Amanda Quick Kristalyok Kertje

AMANDA QUICK
Kristályok
kertje
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Amanda Quick: Crystal Gardens
G.P. Putnam’s Sons,
a member of Penguin Group (USA) Inc.
Copyright © 2012 by Jayne Ann Krentz
Jacket design by Richard Hasselberger
Front jacket illustration © 2012 Judy York
Photograph of the author © Marc Von Borstel
Fordította Kelly Ágnes
Hungarian translation
© by Kelly Ágnes, 2013
Hungarian edition
© by Maecenas Könyvkiadó, 2013
honlap: www.maecenaskiado.hu
Férjemnek, Franknek,
teljes szívemből
1.
A betört zár tompa puffanása mennydörgésként visszhangzott a ház

mély csöndjében. Evangeline Ames azonnal felismerte a zaj forrását.
Rajta kívül valaki más is van a házban.
Ösztönei azt súgták, hogy maradjon mozdulatlan a feje búbjáig
magára húzott takaró alatt. Persze lehet, hogy téved. A ház öreg, a
padló és a mennyezet gyakran megreccsent és nyöszörgött
éjszakánként. De hiába is futottak át az agyán a hétköznapi
magyarázatok, tisztában volt az igazsággal. Hajnali két órakor egy
betolakodó hatolt be az otthonába, és aligha az ezüstért jött, abból
ugyanis nincs itt elég egy tolvajnak.
Az idegei egész délután pattanásig feszültek, érzékei látszólag ok
nélkül vibráltak és fel-fellobbantak. Korábban ahogy a városban
sétált, egyre azon kapta magát, hogy a válla fölött folyton
hátratekinget. A keskeny ösvényt szegélyező sűrű erdő legkisebb
zörrenésére is összerezzent. Miközben Little Dixby zsúfolt főutcáján
vásárolgatott, felborzolódtak a hajpihék a tarkóján. Úgy érezte,
mintha valaki titkon figyelné.
Emlékeztette magát, hogy még nem heverte ki a két héttel korábbi
rémisztő támadást, ami majdnem az életébe került. Nem csoda hát,
hogy az idegei olyan gyengék. Ráadásul az írás sem ment jól, a
határidő meg közeledett. Nem teheti meg, hogy ne tartsa be. Minden
oka megvan rá, hogy ideges és zaklatott legyen.
De most már nem kérdés, mi az igazság. Belső ösztöne órák óta
próbálta figyelmeztetni, ezért nem tudott ma éjjel aludni.
Az éjszakai hideg levegő beáramlott a konyhán át a hallba. Súlyos
lépések hallatszottak. A betolakodó meg sem próbálta leplezni a
közeledését. Nagyon biztos volt a zsákmányában. Fel kell kelnie.
KRISTÁLYOK KERTJE 6
Lejjebb tolta a takarót, csöndben felült, és könnyedén kicsusszant
az ágyból. A padló jéghideg volt a talpa alatt. Belebújt kissé
otromba, bőrtalpú papucsába, és lekapta a köntösét a fogasról.
A két héttel korábbi támadás elővigyázatossá tette. Minden
lehetséges menekülési útvonalat számba vett, amikor kibérelte a
házat. Itt a hálószobában a derékmagasságban nyíló ablak a legjobb
esélye, amely a kis léckapuval zárt előkertre néz. A kaputól keskeny
ösvény vezetett a Kristálykert névre keresztelt, ősi vidéki kastélyhoz
a sötét erdőn át.
Kint az előszobában megreccsent a padló egy csizmába bújtatott
láb súlya alatt. A betolakodó egyenesen a háló felé tartott. Ez
végképp eldöntötte a kérdést: nem az ezüstért jött. Őt akarja.
Semmi értelme, hogy zajtalanul próbáljon mozogni. Kitárta az
egyik keskeny ablakszárnyat, nem foglalkozva a zsanér
nyikorgásával, és átmászott a nyíláson. Ha van egy kis szerencséje, a
betolakodó nem fér majd át rajta.
– Mégis mit gondolsz, hová menekülnél, te ostoba nőszemély? –
harsogott a durva férfihang az ajtóból. Kiejtése London keményebb
negyedéről árulkodott. – Senki sem szökhet el Pengés Hobson kése
elől!
Nem volt idő azon töprengeni, vajon hogyan került egy londoni
utcai bűnöző Little Dixbybe, vagy hogy miért eredt a nyomába.
Ezeken ráér később is rágódni, gondolta, ha túléli az éjszakát.
Leugrott a földre, és botladozva átküzdötte magát a kis kertet
elborító óriáspáfrány-dzsungelen. Egyik-másik páfránylevél nagyobb
volt, mint ő maga.
Ha arra gondol, hogy pihenni és a közelmúlt eseményeit kiheverni
jött vidékre!
– A pokolba! Azonnal gyere vissza! – ordibált Hobson a
hálószoba ablakából. – Megnehezíted a dolgokat? Nekem se lesz
sietős, ha elkaplak, meglásd! Lassan fogsz elpatkolni, ezt
megígérhetem! Átkozott kis szajha.
A durva káromkodásözön elárulta, hogy Hobsonnak nem sikerült
átpréselnie magát az ablakon. Halvány reménysugár csillant fel a nő
számára, hogy nem hallotta a lépéseket a háta mögött. Hobson
kénytelen lesz a ház két ajtaja közül valamelyiket használni, ami őt
7 AMANDA QUICK
egy kis lélegzetvételhez juttatja. Talán nyer annyi időt, hogy elérjen
az egyetlen lehetséges menedékig.
Az ösvényt szegélyező erdőn át képtelenség volt menekülni.
Majdnem telihold volt, de a nyári levelek kusza lombtakarója
foltokban sem engedte beszűrődni az ezüstös holdsugarat. Még ha
lenne nála lámpás, akkor sem tudná a sűrű növényzeten átverekedni
magát. Tudta jól, milyen áthatolhatatlan a növényzet a régi apátság
környékén, mert már megpróbálta nappal felderíteni. Az ősi romok
körül a fák és az aljnövényzet a helyiek szerint természetellenes
módon burjánzott.
Rátalált a kavicsos kerti útra, és átviharzott rajta, köntöse szegélye
vadul csapkodott körülötte. Megállt annyi időre, hogy kinyissa a
kaput, aztán már ki is penderült a holdvilágos ösvényre, az életét
mentve. Tudta, hogy Hobson észre fogja venni, amint kilép az ajtón.
Súlyos léptek dübörögtek mögötte.
– Megvagy, te ostoba liba! Nemsokára megismerkedhetsz a
pengémmel!
Evangeline megkockáztatott egy gyors pillantást a válla fölött, és
látta, ahogy a sötét alak egyre közeledik. Sikítani szeretett volna, de
tudta, hogy csak az energiáját vesztegetné. Még gyorsabban rohant, a
szíve vadul kalapált.
Az ősi kőfal, amely a Kristálykert parkját körbefogta,
bevehetetlen erődnek tűnt a holdfényben. Korábbi felfedező
körútjáról tudta, hogy a súlyos vaskaput zárva tartják. Nem volt
értelme a hosszú fal mentén megpróbálni eljutni a kastélyépület
bejáratáig, biztos, hogy kifutna az időből. Hobson egyre közelebb ért
hozzá, már a sarkában lihegett. Szinte hallotta a férfi szapora
lélegzését, de az is lehet, hogy csak a saját zihálása téveszti meg.
Odaért a régi apátság hátsó falához, és a túlburjánzott lombsátor
felé száguldott, amely a kőfalban tátongó szabálytalan nyílást
rejtette. Pár napja fedezte fel, és úgy döntött, hogy diszkréten
körbenéz, mielőtt beköltözik az új tulajdonos. Nem tudta megállni.
Kíváncsisága bizonyos tekintetben különleges képességéhez
kapcsolódott, és a Kristálykert titokzatossága kezdettől fogva
elbűvölte. Ez volt az oka, hogy épp a Páfrány-lakra esett a választása,
nem pedig valamelyik másik kiadó ingatlanra Little Dixby körül.
Persze a döntésében az is közrejátszott, hogy a villa bérleti díja
lényegesen olcsóbb volt, mint más házaké a környéken. Hamar
kiderült, miért adták olyan olcsón: a helyiek féltek az apátságtól és az
azt körülvevő erdőtől.
Hirtelen lefékezett a növényzet előtt, amely a nyílást fedte, és
széthúzta a függönyként leomló lombozatot. A szabálytalan formájú,
egyenetlen nyílás a kőfalban úgy a földtől félméternyire kezdődött,
és elég széles volt ahhoz, hogy egy ember átnyomakodjon rajta, még
egy olyan termetű férfi is, mint Hobson. De még ha követi is őt a
kertbe, neki akkor is van ott némi esélye. Még egyszer utoljára
visszanézett. Hobson még nem fordult be a sarkon, de bármelyik
pillanatban feltűnhet. Hallotta döngő lépéseit és szaggatott légzését,
csak éppen látni még nem látta. Még volt pár másodperc előnye.
Átlendült az egyik, majd a másik lábával a töredezett szélű kövön,
és már bent is volt a Kristálykert területén.
Elállt a lélegzete az őt körülvevő kísérteties látványtól. Eleget
látott a különös kertből nappal, hogy tudja, valami furcsa energia
uralkodik a falon belül, és a növényzet sem mindennapi. De éjjel a
paranormális vonásokat és jelenségeket végképp nem lehetett nem
észrevenni.
A hatalmas telken a növényzet titokzatos foszforeszkálással
fénylett. A park kellős közepén, ahol úgy hírlett, az ókori római
fürdő romjai hevertek, az okkult fény olyan sötét és vészjósló volt,
mint egy erős vihar a tengeren.
A Little Dixby-i könyvesbolt tulajdonosától, Miss Wittontól vett
útikönyvből tudta, hogy a Kristálykert két részből áll. A külső részt,
ahol most álldogált, a térképek szerint Napkertnek hívták. Egy
tekervényes labirintus falát övezte, ami a kert belső részét, az
úgynevezett Éjkertet vette körül.
Az alatt a közel két hét alatt, amióta a Páfrány-lakban lakott, nem
merészkedett sokkal messzebbre a kertben, mint ahol ma este állt. De
ösztöne megsúgta, hogy a falakon belüli különös atmoszféra nyújtja
számára a legjobb esélyt, hogy megmeneküljön Pengés Hobson
késétől.
Szitkozódás hallatszott, ahogy Hobson megragadta a növényzetet,
és ráncigálni kezdte.
9 AMANDA QUICK
– Egyetlen kis szajha sem csinálhat bolondot Pengés Hobsonból!
Majd én móresre tanítalak, meglásd!
A nő körülnézett, emlékezetébe idézve a kert beosztását. A
labirintus lenne a legkézenfekvőbb búvóhely. Különleges képessége
minden bizonnyal segítene, hogy ne vesszen el benne. De egy
korábbi felfedezőútja alkalmával azt tapasztalta, hogy a labirintus
bejáratát zárt kapu védte. A kerti pavilon felé vette az irányt. A
kecses, kupola alakú tető és az oszlopok halványkék fényben úsztak,
amit mintha saját kő építőanyaguk bocsátott volna ki magából.
Evangeline sietett, de nem futott. Azt akarta, hogy Hobson lássa őt.
A férfi ekkor végre átküzdötte magát a falon levő nyíláson,
folyamatos morgás és káromkodás kíséretében. A nő egy pillanatra
megállt és visszanézett, azon tűnődve, vajon mennyit érzékel Hobson
a paranormális fényből. Döbbent csönd támadt, amíg üldözője
felmérte, hova került.
– Mi a fészkes fene ez? – hördült fel. Megdörgölte a szemét.
Aztán észrevette a nőt, és azon nyomban megfeledkezett az őt
körülvevő, furcsán fénylő környezetről. Előrántott egy kést a
csípőjénél található bőrtokból, és a nő felé vetette magát.
– Azt hitted, megmenekülhetsz előlem? – mordult rá.
A nő visszafordult a pavilon felé. Igazából a kis épület előtti,
sötéten csillogó apró tó volt a kiszemelt cél. Némi szerencsével
Hobson nem veszi észre, amíg túl késő nem lesz. Érzékei azt súgták,
hogy ha a férfi beleesik a fénylő, sötét tóba, gyorsan megfeledkezik
majd remélt zsákmányáról. Volt valami rémálomszerű abban a
vízben.
Annyira azzal a tervével volt elfoglalva, hogy Hobsont a tóhoz
csalja, hogy észre sem vette a hosszú fekete kabátos férfit, amíg az a
sötétből elő nem sétált a holdfénybe. Megállt közvetlenül a nő előtt,
elzárva az útját.
– A látogatók errefelé ilyen szokatlan időpontban teszik
tiszteletüket? – kérdezte.
Hangja éppolyan vészjósló volt, mint a tó sötéten kavargó
felszíne, és pont olyan vérfagyasztóan hatott. A nő összes érzékét
felkavarta. A különös, hold és energia gyújtotta fényben nehéz volt
kivenni a férfi vonásait, de erre nem is volt szükség. Evangeline
azonnal megismerte. Bárhol felismerné, gondolta magában. Lucas
Sebastian, a Kristálykert rejtélyes új tulajdonosa.
Botladozva megállt, csapdába esve Lucas és Pengés Hobson
között.
– Mr. Sebastian – zihálta. Ki volt fulladva, és a szíve a torkában
dobogott. Igyekezett mihamarabb eloszlatni a félreértést, attól tartva,
hogy a férfi nem ismerte fel a sötétben, így, hogy köntösben és
papucsban van, vállára omló hajjal. Végül is csak egyetlenegyszer
találkoztak. – Elnézést, hogy így betörtem. Evangeline Ames
vagyok, a Páfrány-lak bérlője.
– Tudom, ki ön, Miss Ames.
– Ami azt illeti, felajánlotta, hogy keressem önt, ha problémám
adódik. Nos, adódott.
– Ezt magam is észrevettem – válaszolta Lucas.
Hobson hirtelen megtorpant. Tett egy fenyegető mozdulatot a
késsel.
– Menjen az utamból az úr, és nem esik bántódása. Nekem csak ez
a kis szajha kell.
Lucas leginkább szenvtelen érdeklődésnek nevezhető tekintettel
nézett rá.
– Ez birtokháborítás. Ami nagyon veszélyes dolog a
Kristálykertben.
– Mér’, mi van ezzel a hellyel? – nézett körül Hobson
kényelmetlen érzéssel.
– Nem hallotta a történeteket? – kérdezte Lucas. – Errefelé
mindenki tudja, hogy ez kísértetjárta hely.
– Pengés Hobson nem fél a kísértetektől! – replikázott a támadó. –
Amúgy sem maradok elég ideig, hogy szerencsém legyen hozzájuk.
Csak ezt a kis szajhát akarom.
– Mit akar Miss Amestől? – érdeklődött Lucas.
Evangeline-nek torkára fagyott a szó a férfi tárgyilagos stílusától.
Olyan volt, mint akit épp csak távolról érdekel Hobson érvelése.
– Semmi köze hozzá – vicsorított Hobson. – De azt
megmondhatom, hogy holtan jó kis pénzt megér, és senkinek sem
hagyom, hogy az utamba álljon!
11 AMANDA QUICK
– Úgy látom, nem érti a helyzetet – válaszolta Lucas. – A hölgy a
bérlőm, így a védelmem alatt áll.
Hobson felhorkant.
– Szívességet teszek magának, hogy megszabadítom ettől a
perszónától. Amennyire hallottam, hazudós kis szajha.
– Valaki felbérelte magát, hogy megölje? – kérdezte Lucas.
Hobson egyre bizonytalanabbnak tűnt. A dolgok szemmel
láthatóan nem úgy alakultak, ahogyan általában szoktak.
– Nem vesztegetem tovább magával az időmet! – hepciáskodott
Hobson, és Lucas felé vetette magát, kezében a kés támadásra
készen. – Maga halott ember!
– Még nem egészen – jegyezte meg Lucas.
Sötét és rémisztő energia villant a levegőben. Evangeline-nek épp
csak annyi ideje volt, hogy érzékelje, Lucas gerjeszti valahogyan,
aztán Hobson artikulátlan hangon, esztelen pánikban kiáltott fel.
– Ne! Hagyj békén! – üvöltötte. A kés kiesett a kezéből, és
Hobson belecsimpaszkodott valamibe, ami csak az ő képzeletében
létezett. – Hagyjál!
Megfordult, és hanyatt-homlok a kertbe menekült.
– Ördög és pokol! – mondta Lucas halkan. – Stone?
Egy másik személy lépett elő a homályból.
– Igen, uram. – Úgy tűnt, mintha a hang egy hatalmas barlang
mélyéről jönne, és csakúgy mint Pengés Hobsoné, az ő akcentusa is a
londoni utcákról árulkodott.
A finoman világító növényzet furcsa fényében Evangeline
konstatálta, hogy Stone-hoz illik a neve. Felépítése olyan volt, mint
valami ősi gránittömb, és úgy is nézett ki, mint aki pont olyan
érzéketlen az elemekre. A holdvilág megcsillant borotvált fején. A
homály és a kísérteties foszforeszkálás miatt nehéz volt megbecsülni
a korát, de a húszas évei elején járhatott.
– Próbáld meg elkapni, mielőtt a labirintusba téved! – adta ki az
utasítást Lucas. – Akármi is történik, oda ne kövesd!
– Igen, uram.
Stone futásnak eredt, termetéhez képest meglepően kevés zajt
csapva.
Lucas Evangeline felé fordult.
– Jól érzi magát, Miss Ames?
– Igen, azt hiszem. – Még mindig próbálta összezavarodott
érzékeit és a heves szívverését megnyugtatni. – Nem is tudom, hogy
köszönjem meg.
Éles halálsikoly ütötte meg a fülüket, valahonnan a kert mélyéről.
A földöntúli hang hallatán Evangeline-ben megfagyott a vér.
Dermedten állt, levegőt sem kapott. Aztán rettentő hirtelen vége
szakadt. Evangeline annyira remegett, hogy alig állt a lábán.
– Pengés Hobson – suttogta.
– Úgy tűnik, Stone nem ért oda időben, hogy útját állja a
labirintus előtt – állapította meg Lucas.
– Most már... – Evangeline nyelt egyet, majd újrakezdte. – Már
halott?
– Hobson? Valószínűleg, de ha még nem, hamarosan biztosan az
lesz. Sajnálatos.
– Sajnálatos? – nyögte ki Evangeline. – Mindössze ennyi
mondanivalója van egy ember halálával kapcsolatban?
– Szerettem volna kikérdezni. De mivel ennek nem sok esélye
van, így helyette mi ketten fogunk beszélgetni.
A nő próbálta összeszedni magát.
– Mr. Sebastian, nem is tudom, mit mondhatnék.
– Semmi bonyolult nem lesz a beszélgetésünkben, Miss Ames.
Most bejön velem a házba. Töltök kegyednek egy pohár brandyt,
pusztán orvosi célzattal, tekintettel zaklatott idegállapotára, kegyed
pedig elmeséli, mit csinál a kertemben ezen a kései órán, és miért
akarták meggyilkolni.
– Hisz pont ezt próbálom megértetni önnel! Fogalmam sincs,
miért támadt rám Hobson.
– Akkor együtt kell kiokoskodnunk.
A férfi levette a kabátját, és a nő vállára terítette, mielőtt annak
ideje lett volna újabb tiltakozásra. Amikor ujjai véletlenül súrolták
Evangeline tarkóját, a férfi közelségének izgalma felkorbácsolta az
érzékeit. A nehéz gyapjúkabát még meleg volt, érezte a férfias illatot,
s ettől érzékei annyira felbolydultak, mint még soha.
Stone visszatért.
13 AMANDA QUICK
– Sajnálom, uram. Meglátta a nyitott kaput, és egyenesen befutott.
Valószínűleg azt gondolta, hogy a kert kijárata.
– Majd később foglalkozom a holttesttel – válaszolta Lucas. –
Először Ames kisasszonnyal szeretnék egypár szót váltani, azután
visszakísérem a házához.
– Igen, uram. Szüksége lesz még valamire?
– Egyelőre nem.
– Rendben, uram.
Stone visszahúzódott a sötétbe. Evangeline figyelte, ahogy
eltűnik. Átvillant az agyán, hogy ez az egész talán csak egy bizarr
álom. Lehet, hogy hallucinál. Végül is nem elképzelhetetlen,
gondolta. Munkaadói és a barátai úgy gondolták, hogy az idegei
súlyosan megsínylették a két héttel korábbi támadást. Talán igazuk
van.
Lucas erős keze rákulcsolódott a karjára. Az érintéstől
összerándult, mivel különleges képessége még mindig magas
hőfokon égett. Most meglehetősen tisztán látta Lucas auráját. Az
erőteljes jeges és tüzes energiahullámoktól elállt a lélegzete.
– Nyugodjon meg, Miss Ames – szólalt meg a férfi. – Nem esik
bántódása.
Az aurájában semmi sem szólt a mellett, hogy hazudna.
Biztonságban van, döntötte el a nő, legalábbis egyelőre. Összeszedte
magát, és letompította természetfeletti érzékeit.
– Erre parancsoljon, Miss Ames. – A férfi vezetésével
megkerültek egy nagy bokrot. – Vigyázzon, hova lép. Sok veszély
leselkedik a látogatókra ebben a kertben, többek között azok a rózsák
sem ártatlanok.
Az erő, amit Lucas aurájában megpillantott, arra mutatott, hogy a
férfi valószínűleg jóval veszélyesebb, mint bármi ebben a furcsa
kertben.
Pengés Hobson sikolya már elnémult, de a nő tudta, hogy
rémálmaiban a borzalmas kiáltás még sokáig visszhangozni fog.
2.
Evangeline feszülten ült a könyvtárterem egyik igen kopott székének

szélén, Lucas kabátjának hajtókáját szorosan összehúzta a nyakánál.
Nézte, ahogy a férfi két pohár brandyt tölt.
A fali gázlámpa egy súlyos mahagóniasztalra, két nagy
olvasófotelre és két asztalkára vetette vakító fényét. A bútorok,
csakúgy mint a kirojtosodott és elkopott szőnyeg, valamint az
ablakot takaró súlyos függöny, már évtizedekkel korábban kimentek
a divatból. A polcok dugig voltak bőrkötésű kötetekkel. Különböző
tudományos eszközök, többek között egy mikroszkóp és egy
teleszkóp hevert szanaszét a szobában.
Lucas Sebastian nemcsak a nőnek, de a helyieknek is rejtély volt.
Három napja érkezett, hogy a Kristálykertben üssön tanyát, és
azonnal pletyka és spekulációk tárgyává vált.
Evangeline előző nap találkozott vele először a város egyetlen
könyvesboltjában, amely fölött a Chadwick Könyvek névtábla állt.
Lucas nem sokkal azután érkezett, hogy ő maga belépett az üzletbe.
A férfi bemutatkozott neki és a bolt tulajdonosának, Irene Wittonnak.
Irene még újoncnak számított a könyvszakmában: csak pár
hónapja vette meg a boltot az előző tulajdonos özvegyétől. De
ambiciózus volt, és látszott rajta, hogy őszintén örül, amiért Lucast a
vevői között tudhatja. Semmi sem segíti jobban az üzletmenetet, mint
ha híre megy, hogy a környék legnagyobb házának tulajdonosa is
nála vásárol.
Evangeline azonban nem tudta ilyen egyértelműen tisztázni
magában a férfival kapcsolatos érzéseit. Amikor Lucas az üzletbe
lépett, a nő érzékei egy pillanatra fellángoltak. Ösztönös, intuitív
reakció volt részéről. Habár a férfi nem ért hozzá, így is érezte, hogy
erős természetfölötti képességgel rendelkezik. Lehetetlen volt nem
15 AMANDA QUICK
észrevenni az árnyalatnyi változást a hely energiaszintjében. A
felfedezéstől kirázta a hideg. Izgalom és óvatosság furcsa keveréke
kerítette hatalmába.
– Úgy tűnik, hogy az ön bérlője vagyok, Mr. Sebastian – kezdte a
nő.
– Így van, Miss Ames. – A férfi elmosolyodott. – A nagybátyám
üzleti ügyeit intéző úriember tájékoztatott, hogy ön kibérelte a
Páfrány-lakot erre a hónapra. Nagyon elégedett volt. Úgy tűnik, már
két éve nem sikerült bérlőt találnia az ingatlanra. Remélem, élvezi a
látogatását Little Dixbyben?
A nőnek már a nyelve hegyén volt a válasz, hogy az ősi apátság
területén elkövetett, erősen törvénybe ütköző magánlaksértés
alkalmankénti izgalmától eltekintve még sohasem unatkozott jobban
életében. Csakhogy ebben a pillanatban rá kellett jönnie, hogy ez
többé már nem igaz. Azt viszont mégsem mondhatta, hogy a vidéki
élet örömeiről alkotott véleménye száznyolcvan fokos fordulatot vett,
amikor a férfi besétált a könyvesbolt ajtaján.
– A vidéki életet roppant... pezsdítőnek találom – válaszolta
inkább.
A férfi sötét szemöldöke kicsit feljebb szaladt. Zöld szemében
mintha némi vidámság csillogott volna.
– Kiváló. Tudassa majd, ha a villa valamilyen javítási munkálatra
szorul.
– Köszönöm, de biztos vagyok benne, hogy erre nem lesz
szükség.
– Sosem lehet tudni – válaszolta Lucas.
A férfi kiválasztott pár régi térképet és egy útikönyvet a helyi
romokhoz, kifizette a szerzeményeit, majd elbúcsúzott. Evangeline
és Irene nézték, ahogy kisétál az üzletből, és eltűnik a Little Dixbyt
nyáron elárasztó látogatók forgatagában. A város Londontól
háromórányira volt vonattal, és régóta vonzotta a turistákat a
környéken található, feltűnően jó állapotban megmaradt ókori római
emlékeivel.
Irene, a harmincas évei végén járó vénkisasszony eltűnődve fonta
össze karját a pulton. Evangeline biztosra vette, hogy nem Irene
kinézetén múlt, hogy nem házasodott meg. Vonzó, tanult nő volt,
hibátlan alakkal, sötét hajjal, kék szemmel, és kiváló stílusérzékkel.
A derekán hordott divatos ezüst szemüvegtartót finoman metszett
lepkék és csodás türkiz kövek díszítették.
Irene-ban valószínűleg minden megvolt a férjhez menéshez
tizennyolc-tizenkilenc éves korában, gondolta Evangeline. De a
külső és az intelligencia nem mindig elég, amikor a házasodásra
kerül a sor, mert a házasság mindenekfölött üzleti tranzakció, ezt
mindenki tudja. A társadalmi státusz és a pénz sokkal többet számít,
mint az igaz szerelem vagy a szerelmesek közti metafizikai
kapcsolat, amiket a szentimentális regények írói oly nagyra tartanak
a történeteikben.
– Szóval ő a Kristálykert új tulajdonosa – szólalt meg Irene. –
Nem éppen erre számítottunk. De legalább nem tűnik őrültnek, mint
a nagybátyja.
Evangeline kérdőn hunyorított.
– Hogy érti ezt?
– Maga új errefelé – válaszolta Irene –, de minden bizonnyal
hallott már pár történetet és legendát a Kristálykertről.
– Igen, de arról nem hallottam, hogy az előző tulajdonos őrült lett
volna – mondta Evangeline. Habozott. – Illetve be kell vallanom, a
cselédlány említett valamit arról, hogy Chester Sebastian hírhedten
különc ember volt.
Irene kuncogott.
– Udvarias megfogalmazás a sültbolondra. Mindazonáltal Chester
Sebastian kiváló botanikus volt, és nekem személy szerint rettentően
fog hiányozni.
– Miért?
– Mert nagyon jó vevőm volt. Több ritka, botanikai témájú kötetet
és metszetet is sikerült találnom számára. A költség nem számított.
De itt Little Dixbyben nem mindenki tekintett ilyen jó szívvel
Chester Sebastianre. Nem kisebb tekintély biztosított róla, mint
Arabella Higgenthorp, a helyi kertészeti klub igazgatója, hogy
Sebastian mindenféle, általa természetellenesnek titulált kertészeti
kísérletet végzett a Kristálykertben.
Evangeline-nek az apátság területén érzett furcsa energia villant
az emlékezetébe.
17 AMANDA QUICK
– Mit gondol, mit értett Mrs. Higgenthorp természetellenesen?
– Az emberek azt rebesgetik, hogy Sebastian katasztrofális
eredménnyel elegyítette az okkult művészeteket a botanika
tudományával.
– Ó, az isten szerelmére! Micsoda sületlenség!
– Ebben ne legyen olyan biztos! – Irene gúnyolódva,
melodramatikusan elkerekített szemmel suttogóra fogta a hangját. –
A helyiek meg vannak róla győződve, hogy Chester Sebastian halálát
valami sötét természetfeletti erő okozta, amit elszabadított a
kertjében.
– Nevetséges – válaszolta Evangeline. De ő is érzékelt némi
veszélyes erőáramlatot a Kristálykert parkjában. Nem lehet kizárni a
lehetőségét, hogy Chester Sebastian az egyik okkult botanikai
kísérletének következtében lelte halálát.
Irene mosolygott.
– Persze, ez az egész sületlenség, de ez a történet jól illik a többi
helyi legenda közé. A látogatók imádják az ilyesmit.
Evangeline jót mulatott ezen.
– És persze hajlanak arra, hogy az izgalmas helyi legendákat
tartalmazó útikönyveket és térképeket vegyenek, ugye?
– Hát persze! A Kristálykert elveszett kincsének története
különösen jó az üzlet szempontjából.
– Milyen kincse?
– Töméntelen római arany van állítólag elásva valahol az ősi
apátság területén. – Irene összeráncolta a homlokát. – De ha engem
kérdez, akkor már valószínűleg rég megtalálták, ha létezett
egyáltalán.
– Semmi kétség. – Evangeline újra kinézett az ablakon, de
Lucasnak nyoma sem volt.
Irene követte a tekintetét. Már nem mosolygott.
– Komolyra fordítva a szót, tényleg azt mondják, hogy van a
családban őrültségre való hajlam.
– Valóban?
– A helyi pletykafészek szerint Chester Sebastian azt állította,
hogy természetfeletti képességgel rendelkezik. – Irene elutasító
mozdulatot tett a kezével. – Vagy önámító, vagy csaló, aki ilyet állít,
nem gondolja?
– Valóban elgondolkodtatja az embert. – Evangeline óvatosan
válogatta meg a szavait. De ő nem hitte, hogy Lucas őrült lenne.
Izgalmas, és talán veszélyes, igen, de nem őrült.
Ihletet kapva sietett haza a Páfrány-lakba, hogy részletes
jegyzeteket készítsen az új könyvének hőséről. A negyedik fejezetnél
járt, és John Reynolds épp most fog először feltűnni. Vonásait és
modorát eddig nem látta maga előtt, de most már tudta, hogy nézett
ki: pont úgy, mint Lucas Sebastian. Sötét haj, zöld szem, kemény
arcvonások, és az aurájából árad a nyers erő. Egyszóval olyan valaki,
aki felrúgja a társadalom szabályait, ha neki úgy tetszik.
A probléma csak az, hogy eddig úgy tervezte: John Reynolds lesz
a történetben a gazember.
Lucas átnyújtotta a nőnek az egyik pohár brandyt.

– Igyon ebből, Miss Ames! Jót tesz az idegeknek.
– Köszönöm. – Óvatosan belekortyolt. Egy kicsit égette a torkát,
ahogy lenyelte, de jóleső, erőt adó forróság öntötte el. Eszébe jutott
Pengés Hobson halálsikolya, és a pohár megremegett a kezében. –
Nem kellene hívnunk a rendőrséget?
Lucas, kezében a másik brandyvel, a vele szemben álló székhez
ment, és leült.
– Biztos vagyok benne, hogy a helyi rendőrség meglehetősen
diszkrét, de a körülményeket figyelembe véve kétlem, hogy meg
lehetne akadályozni a pletykákat egy olyan kis városban, mint Little
Dixby. Egyebek mellett a maga jó hírére is gondolnunk kell.
A nő érezte, ahogy elönti a forróság, de ezúttal nem a brandytől,
hanem a férfi szemében tükröződő, udvariasan kendőzött
kifejezéstől. Még szorosabbra húzta magán a férfi kabátját.
– Igen, persze – válaszolta alig hallhatóan.
– Ha híre megy, hogy itt találták hajnali fél háromkor hálóingben,
feltételezni fogják, hogy velem volt intim találkája.
– De az a férfi a késsel...
– Az a tény, hogy egy késsel hadonászó betolakodó zavart meg
minket, csak további szenzációt ad a történethez. Reggelre egész
19 AMANDA QUICK
Little Dixbyt bejárja a hír. Úgy tippelem, huszonnégy órán belül a
londoni lapokba is bekerül. A filléres rémregények kiadói nem
sokkal ezután terjeszteni kezdik saját verziójukat az eseményekről. –
Lucas ivott egy korty brandyt, majd letette a poharát. – A kicsit több
idő ahhoz kell, amíg egy művész elkészíti a kellően szenzációhajhász
illusztrációt.
– Szentséges ég!
De a férfinak igaza van, gondolta. A sajtó mindent megtenne,
hogy kiemelje a történet érzéki aspektusát, habár ilyen nem létezett.
Ezt könnyű volt megjósolni, és megmagyarázta, miért dönt sok nő
úgy, hogy nem jelenti az ellene elkövetett bűntettet a rendőrségnek.
Az ő esetében, ha hírbe hozzák, könnyen tönkreteheti épp most
bimbózó írói karrierjét. A Winterscar Kastély első fejezete épp a jövő
héten fog megjelenni Mr. Guthrie hat újságjában, köztük a Little
Dixby Krónikában. Ha azt híresztelnék, hogy a szerző
bűncselekménybe keveredett, gyilkossági kísérletbe, ráadásul egy
gazdag úriemberrel tiltott találkán kapták, Guthrie minden bizonnyal
felbontaná a szerződést. Eszébe jutott, hogy volt is benne egy elég
homályos kikötés a jó erkölcsre vonatkozóan.
A körülményeket figyelembe véve Lucas Sebastian lovagiassága
meglepő volt, sőt egyenesen megdöbbentő. Evangeline fizetett
társalkodónőként kereste a kenyerét. Nem volt családja, sem
társadalmi kapcsolatai. Mint az ő helyzetében lévő nők általában, ő is
foggal-körömmel ragaszkodott a jó híréhez. Nagyon kevés is elég
lenne, hogy elveszítse a kapaszkodót. Tapasztalata szerint az olyan
előkelő és gazdag emberek, mint Sebastian, ritkán foglalkoztak az ő
helyzetében lévő nők jó hírével.
Emlékeztette magát, hogy a férfinak persze meglehetnek a saját
okai is, amiért nem akarja a rendőrséget a Kristálykertben tudni,
kezdve a labirintusban fekvő hullával.
– Megértem az okfejtését, Mr. Sebastian – mondta –, és őszintén
hálás vagyok a figyelmességéért. De aligha tehetünk úgy, mintha
semmi sem történt volna itt ma este.
– Ellent kell hogy mondjak önnek, Miss Ames. – Lucas lassan,
hidegen elmosolyodott. – Meg lenne lepve, milyen egyszerű pont így
tenni. Még ha kegyed hajlandó is feláldozni magát a helyi pletyka
oltárán, én nem.
– Hogyan?
– Rajta, Miss Ames, használja kicsit a fejét! Nem ön az egyetlen
ebben a kis drámában, aki találgatások céltáblájává válna, ha ez a
történet megjelenne a sajtóban. Engem is érint a dolog.
Ennyit arról, hogy a férfi törődik az ő jó hírével, gondolta.
Hogyan is hihette? A romantikus képzelete egy pillanatra elnyomta a
józan eszét. Lucas saját magát védi, nem őt. Egyetlen úriember sem
szeretné a nevét a szennylapokban viszontlátni.
– Persze – tette hozzá a nő gyorsan. – Megértem. Bocsásson meg,
nem gondoltam az ön helyzetére.
– Úgy adódott, hogy szeretném kerülni a feltűnést, amíg itt
tartózkodom Little Dixbyben. Nem szeretnék egy rendőrségi
kivizsgálásba keveredni, hogy a sajtónak dolgozó úriemberekkel való
hadakozást ne is említsem.
– Megértettem az álláspontját, uram – válaszolta. – Nincs szükség
rá, hogy tovább magyarázkodjon.
Aligha vitatkozhat a férfi döntésével, gondolta magában. Ő maga
is hasonló elhatározásra jutott két héttel ezelőtt. Mindkettejüknek
volt titkolnivalójuk.
– Gondolom, megérti, hogy fel kell tennem önnek pár kérdést,
Miss Ames. Bár el akarom kerülni a rendőrséget és a sajtót, de
szeretném tudni, mibe keveredtem itt ma éjjel.
– Ez érthető, de attól tartok, hogy nem tudok erre a kérdésre
válasszal szolgálni.
Lucas szemében egy pillanatra mintha hideg fény villant volna.
De lehet, hogy ez is csak képzelődés, gondolta a nő. Még mindig
elég felajzott idegállapotban volt.
– Ismeretségben állt ezzel az emberrel, Pengés Hobsonnal? –
kérdezte a férfi.
– Meglehetősen biztos vagyok benne, hogy még soha életemben
nem láttam – válaszolta Evangeline. – De bevallom, ma délután az a
kellemetlen érzésem támadt, hogy figyelnek. Éjjel rosszul aludtam,
ezért ébredtem fel, amikor betört a házba.
21 AMANDA QUICK
– Ami mindjárt egy másik kérdést vet fel – jegyezte meg Lucas. –
Ne értsen félre, nagyon örülök, hogy sikerült elmenekülnie, de ez
azért elég komoly teljesítmény volt. Mégis, hogy sikerült
véghezvinnie?
– A hálószobaablakon át menekültem. Hobson megpróbált
követni, de szerencsére ő nem fért ki, így kénytelen volt a
konyhaajtót használni. Ezzel némi előnyre tettem szert.
– És idefutott a Kristálykertbe.
– Nem mintha túl sok választásom lett volna. Ön a legközelebbi
szomszédom, uram.
A férfi bólintott, mintegy a tény elismeréseképpen, és
elgondolkodva, csöndben iszogatta a brandyjét.
– A főbejáraton kopogtam volna segítségért, de nem volt idő
elfutni a kastély elülső oldaláig – tette hozzá Evangeline. – Hobson
egyre közelebb ért. Ezért vettem célba a parkot.
Lucas egy pillanatra sem vette le róla a szemét.
– Az az érzésem, kegyed tisztában volt vele, hogyan lehet átjutni a
falon.
– Bevallom, hogy tettem néhány felfedezőutat, mielőtt
megérkezett, uram – ismerte be sóhajtva a nő.
– Azaz birtokháborítást követett el – javította ki a férfi. De nem
tűnt mérgesnek.
– Nos, nem mintha lakott volna valaki itt akkor. Aligha kérhettem
volna engedélyt bárkitől is, hogy megnézzem a parkot.
– A park rendkívül veszélyes. Ma este a saját szemével
győződhetett meg róla.
– Igen. – A nő összerázkódott, és felhajtott egy kis brandyt. – De
eddig nem tudtam, mennyire veszélyes. Hallottam a helyi legendákat
és történeteket, de nem hittem el őket.
– De kíváncsivá tették, ugye?
– Attól tartok, igen.
– Mondja, Miss Ames, mindig hagyja a kíváncsiságát
felülkerekedni?
Evangeline habozott a válasszal, csapdát sejtve.
– Nem mindig. De ebben az esetben úgy tűnt, nem ártok vele
senkinek.
– Nem pusztán a legendák vonzották a kertbe, hanem mert érezte
a hely paranormális energiáit.
Nem kérdés volt. A nő egyre kínosabban érezte magát a férfi
határozottan célirányos kérdései és találó kijelentései miatt. Mindig
volt abban némi kockázat, ha az ember természetfeletti képesség
birtokosának vallotta magát, de ma éjjel, ezzel a férfival, úgy tűnt,
nincs benne semmi rossz. Teljesen biztos volt benne, hogy a férfi
maga is rendelkezik paranormális képességgel.
– Igen – mondta. – A hely energiája lenyűgöző.
A férfi kicsit elmosolyodott.
– Már tegnap is biztos voltam benne, amikor a könyvesboltban
találkoztunk, hogy erős természetfeletti képességgel bír. Ez a
képessége nagyon kíváncsivá tesz engem, Evangeline Ames. De
igazából azóta kíváncsi vagyok magára, mióta a nagybátyám üzleti
ügyeit kezelő úr tájékoztatott, hogy a Páfrány-lak új bérlője fizetett
társalkodónőként keresi a kenyerét.
A nő kényelmetlen érzése tovább fokozódott. Most már biztos
volt benne, hogy veszélyes vizekre evez, de nem látta semmi módját,
hogy elkerülje a személyével kapcsolatos kérdéseket.
– Miért tette ez önt kíváncsivá? – puhatolózott, ezúttal nagyon
óvatosan.
– Elismerem, hogy a villa bérleti díja meglehetősen alacsony.
Ezzel együtt, még sohasem találkoztam olyan hivatásos
társalkodónővel, aki megengedhetett volna magának egy hónapos
nyaralást vidéken bármilyen kedvező feltételekkel is.
– A munkaadóim nagyon bőkezűek – válaszolta hidegen. Itt
szilárdabb talajon járt. Végül is rettentően udvariatlan dolog
valakinek az anyagi helyzetét szemtől szembe megkérdőjelezni. Ezt
egész egyszerűen nem szokás. – Akik közülünk abban a
szerencsében részesülnek, hogy a Flint és Marsh cégnek
dolgozhatnak, nagyon kielégítő díjazást kapnak a szolgálataikért.
– Értem. Ez megmagyarázza a drága ruhát és a vonzó kalapot,
amit tegnap viselt, amikor a könyvesboltban találkoztunk, valamint
azt, hogy megengedheti magának a villát.
Evangeline látta, hogy a férfi nem elégedett meg a válaszával.
Lélekben felkészült a következő kérdésre.
23 AMANDA QUICK
– Számos más dolog is van önnel kapcsolatban, ami kíváncsivá
tesz, Miss Ames.
– Valóban, uram? Milyen különös, hisz alig ismerjük egymást.
A férfi hideg mosolyával válaszolt.
– A ma éjszaka eseményei sokkal közelebbi kapcsolatot
teremtettek köztünk, nem gondolja? Már majdnem bizalmasnak
mondhatót. – A nőben hirtelen nagyon is tudatossá vált, hogy
hálóruhában van. Az ajtó felé pillantott. A menekülhetnék ösztönös
volt, de tudta, hogy hiábavaló lenne megpróbálni. – Ahogy
említettem, több figyelemreméltó dolgot is felfedeztem önnel
kapcsolatban – folytatta Lucas. Nem adta jelét, hogy észrevette volna
a nő fokozódó aggodalmát. – De ami most elsőként eszembe jut, az a
tény, hogy utoljára Lady Rutherford társalkodónőjeként állt
alkalmazásban.
Evangeline azt vette észre, hogy lélegzet-visszafojtva figyel. Ivott
egy kis brandyt. A tüzes italtól levegő után kapott. De legalább újra
vett levegőt, gondolta. A légzés fontos.
– Mi olyan érdekes ebben? – sikerült kinyögnie.
– Igazán semmi. Csak furcsának találom, hogy néhány nappal
azután, hogy ön otthagyta a Rutherford családot, egy úriembert, aki
nem sokkal korábban megkérte Lady Rutherford unokájának a kezét,
mely lánykérés nem talált kedvező fogadtatásra, tehetném hozzá,
holtan találtak egy lépcső aljánál. Ez a lépcső történetesen egy
elhagyatott épületben volt, a kikötőhöz közeli egyik lepusztult
utcában.
Evangeline arcára kiült a döbbenet.
– Ön tud erről?
– Mason halála és az esemény helyszíne benne volt az újságokban
– válaszolta a férfi. Szinte bocsánatkérésnek tűnt, hogy emlékeztetnie
kell a nőt egy ilyen egyszerű tényre. – Azzal a pletykával együtt,
hogy a fiatalember lánykérését a fiatal hölgy apja nem sokkal azelőtt
gondolkodás nélkül visszautasította.
– Igen, persze. – Evangeline összeszedte magát, és igyekezett
cseppnyi türelmetlenséggel fűszerezett udvarias meglepetést
színlelni. – Már megbocsásson, uram, csak meg vagyok lepve, hogy
ön odafigyel az ilyen jellegű társasági pletykákra.
– Ó, de még mennyire odafigyelek! Különösen, ha felfedezem,
hogy az új bérlőmnek valami köze volt a Rutherford-házhoz, és pont
a Mason kikosarazása utáni napon hagyta ott a posztját.
– Kezdettől fogva világos volt, hogy ez csak egy ideiglenes
pozíció. – A nagy órára nézett, és egy kis meglepetést színlelt. –
Atyavilág! Már ennyi az idő? Most már tényleg haza kell mennem!
– Mindenképp, de előbb igya meg a szíverősítőjét.
A nő lenézett a kezében tartott pohárra, és látta, hogy még maradt
benne valamennyi brandy. Ajkához emelte a poharat, és egy húzásra
lehajtotta a maradékot, ami elég nagy kortynak bizonyult. Ezúttal
nem csupán kapkodott a levegőért. Roppant zavarba ejtő módon
fuldokolni kezdett.
– Jól érzi magát, Miss Ames? – kérdezte Lucas, úgy tűnt, őszinte
aggodalommal.
– Igen, igen, jól vagyok. – Evangeline a poharat határozott
mozdulattal a közeli asztalra helyezte, és kezével egy erőtlen és
bizonytalan mozdulatot tett, mint aki legyezni próbálja magát. – De
azt hiszem, jogosan aggódik az idegeim miatt, uram. Tényleg
meglehetősen rossz állapotba kerültek. Azt hiszem, az ágy és a
szagos üvegem jót fog tenni.
– Valami azt súgja, hogy ön soha életében nem használt még
szagos üveget.
– Egyszer mindent el kell kezdeni. – Felállt. – Bocsásson meg,
Mr. Sebastian. Nagyon hálás vagyok mindazért, amit ma este értem
tett, de most haza kell térnem a Páfrány-lakba.
– Rendben, hazakísérem. – Lucas is letette a saját poharát, és
felállt. – Majd holnap folytatjuk ezt a beszélgetést.
– Nagyon sajnálom, de attól tartok, ez nem lehetséges – válaszolta
egyszerűen. – Holnap barátaim érkeznek Londonból. Két napig
maradnak nálam.
– Értem.
Aztán Evangeline gyorsan végiggondolta. A legkevésbé sem
vágyott rá, hogy a férfi egyedül találja, ha elmegy hozzá folytatni ezt
a beszélgetést.
– Sőt, talán sokkal tovább – folytatta. – Meglehet, akár két hétig
is. A helyi romokat akarjuk felfedezni. Tudja, nagyon festőiek.
25 AMANDA QUICK
– Én is úgy hallottam.
A férfi karon fogta és kivezette a könyvtárból, végig a hosszú
folyosón. A nőben újra feltámadt a kíváncsiság.
– A cselédlány szerint ön egyáltalán nem fogadott fel
személyzetet – kockáztatta meg a megjegyzést.
– Nekem Stone teljesen elég.
– Ez nagyon nagy ház ahhoz, hogy egy ember rendben tudja
tartani.
– Csak Stone és én lakunk itt, és ezen nem szándékozom
változtatni. Nem maradunk sokáig. Csak a konyhára, a
könyvtárszobára és egypár hálószobára van szükségünk. A ház többi
része le van zárva már évek óta. Amikor Chester nagybátyám élt itt,
ő és a házvezetőnője, Mrs. Buckley is csak pár szobát használtak.
– Értem. Ezek szerint a nagybátyja ügyeit rendezni jött ide?
– Annál kicsit többről van szó, Miss Ames. Azt szándékozom
kideríteni, hogy ki gyilkolta meg.
3.
Evangeline – Lucas szerint alighanem csak röpke – döbbent csöndbe

merült. Miközben a nő a kijelentés következményével viaskodott, a
férfi kivezette a bejáraton az éjszakába. Elindultak a holdsütötte
ösvényen a házikó felé.
– Úgy tudtam, hogy a nagybátyja szívinfarktusban halt meg –
szólalt meg végül Evangeline.
– Engem is így tájékoztattak.
– És nem hiszi el?
– Nem, Miss Ames, nem hiszem. Mi több, úgy gondolom, annak
is fennáll a lehetősége, hogy a házvezetőnőt, Mrs. Buckley-t is
meggyilkolták.
– Magasságos ég! – Gyorsan a férfira pillantott, majd újra az
ösvényre fordította a figyelmét. – Megkérdezhetem, hogy van-e
valami oka, amiért a halálával kapcsolatban idegenkezűségre
gyanakszik?
– Jelenleg csak a saját megérzésem.
Evangeline újabb rövid csöndbe merült.
– Értem.
Ekkor a férfi számára egyértelművé vált, hogy már a nő is hallotta
a Sebastian család őrültségével kapcsolatos híreszteléseket. Persze ez
várható volt, figyelmeztette magát. Little Dixbyben szélsebesen
terjed a pletyka. Chester majdnem harminc évig élt a Kristálykertben,
ami bőven elégséges idő, hogy felkeltse a helyiek kíváncsiságát
furcsa viselkedésével.
Sejthettem volna, hogy képzelgőnek tart majd, gondolta Lucas.
Habár a nő maga is figyelemre méltó képesség birtokosa, az még
nem jelenti, hogy fittyet hány a pletykákra.
27 AMANDA QUICK
Mivel már fiatalon a saját bőrén tapasztalta, hogy paranormális
tehetségétől mások kényelmetlenül érzik magukat, sőt olykor
kifejezetten félnek tőle, nagy erőfeszítéseket tett, hogy elrejtse valós
természetét. De a rokonai elől lehetetlen volt eltitkolni a képességeit.
Tisztában volt vele, hogy a Sebastian vérvonalban feltételezett
őrültségre vonatkozó híresztelések egy része egyenesen a saját
családjából származik.
– Nem, Miss Ames, nem képzelődöm – mondta érzelmektől
mentes hangon. – És minden különcsége ellenére Chester bátyám
sem volt őrült.
– Értem – válaszolta a nő megint, majd csöndbe burkolózott.
A férfi rájött, hogy más körülmények között élvezné a
holdfényben a sétát a Páfrány-lakig. Még az sem lohasztotta le a nő
közelsége miatt érzett erős izgalmát, hogy tisztában volt vele:
Evangeline nem tudja, mit gondoljon róla. Érezte, hogy a nő is
tudatában van a köztük hullámzó intenzív energiának, de gyanította,
hogy ő ezt a korábbi izgalmak által okozott ideges, túlfeszített
érzésnek tulajdonítja.
Nem sokkal korábban a könyvtárban élvezettel figyelte, ahogy a
gázlámpa fénye a nő mogyorószínű szemét arannyá változtatja, és a
haja lágy hullámait gazdag, sötét borostyán árnyalatúra színezi. A
vonásai külön-külön nem voltak hagyományosan szépnek
mondhatók, de összességében az arca megnyerő volt, és az
intelligencia, valamint az erős karakter életre keltette. Minden férfi,
aki el akarná csábítani, először a bizalmát és a tiszteletét kell hogy
kivívja. Aztán nagy valószínűséggel rájönne, hogy tulajdonképpen őt
csábították el.
A logika és a józan ész azt sugallta, hogy figyelmét az Evangeline
Ames körüli kérdésekre koncentrálja, és ne a nő iránt érzett saját
vonzódására. Márpedig jó pár titok lappangott a nő körül. Nem lehet
puszta véletlen, hogy egy erős természetfeletti képességgel megáldott
nő épp olyan házat választ, amelyet senki sem akart kibérelni már
évek óta. Olyan házat, amely sötét, paranormális erőktől duzzadó ősi
romoktól nem messze található. A meglepően jól fizetett állása mint
társalkodónő további kérdéseket vetett fel. Aztán ott volt még a
Rutherford-házzal való kapcsolata, aminek pedig valahogyan a
rejtélyes körülmények között meghalt férfival kellett összefüggésben
lennie. És végül, de nem utolsósorban kicsit sok lenne elvárni egy
olyan embertől, mint ő, hogy elhiggye: merő véletlen, hogy ma éjjel
egy késes gyilkos próbálta elvágni a nő torkát.
Akármibe is keveredett Evangeline Ames, a véletlennek nem sok
köze van hozzá. De a körülötte örvénylő rejtélyek csak még
érdekesebbé tették.
– Biztos benne, hogy fogalma sincs, miért támadta meg az a férfi
ma éjjel? – kérdezte.
– Egészen biztos. – Evangeline teljes figyelmét annak szentelte,
hogy el ne tévessze a lépést a rossz állapotban levő ösvényen. –
Feltételezem, hogy megtudta, egyedül lakik egy nő a házban, és arra
a következtetésre jutott, hogy könnyű préda leszek.
– A kiejtése a londoni utcákról árulkodik.
– Igen, én is észrevettem.
– Tapasztalatom szerint azok a bűnözők, akik a városban űzik az
ipart, ritkán merészkednek vidékre.
Evangeline a férfira pillantott. Lucas érzékelte a kíváncsiságát, és
halványan elmosolyodott.
– Miért? – kérdezte a nő.
– Mert számukra ez egy idegen világ – magyarázta. – Sötét
sikátorokban, rejtett kis mellékutcákban és elhagyott épületekben
érzik jól magukat. Városi patkányok. Nem tudják, hogy kell túlélni a
természetes élőhelyükön kívül. Ráadásul vidéken általában
feltűnőek.
– Értem, mire gondol. – Evangeline érdeklődőnek látszott. – A
ruhájuk és a kiejtésük azonnal elárulná, hogy kívülállók.
– Pengés Hobson mégis követte önt egész Little Dixbyig.
– Nem mintha ehhez a világ másik felére kellett volna utaznia,
vagy akár csak egy másik országba.
A férfi elmosolyodott.
– Nem, London tényleg csak pár órányi távolságra van vonattal.
– Így van. – A nő sóhajtott egy kicsit. – Habár be kell vallanom,
néha olyan, mintha Little Dixby a világ végén lenne, sőt, talán egy
másik dimenzióban.
29 AMANDA QUICK
– Tegnap a könyvesboltban az a benyomásom támadt, hogy élvezi
a vidéki kikapcsolódást, legalábbis a mai estéig élvezte.
– Mondjuk úgy, hogy ma estig nagyon nyugalmas volt, már-már
az unalommal határos mértékig.
– Ön londoni – mondta a férfi.
– Igen.
– Csakúgy mint Hobson.
– Azt akarja ezzel mondani, hogy volt köztem és e között a
gazfickó között valami kapcsolat? – kérdezte Evangeline élesebbé
váló hangon.
– Lehetségesnek tűnik.
– Értem a logikáját, de őszintén szólva el sem tudom képzelni, mi
lehetne ez a kapcsolat. Ahogy már említettem, soha nem találkoztam
eddig Pengés Hobsonnal. Higgye el, emlékeznék, ha nem így lenne.
– Vannak olyan elmezavarodott férfiak, akik időnként beteges
fixációban szenvednek egy bizonyos nővel kapcsolatban. Követik az
áldozatukat, eleinte azért, hogy ráijesszenek, és ellenőrzésük alatt
tartsák. Végül pedig erőszakosakká válnak.
– Nem vagyok naiv, Mr. Sebastian, és nem éltem védett életet.
Tisztában vagyok vele, hogy vannak ilyen férfiak. De még ha
tudtomon kívül magamra is vontam volna egy ilyen őrült férfi
figyelmét, miért nem támadott meg Londonban? És miért várt volna
olyan hosszú ideig, mielőtt követett Little Dixbybe? Már majdnem
két hete itt lakom.
Csakugyan nehéz megérteni a dolgot, vonta le a következtetést a
férfi.
– Az őrültek gondolkodását sajnos nem könnyű felfogni – felelte.
– Ez igaz – értett egyet a nő. – De be kell ismernie, hogy Pengés
Hobson ma este nem tűnt tébolyodottnak. Azt állította, hogy én sok
pénzt érek neki.
– Lehet, hogy nem Hobson az őrült. Ebben a rejtélyes ügyben
valószínűleg az a tébolyodott, aki ideküldte, hogy önt megtalálja.
Evangeline erősebben szorította a férfi kabátjának a hajtókáját.
– Atyavilág! Igen, igaza van! De nem, ez a logika sem állja meg a
helyét. Senkit sem tudok, aki meg akarna ölni, hát még aki ezért
fizetni is hajlandó lenne!
A férfi az ösvényt két oldalról kísérő sűrű erdő sötét susogását és
zúgását hallgatta, és azon tűnődött, amit a gyilkosságokról tudott.
Akadtak, akik úgy vélték, túl sokat tud erről a témáról. Igazuk volt.
– Egy kidobott szerető, aki bosszút esküdött, esetleg felbérelne
egy utcai bűnözőt, hogy megölesse a nőt, aki visszautasította –
vetette fel.
– Egy szerető? – Evangeline hitetlenkedve préselte ki a szavakat,
de gyorsan összeszedte magát. – Jóságos ég! Biztosíthatom róla,
uram, hogy erről szó sincs.
Érdekes válasz, gondolta a férfi. Mintha a nő teljes
lehetetlenségnek tartaná az elképzelést. De ő a maga részéről ezt
nehezen vette be. Evangeline Ames túl érdekes, túl ellenállhatatlan.
– Lehet, hogy a megbízó nem is férfi. Van olyan nő, akinek oka
van önre féltékenynek lennie? – firtatta tovább Lucas.
– Az ön képzelőereje nagyon kreatív, uram. Nem ír véletlenül
regényeket?
– Nem. Mi több, nem is olvasok.
A nő a szeme sarkából hűvös pillantást vetett rá.
– Talán van valami kifogása a regények ellen, Mr. Sebastian?
– Én inkább egy valóságközeli nézőpontból nézem a világot, Miss
Ames. A regényeknek természetüknél fogva semmi közük a
valósághoz az erőltetett érzelmeikkel és a nevetségesen boldog
befejezésükkel.
Evangeline fagyos mosolyt küldött felé.
– Nem véletlenül hívják fikciónak, uram.
– Valóban – válaszolta.
– Van, aki nagyon is felemelőnek találja a regényeket, pont azért,
mert a valóság másfajta megközelítését teszik lehetővé – folytatta a
győzködést Evangeline.
– Elhiszem önnek, hogy így van, de térjünk vissza a
rejtélyünkhöz.
– Mondtam már, nem tudom a választ.
– Akkor térjünk vissza az elejére.
– Az elejére?
– Miért marad továbbra is itt Little Dixbyben? Elég egyértelművé
tette, hogy nem bájolta el a vidéki élet.
31 AMANDA QUICK
A nő pár másodpercre elgondolkodott a kérdésen. A férfi nem
látta az arckifejezését a holdfényben, de érezte, hogy Evangeline épp
azt próbálja eldönteni, mennyit mondjon el neki az igazságból.
– Mint tudja, én hivatásos társalkodónő vagyok – kezdte.
– Egy igen jól fizetett hivatásos társalkodónő a ruhája és annak
alapján, hogy megengedheti magának a villa bérlését.
– Már elmagyaráztam, hogy egy exkluzív cégnek dolgozom. – A
hangja most metsző volt a türelmetlenségtől. – De történetesen más
irányú törekvésem is van. Félre ne értsen, nagy megelégedésemre
szolgál a Flint és Marsh Ügynökségnek végzett munkám, de el
vagyok szánva rá, hogy más szakmára váltsak.
– Milyen más szakmára?
A nő kihúzta magát.
– Olyanra, amit ön nyilvánvalóan nem helyesel. Reményeim
szerint érzelmes regények írásából fogom eltartani magam.
A férfi harsány nevetésben tört ki, amin ő maga is meglepődött.
– Kitalálhattam volna.
– Ami azt illeti, nemrég írtam alá a szerződést egy úriemberrel,
aki számos újságot jelentet meg, Mr. Guthrie-val. Talán már ön is
hallott róla?
– Természetesen hallottam hírét a Guthrie-féle
hírlapbirodalomnak. Egy vagyont keresett társadalmi pletykák,
szörnyű bűntettek és érzelgős ponyvaregények folytatásokban
történő megjelentetésével. – Lucas hirtelen elhallgatott, ahogy
eljutott a tudatáig, amit mondott. – Ó, már értem.
– Kiadja az első regényemet folytatásokban – közölte Evangeline.
– A Winterscar Kastély első fejezete a jövő héten jelenik meg hat
kisebb vidéki lapjában. Ha népszerűnek bizonyulok vidéken, akkor a
londoni újságjában is megjelenteti.
– Gratulálok – mondta Lucas.
– Nem kell udvariaskodnia, elég egyértelművé tette a véleményét
a ponyvaregényekkel kapcsolatban.
– Igaz, hogy nem olvasok regényeket, de csodálom az
elszántságát, hogy saját kezébe vegye az életét. Lenyűgöző nő maga,
Evangeline Ames. Csakugyan sohasem találkoztam önhöz
foghatóval.
– Igen, nos, biztosíthatom róla, hogy én is nagyon páratlannak
találom önt, Mr. Sebastian.
– Nem válaszolt a kérdésemre – emlékeztette a férfi gyengéden.
– Azzal kapcsolatban, hogy miért vagyok Little Dixbyben? –
Hallatszott a nő hangján, hogy most már szórakoztatja a dolog. –
Nem könnyű önt eltéríteni, ugye?
– Nem, amikor valamit nagyon akarok.
– És most válaszokat akar.
– Igen. – Meg téged is, gondolta magában.
– Tudja, megértem – mondta Evangeline –, én magam is nagyon
kíváncsi típus vagyok.
– Á, igen, azok az önkényes behatolások a parkba, mielőtt
megérkeztem!
– Be kell ismernie, hogy nagyon is hasznosnak bizonyultak –
válaszolta a nő.
– Mert ma éjjel, amikor megtámadták, tudta, hogy elrejtőzhet
Hobson elől a falakon belül.
– Persze nem voltam biztos benne, hogy követni fog a falon
belülre, de éreztem, hogy ha mégis követ, akkor valószínűleg közel
sem tud olyan jól tájékozódni ott, mint én.
– Úgy tűnt, mintha a pavilon felé tartott volna. Mi volt a terve?
– A tó – felelte a nő. – Oda akartam csalogatni. Valamilyen furcsa
energia van abban a vízben. Azt reméltem, hogy ha Hobson
véletlenül beleesik, akkor megzavarodik, esetleg bepánikol.
– Nagyon jó, Miss Ames. Igaza volt. A tó paranormális áramlatai
nagyon megzavarják az embereket, különösen éjjel.
– Gondoltam.
– De még mindig nem válaszolt a kérdésemre. Mi hozta Little
Dixbybe?
– A könyvem – felelte Evangeline. – Azt hittem, érti. Mr. Guthrie
fejezetenként jelenteti meg a regényemet, de csak az első három van
készen. Hetente egy fejezetet kell írnom Mr. Guthrie-nak, hogy
betartsam a határidőt, és a szerződés kiköti, hogy minden fejezetnek
úgy négyezer szavasnak kell lennie. Nem engedhetem meg
magamnak, hogy akár egyetlen határidővel is csússzak.
33 AMANDA QUICK
Az igazat mondja, döntötte el magában a férfi. De egyben
szemérmetlenül hazudott is.
4.
Lucas megállította Evangeline-t az apró lak bejáratánál. A kis kerti

kapu nem volt bezárva. Félig nyitva, a zsanéron lógott. Evangeline
fejvesztett menekülésének néma bizonyítéka láttán a férfit hirtelen
elöntötte a düh. Ha Hobson most nem lenne halott... Azonnal
megálljt parancsolt a gondolatnak. Az érzelmek mindig
elhomályosítják a logikus gondolkodást.
Kinyitotta a kaput, és beterelte Evangeline-t a páfrányokkal
borított kertbe. A kavicsos ösvény alig látszott ki a holdsütötte
levelek sűrűjében.
– A nagybátyám nem nagyon foglalkozott a Páfránylakkal –
szólalt meg Lucas. – De amint láthatja, végzett pár kísérletet a
páfránnyal.
– Észrevettem. – Evangeline az őket körülvevő sűrű erdő felé
mutatott. – Minden olyan buján nő az apátság közelében.
– A park közepén található meleg vizű forrás energiájának
köszönhető. A paranormális áramlatok közel sem olyan erősek a
falakon kívül, de azért hatással vannak a környék növényzetére. –
Azt nem tette hozzá, hogy a forrás ereje az elmúlt két évben egyre
nő. – Hogy jutott be Hobson a házba? – kérdezte.
– A konyhaajtón át – válaszolta Evangeline. – Feltörte a zárat.
– Hadd nézzem.
Körbementek a villa hátuljához, és átvágtak a konyhakerten. Itt
sem termett zöldség a földben. Csakúgy mint az előkert, ez a
zsebkendőnyi kis terület is egy mini páfránydzsungel volt.
Amikor a nyitott ajtóhoz értek, Lucas fényt gyújtott, egy kicsit
magasabb szintre emelte az érzékelését, és megvizsgálta a törött
zárat. Hobsonnak az erőszakos kipárolgása, ahogy a gyilkolásra
készült, ott kavargott a levegőben. Lucas lezárta az érzékeit, mielőtt a
35 AMANDA QUICK
pszichikai maradványok miatt a saját képessége válaszképpen
fellángolna. Kiegyenesedett, és belépett a konyhába.
– Meg sem próbált halkan közeledni.
– Nem – felelte Evangeline. Követte a férfit a konyhába. –
Nagyon biztos volt magában. Így visszanézve, azt hiszem, akarta,
hogy meghalljam.
– A gazfickó azt akarta, hogy legyen ideje félni.
– Honnan tudja?
– Benne van a nyomaiban, amiket hagyott. – A férfi a törött zár
felé mutatott.
Evangeline a sáros csizmanyomokra nézett a földön.
– Érzi a szándékát a lábnyomokból?
– Nem a lábnyomokból. Érzékelni tudom a pszichikus nyomokat,
amiket hátrahagyott.
Evangeline a férfira nézett elkerekedő szemmel.
– Ez az adottság a természetfeletti képessége része?
– Igen.
A nő pár másodpercig gondolkodott, aztán elfogadva a
magyarázatot, bólintott.
– Végül ő volt az, akit nagy félelem kerített a hatalmába. –
Megborzongott. – Hallottam a végső kiáltásában.
– Nagy valószínűséggel megszúrta magát valamelyik vértövissel –
mondta Lucas szórakozottan. Felkapcsolta a falilámpát. A gázlámpa
fénye megvilágította a kis konyhát. – A nagybátyám szerint a méreg
borzasztó hallucinációkat és pánikot okoz. Hobson nyilván futásnak
eredt, ami sohasem okos dolog a labirintusban.
Evangeline különös pillantást vetett rá.
– Majd igyekszem észben tartani.
– Maga soha nem fog oda belépni – biztosította róla a férfi. –
Senki sem fog, rajtam kívül. Túl veszélyes. Általában a kapu zárva
van. Az egyetlen ok, amiért ma éjjel nyitva volt, hogy épp bent
voltam, amikor maga és Hobson megérkeztek. – Visszanézett az
ajtóra. – Reggel ideküldök valakit, hogy megjavítsa.
– Köszönöm.
– Várjon itt! – mondta Lucas. – Gyorsan körbenézek, mielőtt
elmennék.
– Biztos vagyok benne, hogy már nincs mitől félnem, most, hogy
Hobson halott. – Evangeline egy pillanatra elhallgatott. – Legalábbis
ma éjjel biztonságban vagyok.
– Egyetértek. De azért ideküldöm Stone-t, hogy őrködjön
napkeltéig. Már nem sok idő.
– Ó, erre tényleg semmi szükség!
– Nincs oka aggodalomra Stone miatt. Teljesen megbízható.
Egyébként is azt az utasítást kapja, hogy maradjon a házon kívül.
– Mr. Sebastian, próbálom értésére adni: semmi szükség, hogy őrt
állítson a ház elé. – A szavaknak kicsit kemény élük volt.
Evangeline nem veszi jó néven, ha parancsolnak neki, nyugtázta a
férfi. Elmosolyodott.
– Az nem jutott eszébe, hogy esetleg a saját magam
megnyugtatására teszem?
– Nem értem.
– Én magam is szeretnék egy kicsit aludni ma éjjel. De nem leszek
képes, ha a maga biztonsága miatt aggódom. Mint háziúr,
felelősséggel tartozom magáért.
– Az ég szerelmére! Ez nevetséges!
– Nekem nem. Szeretnék pihenni. Nem leszek képes, ha tudom,
hogy maga itt egyedül van.
A nő kinyitotta a száját, de azonnal be is csukta. Szeme enyhén
elkeskenyedett. Láthatóan rájött, hogy nincs értelme a további
tiltakozásnak.
A férfi átvágott a csöppnyi fogadószobán, és végigment a hosszú
folyosón, elhaladva a fürdő mellett. Amikor odaért a hálóhoz, a
feltúrt ágynemű és a nyitott ablak látványa újra dühbe gurította. A
nyavalyás olyan közel járt hozzá! Ha Evangeline nem lett volna
ébren, és nem hallja meg, amikor a konyhaajtót feltöri, ha nem lenne
olyan talpraesett, gyors felfogású nő... annyi ha! Nem engedhette
meg magának, hogy túl sokáig töprengjen azon, ami majdnem
történt.
Ezúttal fel sem srófolta az érzékelését. Nem merte. Tudta, mit
találna, tudta, hogyan reagálnának az érzékei. Nem engedhette meg
magának, hogy elveszítse az önuralmát, most nem, amikor
37 AMANDA QUICK
Evangeline a közelben van. Nem kockáztathatja, hogy a nő
felfedezze ezt az oldalát.
Ráadásul a gazfickó halott.
Lucas mozdulatlanul állt még egy-két pillanatig, egyik kezével az
ajtó szélét markolva. Amikor biztos volt benne, hogy teljesen ura
önmagának, visszafordult a konyha felé.
Nem csodálkozott a hálószobában elé táruló látványra adott
reakcióján, de meglehetősen meglepte az érzés hevessége. Végül is
tudta, mit várjon. Evangeline beszámolója alapján tisztában volt vele,
hogy mi fogadja majd a helyszínen. Az a lényeg, hogy a nőnek nem
esett bántódása. Biztonságban van, legalábbis egyelőre. Most csak ez
számított.
Reakciójának hevességét mégis nyugtalanítónak találta. Nem
mintha nem járt volna már korábban sokkal borzalmasabb bűntettek
helyszínein. De valamilyen oknál fogva az Evangeline elleni támadás
valós bizonyítéka áthágott minden körültekintően felállított
pszichikus korlátot, és a lénye legmélyét érintette meg. Alig ismerte
a nőt, mégis úgy reagál, mintha közeli kapcsolatban állnának, mintha
a nő hozzá tartozna. Mintha joga lenne megvédeni. Egy dolog biztos:
mostantól jobban vigyáz rá.
Hátat fordított a hálónak, és a folyosón keresztül visszament a
konyhába. Evangeline ott várakozott.
– Nos, elégedett? – kérdezte a nő.
– Minden rendben van – felelte Lucas.
– Biztos voltam benne, hogy így lesz. – Szégyenlősen a férfira
mosolygott. – Azért kedves öntől, hogy meggyőződött róla.
– Próbáljon egy kicsit aludni.
– Kiváló gondolat. Amint már említettem, a vendégeim
Londonból holnap érkeznek. Nagyon elfoglalt leszek az ő
szórakoztatásukkal.
– Örülök, hogy a következő pár napban lesz társasága – válaszolta
a férfi.
A nő fürkészően nézte az aggódó férfiarcot a konyhai falilámpa
vakító fényében.
– Attól tart, hogy akárki bízta is meg Hobsont a
meggyilkolásommal, újra próbálkozik, ugye?
– A körülményeket tekintve azt hiszem, feltételezhetjük, hogy így
lesz. De úgy gondolom, hogy van még némi időnk, mielőtt az a
személy, aki Hobsont önre küldte, újabb lépésre szánja el magát.
– Mert nem fogja azonnal megtudni, hogy Hobson kudarcot
vallott?
– Így van. És még amikor rádöbben, hogy a felbérelt gyilkos nem
tér vissza a fizetségéért, akkor is eltart majd egy darabig, amíg újabb
tervet ötöl ki. Nem elég csak úgy kimenni az utcára, nem minden
sarkon lehet ilyen tehetségre bukkanni.
A nő szemében derű csillant, ahogy ránézett.
– Ilyen tehetségre?
A férfi elfintorodott.
– Elég rossz szóválasztás volt részemről. Egy olyan profi gyilkos
felbérelésének nehézségén túl, aki hajlandó vidékre utazni, az a tény,
hogy kegyed megúszta az első kísérletet, óvatosabbá teszi majd a
következő üldözőjét, akárki legyen is az.
Evangeline enyhén oldalra biccentette a fejét, és átható
figyelemmel nézte a férfit. Lucas megesküdött volna rá, hogy
aranyba játszó mogyorószín szeme egy kicsit felvillant, de hogy ezt
érdeklődés, ijedtség vagy egyszerű kíváncsiság okozta-e, azt nem
tudta megmondani.
– Ne vegye sértésnek, uram – szólalt meg a nő –, de az a
benyomásom támadt, hogy ön meglehetősen sokat tud róla, hogyan
szokták az ilyet intézni.
– Mondhatjuk, hogy a képességem természetéből adódóan
kénytelen voltam a bűnözők gondolkodását némiképp
tanulmányozni. – Egy kis szünetet tartott, aztán úgy döntött,
elmondja a nőnek a többit is. – A családom heves rosszallása ellenére
időnként felkér egy régi barátom, aki detektívfelügyelő a Scotland
Yardnál, hogy mondjak véleményt.
– A családja ezt helyteleníti?
– Azt gondolom, hogy az ikrek, az öcsém és a húgom,
meglehetősen érdekesnek találják, de az anyjuk nem.
– Az anyjuk? Az öné nem?
39 AMANDA QUICK
– Jogilag Judith a mostohaanyám. Az én édesanyám meghalt
tizenöt éves koromban. Judith mindent megtesz, hogy a Scotland
Yard számára végzett munkám mélyen őrzött, sötét családi titok
maradjon.
– Értem. Meg kell mondanom, hogy én a testvéreivel értek egyet.
A tanácsadói munkája számomra lenyűgözőnek hangzik.
A férfi elgondolkodott.
– Nem vagyok biztos benne, hogy a lenyűgöző a megfelelő jelző.
Az ellenállhatatlan talán jobban kifejezi az igazságot.
Együtt érző kifejezés suhant át a nő arcán.
– Megértem. A képességének természetével van összefüggésben?
– Sajnos igen.
A férfinak úgy tűnt, hogy a szoba légköre minden perccel egyre
túlfűtöttebbé válik. Mennie kéne, gondolta. Minél tovább marad itt a
nővel kettesben, annál nehezebb lesz itt hagynia.
– Akkor megyek – mondta.
A nő kibújt a férfi kabátjából, és átnyújtotta.
– Ezt ne felejtse itt.
Elvette tőle. Mivel más kifogás nem jutott eszébe, hogy tovább ott
időzzön, kilépett a lépcsőre. Egyik lábával a második lépcsőfokon
megállt, és visszanézett a nőre.
– Azt javaslom, hogy az egyik konyhai székkel barikádozza el az
ajtót ma éjjelre – szólalt meg.
– Jó ötlet. Így teszek – ígérte Evangeline.
A férfi megvárta, amíg a nő becsukta az ajtót. A fa széklábak
nyikorgása a padlón, majd egy tompa puffanás elárulta, hogy a nő
megfogadta a tanácsát a rögtönzött zárral kapcsolatban. Elégedetten
bújt bele a kabátjába. A ruhadarabon még érezni lehetett a nő
testének melegét, és magán viselte az illatát: egy csakis rá jellemző,
édes, fűszeres, nőies illatot. A parfüm hordozta a nő lényegét, és
valahogy az ő energiája hatotta át. A férfi tudta, hogy sohasem fogja
elfelejteni.
5.
Stone a konyhában várt rá egy kancsó kávéval.

– Nagyon jó illata van – dicsérte Lucas.
– Feltételeztem, hogy egy darabig még nem foglalkozik majd az
alvással – felelte Stone. Kávét töltött két méretes bögrébe. – Addig
nem, amíg az a holttest várja a labirintusban.
– Jól gondoltad. Meg kell találnom hajnalhasadás előtt, ha meg
akarom vizsgálni. A holttestek nem sokáig maradnak meg a
labirintusban, mint ahogy az Éjkertben sem. Azoknak a növényeknek
Pengés Hobson nem több, mint egy kis trágya.
Leült a régi konyhaasztalhoz. Stone is letelepedett vele szemben.
Jóleső csöndben kortyolgatták a kávéjukat. Munkaadó és alkalmazott
voltak, de barátok is, akik már nemegyszer megmentették egymás
életét. Stone volt azon kevesek egyike a világon, akiben Lucas
megbízott. De Stone egyben azon néhány ember közé tartozott, aki
ismerte Lucas titkait, és mégsem feszengett a társaságában.
– Ha megittad a kávéd, szeretném, ha a Páfrány-lakhoz mennél, és
reggelig szemmel tartanád – mondta Lucas egy idő után. – Biztos
vagyok benne, hogy nincs miért aggódni ma éjjel, de szeretném, ha
Miss Ames nyugodt lehetne. Elég nagy megpróbáltatáson ment ma
keresztül.
– Szemmel tartom, a maga kedvéért. – Stone letette a bögréjét, és
felállt. – Biztos benne, hogy a holttest körül nincs szüksége rám?
– Biztos. Megvizsgálom, de nem hiszem, hogy bármi hasznosat
fogok találni. Mégis, sohasem lehet tudni.
– Akkor megyek.
Stone kisétált a konyhából, majd végigment a folyosón. Lucas
várt, amíg meg nem hallotta az oldalsó ajtót nyílni és csukódni.
Aztán ő is letette a bögréjét, felállt, és kiment.
41 AMANDA QUICK
Átsétált a teraszon, le a lépcsőn, és elindult a kétoldalt tornyosuló,
halványan fénylő sövényekkel szegélyezett keskeny ösvényen.
Természetellenes méretű és színű, furcsa virágok világítottak az
éjszakában. Chester Sebastian élő botanikai laboratóriummá
változtatta a Kristálykertet. Az évtizedek alatt elvégzett paranormális
kísérletek eredményei önálló életre keltek. Az utóbbi években
kezdtek veszélyesen kezelhetetlenné válni.
Nem volt véletlen, hogy a furcsa hibridek, amiket Chester
kitenyésztett, virultak a birtokon. A meleg vizű forrás paranormális
természete miatt választotta az ősi apátságot laboratóriumául.
Ellentétben Bath városával, amely vizének köszönhetően kedvelt
turistacélpont lett a rómaiaktól egész napjainkig, a Kristálykertben
fakadó forrás sokkal baljósabb hírnévre tett szert. A helyi lakosok
nem voltak egyedül azzal a meggyőződésükkel, hogy Chestert a saját
természetellenes teremtményeinek egyike ölte meg. A Sebastian
család többsége is így gondolta.
Nem tartott sokáig megtalálni a holttestet a labirintusban. Hobson
arccal az ég felé esett össze, arcára a rettenet maszkja fagyott.
Néhány kúszónövény és inda már elkezdett a halott férfi kezére és
lábára csavarodni. Lucas felhúzott egy pár kerti bőrkesztyűt, és
kiszabadította a testet a kúszónövények erős szorításából. Nem ment
egykönnyen.
Gyorsan átkutatta Hobson ruházatát. Nem volt túl sok minden:
meglehetősen sok pénz, pár jegy és két elrejtett kés. Az egyik jegy
egy londoni színház olcsó helyére szólt, a Lady Easton titka című
melodráma előadására.
A vonatjegy tanúsága szerint Hobson az aznap délutáni vonattal
érkezett Little Dixbybe. Ez egybevágott azzal, amikor Evangeline
becslése szerint először kezdte úgy érezni, hogy figyelik.
Lucas zsebre vágta a jegyeket és a késeket, majd a holttestet
visszagördítette az éhes növényeknek, és kisétált a labirintusból.
6.
Beatrice Lockwood a meleg délutáni napsütés felé tartotta divatos

fodros napernyőjét.
– Ki gondolta volna, hogy a vidék ilyen veszélyes is tud lenni? –
kérdezte. – Szép itt Little Dixbyben, de kétségkívül meglehetősen
unalmasnak tűnik. Nem éppen a bűnözés melegágyának.
– Ha meggondolom, hogy Mrs. Flint és Mrs. Marsh azért
száműzött ide, hogy a zilált idegállapotodból összeszedd magad! –
tette hozzá Clarissa Slate. – Várj csak, amíg elmeséljük nekik,
hogyan támadott meg egy késes férfi a saját ágyadban!
– Bizonyosodjatok meg róla, hogy értik: én már nem voltam az
ágyamban, amikor a gazember a szobámba ért – felelte Evangeline. –
Semmi szükség jobban rájuk ijeszteni, mint amennyire muszáj. Mire
Hobson odaért, már félig kint voltam az ablakon.
– Mintha ez megnyugtatná őket – jegyezte meg Clarissa. – Tudod,
hogy mindketten nagyon aggódnak az idegállapotod miatt a
Rutherford-ügy fejleményei óta. Vidékre küldenek, hogy kiheverd,
erre tessék, mi történik!
– Én próbáltam meggyőzni Mrs. Flintet és Mrs. Marsht, hogy nem
állok sokk hatása alatt a Rutherford – ügyet követő események miatt
– szögezte le Evangeline.
Benne jártak a délutánban, és a Little Dixbybe vezető ösvényen
sétáltak, hogy a városban teázzanak, majd megnézzék a romokat.
Korábban Evangeline egy bérkocsival ment a barátnői elé az
állomásra. Mayhew, a város egyetlen fuvarozója vitte őket
csomagjaikkal a Páfránylakhoz. Miután kipakoltak, Clarissa és
Beatrice kijelentették: már égnek a vágytól, hogy lássák az ókori
emlékeket.
43 AMANDA QUICK
Evangeline nagyon megkönnyebbült, mióta a barátnői
megérkeztek. Bár meg volt róla győződve, hogy idegeit nem viselték
meg az éjszaka eseményei, az az igazság, hogy reggel felfedezte:
sokkal jobban megrázta a dolog, mint ahogy magának bevallotta. A
támadás újra felélesztette azokat a félelmetes érzéseket, amiket két
hete tapasztalt, amikor Douglas Mason előugrott a hálószobaajtó
mögül, és kést szegezett a torkának. Atyavilág, hány ilyen erőszakos
támadást kell egy hölgynek elviselnie egy hónap alatt? – gondolta.
Nagyon örült, hogy Clarissa és Beatrice nála fogják tölteni a
következő két éjszakát. Kis szerencsével talán sikerül majd
valamelyest kialudnia magát. Ha kénytelen lenne a következő két
estét egyedül tölteni az idegölő vidéki csöndben, biztosan egész éjjel
ébren feküdne, és fülelne, hogy nem hangzanak-e fel lépések a
hallban, meg figyelné az árnyakat a hálószoba ablakában.
Beatrice-szal és Clarissával nem sokkal azután ismerkedett meg,
hogy a Flint & Marsh cégnél elhelyezkedett. Hamarosan baráti
szálak szövődtek hármójuk között, részben mert mind a hárman
egyedül álltak a világban, és magányos jövőnek néztek elébe.
Kevés lehetőség állt nyitva a nők számára, ha tisztességes munkát
kívántak vállalni. Rossz anyagi helyzetük következtében, valamint
társadalmi kapcsolatok hiányában a házasság szóba sem került,
mindnyájukra az a lehangoló kilátás várt, hogy nevelőnőként vagy
fizetett társalkodónőként tengessék napjaikat. Mindkét foglalkozás
híresen rosszul fizetett. A szakmában eltöltött húsz-harminc év után
nagy valószínűséggel a nő pont olyan szegény volt, mint kezdetben.
Az nyújtotta az egyetlen reményt, hogy talán az egyik bőkezű
munkaadója majd megemlékezik róla a végrendeletében. Olyan
remény volt ez, amit a sors gyakran kegyetlenül összezúzott.
Amikor Evangeline elkezdte körbejárni az ügynökségeket, akik a
gazdagoknak nevelőnőket és társalkodónőket közvetítettek, eljutottak
hozzá a híresztelések egy roppant exkluzív cégről. Úgy hírlett, hogy
a Lámpás utcai Flint & Marsh Ügynökség a legelőkelőbb
családoknál helyezi el az alkalmazottait, és azt beszélték, hogy
különösen bőkezű javadalmazást fizetnek, nem úgy, mint a többi
ügynökség. Evangeline a Lámpás utcába sietett. Alapos interjút
követően a cégtulajdonosok ott helyben felvették.
Megtudta, hogy a jóval magasabb fizetségnek két oka van. A Flint
& Marsh nem közönséges társalkodónő-közvetítő iroda volt. A cég
szokatlan szolgálatokat nyújtott gazdag ügyfeleinek. És bár az
ügynökség minden óvintézkedést megtett, a munka mégis járt némi
veszéllyel. Nem mindenki alkalmas erre a munkára, magyarázta Mrs.
Marsh. A másik ok az ügynökség bőkezűségére az volt, hogy nem
mindennapi tehetséget követelt az általa alkalmazott hölgyektől:
bizonyos mértékű természetfeletti képességet várt el.
Különleges képességük és elszántságuk, hogy saját feltételeik
szerint éljenek a nők számára kemény világban, olyan szoros
köteléket vont Evangeline és a barátai közé, mintha csak rokoni
szálak fűzték volna össze őket. Talán még szorosabb, gondolta
Evangeline. A Flint & Marsh számára végzett munkája során épp
eleget látott a legelőkelőbbek közt számon tartott családok intim
oldaláról ahhoz, hogy tudja, a látszat gyakran csal. Minden
alkalommal újra meglepte, mennyi féltékenység, harag, keserűség,
sőt akár erőszak rejtőzhet a kívülről rendkívül tiszteletreméltónak
elkönyvelt családokon belül is.
Mire Evangeline a Flint & Marsh ajtaján kopogtatott, Beatrice és
Clarissa már pár hónapja az alkalmazásukban állt, és már
megállapodtak, hogy összedobják, amijük van, hogy közösen
béreljenek egy kis házat. Hamarosan Evangeline-t is hívták, hogy
csatlakozzon, és ő hálásan fogadta el az ajánlatot.
A közös házon való osztozás a költségek megoszlásán kívül is
nagy vonzerővel bírt, nem csak pénzügyi okokból. Evangeline
élvezte a közös étkezésekből, a napi hírek megosztásából és a Flint
& Marsh számára végzett érdekes munkájuk megbeszéléséből adódó
egyszerű örömöket. Az apja halálát követő hónapokban egyedül
lakott, és ebben nem sok öröme telt. Nem mintha Reginaid Ames
életében nagy társaságot jelentett volna, ahogy arra Evangeline
gyakran emlékeztette magát. Apját teljesen fölemésztette a
rögeszméje, hogy paranormális energiával működő gépeket találjon
fel.
Nem látta túl gyakran, de mindig jelen volt a háttérben. Egész
pontosan általában a pincében berendezett műhelyében tartózkodott.
De legalább amíg életben volt, mindig volt valaki a házban a
45 AMANDA QUICK
bejárónőn és a cselédeken kívül, akik sohasem maradtak náluk
sokáig. Reginaid kísérletei és kiszámíthatatlan hangulatváltozásai
gondoskodtak róla, hogy még az a pár cseléd is folyton egymásnak
adja a kulcsot. Evangeline időnként magányos volt akkor is, amikor
az apja még élt, de írói álmai és a képzelete mindig ott volt neki
társaságul. Nem tudta, mint jelent teljesen egyedül lenni a világban,
amíg egy nap holtan nem találta apját a pinceműhelyében, mellette a
földön egy pisztoly, és egy búcsúlevél a munkaasztalon.
Jóllehet sok közös vonásuk akadt, Evangeline tisztában volt vele,
hogy a barátnőivel külsőre nagyon különböznek. Beatrice vörösesen
aranyló hajával és lagúnakék szemével túlvilági ártatlanság látszatát
keltette, ami miatt az emberek hajlamosak voltak alulbecsülni
intelligenciáját és kiváló emberismeretét. Az ártatlanság és naivság
benyomása, amit keltett, jó szolgálatot tett neki a Flint & Marsh
Ügynökségnek végzett munkája során, de valójában semmi köze sem
volt az igazsághoz. Beatrice élete nagyon másként telt, mielőtt a
Lámpás utcai ügynökséghez került volna, és az akkori történések
minden ártatlanságtól és naivitástól megfosztották. A Dr. Flemming
Okkult Akadémiáján szerzett látnoki tapasztalata a mai napig
üldözte.
Clarissa ezzel szemben sötét hajú volt, szeme pedig
borostyánszínű. Aranykeretes szemüveget hordott, ami pedáns, tudós
megjelenést kölcsönzött neki. Kevés ember vette észre a tüzes nőt a
szigorú külső mögött, amit Clarissa nem bánt. Puritán szabású ruháit,
szorosan összetűzött haját és szemüvegét használta, hogy elrejtse
múltja titkait, amelyek könnyen a halálát okozhatnák.
– Ha engem kérdezel – szólalt meg Beatrice, szórakozottan
forgatva napernyőjét –, az az igazi probléma, hogy a munkaadóink
idegeit rettentően megtépázta a Rutherford-ügy végkifejlete.
Alulbecsülték a megbízásban rejlő veszélyt. Mindig megrázza őket,
ha ilyen jellegű hibát vétenek.
– Azt hiszem, igazad van – válaszolta Evangeline. – De őszintén
szólva nem is láthatták előre azt, ami az ügy lezártát követően
történt.
– Nagyon igaz – helyeselt Beatrice –, de ez nem jelenti, hogy ne
éreznék a felelősség súlyát. Végül is ha nem küldenek a Rutherford-
házba, akkor nem találkoztál volna azzal a borzasztó emberrel.
Clarissa aggódva ráncolta össze sötét szemöldökét.
– Az a helyzet, hogy egyszerűen nem tulajdoníthatunk két héten
belül két támadást a véletlennek. A józan ész ellene szól.
– Az első incidenst persze a szakmánk természeténél fogva
könnyű megmagyarázni – mondta Beatrice. – De ennek a második
támadásnak az égvilágon semmi értelme.
Evangeline megszorította a napernyője fogantyúját.
– Már más is rámutatott arra, milyen csekély az esélye, hogy a két
támadás véletlen egybeesés lenne.
Beatrice arca kíváncsiságot tükrözött.
– Az úriember, aki megmentett?
– Igen, Mr. Sebastian – felelte Evangeline.
– Azt mondod, úgy tűnik, ő is természetfeletti képességgel
rendelkezik? – faggatta Clarissa sürgetően.
Evangeline-nek eszébe jutott, hogyan menekült fejvesztve Pengés
Hobson a halálába. Megborzongott.
– Higgy nekem, ehhez kétség sem férhet. Mi több, Mr. Sebastian
maga is bevallotta különleges képességét, és felismerte az én
képességemet. Csakúgy mint mi, ő is elfogadja a paranormálist,
mint... nos, mint normálist.
Egy ideig csöndben sétáltak, ezen a megjegyzésen töprengve.
– Azt kell mondjam – szólalt meg Beatrice egy idő múlva –, hogy
Mr. Sebastian jelenléte egy további megdöbbentő véletlennek tűnik
számomra.
Evangeline és Clarissa ránéztek.
– Mit értesz ezen? – kérdezte Clarissa.
Beatrice a körülöttük elterülő tájra mutatott egyik kesztyűbe
bújtatott kezével.
– Mennyi annak az esélye, hogy Anglia összes festői vidéki
kisvárosa közül, amit Evangeline a pihenése színhelyéül választhatott
volna, ő pont azt a városkát választja, ahol olyan úriemberbe botlik,
aki maga is jelentős természetfeletti képességgel bír?
Evangeline elmosolyodott.
47 AMANDA QUICK
– Jól tudod, hogy a választásom aligha nevezhető
véletlenszerűnek. Amikor Mrs. Flint és Mrs. Marsh arról
tájékoztatott, hogy egy hónapra vidékre száműznek, azonnal Little
Dixbyre esett a választásom, ha még emlékszel.
– Igen, emlékszem – válaszolta Clarissa. Napernyőjét
türelmetlenül táncoltatta a kezében. – Valami olyasmi miatt, hogy
bizonyos utalást találtál rá édesapád naplójában.
– Papa meg volt róla győződve, hogy Angliában, mi több, az
egész világon találhatók elszórtan olyan helyek, ahol a föld
paranormális energiái különösen erősnek tűnnek – felelte
Evangeline. – Mindig szerettem volna néhányukat felfedezni.
– Értem – mondta Beatrice. – De még akkor is jó néhány más
helyet is választhattál volna.
– Melyek mindegyike még távolabbi, mint Little Dixby – mutatott
rá Evangeline. – Ebben a városban legalább van egy vonatállomás
meg egy könyvesbolt, valamint néhány érdekes rom. Reméltem,
hogy a hely energiája inspirálóan hat majd a regényírásra.
Clarissa szeme összeszűkült a szemüvege mögött.
– És így történt?
– Nem – ismerte be Evangeline. – Legalábbis a közelmúltig nem.
Sajnálattal mondom, hogy nagyon keveset írtam, amióta a Páfrány-
lakba költöztem. A cselekménnyel akadt némi problémám.
– Ez nem jó hír – mondta Beatrice. – Mi a baj vele?
– Olyan volt, mintha falnak ütköztem volna. Szerencsére nincs
minden veszve, most már haladok. Két napja rájöttem, hogy szörnyű
hibát követtem el.
– Milyen hibát? – kérdezte Beatrice.
– Rájöttem, hogy nem a megfelelő személyt választottam a regény
hőséül – felelte Evangeline. – Rájöttem, hogy a gazember, John
Reynolds igaziból a hős. A rokonszenves úriember, aki az első
fejezetben legalábbis annak tűnik, szerencsevadásznak bizonyul.
– Atyavilág! – kiáltott fel Clarissa. – Hogy tudtál ilyen hibát
véteni?
– Nehéz elmagyarázni, hogy történhet ilyen egy íróval. Csak úgy
megtörténik – legyintett Evangeline.
– Milyen furcsa – tűnődött Beatrice.
– Biztosíthatlak, hogy nagyon kellemetlen – mondta Evangeline. –
De most, hogy ezt a problémát megoldottam, bízom benne, hogy
könnyedén be tudom fejezni, és postára tudom majd adni a
következő fejezetet Mr. Guthrie-nak.
Beatrice elmosolyodott.
– Ez jól hangzik. És a helyi romok? Nem adtak ihletet a
történethez?
– A római villa romjai, amelyeket a városban fogsz látni, nem –
állapította meg Evangeline. – Sajnos a környék legérdekesebb ókori
emlékei a Kristálykert parkjában találhatók, a nyilvánosságtól
elzárva.
Clarissa kíváncsian nézett rá.
– De most, hogy megismerkedtél az új tulajdonossal, nem
gondolod, hogy Mr. Sebastian esetleg körbevezet?
– Szándékomban áll meggyőzni, hogy így tegyen.
Beatrice zavartan ráncolta a homlokát.
– Evie, tudom, hogy nagyon kíváncsi vagy, ha rejtélyről van szó.
Mind azok vagyunk, különben Mrs. Flint és Mrs. Marsh nem
alkalmaztak volna bennünket. De őszintén szólva a régi apátság
nagyon veszélyes helynek hangzik, és abból, amit Mr. Sebastianről
mondtál nekünk, úgy tűnik, ő éppoly veszélyes lehet, mint a kertje.
– Miért mondod ezt? Mr. Sebastian megmentette Evie életét
tegnap éjjel – nézett rá szemrehányóan Clarissa.
– Nem találod kicsit túl egyszerűnek, hogy Mr. Sebastian olyan
gyorsan a helyszínen termett? – kérdezte Beatrice teljesen közömbös
hangon.
– Ó! – válaszolta Clarissa. – Már értem, mire gondolsz.
Evangeline rájuk bámult.
– Én viszont nem értem, mire gondolsz. Miről beszélsz, Bea?
Beatrice felhúzta finom vörös szemöldökét.
– Azt mondod, hogy hajnali kettőkor menekültél a Kristálykert
parkjába?
– Körülbelül – felelte Evangeline.
– És majdnem azonnal találkoztál Mr. Sebastiannel és azzal a
Stone nevű emberével?
49 AMANDA QUICK
– Igen.
– Mindketten teljesen felöltözve tartózkodtak ott? – kérdezett
tovább Beatrice.
Evangeline habozott.
– Igen. Mire akarsz kilyukadni?
– Mindkét férfi véletlenül épp ott sétálgatott abban az elmondásod
szerint igen veszélyes kertben hajnali kettőkor? – kérdezte Beatrice
nyomatékkal.
– Jó kérdés – erősítette meg Clarissa. – Nem úgy hangzik, mintha
a zaj ugrasztottá volna ki őket az ágyukból, és úgy rohantak volna ki
a kertbe, hogy kiderítsék az okát. Ha így történik, akkor hiányos lett
volna a ruházatuk.
– Már kint voltak – felelte Beatrice. Egy pillanatra szünetet tartott
a nyomaték kedvéért. – Meglehetősen furcsa időpont egy kerti sétára,
nem gondolod?
– Értem, mire gondolsz – mondta Evangeline halkan. Haragudott
magára, hogy neki ez nem jutott eszébe. – Talán valóban el kellett
volna gondolkodtatnia, mit keresett Sebastian a parkban ilyen kései
órán, de az igazat megvallva, a nagy izgalomban és zűrzavarban
örültem, amikor megjelent. Be kell vallanom, hogy kissé meg voltam
zavarodva.
– Érthető – mondta Beatrice.
– Teljes mértékben – mormolta Clarissa. – Két héten belül két
erőszakos támadástól mindenki elvesztené a hidegvérét.
– Megköszönném, ha abbahagynátok az anyáskodást, és nem
beszélnétek hozzám úgy, mintha az idegeim felmondták volna a
szolgálatot. – Evangeline kissé hevesen rántott egyet a napernyőjén.
– Biztosíthatlak benneteket, hogy az idegeim remek állapotban
vannak.
– Persze – válaszolta Beatrice gyengéden. – Nem állt
szándékunkban mást sugallni, Evie drágám. Csak aggódunk miattad.
– Tudod, hogy így van – tette hozzá Clarissa.
Evangeline elfojtotta az ingerültségét. Szerencsés, hogy ilyen jó
barátai vannak, emlékeztette magát, még akkor is, ha néha
idegesítők.
– Így visszagondolva, úgy emlékszem, hogy Mr. Sebastian tette
fel a kérdések többségét – mondta. – Úgy éreztem, hogy az adott
körülmények között joga van némi magyarázatra. Mégiscsak én
voltam az, aki birtokháborítást követett el a parkjában.
Clarissa résnyire összehúzta a szemét.
– Miket kérdezett?
– Tájékozódott rólam egy kicsit mint az új bérlőjéről – vallotta be
Evangeline. – Ennek során megtudta, hogy Lady Rutherfordnál
álltam utoljára alkalmazásban, és tudott Douglas Mason haláláról is.
Ez az egybeesés felkeltette a kíváncsiságát.
– Ó, jaj! – mormogta Beatrice. – Mrs. Flint és Mrs. Marsh ennek
nem fog örülni. Tudod, mennyire nagy hangsúlyt helyeznek a
diszkrécióra.
– Nem az én hibám, ha Mr. Sebastian kérdezősködött utánam –
felelte Evangeline védekezve.
A napsugár megcsillant Clarissa szemüvegén.
– Mennyit mondtál el neki a Rutherford-ügyről?
– Biztosíthatlak, hogy semmi olyat, amiért Mrs. Flintnek és
Mrs. Marshnak aggódnia kellene. Mr. Sebastian csak annyit tud,
hogy Lady Rutherford mellé alkalmaztak társalkodónőként egy rövid
ideig. Ez minden. – Habozott. – De Mr. Sebastian mintha tudna
valamit Mason valódi jelleméről is.
– Nos, igen. Mason szerencsevadász mivolta szerepelt a lapokban
– emlékeztette Beatrice. – Inkább az a tény ad némi aggodalomra
okot, hogy Mr. Sebastiannek feltűnt: van valami kapcsolat a te
Rutherford-házban betöltött állásod és Mason balesete között.
Evangeline nem szólt semmit.
– Ez érdekes, de én nem látok okot aggodalomra – szólalt meg
Clarissa a szokásos logikájával. – Végül is semmi sem jelent meg a
lapokban, ami arra utalt volna, hogy Mason halála nem baleset volt.
– Valóban – szólalt meg Beatrice halkan. – Mindazonáltal úgy
gondolom, hogy Sebastian sokkal többet tud rólad, Evie, mint
kellene. Mit gondolsz, elhiszi, hogy Douglas Mason halála baleset
volt?
– Nem tudnám megmondani – felelte Evangeline. – De egy
dologban biztos vagyok.
51 AMANDA QUICK
– És mi lenne az? – kérdezte Clarissa.
– Mr. Sebastiant nem érdekelte túlzottan a tény, hogy Mason
halott, csak az a lehetőség, hogy a halálának esetleg köze lehet a
tegnap esti támadáshoz.
Clarissa és Beatrice ezen rövid ideig elgondolkozott.
– Nem mintha kizárhatnánk ezt a lehetőséget – jelentette ki végül
Clarissa. – Nem tetszik nekem, hogy te itt laksz egyedül, Evie.
– Nekem sem – helyeselt Beatrice. – Talán jobb lenne, ha
visszatérnél Londonba.
Váratlan aggodalom futott át Evangeline-en. Azon kapta magát,
hogy lázasan okok után kutat, miért lenne a Little Dixbyből való
elutazás rossz ötlet.
– Még nem szeretnék visszatérni – mondta. – A képzeletem végre
szárnyra kapott. Little Dixby tényleg inspirálóan hat rám. Ezt ki kell
használnom. Addig nem merek innen elmenni, amíg meg nem írtam
pár fejezetet a könyvből.
Irene Witton a pult mögött állt, és éppen túl volt a helyi romokat
ábrázoló pár képeslap eladásán, amikor Evangeline bevezette a
könyvesboltba Beatrice-t és Clarissát. Felnézett, és a szemüvege
fölött alaposan szemügyre vette őket.
– Ó, Ames kisasszony! Örülök, hogy újra látom!
– Engedje meg, hogy bemutassam a barátaimat Londonból –
felelte Evangeline. Gyorsan bemutatta őket egymásnak. – Az ókori
romokhoz szeretnének kalauzt venni.
– Igen, persze. Nagyszerű kínálatom van könyvekből is,
térképekből is. – Irene levette a szemüvegét, és a derekán hordott
ezüst szemüvegtartóba helyezte. – Engedjék meg, hogy odavezessem
önöket.
Kisuhant a pult mögül, át a helyiségen az egyik könyvespolchoz.
Levett egy kötetet a polcról.
– Ez Samuel Higgins A Little Dixby környéki római kori emlékek
története című munkája. Véleményem szerint ez az egyik
legkiválóbb beszámoló a helyi romokról.
– Szívesen belenéznék, ha szabad – szólalt meg Beatrice.
– Igen, persze. – Irene odanyújtotta neki a könyvet.
Clarissa feljebb tolta az orrán a szemüvegét, és úgy vizsgálta Irene
ezüst szemüvegtartóját.
– Roppant elegáns ez a szemüvegtartó. Én is kerestem már
magamnak valami hasonlót. Olyan hasznos, ha az ember szemüvege
mindig kéznél van. Szabad megkérdeznem, hol vette?
– A szemüvegtartóm? – Irene a derekánál levő ezüsttokhoz nyúlt.
Elmosolyodott. – Köszönöm. Új. A régit, úgy tűnik, elhagytam
valahol. Nekem is nagyon megtetszett, amikor nemrég megláttam
egy londoni boltban. Majd leírom önnek a cég nevét, mielőtt
távoznak.
Clarissa arca felderült.
– Azt nagyra értékelném. A barátaim azt mondják, meglehetősen
tehetségtelen és unalmas vagyok, amikor divatról van szó.
Eltökéltem, hogy ezentúl sikkesebb leszek.
Beatrice a plafonra emelte a tekintetét.
– Az isten szerelmére, Clarissa! Sem Evie, sem én nem mondtunk
soha tehetségtelennek vagy unalmasnak! Ugye, Evie?
– Egyszer sem – jelentette ki Evangeline.
– Sajnálattal tudatom veletek, hogy ha azt mondjátok, úgy
öltözöm, mint egy bentlakásos leányiskola tanítónője, az lényegében
ugyanaz – válaszolta Clarissa.
Fél órával később a három nő barna papírba csomagolt,
madzaggal átkötött szerzeményeivel az út túloldalán található
teázóba ment. Evangeline megvárta, amíg a kancsó Assam tea és egy
kis tálca nem túl ínycsiklandó szendvics az asztalra került, majd
Clarissához fordult.
– Beatrice és én tényleg azt sugalljuk, hogy túl komoly az
öltözködésed? – kérdezte gyengéden.
– A „régimódi” találóbb szó rá – felelte Clarissa. Kivett egy
aprócska szendvicset. – De nem baj. A barátnőim vagytok, úgyhogy
megbocsátom.
Beatrice az ajkába harapott.
– Tényleg soha nem akartuk, hogy úgy érezd, nem vagy divatos.
Csak néha Evie-vel azt gondoljuk, jót tenne neked, ha egy kicsit
vidámabban öltöznél. Elég szörnyű, ahogy fizetett társalkodónőként
öltözködnünk kell, amikor dolgozunk. Semmi okunk rá, hogy
53 AMANDA QUICK
egyébként is hasonló ruházatban mutatkozzunk. Nem tesz jót a
kedélyünknek.
Clarissa összevonta a szemöldökét.
– Az én kedélyemmel semmi baj, köszönöm szépen.
Evangeline felkapta a csészéjét.
– Ha ez így van, akkor miért érdeklődtél annyira Miss Witton
csinos szemüvegtartója iránt?
Clarissa a szendvicsét majszolta, majd nyelt egyet.
– Csak kíváncsiságból. Nagyon elegáns darab, nem gondoljátok?
Evangeline és Beatrice összenézett, és Evangeline biztos volt
benne, hogy ugyanaz jár mindkettőjük fejében. Clarissa születésnapja
a következő hónapban lesz. Egy csinos ezüst szemüvegtartó tökéletes
ajándéknak bizonyul majd.
7.
Clarissa szavaiban hitetlenkedő együttérzés csengett, amikor

megszólalt.
– Ennyi? – kérdezte. – Mindössze ennyi, amit Little Dixbyben
csinálni lehet? Néhány rom megtekintése, tea és néhány ízetlen
szendvics elfogyasztása, meg egy könyvesbolt?
– Attól tartok, igen – válaszolta Evangeline. – A legérdekesebb
látnivalókat a Kristálykert fala rejti.
Épp a Páfrány-lakba tartottak visszafelé. Még csak fél öt volt,
messze még a nap vége, de a sűrű erdőn átvezető keskeny ösvényen
az árnyékok már megnyúltak, és sötétek voltak. Már nem volt
szükség a napernyőkre. Evangeline becsukta a sajátját, majd Beatrice
és Clarissa is követte a példáját.
– Hogy sikerült túlélned az elmúlt két hetet? – kérdezte Beatrice.
– Nem csoda, hogy halálra untad magad!
– Tegnap estig tényleg így volt – felelte Evangeline.
Clarissa ciccegő hangot adott.
– Én már régóta mondom, hogy semmi sem űzi el az akut unalmat
olyan jól, mint ha az embernek el akarják vágni a torkát!
Evangeline már épp válaszolt volna, amikor hirtelen
megborzongott. Ösztönösen végigkémlelt az ösvényen, és Lucas
Sebastiant pillantotta meg feléjük közeledni. Megtorpant. Beatrice és
Clarissa szintén lefékezett mellette. Mindannyian a férfit figyelték,
aki vidéki sétához öltözött: hétköznapi kabátot, nadrágot és csizmát
viselt, feje fedetlen volt. Majdnem hangtalanul közeledett az árnyas
ösvényen.
– Hadd találjam ki! – suttogta Beatrice. – Esetleg csak nem Mr.
Sebastian személyesen?
55 AMANDA QUICK
– De igen – válaszolta Evangeline ugyanolyan halkan. Érezte,
ahogy a levegő megtelik energiával, és tudta, hogy barátnői
kifinomult érzékelésüket hívták segítségül.
Clarissa nagyon elkomolyodott.
– Ejha! Igazad volt, amikor azt állítottad, hogy nagy
természetfeletti tehetséggel bír. Még ilyen messziről is látom az
aurájában. Nagyon sötét. Nagyon erőteljes. Tényleg nagyon
veszélyes is tud lenni Evie, legyél óvatos!
Beatrice túlvilágian ártatlan szeme kissé elkerekedett.
– Nem – mondta. – Evie biztonságban lesz mellette.
Clarissa rápillantott.
– Biztos vagy benne?
– Teljesen – válaszolta.
– Abban egyetértek, hogy valószínűleg nem fog neki fizikai
fájdalmat okozni – mondta Clarissa. – Az aurájában nincs nyoma
annak a homályos fénynek, ami azokra jellemző, akik kihasználják a
náluk gyengébbeket. De mindnyájan tudjuk, hogy egy nő másképp is
sérülhet. Amikor a szív dolgaira kerül a sor, egy nőnek mindig résen
kell lennie.
– Szív dolgai? – szisszent fel Evangeline felháborodva. –
Megőrültél? Ebben a szív dolgai nem játszanak szerepet. Tegnap
éjszaka valaki megpróbált megölni. Biztosíthatlak róla, ennek a
szívemhez semmi köze sem volt. Hidd el, az foglalkoztat leginkább,
hogy kiderítsem, ki akarhat megszabadulni tőlem.
– Igen, persze – mondta Beatrice. Aztán kesztyűbe bújtatott
kezével odanyúlt, és megpaskolta Evangeline kezét, ha nem is
anyáskodva, inkább biztatóan.
Evangeline sóhajtott egyet, és emlékeztette magát, hogy a barátnői
csak jót akarnak.
– Jelen körülmények között nem valószínű, hogy Mr.
Sebastiannek adnám a szívem. De még ha ilyen butaságot követnék
is el, biztos vagyok benne, hogy azonnal visszaszolgáltatná.
– Hm – hümmögött Beatrice. Közben még mindig a férfit figyelte,
és nem úgy tűnt, mint akit sikerült meggyőzni.
Nincs több idő, hogy megpróbálja a hamis benyomást korrigálni,
jött rá Evangeline. Lucas már majdnem odaért hozzájuk. Sietve
mosolyt öltött magára.
– Mr. Sebastian – szólalt meg. – Örülök, hogy újra látom! Engedje
meg, hogy bemutassam a barátnőimet, Slate és Lockwood
kisasszonyt. Már elmeséltem nekik az éjszaka eseményeit.
– Miss Ames. Hölgyeim. – Lucas megállt előttük, és főhajtással
köszöntötte őket.
– Örvendek, Mr. Sebastian – válaszolt Clarissa.
– Uram – mormolta Beatrice udvariasan.
Evangeline újabb energiahullámot érzett a levegőben, amiből
rögtön tudta, hogy mindkét barátnője jobban szemügyre veszi a
férfit. A Lucas szemében felcsillanó mosolyból látta, ő is tudatában
van, hogy a hölgyek különleges képességeikkel tüzetes vizsgálatnak
vetették alá. Micsoda kínos helyzet!, gondolta. Kétségbeesetten
keresett valamit, amivel elterelhetné a figyelmét.
– Mi lett a holttesttel, Mr. Sebastian? – Lehajolt, hogy kinyissa a
kerti kaput. – Sikerült megtalálni a labirintusban, és átkutatni, hogy
van-e esetleg valami nyomra vezető jel?
Lucas szája szegletében mosoly bujkált.
– Tudja, Miss Ames, az ismeretségemben egyetlen hölgy sem
kezdte még a beszélgetést ilyen kérdéssel.
– Ne is törődjön Evie-vel! – szólalt meg Beatrice. – Író. A velük
való társalgás néha furcsa irányt vesz.
– Igen, ezt magam is tapasztaltam – felelte Lucas.
Evangeline elpirult, és kinyitotta a kaput.
– Elnézést. Egész nap ez a kérdés járt a fejemben.
– A másik probléma az írókkal – folytatta Clarissa akadémikus
stílusban –, hogy hajlamosak a legjelentéktelenebb apróságot is
úgyszólván alapanyagnak tekinteni. Ugyanis folyton a
cselekményhez és a karakterekhez keresnek ihletet. Úgy gyűjtik az
anyagot, ahogy más a bélyegeket.
Lucas egyetlen pillanatra sem vette le a szemét Evangeline-ről.
– Nagyra értékelem a figyelmeztetését, Miss Slate.
– Elég legyen – mondta Evangeline. Szaporán végigsietett a
kavicsos ösvényen a páfrányerdőn át. – Próbálok komolyan beszélni
57 AMANDA QUICK
Mr. Sebastiannel. A legkevesebb, amit tehet, hogy válaszol a
kérdésemre.
– Érdeklődésére az a válaszom – felelte Lucas –, hogy
megtaláltam a holttestet, de szinte semmi újdonságot nem tudtam
meg Pengés Hobsonról, amit mi már ki ne találtunk volna. Úgy
tűnik, hivatásos bűnöző volt, aki vonattal jött ide Londonból. Pár
kést, egy vonatjegyet és egy színházjegyet találtam nála. Úgy tűnik,
odavolt a melodrámákért. – Udvariasan félreállt, megvárva, hogy
Clarissa és Beatrice belépjen a kertbe, majd ő is követte őket, de egy
pillanatra megállt, hogy bezárja maga mögött a kaput.
– Mindössze ennyit sikerült kiderítenie? – tudakolta Evangeline.
– Meglehetősen nagy összeget találtam nála – felelte a férfi. –
Gondolom, a honoráriumának a fele.
Beatrice felkapta a fejét.
– A honoráriumának? – Aztán leesett a tantusz. – Ó, értem, Evie
meggyilkolásáért. Szentséges ég!
Evangeline felment a lépcsőn.
– Mennyit érek, Mr. Sebastian?
– Történetesen meglehetősen sokat. – Megmondta pontosan,
mennyi pénzt talált a holttestnél.
– Úristen! – döbbent meg Evangeline.
– Milyen furcsa, megkockáztatta, hogy ennyi pénzzel utazzon! –
tűnődött Clarissa. – Meglehetősen veszélyesnek tűnik, azzal a sok
tolvajjal és zsebessel az állomás környékén.
– Mi mást tehetett volna vele? – kérdezte Lucas. – Az alvilágból
jött, valószínűleg az utcán született és nevelkedett. Nem bízhatott a
társaiban, és egy törvényes bank sem fogadta volna ügyfeleként.
Alighanem arra a következtetésre jutott, hogy a pénz nála van a
legnagyobb biztonságban. Elvégre mégiscsak Pengés Hobsonról
beszélünk, aki egy rettegett késelő volt. Ki lenne olyan balga, hogy
tőle lopni merészeljen?
Beatrice-t lenyűgözte a férfi válasza.
– Úgy tűnik, nem teljesen ismeretlen ön előtt a bűnözők
gondolkodása, Mr. Sebastian.
– Mert tanulmányozta – vágta rá Evangeline, mielőtt még Lucas
megszólalhatott volna.
Clarissa szeme tágra nyílt.
– Tényleg? Milyen izgalmas!
Lucas tekintetébe újra derű vegyült, vette észre Evangeline. Ez
valószínűleg nem jó jel.
– Ne is foglalkozz Mr. Sebastian hozzáértésével! – mondta. – Az a
lényeg, hogy a Hobsonnál talált pénz újabb bizonyítéka annak, hogy
valaki valóban felbérelte a meggyilkolásomra.
– Ezzel kapcsolatban soha semmi kétségem sem volt – szögezte le
Lucas szelíden.
– Nos, nekem volt – felelte Evangeline. – Mi van akkor, ha csak
összetévesztett valakivel?
– Nem hiszem – válaszolta Lucas.
Evangeline elővette a kulcsát a kis retiküljéből.
– Egyszerűen nem tudom elképzelni... – Az ajtó kinyílt, mielőtt a
kulcsot a zárba illeszthette volna. Molly Gillingham, a fiatal
cselédlány állt az ajtóban, arca kipirult az izgatottságtól. Többször
gyorsan Lucasra pillantott, miközben Evangeline-t köszöntötte.
– Isten hozta itthon, Miss Ames! – szólalt meg szokatlanul
ünnepélyesen.
– Köszönöm, Molly. – Evangeline várt, de amikor Molly nem
mozdult, mosolyogva megszólalt: – Esetleg beengedsz bennünket?
Molly elvörösödött, és gyorsan hátrébb lépett.
– Igen, persze, elnézését kérem, Miss Ames. – Újabb gyors
pillantást vetett Lucasra. – Kisasszony, parancsol esetleg teát?
Már Evangeline nyelve hegyén volt, hogy megmondja: épp most
teáztak a városban, amikor eszébe jutott, hogy Lucas viszont némi
dilemmát jelent. Nem volt mit tenni, meg kellett kínálni.
– Igen, Molly, légy szíves, és készíts nekünk egy-egy csészével! –
Kioldotta a főkötője szalagját. – A fogadószobában fogjuk
elfogyasztani.
– Igenis, Miss Ames. – Gyakorlatlanul pukedlizett egyet, majd
elsietett a konyhába.
Evangeline megvárta, amíg a barátnői is leveszik főkötőjüket és
kesztyűiket, majd a parányi társalgóba invitálta a vendégeket.
– Kérem, foglaljon helyet, Mr. Sebastian. Kimegyek, és gyorsan
váltok pár szót Mollyval.
59 AMANDA QUICK
Beterelte őket a szűkös kis helyiségbe, becsukta az ajtót, és a
konyhába sietett. Molly nagy izgalommal sürgölődött odakint.
– Ez maga Mr. Sebastian, itt, ebben a házban! – mondta Molly
hangosan suttogva.
– Igen, észrevettem.
– Várjon csak, amíg elmesélem édesanyának és édesapának, hogy
teát szolgáltam fel a Kristálykert új tulajdonosának!
– Próbálj uralkodni magadon, Molly! – felelte Evangeline.
– Azt beszélik a városban, hogy Mr. Sebastian valószínűleg pont
olyan őrült, mint a nagybátyja, de nekem egyáltalán nem tűnik
annak.
– Nekem sem tűnik annak – felelte Evangeline határozottan és
legjobb lenne, ha nem hallgatnál az ilyen pletykákra.
– Nem is, kisasszony.
– Csak meg akartam arról győződni, hogy megbirkózol a tea
elkészítésével ennyi ember számára.
– Sose aggódjon a kisasszony! Mindennap segítek édesanyámnak
reggelit és vacsorát készíteni az egész családnak, mind a tízünknek.
Aratáskor pedig a többi nővel együtt reggeltől estig a konyhában
főzök a földeken dolgozó férfiakra. Tea négy embernek semmiség.
Mollyt egyértelműen felvillanyozta a tudat, hogy a régi apátság
titokzatos új tulajdonosának közvetlen közelében találta magát.
Evangeline-nek nem volt szíve letörni a lelkesedését. A csinos és
rózsás arcú Molly még csak tizennyolc éves volt. Intelligens, eleven
fiatal nő, aki szeret az újságokban folytatásokban megjelenő
regényeket olvasni. Amikor felfedezte, hogy Evangeline pont egy
ilyen történetet ír, könyörgött, hogy hadd olvassa el a kiadónak kis
adagokban elküldött fejezeteket minden hét végén. Eleinte
Evangeline vonakodott, de végül beadta a derekát. Mollynak a könyv
minden újabb jelenete kapcsán tanúsított öröme nagyon jóleső
érzéssel töltötte el.
Nagy kár, hogy Mollynak az egyik helyi gazdához kell
hozzámennie, gondolta Evangeline. Mollyt nagyon érdekelték a
szülőfaluja határain túli világ dolgai. Gyakran beszélt róla, arra gyűjt,
hogy egyszer Londonba utazzon. De Evangeline tudta, hogy a
valóságban a lánynak nem sok esélye van a szomszédos városnál
messzebb eljutnia, hogy ott egy utazó cirkuszt vagy egy vásárt
lásson. Valószínűleg sohasem jut el Londonba.
Molly jövője azért nem annyira szörnyű, emlékeztette magát.
Valójában sok minden szól egy kis, biztonságos faluban leélt élet
mellett, távol a londoni utcák veszélyeitől. De egy ilyen élet
rengeteg, napkeltétől napnyugtáig tartó munkát tartogat a farmon, és
elég kevés szellemi izgalmat. Érezte, hogy a vég nélküli rutin és
fáradságos munka előbb vagy utóbb Molly jó kedélyét is letöri majd.
– Menjen csak vissza a vendégeihez, Miss Ames – mondta Molly.
– Azonnal hozom a tálcát. – Mindkét kezére szüksége volt, hogy a
súlyos, vas vízforralót a tűzhelyre lódítsa. – Ó, majdnem
elfelejtettem mondani, hogy a nagybátyám itt járt, amíg önök a
városban voltak, és megjavította a konyhaajtó zárját. Most már jobb,
mint új korában.
Evangeline az új zárra pillantott. Nagyon erősnek tűnt.
– Légy szíves, fejezd ki hálámat a nagybátyádnak.
– Igazán nincs miért. – Molly kinyitotta az egyik szekrényt, és
csészéket meg csészealjakat vett elő. – Azt mondja, úgy néz ki,
valaki betörte a zárat, amikor maga este sétálni ment. A betörőt
valami elijeszthette, mielőtt ideje lett volna bármit ellopni.
Nem sétálni ment, hanem az életéért rohant, gondolta magában
Evangeline.
– Talán egy kutya ugatott – mondta helyette –, vagy az egyik
szomszéd ment el a ház melletti ösvényen, és az ijesztette el.
– Az erre lakók közül valószínűleg senki sem választaná a
Kristálykert felé vezető ösvényt – válaszolta Molly. – Mindenki úgy
gondolja, hogy az erdőben kísértetek élnek. A nagybátyám azt
akarta, hogy mondjam meg magának, ő biztos benne, hogy a helyi
fiúk egyike se csinálna olyan szörnyűséget, hogy berúgja az ajtaját.
– Egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy Little Dixby-ből
lehetett valaki – felelte Evangeline. És ez valóban így is van,
gondolta.
– A nagybátyám szerint valószínűleg a Rytonban sátrat vert utazó
cirkusz valamelyik betyárja lehetett. Tudja, hogy van ez az ilyen
cirkuszi népséggel. Mindenki azt mondja, hogy szemmel kell őket
tartani.
61 AMANDA QUICK
Amikor a frissen mosott ruha eltűnt a szárítókötélről, vagy egy
szerszám a fészerből, ahol a kerti eszközöket tartották, vidéken
mindennapos volt az utazó cirkusz vagy a vurstli tagjait vádolni a
lopással. És bár ebben az esetben valóban ez tűnt a legegyszerűbb
magyarázatnak, Evangeline még véletlenül sem akarta, hogy
ártatlanokat vádoljanak.
– Nem hiszem – felelte. – Amikor a betörés történt, a cirkuszi
népség Rytonban minden bizonnyal épp szedte a sátorfáját, hogy
továbbálljon a következő városba. Nem, én biztos vagyok benne,
hogy valami Londonból vonaton jött gazember járt itt, betörési
lehetőséget keresve. Talán olyan valaki, akinek mostanában el kellett
hagynia a várost, nehogy meggyűljön a baja a rendőrséggel.
– Hát, akárhogy is legyen, az biztos, hogy az illető már messze
jár. – Molly egy kancsóba töltötte a forró vizet. – A friss
teasüteményemből is rakok a tálcára. Egy erős, egészséges
úriembernek, mint Mr. Sebastian, szüksége van a táplálékra.
Evangeline elmosolyodott. Nyilvánvalóan nem ő volt az egyetlen
a környéken, aki észrevette, hogy Lucas – eltekintve a szellemi
állapotával kapcsolatos spekulációtól – erős, egészséges férfi.
– Köszönöm, Molly. – Már indulófélben volt az ajtóban. Molly
levette a tálról a fedelet, amelyen ízletes aprósütemények sorakoztak.
– Ó, és Miss Ames! El akartam még mondani, hogy tegnap sokáig
fent maradtam, miután édesanya és édesapa lefeküdtek, és
befejeztem a Winterscar második fejezetét. Nagyon izgalmas volt.
Evangeline-t melegség járta át.
– Köszönöm, Molly.
– Már alig várom, hogy megtudjam, mi történik most, hogy
Patricia csapdába esett a fenti hálószobában azzal a szörnyű John
Reynoldsszal, aki kompromittálni akarja, hogy így házasságra
kényszerítse. A dolgok jelen állása szerint úgy tűnik, Patricia
egyetlen lehetősége, hogy a tisztességét megmentse, ha kiugrik az
ablakon, de akkor nyakát szegi a sziklákon.
– Ami nem lenne túl bölcs dolog, mert kissé korán véget vetne a
történetnek, nem gondolod?
– Igen, kisasszony – nevette el magát Molly. – Biztos vagyok
benne, hogy Patricia meg fog menekülni a gazfickó markából,
anélkül hogy a becsületén csorba esne, vagy a nyakát szegné.
– Azt hiszem, biztosan állíthatjuk, hogy igazad van. – Mert már
nem John Reynolds a gazember, tette hozzá Evangeline magában. –
Hazamehetsz, miután a teát felszolgáltad.
Molly elszontyolodott.
– Biztos benne, kisasszony? Nem bánom, ha még egy darabig
maradnom kell. Biztos szüksége lesz segítségre a mosogatáshoz, ha
Mr. Sebastian távozott.
– Nagyra értékelem az ajánlatot, de elboldogulunk nélküled.
– Igenis, kisasszony. Csak hogy tudja, a bátyám meghozta a tojást,
tejet, vajat és sajtot, amit rendelt. És ma estére csodás lazacos
póréhagymás lepényt készítettem magának és a londoni barátainak.
– A lazacos póréhagymás lepényed a legfinomabb, amit valaha
ettem – válaszolta Evangeline.
Molly arcán büszkeség és elégedettség tükröződött.
– Köszönöm, kisasszony. Csak várjon, amíg elmesélem
édesanyának, hogy Mr. Sebastian tette ma tiszteletét a kisasszonynál.
Evangeline eltűnődött, vajon mit szólna Mrs. Gillingham, ha
tudná, hogy az egyetlen ok, amiért most Lucas Sebastian a
társalgóban található, hogy a bérlője a Kristálykert parkjába
menekült egy késes gyilkos elől hajnali kettőkor. De persze ez közel
sem jelentene akkora szenzációt, mint az a hír, hogy a kérdéses bérlő
ekkor mindössze a hálóingét viselte. Vannak dolgok, amelyekről
jobb, ha nem esik szó.
– Menjen csak a fogadószobába, asszonyom. – Molly az ajtó felé
intett. – Nem várakoztathat meg egy olyan előkelő úriembert, mint
Mr. Sebastian. Nagy megtiszteltetés, hogy nálunk teázik.
– Köszönöm, hogy figyelmeztetsz a háziasszonyi kötelességeimre
– válaszolta Evangeline. De Molly, aki roppant komolysággal
sürgölődött a tea kellékei körül, nem hallotta meg az iróniát.
A folyosóra tompa hangok szűrődtek ki. Evangeline megrémülve
sietett vissza a társalgóba. Felrántotta az ajtót, becsusszant a szobába,
és sietve berántotta az ajtógombot.
63 AMANDA QUICK
– Az ég szerelmére, halkabban! – suttogta hangosan. – Ha Molly
meghall benneteket Pengés Hobsonról vagy a tegnap éjszakai
eseményekről beszélni, az egész város erről fog pletykálni, mielőtt
még lemegy a nap.
Lucas nyájasan mosolygott rá. Könnyed, férfias kecsességgel állt
az ablak mellett, vállát a falnak vetve. A karját összefonta széles
mellkasa előtt. Clarissa és Beatrice egy-egy törékenynek tűnő széken
ültek, a sétához viselt ruhájuk alja a magasra gombolt csizmájuk köré
csavarodott. Mindketten kuncogásban törtek ki.
– Lehet, hogy ez számodra meglepetésül szolgál majd, de erre már
mi magunk is rájöttünk – felelte Beatrice. – Ami azt illeti,
földművelési kérdésekről beszélgettünk.
– Földművelési? – Evangeline az ajtónak dőlt, háta mögött
mindkét kezével szorosan markolva a fogantyút. – Mi a csudáért
beszéltek ti földművelésről ilyen körülmények között?
– Épp azt magyaráztam Lockwood és Slate kisasszonynak, hogy a
Little Dixby körüli farmok mindig kirívóan termékenyek voltak –
felelte Lucas. – A növények csak úgy virulnak errefelé. A helyiek a
megmondhatói, hogy ebben a földben bármi megterem, és ez már
évtizedek óta így van. A rózsák egészen különlegesek errefelé.
– Ó, így már értem. – Evangeline a homlokát ráncolta, azon
gondolkodva, amit a férfi mondott. – Feltételezem, az, hogy ez a hely
egy paranormális csomópont, közrejátszik a helyi farmok és kertek
sikerében.
Lucasnak felszaladt a szemöldöke, ragadozószeme kicsit
felcsillant.
– Ön tud róla, hogy Little Dixby egy paranormális csomópont
lehet?
– Igen. És ha édesapámnak igaza volt, akkor a középpontjában a
Kristálykert áll – felelte Evangeline. – Hisz érti, ezért jöttem ide.
– Nem – válaszolta Lucas kimérten nem értem.
– Ne is törődjön vele, nem fontos. – Hallotta a csészék zörgését a
tálcán. – Ez Molly lesz.
Megfordult, és kinyitotta az ajtót. Molly lépett a szobába,
óvatosan lépdelve, kezében a jól megpakolt tálcával. Lucas
felegyenesedett az ablaknál.
– Nehéznek tűnik – mondta. – Engedje meg, hogy segítsek.
Molly arca élénkpirossá vált.
– Egyedül is boldogulok, uram. – De Lucas már ki is vette a
kezéből a tálcát, és letette a kis asztalra. – Köszönöm, uram –
mormolta Molly. Reménykedve nézett Evangeline-re. – Töltsek,
asszonyom?
– Köszönöm, nem kell, Molly. – Evangeline elmosolyodott, és
leült a kanapéra, automatikusan elrendezve szoknyája redőit. – Majd
én elintézem. Fuss haza.
– Igen, asszonyom. Köszönöm, asszonyom. – Molly újabb
szertartásos kis pukedlit vágott ki, majd kiment az előtérbe, és
csöndben behúzta maga után az ajtót.
Evangeline felkapta a teáskannát, és tölteni kezdett. Mindenki
nagy figyelemmel kísérte a tea felszolgálását, amíg meg nem
hallották a konyhaajtó csukódásának tompa kattanását. Egy perccel
később látták az ablakból, ahogy Molly sietve távozik az ösvényen.
A hír, hogy Lucas az új bérlővel és divatos londoni barátaival teázik
a házban, hamarosan köztudott lesz a környéken, gondolta
Evangeline. Szerencse, hogy Clarissa és Beatrice itt vannak.
Jelenlétük biztosítja a tisztességesség kereteit.
A nemek közötti kapcsolatra vonatkozó társadalmi normák
lazábbak voltak vidéken, mint Londonban, de persze csak bizonyos
határok között, és olyan kevés kell, hogy az emberek pletykálni
kezdjenek egy olyan kisvárosban, mint Little Dixby. Evangeline
tisztában volt vele, hogy sok találgatás tárgyát képezte az elmúlt két
hétben. Egy egyedül élő hajadon mindig a figyelem középpontjában
áll. Egy olyan egyedülálló nő, aki Londonból jött, divatosan öltözik,
és állítólag szenzációregényt ír, még annál is nagyobb érdeklődésre
tarthatott számot.
– Na most már beszélhetünk – szólalt meg Evangeline.
– Nagy kár, hogy ez a szörnyű alak, ez a Hobson, halott – jegyezte
meg Clarissa. – Hasznos lett volna őt kikérdezni. Nem egészen
értem, hogyan halt meg. Evangeline említett valamit a tövisekről.
– Sajnos, Mr. Hobson a kert egyik veszélyesebb részébe tévedt –
közölte Lucas. – Halála baleset volt. – Egy aprósüteményt majszolt.
– Hasonlóan, mint Douglas Mason halála.
65 AMANDA QUICK
Evangeline mozdulatlanná dermedt. Clarissának és Beatrice-nak
hirtelen a tea kötötte le minden figyelmét.
Ahogy ez várható volt, Clarissa nyerte vissza először a hidegvérét.
– A kérdés az, mi a csudáért küldene bárki egy bűnözőt, hogy
végezzen Evangeline-nel?
Lucas elgondolkodva nézett Evangeline-re.
– Jelenleg csak annyit mondhatok, valaki hajlandó volt jelentős
összeget fizetni Pengés Hobsonnak, hogy így tegyen. Valaki a maga
halálát akarja, Miss Ames, és ha biztos benne, hogy nincs féltékeny
szerető a háttérben...
Evangeline félrenyelte a teáját. Fuldokolva köhögte vissza, majd
egy szalvétával megtörölte az ajkát.
– Ebben biztos vagyok.
Beatrice lebiggyesztette az ajkát.
– Egyetértek, a visszautasított szerető ötletét elvethetjük.
Evangeline esetében ez nem áll fenn.
– És a halálából senki sem nyerne – tette hozzá Clarissa
segítőkészen –, úgyhogy a pénz sem játszik szerepet.
– Mindig jó tudni, mennyit ér az ember – mormolta Evangeline a
csészéjébe.
– Akkor viszont csak egy lehetőségünk marad – szólalt meg
Lucas. Bekapta a teasütemény maradékát, és kezéről letörölte a
morzsákat. Evangeline-nek úgy tűnt, hogy a tekintete egy kicsit
felizzik. De nem a vágytól, jött rá. Nagyon más sóvárgás volt ez,
amit a férfiban érzett: a vadász veszélyes aurája, aki épp csapdát állít
a vadnak. Biztos volt benne, hogy nem ez volt az első eset.
Beatrice is érzékelte a túlfűtött légkört. Várakozó tekintettel nézett
Lucasra.
– És mi ez a lehetőség, uram?
– Az olyanok, mint Hobson, akiket gyilkosságra fel lehet bérelni,
valójában nincsenek olyan sokan, mint gondolnánk – jelentette ki
Lucas. – Azoknak, akik gyakorlottak az ilyen jellegű munkában,
hírnevük van a bűnözők között.
Clarissa megborzongott.
– Ezt el tudom képzelni, hogy így van.
– Ki kell derítenünk, ki bérelte fel Hobsont – folytatta Lucas. –
Szerencsére itt van nekünk Stone.
Evangeline felnézett a teájából.
– Mi köze van ennek az egésznek Mr. Stone-hoz?
– Vannak kapcsolatai a londoni utcákon. – Lucas kinézett a sötét
erdőre. – Ismer embereket ebben a világban. Ma reggel vonattal a
városba utazott, hogy kérdezősködjön Hobson felől. Némi
szerencsével Stone olyan információ nyomára bukkan, ami elvezet
minket ahhoz, aki Hobsont felbérelte.
Evangeline mozdulatlanná dermedt. Tudatában volt, hogy
Beatrice és Clarissa is elhallgatott. Egymásra néztek. Evangeline
látta a kérdést a szemükben. Felhúzta a szemöldökét.
– Mondtam, hogy Mr. Sebastian tanulmányozta a bűnözők
gondolkozását.
– Valóban említetted. – Beatrice kihúzta magát a székében, és
elszánt kifejezéssel tette le a csészéjét az asztalra. – Szerencsések
vagyunk, hogy tudását és kapcsolatait a javunkra fordíthatjuk. Az itt
a probléma, hogy a hivatásos bűnözők osztályának tagjaival van
dolgunk. Ez nem a mi szakterületünk.
Clarissa ujjaival a szék karfáján dobolt, komoly arca aggódó
kifejezést öltött.
– Nem, ez igaz.
Lucas elgondolkodó tekintettel vizsgálta mindhármukat.
– Elég rendkívüli lenne, ha maguknak, hölgyeim, gyakorlati
tapasztalatuk lenne a bűnözők osztályával kapcsolatban. Ez általában
a rendőrség hatásköre.
– Mm – hümmögött Beatrice udvariasan. Kortyolt egyet a
teájából.
– Igen, persze – mormolta Clarissa. – A probléma az, hogy ha
bevonja az ember a rendőrséget, akkor gyakran a sajtóval is
számolnia kell. A rendőrségnek megvannak a maga erősségei, de a
diszkréció nem tartozik közéjük.
Evangeline megköszörülte a torkát.
– Történetesen ezt a kérdést már megvitattuk Mr. Sebastiannel
tegnap éjjel.
67 AMANDA QUICK
– Mikor a kertjében álltál egy szál hálóruhában? – Clarissának
felszaladt a szemöldöke. – Igen, gyanítom, hogy megbeszéltétek,
vajon bevonjátok-e a nyomozásotokba a hatóságokat.
– Az isten szerelmére! – korholta őket Beatrice. – Nem hiszem,
hogy most van itt az ideje ezek megvitatásának.
– Zagyvaság! Ebben a szobában mindenki tisztában van a tegnap
éjszaka történéseivel. Evangeline és Mr. Sebastian helyesen döntött –
jelentette ki Clarissa. – Az ember el tudja képzelni, mekkora botrány
kerekedett volna, ha a történet a londoni újságok markába kerül.
– Ha a gyilkossági kísérlet gyökere abban az incidensben rejlik,
amely az utolsó pozícióm elhagyása után nem sokkal történt, ahogy
Mr. Sebastian hiszi, akkor kétlem, hogy a rendőrség bevonása nagy
segítséget jelentett volna – fűzte hozzá Evangeline. – Mr. Mason
halála csak egy szerencsétlen baleset volt.
– Így van – erősítette meg Beatrice közömbös hangon, és
bólintott.
Rövid szünet következett. Evangeline észrevette, hogy Lucas újra
élénk érdeklődéssel figyeli mindhármukat.
– Azt hiszem – szólalt meg egy perc múlva a férfi itt az ideje,
hogy elárulják, hölgyeim, mivel keresik a kenyerüket. És arról
különösen szeretnék kicsit többet tudni, Miss Ames, hogy mi történt
az utolsó alkalmazásában.
Evangeline Clarissára és Beatrice-ra nézett.
– Azt gondolom, hogy megbízhatunk Mr. Sebastianben –
tanácsolta Beatrice.
– Nem hiszem, hogy túl sok választásunk lenne – tette hozzá
Clarissa. – Evangeline biztonsága, talán az élete múlik rajta.
Evangeline kezében a csészével hátradőlt.
– Azt már elmondtam, Mr. Sebastian, hogy a barátaim és én egy
ügynökségnek dolgozunk, amelyik fizetett társalkodónőket közvetít
egy nagyon exkluzív ügyfélkörnek.
– Említette a foglalkozását tegnap éjjel – felelte Lucas. – De
világossá vált számomra, hogy egyikük sem jellemző példája
azoknak a szerencsétlen sorsú nőknek, akik ezt a foglalkozást
kénytelenek űzni.
– Valóban, uram? – nézett Evangeline a férfira a csészéjének széle
fölött. – És pontosan hány fizetett társalkodónőhöz volt személyesen
szerencséje?
Lucas elhúzta a szája sarkát.
– Itt megfogott, Miss Ames. Be kell ismernem, hogy maga az első
fizetett társalkodónő, akivel több mint harminc másodpercet
beszéltem. Rendszerint tartózkodó típusok, akik mindig a háttérbe
húzódnak, kötögetnek vagy olvasnak, miközben a munkáltatójuk éli
az életét. Az ember általában észre sem veszi őket.
Evangeline hűvös mosollyal nézett rá.
– És pontosan ez magyarázza, uram, hogy mi olyan nagyon jók
vagyunk abban, amit csinálunk. Soha senki észre sem vesz minket,
amikor dolgozunk.
– És a munkájuk természete? – kérdezte Lucas.
– Magánnyomozók vagyunk – felelte Evangeline.
Várta, hogy Lucas arcán a megdöbbenés és a hitetlenség
félreérthetetlen jelei mutatkozzanak. Tudta, hogy Clarissa és Beatrice
is erre számítanak. Mindnyájuknak csalódniuk kellett.
– Érdekes – válaszolta Lucas. Furcsán elégedettnek tűnt. Ivott pár
korty teát, majd letette a csészéjét. – Ez valóban megmagyaráz
néhány dolgot.
Clarissa szeme összeszűkült.
– Mint például?
– Többek közt Miss Lockwood ama megjegyzését, hogy az
alvilág nem tartozik az önök szakterületei közé. Önök az előkelő
társaságban elkövetett bűncselekményekkel foglalkoznak.
– A legnagyobb diszkréció mellett – tette hozzá Evangeline.
– Természetesen. – A férfi elmosolyodott. – Különben a Flint és
Marsh cég már rég megszűnt volna. A munkája azt is
megmagyarázza, hogyhogy olyan vakmerőn és talpraesetten
viselkedett tegnap éjjel. Egyértelmű volt számomra, önnek van némi
tapasztalata abban, hogyan őrizze meg veszélyes helyzetben is a
hidegvérét.
– Biztosíthatom róla, uram, hogy ritkán tapasztalunk valós fizikai
veszélyt a munkánk során – mondta Evangeline. – Munkaadóink
nagyon figyelnek, hogy ne hozzanak minket kockázatos helyzetbe.
69 AMANDA QUICK
Végeredményben mi nem rendőrök vagyunk. Általánosságban az
ügyfeleink olyan hölgyek közül kerülnek ki, akik diszkréten
szeretnék felderíteni a családjukkal pénzügyi kapcsolatba kerülni
próbáló férfiak jellemét és pénzügyi körülményeit.
Lucas szemében jeges megértés csillant.
– Hozományvadászokat lepleznek le.
– Valamint azokat, akik csak megkárosítani akarják az özvegyeket
és a hajadonokat – tette hozzá Clarissa.
– De igaza van, uram – mondta Beatrice. – Így vagy úgy,
hozományvadászok leleplezése teszi ki a megbízásaink jelentős
részét. Legtöbbször arra kérnek bennünket, hogy vizsgáljuk ki olyan
férfiak hátterét, akik egy fiatal örökösnőt, vagy némi saját vagyonnal
rendelkező özvegyet kívánnak feleségül venni.
– Hogy találják meg önöket az ügyfelek? – érdeklődött Lucas. –
Nem tudom elképzelni, hogy a cég a lapokban reklámozná ilyen
jellegű szolgáltatásait.
– Mrs. Flinthez és Mrs. Marshhoz valaki ajánlására érkeznek az
ügyfelek – magyarázta Evangeline.
Ezzel végképp felkeltették Lucas kíváncsiságát.
– És az alkalmazottaikat? Hogy találnak olyan rendkívüli
hölgyeket, mint önök hárman?
– Ugyanúgy – felelte Beatrice. – Szájhagyomány útján. Nem
mindenki alkalmas erre a munkára. Szükség van némi...
rátermettségre.
Lucas elgondolkodó kifejezéssel elmélkedett a hallottakon.
– Ez a munkára való rátermettség, amiről beszél, esetleg némi
természetfeletti képességet is magában foglal?
Clarissa és Beatrice Evangeline-re nézett.
– Említettem, hogy Mr. Sebastian meglehetősen komolyan veszi a
paranormálist – szögezte le a nő. Lucas-hoz fordult. – Van egy
kérdésem az ön számára, uram. Egyértelmű okaink voltak, hogy ne
értesítsük a hatóságokat tegnap éjjel. De előbb vagy utóbb jelentenie
kell a halálesetet. Hogyan szándékozik megmagyarázni a kertjében
található holttestet a rendőrségnek?
– Nem lesz szükség magyarázatra – felelte Lucas magától értetődő
természetességgel. – A holttestek nem sokáig maradnak meg a
Kristálykertben.
8.
Lucas nagy érdeklődéssel figyelte a három nőt, miközben azok

próbálták megemészteni a hírt, hogyan szabadult meg a holttesttől a
kertben. A döbbenet az arcukra volt írva. Szemük kikerekedett, álluk
enyhén leesett, a kezükben a teáscsésze félúton megállt.
Evangeline nyelt egy nagyot. De hármuk közül ő tért először
magához, valószínűleg azért, mert ő tudta, hogy halt meg Hobson,
döntötte el magában Lucas.
– Értem – szólalt meg Evangeline. – Nos, gondolom, nincs
értelme nagy hűhót csapni Hobson miatt, végül is megpróbált
megölni.
– Én magam is így gondoltam – értett egyet Lucas.
Clarissa becsukta a száját. Elégedetten bólintott.
– A körülményeket tekintve nagyon kényelmes megoldásnak
tűnik a problémára.
– Én mindenképp annak találtam – felelte Lucas.
Beatrice némi gyanakvással nézte.
– Komolyan beszél, Mr. Sebastian? Azt kívánja, hogy Pengés
Hobson holtteste egyszerűen csak eltűnjön a kertjében?
– Nem Hobson lesz az első, Miss Lockwood. Minél messzebb
merészkedik az ember a kertben, annál agresszívabbakká válnak a
növények. A labirintusban és az Éjkertben a természet nagyon
gyorsan dolgozik, különösen éjjel.
Clarissát, úgy tűnt, érdekli ez az információ.
– A napszak számít?
– Megfigyeltem, hogy bármely paranormális energia gyakran
sötétben erősebb – válaszolta Lucas. – De azok az áramlatok,
amelyek a föld természetes erőiből törnek elő, kivétel nélkül mindig
erőteljesebbek éjjel. A nagybátyámnak az volt az elmélete, hogy a
napfény megzavarja a spektrum szélein elhelyezkedő
hullámhosszakat, vagy, ami valószínűbb, megnehezíti az áramlatok
érzékelését számunkra, akik rendelkezünk némi természetfeletti
képességgel.
– Édesapám ugyanerre a következtetésre jutott – értett egyet
Evangeline.
Lucas ránézett.
– Már említette, Miss Ames, hogy édesapja érdeklődött a
paranormális tudománya iránt.
– Igen – felelte a nő. – Tudja, ő maga is rendelkezett némi
természetfeletti képességgel.
Lucas nem vette le a szemét róla.
– Ez egy olyan vonás, ami gyakran öröklődik tovább a
vérvonalban.
– Az ő paranormális iránti érdeklődése miatt döntöttem úgy, hogy
itt töltöm a hónapot Little Dixbyben – folytatta Evangeline. – Az
egyik naplóbejegyzésében azt írta, úgy gondolja, hogy ez a környék
egy csomópont.
Lucas elgondolkodva bólintott.
– Olyan hely, ahol a földben a paranormális erők találkozása nagy
mennyiségű energiát termel. Lenyűgöző. Chester nagybátyám is meg
volt erről győződve. Úgy gondolta, hogy a Little Dixby-i csomópont
középpontja a Kristálykert. – Egy pillanatra elhallgatott. – Szóval a
tudomány iránti érdeklődésének köszönhető, hogy kibérelte a
Páfrány-lakot, Miss Ames?
– Nos, nem, ez így nem egészen igaz – ismerte be Evangeline. –
Nem érdeklődöm annyira a tudomány dolgai iránt. De amikor úgy
döntöttem, hogy egy hónapot vidéken töltök, eszembe jutott, amit
édesapám naplójában olvastam. Az íráshoz inspirációt keresve jöttem
ide. Úgy gondoltam, hogy a környék paranormális erői ötletet
adhatnak a cselekményemhez.
Lucas elfintorodott.
– Magamtól is kitalálhattam volna.
A nő hideg tekintettel nézett rá.
73 AMANDA QUICK
– Mi, írók, érzékeny teremtmények vagyunk, Mr. Sebastian.
Mindenféle dolgok ösztönzőleg hatnak ránk, beleértve a minket
körülvevő energiát.
– Hogyne. A jövőben nem fogom ezt elfelejteni.
A nő állkapcsa megfeszült.
– Hogyhogy a régi apátság területén levő növények egyre
erősebbekké és agresszívabbakká válnak? Mi a csoda folyik a
Kristálykertben, uram?
– Kutya legyek, ha tudom – felelte Lucas.
Sokat elárult a helyzet komolyságáról és a szűkös társalgóban ülő
hölgyek lelkierejéről, hogy ügyet sem vetettek az ő illetlen
kifejezésére, gondolta a férfi. De az volt az érzése, nagy dolognak
kéne ahhoz történnie, hogy a Flint & Marsh cégnél dolgozó három
hölgy megrendüljön.
Evangeline enyhén oldalra biccentette a fejét, és szeme
összeszűkült.
– Tényleg nem tudja, mi folyik?
– Csak feltételezni tudom, hogy valamilyen módon a nagybátyám
kísérletei a felelősek – mondta. – A falakon belül munkáló erők egy
föld alatti meleg vizű forrásból fakadnak. Ez a gyógyvíz szent volt a
görögök számára. Amikor a rómaiak megérkeztek, egy fürdőt
emeltek, mert meg voltak róla győződve, hogy a forrás vize éltető,
sőt gyógyító hatással bír. Később ugyanezen a helyen emelték az
apátságot. Úgy hitték, hogy a forrás vize felerősíti az ima erejét, és
elősegíti a vallásos látomásokat. Idővel azonban az apátságot sorsára
hagyták. A nagybátyám úgy harminc éve vette meg az ingatlant, és
botanikai kísérletekbe kezdett. Ennek ellenére sikerült a dolgokat
nagyjából kézben tartani úgy két évvel ezelőttig.
Clarissa megkocogtatta a csésze peremét.
– Milyen jellegű kísérleteket folytatott a nagybátyja, Mr.
Sebastian?
– A szándék jó volt – felelte Lucas. – Különböző természetfeletti
tulajdonságú növényeket próbált kifejleszteni, és közben számos
hibridet hozott létre. Új lehetséges gyógyszerek után kutatott, és
gyorsabban növő, termékenyebb növényeket keresett. De egy
bizonyos ponton a dolgok kezdtek félresiklani. A növényzet lassan
átveszi az uralmat, és a kert kezd veszélyes dzsungellé válni.
Bizonyos részek majdnem teljesen megközelíthetetlenek.
– Nem csoda, hogy az emberek okkult erőkről beszélnek – szólalt
meg Beatrice.
– Az elmúlt két évben legalább három betolakodónak sikerült
eljutnia a labirintusig, sőt, talán egészen az Éj-kertig – folytatta
Lucas. – Chester bácsi nem volt biztos benne, mert a holttestek
eltűntek.
– Mi a csodáért kockáztatná bárki, hogy ilyen veszélyes helyen
kövessen el birtokháborítást? – kérdezte Beatrice.
Lucas Evangeline-re nézett.
– Talán mint illetékes, Miss Ames szeretné megválaszolni ezt a
kérdést.
A nő elpirult. Most kicsit úgy fest, mint egy lány, akit azon kaptak,
hogy kioson a házból egy fiúval találkozni, gondolta a férfi.
– Unatkoztam, és felkeltette a kíváncsiságomat – felelte enyhén
dacos hangon Evangeline. – Ez volt az egyedüli oka, hogy a parkba
merészkedtem. Nem meggondolatlanságból. Csak kicsit fel akartam
fedezni. De a labirintussal meg sem próbálkoztam.
– Valószínűleg azért, mert zárva van – mondta Lucas.
Evangeline arca egy árnyalattal még jobban elvörösödött, de úgy
tett, mint aki nem hallotta a burkolt célzást.
– Miss Ames kíváncsiságától eltekintve – folytatta Lucas a
kalandvágyókat a kincs legendája hajtja, hogy megpróbáljanak
bejutni a labirintusba és az Éjkertbe.
Clarissa megélénkült.
– Igen, Miss Witton is említette ma a könyvesboltban. Az a hír
járja, hogy egy rakás római arany van eltemetve valahol a parkban.
– Mi sem vonzza jobban a kincsvadászokat, mint az a remény,
hogy egy láda aranytárgyra bukkanhatnak – mondta Lucas. – De
többnyire az Éjkert erői elijesztik az önjelölt kincskeresőket.
– Azok viszont, akik bejutnak, ritkán kerülnek újra elő – vonta le
a következtetést Clarissa.
– Általánosságban így van – erősítette meg Lucas.
– Szellemekről és démoni erőkről is beszélnek – jegyezte meg
Evangeline. – De a teátrálisabb pletykákat figyelmen kívül hagytam.
75 AMANDA QUICK
Az a gondolat, hogy a kertben eltűnt embereket növények
fogyasztják el, igazából sokkal hátborzongatóbb, mint az okkult
magyarázatok.
Clarissa a homlokát ráncolta.
– Megint úgy néz, Bea.
– Igen – felelte Beatrice –, én is észrevettem.
Lucas Evangeline elgondolkodó arckifejezését tanulmányozta.
– Hogy néz?
– Evangeline mindig így néz, amikor a regényéhez gondolkodik
egy új cselekményen – magyarázta Clarissa. – Azt hiszem,
megihlette az, amit a húsevő növényekről mondott.
Lucas elfojtott egy nyögést.
– Biztosíthatom, hogy nem állt szándékomban.
– Ne is törődjön vele – mondta Beatrice. – Az ember hozzászokik
Evangeline furcsa kis szokásaihoz. Térjünk vissza a labirintus
témájára. Láthatólag ön be tud menni, ha megtalálta Hobson
holttestét.
A férfi vonakodva fordította el a szemét Evangeline-ről.
– Igen. A nagybátyám is tudott benne tájékozódni. Be lehet
hatolni a labirintusba, ha az ember kellő képességgel bír. De még így
is számos veszély leselkedik rá, például mérgező tövisek vagy indák,
amelyek a csukló vagy a boka köré tekeredve olyan erősen
odaláncolhatják, mint egy vasbilincs.
Evangeline arca felderült.
– Nem bánja, ha egy pillanatra elszaladok tollért és papírért?
Szeretnék pár dolgot lejegyezni.
– De igen, bánnám, Miss Ames. – Lucas kicsit keményebben
szólalt meg. – Amennyiben nem vette észre, mi itt más, fontosabb
dolgokkal vagyunk elfoglalva.
– Rendben. – Evangeline révedező tekintettel vette fel a csészéjét.
Lucas összeszorította a fogát. Mentális jegyzeteket készít,
gondolta.
– Evie elmesélte nekünk, hogy a nagybátyja a parkban halt meg –
szólalt meg Beatrice. – Ő is az egyik ilyen szörnyű növénynek esett
áldozatul?
– Ami azt illeti, a reggelizőasztalnál halt meg. Ott talált rá a
házvezetőnője, Mrs. Buckley.
Evangeline összevonta a szemöldökét.
– De én úgy hallottam, hogy valahol a parkban esett össze.
– A pletyka sohasem megbízható a tények tekintetében –
válaszolta Lucas. – A helyiek szívesebben hiszik, hogy
természetfeletti erők végeztek vele. Tévedés ne essék, abban én is
biztos vagyok, hogy meggyilkolták, de nem a másvilág démonai és
szellemei tették.
Evangeline összenézett a barátnőivel. Lucas érezte a nő
kíváncsiságát és növekvő izgalmát. Mindnyájan szeretik a
rejtélyekhez fűződő borzongató érzést, gondolta. Minden bizonnyal
ez különleges képességeikkel van valamilyen módon
összefüggésben.
– Tudja, mi volt a nagybátyja meggyilkolásának indítéka? –
kérdezte Clarissa.
– Még nem – felelte Lucas. – De azt gyanítom, hogy a parkban
nemrégiben tett felfedezésével áll összefüggésben.
Beatrice teljesen le volt nyűgözve.
– Mi volt ez a felfedezés, uram?
– Nem tudom – vallotta be Lucas. – Csak egy rövid, nagyon
rejtélyes táviratot kaptam, amiben azt írta, hogy valami nagyon
fontosat fedezett fel az Éjkertben. Meghalt, mielőtt időt tudtam volna
szakítani arra, hogy idejöjjek, és saját szememmel nézzem meg.
– Nem volt kíváncsi, mi lehet az, uram? – kérdezte Evangeline.
– Azt tudniuk kell, hogy Chester minden alkalommal értesítést
küldött az új botanikai felfedezéseiről és a legújabb kísérleteinek
eredményéről – mondta Lucas. – Ha minden alkalommal eljöttem
volna, amikor ő valami fantasztikus új hibridről értesített, akkor
minden héten ideutazhattam volna.
– De meglehet, hogy ezúttal valami tényleg értékesre vagy
fontosra bukkanhatott. Erre gondol, Mr. Sebastian? – kérdezte
Evangeline.
– Valószínű magyarázatnak tetszik, de nem ez az egyetlen –
válaszolta.
77 AMANDA QUICK
– Voltak a nagybátyjának ellenségei? – faggatózott tovább
Beatrice.
– Nem tudok róla – felelte Lucas. – A legtöbb ember bolondnak
tartotta. De van pár botanikus, aki hasonló kísérleteket folytat. Persze
nem sok, a munka paranormális természetéből adódóan. De
néhányukra azok közül, akiket ő kollégának tekintett, inkább
riválisként tekinthetünk.
– Tehát közrejátszhatott szakmai féltékenység – vonta le a
következtetést Evangeline.
– Ez roppant lebilincselő – merengett Clarissa.
– Nagyon szeretném látni a parkját, Mr. Sebastian – mondta
Beatrice.
– Ahogy én is – fűzte hozzá Clarissa.
– Én is örömmel körbejárnám rendesen a Kristály-kertet –
élénkült fel Evangeline.
– Szívesen megmutatom önöknek a park azon részeit, amelyeket
még biztonságosnak érzek – ajánlotta Lucas.
– Csodálatos! – kiáltott fel Beatrice.
– Milyen izgalmas! – tette hozzá Clarissa.
– Köszönjük, uram. Amint láthatja, nagy a lelkesedés a kert
bejárásának lehetőségével kapcsolatban.
– A park sötétedés után a legérdekesebb – mondta Lucas,
tekintetét le nem véve a nőről. – Egy feltétellel vezetem körbe önöket
ma este.
Evangeline elfintorodott.
– Az utolsó ügyemmel kapcsolatban akar további részleteket,
ugye?
– Mivel most már belekeveredtem abba, ami itt folyik, ezért úgy
gondolom, fontos, hogy többet tudjak róla – felelte.
Evangeline habozott.
– Még mindig nem tudjuk, hogy van-e köze a Rutherford-ügynek
a gyilkossági kísérlethez.
Mindnyájan ránéztek, senki sem szólt egy szót sem.
– De igaza van. – Felsóhajtott. – Naivitás lenne feltételezni, hogy
nincs semmi kapcsolat. Ha az életem függne tőle, se tudnám
megmondani, mi lehet az. De miközben megtekintjük a parkot,
elmesélem, mi történt az este.
9.
Ezen az estén mindhárman a kastély teraszán álltak Lucas

társaságában, és nézték, ahogy a park és a pavilon világít a
holdfényben.
– Fenséges – sóhajtott Clarissa. – Mennyeien szépséges.
– De tényleg érezhetők ennek a helynek a baljóslatú áramlatai –
tette hozzá Beatrice. – Még a normális érzékeim számára is
észlelhető. – Láthatóan összerázkódott. – Könnyen el tudom
képzelni, miért nem volt a nagybátyjának túl sok gondja a
betolakodókkal, Mr. Sebastian.
– Hát igen – válaszolta Lucas. Azután Evangeline-re nézett. – A
legtöbben nem jutnának el olyan messzire, mint ön, Miss Ames.
– Nos, van némi tehetségem – felelte hűvösen Evangeline. – És
elbűvölőnek találom ezt a helyet.
A férfi elmosolyodott. Az ezüstös ragyogásban a nő arcát homály
fedte, és titokzatosság lengte körül.
– Igen – jegyezte meg – ezt én is látom. – Egy pillanat szünetet
tartott. – Emlékeztetnem kell, hogy volt egy megállapodásunk.
– Akár el is mondhatod neki a történteket – biztatta a barátnőjét
Clarissa.
– Egyetértek – csatlakozott Beatrice. – Úgy gondolom,
megbízhatunk Mr. Sebastianben. Nem fogja nagydobra verni.
Evangeline a melle alatt összekulcsolta a karját.
– Nincs sok mesélnivaló. Rutinügynek indult. Az ügyfél egy
idősebb hölgy volt, Lady Rutherford, akinek némi gyanúja támadt
azzal a fiatalemberrel kapcsolatban, aki az unokáját kívánta feleségül
venni. A lány szülei nem hallgattak rá. Úgy gondolták, hogy
nagyszerű parti, és maga a fiatal hölgy is jóképűnek és vonzónak
találta a kérőjét. Mr. Mason meglehetősen... meggyőző tudott lenni.
– Ezt a sajtó is említette – mondta Lucas.
– Elfoglaltam a pozícióm, mint az ügyfél társalkodónője. Ebben a
minőségemben számos helyre elkísértem a megbízóm, ahol a kérő is
jelen volt. Kerti parti, fogadás, bál, ilyesmi. Természetesen első
pillantásra tudtam, hogy Mason csaló. A probléma az volt, hogyan
bizonyítsam.
Lucas összevonta a szemöldökét.
– A különleges képessége lehetővé teszi, hogy érzékelje a
megtévesztést?
Evangeline egy szemernyi habozás után szólalt meg.
– Mondhatjuk így is. Természetesen Mason soha rám se nézett.
Lucas elmosolyodott.
– Mert ön csak a nagymama társalkodónője volt.
– Hihetetlen, hogy egy szemüveg, egy ősz paróka és egy
divatjamúlt ruha mire képes, hogy megváltoztassa az ember külsejét!
– tette hozzá Beatrice.
– Én is megfigyeltem, hogy a legtöbb ember csak azt látja, amit
látni akar – helyeselt Lucas. – Folytassa, Miss Ames. Feltételezem,
tájékoztatta az ügyfelét, hogy a gyanúja helytálló.
– Igen, és ő próbálta meggyőzni a lány szüleit, hogy vizsgálják
meg jobban Mason anyagi helyzetét. De, ahogy mondtam, Mason
nagyon tehetséges volt, amikor arról volt szó, hogy elrejtse valós
jellemét. Lady Rutherford magánkívül volt az aggodalomtól.
Úgyhogy nekiálltam bizonyítékot szerezni.
Lucas észrevette magán, hogy annyira el van bűvölve, mintha
kristálygömbbe nézne.
– Megszerezte ezt a bizonyítékot?
– Igen. – Evangeline egyik kezével kicsit legyintett. – Tudja, ez a
különleges képességem. Nagyon jó vagyok abban, hogy megtaláljak
dolgokat. Igazából csak egy fogás, ami persze néha nagyon hasznos.
De nem volt több, mint egy bűvészmutatvány, amíg nem
csatlakoztam a Flint és Marsh Ügynökséghez.
– Könnyen belátható, milyen hasznos lehet ez a képesség az ön
nyomozói szakmájában – mondta Lucas.
– Hogy ne fecséreljem a szót, képes voltam bizonyos
dokumentumokat találni, amelyek világossá tették, hogy Mason
81 AMANDA QUICK
csaló. A fiatal lány apja megdöbbent és felháborodott. Azonnal
kiadta Mason útját. Lady Rutherford csöndben elbocsátott, és
kiegyenlítette a számlát. Ezzel véget kellett volna érnie a
munkámnak, és az ügy le kellett volna, hogy záruljon.
Sötét bizonyosság öntötte el Lucas érzékeit.
– De ezzel nem zárult le az ügy, ugye? Mason valahogy rájött,
hogy ön a felelős a lelepleződéséért.
Evangeline meglepődve fordult a férfi felé. Clarissa és Beatrice
szintén meghökkent.
– Honnan tudta...? – Evangeline egy pillanatra elhallgatott. –
Mindegy is. Gondolhattam volna, hogy ki fogja találni az igazat.
Természetesen ráhibázott. Mason biztosan figyelt, miután elhagytam
a Rutherford-házat. Csapdát állított. Kaptam egy üzenetet, amiről én
azt hittem, édesapám egyik régi barátjától származik. Azt írta, hogy
megtalálta édesapám néhány régi tőzsdei részvényét, amelyek
hirtelen értékessé váltak. Azonnal a megadott címre siettem.
– A kikötőhöz közeli elhagyott épületbe, ahol később Mason
holttestét megtalálták – mondta Lucas. – Ott találkozott vele.
Evangeline szorosabbra fűzte a karját.
– Igen.
Beatrice felsóhajtott. Clarissa megmoccant.
– Ön nagyon intuitív, Mr. Sebastian.
– Kérem, folytassa, Miss Ames – biztatta Lucas.
– Amikor a megadott címre értem, fel kellett mennem egy
meredek lépcsőn. Mason a lépcső tetején egy szobában rejtőzött.
Kést szegezett a torkomnak.
– Éppúgy, mint ahogy Hobson próbálta tegnap éjjel. – Lucas nagy
akaraterővel elfojtotta magában a sötét indulatokat. – Égjen a pokol
tüzében! – mondta nagyon halkan.
A teraszt beborító kristálytiszta csöndre lett figyelmes. Észrevette,
hogy mind a három nő őt bámulja. Megzabolázta a fókuszálatlan
energiát, amit gerjesztett.
Clarissa szólalt meg elsőként.
– Olyan közel járt hozzá. Még most is megfagy bennem a vér, ha
eszembe jut.
– Most már akár el is mondhatja a történet többi részét,
Evangeline – mondta Lucas.
A szeme sarkából látta, hogy Beatrice és Clarissa összenéz.
Hirtelen ráébredt, hogy Evangeline-t a keresztnevén szólította. A
bizalmasság eme kis jele nem maradt észrevétlen. Az adott
körülmények között Evangeline barátnői a burkolt bizalmas viszonyt
valószínűleg még sokkolóbbnak találják, mint az előbbi, Masonnal
kapcsolatban használt erős nyelvezetet.
– Mason egy általam üresnek hitt szobából bukkant elő – folytatta
Evangeline. Hangja természetellenesen érzelemmentes és túl
kiegyensúlyozott volt. – A karját a torkom köré fonta. A másik
kezében volt a kés. Azt mondta, hogy megbüntet azért, amit tettem.
Azzal fenyegetett, hogy ha nem működöm együtt a saját
megerőszakolásomban, akkor megöl. Tudtam, hogy meg akar ölni,
tekintet nélkül arra, mit csinálok, így arra jutottam, hogy nincs sok
veszítenivalóm. Viaskodtunk, ő megcsúszott, és legurult a lépcsőn.
Nyakát szegte, én pedig elmenekültem a helyszínről.
Clarissa szó nélkül megérintette Evangeline karját, mintegy
vigasztalásképpen. Beatrice közelebb húzódott hozzájuk.
Lucas mozdulatlanul ült. Tomboltak benne a sötét erők. Semmit
sem tehet, emlékeztette magát, Mason halott. De a sötét energia
csöndben tombolt az elvesztett zsákmány miatt. Arra koncentrált,
hogy kordában tartsa természetfeletti képességét.
Eltelt pár másodperc, mire észrevette, hogy Evangeline, Clarissa
és Beatrice megszeppenve nézik. Érezte bennük a feszültséget, és
tudta, hogy ennek ő a forrása. Még keményebben koncentrált, hogy
visszafogja a préda utáni sóvárgását.
– Teljesen biztos benne, hogy Mason halott? – kérdezte.
A kérdés megtörte a légkör természetellenes dermedtségét.
Evangeline lazult el elsőként. Clarissa és Beatrice mély lélegzetet
vett.
Most megcsináltam, gondolta magában. Mindhármukat
megrémítettem.
De Evangeline nem úgy nézett ki, mint aki fél, inkább csak
óvatosnak látszott.
83 AMANDA QUICK
– Abszolút biztos vagyok benne, hogy Douglas Mason aznap
meghalt – felelte. – Kétség sem férhet hozzá.
– Valaki mégis vette a fáradságot, hogy felbéreljen egy
bérgyilkost ön ellen – vonta le a következtetést Lucas. – Az egyetlen
logikus feltételezés, hogy van valami összefüggés a két incidens
között. De még ha ebben tévednék is, az elég egyértelmű, hogy
valakinek durván ártó szándéka van önnel kapcsolatban.
Clarissa összeszorította a száját.
– Mr. Sebastiannek igaza van, Evie. Hobson az utcáról jött, de
feltételezhetjük, hogy ennek a támadásnak a gyökere a Rutherford-
ügyre nyúlik vissza. Ez olyan világ, amit Flint és Marsh jól ismer.
Beatrice és én holnap reggel visszatérünk Londonba, és tájékoztatjuk
a munkaadóinkat arról, ami történt.
– Azonnal el kell kezdenünk kivizsgálni az esetet – tette hozzá
Beatrice. – Mr. Sebastiannek az alvilágban tett erőfeszítéseihez
hozzáadva a mi tudásunkat az elit társadalomról, ki fogjuk deríteni,
ki áll e mögött.
– Én is visszatérek veletek Londonba – közölte Evangeline.
Szétkulcsolta a karját, és látszott, hogy vissza akar indulni a házba. –
Azonnal haza kell mennünk a Páfrány-lakba elkezdeni pakolni.
– Nem gondolom, hogy ez bölcs dolog lenne – vélekedett Lucas.
Evangeline és a többiek ránéztek.
– Miért nem? – kérdezte Evangeline. – Ez az én ügyem. Többet
tudok a részletekről, mint bárki más. Segíthetem a nyomozást.
– Próbálja annak a szemszögéből nézni, aki az ön nyomában van –
felelte Lucas türelmesen. – A városban sokkal sebezhetőbb lesz, mint
itt, vidéken.
– Ezt miért mondja? – kérdezte. – Én otthon vagyok a városban.
Jól ismerem.
– Talán így van, de úgy tűnik, hogy a gazember szintén
otthonosan mozog ott. Különben nem tudta volna, hogyan kössön
üzletet egy olyan bűnözővel, mint Pengés Hobson. Mi több,
egyszerűbb lesz neki az ön közelébe férkőznie a városi környezetben.
Itt vidéken a környéken csellengő idegenekre felfigyelnek.
– Emlékeztetném, uram, hogy itt támadtak meg, nem Londonban
– válaszolta Evangeline.
– Éjszaka – mutatott rá Lucas. – Amikor biztosak lehettek benne,
hogy egyedül van a házban. Pengés Hobson nem próbálta megölni
fényes nappal, mert túl nagy volt a kockázata, hogy valaki
észreveszi, amint épp odamegy a tetthelyre, vagy eljön onnan.
– Azt javasolja, hogy Evangeline továbbra is egyedül maradjon a
villában? – kérdezte Clarissa. – A történtek fényében nem hiszem,
hogy ez jó ötlet.
– Egyetértek – felelte Lucas. – Ezért azt javasolom, hogy
költözzön ide, a Kristálykertbe.
Egy percig döbbent csend telepedett rájuk. Aztán mind a három
nő egyszerre kezdett beszélni.
– Ez teljességgel lehetetlen – jelentette ki ellentmondást nem tűrő
hangon Evangeline. – Megértem, hogy felelősséget érez irántam,
mert a bérlője vagyok, és nagyra értékelem, de minden bizonnyal ön
is megérti, hogy nem költözhetek ebbe a házba.
– Ne siessük el a dolgokat – szólalt meg Clarissa. – Lehet, hogy
tapasztalt nyomozó vagy, de még sohasem kerültél ilyen helyzetbe.
– Clarissának igaza van – mondta Beatrice. – Az isten szerelmére,
Evie, valaki a nyomodban van! Nem érted? Akárki is legyen ez a
gazember, egyértelműen bántani akar, nagy valószínűséggel az
életedre tör. Szerencsés vagy, hogy túléltél egy támadást, sőt kettőt,
ha Mason gyilkossági kísérletét is beleszámoljuk. Lehet, hogy
legközelebb nem leszel ilyen szerencsés!
– Feltéve, ha lesz legközelebb – felelte Evangeline.
– Lesz – mondta Lucas.
Evangeline bizonyára megérezte, hogy a férfi biztos a dologban,
mert belenyugvóan sóhajtott.
– Igen – mondta. – Feltételezem, hogy nagyon is lehetséges.
– Hallgasson a barátaira – kérte Lucas. – Tudja, hogy ebben a
dologban igazuk van.
– Nem erről van szó – kezdte Evangeline. – Hanem arról...
– Hogy a helyzet nem illendő – fejezte be a férfi. – Megértem.
Akár hiszi, akár nem, gondoltam a maga jó hírére, Evangeline. Van
egy néném, ha még emlékszik. Tisztában vagyok vele, hogy egy
hölgy nem költözhet olyan házba, ahol egyedülálló férfi lakik a férfi
inasával. Ma délután táviratot küldtem Florence nénémnek. A holnap
85 AMANDA QUICK
déli vonattal érkezik. Biztosíthatom róla, hogy ő tökéletes gardedám
lesz.
Evangeline kinyitotta a száját, de láthatólag nem tudta, mit
mondjon. Clarissának a meglepetéstől elakadt a lélegzete, Beatrice
pedig megrázta a fejét, alig hitt a fülének.
Evangeline-nek végül visszatért a hangja.
– Az egyértelmű, hogy alaposan átgondolta a problémát, uram.
– Miután tegnap éjjel visszakísértem ide, hosszú ideig
elmélkedtem magáról és a helyzetéről, Evangeline.
És még tovább is fog töprengeni, vajon a nő miért nem mondja el
neki a teljes igazságot azzal kapcsolatban, ami azon a napon történt,
amikor Douglas Mason a lépcsőn a halálát lelte.
10.
Következő reggel Evangeline kikísérte Clarissát és Beatrice-t a

negyed kilenckor Londonba induló vonathoz. Ahogy együtt álltak a
peronon, Evangeline nagyon is tudatában volt, hogy Lucas nem
messze várakozik.
– Óvatos leszel, ugye, Evie? – kérdezte Clarissa már vagy
századszor.
– Igen, persze – felelte Evangeline. – Próbáljatok nem aggódni
miattam. Biztos vagyok benne, hogy teljes biztonságban leszek Mr.
Sebastiannel. Meg kell ígérnetek, hogy táviratban értesítetek, ha
bármit felfedeztek, még a legkisebb nyomról is.
– Persze – válaszolta Clarissa. – Cserébe tudasd, ha Mr. Sebastian
bármilyen információra bukkan a nyomozása során.
– Amit az inasától, Stone-tól, illetve Stone utcai összeköttetéseitől
megtud, hasznos lehet számunkra a nyomozásban – tette hozzá
Beatrice.
– Tudatom, akármilyen információval is szolgál majd, amikor
visszatér Londonból – biztosította őket Evangeline.
Beatrice boldogtalanul nézett.
– Nem tetszik, hogy egyedül maradsz itt, Evie. Nagy veszélyt
érzek.
– Te magad is láthattad, a Kristálykertet úgy építették, akár egy
erődöt. Biztonságban leszek ott. Mr. Sebastian nagynénje ma délután
érkezik. Jelenléte biztosítja majd a dolgok illendő voltát, és meg
vagyok róla győződve, hogy a park csodálatos anyagot szolgáltat
majd a regényemhez.
87 AMANDA QUICK
– A kockázat, ami miatt Beatrice aggódik, sokkal inkább
magánjellegű, Evie – mondta Clarissa nyíltan. – Amikor Mr.
Sebastian rád néz, bizonyos energia van a levegőben.
– Biztos vagyok benne, hogy képzelődtök – felelte Evangeline
gyorsan.
Clarissa megrázta a fejét.
– Nem. Beának igaza van. Evie, legyél óvatos!
Evangeline Beatrice-ra nézett, majd visszafordult Clarissához.
– Miért? – kérdezte, vigyázva, hogy a hangja alig hallható legyen.
– Legyünk őszinték ezzel kapcsolatban. Már beszélgettünk erről
korábban, és egyetértettünk, hogy valószínűleg egyikünk se túl
sokszor tapasztalhatná meg a szenvedélyt. Azt hittem, mind
megfogadtuk, hogy kihasználjuk az alkalmat, ha úgy adódik.
– Igen, de ez más – tartott ki álláspontja mellett Beatrice.
– Én nem látok különbséget – mondta Evangeline. – Ha Mr.
Sebastian romantikus viszonyra vágyik, miért kéne aggódnunk, amíg
diszkrétek maradunk? És aligha találhatnánk diszkrétebb helyszínt
egy szerelmi viszonyra, mint Little Dixby. Amikor visszatérek
Londonba, soha az életben nem fogok többet senkit látni az itteniek
közül.
Clarissa és Beatrice bizonytalanul néztek egymásra.
– Ahogy így előadod, nem tudok vitába szállni vele – felelte
Beatrice. – Csak annyit mondanék, hogy nem az erkölcseid miatt
aggódom.
– Ezt örömmel hallom – válaszolta Evangeline –, mert én magam
úgy döntöttem, hogy amiatt már nem érdemes aggódni.
– A szíved miatt aggódunk – fűzte hozzá Beatrice.
– Ó, az Isten szerelmére! – kiáltott fel Evangeline. – Az én
koromban már nem túl valószínű, hogy szerelmes legyek. Az
romantikus tizennyolc éveseknek való. Esküszöm nektek, hogy
tudom, mit csinálok.
– De mi lesz, ha mégis elköveted azt a hibát, hogy beleszeretsz? –
kérdezte Clarissa. – Nem akarjuk, hogy megsérülj, Evie.
Evangeline körbenézett, hogy megbizonyosodjon róla, egyik utas
sem került hallótávolságon belülre, és hogy Lucas még mindig kellő
távolságra van.
– Az a helyzet – kezdte –, hogy be kellett látnom, az ilyen téren
való járatlanságom gátolhatja az írást.
Beatrice felvonta a szemöldökét.
– Miről beszélsz?
– Arra a következtetésre jutottam, hogy első kézből kell
megtapasztalnom a szenvedélyt, ha írni akarok róla a regényemben.
De az ember nyilván nem akar ágyba bújni akárkivel pusztán az
ismeretszerzés kedvéért. Sokkal inkább tanulmányoznám a kérdést
egy olyan úriemberrel, akihez vonzódom, és aki engem vonzónak
talál.
Beatrice szemében megkönnyebbülés tükröződött.
– Ezért gondolkozol egy viszonyon Mr. Sebastiannel? A
regényírás kedvéért?
Evangeline elpirult, annak teljes tudatában, hogy Lucas őt nézi.
Tudta, hogy a gőzmozdony morajától és a peronon uralkodó
általános lármától nem hallhatja, miről beszélnek, de azért szörnyen
zavarban érezte magát. Végül is az ember általában nem vitat meg
ilyen dolgokat egy vasútállomáson.
– Azt próbálom megmagyarázni, hogy nincs okotok a szívem
miatt aggódni – válaszolta.
– Ha biztos vagy benne, hogy tudod, mit csinálsz... – mondta
Clarissa.
– Teljesen biztos – hazudta Evangeline.
Ekkor megszólalt a vonat indulását jelző síp.
– Gyere, Clarissa, fel kell szállnunk – sürgette a barátnőjét
Beatrice. Evangeline-re nézett. – Ígérd meg, hogy óvatos leszel.
– Megígérem – felelte Evangeline.
Nézte, ahogy Clarissa és Beatrice fellépdel az első osztályú kocsi
lépcsőjén. Lucas csatlakozott hozzá.
– Érdekes barátai vannak, Evangeline – jegyezte meg.
– Igen. Nagyon szerencsés vagyok ebben a tekintetben. Valóban
szerencsés, gondolta, mert akár viszonyba kezd Lucasszal, akár nem,
a szíve valószínűleg semmiképp sem ússza meg sértetlenül. Nagy
szüksége lesz a barátaira, amikor majd visszatér Londonba.
89 AMANDA QUICK
Beatrice felerősítette különleges képességét, és az ablakon keresztül
tanulmányozta Evangeline-t és Lucast, miközben a vonat elindult az
állomásról.
– Nézd, hogy áll a mi Evie-nk mellett! – mondta. Mintha bizonyos
szempontból már most is hozzá tartozna. Látom a tüzet az
aurájukban. Mintha már most is szeretők lennének.
Clarissa is a peronon álló párt nézte.
– Érezni lehet az őket körbevevő energiát, amikor együtt vannak.
Annak ellenére, amit Evie mondott, hogy az írás kedvéért áldozza fel
az erkölcsi tisztaságát, attól tartok, hogy meg fogja magát égetni.
– Össze fogja törni a szívét.
– Minden valószínűség szerint. – Clarissa összekulcsolta
kesztyűbe bújtatott két kezét. – De ezen nem segíthetünk.
Mindhárman elfogadtuk ezt az eshetőséget. Egy erős nő megtört
szívvel is tud élni.
– Evie pedig nagy lelkierővel bír.
– Igen – helyeselt Clarissa. – De, hogy a dolog jó oldalát nézzük,
miközben összetöri a szívét, Mr. Sebastian legalább biztonságban
tartja.
– Feltételezve, hogy képes megvédeni.
Evangeline és Lucas eltűnt a szemük elől. Clarissa hátradőlt a
székében, és barátnőjére nézett.
Sok mindent nem tudunk Mr. Sebastianről, de egy dologban
biztos vagyok – mondta. – Rendelkezik némi ismerettel az erőszak
témakörében. Evie-nek nem lehetne nála alkalmasabb testőre.
11.
Lucas nagy léptekkel a könyvtárba ment, és kabátját az egyik szék

támlájára terítette.
– Hihetetlen! Én próbálom önt megvédeni, magát meg, úgy tűnik,
más sem foglalkoztatja, csak ennek a szörnyű háznak a rendbetétele.
Evangeline követte a férfit a szobába, és határozott mozdulattal
becsukta maga mögött az ajtót.
– Nem az egész háznak – felelte. – Csak ennek a szárnynak. Úgy
tűnik, az apátság nagy része már évek óta le van zárva. És hogy tiszta
vizet öntsünk a pohárba, uram, én nagyra értékelem a megmentésem
irányában tett erőfeszítését, de nem látok rá semmi okot, hogy úgy
éljünk itt, mintha a vadnyugaton ütöttünk volna tábort.
Egy sor halk, tompa puffanás hallatszott. Lucas felnézett a
mennyezetre. Evangeline cselédje, Molly, és Molly rokonságának
tagjai dolgoztak az emeleten. Az ott zajló lázas munkálatokon kívül,
a konyhából olyan zajok szűrődtek be, mintha páncélos lovagok
között dúlna csata. Vasfazekak, acélkések csörömpölése és kongása
visszhangzott a folyosón.
– Azt hiszem, már elmagyaráztam magának, hogy mindössze a
nagybátyám és a háztartásvezetője lakott itt – mondta Lucas. – Nem
volt szükségük pár szobánál többre.
– Molly szerint az ön nagybátyja ritkán alkalmazott kisegítőként
bárkit is a faluból. Mrs. Buckley volt az egyetlen cseléd a házban.
Nem is csoda, hogy a legtöbb szobát lezárta.
– Chester bácsi nem fogadott és nem hívott látogatókat – vetette
oda Lucas. – A kutatásának élt, és nem szerette, ha megzavarták.
Nekem sincs hozzájuk kedvem. A jelen problémákra kell
összpontosítanom.
91 AMANDA QUICK
– Megértem – felelte Evangeline. – De ne aggódjon, a
nagytakarítás java része pár nap alatt meglesz.
– Pár nap? A mindenségit, asszony! A nap végére mindenkit a
küszöbön túl akarok látni, érthető?
– Tökéletesen érthető, uram – felelte Evangeline fagyos hangon.
Zsörtölődöm vele, gondolta Lucas.
Haragudott magára saját rosszkedve miatt. Visszament az
asztalhoz, és felkapcsolta a lámpát. Bár kint sütött a nap, és a
függöny is szét volt húzva, a könyvtártermet sötét árnyékok
borították. Az ablakok a parkra néztek. Az üveget majdnem teljesen
befedte az ide-oda tekergő indák sűrű fonata. A dús növényzet a fény
nagy részét kizárta. A háznak ezen az oldalán minden ablakkal ez
volt a helyzet.
Lucas egyik lábával a földön támaszkodva a régi íróasztal egyik
sarkára telepedett, és Evangeline-re nézett. Mély, zsákmányszerző
izgalom futott át rajta. Kezdett hozzászokni ehhez az érzéshez:
minden alkalommal átjárta Evangeline jelenlétében. De miközben
egyre ismerősebbé vált a sürgető vágy, attól nem találta
könnyebbnek sem elfojtani, sem figyelmen kívül hagyni. És talán ez
az oka, hogy ma olyan hirtelen haragú vagyok vele.
Nem a nő hibája, hogy a közelsége felébreszti az érzékiségét, ami
ingerlékennyé teszi. Meggyőzte magát, hogy jobban fog uralkodni a
vágyain és összeszedettebb lesz, amikor a nőt a Kristálykert falai
között biztonságban tudja majd. Ezzel kapcsolatban minden jel
szerint elszámította magát. Nem mintha lett volna választása.
Egyáltalán nem tudott volna aludni, ha egyedül hagyja a Páfrány-
lakban éjszakára, miközben valami gazfickó Londonban a
meggyilkolását tervezi.
Evangeline ezen a délutánon egészen más benyomást keltett, mint
reggel. A divatos kék ruha és a hozzáillő kesztyű meg kalap,
valamint a magasra gombolt csizma helyett, amit a barátai állomásra
kísérésekor viselt, a felügyelete alatt zajló piszkos munkához volt
öltözve, teljesen egyszerű otthoni ruhát és kötényt viselt. Mindkettő
divatjamúlt volt, és jóval nagyobb, főleg mellben. A férfi eltűnődött,
vajon Molly melyik hegyesebb rokonától kaphatta kölcsön.
Evangeline borostyánszínű haját szorosan összefogta a fehér főkötő
alatt. A kötényen felmosóvödörből származó koszos víznek látszó
foltok éktelenkedtek, és az arcát koromfoltok tarkították. Egyik
kezében tollseprűt szorongatott.
Milyen elbűvölően néz ki, gondolta a férfi.
– Amennyire meg tudom ítélni, a nagybátyja nem használta az
ebédlőt – szólalt meg Evangeline. – Úgy tűnik, a konyhában étkezett,
ha el tudja ezt képzelni.
– Mi is pontosan ezt tettük Stone-nal, mióta megérkeztünk –
felelte Lucas. – Ez a rendszer eddig elég jól működött. Stone főz, és
praktikusabbnak találja, ha a konyhában fogyasztjuk el.
– Stone számára lehet, hogy ez megfelel, de aligha várhatja el a
nagynénjétől, hogy a konyhában vacsorázzon, és azt semmiképp sem
mondhatja neki, hogy egy olyan hálószobában fog aludni, amely már
évek óta használaton kívül volt. – Evangeline egyik ujjával a
mennyezet felé mutatott. – Egycentis por borít mindent ott fent. Hál’
istennek, a bútorokat és a szőnyegeket minden szobában megfelelően
beborították, és úgy tűnik, a nagybátyja házvezetőnője gondot viselt
a vászonneműre. Mindazonáltal jó sok tennivaló van, mielőtt később,
a nap folyamán a nagynénje megérkezik. Még szerencse, hogy Molly
rokonai ráértek a segítségünkre sietni.
Lucas összefonta a karját.
– Tudja, Evangeline, azt hittem, hogy még a legapróbb részletet is
végiggondoltam, amikor kiötöltem a tervet, hogy magát
ideköltöztetem, de az sohasem jutott volna eszembe, hogy ön
ragaszkodni fog hozzá, hogy a házat a pincétől a padlásig
kisuvickolja.
– Csak pár szobát, nem az egész házat. – Evangeline elsétált a
szoba feléig, majd megállt. – Úgy hangzik, mintha bosszantaná,
uram. Senki sem kéri, hogy ön is felmosórongyot ragadjon.
– Miért is bosszantana? Talán mert arra kényszerültem, hogy
ebben a szobában húzzam meg magam, miközben a házat idegenek
fenekestül felforgatják? Talán mert a maga biztonsága lebegett a
szemem előtt, és nem egy tavaszi nagytakarítás, amikor magát ma
idehoztam? Vagy gondolja, hogy inkább azzal lehet összefüggésben,
hogy nem szeretek egy söprögető emberrel találkozni, ahányszor
csak kiteszem a lábam? Próbálok egy gyilkosságot felderíteni, és
93 AMANDA QUICK
megakadályozni egy másikat, a magáét, hogy pontos legyek. A
fenébe is, nem érek rá felmosóronggyal és vödörrel felszerelkezett
embereket kerülgetni.
– Á, szóval ez a baj – válaszolta nyugodtan. – Gondoltam.
– Mit gondolt?
– Biztos vagyok benne, már rég megszokta, hogy magától
értetődőnek tekintse a jól vezetett háztartást. Csakhogy, akár a
zongorát, egy házat is megfelelően kell hangolni, hogy utána minden
problémamentesen és jól működjön.
– Ennek a háztartásnak egyáltalán nem kell sehogyan se
működnie. Kis szerencsével a legrosszabb esetben is csak pár hétig
leszünk itt.
– Az túl hosszú idő ahhoz, hogy szalmazsákokon aludjunk,
hideget együnk, és esténként ne gyújtsunk be. Ön természetesen élhet
így, ha ezt jobban szereti, de amíg én itt lakom, kénytelen vagyok
ragaszkodni a civilizáció alapvető vívmányaihoz. Ez pedig magában
foglalja legalább a tiszta konyhát, a jól felszerelt éléskamrát, a rendes
fürdőt és a tiszta ágyneműt az ágyon. Biztos vagyok benne, hogy a
nagynénje is egyet fog velem érteni.
– Nem akarom megbántani, Evangeline, de jelen veszélyes
helyzetét tekintve meg vagyok lepve, hogy annyira ragaszkodik a
magas nívóhoz.
A nő hűvös mosollyal nézett rá.
– Hol lennénk e nélkül, Mr. Sebastian?
– Kiváló kérdés. Ne is törődjön vele, egyértelmű, hogy ezt a csatát
elvesztettem. Ami történt, megtörtént. Csak gondoskodjon róla, hogy
Molly egyik rokona se sétálgasson kint a teraszon túl, világos?
– Igen, természetesen. De igazán nem gondolom, hogy probléma
adódna ebben a tekintetben. A Gillinghamek, akárcsak Little Dixby
többi tisztes polgára, rettegnek az ön kertjétől.
– Nem ok nélkül – válaszolta a férfi. – És ha már a
Gillinghamekről beszélünk, azt akarom, hogy a család minden tagja
elhagyja a házat napnyugtáig. Ahogy már elmagyaráztam önnek, a
park veszélyesebb sötétedés után.
– Megértettem. Ne aggódjon, Mollyn kívül senkinek sincs a
legcsekélyebb kedve sem itt maradni éjszakára. Molly már arról is
csak nagy nehezen tudta meggyőzni a rokonait, hogy idejöjjenek
nappal takarítani. Meg kellett ígérnem, hogy ön a szokásos bér
dupláját fogja fizetni.
– Valóban? – A férfinak felszaladt a szemöldöke. – Meglehetősen
bőkezűen bánik a pénzemmel, nem gondolja?
– Badarság! Ön is nagyon jól tudja, hogy öntől mint a Kristálykert
tulajdonosától elvárják, hogy hozzájáruljon a helyi gazdasághoz.
Ennek a munkások alkalmazása az egyik módja.
– Ezzel nem vitatkozom.
Evangeline a homlokát ráncolta.
– Miért ellenzi annyira, hogy cselédek legyenek a házban éjjel?
Biztos vagyok benne, meg tudnám győzni Mollyt, hogy maradjon. Ő
sokkal kalandvágyóbb, mint a rokonai.
– Sötétedés után tervezem a kertben a vizsgálódásaimat végezni,
amikor az energia a legerőteljesebb. A legkevésbé arra van
szükségem, hogy a kis Molly vagy valamelyik rokona lássa, amint
kint kószálok éjfélkor. Már így is túl sok pletyka kering okkult
tevékenységről ezzel a hellyel kapcsolatban.
– Ó, igen! Nagyon is értem, mire gondol. – Evangeline megértően
mosolygott rá. – De attól tartok, hogy már most is túl késő lenne
próbálni meggyőzni a helyieket, hogy ön nem olyan különc, mint a
nagybátyja.
Lucas arca kicsit összerándult.
– Tartottam tőle.
– Ezért tartózkodott éppen kint tegnapelőtt éjjel is, amikor én
hajnali kettőkor a kertbe érkeztem? Épp a vizsgálódásait végezte?
– Igen.
– Értem. Ez akkor megmagyarázza.
– Mit magyaráz meg? – A férfi a homlokát ráncolta.
– Clarissa és Beatrice megkérdezték tőlem, hogy miért volt olyan
szerencsés véletlen folytán épp kéznél, amikor segítségre szorultam.
Kénytelen voltam bevallani: annyira össze voltam zavarodva,
eszembe sem jutott megkérdezni, hogyan lehetséges, hogy ön és
Stone csodával határos módon teljesen felöltözve jelentek meg a
kertben olyan késői órán.
95 AMANDA QUICK
– Nincs benne semmi rejtély. Ahogy már mondtam, épp kint
voltunk, és hallottuk, amikor ön belépett a parkba.
– Apropó Stone, van már róla valami hír?
– Írt egy táviratot, hogy ugyanazzal a vonattal érkezik, mint
Florence néném. Azt is említette, hogy híre van számomra.
Evangeline kifejező arcán izgalom suhant át.
– Ez biztatóan hangzik.
– Meglátjuk.
Evangeline az indákkal borított ablak felé nézett, aztán
visszafordult a férfi felé.
– Kérem, uram, félre ne értse, nagyon hálás vagyok, hogy a
védelmébe vett, de nem tehetek róla, úgy érzem, hogy Londonban
kellene lennem a barátaimmal.
– Nem – vágta rá a férfi.
– Nem tetszik nekem a gondolat, hogy nélkülem vizsgálódnak
ebben az ügyben. Végül is én állok ennek a problémának a
középpontjában. Legalább tennem kéne valamit magamért. Teljesen
haszontalannak érzem magam, hogy itt lebzselek Little Dixbyben,
amíg a többiek nyomoznak.
– Aligha mondhatjuk, hogy lebzselt. Egész délelőtt úgy dolgozott,
mint egy tébolyult házvezetőnő.
Evangeline sóvárogva sóhajtott egyet.
– Gondolom, próbálom elfoglalni magam. Az elfoglaltság eltereli
a figyelmem arról, vajon mi történik Londonban.
A férfi otthagyta az asztal sarkát, és a nő felé indult.
– Ha ettől hasznosabbnak érzi magát, akkor biztosíthatom róla,
hogy az ön jelenléte itt sokkal jobb eséllyel vezet eredményre.
– Miért mondja ezt? – Aztán arckifejezésén megértés suhant át. –
Ó, már értem! Azt gondolja, hogy az a személy, aki Hobsont
felbérelte, újra fog próbálkozni, és könnyebb lesz a gazembert
elfogni, ha itt, vidéken kísérli meg. Igen, értem az érvelését. De mi
van, ha téved? Mi van, ha a gyilkos úgy dönt, hogy egyszerűen
kivár? Előbb vagy utóbb vissza kell térnem Londonba. Nem
maradhatok itt örökké. Ezt neki is tudnia kell.
Lucas megállt a nő előtt.
– Biztos vagyok benne, hogy egy megszállott személlyel van
dolgunk, Evangeline. A megszállott emberek nem tudnak várni.
Itt vagyok például én, gondolta. Vajon még meddig tudok várni
rád?
Minden órával egyre megszállottabban akarta a nőt. A férfiban
valami mélyen megmozdult, és most már teljesen éber volt és
kiéhezett. Ez a szükség nem fog kielégülni, amíg Evangeline az övé
nem lesz.
Jobban kellett volna aggasztania a felismerésnek, hogy annyira
akarta a nőt, mint amennyire aggasztotta. Az esetek többségében
erőssége volt a kivárás. Régen elsajátította már az önuralom
művészetét. Nem volt más választása, nem külső kényszerítő okok
miatt, hanem hogy különleges képességét ellenőrzése alatt tartsa.
Elég fiatalon megértette, hogy ha nem tartja féken természetfeletti
képességét, az fog uralkodni rajta, csakúgy mint jó pár másik
felmenőjén, akik ugyanilyen képességekkel voltak megverve.
Megfogadta, hogy ő lesz, aki megszakítja a sort; még arról is sikerült
meggyőznie magát, hogy elérte a célját.
Most Evangeline személye megkérdőjeleztette saját öntelt
feltételezését. Pusztán a nő energiája is erős kábítószernek bizonyult
az érzékei számára. Amikor a nő közelébe került, tudta, hogy
veszélyesen vakmerővé vált, de mégsem volt képes rávenni magát,
hogy távolságot tartson tőle.
A nő ránézett, szemében élénk érdeklődés tükröződött.
– Úgy tűnik, nagyon sokat tud arról, hogyan gondolkoznak a
gonosztevők. Tudom, hogy azt mondta, górcső alá vette a bűnözők
gondolkodását, de mégis, pontosan hogy tette ezt?
– Ez egy hosszú, unalmas, és meglehetősen komplikált történet.
– Más szóval nem fogja nekem elmondani.
– Talán egy nap.
– Rendben van, uram, joga van a titkaihoz. Azt legalább elmeséli,
hogy miből áll a tanácsadói munkája a Scotland Yardnál?
El vagyok veszve, gondolta a férfi. De ebben a pillanatban fütyült
rá. Tárt karokkal ment a sorsa elé. Egész pontosan tárt karokkal ment
97 AMANDA QUICK
volna Evangeline elé. Már fájt, annyira szerette volna a karjába
vonni, és az öreg dívány párnáira dönteni. Érezni akarta, ahogy a nő
melleinek puha lankái saját meztelen mellkasához érnek, és kezébe
akarta fogni a combjait. Érzékeit meg akarta meríteni a nő részegítő
energiájában, és el akart veszni benne.
Bolond vagy, Sebastian, és előbb vagy utóbb megfizeted az árát.
– Említettem egy ismerőst a Yardon – kezdte, óvatosan válogatva
meg a szavait.
– Igen, egy detektívfelügyelőt.
– Donovan maga is rendelkezik bizonyos fokú természetfeletti
képességgel. Tisztában van vele, hogy a természetfeletti energia
létezik, és hogy gyakran nyoma marad a tett helyszínén. Azokat a
bűnözőket, akik nagyfokú képességgel bírnak, nehéz elkapni.
– Igen, ezt el tudom képzelni – mondta Evangeline.
– Amikor Donovan arra a következtetésre jut, hogy egy
természetfeletti képességgel rendelkező bűnözővel van dolga,
időnként megkér, hogy mondjak véleményt.
– Értem. – A nő kicsit összehúzta a szemöldökét, miközben a
hallottakon gondolkodott. – Milyen információt tud adni a bűnözőről
a tetthelyen hagyott energia alapján?
Ha már ennyit elmondott, akkor az már nem oszt, nem szoroz, ha
még egy kicsivel többet mond. Nem mindent, de egy részét. Jelentős
pszichikus képesség birtokában a nő talán képes felfogni, milyen
erős késztetést érez, hogy a másik érzékelését használja.
– Többnyire gyilkossági ügyek felderítésére kérnek, Evangeline. –
Gondosan figyelte a nőt, lélekben a sokk és az elborzadás első jeleire
készülve. – Ez általában az a bűntény, ami a legerősebb érzelmeket
váltja ki.
– Érzi a gyilkos érzelmeit?
– Igen. Ez gyakran elárul számomra valamit a gyilkos
személyiségéről, és fogódzókat nyújt az indítékhoz. Az ilyen jellegű
tényeket tudja Donovan felhasználni a nyomozás során.
A nő szeméből sugárzó energia megváltozott, de nem úgy, ahogy
a férfi számított rá. Meglepetés tükröződött benne, de nyoma sem
volt elborzadásnak vagy rémületnek. Amit látott és érzett, az
megértés volt, igazi felismerés, min megy keresztül a tett helyszínén.
– Egy villanásnyi időre megpillantja a gyilkos elméjét – mondta
Evangeline lágyan.
– Bizonyos tekintetben igen.
– Értem. – A nő megborzongott. – Eddig fel sem fogtam.
Most hagyd abba, Sebastian.
– A gyilkosság mindig egy zavaróan intim tett, amelyben a
legsötétebb érzelmek vesznek részt – mondta Lucas
kiegyensúlyozottan.
– A nyomozás rettentő élmény lehet az ön számára.
– Szeretném azt mondani önnek, hogy így van – felelte –, mert
legalább tiszteletre méltónak tűnnék a maga számára. De az az
igazság, hogy a vadászatot izgalmas kihívásnak érzem.
Megelégedéssel tölt el, mi több, elégtételt nyújt, oly módon, ahogy
tiszteletre méltó úriembernek nem lenne szabad éreznie.
– Értem, amit mond – suttogta a nő.
– Valóban?
– Igen, természetesen – felelte. – Az a tény, hogy a gyilkos utáni
vadászat mély megelégedéssel tölti el, nem jelenti, hogy ön nem
tiszteletre méltó, finom úriember. Csak annyit jelent, hogy azt teszi,
amire született: igazságot szolgáltat az áldozatok számára.
A férfinak örömtelen mosolyra húzódott a szája.
– Maga tényleg arra született, hogy romantikus történeteket írjon.
A nő szemében harag gyúlt.
– Ne gúnyolódjon, uram. Gyilkosokat üldöz. Ez nemes cselekedet.
A férfi megrázta a fejét.
– Maga nagyon naiv, Evangeline.
– Nem hinném.
– Nem egészséges dolog gyilkosokra vadászni. – A férfi kinézett a
sötét parkra. – És azok, akik természetfeletti képességeik
segítségével ölnek, mind közül a legrosszabbak.
– Efelől kétségem sincs.
– Lehetetlen leírni az élmény intimitását. – Most, hogy
belekezdett, nem akaródzott megállnia. Azt akarta, hogy a nő tudja,
milyen ez számára. Tudnia kellett. – A természetfeletti képességgel
elkövetett gyilkosság esetében a gyilkos aurájának az áldozatéval
kell rezonálnia egészen az utolsó szívdobbanásig. Így tudja megölni.
99 AMANDA QUICK
A gyilkosnak meg kell találnia a sebezhető áramlatokat az áldozat
energiamezejében, és addig gyengíteni, amíg a szív meg nem áll. –
Visszanézett Evangeline-re. – A gyilkos a lehető legintimebb módon
megtapasztalja az áldozat halálát. Ami még ezerszer borzalmasabbá
teszi ezt, hogy az ilyen gyilkosok általában élvezik az ölést.
Néhányuk számára kábítószerré válik, a legfőbb hatalom érzését
nyújtja.
A nő ujjaival a kötényébe markolt.
– Igen.
A férfi visszafordult az indákkal borított ablak felé.
– Nagyon nagy energia szükséges, hogy egy másik ember szíve
megálljon. Ezért is van ennek mindig nyoma a tetthelyen.
– És ön ezt érzi – mondta a nő halkan. – Olyan érzés lehet, mintha
ténylegesen a gyilkos helyében lenne abban a pillanatban, amikor a
nő a halált okozza. Milyen borzalmas lehet ez a maga számára.
...Amikor a nő a halált okozza. Milyen furcsán fejezte ki magát,
gondolta a férfi. A legtöbb ember férfira asszociálna, amikor
gyilkosságról van szó.
– Szerencsére nem túl gyakran hívnak ilyen gyilkossághoz –
mondta. – A természetfeletti képességgel elkövetett gyilkosság ritka,
azon egyszerű oknál fogva, hogy kevés gyilkos van, akinek elég
tehetsége van ahhoz, hogy képes legyen rá.
– Csak remélni tudom, hogy igaza van, de attól tartok, hogy van
egy másik oka is, amiért csak kevésszer hívják ilyen tetthelyre. –
Evangeline nagyon elgondolkodónak tűnt. – Gyanítom, sokszor az
ilyen bűntény észrevétlen marad. A természetfeletti képességgel
okozott halál olyan, mint a tökéletes méreg: lehetetlen kimutatni.
A férfi a nőt nézte.
– Ez kiváló megfigyelés, Evangeline. Igaza van.
A nő a szemébe nézett.
– Nehéz, megbecsülendő, és igenis tiszteletre méltó feladatra van
predesztinálva, Lucas.
– Hagyja abba! – A férfi két nagy lépést tett felé, és kezével
megfogta a nő vállát. – Ne tüntessen fel úgy, mintha hős lennék,
Evangeline.
Megdöbbenésére a nő a beavatottak mosolyával nézett rá.
– Már elkésett, uram. Már új szerepet osztottam John Reynoldsra.
– Ki a fene az a John Reynolds?
– Ő lett volna a történetemben a gazember, de szerencsére az
utolsó pillanatban rájöttem, hogy tulajdonképpen ő a hős. Önről
mintázom.
– A mindenit, Evangeline...!
A nő a férfi ajkához érintette az ujját, hogy elhallgattassa.
– Hogy visszatérjünk a szóban forgó ügyre...
– Kegyed a szóban forgó ügy.
– Én a Pengés Hobsont az én megölésemre felbérelő személy
szellemi és érzelmi állapotára vonatkozó következtetéseire
gondoltam – felelte a nő. – Ez a személy tegnap a helyszín közelében
sem járt. Hogy tudta levonni azt a következtetést, hogy megszállott?
Lucas türelmet erőltetett magára.
– Nem kell mindig természetfeletti képesség, hogy egy bűnöző
gondolkodását elemezzük – felelte érzelem-mentes hangon. – A
józan ész és a logika éppúgy megfelel, időnként még jobb is.
Biztosíthatom róla, hogy senki sem bíz meg valakit gyilkossággal, és
küldi a bérgyilkost egészen Little Dixbyig, hacsak nem különösen
megszállott. A kudarc, és ráadásképp Hobson eltűnése csak tovább
fogja fokozni a dühét annak, aki e mögött áll. Őszintén remélem,
hogy miután a bérgyilkosát elvesztette, az az illető, aki a maga
halálát akarja, ezúttal személyesen jön majd ide. Akkor pedig
elkapjuk.
– Értem. Igen, ez logikusnak tűnik. – Evangeline felhúzta a
szemöldökét. – Nem mondhatnám, hogy túl vidám gondolat.
Mindezek ellenére nem tudom megállni, hogy ne azt kívánjam,
bárcsak aktívabb szerepet vállalhatnék a nyomozásban!
– Most úgy néz ki, mint a gyerek, akinek azt mondták, hogy a
barátai nélküle mennek a vásárba. Látszik magán, hogy inkább
nyomozna, de saját érdekében ragaszkodom hozzá, hogy itt maradjon
vidéken.
– A „saját érdekében” egyike a legidegesítőbb kifejezéseknek.
Pillanatnyi derű suhant át a férfin.
– Igen, ezt már számos alkalommal mondták nekem.
– Kik?
101 AMANDA QUICK
– A testvéreim, Beth és Tony. Történetesen én is hajlok arra, hogy
egyetértsek. De ne gondolja, hogy meg van fosztva attól, hogy
hasznos szerepe legyen ebben az ügyben.
– Annak kézben tartása, hogy itt a Kristálykertben a bútor
megfelelően van leporolva és a padló felmosva, egy hasznos szerep?
– Azt hittem, világosan beszéltem – felelte a férfi. – Nem tetszik
ugyan, de maga a csali, hogy előcsalogassuk a gyilkost a
rejtekhelyéről.
– Hát persze! – Evangeline azonnal felvidult. – Én nem gondoltam
erre ilyen megvilágításban. Szóval én vagyok a csali, mi? Ez
legalább valamelyest hasznosnak hangzik.
– Meglehetősen furcsa kijelentés ez egy olyan hölgytől, aki két
gyilkossal került szembe az elmúlt két hétben, ráadásul az egyik a
saját ágyában támadta meg.
Evangeline összeráncolta a homlokát.
– Nem győzök mindenkit emlékeztetni, hogy már nem voltam az
ágyamban, amikor az a gazfickó a szobába ért.
– Igen, tudom. – A férfi a kezébe fogta a nő állát. – Addigra már
kimászott az ablakon, és egy nagyon veszélyes kert nyújtotta
biztonság felé futott. Maga figyelemre méltó nő, Evangeline Ames.
Azt hiszem, már korábban is mondtam valami ehhez hasonlót.
A nő elpirult, és tétován elmosolyodott.
– Én is figyelemre méltónak találom önt, uram. Páratlannak.
Tényleg ideális modell John...
A férfi a kezével befogta a száját.
– Könyörgöm, ne is említse még egyszer a karaktere nevét!
– Nos, rendben – felelte a nő.
A férfi tenyere elnyelte a szavakat. Óvatosan elvette a kezét a nő
szájáról. A nő elbűvölő szemével nézte, és a szája sarkában mintha
mosoly bujkált volna, de nem szólt semmit. Az energia csak úgy
vibrált köztük a levegőben, fűtötte a férfi vérét. Valószínűleg hiba
lenne megcsókolni, gondolta.
Megcsókolta.
Eredetileg csak futólag akarta megérinteni az ajkát az ajkával. Azt
mondta magának, hogy csak egy kis ízelítőt vesz. De a forró eufória,
ami elöntötte, amikor a szája a nőére tapadt, elkábította az érzékeit.
Evangeline megdermedt. A férfi rájött, hogy minden higgadtsága
ellenére, a nőt megdöbbentette a csók. Jogos. Őt magát is
megdöbbentette.
Evangeline egy lágy, érzelmektől fűtött kis hangot hallatott, és
elejtette a tollseprűt. Karját a férfi nyaka köré kulcsolta, és testét a
férfiéhoz szorította. Szája kicsit szétnyílt. Lucas szorosan magához
ölelte, és átadta magát a csóknak.
Energia töltötte meg a levegőt, eddig ismeretlen módon
korbácsolva fel a férfi érzékeit. Gyönyör, szükség és éhség öntötte el.
A csók nemcsak csábító és izgató volt, de lélegzetelállítóan
bensőséges is. Világfi volt, és volt már dolga más nőkkel is, de soha
nem érzett még olyan természetfeletti és fizikai szenvedélyt, ami így
elkábította az érzékeit.
Kezét Evangeline derekára tette. Szerencsére nem viselt fűzőt az
egyszerű ruha alatt. A férfi érezte a dereka érzéki formáját és a
csípője ívét a vastag anyagon keresztül. A nő ujjaival megérintette a
tarkóját. Illata elhódította a férfi elméjét.
Vödör csattant a padlón az ajtó túloldalán, és az előtérből
beszűrődő hangok megtörték a varázst. A férfi felemelte a fejét, és
Evangeline enyhén kábult szemébe nézett. A nő nem látszott sem
felháborodottnak, sem rémültnek, nyugtázta. Talán meglepettnek. De
ezzel nem volt egyedül.
– Evangeline – súgta. Ujjaival nagyon gyengéden végigsímított a
nő kipirult arcán. – Itt elakadt, nem tudta, mit mondhatna.
– Bocsásson meg, meg kell néznem, hogy állnak a dolgok a
konyhában – szólalt meg Evangeline annyira kifulladva, mint aki
most rohant fel a lépcsőn. – A nagynénje és Mr. Stone hamarosan
megérkezik.
– Megsértettem?
– Ne nevettesse ki magát, uram... Lucas. Aligha ez az első
alkalom, hogy megcsókolnak.
– Értem. – Egy borostyánszínű tincset a fejkötője alá dugott. –
Remélem, hogy ez a csók nem marad alul az összehasonlításban.
– Semmiképp sem. Meglehetősen izgalmas volt. Tényleg, nem is
tudom, hogy képes leszek-e szavakba önteni.
103 AMANDA QUICK
A férfi megborzongott. Összeszorította az állkapcsát.
– Ha az, ami most köztünk történt, felbukkan a regényében, nem
leszek túl szívélyes.
A nő pislogott, majd Lucas bosszúságára, incselkedő mosollyal
szólalt meg.
– Mivel nem olvas regényeket, uram, nemigen fogja megtudni,
hogy írom le a hős és a hősnő közötti csókot, nem gondolja?
– Az ördögbe is, Evangeline...!
– Most pedig ha megbocsát, sok munka vár, ha biztos akarok
lenni benne, hogy Molly és a rokonai napnyugtára elhagyják a házat.
Evangeline lehajolt, felvette a portörlőt, felrántotta az ajtót,
mielőtt a férfi kinyithatta volna számára, és gyorsan kisurrant a
szobából az előtérbe, a ruhája csak úgy repült utána.
A férfi az ajtóban állt és nézte, amíg a nő el nem tűnt a szeme elől.
Amikor már nem látta, becsukta az ajtót. Átsétált a szobán az
ablakhoz, és kifelé nézett a kertre a sűrű indák közötti keskeny résen
át. Olyan érzés, gondolta, mintha egy szerzetesi cella rácsain át
kémlelne kifelé.
Ő ugyan nem volt szerzetes, de rádöbbent, hogy a természetfeletti
képessége miatt élete nagy részében egy cella okkult változatában
élt.
Teljesen biztos volt benne, hogy megtalálta azt a nőt, akinél a
kulcs van.
12.
Evangeline Mollyval épp ágyat húzott a Lucas nagynénjének szánt

szobában, amikor egy fogat kerekeinek zörgését hallotta. A háznak
azon az oldalán, ahol ők ketten tüsténkedtek, az ablakok a
kocsifelhajtóra nyíltak. Evangeline kinézett, és a falu bérkocsiját
látta. Mayhew, a fogat tulajdonosa ült a bakon. Mellette Stone foglalt
helyet, borotvált fejét közönséges sapka fedte.
– Úgy hiszem, megérkezett Mrs. Hampton – szólalt meg
Evangeline.
– Kiváló időzítés, ha engem kérdez. – Molly is csatlakozott hozzá
az ablaknál. – Épp végeztünk a szobájával.
Figyelték, ahogy Stone könnyedén leugrik a bakról, hogy kinyissa
a kocsi ajtaját. Fejéről tisztelettudóan levette a sapkát. A napsugár
táncolt a kopasz koponyáján.
– Ó, istenem! – suttogta Molly. – Ez Mr. Sebastian inasa?
– Igen – felelte Evangeline. – Stone-nak hívják.
– Ó, istenem! – ismételte meg újra Molly. – Valaki mondta, hogy
nagydarab ember. És tényleg az, nem igaz? Lefogadom, hogy erős,
mint a bivaly. De annál sokkal jobb képű.
A hangjából kicsendülő női elismerésen Evangeline-nek
mosolyognia kellett. Ahogy oldalra nézett, látta, hogy Molly feszült
figyelemmel néz le Stone-ra.
– Most látod először? – kérdezte Evangeline.
– Igen, asszonyom, de már eljutott hozzám a híre a faluban.
– Ahogy hallottam, nem valószínű, hogy Mr. Stone túl sokat
értene a gazdálkodáshoz. Londonban nevelkedett.
– Én nem bánom – válaszolta Molly. – Úgyse egy gazdához
akarok feleségül menni. Ismerem azt az életet, és ha egy mód van rá,
inkább elkerülném.
105 AMANDA QUICK
Evangeline elnevette magát.
– Nézzenek oda! Még nem is találkoztál Mr. Stone-nal, és máris
az esküvőnél tartasz!
– Egy lánynak addig kell az ilyesmire gondolnia, amíg elég fiatal,
hogy még legyen választása, kisasszony. Ha túl sokáig vár az ember
lánya, akkor egyszer csak azon veszi észre magát, hogy teljesen
egyedül maradt.
– Igen, tudom.
Molly elpirult.
– Elnézését kérem, kisasszony. Ezzel nem azt akartam mondani,
hogy ön már túl öreg a házasságra... azaz, ön nem vénkisasszony,
Miss Ames.
– Semmi baj, Molly. Mindketten tudjuk, hogy pontosan az
vagyok. Londonban az én korombeli hölgyek már ritkán házasodnak
meg, hacsak nincs némi vagyonuk.
– Ez itt vidéken sincs másképp. A farm a fiútestvéreimé lesz, így
nekem saját terveket kell szőnöm, és azok között nem szerepel, hogy
egy gazdálkodóhoz menjek feleségül. Itt Little Dixbyben fogok
teázót nyitni. Nagyon elegáns üzlet lesz, süteményekkel és
szendvicsekkel, sokkal finomabbakkal, mint azok a silány minőségű
ételek Mrs. Collins teázójában. Nyáron lesz limonádé és fagylalt.
Azzal a sok látogatóval, aki manapság jön a romokat megnézni és
lerajzolni, tudom, hogy működne.
Evangeline elgondolkodott Molly válaszán. A legkevésbé sem
akarta a lány álmait összetörni, de tudta, milyen sok pénzbe kerül egy
teázót nyitni, mint ahogy azt is, hogy a Gillinghameknek abból nem
sok van. De Molly talpraesett, energikus és intelligens lány. Némi
szerencsével ennyi elég lehet ahhoz, hogy elérje a célját.
– Jó tervnek hangzik – felelte.
– Köszönöm, kisasszony. – Molly visszafordult a kocsifelhajtó
felé. – Nézze! Ez minden bizonnyal Mrs. Hampton! Nagyon
tiszteletet parancsoló, ugye? – Evangeline tanulmányozta a nőt, akit
Stone épp kisegített a fogatból. Florence Hampton átlagon felül
magas nő volt, egy hajóskapitány tekintélyével és modorával. Szoros
kontyba fogott ősz haján egy kis szürke, fehér tollakkal díszített
bársonykalap ült. Divatos sötétszürke útiköpenyt viselt, hozzá szürke
utcai bőrcipőt. Egyik szürke kesztyűbe bújtatott kezében ezüstfejű
sétabotot tartott.
Evangeline elfordult az ablaktól.
– Le kell mennem, hogy köszöntsem.
– Várjon, kisasszony! Még valaki érkezett a fogattal! – kiáltott fel
Molly.
Evangeline megállt az ajtóban.
– Mrs. Hampton minden bizonnyal magával hozta a komornáját.
Várható volt. Ez az egyik oka, hogy jobbnak láttam az egész emeletet
megnyitni.
– Ez a hölgy nem komorna, hanem egy másik előkelő hölgy.
Nézze meg ezt a rózsaszín és zöld szín-összeállítású ruhát! A
legszebb, amit valaha láttam!
– Mi a csuda?
Evangeline visszasietett az ablakhoz. Vonzó, tizenkilenc-húsz
évesnek kinéző fiatal szőke lányt látott, amint épp lelép a fogat
lépcsőjéről.
– Igazad van. Ő biztosan nem komorna.
– Nézze! Itt jön a hölgy komornája!
A nő, aki utoljára lépett le a kocsiból, egyértelműen
alkalmazásban állt. Középkorú volt, és láthatólag tapasztalt. Azonnal
átvette az irányítást, instrukciókat adott Stone-nak és a fogathajtónak,
aki nekiállt a csomagokat leszedni.
– Ez még három ember, akinek enni kell adni – szólalt meg
Molly. – Legjobb lesz, ha rendelek még lazacot. És még vagy két
tucat tojás is kelleni fog.
– Valami azt súgja, hogy Mr. Sebastian meg lesz lepve – vélte
Evangeline. – Majdnem biztos vagyok benne, hogy ő csak a
nagynénjére számít. Jobb lesz, ha szólok neki.
Lesietett a könyvtárhoz közelebb eső hátsó lépcsőn. De már
elkésett vele, hogy Lucast a terveiben beállt változásra
figyelmeztesse. Pont idejében érkezett a könyvtár ajtajához, hogy
lássa, amikor a férfi a vendégeket köszönti.
– Mi az ördög folyik itt? – kérdezte jéghideg hangon.
– Önért küldtem, Florence néni. Nem úgy gondoltam, hogy Betht
és a személyzetet is hozza.
107 AMANDA QUICK
– Én is nagyon örülök, hogy újra látlak, Lucas – szólalt meg
Florence. – És hogy pontosítsuk: nem hoztam az egész személyzetet,
csak Rose-t. Azt azért te sem várhattad, hogy nélküle indulok útnak.
Florence arca ragadozóra emlékeztetően markáns és szigorú volt,
amihez a hangja is jól illett. Félelmetes nő, gondolta Evangeline.
– Beth, te mit keresel itt? – kérdezte Lucas. – Neked Londonban
kellene férjet választanod.
– Én már döntöttem – felelte Beth hidegen. Charles Rushtonhoz
kívánok feleségül menni. Amikor ezt mamával közöltem, ő nem
megfelelőnek titulálta a választásomat. Ezért úgy határoztam, hogy
akkor egyáltalán nem megyek férjhez.
Elizabeth Sebastian vonzó fiatal nő, mélázott Evangeline, és erős
akarata a sokkal idősebb bátyjáéhoz fogható. Érdekes lenne látni,
hogyan kezeli Lucas.
– Rushton? – nézett mogorván Lucas. – Az archeológus? Az, aki
holt nyelvekkel foglalkozik, és semmi pénze?
– Mr. Rushton nagyszerű úriember – csattant fel Beth. – Mi több,
nagyon is tiszteletre méltó családból származik. Azon alkalom után,
amikor beszélgetett vele, úgy nyilatkozott, hogy meglehetősen
intelligensnek és olvasottnak találta önt.
– Nem jelent semmit. Az intelligencia és a tiszteletreméltóság
nem elég. Te is éppolyan jól ismered anyádat, mint én. Igaza van,
hogy aggódik Rushton pénzügyi helyzete miatt. Az az ember
majdhogynem földönfutó.
– Charlesnak nincs szüksége pénzre – jelentette ki önérzetesen
Beth.
– Milyen szerencsés, aki ezt elmondhatja magáról – gúnyolódott
Lucas kissé eltúlzott udvariassággal.
– Nekem mindkettőnk számára elég pénzem lesz. Mama azt
mondta, hogy bőségesen részesülök a családi vagyonból, amikor
megházasodom.
Florence haragosan szólalt meg.
– Beth, ne légy nevetséges. Nem mehetsz hozzá egy olyan
pénztelen férfihoz, mint Rushton. Te egy vagyon várományosa vagy.
Anyádnak minden oka megvan, hogy tartson a
hozományvadászoktól.
– Charles nem hozományvadász! – Beth arca elvörösödött a
méregtől.
– Ebben nem lehetsz biztos – válaszolta Florence. Észrevette
Evangeline-t az ajtóban. Arckifejezése helytelenítően szigorúbbra
változott. – Ezt a beszélgetést pedig majd valamikor máskor fejezzük
be, ne a cselédek előtt.
Evangeline úgy döntött, eljött az ő ideje. Válla fölött visszanézett
Mollyra, aki közvetlenül a háta mögött sündörgött.
– Teát, Molly! Egy nagy kancsóval.
– Igenis, kisasszony! – Molly elsietett a konyha irányába.
Evangeline belépett a szobába.
– Jó napot a hölgyeknek!
Florence és Beth ránézett.
– Ön minden bizonnyal a házvezetőnő – szólalt meg Florence. –
Elég fiatalnak tűnik az állásra, de feltételezem, hogy az
unokaöcsémnek nem volt túl nagy választéka itt, vidéken. Mindegy.
A komornám, Rose majd elmondja magának a kívánalmaimat. De
figyelmeztetem, hogy nagy jelentőséget tulajdonítok a reggelinek. A
hálószobámban kérem felszolgálni, pontosan nyolc órakor.
Gondolom, van kávéjuk? Reggel ugyanis sohasem iszom teát.
13.
Beth nem győzött szabadkozni Evangeline előtt a nagynénje

viselkedése miatt.
– Még egyszer elnézést kérek a félreértésért, Miss Ames.
Evangeline elnevette magát.
– Igazán nincs miért. Egy régi ruhában voltam, piszkos köténnyel
és fejkötőben, törlőronggyal a kezemben. A nagynénje
következtetése teljesen logikus volt.
A két nő együtt üldögélt az indákkal benőtt pavilonra és a fekete
színű tóra néző kis teraszon. Florence és a komornája, Rose, eltűntek
az emeleten, Lucas pedig visszavonult a könyvtárszobába.
– El kell ismernem, ön rendkívül nagylelkű – mondta Beth. –
Attól félek, Lucas nem látta a helyzet humoros oldalát. Rettentően
dühös volt, hogy megsértettük önt.
– Biztosíthatom róla, hogy nem sértettek meg.
– Nagy megkönnyebbülés számomra, hogy ezt mondja, de az a
gyanúm, hogy Lucas még mérgelődni fog miatta egy darabig.
Lucas csakugyan meglepően bosszús volt a félreértett
személyazonosság miatt, tűnődött Evangeline.
– A bátyjának temérdek súlyos gond nyomja a vállát –
magyarázta. – Jelenleg egy csöppet ingerlékeny.
– Pedig ez aztán annyira nem jellemző rá! – jegyezte meg Beth.
Evangeline pislogott, aztán újra Bethre nézett.
– Nem viccel, ugye?
– Jóságos ég, dehogy! Biztosíthatom róla, hogy a bátyám a
leghiggadtabb ember a földön. Időnként nagyon hideg és zárkózott
tud lenni. Arra is hajlamos, hogy makacs és rugalmatlan legyen. De
ritkán viselkedik ingerülten. Felidézni sem tudom, mikor látszott
utoljára annyira bosszúsnak, és viselkedett olyan türelmetlenül, mint
ma.
– Attól tartok, ön és a nagynénje keresztülhúzta a terveit. Nem
számított három új vendégre ma délután.
– Én ragaszkodtam hozzá, hogy elkísérjem Florence nénit, azért
pedig aligha hibáztatható, amiért magával hozta Rose-t –
mentegetőzött Beth. – Egyáltalán nem tudtuk, mire számítsunk
személyzet tekintetében. Fogalmunk sem volt, hogy mi folyik itt.
Lucas távirata szörnyen rejtélyesen hangzott, ami persze jellemző rá.
Csak annyi volt benne, hogy szüksége lenne egy gardedámra egy
hölgy számára, aki a Kristálykertben száll meg. Titokzatossága
alaposan felkeltette a kíváncsiságunkat, annál is inkább, mert a
családnak nem volt róla tudomása, hogy Lucasnak jelenleg bármiféle
romantikus kapcsolata lenne.
Evangeline-en riadalom, sőt valami pánikkal határos érzés futott
át. Az még szórakoztatónak tűnt, hogy házvezetőnőnek nézték. Az
viszont már teljesen más ügy, ha menyasszonynak hiszik.
– Úristen! Erre a következtetésre jutottak a nagynénjével? –
Evangeline-nek a lélegzete is elállt. – Hogy Lucas azért kérte Mrs.
Hamptont, hogy idejöjjön, mert romantikus kapcsolat fűzi hozzám,
és meg kívánja őrizni a jó hírnevemet?
– Ez volt a kézenfekvő magyarázat – válaszolta Beth. Aztán
összehúzta a szemöldökét. – Ó, jaj! Na, most elrontottam a
meglepetést, ugye? Újra elnézését kell kérnem.
– Mr. Stone-nal együtt utaztak a vonaton. Nem magyarázta el, mi
a helyzet?
Beth kuncogott.
– Stone ritkán beszél bárkivel Lucason kívül, és biztosíthatom
róla, hogy még ha szóba elegyedik is mással, tőmondatokat használ.
Egyébként is másodosztályon utazott, mi pedig Florence nénivel első
osztályon. Nem is láttuk, amíg meg nem érkeztünk Little Dixbybe.
– Értem. Ebben az esetben el kell hogy mondjam...
– Persze elég megdöbbentő volt.
– Mi volt megdöbbentő?
111 AMANDA QUICK
– Megtudni, hogy Lucas végre-valahára komoly érdeklődést mutat
egy hölgy iránt. Mindeddig nem adta jelét, hogy a házasság akár csak
megfordulna a fejében.
– Beth, kérem, ha megbocsátja, hogy félbeszakítom...
– Élvezi a női társaságot. Tony és én ebben biztosak vagyunk. De
a viszonyait mindig a lehető legdiszkrétebben folytatta.
Általánosságban a független özvegyeket részesíti előnyben, akik még
annyira sem érdeklődnek a házasság iránt, mint ő. Persze mindnyájan
tudtuk, hogy előbb vagy utóbb valószínűleg megházasodik.
– Értem. – Evangeline érezte, hogy akarata ellenére a kedve
határozottan rosszabb lett. Természetesen Lucas egy nap majd
megházasodik. Tisztában volt vele, hogy mennek a dolgok a Lucas
köreihez tartozó úriemberek esetében. – Egy férfitól a bátyja
pozíciójában elvárják, hogy megházasodjon, ha másért nem, a család
nevének fennmaradásáért.
– Igen. Habár szigorúan véve Lucas esetében ez nem szükséges,
hiszen végül is ott az ikertestvérem. Most nemrég töltöttük be a
tizenkilencet. Azt hiszem, mama már épp kezdett reménykedni, hogy
Lucas úgy dönt, nem házasodik meg. Ez esetben a családi név
továbbvitele és a vagyon kezelése végül Tonyra maradna. A dolgok
ilyen kimenetele nagyon tetszene neki. Mondhatni, ez a
legdédelgetettebb álma.
– Értem.
Beth finoman összeráncolta a szemöldökét.
– Sajnos azt kell hogy mondjam, édesanyám és Lucas sohasem
ápoltak szívélyes viszonyt. Elviselik egymást, de semmi több. Lucas
tizenöt éves volt, amikor az édesanyja meghalt. Édesapja
természetesen majdnem azonnal újranősült.
– A legtöbb özvegyember így tesz – felelte Evangeline. – Ez a
társadalmi elvárás. – Az ő édesapja csak azért nem házasodott meg
újra az édesanyja halála után, mert túlzottan lekötötte a pincei
laboratóriumában a felfedezéseivel töltött idő ahhoz, hogy
észrevegye: a felesége, akivel tizenhét évet élt házasságban, már
nincs köztük.
– Mama épphogy tizennyolc éves volt, amikor férjhez ment –
magyarázta Beth. – Mindössze három évvel volt idősebb Lucasnál.
Biztos vagyok benne, hogy ez mindkettőjüket nagyon feszélyezhette.
Ráadásul Lucas spirituális természete épp kezdett kiütközni.
Édesanyám bevallotta nekem, hogy fiatalasszonyként meglehetősen
ijesztőnek találta. Még most is kényelmetlenül érzi magát a
társaságában. Tudja, a mama nem hisz a természetfeletti létezésében.
Szerintem még ennyi év után is arra gyanakszik, hogy Lucasnak csak
kényszerképzetei vannak, és valószínűleg elég veszélyesnek tartja.
– Atyavilág! – kiáltott fel Evangeline. Egy pillanatra elhallgatott.
– Ha jól értem, ön elfogadja a bátyja különleges képességét?
– Igen, teljes mértékben. – Beth egyik kezével kecsesen legyintett.
– Lenyűgözőnek találom! Ahogy Tony is. Könyörögtünk Lucasnak,
engedje meg, hogy tanulmányozzuk és vizsgálatnak vessük alá a
paranormális képességét, de visszautasította. Mindig nagyon bőkezű
és elnéző volt velünk. Jobban apánknak tekintettük, mint a saját
apánkat, aki hároméves korunkban meghalt. De hogy tudományos
kísérletnek vesse alá magát, annak mindig határozottan ellene volt.
Evangeline röviden elgondolkozott a problémán, majd megrázta a
fejét.
– Nem vagyok biztos benne, hogy egyáltalán lehetséges lenne
vizsgálatnak vetni alá a képességét. Hogy lehetne bizonyítani a
paranormális energia létezését? Nincs olyan eszköz, amely érzékelni
tudja.
– Még nincs, de Tony már dolgozik rajta. Mind a kettőnket
nagyon érdekelnek a paranormális jelenségek, nyilván Lucasszal
való kapcsolatunk miatt. Szeretnénk pár kísérletet végezni, csak hogy
bizonyítsuk: a képessége valódi.
– És annak mi haszna lenne?
Beth nagy komolyan közelebb hajolt.
– Tony és én úgy gondoljuk, ha bizonyítani tudnánk, hogy Lucas
képessége valódi, és a paranormális, hogy úgy mondjam, normális,
nem kéne elrejtenie a képességét a világ elől.
– Értem.
Beth visszanézett az indákkal benőtt házra, hogy
megbizonyosodjék felőle, senki sem fogja őket megzavarni.
Lehalkította a hangját.
113 AMANDA QUICK
– Köztünk legyen mondva, szerintem a természetfeletti
képességének tudható be, hogy Lucas csak ilyen sokára talált
magának feleséget.
– Valóban?
– Mama is egyetért velem, de más okból. Nekem az az elméletem,
hogy Lucas sohasem talált olyan nőt, aki el tudta őt fogadni a
különleges képességével együtt. Mama azonban meg van róla
győződve, hogy a tiszteletre méltó, jól nevelt hölgyek félnek tőle, bár
nem is tudják, miért. Azt mondja, hogy az intuíciójuk figyelmezteti
őket arra, amit ő mindig csak Lucas különc természetének nevez, és
kényelmetlenül érzik tőle magukat.
– Gyanítom, önnek is, és az édesanyjának is igaza van – válaszolta
Evangeline diplomatikus megoldást keresve. – A természetfeletti
képességeket nem értjük jól.
– Igen, Tony és én már évek óta pontosan ezt mondjuk. Beth
arcán lelkesedés tükröződött. – Mióta ismeri a bátyámat?
– Még csak pár napja – vallotta be Evangeline. – De tisztában
vagyok vele, hogy nagyon nagy ajándék van a birtokában.
– Ő egyáltalán nem ajándékként gondol rá, abban biztos lehet. –
Beth összeszorította a száját. – Ahogy a családban senki sem.
– Miért mondja ezt?
– Lucas nem az első a Sebastian családban, aki erős pszichikus
tehetségről tesz tanúbizonyságot. – Beth elfintorodott. – Vannak,
akik úgy hiszik, hogy a vérvonal valahogy megfertőződött a
paranormális által, de persze ők nem így nevezik.
Evangeline ujjai görcsösen fonódtak a karosszék karfájára.
– Őrültségnek titulálják.
– Igen. Vegyük például Chester bácsit. – Beth egy kézlegyintéssel
a vészjósló parkra mutatott. – Mama és majdnem mindenki más, aki
tudott a parkban végzett kísérleteiről, meg van róla győződve, hogy
őrült volt, és végül a saját maga által létrehozott növényeknek lett az
áldozata.
– Tud arról – tette fel Evangeline óvatosan a kérdést a lánynak –,
hogy a bátyja úgy gondolja, a nagybátyjuk esetleg gyilkosság
áldozata lett?
– Nem. Tényleg? – Beth elegáns szemöldöke fölszaladt. – Ez
megmagyarázza, mit keres itt a Kristálykertben. Tonyval sokat
tűnődtünk ezen. De így akkor teljesen érthető.
– Mire gondol? – kérdezte Evangeline most már gyanakvón.
– Amikor hirtelen halálesetről van szó, Lucas természetesen
hajlamos a legrosszabbat feltételezni, legalábbis amíg az ellenkezője
be nem igazolódik. A természetéből fakad.
Evangeline a homlokát ráncolta.
– Igen, persze! A rendőrség számára végzett munkája miatt.
– Aha! Szóval elmondta magának! – Beth elégedettnek tűnt. –
Milyen érdekes. Várjon csak, amíg elmondom Tonynak!
– Miért találja olyan különösnek, hogy Lucas megemlítette nekem
a konzultációs munkáját?
Beth mindentudó pillantást vetett rá.
– Mert nagyon kevés embernek beszél róla. A családon kívül
szinte senki sem tudja, hogy időnként nehezen kinyomozható
gyilkossági ügyekben kérik ki a véleményét, azt meg aztán végképp
nem, hogy a különleges képességét használja hozzá. De volt egy
olyan érzésem, hogy önnek talán elmondta.
– Miért?
– Van valami különös abban, amikor ön és Lucas egyszerre
vannak a szobában. – Beth egyik kezével egy újabb határozatlan
mozdulatot tett. – Valamiféle felsőbb tudás, amiben csak önök ketten
osztoznak. Olyan, mintha valami hang nélküli titkos kóddal
kommunikálnának egymással. Elnézést, nem tudom jól
elmagyarázni. Csak éreztem, hogy Lucas jó eséllyel mesélt önnek a
rendőrségi nyomozásokról. Ez egyike a legféltettebb titkainak.
– Értem. – Evangeline elmosolyodott. – Talán önnek is van némi
természetfeletti képessége.
Beth elnevette magát.
– Bárcsak úgy lenne! Sajnos sem Tony, sem én nem mutatunk
semmilyen természetfeletti képességet. – Újra elkomolyodott. – Nem
tudom, hogyan tudja Lucas rávenni önmagát arra, amit tesz.
Megviseli, biztos vagyok benne. De amikor az ismerőse a Scotland
Yardról hívja, mindig igent mond.
115 AMANDA QUICK
– Talán kötelességének tartja – felelte Evangeline, óvatosan
válogatva meg a szavait.
– Azt hiszem, igaza van. A bűnügyek, amelyeknek a
kivizsgálására kérik, majdnem mindig a legszörnyűbb gyilkosságok.
Mama azt mondja, hogy normális, tisztességes emberek nem
keverednek ilyen ügyekbe. Mindig rettegett attól, hogy ha Lucas
szörnyű bűnügyek iránti vonzódása kitudódik a családon kívül, az
szörnyen kínosnak bizonyul majd. Mert kinéznek minket a
társaságból. Attól tart, hogy Tonyt és engem nem fogadnak majd
jobb körökben. Bah! Mintha Tonyt vagy engem egy jottányit is
érdekelne az úri társaság!
– És mi van Mr. Rushtonnal? – kérdezte Evangeline. – Ő
aggódna, ha tudomást szerezne Lucas valódi természetéről?
– Biztos vagyok benne, hogy nem. Charles Rushton rendkívül
modern gondolkodású férfi, akit nagyon érdekelnek a tudományok, a
társadalmi élet pedig egyáltalán nem. Ha és amennyiben egyszer
valamilyen úton-módon tudomást szerez Lucas különleges
képességéről, biztos vagyok benne, hogy ő is tanulmányozni akarja
majd, csakúgy mint Tony és én.
– Még sohasem mesélt Mr. Rushtonnak Lucas képességéről?
– Jaj, dehogy! – Beth kacsintott. – Tudja, ez egy családi titok, ami
még érdekesebbé teszi, hogy ön tud róla. De gyanítom, hogy önnek
is van némi természetfeletti képessége.
– Igen – felelte Evangeline –, van.
– Biztos voltam benne. Tonyval már egy ideje meg vagyunk róla
győződve, hogy Lucas addig nem fog beleszeretni senkibe, amíg nem
talál egy olyan nőt, aki megérti, egy nőt, aki maga is rendelkezik
némi természetfeletti képességgel.
Itt az ideje, hogy helyére tegye a dolgokat, gondolta Evangeline.
– Téved – kezdte. – A bátyja nem azért hozott ide, mert el akar
venni feleségül.
Beth szkeptikusnak tűnt.
– Akkor miért?
– Mert valaki meg akar gyilkolni.
– Atyavilág! – Beth őszinte döbbenete az arcára volt írva. –
Komolyan mondja?
– A legkomolyabban. – Úgy döntött, hogy elmondja Bethnek az
események rövidített verzióját. – Tudja, kibéreltem a Páfrány-lakot
erre a hónapra. Tegnapelőtt éjjel egy férfi késsel támadt rám, egy
közönséges utcai bűnöző, akit egy ismeretlen személy bérelt fel.
– Nem is tudom, mit mondjak. Ez borzalmas. Fogalmam sem volt.
– Sikerült idemenekülnöm a parkba. A bátyja megmentett, és
most kötelességének érzi, hogy megvédjen, amíg meg nem találjuk
azt a személyt, aki a bérgyilkost felfogadta. Ezért utazott Stone
Londonba. Hogy kérdezősködjön az utcán.
Beth különös, elgondolkodó arckifejezéssel, csöndben próbálta
megemészteni az információt.
– Hm – szólalt meg végül.
– Mi az? – kérdezte Evangeline gyanakodva.
Beth szeme ravaszul felcsillant.
– Ugyan nem rendelkezem semmilyen természetfeletti
képességgel, Miss Ames, de azt még én is látom, hogy amit Lucas
maga iránt érez, az messze túlmegy a földbirtokosnak a bérlője iránt
érzett felelősségén.
– Á, nem hiszem.
– Mi történt azzal a férfival, aki késsel önre támadt? – kérdezte
Beth.
Evangeline megköszörülte a torkát, és elnézett a pavilon felé.
– Elszaladt, amikor Lucas megjelent, egyenesen a parkba. Baleset
érte.
– Ah! Tehát a növények elkapták! – Beth rendkívül elégedettnek
tűnt. – Lucas említette egy-két alkalommal, hogy van néhány érdekes
húsevő hibrid a Kristálykertben. Tonyval kifejeztük abbéli
vágyunkat, hogy tanulmányozzuk őket, de Lucas azt felelte, hogy a
növényzet kezd túl veszélyessé válni.
– Ne haragudjon, Beth, de nekem úgy tűnik, hogy ön nagyon
természetesnek találja ezeket a meglehetősen bizarr eseményeket.
– Biztosan a tudományos érdeklődésem miatt. – Beth kacsintott. –
Ráadásul egész életemben ismertem Lucast. Azt hiszi, hogy a
legtöbb titkát rejtve tartotta előlünk, de mi a testvérei vagyunk.
Sokkal többet tudunk róla, mint ahogy ő azt feltételezi.
14.
Florence úgy vette be a könyvtárat, mint egy csatahajó az ellenséges

kikötőt, és lehorgonyzott az egyik széknél. Az ezüstfejű sétapálcával
koppantott egyet a szőnyegen.
– Mi a csuda folyik itt, Lucas? Azt hiszem, jogom van választ
kapni.
Lucas leült az asztala mögé.
– Több mint két órát töltött Stone társaságában a vonaton. Biztos
vagyok benne, hogy tömören elmondta önnek az eseményeket.
– Nem volt rá alkalma. Stone a másodosztályú kocsiban utazott.
Egyébként sem tartozik a beszédes emberek közé. Kétlem, hogy
bármit mondott volna, még ha közvetlenül velünk szemben ül is.
– Hát jó. Röviden, tegnapelőtt éjszaka Miss Amest megtámadták a
Páfrány-lakban.
Florence megrökönyödve meredt rá.
– Úristen!
– Ahogy láthatta, sértetlenül megúszta a támadást, de addig
biztonságban tartom itt, amíg meg nem találom azt a személyt, aki a
gyilkost felbérelte.
– Úristen! – ismételte meg Florence. – Ez... megdöbbentő. –
Pislogott, majd ragadozótekintetével a férfit fürkészte. – De miért
érzed úgy, hogy a te felelősséged őt megvédeni? Ez az ügy minden
kétséget kizáróan a rendőrségre tartozik.
– Azt hittem, világos voltam. Miss Amest a Páfránylak
bérlőjeként érte a támadás.
– Igen, tudom. – Florence összevonta a szemöldökét. – Ó, már
értem. Azért érzed kötelességednek, hogy megvédd, mert a bérlőd?
Ez azért kissé túlzás, nem gondolod?
– A rendőrök nem testőrök. Senki más nem tudja biztonságban
elhelyezni, amíg ez az ügy le nem zárul.
– Tudhattam volna, hogy a helyzet jóval komplikáltabb, mint
ahogy az ember feltételezné.
– Szükségem volt egy gardedámra itt a Kristálykertben, hogy
tiszteletben tartsuk az illendőség szabályait.
– Igen, igen, megértettem. – Florence sétapálcájával többször
koppantott a szőnyegen. – És ha eszembe jut, hogy Bethszel azért
siettünk ma ide, mert azt hittük, végre-valahára találtál magadnak
egy menyasszonyt!
– Florence néném...
– De tényleg! Olyan kiszámíthatatlan vagy, Lucas! Van bármi
fogalmad arról, miért akarhatja valaki meggyilkolni Miss Amest?
– Még nincs. Azt remélem, hogy Stone-nak lesz valami híre
számomra. Azért utazott Londonba, hogy kérdezősködjön. Beszélni
akarok vele, amint önnek minden kérdését megválaszoltam. Mi az
ördögért hozta magával Betht?
– Nem volt választásom. Mikor megemlítettem a táviratod, és
mondtam, hogy pakolok, mert ide akarok jönni, ragaszkodott hozzá,
hagy csatlakozzon. Ismered, milyen makacs tud lenni.
– A pokolba! – morogta Lucas, de igazából már inkább beletörődő
volt, mint mérges. – Nehéz eset, ha valamit a fejébe vesz.
– Nemkülönben, mint idősebb bátyja – jegyezte meg Florence. –
De véleményem szerint ezúttal nemcsak a kíváncsiság hajtotta. Attól
tartok, más dolgok is közrejátszottak.
– Judith.
– Rögeszméje lett, hogy Betht férjhez adja. A húgod végtére is
már tizenkilenc éves.
– Egy vénség. Milyen szomorú.
– Ez nem vicces – replikázott Florence. – Nem lenne bölcs dolog
túl sokáig várni. A következő szezonban erős konkurenciája lesz a
társaságba újonnan bevezetett ifjú hölgyek személyében.
– Ahogy az imént elhallgattam, Beth már döntött. Ismerem
Charles Rushtont, megbízható fiatalember. Intelligens, modern
gondolkodású, és egyértelműen fülig szerelmes Bethbe.
119 AMANDA QUICK
– Lehet, hogy ez mind igaz, de egy petákja sincs – válaszolta
Florence határozottan. – Judith sohasem fogja hagyni, hogy Beth
hozzámenjen. De térjünk inkább vissza Miss Ameshez.
– Mi van vele?
– Ugye nem rokona a Pemberton téren lakó Lord és Lady
Amesnek?
– Tökéletesen biztos vagyok benne, hogy nem. Amennyire
Evangeline tudja, egyedül van a világon.
Florence a homlokát ráncolta.
– Egyáltalán nincs családja?
– Láthatólag nincs.
– Értem. Milyen sajnálatos. Nos, a ruhából ítélve, amelyet felvett,
miután megszabadult attól a háztartás-vezetői ancúgtól meg
köténytől, úgy tűnik, azért tehetős. Valaki minden bizonnyal hagyott
rá némi pénzt. Az ő kilátásaival a legtöbb fiatal hölgy nevelőnőként
vagy fizetett társalkodónőként kénytelen megkeresni a kenyerét.
– Ami azt illeti, Evangeline fizetett társalkodónőként keresi a
kenyerét.
– Persze most viccelsz. Egy társalkodónői fizetésből nem
engedhetne meg magának ilyen ruhákat, a ház bérléséről nem is
beszélve.
– Evangeline nagyon leleményes hölgy.
Túl későn jött rá, hogy Florence félreértelmezheti a szavait.
A nő szeme tágra nyílt az iszonyattól.
– Lucas Sebastian! Ugye nem azt akarod mondani, hogy ő az a
fajta nőszemély? Nem tudom elhinni, hogy ennyire megfeledkezel az
illemről, és itt tartod a szeretődet a saját házadban!
– Egy szót se többet, Florence! – ugrott talpra Lucas, ahogy a düh
elborította az agyát. Kezével az asztalra csapott. – Senkinek, még
magának sem engedem meg, hogy Miss Amest inzultálja. Világos?
– Jaj, Lucas. Egy kissé túlreagálod a dolgot, nem gondolod?
Sajnálom, ha félreértettem a helyzetet, de bizonyára te is megérted,
hogy...
– Világos? – ismételte meg a kérdést Lucas összeszorított foggal.
– Amennyiben nem, akkor megkérhetem Stone-t, hogy azonnal
kísérje Little Dixbybe, ahol megszállhat egy vendégfogadóban,
mielőtt a holnapi vonattal visszautazik Londonba.
Florence az unokaöccsére bámult, kesztyűs kezével erősen
markolva a sétapálca fogantyúját.
– Kérlek, Lucas, teljesen megrémítesz!
A férfi behunyta a szemét, és próbálta visszanyerni az önuralmát.
Eltartott egy-két másodpercig, de aztán sikerült kioltania a benne
fellángolt tüzet. Amikor biztos volt benne, hogy teljesen ura
önmagának, kinyitotta a szemét, és nagyon kimérten leült.
– Talán az lenne a legjobb, ha néném mindenképp visszamenne
Londonba. Beth jelenléte elég, hogy megóvjuk Miss Ames jó
hírnevét – mondta hidegen.
Florence pár másodpercig hallgatott. Aztán megköszörülte a
torkát.
– Nem kell visszaküldened Londonba – mondta. – Itt maradok.
Újra elnézést kérek a félreértés miatt.
– Ahogy tetszik – felelte Lucas. – De ha marad, akkor tudomásul
kell vennie, hogy Miss Amest nem érheti több sértés, sem burkolt,
sem másmilyen.
– Ezt elég világosan az értésemre adtad. – Florence felállt. – Ha
megbocsátasz, akkor felmegyek az emeletre, hogy meggyőződjek
róla, Rose mindennel megbirkózik. A fiatal házvezetőnőd elég
lelkesnek tűnik, de nyilvánvalóan nem túl tapasztalt.
Lucas újra felállt. Megkerülte az asztalt, átvágott a szobán, és
kinyitotta az ajtót. Florence elindult kifelé. Aztán megállt, és
figyelmesen nézett rá.
– Miss Ames tényleg társalkodónőként keresi a kenyerét?
– Igen.
Florence a homlokát ráncolta.
– Nem sértésnek szánom, de nem úgy néz ki, mint egy átlagos
fizetett társalkodónő.
– Nem – felelte Lucas. – Nem egy átlagos fizetett társalkodónő.
– Hm. Gondolom, valamelyik ügyfele csinos kis hagyatékkal
jutalmazta a szolgálatait. Ez megmagyarázná a drága ruhát.
Florence kisiklott az ajtón a hallba. Lucas arra gondolt, hogy
visszahívja, és elmagyarázza neki, hogy Evangeline valójában
121 AMANDA QUICK
magándetektív egy privát nyomozóirodánál, valamint hogy
romantikus regények írójaként kezdett újabb karriert. De aztán
elvetette. Néha egyszerűbb és hatásosabb, ha hagyunk másokat
előállni a saját magyarázatukkal.
15.
Egy órával később Evangeline a könyvtárba ment, hogy

szemrehányást tegyen Lucasnak. Amikor látta, hogy a férfi az
asztalnak dőlve Stone-nal beszélget, habozva megtorpant az ajtóban.
Mind a ketten meglehetősen zordnak tűntek.
– Látom, hogy elfoglalt, Mr. Sebastian – szólalt meg.
– Talán visszajövök később.
– Nem, ne is törődjön vele! – felelte Lucas. – Egyébként is Stone
épp befejezte a beszámolóját. Úgy tűnik, egy kicsit többet tudunk,
mint korábban. Stone az egyik régi ismerősét bízta meg, hogy tovább
kérdezősködjön.
Evangeline Stone arcát fürkészte.
– Ez minden?
– Nem, Miss Ames – felelte Stone. Azután Lucasra nézett, és várt.
Lucas átvette a szót.
– Stone kiderítette, hogy Pengés Hobson tényleg az utcán nőtt fel,
ahogy feltételeztük. Valószínűleg egy háromfős kis csapat tagja volt,
akik a szokásos módon biztosították a túlélésüket: zsebtolvajlással és
lopott holmikkal való kereskedéssel. Később erőszakosabb
bűncselekményekre tértek át. Aztán egyszer csak a másik két
fiatalember eltűnt az utcáról. Senki sem tudja, mi lett velük.
– Mindenki tudja, hogy a bűnözői alvilág erőszakos hely – felelte
Evangeline. – Talán a két fiú is erőszakos véget ért. Nem lenne
meglepő.
– Stone megtudta, az a hír járta, hogy Hobson két társának sikerült
feljebb lépnie. Testvérek voltak, és a többi utcagyerek nagyon
okosnak tartotta őket. Láthatólag elég intelligensek voltak, hogy
elkerüljenek az utcáról. Hobsonból azonban hiányzott a vágy, hogy
123 AMANDA QUICK
feljebb jusson. – Lucas összefonta a karját. – Úgy hírlett, hogy
szerette azt a munkát, amit az utcán végzett.
Evangeline visszafordult Stone felé.
– Azt reméli, hogy sikerül megtalálni Pengés Hobson korábbi két
társát, ugye?
– Igen, kisasszony – válaszolta Stone.
– Miért? Mire lesz az jó?
Stone Lucasra nézett, aki ezúttal is válaszolt helyette a kérdésre.
– A Stone által hallott pletykák szerint Hobson nemrégiben
elfogadott egy megbízást, amihez vonatjegyet kellett váltania. Valaki
megkérdezte tőle, miért hagyja ott Londont. Hobson azt felelte, hogy
egy jól megfizetett szívességet tesz az egyik régi társának.
Evangeline-t izgalom járta át. Rámosolygott Stone-ra.
– Remek munka, Mr. Stone. Ha a nyomozója megtalálja Hobson
régi partnerét, meglesz az ember, aki felbérelte, hogy megöljön.
Stone elvörösödött.
– Megtaláljuk, Miss Ames.
A nő elmosolyodott.
– Köszönöm, Mr. Stone. Nagyon hálás vagyok az erőfeszítéseiért.
Stone meghajtotta a fejét, és elhagyta a szobát a szokásos
macskaszerű méltósággal, halkan behúzva maga mögött az ajtót.
– Azt hiszem, hogy sikerült Stone-t zavarba hoznia – mondta
Lucas, és ő is mosolygott.
– Nos, nem állt szándékomban. De tényleg nagyszerű munkát
végzett Londonban. Legalább van egy szál, amin elindulhatunk.
– Úgy tűnik. Milyen ügyben akart velem beszélni?
Evangeline kihúzta magát.
– Tisztában vagyok vele, hogy semmi közöm hozzá, de úgy
érzem, kissé nyers volt a nagynénjével és a húgával, hogy finoman
fejezzem ki magam. Mindketten igen segítőkésznek mutatkoztak
azzal, hogy iderohantak Little Dixbybe, hogy eleget tegyenek az ön
kérésének. A legkevesebb, amit tehet, hogy udvarias velük.
– Az, hogy a nénémen kívül a húgom is megjelenik, nem volt a
terv része. Én itt egy nyomozást próbálok lefolytatni, nem partit
adok.
– Megértem. De ez nem mentség a gorombaságra.
A férfi felnyögött.
– Maga nem ismeri a családomat, Evangeline. Higgye el nekem,
ha azt mondom: a rokonságomat erős kézzel kell irányítani.
A nő egy székre ereszkedett.
– És ön az, aki irányítja őket?
– Igen. Büntetésből. – Lucas szétkulcsolta a kezét, az asztal mögé
sétált, és leült. – Apám halála után nagyapám a nyakamba varrta ezt
a feladatot. Nem mintha sok választása lett volna. Tony még túl fiatal
volt, és nagyapámat egyik unokaöccse sem érdekelte különösebben.
Evangeline-en egy megérzés suhant át.
– De ha lett volna választása, ön más utat részesített volna
előnyben.
– Keveseknek adatik meg, hogy válasszanak, ha a
kötelezettségekről van szó. Ezek olyanok, amilyenek.
– Igen – felelte Evangeline –, de nem mindenki fogadja ezt el.
– Én nem fantáziavilágban élek, Evangeline. És történetesen
nagyon jó vagyok a pénzkeresésben.
– Ezt egy pillanatig sem kétlem.
– Kiderült, hogy van valami közös abban, hogyan kell megcsípni
a jól jövedelmező befektetéseket és levadászni a gyilkosokat.
Hasonló készségek és képességek kellenek hozzá.
– Milyen készségek és képességek? – tudakolta Evangeline.
A férfi a szemébe nézett.
– Képesség arra, hogy felfedezzük valamiben a rendszert, és
képesek legyünk előre megjósolni, kell hozzá némi könyörtelenség,
valamint erős élni akarás.
– Ezt megjegyzem arra az esetre, ha valaha lesz befektetni való
pénzem.
16.
A park halványan világított az éjszakában. A fény a növényzetből és

a tavak sötéten csillogó víztükréből áradt.
Evangeline a szobája ablakában állt, papucsban, hálóköntösbe
burkolózva, és a kísérteties látványt nézte. Az indák és
kúszónövények, amelyek a régi ház alsó szintjét beborították, a felső
emeleteken nem nőttek olyan sűrűn. Úgy tűnt, mintha minél jobban
eltávolodna természetfeletti táplálékának forrásától, annál kevésbé
burjánzana ez a furcsa növényzet. Az egész parkot ugyan az ő
ablakából sem lehetett belátni, de így is jóval nagyobb területet, mint
bármelyik földszinti ablakból.
Nem sokkal korábban inkább csak érezte, mint hallotta, amint
Lucas elsietett a szobája előtt. Tudta, hogy lement, és minden
bizonnyal már kint van a parkban, hogy megkezdje a kutatást.
Evangeline nem tudott aludni, még a szoba tisztasága és a frissen
húzott ágynemű sem segített. Az aznap délutáni csók a könyvtárban
kibillentette az egyensúlyából. Amint egyedül találta magát a
szobájában, nem tudott semmi másra gondolni. Az emlék forró-jeges
energiájába újra beleborzongott. Nem mintha még sohasem
csókolták volna meg, figyelmeztette magát. De Lucasszal minden
más volt.
Ekkor vakító fény jelent meg a kertben. Lucas kisétált a házból a
teraszra. Egy lámpást cipelt, és egyedül volt. Stone is valahol kint
őrködött a parkot körülvevő fal mentén. Az est folyamán Evangeline
meghallotta, amint Lucas halkan megkéri, álljon őrt, és vigyázzon az
alvó háznépre. Vigyázzon rám, gondolta.
Lucas egy másodpercre megállt a terasz lépcsőjén. A lámpás izzó
fénye megvilágította arca kemény és elszánt vonásait. Ebben a
pillanatban a férfi keménysége egyértelműen megmutatkozott.
Evangeline-nek elakadt a lélegzete. Kétség nem fért hozzá, hogy
Lucas olyan férfi, aki bármire képes, ha úgy érzi, kötelessége
megtenni. Most épp Hádész birodalmába, a veszélyes Éj-kertbe
készül belépni, hogy kiderítse az igazságot nagybátyja haláláról.
Figyelte, ahogy lemegy a lépcsőn, megkerüli az éjfekete tavat,
majd belép a világító, indákkal borított pavilonba. Aztán a túloldalon
lelépett a pavilon kövezetéről, és szinte azonnal elnyelte a sűrű,
fénylő növényzet.
Evangeline tudta, hogy a férfi a labirintus bejárata felé tart. Egy-
két pillanatig még képes volt követni a haladását a növényzet mélyén
időnként fel-felvillanó lámpafényt figyelve. Aztán egyszer csak a
fény utolsó csóvája is eltűnt. Evangeline gyanította, hogy Lucas
leoltotta a lámpást, és inkább a természetfeletti érzékeire
támaszkodik, hogy a park legsötétebb régióiban eligazodjon.
Otthagyta az ablakot, elment az öltözőasztal előtt álló kis székért.
Odavitte az ablakhoz, és letelepedett, hogy megvárja, amíg Lucas
újra előbukkan éjszakai felfedezőútjáról. Tisztában volt vele, hogy
úgysem tudna aludni, amíg a férfi biztonságban vissza nem ért a
házba.
A szeme sarkából érzékelt gyenge, vibráló fény arra késztette,
hogy a Napkert felé forduljon. Arra számított, hogy Stone-t fogja
megpillantani, amint ellenőrző körútját végzi. Egy épphogy pislákoló
lámpás lángja tűnt elő a magas fal tövében. A férfinak, aki a lámpást
tartotta, csak a sziluettjét lehetett kivenni a holdfényben, de azt
azonnal látta, hogy közel sem olyan termetes, mint Stone.
Egy betolakodó hatolt be a parkba.
Evangeline talpra ugrott, és az ablakpárkányba kapaszkodva
feszülten várta, hogy Stone felbukkanjon, és megállítsa a
betolakodót.
Teltek a másodpercek. Ekkor az elsőhöz egy második férfi
csatlakozott. A lámpás kihunyt, de a hold elég erősen világított, hogy
Evangeline a két sötét árnyékot kövesse a szemével. A pavilon és az
Éjkert bejárata felé tartottak.
Stone-nak nyoma sem volt. Valami nem stimmelt. Evangeline-nek
rossz előérzete támadt, teljes pánikot keltve a már amúgy is
pattanásig feszült érzékeiben. Gyufával meggyújtotta az ágya mellett
127 AMANDA QUICK
álló vékonyka gyertyát. Gyertyatartóval a kezében kiment a
folyosóra, majd le a lépcsőn. A lépcső aljánál a konyha közelében
található szobák felé tartott, ahol Stone lakrésze volt. Lehet, hogy
még sincs kint a kertben, gondolta. Talán még alszik.
Élesen kopogott az ajtón, de nem érkezett válasz.
– Mr. Stone – szólalt meg a nő halkan. – Mr. Stone! Bent van?
Csak a csönd felelt.
Egyik kezével megmarkolta az ajtó fogantyúját, és próbaképpen
elfordította. Az ajtó könnyen kinyílt. Habozott. Stone-nal mindketten
egyformán elszörnyednének és rettentő zavarba jönnének, ha
kiderülne, hogy a férfi még ágyban van. De nem volt mit tenni. Nincs
több vesztegetni való ideje. Kezében a gyertyatartóval, bekukucskált
az ajtón. A villódzó gyertyaláng fényében látszott, hogy az ágy üres,
még érintetlen. Stone-nak nyomát sem fedezte fel.
Evangeline első reakciója a megkönnyebbülés volt. Akkor mégis
kint van a kertben. Biztosan észre fogja venni a betolakodókat. Lucas
és Stone tökéletesen képesek vigyázni magukra.
De mi van akkor, ha Stone mégsem veszi őket észre?
Egyre erősebbé és zavaróbbá vált az az érzése, hogy kint a kertben
valami rossz fog történni.
Becsukta Stone szobájának az ajtaját, és a folyosón át halkan a
konyhába ment. Elfújta a gyertyát, majd kinyitotta az ajtót, és
kilépett a teraszra. A hűvös éjszakai levegő a hálóköntöse szélét
csapdosta.
A fénylő pavilon ott magasodott a holdfényben. Szemével Stone-t
kereste, de nyomát sem látta. Értékes időt veszít, ha megpróbálja
megtalálni, de muszáj, mert benne van minden reménye. Stone majd
tudni fogja, hogyan védje meg a kenyéradóját.
Nincs más választása. Evangeline-nek különleges képessége volt
arra, hogy megtalálja azt, ami elveszett. Ma este Stone volt a
felkutatandó célpont. Felidézte a férfi pszichikai lenyomatát, és
érzékeit a keresésre koncentrálta.
Ahogy lenézett, egy gyenge energiafelhőt látott a lábánál. Nem
tudta volna megmagyarázni, miért, de ösztönösen tudta, hogy ezt
kereste, ez Stone pszichikai nyoma. Érzékeit felerősítve megkerülte a
tavat, vigyázva, hogy ne nézzen a holdfényben ezüstösen csillogó
vízbe. A forrongó energia erősen vonzotta, de elnyomta magában a
késztetést, hogy a víz széléhez menjen, és a mélyére nézzen.
Szaporán lépkedett végig a fölé magasodó sövények között futó
ösvényen, figyelmen kívül hagyva a zöld falon világító hatalmas,
éjszaka nyíló virágokat. Aztán letért az ösvényről, és megkerült egy
vadul burjánzó rózsabokrot. A virágok a szivárvány színeiben játszó
fényt sugároztak magukból. Bár a Napkertben volt, nem a sokkal
veszélyesebb Éjkertben, ösztöne azt súgta, hogy rossz vége lenne, ha
hozzáérne a tövisekhez vagy megállna a rózsák illatát megszagolni.
Annyira koncentrált, hogy távol tartsa magát a rózsáktól, nem is
vette észre a vibráló energiaáramlatokat a földön, amíg a papucsba
bújtatott lába bele nem ütközött egy nagy, mozdulatlan tárgyba.
Megbotlott és elesett, négykézláb ért földet. Ijedten kapott levegő
után. Eltartott egy-két másodpercig, mire rájött, miben is botlott meg.
– Stone.
Leguggolt, és Stone túl csöndes alakját vizsgálta minden
érzékszervével. A körülötte hullámzó erős, egyenletes
energiaáramlatok megnyugtatták afelől, hogy a férfi még életben
van, de néhány kulcsfontosságú energiahullám gyengesége arról
árulkodott, hogy mély, természetellenes álomba zuhant. A nő ujjai
kissé megremegtek. Stone sohasem aludna el őrködés közben, pláne
nem ilyen mélyen. Térdre ereszkedett, és sebet keresett a férfi testén.
Megkönnyebbülésére nem talált, de valami sérülésnek mégis kellett
érnie, mert csukott szemmel, arccal az ég felé feküdt a holdfényben,
és meg sem moccant.
– Mr. Stone! – suttogta.
Óvatosan megrázta Stone hatalmas vállát. Amikor semmi reakciót
sem kapott, ujját a férfi torkára szorította. Örömmel fedezte fel, hogy
a férfi pulzusa egyenletes és erős. Ugyanakkor az is egyértelmű volt,
hogy Lucasnak ma este nem fog a segítségére sietni.
Nem lett volna semmi értelme időt vesztegetni azzal, hogy
visszamegy a házba Florence-ért és Bethért. Éjszaka egyikük sem tud
pár lépésnél többet megtenni a parkban, anélkül hogy el ne tévedne.
Végigment hát a sövénnyel szegélyezett ösvényen, majd elhaladt a tó
pereme mellett, és átfurakodott az orchideák és indák függönyén,
129 AMANDA QUICK
hogy bejusson a pavilonba. Érzékeit szélesre tárta az új célpontra
koncentrálva. Meg kell találnia Lucast.
Nem esett nehezére, hogy megtalálja a hideg, heves energia-
lenyomatot a világító kövezeten.
A pavilont a másik oldalon hagyta el, és követte a nyomokat a
labirintus bejáratáig. A vaskapu tárva-nyitva állt. A labirintus
belsejét sötét energia világította meg. Óvatosan lépett az élő
növényfal alkotta fényes folyosóba. Esküdni mert volna rá, hogy
magasabb szintű érzékelésével hallotta az őt körülvevő növényzet
lélegzését és susogását. Tisztában volt vele, hogy ez nem lehetséges,
de nem tudta elhessegetni magától az érzést, hogy a labirintus
valahogy érzékeli a jelenlétét.
Ahogy belépett, lépések vagy hangok után fülelve megállt, de nem
hallott semmit. Síri csend uralkodott, mintha a paranormális
növényzet elnyelt és elfojtott volna minden szokásos zajt.
A labirintus talaját furcsa alakú zöld levelek borították. A falát és
a mennyezetét sűrű növényzet alkotta, amiben hemzsegtek a piros
végű tövisek és a nyitott szájra emlékeztető virágok. A holdfény nem
tudott behatolni a labirintusba, de a levelek természetfeletti
ragyogása és a falakat borító vészjósló virágok elég fényt adtak
ahhoz, hogy lássa, hová lép.
Egyre mélyebbre követte Lucas hevesen kavargó lenyomatait a
labirintusban, meglehetősen bonyolult kanyarokon és fordulókon
keresztül. A betolakodóknak nyomuk sem volt.
Nemsokára egy újabb elágazáshoz ért, és látta, hogy Lucas balra
fordult. Követte, még jobban sietve. Papucsa nem csapott semmi zajt
az élő szőnyegen. Befordult a sarkon, és Lucasba ütközött. A férfi
egyik kezével elkapta a derekát, és a szája elé tette a kezét, mielőtt a
nő meglepetésében felkiálthatott volna.
– Mi az ördögöt keres maga itt? – suttogta Evangeline fülébe.
Ilyen közelről legalább hallotta a férfit. Próbált válaszolni, de ez
lehetetlennek bizonyult, mivel Lucas befogta a száját.
– Mmmph – nyögte erőlködve.
– Halkan! – figyelmeztette a férfi. – A hang nem terjed messzire
itt a labirintusban, de ha elég közel jönnek, akkor meghallhatnak
bennünket.
Óvatosan elvette a kezét a nő szájáról.
– Tud a két férfiról, aki követte ide? – kérdezte suttogva.
– Pár perccel ezelőtt megéreztem a jelenlétüket. Mit csinál maga
itt?
– Láttam, amint beléptek a parkba. Idejöttem, hogy
figyelmeztessem.
– Stone-t kellett volna küldenie.
A férfi hangjából kicsendülő ingerültség több mint bosszantó volt.
– Akár hiszi, akár nem, ez nekem is eszembe jutott – felelte
hidegen. – Sajnálatos módon Mr. Stone akadályoztatva van.
– Mi?
Lucas csak félig figyelve tette fel a kérdést. A nő rájött, hogy a
férfi figyelmét a betolakodók kötik le.
– Stone öntudatlanul fekszik a Napkertben – felelte.
– Mi?
Most már a férfi teljes figyelmét a magáénak tudhatja, gondolta
Evangeline.
– Szerintem az a két férfi csinált vele valamit – tette hozzá. –
Ezért én jöttem önt figyelmeztetni.
– Pszt! – Lucas újra a nő szájára szorította a kezét. – Itt jönnek.
Nem tartott sokáig, hogy ráeszméljenek, a legutóbbi kanyarnál rossz
felé fordultak.
Evangeline bólintással jelezte: megértette, hogy csöndben kell
maradni. Lucas elvette a szája elől a kezét. Most már a nő is hallotta
a kísérteties hangokat a labirintusban. Hátborzongató torzítással
érkeztek, mintha egy másik dimenzióban folyna a beszélgetés.
Lehetetlen volt megmondani, milyen közel lehetnek, és hogy a
labirintusban merre vannak. De ahogy közeledtek, a szavaik egyre
kivehetőbbekké váltak.
– Mi van, ha az őr meghalt? – kérdezte egy férfihang aggódva. –
Reggel, amikor felfedezik, biztos keresni fognak bennünket.
– Most ezzel kapcsolatban semmit sem tehetünk. Ha meghalt,
akkor minden bizonnyal úgy fog tűnni, hogy szívinfarktus vagy
roham végzett vele.
A második férfi hangjából türelmetlenség és tekintély áradt, ő
parancsolt.
131 AMANDA QUICK
Evangeline arra számított, hogy utcai bűnözők durva kiejtését
fogja hallani, de a betolakodók tiszteletre méltó, iskolázott
embereknek tűntek.
– Én mondtam neked, hogy veszélyes ma este idejönni – szólalt
meg az ideges hang.
– Nem mintha lett volna választásunk. Egy dolog volt várni pár
napig, hátha Sebastian nem marad sokáig. De a városban azt
beszélik, hogy kinyittatta a kastély egyik szárnyát. Az ördögbe is!
Már három hölgy és egy komorna lakik itt, sőt felvett bejáró
személyzetet is. Egyértelmű, hogy itt szándékozik maradni a nyárra.
– Várhatunk, amíg elmegy – felelte az aggodalmas férfi
reménykedve.
– Nem kockáztathatunk. Minden jel arra mutat, hogy a
Kristálykertet választotta vidéki rezidenciájául, és a helyiek azt
beszélik, pont olyan őrült, mint a nagybátyja volt. Meg kell találnunk
az aranyat, mielőtt ő is elkezdene kutatni utána. Amilyen ütemben a
vendégek és a cselédek száma nő, nemsokára lehetetlen lesz bejutni a
parkba. Szerencsénk volt, hogy ma este sikerült túljutnunk az őrön.
Lehet, hogy több lehetőség nem adódik.
– Értem, de minél hamarabb el kell innen tűnnünk.
– Hidd el, nekem sincs több kedvem itt maradni, mint neked.
– Semmi sem normális ebben a parkban – figyelmeztetett az
aggodalmaskodó férfi –, ebben a labirintusban meg pláne.
– Örülj neki! – felelte a másik férfi. – A környékbeli paranormális
energia és Chester Sebastian botanikai kísérletei nélkül az aranyat
már rég megtalálták és elvitték volna.
A két férfi pár másodperc múlva be fog fordulni a sarkon. Nincs
hova rejtőzni, döbbent rá Evangeline. Csak két lehetőség maradt:
vagy szembe kell szállni a betolakodókkal, vagy még mélyebbre kell
a labirintusban menekülni.
Lucas keze rákulcsolódott a karjára. A labirintus következő
elágazása felé húzta, majd befordult vele a sarkon.
– Maradjon itt! – suttogta a fülébe. – Ne érintse meg a
növényzetet!
Evangeline újra bólintott, hogy jelezze, megértette az utasításokat.
A férfi a folyosó bejáratához ment, és megállt a nyílás szélén. Ekkor
Evangeline megértette, hogy Lucas szembe akar szállni a két
kincsvadásszal. Ösztönei fellángoltak.
– Nem hiszem, hogy ez jó terv – suttogta.
Lucas nem vett róla tudomást. Talán meg sem hallotta. Másra már
nem volt idő, a kísérteties hangok egyre közelebb jöttek.
Evangeline figyelte, ahogy az egyik betolakodó elmegy a bejárat
mellett. A labirintus túlvilági fényében a férfiból alig látszott több,
mint a sziluettje. Annyit látott, hogy magas volt és vékony,
határozott, keskeny arcéllel. Furcsa alakú kis lámpácskát hordozott a
kezében, úgy tartva maga előtt, mint valami felajánlást. A szerkezet
egy keskeny paranormális fénycsóvát bocsátott ki magából. A férfi
teljes figyelmét a fénycsóva kötötte le. Még csak egy pillantást sem
vetett a keresztező folyosóra.
Lucas hagyta, hogy elmenjen mellettük.
– Várj meg! – Az aggódó hang gazdáján mintha erőt vett volna a
pánik. – Ha elveszítelek szem elől, sohasem fogok kitalálni ebből az
istenverte labirintusból.
– Akkor jobb lesz, ha igyekszel, Horace – válaszolta a másik férfi.
– Jövök! De nem merek itt túl gyorsan menni, tudod, a tövisek
miatt.
A Horace nevű férfi is elsietett a bejárat mellett. Egy fejjel
alacsonyabb volt, mint a társa, és inkább kövérkés. Az orrára
biggyesztett szemüveg lencséjén megcsillant a fény. Láthatólag
erősen izzadt, mert újra meg újra a homlokát törölgette a
zsebkendőjével.
Lucas halkan kilépett az ösvényre Horace mögé. Evangeline
érezte, hogy hirtelen megnő a fenyegető energia, de azonnal
felismerte, hogy nem a növényzet az oka. Lucas generálta az erő
sötét hullámait. Megborzongott, pedig az energiahullámok nem felé
irányultak. A levegőben rémálmok éledeztek.
– Mi a fészkes fene? – Horace hangja a félelemtől egy oktávval
magasabbra csapott. – Burton, várj! Itt van valami. Valami rettentő...
A beszéd hirtelen abbamaradt, és egy keménynek hangzó puffanás
követte. Evangeline tudta, hogy a betolakodó épp most esett össze a
földön.
133 AMANDA QUICK
– Gazfickó! Maga biztos Sebastian! – Burton hangja kísértetiesen
visszhangzott. – Reméltem, hogy ma elkerülhetem ennek a
használatát, de ön nem hagyott más választást számomra.
– Nem szeretem a kincsvadászokat – felelte Lucas. – Hagynom
kéne, hogy a kert elintézze, de ezeknek az átkozott növényeknek már
nincs szükségük több táplálékra, így is túl buján virulnak.
Zöld, paranormális energia éles, intenzív sugara villant a
folyosóban. Evangeline rájött, hogy a furcsa lámpás szerkezet által
kibocsátott erőteljesebb sugár volt. Ezzel egy időben Lucas
rémálomszerű energiája kavarta fel a levegőt.
Természetfeletti tűz tört ki a folyosón. Rengéshullámok verődtek
vissza a sűrű növényzetről. A levelek és indák félelmetes zörgésbe
kezdtek, mintha réges-régi holttestek támadtak volna fel, és perdültek
volna táncra. Kísérteties szelek kezdtek süvölteni.
Evangeline a folyosó bejáratához futott. Rémisztő vihar
készülődött, megtöltve a zöld folyosót.
– Lucas! – kiáltotta. De a hangját elnyelte a gyorsan növekvő
paranormális tornádó dörgése.
Sötét figura mozgott a tomboló szélben. Egy pillanattal később
Lucas bukkant elő a sivító orkánból. Botladozva lépett a folyosóra,
ahol Evangeline állt. Perzselő energiaszivárvány burkolta be. A saját
aurája, gondolta a nő. Valahogy azt használta, hogy megvédje magát
a heves erőktől. De érezte, hogy a természetfeletti védőburok sokba
fog a férfinak kerülni. Rengeteg energiáját emésztheti fel, hogy
fenntartsa.
– Lucas. – A saját hangját sem hallotta az erők dühöngő
viharában. Megragadta a férfi karját. Lucas megbotlott, és a térdére
esett, de sikerült újra talpra állnia.
Egy apró tárgy gurult be a bejáraton a férfi mögött. Evangeline
felismerte a lámpást, amit a betolakodó kezében látott. Gondolkodás
nélkül lehajolt, és elkapta a fogantyúját. Lucas a nő másik kezére
kulcsolta erős ujjait, és felhúzta. Evangeline érezte a férfi forró
tenyerét a bőrén. Túl forró, gondolta. De legalább a perzselő
szivárvány eltűnt.
– Futás! – adta ki a férfi az utasítást.
Nem kellett kétszer mondania. A férfi a folyosó távolabbi vége
felé húzta, majd befordultak a sarkon a labirintus egy másik
ösvényére. Evangeline mintha egy pánikkal teli kiáltást hallott volna
a háta mögül, de nem nézett hátra. Most már a hátában érezte a vihar
energiáját. A heves szelek a labirintus egymást keresztező folyosóiba
szorultak. A növények minden oldalról úgy tekeregtek, mint a
kígyók. Lucas gyorsan behúzta a nőt egy újabb kereszteződésbe.
– Akármit csinál, ne érjen a vörös végű tövisekhez! – szólalt meg
a férfi. Hangja érdes volt, mintha már maga a beszéd is nagy
erőfeszítésébe kerülne.
– Képzelheti, hogy igyekszem semmihez sem hozzáérni ezen a
helyen. Mi történt azon a végen?
– Azt hiszem, hogy az a két férfi a lámpás energiáját használta,
hogy eligazodjon a labirintusban. De amikor az egyikük ellenem
fordította, valahogy felerősítette a fénycsóvát, és a lámpás fegyverré
vált. De sok instabil energia van ezen a helyen. Azt gyanítom, hogy a
lámpás fénycsóvája indította be a paranormális tűzvihart.
Evangeline érezte, hogy a férfi keze, amelyet az ő derekára tett,
egyre melegebbé válik, mintha magas láz fűtené.
– Lucas – szólalt meg zihálva, alig bírva lépést tartani a férfival –,
jól érzi magát?
– A kapun nem tudunk kimenni a vihar miatt. Az Éj-kertben a
fürdőhöz kell mennünk.
– Megsérült a robbanáskor, ugye? Érzem, hogy lázas.
Könyörgöm, mondja el, mi történt!
– Nem tudom – válaszolta. – Olyan volt, mintha a természetfeletti
érzékeimet lekapcsolták volna. – Többször megrázta a fejét, és
pislogott, mint aki fókuszálni próbál.
– Vissza kell mennünk a házba.
– Nem ma éjjel – felelte.
– Hogy érti ezt?
– Reggelig nem fogunk tudni innen kijutni. Mondtam magának, a
vihar elzárta az egyetlen kijáratot. Ha figyelembe vesszük, mennyi
energiája van ennek a helynek, valamint azt, hogy az erők milyen
intenzívek éjszaka, órákba fog telni, amíg annyira visszahúzódik,
hogy biztonságosan kijuthassunk.
135 AMANDA QUICK
– Atyavilág!
A férfi berángatta őt egy újabb kereszteződésbe. A lámpás, ami
Evangeline kezében volt, árulkodó módon megzördült.
– Mi ez a hang? – kérdezte Lucas.
– A fegyver, amit az a férfi használt ön ellen. Leejtette, és
begurult abba a járatba, ahol önre vártam. Azt gondoltam, később
esetleg meg akarjuk vizsgálni.
– Mi az ördög? – Lucas lepillantott a lámpásra. – Vigyázzon vele!
Nem tudjuk, hogyan működik, vagy hogy mire képes.
– Természetesen vigyázok – felelte a nő a fejét felszegve,
kimérten. – Nem vagyok bolond, Lucas. Egy feltaláló házában
nőttem fel. Mindig óvatos vagyok az ismeretlen szerkentyűkkel.
Lucas összeszorította a fogát. Bevetette magát egy újabb keskeny
átjáróba, a nőt is maga után húzva.
– Bocsásson meg. Valóban szeretnék majd egy pillantást vetni a
lámpásra, ha kijutunk innen.
– Bocsánatkérésre semmi szükség. Megértem az aggodalmát. És
megértem, hogy nincs hozzászokva, hogy egy olyan nővel dolgozzon
együtt, aki szintén képzett nyomozó.
A férfi szája zord mosolyra húzódott.
– Értékelem, hogy figyelembe veszi a mentő körülményeket.
– Van valami ötlete, ki lehetett ez a két férfi?
– Nem, egyiküket sem láttam még. Kincsvadászok, ahogy
elhallgattam. Azt hiszem, nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy volt
valami közük a nagybátyám halálához.
Evangeline már épp fel akart tenni egy újabb kérdést, amikor
befordultak az utolsó sarkon, és egyenesen egy dzsungelben
lyukadtak ki, amely maga volt az Éjkert.
– Szentséges ég! – suttogta a nő. – Hihetetlen ez a hely.
A hatalmas levelek és kifacsarodott ágak sűrű lombsátra teljesen
kizárta a holdfényt, de a kert a szivárvány minden színében játszó
energiától fénylett. Izzása sokkal ragyogóbb volt, mint az éjszakai
fények. A levegő is melegebbnek érződött. De Evangeline
ösztönösen tudta, hogy a paranormális erő háborgó, pusztító hullámai
teszik ezt a helyet olyan veszélyessé. Az energiahullámok
kiszámíthatatlanul jöttek-mentek körülötte. Érezte, hogy az
áramlatok némelyike képes lenne magával rántani egy embert a
tudatosság felszíne alatt várakozó paranormális mélységbe.
A sötétségben az álmok sokasága várakozott, álmok csodálatos
világokról és végtelen örömökről, álmok, amelyekben hatalom és
szenvedély olyan fokait ismerhetné meg, amit elképzelni sem tud.
– Evangeline! – rázta meg a férfi hirtelen. – Ébredjen!
– De hiszen ébren vagyok! – Meglepődve pislogott néhányat, és
összezavarodott érzékeit élesebbre állította. A megmagyarázhatatlan
transszerű érzés elhalványult. Egy lenyűgöző, egzotikus illat enyhén
megcsapta az orrát. – Ön is érzi?
– Ez az álomrózsa. – Lucas gyorsan átterelte egy csomó fénylő
páfrányon. – A nagybátyám egyik utolsó kreációja. Olyan variánst
próbált létrehozni, amely segít az elalvásban. Mint oly sok a
kísérletei közül, ez is félresikerült. Próbáljon meg nem túl mélyen
lélegezni, amíg be nem érünk a fürdőbe.
– Mi lehet olyan szörnyű egy olyan virágban, amelynek ilyen
csodálatos illata van?
– Távolról odacsalogat, és ahogy az ember egyre közelebb ér, a
vonzása hipnotikussá és ellenállhatatlanná válik. Egy virág is elég
illatot bocsát ki ahhoz, hogy egy személy transzba kerüljön tőle. De
ez nem igazi alvás. Viszont az ember álmodik, és az álmok valójában
rémálmok.
– Úgy hangzik, mintha személyes tapasztalatból beszélne.
– Egyszer volt szerencsém megtapasztalni, és higgyen nekem, ha
azt mondom, egy ilyen élmény több mint elég volt.
– Hiszek magának. – Evangeline lenézett, és egy csomó
különösen élénk virágot pillantott meg. – Nézze meg ezeket a
virágokat! Hihetetlenek!
– Semmiképp se érjen hozzájuk, különösen éjjel ne!
– Ezek is veszélyesek?
– Ezen a helyen minden veszélyes. Azt hittem, erre világosan
felhívtam a figyelmét. Ez egy húsevő növény. A fiatal hajtások
rovarokat esznek, a nagyobbak egereket és patkányokat vonzanak
magukhoz, majd megölik őket.
– Atyavilág!
137 AMANDA QUICK
– Egy újabb botanikai kísérlet, amelynek hátterében gyakorlati
elképzelés állt. – Lucas ekkorra már izzadni kezdett. Kitörölte a
verejtéket a szeméből. – A nagybátyám meg volt róla győződve,
hogy néhány cserép ebből a virágból távol tartja majd a kártékony
állatokat a háztól. Ebben igaza volt. Nem tudom, feltűnt-e önnek, de
annak ellenére, hogy a ház nagy része már évek óta zárva volt,
nincsenek sem egerek, sem pókhálók.
Evangeline megborzongott.
– Most, hogy mondja, valóban nagy megkönnyebbüléssel vettem
tudomásul, hogy sem a konyhában, sem az éléskamrában nem volt
nyoma semmilyen állatnak. De én ezt az eltűnt házvezetőnő
szorgalmas munkájának tulajdonítottam.
– A rágcsálókat ez az illat a kertbe csalja. Nagyon kevés ússza
meg.
– Számtalan házvezetőnővel és feleséggel találkoztam, akik bármi
pénzt megadnának egy ilyen növényért. De ugye nem azt akarja
mondani, hogy a patkányevő növények képesek felfalni egy élő
embert? – kérdezte kétkedve Evangeline.
– Nem, de a virág valamiféle mérgező anyagot termel, amely elég
erős ahhoz, hogy egyfajta vegyi égést produkáljon. Napokig tart,
amíg a seb begyógyul. – Lucas megrázta a fejét, mint aki próbál
tisztán gondolkodni. – Már nincs messze. A fürdő bejárata itt van
előttünk. Amint beérünk, biztonságban lesz, amíg kialszom ezt az
átkozott lázat.
Evangeline elfordította a figyelmét egy sor gyönyörű, sötéten
csillogó orchideáról, és megpillantotta az ősi fürdő bejáratát.
Elszorult a szíve, ahogy hirtelen eszébe jutott, hogy bent
valószínűleg sötét, végtelen éjszaka honol.
– Lucas, tudom, hogy a kert veszélyeitől kíván megvédeni –
szólalt meg –, de meg kell mondanom, nem tudom elviselni a
gondolatot, hogy az éjszaka maradék részét itt töltsem. Lámpa nélkül
semmiképp. – Lenézett a kis lámpaszerű szerkentyűre a kezében. –
Nem hiszem, hogy ez jó lesz valamire. Inkább itt kint próbálnék
szerencsét, ahol van némi fény.
– A kivilágítatlan bejárat megtévesztő – jött a válasz. – Meglátja,
miről beszélek, ha beértünk. Azt semmiképp sem engedhetem meg,
hogy itt kint maradjon. Legyen erős! A kapun való átkelés meg tudja
zavarni az érzékeket. A nagybátyám úgy tervezte meg, hogy ne
tudjanak bejutni azok az állatok és rovarok, amelyek túlélik a kertet.
És el akarta venni azoknak a betolakodóknak a kedvét is, akik esetleg
ilyen messzire eljutnak.
– Az a páros, akikkel ma este találkoztunk, határozottan olyannak
tűnt, mint akik ismerik a járást a parkban – mondta Evangeline.
– Igen – felelte Lucas színtelen hangon. – Úgy tűnt.
Evangeline vonakodva követte a sötét bejáraton át.
Mintha egy kis energiaviharon kellett volna átkelniük, bár
jelentősen gyengébb változata volt annak, amelyik a labirintuson
söpört végig. Evangeline tarkóján felborzolódtak a hajpihék. Az
érzékei úgy reagáltak, mintha számos kis energiasokk érte volna
őket.
Hirtelen levegőért kapott. Lucas kicsit erősebben szorította a
karját.
– Még egy lépés, és bent leszünk – ígérte.
Aztán már a kapu túloldalán is voltak. Lucas megállt, és elengedte
Evangeline csuklóját. A nő elámulva nézett körül.
A helyiséget, ahol álltak, egy kristálytiszta vizű medence
világította meg gyengéden. Eltartott egy darabig, amíg rájött, hogy a
vízben levő energia világítja meg a boltozatos kamrát. Ám a kertben
uralkodó, végtelenül nyugtalanító áramlatokkal ellentétben, ez egy
gyengéd, megnyugtató energia volt. Az ősi fürdő felszínéről némi
gőzölgő pára szállt föl, kellemes, nedves meleggel töltve meg a
helyiséget.
– Ez döbbenetes! – szólalt meg elbűvölve. – Gyönyörű. Nagyon jó
érzés itt bent lenni. Kérem, ne mondja, hogy ez az érzés is
megtévesztő, és itt is valamilyen veszélyes energia rejtőzik.
– Az ebben és a következő kamrában levő medencék
biztonságosak. Csak a harmadik veszélyes.
Evangeline benézett az átjárón a következő kamrába, és egy másik
világító medencét vett észre.
– Nem látok harmadik medencét, csak kettőt.
– A harmadik fürdő a második kamrából nyílik. De Chester
ajtóval zárta el. Habár nem számított rá, hogy egy betolakodó
139 AMANDA QUICK
eljuthat idáig, azzal a medencével kapcsolatban mégis különösen
óvatosan járt el.
– Mi olyan veszélyes a harmadik kamrában levő vízben?
– Majd máskor magyarázom el. – Előrement a második kamrába.
– Nem ma éjjel. A láz kimerített. Az előbb alig tudtam a kapun
áthatolni. Már nem sokáig halogathatom az alvást.
Evangeline minden perccel jobban aggódott.
– Értem.
Követte a férfit a második kamrába, és a hullámzó paranormális
fényben fürkésző szemmel vizsgálgatta. Lucas kemény arca
megfeszült az erőfeszítéstől, hogy talpon maradjon. Lázas szeme
sarkában erősen kirajzolódtak a ráncok, amelyek mogorva kifejezést
kölcsönöztek az arcának. Megérintette a karját, megnyitotta saját
érzékeit, és a férfi aurájára koncentrált. A lélegzete is elállt, ahogy
meglátta a sötétebb hullámhosszak tomboló forróságát.
– Ez a láz – szólalt meg – paranormális természetűnek tűnik.
– Ezzel én is tisztában vagyok. – Lucas lerángatta a kabátját, és
egy kőpadra dobta. – Olyan istenverte melegem van! Mintha
lángolnék!
– Esetleg valamelyik medence nem hűtené le?
– Nem. – Rá nem jellemző ügyetlenséggel rángatta az ingén a
gombokat. – Túl meleg. Még több meleget nem bírnék elviselni.
Mellkasa közepéig kigombolta az ingét, aztán feladta a
próbálkozást. Bizonytalan lépésekkel egy kis hálófülke felé indult.
A nő a nyomában volt.
– Várjon! Hová megy?
A férfi megállt, egyik kezét a hálófülke nyílásának peremére
kulcsolta. Az ujjaiból kifutott a vér.
– Az illemhelyre – felelte nyugodt hangon. – Történetesen a
rómaiak kiváló vízvezeték-szerelők voltak.
Evangeline rettentő zavarba jött.
– Ó, rendben.
Gyorsan elfordult. A férfi nem sokkal később előbukkant,
felnyalábolta a kabátját, és leült a kövezetre, hátát a falnak
támasztva. Evangeline-re nézett izzó szemével.
– Képes volt azt a két férfit és engem a labirintusba követni –
szólalt meg. – Feltételezem, hogy ez a természetfeletti képességének
a része.
– Igazából önt követtem. Ha elég határozottan meg akarok valamit
találni, és összpontosítok, akkor általában képes vagyok rá.
– Más szóval képes lesz kitalálni a labirintusból?
– Igen, azt hiszem. De miért kérdi?
– Amennyiben nem ébredek fel ebből a lázból, akkor egyedül kell
visszatalálnia.
– Az isten szerelmére! Erről ne is beszéljen!
– Ha hajnalig nem ébredek fel – folytatta kérlelhetetlen
elszántsággal –, vagy nem vagyok magamnál, amikor felébredek,
egyedül kell visszamennie a házba. Az Éjkert sokkal biztonságosabb
lesz nappal, de azért legyen óvatos. Amint kijut a labirintusból,
keresse meg Stone-t. Mondja el neki, mi történt. Ő majd vigyáz
magára.
– Lucas, azt próbálja ezzel a tudtomra adni, nem hiszi, hogy
megbirkózik ezzel a lázzal?
– Ördög tudja. – Egyik kezével megtörölte az arcát. – Korábban is
megégettem már magam, de így még soha.
Evangeline lassan elindult felé.
– Nem vagyok benne biztos, de elképzelhető, hogy tudok segíteni.
– Senki sem tehet semmit – válaszolta Lucas halkan. – Egy kis
szerencsével kialszom. De ígérje meg, hogy bármi történjék is, nem
hagyja el ezt a helyet hajnalhasadás előtt.
– Megígérem. De kérem, engedje meg, hogy megpróbáljam
levinni a lázát.
A férfi egy kis huncut mosollyal lepte meg.
– Drága Miss Ames! Nem tudja, hogy azóta lángolok, mióta
először megpillantottam magát?
– Ez nem jó jel! – felelte Evangeline. – Olyan magas a láza, hogy
hallucinál!
– Ezt a hallucinációt speciel élveztem. – Arcáról eltűnt a mosoly.
– De sajnos egyre távolabbinak tűnik. Mintha egyfajta éjszaka
borulna rám. Pihennem kell.
141 AMANDA QUICK
A kabátját rögtönzött párnává gyűrte, aztán majdhogynem az
oldalára rogyott. Felnézett a nőre, enyhén hunyorítva, mintha nem
látná rendesen.
– Sajnálom, Evangeline – szólalt meg. – Meg akartam védeni,
ehelyett veszélybe sodortam. Az én hibám, és úgy halok meg, hogy
ez a lelkiismeretemet terheli.
– Lucas, ne! – Letérdelt mellé, és megfogta a kezét. – Nem
engedem, hogy ilyeneket mondjon!
A férfi ujjai görcsösen megszorították a nőét.
– Teljesen megbízom önben, Miss Ames. Maga a
legtalpraesettebb nő, akivel valaha találkoztam. Ki fog innen találni.
Stone pedig majd megvédi, akárki akarjon is végezni magával.
Lucas lehunyta a szemét. Evangeline érezte, hogy a férfi mély
álomba süllyed. Lucasnak szüksége volt a pihenésre, de nem
engedheti, hogy túl mélyen a sötétségbe zuhanjon. Sütött belőle a
forróság. Kezében nyugvó keze szinte égette a nőt. Csak halvány,
ösztönös elképzelése volt arról, mit kellene tennie. Egy dologban
azonban biztos volt: nagyon óvatosan kell eljárnia. A kettejük közti
pszichikai kapcsolat fel fogja erősíteni a hatását, akármit is próbál
tenni a láz csillapítására. Ha túl messzire megy, pont olyan biztosan
megöli Lucast, mint a tűz, ami az auráját égeti.
Óvatosan magasabb szintre emelte az érzékelését, és képességét a
túlfűtött áramlatokra koncentrálta. A Lucason átszáguldó energia
okozta sokk olyan erős volt, hogy meg kellett kapaszkodnia a férfi
kezében. Pár másodpercre még a tüdejében levő levegőt is
kiszorította, Evangeline attól tartott, hogy a férfinak még a szíve is
megáll. Ösztönösen reagált, saját hideg, nyugtató energiájával
csökkentette az izzó hullámhosszakat. Óvatosan dolgozott, félve,
hogy túl messzire talál menni. Annak kínzó emléke, mit tett
legutóbb, amikor így használta pszichikus tehetségét, még túl
élénken élt az emlékezetében.
De Lucas nem Douglas Mason. Az energiamezeje sokkal
erőteljesebb. Talán természetfeletti képessége teszi fizikailag olyan
erőssé, gondolta, vagy talán az önuralom, amit annak érdekében
fejlesztett ki, hogy a paranormális képességét az uralma alá vonja.
Akármi is legyen az oka, egyre kevésbé tartott attól, hogy véletlenül
megfagyasztja Lucas auráját. Nagy erőt igényelne, hogy a férfi által
kibocsátott erőteljes energiaáramlatokat valaki kioltsa, gondolta.
Talán több is, mint amennyire ő maga képes.
Az a felismerés, hogy nem fog a férfinak bántódást okozni,
felszabadító erejű megkönnyebbüléssel töltötte el. Merészebbé vált,
megnövelte az intenzitást, és még erősebben összpontosított. A láz
kezdett alábbhagyni. Lucas bőre tapintása érezhetően hűvösebb lett.
A kézében tartott kéz már nem volt olyan szörnyen forró, és a férfi
már nem izzadt olyan nagyon.
A másodpercek örökkévalóságnak tűntek.
Egy idő után Evangeline elégedetten konstatálta, hogy a férfi
aurája újra normális és stabil. Lucas aludt, de már nem állt az örök
öntudatlanság vagy akár halál mezsgyéjén. Kimerült volt, de most
már pihentető alvásba merült, amelyre olyan nagyon szüksége volt.
Evangeline a kőpadlón ült, a férfi kezét fogva és az auráját
figyelve, hogy meggyőződjön róla, a láz nem tér vissza. Egy idő
után, amikor megbizonyosodott, hogy a férfi már nincs veszélyben,
felkelt. A második medence széléhez sétált, és belenézett a fénylő
vízbe. Jól kivehető volt a fürdő ősi kövezete, a lépcsőfokok és a
vízben levő ülőkék. A titokzatos, éltető energia felkavarta az
érzékeit. Lerúgta a nedves papucsát, feltűrte a köntöse és a hálóinge
alját, és leguggolt a medence szélén. Kezét óvatosan a vízbe dugta. A
jóllét csodás érzése járta át. Leült a medence kőperemére, belógatta a
lábát a kellemesen meleg vízbe, és arra gondolt, mi történt, amikor
Lucas lázát csillapította.
Az óta a nap óta, amikor Douglas Masonnel a lépcsőn
szembenézett, azzal a szörnyű tudással kellett együtt élnie, hogy az
érintése ölni tud. De Lucasnak hála most már azt is tudta, hogy
gyógyítani is.
17.
A férfi azzal a biztos tudattal tért magához, hogy megtörtént, amire

nem is számított: életben maradt. És nemcsak hogy életben maradt,
de újra erősnek és élettel telinek érezte magát. A láz már nem
borította lángba az érzékeit. Valamilyen hihetetlen jó szerencse
folytán túlélte a pusztító tüzet.
Aztán hirtelen visszatért az emlékezete, és vele az utolsó lázas
emléke, ahogy Evangeline mellette térdel, és a kezét fogja.
Emlékezett a szemében látott lágy melegségre.
Evangeline mentette meg, nem a jó szerencse. Olyan biztosan
tudta, mint amilyen biztos volt abban, hogy újra képességei
birtokában van, és uralja őket. Fogalma sem volt róla, hogyan
csillapította az őt emésztő természetfeletti belső tüzet a nő, de
kétsége sem volt afelől: neki köszönheti, hogy minden érzéke
birtokában, és az élők sorában van.
Kinyitotta a szemét, és elfordította a fejét, tekintetével őt keresve.
A medence szélén ült, keze a háta mögött összekulcsolva, lábát
lassan lóbálta a vízben. A mintás köntös és a hálóing feltűrve a térde
fölé, haja a hátára omlott. A ragyogó vizet nézve teljesen elmerült a
gondolataiban, mint egy nimfa az erdei tó szélén. A férfi
majdhogynem félt megszólalni, nehogy valamilyen varázslatos
álomból zökkentse ki.
És hirtelen nemcsak hogy életben volt, de rettentően, szinte fájón,
kiéhezve kívánta őt.
Lassan felült, hagyta, hogy a ruhája suhogása jelezze: magához
tért.
A nő gyorsan odafordította a fejét, megkönnyebbülten
mosolyogva, és mintha egy másik érzelem is megjelent volna az
arckifejezésében, gondolta a férfi. Kicsit felerősítette pszichikus
képességét, és megesküdött volna rá, hogy szexuális vágy hevét látja
a nő szemében. Képzelődik, gondolta, nyilván a saját vágyát vetíti ki
rá.
– Hogy érzi magát? – kérdezte Evangeline.
– Sokkal jobban, mint amire számítottam, tekintettel a
labirintusban történtekre. – Gondolkozott egy kicsit. – Nagyon jól
érzem magam.
– Örömmel hallom.
Lucas felkelt, próbált valami értelmes mondanivalót találni.
Hirtelen észrevette, hogy az inge félig kigombolva lóg. Evangeline
nagy érdeklődéssel nézte fedetlen mellkasát. A férfinak az is feltűnt,
hogy a nő meg sem próbálja a lábát a vízből kivenni és a térdét a
ruhájával elfedni.
Lucas a nadrágja zsebébe nyúlt, és elővette az óráját. A mutató
éjfélnél megállt, körülbelül akkor, amikor belépett a labirintusba.
Becsukta az óra fedelét.
– Megállt az órám – szólalt meg. – A kertben annyira erős az
energia, hogy az olyan finom szerkezetek, mint az óra, gyakran
megsínylik. Gondolom, nem tudja, mennyit alhattam.
– Sajnálom, tényleg nem. Talán pár órát. – Lábával a vízben
pancsolt, és a kezére támaszkodva titokzatosan mosolygott. –
Észrevettem, hogy a víz energiája nagyon ellazítja az embert. Az
időnek itt nincs túl sok jelentősége.
– Valóban nincs. – A férfi elnézett az átjárón át a fürdő bejárata
felé. Az energiakapu még mindig koromfekete volt. Fénynek nyomát
sem látta a túloldalon. – Már nem lehet több pár óránál hajnalig.
– Én is így gondolom. – Evangeline a férfi mellkasáról az arcára
emelte a tekintetét, és úgy vizsgálta, mintha valami nem mindennapi
érdekes ritkaság lenne.
Úgy tűnt, a férfi ujjai még mindig nem működnek rendesen, így
felhagyott a próbálkozással, hogy begombolja az ingét.
– Evangeline, beszélnünk kell! – mondta.
– Most? – kérdezte elmélázó arckifejezéssel.
– Hamarosan hajnal lesz.
Evangeline kicsit pancsolt a vízben a lábával.
145 AMANDA QUICK
– Igen, már említette az időt. – Egyik kezével nyugtalan
mozdulatot tett, és haját felemelte a tarkójáról. – Meglehetősen
meleg van itt, nem találja?
A férfi nem bírta levenni a szemét a nő nyakának finom vonaláról.
– A medencék sok hőt bocsátanak ki – mondta. Beszédje még a
saját fülének is kissé artikulálatlannak tűnt.
– És energiát – tette hozzá a nő olyan mosollyal, mint aki valami
csak általa értett viccen mosolyog.
– Igen. – A férfi lerakta a kabátját a kövezetre, és lassan a
medence felé sétált, ahol a nő ült. – Energiát is.
– Meglehetősen felvillanyozó és felpezsdítő. Akárcsak a pezsgő,
bár be kell vallanom, nem sok alkalmam volt pezsgőt inni.
Túlságosan drága dolog. Általában a fizetett társalkodónők sherryt
isznak. Habár ismertem egyet-kettőt, aki a ginig meg sem állt. Tudja,
a legtöbb hivatásos társalkodónőnek sok unalmat kell eltűrnie.
– De nem önnek.
– Nem, nekem nem. Én ritkán unatkozom. Élvezem a munkám az
ügynökségnél, és amikor egyedül vagyok, ott van nekem az írás, ami
az élvezet végtelen forrása. De bevallom, előfordul, hogy nagyon
egyedül érzem magam.
A férfi a frusztráció és az élvezet között őrlődött.
– Azt hiszem, ebben a pillanatban úgy érzi magát, mint aki egy
kicsit be is csiccsentett, ugye?
A nő kuncogott.
– Igen, mi tagadás. De biztosíthatom róla, hogy a fejem teljesen
tiszta.
– Valóban?
– Ó, igen. Azt hiszem, hogy még sohasem láttam a dolgokat ilyen
tisztán. Szabadnak érzem magam, Lucas, és ezt önnek köszönhetem.
– Felszabadítottam?
– Igen.
– És mégis hogy tettem ezt?
A nő kicsit oldalra billentette a fejét.
– Ez bonyolult. Most nem akarok ebbe belemenni.
– Mióta lógatja a lábát ennek a medencének a vizébe?
– Fogalmam sincs. – Újra kalimpált egyet a lábával. – Most
rajtam a sor, hogy feltegyek egy kérdést. Hány nőt hozott már ide
ebbe a fürdőbe, Mr. Sebastian?
A férfi elmosolyodott. A nő flörtöl vele, és ő élvezte. Veszélyes
szórakozás, gondolta. De kit érdekel! A kocka el van vetve.
Evangeline hamarosan az övé lesz. A nő ezzel éppannyira tisztában
van, mint ő maga. Ezért gyakorolja rajta a női fortélyait, ezért
mondta, hogy szabadnak érzi magát. Az egész dologban az a legjobb,
hogy ő maga is úgy érezte, mintha kiszabadult volna a saját maga
által emelt börtönből, őket egymásnak teremtették, gondolta. Talán
valóban a szerencse, a sors vagy a karma vezette őket ehhez a
pillanathoz. Nem hitt e természetfeletti erők egyikében sem, és nem
így képzelte a nő meghódításának körülményeit, ahogy ma a parkban
alakult. De ami történt, megtörtént. A jövőjüket megpecsételték a ma
éjszaka eseményei.
– Sohasem hívtam más hölgyet az Éjkertbe, ide a fürdőbe pedig
pláne nem – válaszolta. Lekuporodott a sarkára a medence mellett. –
Elárulok önnek egy titkot.
– Jó – kuncogott Evangeline. – Imádom a titkokat.
– Azért nem invitáltam ide a fürdőbe soha senkit, mert soha nem
találkoztam olyan nővel, akiről feltételeztem, hogy élvezni tudná
velem az élményt. Egy különleges képességekkel bíró nővel.
– Hogy érti ezt?
– A régi feljegyzésekből világosan kiderül, hogy a medence
vizének az olyanokra van a legerősebb hatása, mint mi.
– Azokra, akik természetfeletti képességgel bírnak?
– Minél erősebb a képesség, annál nagyobb a hatás.
– Feltételezem, ez logikus. – Előrehajolt, és ujjait végighúzta a
vízen. – Ha a forrás paranormális természetű, magától értetődik,
hogy azokra, akik erős természet-feletti képességgel bírnak, nagyobb
hatással kell lennie, mint a többiekre, pusztán azért, mert ők
intenzívebben érzékelik az energiát.
A férfi elmosolyodott, élvezve a várakozást.
– Ez volt a nagybátyám elmélete.
Evangeline újabb szívfájdító mosolyt küldött felé, miközben
szempillái alól nézett rá.
147 AMANDA QUICK
– Ha a nagybátyjának igaza van, akkor egy szerelmi kalandot
ebben a kamrában valószínűleg nagyon intenzíven élne meg két erős
természetfeletti képességgel bíró ember.
Ez tényleg minden világok legjobbika, vonta le a következtetést
Lucas. De persze az is lehet, hogy mégsem tért még magához a
paranormális lázból. Lehet, hogy csak hallucinál. Akármelyik is
legyen az igazság, a jövőbeli felesége épp el akarja csábítani. Ha ez
egy álom, akkor csak remélni tudta, hogy nem ébred fel.
– Ez a kézenfekvő hipotézis – felelte. – Eláruljak egy másik
titkot?
– Igen, legyen szíves.
– A nagybátyám próbára tette az elméletét a házvezetőnőjével,
Mrs. Buckley-val. Ugyanis ő is bírt némi természetfölötti
képességgel.
– Micsoda? – Evangeline szeme elkerekedett. Aztán jóízűen
elnevette magát. – Nem mondja, hogy Mrs. Buckley és a nagybátyja
szeretők voltak!
– Éveken át. Természetesen családi titok volt. De gyanítom, jó pár
éjszakát töltöttek ezen a helyen.
– Nahát, nahát. – Evangeline előrehajolt, és újra végighúzta a
kezét a vízen. – És mi a helyzet önnel, uram? Nem hiszem el, hogy
sohasem talált olyan hölgyet, akit ide akart volna hozni.
A férfi kinyújtotta a kezét, és egy selymes fürtöt lesepert a nő
válláról.
– Maga az első.
– Nagyszerű – mosolygott Evangeline némiképp önelégülten, és
kacsintott. – Ezt örömmel hallom.
Egy kis vizet a medence szélére fröcskölt. A csöppek úgy
csillogtak, mint megannyi folyékony gyémánt. A férfi csizmája és a
nadrágja hajtókája nedves lett.
– Veszélyes vizekre evez, Miss Ames – figyelmeztette lágyan. –
A szó szoros értelmében.
– Azt hittem, hogy már keresztnéven szólítjuk egymást, Lucas.
– Köszönöm, hogy emlékeztet, Evangeline.
– Úgy hiszem, hogy az életet minden érzékszervvel meg kell
tapasztalni.
– Valóban?
– A legteljesebb mértékben.
Felemelte a köntöse és a hálóinge alját, és felállt a vízben az egyik
padra. A víz elegáns formájú vádlija közepéig ért. Kinyújtotta a
kezét, és várakozón nézett a férfira. Az lassan felegyenesedett, és
megfogta a kezét. Abban a pillanatban, hogy a kezük összeért, egy
eufórikus felismerés futott át a férfin. Mintha az univerzum minden
ereje azon munkálkodott volna, hogy ez az éjszaka, ez a pillanat
megtörténjen – döntötte el magában.
Evangeline kecsesen kilépett a medencéből, elengedte a férfi
kezét, és leeresztette a ruháját. Hálóruhája redői nedves bokájára
hullottak. A férfi eltűnődött, vajon észrevette-e, hogy a hálóköntösén
kioldódott a széles selyemöv.
– Azt hiszem, tudom mi a valódi oka, hogy sohasem hozott
szeretőt erre a helyre – mondta.
– Valóban? – A férfi egyik ujját végighúzta az álla vonalán. – És
mi lenne a valódi ok?
– Egy szóban: önuralom. – Mosolyogva távolabb lépett, és egy kis
körben piruettet írt le. Majd megállt, és újra a férfira nézett. – Nem
szereti annak a gondolatát, hogy elveszítse az önuralmát, és sokkal
nemesebb annál, hogy kihasználjon egy hölgyet, aki esetleg kissé
megmámorosodik ennek a helynek az atmoszférájától.
A férfi közelebb lépett, mígnem a nedves hálóköntös és a hálóing
redői a csizmáját súrolták, majd a nő állát a kezébe fogta.
– Részben igaza van – mondta. – Az önuralom fontos számomra,
mert azon múlik, hogy képes vagyok-e a pszichikus tehetségemet az
ellenőrzésem alatt tartani, és összpontosítani. De túlbecsüli kissé a
lovagias természetemet.
– Ha! Kitartok az ítéletem mellett, uram. Sohasem használna ki
egy hölgyet.
A férfi szája mosolyra húzódott.
– Akkor figyeljen.
Lassan, szándékosan kihívóan érintette meg az ajkát. Azt mondta
magának, hogy csak meg akarja a nőt egy kicsit leckéztetni, úgy,
149 AMANDA QUICK
hogy arra reggel is emlékezzen, amikor a víz hatása már elmúlt. Azt
gondolta, hogy ura a helyzetnek, és képes kézben tartani az
eseményeket. Nem számolt azzal, hogy a nő reakciója ennyire
felvillanyozza.
– Lucas – suttogta, ahogy a férfi szája a szájához ért. – Ó, egek,
Lucas!
Karjával szorosan átkarolta a férfi nyakát, és hozzásimult, olyan
női szenvedéllyel és energiával, ami felizzította az érzékeit. Részben
már azóta izgalomban volt, mióta ez a vakmerő jelenet elkezdődött,
de eddig teljesen ura maradt a vágyainak. Most nyilvánvalóvá vált,
hogy nagyon elszámította magát. Duzzadó férfiassága a nadrágjának
feszült, és újra kiverte a víz. De ez a láz teljesen más természetű,
gondolta.
Közelebb húzta a nőt, elmélyítve a csókot. Evangeline ujjaival
végigszántott a haján. Ettől eufórikus energia futott át rajta. Nemcsak
fizikailag volt nagyobb izgalomban, mint valaha, de erősebbnek,
hatalmasabbnak és még inkább tudatánál levőnek érezte magát
minden szinten. Olyan volt, mintha Evangeline női tüze valahogy a
saját életerejének áramlataival rezonálna, kiélezve az érzékeit.
A nő remegett a karjában, és szorosabbra fűzte az ölelését. Szája
szétnyílt, és a férfi életében először megértette a szenvedély
megdöbbentő természetfeletti erejét. Mielőtt Evangeline-nel
találkozott, meg volt róla győződve, hogy mindent tud a vágyról,
amit tudni lehet. Kordában tartotta a testi vágyait, azok nem
uralkodhattak rajta.
De Evangeline mindent megváltoztatott. Vele szabad lehet.
Felemelte a fejét, kinyitotta a szemét, és látta, hogy a nő szeme
csukva van. Feje hátrabillent, felfedve a nyaka ívét. Otthagyva a
csábító nektárt, amit az ajkairól ivott, a tarkója köré kulcsolta a kezét,
és egy csókot lehelt a nő füle mögötti kényes pontra. Evangeline a
vállába mélyesztette a körmeit, és egy lágy, kiéhezett kis hangot
hallatott.
– A poklot is megjárnám azért, hogy ma éjjel az enyém légy –
suttogta a nő nyakába.
– Igen, tudom, de arra nem lesz szükség. – Kinyitotta a szemét. –
Én itt vagyok, és ez nem a pokol, hanem a mennyország. Esküszöm,
semmi másra nem tudok gondolni ezen az érzésen kívül. Annyira
izgató. Mindig érdekelt, hogyan tudja valaki teljesen átadni magát a
szenvedélynek. Most már tudom.
A nő szemében tükröződő provokatív felhívás felkorbácsolta a
férfi vérét. Felnevetett. A hang rekedt és nyers volt, inkább felajzott
nyögésre hasonlított.
– Történetesen nekem is hasonló felfedezésben volt részem –
vallotta be.
A nő illata részegítő, felvillanyozó, ellenállhatatlan volt, ő pedig a
tenyerével lassan lejjebb siklott, amíg kezében nem érezte
Evengeline mellének lágy súlyát. Hüvelykujja begyével megsimította
a kemény kis mellbimbókat a köntös és a hálóing vékony anyagán
keresztül.
Evangeline a tenyerével végigsimította a férfi mellkasát, és
megcsókolta a vállát. Lucas lejjebb vitte a kezét a nő derekára, és
becsúsztatta a mintás köntös alá. Evangeline halk kis sóhajjal
kísérve, ujjaival összekuszálta a férfi mellkasát borító göndör
szőrzetet.
Ez már túl sok volt. A férfi nem bírta tovább az édes gyötrelmet.
Felkapta a karjaiba, a legközelebbi kőpadhoz vitte, és a nőt a
combjaira fektetve leült. A köntös kibomlott. A férfi lehajolt, hogy
megcsókolja, és egyik kezét becsúsztatta a hálóruha szegélye alá.
Végigsimította a nő combjának belsejét, meg-megpihenve, hogy
kiélvezze bőrének puhaságát.
Evangeline egy pillanatig az ajkán csüggött, majd egy apró,
izgatott nyögéssel kiszabadította magát, és arcát a férfi vállába fúrta.
A férfi érezte a nőt rabul ejtő érzéki testi és metafizikai feszültséget.
Az érzékei égtek a vágytól, hogy a nőnek élvezetet nyújtsanak. Látni
akarta az arcát, amikor kielégül. Keze feljebb vándorolt. Amikor
elérte a titkos forrást a nő combjainak találkozásánál, Evangeline már
nedvesen készen állt. Felgerjedt testének egzotikus illata már
magában is elegendő lett volna, hogy a férfit a csúcsra juttassa. Alig
bírt uralkodni magán.
Megsimogatta a nő nemi szervének tetején a duzzadó kis rügyet.
Evangeline szorosan összezárta a szemét. Ujjaival a férfi ingébe
kapaszkodott.
151 AMANDA QUICK
– Lucas! – zihálta. – Nem bírom tovább! Valami történik velem.
– Hadd történjen, édesem! Engedje el magát! Szárnyaljon velem!
Egyik ujjával finoman behatolt. A járat szűk volt és síkos. A férfi
érezte, ahogy a bejáratnál a kis izmok hozzásimulnak, miközben
ellenállnak a behatolásnak. Finoman följebb csúsztatta az ujját, s
közben tovább izgatta a nő érzékeny csiklóját.
Hamarabb észrevette, amikor felért a csúcsra, mint Evangeline
maga. Az egyik pillanatban még szűk és merev volt, izmai szorosan
összezárultak a férfi ujja körül, a következőben pedig a
megkönnyebbülés remegő kis hullámai öntötték el.
Evangeline megdöbbenéssel, meglepetéssel és csodálkozással
vegyes fojtott kiáltása visszhangzott a kőkamrában.
– Lucas!
Az a tudat, hogy kielégülése pillanatában az ő neve hagyta el a nő
ajkát, majdnem annyira kielégítő volt, mint ha teljesen az övé lett
volna. De csak majdnem.
Kigombolta a nadrágját.
Evangeline épp csak elernyedt a kielégülést követően, amikor a
férfi óvatosan behatolt a szűk nyílásba. A nőnek meglepetésében
elállt a lélegzete, és megdermedt.
– Lucas! – Párat pislogott, megzavarodva és megrémülve. –
Valami nincs rendben.
– Még mindig akarsz, szerelmem?
– Igen, persze, de nem vagyok biztos benne, hogy...
– Figyeld megint az érzékeidet! – tanácsolta a férfi.
Az energia csak úgy szikrázott a levegőben. A nő tekintete újra
felforrósodott. A férfi aurája válaszképp még jobban felizzott. Egyik
kezével a nő feje mögé nyúlt, és magához húzta, míg ajkuk
egybeforrt, majd gyorsan átszakította a kényes gátat.
Evangeline kiszabadította magát a csókból, és egy kis kiáltást
hallatott. Körmei a férfi vállába mélyedtek. Lucast az a tudat, hogy
hajnalra a nő kezének nyomát fogja viselni, izgalomba hozta. De
hirtelen még több mindent magával sodró energiával telt meg a
levegő, ami Evangeline-ből áradt. A szeme már nem csupán lágyan
fénylett a női vágytól eltelve, hanem egyenesen lángba borult.
Lucas érezte, hogy auráik áramlatai hirtelen magasabbra csapnak,
és együtt rezegnek. A fenséges, majdnem elviselhetetlenül
bensőséges érzéstől a lélegzete is elállt. Kényszerítette magát, hogy
még egy pillanatra megfékezze a gyönyört, teljesen tudatában volt
annak, ahogy Evangeline a levegőt kapkodja, és pulzusa gyorsan,
izgatottan ver. Csókolta az állán, az arcán, a száján.
Amikor a nő hozzászokott az érzéshez, hogy a férfi oly mélyen
beléhatolt, Lucas mozogni kezdett. Az volt a terve, hogy lassú és
óvatos mozdulatokat tesz, de a szűk, lucskos, forró érzés túl sok volt
neki. Az ellenállása utolsó bástyája is odalett. Teljesen beleengedte
magát, orgazmusa elborította.
Elveszett a viharban, de nem számított: Evangeline vele volt.
18.
Pengés Hobson nem járt sikerrel. Ennyi mostanra már őrjítően biztos
volt.
Két nap telt el azóta, hogy a késforgató vonatra szállt Little
Dixbybe. Hobson azóta nem jelentkezett a maradék honoráriumáért,
és a sajtóban sem adtak hírt vidéken elkövetett erőszakos
bűncselekményről. Mint ahogy arról sem talált semmit, hogy egy
londoni bűnözőt letartóztattak volna egy kisvárosban.
Csak egyetlen magyarázat maradt: Hobson nem tudta teljesíteni a
szerződés rá eső részét, így visszatért Londonba, és valószínűleg
most is kedvenc kocsmájában dönti magába a gint, nem tudva
elszánni magát, hogy régi partnerével közölje a rossz hírt.
Garrett Willoughby még mindig színpadi sminkben és öltözékben
járkált fel-alá a kis öltözőben. A ház ma félig sem telt meg. Aligha
meglepő, gondolta magában. Ez a nevetséges melodráma a gyengén
színpadra vitt izgalmaival: a műtűz és a vonatkisiklás kevesebb mint
egy hónap alatt lefutott. A színház vezetője nemsokára leveszi a
darabot a műsorról.
Garrett megállt a tükör előtt, és elgondolkozva nézte a tükörképét.
Elég régóta volt már színész ahhoz, hogy tudja, mikor kell új szerep
után néznie. De ennek nem így kellett volna alakulnia. A terv
majdnem tökéletes volt. Ha a szerint alakulnak a dolgok, akkor
Douglas mostanra már a Rutherford-örökösnő jegyese lenne, és pár
hónapon belül elvette volna a fiatal hölgyet.
Az örökösnő nem sokkal az esküvő után meghalt volna egy
tragikus balesetben, gyászoló férjét gazdag emberként hagyva maga
után. Garrett és Douglas egész életükben mindent megosztottak. A
lány pénzével is így tettek volna. Minden olyan egyszerűnek és
hibátlannak tűnt. De a terv félresiklott, és Douglas halt meg, amiről
Evangeline Ames tehet. Garrett nem tudta, hogy egy nő hogyan volt
képes felülkerekedni az ő utcán megkeményedett fivérén, de
valahogy mégis így történt. Talán sikerült Douglast a lépcső tetején
elgáncsolnia. Akármi is történt, ő tehet róla, hogy Douglas
lelepleződött, ő tehet arról is, hogy meghalt, és arról is, hogy a terv
dugába dőlt.
Ő tehet róla, hogy hamarosan egy újabb rosszul fizető szerepet
kell találnia egy másik gyenge melodrámában, ahelyett hogy úgy
élne, mint egy úriember.
Forrt benne a düh, megmérgezte az életét. Az egyetlen gyógyír a
bosszú.
Azért Hobsont bérelte fel, mert ők hárman, Douglas, Pengés és ő,
életük nagy részében ismerték egymást. Együtt nőttek fel az utcán.
De míg Douglas és ő képesek voltak megjelenésük és eszük révén
kijutni a bűnözői alvilágból, Pengés túl lassú észjárású volt, hogy
kövesse őket. Nem mintha ez őt zavarta volna. Elégedett volt azzal,
hogy a saját kis poklában ő az úr, és élvezte késeiéként szerzett
hírnevét. Sohasem vallott kudarcot.
Hogy maradt Ames életben? Garrett szerette volna tudni. Igaz,
Pengés nem volt London legeszesebb bűnözője, de értett ahhoz, amit
csinált, és nem volt benne könyörület. Élvezte a munkát, pláne
amikor az áldozat nő volt. Nehéz volt elhinni, hogy nem tudott
elbánni Evangeline Amesszel. De hát ez ugyanaz a szuka, akinek
valahogy Douglast is sikerült lependerítenie a lépcsőn, ahol a halálát
lelte, emlékeztette magát.
Elöntötte a düh. Felkapta a kis tégely színpadi sminket, és a
tükörhöz vágta. A tükör megrepedt, darabjaira tört, szilánkjai
beborították az öltözőasztalt.
Amikor újra levegőhöz jutott, kinyitotta az öltözőasztal fiókját, és
egy pisztolyt vett belőle elő.
19.
Beletelt pár percbe, mire Evangeline visszanyerte a lélegzetét, és

magához tért. Amikor kinyitotta a szemét, látta, hogy Lucas
nyugtalanító arckifejezéssel figyeli. Hihetetlenül bensőséges és
gyengéd pillantás volt, de egyben a férfi birtoklás is megbújt benne.
Mintha rég eltemetett, legféltettebb titkát fedezte volna fel, és tudatni
akarná vele, hogy már ismeri.
Evangeline még mindig kissé kábultan emelte fel a fejét a férfi
válláról. Mi az ördögöt mond egy nő ilyen helyzetben?
– Lucas – suttogta. Ujjhegyét végighúzta a férfi erős vonalú állán,
elcsodálkozva azon, ami történt.
A férfi kezével elkapta a nő ujjait, és megcsókolta őket. A nő
szemébe nézett.
– Jól van?
– Azt hiszem. Ez... fantasztikus volt.
– Igen – válaszolta Lucas. – Fantasztikus volt. – Elmosolyodott. –
De ön egy fantasztikus nő, Evangeline Ames.
Evangeline hirtelen rádöbbent, hogy még mindig a férfi combjára
kulcsolva ül az elképzelhető legszemérmetlenebb módon. A köntös
szétnyílt és a hálóinge felgyűrődött a combja fölé. Szégyenkezve
kászálódott le a férfi öléből, és felállt. Nemcsak ő volt hiányos
öltözetben, Lucas inge kigombolódott, és a nadrágja is nyitva volt
még. Nagy elszántság kellett, hogy ne bámulja meg a férfi izmos
mellkasát, de annál lejjebb nem mert tekinteni.
– Nem tudom, mit mondhatnék – szólalt meg Evangeline.
– Nem kell semmit sem mondania. – Lucas lehajolt, és lehúzta a
csizmáját. – Maga egy szenvedélyes nő. A szenvedély természetes
érzelem, aminek nincs szüksége szavakra. Kivéve, feltételezem, a
szenzációhajhász szentimentális regényeket.
Evangeline ellenséges tekintettel nézett rá.
– Nem egy naiv fiatal lány vagyok, uram. Meglehetősen sok
romantikus regényt olvastam, és én magam is ilyen regényeket írok,
ha még emlékszik. Kiváló ismerője vagyok a témának.
– Természetesen. – A férfi felállt, és levette az ingét. –
Bocsánatáért esedezem.
– Nem mintha a vágy ismeretlen lett volna előttem a mi... –
kezével gesztikulált a megfelelő szó után kutatva – találkozásunk
előtt. Többször is megcsókoltak már. – Homlokát ráncolva próbált
visszaemlékezni a pontos számra. – Úgy hiszem, legalább három
alkalommal.
– Ó, igen! Ez megmagyarázza a szakértelmét.
Evangeline összevonta a szemöldökét.
– Habár be kell vallanom, hogy ma estig kénytelen voltam a
képzelőerőmre hagyatkozni, amikor bizonyos érzések leírására került
sor. Azt kell hogy mondjam, ebből a mai élményből nagyon sokat
tanultam. Mondhatni felvilágosító erejű volt.
– Örülök, hogy szolgálatára lehettem a kedves írónak. – Lusta
mosolyt küldött a nő felé, olyat, amit egy oroszlán viselne, miután
egy kövér gazellából jól belakmározott. – Afelől nyugodt lehet, hogy
a jövőben is szívesen állok rendelkezésére további
tapasztalatszerzését segítendő. Remélem, hogy az inspiráció
forrásának tekint majd.
– Most gúnyt űz belőlem.
– Soha nem tennék ilyet, Miss Ames. – Kilépett a nadrágjából. –
Na jó, talán egy kicsit.
Ekkor Evangeline rádöbbent, hogy a férfi épp a szeme láttára
vetkőzik. Megbotránkozott, a szava is majdnem elállt. De csak
majdnem.
– Mi a csudát művel? – kérdezte elakadt lélegzettel.
– Az ön mögött található medencében készülök megmártózni.
Esetleg lenne kedve csatlakozni?
157 AMANDA QUICK
Evangeline-en döbbenet lett úrrá. Legalábbis most
megdöbbentnek kéne lennie, figyelmeztette magát. – Arra számít,
hogy együtt fürdöm magával?
– Nekem úgy tűnik, hogy az iménti bensőséges kapcsolat után,
amibe kerültünk, egy közös fürdőzés aligha felháborító javaslat. Ami
azt illeti, meglehetősen kellemesnek hangzik. Már úgyis meztelenek
vagyunk.
Hát, Lucas már valóban az, gondolta. Nagyon tanulságos volt
ránézni. A többi meztelen férfi, akit valaha látott, márványból volt.
Az igazi sokkal érdekesebbnek bizonyult. Legszívesebben
megérintette volna Lucas vállának és combjának erőteljes,
kigömbölyödő izmait.
– Csak az egyikünk meztelen – pontosított.
– Egy tévedés részemről. – A nő felé indult. – Legközelebb meg
kell próbálnunk egy ágyat találni. Sokkal kényelmesebb lenne, mint
egy kőpad, nem gondolja?
Legközelebb. A szavak vég nélkül visszhangozva csengtek a
fülében. A férfi legközelebbről beszél. Ez egyszerre izgató és
elbátortalanító. Clarissa és Beatrice figyelmeztetése motoszkált az
agya hátuljában. Nem akarjuk, hogy megsérülj, Evie.
Lucas megállt előtte, és megfogta hálóköntösének a hajtókáját.
Evangeline megköszörülte a torkát.
– Gondolkoztam azon, amit korábban ennek a víznek a
tulajdonságáról mondott.
– Igen? – Letolta a nő válláról a köntöst, és hagyta, hogy az a
földre hulljon. – Mit mondtam? Úgy tűnik, már elfelejtettem.
– Azzal kapcsolatban, hogy ezek az áramlatok eltorzítják a finom
hangolású szerkezeteket, mint a zsebóra és az ember időérzéke.
– Mi van vele? – A férfi ajka a nőét súrolta.
Evangeline érezte, amint a szédítő forróság újra elborítja, csakúgy
mint korábban. Próbálta a józan eszét megőrizni, de reménytelen
volt. A férfi már a nyakát csókolta. Halványan tudatában volt, hogy
Lucas felhúzza a hálóingét a csípője fölé.
– Említette, hogy ez a medence köztudottan egy különös fajta
izgalmat vált ki.
– Én próbáltam figyelmeztetni. – A férfi a fején keresztül lehúzta
a nő hálóingét, és oldalra dobta.
– Igen, próbált. – Egy kis sóhaj hagyta el az ajkát. – Talán egy
kicsit elragadtattam magam a kamra áramlatainak hatására.
– Evangeline...
– Nem kell, hogy bocsánatot kérjen, uram. – Egyik kezével
hallgatásra intő mozdulatot tett. – Ami történt, megtörtént, és be kell
vallanom, csak azt bánom, hogy kihasználtam önt.
– Tisztázzunk egy dolgot. Maga egyáltalán nem használt ki
engem.
A férfi a karjaiba kapta.
A nő a vállába kapaszkodott.
– Biztos benne? Úgy viselkedtem, amit leginkább módfelett
rámenősként lehet meghatározni.
– Biztosíthatom róla, hogy el lennék ragadtatva, ha bármikor a
jövőben hasonlóan viselkedne.
– Lucas, ön megint ugrat engem.
– Talán. – A férfi a medence széléhez sétált. – De csak azért, mert
sok hűhót csap semmiért.
– Semmiért?
– Semmiért – ismételte meg.
Egy kis félelem cikázott át a nőn. Talán a szenvedélyes ölelés a
férfi számára nem sokat jelentett. Végeredményben egy tapasztalt
világfi.
Lucas elindult a lépcsőn a gyöngyöző vízbe. Evengeline gyorsan
összeszedte magát. Most már ő is megtapasztalta a szenvedélyt és a
vágyat, gondolta. Lucasnak hála, most már ismerte a férfival való
legteljesebb egyesülést. Az írása javára fog válni.
– Talán igaza van – mondta. – Túl nagy feneket kerítek ennek az
egésznek, nem igaz?
– Szerintem igen – felelte a férfi. – De ez minden bizonnyal azért
van, mert író, és ezért szereti a dolgokat dramatizálni.
– Minden bizonnyal – hagyta helyben.
Lucas a nővel a karjában egyre mélyebbre ereszkedett a meleg
vízben. Soha nem lesz még egy ilyen éjszaka, mint a mai, gondolta
Evangeline. Haláláig nem bocsátaná meg magának, ha nem élvezné
159 AMANDA QUICK
ki minden percét. Így hát egy lágy sóhajjal átadta magát a pillanatnak
és a fürdő selymes simogatásának.
Lucas leült az egyik víz alatti padra, Evangeline-t a karjában
tartva. A meleg, mámorító víz lágyan kavargott körülöttük.
– Hogyan csillapította a lázamat ma éjjel? – kérdezte a férfi egy
idő után.
– Nem tudom megmagyarázni – vallotta be a nő. – Teljesen
legalábbis nem. Egy természetellenes hőt érzékeltem az aurájában, és
én... lehűtöttem az áramlatokat, amíg újra normálisnak nem tűntek.
– Csinált már ilyet korábban?
– Nem egészen. – Ez volt az utolsó dolog, amiről most beszélni
akart, gondolta. Csak Beatrice és Clarissa ismerte sötét titkát. Mit
gondolna róla Lucas, ha tudná, mit tett... hogy mire képes? – Nos,
igen, bizonyos értelemben. De csak egyetlenegyszer, és a hatás épp
az ellenkezője volt. Akkor nem voltam tudatában, hogy képes
vagyok arra, amit tettem. Addig a pillanatig, amíg meg nem tettem.
– Kinek a lázát oltotta akkor?
Gyanú hasított belé. A férfi vallatja őt.
– Miért akarja tudni? – kérdezte.
– Talán féltékeny vagyok.
A nő megborzongott.
– Arra semmi szükség, megnyugtathatom.
– Ki volt az a férfi, Evangeline?
– Egy férfi, aki valaha azt állította, hogy szeret. Megkérte a
kezemet. Látszatra minden megvolt benne, amit egy férjtől
kívánhattam: intelligencia, előzékenység, figyelmesség. Virággal
kedveskedett, és verset írt hozzám. Csodálta az írásomat.
– Valóban?
– Azt mondta, hogy nagy tehetségem van a sötétebb szenvedélyek
metafizikai érzéseinek kifejezésére, csakúgy mint a szerelem
transzcendens természetének leírásához. Azt állította, meg van róla
győződve, hogy csak kevés ember képes eljutni a szenvedély
legfelsőbb magaslataiba.
– És ön a kevesek egyike?
– Öö... igen.
– Vele mégsem emelkedett soha a legfelsőbb magaslatokba –
mondta Lucas. – A ma éjszaka eseményei után ebben már biztos
vagyok.
– Már említettem, hogy nem ez volt az első csók az életemben.
Robert nagyon jártas volt ezekben a dolgokban.
Túl szabadosan beszél, gondolta magában Evangeline. Ha lenne
egy kis esze, akkor itt megállna. Halványan eltűnődött, vajon a fürdő
vize teszi-e olyan beszédessé, mint aki túl sok pezsgőt ivott.
– Ez a Robert tényleg olyan kifejezéseket használt, mint a
szerelem transzcendens természete? – kérdezte Lucas.
– Igen. – Egyik kezével szórakozottan oda-vissza kavargatta a
vizet. – Nagyon elragadó volt. Mindig tudta, mit mondjon. Sokat
nevettünk, és sok közös volt bennünk. Múzeumokba és művészeti
galériákba jártunk.
Lucas szeme felvillant, de ezúttal nem a szenvedélytől.
– Ő volt az ideális szerető?
– Ő sem volt teljesen tökéletes, amint az később kiderült. – Az
egyik kezét kiemelte a vízből, hogy hüvelykés mutatóujját egymástól
pár centire tartva illusztrálja a hiányosság mértékét. – De közel járt
hozzá, nagyon közel. Tudja, akkor még nem tudtam egy személy
aurájában az energiát olyan tisztán felfogni, ahogy most. Csak
nagyon kevés fénytartományt láttam. Így a Robertben rejlő sötétség
teljesen elkerülte a figyelmemet.
– Mi történt? – kérdezte Lucas.
– Így visszatekintve mondhatjuk, hogy volt néhány jel, ami
felfedte valódi jellemét.
– Milyen jelek?
A nő újra óvatosabbá vált.
– Kezd úgy hangozni, mint egy rendőrfelügyelő, Lucas.
– Mi árulta el Robert igazi jellemét? – kérdezte Lucas láthatóan
némi erőfeszítéssel, hogy legalább türelmesebbnek tűnjön. Az
erőfeszítés nem járt teljes sikerrel.
– Az első jel az volt, amikor eltűnt, ahogy édesapám
öngyilkossága és pénzügyi vesztesége napvilágra került – felelte. –
Azt mondtam magamnak, hogy minden joga megvan a szakításra.
161 AMANDA QUICK
Végtére is abban a hitben élt, hogy tisztes örökség várományosa
vagyok.
– De ez a tette összezúzta a róla szőtt romantikus képet, ugye így
volt? Egyértelművé vált, hogy jobban érdekelte őt a pénze, mint a
személye.
– De ez aligha tenné egyedülállóvá a kérők között, nem igaz?
– Valóban – felelte Lucas. – És mi volt a második jel?
A víz meleg, pezsdítő energiája elvonta a figyelmét, nem volt
képes koncentrálni.
– Elnézést, mit kérdezett?
– Azt mondta, hogy volt egy második jel is Robert valódi jellemét
illetően.
– Ó, persze! Meglehetősen hibás jellemének második bizonyítékát
akkor fedeztem fel, amikor megpróbált megölni.
Lucas sötét, rezzenéstelen tekintettel nézte.
– Douglas Mason, a hozományvadász, akit a Rutherford-ügyben
leplezett le?
– Igen – felelte. Mozdulatlanul ült, egyrészről tartva attól, mi
következik, míg másrészről azt kívánta, hogy Lucas tudja róla az
igazat. – Robertnek hívta magát, amikor nekem udvarolt.
– A nyomorult gazember! – mondta Lucas nagyon halkan.
– Alig hittem a szememnek, amikor rájöttem, hogy ő az a férfi, aki
után az ügyfelem nyomoztatni akar. Nem sokkal azután, hogy
elfoglaltam a posztomat mint Lady Rutherford társalkodónője, egy
fogadáson vettünk részt a lady unokájával egy fotógalériában.
Megdöbbentem, amikor Robert besétált. Nemcsak hogy más nevet
használt, de még címet is adományozott magának.
– Felismerte magát?
– Nem. – Erőltetetten elmosolyodott. – Szemüveg volt rajtam, és
egy nagyon egyszerű ruha. A hajamat nagy kalap és özvegyi fátyol
takarta. Én is álnevet használtam. Általában így álcázom magam.
Mason felém se pillantott. Végül is én csak az idős hölgy
társalkodónője voltam.
– Hihetetlen, hogy a legtöbb ember milyen rossz megfigyelő!
– Nekünk, akik a Flint és Marsh alkalmazásában állunk, ez
létfontosságú. Amint tudja, elvégeztem a nyomozást, és sikerült
bizonyítékot találnom, amit Lady Rutherford fel tudott használni
Mason leleplezésére.
– Aki később felfedezte, hogy ezért ön a felelős, és megpróbálta
önt eltenni láb alól.
– Igen.
– Tudom, hogy nem szívesen gondol rá vissza, de nem mondott
esetleg valamit, ami segíthetne beazonosítani a testvérét? – kérdezte
Lucas.
– Nem. Sokat gondolkoztam ezen, amióta csak Stone ezzel az
információval tért vissza Londonból. De én soha nem hallottam róla,
hogy Robertnek, azaz Douglasnek testvére lett volna. Sohasem
említette az udvarlása során.
– Mondja el nekem, mi történt azon a napon, amikor megpróbálta
önt megölni.
– Amikor megtámadott a lépcső tetején, őrjöngött. Olyan volt,
mint aki elvesztette az eszét. Csak azokról a borzalmas dolgokról
beszélt, amiket velem szándékozott művelni, mielőtt elvágná a
torkom.
– A nyomorult gazember! – ismételte meg Lucas megint, ezúttal
még halkabban. Karját szorosabbra fonta a nő körül. –
Természetesen nagy megelégedésemre szolgál, hogy meghalt. Az
egyetlen, amit sajnálok, hogy a halála baleset volt. Szívesen a
másvilágra segítettem volna.
Evangeline túl megdöbbent volt pár másodpercig, hogy
válaszoljon. Soha, senki sem akarta még megvédeni.
– Ez nagyon... lovagias öntől – suttogta. – Saját rémületére arcát a
férfi vállába rejtve sírva fakadt.
Lucas egy darabig csak tartotta, hagyta, hogy kisírja magát. Nem
szólt egy szót sem, mintha csak tudta volna, hogy a szavak itt nem
segítenek. Egy idő múlva Evangeline párat szipogott, felemelte a
fejét, és vizet locsolt az arcára.
– Bocsánat – szólalt meg. – Biztosíthatom róla, hogy nem
szokásom minden csekélység miatt az egereket itatni.
– Meglepő módon ezzel már eddig is tisztában voltam.
A nő némi erőfeszítés árán összeszedte magát.
163 AMANDA QUICK
– Nos, tessék, íme az én egyetlen nagy románcom teljes csúf
története. Amint hallhatta, nem végződött túl jól. Atyavilág! Már
majdnem hajnalra járhat. Hamarosan elhagyhatjuk ezt a kamrát.
– Még valami, mielőtt Douglas Mason témáját ejtenénk – szólalt
meg Lucas.
– Igen?
– Nem egyszerűen megbotlott és leesett a lépcsőn, igaz? Valamit
tett az aurájával, valami ahhoz hasonlót, amit az enyémmel tett, csak
továbbment, és megfagyasztotta azt.
A férfi hangjából kicsendülő bizonyosság egyértelművé tette
számára, hogy semmi értelme hazudni. De nem is akart már
köntörfalazni. Azt akarta, hogy a férfi tudja, mire képes; azt akarta,
hogy vagy fogadja el, vagy utasítsa el a valódi Evangeline Amest.
– Megállítottam a szívét – suttogta.
Lucas ragadozómosolyát villantotta rá.
– Ez egy nagyon hasznos természetfeletti képesség, Miss Ames.
A nőt megdöbbentette, milyen könnyedén fogadta a férfi az ő
halálos erejét.
– Lucas! Megöltem egy embert a képességemmel! – mondta, meg
akarván győződni róla, hogy a férfi megértette. – Esküszöm önnek,
nem jöttem rá, hogy mi fog történni, amikor elkezdtem a dühét
csökkenteni, legalábbis kezdetben nem. De az utolsó
másodpercekben már tudtam, hogy mit teszek, és nem hagytam abba.
– Biztos vagyok benne, hogy nem értette a képességének teljes
erejét, amíg alkalma nem nyílt kipróbálni. Ez nem olyan képesség,
amit az embernek alkalma van gyakorolni, nem igaz?
Kétségbeesésében minden érzékszerve kihegyeződött, és teljes
mértékben a túlélésre koncentrált. Ekkor jött rá ösztönösen, hogy
mire képes.
– Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy mit tettem. Csak
annyit tudok, hogy amikor megfogott, éreztem a gyilkos dühének
hevét. Érzékeltem a hullámhosszokban a torzulást. Tudtam, hogy
csillapítani tudom azokat az áramlatokat a saját mentális
energiámmal. Úgyhogy így tettem. És addig folytattam, amíg... amíg
csak úgy összeesett ott a lépcső tetején.
– Mire egy kicsit meglökte, amitől a lépcső aljára került, így úgy
nézett ki, mint egy baleset, ön pedig elkerülte a rendőri nyomozást,
valamint egy megerőszakolási kísérletet és gyilkosságot magába
foglaló szörnyű botrányt.
– Ez tűnt a legegyszerűbbnek az adott helyzetben – vallotta be
Evangeline.
A férfi gyors csókot nyomott az ajkára, rövid, birtokolni vágyó
csókot, amitől a nő érzékei bizseregni kezdtek. Amikor Lucas
felemelte a fejét, csodálat és sötét vágy sugárzott a szeméből.
– Szép munka volt, kedvesem. Hol volt eddig az életemből,
Evangeline Ames?
– A helyzet az, hogy valami megváltozott bennem azóta. Mintha a
sok energia használata a pszichikus látás egy csatornáját nyitotta
volna meg bennem. Utána sokkal többet láttam egy személy
aurájából. – Megborzongott. – Sokkal többet, mint amit az esetek
többségében látni szerettem volna. Őszintén szólva nagyon
elbátortalanítja az embert.
– Akármit is látott, emlékezzen rá, hogy én még annál is
rosszabbal találkoztam.
– Igen. Nem tudom, hogyan csinálja azt, amit csinál.
– Az egyetlen dolog, ami nekem számít, hogy az nem
bátortalanítja el, amit az én aurámban lát.
– Nem, soha! – Egyre növekvő bizonytalansággal nézte a férfit. –
De nem aggasztja, hogy képes vagyok gyilkolni a különleges
képességemmel?
– Nem. – A férfi szeme elsötétült. – Én is kergettem halálba
embereket a képességemmel.
Ezen Evangeline röviden eltűnődött.
– Mindazonáltal biztos vagyok benne, hogy számos férfi van, aki
elborzadna attól, hogy épp most... szerelmi légyotton volt egy nővel,
aki ilyesmire képes. Biztos vagyok benne, hogy egy átlagos
úriemberben a fekete özvegy pók képe merülne fel.
– És én átlagos úriembernek tűnök a kegyed számára?
– Nem, Lucas. Maga minden, csak nem átlagos. Maga a
legkivételesebb ember, akivel valaha találkoztam.
165 AMANDA QUICK
– Az egyetlen dolog, ami elborzaszt, hogy mindössze egy ilyen
szerelmi légyottot élveztem magával, Evangeline. – Kezét a víz alatt
a nő mellére tette. – Nagyon szívesen vennék egy másikat.
Hirtelen a nő észrevette, hogy a férfi újra megkívánta. Erekciója
sürgetően nyomódott a csípőjének. Akkor értette meg, mi a
szándéka, amikor a férfi maga felé fordította a karjaiban.
– Itt? A vízben? – kérdezte a férfitól egyszerre csodálkozva és
kíváncsian.
– Igen – felelte. – Itt, a vízben.
– Ó, istenem! Nem tudtam, hogy ez lehetséges.
– Mondtam, hogy végtelenül boldogan mozdítom előre a
tapasztalatszerzését.
20.
Horace Tolliver egyre azt kérdezte, hogyan csúszhatott az egész így

félre. Az összes tervezés, kutatás, mind a semmiért! Ráadásul
mindennek a tetejébe még a szerkezetet is elvesztették! De csak
magában beszélt. Lenézett nála magasabb bátyjára, aki az
izzadtságtól átitatott lepedőn feküdt kiterülve. Mindig ő volt az
erősebb, most meg a halál kapujában kopogtat.
Horace még mindig nem tudta, pontosan mi történt a
labirintusban, de a történet nagy részét sikerült összeraknia abból,
amire emlékezett, és abból a kevésből, amit Burton mondott, mielőtt
a láz végképp leverte a lábáról.
Horace a kis szoba túlfelén található öltözőasztalhoz ment. Egy
újabb ruhát nedvesített meg az ott elhelyezett tál hideg vízben,
kicsavarta a fölösleges vizet, és visszament az ágyhoz. Levette a pár
perccel korábban a bátyja forró homlokára helyezett borogatást, és
kicserélte a hidegre. A használt ruhát a tálba ejtette, és az ágy mellett
álló kis székhez ment. Fáradt sóhajjal rogyott le, és gondolt vissza az
éjszaka szívfájdító eseményeire.
– Minden már az elejétől fogva félresiklott, Burton. De persze
honnan tudhattuk volna, hogy Sebastian képes tájékozódni a
labirintusban, pláne azt, hogy már ott is volt, amikor mi beléptünk?
Saját emléke, hogy mi történt a labirintusban, meglehetősen
elhomályosult. Emlékezett, amint oldalra fordulva Sebastiant
pillantotta meg, ahogy a labirintusban mögötte fölbukkant, és aztán
ébren olyan szörnyű rémálmok törtek rá, hogy az agya az
öntudatlanságban keresett menedéket. Valamivel később tért
magához a hideg, nyirkos földön, a holdat nézve. Burton szólítgatta.
– Ébredj, Horace! Fel kell ébredned! Nem tudlak tovább vinni.
Valami történik velem. Nagyon gyengének és lázasnak érzem magam.
167 AMANDA QUICK
Ez az átkozott energiavihar megzavarta az érzékeimet. Az út maradék
részét a saját lábadon kell megtenned a házig.
Horace botladozva felállt, némileg csodálkozva, hogy még életben
van. Burton azonban alig bírt megállni a lábán. Horace a bátyja karját
a válla köré fűzte, és együtt sikerült eltántorogniuk majdnem egy
kilométert az ösvény végéig. Ott Burton elvesztette az eszméletét.
Horace valahogy összeszedve minden erejét, Burtont a vállára vette,
és úgy cipelte az út maradék részén a kis lakig. Ekkorra a láza már
tombolt.
Horace egész éjjel cserélte a hideg borogatásokat, de semmi jele
sem volt javulásnak.
Nem sokkal hajnal előtt kétségbeeséstől hajtva a városba ment, és
felébresztette az orvost, aki a szokásos fizetség kétszereséért
beleegyezett, hogy megnézi a beteget. A doktor nem maradt sokáig.
Elmenőben a fejét rázva csak annyit mondott:
– Sohasem láttam még ilyen lázat. Nem tudok a bátyján segíteni,
uram.
Azt javasolta, hogy folytassa a hideg vizes borogatást, és egy üveg
ópiumot adott Horace-nak arra az esetre, ha a bátyja nagy fájdalom
jeleit mutatná. De egyértelműen értésére adta: nem számít rá, hogy a
beteg állapota jobbra fordul.
– Cserbenhagytalak, Burton. – Horace a kezébe temette az arcát. –
Te mindig vigyáztál rám, egészen az utolsó pillanatig. Kihoztál a
labirintusból és abból az átkozott parkból. De most neked lenne rám
szükséged, és semmit sem tehetek.
Burton mocorgott, elveszve a lázálmokban. Ki sem nyitotta a
szemét.
21.
Lucas újra szerelmeskedett vele ott a fürdő pezsgő vizében. Utána

felvitte a lépcsőn, és az ingét törülközőnek használva mindkettőjüket
szárazra törölte. Vonakodott tudomásul venni, hogy ez az éjszaka
véget ér. Boldogan eltöltene ezen az idilli helyen még egy-két napot
Evangeline-nel, gondolta. Vagy akár az élete hátralévő részét. De ez
nem lehetséges.
Amikor az utolsó csillogó csöppet is felitatta Evangeline puha,
kellemesen felhevült testéről, ingét vizes halommá gyűrte, és nekiállt
felöltözni. Evangeline gyorsan magára kapta a hálóingét meg a
köntösét, és a bejárat felé nézett.
– Már biztos hajnal van – mondta.
– Igen. – Lucas bekapcsolta a nadrágját, és az egyik kőpadra
ereszkedett, hogy felhúzza a csizmáját. – Most már csak ki kell
deríteni, mi történt Stone-nal és a két hívatlan vendéggel.
– Remélem, hogy Mr. Stone jól van – felelte Evangeline.
– Nem olyan egyszerű őt eltenni láb alól.
– Gondolja, hogy a betolakodók túlélték a labirintusban történt
robbanásokat?
– Mi is túléltük – emlékeztette Lucas. Felkapta az apró lámpást, és
újra szemügyre vette, azon tűnődve, vajon hogy működik és mire
való. – De ha szükségük volt erre az eszközre, hogy eligazodjanak a
labirintusban, akkor az is lehet, hogy még mindig ott bolyonganak
valahol. Ha így van, akkor még ellesznek ezzel egy darabig, és
ráérek akkor foglalkozni velük, ha kegyedet visszajuttattam a házba.
– Mit csinálunk, ha az energiavihar még mindig tombol? –
kérdezte Evangeline.
A férfi elgondolkozott a lehetőségen, és lassan a nőre mosolygott.
169 AMANDA QUICK
– Ebben az esetben megeshet, hogy kénytelenek leszünk még egy
éjszakát itt tölteni.
Evangeline rémültnek tűnt.
– Szent egek!
– Ez a gondolat ennyire szörnyű?
Evangeline ráncolta a homlokát.
– Maga megint ugrat.
– Igen. – Lucas odasétált, és homlokon csókolta a nőt. – Sajnos
attól tartok, hogy a vihar mostanra már elült, és akármennyire
élvezném is, hogy még egy éjszakát itt töltsék kegyeddel, az a
gyanúm, hogy nem lesz semmi kifogás, amiért így tehetnék.
Evangeline rettentően elpirult, és hirtelen minden figyelmét
lekötötte a köntös széles övének megkötése.
– Igen, nos, kérem siessen, Lucas. Vissza kell érnünk a házba,
mielőtt bárki felébred. Nem lenne szerencsés, ha a nagynénje vagy a
húga meglátná, hogy ilyenkor jövünk vissza a parkból, a cselédekről
nem is beszélve. – A férfi meztelen mellkasára nézett. – Pláne nem
ilyen állapotban.
A férfi újra elkomolyodott.
– Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni.
– Akkor az isten szerelmére, siessen!
Evangeline belebújt a papucsába, gyorsan sarkon fordult, és
elindult a folyosón a fürdő bejárata felé. Lucasnak eszébe jutott,
hogy még nem ejtettek szót arról, mi legyen, ha kilépnek innen. Úgy
tervezte, hogy megbeszélik, mielőtt elhagyják a labirintust, de a
mostani nem tűnt a megfelelő alkalomnak. Fontosabb dolguk is van.
Evangeline megállt, és a kőfolyosón a harmadik kamra felé nézett.
– Mi az? – kérdezte Lucas.
– Jó sok energia lehet abban a helyiségben – felelte Evangeline. –
Egy részét már innen is érzem.
– Minden bizonnyal a bejáratot védő energiakapu áramlatait
érzékeli. Nagyon erős. Amennyire én tudom, Chester bátyám
sohasem találta meg a módját, hogyan juthatna be, pedig
megszállottan szeretett volna.
– Miért?
– A régi feljegyzések szerint az a legerősebb a három medence
közül. Nagyon keveseknek sikerült belépniük abba a kamrába.
Evangeline irányt változtatott, és végigment a folyosón. Lucas
követte a kamra ajtajáig.
– Az ajtó új.
– Chester készíttette. De az igazi akadály a túloldalán levő
energiavihar.
Evangeline az ajtóra tette a kezét.
– A mögötte levő energia réginek tűnik.
– Az is. A viharkapu már akkor is ott volt, amikor Chester
megvette az ingatlant.
Evangeline elvette a kezét az ajtóról, és zavaros szemmel nézett a
férfira.
– Azt hiszem, valami fontosat rejt ez a kamra, de nem tudom, mi
lehet az. Talán csak a víz nyers ereje.
– Most nincs időnk ezzel foglalkozni. Majd visszajövünk
valamikor máskor.
Evangeline az ajtót tanulmányozta.
– Hamarosan, Lucas.
– Hamarosan.
A férfi megfogta a kezét, és elhúzta őt a Látomás vizének
kamrájától.
Amint átjutottak az energiaburkon, felfedezte, hogy valóban
megvirradt. Ami azt illeti, a nap már jóval a horizont fölött járt. A
fürdőt uraló energia félrevezető hatása és a tönkrement zsebóra miatt
számolhatta el magát, gondolta Lucas.
De ez a kifogás nem állta meg a helyét. Elmosolyodott, tisztában
volt vele, hogy csak magát okolhatja a késlekedésért. Nem bírta
megállni, hogy ne szeretkezzen Evangeline-nel még egyet utoljára.
Az Éjkert teljesen másnak tűnt nappal a nőnek. A foszforeszkáló
hatás szinte észrevehetetlen volt, hacsak egy kicsit fel nem erősítette
a természetfeletti képességét. Az éjszaka virágzó növények
összecsukták szirmaikat a nap hatására. Legközelebb akkor nyílnak
ki, ha újra leszáll az éj. De a sötét, vészjósló energiaáramlatok még
mindig a levegőben kavarogtak, a felszín alatt lappangva.
171 AMANDA QUICK
– Legyen óvatos! – figyelmeztette Lucas. – Csak azért, mert
biztonságosabbnak tűnik nappal, nem jelenti azt, hogy így is van. Ha
lehet, akkor ez a hely még veszélyesebb nappal, pontosan azért, mert
a veszély nem olyan egyértelműen érzékelhető.
Evangeline gyanakvóan méregetett egy csomó gyönyörű
orchideát.
– Ne aggódjon, eszem ágában sincs virágot szedni, hogy otthon
lepréseljem egy verseskötetben.
– Préselt már le valaha virágcsokrot verseskötet lapjai között? –
kérdezte Lucas.
– Nos, nem – vallotta be Evangeline. – De a regényem hősnője
igen.
– Miért?
– Mert a gazember, akit először a történet hősének akartam,
virágot ad neki egy lopott csókot követően. A lány úgy gondolja,
hogy soha többet nem fogja látni, ezért lepréseli az egyik rózsát egy
verseskötet lapjai között, amit szintén a férfitól kapott. De nemrég
rájöttem, hogy nem a megfelelő férfit választottam a történet hőséül.
– Felcserélte a hőst és a gazembert a saját történetében?
– Megesik az ilyen egy íróval – válaszolta. – Ez is része a kreatív
folyamatnak.
– Értem.
– Szerencsére sikerült tisztázni a dolgokat, mielőtt a negyedik
fejezet végére értem. Tudja, ez a probléma, ha az ember újságokban
publikál: nem lehet megváltoztatni a korábbi fejezetekben írt
tényeket. Nincs visszaút vagy javítási lehetőség, mert a korábbi
fejezetek már nyomtatásban vannak.
– Stresszesnek hangzik – jegyezte meg Lucas.
– Közel sem olyan stresszes, mint ha megpróbálják megölni az
embert egy lépcső tetején.
– Jó meglátás – nevetett a férfi.
Az energiavihar a labirintusban visszahúzódott. Az erő áramlatai
még mindig zavarók voltak, de újra normálisnak tűntek. Lucas
útmutatásával eljutottak a labirintusban a folyosóig, ahol a robbanás
történt.
Evangeline rossz előérzettel nézett körül.
– Nem látok egy holttestet sem. A növényzet csak nem tudott két
embert ennyi idő alatt elemészteni?
– Nem. Két-három nap kell, hogy egy patkány méretű élőlényt
megemésszen. Hosszabb ideig tartana két holttestet eltüntetnie. A
betolakodók vagy még most is valahol a labirintusban bolyonganak,
vagy elmenekültek.
– Az alacsonyabb férfit eszméletlenné tette. Nem tért volna
idejében magához, hogy elmeneküljön.
– A másik férfi magával vihette innen – felelte Lucas.
– Rajta nem kerekedett volna felül a robbanás hatása, mint önön?
– De, de talán nem azonnal. Emlékszik, hogy nekem is sikerült
eljutnom a fürdőig.
– De tovább nem bírt menni – felelte a nő. – Nem tudom
elképzelni, hogy a magasabb férfi a parktól túl messzire jutott volna,
pláne ha még a társát is cipelte.
– Ebben az esetben egyiküket vagy mindkettejüket valahol a
közelben fogjuk megtalálni, talán még a falakon belül.
Nem sokkal később kiértek a labirintusból. A bejárat közelében
sem láttak holttestet. A teraszon viszont egy kisebb tömeg nyüzsgött.
Stone, Florence, Beth, Molly, és a lány számos rokona gyűlt össze,
többük csákánnyal, fejszével és kaszával a kezében.
Molly vette észre őket először. Arcán megkönnyebbülés
tükröződött.
– Mr. Sebastian! Miss Ames! Hát életben vannak!
Stone fürgén megfordult. Mogorva ábrázata egyszeriben
felragyogott.
– Mr. Sebastian!
– Lucas! – kiáltott fel Florence. – Hál’ istennek, hogy mindketten
épségben tértek vissza! Már a legrosszabbtól tartottam!
– Én nem – mondta Beth. Lucasra mosolygott. – Biztos voltam
benne, hogy nem esik bántódása, és Miss Ames is magával lesz.
Mindenkinek mondtam, hogy nyilván megvárja a napfelkeltét,
mielőtt megpróbálja elhagyni az Éjkertet. De Stone készen akart
állni, hogy ön után megy, ha nem kerül elő.
Lucas a tömeget vizsgálta.
– És mi volt a tervük? Darabjaira szedik a labirintust?
173 AMANDA QUICK
– Vagy az, vagy megpróbálni leégetni, de nem hiszem, hogy
sikerült volna meggyújtani azt a rengeteg növényt – felelte Stone.
– Valóban nem valószínű – vélte Lucas. Jókora kő esett le a
szívéről. Nagy szerencse, hogy Stone és a többiek nem próbálták sem
leégetni, sem darabjaira szabdalni a labirintust. A növényzet túl
sokféleképpen képes megvédeni magát. Mollyra nézett, és a többi
Gillinghamre. – Mindnyájuknak köszönöm, hogy a megmentésünkre
siettek. Az önök és a mi biztonságunk miatt is örülök, hogy nem volt
szükség a labirintus elpusztítására, de nem fogom elfelejteni, hogy
hajlandók lettek volna vállalkozni rá. Szerencsém van, hogy ilyen
kedves szomszédaim vannak. Kérem, ne felejtsék el, hogy ha
valamilyen módon bármelyiküknek meghálálhatom, csak kérniük
kell.
Válaszok sora hallatszott.
– Szóra sem érdemes, Mr. Sebastian! Örülünk, hogy a
szolgálatára lehettünk! Örülünk, hogy ön is és a Lady is épségben
van!
Aztán kínos csend telepedett a tömegre. Lucas rájött, alig tudják
megállni, hogy ne bámulják nyíltan Evangeline-t, aki hálóruhájában
állt mellette.
Florence tért először magához.
– Beth! Kísérd fel Miss Amest a szobájába. Biztos vagyok benne,
hogy nagyon kimerült.
– Igen, persze. – Beth együtt érző mosollyal nézett Evangeline-re.
– Menjünk be.
– Köszönöm – felelte Evangeline.
Szemmel láthatóan megkönnyebbülve, hogy otthagyhatja őket,
Evangeline Bethszel a ház felé indult.
– Igen – mondta Lucas megemelve a hangját, épp csak annyira,
hogy biztos lehessen benne: az összes Gillingham hallja. – A
jegyesem nagy megpróbáltatáson esett át, gondolom, el tudják
képzelni. Kérem, segítsenek neki kiheverni azzal, hogy megfelelően
gondját viselik. Egy kis harapnivalóra és pihenésre van szüksége.
Egy pillanatra mindenki megdermedt – beleértve Evangeline-t is –
, de ő volt az első, aki magához tért. Megpördült, és úgy nézett
Lucasra, mint aki most mondta ki a halálos ítéletét.
– Mit tett? – kérdezte halkan.
Aztán sarkon fordult, és úgy menekült a ház felé, mintha a tatárok
kergetnék.
22.
Stone komoran feszengett a könyvtárban az asztal előtt.

– Cserbenhagytam, Mr. Sebastian. Tegnap éjszaka azt az utasítást
adta, hogy őrködjek, én meg hagytam, hogy elaltassanak, mint egy
csecsemőt.
– Nem épp mint egy csecsemőt. – Lucas felvette a kis lámpást, és
az asztal fölött lógó gázlámpa fényébe tartotta. – Ez a fegyver
valamiféle paranormális kisugárzást hoz létre. Semmi esélyed sem
volt, hogy megvédd magad az áramlatok hatásától.
Stone mogorván nézett a lámpásra.
– Csak egy átkozott lámpásnak tűnt. Emlékszem, hogy a fénye
zöldesnek látszott. De amikor egyenesen ránéztem, hirtelen nem
tudtam mozogni. Másra nem emlékszem.
– A fényt ez a kristály generálta. – Lucas kinyitotta a lámpás kis
üvegajtaját, és jobban szemügyre vette a benne található fakószürke
kristályt. – Érzem az erejét, de nem tudom, hogyan lehet működésbe
hozni. Sajnos most nincs idő megfelelő kísérleteket végezni.
Fontosabb dolgunk is van. A betolakodók azonosítása áll a lista élén.
– Igen, uram.
Lucas félretette a lámpást. Egy közeli székre mutatott.
– Ülj le, és mesélj el mindent, amire a tegnap éjszakával
kapcsolatban emlékszel.
– Igen, uram. – Stone feszélyezve leült az egyik székre, és
homlokát ráncolva koncentrált. – Ellenőrző körúton voltam,
figyeltem, nem látom-e jelét betolakodónak, füleltem, nem hallok-e
hangokat és apró zajokat, amilyeneket mindenki csap, amikor jár.
Lucas az indákkal benőtt ablakhoz sétált.
– Folytasd csak.
– Emlékszem, hogy a régi kapuhoz közel hallottam némi motozást
a fal túloldaláról. Azt hiszem, egy pillanatra fényt is láttam. Aztán
hallottam a zsanér nyikorgását.
Lucas Stone felé fordult.
– A kapun át jöttek be?
– Igen, uram.
– Ó. Azt hittem, hogy azt a zárat lehetetlen feltörni.
– Úgy hangzott, mintha kulcsuk lett volna. Hallottam, ahogy
megfordult a zárban.
– Érdekes. Folytasd.
– Nincs túl sok más mesélnivalóm. – Stone hatalmas vállai
összegörnyedtek, és kedvetlenül roskadt össze a székben. –
Odamentem megnézni a nyitott kaput. Pont időben értem oda, hogy
elkapjam a két embert, amint épp beléptek a parkba. Teljesen biztos
vagyok benne, hogy nem hallották a közeledésemet, amíg kérdőre
nem vontam őket.
– Aztán mi történt?
– Az alacsonyabb férfi nagyon ideges lett, amikor meglátott. –
Stone egyik kezét ökölbe szorította, és a kis lámpásra meredt. – Azt
hiszem, hogy ő menekülőre fogta volna, ha a magasabb nem állítja
meg.
– Melyik használta ellened a lámpást?
– A magas. Kikapta a másik férfi kezéből, és úgy vett vele célba,
mintha pisztoly lenne. Láttam a lámpa sugarát, aztán legközelebb
arra emlékszem, amint épp hajnalhasadás előtt magamhoz tértem.
Rögtön az ön keresésére indultam. Amikor nem találtam sem önt,
sem Miss Amest, a legrosszabbtól tartottam. Arra jutottam, hogy
biztosan csapdába estek az Éjkertben. Eddigre megérkezett Molly,
hogy reggelit készítsen. Az egyik unokatestvére is vele volt. Az
unokatestvér elszaladt segítségért, én pedig felkeltettem a nagynénjét
és a húgát. A többit tudja.
– Igen.
Stone arcára kíváncsiság ült ki.
– Gondolja, hogy sikerült volna keresztülverekedni magunkat, és
utat vágnunk az Éjkertben?
177 AMANDA QUICK
– Nem tudom – felelte Lucas. – Nappal biztonságosabb, de
azoknak a növényeknek sok ismeretlen tulajdonságuk van. Legjobb
esetben is napokig tartott volna a növényzeten átjutni, és rendkívül
veszélyes lett volna mindenki számára, aki a növények közelébe
kerül.
– Ahogy már mondtam önnek, arra is gondoltam, hogy felgyújtjuk
a labirintust, de nem voltam benne biztos, hogy megfelelően égne-e.
– Igazad volt. Mi több, egy tűz esetleg a paranormális energia
robbanását okozta volna, ami veszélyes lehet a közelben
tartózkodókra.
Stone a homlokát ráncolta.
– Ha a növényzetet nem lehet kivágni, és leégetni sem lehet, hogy
fogja elpusztítani?
– Kutya legyek, ha tudom. – Lucas visszasétált az asztalhoz. – De
mindent a maga idejében. Tegnap éjjel pár fontos dolgot azért
megtudtunk.
– Mit?
– A betolakodók kincsvadászok voltak, akik azt a római aranyat
akarták megtalálni, ami a legenda szerint az Éjkertben van elrejtve.
Nem ők az elsők, akik a kincs reményében követnek el
birtokháborítást. De ezek ketten messzebbre jutottak, mint a
legtöbben, természetfeletti képességüknek, a kis lámpásnak és a
kaput nyitó kulcsnak köszönhetően.
– Igen, uram. – Stone homlokráncolása elmélyült. – Mi mást
tudott meg?
– Az a tény, hogy ismerték a járást és kulcsuk volt, a nagybátyám
ellen elkövetett gyilkosság legvalószínűbb gyanúsítottjaivá teszi
őket.
Stone homloka kisimult.
– Gondolja, hogy visszajönnek?
– Talán – felelte Lucas. Újra kezébe vette a lámpást, és a
labirintuson végigseprő dühöngő viharra gondolt. – Feltételezve,
hogy sikerült túlélniük a robbanás hatásait. A kincsvadászok nem
adják fel egykönnyen. Hajlamosak a megszállottságra.
– Ha kijutottak a labirintusból, akkor biztos elmenekültek a
parkból – szögezte le Stone. – Ma reggel minden centimétert
átfésültem, és nem találtam holttesteket.
– Lehet, hogy a parkból kijutottak, de ez nem jelenti, hogy
megúszták a vihar hatásait. Én magam is alig éltem túl.
– Hogyan? – Stone döbbenten kapta fel a fejét. – Nem vettem
észre, hogy megsérült, uram. Fittnek és életerősnek tűnt, amikor
előbukkant a labirintusból ma reggel.
– Jó egészségemet és sértetlen képességeimet a
menyasszonyomnak köszönhetem – jelentette ki Lucas.
– Miss Ames mentette meg?
– Igen – felelte Lucas –, ő.
– Nos, ha a betolakodóknak nem állt egy Miss Ames a
rendelkezésükre, akkor ma reggel rossz formában lehetnek.
Lucas lassan elmosolyodott.
– Ez, Stone, kiváló megfigyelés. Légy szíves, azonnal hívd ide
Molly egyik rokonát.
– Igen, uram. – Stone talpra ugrott, és az ajtó felé indult. Megállt
félúton. – Melyik rokonát óhajtja?
– Nincs különösebb jelentősége. Csak szükségem van valakire,
aki bemegy a városba, és megérdeklődi, hogy véletlenül nem hívták-
e ki az orvost az éjszaka folyamán két férfihoz, akiknek magas lázuk
volt.
23.
Ezen a délelőttön tizenegy órakor Evangeline fel-alá járkált a

könyvtárban, pánikkal határos frusztrációval küzdve. Olyan feszült
volt, hogy hevesen összerezzent, amikor nyílt az ajtó. Megpördült, és
Lucast látta belépni.
– Elment az esze, uram? – kérdezte. Alig tudta a hangját
visszafogni, nehogy meghallja valaki, aki esetleg a folyosón arra jár.
Lucas becsukta az ajtót, és óvatosan figyelte.
– Nem hiszem. De persze nem vagyok benne biztos, hogy az
ember észreveszi, ha elveszti az eszét. Bonyolult kérdés, nem
gondolja? A bolondok általában egészségesnek hiszik magukat.
– Ez nem vicc, Lucas. Katasztrófát vont a fejünkre.
– Nyugodjon meg, drágám. – Lucas átment a szobán oda, ahol
Evangeline állt. Felemelte az állát, és futó csókot nyomott a szájára.
Aztán elengedte, mielőtt még ideje lett volna tiltakozni, ő maga
pedig folytatta az útját az íróasztalhoz. – Ha nem ismerném jobban,
megesküdnék, hogy mindjárt női hisztériarohamot kap.
– Nem vagyok hisztérikus.
– Nem, persze hogy nem az. – A nőre nézett az asztalon át. – Azt
hittem, odafönt van, és épp az éjszaka megpróbáltatásait piheni ki.
– Elég jól kipihentem, köszönöm szépen – préselte ki a szavakat
Evangeline a fogai között. – A húga bőségesen ellátott teával. Molly
felküldött egy tálca buggyantott tojást pirítóssal, és a nagynénje arról
tájékoztatott, hogy amikor kihevertem a megpróbáltatásokat,
négyszemközt szeretne velem beszélni.
– Ezt sajnálattal hallom – felelte Lucas. – De nincs kétségem
afelől, hogy ön képes lesz helytállni Florence nénémmel szemben.
Akármi is történjen, ne engedje magát megfélemlíteni.
Evangeline kihúzta magát.
– És mégis, mit javasol, mit mondjak neki?
– Biztos vagyok benne, hogy eszébe jut majd valami jó ötlet. –
Odament az egyik könyvespolchoz, és levett egy bőrkötéses kötetet.
– Mivel láthatólag jól összeszedte magát a megpróbáltatások után,
azt javaslom, hogy térjünk inkább át egy sürgetőbb témára.
Evangeline összefonta a karját.
– És mégis milyen témát tekint sürgetőbbnek, Mr. Sebastian, mint
a jelen katasztrófa?
– Támadt egy ötletem, miközben fönt borotválkoztam és tiszta
ruhát húztam. – Lucas a kötetet az asztalhoz vitte. – Az jutott
eszembe, hogy hasznos lenne átnézni a nagybátyám naplóit, különös
tekintettel a halála előtti hónapokra. Ha ismerte azt a két férfit,
akikhez tegnap éjjel a parkban szerencsénk volt, aminek véleményem
szerint határozottan van esélye, és ha meglátogatták a gyilkosságot
megelőzően, nagy a valószínűsége, hogy megemlítette őket a
feljegyzéseiben. Számon tartotta azt a pár másik botanikust, akik a
paranormálissal foglalkoznak. Végeredményben nincsenek olyan
sokan, és fogadni mernék rá, hogy Chester bátyám mindegyiküket
ismerte.
Evangeline, megfeledkezve korábbi felháborodásáról, a polcon
sorakozó kötetekre nézett.
– Nincs ideje ilyen jellegű kutatásra, Lucas. Miért nem bízza
Bethre?
– Bethre? – A férfi felvonta a szemöldökét.
– Biztos vagyok benne, hogy el lenne ragadtatva, ha segíthetne
önnek a nyomozásban.
– Ez nagyon jó ötlet. Azonnal elküldetek érte. – Az asztal mellett
lógó bársony csengőzsinór után nyúlt.
Ez már több volt a soknál. Evangeline az asztalhoz viharzott, a
szoknyája vadul repkedett a bokája körül, és mindkét tenyerével az
asztalra csapott. Lucas felnézett a naplóból, először meglepetésében,
majd aggodalmában ráncolva a homlokát.
– Mi az ördög?
– A fenébe is, Lucas! A nagybátyja meggyilkolása várhat!
– Nem gondolom. Főleg azok után, ami tegnap éjjel történt.
181 AMANDA QUICK
– Pont a tegnap éjjel történtek miatt vagyunk krízis-helyzetben, és
ez csak a maga lelkén szárad! A legkevesebb, amit tehet, hogy kellő
odaadással megvitatja.
– Nos, rendben. – Lucas becsukta a naplót. A szeme sarkában
megbúvó apró ráncok kicsit feszesebbé váltak. – De először legyen
olyan jó, és világosítson fel, milyen krízisről beszélünk, ha nem a
gyilkosságról.
– Hogy kérdezhet ilyet? Erre magának is tudnia kell a választ.
A férfi enyhén ellazult.
– Ó, szóval ez a baj! A saját helyzete miatt aggódik. Teljesen
érthető. Ne aggódjon, kedvesem, nem felejtettem el, hogy valaki a
fejét akarja. De itt, a Kristálykertben biztonságban van. Csak idő
kérdése, és több információnk lesz Londonból. Amint megtudom, ki
bérelte fel Pengés Hobsont, önt is azonnal tájékoztatom.
– Nem erre a krízisre gondoltam, maga fafejű! Arról beszélek, ami
ebben a pillanatban fenyeget bennünket. Ráadásul ezért a helyzetért
nem okolhat egy londoni bűnözőt. Aki ezért a helyzetért felel, az itt
van ebben a szobában.
Lucas szemöldöke felszaladt.
– Fafejű?
– Elnézést kérek a szóhasználatért. – Kezét levette az asztalról, és
felegyenesedett. – De nem az én hibám, ha a tébolyba kerget.
– Kezdjük az elején. – Lucas hangjából újfajta él hallatszott. –
Nevezze meg a krízist, ami annyira kiborította.
– Kint a kertben abban a tömegben azt a hitet keltette, hogy mi el
vagyunk jegyezve. Az isten szerelmére, hogy tehette ezt?
– Úgy gondoltam, minden szerénytelenség nélkül mondhatom,
hogy igazán jól kezeltem a dolgot.
– Mi?
– Biztos vagyok benne, hogy mindenki értette, amit mondtam.
Gondolja, hogy bárkiben is bármi kétséget hagytam?
– Ne bagatellizálja el ezt a teljes csődhelyzetet! – kiáltott fel
Evangeline.
Lucas összeszorította a fogát.
– Sajnálom, hogy a bejelentést nem tudtam formálisabban
megtenni, de be kell ismernie, hogy az adott körülmények között
nem volt túl sok választási lehetőségem.
A nő megdermedt.
– Mire gondol?
– Épp csak pirkadt. Egyértelmű volt, hogy együtt töltöttük az
éjszakát a parkban. Rajtam nem volt ing, magán pedig csak a
hálóinge és a hálóköntöse. Népes közönségünk adódott, így azonnal
meg kellett tennem a bejelentést. Az áldóját, asszony! Tényleg arra
számított, hogy először közzéteszem az újságokban, és kiküldöm a
meghívókat az eljegyzési bálra?
– Ettől féltem.
– Az eljegyzési báltól?
Valami összeomlott benne.
– Tudom, hogy jót akart, Lucas, de mindent sokkal bonyolultabbá
tett.
– Valóban? Én nem látom, hol van a probléma. Nekem minden
meglehetősen egyszerűnek és egyértelműnek tűnik. Nem úgy, mint
például annak a személynek az azonosítása, aki az életére tör, vagy a
nagybátyám gyilkossági ügyének a megoldása.
– Kérem, ne értsen félre. Tisztában vagyok vele, hogy a jó
hírnevemet próbálta megvédeni. Nagyon kedves volt öntől, de...
– Kedves?
Evangeline felszegte az állát.
– Maga tiszteletre méltó ember, Lucas. Egy igazi úriember.
– Miért van olyan érzésem, hogy ez a beszélgetés nem jó irányba
halad?
A nő figyelmen kívül hagyta a megjegyzést.
– Próbált engem megvédeni, és én ezt jobban értékelem, mint ön
azt el tudná képzelni. – Párat pislogott, hogy ne sírja el magát. – De
nem látja? Most hazugságban élünk! Előbb vagy utóbb meg kell
hogy mondja a családjának az igazat. Mit fognak gondolni?
Fenyegető energia szikrázott a levegőben. Lucas megkerülte az
asztalt, és a nő felé indult.
183 AMANDA QUICK
– Arra kíváncsi, hogy mit fognak magáról gondolni? – kérdezte. –
Mert szavamat adhatom, hogy mindenkinek, aki kétségbe meri vonni
a maga erkölcsi tisztaságát, velem gyűlik meg a baja.
A mód, ahogy a férfi közeledett felé, megmagyarázhatatlanul
idegessé tette Evangeline-t. Ösztönösen hátralépett pár lépést.
– Ne nevettesse ki magát – válaszolta tisztes távolból. – Kit
érdekel, hogy a családja vagy a helyiek mit fognak rólam gondolni,
ha kiderül az igazság. Egyszerűen eltűnök majd, mint mindig egy-
egy ügy után. Engem az aggaszt, hogy mit fognak önről gondolni,
amikor az úgynevezett jegyességünk véget ér. A saját hírnevét
kockáztatja, hogy az enyémet megmentse. Ezt nem engedhetem.
– Már késő, Evangeline. És hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba,
pontosan tudtam, mit csinálok, amikor ma reggel megtettem a
bejelentést.
A férfi még mindig nem állt meg, egy nagyvad elszánt lépteivel
közeledett felé. Evangeline még egy lépést tett hátra, majd még
egyet, mígnem az egyik könyvszekrénynek ütközött. Lucas
bekerítette. Kezével a nő feje mellett két oldalon megfogta a mögötte
található polcot, ezzel csapdába ejtve őt nemcsak fizikailag, de
pszichikusán is.
– Lucas?
– És ami engem illet, szerintem nem élünk hazugságban – mondta
a férfi. – Jegyesek vagyunk. A hírnevemért meg hagyja, hogy én
aggódjak.
Evangeline hirtelen gyanakvóvá vált, de aggodalma fokozatosan
izgalommá alakult. A férfi aurájának hullámai válaszra várva
csapkodtak körülötte. Érezte, hogy saját áramlatai igyekeznek egy
hullámhosszra kerülni a férfiéval. Próbált ellenállni, de nagy
energiájába került. Az erőfeszítéstől elállt a lélegzete.
– Gondolom, amikor kiderül az igazság, megmagyarázhatjuk,
hogy eljegyzésünk mindkettőnk részéről színjáték volt, hogy a
nagybátyja gyilkosait csapdába csaljuk – vélekedett Evangeline,
minden erejével arra összpontosítva, hogy megőrizze a lélekjelenlétét
és logikus gondolkodását. – Mondhatjuk azt, hogy ön felbérelt
engem, játsszam el a menyasszonya szerepét, és meggyőzőnek
kívántunk tűnni.
– Van egy hírem kegyed számára: nagyon meggyőzőek voltunk.
A húgom, a nagynéném és a helyiek sohasem fogják elhinni, hogy a
múlt éjjel csak szerepet játszottunk. Mi több, maga és én jól tudjuk,
hogy nagyon is valódi volt. – Egy pillanatra elhallgatott. A tekintete
felizzott. – Nem így van?
– Lucas...
– Szeretkeztünk tegnap éjjel vagy sem?
– Nos, igen, de nem ez a lényeg.
– Akkor mi a lényeg?
– Tegnap éjjel a fürdő vizéből kiáramló energia hatása alatt
álltunk – felelte Evangeline izgatottan. – És azt sem tudhatjuk,
hogyan befolyásolta az ön érzékeit a labirintusban történt robbanás.
– Kegyedet és engem nem olyan fából faragtak, hogy kifogásokat
keressünk. Azért szeretkeztünk, mert mindketten akartuk, és én
személy szerint nem bántam meg. Maga talán igen?
A férfi aurájának ereje levette a lábáról. Egyszerűen képtelen volt
tovább ellenállni. Nem, az az igazság, hogy nem is akarok küzdeni ez
ellen a csodás érzés ellen. Lehet, hogy lesz még másik szeretője a rá
váró hosszú, magányos jövőben, de a szíve azt súgta, hogy senki
mással nem fogja még egyszer megtapasztalni ezt a hihetetlenül
bensőséges kapcsolatot.
– Maga próbál engem megzavarni – suttogta.
– Tényleg?
– Ó, hogy az ördög vinné el! – kiáltott fel. – Igaza van,
túlreagálom. Ön abszolút képes vigyázni saját magára, Lucas
Sebastian. Ha ön nem aggódik a hírneve miatt, akkor én miért
izgulok?
– Teljesen egyetértünk.
– Nem mintha időről időre nem bontanának fel eljegyzést – tette
hozzá, próbálva a pozitív hangnemet fenntartani. – Általánosságban
csak a nő hírneve szokott csorbát szenvedni, amikor ilyen történik. –
Aztán arca felvidult. – Kivéve, ha a nő bontja fel az eljegyzést. – A
kedve újra beborult. – Persze ez csak akkor működik, ha a családja
magasabb, de legalább azonos társadalmi státusszal bír.
– Evangeline...
185 AMANDA QUICK
– De ez a mi helyzetünkben nem igaz. Egy jó családból származó
gazdag embernek semmi félnivalója sincsen, társadalmi értelemben.
Ami meg engem illet, én visszatérhetek a korábbi életemhez, anélkül
hogy valaki tudomást szerezne róla.
Lucas még erősebben szorította mögötte a polcot.
– Azt hiszem, itt az ideje, hogy csöndben maradjon. Kegyed is
mondta, hogy most kicsit össze van zavarodva.
– Igen, azt mondtam, ugye? Most valahogy csakugyan nem tudok
tisztán gondolkodni.
– Ahogy én sem. Talán itt az ideje felhagynunk az intelligens
társalgásra tett erőfeszítéseinkkel.
A férfi megcsókolta, mielőtt Evangeline úgy érezte volna, hogy
válaszolnia kell. Szája olyan könyörtelen ostrommal tapadt a nőére,
hogy minden érzékét elkábította.
Evangeline eltűnődött. Miért próbál ellenállni a férfinak? A
nemtörődömség, ami tegnap éjjel megszállta, újra a felszínre tört,
kiiktatva a józan észt. Átkarolta Lucas vállát, és átadta magát az
ölelésnek. Forróság és energia izzott a levegőben.
Nem hallotta, amikor nyílt az ajtó. De Lucas láthatólag érzékelte,
mert kelletlenül megszakította a csókot. A polcot el sem engedve
nézett hátra a válla fölött.
– Mi az, Molly? – kérdezte jeges türelmetlenséggel.
Evangeline elszörnyedve kukucskált ki Lucas válla mögül. Molly
úgy állt az ajtóban, mint aki megkövült. Mögötte egy vonzó nő
utazóruhában és kalapban, mellette pedig egy Bethre nagyon
hasonlító fiatalember.
– El-elnézést, uram – dadogta Molly. – Kopogtam. Mrs. Sebastian
és Mr. Sebastian keresik önt, uram.
– Úgy látszik, ez a nap minden perccel egyre idegesítőbbé válik –
morogta Lucas nagyon halkan. Elengedte a polcot, és megfordult. –
Evangeline, engedje meg, hogy bemutassam Judith Sebastiant, a
mostohaanyámat, és az öcsémet, Tonyt.
24.
Egy órával később Lucas négyszemközt találkozott Judithtal a

könyvtárban. A nő a feszültségtől mereven ült az egyik
olvasófotelben. Lucas az asztal mögül nézett rá. Nem ez az első
alkalom, hogy így találkoznak, gondolta Lucas. Ezek a találkozások
sohasem végződtek jól egyikük számára sem.
– Mit keres itt, asszonyom? – kérdezte. – Úgy tudtam, hogy utálja
Kristálykertet.
– Utálok itt lenni. – Judith az indákkal benőtt ablak felé pillantott,
és megborzongott. – A nagybátyja rémes botanikai kísérleteit el
kellene pusztítani. Ez a park végtelenül természetellenes.
Nem sokkal érkezése után Judithot az egyik emeleti hálószobába
kísérték. Sötétzöld ruhába öltözött át. Szőke haját elegáns kontyba
tűzte, ami kiemelte finom vonásait és kék szemét.
– Kristálykert valóban nem a Királyi Botanikuskert, ebben
egyetértek önnel – felelte Lucas. – Azt sem ajánlanám, hogy kerti
partit rendezzen valaki a parkban. De az itt található növények és
virágok teljesen természetesek. Csak épp az itteni vizek paranormális
tulajdonsága miatt nagyon jól fejlődnek.
Düh, és egy régóta jól ismert, félelemmel teli tekintet villant rá
Judith szeméből.
– Tudja, hogy nem hiszek a paranormális létezésében – válaszolta.
A férfi hidegen mosolygott.
– Ez az egyik ok a számtalan közül, amiért nekünk sohasem volt
túl sok közös témánk.
Judithnak az arcába szökött a vér.
– Nem azért jöttem, hogy vitatkozzunk, Lucas.
– Akkor miért érkezett bejelentés nélkül? És minek cipelte Tonyt
is magával?
187 AMANDA QUICK
– Azért nem küldtem táviratot, mert tudtam, minden valószínűség
szerint azonnal visszaüzenne, hogy nem lát szívesen. Amikor Tony
megtudta, hogy ide készülök, ragaszkodott hozzá, hogy ő is velem
jöjjön. Sajnos ő ezt a rettenetes helyet érdekesnek találja.
– Nem azért vagyok itt, hogy egy csomó vendéget szórakoztassak.
Két nagyon komoly ügyben járok el az apátságban. Higgyen nekem,
amikor azt mondom, hogy annak örülnék a legjobban, ha nem lenne
egyetlen vendégem sem. Ezzel szemben úgy tűnik, lassan megtelik a
ház rokonokkal, akik mind sok csomagot és egy-két cselédet is
hoznak magukkal. Ha ez így megy tovább, nemsokára Molly egy
másik szárnyat is kinyithat.
– Ön küldte azt a rejtélyes táviratot Florence-nek. Nem az én
hibám, hogy Beth úgy döntött, elkíséri őt.
– Ön pedig Beth miatt jött, nemde? Nem helyesli azt a
fiatalembert, aki Bethnek megnyerte a tetszését.
– Igen, azért jöttem, hogy Beth jövőjét megvitassam önnel –
felelte Judith. – De mielőtt erre a témára térnénk, hadd kérdezzem
meg: mi az ördög folyik itt? Florence arról tájékoztatott, hogy tegnap
éjjel légyottja volt Miss Amesszel a parkban, és rajtakapták magukat,
amikor hajnalban visszatértek a házba. Mindketten kissé hiányos
öltözetben voltak, és ön most azt állítja, hogy el vannak jegyezve.
– Miss Ames és én valóban jegyesek vagyunk.
– Csak nem szándékozik tényleg elvenni azt a nőt? Az isten
szerelmére, Florence szerint fizetett társalkodónőként keresi a
kenyerét! Megértem, hogy úgy érzi, helyre kell állítania a hölgy
becsületét. Mindazonáltal az illemszabályok aligha érvényesek ebben
az esetben. Miss Ames nem mozog előkelőbb körökben.
– Látott már engem valaha az illemszabályokra akár egy
fikarcnyit is adni?
– Ezzel azt akarja mondani, hogy el szándékozik venni azt a nőt?
– Egy szóban? Igen.
– Ezt nem tudom elhinni. Túl jól ismerem önt, Lucas. Valami
bonyolult cselszövésbe keveredett.
A férfi felvette az ezüst levélbontó kést, és két ujján
egyensúlyozta.
– Erősen ajánlom, hogy térjen a tárgyra, és mondja el, miért jött
ma ide, különben könnyen a következő Londonba tartó vonaton
találhatja magát.
Judith szája megfeszült.
– Nos, rendben, gondolom, az eljegyzése magára tartozik.
– Jól gondolja. És egy tanács: tisztelettel bánjon Miss Amesszel.
Megértette?
Judith szorosan összefonta a két kezét. Az álla megrándult.
– Természetesen.
– Mondja el, amiről úgy érzi, hogy el kell mondania. Itt maradhat
éjszakára, és holnap visszatér Londonba.
Judith szája keserű ívbe görbült.
– Nagylelkű, mint mindig.
Lucasnak nagy önuralomra volt szüksége, hogy megőrizze a
hidegvérét.
– Ugyan! Semmi értelme köztünk a tettetett udvariasságnak,
Judith. Mindketten jól értettük egymást kezdettől fogva.
Judith arcából kiszaladt a vér, de nem vesztette el a lélekjelenlétét.
– Igaza van. Beth miatt vagyok itt. A legkevésbé sem szeretnék
önnek könyörögni, de akár térdre is borulok, ha annak bármi haszna
van.
– Mit akar tőlem?
– Ön is pont olyan jól tudja, mint én, hogy Beth az elmúlt évben
három, jó családból származó, nagyon kiváló fiatalembert is
visszautasított.
– És ha így van?
– Kijelentette, hogy ha nem lehet Charles Rushton felesége, akkor
nem megy férjhez.
– Igen, mondott valami ilyesmit. Úgy hiszem, Rushton a
régiségek és a halott nyelvek szakértője. Ön is tudja, hogy Beth
mindig érdeklődött az ilyen témák iránt.
– Betht nagyon sok minden érdekli. Mi jelentősége van ennek?
– Azt hiszem, Beth úgy érzi, hogy ő és Mr. Rushton
intellektuálisan összeillenek, és sok közös van bennük.
Judith keze ökölbe szorult.
– Ezeknek mind semmi köze a házassághoz.
189 AMANDA QUICK
– Megértem, hogy úgy érzi, a házasság pénzügyi megállapodás.
– Ne merjen ilyen lekezelően beszélni velem! Egy nő számára a
házasság csakugyan ez: pénzügyi megállapodás.
Reménytelen megpróbálni udvarias, racionális beszélgetést
folytatni Judithtal, emlékeztette magát Lucas. Mostanra már igazán
tudhatná. Mindazonáltal muszáj némi erőfeszítést tennie, ha másért
nem, hát Beth kedvéért.
– Beth intelligens, józan fiatal nő – mondta. – Azt javasolom,
hagyja, hogy ő maga döntsön, mert biztos vagyok benne, hogy így is,
úgy is ő fog, mindentől függetlenül.
– Fiatal lányok ritkán hoznak józan döntéseket, amikor
házasságról van szó.
– Van valami Rushton személye ellen szóló dolog, ami miatt
elfogadhatatlannak találja?
– Az isten szerelmére! Egy vasa sincs! – felelte Judith dühösen.
– Biztos ebben?
– Igen, persze hogy biztos vagyok. Megbíztam Millert, hogy
nézzen utána az anyagi helyzetének, amikor észrevettem, hogy Beth
kezd túl sok időt tölteni múzeumokban Rushton társaságában.
Épphogy megél a nagyapjától örökölt befektetések csekély
hozamából. Saját magát is alig tudja eltartani, nemhogy egy
feleséget, és semmi kilátása sincs a jövőre nézve. Egyértelmű, hogy
hozományvadász.
– Még ha igaza is van, mit vár tőlem, mit tegyek?
– Világosan meg kell mondania Bethnek, hogy megtiltja ezt a
házasságot.
– Tényleg azt gondolja, hogy ez majd megállítja őt? Szerintem
inkább az ellenkező hatást érnénk el. Valószínűleg megszökik, hogy
hozzámenjen, ha arra a következtetésre jut, hogy mindnyájan ellene
vagyunk.
– Akkor beszéljen Rushtonnal. – Judith felállt a székből. – Ön
tartja kezében a pénzügyeket ebben a családban. Ezt ő is tudja. Ha
világosan értésére adja, hogy ellene van a frigynek, és Beth egy
fillért sem kap, ha az ön akarata ellen házasodik, biztos vagyok
benne, hogy eltűnik.
Lucas is felállt.
– Mi van, ha téved Rushtonnal kapcsolatban, Judith? Mi van, ha
tényleg szereti Betht, és Beth is őt?
– Erősen kétlem, hogy tévednék. De még ha ki is derül, hogy
tévedtem, az sem változtat semmin. A szerelem törékeny, tiszavirág-
életű, megbízhatatlan dolog. Két ember nem él meg belőle egy életen
át. Nem akarom, hogy Beth ezt a saját kárán tanulja meg.
– Mint maga? – kérdezte. Judith szemében düh villant, amelybe
régi fájdalom keveredett.
– Hogy merészeli, Lucas?
A férfit elöntötte a megbánás. Nehezére esett, hogy mélyen együtt
érezzen Judithtal, de vannak határok, amelyeket sohasem szabad
átlépni. Ő pedig épp most tette meg, és nem volt magára büszke.
– Sajnálom – mondta halkan. Átvágott a szobán, hogy kinyissa a
nőnek az ajtót. – Ez szükségtelen volt.
– Igen – felelte a nő. – Felesleges a múltamra emlékeztetnie.
Elhiheti, hogy nem felejtettem el. Mi több, nem telik el úgy nap,
hogy ne gondolnék rá.
– Tudatában vagyok, hogy az apámmal kötött házassága nem sok
boldogságot nyújtott önnek. De valóban Betht is ugyanilyen szerelem
nélküli házasságba akarja kényszeríteni?
– Természetesen nem. De az ő kedvező helyzetében lesznek más
kérők is. Találni fog másik, megfelelőbb fiatalembert. Velem
ellentétben, neki lesz választása.
Judith kiviharzott mellette a folyosóra.
Lucas becsukta utána az ajtót, majd visszatért a szoba másik
felébe, az indákkal benőtt ablakhoz, hogy a parkot elnézve
elmerengjen. Judith szavai szinte visszhangzottak a csöndes
szobában. Velem ellentétben, neki lesz választása.
Hosszú ideig állt ott, az aznap reggel történteken gondolkozva.
Azzal, hogy a labirintuson kívül várakozó tömegnek bejelentette az
eljegyzést, megfosztotta Evangeline-t azon jogától, hogy ő maga
döntsön a sorsa felől. Most pedig úgy tűnt, hogy a nőt pánikszerű
érzés kerítette hatalmába. Az elmúlt napokban veszélyes események
során ment át, amelyek megviselték az idegeit.
191 AMANDA QUICK
Evangeline-nek időre van szüksége, gondolta magában. Időre,
hogy belássa, a vele kötött házasság a megfelelő választás számára,
mindkettőjük számára.
Udvarolnia kellene neki. Ennyit igazán megérdemel. De hogyan
lehet illendően udvarolni, miközben próbálja a szíve választottját
megvédeni attól, hogy meggyilkolják?
25.
Evangeline épp Beth és Florence társaságában teázott a szalonban,

élvezve az ablakon beáramló délutáni napsütést, amikor Judith
megjelent az ajtóban.
A szalon a ház napos oldalán helyezkedett el, ahogy Evangeline
magában elnevezte, azon az oldalon, ami nem a fallal körbevett
parkra nyílt. A meleg napsugár már nem tart túl sokáig. Még egy óra,
és a nap lebukik a sűrű erdő mögé, kora nyári szürkületet teremtve az
apátság körül.
– Miss Ames – szólalt meg Judith. – Reméltem, hogy itt találom.
– Mrs. Sebastian! – felelte Evangeline. – Kérem, csatlakozzon
hozzánk!
Beth felkapta a teáskannát.
– Üljön le, és igyon egy kis teát, mama.
– Igen, Judith, teázzon velünk! – biztatta Florence. – Úgy néz ki,
mint akire ráfér egy kis szíverősítés. Megértem, higgye el.
Esküszöm, ennek a helynek a légköre megviseli az ember idegeit.
Mindig kellemetlen volt már a múltban is, de most még lehangolóbb,
mint valaha.
– Értem, mire gondol – felelte Judith halkan.
– Tegnap éjjel dupla adagot vettem be a különleges altatómból, de
még így is nagyon keveset sikerült pihennem – folytatta Florence.
Megborzongott. – Rose az emeleten csomagol. Holnap a reggeli
vonattal visszautazom Londonba.
– Miss Amesszel szeretnék négyszemközt váltani pár szót –
szólalt meg Judith, s közben Bethre és Florence-re nézett. –
Lennének olyan kedvesek, és magunkra hagynának egy kicsit?
Florence kutató tekintettel vizslatta, majd Evangeline-re pillantott.
Szemében a megértés szikrája gyúlt. Lerakta a csészéjét.
193 AMANDA QUICK
– Természetesen – válaszolta. – Felmegyek, és megpróbálok
szundítani egy keveset.
Felkelt, és kivonult a szobából.
Beth látványosan megkönnyebbülve attól a ténytől, hogy
távozhat, lerakta a kannát, és fürgén talpra szökkent.
– A könyvtárban leszek – közölte. – Csak egy rövid pihenőt
tartottam.
Judith értetlenül nézett.
– Miből?
– Tony és én Lucasnak segítünk egy nyomozásban.
Judith összevonta a szemöldökét.
– Milyen nyomozást kell végeznetek számára?
– Chester bácsi utolsó naplóit olvassuk át, hátha rábukkanunk
olyan kollégája nevére, aki esetleg az utolsó hónapokban
meglátogatta itt a Kristálykertben.
– Mi a csudának?
Beth egy pillanatra megállt az ajtóban.
– Nem hallottad? Lucas úgy gondolja, hogy Chester bácsit
meggyilkolták.
– Magasságos ég! – Judith arcára kiült az iszonyat.
– Lehet, hogy Chester bácsi házvezetőnője, Mrs. Buckley is egy
további áldozat – tette hozzá Beth. – Tegnap éjjel betolakodók voltak
a birtokon. Evie és Lucas találkozott velük a parkban, és majdnem
megölték őket. Mr. Stone eszméletét vesztette.
– Jaj, ne! – Judith lesújtva az egyik székre rogyott. – Elég volt a
gyilkosságokból! Ne itt! Mi baja ennek az embernek? Esküszöm, a
halál megszállottja!
– Evie majd elmagyarázza – mondta Beth. – Nekem vissza kell
térnem a könyvtárba. Lucas nagyon türelmetlenül várja a híreket.
Érthető módon attól tart, hogy a gyilkos elmenekül.
Kiviharzott a folyosóra. Evangeline megvárta, amíg a lépések
hangja elhalt. Aztán felkapta a teáskannát, és töltött Judithnak.
– Köszönöm – suttogta Judith. Remegő kézzel vette fel a csészét,
kortyolt párat a teájából, majd nagyon óvatosan letette az asztalra. –
Hogy meri Betht és Tonyt bevonni a rémes nyomozásába?
– Az az igazság, hogy Lucasnak nem állt szándékában. Az én
ötletem volt. De Beth és Tony láthatóan lelkesnek tűnnek.
– Természetesen – felelte Judith alig hallhatóan. – Az ikrek
mindig izgalmasnak találták Lucas rettentő hobbiját.
– Teljesen veszélytelen, amit csinálnak – szögezte le Evangeline
gyorsan. – Csak a naplókat olvassák, és jegyzeteket készítenek.
– Maga ezt nem érti. Senki sem érti. – Judith furcsán kimerültnek
hangzott.
– Mit nem értek? – tudakolta Evangeline.
– Kezdettől fogva tudtam, hogy ki nem állhat.
– Ki? Lucas?
– Igen, Lucas. Csak három évvel volt nálam fiatalabb, épp csak
tizenöt, amikor hozzámentem az apjához. Kezdettől fogva
megrémített. Olyan furcsa fiatalember volt. Meg voltam róla
győződve, hogy szellemileg labilis. Miután az ikrek megszülettek,
nem engedtem a közelükbe.
– Csak nem hihette azt, hogy Lucas veszélyt jelent önre vagy a
gyerekeire nézve!
– Akkoriban nem lehettem benne biztos, hogy bárki biztonságban
van Lucas társaságában. Viselkedése egyre furcsább lett. Elvonult a
világtól. Órákat töltött a szobájába zárkózva a könyvei között. Azon
alkalmakkor, amikor előbukkant, úgy nézett ki, mint aki alig aludt.
Akkor tudtam aludni, amikor iskolában volt, de ha a házban
tartózkodott, ébren feküdtem, amíg el nem ment otthonról éjszaka,
hogy az utcán csatangoljon. Ritkán tért haza hajnal előtt. Annyira
megkönnyebbültem, amikor saját lakásba költözött.
– Értem.
– Megtudtam, hogy az éjjeli csavargásai nem szűntek meg.
Hallottam, amit a cselédek beszélnek. Azt suttogták, hogy Lucas
egyre gyakrabban eltűnt az éjszakába, és néha véres ruhában ért
haza.
– Honnan tudtak ilyesmiről a cselédek az önök házában?
– Onnan, hogy Lucas magával vitte Pault, az egyik inast, amikor
elköltözött – felelte Judith zordan. – De egy vagy két hónap elteltével
Paul otthagyta az állását Lucasnál, és megkérdezte a mi
főkomornyikunkat, visszakaphatná-e a korábbi posztját. Miután újra
195 AMANDA QUICK
felvettük, a cselédség pár tagjának bevallotta, attól fél, hogy Lucas
fekete mágiával foglalkozik.
– Lucasnak épp kezdtek kibontakozni a természetfeletti
képességei. Pszichikus tehetsége meglehetősen erős, könnyen túl
soknak bizonyulhatott egy fiatalember számára. Próbálta ellenőrzése
alá vonni az új érzékeit, és közben minden bizonnyal szokatlan
módon viselkedett.
– A szokatlan kifejezés meg sem közelíti az igazságot, Miss
Ames. Mondom, hogy vér volt a ruháján!
– Mert elkezdett gyilkosságokban nyomozni a tehetsége
segítségével – felelte Evangeline gyengéden. – Biztos vagyok benne,
hogy a tetthelyek gyakran véresek.
– Olyan hétköznapian beszél a természetfölöttiről, Miss Ames.
Judith összeszorította az állkapcsát. – Tisztában vagyok vele, milyen
divatos szeánszokra és természetfölötti témájú felolvasásokra járni,
de kérem, ne feledje, hogy sokunknak ez nem más, mint okkult,
babonás sületlenség.
– A paranormális energiának semmi köze az okkulthoz vagy a
babonához – felelte Evangeline. – Ez csak egy energia. – De tudta,
hogy amit mond, úgyis süket fülekre talál. – Lucas apja tudott róla,
hogy a fia nyugtalan, és válaszokat keres?
Judith egy kis utálkozó hangot hallatott.
– George hasznavehetetlen volt. Egyáltalán nem hallgatott a
Lucasszal kapcsolatos aggodalmaimra. Igazság szerint nem hallgatott
meg különösebben senkit, beleértve a fiát is. Ritkán volt otthon, és
amikor mégis, akkor az ókori Egyiptomról és Rómáról szóló
könyveivel bezárkózott a dolgozószobájába. Néha írt egy tanulmányt
olyan újságokba, amelyeket senki sem olvas. De az idő nagy részét
külföldi régészeti ásatásokon töltötte. Házasságunk után három évvel
egy ilyen expedíció során halt meg. A sír fala, amit épp feltárt,
ráomlott.
– És Lucas nagyapja?
– Mindenképp jobban betöltötte az apa szerepét Lucas életében,
mint George, de az kifejezetten nyugtalanította, hogy Lucas
természetfeletti képességet tulajdonított magának. Tudja, aggódott a
vérvonal öröklött terheltsége miatt.
Evangeline kicsit erősebben szorította a csészéjét, de némi
erőfeszítéssel sikerült a hangja nyugodtságát megőriznie.
– A természetfölötti képesség nem terheltség.
– Maga szerint. Én csak annyit mondhatok, tudatában voltam,
hogy Lucas nagyapja aggódik az unokája szellemi labilitása miatt.
Végül azonban elismerte, hogy Lucas nagyon jó szimattal
rendelkezik a befektetésekkel kapcsolatban. Lucast tette meg
egyedüli örököséül. Lucasnak évek óta teljes uralma van a családi
vagyon fölött.
– Az az érzésem, hogy az ön házassága Lucas édesapjával nem az,
amit bárki szerelmi házasságnak mondana.
Judith szája grimaszra húzódott.
– Létezik olyan egyáltalán? A szokásos okok miatt mentem hozzá
George Sebastianhez. A szüleimnek nem volt pénzük. Csak a
fiatalságom és a kinézetem volt az ajánlólevelem. Apám és George
kollégák, mind a ketten az archeológia megszállottjai voltak. Nem
sokkal azután, hogy Lucas édesanyja meghalt, apám felvetette
George-nak, hogy én kiváló felesége lennék. George ezt nagyon
kényelmes megoldásnak találta a problémájára.
– Milyen problémájára?
– Rájött, hogy szüksége van valakire, aki vezeti a háztartást –
felelte Judith nagyon szárazon. – Némi gondja akadt a házvezetőnők
megtartásával, gyanítom, hogy részben Lucas miatt. Akármi is volt
az oka, de George-dzsal egy hónapon belül összeházasodtunk.
– Olyan gyorsan?
– George nem vágyott bonyolult szertartásra. A következő
expedíciójának tervezésével volt elfoglalva. Kevesebb mint egy
héttel az esküvőnk után Egyiptomba utazott.
– Meglep, hogy beleegyezett a házasságba.
Judith elnézett az ablakok felé, majd visszafordult. Szemében
fájdalom tükröződött, de a hangja érzelem-mentes volt.
– Ahogy már mondtam, épp csak betöltöttem a tizennyolcat. A
szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy férjhez menjek George-hoz. Nem
volt más választásom. Az ember azt teszi, amit tennie kell. De ez
mind a múlt. Az az egyetlen oka, hogy ilyen őszinte vagyok
magával, mert szeretném világossá tenni: megértem a helyzetét.
197 AMANDA QUICK
– Mire gondol?
– Megértem, a lehetőség, hogy beházasodjon a Sebastian-
vagyonba, most kihagyhatatlannak tűnik. De mint nő a nőnek azt
tanácsolom, hogy jól gondolja meg, mire áhítozik.
– Történetesen teljesen tudatában vagyok, milyen kockázatokkal
jár, ha valaki pénzért és társadalmi rangért házasodik – felelte
Evangeline. – Biztosíthatom róla, hogy nem áll szándékomban ezt a
hibát elkövetni.
– Ezt örömmel hallom, mert biztosíthatom róla, hogy az ilyen
frigy néha életfogytiglani büntetés.
– De hisz a férje évekkel ezelőtt meghalt!
– Halála számomra nem hozott semmilyen változást – válaszolta
Judith. – Lucas tartja kezében a vagyont, ami azt jelenti, hogy én
még mindig a szép aranykalitkámba vagyok bezárva. Ami ennél is
rosszabb, a lányom és a fiam is.
– Nem értem. Csak gondoskodott magáról és az ikrekről a férje?
– George sohasem foglalkozott a pénzügyekkel. Az egyetlen
kikötése velem és az ikrekkel kapcsolatban az volt, hogy Lucasnak
kötelessége minket eltartania, hacsak és amíg meg nem házasodunk.
Ez számomra sohasem jelentett problémát, mivel nem éreztem arra
késztetést, hogy újra férjhez menjek. De félek, mit fog Lucas tenni,
ha eljön az ideje annak, hogy Beth és Tony megházasodjon.
– Csak nem hiszi azt, hogy Lucas kisemmizi őket az örökségből,
miután megházasodtak?
– Mondtam már, én úgy ismerem őt, ahogy maga nem, Miss
Ames. Mindig tudtam, egy nap meg fogja találni a módját, hogy
bosszút álljon rajtam azért, amit ő a bűnömül ró fel: hogy
hozzámentem az apjához.
– Ezt nem gondolhatja komolyan. Lehet, hogy Lucas neheztelt
önre, amikor tizenöt éves volt. Végül is épp csak hogy elvesztette az
anyját, és az apja máris új nőt vitt a házba. De ez már régen volt, és
már ő sem gyerek. Már érti, hogy mennek ezek a dolgok. Tudja,
hogy nem ön a hibás.
– Téved, Miss Ames. Lucas igenis engem okol, és meg akar
büntetni. Mi több, oly módon fogja ezt tenni, amiről tudja, hogy
nekem a legjobban fáj: a gyerekeimen keresztül.
– Nem, én ezt nem tudom elhinni – felelte Evangeline. – Egy
pillanatig sem. Még ha önnel szemben vannak is sérelmei, sohasem
töltené ki a keserűségét Bethen vagy Tonyn. Egyértelmű, hogy
nagyon szereti őket.
– Azért nem hisz nekem, Miss Ames, mert ön nem ismeri őt olyan
jól, mint én. Lucas azt tervezi, hogy mindkettőjüket kisemmizi az
örökségből. De először meg kell házasodniuk. Semmi sem szolgálná
jobban a bosszúját, mint ha a lányom megszökne egy nincstelen
régiségszakértővel.
– Meg vagyok róla győződve, hogy teljesen félreismeri Lucast –
felelte Evangeline. – Azt gondolom, hogy Beth sokkal jobban ítéli
meg. Ő biztosan nem tart tőle.
Judith dühösen felcsattant.
– Szükségtelen erre felhívnia a figyelmemet! Beth és Tony
egyenesen bálványozzák Lucast. Apa híján ő töltötte be ezt a
szerepet. És el kell ismernem, hogy jól játszotta a szerepét. Az ikrek
olyan naivak, olyan ártatlanok. Fogalmuk sincs róla, hogy Lucas
csak az alkalmas pillanatra vár, hogy rajtuk keresztül rajtam bosszút
álljon.
– Ez nem lehet igaz – jelentette ki Evangeline. – Én nem vagyok
hajlandó elhinni.
– Ön még csak pár napja ismeri Lucast. Semmit sem tud róla.
– Eleget tudok ahhoz, hogy tudjam: az ön félelme alaptalan.
Minden bizonnyal a természetfeletti képességétől való személyes
félelmén alapszik. Megértem, hogy aggasztotta önt, amikor
fiatalasszony volt. De mostanra csak belátta, hogy nem tébolyodott?
– Mesélt önnek, Miss Ames, a kellemetlen kis hobbijáról?
Evangeline megmerevedett.
– Arra a tényre utal, hogy időnként a Scotland Yardnál
konzultációs munkát végez?
– Már az is elég szörnyű, hogy rendőri nyomozásban vesz részt.
Az ilyesmi aligha tartozik egy úriember hatáskörébe. De ráadásul
Lucasnak kizárólag a legszörnyűbb gyilkossági ügyekben kérik ki a
véleményét, olyan bűnügyi szenzációk esetében, amelyek az olcsó
rémregényekben jelennek meg. Most meg arra jutott, hogy a
nagybátyját is meggyilkolták, amikor egyértelmű, hogy Chester
199 AMANDA QUICK
Sebastian minden valószínűség szerint valamelyik saját
természetellenes botanikai kísérletének esett áldozatul. Kérdem én,
Miss Ames, önnek ez nem úgy hangzik, mint egy szellemileg labilis
ember?
– Ön rossz nézőpontból közelíti meg ezt a kérdést.
Judith felállt.
– Ne próbáljon kioktatni Lucas Sebastiannel kapcsolatban. Így
vagy úgy, tizennyolc éves korom óta egy családban élek vele.
Megrémít az a tudat, hogy a lányom és a fiam jövője az ő kezében
van.
– Kérem, hallgasson rám. Vagy ami azt illeti, hallgasson Bethre.
– Csak egy nagyon naiv és bolond nő képes bemagyarázni
magának, hogy szerelmes Lucasba – mondta Judith keményen. –
Valami azt súgja, Miss Ames, hogy ön se nem naiv, se nem bolond.
– Remélem, hogy nem.
– Akkor pedig opportunista. – Judith arcán keserű mosoly jelent
meg. – A legkevésbé sem teszek önnek ezért szemrehányást. De
mély vízbe merészkedik. Biztos vagyok benne, ön okos lépésnek
hiszi, amiért sikerült egy gazdag úriemberrel kompromittáltatnia
magát, aki, úgy tűnik, kötelességének érzi, hogy tisztességesen járjon
el. De nem ez történt. Ön az, akit felhasználnak, Miss Ames.
– Mégis mi módon?
– Nehogy azt higgye, hogy Lucast a tisztességről alkotott
elképzelése kötelezi arra, hogy elvegye önt, csak mert
kompromittálta. Biztosíthatom róla, hogy ő csak a saját szabályait
követi, nem a társadalmi szokásokat. Azt se hitesse el magával, hogy
beleszeretett önbe. Lucas nem ismeri ennek a szónak a jelentését. Ha
úgy döntött, hogy feleségül veszi önt, akkor azért teszi, mert arra a
következtetésre jutott, hogy ön hasznos lehet számára.
Evangeline haragra lobbant. Hirtelen talpra ugrott.
– Mégis hogyan?
– Nem állítom, hogy ismerem a terveit. Soha senki sem volt képes
rajta kiigazodni. De azt tudom, hogy mindig van valami célja, és
meglehetősen könyörtelen, amikor el akarja érni. Én
figyelmeztettem.
– Köszönöm. – Evangeline meg sem kisérelte elrejteni fagyos
indulatait. – Csak még egy dolog.
Judith habozott.
– Igen?
– Lucas hobbija, amit az imént említett.
– Mi van vele?
– Történetesen épp szükségem van a képességeire.
Judith felvonta a szemöldökét.
– Nem értem.
– Valaki az életemre tör.
– Ez valami vicc? Ha igen, akkor meg kell mondjam, hogy
meglehetősen ízléstelen.
– Az, aki meg akar ölni, már tett egy kísérletet. Minden okunk
megvan feltételezni, hogy újra próbálkozni fog. Természetesen azt
remélem, hogy Lucas megtalálja az illetőt, aki a halálomat kívánja,
mielőtt még sikerrel járna.
– Magasságos ég! – Judith meg volt rökönyödve. – Kénytelen
vagyok fontolóra venni, vajon ön nem pont olyan megtévedt és
labilis-e mint Lucas. Visszavonom a figyelmeztetésem a vele való
házasság kockázataival kapcsolatban. Ahogy így elhallgatom,
végeredményben elképzelhető, hogy önök ketten tökéletesen
összeillenek.
Judith kinyitotta a szalon ajtaját, és kiviharzott a folyosóra.
Lépései nem sokkal később a lépcső felől hangzottak fel.
26.
Evangeline egy darabig csöndben ült, a teáját kortyolgatva. Egy idő

múlva felállt, és kiment a folyosóra. A könyvtárba tartott. Az ajtó
nyitva állt. Lucas a fegyverként használt lámpást vizsgálta az
asztalnál a gázlámpa fényében. Amikor meglátta őt, tekintete egy
kicsit fellángolt.
– Evangeline! – szólalt meg. – Nagyszerű. Épp most akartam
valakit magáért küldeni. Jöjjön be, és csukja be az ajtót. Majdnem
lehetetlen itt egy kis nyugtot találni. Bárki azt hihetné, hogy egy
istenverte összejövetelt tartok. Ha eszembe jut, hogy valamikor úgy
gondoltam, a könyvtárban ütök tanyát pár napra vagy hétre, amíg egy
egyszerű gyilkossági nyomozást folytatok!
Evangeline belépett a szobába, és becsukta maga mögött az ajtót.
– Van olyan, hogy egyszerű nyomozás, amikor gyilkossági ügyről
van szó?
– Jó kérdés. Attól függ, hogy mit értünk egyszerűn. Gyakran nem
túl nehéz a gyilkost beazonosítani. Az már sokkal nehezebb, hogy
megértsük, miért követte el a gyilkosságot. Az emberek a
legmegdöbbentőbb magyarázatokkal és kifogásokkal tudnak előállni.
De az én tapasztalataim szerint csak pár indíték van a gyilkosságra.
– Mik azok?
– A féltékenység, a bosszú, a pénzsóvárság, a félelem és az
élvezet.
– Az élvezet?
– Általában őrültként szoktak az ilyen gyilkosra tekinteni. – Lucas
felvonta a szemöldökét. – Néhányan élvezik a gyilkosság
elkövetését, Evangeline. Számukra ez egy nagy játék, és az esetek
többségében én az ilyen gyilkosokat üldözöm.
– Az őrült gyilkosokat.
– Igen.
Evangeline a lámpásra pillantott.
– Nem úgy néz ki, hogy a nagybátyját egy őrült tette el láb alól.
– Azt hiszem, Chester bátyám és talán Mrs. Buckley
meggyilkolása esetében a több szokványos indíték egyikéhez
fordulhatunk. Azok alapján, amit tegnap megtudtunk a
betolakodókkal való találkozáskor, ebben az esetben a pénzsóvárság
tűnik az indítéknak. – Lucas a lámpásra meredt. – Ez lehet a gyilkos
eszköz.
– Ha így van, az megmagyarázná, miért nem volt a nagybátyja
testén sérülés – tűnődött Evangeline.
– Természetfeletti eszközzel történő gyilkosság esetén nem marad
egyértelmű jel. A halál szívinfarktusnak vagy gutaütésnek tűnik –
magyarázta Lucas.
– Atyavilág! Ön nyomozott már ilyen gyilkosságokban?
– Igen, de az ilyen gyilkosságok meglehetősen ritkák. – Az
asztalra helyezte a lámpást. – Nagyon kevés pszichikus tehetséggel
rendelkező ember képes így gyilkosságot elkövetni.
Evangeline megdermedt.
Lucas szemében megértés csillant.
– Ön nem gyilkos, Evangeline. Önvédelemből ölt. Ez teljesen más
lapra tartozik. Üljön le, és mesélje el, miért jött.
Evangeline az egyik olvasófotelbe rogyott, szoknyája ráncait
automatikusan a helyükre igazította.
– Épp most volt egy meglehetősen kényelmetlen beszélgetésem
Judithtal.
– Ez aligha meglepő – felelte Lucas. – Az én vele folytatott
beszélgetéseim többsége is a kényelmetlen kategóriába esik. – A férfi
letelepedett az íróasztal sarkára. – Közülük jó néhány komolyan
kellemetlennek mondható. Feltételezem, hogy figyelmeztette önt, én
egy veszélyes, szellemileg labilis ember vagyok, aki annak a morbid
időtöltésének adta át magát, hogy a legszörnyűbb gyilkosságokban
nyomoz.
– Látom, tisztában van az ön jellemét illetően kialakított téves
elképzeléseiről.
Lucas összefonta a karját.
203 AMANDA QUICK
– Nagyra értékelem, hogy kegyed a téves jelzőt használta. De be
kell vallanom, megvan rá az oka, hogy ilyen véleménnyel legyen
rólam.
– Fél öntől – vetette föl Evangeline.
– Láthatólag. – A férfi bólintott.
– Megértem, hogy fiatalasszonyként nagyon ijesztőnek találhatta
önt. Végül is a különleges képessége épp kezdett kibontakozni, ő
pedig még a természetfeletti létezésében sem hisz. Nem csoda, hogy
némiképp labilisnak gondolta a mostohafiát.
– Judith velem kapcsolatos reakciója mindenképp érthető volt –
felelte Lucas.
A férfi teljesen közömbös hanghordozásából a nő ösztönösen
érezte, hogy több van a dolog mögött.
– Másrészről viszont ön minden bizonnyal neheztelt rá, mivel
nemrég veszítette csak el az édesanyját – folytatta, óvatosan
válogatva meg a szavait. – Ráadásul a férfivá válás küszöbén állt. Az
utolsó dolog, amire vágyott, egy mostohaanya volt. Az a tény, hogy
Judith nem sokkal volt önnél idősebb, még inkább megnehezítette
mindkettejük számára ezt a kapcsolatot.
– Igen – válaszolta Lucas, de nem fűzött hozzá semmi többet.
– Mindazonáltal az ember azt feltételezné, hogy az évek múltával
az ellenségesség enyhült valamit kettejük között.
– Valóban ezt gondolná az ember – értett egyet Lucas.
Felismeri, ha a társalgásban falnak ütközik, gondolta magában
Evangeline. A Lucas és Judith közötti feszült viszony nem az ő
dolga. Végül is nem tartozik a családhoz. Ennek ellenére nem tudta
megállni, hogy ne próbáljon további válaszokat kapni.
– Judith azt mesélte önről, hogy fiatal korában szokása volt
éjszakánként az utcát járni, és ilyenkor hajnalig haza sem tért.
Feltételezem, hogy ekkor kezdte el a gyilkossági nyomozásait.
– Igen.
– De több volt mögötte, ugye?
– Azt akarja tudni, hogy mit csináltam azokon az éjszakákon?
– Valami azt súgja, hogy ez fontos.
Lucas egy darabig szinte rezzenéstelen arccal nézte, sötét
szeméből lehetetlen volt bármit kiolvasni. Tudta, hogy magában azt
fontolgatja, mennyit mondjon el neki. Nem azért, mert nem bízik
bennem, gondolta Evangeline. Azért habozik, mert nem tudja, hogyan
fogok reagálni.
Amikor a csönd egyre hosszabbra nyúlt, Evangeline sóhajtott, és
hátradőlt.
– Semmi baj, Lucas. Megértem, hogy nem kívánja elmondani.
Joga van hozzá, hogy megőrizze a titkait.
– Kegyed megosztotta velem a legféltettebb titkait. Úgy helyes, ha
én is elmondom az enyémet.
Ellökte magát az asztaltól, és a homályba borult ablakhoz ment.
Egy darabig csöndben állt. Evangeline türelmesen várt.
– Próbáltam apámmal beszélni a paranormális érzékeimről, de ő
hamar világossá tette, hogy jellemhibának tekinti. Mérges lett, és
kijelentette, hogy a képességemet az anyai ágról örököltem, ami
bizonyíthatóan hazugság volt. Figyelmeztetett, hogy ne beszéljek a
képességemről. A nagyapámhoz fordultam. Ő megerősítette, hogy a
sötét pszichikus energiára való fogékonyságom a férfiágról jön. Ez a
képesség csak ritkán jelent meg, de amikor felbukkant, gyakran
katasztrofálisnak bizonyult.
– Milyen értelemben?
Lucas egyik kezével az ablakpárkányt markolta.
– Némelyik felmenőm tudott uralkodni a képességén. Mások nem.
Azok, akiknek nem sikerült, érzékenységüket gyakran démoni
erőknek tulajdonították, csakúgy mint a család többi tagja. Több
elődöm is a bolondokházában fejezte be az életét.
– A paranormálist nem értették túl jól a múltban.
Lucas a nőre pillantott.
– A paranormálist ma sem értik jobban, ahogy azt mindketten igen
jól tudjuk.
– Igaz. – Evangeline halványan elmosolyodott. – A modern
világban a természetfeletti képességre úgy tekintenek, mint valami
bűvészmutatványra. Mi több, elárasztottak bennünket a csaló
médiumok és a természetfölötti képességekkel kérkedő emberek.
Lucas visszafordult az ablak felé.
205 AMANDA QUICK
– Az a baj, hogy ha minden természetfeletti képességet csalásnak
minősítünk, könnyen elkerülheti a figyelmünket, ha a képesség
valódi, amíg túl késő nem lesz.
– Mire gondol?
– Amikor rájöttem, hogy a képességem egyre erősödik, és ez
erőszakos bűntények helyszínére vonz engem, megértettem, hogy
meg kell tanulnom uralkodni a pszichikus természetemen. Az
alternatíva a megőrülés vagy valami annál is rosszabbnak a
kockázata volt.
– Mi lehet rosszabb? – faggatta Evangeline.
– Emberi ragadozóvá válni, az egyik szörnyeteggé.
– Soha! – vágta rá a nő hevesen. – Ez nincs a természetében.
– Szeretném azt hinni, hogy ez igaz, de nagyon közel jártam hozzá
tizenkilenc éves koromban.
– Nem, soha! – tiltakozott a nő.
Lucas ügyet sem vetett a közbeszólásra.
– Elkezdtem mentort, vezetőt keresni, valakit, aki olyan, mint én,
s aki meg tudja tanítani, ami ahhoz kell, hogy a képességemet
kordában tartsam. Minden médiumnál jártam Londonban, és minden
bemutatóra elmentem, amit csak találtam, ahol természetfölötti
képességet szemléltettek. Elmerültem a természetfeletti képességből
élők világában, és egy idő után néhányan elkezdtek bízni bennem. A
médiumok persze mind csalónak bizonyultak, de akadtak néhányan,
akik valódi természetfölötti képességgel voltak megáldva.
– Biztos vagyok benne, hogy ez így van.
– Aztán eljutottak hozzám híresztelések egy különösen erős
képességekkel bíró emberről, akit a Mesterként emlegettek. A
praktizálok suttogva beszéltek róla. Eldöntöttem, hogy megkeresem.
– Azért, mert olyan nagy tehetséggel bírt?
– Nem, hanem mert amiket hallottam, meg voltam róla győződve,
hogy az ő képessége az enyémhez hasonló.
– Megtalálta? – kérdezte a nő.
– Pontosabb lenne azt mondani, hogy ő talált meg engem. Tudja,
ő is hallott híreszteléseket. Az utcán suttogtak egy fiatalemberről,
akit valami a gyilkosságok és az erőszakos cselekmények helyszínére
vonz. Egy fiatalemberről, aki nemrégiben időben érkezett egy
bűntény helyszínére, hogy megállítsa a gyilkost, akit később egy
sikátorban holtan találtak. Látszólag szívinfarktus végzett vele.
– Az ön műve? – kérdezte Evangeline halkan.
– Ez volt az első eset, hogy ilyen módon használtam a
képességemet – mondta Lucas. – Az első alkalom, amikor rájöttem,
mire vagyok képes. A férfi rám támadt. Nála volt a kés, amivel a nőt
akarta megölni. Küzdöttünk. Elviselhetetlen szörnyűségekkel
homályosítottam el az elméjét. A sokktól megállt a szíve.
– Ösztönösen, önvédelemből cselekedett, csakúgy mint én, amikor
Douglas Mason rám támadt a lépcső tetején.
– A férfi nem halt meg azonnal – mondta Lucas. – Eltartott...
néhány másodpercig.
– Ami alatt ön pszichikus kapcsolatban volt vele. Érezte a halál
rettenetes áramlatait, azt a sokkot, amit én éreztem, amikor Mason
meghalt. Csak egyszer tapasztaltam meg, de gyanítom, hogy az érzés
életem végéig kísérteni fog.
– Semmi sem hasonlítható ahhoz a szörnyű energiához, ami az
erőszakos halál pillanatában keletkezik.
A nőn felismerés suhant át.
– Úgy gondolom, ön nem csak egyszer élte át ezt a szörnyű érzést.
– Túl sokszor is. Nem tesz jót az ember kedélyének.
– Egyetértek, valóban nem. De ez alkalommal nemcsak a saját
életét mentette meg, hanem a kiszemelt áldozatét is. Meghalt volna,
ha nem lép időben közbe.
– És mi van az összes korábbi áldozattal? Akiket nem mentettem
meg, mert túl sokáig tartott, mire kiismertem a gyilkos logikáját? –
Lucas valósággal ostorozta magát.
– Nem róhatja fel magának, hogy nem tudott kiigazodni egy őrült
gondolkozásán! Erre senki sem lenne képes. Az a lényeg, hogy végül
mégis megállította. Ahogy egy doktor is elveszít betegeket, önnek is
meg kell tanulnia azokra az emberekre koncentrálni, akiket
megmentett.
Lucas elmosolyodott a maga fanyar módján.
– Érdekes párhuzam. Hogy sikerül ilyen abszolút romantikusnak
maradnia mindazok után, amiken átment?
207 AMANDA QUICK
– De hisz én egyáltalán nem tüntetem fel romantikus színben a
tetteit! Csak rámutattam, hogy rengeteg embert megmentett.
Bármilyen meghatározás alapján önt ez hőssé teszi.
– Nem, Evangeline. Azt teszem, amit a képességem természetéből
adódóan tennem kell. Mondhatjuk úgy, hogy rá vagyok kényszerítve.
– Lehet, hogy úgy érzi, meg kell mentenie másokat, és el kell
pusztítania azokat, akik kihasználják mások védtelenségét, de ez
aligha jellemhiba. Az isten szerelmére, Lucas, nyilvánvalóan teljesen
ura a képességének, így saját magának is.
A férfi tekintete egy kicsit felforrósodott.
– Nem teljesen. Az ön közelében nem, Evangeline.
A nő kissé feszültebbé vált.
– Ha arra utal, ami múlt éjjel történt kettőnk között...
– A leghatározottabban arra.
– Akkor emlékeztetném, én döntöttem úgy, hogy elcsábítom önt,
uram.
– Kegyed így emlékszik?
– Meglehetősen pontos a memóriám ezzel kapcsolatban –
válaszolta ellentmondást nem tűrő hangon. – Most inkább térjünk
vissza az ön által Mesterként emlegetett férfival való találkozásra.
– Ez az eset, amikor először öltem embert, hívta fel rám a
figyelmét. Kapcsolatba lépett velem. Beszélgettünk, végül a szárnya
alá vett, és sok mindenre megtanított. Megmutatta, hogy a gyilkosok
utáni vadászat a legnagyobb kihívás. Egy ideig együtt vadásztunk
rájuk, és ezt titokban tettük.
– Vadásztak rájuk? – ráncolta a homlokát Evangeline. – Vagy
gyilkossági ügyekben nyomoztak?
– Ó, igen. Látom, kegyednek feltűnt a kettő közti árnyalatnyi
különbség. – Lucas mosolyában nem volt semmi vidámság, csak
szomorú megbánás. – Gratulálok, Evangeline! Sokkal gyorsabban
megértette a különbséget, mint én.
– Biztos vagyok benne, hogy a mezsgye, ami a nyomozást a
vadászattól elválasztja, nagyon keskeny, néha a kettő egyenesen
elválaszthatatlan. – Habozott. – Úgy gondolom, talán nem is mindig
számít.
– Számít. – A férfi fel-alá kezdett járkálni a könyvtárban. –
Visszatérve a történetemre, a Mester gazdag úriember volt, aki kettős
életet élt. A legfelsőbb körökben mozgott, és a legelőkelőbb klubok
tagja volt. Természetfeletti képességét és a gyilkosok iránti
érdeklődését titokban tartotta. Azt tanította, hogy én is ugyanígy
tegyek.
– Ez elég ésszerűnek hangzik számomra. – Elmosolyodott. – Mint
tudjuk, aki úriember, az nem bír természetfeletti képességgel, és nem
üti az orrát gyilkossági nyomozásokba.
Lucas arcán fagyos mosoly futott át.
– Igen, persze.
– Szóval ön és ez az úriember gyilkosokra vadásztak együtt egy
darabig. Feltételezem, hogy a Mesternek volt némi kapcsolata a
rendőrséggel.
– Sohasem fedte fel a kilétét a rendőrség előtt – felelte Lucas. –
De igen, gyakran úgy intézte, hogy a rendőrség valamilyen
bizonyítékra bukkanjon, ami elvezette őket a gyilkoshoz. Történt
egypár letartóztatás.
Evangeline félig lehunyta a szemét.
– Csak egypár?
– Jó néhány gyilkos egyszerűen csak eltűnt az utcákról. – Lucas
alighanem észrevette, hogyan néz rá a nő, mert megrázta a fejét. –
Nem az én művem.
– A Mester kinevezte magát bírónak, esküdtnek és végrehajtónak?
– Jó néhány alkalommal igen. De eltartott egy darabig, amíg
megértettem, mi folyik. A Mester nagyon jó volt a saját nyomai
eltüntetésében. Persze ne feledje, hogy a gyilkosok, akiket eltett láb
alól, ízig-vérig gonoszak voltak. Nem volt bennem együttérzés
irántuk. De hamar rájöttem, hogy én nem tudnám azt tenni, amit ő.
– Nem tudott hidegvérű gyilkossá válni még az igazság nevében
sem.
– Amit idővel meg kellett értenem, hogy a Mester élvezte a
dolgot, nemcsak a vadászatot, amit, bevallom, én is élvezek, hanem a
gyilkolást is. A konfrontáció elkerülhetetlen volt köztünk. Azt
mondta, túl lágyszívű vagyok, túl gyenge, hogy megtegyem, amit
tenni kell. Egyetértettem vele. Nem vagyok arra hivatott, hogy az ő
209 AMANDA QUICK
nyomdokaiba lépjek. Szétváltak útjaink. Pár hónappal később
kezdődtek a gyilkosságok.
– Milyen gyilkosságok?
– Több mint egy évtizede volt, egész pontosan tizenhárom éve. Az
áldozatok mind olyan férfiak szeretői voltak, akik az előkelő
társaságban mozogtak. Minden halálesetet úgy rendeztek meg, hogy
bizarr baleseteknek tűnjenek, de nem kellett sok idő, hogy a
rendőrség és a sajtó rájöjjön: egy elvetemült gyilkos tettei. A gyilkos
mindig hagyott egy jelet is a tett helyszínén. Az újságok tele voltak
vele. Még el is nevezték a gyilkost.
Evangeline fejben gyorsan utánaszámolt.
– A Kurtizán-gyilkosról beszél?
– Emlékszik a gyilkosságokra? – Lucas felvonta a szemöldökét. –
Pedig nagyon fiatalnak kellett lennie akkoriban.
– Tizenhárom vagy tizennégy éves voltam. Az újságokban
megjelent beszámolók nagyon erős benyomást tettek rám.
– Rám is – mondta Lucas zordan. – Azonnal felfigyeltem rájuk,
mert egyikre sem illett az a sablon, amit az utcáról ismertem. Azok a
ragadozók, akiknek a vadászatára engem kiképeztek, általában olyan
áldozatokat választottak, akiket senki sem hiányolt, legalábbis nem a
tisztes társadalom. Többnyire prostituáltak, koldusok és utcai
csirkefogók közül szedik az áldozataikat.
– Értem, mire gondol. Ezek az áldozatok is prostituáltak voltak, de
nagyon elegáns prostituáltak. Kurtizánok.
– Olyan volt, mintha a gyilkos direkt azokat hívná ki, akik az
előkelő körökben mozogtak. Számos úriember a kontinensre küldte a
szeretőjét hosszabb nyaralásra. Mások testőrt fogadtak fel. De a
többség magukra hagyta a nőket, hogy védjék meg magukat, ahogy
tudják. Elmentem az első két gyilkosság tetthelyére, és rájöttem,
hogy ezeknek is megvan a közös logikája. De mielőtt lett volna időm
megfejteni, történt egy harmadik gyilkosság. Sikerült a negyedik
gyilkosság helyszínére odaérnem, amikor a nő még életben volt.
– Emlékszem, azt olvastam, hogy a negyedik kurtizán túlélte, és a
gyilkost a helyszínen holtan találták – idézte föl Evangeline. – Az
áldozat azt állította, hogy egy idegen mentette meg, aki épp arra járt,
és felismerte reménytelen helyzetét. Ezt az idegent sohasem találták
meg. Feltételezem, hogy ön volt.
– Mindennek kissé másként kellett volna véget érnie. A gyilkos
érezte, hogy egyre szorosabban járok a nyomában. Azt tervezte, hogy
megöli a kurtizánt, és engem is, majd bizonyítékot hagy a helyszínen,
hogy úgy tűnjön, én voltam a bűnös a gyilkosságokban. De ekkorra
már ismertem a gyilkos kilétét. Sokkal hamarabb érkeztem, mint
amire ő számított.
– Megmentette a negyedik nőt, és megszabadult a gyilkostól.
Elfelejtettem annak a gazembernek a nevét, aki elkövette a Kurtizán-
gyilkosságokat, de arra emlékszem, hogy úriember volt, aki a
társadalom legfelsőbb köreiben forgolódott.
– Edward Cox – mondta Lucas. – Mentorom és tanárom. A
Mester, aki megtanított vadászni és ölni.
27.
Lucas az íróasztalánál állt, kezével az apátság hatalmas térképére

támaszkodva. A térképet az asztalra terítette, és a három furcsa
jelölésen töprengett, amelyeket Chester rajzolt rá. Valami azt súgta
neki, hogy fontosak, de nem tudott rájönni, miért. Nem volt hozzá
semmilyen megjegyzés.
A folyosóról lépések hallatszottak. Két ember, egy férfi és egy nő,
vonta le a következtetést. Mindketten majdnemhogy szaladtak.
Felnézett, ahogy Beth és Tony megjelent az ajtóban. Beth Chester
egyik naplóját szorongatta a kezében. Rettentő izgatott volt. Tony
ugyanolyan felvillanyozottnak tűnt.
– Azt gondoljuk, hogy talán valami nagyon fontosat találtunk
Chester bácsi utolsó naplójában – jelentette ki Beth.
Lelkesedésétől felderült a szoba légköre. Nem meglepő, hogy nem
akart hozzámenni azoknak az unalmas, nehézfejű fiatalembereknek
valamelyikéhez, akik udvaroltak neki, gondolta magában Lucas.
Olyan valakire van szüksége, aki értékeli az intelligenciáját és a jó
kedélyét.
– Gyertek be mind a ketten – szólt Lucas –, és meséljétek el,
milyen felfedezést tettetek.
– Találtunk egy utalást Chester bácsi két kollégájára, akik, úgy
tűnik, körülbelül egy hónappal a halála előtt látogatták meg itt a
Kristálykertben – kezdte Beth. Az asztalhoz sétált, és a naplót a
térképre rakta. – Sajnos a bácsi csak a kezdőbetűiket használta, nem
a teljes nevüket, de a kezdőbetűk egybevágnak azokkal a nevekkel,
amelyeken a te beszámolód szerint szólították egymást tegnap éjjel:
H és B.
– Horace és Burton – mondta Lucas halkan. Energia járta át az
érzékeit, felébresztve benne a vadászt.
– Igen. – Tony Beth mellé lépett. Az ő arca is kipirult, és nagyon
feldobott volt. – Mi több, a második kezdőbetű mindkettejüknél
ugyanaz: T.
– Ami azt jelenti, hogy valószínűleg ugyanaz a vezetéknevük –
mondta Lucas. – Talán rokonok.
– Pontosan – felelte Beth. – Az jutott eszünkbe, hogy esetleg
végignézhetnénk Chester bácsi levelezését, hátha megtaláljuk a
neveket, amik a kezdőbetűkhöz illenek, és némi szerencsével a
címüket is. Az egyértelmű, hogy Chester bácsi meghívta őket ide.
Kell hogy legyen valamilyen nyoma: egy levél vagy egy távirat.
– Ez kiváló hír – válaszolta Lucas. – Bravó!
Beth csak úgy ragyogott, Tony pedig szélesen elvigyorodott.
– Mutassátok, mit találtatok! – mondta Lucas.
– Az első utalás HT-re és BT-re június elején található. – Beth
kinyitotta a naplót ott, ahol egy papírfecnivel megjelölte, és az egyik,
kézzel írt bekezdésre mutatott.
– Chester bácsi azt írja, meghívta őket, hogy megnézzék a
legújabb kísérletének eredményeit. Pár nappal később azt írja, hogy
táviratot kapott, melyben az áll, hogy a két férfi a következő
pénteken érkezik. Futtában megemlíti, hogy Mrs. Buckley nem örült
a vendégek hírének, de hozzáteszi, hogy egy ideje rossz hangulatban
van. Úgy hangzik, mint aki bosszús miatta.
Tony odanyúlt, hogy lapozzon pár lapot.
– Ezek a bejegyzések a következő hétről származnak. HT és BT
megérkeztek, és itt laknak a házban. Chester bácsi nagyon izgatott,
mert a két vendég hozott magával egy új eszközt, amivel az
Éjkertben lehet eligazodni. Azt írja, hogy leginkább egy kis lámpásra
hasonlít, és egy kristály működteti.
Mindannyian a közeli asztalon álló, sárgarézből és üvegből
készült kis lámpásra pillantottak.
– A rohadt... – kezdte Lucas, aztán eszébe jutott, hogy Beth ott áll
közvetlenül mellette, és hirtelen elhallgatott. – Ez mindenképp
legalább részben megválaszolja az egyik kérdésünket. Igazatok van,
a következő lépés HT és BT beazonosítása.
– Ha nincs ellene kifogásod, akkor Beth és én azonnal elkezdjük
átnézni Chester bácsi levelezését. Elég pontos elképzelésünk van a
213 AMANDA QUICK
dátumokat illetően. Gyorsan rá kellene bukkannunk azokra a
nevekre.
– Ezzel a tervvel csak egy probléma van – válaszolta Lucas. – Én
már átnéztem Chester levelezését, azt a keveset, ami van. Túl
türelmetlen volt a levélíráshoz, és azt a párat is ritkán őrizte meg,
amit ő kapott.
Tony arcára csalódottság ült ki.
– Az áldóját! – mordult fel. – Olyan biztos voltam benne, hogy
megtaláltuk a választ!
Beth ugyanúgy elcsüggedt.
– Gondolom, számíthattunk volna rá, hogy nem lesz ilyen
egyszerű.
– Lehet, hogy van egy másik megoldás – szólalt meg Lucas. –
Chester a modern kor embere volt. Amikor vette a fáradságot, hogy
valakivel kommunikáljon, általában táviratot küldött. Javaslom, hogy
menjetek be a városba, és beszélgessetek el a távirdásszal. Kell
lennie valamilyen lajstromnak a Chester által küldött és fogadott
táviratokról. És ha már a városban jártok, beszéljetek a vonatállomás
főnökével és az öreg Mayhew-val, aki a bérkocsit működteti. Little
Dixbybe sok látogató érkezik az évnek ebben a szakában, de a
legtöbb a városban található romokat nézi meg. Itt Kristálykertben
soha nem volt sok látogató. Valaki talán emlékszik valami
érdemlegesre.
Tony azonnal felvidult.
– Erre én is gondolhattam volna.
– Azonnal a városba megyünk. Némi szerencsével pár órán belül
többet fogunk tudni – mondta Beth.
Ezzel kisiettek a könyvtárból, Lucasnak válaszolni sem maradt
ideje. Visszament az asztalhoz, és a térképet nézve tűnődött. Még
mindig ezzel volt elfoglalva, amikor nem sokkal később újabb
lépteket hallott. Már előre mosolygott, mielőtt még Evangeline
megjelent volna.
– Molly mesélte, hogy Beth és Tony a városba ment – szólalt meg
a nő. – Találtak valami említésre méltót?
– Megtalálták két ember kezdőbetűit Chester utolsó naplójában,
ami könnyen meglehet, hogy azoké a férfiaké, akikhez a
labirintusban volt szerencsénk. Kérdezősködnek a vonatállomáson,
és kikérdezik a távirdászt.
– Ez valóban nagyon jó hír, de lehet, hogy felesleges volt
elmenniük. Molly unokatestvére, Norris épp most érkezett azzal a
hírrel, hogy az orvost ma hajnalban kihívták egy úriemberhez, akinek
furcsa láza volt. Úgy tűnik, az orvos a legrosszabbra számítva tért
haza.
Lucas megkerülte az asztalt, és gyorsan az ajtó felé indult.
– És a cím?
– Egy ház Willow Pondon. Molly szerint innen csak egy-két
kilométerre van, ha az ember a rövidebb úton megy az ösvény
végétől az erdőn át.
– Gyalogtávolságon belül – állapította meg Lucas. Feltámadt
benne a vadászösztön. – Ha túlélték az energiavihart, akkor lehet,
hogy sikerült visszajutniuk odáig.
– Önnel tartok – jelentette ki Evangeline.
A férfi megállt az ajtóban.
– Nem. Ki tudja, milyen fogadtatásban részesülünk. Ha HT és BT
a házban van, lehet, hogy fegyver van náluk.
– Úgy hangzik, hogy az egyikük haldoklik – felelte Evangeline. –
Ha ugyanattól a láztól szenved, mint ön tegnap éjjel, akkor szüksége
lesz rám.
28.
Horace épp egy újabb, láztól átforrósodott borogatást távolított el

Burton forró homlokáról, amikor éles, sürgető kopogtatást hallott a
bejárati ajtó felől. Pár másodpercre jobb kedvre derült. Talán az
orvos tért vissza egy másik gyógyszerrel.
A vizes ruhát az öltözőasztalon levő tálkába dobta, és a kis
fogadószobába sietett. Megállt, hogy kikukucskáljon a függöny
mögül. Amikor meglátta Sebastiant és a nőt a bejáratnál, majdnem
inába szállt a bátorsága. Minden el van veszve. Semmi értelme
megpróbálni elmenekülni a konyhakerten keresztül. Nem hagyhatja
Burtont magára. Az egyetlen reménye, hogy blöfföl.
Kinyitotta az ajtót.
– Ön kicsoda, uram, hogy ilyenkor teszi tiszteletét?
– Lucas Sebastian – válaszolta Lucas. – Ez pedig a
menyasszonyom, Miss Ames. Múlt éjjel találkoztunk, amikor ön és a
társa birtokháborítást követett el a Kristálykert parkjában.
Horace csak nagy küzdelem árán tudta megőrizni a lélekjelenlétét.
– Nem tudom, hogy miről beszél. Beteg van a háznál. Az is lehet,
hogy ragályos.
– Ezek szerint még életben van? – kérdezte Miss Ames gyorsan. –
Lehet, hogy tudok rajta segíteni.
Horace a szemüvegén át a nőre sandított.
– Már járt itt az orvos. Azt mondta, nincs mit tenni.
– Úgy gondoljuk, hogy a társát a paranormális érzékek láza gyötri.
Nem túl valószínű, hogy az orvos valaha is találkozott ilyen
kórsággal – győzködte Evangeline.
– Mert ön igen, Miss Ames?
– Igen – felelte –, találkoztam. Ami azt illeti, épp tegnap éjjel. Mr.
Sebastian hasonló láztól szenvedett nem sokkal a labirintusban kitört
energiavihart követően. Mint láthatja, ma nagyon is életben van, és
kiváló egészségnek örvend.
– Önnek köszönhetően? – kérdezte Horace. A gyanakvása küzdött
a kétségbeesésével.
– Miss Ames megmentette az érzékeimet tegnap éjjel. Mi baja
származhat abból, ha hagyja, hogy megvizsgálja a társát?
– Ő nem a társam – felelte Horace –, hanem a bátyám.
Miss Ames felkapta a szoknyáját, és belépett az ajtón.
– Merre találom?
Pánikja ellenére a megszokás erősebbnek bizonyult. Hátrébb
lépett, lehetővé téve, hogy a nő elsiessen mellette a besötétített
fogadószobába. Sebastian is belépett a nyomában. Horace becsukta
az ajtót, tudva, hogy ezt a csatát elvesztette.
– Burton a hálószobában van – motyogta.
De már Evangeline hátának beszélt. A nő épp belépett a hálószoba
ajtaján.
Sebastian a szobába pillantott. Láthatólag megnyugodva attól,
hogy Miss Amest nem fenyegeti semmilyen veszély Burtontől,
megfordult, és határozott, fagyos tekintettel nézett Horace-ra.
– Maga meg én pedig beszélgetni fogunk, amíg Miss Ames
eldönti, tehet-e valamit a bátyjáért – jelentette ki Sebastian.
– Én, én nem értem – dadogta Horace. – A bátyámmal a romok
miatt jöttünk Little Dixbybe.
Tudta, hogy gyengének és őszintétlennek hangzik. Sohasem volt
tehetsége a hazudozáshoz. De Sebastiant fenyegető aura vette körül,
ami elég rémisztő volt. A vészjósló energia megtöltötte a
fogadószoba levegőjét. Sebastian szeme mintha kicsit világított
volna. Mint egy démon szemei, gondolta Horace. Tudós volt, modern
gondolkodó, de még sohasem félt jobban életében. Burton ma nem
tudja megvédeni.
Sebastian arra sem vette a fáradságot, hogy megcáfolja a gyatra
magyarázatot.
– Feltételezem, azért gyilkolták meg a nagybátyámat, mert nem
engedte meg önnek és a bátyjának, hogy az Éjkertben állítólag
eltemetett római arany után kutassanak.
217 AMANDA QUICK
– Gyilkosság? – Horace pár másodpercig nem kapott levegőt. –
Megesküszöm, hogy mi nem öltük meg Chester Sebastiant.
Mindenki tudja, hogy a kertjében található valamelyik mérgező
növény okozta a halálát.
– Lehet, hogy ez egy népszerű elmélet itt, Little Dixbyben, de én
meg vagyok róla győződve, hogy bűntett áldozata lett. Gyanítom,
hogy a háztartásvezetőjét is eltették láb alól, feltehetőleg azért, mert
azonosítani tudta volna magukat.
– Nem, kérem, esküszöm! Burton és én senkit sem öltünk meg!
– Maga és a bátyja meglátogatták a nagybátyámat a múlt
hónapban, nem sokkal a halála előtt.
– Ezt meg honnan veszi?
– Az utolsó naplójában említi a látogatásukat.
– A naplójában – ismételte Horace gyászosan. – Igen, hát persze.
– Volt maguknál egy lámpás, amit egy kristály működtet –
folytatta Sebastian hajlíthatatlanul. – Ez az eszköz lehetővé tette,
hogy kiigazodjanak a labirintusban, és feltehetőleg a belső kertben is.
Fegyverként is funkcionál. Mellékesen, bizonyára
megkönnyebbüléssel fogadja, hogy az inasom, Stone, életben maradt.
Sebastian mindent tudott. Horace úgy érezte, hogy a lába alól
kezd kicsúszni a talaj. Alatta egy nagy fekete lyuk tátongott. Nem
volt értelme megpróbálni mellébeszélni. Eljött érte az ördög, hogy
magával rántsa a pokolba. Olyan erősen remegett, hogy már nem bírt
állva maradni. A legközelebbi székre rogyott.
– A lámpást soha nem szándékoztuk fegyverként használni –
szólalt meg. – A kristály fényt generál, ami lehetővé teszi, hogy az
ember olyan helyen is eligazodjon, ahol a rengeteg energia
elhomályosítja az érzékeket. Reméltük, hogy a segítségével sikerül
majd megtalálnunk az aranyat a földben. Nem sokkal azután, hogy
tökéletesítettem, rájöttem, hogy a fénysugarat összpontosítani is
lehet, hogy átmenetileg megfagyassza az érzékeket, a normálisakat
és a paranormálisakat egyaránt. Az eredmény egy ideig eltartó
eszméletlenség.
– Tegnap éjjel, amikor a bátyja a labirintusban a legnagyobb
hatásfokán használta, energiavihart robbantott ki.
– Fogalmunk sem volt róla, hogy ez fog történni – felelte Horace.
– Higgyen nekem! Burton csak eszméletlenné akarta önt tenni.
Tudja, az az átkozott kincs az oka! Megszállottan meg akarja találni.
– A megszállottság könnyen vezethet gyilkosság elkövetéséhez.
Horace-t nagy kimerültség öntötte el. Sebastian mindjárt
letartóztatja gyilkosság miatt, és Burton haldoklik. Semmi remény
sem maradt.
– Nem, Mr. Sebastian – válaszolta. – Mi nem öltük meg a
nagybátyját.
– Miért pont az Éjkertben hitt kincset hajszolják? Mindenfelé
vannak római kincsek eltemetve Angliában, ahogy romok is
mindenfelé vannak elszórva. A gazdag rómaiak gyakran temették az
értékeiket ládában a földbe, amikor menekülniük kellett a támadók
elől, vagy amikor a birtokaikat valamilyen okból el kellett hagyniuk.
– Igen, de tudja, ritkán hagytak hozzá térképet. Annak az esélye
pedig, hogy véletlenül egy évszázadokkal ezelőtt egy farmer földjébe
temetett láda aranyra bukkanunk, enyhén szólva is igen csekély.
Ellenben a régi apátság területén eltemetett arany legendája sokkal
pontosabb. Burton kutatása arra mutat, hogy az arany az Éjkertben
van. Úgy gondolta, hogy a mi képességünkkel és a kristályeszköz
segítségével kiváló esélyünk van rá, hogy megtaláljuk.
– Tudták, hogy a kert veszélyes.
– Természetesen. – Horace sóhajtott. – Én is figyelmeztettem
Burtont, hogy Chester Sebastian évtizedek óta hajt végre kísérleteket
a Kristálykertben, és ha lenne felfedezésre váró kincs, már megtalálta
volna. De a bátyám meglehetősen makacsul tud ragaszkodni a
kitűzött céljához.
– Feltételezem, egyikük sem botanikus?
– Nem, de tényleg érdekel bennünket a természetfeletti, úgyhogy
nem volt nehéz hízelgéssel rávenni a nagybátyját, hogy meghívjon
bennünket látogatóba.
– Mindig szívesen beszélt másokkal, akik komolyan vették a
munkáját, de óvatos volt – jegyezte meg Sebastian. – Néhány
kollégája ellenezte a kutatásait. Mások el akartak lopni pár példányt,
hiába figyelmeztette őket, hogy egyik sem élne sokáig, ha
eltávolítanák a gyógyvíz forrásától.
219 AMANDA QUICK
– Meglátogattuk Chestert, és megmutattuk neki a kis lámpást.
Nagyon izgatott lett, és beleegyezett, hogy kipróbáljuk a
labirintusban. Azt mondta, hogy egyre nehezebb átjutni rajta, még az
ő képességével is. Meg volt róla győződve, hogy a kert energiája
egyre erősödik.
– Igaza volt.
– Körbevezetett minket a parkban. Burton arra a következtetésre
jutott, hogy a lámpás működik. Megköszöntük a nagybátyjának a
kedvességét, és távoztunk, hogy kidolgozzuk a tervünket. Mit tesz
isten, nemsokára hallottuk, hogy Chester Sebastian halott.
Feltételeztük, hogy ez sok időt hagy nekünk a park feltérképezésére,
logikus rendben. Kibéreltük hát ezt a házikót, és elkezdtük az
előkészületeket. Aztán megérkezett ön. Burton attól tartott, hogy
szándékában áll itt letelepedni. Kétségbeesett. – Horace széttárta a
karját. – A többit tudja.
Miss Ames jelent meg az ajtóban.
– A bátyja kényelmesen pihen. A láz elmúlt.
Horace talpra ugrott, alig merve reménykedni.
– Burton életben marad?
– Úgy gondolom, hogy meg fog gyógyulni, habár a krízis hosszú
időtartama miatt érhette némi maradandó károsodás az érzékeit. Nem
tudom megmondani, mert nincs túl nagy tapasztalatom az
ilyesmiben.
Horace az ajtóhoz sietett, és a hálóba nézett. Burton békésen aludt.
Nyilvánvaló volt még pár méterről is, hogy már nem gyötörte a
paranormális láz.
– Nem tudom, hogyan köszönjem meg önnek, Miss Ames –
szólalt meg.
– Úgy, hogy válaszol Mr. Sebastian kérdéseire – felelte a nő.
– Már mindre válaszoltam. – Sebastianre nézett. – Megesküszöm,
hogy nincs semmi más, amit mondhatnék. Mi csak a kincset akartuk.
Nem állt szándékunkban senkit sem bántani, és esküszöm, hogy nem
öltük meg a nagybátyját.
– És mi van a házvezetőnővel? Tudja, mi történt vele?
– Nem. Egyáltalán nem foglalkoztunk vele. Barátságtalan
némbernek tűnt. – Horace feljebb tolta az orrán a szemüvegét. –
Szándékában áll Burtont és engem letartóztattatni?
– Nem – válaszolta Sebastian. – De lehet, hogy majd még ki
akarom magukat kérdezni egy másik alkalommal. Ne hagyják el
Little Dixbyt, amíg engedélyt nem adok rá. Világos?
– Teljesen világos, Mr. Sebastian. – Horace megköszörülte a
torkát. – Ami a kristálylámpásomat illeti, véletlenül nem találta meg
a labirintusban? Páratlan volt a maga nemében.
– Biztonságban van, de a kristály mintha tönkrement volna.
Horace egy pillanatra elgondolkozott.
– Feltételezem, hogy a labirintusban történt robbanás miatt.
Minden bizonnyal tönkretette a kristály hangolását. Nagyon
érzékeny.
– Az öcsém nagyon érdeklődik a paranormális tudománya iránt.
Elképzelhető, hogy majd beszélni kíván önnel a találmányáról.
– Az öccse? – Horace a homlokát ráncolta. – Nem értem.
– Most ez nem fontos – felelte Sebastian. Kézen fogta Miss
Amest, és az ajtó felé indult. – Majd egy másik alkalommal
foglalkozunk ezzel a kérdéssel.
– Rendben.
Sebastian megállt az ajtóban.
– Még egy dolog van, amit nem értek, Tolliver. Minden bizonnyal
elég példát láttak a nagybátyám botanikai kísérleteiből ahhoz, hogy
tudják, milyen veszélyes lenne elkezdeni ásni bárhol az apátság
területén.
– Én próbáltam Burtont figyelmeztetni, de ő nem hallgatott rám.
Sebastian a fejét rázta.
– Kincsvadászok – szólalt meg. – Nincs egy csöpp eszük sem.
29.
Evangeline kibontotta a kalapkötőjét, és a kalapot átadta Mollynak.

– Mr. Sebastiannel a könyvtárban leszünk, mindkettőnkre ránk
férne egy tea. Légy szíves, ott szolgáld fel.
– Igenis, Miss Ames – felelte Molly. Aztán kezében a kalappal
habozva állt. – Megkérdezhetem, hogy megtalálták-e azt a két
embert, akiket kerestek? A betolakodókat?
– Igen, Molly, az unokatestvérének köszönhetően megtaláltuk
őket – válaszolta Evangeline.
Lucas utálattal mordult fel.
– Sok hasznunk nem származott belőle.
– Le fogják őket tartóztatni? – tudakolta Molly türelmetlenül.
– Nem – felelte Lucas. Nagy léptekkel a hallon át a könyvtár felé
indult. – Kincsvadászok voltak, nem gyilkosok.
Molly szeme tágra nyílt. Evangeline felé fordult.
– Mit akar az úr ezzel mondani, Miss Ames?
– Csak annyit jelent, hogy tévedett. Vagyis nem volt igaza –
felelte Evangeline. Lehúzta a kesztyűjét. – Mr. Sebastian nincs
hozzászokva, hogy ilyen jellegű hibát kövessen el, ezért idegesíti.
– Ó, értem. – Molly a homlokát ráncolta. – Ez azt jelenti, hogy az
úr nagybátyját és Mrs. Buckley-t mégsem gyilkolták meg?
– Nem, ez nem jelenti azt, hogy nem történt gyilkosság – jött
Lucas válasza megemelt hangon a hall közepéről. – Csak annyit
jelent, hogy két lehetséges gyanúsítottat töröltünk a listáról. – Ezzel
eltűnt a könyvtárban.
Evangeline Mollyra mosolygott.
– A tea, Molly – emlékeztette.
– Igenis, Miss Ames.
Molly felakasztotta Evangeline kalapját egy fogasra, és elsietett a
konyha irányában. Evangeline a bejárati asztalra dobta a kesztyűjét,
és a könyvtárba ment. Könnyedén behúzta maga mögött az ajtót.
Lucas az ablaknál állt, leverten nézett ki a parkra a börtöncella
látványát idéző ablakon.
– Még mindig biztos benne, hogy a nagybátyja és Mrs. Buckley
gyilkosság áldozata lett? – tudakolta.
– Még mindig meg vagyok arról győződve, hogy Chester bátyám
halála nem természetes okból következett be. Azt hittem, azt elég
világosan megmondtam, hogy nem tudom biztosan, mi történt Mrs.
Buckley-val. Csak annyit tudok, hogy hasznos lenne megtalálni őt,
élve vagy holtan.
– Egyetértek. – Evangeline egy székre ereszkedett, és
automatikusan elrendezte a szoknyája redőit.
– Olyan biztos voltam benne, hogy az a két ember ölte meg őt,
Evangeline!
– Valóban ez tűnt a legvalószínűbb válasznak. Igazság szerint
akadna, aki azt mondaná, hogy még mindig az. Mondja, miért hitt
Horace Tollivernek?
Lucas megvonta a vállát.
– Kutya legyek, ha tudom. Egyszerűen hittem neki, csak ennyit
tudok mondani. Miért? Kegyed más véleményen van?
– Nem, én is hajlok arra, hogy önnel értsek egyet.
– Most kezdhetem megint elölről. – Lucas elfordult az ablaktól. –
Túl megszállottan csak Horace és Burton Tolliver megtalálására
koncentráltam.
– Jó okkal, ők voltak az utolsó látogatók itt a Kristálykertben a
nagybátyja naplója szerint, és természetfeletti képességgel bírnak.
Behatoltak a parkba, és egy paranormális fegyver volt náluk, amit
Stone és ön ellen is használtak. Minden az ő bűnösségük irányába
mutatott.
– De nem ők a bűnösök, ebben biztos vagyok.
– Ahogy mondtam, egyetértek – bólintott Evangeline.
Lucas összekulcsolta a kezét a háta mögött.
– Egy másik nézőpontból kell megvizsgálnunk a bizonyítékokat.
223 AMANDA QUICK
Evangeline elfojtott egy elégedett kis mosolyt. Örömmel töltötte
el, hogy a férfi egy csapatként beszélt kettejükről.
– Feltételezzük, hogy a Tolliver fivérek után nem volt már más
látogató a Kristálykertben. De erre a következtetésre a nagybátyja
naplója alapján jutottunk.
– Mire gondol? – Lucas érdeklődve nézett a nőre.
– Beth említette, hogy a nagybátyja elsősorban a botanikai
kísérletei lejegyzésére használta a naplóját, valamint arra, hogy
tudományos jellegű jegyzeteket készítsen. Feljegyezte kollégák és
más botanikusok látogatását, de Beth azt mondta, hogy az ön
látogatásait például nem említette.
Lucas visszament az asztalhoz, és felvette az ezüst levélbontót.
– Nem látta volna semmi okát, hogy feljegyezze valamelyik
családtag látogatását a botanikai kísérleteinek szentelt naplójába.
– Lehet, hogy nem vette erre a fáradságot más látogatók esetében
sem, ha nem tekintette őket kollégának – folytatta a nő.
Lucas a tenyerét ütögette a levélbontó élével.
– Nem jegyezte volna fel az egyik szomszéd vagy a kézbesítő
látogatását sem. De ugyanúgy nem fárasztotta volna magát, hogy
feljegyezze egy helybéli látogatását, valakiét, akit jól ismert.
Egy határozott kopogás volt az egyetlen figyelmeztetés, mielőtt az
ajtó kivágódott. Beth és Tony viharzott be a szobába.
Mindkettejükből sütött az izgatottság.
– Nagyon fontos hírünk van a számodra, Lucas – közölte Beth
kifulladva.
– Kiderítettétek Chester két látogatójának a nevét – felelte Lucas
jóindulatúan. – Jó munka. De történetesen már megtaláltuk őket.
– Igen, tudjuk, hogy sikerült felfedni annak a két férfinak a
személyazonosságát, és hogy arra a következtetésre jutottál, hogy
nem ők ölték meg Chester bácsit – hadarta türelmetlenül Tony. – Mi
nem ezért siettünk ide vissza. Mikor a városban voltunk, megálltunk
a távírdánál, ahogy javasoltad.
Beth Evangeline felé fordult, és egy darab papírt lengetett.
– Úgy esett, hogy pont érkezett az ön számára egy távirat, Evie. A
barátnője, Miss Slate küldte. A távirdász épp akkor intézkedett, hogy
Mr. Applewhite kihozza önnek. Természetesen Tony és én elhoztuk
helyette.
– Clarissa és Beatrice minden bizonnyal valami fontosat fedezett
fel. – Evangeline talpra ugrott, és elvette a táviratot. Gyorsan
elolvasta, és felnézett. – Douglas Masonnek volt egy testvére.
– Ez egybevág azzal az információval, amit Stone megbízottján
keresztül kaptunk – jegyezte meg Lucas.
– Á, de van még más is! – jelentette ki Evangeline büszkén. –
Clarissa és Beatrice felfedezte, hogy a testvér egy Garrett
Willoughby nevű színész, aki mostanában egy Lady Easton titka
című melodrámában játszott.
– A színházjegy, amit Pengés Hobson holttestén találtam, ennek a
darabnak egy előadására szólt – vágta rá Lucas. Az energia
megváltozott a levegőben. – Ez kiváló hír. Azonnal Londonba
küldöm Stone-t.
– Lehet, hogy mégis némi nehézségbe ütközik majd Mason
testvérének megtalálása – mondta Evangeline. – A távirat szerint a
darabot tegnap este játszották utoljára. Senki sem tudja, hova ment
Willoughby. Clarissa és Beatrice tovább folytatják a nyomozást.
30.
Molly és Stone a Napkertre néző teraszon álltak. A hold ezüstös

fénnyel vonta be a tájat. Az újonnan érkezettek és még egy komorna
felbukkanásával Mr. Sebastian bejelentette, hogy Molly és legalább
egy unokatestvére az apátságban marad, amíg máshogy nem
intézkednek. Az ott lakó emberek száma szükségessé tette, hogy
folyamatosan legyen a házban valamekkora személyzet.
– Maga sohasem alszik, Mr. Stone? – kérdezte Molly.
– Túl sokat aludtam a múlt éjjel, hála annak az átkozott lámpás
fegyvernek, amit a betolakodók használtak ellenem – dörmögte
Stone.
– Hála a magasságosnak, hogy túlélte, én azt mondom.
Molly ránézett a bejárati órára, mielőtt kilépett volna a csésze
frissen főzött kávéval, amit Stone-nak töltött. Tíz óra felé járt az idő.
A ház csöndes volt. Miss Ames eltűnt az emeleten vacsora után,
hogy a könyve negyedik fejezetén dolgozzon. Mrs. Sebastian és Mrs.
Hampton visszavonultak a hálószobáikba. Mr. Sebastian és az ikrek a
könyvtárban dolgoztak.
Molly megvárta, amíg Stone csöndesen kisurrant a hátsó ajtón,
hogy elfoglalja őrhelyét, majd utánament a csészével.
– Gondoltam, talán örülne egy kis kávénak – kockáztatta meg a
lány.
Stone egy pillanatra meglepődött az apró gesztuson, de szívesen
fogadta. Molly élvezte az érzést, ahogy a férfi nagy keze az ujjait
súrolta.
– Köszönöm – felelte Stone. Elismerően szagolt bele a gőzölgő
italba. – Jó az illata.
– Most főztem.
– A sült csirke, amit vacsorára készített, a legjobb volt, amit
valaha is ettem – jegyezte meg Stone.
– Ahogy Miss Amesnek mondtam, egy olyan termetű embernek,
mint maga, szüksége van a táplálékra. Biztos benne, hogy felépült a
tegnap éjjeli szörnyű élményből?
– Ne aggódjon, ma éjjel nem fogok elaludni. – Úgy hangzott, mint
aki a szívére vette a kérdést.
– Mit tesz, ha azok a betolakodók visszatérnek?
– Beszéltünk erről korábban Mr. Sebastiannel. Arra a döntésre
jutottunk, hogy ha valaki újra megkísérel a park területére behatolni,
nem próbálom őket egyedül megállítani, hanem felébresztem Mr.
Sebastiant, és együtt nézünk velük szembe.
– Senkit sem ismertem természetfeletti képességgel, mielőtt Miss
Amesszel és Mr. Sebastiannel találkoztam. Persze az itteniek mindig
tudták, hogy van valami különös Mr. Sebastian nagybátyjában, de
nekem nemigen volt hozzá szerencsém. Többnyire magának való
ember volt.
– A házvezetőnőjével találkozott?
– Ó, igen! Többször is. De nem mondhatni, hogy túl barátságos
lett volna. Hetente párszor bement a városba vásárolni. A
boltosoknak mindig panaszkodott, ha Chester Sebastiannél vendégek
voltak. Azt mondta, a látogatók nagyon sok munkát adnak neki, mert
az úr nem vesz fel kisegítő személyzetet.
– Van valami elképzelése, hová mehetett, miután megtalálta
Chester Sebastian holttestét?
– Nem, de feltételezem, hogy visszavonult. A Sebastian család
nagyon gazdag. Biztosan kapott tőlük némi járadékot.
– Mr. Sebastian azt mondja, hogy gondoskodott volna róla, de
sohasem jelentkezett nála.
Molly ezt alig tudta felfogni.
– Azt akarja mondani, hogy sohasem jelentkezett a járadékáért?
– Nekem ezt mondták.
– Ez nagyon furcsa – felelte Molly. – Mrs. Buckley Chester
Sebastian halála után nagyon gyorsan távozott a városból. Ami azt
illeti, már másnap. Lefogadom, hogy tudom, mi történt.
– Mi?
227 AMANDA QUICK
– Mielőtt felszállt volna a vonatra, ellopta a házból az ezüstöt és
minden egyéb értéket, amit csak az utazóládájába be bírt
gyömöszölni. Ezért nem ment el Mr. Sebastianhez a pénzért. Félt,
hogy az úr előbb vagy utóbb rájön, hogy Mrs. Buckley tolvaj.
– Gondolom, ez lehetséges. De Mr. Sebastian kérdezősködött
utána, és sehol sem találta.
– Mert nem akarja, hogy megtalálják – fantáziált tovább Molly.
– Mr. Sebastian azt gondolja, elképzelhető, hogy valami történt
vele – erősködött a fiú.
Molly Stone-ra bámult.
– Mármint micsoda?
– Ki tudja? – Stone az enyhén fénylő kert felé fordította a
tekintetét. – Néha tűnnek el emberek ebben a parkban.
Molly megborzongott.
– Azok csak mesék.
– Biztos benne?
– Nem hiszek sem a varázslatban, sem a démonokban.
– Én sem. De mióta találkoztam Mr. Sebastiannel, hiszek a
természetfelettiben. Sok furcsa energia van ebben a parkban. Még én
is érzem.
Molly az ezüstös fényben úszó növényzetre nézett.
– Most mondtam magának, Mrs. Buckley elment a városból.
Akárhol is van, biztos nem itt a parkban.
– Azt mondta, hogy nagyon sietve távozott. Talán csak azt akarta,
hogy mindenki azt higgye, ő elment.
– Látták vonatra szállni.
– Talán visszajött – felelte Stone.
– Miért tette volna?
– Nem tudom. Nekem nincsenek különleges képességeim, mint
Mr. Sebastiannek. Ő azt mondja, hogy fontos kideríteni, mi történt
Mrs. Buckley-val, és gondolom, igaza van, mint általában.
– Furcsa lehet természetfeletti képességgel rendelkezni.
– Mr. Sebastian azt mondja, a legtöbb embernek van egy kevés
efféle képessége – felelte Stone. – Csak nem ismerik fel. Azt mondja,
mindenki megérzésnek hívja.
– Mama azt mondja, hogy nekem jók a megérzéseim. Néha csak
úgy tudok dolgokat.
– Akárcsak én – vágta rá Stone. – Amikor Mr. Sebastiannel
találkoztam, már eső alkalommal tudtam, hogy nála akarok dolgozni.
– Én is ezt éreztem, amikor Miss Amesnél szolgálatba álltam. Azt
mondtam magamban, talán ez lesz az út valami sokkal jobb felé.
– Minél jobb?
Molly elmosolyodott.
– Annál jobb, mint ha életem hátralévő részét egy farmon kéne
töltenem. Nem mintha félnék a kemény munkától, de a tehenek
fejése és a csirkék etetése nem valami izgalmas.
– Alkalmazásba akar menni?
– Nem – közölte Molly. – Teázót fogok nyitni.
Stone egy kis ideig a sarkán billegett.
– Ez érdekesnek tűnik. Maga nagyon jó szakács.
– Köszönöm, Mr. Stone.
Stone ivott egy kis kávét, majd leengedte a csészét.
– Soha nem találkoztam senkivel, aki teázót akart volna nyitni.
Maga egy érdekes nő, Molly Gillingham.
Molly megcsodálta Stone széles vállának körvonalát, ahogy
kirajzolódott a holdfényben úszó park előtt.
– Maga is nagyon érdekes férfi, Mr. Stone.
– A legtöbb ember azt gondolja, hogy unalmas vagyok, és annyi
eszem van, mint egy tyúknak.
– Ez a mérete miatt van – magyarázta Molly. – Az emberek
meglátnak egy olyan széles és erős férfit, mint maga, és rögtön
feltételezik, hogy nem áll másból, csak izomból. De ez egyáltalán
nem igaz.
– És ezt maga ugyan honnan tudja?
– Ó, számtalan dologból. – Molly összefonta a kezét a háta
mögött. – Először is, Mr. Sebastian egy nagyon intelligens férfi.
Sohasem alkalmazta volna magát, ha azt gondolja, hogy teljesen
üresfejű.
– Ebben ne legyen olyan biztos – felelte Stone hangjában némi
keserűséggel. – Sok olyan gazdag és nagy hatalommal bíró férfi van,
229 AMANDA QUICK
akinek tetszik az ötlet, hogy egy olyan óriást alkalmazzon, mint én,
mert ezáltal lenyűgözhetik az előkelő barátaikat.
– Maga nem óriás – vágta rá Molly élesen. – Maga egy
egészséges, jól megtermett férfi, akinek van esze. A kettő között van
különbség.
Stone most először mosolyodott el, kissé zavartan, de elégedetten.
– Úgy gondolja?
Molly elismerően, tetőtől talpig végigmérte.
– Ejha! Hát igen, Mr. Stone. Mondja, hogy találkozott Mr.
Sebastiannel?
– Az utcán talált rám. Felvett a kocsisának. Mindig úgy
gondoltam, hogy a jó szerencse sodorta az utamba.
Molly elmosolyodott.
– A szerencse kétoldalú. Mr. Sebastiannek szerencséje volt, hogy
magát megtalálta.
Stone erre nem szólt semmit. Csöndben megitta a kávéját, és
átnyújtotta a nőnek az üres csészét.
– Jobban teszem, ha elkezdem az őrködést – vélte.
– A kávés kancsót a tűzhelyre rakom, hogy melegen tartsa –
felelte Molly. Megfordult, hogy visszamenjen a házba. – Egy-két
muffint is kirakok.
– Nagyra értékelem. – Stone elindult lefelé a lépcsőn, aztán
megállt félúton. – Molly?
Molly megtorpant az ajtóban.
– Igen, Mr. Stone?
– Remélem, hogy egy nap csakugyan meglesz a teázó, amit akar.
– Meglesz, Mr. Stone. Efelől ne legyen kétsége.
A férfi arcán mosoly suhant át.
– Nincs kétségem – felelte –, egy pillanatig se.
– Maga az első férfi az ismeretségemben, aki hisz abban, hogy
viszem valamire.
– Ebben az esetben csak azt mondhatom, hogy a többiek nem
ismerik magát túl jól.
– Nem – felelte Molly –, nem ismernek.
31.
Elég volt a családjából mára, gondolta magában Lucas. Egyedül kell

lennie egy darabig. Nem, nem egyedül, ébredt rá. Evangeline-nel
akar lenni.
Becsukta a régi füvészkönyvet, amit eddig gondosan
tanulmányozott, és felkelt az íróasztaltól. Beth a kis kanapén
kucorgott, Chester egyik naplóját olvasta, és közben jegyzetelt. Tony
előtt nagy halom, a parkról készült régi térkép feküdt egy asztalon
kiterítve.
– Ha megbocsátotok – szólalt meg Lucas –, egy időre elmegyek,
járok egyet. Szükségem van egy kis friss levegőre.
– Jó sétát! – felelte Tony, fel sem nézve a térképekből.
– Légy óvatos odakint – mondta Beth, miközben még valamit
feljegyzett. – Mégiscsak éjszaka van.
– Ezt magam is észrevettem – válaszolta Lucas. Az ajtó felé
indult.
– Gondolom, nem találtál semmi említésre méltót abban a
füvészkönyvben? – tudakolta Tony.
Lucas megállt, keze az ajtókilincsen.
– A feljegyzések főként a különböző növények és virágok orvosi
és metafizikai tulajdonságaira vonatkoznak. Feltételezem, hogy
Chester kutatás céljára használta.
– Elég régi füvészkönyv – szólalt meg Beth. – Minden bizonnyal
nagyon ritka. Kíváncsi lennék, Chester honnan szerezte.
– Erre tudom a választ – mondta Lucas. – A városban található
Chadwick könyvesboltból. Még mindig benne van a nyugta. Jó pár
ritka botanikai rajzot is találtam, amit, úgy tűnik, Miss Wittonnak, a
bolt tulajdonosának sikerült felkutatnia számára. De nem találtam
semmit, ami arra vonatkozna, ami kint a parkban folyik.
231 AMANDA QUICK
Kiment az ajtón, és egy pillanatra megállt a hallban. A hátsó
lépcső közelebb volt. Kettesével szedte a fokokat az emeletre, és
megállt Evangeline ajtaja előtt. Tudva, hogy Judith és Florence is
visszavonultak ezen a folyosón található hálószobájukba, nagyon
halkan kopogott.
A szobából lágy suhogás hallatszott, majd egy pillanat múlva
Evangeline állt a nyitott ajtóban. Átöltözött az egyik egyszerű házi
ruhájába, amelyet regényíráshoz szívesebben viselt. Várakozón
nézett a férfira.
– Lucas – szólalt meg. – Talált valami érdekeset azokban a régi
könyvekben?
– Egyelőre nem. – Elnézett a nő mellett az ablak előtt álló kis
asztal felé. Az íróasztalon számos ív papír és Evangeline tolla feküdt.
– Úgy érzem, rám férne egy séta a kertben. Lenne kedve csatlakozni?
Evangeline habozott. A férfinak az az érzése támadt, hogy nem
teljesen hisz neki. Éles szemű nő, gondolta magában. Valóban nem
levegőre vágyik, hanem rá.
Aztán a nő elmosolyodott, és a férfi vérét fűtő parázsló vágy
hirtelen tomboló lángokban állt.
– Csak leoltom a lámpát – mondta.
Lementek a hátsó lépcsőn, majd ki a teraszra. A kert ragyogott.
– Meglehetősen kísérteties látvány, ugye? – kérdezte Evangeline.
– Némi nehézséget jelentett a szavakba öntése a könyvemben.
A férfi felnyögött.
– Kérem, ne mondja, hogy a Kristálykertet használja a regénye
színhelyéül. Már így is elég bajunk van a kincsvadászokkal. Nem
szeretném azon kapni magam, hogy egy sereg olvasója megszállja az
apátságot, mert meg szeretné tekinteni a maga regényének
helyszínéhez ihletet nyújtó helyet.
– Ne aggódjon! Más nevet adtam ennek a helynek, és az
elhelyezkedését is megváltoztattam.
– Gondolom, már ezért is hálásnak kell lennem.
– Egy írónak onnan kell ihletet merítenie, ahonnan tud.
– Ezt meg kell jegyeznem. Folyton-folyvást megfeledkezem róla.
Megfogta a nő kezét, és levezette a terasz lépcsőjén.
– Az Éjkertbe megyünk? – kérdezte Evangeline.
– Nem – felelte. – Olyan helyre megyünk, ahol nem kell lesben
állnunk minden tüske és virág miatt.
– És hol van ilyen?
– A szárítócsűr. Ez Mrs. Buckley birodalma volt. Nagy örömét
lelte gyógynövények termesztésében és szárításában. Potpourrikat,
illatos labdacsokat, illatszeres zacskókat és hasonlókat készített
belőlük. Némelyik üzlet a városban árulta őket a látogatóknak. Egy
kis lepárlóhelyiség is van, ahol parfümöket és szappanokat gyártott.
A szárító tulajdonképpen egy szoba volt, amely a régi kerengőről
nyílt. Amikor Lucas kinyitotta az ajtót, szárított növények kábító
illata áradt ki.
– Csodálatos illat van itt – dicsérte Evangeline.
A kerttel ellentétben, a csűr homályba borult. Az egyetlen fény az
ablakon ferdén besütő holdsugár volt.
– Feltételezem, hogy ezek a növények a parkból származnak –
mondta Evangeline. – Akkor hogyhogy nem világítanak?
– Mrs. Buckley növényei mind a Napkertben termettek – felelte
Lucas –, nem az Éjkertben. Ha volt is valaha valamennyi
paranormális fényük, az a leszedésük után nem sokkal elmúlt.
– Ó, igen, mert a kapcsolat az energia forrásával, a vízzel
megszűnt. Ezek a növények már nem élnek.
Evangeline a férfi felé fordult. A holdfényben állt, az ezüstös fény
csillogott a haján. A férfi látta a halvány izzást a nő szemében. A nő
is akarta őt. Ez a felismerés elég volt, hogy még lázasabban kívánja
őt.
– Evangeline – szólalt meg.
Csak ennyire tellett. A vágy, ha el nem is némította, de
gondolkodásra képtelenné tette, gondolta.
Odasétált a nőhöz, és a karjába vette. A mozdulat nyomán
elárasztotta az őket körülvevő növények édes, bódító aromája és
Evangeline saját nőies illata. A férfi megcsókolta a holdfényben, a nő
teljesen elkábította az érzékeit.
Amikor Evangeline a nevét suttogta és még jobban hozzásimult, a
férfi elkezdte kifűzni a ruháját.
– El sem tudom mondani, milyen hálás vagyok, hogy nem visel
fűzőt – suttogta Lucas, száját a nő kecsesen ívelő nyakára tapasztva.
233 AMANDA QUICK
Evangeline nevetése lágyan és vidáman csendült fel a sötétben.
– Nem hoztam magammal fűzőt Little Dixbybe, mert tudtam,
hogy nem lesz, aki segítsen befűzni. – A férfi is elnevette magát,
rekedt, érzelemtől fojtott nevetéssel, ami nyögéssé változott, ahogy a
nő ujjai a bőréhez értek, miközben kigombolta az ingét. – Egyébként
is ritkán viselek fűzőt, csak a legdivatosabb ruháimhoz – vallotta be.
Megcsókolta a férfi meztelen mellkasát. – A barátnőimmel meg
vagyunk róla győződve, hogy a szoros fűző nem tesz jót az
egészségnek.
– Azt nem tudom, hogy egészséges-e vagy sem, de arról
biztosíthatom, hogy valóságos istencsapása, amikor ilyesmire kerül a
sor.
– Ezt észben tartom a jövőre nézvést – hangzott a válasz.
A nő ugratta – a férfi ezzel tisztában volt –, mégis teljesen
megdermesztette az utalás, hogy egy nap más férfié lehet. Engedte,
hogy a szoknya, amit épp kioldott, a földre essen, és a nő válla köré
fűzte a karját.
– Arra nem lesz szükség – jelentette ki –, mert én mindig a
közelében leszek, hogy emlékeztessem.
– Tényleg? – Megérintette a férfi állát. A tekintete
kifürkészhetetlen volt.
– Igen – fogadkozott a férfi. Az ígéret megpecsételését újra
megcsókolta.
Végre sikerült a nőt megszabadítania a ruhájától. Amikor már
csak ing, harisnya és alsónemű maradt rajta, lehúzta egy halom
illatozó növényre, és elnézte, ahogy ott feküdt a holdfényben
fürödve. Az energia csak úgy lüktetett és izzott a levegőben.
Letérdelt a nő mellé, és kigombolta a nadrágját. Evangeline
kinyújtotta utána a kezét.
– Lucas – suttogta.
A férfi lefeküdt mellé, és egyik kezét a nő combjára tette, a fehér
harisnyáját tartó harisnyakötője fölé. A nő vágyakozó kis hangot
hallatott, és a férfi nadrágjába nyúlt. Óvatosan körözött nyitott
tenyerével, mintegy felfedezve a férfit. Lucas úgy érezte, képtelen
uralkodni a vágyakozásán, mindjárt megőrül. Kinyitotta a nő ingét,
és megcsókolta a mellét. A nő keze ösztönös válaszképpen
szorosabbra záródott.
– El sem tudja képzelni, kedvesem, hogy mit művel velem –
figyelmeztette.
– Próbál rám ijeszteni? Mert hatástalan.
– Igen, azt én is látom. Jobb is, mert már késő.
– Önnek vagy nekem?
– Nekem – felelte. – Elvesztem.
– Ezzel nincs egyedül.
– Akkor mégsem vesztem el. Ön megtalált.
Megcsókolta a nőt, és ujjait az alsóneműje nyílásába csúsztatta. A
vulva már nedves és vérbő volt. Lágyan simogatni kezdte, mindent
megtett, hogy a nőben növekvő feszültséget tovább fokozza.
Egyfajta versennyé alakult, ki bírja tovább, mert a nő is ugyanezt
tette vele. Végül egyszerre adták meg magukat egymásnak. A férfi a
nő fölé került, és mélyen beléhatolt. A nő közel húzta magához, és
harisnyába bújtatott lábával átfogta.
Ezúttal Lucas számított az intimitás okozta sokkra, de még így is
elhódította minden érzékét. A nő izgatott kiáltást hallatott. Amikor
elért a csúcsra, megkönnyebbülésének kényszerítő ereje erősebb volt,
mint bármi, amivel a férfi valaha is találkozott. Ő sem tudott
ellenállni, még ha akart volna sem. De nem bánta.
Elveszett, gondolta. És megtalálták.
32.
Valamivel később Evangeline mocorogni kezdett mellette. A súlya

áthelyezése újabb illatáradatot csalt elő a növényekből. A férfi
kinyitotta a szemét, és ránézett.
– Hogyhogy egyedül van a világban? – tudakolta.
A nő lassan felült, egy darabig nem válaszolt. Haja kiszabadult a
csatokból. Kezével végigszántotta a hajfürtjeit, hogy a száraz
növénydarabokat kirázza.
– Az apám feltaláló volt – szólalt meg végül. – Ez a típus
általában igen rossz a pénzügyek kezelésében.
– Együtt érzek kegyeddel. Ismerem ezt a fajtát. Mindig pénzre van
szükségük új eszközökhöz és alapanyagokhoz.
– Sajnos így igaz. – Lenézett a férfira. – Ön honnan tudja ezt?
– Az egyik unokatestvérem, Arthur feltalálónak képzeli magát. A
családban én döntök a pénzügyi kérdésekben, így gyakran fordul
hozzám.
Evangeline szája fanyar mosolyra húzódott.
– Nos, ebben az esetben lehet, hogy ön tényleg érti a helyzetet.
Édesanyám meghalt, amikor épp csak betöltöttem a tizenhetet.
Megtanított, hogy kell a családi pénzügyeket kezelni, és hogyan kell
háztartást vezetni. Halála után mindkét feladatot én láttam el.
Legalábbis próbáltam. Ekkor jöttem rá, milyen nehéz sorsa volt
szegénynek.
– Gondolom, a dolgok nem mentek túl jól.
– A háztartás vezetése nem okozott gondot, de a papának fogalma
sem volt a takarékoskodásról. Az egyetlen, ami érdekelte, hogy
legyen elég pénz a találmányai finanszírozására.
– Szabadalmaztatott bármit is?
– Sajnos nem. Találmányai nem olyanok voltak, amit az emberek
többsége hasznosnak találna.
– Haszontalan eszközök feltalálása nem ismeretlen hiba a
feltalálók körében.
– Papa találmányaival az volt a probléma, hogy csak olyanok
tudták működésbe hozni őket, akik rendelkeztek némi
természetfölötti képességgel.
Lucas arca megvonaglott.
– Paranormális gépezeteket talált föl?
– Megpróbált ilyeneket feltalálni. Attól tartok, nem volt túl
sikeres. Ugyanis az ilyen eszközök iránti kereslet meglehetősen
csekély.
Lucas összefonta a kezét a feje mögött.
– Mert kevés ember rendelkezik annyi képességgel, ami egy
paranormális energiával működő gép kezeléséhez kell.
– A legtöbben kinevették vagy csalónak tartották. Az egész
nagyon bonyolult volt, de elhiheti nekem, hogy az apám szerkentyűit
nagyon nehéz lehetett megalkotni, és majdnem lehetetlen a
működésüket bemutatni, a piacra dobásukról már nem is beszélve.
Más bajok is akadtak. Minden, az apám által tervezett szerkezetet
annak a személynek a hullámhosszára kellett hangolni, aki használni
akarta. Papa nem volt képes a hangolást elvégezni. Úgy tűnt, hogy
nekem van hozzá érzékem, de nem volt nagy szükség rá, mert olyan
kevés vevő érdeklődött irántuk.
– De az apja tovább folytatta a feltalálói munkát – mondta Lucas –
, és egyre több pénzre volt szüksége.
– Ahogy mondja, így van ez a feltalálókkal. Egyszerűen nem
tudtam kordában tartani papa költekezését. Mama évekig
megfélemlítette. Így sikerült a felszínen tartania bennünket. De
miután meghalt, papa úgy viselkedett, mint aki börtönből szabadult
ki. Teljesen elszaladt vele a ló. Új felszerelést vett a laboratóriumába.
Botrányosan drága termékeket és kristályokat vett a kísérleteihez.
Egyre kétségbeesettebb lettem. Eltitkoltam előle az anyagi
helyzetünk valós állapotát. Elrejtettem a befektetéseink
tanúsítványait. De olyan volt, mintha egy szerencsejátékos elől
237 AMANDA QUICK
próbálna az ember pénzt dugdosni. Egyszerűen megvette hitelre,
amit akart, és aztán kénytelen voltam kifizetni a számlákat.
– Megértem.
– Néhány éven át sikerült egyben tartani a dolgokat – folytatta
Evangeline. – Huszonkét éves koromig a víz színén maradtunk. Ez
volt az az év, amikor Robert, azaz Douglas Mason, udvarolt. Abban a
hitben élt, hogy szép kis hozományom lesz. De ugyanebben az évben
papának sikerült kimerítenie a forrásaink nagy részét. Végül nem
maradt más, csak a ház és mama nyaklánca, amit rám hagyott.
Mielőtt meghalt, megesketett, hogy sohasem árulom el papának az
ékszer létezését. Ez nagyszerű tanácsnak bizonyult.
– Mi történt?
– Szembesítettem papát a helyzetünkkel, és megmondtam neki,
hogy a csőd szélén állunk. Azt reméltem, hogy sikerül
megdöbbentenem, és felfogja szörnyű helyzetünk teljes súlyát. Azt
gondoltam, hogy kénytelen lesz észhez térni.
– De a terápia nem vált be, ugye? Az észérvek sohasem
használnak ennél a típusnál.
– Természetesen igaza van. Rémületemre papa arra a
következtetésre jutott, hogy egy megoldás maradt: felvenni a házra
kölcsönt. A bevételt olyan befektetésre fordította, ami csalásnak
bizonyult. Minderről semmit sem tudtam, amíg holtan nem találtam a
pince műhelyében. Pisztollyal fejbe lőtte magát.
Lucas felkönyökölt.
– Hagyta, hogy ön találja meg a holttestét.
– Kétlem, hogy a dolog ezen aspektusa megfordult a fejében.
Valószínűleg nem, gondolta Lucas, de ez egy újabb adag
kegyetlenséget és fájdalmat adott az egészhez. Elnyomta a mélyen
benne kibontakozó haragot. Reginaid Ames nem az első ember, aki
kioltja az életét egy pénzügyi katasztrófa után, és nem is az utolsó.
De mindig megdöbbentette és elborzasztotta, hogy olyan férfiak,
akik más körülmények között büszkék tiszteletre méltó mivoltukra,
képesek oly módon megválni a felelősségeiktől, hogy azzal
tönkreteszik azokat, akiket hátrahagynak maguk után.
Hogyan képes meghúzni valaki a ravaszt, tudva, hogy feleségének
vagy lányának kell majd a pénzügyi és társadalmi romokkal
megbirkóznia?
– Mi történt a nyaklánccal? – kérdezte halkan.
– Szerencsére papának sohasem beszéltem róla. Ahogy a
hitelezőknek sem.
– Bölcs döntés.
– A temetés után zálogba tettem. Elég pénzt kaptam érte, hogy
átvészeljem azt az időt, amíg el nem helyezkedtem a Flint és
Marshnál.
– Hihetetlenül nehéz lehetett önnek.
– Volt néhány nehéz pillanat – ismerte be Evangeline. – De
bizonyos tekintetben sokkal jobban boldogulok egyedül a Flint és
Marsh Ügynökségnek hála, és most itt van nekem az írás. Ma már
kezemben tartom a sorsomat.
– És ez nem utolsó dolog.
– Valóban nem.
A férfi kelletlenül felállt, és lehajolt, hogy a nőt is felhúzza a
rögtönzött ágyról.
– Alighanem megint sikerül megbotránkoztatnunk a rokonait.
Mindkettőnkből csak úgy árad majd a növények illata, amikor
visszatérünk a házba – jegyezte meg Evangeline. Kirázta a szoknyáit.
– Biztos úgy nézek ki, mint aki benne fetrengett. Ami, gondolom,
nem jár messze az igazságtól.
– Majd újra a hátsó lépcsőt használjuk. – A férfi begombolta a
nadrágját. – Senki sem fog meglátni bennünket.
Begyűrte az inge alját a nadrágjába, élvezte az ellazultság és
kielégültség kellemes érzését, ami elfogta. Az ember könnyen
hozzászokhat ehhez. Mi több, az ember könnyen függővé válik,
gondolta.
Evangeline a ruhája elejét kapcsolta össze.
– Nagyon csodásak itt bent az illatok. El tudom képzelni, miért
élvezte Mrs. Buckley ezt a kis mellékes elfoglaltságot.
– Termékei kétségkívül népszerűek voltak a látogatók körében. –
Lucas az ajtó felé mutatott. – Ez volt a lepárló.
239 AMANDA QUICK
– Édesanyámnak is volt egy lepárlóhelyisége. – Evangeline a
szomszédos szoba ajtajához ment. – Emlékszem, kislányként nagyon
szerettem nézni, ahogy torokfájás, láz és hasonlók ellen készít
erősítőket és orvosságokat. Elég tehetséges volt. Azt gondolom, hogy
egy felvilágosultabb korban gyógyszerész lehetett volna.
Lucas odament Evangeline mögé, és benézett a másik szobába. Az
ablakon holdfény ömlött be, megvilágítva a munkapadot és rajta az
üveg csőrös poharakat, kis edényeket és a gázégőt. A jeges
felismerés kiélezte az érzékeit. Felerősítette a képességét.
– Lucas? – Evangeline kényelmetlenül mocorgott. – Mi az? Mi a
baj?
– Azt hiszem, már tudom, hogy ölték meg a nagybátyámat.
Mérget használt. Itt, ebben a lepárlóban kotyvasztotta.
– Mrs. Buckley?
– Igen.
– Biztos benne? – kérdezte Evangeline.
– Ez megmagyarázza, miért távozott olyan sietve a városból, és
miért nem jelentkezett soha a járadékáért.
– De mi a csudáért ölte volna meg az ön nagybátyját, miután már
annyi éve szolgálta? – kérdezte értetlenül Evangeline. – Azt mondta,
hogy szeretők voltak.
– Azt nem tudom megmondani önnek, hogy miért ölte meg, még
nem, de egy dolog biztos a munkapad környéki energiából ítélve.
– Mi?
– Mrs. Buckley nagyon fel volt dúlva, amikor a mérget készítette.
33.
A teraszon ültek az asztalnál, limonádét kortyolgatva, amit Molly vitt

ki nekik. A délután közepe felé járt az idő. Judith és Florence
visszavonult az emeletre. Beth és Tony a könyvtárban szorgoskodott.
Beth a háztartási számlákat bújta, amiket Mrs. Buckley valamikori
hálószobájából túrt elő. Tony talált pár szerszámot Chester
laboratóriumában, és a lámpás fegyvert próbálta szétszerelni velük.
– Tisztában vagyok vele, hogy a családjával való kapcsolata csak
önre tartozik, és semmi közöm hozzá – mondta Evangeline. –
Mindazonáltal nem tudom megállni, hogy ne adjak önnek némi
tanácsot.
– Az a benyomásom, ön gyakran nem képes megállni, hogy
másoknak tanáccsal szolgáljon – válaszolta Lucas.
– Szeretek úgy gondolni erre, mint az egyik vonzó
tulajdonságomra.
– Nem ez a jelző jut először eszembe, ha erre a tulajdonságára
gondolok. Mi az, amiről úgy érzi, hogy tudnom kell?
– Aggódom a Judithhoz fűződő feszült viszonya miatt – felelte
Evangeline.
– Ez nem a maga dolga, Evangeline.
– Ezzel én is tisztában vagyok, de látnia kell, hogy Judith
elsősorban a gyermekeiért aggódik. Ebben a pillanatban Beth áll az
előtérben, mert Judith úgy érzi, hogy az idén ki kell házasítania.
– Ez nem kellene, hogy problémát jelentsen. Beth úgy vonzza a
kérőket, mint fény a lepkéket.
– Judith meggyőzte magát, hogy ön meg fogja fosztani a húgát az
örökségétől, ha az megházasodik. Attól is tart, hogy ön szándékosan
bátorítja Beth Charles Rushtonnal való kapcsolatát, pontosan azért,
mert tisztában van a férfi gyatra anyagi helyzetével.
241 AMANDA QUICK
Lucas szája fanyar mosolyra húzódott.
– Más szóval tönkreteszem Beth jövőjét, és egy fillér nélkül
hagyom, csak hogy Judithon bosszút álljak.
– Én tudom, hogy nincs ilyen szándéka – felelte Evangeline.
Kortyolt párat a limonádéból, majd letette a poharát. – De esetleg ezt
Judithnak is a tudomására hozhatná.
– Minek fárasszam magam? Úgysem hinne nekem. Azt gondolja,
hogy őrült vagyok. Mindig is ezt gondolta, kezdettől fogva.
– Önök ketten határozottan rosszul indítottak sok évvel ezelőtt,
nem igaz?
– A jó indítás nem volt lehetséges egyikünk számára sem – felelte
Lucas.
– Ezt nem értem.
– Nem – válaszolta Lucas –, nem értheti. És csak annyit
mondhatok önnek, nem engedem, hogy Beth ugyanazt a hibát
kövesse el, mint Judith.
– Azt a hibát, hogy szülői nyomásra egy sokkal idősebb férfihoz
megy feleségül?
– Valami ilyesmi, igen. – Lucas letette a poharát, és felállt. – Azt
hiszem, itt az ideje, hogy kiderítsük, be tudunk-e jutni a fürdő
harmadik helyiségébe.
– Ön megpróbálja elterelni a figyelmemet.
– És működik a ravasz tervem?
– Határozottan. – Evangeline talpra ugrott. – De még csak délután
három óra van. Azt mondta, hogy a kert titkainak többsége nappal
rejtve marad.
– Így igaz. Más dolgok azonban néha tisztábban látszanak.
A nő a ház felé pillantott.
– Szóljunk valakinek, mire készülünk?
– Nem szükséges. Stone-t tájékoztattam korábban, hogy
szándékomban áll visszatérni ma a kertbe. Ő majd szemmel tartja a
dolgokat.
– Azon tűnődik, hogy nincs-e a római arany abba a harmadik
kamrába rejtve, ugye? – faggatta Evangeline.
– Ön mondta, hogy ősi titkokat rejt.
– Nem, én azt mondtam, hogy a bejáratot lezáró energia ősi. Nem
tudhatom, mi van a kamrában, mert nem volt semmi, amit
használhattam volna, hogy segítsen fókuszálni.
– Akkor nem tudta, hogy mit keres – mondta Lucas. – Most már
tudja.
– Ez nem egészen így működik. Ha így működne, akkor higgye el,
már réges-rég kiástam volna a saját halom római aranyamat. Azt
hittem, már elmagyaráztam. A pszichikai érzékenységem a
tapintásomhoz kapcsolódik. Szükségem van valamilyen kapcsolatra
azzal a tárggyal, amit keresek, valamire, ami segít megtalálni a
fókuszt.
– Lássuk, mire vagyunk képesek. – A fészer felé sétált. – De
először vegyünk magunkhoz pár dolgot, ami hasznos lehet.
A rejtély izgalma megbizsergette a nő érzékeit. Sietve követte.
– Csak még egy dolog, amire szeretném felhívni a figyelmét,
Lucas – mondta.
– Tudtam. – A férfi folytatta az útját. – Egyszerűen nem tud
ellenállni ennek a kényszernek, ugye?
– Sajnálom, de nem. – Felkapta a szoknyáját, és szaporán szedte a
lábát, hogy lépést tartson a férfival. – Amire utoljára rá akartam
mutatni, az az, hogy önnek legalább van pár rokona, akivel
vitatkozhat. Személyes tapasztalatból mondhatom, vannak rosszabb
dolgok is, mint ha az embernek nehéz eset a családja.
A férfi erre megállt, és visszafordult a nő felé, szemében megértés
tükröződött.
– Arra gondol, ha az embernek egyáltalán nincs családja? Lehet,
hogy igaza van, bár vannak olyan pillanatok, amikor nem értenék
önnel egyet.
– Ugyan! Ön is tökéletesen tisztában van vele, hogy nagyon
kedveli Betht és Tonyt.
– Időnként.
– Láttam, milyen közel állnak egymáshoz.
– Egy család vagyunk – mondta egy vállrándítás kíséretében
Lucas.
– Pontosan.
243 AMANDA QUICK
A férfi a homlokát ráncolta.
– De már értem, hogy nem gondoltam ezt végig az ön
szemszögéből.
– Ez azt jelenti, hogy most már hajlandó lesz hallgatni a
tanácsomra Judithtal kapcsolatban?
Lucas felemelte a kezét, és pár kiszabadult hajtincset a nő füle
mögé simított. Körülöttük izzott a levegő a szenvedélytől. A férfi
könnyed, futó csókot lehelt a homlokára, jelezve, hogy tulajdonának
tekinti őt. Ezer leírhatatlan módon sem lehetett volna jobban
kifejezni a birtoklás vágyát.
– Meghallgatom, de nagy valószínűséggel figyelmen kívül fogom
hagyni – válaszolta.
A férfi tovább ment a fészer felé. A nő gyorsan követte.
– Ettől féltem. Mondták már valaha önnek, hogy kivételesen
makacs ember?
– Azt hiszem, ön már említette egy alkalommal. Úgy emlékszem,
a fafejű szót használta.
– Bocsánatot kértem érte.
– Ez nem jelenti, hogy hagyom megfeledkezni róla. – Megállt az
ablaktalan fészer előtt, kinyitotta az ajtót, és bement a sötét
helyiségbe. Amikor újra megjelent, kezében két pár nehéz kertész
bőrkesztyű volt. A férfi átnyújtott a nőnek egy párat. – Ezt vegye fel.
Némi védelmet nyújt.
Lucas visszament a fészerbe, Evangeline pedig közben felhúzta a
kesztyűt, ahogy a férfi utasította. Több számmal nagyobbnak
bizonyult, és a vastag bőr miatt ügyetlennek érezte magát.
Lucas széles bőrövvel a derekán bukkant újra elő a fészerből. Két
késtok függött az övről: egy meglehetősen nagy és egy sokkal
kisebb. A férfi észrevette a nő szemében tükröződő kíváncsiságot.
– A kisebb kés mintavételre való – magyarázta. – A nagyobb
pedig egy machete, Chester szerezte be az egyik botanikai
felfedezőútján. A növényzet egy részét képes elmetszeni. – Egy
közeli orchideafüggönyre pillantott. – Legalábbis legutóbb, amikor
itt jártam, még el tudta metszeni.
– Milyen kár, hogy tegnap éjjel nem volt nálunk ez a nagy kés.
– Azért nem vittem magammal a labirintusba, mert nem sok
haszna van sötétedés után. Akkorra már olyan erős az Éjkertben az
energia, hogy majdnem lehetetlen átvágni magunkat még egy olyan
törékenynek tűnő dolgon is, mint egy halom százszorszép vagy
páfrány.
A nő a labirintus bejáratát őrző masszív vaskaput tanulmányozta.
– Lehetséges lenne az Éjkertet nappal elpusztítani?
– Gondolom, hogy nappal lehetne vele haladni valamennyit, de
lassú menetelés lenne. – Lucas egy kulcsot vett elő a zsebéből, és
kinyitotta a kaput. – És tartok tőle, hogy ami növényzetet sikerülne
nappal elpusztítani, nagy valószínűséggel visszanőne éjszaka.
– Olyan gyorsan?
– Egyelőre úgy tűnik, a növényzet fejlődésének, burjánzásának
csak a forrás paranormális vizének távolsága szab határt. A víz
közelében a növények mindig is terebélyesebbek voltak, de
valamilyen oknál fogva mostanában, évszázadok múltán, a forrás
körül ható erők egyre erősebbé válnak. Meg kell találnom az okát.
A nő figyelte, ahogy a kapu lassan kinyílik, felfedve a labirintus
ásító zöld száját.
– Nem lehet esetleg erős vegyi anyagokat használni a növényzet
elpusztítására?
– Chester bátyám végzett néhány kísérletet, hogy kiderüljön,
különböző savakkal elpusztítható-e a növényzet, de egyik sem
bizonyult kifejezetten sikeresnek.
– Más szóval, lehet, hogy sohasem fogja tudni elpusztítani az
Éjkertet.
– Azokkal a módszerekkel, amiket eddig próbáltam, nem. – Lucas
belépett a labirintus sötét szájába. Majdnem azonnal eltűnt,
árnyalakká válva a sötétben. – Vigyázzon, hová lép! Nappal
ugyanazok a szabályok érvényesek, mint éjjel. Próbálja kikerülni a
legártatlanabbnak látszó levelet is, és akármit is tegyen, vigyázzon,
nehogy megszúrja egy tövis!
Evangeline megállt a bejáratban. A labirintusból érkező
energiaáramlatok másmilyenek voltak nappal: visszafogottabbak, de
ugyanolyan fenyegetőek. A paranormális erő hullámaitól borzongás
futott át rajta. Szélesre tárta különleges képességét, és belépett a
245 AMANDA QUICK
labirintus intenzív, ősi energiájába. Felpezsdítette az érzékeit. A
növényzet sóhajtott és susogott körülötte.
– Olyan, mintha a növények most aludnának – mondta.
– De ettől még ugyanannyira élnek.
Lucas egy régi kulccsal bezárta a kaput.
– Nem akarom megkockáztatni, hogy Tony és Beth megpróbáljon
utánunk jönni. Mind a ketten túl kíváncsiak és kalandvágyók.
– Ebben a bátyjukra ütöttek.
Lucas kifürkészhetetlen tekintettel nézett rá.
– Úgy gondolja?
– Judith mondta, hogy ön apjuk helyett apjuk volt. Egyértelmű,
hogy jól csinálta. Imádják és istenítik önt.
– Judith túloz – felelte Lucas. – Ahogy mindig.
Zsémbes hangsúllyal mondta, de különös módon elégedettnek
tűnt, gondolta Evangeline. Hangjából egyfajta büszkeség hallatszott
ki, az apai elégedettség hangja.
– Ön nagyon jó apja lesz a saját gyerekeinek – szólalt meg,
mielőtt még végiggondolta volna, mit mond.
A férfi meglepettnek tűnt.
– Szörnyetegeket üldözök, és néha meg is ölöm őket.
– Úgy is mint valahai gyerek, biztosíthatom róla, hogy ez igen
nagyszerű vonás egy apában. Nagyon megnyugtató tudni, hogy a
papa képes elbánni az ágy alatt rejtőző szörnyetegekkel.
Lucas lágy nevetése meglepte a nőt. Evangeline-nek az az érzése
támadt, hogy maga a férfi is meglepődött rajta. Előhúzta a hosszú tőrt
a tokjából.
– Vágjunk bele! – mondta.
Evangeline körbenézett, és megkönnyebbüléssel nyugtázta, hogy
éppolyan tisztán látja a labirintus falát és mennyezetét, mint éjszaka.
– Ó, nagyszerű! – szólalt meg. – Nem is lesz szükségünk
lámpásra.
– Nem – hagyta helyben Lucas.
A férfi gyorsan a folyosó túlvége felé indult. Evangeline habozott
pár másodpercig. Eszébe jutott, hogy előző éjjel mindössze a
hálóingét és a hálóköntösét viselte, de ma egyenes szabású, húzott
derekú ruhában és alacsony szárú csizmában van. A ruhát
meglehetősen keskeny alakúra tervezték, kicsi és diszkrét turnűrrel.
A szegély épp a boka fölött végződött, és nem volt rajta fodor, ami
leért volna a földre. Ezzel együtt sem akarta megkockáztatni, hogy a
redőzött anyag esetleg véletlenül beleakadjon az egyik mérgező
tövisbe. Kesztyűs kezével felkapta a szoknyáit, a redőket szorosabbra
vonta a lába körül, és követte Lucast mélyebbre a labirintusban. A
buja, zöldellő energia egyik borzongást küldte a másik után az
érzékei számára.
– Azon tűnődöm, vajon ilyen volt-e a teremtés hajnalán – suttogta
–, amikor a világ új volt, telve az élet nyers erejével?
– Ez költőknek való kérdés, nem tudósoknak. De azzal egyetértek,
hogy sok erő összpontosul ezen a helyen. Minden bizonnyal ön is
érzékeli, milyen nehéz lenne ezt a kertet elpusztítani, gyökerestől,
ágastul-bogastul.
– Igen – felelte Evangeline. – Mi több, azt gondolom, hogy nem is
szabad elpusztítani, még akkor sem, ha lehetséges volna. Ez egy
csodálatos hely.
Lucas halványan elmosolyodott.
– Lehet, hogy fel kellene állítanom egy fülkét, és belépőjegyet
kéne árulnom.
– Érdekes elképzelés. Kár, hogy a kert oly sok része veszélyes.
Kiléptek a labirintusból az Éjkertbe, és az ősi fürdőt őrző
árnyékkapu felé tartottak. Evangeline felkészült az enyhe
energialöketekre, és követte Lucast a bejáraton át.
Végigmentek az első kamrán, majd át a boltozatos folyosón a
következőbe. A második fürdő vibráló energiahullámai folyékony
ékszerekként borították be a nő érzékeit. Egy pillanatra elöntötték a
szenvedélyes éjszaka forró emlékei. Érezte, hogy a hirtelen
forróságtól kipirult az arca.
Lucas szemügyre vette a kamrát. Tekintete kicsit felizzott.
– Nem tudom, ön hogy van vele – szólalt meg –, de ami engem
illet, én sohasem fogom elfelejteni ezt a kamrát.
Evangeline a torkát köszörülte, és a harmadik kamrába vezető
kőfolyosó ajtajára koncentrált.
247 AMANDA QUICK
– Felteszem, hogy van kulcsa a harmadik kamrához? – kérdezte
gyorsan.
A férfi szemöldöke felszaladt.
– Próbál témát váltani?
– Úgy tudom, nyomozni jöttünk ide. Nem gondolom, hogy most
van itt az alkalmas pillanat ide nem tartozó témák megvitatására.
– Rendben. – Lucas végignézett a kőfolyosón. – Térjünk vissza a
harmadik kamra ügyéhez. Maga az ajtó nem okoz majd gondot.
Nincs hozzá kulcs. A zár egy ügyes kis szerkezet, ami kóddal
működik. Egy sor acéltűt kell megfelelő sorrendbe tolni, és az ajtó
kinyílik.
– Feltételezem, hogy ismeri a kódot?
– Igen. Chester évekkel ezelőtt odaadta. A nehezebb probléma az
lesz, hogy megbirkózzunk a kamrában kavargó energiával. Majd
megérti, ha kinyitottam az ajtót. Sem Chester, sem én nem tudtam
pár lépésnél többet megtenni a kamrában. Pedig elhiheti, hogy
mindketten többször is megpróbáltuk.
A férfi végigment a folyosón, és megállt a masszív acélbevonatú
ajtó előtt. Evangeline követte, és figyelte, ahogy számos tűt dug a
nagy zárba. A zsanér csikorgó hangot hallatott, de az ajtó lassan
kitárult, egy boltíves bejáratot fedve fel, amelyet nagy kőtömbök
vettek körbe. Az egyik kőtömb sötét és baljósan ragyogó belső
fénnyel világított.
Forró energiakatlan fortyogott a bejáratban. Paranormális
villámlások cikáztak az áthatolhatatlannak tűnő káoszban. Az erő
hullámai túlcsordultak, be a kamrába, a már amúgy is túlfűtött
légkört tovább terhelve. Evangeline érzékei válaszképp felerősödtek.
Haja megemelkedett, és lebegni kezdett a feje körül. Izgalommal
vegyes rettegés töltötte el. Lenyűgözte, felvillanyozta, megbabonázta
a látvány.
Lassan előrelépett, és megállt az energiakapu előtt.
– Megdöbbentő – suttogta.
Lucas a kapura nézett.
– Gondolja, hogy tud valamit kezdeni ezzel a fajta energiával?
– Igen – felelte magabiztosan. – Ezt a kaput egy ember állította,
nem a föld erői alakították ki.
– Nem a nagybátyám, ennyit biztosan mondhatok. Ő készíttette az
új ajtót, de az energiakapu már itt volt, amikor megvette az
apátságot.
– A kapu régi – válaszolta Evangeline. – Évszázadok, talán
évezredek óta létezik. De emberi aura erejével emelték, így a saját
hullámaimmal képesnek kellene lennem csillapítani. Női
lenyomatúnak tűnik.
– Ezt is meg tudja mondani?
– Igen. A kaput egy nagyon erőteljes nő alkotta. Azt hiszem, csak
egy másik nő tudja kinyitni. – Az ajtóba süllyesztett ragyogó kristályt
tanulmányozta. – És azt hiszem, tudom, hogy hol kezdjem.
Evangeline egy lépéssel közelebb lépett, majd még eggyel, és
kinyújtotta az egyik kezét. Óvatosan a kristálylapra helyezte a
tenyerét. A kristály menten fényesebbé vált.
Paranormális elektromosság járta át, de nem érzett fájdalmat, csak
eufórikus vidámságot. Lassan megvizsgálta a kristályból sugárzó
heves erőáramlatokat. Amikor megtalálta a legerősebb
energiahullámokat, csillapító erővel szegült ellenük. Eleinte úgy tűnt,
nem történik semmi, de néhány másodperc elteltével a kapu ereje
kezdett alábbhagyni.
Egy perccel később a vihar megszűnt létezni, mint egy elfújt
gyertyaláng.
– Hihetetlen – szólalt meg Lucas. – Ön egy elképesztő nő,
Evangeline Ames. De azt hiszem, ezt már korábban is
megjegyeztem.
A férfi hangjából kitűnő csodálat és tisztelet melegséggel töltötte
el.
– Igen, valóban, de azért köszönöm.
– És most lássuk, hogy bent rejtőzik-e a kincs! – sürgette Lucas.
A nő elnevette magát, ahogy megérezte a férfi körül a levegőben
vibráló várakozást. Lucast pont annyira magával ragadta a kaland,
mint őt magát.
Lucas belépett az ajtón, és megtorpant, valami olyat nézve, amit
Evangeline nem látott.
– Tudhattam volna, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű – szólalt
meg.
249 AMANDA QUICK
– Mi az? – Evangeline gyorsan utánament, és követte a férfi
tekintetét.
– Itt nincs semmiféle kincs – mutatott egyik kezével a csupasz
kőkamrára. – Ennyit az elméletemről.
A középen tátongó nagy, mély medencén kívül nem volt más a
helyiségben. A külső kamrákban található két medencével
ellentétben ezt ezüstös kristálylapok szegélyezték. A víz fénylett,
csakúgy mint a külső fürdőkben, de a fénye nagyon különbözött
azokétól. A felszín holdsütötte tükörre emlékeztetett.
– Nos, kiváló elmélet volt – felelte Evangeline.
– Köszönöm – morogta Lucas. – Én tényleg úgy gondoltam.
Evangeline közelebb ment, és lenézett a vízbe. A külső fürdők
kristálytiszta vizűek voltak, ez viszont nem. Lucas odasétált mellé. A
tükörképük felvillant, és ragyogott a víz felszínén.
– Olyan, mintha folyékony tükörbe pillantanánk – állapította meg
Evangeline. – Érezni lehet a mélységet, de nem lehet a felszín alá
látni.
– A fény miatti érzéki csalódás – felelte Lucas. – Még magára a
vízre is nehéz ránézni. – Elfordult, hogy körbepillantson a kamrában.
Evangeline a medence széléhez térdelt, és ujját az ezüstösen
fénylő vízbe dugta. Neki nem okozott problémát, hogy a vizet nézze.
Energia cikázott át rajta.
A tükröződő felszín kivilágosodott. Szellemszerű látomások
jelentek meg. Egy fehér ruhás nőt pillantott meg, akinek a haja úgy
volt befonva és feltűzve, ahogy a fennmaradt római falfestményeken
látni.
Újra megkavarta a vizet, és lenyűgözve nézte, ahogy újabb képek
jelentek meg és tűntek el a víz színén: egy középkori szerzetesi
csuhát viselő nő képe, majd egy másik nő tizenhetedik századi
öltözetben.
Az évszázadok során más nők is kinyitották a viharkaput, és
bejutottak ebbe a helyiségbe, hogy belepillantsanak a medencébe,
értette meg Evangeline. Valahogy a tükröződő felszín megőrizte
néhányuk visszatükröződő képét. Eltűnődött, vajon mit láttak a
többiek, mit akarhattak felfedezni ezen a helyen.
Megkavarta a vakító vizet az ujjával, az erőáramlatok mintáját
keresve. Egy újabb izgalomhullám futott át rajta, amikor megtalálta,
amit keresett.
– Mégis mi az ördögöt művel? – Lucas lehajolt, megfogta
Evangeline vállát, és elkezdte húzni őt felfelé. – Mondtam, hogy ez a
víz veszélyes. A legenda szerint hallucinációt és víziókat idéz elő.
– Nézze! – szólt halkan a nő. Lerázta a férfi karját, és visszadugta
az ujja hegyét a vízbe. – Ez nem látomás.
Lucas kezét a nő vállán hagyta, s lenézett a medencébe.
– Az áldóját! – szólalt meg a férfi. – A kincs!
A víz kitisztult, jól látszott az ősi kőfürdő alja és egy kőpad,
amelyet az egyik oldalba építettek, épp a víz színe alatt. A medence
alján egy halom tárgy hevert: fülbevalók, nyakláncok, gyűrűk és
finom karkötők, és mind az óarany összetéveszthetetlen tompa
ragyogásával csillogott.
– Mennyi értékes ékszer! – szólalt meg Evangeline, lenyűgözve a
lélegzetelállító látványtól. – Akárki is hagyta itt ezt a kincset, az
kivételesen gazdag volt, bármilyen mércével mérve.
– Talán egy ékszerkészítő felhalmozott készlete – vélte Lucas. –
Lehet, hogy ebben a medencében rejtette el a portékáját, nehogy
ellopják.
– A tárgyak tulajdonosa talán valóban férfi volt, de abban biztos
vagyok, hogy csak egy nő férhet hozzá ehhez a medencéhez, és
veheti ki az aranyat. – Evangeline habozott. – Ennek a nőnek pedig
meglehetősen erősnek kell lennie.
Lucas ránézett.
– Mármint hogy átjusson a viharkapun?
– Igen, de azt hiszem, az csak az első akadály. Biztos vagyok
benne, hogy a medence vize másikat is tartogat.
– Azt értem, hogy a megfelelő képességgel kell rendelkezni
ahhoz, hogy valaki a víz színét átlátszóvá tegye, és így a medence
alja láthatóvá váljék, de azt nem értem, miért lenne a víz akadály.
– Nem minden nő, aki fel tudja fedni a kincset, képes a
medencébe beleereszkedni és a kincshez hozzáférni. A víz mély.
Legalább a nyakamig ér, és azt gondolom, hogy nagyon veszélyes
tud lenni, akár halálos is.
251 AMANDA QUICK
Ujjait kihúzta a vízből. A felszín megváltozott, újra folyékony
tükörré vált. Már nem lehetett látni a kincset.
– Mit gondol, mi történne, ha én tenném a kezem a vízbe? –
kérdezte Lucas.
– Fogalmam sincs, de abban biztos vagyok, hogy jelentős
kockázattal járna.
– Milyen kockázattal?
A férfira nézett.
– Azt nem tudom megmondani.
– Elvégzem a kísérletet.
– Gondoltam, hogy esetleg így lesz.
Lucas levette a kabátját, és feltűrte az egyik ingujját. Kezét
óvatosan a vízbe mártotta.
És azonnal ki is kapta onnan. Az arca görcsbe rándult a
fájdalomtól.
– A pokolba! – Megfeszítette az állkapcsát, a fogát csikorgatta, és
levegő után kapkodott. Gyorsan lerázta a vízcseppeket a kezéről.
– Jól van? – kérdezte Evangeline gyorsan.
– Igen, azt hiszem – felelte érdes hangon. Mély levegőt vett, hogy
visszanyerje a lélekjelenlétét. – De nem hiszem, hogy most további
kísérletbe fognék.
– Mi történt?
– Nem tudom biztosan. Valahogy az a határozott benyomásom
támadt, hogy mindjárt a pokol tüzébe esem.
– Hallucináció?
– Annál több. Éreztem a lángokat. – Homlokát ráncolva habozott.
– Ugyanakkor lélekölő hideg is volt. Az egész leírhatatlan.
– Azt gondolom, hogy én biztonsággal hozzáférnék a kincshez.
Lucas nem úgy tűnt, mint aki maga is meg van erről győződve.
– Biztos benne?
A nő a vízbe mártotta a kezét, és a lágyan mozgó áramlatba finom
energiatöltést küldött. A víz színe kitisztult.
– Igen – válaszolta. – Őszintén hiszem, hogy számomra
biztonságos. Most mi legyen, Lucas?
A férfi felállt.
– Ráleltünk a kincsre, de Mrs. Buckley megtalálásához és egy sor
más kérdés megválaszolásához nem kerültünk közelebb. A kincset
egyelőre itt hagyhatjuk, amíg nem intézkedem, hogy biztonságosan
Londonba szállítsák. Ez a kamra már évszázadok óta őrzi az aranyat.
Még egy darabig folytathatja a szolgálatot.
– Szüksége lesz rám, hogy hozzá tudjon férni.
– Még egy kiváló indok, hogy magam mellett tartsam, édesem.
Evangeline megkavarta a vizet, élvezve a női erő mámoros
érzését, ami a vérében pezsgett.
– Mindig jó, ha hasznosnak érzi magát az ember.
A férfi szemében férfias, huncut fény csillant.
– Afelől kétsége se legyen, hogy megszámlálhatatlan módon
hasznos számomra, Evangeline. De ebbe most ne menjünk bele. Itt
az ideje, hogy induljunk. – Egy pillanatra elkomolyodva hallgatott el.
– Még valami. Erről senkinek sem beszélünk, amikor visszatérünk a
házba. Még nem.
– Még a családtagjainak sem?
– Aggódom, hogy izgalmukban véletlenül kikotyogják a titkot.
Mindig fennáll annak a veszélye, hogy Molly vagy valamelyik
rokona meghall egy nem nekik szánt beszélgetést. A város hamar tele
lenne a hírrel. Nem akarom arra pazarolni az időm, hogy
kincsvadászokat kelljen kimentenem a parkból.
– Megértem. – Épp kezdte a kezét kihúzni a vízből, amikor a víz
alatti lépcsőre esett egyik tárgy látványa megállította. Közelebbről is
szemügyre vette. – Lucas?
A férfi visszafordult.
– Tessék?
– Látja azt a henger alakú tokot a lépcsőn?
– Igen. Mi van vele?
– Ezüstnek látszik, nem aranynak, mint a többi kincs. Ennyi
évszázad elteltével már meg kellett volna feketednie.
– Feltételezem, hogy a medence vizének természetfeletti
tulajdonsága miatt nem feketedett meg – felelte Lucas.
253 AMANDA QUICK
– A formában és a kidolgozásban van valami modern. Nem
hiszem, hogy a kincshez tartozna.
Lucas újra a medence széléhez hajolt, és közelebbről is szemügyre
vette a hengert.
– Igaza van. Valaki másnak is sikerült bejutnia a kamrába nem
olyan régen. Akárki is volt, a vízbe ejtette ezt a tárgyat. A lépcsőre
esett, de nem tudta kiszedni. Azon tűnődöm, vajon nem a
nagybátyámé volt-e.
– Nem – hangzott a válasz –, nem hiszem. Ki kell szednem a
vízből, hogy biztos lehessek benne.
– Ez a lépcső több mint fél méterrel a víz színe alatt van.
– Elérem, ha elég messzire benyúlok. Majd ön tart, hogy biztosan
ne essek bele.
– Én ezt nem találom jó ötletnek – válaszolta Lucas.
– Esküszöm, hogy biztonságban leszek.
– Biztos benne, hogy ez a tárgy fontos?
– Abszolút biztos.
Evangeline már a ruhája felső részét oldotta ki. Letolta a derekára,
hogy csak az alsóing maradt fölül.
– Más körülmények között ezt nagyon élvezném – szólalt meg
Lucas. – De most csak arra tudok gondolni, nehogy beleessen.
– Nem fogok. – A nő újra szorosan a medence szélére térdelt. –
Fogja a kezem.
A férfi a nő csuklójára kulcsolta az ujjait. Evangeline előrehajolt,
és csupasz karját a válláig a vízbe eresztette. A víz energiája felrázta
az érzékeit. Lélegzetelállító volt. Hirtelen szinte ellenállhatatlan
vágyat érzett, hogy teljesen levetkőzzön, és megmártózzon a vízben,
átadva magát a medencébe zárt rejtélyeknek és titkoknak.
– Evangeline.
Lucas éles hangja törte meg a varázst.
– Igen – felelte. – Elnézést. Kicsit elterelődött a figyelmem.
Megragadta a lépcsőn heverő tárgyat, és kivette a vízből.
Kiegyenesedve úgy tartotta az ezüsttokot, hogy mindketten lássák.
– Ez egy szemüveg tárolására tervezett tok – állapította meg
Lucas. – Chester hordott szemüveget, de nem tartotta tokban.
– Ez a tok nőnek készült – vélte Evangeline. Megfordította a
kezében, és megnézte a hátuljára vésett kezdőbetűket. – Mi több, azt
is tudom, hogy kinek.
34.
Lucas Evangeline-t faggatta. Különleges érzékei bizseregtek, és a

haja a nyakszirtjén felborzolódott.
– Biztos benne, hogy a tok Irene Wittoné, a könyvesbolt
tulajdonosáé? – kérdezte.
– Teljesen biztos nem lehetek – válaszolta Evangeline –, de annyit
mondhatok, nekem úgy tűnt, hogy Miss Witton nagyon sokat tud a
helyi legendákról. Számos kincstérkép van a birtokában. Ráadásul a
nevének kezdőbetűi I és W, ugyanaz, mint amit a tok hátoldalán
láttunk. És végül, de nem utolsósorban határozottan emlékszem,
hogy amikor Clarissa megcsodálta Irene szemüvegtartóját, Irene
megemlítette, hogy új, és egy elveszett helyett vette. A körülmények
ismeretében nem tudom elképzelni, hogy bárki másé legyen. Önnek
van jobb ötlete?
– Nincs – válaszolta.
A főutcán nagy volt a forgalom. A boltokban nyüzsögtek az
emberek, az utcai árusok kínálták a szuveníreket, és a
régiségkereskedők – igaziak és csalók – is jó forgalmat bonyolítottak
le. A Chadwick könyvesbolt azonban zárva volt. Az ablakban kis
tábla függött. A zsaluk becsukva.
Baljós előérzet dermesztette meg Lucas érzékeit.
– Elkéstünk.
Evangeline a „zárva” kiírásra meredt.
– Irene Witton biztos megijedt, hogy gyanakodni kezdünk rá.
Összecsomagolt, és itthagyta Little Dixbyt.
– Talán – felelte Lucas. – De az is lehet, hogy nem volt ilyen
szerencsés.
– Mire gondol? Csak nem hiszi, hogy... – Evangeline elhallgatott,
mert Lucas már kormányozta is végig az utcán. – Várjon! Hová
megy?
– Megnézem, hogy rá tudok-e jönni, mi történt Irene Wittonnal.
Körbe akarok nézni a könyvesboltban.
– Be akar törni a boltba, ugye?
– Csitt! – Fejével a többi járókelő felé biccentett. – Nem
szeretném nagydobra verni a szándékomat. Kevésbé felvilágosult
körökben a betörést illegálisnak tartják. Habár az az érzésem, hogy
ebben az esetben senki sem fog a hatóságokhoz fordulni.
– És mi van, ha téved? Irene Witton a bolt fölött lakik. –
Evangeline felpillantott a bespalettázott ablakokra. – Lehet, hogy
csak beteg.
– Ha ez az eset áll fenn, akkor majd bocsánatot kérünk, és
megmagyarázzuk, hogy aggódtunk az egészségéért, amikor
megláttuk az ablakban a zárva táblát.
Evangeline megérintette a kezében a kis táskát, amelyben a tok
lapult.
– Ez ésszerű magyarázatnak tűnik, feltéve, hogy megértő
kedvében lesz, amikor arra ébred, hogy betörők hatoltak a boltjába.
– Megígérem, hogy alig csapok majd zajt.
Lucas befordult a főutcáról nyíló egyik keskeny mellékutcába.
Evangeline szedte a lábát, hogy lépést tartson vele. Amikor elérték a
keresztutcát, amely a boltok mögött futott, mindketten visszanéztek,
hogy meggyőződjenek róla, senki sem figyeli őket. Aztán a
Chadwick könyvesbolt hátsó ajtaja felé vették az irányt.
Lucas párszor kopogott, de amikor nem kapott választ,
megpróbálta elfordítani az ajtógombot. Könnyen nyílt.
– Azt hiszem, nem lesz szükség rá, hogy betörjünk – szólalt meg.
– Ha Miss Witton sietve távozott, lehet, hogy nem bíbelődött a
hátsó ajtó bezárásával.
– Tapasztalatom szerint gyakran a tetthelyről menekülő gyilkosok
hagyják nyitva maguk után az ajtót.
– Természetesen, mert nincs kulcsuk – vágta rá Evangeline.
– Néha ez a magyarázat.
257 AMANDA QUICK
Azt nem tette hozzá, hogy voltak olyan gyilkosok is, akik azért
nem zárták be az ajtót a gyilkosság helyszínén, mert azt akarták,
hogy felfedezzék szörnyű tettüket, olyan gyilkosok, akik arra
vágytak, hogy kezük munkája megjelenjen a lapokban. De ez nem az
a fajta gyilkosság, gondolta. Ebben az esetben volt indíték bőven.
Nincs ok egy őrült gyilkosra gyanakodni.
Kinyitotta az ajtót, és a bolt hátsó szobájába lépett. Nem volt
szüksége a levegőben kerengő sötét energiára, hogy elárulja neki: a
helyszínen erőszakos cselekedetet követtek el, mégpedig nemrég. A
nő holtteste arccal lefelé feküdt. A fejsebből szivárgó vér eláztatta a
padlódeszkákat. A gyilkos fegyverként használt súlyos vas
könyvtámasz a halottól nem messze hevert. Lucas látta, hogy haj- és
bőrdarabkák ragadtak rá.
Evangeline-nek a döbbenettől elakadt a lélegzete.
– Igaza volt – mondta. – Valóban elkéstünk. De ennek semmi
értelme. Feltételeztük, hogy ha itt egy holttestet találunk, az Irene
Wittoné lesz. Ez viszont nem Miss Witton.
Lucas letérdelt a halott nő mellé, és megfordította annyira, hogy
lássa az arcát. Evangeline közelebb ment, ügyelve rá, hogy csizmája
orra és a szoknyája széle nehogy a vértócsába érjen.
– Én nem tudom, ki ez – szólt Evangeline.
– Én igen. – Lucas felállt. – Ő az eltűnt házvezetőnő, Mrs.
Buckley.
– Magasságos egek! – Evangeline szorongva nézett körül. – A vér
meglehetősen frissnek tűnik.
– Az is – felelte Lucas. – Nem régóta halott. Ami azt illeti, a
gyilkos még itt van a helyszínen.
Az emeleti szobákhoz vezető lépcső irányából halk reccsenés
hallatszott. Evangeline megdermedt.
Lucas a keskeny lépcső felé fordult.
– Akár le is jöhet, Miss Witton. Tudjuk, mit történt. Nincs nálunk
fegyver.
A fadeszkák újabb tiltakozó reccsenése hallatszott. Irene Witton
jelent meg a lépcső tetején, mindkét kezével egy pisztolyt
szorongatva.
– De nálam van – felelte.
35.
Lucas nézte, ahogy a gyilkos, fegyverrel a kezében, céltudatosan

lejön a lépcsőn.
– Ennek nem így kellett volna végződnie – szólalt meg a
könyvesbolt tulajdonosa.
– Az ilyen dolgok, úgy tűnik, sohasem úgy érnek véget, ahogy az
ember előre eltervezi – mondta szenvtelen hangon a férfi.
Irene kezében a pisztoly nem remegett. A fegyvert Lucasra
tartotta.
– Mrs. Buckley mindent tönkretett. Most nem maradt más
választásom, mint hogy a reggeli vonattal elutazzak. Épp a táskámat
csomagoltam, amikor meghallottam, hogy maguk bejöttek pár
perccel ezelőtt. Annyira össze voltam zavarodva, miután Buckley-t
elintéztem, hogy elmulasztottam bezárni az ajtót.
– Az sem állított volna meg bennünket – szögezte le Lucas. Nem
nézett a fegyverre. Figyelmét Irene szemére összpontosította.
– Igen, ezt könnyen el tudom hinni – felelte Irene.
Evangeline egy kis lépéssel távolabb húzódott a férfitól. Finom
mozdulat volt. Lucas tudta, ezzel az volt a célja, hogy egy kis
távolságot teremtsen kettejük között, s így Irene-nak meg kelljen
osztania a figyelmét.
– Állj! – parancsolta Irene. A hangja hideg és magabiztos volt. –
Ne mozduljon, Miss Ames!
Evangeline szófogadóan megállt. De felemelte a kezében tartott
táskát.
– Megtaláltuk az elvesztett szemüvegtartóját. A Látomás vizének
kamrájában hagyta.
259 AMANDA QUICK
– Lehetetlen. – Most először Irene megrendültnek tűnt. – A
medencébe esett. Senki sem tud olyan mélyen belenyúlni abba a
vízbe.
– Én bele tudtam – felelte Evangeline.
– Nem hiszek magának.
– Bebizonyítsam?
– Igen! Ürítse ki a táskát! – rivallt rá Irene.
Evangeline lassan kioldotta a kis táska száját összehúzó zsinórt, és
a vászontáskát fejjel lefelé fordította. Az ezüsttok a kezébe hullott.
Irene megdöbbent.
– Ha megtalálták a vízben tokot, akkor látniuk kellett a kincset.
– Láttuk – felelte Lucas. – A medencében hagytuk megőrzés
céljából.
– Azt hiszem, tudom, mi történt – mondta Evangeline. – Azért jött
Little Dixbybe, mert valahonnan hallott a kincsről.
– Az apám az ókori emlékek szakértője volt. Természetfeletti
képességgel rendelkezett, ami lehetővé tette, hogy számos jelentős
felfedezést tegyen Egyiptomban és Olaszországban. Talán önök is
hallottak róla, dr. Howard Witton.
– Witton legenda az ókorral foglalkozók körében – mondta Lucas.
– Ön a lánya?
– Igen. Örököltem a tehetségét, de mivel én nő vagyok, nem
léphettem a nyomdokaiba. Fiatalon világossá vált számomra, hogy
sohasem fedezhetek vagy tárhatok fel fontos romokat. Az apám
kollégái nem fogadtak el mint velük egyenlőt. Be kellett érnem azzal,
hogy az apám asszisztense legyek.
– Ha jól emlékszem, Witton pár éve halt meg – jegyezte meg
Lucas.
– Én voltam az egyetlen örököse. – Irene hidegen mosolygott. – A
kollégái könyörögtek, hogy az értekezéseit és a magángyűjteménye
darabjait adjam valamelyik múzeumnak. Többen meg akarták venni.
Egy vagyont érnek. Elhiheti nekem, hogy nagy elégedettségemre
szolgált valamennyi kérlelést és ajánlatot visszautasítani. Tudja, nem
volt szükségem a pénzre.
– Nem hibáztatom, amiért így vett elégtételt – jelentette ki
Evangeline.
– Ez persze azt jelentette, hogy sohasem házasodhatok meg –
folytatta Irene.
– Nem – helyeselt Evangeline. – Ha férjhez ment volna, nagy
valószínűséggel elvesztette volna az öröksége fölötti rendelkezést. A
legtöbb férfi örömmel adott volna túl a legértékesebb régiségeken.
– Nem bántam meg a választásomat egy pillanatig sem. – Irene
szája keserű mosolyra húzódott. – Nem mintha meg lettem volna
fosztva a férfitársaságtól. Meg lenne lepődve, mennyi úriember
vonzódik egy olyan nőhöz, akinek pénze is van, meg tehetsége is.
Még akkor is, ha a szóban forgó hölgy már jóval elmúlt tizennyolc
éves.
– Honnan hallott a Kristálykertben található kincsről? – tudakolta
Lucas.
– Az élete vége felé az apám túl beteges volt ahhoz, hogy
külföldre utazzon – kezdte Irene. – Ez alatt az idő alatt véletlenül
rábukkant valamilyen feljegyzésre egy kincsről, amely Little
Dixbyben, a régi apátság területén van valahol eltemetve. A történet
szerint a kincset mágikus erők védik.
– Az apja nem hitt a mágiában – mondta Evangeline.
– De felismerte annak a lehetőségét, hogy természetfeletti erők
munkálhatnak az apátság területén.
– És ez felkeltette az érdeklődését – mondta Irene. – Kapcsolatba
lépett Chester Sebastiannel, és engedélyt kért, hogy az arany után
kutasson. De Chester visszautasította.
– A nagybátyámat csak a botanikai kísérletei érdekelték – mondta
Lucas. – Lenézte a kincsvadászokat.
– Miután az apám meghalt, engem egyre jobban elbűvölt a római
arany legendája és a történet természet-feletti aspektusa. De tudtam,
a nagybátyja sohasem engedné meg, hogy kutassak utána.
– Megragadta hát a kínálkozó lehetőséget, amikor ennek a boltnak
a tulajdonosa meghalt – mondta Lucas.
– Megvette az üzletet az özvegyétől, és nekifogott meghódítani
Chester bácsikámat ritka botanikai nyomatokkal és könyvekkel.
– És a különleges képességemmel – tette hozzá Irene. – Olyan
tudatosan használtam, mint bármelyik kurtizán a bájait, hónapokon át
kis célzásokat ejtve a képességeimről. Végül Chester megkért, hogy
261 AMANDA QUICK
vegyek részt egy kísérletben. Épp csak annyit engedtem látni a
természetfölötti képességemből, hogy többet akarjon. Amikor
felfedezte, hogy képes vagyok eligazodni a labirintusban, le volt
nyűgözve. Hamar rájött, hogy sokkal nagyobb tehetséggel vagyok
megáldva, mint a házvezetőnője. Neki nem sikerült bejutnia a
Látomás vizének kamrájába.
– De eszébe jutott, hogy ön esetleg képes lenne rá – mondta
Lucas.
– Először visszautasítottam. Nagyon szerénynek mutatkoztam.
Azt mondtam, kétlem, hogy képes lennék ilyen ijesztő feladatra. De
ő ragaszkodott hozzá, hogy megpróbáljam. Még azt is megígérte,
hogy nekem adja a kincset, ha hozzá tudok férni. Őt nem érdekelte az
arany. Ekkorra már mániákusan meg akarta találni a paranormális
gyógyvíz forrását. Meggyőzte magát arról, hogy a Látomás vizének
kamrájában van.
– Amikor bebizonyította, hogy be tud jutni a kamrába, Chester
biztosan mámoros lehetett az örömtől.
– Az volt – felelte Irene. – Amikor a víz kitisztult, és ő meglátta
az aranyat, azt hittem, hogy elájul az izgatottságtól. De csak az járt a
fejében, hogy a medence energiáját az átkozott botanikai
kísérleteihez felhasználhassa. Boldogan nekem adta volna az egész
rakás aranyat köszönetül a munkámért.
– Ekkor fedezte fel, hogy a víz színének kitisztítása csak a kezdet
– mondta Evangeline. – Hamar rájött, hogy a medencébe nem tud
belemerülni.
Irene arcát düh torzította el.
– Csak időre volt szükségem, hogy rájöjjek, hogyan uralhatom a
víz áramlatait! Biztos voltam benne, hogy képes vagyok rá, de ekkor
talált ránk ő a kamrában.
Lucas a holttestre pillantott.
– Mrs. Buckley?
– Igen. Az ostoba nőszemély azt hitte, hogy viszonyom van az ön
nagybátyjával. Ugyanis levettem a ruhám felső részét, miközben
próbáltam a vízhez hozzáférni. Mrs. Buckley megőrült a
féltékenységtől.
– Nem ok nélkül – válaszolta Evangeline. – Mrs. Buckley és
Chester már évek óta szeretők voltak, amíg ön meg nem jelent a
színen. Tudta, hogy ön képes megadni a férfinak, amit ő nem: a
kamrához és a medencéhez való hozzáférést. Mindennek a tetejébe
az ön hiányos öltözete aznap úgy tüntette fel, mintha Chesterrel hált
volna.
– Buckley hatalmas jelenetet rendezett. Nekem támadt, fröcsögve
és átkozódva. Megragadta a szemüvegtartóm, és letépte a ruhámról.
Az egész teljesen értelmetlen volt, de az ostoba teremtésre már nem
hatottak az észérvek. Chester próbálta megnyugtatni. Megkért,
távozzak, hogy Mrs. Buckley-val elintézzék a dolgot egymás között.
– Elmenekült a kamrából, de ott felejtette a tokot – mondta
Evangeline. – A zűrzavarban valaki a medencébe rúgta, és az egyik
víz alatti lépcsőfokon kötött ki.
– Felöltöztem, kijöttem a labirintusból, és elhagytam a
Kristálykertet. Feltételeztem, hogy Chester elintézi ezt az ügyet Mrs.
Buckley-val, és reggel megbeszéljük, miként fogunk neki újból, hogy
a kincset a Látomás vizének medencéjéből kiszedjük.
– De reggel Mrs. Buckley hívta az orvost, aki megállapította, hogy
Chester a reggelizőasztalnál szívinfarktust kapott és meghalt – fűzte
tovább Lucas.
Irene egy rövid, utálkozó hangot hallatott.
– Meggyilkolta. Biztos vagyok benne. Nem tudom, hogy csinálta,
hogy szívinfarktusnak tűnjön, de afelől nincs kétségem, hogy
féltékenységi rohamában megölte.
– Egyetértek önnel – jelentette ki Lucas halkan. – Megmérgezte
valamilyen bájitallal, amit a lepárlóban készített a parkból származó
halálos növényekből.
Evangeline fürkésző tekintettel nézett Irene-ra.
– Ha úgy hitte, hogy Mrs. Buckley meggyilkolta Chester
Sebastiant, akkor biztos azon is elgondolkodott, hogy nem próbálja-e
megölni önt is.
– Egy rövid ideig valóban aggasztott egy kicsit – válaszolta Irene.
– De már a másnap reggeli vonattal elhagyta a várost. Először azt
gondoltam, a dolgok sokkal egyszerűbbek lesznek így, hogy egyikük
sem áll az utamban.
263 AMANDA QUICK
– Visszament a parkba, igaz? – kérdezte Lucas. – Ismerte az ajtó
kódját. Át tudott jutni az energiakapun, és képes volt a víz energiáját
lecsendesíteni. De felfedezte, hogy nem tud a lépcsőn a medencébe
bemenni.
– Mondtam már maguknak, csak több időre lett volna szükségem,
hogy az energiát tanulmányozzam! – sziszegte Irene. – De a
következő, amit hallok, hogy ön nemsokára megérkezik, intézkedni a
nagybátyja ingatlanával kapcsolatban. Feltételeztem, hogy
megpróbálja majd eladni. De ehelyett beköltözött. – Irene hangjából
vád csendült. – Aztán Miss Ames és a maga rokonai is odaköltöztek.
Felbérelt párat a helyiek közül. Azt beszélték a városban,
szándékában áll, hogy a Kristálykertet tegye meg vidéki
rezidenciájának. Az emberek azt suttogták, hogy egy óriás termetű
férfi áll őrt a parkban.
– Nem volt más választása, mint kivárni, hogy eljöjjön az ön ideje
– mondta Lucas. – Remélte, hogy végül mindnyájan elmegyünk.
– Csak egy mániákus csodabogár akarna végleg ott letelepedni,
mint a nagybátyja – szögezte le Irene. – A parkban az erők minden
héttel egyre zavaróbbá válnak. Chester tudta ezt. Meg volt róla
győződve, hogy a Látomás vizének energiája okozza.
– Elmondta önnek, mit gondolt, miért vált a forrás olyan erőssé? –
kérdezte Lucas.
– Nem, de engem nem is érdekelt. Én csak a kincset akartam.
Aztán ma reggel Mrs. Buckley megjelent a hátsó ajtómban. Volt
képe megpróbálni megzsarolni!
– Mivel? – érdeklődött Lucas.
– Azt mondta, ha nem fizetek neki egy nagyobb összeget,
elmondja magának, hogy én a kincsre fenem a fogam, és hogy én
tehetek a nagybátyja haláláról. Azt gondolta, hogy mindent jól
kitervelt. Biztos volt benne, hogy ön hinni fog neki, mert már évek
óta ismerte. Nem volt rá semmi oka, hogy ne bízzon benne.
– Megvárta, amíg hátat fordít, és betörte a koponyáját azzal a
könyvtámasszal – állapította meg Evangeline.
– Úgy döntöttem, az egyetlen, amit tehetek, hogy elmegyek a
városból, amíg elül az izgalom – folytatta Irene.
– De mi megérkeztünk, mielőtt megtehette volna – mondta Lucas.
– Maguk ketten minden elképzelhető módon megnehezítették az
életemet. Nincs mit tennem, meg kell szabadulnom maguktól.
Higgyék el, nem okoz majd nagy élvezetet, de nem hagytak nekem
más lehetőséget.
Lucas megtalálta a fókuszt, amire szüksége volt, és felerősítette a
képességét, rémképek energiáját küldve Irene aurájába.
A nő kezében a pisztoly remegni kezdett. Szeme tágra nyílt
rémületében.
– Mi történik? Maga valamit tesz velem! Érzem. A szívem! Nem
kapok levegőt!
Próbálta meghúzni a ravaszt, de már elkésett vele. Eszméletlenül
esett össze.
36.
Evangeline lerakta a Little Dixby Krónika reggeli számát, és felvette

a csészéjét.
– A rendőrség letartóztatta Irene Wittont Mrs. Buckley
meggyilkolásáért. Azt állítja magáról, hogy paranormális erővel
rendelkezik, és mindenkinek azt meséli, hogy egy rémálomszerű
látomás szállta meg démonokról és szörnyekről, amelyek egy ősi
aranykincset rejtő ezüstfényű medencét őriznek. Amikor magához
tért ebből a rettentő látomásból, ott találta a holttestet. A városban az
az általános vélemény, hogy Buckley megölése eszét vette Irene
Wittonnak. Azt feltételezik, hogy bolondokházába kerül.
– Könnyen lehet, hogy ez a célja – felelte Lucas. Egy falat tojást
tűzött a villájára. – Feltételezve, hogy nem bolondult meg
ténylegesen.
Evangeline tekintete találkozott a férfiéval, és tudta, hogy Lucas
annak a lehetőségét mérlegeli, vajon nem az ő képességének ereje
lökte-e át Irene-t az épelméjűség határán.
– Nem őrült – szögezte le Evangeline. – Láttam az auráját, amikor
megnéztem a pulzusát. Nyoma sem volt őrültségnek. De azt könnyen
el tudom hinni, hogy úgy döntött, bolondnak tetteti magát. Minden
bizonnyal arra a következtetésre jutott, hogy könnyebb lesz egy
bolondokházából megszöknie, mint a börtönből.
Beth megvajazott egy szelet pirítóst.
– Ön és Lucas nagyon mellékesen beszélnek arról a lehetőségről,
hogy megszökik.
– Abból a kevésből, amit tudok róla, azt hiszem, biztosan
állíthatjuk, hogy Irene Witton nincs lelemény híján. – Lucas ivott egy
kis kávét. – De legalább számunkra már nem jelent problémát. Őt az
arany érdekelte. Még ha valaha sikerül is visszajutnia Little Dixbybe,
már túl késő lesz. Addigra a kincs már biztonságos helyre kerül egy
múzeumban.
Tony jelent meg az ajtóban. Evangeline megdöbbenve bámult rá.
A fiú haja égnek állt, az inge és a nadrágja pedig rettentően gyűrött
volt. Hosszú, összetekert térképet tartott a kezében. Sütött róla az
izgatottság.
– Jól érzi magát? – kérdezte Evangeline. – Úgy néz ki, mint aki a
ruhájában aludt.
– Igazság szerint egyáltalán nem aludtam az éjjel. – Tony Bethre
nézett. – Igazad volt azokkal a kristályokkal kapcsolatban.
– Tényleg? – Beth összegyűrte a szalvétáját, és az asztalra dobta.
– Megtaláltad őket?
– Azt hiszem, igen. – Tony az asztalhoz sietett, odébb tolta a
Molly által odakészített ennivalót és az ezüst evőeszközöket, és
kiterítette a térképet.
Lucas felpattant.
– Mit találtál?
Tony felnézett a térképről.
– A kristályokat.
– Milyen kristályokat? – kérdezte Lucas türelmesen.
Már Beth is talpon volt.
– Emlékeztem, hogy azt mondtad, az energia a parkban úgy két
évvel ezelőtt kezdett erősödni. Visszamentem Chester bácsi
naplójában erre az időszakra, és feljegyzésekre bukkantam egy
kísérletről, amit el akart végezni.
Evangeline is felállt, és megkerülte az asztalt, hogy
tanulmányozza a térképet.
– Milyen kristályok?
– Chester bácsi nem volt benne biztos – felelte Beth. – Londonban
találta őket egy ládában egy régiségboltban. Három volt belőlük. A
feljegyzése szerint fakó, sötétszürke kristályok voltak, első
pillantásra nem tűntek túl érdekesnek, de ő érezte az erejüket. A bolt
tulajdonosa arra a következtetésre jutott, hogy nem érnek túl sokat.
Chester nagyon olcsón jutott hozzájuk.
267 AMANDA QUICK
– Idehozta őket, és elvégzett rajtuk pár kísérletet – folytatta Tony.
– Meg volt róla győződve, hogy a kristályokat összhangba lehetne
hozni a forrásvíz frekvenciájával.
– Többféle technikát is kipróbált, de egyik sem vált be – folytatta
Beth. – Aztán arra jutott, a kristályokat talán a földbe kell rakni, hogy
a terület természetes erőivel rezonáljanak. Különböző helyeken
temette őket a földbe.
– Mind a három az Éjkerttel határos – fűzte tovább Tony.
– Azok a jelzések, amelyeket valamelyik térképen vettem észre –
vágta rá Lucas.
– Pontosan. – Tony szemében győzelem csillogott. Ujjával a
három jelzésre bökött, amelyeket bekarikázott a térképen. –
Feljegyezte a helyeket, hogy újra képes legyen őket megtalálni, ha a
kísérlet nem járna sikerrel.
– Miért nem ásta ki őket, amikor érzékelte, hogy a parkban valami
nem stimmel? – kérdezte Evangeline.
– Mert sohasem jutott eszébe, hogy a kristályok okozzák a
problémát – felelte Beth. – Meg volt róla győződve, hogy a probléma
forrása a Látomás vize. Erre a lehetőségre fókuszálta a figyelmét, és
nem keresett más választ.
– Klasszikus hiba bármilyen nyomozás során – jegyezte meg
Lucas –, legyen az gyilkosság vagy tudományos kutatás. Meg kell
találnunk azokat a kristályokat, és kivenni őket a földből, amint lehet.
Azután meglátjuk, bekövetkezik-e bármilyen változás az
energiaszintben.
37.
A könyvtárajtón felhangzó kopogás Lucast rossz előérzettel töltötte

el. Női kopogás, gondolta. Nem Molly. Nem Evangeline. Nem Beth.
Beletörődve állt fel.
– Jöjjön be, Judith! – szólalt meg.
A nő kinyitotta az ajtót, és lassan besétált a szobába.
– Tudta, hogy én vagyok. Úgy tűnik, mintha az ilyesmit mindig
előre tudná.
– Ebben az esetben egyszerűen kizárásos alapon jöttem rá.
Semmilyen természetfeletti képesség nem kellett hozzá. Mit óhajt?
A nő becsukta az ajtót, elsétált a szoba közepéig, és megállt.
Egyik kesztyűbe bújtatott kezét ökölbe szorította az oldalán.
– Miss Ames tanácsolta, hogy tárjam ön elé a félelmeimet –
kezdte.
– Tudhattam volna, hogy valamilyen módon Evangeline van e
mögött. – Mogorván egy székre mutatott. – Jobban teszi, ha helyet
foglal, mert gyanítom, nekem nemsokára szükségem lesz rá, hogy
így tegyek. Valami azt súgja, hogy ez egy újabb nehéz beszélgetés
lesz.
Judith állva maradt.
– A mi beszélgetéseink mindig is azok voltak.
A férfinak megvonaglott az arca.
– Meglepő módon, nemrég én is hasonló megjegyzést tettem Miss
Amesnek. Leül?
– Inkább állva maradnék.
– Ahogy kívánja. – Lucasnak nem volt más választása, mint hogy
ő is állva marad, így az asztal túloldaláról nézett a nőre. –
Feltételezem, hogy Bethről és Tonyról van szó.
269 AMANDA QUICK
– Természetesen. – Félelemmel vegyes harag sötétítette el Judith
szemét. – Bizonyos értelemben kezdettől fogva minden róluk szólt,
nemde?
A férfi megdörzsölte a halántékát.
– Judith, azt hiszem, jobb lenne, ha erről nem ejtenénk több szót.
– Mit számít, ha az igazság végre színtisztán áll köztünk? –
kérdezte Judith most már nagyon indulatosan. – Tudom, mit gondolt
annyi évvel ezelőtt, amikor olyan illetlen gyorsasággal mentem
hozzá az ön apjához! Tudom, mit gondolt, amikor az ikrek
megszülettek, majdnem két hónappal korábban! Azt gondolta, hogy
odaadtam magam egy másik férfinak, hogy terhes voltam, amikor
hozzámentem George-hoz, és ezért kényszerítettek a szüleim egy
ilyen rémes házasságba. Soha nem mondott egy szót sem, de láttam a
vádat a szemében.
A férfi leengedte a karját.
– Ez nem számít, Judith. Akkor sem számított, ahogy most sem.
A nő görcsösen egy kicsit közelebb lépett, merev vállal.
– De igenis számít, mert igaza volt. Egy nálamnál kétszer idősebb
házasember ejtett teherbe. Még csak nem is arról volt szó, hogy
elcsábított. Megerőszakolt, de erről nem volt szabad beszélni.
– Judith, elég!
– Bancroftnak hívták. Öt évvel ezelőtt a gazembert holtan találták
egy kupleráj sikátorában. A sajtó persze nem vett tudomást a halál
helyszínéről. Nagy felhördülés volt az utcai bűnözés rettentő
növekedéséről.
Egyértelművé vált, hogy Judith nem fog leülni. Lucas az ablakhoz
ment, hogy kinézzen a sötét parkra.
– Hová fajul a világ, kérdezte mindenki, ha egy Bankcroft
társadalmi osztályához tartozó úriember nem sétálhat az utcán
biztonságban? – folytatta Judith természetellenesen érzelemmentes
hangon. – De amikor megláttam a halálhírét az újságban, ünnepelni
támadt kedvem. Meghalt a nyavalyás! A sajtó szerint szív-infarktus
végzett vele. Nem az a fajta igazságszolgáltatás volt, amelyre évek
óta szomjaztam, nem igazi bosszú, de legalább végre halott volt. Egy
darabig jobban aludtam éjszakánként.
– Befejezte? – kérdezte Lucas, szemét le sem véve a parkról.
– Nem. – Judithnak elcsuklott a hangja. – Jobban aludtam, amíg
az ön nagyapja meg nem halt, és mindent önre nem hagyott. Elég baj
volt, hogy George nem gondoskodott az ikrekről, de amikor rájöttem,
hogy az ön nagyapja sem, és ön rendelkezik a vagyon felett, olyan
pánik érzését ismertem meg, amit ön soha nem fog érteni.
Lucas elfordította a fejét, hogy a válla fölött a nőre nézzen.
– Tényleg azt hiszi, hogy képes lennék kizárni Betht és Tonyt az
örökségből, csak hogy önt megbüntessem?
– Nem vér szerinti rokonai, s ezt ön is tudja – felelte Judith
keserűen.
– Ez nem számít.
– Mert a törvény szemében George utódai? Ennek én is tudatában
vagyok. De ön tudja az igazságot. Lelkiismeret-furdalás nélkül
kizárhatja őket az örökségből, amikor megházasodnak, hiszen nem
tartozik nekik semmivel.
– Ez nem fog megtörténni.
– Annyi éve várja, hogy bosszút álljon rajtam mindazért a
hazugságért, amelyben élnem kellett. Az apja távol volt
Egyiptomban, amikor az ikrek megszülettek. Soha nem mutatott
gyanakvást, hogy esetleg nem az ő gyerekei.
– Apa nagyon kevéssé érdeklődött bármelyik gyereke iránt –
felelte Lucas.
– Ez igaz. De a nagyapja mindig sejtette az igazságot. Éreztem.
Biztos vagyok benne, hogy ezért hagyott mindent önre.
Lucas teljesen megfordult, hogy a nő szemébe nézzen, miközben
elmondja neki az igazságot.
– Ez mind nem számít. Most már nem kell a félelmeivel kínoznia
magát. Egy hét sem telt el, hogy megörököltem nagyapám vagyonát,
és elkészítettem az iratokat, amelyekkel biztosítom, hogy abban az
esetben, ha velem bármi történne, ön, Tony és Beth megkapják a
családi vagyon zömét.
Judith hitetlenkedve nézett rá.
– Miért lenne olyan bőkezű, amikor tisztában van vele, hogy nem
vérrokonai?
– Mert nem számít – felelte. – Hányszor kell hogy
megismételjem? Beth a húgom, és Tony az öcsém. Mindig a
271 AMANDA QUICK
testvéreim maradnak. Biztosíthatom önt, hogy gondoskodtam róluk a
végrendeletemben. Önről is gondoskodtam. Higgye el nekem, ha azt
mondom, hogy egyikük sem fogja az utcán végezni.
Judith meghökkentnek tűnt. Pár másodperc elteltével halvány
remény tükröződött az arcán.
– Szeretnék hinni önnek.
– Tudom, hogy nincs nagy véleménnyel rólam, de hazudtam
valaha önnek vagy Tonynak vagy Bethnek?
Judith az ajkába harapott.
– Nem.
– Akkor az ép esze és az idegei kedvéért remélem, most már hinni
fog nekem.
– Nem is tudom, hogy köszönjem meg – suttogta Judith.
– Arra nincs szükség. Ön, Tony és Beth a családhoz tartoznak.
Csak ennyi számít.
– Miss Ames megmondta, hogy ön így fog érezni.
Az ajtó felől élénk kopogás hallatszott. Lucas visszament az
íróasztalához, hálásan, hogy félbeszakítják.
– Jöjjön be, Evangeline! – mondta. – Azt hiszem, Judith és én már
végeztünk. – Judithra nézett. – Vagy van valami más is?
– Nem – válaszolta Judith magához térve. – Más nincs.
Az ajtó kitárult. Evangeline mosolygott.
– Biztosak benne, hogy nem szakítok félbe semmi fontosat?
– Egyáltalán nem. – Judith tétován rámosolygott. – Én épp
indulok az emeletre pakolni. Úgy döntöttem, hogy reggel visszatérek
Florence-szel Londonba. Természetesen a komornáink is elkísérnek.
– Ilyen hamar elmegy? – kérdezte Evangeline.
– Beth és Tony elragadónak találják ezt a helyet, de sem Florence,
sem én sohasem éreztük magunkat jól a Kristálykertben. – Judith az
ajtó felé indult. – Beth jelenléte elégséges, hogy az illemet betartsuk.
Ha mindketten megbocsátanak...
– Természetesen – válaszolta Evangeline.
Lucas habozott, aztán döntött.
– Judith, van valami, amiről esetleg tudni szeretne.
Judith megfeszült, újra gyanakvóan és félelemmel telve.
– Mi lenne az?
– Én nyomoztam Bancroft halála ügyében. Némi elégedettséggel
szolgálhat az ön számára, ha elmondom, hogy a hírekben rosszul
tudták. De persze ez gyakran így van.
– Nem értem – mondta Judith.
– Bancroft nem természetes halállal halt meg. Valaki
meggyilkolta.
– Biztos ebben? – kérdezte.
– Soha nem férhetett hozzá semmi kétség.
Judith mély levegőt vett.
– Szóval egy közönséges utcai bűnözőnek tartozom az
igazságszolgáltatásért, amit a társadalomtól sohasem kaptam volna
meg.
– Így is lehet tekinteni – felelte Lucas.
Judith felemelte az állát.
– Remélem, hogy szenvedett, amikor meghalt.
– Igen. Biztosíthatom róla, hogy félelemben halt meg.
Judith egyet bólintott. Nagy nyugalom szállta meg.
Egyszerre tűnt kimerültnek és megkönnyebbültnek.
– Köszönöm, Lucas. Ma nagy ajándékot adott nekem, amiért
mindig hálás leszek. De Bethnek és Tonynak sohasem szabad
tudniuk Bancroftról.
– Tőlem nem hallanak róla – válaszolta Lucas. – Szavamat adom.
De egész életükben ismertem Betht és Tonyt. Biztos vagyok benne,
hogy képesek feldolgozni az igazságot. Véleményem szerint joguk
van hozzá. És ismervén őket, előbb-utóbb úgyis felfedezik. Az lenne
a legjobb, ha először öntől hallanák.
Evangeline Judithra nézett.
– Egyetértek. Beth és Tony nagyon lenyűgöző és csodálatra méltó
fiatalok. Elég erősek ahhoz, hogy a születésüket érintő tényekkel
megbirkózzanak. Ahogy Lucas mondta, joguk van tudni. Meg fogják
érteni, miért tette, amit tett.
Judith sóhajtott.
– Ön is tudja az igazat, ugye? Tisztában van vele, hogy Tony és
Beth nem a férjem gyerekei.
273 AMANDA QUICK
– Lucas nem mondott semmit ezzel kapcsolatban, de az ösztönöm
megsúgta, hogy ez lehet a helyzet – felelte Evangeline. – Tudja, ez
sok mindent megmagyaráz.
Judith hosszú ideig nem szólt egy szót sem. Aztán mély levegőt
vett.
– Talán mindkettejüknek igaza van. – Lucasra nézett. – Beth és
Tony valóban erős. Mi több, a lelkierejük és jellemük jelentős részét
önnek köszönhetik. Most már látom.
– Ne hagyja figyelmen kívül a saját bátorságát és elszántságát se,
hogy megvédi a gyermekeit – válaszolta Lucas. – Beth és Tony az
erős akaratuk és jellemük nagy részét öntől kapták.
Judith félszegen Evangeline-re mosolygott.
– Köszönöm, hogy arra bátorított, beszéljek Lucas-szal. Úgy
érzem magam, mint akinek hatalmas kő gördült le a szívéről.
Kiment a folyosóra, és csöndben behúzta maga mögött az ajtót.
Evangeline Lucasra nézett.
– Láthatólag sikerült megnyugtatnia.
– Megtettem, ami tőlem telt. De majdnem húsz évet töltött azzal,
hogy az idegeit ilyen állapotba hozza. Eltarthat neki egy darabig,
amíg elfogadja, hogy nem áll szándékomban rajta bosszút állni, pláne
nem azáltal, hogy Betht és Tonyt megfosszam attól, ami jogosan az
övék.
– Ami Judithot illeti, fiatalasszonyként reménytelenül csapdába
esettnek érezhette magát, mindenféle kiút nélkül.
– Mikor jött rá az igazságra? – kérdezte Lucas.
– Majdnem azonnal. Ahogy Judithnak is mondtam, ez volt a
hiányzó láncszem, amely annyi mindent megmagyaráz a múlttal
kapcsolatban.
– Az ön intuíciója jobb, mint az enyém, legalábbis ami ezt a
dolgot illeti. Mindig biztos voltam benne, hogy terhes volt, amikor az
apámhoz hozzáment, de azt feltételeztem, hogy volt egy szeretője,
aki valamilyen oknál fogva nem tudta elvenni. Sokkal több időmbe
telt, hogy rájöjjek: megerőszakolták. – Lucas felvette az ezüst
levélbontót, és két ujján egyensúlyozta. – Támadója egy nála jóval
idősebb házasember volt, aki előkelő körökben mozgott.
– Meg vagyok döbbenve, hogy megosztott önnel egy ilyen titkot.
– Csak ma mondta el az igazságot, de véletlenül én már öt évvel
ezelőtt rábukkantam. Az egyik ügy során, amiben nyomoztam, egy
nem új keletű híresztelést hallottam. Egy fiatal prostituálton
erőszakot követett el egy úriember kliense, és majdnem megölte.
Nem ő volt az első. A kupleráj tulajdonosnője a Scotland Yardon
dolgozó ismerősömet kérte meg, hogy nyomozzon az ügyben. A
nyomozó már évek óta gyanakodott Bancroftra, de nem tehetett
semmit a férfi társadalmi rangja miatt.
– Így a Yardon dolgozó barátja megkérte, hogy vizsgálja ki az
ügyet?
– Igen. Behatoltam Bancroft könyvtárába, és megtaláltam a
naplóit. Nagyon gondosan feljegyezte a legapróbb részleteit is a
tetteinek, amiket ő csak hódításoknak nevezett. Nem fárasztotta
magát azzal, hogy a megerőszakolt prostituáltakat felsorolja, de az
általa tisztességesnek tekintett nők neve és megbecstelenítésük
leírása mind ott állt fehéren, feketén. Az évek során nevelőnők,
fizetett társalkodónők és társadalmi súllyal nem rendelkező családból
származó fiatal nők egész sora esett neki áldozatul.
– Megtalálta Judith nevét a listán?
– Igen.
Evangeline keze ökölbe szorult.
– Örülök, hogy meg tudta nyugtatni afelől, hogy támadója
erőszakos halált halt.
Lucas szemöldöke felszaladt.
– Ez kissé vérszomjasan hangzik, Miss Ames.
– Igen, annak, ugye? Az a tény, hogy annyi évvel ezelőtt nem
szolgáltattak számára igazságot, valamint a trauma, amin átesett, és
az ár, amit fizetett érte, volt mindvégig a belső nyugtalansága forrása,
nem ön és a képessége. Azért ön lett a félelme tárgya, mert érezte,
hogy ön ismeri a legféltettebb titkát.
Lucas nagyon gondosan lerakta a levélbontót.
– Nem mondtam el neki mindent Bancroft haláláról.
– Eleget mondott. Judith számára csak az számít, hogy Bancroft
megfizetett azért, amit vele tett. Nem volt rá szükség, hogy elmondja:
ön a felelős a haláláért.
Lucas megdermedt.
275 AMANDA QUICK
– Ezt is kitalálta?
– Ismerem önt. El tudom képzelni, mit tett, amikor felfedezte
Judith nevét a listán.
– Meggyőződtem róla, hogy Bancroft pontosan érti, miért fog
meghalni. Kicsit nehezen fogta fel, hogy azért ölöm meg, amit egy
nővel évekkel korábban tett.
Evangeline Lucashoz sétált, és átkarolta.
– De bízom benne, hogy elmagyarázta neki.
Lucas a keblére vonta.
– Megmondtam neki, hogy vétett a családom ellen, és annak fizeti
meg az árát.
– Hát persze – felelte Evangeline.
38.
A sötét, fortyogó energia úgy csapta meg Beatrice érzékeit, mint egy
jeges vízhullám. Elakadt a lélegzete, és megtorpant a városi ház
halljában. A lépcső aljára meredt.
– Clarissa! – nyögte ki. A megdöbbenés annyira elszorította a
torkát, hogy csak suttogásra futotta.
– Mi az? – Clarissa becsukta a ház ajtaját, és ránézett. – Valamit
érzel? Mi a baj?
– Itt járt. – Beatrice gyorsan a barátnője felé fordult. – Itt, a
házunkban.
– Kijárt itt?
– A színész, Garrett Willoughby. Ez ugyanaz az energia, mint
amit nem egészen egy órája az öltözőjében éreztem.
A színház padlóját sepregető öregember tetemes összeget kért
azért, hogy beengedje őket Willoughby öltözőjébe, de Mrs. Flint és
Mrs. Marsh világosan megmondták, hogy ebben a nyomozásban a
pénz nem akadály.
– Minden bizonnyal figyelte a házat – vélte Clarissa. – Talán látta,
amikor a házvezetőnő korábban elhagyta az épületet, hogy
meglátogassa a nővérét. Megvárta, amíg mi is távoztunk, azután
betört.
Beatrice-ra rátört a düh és a pánik, a dr. Flemming okkult
akadémiáján töltött rémes időszak emlékei öntötték el. Erőt vett
magán, és a háttérbe szorította a múltat, kényszerítve magát, hogy a
közvetlen fenyegetésre koncentráljon.
– Átkutatta a házat, miközben mi utána kérdezősködtünk a
színházban ma délelőtt – állapította meg.
– Ennyit arról az elméletről, hogy Amerikába hajózott szerencsét
próbálni – mondta Clarissa. – De mit keresett itt? Nem kérdéses,
277 AMANDA QUICK
hogy tud arról, Evangeline Little Dixbyben van, hiszen odaküldte
Hobsont a Páfrány-lakba, hogy megölje Evie-t.
– Feltehetőleg azt remélte, hogy talál valamit, amit felhasználhat
Evangeline ellen.
– De mi lehet az?
– Nem tudom – válaszolta Beatrice. – De ki kell derítenünk.
Nagy sürgetést érzett. Megpördült, megmarkolta a szoknyáját, és
felszaladt a lépcsőn. Clarissa a nyomában.
– Az isten szerelmére, óvatosan! – szólalt meg Clarissa. – Lehet,
hogy még mindig a házban van!
Beatrice kitárta az érzékeit, majd megrázta a fejét.
– Nem, már elment.
Megálltak a lépcső tetején, és végignéztek a folyosón. Beatrice
látta az árulkodó energianyomokat az ajtófogantyúkon.
– Evangeline szobáját kereste – szólalt meg. – Meg is találta.
Nyitva hagyta az ajtót.
A nyitott ajtóhoz siettek, és benéztek a hálószobába. Nem volt
semmi nyoma, hogy valamihez hozzányúltak volna. Az ágy még
mindig gondosan bevetve. A szekrény és a kis íróasztal fiókjai zárva.
– Itt járt – mondta Beatrice. – Érzem. Azt gondolom, hogy
átkutatta a szobát, de mit keresett? És mit talált?
– A titkai után kutatott – felelte Clarissa.
Beatrice nem kérdőjelezte meg ezt a kijelentést. Clarissa a legtöbb
embernél többet tudott a titkokról, valamint arról, hogyan lehet
azokat egy nő ellen felhasználni. Hiszen kénytelen volt egy új életet,
mi több, egy teljesen új személyazonosságot kitalálni magának.
– Nos, Evie legnagyobb titkait biztosan nem találhatta meg –
szögezte le Beatrice. Megkönnyebbülés töltötte el. – Biztos vagyok
benne, nem volt olyan esztelen, hogy leírja a naplójába. Akárhogy is,
a naplóját magával vitte.
Clarissa az asztalhoz sétált, és elkezdte kihúzogatni a fiókokat.
Megtorpant, amikor meglátta Evangeline precízen rendszerezett
levelezési kartotékját.
– Itt talált valami hasznosat – mondta.
– Evie nagyon kevés emberrel levelezik. – Beatrice átviharzott a
szobán. – Nincs családja vagy barátja, rajtunk kívül.
– Ez nem jelenti, hogy nem küld és kap leveleket. – Clarissa
benyúlt a kartotékba, és előhúzott egy kis halom papírt. Kiterítette
őket az asztalon. – Itt van például a Little Dixby-i lak kibérlésére
vonatkozó levelezése. Aztán egy értesítés a ruhakészítőtől, amelyben
tájékoztatja, hogy az új ruhája elkészült, és átadásra kész.
Beatrice további papírokat lapozott át.
– Erre az értesítésre emlékszem az Oxford Street-i
könyvesboltból, hogy megérkezett az általa kért új regény.
Számos, hasonló jellegű levél akadt még, de Beatrice azonnal
tudta, mikor találtak rá arra a levelezésre, ami fontos volt. A lapokon
forrongó sötét energiaáramlatokat nem lehetett eltéveszteni.
Clarissával egyszerre érezték meg.
– Erre volt szüksége – szólalt meg Clarissa. – Megtalálta Evie
gyenge pontját.
– Jól választotta ki a szerepét – válaszolta Beatrice zordan.
Clarissa a Beatrice kezében levő papírokra nézett.
– Azonnal küldenünk kell Evie-nek egy táviratot.
39.
Evangeline a következő, az olvasókat bizonytalanságban hagyó és

így izgalomban tartó befejezésen dolgozott a hálószobájában,
kihasználva a majdnem teljesen üres ház békés légkörét. Lucas,
Stone, Beth és Tony a parkban munkálkodtak: Chester térképe
alapján próbálták beazonosítani a három kristály helyét.
A folyosóról gyors léptek hangzottak. Molly jelent meg az
ajtóban, izgatottságban égve.
– Egy bizonyos Mr. Guthrie keresi önt, Miss Ames.
– Guthrie? A kiadóm? – Evangeline lerakta a tollát, egyszerűen
nem hitt a fülének. A gyomra hirtelen összeszorult az izgatottságtól.
– Itt? Ebben a házban?
– Igen, igen, ő. – Evangeline felugrott. – Azt mondta, hogy az
egyik fogadóban szállt meg a városban. Kérdezte, hogy megkapta-e a
táviratát, amelyben az érkezéséről értesíti.
– Nem, nem kaptam meg.
– Gondolom, Mr. Applewhite biciklije megint elromolhatott.
– A városból Mr. Mayhew hozta a fogatán?
– Nem, kisasszony. Gondolom, Mr. Guthrie gyalog jött.
– Mindegy is. Az a lényeg, hogy itt van. Hadd gondolkozzam!
Nem vihetjük a könyvtárba, azok az indák az ablakon a legtöbb
embert kényelmetlen érzéssel töltik el. Légy szíves, vezesd a
szalonba, az a ház napos oldalán van.
– Igenis, kisasszony. Gondolom, teáznak majd?
– Igen, igen, persze. És tegyél oda párat a csodás
aprósüteményeidből is. Talán rá tudom beszélni, hogy vacsorára is
maradjon. Nem, várj, lehet, hogy ez mégsem olyan jó ötlet! Az erdőn
át kell akkor hazavinni, és az meglehetősen elbátortalanító tud lenni
sötétedés után.
– Megyek, elkészítem a teatálcát. – Molly kilépett a folyosóra.
– Köszönöm, Molly.
Evangeline habozva állt a szekrény előtt. Az egyik kényelmesebb
nappali öltözékét viselte, egy egyszerű, sötétkék ruhát, amely nem
dicsekedhetett finoman kidolgozott redőzéssel, és mindössze egy
alsószoknyája volt. Nagyon szeretett volna átöltözni egy divatosabb
ruhába, de nem merte Mr. Guthrie-t megvárakoztatni.
Megelégedett azzal, hogy visszatűzött pár kiszabadult hajtincset,
és megigazította a sálat, amit a ruha nyakrészének kitöltésére
használt. Mély levegőt vett, hogy összeszedje magát, majd kiment a
folyosóra, és le a lépcsőn. Egy perc múlva belépett a szalon ajtaján,
és megtorpant. A férfi az ablaknál, neki háttal állt. Haja ősz volt, és
komoly, konzervatív szabású öltönyt viselt, ahogy egy középkorú
úriembertől az várható. Egyik kezében sétabotot tartott.
Evangeline-t ösztönös rossz érzés töltötte el. Valami nem stimmelt
Guthrie hajával. Hirtelen tökéletesen biztos lett benne, hogy a férfi
parókát visel. Persze nem ő lenne az első kopasz férfi, aki így tesz,
gondolta. A férfiaknak is joguk van a maguk kis hiúságaihoz.
De a kézenfekvő magyarázat nem elégítette ki az ösztönét.
Elnyomta a kellemetlen érzését, és üdvözlő mosolyt öltött magára.
– Mr. Guthrie! – szólította meg. – Milyen kedves öntől, hogy
meglátogat! Annyira sajnálom, hogy nem kaptam meg a táviratát. De
szerencsére ma épp itthon talált.
– Valóban szerencsés, Miss Ames. – Guthrie megfordult. – Már
így is elég bajt okozott nekem. Nem örültem volna, ha tovább
komplikálja a dolgokat.
Evangeline-ben megfagyott a vér. Most már látta Guthrie jobb
kezét, amely távolról sem egy középkorú férfi keze volt, és egy
pisztolyt szorongatott. A kezdeti megdöbbenéstől másodpercekre a
szava is elállt.
– Ön nem Mr. Guthrie – nyögte ki végül. – Hallgatnom kellett
volna arra, amit a megérzésem súgott.
– Nem tudom, miről beszél, de igaz, hogy nem én vagyok a
kiadója. A nevem...
– Garrett Willoughby. Douglas Mason testvére.
Garrett tekintete megkeményedett.
281 AMANDA QUICK
– Le vagyok nyűgözve, Miss Ames. Ön nagyon gyors felfogású,
nemde? A testvérem is mondta, hogy több esze van, mint ami
egészséges.
– Önt keresik.
– Igen, tudom. – Garrett előhúzott egy papírlapot a zsebéből. – Ezt
önnek szánták. Egy bizonyos Miss Slate tájékoztatja, hogy ő és a
barátnője nem hiszik, hogy épp Amerikába tartok új színházi
lehetőségek után kutatva. Sőt azt gyanítják, hogy talán épp a vonaton
ülök Little Dixbybe, az ön kiadójának adva ki magam. Igazuk volt.
Amikor az íróasztala fiókjában megtaláltam a leveleket, valamint a
szerződést Guthrie-tól, tudtam, hogy ő az egyetlen ember, akit kérdés
nélkül fogadna.
– Hogy került önhöz a távirat?
– Aggódtam, esetleg akad olyan ember Londonban, aki nem hiszi
el, hogy Amerikába hajóztam. Így elővigyázatosságból idefelé jövet
benéztem a helyi távírdába ma délután, hogy érdeklődjek, jött-e
üzenet a Kristálykert látogatójának. Amikor kiderült, hogy épp akkor
érkezett egy, felajánlottam, hogy elhozom, ha már úgyis ide tartok. A
fegyverrel az ajtó felé intett. – Most pedig indulunk.
– Nem remélheti komolyan, hogy megmenekül. Lucas Sebastian
kézre fogja keríteni.
– Téved, Miss Ames. Sebastian egy puha, elkényeztetett
felsőosztálybeli. Én a londoni utcákon edződtem, olyan embereket
raboltam ki, akik sokkal veszélyesebbek voltak, mint amit ő el tud
képzelni.
– Nem ismeri őt túl jól, ugye?
– Sohasem találkoztam vele, és ha rajtam múlik, ez így is marad.
De a biztonság kedvéért béreltem egy lovat és egy zárt hintót a városi
béristállóból. Az út végén várakozik, épp látótávolságon kívül. Mi
ketten rövid utazást teszünk. Önnek rövid, hogy pontos legyek.
Mozogjon, maga gyilkos szuka!
Evangeline a folyosóra hátrált. Körbevette a nagy ház csendje.
Garrett a bejárati ajtó felé terelte.
– Kifelé! – parancsolta. – Ha sikít, itt rögtön meghal.
Evangeline kinyitotta a bejárati ajtót, és kilépett a lépcsőre.
– Nagy ostobaságot követ el, Mr. Willoughby. Ha lenne egy
csöpp esze, akkor mentené az irháját, amíg még lehet.
– Csak az idejét fecsérli, ha megfélemlíteni próbál. – Garrett
kiment utána, és becsukta az ajtót. Újra intett a pisztollyal. –
Gyorsan, a kocsifelhajtó melletti fák közé!
Evangeline a kővel burkolt felhajtót szegélyező sűrű erdőbe sétált.
Garrett közvetlenül a nő mögött lépdelt. A fák körbezárták őket,
eltakarva a nagy házra nyíló kilátást.
– Hová szándékozik vinni? – kérdezte halkan a nő.
– Valahová, ahol magunk lehetünk. Kis szerencsével Sebastiannek
és a többieknek napokba fog telni, mire a holttestét megtalálják
ebben az erdőben, ha egyáltalán megtalálják valaha. Addigra én már
valóban úton leszek Amerika felé.
– Miért tennék akkor akár egy lépést is?
– Ugyanazon okból, amiért annyi rab sétál szófogadóan a halálba.
Amíg életben van, pislákol némi halvány remény az ön számára,
hogy megmenekül, vagy hogy sikerül az életéért könyörögnie. És
történetesen van pár kérdésem önhöz.
– Tudni szeretné, hogyan halt meg a testvére, ugye? Nem hiszi el,
hogy leesett a lépcsőn, de nem érti, hogy tudtam felülkerekedni rajta.
– Azt átkozottul jól tudom, hogy nem leesett a lépcsőn és kitörte a
nyakát. – Garrett hangja remegett dühében. – Azért ment oda azon a
napon, hogy magát megölje. Dühös volt, mert maga tönkretette a
tervet, hogy elvegye a Rutherford örökösnőt. Azt állította, a maga
hibája, hogy őt csalóként leleplezték. Azt is mondta, hogy olyan,
mintha maga kísértené.
– Meglepő módon én azt gondoltam, hogy ő kísért engem. Alig
hittem a szememnek, amikor először megláttam a Rutherford-
ügyben. Tudom, hogy nem ismert meg. Mikor jött rá, hogy ki
vagyok?
– Egy ideig figyelte Lady Rutherford házát, miután a lánykérését
visszautasították. Tudni akarta, hogyan fedezte fel az öreg hölgy,
hogy ő csaló. Amikor meglátta magát, amint bőrönddel a kezében
távozik, gyanakodni kezdett. Azt mesélte, már nem úgy ment vagy
viselkedett, mint egy fizetett társalkodónő. Azt is hozzátette, hogy
volt valami ismerős magában.
283 AMANDA QUICK
– Követett vissza az ügynökségig – nyugtázta Evangeline.
– Amikor paróka és szemüveg nélkül lépett ki onnan, azonnal
felismerte.
Evangeline látta a lovat és a kis hintót a fák között.
– Így csapdát állított – szögezte le.
– Mit tett a testvéremmel azon a napon? – kérdezte Garrett.
– Miért árulnám el? – Evangeline megállt, és megfordult. – Amint
válaszolok a kérdésére, megöl.
– Nem itt, kivéve, ha nem hagy más választást. – Garrett
elmosolyodott. – Ki tudja? Lehet, hogy ha válaszol a kérdésemre,
akkor adok magának egy esélyt. Megengedem, hogy megpróbáljon
elfutni.
– Kétlem.
Garrett szeme izzott a dühtől.
– Szálljon be a hintóba!
– Nem – felelte Evangeline.
Garrett felemelte a pisztolyt, mintha a markolatával meg akarná
ütni.
– Azt teszi, amit mondok, maga gyilkos kis szuka, vagy sokat fog
szenvedni, mielőtt meghal.
Sötét energia süvített át az erdőn. A ló pánikban felszegte a fejét
és megugrott, magával rántva a hintót is az ösvényen.
– Ez mi? – Garrett döbbenten forgott körbe a rémálomszerű
energia forrása után kutatva. – Mi történik?
– Ez a vadászat vége az ön számára – felelte Evangeline.
Garrett megdermedt, amikor nem messze meglátta Lucast feléjük
közeledni a fák közt. A jobb oldalon a bozótban megrezzent valami.
Stone bukkant elő.
– Egy dolog biztos – szólalt meg Lucas. A szemében jeges tűz
égett. – Nekem nincs kedvem semennyi esélyt adni önnek.
– Rohadt fattyú! – Garrett megragadta Evangeline-t, amikor az
megpróbált kartávolságon kívülre kerülni. Karját a nő torka köré
fonta, és visszarántotta a mellkasa elé. – Maga meg honnan bukkant
elő?
– Engedje el! – szólalt meg Lucas halkan.
– Hagyja abba, amit velem tesz, akármi legyen is az, különben
most azonnal megölöm a nőt, esküszöm!
Lucas Evangeline-re nézett.
– Jól van?
– Hamarosan jól leszek – felelte.
Megvolt a fizikai kontaktus, amire szüksége volt. Mindkét kezével
megszorította Garrett karját, és megkereste a legerősebb áramlatokat
az aurájában: az életerejét. Óvatosan elkezdte gyengíteni. Tanult
Lucas meggyógyításából, emlékeztette magát. Nem kell megölnie
Garrettet ahhoz, hogy megállítsa. Csak öntudatlanná kell tennie.
– M-mi történik velem? – Garrett még szorosabban tartotta
Evangeline-t.
– Ez a hely energiája – válaszolta Lucas. – Nem hallotta a helyi
legendákat? Ez az erdő veszélyes. Vannak, akik azt állítják, hogy
kísértetjárta.
– Nem! – Garrett levegő után kapkodott. Eltántorgott Evangeline-
től.
Amikor a nő elvesztette vele a fizikai kontaktust, elvesztette azt a
lehetőséget is, hogy manipulálja az auráját. De Lucas átvette az
irányítást. Újabb ádáz energiahullámok áradtak a levegőben.
Garrett a csak általa látott szörnyűségek ellen hadakozva
tántorgott, és őrjöngve próbálta Evangeline-t a pisztollyal célba
venni.
– Ez a maga hibája! – lihegte. – Az egész! A maga hibája!
– Menjen tőle távolabb, Evangeline! – mondta Lucas halkan.
A nő már bőven Garrett számára elérhetetlen távolságra ért. De a
férfi már nem figyelt rá, elveszett az őt elborító rémálmok
tengerében. Szemében a düh helyét rémület váltotta fel.
A pisztolyt a homlokához tartotta, és meghúzta a ravaszt.
40.
Evangeline és Lucas a teraszon álltak, Beth és Tony társaságában. Az

éjszakába borult kertet figyelték.
– Tudom, még túl korai, hogy biztosak lehessünk a sikerben –
mondta Lucas –, de valahogy másnak tűnik itt kint, mint korábban,
mintha az energia kevésbé lenne intenzív.
– Én is úgy érzem. – Evangeline szélesre tárta az érzékeit. – A
túlhevült érzés csökkenőben van. Az áramlatok is mintha kezdenének
visszatérni a helyhez mérten normálishoz.
Korábban kihívták a hatóságokat, hogy intézkedjenek Willoughby
holttestével kapcsolatban. Lucas erősen lerövidített beszámolót adott
az eseményekről, amelyben csak egy szomorú öngyilkossági eset
szerepelt, s nem esett szó gyilkossági kísérletről.
Mindenki meg volt döbbenve, de ha a rendőr és a temetkezési
vállalkozó el is tűnődött azon, vajon miért jött egy munkanélküli
színész egészen Kristálykertig, hogy elvegye a saját életét, túl
udvariasak – és Lucas által túlzottan megfélemlítettek – voltak, hogy
érdeklődjenek. Végül is mindenki tudja, hogy a színészek
temperamentumos emberek, akik hajlamosak szélsőséges
hangulatingadozásokra, jó és rossz irányban egyaránt.
Molly könnyű vacsorát készített, ami egy általa szíverősítőnek
titulált, curry ízesítésű levesből és a fantasztikus lazacos,
póréhagymás pitéjéből állt. Azt állította, mind a kettő jót tesz az
idegeknek. Evangeline nem volt meggyőződve a leves és a pite
gyógyító hatásáról, de már kezdett megnyugodni, habár gyanította,
hogy nem fog jól aludni ezen az éjszakán. Garrett Willoughby golyó
lyuggatta koponyájának látványa élénken idézte emlékezetébe
édesapja öngyilkosságát.
– Tony és én nem rendelkezünk az önök paranormálisra való
fogékonyságával – mondta Beth –, de mi is érzékeljük a légkörben
történt változást.
– A park nem tűnik annyira fénylőnek – jegyezte meg Tony. –
Még mindig nyugtalanító érzést kelt, de már közel sem annyira, mint
mielőtt kiástuk a kristályokat.
– Nézzék a pavilonnál a tó felszínét! – tette hozzá Beth. – Tegnap
éjjel úgy verte vissza a holdfényt, mint egy tükör. De ma este
homályosabb.
Evangeline felerősített érzékekkel tanulmányozta a tavat.
Határozottan kevésbé volt vészjósló.
– Igaza van. Még mindig van a víznek energiája, de már nem
tűnik olyan fenyegetőnek.
Lucas odasétált mellé, épp csak súrolva a karját. Evangeline
szeretett volna odafordulni, és vigaszt találni a férfi erejében, de
aligha ez a megfelelő idő vagy hely az ilyen bensőséges gesztusok
számára. Sőt lehet, hogy soha többé nem lesz alkalom, hogy
elveszejtse magát Lucas karjaiban, gondolta. A nagy kaland lezárult.
Reggel meg kell vitatniuk, mi lenne a legdiszkrétebb módja a színlelt
eljegyzésük felbontásának.
– Tony! Neked és Bethnek igazatok volt a kristályokkal
kapcsolatban – jelentette ki Lucas. – Növelték a park természetes
energiáját, és felerősítették a forrás erejét.
– Az volt a probléma, hogy az áramlatok rezgési mintája kezdett
instabillá válni – válaszolta Tony. – Méghozzá veszélyesen. Chester
bácsi tudta, hogy valami nem stimmel, de nem jött rá, hogy a
kristályok okozzák a bajt. Meg volt róla győződve, hogy a Látomás
vizének ereje vált intenzívebbé valamilyen módon.
– Ezért volt olyan izgatott, hogy talált egy nőt, aki képes bejutni a
kamrába – tette hozzá Lucas. Most az a kérdés, hogy mi a csudát
csinálunk azokkal az átkozott kristályokkal?
– Az a lehetőség mindig fennáll, hogy elvigyük őket a tengerhez,
és bedobjuk őket a vízbe – vetette fel Beth.
Tony összevonta a szemöldökét.
287 AMANDA QUICK
– Én nem hiszem, hogy meg kellene őket semmisíteni. A
paranormális tulajdonságaik miatt még nagyon értékesnek
bizonyulhatnak valamikor a jövőben. Szeretném tanulmányozni őket.
– Nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet – felelte Lucas.
– Chester bácsi iratai szerint ő egy olyan boltban találta a
kristályokat, amely főként hamis régiségeket árult – szögezte le
Tony. – Láthatólag évekig pihentek egy ládában, anélkül hogy bármi
gondot okoztak volna. Csak akkor kezdtek veszélyes módon
rezonálni, amikor itt, az apátságban a földbe kerültek.
– Ha megtartja a kristályokat, akkor biztonságba kell majd
helyezni őket – figyelmeztette Evangeline. – Mindig lesznek
megszállottak, mint Chester Sebastian, akik olyan kristályok és
kövek után kutatnak, amelyekről az a hír járja, hogy paranormális
tulajdonságokkal bírnak. Még csak az hiányzik, hogy valami őrült
tudós megszerezze őket.
– Igaz – értett egyet Lucas. – De Tonynak is igaza van: a
kristályok egy nap még fontosnak bizonyulhatnak. Bölcs dolog lenne
megtartani őket, amíg többet meg nem tudunk róluk.
Beth a bátyja arcát fürkészte.
– Mit javasolsz, hol tároljuk őket?
Lucas a még mindig fénylő növényzetre nézett.
– Szerintem a közeljövőre a Kristálykert van olyan biztonságos
rejtekhely, mint bármi más. Rendelek egy acéldobozt, egy széfet,
hogy abban tároljuk. – Tonyra nézett. – Jó lesz így?
– Igen. Biztos vagyok benne, az acél megfelelő lesz, hogy az
energiát megtartsa. – Tony lebiggyesztette az ajkát. – De lehet, hogy
az lenne a legjobb, ha a széf belsejét üveggel bélelnénk ki, további
elővigyázatosságként. Ha az én paranormális energiával kapcsolatos
elméleteim helyesek, akkor az szigetelő tulajdonsággal is bír.
– Rendben – válaszolta Lucas. – Ezt akkor eldöntöttnek
tekinthetjük. Megtartjuk a kristályokat, legalábbis egyelőre.
Beth rápillantott.
– De ha itt tartjuk a kristályokat az apátság területén, akkor nem
adhatod el ezt a helyet. Valakinek állandóan itt kell laknia, hogy
szemmel tartsa a kristályokat és a birtokot.
– Történetesen úgy döntöttem, eljött az ideje, hogy legyen egy
vidéki rezidenciám – jelentette be Lucas.
Mindnyájan ránéztek.
Tony tért magához elsőként.
– Mi az ördög? Mégis mióta érdeklődsz a vidéki élet iránt?
– Amióta úgy döntöttem, hogy megházasodom, és családot
alapítok – válaszolta Lucas. – Mindenki tudja, hogy a vidék sokkal
egészségesebb környezet a gyermekek számára, mint a füstös és
poros város.
Tony és Beth Evangeline felé fordultak. Mindketten mosolyogtak.
– Hát persze! – szólalt meg Beth. – Kristálykert nagyszerű vidéki
rezidencia lesz kettejük számára.
Evangeline szóhoz sem jutott. Lucas egyre mélyebbre ássa a
gödröt, gondolta. Minél jobban kiszínezi az ő képzeletbeli jövőjüket,
annál nehezebb lesz felbontani az áleljegyzésüket. Elkapta a férfi
pillantását, és kétségbeesetten próbált szavak nélkül üzenni neki, de
Lucas mintha nem értette volna.
– Stone úgyis itt lesz, amikor Evangeline-nel mi Londonban
tartózkodunk, és majd ő vigyáz a dolgokra – folytatta.
– Miért lesz Mr. Stone itt?
– Arról tájékoztatott, hogy feleségül kívánja venni Mollyt, aki
Little Dixbyben akar teázót nyitni – válaszolta Lucas. Elmosolyodott
a meglepett arckifejezések láttán. – Én nyújtok majd anyagi
támogatást a teázóhoz, amely, Mollyt ismerve, minden bizonnyal
nagyon sikeres lesz. Tudják, van némi tehetségem a kiváló
befektetések felismerésében.
Rémülete ellenére Evangeline-t hirtelen öröm járta át.
– Ez csodálatos hír! Molly fel lesz villanyozva.
– És ami Stone-t illeti, boldogan fog élni, amíg csak Molly
mellette lesz – jegyezte meg Lucas. – Gondolom, Tony is
meglehetősen sok időt fog itt tölteni, ha a kristályokon akar
kísérleteket végezni. Javasolom, hogy konzultálj egy bizonyos
Horace Tolliverrel, aki nagyon érdeklődik a paranormális tudománya
iránt.
Tony szélesen elmosolyodott.
289 AMANDA QUICK
– Így teszek. Abban biztos lehetsz, hogy sokat látsz majd itt a
jövőben. A park paranormális tulajdonságait is nagyon szeretném
tanulmányozni.
Lucas Bethre nézett.
– Ha úgy döntesz, hogy feleségül mész Mr. Rushtonhoz, biztos
vagyok benne, hogy őt nagyon fogják az apátságban található
régiségek érdekelni. Mindkettőtöket szívesen látlak.
Beth elmosolyodott.
– Mint mindig, most is olyan tervvel álltái elő, ami mindannyiunk
problémáját megoldja.
– Nem mindegyiket – felelte Lucas. Evangeline-re nézett. – Még
van egy megoldásra váró probléma. Ha te és Tony lennétek olyan
jók, hogy magunkra hagytok, akkor megpróbálom azt is rendezni.
Tony a szemöldökét ráncolta.
– Miért kell távoznunk?
– Csak mert kell – felelte Beth. – Gyere, Tony! Most!
– Nem értem, miért... – Elhallgatott, mert Beth megragadta a
karját, és elkezdte a teraszról befelé húzni a házba. Visszanézett
Evangeline-re és Lucasra, akik nem mozdultak. – Rendben! – szólalt
meg aztán beletörődőén. – Jobb lesz, ha lejegyzem, hogyan
távolítottuk ma el a kristályokat. A világért sem akarnám, hogy
feledésbe merüljenek a részletek.
– Pontosan – helyeselt Beth.
Tonyval eltűntek a házban, és becsukták az ajtót.
Evangeline egyedül találta magát Lucasszal.
– Jó sok tervet szőtt mindenki számára – szólalt meg a nő. – De
van egy dolog, amit nem vett figyelembe.
A férfi a kedveséhez sétált, és az arcát a kezébe fogta. Evangeline
érzékelte a bensőséges energiát Lucas aurájában. Ez az energia
megszólította az érzékeit, és jobb kedvre derítette. A férfi
elmosolyodott.
– Mi az, amit nem vettem számításba? – kérdezte.
– Ha Kristálykertet teszi meg otthonául, mi lesz a konzultációs
munkájával? Csak nem akarja feladni?
– Nem – felelte. Hüvelykujjával a nő állának vonalát simogatta. A
tekintete felforrósodott. – Nem hiszem, hogy teljesen fel tudnám
adni, még akkor sem, ha szeretném. Ezt senki sem érti önnél jobban.
– Igen – felelte.
– De évente csak párszor kérnek fel, és London nincs olyan
messze vonattal. Akárhogy is, szándékomban áll megtartani a városi
házat. Praktikus lesz olyankor, amikor Londonban leszünk.
– Igen, persze. Gondolnom kellett volna a vonatra. – Valójában
úgy tűnt, hogy ebben a pillanatban semmivel kapcsolatban nem tud
tisztán gondolkodni. Az érzelmei teljesen a fejük tetejére álltak...
Amikor Londonban leszünk.
– Tudja, azt remélem, hogy lesz egy konzultációs partnerem a
jövőben – közölte Lucas.
Evangeline megdöbbent.
– Mit ért ezen?
– Nagyon hasznos lenne egy olyan partner, akinek van tehetsége
az elveszett dolgok megtalálásában.
Úgy tűnt, mintha az összes levegőt kiszippantották volna az
éjszakából. De nincs is szüksége rá, hogy levegőt vegyen, gondolta
Evangeline. Nagyon jól elélne az őket körülvevő energián is.
– Abban a hitben voltam, hogy ön egyedül dolgozik – jegyezte
meg.
– Egész eddig így is volt, mert mielőtt kegyed belépett az
életembe, sohasem találkoztam olyan nővel, akit megkérhettem
volna, hogy ossza meg annak a tudásnak a terhét, amit én tudok,
hogy lássa azokat a dolgokat, amiket én látok. De ön olyannak ismer,
amilyen vagyok, és nem fordul el. Ismeri a bennem élő vadállatot, de
nem fél.
– Persze hogy nem félek öntől, Lucas. – Megragadta a férfi
kabátjának a hajtókáját. – Mióta kezdett melodrámát írni? Mennyei
atyám! Magában nincs vadállat, csak egy erős, bátor férfi, aki akár az
életét is adná, ha szükséges, hogy megvédje azokat, akik a
felügyeletére vannak bízva.
A férfi szemében huncut nevetés bujkált.
291 AMANDA QUICK
– Kiváló. Már megint romantikus regényhőst csinál belőlem. Meg
kell győznöm, hogy feleségül jöjjön hozzám, mielőtt rájön, hogy
nem vagyok alkalmas a hős szerepére.
– Ó, de ön az én hősöm! – Elmosolyodott, és lábujjhegyre állt,
hogy száját futólag a férfiéhoz érintse. – Már az első nap tudtam,
amikor találkoztunk. Nagyon szívesen lennék a partnere a
nyomozásai során, csakúgy mint bármi másban.
A férfi vidámsága mintegy varázsütésre átalakult sötét, mély
szükséggé. Elkapta a nő kezét, és megcsókolta a tenyerét.
– Szeretem önt, Evangeline, az első találkozás óta ott a
könyvesboltban. Azon az éjszakán, amikor önt az életéért menekülve
a kertemben leltem, tudtam, meg kell találnom a módját, hogy
megvédjem, és ön az enyém kell hogy legyen. Nem vagyok normális
férfi, és sohasem leszek képes normális életet biztosítani kegyednek.
De mindenemet odaadom, amim van, minden szeretetemet és
bizalmamat. A szívemet az ön kezébe helyezem.
A nőt határtalan öröm járta át.
– Jól vigyázok majd rá – ígérte. – Szeretem, Lucas. Mindig
szeretni fogom. Mostanra már világosnak kéne lennie, hogy én sem
vagyok normálisabb, mint ön. De ahogy bármely regényíró
megmondhatja önnek, a normális nem túlzottan érdekes.
A férfi felnevetett. Nevetése zengett a parkban, tovaterjedt egy
energiahullámon. A nőt a karjába vonta, és megcsókolta. Evangeline
úgy viszonozta, ahogy, biztos volt benne, egész életében viszonozni
fogja, a férfiéhoz mérhető hévvel és energiával, valamint a kitartó
szerelem ígéretével.
Nem volt szüksége a természetfeletti képességére, hogy tudja, ez
egy olyan ígéret, amit mindketten megtartanak majd.
A Kristálykert ragyogott körülöttük a holdfényes éjszakában.
41.
Az esküvőt a Napkertben tartották. Evangeline aggódott, hogy a hely

még nem teljesen biztonságos. Végül is még csak egy hónap telt el,
amióta kiásták a kristályokat a földből. De Tony, Beth és új
kollégájuk, Horace Tolliver biztosították róla, hogy egyik vendég
sem esik majd egy elfajzott rózsa vagy egy húsevő kúszónövény
áldozatául.
A pavilon előtti fekete vizű tó köré viszont kerítést húztak. Csak a
biztonság kedvéért, magyarázta Tony. Végül is kisgyerekek is
lesznek, mivel az egész Gillingham családot meghívták.
Nagyon kevés megjegyzés hangzott el a pár botrányosan rövid
eljegyzése miatt, ha elhangzott egyáltalán. A pletyka hiányának
számos oka lehetett. Az első, hogy mindenki számára napnál
világosabb volt, hogy a menyasszony és a vőlegény nagyon
szerelmesek.
A finom diszkréció másik oka ugyanilyen egyértelmű: senki sem
akarta megkockáztatni, hogy magára vonja a Kristálykert új
tulajdonosának haragját. Mindenki biztos lehetett benne, hogy Lucas
Sebastian nem habozna megtorolni a hölgye becsületén esett
legkisebb csorbát is.
A nyári nap ragyogott a nagy tömegre, amelyben ott volt Judith,
Lucas nagynénje, Florence, Tony és Beth, valamint a Sebastian
család számos további tagja. Tony volt a násznagy, Beatrice és
Clarissa pedig a nyoszolyólányok.
Mrs. Flint és Mrs. Marsh, a Lámpás utcai, társalkodónő-bérléssel
foglalkozó ügynökség középkorú tulajdonosnői, a menyasszony
oldali padsor első sorában ültek. Az egész szertartás alatt szipogtak,
és diszkréten törölgették a szemüket kis vászonkendőjükkel.
293 AMANDA QUICK
– Azért sírtak, mert tudták, hogy az egyik legjobb nyomozójukat
veszítették el – állította Clarissa később Evangeline-nek. – Tudják,
hogy nehéz lesz téged helyettesíteni.
– Emlékeztettük őket, hogy te és Mr. Sebastian alkalmanként
vállaltok majd konzultációs munkát – tette hozzá Beatrice. – Ők
persze biztosítottak bennünket róla, hogy az ügynökség többször nem
keveredik gyilkossági ügybe. Úgy hangzik, hogy az élet
meglehetősen unalmas lesz Clarissa és a magam számára, de hát mit
lehet tenni.
A szertartást követően a menyasszony, a vőlegény és a vendégek
egy Molly által levezényelt, nagy gonddal összeállított esküvői
lakomát élvezhettek. A tömeg el volt ragadtatva. A teraszon
felállított hosszú asztalt az ünnephez méltón feldíszítették. A fogások
közt szerepelt a lazacos póréhagymás pite, különféle sült húsok és
fűszeres főtt lóbab, tejjel és mandulával főzött borjúhús, homársaláta,
válogatott nyári gyümölcsök tejszínhabbal, fagylalttal és
gyümölcskocsonyákkal.
Az asztalfőn egy látványos esküvői torta állt, amelyet
megdöbbentően valósághű rózsák szegélyeztek. Evangeline egy
pillanatra megrémült, amikor fel kellett vágnia a tortát, és észrevette
a rózsákat.
– Molly! Csak nem azok a rózsák!
Molly közel hajolt, és lehalkította a hangját.
– Ezek cukorrózsák, asszonyom. Ne aggódjon, nem a kertben
szedtem őket.
Lucas és Evangeline a nászéjszakájukat az Éjkert szívében
található római fürdő romjai között töltötték. Ha valaki szokatlannak
is találta ezt a helyszínt a nászút kezdeteként, senki sem volt olyan
esztelen, hogy ennek hangot is adjon. Mint ahogy ahhoz sem fűzött
senki megjegyzést, amikor Lucast látták az esküvő előtti napon
takarókat, párnákat és tiszta ágyneműket hurcolni a labirintusba.
Most már a helyi büszkeségek közé lépett elő, hogy a Kristálykert
új urát és úrnőjét senki sem nevezhetné átlagos párnak. Senki sem
várhatja tőlük, hogy a nászéjszakájukat szokványosán töltsék.
A második kamrában az energia kellemes volt. Lucas felkapott egy
üveg pezsgőt, amit épp akkor bontott ki, és megtöltött két poharat. A
pezsgőt a gyöngyöző víz széléhez vitte, ahol Evangeline ült, kecses
lábát a vízben lóbálva. Már hálóruhát viselt. Haja a vállára omlott, és
a szemében végtelen titokzatosság tükröződött. A férfi tudta, hogy
ezek felfedezésével fogja tölteni élete maradék részét.
Átnyújtotta feleségének az egyik poharat, és leült mellé. Már
levette a csizmáját, és az inge is tárva-nyitva volt, de még nadrágot
viselt. Felhajtogatta a nadrágja alját, és ő is a vízbe lógatta a lábát.
– Gratulálok, Mrs. Sebastian – mondta.
– Úgy érti, a házasságomhoz? – A szeme megelevenedett. –
Köszönöm, Mr. Sebastian. Ami azt illeti, én magam is meglehetősen
elégedett vagyok.
– A Winterscar Kastély új fejezetének megjelenésével aratott
figyelemre méltó sikerére céloztam. – Kis tósztra emelte a poharát. –
Sikerre vitte! Valóban elhitette az olvasókkal, hogy a férfi, akiről azt
gondolták, hogy a regényében ő a gazember, valójában hős. Csak egy
nagyon kiváló író képes rá, hogy egy ilyen okos cserét véghezvigyen.
Evangeline elmosolyodott, és kortyolt egyet a pezsgőjéből.
– Köszönöm. Be kell vallanom, az a nagy szerencse ért, hogy nem
más ihletett meg, mint a saját férjem!
– Aki mindig szívesen áll a szolgálatára!
– Ez nagyon praktikus lesz – felelte.
A férfi megérintette az arcát, majd odahajolt, és megcsókolta.
– Szeretlek, Evangeline.
– Én is szeretlek, Lucas.
Szenvedélyes öröm töltötte el a férfit. Félrerakta a poharát, és a
nőét mellé helyezte.
A karjaiba kapta Evangeline-t, és megcsókolta.
Az ősi medence pezsgő, csillogó és szikrázó vize a szerelem
energiáját tükrözte.
ISBN 978 963 203 266 5
Maecenas Könyvkiadó, Budapest

Felelős kiadó: a Maecenas Könyvkiadó igazgatója
A kiadásban közreműködött az I.P.C. Könyvek Kft.
Szerkesztette: Horváth Ágnes
Nyomdai előkészítés: Patkó-Huszti Hajnalka
Nyomta és kötötte a Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen
Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató
Terjedelem: 17,63 (A/5) ív

Amanda Quick Kristalyok Kertje

Uploaded by

Document Information

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Amanda Quick Kristalyok Kertje

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

AMANDA QUICK

Fordította Kelly Ágnes

A betört zár tompa puffanása mennydörgésként visszhangzott a ház

Evangeline feszülten ült a könyvtárterem egyik igen kopott székének

Lucas átnyújtotta a nőnek az egyik pohár brandyt.

Evangeline – Lucas szerint alighanem csak röpke – döbbent csöndbe

Lucas megállította Evangeline-t az apró lak bejáratánál. A kis kerti

Stone a konyhában várt rá egy kancsó kávéval.

Beatrice Lockwood a meleg délutáni napsütés felé tartotta divatos

Clarissa szavaiban hitetlenkedő együttérzés csengett, amikor

Lucas nagy érdeklődéssel figyelte a három nőt, miközben azok

Ezen az estén mindhárman a kastély teraszán álltak Lucas

Következő reggel Evangeline kikísérte Clarissát és Beatrice-t a

Lucas nagy léptekkel a könyvtárba ment, és kabátját az egyik szék

Evangeline Mollyval épp ágyat húzott a Lucas nagynénjének szánt

Beth nem győzött szabadkozni Evangeline előtt a nagynénje

Florence úgy vette be a könyvtárat, mint egy csatahajó az ellenséges

Egy órával később Evangeline a könyvtárba ment, hogy

A park halványan világított az éjszakában. A fény a növényzetből és

A férfi azzal a biztos tudattal tért magához, hogy megtörtént, amire

Beletelt pár percbe, mire Evangeline visszanyerte a lélegzetét, és

Horace Tolliver egyre azt kérdezte, hogyan csúszhatott az egész így

Lucas újra szerelmeskedett vele ott a fürdő pezsgő vizében. Utána

Stone komoran feszengett a könyvtárban az asztal előtt.

Ezen a délelőttön tizenegy órakor Evangeline fel-alá járkált a

Egy órával később Lucas négyszemközt találkozott Judithtal a

Evangeline épp Beth és Florence társaságában teázott a szalonban,

Evangeline egy darabig csöndben ült, a teáját kortyolgatva. Egy idő

Lucas az íróasztalánál állt, kezével az apátság hatalmas térképére

Horace épp egy újabb, láztól átforrósodott borogatást távolított el

Evangeline kibontotta a kalapkötőjét, és a kalapot átadta Mollynak.

Molly és Stone a Napkertre néző teraszon álltak. A hold ezüstös

Elég volt a családjából mára, gondolta magában Lucas. Egyedül kell

Valamivel később Evangeline mocorogni kezdett mellette. A súlya

A teraszon ültek az asztalnál, limonádét kortyolgatva, amit Molly vitt

Lucas Evangeline-t faggatta. Különleges érzékei bizseregtek, és a

Lucas nézte, ahogy a gyilkos, fegyverrel a kezében, céltudatosan

Evangeline lerakta a Little Dixby Krónika reggeli számát, és felvette

A könyvtárajtón felhangzó kopogás Lucast rossz előérzettel töltötte

Evangeline a következő, az olvasókat bizonytalanságban hagyó és

Evangeline és Lucas a teraszon álltak, Beth és Tony társaságában. Az

Az esküvőt a Napkertben tartották. Evangeline aggódott, hogy a hely

Maecenas Könyvkiadó, Budapest

You might also like