1814.

Napóleon Elba szigetén várja, hogy

visszatérhessen Franciaországba, s folytathassa
nagyszabású terveit. Európa vészterhes időket él át.
Rowan McAllister számára viszont huszonöt éve csak
egy dolog számít: megbosszulnia szülei halálát.
Nem számít, hogy kin gázol át, mennyi fájdalmat okoz.
Közben ő maga is szenved, s maga sem akarja elhinni,
hogy megtalálta az igaz szerelmet.
Olivia Wentworst, aki mindenben elüt a londoni
szépségektől, határtalan életkedvvel van megáldva.
Apjáért képes egy kilátástalan házasságba is
belemenni. Ám makacs természete korántsem úgy
alakítja ezt a frigyet, mint ahogy férje, Rowan
McAllister elképzelte.
 Copyright © 1999 by Maria Brown
All rights reserved!
Magyarországon kiadja a W. STOKER Kft.Felelős kiadó: a kft
ügyvezetője
A kiadásban közreműködött:
LfCIUM-Art
Könyvkiadó- cs Kereskedelmi Kft.Felelős vezető: Újvári
BélaFelelős szerkesztő: Szabó TündeNyomdai munkálatok:
Kapitális Nyomda. Debrecen
Felelős vezető: Kapusi József ügyvezető igazgató
 1. fejezet
1789. Glasgowtól néhány mérföldre délre

Langymeleg nyári nap volt. Az égen csupán néhány bárányfelhő

bodrozódott, s kellemes szellő fújdogált. A keskeny, poros út az
erdőn keresztül kanyargott, nem kis bosszúságára a kocsiban
zötykölődő fiatal párnak.
Melanie Wentworst és férje néhány órája hagyták el Glasgow
viszonylag biztonságos utcáit. A fiatalasszonyt igencsak
kimerítette a fárasztó utazás. A kilencedik hónapban ez nem is
csoda, hiszen hasa fájdalmasan megfeszült, ha egy nagyobb
buckába hajtott bele a kocsis. Azzal vigasztalta magát, hogy
Johnnal hamarosan megállnak egy fogadóban pihenni.
Csinos, vörös hajú szépség volt, s az áldott állapot sem
csúfította el finom vonásait. Férje rajongó szerette gyakorta nyűg
volt számára. Az utóbbi hónapokban pedig nem tágított mellőle és
még a széltől is óvta. Ezek után ez a szerinte merőben fölösleges
utazás Melanie szüleihez egyáltalán nem volt a kedvére, de hát mit
tehetett volna, amikor felesége annyira könyörgött neki.
Lord Wentworst egyáltalán nem volt már olyan fiatal, mint
amilyennek látszott. Jócskán a negyvenes évei végén járhatott, de
a sportos életmód és a boldogság sokkal kevesebbnek mutatta.
Későn nősült, de nem bánta meg egy pillanatra sem. Felesége
jelentette számára a napot, az életet.
 A hosszúra nyúlt agglegényévek alatt volt módja kitapasztalni a
fehérszemélyek viselkedését, de egy sem vehette fel a verseny
Melanieval. Egy szó, mint száz, ő volt a legmegfelelőbb nő a
számára. Most pedig a legnagyobb örömmel ajándékozza meg,
amit valaha is kaphatott. Végre örököse születik, mert ez a
gyermek nem lehet más, csak fiú. Idős édesanyja nem rágja tovább
a fülét, hogy unokát akar, aki örökli a vagyont, és tovább viszi a
Wentworts nevet.
Mindazonáltal ez most a legkevésbé sem érdekelte. Egyetlen
dolog számított: Melanie.
Egész úton figyelte az asszonyt és nem kerülte el a figyelmét,
hogy hol elsápad, hol pedig verejtékben úszik a homloka. Egyre
jobban aggódott érte, mégsem merte szóvá tenni félelmeit.
Melanie erős akarattal volt megáldva, s nem átallotta letorkolni, ha
úgy tartotta kedve. Épp eleget hallhatta tőle, hogy egyedül is meg
tudja oldani a gondjait, a gyerekszülés pedig egyáltalán nem
ördöngösség. Ha más asszony is megbirkózik ezzel a feladattal,
hát neki sem lesz oly nehéz.
Valójában Melanie nagyon is tartott az egész tortúrától. Nem is
egy rémmesét hallott arról, hogyan kínlódnak a vajúdó asszonyok,
s akár meg is halhatnak szörnyű fájdalmak közepette. Hajlamos
volt elhinni ezeket a történeteket, bár intelligenciája tiltakozott a
túlzások ellen.
Ettől függetlenül bátran vállalkozott az útra,. hogy
meglátogassa szüleit, akik repestek a boldogságtól, amikor
betoppantak hozzájuk. Ez az öröm megérte neki a fáradságos
utazást. Sok-sok hónapja nem láthatta őket, nem csoda, ha
hiányzott a meleg családi fészek.
Persze John is megadott neki mindent, de azért ez más volt. A
szüleinél ismét gyerek lehetett, akit szeretnek, babusgatnak.
A fájdalom újult erővel mart bele a hasába. Mókás fintorral
próbált változtatni kényelmetlen helyzetén. Bár dereka
folyamatosan sajgott, a világért sem mutatta volna ki szenvedéseit
John előtt. Egyetlen dologért imádkozott, amióta elindultak
Glasgowból, hogy a gyerek ne most akarjon a világra jönni.
Azonban rá kellett döbbennie, a jó öreg természeten nem lehet
úrrá. A magzat elérkezettnek látta az időt. hogy megismerje az
édesapját és az édesanyját. Ennek érdekében kíméletlenül tört
lefelé, utat keresve magának. Mintha a kocsis is segítségére lett
volna, mert újabb és újabb buckákat talált, az amúgy sem egyenes
útszakaszon.
Percek múltán Melanie úgy érezte, nem bírja tovább a
színlelést. Alhasában oly erősen jelentkezett a fájdalom, mint még
soha. Megragadta férje kezét, de olyan erősen, hogy John
döbbenten fordult felé.
- Melanie, kedvesem mi a baj? - nézett rá elkerekedett
szemmel.
A legrosszabbtól tartott, de nem akart hangot adni
aggodalmának.
- A baba jön, ugye?
- Az istenért John! Ne kérdezzen bolondságokat! Nem látja,
hogy szenvedek?
- Eddig ügyesen titkolta előttem kedvesem, de remélem most
már megjött az esze, s nem játsza tovább a hős anyát.
Felesége bosszúsan rávillantotta tengerzöld szemét, de a
következő pillanatban szép vonásait ismét eltorzította a fájdalom.
- Azt hiszem nemsokára meg lesz a gyerek.
Wentworst rémülten ültette feljebb lecsúszni készülő feleségét.
- Nem tudná tartani még egy kicsikét, hamarosan megérkezünk
egy fogadóhoz. Ott bizonyára találunk egy olyan nőszemélyt, aki
járatos az efféle női dolgokban.
Melanie megsajnálta férjét, s a fájdalmai ellenére
megnyugtatóan mosolyogni próbált.
- Igyekszem, de nem ígérhetek semmit.

Rowan kikerekedett szemmel nézte a mészárlást. A banditák

nem kíméltek senkit, sem nőt, sem gyereket. Alig tudta felfogni,
hogy mindez vele történik. Tíz éve ellenére viszont tudta, csak
egyetlen módon menekülhet meg; ha nem mutatkozik. Még
beljebb húzódott a bokrok árnyékában, s szemét iszonyodva
hunyta le. Édesanyja alig pár méterre fekszik tőle kiterítve, lába,
karja furcsa szögben, mereven hever a porban, de még lélegzik,
mellkasa gyengén emelkedik, süllyed. A kocsis és édesapja
vállvetve küzdenek, de eleve kilátástalan a harc. A banditák
túlerőben vannak és bármennyire is ügyes az apja és a szolga, a
küzdelem nem fog sokáig tartani.
Neki épp annyi ideje volt csak, hogy leugorjon a kocsiról, és a
sűrű bokrok közé vesse magát. Anyja szinte kilökte, s könyörgő
szemeinek nem tudott ellenállni. Atkozta a sorsot, hogy csupán tíz
éves. Miféle segítséget nyújthatna ő?
Egyre beljebb húzódott az erdőbe, s visszafelé tartott az úttal
párhuzamosan. Kifinomult érzékeinek köszönhetően hamarosan
egy kocsi közeledtére lett figyelmes. Tétovázás nélkül nyargalt a
zaj irányába, szíve megtelt reménnyel. Talán még nincs veszve
minden.
Apró lábait felsebezték a száraz faágak, s az élesebb fűszálak
haj szál vékony vágásaiból vér csörgött cipőire. Nem törődött vele,
csak csörtetett előre, karjaival elhajtva a fák lenyúló ágait.
Úgy félmérföldnyire lehetett, amikor az egyik kanyar mögül
előtűnt egy fogat. Ékes címer díszítette az oldalát, ami
máskülönben lenyűgözte volna a fiút. Most azonban vakmerően
ugrott a lovak elé, amik majdnem halálra gázolták. A kocsis
káromkodva állította meg a rémült állatokat.
- Hé, te bolond gyerek - ordította -, meguntad az életed?!
- Nem uram, csak segítséget szeretnék kérni!
Közben a kocsiban mozgolódás támadt, s az ajtó nagy
lendülettel vágódott ki.
- Mi az ördögért állt meg Graves! Azonnal hajtson tovább!
Rowan hamarjában ott termett a cifra ruhás úr előtt, s fejéről
lekapva tépett sapkáját, hadami kezdett.
- Uram! A segítségéért esedezem! Útonállók támadtak ránk,
úgy félmérföldnyire innen. Ha nem sietünk, hamarosan
meghallnak a szüleim. Édesapám és a szolga már nem tudják
tovább tartani magukat.
Wentworst összeráncolt homlokkal nézte a gyereket. A
kocsiban felesége fájdalmasan nyögdécselt, ez a fiúcska pedig a
legalkalmatlanabb időpontban kéri a segítségét. Nem
kockáztathatja Melanie és a megszületendő gyermekük életét. Ha
tovább megy az úton és közbeavatkozik, mindannyiuk élete
veszélyben forog.
- Sajnálom fiam, de nem áll módomban segíteni a szüleidnek...
- De hát uram, meghalnak!
A lord sápadtan ragadta meg a kocsi ajtaját.
- Gyere velünk fiam! Ez az egyetlen helyes megoldás.
Rowan tagadóan megrázta a fejét. Hogyan hagyhatná itt a
szüleit?
Wentworst beszállt a kocsiba, de nem tudott visszanézni a
kétségbeesett, csalódott kis arcocskára. A felesége sokkal
fontosabb volt számára, holmi idegeneknél, mégis oly nehéz volt
meghozni a következő döntést.
- Forduljon meg Graves! Hajtson olyan gyorsan. amilyen
gyorsan csak tud!
Szégyenkezve fogta meg felesége kezét, akinek újfent eltorzult
az arca egy előtörő fájdalomhullámra.
Wentworst nem látta a fiúcska gyűlölködő tekintetét, ökölbe
szorított kezeit.
 2. fejezet
1814. London

A városra sötétség borult. Az emberek behúzódtak az

otthonukba, csak az igazán vakmerőek merészkedtek ki az
utcákra. Londont könnyű fátyolként burkolta be a köd. Az
egyszerű járókelő alig látott tovább az orránál, s ha nem volt
ismerős, akár el is tévedhetett volna. Ám a magas, délceg férfi
láthatóan könnyedén eligazodott a gyéren megvilágított, szűk
sikátorokban. Határozott uticélja volt, egy kocsma, amit a jobb
érzésű emberek messzire elkerülnek. Minekután a munkájához
hozzá - tartozott a jólértesültség, áldozatokat kellett vállalnia, nem
is akármilyeneket.
A füstös, hangos helységben szinte fel sem figyeltek az
érkezésére. Miután meggyőződött róla, hogy nem keltett feltűnést,
egyenesen a leghátsó asztalhoz sietett, ahol már várták. Két
rosszul öltözött alak gubbasztott a söröskorsója fölött, de amint
meglátták az újonnan érkezettet, az egyiknek felcsillant a szeme.
Rowan McAllister leült eléjük és vidáman nézte őket.
- Minden elismerésem kedves barátom, még a saját anyátok
sem ismerne rátok ebben a gúnyában.
A fiatalabbik, hangosan krákogva próbálta legyőzni nevetési
ingerét. McAllister alaposan szemügyre vette őket. Owven, a
szolgája, hatalmas testére ócska matrózruha feszült. Egyik szemét
fekete kötés takarta, bal karjára pedig vaskampó lett felerősítve.
Barátja pedig - Russel Cannigham hatalmas púppal ékesített ócska
gyapjúkabátban feszített. Hosszú, szőke haja csapzottan lógott a
szemébe, s folyton félre kellett löknie, hogy kilásson mögüle.
Mindkettőjük arca a fclismerhetetlenségig szurtos volt, csupán
élénken villogó szemük árulta el józanságukat.
- Nos, jutottatok valamire?
Russel lassan bólintott, de mielőtt megszólalt volna, alaposan
szétnézett. A körülöttük ülő emberek már jócskán a pohár
fenekére néztek, s úgy tűnt nem vesznek tudomást a külvilágról,
csak az újabb korsó sört hozó csapos lányról.
- A kikötőben arról beszélnek, hogy még korántsincs vége a
szállításoknak. Napóleon ugyan április 6-án lemondott a trónról,
május 4-én pedig megkezdte száműzetését Elba szigetén, de
egyesek tudni vélik, hogy mindez nem tart sokáig.
McAllister kifejezéstelen tekintettel nézett barátjára. Tudta
mindez mit jelent. Bonaparte erőszakos politikája Anglia szerte
jónéhány embernek sok pénzt hozott a konyhára. Ez közvetve az
egész ország gazdaságát fellendítette annak ellenére, hogy Anglia
az ellenséghez tartozott. Napóleon bukásával csökkent a kivitel és
a behozatal is, s a munkanélküliség egyre csak emelkedett. Egyre
több uzsorás gazdagodott meg, a pénzüket rosszul befektető
balekokon.
- Tehát várható, hogy a császár elhagyja a szigetet.
- Azt beszélik, már tervezik is az összeesküvést, amivel ismét
trónhoz juttatják. Bourbon Lajos helyzete igencsak ingatag.
- Ha jól sejtem még mást is hallottál!
Cannigham szórakozottan kortyolt a korsójából. Keserű
fintorral konstatálta, a sör pocsék minőségét.
- Ismét dolgozik a barátunk. A csatornán keresztül szállítja az
áruját, s francia partnerei busásan megfizetik szolgálatait.
- Mikor szedi fel a horgonyt legközelebb.
- Ezt még sajnos nem sikerült kideríteni, de hamarosan biztosan
nem. Azt beszélik, valamilyen titokzatos ügy miatt Londonban fog
időzni.
Rowan McAllister elégedett volt a hírrel, másrészt
bosszantotta, hogy megint kicsúszik a kezei közül a Róka. Ez a
furfangos személy jócskán megnehezítette az életüket a háború
alatt. A titkosszolgálat bármennyire is igyekezett eddig még nem
tudta felfedni a személyét. Bámulatosan változtatta meg a külsejét,
s egy róka leleményességével nyert egérutat.
- Ez nem valami sok. - Jegyezte meg Rowan morózusan.
- Mindazonáltal, fülünkbe jutott egy megjegyzés, de nem
tudtuk, hogy bízhatunk-e benne.
McAllister felvont szemöldökkel fordult barátja felé, ami
figyelmének teljes lekötését jelentette. Russel híresen jó
megfigyelő volt, s talán most sem hagyta cserben ez a képessége.
- Ne csigázz tovább! Talán hasznát veszem.
- Az egyik matróz elejtett szavaiból arra következtettem, hogy a
Róka átmeneti pénzzavarral küszködik. Talán nem jött össze neki
egy egész rakományi árú, ezért sürgősen szereznie kell némi
utánpótlást.
- A bankok pedig nem adnak, csak ha megfelelő fedezetet
kapnak. - Támasztotta meg az állát Rowan elgondolkodva.
- Ez csak természetes. Tehát kedves barátunknak nincs más
választása, mint kockáztatni. Gondolom, indulás előtt nem akar
semmiféle bűnténybe belekeveredni. Csak magára vonná a
hatóságok figyelmét.
- Bár ez sem áll tőle távol, valóban úgy gondolom én is, hogy
inkább szerencsejátékkal próbál pénzt szerezni. - Adott igazat
Cannighamnak McAllister.
- Igen. De biztosan nem a kíkötőbeli játékbarlangokba megy,
hanem előkelőbbe, ahol több pénz forog kockán. Épp elégszer
tapasztaltuk, hogy a Róka nem átall hazardírozni, ha ráviszi a
szükség.
McAllister néhány percig csendben gondolkodott. Russelre és
Owenre most nem számíthatott. Gyorsan kell cselekednie, nincs
ideje megvárni őket, amíg kimosakodnak a jelmezükből.
 - Köszönöm. - Állt fel határozottan.
- Hová mész? - Lökte hátra a székét hirtelen barátja is.
Russel egy pillanatra elveszítette a fejét. Tudta milyen Rowan,
ha valamire készül. Arcán eltökélt kifejezés jelenik meg, és
ilyenkor kár hátráltatni, mert csak felszítaná a haragját. Ám ennek
ellenére jó, ha tájékozódik, merre keresse, ha netalántán szükség
lenne a szolgálataira.
- Egyetlen jó nevű kártyabarlang van a városban, ahol az angol
nemesek kedvükre kiszórakozhatják magukat.
Ezt olyan megvetéssel mondta, hogy Russel nem mert
tiltakozni. Tudta mi a véleménye az angolokról barátjának. Csoda,
hogy őt, magát egyáltalán elfogadta, s adott a szavára. McAllister
híresen bizalmatlan volt minden angollal szemben, s eddig ezt a
viselkedését semmi sem változtatta meg.
- Tégy belátásod szerint. Amint átöltözünk, mi is utánad
megyünk.
Rowan először tiltakozni akart, de meggondolta magát. Sosem
lehet tudni, mi jön közbe. Lehet, hogy még segítségére is lehetnek.
McAllister belépett az elegánsan berendezett terembe, ahol a
londoni úri társaság csoportokba verődve hódolt a
játékszenvedélyének. Egy-egy éjszaka vagyonok cseréltek itt
gazdát, megpecsételve ezzel néhány ember sorsát.
Rowan sötéten végigpásztázta a felcicomázott hölgyeket, és a
legújabb divatot majmoló urakat. Mennyire undorította ez a világ.
A londoni elit jobban becsülte az alakoskodást, a felszínes
csillogást, mint a valóságot. Mégis jól kiismerte magát köztük,
már csak a munkája miatt is.
A terem egyik sarkában mozgolódás támadt, ami felkeltette a
figyelmét. Egy idősebb úr láthatólag igencsak fel volt dúlva.
Ellenfele egy fiatal, elegáns nemes volt, akinek kedvezett a
lapjárás. Ez világosan kitűnt elégedett vonásairól, Rowant mégis
zavarta valami.
Mindkettőt jól ismerte. Lord Wentworst régi ellensége volt. A
vén lókötő sorsát megpecsételték a 25 évvel korábbi események.
Lord Bristoct pedig a báltermek gáncsnélküli lovagja. Sorra
meghódítja az elsőbálosok szívét, s a mamák mind azt várják,
hogy az ő lányuk legyen a kiválasztott. Ami azt illeti, az ifjú lord
nem sieti el a dolgot. Egyesek szerint olyan gazdag, mint a
Krőzus, Rowan azonban nem hitt a híreszteléseknek. Valami
furcsa kényszert érzett, hogy jobban belelásson a kártyáiba, amik
mindenki előtt rejtve vannak.
Lord Wentworst húsos arca hol elsápadt, hol a rózsaszín
drapéria színével vetekedett.
- Ön uram csalt! - Vádolta reszketőn az előtte álló ifjút.
Lord Bristoct arca kelletlen kifejezést öltött, láthatólag untatta
az öreg kifakadása. Ám néhány másodperccel később ördögi
vigyor terült el az arcán.
- Egyszóval csalással vádol?!
- A csudába is, igen, maga semmirekellő!- Törölte meg a
homlokát Lord Wentworst.
- Tekintsem ezt kihívásnak?
Mielőtt azonban választ kapott volna, McAllistcr elérkezettnek
látta az időt a közbelépésre Szilárdan eltökélte, nem hagyja, hogy
Bristoct elhalássza az orra elől a zsákmányt. Talán most érkezett el
a pillanat, amikor megfizethet mindenért. A 25 év alatt
elszenvedett sérelmekért, szülei elvesztéséért.
- Ha szabad közbeszólnom uraim, lenne néhány kérdésem az
üggyel kapcsolatban.
A két férfi döbbenten fordult felé, de ő csak folytatta
rendületlenül.
- Lord Wentworst, van önnek bizonyítéka a csalás lényére?
Az idős ember majd megpukkadt mérgében, de nem válaszolt
Úgy tűnt képtelen igazolni állítását. Mervick Bristoct elégedetten
ütögette a kezét fehér kesztyűjével. Zsebében ott lapult egy'
kötelezvény, miszerint Lord Wentworst egyévi jövedelmével
tartozik neki. Tudta, hogy tönkretette ezt a férfit, mégsem
sajnálkozott rajta. Túlságosan sok ellentét feszült köztük a
múltban.
 - Nos, akkor az lesz a legokosabb, ha eltekintünk az
elhangozott sértésektől.
Az ifjú Bristoct ironikusan biccentett McAllister felé, majd
távozott Rowan keserű szájízzel vette tudomásul, hogy ismét
megmutatta sötét oldalát. Oly gyakran kerítette hatalmába ez az
érzés, hogy már nem is tiltakozott, ha ismét rátört. Segíthetett
volna Lord Wentworstnek, mégsem tette.
- Uram, ha megengedi hazakísérem. Itt áll kint a kocsim, s
különben is szeretnék váltani önnel néhány szót.
Az idős férfi mintha nem is hallotta volna szavait. Üveges
szemmel meredt maga elé, arca teljes kétségbeesést tükrözött. Egy
világ omlott össze benne, ami amúgy is ingatag lábakon állt.
McAllister nem törődve a kíváncsi hölgyekkel és urakkal,
karon fogta Wentworst, és kivezette a teremből. Az utcán még alig
álltak kocsik, hisz jóval később fog csak véget érni a mulatozás.
Rowan hálát adott az égnek, hogy nem utasította vissza korábban
barátait. Owen és Cannigham a lépcsősor alján várakozott, egy
zárt fekete kocsiban. A lovak már türelmetlenül várták, hogy végre
elindulhassanak.
McAllister büszke volt ezekre a csodálatos fekete ménekre, bár
nagyon jól tudta, hogy inkább versenyeztetni kellene őket, mint
befogni egy kocsi elé. Izgága természetük miatt inkább csak este,
vagy kora hajnalban járatta őket, amikor kevés járókelő életét
veszélyeztették.
Lord Wentworst feltaszigálta az ülésre, majd szólt a kocsisnak,
hogy indulhatnak.
- Úgy tűnik a szappan csodákra képes - jegyezte meg, ahogy
megpillantotta barátját és Owent tiszta ruhában.
Mindkettőjük szeme huncutul csillogott. McAllister tudta, hogy
élvezik ezeket az éjszakai kalandokat, és semmi pénzért nem
utasítanák vissza a kéréseit.
Lord Wentworst bérelt otthona az Adams Sreeten volt, ami
elégé távol esett az elegánsnak nevezett épületektől. Ez érthető is,
hiszen nem engedhetett meg magának egy fényűző házat.
Birtokairól befolyt jövedelme nagy részét elkártyázta, vagy más
szerencsejátékba ölte. A mai este viszont egészen padlóra küldte.
Ebben az évben az időjárás sem kedvezett neki. Csekélyke
jövedelemre tett szert csupán, amit kockára tett, s veszített.
Fogalma sem volt róla hogyan fogja mindezt megmagyarázni
lányának, Olíviának.
Az Adams Street 30. előtt megálltak. Lord Wentworst korához
képest fürgén kiszállt a kocsiból, majd a sötéten föléjük
tornyosuló, mihamarabbi renoválásért kiáltó épület felé indult.
McAllister még váltott néhány szót barátaival.
- Várjatok meg! Nem tart sokáig, utána hazaviszünk Russel.
Rowan Lord Wentworst után indult. Furcsállotta, hogy még az
ajtót sem csukta be maga mögött. Hatodik érzéke riadót fújt.
Kettesével lépkedett fel a lépcsőkön, hogy mielőbb utolérje a
lordot. A dolgozószobájában akadt rá, amint egy szép mívű
pisztolyt szorongatott, s éppen a halántékához tartott.
- Én nem tenném. - Lépett oda hozzá fürgén McAllister.
Kicsavarta a kezéből a fegyvert, majd hosszú fekete kabátja alá
rejtette.
- Csúnya halál. Arról nem is beszélve micsoda bánatot okozna
vele a lányának.
Az idős férfi megtörtén roskadt le a székébe, fejét kezébe
hajtva zokogott. Rowan kényelmetlenül érezte magát.
Tulajdonképpen sajnálta ezt az embert, mindazok ellenére, amit
vele tett. Jóllehet 25 éven keresztül táplálta haragját, ez nem volt
az a pillanat, amit kihasznált volna.
Látszólag kelletlenül foglalt helyet egy másik széken, lábát
keresztbe rakva várta, hogy Lord Wentworst végre magához
térjen. Néhány perc elteltével előadhatta jól kidolgozott tervét.
Figyelembe véve a jelenlegi anyagi helyzetét, én segíthetnék
önnek. Bár nem minden ellenszolgáltatás nélkül.
A lord hitetlenkedve nézte McAllistert. Nem ismerte ezt a
férfit, mégis furcsán ismerősnek tűnt szinte fekete, tüzes
pillantása.
 - Mit akar tőlem? - Erőltetett nyugalmat magára.
Rowan megkönnyebbülten konstatálta, hogy ismét ura a
helyzetnek. Az érzelgősség nem az ő asztala.
- Biztosítom, hogy ugyanúgy élhessen, mint most, kivéve
természetesen a káros szenvedélyét a szerencsejátékok iránt. Ez
azt hiszem önnek is javára válik. Megtanul ismét gazdálkodni, s
nem herdálja el a családja vagyonát. Long Hill igazi otthon, képes
lenne megfosztani a lányát tőle?
Tudta, hogy az idős férfi elevenére tapintott. Ha sokáig üti a
vasat, biztos sikerre számíthat.
- És mit kér mindezért cserébe? - Nézett rá gyanakodva a lord.
- A lánya kezét.
Rowan kitartóan nézte Lord Wentwors-öt, aki egyre sápadtabbá
vált. Tudta, hogy csak a lánya jelent számára valamit.
- Azt nem adhatom.
- Miért?
- Mert a lányom maga dönti el, kihez megy férjhez.
- Tehát még ezért hajadon. Sebaj, hiszen így a saját malmomra
hajtja a vizet.
- Nem ismeri maga Olíviát, különben másként beszélne.
- Ő is csak olyan fehémép, mint a többi. - Rowan szavai
késként hasítottak a levegőbe.
A férfi nagyon jól tudla, hogy ez az állítása nem igaz. Egyszer
már találkozott a lánnyal, valamelyik londoni szalonban, s mi
tagadás egészen elbűvölte. Igazi kuriózum volt a hölgyek között.
Szokatlanul barna bőre, kihívón hatott a sápadt, londoni, társasági
nők között. S az a csillogó, tengerzöld szempár sok álmatlan
éjszakát okozott neki, pedig még csak szót sem váltottak. Olívia
Wentworst bevehetetlen volt. Annyi férfi nyüzsgött körülötte,
hogy képtelen lett volna a közelébe férkőzni. Elkomorodva
gondolt arra, mennyire felzaklatta ez a tény. A lány gyönyörű volt
és eredeti. Semmihez sem fogható.
- Alábecsüli őt. Különben sem akarok rosszat a lányomnak. Ha
valaha is férjhez megy, hát azt tegye szerelemből, mint én.
 - A mai világban az a legutolsó. - Rowan szavai kiábrándítóan
csengtek, ami felkeltette Lord Wentworst érdeklődését.
- Talán rossz tapasztalatai vannak?
- Kinek nincsenek? De azon túl is az a véleményem, hogy
fölösleges mély érzelmekre pazarolni az időt.
Lord Wentworst bosszúsan megrázta a fejét. Ez a férfi még
konokabb, mint a lánya, akit különben a végtelenségig csodál. A
nehéz körülmények ellenére csodálatos nővé érett, akit erős
jellemmel áldott meg az ég. Ugyanúgy, mint az édesanyját.
Lord Wentworst képtelen lett volna Olíviát ennek az alaknak a
karjaiba taszítani.
- Maga kemény ember. A lányomnak sokkal jobb jár.
Megértheti, ha visszautasítom az ajánlatát, még akkor is, ha
tönkremegyek bele.
Rowan McAllister sötét tekintete semmi jót nem ígért. Viszont
tudta azt, amit Lord Wentworst még nem. Az utolsó ütőkártyája
még a tarsolyában lapult.
Hanyagul cserélte meg keresztbe tett lábát, s összeszűkült
szemmel figyelte vágyainak kerékkötőjét.
- Mielőbb meg fogja változtatni az elhatározását. Már csak
azért is, mert gondolom, nem örülne neki, ha Olívia megtudna
önről néhány igen kellemetlen dolgot. - Milyen jó volt kiejteni a
lány nevét. Szinte szétolvadt a szájában, mint egy kanál méz. S
valóban Olívia Wentworst igazi csemege volt számára.
- Talán meg akar fenyegetni?!
- Távol álljon tőlem, csak igyekszem jobb belátásra bírni.
Lánya talán elveszítené az ön iránti szeretetét, ha megtudná mit
művelt 25 évvel ezelőtt.
A hatás nem maradt el. Wentworst azonnal elsápadt, mint akit
hosszú évek óta nyomaszt a bűntudat.
- Honnan tud maga arról?
- Tehát nem ismert meg. - Jelentette ki kissé csalódottan
Rowan. - Igaz, akkor még csupán 9 éves voltam, de az érzéseim
azóta sem változtak. Gyűlölöm magát, s megvetem. Gyáva alak.
 Lord Wentworst szégyenkezve lesütötte a szemét. 25 év óta
kísértette annak a kislegénynek a csalódott, vádló tekintete. Hiába
voltak meg az indokai, a magyarázat, amiért cserbenhagyta a
segítségért könyörgő kisfiút. Tudta mindez nem ér semmit.
Szívtelen volt, s most megkapja a büntetését.
- Tehát a lányomon akar bosszút állni.
- Csak, ha maga is úgy akarja. Lényegesen egyszerűbb lenne a
dolog, ha készségesen közreműködne. hogy létrejöjjön kettőnk
frigye. Biztosíthatom róla, hogy Miss Wentworst nem fogja
megtudni milyen alávaló ember az édesapja. De talán már sejti az
ön gyenge jellemét, ha a káros játékszenvedélyét figyelembe
vesszük.
- Azt hiszem ezt is ügyesen titkoltam előle. Ha mégis
gyanúsnak találná egyszerű életvitelünket, eddig nem tette szóvá -
hajtotta le bűntudatosan a fejét az idős férfi.
- Ez a maga szerencséje, s talán az enyém is.
- Mit akar ezzel mondani?
- Csak azt, hogy magának is érdekében áll, hogy hallgassak.
- Maga alávaló gazember! - Egy végsőkig elkeseredett ember
szavai voltak ezek, aki az utolsó mentsvárát is elveszítette.
- Magának biztosan, de sokan imába foglalják a nevemet.
Lord Wentworst összeráncolt homlokkal gondolkodott. Ez a
fiatal férfi itt előtte, megkérte Olívia kezét. Az igazat megvallva
már hallott róla néhány dolgot, s ezek tudatában nem kételkedett
benne, hogy lánya jó kezekbe kerül. Ugyanakkor berzenkedett a
gondolat ellen, miszerint Olíviát tárgyként kezelje. A legjobbakat
kívánta neki. Szerelmet, hosszantartó boldogságot.
- Szeretem a lányomat, és ezt maga is tudja. Nem adhatom
olyan férfinak, aki semmit sem érez iránta. Olívia érzékeny
teremtés, aki még most is hisz az igaz szerelemben.
- Akkor ideje rájönnie, hogy mindez nem létezik. Eddig
álomvilágban élt. Szavaiból azt veszem ki, hogy aggódik lánya
biztonságáért. Előrebocsátom, hogy nem vagyok szörnyeteg.
Bármit is hallott rólam, közel sem fedik a valóságot.
 A vészjósló megjegyzésével épp az ellenkezőjét érté el. Lord
Wentwors ismét elsápadt, de oly mértékben, hogy Rowan azt hitte,
menten lefordul a székről.
- Jól van uram ?! - Lépett oda hozzá zavartan.
Még csak az kéne, hogy szélütés érje. Oda lenne jól kitervelt
bosszúja, s talán Olívia Wentworst is kicsúszna a kezei közül.
- Ha ez megvigasztalja elárulom önnek, hogy gondját fogom,
viselni a lányának. Soha nem emelek kezet rá, s mindene meglesz,
amire egy társasági hölgynek szüksége lehet.
Lord Wentworst gúnyosan elmosolyodott, s arcának ismét
visszatért eredeti színe. Rowan McAllister egyáltalán nem ismeri
az ő lányát. Ám legyen. Majd meglátják, ki húzza a rövidebbet.
- Lényegesen javított a közérzetemen uram. Úgy döntöttem
hozzájárulok a frigyükhöz, de csak egy feltétellel...
Rowan szerint az öreg egyáltalán nem volt abban a helyzetben,
hogy feltételeket szabjon, de nem akarta tovább feszíteni a húrt.
- Mi legyen az?
- Ha Olívia még várni akar, s szeretné megismerni önt, hát
adjon alkalmat rá, s időt.
McAllister sokáig hallgatott, majd beleegyezően bólintott.
 3. fejezet
Egy hónappal később Long Hillben

Olívia hazafelé tartott. Az idő most is neki kedvezett. A ragyogó

napsütésben végigjárta Arthurral a tengerpartot, majd kedvenc
helyén kötöttek ki. Lova nem kis elégedettségére bőven akadt fű,
amit lelegelhetett, s gazdája is nyugodtan hódolhatott
szenvedélyének.
Olívia testét csak a legszükségesebb ruhadarabok fedték.
Könnyű, fehér nyári szoknyája alá nem vett fel alsószoknyákat, s
abroncs sem nehezítette a mozgását. A nyaka körül szorosan
záródó blúz helyett egyszerű vászon inget hordott, ami szabadon
engedte láttatni keblének lágy felső domborulatát. Bőre, mely az
olvadt mézre emlékeztette a londoni úri társaságot, még inkább
érvényesült a késő délutáni napsütésben. Mélyvörös haja, melyet
reggel gondosan feltűzött, most laza összevisszaságban keretezte
szív alakú arcát. A rakoncátlan tincsek ellenálltak minden
zabolázó tevékenységnek. A sütővas sem ért el hosszantartó
eredményt, főleg Olívia viharos életmódját tekintve. A lány
egyáltalán nem törődött vele, hogyan néz ki. Imádta a lovaglást, a
természetet. Órákon át képes volt süttetni magát a nappal, holott
jónéhány figyelmeztető dorgálást kapott miatta Gwentől, a
házvezetőnőtől, aki valaha a dadája volt.
Egy könnyű tenger felőli szellő megborzongatta érzékeny bőrét.
Ezúttal hamarabb tér haza. Nem tetszett neki édesapja gondokkal
barázdált homloka, amikor reggel benézett hozzá a
könyvtárszobába. Hiába kérdezte, mi nyomasztja, nem kapott
választ.
Biztos volt benne, hogy ismét kártyaadósságok kedvetlenítik el
apját. Egész nap azon törte a fejét, most hogyan tudhatná meg, ki
fosztotta ki a szó szoros értelmében szerencsétlent. Időnként
érkeztek vendégek Londonból, akik jóakaratúlag mindig
megsúgták Oltviának mit követett el az édesapja. Ezek után
kötelességének érezte, hogy kiköszörülje a csorbát, ami a család
becsületén esett. Mivel nem született fiúnak, így nem is hívhatta
párbajra az ellenfeleket. Tehát kénytelen volt a háttérben
mesterkedni. Különben is, elítélte az esztelen öldöklést.
Ezidőtájt nagy népszerűségnek örvendett a londoni
szalonokban egy romantikus, kalandos történet, akinek a szerzőjét
homály fedte. Az úri hölgyek versengtek egymással, miként
tudnák megfejteni ezt a rejtélyt. Állandó témája volt a kluboknak
az író kilétének felfedése, legalábbis megközelítő azonosítása. Oly
mértékben felbolygatta a kedélyeket a mű, hogy még Wellington
felesége is elolvasta, s elismerően nyilatkozott róla.
Ha tudták volna, hogy egy fiatal lány próbálgatta szárnyait,
talán nem is tülekedtek volna a könyvesboltok előtt. Olíviának
viszont eszébe sem jutott levetkőzni inkognitóját, sőt, ha lehet
még inkább a háttérben maradt. Édesapja sem tudott
munkálkodásáról, s arról sem, hogy a könyvért kapott pénzből
némileg enyhítette adósságainak terhét. Ezen felbuzdulva több
történetet is írt, de még egyiket sem sikerült eljuttatnia Londonba a
kiadójának.
Apja olykor igazán lehetetlenül viselkedik, s minden lépését
figyelteti. Bár tudta, hogy a szeretet diktálja tetteit, mégis
tiltakozott ellene. Közel egy hónapja drasztikusan lecsökkentette
kiruccanásainak számát. Csak hétvégeken szabadult el a régi
családi otthonból. Ilyenkor Arthur hátára pattant, s meg sem állt a
tengerig, vagy a kedvenc helyéig, ami egy lassú folyású patak volt.
A meder körül szomorúfüzfák hajladoztak, amik kellemesen
hűsítették a lány naptól felhevült testét. Árnyékukba húzódott
vissza, ha megszállta az ihlett, s sürgető kényszert érzett néhány
mondat papírra vetésére.

Az udvarház közelében megállt egy pillanatra, s merengve

figyelte az épületet. A máló vakolat, az ablakokról lekopott
festékréteg szomorúsággal töltötte el. Valamikor gyönyörű volt a
ház, de az évek során sajnos nem jutott pénz a rendben tartásához.
Apja minden pénzt elvitt hazulról, hátha rámosolyog a szerencse.
Ám ez idáig messzire elkerülte Fortuna istennő, s ezt otthonuk és
életkörülményeik látták kárát. Hajdan szolgák serege leste a
parancsait, ám ma már csak Gwen teljesíti ímmel-ámmal, ha
valamit elrendel. Lord Wentworst mindent elvesztett, ami
biztosíthatta volna lánya jövőjét. Nem is csoda, ha reggelenként
kétségbeesetten sóhajtozott, de csak akkor, ha nem látta senki.
Olívia erősebben megszorította Arthurt a combjával. Az öreg
állat komótosan elindult az ismerős úton. Ám a kapuban idegesen
felkapta a fejét és a levegőbe szimatolt.
- Arthur! - noszogatta Olívia - öreg vagy te már ehhez!
Nevetve ügetett be a széles kovácsoltvas kapun, melynek két
tartóoszlopán huncut, kövér angyalkák díszelegtek.
Az udvaron ismeretlen, fekete kocsi állt. Az ajtaján nem volt
címer, vagy valami ismertetőjel, ami támpontot adott volna a
lánynak, a vendég kilétét illetően. Két gyönyörű fekete mén
toporzékolt türelmetlenül előtte. Arthur az ő szagukat érezhette.
r
Olívia csodálattal lépett oda hozzájuk, s simogatta meg erős
nyakukat. Mindkettőjük homlokát fehér, csillag alakú szőr
ékesítette, ami még különlegesebbé tette őket a lány szemében.
- Jól van! - Simított végig csitítóan rajtuk, ahogy megérezték
Arthur érdeklődését. - Gyönyörűek vagytok kedveskéim.
Olívia jobbnak látta, ha elvezeti a lovát, mielőtt baj történne.
Ezek az állatok túlságosan érzékenyek, kár lenne felidegesíteni
őket.
Miután bekötötte az istállóba Arthurt, s ellátta, elindult a házba,
de a hátsó bejáraton. Azt remélte a vendég talán már indulóban
van, s ha szerencséje van, akkor nem kell vele találkoznia.
Ám arra nem számított, hogy Gwenbe ütközik, aki őrséget állt a
könyvtárszoba ajtajánál Huncut mosollyal az arcán a háta mögé
lopózott, s keményen rácsapott a kétrét görnyedő asszony
terjedelmes hátsófelére.
- Már megint a rossz szokásoknak hódolunk, Gwendolin, vagy
csak a kulcslyukat akarod kifényezni?
A házvezetőnő bosszúsan legyintett egyet. Nem elég, hogy
rajtakapták a hallgatózáson, még Olívia Gwendolinnak is
szólította, amit ki nem állhatott.
- Ha tudni akarod, te szertelen lány, hát a jövődről beszélgetnek
ott benn.
Olívia kíváncsian felhúzta az egyik szépen ívelő szemöldökét
Ami azt illeti, ő is hódolhat ennek a nem éppen illendő
viselkedésnek. Először azonban szemügyre akarta venni a
vendéget, aki felkavarta a ház nyugalmát. A kulcslyukhoz
illesztette a szemét, de csupán egy keskeny sávot látott a szobából,
és abban sem volt senki Mielőtt azonban csalódottan
felegyenesedhetett volna, az ajtó hirtelen kivágódott, és egy
magas, fekete ruhába öltözött idegennel találta magát szemközt,
aki az első pillanatban megdöbbent, a következőben pedig alig
bírta visszafojtani kitömi készülő kacagását.
Olívia megszégyenülten húzta ki magát, s eltökélt kifejezés
jelent meg az arcán. Elvesztett méltóságát talán még képes lesz
visszaszerezni, ha az elkövetkezőkben úri hölgyként fog
viselkedni. Bárdolatlan viselkedésére ugyan nincs mentség, de itt
vidéken könnyen levetkőzi az ember a formaságokat.
Mielőtt azonban szóhoz jutott volna, édesapja nevetve invitálta
beljebb.
- Olívia drágám, gyere csak be! ... Engedd meg, hogy
bemutassam neked Rowan McAllistert.
 A lány maradék büszkeségét összeszedve bevonult a szobába,
könnyű virágillatot árasztva maga körül, egészen elhódítva Rowan
érzékeit. Az első pillanatban észrevette a lányt, amint belovagolt
az udvarházba. Az ablaknál állt éppen, s tetszett neki, amint a
lovaival bánik. Ám az előbbi incidens egy kicsit megdöbbentette.
Hol van az a kecses kisasszony, aki megszédítette a londoni
urakat? Itt áll előtte szinte meztelenül, haja rendetlenül keretezi
dacos, kis arcát. Az sem kerülte el a figyelmét, hogy mezítláb
masírozott be.
Furcsa érzések kerítették a hatalmába. A formás lábacskák
látványa felforrósította a vérét. Képzeletben már látta is a karcsú
lábszárakat, buja combokat. Egyszeriben szűknek érezte a
ruházatát, s oda sem figyelve meglazította ingének felső gombját.
- Ha melege van uram, hát kövesse a példám - Csapott le rá
csúfondárosan Olívia édes hangja. - Itt vidéken nem ragaszkodunk
a konvenciókhoz.
- Ezt magam is észrevettem. - Legeltette nyíltan a tekintetét
Rowan a lány mély ruhakivágásán, lenge öltözékén, mezítelen
lábán.
Döbbenten tapasztalta, hogy tetszik neki Olívia
homokszemcsékkel tarkított lábikrái. A fehér ruhának
köszönhetően még jobban világított napsütötte bőre.
Lord Wentworst apró köhintésekkel próbálta magára fordítani a
fiatalok figyelmét. Most kell elmondania lányának, mi járatban
van itt McAllister. Sejtette milyen reakciót fog kiváltani Olíviából
a hír, de sajnos nem volt más választása. Lord Bristoct örökre
tönkretette az életét, hát az a legutolsó, hogy legalább a lányáét
rendezze.
- Olívia kedvesem, szeretnénk veled beszélni.
A komoly hangnem kissé megrémítette a lányt. Vajon mi
történhetett már megint, ami elkedvetlenítette az édesapját? Csak
nem ez a férfi az oka? Ismét kártyaadósságba keveredett? Lopva
McAllisterre nézett. Egészen lenyűgözte a széles váll, a hosszú
formás combok. Behatóan megvizsgálta a sűrű fekete hajat, a
magas homlokot, a kissé ferde orrot, az érzéki telt ajakakat, amik
kéjes mosolyra húzódtak. Olívia szégyenkezve nézett a sötét
szempárba, melyek mélységében egészen elveszett. Rajtakapták.
- Miről van szó?
- Nos, Mr. McAllister azért jött hozzánk, hogy megkérje a
kezed. - Olívia arca elsápadt, a szép vonások egy pillanatra
kétségbeesést tükröztek, ami nem kerülte el Rowan figyelmét. -
De még mielőtt kieresztenéd dühödt fullánkjaidat, előrebocsátom,
hogy beleegyezem a frigybe.
Olívia szinte azonnal magára talált. Felugrott a fotelból és
ketrecbe zárt tigrisként fel-alá járkált a szobában. Agya lázasan
zakatolt, miként bújhatna ki apja adott szava alól.
- Ez lehetetlen! Maga nem is ismer engem...
- Ki meri azt állítani, hogy ez szokás az úri körökben? - vágott
vissza Rowan.
- Nem szeretem...
- Én sem magát, de ez mit sem változtat az elhatározásomon.
- Hogyan mehetnék hozzá egy olyan férfihoz, aki nem érez
irántam semmit?
Rowan érezte, ha tovább feszíti a húrt, elriasztja magától a
lányt. Megértette, hogy felháborodott, hiszen derült égből
villámcsapásként érte apja bejelentése. Nyugodt élete egyszeriben
felborult, s minek is áltassa magát, egyre bonyolultabbá válik.
Nem tárhatja fel előtte Lord Wentworst léha életét, mert alig
néhány perce tett ígéretet, hogy nem nehezíti meg leendő apósa
életét.
- Több száz házasság köttetik így. A megbecsülés, a tisztelet
mindennél többet ér.
- De nem nálam. Persze ezek is alapjai a jó házasságnak. Papa!
Mondj már valamit!
Kétségbeesett, riadt tekintete már-már levette a lábáról az öreg
lordot, de elég volt egy pillantást vetnie McAllisterre, és ismét
megkeményítette magát.
- Sajnálom kicsim, de ez lesz a legjobb megoldás. Ideje végre
férjhez menned.
- Ezt éppen te mondod, amikor három évvel ezelőtt...
- Olívia! - Csattant fel apja kemény hangja.
A lány furcsa mód azonnal elhallgatott. Csodálatos zöld szemei
könnyben úsztak, de nem vitatkozott tovább.
- Mi történt három évvel ezelőtt? - kérdezte kíváncsian Rowan,
mert feltűnt neki Olívia és az apja viselkedése.
- Meghalt a lányom legkedvesebb bartánője.
McAllister értetlenül állt a dolgok előtt, mégsem firtatta az
ügyet. Mi köze van ennek az ő házasságukhoz? Bizonyára mélyen
érintené a lányt, ha ismét felbolygatnák a régi történetet. Valóban
az a lekokosabb, ha tartja a száját.
- Visszatérve az előbbiekre. Azt hiszem nem szükséges a
hosszú mátkaság.
A férfi szavai tűzként égették a lány lelkét. Hosszú mátkaság!
Szerelem! Házasság!
Három évvel korábban már majdnem megjárta. Ha apja nem
siet a segítségére, ma már talán elveszítette volna az önbecsülését.
Akarattalan báb volna a házasság igájában, s még reménye sem
lenne a kitörésre. Hogyan is képzelhette, hogy szerelmes? ...
Mennyit tépelődött ezen. Hány álmatlan éjszakán gyötrődött
eredménytelenül.
- Nekem más a véleményem, uram! - Tért magához Olívia. -
Nem ismerem magát. Ki tudja, milyen hajlamai vannak.
- Tehát veszélyeztetve érzi a testi épségét?
- Természetesen.
Olívia egyre jobban felbosszantotta Rowan McAllistert.
Szokatlan volt számára, hogy a nők így taktikázzanak vele. Eddig
inkább a lábai elé borultak, mintsem akadályozták volna
előrejutását.
- Mit szólna hozzá, ha nyílt kártyákkal játszanánk!
- Már amennyire a maga kártyái nyíltak lehetnek. - Állt elé
felháborodottan a lány.
Rowan legszívesebben magához szorította volna ezt a törékeny
teremtést. Ám erőt vett magán, s csak mélyet szippantott a nőies
virágillatból.
- Alkudozni akar?
- Ha van rá mód, akkor igen.
- És ha nincs?! - Nézett kihívóan Olívia szemébe a férfi.
Határozottan tetszett neki ez a kis vadmacska.
- Akkor is.
- Tudhattam volna. - Vágott lemondó képet Rowan, amivel
majdnem megnevetette a lányt. - Az alma nem esik messze a
fájától.
- Hogyan?
McAllister majdnem elszólta magát. Még idejében kapott
észbe, s hihető magyarázatot talált.
- A kedves édesapja ahhoz a feltételhez kötötte a
házasságunkat, ha gondját viselem, s viszonylagos szabadságot
biztosítok önnek.
Ha tudta volna, hogy ez a kijelentése a jövőben milyen
viharokat kavar a lelkében, bizonyára nem ilyen könnyelmű. De
hát abban a pillanatban sajnos nem jutott jobb az eszébe.
- Ezt el is várnám a leendő férjemtől. De akkor sem mehetek
magához.
Lord Wentworst kissé megkönnyebbülten vette tudomásul,
hogy Rowan McAllister nem az a vérszomjas bosszúálló, aki
átgázol az embereken. Sőt, határozottan tetszett neki, ahogyan a
lányát kezelte. Olívia ugyan olykor elvetette a sulykot, de ez sem
hozta kis a sodrából a férfit.
Ugyanakkor azt is észrevette, hogy lányának elakadt a lélegzete
egy pillanatra, amikor megpillantotta McAllistert. Ez nem is olyan
rossz jel. Ha az isten is megsegíti ezt a két fiatalt, akkor szeretni
fogják egymást.
Tudta mennyit vétett a lánya ellen. Elherdálta a családi vagyont.
Tönkretette az első bálját. Arról nem is beszélve, hogy egy óriási
baklövéstől igyekezett megvédeni, s lehet épp az ellenkezőjét érte
el. Olívia azóta nem igyekezett kapcsolatot teremteni férfiakkal.
 Olívia könyörgő tekintetet vetett az apjára, ám a segítség
elmaradt. Képtelenség, hogy nem akar együttműködni vele.
Valamilyen fondorlat húzódhat meg a háttérben, amiről neki
fogalma sincs. Sebaj! Majd idővel mindenre fény derül. De ahhoz
jobban meg kell ismernie azt a férfit, akihez hozzáköti az életét.
- Márpedig nincs más választása.
- De igen... Mutassa meg, hogy valóban olyan életem lesz maga
mellett, mint ahogy megígérte az apámnak.
McAllister kezéből egyre inkább kicsúszni látszottak a szálak.
Ez a lány végzetesen összekuszál mindent. Ha továbbra is így
folytatja, szégyenszemre meg kell futamodnia. Ezerszer több
kurázsi van benne, mint korábbi hölgy ismerőseiben, no meg a
tulajdon édesapjában. Ekkora akaraterővel kihívás a küzdelem.
Végre lekötheti fölös energiáit. Ha harc, hát legyen harc. Majd
meglátják, ki bírja tovább.
- Tehát időt akar.
Olívia merészen Rowan szemébe nézett. Érezte, hogy nyerésre
áll.
- Igen. Azt akarom, hogy többet érezzen irántam puszta
kötelességtudatnál. Azt akarom, hogy megszeressen!
McAllister nem mert levegőt venni. Mondhatni nem akart hinni
a fülének. Olívia Wentworst alaposan feladta neki a leckét, de
kutya legyen, ha nem vág vissza neki valamilyen formában.
- Ennek viszont ára van. - Nevetett gúnyosan.
- Maga nem szabhat feltételeket.
- Többet is, mint gondolná... Ha valóban időt kér, s meg akar
ismerni közelebbről, rendben van. De ehhez együtt kell lennünk
szinte éjjel-nappal. Nekem viszont vissza kell térnem Londonba.
Hajlandó lenne elkísérni?
Olívia savanyú képet vágott. London! Nem vágyott visszatérni
abba a koszos városba. A füstös levegő szinte folytogatta,
nemkülönben a képmutatás, amivel már volt szerencséje
találkozni. Az egyetlen olyan hely, amit kihagyott volna az
életéből, no és Gretna Green, ahol majdnem elveszítette
függetlenségét.
De talán mégis lesz értelme elhagynia az otthonát. Így feltűnés
nélkül leadhatja a kéziratát, s kap érte annyi pénzt, amivel
kihúzhatja apját a bajból. Remélhetőleg már nem is lesz szükség
holmi esküvőre, és ismét szabad lesz, mint a madár.
- Ha nincs más választásom, hát legyen. De nem azonnal.
McAllister felvont szemöldökkel vizsgálgatta a lányt. Mi dolga
lehet ennek a nőszemélynek, hogy késlelteti az indulást?
- Én pedig nem időzhetek itt a végtelenségig. Sürgős ügyeim
szólítanak vissza Londonba.
S valóban így is volt. Még mindig nem sikerült a nyomára
bukkanni a Rókának. Azon az estén, amikor Lord Wentwost
elvesztette az egész vagyonát, más is történt. Az Albatrosz, ami
csak félig volt megrakodva, tengerre szállt. Owen és Cannigham is
értetlenül álltak a dolog fölött. Úgy gondolták ez csak oly módon
lehetséges, hogy vagy nagyon kellett az áru a bonapartistáknak,
vagy hirtelen pénzhez jutott a Róka. Azóta is folyamatosan
nyomoztak, mégsem jutottak semmivel sem előbbre. Egy viszont
biztos. A Róka nem fogja beérni ennyivel. Hamarosan ismét újabb
szállítmányt fog kijuttatni Angliából.
- Megígérem, hogy egy hét múlva követem. - Rázta fel
gondolataiból Olívia lágy hangja.
- Rendben van. Gondolom, édesapjával teszi meg a hosszú
utat... Mert ha nem, hát akkor gondoskodnom kelle a
biztonságáról.
Miss Wentworst telt ajkai felháborodottan préselődtek össze.
Azok közé a nők közé tartozott, akik képesek voltak megállni a
saját lábukon. Legalábbis ő úgy vélte.
 4. fejezet
London, egy hónappal később

Anglia helyzete egyre válságosabbra fordult. A háború

befejeztével a nehézipar hanyatlani kezdett. A munkások egyre
kevesebb bérért dolgoztak, sokan közülül csak azért, hogy
gyerekeik jussanak némi táplálékhoz. A város szélén a nyomor-
negyedben naponta kordésszekerek szállították a holttesteket. Az
emberek vagy éhenhaltak, vagy valamilyen járvány vitte el őket.
McAllister szíve vérzett értük, hiszen nap, mint nap szembesült
a ténnyel. Az egyik oldalon a fényesség, a pompa, másik oldalon a
szegénység, a mocsok, a fertő. A felsőbb körök pedig úgy tesznek,
mintha mi sem történne a kömyetükben. Késő ősszel megkezdődik
a báli szezon, s tavaszig mulatoznak, haszontalanságokkal töltik
az időt.
A sok elbocsájtott munkás végső elékeseredésében vagy lop,
embert öl, vagy szervezkedik egy jobb jövő reményében.
McAllister besúgói révén szinte mindenről tudott. Az lett volna a
feladata, hogy minden nagyobb munkásgyűlést akadályozzon meg.
A tőle telhető legjobban próbálta ellátni a munkáját, olykor
viszont úgy érezte, mintha a saját kezét harapná le. Egyetértett
ezekkel a szerencsétlen emberekkel, mégsem tehetett semmit.
Rowan hazafelé igyekezett, habár tudta, hogy ott sem lesz
nyugodalma. Olívia Wentworst felbolygatta az egész életét. Nem
elég, hogy néhány héttel később jelent meg, mint várta, de még
most sem nyugszik, pedig már egy hete bitorolja Rowan
hálószobáját. Láthatólag mindent megtesz, hogy eltérítse nősülési
szándékától. Vagy elviselhetetlenül kedves, majdhogynem csöpög
a nyájasságtól, vagy kibírhatatlanul makacs, s nem enged a saját
véleményéből.
Amióta betette a lábát a férfi otthonába, fenekestül felforgatta a
nyugodt legénylakást. A legborzasztóbb mégis az volt, hogy
tetszett neki ez a nyüzsgés. Még Owen is elismerően nyilatkozott a
kisasszonyról. pedig ő igazán nem szívlelheti az úri hölgyeket. Ám
a lány hamar megnyerte a bizalmát kedves modorával, huncut
mosolyával. Owent nem úgy kezelte, mint egy szolgát, hanem,
mint a ház barátját, aki nap, mint nap jelen van az életükben. A
társalgásba őt is igyekezett bevonni, s ha valami kényes kérdésről
volt szó, nem átallotta a véleményét is meghallgatni.
Rowan hamarosan azt vette észre, hogy hűséges szolgája
inkább hallgat Miss Olíviára, mint rá. Sőt, gyakran neki ad igazat.
Egy szó, mint száz, Olívia Wentworst megédesíti, ugyanakkor
megkeseríti az életét.
McAllister fáradt volt és elnyűtt. Egész éjszaka a külvárost
járta, s a kikötőben is megfordult néhány kocsmában. Sokkal
okosabb nem lett, de legalább néhány indformációt tud közölni a
feletteseivel. Owent nem vitte magával. Határozottan a lelkére
kötötte, hogy vigyázzon Miss Olíviára. A lány ugyanis már
okozott számukra néhány meglepetést. Miután apja pár nap
elteltével visszatért a birtokra, mintha meglegyintette volna a
szabadság szele. Egyik délután szó nélkül elhagyta a ház
biztonságos légkörét, és saját bevallása szerint sétálni indult.
Owennek halvány fogalma sem volt róla hová mehetett, amivel
igencsak felbosszantotta McAllistert. Ha a kisasszony nem éppen
akkor érkezik meg a karján néhány kisebb dobozzal
egyensúlyozva -, hát bizonyára néhány kék folttal gazdagodott
volna a hű szolga.
Így csupán parázs vita kerekedett a kilengésből, s a lány biztos
volt benne, hogy következmények nélkül. Azóta Owen viszont
határozottan jobban ügyel a biztonságára, s mindenhová követi, ha
kell, ha nem. Nem kis megrökönyödésére a varrólányoknak, és a
különféle ruhaszalonok tulajdonosainak. A robosztus férfi faarccal
ült a számára előkészített széken, s nem mozdult volna el onnan,
amíg a kisasszony nem végzett.
Ez az egész vásárlás és varratás pedig McAllister ötlete volt.
Miután felfedezte, hogy Olíviának igen szegényes a ruhatára,
rábeszélte, hogy varratasson magának néhány remekbe szabott
ruhát. A lány nehezen állt rá, de az alku, amit kötöttek
mindkettőjüknek javára vált. Miss Wentworst megígérte, hogy
minden lépéséről értesíteni fogja Rowant, a férfi pedig lényegesen
több szabadságot biztosít a számára.
Fogalma sem volt róla milyen lavinát indított útjára. London
imádta a pletykákat, mondhatni az elegáns szalonokat ez éltette.
Márpedig Olíviának sikerült egyszer már felbolygatnia London
közvéleményét, így néminemű ismertségre tett szert, a szó kevésbé
hízelgő értelmében.
McAllister vagy nem tudta mit tesz, vagy nagyon is
kiszámította az úri társaság reakcióját. Az emberek nem hagyják
szó nélkül, ha egy fiatal hajadon olyan férfi házában él, mint
McAllister. Ez rövid időn belül foltot fog hagyni a lány amúgy
sem makulátlan jóhírén. Ám úgy tűnt Olívia nem vesz tudomást a
suttogásokról, a sanda pillantásokról. Jóhiszeműen vásárolgatott,
szórta a férfi pénzét, hátha sikerül eltéríteni a házasulási
szándékától.
Rowan kíváncsi volt ma mit csinált kedvenc nőszemélye. Owen
bizonyára a pokolba kívánta a varrodát, s az összes cserfes
kiasasszonykát, aki rajta köszörülte a nyelvét. Erre a gondolatra,
fényes jókedvre kerekedett.

A házban sötét volt, úgy tűnt mindenki alszik. Rowan

megkönnyebbülten lépett be, a lehető legkevesebb zajt csapva.
Néhány lépés után azonban éktelen csörömpölés állította meg.
Rémülten meredt maga elé a sötétbe. Fel nem tudta fogni mi a
fene keveredhetett a lába elé. Néhány pillanattal később egy
gyertya halvány fénye ereszkedett le a lépcsőn.
Olivia egy szál hálóingben robogott lefelé, igencsak vegyes
érzéseket keltve a férfiban. Alig bírta a tekintetét elszakítani a
szűzies öltözékről. Mégis erőt vett magán, s a lába elé nézett.
Néhány lábas, fedő és egy egész ezüst evőeszközkészlet hevert
a szőnyegen. Magyarázatot várva tekintett a lányra.
- Jó estét uram. - Mosolygott az rá, mintha mi sem történt
volna.
- A hétszázát, mit talált már megint ki?
- Ó, csak egy kis óvintézkedés, ha hívatlan látogató érkezne.
- Azért van itt Owen, hogy megvédje magát.
Olívia büszkén mosolyogva emelte magasabbra a gyertyát,
hogy egyenesen Rowan szeme közé nézhessen.
- Owen nincs itthon. - Mondta ártatlanul, mintha ez lenne a
legtermészetesebb dolog a világon.
McAIIister egy pillanatra belefeledkezett a tengerzöld
szemekbe, majd haragosan mennydörögte.
- Hol a fenében van!
- Néhány órával ezelőtt itt járt egy nagyon kedves úriember. Ő
kérte, hogy Owen menjen vele.
McAllister komoran összeráncolta a homlokát. Tekintetbe
véve, hogy már elmúlt hajnali két óra, s a lány még mindig ébren
van, kíváncsi lett volna, hogy ő is jelen volt e az idegen
látogatásakor. Nagyon merte remélni, hogy nem ebben az
öltözékben fogadta azt az alakot.
- Be sem mutatkozott?
- De... Mr. Cannigham, ha jól emlékszem.
Rovvan megkönnyebbülten fújta ki az eddig öntudatlanul
benntartott levegőt. A barátjának csak valami nagyon fontos
elintéznivalója lehetett, ha Owent magával rángatta. De a csudába
is! Neheztel rá. Éjnek évadján betör a házába, s felelőtlenül elviszi
az egyetlen embert, akire rá meri bízni Olíviát.
- És mi ez a sok edény, meg fedő!
- Biztosítottam Owent, hogy tudok magamra vigyázni.
Máskülönben nem ment volna el. Szegény ember, ha látta volna,
mennyit vívódott.
- Még szép ... - dörmögte halkan Rowan.
- Tessék?
- Ha meg akarják támadni, nem ezt az egy utat fogják
választani hölgyem. Az ablakok és a hátsó kijárat sokkal inkább
elérhető megoldásnak számít. S elhiheti úgy itt teremnek a
hívatlan látogatók, hogy észre sem veszi.
Olívia arcán ördögi mosoly terült szét, ami gyanakvásra
késztette McAllistert. Ebben a lányban több rejlik, minsem
sejtené.
- Nos, az ablakoknál és a hátsó kijáratnál is tettem néhány igen
hathatós intézkedést. Ember legyen a talpán, aki úgy be tud jönni,
hogy ne ébredjek fel.
- Nem hiszem, hogy sokkal több edény lett volna a
konyhában... - motyogta a férfi szórakozottan.
- De találtam nagyon jó egérfogókat, s némi leleménnyel a
nehéz bársonyfüggönyök is képesek rémületbe ejteni a tolvajokat.
A férfi felvont szemöldökkel vette tudomásul, hogy Miss
Wentwors-öt nem ejtették a feje lágyára.
- Ez persze nem elég ahhoz, hogy megvédje magát. Legfeljebb
nem álmában lepik meg.
- Meg tudom védeni magam. - Jelentette ki Olívia eltökélten. -
Kislánykorom óta remekül bánok a pisztollyal, s a kardfogatás
sem idegen tőlem.
McAllister tetettett rémülettel nézett a szeme közé.
- Hát miféle nevelésben volt magának része? Az apjának nem
volt jobb dolga, mint férfias játékokra tanítani magát?!
- Az apám nagyon jó ember. Kétségkívül vannak hibái, de
kinek nincsennek?
Felvont szemöldöke még szebbé varázsolta a gyertvafénytől
különösen csillogó szemeit.
- Rendben van. Nem vitatkozom. Fáradt vagyok, pihenni
akarok. Holnap majd még lesz egy-két szavam magához.
Olívia mérgesen toppantott. Felbosszantotta ennek a férfinak az
érzéketlensége. Legalább megdicsérte volna, amiért így feltalálta
magát, de nem. Inkább megdorgálta, s a nevelését becsmérelte.
- Jó éjszakát uram! - Fordult sarkon, miután kiragadta a gyetyát
Rowan kezéből.
McAllister meggyőződött róla, hogy a lány biztonságosan felér
a hálószobájába, majd a könyvtár felé vette az útját. A korom
sötétben nem látott semmit, csupán tapogatózás útján tájékozódott.
Az ajtó mellett közvetlenül a fal mellett állt egy komód.
Szerencsére talált rajta egy gyertyát.
A kisasszony védekezési módszereit figyelembe véve óvatosan
nyitott be a könyvtárszobába, s miután meggyőződött róla, hogy
nem rejtettek lábasokat, fedőket, sehová, bement, s elhelyezkedett
a két összetolt fotelban. Amióta Miss Wentworst elfoglalta a
hálószobáját, igencsak kényelmetlenül teltek az éjszakái. Nem
csupán a fekvőalkalmatosság, hanem a fejében járó pajzán
gondolatok miatt is. Ha eszébe jutott miként feküdhet Olívia a
puha párnán - vörös haja glóriaként keretezi az arcát, lágy keble
egyenletesen emelkedik ettől egészen felszökött a vérnyomása, s
más testrésze is fittyet hányt a gravitációra.
Most azonban sokkal fáradtabb volt, mintsem hiábavaló
fantáziáiásokra tékozolja az energiáját. Szinte azonnal elnyomta az
álom.
Talán egy órával később hangos csörömpölés, és káromkodás
verte fel a ház csendjét. McAllister mosolyogva nyugtázta, hogy
Owen is áldozatul esett Olívia védelmi rendszerének.

Másnap reggel zsibbadt nyakkal, morgolódva ébredt.

Csengetett Owennek, aki vizet hozott neki és tiszta ruhát. Miután
ismét emberi külsőt öltött, napi teendői kötötték le a gondolatait.
A múlt éjszaka sajnos nem sok sikerrel járt. Informátorai kevés
friss hírrel szolgáltak, de az igazat megvallva nem is bánta. Olívia
oly gyakran foglalkoztatja, hogy más már nem is igazán fér meg a
fejébe.
Elmosolyodott arra a gondolatra, ahogy hajnalban levonult a
lépcsőn, egy szál hálóingben. Ha tudta volna, mennyire átlátszó az
anyag, valószínűleg sikítva menekült volna vissza a szobájába.
Odalépett az ablakhoz, de még idejében visszahökölt Olívia
hatásos védelmi rendszere valószínűleg még most is remekül
működik Csak azt kellene kitalálnia mit alkalmazott a lány.
Felnézett a nehéz függönyöket tartó karnisra. Alig észrevehetően
látszott egy vékony zsinór, ami átszelte keresztbe az ablakot. Ha
valaki óvatlanul kinyitja, hát könnyen a fejére zuhanhatott a
meglazított bársony függöny.
El kellett ismernie, leleményes a lány, somolygott magában
Rowan, majd leült az íróasztalához. Nagy halom papír várta, hogy
átnézze, s rendszerezze őket.
Néhány óra elteltével halk kopogás zökkentette ki teendőiből.
Zsigereiben érezte, csak Olívia mer alkalmatlankodni ebben az
időben.
S valóban. Meg sem várva a bebocsájtást engedéjező választ,
egyszerűen berontott a szobába. Sötétszürke, régi ruhája volt rajta,
ami már nem kevés bosszúságot okozott McAlIisternek. A lány
ágrólszakadtnak, egyszerű szolgálónak nézett ki benne. Talán csak
királynői tartása cáfolta meg az első benyomást.
- Minek köszönhetem a látogatását, kedvesem?
Olívia összeráncolt homlokkal lépett a férfi íróasztalához.
- Owennel valami történt.
Rowan mókásan felhúzott szemöldökkel nézett rá.
- Valóban?
- Nem hiszem el, hogy elkerülte a figyelmét. Egy kötés
éktelenkedik a homlokán, és ha kérdezem, csak morgolódik. Talán
az elméje is megsérült?
McAIIister jót mulatott magában. Szerencséje van Olíviának,
hogy Owen csupán morgolódik, s nem torolja meg a rajta esett
sérelmet.
- Nem hinném. De az önbecsülése láthatólag csorbát
szenvedett.
- Nem értem.
- Kedvesem. Owen azután sérült meg, miután belépett a hátsó
ajtón. Nem verte fel á legszebb álmából hajnalok hajnalán?
- Nos, legalább megyőződött róla, hogy tudok magamra
vigyázni. - Lépett közelebb az asztalhoz a lány különös
arckifejezéssel. Lelki szemei előtt megjelent a nagydarab férfi,
amint morózusan farkasszemet néz a konyhából kicipelt üsttel.
Hangos kacajra fakadt, s széles jókedvében néhány iratot is
levert az asztalról.
- Jaj bocsánat. - Kapott a papírok után, de éles szeme azonnal el
is olvasott pár sort, illetve csak olvasott volna, mert össze-vissza
ákombákomok, rejtjelezett írás zavarta meg a belefeledkezésbe.
Csodálkozva vonta fel a szemöldökét.
- Ha nem tévedek felelősségteljes állása van, uram.
McAIlister mérgesen tépte ki kezei közül a papírokat. Nem
magyarázhatta meg ki is valójában. A saját és Olívia életét
kockáztatta volna vele.
- Valóban.
A lány várta volna a további magyarázatokat, de rá kellett
jönnie, hogy ítéletnapig is ott ácsingózhat, akkor sem kap választ a
kérdéseire.
Hát jó, gondolta, ha az uraság titkolózik, nincs vele egyedül.
Neki is vannak relytéjes dolgai, amiket nem köt McAIlister orrára.
- Bálra vagyunk hivatalosak. - Terelte másra a szót.
- Kiére?
A férfi egyáltalán nem örült ennek a fordulatnak. Bokros
teendői mellett nem hiányzott egy bál, ami ráadásul az éjszaka
kellős közepén virágzik ki.
- Mrs. Woodstaféra. A varrónőnél találkoztam vele. Igencsak
mókásnak találta Owen őrködését. Sőt ha nem tévedek, eredetinek
titulálta a maga rendelkezését. Szerinte jobb, mint egy komorna.
- Ahogy imerem a hölgyet - húzta el fanyalogva a száját Rowan
-, indítványozni fogja ezt a férjének, s hamarosan fiatal, délceg
ficsúr kísérgeti a városban mindenhová.
- McAllister! Ne legyen ízléstelen!
Ugyanakkor módfelett szórakoztatta Olíviát a férfi sajátos
humora.
- Tehát elfogadta a meghívását.
- Természetesen.
- Az meg sem fordult a fejében, hogy én nem akarok elmenni?
- Akkor egyedül megyek.
- Meg ne próbálja!
Rowan egy pillanat alatt a lány előtt termett. Fenyegetően a
lány fölé magasodott, aki szemernyi félelmet sem mutatott. Sőt
szemében egészen furcsa szikra lobbant fel. Rowan nem akart
hinni a szemének.
Talán ez adta meg a kezdő lökést, talán a hetek óta elfolytott
vágyakozás, de szája mohón tapadt az édes ajkakra.
Olívia döbbenten tapasztalta, hogy nem akar ellenállni. Sőt mi
több, erősen kapaszkodik a férfi vállába. Rowan McAllister olyan
húrokat pengetett meg a lelkében, ami még egyetlen férfinak sem
sikerült. Ha kezdetben bosszantani is akarta, mostanra belátta,
hogy nem képes kihozni a sodrából.
Házasulási szándékától egyelőre nem sikerült eltérítenie, de
legalább haladékot kapott. Ez alatt a pár hét alatt jobban
megismerte. Olyan ember, aki törődik azzal, ami az övé. S
láthatólag Olíviát a saját tulajdonának tekintette. Ezzel nem is lett
volna semmi baj, de a lány nem ezt akarta. Ígv olybá tűnt, mintha
csupán használati tárgy lenne, minek birtoklása megszokottá válik
egy' idő után.
Ő egészen mást akart.
Rowan tért észre először. Eltolta magától a lányt, bár nehezére
esett.
- Elnézést.
 - Fölösleges mentegetőznie Én is ugyanúgy élveztem, mint
maga.
- Ez esetben esedezhetem némi folytatásért?
Olívia majdnem elnevette magát, de még idejében elfordult.
- Sajnos nincs rá idő
McAllister kíváncsi tekintettel nézett rá.
- Talán el szándékozik menni?
- Igen.
- Ha szabad tudnom hová?
- A varrónőhöz. Miután maga nagylelkűen engedélyezett
nekem néhány ruhát, ha nem haragszik egy estélyit is csináltatok.
A hölgyek szerint...
- Miféle hölgyek?
- Akik szintén ott varratnak. Maga igazán nagylelkű uram.
Csupa előkelő hölgy varrat magának ott öltözéket, s a jóízlésükhöz
nem férhet kétség.
- Képzelem...
- Tessék?- Jól hallotta, vagy csak halucinált. amikor gúnyos
mellékzöngét hallott ki a férfi szavai mögül?
Ez a férfi csupa rejtély számára Bar a női nem a lábai előtt
hever, ő mégsem tulajdonít nekik nagy jelentőséget, sőt mintha
megvetné őket. De vajon ő mivel érdemelte ki kitüntető
figyelmét?
- Nos rendben. Menjen kedvesem, de idejében itthon legyen
Owennel.
 5. fejezet
Olívia Wentworst emelkedett hangulatban hagyta el McAllister
házát, oldalán a hű szolgával, hóna alatt pedig egy helyre kis
csomaggal, amiben legújabb kéziratai lapultak. Fogalma sem volt
róla hogyan szabadul meg Owentől, amíg eljuttatja a kiadóhoz
müveit, de biztos volt benne, .hogy ki fog találni valamit.
A nap mintha egyet értett volna a lány fényes jókedvével,
vidáman sütött, felmelegítve a város levegőjét. Az évszakhoz
képest szokatlan hőség kicsalogatta az embereket az utcára. A
Hyde Parkban fogatokon parádézott az úri népség, így múlatva el a
délelőtti üres órákat.
Olívia is úgy döntött, hogy inkább gyalog teszik meg az utat
madame Busche szalonjáig. Owen nem emelt kifogást, bár
megtehette volna. A forgalmas utcán bármikor elveszíthette a
lányt a szeme elől. Mégis megbízott a kisasszonykában, mert
indulás előtt biztosította róla Olívia, hogy szorosan mellette
marad, nehogy elsodorja a tömeg. A lány változatlanul a kopott
szürke ruháját viselte, amiben úgy festett, mint egy szolgálólány.
Csupán határozott mozdulatai, egyenes tartása cáfolta meg a
külcsint.
Madame Busche régi, kedves vásárlóként fogadta őket. Owent
hellyel kínálta, a lányt pedig a másik helységbe vezette. Olívia
figyelmét nem kerülte el micsoda szemeket meresztgetett a férfi az
asszonyságra, aki elégedetten kacérkodott vele. Már szövögette is
a tervet, ami a javára válhat.
Az estélyi ruhán már csak néhány igazítás hiányzott. Igazán
elégedett lehetett a művel. Madame Busche úgy babusgatta rajta a
szokatlanul rikító, sárga anyagot, mintha a kelme a saját gyermeke
lett volna. Olívia kuncogva gondolt arra, mit fog szólni
McAllister, ha meglátja rajta. A kivágás kicsit mélyre sikeredett, s
halvány, kék, ibolyát mintázó hímzések kiemelték keblének dús
vonalait. Más díszítésre nem is volt szükség. Az anyag magáért
beszélt. Biztos volt benne, hogy mindenki erről fog beszélni, de
nem törődött vele. London hagy csámcsogjon kifacsarodott
ízlésén. Már halotta is, amint mezei virágszálnak, vagy kissé
durvábban falusi libának fogják nevezni. Azelőtt sem törődött
vele, most sem fog.
- Madame Busche... Asszonyom!
- Mi van kedveském - forgatta körbe az asszony, miközben
elégedetten vigyorgott gombostűkkel tűzdelt szájával. - Valamit
változtatni kíván a ruhán?
Meleg, barna szemeit elégedetten jártatta végig a formás
idomokon. McAllister igazán jó vásárt csinált ezzel a lánnyal.
Keresve sem lehetne szebbet találni ebben a városban. Ráadásul
közvetlen, nem rátarti, gondolta madame Busche. S ez a ruha is
kiemeli bőrének szépségét. Szívesen ott lett volna azon a bálon,
ahol ez a lány megjelenik. Az úri társaság hölgytagjai valószínűleg
megpukkadnak mérgükben, hogy valaki túltett rajtuk.
- Nem. Eszembe sincs. Valódi remekmű, így jó, ahogy
megvarta.
Az asszony melle szinte dagadt a boldogságtól, a hízelgés
hallatán. Az igazat megvallva valóban kitűnő varrónő volt, s
London előkelőségei szívesen rendeltek nála. öltözékeket.
Amellett, hogy gyorsan dolgozott, különleges érzéke volt a
színekhez és a fazonokhoz.
- Szeretném önt megkérni egy kis szívességre.
- Parancsoljon velem kisasszony.
- Nem leszek hálátlan - s a nő kezébe nyomott egy pénzérmét -,
de szükségem lenne egy órácskára, amíg néhány ügyet elintézek.
Sajnos Owen ezt lehetetlenné teszi...
 Madame Busche értetlenül nézett a lányra, de pénzért bármire
hajlandó lett volna.
- Nagyon megköszönném, ha úgy tenne, mintha velem
foglalkozna ez alatt az egy óra alatt. Remélem, érti mire
gondolok?
- Ó persze!
Olívia biztos volt benne, hogy nem. Madaem Busche holmi
titkos találkára gondolt, egy csinos ficsúrral. A lány meghagyta
ebben a hitében.
Villámgyorsan felöltözött és a hátsó kijáraton távozott. Leintett
egy arra haladó kocsit, s hamarosan a város kevésbé úri
negyedében jártak. Most örült csak igazán, hogy nem az új ruhái
egyikét viselte. Itt hamarjában megfosztották volna az erszényétől,
ha látták volna rajta, hogy van pénze.
Egy füstös falú háznál állt meg a kocsis, aki megígérte, hogy
megvárja a lányt.
Olívia elégedetten lépett be a Vallenberg Nyomdája, feliratú
ajtón. Orrát azonnal megcsapta a semmihez sem fogható szag.
Frissen vágott papír illata keveredett a festék és a ragasztó
illatával.
A helység hátsó felében egy inas dolgozott serényen. A lány
hozzá fordult segítségért.
- Mr.Vallenberget keresem.
- Hátul megtalálja a kisasszony. - Nézett rá egy pillanatra a fiú,
majd szélsebesen folytatta a munkáját.
Olívia gyönyörködve nézte, ahogy pillanatok alatt megtalálja a
keresett betűt, és a megfelelő helyre illeszti, majd elindult hátra
megkeresni a nyomdászt.
Az idős férfi görnyedt háttal olvasott valamit, s aligha hallotta
meg, a lány érkezését, úgy elmerült benne.
- Mr.Vallenberg! ... Uram!
- Igen... Á, jó napot hölgyem. - Fodult feléje szívélyesen a férfi,
miután alaposan szemügyre vette.
- Mivel szolgálhatok? Talán a röpiratokért jött?
 Olívia, ha furcsálta is a kérdést, nem tiltakozott azonnal.
Bizonyára az öltözéke zavarta meg a nyomdászt.
- Kéziratokat hoztam önnek.
Vallenberg először döbbenten nézett rá, de hamar összeszedte
magát. Meggondolatlan fecsegésével majdnem elárulta a
mozgalmat, amiben maga is részt vett.
- Miféle kéziratokat? - Kérdezte élesen.
- Nos, még nem volt szerencsém talákozni önnel, de már kiadta
az egyik művemet. Sajnos mással kellett ide küldetnem, mert nem
engedhettem meg magmanak, hogy személyesen hozzam el.
- Miféle műről beszél maga?
Vallenberg agya lázasan járt, csapdát sejtett, s nem tudta
hogyan másszon ki belőle. Az utóbbi időben gyakran zaklatták a
konstáblerek, de eddig minden bizonyítékot el tudott tüntetni, ami
kapcsolatát igazolták volna a munkásmozgalommal.
- A Holdfénylovag kalandjairól.
Az idős férfit, mintha kicserélték volna. Az arca szinte
ragyogott az elégedettségtől.
- Tehát maga írta?
- Igen.
- Ebben az évben ez volt az egyetlen kiadványom, ami ilyen
sikert aratott. Még most is készítek belőle jónéhányat, mert mindig
felbukkan néhány könyvkereskedő, akik újabb rendeléseket adnak
le.
Olívia sejtette, hogy évek óta nem mehet valami jól az öreg
nyomdásznak, különben nem ezen a helyen élne. Így kétszeresen
is örült, hogy itt adatta ki a könyvét.
- Hoztam önnek néhány újabb kéziratot, s szeretném, ha
ugyanúgy kezelné az ügyet, mint az előzőnél. A kilétemet ne
említse senkinek, s még utalni se utaljon rá, hogy nő írta őket.
- Rendben van, de ha nem sértem meg a kisasszonyt, nekem
igazán elárulhatná, hogy hívják, már csak azért is, hogy a pénzt
hová küldjem.
Olívia gondolkodott egy kicsit, majd jobbnak látta, ha
bemutatkozik. Ezzel még nem árt senkinek, remélte saját magának
sem.
- A pénzt pedig szeretném, ha ebben a bankban helyezné el. a
nevemre. - Nyújtott át egy cetlit az öregnek. - Remélem ezekkel is
hasonlóan jó vásárt csinál, mint az elsővel.
- Én is, kisasszonyka.
Olívia szerencsésen visszatért a szalonba, s Madame Busche-
nak köszönhetően Owen nem vett észre semmit. A lány hihetelen
energiát érzett magában, s legszívesebben táncra pördült volna
örömében.

Olívia kissé csalódottan vette tudomásul, hogy McAllister _

nem volt otthon, amikor hazaértek Owennel. Ám valójában örült,
mert így elrejthette csöppnyi kilengése fölött érzett diadalát.
Biztos volt benne, hogy remekül kitervelte ezt a kis cselt, s
fogalma sem volt róla, hogy a hű szolga minden lépését követte.
Owent sem ejtették a feje lágyára, különben nem lehetett volna
McAllister jobbkeze. Amikor madame Busche túlzott érdeklődést
kezdett mutatni az egészségi álapota iránt, s közben fennhangon
dicsérte a másik szobában állítólag öltözködő lányt, gyanút fogott.
Nem kis erőfeszítésébe került meggyőzni az özvegyet.
miszerint fölösleges tájékoztatnia Olíviát arról. hogy követte.
McAllister nem lesz leragadtatva, hogy a hölgy veszélyes
utakon jár. Igaz a nyomda még nem a fertő közepe, de a környék
maga rémisztő, s nem egy ilyen finom úrihölgynek való, mint
Miss Wentwors.
Aznap Olívia már nem is talákozott a ház urával. A másnapi
bál miatt viszont olyan izgatott volt, hogy alig jött álom a szemére.
Ráadásul majd kifúrta az oldalát Rowan távolléte. A különös,
rejtjeles papírok láttán ezernyi gondolat cikázott át az agyán.
Egyben viszont biztos volt. McAllister becsületes ember, s egyre
nagyobb hatást gyakorol rá.
Másnap korán ébredt, s égető kényszert érzett néhány sor
papírravetéséhez. Mivel csupán a könyvtárszobában látott
használható fehér papírt, úgy döntött leoson - úgyis alszik még
mindenki s felvisz a hálószobájába egy kötegnyit.
A lépcsőn szinte futva sietett le, mert mezítelen talpa
berzenkedett a hideg márvány ellen. A könyvtárszoba ajtajánál
viszont megtorpant. Hallgatózott egy darabig, de mivel nem ütötte
meg semmi nesz a fülét, azt feltételezte, hogy McAllister nem
tartózkodik benn. Valószínűleg még mindig halaszthatatlan ügyei
foglalkoztatják.
A résnyire nyitott ajtón bekukucskált, de mivel nem látott
senkit, merészen belépett. Azonnal a hatalmas diófa asztalhoz
sietett, s lázasan keresgélni kezdte az üres lapokat. Közben néhány
iratot átrendezett, némelyiket leverte, s mélyen lehajolva engedett
kitűnő belátást köntöse szétnyíló anyagán, s hálóingén át, ahogy
felemelte őket. Haja borzasán omlott le a vállára, a pimasz kis
tincsek manós jelleget kölcsönöztek vonásainak.
Ha tudta volna milyen kiváló rálátás nyílik kebleire,
valószínűleg kevésbé hajol előre. Tehát tovább ügyködött az
asztalnál, de a kisördög nem hagyta nyugodni. Beletúrt azokba az
iratokba is, amelyeket félrerakott. Összeráncolt homlokkal
próbálta kisilabizálni a rejtjeles üzenetet, de nem járt sikerrel.
Apró nesz zavarta meg elmélyült ténykedését, amitől majdnem
kiejtette a lapokat a kezéből.
Rémülten állapította meg, hogy más is van a szobában. Rowan
McAllister bóbiskol a kanapén, s eddig észre sem vette. A kezdeti
bénultságból gyorsan magához tért, s mindent visszarakott az
eredeti helyére. Szerencsére nagyszerű megfigyelő volt, így fel
sem tűnt a laikus szemlélőnek, hogy valaki turkált a hatalmas
íróasztalon.
Befejezvén áldásos tevékenységét, jókora csomag szűz lapot
ölelt magához, s az ajtó felé igyekezett. Mielőtt azonban elhagyta
volna a könyvtárszobát, kísértést érzett, hogy közelebbről is
szemügyre vegye az alvó férfit.
McAllister vonásai egészen ellágyultak, s így nem is tűnt olyan
megközelíthetetlennek, mint amilyennek valójában mutatta magát.
Olívia keze önkénytelenül indult a férfi arca felé, hogy helyére
igazítson egy rakoncátlan hajtincset.
A következő pillanatban azonban két erős kar ragadta magával,
s szorította le a kanapéra. Döbbenten vette tudomásul, hogy
McAllister becsapta. Egész idő alatt ébren volt, s csak az alkalmat
várta, hogy megtorolhassa kutakodását.
- Ha megmoccan, nem állok jót magamért. - Dörrent rá a férfi -
Mit keres itt?
- Néhány lapért jöttem be... Az édesapámnak szeretnék írni.
- Alig pár napja távozott innen, s máris hiányzik önnek?
Olívia egyre szaporábban vette a levegőt. Az hagyján, hogy
valamilyen hazugsággal igyekszik kivágni magát a szorult
helyzetből, de ez a bizonyos helyzet ráadásul nincs is ellenére.
Minden porcikájával érzékelte Rowan izomos testét, s azt a
különös kiszögelést is, ami a hálóingen és köntösön át, szinte
felforrósította a combját.
- Nem tagadom, igen szorosan kötődöm az édesapámhoz.
- Maga hűséges típus úgy tűnik nekem.
- Az egyik legnagyobb erény a hűség. Sosem tagadtam, hogy
bizonyos értelemben régimódi elveket vallók.
Rowan magasra húzott szemöldökkel várta a folytatást.
- Talán, ha részletesebben kifejtené ezen véleményét, én is
megérteném az ön magasztos elveit.
- Nos, uram, mint már korábban is leszögeztem, nem
szándékozom összeházasodni önnel, de mivel nincs más
választásom, eleget teszek atyám kérésének. Mivel házasságunk
nem szerelmi házasság lesz, hát hozzuk ki belőle a legjobbat.
Ezért kértem időt öntől. Talán elég lesz arra, hogy a kölcsönös
megbecsülés, tisztelet kialakuljon kettőnk között. Enélkül
elképzelhetetlen lenne számomra az önnel kötendő frigy. Persze,
mindehhez hozzátartozik a bizalom is, ami úgy tűnik, az ön
oldaláról hiányosságokkal küszködik.
Rémülten állapította meg, hogy össze-vissza hablatyol, s
meggondolatlanul igent mond a férfi nősülési tervére.
- Ezt meg hogy érti?
Olívia kényelmesebb helyzetet keresve fészkelődni kezdett, ami
még inkább felkorbácsolta McAllister vágyát. Az aranybama bőrű
keblek egyre közelebb kerültek hozzá, amitől nehezebben vette a
levegőt, s némileg lasabban forgott az agya. Minden erejét össze
kellett szednie, hogy ne hajoljon a mézédes ajkakra, s folytsa bele
a lányba a szót. Egyre kíváncsibb lett ennek a kis bestiának az
okfejtéseire, magának sem akarta bevallani de azért, mert
szórakoztatónak találta.
- Rám szabadította Owent, pedig szegény embernek láthatóan
terhére van a kísérgetésem.
- Nincs más dolga, mint vigyázni magára.
- Hát éppen ez az! Nekem nincs szükségem testőrre. Akár hiszi,
akár nem, el tudok igazodni a londoni útvesztőkben.
- Azt kötve hiszem kisasszony, de ezen nem fogunk
összeveszni. Ha jól emlékszem maga sem a bizalom
megtestesítője. Éppen az előbb voltam tanúja, amint feltúrta az
asztalomat, s olyan dolgokba ütötte bele az orrát, amihez semmi
köze.
- Nem tagadom, de nem az a természetes, hogy a fiatal ara
mindent tudjon férje dolgairól? - Próbálta menteni, ami menthető.
- Különben hogyan segíthetné annak előbbrejutását?
- Kis boszorka! - Hajolt vészesen közel Rowan a lányhoz -
Mindenre van valamilyen magyarázata?!
- Ha arra számított, hogy engedelmes, szótlan felesége leszek,
hát nagyon téved. Számomra mindennél fontosabb, hogy
megmondjam a véleményemet. Hogyan oldhatnám meg akkor a
kettőnk között fellépő nézeteltéréseket...
- Mondjuk úgy, hogy mindig engedelmeskedik nekem, s nem
kujtorog bűzös sikátorokban, koszlott kis nyomdákban.
Olívia szép kreol bőréből kifutott a vér. McAllister egy
pillanatra meg is sajnálta a lányt. Mégsem engedhette, hogy ő
kerekedjen felül.
 - Honnan tudja?
- Owen követte magát.
A lány mérgesen horkantott egyet, s közben igyekezett lelökni
magáról a férfit, aki még szorosabban nyomta vissza a kanapéra.
Még mielőtt újjabb szitokáradat hagyta volna el Olívia ajkát,
gyorsan betapasztotta azt egy csókkal.
A csók összezavarta Olívia gondolatait, s levetkőzte gátlásait.
Hosszabbítást követelve szorította magához Rowan fekete fürtös
fejét. A férfi mély sóhajjal vette tudomásul, hogy a lány nem
iszonyodik az érintésétől, sőt érezhetően remeg minden
kényeztetésért.
Ez nagyon tetszett neki. Eddig csupán olyan nőkkel került
kapcsolatba, akik vagy pénzért árulták a szerelmet, vagy hidegek
voltak, mint a jég. Nem is csoda, ha gyorsan elveszítette az
érdeklődését irántuk. Miss Wentworst viszont egészen más volt.
Kényszert érzett, hogy felderítse legrejtetteb zugait, mélyreható
gondolataival egyetemben.
Nem is morfondírozott sokáig, hanem a tettek mezejére lépett.
Keze felfedező útra indult, s végigsimított a bársonyos bőrű
nyakon, le a keblekig, onnan a karcsú derékon át vezetett az
ösvény a kellemesen telt csípőig. Eközben ajka egy pillanatig sem
hagyta el Olívia ajkát. Másik kezével lázasan bontogatni kezdte a
lány köntösét, hálóingének kötőit. Álmában sem gondolta volna,
hogy ami a szeme elé tárul, az ennyire meg fogja babonázni. Ez a
csöppnyi nő mindenhol aranyszínben tündökölt, még a keblek sem
voltak kivételek. Eddig azt hitte, csupán a vidéki levegő festette
egészségesre a lány arcát, de mint a mellékelt tény is bizonyítja,
máshol is egyenletesen barna. Kezdte azt fontolgatni, hogy Olívia
nem is egy nemes hölgy gyermeke, hanem talán balkézről szerzett
csecsemő volt, akinek szülőanyja vagy cigánylány volt, vagy
valami déli szépség.
Mégsem ez tartotta vissza, hanem a lány vágytól elködösült
tengerzöld szeme, amiből feltétlen bizalom áradt felé. Nem
ronthatja meg. A tisztesség azt diktálja, hogy várjon az esküvőig.
 Homlokáról patakokban csörgött a verejték az erőfeszítéstől.
Elég volt rápillantanai Olívia cseresznyepiros ajkaira, gyönyörű
kebleire, s a pokolba kívánta a tisztességet. A becsület azonban
mindig is vesszőpapripája volt. Iszonyatosan nehezére esett
elengedi a lányt, s gyengéden összehúzni a köntöst mezítelen
testén, amikor legszívesebben letépte volna róla.
- Sajnálom. - Nyögte ki, s öles léptekkel az ablakhoz ment.
Szükségtelen lenne megtapasztalnia Olíviának, milyen hatással
van rá. Nadrágja vészesen kidudorodott, s nem is mutatott
hajlandóságot visszaállani az eredeti állapotra. Kénytelen lesz
kitiltani a lányt: ebből a szobából, ha nyugodt életre vágyik.
Olívia elvörösödve ült föl, kezeit szorosan összekulcsolta.
- Nem az ön hibája.
- Gondolja?- süvöltött felé McAllister gúnyos hangja, amiről
azonban a lány nem vett tudomást.
- Az ön vérmérsékletét ismerve, csakis az én hibám volt az
egész. Túlságosan átengedtem magam a csóknak, amit be kell
vallanom, felettébb élveztem.
Hangos torokköszörülés jelezte, hogy Rowan nem ért vele
egyet.
- Tehát ne hibáztassa magát. Csupán engedett az ösztöneinek,
amiket én hevesen viszonoztam.
- Nem tudja mit beszél kisasszony - dörrent rá ismét McAllister
mérgesen.
Olívia eredeti színe kezdett visszatérni. A harci kedv
feltámadásával visszanyerte fogalmazóképességét is.
- Ha azt hiszi megrontott, vagy a becsületembe gázolt, hát
nagyon téved! Ha apám nem lenne, talán sokkal rosszabb dolgok
is történhettek volna velem...
- Ezt hogy érti? - Fordult felé kíváncsian a férfi.
A lány, ha lehet még mélyebben elpirult, s kerülte McAllister
tüzes tekintetét.
- Három évvel korábban végzetes baklövést követtem el.
- Ha bővebben kifejtené mi volt az, talán én is megítélhetném
cselekedetét.
- Igen, s meg is változna a véleménye rólam nyomban. Ám
maga előtt nem titkolhatom, hiszen az egész élete, a becsülete a
tét. Apám talán azért nem akarta, hogy minderről tudomást
szerezzen, mert féltett engem. Azon felül ő még hisz a
boldogságban, azok után, hogy anyám meghalt, amikor engem
szült. Örökké hálás leszek, amiért nem taszított el maga mellől
hatalmas bánatában.
McAllister türelmetlen krákogása figyelmeztette, hogy ideje
lenne már végre a skandallumról beszélnie.
- Három évvel ezelőtt, én botor, megszöktem egy aranyifjúval,
s házasságot kötöttem vele... Látja, ezért nem örültem a
leánykérésnek. Apám közbelépése mentett meg, a még nagyobb
szégyentől.
- Tehát még most sem vált el.
- Nem.
- Ki a férje?
- Azt nem mondhatom meg. Tönkretenném vele az ő életét is, s
az én becsületemen is folt esne. Ígéretet tettem, hogy ezt az ügyet
titokban tartom. Már így is túl sokat járt a szám.
McAllister gyomra öklömnyivé zsugorodott. Ez a lány még
mindig azt a széltolót védi, aki tönkretette az életét.
- Megértheti, ha fogadalmam betartom... Ezt ön értékelheti a
legjobban.
- Rendben. Ha nem kívánja megnevezni az illetőt, legalább
annyit mondjon, hogy hol köttetett a házasság.
- Valahol Skóciában.
- Tehát nem Londonban.
- Nem.
McAllister szíve körül engedni kezdett a jeges szorítás.
- Elhálták a házasságot?
- No de kérem... - hördült fel a lány.
- Azt kérdeztem, hogy elhálták-e a házasságot.
- Nem... Az apám közbelépett és...
 - Ez az ön szerencséje. Így ez a házasság tulajdonképpen nem
létezik.
- Hogyan?
- Csupán próbaházasságnak minősül, ami egy év leforgása alatt
sem hozza meg a gyümölcsét. Így azóta mindketten szabadok, s
azt tesznek, amit jónak látnak.
Olívia döbbenten nézett a férfira. Évekig abban a hitben élt,
hogy férjes asszony. Ebben a tudatban nem kezdeményezett más
férfiakkal kapcsolatot. Egyedül apja jóindulatának köszönhette,
hogy szabadon élt, mint a madár a birtokon.
- Tehát lány vagyok?
- Igen kisasszony.
- Ez egészen megváltoztatja akkor a helyzetet. - vidult fel
Olívia arca.
- Fel nem foghatom, mi jár megint a fejében. - mosolyodon el
McAllister.
- Ezesetben egészen másként értékelhetjük a korábbi helyzetet.
Egyikünket sem lehet hibáztatni, amiért elragadott minket a vágy...
- Biztosíthatom, hogy többet nem fog előfordulni. - Vágott
közbe Rowan, mielőtt valami hosszadalmas fejtegetésbe kezdene a
lány.
Olívia tágra nyílt szemmel nézett a férfira.
- Ha ezt kívánja uram, hát legyen. De ön sem tagadhatja, hogy
valami összeköt minket, s a végkifejlet felé sodor.
McAllister égre emelt szemekkel próbálta nyugalomra inteni
magát. Mire elszámolt harmincig Miss Wentworst már messze
járt. Pedig lett volna még néhány kérdése, amik rendkívül
foglalkoztatták
 6. fejezet
Mrs. Woodstaf bálja igazán előkelő helyet folglalt el a város
estélyeinek ranglistáján. Aki itt megjelent bizton számíthatott rá,
hogy az elkövetkező napokban minden fogadásra hivatalos lesz,
csak győzzön válogatni a meghívások között.
Olívia elégedetten nézett szét a termebe érve. Valóban hatásos
volt a berendezés, de ezt már előre közölte vele a ház úrnője. Az
éppen divatos halvány színek jellemezték mind a drapériát, mind a
hölgyek estélyi ruházatát. Egyetlen élénk színfolt sem törte meg
ezt a lágyságot, vagyis inkább mégis. Olívia rikító sárga ruhája
azonnal magára vonta a közelben állók figyelmét. A suttogás
végig morajlott a báltermen. Olívia magában elképedve állapította
meg, hogy gyorsabban, mint a futótűz. Amúgy királynői tartással
haladt tovább, látszólag mitsem törődve a szokatlanul udvariatlan
úri népséggel.
Ragyogó arccal fordult kísérője felé, aki kissé mereven lépdelt
mellette. Lord Cannigham, mert ő volt az egyedüli, ki vállalkozott
e nemes tettre - miután McAllister kijelentette, hogy esze ágában
sincs parádézni -, „készségésen” vállalta eme kitüntető szerepet.
Ám fogalma sem volt róla mekkora feltűnést fog a lány
megjelenése okozni.
Évekkel korábban hallott valamit Miss Wentworst viselt
dolgairól, az idő vasfoga viszont kikezdte emlékezetét, s talán nem
is volt oly lényeges momentum a Társaság életében. Vagy ő volt
túlságosan elfoglalt, s nem figyelt fel a botrányok szereplőire. Az
úri népség azonban úgy tűnt nem felejtette el Olíviát. A kíváncsi
tekintetek, a folyton összeboruló, sugdosó fejek kifejezetten
irritálták.
Mire a lépcsősor aljára értek, általánossá vált a moraj.
Csodálattal nézte a lány mosolygós arcát, amin nyoma sem volt
szégyennek, ami múltbéli tettei után szinte elvárható lett volna.
Nem vett tudomást a kétes megjegyzésekről, erkölcseire tett
célozgatások pedig egyszerűen lepattantak róla.
Ennek a nőnek vannak idegei!
- Ha tudtam volna mi vár magára, kétszer is meggondoltam
volna, hogy eljöjjek-e gardedamnak.
- Ugyan Cannigham, maga is láthatja, hogy ártalmatlanok -
mosolygott rá rendületlenül Olívia.
- Csak tudnám, miért áldoznak fel a nők mindent, csakhogy
jelen lehessenek egy ilyen nyavalyás puccparádén.
Olívia kuncogva nézett egy csoportra, akik láthatóan nem is
akarták leplezni ellenszenvüket. Cannigham megelégelve
modortalanságukat nyíltan rájuk förmedt, hátha észreveszik
magukat.
- Ennyi hájas pulykát régen láttam egy kupacban.
A lány csengő kacagása csak olaj volt a tűzre. A pompásan
öltözött, csupa fodor hölgyek elhűlten, sápítozva fordultak sarkon,
s igyekeztek egy másik csoportosulás felé, ahol tovább
folytathatják áldásos tevékenységüket.
- Árulja már el kedves kisasszony, mit vétett ezeknek a
köztiszteletnek örvendő hölgyeknek.
- Oly mélyen biztosan nem sértettem meg őket, mmt maga az
előbb. Ha lányos mamák is akadtak köztük, bizton számíthat rá,
hogy kosarat fog kapni.
- Ettől igazán nem tartok. - Derült fel a lord arca. - Egyenlőre
nem szándékozom megnősülni, bár apám határozott kívánsága,
hogy végre egy unokát ringathasson a térdén...
- Felteszem fiú unokára gondolt.
- Ez csak természetes.
- Nagyon kedves volt öntől, ahogy az előbb a segítségemre
sietett, bár meg tudom magam védeni. Három évvel ezelőtt
rájöttem, hogy ezt a fajta népséget csak a felszín érdekli. Ha pedig
nem törődöm éles nyelvükkel, előbb-utóbb elcsitulnak a kedélyek,
s abbahagyják a piszkálódást.
- Ha egyszer már megtapasztalta a Társaságból való
kirekesztettséget, mi vitte rá most, hogy ismét színre lépjen?
- Elárulja miért nem akar megnősülni?
Lord Cannigham arcán ingerült vonás jelent meg, de ez nem
tántorította el a lányt.
- Biztosan volt már szerelmes.
- Nem tagadom, de a rang kötelez.
- ...Értem. Szülei elvárják öntől, hogy gazdag feleséget vigyen a
házhoz. A vagyon mindenekelőtt.
Ahogy egyre közelebb értek a táncoló tömeghez, mintha élő
kapu nyílt volna meg előttük. Az emberek suttogva adtak utat
furcsa kettősöknek. Mintha nem is egy kellemetlen estély kellős
közepén lettek volna. Nem vettek tudomást senkiről, és semmiről.
- Úgy tűnik ön kötélidegzettel bír. Mégsem értem miért kísérti a
múltat, amit még mindig eltitkol előlem - tért vissza a korábbi
témához Cannigham.
- Nem titok, sőt úgy látom élénken él egyesek emlékezetében.
- Elárulná nekem is mi szolgál ezeknek a hölgyeknek, uraknak
a.szórakozásául?
- Ha nagyon kíváncsi rá, hát szívesen. - Fordult szembe vele a
lány. Csillogó zöld szeme szinte megbűvölte a férfit, s Cannigham
biztos volt benne, hogy barátja elsősorban ezeknek a szemeknek
esett áldozatul. - Három évvel ezelőtt kínos helyzetbe sodortam
magam. Tapasztalatlanságomnak köszönhetően férjhez mentem
egy úrhoz, akit most nem neveznék meg. Apám közbelépésével
szerencsére nem történt nagyobb baj. Ám szökésem, s tettem híre
Londonban szárnyra kélt, bármennyire is titkolni igyekeztünk.
Nem csoda, ha elégtételt akartam venni egy különösen tolakodó
úron, aki azt hitte könnyen kapható préda vagyok. Sajnos apám
ismét keresztülhúzta terveimet.
 Cannigham felvont szemöldökkel várta a folytatást.
- Hogyan próbált ön elégtételt venni?
- Nos, álruhába öltöztem, s férfinak adtam ki magam. így
könnyedén párbajra hívhattam az urat, ki a becsületembe gázolt.
- Párbajra?! - hüledezett a férfi, mint aki nem jól hall.
- Mi ebben a különös? A férfiak azt hiszik, csak nekik van
joguk megvédeni a becsületüket efféle módon.
- A nőknek is vannak eszközeik, amivel megszégyeníthetnek
egy férfit.
- Hát igen. - Sóhajtott elkeseredetten Olívia. - Sajnos nem értek
a fondorlatok kiterveléséhez, egyszerűbbnek láttam, ha párbajra
hívom az urat.
- McAllister tud erről?
- Nem hinném... Néhány részletet kihagytam a
beszámolómból...Tudja milyen hirtelen ember.
Ezt úgy mondta, mintha kitűnően ismerné McAllister
jellemének útvesztőit, viselkedési normáit. Russel Cannigham
elfojtott egy apró mosolyt. Olívia kisasszony igazán szórakoztató
egyéniség. Képes lett volna párbajozni, hogy megvédje a
becsületét. De akkor hol volt az édesapja, akinek kötelessége lett
volna kiállnia lánya mellett?
- Remekül kiismerheti magát a küzdősportokban, ha ilyen
merész tettre sarkallta magát.
- Csupán a kardforgatáshoz és a pisztolyokhoz értek, de nem
lett volna szükség a tudományomra.
- Mire alapozta ezt a feltételezést? - Kérdezte egyre
kíváncsibban a Lord.
- Ha apám nem lépett volna közbe, nem lett volna semmi baj.
Előre megbeszélt terv szerint haladtak az események.... Néhány
ember, akiknek feltétlenül szükségük volt némi készpénzre,
hajlandó volt a segítségemre sietni. Egyszerűen késleltették volna
ellenfelem érkezését, s párbajt én nyertem volna meg jelenléte
hiányában.
Russel Cannigham egyre érdekfeszítőbbnek találta Olívia
történetét.
- Képes volt banditákkal szövetkezni?
- Nem voltak banditák! - hőzöngött a lány sértetten.
- S mit tett az apja, amivel dugába dőlt e nagyszerű terv?
- Valamilyen, általam még most sem tisztázott forrásból,
megtudhatta mire készülök, s hamarjában a hajnali találkahelyre
sietett. Mondanom sem kell, hogy leleplezett segédeim előtt, akik
az úri társaság megbecsült tagjai voltak... Képzelheti milyen
gyorsan terjedt a hír, annak ellenére, hogy apám megeskette őket a
titoktartásra.
- Botor egy nőszemély maga! Az apja helyében én is így
cselekedtem volna.
Olívia sértődötten vonta fel szemöldökét, s az egyik ablak felé
igyekezett. A Lord alig tudta követni lendületes iramát. Attól félt
még lesöpri némelyik szolga tálcájáról a pezsgős poharakat, vagy
elsöpör egy teljes puccban díszelgő dámát. Szerencsére semmi
ilyesmi nem történt, s épségben eljutottak a, friss levegőt árasztó
ablakhoz.
Olívia azonban még nem tekintette befejezettnek az elkezdett
témát.
- Szomorú, hogy maguk férfiak így vélekednek a női nemről.
Talán ezért él ennyi lelki nyomorék közöttünk. A házasság
intézményével a nő elveszíti a szabadságát, majd egyéniségén is
maradandó nyomot hagy a kényszerű együttlét.
Cannigham határozottan szórakoztatónak találta az Olíviával
folytatott eszmecserét. Már egyáltalán nem bánta, hogy elfogadta
McAllister felkérését. Biztos volt benne, hogy Miss Wentworst
személye igazi kihívást jelent a barátjának. Kezdte érteni makacs
ragaszkodását ehhez a nyakas nőszemélyhez.
- Tehát egy kékharisnyával állok szemben, aki a női
egyenjogúságot szajkózza?
Olívia bama arca elég észrevehetően színt váltott. Lángoló
vörös képpel igyekezett volna tiltakozni, amikor hozzájuk lépett
egy férfi, akinek láttára viszont úgy elsápadt, hogy Cannigham azt
hitte menten elájul.
- Jó estét hölgyem... Uram. - Biccentett a lord felé szenvtelenül
a csinos fiatalember, majd ismét Miss Wentworstnek szentelte
minden figyelmét, mintha a lány kísérője ott sem lenne. - Oly
régen láttam Olívia, hogy már el is felejtettem milyen szép.
- Három éve lord Bristoct, pontosan ennyi ideje nem volt
szerencsém találkozni önnel.
- Hogy telik az idő! - Vonta fel szépen ívelő szemöldökét a
férfi, amivel azonnal kivívta Cannigham haragját.
El nem tudta képzelni miféle játék folyik itt, s mi lehet a két
ember közötti kapcsolat.
Lord Bristoct nem tartozott az általa kedvelt emberek közé, s
McAllister elmesélte mi történt a szerencsejáték-barlangban.
Olívia apja ennek a semmirekellőnek a hathatós segítségével
veszítette el a vagyonát. A lány úgy tűnt semmit sem tud a
történtekről. Mégis ellenszenvvel visletetik a férfi iránt.
- Remélem még nincs betelve a táncrendje kisasszony? -
kérdezte Bristoct, hangjában enyhe gúnynyal. Olívia azonban
derűsen válaszolt, nem törődve szavainak élével.
- A táncrendemet otthon hagytam. De, szívesen...
- Miss Wentworst már nekem ígérte a most felcsendülő
keringőt. - Vágott közbe Lord Cannigham, mielőtt még Olivia
engedett volna Bristoct felkérésének.
Azzal el is kezdte terelgetni a lányt a táncparkett közepén
elhelyezkedő díszes szökőkút felé, nem sejtve milyen kockázatot
vállal ezzel. Olívia hálásan nézett rá, s ez meggyőzte a lordot,
hogy helyesen cselekedett.
A fodros-frakkos táncoló párok közé elegyedtek.
Több száz gyertya fénye csillámlón verődött vissza a középen
felállított szökőkút legördülő víz- cseppjeiről, különös díszbe
vonva a kövér ámorokat, akik rövidke nyílvesszőikkel lövöldözték
a kőbe vésett csókolózó párokat, így emelve az estély fénypontját.
Bár igencsak pajzánnak számított a jelenet, hovatovább olyan
mértéket öltött ezen szökőkutak imádata, hogy olcsó
gipszmásolatok gyönyörködtették a londoni középosztály
szalonjaiban idejüket múlató polgárokat is.
Olívia teljes erőbedobással, boldogan repdesett az ismert
keringő dallamára, nem kis gyötrelmet okozva ezzel
táncpartnerének. Ha a lord tudta volna miféle kínokat kell kiállnia,
valószínűleg más gáláns módját választotta volna Bristoctól való
eltávolításának. A lány mindenféle jószándékra fittyet hányva,
egyéni stílusban művelte ezt az új táncot. Úgy tűnt teljességgel
tudatában van ebbéli jártasságának, mert büszkén kihúzva magát
tovább tiporta a lord immáron fájós lábait.
Kétségtelenül remekül érezte magát.
Russel azoban a második keringő után feladta, s lesz, ami lesz,
felajánlott Olíviának egy pohár italt. A felhevült lány tiltakozás
nélkül vonult le a táncparkettről - jónéhány pár örömére nem kis
feltűnést keltve. A lord úgy bicegett mellette kínosan vigyorogva,
mintha egy gárda gyalogolt volna végig fényesre vikszolt cipőjén.
- Köszönöm, hogy megszabadított attól a kellemetlen embertől.
- Hálálkodott Olívia.
- Régről ismeri az urat?
- Igen. Elég régről.
A lány elfelhősödő tekintete megmagyarázhatatlan gyanút
keltett a férfiban.
- Azonnal hozom az italokat, addig maga várjon itt.
A lány mintha nem is hallotta volna szavait elindult a terasz
ajtaja felé, enyhülést keresve. Az őszi éjszaka szokatlanul meleg
volt, s tücskök hada szórakoztatta a sétálni vágyókat.
Woodstockék kertje méltán vetekedhetett volna a kenti grófság
parkjaival, ami nem is csoda, hiszen kertészük valamikor ott
dolgozott, csak egy balul sikerült szerelmi éjszaka áldozataként ő
húzta a rövidebbet. Londonban persze sokan a mai napig
kíváncsiak rá, vajon Mrs. Woodstock is igénybe veszi-e a
szolgálatait éjjelente?
Olívia testét felfrissítette a tánc, a zene, de mégis jólesett kinn
állnia a teraszon, ahol rajta kívül nem volt senki. A szerelmes
párocskák valószínűleg a kertben bujkáltak, elfojtott kacagásuk
olykor megütötte a fülét. Nagyot sóhajtva próbált úrrálenni
megviselt idegein. Lord Bristock megjelenése felborította lelki
egyensúlyát. Három éve nem látta, s azt hitte a múlt elég mélyen el
van ásva benne ahhoz, hogy ne zaklathassa fel ismét, ha efféle
váratlan esemény történik.
Nem tudta mit is érez igazán a férfi iránt. Szerelmet nem, az
biztos. Talán akkor sem volt szerelmes belé, amikor hozzáment
feleségül, csupán gyengéd érzéseket keltett benne a szép vonású
férfi.
- Semmit nem változott kedvesem. - Zavarta meg elmélkedését
a jól ismert hang.
Egyetlen porcikája sem kívánta most a jelenlétét. A lord
egészen közel állt hozzá, haványkék szemeit le sem véve mély
dekoltázsáról.
- Remélem nem ijesztettem meg.
- Nem magára számítottam.
- A igen. Lord Cannigham vonzó úr, s minden tekintetben jó
választás.
Olívia zavartan ráncolta össze a homlokát. Fogalam sem volt
róla mire akar célozni a férfi, de egyre kínosabban érezte magát a
társaságában. Lopva az ajtó felé pillantott, hátha megjelenik
kísérője.
- Mégis úgy hallottam egy másik férfi otthonában szállt meg...
Nem fél, hogy szájára veszik a rossz nyelvek?
- Volt már tapasztalatom benne. - Vágott vissza kelletlenül
Olívia.
A lord mintegy véletlenül megfogta a lány karját, s a lépcsősor
felé irányította, ami a kertbe vezette le a gyönyörködni vágyókat.
Olívián enyhe borzongás futott végig, de ez inkább a hűvös esti
szellőnek volt tulajdonítható, mintsem Bristoct érintésének.
- Talán felújíthatnánk az ismeretségünket...
- Nem hinném.
- Ne legyen kegyetlen! Három évvel korábban is élvezte a
velem való együttlétet.
Olívia rosszallóan vonta fel egyik szemöldökét, mint aki nem
akar hinni a fülének.
- Szerencsére apám időben közbelépett, mielőtt butaságot
készültem volna elkövetni.
- Nézőpont kérdése. Igaz is, hogy van az édesapja?
- Köszönöm jól.
- Pedig úgy tudom ismét bajba keveredett. Féktelen
játékszenvedélye veszélybe sodorta a családi vagyont.
Olívia döbbenten fordult az idülten vigyorgó lord felé. Kíváncsi
volt honnan szerezte az értesüléseit, s mit akar velük. Egy biztos,
ezek után, mint lehetséges arajelölt szóba sem kerülhet. Mégis félt
ezektől a hideg kék szemektől.
- Honnan származnak az értesülései?
- Ott voltam én is, amikor feltette egész évi bevételét a kártyán.
Hiába próbáltam lebeszélni róla, szavaim falra hányt borsók
voltak.
- Köszönetet kéne mondanom, amiért kísérletet tett apám
tettének megakadályozására?
- Nem.
- Akkor miért mondja el mindezt nekem?
A lord merev arcvonásai semmi jót nem ígértek. Olívia pedig
csak most vette észre, hogy közben beértek az árnyas fák
takarásába, ahol Cannigham ha akarná sem venné őket észre a
teraszról.
- Kissé fázom, talán visszafordulhatnánk.
- Majd én felmelegítem kedvesem. - Nyomult közelebb a férfi,
szorosan átkarolva a lányt. Olívia azonnal tiltakozásra nyitotta a
száját, am egy erős kéz beléfolytotta a szót.
- Hallgasson! Három évvel ezelőtt mindent megkaphattam
volna, ha az apja nem lép közbe. Hát most eljött az idő, hogy
pótoljuk ezt a mulasztást. Biztosíthatlak, hogy élvezni fogom
minden pillanatát.
Olívia iszonyodva próbálta eltaszítani magától az izmos
férfitestet. Undorodott az érintésétől. Lord Bristoctnak viszont
mintha nem is két keze lett volna. Mindenhol érezte matató ujjait,
amik nem kímélték gyenge bőrét. Oly gyorsan és erőszakosan
támadta le, hogy a lány észre sem vette, s már a földön hevert,
rajta pedig nagy buzgalommal lord Bristoct. Hiába karmolt,
harapott, a gyönyörű sárga ruha felső része tépetten lógott le a
válláról. Rémülten állapította meg, ha valami hamarosan nem fog
történni, akkor úgy megerőszakolja ez a pemahajder, mint a pinty.
Hát miért nem tud pont most erre járni senki? Hol vannak az
andalgó szerelmespárok?
Olívia már-már feladta, amikor gyengülni tűnt Bristoct
szorítása. Azonnal kihasználta a pillanatot, s térdét teljes erejéből
felrántotta. Az iszonyatos ordítás némi elégtétel volt elszenvedett
sérüléseiért.
A lord visszahúzódott, addig ő feltápászkódott a kissé nedves
fűből. Sajnálattal konstatálta, hogy az estélyi ruhája
helyrehozhatatlan károkat szenvedett. A felsőrész teljesen
szétszakadt, a szoknyán pedig hatalmas fűfoltok éktelenkedtek,
néhány sárfolt társaságában. Hatalmas csattanás fordította
figyelmét ismét támadójára, aki eddig csodával határos módon
békén hagyta.
Döbbenten nézte az előtte zajló eseményeket. A csuda tudja
honnan, de McAllister osztogatta Bristoct képének az eddig
tarsolyában tartogatott legerősebb pofonjait. Nem kímélte a már
nemesebb szervein amúgy is maradandó károkat szenvedő lordot,
aki mint egy keljfeljancsi folyton talpraállt a reá záporozó ütések
ellenére. Olívia nem nézhette tovább tétlenül küzdelmüket. Közbe
kellett avatkoznia, mielőtt nagyobb baj történne.
- McAllister, az istenért kérem, hagyja abba! Nem ér annyit ez
az ember, hogy börtönbe kerüljön miatta!
Éles hangja megtette a kellő hatást. Rowan csapzott fürtjeit
kisimította az arcából, s nagyokat lélegezve próbált megnyugodni.
Olívia szorosan összefogta magán tépett ruháját, miközben
annyira reszketett a kellemes esti klíma ellenére, hogy fogai
hangosan összekoccantak.
- Hogy került maga ide?
- Mégis úgy döntöttem megcsodálom a ruháját - nézett
jelentőségteljesen a lányra -, már-ami megmaradt belőle.
- Sajnálhatja, hogy nem látta teljes pompájában. - Nyögte
Olívia zavartan, csakhogy mondjon valamit.
- Látom egyesekre nagy hatással volt, hiszen mi más késztette
volna lord Bristoctot, hogy magszabadítsa ettől az ünnepi dísztől.
Olívia arcát ellepték a szégyen rózsái. Ha lehet még
látványosabban vacogott, amit már McAllister sem nézhetett
tétlenül. Levette kabátját, s a lányra terítette, azután szorosan
magához ölelte nyugtatás képpen.
- Jöjjön, tűnjünk el innen, mielőtt az erkölcse is csorbát
szenvedne.
Ám minden hiába, az eddig máshol sétáló szerelmespárok,
mintha csak megérezték volna, hogy újjabb pletykatéma kapott
lábra, szinte mindannyian egyszerre értek a közelükbe. Egyértelmű
pillantásaikból le lehetett vonni a végkövetkeztetésüket. Ami
természetesen fényévnyire közelítette meg a valóságot.
Lord Bristoct, a gaz támadó pedig már hetedhét országon is túl
járt. A jelek pedig (a fűben heverő kesztyű, tépett selyemdarab a
szoknyából. Olívia egyszerű diadémja, mely csálén állt a fején)
egyértelműen azt sejtették, hogy egy légyottot zavartak meg
jövetelükkel.
McAllister becsületére legyen mondva, mindent megtett, hogy
Olíviából a legkevesebb látszódjék. Hatalmas termetével szinte
teljesen eltakarta a lányt, aki hálásan mormolt köszönetét érte.
- Hölgyeim és uraim, gondolom kellemesebb szórakozást is
találnak maguknak, minthogy minket bámuljanak.
- Azt hittük segítségre van szüksége a hölgynek, ugyanis a
hangok egyértelműen arra utaltak...
- Köszönöm uram, de segítségre nekem lesz hajnalban
szükségem. Nagyon megtisztelnének, ha ketten a segédeim
lennének.
 Két férfi lépett elő, feladatuk teljes tudatában. Az egyik köpcös
kisember, másik délceg termetű ifjú, aki még csak most
próbálgatta szárnyait a becsület mezején.
- Köszönöm uraim. Időben értesíteni fogom önöket. -
Biccentett feléjük hűvösen McAllister, majd maga előtt terelgetve
Olíviát elhagyták a tett színhelyét.
 7. fejezet
Olívia durcásan járkált fel s alá a könyvtárszobában. Ki tudja
hányadszorra próbálta meggyőzni McAllistert, hogy tegyen le
esztelen tervéről. Ám szavai folyton eltévesztették a célt, mint egy
rosszul sikerült vadászaton a nyulat a golyó. A pro és kontra érvek
csak úgy röpködtek kettőjük között.
- Mivel téríthetném jobb belátásra uram? - fogta könyörgőre a
dolgot Olívia, hátha így többet elér.
- Hiábavaló minden próbálkozása kedvesem. Eltökélt
szándékom, hogy megtorlóm az önön esett sérelmet.
- De hát szerencsére nem történt semmi komoly. Egy tépett
ruha igazán nem ér annyit, hogy az éltét kockáztassa miatta.
- Különös elveket vall Olívia. Ám figyelmeztetnem kell, hogy
édasapja rám bízta. Kutya kötelességem vigyázni magára, amit
úgy tűnik elmulasztottam.
- Butaság! Tudok magamra vigyázni...
- Volt szerencsém megtapasztalni.
- Ha nem lépett volna közbe, akkor sem történt volna semmi
baj. Ura voltam a helyzetnek.
- Természetesen.
McAllister sztoikus nyugalma már-már arra késztette a lányt,
hogy odalépjen hozzá, s vállánál megragadva kirázza belőle a
várva várt választ. Ráadásul nem is ez az egy kérdés
foglalkoztatta. Alig néhány perce tudta meg, hogy McAllister
előbbre akarja hozni az esküvőt. Úgy tűnik minden összeesküdött
ellene.
 - Bár menjen csak! Ez a hajnali találka talán megment egy
elhamarkodott esküvőtől. - Emelte fel magasra pisze orrát a lány.
Álszent képe mosolygásra késztette a férfit.
Hovatovább két órája gyötrik egymást, eredménytelenül.
Mégsem mulasztott volna el egyetlen percet sem ebből a kis
csatározásból, pedig a hajnal vészesen közeledett. Miután hazaért
üzenetet küldött a segédeinek, akik készségesen vállalták, hogy
felkeresik lord Bristockot. McAllister csak remélni merte, hogy a
kiadós verés, amit. a kertben elszenvedett, eltéríti a párbajozástól.
- Beláthatja kedvesem, hogy nem cselekedhettem másként.
Azok az emberek már így is mindenfélét kitalálnak magáról.
Bizton állíthatom, hogy azt hitték, lefektettem magát.
- Annak ellenére, hogy felkért az urak közül kettőt, legyen a
segédje?
- Igen. Ezért tartom a legegyszerűbb megoldásnak, ha elejét
vesszük a már amúgyis hömpölygő pletykának. Talán házasságunk
híre lecsillapítja a kedélyeket.
- Miattam nem kell feláldoznia a szabadságát- Lágyult el Olívía
hangja.
- Ha jól emlékszem, már régen készülök rá.
- Akkor miért kockáztatja egy balsikerű párbaj lehetőségével?
McAllister töprengve nézte a felhevült, kedves arcot. Hányszor
képzelte el maga mellett a párnán, amint rózsásan elpirul a kéj
érzetétől ...
- Az ön becsületéről van szó!
- A fenébe is! Hát nem érti, hogy az én becsületem már régen
csorbát szenvedett!? A Társaság így is összesúg a hátam mögött.
Mit gondol miben volt részem ezalatt a nyavajás estély alatt? Ha
az ön barátja nincs mellettem, valószínűleg visítva menekültem
volna.
- Cannigham épp az cllenkezőjét állította. Szerinte maga
kötélidegzettel bír. Ügyet sem vetett az éles megjegyzésekre.
- Csak próbáltam nem figyelni rájuk.
Rowan felállt robosztus íróasztala mögül, s a lány elé lépett.
Kutatva figyelte gondolatait, hátha valami egészen nyilvánvaló
rejtezik Olívia sötétzöld szemei mögött.
- Miért ment el a bálra?
- Mert meg kellett tennem.
- Vonzotta a zene, a tánc, vagy talán a sok szép ruha látványa?
Hiányzott a férfiak bókolása? Mindebben nem volt része odahaza?
Olívia sápadtan próbált kitérni a férfi tüzes pillantásai elől.
- Magának is vannak titkai.
- Ezzel azt akarja mondani, hogy ne vájkáljak az önében?
- Igen.
McAllister ha kissé meg is sértődött, nem mutatta. Eljön még
az az idő, amikor a lány maga vallja be a mélyen elrejtett álmokat.
- Ha megbocsájt, most mennem kell. Szégyellném, ha én
érkeznék először a színtérre.
- Ne menjen! - ragadta meg a lány erősen a karját. - Nem számít
a becsületem!... Kérem! Ne menjen!
- Olívia kedvesem, elárulná nekem, miért akar lebeszélni erről
a párbajról? Hiszen, ha meghalok megszabadul egy
kötelezettségtől, amit apjának ígért.
A lány nagyokat nyelve próbálta visszatartani a könnyeit.
- Hát nem érti?... Túlságosan kedvelem magát ahhoz, hogy
elveszítsem, mielőtt alaposabban megismerhetném.
- Ha csak ez a baj - sóhajtott boldogan McAllister -,
biztosíthatom, hogy nem marad el a holnapi esküvő.

Olívia alighogy elhagyta a könyvtárszobát, máris Owen

keresésére indult. Mégsem nézheti tétlenül, hogy McAllister a
vesztébe rohanjon. Ő aztán tudja, hogy Bristockt mesteri módon
bánik a pisztollyal. McAllister képességeivel azonban nem volt
tisztában. Egyetlen módja van a párbaj elkerülésének, ha
segítséget kér Owentől.
Későre járt, s a hű szolga már az igazak álmát aludhatta.
Legalábbis Olívia így gondolta. Owen szobáját a konyhán át kelett
megközelíteni. A lány még soha nem járt nála, hiszen nem volt
szüksége külön a szolgálataira. Hallkan kopogtatott, s nevén
szólongatta. Mivel válasz nem érkezett, egyszerűen benyitott.
Hangos sóhaj hagyta el az ajkát, amint megpillantotta Owen
szobáját, ami semmiben sem hasonlított egy szolga szobájához.
Már méretei is meghaladták egy átlagos szoba nagyságát, s a
berendezés egyszerűen mellbevágó volt. A falakon gyönyörű
keleti szőnyegek pompáztak, alattuk hatalmas, színes párnák
hevertek szanaszét. A levegőben keleties illat terjengett, elhódítva
Olívia érzékeit. Mintha egy titkos kéjbarlangba tört volna be
ajtóstól. A sarokban egyetlen szekrény árválkodott, valószínűleg
Owen ruháit tartalmazta. S az ablaknál ő maga is ott ült, mélyen
előrehajolva az asztalra, ami még McAllister könyvtárbeli
asztalánál is nagyobb volt. Erőteljesen ráncolta a homlokát, s
mókásan csüszörítve a száját valami igazán érdekfeszítő
olvasmányba temetkezett. Talán ezért nem hallotta Olivia
többszöri kopogását, szólongatását.
- Owen!
A férfi tágranyílt szemmel nézte a lányt. Láthatóan nem tudta
hamarjában hová tenni. Olívia máskülönben megmosolyogta volna
ezt az elmélyültséget, most viszont fontosabb dolgok
foglalkoztatták.
- Zavarhatom?
- Csak tessék. - Invitálta beljebb Owen, miközben szembetűnő
színváltozáson ment át.
- Elnézést, hogy ilyen késői órában magára török, de az ügy
nem tűr halasztást.
- Miben lehetek a segítségére?
A férfi kihasználva a közeledő Olívia bukdácsolását a párnák
között, egy óvatlan pillanatban az asztal fiókjába csúsztatta
olvasmányát.
- Gondolom ön is hallott a párbajról?
- Természetesen.
- És ezt ilyen nyugodtan mondja?! McAllister élete veszélyben
forog, maga pedig itt kuksol a barlangjában! - Tárta szét
felháborodottan a kezét. - Bár be kell vallanom, nagyon imponál a
berendezése.
- Köszönöm. - Vörösödött el méginkább a férfi. - Valamikor
sokat utazgattam, s mindig megtartottam magamnak néhány
darabot.
- Nekem úgy tűnik, a keleti országok nyűgözték le a leginkább.
- Igen. Különös kultúrájuk merőben elüt az európaitól.
Olívia lelkes fejtegetésbe fogott volna, ha nem sürgetné az idő.
Mindig is érdekelték más népek. Sajnos csak olvasmányaiból tudta
kielégíteni csillapíthatatlan tudásvágyát, hiszen nem volt
lehetősége az utazgatásokra, főként az anyagi okok miatt. Most
viszont fontosabb dolga is van, de majd szakít időt arra, hogy
Owent alaposan kifagassa.
- Nos, remélem, segít nekem, hogy továbbra is magáénak
tudhassa ezt a gyönyörű szobát.
Owen felvont szemöldökkel méregette a határozott
asszonyszemélyt. Bár kezdte kiismerni Miss Wentworst, olykor
még okozott neki meglepetéseket. Például fel nem foghatta, most
is mire készül.
- Mi a szándéka kisasszony? .
- A tervem nagyszerű! McAllister nem párbajozik, tehát életben
marad.- Vágta ki diadalittasan.
- Talán részletesebben fejtse ki, ha kérhetném.
- Természetesen - köszörülte meg zavartan a torkát a lány. -
Nos, úgy vélem, ha az egyik fél nem jelenik meg a párbaj
színhelyén, hát a becsületbeli ügy elvégeztetett. Mivel McAllister
konok, mint egy öszvér - kijelentésére Owen arcát egészen betöltő
vigyor jelent meg úgy vélem a másik oldalon kell próbálkoznunk.
- Ezzel viszont letörölte az önelégült vigyort a férfi arcáról.
- Hogy mondja?
- Szükségem lesz a segítségére!
- De mégis miben?
- Lord Bristoct híresen jó céllövő és kardforgató...
 - McAllister úgyszintén. - Vágott közbe Owen.
- Hiszem, ha látom. - legyintett a lány. - Megértheti, ha inkább
a saját kezembe veszem az ügy irányítását.
A szolga látványosan forgatta a szemeit, Olívia azonban úgy
tűnt nem vesz tudomást a véleményéről. Makacsul hajtogatta a
magáét, igazának biztos tudatában. Részletesen kifejtette tervét,
amitől Owennek felállt a szőr a hátán. Egy valamire azonban rájött
ez alatt a néhány perc alatt. Nem hagyhatja magára ezt az önfejű
teremtést, mert a végén még bajt hoz mindenkire, de legfőképpen
saját magára. Mivel ideje már nem volt McAllistert
figyelmeztetni, kénytelen volt gyorsan a tettek mezejére lépni.

A szobában elképesztően sötét volt. A hold sem világított be az

ablakon, mert időközben leszállt a Londonban oly jól ismert köd.
A két alak meglehetősen csendben araszolt előre, igyekezve
minél kevesebb zajt hallatni. Bár be kell vallanni a csenevészebb
járatlanabb volt az éjszakai lopakodás terén. Esetlen mozgásával
folyton akadályozta robosztusabb társát, akiről akár a birkatürelem
fogalmát is mintázhatták volna.
Az ajtóhoz érve a kulcslyukon átszűrődő fényben hátrébb
parancsolta a társát, aki berzenkedve bár, de engedelmeskedett.
Néhány végtelenül hosszúnak tűnő perc múltán, úgy ítélte meg a
magasabb, hogy biztonsággal behatolhatnak a kivilágított szobába.
Az ajtó kinyílt, szerencsére hangtalanul. Feltárult előttük a
pompás szoba, mely akár a Napkirály dolgozószobája is lehetett
volna. A mértéktelen pompa a ház urának jómódját hivatott
bizonyítani. Ezek után a két behatoló nem is kételkedett
gazdagságának nagyságában. Mégsem vetettek ügyet az értékes
ezüst gyertyatartókra, ékkövekkel kirakott tálkákra. Egyenesen a
szoba közepén terpeszkedő kanapéhoz osontak, ahol békésen
szunyókált egy alak.
A következő pillanatban egy váza tört szét a szendergő fején.
Oly váratlanul érte az orvtámadás, hogy még bizonyosságot sem
szerezhetett támadói kilétéről.
A két alak elgédetten távozott a tett színhelyéről. Tudták,
egyhamar nem fog felébredni a szerencsétlen flótás.

McAllister és Cannigham egymással szemben zötykölődött a

kocsin. London után elképesztő útviszonyok tették próbára, a
becsület mezejére igyekvőket. Mégsem vette el egynek sem a
kedvét.
- Azt hittem Owen is itt lesz - nézett kérdőn barátjára
Cannigham.
- Én is.
McAllister oly nyugodtan ült, mintha csupán hajnali találkára
sietne egy számára közömbös asszonyhoz.
- Fogadjunk, alszik, mint a bunda.
- Tévedsz kedves barátom. Owen jónéhány napja gyötri magát
az olvasás tudományával.
Cannigham szélesen vigyorogva fogadta a hírt. Emlékszik még
milyen bajba keveredtek négy hónappal korábban, amikor
majdnem a vesztüket okozta Owen csöppnyi hiányossága, amit
eddig gondosan eltitkolt előlük.
- Ha a betűvetés és az olvasás nem jelentene számára egetverő
kihívást, talán most sem kínlódna éjszakákon át.
- Remélem, segítő kezet nyújtasz neki a tanulmányaiban-
vigyorgott továbbra is Cannigham. maga elé képzelve a robosztus
szogát, amint összeráncolt homlokkal küszködik elméje
pallérozásával.
- Méltányolom az igyekezetét.
- Olívia hogy van?
Az emlék mosolyt csalt Rowan arcára. A lány, mint egy kardos
menyecske maradandó nyomot hagyott a könyvtár szellemében.
Ha ezután be fog oda lépni, mindig az jut az eszébe milyen volt
ma éjszaka. A bizonyosság, hogy nem közömbös számára, szinte
az egekig emelte. Eltökélt szándéka volt, hogy szerelemre
lobbantja ennek a nőszemélynek a vérét, még ha addig él is.
 Szerelem. Hiszen ő maga sem tudja mi az. Valahol a lelke
mélyén persze vágyik rá, de ezt a világért sem vallaná be senkinek,
legfőképpen magának. Olívia érzései viszont fontosak voltak. Az
ördög tudja miért, de azt akarta, hogy a lány a legjobbakat
gondolja felőle, sajnos a dolgok azonban gyakran a visszájára
fordulnak.
Azt hitte a párbaj, amit miatta vív perceken belül, legyezgeti a
lány hiúságát Olívia is nő, akinek kedvére való, ha egy férfi
megvédi a becsületet. Ő lepődött meg a legjobban, amikor heves
tiltakozásba ütközött nemes tette.
- Órákig győzködött tervem esztelenségéről.
Cannigham megértően bólogatott, mint aki nem várt mást.
- Makacs egy teremtés, de van benne kurázsi. Úgy tűnik a
prábajok végzetesen hatnak az életére.
- Ezt meg hogy érted?- vonta fel kíváncsian a szemöldökét
Rowan.
- Bár nem lenne szabad elárulnom, de a hölgy már egyszer
megpróbálta védeni a becsületét.
- A sajátját?- hüledezett McAllister.
- Ki másét?
- Mivel húzhatnám ki részletesebben belőled ezeket a fontos
információkat? - halkította le vészesen a hangját McAllister, ami
annak a jele volt, hogy türelme igencsak fogytán volt,
Cannigham nem is ellenkezett vele tovább, inkább elmesélte az
Olíviával történteket. Barátja merev arcából ítélve biztos volt
benne, hogy egyáltalán nincs ínyére a beszámoló.
- Kedves lányka, s nem rontotta még meg az úri viselkedés
felszínessége.
- Olívia ezen már túl van. Istenadta tehetsége van maga ellen
fordítani a közvéleményt, nem törődve a jóhírével. A holnap
kötendő házasságunk majd féket tesz a fecsegők szájára.
- Ismerlek én téged, mint a rossz pénzt. - Kedélyeskedett
Cannigham mindentudóan. - Hiszen pont a rossz nyelvekre építve
szállásoltad el a lányt a saját házadban.
 - Nem tagadom. - Vigyorgott barátja elégedetten. - Ha végképp
nem állt volna kötélnek, hát döntő érvként a jó hírét vetettem
volna be. Már így is szárnyra kélt, hogy kitartom, s a szeretőm.
Cannigham bár nem örült ennek a hírnek, elhallgatta barátja
elől. Szerinte Olívía így is eleget szenved, s McAIlister még azon
fáradozik, hogy jellemét tovább erősítse.
- Tehát válaszút elé állítod.
- Mindenképpen elveszem feleségül.- jelentette ki határozottan
Rowan. - Akár tetszik neki, akár nem. Én vagyok az az ember, aki
megvédheti a jó hírét, aki védheti a személyét.
- Nekem úgy tűnt ő is képes erre. - Ellenkezett Cannigham.- És
szerintem nem egészen ez a kisasszony elképzelése a házasságról.
- Este tapasztalhattad. - Vágta vissza a labdát McAIiister. - Ha
nem érkezem időben az a szemét megerőszakolja.
Figyelmen kívül hagyta Cannigham második megjegyzését. Mit
tudhat erről a barátja, hiszen Olívia gondosan titkolja az érzéseit,
csakúgy, mint ő.
- Most elégtételt vehetsz rajta.
- Mégsem érzem azt, hogy ez elég. Legszívesebben kitekerném
a nyakát puszta kézzel, mielőtt teljesen ellehetetleníteném úri
körökben.
- Olivia nem örülne neki. Úgy tűnt különös elveket vall a
párbajokról, s magáról a becsület fogalmáról. Szerinte semmi nem
ér annyit, mint egy ember élete,
- Rittka kincs magad is beláthatod. - Duzzadt a büszkeségtől
McAllister keble, hogy választottja még a barátját is elbűvölte.
- Ha lehetőségem adódott volna rá, hát holnap nem a te
feleséged lenne, hanem az enyém.
- Ilyeneket még viccből se mondj! - Förmedt bartájára az imént
még kakaskodó Rowan. - Tartozik nekem az apja annyival, hogy
legdrágább kincsét elszakítsam tőle.
- Ez különös. - Vágott elgondolkodó képet a lord. - Eddig azt
hittem az a lehetőség is vonz, hogy nemesi ranghoz juthatsz eme
friggyel.
 - A nemesség egyáltalán nem vonz - komorodott el McAllister.
Bár magában belátta, hogy ezt is kardvágásnak szánta. Lord
Wentworst bizonyára nem egy közrendűnek szánta csodaszép
leányát. Ráadásul egy skótnak, aki utálja az angolokat.
- Kezdem azt hinni, hogy valóban csak a bosszú éltetett eddig.
Kérdés, hogy Olivia mit szólna hozzá, ha megtudná?
- Nem fogja megtudni.
- Sosem lehet tudni. Egy elejtett mondat lavinákat képes
elindítani.
- Tartod a szádat.
- Ez csak természetes. Becsületszavamat adtam rá.
Időközben jócskán elhagyták Londont. A leszálló köd ellenére
szerencsére a kocsis jól kiismerte magát. Néhány nagyobb
zökkenő után meg is érkeztek. McAllister fürgén kinyitotta az
ajtót, s kilépett a szabadba. Komoran összeráncolt homloka semmi
jót nem ígért.
- Az orrunkig nem fogunk látni - fordult vissza. Russelhez
intézve szavait.
- Kisebb lesz az esélye, hogy eltaláljátok egymást.
- Ez nem vigasz.
A hatlamas rétből valóban csak annyit láttak, hogy az alig
néhány méterre álló lovak már csak ködösen rémlettek fel előttük.
Amúgy sem gyönyörködtek volna ennek a festői vidéknek a
szépségében, de legalább tudhatták volna, hogy az ellenfél itt van-
e a közelben. Cannigham viszont az idő múlásával egyre inkább
biztos volt benne, hogy ma itt nem lesz párbaj. A segédek is
megérkeztek, s csak vállukat vonogatták, amikor megkérdezték
tőlük találkoztak-e lord Bristocttal.
Talán egy órácskát várhattak még, majd megelégelve a
hasztalan időtöltést, hazaindultak.
 8. fejezet
Owen izgatottan járkált fel, s alá a szobájában. Fogalma sem
volt róla hogyan mondja el az úrnak, hogy hol is jártak ma a
kisasszonnyal. Miss Wentworst sajnos szerfölött akaratos
teremtés, s ha nem tesz a kedvére, hát egyedül vág neki veszélyes
terve kivitelezésének. Akkor pedig McAllistertől hallgathatott
volna, hogy még Miss Olívia felügyeletét sem bízhatja rá. Azon
felül tulajdonképpen hálás is a lánynak. Bár azt hitte, Olívia nem
vette észre keserves küzdelmét a betűk világával, csalódnia kellett.
Sőt, segítségét is felajánlotta, amit botorság lett volna elutasítani.
Így mindenképpen lekötelezettjévé vált, de elsősorban
McAllisterhez kötötte a hűség.
Kemény kétórai belső küzdelem után úgy döntött mindent
elmesél urának.

Olívia a hajnali izgalmas kaland után nehezen bár, de elaludt.

Boldogsággal töltötte el a tudat, hogy megmentette Rowan éltét.
Reggel miután felébredt azon nyomban tollat is ragadott, s
regényének szövevényes cselekményét kibővítette átélt
élményeivel.
Elmúlt tizenegy óra is mire felöltözött, s hajlandó volt lemenni
a hallba. Szemei vidáman csillogtak, szoknyája boldogan
ringatózott csípője körül Egy ismert, pajzán népdalt dúdolgatott,
mely bizonyította jókedvét.
Megkésett teáját iszogatta, amikor McAllister érkeztét jelző
patadobogás zavarta meg csendes nyugalmát. Egyszeriben odalett
a jókedve. Feszülten várta férfi érkezését, aki valószínűleg nem
sokat aludhatott, ha már hazafelé tart valahonnan.
Olívia legbájosabb mosolyát erőltette az arcára.
- Jó napot uram. - Köszöntötte a belépő férfit.
- Jó napot kedvesem. Látom felébredt. Hosszú volt ez az
éjszaka ugye?
Olívia szája sarka árulkodóan megrezdült. Biztos volt benne,
hogy McAllister valamit sejt.
- Valóban.
- Owen hol van?
A lány elkerekedett szemekkel figyelte a férfi járkálását.
Feltűnően zaklatott és mérges volt.
- A konyhában uram.
- Szóljon neki, hogy látni akarom!
Olívia ellenkezni sem mert. Azonnal Owen keresésére indult.
Végül a szobájában talált rá.
- Azt hiszem, baj van. - Vágott a lány siralmas képet. -
McAllister beszélni akar magával.
A szolga egyenes tartással állt fel az egyik díszes párnáról, arca
rezzenéstelen volt.
- Remélem nem árulta el a kis kalandunkat?
Ez a feltételezés felért egy sértéssel, habár a férfi valóban meg
akarta osztani titkukat McAllisterrel.
- Nem. Egy szót sem szóltam neki kisasszony.
- Akkor jó. - Könnyebbült meg Olívia, s máris vidámabban
kezelte az ügyet. - Akkor biztosan másról van szó. Menjen csak,
én is követem önt azonnal.
Owen némi tétovázás után elindult a könyvtárszobába. Sejtelme
sem volt róla McAllister honnan szerzet tudomást az ügyről, de
biztos volt benne, hogy egy mérges oroszlán barlangja felé
közeledik. Bizonytalanságát hivatott leplezni határozott kopogása.
- Jöjjön be Owen! - Már a hivatalos, kemény hang sem jósolt
semmi jót.
 - Keresett uram. - Lépett be szenvtelen ábrázattal a szolga.
- Igen.
McAllister rövid hatásszünetet tartott, mert biztos volt benne,
hogy már nem csak ketten hallják az elkövetkező mondatokat.
Éppen ezért kissé keményebbnek mutatta magát, mint amit
valójában érzett.
- Az ember sok mindent hall, ha figyelmesen jár a világban.
- Minden bizonnyal uram.
Owen tudta, hogy e kis bevezető után hamarjában le fogják
kapni a tíz körméről. Szerencsére járatos volt az efféle
helyzetekben. Talán csak hölgyet nem kellett még megvédenie
leendő urától.
- Meg sem kérdezi hogyan zajlott a párbaj?
- Nekem úgy tűnik uram nem sérült meg sehol.
McAllister most jött csak ki igazán a sodrából.
Letette a kezében szorongatott konykospoharat, amiből már
jónéhány korty bársonyos nedű lecsúszott a torkán,
ellensúlyozandó feszült idegállapotát.
- Az ördögbe is Owen! Maga is épp oly jól tudja, mint én, hogy
nem volt semmiféle párbaj! - Dörögte összeráncolt homlokkal. - A
mendemondákkal ellentétben én elsőkézből tudom, hogy
ellenfelem miért maradt távol.
- Remélem, Lord Bristoct jó egészségnek örvend.
- Egy fenét! A feje majd szétszakad, s jókora seb tátong rajta.
Ajánlottam neki egy kiváló orvost...
- No de uram! Csak nem ment el hozzá?!
- De igen... Kíváncsiságból. A részvét még csak meg sem
fordult a fejemben, ahogy megpillantottam a hatalmas kötést a
fején. Sápadtságából ítélve elég sok vért veszíthetett.
- Bármennyire is fájlalom uram, de nincs bennem sem sajnálat.
McAlIister elérkezettnek érezte az időpontot a támadásra.
- Mivel vette rá Miss Wentwors, hogy ilyen veszélyes kalandra
vállalkozz? - Suttogta egészen közel hajolva Owen füléhez. -
Csakis az igazat akarom hallani!
 - A kisasszony felettébb aggódott önért.
- Mertem remélni, hogy így lesz.
Úgy tűnt szavaik mégis eljutottak Olívia füléig, mert az ajtó
csattanva kinyílt, s a lány feltartóztathatatlanul robogott befelé.
- Ha feltétlenül meg akar büntetni valakit, hát én legyek az.
Csakis az én hibám, ami történt.
Rowan cinkosan Owen szemébe nézett, majd egészen másként,
haragvón vissza Olíviára.
- Ha nem tévedek maga is hatékonyan részt vett lord Bristoct
ártalmatlanná tételéhez.
- Nem tagadom - emelte fel hetykén az állát a lány. Vörös haja
lángcsóvaként repkedett az arca körül, nem hazudtolva meg heves
természetét.
- Az életét kockáztatta maga botor nőszemély!
- És maga talán nem?
- Az egészen más...
- Hát persze! - Vágott közbe Olívia harciasan előre lépve.- A
férfiak minden téren előnyt élveznek. Amit önöknek szabad, az a
nőknek szigorúan tilos. Kár, hogy nem csupán a becsületbeli
ügyeket ítélik meg így.
- Remélem, nem akar itt vitát nyitni a nemek
egyenjogúságáról?! Most arról van szó, hogy esztelenül kockára
tette a jóhírét, az életéről nem is beszélve...
- Már megint egy helyben toporgunk. Nem kockáztattam
semmit. Owen velem volt.
- Ez nem mentség! S egyikük sem bújhat ki a felelősség alól.
Olívia elszörnyedve hallgatta a szavait. Egyre inkább
elbizonytalanodott a jövőt illetően. Vajon jól teszi-e ha feleségül
megy McAllisterhez?
- Talán azt akarja, hogy bocsánatot kérjek attól a
pemahajdertől?
- Nem. Akkor aztán végképp oda lenne a jó híre.
Owen elérkezettnek látta az időt a távozásra. A két fiatal úgy
belemerült a vitatkozásba, hogy észre sem vették, amikor a férfi
halkan becsukta maga mögött az ajtót.
- A történtek igazolták a feltevéseimet - fordított hátat jól
kiszámított mozdulattal McAllister.
- Miszerint?
Olívia képtelen volt megfékezni hangjának ideges rezgését.
Tudta, hogy valamire készül a férfi, de bízott benne, hogy
könnyedén visszaveri a támadásait.
- Elintéztem a szükséges papírokat, s még ma nézett a falon
biggyeszkedő grandiózus órára -,...úgy félóra múlva egybekelünk.
Olíviával fordult egyet a világ. Tervek, amiket szövögetett
végleg dugába dőltek. Igaz, Rowan egyáltalán nincs ellenére, csak
a mód fáj neki, ahogyan rákényszeríti a házasság intézményét.
- Ezt nem mondhatja komolyan! - sikította.
A férfi elégedett bólintására viszont harcikedve az egekig
magaslott.
- Nincs megfelelő ruhám, a hajam, mint a szénakazal. Egy jó
meleg fürdő igazán jólesne megtépázott idegeimnek...- sorolta
egyszuszra, mindhiába. Leendő férje hajthatatlan maradt.
- Ismerem magát kedvesem... A kedvemért képes lesz félóra
alatt elkészülni.
Olívia sápadtan ingatta a fejét, majd lázas sietséggel kifelé
indult a szobából. Ezernyi dolga lesz, ezalatt a rövid idő alatt, így
hát nem vesztegetheti hiábavaló vitákra a drága perceket.
Az ajtóból azonban még visszafordult, s reménykedőn
McAllistérre nézett.
- Apám nélkül nem lesz igazi az esküvő...
Édesapja időben meg fog érkezni. Egedelmével rá is
gondoltam, s már értesítettem a fejleményekről...
A lány válasza percekig fülzúgást okozott a férfinak, s erősen
gondolkodott rajta, hogy egy jó asztalossal megerősítteti a ház
ajtajainak állagát.
Az már csak később merült fel benne, hogy egy szobalány is jó
szolgálatot tenne. Owen valószínűleg élete végéig emlegetni fogja
azt a hiábavaló próbálkozást, amikor Olívia makrancos hajából
királynői frizurát próbált kreálni.

A ceremónia roppant egyszerű volt és rövid. London egyik

aprócska kápolnájában, fogvacogtató hidegben mondták ki az
igent.
Olívia reményei, minszerint káprázatos, és romantikus esküvője
lesz valamikor, végleg szertefoszlott. Ugyan ahhoz a férfihoz ment
hozzá, akihez végzetesen vonzódott, mégis félve gondolt az
elkövetkező évekre. Bizonyos volt benne, hogy egyetlen percig
sem fog unatkozni.
Valójában hálát is érzett McAllister iránt. Férje gondoskodott
az édesapjáról, s a jelenléte kárpótolta a lánynak az elmaradt
romantikát. Örült, hogy jó egészségben látja, s mintha fel is
szedett volna néhány kilót.
A kötelező csók után McAllister kissé hűvösen irányította
újdonsült hitvesét kifelé. Hazáig alig váltottak pár szót, ami
roppantul bosszantotta Olíviát.
Visszavágásként otthon azonnal a szobájába vonult, s ki sem
tette a lábát onnan, amíg férje el nem hagyta a házat.
Késő délutánra járt az idő, amikor csöngettek. A rézcsengettyű
hangját még a holtak is meghallották volna, így nem csoda, ha
Olívia és Owen szinte egyszerre értek a hallba. A lány nyugalmat
erőltetve magára leült a kanapéra, s várta mi hírt hoz a férfi.
Owen kezében egy levéllel robogott vissza hozzá, homloka
ráncosan esedezett segítségért.
- Bár nem díjazom, ha leveleimet elolvassák - esett meg rajta
asszonya szíve -, most kivételesen megengedem, hogy elolvassa
mi áll rajta.
Owen hálásan silabizálta a tekervényes betűket, amik jócskán
megnehezítették a feladatát.
- Önnek jött asszonyom - adta át végül diadalmasan a levelet.
- Köszönöm.
Olívia gondterhelten vette át a fehér papírt. Fogalma sem volt
róla ki írhat neki. Senkivel sem tarotta a kapcsolatot levelezés
útján. Hamarjában ki is elégítette a kíváncsiságát.
Egy meghívó volt benne lord Barrimoor és neje aláírásával, a
ma esti báljukra. El is csodálkozott rajta, mert nem volt
szerencséje ismerni ezt a feltehetően kedves házaspárt.
Mindenesetre elérkezettnek látta a pillanatot, hogy
megszabaduljon az otthoni feszült légkörtől. McAllister egy
szóval sem említette, mikor fog hazajönni, így okoz majd neki egy
kis fejfájást, ha nem találja a feleségét a meleg nászi ágyban.
Az elégtétel széles vigyort csalt Mrs. Olívia McAllister ajkára.
 9. Fejezet
Olívia lázas készülődésbe kezdett. Hol pillangóként repkedett
egyik szobából a másikba, hol gőzmozdonyként robogott végig az
egész házban. Majd némi szünet után teljes puccban lépkedett le a
lépcsőn.
Owen arcán szemernyi megindultság sem tükröződött az ügy
fontosságát illetően, bár magában helytelenítette asszonya tervét.
Feltett szándéka volt, hogy elkíséri, nehogy valami bántódása
essék.
- Már szóltam a kocsisnak, hogy álljon a ház elé.
- Köszönöm Owen. Ha az úr kérdezi, mikor jövök, hát talán
éjfélre itthon leszek.
- Magával megyek asszonyom.
Olívia kikerekedett szemmel nézett a sziklaszilárdan álló
férfira.
- Férjes asszony vagyok. Tudtommal így már nem szükséges a
gardedam.
- A biztonság kedvéért azonban szeretnék önnel menni. -
Tartott ki elhatározása mellett Owen.
- Hát jó. - Egyezett bele végül engedékenyen Olívia, bár
magában bosszankodott - Remélem nem fog unatkozni.

Lord Barrimoor otthona sokkal fényűzőbb és elegánsabb volt,

mint Mrs. Woodstaf háza. Látszott, hogy itt nem ész nélkül
követik a divatot, hanem jóízléssel emelik a már amúgy is
emelkedett hangulatot. A hatalmas bálteremben, melyet ezernyi
gyertya fénye világított meg, fiatal párok lejtették az ez idő tájt
legdivatosabb táncot, a keringőt. A kipirult arcok egyértelműen
bizonyították, hogy minden résztvevő határtalanul élvezi ezt az
idős hölgyek által illetlennek titulált testmozgást.
Olívia élénk zöld ruhájában szokása szerint kirítt a többiek
közül. Ügyet sem vetve az összeboruló fejekre, egyenesen a
házigazdához és feleségéhez lépett. Bájosan pukedlizett, miközben
pompás betekintést nyújtott mélyen kivágott ruhája alá. Lord
Barrimoor amúgy is pirospozsgás arca mégjobban elvörösödött, de
egyetlen pillanatra sem szakította volna el tekintetét Olívia
kebleiről.
Lady Barrimoor viszont megelégelte férje nyílt szemlélődését,
apró köhintésekkel adta Olívia tudtára, hogy felemlekedhet ismét a
szintjükre.
- Szeretnék köszönetét mondani önöknek, amiért meghívtak az
estélyükre.
- Szóra sem érdemes kedveském, csak egy nagyon régi
barátunknak tettünk szolgálatot. - Válaszolta epésen az asszony.
Olívia összeráncolt homlokkal próbálta megfejteni a hirtelen
támadt ellenszenv okát. Mire való volt az igyekezet akkor, hogy
megjelenjen e jeles eseményen?
- Igazán kíváncsivá tesz Lady Barrimoor!?
A szikár, magas asszony megvető tekintettel mérte végig az
alakját, ami rendkívül bosszantotta Olíviát. A hírek roppant
gyorsan terjednek Londonban, s biztos volt benne, hogy már
hallottak a tegnapi kerti afférról. Csak természetes, ha ismét őt
okolják a férfiak esztelensége miatt. Úgy döntött nem gyötri magát
efféle kicsinységekkel, hanem kielégíti a kíváncsiságát.
- Lord Bristoct győzött meg, mivel feltétlenül beszélnie kell
magával. Ezt pedig csak úgy teheti meg feltűnés nélkül, ha a
társaságban váltanak pár szót.
Igen finom ember, tehát megértheti, ha nem akarja olyan nővel
hírbe hozatni magát, mint ön, kisasszony.
 Olívia azt hitte nem jól hall. Ez a pökhendi, felfúvalkodott liba
épp az ellenkezőjét gágogja, mint ami az igazság. A rosszindulat
úgy tűnik a természetében gyökerezik.
Lord Bristoct jelenléte viszont egészen felzaklatta. Nem akart a
férfival szót váltani. A történtek után pedig legszívesebben soha az
életben nem akarta látni. Ám a sors úgy tűnt másképp forgatja a
történések kerekét. Tiltakozni sem maradt ideje, s máris mellette
állt a férfi. Elegáns volt, mint mindig. A legutolsó divat szerint
nyírt haja huncut kis csigákban kancsarodott a homlokára. Sok ifjú
hölgy az életét is odaadta volna, hogy Bristoct némi figyelmet
szenteljen rá. Olívia viszont tudta, hogy mindez csupán a külcsíny.
A mélyben igen veszélyes ember lappang, aki apró dolgokat is
képes a saját javára fordítani.
- Miss Wentworst, örülök, hogy ismét láthatom.
Olívia jobbnak látta, ha nem világosítja fel, hogy dél óta férjes
asszony.
- Én nem mondhatom el ezt ugyanígy magamról.
Hűvös válasza kesernyés mosolyra késztette a lordot, ám nem
tántorított a lány mellől. Égszínkék szeme ravaszul megcsillant,
majd mintha meg sem sértették volna, azonnal más témára tért át.
Mestere volt a színészkedésnek.
- Nagyon meleg van idebenn. - Terelte Olíviát a kertre nyíló
ablak felé. - Egy kis friss levegő bizonyára jót fog tenni megvislet
idegeinek.
- Biztosíthatom róla, hogy nem vagyok ideges. - Próbált
nyugalmat erőltetni magára a lány, de követte a férfit.
Odakinn valóban sokkal hűvösebb volt. sőt egvensen
dermesztő. Bristoct közelségére kirázta a hideg. A korláthoz
lépett, hogy minnél nagyobb távolság legyen közöttük. A kertben
csend volt, senki sem merészkedett ki az egyre hűlő éjszakába.
Balsejtelem kerítette hatalmába. Biztos volt benne, hogy valami
készül, de mielőtt meggyőződhetett volna az igazáról éles
fájdalom nyilalt a fejébe, majd elsötétült körülötte minden.
 McAllister későn ért haza. Egyrészt fülébe jutott, hogy a Sirály
ismét kifutni készül, másrészt pedig időt akart hagyni Olíviának a
felkészülésre. Hiszen most lesz a nászéjszakájuk.
Már a gondolatra is felpezsdült a vére, hogy magához
szoríthatja édes testét. Milyen régóta várt erre a pillanatra, s végre
övé lett a lány. A régi sérelmeket mintha elfújta volna a szél. Már
egyáltalán nem az a cél vezérelte, hogy bosszút álljon az apósán.
Nyugalmat, boldogságot akart.
A házban szokatlanul sötét volt. Persze nem gondolt rögtön a
legrosszabbra. Elképzelhető, hogy drága feleségét elnyomta az
álom, amíg rá várt.
Csendesen lépkedett felfelé a lépcsőn. Látni akarta, amint
egyenletesen lélegzik, haja szétterül a párnán, s gyönyörű bőre
megigézi, mint amikor először megpillantotta.
A hálószoba ajtaja előtt egy pillanatra megtorpant, időt hagyva
magának. Miután zakatoló szíve némileg lecsillapodott, benyitott.
A szobában nem volt senki, sőt az ágy is üresen,
megbontatlanul árválkodott.
Hangosan becsapta maga mögött az ajtót, s lerobogott a
lépcsőn. Mérhetetlen haragjában legszívesebben felpofozta vona
Olíviát. Biztos volt benne, hogy a lány összecsomagolt és
elhagyta, vagy valamilyen más csínyt eszelt ki a bosszantására.
Valószínűleg a hirtelen esküvő miatt orrolt meg rá, de azért még
sem járja, hogy ilyen apróság miatt elmaradjon az első közös
éjszakájuk!
Ám nem volt ideje kideríteni feltevését. Owen robogott végig a
hallon, lélekszakadva. Arca, mely általában szenvtelen volt, most
feldúltságot, sőt félelmet tükrözött.
- Owen! - állította meg McAllister dörgő hangja.- A feleségem
nincs a szobájában.
- Tudom uram. - Tárta szét kezeit tehetetlenül a férfi.
- Mégis hol az ördögben bujkál? Visszament az apjához?
 - Nem uram. Barrimoorék estélyére ment el...
- De miért?
- Maga is tudja uram, hogy határozottságért, és makacsságért
nem kell asszonyomnak a szomszédba mennie. Egyszerűen
képtelen voltam lebeszélni róla.
- Mi történt? Miért nem hozta vissza?
- Mert nem tudom, hogy hol van. Bement Barrimoorékhoz, de
onnan nem jött ki az biztos. Végig ott álltam a kocsival a bejárat
előtt, de ő nem távozott a vedégekkel együtt.
- Megkérdezte a házigazdákat, hogy látták-e?
- Természetesen uram, de ők sem tudtak róla semmit.
- Nem tűnhetett el szőröstől-bőröstől!?
Némi töprengés után kiadta az utasításait Owennek. Elküldte a
rakpartra, s Cannighamért. Tulajdonképpen biztos volt benne,
hogy Olívia nem önszántából hagyta el. A lány soha nem szegné
meg az adott szavát.
Egy órával később mindhárman a könyvtárszobában ültek.
Cannigham álmos szemekkel bámult társaira. Az átmulatott
éjszaka egyáltalán nem tett jót neki. Lelkiállapota a mélypontra
jutott, s McAllister gyanította, hogy nő van a dologban. Ám
tiszteletben tartotta barátja magánéletét, s nem kérdezett tőle
semmit.
- Megtudtál valamit Russel?
- A Sirály kifutott. Két órája felszedték a horgonyt. s elhagyta a
kikötőt.
- Ez várható volt. - Jegyezte meg McAllister, de nem izgatta fel
különösebben a hír.
- Néhány matróz szerint egy hatalmas utazóládát vonszoltak fel
rá, közvetlenül indulás előtt.
Owen sokat sejtetőn kiejtett szavai, mintha világosságot
gyújtottak volna az agyában.
- Azt akarjátok mondani, hogy Olívia akár a Sirály fedélzetén is
lehet?
- Nagy a valószínűsége. - bólintott Cannigham.
 - De mégis mit keresne ott? Tudtommal nincs ismerettsége a
matrózok között. S kinek állna érdekében elrabolni őt?
- Lord Bristoct is megfordult Barrimoorék bálján. S ha jók az
értesüléseim, már nem tartózkodik otthon sem.
- Az övé lenne a Sirály? Vagy bérli valakitől?
McAllister fejében kattogtak a fogaskerekek. A nyilvánvaló itt
volt az orruk előtt, s nem jöttek rá. Csupán egy elszegényedett
nemes érez magában akkora erőt, hogy árulóvá váljon. Csupán egy
végzetesen elkeseredett ember próbálja megtartani veszni tűnő
életformáját. Ráadásul a párbaj is keresztül húzta a számításait.
Lord Bristoctnak valószínűleg hasonlóan kitűnő informátorai
vannak. Nem lehetett nehéz kitalálni, hogy aznap éjjel Olívai és
Owen tett nála látogatást.
- Owen, mit láttál Bristoct házában.- Fordult hirtelen a
komornyik felé.
- Pompát. S nem egy elszegényedett nemes otthonát. Ha nem
haragszik uram, de inkább úgy nézett ki, mint egy királyi
rezidencia. Mindenhol csillogó ezüst és arany gyertyatartók,
kelyhek...
McAllister és Cannigham egyetértően összenéztek.
- Tehát a lordnak nem volt veszteni valója. Ha nem rabolja el
Olíviát könnyen kiderülhetett volna kétszínű élete. Ezt
megelőzendő, magával vitte a feleségemet, így biztos volt benne,
hogy tartani fogom a számat.
- Azon felül a Sirály színültig volt rakománnyal. Az egyedüli
uticél Franciaország lehetett. - Folytatta barátja gondolatmenetét
Cannigham.
Mindannyian tudták, hogy mindez mit jelent.
 10. fejezet
A Sirály fedélzete két nappal később

A tenger vad hullámokban csapódott a hajó orrának. Színe

visszatükrözte az ég piszkos, haragos hangulatát. Az elemek
harcától szinte sírt a hajó szerkezete. A deszkák nyikorgása
rémülettel töltötte el az orrvitorlánál álló Olíviát. Kezei egészen
elgémberedtek a hidegtől, s az erősen szorongatott fedélzeti
kötéltől. Imádkozott, hogy egyszer szilárd talajt érezzen a lába
alatt.
- Kisasszony! Miss Wentworst! - lépett oda hozzá a hajó
kapitánya. - Kérem, menjen le a kabinba. Higgye el, sokkal
könnyebben viseli majd ezt a hánykolódást.
Olívia hálásan nézett a kemény kötésű férfira. Reed kapitány
igazi gentlamen. Szögletes arcvonásaiban ülő kék szemei
melegséget, derűt sugároztak. Éppen ezért nem értette, hogyan
állhatott Bristoct szoglálatába.
- Köszönöm. Örülnék neki, ha lekísérne, ugyanis a lábaim
legalább annyira elgémberedtek, mint amikor kihámoztak abból a
nyavajás ládából. - Szemrehányó szavai telibe találtak.
A kapitány homlokán rosszalló ráncok fodrozódtak. Láthatólag
neki sem tetszett a mód, ahogyan idehurcolták.
- Ha rajtam múlt volna kisasszony, kényelmesebben
közelítetette volna meg a hajómat.
- De nem magán múlt.
 A csúszós fedélzeten minden energiáját össze kellett szednie,
hogy egyenesen tudjon lépkedni. A tenger, mintha csak megérezte
volna, hogy helyváltoztatásra készül, újult erővel tombolt. A hideg
esőcseppek metszőn az arcukba vágtak, bizonyítván, hogy ők az
erősebbek.
A kabinban kellemes meleg fogadta őket. Olivia nyomban az
ágyhoz lépett, s kirántotta alóla az éjjeli edényt. Képtelen lett
volna megvárni, amíg a kapitány szertartásosan elköszön tőle.
Kínzó émelygése azonnali, megoldást követelt.
- Elnézést uram. - Egyensedett fel sápadtan, de némileg
megkönnyebbülve. - Gondolom nem szokott hozzá az efféle
látványossághoz.
- Téved kiasasszony. Bristoct minden egyes alkalommal
eljátsza ezt a darabot, amikor kiérünk a nyílt tengerre.
Olivia halvány mosollyal jutalmazta vigasztaló szavait.
Valóban jelentett csöppnyi elégtételt, hogy elrablója is nehezen
viseli ezt a végeláthatatlan hánykolódást.
- Gondolom, ezek után nem kíván velünk vacsorázni.
- Majd meglátom. Talán addigra eléggé kiürülök ahhoz, hogy
fenségesnek találjam Moderat finomságait. - Húzta el kelletlenül a
száját a lány.
- Ha ezt hallaná a szakácsunk, egy hétig nem kapna tőle
semmit. Nagyon büszke a tudományára.
- Más körülmények között bizonyára értékelni is tudnám, de
most ha megbocsát, szeretnék egyedül maradni...
Utolsó szavai ismét öklendezésbe fulladtak, ám Reed kapitány
szerencsére tapintatosan visszavonult. Egy rémálom volt számára
ez a hajókázás. Ha a vihar nem dobálná annyira ezt a tákolmányt,
talán könyebben viselné az utazást. Bár feje még most is kínzóan
hasogatott az elszenvedett ütéstől. Soha nem fogja megbocsájtani
Bristoctnak ezt a bánásmódot. Már bánta, hogy egyáltalán
megjelent azon az átkozott estélyen. Nem volt nehéz kitalálni,
hogy az egész az ő tőrbecsalását szogálta.
Bristoct bosszút akart állni McAllisteren, amiért nem védhette
meg a becsületét. Ám az sem elképzelhetetlen, hogy Olívia volt az
igazi célpont.
Nem gyötörte hát magát tovább, talán hamarosan választ kap
kérdéseire.
Este felé csendesedtek a hullámok. Az eső elállt, s. az ég is
kezdett kitisztulni. A matrózok szemmel láthatóan fellélegeztek.
Olívia is sokkal jobban érezte magát, s korgó gyomra arra
ösztökélte, hogy mégis részt vegyen a kapitányi kabinban
elköltendő vacsorán. Megmosakodott. majd megpróbálta
rendbeszedni kissé zilált estélyi ruháját. Hajával hiába is
kísérletezett volna, eleve kudarcra volt ítélve, hogy vacsorához illő
frizurát készítsen belőle. így egyszerűen összefogta hátul.
A kapitány meglepetten, de egyszersmint örömmel fogadta
jelenlétét. Olíviának kifejezetten jól esett érdeklődése hogyléte
felől. Lord Bristoct sápadtan már az asztalnál ült. Hideg szemei
elégedetten pásztázták végig Olívia alakját.
- Úgy hallottam önt is megviselte a hullámok dobálása. -
Kezdeményezett beszélgetést.
- De remélem kevésbé, mint önt.- Vágott vissza élesen a lány.-
Ahogy magára nézek, kétségem sincs felőle, hogy még most is
gyötrő émelygés kínozza.
- Ha vissza akar vágni, hát tessék. - Dőlt hátra kihívóan a lord. -
Szavai leperegnek rólam.
- Hát igen. Ez sajnos jellembéli hiányossága, s nem a
neveltetéséből ered uram.
Redd kapitány alig bírta visszafolytam kitömi készülő
nevetését. Ezek ketten valóban jó szórakozást fognak nyújtani,
amíg partraszállnak Franciaországban.
A vacsora fenséges volt. Moderat, a szakács kitett magáért. A
kapitány váltig állította, hogy csak azért, mert Olívia is a
fedélzeten van. Ám a lány biztos volt benne, hogy ez mindig így
van, s ezt a tudomására is hozta az ínyencek mesterének.
- Ennél nagyobb elismerést nem is kaphatott volna. -
Mosolygott elégedetten a kapitány. - Egész életében büszkén fogja
emlegetni, hogy maga megdicsérte a főztjét... Én pedig hálás
vagyok magának, amiért ilyen jól leplezi émelygését. - Folytatta a
férfi, miután a szakács behúzta maga után az ajtót.
- Ó, nem leplezem. Valóban sokkal jobban érzem magam. S
különben is, vannak még emberek, akiknek könnyű a kedvére
tenni. Ellentétben másokkal - vonta össze szépívű szemöldökét
Bristoctra pillantva -, a lord még most sem árulta el nekem, miért
kellett elhagynom a hazám.
Bristoct ravasz mosolya kétésget sem hagyott afelől, hogy önös
érdekek vezérelték.
- Maga elég okos ahhoz kedvesem, hogy rájöjjön a
nyilvánvalóra. A barátnője viszont szemtanúja volt, hogy úgy
mondjam a gyakorlati kivitelezésnek.
Olívia lélegzetvisszafolytva figyelt. Agyában sorra
összerakódtak a három évvel korábbi események.
- Tehát ezért kellett meghalnia. Maga csempészbandával
szövetkezett.
Akkoriban sokat beszéltek a bérlők, bizonyos titokzatos
éjszakai látogatókról, akik a tengerpart nehezebben
megközelíthető részein kötöttek ki. Olívia nem adott hitelt a
szavaiknak, hiszen számtalanszor megtapasztalta már
nagyotmondásukat. mesélő készségüket. Különben is hajlamosak
voltak némi túlzásra, hogy nyomatékot adjanak szavaiknak,
Olívia barátnője viszont szeretett a dolgok végére járni.
Bizonyára számtalan napot és éjszakát tölthetett el a tengerparton,
hogy meggyőződjön a hallottakról.
Balszerencséjére valóban rábukkant valamire.
- Ezek szerint a mendemondák magukhoz is eljutottak.
Tulajdonképpen sok igazság van a dologban. Édesapja birtoka a
lehető legkedvezőbb helyen terül el. Ha sikerült volna a magával
kötendő frigy, ma már nem kellene titokban folytatnom a
tevékenységemet.
- Mondja csak ki nyíltan! - Háborgott Olívia. - Maga
fegyvereket csempész Napóleonnnak.
 - Nahát. - Tapsolt elégedetten Bristock- Az ön elméje élesebb,
semmint gondoltam. Bár a szálakat nem volt olyan nehéz
összeraknia, miután számomra kellemesnek igazán nem mondható
látogatást tett nálam. Az otthonom magért beszél, s ön rendkívül
jó kombinatív képességgel rendelkezik... De hát ez nemis csoda
egy írónőtől.
Utolsó mondata beléfolytotta Olíviába az éppen visszavágandó
szóáradatot. Ki tudhat még titkos tevékenységéről?
Ki nem mondott kérdése valószínűleg meglátszódhatott az
arckifejezésén, mert azonnal választ is kapott rá.
- Nyugodt lehet, senki más nem sejti a különös kis sétáit.
A lány barna bőre egy szempillantás alatt elhalványult.
Feltehetően Bristoct megleste, amikor meztelenül napozott a
kedvenc helyén. A következő mondat igazolta félelmeit.
- Az ember mindig derítse fel azt a helyet, ahol nagyszabású
terveket kovácsol... Biztosíthatom, hogy fenséges látványban volt
részem, s egyhamar nem is fogom elfelejteni.
Reed kapirtány értetlenül hallgatta a két embert. Előtte
ismeretlen eseményeket emlegettek, amelyek igen kínosan
érintették a társaságukban jelen lévő hölgyet. Tennie kellett
valamit, mielőtt Bristoct végleg elrontja az estét.
- Úgy gondolom a kisasszony szívesen megértené az okokat,
amelyek vezérelnek minket.
- Valóban. - Kapott az alkalom után Olívia. - Nem tudom, miért
sodorja magát bajba?
- Számomra ez csupán kaland. - nevette el magát a kapitány,
amitől gödröcskék jelentek meg az arcán. - Bár anyám francia nő
volt, s nagyon sokat köszönhetek neki.
- De uraim! Napóleon Elba szigetén száműzetésben él.
- Valóban. De nem olyan ember, aki egyhelyben tud maradni.
Biztos lehet benne kisasszony, hogy nem adta fel. Már toborozza
az embereket a nagy visszatérésre.
- Bristoct, maga egy alávaló gazember. Anglia a válság kellős
közepe felé halad, s még maga is az ellenség prátjára áll.
 - Ó, de még hányán! - nevette el magát a lord. - Nagyon sokan
folytatnak hasonló tevékenységet, mint én. Egyszerűen azért, mert
meg kell élni valamiből.
- Hát igen, aki megszokta a fényűző életet, az nehezen adja
alább.
- Pontosan. Különben is, nem csak a napóleoni a háborúk teszik
tönkre az országot. Véleményem szerint esztelen ez a vita Kanada
fenhatsóságát illetően. Rengeteg pénzt ölünk abba, hogy elvadult,
civilizálatlan vidéken próbáljuk megvetni a lábunkat. Ez a háború
amerikával egyszerűen nevetséges.
Olívia kétkedve rázta a fejét.
- Nagyon sok embernek viszont rendkívül fontos. Arra még
nem gondolt, mennyi angol juthat ismét emberhez méltó élethez,
ha földet szerez az új világban?
- Hát igen. A törvények egészen mások lesznek, s a
hagyományos értelemben vett úri réteg tekintélye mit sem jelent
számukra. Olyan közösségeket hoznak létre, ahol szétmorzsolják a
konvenciókat.
- Maga túlságosan is ebben a. világban él. El sem tudja
képzelni, hogy a pompán túl nyomor is létezik. - Vetette oda
megvetően a lány.
- Téved. Engem is meglegyintett a szegénység szele. Mit
gondol, miért használok ki minden alkalmat, hogy gyarapítsam a
vagyonomat?
- Még az ország kárára is...
- Ha kell, emberek élete árán is.
Olívia fázósan összehúzta magán a kapitány kabátját, amit a
férfi előzékenyen a rendelkezésére bocsájtott. Fölösleges lett volna
tovább folytatnia a vitát Bristoct-kal. Úgy sem tudta volna
megérteni az indokait.
Néhány lényegtelen téma után elbúcsúzott a férfiaktól.
Visszavonult a kabinjába, s hamarosan elnyomta a jótékony álom.
 11. fejezet
Olívia ha csak tehette fenn tartózkodott a fedélzeten.
Szerencsére elmúlt a tengeri betegsége. Már napokkal korábban
észrevette, hogy nem szálltak partra Normandiában, hanem a
szárazföld mentén délnek fordultak. Nyugodt hajókázásukat annak
köszönhették, hogy francia zászló lengedezett az árbócrúdon.
A lányt lenyűgözte a föld rendkívüli szépsége. Mélyen belátott
a szárazfölre, hiszen semmilyen természetes emelkedő nem
zavarta szemlélődését. A fű hihetelen zöld volt, s Reed kapitány
elmagyarázta neki, hogy ez javarészt a tengenek köszönhető. A
különleges klíma jótékony hatással van a növényekre így nem is
csoda, ha az itt élő parasztok kihasználják a természet adta
lehetőségeket.
Bár furdalta az oladalát, mégsem kérdezte meg, meddig
akarnak még hajózni. Bristoct ha feljött a fedélzetre morcos,
magába zárkózódó volt. Ellenséges pillantásai azonban nem
zavarták Olíviát. Kíváncsi volt mit akar vele ez az ember. Mert,
hogy szándékai vannak, az biztos.
Hetekig tartott az út, amíg elértek Bordeaux-ba. Számtalan
erődítményt, várat csodálhatott meg, de az igazat megvallva már
szívesen érzett volna szárazföldet a lába alatt. Persze néha ki-
kikötöttek, de olyankor neki mindig a kabinban kellett
tartózkodnia. Hiába is próbálkozott volna a szökéssel. Idegen
országban, érthetetlen nyelvvel semmire sem jutott volna. Tehát
jobbnak látta, ha nyugton marad, s nem haragítja magára
mégjobban lord Bristoctot.
 Bordeaux volt az első kikötő, ahol partra tehette a lábát.
Határozottan élvezte, hogy egyre mélyebben hajóznak be a
szárazföld felé. Biztos volt benne, hogy egy hatalmas folyó
torkolatán jutnak egyre tovább. A legénység mesterien látta el a
fela datát, s még a nehezebb szakaszokon sem érzett félelmet.
Reed kapitány különféle anegdrotákkal szórakoztatta, így
valóban élvezte a csodálatos látványt.
- Nemsokára meglátja az „Aranyszarvat”. - mutatott előre a
férfi.
- A micsodát?
- Bordeaux kikötőjét. „Félhold kikötőnek” is nevezik különös
formája után.
- Úgy tűnik igen fogalmas.
- Ez nem is csoda. Franciaroszág egyik legnagyobb kikötői
közé lehet sorolni, s igen élénk kereskedelem folyik itt... No és
nem elhanyagolandó a bordeauxi bor sem. - Nevette el magát a
kapitány. - Életemben nem ittam olyan finomat.
- Mintha olvastam volna valahol, hogy ez a város sokáig angol
gyarmatnak számított.
- Valóban. Ön rendkívül jólértesült kisasszony.
Olívia látványosan elpirult, ami tetszett a férfinak. Kék szemei
alaposan végigpásztázták a lány testét, amit gondosan takart a Le
Havre-ban vásárolt egyszerű ruha.
Szívesen tette volna a szépet ennek a gyönyörű nőnek, s csak
Bristoct jelenléte szabott gátat vadászösztönének. Nem akart ujjat
húzni megbízójával, hiszen számtalanszor tanúja volt miként
végzi, aki keresztül húzza a számításait.
Ennek ellenére nem félt tőle. Talán a lány iránt érzett tisztelet
volt leginkább, ami eltérítette szándékától.
- Tudja már mi a szándéka a lordnak velem?
- Nem, de remélem nem lesz az ön kárára.
- Ezzel egyáltalán nem nyugtatott meg. - Sóhajtott Olívia
lemondóan.
- Ha jól értelmeztem Bristoct szavait, akkor hamarosan
elhagyják a hajót. Ezzel az én feladatom is lezárult.
- Tehát kirakodnak.
- Igen. Sajnálom, hogy nem ismerhettük meg egymást
közelebbről.
Olívia zavartan csavargatta teljesen összegyűrődött
zsebkendőjét.
- Talán jobb lenne, ha nem mennék ki a partra. Úgy érzem
kellemetlen élményekben lesz részem. Félek a lordtól. Erőszakos
ember.
Reed kapitány erre nem tudott mit válaszolni. Sajnálta a lányt,
de tenni valamit érte, kész lett volna az öngyilkossággal. Még
néhány percig csevegtek, majd Olívia visszahúzódott a kabinjába.
Késő délután, amikor már a nap is jócskán a házak tetején járt,
Bristoct kopogtatott az ajtaján.
- Miss Wentworst! Kérem, készülődjön. Néhány perc múlva
elhagyjuk a hajót.
A lány nem válaszolt, csak összeszedte azt a pár holmit, amit a
kapitánytól kapott, hogy megkönnyítse számára az utazást.
Vonakodva hagyta el azt a helyet, ahol viszonylag biztonságban
érezte magát. Szomorúan gondolt arra, hogy McAllistert
valószínűleg az életben soha többet nem fogja látni. Ezzel az
utazással lezárult az életének egy szakasza. Vajon meg tudja-e
bocsájatani magának valaha is, hogy magába folytotta az érzéseit?
Túl tudja tennni magát a reménytelen szerelem érzésén?

Bordeaux kikötője szürkületkor korántsem volt olyan

barátságos, mint nappal. A kikötő mentén rengeteg kocsma kínálta
a híres bordeauxi bor olcsó másolatát, s a megfáradt utas vagy
matróz boldogan hitte azt, hogy remek nedűvel oltja szomját. Bár
a hatás kimondottan eltért az eredetitől, hiszen hamar megártott, s
függönyt vont a józan ítélőképesség köré.
Olívia mellett szorosan lépkedett két marcona kinézetű matróz,
kezükben egy-egy utazótáska. Bristoct elől haladt, szálfatermete
kimagaslott a francia halászok közül. Magabiztosan tört utat a
tömegben, erősen markolva vasalt bőr táskáját. A lány sejtette,
hogy valami értékes dolog lehet benne, különben miért nem bízta
a matrózokra.
Az alkonyat hosszúra nyújtotta a házak és az emberek
árnyékait. Olívia kíváncsian ivott magába minden apró részletet. A
szűk kis sikátorok ugyanúgy elbűvölték, mint a város
központjában álló hatalmas templom, ami mellett elhaladtak.
Kíváncsisága mellett persze az is hozzájárult figyelmességének,
hogy ha sikerülne megszöknie könnyedén visszataláljon a
kikötőhöz.
Olíviának feltűnt, hogy ebben a városban mintha megállt volna
az idő. Az emberek, ahogy elhagyták a kikötő körzetét sokkal
nyitottabbak, barátságosabbak voltak. Az est leszállta egyáltalán
nem jelentette azt, hogy visszahúzódnak az otthonukba, hanem
csoportokba verődve, víg zeneszóval búcsúztatták a napot.
Bristoct határzottsága arra vallott, hogy nem először járt ebben
a városban. Úgy tűnt minden kis utcát ismer, s a kikötő
útvesztőiben is feltalálja magát. A lány biztos volt benne, hogy
ezért tudta „áldásos” tevékenységét ilyen gyümölcsözően folytatni.
A lord kitűnő szimattal rendelkezett, ha üzletről volt szó. Kár,
hogy mindezt nem tisztességes úton tette.
Már egészen besötétedett, amikor megálltak egy fogadó előtt.
Ezt az épület jóval takarosabb volt, mint a körülötte állók, s Olívia
arra gondolt, talán készítenek neki egy fürdőt, ha megkéri a
fogadósnét. Az ajtóban fölnézett, s négy emelet magasan
tornyosult fölé a ház, ablakaiban színes virágok dicsérték egy
asszonykéz ízlését.
Egyetlen dolog aggasztotta csak: Bristockt erőszakossága.
Most, hogy Reed kapitány nincs a közelében, védtelennek érezte
magát. Mi lesz, ha a lord letámadja, s követeli a három éve
elmaradt nészéjszakát? Csak remélni merte, hogy sokkal
fontosabb dolgok foglalkoztatják ebben a pillanatban, mintsem az
önérzetén esett sérelem megtorlása.
 A lord erőteljesen bekopogott a masszív tölgyfaajtón.
Hamarosan csoszogó léptek zaja verte fel a viszonylag csendes
környéket. Egy kis ablak tárult fel előttük, pontosan a kapu
közepén. Ez eddig teljesen elkerülte Olívia figyelmét.
Egy férfi pergő francia nyelven kérdezett valamit, mire a lord
hasonló jártassággal válaszolt. A lány mukkot sem értett belőle, de
biztos volt benne, hogy Bristockt szívesen látott vendég, mert
szinte azonnal bebocsájtást nyertek. A két matróz röviden
elbúcsúzott tűlük, s alakjuk elveszett az éjszaka sötétjében. Olívia
testén végigfutott a hideg, felborzolva amúgy is zaklatot kedélyét.
Arcára eltökélt kifejezést erőltetett, ha vesznie kell, hát azt meleg
helyen tegye.
A fedett kapualj tágas udvarba torkolt, ahol spanyol szokás
szerint szökőkút állt. A víz csobogása megszelídítette a rideg
éjszaka rémisztő hangjait. A részegen randalírozó matrózok
ordítása csupán távoli zajongásnak tűnt.
Az idős férfi, aki valószínűleg a fogadós lehetett, mécsesével az
egyik lépcsősor felé mutatott, ami közvetlenül a kapualj végéből
nyílt. Olívia megfi-gyelte, hogy minden emeleten folyosók övezik
az udvar felé eső oldalt, s azokról nyíltak a szobák ajtajai. Tehát
minden ablak az utcára nézett.
Olívia agya lázasan zakatolt. Ha mégis menekülésre kerülne a
sor, számbavette a lehetséges útvonalakat. Nem adta fel a reményt,
bár eddig azzal hitegette magát, hogy képtelenség megszöknie,
úgysem jutna vissza soha Angliába. Történjék bármi, képtelen
belenyugodni a sorsába.
Mérgesen vette tudomásul, hogy egyre feljebb kaptatnak a
lépcsősoron. A negyedik emeleten már bizonyos volt benne, hogy
itt lesz elszállásolva.
A fogadós ki is nyitotta az egyik ajtót a folyosó legvégén.
Tágas, takaros szoba tárult a lány elé. Azonnal feltűnt neki a
tisztaság. Mosolyogva fordult vissza az idős férfihoz, hogy
jelezze, meg van elégedve, de döbbenten tapasztalta; kettesben
maradt Bristocttal.
 - Látom kellőképpen megijedt Olívia. - Hunyorgott rá
hamiskásan a férfi. - Rendeltem önnek egy fürdőt, s felhozatom a
holmiját. Gondolom mindkettőnek örülni fog.
Olívia zavartan téblábolt. Úgy érezte ütött az utolsó órája.
Eljött a leszámolás pillanata.
- Természtesen. Az utóbbi időben ritkán volt szerencsém a
fürdés élvezetében gyönyörködnöm. - Hadarta feldúltan.
- Szívesen tanúja lennék én is, amint megmártózik a habokban,
de sajnos fontosabb ügyeim elszólítanak... - Szemei éhesen
tapadtak a lány formás alakjára, minden domborulatot alaposan
szemrevételezve. - Talán máskor jobban kedvez a szerencse...
Hangja rekedten csengett, ami egyáltalán nem nyugtatta meg
Olíviát. Megkönnyebbülten figyelte, amint a férfi kifordult az
ajtón, s kettőt fordít a zárban lévő kulcson.
Mintegy két óra múltán felfrissülve, tisztán ült az ágya szélén.
Hálóingén az összes gombot gondosan begombolta, azt hívén
ezzel elrejtheti bájait. Haja ismét fényesen csillogott, a gyertya
fénye különös glóriát vont köréje.
Zaklatott volt, s bizonytalan. Halvány fogalma sem volt róla
Bristoct mikor tér vissza, s bújik be mellé az ágyba. Ráadásul a
kulcs is a férfinál van. Tehetetlenül nézett szét a szobában,
megoldást keresve. Aztán felcsillant a szeme. A komód elég
nehéznek tűnik. Legalábbis nem lehet azonnal eltolni, ha valaki be
akar jutni a szobába. Meglehetős zajjal járna mindenfajta
kísérletezgetés, s arra biztosan felébredne. Tehát maradna ideje a
védekezésre.
Azonnal hozzá is fogott terve megvalósításához. A fürdéshez
használt szappannal végigkente a padlót és a komód lábait. Úgy
gondolta így könnyebben meg tudja mozdítani, s nem is csalódott.
Nagy üggyel-bajjal sikerült az ajtó elé tolni a nehéz bútort.
Gyönyörű, míves darab volt, diófából. Bizonyára megszenvedtek
vele, amíg felcipelték a negyedik emeletre. Olívia viszont sokkal
elkeseredettebb volt annál, mintsem eltántorítsa egy kis nehézség.
Mindazonáltal igencsak megizzadt, mire végzett.
 Fáradtan dőlt be az ágyba, ugyanakkor megnyugodott, hogy
erényét egyelőre nem fenyegeti veszély. Nem csoda, ha hamarosan
el is nyomta az álom.
 12. fejezet
Másnap korán ébredt. Miután meggyőződött róla, hogy a komód
a helyén van, gyorsan megmosakodott, majd felöltözködött. Az
ablakon kinézve meglepődött milyen nagy a mozgolódás az utcán.
Emberek jöttek-mentek, dolgukat végezték. A csendes környék
átváltozott lüktető központtá.
Mélyet szippantott a levegőből, ami magában hordozta a tenger
illatát, de a sarki pék frissen sütött péksüteményeinek illatát is.
Gyomra hangosan követelte a jussát. Hozzálátott hát, hogy
visszatolja a komódot az eredeti helyére. Fel nem foghatta este
hogyan volt képes egyáltalán megmozdítani ezt a monstumot.
Ténykedését végre siker koronázta, s kifulladva dőlt le az ágyra.
Már csak az a kérdés, fogvatartója mikor szándékozik kinyitni az
ajtót.
Nem kellett sokáig várakoznia.
- Bizonyára elfáradt kedvesem. - Lépett be hozzá a lord
fényesen vigyorogva. - Ön folyton csodálatra késztet. Hát ennyire
rettegett, hogy meglátogatom az éjszaka?
Olívia fülig pirulva, harciasan pattant fel az ágyról.
- Valamit mégiscsak tennem kellett, hisz maga elvitte a
kulcsot...
- Azt hiszem, nem is lehetett volna nagyobb biztonságban. Ám
a fogadós nem fog örülni különösebben a ténykedésének.-
Mutatott a padlón éktelenkedő karcolásokra.
Tehát a szappan sem segített sokat, gondolta a lány epésen.
- Ezt is magának köszönheti. Ha nem zárta volna rám az ajtót,
talán nem tettem volna ilyet...
- Hát persze, mert az első adandó alkalommal meglógott volna.
Különben egészen jól szórakoztam küszködésén. Ezek a falak nem
valami vastagok, s szinte minden zaj átszürődik rajtuk, különösen,
az a robaj, amit művelt.
Olívia ismét elvörösödött, de magában elraktározta a férfi
szavait.
Tehát a mellette lévő szobában szállt meg.
- Remélem velem tart a reggelinél. - Mosolyodott végül el a
lord. S mivel Olívia nem tiltakozott, elégedetten távozott a
szobából.
Hogyan is mondhatott volna nemet a lány? Gyomra folyton
jelezte, hogy gazdája elhanyagolja. Ugyanakkor elgondolkodva
igazította meg az ágyán összegyűrődött takarót.
Bristoct mintha sokkal nyugodtabb, türelmesebb lenne, mint a
hajón. Egészen úgy viselkedik, mint egy úriember. Bár biztos volt
benne, hogy valamilyen célja van mindezzel, egyelőre nem törte
rajta tovább a fejét.
Hamarosan megjelent a fogadósné, egy kedves, teltkarcsú
asszony, aki jópár évvel fiatalabb volt az uránál. Mégsem látszott
megkeseredettnek, sőt, lubickolt kiváltságos helyzetében.
Barátságosan leterelte a lányt a harmadik emeletre, ahol egy
nagyobb teremben egymás mellé rakott asztalok sorakoztak.
Néhányan már a reggelijüket fogyasztották, s hangosan
beszélgettek.
Olívia a hátsó asztalok egyikénél felfedezte Brístoctot, aki csak
rá várt. Miután helyet foglalt a fogadósné hamarosan
ínycsiklandozó étkeket pakolt eléjük. Sült báránycomb,
valamilyen különleges szósszal, s tengeri rák, pirosra sütve.
Olivia szájában összefutott a nyál, de mielőtt hozzáfogott
volna, kérdőn nézett a férfira.
- Azt hitte, hogy éheztetni akarom?
- Minden megeshet. Hiszen elrabolt, s eddig bezárva tartott.
- Ez nem teljesen igaz, hiszen a hajón szabadon mozoghatott.
 - Ameddig a kalitka ért.
- Hát nem mindannyian egy bizonyos kalitkában élünk?
Olivia igazat adott neki, mégis berzenkedett az effajta filozófia
ellen.
- Csakhogy az emberek javarésze maga választja meg azt a
kalitkát.
Bristoct tekintete elsötétedett, arca megkeményedett. A lány
belsejét hideg félelem öntötte el. Ez a férfi bármire képes, ha nem
úgy történnek a dolgok, ahogy ő eltervezi. Miért is hergeli
folyton?
Azután egy pillanat alatt felengedtek a kemény vonások,
mintha erős északi szél fújta volna el a viharfelhőket a férfi
arcáról. Ez a hangulatváltás, szinte sokkolta a lányt.
- Látja kedvesem, én próbálok alkalmazkodni magához. Nem a
zárt szobában - eldugva a kíváncsi tekintetek elől reggelizünk,
hanem emberek között. S bőséges az étel is.
- Valóban, de ennek oka kell, hogy legyen?
A férfi zavartalanul nekilátott az ebédnek is beillő reggelinek, s
csak sokára adott választ.
- Ma csak késő este jövök vissza. Mivel nem kockáztathatom
meg, hogy megszökjön, ez lesz a mai fő étkezése.
Olivia is valami ilyesmire gondolt. Bővebb felvilágosításra nem
is számíthatott, hogy hová megy férfi, de nem is igazán bánta.
Legalább a nap hátralévő részében a gondolataival maradhat.
Nekilátott ő is a reggelinek, s amennyit csak tudott magába
gyömöszölt belőle. Hamarosan úgy érezte képtelen feljutni a
szobájába. Ruhája dereka halálosan szorította, s legszívesebben
azonnal lefeküdt volna, hogy enyhítsen kínjain.

Dél körül ébredt fel. Nem gondolta volna, hogy ennyit tud
aludni, de miután a bőséges reggeli megfeküdte a gyomrát, ez tűnt
a legjobb megoldásnak. Kínzó szomjúságát az ágy mellé készített
vízzel oltotta, majd az ablakhoz lépett, s szélesre tárta.
 A kora reggeli friss levegő helyett, most langyos, nehéz
illatokkal terhes légáram tódult be a szobájába. A kikötő felől
érkező halszag keveredett a házakban főzött ebéd sokféle
illatkavalkádjával.
Olívia csak egy pillantást vetett a szinte kihalt utcára, majd
gyorsan behajtotta az ablakot. Egy darabig bezárt tigrisként járkált
fel s alá a szobában, majd ezt is megunva McAllisterre gondolt.
Vajon látja-e még a férfit valaha?
Különös, hogy azóta képes igazán bevallani magának, milyen
érzéseket táplál iránta, amióta elszakadt tőle. Biztos volt benne,
hogy első haragjában, amikor megtudta, hogy elment arra a
bizonyos bálra, legszívesebben megfojtotta volna. Olívia igazat is
adott neki. Makacs volt és önfejű. Már csak azért is meg akarta
mutatni a férfinak, hogy őt nem lehet rabláncon tartani.
Esztelenségével pedig bajt hozott a fejére.
McAllister bizonyára minden követ megmozgat, hogy
rátaláljon. Lelkiismeretfurdalást érzett, amiért gondot okoz annak
a férfinak, akit szeret, s akinek odaadta a kezét. Szomorúan
gondolt arra, hogy ez a házassága is hasonló módon fog lezajlani,
mint az első; beteljesületlenül. Letelik az egy év, s többé nem
tartoznak egymásnak számadással.
Csigalassúsággal telt a nap hátralévő része. Amikor
besötétedett, gyorsan megmosakodott a hideg vízben, ami egy
nagyobb dézsában oda volt készítve az ajtó mellé. Könnyű
hálóruhát öltött magára, de mielőtt lefeküdt volna, kinyitotta az
ablakot. Az esti szél friss tenger illatát sodorta be a szobába,
felfrissítve Olíviát. Már egyáltalán nem érzett kedvet az alváshoz.
Szótlanul ült az ágyban, s azon töprengett, vajon lord Bristoct
mikor jön vissza. A nap folyamán még nem hallott mozgolódást a
szomszéd szobából. Kicsit aggasztotta ez a hosszú távoliét, bár a
férfi előre figyelmeztette. Gyomra éhesen mordult egyet, de
igyekezett nem törődni vele. Már jócskán előrehaladt az idő.
amikor léptek nesze ütötte meg a fülét. Hamarosan a szomszéd
szoba ajtaja kinyílt, s némi idő elteltével záródott csak be.
 Olíviának eszébe jutott, amit a lord mondott neki reggel: oly
vékonyak a falak, hogy mindent lehet hallani. Bár
neveletlenségnek tartotta a hallgatózást, most mégis hozzá
folyamodott. Fülét szorosan odatapasztotta a két szobát összekötő
falhoz, s még lélegezni sem mert, nehogy elmulasszon valamit.
Tisztán meg tudott különböztetni három eltérő hangot. A lordét
már ismerte, de másik két férfi is tartózkodott a szobában. Az
egyiknek öblös, szinte borízű hangja volt, a másiknak kellemes,
már-már behízelgöen lágy a hangszíne. A legjobban azonban az
lepte meg, hogy a társalgás angolul folyt. Minden szót értett.
- Igen csekély rakománnyal érkezett Bristoct. Az embereinknek
a fele sem kapott elég muníciót. A fegyverek állapotáról pedig
jobb nem is beszélni. - Szólt a lágy tónusú bariton.
- Nem könnyű manapság Angliából észrevétlenül távozni, főleg
effajta áruval. Mindent megmozgattam, de csak ezeket tudtam
előteremteni.
- A császár szerint ön túlságosan is kapzsi. - Támadott az öblös
hangú. - Talán inkább magára költi a sok pénzt, s nem a megfelelő
fegyverekre. Értse meg ember, itt nagy dolgokról van szó! Ismerek
néhány olyan alakot, aki szívesen kiderítené, mire fordítja a
császár pénzét.
Hosszú hallgatás után Bristoct szólalt meg. Hangja bár
magabiztosan csengett, Olívia biztos volt benne, hogy kétszer is
meggondolta a burkoltan előadott fenyegetést. Fényűzően
berendezett háza valóban arra vallott, hogy a lord nem is kevés
pénzt sikkasztott el a fegyverekre adott pénzből.
- Két hónap múlva sokkal több fegyvert tudok hozni, de
vinnem kell helyette más árut is. A selyem, a drága parfümök most
is nagyon kelendőek a nemesek körében. Minden pénzt megadnak
egy csöppnyi francia parfümért. Higgyék el uraim, hogy könnyebb
összeköttetést találni az olyan embereknél, akik maguk is letérnek
a törvényes útról. S biztos vagyok benne, hogy nagyon sok nemes
jár hasonló cipőben Angliában.
Hosszú csönd következett, s Olívia már-már attól tartott, hogy
Bristoct túl messzire ment kérésével.
- Mivel pénzt nem tudunk most adni, hát legyen ahogy mondta.
Szerencsére nagyon sok híve van még Napóleonnak, akik bíznak a
visszatérésében. Egy hét múlva ígérem tele lesz a hajója a
nemesség kedvenceivel.
Olívia tágranyílt szemmel hallgatta a beszélgetést. Némi zaj
ugyan megzavarta az összpontosításban. Olyan volt, mintha egy
macska a ház tetején randalírozott volna. Így hát nem is törődött
vele tovább, hanem ismét a szomszéd szobában történő
események kötöttek le minden figyelmét.
- Napóleon tehát elhagyni készül Elba szigetét.
- Nincs ebben semmi titok - szólt az öblös hangú. - Miféle sas
lenne az, aki beletörődne az örök rabságba?
- Tehát pontosan mikor számíthatunk a visszatértére?- terelték
ismét a szót az üzletre.
- Két hónap múlva ismét itt vagyok, s nem fognak bennem
csalódni. - Bristoct magabiztos hangja mindent elárult. Ismét
sikerült visszaszerezni ezeknek az embereknek a bizalmát.
A zaj újfent megzavarta Olíviát. Bosszúsan fordult az ablak
felé, de egy hatalmas kéz tapadt a szájára. Rémülten meresztgette
a szemét, de a sötétben csupán egy robosztus árny magasodott
fölé.
- Csss! Most, ha lehet, fogd be a szád kedvesem. - Suttogta a
támadó, de a jól ismert hang szinte azonnal letörte Olívia minden
ellenállását. Lefejtette a szájáról a férfi kezét, s szorosan
hozzásimult a kemény, férfias testhez.
- McAllister! Az isten szerelmére, hogy kerül maga ide?
Hangja olyan megkönnyebbülten hangzott, hogy a férfi
csendesen elnevette magát.
Azt hitte, futni hagyom a nászéjszaka előtt? Nem drágaságom,
addig nem nyugszom, amíg meg nem ismerem minden porcikáját.
Olívia egyáltalán nem bánta volna, ha Rowan akár most fogna
hozzá az ominózus vizsgálathoz, de józan esze riadót fújt.
- A tetőről jutott le ugye? Vétkes könnyelműség volt, akár le is
eshetett volna. - Suttogta megrovón.
- Mégis örül neki, s ezt nem tudja titkolni.
- Bolond lennék. - Válaszolta csillogó szemekkel a lány, majd
eltolta magától a férfit.- Azonnal felöltözködöm, s indulhatunk is.
Rowan elégedetten mosolygott. Olívia nem változott semmit,
most is ugyanúgy intézkedik, mint régen. Közben alaposan
szétnézett a szobában. Szeme szinte azonnal megakadt az ajtó elé
tolt komódon. Vigyora betöltötte egész arcát.
- Látom a biztonságáról most sem feledkezett meg.
Ha tudta volna, mennyi veszödséggel jár ez a viszonylagos
biztonság, valószínűleg mást ajánlott volna. Mégis ez tűnt a
legkézenfekvőbbnek.
- Majd segítek visszarakni a helyére.
Olívia eközben magára kapkodta szerény ruhatára egyik
darabját. Azt sejtette, hogy Rowan nem akarja őt is a tetőn át
megszöktetni, de egyelőre az ajtón át vezető út sem járható.
McAllisterrel könnyedén arrébb mozdították a nehéz bútort. Egy
zörej nem sok, annyi sem hallatszott. Mielőtt azonban a férfi
kiléphetett volna, Olívia megállította.
- Azt hiszem, néhány percet még várnunk kellene. A szomszéd
szobában érdekes dolgokról esik szó, s nem szeretnék összefutni
egyetlen résztvevővel sem. - mondta jelentőségteljes képet vágva.
- Csak nem Bristoct van odaát?
- De igen, s maga is beláthatja uram, hogy hasznunkra válhat
egy kis türelem.
Rowan elégedetten ült le az ágyra, s megadóan várakozott,
miközben szemét le nem vette volna feleségéről. Megtalálta végre,
és soha többet el nem ereszti. Nem kívánja senkinek sem azt a
kínt, amit át kellett élnie ez alatt a néhány hét alatt. Azt sem tudta
él-e a lány, vagy már felhasználta a céljaira Bristoct és sorsára
hagyta, vagy egyszerűen eltette láb alól: Micsoda
megkönnyebbülés épen, egészségesen látni!
A néhány percből észrevétlenül órák lettek. Olívia
türelmetlenül tapasztotta a fülét a falhoz. Igaz a lord vendégei, már
rég elmentek, de úgy tűnt a férfi nem elég fáradt ahhoz, hogy
álomra hajtsa a fejét. Maguk sem gondolták, hogy csupán órákkal
később fognak megszabadulni a szobából. Szerencsére McAlIister
úgy mozgott a fogadóban, mintha már járt volna itt, így hamar
kijutottak, észrevétlenül.
Ám a kikötőig megtett út igencsak viszontagságosnak
bizonyult. Többször keveredtek olyan sikátorba, ahol tolvajok,
részeg matrózok ütöttek tanyát, s csak McAllister
lélekjelenlétének, gyorsaságának volt köszönhető, hogy épen
elértek a hajójukhoz, amin francia zászló ékeskedett.
A padló nyikorogva tiltakozott a súlyuk alatt, ahogy átmentek a
hajóra. Szokatlanul csendes volt a környék, mintha minden
tivomyázó éppen most pihenné ki a kocsmai ivászat fáradalmait.
McAllister egyenesen a kapitányi kabinhoz vezette a lányt. A
parányi helységben nem tartózkodott senki. Kettőjüknek
kifejezetten szűk volt a tér, mégsem érezte ennek hátrányát
egyikük sem.
Mielőtt azonban engedtek volna vágyaiknak, Rowan
elbúcsúzott a lánytól.
- Az éj leple alatt akarunk kihajózni, egy percet sem
vesztegethetünk. - Azzal magára hagyta a lányt.
Olívia sajnálattal vette tudomásul, hogy egyedül maradt.
Hamarosan azonban elnyomta az álom, s még azt sem vette észre,
hogy a hajó ringatózni kezd, s lassan kijut a nyílt tengerre.
 13. fejezet
A tenger, mintha ezüstlepelbe öltözött volna. A nap tűző sugarai
olykor megcsiklandozták a széltől fodrozódó hullámokat. A hajó
körül minden élt és mozgott. Albatroszok keringtek az
árbócvitorla fölött. Fenséges látványuk elkápráztatta volna a laikus
szemlélőt, de a tengerészek már megszokták. Gyakorlottan
végezték munkájukat, s csak a hajó orrában álló nő vonta el olykor
a figyelmüket.
Olíviát elkápráztatta a tenger szépsége, mozgása. Itt minden
arra emlékeztette, hogy végre szabad, s ezt annak a férfinak
köszönheti, akit szeret. Úgy érezte, magához tudná ölelni az egész
világot. Hazafelé tartanak Angliába!
Aggódva gondolt apjára, aki valószínűleg ismét a
szerencsejátékok rabja lett elkeseredésében. Segíteni fog neki úgy,
mint régen. Soha nem hagyná cserben.
- Látom magát is elbűvölte a tenger - riasztotta fel
gondolataiból egy férfihang.
- Cannigham! Hát maga is itt van?!
- Nélkülem aligha indult volna útnak a barátom. Már csak azért
is - magyarázta a zavart tekintetű lánynak mert az enyém a hajó...
Beláthatja tehát, hogy szerény személyem nélkülözhetetlen
szereplője az eseményeknek...
Olívia ragyogó mosolya beléforrasztotta a további öndícséretet.
McAIlisternek átkozott szerencséje van ezzel a nővel, gondolta.
Mégsem irigyelte a barátját, sőt örült, hogy végre révbe ért, s
feltehetően megtalálta a boldogságot.
 - Maga semmit sem változott. Ám biztos vagyok benne, hogy
McAllistert a kötelesség vezérelte.
A lord elrejtetette csodálkozását. Ez a két ember láthatóan
szereti egymást, mégsem osszák meg az érzéseiket. Neki sajnos
nincs joga beleszólni a kettőjük közt zajló eseményekbe, de
mégsem nézheti tétlenül helytelen következtetéseiket.
- Szerintem nem lebecsülendő a kötelességtudat. Ha valamikor
megnősülök, én is magaménak fogom tudni ezt az érzést.
Olívia csüggedten fordította el a fejét. Hát igen, de neki ez nem
elég. Ő azt akarja, hogy a férje tiszta szívből szeresse, s azért
kockáztassa az életét. Mindez persze romantikus vágyálom, de
soha nem fogja feladni a harcot.
Reggel óta azon töpreng, miként hálózhatná be McAllistert. A
férje viszont nem mutatkozik előtte. Csupán egyszer pillantotta
meg a fedélzeten, akkor is lekötötötték a teendői. Rá sem nézett
Olíviára, csak az emberekhez volt néhány szava.
Az is megfordult a fejében, hogy McAllister azt hiheti, hogy
már nem tiszta. Bristoct bármit tehetett vele, s ezt nem tudja
megemészteni. Márpedig nem fog neki magyarázkodni. Ha nem
bízik meg benne, akkor magára vessen.
- Remélem nem történt önnel semmi rettenetes dolog? -
Mondta ki gondolatait hangosan Cannigham.
- Nem. Szerencsére a lordot jobban érdekelte az út
viszontagságai, mint a bájaim.
A férfi szája sokatmondó vigyorra húzódott.
- Szívesen tanúja lettem volna, amint őlordsága falfehéren küzd
a tengeribetegség ellen.
- Látom, jól érzi magát a feleségem, s nem viseli meg
különösebben az út. - McAllister érces hangja azonnal
befagyasztotta jókedvük maradék szikráját.
Cannigham szó nélkül távozott, Olívia viszont nem hátrált meg.
Sőt, harciasán felemelte az állát, s várta a kővetkező támadást.
- Nyugodalmas éjszakám volt, szerencsére nem zavarta meg
semmi az álmomat.
 - Ennek roppant örülök kedvesem. - Válaszolta gunyorosan a
férfi, s szemét le nem vette volna a fénylő tengerről.
- Ha megbocsájt, visszamennék a kabinomba. - Húzódott félre
a lány, s ki akarta kerülni Rowant.
A férfi azonban erősen megragadta a karját, s maga elé rántotta.
- Még nem fejeztem be.
- Én viszont igen. Ha nincs más szava irányomba, csak
kétkedés és szitok, hát köszönöm, de lemondok róla.
- Nem tudom, honnan szedi a képtelenségeit, de biztosíthatom,
hogy eszembe sem jutott önt szidalmazni.
- Ám a bizalma hadilábon áll, ezt maga sem tagadhatja.
McAllister összevont karral mereven bámult maga elé. Miért
van olyan érzése, mintha Olívia a gondolataiban turkálna? Az
igazat megvallva a lány becsületességében eddig nem csalódott.
Ám többször adódott olyan helyzet, ami határozott parancsa
ellenére történt. Kedves felesége a végletekig önfejű, makacs
teremtés, mégsem tud rá igazán haragudni.
Mire feleszmélt Olívia elsurrant mellette, s menedéket keresett
a hajó gyomrában. MacAIlisteren a düh egy pillanat alatt
elhatalmasodott. Most sem az történt, amit ő akart.
Nagy sebbel-lobbal a felesége után iramodott. Fel sem tűnt neki
a matrózok kíváncsi tekintete, s barátja kaján vigyora.
Kopogtatás nélkül rontott be az ajtón. Olívia az ablaknál állt, s
mélyen a gondolataiba temetkezett. Nem fordult meg, amikor férje
közvetlenül mögötte megállt. Bár nehéz volt nyugalmat erőltetnie
magára, igyekezett szenvtelennek mutatkozni, tudván, hogy ezzel
is bosszantja McAllistert.
- Mint már említettem, még nem fejeztem be a mondandómat -
dörögte a férfi mérgesen. - Ám úgy tűnik a mi házasságunkban az
asszony hordja a nadrágot.
Ezt már Olívia sem tudta szó nélkül megállni. Harciasán
megfordult, s tüzesen csillogó zöld szemeivel egyenesen férje
szeme közé nézett.
- A mi házasságunkban? Mégis miféle házasság a miénk?
 - Nem rajtam múlott, hogy hetekkel később találtam csak
magára. Határozott parancsom ellenére elment arra a nyavalyás
estélyre, kockáztatva a jóhírét, és a biztonságát...
- Ha már itt tartunk, magát elsősorban a jóhírem érdekelte.
Illetve a sajátja...
- Soha nem tartottam fontosnak, hogy mit gondolnak rólam az
emberek. Az viszont igenis érdekelt, hogy a feleségem ne
keveredjen bajba.
- Sajnálom, ha romba döntöttem a rólam alkotott véleményét,
de én már csak ilyen vagyok. - Replikázott Olívia, felhevülten.-
Nem felelek meg egy jó feleség kritériumainak, de az igazat
megvallva, ön sem teljesíti olykor a vállalt kötelezettségeit.
McAllister fenyegetően közelebb lépett, arca kemény volt, mint
a gránit. Soha senki eddig nem merte kétségbe vonni a
becsületességét, s a kötelességtudatát. Hát mi a fene ütött ebbe az
asszonyba?
- Ha férji kötelezettségeimre gondol, hát volt rá időm?
Meggondolatlanul sodorta magát a legképtelenebb helyzetbe...
- Ami mindenképpen megtörtént volna, hisz vagy én, vagy
maga volt a célpont. Talán szerencsésebb volt, hogy engem
raboltak el. Így nem törtek azonnal az életemre. De ha maga lett
volna az elsődleges célpont, talán már alulról szagolná az ibolyát.
- Hát akkor elég a vádaskodásokból! Lépjünk a tettek mezejére
asszony! - McAllister egyetlen mozdulattal a kabin keskeny ágyára
rántotta Olíviát, akinek tiltakozni sem maradt ideje. Férje szinte
azonnal követte, s szinte odaszögezte hatalmas termetével.
Minden egyes levegővétel nehezére esett, mégis különös izgalom
lett úrrá rajta. Olyan meghitt volt, ahogy testük érintkezett. Rowan
szája közvetlenül az övé fölött kívánta a csókot, ami nem váratott
magára sokáig. Olívia biztos volt benne, hogy még a lábujjain is
végigfutott a jóleső remegés.
Mennyire várta ezt a pillanatot! Hány magányos éjszakán
gondolt Rowan szépen ívelő szájára, dús hajára, acélos izmaira.
Hányszor mondott le csüggedten a jövőbe vettet hitéről!
 Férje eközben teljes odaadással bontogatta ki a ruháiból, amik
egyre kényelmetlenebbül feszültek testén. Érezni akarta Rowan
érintését, bőrének melegét. Fel sem tűnt már a hajó ringatózása,
biztonságban érezte magát.
- Csak tudnám ki az ördög találta ki ezt a fránya divatot. -
Morgolódott McAllister türelmetlenül, majd nem törődve a
szemrehányó szavakkal, keményen szétrántotta a ruha felső részét.
Az apró gombocskák szélsebesen ugráltak a padlón egy darabig,
majd békésen megpihentek viharos útjuk után.
- Rowan, nekem el kell mondanom valamit...
Próbált időt nyerni Olívia. Ez a tempó túl gyors volt neki, s
mivel még nem tapasztalta meg a szerelem valódi gyönyörét,
kicsit tartott is az elkövetkező percektől.
- Majd később, lesz még időnk beszélgetni.
- De én most akarom elmondani! - Erősködött a lány, s kezével
megpróbálta eltaszítani magától a férfit.
McAllistert, mintha kicserélték volna. Arca megkeményedett, s
érezhetően hűvösebb lett a hangulata.
- Nos, mi az ami nem várhat? - kérdezte gúnyosan.
- Nem értem miért ront ajtóstól a házba! - Olíviát sem kellett
félteni. Azonnal feltámadt benne a harag, melyet még a szenvedély
lángjai sem tudtak lecsillapítani.- Nem is kíváncsi huzakodásom
okára?
- De igen, csak tudom, mit akarsz mondani.
Olívia elkerekedett szemekkel várta a folytatást, de a férjéből
minden szót úgy kellett kihúzni. Mégis a legsötétebb gyanú
kezdett megfogalmazódni benne.
- Ha ennyire jók a megérzései, hát tessék. Most már igazán
kíváncsi vagyok a maga verziójára.
McAllister alig bírt úrrá lenni felháborodottságán. Érzékenyen
érintette, hogy Olívia a döntő pillanatban billentette ki az
egyensúlyából. Pedig már biztos volt benne, hogy hamarosan
megkaphatja.
- Csupán arról akarsz biztosítani, hogy Bristoct is kihasználta a
hosszú út alatt a szépséges testedet. Akkor én miért nem
részesülhetek ugyanabban az élvezetben?
- Te mocskos, szemét... - Esett neki tíz körömmel a lány. -
Hogyan feltételezhet ilyet rólam?
McAllister zavartalanul somolygott az orra alatt, miközben
Olíviát próbálta-megfékezni. Mindig is tudta, hogy feleségébe
kicsit több temperamentum szorult, mint a savanyú londoni
szépségekbe, de ez már neki is kezdett sok lenni.
- Elég legyen asszony! - Mennydörögte mérgesen. - Nagyon jól
tudom mi az igazság. Maga még most is olyan ártatlan, mint
amikor hozzám jött feleségül. Tehát felesleges tovább kéretnie
magát!
Olívia azonnal lehiggadt. Hitetlenül nézett férje sötét szemeibe.
- Akkor miért játszik velem, mint macska az egérrel? Miért
nem örül az ittlétemnek?
- Én ezt egy szóval sem mondtam...
- Teljesen úgy viselkedett. Amióta a hajón vagyok, alig szentel
irányomba több figyelmet, mint egy útszéli macskának. A kedves
barátja sem tudja mire vélni furcsa viselkedését.
McAllister szélesen mosolyogva nézett Olívia szemébe.
Mennyi gyötrelmet okozhatott mogorva viselkedésével, pedig
olyan egyszerű magyarázata volt a tetteinek.
- Azt hittem folytatni akarod az állóháborút, amit
megismerkedésünk óta űzöl Azon felül megérdemeltél egy kis
szenvedést!
Felesége értetlenül rázta meg a fejét, amitől aranyló haja
repkedni kezdett.
- Hát nem elég kín volt nekem, hogy távol kellett lennem
apámtól, a hazámtól...
- És természtesen tőlem.
- A végtelenségig öntelt uram, de sajnos ezen már nem tudok
változtatni.
- Nem is engedném - folytotta belé a szót a férfi egy csókkal.
Az elkövetkező órát egymás alaposabb megismerésére
fordították. Olívia biztos volt benne, hogy még soha nem szeretett
senkit úgy, mint McAllistert, a férfi pedig tudta, hogy elindult
benne egy folyamat, ami megállíthatatlanul a végzete felé sodorja.
 14- fejezet
Egy hónappal később

A fagyos, téli szél erősen belekapaszkodott Olívia szabadon

lobogó hajába, aki nem törődve semmivel vidáman lovagolt a
tengerparton. Oly régen volt már a titkos helyén, s végre ismét
itthon van. Apja szerencsére jó egészségnek örvend, s a birtok
ügyeit is felelősséggel intézi. McAIIister úgy tűnik jó lóra tett.
Bízott az apósában, s ezzel a bizalommal elérte, hogy az öreg
szorgalmasan járjon az ügyek után.
Mintha kicserélték volna. Nap, mint nap korán ébredt, s első
dolga volt, hogy kilovagolt, s ellenőrizte a birtokot. A parasztok és
az a kevés bérlő, aki a földeken dolgozott nem rettegett tőle,
hanem szívesen látott vendékként fogadták a házaikban. S
szerencsére McAllister is hasonló fogadtatásban részesült.
Az új gazda, köztiszteletnek örvendett, amit nem utolsósorban
hozzáértésével és emberismeretével ért el. Hovatovább már
minden apró-cseprő ügyükkel felkeresték, ami olykor bosszantotta
Olíviát.
Rowan így is keveset volt vele, s gyakran utazott föl Londonba.
Egy héten három-négy napot biztosan ott töltött, s ilyenkor a
felesége álmatlanul fogolódott az ágyban éjszakánként, nappal
pedig szokatlanul sok feladatot osztott ki magára, hogy ne
gondolkodjék.
 Féltette McAllistert, hiszen soha nem árulta el pontosan, hogy
merre jár, s mivel tölti az idejét. Nem mert rákérdezni sem, mert
attól tartott olyan részletek, adatok jutnak a tudomására, amik
rossz fényt vetnek kialakuló boldogságukra. Ez a bizonytalanság
azonban féregként rágta a belsejét.
Ma is azért lovagolt ki, hogy végre erőt gyűjtsön, s végre
rákérdezzen férjére, mivel is foglalkozik oly buzgón? Talán
holnap, vagy holnapután ismét itthon lesz, s addig ki kel gondolnia
hogyan is teszi fel kissé kényes kérdéseit.
Észre sem vette, hogy már a kis patak közelében jár. Lova
önmagától tudta az utat, s így teljesen leköthették gondolatai.
Kedvenc fűzfája most kopárán lógatta ágait, nyoma sem volt a
nyári pompájának. Mégis szép volt, s gyönyörű emlékeket idézett
benne. A patakot vékony jégréteg fedte, bár hónak nyoma sem
volt. A fagy viszont nem kegyelmezett ezen a télen. A föld szinte
áhítozott némi csapadékért, de csak a merev, fagyos földdarabok
szegélyezték a medert.
Olívia könnyedén leugrott a nyeregből, s a fához vezette lovát.
A .kantárt könnyedén átvetette az egyik ágon. Tulajdonképpen
nem lett volna rá szükség, hiszen nem kószált el soha a hűséges
jószág, most viszont öntudatlanul cselekedett. Felidézödött benne
az a nap, amikor, először jött ide. Végtelenül boldog volt és fiatal.
Önfeledten kapkodta le magáról a ruháit, s pacskolta magára a
patak langyos vizét. Talán tizenöt éves lehetett.
Nagy reményei voltak, tervei, s természetesen a szerelem is
megfordult a fejében. Itt kapott rá a napfiirdőzésre, s apja tudta
nélkül gyakran kijárt süttetni magát. Hamarosan olyan barna lett.
mint a földeken dolgozó parasztok, azzal a kivétellel, hogy teste
egész felületét felkínálta ennek a féktelen imádatnak. Neki fel sem
tűnt, hogy mennyire megváltozott ezáltal. A környékbeli
fiatalemberek szeme egyre többször akadt meg rajta, s súgtak
össze a háta mögött. Még azt is feltételezték róla a rossz nyelvek,
hogy spanyol anyától vagy balkézről származó gyerek. Persze ezek
a pletykák soha nem érdekelték. Fontosabb volt neki a fiatalsága,
és a szabadsága, amit sikerült kiharcolnia tizennyolc éves korára.
Ekkor tudatosult benne, hogy nincs valami rendben az apjával.
Az intő jelek persze már régen megmutatkoztak, de nem törődött
velük. Egy sötét éjszaka azonban szörnyű dolgok jutottak a
tudomására. Apja minden pénzüket elherdálta, s ha néhány még
megmaradt barátja nem lép közbe, akkor a birtok is az átkozott
játékszenvedélyének a martalékává válik.
Ez volt az a pillanat, amikor eldöntötte, hogy kezébe veszi, ha
csak titokban is a pénzügyeket. Sokat törte a fejét, amíg rájött,
hogy mivel is tudna gyorsan pénzt szerezni. Mivel mindig is
imádta az irodalmat, hát nekifogott egy nagyobb lélgezetű
romantikus műnek, ami feltevése szerint sikeres lesz Londonban.
Előre tudta, hogy csak férfi álnéven írhat, mert különben rá sem
néznek a regényére. Az inkognitóját sem akarta felfedni, mert
bízott benne, hogy így nagyobb sikere lesz. S nem csalódott.
London el volt ragadtatva, s ugyanakkor gyötrő kíváncsiság
emésztette. Olívia hamarosan szép kis summát tett zsebre, ami
mint később kiderült csupán arra volt elég, hogy apja egyre
növekvő adósságainak egy részét fedezze. Így hát, muszáj volt
folytatnia az írást, bár nem kényszerből tette.
Ahogy a múlton merengett fel sem tűnt neki, hogy már nincs
egyedül. Egy hideg kék szempár figyelte minden mozdulatát.
Olívia rettegett volna, ha sejti ki leskelődik utána, s mi jár a férfi
fejében. Valami mégis figyelmeztethette, mert rossz érzés lett úrrá
rajta. A lova nyugtalanul kaparta a fagyos földet, s nagyokat
horkantott.
- Látom kedvesem, még mindig ezt tartod kedvenc helyednek.
Olívia döbbenten fordult a jól ismert hang irányába. Alig
néhány méterre tőle lord Bristoct állt, egyik kezét a csípőjén
nyugtatva, ajkán gunyoros mosollyal. Tudta, hogy Olívia nem
menekülhet előle. Most megfizet mindenért, amit vele tett.
- Honnan tudta, hogy itt vagyok? - kérdezte a lány, miután
végre megjött a hangja.
- Nem volt nehéz kitalálnom, hogy ide el fog látogatni. Csak a
megfelelő alakalmat vártam.
- De hát hónapok óta most vagyok itt először...
- Én viszont napok óta várom a pillanatot, hogy lecsaphassak
magára kedvesem. Biztos voltam benne, hogy hamarosan
megjelenik a kedvenc helyén.
A lord magabiztossága kissé feszélyezte Olíviát. Nyíltan arra
utalt, hogy már régebben is ismerte ezt a rejtekhelyet, amit saját
magának vallott. Ez pedig csak egyet jelenthet...
Fölháborodottan rántott egyet a vállán, s nyíltan s férfi szemébe
nézett.
- Tehát jól szórakozott rajtam, miközben merészen legeltette a
szemét.
- Kétségtelenül gyönyörű látványban volt részem, s meg kell
hagyni, gyakran alig bírtam fékezni magam. Hónapról hónapra
egyre szebb lett, s kéjes vággyal töltött el a tudat, hogy csak én
láthatom ruhátlanul az egész világon.
Olívia mélyen elpirult erre a megjegyzésre. Ugyanakkor valami
mégis furdalta az oldalát.
- Tehát Ieskelődött utánam, de mégsem támadott le. Ez azt
jelenti, hogy mégis szorult magába némi tisztesség? - próbálta
húzni az időt, s közben óvatosan a lova felé araszolt.
Lord Bristoct úgy tűnt gyalog van, mert nem látott sehol senkit
és semmit. Ez némileg megnyugtatta, most már csak az kell, hogy
fel tudjon pattanni a Arthúrra, s biztonságban lesz.
- Nem hinném, inkább terveim voltak magával kapcsolatban.-
lépett közelebb hozzá a férfi.
- Mifélék?
- Házasság... Mond ez a szó magának valamit?
- Természetesen. Bár kissé erőszakos módját választotta a
megvalósításnak.- Olívía keserű szavai apró kacajt fakasztottak a
lord torkából.
- Inkább maga volt határozatlan. Az egyik pillanatban boldogan
elszökött velem, a másikban viszont legszívesebben elmenekült
volna.
 - Csodálkozik?!
A lord szomorúan megrázta a fejét.
- Tulajdonképpen nem. Azt hiszem maga már akkor is félt
tőlem, pedig nem volt rá semmi oka.
- Nem ezt mondta, amikor elrabolt. Határozott elképzelései
voltak az apám birtokával kapcsolatban.
- Tény és való, hogy nagyon kedvező a fekvése...
- Kérdés, hogy melyikünkkel végzett volna előbb. Velem vagy
az apámmal?
- Ha minden simán ment volna, akkor egyikükkel sem. Lett
volna egy gyönyörű, mit sem sejtő feleségem, s egy pipogya
apósom, aki továbbra is a játéktermekben lelte volna az örömét.
Olívía ezt a pillanatot használta ki a menekülésre. A lord
megjegyzése így is éktelen haragra gerjesztette, s erőt adott neki.
Fürgén a lovánál termett, s beleakasztotta a lábát a kengyelbe.
Föllendülni a hátára viszont már nem tudott, mert egy erős kéz
megragadta a szoknyájánál fogva, s hatalmas erővel lerántotta a
földre. Nagyot nyekkenve terült el a kemény talajon.
- Azt hittem tanultál a múltból, de úgy tűnik mégsem.- förmedt
rá Bristoct.
Egyik lábával rálépett Olívia kibomlott hajára, s nem engedte,
hogy a lány fölálljon. Arcán gunyoros mosoly terült el.
Egyértelműen látszott rajta, hogy élvezi a helyzetet.
- Időközben egy s más tudomásomra jutott Londonban -
folytatta sajnálkozón. - Sajnos feleségül már nem vehetlek, hogy
jogos jussomat megkapjam, de ha jobban belegondolok McAllister
is csak halandó lélek.
Olívia dühösen el akarta rántani a fejét, hogy végre
kiszabaduljon, de csak saját magának ártott vele. Haja szigorú
fogságban tipródott a csizmás láb alatt. A tehetetlen dühtől
könnybe lábadt a szeme. Az mégsem lehet, hogy Rowan miatta
szenvedjen! Amióta kapcsolatba került vele, csak a bajt hozza a
fejéré. Hát sosem lesz vége?
- A férjem nem tehet semmiről...
 - Valóban ilyen naív, vagy csak tetteti?
Olívia zavartan nézett a férfira. Nem tudta mire akar kijukadni,
de már nagyon únta, hogy a fagyos földön fekve kell hallgatnia.
- Talán, ha végre lábra állhatok, jobban szót érthetünk.
- Semmi akadálya kedvesem, ám reményeim szerint nem tervez
újabb szökési kísérletet?
Mivel választ nem kapott, csak dacos tekintetet, ami fölöttébb
tetszett neki. úgy döntött, hogy mégis szemtől szembe beszél a
lánnyal. Elvette csizmás lábát a hajáról és kezet nyújtott
segítségül. Olívia úgy tett, mintha észre sem venné. Lassan
tápászkodott föl, attól tartva, hogy a lord újabb meglepetéseket
tartogat a számára. Az viszont csak megrántotta a vállát, s a
távolba meredt. Látszólagos nemtörődömsége persze nem adott
okot a bizakodásra. A lány jól tudta, hogy minden rezdülését
követi, így hiábavaló lenne ismét megpróbálkoznia a szökéssel.
- Fölösleges azzal fenyegetőznie, hogy a férjemen áll bosszút.
- Nos, ez eszemben sincs. Sajnos McAllisternek hosszabb a
bűnlajstroma, mint magácskának...
- Mert megszöktetett a maga karmaiból?
- Ez is egyike természetesen, de a férje szeret olyan dolgokban
kutakodni, amik könnyen az életébe kerülhetnek. Túl hosszúra
nyúlik a keze, s sok ember életét fenyegeti.
- Azt hiszem nagyon rosszul ítéli meg a férjemet.
- Nem hinném - rázta meg a fejét Bristoct. - Sajnos az ember
soha nem lehet elég óvatos. Ezt McAllister is tudja.
Olívia egyre kétségbeesettebben próbálta kibogozni a szálakat,
de mintha minden összeesküdött volna ellene. Már semmit sem
értett. Bristoct nyilvánvalóan egy csempészbanda feje, de mi köze
ehhez Rowannak? Az, amit Bordeuxba kihallgatott ott motoszkált
a fejében. Mindezt természetesen elmondta McAllisternek és a
barátjának is, bár azok úgy tettek, mintha hidegen hagyná őket az
információ... De talán mégsem. Lehet, hogy ez indította el a
lavinát?
- Ha megérzéseim nem csalnak, akkor a hajója itt horgonyzik a
közelben. - Nyögte ki végre az első értelmes mondatot, ami az
eszébe jutott.
Természetesen, s csak arra vár, hogy én is a fedélzeten
legyek,... magával.
- De mi oka lenne engem is elcibálni? - Próbálkozott Olívia
jobb belátásra bírni a férfit, bár sejtette, hogy fölösleges, hiszen
kielégítő magyarázatot fog kapni hamarosan. S így is történt.
- Az ok, kedvesem nyilvánvaló. Maga lesz a biztosíték, hogy
terveim valóra váljanak. McAllister ugyanis veszélyezteti
vállakozásom kimenetelét. Londonban sikertelen volt a
berakodásom, mert a kedves férje kopói mindenhol a nyomomban
voltak. Ha viszont maga ott lesz, kétszer is meggondolja, hogy
keresztezze-e terveimet. Már így is késésben vagyok, tehát
fölösleges a további magyarázkodás.
Azzal erősen megragadta Olívia karját, s magával cibálta a
tengerpartra. Ingatag csónak, várta őket, két martalóc kinézetű
matróz társaságában.
Hamarosan Olívia és a lord a nem messze horgonyzó vitorlás
fedélzetén állt, s dühösen meredtek egymásra. Mindketten csurom
vizesek voltak, s Bristoct legszívesebben kitekerte volna a lány
nyakát.
A lord fel nem foghatta, mi késztette Olíviát arra, hogy vízbe
vesse magát, s úgy próbáljon meg menekülni. A nehéz, téli ruházat
ugyanis vészes gyorsasággal húzta lefelé foglyát, aki maga is
megdöbbent a tenger marasztaló vendégszeretetétől. Lord Bristoct
is majdnem odaveszett, miközben menteni próbálta értékes
zsákmányát. Tudta, ha elveszíti, kicsúszik az időből, ami folytán
nem teljesíti a kötelezettségeit, s hamarosan a Temze mocskos
vizében lakmároznának belőle a halak.
Aki veszélyes játszmát űz, annak magának is veszélyessé kell
válnia.
 15. fejezet
Rowan McAllister mérgesen járkált fel s alá a
könyvtárszobában. Izgatottsága mindenkit elriasztott maga mellől,
kivéve az apósát, aki gyötrődve ült a hatalmas íróasztal mögött.
- Hol az ördögben van ilyen sokáig? Már régen itthon kellene
lennie. - Mélyen zengő hangja megremegtette a roskadásig
megrakott könyvespolcokat, s Lord Wentworst aggódó pillantásai
sem bírták csendesebb beszédre. - Szigorúan a lelkére kötöttem
magának, hogy ne engedje kíséret nélkül kilovagolni!
Apósa tehetetlenül tárta szét a karját.
- Ön is tudja, a lányom olykor igen lehetetlenül tud viselkedni.
Sajnos akár mivel próbálkoztam, eddig még mindig túljárt az
eszemen.
- Ezen egy cseppet sem csodálkozom. - Mordult fel McAllister
nem csekély felháborodást okozva megjegyzésével.
Apósa ezentúl fagyos hallgatásba burkolózott, bár tudta, hogy ő
is hibás. Persze ezért rágta is magát eleget, hiszen mégiscsak az ő
egyszem lányáról van szó. Azon felül, ha valami baj érte volna
Olíviát, teszem azt, lezuhant volna a lováról.... de a hűséges
állatban lehet bízni. Azóta már biztosan itt lenne a szegény pára, s
figyelmeztetné őket. Így hát, bár aggodalmait nem nyomta el
magában teljesen, mégis türelmesen várakozott tovább.
McAllister vele ellentétben viszont teljesen fel volt ajzva.
Fáradhatatlanul rótta a köröket a szobában, olykor kitekintett a
sötét éjszakába. Régóta megérkezett, s csak arra várt, hogy a
felesége végre méltóképpen üdvözölhesse. Ezzel ellentétben hűlt
helyét találta, s egész nap hiába várta.
Azon felül az is módfelett bosszantotta, hogy Londonban
kudarcot vallot. Lord Bristoct egyszerűen kicsúszott a kezei közül,
s ismeretlen helyre hajózott. Márpedig biztos volt benne, hogy a
hajó nem volt megrakodva. Értékes szállítmányát kirakták, de a
helyébe semmi sem került. A lord nem fog elindulni üres kézzel.
Ha igaz, amit Olívia mondott, akkor fontos, hogy fegyverekkel
megrakodva térjen vissza Franciaországba, különben kényes
helyzetbe kerül.
Ezen kívül rossz érzések kerítették a hatalmába. Cannighamra
bízta a kikötő további megfigyelését, ő maga pedig lóhalálában a
birtokra igyekezett. Csoda-e, ha fölöttébb felzaklatta magát,
amikor a feleségének hűlt helyét találta?
- Nincs értelme tovább várni. Már régen besötétedett.
Széles mozdulattal kivágta a könyvtárszoba ajtaját, s kirobogott
a házból. Lova készenlétben állt. Felpattant rá, s csak egy fáklyát
kért utána igyekvő apósától.
- Addig nem jövök vissza, amíg meg nem találom. Maga
maradjon itthon, s küldjön utánam valakit, ha megérkezik Olívia! -
utasította Wentworst, aki bűnbánóan bólogatott.
Azzal elvágtatott, s hamarosan már csak lova patáinak éles
koppanását lehetett hallani a fagyott földön.
Órákon át kereste, de nem találta. Rowan McAllister
másodszor is megízlelte a rettegés ízét. Képzeletében ott kavargott
Olívia képe, amint valahol tehetetlenül fekszik, s a hideg átjárja a
testét. Haragudott magára, az apósára, s az egész világra.
Ha nem hagyná folyton magára a feleségét, akkor mindez nem
történt volna meg. Sajnos azonban a koronának tett fogadalma
erősen kötötte. Bár szándékában állt visszavonulni, most mégsem
volt rá alkalmas az idő Le kell számolnia Lord Bristoct-kal, aki
veszélyezteti a királyságot. Biztos volt benne, hogy befolyása
révén nem csekély információhoz is hozzájut, ami hasznára válhat
Napóleonnak. Ám feltett szándéka, hogy amint a helyzet
megengedi, azonnal visszavonul, s a birtok ügyivel tölti az idejét,
no meg a feleségével, akit szeret.
SZERET!
Most tudatosult csak benne igazán, hogy az élete fabatkát sem
ér Olívia nélkül. Szerelmes belé, s az életénél is többet jelent
számára. A kezdeti érzéki vágy, ami vonzotta a lány felé a
bosszúval párosult, ám időközben rájött, hogy apósa korántsem az
a szívtelen gazember, akinek gondolta,
A körülmények késztették arra, hogy akkoriban cserbenhagyta a
szüleit. Az emlék már korántsem fájt annyira. Valami egészen más
érzés járta át a lelkét.
Az éjszaka egyre hidegebbé vált. A téli szél viharossá
fokozódott, McAlIister mégsem akarta feladni. Rövid ittlétei során
sokat barangolt a birtokon, így volt ideje kiismernie magát. Már
csak egy helyen nem nézte meg Olíviát, bár kételkedett benne,
hogy felesége kedvelné az effajta elhagyatott vidéket. Lovának
kantárján élesen rántott egyet, ami éles tiltakozást váltott ki a már
amúgy is fáradt állatból. Nem törődött .vele, vágtára ösztökélte.
A patakocska felszínét vékony jégréteg takarta. Nem mert
ráléptetni a lovával, mert biztos volt benne, hogy beszakad alattuk.
így inkább a meredek parton igyekezett előre, amíg el nem ért a
festői kis tisztáshoz, ahol magányosan állt az öreg szomorúfűzfa,
no és még valami...
Azt hitte, nem jól lát. Olívia lova állt ott dideregve, fejét
mélyen lehorgasztotta. Közelebb lépve észrevette, hogy a szegény
pára oda van kötve a fához. Rémülten nézett szét, hátha meglátja a
feleségét is valahol, de csalódni a kellett. Még a patakot is
alaposan végigpásztázta, hátha a vízbe esett, de rá kellett jönnie,
hogy alig félméternyi a víz mélysége. A felesége eltűnt, s halvány
fogalma sem volt hová. Ha valami baleset érte volna, a lova
biztosan hazatalált volna.
Iszonyatos gondolatok kavarogta a fejében. Tudta a tenger alig
egy mérföldre van ettől a helytől. Lord Brictoct pedig nyomtalanul
eltűnt.
Azonnal cselekedett. Olívia lovát kantárszáron vezetve
vágtatott vissza. Amint a sötétségből előbontakozott a jól ismert
épület elüvöltötte megát.
- Wentworst!
Mire leugrott a lováról apósa lihegve fogta meg a két ló
kantárszárát.
- Nem találta meg ugye?
- Nem, de biztos vagyok benne, hogy nem esett bántódása.
Azonnal indulnom kell Londonba. - Jelentette ki ellentmondást
nem tűrően. Az öreg lord, értett a szóból. Egy perc sem telt bele, s
egy kipihent almásderest vezetett ki a lovász az istállóból.

London ködös volt, s az emberre folytogatóan nehezedett a

párás levegő. Néhány napja szinte meg sem lehetett különböztetni
a nappalt az éjszakától. Az itt lakó emberek is nehezen viselték a
szürke hétköznapokat, s csak a báli szezon nyújtott némi
változatosságot az úri népségnek.
Ám a környék, ahol McAllister koptatta a kis sikátorok
macskaköveit cseppet sem vonzotta a felsőbb köröket.
A Temze felől áradó bűz szinte elviselhetetlenné tette az amúgy
is párás levegőt. Ráadásul az utcácskákba, sikátorokba kiöntött
mocsok is hozzájárul a gyomorforgató szagokhoz. Nem csoda, ha
Rowan orra elé szorította fekete köpenye vastagabb szegélyét.
Itt volt találkája Cannighammal, s majd szétvetette a
kíváncsiság. Időközben bizonyossá vált benne a sejtés. Olívia
csakis a Róka fogságában lehet. Lord Bristoct pedig addig nem
tesz vele semmit, amíg ki nem játsza a kártyáit. Márpedig Olívia
elrablása volt az egyetlen lehetősége. Így túsza scgítsévégel
nyugodtan felhajózhat a Temzén, s kiköthet Londonban.
Tudja, hogy McAllister nem fog tenni semmit, amíg á felesége
a markában van.
Csakhogy egy dologra nem számított. Rowan McAllister
elszántabb, mint egy éhező kutya. Nem fogja hagyni, hogy
Bristoct túljárjon az eszén.
 A sikátor végén mozgolódás támadt. Biztos volt benne, hogy
barátja az, de még nem merészkedett elő a kapualj jótékony
sötétjéből. Miután a három imbolygó alak a közelébe ért,
megbizonyosodott róla, hogy Cannighamék azok, előlépett.
Barátja meg sem lepődött. Csak komor arca sejtette
gondolatainak mélységét.
- Itt van a hajó. Nem régen kötöttek ki. S ha a szemem nem
csalt, értékes tússzal vannak felszerelve.
McAllister egyáltalán nem örült a hírnek. Főleg nem annak,
hogy Bristoct nyíltan mutogatja a feleségét a fedélzeten. Vajon mi
ezzel a célja?
- Tehát Olívia vele van. - Szögezte le nyersen.
- Nem láttál rajta bántalmazás nyomait? - kérdezte aggódva.
- Nem. Sőt, mintha tüzesebb lenne, mint valaha.
McAllister szélesen elvigyorodott, Olívia semmit sem
változott. Ugyanaz a tüzes kis vadmacska maradt, aki volt. Ezt
szerette benne, ezt az elszántságot, bátorságot. Mégsem tudta
elnyomni magában az aggodalom gyújtotta lángokat. Ki kell
hozniuk onnan az asszonyt, minden áron! Ám ebben segítségre
lesz szüksége. Tudta, hogy barátjára számíthat, s komornyikjára is,
Owenre.
- Biztos vagyok benne, Bristoct tudja, hogy figyeljük. -
Ráncolta homlokát gondterhelten Cannigham. - Az pedig, hogy
Olíviát így mutogatja, csak egyet jelenthet...
- Képes bármire, csakhogy megrakodja a hajót. - bólintott
McAllister elsötétülő tekintettel - De ha valami baja esik a
feleségemnek, esküszöm megbánja azt is, hogy a világra jött...
Cannigham biztos volt benne, hogy barátja komolyan gondolja,
amit mond. Még soha nem volt rá ilyen hatással egyetlen nő sem.
Ezért az egyért viszont képes lenne a karrierjét kockáztatni, vagy
meghalni.
- Bármit tervezel is, ránk számíthatsz. Owen különben is
nagyon a szívén viseli Olívia sorsát. - Somolygott a nagydarab
emberre Cannigham.
 - Ki hitte volna! - dörmögte Rowan, aki valójában csöppet sem
csodálkozott barátain. A felesége képes volt mindenkit az újjá
köré tekemi, aki egy kicsit is elnyerte a tetszését.
- Azt hiszem, tudom, hogyan lehetne végrehajtani a tervem.

Jócskán pirkadt már, amikor sötét árnyak siklottak egy

csónakban a Temze koszos vizén. Fekete köpenyük teljesen
eltakarta a testüket és az arcukat.
Az evezőlapátok szinte hangtalanul merültek a vízbe, s
hihetetlen gyorsasággal közelítették meg a kiszemelt hajót. Halk
koppanás jelezte, hogy megérkeztek. Néma csöndben várakoztak
egy darabig, majd az egyikük macskaügyeséggel felkúszott a hajó
orrából leereszkedő vasmacska láncain. Csupán egy elfojtott
nyögés jelezte, hogy épségben fölért és ártalmatlanná tette a
fedélzeten őrködő egyetlen matrózt.
A többiek azonnal követték. Köpenyüket a csónakban hagyták,
mert csak akadályozta volna őket a mozgásban. Tették mindezt
ugyanolyan könnyedséggel, mint korábban társuk.
Eközben Rowan már a kapitányi kabin felé vette az útját:
Bizonyos volt benne, hogy feleségét ott tartják. Bristoct
bármennyire is elvetemült fickó, azért a hölgyeknek minden
kényelmet megad. Tőle állna a legtávolabb, ha Olívia a
hajófenéken várná a szabadulást.
S valóban a dörgő léptek feltevését igazolták. Ellenfele
pillanatokon belül megjelent a fedélzeten magával vonszolva
Rowan feleségét. Éles tőr nyomodótt Olívia gyönyörű nyakához, s
már-már attól tartott Rowan, hogy fel is sebzi. Egy villanásnyi
kétségbeesés suhant át az asszony arcán, de a következő
pillanatban már teljesen uralkodott érzésein. Elszánt tekintete
egyáltalán nem tetszett a férjének. Vajon miért van ilyenkor olyan
érzése, mintha készülne valamire ez a nőszemély? A válasz nem
váratott sokáig magára.
- McAllister, reméltem, hogy hamarosan lesz szerencsém önnel
találkozni. Bár az igazat megvallva nem gondoltam, hogy ennyire
gyors lesz. Kitűnőek az emberei, ha szabad megjegyeznem.
Rowan arckifejezése semmit sem árult el, pedig határozottan
bosszantotta Bristoct nyegle modora. Szerencsére évek hosszú
során sikerült magára erőltetnie ezt a szenvtelen arckifejezést, ami
gyakran zavarba hozta ellenfeleit.
- A feleségemet akarom!
- Hát persze. Ám ennek feltételei vannak.
- Lord Bristoct - lágyult el veszélyesen McAllister hangja —,
nincs abban a helyzetben, hogy feltételeket szabjon.
A férfi ördögi kacaja felállította Rowan karján a szőrt. Biztos
volt benne, hogy egy őrülttel van dolga, méghozzá egy nagyon
veszélyes őrülttel. Ezért óvatosabban kell megközelítenie a
dolgokat. Ám még mielőtt megszólalhatott volna, Olívia megvető
szavai megállították.
- Lordom, maga. sem gondolhatja, hogy én alku tárgyát
képezhetem? Miféle értékkel bírhatok én McÁllister számára?
- Amint látom épp eléggel szerelmem, ha másodszor is a
megmentésére siet.
- Bizonyára megvan az oka, amiért beszélni akar velem...
Bristoct zavartan nézett a nő arcába, aki nyíltan, s a lehető
legőszintébben nézett visza rá.
- Fel sem tűnt magának, hogy folyton olyan helyzeteket
teremtett McAllister, amikből én könnyedén az ön markába
kerülhetek? S mi oka lett volna még Franciaországba is megtennie
azt a hosszú utat, ha nem vezette valami cél? Higgye el lordom,
hogy Rowan McAllistert nem ejtették a feje lágyára. Nagyon jól
tudja, hogy egy nő előtt sokféle kapu megnyílik. Én pedig jó
hallgatóság vagyok. S biztosíthatom, hogy sok érdekes dolgot
tudtam meg az utóbbi időben, ami javára válna Angliának.
McAllister miután felfogta felesége szavainak értelmét,
elsápadt. Ha továbbra is így folytatja ez a bolond nőszemély, még
a lord képes elvágni a nyakát.
Mi indíthatta a feleségét arra, hogy egy kémnő szerepében
tetszelegjen? Úgysem ér el vele semmit. Bristoctnak határozott
céljai vannak, s nem veszi be azt a mesét, hogy Olívia egy
értéktelen bábu, aki csak azt a célt szolgálta, hogy sokat érő
információkhoz jusson hozzá. Ha pedig eléggé ismerné a
módszereit az asszony, akkor arra is rájöhetett volna, hogy minden
emberének az életéért felelőséggel tartozik. Tehát a legutolsó
láncszem is fontos a számára.
Amit viszont Olívia a következő pillanatban csinált,
megfagyasztotta ereiben a vért.
- Bármit tehet velem Bristoct, akkor sem éri el vele, amit akar.
A hajója így is úgy is üresen fog távozni ebből a kikötőből, már ha
egyáltalán elhajózhat.
Bármit is gondolt McAllister, Olívia legalább azt elérte
megjegyzésével, hogy Bristoct figyelme néhány másodpercre
elkalandozott. Ez kapóra jött számára. Mint egy csúszós angolna,
tolta félre az éles kést, és siklott ki a férfi kezei közül, aki hirtelen
fel sem fogta mi történt.
Szerencsére McAllister sem vesztegette az idejét. Kardját
azonnal a magasba lendítette, s Bristoct fejét vette vele célba. Ám
a lordot is keményfából faragták, s nem álltak tőle távol a
harcművészet fortélyai. Ügyesen elhárította Rowan csapását.
- Csalódtam benned, Olívia drágám. - Intézte szavait a lány
felé. - Még mindig a férjednek hiszel, pedig csak számításból, mi
több bosszúból vett el. Kérdezd meg apádat, s rá fogsz jönni, hogy
igazat mondok.
Olívia sápadtan hallgatta szavait, bár még vakmerő
menekülésének hatása alatt állt. E pillanatban csak az érdekelte,
hogy Rowannak ne essék bántódása. Égő tekintete minden
mozdulatukat követte. Bármenniyre is fájt Bristoct keserű
vallomása, soha nem kívánt volna, férjének rosszat. Ráérnek még
tisztázni ezt az egész ügyet, ha majd ismét otthon lesznek.
McAllister kétszeres erővel küzdött. A harag elöntötte, amikor
Bristoct elárulta házasságának sötét oldalát Olíviának. Felesége
végre megadta magát neki, s úgy tűnt boldogan fognak élni. Erre a
lord mindent tönkretett. Megjegyzésével a kétségbeesés határára
kergette őt magát, s Olíviát.
Tudta, hogy nehéz lesz meggyőznie, de nem adhatja fel a
harcot, pont most, amikor már csak egy akadály áll boldogságuk
útjába.
Nyugalmat erőltetve magára, kimérten, jéghideg tekintettel
védte ki Bristoct kardcsapásait. Ha azt hitte ellenfele, hogy
kibillenti az egyensúlyából, hát nagyon tévedett. Ha lehet még
körültekintőbben harcolt. Tekintetéből semmiféle érzelmet nem
lehetett kiolvasni.
A lord pedig egyre idegesebb lett. Azt hitte szavaival elért
valamiféle hatást, de tévedett. Épp ellenkezőleg. McAllister
hidegvére megrémítette. A fáradtság első jelei kezdtek
megmutatkozni rajta. Karjában görcsösen összerándult egy izom.
Fájdalmas fintora nem kerülte el McAllister figyelmét. Célzatosan
ugyanoda csapott, amivel térdre kényszerítette Bristoct-ot.
Tulajdonképpen a lord saját figyelmetlenségének köszönhette a
halálát. A fedélzetre egyre több matróz özönlött fel, s ő azt hitte,
hogy segítséget várhat tőlük. Ám ha jobban megfigyeli őket,
hamar rájött volna, hogy a királyi flotta foglalta el a hajót.
McAllister ezt a pillanatot használta ki, s szúrta mellbe ellenfelét,
aki hitetlenkedve nézett rá. Azt a tekintetet Olívia soha nem fogja
elfelejteni.
Sajnálta, ugyanakkor megvetette ezt az embert, aki képes lett
volna az életére tömi. És ő még szerelmes volt belé. Vagy csak
áltatta magát?
És most itt a következő probléma, ami talán tönkreteheti az
egész életét. Bristoct olyan dologra világított rá, ami már régóta
foglalkoztatta.
Biztos volt benne, hogy McAllister nem véletlenül csöppent az
életébe. Azt viszont már túlzásnak tartotta, hogy feleségül is vette,
amikor semmiféle mélyebb érzelmeket nem táplált iránta a puszta
vágyon kívül. Az pedig nem elég egy jó házassághoz.
Sajnos a szerelme egyoldalú, hiába is próbál belemagyarázni
bármit. Most már megvan az indok is, amiért Rowan tette neki a
szépet. De vajon miért fáj ez neki annyira?
Maga sem tudta hogyan, de végső döntésre jutott.
 16. fejezet
Olívia szomorúan nézett szét a szobájában. Utazótáskája
kitömve hevert a szétdúlt ágyon. Szeme elködösült az elmúlt
éjszaka emlékétől. A kandallóban vígan ropogott a tűz, mitsem
törődve Olívia lelkiállapotával.
Egy utolsó szerelmes éjszaka, gondolta zavartan. Soha többet
nem érintheti széles mellkasát, nem érzi erős combjait a sajátján.
Hogyan fog ezek után élni Rowan perzselő csókjai nélkül?
Tegnap, miután hazaértek, apja kitörő örömmel fogadta. Nem
is hagyott neki nyugtot egész nap. McAllister pedig kimentette
magát, miszerint Londonban van halaszthatatlnan dolga.
Ha rosszul is esett neki férje közönye, nem mutatta. Bár apja
folyton szóval tartotta, mégis magányosnak érezte magát.
Többször is kísértésbe esett, s már-már úgy volt. hogy megkérdezi
apját a múltról, de aztán mégis elált a szándékától, mert attól
tartott, hogy Bristoct minden szava igaz.
A hajón mérgezett nyílként hatolt tudatába a valóság;
McAllister mindvégig kihasználta.
Mégsem tudott másként ránézni, mint telve szerelemmel.
Időközben kiismerte férje alaptermészetét, s bármennyire is
igyekezett Rowan, hogy tüskés, gunyoros modora elrejtse a
valóságot, Olívia biztos volt benne, hogy érző szívű ember, aki az
átélt megpróbáltatások hatására megkeményítette magát a
külvilággal szemben.
Rowan csak vacsorára ért haza, ami a feleségének az
örökkévalóságig hossszú időnek tűnt. A hatalmas asztalon
finomságok sorakoztak, Olívia kedvencei. Ő mégis mereven ült, s
alig nyúlt az ételhez. Magán érezte férje tekintetét, de ő nem mert
ránézni.
McAllister pontosan tudta mi jár Olívia fejében. Korántsem az
elszenvedett megpróbáltatások, hanem Bristoct megjegyzése.
Tulajdonképpen ideje lenne elmondania végre a történteket,
megmagyarázni tettének mozgatórugóit.
Olívia máskor oly barna bőre most sápadtan világított, híven
tükrözve érzéseit. Rowan hagyta, hagy viaskodjanak gondolatai.
Feleségének már rá kellett volna jönnie, hogy beleszeretett,
méghozzá menthetetlenül. Ugyanakkor várakozással nézett az
éjszaka elébe. Vajon megtagadja magát tőle Olívia, vagy
szerelmesen a karjai közé hullik?
Borzongva gondolt rá, mi lett volna, ha Bristoct kihasználja a
helyzetét, s birtokba veszi felesége gyönyörű testét, ami csakis őt
illeti meg.
Izzó tekintét le sem vette Olívia karcsú nyakáról, s a mélyen
dekoltált ruha által szabadon hagyott finom bőrről. A vér
száguldva indult meg ereiben az érzéki örömökre várva. Soha
senki nem tudta úgy felkorbácsolni a vágyát, mint Olívia. Elég
volt ránéznie, és máris eltörpült minden más, csak ő létezett.
Aztán eljött az a pillanat is, amikor befejőzött a vacsora. Olívia
kelletlenül állt fel a székről, s oly nehezen hagyta el az étkezőt,
mintha a kivégzésére indult volna. Tudta, hogy nem tud ellenállni
Rowan érzéki csábításának, ami pedig hamarosan rabul fogja
ejteni.
A hálószobában kellemes meleg fogadta őket. A kandallóban
vidáman pattogott a tűz, mintsem törődve a házaspár feszült
lelkiállapotával. A nehéz sötétitöfüggönyök szinte beszűkítették a
teret, de lehet, hogy csak Rowan jelenléte okozta ezt a hatást.
Olívia érezte, amint férje a háta mögött megáll, s hosszasan
gyönyörködik feltüzött haja csigáiban. A tűz fényénél még
vörösebbnek, szinte lángoló zuhatagnak tűnt a csodálatos
hajkorona.
 Rowan felemelte a kezét, s egyenként húzta ki belőle a
hajtűket. Ujjaival lágyan átfésülte a makrancos fürtöket,
melyeknek kellemes virágillata magával ragadta.
Az apró gombok sem jelentettek számára akadályt. Lesimítva a
zöld ruhát Olívia válláról, előtűnt csipkés fehérneműje, mely
szinte teljesen áttetsző volt. Rowan késztetést érzett, hogy letépje
róla, de sikerült fékeznie vad indulatait.
Olívia merev, háta, kimért viselkedése a tanú rá, hogy valami
nyomja a lelkét. Ösztönösen ráérzett, hogy most csak
kedvességgel, türelemmel érhet el nála valamit.
- Csodálatos a bőröd. - Suttogta átszellemültem lehellet könnyű
csókokkal illetve kecses vállát. Olívia megborzongott férje
érintésére, s többet akart. Feléfordulva átfogta Rowan nyakát, s
szorosan magához vonta. Átkozta ugyan magát, hogy beszélgetés
helyett az érzéki örömöket választja, de nem tudott ellenállni a
csókok özönének.
Maga sem tudta mikor kötöttek ki a hatalmas ágyon. Rowan
mesterien fokozta csillapíthatatlan vágyát. Meztelen testük
szorosan összesimult, s együtt érték el a legfelsőbb gyönyört, amit
csak két szerelmes tud egymásnak nyújtani.
Ám a beszélgetés elmaradt. Rowan egyenletes szuszogva nyúlt
el mellette, s ő csalódottan vette tudomásul, hogy valahol legbelül
tátongó ürességet érez.
A bizalom hiánya mérhetetlenül marta a lelkét.

Másnap reggel, amikor felébredt, Rowan nem volt mellette.

Egy kis levélke árválkodott a párnáján, amiben az állt, hogy
megint Londonba kellett utaznia.
Olívia iszonyúan szenvedett. Arcán fényes könnycseppek
gördültek le. Rowan még arra sem méltatta ezután a szerelmes
éjszaka után, hogy felébressze, amikor elindult. Pedig
mindenképpen beszélniük kell. Miért fél a férfi elmondani az
igazságot? Talán más is van a háttérben?
 Gondolkodnia kell. Ezt pedig csak távol ettől a helytől teheti
meg. Itt minden Rowanra emlékezteti. Talán néhány nap elég lesz,
hogy tisztába jöjjön az érzelmeivel.
Perceken belül összecsomagolt, s azt latolgatta, hogyan
távozhatna a házból, hogy senki ne vegye észre. Tudta, fájdalmat
fog okozni az édesapjának, ha megint nyoma veszik, de nem
tehetett másként. Fölösleges lett volna leírnia mi bántja. Ha
Rowan nem jön rá magától, hát akkor mi kötti össze őket?
McAllister dél körül ért haza. Amikor nem találta Olíviát sehol
sem, először megijedt, majd iszonyú haragra gerjedt. Hát mi
készteti ezt a botor nőszemélyt, hogy mindig bosszantja őt? Végre
rászánta magát, hogy tisztázzák a félreértéseket, s itt az újabb
bonyodalom.
Percekkel később már London felé vágtatott, s megfogadta, ha
megtalálja a feleségét, kitekeri a nyakát. Előbb azonban
megmondja neki, hogy mennyire szereti.
Olívia eközben fáradtan vonszolta magát hazafelé. Nehéz
utazótáskája most kétszeresen is húzta lefelé a kezét. Micsoda
bolondság volt elmenekülni, s otthagyni az egyetlen férfit akit
szeret. Csak egy éretlen fruska képes így gondolkodni.
Miután rájött viselkedése fonákságára, azonnal visszafordult.
Sajnos így is elég messzire elkerült otthonról, s a postakocsi is
csak a legközelebbi faluig hozta.
Még három mérföld hazáig, gondolta csüggedten, s
megszaporázta a lépteit. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy
meg sem hallotta egy sebesen vágtató ló patáinak dobogását. Az
utolsó pillanatban ugrott félre, de cipőjének sarka megcsúszott az
út szélén befagyott pocsolyán, s csöppet sem kecses módon az
árokban kötött ki.
Szitkozódva próbált felegyenesedni, s mérgét mégjobban
fokozta a háta mögött felcsendülő kacagás.
- Soha nem vigyázol magadra. - Dörrent McAllister ismerősen
telt hangja a fülébe, ahogy felemelte a földről. - És ha szabad
kérdeznem hova indultál kedvesem?
 Gunyoros kérdése feldühítette Olíviát, aki makacsul felszegte
az állát. Zöld szemei szikrákat hánytak, nem kis örömére férjének.
- Hazafelé. - Vágta oda Olívia.
Majdnem elkacagta magát, férje arcára kiülő döbbenettől.
- Mi?
- Jól hallottad. Haza megyek. Beláttam, hogy értelmetlenség
volt tőlem, elmenekülni a problémák elől. A kényes kérdések
megvitatása ugyanúgy hozzátartozik a házasságunkhoz, mint az
örömök élvezete.
- Azt hittem megint elveszítelek. - Ölelte magához kedvesét a
férfi.
- Úgy is fog történni, ha nem magyarázod meg azonnal, amit
Bristoct mondott. Valóban bosszúból vettél el?
Olívia bár kíváncsian várta a választ, tudta, hogy érzésein mit
sem fog változtatni annak kínos volta!
- Igen. de ennek gyökerei nagyon régre nyúlnak vissza. Akkor
még kisgyerek voltam, s imádtam a szüleimet. A nagynénémékhez
utaztunk éppen, amikor rablók támadtak ránk. Anyám belökött az
erdőbe, s arra kért, hogy meneküljek. Én azonban egy darabig nem
tudtam elszakadni a borzalmas látványtól... a sikolyok, még ma is
kísértenek olykor... Elszaladtam, s nem tudtam segíteni nekik...
- Hogyan is tehetted volna, hiszen még gyerek voltál. -
Vigasztalta Olívia. Átérezte a férfi fájdalmát. hiszen ő is
elveszítette az édesanyját, akit nem is ismert.
- Elmenekültem, amit soha nem bocsájtok meg magamnak.
Amikor az út mentén rohantam, meghallottam. hogy egy kocsi
közeleg. Azt hittem tőlük segítséget kapok.
Jelentőségteljesen elhallgatott, s Olivia biztos volt benne, hogy
ez az a részlet a történetben, ami szorosan összefügg vele.
- Az édesapád ült benne, s mint utóbb kiderült, az édesanyád.
Olívia elsápadt, ahogy kezdte összerakni a kockákat.
Segítséget kértél tőlük.
- Igen.
Rowan szűkszavú válasza bizonyossá tette feltevésében.
 - De nem segítettek, hanem otrombán visszautasítottak.
- Nem egészen. Apád nagyon ideges volt, de akkor még nem
tudtam, mi lehet az oka. Azt felajánlotta, hogy elvisz magával, de
a szüleimen nem volt hajlandó segíteni... Persze, most már tudom,
hogy hiába is tette volna Ők is áldozatul estek volna a túlerővel
szemben. A rablók kegyetlenek voltak. Senkit sem kíméltek.
- Tehát a szüleid meghaltak, s te apámat okoltad a halálukért.
- Igen. Akkor bosszút esküdtem. Nem tudom neked elmondani
mekkora fájdalmat és csalódást éreztem, amikor apád kiadta az
utasítást a kocsinak, hogy forduljon vissza.
- Mi történt veled?
- Távoli rokonoknál nevelkedtem, akik mindennek
megfizettették az árát. Keményen dolgoztam, hogy elkerüljek
onnan. A katonaság hozta meg a szabadulásomat...
- S mindvégig a bosszún járt az eszed. - vágott közbe Olívia
szomorúan.
- Talán. De közben egyre többre vittem. A királyi kémelhárítás
tagja lettem, s idővel vezető pozíciót töltöttem be.
- Hogyan találtál rá apámra?
- Véletlenül. Éppen egy nagyon kényes ügyön dolgoztunk
Cannighammal. A Róka már régóta kijátszotta az összes
kémünket, s értékes információkat továbbított a franciáknak. Csak
annyit tudtunk róla, hogy szereti a szerencsejátékokat. Az összes
fellelhető játékbarlangot átkutattuk utána Londonban, de nem
jutottunk a nyomára. Ám apád felkeltette a figyelmemet. Először
nem ismertem meg, hiszen rengeteget változott huszonöt év alatt.
Itt volt az alkalom, hogy végre bosszút álljak, de még nem tudtam,
hogy hogyan... Egy bálon aztán megpillantottalak téged, s
kérdezősködtem, hogy kinek a lánya vagy.
- Tehát fogalmad sem volt róla, hogy az apám az, aki
cserbenhagyott?
Olívia halvány reményt látott. Rowan anélkül figyelt fel rá,
hogy tudta volna kicsoda. Tehát nem csupán az apja révén került a
látókörébe.
 - Valóban nem. Elbűvölt a szépséged, a másságod.
- Ezt a másságot igencsak elítélik Londonban.
- Az lehet, de számomra te voltál az egyetlen vadvirág a sok
nebáncsvirág között.
- És akkor fogant meg benned a gondolat, hogy apámon rajtam
keresztül állsz bosszút. - Nézett rá mindent értően Olívia.
Mennyire szerette ezt a nőt! Az okosságát, a megértését. Rowan
biztos volt benne, hogy a világ végére is utána ment volna, ha
most nem találkoznak össze.
- Igen. Gondolom, már rájöttél, hogyan férkőztem a közelébe, s
tettem neki visszautasíthatatlna ajánlatot, a te kezedért cserébe.
Persze akkor még nem tudtam, hogy anyád huszonöt évvel ezelőtt
éppen veled vajúdott, amikor megállítottam őket, segítséget
remélve. Ezt csak most árulta el nekem az édasapád... Nem
tehetett mást, azonnal beláttam. Rólad viszont képtelen voltam
lemondani, s nem is fogok soha... Szeretlek kedvesem, az
életemnél is jobban.
- Ó, hogy mióta várom ezt a vallomást. Azt hittem csak én
érzek irántad ilyen mélyen. - Könnyebbült meg Olívia, s borult
férje nyakába. - Mit számít a múlt, ha úgy rendezte a sors, hogy
egymáséi lehessünk.
- Igazad van. - Nézett mélyen felesége szemébe McAllister. -
Bármennyire is fáj szüleim elvesztése, általuk ismertem meg az
igaz szerelemet.
 Epilógus
Bristoct halálával a királyi titkosszolgálatnak sikerült egy
kémhálózatot felgöngyölíteniük. McAllister érdemeit elismerték, s
egy kővetkező feladattal bízták meg Ám bármennyire is csábította
a lehetőség, ő végre magánemberként akart élni.
Olívia volt a legboldogabb, hogy már nem kell férje életét
féltenie, főleg azok után nem, hogy gyermekük születését nyár
elejére várták.
A következő év márciusának elején Napóleon 400 hű
gránátosával elhagyta Elba szigetét, s partraszállt
Franciaországban, újabb fejtörést okozva Európának.
McAllister most már semmi pénzért sem vett volna részt egy
újabb megbízatásban, de azért nosztalgiával gondolt a régi szép
időkre. Felesége sokszor rettegett elrévedő tekintete láttán. Ám
Rowan becéző szaval eloszlatták félelmeit.
Férje csak az övé, senki másé.

Vége
Maria Brown
Édes bosszú