Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

Julie Kistler
Visszaszámlálás
1. FEJEZET

Susannah Quincy dühöngött. Lecsapta a Végre egyedül című könyvet, amely olyan
nőknek adott útmutatást, akik meg akarják őrizni függetlenségüket, az ép elméjüket, és soha,
de soha nem akarnak férjhez menni. Ki tud ilyet elolvasni? Pillantása a hátsó borítón látható
fényképre siklott. Gyönyörű szőkeség nézett vissza rá, aki tökéletesen szerencsésnek látszott.
– Talán mert tényleg szingli – morogta. Még messzebb lökte a könyvet, és felbőszülve
méregette az eljegyzési gyűrűjét. Csinos kis gyémántkő díszítette. És az égadta világon
semmit nem jelentett! Felállt, megnézte, hány óra. Tizenegy harmincöt.
– Szóval Carter nem jön – motyogta. – Ocsmány alak! Sosem volt túl megbízható, sosem
volt tekintettel másokra. De ez volt az utolsó dobása!
Susannah odasasszézott a tükörhöz. Az összes rúzst lerágta a szájáról, ezt leszámítva
remekül nézett ki, már ha mondhat ilyet magáról. Lángoló vörös hajához ritkán vett fel vörös
ruhát, de ma este megkockáztatta. Végül is szilveszter van! Mikor, ha most nem? Imádta a
ruháját, és a haját is. Csupa lágyság és hullám, apró csillámokkal meghintve, ami
visszatükröződött itt-ott a ruháján is. Aztán tessék, mégis otthon gubbaszt… magányosan!
Tizenegy negyven. Carter már biztosan a Hotel Marceau-ban lévő fogadáson van. Ki nem
hagyna egyetlen ilyen alkalmat, ahol az összes prominens személy – beleértve Manley-t és
Marceau-t is – megjelenik. Ha ott van, az azt jelenti, hogy nélküle ment el, egyszerűen
elfelejtett beugrani érte, és még csak fel sem hívta.
– Carter egy alávaló gazember! – ismételte meg dühösebben. Hirtelen döntött.
Egyedül megyek! Ott dolgozom! Jogom van odamenni. Bemegyek, megkeresem Cartert,
és a képébe vágom a gyűrűt!
Berúzsozta a száját, majd kiviharzott a lakásból.
A hotelba vezető úton végig füstölgött magában. Beugrott a liftbe, és a fogadás
helyszínére sietett.
Amikor az ajtó kinyílt, Susannah meglátta az elegáns ruhába öltözött vendégsereget.
Sokan már pezsgőt iszogattak. Megpróbált kemény maradni, de annyira szerette ezt a helyet!
Ma este még a szokásosnál is romantikusabbnak látszott, sötétnek és bujának, a közelgő
éjfél feszültségével megspékelve.

1/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

Mivel meg akarta találni Cartert, mielőtt még berezel, sietett az ünneplők közé.
Szerencsére a férfi elég magas volt ahhoz, hogy Susannah még ebben a tömegben is
észrevegye a feje búbját. Felkészülvén az összetűzésre, megpróbálta lehúzni a jegygyűrűt az
ujjáról, de nem ment. Hogy vágja a képébe, ha nem tudja levenni? Feladta a próbálkozást,
odasétált a férfihoz, és megütögette a vállát.
Abban a pillanatban, ahogy az megfordult, hátrahúzta a kezét, majd arcul csapta. Jó
keményen.
– Na, ez hogy tetszik, Carter?
Csakhogy nem Cartert sikerült pofon vágnia. Egy jóképű fickót képelt fel, akivel még
soha életében nem találkozott, de aki véletlenül éppen olyan magasra nőtt, és éppen olyan
színű hajat növesztett, mint Carter. A körülötte állók egyszer csak megbolondultak. Kiáltozni
kezdtek.
– Tíz! Kilenc! Nyolc!
– Én… nagyon sajnálom – motyogta a lány, és a férfira meredt. A visszaszámlálás elérte a
kettőt, majd az egyet, aztán trombiták harsantak, és dudák hangja meg üdvrivalgás töltötte be
a termet. Mindenki egyszerre kiabált.
– Boldog új évet! Boldog új évet!
Az idegen férfi pedig közelebb hajolt, aztán magához húzta a meglepett lányt, és
megcsókolta.

2. FEJEZET

Susannah ráébredt, hogy a férfi nyaka köré fonja a karját, és egyre jobban belefeledkezik
az ölelésbe…
Visszacsókolta?! Iszonyatos zaj és zene vette körül. Mindenki nevetett, kiabált és
éljenzett. Ez az ember, bárki is volt, mesésen értett a csókhoz.
Nem az ő hibája, hogy elragadta a hév, az időzítés és ez a fickó! Ahogy az ajka hozzáért, a
férfi a hajába túrt, és lágyan megfogta Susannah fejét, hogy még hevesebben csókolhassa
meg.
Vajon a csók varázsától látott csillagokat? – tűnődött a lány. Vagy az apró csillámok a
saját hajából potyogtak? Susannah elképzelni sem tudta, hogy a szilveszter ilyen is lehet!
Hogy egy csók ilyen is lehet…
Végül szédelegve levegő után kapkodott. Hátrahúzódott, és kezét a férfi mellkasához
szorította.
– Ki maga? – suttogta tágra nyílt szemmel, és csak úgy itta a nagyszerű látványt.
Hogyan téveszthette össze Carterral?! Ez a férfi magas volt, néhány centiméterrel talán
magasabb is, mint a vőlegénye, széles vállú, és olyan könnyed kecsesség jellemezte, ami még
a hétköznapi ruhában is elegánssá tette. Bár a többi férfi szmokingban jelent meg, az idegenen
kigombolt nyakú fehér ing, egyszerű zakó és farmernadrág volt.
Farmer!? A Hotel Marceau flancos, szilveszteri fogadásán? Mégis tökéletesen nézett ki.
Halvány karamellszínű haja valamicskét sötétebb volt Carter homokszínű árnyalatánál, és

2/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

ragyogó kék szemmel nézte őt. Elbűvölő kék szemmel. Vicces, hogy ő még most is alig kap
levegőt!
– Ki maga? – kérdezte újra. A férfi megdörzsölte az állát.
– Ezt talán még az ütés előtt kellett volna megkérdeznie! – Elmosolyodott. – És maga
kicsoda?
– Ezt talán a csók előtt kellett volna megkérdeznie – érintette meg az ajkát a lány, és
kíváncsi volt, vajon ugyanolyan-e a szája, mint a csók előtt.
– Belső sugallatnak engedelmeskedtem. Szilveszter van – felelte az idegen szárazon. –
Meg kellett csókoljalak – tért át a tegezésre. A lány hátrébb lépett.
– Szerintem nincs ilyen előírás.
– Ugyan! – felelte könnyedén és csipkelődve a férfi, és ettől még elbűvölőbbé vált.
– Ez legális! Szilveszter van! Ilyenkor mindenki mindenkivel csókolózik!
– Én nem vagyok mindenki! – tiltakozott a lány.
– Azt már tudom – merengett a férfi.
A tekintete le s föl pásztázta a lányt. Ó, bárcsak valami szolidabb ruhát választott volna!
Ez elöl túl mélyen volt kivágva, botrányosan merész volt hátul is, és csupán apró
gyöngyökből készült vékony pántok tartották.
– Tényleg nem vagy akárki!
Susannah meztelennek érezte magát a fogadás közepén. Felnézett a csók mesterére, és a
forró tekintettől úgy érezte, megbabonázták. Zavarba jött. Az idegennek keskeny, de érzéki
szája volt. Kiválóan lehetett csókolni ezzel az ajakkal. És még mindig ott látszott rajta a rúzs
nyoma. Gondolkodás nélkül odanyúlt, hogy letörölje. A férfi azonban elkapta a kezét.
– Hát ez meg mi? – kérdezte, és lenézett a lány kezére, majd vissza az arcára.
– Menyasszony vagy? Ki a vőlegényed?

3. FEJEZET

A férfi a választ várta.

– Menyasszony vagyok? – visszhangozta a lány. Úgy bámulta a gyűrűjét, mintha maga
sem értené a dolgot.
– Egy kis jelkép – jegyezte meg Trey Jameson tapintatosan. – Igazinak látszik. Nem úgy
néz ki, mintha zsibvásárból származna.
A vörös hajú lány, akit az imént csókolt meg, és akinek sziporkázó barna szeme, halvány,
ragyogó bőre volt, hirtelen bizalmatlanná vált.
– Honnan tudod, hogy igazi?
Trey vállat vont, és élvezte, hogy kibillentette a lányt az egyensúlyából. Még ha
menyasszony is, túl szép ahhoz, hogy ne játszadozzon vele egy kicsit.
– Elég jól meg tudom becsülni az ékszereket – jegyezte meg.

3/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

Ettől a lány még gyanakvóbban nézte. Trey rájött, hogy még nem kapott választ.
– Nos, menyasszony vagy? Vagy csak azért viselsz eljegyzési gyűrűt, hogy távol tartsd
magadtól az idegeneket, akik esetleg éjfélkor meg akarnak csókolni?
– Tényleg menyasszony vagyok – közölte a lány. Aztán elhallgatott, töprengett, majd újra
megszólalt.
– Pillanatnyilag.
Érdekes válasz. Ez a lány meglepő, rejtélyes, és pokolian jól csókol. Az újév egyre jobban
indul…
– Á, értem. Akkor most már tudom, kit akartál arcul ütni – jött rá hirtelen Trey.
– A vőlegényt!
– Nos, igen… de… – felhősödött el a lány tekintete.
– Nem megütni akartam. Ezt inkább csak ösztönösen tettem az adott pillanatban.
– Szóval csak pillanatnyilag vagy menyasszony. Hmm… – tévedt a férfi tekintete újra a
lányra, és elidőzött a mell domborulatára simuló ruha szegélyén.
Istenem, micsoda bőre van!
– Nos, az a kérdés – kezdte újra, és megpróbálta elszakítani magát a látványtól –, hogy
mennyi ideig akarsz még menyasszony lenni.
– Én… nem tudom.
– Itt van? – kérdezte Trey.
– Azt sem tudom. Gondolom, igen – dadogta Susannah. – Azért jöttem ide, hogy
felbontsam az eljegyzésünket és visszaadjam a gyűrűt, de…
– Jó neked! – szakította félbe a férfi.
– Jó?
Trey bólintott.
– Szerintem az embereknek vállalniuk kell a kockázatot. És te túl szép vagy ahhoz, hogy
olyan fickó menyasszonya legyél, aki nem értékel eléggé, és nincs melletted szilveszterkor!
Az ő vesztesége – hajolt közelebb, és szélesen mosolygott – az én nyereségem! – suttogta, és
élvezte a lány szemében születő apró szikrákat, amelyeket a közelsége okozott.
– Ezt teszem. Kockázatot vállalok, fogadásokra járok, olyan nőkkel csókolózom, akikkel
még sosem találkoztam. Nagyon élvezetes.
– Én nem vagyok valami nagy kockázatvállaló, és… – hátrált a lány. – Az, hogy itt
vagyok… a pillanat hevében döntöttem így, és azt sem tudom, hogy megtehetem-e. Úgy
értem, hogy visszaadhatom-e Carternak a gyűrűt.
– A tény, hogy berontottál ide és megpofoztál, csak mert azt hitted, hogy ő vagyok, nekem
azt súgja, hogy szakítani akarsz vele – vonta le a logikus következtetést a férfi.
Elvett egy pohár pezsgőt a mellettük elhaladó pincér tálcájáról, és a lánynak nyújtotta.
– Szerintem dobd ki a fickót!
– Jaj, ne! – kerekedett el a lány szeme.
– Ó, ne!

4/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

– Mi baj? A lány egy szuszra kiitta a pezsgőjét.

– A vőlegényem, Carter! Most vett észre. És már jön is ide.

4. FEJEZET

Susannah visszatartotta a lélegzetét.

Tényleg nem számít, hogy Carter egy másik férfival látja. Nem tett semmi rosszat. Nos,
visszacsókolta ugyan, de ez nem az ő hibájából történt.
Vagy igen?
A tömeget pásztázta. Vajon látta-e még valaki, hogy egy idegennel borult össze, holott
másnak a menyasszonya? Valaki, aki szintén a szállodában dolgozik…
A főnöke, Joan, a kereskedelmi igazgató, nem messze állt. Vajon mennyit látott? A
fenébe! Éppen akkor, amikor neki van igaza, idejött, valami ismeretlennel csókolózott, és
ettől Carter lett a sértett fél. Végképp elbizonytalanodott, hogy szakítson-e vele. Talán a férfi
megmenti a kellemetlenségtől, és majd ő szakít vele.
– Susannah! – szólította meg Carter szívélyesen, és légvonalban átvágott a tömegen. –
Drágám, hol voltál?
– Hol voltam? Otthon! És arra vártam, hogy beugorj értem! – válaszolta. – Végül
idejöttem, épp amikor az óra éjfélt ütött. Hol voltál?!
– Ne most, drágám! Manley közvetlenül mögöttem van. Egész este őt kísérgettem –
forgatta a szemét a férfi. – Hívott a kötelesség. Tudod, hogy van ez!
– Nos, Mr. Kötelesség nekem nem szólt! És te sem! Otthon ücsörögtem egyedül, a
szilveszter meg szépen eltelt. Olyan nehéz lett volna telefonálnod?
A jóképű idegen odalépett hozzájuk.
– Szerintem nem – szólt közbe, mire Carter megfordult, és a fickóra meredt.
Az idegent szándékosan figyelmen kívül hagyva, Carter megfogta a lány könyökét.
– Suze, ne légy már ilyen! A támogatásodra van szükségem, nem pedig a neheztelésedre.
Te is tudod, hogy Manley előléptethet. De csak akkor, ha a feleségem is mögöttem áll.
– Bocsánat, hogy közbevágok – jegyezte meg Mr. Csókmester kedvesen –, de szerintem
nem árt, ha szólok, hogy Susannah melletted áll, nem pedig mögötted, és még nem is a
feleséged. Még nem! És talán soha nem is lesz – tette hozzá mosolyogva.
– Suze, ki ez az alak? – tudakolta Carter. – Mi folyik itt?
Vajon van-e itt valahol egy lyuk, ahová elbújhatnék? – töprengett a lány.
– Senki – próbálkozott. – Úgy értem, csak találkoztunk, miközben kerestelek.
– Igen, pontosan ez történt – értett egyet az idegen. – Senki nem vagyok. De Susannah
belém botlott, miközben téged keresett, és adott valamit, amit viszont neked szánt. Ha nem
bánnád, átadnám, de csak ha egyetértesz.
– Mi? – nézett bambán Carter.

5/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

Susannah sem értett semmit. Mi a csudáról beszél ez? Mit adtam neki, ami a
vőlegényemnek járt volna? Aztán leesett neki a tantusz.
– Ó, nem! – motyogta. – Ne!
De már túl késő volt. Mr. Csókmester felemelte a kezét, és behúzott egy hatalmasat
Carternak. Susannah elborzadva látta, hogy a vőlegénye úgy dől el, mint egy krumpliszsák.

5. FEJEZET

– Nem kértem, hogy üsd meg! – kiáltott fel a lány, miközben emberek gyűltek Carter
köré. Igen, talán tényleg nem volt bölcs lépés kiütni a fickót.
– Nyavalyás alak! – jegyezte meg Trey, és visszatartotta a lányt. – Mindjárt rendbe jön.
Túl jó vagy hozzá! És úgyis szakítani akartál vele!
– Ó, istenem! – suttogta Susannah. – Végem van. A vőlegényemet leterítette egy őrült
alak, a főnököm valószínűleg mindent látott, és szolidaritásból kirúg az állásomból, és én még
a nevedet sem tudom.
– Hé, te is meg akartad ütni! – tiltakozott Trey. – A kedvedért tettem!
– Én nem ütöttem volna le! – ellenkezett a lány. – Csak meg akartam legyinteni. Nem
okoztam volna ilyen hatalmas csetepatét.
Trey felnevetett.
– Persze! A pofon, és hogy a képébe vágod a gyűrűt, az elég tapintatos és egyáltalán nem
feltűnő lépés lett volna.
– Nos, én… – ráncolta össze a homlokát a lány. – Igazad van.
– Susannah, figyelj! Lehet, hogy így volt a legjobb! Nem gondoltál még arra, hogy a sors
tudja a telefonszámodat, és néha felhív? – kérdezte Trey, és végigsimított a lány selymes
karján.
– Nem – nézett fel Susannah. – Nem hiszek a sorsban. Szerintem az ember a saját
szerencséjének a kovácsa, amit gondos tervezéssel és kemény munkával ér el. A sorsról azok
hablatyolnak, akik nem elég erősek ahhoz, hogy az életüket maguk irányítsák.
Susannah komolyan nézett. Miért nem hisz ebben mégsem? Valamikor pontosan így
vélekedett ő is.
Trey szomorúan megrázta a fejét.
– Akkor, gondolom, nem ez a legjobb alkalom arra, hogy megkérdezzem, eljössz-e velem
Párizsba.
– Párizsba? – maradt tátva a lány szája. – Megőrültél! Még a nevedet sem tudom!
– Trey – válaszolt kedvesen a férfi, és a lány arcát fürkészte. – Treynek hívnak.
– Mi történt? – kérdezte Carter, és az állát tapogatta, miközben az egyik pincér talpra
segítette.
A felszolgáló vállat vont. – Nem láttam. Csak hallottam egy ütést, aztán maga elesett.
Talán beverte a fejét.

6/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

– Igen, ez történt – mondta Susannah. – Elestél. Szerintem megbotlottál.

– Nem gondolod – suttogta Trey felé –, hogy jobb lenne, ha elmennél, mielőtt valaki közli
vele, hogy te ütötted le? Tönkretetted a fogadást, az isten szerelmére! Kidobhatnak! Le is
tartóztathatnak!
– Nem érdekel! – vont vállat a férfi.
A legkevesebb, hogy a lány megbízhatna benne, ha már valakit leütött helyette.
– Kérhetnék egy italt? – motyogta Carter. – Whiskyt jéggel.
– Persze! Jöjjön velem! – ajánlotta a pincér. – Szerezhetünk egy kis jeget az állára is –
tette még hozzá, és elindultak a tömegen át.
– Rendben! Elég volt! Semmi néznivaló nincs itt! – közölte egy magas, karcsú nő, és
középre furakodott.
– Susannah! Mi volt ez? Carter jól van?
– Igen, Joan, semmi baja. Láttad? Elesett, és most kap egy kis jeget a… fejére.
Trey Susannah viselkedéséből rájött, hogy ez a nő fontos személy lehet.
Joan összeszűkült szemmel nézett Treyre, majd Susannah-ra.
– Elárulnád, hogy hívják a barátodat?
Susannah mereven mosolygott.
– Nem velem van. Ő Carter régi cimborája. Trey, ő Joan Sanders… a főnököm – tette
hozzá kisvártatva.
A nő felhúzta a szemöldökét.
– Carter barátja? Ezért csókolta meg Carter menyasszonyát, és ütötte le a barátját?

6. FEJEZET

– Ja, a csók?! Tudod, szilveszterkor ez a szokás – próbálta meggyőzni a főnökét

Susannah.
– Semmi jelentősége, csak éjfél volt, meg ilyesmi – mondta vele egy időben Trey.
Joan a férfira nézett, az meg vissza.
– Nem volt harc. Parker és én…
– Carter – motyogta Susannah.
– Igen, igen. Carterral csak hülyéskedtünk. Régi haverok vagyunk. Csak bunyóztunk
egyet. Jó ideje nem találkoztunk.
– A fiúk már csak ilyenek – jegyezte meg vidáman Susannah, de közben összeszorult a
szíve. Joan mindent látott.
Nem volt mit tenni. Nem szerette különösebben a nőt, és nagyon jól tudta, hogy ha szakít
Carterral, esetleg elveszíti az állását. De nem akarta ennyire komolyan venni a dolgot.
Elvett egy újabb pohár pezsgőt.

7/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

– Na persze! – jegyezte meg Joan, de legalább nem közölte azonnal, hogy ki van rúgva. –
Van egy perced, Susannah? – kérdezte.
– Talán Trey megnézhetné, mi van a régi cimborájával, amíg én elrabollak egy percre.
– Persze! – mosolygott a lány, és megpróbált bátornak tűnni. – Épp menni készült. Igaz,
Trey?
A férfi bólintott, zsebre dugta a kezét, és odébb sétált. A lány megkönnyebbülten
sóhajtott, és meggyőzte magát arról, hogy örül, hogy az idegen távozik. Sokkal egyszerűbb
lesz az élet nélküle. Ugyanakkor… sajnálta is, hogy a fickó eltűnt a tömegben.
Jóképű férfi, aki igencsak ért a csókhoz. Ki lehetett? Mit keresett itt? És mi a csudáért
kérdezte meg tőle, hogy elmenne-e vele Párizsba?
Elsősorban azért jött ebbe a szállodába dolgozni, mert a központjuk Párizsban van. Azt a
buta álmot dédelgette, hogy lassan felfelé kúszik a ranglétrán, és végül Párizsba kerül. Vajon
ez a Mr. Csókmester tudta ezt? Ha igen, honnan? Ahhoz már túl késő, hogy ezt kiderítse.
Elment. És még csak a nevét sem tudja.
– Beszéltem Mr. Marceau-val, és szeretném, ha találkozna a munkatársaimmal – jelentette
be Joan. – Ha le tudnád venni a szemedet arról a férfiról öt percre. Ja, és elmaszatolódott a
rúzsod! És a ruhád, nos, lecsúszott az egyik válladról. Bárki is volt ez az alak, elég nagy
pusztítást hagyott maga után.
Susannah idiótának érezte magát, miközben megigazította a ruha vállpántját, lesöpört egy
kis csillámport a válláról, és elővette a tükrét pici retiküljéből.
Berúzsozta a száját, közben csatlakozott hozzájuk Kerry, egy másik kereskedelmi
képviselő. Kerry nagyon kedves nő volt, Susannah szívből kedvelte, még ha néha sajnálta is.
Szégyenlős volt, márpedig az üzleti életben nem könnyű sikereket elérni, ha valaki
szégyenlősködik.
– Szia, Susannah! Joan, kerestél? – tette hozzá zavartan.
– Most gyűjtöm össze a kereskedelmi képviselőimet, hogy bemutassam őket Mr.
Marceau-nak – bólintott Joan.
– Itt vagyok – sóhajtott Kerry. – Egy ideje azt sem tudom, milyen nap van, de nem baj. A
tesóm az oka.
– Elhoztad az öcsédet szilveszterkor? – kérdezte Susannah. Arra gondolt, ez talán nem
volt olyan jó ötlet. Kerry elmosolyodott.
– Nem olyan rossz, mint amilyennek hangzik. Csak épp holnap utazik Párizsba, így ez az
utolsó éjszakája a városban, ezért arra gondoltam…
Susannah-nak rossz érzése támadt.
– Holnap utazik Párizsba?
– Aha! Ott is van! – derült fel Kerry arca. – A bárnál. Hát nem elbűvölő?
Susannah-nak nem kellett odanéznie ahhoz, hogy tudja, kit fog látni. A rejtélyes férfit. Mr.
Csókmestert. Aki Kerry öccse! Ki gondolta volna?

8/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

7. FEJEZET

Susannah csak bámult.

– Bróker – magyarázta Kerry. – Tudod, a Chicagói Árutőzsdén. Vagy mondhatnám úgy is,
hogy bróker volt! Vagyont szerzett, aztán elvesztette, aztán megint meggazdagodott. Végül
úgy döntött, hogy kilép és Párizsba költözik, hogy vegyen egy könyvesboltot, és egy
manzárdszobában fog lakni a művésznegyedben.
Felnevetett.
– Mindig is elvarázsolt alak volt. Mi a baj? – hallgatott el hirtelen, amikor meglátta
Susannah arckifejezését.
– Semmi – kortyolt a pezsgőjébe a lány, és megpróbálta feldolgozni a hallottakat. Tehát
nem egy rosszfiú, aki elvegyül az emberek között, teszi a szépet egy darabig, hogy aztán
ellopja az ékszereket, vagy ilyesmi. Csak a szelíd Kerry Jameson öccse.
Joan gonoszul vigyorgott.
– Ne aggódj Kerry! Susannah épp most jött rá, hogy akinek lekevert egy jókora pofont, és
akivel éjfélkor hosszasan összetapadtak, az öcséd. Igazából amikor először megpillantottam –
kuncogott –, én is abban reménykedtem, hogy rástartolhatok, de Suze lenyúlta előlem.
Kerry úgy bámult a lányra, mintha három feje lenne. – Te és az öcsém? De hát te
menyasszony vagy, Susannah!
– Nem így terveztem! Tévedésből történt – magyarázkodott kapkodva a lány.
– Nézd, Carternak esze ágában sem volt, hogy beugorjon értem, én meg begőzöltem,
iderohantam, hogy a képébe vágjam a gyűrűt, de az rám szorult, ezért inkább képen töröltem.
Mármint az öcsédet. Aztán éjfélkor megcsókolt. Csak az időpont miatt. És Joan, nem
próbáltam meg elhalászni előled! Esküszöm!
– Semmi baj, Suze! – veregette meg a lány vállát a nő. – Holnap elutazik Párizsba. És
különben is, mihez kezdtem volna vele?
Újra a férfi felé nézett, és csettintett a nyelvével.
– Azért elég baj, hogy minden jóképű pasi lelép innen, mielőtt még esélyem lenne
bármire. De hát ha az ő álma az, hogy egy tetőtéri lakásban éljen, akkor úgysem az én esetem!
– Susannah-ra nézett. – És nem is a tiéd. A mi érzékeny, felelősségteljes Susannah Quincynk
sosem bukna egy ilyen alakra. Nem igaz, Suze? – nevetett fel.
Susannah sóhajtott. Pillanatnyilag elképzelése sem volt arról, hogy kire bukna. Azt hitte,
hogy a céltudatos, ambiciózus Carter az ő típusa. Amíg a férfi úgy nem döntött, hogy az állása
fontosabb nála, és inkább magára hagyja szilveszter éjjel.
Közben Trey csókja meglehetősen látványosra sikeredett. Alapjaiban rázta meg a világát.
Talán csak ahhoz volt elég hatásos, hogy összekeverje a típusokat. Vagy az egész a pezsgő
műve? Lehet, hogy az ital miatt látta olyan vonzónak, ahogy a farmerjában a bárpultnak dőlt?
Trey megfordult, észrevette, hogy a lány őt nézi, erre megemelte a poharát, és
rákacsintott. Susannah érezte, hogy valami a feje búbjától végigvándorol benne, le, egészen a
sarkáig.
– Susannah, jössz? – kérdezte várakozóan Joan. – Megyünk Paul Marceau-hoz, és nála
folytatjuk elbűvölő beszélgetésünket.

9/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

– Menjetek előre! – Egyszerűen nem bírt elszakadni Trey Jameson igéző pillantásától. –
Nekem még valamit el kell intéznem.

8. FEJEZET

– Nos… – pördült meg Trey, hogy a lányra nézzen.

Közben Susannah azon töprengett, mi a csudát gondolt, hogy csak úgy idejött, hanyagolva
a cég nagyfőnökét, hogy egy kicsit megpróbálja kiismerni magát egy olyan alakon, akit a még
saját nővére is lököttnek tart.
– Mesélt rólam Kerry? – kérdezte lustán a férfi.
– Nem igazán. Egy keveset.
– Csökkentette az irántam érzett érdeklődésedet, hogy mégsem egy őrült vagyok, aki csak
úgy beesett az utcáról? – kérdezte némi éllel.
– Nem… nem tudom, mire gondolsz.
– Dehogynem! – küldött egy ördögi mosolyt a lány felé, és Susannah összeszorította a
fogát, nehogy a férfira vesse magát. – Látom, mire számítasz. Főleg most, hogy a barátod
körmére koppintottam.
– Vőlegényem – pontosított a lány.
– Nem sokáig – vigyorodott el a férfi. – Azt hiszed, hogy egy rámenős, nyerő, alakra van
szükséged, akivel vehetsz egy terepjárót, egy szép házat, és talán egy tóparti nyaralót is
Wisconsinban. Mert úgy véled, hogy jó kislány vagy a fehér bugyidban.
Susannah érezte, hogy elvörösödik.
– Nem is viselek fehér bugyit.
– Bizonyítsd be! – suttogta Trey, és a kék szempár szinte felnyársalta a lányt.
– Nos, megtehetném, ha akarnám – ellenkezett a lány, és ez igaz is volt.
Ehhez a ruhához nem ment a bugyi. Félelmetes és izgalmas volt egyben. Nem mintha azt
tervezte volna, hogy megmutatja, mit visel vagy mit nem visel a ruha alatt. Egy másodpercig
sem. De azért valószínűleg meglepődne a pasi!
– Nem hiszem, hogy bármit is bizonyítanom kellene neked! – tette hozzá gyorsan.
– Kár! – húzódott szélesebb mosolyra Trey szája. – Valld be, Susannah! Amikor
megláttad a ruhámat, amikor azt hitted, hogy tönkretettem a bulit, amikor úgy gondoltad,
hogy semmire sem vagyok jó, sőt a velejéig romlott vagyok, tetszett az elképzelés, hogy egy
ilyen rosszfiúval járj.
– Most is rosszfiú vagy!
Talán ő ugyanolyan kötöznivaló bolond, mint ez az alak, mert egyszerűen képtelen
elhagyni. Felült a szomszédos székre, óvatosan engedte, hogy egy kicsit felcsússzon a
szoknyája, de csak annyira, amennyire ő szerette volna.

10/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

– Talán valamivel kevésbé vagy romlott, hiszen már tudom, hogy nem vagy tolvaj, de
azért rosszfiú vagy. Kerry mondta, hogy otthagytad a jó kis kényelmes állásodat, hogy
bagózz, és az egzisztencializmusról elmélkedj párizsi kávéházakban.
– Hát jó! Először is, nem dohányzom. Másodszor, egy könyvesboltot akarok nyitni, nem
pedig az egzisztencializmusról elmélkedni, ami már amúgy is kiment – mennyi is? – vagy
negyven évvel ezelőtt a divatból.
Amikor a lány tiltakozni akart, a férfi felemelte a kezét, és nem engedte megszólalni.
– És három, nem sokat tudsz a brókerekről, igaz?
– A brókerekről? Hát nem.
– Nem jó és nem kényelmes munka. Olyan, mint a szerencsejáték. Sokkal őrültebb és
vakmerőbb dolog, mint Párizsba költözni.
Megcsóválta a fejét, és egy cseresznyét kezdett rágcsálni, amelyet a bárpulton álló tálból
csent el.
– Szóval azt hitted, ékszert akarok lopni? – kérdezte vigyorogva. – Remek a fantáziád!
– Te mondtad, hogy dolgoztál gyémánttal, vagy valami ilyesmit. Nem tudom, én… – vett
fel egy cseresznyét a lány is zavartan, és az ujjai közt forgatta.
– Meg aztán úgy látszott, behatóan érdeklődsz a gyűrűm iránt.
A férfi tekintete ellágyult.
– Nem a gyűrűd érdekelt, Susannah! Te érdekeltél.

9. FEJEZET

A lány nem tudta, mit feleljen. Bármerre is lépett, Trey mindig sarokba szorította.
– Tényleg őrült vagy, tudod? – kérdezte, és közelebb hajolt hozzá. Közben arra gondolt,
ha elég sokáig bámul a férfira, valahogy megfejtheti a titkát.
– Nem. Nem vagyok őrült. Csak vállalni akarom a kockázatot.
Trey egészségeset kortyolt a víznek látszó italból. Nem dohányzik, láthatóan nem iszik, és
ő még azt gondolta, hogy rosszfiú!
– De Trey, azt kérted, menjek veled Párizsba! Holnap! Pedig még nem is ismersz! –
kötötte az ebet a karóhoz. – Szerinted ez nem őrültség?
– Nem! Szerintem meg kell ragadni az alkalmat, és lépni kell, ha látod, hogy eljött az idő.
Trey megpördült a székén, hogy a társaság felé nézzen.
– Nézd meg ezt a helyet! Kánkánozó lányok képei a falon, az Eiffel-torony miniatűr
másolata a terem közepén, vörös bársonyszékek a Maximból… valaki el akarta velem hitetni,
hogy Párizsban vagyok, nem?
A lány megint elvesztette a fonalat.
– Igen. És?

11/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

– Erre itt vagyok én, beléd botlom szilveszter éjjelén, felajánlom egy párizsi utazás
lehetőségét, és magad körül mindenhol Párizst látod. Nem érted? – kérdezte türelmetlenül.
– Hát nem!
– Ez a sors! A végzet, a végzeted, itt hever az orrod előtt! – csusszant le a székről,
megragadta a lány kezét, és áthatóan nézte.
– Tudom, milyen a munkád, mert a nővéremé is ugyanaz. Tudom, hogy mit szeretnél:
egyre magasabbra kerülni a ranglétrán, és egy saját szállodát vezetni. Igazam van?
– Igen, de…
– Lehet, hogy ezt akarod, de nem erre van szükséged – vitázott Trey, és a lány kezdett
feldühödni.
Hogyan merészeli megmondani neki, hogy mire van szüksége?! Mióta is ismeri? Egy
órája? A szíved ma este azt mondta, hogy gyere ide, és szabadulj meg az érzéketlen,
nemtörődöm barátodtól, még akkor is, ha ezzel megkockáztatod az állásod elvesztését.
Susannah hevesen megrázta a fejét.
– Nem érted…
– De igen! Jobban, mint gondolnád! Szerintem mélyen belül már meg akartál szabadulni
ettől az alaktól, és szeretted volna, ha megszabadulsz az állásodtól is.
Megszorította a lány kezét.
– Szerintem már azelőtt tudtad, mielőtt ideértél, hogy ki akarsz lépni. És sejted, miért?
Egyenesen belerohantál abba a fickóba, aki egy ingyen utat ajánlott neked pontosan oda,
ahová vágytál!
– Szerintem túl sok feltételezésre alapozod ezt az okfejtést – ellenkezett a lány, és elhúzta
a kezét, majd a pult peremére tette, és mereven, egyenesen ült.
– Igen, meg akartam szabadulni a barát…
Hirtelen megállt és újra nekifutott.
– …a vőlegényemtől.
Trey a keze után nyúlt, de Susannah elhúzta, mielőtt megfoghatta volna.
– Egy könyvet olvastam, mielőtt idejöttem. Az volt a címe, hogy Végre egyedül. Kiváló
könyv – jelentette ki, egyre jobban belelovalva magát. – Arról szól, hogy a nőknek nincs
szükségük férfiakra, csak a szex és a szórakozás miatt, és hogy a házasság csapda, amely
kiszipolyozza az embert. Tökéletesen egyezik a saját elképzeléseimmel. Ma este pedig tisztán
láttam, hogy Carter nem az az ember, akivel le szeretném élni az életemet, és hogy hibát
követtem el.
Ellökte magát a pulttól, és felállt.
– Igen, tudtam, hogy kényelmetlen helyzetbe kerülhetek itt a hotelban, és esetleg új állás
után kell majd néznem. De ez soha, egyetlen pillanatig sem jelentette azt, hogy fontolóra
venném, hogy feladjam az eddigi életemet, és messzire rohanjak egy hebrencs ifjonccal, aki
egy megfontolatlan, éretlen álmot követve könyvesboltot akar működtetni.
Hosszú hallgatás következett.
– Elég hízelgő képet festettél rólam.

12/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

– Igen, talán el kellene gondolkodnod rajta – emelte fel az állát a lány. – Ahelyett, hogy a
bőröndödbe gyömöszölsz, és egy egyirányú jegyet veszel nekem Párizsba, inkább fontolóra
kellene venned, ne maradj-e itt velem.

10. FEJEZET

Na, ez nem ment valami jól. Susannah véletlenül arcul csapta a férfit, szándékosan
megcsókolta, a fickó leütötte a vőlegényét, hazudott a főnökének, a fickó megkérte, hogy csak
úgy utazzon vele Párizsba, és mindennek a tetejébe ő éretlennek nevezte, közben meg arra
kérte, hogy maradjon vele Chicagóban, és legyen a kedvese.
Pedig még abban sem volt biztos, hogy komolyan mondta, amit mondott.
Nem mintha számított volna. Trey odébb sétált a bárpulttól, és közölte vele, hogy jobb
dolga is van annál, mint hogy szilveszter éjszakáján egy földhözragadt hercegkisasszonnyal
társalogjon.
Micsoda! Ennél jobbat nem tudott kitalálni?! Mindeközben valahol a társaságban itt van a
vőlegénye is, akivel tényleg minél hamarabb szeretne szakítani.
– Susannah! – szólalt meg mögötte valaki jeges hangon.
Fessük csak az ördögöt a falra!
– Szia, Carter! – fordult meg. – Hogy vagy?
– Nem túl jól. – A férfi tényleg nézett már ki jobban is.
– Lüktet az állam – közölte tömören, és a lány látta az ütés nyomát is. – Az a fickó, aki
egész este körülötted lebzselt, leütött, emlékszel? Ha elárulnád, hol találom, talán
viszonozhatnám a kedvességét.
Nos, elég valószínű, hogy Trey tíz alkalomból kilencszer győztesen kerülne ki egy ilyen
küzdelemből, még ha Carternál baseballütő lenne is, de ezt a véleményét Susannah inkább
megtartotta magának. Nem akart tovább rontani az amúgy sem rózsás helyzeten. Már ha ez
egyáltalán lehetséges.
– Carter, én… – Nem talált semmilyen mentséget.
– Sajnálom, hogy megütött. Igazság szerint én magam terveztem ezt, mert olyan dühös
voltam, hogy magamra hagytál. Szilveszterkor! Amikor tényleg nagyon jól néztem ki!
– Ne kezdjük újra! – mordult fel a férfi. Susannah arca felragyogott.
– Rendben! Akkor tegyük egyszerűvé a dolgokat! Ismétlem, sajnálom, hogy megütött,
mert valami félreértés miatt imponálni akart nekem. Nagyjából egy hároméves gyermek
érzelmi szintjén mozog.
Tessék, megint mellébeszél! Kortyolt egyet a pezsgőből, mielőtt folytatta.
– Ennek tényleg semmi köze hozzá! Szeretném, ha tudnád, mielőtt az új esztendőből egy
újabb pillanat elmúlik, hogy mi már…
– Elég! – kiáltott fel Carter. – Mondd meg, hol van! Kihívtam a zsarukat. Már jönnek.
Testi sértés, bántalmazás, gyilkossági kísérlet… A barátodnak vége! Senki nem csinálhat
hülyét Carter Lyonsból, és élhet tovább büntetlenül, hogy ezt híresztelje.

13/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

– Kihívtad a zsarukat? – hüledezett a lány.

Egy szilveszteri bulin történt kis csetepaté miatt? Mintha nem lenne elég bajuk enélkül is!
– Hol van, Susannah? – kérdezte a férfi ismét, a fogát csikorgatva.
– Nem tudom – felelte a lány, majd lecsusszant a bárszékről, és sietve elsiklott Carter
mellett. – De majd megkeresem, és kiviszem innen, mielőtt a koszos mancsodat rátehetnéd.
Arra gondoltam – fordult vissza –, hogy talán a barátom lehetne. Nem szeretném, ha
elcsúfítanád a helyes kis képét!
Carter levegő után kapkodott, a lány meg amilyen gyorsan magas sarkú cipője engedte,
tovább sietett.

11. FEJEZET

Susannah már alig tudta türtőztetni magát, mire megtalálta a férfit. Trey magányosan
álldogált egy teraszon, és az eget bámulta.
– Ha odébb fordítod a fejed, megláthatod az óriáskereket – közölte vágyakozó hangon.
Rettenetesen hideg volt kint. Chicagóban télen az ember nem álldogál kabát nélkül az
erkélyen. Alattuk nagy zsivajjal ünnepelték az emberek az új év beköszöntét. Azt! Boldog új
évet!
Az életed romokban hever, hamarosan elveszted a vőlegényedet meg az állásodat, és
mindjárt halálra fagysz, mert te inkább úgy döntöttél, hogy megmented az életét ennek az
őrültnek. Ahelyett, hogy magaddal törődnél. Ám most nem volt idő a cselekvés helyességének
megvitatására.
– Carter őrjöng, gyorsan el kell tűnnöd innen! – hadarta.
– Aha – jegyezte meg Trey, és meg sem moccant.
– Téged keres. Tényleg feldühödött, amiért megütötted – fonta maga köré a karját a lány
fázósan.
– Kérlek, Trey! Tudom, hogy legyőzheted, ha harcba szálltok, de most egy erkélyen állsz,
és ha szerencséje van, lelökhet, vagy valami más rossz történhet. Meg azt is mondta, hogy
kihívta a zsarukat. Menjünk, keressük meg a kabátodat, majd én kivezetlek innen.
Trey megfordult, és megragadta maga mögött a korlátot.
– Majd te kivezetsz innen? Ez azt jelenti, hogy együtt megyünk el? Meggondoltad magad,
és velem jössz?
– Párizsba? Vagy ki az épületből, mielőtt letartóztatnak? – kérdezte komoran Susannah.
– Egyik sem. De ha szerencsés vagy, akár az utcáig veled mehetek.
Milyen makacs ez az ember!
– Gyere, Trey! Hadd segítsek! Menned kell. Most azonnal!
– Csak úgy kíváncsiságból: miért aggódsz?
– Trey, figyelj! – kezdte Susannah lassan, óvatosan, és próbálta meggyőzni a férfit. –
Carter kihívta a rendőrséget. Ha letartóztatnak, holnap nem utazol Párizsba. Érted?

14/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

– És ez neked számít?
– Ha biztonságban felkerülsz a gépre, akkor legalább nem leszel itt, nem kergetsz az
őrületbe, és nem zavarod össze az életemet – mondta reszketve, és dörzsölni kezdte a karját.
– Ha meg bejönnél végre az erkélyről, én is bemehetek, és ihatnék tíz ír kávét, és talán
kiolvadhatnék, ami külön örömömre szolgálna.
Ez a bejelentés a legkevésbé sem indította meg a férfit.
– Milyen érdekes! Innen is látom a gyűrűt. Szóval mégsem bontottad fel az eljegyzésedet?
– Megpróbáltam – felelte Susannah lágyan. – Carter egyszerűen lerázott. Azzal volt
elfoglalva, hogy azt ecsetelje, hogyan fog kikészíteni téged.
Trey forró tekintetétől a lány nem tudott moccanni, és szinte elég meleget sugárzott rá
ahhoz, hogy ne fagyjon meg. Tényleg a legcsodálatosabb kék szempár birtokosa ez az alak!
– Azért akar kinyírni, mert megcsókoltalak?
– Nem valószínű – nevetett fel a lány. – Inkább azért, mert orrba vágtad.
– Állon.
– Igen – kezdett ugrálni a lány, és küzdött, hogy ne vacogjon hangosan a foga. Nem
sikerült.
– Susannah, nem vagy kellően felöltözve. Menj be!
– Nélküled nem megyek – rázta meg a fejét a lány.

12. FEJEZET

– Miért nem adtad még vissza Carternak a gyűrűt? Miért vonakodsz még mindig a
jegyesség felbontásától?
– Mert nem tudok megszabadulni ettől a hülye gyűrűtől! Ha hiszed, ha nem,
mindenképpen szeretném visszaadni, amint lejön az ujjamról! Vagy ha ez neked olyan fontos,
ledobhatjuk az erkélyről is.
Felemelte a kezét.
– Talán a hidegtől összehúzódott az ujjam, és most lejön. Mit gondolsz?
– Érdemes megpróbálni.
– Nem mintha közöd lenne hozzá – morogta a lány –, de ma este fontos következtetéseket
vontam le ezzel a pasival kapcsolatban.
Többek között azt, hogy nem érdekli, vagy nem veszi észre, ki vagyok és mit akarok. Itt
minden róla szól. Még azt sem mondta, hogy jól nézek ki ma este. El tudod ezt hinni?
A hideggel nem törődve széttárta a karját.
– Tudom, egy kissé már megviselt a kinézetem, de amikor idejöttem, nagyszerűen néztem
ki.
– Valóban – mosolygott a férfi. A tekintete elidőzött a lány hidegtől megkeményedett
mellbimbóján. Susannah alig kapott levegőt.

15/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

– Most is elragadóan nézel ki! – tette hozzá rekedten Trey. – És azért is örülök, hogy orrba
vágtam Cartert, mert ezt nem vette észre.
– Állon – mosolygott a lány, és újra összefonta a karját, ez alkalommal nem a hideg miatt.
– Te pedig még mindig nem ilyen hideghez vagy öltözve – lépett hozzá a férfi, majd
magához ölelte, és megpróbálta minél jobban ráborítani a kabátját. Bosszúsan sóhajtott, ahogy
a lány hajára hajtotta a fejét.
– Susannah, továbbra is őrültnek tarthatsz, de te szaladgálsz ki az erkélyre olyan vékony
ruhában, amin át lehet látni!
– Bejössz végre? – kérdezte vacogó foggal a lány. – Elmégy a buliról, hogy biztosan
tudjam, hogy Carter nem tartóztattat le?
– Nem – bújt ki a kabátból Trey, átvetette a lány vállán, majd az egyik kezét Susannah
csupasz hátára csúsztatta, mélyen le a ruha kivágásához, a másik tenyerével meg beborította
az egyik, hidegtől megkeményedett bimbójú mellét.
A lány remegett, és nekidőlt a férfi kezének. A hátán lévő kéz lejjebb siklott, be a ruha alá,
és követte fenekének lágy domborulatát.
– Az a gyanúm, hogy tényleg nem viselsz fehér pamutbugyit – motyogta Trey, ujját a
tanga alá dugta, és meghúzta egy kicsit. Susannah elpirult, és elöntötte a vágy. Te szent ég! Ez
hihetetlen!
Nagyon hideg volt, elviselhetetlenül hideg, ő pedig elkezdett kiolvadni… belülről kifelé.
Még sosem kívánt meg úgy férfit, ahogy most Treyt.
– Gyere be velem! – lehelte, s ajkával a férfi ajkát súrolta. – Kérlek!

13. FEJEZET

Trey közelebb hajolt, és a lány szájához szorította a száját. Először úgy tűnt, mintha az
érintést és a csókot is el akarta volna kerülni, de aztán izgató, vad játékba kezdett. Ez
hatásosabb, mint az ír kávé.
– Gyere be! – húzta magával a férfit Susannah, és egy percre sem akart eltávolodni tőle.
– Hová mehetünk, ahol kettesben lehetnénk? – suttogta Trey, és Susannah nagyon jól
tudta, mire gondol.
– A személyzeti hálószobák hátul vannak – futott végig gondolatban a hotel tervrajzán. –
Végig szoktam vezetni a vendégeket a szállodán, minden szegletét ismerem. Olyan, mint a
főkomornyik spájza. Senki nem tud róluk. Ott senki nem zavarna minket. Vagy lemehetünk a
földszintre, és kivehetünk egy szobát – javasolta, és közben megpróbált tisztán gondolkodni.
Reménykedve nézett Treyre.
– Vagy az túl sokáig tartana?
Megőrült ő is? A józan Susannah Quincynek kellene az utolsónak lennie, aki a futó
szeretkezéshez keres helyszínt egy szilveszteri bulin. És mégis olyan csábítónak tűnt, hogy
együtt lehet a férfival.

16/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

– Majd csak találunk valamit – motyogta Trey, és a lány nyakára siklott az ajka. Susannah
reszketett, mire a férfi betuszkolta az erkélyről a fogadás helyszínére, de továbbra is fogta a
kezét.
– Légy óvatos! – suttogta a lány. – A zsaruk megérkezhettek, és lehet, hogy már keresnek.
Ó, istenem! Láttad Cartert? – hajolt a férfihoz, hogy elrejtse mindkettejük arcát.
– Ott van a nagy zongoránál. Mit gondolsz, észrevett minket?
Trey magához szorította a lányt.
– Nem. És nem hiszem, hogy kihívta a zsarukat. Viszont a liftet biztonsági őrök állják el,
szerintem arra nem jutunk ki.
Susannah elnyomott egy kuncogást. Erre most nincs idő! Pedig olyan vicces ez az egész.
Elrejti az arcát, és megpróbál nem gyanússá válni, hogy ő és titkos szeretője elkerülhessék a
rendőröket. Mi jöhet még?
– Ha a külső részen kerülünk, talán eljuthatunk a hátsó szobákba, ahol senki nem talál
ránk – suttogta, majd megnyalta a száját. – Ott elrejtőzhetünk egy darabig, amíg Carter
belefárad a keresésünkbe.
– Elbújni? – Mindketten tudták, mit ért a lány ezalatt. Annak a folytatását, amit az
erkélyen kezdtek el, csak épp némiképp kevesebb ruhában. Trey gyorsan megcsókolta, majd a
legsűrűbb tömeg mögött a kijárat felé vezette. Végül, egy örökkévalóságnak tűnő idő után,
odaértek. Még egy sarok, és magukra maradnak a sötétben. Susannah megkönnyebbülten
sóhajtott, de még bizsergett a várakozástól.
A kamra és a ruhatár helyett a férfi egy szép kis női öltözőszobába húzta be. A
biztonságos helyen, a zárt ajtó mögött Susannah hagyta, hogy lecsússzon a válláról a zakó,
majd egyenesen a férfi karjába sietett. Trey gyorsan a mosdónak nyomta a lányt, és egész
testével nekidőlt.
Susannah tágra nyílt szemmel nézte. Hűha! Ez aztán a tempó. A férfi hevessége
félelemmel, ugyanakkor izgalommal töltötte el.
A lány megragadta Trey ingét. A férfi azonban elkapta a kezét, és maguk között a
levegőbe emelte.
– Tényleg azt hiszed – morogta –, hogy úgy szeretkezem veled, hogy közben még mindig
egy másik férfi gyűrűjét viseled?

14. FEJEZET

– Trey, mit csinálsz? – hebegett Susannah, mert a férfi megnyitotta a csapot, és a lány
kezét a vízsugár alá tartotta.
– Leveszem rólad ezt a gyűrűt! – szakította félbe a tevékenységet Trey, vizes kézzel
megfogta a lány arcát, és szenvedélyes csókot adott neki.
Aztán beszappanozta a nő kezét, és újra a gyűrűvel foglalatoskodott. Susannah meglepve
figyelte. Azt hitte, a férfi ugyanúgy begerjedt, mint ő, és szintén alig várta, hogy végre
kettesben maradjanak.
De nem! Nem a ruháját akarta letépni róla! Az eljegyzési gyűrűjét!

17/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

– Megvan – tartotta a gyűrűt győzedelmesen Trey a lány szeme elé.

– Most boldog vagy? – támaszkodott a márvány öltözőasztal peremének Susannah, és
lenézett csupasz ujjára. Furcsa volt szabadnak éreznie az ujját, ugyanakkor lényének egy része
boldog volt, hogy végre megszabadult az ékszertől.
Megkönnyebbülés, elveszettség, boldogság és szomorúság, siker és bukás… Ezt mind
egyszerre érezte.
– Mi legyen a gyűrűvel? – bizonytalanodott el Trey.
– Mindegy, nem érdekel. Dobd a szemetesbe! Vagy hagyd a mosdó szélén! – lökte el
magát Susannah az asztaltól, és az ajtó felé indult.
– Gondolom, ér pár dollárt, akár zsebre is vághatod, és később eladhatod az interneten.
Talán igazam volt, és tényleg csak az ékszert akartad tőlem megszerezni.
– Susannah, ez a tiéd! – tette erőszakkal a gyűrűt a lány kezébe Trey. – Talán
visszaadhatnád Carternak – csuklott el a hangja, és hátulról átölelte a lányt, közben az állát a
feje búbjához nyomta.
– Ahogy nézel, amilyen illat árad belőled, ahogy érzel – suttogta fojtott hangon –, kezdem
sajnálni azt a fickót, aki elveszít téged!
Susannah mérges lett a férfira, már nem akarta olyan könnyen beadni a derekát. Ám a
haját és az idegszálait borzoló hangja, kemény ölelése túl édesnek tűnt.
– Talán nem volt olyan jó ötlet – préselte ki magából a szavakat, és a kilincs után nyúlt –
kettesben elbújni… – hagyta félbe a mondatot, mert nem volt benne biztos, hogy pontosan
meg akarta fogalmazni a gondolatait.
Trey nem volt ilyen szűkszavú.
– Elrejtőzni, hogy szeretkezzünk? – fejezte be a mondatot. Maga felé fordította a lányt,
hogy a szemébe nézhessen. A tekintetét kutatta.
– Világossá tetted, hogy nem jössz velem Párizsba!
– Trey, nem tehetem…
A férfi a lány szájára tette az ujját.
– Tudom, tudom! Megvannak az indokaid, és bár nem hiszel nekem, elfogadom őket.
Nem fogom újra erőltetni.
– Köszönöm – suttogta Susannah, és nem volt benne biztos, hogy ugyanúgy tiszteletben
tartja a saját döntését, mint Trey. Talán nem akarta, hogy ez a döntés végleges legyen. Mi
marad akkor nekik? Vajon ez azt jelenti, hogy a férfi kisétál a fogadásról, meg az ő életéből,
mihelyt kitisztul a levegő?
– Szívesen! – mosolygott Trey, majd lehajolt, és olyan lágyan és finoman csókolta meg a
lányt, hogy annak elakadt a lélegzete.
– Susannah, mindketten tudjuk, hogy holnap reggel elutazom, tehát számunkra nincs
holnap!
Az álla alá nyúlt, felemelte a fejét, és egyenesen a lány szemébe nézett csábító,
varázslatosan kék szemével.
– Mit mondasz? Azt tudom, hogy a holnapot nem adod nekem, de vajon a mát sem?

18/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

15. FEJEZET

A szenvedély hevében Susannah komolyan fontolóra vette, hogy egy távoli, üres
mellékhelyiségbe meneküljön, és őrült, vad szeretkezésbe kezdjen Trey Jamesonnal.
Miután a férfi szó szerint lehűtötte, legalábbis hideg vizet engedett a gyűrűjére, már nem
volt ebben olyan biztos.
– Vissza kell mennem a fogadásra – próbált távolabb húzódni a férfitól, hogy megfogja
végre a kilincset, és megszakítsa ezt a meghitt közelséget.
– Azt hittem…
Hogy kettesben lesznek. Szeretkezni fognak. Hogy behódol ez előtt a hihetetlen szédülés
és vágy előtt. Ő is azt hitte. Amíg vissza nem tért a józan esze. Megmarkolta a tenyerében
lapuló gyűrűt. Nem lesz romantikus jövő, de talán a karrierjét még megmentheti.
– Valahol ott kint – kezdte – a volt vőlegényem talán már beleunt a keresésedbe, és újra
Mr. Manley árnyékává vált. A cég két vezetőjének egyike ez a Manley. Közben Joan, a
főnököm a másikat, Mr. Marceau-t próbálja boldoggá tenni. Ha lett volna egy csöpp eszem,
én is ezt teszem. A karrieremmel és a jövőmmel törődnék. Ehelyett utánad jöttem! De te most
már biztonságban vagy – markolta meg a háta mögött a kilincset, és megpróbálta kinyitni az
ajtót, hogy elegánsan kisurranhasson.
– Most már én is visszamehetek, és tehetem, amit tennem kell. Nélküled.
Trey keze azonban a lányéra kulcsolódott.
– Tényleg erre vágysz? Megszabadultál Cartertól. Miért nem élsz a lehetőséggel, hogy
teljesen szabad légy, hogy a vállalati robotnál jobb dolgot csinálj?
– Jaj, ne kezdd már megint! – dühödött fel a lány, és vadul járkálni kezdett a kis
fürdőszobában.
– Már mondtam! El akarok érni egy bizonyos szintre, és szeretném, ha lenne belőlem
valaki. Mi ezzel a baj? Azt mondtad, tiszteletben tartod a választásomat. Csak azért, mert
neked nem ez az álmod…
– Szerintem te sem erre vágysz – szakította félbe a férfi.
– Trey, sajnálom, de nem kell megmondanod, hogy mit szeretnék! Rendben?
– De hát te javasoltad…
Azt, hogy rejtőzzenek el, hogy egy kis románcban legyen részük, ami végül kézmosásba
fulladt? Igen. A vágya azonban lelohadt.
– Meggondoltam magam! – vágott vissza.
Megrázta a fejét, és elsurrant a férfi mellett, aki kinyújtotta a kezét, hogy megfogja a lány
vállát. Ám a váll helyett csak a vékony pántot kapta el.
Ahogy Susannah tovább lépett, a férfi az ellenkező irányból húzta a vékony anyagot.
Mindketten hallották a halk reccsenést, majd azt, ahogy az apró gyöngyök a padlón pattognak.
Furcsa kis hang hallatszott, és a ruha vékony selyemanyaga nagy területet felfedve lecsúszott
a lány bőréről. Susannah elborzadva pillantott le. A melle teljesen kilátszott. Trey elégedetten
nézte a szeme elé táruló látványt.

19/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

16. FEJEZET

Egy szempillantás alatt minden megváltozott, ahogy a hangulatuk is. A levegőben még ott
visszhangzott a reccsenés.
– Én… igazán sajnálom – préselte ki magából a szavakat Trey, némiképp döbbent és
fojtott hangon.
– Jaj, istenem! – ejtette le Carter gyűrűjét a lány, ahogy ijedten a melle elé kapta a kezét.
A másik pánt még tartotta a ruhát, de a szakadt oldalon a nyakától a csípőjéig kilátszott a
bőre.
– Nem, nem is sajnálom, te vagy a legszebb dolog, amit életemben eddig láttam – szólalt
meg újra, rekedt hangon Trey.
– Susannah, semmi esélyed nincs, hogy elmenekülj előlem! Most nem! Amikor
mindketten ugyanazt érezzük.
A lány nem kérdezte, mire gondol a férfi, sem azt, hogyan érez. Már tudta. Feltüzelve,
megigézve, összezavarodva és eszét vesztve. Trey ujja végigsimított a ruha szakadt széle
mentén. Ettől a lány megborzongott. A perzselő tekintet, a rekedt hang, ahogy a bőréhez ért a
keze… ez mind összekeveredett, és leigázta, elmosta helyes elképzelését.
Még mielőtt észbe kaphatott volna, a szándéka elillant, és újult éhség született mélyen a
belsejében, és mágnesként vonzotta a férfihoz. Háttal az ajtónak támaszkodott, és karját a férfi
köré fonta, ahogy Trey az ajkával és a fogával a lány nyakát, fülét és állát kezdte izgatni.
Mindketten vadul és mohón vágytak a másik testének a felfedezésére, megízlelésére. Trey a
lány mellére csúsztatta a kezét, befedte a mellbimbókat, és ettől sajgó vágyakozás lett úrrá
Susannah-n.
Becsúsztatta a kezét a férfi inge alá, leszaggatta a gombokat, és félretolta az útjában lévő
fehér anyagot. Élvezte, hogy Trey olyan sima és kemény.
Ahogy a férfi nyelve megkeményedett mellbimbójára siklott, Susannah felnyögött, és
megadta magát.
Akarta a férfit, vele akart lenni, bármibe is kerül. A férfi derékszíjára tette a kezét, majd a
farmer csatjára, aztán még lejjebb. Minden kezdett kicsúszni az irányításuk alól.
De valahogy ez most nem számított.
Susannah tudta, mit akar. Elgyengült, és kezdett lecsúszni az ajtó lapján, Trey azonban
szilárdan tartotta. Aztán felemelte, és a márványasztalka felé vitte.
A fátyolként utánuk lebegő vékony ruha recsegett, de a férfi forró, nedves ajka továbbra is
a lányéra tapadt. Trey egy másodpercre elszakadt tőle, és kérdőn nézett a szemébe.
Szavak nélkül is adott neki esélyt arra, hogy abbahagyják, ha ezt akarná. Vajon tudja a
lány, hogy mit tesz? Törődik vele?
– Azt hiszem… azt hiszem, szeretlek, Trey – suttogta. – Kérlek, szeretkezz velem! Most
azonnal!

20/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

17. FEJEZET

Trey mosolygott. Susannah szoknyája alá nyúlt, és egyetlen mozdulattal lehúzta róla a
tangát, majd félrelökte, miközben a lány a férfi cipzárját próbálta lehúzni.
Kapkodva, eszeveszetten, őrülten vetkőztették egymást, nem számított, melyik ruhadarab
merre röpül. Trey félretolta a lány kezét, és maga húzta le a cipzárt, egy pillanatra sem hagyva
abba a csókolózást.
Szinte felfalta a lányt, ahogy befurakodott a lába közé. Susannah megmarkolta a férfi
vállát, és sietésre ösztökélve a dereka köré fonta a lábát.
Egyszerűen nem tudta elég szorosan magához húzni. Trey behatolt, a lány pedig mélyen
magába fogadta. Összefonódtak, veszélyesen egyensúlyozva a mosdó peremén, aztán
megtalálták a közös ritmust.
Susannah öröme és vágya minden lökéssel magasabbra csapott. Szinte túl jó volt, túl erős,
túl pusztító, azt sem tudta, mennyi ideig bírja elviselni, hogy ilyen intenzív élményben lehet
része, hogy ennyi érzelem zúdul rá, ahogy egymásba kapaszkodva vonaglottak.
Végül Susannah egy elképesztő, észveszejtő orgazmust élt át. Ekkor kiáltozás, éljenzés és
egy újabb visszaszámlálás kezdődött valahol a kis paradicsomukon kívül. Trey tovább
mozgott, mintha a taps erre serkentette volna. Mi a csuda történik? Tíz, kilenc, nyolc… Ó,
istenem, már megint a csúcs közelében jár! Öt, négy, három… Vajon hallucinál?
– Egy – kiáltott fel. – Egy! – Remegés futott rajta végig. – Ó, igen! Igen!
Trey karja olyan szorosan fonódott rá, hogy alig kapott levegőt, és a homlokát a lányéhoz
szorította.
Levegő után kapkodva Trey is elnevette magát.
– Boldog új évet! – köszöntötte a lányt nagy élvezettel. – Nem semmi így indítani az új
esztendőt, mi?
– Tényleg éljeneztek? Tényleg újra hallottam a visszaszámlálást? – kérdezte Susannah
teljesen összezavarodva, de túl elégedett és kába volt ahhoz, hogy igazán érdekelje a válasz.
– Jó volt az időzítés, Susannah! Nyilván a nyugati partiak ünneplését hallottuk – felelte
Trey, és megrázta a fejét, és megérintette a lány hajában maradt utolsó csillámokat.
– Én meg tényleg csillagokat láttam! Nem tudom magam sem, hogy elhiggyem-e! A világ
legszebb és legizgatóbb nőjével szeretkeztem. A visszaszámlálás után tényleg csillagokat
láttam. Hogy lehet valaki ennyire szerencsés?!
Susannah Treynek dőlt, és nem tudta, hogy nevessen vagy sírjon, zavarba essen a vad és
hangos szeretkezéstől, vagy legyen inkább nagyon, nagyon boldog.
– Jobb lenne, ha levinnélek innen – jegyezte meg lágyan Trey, és megfogta a lány kezét.
Amíg a férfi felkapta a padlóról az ingét és felhúzta a cipzárját, Susannah megpróbált a lábára
állni. Milyen jó, hogy képes erre! Nem volt benne biztos, hogy sikerül.
– Most mit tegyünk? – kérdezte. Trey arcán lusta, elégedett mosoly terült szét, és a lány
kezét az ajkához emelte. Csókot lehelt rá.
– Hová mehetünk innen?

21/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

Susannah-nak esélye sem volt arra, hogy válaszoljon, vagy akár elgondolkodjon a
lehetőségeken. Hangos kiabálás és lábdobogás hangja zavarta meg a csöndet, mintha az
összes fogadáson megjelent vendég úgy döntött volna, hogy odasereglik az ajtajuk elé.
– Susannah? – hallatszott Carter kiáltása, rögtön ezután pedig valaki megdöngette az ajtót.
– Bent vagy? Drágám, itt vagyunk, hogy megmentsünk! Betöröm az ajtót, ha szükséges.
Pánikkal és hisztériával küzdve Susannah lenézett a testére csavarodott szakadt ruhájára, a
kezében tartott tangára, majd Treyre, aki ugyan felvette az ingét, amelyről szinte az összes
gomb leszakadt. Nagyon nagy bajba kerültek.

18. FEJEZET

– Susannah! Nyisd ki az ajtót! Nem akarunk betörni, de megtesszük, ha kell.

A lebukásra felkészülve Susannah megpróbálta összefogni magán a ruháját, de nem járt
sikerrel. Trey némán a lány válla köré terítette a zakóját, és begombolta az elejét. Nem volt
tökéletes, de a semminél többet ért. Aztán megcsókolta a lány arcát.
– Nem lesz semmi baj! – suttogta, majd ajtót nyitott.
Carter majdnem bezuhant. Gyorsan hátrahőkölt, és belebotlott Joanba, Kerrybe, Mr.
Manley-be és Mr. Marceau-ba, meg vagy húsz emberbe, akik szintén köréjük gyűltek.
Carter tekintete fel s alá pásztázta a lány kissé viharvert ruházatát. Úgy tűnt, nem tudja
abbahagyni a pislogást.
– Úgy aggódtunk érted! – jegyezte meg Joan mézesmázos hangon. Befurakodott Mr.
Marceau mellett, aki a neheztelés helyett inkább ámulatba esett. Isten áldja meg érte!
– Azt hittük, elrabolt egy bűnöző – folytatta Joan. – Nem ez történt, Susannah? – kérdezte
ravaszkásan.
– N…nem – szorította össze az ajkát a lány, és megpróbált magyarázatot találni. De hát
erre nem volt magyarázat.
– Én… nem raboltak el. Ő… meg… nem bűnöző! Csak félreértés történt. Csak…
– Túl sok pezsgő. Szilveszter éjszaka – szólt közbe Trey. – Teljes felelősséget vállalok!
Minden az én hibám! Nem lett volna szabad kihasználnom, hogy kissé becsípett.
Mivel a férfi szétnyílt inggel állt a betolakodók előtt, Susannah úgy vélte, semmivel sem
hitelesebb, mint ő.
– Igaza van! – értett egyet a férfival. – Egy… izé… romantikus közjáték volt. A
legszerencsétlenebb.
Ekkor vette észre a lába mellé ejtett, gyűrött bugyit, és attól nem túl messze az eljegyzési
gyűrűt.
Hát ez elég ironikus! Trey elébe állt, hogy eltakarja a kíváncsi tekintetek elől.
– Nincs itt szükség ekkora tömegre. Nem bánnám, ha a dolgukra mennének.
– Én nem megyek sehová! – tört ki Carterból.

22/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

Miközben a tömeg feloszlott, együtt érző és elborzadó pillantásokat vetve rájuk, Susannah
gyorsan lehajolt a gyűrűért és a bugyijáért, amelyet sebesen a férfi zakójának a zsebébe rejtett.
A gyűrűt Carter felé nyújtotta.
– Azt hiszem, jobb, ha ezt elveszed! – jegyezte meg sután. – Egész este vissza akartam
adni. Mindegy, úgysem megyek hozzád.
– Azt hiszed, hogy ezek után feleségül vennélek? – kiabált dühösen a férfi, és elkapta a
gyűrűt a nyitott tenyérről. Zsebre vágta.
– Ahogy ma este viselkedtél?!
Úgy látszott, még mást is akart mondani, de inkább elhallgatott, és nagy léptekkel
megindult kifelé. Mr. Manley megpaskolta a vállát, és kifejezte együttérzését.
– Szerintem megkapta, amit akart – jegyezte meg cinikusan Trey. – Most már Manley a
nagy barátja.
Susannah nem tudta, mit tegyen vagy hová menjen. – Ez borzasztó! Sokkal rosszabb, mint
amilyennek vártam – motyogta, és bizonytalanul megérintette a homlokát.
– Susannah, nem látod? Ez tökéletes! – nevette el magát Trey.
Mi a baj ezzel a pasival?
– Ugyan már! – kiáltott boldogan Trey. – Most már látnod kell, mennyire összetartozunk!
– ragadta meg a lány kezét. – Nincs vőlegény, nincs állás, van viszont egy férfi, aki beléd
bolondult, akivel az imént gyönyörűséges szeretkezésben lehetett részed. Mi nem tetszik?
Most már eljössz velem Párizsba?

19. FEJEZET

Ez alkalommal, amikor arcul csapta a férfit, komolyan is gondolta.

Ezt neki szánta! Senki másnak.
– Ugyanolyan rossz vagy, mint Carter! – kiáltotta, és a vállára ütött. Trey félrehajolt, de a
lány tudta, hogy eltalálta.
– Ugyan már, Susannah! Én más vagyok, mint az a hitvány alak! – felelte.
– Igen? Carter nem szeretett, de azt hitte, ha egy szép eljegyzési gyűrűt dug az orrom alá,
akkor megvásárolhat, és majd támogatom a felemelkedését – jegyezte meg feldühödve.
– Az nem számított, hogy mik az én álmaim, vagy hogy bánom-e, ha nem hív fel, nem
törődik velem, vagy ha a fontossági sorrendjében az utolsó helyre tesz!
– Pontosan – értett egyet Trey. – Én semmi ilyet nem tettem!
– Én bolondultam érted! Tényleg azt hittem, hogy szeretlek! Elismerem, a terved egy
kissé fondorlatos volt – húzta össze magán Susannah a férfi zakóját, és azt kívánta, bárcsak ne
árasztaná Trey illatát, és ettől ne kívánná újra. Átkozott zakó!
– Azt hitted, megbabonázhatsz egy mesés szeretkezéssel, és szerezhetsz magadnak egy
feleséget, egy játszótársat, bármit… aki majd támogatja a romantikus párizsi álmaidat.
Hosszú szünet.

23/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

– Tényleg úgy véled, hogy mesés volt a szeretkezésünk? – kérdezte Trey reménykedve.
– Igen! – vágta rá Susannah. – Mesés volt, és? Aranyérmet érdemelsz! De az nem számít!
– tette hozzá, összekaparva maradék büszkeségét. – Engem nem lehet megvásárolni, sem
gyémántgyűrűvel, sem mesés szexszel!
– Susannah, én ezt nem értem! – fakadt ki elképedve Trey. – Szeretlek! Tudom, hogy ez
őrültség, hirtelen jött és váratlanul, de szeretlek! És szeretném, ha velem lennél, nem azért,
hogy az álmaimat támogasd, hanem mert szeretném, ha velem lennél! Tudom, nem ígérhetem,
hogy működni fog a dolog! De ki ígérhet ilyet? Csak próbálkozhatok. Susannah…
Megragadta a lány vállát, ajkát az ajkára szorította, amit a lány egy utolsó, kétségbeesett
meggyőzési kísérletnek tekintett. Visszatartotta a lélegzetét, és megpróbált erős maradni. Nem
hagyhatja, hogy a férfi legyőzze!
– Néha – suttogta Trey – vállalnod kell a kockázatot. – Olyan ez, mint a szerencsejáték.
Néha hinned kell, hogy a jó sorsod előtted hever, rád vár, és minden a helyére kerül, ha érte
nyúlsz, és magadhoz öleled.
Susannah azonban a szállodára gondolt, arra, hogy mennyire szerette a munkáját, és hogy
mennyit fog bánkódni az elvesztése miatt. A munkatársai arckifejezése jutott eszébe, ahogy
mind felsorakoztak, hogy lássák a megaláztatását, amikor kinyílt az ajtó.
– Ragadjam meg a jó sorsomat? – sziszegte. – És majd a húsvéti nyuszi meg a Télapó
segít?
Trey azonban még mindig itt volt, és újra próbálkozott.
– Tudom, hogy nagy ugrásnak látszik… mégis arra kérlek, tedd rám a tétet. És még sok
mesés szexben lehet részed – tette hozzá hetykén.
Na, épp erre volt most szüksége Susannah-nak!
– Nem, köszönöm! – felelte hűvösen, és már el is lépett a férfi mellett az ajtó felé.
– Susannah… kockáztass!
A lány azonban nem állt meg.

20. FEJEZET

Igazából abban reménykedett, hogy eléri a liftet anélkül, hogy elkapnák, de a szerencse
ma nem az ő pártján állt.
Milyen meglepő! Joan, a főnöke állta el az útját.
– Sajnálom, de most erre nincs időm – közölte vele Susannah. – Meg kell találnom a
kabátomat, és el akarok menni innen.
– Ez fontos! – húzódott mosolyra Joan szája. – Brutálisan őszinte leszek, Susannah. Azt
hittem, ha egyszer rajtakaptunk, in flagranti, hogy úgy mondjam, az a végedet jelenti a Hotel
Marceau-ban.
Hát ma este senki nem könnyíti meg a helyzetét?
– Nem kell kirúgnod, Joan. Kilépek, és elmegyek a szállodából most azonnal. Rendben?

24/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

– Nem! Nincs rendben! – fonta össze a karját keskeny mellkasa fölött a nő, és kutató
pillantást küldött Susannah felé.
– Az… öööö… incidens után beszéltem Paul Marceau-val, és… Nos, ő francia. Mit is
mondhatnék? Úgy gondolja, tudod, hogy rosszul bántak veled, mindent a szerelem számlájára
ír… és be akar dugni téged a párizsi hotelba, blabla.
Susannah megint csillagokat látott, és most már tudta, hogy nem maradt több csillámpor a
hajában.
– Mit akar?
Joan cseppet sem élvezte a helyzetet. Egy pillanatig sem. Savanyú ábrázattal szólalt meg
újra.
– Azt akarja, hogy te legyél a kereskedelmi igazgató a párizsi Hotel Marceau-ban. Igaz,
hogy az egy kis szálloda, de az volt az első, a vezérhajó, és kitűnő hely…
Susannah egy szót sem értett.
– Miről beszélsz?
– Kezdjük elölről! Mindkettőnket boldoggá tehetsz azzal, ha kilépsz az osztályomról, és
elfogadod ezt az állást. Ez egy nagyon nagy lehetőség! – közölte nyersen. – Benne vagy?
Istenem! Ez nem lehet igaz!
– Igen, igen! Benne vagyok!
Annyira elképedt a hihetetlen, bizarr valóságtól, hogy megölelte Joant.
Joant! Ez annyira furcsa! Mindig is a párizsi Hotel Marceau-ban szeretett volna dolgozni.
És itt van a lehetőség, úgy szórták elé, mint a szilveszteri konfettit. Szinte mintha… ez lenne a
sorsa.
Már csak egyetlen gondolat maradt a fejében. Meg kell találnia Treyt!
Végzet! Ő meg fogja érteni, még akkor is, ha csúnya dolgokat vágott a fejéhez.
Trey épp akkor indult kifelé a szállodából, amikor a lány, és láthatóan nagyon
elgondolkodott.
– Figyelj! – kezdte óvatosan, mielőtt Susannah szóhoz jutott volna. – Gondolkodtam azon,
amit mondtál, és igazad van. Neked is vannak álmaid. Ám én akkor is úgy vélem, hogy mi
összetartozunk. Szóval ha itt akarsz maradni, akkor találhatok módot arra, hogy Chicagóban
éljek én is. Fel tudom adni Párizst és a terveimet.
Susannah csak legyintett.
– Ezt nem fogod elhinni! Jó, még mindig nem vagyok lélekben olyan felszabadult, és nem
lakom padlásszobában, de… kaptam egy állásajánlatot Párizsba!
Felsikoltott, és megölelte a férfit. Mennyivel jobb érzés volt, mint a keszeg Joant
ölelgetni! Annyira jó érzés, hogy majdnem elfelejtette befejezni a mondandóját.
– Csak úgy az ölembe hullott, Trey! Magam sem hiszem el! És el sem fogom, amíg nem
beszélek Mr. Marceau-val én is. Elképesztő, nem? Én, Párizsban! A Hotel Marceau
kereskedelmi igazgatójaként! Gondolom, meg kell tanulnom franciául. Majd te megtanítasz,
ugye? Én…
Trey olyan heves csókkal fojtotta bele a szót a lányba, amitől, ha nem szorítja erősen a
férfit, akkor biztosan összecsuklik a lába. Susannah hátrébb lépett.

25/26
Julie Kistler eHarlequin Visszaszámlálás

– Ez most egy igen? – kérdezte tágra nyílt szemmel. – Még mindig kellek?
– Ez a sors keze! – vonta újra a karjába Trey, és megint megcsókolta.
Susannah alig kapott levegőt.
– Tartok tőle, ha azt hallod, hogy „én megmondtam”, akkor megint pofont adsz, de akkor
is így van, én megmondtam! – puszilta meg a lány orra hegyét.
– Gyere, menjünk innen! Még sok idő van reggelig, és a gépem… A gépünk! Tudod, még
sokszor köszönt be az új év, amíg a nagymutató felér a tizenketteshez – vigyorgott. – Azt meg
már tudom, mennyire szereted a visszaszámlálást.
– Boldog új évet, Trey! – suttogta Susannah.

Vége

26/26