabig a kezében tartotta. Wendy
halálsápadtan meredt rá, ezért a férfi tréfával próbálta elvenni a dolog élét.
– Úgy nézel ki, mint egy sápadtarcú, akit foglyul ejtettek, és most készülnek
megskalpolni az indiánok.
– Hát ez meg hogy jutott eszedbe? – kérdezte döbbenten Wendy.
– Látom rajtad, hogy még mindig nem hiszel nekem. Talán jobban tetted volna, ha
nem marasztalsz.
Wendy erre leugrott az asztalról, és harciasan csípőre tette a kezét.
– Igazad van, talán tényleg jobb lett volna!
– Végzett, fiam? – lépett az aprócska irodába Mac.
Brad akaratlanul is elmosolyodott. Az idős férfi a szakállával és cserzett arcával
tökéletesen illett a környezethez. Nyilvánvalónak tűnt, hogy Mac most már a barátja.
Mindaddig, amíg Wendy a szárnyai alá veszi.
– Igen, befejeztem.
Mac bólintott.
– Wendy, elviszed a kocsit most, vagy csak telefonálni jöttetek?
– Igen, tulajdonképpen csak ezért jöttünk.
– Rendben. Később talán elszabadulok, és akkor elviszem neked a járgányt. – Az öreg
odaballagott a kávéautomatához, és töltött magának. Közben Bradre esett a pillantása. –
Kávét? – kérdezte tőle.
– Igen, köszönöm.
Mac töltött meg két műanyag pohárral, és átnyújtotta őket Wendynek meg Bradnek. A
kávé forró és erős volt. Brad éppen az első kortyot itta, amikor Mac futólag megkérdezte:
– Nem ismeri esetleg azokat a fickókat, akik egy fekete szedánnal járják a környéket?
Bradnek nyomban cigányútra szaladt a kávé, és válasz helyett csak köhögni tudott.
Mac elégedetten vigyorgott, amiért ilyen hatást váltottak ki a szavai.
– Tegnap este voltak nálam tankolni. Hát, nem mondhatnám, hogy tetszett a képük. A
Chevy felől érdeklődtek, és valami azt súgta, jobb, ha semmiről sem tudok. Azt mondták,
egy barátjukat keresik, aki eltévedt a mocsárban. Én meg azt válaszoltam, hogy amit
egyszer a mocsár elnyel, azt nem adja vissza. Ha még egyszer visszajönnek, majd
elmagyarázom nekik, semmi esélyük, hogy megtalálják élve a barátjukat. Mit szól hozzá,
fiam?
Brad nyelt egyet, és kézfogásra nyújtotta a kezét.
– Jól hangzik – felelte kissé rekedten. – Köszönöm. Fogalmam sincs, hogyan
bizonyíthatnám be magának, de becsületes ember vagyok. Azoktól a fickóktól meg jobb,
ha távol tartja magát. Ahol felbukkannak, csak bajt okoznak.
26/82
– Nekem nem kell bizonyíték. Még sohasem csalt meg a szimatom. – Az öreg két ujját a
sapkájához emelte köszönésképpen, s kiment az irodából.
Wendy gyors pillantást váltott Braddel, és Mac után indult. A nyomozó az ablakból
látta, hogy Wendy átöleli az öreget. Jó barátok, gondolta Brad. Olyasmit érzett, ami
leginkább a féltékenységhez hasonlított, amiért Wendy és Mac ilyen bizalmas
viszonyban van egymással. Ő bezzeg szinte semmit sem tud az asszonyról! Csak azt
tudja, hogy nagyon kívánja. Tőle legalább annyira menekülnie kellene, mint Michaelson
elől…
Nem sokkal később útra keltek, vissza Wendy házához. Brad azon tűnődött, meddig
laknak majd együtt. Kezdettől fogva tudták mindketten, hogy a kapcsolatuk rövid életű
lesz. Most azonban minden megváltozott. Brad érezte, hogy nem tud lemondani
Wendyről. Meg akarja érinteni, csókolni és szeretni, szeretni… Teljesen más világban
élnek, mégis mintha csak egymásnak teremtették volna őket.
Wendy megfordult, hogy mondjon neki valamit, de amikor a pillantásuk találkozott,
egy szót sem tudott kinyögni. Nem is volt rá szükség. Megértette a férfi szemének
beszédét.
Bradnek ezúttal nem volt kifogása ellene, hogy Wendy megnézze a híradót. Remélte,
Purdy már ellátta megfelelő információkkal a hírszerkesztőket, úgyhogy Wendy végre
bizonyítékot kap a szavahihetőségéről. Még mindig a Michaelson- ügy állt az érdeklődés
középpontjában. Először egy rövid filmrészletet mutattak Jimről. Brad alig bírta
végignézni. Szegény Jim, még olyan fiatal volt!
Iszonyú harag tolult fel benne. Neki kellene igazságot szolgáltatnia, hogy Michaelson
tényleg azt kapja, amit megérdemel. De tudta, hogy nem képes letérni a törvényes útról.
Ebben az esetben viszont mindenképpen életben kell maradnia, hiszen a bíróságon az ő
vallomásán is múlik, hogy Michaelson mekkora büntetést kap.
A következő bejátszáson őt lehetett látni, amint éppen egy kerti összejövetelen
szórakozik. Hogy a fenébe juthatott Purdy ehhez a felvételhez? És ki az a vörös hajú
szexbomba, aki olyan szorosan hozzátapad? Érdekes, egyáltalán nem emlékszik rá…
Kínos, hogy pont ilyen felvételen kerül a nyilvánosság elé.
A riporter elmagyarázta, hogy Jim és Brad beépített ügynökként dolgozott. Jim
halálának napján Bradnek is nyoma veszett. Davis Purdy és munkatársai a DEA-nél
kénytelenek abból kiindulni, hogy McKenna sincs már életben.
Bár Purdy nem a legmegfelelőbb anyagot választotta ki a tévé számára, az ígéretét
azért betartotta, s nyilvánosan visszaadta Brad becsületét.
– Látod, tényleg jó fiú vagyok – mondta Brad, és a nőre mosolygott.
– Nem tudom, mit gondoljak – mormolta csökönyösen Wendy. – A hírekben azt
mesélnek be nekünk, amit csak akarnak. A tévénézőket tölcsérnek képzelik, amelybe
bármilyen információt bele lehet tölteni. – Rosszallóan csóválta a fejét, és kiment a
konyhába.
Brad lassan felállt, kikapcsolta a tévét, és követte az asszonyt.
– Éhes vagy? – kérdezte Wendy.
27/82
Igen, rád, válaszolta volna legszívesebben Brad. Ehelyett azonban csak annyit
mondott:
– Egy kicsit.
Wendy a hűtőszekrényhez lépett, és a férfi azt hitte, készít majd egypár szendvicset.
Ehelyett az asszony fehér műanyag dobozt húzott elő, és a kezébe nyomta. Brad levette a
tetejét, és belekukkantott; egy maroknyi gamélarák volt benne.
– Hát ez… hát ez meg micsoda?
Az asszony nevetve indult kifelé.
– Megfogjuk a vacsoránkat! – közölte ellentmondást nem tűrően. Az egyik
előszobaszekrényből közben elő is került két horgászbot. – A rákocska lesz a csali.
Brad megütközve bámult rá. Aztán kirobbant belőle a nevetés.
– Rendben, szívesen megpróbálom. Motorcsónakkal megyünk?
– Nem, kenuval. Azzal jobban lehet horgászni. Klassz lenne, ha sikerülne kifognunk
néhány harcsát! Találtam egy új receptet, amelyet szívesen kipróbálnék. Azért úgy
gondoltam, viszünk magunkkal egy kis elemózsiát. – Wendy visszaszalad! a konyhába, és
beletett egy hátizsákba pár szendvicset. – Tehetnél a hűtőtáskába néhány üveg sört –
javasolta Bradnek.
Elindultak szerencsét próbálni. A kenut Wendy a ház mögött tárolta.
Brad meglepetten nézett körül.
– Mondd csak, a csatorna túloldalán van az országút?
Wendy bólintott.
– És hogy jutsz oda?
– Kenuval.
– Először kenuba kell ülnöd, hogy használhasd a kocsidat?
– Igen. De azért nem olyan bonyolult ez. Különben se sokat használom az autót. Itt a
mocsárban csónakkal boldogul az ember a legjobban.
– Micsoda élet! – morogta Brad.
– Egyáltalán nem rossz. Persze, ezt Mr. Városlakó el sem tudja képzelni. – Az asszony
kuncogott, miközben a kenuhoz ment.
Brad elnézett az országút felé a végtelennek tűnő víz és a nádasok foltjai felett.
Megpróbált tájékozódni. Hirtelen Wendy kiáltását hallotta. Megszokott mozdulattal az
övéhez kapott, hogy előrántsa a Magnumot. A következő pillanatban eszébe jutott, hogy
fegyverét a Michaelsonékkal történt összecsapásban elveszítette, és enélkül most fél
embernek érezte magát. De vajon mi van Wendyvel?
Feléje rohant, hogy akár puszta kézzel is megvédje. Amikor azonban odaért, az
asszonyt már a kenu mellett állva, vidáman mosolyogva találta.
– Az ég szerelmére, mi történt?
– Picur! – bugyborékolt fel Wendyből a kacagás.
28/82
A párduc a kenuból tápászkodott fel, és mint jó házicicához illik, hűségesen az asszony

lábához dörgölőzött. Wendy először megsimogatta, majd határozottan eltolta magától.
– Gyerünk, Picur, most tűnj el! Halálra ijesztettél.
Az állat kényelmesen eloldalgott. Wendy még mindig nevetve nézett Bradre, de a férfi
nem találta a helyzetet ilyen mulatságosnak.
– Ez a házipárduc az összes önvédelmi fegyvered? – kérdezte rosszallóan.
– Picur nem fegyver.
– Tudod jól, mire gondolok.
– Van még egy 38-as Smith and Wessonom – vallotta be az asszony vonakodva.
– Ha visszajöttünk, majd add oda! – mondta Brad egyszerűen, aztán beszállt
Wendyhez a kenuba, fogta az evezőt, és elindultak.
Egy darabig szótlanul siklottak. Az asszony a szempillája mögül figyelte Bradet, és
magában azon mérgelődött, miért nem tartotta a száját. A pisztolyt egyébként utálta.
Miért nem fogja föl Brad, hogy azért marasztalta, mert itt fegyver nélkül is biztonságban
érezheti magát? A mocsárban senki sem talál a nyomára.
Az viszont nagyon meglepte, milyen ügyesen evez a férfi. Városi létére egészen
kiválóan csinálta, Wendynek egyetlenegyszer sem kellett segítenie. Brad nyugodtan és
olajozottan mozgott, arca kisimult. A nőnek a híradóban látott filmbejátszás jutott az
eszébe. Brad azon olyan fiatalos volt, vidám és gondtalan. Vajon ki volt mellette az a
vörös hajú csinibaba? Azon kapta magát, hogy a kérdés egyszerűen nem hagyja
nyugodni.
– Brad?
– Tessék.
– Azt hiszem, ez a hely jó lesz.
– Rendben. – A férfi elhelyezte a csónakban az evezőt, Wendy pedig elővette az egyik
horgászbotot.
– Az élő csalinál nincs jobb – állapította meg, miközben az egyik rákocskát a horogra
akasztotta, majd szakértő mozdulattal bedobta a zsinórt a vízbe. – Csinálj csak mindent
utánam!
Brad bólintott. Miután elkészült, előszedte a hűtőtáskát.
– Kérsz egy sört? – kérdezte az asszonyt.
– Igen, köszönöm.
A férfi kinyitott egy dobozos sört, és átnyújtotta neki. Wendy csak akkor eszmélt rá,
milyen rettentő hőség van, mikor a hideg ital lecsordult a torkán. Egészen felüdült.
Tulajdonképpen az idejét sem tudja, mikor érezte magát utoljára ilyen kellemesen. Azzal
is tisztában volt, hogy a dolog Brad jelenlétével függ össze. A férfi még mindig
elbizonytalanította kissé, de rajta keresztül egészen új életszemléletre is szert tett. Lehet,
hogy ez nem helyes, mivel alig ismeri Bradet, ám egyszerűen nem tudta kivonni magát a
hatása alól. Azt azonban tudta, hogy a közelében biztonságban érzi magát, és Brad
McKenna sose kérne olyat egy nőtől, amit az ne adna oda neki önként, teljes szívéből.
29/82
Pillantásuk hirtelen találkozott, és Wendy akaratlanul összerándult. Brad éppen rá

gondolt! Wendy kiolvasta tekintetéből a vágyat, s érezte, hogy az ő arcán is sóvárgás
tükröződik.
– Brad – kezdte, de olyan reszelős volt a hangja, hogy gyorsan meg kellett köszörülnie
a torkát. – Te ugye… nem vagy nős, igaz?
A férfi hosszan nézett rá. Aztán megrázta a fejét.
– Nem.
– Akkor ki volt az a vörös hajú nő?
– Mi? – kérdezte megrökönyödve Brad, aztán kapcsolt. Elnevette magát, és grimaszt
vágott. – Igazán tudni akarod? Már nem is nagyon emlékszem rá. Azt hiszem, Chrissynek
hívták.
– Ó…
Brad letette a sörösdobozt, a horgászbotot pedig a combja alá szorította, és két kezébe
fogta Wendy arcát.
– Nem vagyok nős, és nem is leszek soha, érted?
Az asszony túlságosan is jól értette. Brad szavai megsebezték, elsősorban azonban
dühöt érzett. Mégis sikerült megőriznie a nyugalmát, és száját gúnyos mosolyra húzta.
– Jól van, jól van. Csak a családi állapotodról kérdeztelek, nem emlékszem, hogy
házassági ajánlatot tettem volna. – Megelégedéssel nyugtázta, hogy a férfi elpirult.
– Csak azért mondtam ezt, Wendy, mert te már egyszer férjnél voltál, és emiatt
biztosan másképp viszonyulsz a dologhoz.
– Igen, férjnél voltam… múlt időben! És nincs szándékomban újra férjhez menni, Mr.
McKenna!
A levegő hirtelen feszültséggel telt meg. Brad még mindig két tenyerében tartotta az
asszony arcát, és most mélyen a szemébe nézett. Wendy lélegzete elakadt.
– Miért nem, Wendy? Olyan jó volt, vagy olyan rossz?
– Túlságosan jó. Olyan, amilyen soha többé nem lesz.
– Ne feledd, amit mondtál! – mormogta Brad.
– Miért? Nem látok semmiféle veszélyt, amely házassággal fenyegetne.
A férfi szája veszedelmesen közeledett Wendyéhez.
– Azért nem árt az óvatosság. Nem szeretném, ha túl sokat várnál el tőlem, és nem
akarok neked fájdalmat sem okozni.
– Talán neked kellene óvatosabbnak lenned, McKenna! – emelte fel a mutatóujját
Wendy.
– Talán mindketten jól tesszük, ha vigyázunk a szívünkre – suttogta Brad.
Aztán megcsókolta Wendyt… és ez a csók érdekes módon nem is volt furcsa vagy
szokatlan. Mind a ketten tudták, hogy egyszer sor kerül rá. Wendyre mégis elsöprő
erővel hatott. Már nem gondolt az iménti beszélgetésükre, és arra sem, hogy akivel
csókolózik, gyakorlatilag még mindig idegen a számára. Brad csókja minden fenntartását
elsöpörte. A férfi gyengédsége sürgető szenvedélyt váltott ki belőle; szerette volna
30/82
teljesen elveszíteni a fejét, hogy csakis ennek a pillanatnak éljen. Mintha Brad
mágnesként vonzotta volna. Ez az erő kényszerítette, hogy átölelje a férfit, és magához
szorítsa.
Az utolsó pillanatban azonban eszébe jutottak Brad szavai. És arra is
visszaemlékezett, milyen volt, amikor teljes szívével szeretett. A félmegoldásokat nem
kedvelte. Vagy szívvel-lélekkel szeret, vagy sehogy! Leifben megtalálta azt a férfit, aki
ugyanazon a hőfokon viszonozta az érzéseit. El sem tudta képzelni, hogy az életben még
egyszer ilyen szerencséje lehet. Amit Brad iránt érez, az testi vágy. Vajon érdemes ezért
vállalnia a kockázatot, hogy netán megsebzik? Hiszen Leifet senki sem pótolhatja. Ez a
beképzelt városi fickó meg pláne nem!
Brad érezte, hogy Wendy tartózkodóbb lett, és ezért lassan elhúzódott tőle. Az
asszony kinyitotta a szemét. A csóktól még mindig fel volt hevülve, de örömmel vette
észre, hogy Brad sokkal gyorsabban szedi a levegőt, mint ő, szemöldökét pedig
rosszallóan felhúzza. Wendy olyan mézédesen mosolygott, ahogy csak tőle telt.
– Nos, McKenna – kezdte bársonyos hangon –, azt hiszem, az én szívem egyáltalán
nincs veszélyben.
Brad gyorsan összeszedte magát, nehogy elárulja elképedését. Az asszony éles
pillantását azonban semmi sem kerülte el.
– Ó, valóban?
– Bizony.
Hirtelen mind a ketten nevetésben törtek ki.
– Akkor nincs más hátra, mint hogy meghátráljak! – húzta fel a vállát Brad.
– Oda se neki, mindenkivel előfordulhat – jegyezte meg nagyvonalúan Wendy.
Brad nem is álmodta, hogy egy csók ilyen hatással lehet rá. Az volt az érzése, hogy
kinyitott egy tiltott ajtót, és megpillantotta a mögötte rejtőző mélységes titkokat. Ettől
azonban csak még kíváncsibb lett, és valami űzte, hogy lépjen be a titkok kapuján. A
szíve még mindig nem tért vissza megszokott, nyugodt ritmusához. Tiszta szerencse,
hogy ül, és a farmerja is elég bő, így Wendy nem veheti észre, milyen kínos helyzetbe
került.
Hirtelen megrándult a zsinór a botján, így Bradnek minden figyelmét a horgászásra
kellett összpontosítania.
– Hűha, valami ráharapott! – kiáltott fel boldogan Wendy.
Brad két kézzel tartotta a botot, és teljes erőbedobással húzta a halat kifelé a vízből.
Wendy jó tanácsokkal látta el, és közben elővette a hálót.
– Ez is kell? – tudakolta aggodalmasan Brad.
– Nem feltétlenül. De ha nem tévedek, pont egy harcsát fogtál ki, amely nem
lebecsülendő ellenfél – magyarázta az asszony. – Ha egy mód van rá, jobb elkerülni a
balesetet.
– Egyetértek – helyeselt Brad. – Ide azzal a hálóval! Talán majd máskor mutatom be,
milyen nagylegény vagyok.
Elnevették magukat. Közös erővel kihúzták a halat a vízből, és az előre odakészített
vödörbe dobták. Jól megtermett állat volt, bőségesen elég vacsorára. A sikert egy
31/82
második doboz sörrel ünnepelték meg, amelyhez elfogyasztották a szendvicsüket is.

Brad olyan büszke volt a fogására, hogy másról sem tudott beszélni. Majd szétfeszítette
az elégedettség, amikor Wendy végre elismerte, hogy ez az eredmény nem is rossz egy
tősgyökeres várositól.
De azért az asszony még hozzátette:
– Tudod, ezt nevezik a szűz kéz szerencséjének.
Wendy legnagyobb csodálkozására Brad később még egy halat fogott. Ez is harcsa
volt, még egy kicsivel nagyobb, mint az első. A férfi látta, hogy Wendy nem hisz a
szemének, ezért bevallotta, régebben gyakran járt horgászni, és nem csak a városi életet
ismeri.
Visszafelé alig szóltak egymáshoz. Szinte hangtalanul siklottak az elvarázsolt vízi
világban, és Bradet újra elkápráztatta a természet sokszínűsége. A múltkor még nem hitt
Wendynek, amikor az asszony azt bizonygatta, hogy szereti a mocsári életet. Most már ő
is kezdte értékelni ennek a vidéknek a szépségeit.
Wendy háttal ült a menetiránynak, így Brad pillantotta meg elsőként az aligátort,
amely mozdulatlanul nyúlt el a vízben, és inkább fatuskóra hasonlított, mint élő állatra.
Mikor a férfi felismerte, hogy mi az, majdnem megállt a szívverése. Óriási példány volt,
és Brad nemigen látott még undokabb élőlényt.
Nem akarta, hogy Wendy nyúlszívű városlakónak csúfolja, ezért igyekezett meggyőzni
magát, hogy itt a mocsárban teljesen hétköznapi dolog, ha az ember aligátorral
találkozik. Hozzá kell szoknia az itteni viszonyokhoz! Akaratlanul is Picur jutott az
eszébe. Majdnem szörnyethalt, úgy megijedt Wendy floridai párducától, aztán kiderült,
hogy az asszony szinte házimacskaként tartja. Vajon ezt az aligátort hogy nevezi?
Sammynek? Brad nagy lélegzetet vett, és megpróbált ellazulni. Eltökélte, hogy nem teszi
ki magát még egyszer Wendy gúnyolódásának.
Éppen bele akarta meríteni az evezőt a vízbe, és gyorsítani a tempót, mikor Wendy
karon ragadta, és visszatartotta.
– Várj! – parancsolt rá a férfira.
– Miért? – kérdezte Brad angyali nyugalommal. – Á, az aligátorra gondolsz? Már rég
észrevettem.
– Már az előbb is láttad? – esett le Wendy álla. – Akkor most vond be az evezőt, és
maradj csendben, míg el nem hagytuk!
Az asszony lassan kihajolt a csónak pereme fölött, és kihalászott a vízből egy vastag
ágat. Hirtelen az aligátor felé hajította. A hatalmas hüllő mozdulatlanul figyelte merev
pillantásával. Wendy újabb botot dobott felé, és ezúttal el is találta a fejét. Az állat
komótosan megmozdult, a víz alá merült, és elúszott.
– Azt akarod mondani, hogy ez nem volt holmi szelíd háziállat? – kérdezte Brad.
Wendy hitetlenkedve rázta a fejét, nyilvánvalóan a férfi épelméjűségében kételkedett.
– Ki az a pihent agyú, aki egy ilyen szörnyeteget háziállatként tartana otthon?
Legalább három méter hosszú volt, és egy szuszra be tudna falni kettőnket. Az aligátorok
nagyon veszélyesek, jobb kitérni az útjukból. Ha zsákmányra vadásznak, villámgyorsan
mozognak. Még a szárazföldön is negyven mérföldes sebességgel tudnak mászni.
– Őrület! – fagyott az iménti könnyed mosoly a férfi arcára.
32/82
5. FEJEZET
Otthon Wendy azonnal kivette a halakat a vödörből, és az új recept szerint

elkészítette a páclét.
– Gyorsan lezuhanyozom! – szólt oda Bradnek, miután kifilézte a halakat, és beáztatta
a pácba.
– Nincs szükséged társaságra? – évődött a férfi.
– Nincs, köszönöm.
Brad szomorúan csóválta a fejét.
– Kár. Nem tudom, hogy fogsz nélkülem boldogulni.
Wendy felhúzta a szemöldökét.
– Hogy ki mivel boldogul, vagy nem boldogul, az majd kiderül.
A férfi árgus szemmel nézte. Wendyt ez Picur pillantására emlékeztette, amikor a
párduc zsákmányra vadászik. De Brad szemében vonzalom is tükröződött, és ettől
Wendy elpirult. No nem kell ez az érzelgősség! A férfi világosan tudtára adta, hogy nincs
felkészülve egy tartós kapcsolatra. Ezzel lehetőséget adott neki, hogy megfelelő döntést
hozzon… Ám e pillanatban az asszonynak fogalma sem volt, mi a helyes, és mi nem. Csak
azt tudta, hogy nem akar úgy járni, mint a vörös hajú bombázó a filmbejátszáson, akinek
Brad a nevére sem igen emlékezett.
– Nemsokára kész vagyok – vetette oda, s azzal eltűnt a fürdőszobában.
Zuhanyozás közben újra visszakanyarodtak a gondolatai Bradhez. Egyszerűen maga
sem tudta, mit akar. Tényleg olyan fontos, hogy a férfi emlékezzen a nevére? Végül is
csak Brad testére vágyik. Hosszú idő telt el Leif halála óta, míg valaki újra felébresztette
benne a vágyat. Azt akarta, hogy ez a vágy ne legyen beteljesületlen. Az egésznek
biztosan az az oka, hogy olyan sokáig élt egyedül… Mindegy, ezen most nem kell órákig
törnie a fejét! Érezte, hogy minden úgy történik majd, ahogy történnie kell.
Wendy összerázkódott, amikor meghallotta, hogy kinyílik, majd becsukódik a
fürdőszobaajtó.
– Brad? – kérdezte nyugtalanul. Semmi válasz. Csak a víz csobogása hallatszott. Mégis
megérezte, hogy valaki más is van ott rajta kívül. – Brad! – kiáltotta, s hangjában félelem
bujkált.
– Pszt!
Csakhogy végre megszólalt! Wendy félig magára tekerte a zuhanyfüggönyt, és
kikukucskált mögüle. Brad oldalt állt, és rá se nézett. Az ablakon tekingetett kifelé, a
kertbe.
– Mi van? – suttogta az asszony. – Brad, mi a baj? – tette hozzá most már
türelmetlenül.
33/82
A férfi végre neki szentelte a figyelmét. Odalépett Wendyhez, de hozzá sem ért. Olyan
közel voltak egymáshoz, hogy az asszony a gőzön keresztül is pontosan kivehette Brad
arckifejezését.
– Van valaki odakint – súgta a férfi kitágult szemmel.
Wendy megkönnyebbülten felsóhajtott.
– Biztos csak Picur settenkedik a ház körül.
– Nem, nem ő az.
– Ejnye, ismerem a helyzetedet, de a mocsár közepén vagyunk. Biztos csak
képzelődtél!
– Nem szoktam képzelődni – hangzott a kimért felelet.
Wendy nyelt egyet. Brad nem beszélt még vele ilyen hangon. Megint eszébe jutott,
milyen kevéssé ismeri ezt a férfit. Most mintha egy idegen lenne mellette… Félelmetes
érzés.
– Tudsz lőni?
– Miért? – kérdezte feszülten az asszony.
– Azt kérdeztem, tudsz-e lőni!
– Igen, tudok.
– Maradj bent a házban, de vedd magadhoz a fegyvert, és készülj föl rá, hogy
vészhelyzetben esetleg használnod kell! Hallottad?
Wendy egy szót sem tudott kinyögni, de nem is lett volna ideje válaszolni, mert Brad
sarkon fordult, és kiment a fürdőszobából. Ekkor ő elzárta a vizet, és kilépett a
zuhanyfülkéből. Vissza kellene hívnia Bradet… Kint nem leselkedik semmiféle veszély.
Egyszerűen kizárt!
Sebesen megtörülközött, és felöltözött. A férfi nyilván téved! Ennek ellenére
elbizonytalanodott. Talán mégis okosabb, ha hisz neki. Izgatottan keresni kezdte a
fegyverét, és egyre idegesebb lett, mert nem találta meg rögtön. Végre meglelte egy
cipősdobozban, a szekrény alján. Vonakodva, de magához vette, és kibiztosította.
Óvatosan kinyitotta a bejárati ajtót. Bradnek itt kint kell lennie valahol… De hol? Nem
látott és nem hallott semmit, ám ez a nyugalom határozottan idegtépő volt.
Hirtelen kiáltás hasított a csendbe.
– Megvagy, te disznó! – bömbölte egy férfihang.
– Nem, te vagy meg! – ordította a másik.
Wendy felnyögött. Felismerte mindkét hangot, és lelki szemeivel maga előtt látta a
jelenetet. Izgatottan lépett ki a szabadba.
– Hagyjátok abba! – kiabálta. – Hé, abbahagyni!
A két férfi – mintha mit sem hallott volna – rendületlenül csépelte egymást. Wendy
megelégelte a dolgot; fogta a fegyvert, és lőtt egyet a levegőbe. A dörrenést síri csend
követte.
34/82
Brad maga sem tudta, miből vette észre, hogy valaki jár odakint. Talán egyszerűen
megérezte. Aztán elcsodálkozott. Michaelson nem olyan ember, aki türelmesen várja az
adandó alkalmat a támadásra. Ő már rég betörte volna az ajtót.
Miután szólt Wendynek, kiosont a hátsó ajtón, hogy a sötétség leple alatt átkutassa a
ház környékét. Semmi rendkívülit nem látott, mégis tudta, hogy valaki van a közelben. A
támadás váratlanul érte. Egy férfi teljes erővel nekiugrott, és leteperte a földre.
Ellenfele erős és fürge volt, az ütései mindig célba találtak. Brad hevesen védekezett, s
mindannyiszor visszaütött. Beleöklözött támadója gyomrába, de mintha sziklába csapott
volna. Rögtön tudta, hogy nem Michaelsonnal áll szemben. Mégis megdöbbent, amikor
kicsit később megpillantotta a másiknak az arcát: egy indiánét!
A távolból mintha hallotta volna Wendy hangját, de sem ő, sem az indián ügyet sem
vetettek rá. Aztán lövés csattant, mire elengedtek egymást, és döbbenten bámulták az
asszonyt.
– Fejezzétek be! – toppantott Wendy. – Értitek? Azonnal hagyjátok abba!
Brad lassan feltápászkodott. Ránézett az indiánra, aki még mindig a földön feküdt,
aztán újra az asszonyra meredt.
– Ismered ezt a fickót? Az ördögbe, ki ez, Wendy?
– Hogy én ki vagyok? – kérdezte méltatlankodva az indián, miközben ő is felállt. – Mit
keres nálad ez az alak, Wendy?
A két férfi már egymással szemben állt, és úgy látszott, bármelyik pillanatban megint
összeverekedhetnek. Az asszony odament, és közéjük furakodott. Férfiak! – gondolta
megvetően. Minden problémát ököllel akarnak elintézni.
– Ő Brad McKcnna. Brad, bemutatom Eric Hawkot!
– Aha. És ki ez a Brad McKenna? – faggatózott tovább Eric, miközben bizalmatlanul
méregette a másik férfit.
– Egy barátom.
Brad Wendyhez fordult.
– Hawk? Nem azt mondtad, hogy a férjed meghalt?
– Leif halott. Eric a sógorom.
– Egy indián – csodálkozott Brad. – Ezek szerint a férjed indián volt?
– Micsoda nehéz felfogású alak! – morogta Eric.
Brad már emelte az öklét, hogy megtorolja a sértést, mire ellenlábasa védekező
állasba helyezkedett.
– Az ördög vigyen benneteket, miért nem hagyjátok végre abba? – kiabált Wendy. –
Ha nem bírtok magatokkal, tűnjetek el mind a ketten!
A férfiak érdeklődve néztek rá, és közben megfeledkeztek egymásról. Az asszony
fellélegzett.
– Nem óhajtotok inkább befáradni a házba? Remélem, el tudjátok viselni egymást.
– Ő kezdte – vont vállat Brad. – Úgy lopakodott itt a ház körül, mint egy… egy
hadiösvényen járó indián.
35/82
– Brad! – emelte fel a hangját Wendy.

– Miért? Mit tett volna más az én helyemben? Láttam az ablak mögül egy izompacsirta
árnyékát. Azt hittem, valami nincs rendben. Aggódtam érted, Wendy
– Jól van, jól van. Mind a ketten jót akartatok, ezért vertétek össze egymást. Nekem
viszont nincs kedvem tovább nézni a kakasviadalt! – Azzal a nő sarkon fordult, és
bemasírozott a házba.
A két férfi egy percig tanácstalanul álldogált. Brad kihasználta az alkalmat, hogy
jobban szemügyre vegye, kivel birkózott az előbb. Erickel körülbelül egyforma magasak
voltak, és az alkatuk is hasonlított.
– Szóval Leif és Eric… – dünnyögte félig magában. –Fura. Maga igazi indián?
Eric egy pillanatig habozott, majd elnevette magát.
– Igen. Szívvel-lélekkel szeminolék vagyunk.
– Akkor hogyhogy pont Leif és Eric…?
– Az anyánk norvég.
– Aha, értem – bólintott Brad. – Szóval „északi” szeminolék. Miért is ne? – Időközben a
feszültség enyhült. Bradnek, ha belegondolt, rokonszenves volt ez a határozott vonású,
különös származású férfi.
– Menjünk be mi is! –javasolta Eric.
– Igen, ez jó ötlet.
Brad odabent furcsálkodva nyugtázta, milyen otthonosan mozog Eric Wendy házában.
Elnézte, ahogy odaáll az asszony mellé, és átkukucskál a válla fölött, hogy kilesse, mi lesz
a menü.
– Itt maradsz vacsorára? – kérdezte tőle Wendy.
Eric Bradre nézett.
– Ha meghívtok…
– Ó, rengeteg halunk van – válaszolta azonnal az asszony. –Mellénk szegődött a
horgásszerencse.
Eric a másik vendég féltékeny arckifejezését figyelte, s a mosolya egyre szélesebb lett.
– Hát, tudod, Wendy, hogy imádom a főztödet…
Az asszony csak bólintott, mert teljes figyelmét a halnak szentelte. Később így szólt:
– Légy szíves, Eric, készíts magadnak és Bradnek egy italt!
– Rendben…
Wendy meleg mosolyt küldött a sógora felé. Eric a legjobb barátja volt. Amikor Leif
meghalt, együtt gyászoltak. Senki más nem tudta átérezni a fájdalmát, csak Eric, mert
ugyanolyan nagy veszteség érte mindkettőjüket.
Azóta eltelt két év, de az asszony biztosra vette, Ericben feltépi a régi sebet, hogy egy
idegen férfival látja. Másrészt viszont a sógora volt az, aki folyton biztatta, hogy térjen
vissza az életbe, és próbálja meg élvezni.
36/82
Végül aztán az este hátralévő része már nem telt olyan borzasztóan, mint az asszony
várta. Brad eleinte meglehetősen visszafogottan viselkedett, úgyhogy főleg Eric vitte a
szót. Wendy hálásan nyugtázta, hogy csupa veszélytelen témát hozott szóba. Mesélt a
családjáról meg a sok kalandról, amelyben az Everglades lakóinak naponta részük van.
Újra és újra bevonta a beszélgetésbe Bradet is, aki fokozatosan fölengedett.
Wendy elmesélte Ericnek, hogyan fogta Brad a halakat, és hogy közben egyik sem
harapta meg. Erre a férfiak lelkes eszmecserét folytattak a horgászatról.
Később megint egy kicsit feszültebbé vált a légkör. Mialatt Wendy bepakolta az
edényt a mosogatógépbe, a férfiak kávét főztek. Egymás mellett tettek-vettek, mégis
bizalmatlanul méregették a másikat. Wendy elhatározta, hogy a kávé mellé konyakot is
felszolgál, talán attól megint oldottabb lesz a hangulat. Éppen a bárszekrénytől jött,
amikor Eric azt kérdezte Bradtől, mi a foglalkozása. Az ijedségtől kicsúszott kezéből az
üveg, a padlóra esett, és ezer darabra tört.
A két férfi összerezzent.
– Elnézést – mosolygott bocsánatkérően Wendy. – Még egy kicsit nedves volt a kezem
– fűzte hozzá magyarázatképpen. Letérdelt, hogy a nagyobb cserepeket összeszedje.
– Várj, segítek! – mondta azonnal Brad. Légy óvatos, akarta még figyelmeztetni
Wendyt, de már elkésett.
– Aú! – kiáltott fel az asszony, és a szájába kapta sebesült ujját.
– Megvágtad magad? – kérdezte aggódva Eric.
– Nem, én csak…
– Hát persze hogy megvágta! – ráncolta a homlokát Brad. Megfogta az asszony karját.
– Gyere! – mondta, és bekísérte a konyhába. Kinyitotta a csapot, és aládugta Wendy ujját.
A seb nem volt mély, Brad azonban ragaszkodott hozzá, hogy legalább egy tapaszt
tegyenek rá.
– Máris hozom – sietett el Eric a fürdőszoba irányába.
– Brad… – súgta közben Wendy. – Nagyon megijedtem, amikor Eric a foglalkozásodról
kérdezett. Mit akarsz mondani neki?
A férfi belenézett az asszony szemébe.
– Megbízol benne?
– Hát persze.
– Ez a lényeg! Akkor egyszerűen elmondom az igazat.
Eric visszajött, és a beszélgetés megszakadt.
– Milyen titkos dologról pusmogtok itt? – kíváncsiskodott, miközben körberagasztotta
Wendy sebesült ujját. – Vagy szándékosan vágtad meg magad, hogy egy időre
megszabaduljatok tőlem?
– Jaj, de buta vagy! – csóválta a fejét Wendy.
– A DEA-nek dolgozom – közölte Brad minden bevezető nélkül.
Ericen nem látszott, hogy meglepődött volna. Csak ránézett Bradre, és bólintott.
37/82
– Gondoltam, hogy valami rendőrféle vagy. Ahogy szimatoltál a ház körül, meg ahogy
megpróbáltál verekedés közben leszerelni, azt mutatta, hogy volt részed ilyesfajta
kiképzésben… Egyébként van valami közöd ahhoz a szerencsétlen kimenetelű
kábítószerügyhöz?
– Mondhatnám, nyakig benne vagyok.
– És most itt rejtőzködsz?
– Igen.
A két férfi közösen takarította el az üveg romjait a szőnyegről, s felitatták az aranylón
folydogáló konyakot is. Wendy közben hozott egy másik üveggel. Eric kinyitotta, és
mindhármuk kávéjába öntött egy jókora adagot.
– Nem tetszik nekem, hogy Wendy ilyen piszkos ügybe keveredett – jegyezte meg. –
Komoly veszélynek teszi ki magát.
– Eric… – vágott közbe Wendy, de a sógorát most már nem lehetett eltántorítani a
témától.
– Hol ismertétek meg egymást? És hogyan?
– Eric, kérlek! – próbálkozott Wendy ismét. Szerette a sógorát, aki az elmúlt két évben
egyetlen támasza és társasága volt, de most úgy találta, a kelleténél jobban beleavatkozik
az életébe.
– Semmi baj, Wendy! – mondta Brad. Nem voltak kétségei az indiánnal kapcsolatban,
ezért töviről hegyire elmondott mindent az elejétől fogva.
Az asszony közben bevitte a nappaliba a kávét. Mivel a férfiak nem követték rögtön, a
lemezjátszóhoz sétált, és feltett egy Beatles-lemezt. A zene mellett is hallotta, hogy azok
ketten a konyhában egyfolytában beszélnek.
– Hé, teljesen kihűl a kávétok! – kiabált ki nekik. – Nem jönnétek be végre?
Kisvártatva megjelentek.
– Wendy – kezdte Eric, miután helyet foglalt a kanapén az asszony mellett – Mindent
megbeszéltünk. Veszélyes lehet számodra, ha…
– Ericnek igaza van – értett egyet a nő legnagyobb csodálkozására Brad. – Azt hiszem,
legjobb, ha elmegyek.
– Egy fenét! – csapta le mérgesen a kávéscsészéjét Wendy. –Eric, te elég jól ismersz
engem, hogy tudd, képes vagyok felmérni a helyzetet, és egymagam dönteni. Nálad
jobban senki sem tudja, milyen eldugott helyen élünk. – Aztán Bradhez fordult. Ha nem
lennék biztos benne, hogy segíthetek neked, akkor nem hívtalak volna meg. Ne
kezeljetek úgy, mint egy óvodást, és ne avatkozzatok a hátam mögött az életembe!
Az indián némán meredt az asszonyra, Brad pedig ártatlan képpel nyúlt a televízió
újság után.
– Van még valami mondanivalód, Eric? – kérdezte Wendy kihívóan.
– Hát, nem a hátad mögött történt…
A nő csak sóhajtott, és hátradőlt a kanapén.
– Pont tíz óra van – állapította meg Brad. – Kezdődik egy jó film.
38/82
– Ezzel azt akarod mondani, hogy nézzük meg, igaz? – jegyezte meg Wendy kissé
epésen.
– Hát, azt gondoltam…
– Jó, rendben – vágott a szavába az asszony. Felállt, és kikapcsolta a lemezjátszót. –
Csak tessék, kapcsoljátok be a tévét!
– Nincs egy kis pattogatott kukoricád tartalékban, Wendy? – kérdezte reménykedve
Hawk.
– Ott van a konyhaszekrényben, a tűzhely fölött – hangzott a válasz.
Pár perccel később egymás mellett csücsültek a kanapén, pattogatott kukoricát
ropogtattak, és bámulták a filmet. Wendynek olyan hihetetlen volt ez az egész. Micsoda
fura helyzet! De azért nem volt rossz, és kellemesen érezte magát a két férfi közé
fészkelődve. Amikor vége lett a filmnek, jóízűt nyújtózkodott, és nagyot ásított.
Brad felállt, fogta az üres tálat, és kivitte a konyhába. A jelzés egyértelmű volt: az
estének vége, ideje, hogy mindenki ágyba bújjon. De éppen ez bosszantotta Ericet. Tudta,
hogy az ügynök Wendy vendégeként itt tölti az éjszakát, mégsem akaródzott egyedül
hagynia vele a sógornőjét.
Brad észrevette Hawk tanácstalanságát, és teljes mértékben megértette az okát.
Elvégre Wendy a testvére felesége volt…
Elhatározta, hogy megkönnyíti Eric dolgát.
– Szép volt ez a nap, meg az este is – jelentette ki. – Wendy, Eric, köszönöm
mindkettőtöknek. Most viszont megyek és lefekszem. Bevallom, elfáradtam.
Az indián kezet nyújtott.
– Örülök, hogy megismertelek. – Aztán Wendyre kacsintott. – Szerintem
megmutathatnád neki azt a helyet, ahol a kövek vannak.
– Milyen kövek? – tudakozódott Brad.
– Van itt a csatornánál egy sekély rész, ahová Leif hatalmas köveket rakott, hogy járni
lehessen rajtuk. A víz így csak harminc centi mély, nyáron pedig száraz lábbal is át lehet
kelni azon a részen. Ezért nem jött ma Eric csónakkal.
– Ez érdekes. Na, akkor jó éjszakát! – biccentett feléjük Brad, és bevonult a szobájába.
– Nem kérsz még valamit inni? – kérdezte a sógorát Wendy.
– Nem, köszönöm. Mennem kell.
– Akkor kikísérlek.
Eric szeretettel simogatta meg az asszony haját.
– Jó. – Aztán később, amikor azokhoz a bizonyos kövekhez értek, megszólalt: –
Megkedveltem, Wendy. Csak azt akartam, hogy tudd. Felnőtt nő vagy, és egyedül döntesz
az életedről.
– De hát nem történt köztünk semmi…
– Pedig csak úgy szikrázik körülöttetek a levegő! Ezerszer mondtam már, ideje lenne,
hogy az életed visszatérjen a rendes kerékvágásba.
39/82
Wendy tudta, mire céloz a másik. Míg ő a gyászában teljesen visszavonultan élt, Eric,
hogy felejteni tudjon, egyik kalandból a másikba ugrott. Mindketten a maguk módján
próbáltak úrrá lenni a fájdalmon, amely azóta a bizonyos éjszaka óta gyötörte őket,
amikor Wendy férjét és Eric feleségét megölték.
– Jó éjszakát, Wendy. És vigyázz magadra!
– Üdvözlöm a családot. Nemsokára meglátogatom őket. – Egy kis szünet után az
asszony hozzátette: – Gondolod, hogy magammal vihetem Bradet is?
– Szerintem igen. – Eric búcsúpuszit nyomott az arcára, és eltűnt a késő éjszaka
sötétjében.
6. FEJEZET
Miután Wendy visszasétált a házba, egyenesen Brad ajtajához ment, és bekopogott.

– Igen? – szólt ki a férfi.
Az asszony kinyitotta az ajtót, és habozva belépett. A szobában már sötét volt, de a
folyosóról beszűrődő fényben jól lehetett látni. Brad farmert viselt, a pólóját azonban
már levetette. Wendy nyelt egyet.
– Én csak… köszönetet szerettem volna mondani neked.
– Miért? – kérdezte a férfi meglepetten.
– Mert olyan tapintatosan viselkedtél. Eric a legjobb barátom, és szörnyen félt engem.
– Igen, azt észrevettem. Nagyon közel álltok egymáshoz, igaz?
– Igaz. De egész másképp, mint ahogy esetleg gondolod. Ő tényleg csak jó barát. Leif
halála óta nem volt kapcsolatom egyetlen férfival sem. Pedig Eric mindig biztatott. Ennek
ellenére úgy éreztem, nem szívesen hagy veled egyedül. És a mód, ahogy beléptél az
életembe, nemigen nyugtatta meg…
A folyosói lámpa fénye visszatükröződött Brad szemében, és titokzatos csillogást
kölcsönzött neki. Wendy pillantása végigsiklott a férfi meztelen felsőtestén, és feltámadt
benne a vágy, hogy megérintse. Olyan sürgetést érzett, hogy nem bírta elfojtani.
Felemelte a kezét, és gyengéden a férfi mellére tette.
Brad beletúrt az asszony hajába, megsimogatta a tarkóját, aztán lassan a szájához
hajolt. Végtelenül sokáig csak a lehelete érintette Wendy ajkát. Végre, nagyon gyengéden
és finoman, megcsókolta. Mikor a nyelvük hegye összetalálkozott, Wendy átkarolta
Bradet, és szorosan magához ölelte.
Az asszony egész testében szétáradt a gyengeség. Szeretett volna elfeledkezni
magáról, és egyszerűen összecsuklani. Tudta, hogy Brad erős karja megtartaná.
Felemelné a földről, ölbe kapná, és odavinné az ágyhoz…
A férfi hirtelen kibontakozott az ölelésből.
– Wendy… – suttogta rekedten. Mindkettőjüket magával ragadta a pillanat varázsa.
Brad azonban vett egy mély lélegzetet, és azt mondta: – Menj aludni…
40/82
– Jó – sütötte le szemét az asszony. Bizonytalan léptekkel megindult az ajtó felé.

– Wendy! – A következő pillanatban Brad ott állt mellette, és a nő a karjába omlott.
A férfi most már minden szenvedélyével Wendyt csókolta. A tűz, amely benne égett,
az asszonyt is lángba borította. Brad ujjai a női póló alá siklottak, és Wendy mellét
kutatták. A tenyerébe fogta, és gyengéden simogatni kezdte a feszes halmot. Wendyből
mély sóhaj szakadt fel. Egy perc múlva Brad ölbe vette, az ágyhoz lépett vele, és óvatosan
lefektette.
Nyomban melléfeküdt ő is, a karjába zárta, és újból csókokkal halmozta el. Wendy úgy
érezte, mintha Brad egyszerre simogatná mindenhol… az arcát, a vállát, a mellét, a
hátát… A férfi olyan érzéseket hívott elő belőle, melyek már régóta mélyen elrejtve
szunnyadtak. Ujjai hegyével végigsimogatta Brad mellkasát, és élvezte testének melegét,
izmai erejét. Csodálatos érzés volt, hogy a bőrük összeér, és a férfi minden mozdulata azt
bizonyította, mennyire kívánja őt. Wendy csókja is egyre forróbb lett, és már egy soha
véget nem érő, szerelmes éjszakáról ábrándozott.
Élvezte Brad bőrének férfias illatát, és szájával a száját kereste. Ki volt éhezve a
szeretetre és a gyengédségre. Semmi mást nem akart, mint hogy vágyai beteljesüljenek,
és érezte, hogy a férfi is ezt kívánja.
Ám ekkor Brad szó nélkül, teljesen váratlanul elhúzódott tőle. Wendy tudta, hogy
társa sóvárgása nem csökkent egy szemernyit sem. Csalódott volt, és nem értette Bradet.
A férfi felkönyökölt, és belenézett az asszony szemébe.
– Mi a baj, Brad?
Mutatóujjával a férfi végigsimított Wendy arcán, csak aztán szólalt meg:
– Nem lett volna szabad idáig jutnunk.
– De hát… én jöttem be hozzád.
Brad nem válaszolt, ezért Wendy is hallgatott. A férfi pillantása és arca nem árult el
semmit, így Wendynek fogalma sem volt, mit gondol, vagy érez a másik. Azt viszont
annál világosabban tudta, hogy ő mit érez. Talán a váratlan visszautasítás váltotta ki
belőle ezt a tisztánlátást. Teljesen meg tudott feledkezni magáról, és egyetlen
másodpercig sem gondolt Leifre. A múlt egyetlen árnyéka sem férkőzött Brad és őközé!
Csak Bradet akarta.
A férfi pedig visszautasította. Nagy pofon volt ez az önbecsülésének, nem is tudta,
hogy heveri ki.
– Ez nem lehet igaz! – nyögött fel hangosan, és magánkívül nekiesett Bradnek.
A támadás olyannyira készületlenül érte a férfit, s Wendy olyan erővel ütött, hogy
Brad leesett az ágyról.
– Hé… mi ez? – hördült fel lent a padlón. Egy ideje már sejtette, hogy nem fogja simán
megúszni ezt a mocsári kalandot. Ha valaki ennyire kíván egy nőt, mit ő Wendyt,
számíthat bizonyos nehézségekre. De az azért túlzás, hogy Wendy kihajította az ágyból!
Pedig csakis őérte tartóztatta meg magát. És micsoda erőfeszítésébe került!
Az asszony viszont már nem törődött vele. Épp elég baja volt; érezte, hogy könnyek
szöknek a szemébe, és kétségbeesetten küzdött, nehogy kibuggyanjanak. Egy ugrással
kint volt az ágyból, és berohant a szobájába.
41/82
Brad utánament, és bekopogott.

– Wendy! – Mivel nem kapott választ, benyitott. Az asszony az ágy végében kuporgott,
háttal neki, és tudomást sem vett róla. – Beszélni szeretnék veled.
– Én viszont nem akarok veled! – vágott vissza élesen az asszony.
– Hallgass meg! – Brad odament az ágyhoz, és rátette a kezét Wendy vállára.
Csodálkozva vette észre, hogy az asszony remeg.
Wendy lesöpörte magáról a kezét, Brad azonban nem tágított, hanem leült mellé.
– Szeretném, ha nem érnél hozzám – szögezte le az asszony.
– Jól van, de muszáj beszélnünk. Wendy, kérlek, nézz rám!
Az asszony vonakodva Brad felé fordult.
– Rendben van, ha így jobb neked. Mondd el, amit akarsz, aztán menj!
– Te aztán nem könnyíted meg a dolgom – sóhajtott föl a férfi.
– Ó, ne haragudj! Mert az én helyzetem olyan könnyű, ugye? Én nem ismerem ezeket a
játékszabályokat. Biztosan kijöttem már a gyakorlatból.
– Helyben vagyunk… – állapította meg Brad.
Wendy derekasan küzdött, hogy ne veszítse el az önuralmát, de a könnyek
feltartóztathatatlanul ömleni kezdtek a szeméből. Brad megsimogatta az arcát.
– Wendy…
– Hagyd abba! Azonnal hagyd abba!
Ám a férfi szorosan átölelte. Wendy tiltakozott és hadakozott, de aztán feladta, és
gyámoltalanul a férfi mellére hajtotta a fejét.
– Brad, kérlek… – motyogta – te nem akarsz engem, úgyhogy ne is…
– Ezt meg miből gondolod? Borzasztóan kívánlak! Hát nem vetted észre?
– Ugyan miből vettem volna észre?
A férfi fölnevetett.
– Bolondulok érted. Nagyon-nagyon akarlak! De túl gyorsan történt minden. Nem
szeretném, ha holnap reggel úgy ébrednél, hogy megbántad a dolgot. Teljesen biztos
szeretnék lenni abban, hogy te is ugyanúgy akarod. Nem kívánok a helyettese lenni
valakinek, akit nem tudsz elfelejteni. Engem kívánj, csakis engem!
A szavai megdöbbentették Wendyt. Brad sokkal jobban ismeri őt, mint gondolta.
– Téged akartalak – mondta végül.
– Tényleg? – hajolt hozzá a férfi, és pillekönnyű csókot lehelt a halántékára. Aztán
megcsókolta a száját. – Nem is tudod, milyen nehéz volt egész nap megállnom, hogy ne
érjek hozzád. Amikor visszavonultam a szobába, úgy éreztem magam, mint egy rab a
cellájában. Aztán bejöttél. Óriási lelkierő kellett hozzá, de megfékeztem az érzéseimet…
miattad. Félreértettél, én akkor nem visszautasítottalak. Csak nem akartam, hogy utána
megbánd. De most már azt hiszem, tartozunk egymásnak azzal, hogy együtt alszunk.
Wendy szíve összevissza kalapált, a vér sebesen áramlott az ereiben.
– Brad, ha jót akarsz nekem, akkor hagyj most magamra! – kérte kétségbeesetten.
42/82
– Nem.
Wendy ki akart szabadulni a férfi öleléséből, de az nem engedte. Birkózás közben
hátrahanyatlottak az ágyon, és Bradnek sikerült elérnie, hogy Wendy ott maradt fekve
mellette. Brad az asszony feje alá tette a karját, s így feküdtek egy darabig, némán,
nyugodtan.
– Akarod tudni, mi a másik keresztnevem? – szólalt meg először a férfi.
– Hm?
– Michael. Brad Michael McKennának hívnak. A Skorpió jegyében születtem.
Wendy elnevette magát, és fölemelte a fejét.
– Ez a hálószobám, nem a Magányosok Klubja!
– Tudom. De így jobban megismerhetjük egymást. Mi a te lánykori neved?
– Harper. Wendy Anne Harper.
– És hány éves vagy, Wendy Anne?
– Nem vagy te túl kíváncsi?
Brad vállat vont.
– Nem lehetsz annyi idős, hogy le kellene tagadnod a korodat.
– Harmincegy – válaszolta Wendy. – És te?
– Idén leszek harmincöt. Mikor van a születésnapod?
– Február 14-én.
– Ó, Bálint-napon! Ezt könnyű megjegyezni. Szereted a szusit?
Wendy megborzongott.
– Utálom.
– Én meg szeretem. Persze ez apróság, egyáltalán nem fontos. De azért nem egészen
értem. Itt élsz az Evergladesben, és nem szereted a szusit. Érdekes.
– És mi köze a kettőnek egymáshoz?
– Itt a mocsárban a hal az egyik legfontosabb táplálék, nem?
– De azért nem muszáj nyersen megenni!
Wendy egyre jobban feloldódott, és kellemesen érezte magát, fejét Brad karján
nyugtatva.
Így, egymás mellett aludtak el. Reggel Brad ébredt elsőnek. Az asszony fölé hajolt,
csókot lehelt a halántékára, és felkelt.
Amikor Wendy egy óra múlva felébredt, sülő sonka ínycsiklandozó illata töltötte be a
házat. Brad nyilvánvalóan már belevetette magát a házimunkába! Wendy nem kelt föl
azonnal, hanem gondolatban végigment az előző nap történteken. Az események
szokatlan irányt vettek, és még most sem tudta, miként vélekedjék minderről. Brad
tulajdonképpen figyelmes volt, amiért nem akarta ilyen hamar lerohanni. Ez
mindenképpen jó tulajdonság. Kezdettől fogva érzi, hogy Brad jó ember. Most azt is
megtudta róla, hogy megfontolt, és van benne tisztelet. Mindössze annyi történt, hogy ő
nagyon szeretett volna már ágyba bújni vele…
43/82
Az ajtó ekkor kinyílt, és a férfi bekukucskált a szobába.

– Mindjárt kész a reggeli! – jelentette. – De ha akarsz, még van időd lezuhanyozni.
– Rendben – biccentett Wendy.
A fürdőszobát még mindig a borotválkozás utáni arcszesz illata lengte be. Ezek szerint
Brad megtalálta Leif felszerelését, amelyet neki nem volt szíve kidobni… És a saját
törülközője mellett ott lógott egy másik. Kellemes és megnyugtató tudat, hogy megint
férfi van a háznál! Jó érzés, hogy nincs egyedül.
De éppen ez a veszélyes az egészben. Egyedül élt, és ezután is egyedül fog élni. Brad
csak vendég a házban… Ez a két ellentétes érzés kiborította Wendyt.
Jaj, ez a Brad! – gondolta. Miért nem engedett szabad folyást az eseményeknek? Ha
hallgatnak az érzéseikre, akkor együtt töltenek egy szenvedélyes éjszakát, és kész!
Sohasem próbált arról ábrándozni, milyen lenne hosszabb ideig együtt élni a férfival…
Mire kilépett a fürdőszobából, már minden haragja Brad ellen irányult.
A konyhában pazar reggeli fogadta. A férfi gyönyörűen megterítette az asztalt, sőt
még vadorchideát is szedett odakint, és egy csöpp vázában Wendy terítéke mellé
állította.
– Foglalj helyet! – tüsténkedett ragyogó arccal.
Brad jó szándéka ellenére a nő szemében nem villant meg az öröm szikrája.
– Amint látom, már egészen otthon érzed magad – jegyezte meg Wendy szúrósan,
miközben leült a székére.
A mosoly lehervadt a „házigazda” arcáról.
– Sajnálom, ha nem tetszik. Eddig az volt az érzésem, hogy szívesen látsz, és szabadon
mozoghatok a házban.
Wendy maga sem értette, miért viselkedik így. Tudta, hogy nincs logikus magyarázat
az ingerültségére, és hogy igazságtalan, amit mondott. Brad egyszerűen örömet akart
neki szerezni, amiért köszönet illetné. Ám Wendy most nem volt képes ilyesmire.
– Ezek szerint tévedtél – folytatta könyörtelenül.
– Szóval azt akarod velem megértetni, hogy ne készítsek több reggelit, és ne bújjak
veled ágyba, igaz? – nézett rá összehúzott szemmel Brad.
Az asszony arca megrándult. Nagy erőfeszítésébe került, hogy továbbra is nyugodtnak
látsszon.
– Vendég vagy a házamban, semmi több.
– Azért vagyok a vendéged, mert meghívtál, de bármelyik percben elmehetek.
– Lehetetlen alak vagy, McKenna, tudod? Vissza kellene hajítanom téged a mocsárba!
– Úgy, szóval megint témánál vagyunk! – Brad felugrott, és szorosan az asszony széke
mellé állt. – Nyugodtan vigyél vissza arra a helyre, ahol rám találtál, ha ettől jobban
érzed magad. Nem az én ötletem volt, hogy itt maradjak. Te ajánlottad föl, hogy nálad
rejtőzzem el. Vajon miért? Hogy megint legyen férfi a háznál? Sajnálom, ha nem feleltem
meg az elvárásaidnak.
44/82
– Most aztán elég! –pattant fel Wendy. Még mielőtt tudatosodott volna benne, hogy
mit akar tenni, Brad már átlátott a szándékán. Abban a pillanatban, amikor felemelte a
kezét, hogy pofon üsse a férfit, az már meg is ragadta a karját.
Wendy összeszedte minden erejét, és sikerült kiszabadulnia a szorításából.
Kiviharzott a konyhából, és eltűnt a hálószobájában. Felkapta a táskáját, és a folyosón át
a bejárati ajtó felé szaladt.
– Most meg hová mész? – kiáltott utána Brad. Mivel hiába várta a választ, az asszony
után iramodott, és elállta az útját.
– Elmegyek – közölte Wendy.
– És ugyan hová?
– Dolgozni!
– Dolgozni?
– Igen. Az emberek nagy része ezt csinálja, nem tudtad?
– Hol dolgozol, és kinek, ha szabad kérdeznem?
Wendy egy pillanatig habozott a válasszal.
– Ericnek – mondta végül. A harag megint feltámadt benne. Tudta, milyen
értelmetlenül viselkedik, úgy érezte azonban, hogy csak akkor őrizheti meg a
méltóságát, ha most távozik otthonról. – Nem vagyok bűnöző, akinek a nyomában kell
lihegnie, Titkosrendőr úr! – sziszegte. – Nem tartozom neked elszámolással!
Tovább akart menni, ám Brad nem engedte.
– Nem vagyok rendőr, de igenis tudnom kell, hová mész!
– Te jó ég! Ugyan mi közöd hozzá?
– Kérdeztem valamit. Miért nem válaszolsz? És tegnap hogyhogy nem dolgoztál?
Az asszony elkínzott arccal felsóhajtott.
– Heti két napot dolgozom Ericnek, aki az indián törzsi tanács tagja, ezenkívül író.
Tavaly Andrew Jacksonról jelentetett meg könyvet, aki kampányt folytatod a szeminolék
ellen. Most olyan könyvön dolgozik, amely a szcininolék és a mikoszukik közti
kapcsolatot mutatja be. Én a kutatómunkában segítek neki.
– És miről szól ez a mostani könyv?
– Két indián törzs él a környéken. A mikoszukik földje a miénktől délre található, de
fogadni mernék, hogy ez téged egyáltalában nem érdekel. Ez a terület számodra csak egy
hatalmas posvány!
Brad arca megkeményedett.
– Az más lapra tartozik. Azt miért nem mondtad el nekem, hogy indián volt a férjed?
– Azért, mert ez csak az én dolgom, és senkinek semmi köze hozzá. Sőt azt sem
mondtam el, hogy anyai részről norvég. Van valami jelentősége, hogy milyen
nemzetiségű vagy fajtájú a férjem, aki már meghalt?
– Persze. Ha mindezt tudtam volna, nem támadok rá a sógorodra.
– Te képmutató!
45/82
– Nem vagyok képmutató, és ezt te is tudod. Nem ismerem az itteni életet, a

szokásokat, de ez nem jelenti azt, hogy hiányzik belőlem az őslakosok iránti tisztelet. És
most elmagyarázod végre, mire jó ez a színház, amit reggel óta játszol?
– Mennem kell. Engedj!
– Előbb tisztázzuk a helyzetet! Valamilyen okból haragszol rám. Nem tartom
valószínűnek, hogy azért, mert reggelit készítettem. Akkor meg miért? Ó, tudom én. Az
éjjel csalódtál bennem, mert nem úgy táncoltam, ahogy fütyültél.
– Az ördögbe is! Eressz ki végre! Menni akarok, és te a vendégem vagy, nem pedig a
börtönőröm!
Brad nem engedelmeskedett, ehelyett Wendy ajkához préselte a száját, és hosszan,
szenvedélyesen megcsókolta. Az asszonyon a harag újabb hulláma söpört végig. A
következő pillanatban azonban egészen más érzések kerítették hatalmukba. Szívverése
felerősödött, lába elgyengült. Mintha valami kényszerítette volna, hogy viszonozza Brad
csókját…
Alig-alig tudatosodott benne, hogy lassacskán a férfival együtt a padlóra csúszik. Úgy
elhagyta az ereje, hogy nem érdekelte, mi történik vele. Brad hozzásimult, beletúrt a
hajába, és szomjasan csókolta tovább.
Az asszony a könnyeivel küszködött. Kívánta Bradet, de nem akarta, hogy viszonyuk
legyen. Félt, hogy könnyen hozzászokna az arcszesz illatához a fürdőszobában és a
vázában illatozó orchideához a reggelizőasztalon. De legfőképpen attól félt, hogy ez a
férfi rabul ejti a szívét.
Elfordította a fejét, s ezzel a csók megszakadt.
– Brad, ne így! Ez nem helyes! – lihegte.
A férfi nem szólt, nem is moccant. Wendy csak a saját lélegzetvételét hallotta. Végül
Brad felállt, és a kezét nyújtotta az asszonynak. Mivel Wendy nem mozdult, egyszerűen
felhúzta a padlóról. Aztán keresztbe fonta karját a mellén, és veséig hatoló pillantással
nézte a nőt.
– Szóval így sem jó? – kérdezte.
Wendy megrázta a fejét.
– Nem így képzelted, ugye?
– Brad, kérlek! Nem tudnál végre békén hagyni? Éppen eléggé szégyellem magam.
A férfi vonásai megenyhültek.
– Arra semmi szükség – mondta. – Gyere ide! – Magához vonta az asszonyt, és
megpuszilta az arcát. – Egyáltalán köszönetet mondtam már neked?
– Miért? – tudakolta Wendy ingerülten.
– Akárhogy nézzük is, többször megmentetted az életemet. Ezt nem lehet elég sokszor
megköszönni.
– Szóra sem érdemes… Most viszont tényleg mennem kell dolgozni. – Az asszony várt
egy picit, aztán hozzátette: – Érezd magad teljesen otthon! Remélem, elleszel nélkülem
egy darabig.
Brad vizsgálódva nézte, végül bólintott.
46/82
– Értem. És köszönöm. – Hirtelen elmosolyodott. – Mit gondolsz, kidobjuk a reggelit?

– Szerintem még egész biztosan ehető – vette a lapot Wendy.
– Akkor gyere! Legalább lesz valami a gyomrodban, mielőtt dolgozni mész. Iszunk
kávét is.
Visszaballagtak a konyhába.
– Tényleg érdekel, hová mész – elevenítette fel az előbbi témát Brad.
– Ericnek innen nem messze van a háza. Az egyik helyiségben alakította ki a
dolgozószobámat.
– Közel van az országúthoz?
– A hozzá tartozó terület határos az országúttal, de maga a ház elég messze épült tőle.
Brad nagyol sóhajtott.
– El kellene hogy kísérjelek.
– Ma ne! – mondta határozottan a nő.
– Ó, Wendy, nem kellett volna elfogadnom a meghívásodat! Nagyon féltelek. Csak
akkor fogok megnyugodni, ha Michaelson már rács mögött lesz.
– Ezek a gazfickók nem tudják, hogy ki vagyok. Még ha esetleg találkoznék velük,
akkor sem hoznának bennünket kapcsolatba egymással. Egyébként sem érintek egyetlen
települést sem; még azt a kis indián falut sem, ahol Eric rokonai élnek.
Brad megkönnyebbülten felsóhajtott.
– Akkor rendben. De azért örülni fogok, ha már biztonságban hazaértél!
Kikísérte Wendyt a bejárati ajtóhoz, egy pillanatra azonban még megállította.
– Wendy…
– Tessék.
– Szeretni fogjuk egymást.
– Gondolod? – húzta fel a szemöldökét magában mulatva az asszony.
– Biztos vagyok benne. – Brad elmosolyodott. – És ne törd a fejed a dolgokon! Ha
elérkezett az idő, szólni fogok.
– Beképzelt majom – morogta maga elé Wendy, miközben a csónakhoz sietett. Csak
akkor vette észre, hogy a férfi követte, amikor hátulról megfogta a karját.
– Hallottam, mit mondtál.
– Na és akkor mi van? – vont vállat az asszony. – Csak az igazat mondtam. Túlságosan
magabiztos vagy.
– Nem kellene annak lennem? – kérdezte Brad ártatlan arccal.
– Szóval te fogod meghatározni, mikor és hol – kötekedett vele Wendy. – És mi van, ha
én meggondolom magam? Honnan tudod, hogy amit ma akarok, holnap is akarom majd?
– Szerintem nem gondolod meg magad – jelentette ki mély meggyőződéssel Brad.
47/82
7. FEJEZET
Wendy hitetlenkedve nézte azt az oldalt, amelyet épp olvasott. Dühösen csóválta a
fejét. A könyv írójának fogalma sem volt, hogy az Evergladesben két, teljesen különböző
indián törzs élt és él. Előrelapozott, és megállapította, hogy a könyvet még a második
világháború előtt adták ki. A kutatásaihoz tehát nem használhatja megbízható
forrásként!
Felpillantott a faliórára. Már délután hat felé járt. Haza kellene mennie… Bradhez. A
gondolatra a szíve eszeveszett kalimpálásba kezdett.
Pár perc múlva hallotta, hogy nyílik, majd csukódik a bejárati ajtó. Összerezzent, és
eszébe jutott, milyen könnyelmű volt, hogy nem zárta be. Fellélegzett, amikor a léptekről
felismerte hazatérő sógorát. Eric a nyitott szobaajtón át látta, hogy ő bent dolgozik.
– Szia, Wendy! – köszönt be az előszobából. – Mindjárt jövök, csak előbb iszom valami
hideget!
Wendy mosolyogva intett neki.
– Nem számítottam rá, hogy dolgozni látlak, amíg a DEA beszállásolja magát hozzád! –
mondta a férfi visszatérve, és átnyújtott az asszonynak egy pohár fehérbort. Ő maga egy
doboz sört szorongatott.
Sógornője vállat vont.
– Azt gondoltam… jót tesz, ha egy kicsit kimozdulok.
Eric hatalmasat kortyolt a sörből, aztán figyelmesen nézte Wendyt.
– Túl sok szikra pattog körülöttetek, igaz?
A nő dacosan fölszegte a fejét. Azt akarta mondani, hogy Eric törődjön csak a maga
dolgával, de aztán sóhajtva annyit felelt:
– Nem, egyszerűen jólesett kimozdulni.
– Hagyd ott a kemencét, ha nem bírod a melegét! – bölcselkedett az indián.
– Ugyan! – csattant fel az asszony.
– Látom, mégiscsak van valami köztetek. Rögtön megéreztem tegnap este. Azért jöttél
el, mert lefeküdtetek egymással, vagy azért, mert nem tettétek meg?
– Na de Eric!
– Nos? – A férfi szeme cinkosan megvillant.
– Azért, mert nem tettük meg – ismerte be Wendy. – Jaj, Eric, nem tudom, mit
gondoljak erről az egészről! Úgy értem, nemsokára elmegy, igaz? Csak pár napig lesz a
vendégem. De… én nagyon szeretem őt, Eric.
– Én is kedvelem, ha számít a véleményem.
– Csak a foglalkozása rémes. Meg az, hogy nem akar megnősülni.
– Még nem is feküdtetek le egymással. Akkor minek töröd azon a fejed, hogy miként
viszonyul a házassághoz?
48/82
– Nem töröm rajta a fejem. Én sem akarok újból férjhez menni.

– Akkor viszont hol a probléma?
Wendy nem válaszolt, csak tanácstalanul nézett a sógorára. Pár másodperc múlva
azonban kifakadt:
– Jó, igazad volt, a szikrák tényleg pattognak. De hát akkor miért nem történt meg
egyszerűen a dolog? Miért tesz fel helyette ezer kérdést, hogy mi a másik keresztnevem,
meg hasonló hülyeségeket?
– Mert sokat jelentesz neki – magyarázta Eric. – Mert nem egy bárban csípett fel, és
mert tisztel téged.
– De hát azt mondta…
– Higgy nekem! Ismerem a férfiakat. Azt gondolom, hogy nagyon rendesen viselkedett
veled. És ha tegnap este más lett volna róla a véleményem, magam rúgtam volna ki a
házból. Talán nem fogtok összeházasodni, talán bele sem fogsz szeretni, de…
– Nem értesz. Biztos, hogy nem akarok férjhez menni senkihez, és beleszeretni sem
akarok senkibe, főleg nem egy DEA-ügynökbe.
Hawk figyelemre sem méltatta a nő közbeszólását.
– …de szép heteket, hónapokat, esetleg éveket tölthettek egymással, amire később
szívesen emlékeztek vissza.
– Te biztosan így csinálnád.
– Wendy, én nem akartam… – A férfi meggondolta magát, és legyintett. – Hagyjuk!
Meséld el inkább, milyen volt a napod. Haladtál valamennyit?
– Ahogy vesszük – válaszolta az asszony, és hálás volt, hogy Eric végre témát váltott. –
Átnéztem pár könyvet, amelyeket nyugodtan kihajíthatsz, mert tele vannak
tévedésekkel.
– Hát, ilyenekből van egy rakással. Azért köszönöm. Fontos, hogy szétválogassuk a
hasznos és a haszontalan forrásmunkákat.
– És te mit csináltál? – érdeklődött Wendy.
– Az egész napomat a mikoszukiknál töltöttem. Nagyon lelkesek, és komoly terveik
vannak, hogyan javíthatnának a gazdasági helyzetükön.
– Szóval csináltál magadnak egy lazább napot – állapította meg incselkedve Wendy.
– Igen is meg nem is. A mi témáinkat szintén töviről hegyire áttárgyaltuk: nevelés,
hagyományok, pénzügyek és így tovább. A baj csak az, hogy magam sem tudom
pontosan, mit akarok elérni. A hadseregben töltött éveket nehezen viseltem, de azért
mély benyomást gyakoroltak rám. Szeretném, ha a törzseink együttműködnének a
hagyományos értékek megőrzésében, nem akarom azonban elzárni a gyerekeinket a
fehérek Amerikájának vívmányaitól sem. Mert mit ér manapság az ember iskolai
végzettségek nélkül? Te mit szólsz ehhez, Wendy? Melyik a helyes út?
Az asszony felállt, és átölelte Eric derekát.
– Ha valaki tudja, az egyes-egyedül te vagy. Nagyon szeretlek, tudod?
A férfi elmosolyodott.
49/82
– Az előbb nem valami szappanoperába illő megoldással akartalak traktálni.

– Nem is úgy értettem. Nagyszerű ember vagy, Eric, és én most nyugodtan megyek
haza.
– Előtte még mondanom kell valamit – komolyodott el Hawk. – A mikoszukik
területén furcsa dolgok történnek. Mindenki arról beszél, hogy idegenek járkálnak arra,
és elég különösen viselkednek.
– Miért? Mit csinálnak?
– Senki sem tudja pontosan. De az az érzésem, hogy Braddel van kapcsolatban a
dolog. Az utak mentén hemzsegnek a rendőrök.
– Akkor biztosan a DEA mozgósította az embereit, hogy elcsípjek Michaelsont –
mondta Wendy tűnődve. – Szerintem nem kell nyugtalankodnunk emiatt. Végül is húsz
mérföldnyire vannak tőlünk. Az Everglades óriási, és aki meg akar találni benne valakit,
annak igencsak jól kell ismernie ezt a terepet.
– Én azért egy kicsit másképp látom a dolgot. Lehet, hogy azok az idegenek
csempészek, és csak zavartalanul szeretnék lebonyolítani az ügyleteiket, de az is lehet,
hogy Michaelson bérgyilkosai, akiket Brad nyakára küldött.
– Én nem aggódom.
– Pedig nem ártana. Mindenesetre meséld el Bradnek. Én sem hiszem egyébként, hogy
egykönnyen a nyomára akadnának. Csak te meg én tudjuk, hol rejtőzik.
– És Mac, a benzinkutas – fűzte hozzá Wendy.
Eric vállat vont.
– Mac sosem mondana semmit egy idegennek. Ő aztán tud titkot tartani. Azt viszont
nem zárhatjuk ki, hogy az üldözők esetleg véletlenül is rátok bukkanhatnak.
– Nem olyan ügyesek ezek.
– Wendy, ezek bűnözők, méghozzá a legveszélyesebb fajtából! – Az indián sóhajtott. –
Te tudod a legjobban, milyen gyorsan megtörténik a tragédia.
Az asszony lesütötte a szemét.
– Persze, elmondom Bradnek – ígérte.
Hazafelé menet Wendy hangulata percről percre javult. Alig várta, hogy viszontlássa
Bradet. Butaság volt tőle, hogy annyit tépelődött kettőjük dolgán, és szükségtelenül
megnehezítette a döntést. Olyan jó együtt lenni Braddel, és egyre jobban megismerni!
Persze, ő nem teszi meg még egyszer az első lépést. Ha a férfi valóban akarja őt, neki kell
kezdeményeznie.
Dúdolva kötötte ki a csónakot, és megindult a ház felé vezető ösvényen.
Még nem ért oda, amikor már érezte, hogy valami nincs rendben. A ház hidegnek,
üresnek tűnt… Vegyes érzésekkel nyitotta ki az ajtót. Első pillantásra úgy látszott,
minden rendben van. Tisztaság és rend uralkodott, ami elárulta, hogy Brad kérés nélkül
elvégezte a háztartási teendőket. Wendy mindenhol látta a keze nyomát, csak éppen ő
maga nem bukkant fel.
50/82
Félelem tört rá az asszonyra. Izgatottan rohant ki a hátsó ajtón át a kertbe. Szörnyű

gyanú fészkelte be magát a fejébe. De hát az nem lehet! Kizárt dolog, hogy Michaelson itt
rátaláljon!
Ezt ismételgette magában, míg visszaszaladt a házba a pisztolyáért. Utálta a
fegyvereket, de elismerte, hogy bizonyos helyzetekben nélkülözhetetlenek. Brad valahol
a környéken van, és segítenie kell rajta! Wendy mély lélegzetet vett, hogy megnyugodjék,
aztán Brad keresésére indult.
Brad meg volt róla győződve, hogy Wendy Hawkkal kapcsolatban már semmilyen
meglepetés nem érheti. Reggel egy párduccal az ágyában ébred, este egy indián támad
rá… Megtanulta, hogy a floridai párduc háziállat is lehet, az aligátor viszont nem.
De amikor visszatért a nappaliba, és meglátta a szoba közepén a hatalmas termetű
férfit, majdnem pánikba esett. A betolakodó egy indián volt. Őszes haja a válláig ért,
arcvonásai akár egy szoboré. Brad emlékezetébe gyerekkori képek villantak, és rögtön
tudta, hogy törzsfőnökkel van dolga. A legjobban az zavarta Bradet, hogy fogalma sem
volt, miképp jöhetett be ez az ember észrevétlenül a házba.
Az indián viszont cseppet sem látszott meglepettnek. Sőt mintha várta volna, mikor
jelenik meg Brad.
– Jó napot! – köszönt gépiesen az ügynök.
Az indián bólintott.
Brad igen kellemetlenül érezte magát, mert az idős férfi tetőtől talpig alaposan
végigmérte. Mi van, ha egy szót sem tud angolul? Hogy fogják megérteni egymást…?
Brad kézfogásra emelte a kezét, hogy megmutassa baráti szándékát.
– Jó napot! – köszönt közben újra.
– Csak öreg vagyok, de süket nem – szólalt meg az indián hibátlan angolsággal.
Brad úgy érezte magát, mint egy hülye.
– Sajnálom. Csak az előbb nem válaszolt.
– Mert még nem döntöttem el, mit válaszoljak.
– Nem hiszem, hogy ez olyan nagy gondot okozna – morogta Brad.
– Hol marad a tisztelet az öregek iránt?
– Nem akartam udvariatlan lenni. – Ő is jól megnézte magának az indiánt. – Maga
kicsoda? – kérdezte kertelés nélkül.
Halvány mosoly világította be az indián arcát.
– Willie Hawk vagyok. – A látogató tett egy lépést előre, és kezet nyújtott Bradnek.
– Örvendek. A nevem…
– Tudom. McKenna. Már hallottam rólad.
Brad a homlokát ráncolta. Hiszen megmondta Wendynek, milyen fontos, hogy senki
ne tudjon az ittlétéről. Vagy Ericnek járt el a szája? Nem, ezt Brad nem hitte. Eric okos és
megfontolt, nem becsüli alá a veszélyt.
Willie Hawk mintha csak a gondolataiban olvasott volna.
51/82
– Nem árultak el téged. Sem Wendy, sem Eric.

– Akkor talán…
Willie Hawk felemelte a kezét, hogy elhallgattassa Bradet.
– Helyesen tetted, hogy megbíztál bennük. Vigyázni fognak rád. Én ismerem az
Evergladest, fiam. Mindig tudom, mi történik. Értem, hogy mit mond a föld vagy az
aligátorok.
Na, már csak ez hiányzott, gondolta Brad. Itt egy indián a nappaliban, aki ráadásul
szenilis… Willie Hawk mereven rábámult, és Brad megértette, hogy az öreg már megint
olvasott a gondolataiban.
– Úgy látom, Wendy dolgozni ment, te meg egyedül maradtál.
– Igen, uram. Megkínálhatom valamivel? Ha jól gondolom, akkor ez az unokája háza.
– Leif halott. Ez itt Wendy háza.
– Hát, akkor…
– Egyedül vagy, és nincs sok tennivalód – állapította meg Willie. – Biztos nem könnyű
egy olyan embernek, aki megszokta, hogy állandóan dolgozik.
– Rendet raktam, elmostam az edényeket, de most már nem tudok mihez kezdeni. –
Brad már túltette magát a kezdeti ijedségen, és észrevette, milyen erős hatással van rá ez
az indián. Willie az öregkor bölcsességét sugározta a környezetére.
– Gyere velem!
– Micsoda?
– Süket vagy, fiam?
– Nem, csak…
– Nyugodj meg, az indián törzsek háborúinak réges-rég vége – biztatta az idős ember.
Willie meglehetősen fejlett drámai érzékkel rendelkezik, gondolta Brad. Az indián
vidáman ráhunyorított, és egyszerre nevették el magukat.
– Miért is ne? – szólalt meg a nyomozó. – De adjon még egy percet, szeretnék üzenetet
hagyni Wendynek, hogy ne aggódjon!
Willie bólintott.
– Nagyon helyes. Írd meg neki, hogy én vittelek magammal! Akkor nyugodt lesz.
Brad először a hűtőszekrény ajtajához akarta mágnesezni a cédulát, de meggondolta
magát, és kiment, hogy bedobja a levelesládába, mert akkor Wendy rögtön megtalálja.
Ám rá kellett jönnie, hogy az asszonynak nincs is levelesládája.
– Hogy kapja meg a postáját? – kérdezte Willie-től.
– Postafiókot bérel.
Brad legszívesebben visszament volna a házba, hogy ott helyezze el az üzenetet, nem
akarta azonban feltartani az indiánt. Ezért azt eszelte ki, hogy az ajtó alatt becsúsztatja. A
dolog azonban nem úgy sikerült, ahogy tervezte, mert a cetli egyik vége az ajtó alá
szorult, a másik meg kikandikált. Nem baj, így legalább nem fújja el a szél… Eszébe sem
jutott, hogy Picurt pont ez a kilógó papírdarab készteti majd játszadozásra.
52/82
A nem sokkal később az arra járó párduc mancsával játékosan megcibálta a cédulát,
azután fecnikre szaggatta.
Brad álmában sem gondolta volna, hogy három óra múlva egy kínzócölöphöz kötözve
áll majd, és vad indiánhorda táncolja körül. Szerencsére azonban a kötelek nem vágtak a
húsába, az indiánok pedig meglehetősen apró termetűek voltak. Pontosabban gyerekek:
Mike, Dorinda, David és Jennifer, Marna Hawk-Panther és Tony Panther csemetéi, akik
annyira kérlelték, játsszon velük, hogy egyszerűen nem tudott nekik ellenállni.
Nevetve nézte őket, és közben agyában a nap eseményei kavarogtak. Annyi új
élményben volt része, melyeket még fel kell dolgoznia! Megismerte Marnát, Leif és Eric
húgát meg a férjét, aki igazi mikoszuki indián, aztán Willie feleségét, Maryt is. Mély
benyomást tett rá az asszony erős egyénisége, és a legtöbbet tőle tanulta.
Éppen vadászidény volt, és Brad életében először evett aligátorhúst. Ízlett neki, de
azért nem fogja a kedvenc ételei között számon tartani. A közös étkezés alatt Mary sok
vidám történetet mesélt el majdnem nyolcvanévnyi tapasztalatából, ami még közelebb
hozta Bradhez az Everglades indiánjainak életét.
A négy kis harcos hirtelen abbahagyta az üvöltést. Brad megpillantotta a közeledő
Tonyt, a gyerekek apját. Tony valamit súgott nekik, mire a kölykök odamentek Bradhez,
és szépen megköszönték, hogy játszott velük. Dorinda a nyakába csimpaszkodott, és
cuppanós puszit nyomott az arcára.
Miután a gyerekek elmentek, Brad sétára indult Tonyval.
– Hogy tetszett a mai délután?
– Csodálatos volt! – lelkesedett Brad. – Egy csomó dolgot tanultam, és sok érdekeset
láttam. – Egy pillanatra elmerengett, aztán halkan hozzátette: – Különlegesen szép
délután volt.
Leültek Tonyval egy fa alá, az árnyékba.
– Csodálkozom, hogy Wendy még nem bukkant fel – jegyezte meg az indián egy idő
múlva. De amikor meglátta Brad szemében a nyugtalanságot, gyorsan folytatta: – Á,
nincs jelentősége. Ismeri Willie-t, és biztos nem akarja megfosztani az élvezettől. Willie
azért csábított el ide, hogy egy kicsit ugrassa Wendyt.
– Tényleg? – mosolygott Brad.
– Lehet, hogy neked furcsának tűnik, de mi vagyunk Wendy családja. Leiffel még
iskoláskorában ismerkedett meg, és azóta elválaszthatatlanok voltak. Wendy korán
elveszítette az édesanyját, és nem sokkal azután, hogy Leiffel összeházasodtak, az apja is
meghalt. Már régóta hozzánk tartozik, és mi úgy szeretjük, mintha törzsbeli lenne.
Brad megértően bólogatott. Tudta, hogy nem szép dolog így adatokat gyűjtenie
Wendyről, mégsem bírt ellenállni a kíváncsiságának. Tonynak pedig egyáltalán nem
esett nehezére a családjáról mesélni.
– Tulajdonképpen mi történt Leiffel? – kérdezte Brad köntörfalazás nélkül.
Az indián meglepetten nézett rá.
– Hát még nem mondta el Wendy?
Brad megrázta a fejét. Tony tekintete a messzeségbe révedt.
53/82
– Hidegvérrel lelőtték, Eric feleségével együtt.

– Micsoda? – hökkent meg Brad.
De választ már nem kapott. Előttük a víz fodrozódni kezdett.
– Fogadjunk, hogy Wendy az! – mondta Tony.
Az ügynök felnézett. Tonynak igaza volt. Ám amint figyelte, hogy ugrik ki az asszony a
csónakból, azt is észrevette, hogy Wendy valamiért nagyon dühös. Noha Bradnek tiszta
volt a lelkiismerete, rossz érzése támadt.
– Te felelőtlen, lelketlen vadállat! – támadt rá azonnal Wendy.
A férfi meg sem tudott szólalni.
– Szia, Wendy! – üdvözölte Tony rezzenéstelen arccal a sógornőjét.
Az asszony azonban egy pillantást sem pazarolt rá. Csak Brad létezett számára.
– Mi a fenét gondoltál? – szidta tovább a férfit. – Úgy megijedtem, mikor nem
találtalak, hogy majd szörnyethaltam!
– Wendy! – figyelt fel a hangokra Willie Hawk, s már közeledett is feléjük. – Ugyan,
Wendy, nyugodj meg! – próbálta lecsillapítani a tajtékzó nőt.
Wendy megpördült.
– Nagyapa! Hová tetted az eszed? Már azt hittem, megbolondulok, olyan régóta
keresem!
Brad úgy vette észre, itt a lehetőség a közbeszólásra.
– Hiszen hagytam neked üzenetet!
– Ne hazudj!
– Wendy! – figyelmeztette az asszonyt erélyesen Willie.
A nő elhallgatott, és Brad látta rajta, mennyire tiszteli és szereti az öreg indiánt.
– Tényleg hagyott neked üzenetet. Én is ott voltam. Nem szabad hazugnak nevezned
egy embert, amíg meg nem győződsz az állításod igazáról. Egyébként sem szokás így
rátámadni egy barátra. Brad olyan férfi, akinek a szavában megbízhatsz. Ezt neked is
tudnod kell, különben nem fogadtad volna be a házadba.
– Nem találtam semmiféle üzenetet – sóhajtott föl Wendy. – Úgy megrémültem, hogy
még a pisztolyt is magamhoz vettem.
– Sajnálom, hogy ennyire megijedtél. Azt írtam, hogy a nagyapád meghívott, kísérjem
el a faluba. A cédulát félig az ajtó alá csúsztattam.
– De hát nem volt ott!
– Nos, hála az égnek, semmi baj nem történt – állapította meg Tony. – Ha még
veszekedni akartok, halasszátok későbbre! Azt javaslom, fektessük le a gyerekeket!
Wendy, velem jössz? Nagyon szomorúak lennének, ha nem is beszélgetnél velük.
– Hát persze hogy megyek – bólintott az asszony mosolyogva.
Brad mögöttük lépegetett, és közben arra gondolt, amit Tony mesélt. Valami belső
kényszer hajtotta, hogy még több részletet derítsen ki. Leifet és Eric feleségét egyszerre
54/82
gyilkolták meg. Hogyan lehetséges ez? Nem fért a fejébe. De azt megértette, hogy a
tragédia nagyon közel hozta egymáshoz Wendyt és Ericet.
8. FEJEZET
– Nem bánod, ha felteszek egy lemezt? – kérdezte Brad, miután hazaértek.

– Azt csinálsz, amit akarsz – szólt hátra Wendy, aki a fürdőszobába igyekezett.
„Amit akarsz…” – visszhangoztak a szavak a férfi fülében.
Brad átböngészte Wendy lemezgyűjteményét, s végül egy régi Temptations-albumot
választott. Mikor felcsendültek az első akkordok, felnézett, és az ajtóban megpillantotta
Wendyt. Az asszony mosolya azt jelentette, hogy jó zenét választott.
Brad lassan odasétált hozzá, és kinyújtotta a kezét.
– Akarsz táncolni?
– Táncolni? A nappaliban?
– Táncolni mindenütt lehet – jegyezte meg a férfi, és a szoba közepére vezette
partnerét. – Látod? Megy ez!
A zene, egymás érintése és a testük melege elandalította Wendyt. Brad látta a
szemében, milyen változás megy benne végbe. Olyan gyönyörű ez a nő, olyan
észveszejtően csábító! Amikor Wendy megnyalta a szája szélét, Brad már nem tudta
tovább tartóztatni magát. Miközben a hangok körülölelték őket, lehajolt, és szájon
csókolta az asszonyt, aki a zene ritmusára egyre közelebb húzódott hozzá.
– Brad – súgta Wendy, s lehelete a férfi ajkát simogatta –, most már elérkezett az idő?
Tudod, azt mondtad, szólsz majd, ha… – Nem tudta folytatni, ehelyett elpirult.
– Igen – válaszolta rekedten a férfi. – Itt az ideje, ha úgy érzed, te is készen állsz. Az
előbb azt mondtad, azt csinálok, amit akarok. Én téged akarlak, Wendy. Most és itt és
nagyon! Ha te is így akarod.
– Igen, én is akarom – suttogta az asszony alig hallhatóan.
Brad végigcsókolta a nyakát, aztán ajkával bejárta az állát és az arcát. Eközben
sietősen levette róla a blúzt és a melltartót. Végre a kezébe foghatta az asszony gyönyörű
mellét. Gyengéden simogatta, s nyelvével becézte a bimbókat.
Wendy felnyögött, és testét szorosan Bradéhez préselte. Még sosem érezte, hogy a
testi vágy fájni is tud. Még sosem szomjazott ennyire a beteljesülésre. Úgy érezte, nem
bírja tovább. Vadul beletúrt Brad hajába, és a férfi nevét ismételte. Villámgyorsan
levetkőztették egymást, s máris összeölelkezve feküdtek a puha szőnyegen. Wendy
behunyta a szemét, és teljesen átadta magát a férfinak.
Leif… Úgy szerette Leifet. És nem fogadott-e neki örök hűséget?
– Wendy – nyögte Brad, és az asszony szeme felpattant.
Megijedt. Vajon Brad leolvasta az arcáról, hogy mire gondolt? Ha igen, akkor itt fogja
hagyni…
55/82
De Brad nem hagyta magára. Végigsimította Wendy combjait, és befészkelte magát

közéjük. Az asszony majd megőrült a vágytól. Felsóhajtott, és újra lehunyta a szemét.
– Wendy! – Brad hangja kérlelő volt. ugyanakkor határozott. – Kérlek, nézz a
szemembe!
Az asszony megnyalta kiszáradt szája szélét, és úgy tett, ahogy Brad kérte.
Amikor a férfi gyengéden beléhatolt, Wendy sehogy sem tudta nyitva tartani a szemét.
Brad lassan mozogni kezdett, és ekkor újra azt kérte:
– Nézz rám, Wendy!
Az asszony nyitva tartotta a szemét egészen addig, amíg teljesen el nem borította a
szenvedély köde, és át nem élte a beteljesülést. Brad többször is a nevét suttogta, és
Wendy érezte, hogy szétárad benne a férfi forrósága.
Kimondhatatlan boldogság töltötte el. Érezte magán Brad elnehezült testét, és
semmivel össze nem hasonlítható öröm uralkodott el rajta. Eggyé váltak, Brad és ő…
– Wendy, nézz rám! – szólalt meg erőtlenül a férfi.
Az asszony felnézett, és ránevetett. Fölemelte a kezét, hogy megsimogassa Brad arcát,
de a férfi megfogta a csuklóját. Wendy meglepetten bámult rá, és ijedten fedezett föl az
arcán egy kemény vonást, amely ismerős volt neki. Nem értette a változást. Ő még
mindig az átélt gyönyör hatása alatt állt, és csak gyengédséget érzett Brad iránt. Nagyon
közel érezte magához a férfit, aki most mintha eltávolodott volna tőle.
– Brad? – A hangja kissé remegett.
A férfi pillantása meglágyult. Szájához húzta Wendy kezét, és megcsókolta.
– Nem értem… – kezdte Wendy.
– Csak azt akartam, hogy kimondd végre a nevem!
Wendy fellélegzett, és lehunyta a szemét. Már sokkal előbb tudta, hogy Brad nem csak
pótlék lesz számára. Ő nem csupán egy férfi, aki elűzi a magányát, hanem Brad McKenna.
– Szerintem mind a ketten féltünk előtte egy kicsit, nem? –kérdezte az asszony.
Brad az oldalára feküdt, és felkönyökölt, ám közben egy pillanatra sem vette le a
szemét Wendyről.
– De. Féltem, hogy feltámad a múlt, és közénk áll. Nagyon szeretted Leifet. – A férfi
nem kérdezte ezt, hanem megállapította.
– Igen! – kiáltotta Wendy. – De veled vagyok, veled szeretkeztem az előbb, úgyhogy
hagyjál békén ezzel!
Brad gyengéden két tenyerébe fogta az asszony arcát.
– Tudom. Ezért akartam, hogy közben a szemembe nézz. Azt akartam, hogy engem
szeress, csakis engem! – Megcsókolta kedvesét, aztán fölkelt, és feltett egy új lemezt.
Wendy egy darabig csak nézte, aztán a fehérneműi után nyúlt.
– Ne, még ne öltözz fel! – kérte Brad. Mögéje térdelt, és átkarolta. – Olyan jó megölelni
téged – mondta, és állát az asszony vállára támasztotta.
Wendy hátrahajtotta fejét a férfi mellére, és elnevette magát.
56/82
– Olyan jó, ha megölelsz.

– Kérsz egy pohár bort? – kérdezte Brad felcsillanó szemmel.
– Jó ötlet. Máris hozom – válaszolta készségesen Wendy.
Először egy kicsit zavarba jött attól, hogy meztelenül sétafikál Brad előtt, de aztán
túltette magát rajta. Behozta a bort, hozzá két poharat, végül visszament a konyhába, és
készített egy hidegtálat lazacból, sajtból és sós kekszekből.
Brad a kanapé előtt ült a padlón, és már türelmetlenül várta. Wendy letette mellé a
tálcát, és a másik oldalra telepedett.
– Hm, micsoda királyi lakoma! – lelkesedett a férfi. – Imádom a lazacot. Azonkívül
majd meghalok éhen.
Mialatt ettek-ittak, Brad egyre közelebb húzódott Wendyhez, míg végül szorosan
átölelte. Olyan bizalmas közelségbe kerültek, hogy most beszélni tudtak legféltettebb
titkaikról, legrejtettebb érzéseikről is. Brad ennek ellenére félve hozta elő azt a témát,
amely nem hagyta nyugodni.
– Wendy, mi történt akkor? – kezdte zavartan. – Mármint Leiffel és Eric feleségével.
Az asszony mély lélegzetet vett. Legszívesebben elvonult volna egy sötét sarokba,
hogy egyedül maradjon a fájdalommal. Brad szavai szörnyű emlékeket ébresztettek
benne.
– Megölték őket – válaszolta egyszerűen.
– Tudom. De hogy történt?
– Eric és Jennifer harmadik házassági évfordulóját ünnepeltük. Jennifer kedvenc bora
egy ritka burgundi volt, ezért meglepetésként rendeltünk pár üveggel egy barátunknál,
aki italüzletet vezetett. Eredetileg úgy terveztük, hogy Leif és én hozzuk el a bort, de
aztán a grillsütőm megmakacsolta magát, így maradtam, mert én értek hozzá a
legjobban. Ezért ment Jennifer és Leif a borért. – Wendy felsóhajtott. – Úgy örült Jennifer
az ajándéknak! Nevetve, kéz a kézben indultak el, egyenesen a halálba.
Egy fegyveres rablótámadás kellős közepébe csöppentek. A bolt tulajdonosa már
halott volt, amikor beléptek. Az egyik rabló a padlóra rántotta Jennifert, és nekiszegezte
a pisztolyát, Leif pedig rátámadt a gazfickóra. Puszta kézzel küzdött a fegyveres bandita
ellen, hogy Jennifer időt nyerjen. De azok négyen voltak, mindegyiknél fegyver… Jennifer
megpróbált elmenekülni, de nem sikerült. Később a rendőrségtől tudtuk meg, hogy
Leifet lőtték le először. Egyenesen a szívébe kapta a golyót. Jenniferre három lövést
adtak le, és ő keserves kínok között vérzett el.
Nem kellett volna rákérdeznem, gondolta bűnbánóan Brad. Wendy hangja tompának,
idegennek tűnt.
– Ericnek és nekem kellett azonosítanunk a holttesteket. Csak a rengeteg vérre
emlékszem Jennifer fehér ruháján és Leif világos dzsekijén.–Wendy fogta a borát, és egy
hajtásra kiitta.
Brad aggódva figyelte. Most már megértette, miért élt Wendy ilyen sokáig távol a
világtól. Az asszony elhagyatottnak és bűntudatosnak látszott, ahogy meztelenül ült
mellette.
– Megyek, lezuhanyozom – mondta Wendy, és felállt, hogy összeszedje a ruháit.
57/82
Brad utánakapott.
– Ne, várj!
– Jaj, hagyj már békén! – fakadt ki az asszony, és kirohant a szobából.
A férfi ott maradt kétségek közepette. Nem engedheti, hogy Wendy visszahúzódjon a
múlt árnyai közé, mikor már majdnem megtalálta a helyét a hétköznapi világban! Az
asszony ugyan nem vallotta be, de Brad tudta, hogy még nem képes elszakadni a múlttól,
mert úgy érzi, tartozik annak a férfinak, akit szeretett.
Brad döntött. Felállt, s követte Wendyt a fürdőszobába. Habozás nélkül a
zuhanyfülkéhez lépett, és félrerántotta a függönyt.
Wendy szeme szikrázott a haragtól.
– Hagyj békén! – követelte. – Te ezt nem értheted… – Dühében felnyögött, mikor Brad
beállt mellé a fülkébe. – Tűnj el most, Brad!
A férfi azonban csak megrázta a fejét, és szó nélkül átkarolta őt. Wendy friss
szappanillata megcsapta az orrát, és élvezettel simított végig az asszony nedves bőrén.
Wendy kitépte magát az ölelésből. Könnyek gyűltek a szemébe.
– Miattad kellett újra átélnem az egészet! – vágta oda Bradnek.
– Sajnálom. Igen, én ébresztettem fel benned a múltat, de most segíteni fogok, hogy
elfelejtsd. – Megpuszilta az asszony vízcseppektől csillogó vállát. –Ne legyél ilyen
makacs, Wendy! Minden elrendeződik majd.
Az asszony szeme villámokat szórt.
– Bármi történik is köztünk… én mindig gondolni fogok rá!
– Nem, Wendy – mondta határozottan Brad. – Biztos vagyok benne, hogy másképp
lesz.
Karjába zárta az asszonyt, és megcsókolta. Mikor érezte, hogy Wendy már nem
tiltakozik az ölelés ellen, egyik kezével simogatni kezdte. A gerince göröngyös vonalán
siklottak lefelé az ujjai, követték a két finom domborulatot, aztán tovább kalandoztak az
asszony hosszú combján.
– Szeretlek, és kényeztetni akarom minden porcikádat! – lehelte forrón a nő fülébe
Brad. Nyelvével bebarangolta Wendy kecses ívű nyakát, majd ajka lejjebb vándorolt
Wendy mellének szinte átlátszóan finom bőrére.
Mintha lángok ölelték volna körül Wendy testét, a forróság egyre hatalmasabb
hullámokban borította el. Brad felegyenesedett, és elzárta a csapot. Egyetlen lendülettel
a karjába kapta szerelmesét, és úgy ahogy volt, csuromvizesen a hálószobába vitte. Az
ágyra hanyatlottak, és Brad ott folytatta, ahol az előbb abbahagyta.
Wendy másodpercek alatt eljutott a csúcsra. Szeretett volna fellélegezni, élvezni az
oldottságot, de a férfi egy szusszanásnyi szünetet sem hagyott neki. Föléhajolt, és
határozott mozdulattal beléhatolt.
– Brad, nekem nincs már hozzá erőm! – suttogta Wendy kimerülten a fülébe, a férfi
azonban bebizonyította neki az ellenkezőjét. Úgy simogatta és csókolta, hogy az
asszonyban újjáéledt az előbbi emésztő tűz.
58/82
A nap már magasan járt az égen, amikor Brad felébredt. Szeretettel nézegette Wendyt,
aki az éjjel szorosan hozzábújt, míg édesdeden aludt. Mint egy földre szállt angyal,
gondolta meghatottan. Kezdettől fogva tudta, hogy Wendy nem hétköznapi teremtés,
hanem különlegesen értékes nő, akit nehéz igazán meghódítani. Mély vonzalmat érzett
iránta. Nem volt szíve felébreszteni, pedig de szívesen szeretkezett volna vele újra!
Ehelyett csendben fölkelt, és kiment a konyhába, hogy reggelit készítsen.
Amikor Wendy felébredt, rögtön megérezte a frissen főzött kávé fenséges illatát.
Kéjesen nyújtózkodott, és amint felnézett, Brad meztelen alakját pillantotta meg az
ajtóban. A férfi tele tálcát tartott a kezében, s jobb híján a fogai közé kapott egy szál
vadorchideát. Wendy hangosan felkacagott. Brad lepakolt, és nekiláttak a kiadós
reggelinek.
Később együtt vonultak be a zuhanyfülkébe, s miután gondosan megmosdatták
egymást a finom, puha szivaccsal, már nem is csodálkoztak rajta, hogy elönti őket a vágy.
Éppen ezért egy percig sem próbáltak neki ellenállni.
Ez volt Wendy életének egyik legszebb napja. Brad és ő csodás harmóniában töltötték
az időt: tévét néztek, zenét hallgattak, együtt készítették az ebédet és a vacsorát, sőt
Brad Wendy útmutatását követve maga etette meg Picurt. De bármit csináltak is, nem
állták meg sokáig, hogy ne simogassák, ne csókolgassák egymást.
Amikor Wendy a második szerelmes éjszaka utáni reggelen felébredt, nem találta
Bradet az ágyban. Megmagyarázhatatlan félelem lopózott a szívébe, hogy elveszítheti a
férfit. Nyomban kiugrott az ágyból, maga köré tekert egy törülközőt, és kiszaladt a
folyosóra. Miután a házban nem találta Bradet, kiment a hátsó ajtón, és ekkor végre
megkönnyebbülten fellélegzett. A férfi ott állt Leif egyik farmerjában és egy tarka
hímzéses indián felsőben, melyet még Mary Hawk ajándékozott az unokájának.
Wendynek hirtelen könny szökött a szemébe, mert eszébe jutott, milyen örömmel
köszönte meg Leif az inget. Mindig éreztette a nagyszüleivel, hogy nagyon szereti és
tiszteli őket. Ebben Brad hasonlított rá; Wendy ugyanis világosan érezte, milyen
tisztelettel bánt Brad Leif nagyszüleivel, és milyen simán beilleszkedett a családjukba.
Jaj, hogy aggódott érte aznap, amikor nem találta itthon! Pedig gondolhatta volna,
hogy Willie a saját szemével is látni akarja, mert csak így hoz ítéletet. Brad pedig kiállta a
próbát! Kétség sem férhet hozzá, hogy Brad jó benyomást gyakorolt az öregre.
Wendy alig akarta elhinni, hogy még csak nem egészen egy hete ismeri Bradet. Az első
naptól fogva olyan bizalmat érzett iránta, mintha mindig is része lett volna az életének.
Pedig Brad hamarosan itt fogja hagyni… Figyelmeztette is őt, nehogy beleszeressen. Azt
is kertelés nélkül elmondta, hogy nem akar megnősülni. És ő? Arról győzködte Bradet,
hogy fütyül a házasságra. De nem így van…
A búcsúra gondolt, és összefacsarodott a szíve. Hát már megtörtént? Szerelmes lett
Bradbe? Egy pillanatig levegőt sem kapott ijedtében. Még ha menthetetlenül
belebolondultak volna egymásba, akkor sincs jövője a szerelmüknek. Nem tudna olyan
férfival együtt élni, akinek a hivatása ennyi veszéllyel jár. Nem viselné el a hatalmas lelki
terhet, az állandó aggódást, a bizonytalanságot.
Brad hirtelen megfordult, és úgy nézett rá, mintha olvasna a gondolataiban. Wendy
szeretett volna rámosolyogni, a szája azonban nem engedelmeskedett. A férfi komoly
pillantása arról árulkodott, hogy hasonló dolgokon tépelődik. Wendy várt egy kicsit,
aztán úgy döntött, inkább visszamegy a házba.
59/82
– Wendy, mindenképpen el kell mennem Machez, hogy telefonáljak – mondta Brad a

reggelizőasztalnál.
– Jó, odaviszlek – ajánlotta fel nyomban Wendy. – Úgyis ideje már, hogy elhozzam a
kocsimat. Azonkívül nem lenne rossz sétálni egyet a városban. Vásárolni szeretnék
néhány apróságot.
Brad bólintott, és csak nézte, nézte Wendyt. Aztán áthajolt az asztalon, kezébe fogta a
kezét, és így szólt:
– Úgy döntöttem, nem maradhatok nálad tovább. Megkérem Purdyt, hogy vitessen ki
innen az embereivel, és vegyenek be a tanúvédelmi programba.
A nőnek óriási erőfeszítésébe került, hogy nyugodtnak látsszon. Vállat vont, mintha
neki mindegy volna.
– Nos, elejétől fogva tudtam, hogy a vendégségnek előbb vagy utóbb vége szakad. Azt
teszel, amit jónak látsz.
Brad maga sem tudta, mit várt, de hogy nem ezt az érdektelenséget, az biztos. Nem
gondolta volna, hogy Wendy ennyire közönyösen fogadja a bejelentését.
– Wendy…
– Minden rendben, Brad! –biztosította az asszony hűvösen. –Csak te tudhatod, mi a
legjobb neked.
– Ne beszélj így, kérlek!
– Mire gondolsz? – nézett rá értetlenül Wendy.
– Ne tegyél úgy, mintha teljesen hidegen hagyna a dolog!
Az asszony nem nézett Brad szemébe, mert épp elég gondot okozott neki, hogy
uralkodjon a hangja remegésén.
– Miért mondod azt, hogy „ne tegyél úgy”? Én mindig is tisztában voltam azzal, hogyan
ér majd véget a kapcsolatunk. Te voltál az, aki olyan nagy feneket kerített a dolognak,
hogy ismerjük meg egymást és hasonlók…
– Értsd meg, többet jelentesz nekem, mint egy-két éjszakára szóló, múló kalandot!
– Miből gondolod? Azt hiszem, ezt én jobban meg tudom ítélni. – Nem volt könnyű
elfojtania Wendynek az érzéseit, de meggyőzte magát, hogy jobb pontot tenni a
viszonyuk végére, még mielőtt igazából elkezdődne. – Én már rég döntöttem, Brad.
Amikor megláttalak, felötlött bennem, milyen jó lenne veled az ágyban. Egyszerű,
problémamentes szexet akartam. És amikor figyelmeztettél, nehogy beléd szeressek, úgy
tűnt, a kívánságaink találkoznak. Azt akartad nyújtani, amire vágytam, egy
kötelezettségek nélküli, kellemes viszonyt.
– Wendy! Hagyd abba! Mind a ketten tudjuk, hogy…
– Nem tudunk mi semmit! De hát mi a gond, Brad? Menni akarsz? Rendben, menj!
Senki és semmi nem tart vissza. Te lennél az utolsó, akivel összekötném az életem. Ha
arra gondolok, hogy a munkád állandó életveszéllyel jár, és hogy a halálesetek számodra
mindennaposak, szinte természetesek…
– Ez nem igaz!
60/82
– Egy hete sincs, hogy a társadat megölték! Már elfelejtetted?

– Dehogy. Ezzel az erővel azonban lezuhanhatunk egy repülőgéppel, elgázolhat egy
autó, vagy a fejünkre eshet egy tégla.
– Igen, mindez bárkivel megtörténhet, de te kihívod magad ellen a sorsot!
– Akkor rosszul képzeled el a munkámat – érvelt Brad. – A lőgyakorlatokat
leszámítva, az utóbbi tíz évben jó, ha háromszor előhúztam a fegyveremet.
Wendy megrázta a fejét.
– Tulajdonképpen miről akarsz meggyőzni?
– Úgy állítasz be, mintha fizetett gyilkos lennék!
Az asszony pillantása elárulta, hogy körülbelül így is gondolja. Brad nem tudott ülve
maradni. Felpattant, odalépett Wendyhez, kezét a vállára tette, és mélyen a szemébe
nézett.
– Én csak megpróbálom megszabadítani a várost a drogtól. Láttál már narkós
fiatalokat? Gyerekeket? Nincs értelme ezeket a szerencsétleneket megbüntetni. A
szervezet gyökeréig kell hatolni, és kivonni a forgalomból az olyanokat, mini Michaelson.
– Hát persze, Brad. Vadássz csak tovább a michaelsonokra, és ne törődj velem egy
percig sem! Megkaptam tőled, amit akartam.
– Mit mondtál? – Brad pillantása szinte keresztüldöfte a nőt.
Villámcsapásként hasított Wendybe, hogy szereti Bradet. Nem volt többé semmi
kétsége. A szíve egészen mást mondott, mint az előbb a szája. Ám azzal is tisztában volt,
hogy nem akaszkodhat rá a férfira. Nagy levegőt vett, és vasakarattal belenézett a
szemébe.
– Azt mondtam, hogy megkaptam tőled, amit akartam.
– Szexet?
– Úgy van.
– Ne mondd, hogy csak erről volt szó! – A férfiban felváltva tombolt a harag és a
csalódás, de ez mit sem változtatott Wendy iránti érzelmein. Imádta, mikor nevetett,
mikor mérges volt, és mikor olyan érzéketlenül viselkedett, mint most.
Szíve mélyén azonban nem hitt az asszonynak. Hűvös arckifejezése álarc, amely mögé
a valódi érzéseit rejti. De Brad félt, hátha téved… Lehet, hogy Wendy szíve zárva maradt
előtte? Meg kell bizonyosodnia róla, mi az igazság!
– Szóval csak a szex érdekelt. Rám néztél, és úgy döntöttél, hogy éppen megfelelek
néhány éjszakára?
Volt valami a hangjában, ami bekapcsolta a vészjelzést Wendy agyában.
– Brad, én…
Ebben a pillanatban a férfi hirtelen átölelte, és forró száját a szájára tapasztotta. A
vágy újult erővel tört fel Wendyben. Tudta, hogy harcolnia kellene ez ellen a csók ellen,
de nem volt képes rá. Ehelyett azon kapta magát, hogy vágyakozva bújik Bradhez, aki
már vetkőzteti is. Pár másodperc múlva meztelenül feküdtek a padlón.
61/82
Wendy azt szerette volna, ha Brad rögtön egyesül vele, de nem így történt. A férfiban
is lobogott a vágy, mégis ellenállt neki, és lassan, fokozatosan pásztázta végig Wendy
testét. Mikor végre eggyé váltak, szinte azonnal eljutottak a csúcsra, olyan egyszerre,
mintha nem is két külön test lettek volna.
Sokáig feküdtek egymás karjában, hallgatták a másik egyre nyugodtabbá váló
szívverését és lélegzetvételét. Az idő elvesztette jelentőségét. Úgy érezték, a végtelen
világegyetem részei, és ez a pillanat örökké tart.
– Wendy, tudom, hogy ez nem könnyű… – kezdte Brad, de nem fejezhette be a
mondandóját, mert valaki kopogott az ajtón. –Ó, a fenébe! – Felugrott, mintha darázs
csípte volna meg. – Mióta ismerlek, egyik meglepetés a másik után ér.
Összekapkodták a ruháikat, és villámgyorsan felöltöztek.
– Wendy! Brad! Itthon vagytok?
A férfi megkönnyebbülten fellélegzett, amikor Eric hangját meghallotta. Wendy
viszont pánikba esett. Tudta, hogy a sógora kedveli Bradet, most mégis bűntudatot
érzett.
– Brad, az ég szerelmére, öltözz föl rendesen! – könyörgött, miközben maradék
ruháival a konyhaajtó mögé menekült.
A férfi angyali nyugalommal, mosolyogva figyelte Wendyt. A farmer már rajta volt,
úgyhogy szalonképesnek érezte magát. Mezítláb, magára kapott ingben nyitott ajtót.
– Szia, Eric! – üdvözölte a váratlan látogatót.
Az asszony is megjelent a konyhaajtóban félszegen, lángoló arccal. Eric megállt a
küszöbön.
– Amint látom, rosszul időzítettem – mormogta maga elé. – Elnézést a zavarásért.
– Ne butáskodj! – mosolygott rá a nő, és igyekezett ártatlan arcot vágni.
– Nincs semmi baj az időzítéssel – biztosította az indiánt Brad. – Örülök, hogy látlak. A
benzinkúthoz indultunk, hogy felhívhassam a főnökömet. De előtte szeretnék veled
megbeszélni valamit.
Wendy kávét töltött a férfiaknak, és megkönnyebbült, mikor azok ketten a nappaliba
vonultak. Ő a konyhában maradt, és nekiállt, hogy leszedje az asztalt.
Mit kellene tennem? – merült fel benne rögtön a kérdés. Gyorsan rájött azonban, hogy
a döntés Brad kezében van. Ha ő úgy dönt, hogy elmegy, akkor elmegy. Ilyen egyszerű…
– Wendy! – kiabált be Brad.
A parancsoló hang nem tetszett a nőnek.
– Mi az? – kérdezte bosszúsan.
– Eric azt mondja, át kellett volna adnod egy üzenetet arról, hogy idegenek járkálnak a
mocsárban, akik…
– Ajaj, teljesen kiment a fejemből!
– Pedig ez nagyon fontos lett volna – mondta Eric neheztelően.
– Annyira sajnálom! Bradet nem találtam itthon, amikor hazaértem, és a nagy
izgalomban megfeledkeztem erről.
62/82
Brad a fejét csóválta, majd a látogatóhoz fordult.

– És gondolod, hogy egy hidroplánt is bevetnek az ügy érdekében?
– Majdnem biztos vagyok benne – bólintott az indián.
– Végül is beleillik a képbe – vélekedett Brad. – Azt tudtuk, hogy Michaelson
Kolumbiából szerzi be az anyagot, de fogalmunk sem volt, hol az elosztóhely. Sejtettük,
hogy valahol távol a civilizációtól. Csak azt nem értem, hogy az embereink miért nem
fülelték már le régóta, ha ilyen nagyban megy a játék…
– Alábecsülöd az Evergladest. A végtelen nádasok, mocsarak között egy csomó apró
szigetecske húzódik meg, a nagy részét azonban óriási tavak alkotják, ahol szinte elvész
egy kisebb hidroplán.
– Most viszont minden jel arra mutat, hogy a helyszín itt van a közelben. Ezúttal
elkapjuk!
Brad pillantása, amelyet Erickel váltott, egyáltalán nem tetszett Wendynek. Miért nem
képes kivárni, amíg a DEA emberei megteszik, ami a kötelességük? Miért akar mindig
hősködni?
– Hát nem! – fakadt ki az asszony. – Tegyél le róla, hogy ilyesmibe rángatod Ericet!
Nem gondolhatod komolyan, hogy egymagad szállsz szembe egy gátlástalan bűnözővel
meg a bandájával, akik ráadásul hajtóvadászatot indítottak ellened! Eric, megtiltom,
hogy segíts neki!
– Wendy! – hallatszott Eric felháborodott és egyben csodálkozó hangja.
Az asszony a könnyeivel küszködött.
– A nagyapád nem élné túl, ha valami bajod esne. És a te főnököd sem örülne neki,
Brad, ha egyszemélyes, öngyilkos akcióba bonyolódnál!
– Nem csinálunk semmit a saját szakállunkra – kezdte magyarázni Brad, miközben
figyelmeztető pillantást küldött Eric felé. – Viszont úgy érzem, itt már nem vagy
biztonságban, úgyhogy át kell gondolnunk…
– Hát jól átgondoltatok mindent nélkülem, az biztos! – vágott vissza Wendy. – Teljes
biztonságban vagyok a saját házamban. Ezek a gengszterek nem ismernek, és fogalmuk
sincs, hogy segítettem neked. Az a véleményem, hogy az eredeti tervnél kellene
maradnod. Hívd fel Purdyt, hogy vigyenek el innen!
Ezekkel a szavakkal bement a hálószobába, és kihozta a táskáját meg a motorcsónak
kulcsát. Ahogy kifordult a szobából, Bradet a folyosó közepén találta.
– Menj az utamból! – fújt rá, mint egy vadmacska.
– Wendy! Ne menj el, még beszélnünk kell!
– Beszélnünk? Nem hinném. Egyikőtökkel sem akarok beszélni. Normális embereket
szeretnék látni magam körül, akik nem teszik tönkre szántszándékkal az életüket!
– Mondtam már neked, hogy…
– Na persze! Hogy sose veszed elő a pisztolyodat. – Wendy tudta, hogy a félelem
beszél belőle. A félelem, hogy újra elveszítheti azt a férfit, akit szeret. Rájött, hogy ebben
a játékban nem rá osztották a főszerepet.
– Wendy… – próbálkozott Brad.
63/82
– Nem! Eric elvisz majd Machez, ott elintézheted a sürgős telefonjaidat, aztán oda
mész, ahova akarsz! – Könnyek homályosították el az asszony látását. – Isten veled, Brad.
Sok szerencsét!
Kilépett a házból, és a csónakhoz szaladt. Eric meg fogja érteni őt, és segít majd
Bradnek, hogy elérje, amit akar.
9. FEJEZET
Davis Purdy figyelmesen hallgatta Brad jelentését.

– És a tények? – szólalt meg a végén. – Nekünk tényekre van szükségünk.
– Kézzelfogható bizonyítékokkal sajnos nem szolgálhatok – mondta Brad. – De eljött
velem egy barátom, aki úgy ismeri az Evergladest, mint a saját tenyerét. Meg van
győződve róla, hogy az ügyletet a közelben bonyolítják le, és én hiszek neki. Michaelson
lesben áll, és várja a következő szállítmányt. Biztos, hogy még engem is kerestet, de az
üzlet ezerszer fontosabb neki.
Ezután Brad végighallgatta, hogy Purdy óva inti holmi egyszemélyes akciótól, ám a
gondolatai másutt jártak. Azt tervezte, hogy még ma itt hagyja az Evergladest, és
visszatér a városba. Most azonban már nem tetszett neki ez az ötlet. Eddig úgy gondolta,
jobb, ha kilép Wendy életéből, de csak most jött rá, mennyire szereti. Wendy viszont
ráparancsolt, hogy tűnjön el, úgyhogy biztos nem szívesen találná a házában, amikor
hazaér. Nem, nem szabad visszamennie. De hát akkor hol húzza meg magát? Ericnél?
Most nem hagyhatja el a mocsárvidéket. Még Purdynek is az a véleménye, hogy jobb,
ha most nem mozdul. Akkor viszont ki kell használnia az alkalmat, hogy tisztázzák a
kapcsolatukat Wendyvel. Sokkal többet jelentenek egymásnak annál, mint hogy se szó,
se beszéd elváljanak.
Hirtelen észrevette, hogy a vonal túlsó végén csend van; Purdy nyilvánvalóan az ő
válaszára várt. Főnökének nem minden szavára figyelt oda, mégis sikerült valami
megfelelő válaszfélét kiötölnie. Szentül megígérte azt is, hogy ha törik, ha szakad,
kapcsolatban marad a központtal.
Az iroda előtt Eric és Mac elmélyülten beszélgettek.
– Nekem ne mesélje senki, hogy ezek a fickók aligátorra akarnak vadászni! –
hallatszott Mac hangja. – Vadászruhát húztak, meg vadászpuskát vettek a vállukra, de
messziről lerí róluk, hogy nem ezért jöttek. Fene tudja, miből, de látszik rajtuk.
Brad somolygott. Fogadni mert volna rá, hogy ezeknek a kocavadászoknak a többsége
az FBI és a DEA nyomozója.
– Ami a lényeg – vette át a szót Eric –, ha valaki utána kérdezősködne – biccentett
Brad felé –, sohasem láttad, rendben?
Az öreg Bradre kacsintott.
– Világos. Tudom én, mikor kell tartanom a számat.
– Köszönöm, Mac.
64/82
– Nincs mit, fiam. – Mac újra Erichez fordult. – Körül akartok nézni egy kicsit, igaz?
– Igen, nem ártana.
– Akkor telepakolom a hűtőtáskát…
Miután elindultak, Eric felajánlotta Bradnek, kormányozza ő a csónakját. A férfi

pillanatok alatt belejött, és nagyon élvezte a kapitány szerepét. Később azonban a
mocsár egyre átjárhatatlanabbnak tűnt, és örült, amikor visszaadhatta a kormányt
Ericnek. Útjuk során elhaladtak néhány indián település mellett, és egy vadászkunyhót is
felfedeztek, ahol nemrég még emberek húzódtak meg. Olyasvalaki rejtőzött itt, aki drága
szivarokat szív, és az ötcsillagos konyakot kedveli.
Eric szemügyre vette az üres üveget, aztán visszatette a hevenyészett asztalra.
– Michaelson?
Brad elgondolkodva bólintott.
– Könnyen meglehet. Ezek a márkás holmik rá vallanak.
– Szerintem az lenne a legokosabb, ha kilesnénk, visszajönnek-e a kunyhóba.
Kerestek a csónaknak egy eldugott zugot, ahonnan szemmel tarthatták a táborhelyet
anélkül, hogy őket észrevennék. Kényelmesen elhelyezkedtek, felkészülve a hosszas
várakozásra, aztán Eric felbontott két doboz sört.
– Köszönöm – mondta Brad az indiánnak, és nem csak a sörre értette. – Tudom, hogy
most a saját munkádat félre kellett tenned miattam.
– Nem vagyok amolyan „nyolctól-négyig” hivatalnok. Úgy gazdálkodom az időmmel,
ahogy jónak látom. – Közben Eric átnyújtott a nyomozónak egy horgászbotot. – Míg
várakozunk, tegyük hasznossá magunkat! – javasolta. – Azonkívül ha mégis meglát
minket valaki, csak ártalmatlan horgászoknak gondol bennünket.
– Jó ötlet – bólintott Brad. – Nagyra értékelem a segítségedet. De azért igaza van…
– Kinek? Wendynek?
– Igen. Tényleg nincs jogom, hogy belekeverjelek az ügyeimbe.
– Azért vagyok itt, mert így döntöttem – jelentette ki a másik férfi határozottan. – Ez
az én világom, ahová elvetemült gazemberek akarják betenni a lábukat, és veszélyt
jelentenek a népemre is. Ami pedig Wendyt illeti, szereti eltúlozni a dolgokat, de én
megértem őt.
– Elmesélte, mi történt akkor éjjel. A férjével és a te feleségeddel. Nagyon sajnálom.
Eric nyelt egyet.
– Köszönöm. Évekkel ezelőtt történt, mégsem lehet elfelejteni. Wendy meg én akkor
nagyon közel kerültünk egymáshoz. Különbözőképpen próbáltuk feldolgozni
magunkban a történteket, ám Wendynek egészen mostanáig nem sikerült. Ezért is
örülök, hogy megismerkedtetek.
Brad felsóhajtott.
– Nem is tudom, hogy jót tett-e nekünk ez a kapcsolat. Fogalmam sincs, mi lenne a
helyes döntés, visszatérni hozzá, vagy végleg elmenni.
65/82
– Megijedtél tőle? Pedig nem harap! – somolygott Eric. – Vagy talán mégis? Na,
mindegy, ez nem tartozik rám. Legfeljebb annyiban, hogy szeretném, ha Wendy boldog
lenne.
– Akkor légy szíves, mondd meg, mit kellene tennem!
Eric vállat vont.
– Te mit akarsz csinálni?
– A saját füleddel hallottad, mit mondott ma reggel – válaszolta Brad. – Azt akarja,
hogy tűnjek el az életéből.
– Biztos, hogy jól értetted? Lefogadom, hogy sugárzó arccal nyitna ajtót, ha
bekopognál.
– Hidegvérű gyilkosnak tart.
– Tudja, hogy nem vagy az. Azért vádol ilyenekkel, mert nagyon félt. De hát joga van
hozzá, hogy féltsen. Tudod, mi mindenen ment keresztül. Nem akar újabb tragédiát, és
ezt meg kell értened.
– Nem is tudom… Nem ígérhetek neki semmit.
– És ki ígérhet manapság valamit is? Szerintem tartoztok egymásnak azzal, hogy nem
fordítotok hátat a másiknak azok után, ami köztetek történt. A többi majd jön magától.
– Talán igen… – Braden látszott, hogy teljesen elbizonytalanodott.
– Én amondó vagyok, gondold át nyugodtan még egyszer az egészet! Ha akarsz, nálam
maradhatsz éjszakára. De ha úgy döntesz, szívesen elviszlek Wendyhez.
– Kösz, Eric – mosolyodott el Brad. – Gondolkodási idő… Pont erre van szükségem.
Teltek-múltak az órák, és nem történt semmi. Azaz mégis… sikerült jó néhány halat
fogniuk.
– Alig hiszem, hogy még ma felbukkan valaki – mondta Eric sötétedéskor. – Lehet,
hogy végleg itt hagyták ezt a tábort, és máshol ütöttek tanyát. Mindegy, holnap
visszajövünk, és akkor kiderül.
Brad egyetértett vele.
Még nem döntötte el, hol tölti az éjszakát, Eric mégis Wendy háza felé vette az irányt.
Mielőtt azonban odaértek volna, az indián kikapcsolta a motort, és a csónak csendben
siklott tovább.
– Valami nincs rendben – húzta fel a szemöldökét Eric. – Miért nem ég sehol a villany?
Azt hiszem, jobb, ha a ház mögé kerülünk, ott a nádas fedezéket nyújt. Nem a
legkényelmesebb megoldás, de biztos, ami biztos.
– Remélem, Wendynek nem történt semmi baja – mormogta aggodalmasan Brad.
– Nyilván valami egészen egyszerű magyarázata van a dolognak.
– Ilyen sokáig nem vásárolhat. Már minden üzlet bezárt. – A félelem egyre jobban
hatalmába kerítette a férfit.
– Néha ő is kirúghat a hámból. Lehet, hogy találkozott a barátaival, vagy meglátogatta
a nagyszüleimet.
– De egészen más is történhetett… – Brad ki sem merte mondani, mire gondol.
66/82
– Úgy van. Ezért kell előbb kiderítenünk, hogy a házban minden rendben van-e.
A két férfi néhány szóból is megértette egymást. Megbeszélték, hogy különválnak,
Brad megy balra, Eric jobbra, és a hátsó ajtónál találkoznak.
Pár perc múlva ott álltak egymással szemben.
– Semmi? – kérdezte Brad.
Eric a fejét rázta.
– Semmi. Úgy tűnik, senki sem járt itt, mióta elmentünk. De azért óvatosan
körülnézünk a házban is. Gyere!
– Azt mondod, törjünk be? – hökkent meg Brad.
– Ugyan már, dehogy! – mulatott Eric az ötleten. – Van kulcsom.
Éppen csak beléptek a házba, és megállapították, hogy minden a legnagyobb rendben,
mikor lépések zaja hangzott fel a közelből.
– Eric, te maradj itt az ajtó mögött! – vette át az irányítást Brad. –Én kiszaladok a
hátsó ajtón, és a háta mögé kerülök.
Koromsötét éjszaka volt, a hold alig világított, Brad mégis azonnal észrevette a fal
mellett elsuhanó alakot. Látta, amint az egyik ablak előtt megáll, és bekukucskál. Brad
azonnal kihasználta az alkalmat, és hátulról a földre rántotta az ismeretlent. Ahogy
hozzáért, már tudta, hogy Wendy az. Az asszony félelemtől elkerekedő szemmel bámult
rá.
– Brad! Megőrültél?! Azonnal eressz el!
– Ó, micsoda egymásra találás! Ezt nevezem! – nevetett Eric, aki már kióvakodott a
házból, és most kitűnően szórakozott a földön csücsülő párocskán.
Wendy gyilkos pillantást lövellt feléje, aztán megint Bradhez fordult.
– Hé, nem hallottad? Szállj le rólam!
– Hol a fenében voltál? – kérdezte dühösen a férfi.
– Jól hallok? Tudtommal nincs hozzá jogod, hogy kérdőre vonj.
– Wendy! Halálra ijesztettél!
– Én? – kapkodott levegő után az asszony. – Nem te támadtál meg az előbb? – Nagy
lélegzetet vett. – Eric, mondd meg ennek a félnótásnak, hogy engedje el végre a
csuklómat!
– Ha szépen kéred, biztos neked is engedelmeskedik – tanácsolta leplezetlenül
mulatva rajtuk a sógora.
Brad enyhített a szorításán, de azért még nem engedte el a nőt.
– Szóval hol voltál?
– Te tényleg nem vagy normális! Tudod jól, hogy vásárolni mentem!
– Este kilencig? – szólt bele a társalgásba egykedvűen Eric.
– Már te is kezded? Hát hallgassatok ide! Fort Lauderdale-ben voltam, és csodálatosan
éreztem magam! Amikor meg hazajövök, látom ám, hogy valaki bent settenkedik a
házamban. Ti mit csináltatok volna a helyemben? Mert én halálra rémültem!
67/82
– De hát tudtad, hogy Ericnek van kulcsa a házhoz – emlékeztette Brad.

– Nem láttam sem a csónakját, sem a kocsiját. Csak tudnám, miért magyarázkodom itt
nektek! – rázta meg a fejét fáradtan Wendy.
De minek is izgatja fel magát ennyire? A nagyapja megmondta, hogy Brad vissza fog
jönni hozzá. Az öreg bölcsen ránevetett, és azt tanácsolta, csak várjon türelemmel, és
hallgasson a szívére.
Reggel még azt vágta Brad fejéhez, hogy tűnjön el az életéből, mire azonban a
nagyszüleihez ért, már azon rágódott, vajon este otthon találja-e Bradet. Az élelmiszer-
áruházban önkéntelenül is kétszemélyes vacsorához vásárolt be. Még borotvahabot is
hozott, pedig tudta, hogy butaság, hiszen Brad előbb-utóbb mindenképpen elmegy.
Eric törte meg a beállt csendet.
– Mi lenne, ha a további részleteket bent beszélnénk meg? – indítványozta.
– Jó. Menjünk be! – Brad haragja közben már elillant. Boldog volt, hogy újra itt lehet
Wendynél. Megfogta az asszony kezét, és szerelmesen belenézett a szemébe. – Remélem,
az előbb nem okoztam fájdalmat neked – mondta gyengéden.
– Nem, csak rettenetesen megijesztettél.
– Wendy, segítek behozni a vásárolt holmikat. Ott vannak még a csónakban, ugye? –
tudakolta Eric.
– Igen. Akkora halom, hogy majdnem elsüllyedtem velük.
Mire az indián a számtalan szatyorral meg zacskóval visszaért, Wendy és Brad békés
beszélgetésbe merültek. Az asszony éppen azt mesélte, hogy a bevásárló körút után
elment a nagyszüleihez, és velük töltötte a nap hátralévő részét.
Eric a konyhába igyekezett terhével, de közben odaszólt Bradnek:
– Mi lenne, ha segítenél? Ez a nőszemély felvásárolta a fél várost!
– Legalább volt értelme a hosszú útnak! Ha a többit is behozzátok, készítek nektek
valami finom vacsorát.
– Benne vagyok! – nevetett Brad, és követte Ericet a csónakhoz.
Vacsora közben még érezhető volt némi feszültség, de a hangulat rohamosan javult.
– Nos, Wendy, hogy döntesz? Megengeded Bradnek, hogy itt maradjon? – érdeklődött
a desszert fölött Eric.
– Ezt hogy érted? – vörösödött el az asszony.
– Úgy, hogy indulni szeretnék, de nem tudom, hogy Bradet magammal vigyem, vagy
ne.
Brad szemrehányóan nézett a másik férfira.
– Nekem is van szám, igazán nincs szükségem közvetítőre!
– Ne húzd fel magad! Kérdezni csak szabad, nem igaz?
– Ne vitatkozzatok! – adta ki a parancsot Wendy. – Persze hogy Brad maradhat!
Eric kiitta a sörét, és felállt.
68/82
– Jó éjt, gyermekeim! Remélem, nem kaptok hajba, ha kiteszem a lábam. – Kifelé

menet még visszaszólt Bradnek: – Légy ma óvatos! Veszélyes a kicsike!
Wendyt felpaprikázta ez a szemtelenség.
– Az idegeimre mész, sógor! Már elfelejtetted, hogy ki kit támadott meg?
– Ne aggódj, Eric! – vigyorgott Brad. – Tudok vigyázni magamra.
– Talán igen, talán nem – nézett rá az indián jelentőségteljesen. –Lenne rá egy
százasom, hogy ez a nő be akar hálózni téged.
– Micsoda? – kérdezte kórusban Wendy és Brad.
Eric azonban rendületlenül folytatta:
– Pedig jobb, ha résen vagy, mert fel sem eszmélsz, és már ott állsz vele az oltár előtt.
Tudtad, hogy Wendy régóta szeretett volna egy kisbabát? Csodálom, hogy nem mesélt
erről. Mielőtt Leif meghalt, már tervezték a gyereket. Egy percig sem csodálkoznék, ha
így akarna megfogni téged. Úgyhogy annyit mondhatok, barátom, jó lesz felvenned a
nyúlcipőt! Nem az a fajta vagy, aki letelepszik, és családot alapít. A te munkád
felelősségteljes, és főleg nagyon veszélyes. Soha nem tudhatod biztosan, nem ez lesz-e az
utolsó napod. Ne kösd magad egy magányos fiatal nőhöz, aki előtt még ott az élet!
– Eric! – Wendy döbbenten és tanácstalanul bámulta a sógorát. Egyszerűen nem hitt a
fülének. Hosszú ideje Eric az egyetlen barátja! Hogy mondhatott ilyen szörnyűségeket? –
Jobb, ha elmész. Most rögtön! – Hangja remegett a visszafojtott dühtől és a
csalódottságtól. – Hogy tehetted ezt velem…? Tűnj el, látni sem akarlak!
– Amúgy is indulóban voltam – biccentett Eric.
Wendy még sokáig nézte a sógora mögött becsukódó ajtót. Arca krétafehér volt, és
csak nagy sokára tudott belenézni Brad szemébe. A férfi áthatóan, hosszan viszonozta a
pillantását, végül odalépett hozzá.
– Wendy… – kezdte, de az asszony nem hagyta szóhoz jutni.
– Ne! Hagyj békén! – kiáltott rá. Másodpercek kérdése, és könnyekben fog kitörni…
Hogy alázhatta meg ennyire Eric? Ezt nem lehet kibírni! Sarkon fordult, hogy elrohanjon.
– Várj! – ugrott utána Brad, és megragadta a karját.
– Eressz el!
De a férfi nem engedte, hanem odahajolt a füléhez, és azt súgta:
– Arra használhatsz, amire akarsz. Nincs ellenemre a dolog. – Azzal lehajolt, és éhesen
csókolni kezdte a nőt. Wendy nem kérette magát sokáig, szenvedélyesen viszonozta a
csókot és az ölelést.
Nem telt bele egy perc, s már teljes egyetértésben feküdtek egymás mellett Wendy
hálószobájában. Annyira elmerültek egymásban, hogy először meg sem hallották azt a
halk, magas hangú füttyszót, amely valahonnan a kertből jött. Mikor azonban másodszor
hangzott fel ugyanaz a dallam, Wendy felkapta a fejét.
– Ez Eric figyelmeztető jele!
– Akkor hozd gyorsan a pisztolyt! – rendelkezett Brad. – És lőszert is!
Ő közben a hátsó ajtóhoz lopakodott. Vajon milyen veszélyre figyelmezteti őket Eric?
Ezen tűnődött, miközben Wendy megérkezett a fegyverrel.
69/82
– Maradj itt bent a házban – súgta neki Brad. – Keress valami jó rejtekhelyet, és
maradj csendben, jó?
Wendy egy pillanatig habozott, de aztán bólintott.
Brad óvatosan lenyomta a kilincset, és lábujjhegyen kiosont a kertbe. Fedezéket
keresett a környező bokrok között, és lassan haladt tovább a ház körül. Egyszer csak újra
felhangzott a jeladás. Ezúttal Brad már meg tudta állapítani, hogy a bejárat felől jön,
tehát az indián arrafelé rejtőzik.
Vigyázva megindult abba az irányba, és amikor a ház sarkával egy vonalba került,
kikémlelt a bozótból. Egy sötét alakot pillantott meg, aki épp Wendy hálószobájának
ablakán át próbált meg bejutni a házba. Ez a munka úgy lefoglalta, hogy nem vette észre,
amint Eric és Brad kétfelől a háta mögé lopódzik. Brad meggyőződött róla, hogy az illető
egyedül van, aztán egyetlen villámgyors ugrással ott termett, és a fickó hátához nyomta a
pisztoly csövét.
– Fel a kezekkel! – kiáltotta élesen. – Most fordulj meg, de nagyon lassan!
A férfi azonban hátraperdült, s közben már elő is rántotta a fegyverét. Nem volt
szerencséje, mert Brad tudta, hogy ezzel fog próbálkozni. Gyorsan, de gondosan célzott,
és lőtt. A fickó elejtette a pisztolyát, felüvöltött, és sebesült kezét szorongatta. Eric
rögtön kihasználta az alkalmat, lefogta és ártalmatlanná tette.
Brad felvette a revolvert a földről, és az övébe dugta.
– Hogy s mint, Suárez? – szólította meg a felismert betolakodót. – Szóval megint
találkoztunk!
– Honnan ismered? – kérdezte Eric.
– Michaelson emberei közé tartozik. Tommy Suáreznek hívják. Egyáltalán nincs
lelkiismerete, ezért sikerült rövid idő alatt felküzdenie magát a banda vezérei közé. Sok
ember halála szárad a lelkén. Többek között a társamé is. – Beszéd közben Brad
akaratlanul is felemelte a pisztolyt, és Suárezre célzott. Megfordult a fejében, mi történt
volna, ha Wendy egyedül van itthon.
Suárez pontosan látta a nyomozó arckifejezéséből, mi játszódik le benne
– Ezt nem teheted, McKenna! – nyüszítette. – Zsaru vagy!
– Nem zsaru vagyok, hanem a DEA ügynöke.
– Akkor sem hagyhatod, hogy elvérezzek! Orvosra van szükségem, méghozzá azonnal!
– Brad, ne piszkítsd be a kezed ezzel a disznóval! Hagyd meg nekem! Én indián
vagyok, rám csak a mocsár törvényei érvényesek! Úgyis olyan rég skalpoltam utoljára,
hogy félek, kijöttem a gyakorlatból. – Eric kihúzta tokjából a vadászkését, és Suárez
torkához szorította.
A skalpolás emlegetése megtette a kívánt hatást, Suárez szemében páni félelem
tükröződött.
– Remélem, a kés megoldja a nyelvedet – lépett hozzá Brad. – Halljuk, ki tudja még,
hogy itt vagy? Hogy találtad meg a házat?
– Véletlenül, teljesen véletlenül – nyögte Suárez.
Bradnek lassanként sikerült kiszednie belőle az egész történetet. Ezek szerint a banda
itt táborozott le a közelben, de pillanatnyilag csak Jenkins és ő tartózkodtak a
70/82
kunyhóban. Problémák adódtak ugyanis a közeljövőben várt kábítószer-szállítmány

körül, és Michaelson meg a többiek elmentek, hogy intézkedjenek. Charlie Jenkinst és őt
azzal bízták meg, próbálják kideríteni, él-e még Brad, és ha igen, akkor hol rejtőzik.
– Szerintem kötözzük meg, és minél előbb vigyük el innen – fordult Brad Erichez.
– Azt mondod, hogy ne végezzünk vele most, itt helyben? – kérdezte csalódottan az
indián.
Suárez arca beteges színt öltött, ami Bradet elégtétellel töltötte el.
– Még ne – válaszolta Brad. – De ami késik, nem múlik. Most inkább menj be
Wendyért!
– Nem kell, itt vagyok!
– Wendy! Megígérted, hogy bent maradsz a házban!
– Sohasem azt csinálja, amit mondanak neki – jegyezte meg Eric.
– Szentséges ég, mit műveltetek? – kiáltott fel az asszony, amikor megpillantotta a
sebesült Suárezt. – Ez az ember iszonyúan vérzik! Te lőttél rá, igaz? – kérdezte vádlón
Bradtől.
– Igen, azután, hogy rám célzott a pisztolyával. Jobban szeretted volna, ha ő lő le
engem?
Wendy válaszra sem méltatta, hanem ijedség nélkül lehajolt Suárezhez, és szemügyre
vette a kezét.
– Elég súlyos seb – állapította meg. – Kórházba kell vinnünk.
– Magánzárkában lenne a helye, nem kórházban! – dohogott Brad. – Jó, ha tudod, hogy
a védenced épp a te hálószobádba igyekezett az ablakon át. Képzeld csak el, mi minden
történhetett volna, ha egyedül vagy itthon! Ezenkívül ő volt az, aki megölte a társamat.
– Ó… – Wendy nyelt egyet, de gyorsan összeszedte magát. – Akkor sem hagyhatjuk,
hogy egyszerűen elvérezzen. Hozok kötszert. – Azzal már el is tűnt a házban.
– Na, hogyan tovább? – tudakolta Eric.
Rövid tanácskozás után elhatározták, összekötözik Suárezt, bepakolják Eric autójába,
és átadjak a rendőrségnek.
– Akkor először Machez menjünk, onnan tudunk telefonálni – javasolta az indián.
– Rendben. Purdyt is fel kell hívnom, hogy beszámoljak neki a fejleményekről. – Aztán
más jutott Brad eszébe. – És Wendyvel mi legyen? Nem szeretném egyedül hagyni.
– Egyszerű, magunkkal visszük.
– Hová visztek magatokkal? – kapta föl lejét az asszony, aki ekkor érkezett meg az
elsősegélydobozzal.
Brad elmesélte neki a tervüket, s ezalatt Wendy szakszerűen ellátta Suárez sebét.
Amikor bekötözte, a fickó felordított fájdalmában.
– Mindjárt hozok egy fájdalomcsillapítót – közölte a nő.
Bradnek leesett az álla.
– Én meg megyek, és lefoglalom neki hátralévő éveire a Hilton királyi lakosztályát!
71/82
10. FEJEZET
Brad még elképzelni is alig tudott volna félelmetesebb dolgot, mint az éjszaka
közepén autózni a mocsárban. Most már megértette, miért kedveli jobban Wendy a
csónakot.
– Fel kell ébresztenünk szegény Macet – mondta az asszony, mikor a benzinkúthoz
értek. – Magamra vállalom a dolgot, rendben? – ajánlotta föl, és választ sem várva
kiszállt a kocsiból.
Brad Eric kezébe nyomta a pisztolyát.
– Vigyázz a fickóra! – kötötte a lelkére. – Most nem látszik rajta, de nagyon veszélyes.
– Ne aggódj! – mosolygott Eric a fogolyra. – Ha meg akarja tartani a frizuráját,
rendesen fog viselkedni.
Az apró irodában már égett a villany, amikor Brad kiszállt a kocsiból. Mac az ajtóban
állt, és várta. Míg az ügynök megbeszélést folytatott Purdyvel, addig az asszony megivott
egy csésze teát. Brad főnöke helyeselte a tervet, hogy Suárezt átadják a helyi
rendőrségnek.
– Fel is hívom mindjárt a fiúkat, legalább eggyel kevesebb gondjuk marad. Holnap
reggel pedig elküldöm érte néhány emberemet, és kihallgatjuk. Holnap délben hívjon
újra! Itt az ideje, hogy akcióba lépjünk.
– Na, minden rendben? – kérdezte Mac, miután Brad visszatette a kagylót.
– Úgy tűnik, igen. Mac, köszönök mindent. Most vissza kell mennem Erichez, kíváncsi
vagyok, hogy boldogul a foglyunkkal. – A férfi már az ajtó előtt járt, mikor hátrafordult,
mert észrevette, hogy az asszony követi. – Te maradj itt Macnél, Wendy!
– Jaj, ne kezdd megint…
– Kérlek, maradj itt!
Az asszony utálta, ha parancsolgatnak neki, most mégis engedelmeskedett. Fárasztó
napja volt, egyszerűen nem maradt ereje harcolni. Az ablakban állt, Brad után nézett, és
nem tudta, sírjon-e, vagy nevessen. Nemrég pontosan az történt, amire vágyott, a férfi
visszatért hozzá, de vele együtt a fenyegető veszély is életének a részévé vált.
Egy közeledő autó fényszórójának vakító pászmája zökkentette ki a gondolataiból.
Amikor a kocsi megállt a ház előtt, Wendy felismerte az oldalán a rendőrségi jelzést. Két
rendőr szállt ki belőle, rövid beszélgetést folytattak Braddel és Erickel, majd Suárezzel
együtt elhajtottak.
Brad most már nyugodtan bemehetett Wendyért.
Mindhárman hallgatásba merültek, miközben visszatértek az asszony házába. Hajnali
három felé járt, de pokolian zaklatott nap volt mögöttük. Túlságosan feszültnek érezték
magukat ahhoz, hogy lefeküdjenek aludni.
– Nem vagytok éhesek? – kérdezte Wendy a férfiakat.
Azok ketten pedig anélkül, hogy egymásra néztek volna, egyszerre válaszolták:
72/82
– Dehogynem!
Miután jó étvággyal elfogyasztották az összes ételt, ami a hűtőszekrényben fellelhető
volt, a nő megjegyezte:
– Szerintem már nem érdemes hazamenned aludni, Eric. Mindjárt reggel lesz.
Brad bólintott.
– Megegyeztünk, hogy ő őrködik először.
Wendy meglepetten nézett rájuk. Eric elmagyarázta neki a dolgot:
– Ki tudja, mi vár ma még ránk. Én most ébren maradok, és addig Brad megpróbál
aludni egy kicsit. Aztán cserélünk.
Az asszony sóhajtva állt fel az asztaltól.
– Na jó, csináljatok, amit akartok! Én mindenesetre lefekszem. Jó éjszakát! –
Bevonszolta magát a szobájába, és éppen bebújt az ágyba, amikor halk kopogtatást
hallott.
Brad résnyire nyitotta az ajtót, és bekukucskált.
– Jó éjszakát – mondta lágyan, aztán el is tűnt a feje az ajtónyílásból.
Wendy kipattant az ágyból, és utánaszaladt a folyosóra. A karjába vetette magát, Brad
pedig végre-valahára újra csókokkal halmozhatta el. Egy szót sem szóltak, csak
elindultak vissza, az asszony szobája felé.
Wendy késő délelőtt ébredt fel, Brad még aludt mellette. Arra gondolt, hogy biztos
Eric őrködik megint, így Brad végre alhat egy kicsit. Ahogy a konyhába lépett, az ablakon
át látta, hogy sógora a kertben üldögél egy csésze kávé társaságában. Picur nyilván
nemrég kapott tőle enni, mert olyan békésen, összegömbölyödve pihent a lábánál, mint
egy perzsacica.
Ahogy az asszony Ericet nézte, eszébe villant sógora előző napi furcsa viselkedése, a
durva kijelentései és sanda feltételezései, melyekkel úgy megbántotta.
Egy pohárba jéghideg vizet töltött, és kivitte magával a kertbe. Eric rámosolygott,
Wendy pedig mézédesen viszonozta a nevetést. Odakuporodott mögé, és simogatni
kezdte Picur hátát meg a füle tövét.
– Jól aludtál? – kérdezte Eric.
– Kösz, nagyon jól – dünnyögte az asszony. Aztán felállt, és a pohárban lévő jeges vizet
Eric fejére zuttyintotta.
A férfi prüszkölve pattant fel.
– Wendy! Ezt meg mi a fenéért csináltad?
– Még kérdezed? Gondolj csak a tegnapi kis eszmefuttatásodra a szándékaimat
illetően!
Picurt megzavarta a hirtelen támadt csetepaté, így hát feltápászkodott, hogy békésebb
helyet keressen magának. Eric közben kisöpörte csuromvizes haját az arcából, és
váratlanul elnevette magát.
– Nem tettem vele senkinek semmi rosszat. Vagy talán Brad megszökött azóta?
73/82
– Most arról van szó, hogy miként tudtál ennyi szörnyűséget összehordani rólam. Azt
hittem, az én oldalamon állsz.
A férfi odalépett Wendyhez, és átölelte.
– Persze hogy a te oldaladon állok.
– Akkor meg mit jelentsen ez az egész? Brad így is, úgy is elmegy.
– Azt hiszed? – Wendy paprikapiros lett, mialatt Eric folytatta: – Úgy gondoltam,
kiugrasztom a nyulat a bokorból. Nem árt, ha valaki néha felhívja az ember figyelmét az
élet legfontosabb dolgaira. És végül is nem hazudtam, amikor azt mondtam, hogy mindig
is szerettél volna gyereket.
– De Eric…
– Jó, tudom, hogy ez egyáltalán nem tartozik rám, belátom. És most bocsáss meg,
megyek, és főzök egy adag friss kávét! A fejemet teszem rá, hogy Brad nem fog sokáig
lustálkodni nélküled.
Eric szavainak élő bizonyítékaként Brad ebben a pillanatban lépett ki a házból.
– Na, mit mondtam? – kajánkodott a sógor.
A két férfi félúton a ház felé összetalálkozott, és váltott egymással néhány szót. Aztán
Brad Wendy mögé sétált, átkarolta, és megcsókolta az arcát.
– Ami a tegnapiakat illeti, remélem, egy szavát sem hiszed el – mondta az asszony.
Brad értetlenül nézett rá.
– Tudod, amikor Eric hetet-havat összehordott rólam – magyarázta a nő.
– Igen, tudom. Szóval ez azt jelenti, hogy nem akarsz gyereket?
Wendy lesütötte a szemét.
– Hát… akartam. De akkor Leif felesége voltam. És Eric többi butasága… nem is értem,
hogy találhatott ki ilyeneket. Én sosem lennék képes rá, hogy behálózzalak.
Brad beletúrt Wendy hosszú, selymes hajába.
– Miért? Talán nem vagyok jó „férjnekvaló”?
– Nem erről van szó. Senkit sem szabad akarata ellenére házasságra kényszeríteni Én
sohasem tennék ilyet. Remélem, hiszel nekem.
– Hiszek, hiszek! Ez nem is lenne jellemző rád. Bár, ha jobban belegondolok, néha igen
meglepő dolgokat szoktál művelni…
– Ezt meg hogy érted?
– Például szereted palástolni az érzéseidet.
Wendy tiltakozott:
– Nem igaz, elmondtam, hogy sokat jelentesz számomra. De azt is tudod, hogy állandó
rettegésben élnék a foglalkozásod miatt. Ezt már biztos te is százszor átgondoltad, ezért
nem mehetsz bele semmilyen tartós kapcsolatba. Nem véletlenül figyelmeztettél, nehogy
beléd szeressek. Azóta, hogy erről beszélgettünk, nem változott semmi. Lefeküdtünk
egymással, de közben tudtuk, hogy előbb-utóbb el kell válnunk. Én ennek ellenére
74/82
szeretném, ha addig maradnál, ameddig csak lehet. Soha nem fogom megbánni az együtt
töltött időt…
Egészen őszinte akart lenni Bradhez, ám azt már semmi pénzért sem vallotta volna
be, hogy szerelmes belé. Azt sejtette, hogy a férfi érez iránta valamit, de a szerelem, az
más lapra tartozik. Szereti Bradet, ezért el fogja engedni, hiszen a férfinak a hivatása a
legfontosabb.
– Mit akartál még mondani? – kérdezte Brad mindentudó pillantással.
Wendy azonban nem szólt semmit, csak lehajtotta a fejét, hogy kedvese ne lássa az
arcára kiülő érzéseket. Szerencséjére Eric éppen ebben a pillanatban lépett ki a házból,
így megmentette a válaszadástól.
– Hé, Brad! – kiáltotta. – Nem azt mondtad a főnöködnek, hogy ma dél körül felhívod?
Ha be akarod tartani az ígéretedet, akkor jó lesz, ha igyekszünk.
– Igazad van–bólintott Brad, de a szemét nem vette le Wendyről. – Induljunk!
Amint odaértek Machez, Brad rögtön az irodába ment, hogy telefonáljon Purdynek.
Eric a benzinkúthoz sétált, és Mackel beszélgetett. Wendy inkább a kocsiban maradt.
Túlságosan lefoglalták a saját gondjai, semhogy kedélyes társalgást folytasson az
időjárásról vagy hasonlókról.
Fülledt, meleg idő volt, amely próbára teszi az embert, a moszkitók milliói viszont
remekül érezték magukat. Wendy az iroda kis ablakán át éppen Bradre látott.
Kedvesének arca feszült és komoly volt, mintha nem is azé a férfié lenne, akivel az éjjel
szerelmeskedett. Wendyt szorongás kerítette hatalmába.
Kiszállt a kocsiból, és gondolataiba merülve sétálgatott a folyó partján. Nem vette
észre sem az országút felől közeledő autót, sem a mögötte hangtalanul kikötő kenut.
Mire rájött, hogy veszély fenyegeti, már két férfi fogta le, és valami kendőfélét
szorítottak a szájához. Kiáltani akart, de nem kapott levegőt. Küszködve próbálta
elrántani a fejét, kétségbeesetten kapálódzott, ám a kendőből áradó édeskés szag
elkábította. Egyre gyengébben védekezett, míg végül forogni kezdett vele a világ. Még
érezte, ahogy valaki felkapja, aztán minden elsötétült.
Brad töprengve tette helyére a kagylót. Szóval eddig tartott. Michaelsont ugyan még
nem kapták el, de a mocsári idillnek vége. Purdy úgy döntött, hogy még ma rajtaütnek a
bandán. Főnöke informátora szerint a várva várt drogszállítmánynak nyoma veszett.
Michaelsonék lázasan keresték a hidroplánt a vagyont érő rakománnyal, s közben
óvatlanabbak lettek. Purdy úgy határozott, elérkezett a legalkalmasabb idő a támadásra,
és részletesen ismertette Braddel a tervüket.
A férfi sóhajtott. Mostantól minden megváltozik. Nem lesz se ideje, se alkalma arra,
hogy kettesben maradjon Wendyvel. Sőt a mai napon a közelében sem lehet. Nem teheti
ki az asszonyt semmiféle veszélynek! Az lesz a legokosabb, ha elviszi Willie-hez és
Maryhez. Willie tudja a módját, hogyan védje meg a családját minden körülmények
között.
Hát ennyi volt, vége. Brad szíve összeszorult. Nem gondolta, hogy így fog fájni.
Tisztában volt azzal, hogy Wendy vonzódik hozzá, de azt is tudta, hogy nem élne együtt
75/82
egy ilyen veszélyes foglalkozást űző férfival. Brad más világban élt, és most vissza kell
térnie oda. Az ő munkája egész embert kíván, és nem engedi, hogy rendezett családi
életet folytasson. Épp ezért sohasem gondolt házasságra, de most… most semmit sem
szeretne jobban, mint hogy Wendy a felesége legyen! Pedig nincs hozzá joga. Nem
várhatja el tőle, hogy állandó félelemben és aggodalomban teljen az élete.
Brad sóhajtott egy nagyot, és visszament Erichez. Neki is részletesen beszámolt Purdy
tervéről.
– Szóval az igazi tánc csak este kezdődik – foglalta össze a lényeget. Aztán kérdőn
tekintett az indiánra. – Mit szólnál hozzá, ha addig még egyszer felderítenénk a
táborhelyüket?
– Részemről rendben. De mi legyen Wendyvel?
– Arra gondoltam, vigyük el Willie-ékhez. – Brad elhúzta a száját. – Nem fog tetszeni
neki, de hát… majd segítesz meggyőzni. Egyébként hol van most? Sehol sem látom.
Ekkor nem messze felbőgött egy autó motorja. A két férfi gondolkodás nélkül rohanni
kezdett a hang irányába. Kétségbeesetten néztek körül a folyó mellett ott, ahol utoljára
látták az asszonyt.
– Nézd, itt vannak a nyomok! – kiáltott fel izgatottan Eric. – Az országút felé vezetnek!
– Az a szemét Michaelson! – Brad ökölbe szorította a kezét. Arca halálsápadt lett.
– Nem hiszem, hogy megölte – mondta fakó hangon Eric.
– Én sem. Valami terve van vele.
– Most mit csináljunk?
– Fel kell hívnom Purdyt.
Eric bólintott, aztán hirtelen a gazdátlan kenura mutatott.
– Odanézz! Valami van az alján! – Egy nagy kő alól viharvert papírlapot húzott ki. Brad
széthajtogatta, és elolvasta a ráfirkált üzenetet.
– A táborhelyre viszik – mondta türelmetlenül Ericnek. – Azt írják, hogy menjünk oda.
– Mind a ketten?
– Igen. Itt az áll: „Hozd magaddal az indiánt is!” Azt írják még, ha nem megyünk, vagy
megpróbálunk erősítést kérni, megölik Wendyt.
– De hogy jövök én a képbe?
– Azt hiszem, tudom a magyarázatot. A fickók drogszállító gépe elveszett. Te úgy
ismered a mocsarat, mint a tenyeredet. Michaelson nyilván azt akarja, segíts nekik
megtalálni a repülőt.
– Vajon honnan tud rólam?
– Úgy tűnik, alábecsültük. Talán már tud arról, mi történt Suárezzel. – Egy pillanatig
várt, aztán Brad eltökélten folytatta: – Felhívom még egyszer Purdyt, te azalatt mondj el
mindent Macnek! Utána indulunk!
Mikor Wendy magához tért, undorító ízt érzett a szájában. Éktelenül fájt a feje, és
sajgott minden csontja. Lassan kinyitotta a szemét, de aztán le is hunyta újra. Egy durván
76/82
összetákolt kunyhó padlóján feküdt, és nem volt egyedül. Az asztal mellett az a két férfi
ült, aki elrabolta.
A barna hajúnak, aki lefogta, puska meredezett a vállán. Wendy összeszorította a
fogát, mert félt, hogy a vacogása elárulja. Ezek a fickók arra készülnek, hogy megöljék
Bradet, őt és esetleg Ericet is. Most ő is ugyanolyan ártatlan áldozat, mint amilyen Leif
volt… De a férje az utolsó leheletéig harcolt. Ő is ezt fogja tenni! Összeszedte magát, és
fülelt, miről beszél a két gazember.
– Szükségünk van arra az átkozott indiánra – mondta a barna hajú, akit a másik
Jenkinsnek nevezett.
– Igen, de csak azért, mert elszúrtad az egészet.
– Szóval én szúrtam el? – csapott ököllel az asztalra Jenkins. – Nélkülem sose csípted
volna el az asszonyt! És ki volt, aki követte a házig Suárez nyomait? A segítségem nélkül
halvány sejtelmed sem lenne, hol van McKenna. Na és az indián? Te el vagy tévedve,
öregem! Azt hiszed, megtalálod a gépet ebben a nyavalyás mocsárban? De mondjuk,
mázlid van, és véletlenül rábukkansz. Hogy mész a közelébe? Csak úgy hemzsegnek itt a
krokodilok meg a kígyók. Egy rossz lépés, és megdöglünk, haver! Ezt csak olyan ember
tudja végigcsinálni, aki itt szívta magába az anyatejet!
Michaelson dühösen ugrott föl.
– Ne merj ilyen hangon beszélni velem, Jenkins! – sziszegte fenyegetően. Aztán az
ablakhoz sétált, és kibámult a mocsárra. – Ha az a nyomorult rézbőrű nem jön,
kénytelenek leszünk bevetni a nőt.
Wendy teste megfeszült, ahogy magán érezte Michaelson pillantását.
– Ő is itt él kint, biztos ismeri a dörgést.
Az asszony szájában az undorító íz elviselhetetlenné vált. Öklendezni kezdett, és csak
nehezen állta meg, hogy el ne hányja magát.
– Hé, főnök, magához tért! – ordította Jenkins. – Ez a kis ribanc hallotta, miről
beszélünk. Ne vegyem egy kicsit kezelésbe? – ajánlotta fel vigyorogva.
– Hagyd békén! – parancsolta Michaelson. – Már elfelejtetted, milyen hülyeségeket
csinálsz, amikor a nadrágodban hordod az eszedet? Inkább nézz ki! Valaki jön!
Jenkins az ablakhoz sétált.
– Ez McKenna – állapította meg.
Wendy közben megpróbálta félig ülő helyzetbe tornászni magát. Megmasszírozta fájó
csuklóját. Szóval Brad eljött, hogy kiszabadítsa őt! Miatta kerül most veszélybe az élete…
A gondolat elkeseredett könnyeket csalt a szemébe.
– A francba! Egyedül van! – szitkozódott Jenkins. – Pedig nekünk az indián kell!
Michaelson nem jött ki a sodrából.
– Vésztartaléknak még mindig itt a nő.
Wendy állta a férfi pillantását, és megpróbált tisztán gondolkodni. Brad nem holmi
tapasztalatlan, forrófejű civil. Az a munkája, hogy elbánjon az effélékkel.
– Fogd a puskád! – adta ki hidegvérrel a parancsot Michaelson. – Először a térdére
célozz! Hallani akarom, ahogy nyüszít a fájdalomtól. Azt akarom, hogy szenvedjen!
77/82
– Ne! – kiáltotta Wendy. Emberfeletti erővel sikerült talpra vergődnie. – Ha a haja

szála is meggörbül, rám ne számítsatok! Tőlem mind belefulladhattok a mocsárba az
átkozott drogotokkal együtt!
– Főnök, hadd fogjam be a száját! – könyörgött újra Jenkins. – Garantálom, utána
könyörögni fog, hogy elvezethessen minket a géphez!
– Hagyd ezt a baromságot, Jenkins! – fordult vissza Michaelson az ablakhoz. – Hogy az
a… – ordított dühében. – A fickó eltűnt! Valamit forral az a szemét! – sziszegte
gyűlölködve, és egy ugrással Wendy mögött termett. Bal karjával megszorította a nyakát,
jobb kezével pedig a halántékának szegezte a pisztolyát. – Gyerünk, szivi! – mondta, és
vonszolni kezdte Wendyt az ajtó felé. – Most szépen megmutatlak a fiúdnak, aztán
meglátjuk, folytatja-e a kisded játékait. – A kunyhó elé érve belekiabált a messzeségbe: –
Hé, McKenna! Gyere elő, különben a barátnőd fizet helyetted!
Nem történt semmi.
– Gyerünk! Adok tíz másodpercet, hallod, McKenna? Számolok!
Wendy sikítani szeretett volna, de nem mert. Csak valami vinnyogásféle hagyta el a
torkát.
– Kezdem, McKenna! – ordította Michaelson. – Egy, kettő, három, négy, öt, hat…
– Hagyja abba!
Wendy összerándult. Nem Brad lépett elő, hanem Eric. Hosszú léptekkel jött egyre
közelebb.
– McKennát akarom! – bömbölte Michaelson. – Tőled meg a nőtől csak néhány
információra van szükségem, aztán mehettek isten hírével. Nekem McKenna kell!
Wendy azt hitte, menten elájul. Michaelson még mindig fojtogatta, a pisztoly csöve
pedig továbbra is nyomta a halántékát.
– Ember, én a maguk oldalán állok. McKennával megbeszéltük, hogy kiszabadítjuk
Wendyt, de ez a képmutató alak benne hagyott a csávában, és felszívódott. Biztos itt
rejtőzik valahol. Adjon rá lehetőséget, és én idehozom a lába elé!
Michaelson durván felnevetett.
– Csak nem gondolod, hogy bedőlök? Maradj ott, ahol vagy!
– Tudom, hogy itt van. Ha segítenek, elkapjuk!
Wendy érezte, hogy Michaelson meginog. Leengedte a pisztolyt, és előrelódította őt.
– Na, kislány! Most szép lassan odasétálsz az indián barátodhoz! – Aztán a válla fölött
hátraszólt: – Mozogj, Jenkins, te fedezel hátulról!
Wendy a lökéstől előrelendült. Néhány lépés után érezte, hogy a talaj besüpped a lába
alatt. A következő lépésnél a csizmája bokáig süllyedt a sárba. Szemével Eric szemét
kereste, a férfi pillantása azonban semmi mást nem tükrözött, csak végtelen nyugalmat.
Arcának egyetlen rezdülése sem árulta el, mire gondol. Wendynek azonban hirtelen
világosság gyúlt az agyában. Most már tudta, mit tervez Eric, és hogy neki segítenie kell.
– Remélem, ez nem valami csapda! – kiáltott oda az indiánnak Michaelson. – Egy rossz
mozdulat, és a nő halott!
78/82
– Szó sincs semmiféle csapdáról. Jöjjön ide, és győződjön meg róla, hogy fegyvertelen
vagyok! Csak azt akarom, hogy McKenna megkapja, ami jár neki. Idejön, beférkőzik a
sógornőm bizalmába, aki jó szívvel befogadta, aztán amikor baj van, otthagyja, hogy
mentse a saját bőrét.
Wendy ijedten nézett Ericre, mert a talaj egyre süppedősebb, sárosabb lett. Még
Leiftől tanulta, hogy ez mit jelent. Bármelyik másodpercben megnyílhat a lábuk alatt a
mocsár, és ők belesüllyednek a lápba. Eric valószínűleg pont erre számított. Ott állt velük
szemben, lába alatt a szilárd talaj, ők pedig…
– Mozogj már, Wendy! – szólt rá Eric. – Nem akarom, hogy az a szószegő elhúzza a
csíkot!
Wendy régóta sejtette, mi fog történni, most mégis halálra rémült, amikor térdig
süppedt a mocsárba. Magával rántotta Michaelsont is, aki még mindig fél karjával
átölelve tartotta.
– Gyere gyorsan, add a kezed! – sürgette Eric.
Wendy megpróbált közelebb evickélni hozzá, de ehelyett egyre mélyebbre süllyedt.
– Te disznó! – üvöltötte Michaelson, aki hirtelen átlátott Eric szándékán. – Ezt nem
teheted! – Most már két kézzel csimpaszkodott Wendybe. – A nő is velem jön! Ő is meg
fog fulladni!
A férfi súlya még lejjebb nyomta Wendyt a mocsárba. Mikor a sártenger a csípőjéig
ért, kétségbeesett sikoltás tört fel a torkából.
Brad a kunyhóban rejtőzött, mikor meghallotta Wendy sikolyát. Eddig minden a
tervnek megfelelően alakult; mialatt Eric elcsalta onnan Michaelsont, ő ártalmatlanná
tette Jenkinst. Wendy kiáltására azonban megfagyott ereiben a vér. Valami borzalmas
dolog történhetett! Kirohant a kunyhóból, és elé tárult az egész kétségbeejtő helyzet.
Brad még sohasem félt ennyire.
– Engedd el az asszonyt! – kiáltotta Michaelsonnak. – Azonnal engedd el!
Egy belső hang azt súgta neki, hogy őrizze meg a nyugalmát, és próbáljon meg
higgadtan beszélni Michaelsonhoz, de nem volt képes rá.
Közben Eric Brad legnagyobb elképedésére lehasalt a sárba, és kinyújtotta a kezét
Wendy felé. Hiába, gondolta Brad, Wendy a saját erejéből sohasem éri el… A férfi előtt
ekkor megvilágosodott, mit kell tennie. Vett egy mély lélegzetet, és belevetette magát a
mocsárba.
– Ó, Brad, neee! – kiáltotta Wendy.
A férfi azonban nem hallgatott rá. Megragadta Michaelson mindkét karját, és lefejtette
Wendyről.
– Nyomorult besúgó! Ezt nem úszód meg élve! – Michaelson most Bradre vetette
magát, akinek azonban egy jól irányzott ökölcsapással sikerült leterítenie ellenfelét.
Utána rögtön az asszonyhoz fordult.
– Wendy! Fogd meg Eric kezét!
Az asszonyt azonban Michaelson vasmarka helyett most már a mocsár mindent
magába szippantó ereje tartotta fogva, s húzta egyre lejjebb és lejjebb.
– Nem megy – nyögte Wendy. Hangjában halálfélelem bujkált.
79/82
– Mindjárt eléred! Küzdjél! Meg tudod csinálni! – Brad összeszedte minden erejét, és
hátulról hatalmasat taszított rajta. Ez a segítség megsokszorozta Wendy erejét, és
emberfeletti energiával küszködte magát előre, centiméterről centiméterre haladva.
Egyszer csak Eric diadalordítása hallatszott.
– Megfogtam! Sikerült!
Brad megkönnyebbülten felsóhajtott. Ő maga azonban még távolról sem volt túl a
nehezén. Michaelson időközben összeszedte magát, és újult erővel csimpaszkodott belé.
A mocsár, mint egy forró főzelék, bugyborékolt, hullámzott körülöttük. Csak most érezte
Brad, mennyire elhagyta az ereje, miközben Wendynek próbált segíteni.
– Velem jössz a másvilágra, zsarukám! – Michaelsonból eszelős, csúfondáros nevetés
tört fel.
– Nem vagyok zsaru – makacskodott Brad, holott ebben a helyzetben teljesen
mindegy volt, mit gondol Michaelson.
– Brad! – kiáltotta Wendy sürgetőn. – Gyere, fogd meg a kezemet!
Brad nagy nehezen hátrafordult, és megpillantotta az asszonyt, aki már biztos talajt
tudhatott a lába alatt, mégis ott guggolt, és feléje nyújtózkodott.
– Nem, Wendy, ez veszélyes! Téged is a mélybe ránthatlak!
– Fogd meg a kezét! Gyerünk! – vette át a parancsnokságot Eric.
Brad elkerekedő szemmel figyelte, ahogy Eric átöleli az asszony lábszárát. Wendy
pedig testének szinte teljes hosszában előrenyúlik.
– Brad! Igyekezz! – sikoltotta kétségbeesetten.
A férfiban végre felébredt a küzdőszellem. Odaevickélt Wendyhez, és megragadta a
csuklóját. Hosszú, kínos másodpercek következtek, amíg Brad végre lerázta magáról
Michaelson rátapadó ujjait. Wendy és Eric összeszedték minden csepp erejüket, és
partra vonszolták Bradet, mint egy nagy halat.
– Te szemét kopó! Nyavalyás zsa… – Michaelson szidalmainak a végét azonban vele
együtt elnyelte a mocsár.
– Édes istenem… – sírta el magát Wendy, amint ott kuporogtak hárman
összeölelkezve, és még ahhoz sem volt erejük, hogy felálljanak.
Brad meghatottan csókolta meg az asszony arcát, aki úgy nézett ki, mint egy mocsári
szörny, sőt még a szaga is olyan volt.
Hirtelen hatalmas árnyék vetült rájuk, és ijedten kapták hátra a fejüket. Egy ősz hajú
férfi hajolt föléjük kíváncsian, a szeme vidáman csillogott.
– Purdy! Akarom mondani, uram! – kiáltott fel Brad elképedve.
Ekkor egy vörös hajú, szeplős, fiatal férfi dugta ki a fejét Purdy háta mögül.
– Szia, Brad! Te aztán tudod a módját, hogy kell meglepni az embert.
– Szia, Gary – morogta Brad. – Wendy, Eric, bemutatom a főnökömet, Mr. Davis Purdyt
és a munkatársamat, Gary Henshaw-t.
80/82
Wendy automatikusan üdvözlésre nyújtotta a kezét, aztán gyorsan vissza akarta

húzni. A kisujja hegyéig bűzlött a sártól. Purdy azonban megragadta a kinyújtott jobbot,
és nevetve megrázta.
– Megtiszteltetés számomra, hogy megismerhetem, Mrs. Hawk. És magát is, Eric!
Ettől a pillanattól legnagyobb megkönnyebbülésükre Purdy vette át az irányítást.
Rövid idő alatt elintézte, hogy Jenkins rendőrkézre kerüljön, Wendy és Eric
megpihenhessen Willie-éknél, Bradet pedig helikopter vitte Fort Lauderdale-be. Brad
felajánlotta ugyan, hogy segít megkeresni a drogot szállító repülőgépet, Purdy azonban
hallani sem akart erről.
– Most egy kiadós fürdőre és pihenésre van szüksége. Aztán majd bemegy az irodába,
hogy jelentést írjon!
– Nincs is lakásom, ahol lezuhanyozhatnék – vetette ellen Brad. – Egyáltalán semmim
sincs.
– Kivettem magának egy lakást, a fiúk már be is rendezték. És ha nem tévedek, a
konyhaasztalon már ott várja a csekk a biztosítótól. A jelentést pedig a hét végére kérem!
Az új lakás sokkal jobban nézett ki, mint Brad régi kuckója. Mégsem érezte magát
otthon benne. Az Evergladesben töltött idő szinte beleivódott a lelkébe.
Wendyt pedig egy percre sem tudta kiverni a fejéből. Napról napra tisztábban látta,
hogy szerelmes belé, és nem tud, nem akar nélküle élni. Esténként odaült a telefon mellé,
és csak bámulta. De szívesen felhívná az asszonyt! Persze, ha lenne telefonja.
Ezalatt Wendy ugyanúgy szenvedett, mint Brad. Még sohasem érezte magát ilyen
egyedül. Megpróbálta munkával elterelni a gondolatait, ám hiába, nem tudott arra
figyelni, amit csinált.
– Miért nem mész be Fort Lauderdale-be, hogy meglátogasd? – kérdezte Eric, aki nem
szívesen nézte Wendy kínlódását.
– Ha látni akarna, már eljött volna.
– És mi van, ha ő pont így gondolkodik?
– Nem hiszem. Mindig hangsúlyozta, hogy nem bocsátkozhat tartós kapcsolatba.
Eric csak mosolygott, és megfogta sógornője kezét.
– Az emberek változnak, Wendy. Szerelmesek lesznek, és akkor másképp képzelik el
az életüket.
– És ki állítja, hogy Brad szerelmes?
– Hát én – vont vállat Eric.
– Ő mondta ezt neked?
– Nem ilyen egyértelműen, de…
– Na látod! – sóhajtotta Wendy.
– Ide hallgass! Péntek délután bemegyek a városba a barátaimhoz. Gyere velem,
kiteszlek Bradnél.
– Nem megyek – jelentette ki határozottan az asszony.
81/82
Aztán mégsem tudta kiverni a fejéből Eric javaslatát. Sőt nem is gondolt másra, csak
erre. Péntek hajnalban eljutott odáig, hogy eldöntötte, elmegy. Szólt is a sógorának már
reggel. Annyira hiányzik neki Brad… Egyszerűen látnia kell! Mégis, ahogy közeledett az
indulás időpontja, egyre idegesebb lett. Mit mond neki, ha majd ott áll előtte?
Minél többször képzelte el a találkozást, annál inkább elbizonytalanodott. Keresztül-
kasul járkált a házban, hogy levezesse izgatottságát. Amikor azonban sokadszor vágott át
a nappalin, már nem volt egyedül…
– Brad! – kiáltott fel magánkívül Wendy. – Itt jártál a környéken, és kihasználtad az
alkalmat, hogy…? Ó, Brad! Hogy kerültél ide?
– Muszáj volt viszontlátnom téged – válaszolta csendesen a férfi.
– Én is… éppen ma akartalak meglátogatni. Gondoltam, felveszem a selyemruhámat,
hogy szép legyek…
– Minden ruhádban csodaszép vagy – lépett hozzá Brad. Átölelte, megsimogatta az
asszony örömtől ragyogó arcát, és a fülébe suttogta: – Leszel a feleségem?
– Mit kérdeztél? – A nő nem tudta, jól értette-e Brad szavait.
– Már mindent alaposan átgondoltam. Tudom, hogy zavar a foglalkozásom, de
találunk rá megoldást. Szeretlek, Wendy. És azt hiszem, te is szeretsz engem. Szörnyű
volt ez a pár nap nélküled! Folyton arra vártam, hátha felhívsz.
– Te sem hívtál! – vágta rá szemrehányóan az asszony.
– Mert nincs telefonod – emlékeztette Brad. – És ez lesz az első, amin változtatni
fogunk. Telefon nélkül nem lakhatok itt.
– Azt mondtad, hogy itt fogsz lakni? – meresztett Wendy nagy szemeket.
– Csodálatos ez a vidék. Egy óra az út innen az irodába, de eddig sem volt sokkal
kevesebb. Továbbra is a DEA-nél fogok dolgozni, csakhogy nem külső szolgálatban.
Esténként mindig hazajövök hozzád, a családhoz. Csak egy telefon hiányzik a
boldogságunkhoz.
– Csak egy telefon…? – ismételte ámulva Wendy. – És ezt mind… értem teszed?
– Nem csak érted. Magamért is. Értünk! Na meg a leendő gyerekeinkért! Nos, mi a
válaszod?
– Igen, igen, igen. A feleséged leszek!
Brad szenvedélyesen átölelte, és csókokkal halmozta el.
– Annyira hiányoztál! – suttogta – Nem tudnék még egyszer elmenni tőled! Képtelen
lennék rá!
Wendy a férfi nyaka köré fonta a karját.
– Szeretlek. Szeretlek, és nem küldelek el magamtól soha többé!
82/82

Heather Graham - (Angel Hawk 2) - Távoli Menedékhely

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Heather Graham - (Angel Hawk 2) - Távoli Menedékhely

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Heather Graham Pozzessere

Veszélyes kábítószer-kereskedők elől menekülve Brad megsebesül

A kocsi kilőtt, de rögtön meg is farolt, és átcsúszott a másik sávba. Brad

Ami azonban a kocsi előtt kanyargott, nemigen érdemelte ki az út nevet Kétoldalt

Wendy rémülten kiáltott fel, amikor fölfedezte a férfit. Közelebb kormányozta a

Látszott a férfin, hogy megkönnyebbült, és szája félmosolyra húzódott.

A vendég kihúzta a dugót az üvegből, és várakozóan nézett Wendyre. Az asszony

Wendy elgondolkodva kortyolgatta a borát, és miután elfogyott, bement a

gyakorolt hatása viszont továbbra is erősen nyugtalanította. Itt azonban megálljt

– De még egy falatot sem evett!

– Egy kicsit fájni fog – habozott Wendy.

– Régebben ápolónőként dolgoztam. Aztán megismerkedtem Leiffel, aki egy nagy

Az éjjel Brad az asszonyról álmodott. Már amikor először nézett rá azzal az

– Igen. Floridai párduc. Sajnos, ma már a veszélyeztetett fajok közé tartozik.

– Ha már egyszer felébredtem, képtelen vagyok visszaaludni – közölte a férfi.

Brad megtorpant, és az asszonyra bámult. Pillantásával szinte keresztüldöfte Wendyt.

Brad felindultan rángatta a kilincset.

Az asszony összerázkódott, a szíve vadul kalapált.

– Wendy, kérlek. – Az asszony csuklóján lazult a szorítás. – Tudom, hogy nem

Brad a fényképekre gondolt, a gyerekkori bélyeggyűjteményére, az első fizetéseiből

– Wendy, nem az én stílusom, hogy elbújjak egy nő szoknyája mögött. Megszoktam,

A párduc a kenuból tápászkodott fel, és mint jó házicicához illik, hűségesen az asszony

Pillantásuk hirtelen találkozott, és Wendy akaratlanul összerándult. Brad éppen rá

második doboz sörrel ünnepelték meg, amelyhez elfogyasztották a szendvicsüket is.

Otthon Wendy azonnal kivette a halakat a vödörből, és az új recept szerint

– Brad! – emelte fel a hangját Wendy.

Miután Wendy visszasétált a házba, egyenesen Brad ajtajához ment, és bekopogott.

– Jó – sütötte le szemét az asszony. Bizonytalan léptekkel megindult az ajtó felé.

Brad utánament, és bekopogott.

Az ajtó ekkor kinyílt, és a férfi bekukucskált a szobába.

– Nem vagyok képmutató, és ezt te is tudod. Nem ismerem az itteni életet, a

– Értem. És köszönöm. – Hirtelen elmosolyodott. – Mit gondolsz, kidobjuk a reggelit?

– Nem töröm rajta a fejem. Én sem akarok újból férjhez menni.

– Az előbb nem valami szappanoperába illő megoldással akartalak traktálni.

Félelem tört rá az asszonyra. Izgatottan rohant ki a hátsó ajtón át a kertbe. Szörnyű

– Nem árultak el téged. Sem Wendy, sem Eric.

– Hidegvérrel lelőtték, Eric feleségével együtt.

– Nem bánod, ha felteszek egy lemezt? – kérdezte Brad, miután hazaértek.

De Brad nem hagyta magára. Végigsimította Wendy combjait, és befészkelte magát

– Olyan jó, ha megölelsz.

– Wendy, mindenképpen el kell mennem Machez, hogy telefonáljak – mondta Brad a

– Egy hete sincs, hogy a társadat megölték! Már elfelejtetted?

Brad a fejét csóválta, majd a látogatóhoz fordult.

Davis Purdy figyelmesen hallgatta Brad jelentését.

Miután elindultak, Eric felajánlotta Bradnek, kormányozza ő a csónakját. A férfi

– De hát tudtad, hogy Ericnek van kulcsa a házhoz – emlékeztette Brad.

– Jó éjt, gyermekeim! Remélem, nem kaptok hajba, ha kiteszem a lábam. – Kifelé

kunyhóban. Problémák adódtak ugyanis a közeljövőben várt kábítószer-szállítmány

– Ne! – kiáltotta Wendy. Emberfeletti erővel sikerült talpra vergődnie. – Ha a haja

Wendy automatikusan üdvözlésre nyújtotta a kezét, aztán gyorsan vissza akarta

You might also like