NORA ROBERTS

ŐSZINTE HAZUGSÁGOK
Eve Benedict a mozi utolsó istennője. A füstös
hangú szexszimbólum két Oscar-díj tulajdonosa,
négyszer ment férjhez, és számtalan szeretője volt.
Nincs olyan titok, olyan botrány, amiről ő ne tudna.
Eve elhatározza, hogy kiadja memoárjait, méghozzá
kegyetlen őszinteséggel.
Maga választja ki életrajzíróját, Julia Summerst,
hogy elmesélje neki élete történetét. Julia – akinek
ehhez fel kell cserélnie nyugodt connecticuti életét a
Beverly Hills-i pompára – utálja a rivaldafényt, de
szereti a munkáját és otthonát, ahol egyedül él
tízéves kisfiával. Ezt a lehetőséget, amilyen csak
egyszer adódik az életben, hogyan utasíthatná
vissza?
Eve nevelt fia, Paul Winthrop azonban jellemzi az
életrajz kiadását, egyszersmind kihívásnak tekinti
Julia meghódítását. Julia megtapasztalja, meddig
képesek Eve ellenségei elmenni, hogy
megakadályozzák a könyv megjelenését, és közben a
nő legféltettebb sötét titkát is meg kell ismernie. Ez a
titok alapjaiban változtatja meg Julia életét – mely kis
híján brutális véget ér.
 PROLÓGUS
Büszkeségének és rémületének együttes bevetésével
valahogy sikerült magasra tartania a fejét és elfojtania a
hányingert. Ez nem rémálom volt, nem az a fajta sötét
fantázia, melyet hajnalban lerázunk magunkról, mégis volt
benne valami álomszerű, ahogy az egész lassított
felvételként pergett le előtte. Küszködve próbált áttörni a
sűrű vízfüggönyön, amelyen túl arcokat látott. Éhes
tekintettel nézték őt; szájuk kinyílt, majd becsukódott,
mintha egészben akarnák lenyelni. Hangjuk úgy halkult el és
csörgedezett tovább, mint a sziklán megtörő hullámok.
Szíve egyenetlenül, felerősödve és állhatatosabban vert,
mintha tüzes tangót járna dermedt testében.
Menj tovább, menj tovább, parancsolta az agya reszkető
lábának, miközben erős kezek tolták keresztül a tömegen, a
bírósági épület lépcsője felé. A vakító napfénytől könnyezett
a szeme. A napszemüvege után kotorászott. Még azt hiszik,
hogy sír! Nem engedheti meg, hogy az érzelmeiben
turkáljanak. Egyetlen védőpajzsa a hallgatás.
Megbotlott, és ettől egy pillanatra elfogta a pánik. Nem
eshet el. Ha elesne, a riporterek és a kíváncsiskodók
vicsorgó, kapkodó vad kutyákként vetnék rá magukat, hogy
szétmarcangolják, mint egy nyulat. Egyenes derékkal, a
hallgatás pajzsa mögött, méterekre kell maradnia tőlük.
Eve-től ennyit megtanult. Az agyát mutassa, kislány, ne a
bensőjét!
Eve sikítani szeretett volna. Arca elé kapni a kezét, és
addig sikítani, amíg minden düh, félelem és fájdalom ki nem
ürül belőle. Kérdések záporoztak, mikrofonok röpködtek
gyilkos kis dárdákként az arca felé. A média szorgos
csapatai maradéktalanul kiaknázták a Julia Summers ellen
emelt gyilkossági vád fináléját.
- Ringyó! - ordította valaki gyűlölettől és könnyektől
eltorzult arccal. - Szívtelen ringyó!
 Legszívesebben megállt volna, hogy visszakiáltson neki:
Honnan tudja, ki vagyok? Honnan tudja, mit érzek?
A limuzin azonban nyitott ajtóval várt rá, és ő beszállt a
hűvös levegő és a sötét üveg védőburkába. Az
előrenyomuló tömeg a járdát szegélyező kordonhoz szorult.
Dühös arcok vették körül, dögkeselyűk a még vérző tetem
fölött. Miközben a kocsi finoman elindult, ő egyenesen
előrenézett, kezét ökölbe szorította az ölében. Szeme, hál
istennek, száraz maradt. Nem szólt egy szót sem, amikor
útitársa töltött neki egy italt. Kétujjnyi konyakot. Miután az
első korty lement a torkán, a férfi azon a higgadt, szinte
közönyös hangon, amit annyira szeretett benne,
megkérdezte:
- Julia, te ölted meg?
 1
Eve Benedict, a legenda. Az idő, a tehetség és saját
olthatatlan becsvágyának remekműve. Eve Benedict, akit
nála harminc évvel fiatalabb férfiak kívántak, nők irigyeltek
és filmstúdiók vezetői rajongtak körül, tudván, hogy
napjainkban, amikor a filmeket könyvelők csinálják, az ő
neve az aranyfedezet. Közel ötvenéves karrierje során Eve
Benedict megjárta a csúcsokat és a mélységeket, és
mindkettőből merítve vált azzá, aki lenni akart.
Mindig elérte, amit akart - a magánéletben és a
szakmában egyaránt. Ha egy szerep érdekelte, ugyanazzal
a vad hévvel küzdött érte, mint egykor az elsőért. Ha
megkívánt egy férfit, behálózta, és miután elérte célját,
eldobta. Mindig szívesen kérkedett azzal, hogy ezt sohasem
gonoszságból teszi. Minden egykori szeretője - márpedig
volt belőlük egy regiment - a barátja maradt. Vagy volt
annyi eszük, hogy úgy tegyenek.
Eve - a fegyelem és a plasztikai sebész ügyes keze által -
hatvanhét éves korára is megőrizte pompás testét. Fél
évszázad alatt éles pengévé csiszolta önmagát. A csalódást
és a diadalt egyaránt arra használta fel, hogy ezt a pengét
egész Hollywood által tisztelt és rettegett fegyverré
nemesítse.
Valaha istennő volt, most éles eszű, csípős nyelvű
királynő. A szívét kevesen ismerték, a titkait senki.
- Ez vacak! - Eve a szolárium kőburkolatára lökte a
forgatókönyvet, jókorát rúgott bele, aztán járkálni kezdett.
Mozgása olyan volt, mint mindig: a méltóság finom
köntösébe burkolt lángoló érzékiség.
- Az elmúlt két hónapban csupa vackot olvastam.
Ügynöke - egy gömbölyded, látszatra puha, ám
vasakaratú nő - vállat vont, miközben délutáni koktélját
hörpölgette.
- Én mondtam neked, hogy szemét, Eve, de te el akartad
olvasni.
 - Mert szemétnek nevezted. - Eve kivett egy cigarettát a
Lalique-tálból, és köntöse zsebeiben gyufa után kotorászott.
- A szemétből mindig hasznosítható valami. Én már
rengeteg szemétből csináltam aranyat.
De ez - élvezettel rúgott bele újra a forgatókönyvbe - ez
szar.
Margaret Castle megint kortyolt egyet a vodkával bélelt
grapefruit léből.
- Viszont a mini sorozat - Eve felkapta a fejét, gyors
pillantása éles volt, mint a szike.
- Tudod, mennyire utálom ezt a szót! - Maggie elvett egy
marcipánt és bekapta.

- Bárminek nevezed is, Marilou szerepe tökéletesen illik

rád. Scarlett óta nem volt nála keményebb és izgalmasabb
déli szépség.
Eve tudta ezt, és magában már el is döntötte, hogy
elfogadja az ajánlatot, de nem szerette könnyen megadni
magát. Ez nála nemcsak büszkeség, hanem imázs kérdése
is volt.
- Három hét külső forgatás Georgiában - mormolta. -
Rohadt aligátorok és szúnyogok között!
- Édesem, a szexuális partnereid csak rád tartoznak -
mondta Maggie, kiérdemelve Eve-től egy gyors horkantásnyi
nevetést. - Robert szerepét Peter Jacksonra osztották.
Eve csillogó, zöld szeme összeszűkült.
- Ezt mikor tudtad meg?
- A reggelinél. - Maggie elmosolyodott, és még
mélyebben befészkelte magát a fehér nádkanapé
pasztellszínű párnái közé. - Gondoltam, talán érdekel. -
Eve fontolgatta a dolgot, továbbra sem állt meg, és
hosszú füstcsóvát fújt a levegőbe.
- Peter most az ügyeletes izompacsirta, de kiválóan
dolgozik. Érte majdhogynem érdemes a mocsárban
mászkálni.
 Miután Eve ráharapott a csalira, Maggie feltekerte a
zsinórt.
- Justine Hunter is szóba került Marilou szerepére.
- Az a kis hülye cafka? - Eve pöfékelni kezdett, és még
sebesebben járkált. - Tönkre fogja tenni a filmet. Se a
tehetség, se az ész nincs meg benne Marilou-hoz! Láttad őt
az Éjfélben? Az egész alakításában egyedül a melle nem
volt lapos! Jézusom!
Maggie pontosan erre a reakcióra számított.
- Az Elsőbbségadás kötelezőben nagyon jó volt.
- Azért, mert abban önmagát játszotta: egy üresfejű kis
ribancot. Úristen, Maggie, az a nő egy katasztrófa!
- A tévénézők ismerik a nevét, és - Maggie elvett még
egy marcipánt, vizsgálgatta, mosolygott - a legjobb korban
van ehhez a figurához. Marilou a szerep szerint a negyvenes
évei közepén jár.
Eve örvényként perdült meg. Megállt a beáramló napfény
egy foltján, ujjai közül úgy meredt elő a cigaretta, mint
valami fegyver. Fenséges, gondolta Maggie, miközben a
robbanást várta. Éles metszésű arcával, telt, vörös ajkával
és egyenesre vágott ébenfekete hajával Eve Benedict
pompás jelenség volt. Hosszú, ruganyos teste, telt keble a
férfiak vágyálma. Mindezt drágakő fényű selyembe burkolta,
ez a védjegye.
Eve megvillantotta gyors, lélegzetelállító mosolyát, majd
fejét hátravetve, hosszú, elismerő nevetésben tört ki.
- Jóságos ég, Maggie! A fene vigyen el, túl jól ismersz!
Maggie keresztbe rakta vaskos lábát.
- Na, hallod, huszonöt év után!
Eve a bárpulthoz ment, hogy a saját fáiról frissen szedett
narancs levét egy hosszú pohárba öntse. Bőségesen adott
hozzá a pezsgőből is.
- Láss munkához, Maggie!
- Már megtettem. Ezzel a filmmel gazdag leszel.
- Én gazdag vagyok. - Eve megrándította a vállát, és
elnyomta a cigarettáját. - Mindketten azok vagyunk.
 - Akkor még gazdagabbak leszünk. - Maggie
ünnepélyesen megemelte a poharát Eve felé, ivott, aztán
megcsörgette a jégkockákat. - És most mondd el,
tulajdonképpen miért hívtál ma ide!
Eve háttal a bárpultnak dőlve kortyolgatta az italát.
Fülében megcsillantak a gyémántok, lábfeje meztelen volt.
- Túlságosan jól ismersz. Van még egy terv a
tarsolyomban. Már egy ideje gondolkodom rajta. Szükségem
lesz a segítségedre.
Maggie felvonta egyik vékony, szőke szemöldökét.
- A segítségemre? Nem a véleményemre?
- A véleményedet mindig szívesen veszem, Maggie. Azon
kevesek közé tartozol, akiknek adok a véleményére.
Eve beleült egy magas támlájú, skarlátvörös kárpitozású
nádszékbe. Innen jól belátta az egész kertet, az aprólékos
gonddal ápolt virágokat, a pedánsan nyírt sövényeket. A
márvány szökőkútból ragyogó permetként tört fel a víz, és
csillogva hullott vissza. Mögötte az úszómedence, aztán a
vendégház - pontos mása annak a Tudor-stílusú háznak,
amelyben egyik legsikeresebb filmjének jeleneteit forgatták.
A pálmasor mögött a teniszpálya, ahol hetente legalább
kétszer játszott; a zöld golfpálya, amely már nem érdekelte;
a lőtér, amelyet húsz éve, a Manson-féle gyilkosságok után
építtetett ki; a narancsliget, a tíz férőhelyes garázs és a
mesterséges lagúna. Mindezt hat méter magas kőfal zárta
körül.
Birtokának minden négyzetcentiméteréért Beverly
Hillsben dolgozott meg, így vált füstös hangú szex-
szimbólumból elismert színésznővé. Ez áldozatokkal járt,
amelyekre ritkán gondolt. Fájdalmakkal is, ezeket viszont
sohasem felejtette el. Foggal és körömmel küzdötte fel
magát a vértől és verítéktől síkos ranglétrán. Régóta a
csúcson volt. Magányosan.
- Halljuk a tervet! - mondta Maggie. - Előbb elmondom a
véleményem, aztán segítek.
- Milyen tervet?
 Mindketten az ajtó felé néztek, ahonnan egy férfihang
szűrődött be. Olyan leheletfinom brit akcentusa volt, mint az
antik bútorokat borító lakkréteg, pedig életének harmincöt
évéből az utóbbi több mint tízet már nem Angliában töltötte.
Paul Winthrop otthona Dél-Kalifornia volt.
- Késtél - dorgálta meg Eve, de könnyedén mosolygott
hozzá, és mindkét kezét Paul felé nyújtotta.
- Tényleg? - A férfi először Eve két kezét, majd az arcát
csókolta meg, és úgy érezte, mintha lágy rózsaszirmokhoz
érne. - Helló, gyönyörűm! - Aztán fogta a nő poharát,
hörpintett belőle és szélesen elmosolyodott. - A fenébe, ez a
legjobb narancs az egész országban! Szia, Maggie.
- Úristen, Paul, napról napra jobban hasonlítasz az
apádra! Egy szempillantás alatt bejuttathatlak egy
próbafelvételre.
A férfi még egyet hörpintett, aztán visszaadta a poharat
Eve-nek.
- Erre majd egyszer megkérlek. Ha piros hó esik.
Paul a bárpulthoz ment. Magas, vékony férfi volt, de laza
inge alatt izmok sejlettek. Érett mahagóni színű haját
összekócolta a szél, miközben sebesen száguldott lehajtott
tetejű sportkocsiján. Korábban túlságosan, szinte kisfiúsan
szép arcát mára megérlelte az idő, ami őt nagy
megkönnyebbüléssel töltötte el. Eve most ezt az arcot
tanulmányozta: a hosszú, egyenes orrot, a beesett orcát, a
mélykék szemet, körülötte a leheletnyi szarkalábakat,
amelyek a nőket elkeserítik, a férfiaknak pedig karaktert
kölcsönöznek. Mosolyra ívelő szája erős és szép formájú.
Eve egy ugyanilyen szájba szeretett bele huszonöt évvel
ezelőtt: az apjáéba.
- Hogy van a vén gazember? - kérdezte szeretettel.
- Élvezi az ötödik feleségét és a Monte Carló-i
játékasztalokat.
- Javíthatatlan. Rorynak mindig is a nők és a hazárdjáték
volt a gyengéje. Mivel este még dolgozni akart, Paul gyorsan
felhörpintette a narancslét. Félbeszakította a napját Eve
kedvéért, amit senki másért nem tett volna meg.
- Apám hál istennek mindig különösen szerencsés volt
mindkét téren.
Eve ujjaival a szék karfáján dobolt. Negyedszázaddal
ezelőtt két rövid és viharos évig házasságban élt Rory
Winthroppal, és most nem volt biztos abban, hogy egyetért-
e Rory fiának ítéletével.
- Hány éves ez a mostani? Harminc?
- Ennyit mond a sajtónak. - felelte Paul, és derült arccal
félrehajtotta a fejét, miközben Eve felkapott egy újabb
cigarettát. - Ugyan már, gyönyörűm, ne mondd, hogy
féltékeny vagy!
Egy ilyen megjegyzésért Eve bárki mást szétszedett
volna, de most csak vállat vont.
- Utálom, ha Rory bolondot csinál magából. Mellesleg,
valahányszor beleugrik egy újabb házasságba, a sajtó
rögtön felsorolja az összes exnejét. - Eve arcát egy pillanatra
füstfátyol takarta el, amelyet aztán felkapott a mennyezeti
ventilátor légárama. - Utálom, ha a nevemet a gyengébb
választásaival egy sorban emlegetik.
- Ó! De a tiéd kiragyog közülük. - Paul áldomásra emelte
a poharát. - Méltán.

- Mindig tudod, mikor mit kell mondanod. - felelte Eve, és

elégedetten dőlt hátra. Ujjai azonban nyugtalanul mozogtak
a szék karfáján. - Ez a sikeres regényíró ismertetőjele.
Egyrészt ezért is hívtalak ma ide.
- Egyrészt?
- Másrészt pedig azért, mert olyan ritkán látlak, amikor
éppen egy regényen dolgozol, Paul. - Eve megint a férfi
kezéért nyúlt. - Lehet, hogy nem sokáig voltam a
nevelőanyád, de nekem máig te vagy az egyetlen fiam.
Paul meghatottan vonta a szájához Eve kezét.
- Te pedig máig az egyetlen nő vagy, akit szeretek.
 - Azért, mert átkozottul válogatós vagy! - Eve
megszorította Paul ujjait, Mielőtt elengedte volna őket. - De
nem szerelemből hívtalak ma ide benneteket. A szakmai
tanácsotokra van szükségem. - Lassan szívott egyet a
cigarettából, mert tudta, mennyit ér egy kis hatásszünet. -
Elhatároztam, hogy megírom a memoáromat.
- Te jó ég! - volt Maggie első reakciója, Paul azonban csak
felvonta a szemöldökét.
- Miért?
A válaszból csak a legélesebb fül hallott volna ki némi
bizonytalanságot. Eve mindig pontosan fogalmazott.
- Az, hogy megkaptam az életműdíjat, elgondolkodtatott.
- Ez elismerés, Eve - vetette közbe Maggie - nem fenékbe
rúgás.
- Mindkettő - felelte Eve. - Arra jó volt, hogy a munkám
egy részét elismerjék, de az életemnek és a munkámnak
még koránt sincs vége. Ez a díj eszembe juttatta, hogy a
szakmában eltöltött ötven évem cseppet sem volt unalmas.
Azt hiszem, hogy még egy Paul fantáziájával megáldott
ember sem tudna kitalálni érdekesebb sztorit, változatosabb
szereplőkkel! - Ajka most lassan lebiggyedt. Ebben a
grimaszban egyaránt volt rosszmájúság és humor. - Lesznek
néhányan, akik nem fognak örülni, amikor a nevüket és a kis
titkaikat meglátják nyomtatásban-
- Te pedig mit sem szeretsz jobban, mint megkavarni a
kását - dünnyögte Paul.
- Valóban - ismerte el Eve. - Miért is ne? A kása leragad a
fazék aljára és odaég, ha időnként nem kavarjuk meg.
Őszinte akarok lenni, mégpedig kíméletlenül. Nem akarom
olyan életrajzra vesztegetni az időmet, ami úgy hangzik,
mint egy sajtóközlemény vagy egy rajongói levél. Olyan
íróra van szükségem, aki nem tompítja a szavaimat, és nem
él vissza velük. Valakire, aki úgy rakja össze a történetet,
ahogy van, nem úgy, ahogy mások szeretnék. - Paul
arckifejezését látva elnevette magát. - Ne aggódj, drágám,
nem téged akarlak felkérni!
 - Úgy veszem ki, hogy már van is jelölted. - Paul elvette
Eve poharát, hogy újra töltsön neki. - Ezért küldted át
nekem a Robert Chambers-életrajzot a múlt héten?
Eve mosolyogva vette át a poharat.
- Milyennek találtad?
Paul vállat vont.
- A maga nemében jónak.
- Ne légy sznob, drágám! - Eve vidáman gesztikulált a
cigarettával. - Nyilván tudod, hogy a könyv remek kritikákat
kapott, és húsz hétig vezette a New York Times toplistáját.
- Huszonkettőig - javította ki Paul és rámosolygott.
- Érdekes munka volt, ismerve Robert hetvenkedő és
vagánykodó természetét, de én azt találtam benne a
legizgalmasabbnak, hogy a szerző az ügyesen kifundált
hazugságok között számos igazságot is kiszaglászott.
- Julia Summers - szólt közbe Maggie, miközben hosszan
és keményen vívódott, hogy elvegyen-e még egy cukorkát. -
Láttam őt a Today-ben, amikor a múlt tavasszal a könyvét
reklámozta. Remek csaj, nagyon vonzó. Azt pletykálták róla,
hogy Robert szeretője volt.
- Ha az volt, akkor megőrizte a tárgyilagosságát. - Eve
kört rajzolt a levegőbe a cigarettájával, majd elnyomta azt. -
A magánélete nem téma.
- De a tied az lesz - figyelmeztette Paul, majd félretette a
poharát, és közelebb húzódott hozzá. - Eve, nem tartom jó
ötletnek, hogy kitárulkozol. Nem csak bottal és kővel lehet
megsebezni valakit. A szavak után hegek maradnak,
különösen, ha egy okos író veti papírra őket.
- Tökéletesen igazad van, éppen ezért szeretném, ha a
szöveg zöme tőlem származna - felelte Eve, és olyan
türelmetlen kézmozdulattal hárította el a férfi tiltakozását,
hogy abból világos volt, ő már döntött. - Paul, anélkül, hogy
most felülnél irodalmi vesszőparipádra, mondd el, mi a
szakmai véleményed Julia Summersről!
- Amit csinál, azt elég jól csinálja. Talán túlságosan is jól. -
Pault nyugtalanította az ötlet. - Semmi szükség rá, hogy így
tedd ki magad a közvélemény kíváncsiságának, Eve. Nincs
szükséged sem pénzre, sem reklámra.
- Drága kisfiam! En ezt nem a pénzért vagy a reklámért
teszem. Azért teszem, amiért a legtöbb dolgot: mert örömet
okoz. - Eve az ügynökére sandított. Elég jól ismerte Maggie-t
ahhoz, hogy lássa, a kerekek már forgásba lendültek. - Hívd
fel az ügynökét! - mondta kurtán. - Láss neki! Adok egy
listát a kikötéseimről. - Felkelt, hogy csókot nyomjon Paul
arcára. - Ne légy morcos! Hidd el, hogy tudom, mit csinálok.
Eve tökéletes nyugalommal odament a bárpulthoz, és
még több pezsgőt töltött a poharába. Közben azt remélte,
hogy nem lavinát indított el, amely végül maga alá temeti.
Julia nem tudta eldönteni, hogy az ajánlat, amit kapott, a
világ legpompásabb karácsonyi ajándéka-e, vagy egy
mérhetetlenül súlyos teher. Connecticuti otthonának nagy
alkóvablakából nézte, ahogy a hó vakítóan fehér örvényként
kavarog a szélben. A szoba másik végébe épített széles
kőkandallóban ropogtak és sercegtek a fahasábok. A
kandallópárkány két végéről egy-egy élénkpiros harisnya
lógott le. Júlia szórakozottan megcsavarta a kékfenyő ágán
lógó egyik ezüstcsillagot, és hagyta, hogy visszafelé
pörögjön.
A fa - Brandon kívánsága szerint - pontosan az ablak
közepén állt. Együtt választották ki a 180 centis fenyőt,
lihegve-fújtatva bevonszolták a nappaliba, aztán egész este
a díszítésével foglalatoskodtak. Brandon minden díszről
pontosan tudta, hova kell kerülnie. Amikor Julia egy
kötegben akarta átvetni az ezüstszalagot az ágakon, ő
ragaszkodott hozzá, hogy szálakra bontva rendezzék el.
Brandon már a helyet is kiválasztotta, ahol majd újév
napján elültetik a fát. Ezzel egy új tradíció veszi kezdetét. Új
év, új otthon, új tradíció.
Brandon már tízévesen a tradíciók megszállottja. Talán
azért, gondolta Julia, mert sohasem volt hagyományos
otthona. Miközben a fiára gondolt, lenézett a fa alatt
halomba rakott ajándékokra. Itt is rend uralkodott. Brandon
a tízévesek olthatatlan sóvárgásával rázogatta, szagolgatta,
zörgette a szépen becsomagolt dobozokat, kíváncsian és
okosan kutatva a jeleket, amelyek elárulhatják, mit
rejthetnek, de amikor visszatette őket, mindegyik doboz
pontosan az eredeti helyére került.
Néhány óra múlva könyörögni kezd majd az anyjának,
hadd bonthasson ki egy - csak egyetlenegy - dobozt ma
este, karácsony estéjén. Ez is hagyomány volt. Ő ezt nem
fogja megengedni. Brandon hízelgéssel próbálja majd
levenni a lábáról. Ő erre úgy tesz, mintha vonakodna,
Brandon pedig meggyőzi. Az idén, gondolta Julia, végre a
saját otthonukban ünnepelhetik a karácsonyt. Nem egy
Manhattan központjában bérelt lakásban, hanem a saját
házukban, a saját otthonukban, amelynek kertje is van, ahol
hóembert lehet építeni, és nagy konyhája, ahol süteményt
lehet sütni. Olyan nagy szüksége volt már arra, hogy
megadhassa a fiának mindezt. Remélte, hogy ezzel
kárpótolhatja, amiért apát nem tud adni neki.
Julia elfordult az ablaktól, és körbesétálta a szobát. A
méreténél nagyobb flanelingben és a laza farmernadrágban
is törékeny, finom jelenség volt. A magán életben mindig
kényelmesen öltözött, hogy kipihenje a kifogástalanul ápolt,
elegáns, professzionális megjelenésű nő szerepét, amelyet a
nyilvánosság előtt játszott. Julia Summers büszke volt arra
az imázsra, amelyet a kiadók, a tévénézők és az általa
meginterjúvolt hírességek szemében kialakított magáról.
Örömmel töltötte el, hogy az interjúk során képes
kifürkészni másokról, amit tudnia kell, miközben mások igen
keveset tudnak meg róla.
A sajtó által közölt életrajzából bárki megtudhatta, akit
érdekelt, hogy Philadelphiában nőtt fel, két sikeres ügyvéd
egyetlen gyermekeként. Az is benne van, hogy a Brown
Egyetemre járt, és hogy egyedül neveli a gyermekét.
Szakmai eredményei, elnyert díjai is olvashatók. Arról a
pokolról azonban nem szól, amelyet a szülei válását
megelőző három évben átélt, sem arról, hogy tizennyolc
évesen magányosan hozta a világra a fiát. Arról a
fájdalomról sem esik benne szó, amelyet húszas évei
közepén az anyja, majd két éven belül az apja elvesztésekor
érzett.
Bár sohasem csinált titkot belőle, mégis igen kevesen
tudták róla, hogy hathetes korában örökbe fogadták, és
hogy szinte napra pontosan tizennyolc év múlva életet adott
egy kisfiúnak, akinek apját a születési bizonyítványba
ismeretlenként jegyezték be.
Julia nem tekintette hazugságnak, hogy ezekről nem tesz
említést - bár Brandon apjának nevét természetesen tudta -,
csupán a rafinált interjúkészítő dolgozott benne, aki nem
esik abba a csapdába, hogy felfedjen olyasmit, amit nem
akar.
Mulattatta, milyen gyakran tud rést ütni gondosan takaró
homlokzatokon, és élvezte a nyilvánosság által ismert Miss
Summers szerepét, aki sötétszőke haját sima, csavart
kontyba tűzi fel, rövid, elegáns, drágakő árnyalatú
kosztümökben jár, Donahue, Carson és Opra műsoraiban
reklámozza új könyveit, és közben senki sem tudja, milyen
érzékeny, sebzett idegeket rejt a kifogástalan csomagolás.
Ám amikor hazajön, akkor csak Julia, Brandon mamája
akar lenni. Egy nő, aki szeret vacsorát főzni a fiának, port
törölni, kertet tervezni. Legfőbb dolga az otthonteremtés,
amit az írás tesz lehetővé.
Julia most - miközben arra várt, hogy a fia berobbanjon
és elújságolja, milyen volt a szomszéd gyerekekkel
szánkózni - azon az ajánlaton töprengett, amellyel az
ügynöke az imént felhívta. Úgy jött, mint derült égből a
villámcsapás.
Eve Benedict.
Julia továbbra is nyugtalanul járkálva összeszedte és a
helyükre rakta a dísztárgyakat, felrázta a kanapén heverő
párnákat, elrendezte a magazinokat. A nappaliban életszagú
rendetlenség uralkodott, amely sokkal inkább az ő műve
volt, mint Brandoné. Miközben a száraz virágokat tartó váza
elhelyezésével bíbelődött, a porcelántálat próbálta
megfelelő szögbe állítani, lerúgott cipőkön taposott, és
ügyet sem vetett a szennyeszsákra, amelyet össze kellene
hajtogatni. Gondolkodott.
Eve Benedict. A név varázslatként futott át az agyán. Ez
a nő nem csupán híresség, hanem igazi sztár. Tehetsége és
temperamentuma ugyanolyan közismert és tisztelt, mint az
arca. Ez az arc, gondolta Julia, majdnem ötven éve ékesíti a
filmvásznat, több mint száz filmben szerepelt. Két Oscar - és
egy Tony-díj, négy férj - csupán néhány legragyogóbb trófeái
közül. Eve még ismerte a Bogart- és Gable-féle Hollywoodot,
és túlélte - méghozzá diadalmasan - azokat az időket,
amikor a filmstúdiókon a könyvelők uralkodtak el.
Benedict közel ötven éve áll a rivaldafényben, és ez
lenne az első hivatalos életrajza. Először fordul elő, hogy ez
a sztár megkeres egy életrajzírót, és felajánlja teljes
közreműködését. Persze kikötésekkel, emlékeztette magát
Julia a kanapéra telepedve. E kikötések miatt mondta az
ügynökének, hogy húzza az időt.
A konyhaajtó csapódására Julia elmosolyodott. Nem:
valójában egyvalaki miatt habozik, hogy megragadja-e ezt a
remek lehetőséget. Ez a valaki pedig most ért haza.
- Mami!
- Jövök.
Julia végigszaladt az előszobán, és közben azon tűnődött,
most rögtön elmondja-e a felkérést, vagy csak az ünnepek
után. Soha meg sem fordult a fejében, hogy bármiben
egyedül döntsön, és azt utólag közölje Brandonnal. Belépett
a konyhába, és csak állt mosolyogva. A küszöbtől
egylépésnyire egy hókupacot látott, amelyből két sötét,
izgatott szem nézett rá.
- Jöttél vagy gurultál hazáig?- kérdezte Julia.
- Tök jó volt!- Brandon derekasan küzdött a skótkockás
gyapjúsállal, amely nedves csomóként szorult a nyakára. -
Felültünk a tobogánra, és Bill bátyja akkorát lökött rajta!
Lisa Cohen egész úton visított, aztán amikor leestünk, sírt,
és az arcára fagyott a takony!
- Szóval jó volt- Julia leguggolt, hogy kioldja az eltorzult
csomót.
- Én meg, baaang, egyenesen neki egy hóbuckának! -
Ahogy összecsapta kesztyűs kezét, jeges hó szállt a
levegőbe. - Csúcs volt!
Julia nem akarta megbántani a kérdéssel, hogy nem
sérült-e meg. Brandon láthatóan remekül volt, ő mégsem
szívesen képzelte maga elé, ahogy lerepül a tobogánról,
egyenesen neki a hóbuckának. Az anyai
aggodalmaskodástól az a tudat tartotta vissza, hogy ezt az
érzést ő is élvezte volna. Sikerült kibontania a csomót, aztán
odatett egy edényt a forró csokoládénak, miközben Brandon
kihámozta magát kapucnis dzsekijéből.
Mire Julia hátranézett, Brandon már fel is akasztotta a
csöpögő dzsekit - az ilyesmiben sokkal gyorsabb, mint ő -,
és éppen egy süteményt készült kivenni a konyhai pultra
tett fonott kosárból. A gyerek haja vizes volt, és ugyanolyan
szarvasbőr árnyalatú sötétszőke, mint az övé. Kis termetét
is tőle örökölte, és Julia tudta, hogy ez nagyon bántja.
Sovány kis arcáról hamar eltűnt a csecsemőkori pufókság.
Makacs álla is olyan, mint az anyjáé. A szeme azonban -
Julia hűvös, szürke szemétől eltérően - mély konyakbarna.
Ez az egyetlen, amit nyilvánvalóan az apját ól örökölt.
- Kettőt ehetsz - mondta Julia gépiesen. - Nemsokára
vacsorázunk.
A különböző alakokat formázó sütemények közül Brandon
egy rénszarvast választott, és leharapta a fejét. Közben
azon tűnődött, milyen gyorsan tudja rávenni az anyját, hogy
kibonthasson egy ajándékot. Érezte a tűzhelyen rotyogó
spagetti szósz illatát. A dús, jellegzetes illat majdnem
akkora örömmel töltötte el, mint az, hogy lenyalhatja a
színes cukor szemcséket az ajkairól. Karácsony estéjén
mindig spagettit vacsoráznak, mert ez az ő kedvence. Az
idén már új házukban ünneplik a karácsonyt, de Brandon
pontosan tudta, hogy az események sorrendjét be kell
tartani. Megvacsoráznak - ma az ebédlőben, mert ez az este
különleges -, aztán elmosogatnak. Az anyja feltesz valami
zenét, és a kandalló előtt társasjátékokat fognak játszani.
Később egymás után beteszik ajándékaikat a harisnyákba.
Brandon tudta, hogy a Télapó nem létezik, de ez
különösebben nem zavarta. Szórakoztatónak találta, hogy ő
maga lehet a Télapó. Mire az ajándékok a harisnyákba
kerülnek, ő már rá is vette az anyját, hogy kibonthasson egy
csomagot. Pontosan tudta, melyiket akarja ma este
kibontani: azt az ezüst - és zöld színű papírba csomagoltat,
amelyik zörög. Kétségbeesetten remélte, hogy építőjáték
van benne.
Ábrándozni kezdett a holnap reggelről, amikor még
napkelte előtt felébreszti az anyját, lejönnek a lépcsőn,
meggyújtják a fenyőfa égőit, zenét tesznek fel, aztán
kibontják az ajándékokat.
- Borzasztó messze van még a holnap reggel - kezdte,
amikor Julia a pultra tette a csokoládés bögrét. - Talán már
ma este kibonthatnánk az összes ajándékot. Sokan így
csinálják, és akkor reggel nem kell olyan korán felkelni.
- Ó, engem nem zavar, ha korán kell kelnem! - Julia a
pultra könyökölt, és rámosolygott a fiára. Éles, kihívó
mosoly volt. Mindketten tudták, hogy megkezdődött a játék.
- De ha akarsz, alhatsz sokáig, és majd délben bontjuk ki az
ajándékokat.
- Azt jobb sötétben csinálni. Már kezd sötétedni.
- Valóban. - Julia odanyúlt, hogy kisimítsa a gyerek haját
a szeméből. - Szeretlek, Brandon - A fiú mocorgott a székén.
Ezt a játékot nem így szokták játszani.
- Oké.
Juliának nevetnie kellett. A pultot megkerülve a gyerek
széke mellé húzta a sajátját, és zoknis lábát az összekötő
lécek köré tekerte.
- Valamit el kell mondanom neked. Az előbb felhívott Ann.
 Brandon tudta, hogy Ann az anyja ügynöke, tehát
munkáról lesz szó.
- Megint elutazol?
- Nem. Egyelőre nem. Egy új könyvről van szó. Van egy
néni Kaliforniában, egy nagyon nagy filmsztár, aki azt
akarja, hogy írjam meg az életrajzát.
Brandon vállat vont. Anyja már két filmsztárról irt
könyvet. Öregekről. Nem olyan rendes sztárokról, mint
Arnold Schwarzenegger vagy Harrison Ford.
- Oké.
- De ez egy kicsit bonyolult. A néni, Eve Benedict, nagy
sztár. Néhány filmje meg is van nekem.
A név Brandonnak nem mondott semmit. A csokoládéját
szürcsölte, amely habos, barna csíkot hagyott az ajka fölött.
Egy ifjú férfi első bajusza.
- Azok az ócska fekete-fehér filmek?

- Némelyikük fekete-fehér, de nem mind az. Arról van

szó, hogy a könyv megírásához Kaliforniába kell mennünk.
A gyerek felnézett, és a szemében gyanakvás volt.
- El kell költöznünk?
- Nem. - Julia komoly tekintettel a fia vállára tette a
kezét. Tudta, milyen sokat jelent a gyereknek az otthon.
Életének tíz éve alatt éppen elégszer szakította ki a
környezetéből, és ezt soha többé nem fogja megtenni vele. -
Nem, nem költözünk el, csak odamegyünk néhány hónapra.
- Csak látogatóba?
- Hosszú látogatás lesz, ezért kell jól átgondolnunk. Egy
ideig ott kell majd iskolába járnod, és tudom, hogy csak
most kezdesz hozzászokni az új környezethez. Szóval
mindkettőnknek meg kell gondolnunk.
- Es ő miért nem tud idejönni? Julia mosolygott.
- Azért, mert ő a sztár, és nem én, kicsim. Az egyik
kikötése az, hogy én menjek oda, és az első fogalmazvány
elkészültéig maradjak is ott. Nem vagyok biztos benne,
hogy akarom-e. - Julia kinézett a konyhaablakon, a távolba.
A hóesés elállt, esteledett. - Kalifornia nagyon messze van.
- De majd visszajövünk?
Milyen jellemző rá, hogy rögtön a végeredményre kérdez!
- Igen, visszajövünk. Ez az otthonunk. Örökre.
- Elmehetünk majd Disneylandbe?
Julia meglepett és felderült arccal nézett a fiára.
- Hát persze.
- És találkozhatok Arnold Schwarzeneggerrel? Julia
nevetve hajolt oda hozzá.
- Nem tudom, de megkérdezhetjük.
- Oké- felelte Brandon, és elégedetten kiitta a
csokoládéját.
2
Minden rendben, mondta magában Julia, miközben a gép
a Los Angeles-i reptér felé közeledett. A házat bezárta,
mindent elintézett. Az utóbbi három hétben a saját ügynöke
és Eve Benedicté folytonosan telefonálgatott és faxokat
küldözgetett egymásnak. Brandon már ugrált az ülésen,
türelmetlenül várta, hogy a gép földet érjen.
Juliának nem volt miért izgulnia, de tudta magáról, hogy
ő az aggodalmaskodás nagymestere. Megint rágta a körmét,
és bosszankodott, amiért tönkretette a manikűrt, főként
azért, mert utálta az egész procedúrát, az áztatást és a
ráspolyozást, aztán a gyötrelmes tépelődést, hogy milyen
színű körömlakkot kenjen fel- fémes fényű orgona lilát vagy
élénk fuksziát. Végül szokás szerint a két réteg színtelen
lakknál maradt, ami unalmas, de megnyugtatóan semleges.
Azon kapta magát, hogy hüvelykujja körmének
maradványait rágcsálja, ezért szorosan összefonta ujjait az
ölében. Úristen, már úgy kóstolgatja a körömlakk
árnyalatait, mint a bort.
Vajon leszállnak valaha?
Julia felhúzta a kosztümkabátja ujját, aztán megint
leengedte. Brandon tágra nyílt szemmel bámult ki az
ablakon. Legalább sikerült megkímélnie a gyereket attól,
hogy átragadjon rá az a rettegés, amit ő maga minden
repüléskor érez. Julia hosszan, nyugodtan engedte ki a
levegőt, és ujjai fokozatosan ellazultak, amikor a gép földet
ért. Ezt is túlélted Jules, mondta magában, aztán fejét újból
nekidöntötte az ülés támlájának. Most nincs más dolga, mint
hogy túlélje a nagy Eve-vel való első megbeszélést,
kialakítsa ideiglenes otthonukat a sztár vendégházában,
ügyeljen arra, hogy Brandon az új iskolájában beilleszkedjen
a közösségbe, és hogy megkeresse a kenyerüket.
Nem olyan vészes, gondolta, miközben szétnyitotta a
púderkompaktját, hogy a tükörben megnézze, maradt-e egy
kis pirosító az arcán. Felfrissítette a rúzst a száján, és
bepúderezte az orrát. Ha valamit megtanult, hát az a
szorongás leplezése. Eve Benedict csak önbizalmat fog látni
rajta.
Amikor a gép finoman a kapuhoz gurult, Julia kivett egy
gyomorégés elleni tablettát a kosztümkabátja zsebéből.
- Megérkeztünk, szívem - mondta, és rákacsintott
Brandonra. - Felkészültél? A gyerek fogta a sporttáskáját,
Julia pedig az aktatáskáját. Kéz a kézben szálltak ki a
gépből, és még át sem léptek a kapun, amikor egy sötét
egyenruhát és sapkát viselő férfi lépett oda hozzájuk.
- Miss Summers?
Julia kissé közelebb húzta Brandont.
- Igen.
- Lyle vagyok, Miss Benedict sofőrje. Innen egyenesen a
birtokra viszem magukat. A csomagjaikat utánunk hozzák.
Julia bólintott, miközben megállapította, hogy a férfi nem
lehet több harmincnál, és az alkata olyan, mint az amerikai
futball valamelyik védőjátékosáé. A csípőjét pedig úgy
riszálja, hogy az egyenesen nevetséges ebben a diszkrét
egyenruhában. Miközben a férfi átvezette őket a terminálon,
Brandon húzatta magát, mert mindent azonnal meg akart
nézni.
Az autó a járdaszegélynél várakozott. Autó?! Julia úgy
vélte, hogy ez a szó valóságos sértés a mérföldnyi
hosszúságú, csillogó fehér limuzinra.
- Húú!- suttogta Brandon alig hallhatóan. Beszállás
közben anya és fia forgatta a szemét és kuncogott. A
limuzin belsejében rózsa- és bőrillat keveredett egy korábbi
utas parfümjének illatával. - Tévé is van benne, meg minden
- súgta a gyerek. - Ha ezt elmondom a srácoknak!
- Isten hozott Hollywoodban! - mondta Julia, és ügyet
sem vetve a behűtött pezsgőre, mindkettőjüknek töltött egy
ünnepi Pepsit. Komoly arccal emelte poharát Brandon felé,
aztán szélesen elmosolyodott. - A megérkezésünkre,
öregem!
Brandon egész úton a pálmafákról, a gördeszkásokról, a
Disneylandbe tervezett kirándulásról csacsogott. Ez
megnyugtatóan hatott Juliára. Megengedte a gyereknek,
hogy bekapcsolja a televíziót, de elvetette az ötletet, hogy
használják a telefont.
Mire Beverly Hillsbe értek, Brandon megállapította, hogy
sofőrnek lenni nagyon jó.
- Egyesek szerint még jobb, ha az embernek saját sofőrje
van.
- Ááá! Akkor az ember sohasem vezethet.
Lám, ez ilyen egyszerű, gondolta Julia. Hírességekkel
végzett munkája során már rájött, hogy a hírnévért nagy
árat kell fizetni. Egyikük sofőrje - idézte fel magában,
miközben kilépett az egyik cipőjéből, és lábfejét a vastag
szőnyegbe süllyesztette - úgy nézett ki, mint egy testőr.
A híresség következő hátránya akkor vált nyilvánvalóvá,
amikor egy magas kőfal mentén végighaladva egy díszes és
nagyon vastag kovácsoltvas kapuhoz értek. A szintén
egyenruhát viselő őr kikémlelt kis kőkunyhója ablakán.
Hosszú búgás után a kapu lassan, sőt méltóságteljesen
kitárult. A zárak szorosan kattantak be mögöttük. Bezárva
és kizárva, gondolta Julia.
A kert valóságos műremek volt. Szép ősfák és az enyhe
éghajlaton korán virágzó, gondosan nyírt bokrok díszítették.
A gyepen egy pávakakas lépdelt peckesen, a tojó pedig úgy
sikoltott fel, mint egy nő. Julia kuncogott, amikor
Brandonnak tátva maradt a szája.
A kis tavat vízililiom-párnák pettyezték, és díszes
gyaloghíd ívelt át fölötte. Alig néhány órája hagyták maguk
mögött az északkeleti havat és fagyos szelet, most pedig a
Paradicsomban vannak. Eva - Eve - Édenkertjében. Mintha
egy olcsó Currier and Ives-nyomatból egy Dali-festménybe
léptek volna át.
Aztán szemük elé tárult az épület, és Julia ugyanúgy
elnémult, mint a fia. Három, elegánsan egymásra ívelt
emeletből állt, ugyanolyan ragyogóan fehér volt, mint az
autó, és E-alakot formázott, amelynek vonalai között
kellemesen árnyas udvarok húzódtak meg. Ugyanolyan
nőies, kortalan és választékos volt, mint a tulajdonosa. A
vonalait lágyító ívelt ablakok és boltíves átjárók semmit sem
vontak le erőt sugárzó aurájából. A fölső emeleteket
erkélyek övezték, amelyek kovácsoltvas rácsozata olyan
finom volt, mint a fehér csipke. A vakítóan fehér falakat
lugasokra felfuttatott, merész színű - skarlátvörös, zafírkék,
bíborvörös és sáfránysárga- virágok szabdalták fel.
Amikor Lyle kinyitotta az ajtót, Juliát mellbe vágta a
csend. A magas falak a külvilág legkisebb neszét is
kirekesztették. Ide nem hatolhat be az autók zaja, a buszok
pöfögése, kerekek csikorgása. Itt csupán madárdal van, a
szellő megnyugtató susogása az illatozó levelek között, az
udvarban álló szökőkút vízének csilingelése. Az álomszerűen
kék égen csupán néhány púderpamacs alakú felhő szóródott
szét.
Juliának megint az a zavaró érzése támadt, hogy egy
festménybe lép be.
- A csomagjait a vendégházba viszik, Miss Summers -
mondta Lyle. A férfi a hosszú autóút alatt a visszapillantó
tükörben mustrálgatta Juliát, azon törve a fejét, hogyan
csalhatná be garázs feletti szobájába egy gyors
tusakodásra. - Miss Benedict azt mondta, hogy először ide
hozzam magukat.
 Julia közönyösen fogadta a férfi szeméből áradó
sugárzást.
- Köszönöm - felelte a fehér márványlépcső kígyózó
korlátjára pillantva, majd kézen fogta a fiát.
Odabenn Eve most ellépett az ablaktól. Először látni
akarta - látnia kellett - őket. Julia életben finomabb jelenség,
mint amilyennek a fényképek alapján elképzelte. A fiatal nő
kitűnő ízléssel öltözködik. A csinos, eperszínű kosztüm és a
leheletfinom ékszerek elnyerték Eve tetszését. A testtartása
is. A kisfiú pedig - édes pofija van, és árad belőle az elfojtott
energia. Megleszünk együtt, mondta magában Eve, és
behunyta a szemét. Mindketten nagyon megfelelnek.
Eve kinyitotta a szemét, és az éjjeliszekrényéhez ment. A
fiókban voltak a tabletták, amelyekről csak ő és az orvosa
tudott. Ott volt az olcsó papírra durván rágépelt
figyelmeztetés is: NE ÉBRESZD FEL AZ ALVÓ OROSZLÁNT!
Ezt a fenyegetést Eve nevetségesnek találta. Inkább
bátorító volt. Lám, még bele sem kezdett a könyvbe, és
egyeseket máris kiver a veríték. Az a tény, hogy a
figyelmeztetés több forrásból is jöhetett, csak még
izgalmasabbá tette a játékot. Ő diktálja a szabályokat,
gondolta. A hatalom az ő kezében van. Már nagyon rég nem
élt vele.
Vizet töltött magának a bakkarai kancsóból, és bevette a
gyógyszert. Gyűlölte a gyengeséget. Miután visszatette a
tablettákat, odament a hosszú, ezüstkeretes tükörhöz. Már
nem tépelődhet azon, hogy nem követ-e el hibát. Ha
egyszer elhatároz valamit, tovább nem gondolkodik rajta.
Sem most, sem máskor.
Figyelmes, kegyetlenül őszinte pillantással mérte végig a
tükörképét. A smaragdzöld kezeslábas remekül állt rajta.
Csak egy órája, hogy saját kezűleg kifestette magát és
megcsinálta a frizuráját. Arany csillogott a fülében, a
nyakán, az ujjain. Miután meggyőződött róla, hogy minden
porcikája megfelel a sztárról alkotott elképzeléseknek,
megindult lefelé. A nagy belépő ma is meglesz, mint mind
ig.
A hűvös pillantású, nagydarab házvezetőnő, aki
Traversként mutatkozott be, a szalonba vezette Juliát és
Brandont. Mindjárt felszolgálja a teát, mondta, addig
helyezzék kényelembe és érezzék otthon magukat.
Julia azon tűnődött, vajon otthon érezheti-e magát valaki
egy ilyen ház ilyen helyiségében. A színek egymásra
tolultak, túlcsordulva a fehér falakon, a fehér
szőnyegpadlón, a fehér bútorkárpiton. A párnák,
festmények, virágok és porcelánok mind drámai hangsülyt
kaptak a patinás háttér előtt. A magas mennyezeten
stukkódíszítés, az ablakok körül tengerkék selyemdrapéria.
A fókuszpont azonban a fehér márványkandalló fölött lógó,
életnagyságúnál nagyobb portré volt. A helyiséget, minden
drámaisága ellenére, ez a festmény uralta, ez tolakodott
előtérbe.
Julia- még mindig Brandon kezét szorongatva - felbámult
a képre. Eve Benedict, közel negyven évvel ezelőtt.
Szépsége lenyűgöző, hatalma félelmetes. Meztelen válláról
karmazsinvörös atlaszselyem hullik alá és lengi körül buja
testét, ahogy ott áll, és nevetve néz le közönségére.
Nevetésében inkább tudás van, mint humor. Egyszerű
hullámokban leomló haja sötét, mint az ébenfa. Semmi
ékszer. Nincs rá szüksége.
- Ki ez? - tudakolta Brandon. - Valami királynő?
- Igen. - Julia odahajolt, hogy megpuszilja a feje búbját. -
Ez Eve Benedict. Tényleg olyan, mint egy királynő.
- Carlotta - szólalt meg Eve telt, Whisky ízű hangján,
amikor belépett. - A Nincs holnapból.
Julia megfordult és szembenézett az asszonnyal.
- Metro-Goldwyn-Mayer, 1951 - vágta rá. – Montgomery
Clifttel játszott benne. Ezért kapta az első Oscar-díját.
- Kiváló!- Eve, miközben átment a szobán, mindvégig
Julia szemébe nézett, aztán kezet nyújtott neki. - Isten hozta
Kaliforniában, Miss Summers.
 - Köszönöm. - Julia erős szorítást érzett a kezén,
miközben Eve vizsgálgatta. Tudva, hogy a kapcsolat első
pillanatai döntőek, viszonozta Eve pillantását: szemet
szemért. Észrevette, hogy az erő és a szépség idővel
beérett, határozottabb lett.
Eve gondolatait jól álcázva nézett le Brandonra.
- És te vagy Mr. Summers.
Brandon kuncogott ezen, és az anyjára nézett.
- Hát, igen, de tessék csak Brandonnak hívni!
- Köszönöm. - Eve elnyomta magában a késztetést, hogy
megsimogassa a gyerek haját. - Te pedig hívj engem, talán -
Miss B-nek, jobb híján. Ó, Travers, mindig a legjobbkor! -
Biccentett, miközben a házvezetőnő zsúrkocsin betolta a
teát. - Foglaljanak helyet, nem tartóztatom magukat sokáig.
Biztosan szeretnének elhelyezkedni. - Leült egy magas
támlájú, fehér székre, és megvárta, amíg Julia és a kisfiú
helyet foglal a kanapén. - Hétkor vacsorázunk, de mivel
tudom, hogy a gépen borzalmas ételt adnak, gondoltam,
jólesne valami kis harapnivaló.
Brandon, aki nem lelkesedett a teáért, észrevette, hogy a
kis harapnivaló cukormázas süteményt és apró
szendvicseket jelent, és egy nagy kancsó limonádé is van
hozzá. Elvigyorodott.
- Nagyon kedves - kezdte Julia.
- Sokat leszünk együtt, így majd rájön, hogy én ritkán
vagyok kedves. Nem így van, Travers?
Travers csupán mordult egyet, odatette a finom
porcelántányérokat a kisasztalra, aztán nagy léptekkel
kiment.
- De azért igyekszem ügyelni a kényelmére, mert
érdekemben áll, hogy jól végezze a dolgát.
- Én jól végzem a dolgomat, akár kényelemben, akár
nem. Csak egyet! - szólt rá Julia Brandonra, aki a második
süteményért nyúlt. - De méltányolom a vendégszeretetét,
Miss Benedict.
- Ehetek kettőt, ha eszem két szendvicset is?
 Julia lenézett Brandonra. Eve észrevette az őszinte
mosolyt, az ellágyult pillantást.
- Előbb a szendvicseket edd meg. - Amikor Eve-hez
fordult, Julia mosolya újból hivatalossá vált. - Remélem, nem
érzi kötelességének, hogy szórakoztasson bennünket, amíg
itt vagyunk. Tudjuk, milyen szoros az időbeosztása. Amikor
jónak látja, együtt kijelölhetjük az interjúkra legalkalmasabb
időpontokat.
- Szeretne már munkához látni?
- Természetesen.
Tehát jól ítéltem meg, gondolta Eve. Ezt a lányt arra
nevelték - vagy arra nevelte önmagát -, hogy egyenesen
előre törjön. Eve a teát kortyolgatta, és gondolkodott.
- Helyes. A titkárnőm majd odaadja magának az
ütemezést. Hétről hétre.
- A hétfő reggelre szükségem van, hogy elvigyem
Brandont az iskolába. És autót is szeretnék bérelni.
- Semmi szükség rá - mondta Eve elhessentő
kézmozdulattal. - A garázsban fél tucat autó van. Valamelyik
meg fog felelni. Lyle, a sofőröm pedig elviszi a kisfiút az
iskolába, és hazahozza.
- A nagy fehér autóval?- kérdezte Brandon teli szájjal és
tágra nyílt szemmel. Eve felnevetett, aztán hörpintett a
teájából.
- Azt hiszem, nem. De majd időnként elvisz vele
kocsikázni. - Észrevette, hogy a gyerek megint a tálcát
bámulja. - Valamikor együtt éltem egy kisfiúval, aki
nagyjából annyi idős volt, mint te, és nagyon szerette a
mignont.
- Vannak itt gyerekek?

- Nincsenek. - Eve tekintetén árnyék suhant át, de rögtön

el is tűnt. Aztán felkelt, gyors és könnyed elbocsátásképpen.
- Biztosan mindketten szeretnének egy kicsit pihenni
vacsora előtt. Ha a teraszajtón kimennek, és végigmennek
az úszómedencéhez vezető ösvényen, akkor jobbra lesz a
vendégház. Szóljak valamelyik alkalmazottnak, hogy kísérje
oda magukat?
- Ne, majd megtaláljuk. - Julia felkelt, és Brandon vállára
tette a kezét. - Kösz önjük.
Az ajtóban Eve megállt és visszafordult.
- Brandon, én a te helyedben becsomagolnék néhány
süteményt egy szalvétába, és magammal vinném őket. A
gyomrod még mindig a keleti idő szerint működik.
Eve-nek igaza volt. Brandon most először repült egyik
partvidéktől a másikig, és szervezetének működése teljesen
felborult. Ötkor már olyan éhes volt, hogy Julia a vendégház
kicsi, de jól felszerelt konyhájában készített neki egy könnyű
vacsorát. Hatkor - a kimerültségtől és az izgalomtól
nyűgösen - elszundított a televízió előtt. Julia becipelte a
hálószobájába, ahol Eve egyik ügyes szobalánya már
elpakolta a holmiját.
Furcsa ágy volt egy furcsa szobában, pedig ott volt az
építőjátéka, a könyvei és a kedvenc játékai, amelyeket
magukkal hoztak. Brandon mégis, mint mindig, úgy aludt,
mint a bunda. Meg se rezdült, amikor az anyja lehúzta a
cipőjét és a melegítőjét. Miután betakargatta a gyereket,
Julia telefonon átszólt a főépületbe, hogy sajnálattal
elnézést kérjen Traverstől, amiért ma nem lesznek ott a
vacsoránál.
Ő maga is olyan fáradt volt, hogy azon tűnődött,
beszálljon-e a csábító masszázsmedencébe, vagy
egyenesen befeküdjön a fő lakosztály extra méretű ágyába.
Az agya azonban nem akart kikapcsolni. A vendégház
fényűző, ugyanakkor ízléses volt. A kétszintes épület falait
meleg színű lambéria és hűvös pasztell árnyalatú festés
borította. A kanyargós lépcső és a nyitott erkély a tágasság
és a lazaság érzetét keltette. Juliának mégis jobban tetszett
a főépület csillogó tölgyfa padlója és a hatalmas fehér
szőnyegpadlón elszórt színpompás szőnyegek.
Azon tűnődött, vajon előtte kik szállhattak meg a
vendégházban, kik élvezhették saját, szépen gondozott
angol kertjét és a langyos, illatos szellőt. Olivier egykor Eve
barátja volt. Lehet, hogy a nagy színész teát főzött a bájos,
falusias stílusú konyhában, amelyben rézedények csillognak
és egy kis téglából rakott tűzhely áll? Lehet, hogy a kertben
Katharine Hepburn sürgött-forgott? Lehet, hogy Peck vagy
Fonda szunyókált a hosszú, kényelmes díványon?
Juliát gyerekkora óta elbűvölték azok az emberek, akik a
filmvásznon vagy a színpadon keresik a kenyerüket.
Tizenéves korában egy rövid ideig maga is erről
ábrándozott. Dermesztő gátlásossága miatt végigizzadta a
középiskolai színielőadásokat, kétségbeesett vágyakozása
és eltökéltsége mégis szerepekhez juttatta, táplálta az
álmait. És akkor jött Brandon - A tizennyolc évesen anyává
lett Julia irányt váltott. Túlélte az árulást, a félelmet és a
kétségbeesést. Úgy érezte, egyesek arra születnek, hogy
korán és gyorsan nőjenek fel.
Másfajta álmok jöttek, merengett Julia, miközben belebújt
kopott frottír köntösébe. Most színészekről ír, de ő maga
sohasem lesz az. Azért nincs oka a bánkódásra: a gyereke
biztonságban, elégedetten alszik a másik szobában. Saját
erejének és képességeinek tudata fogja segíteni abban,
hogy hosszú és boldog gyermekkort teremtsen a fiának.
Éppen felemelte a karját, hogy kihúzza a hajtűket a
hajából, amikor kopogtak az ajtón. Julia végignézett kifakult
köntösén, aztán vállat vont. Ha jelenleg ez az otthona, akkor
itt lazán, otthonosan kell éreznie magát.
Az ajtóban egy csinos szőke, tengerkék szemű, ragyogó
mosolyú fiatal lány állt.
- Üdv, CeeCee vagyok. Miss Benedictnél dolgozom. Azért
jöttem, hogy vigyázzak a fiára, amíg átmegy vacsorázni.
Julia felvonta a szemöldökét.
- Nagyon kedves, de már áttelefonáltam, és elnézést
kértem, hogy nem megyek.
- Miss Benedict azt mondta, hogy a kisfiú - Brandon,
ugye? - kifáradt. Én majd vigyázok rá, amíg a főépületben
megvacsorázik.
 Julia éppen elhárítani készült az ajánlatot, de CeeCee már
be is libbent az ajtón. Farmernadrágot és pólót viselt,
kaliforniai szőke haja a vállát verdeste, két karja
magazinokkal volt tele.
- Hát nem gyönyörű ez a hely? - csacsogott tovább
gyöngyöző pezsgőre emlékeztető hangján. - Imádom
takarítani. Amíg itt lesznek, én fogom rendben tartani a
vendégházat. Csak szóljon, ha valamilyen külön kívánsága
van.
- Minden tökéletes. - Juliának mosolyognia kellett. A lány
csak úgy vibrált az energiától és a lelkesedéstől. - De nem
szeretném első este itt hagyni Brandont valakivel, akit még
nem ismer.
- Nem kell aggódnia. Két kisöcsém van, és tizenkét éves
korom óta vigyázok rájuk. Dustin, a kisebbik, késői gyerek.
Még csak tízéves, de igazi szörnyeteg. - Megint Juliára
villantotta mosolyát. Szabályos fehér fogai, akár egy
fogpasztareklám. - Jól ellesz velem, Miss Summers. Ha
felébred, és a mamáját keresi, akkor átszólunk telefonon.
Csak kétpercnyire lesz tőlünk.
Julia habozott. Tudta, hogy Brandon át fogja aludni az
éjszakát, és maga is pontosan ilyen bébiszittert választott
volna, mint ez az eleven szőkeség. Túlságosan óvatos és
túlságosan félti a gyereket - pontosan e két tulajdonsága
ellen küzd.
- Jól van, CeeCee. Átöltözöm, és pár perc múlva lejövök.
Amikor Julia öt perc múlva visszajött, CeeCee a kanapén ült,
és egy divatlapot nézegetett. A televíziót egy könnyű
szombat esti bohózatot sugárzó csatornára állította. A lány
felpillantott, Juliát vizsgálgatta.
- Ez a szín remekül áll, Miss Summers. Tudja, divattervező
akarok lenni, ezért figyelem a színeket, a vonalakat és az
anyagot. Nem mindenkinek áll jól egy ilyen erős szín, mint
ez a paradicsom vörös.
 Julia lesimította a blézert, amelyhez fekete estélyi
nadrágot vett fel. Azért döntött e mellett, mert ez
magabiztosságot kölcsönzött neki.
- Köszönöm. Miss Benedict azt mondta, hogy nem kell
nagyon kiöltöznöm.
- Ez tökéletes. Armani?
- Jó szeme van.
CeeCee hátralendítette hosszú, egyenes szálú haját.
- Talán egyszer még McKennát fog hordani. Ez a
vezetéknevem. De lehet, hogy a keresztnevemen fogok
ismertté válni, mint Cher és Madonna. Szeretem őket.
Julia önkéntelenül is mosolygott, amíg vissza nem
pillantott az emelet felé.
- Ha Brandon felébredne -
- Nagyon jól megleszünk - biztosította CeeCee. - És ha
Brandon nyugtalankodna, akkor azonnal telefonálok.
Julia bólintott, miközben fekete estélyi retiküljét forgatta
a kezében.
- Nem maradok sokáig.
- Jó mulatást! Miss Benedict klassz partikat ad.
A két ház közötti rövid úton Julia önmagát korholta.
Brandon nem félénk, nem is túlságosan anyás gyerek. Ha
felébred, nemcsak hogy elfogadja majd ezt a lányt, de
kimondottan élvezni fogja a társaságát. Neki pedig,
emlékeztette magát, itt dolga van, amelynek egyik -
számára a legnehezebb - része az, hogy társasági életet
éljen. Minél hamarabb kezdi, annál jobb.
A fény meglágyította a kert körvonalait. Julia érezte a
rózsák, jázminok és a frissen öntözött levelek nedves
zöldjének illatát. A félhold alakú, halványkék úszómedence
az egyik sarkában feltörő szökőkútból kapott utánpótlást.
Julia remélte, hogy a vendégházhoz az úszómedence
használatának kiváltsága is hozzátartozik, különben
Brandonnal pokol lesz az élet.
A teraszon egy kicsit habozott, aztán úgy döntött,
helyesebb, ha a házat megkerülve, a bejáraton megy be.
Elhaladt még egy csobogó szökőkút és egy pompásan
illatozó olajfűz sövény mellett, aztán két autót pillantott
meg a felhajtón. Az egyik egy tűzpiros Porsche volt, a
legújabb modell; a másik egy krémszínű, régi, gyönyörűen
felújított Studebaker. Mindkettő tulajdonosa gazdag lehet.
Mire a bejáratnál megnyomta a csengőt, a savlekötő
tabletta elolvadt a nyelvén. Travers nyitott ajtót. Hűvösen
biccentett, aztán bevezette Juliát a szalonba.
Már javában folyt a koktélparti. Halk Debussy-zene szólt,
és odabenn egy hatalmas, skarlátvörös rózsacsokor idézte a
kert esti illatát. A világítás diszkrét, kellemes volt. Tökéletes
díszlet.
Julia az ajtóból gyorsan felmérte a szobában
tartózkodókat. Az a telt keblű, csillogó kis fekete ruhát
viselő, vörös hajú nő láthatóan szörnyen unatkozik.
Mellette az a napbarnított, sávokban napszítta szőke
Adonisz nyilván a Porsche tulajdonosa. A férfi kifogástalanul
szabott, nagyon drága gyöngyszürke öltönyt viselt,
hanyagul a kandallópárkánynak dőlve hörpölte az italát, és
a vörös hajú nőnek suttogott. Egy rendkívül elegáns, jégkék
zsákruhát viselő, rövid szőkésbarna hajú nő hosszú pohárba
töltött pezsgővel kínálta Eve-et. A ház úrnője lenyűgöző volt
bő, gumírozott, királykék keleti bugyogójában, ahogy a
mellette álló férfira mosolygott.
Julia azonnal felismerte Paul Winthropot, egyrészt azért,
mert nagyon hasonlított az apjára, másrészt a könyvei
borítóján látott fénykép alapján. Ő is ugyanúgy vonzza a
pillantásokat és mozgatja meg a nők képzeletét, mint az
apja. Nem volt annyira elegáns, mint a szalonban lévő többi
férfi, viszont sokkal veszedelmesebbnek látszott.
Életben markánsabbnak tűnik, állapította meg Julia.
Kevésbé tudós külsejű, és megközelíthetőbb. Ő legalább
komolyan vette az alkalom informális jellegét: rövid
dzsekijéhez bő pantallót és kitaposott Nike-cipőt vett fel.
Széles mosollyal adott tüzet Eve-nek. Aztán megfordult,
Juliára nézett, és a mosoly eltűnt az arcáról.
 - Úgy látom, megérkezett az utolsó vendéged.
- Ó, Miss Summers! - A selyem susogása hallatszott,
ahogy Eve átsiklott a termen. - Látom, CeeCee átvette az
irányítást.
- Igen. Elbűvölő teremtés.
- Kissé fárasztó, de a fiatalság már csak ilyen. Mit iszik?
- Csak egy kis ásványvizet. - Tudta, ha csak egy korty
erősebbet inna, az megbosszulná magát az időeltolódástól
amúgy is megviselt szervezetén.
- Nina, drágám - kiáltotta Eve -, itt egy antialkoholista,
kérünk neki egy Perrier ásványvizet! Julia, hadd mutassam
be a többieknek. Az unokaöcsém, Drake Morrison.
- Már nagyon vártam, hogy megismerhessem. - Drake
megfogta Julia kezét, és mosolygott. A tenyere sima és
meleg volt, a tekintete átható, bár kissé szelídebb változata
Eve csillogó zöld szemének. - Tehát maga fogja kiásni Eve
összes titkát. Ez még a családjának sem sikerült.
- Azért, mert nem tartozik a családomra, csak ha én úgy
akarom. - Eve lassú füstcsóvát fújt ki. - Ő pedig - Hogy is
hívnak, drágám? Carla?
- Darla. - A kis vörös affektált sértődöttséggel javította ki
Eve-et. - Darla Rose.
- Elragadó. - Eve derült hangjában volt egy kis él, ami
óvatosságra intette Juliát. Ha egy kicsit élesebbé válik, akár
húsba is hasíthat. - A mi Darlánk színésznő-modell. Milyen
érdekes kifejezés! Sokkal jobban hangzik, mint a
lealacsonyító sztárjelölt, amit mi használtunk egykor. Ő
pedig Nina Soloman, az én jobb- és balkezem.
- Málhás öszvér és bűnbak - mondta a kicsípett szőkeség,
és átnyújtotta Juliának a poharat. Hangjából egészséges
humor, tartásából nyugodt magabiztosság áradt.
Közelebbről megnézve Julia észrevette, hogy a nő idősebb,
mint első látásra hitte. Közelebb lehet az ötvenhez, mint a
negyvenhez, de csillogása feledteti az éveket. -
Figyelmeztetem, ha sokáig dolgozik Miss B.-vel, akkor
ásványvíznél többre lesz szüksége.
 - Ha Miss Summers elvégezte a házi feladatát, akkor már
tudnia kell, hogy mekkora ribanc vagyok. Ő pedig az én
nagy szerelmem, Paul Winthrop. - Eve szinte dorombolt,
miközben ujjaival végigsimított a férfi karján. - Kár, hogy az
apjához mentem hozzá, ahelyett, hogy megvártam volna,
míg felnő.
- Bármikor rendelkezésedre állok, gyönyörűm - mondta a
férfi meleg hangon Eve-nek, és hűvös tekintettel nézett
Juliára. Nem nyújtott kezet. - Elvégezte a házi feladatát, Miss
Summers?
- Igen, de mindig megvárom, amíg ki tudom alakítani a
saját véleményemet. Paul felemelte a poharát, és figyelte,
ahogy Juliát azonnal bevonják a könnyed társalgásba. A nő
kisebb és finomabb alkatú, mint amilyennek képzelte. Darla
feltűnősége és Nina eleganciája ellenére ő az egyetlen nő a
teremben, aki szépségben felveheti a versenyt Eve-vel. Neki
mégis jobban tetszik a kis vörös harsány magakelletése,
mint Julia hűvös önuralma. Darla Rose-nál egy férfinak nem
kell túl mélyre ásnia, hogy megtudja, mi lakik benne. A
tartózkodó Miss Summers egész más eset. Paulnak azonban
az volt a szándéka, hogy Eve érdekében mindent kiderít
Juliáról.
Julia nem tudott feloldódni. Nyakizmait és gyomrát még
akkor sem tudta ellazítani, amikor a vacsoránál hajlandó
volt egyetlen pohár bort meginni. Azt mondogatta
magában, hogy csak a saját idegeit okolhatja, amiért
ellenségesnek érzi a fogadtatást. A kis csoportban senkinek
sincs oka neheztelni rá. Drake azt sem tudja, hogyan
kedveskedjen neki. Darla közben felhagyott az unalommal,
és buzgón tömi magába a töltött pisztrángot és a kanadai
rizst. Eve a pezsgővel járkál körbe, Nina pedig valami
megjegyzésen vihog, amit Paul tett egy közös ismerősükre.
- Curt Dryfuss? - szólt közbe Eve, elkapva a beszélgetés
végét. - Jobb rendező lenne, ha megtanulna vigyázni a
sliccére. Ha a legutóbbi munkája során nem lovagoltatta
volna rajta annyit a női főszereplőt, akkor talán szép
teljesítményt hozott volna ki belőle. Mármint a vásznon.
- Akár eunuch - is lehetne, akkor sem hozott volna ki
belőle szép teljesítményt - javította ki Paul. - A vásznon.
- A mai filmekben csak dudák és popsik vannak. - Eve
pillantása Darlát súrolta. Julia remélte, hogy ő sohasem
kerül ennek a hidegen derült pillantásnak a fókuszába. -
Mondja, Miss Summers, mi a véleménye a mai színésznő-
felhozatalról?
- Szerintem ugyanolyan, mint bármelyik generációban. A
krém feljön a felszínre. Mint ön.
- Ha arra vártam volna, hogy feljöjjek, akkor még mindig
kis költségvetésű filmeket csinálnék második vonalbeli
rendezőkkel - mondta Eve a poharával gesztikulálva. - Én
foggal és körömmel küzdöttem fel magam a csúcsra, és
életem java részét véres csatákkal töltöttem, hogy ott is
maradjak.
- Akkor, gondolom, az a kérdés, hogy megérte-e?
Eve szeme összeszűkült és villogott. Ajka lebiggyedt.
- Rohadtul igaza van. Ez a kérdés. Julia közelebb hajolt
hozzá.
- Ha újrakezdhetné, változtatna valamin?
- Nem. Semmin. - Eve gyorsan nagyot kortyolt az italából.
Szeme mögött éledni kezdett a fejfájás, és ez a tompa
fájdalom feldühítette. - Egyetlen változtatástól az egész
megváltozna.
Paul Eve karjára tette a kezét, de tekintetét Juliára
szegezte. Meg sem próbálta palástolni az érzelmeit. Julia
hirtelen rájött, honnan árad feléje ez a kezdettől fogva
érzett ellenségesség.
- Nem várhatnánk az interjúval munkaidőig?
- Ne légy már ilyen harapós, Paul! - mondta szelíden Eve,
és nevetve megpaskolta a kezét. Aztán Juliához fordult: -
Paul nem helyesli a könyvet. Biztosan attól fél, hogy a saját
titkaimmal együtt az övéit is kiteregetem.
- Az én titkaimat nem ismered.
 Eve nevetésébe most egy kis él vegyült.
- Drága kisfiam, nincs olyan titok, hazugság, botrány,
amiről én ne tudnék. Hollywood egykor azt hitte, hogy
Louella Parsons és Hedda Hopper lepcses szájától kell félnie.
Csakhogy ők nem tudták, hogy a titkokat meg kell őrizni,
amíg a dolgok beérnek. - Újból ivott, mintha valamilyen
személyes diadalra ürítené a poharát. - Nina! Hány telefont
kaptál az utóbbi két hétben az aggódó szellemi
nagyságoktól?
Nina sóhajtott.
- Többtucatnyit.
- Pontosan. - Eve elégedetten dőlt hátra. Szeme a
gyertyafényben ugyanúgy csillogott, mint a fülbevalója és a
nyakéke. - Rendkívüli elégtétel, ha az ember maga
boríthatja ki a bilit. És te Drake, mint sajtófőnököm, mit
szólsz a tervemhez?
- Azt, hogy egy rakás ellenséget fogsz szerezni vele. És
egy rakás pénzt.
- Már ötven éve ezzel a két dologgal foglalkozom. És
maga, Miss Summers, mit vár ettől az egésztől?

Julia letette a poharát.

- Egy jó könyvet. - Elkapta Paul gúnyos pillantását, és
megdermedt. Az sem lett volna megalázóbb, ha a vizet az
ölébe önti a talpas pohárból, de megőrizte a méltóságát. -
Természetesen hozzászoktam már az olyanokhoz, akik a
hírességekről írott életrajzokat nem tekintik irodalomnak. -
Tekintete most összefonódott Pauléval.
- Pontosan ugyanennyien tartják a népszerű regényeket
az irodalom vadhajtásának.
Eve kacagva vetette hátra a fejét. Paul fogta a villáját, és
a pisztrángja maradékát kezdte piszkálni vele. Áttetsző kék
szeme elsötétült, de a hangja szelíd volt, amikor
megkérdezte:
- Maga minek tartja a saját munkáját, Miss Summers?
 - Szórakoztató irodalomnak - felelte Julia habozás nélkül. -
És maga minek tartja a sajátját?
Paul - eleresztve füle mellett a kérdést- lecsapott Julia
válaszára.
- Tehát szórakoztatónak tartja egy közismert személy
nevének és élettörténetének kihasználását?
Julia ezek után nem a körömrágáshoz érzett kedvet,
hanem ahhoz, hogy felgyűrje a kabátja ujját.
- Kétlem, hogy Sandburg ezzel a szándékkal irt volna
Lincolnról. Azt pedig végképp nem hiszem, hogy egy
megbízás alapján írt életrajz az alany kihasználására
irányulna!
- Csak nem méri a saját munkáját Sandburgéhoz?!
- A magáét Steinbeckével mérik össze. - Julia lazán vállat
vont, pedig gyűlt benne az indulat. - A maga történetei
képzeleten vagy hazugságokon alapulnak. Az enyéim
tényeken és emlékeken. Mindkét technikával olvasható és
élvezhető eredmény születik.
- Én mindkettejük műveit olvastam és élveztem - szólt
közbe Nina békéltetően. - Mindig is lenyűgöztek az írók. Én
csak üzleti leveleket fogalmazok. Drake persze ütős
sajtóközleményeket ír.
- Amelyekben igazság és hazugság keveredik - felelte
Paul, és mosolyogva Juliahoz fordult: - Gondolom, Eve-en
kívül másokat is meg fog kérdezni, hogy teljes képet kapjon.
- Ez a szokványos eljárás.
- Rendelkezésére állok. Bármikor.
- Úgy tűnik, Darla készen áll a desszertre - jegyezte meg
Eve szárazon, és csengetett, hogy hozhatják az utolsó
fogást. - A szakács málnás piskótát készített. Visz belőle egy
kicsit Brandonnak is.
- Ó, persze, a kisfiának! - Nina, elégedetten, hogy a
kedélyek lecsillapodtak, megint bort töltött. - Reméltük,
hogy ma este őt is láthatjuk.
- Nagyon kimerült. - Julia lopva az órájára sandított. Csak
annyit ért el vele, hogy emlékeztette arra, amit a szervezete
régóta tudott: elmúlt éjfél. - Gondolom, már hajnali négykor
talpon lesz, és nem fogja érteni, miért nem kelt még fel a
nap.
- Tízéves? - kérdezte Nina. - Magából nem nézné ki az
ember, hogy tízéves gyereke van.
Julia csupán egy udvarias mosollyal válaszolt. Amikor a
desszertet felszolgálták, Eve-hez fordult: - Szerettem volna
megkérdezni, hogy a birtok mely részeire tilos bemennünk?
- Az egész terület a kisfiúé. Tud úszni?
- Igen. Nagyon jól.
- Akkor nem fogjuk félteni a medencétől. Nina mindig
szólni fog, ha én akarom használni.
Julia tudta a kötelességét, és az étkezés végéig
önuralommal igyekezett éber maradni. Rájött, hogy azt az
egyetlen pohár bort sem kellett volna meginnia.
Kétségbeesetten vágyott az ágyba, ezért elnézést kért és
köszönetet mondott a ház asszonyának. Egyáltalán nem
örült neki, amikor Paul ragaszkodott hozzá, hogy
visszakísérje a vendégházig.
- Ismerem az utat.
- Ma este nincs sok holdfény. - A férfi megfogta Julia
könyökét, és a terasz felé terelte. - A sötétben könnyen
eltévedhet, vagy menet közben elalhat, és beleeshet a
medencébe.

Julia önkéntelenül elhúzódott tőle.

- Én is remekül úszom.
- Lehet, de a klóros víz tönkreteszi a selymet. - Zsebéből
karcsú szivart húzott elő, és két kezével körülfogva az
öngyújtót, a végéhez érintette a lángot. Az este folyamán
több dolgot is észrevett Juliával kapcsolatban. Például azt,
hogy nem akarta, hogy a gyereke a vacsora melletti
beszélgetés témája legyen. - Megmondhatta volna Eve-nek,
hogy ugyanolyan kimerült, mint a fia.
- Én jól vagyok. - Séta közben Julia félrehajtott fejjel
tanulmányozta Paul profilját. - Maga nem sokra tartja a
foglalkozásomat, Mr. Winthrop, ugye?
- Nem. De ez az életrajz Eve dolga, nem az enyém. - Akár
érdekli, akár nem, számítok egy interjúra. - És mindig
megkapja, amire számít?
- Nem, de elérem, amit akarok. Mindig. - Julia megállt a
vendégház kapujánál. - Köszönöm, hogy elkísért.
Nagyon higgadt, gondolta Paul. Nagyon fegyelmezett,
nagyon talpraesett. Paul talán készpénznek vette volna,
amit Julia mondott, ha nem veszi észre jobb hüvelykujjának
tövig lerágott körmét. Próbaképpen kissé közelebb húzódott
hozzá. Julia ugyan nem lépett hátra, de hirtelen láthatatlan
falat emelt kettejük közé.
Érdekes lenne megtudni, gondolta Paul, vajon minden
férfival így viselkedik-e, vagy csak vele. Ebben a pillanatban
azonban egyetlen dolog érdekelte.
- Eve Benedict a legfontosabb ember az életemben -
mondta halk, fenyegető hangon. - Vigyázzon, Miss
Summers, nagyon vigyázzon! Ne tegyen engem az
ellenségévé!
Julia tenyere nyirkos lett, és ez dühítette. Indulatait jeges
nyugalommal palástolta.
- Úgy tűnik, máris azzá tettem. Én pedig, Mr. Winthrop,
alapos leszek. Nagyon alapos. Jó éjt.
3
Hétfőn tíz órakor Julia készen állt. A hétvégét a fiával
töltötte. Az enyhe időt kihasználva, ígéretéhez híven elvitte
őt Disneylandbe, és ráadásképpen az Universal Studiost is
megnézték. A gyerek hamar - nála gyorsabban -
alkalmazkodott az időeltolódáshoz.
Amikor ma reggel bementek az új iskolába, Julia érezte,
hogy mindketten szoronganak. Először az igazgatóval
beszéltek, majd Brandon - aki nagyon kicsinek és bátornak
tűnt - bement az első órájára. Julia több tucat űrlapot töltött
ki, kezet fogott az igazgatóval, és hazafelé az autóban
mindvégig megőrizte nyugalmát. Aztán elengedte magát, és
sokáig sírt.
 Most, miután gondosan megmosta és kifestette az arcát,
betette a magnóját és a jegyzettömbjét az aktatáskájába. A
főépülethez érve a bejáratnál megnyomta a csengőt.
Travers pillanatok múlva, arcán kelletlen grimasszal nyitott
ajtót.
- Miss Benedict odafenn van, az irodájában. Már várja
magát - mondta, és megfordult, hogy mutassa az utat.
Az iroda az E alakú épület középső nyúlványában volt.
Széles, félhold formájú ablaka az egész homlokzati falat
elfoglalta. A többi három fal mentén polcok sorakoztak, tele
Eve hosszú pályafutásának díjaival. A szobrocskák és
plakettek között fotók, műsorplakátok és a filmjeiből
emlékként őrzött tárgyak sorakoztak.
Julia felismerte azt a fehér csipkelegyezőt, amely még
egy háború előtti filmjének kelléke volt; a szexi vörös,
magas sarkú cipőt, amelyet Eve akkor viselt, amikor egy
ugyanilyen vörös szalon énekesnőjét alakította; a
rongybabát, amelyet egy eltűnt gyermekét kereső anyaként
szorongatott.
Azt is észrevette, hogy az irodában nincs olyan rend,
mint a ház többi részében, de antik bútorokból és élénk
színekből álló berendezése ugyanolyan gazdag.
Selyemtapéta és puha, süppedő szőnyegpadló. Ám a
hatalmas rózsafa íróasztal mellett, ahol Eve ült, több
halomban tornyosultak a forgatókönyvek. Egy Queen Anne
stílusú asztalon kávéfőző állt, kiöntő-edénye már félig üres
volt. A Variety számai kupacokban szétszórva hevertek a
földön, a hamutartóból szinte kicsordultak a csikkek. Eve
éppen a telefonba rikácsolt.
- Foghatják a díszoklevelüket és kidobhatják! - Eve
füstölgő cigarettájával intett Juliának, hogy jöjjön be, aztán
mélyet szippantott belőle. - Rohadtul nem érdekel, hogy jó
sajtóm lenne, Drake! Nem repülök el Timbuktuba, hogy
végigüljek egy csirkevacsorát egy rakás nyavalyás
republikánussal! Lehet, hogy a főváros, de nekem Timbuktu.
Nem szavaztam arra a tahóra, és nem fogok vele
vacsorázni. - Felhorkant, és félig elnyomta a cigarettát a
többi maradványain. - Oldd meg! Ezért fizetlek. - Letette a
kagylót, és intett Juliának, hogy üljön le. - Politika. Csak
idiótáknak és rossz színészeknek való.
Julia a széke mellé rakta az aktatáskáját.
- Szó szerint idézhetem, amiket mond? Eve csak
mosolygott.
- Látom, kész munkához látni. Úgy gondoltam, az első
összejövetelt hivatalos környezetben kellene tartanunk.
- Ahol kényelmesnek tartja. - Julia az irathalmazra
pillantott. – Visszautasítja őket?
- Ezeknek a filmeknek a felében nagymamát kellene
játszanom, a másik felében meg le kellene vetkőznöm. - Eve
felemelte piros tornacipős lábát, és belerúgott a kupacba. Az
úgy dőlt fel, mintha az álmok lavinája zúdult volna le. - Egy
jó író egy vagyont ér.
- És egy jó színész? Eve nevetett.
- Az aranyat tud csinálni a szemétből is, mint a varázslók.
- Felvonta a szemöldökét, amikor Julia elővette a magnóját,
és a dohányzóasztalra tette. - Hogy mit írhat le a szalagról,
és mit nem, azt én döntöm el.
- Természetesen. - Julia csupán ügyelni akart rá, hogy
mindent felvegyen, amire szüksége lesz. - Nem szoktam
visszaélni a bizalommal, Miss Benedict.
- Végül mindenki visszaél vele. - Eve legyintett keskeny
kezével, amelyet egyetlen sziporkázó rubinkő ékesített. -
Mielőtt magamról beszélnék, szeretnék többet megtudni
magáról, nem csak azt a süket dumát, ami a portfóliójában
van. A szülei?
Julia inkább türelmetlenül, mint bosszúsan fonta össze a
kezét az ölében.
- Mindketten meghaltak.
- Testvérei vannak?
- Egyedüli gyerek voltam.
- Nem ment férjhez.
- Nem.
 - Miért?
Egy fájdalmas rezdülés ellenére Julia hangja
kiegyensúlyozott és higgadt maradt.
- Így döntöttem.
- Mivel én már négyszer megjártam a házasság
intézményét, nem ajánlom senkinek, de úgy vélem, hogy
egyedül nehéz lehet gyereket nevelni.
- Vannak hátrányai, de előnyei is.
- Például?
A kérdés úgy meghökkentette Juliát, hogy alig tudta
visszafogni magát a fészkelődéstől.
- Például az, hogy a döntéseknél az ember csak a saját
érzéseire hallgathat.
- És ez előny vagy hátrány?
Julia szája halvány mosolyba ívelt.
- Mindkettő. - Aktatáskájából jegyzettömböt és tollat vett
elő. - Mivel ma csak két órája van rám, szeretném, ha
elkezdenénk. A nyilvánosságra hozott háttér-információkat
természetesen ismerem. Omahában született, három gyerek
közül a másodikként. Az apja kereskedő volt.
Rendben, szánta el magát Eve, kezdhetik. Amit meg kell
tudnia, azt majd menet közben megtudja.
- Utazó kereskedő - helyesbített, amikor Julia lenyomta a
magnó gombját. - Mindig gyanítottam, hogy több
féltestvérem élhet a Belső-síkságon szanaszét. Sokan
megkerestek azzal, hogy rokonok vagyunk, remélve, hogy
kapnak tőlem egy kis dohányt.

- És ez hogyan érinti?
- Ez az apám dolga volt, nem az enyém. Attól, hogy
valaki egy véletlen baleset eredménye, még nem
élősködhet rajtam. - ujjait feltartva hátradőlt. - Én elértem a
sikert. A magam erejéből. Ha még mindig az omahai Betty
Berensky volnék, gondolja, hogy ezek közül bárki is törné
magát értem? De Eve Benedict, az már más. Bettyt és a
kukoricaföldeket tizennyolc éves koromban örökre
otthagytam. Én sohasem nézek hátra.
Ezt a filozófiát Julia értette és tiszteletben tartotta.
Dobogni kezdett benne az izgalom, mert úgy érezte,
születőben van köztük az a bensőségesség, amely az effajta
munka sikerének záloga.
- Meséljen a családjáról! Milyen volt Bettyként felnőni?
Eve fejét hátravetve nevetett.
- Ó, a nővérem odalesz, ha nyomtatásban fogja olvasni,
hogy az apánkat úgy hívtam: - a Szívtipró -. De ami igaz, az
igaz. Állandóan úton volt, árulta az edényeit, és mindig
eladott annyit, hogy megéljünk. És mindig hozott valami
apróságot a lányainak: csokoládét, zsebkendőket,
szalagokat. Mindig ajándékokkal jött haza. Nagydarab,
jóképű férfi volt, fekete hajú, bajszos, pirospozsgás.
Bolondultunk érte, de a hét öt napján nélküle is megvoltunk.
Eve kihúzott egy cigarettát és rágyújtott.
- Szombatonként kimostuk a holmiját. Az ingeiből csak
úgy áradt a parfümillat. Anyám szombaton mindig
elvesztette a szaglását. Egyszer sem hallottam őt kérdezni,
vádaskodni vagy panaszkodni. Pedig nem volt gyáva, csak
békéstermészetű. Elfogadta a sorsát, a férje hűtlenségét.
Azt hiszem, tudta, hogy az apám egyedül őt szereti. Amikor
hirtelen meghalt, én tizenhat éves voltam, az apám
elveszett lélek lett. Öt évig siratta, aztán ő is meghalt. - Eve
elhallgatott, és megint előrehajolt. - Mit ír?
- Észrevételeket- felelte Julia. - Meglátásokat.
- És miket vett észre?
- Azt, hogy szerette az apját, és csalódott benne.
- És ha azt mondanám, hogy ez marhaság?
Julia a jegyzettömbhöz koppintotta a tollát. Meg kell
érteniük egymást, és egyenlő pozícióból kell tárgyalniuk,
gondolta.
- Akkor mindketten csak az időnket vesztegetnénk -
felelte. Pillanatnyi hallgatás után Eve a telefonkagylóért
nyúlt.
 - Friss kávét akarok.
Mire Eve utasítása elhangzott, Julia eldöntötte, hogy nem
firtatja tovább a családi körülményeket. Majd ha jobban
megérti Eve-et, visszatér rájuk.
- Tehát tizennyolc évesen jött Hollywoodba - kezdte. -
Egyedül. Romlatlan vidéki lányként, hogy úgy mondjam.
Érdekelnének az érzései, a benyomásai. Mit érzett az a fiatal
omahai lány, amikor Los Angelesben leszállt a buszról?
- Izgalmat.
- Nem félt?
- Túl fiatal voltam ahhoz, hogy féljek. És túl hetyke ahhoz,
hogy elhiggyem, kudarcot is vallhatok. - Eve felkelt és
méltóságteljesen járkálni kezdett. - Háború volt, a fiúkat
Európába vitték harcolni és meghalni. Volt egy
unokabátyám, egy jópofa srác, aki beállt a
haditengerészethez, és a Csendes-óceán déli részére került.
Egy ládában hozták haza. Júniusban volt a temetése, én
meg júliusban összecsomagoltam a motyómat. Hirtelen
rájöttem, hogy az élet nagyon rövid és nagyon kegyetlen is
lehet. Többé egyetlen pillanatát sem akartam elvesztegetni.
Travers behozta a kávét.
- Oda tegye le! - utasította Eve, és a Julia előtti alacsony
asztalka felé intett. - A lány majd tölt magának.
Eve üresen vette el a kávéját, aztán íróasztala sarkához
támaszkodott. Julia a megfigyeléseit irkálta az Eve arcából,
hangjából, testének vonalaiból áradó erőről.
- Naiv voltam - mondta Eve érdes hangon -, de nem
ostoba. Tudtam, hogy olyan lépést tettem, amely meg fogja
változtatni az életem. És felfogtam, hogy lesznek áldozatok
és nehézségek. Magány. Érti?
Julia felidézte magában, ahogy ott feküdt tizennyolc
évesen a kórházi ágyon, karjában egy apró, védtelen
csecsemővel.

- Igen, értem.
 - Harmincöt dollárom volt, amikor leszálltam a buszról, de
nem szándékoztam éhezni. Vittem magammal egy dossziét,
tele képekkel és újságkivágásokkal.
- Egy ideig modellkedett.
- Igen, és egy kicsit színházban is játszottam. Abban az
időben a stúdió tehetségkutatókat küldött mindenfelé,
inkább reklámfogásként, mint hogy valóban tehetségeket
találjon. De én felfogtam, hogy ítéletnapig várhatok, mire
egy fejvadász Omahába vetődik, hogy engem felfedezzen.
Ezért elhatároztam, hogy Hollywoodba megyek. Megtettem.
Egy étkezdében vállaltam munkát, és a Warner Brosnál
statisztáltam. A lényeg az volt, hogy lássanak, hogy szem
előtt legyek. Önkéntes alapon a filmstúdió büféjében is
kisegítettem. Nem önzetlenül, nem is a katonák miatt,
hanem azért, mert tudtam, hogy ott a sztárok közelében
lehetek. Legkevésbé az ügy és a jó cselekedet igénye
vezérelt. Csak magammal voltam elfoglalva. Ezt hideg
számításnak találja, Miss Summers?
Julia nem tudta elképzelni, miért lenne fontos az ő
véleménye, de meggondolta, Mielőtt válaszolt.
- Igen, de gondolom, így volt praktikus.
- Igen. - Eve ajka összeszorult. - A becsvágy
gyakorlatiasságot igényel. És mámorító élmény volt figyelni,
ahogy Bette Davis kitölti a kávét, Rita Haywort -
szendvicseket kínál, és én ennek része lehetek. Ott
ismertem meg Charlie Grayt.
A táncparketten katonák és szép lányok zsúfolódtak
össze. A levegőt parfüm, arcszesz, füst és feketekávé illata
töltötte be. Harry James játszott, a zene vérpezsdítő volt.
Eve szerette, ahogy a trombita hangja elnyomja a lármát és
a nevetést. Az étkezdében ledolgozott teljes műszak és az
ügynökök üldözésével töltött órák után kibírhatatlanul fájt a
lába. Az sem tett jót, hogy a használtan vett cipő fél
számmal kisebb volt a méreténél.
Ügyelt rá, hogy a kimerültség ne látsszon az arcán. Soha
sem lehet tudni, ki ugrik be és veszi észre. Átkozottul biztos
volt benne, hogy elég, ha egyszer észreveszik, és
megindulhat felfelé. A mennyezetig érő füst a kocsikerék
csillárok körül kavargott. A zene most érzelmessé vált.
Egyenruhák és kisestélyik sodródtak egymáshoz, hogy
együtt ringatózzanak.
Eve - miközben azon tűnődött, mikor tarthat már egy kis
szünetet - újabb kávét töltött egy újabb katonának, és
mosolygott.
- Maga ezen a héten minden este itt van.
Eve odapillantott, és tanulmányozni kezdte a magas,
szikár férfit. Egyenruha helyett szürke flanel öltönyt viselt,
amely nem álcázta keskeny vállát. Szőke haját feszesen
hátrafésülte csontos arcából. Nagy barna szeme körül a bőr
ernyedt volt, mint egy basset houndé. Felismerte a férfit, és
mosolyát néhány fokkal feljebb srófolta. A férfi nem
tartozott a nagy nevek közé. Charlie Gray mindig hűségesen
alakította a főhős cimboráját. De azért volt neve. És ez a
férfi most észrevette őt.
- Mindannyian kivesszük a részünket a háborús
erőfeszítésekből, Mr. Gray. - Eve felemelte a kezét, hogy
kisimítson egy hosszú, hullámos hajfürtöt a szeméből. -
Kávét?
- Persze. - A férfi a pultnak dőlt, míg Eve kávét töltött
neki. Miközben őt figyelte munka közben, egy csomag
Luckyt vett elő és rágyújtott. - Most fejeztem be a műszakot,
és gondoltam, idejövök beszélgetni a legcsinosabb lánnyal a
teremben.
Eve nem pirult el. Képes lett volna rá, ha akarja, de ő a
rafináltabb utat választotta.
- Miss Haywort - a konyhában van.
- Én a barnákat szeretem.
- Az első felesége szőke volt.
A férfi szélesen elmosolyodott.
- A második is. Ezért szeretem a barnákat. Hogy hívják,
szívem? Eve már döntött: óvatosan, megfontoltan fog
viselkedni.
 - Eve - felelte. - Eve Benedict.
A férfi érezte, hogy megfogta a lányt. Fiatal, csillogó
szemű, és csak az alkalomra vár, hogy felfedezzék.
- És szeretne filmvászonra kerülni?
- Nem. - Tekintetét a férfira szegezve kivette a cigarettát
az ujjai közül, nagyot szívott belőle, kifújta a füstöt, aztán
visszaadta. - Én filmvászonra fogok kerülni.
Az, ahogy ezt mondta, és ahogy közben ránézett, arra
késztette a férfit, hogy felülvizsgálja első benyomását.
Növekvő érdeklődéssel emelte a cigarettát a szájához, és
halványan megérezte rajta a lány izét.
- Mióta van itt a városban?
- Öt hónapja, két hete és három napja. És maga?
- Ezer éve. - A gyors beszédű, veszedelmesnek látszó nők
mindig vonzották Charlie-t. Most is. Végigmérte Eve-et. A
szolid, kék kosztümöt az általa oly diszkréten takart test
teszi kirobbanóvá. A férfi vérének áramlása kissé
felgyorsult. Amikor pillantása újból visszatért Eve-éhez, és
hűvös derültséget látott a szemében, már tudta, hogy
akarja ezt a lányt. - Mit szólna egy tánchoz?
- Még egy óráig a kávéspultnál dolgozom.
- Megvárom.
Miközben a férfi elment, Eve attól tartott, hogy
túljátszotta a szerepét. Vagy aluljátszotta. Gondolatban
minden szót, minden mozdulatot felülvizsgált, és több tucat
másikat próbált el helyettük. A kávé töltögetése közben
mindvégig a fiatal, kiglancolt katonákkal flörtölt. Minden
parázsló mosoly mögött féktelen nyugtalanság tombolt
benne. Amikor a műszak véget ért, tettetett közönnyel,
lassú léptekkel jött elő a pult mögül.
- Rendkívüli járása van - mondta Charlie, és mellette
termett. Eve halkan, megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- Általa jutok el egyik helyről a másikra.
A táncparkettre léptek. A férfi karja Eve köré siklott, és
közel egy óráig ott is maradt.
- Honnan csöppent ide?- mormolta a férfi.
 - Sehonnan. Öt hónappal, két héttel és három nappal
ezelőtt születtem. A férfi nevetett, és arcát Eve hajához
dörzsölte.
- Amúgy is túl fiatal hozzám, ne rontsa tovább a
helyzetet!- Istenem, ez a lány maga az érzékiség, a tiszta,
vibráló érzékiség, gondolta. - Túl meleg van idebenn.
- Én szeretem a forróságot. - Eve hátravetette a fejét, és
rámosolygott a férfira. Kipróbált valami újat: félmosoly,
enyhén szétnyílt ajkak, a félig lehunyt szemhéj alól lustán
félrenéző szem. A férfi ujjai most erősebben szorították az
övéit, és ebből rájött, hogy a dolog működik. - De ha kicsit le
akar hűlni, autózhatunk egyet.
Charlie gyorsan, kissé figyelmetlenül vezetett, ami
nevetésre késztette Eve-et. Időnként lecsavarta az
ezüstborítású laposüveg kupakját, és Whiskyt hörpintett
belőle. Eve elutasította a kínálást. Lassacskán engedett a
férfi kíváncsiskodásának - olyasmiket árult el, amiket Ő
akart tudatni vele. Még nem sikerült ügynököt találnia, de
rábeszélőképességével bejutott egy stúdióba, és statisztált
A nehéz útban, Ida Lupino és Dennis Morgan mellett.
Pincérnői fizetésének zömét színművészeti tanulmányokra
költi. Ezt befektetésnek tekinti: profi akar lenni, sztárnak
készül.
A férfit a munkájáról faggatta. Nem a legragyogóbb
sztárokról, akikkel együtt dolgozott, hanem magáról a
munkáról. Charlie éppen eleget ivott ahhoz, hogy ez
hízelegjen neki, és a lány védelmezőjének érezze magát.
Mire letette Eve-t a panziónál, teljesen belebolondult.
- Édesem, maga egy kis naiv teremtés, aki az erdőbe
tévedt. Itt rengeteg a farkas, akik szívesen megkóstolnák.
Eve álmos szemmel hajtotta a fejét az ülés támlájához.
- Engem ugyan senki meg nem kóstol - csak ha én
akarom. - Amikor a férfi odahajolt hozzá, hogy megcsókolja,
megvárta, míg szája az övéhez ér, aztán kiszabadította
magát, és kinyitotta a kocsi ajtaját. - Köszönöm, hogy
elhozott. - Végigsimított a haján, majd a régi szürke épület
bejáratához ment. ott visszanézett, és a válla fölött egy
búcsúmosolyt küldött a férfi felé. - Majd találkozunk errefelé,
Charlie.

Másnap virágok érkeztek Charlie-tól, egy tucat vörös

rózsa, ami a panzióbeli nőket kuncogásra késztette. Eve,
miközben egy kölcsönkért vázába tette a rózsákat, nem
virágoknak, hanem első diadalának tekintette őket.
Charlie partikra vitte Eve-et. Ő becserélte az
élelmiszerkuponjait, anyagokat vett és ruhákat varrt. Ezt is
befektetésnek tekintette. Gondosan ügyelt rá, hogy hosszú
ruhái egy icipicit szűkebbek legyenek a kelleténél. Nem
bánta, hogy a testét használja céljai elérésére. Elvégre az
övé, élhet vele.
A hatalmas házak, a szolgálók seregei, a szőrmékbe és
selymekbe bújt ragyogó nők nem kápráztatták el. Ezt nem
engedhette meg magának. A fényűző helyeken tartott
estélyek sem félemlítették meg. Rájött, hogy rengeteget
tanulhat a Ciro toalettjében- ki milyen szerepet kapott, ki
kivel fekszik le, melyik színésznőt függesztették fel, és
miért. Figyelt, fülelt és mindent megjegyzett.
Amikor először látta meg a fényképét az újságban -
amely egy, Charlie-val a Romanoffnál elköltött vacsora után
készült, egy órát töltött azzal, hogy szigorúan kiértékelje a
frizuráját, az arckifejezését, a testtartását.
Semmit sem kért Charlie-től, és megtartotta vele
szemben a három lépés távolságot, bár mindkettő egyre
nehezebbé vált. Tudta, elég lenne céloznia rá, hogy
szeretné, ha bejuttatná egy próbafelvételre, a férfi
megtenné. Ugyanígy tudta azt is, hogy a férfi ágyba akarja
vinni. Eve vágyott a próbafelvételre, és vágyott a férfira is,
de tisztában volt a jó időzítés fontosságával.
Karácsonykor Charlie saját partit rendezett. Kérésére Eve
korán érkezett a Beverly Hills-i nagy téglapalotába. A vörös
atlaszselyem egyheti élelmiszerjegyé bekerült, de úgy vélte,
a ruha megéri. Könnyedén omlott végig a testén, mély
dekoltázsa volt, szorosan, de kényelmesen övezte a
csípőjét. Eve merészen változtatott a szabásán azzal, hogy
oldalt hosszan felvágta, és a hasíték tetejét - még nagyobb
vakmerőséggel - egy strassz tűvel fogta össze, hogy
odavonzza a pillantásokat.
- Ragyogóan nézel ki!- A hallban Charlie végigsimított
Eve meztelen karján. - Nincs nálad stóla?
Eve pénzéből már nem futotta a ruhához illő stólára.
- Forróvérű vagyok - felelte, és átnyújtott a férfinak egy
élénkpiros szalagcsokorral díszített kis csomagot. - Boldog
karácsonyt!
A csomagban egy karcsú, agyonolvasott Byron-kötet volt.
Amióta a férfit megismerte, Eve most először érezte magát
ostobának és bizonytalannak.
- Valami olyasmit akartam adni, ami az enyém -
magyarázta. - Valamit, ami fontos nekem. - ügyetlenül
cigaretta után kotorászott a táskájában. - Tudom, hogy nem
nagy ajándék, de - Charlie megnyugtatóan a kezére tette a
kezét. - Ez nagy ajándék. - Határtalan meghatottsággal
engedte el Eve kezét, hogy ujjaival végigcirógathassa az
arcát. - Most először adtál nekem valamit magadból.
Amikor a férfi lehajolt, hogy ajkát az övéhez érintse, Eve
érezte a belőle áradó forróságot és vágyat. Most nem állt
ellen, amikor a csók elmélyült, a férfi hosszan az ajkára
tapadt. Átengedte magát a pillanatnak. Karját a férfi köré
fonta, és a nyelvével kísérletezett. Korábban csak fiúk
csókolták meg. Most pedig egy férfi, egy tapasztalt és mohó
férfi, aki már tudja, mit kezdjen a vágyaival. Érezte, ahogy
Charlie ujjai végigsimítják a ruha selymét, és felgyújtják
alatta a bőrét.
Ó, igen, gondolta, ő is akarja a férfit. Időzítés ide vagy
oda, a vágyaik nem várhatnak tovább. Eve óvatosan
elhúzódott.
- Az ünnepeken mindig rám tör a szentimentalizmus -
nyögte ki, majd mosolyogva letörölte a rúzst Charlie
szájáról. A férfi megragadta a csuklóját, és egy csókot
nyomott a tenyerébe.
- Gyere, menjünk fel!
Eve szíve szabálytalanul vert, és ez meglepte. Charlie ezt
még sohasem kérte tőle.
- Ennyire azért nem vagyok szentimentális. - Küszködött,
hogy visszanyerje az egyensúlyát. – A vendégeid bármikor
megérkezhetnek.
- A francba a vendégekkel!
Eve nevetett, és belekarolt a férfiba.
- Charlie, valld be, hogy meg akarsz dugni! De most egy
pohár pezsgőt fogsz tölteni nekem.
- És aztán?
- Csak most van, Charlie. A nagy most.
Eve peckesen átlépdelt a kétszárnyú ajtón a tágas
helyiségbe, amelyben a három méter magas, csillogó
égőkkel és színes gömbökkel teli fa állt. Ez egy férfi szobája
volt, és már ezért is tetszett neki. A bútorok egyenes
vonalúak és egyszerűek voltak, a fotelok mélyek és
kényelmesek. A helyiség egyik végében álló kandallóban
morajlott a tűz, a másik végében jól felszerelt, hosszú
mahagóni bárpult volt. Eve felhuppant az egyik bőr
bárszékre, és kivett egy cigarettát.
- Pultos - mondta - egy italt a hölgynek!
Miközben Charlie kibontotta és kitöltötte a pezsgőt, Eve
őt figyelte. Szmoking volt rajta, és ez a hivatalos öltözék jól
állt neki, de nem versenyezhetett a kor sztárjaival. Charlie
Gray nem volt Gable vagy Grant, de megbízhatóság,
kedvesség és a mestersége iránti tisztelet jellemezte.
- Kedves fiú vagy, Charlie. - Eve megemelte a poharát. -
Igyunk rád, az első igazi szakmai barátomra!
- Igyunk a mostra - felelte a férfi, és Eve-éhez koccintotta
a poharát. - És arra, amit kihozunk belőle. - Megkerülte a
bárpultot, hogy kivegyen egy ajándékot a karácsonyfa alól. -
Ez nem olyan személyes, mint Byron, de amikor megláttam,
rád gondoltam.
 Eve félretette a cigarettáját, hogy kinyissa a dobozt. A
jégfényű gyémántokból álló nyakék fehéren izzott a fekete
bársonypárnán. Közepén, mint egy vérfolt, hatalmas,
égővörös rubinkő függött. A gyémántok csillagot, a rubin
könnycseppet formázott.
- Ó! Ó, Charlie!
- Ugye nem mondod azt, hogy nem kellett volna? - Eve
megrázta a fejét.
Én nem mondok ilyen közhelyeket. - A szeme azonban
nedves volt, és gombóc gyúlt a torkába.
- Azt akartam mondani, hogy kitűnő ízlésed van. A
francba hogy nem tudok semmi okosat mondani! Ez a
nyakék elképesztő!
- Te is az vagy. - Charlie kivette a nyakéket, és végighúzta
a kezén. - Ha a csillagok felé törsz, Eve, az a véredbe és a
könnyeidbe kerül. Ezt nem szabad elfelejtened. - Eve nyaka
köré csúsztatta az ékszert, és összekapcsolta. - Vannak nők,
akik arra születtek, hogy gyémántot viseljenek.
- Én biztosan. Most valami tipikusan női dolgot fogok
csinálni. - Nevetve benyúlt a táskájába a púder
kompaktjáért. Miután egy pattintással kinyitotta, a
négyszögletes kis tükörben vizsgálgatta a nyakéket. -
Istenem. A mindenit, ez gyönyörű! - Körbefordult a
bárszéken, hogy megcsókolja a férfit. - Királynőnek érzem
magam!
- Azt akarom, hogy boldog légy. - Charlie két tenyerébe
fogta Eve arcát. - Szeretlek, Eve. - A lány szemében
meglepetést látott, amelyet azonnal szorongás váltott fel. A
férfi lenyelt egy káromkodást, és leejtette a kezét. - Még
valamit kapsz tőlem.
- Még? - Eve igyekezett megőrizni hangja könnyedségét.
Tudta, hogy a férfi kívánja, hogy kedveli őt. De szerelem?!
Nem akarta, hogy szeresse, ha egyszer ő ezt nem tudja
viszonozni. Mi több, nem akart kísértést érezni, hogy
megpróbálja. A keze kissé bizonytalan volt, amikor felvette a
poharát. - Ezt a nyakéket nehéz lesz felülmúlni.
 - Ha valóban olyan jól ismerlek, mint gondolom, akkor ez
ezerszeresen felülmúlja. - Szmokingja szivarzsebéből egy
cédulát vett elő, és letette Eve elé a bárpultra.
- Január 12., délelőtt 10 óra, 15. stúdió. - Eve tanakodva
vonta fel a szemöldökét. - Mi ez? Kód, amelynek
segítségével megtalálom az elrejtett kincset?
- A próbafelvételed időpontja és helye. - Charlie látta,
ahogy Eve arca elsápad, szeme elsötétül. Ajka remegve
szétnyílt, de csak a fejét rázta. A férfi, aki mindent
tökéletesen értett, mosolygott, de ez a mosoly nem
tükröződött a szemében.
- Igen, tudtam, hogy ez többet jelent majd neked, mint a
gyémántok. - Charlie ekkor már tudta, hogy a lány, miután ő
útjára indította, hamar túl fog tenni rajta.
Eve nagyon óvatosan összehajtotta a cédulát, és betette
a táskájába.
- Köszönöm, Charlie. Ezt sohasem fogom elfelejteni.

- Azon az estén lefeküdtem vele - mondta halkan Eve. A

hangja teltebbé vált, de nem sírt. Már nem ontott
könnyeket, csak rendezői utasításra. - Gyengéd volt,
borzasztóan aranyos, és egészen megrendült, amikor rájött,
hogy ő volt az első. Egy nő sohasem felejti el az elsőt. És az
emlék kincset ér, ha az első alkalom szép volt. Szeretkezés
közben magamon hagytam a nyakéket. - Eve nevetett, és
felvette kihűlt kávéját. - Aztán megint pezsgőztünk, és újra
szeretkeztünk. Szeretem azt hinni, hogy azon az estén
többet adtam neki puszta szexnél, és annak a néhány
hétnek a többi éjszakáján is, amíg együtt voltunk.
Harminckét éves volt. A stúdió sajtója letagadott belőle
négyet, de ő elmondta nekem. Charlie Graytől távol állt
minden hazugság.
Eve egy sóhajjal megint félretette a kávéját, és fejét
lehajtva a kezét nézte.
- Ő maga készített fel a próbafelvételre. Jó színész volt,
akit a maga idejében mindig alulértékeltek. Két hónapon
belül szerepet kaptam a következő filmjében.
Amikor a csendnek nem akart vége szakadni, Julia
félretette a jegyzettömbjét. Nem volt rá szüksége. Ebből a
délelőttből semmit sem fog elfelejteni.
- A Keserves sorsokban, Michael Torrent és Gloria Mitchell
főszereplésével. Ön játszotta Cecilyt, a heves vérű
intrikusnőt, aki elcsábítja és elárulja a Torrent által alakított
idealista fiatal ügyvédet. Az egyik legerotikusabb jelenet
abban az időben az volt, vagy most is az, amikor bemegy a
férfi irodájába, felül az íróasztalára, és kibontja a
nyakkendőjét.
- Tizennyolc percem volt a vásznon, és kihoztam belőle a
maximumot. Azt mondták, hogy vigyek bele szexet, és én
nem spóroltam vele. - Eve vállat vont. - A film nem borította
lángba a világot. Manapság kábeltévén adják, hajnali
háromkor. Azért elég jó benyomást tettem ahhoz, hogy a
stúdió azonnal bedobjon egy újabb feslett nő szerepébe. En
lettem Hollywood legújabb szex szimbóluma, és egy
vagyont kerestem, mert annyi volt a gázsim, mint egy
leszerződött színésznek. De ma sem bánom. Attól az első
filmtől sokat kaptam.
- Többek között egy férjet.
- Ó, igen, ez volt az első tévedésem. - Eve hanyagul
megvonta a vállát, és halványan elmosolyodott. - Istenem,
Michaelnek szép arca volt. De buta volt, mint a tök. Az
ágyban jól megvoltunk, de ha beszélgetni próbált vele az
ember - Katasztrófa volt. - ujjaival dobolni kezdett a
rózsafán. - Charlie ízig-vérig színész volt, de Michaelnak volt
arca, megjelenése. Még mindig dühit, ha arra gondolok,
milyen ostoba voltam, amikor azt hittem, hogy a pacáknak
bármi köze lehet azokhoz a férfiakhoz, akiket a vásznon
alakit.
- És Charlie Gray? - Julia figyelmesen vizsgálta Eve arcát.
- Ő öngyilkos lett.
- Pénzzavarba került, a karrierje is elakadt. Az emberek
mégis nehezen tudták elhinni, hogy puszta véletlen volt,
hogy éppen azon a napon lőtte főbe magát, amikor én
hozzámentem Michael Torrenthez. - Eve hangja
kiegyensúlyozott maradt, tekintete higgadt volt, amikor
találkozott Juliáéval. - Hogy sajnálom-e? Igen. Charlie
kivételes ember volt, és én szerettem. Nem úgy, mint ő
engem, de szerettem. Hogy hibáztatom-e magam? Nem.
Mindketten választottunk, Charlie és én. A túlélők pedig a
maguk választásai szerint élnek. - Most félrehajtotta a fejét.
- Nem igaz, Julia?
Igen, így van, gondolta Julia később. A túlélés
választásokra kényszeríti az embert, de ezekért meg is kell
fizetnie. Kíváncsi volt, vajon Eve mivel fizetett meg.
A vendégház teraszán álló, napernyővel árnyékolt
üvegasztal melletti székből úgy tűnt, hogy Eve Benedict az
életből csak a jutalmakat szakítja le. Miközben Julia a
jegyzetein dolgozott, árnyék és jázminillat vette körül. A
levegőt zümmögés töltötte be - a pálmákon túlról a fűnyíró
halk berregése, a nektártól megrészegült méhek
döngicsélése, a közeli hibiszkuszt dézsmáló kolibri
szárnyának suhogása.
Ez a fényűzés és a kiváltságok szigete. Ugyanakkor,
gondolta Julia, Eve-nek meg kell fizetnie azokat, akik
mindezt megosztják vele. Egymás után hódította meg a
csúcsokat, és most egyedül van. Nagy ára volt a sikernek.
Eve mégsem úgy tűnt, mintha bánna valamit is, inkább
úgy, hogy életének hiányait a siker rétegeivel fedi el. Julia
felsorolta, kikkel szeretne beszélni - volt férjekkel, egykori
szeretőkkel, korábbi munkaadókkal. Eve egy vállvonással
adta beleegyezését. Julia elgondolkodva kétszer bekarikázta
Charlie Gray nevét. Szeretett volna olyanokkal beszélni, akik
ismerték a férfit, akik más szemszögből világíthatnák meg
Eve-vel való kapcsolatát.
Kortyolt a lehűtött gyümölcsléből, és írni kezdett:
Természetesen megvannak a hibái. A nagylelkűség
mellett mindig ott van az önzés, a kedvesség mellett mások
érzéseinek közönyös semmibe vétele. Nyers, hűvös, érdes,
goromba is tud lenni - szóval ember. Ezektől a hibáktól
éppolyan izgalmas és élő a valóságban, mint azok a nők,
akiket a filmvásznon megformált. Az ereje félelmetes. ott
van a szemében, a hangjában, fegyelmezett testének
minden mozdulatában. Úgy tűnik, az élet számára kihívás,
egy szerep, amelyet nagy lelkesedéssel vállalt el, és
megformálásához nem fogad el rendezői instrukciót. Minden
eltévesztett végszóért vagy elrontott jelenetért maga
vállalja a felelősséget. Senkit sem hibáztat. A tehetségen, a
szépségen, azon a telt, füstös hangon és éles intelligencián
túl lankadatlan éntudata is csodálatot érdemel.
- Maga aztán nem vesztegeti az idejét.
Julia összerezzent, aztán gyorsan hátranézett. Nem
hallotta Paul lépteit, ezért fogalma sem volt, mióta állhat
mögötte, és olvassa a válla fölött, amit ír.
Egy határozott mozdulattal megfordította a füzetet. A
drótfűzés keményen odakoccant a pohárhoz.
- Mondja, Mr. Winthrop, mit tenne, ha valaki kéretlenül
belelapozna a munkájába?
Paul elmosolyodott, és kényelmesen elhelyezkedett a
vele szemközti széken.
- Levágnám azokat a kíváncsiskodó kis ujjait. De én a
rossz természetemről vagyok hírhedt. - Felemelte Julia
poharát, és hörpintett belőle. - És maga?
- Engem általában szelídnek hisznek. Ebben gyakran
tévednek. - Julia nem örült, hogy a férfi ott van. Megzavarja
a munkában, és betolakodik a magánszférájába, miközben ő
sortban, kifakult pólóban és mezítláb van, haja rendetlen
lófarokban összefogva. Most nem törődött a pedáns
külsővel, és bosszantotta, hogy a maga emberi valójában
látják. Élesen a pohárra nézett, amelyet a férfi most újból a
szájához emelt. - Hozzak magának is egyet?
- Nem, ez jó nekem. - Pault szórakoztatta, hogy Julia
láthatóan kényelmetlenül érzi magát. Tetszett neki, hogy a
lányt ilyen könnyű kihozni a sodrából. - Megvolt az első
interjúja Eve-vel?
 - Igen, tegnap.
A férfi szivart húzott elő, nyilvánvalóvá téve, hogy
maradni szándékozik. Julia megfigyelte, hogy a keze
tenyérnél széles, ujjai hosszúak. Jobban illene hozzá az
ezüstkanál, származásának szimbóluma, mint az, hogy
szövevényes, gyakran hátborzongató krimiket fabrikál.
- Én ugyan nem egy irodában gürcölök - szólalt meg Julia,
de azért dolgozom.
- Igen, látom. - Paul kedvesen mosolygott. A finom célzás
nem volt elég ahhoz, hogy lerázza. - Megosztaná velem az
első interjú során szerzett benyomásait?
- Nem.
Paul rezzenéstelen nyugalommal rágyújtott a szivarra,
aztán egyik karjával átkulcsolta a kovácsoltvas szék
támláját.
- Ahhoz képest, hogy az együttműködésemet akarja, elég
barátságtalan.
- Ahhoz képest, hogy helyteleníti a munkámat, elég
rámenős.
- Nem általában a munkáját. - Paul kinyújtotta a lábát,
lábfejét bokánál kényelmesen keresztbe rakta, lassan
megszívta a szivart, majd kifújta a füstöt. A levegő szúrós,
tolakodóan férfias füstszaggal telt meg, amely úgy fonta
körül a virágok illatát, mint egy férfi karja a vonakodó nőt. -
Én csak a jelenlegi munkáját helytelenítem. Érdekelt vagyok
a dologban.
Julia rájött, hogy Paulnak a szeme a legfőbb vonzereje,
ezért számára ez jelenti a legnagyobb problémát. Nem a
színe - bár egyes nőket bizonyára sóhajra késztet ez a mély,
eleven kékség, hanem a nézése, az a hihetetlenül
koncentrált pillantás, amelytől úgy érzi, hogy nem rá,
hanem egyenesen bele néz.
Ez egy vadász pillantása, állapította meg Julia, ő viszont
egyetlen férfinak sem kíván a zsákmánya lenni.
- Ha attól tart, hogy valami kellemetlent írok magáról,
akkor ne aggódjon. A maga alakja Eve életrajzában egy
fejezetet sem ér meg.
Két író között ez remek sértés lett volna, ha Paul
hiúságáról lenne szó. A férfi nevetett, Julia ettől csak még
jobban tetszett neki.
- Árulja el, Jules, csak velem ilyen, vagy minden férfival?
Saját becenevének hallatán Julia majdnem annyira
meghökkent, mint a kérdésen. Mintha kézfogás helyett egy
puszit kapott volna.
- Nem tudom, mire gondol.
- Dehogynem. - A férfi mosolya barátságosabb volt, de a
tekintete még mindig kihívó. - Még nem sikerült kihúznom
az összes hegyes kis nyílvesszőt, amit első találkozásunkkor
belém lőtt.
Julia a tollával játszadozott, és azt kívánta, bárcsak
menne már el. Paul tökéletesen laza volt, amitől ő még
feszültebb lett. Az ilyen végtelenül magabiztos férfiak
mindig arra késztették, hogy megpróbálja összeszedni a
saját önbizalmát.
- Ha jól emlékszem, maga indította az első támadást.
- Lehet. - Paul hátradőlve hintázott a széken, és közben a
lányt figyelte. Nem, még nem mérte be őt, de fogja.
Julia összevonta a szemöldökét, amikor a férfi felkelt,
hogy a szivar végét a terasz sarkában álló, homokkal teli
vödörbe dobja. A teste veszedelmes, állapította meg Julia,
csupa szikár izom és kecsesség. Egy vívó teste. Nem az a
típus, akit ketrecbe lehet zárni, ezért egy okos nőnek zárt
ajtók mögött, a képzelőerejével kell megbirkóznia vele. Julia
okos nőnek tartotta magát.
- Valamiféle fegyverszünetet kell kötnünk. Eve kedvéért -
mondta Paul.
- Nem tudom, minek, hiszen maga is elfoglalt, én is az
vagyok. Nem fogunk olyan gyakran egymásba botlani, hogy
fehér zászlóra lenne szükségünk.
- Téved. - Paul visszatért az asztalhoz, de nem ült le,
hanem megállt Julia mellett, hüvelykujját a zsebeibe
akasztva. - Szemmel kell majd tartanom magát, Eve
érdekében. És azt hiszem, a magam érdekében is.
Julia tolla koppanva hullott az üveglapra. Nem vette fel.
Összefonta ideges ujjait.
- Ha ez valami célzás, akkor gyerünk!
- Így jobban tetszik nekem - vágott közbe Paul. - Mezítláb
és idegesen. Az a nő, akit tegnap este megismertem,
ármányos és megfélemlítő volt.
Julia kis rándulásokat érzett belül. Mindeddig biztos volt
benne, hogy ilyesmi nem történhet meg vele. Lehetséges,
emlékeztette magát, hogy szexuális vonzalmat érzünk egy
olyan férfi iránt, akit nem kedvelünk. De ennek ellen is
tudunk állni.
- Cipőben vagy mezítláb, ugyanaz vagyok.
- Egyáltalán nem. - Paul megint leült, és könyökét az
asztalra támasztva, állát összefont kezén pihentetve
vizsgálgatta a lányt. - Nem gondolja, hogy halálosan
unalmas lenne, ha minden reggel pontosan ugyanolyan
emberként ébrednénk fel?
Ez az a fajta kérdés volt, ami felvillanyozta Juliát, amit
szívesen boncolgatott volna, és válaszolt volna rá, de
biztosan tudta, hogy Paullal minden eszmefuttatás
ingoványos talajra vinné. Megfordította a jegyzettömbjét, és
addig lapozott benne, amíg egy üres laphoz nem ért.
- Ha már idejött, és beszédes kedvében van, talán sort
keríthetnénk arra az interjúra.
- Nem. Azzal még várnunk kell. Meglátjuk, hogyan
alakulnak a dolgok. - Paul tisztában volt a saját
csökönyösségével, és élvezte a helyzetet.
- Milyen dolgok? Paul mosolygott.
- Mindenféle dolgok, Julia.

Ekkor ajtócsapódás és gyermekhang hallatszott.

- A fiam. - Julia sietve összeszedte a jegyzeteit és felállt, -
Ha megengedi, most…
 Brandon azonban már a teraszra toppant a hátsó ajtón
át. Villogó narancssárga baseballsapka volt rajta hátra
fordítva, bő farmernadrág, Mickey Mouse-os póló és kopott,
magas szárú sportcipő. A mosolya szinte kettévágta
maszatos arcát.
- Két kosarat dobtam az edzésen - jelentette be.
- Nagyszerű!
Julia a gyerek felé nyújtotta a kezét. Paul az újabb
változást figyelte rajta. Semmi hűvös elegancia, semmi
agyonkoptatott sebezhetőség, csak tiszta melegség volt a
szemében, a mosolyában, ahogy karjával átfogta a fia
vállát, és magához húzta. A finom testbeszéd világosan ezt
mondta: ő az enyém.
- Brandon, ő Mr. Winthrop.
- Csá. - Brandon megint szélesen elmosolyodott. Látni
lehetett a két kihullott tejfoga után maradt rést.
- És mi voltál a pályán?
Brandon szeme felcsillant a kérdésre.
- Irányító. Nem vagyok nagyon magas, de gyors vagyok.
- Nekem van otthon palánkom. Valamikor át kell jönnöd,
hogy megmutasd, mit tudsz.
- Igen? - Brandon szinte egy helyben táncolt, miközben
felnézett az anyjára, hogy elengedi-e. - Átmehetek?
- Majd meglátjuk. - Julia a gyerek fejébe húzta a sapkát. -
Mi a lecke?
- Egy kis szójegyzék, és valami unalmas írásbeli osztás. -
Brandon mindkettőt szerette volna az utolsó percre
halasztani. - Ihatok valamit?
- Mindjárt hozom.
- Ez neked jött. - Brandon egy borítékot húzott elő a
zsebéből, majd újra Paul-oz fordult. Szokott kijárni a Lakers
meccseire, meg ilyesmikre?
- Olykor-olykor.
Julia magukra hagyta őket, hogy megszerzett pontokról
és elvesztett meccsekről diskuráljanak. Jeget tett egy
pohárba, majd rátöltötte a gyümölcslét, ahogy Brandon
szereti. Bosszúsan bár, de töltött egy pohárral Paulnak is, és
egy tányér süteményt tett mellé. Azzal a gorombasággal,
amellyel legszívesebben felszolgálta volna mindezt, nem
mutatna jó példát a fiának.
Miután mindent tálcára rakott, a borítékra pillantott,
amelyet az imént csak úgy odadobott a pultra. Nagy,
nyomtatott betűkkel a neve állt rajta. Összehúzott
szemöldökkel vette kézbe. Azt hitte, hogy Brandon tanítója
küldte. Amikor feltépte a borítékot, és elolvasta a rövid
üzenetet, érezte, hogy a vér kifut az arcából.
A KÍVÁNCSISÁG NEM VEZET JÓRA.
Ostobaság. Újból elolvasta a mondatot, azt mondogatva
magában, hogy ez ostobaság, de a papírlap megremegett a
kezében. Ki küldhet neki ilyen üzenetet és miért?
Ez valami figyelmeztetés? Vagy fenyegetés? A zsebébe
gyömöszölte a papírt. Semmi oka, hogy megijedjen egy
ilyen buta közhelytől.
Adott magának egy percet, hogy lehiggadjon, aztán fogta
a tálcát, és visszament a teraszra. Paul közben megint leült,
és Brandont szórakoztatta a Lakers meccseinek
történetével.
- Egyszer a Knickset is láttuk - mesélte neki Brandon. - A
mami ugyan nem érti. Viszont a baseballban jó - tette hozzá
bocsánatkérően.
Paul felnézett, és amint Juliát meglátta, arcáról lehervadt
a mosoly.
- Valami baj van?
- Nincs. Két süti, pajtás - mondta Julia, amikor Brandon
rávetette magát a tányérra.
- Mr. Winthrop rengeteg meccsen volt - újságolta a
gyerek, miközben az első süteményt a szájába tömte. -
Találkozott Larry Birddel, meg minden!
- Az jó.
- Azt se tudja, hogy ki az - mondta Brandon félig
suttogva. Afféle férfiak közötti cinkossággal vigyorgott,
aztán leöblítette a süteményt a gyümölcslével. - Neki inkább
a lányos dolgok valók.
Paul arra gondolt, hogy ebből a gyerekszájból talán
választ kaphat bizonyos kérdésekre.
- Például?
- Hát - Brandon elvett még egy süteményt, miközben a
választ fontolgatta. - Az olyan régi filmek, ahol az emberek
mindig úgy néznek egymásra. És a virágok. Odavan a
virágokért.
Julia halványan mosolygott.
- Uraim, ugye ne zavarjam magukat borozgatás és
szivarozás közben?
- Egy lánynak a virágok valók - mondta neki Brandon.
- Az én kis hímsovinisztám. - Julia megvárta, míg Brandon
lenyeli az utolsó kortyot. - Lecke!
- De nem lehetne..- Nem.
- Utálom azt a hülye szójegyzéket!
- Én meg utálom a matekot - felelte Julia, és
megfricskázta Brandon orrát. - Először azt csináld meg,
aztán segítek neked a szavakat megtanulni.
- Na jó. - Brandon tudta, ha rávenné az anyját, hogy
halasszák el a tanulást vacsora utánra, akkor a tévéről
kellene lemondania. Az ember sohasem győzhet. - Majd
találkozunk- mondta Paulnak.
- Persze. - Paul megvárta, míg a zsalugáteres ajtó
becsapódik. - Helyes srác.
- Igen, az. Elnézést, de be kell mennem, hogy a körmére
nézzek.
- Csak egy percre tartom fel. - Paul felkelt. - Mi történt,
Julia?
- Nem tudom, mire gondol.
Paul alulról megfogta Julia állát, hogy ne tudja elfordítani
a fejét. Ujjai melegek és erősek voltak, végük munkától
vagy valamilyen férfias sporttól érdes.
. Juliának erővel kellett visszatartania magát, nehogy
felugorjon.
 - Egyeseknek minden érzésük azonnal ott van a
szemükben. A magáé most rémült. Mitől?
Juliának egyáltalán nem tetszett, hogy legszívesebben
elmondaná neki, megosztaná vele. Több mint tíz éve maga
birkózik meg a problémáival.
- A nagy számokkal való osztás - felelte könnyedén -
halálra rémit.
Pault meglepte, milyen keserű csalódást érez, de hagyta,
hogy a keze lehulljon.
- Jól van. Belátom, egyelőre semmi oka, hogy megbízzon
bennem. Hívjon fel, és majd összehozzuk azt az interjút.
- Felhívom.
Amikor a férfi megindult a főépület felé, Julia
leereszkedett az egyik székbe. Nincs szüksége segítségre -
sem Pauléra, sem máséra -, mert nincs semmi baj.
Határozott ujjakkal kihúzta az összegyűrt papírt a zsebéből,
kisimította, és újra elolvasta.
Nagyot sóhajtva felállt, és elkezdte a tálcára rakni az
edényeket. Mástól függeni mindig hiba, amit ő nem követ el.
Azt kívánta, bárcsak Paul Winthrop talált volna egy másik
helyet, ahol délután eltölthet egy lusta órát.
Miközben Brandon odafenn, a kádban pancsolt, Julia
engedélyezett magának egy pohár bort. Abból az üveg
Pouilly Fuméből töltött, amelyet Eve küldött át neki. Ha
vendéglátója azt akarja, hogy jól érezze magát, akkor
engedelmeskedni fog. A zsebében lapuló papír azonban
még akkor is izgatta, amikor kiitta a halvány, aranyló bort a
kristálypohárból.
Paul hagyta volna itt neki? Megforgatta a fejében a
gondolatot, aztán elvetette. Ez túlságosan körmönfont dolog
lett volna, ami nem illik Paul Winthrophoz. Mindenesetre
nem tudhatta, vajon hányan léptek be aznap a nagy
vaskapun, akik közül bárki lerakhatta a borítékot a
verandán.
És még nem tud eleget azokról, akik e vaskapun belül
laknak.
 A konyhaablakból látta a garázs feletti lakásból kiszűrődő
fényt. Lyle, a széles vállú, mozgékony csípőjű sofőr. Julia
azonnal felismerte benne azt a típust, aki a Nyugat
csődörének képzeli magát. Lehetséges, hogy Eve és ő?
Nem! Eve ugyan nem tagadja meg magát a férfiaktól, de
egy ilyennel, mint Lyle, nem kezdene.
Travers. A házvezetőnő ott ólálkodik mindenütt. Amúgy is
keskeny szája az ellenszenvtől pengevékonyra húzódik.
Semmi kétség: első pillantásra eldöntötte, hogy nem fogja
szeretni őt. Julia úgy vélte, nyilván nem a parfümje illatát
kifogásolja, hanem azt a munkát, amiért idejött. Travers
talán azt hiszi, hogy egy titokzatos névtelen levéltől ő majd
hanyatt-homlok rohan vissza Connecticutba. Ha így van -
gondolta Julia, miközben a bort kortyolgatta -, akkor
csalódnia kell.
Aztán itt van a talpraesett és elegáns Nina. Miért
elégedne meg egy ilyen nő azzal, hogy az életét valaki
másénak rendelje alá? Julia igen kevés háttér információt
szerzett róla. Tizenöt éve Eve szolgálatában álló veterán
hajadon és gyermektelen. A vacsoránál Ninának sikerült
tapintatosan fenntartania a békét. Talán azért aggódott,
hogy Eve életrajzának megjelenésével ennek a békének
örökre vége szakad?
Éppen Ninára gondolt, amikor meglátta őt, amint egy
nagy hullámpapír dobozt cipelve fürgén közeledik a kerti
úton.
Julia kitárta a konyhaajtót.
- Valami különleges küldemény?
Nina elfúló nevetéssel lendítette be a dobozt az ajtón.
- Mondtam, hogy én vagyok a málhás szamár! - Kis
nyögéssel dobta le terhét a konyhaasztalra. - Eve megkért,
hogy szedjem össze ezt a cuccot magának. Fényképek,
újságkivágások, standfotók. Úgy gondolja, hogy jól jöhetnek.
Juliát rögtön elfogta a kíváncsiság. Kihajtotta a doboz
fedelét.
 - Ó, igen!- Élvezettel tartott maga elé egy régi sajtófotót,
amelyen a fülledten, izzóan szenvedélyes Eve-et a sudár,
jóképű Michael Torrent karolja át. Julia kotorászni kezdett a
dobozban.
Nina, becsületére legyen mondva, csak egy apró
hunyorítással fogadta, hogy ő felforgatja egész gondosan
összeállított anyagát.
- Ez csodálatos!- Julia kiemelt egy kissé megfakult,
szélein megkopott közönséges amatőrképet. Női szíve
izgatottan meglódult. - Istenem! Ez Gable!
- Igen. A kép itt, a medencénél készült, Eve egyik
partiján. Közvetlenül a Kallódó emberek forgatása előtt.
Gable nem sokkal ezután meghalt.
- Mondja meg neki, hogy ez nemcsak segíteni fog a
könyv megírásában, de számomra óriási élvezet is lesz. Úgy
érzem magam, mint egy gyerek meseországban!
- Akkor nem zavarom az élvezetben.
- Várjon! - Julia erőt vett magán, hogy el tudjon szakadni
a kincses doboztól, mielőtt Nina kinyitná az ajtót. - Van egy
pár perce?
Nina megszokásból az órájára nézett.
- Természetesen. Szeretne átnézni velem néhány képet?
- Nem. Tulajdonképpen egy interjút szeretnék. Rövid
leszek - tette hozzá sietve, amikor látta a Nina arcán
átsuhanó tartózkodó kifejezést. - Tudom, milyen elfoglalt, és
munkaidőben nem szívesen tartanám fel. - Julia mosolygott,
elégedett volt önmagával. Egy ösztönösen jött ötlettel
sikerült úgy megfordítania a helyzetet, hogy neki kelljen
elnézést kérnie az alkalmatlankodásért. - Hozom a
magnómat. Addig töltsön magának egy pohár bort! -
mondta, és kisietett, hogy Ninának ne adjon időt a
beleegyezésre vagy az elutasításra.
Mire visszajött, Nina töltött magának egy pohárral, az
övét is feltöltötte, és leült. Mosolygott. Kellemes nő, aki
megszokta, hogy másokhoz igazodva zsonglőrködjön az
idejével.
 - Eve megkért, hogy működjem együtt magával, de az
igazat megvallva, Julia, semmi érdekeset nem tudok
mondani.
- Azt bízza rám! - Julia fellapozta a jegyzettömbjét, és
bekapcsolta a magnót. Rájött, hogy vonakodó
interjúalannyal van dolga. Ez csupán annyit jelent, hogy
finomabban kell bánnia vele. Könnyed hangon kezdett
hozzá: - Nina, tudnia kell, hogy már Eve napirendje is
mennyire érdekli az embereket. Hogy mit reggelizik, milyen
zenét szeret, hogy este a televízió előtt fogyasztja-e el
könnyű vacsoráját. Sok ilyesmit magam is ki tudok deríteni,
ezért nem akarom ilyen közönséges dolgokkal rabolni az
idejét.
Nina továbbra is udvariasan mosolygott.
- Mint mondtam, Eve megkért az együttműködésre.
- Nagyon köszönöm. Azt szeretném hallani magától, hogy
milyen embernek tartja őt. Tizenöt éve dolgozik a közvetlen
közelében, ezért valószínűleg jobban ismeri, mint bárki más.
- Szeretném azt hinni, hogy a munkakapcsolat mellett
barátság is van köztünk.

- Nehéz egy fedél alatt élni valakivel, aki, a saját

szavaival élve, követelőző?
- Nekem sohasem tűnt nehéznek. - Nina felvetette a
fejét, miközben a borát iszogatta. - Az biztos, hogy
kihívásokkal jár. Az évek során Eve már sok kihívás elé
állított.
- Mit tart a legemlékezetesebbnek?
- Ó, erre könnyű válaszolni!- nevetett Nina. - Körülbelül öt
évvel ezelőtt, amikor a Hőhullámot forgatta, elhatározta,
hogy partit ad. Ebben még nem volt semmi szokatlan, Eve
imádja a partikat. De annyira elbűvölte a nassaui külső
helyszín, hogy a partit mindenáron egy szigeten akarta
megrendezni, ráadásul két héten belül. - Az emlék hatására
Nina udvarias mosolyát őszinte mosoly váltotta fel. - Próbált
valaha egy egész karibi szigetet kibérelni, Julia?
 - Nem mondhatnám.
- Megvannak a maga nehézségei, különösen akkor, ha
valamiféle modern komfortot is akar hozzá, például fedelet
a fejünk fölé, villamos áramot, vezetékes vizet. Sikerült
találnom egy elragadó kis helyet, körülbelül ötven
kilométerre St. Thomas partjaitól. Repülőgéppel
generátorokat vittünk oda, arra az esetre, ha trópusi vihar
kerekedne. Aztán persze ott volt még az ételek, italok,
porcelánok, ezüst evőeszközök és a szórakoztató
berendezések odaszállításának logisztikai feladata. Az
asztalok, a székek. A jég. - Nina lehunyta a szemét. -
Hihetetlen mennyiségű jég.
- Hogyan sikerült megoldania? Nina szeme rebbenve
kinyílt.
- Repülővel és hajóval. Vérrel és verítékkel. Három napig
ott voltam a helyszínen az ácsokkal, mert Eve tengerparti
pihenőkabinokat akart; a kertészekkel, mert Eve bujább,
trópusiabb környezetre vágyott; és néhány rémes élelmiszer
szállítóval. Ez volt Eve - hogy is mondjam, egyik
legérdekesebb ötlete.
Julia, kezét állára téve, érdeklődéssel hallgatta, arra
várva, hogy a teljes kép kialakuljon az agyában.
- És milyen volt a parti?
- Fenomenális. Annyi volt a rum, hogy egy csatahajót
lehetett volna úsztatni rajta, bennszülött zene, Eve pedig
úgy nézett ki a kék selyem szárongjában, mint a sziget
királynője!
- Árulja el nekem: hogyan lehet megtanulni szigetet
bérelni?
- A próba és tévedés módszerével. Eve-nél az ember
sohasem tudhatja, mit várhat, ezért fel kell készülnie
mindenre. Én könyvelői, lakberendezői, ingatlanközvetítői és
társastánc-tanfolyamot végeztem, többek között.
- És ezeken a tanfolyamokon sohasem fogta el a kísértés,
hogy továbblépjen, hogy valami más pályát válasszon?
 - Nem - felelte Nina a legkisebb habozás nélkül. -
Sohasem hagynám itt Eve-et.
- Hogy került ide hozzá?
Nina a borába bámult. Ujjával lassan körbesimította a
pohár száját.
- Tudom, hogy ez melodrámaian hangzik, de Eve
mentette meg az életemet.
- Szó szerint?
- A szó legszorosabb értelmében. - Nina válla
megmozdult, mintha le akarna rázni magáról minden
kétséget, hogy folytassa-e. - Kevesen ismerik a hátteremet.
Nem szeretek beszélni róla, de tudom, hogy Eve mindent el
akar mondani. Azt hiszem, jobb, ha magam mesélem el.
- Általában az a jobb.
- Az anyám gyenge nő volt, egyik férfitól a másikig
sodródott. Alig volt pénzünk, bérelt szobákban laktunk.
- És az apja?
- Ő elhagyott bennünket. Én egész kicsi voltam, amikor
az anyám újból férjhez ment egy kamionsofőrhöz, aki
ugyanannyit volt távol, mint otthon. Ez később áldásnak
bizonyult. - Nina hangjában mély fájdalom csengett. Ujjai
hol erősen szorították, hol lazán fogták a talpas pohár
hosszú szárát, és továbbra is úgy bámult a borba, mintha
valamilyen titok rejlene benne. - Anyagilag valamivel jobb
volt, és minden rendben ment - egy ideig - De aztán
nagyobb lettem. Erőt vett magán, és felpillantott. -
Tizenhárom éves voltam, amikor megerőszakolt.
- Jaj, Nina! - Juliába belehasított az a jeges fájdalom,
amelyet a nők az erőszak hallatán szoktak érezni. -
Sajnálom. Ösztönösen megfogta Nina kezét. – Sajnálom. -
Ezek után sokszor megszöktem - folytatta Nina, láthatóan
megnyugvást találva Julia ujjainak erős szorításában. - Az
első néhány alkalommal magamtól visszamentem. -
Halványan elmosolyodott. - Nem volt hova mennem. Később
ők vittek haza.
- És az anyja?
 - Nem hitt nekem. Nem akart hinni nekem. Nem volt
ínyére a gondolat, hogy a lánya a vetélytársnője lehet.
- Ez szörnyű!
- A valóság gyakran az. A részletek nem érdekesek -
folytatta Nina. - Aztán végleg megszöktem. Idősebbnek
hazudtam magam, ezért felvettek egy koktélbárba
pincérnőnek, és eljutottam a vezetői posztig. - Gyorsabban
kezdett beszélni, de nem úgy, mintha a legrosszabbon már
túl lenne, hanem úgy, mintha neki kellene rugaszkodnia a
továbbiaknak. - Az átélt dolgok segítettek abban, hogy csak
a munkámra koncentráljak. Nem randevúzgattam, nem
vonta el a figyelmemet semmi. Aztán elkövettem egy hibát.
Beleszerettem valakibe. Már közel jártam a harminchoz, és
nagyon megviselt a dolog.
Valami csillogott a szemében - könnyek vagy régi
emlékek, de ezt hamar eltakarták a szempillái, amikor
ajkához emelte a poharat.
- Ő csodálatosan jó volt hozzám, nagylelkű, tapintatos,
gyengéd. Feleségül akart venni, de én hagytam, hogy a
múltam romba döntsön mindent. Egy este dühbe gurult,
amiért nem mondtam igent, és otthagyott. Aztán egy
autóbalesetben meghalt.
- Nina kihúzta a kezét Juliáéból. - Én szétestem.
Öngyilkossággal próbálkoztam. Ekkor ismertem meg Eve-et.
Ő éppen a Sötét hajnalok forgatására készült, amelyben egy
öngyilkos feleséget kellett játszania. Én elszúrtam a dolgot,
mert kevés tablettát vettem be, és kórházban voltam
megfigyelésen. Eve beszélt hozzám és meghallgatott. Lehet,
hogy kezdetben csak a színésznő érdeklődése dolgozott
benne egy megformálandó figura iránt, de később
visszajött. Sokat tűnődtem, mit láthatott bennem, ami erre
késztette. Megkérdezte, hogy bánkódással akarom-e
elfecsérelni az életemet, vagy a magam javára akarom
fordítani. Én üvöltöttem és szitkozódtam vele. Ő megadta a
telefonszámát, és azt mondta, hívjam fel, ha úgy döntöttem,
hogy kezdeni akarok magammal valamit. Aztán azzal a
dögös járásával kivonult. Végül felhívtam. Ő pedig otthont
és munkát adott nekem. Ezt az életet. - Nina felhörpintette a
maradék bort. - Hát ezért bérelek neki szigetet, és teszek
meg bármit, amire megkér.
Néhány óra múlva Julia teljesen ébren volt. A Ninától
hallott történet kavargott a fejében. Eve Benedict
magánemberként sokkal összetettebb, mint az, akit a
nyilvánosság ismer. Vajon hány embert érintene meg egy
idegen tragédiája, és hányan próbálnának reményt nyújtani
neki? Nem csupán egy csekk kitöltésével, amit könnyű
megtenni, ha valakinek van pénze, és nem csupán
szavakkal, amelyek nem kerülnek semmibe, hanem
legrejtettebb kamrájuk, a szívük megnyitásával.
Julia könyv iránti elkötelezettsége új ösvényre terelődött.
Ezt a történetet már nem el akarta mondani, hanem el
kellett mondania.
Miközben agyában hosszabb távú tervek kezdtek
formálódni, eszébe jutott a papírlap, amely még mindig ott
lapult a zsebében. Most jobban foglalkoztatta, amióta
Brandon - könnyedén feltett kérdésére felelve - elmondta,
hogy a borítékot a bejárati verandán találta. Julia
végigfuttatta ujjait a lapon, aztán visszahúzta őket, mielőtt
engedett volna a késztetésnek, hogy előhúzza és újra
elolvassa. Inkább felejtsük el, mondta magában.
Az éjszaka egyre hűvösebb lett. Rózsaillatú szellő
borzolta a leveleket. A távolban egy pávatyúk rikoltott. Julia
felismerte a hangot, mégis megborzongott. Emlékeztetnie
kellett magát, hogy itt legfeljebb az a veszély fenyegeti,
hogy túlságosan hozzászokik a fényűzéshez.
Erre nincs sok esélye, gondolta, miközben lehajolt, hogy
felemelje egyik lerúgott szandálját. Úgy vélte, ő nem is
érezné jól magát szőrmék és gyémántok között. Egyesek
erre születnek- a kopott bőrt a kamra felé hajította -, mások
nem.
Amikor arra gondolt, milyen gyakran hányja el a
fülbevalóit, vagy hagyja a kiskabátját összegyűrve az autó
csomagtartójában, beismerte, hozzá jobban illik a vászon és
a strassz.

Ráadásul hiányzott az otthona. Annak egyszerűsége,

saját holmijának megszokott rendben tartása, a hólapátolás.
Híres és ragyogó emberekről írni, az egy dolog. De úgy élni,
ahogy ők, az más.
Újból bekukkantott Brandon szobájába. A gyerek a hasán
elterülve feküdt, arcát a párnájába fúrta. Legújabb
építkezése szép rendben állt a szoba közepén. Összes
kisautója gondosan megszerkesztett forgalmi dugóban az
íróasztalán. Brandonnál mindennek megvan a maga helye.
Ez a szoba - amelyben bizonyára híres és befolyásos
emberek aludtak - most teljes egészében az ő kisfiáé. Az ő
illata tölti be: a pasztellkréta és a gyermekek verítékének
furcsán édes, kissé vad aromája.
Julia az ajtófélfának dőlve mosolygott a fiára. Tudta,
vihetné akár a Ritzbe, de egy barlangba is pottyanthatná,
Brandon egy napon belül elkerítené saját kis világát, és jól
érezné magát benne. Julia azon tűnődött, vajon honnan
vette ezt a magabiztosságot, ezt a képességet arra, hogy
minden környezetből kisajátítson magának egy kis teret.
Nem tőle, gondolta Julia. Nem is attól a férfitól, akitől ez a
gyerek megfogant benne. Ilyenkor mindig elfogja a
kíváncsiság, vajon kitől származnak ezek a gének, amelyek
észrevétlenül bújtak meg benne, hogy aztán a fiában
törjenek a felszínre. Biológiai szüleiről semmit sem tud, és
soha nem is akart tudni - csak ilyenkor, éjjel, amikor egyedül
van, a fiát nézi - és tűnődik.
Nyitva hagyta Brandon szobájának ajtaját, ezzel a régi
szokásával nem tud felhagyni. Saját szobája felé közeledve
túlságosan nyugtalannak érezte magát az alváshoz is, a
munkához is. Tréningnadrágba bújt, lement a lépcsőn, aztán
kilépett a házból, az éjszakába.
Odakinn a holdfény hosszú, ezüstös, elkeskenyedő
sugarai világították meg a kertet. Csend volt, az a páratlan
csend, amelyet a manhattani évek után, mostanában
kezdett értékelni. Hallotta a fákon átszűrődő levegőt, a
rovarok ciripelésének finom árapályát. Bármilyen nagyszerű
is a levegő Los Angelesben, itt minden lélegzetvétel egy
korty nektárral és csillagporral ér fel.
Julia elsétált az asztal mellett, amelynél délután ült és
szócsatát vívott Paul Winthroppal. Furcsa, gondolta most,
hogy már nem is emlékszik rá, mikor beszélgetett utoljára
ennyire személyes dolgokról egy férfival. Mégis úgy vélte,
hogy semmivel sem ismerik jobban egymást, mint azelőtt.
Többet kell kiderítenie Paulról - már ami Eve-et illeti. Most
már biztos benne, hogy ő volt az a kisfiú, akiről Eve
Brandonnak mesélt. A kisfiú, aki szerette a mignont. Julia
nehezen tudta Pault torkos kisfiúként elképzelni.
Milyen anyafigura lehetett Eve Benedict? Miközben ezt
latolgatta, Julia elbiggyesztette a száját. Ebből a
szemszögből is meg kell vizsgálnia őt. Milyen lehetett Eve -
engedékeny, könnyelmű, odaadó, tartózkodó? Elvégre
sohasem volt saját gyermeke! Hogyan viszonyult az életébe
futólag bekapcsolódó és onnan kilépő mostohagyerekekhez?
És ők hogyan emlékeznek rá?
Milyen lehet a kapcsolata Drake Morrisonnal, az
unokaöccsével? Vele vérrokonok. Érdekes lenne
elbeszélgetni Drake-kel Eve-ről - a nagynénjéről, nem pedig
az ügyfeléről.
Julia csak akkor eszmélt rá, hogy mélyen besétált a
kertbe, amikor meghallotta a hangokat. Azonnal felismerte
Eve Whisky ízű hangját, és rögtön érzékelte benne a
szokásostól eltérő, árnyalatnyi különbséget is. Most lágyabb,
gyengédebb volt ez a hang, és az a teltség érződött benne,
amely olyankor járja át egy nő hangját, amikor a
szeretőjével beszél.
A férfi hangja olyan egyértelmű volt, mint egy
ujjlenyomat: mély, reszelős, mintha smirglivel csiszolt
hangszalagokból jönne.
 Victor Flannigan - a negyvenes és ötvenes évek legendás
férfisztárja, a hatvanas évek rámenős és veszedelmes
hősszerelmese, aki a hetvenes években sem tűnt el. Bár a
haja megőszült, és arcát mély ráncok szántják, még mindig
érzékiséget és stílust visz a filmvászonra. Mi több, sokan a
világ egyik legjobb színészének tartják.
Három filmben játszott együtt Eve-vel, három ragyogó,
szenvedélyes történetben, amelyek pletykák özönét
indították el a filmvásznon kívüli románcról. Victor Flannigan
azonban nős, ráadásul buzgó katolikus. Időnként ma is
suttognak róla és Eve-ről ezt-azt, de ez már nem borzolja fel
a kedélyeket.
Kettejük összefonódó nevetését hallva, Julia tudta, hogy
szeretők beszélgetésének lett fültanúja.
Első gondolata az volt, hogy gyorsan sarkon fordul, és
visszasiet a vendégházba. Hiába életrajzíró, azért ilyen
otrombán nem zavarhatja meg az intim pillanatot. A hangok
egyre közeledtek. Julia ösztönösen visszalépett a kerti útról
a fák közé, és az árnyékba húzódva várta meg, amíg
elmennek mellette.
- Olyannak ismersz, aki nem tudja, mit csinál?- kérdezte
Eve. Belekarolt Victorba, és fejét a férfi széles vállához
döntötte. Az árnyékból leskelődő Julia rájött, hogy még
sohasem látta Eve-et szebbnek, boldogabbnak.
- Igen. - A férfi megállt, és két kezébe fogta Eve arcát.
Nem sokkal magasabb Eve-nél, de a testalkata akár egy
bikáé, izomból épített, szilárd fal. Ősz haja ezüst sörényként
világított a holdfényben. - Gondolom, én vagyok az
egyetlen, aki életben maradhat, miután ezt kimondta.
- Vic, drága Vic! - Eve merően bámult abba az arcba,
amelyet évtizedek óta ismer és szeret. Ahogy most elnézte,
látta rajta a kort, és miközben felidézte az ifjúságot, vissza
kellett tartania a torkában felgyülemlő könnyeket. - Ne félts
engem. Nem véletlenül ragaszkodom ehhez a könyvhöz. Ha
elkészül-- Eve a férfi csuklója köré fonta az ujjait, mert
érezni akarta a pulzusában lüktető életerőt -, a kandalló
előtt összegömbölyödve fogunk olvasgatni belőle
egymásnak.
- Minek felidézni mindezt, Eve?
- Azért, mert itt az ideje. Nem volt minden rossz. Az az
igazság- mondta Eve nevetve, és arcát a férfiéhoz szorította
-, hogy amióta elszántam magam rá, azóta kénytelen
vagyok gondolkodni, emlékezni, átértékelni. Rájöttem,
mennyi öröm van abban, hogy az ember egyszerűen csak
él.
Victor megragadta Eve kezét, hogy az ajkához vonja.
- Az életben senkitől sem kaptam többet, mint tőled.
Mindig azt kívánom…
- Nem!- vágott közbe Eve a fejét rázva. Julia látta a
szemében csillogó könnyeket. – Ne kívánj semmit! Ami
megtörtént, az a miénk. Én semmit sem bánok.
- Még a részeg civakodásainkat sem? Eve nevetett.
- Egyiket sem. Bár néha kiborít, hogy Betty Ford ki tudott
józanítani. Te voltál a legszexibb részeg pasas, akit valaha
ismertem.
- Emlékszel arra, amikor elloptam Gene Kelly kocsiját?
- Az Spencer Tracyé volt, áldja meg az isten.
- Ó, igen, mindannyian írek vagyunk. Ketten elmentünk a
kocsijával Vegasba, és onnan hívtuk fel őt.
- Sokkal érdekesebb, hogy ő minek nevezett bennünket?
- Eve a férfihoz bújt, belélegezte az illatokat, amelyek
annyira hozzá tartoztak. Dohány, borsmenta és az évtizedek
óta használt fenyőillatú arcszesz. - Olyan szép idők voltak,
Victor!
- Azok voltak. - A férfi hátrább húzódott, a nő arcát
vizsgálgatta, és elragadónak találta, mint mindig. Vajon ő az
egyetlen, tűnődött magában, aki ismeri Eve gyengeségeit,
azokat a lágy pontokat, amelyeket elrejt a kíváncsi világ
elől?
Nem akarlak megbántani, Eve, de ezzel sokakat, sok
rosszindulatú embert magad ellen fordítasz.
 Ahogy Eve elmosolyodott, Victor ragyogást látott a
szemében.
- Te vagy az egyeden, aki „rágós vén tyúk”-nak nevezett,
és megúszta élve. Elfelejtetted?
- Nem. - A férfi hangja érdessé vált. - De te az én rágós
vén tyúkom vagy, Eve.
- Akkor bízz bennem!
- Benned igen, de ez az írónő más tészta.
- Tetszene neked. - Eve a férfihoz dőlt, és behunyta a
szemét. - Árad belőle az igényesség és a tisztesség. Jó
választás, Vic. Megvan benne az erő, hogy befejezze, amit
elkezd, és a becsvágy, hogy valami jót hozzon ki belőle.
Biztos vagyok benne, hogy az ő szemén keresztül tetszeni
fog nekem az életem története.
A férfi fel-le futtatta a kezét Eve hátán, és érezte a felizzó
parazsat. Eve-vel a vágy sohasem öregszik vagy halványul.
- Tudom, hiába is próbálnálak lebeszélni bármiről, amit a
fejedbe vettél. Isten a tanúm, hogy mindent bedobtam,
mielőtt hozzámentél Rory Winthrophoz.
Eve nevetése lágy és csábító volt, mint az ujjai,
amelyekkel végigcirógatta a férfi tarkóját.
- És még mindig féltékeny vagy, amiért igyekeztem
elhitetni magammal, hogy ugyanúgy tudnám szeretni őt,
mint téged.
Victorba belehasított a fájdalom, de ennek csak egy
része volt a féltékenység.
- Nem volt jogom hozzá, hogy visszatartsalak, Eve. És
most sincs.
- Sohasem tartottál vissza. - Eve megragadta a férfit, akit
mindig is akart, de sohasem lehetett teljesen az övé. - Ezért
van az, hogy soha senki nem számított nekem, csak te.
A férfi szája Eve-ére tapadt, ahogyan már ezerszer,
egyenesen, szenvedélyesen és csendes kétségbeeséssel.
- Istenem, én szeretlek téged, Eve! - mondta nevetve,
amikor érezte, hogy keménnyé válik, mint a vas. - Még tíz
évvel ezelőtt is itt helyben hanyatt dobtalak volna, de
manapság már ágyra van szükségem.
- Akkor gyere az én ágyamba! Kéz a kézben siettek el.
Julia még sokáig állt ott, az árnyékban. Nem volt
zavarban nem is az a bizsergés fogta el, amit akkor érzünk,
amikor megtudunk egy titkot. Arcán végigcsorogtak a
könnyek, azok a fajta könnyek, amelyeket egy különösen
szép zene vagy egy tökéletes naplemente szokott
előcsalogatni.
Ez maga a szerelem. A tartós, kiteljesedett, adakozó
szerelem. Julia rájött, hogy a szépségen túl irigységet érez.
Vele senki sem andalog a holdfényes kertben. Senki sincs,
akitől a hangja ilyen pézsmaillatú tónust kapna. Senki.
Egyedül ment vissza a házba, hogy nyugtalanul töltse az
éjszakát az üres ágyban.
A Denny’s sarki bódéja igen távol állt a színvonalas
reggeliző helytől, de Drake legalább biztos lehetett abban,
hogy itt nem fog ismerősbe botlani. Senkibe, aki számít. A
második csésze kávéhoz rendelt három vastag palacsintát
sonkás tojással. Ha ideges volt, mindig rájött az éhség.
Delrickio késett.
Drake három csomag cukrot tett a kávéjába, és öt perc
alatt harmadszor nézte meg Rolex óráját. Igyekezett nem
izzadni. Ha felmert volna kelni az asztaltól, akkor beszalad a
férfimosdóba, hogy a tükörben megnézze a frizuráját.
Óvatosan végigsimított a haján, hogy meggyőződjön róla,
minden tincs a helyén van. Ujjait végigfuttatta selyem
nyakkendőjének csomóján, az is szorosan ült a helyén.
Pedánsan lesimította zakójának ujját. Lapos, arany
mandzsettagombja csak úgy villogott monogramos ingének
elefántcsontszínű, ropogós lenvásznán.
Minden a megjelenésen múlik. A Delrickióval való
találkozásnál higgadtnak, magabiztosnak, összeszedettnek
kell tűnnie, noha belül most is az a reszkető térdű kisfiú volt,
akit a fáskamránál szoktak elnáspángolni.
 Bármilyen durvák voltak is azok a verések, semmiségnek
számítanak ahhoz képest, ami akkor történik majd vele, ha
nem tudja sikerre vinni ezt a találkozót.
Amikor az anyja osztotta ki, akkor legalább élve
megúszta. Anyja nem volt híve a verésnek, elkényeztette a
fiát. A pálcát csak olyankor vette elő, amikor szeme
elködösült a vallásos buzgalomtól.
Delrickiót inkább a szigorú üzletszerűség jellemzi. Ő azzal
a higgadt szakértelemmel hasítaná ki Drake létfontosságú
szerveit, amellyel az ember a körmét vagdossa.
Drake éppen negyedszer pillantott az órájára, amikor
Delrickio megérkezett.
- Túl sok kávét iszol - mondta mosolyogva, miközben
leült. - Nem egészséges. Michael Delrickio hatvan felé
közeledett. A koleszterinszintjére ugyanúgy ügyelt, mint
apjától örökölt üzleti vállalkozására, ezért életerős és
gazdag volt. Olajbarna bőre, amelyet rendszeres heti
arcápolással tartott karban, éles kontrasztot alkotott
acélszürke hajával és dús bajszával. Keze sima volt, hosszú,
elkeskenyedő ujjai akár egy hegedűművészéi. Egyetlen
ékszert viselt: arany karikagyűrűjét. Keskeny, finom
metszésű arcán alig volt ránc. Mélybarna szeme elnézően
tudott mosolyogni az unokáira, könnyezni egy-egy szárnyaló
dallamon, de teljesen kifejezéstelen maradt, amikor a férfi
valakinek a megverésére adott utasítást.
Az üzleti ügyek érzelmileg nemigen érintették.
Delrickio szerette Drake-et, afféle atyáskodó módon, bár
hülyének tartotta. Ez az elnéző szeretet késztette arra, hogy
személyesen találkozzon vele, és ne valamilyen kevésbé
finom lelkű fickót küldjön maga helyett, aki átszabná Drake
csinos arcát.
Delrickio odaintett egy pincérnőt. Az étterem zsúfolt volt,
nyafogó gyerekektől és evőeszközök zörgésétől hangos, de
őt azonnal kiszolgálták. A hatalom olyan finoman lengte
körül alakját, mint olasz öltönye.
 - Grapefruitlét hozzon - mondta enyhén bostoni
akcentusával -, egy tál dinnyegolyót, nagyon hidegen, és
egy pirítóst teljes kiőrlésű búzából, szárazon. - Amikor a
pincérnő elment, Drake-hez fordult:- Jól vagy?
- Igen - felelte Drake, és érezte, ahogy a hónalja
bepárásodik. - És ön?
- Egészséges vagyok, mint a makk! - Delrickio hátradőlt,
és megpaskolta lapos hasát. - Még mindig az én Mariám
készíti a legjobb linguinit az egész államban, de én
csökkentettem az adagomat, ebédre csak egy salátát
eszem, és hetente háromszor lejárok az edzőterembe. Hat
alatt van a koleszterinem!
- Ez nagyszerű, Mr. Delrickio!
- Csak egy testünk van.
Drake nem akarta, hogy az ő egyetlen testét úgy
összeszabdalják, mint egy pulykáét.
- Hogy van a családja?
- Remekül - mosolygott Delrickio, a szerető családapa. -
Angelina a múlt héten újabb fiúunokával ajándékozott meg.
Már tizennégy unokám van. - Szeme bepárásodott. - A férfi
gondoskodhat a halhatatlanságról. Neked is, Drake, el
kellene már venned egy helyes lányt, és gyerekeket
csinálni. Ez értelmet adna az életednek. - Előrehajolt, hogy
komoly, aggódó apa módjára bölcs tanácsot adjon. - Szép
nőket megkefélni, egy dolog. A férfi mégiscsak férfi. De a
családot nem pótolhatja semmi!
Drake-nek sikerült kipréselnie magából egy mosolyt,
miközben felemelte a csészéjét.
- En még keresem az igazit.
- Ha majd nem a farkaddal fogod keresni, hanem a
szíveddel, akkor meg is találod. – Delrickio felsóhajtott,
miközben az ételt felszolgálták, aztán felvont szemöldökkel
latolgatta, mennyi zsírt tartalmazhat Drake-é. - Akkor tehát--
szinte összerezzent, látva, hogy Drake alaposan meglocsolja
sziruppal a palacsintáját, aztán előkelően a villájára vett egy
dinnyegolyót - Most visszafizeted az adósságodat.
 Drake-nek torkán akadt a falat. Miközben küszködve
próbálta lenyelni, érezte, hogy egy keskeny verejtékcsík
gördül le az oldalán.
- Mint tudja, egy kis hullámvölgybe kerültem. Most éppen
átmeneti pénzzavarban vagyok. - Újabb adag szirupot öntött
a palacsintájára, miközben Delrickio komótosan fogyasztotta
a gyümölcsöt. - Kész vagyok a tíz százalékát megadni, a
tisztesség kedvéért.
- Tíz százalékát-- Delrickio elbiggyesztett szájjal
gyűszűnyi szamócadzsemet kent a pirítósára. - És a
maradék kilencvenezer?
Kilencvenezer. A szó kalapácsütésként visszhangzott
Drake koponyájában.
- Amint rám mosolyog a szerencse. Csak egyszer kell
nyernem. Delrickio ajkához nyomkodta a szalvétáját.
- Ezt mondtad korábban is.
-Tudom, de most…
Delrickiónak csak fel kellett emelnie a kezét, hogy
félbeszakítsa Drake sietős magyarázkodását.
- Én kedvellek téged, Drake, ezért figyelmeztetlek, hogy
a hazárdjáték bolondság. Nálam hozzátartozik az üzlethez,
de nyugtalanít, hogy te az egészségedet kockáztatod holmi
pontarányok miatt.
- Majd behozom a Szuper Kupán. - Drake sebesen enni
kezdett, hogy betöltse a beleiben a félelemtől keletkezett
űrt. - Csak egy hetet kérek.
- És ha veszítesz?

- Nem fogok - felelte Drake kétségbeesett mosollyal,

miközben a veríték patakokban folyt végig a hátán.
Delrickio folytatta az evést. Egy falat dinnye, egy falat
pirítós, egy korty gyümölcslé. A mellettük lévő asztalnál egy
nő a magas etetőszékbe ültetett egy pici gyereket. Delrickio
az apróságra kacsintott, aztán a megszokott sorrendben
folytatta: dinnye, pirítós, gyümölcslé. Drake úgy érezte,
hogy a palacsinta összeáll a gyomrában.
 - A nénikéd jól van?
- Eve? - Drake megnyalta az ajkát. Azon kevesek közé
tartozott, akik tudtak Delrickio és a nagynénje rövid, forró
kapcsolatáról. Drake sohasem volt biztos benne, hogy ezt
előnynek tekintheti-e. - Jól van.
- Hallom, ki akarja adatni a memoárjait.
- Igen. - Bár gyomra tiltakozott ellene, Drake ivott még
egy kis kávét. - Vagyis idehozatott keletről egy írót, akivel
megíratja az önéletrajzát.
- Egy fiatal nőt.
- Julia Summerst. Úgy tűnik, érti a dolgát.
- És mi mindent akar a nénikéd a nyilvánosság elé tárni?
Drake kis megkönnyebbülést érzett, hogy a beszélgetés
ilyen fordulatot vett. Alaposan megkent vajjal egy darab
pirítóst.
- Ki tudja? Eve-nél minden a pillanatnyi hangulatától
függ.
- De te majd megtudod.
A hangsúlytól Drake elhallgatott, a kezében tartott kés
megállt a levegőben.
- Nekem nem mondja el az ilyesmiket.
- Te majd megtudod - ismételte meg Delrickio. - És kapsz
még egy hetet. Szívességért szívességet. - Delrickio
mosolygott. - Így megy ez barátok között. És a családban.
A medencébe merülve Eve fiatalnak érezte magát. A
Victorral töltött éjszaka után megint ügy ragyogott, mint egy
fiatal lány. A megszokottnál később, vakító fejfájással
ébredt, de a gyógyszer, most pedig a hideg, tiszta víz
elviselhetővé tette a fájdalmat.
Lassú tempókkal úszott, módszeresen, élvezve karjának
és lábának pontos mozdulatait. A test használata
mindennapi dolog, de Eve már ezt is megtanulta értékelni.
Az elmúlt éjszaka nem semmi volt, gondolta, miközben
az oldalára fordult a vízben. Victorral mindig hihetetlen volt
a szex. Szenvedélyes vagy gyengéd, lassú vagy őrült
tempójú. Isten a tudója, hogy az évek során minden
lehetséges módon szeretkeztek már.
Ez az éjszaka gyönyörű volt. Victor ölelése, miután a
szenvedély kihunyt, együtt szunyókálni, mint két vén
csataló, aztán arra ébredni, hogy a férfi újra a testébe hatol.
Egyetlen férfi, egyetlen szeretője sem volt Victorhoz
fogható, mert minden férfi, minden szerető közül ő volt az
egyetlen, aki igazán rabul ejtette a szívét.
Volt idő, sok-sok évvel ezelőtt, amikor kétségbe ejtették a
férfi iránti érzelmei, amikor szitkozódva, őrjöngve, öklét
harapdálva kelt ki a sors ellen, amely megtagadja tőlük,
hogy együtt élhessenek. De ez az idő elmúlt. Ma már
minden együtt töltött óráért hálás.
Eve kiszállt a medencéből, didergett, amikor a hűvös
levegő megcsapta vizes bőrét, aztán magára húzta hosszú,
piros frottír köntösét. Travers, mintha csak a végszóra várt
volna, sietve hozta tálcán a reggelit és a hidratálókrémes
flakont.
- Nina szólt Juliának? - kérdezte Eve.
Travers az orrán keresztül szívta be a levegőt. Úgy
szuszogott, mint a forraló edényből feltörő gőz.
- Már jön.
- Akkor jó. - Eve fogta a flakont, ráérősen felrázta, és
közben a házvezetőnőt figyelte. - Nem kellene ennyire
kimutatnod a rosszallásodat.

- Gondolok, amit gondolok.

- És tudod, amit tudsz- tette hozzá Eve kis mosollyal. - Mi
bajod vele? Travers sürögve-forogva helyezte el a reggelit a
ragyogó fehér asztalon.
- Legjobb lenne, ha hazaküldené a nőt, és elfelejtené az
egészet. Csak kihívja maga ellen a sorsot. Ezért senki sem
fog köszönetet mondani.
Eve gyakorlott ujjakkal kente szét a hidratálókrémet az
arcán.
 - Szükségem van rá - mondta egyszerűen. - Egyedül nem
tudom megcsinálni. Travers ajkai elkeskenyedtek.
- Egész életében mindent megcsinált, amit csak akart.
Ebben téved. Eve az asztalhoz ült, aztán bekapott egy szem
málnát.
- Remélem, nem. Ennyi.
Travers visszatrappolt a ház felé. Eve arcáról nem tűnt el
a mosoly, miközben orrára csúsztatta a napszemüvegét, és
Juliát várta. Nem kellett sokáig várnia. A sötét lencse mögül
figyelte a lányt. Kényelmes cipőjét, testhez simuló, királykék
nadrágját és ropogós csíkos blúzát meglátva, levonta
következtetéseit. Valamivel oldottabb, de még mindig
óvatos, állapította meg Eve a testbeszéd és az öltözék
alapján.
Vajon mikor alakul ki köztük valamiféle bizalom, ha
egyáltalán kialakul?
- Remélem, nem bánja, ha idekinn beszélgetünk. - Eve a
mellette lévő kárpitozott székre mutatott.
- Nem, dehogy. - Julia azon tűnődött, vajon hányan
láthatták ezt a híres arcot smink nélkül, és hányan
tudhatják, hogy szépsége a bőrében és csontozatában rejlik,
nem a fortélyokban. - Ahol a legoldottabban érzi magát,
nekem megfelel.
- Ugyanezt mondhatnám én is. - Eve gyümölcslét töltött,
és felvonta a szemöldökét, amikor Julia megrázta a fejét,
jelezve, hogy nem kér pezsgőt bele. - Szokott valaha
lazítani? - kérdezte a lánytól.
- Természetesen, de nem munka közben.
Eve elmélázva kortyolt bele a mimózaitalba, és
ízletesnek találva azt, megint hörpintett belőle.
- És mit tesz? Mármint a lazítás érdekében.
Julia kizökkent nyugalmából, és hebegni kezdett.
- Hát, én…
- Most megfogtam! - mondta Eve gyors, kéjes nevetéssel.
- Hadd jellemezzem, megengedi? Maga irigylésre méltóan
fiatal és csinos. Odaadó anya, akinek a gyerek a mindene,
és eltökélte, hogy jól fogja felnevelni. A munkája csak a
második helyen áll, bár kemény józansággal végzi. Az
etikettet, az illemet és a jó modort megveti, különösen
azért, mert egész fegyelmezett magatartása mögött egy
kemény és szenvedélyes nő rejtőzik. A becsvágy titkos
kísérője, amelyet szinte szégyell. A férfiak nagyon hátul
kullognak a fontossági sorrendben, azt hiszem, valahol
Brandon zoknijainak összehajtogatása után.
Juliának minden akaratát össze kellett szednie, hogy
megőrizze higgadt arckifejezését. Szemének heves
villanását azonban nem tudta elnyomni.
- Ahogy elmondja, nagyon unalmas lehetek.
- Inkább bámulatos - javította ki Eve, és megint a málnás
tálba nyúlt. - Bár a kettő néha majdnem ugyanaz. Az igazat
megvallva, azt reméltem, hogy ki tudom hozni a sodrából,
hogy kirázhatom abból a félelmetes önuralmából.
- Miért?
- Szeretném hinni, hogy egy emberi lénynek tárom fel a
lelkemet. - Eve megvonta a vállát, és letörte egy leveles
tésztából sütött croissant végét. - Abból a kis
pengeváltásból, ami tegnap este a vacsoránál Paul és maga
között zajlott, egészséges temperamentumot éreztem ki. Én
bámulom a temperamentumot.
- Nem mindannyian vagyunk abban a helyzetben, hogy
szabadjára engedjük a magunkét. - Juliáé azonban még
mindig ott izzott a szemében.
- Én emberi lény vagyok, Miss Benedict.
- Eve.
- Én emberi lény vagyok, Eve, olyannyira, hogy kiborít, ha
manipulálnak. - Julia kinyitotta az aktatáskáját, hogy
kivegye a jegyzettömbjét és a magnóját. - Maga küldte őt
hozzám tegnap?
Eve szélesen mosolygott.
- Én? Kit?

- Paul Winthropot.
 - Nem. - Eve arcán őszinte meglepetés és kíváncsiság
jelent meg, de Julia emlékeztette magát, hogy színésznővel
van dolga. - Paul meglátogatta?
- Igen. Úgy tűnik, aggódik a könyv miatt, illetve amiatt,
hogy hogyan fogom megírni.
- Ő mindig nagy védelmezőm volt. - Eve étvágya
mostanában változó volt. A reggeli többi részét most
mellőzte, inkább rágyújtott. - És el tudom képzelni, hogy
maga izgatja.
- Nem hiszem, hogy a személyem izgatná.
- Ugyan! - Eve megint elnevette magát, de azért dolgozni
kezdett benne a gondolat. - Drágám, a legtöbb nő a nyelvét
lógatva lohol utána, miután öt percet eltöltött vele.
Elkényeztetett fiú. A külseje, a bája, a személyisége mélyén
vibráló nyers szexualitás alapján ez nem is lehet másképp.
Én már csak tudom - tette hozzá beszívva a füstöt. - Én az
apjába estem bele.
- Meséljen róla! - Julia az alkalmat kihasználva
bekapcsolta a magnót. - Rory Winthropról.
- Ó, Rory! - Az arca egy bukott angyalé, a lelke egy
költőé, a teste egy istené, az agya egy tüzelő szukát üldöző
dobermanné volt. - Eve megint felnevetett, de a
nevetésében nem volt semmi rosszmájúság, csak bölcs,
érett humor. - Mindig arra gondoltam, milyen kár, hogy nem
sikerült. Szerettem azt a gazembert. Roryval az volt a baj,
hogy valahányszor erekciója támadt, mindig úgy érezte,
nem szabad elvesztegetnie. Francia szobalányok, ír
szakácsnők, vezető színésznők és csillogó kis ringyók. Ha
egy pillantástól felállt neki, Rory férfiúi kötelességének
érezte, hogy bedöfje valahova. - Szélesen elmosolyodott, és
újra teletöltötte a poharát gyümölcslével és pezsgővel. - A
hűtlenségét még elviseltem volna, mert nem a személyem
ellen irányult, de Rory ott vétette el, hogy azt hitte, muszáj
hazudnia. Ki nem állhattam, hogy a férjem olyan butának
képzel, hogy elhiszem a szánalmas kis meséit.
- A hűtlensége nem zavarta?
 - Ezt nem mondtam. A válás túl tiszta és fantáziátlan
módja annak, hogy megfizessünk egy férfinak a
félrelépéseiért. Én a bosszúban hiszek, Julia. - Eve olyan
élvezettel forgatta a nyelvén ezt a szót, mint a pezsgőt. - Ha
többet törődtem volna Roryval, és kevesebbet Paullal, hát
akkor, mondjuk úgy, hogy a dolgok csattanósabb véget
értek volna.
Juliát megint a megértés bizsergő érzése fogta el. Ő
maga is túlságosan törődött egy gyerekkel ahhoz, hogy ne
tegye tönkre az apját.
- Bár a Roryval való kapcsolata évekkel ezelőtt véget ért,
a fiával ma is szeretetteljes kapcsolatban áll.
- Szeretem Pault. Ez a szeretet áll a legközelebb ahhoz,
amit egy saját gyerek iránt éreznék. - Eve egy mozdulattal
elhessentette az érzést, de amint a cigarettáját elnyomta,
rágyújtott egy másikra. Milyen nehéz lehetett ezt
kimondania-- Nem olyan szokványos anyafiguraként, mint
maga - mondta halvány mosollyal -, de az anyja akartam
lenni. Éppen negyven múltam, és pontosan abban a korban
voltam, amikor egy nő már tudja, hogy biológiailag kifutott
az időből. És akkor ott volt ez az okos, szép gyerek,
pontosan annyi idősen, mint a maga Brandonja. - Megint
ivott, hogy időt nyerjen, amíg úrrá lesz az érzelmein. - Paul
volt az egyetlen esélyem.
- És Paul anyja?
- Marion Heart? Ragyogó színésznő volt, Hollywooddal
szemben kissé sznob. Végtére is ő a színházat testesítette
meg. Roryval ide-oda rángatták a gyereket New York és Los
Angeles között. Marion egyfajta távolságtartó szeretettel
kezelte Pault, mint egy kis háziállatot, amelyet hirtelen
elhatározásból megvett, és most etetnie és sétáltatnia kell.
- De hát ez szörnyű!
Eve most először fedezett fel valami igazi érzelmet Julia
hangjában, valamit, ami összhangban áll a szemében
felvillanó indulatokkal.
 - Rengeteg nő van így ezzel. Maga ezt nem hiszi el
nekem - tette hozzá -, Brandon miatt. De állítom, hogy nem
minden nő született anyának. Nem bántották a gyereket,
sem Rory, sem Marion nem tett neki szándékosan rosszat.
Nem is hanyagolták el. Csupán egyfajta jóindulatú
érdektelenséggel kezelték.
- Ez biztosan fájt neki- mormolta Julia.

- Az embernek nem mindig hiányzik az, amit nem ismer. -

Eve észrevette, hogy Julia abbahagyta a jegyzetelést, és
csak hallgatja őt. - Amikor megismertem, Paul intelligens és
nagyon öntelt gyerek volt. Nem léphettem csak úgy be az
életébe, hogy eljátsszam a szerető anyát, még akkor sem,
ha tudtam volna, hogyan kell. De én odafigyeltem rá, és
élveztem a társaságát. Igazság szerint gyakran arra
gondolok, hogy azért mentem hozzá Roryhoz, mert teljesen
belebolondultam a fiába.
Eve hátradőlt, láthatóan örömét lelve ebben az
emlékben.
- Természetesen Roryt már egy ideje ismertem.
Ugyanazokban a körökben forogtunk. Megvolt köztünk a
vonzalom, pattogtak a szikrák, de mindig rossz volt az
időzítés. Amikor én szabad voltam, ő foglalt volt, és fordítva.
Aztán együtt játszottunk egy filmben.
- A Festett arcban.
- Igen, egy romantikus vígjátékban. Átkozottul jó film volt,
az egyik legnagyobb élményem. Metszően szellemes
szöveg, kreatív rendező, elegáns kosztümök, és egy partner,
aki lángra tudta lobbantani azokat az érzéki szikrákat. A
forgatás megkezdése után két héttel már a vásznon kívül is
lobogtunk.
Eve kissé részegen és igen hanyagul sétált be Rory
malibui tengerparti házába. A forgatás sokáig tartott. Utána
kettesben elbújtak egy lepusztult étkezdében, hogy sört
nyakaljanak, és zsíros ételeket faljanak. Rory egymás után
dobálta be a pénzérméket a wurlitzerbe, így nevetésüket és
évődésüket mindvégig a Beac-Boys zenéje kísérte.
A hippi mozgalom akkoriban bontakozott ki Kaliforniában.
A lebujok főként tinédzserekkel és főiskolásokkal volt tele,
hajuk hosszan omlott le batikolt pólójuk hátán.
Egy marihuánától megrészegült kislány szerelemfüzért
csúsztatott Rory nyaka köré, miközben a férfi két dollárt
dobott a wurlitzerbe.
Mindketten befutott sztárok voltak, itt azonban nem
ismerték fel őket. A hely törzsvendégei, ezek a gyerekek
nem olyan filmekre költötték a pénzüket, amelyekben Eve
Benedict és Rory Winthrop játszott, hanem koncertekre,
kábítószerre és füstölőkre. Woodstockot csupán három év és
a kontinens szélessége választotta el tőlük.
Eve-et és Roryt nem különösebben izgatta Vietnam vagy
a szitárzene. Otthagyták az étkezdét, hogy a sörtől és a
várakozástól megrészegülten Malibura döngessenek Rory
lehajtott tetejű Mercedesén. Eve gondosan időzítette ezt az
éjszakát. Másnap nem volt forgatás, így nem kellett
aggódnia duzzadt szeme miatt. Bármennyire vágyott egy
szerelmes éjszakára, azért ízig-vérig filmsztár volt.
Józanul határozta el, hogy Roryt a szeretőjévé teszi. Az
életében olyan űrök tátongtak, amelyekről tudta, hogy
többé senki sem fogja betölteni őket, de be tudta őket
takarni, legalábbis időnként, egy kis időre.
A széltől vadul összezilált hajjal, cipőjét a férfi kocsijának
padlóján hagyva, Eve gyorsan körbejárta a nappalit. Magas,
csillogó famennyezet, végig üvegből épített falak, a
hullámok zaja. Itt, gondolta, miközben leereszkedett a
hatalmas kőkandalló előtti szőnyegre. Itt és most.
Mosolyogva nézett fel a férfira. A sietve meggyújtott
gyertyák fényében hihetetlenül szép volt. Bronzbarna bőr,
mahagóni színű haj, zafirkék szem. Eve már megízlelte a
száját, miközben a technikusok körülöttük tolongtak. Akarta
ezt a szájat- és a férfit -, de szövegkönyv és rendező nélkül.
 Vad és veszedelmes szexre vágyott, hogy néhány órára
elfeledje, mi fogja betölteni hátralévő napjait.
A férfi odatérdelt mellé.
- Tudod, mióta kívánlak?
Eve tudta, nincs nagyobb hatalom, mint egy nő, aki
éppen oda akarja adni magát egy férfinak.
- Nem.
A férfi összefogta Eve haját.
- Mióta ismerjük egymást?
- Öt-hat éve.

- Hát azóta. - Lehajtotta a fejét, hogy Eve ajkához

érhessen. - Az a baj, hogy túl sok időt töltöttem Londonban,
miközben itt lehettem volna, hogy veled szeretkezzem.
Rory elbűvölő tulajdonságai közé tartozott, hogy el tudta
hitetni egy nővel, csak őrá gondol. Bárkivel volt is éppen, ez
a fantázia egészen valósnak tűnt.
Eve végigsimított a férfi arcán. Lenyűgözték a vonalak,
mélyedések és síkok, amelyekből ez az elképesztően szép
férfiarc összeáll. Rory Winthrop fizikailag tökéletes. És - ma
éjjel legalábbis- az övé.
- Akkor most itt vagyok neked - mondta halk nevetéssel
kisérve a felkínálkozást, miközben a férfiról a fején át
lehúzta az inget. Szeme éhesen és sokat ígérően csillant
meg a gyertyafényben.
A férfi érezte, hogy Eve nem táncot, hanem vágtát akar.
Ő talán egy kicsivel több romantikára és várakozásra
vágyott volna az első alkalommal, de mindig hajlandó volt a
nők kedvében járni. Ez is az elbűvölő természetéhez
tartozott - és a gyengeségéhez.
Rory Eve ruhájába kapaszkodott, boldogan és
megsemmisülten attól, ahogy a nő körmei sekély árkokat
vájtak a hátába. A női test- akár karcsú volt, akár telt, akár
ifjú volt, akár érett - mindig izgalomba hozta. Valósággal
lakmározott Eve húsán, belesüppedve buja domborulataiba,
elkábulva illataitól, textúrájától, felnyögve, amikor a nő a
nadrágjába markolt, és keménynek, aktusra késznek találta
őt.
A szeretkezés nem volt elég gyors. Eve gondolkodni
tudott közben. Hallotta a homokhoz csapódó víz robaját,
saját szívverését és szaggatott légzését. A szex vákuumát
kereste, de nem talált többet érzéki vágynál.
Kétségbeesetten gördült a férfi fölé, teste olyan heves és
veszedelmes volt, mint a korbács. Feledést várt tőle. Nem
akart emlékezni a testén kalandozó más kezek érintésére,
más száj ízére, más bőr illatára.
A menekülés jelentette a túlélést, és megígérte
magának, hogy Rory Winthrop lesz a menedék. A
gyertyafény a testén táncolt, miközben ívben megfeszült a
férfi fölött. Haja ébenfekete vízesésként zúdult a hátára.
Miközben magába vonta a férfit, egy kiáltás szakadt ki
belőle, amely csupán egy ima volt. Keményen lovagolt
Roryn, míg végül - végül egy önfeledt pillanatban eljutott a
megkönnyebbülésig.
Kimerülten, puhán hanyatlott a férfira, akinek szíve
légkalapácsként verdeste az övét, ő pedig hálásan
mosolygott. Ha képes volt odaadni magát neki, ha ezzel a
férfival megtalálta az örömöt és a szenvedélyt, akkor
meggyógyul, és újból egész ember lesz.
- Még élünk? - motyogta Rory.
- Azt hiszem, igen.
- Akkor jó. - Rorynak még volt ereje ahhoz, hogy a két
kezét végigfuttassa Eve hátán, és lassan masszírozza a
fenekét. - Tébolyító menet volt, Evie.
Eve elmosolyodott. Még soha senki nem szólította Evie-
nek, de ahogy ez a tökéletes, színházon edzett hang ezt a
nevet kimondta, tetszett neki. Felemelte a fejét, és lenézett
a férfira. Rory szeme csukva volt, arcán a tökéletes
megelégedettség bárgyú mosolya terült szét. Ezen nevetnie
kellett, majd megcsókolta, és megint hálát érzett.
- Megpróbálkozzunk a második numerával?
 A férfi szeme lassan kinyílt. Vágy és gyengédség
tükröződött benne egyszerre. Eve ebben a pillanatban jött
rá, mennyire vágyott már mindkettőre. Szeress, csak engem
szeress, gondolta, és én mindent megteszek, hogy
viszonozzam.
- Tudod mit? Odafönn van egy hatalmas ágy és egy
hatalmas meleg vizes medence. Gyerünk, használjuk ki
mindkettőt!
Megtették. Lubickoltak a gőzölgő vízben, és széttépték a
szatén ágyneműt. Úgy falták egymást, mint két mohó
gyerek, míg a testük alvásért nem könyörgött.
Délben Eve egy másfajta éhségre ébredt. Rory
szétterülve, hason feküdt mellette a hatalmas ágyon, olyan
pózban, mint aki félig halott. Eve, aki még az izzás utáni
fényben lebegett, gyors puszit nyomott a vállára, és kiment
zuhanyozni.
Rory gardróbszekrényében hatalmas választék volt női
köntösökből. Vagy a férfi vette őket a kényelem kedvéért,
vagy más szeretői hagyták ott a magukét. Eve egy kék
selymet választott, mert ez illett a hangulatához, és
lesietett, hogy könnyű reggelit készítsen maguknak, amit az
ágyban fogyaszthatnak el.
A televízió mormolását követve ment a konyha felé.
Biztos a házvezetőnő van ott, gondolta. Annál jobb. Akkor
megrendelheti a reggelit, és nem magának kell elkészítenie.
Dudorászva elővette a doboz cigarettát, amit a köntös
zsebébe csúsztatott.
Arra végképp nem számított, hogy a konyhai pultnál egy
kisfiút talál. Az ajtóból oldalról megpillantva azonnal
észrevette, mennyire hasonlít az apjára. Dús, sötét haja,
édes szája, mélykék szeme szakasztott mása volt Roryénak.
Miközben a fiú gondosan, szinte vallásos buzgalommal
kente a mogyoróvajat egy szelet kenyérre, a túloldalon álló
televízióban véget ért a reklám, és egy rajzfilm kezdődött.
Tapsi Hapsi bukkant elő odújából, és fintorogva rágcsált egy
sárgarépát.
 Mielőtt Eve eldönthette volna, hogy belépjen-e vagy
nesztelenül elsurranjon, a fiú úgy emelte fel a fejét, mint a
fiatal farkas, amikor beleszagol a levegőbe. Amint pillantása
találkozott az övével, abbahagyta a kenyér kenését, és
figyelmesen nézte őt.
Eve-et a maga idejében számtalan férfi mustrálgatta és
méregette, ez a kisfiú azonban elnémította éles,
meghökkentően felnőtt fürkészésével. Később jót nevetett
ezen, de abban a pillanatban úgy érezte, hogy pillantása
átdöfi mai énjét, és egészen a mögötte rejtőző Betty
Berenskiig elér, az egykori szomjas, álmodozó lányig, aki
Eve Benedictté formálta magát.
- Szia - mondta apja kulturált hangjának gyermeki
visszhangján. - Paul vagyok.
- Szia. - Eve nevetséges késztetést érzett, hogy
megigazítsa a haját és lesimítsa a köntösét. - Én meg Eve
vagyok.
- Tudom. Láttam a filmedet.
Eve zavarba jött. A gyerek úgy nézett rá, mintha
majdnem olyan mulatságos volna, mint a furfangos Tapsi
Hapsi. Ajkát olyan cinikusan biggyesztette le, hogy Eve
biztos volt benne, tudja, mi történt az apja hálószobájában.
- Jól aludtál?
A kis pofátlan, gondolta Eve, amikor zavara derültségbe
csapott át.
- Nagyon jól, köszönöm - felelte, és most már úgy suhant
be a konyhába, mint egy királynő a fogadótermébe. - Nem is
tudtam, hogy itt élsz, a papával.
- Időnként. - Paul fogta a dzsemes edényt, és
hozzáfogott, hogy megkenjen egy újabb szelet kenyeret. -
Nem szerettem a legutóbbi iskolámat, ezért a szüleim úgy
döntöttek, hogy áthoznak Kaliforniába egy vagy két évre. -
Összetapasztotta a két kenyeret, gondosan összeillesztve a
széleiket. - Megőrjítettem a mamámat.
- Tényleg?
 - Ó, igen. - Paul a hűtőhöz ment, és kivett egy nagy üveg
Pepsit. - Ebben elég jó vagyok. Nyárig a papát fogom
megőrjíteni, ezért akkor visszamegyek Londonba. Szeretek
repülni.
- Igazán? - Eve megbűvölten nézte, ahogy a gyerek
elhelyezkedik az üveglappal borított konyhaasztalnál. -
Készíthetek magamnak egy szendvicset?
- Hát persze! Te a papámmal filmezel. - Ezt olyan magától
értetődő természetességgel mondta, mintha szombat
délutánonként az apja minden filmbeli partnernőjét ott
találná a konyhában, egy kölcsönvett köntösben.
- Így van. Szereted a filmeket?
- Némelyiket. Láttam az egyik filmedet a tellyben. A
tévében - helyesbített, emlékeztetve magát, hogy most nem
Angliában van. - Egy bárban énekeltél, és a pasik
megvesztek érted. - Jókorát harapott a szendvicsből. -
Nagyon kellemes hangod van.
- Köszönöm. - Eve hátranézett, hogy meggyőződjön róla,
valóban egy gyerekkel beszélget-e. - Te is színész leszel?
A fiú szeme nevetett, miközben megint a kenyérbe
harapott.
- Nem. Ha filmezni akarnék, akkor rendező lennék. Azt
hiszem, nagyon jó érzés lehet másokat dirigálni.
Eve úgy döntött, nem főz kávét, inkább kivett egy másik
üdítőt a hűtőből, és odaült az asztalhoz Paul mellé. Meg is
feledkezett arról a szándékáról, hogy felvisz valami
harapnivalót Rorynak, aztán még elmerül vele egy kis
délutáni tusakodásban.
- Hány éves vagy?
- Tíz. És te?
- Én több vagyok. - Eve belekóstolt a mogyoróvajba és a
dzsembe, és érzékeiben felvillant egy kellemes emlék.
Mielőtt Charlie Gray-jel megismerkedett, egy hónapig
mogyoróvajas-dzsemes kenyéren és leves konzerven élt. -
Mi tetszik a legjobban Kaliforniában?
- A napsütés. Londonban rengeteget esik.
 - Ezt én is hallottam.
- Te mindig itt éltél?
- Nem, bár néha úgy érzem. - Eve nagyot húzott a
Pepsiből. - Mondd el nekem, Paul, mit nem szerettél a
legutóbbi iskoládban?
- Az egyenruhát - vágta rá a gyerek. - Utálom az
egyenruhát. Olyan, mintha azt akarnák, hogy egyformán
nézzünk ki, és egyformán is gondolkodjunk.
Eve majdnem megfulladt, ezért letette az üveget.
- Te tényleg tízéves vagy?!
Paul egy vállrándítással eltüntette a maradék
szendvicset.
- Majdnem, de koraérett vagyok - felelte olyan
józansággal, hogy Eve visszafojtotta a kuncogását. - És túl
sokat kérdezgetek.
A tudálékos külszín alól egy magányos kisfiú megrendítő
hangja szólt. Partra vetett hal, gondolta Eve, és ellenállt a
késztetésnek, hogy összeborzolja a haját. Nagyon jól
ismerte ezt az érzést.
- Csak akkor mondják, hogy túl sokat kérdezel, ha nem
tudnak válaszolni a kérdéseidre.
Az a nyílt, felnőtt szempár megint hosszan, fürkészően
nézett rá. Aztán a fiú elnevette magát, és ettől majdnem
tízéves lett, akinek hiányzik egy foga.
- Tudom. És megőrjíti őket, ha az ember nem hagyja abba
a kérdezősködést. Eve most nem tartóztatta meg magát
attól, hogy beletúrjon a gyerek hajába.
Ez a mosoly megfogta.
- Még sokat fogsz látni, öcskös. De most mit szólnál egy
tengerparti sétához? A gyerek fél percig csak bámult. Eve
esküdni mert volna rá, hogy Rory szeretői sohasem töltötték
vele az idejüket. Azt is lefogadta volna, hogy Paul Winthrop
kétségbeesetten vágyik egy barátra.
- Oké- felelte Paul, és ujját végighúzva a Pepsi üvegén,
ábrákat rajzolt a lecsapódott párába. - Ha akarod-- Ez nem
hangzott túl lelkesen.
 - Jó. - Eve pontosan ugyanígy érzett. Hanyagul felkelt. -
Csak hadd kapjak fel valamit.
- Órákig sétáltunk- mesélte Eve. Mosolygott. Cigarettája a
filterig leégett, úgy hevert érintetlenül a hamutartó szélén. -
Még homokvárat is építettünk. Ez volt életem egyik -
legbensőségesebb délutánja. Mire visszaértünk, Rory
felébredt, én pedig fülig szerelmes voltam a fiába.
- És Paul? - kérdezte halkan Julia. Tökéletesen el tudta
képzelni a magányos kisfiút, amint elhagyatottan
szendvicset készít magának szombat délután.
- Ő óvatosabb volt, mint én. Később rájöttem, arra
gyanakszik, hogy rajta keresztül akarok az apja közelébe
férkőzni. - Eve nyugtalanul megmozdult, és újabb cigarettát
vett elő. - Ki hibáztathatta volna? Rory nagyon vonzó férfi
volt, tekintély a szakmában, és gazdag, a maga erejéből és
a családjáéból egyaránt.
- Rory Winthroppal összeházasodtak, még Mielőtt a közös
filmjüket bemutatták.
- Egy hónappal az után a malibui szombat után. - Eve
néhány pillanatig csendben cigarettázott, miközben
tekintete a narancsültetvényen túl kalandozott. - Bevallom,
egyetlen cél vezérelt. A férfinak nem volt sok esélye nálam.
A románc volt a gyengéje. Ezt használtam ki. Akartam ezt a
házasságot, ezt a készen kapott családot. Megvolt rá az
okom.
- Éspedig?
Eve megint Juliára figyelt és mosolygott.
- Egyelőre annyit, hogy Paulnak nagy része volt benne.
Ebben sok az igazság, és nincs szándékomban hazudni.
Életemnek azon a pontján még hittem a házasságban. Rory
meg tudott nevettetni, intelligens és gyengéd volt, most is
az, és elég vad volt ahhoz, hogy érdekes legyen. Azt kellett
hinnem, hogy működni fog a dolog. Nem így lett, de a négy
házasságom közül ez az egyetlen, amelyet nem bántam
meg.
- Más okai is voltak?
 - Semmi sem kerüli el a figyelmét - mormolta Eve. - Igen.
Gyors, kapkodó mozdulatokkal elnyomta a cigarettáját. - De
ez egy másik történet, egy másik napra.
- Rendben. Akkor mondja el, mi volt az oka, hogy idevette
Ninát!
Eve ritkán billent ki lelki egyensúlyából. Most, hogy időt
nyerjen, hunyorgott és meglepetten mosolygott.
- Tessék?
- Tegnap este beszéltem Ninával. Elmondta, hogyan talált
rá a kórházban az öngyilkossági kísérlete után, és hogy nem
csak munkát adott neki, hanem élni akarást is.
Eve felvette a poharát. A maradék pezsgőt és
gyümölcslevet nézegette.
- Értem. Nina nem említette nekem, hogy maga interjút
készített vele.
- Amikor tegnap este áthozta a fényképeket,
beszélgettünk.
- Igen. Ma reggel még nem találkoztam vele. - Eve
meggondolta magát, és visszatette a poharat anélkül, hogy
ivott volna. - Két okom volt rá, hogy felvegyem Ninát, és
bonyolultabbak annál, semhogy most belemenjek. Csak
annyit mondok, hogy utálom a pazarlást.
- Csak kíváncsi voltam - tartott ki Julia, akit jobban
érdekelt Eve arckifejezése, mint a válasz -, vajon úgy érezte-
e, hogy ezáltal megfizethet egy régi tartozást. Charlie Gray
öngyilkos lett, és maga nem tehetett semmit, hogy ezt
megakadályozza. Nina esetében tudott mit tenni. És
megtette.
Eve tekintetébe szomorúság költözött, és hosszan ott
maradt. Julia figyelte, ahogy szemének zöldje sötétebbé és
mélyebbé válik.
- Belelát a dolgokba, Julia. Részben azért tettem, hogy
törlesszem a Charlie iránti adósságomat, de mivel Ninában
egy nagyon ügyes alkalmazottat és odaadó barátot is
találtam mondhatjuk úgy, hogy ez nem került nekem
semmibe.
Nem a válasz, hanem a tekintet késztette Juliát arra,
hogy kezét Eve kezére tegye, Mielőtt ráeszmélt volna, hogy
ezzel átlépett egy bizonyos határt.
- Bármit nyert is, az együttérzése és a nagylelkűsége
többet ér annál. Mint színésznőt egész életemben
csodáltam. Az utóbbi pár napban, mint nőt kezdtem
csodálni.
Ahogy Eve lenézett összefont kezükre, arcán kusza
érzelmek futottak át. Rövid, kemény harcot vívott, hogy
féken tartsa őket, Mielőtt megszólal.
- Mire végzünk, rengeteg ideje lesz rá, hogy más
véleményeket is alkosson rólam, mint nőről. Lesznek köztük
olyanok is, amelyek távol állnak majd a csodálattól.
Egyébként hivatalos körülmények között is találkoznunk kell.
- Felkelt, és intett a magnó felé. Julia vonakodva kikapcsolta.
- Ma este jótékonysági bál lesz, és van egy jegyem a maga
számára.
- Ma este?- Az erős napsütésben Julia kezével árnyékolta
a szemét, ahogy felnézett rá. - Igazán nem hiszem, hogy el
tudnék menni.
- Ha meg akarja írni ezt a könyvet, akkor nem ülhet
folyton ebben a házban. Én közéleti figura vagyok, Julia-
emlékeztette Eve. - Szeretném, ha megjelenne velem a
nyilvánosság előtt. Hét-harmincra készen kell lennie.
CeeCee majd vigyáz Brandonra.
Julia is felkelt. Jobban szerette állva fogadni a váratlan
dolgokat.
- Természetesen elmegyek, de bizonyára tudja, hogy nem
vagyok jó társasági ember. - Ironikus éllel a hangjában
hozzátette:- Én nem nőttem ki azt a rossz szokásomat, hogy
a kérdezősködésemmel megőrjítsem az embereket.
Eve elégedetten kuncogva elvonult a ház felé. Biztos volt
benne, hogy ez az este érdekes lesz.
 Egy dolog volt, amit Julia még az utasításoknál is jobban
utált: ha nem volt más választása, mint hogy
engedelmeskedjen. Nem mintha nem tudta volna jól érezni
magát egy esti programon, különösen egy fényűző estélyen.
Ha ez azzal a veszéllyel jár, hogy túl hedonistának fogja
érezni magát, akkor azzal igazolja a dolgot önmaga előtt,
hogy kutatómunkát végez. Az esemény napjának reggelén
megmondták neki, elvárják tőle, hogy ott legyen. Ez nem
kérés volt, nem is meghívás. Parancs.
Julia volt annyira nő, hogy a délután javát tépelődéssel
töltse. Mit vegyen fel? Ezt az időt, gondolta most, munkával
kellett volna eltöltenie. Abban a pillanatban, amikor Eve
iránti dühe a tetőfokra hágott, Nina kopogott be hozzá,
három ruhával a karján. Ezeket a ruhákat, mondta, Eve
maga válogatta ki a saját ruhatárából arra a valószínűtlen
esetre, ha Julia nem hozott volna magával valamilyen
estélyi öltözéket.
Talán diktátori, mégis előzékeny gesztus volt. Juliát
csábította, nagyon is csábította, hogy ezek közül a fényes,
csillogó holmik közül válasszon. Kiterítette az ágyán a több
ezer dollár értékű selymet és flittert. Annyira elgyengült,
hogy az egyiket fel is próbálta: egy korallpiros, vállpánt
nélküli, csúszós selymet. Mellben és csípőben alig volt bő rá,
így el tudta képzelni, hogy Eve testén úgy hullhatott alá,
mint az esővíz.
Ahogy ott állt, és méregette magát a sztár hosszú
ruhájában, amelynek élénk anyagától valahogy lágyabbnak,
krémesebb árnyalatúnak tűnt a bőre, valami bűvölet,
mágikus érzés fogta el.
Ha az élete nem veszi azt a bizonyos fordulatot, vajon
most Beverly Hillsben lakna-e? A gardróbja tele lenne finom
holmikkal? Vajon arcától, nevétől rajongók millióiból
szakadna-e fel a sóhaj, amikor alakja átlibben a
filmvásznon?
Talán igen, talán nem, gondolta, és néhányat perdült-
fordult a tükör előtt. Az élete azonban más irányt vett, és
valami sokkal fontosabbat, sokkal tartósabbat adott neki a
hírnévnél.
Végül a gyakorlatiassága győzött. Úgy döntött, jobb
lemondani ezekről a nagyestélyikről, mint egész este valaki
más szerepét játszani.
Felvette egyetlen magával hozott estélyi ruháját, azt az
egyszerű, egyenes szabású éjkéket, amelyhez
üveggyöngyökkel kivarrt, kényelmes boleró is tartozik.
Amióta két évvel ezelőtt a Saks kiárusításán megvette,
csupán egyszer volt rajta. Éppen csepp alakú hegyikristály
fülbevalóját kapcsolta be, amikor a fia kacarászása szállt fel
odalentről. CeeCee-vel hamar összebarátkoztak, és most
mélyen elmerültek egy kártyajátékban.
Julia utoljára ellenőrizte a retikülje tartalmát, belelépett
csinos, de szörnyen kényelmetlen estélyi cipőjébe, aztán
lesietett a lépcsőn.
- Csá, mami!- Brandon figyelte, ahogy lefelé jön. Olyan
szép, olyan más. Mindig büszkeség fogta el, és gyomrában
furcsa kis bizsergés támadt, amikor ráébredt, milyen szép az
anyja. - Igazán jól nézel ki.
- Fantasztikusan néz ki- javította ki CeeCee. Eddig hason
feküdt Brandon mellett a szőnyegen, most feltérdelt. - Ez
nem Miss B. ruhája.
- Nem. - Julia öntudatosan simította le a szoknyáját. -
Nem éreztem jól magam bennük. Reméltem, ez megteszi.
- Persze - felelte bólintva CeeCee. - Klasszikus elegancia.
És ezzel a felfésült frizurával nagyon szexi lett. Mit
kívánhatna még?
Azt, hogy láthatatlan lehessek, gondolta Julia, de csak
mosolygott.
- Nem késhetek el. Remélem, hogy rögtön vacsora után
el tudok lógni.
- Miért? Ez egy óriási esemény. - CeeCee a sarkára ült. -
Mindenki ott lesz, ráadásul egy jó ügy érdekében rendezik: a
Színész Alap számára. Csak érezze jól magát! Én majd
ledőlök a szalonban, ha elfáradok.
 - Csinálhatunk pattogatott kukoricát?- érdeklődött
Brandon.
- Igen, csak ügyeljetek, hogy…
A kopogásra Julia felfigyelt. Pault pillantotta meg az ajtón.
- Jó sok vajat tegyetek rá - fejezte be a mondatot Paul, és
Brandonra kacsintott, miközben belépett.
CeeCee azonnal szétborzolta a haját.
- Helló, Mr. Winthrop.
- Helló, CeeCee. Hogy s mint?
- Jól, köszönöm. - A lány húszéves szíve zakatolni kezdett.
Paul hanyag eleganciával viselt szmokingján is átütött
szexuális kisugárzása. CeeCee eltűnődött, van-e olyan nő,
akinek ne jutna eszébe, milyen érzés lenne kibontani azt a
csinos fekete nyakkendőt.

- Eve azt mondta, pontosnak kell lennie- szólt Paul

Juliához, aki idegesnek látszott. Paul megállapította, hogy
így tetszik neki a legjobban.
- Nem tudtam, hogy maga is jön. Azt hittem, Eve-vel
fogok menni.
- Ő már elment Drake-kel. Valami dolguk volt. - Paul
lassan rámosolygott Juliára. - Kettesben megyünk, Jules.
- Értem. - Juliát ettől az egyszerű mondattól tetőtől talpig
feszültség járta át. - Brandon, kilenckor lefekvés. -
Leguggolt, hogy megpuszilja a gyerek arcát. - Ne f eledd,
CeeCee szava szentírás!
Brandon szélesen mosolygott, mert úgy vélte,
rábeszélheti CeeCee-t a fél tízes lefekvésre.
- Csak maradj, ameddig akarsz! Mi nem bánjuk.
- Nagyon köszönöm. - Julia felegyenesedett. - Ne hagyja,
hogy az ujja köré csavarja, CeeCee! Rafinált fickó.
- Ismerem a fajtáját. Jó mulatást! - CeeCee kicsit
felsóhajtott, amikor kimentek az ajtón.
A dolgok nem a terv szerint alakulnak, gondolta Julia,
miközben átvágtak a keskeny, kavicsos feljárón, ahol Paul
Studebakere állt. Először is, ma reggel elhatározta, hogy az
estét csendes munkával fogja tölteni. Aztán hozzászokott a
gondolathoz, hogy el kell mennie, de csak azért, hogy
néhány órát - egy sarokban szerényen meghúzódva -
helyszíni anyaggyűjtéssel töltsön. Most viszont van egy
kísérője, aki valószínűleg kötelességének érzi majd, hogy
szórakoztassa.
- Sajnálom, hogy Eve a nyakába varrt - kezdte, amikor
Paul kinyitotta neki a kocsi ajtaját.
- Hogyhogy?
- Talán más tervei voltak ma estére.
Paul a nyitott ajtónak dőlt, és élvezettel figyelte, ahogy
Julia becsúszik az ülésre: egyik karcsú térde kikandikál a
ruha hasítékán, formás lábikrája felemelkedik, és dolgos kis
kezével betűri a szoknya felhajtását. Elragadó.
- Tulajdonképpen az volt a tervem, hogy rengeteg kávét
iszom, elszívok egy rakás cigarettát, és birokra kelek a
tizennyolcadik fejezettel. De..
Julia felnézett. Szeme nagyon komoly volt a gyér
világításban.
- Én utálom, ha félbe kell szakítanom a munkámat. Maga
is biztosan így van ezzel.
- Igen, így vagyok - felelte a férfi, bár különös módon, ma
este ezt nem érezte. - Viszont néha, mint most is,
emlékeztetnem kell magam arra, hogy nem kerget senki, a
munka várhat holnapig. - Miután becsukta az ajtót,
megkerülte a motorházat, és beült a vezetőülésre. - És Eve
igazán nem kér tőlem sokat.
Amikor a motor beindult, Julia gyorsan felsóhajtott. Eve
ruhájához hasonlóan, ebben az autóban is valaki másnak
érezte magát. Ezúttal egy elkényeztetett, prémbe burkolt
első bálozónak, aki leviharzik a márványlépcsőn, hogy
kedvenc lovagjával elrobogjon. Ez lesz a nagy nap,
gondolta, aztán így szólt: - Köszönöm a kedvességét, de
nem kellett volna, nincs szükségem kísérőre.
- Nincs. Ebben biztos vagyok. - Paul ráhajtott a
főépülettől elkanyarodó kocsiútra. - Felismerem magában
azt a fajta nőt, aki nagyon magabiztosan jár egyedül.
Mondták már magának, hogy ez megfélemlítő?
- Nem. - Julia lazaságot erőltetett magára. - És a maga
mindentudását nem tartják megfélemlítőnek?
- Lehet, hogy igen. - Paul szórakozottan halkra állította a
rádiót, inkább a hangulat, mint a zene kedvéért. A lányból
egy régimódi románc illata áradt, amit ajándékként sodort
feléje az ablakon beáramló levegő. - De hát élvezem, ha
kibillenthetem az embereket a lelki egyensúlyukból. - Csak
annyi időre fordította el a fejét, hogy egy pillantást vessen
Juliára. - Maga nem?
- Ezen még nem gondolkodtam. - Juliát mosolyra
késztette a gondolat, hogy ilyen hatalma volna. Minden
tizenkét hónapból jó hatot gyakorlatilag kettesben tölt
Brandonnal, távol az emberektől. - Ez a ma esti program--
folytatta. - Gyakran jár ilyenekre?
- Évente párszor, rendszerint Eve unszolására.
- Nem azért, mert élvezi őket?
- Ó, elég szórakoztatóak.
- De mindig azért megy el, mert Eve megkéri?

Paul egy kicsit hallgatott, megvárva, míg a birtok kapuja

kinyílik.
- Igen, miatta megyek el.
Julia kissé elfordulva a férfi profilját tanulmányozta, hogy
felfedezze benne az apját és az Eve által leirt kisfiút, de
egészen mást látott.
- Ma reggel Eve elmesélte az első találkozásukat.
Paul széles mosollyal hajtott végig a csendes,
pálmafákkal szegélyezett utcán.
- A malibui tengerparti házban, mogyoróvaj és dzsem
mellett.
- Elmondaná, milyenek voltak az első benyomásai róla?
A férfi arcáról lehervadt a mosoly, miközben szivart
húzott elő a zsebéből.
- Most is dolgozik?
 - Mindig. Ezt magának meg kell értenie.
Paul benyomta a szivargyújtót, aztán vállat vont. Valóban
értette.
- Na, jó. Tudtam, hogy egy nő ott töltötte az éjszakát. A
nappaliban néhány árulkodó ruhadarab hevert szanaszét. -
Elkapta Julia tekintetét, és felvonta a szemöldökét. -
Megbotránkoztattam, Jules?
- Nem.
- Csak helyteleníti.
- Csupán elképzelem Brandont ilyen körülmények között.
Nem szeretném, ha azt hinné, hogy…
- Hogy lefeküdt valakivel?
Paul derültségétől Julia megdermedt.
- Hogy nem válogatom meg a partnereimet, vagy hogy
könnyelmű vagyok.
- Az apámról mindkettőt el lehetett - el lehet mondani.
Mire annyi idős lettem, mint Brandon, már hozzászoktam
ehhez. Nem okozott maradandó sebet.
Julia ebben nem volt biztos.
- És amikor Eve-et megismerte?
- Kész voltam egy legyintéssel elintézni. Cinikus kissrác
voltam. - Paul jóleső érzéssel fújta ki a füstöt. - Amikor bejött
a konyhába, felismertem, de meglepődtem. A legtöbb nő,
akivel az apám lefeküdt, másnap reggel, hogy úgy
mondjam, elhasználtabbnak tűnt. Eve gyönyörű volt. Ez
persze csak egy fizikai benyomás volt, mégis lenyűgözött.
És valami szomorúság volt a szemében. - Paul rajtakapta
magát, hogy túl őszintén beszél, és elfintorodott. - Ez nem
tetszene neki. Életemnek abban a szakaszában sokkal
fontosabb volt számomra az, hogy ő nem kezdett gügyögni
hozzám, mint az apám legtöbb nője.
Julia nevetett, mert ezt tökéletesen megértette.
- Brandon utálja, ha megsimogatják a fejét, és azt
mondják neki, hogy milyen aranyos kisfiú.
- Az undorító.
 Paul hangjában annyi érzés volt, hogy Julia megint
elnevette magát.
- És még azt mondja, hogy nincsenek sebei!
- Ezt inkább szidásnak tekintettem, amíg el nem értem a
serdülőkort. Eve-vel legalább beszélgettünk. Érdekelték a
dolgaim. A hamis érdeklődést egy gyerek veszi észre a
leghamarabb, és Eve-ben nem volt semmi hamisság.
Sétálgattunk a tengerparton, és vele úgy tudtam
beszélgetni, mint korábban senkivel. Arról, hogy mit
szeretek, és mit nem. Hogy mit akarok, és mit nem. Első
perctől kezdve elképesztően jó volt hozzám, és én őrülten
beleestem.
- Maga?
- Elég! Mindjárt ott leszünk, és maga egyre csak faggat. -
Paul lustán szippantott egy utolsót, aztán elnyomta a
szivarját. - Miért ír életrajzokat hírességekről?
Juliának nehezére esett témát váltani.
- Mert nincs elég fantáziám a regényíráshoz.
Paul egy lámpánál megállt, és ujjaival dobolt a
kormánykeréken a zene ritmusára.
- Ez a válasz túl jólfésült ahhoz, hogy igaz legyen.
Próbálkozzon újra!
- Rendben. Csodálom azokat, akik nemcsak elviselik a
reflektorfényt, de ez a lételemük. Mivel én mindig inkább
mellékszereplőnek voltam jó, érdekelnek az olyan emberek,
akik a színpad közepén teljesednek ki.
- Ez még mindig túl jól fésült, Julia, és csak részben igaz.
Amikor a lámpa váltott, Paul megiramodott az autóval. -
Ha valóban így van, akkor mivel magyarázza azt, hogy
valamikor maga is színésznek készült?
- Ezt honnan tudja?!- Julia hangja élesebb volt, mint
szerette volna, és ez örömmel töltötte el a férfit. Már-már
sikerült átdöfnie azt az elegáns külső réteget.
- Kötelességemnek éreztem, hogy ezt megtudjam, és
még sok egyebet is. - Gyors pillantást küldött Julia felé. - Én
is kutatok.
 - Vagyis kémkedett utánam? - Julia keze ökölbe szorult az
ölében, ahogy az indulataival küzdött. - Az életem nem
tartozik magára. Én Eve-vel kötöttem szerződést, csak vele,
és rossz néven veszem, hogy a magánéletemben kutakodik.
- Azt vesz rossz néven, amit akar. Ugyanakkor még hálás
is lehet nekem. Ha bármi olyat találtam volna, ami nem
kóser, akkor már rég azon az édes kis fenekén billentettük
volna.
Ez már sok volt. Julia szélsebesen fordult a férfi felé.
- Szemtelen gazember!
- Az vagyok. - Miután a Beverly Tilshire-nél megálltak,
Paul szembe fordult Juliával:- Ne feledje, hogy hazafelé én
fogok kérdéseket feltenni. - Mielőtt Julia feltéphette volna az
ajtót, Paul a karjára tette a kezét. - Ha most kiugrik a
kocsiból és bevágja az ajtót, akkor az emberek
kérdezősködni fognak. Figyelte, ahogy Julia megfeszül, küzd,
hogy visszanyerje az önuralmát, és sikerül neki. Tudtam,
hogy sikerülni fog. Istenemre, maga remek!
Julia mély lélegzetet vett. Miután visszanyerte higgadt
arckifejezését, Paulhoz fordult, és nyugodt hangon így szólt:
- Dögöljön meg, Winthrop.
A férfi hirtelen felvonta a bal szemöldökét, de gyorsan
felnevetett.
- Ahogy óhajtja. - Kiszállt a kocsiból, és a kulcsokat átadta
a szállodai alkalmazottnak. Julia már a járdaszegélyen állt.
Paul megfogta a lány merev karját, és bevezette az
épületbe.
- Eve azt akarja, hogy elvegyüljön a társaságban- mondta
halkan, miközben utat törtek maguknak a mini-
fényképezőgépekkel felszerelt újságírók között. - Ma este
rengetegen lesznek itt, akik meg akarják nézni, esetleg
puhatolózni próbálnak, hogy miket mesél magának Eve.
- Tudom a dolgomat - mondta a foga közt Julia.
- Ó, Jules, ebben biztos vagyok. - A ráérősen elnyújtott
hanghordozástól Juliában felforrt a vér. - De vannak olyanok,
akik szeretik megrágni, majd kiköpni a helyes fiatal nőket.
 - Ezt valaki már megpróbálta. - Julia le akarta rázni
magáról a férfi karját, de ezt méltóságán alulinak találta,
különösen, amikor meglátta, hogy két riporter tart
nyílegyenesen feléjük.
- Tudom - mormolta Paul, és határozottan megfogta a
másik karját is, hogy szembe fordítsa magával. - Nincs
szándékomban bocsánatot kérni a kíváncsiskodásomért,
Julia, de tudnia kell, hogy amit megtudtam, az bámulatos, és
igencsak vonzó.
A testi közelség túlságosan bizalmas volt, szinte ölelés.
Julia szabadulni akart.
- Nincs szükségem a bámulatára, sem a vonzalmára.
- Ettől függetlenül elnyerte mindkettőt - felelte Paul, majd
elbájoló mosolyt küldött a fényképezőgép felé.
- Mr. Winthrop, igaz, hogy Mel Gibson fogja játszani a
főszerepet a Cikázó villámok filmváltozatában?
- Ezt inkább a producerektől kérdezzék, vagy Mr.
Gibsontól. - Paul sürgetően húzta magával Juliát a riporterek
gyűrűjéből.
- Felbontotta az eljegyzését Sally BoTersszel?
- Nem találja ízetlennek ezt a kérdést, amikor éppen egy
szép hölgyet kísérek? - Miközben újabb riporterek csődültek
oda, Paul továbbra is barátságosan mosolygott, bár érezte,
hogy Julia remegni kezd. - Ezt az eljegyzést a sajtó találta ki.
Sallyvel még úgynevezett jó barátok sem vagyunk,
legfeljebb futó ismerősök.
- Megtudhatnánk a nevét?
Valaki egy mikrofont tolt Julia orra alá. Ő megfeszült,
aztán küszködve próbált ellazulni.
- Summers- mondta higgadtan.- Julia Summers.
- Az írónő, aki Eve Benedict életrajzán dolgozik?

Mielőtt válaszolhatott volna, további kérdések röpködtek

feléje.
- Vegyék meg a könyvet - tanácsolta Julia, és
megkönnyebbült, amikor beléptek a bálterembe. Paul
lehajolt, hogy halkan megkérdezze tőle:- Jól van?
- Persze.
- Mert reszket.
Julia átkozta magát ezért, aztán oldalra lépett,
kiszabadítva magát a férfi védő karja alól.
- Nem szeretem, ha körülöttem tolonganak.
- Akkor jó, hogy nem Eve-vel jött. Több mint egy tucat
riporter kerítené be. Paul odaintett egy arra haladó
pincérnek, és a tálcáról elvett két pohár pezsgőt.
- Nem kellene megkeresnünk az asztalunkat?
- Drága Jules-öm, még senki sem ül asztalhoz! - Poharát
Juliáéhoz koccintotta, Mielőtt hörpintett volna belőle. - Akkor
senki sem látna bennünket. - Julia tiltakozó mozdulatára
ügyet sem vetve, a derekára csúsztatta a kezét.
- Muszáj állandóan fognia engem?- motyogta Julia az orra
alatt.
- Nem - felelte Paul, de nem vette el a kezét. - És most
árulja el nekem, hogy kivel szeretne megismerkedni!
Mivel az indulatosság nem hatott, Julia most a jeges
tartózkodással próbálkozott.
- Semmi szükség rá, hogy szórakoztasson. Egyedül is jól
megleszek.
- Eve a fejemet venné, ha magára hagynám. - Paul
átvezette a nevető és beszélgető tömegen. - Különösen
azért, mert azt forgatja a fejében, hogy megpróbál románcot
szőni köztünk.
Julia majdnem megfulladt a gyöngyöző pezsgőtől.
- Tessék?!
- Nyilván úgy gondolja, hogy ha elég gyakran hoz össze
bennünket, akkor majd tüzet fogunk.
Julia felnézett, és félrehajtotta a fejét.
- Hát nem kár, hogy csalódnia kell?
- Igen, az kár lenne.
Nyilvánvaló volt, hogy Paul szándékai ütköznek az
övéivel. Julia látta a kihívást a férfi szemében, és érezte a
levegőben hirtelen támadt feszültséget. Egyikkel sem tudott
mit kezdeni. A férfi továbbra is mosolygott, miközben
pillantása lefelé vándorolt Julia szájáig, és ott megállt. Ez a
pillantás olyan testi volt, mint egy csók.
- Kíváncsi vagyok, mi történne-- kezdte Paul, ekkor
azonban egy kéz megmarkolta a vállát.
- Paul, te gazember! Hogy tudtak kicsalogatni az
odúdból?
- Victor!- Paul mosolya barátságosabb lett, ahogy
megszorította Victor Flannigan kezét. - Csak néhány szép nő
kellett hozzá.
- Mint mindig. - Victor most Juliához fordult: - És ő az
egyik közülük.
- Julia Summers, Victor Flannigan.
- Rájöttem - mondta Victor, és megfogta Julia odanyújtott
kezét. - Eve-vel dolgozik.
- Igen. - Juliában élesen felrémlett az a szenvedély és
meghittség, amelynek a holdfényes kertben tanúja volt. -
Örülök, hogy megismerhetem, Mr. Flannigan. Mindig
borzasztóan csodáltam az alakításait!
- Ez megkönnyebbülésemre szolgál, különösen, ha érek
egy lábjegyzetet Eve életrajzában.
- Hogy van Muriel? - kérdezte Paul, Victor feleségére
utalva.
- Kissé gyengén. Ma este facér vagyok. - Felemelte tiszta
folyadékkal teli poharát, és sóhajtott. - Ásványvíz. Elárulom
magának, hogy ezeket az eseményeket nemigen lehet
kibírni néhány korty nélkül. Milyennek találja az
összejövetelt, Miss Summers?
- Még korai véleményt alkotnom.
- Igazi diplomata. - Ennyit már Eve-től is tudott Juliáról. -
Néhány óra múlva újból megkérdem. A jó ég tudja, mit
fognak felszolgálni. Hiú remény, hogy steaket krumplival. Ki
nem állhatom azokat a rohadt franciás kajákat!- Elfogta Julia
megértő pillantását és elmosolyodott. - A parasztot
kiűzheted Írországból, de az írt a parasztból soha!-
Rákacsintott Juliára. - Majd felkérem egy táncra.
 - Örömmel veszem.
- Hogy tetszett?- kérdezte Paul, miután Victor elment.
- Sok színész életben sokkal szürkébb, mint a vásznon. Ő
viszont még különlegesebb. Ugyanakkor úgy érzem, hogy
egészen oldottan tudnék vele a kandalló előtt kanasztázni.
- Kiváló a megfigyelőkészsége. - Paul egyik ujját Julia
állához illesztette, hogy maga felé fordíthassa az arcát.- És
már nem is haragszik.
- Nem, nem haragudtam. Azt megtartom későbbre.
Paul elnevette magát, és most barátságosan karolta át
Julia vállát.
- Istenemre, Jules, kezdem megszeretni magát! Keressük
meg az asztalunkat. Lehet, hogy tíz előtt már ehetünk is.
- A francba, Drake! Utalom, ha szekálsz! - Eve hangja
türelmetlen volt, arca azonban nyugodt, miközben elfoglalta
helyét az asztalnál. Nem akarta, hogy a rémhírterjesztők
arról fecsegjenek, hogy a sajtóügynökével veszekszik.
- Nem szekálnálak, ha egyenes választ adnál. - Drake
nem volt színész, mint a nagynénje. Mogorván bámult az
italába. - Hogy csináljak reklámot valaminek, ha nem
mondasz róla semmit?!
- Egyelőre nincs mit reklámozni. - Eve üdvözlően
odaintett az egyik szomszéd asztalnál ülő ismerősöknek, és
rámosolygott Ninára, aki a terem közepén egy csoporttal
nevetgélt.
- Egyébként is, ha az emberek tudják, mi lesz a
könyvben, akkor nem fogják várni, senkinek sem izzad majd
a tenyere. - Eve-et már a gondolat is mosolyra késztette. -
Inkább azzal foglalkozz, amit a televíziónak csinálok!
- A mini sorozattal?
Ettől a szótól Eve önkéntelenül összerándult.
- Egyszerűen híreszteld el, hogy Eve Benedict egy
televíziós eseményre készül!
- Nekem az a dolgom…
- Hogy azt tedd, amit mondok- fejezte be a mondatot
Eve. - Ezt vésd jól az eszedbe!- Türelmetlenül kiitta a
pezsgőjét. - Hozz még egy pohárral!
Drake-nek erőt kellett vennie magán, hogy ne mondja ki,
ami a nyelvén van.
Ő is tudja, mennyit ér a közvélemény szemében
kialakított imázs. Ugyanilyen jól ismeri Eve gyilkos indulatait
is. Miközben felkelt a helyéről, forrt benne a düh. Aztán
meglátta a báltermen átvonuló Juliát és Pault. Julia,
gondolta, és szeméből eltűnt a harag. Most megszerzi a
Delrickio által kért információt. Julia lesz a forrása.
- Á, itt van! - Eve kinyújtotta mindkét kezét. Julia
megfogta, megérezte a kis húzást, és rájött, hogy most oda
kell hajolnia és meg kell puszilnia Eve-et. Ez igencsak
zavarba ejtette, de engedelmeskedett. - És Paul is. - Eve, jól
tudva, hogy kíváncsi szemek fordulnak feléjük, volt
mostohafiával is megismételte a ceremóniát. - Milyen
elbűvölő pár vagytok együtt!- Gyorsan hátrapillantott. -
Drake, intézkedj, hogy mindenki kapjon még pezsgőt!
Julia felpillantott, és észrevette Drake összeszorított
ajkát, szemének gyors, gyilkos villanását. Ezt rögtön
ragyogó mosoly váltotta fel.
- Örülök, hogy látlak, Paul. Milyen csinos, Julia! Várjanak,
amíg eljátszom a pincér szerepét!
- Remekül néz ki- mondta Eve. - Paul bemutatta már a
jelenlévőknek?
- Nem láttam különösebb szükségét - felelte Paul, és
hátradőlve, tekintetével körbepásztázta a termet. - Ha
látják, hogy itt ül veled, úgyis rájönnek, ki ő, és idejönnek
bemutatkozni.
Tökéletesen igaza volt. Mielőtt Drake visszaért volna a
pezsgővel, máris kezdtek odaszállingózni hozzájuk az
emberek. Eve az egész vacsora alatt úgy ült, mint egy
királynő, és miközben az asztal mellett elsétáló más
nagyságok a trónjához járultak, audienciát tartott. Amikor
felszolgálták a créme brulée-t, egy ritkás hajú, elképesztően
kövér férfi döcögött oda.
 Anthony Kincade, Eve második férje csúnyán öregedett.
Az elmúlt húsz évben úgy meghízott, hogy most egy
szmokingba gyömöszölt, ingatag hústoronyra emlékeztetett.
Minden ziháló lélegzetvétel a háj reszketeg lavináját
indította el a pocakján. A termen keresztül megtett úttól
arca úgy kivörösödött, mintha két napig égette volna a nap.
Lötyögő pofazacskóival egy ritmusra lengedezett tripla
tokája.
Egykor izmos volt, kulturált és jelentős filmeket
rendezett. Most hájas, és ügyeskednie kell, hogy kisebb
filmekhez jusson. Vagyonának zömét az ötvenes-hatvanas
években, ingatlanügyletekből szerezte. Tulajdonképpen
lusta ember, aki megelégszik azzal, hogy kényelmes
kötvényein ücsörög és zabál. Eve már a látványától is
megborzongott, ha meggondolta, hogy öt évig a felesége
volt.
- Tony.
- Eve. - A férfi súlyosan rátámaszkodott Eve székére,
várva, hogy végre levegő jusson a tüdejébe. - Mi ez a
marhaság, amit valami könyvről beszélnek?
- Nem tudom, Tony. Mesélj! - Eve-ben felrémlett, milyen
szép szeme volt a férfinak valaha. Most ki sem látszik a háj
hurkái alól. A székének támláját markoló kéz pedig olyan,
mint egy vastag szelet húspástétom, amely öt tömpe
virsliben folytatódik. Ez a kéz egykor nyúlánk, sebző és
követelőző volt. Eve testének minden porcikáját ismerte és
élvezte. - Pault és Drake-et már ismered. - Eve cigarettáért
nyúlt, hogy valamennyire elnyomja a torkába gyűlt keserű
ízt. - Ő pedig Julia Summers, az életrajzíróm.
A férfi Juliához fordult.
- Vigyázzon, mit ír!- Most, hogy újból levegőhöz jutott,
hangjában érezni lehetett az ifjúkori bömbölő erőt. - Elég
pénzem és ügyvédem van ahhoz, hogy élete hátralévő
részét a bíróságon töltse.
- Ne fenyegesd ezt a lányt, Tony - mondta szelíden Eve.
Nem lepte meg, hogy Nina közben odajött az asztalhoz, és
most ott áll csendben a másik oldalán, készen arra, hogy
megvédje. - Ez olyan durva. És ne felejtsd el - folytatta,
szándékosan a férfi arcába fújva a füstöt -, hogy Julia csak
azt tudja megírni, amit én elmondok neki.
Tony olyan erővel markolta meg Eve vállát, hogy Paul
felugrott a székről, de Eve leintette.
- Ez veszélyes terep, Eve! - Újabb kis levegőadagot
szívott be. - Öreg vagy ahhoz, hogy kockázatokat vállalj.
- Ahhoz vagyok öreg, hogy ne vállaljam őket - javította ki
Eve. - Nyugi, Tony, Julia egyetlen szót sem fog leírni, ami
nem színigaz. - Sejtette, hogy holnap reggel fájni fog a válla,
de azért felemelte a poharát. - Akit sért az őszinteség, az
megérdemli.
- Igazság vagy hazugság-- mormolta Tony. - Régi
hagyomány, hogy mindig a hírnököt ölik meg érte. - Azzal
otthagyta őket, és átkígyózott a tömegen.
- Jól vagy? - motyogta Nina. Miközben odahajolt, arcáról
nem tűnt el a nyugodt mosoly, Julia mégis aggodalmat látott
a szemében.
- Persze. Jézusom, micsoda undorító fráter! - Eve eltolta
magától a pezsgőt, és fintorogva nézte créme brulée-jét.
Ettől a találkozástól elment az étvágya. - Nehéz elhinni,
hogy harminc évvel ezelőtt ez egy temperamentumos,
érdekes ember volt. - Juliára pillantva elnevette magát. -
Drága gyermekem látom, beindultak azok az irodalmi
kerekek az agyában. Tony-ról még beszélünk - ígérte
megpaskolva Julia kezét. - Hamarosan.
A kerekek forogtak. Julia csendben ülte végig a vacsora
utáni csevegést, a komédiába illő jelenetet, a nagy
mutatványt. Látta, hogy Anthony Kincade-et nem
egyszerűen bosszantja, de egyenesen bőszíti és
fenyegetőzésre készteti, hogy Eve esetleg kiteregeti
házasságuk intim titkait. Afelől pedig nemigen voltak
kétségei, hogy Eve mérhetetlenül élvezte a férfi
kirohanását.
 Az asztalnál ülő férfiak reakciói ugyanilyen
sokatmondóak voltak. Paul kész volt rá, hogy löttyedt
tarkójánál fogva megragadja és kihajítsa Kincade-et. Ebben
a férfi kora és egészségi állapota sem zavarta volna. Az
ilyen erőszak nagyon igazi és nagyon megdöbbentő, ha egy
tulipán alakú pohárból pezsgőt iszogató, szmokingos férfiból
robban ki.
Drake figyelt, egyetlen részletet sem mulasztott el. És
mosolygott. Juliának az volt az érzése, hogy akkor is
mosolyogva ült volna tovább, ha Kincade Eve torkára
szorítja húsos ujjait.
- Túl sokat gondolkodik.
Julia pislogott, aztán Paulra nézett.
- Tessék?
- Túl sokat gondolkodik - ismételte meg Paul. - Most
elmegyünk táncolni. - Felkelt, és Juliát is talpra segítette. -
Már mondták nekem, hogy ha átkarolok egy nőt, akkor az
illető nemigen tud tovább gondolkodni.
- Hogy tudta ezt az egót ilyen diszkréten
belegyömöszölni a szmokingjába? Paul odavezette Juliát a
táncparketten mozgó többi párhoz, aztán magához
szorította.
- Gyakorlat. Többéves gyakorlat. - Mosolyogva nézett le
rá. Örömmel töltötte el, ahogy a karjába simul, és izgalomba
hozta a ruha hátának mély kivágása: kezét felfelé
csúsztatva megérintheti a bőrét. - Túl komolyan veszi
önmagát. - Gyönyörű álla van, gondolta Paul. Erős vonalú,
kissé hegyes. Ha kettesben lennének, nem tagadná meg
magától azt az örömet, hogy párszor gyengéden
megcsipkedje. - Aki a fantázia világában él, annak
sodortatnia kell magát az árral.
Julia nem tudta méltóságteljes módon figyelmeztetni
Pault, hogy ne cirógassa a hátát. Nem lett volna biztonságos
beismernie, milyen érzéseket lobbantanak fel ezek az ujjak
a testében. Mintha apró elektromos áramütéseket
keltenének, amelyek kisülésekor felizzik a vére.
 Tudta, mire megy ki a játék, és ezt nem akarta újra.
- Mi tartja itt? - kérdezte a férfitól. - Írni bárhol tudna.
- A megszokás - felelte Paul, és Julia a válla felett az
asztaluk felé pillantott. - Eve. - Amikor újra megszólalt, a
fejét csóválta. - Újabb kérdések. Nem szabad ezt tennem
magával, mert így is gondolkodik. - Úgy döntött, olyan közel
húzza magához Juliát, hogy a lánynak el kelljen fordítania a
fejét, ha el akarja kerülni a száját. - Maga egy teázásra
emlékeztet. Egy angliai kastély teraszán történt. Azt hiszem,
Devonban.
- Miért?
- Az illata. - Paul ajka Julia fülét súrolta, és
lökéshullámokat bocsátott ki. - Erotikus, éteri, fortélyosan
romantikus.
- Képzelődik - mormolta Julia, de a szeme rebbenve
lecsukódott. - Mindebből semmi sem jellemző rám.
- Jó. Maga egy gyakorlatias, keményen dolgozó,
gyermekét egyedül nevelő nő. Akkor miért tanult költészetet
a Brown Egyetemen?
- Mert szerettem. - Julia észbe kapott, Mielőtt ujjai Paul
hajába gabalyodtak volna. - A költészetnek szigorú
szerkezete van.
- Szóképek, érzelmek és románc. - Paul hátrább húzódott,
hogy szemügyre vegye Juliát, de még így is olyan közel volt,
hogy Julia láthatta saját tükörképét a szemében. - Maga egy
szélhámos, Jules. Egy furmányos, elbűvölő szélhámos.
Mielőtt Julia elgondolkodhatott volna a válaszon,
odasétált Drake, és megpaskolta Paul vállát.
- Ugye nem bánod, ha osztoznod kell velem az
élvezetben?
- De bánom- felelte Paul, mégis hátralépett.
- Hogy megy a beilleszkedés? - kérdezte Drake, felvéve a
tánc ritmusát.
- Jól. - Juliát pillanatnyi megkönnyebbülés fogta el, és
azon tűnődött, hogy már bizonyára elfelejtette, mennyire
különbözhet egyik férfi ölelése a másikétól.
 - Eve azt mondja, szépen haladnak. Az ő élete lenyűgöző.
- Igen. Nagy kihívás lesz megírni.
Drake kecsesen siklott Juliával a parketten, és közben
mosolyogva biccentett az ismerősök felé.
- Milyen nézőpontból írja meg?
- Nézőpont?
- Mindenkinek megvan a magáé.
Julia biztos volt benne, hogy Drake-nek megvan, de
félrehajtott fejjel csak ennyit felelt: - Az életrajz őszinte
műfaj.
- A hangneme igen. Évről évre fogja feltárni a sztár
életét?
- Ezt még korai megmondani, de azt hiszem, azt a
kézenfekvő megközelítést fogom választani, hogy megírom
egy nő életét, aki egy rögös pályát választott, és eljutott a
sikerig, a tartós sikerig. A tény, hogy Eve közel ötven év
után is komoly tényező a szakmában, önmagáért beszél.
- Akkor tehát a szakmai részre fog koncentrálni.
- Nem. - Julia rájött, hogy Drake kémkedik. Óvatosan, de
céltudatosan. - Eve szakmai és magánélete ezer szállal
szövődik össze. A kapcsolatai, a házasságai, a családja mind
lényeges részei az egésznek. Ehhez a könyvhöz nemcsak
Eve emlékei kellenek, hanem dokumentált tények,
vélemények, anekdoták olyanoktól, akikhez közel áll vagy
állt.
Változtatni kell az ütemen, állapította meg Drake.
- Tudja, Julia, van egy problémám. Ha folyamatosan
tudna tájékoztatni engem a könyvről, a tartalmáról, ahogy
haladnak vele, akkor meg tudnám tervezni a
sajtóközleményeket, a reklámot, az egész felhajtást. -
Rámosolygott Juliára. - Mind azt szeretnénk, ha ez a könyv
bombasiker lenne.
- Hát persze, de attól tartok, nem sokat mondhatok
magának.
- De ugye együttműködik velem, ahogy a könyv
formálódik?
 - Amennyire lehet.
Az este folyamán Julia meg is feledkezett erről a
beszélgetésről. Még mindig volt benne annyi az egykori
ábrándos kislányból, hogy izgalomba jöjjön, amikor Victor,
majd a filmvásznon feltűnő többi árnykép hús-vér megfelelői
táncra kérték.
Sok-sok benyomást és megfigyelést akart még
feljegyezni, Mielőtt ez az este álommá halványul. Éjjel
kettőkor álmosan és lazábban, mint lehetségesnek hitte,
újra beült Paul autójába.
- Jól érezte magát - jegyezte meg Paul.
Julia vállat vont. Nem akarta hagyni, hogy a férfi
hangjában bujkáló derültség elrontsa az estéjét.
- Igen. Miért ne?
- Ez megállapítás volt, nem bírálat. - Paul odapillantott.
Látta, hogy Julia szeme félig csukva van, és egy kis mosoly
játszik az ajka körül. A pillanat nem alkalmas, hogy feltegye
a kérdéseit. Majd máskor. Hagyta, hogy Julia
végigszunyókálja az utat.
Mire Paul a vendégház elé hajtott, Julia mélyen aludt.
Paul kis sóhajjal szivarra gyújtott. Csak ült, szivarozott és
Juliát figyelte.
Julia Summers egy új kihívás. A fenébe, nem mindennapi
nő. Paul semmit sem szeretett jobban, mint rejtélyek
szövedékét felfejteni. Azért akart Julia közelébe férkőzni,
hogy Eve legszentebb érdekeit megvédje. De - mosolyogva
hajította ki a szivart az ablakon, de nincs törvény, amely
megtiltaná, hogy eközben élvezze is ezt a közelséget.
Végigsimított Julia haján, aki erre motyogott valamit.
Aztán ujjának hegyével végigcirógatta az arcát, mire a lány
felsóhajtott.
Paul a zsigereiben támadt bizsergéstől megdöbbenve
visszahúzódott, igyekezett átgondolni a dolgot. Aztán -
ahogy a legtöbb helyzetben szokta- megtette, amit akart.
Száját az alvó Julia szájára tapasztotta.
 Az alvástól lágy és ernyedt ajkak megadták magukat,
szétnyíltak, miközben Paul nyelve végigcirógatta a
vonalukat. Most nemcsak hallotta, hanem ízlelte is Julia
sóhajtását. Az érzés ökölcsapásként vágott a testébe, amely
még többet akart. Keze égett a vágytól, hogy tapinthasson,
markolhasson, de ő ökölbe szorította, és beérte Julia
szájával.
Bizonyos szabályokat be kell tartani.
Julia ragyogó, mennyei álomba merült. Álmában egy
hosszú, csendes folyón csorgott lefelé. Sodortatta magát az
árral, szendergett a hűvös, kék vízen. A napfény
aranypászmákban, esőként zuhogott le rá, melegen,
gyógyítón, könyörületesen.
A kimerültségtől és a bortól homályos agya nemigen
próbált kijutni a ködből. Túlságosan jól érezte magát
álmában. A napfény azonban forróbb lett, az áramlás
felgyorsult Az izgalom apró, vörös hegyű szikrákként
pattogott végig a bőrén. Szája megmozdult Paul szája alatt,
majd kis nyögésben, hívogatóan nyílt szét. A férfi habozás
nélkül becsúsztatta a nyelvét. A másik test lustán csábító
reakciója szinte megőrjítette. Némán szitkozódva beharapta
Julia alsó ajkát. Julia egy szempillantás alatt felébredt,
döbbenten és feldúltan.
- Mi a fenét csinál?!- Hátralökte magát az ülésen, és egy
felháborodott mozdulattal eltaszította magától a férfit.
Amikor kezének éle Paul szegycsontjának ütődött, a férfi
rájött, mennyivel erősebb, mint amilyennek kinéz.
- Csak kielégítem a kíváncsiságomat. És mindkettőnket
bajba keverem.
Julia felkapta öléből a retiküljét, de sikerült megállnia,
hogy ne vágjon vele Paul arcába. Inkább a szavak élével
vágott.
- Nem hittem volna, hogy ilyen gátlástalan, ilyen
lelkiismeretlen. Különös perverzitás kell ahhoz, hogy
erőszakkal rámásszon egy alvó nőre.
 Paul szeme összeszűkült, megvillant, majd elsötétült.
Amikor megszólalt, hangja megtévesztően lágy volt: - Ez
messze volt az erőszaktól, de talán igaza van. - Két karját a
válla köré fonva, magához húzta Juliát. - De most ébren van.
Paul szája most nem lágy és izgató, hanem kemény és
forró volt. Julia a düh és a frusztráció izét érezte rajta, és a
vágy lövedékként járta át a testét.
Julia szomjazott. Már elfelejtette, milyen az igazi
szomjúság. Úgy szomjazni egy férfira, mint a vízre. A
védőgátak leomlottak, és őt elsodorta az érzékiség, a vágy,
a sóvárgás. A támadás annyira legyengítette, hogy
belekapaszkodott Paulba. Olyan éhség támadt benne, hogy
mohón merült el a csókban.
A férfi karja körülfonta Juliát, és testüket kötélként
szorította egymáshoz. Julia szája sürgető, tébolyult és forró
volt. Paul érezte a lány testén végigfutó gyors, gyámoltalan
kis remegéseket, hallotta reszkető légzését. Már meg is
feledkezett a dühről, frusztrációját a szenvedély éles pengéi
hasították szét. Csak vágy maradt benne. Ujjai
beleszántottak Julia szorosan feltűzött hajába. Itt, a kocsi
utas ülésén akarta megkapni őt. Úgy érezte magát, mint
egy ügyetlenül tapasztalatot kereső tinédzser, mint egy
hágásért reszkető csődör - mint egy férfi, aki a biztonság
széléről az ismeretlenbe készül fejest ugrani.
- Majd odabenn. - Szájának sebes mozgása közben Paul
hallotta saját vérének lüktetését. - Hadd vigyem be. Az
ágyba.
Amikor Paul fogai könnyedén végigsiklottak a nyakán,
Julia majdnem felkiált ott a vágytól. De küszködve ellenállt.
Felelősség. Rend. Óvatosság.
- Nem - mondta sok év fájdalmas emlékekkel fűszerezett
józanságával és ellenállt. - Én nem erre vágyom.
Amikor Paul két tenyerébe fogta Julia arcát, érezte, hogy
ő maga is reszket.
- Nagyon rosszul hazudik, Julia.
 Juliának vissza kellett nyernie az önuralmát. Ujjai
drótként szorultak a kis retikül köré, miközben merőn nézte
Pault. A férfi fenyegetőnek tűnt a holdfényben.
Parancsolónak, könyörtelennek, veszedelmesnek.
- Ez nem az, amit én szeretnék - mondta Julia. Megfogta
a kilincset, de kétszer meg kellett rántania, mire a zár
engedett. - Hibát követett el, Paul. - Átvágott a keskeny
pázsitfolton, és bement a házba.
- Ez nem kétséges- mormolta Paul.
Odabenn Julia az ajtónak dőlt. Ebben az állapotban nem
tudott felszaladni a lépcsőn. Mély lélegzeteket véve, hogy
kalapáló szíve lecsillapodjék, leoltotta a villanyt, amit
CeeCee égve hagyott neki, és megindult felfelé.
Bekukucskált a vendégszobába, és látta, hogy CeeCee
alszik. Benézett a szemközti szobába, a fiához.
Ennyi elég volt ahhoz, hogy megnyugodjon, hogy biztos
legyen benne, jól döntött, amikor faképnél hagyta Pault. A
vágyak, bármilyen tolakodóak is, nem vehetik rá, hogy
kockára tegye, amit felépített. Az ő életében nem lesznek
Paul Winthropok. Nem lesznek sima szavú szeretők, akik
izgatnak, csábítanak és elmennek. Mielőtt a szobájába ment
volna, még betűrte és lesimította Brandon takaróját.
Újból remegni kezdett, és szitkozódva hajította retiküljét
az ágy felé. Az lecsúszott a földre, és kiszóródott a tartalma.
Julia, bár kedve lett volna az egészet szétrugdosni a
szobában, letérdelt, hogy felszedje a púderkompaktot, a
fésűt, a vékony erszényt.
És egy összehajtott papírlapot.
Furcsa, gondolta. Nem emlékezett rá, hogy bármilyen
papírt tett volna bele.
Amikor széthajtotta a lapot, meg kellett kapaszkodnia az
ágyban, hogy fel tudjon kelni a földről.

UGRÁS ELŐTT NÉZZ KÖRÜL!

A retiküljéből kiesett tárgyakat a földön hagyva, leült az
ágyra. Mi a fene ez? És mi a fenét kezdjen vele?
 Julia kikísérte az iskolába induló Brandont. Hálás volt,
hogy beültetheti a diszkrét fekete Volvóba, amelyet Lyle
vezet. Brandon biztonságban lesz vele.
Természetesen nincs miért aggódnia. Ezt ismételgette
magában az egész nyugtalan éjszaka folyamán. Néhány
buta névtelen levél nem okozhat bajt neki, Brandonnak
pedig végképp nem, de azért jobban érezné magát, ha a
végére járna ennek az egésznek. Ezt pedig rögtön meg
akarta tenni.
Azon tűnődött, hogy milyen különös érzés a kisfiát
figyelni, amint elhajt saját, osztálytermekből és
játszóterekből álló világa felé, ahová az ő gondoskodása
nem ér el.
Amikor az autó eltűnt a szeme elől, Julia becsukta maga
mögött az ajtót, kirekesztve a kora reggeli hűvösséget.
Hallotta, hogy CeeCee jókedvűen együtt énekel a rádióval,
miközben a konyhát takarítja. Vidám zajok- edények
csörömpölése és egy Janet Jacksonnal versenyt éneklő
lelkes, fiatal lányhang. Julia nem szívesen vallotta be
magának, hogy ezek a hangok egyszerűen azért
megnyugtatóak, mert azt jelentik, hogy nincs egyedül. Félig
üres csészéjét kivitte a konyhába, hogy teletöltse kávéval.
- Ez a reggeli király volt, Miss Summers. - CeeCee, aki ma
hetyke lófarokba kötötte a haját, éppen a pultot törülgette
egy nedves ruhával, és lábával már a következő sláger
ütemét dobolta. - Nem is hittem volna, hogy egy ilyen nő,
mint maga, tud főzni, meg ilyesmiket!
Julia szeme még álmos volt. Teletöltötte kávéval a
csészéjét.
- Egy ilyen nő?
- Hát, aki ilyen híres, meg minden.
Julia elmosolyodott, és egy könnyed vállrándítással
lerázta magáról a homályos szorongást. - Majdnem híres.
Vagy talán attól híres, hogy tegnap este hírességekkel látták
együtt.
 CeeCee, akinek kék szeme és frissen mosott arca csak
úgy ragyogott, most felsóhajtott.
- Ugye szuper volt?
Két nő a napfényes konyhában, és egyikük sem a
sztároktól nyüzsgő jótékonysági estről beszél, hanem egy
férfiról.
Julia fejében az a tánc járt, aztán az az elviselhetetlenül
feldúlt ébredés Paul szájával a száján. És, igen, az érzés,
ahogy a férfiból áradó vágy minden zene üteménél elemibb
erővel csap át a testébe.
- Valahogy- más volt.
- Hát nem csúcs ez a Mr. Winthrop? Amikor beszélek vele,
mindig kiszárad a szám és megizzad a tenyerem. - CeeCee
lehunyta a szemét, miközben kiöblítette a rongyot. - Ez
durva.
- Az a fajta férfi, akit nem lehet nem észrevenni - mondta
Julia, saját enyhítő megfogalmazásától fanyar hangon.
- Ezt maga így mondja, de a nők megőrülnek érte. Nem
hiszem, hogy kétszer ugyanazt a nőt hozta volna ide. Ez a
város a háreme, tudja?
- Hmm. - Juliának megvolt a maga véleménye az olyan
férfiakról, akik kényük-kedvük szerint röpködnek egyik nőtől
a másikig. - Úgy tűnik, nagyon odavan Miss Benedictért.
- Hát persze. Gondolom, érte szinte bármit megtenne,
kivéve azt, hogy megállapodjon, és unokákat adjon neki,
pedig ő azt szeretné. - CeeCee hátralökte vékony frufruját. -
Vicces Miss B.-t nagyiként elképzelni.
Julia ezt a gondolatot nem viccesnek, inkább
hihetetlennek találta.

- Mióta dolgozik nála?

- Gyakorlatilag csak néhány éve, de amióta az eszemet
tudom, mindig itt lábatlankodtam. Dottie néni mindig
megengedte, hogy a hétvégeken átjöjjek, és hogy a nyári
szünetet itt töltsem.
- Dottie néni?
 - Travers.
- Travers? - Julia kis híján megfulladt a kávétól, miközben
megpróbálta összehozni magában a pengeszájú, gyanakvó
tekintetű házvezetőnőt és a szertelenül túláradó CeeCee-t. -
Ő a nagynénje?
- Igen, a papám nővére. A Travers afféle művésznév.
Valamikor, azt hiszem, még az ötvenes években ő is
színészkedett. De nem jött be neki. Azóta Miss B.-nél
dolgozik. Kissé ciki, ha meggondoljuk, hogy mindkettőjüknek
ugyanaz a manus volt a férje.
Juliának ezúttal volt annyi esze, hogy idejében elvegye
szájától a csészét.
- Tessék?
- Anthony Kincade - világosította fel CeeCee. - A
filmrendező. Ismeri? Először Dottie néni volt a felesége. - A
lány eddig a pultra görnyedt, de most az órára pillantva,
felegyenesedett. - Hű, mennem kell. Tízkor órám van. -
Berohant a nappaliba, hogy összeszedje a könyveit és a
szatyrait. - Holnap jövök, és tiszta ágyneműt húzok.
Elhozhatom a kisöcsémet? Nagyon szeretné megismerni
Brandont.
Julia, aki még mindig a hallottakat igyekezett feldolgozni,
bólintott.
- Persze. Szívesen látjuk.
CeeCee az ajtó felé rohanva, a válla felett
visszamosolygott.
- Ezt akkor mondja, ha már néhány órája itt lesz!
Amikor az ajtó becsapódott, Julia gondolatai
spekulációkká élesedtek. Anthony Kincade. Az az
ellenszenves hústorony mindkét nő - a ragyogó Eve és a
jelentéktelen házvezetőnő - férje volt. A kíváncsiságtól
hajtva végigszáguldott a nappalin, és berontott ideiglenes
dolgozószobájába, a kézikönyveihez. Néhány percig
motyogva szidta magát, amiért soha semmit nem talál ott,
ahol legutóbb hagyta.
 Rendre fog szokni, igen, fogadta meg a zaklatott írók
védőszentjének, bárki legyen is az. Miután kíváncsiságát
kielégítette, rászán egy órát - na jó, tizenöt percet - arra,
hogy mindent rendbe tegyen.
A fogadalom láthatóan megtette hatását. Julia
diadalordítással vetette rá magát egy könyvre ahol hamar
megtalálta az adatokat.
Kincade, Anthony, olvasta. Született: Hackensack, N. J.,
1920. november 12.- Julia átugrotta a munkáit, sikereit és
bukásait. Feleségei: Margaret BreTster, 1942, két gyermek,
ifj. Anthony és Louise, válás 1947-ben; Dorothy Travers,
1950, egy gyermek, Thomas, meghalt, válás 1953-ban; Eve
Benedict, 1954, válás 1959-ben.
A könyv még két házasságot említett, de ezek nem
érdekelték Juliát; túlságosan lekötötték e különös
háromszöggel kapcsolatos spekulációi. Dorothy Travers -
erre a névre valami halványan derengeni kezdett az
agyában - három évig volt Kincade felesége, és egy fiút is
szült neki. Válásuk után Kincade egy éven belül feleségül
vette Eve-et. És Travers most Eve házvezetőnője.
Hogy tud két nő egy fedél alatt élni, miután ugyanazon
férfi feleségei voltak?
Ezt a kérdést Julia fel akarta tenni. Ám előbb megmutatja
Eve-nek a névtelen leveleket, remélve, hogy azok kiváltanak
belőle valamilyen reakciót, és talán ad valami
magyarázatot. Julia félretolta a könyvet, meg is feledkezve a
szegény védőszentnek tett ígéretéről.
Tizenöt perccel később a főépületnél Travers nyitott ajtót.
A nő savanyú ábrázatát és potrohos alakját elnézve, Julia
azon tűnődött, hogyan vonzódhatott ugyanaz a férfi hozzá
és a lenyűgöző, szobor szépségű Eve-hez is.
- A konditeremben van - mormogta Travers.
- Tessék?
- A konditeremben - ismételte meg a nő, és megszokott
kelletlenségével mutatta az utat. Befordult az épület keleti
szárnyába, és megindult egy folyosón, ahol a sok
bonyolultan díszes falfülke mindegyikében egy-egy Erté-
szobor állt. Jobbra egy széles, ívelt ablak nyílt a középső
udvarra, ahol Julia meglátta a napszemüveget és
fejhallgatót viselő kertészt, amint éppen gondosan nyesi a
sövényt.

A folyosó végén egy vastag táblájú, merész pávakékre

festett kétszárnyú ajtóhoz értek. Travers kopogtatás nélkül,
lendületesen kitárta az egyik ajtószárnyat. A folyosó azonnal
élénk, erőteljes zenével és Eve vaskos káromkodásaival telt
meg.
Julia túl szerénynek találta a konditerem szót. A terem - a
súlyemelő felszerelések, ferde haspadok, a tükörfal és a
balett-rúd ellenére - elegáns volt. Talán fitneszpalotának
nevezhetnénk, tűnődött Julia, miközben a magas,
áramvonalas art deco figurákkal díszített mennyezetet
tanulmányozta. A fény három színes üveg tetőablakon tört
át, és a szivárvány színeire omlott. Nem is palota,
helyesbített Julia. Ez egy templom, amelyben a veríték
önelégült arcú istenének áldoznak.
A padló tükörfényes, lakkozott parketta volt, és a másik
falat egy vízcsappal, frizsiderrel és mikrohullámú sütővel
felszerelt, fényes füstüveg bárpult foglalta el. A zene egy
high-tec-sztereo rendszerből áradt, amely cserepes
begóniák és hatalmas fikuszok között állt.
Miközben Eve a padon combizom-erősítő gyakorlatokat
végzett, ott állt mellette Mr. Izom. Julia, akit egy pillanatra
megigézett a látvány, hosszan engedte ki tüdejéből a
levegőt. A férfi közel két méter magas lehetett, egy észak-
germán isten. Bronzbarna teste hihetetlenül rövid,
testhezálló trikónadrágból buggyant ki. Tulajdonképpen
egyetlen fehér pánt volt az egész, amely végigfutott csillogó
mellkasán, lefelé kígyózott a csípőjén, aztán magasra ívelve,
feszesen fogta körül rendkívül izmos farát.
Aranyszőke haját lófarokban fogta össze. Jégkék szeme
helyeslően mosolygott, miközben Eve szitkozódásaitól egyre
sűrűbb lett a levegő.
- A francba, Fritz!
- Még ötöt, szépséges virágszálam - mondta a férfi azzal
a pontos, dallamos angolsággal, amely hűs tavak és hegyi
patakok képét idézte fel Juliában.
- Megölsz engem.
- Nem, megerősítelek. - Miközben Eve lihegve elvégezte
az utolsó lábemelést, a férfi hatalmas kezével
megnyomkodta a combját. - Az izomtónusod olyan, mint egy
harmincévesé - mondta, majd bizalmasan megsimogatta
Eve fenekét.
Eve összeroskadt. Csöpögött róla a veríték.
- Ha még valaha lábra tudok állni, akkor egyenesen
belerúgok abba az óriásba, ami a lábad közt van.
A férfi elnevette magát, megint rápaskolt Eve-re, aztán
rámosolygott Juliára.
- Helló.
Julia alig tudott nyelni. Eve utolsó megjegyzése
odacsalogatta a tekintetét, így maga is láthatta, hogy Eve
nem túlzott.
- Bocsánat. Nem akarok zavarni.
Eve-nek sikerült kinyitnia a szemét. Ha lett volna ereje
hozzá, akkor most kuncogott volna. A legtöbb nőnek leesett
az álla és kábulat ült ki az arcára, amikor először meglátta
Fritzet. Eve örült, hogy Julia sincs fából.
- Hála istennek! Travers, töltsön nekem valami jó hideget,
és a barátoméba tegyen egy kis arzént is!
Fritz megint nevetett. A mély, vidám hang könnyedén
elnyomta Eve választékos káromkodását.
- Igyál egy kicsit, aztán a karodon fogunk dolgozni,
nehogy úgy lógjon rajta a bőr, mint a pulykáé.
- Visszajöhetek később - kezdte Julia, amikor Eve
odafordult hozzá.
- Nem, maradjon! Mindjárt befejezi a kínzásomat. Ugye,
Fritz?
 - Majdnem készen vagyunk. - Fritz elvette a Travers által
odanyújtott italt, és egy hajtásra kiitta, Mielőtt a
házvezetőnő kicsoszogott az ajtón. Miközben Eve egy
törülközővel szárítgatta az arcát, a férfi Juliát méregette.
Julia kényelmetlenül érezte magát a nézésétől. Brandon
tekintetében villan meg ugyanez a fény, amikor egy szép,
formálható modellagyag-darabot nyújtanak oda neki. - Jó
lába van. Szokott edzeni?
- Nem. - Ez galád intelemnek számít Dél-Kaliforniában,
jött rá Julia. Itt már ennél kevesebbért is felakasztottak
embereket. Éppen azon tűnődött, vajon mentegetőznie kell-
e ezért, amikor Fritz odament hozzá, és tapogatni kezdte a
karját.
- Hé, mit csinál?!

- Vézna a karja. - A férfi szája tátva maradt, amikor

végigsimított Julia hasán. - Jó hasizmok. Rendbe szedhetjük
magát.
- Köszönöm- mondta Julia, hogy ne ingerelje fel Fritzet,
akinek ujjai olyanok voltak, mint a vasrudak, de erre igazán
nincs időm.
- Pedig időt kell szakítania a testére- jelentette ki a férfi
olyan komolyan, hogy Juliának vissza kellett fojtania ideges
nevetését. - Jöjjön át hétfőn és elkezdjük.
- Tényleg nem hinném, hogy…
- Remek ötlet- vágott közbe Eve. - Utálom, ha egyedül
kínoznak. - Elfintorította az arcát, miközben Fritz feltette a
gépre a karizom-erősítéshez szükséges súlyokat. - Üljön le,
Julia, és beszéljen hozzám, hogy elterelje a figyelmemet a
nyomorúságomról!
- Hétfőn, …a picsába-- motyogta Julia.
- Hogy tetszett mondani?
Julia mosolygott, miközben Eve a következő pozícióba
helyezkedett, hogy tovább szenvedjen.
- Mondom, kezdhetjük akár ma.
 Eve, aki nagyon jól hallotta, mit mondott az előbb, csak
felvonta a szemöldökét.
- Igen, akkor jól hallottam. - Eve, miután elhelyezkedett,
így levegőt vett, és mozgatni kezdte a súlyokat maga felé,
majd vissza. - Jól érezte magát tegnap este?
- Igen, köszönöm.
- Olyan udvarias. - Eve egy mosolyt küldött Fritz felé. - Ő
nem átkozna téged. Julia figyelte, ahogy Eve izmai
összeugranak, majd kisimulnak, és bőrén megint
izzadságcseppek jelennek meg.
- Dehogynem!
Eve még akkor is nevetett, amikor az erőfeszítéstől már
folyt róla a veríték.
- Tudja, mi a szépség hátránya, Julia? Az, hogy mindenki
észreveszi, ha a legkisebb csorba esik is rajta, és boldog, ha
megtalálja. Ezért kell állandóan karbantartani. - Izmainak
megfeszítése és ellazítása közben beszívta, majd hangosan
kifújta a levegőt. - Ez olyan, mint egy vallás. Kész vagyok
mindent megtenni azért a testért, amit Istentől és a
sebészektől kaptam. Senkinek sem szerzem meg azt az
örömet, hogy azt mondhassa: milyen szép volt valaha. - Kis
szünetet tartott, hogy kikáromkodja magát, amíg az izmai
lüktetnek. - Egyesek szerint ez már függőség. Én erre csak
azt tudom mondani, hogy az ilyen emberek súlyosan
betegek. Még hányszor?- kérdezte Fritztől.
- Hússzor.
- Gazember - mondta Eve, de nem lazított a tempón. -
Mik a benyomásai a tegnap estéről?
- Az, hogy a résztvevők igen nagy százalékának
ugyanolyan fontos volt a jótékonyság, mint a nyilvános
szereplés. Az, hogy az új Hollywood sohasem lesz olyan
színvonalú, mint a régi volt. És az, hogy Anthony Kincade
nagyon kellemetlen ember, és potenciálisan veszélyes.
- Kíváncsi voltam, hogy könnyen el lehet-e kápráztatni
magát. Láthatóan nem. Még hányat csináljak, te
szörnyeteg?
 - Ötöt.
Eve szitkozódva végigcsinálta, és közben úgy zihált, mint
egy szülő nő az utolsó tolófájások közben. Minél ádázabbul
káromkodott, annál szélesebb lett a vigyor Fritz képén.
- Várjon meg itt!- parancsolta Eve Juliának, majd nyögve
felállt, és eltűnt az egyik ajtó mögött.
- Remek nő - jegyezte meg Fritz. - Erős.
- Igen - felelte Julia, de amikor megpróbálta elképzelni
magát, amint hetven felé közeledve súlyokat emelget,
elborzadt. Nagyon jól meglesz a petyhüdt tagjaival. - Nem
tartja mindezt túl soknak az ő korában?
A férfi felvonta a szemöldökét, miközben az ajtó felé
pillantott, amelyen Eve kiment. Tudta, ha Eve meghallotta
ezt a kérdést, akkor káromkodásnál jóval súlyosabb
reakcióra számíthatnak.

- Másoknál igen, de Eve-nél nem. Én személyi tréner

vagyok. Ez a program megfelel az ő testi és szellemi
alkatának. És a lelkének. Mindhárom erős. - Fritz elindult az
egyik ablak felé, amelynél egy masszírozó ágy és egy
olajokkal, testápoló szerekkel telezsúfolt polc állt. - Magának
más gyakorlatokat fogok összeállítani.
Julia szeretett volna ettől a témától elkanyarodni,
méghozzá gyorsan.
- Mióta foglalkozik Eve-vel?
- Öt éve. - Miután kiválasztotta a megfelelő olajokat, Fritz
a távkapcsolóval más zenére váltott. Most megnyugtató
klasszikus vonós zene szólt. - Eve már sok ügyfelet szerzett
nekem, de ha csak eggyel foglalkozhatnék, az ő lenne. -
Fritz szinte áhítattal ejtette ki Eve nevét.
- Eve hűséget ébreszt az emberben.
- Nagyszerű hölgy. - Fritz orrához emelt egy apró
üvegcsét, amitől Juliának Ferdinánd, a bika jutott az eszébe,
ahogy a virágokat szagolgatja. - Maga írja a könyvét?
- Igen, én.
- Akkor elmondhatja róla, hogy nagyszerű hölgy.
 Eve rövid, fehér köntösben, nedves hajjal és kipirult,
ragyogó arccal jött vissza. Szó nélkül odament az ágyhoz.
Olyan fesztelenül vetkőzött le, mint egy gyerek, majd hasra
fekve kinyújtózott. Fritz szemérmesen letakarta a csípőjét
egy lepedővel, és nekilátott a munkának.
- A pokol után a mennyország jön - sóhajtotta Eve. Állát
két öklére támasztotta, és csillogó szemmel nézett Juliára.
- Beleveheti a könyvbe, hogy ezt a borzalmat hetente
háromszor végigszenvedem, és bár minden percét utálom,
tudom, hogy a külsőmet ez tartja olyan formában, hogy
Ninának minden évben el kell utasítania a Playboy ajánlatát,
és ettől olyan az állóképességem, hogy összeesés nélkül
kibírok egy tíz-tizenkét órás forgatást. Amikor Georgiába
megyek a külső felvételekre, el szoktam lopni Fritzet. Neki
van a legjobb keze a világon.
Fritz erre a bókra úgy elpirult, mint egy kisfiú. Mialatt
Fritz - a világ legjobb kezével - Eve izmait gyúrta és lazította,
Julia az egészségre, a tornára és a napirendre terelte
beszélgetést. Türelmesen megvárta, míg Eve visszabújik a
köntösébe, majd nagyon forró és bensőséges csókot vált a
trénerével. Eszébe jutott a jelenet, amelynek a kertben
tanúja volt, és azon tűnődött, vajon hogy tud ez a
nyilvánvalóan szerelmes nő ilyen szemérmetlenül flörtölni
egy másik férfival.
- Hétfőn várom - biccentett oda Juliának a férfi, miközben
belebújt a melegítőjébe. - Elkezdjük a programot.
- Itt lesz - ígérte meg Eve, Mielőtt Julia udvariasan
elutasíthatta volna az ajánlatot. Szélesen mosolygott,
miközben Fritz fogta a sporttáskáját és nagy léptekkel
kiment az ajtón. - Tekintse ezt a kutatómunka részének-
tanácsolta Juliának. - Na, hogy tetszett magának?
- Miért? Talán csorgott a nyálam?
- Csak egy kicsit. - Eve meghajlítgatta ruganyos izmait,
aztán köntöse zsebéből egy doboz cigarettát húzott elő. -
Úristen, meghalok egy cigiért! Fritz jelenlétében nincs
szívem, vagy talán bátorságom dohányozni. Töltsön italt
mindkettőnknek, megtenné? Az enyémbe sok pezsgőt
tegyen.
Miközben Julia felkelt, hogy italt töltsön, Eve mohón
nagyot szívott a cigarettából.
- Nem tudom elképzelni, hogy van a világon még valaki,
aki erről le tudna mondani, akár csak néhány órára is. -
Amikor Julia odanyújtotta neki a poharat, újabb füstfelhőt
fújt ki. Gyorsan, telt hangon felnevetett, mintha valami
viccet hallott volna. - Minél régebben ismerem, annál jobban
belelátok magába, Julia. Most éppen azon igyekszik, hogy ne
törjön pálcát felettem, és azon tűnődik, hogy mivel tudom
igazolni a viszonyomat egy olyan férfival, aki a fiam lehetne.
- Nem az én dolgom, hogy megítéljem.
- Nem, tényleg nem. A maga kötelessége és vállalása az,
hogy a saját dolgát tegye. Csak miheztartás végett: én nem
is próbálom ezt igazolni, csupán élvezem. Történetesen
nincs viszonyom ezzel a gusztusos husival, mert
javíthatatlanul meleg. - Eve felnevetett, és megint kortyolt
egyet. - Most meg van döbbenve, és erről igyekszik
lebeszélni magát.
Julia kényelmetlenül feszengett, és az italát hörpölte.

- Nekem kell tanulmányoznom a maga érzéseit, és nem

fordítva.
- Ez oda-vissza működik. - Eve lecsúszott az ágyról, és
úgy gömbölyödött össze az egyik jól kipárnázott nádfonatú
székben, mint egy macska. Minden mozdulata hullámzóan
nőies és csábító volt. Juliának az jutott eszébe, hogy a kis
Betty Berenski jó nevet választott magának. Ízig-vérig nő,
ugyanolyan kortalan és titokzatos, mint az a hajdani első. -
Mielőtt ez a könyv elkészülne, úgy fogjuk ismerni egymást,
mint a saját tenyerünket. Bensőségesebben, mint a
szeretők, és teljesebben, mint szülő és gyerek. Ahogy
kialakul köztünk a bizalom, meg fogja érteni az egésznek a
célját.
 Hogy a dolgokat visszaterelje az általa kívánt rendbe,
Julia elővette a magnóját és a jegyzettömbjét.
- Mi okom lenne a bizalmatlanságra?
Eve a füst fátylán keresztül mosolygott rá. Szemében úgy
csillogtak a titkok, mint a leszedésre érett szilvaszemek.
- Valóban, mi oka lenne? Rajta, Julia, tegye fel azokat a
kérdéseket, amelyek ott zsonganak a fejében! Most kedvem
van válaszolni rájuk.
- Anthony Kincade. Elmondaná, miért ment hozzá, és
hogy történt, hogy Anthony második felesége, aki
másodosztályú filmekben játszott, végül a maga
házvezetőnője lett?
Eve nem válaszolt, csak cigarettázott és gondolkodott.
- Tehát kifaggatta CeeCee-t.
Kijelentésében egy csepp bosszúság bujkált, ami kis
kéjérzettel töltötte el Juliát. Lehet, hogy eljutnak a bizalomig
és a meghittségig, de egyenlő feltételekkel.
- Valóban beszéltem vele, de ha nem akarta, hogy
CeeCee bizonyos dolgokat elmondjon nekem, akkor
elmulasztotta őt erre figyelmeztetni. - Amikor Eve továbbra
is hallgatott, Julia tollával rákoppintott a jegyzettömbre. - Ma
reggel elmondta, hogy gyerekkorában gyakran járt ide
Dottie nagynénjéhez. Természetesen kiderült, hogy ki ez a
Dottie néni.
- Tehát így tudta meg.
- Az a dolgom, hogy begyűjtsem az információkat - felelte
Julia lágyan, nemcsak érzékelve Eve növekvő ingerültségét,
de élvezve is azt. Talán alantas dolog, tűnődött, de jó érzés
tudni, hogy e csillogó védőpáncél mögött Eve végre
megtörik.
- Csak engem kellett volna megkérdeznie.
- Pontosan ezt teszem most. - Julia úgy hajtotta félre a
fejét, hogy abban nemcsak kihívás, de két felemelt ököl is
érződött. - Ha titkolózni akar, Eve, akkor rossz életrajzírót
választott. Én nem behunyt szemmel dolgozom.
 - Ez az én történetem. - Eve szeme két zöld sarlóvá
szűkült. Julia érezte vágásra kész élüket, de nem volt
hajlandó kitérni előlük.
- Igen, de a saját döntése folytán az enyém is. - Julia már
belemélyesztette fogait a zsákmányba, állkapcsa szorosan
rázárult, mint a farkasé a húsos csontra, és ruganyos
izmokkal fog felemelkedni, hogy összecsapjon Eve-vel.
Gyomrában ragyogó borostyánszemekként vibráltak az
idegek. - Ha olyasvalakire van szüksége, aki meghajol,
amikor meghúzza a zsinórt, akkor ezt most abbahagyjuk.
Visszamegyek Connecticutba, és az ügyvédeink majd
elrendezik a dolgot. - Julia felállni készült.
- Üljön le!- mondta Eve indulattól reszkető hangon. -
Üljön le, az istenit! Kifejtette a nézeteit.
Julia elismerő bólintással ült vissza. Lopva a zsebébe
csúsztatta a kezét, és tapogatózva kiszabadított egy
tablettát a tekercsből.
- Inkább a maga nézeteit szeretném kifejteni, de nem
fogom tudni, ha azonnal megköti a kezem, amint valami
kényes dologra tapintok.
Eve egy kicsit hallgatott, megvárta, amíg az indulat
egyfajta duzzogó tiszteletté szelídül benne.
- Hosszú élet áll mögöttem - mondta lassan. -
Megszoktam, hogy a magam módján csináljak mindent.
Meglátjuk, Julia, meglátjuk, hogy össze tudjuk-e egyeztetni a
maga felfogását az enyémmel.
- Nekem megfelel. - Julia a nyelvére csúsztatta a
tablettát, remélve, hogy az, és a kis győzelem megnyugtatja
remegő gyomrát.
Eve szájához emelte a poharat, hörpintett belőle, és
felkészült, hogy kinyisson egy régóta bezárt, berozsdásodott
ajtót.

- Mondja el, amit tud.

- Azt az adatot elég egyszerű volt megtalálni, hogy
Dorothy Travers Kincade második felesége volt, akitől csak
néhány hónappal azelőtt vált el, hogy feleségül vette
magát. Először nemigen tudtam, hová tegyem Traverst, de
aztán eszembe jutott, hogy az ötvenes években nagyjából
egy tucat másodrangú filmben szerepelt, főleg
horrorfilmekben, aztán eltűnt. Csak feltételezni tudom, hogy
akkor kezdett magánál dolgozni.
- Mi sem egyszerűbb ennél. - Eve-et ugyan továbbra is
bosszantotta, hogy erről a kapcsolatról Julia nem tőle
szerzett tudomást, de csak vállat vont, aztán kinyújtózott. -
Néhány hónappal azután állt be hozzám, hogy Tonyval
végleg elváltunk. Ennek, Jézusom, több mint harminc éve.
Ezt különösnek találja?
- Azt, hogy két nő tartós és szoros kapcsolatban áll
egymással, miután harminc évvel korábban ugyanazt a
férfit szerették?- Juliában a feszültséget most félre söpörte a
kíváncsiság. - Igen, azt hiszem, ez furcsa.
- Szerettük?- Mosolygott Eve, miközben jólesően
nyújtózkodott. A Fritz-cel végzett edzések után mindig
pompásan érezte magát. Megtisztult, feltöltődött, ereje
teljében volt. - Ó, Travers talán egy rövid ideig szerette.
Minket viszont a kölcsönös testi vágyak és az ambíciók
hoztak össze Tonyval. Ez pedig egészen más. Tony ragyogó
pasas volt abban az időben. Nagydarab, keménykötésű férfi,
és nagy kópé a szexben. Amikor a Külön utakont rendezte, a
házassága már szétesőben volt.
- Traversszel egy gyerekük is volt, aki meghalt.
Eve egy kicsit habozott, aztán hörpintett az italából.
Lehet, hogy Julia sarokba szorította, de ezt a történetet csak
egyféleképpen lehet elmondani: az ő, Eve verziójában.
- A gyerek elvesztése alapjaiban rendítette meg a
házasságukat. Travers nem tudott, nem akart felejteni. Tony
viszont felejteni akart. Ő mindig önmagával foglalkozott. Ez
is hozzátartozott a bájához. Amikor találkozgatni kezdtünk,
én nem ismertem a részleteket. A viszonyunk és az azt
követő házasságunk kisebb botrányt kavart akkoriban.
 Julia közben felírta magának, hogy át kell néznie a Photo-
play és a Hollywood Reporter akkori számait.
- Travers nem volt akkora sztár, hogy nagy együttérzésre
vagy közfelháborodásra számíthatott volna. Ezt a
kijelentésemet maga pökhendinek találja - állapította meg
Eve. - Pedig ez az igazság. Ez a kis háromszög néhány
újságban egy-egy bekezdésnyi helyet foglalt el, aztán
elfelejtették. Az emberek sokkal jobban a szívükre vették,
amikor Taylor kikotorta Eddie Fishert Debbie Reynolds alól. -
Ezen derülve leverte a hamut a cigarettájáról. - Akár
miattam, akár nem, ez a házasság már nem húzta volna
sokáig.
- Majd megkérdezem Traverst.
- Ebben biztos vagyok. - Eve könnyedén legyintett, aztán
megint lehiggadt. - Nem hiszem, hogy beszélni fog
magának, de azért csak rajta. Most viszont talán jobb lenne,
ha az elején kezdeném, a Tonyval való kapcsolatom elején.
Mint mondtam, nagyon vonzó férfi volt, veszedelmesen
vonzó. Mint rendezőt nagyon tiszteltem.
- A Külön utakon forgatásakor ismerkedtek meg?
- Ó, már korábban is összefutottunk, ahogy ezen a
bolondok hajóján mindenki mindenkivel. De egy forgatás,
Julia, az egy külön kis világ, amely elszakad a valóságtól.
Nem, inkább védett tőle. - Eve mosolygott magában. -
Bármilyen nehéz a munka, a képzelet elragadja az embert.
Ezért van az, hogy közülünk olyan sokan áltatják magukat
azzal, hogy halálosan beleszerettek e csillogó buborék egy
másik szereplőjébe, és ez annyi ideig tart, ameddig egy film
elkészül.
- De maga nem a partnerébe szeretett bele - mondta
Julia, hanem a rendezőjébe. Eve szemhéja kissé lezárult,
eltakarva a szemét, miközben visszatért a jelenbe.
- Nehéz film volt, nagyon komor, nagyon igénybe vette
az embert. Egy kudarcra ítélt házasság, árulás, hűtlenség és
érzelmi összeomlás története. Egész nap azt a jelenetet
forgattuk, amelyben az általam alakított nő végül tudomásul
veszi a férje hűtlenségét, és az öngyilkosságot fontolgatja.
Azt kellett tennem, hogy levetkőzöm egy fekete
csipkekombinéra, gondosan kifestem a szám és beszórom
magam parfümmel. Bekapcsolom a rádiót, és egyedül
táncolok. A gyertyafényben kibontok egy üveg pezsgőt,
iszom, és közben egyik altatót a másik után nyelem le.

- Emlékszem erre a jelenetre - motyogta Julia. A fényesen

kivilágított helyiségben, amelyet verejték és illatosított
olajok szaga töltött be, a képek élesen villantak fel az
agyában. - Fantasztikus volt, tragikus.
- Tony a kétségbeesés mellett feldúltságot, szinte
túlfűtöttséget akart tőlem. Egyik felvételt a másik után
csináltuk, de egyikkel sem volt elégedett. Úgy éreztem,
mintha kitépnék belőlem az érzelmeimet, nyersen és
véresen, aztán porrá őrölnék őket. Órákon át, újra és újra
felvettük ugyanazt a jelenetet. Miután megnéztem a
gyorskópiákat, rájöttem, hogy pontosan azt kapta, amit
akart tőlem. A kimerültséget, a dühöt, a nyomorúságot és
azt a fényt, amelyet a gyűlölet gyújt az ember szemében.
Eve diadalmasan mosolygott. Ez volt és ez maradt az
egyik legjobb pillanata a vásznon.
- Amikor befejeztük, bementem az öltözőmbe. Ő bejött
utánam, és kulcsra zárta az ajtót. Istenem, ma is
emlékszem, ahogy ott áll, és égő szemmel néz a szemembe.
Én sikoltoztam, zokogtam, annyi mérget köptem ki
magamból, hogy azzal tíz férfit megöltem volna. Amikor
Tony megragadott, én úgy arcul vágtam, hogy vérzett.
Ő elszakította a köntösömet. Én karmoltam és haraptam.
Ő lehúzott a földre, cafatokra tépte azt a fekete
csipkekombinét, de még mindig nem szólt egy szót sem.
Úristen, úgy szeretkeztünk, mint két vad kutya.
Juliának nyelnie kellett.
- Megerőszakolta.
- Nem. Könnyebb lenne azt hazudni, hogy megerőszakolt,
de mire az öltöző padlójára kerültünk, én már nem
egyszerűen hajlandó voltam rá, hanem őrülten akartam. Ha
nem engedtem volna neki, akkor tényleg megerőszakol. És
ebben a tudatban volt valami hihetetlenül izgató. Perverz
dolog volt - tette hozzá, miközben újabb cigarettára gyújtott
-, de rohadtul izgató. A kapcsolatunk kezdettől fogva torz
volt, de ami a házasságunk első három évét illeti, azok az
évek jelentették a legjobb szexet az életemben. A szex
szinte mindig erőszakos volt köztünk, szinte mindig valami
kimondhatatlan szélén táncolt.
Eve nevetett egy kicsit, miközben felkelt, hogy készítsen
magának még egy italt.
- Hát, a Tonyval való ötévi házasság után engem már
semmi és senki nem tud sokkolni. Azt hittem magamról,
hogy sokat tudok-- Elbiggyesztette a száját, és szinte
csordultig töltötte a poharat pezsgővel, aztán töltött egy
pohárral Juliának is. - Nem szívesen ismerem be, hogy olyan
ártatlanul léptem be abba a házasságba, mint egy ma
született bárány. Tony viszont a perverzitások nagymestere
volt. Olyan dolgokat csinált, amiket akkoriban ki sem
lehetett mondani. Orális szex, anális szex, megkötözés,
szado-mazo, kukkolás. Egy egész kamrányi rafinált kis
játékszere volt. Némelyiküket szórakoztatónak, másokat
visszataszítónak, megint másokat erotikusnak találtam.
Aztán ott voltak a drogok.
Eve leivott annyit az italból, hogy az ne löttyenjen ki a
pohárból, miközben fel-alá járkál. Julia a második felkínált
poharat is elfogadta. Itt és most nem volt olyan furcsa ebéd
előtt pezsgőzni.
- Tony jóval megelőzte a korát a kábítószerezésben.
Imádta a hallucinogéneket. Én is belekóstoltam, de sohasem
vonzottak különösebben. Tony viszont mindenben
telhetetlen volt, mindent túlzásba vitt. Az evést, az ivást, a
kábítószerezést, a szexet. A feleségeket.
Julia látta, hogy ez az emlék sebeket tép fel Eve-ben, és
ráeszmélt, hogy szeretné megvédeni őt. Az akaratuk
érvényesítése terén megvívták a maguk csatáját, de Julia
nem szerette, ha győzelmével fájdalmat okoz.
- Eve, nem kell most rögtön belemennünk ebbe az
egészbe.
Eve összeszedte magát, egy vállrándítással
megszabadult a feszültségtől, és olyan ruganyosan ült le
egy székre, mint a szőnyegen összegömbölyödő macska.
- Maga hogyan szokott bemenni a hideg vizes
medencébe, Julia? Centiméterenként vagy egyszerre?
Julia ajka körül kis mosoly rebbent meg, aztán a szemébe
költözött.
- Fejest ugrom.
- Az jó. - Eve kortyolt még egyet, hogy tiszta ízzel a
torkában ugorjon fejest. - A vég kezdete az volt, amikor Tony
egy este az ágyhoz kötözött. Bársonybilincsekkel. Ebben
még nem volt semmi olyasmi, amit ne próbáltunk, ne
élveztünk volna azelőtt. Most elképedt?
Julia nem tudta elképzelni, milyen érzés lehet ilyen
kiszolgáltatottnak lenni, teljesen a másik kezébe adni
magunkat. Vajon a kötelék azonos a bizalommal?
Azt sem tudta elképzelni, hogy egy ilyen nő, mint Eve,
hajlandó legyen így alárendelni önmagát. Mégis vállat vont.
- Nem vagyok prűd.
- Dehogynem. Ez egyike azon tulajdonságainak,
amelyeket a legjobban kedvelek magában. Minden
körmönfontsága alatt egy puritán szíve dobog magában. Ne
legyen dühös - tette hozzá Eve legyintve. - Számomra ez
üdítő.
- Én meg azt hittem, hogy sértő.
- Egyáltalán nem. Figyelmeztessem magát, kicsi Julia,
hogy amikor egy nő szexuálisan rátalál egy férfira, de úgy
igazán, akkor olyasmiket is megtesz, amikért a napvilágnál
reszketve fogja szégyellni magát? És ugyanígy fog lihegni,
hogy újból megtehesse. - Eve fejedelmi pózban dőlt hátra,
és két kezével átfogta a poharat. - De elég a női
bölcsességből, ezt majd maga is meglátja. Ha szerencséje
lesz.
Ha szerencséje lenne, gondolta Julia, akkor az élete
ugyanígy menne tovább.
- Anthony Kincade-ről beszélt az előbb.
- Igen, róla. Szerette a - talán legjobb, ha azt mondom: a
jelmezeket. Azon az estén fekete bőr ágyékkötőt és selyem
álarcot vett fel. Akkoriban már hízni kezdett, ezért a hatás
nem volt tökéletes. Gyertyákat gyújtott. Fekete gyertyákat.
És füstölőket. Aztán addig dörzsölt olajjal, amíg az egész
testem sziporkázni és lüktetni nem kezdett. Mindenfélét
csinált velem, csodálatos dolgokat, csak éppen kielégíteni
nem tudott. Aztán, amikor félig megőrjített, úristen, ahogy
senki más, felkelt és kinyitotta az ajtót. Ekkor bejött egy
fiatal fiú.
Eve szünetet tartott, hogy igyon. Amikor újra megszólalt,
a hangja hideg és élettelen volt.
- Nem lehetett több tizenhat-tizenhét évesnél.
Emlékszem, ahogy átkoztam Tonyt, fenyegetőztem, még
könyörögtem is neki, miközben ő levetkőztette a gyereket,
és azzal a gonoszul ügyes kezével megérintette. Rájöttem,
hogy miután négy évet éltem házasságban egy ilyen
emberrel, bizonyos dolgokban még mindig ártatlan vagyok,
hogy még mindig meg tud döbbenteni. Mivel nem voltam
képes nézni, amit egymással művelnek, behunytam a
szemem. Tony ekkor odahozta hozzám a fiút. Azt mondta
neki, hogy tegyen velem, amit akar, ő pedig nézni fogja.
Kiderült, hogy a fiú nálam sokkal kevésbé ártatlan. Minden
lehetséges módon, ahogyan egy nőt használni lehet,
használt engem. A fiú még bennem volt, amikor Tony
odatérdelt mögé, és-- Eve keze reszketett, miközben
szájához emelte a cigarettát, de a hangja kemény volt. - És
hármasban csináltuk. Órákig tartott, miközben ők állandóan
váltották egymást. Én abbahagytam a szitkozódást, a
könyörgést, a sírást és tervezgetni kezdtem. Miután a fiú
távozott, Tony eloldozott, én pedig megvártam, amíg
elalszik. Lementem a konyhába, és megkerestem a
legnagyobb hússzeletelő kést. Tony arra ébredt, hogy egyik
kezemmel a farkát, a másikkal a kést fogom. Megmondtam
neki, ha még egyszer hozzám ér, akkor kiherélem. Gyorsan
és csendben elválunk, ő pedig lemond a javamra a házról és
teljes berendezéséről, a Rolls-Royce-ról, a Jaguarról és a kis
nyaralóról, amit a hegyekben vettünk. Ha nem egyezik bele,
akkor itt és most olyat teszek, amilyet még nem tettek vele.
- Ahogy felidézte magában, hogy nézett rá, hogy hebegett-
habogott a férfi, Eve-nek mosolyognia kellett. Amíg rá nem
nézett Juliára. - Nincs miért sírni - mondta halkan, látva a
Julia arcán lecsorgó könnyeket. - Megkaptam érte a
fizetséget.
- Erre nincs fizetség! - Julia hangjában olyan düh tombolt,
amilyet csak képzelni tudott, és ott villogott a szemében is. -
Nem lehet.
- Talán nincs. De azzal, hogy ez megjelenik
nyomtatásban, legalább bosszút állok. Eleget vártam vele.
- Miért? - Julia a kézfejével letörölte a könnyeit. - Miért
várt vele?
- Megmondjam az igazat?- sóhajtott Eve, és kiitta az
italát. Fejében lüktetni kezdett a fájdalom, ami keserű
dühvel töltötte el. - Szégyelltem. Szégyelltem, hogy
ilyesmire használhattak, hogy így megalázhattak.
- Eszközként használták. Nincs miért szégyellnie magát.
A hosszú, fekete szempillák rebbenve lecsukódtak. Eve
most először beszélt arról az estéről. Nem először élte át
újra, de ez volt az első eset, hogy nem egyedül. Még mindig
fáj - ezt nem hitte volna. Azt sem, hogy milyen
megnyugtató, milyen gyógyító lehet a fenntartások nélküli
együttérzés.
- Julia. - A szempillák újra felemelkedtek. Eve szeme
száraz volt. - Tényleg azt hiszi, hogy nem szégyen, ha az
embert használják?
A kérdésre Julia csak a fejét tudta rázni. Őt is használták.
Nem ilyen fertelmes, ilyen szörnyű módon, ő mégis jól
tudta, hogy a szégyen kísértetként járhat az ember
nyomában évekig. Hosszú évekig.
- Nem tudom, hogyan tudta megállni, hogy ne használja
azt a kést, vagy ne használja fel a történetet.
- Túlélési ösztön- felelte egyszerűen Eve. - Életemnek
azon a pontján én legalább annyira nem akartam, hogy ez a
történet nyilvánosságra kerüljön, mint Tony. Aztán itt volt
Travers. A válás után néhány héttel elmentem hozzá,
miután megtaláltam néhány filmtekercset, amelyeket Tony
eldugott előlem. Nemcsak mi ketten voltunk rajtuk különféle
helyzetekben, hanem ő más férfiakkal, ő és két egészen
fiatal lány. Ekkor jöttem rá, hogy az egész házasságom egy
betegség volt. Azzal, hogy elmentem Travershez, azt
hiszem, azt akartam magamnak bebizonyítani, hogy valaki
mást vertek át, szedtek rá, csábítottak el. Travers egyedül
élt egy kis belvárosi lakásban. Az a pénz, amit az ítélet
szerint Tonytól kapott havonta, az egyéb kiadásai mellett
alig fedezte a lakbérét. Az egyéb kiadásai a fia intézeti
ápolásának díját jelentették.
- A fia?
- Tony ragaszkodott hozzá, hogy a világ halottnak higgye.
Tommynak hívják. Súlyos szellemi fogyatékos, és ezt Tony
nem volt hajlandó elfogadni. Inkább halottnak tekinti a
gyerekét.
- Ennyi éven át?- Juliát most egy másfajta düh ragadta el.
Felpattant a székről, és nagy léptekkel odament az egyik
ablakhoz, hátha ott tisztább a levegő. - Leírta a fiát, és azóta
sem vesz tudomást róla?
- Nem ő az első, nem is az utolsó, aki ezt teszi, ugye?
Julia visszafordult Eve felé. Felismerte a szemében a
részvétet, a megértést, és ettől automatikusan elzárkózott.
- Az én esetemben a döntés az enyém is volt, és nem
voltam Brandon apjának a felesége, Travers viszont
házasságban élt Tommy apjával.
- Igen, ez igaz. Ráadásul Tonynak már volt két
tökéletesen egészséges és alaposan elkényeztetett gyereke
az első feleségétől, ezért inkább nem fogadta el a
fogyatékos gyereket.
- Le kellett volna vágnia a tökeit.
- Hát igen- Eve megint elmosolyodott, mert örült, hogy
szomorúság helyett dühöt váltott ki Juliából, de erre már
nem lesz alkalmam, legalábbis a szó fizikai értelmében.
- Meséljen Travers fiáról!
- Tommy közel jár a negyvenhez. Nem tudja tartani a
vizeletét, öltöztetni, etetni kell. Azt hitték, nem fogja
megérni a felnőttkort, de hát végül is az agya sérült, nem a
teste.
- Hogy tudta Travers azt mondani a saját fiáról, hogy
meghalt?
- Ne ítélkezzen felette, Julia - mondta Eve lágyabb
hangon. - Sokat szenvedett. Azért engedett Tony
követeléseinek, mert félt, hogy Tony tehet valamit a
gyerekkel. És mert önmagát okolja Tommy állapota miatt.
Meg van győződve arról, hogy a gyerek a fogyatékosságát
az a, hogy úgy mondjam, egészségtelen szexuális gyakorlat
okozta, amelynek során fogant. Ez persze képtelenség, de ő
hisz benne. Lehet, hogy erre van szüksége. Mindenesetre
visszautasította a segítségemet, amit ő jótékonykodásnak
tekintett, de hajlandó volt dolgozni nekem. Több mint
harminc éve van nálam, én pedig megőriztem a titkát.
Nem, gondolta Julia, nem ítéli el Traverst. Túlságosan jól
tudja, milyen döntéseket kell hoznia egy magányos nőnek.
- Eddig megőrizte - Igen, eddig.
- És most miért akarja nyilvánosságra hozni? Eve
hátradőlt a széken.
- Tony nem tehet semmit a fiúval, sem Traversszel. Ezt
átgondoltam. A házasságunk viszont az életem része, és én
úgy döntöttem, hogy ezt az életet most feltárom, mégpedig
hazugságok nélkül, Julia.

- Ha Tony rájön, hogy ezt elmondta nekem, és hogy talán

nyomtatásban is megjelenik, megpróbál majd közbelépni.
 - Én már ezer éve nem félek Tonytól.
- Tony erőszakra is képes? Eve a vállát vonogatta.
- Mindenki képes az erőszakra.
Julia nem szólt semmit, csak benyúlt az aktatáskájába,
kivette a két levelet, és átnyújtotta őket Eve-nek. Amikor
elolvasta őket, Eve kissé elsápadt. Aztán elsötétült szemmel
nézett fel.
- Hol találta ezeket?
- Az egyiket a vendégház verandáján hagyták. A másikat
tegnap este a retikülömbe csempészték.
- Majd gondom lesz rájuk. - Eve a köntöse zsebébe dugta
a két levelet. - Ha újabbakat kap, adja ide őket!
Julia lassan ingatta a fejét.
- Ez nem lesz jó. Nekem szánták őket, Eve, ezért nekem
kell válaszolnom rájuk
. Vegyem fenyegetésnek őket?
- Én inkább egy gyáva ember szánalmas
vagdalkozásának tekintem.
- Ki hagyhatta az egyiket a verandán?
- Ez az, amit mindenképpen ki akarok deríteni.
- Rendben. - Juliának el kellett fogadnia a hangnemet és
az Eve szemében megvillanó fényt. - Áruljon el valamit! Van
Anthony Kincade-en kívül más is, akit annyira megrettent ez
az életrajz, hogy ilyen leveleket írjon?
Eve erre elmosolyodott.
- Ó, drága Juliám, hát persze hogy van.
Eve ritkán gondolt Tonyra, illetve életének arra a
szakaszára, amikor a szex sötétebb mélységeibe süllyedt.
Ez végül is csupán öt év volt a hatvanhétből, amit megélt.
Elkövetett más hibákat is, voltak más cselekedetei és más
örömei is. Csupán a könyv, az általa szorgalmazott munka
késztette arra, hogy szakaszonként élje át újra az életét,
mintha egy filmet szerkesztene. Ám ez a drámai fordulat
nem engedte, hogy bizonyos kivágott részletek a vágószoba
padlóján, eltakarítandó szemétként végezzék.
 Az egész kell, gondolta, miközben ásványvízzel bevette a
gyógyszerét. Minden jelenet, minden felvétel. A fenébe a
következményekkel!
Megdörzsölte középen a homlokát, ahol a fájdalom ma
este úgy összpontosult, mint egy ökölbe szorított kéz. Még
lesz rá ideje, hogy a végére járjon a dolognak. Juliában
megbízhat - meg kell bíznia, hogy megoldja a feladatát. Eve
egy pillanatra behunyta a szemét, és magában biztatta a
gyógyszert, hogy lépjen közbe, és oszlassa el a fájdalom
javát.
Julia- Az, hogy a másik nőre összpontosított, ugyanannyi
megkönnyebbülést nyújtott, mint a gyógyszer, amelyet
titokban szed. Julia érti a mesterségét, gyors észjárású és
van benne tartás. És együttérzés. Eve még mindig nem
tudta, mire vélje Julia könnyeit. Nem számított empátiára,
csupán megdöbbenésre, talán rosszallásra. Arra sem
számított, hogy a saját szíve is összefacsarodik.
Ennek a saját önteltsége az oka, tűnődött. Olyan biztos
volt benne, hogy minden az ő forgatókönyve szerint alakul,
és hogy minden szereplő tökéletesen alakítja majd a
szerepét. Julia és a kisfiú nem egészen illik bele a rájuk
osztott szerepbe. Hogyan láthatta volna előre, hogy majd
törődni kezd ezzel a nővel, ahelyett, hogy egyszerűen
használná?
Aztán itt vannak ezek a levelek. Eve kiterítette őket az
öltözőasztalán, hogy tanulmányozza a szövegüket. Kettő
neki szólt, kettő Juliának. Egyelőre. Mind a négyet
ugyanolyan nagybetűkkel írták, és mind a négy csupa
sablonos mondás, amit figyelmeztetésnek szántak. Vagy
fenyegetésnek.

A neki szóló levelek szórakoztatták, sőt bátorították.

Végtére is rég túl van már azon, hogy bárki ártani tudjon
neki. De a Juliának szóló figyelmeztetések új helyzetet
teremtenek. Ki kell derítenie, ki írja őket, és véget kell vetnie
a dolognak.
 Eve kemény, korallpirosra festett körmei a rózsafa
asztalon doboltak. Olyan sokan vannak, akik nem akarják,
hogy elmesélje a történeteit. Hát nem lenne érdekes,
egyszerűen jó mulatság, ha közülük amennyit csak lehet,
egyszer összehozna?
Amikor valaki kopogott a hálószoba ajtaján, Eve az
összes levelet besöpörte öltözőasztala fiókjába. Ez egyelőre
az ő titka. Az övé és Juliáé.
- Tessék.
- Hoztam egy kis teát- mondta Nina, miközben bejött egy
tálcával -, és néhány aláírandó levelet.
- Csak tegye oda a teát az ágyhoz! Ma este még át kell
néznem néhány forgatókönyvet.
Nina az éjjeliszekrényre tette a meisseni porcelán teás
kancsót és csészét.
- Azt hittem, hogy a mini sorozat után pihen egy kicsit.
- Attól függ. - Eve fogta Nina tollát, és a levelekre úgy
kanyarította oda kacskaringós aláírását, hogy nem bajlódott
az elolvasásukkal. - A holnapi menetrend?
- Itt van. - A mindig napra kész Nina kinyitotta bőrkötésű
határidőnaplóját. - Kilenckor munkamegbeszélés az
Armando’snál, egykor ebéd a ChasenHsnél Gloria
DuBarryvel.
- Ja, persze, mostantól kezdve Armando’s. - Eve szélesen
elmosolyodott, és kinyitott egy hidratálókrémes tégelyt. -
Nem szeretném, ha a vén prosti egyetlen új ráncot is
kiszúrna rajtam.
- Ugyan, maga nagyon szereti Miss DuBarryt!
- Természetesen. Éppen azért kell jól kinéznem, mert a
fogyókúrás salátája fölött engem fog méregetni. Tudja, Nina,
bizonyos kor után két nő már nemcsak azért ebédel együtt,
hogy összehasonlítsa magát a másikkal, hanem azért is,
hogy egyfajta tükörben nézze önmagát. Minél jobban nézek
ki, annál megnyugtatóbb hatással leszek Gloriára. Mi van
még?
 - Négykor egy ital Maggie-vel a Polo Lounge-ban. Aztán
nyolcra ide várja Mr. Flannigant vacsorára.
- Szóljon, hogy a szakácsnő készítsen manicottit!
- Már szóltam. - Nina becsukta a könyvet. - És
desszertnek zabaglione-t csinál.
- Maga valóságos kincs, Nina! - Eve az arcát
tanulmányozta a tükörben, miközben nyakára, orcáira,
homlokára csapkodta a krémet. - Mit gondol, milyen gyorsan
tudnánk összedobni egy partit?
- Partit? - Nina, homlokát ráncolva, újból kinyitotta a
naplót. - Milyen partit?
- Egy nagyszabású, extravagáns partit. Mondjuk, kétszáz
vendéggel, kötelező estélyiben, zenekar a gyepen, vacsora
és tánc a csillagos ég alatt. Pezsgő rogyásig. Ja, és néhány
sajtómágnás részvételével.
Nina fejszámolás közben átfutotta az előjegyzési naplót.
- Azt hiszem, ha lenne rá néhány hónapom…
- Hamarabb.
Nina hosszan sóhajtott, ahogy átgondolta az őrült
telefonálgatást az ételek, a virágok, a zene ügyében. De ha
már egy szigetet is sikerült kibérelnie, akkor két hónap alatt
csak meg tud szervezni egy estélyt.
- Hat hét - mondta, de amikor meglátta Eve
arckifejezését, felsóhajtott. - Na jó, három. Még befér,
Mielőtt elutazik a külső helyszínre.
- Jó. Vasárnap összeállítjuk a vendégek listáját.
- És milyen alkalomból rendezzük? - kérdezte Nina még
mindig írogatva.
- Milyen alkalomból? - Eve mosolyogva dőlt hátra. Az
öltözőasztal megvilágított tükrében arca erőteljes, ragyogó
és önelégült volt. - Mondjuk, az emlékek felelevenítésének
és újraélésének alkalmából. Eve Benedict-retro. Régi
barátok, régi titkok, régi hazugságok.
Nina megszokásból az éjjeliszekrényhez ment, hogy
kitöltse a teát, amelyről Eve megfeledkezett. Ezt nem úgy
tette, mint egy alkalmazott, hanem mint egy régi barát, aki
megszokta, hogy másokról gondoskodjon.
- Eve, miért próbálja ilyen elszántan kihívni maga ellen a
sorsot?

Eve művészi mozdulatokkal paskolta az arctejet a szeme

köré.
- Mert az élet különben dögunalom lenne.
- Komolyan kérdezem. - Nina az öltözőasztalra, a
testápolók és krémek közé tette a csészét. A szobát igazi
nőies illat töltötte be: nem émelyítően nehéz virágillat,
hanem titokzatos és erotikus. - Hiszen tudja, már
elmondtam magának az érzéseimet. És most - Anthony
Kincade reakciója tegnap este nagyon aggasztó volt.
- Tony nem ér annyit, hogy egy percig is izguljon miatta. -
Eve megpaskolta Nina kezét, aztán felvette a teáját. -
Házatlan csiga - mondta lágyan, miközben befogadta a
jázmin finom illatát és ízét. Rég itt lenne az ideje, hogy
valaki végre elmesélje, milyen perverzitások lakoznak abban
az irdatlan testében.
- De vannak mások is.
- Ó, igen, vannak - nevetett Eve, és többekre élvezettel
gondolt. - Az életem események és személyiségek őrült
szövevénye. Színpompás kelme, amelyen okos féligazságok,
őszinte hazugságok fonalai húzódnak végig, keresztezik
egymást és kapcsolódnak össze. Az benne az érdekes, hogy
ha meghúzol egy szálat, akkor az egész minta átalakul. A
jócselekedeteknek is vannak következményeik, Nina, és én
boldogan állok elébük.
- Ezzel nem mindenki van így.
Eve a teáját hörpölte, és közben Ninát figyelte a csésze
karimája fölött. Amikor újra megszólalt, a hangja kedvesebb
volt.
- A napvilágra kerülő igazság korántsem olyan ártalmas,
mint a sötétben rejtőzködő hazugság. - Megszorította Nina
kezét. - Nem kell izgulnia.
 - Bizonyos dolgokat jobb nem háborgatni - erősködött
Nina. Eve felsóhajtott, és letette a teát.
- Bízzon bennem! Tudom, hogy mit miért teszek.
Nina kipréselt magából egy bólintást és egy halvány
mosolyt.
- Remélem. - Felvette az előjegyzési naplót és elindult. -
Ne olvasson túl sokáig
. Pihennie kell.
Miután az ajtó becsukódott, Eve megint a tükörbe nézett.
- Rengeteget fogok pihenni. Hamarosan.
Julia szombaton szinte egész nap a munkája fölé
görnyedt. Brandont CeeCee kötötte le, meg a kisöccse,
Dustin, akit nővére csak igazi csibészként emlegetett.
Tökéletes ellentéte volt a kissé tartózkodó Brandonnak.
Mindent azonnal kimondott, ami megfordult a fejében.
Minden szégyenlősség nélkül kérdezett, kíváncsiskodott,
faggatózott. Mig Brandon órákig tudott játszani tökéletes,
olykor szinte harsány csendben, Dustin csak a lármás
dolgokat élvezte.
Földszinti dolgozószobájában Julia hallotta az emeleti
hálószobából kiszűrődő dobbanásokat és puffanásokat.
Amikor már kezdték túlzásba vinni, CeeCee mindig kikiabált
abból a helyiségből, ahol éppen port törölt vagy felmosott.
Julia nehezen tudta összehangolni a mindennapi élet
zajait a gyerekzsivajt, a porszívó zúgását, a rádióból
hallatszó ütemes zenét a visszataszító történettel, amelyet
éppen a magnószalagról irt át.
Nem számított ilyen csúfságokra. Hogyan kezelje őket?
Eve a kozmetikázatlan igazságot akarja nyilvánosságra
hozni. Ő is ragaszkodik az igazsághoz, hiszen munkájának
ez a védjegye. Ugyanakkor szükséges, vagy egyáltalán
bölcs dolog ilyen fájdalmas és ártalmas dolgokat előásni?
A könyvet éppen ezért fogják elkapkodni, gondolta
sóhajtva. De milyen áron? Emlékeztetnie kellett magát: az ő
dolga nem az, hogy cenzúrázza, hanem hogy elmesélje
ennek a nőnek az élettörténetét; a jót és a rosszat, a
tragédiákat és a diadalokat.
Bosszantotta a saját habozása. Kit védelmez? Anthony
Kincade-et biztosan nem. Szerinte a férfi sokkal, de sokkal
többet érdemelne annál a zavarnál és megszégyenülésnél,
amit a megirt történet majd kivált belőle.
Eve-et? Miért érzi úgy, hogy meg kell védenie ezt a nőt,
akit alig ismer, és még nem ért? Ha a hallottaknak
megfelelően írja meg a történetet, akkor Eve sem marad
sértetlen. Nem vallotta-e be, hogy őt is vonzották a szex
sötét, taszító mélységei; hogy hajlandó, sőt készséges
résztvevőjük volt- addig az utolsó, fertelmes éjszakáig?!
Vajon az emberek megbocsátják ezt a filmvászon
királynőjének?

Vagy azt, hogy belekóstolt a kábítószerekbe?

Talán igen. De ennél is lényegesebb, tűnődött Julia, hogy
Eve mintha nem is törődne ezzel. Mindent úgy mesélt el,
hogy nem mentegetőzött, és nem akarta elnyerni az ő
rokonszenvét. Most már az életrajzíró, tehát az ő dolga,
hogy elmesélje a történetet, megérzésekkel,
véleményekkel, érzelmekkel megtoldva. Ösztönei azt
súgták, hogy a Kincade-del való házasság is azon
tapasztalatok közé tartozik, amelyek Eve-et azzá a nővé
formálták, aki lett. A könyv e nélkül nem lenne teljes vagy
hiteles.
Julia erőt vett magán, és még egyszer végighallgatta a
szalagot. Megjegyzésekkel kísérte a hangszint, a
szüneteket, a tétovázásokat. Felidézte, milyen gyakran
emelte szájához Eve a poharát vagy a cigarettáját, az
ablakon beáradó fényt, a konditerem levegőjében érződő
verejtékszagot.
Ezt a részt Eve-nek egyes szám első személyben kell
elmondania, döntötte el Julia. Közvetlen párbeszéd
formájában, hogy a tárgyilagos stílustól még ütősebb
legyen. Julia majdnem három órát töltött el ezzel a
fejezettel, aztán kiment a konyhába. El akart szakadni ettől
a jelenettől, az emléktől, amely olyan élő volt, hogy
túlságosan a sajátjának érezte. Mivel a konyha makulátlanul
tiszta volt, a takarításba nem feledkezhetett bele, ezért a
főzés mellett döntött.
A házimunka mindig megnyugtatta. Amikor rájött, hogy
terhes, az első hetekben egy citromolajos ronggyal
végtelenül hosszú órákon át türelmesen és állhatatosan
fényesítgette a bútorokat és a faácsolatokat. Ruhái persze
szanaszét hevertek a szobájában, cipői a kamrába
bedobálva, de a bútorok ragyogtak. Később rájött, hogy
több alkalommal a monoton házi munka védte meg a
hisztériás rohamoktól.
Ekkortájt jutott higgadtan arra a döntésre, hogy nem
veteti el, nem is adja örökbe a gyereket, pedig előzőleg
mindkét lehetőséget komolyan és fájdalmasan fontolgatta.
Tíz év után, ma már biztosan tudja, hogy helyesen döntött.
Most Brandon egyik kedvenc ételével foglalatoskodott. A
gyerek már megszokta, hogy itthon házilag készített pizzát
kap. Az erre rászánt idő és fáradság Juliában feloldotta azt a
bűntudatot, amit hosszú hetekig tartó távollétei alatt
gyakran érzett, olyankor pedig még erősebben gyötörte,
amikor egy-egy könyv annyira lefoglalta és olyan sürgős
volt, hogy erejéből csupán egy gyors leves-szendvics
kombinációra futotta.
A tésztát félretette, hogy megkeljen, és nekilátott a szósz
elkészítésének. Munka közben keleti otthonán járt az agya.
Vajon a szomszéd nem felejti-e el leverni a havat a
tiszafákról és borókafenyőkről? Vajon hazaér-e a szagos
bükköny és a kerti szarkaláb elültetésének idejére? Sikerül-e
tavasszal beszereznie a Brandon által annyira áhított
kiskutyát?
Vajon hazatérve az estéi olyan magányosak lesznek-e,
mint amilyenek itt kezdenek lenni?
- Finom illatokat érzek.
 Julia megrökönyödve pillantott a konyhaajtó felé. Paul állt
ott, kényelmesen az ajtófélfának dőlve, kezét otthonos,
kifakult farmernadrágja zsebébe dugva, arcán barátságos
mosollyal. Julia egy pillanat alatt ugyanolyan feszült lett,
amilyen laza volt eddig. Paul talán már el is felejtette a
múltkori lázas ölelést, benne azonban nyomot hagyott.
- CeeCee engedett be - mondta a férfi Julia hallgatására. -
Látom, már megismerkedett Dustinnal, a káosz
koronahercegével.
- Brandonnak jó, ha van egy vele egykorú barátja -
mondta Julia, és mereven folytatta a szósz kevergetését.
- Mindenkinek kell egy barát - mormolta Paul. - Ismerem
ezt a nézést. - Bár Julia háttal állt neki, érezte a hangjában
bujkáló mosolyt, miközben a férfi belépett a konyhába. -
Maga most arra vár, hogy bocsánatot kérjek a múltkor,
úriemberhez nem méltó viselkedésemért. Ujjheggyel
könnyedén végigsimított Julia nyakán, amely most fedetlen
volt, mert haját rendetlen kontyba csavarta fel. - Ezzel nem
szolgálhatok, Jules.
Julia egy vállrándítással lesöpörte Paul kezét, érezve a
mozdulat barátságtalanságát.
- Nem számítok bocsánatkérésre. - Összevont
szemöldökkel nézett hátra a válla felett. - És maga mire
számít, Paul?
- Beszélgetésre, barátkozásra - felelte a férfi, és az
edényhez közelebb hajolva szimatolt. - Esetleg egy tál
meleg ételre.
Miközben Paul elfordította a fejét, arca csupán
centiméterekre volt Juliáétól. Szemében a humor és a
kihívás iker fényei csillogtak. A fene vigye el, gondolta Julia,
amikor a forróság gyors dárdaként hatolt a derekába.
- És - tette hozzá Paul - bármi másra, amit még kaphatok.
Julia félrerántotta a fejét. A kanál megcsörrent az edény
falán.
- Azt hiszem, mindezt máshol is megkaphatja.
 - Hogyne, de én itt szeretném. - Két kezét fenyegetően
könnyed mozdulattal támasztotta a tűzhely széléhez, foglyul
ejtve Juliát. - Jót tesz az egómnak, ha látom, mennyire fel
tudom izgatni.
- Nem felizgat - felelte Julia, és nem érzett bűntudatot a
hazugság miatt, hanem feldühít.
- Mindegy, mindkettő valamilyen reakció- mosolygott
Paul jót derülve, mert tudta, hogy a nő inkább ítéletnapig
fogja kevergetni a szószt, semhogy megforduljon, és esetleg
az ő karjában találja magát. Kivéve, ha eléggé feldühíti. - Az
a gond magával, Jules, hogy túl ókonzervatív ahhoz, hogy
egy csókot a maga értékén tudjon kezelni.
Julia összeszorította a fogát.
- Nem vagyok ókonzervatív.
- Dehogynem. - Paul beleszagolt Julia hajába, és illatát
ugyanolyan csábítónak találta, mint a fazékban
bugyborékoló fűszernövényekét. - Kutatásokat végeztem,
emlékszik? És egyetlen férfit sem találtam, akihez az elmúlt
tíz évben komoly kapcsolat fűzte volna.
- Ez az én magánügyem. Akárhány férfi van is az
életemben, ahhoz magának semmi köze.
- Pontosan. Csak olyan izgalmas, hogy a számuk nullával
egyenlő. Drága Juliám, hát nem tudja, hogy egy férfi
számára nincs vonzóbb, mint egy olyan nő, aki elfojtja a
szenvedélyét? Minden férfi azt mondja magának, hogy ő
lesz az, aki majd lazít a szorításon. - Paul most egy fürge,
pimasz csók erejéig Julia ajkához ért, ami inkább dühítő volt,
mint izgató. - Ennek nem tudok ellenállni.
- Igyekezzen jobban - tanácsolta Julia, és könyökével
kissé félrelökte a férfit.
- Már megfordult a fejemben. - A pulton lévő tálban nagy
szemű, zöld szőlő volt. Paul letépett egy szemet és bekapta.
Nem erre az ízre vágyott, de ez is megteszi. Egyelőre. - Az a
baj, hogy szeretem átengedni magam a pillanatnak. Olyan
csinos lábfeje van.
 Egyik kezében egy tésztalappal, Julia megfordult és
rábámult.
- Micsoda?!
- Valahányszor váratlanul betoppanok, mindig mezítláb
találom. - Paul Julia lábfejére sandított. - Fogalmam sem volt
róla, hogy két meztelen lábfej ilyen izgalmas lehet.
Juliának nem volt nevethetnékje, mégis kibuggyant
belőle a nevetés.
- Ha ezen múlik, akkor ezentúl vastag zokniban és
bakancsban fogok járni.
- Már késő - mondta Paul. Ahogy Julia kenni kezdte a
tésztát, fürge, háziasszonyos mozdulatai hihetetlenül
csábítónak tűntek. - Folyton arról fantáziálnék, ami alattuk
van. Elárulná nekem, hogy mit készít?
- Pizzát.
- Azt hittem, hogy azt mélyhűtött formában vagy
kartondobozban lehet kapni.
- Mifelénk nem.
- Ha megígérem, hogy nem fogok a vonzó lábacskáin
élcelődni, akkor meghív ebédre?
Julia - miközben előmelegítette a sütőt, majd lisztet szórt
a nyújtódeszkára - elgondolkodott, mérlegelte a dolog
előnyeit és hátrányait.
- Meghívom ebédre, ha hajlandó lesz néhány kérdésre
őszintén válaszolni. Paul megint megszagolta a szószt, majd
engedett a kísértésnek, hogy egy kis kóstolót vegyen a
fakanálról.
- Rendben. Pepperoni is lesz a pizzán?
- Az is, és még sok minden.
- Nem hinném, hogy van itthon söre.
Julia gyúrni kezdte a tésztát, Paul pedig megfeledkezett a
sörről. Julia olyan fürge ujjakkal dolgozott, mint egy
gyakorlott nagymama, ezekről az ujjakról Paulnak mégsem
egy életerős öregasszony jutott az eszébe, hanem egy
ügyes fiatal nő, aki tudja, hol és hogyan kell érintenie. Julia
mondott valamit, de a mondat úgy futott át Paul agyán,
hogy nem is fogta fel. Az egész tréfának indult, és most nem
egészen értette, hogyan száradhat ki a szája, miközben ezt
az ősi asszonyi rituálét végző lányt figyeli.
- Meggondolta magát? - kérdezte Julia.
Paul tekintete most Julia kezéről az arcára vándorolt. -
Mi?
- Azt mondtam, hogy CeeCee telerakta a hűtőt italokkal.
Holtbiztos, hogy sör is van benne.
- Ja, igen. - Paul megköszörülte a torkát, majd kinyitotta a
hűtőszekrényt. - Magának is vegyek ki egyet?
- Hmm. Ne. Talán valami üdítőt.
A férfi kivett egy Coorst és egy üveg Pepsit.
- Horogra akadt már valamilyen interjú?
- Hellyel-közzel. Eve-vel persze rendszeresen
beszélgetek, de beszéltem már Ninával is, és feltettem
néhány kérdést Fritznek.
- Ó, Fritz!- Paul gyorsan húzott egyet az üvegből. - A
viking egészségisten. Milyennek találta?
- Aranyosnak, lelkesnek és ragyogónak.
- Ragyogónak? - Paul összevonta a szemöldökét, és
megint leengedte az üveget. - Jézusom, olyan az alkata,
mint egy tehervonaté! A nők tényleg vonzónak találják az
ilyen ormótlan izmokat?
Julia nem tudott ellenállni a kísértésnek. Gyorsan
hátrafordult Paul felé és elmosolyodott.
- Drágám, mi szeretjük, ha egy erős férfi leigáz
bennünket.
Paul kissé savanyú képpel megint ivott az üvegből, és
ellenállt a késztetésnek, hogy megfeszítse a bicepszét.
- És még?
- Hogyhogy és még?
- Kivel beszélt még?
Julia a férfi reakciójával elégedetten folytatta a munkát.
- Van néhány találkozóm a jövő hétre. A legtöbben,
akikkel kapcsolatba tudtam lépni, nagyon készségesek. -
Mosolygott magában, miközben a tésztát nyújtotta. - Azt
hiszem, ők még jobban szeretnének információkat kiszedni
belőlem, mint én belőlük.
Pontosan ezen ügyködött Paul is, illetve ez volt a
szándéka, Mielőtt Julia elvonta a figyelmét. - És mennyit fog
elmondani nekik?
- Nem többet, mint amennyit amúgy is tudnak. Én Eve
Benedict életrajzát írom, az ő megbízásából. - Julia rájött,
hogy most, miután túljutottak a kettejük közt történtek
kellemetlen bukkanóján, minden könnyebb. Miközben keze
serényen dolgozott, a gyerekek pedig odafenn voltak,
érezte, hogy kezd visszatérni az önbizalma.
- Talán mondhatna nekem egy keveset néhány emberről,
akikkel találkozni fogok.
- Például kiről?
- Drake Morrison az első a hétfő délelőtti listámon. Paul
megint húzott az üvegből.
- Ő Eve unokaöccse, az egyetlen unokaöccse. Eve
nővérének az egyetlen gyereke, miután kettő halva
született. Az anyja ezután nagyon vallásos lett. Eve húga
nem ment férjhez.
Julia nem volt elégedett az információval.
- Drake Eve egyetlen vérrokona, ezt mindenki tudja.
Paul megvárta, míg Julia elegyengeti a tésztát és ráönti a
szószt.
- Ambiciózus, megnyerő. Szereti az elegáns cuccokat, az
autókat és a nőket. Ebben a sorrendben, szerintem.
Julia felhúzott szemöldökkel fordult feléje.
- Maga nem nagyon kedveli őt.
- Semmi kifogásom ellene. - Paul vékony szivart vett elő,
miközben Julia a hűtőben kotorászott. Újra ellazulva, most
átadhatta magát a rövidnadrágból kinyúló hosszú lábak
látványának. - Szerintem jól végzi a dolgát, bár Eve a
legfőbb ügyfele, őt pedig ugyebár nem nehéz eladni. Drake
odavan a finom holmikért, és néha kutyaszorítóba kerül,
mert a hazárdjáték a gyengéje. - Elkapta Julia tekintetét, és
vállat vont. - Ez nem olyasmi, amit titoknak nevezhetnénk,
de ő diszkréten kezeli. Ugyanazt a bukmékert kedveli, akit
az apám is, amikor itt van, az Államokban.
Julia úgy döntött, hogy ezzel egyelőre nem foglalkozik.
Majd ha több ideje lesz, és ha már több kutatást végzett.
- Remélem, hogy a maga apjával is beszélhetek. Úgy
tűnik, Eve még mindig kedveli.
- Nem volt botrányos a válás. Az apám gyakran úgy
beszél a házasságukról, mintha egy rövid jelenet lett volna
egy átkozottul jó darabban. Azt viszont nem tudom, mit
szólna hozzá, ha magával kellene megtárgyalnia a rendezési
kérdéseket.
Julia kockára vágta a zöldpaprikát.
- Nagyon meggyőző tudok lenni. Az apja most Londonban
van?
- Igen, Lear királyt játssza. - Paul elvett egy vékony szelet
pepperonit, mielőtt Julia rátehette volna a pizzára.
Julia bólintott, remélve, hogy nem kell majd átrepülnie az
óceánt.
- És Anthony Kincade?
- Hozzá nem mennék túl közel. - Paul kifújta a füstöt. -
Mérges kígyó. És köztudott, hogy kedveli a fiatal nőket. -
Áldomásra emelte az üveget Julia felé. - Ügyeljen rá, mit
tesz!
- Jobb, ha az ember arra ügyel, hogy a másik mit tesz-
felelte Julia, és ő is bekapott egy darab pepperonit. - Mit
gondol, meddig képes elmenni azért, hogy magánéletének
bizonyos részletei nyilvánosságra ne kerüljenek?
- Miért?
Julia gondosan fogalmazta meg a választ, miközben
mozzarellával szórta meg a pizzát.
- Az estélyen nagyon feldúltnak tűnt. Sőt, fenyegetőnek.
Paul egy pillanatig várt.
- Nehéz válaszolni, ha az embernek csak a kérdés felét
teszik fel.
- Akkor válaszoljon arra a felére, amit feltettem. - Julia
becsúsztatta a pizzát a sütőbe, aztán beállította az időt.
 - Nem ismerem eléggé ahhoz, hogy véleményt alkossak
róla- mondta Paul Juliát figyelve, és leverte a hamut a
szivarjáról. - Megfenyegette magát, Julia?
- Nem.
Paul összehúzott szemmel közelebb lépett.
- És valaki más?
- Miért fenyegetnének?
Paul csak a fejét ingatta.
- Miért rágja a körmét?
Julia bűntudatosan ejtette le a kezét. Mielőtt kitérhetett
volna előle, a férfi megragadta a vállát.
- Miféle dolgokról beszél magának Eve? Kiket említ,
miközben végighalad az emlékei útján? Ezt maga nem fogja
elmondani nekem- tette hozzá lágyan. - És gondolom, Eve
sem fogja. - De majd megtudja, gondolta Paul, így vagy úgy.
- Hozzám fordul, ha baj van?
Ez volt az, amire Julia a legkevésbé sem akart kísértést
érezni.
- Semmi olyan bajra nem számítok, amivel magam ne
tudnék megbirkózni.
- Hadd fogalmazzak másképp. - Paul ujjai lecsúsztak Julia
karján, és gyengéden masszírozták. Aztán ezek az ujjak
keményen megragadták és odahúzták Paulhoz, amíg az
ajkuk össze nem ért.
A férfi magához szorította, és most már erősen csókolta,
Mielőtt Julia felfoghatta volna agyának parancsát, hogy
szakítsa ki magát. Két kezét ökölbe szorítva oldalt tartotta,
mert alig tudott ellenállni a késztetésnek, hogy megragadja
Pault, hogy belekapaszkodjon. Miközben ő maga visszakozni
próbált, szája megadta magát a támadásnak, és válaszolt a
férfiéra.
Hőség és éhség, szenvedély és ígéret volt ebben a
csókban. Julia szeme mögött égő érzés keletkezett, ahogy
bujkáló érzelmei kitörni igyekeztek, hogy tobzódjanak a
szabadságban. Istenem, milyen jó, ha ennyire kellünk
valakinek! Hogyan feledkezhetett meg erről?!
 Paul - megrendültebben, mint bevallotta volna -
leválasztotta ajkát Juliáéról, és végigszántott vele a torkán.
A nő bőre hihetetlenül lágy, csábítóan feszes volt.
Textúráján, ízén, illatán túl volt benne valami gyors, enyhe
remegés, amit a férfi iszonyúan izgatónak talált.
Túl gyakran gondolt Juliára. Miután egyszer megérezte az
ízét, egyre többre vágyott belőle. Ő volt az egyetlen nő,
akinél attól félt, hogy könyörögni fog neki.
- Julia- mormolta a nevét, miközben ajkát újból az övéhez
dörzsölte. Most lágy abban, izgatóan. - Azt akarom, hogy
eljöjj hozzám. Hagyd, hogy megérintselek, hogy
megmutassam, milyen lehet.
Julia tudta, milyen lehet. Adja oda magát, aztán Paul
majd győzelmével elégedetten, fütyörészve elmegy, és
otthagyja őt összetörve. Ez még egyszer nem történik meg.
Soha. A férfi hozzá tapadó teste mégis olyan csábító volt. Ha
rá tudná venni magát, hogy ugyanolyan kemény legyen,
mint ő, ugyanolyan érzéketlen a fáj dalomra és a
csalódásra, akkor talán elvenné a kínálkozó örömöt, és
sértetlenül távozna.
- Ez túl gyors. - Most nem érdekelte, hogy a hangja
reszket. Butaság lenne úgy tenni, mintha nem érezne
semmit.
- Éppen hogy nem elég gyors vagy sietős - motyogta
Paul, de azért hátralépett. Megette a fene, ha könyörögnie
kell bárkinek, bármiért. - Rendben. Akkor egyelőre lassítunk.
Elcsábítani egy nőt a konyhában, miközben három gyerek
van odafenn, nem az én stílusom - mondta, és visszament a
söréért. – Maga - megváltoztatja a dolgokat
, Julia. Azt hiszem, többre mennék, ha én is olyan
alaposan átgondolnám ezt, mint maga. - Hörpintett egyet,
aztán félresöpörte az üveget. - De mennyire!
Mielőtt egy lépést tehetett volna Julia felé, a lépcsőről
lábdobogás hallatszott.
Gloria DuBarry a színésznők életében problematikusnak
számító korban volt. Már a hivatalos életrajzából
kiszámítható ötven év is feszélyezte, ám születési
anyakönyvi kivonata - amelyet Ernestine Blofield névre
állítottak ki - ezt még öt veszedelmes évvel meg is toldotta.
A génjei voltak olyan kegyesek hozzá, hogy apróbb
plasztikázások, ráncfelvarrások árán meg tudta őrizni
ragyogó külsejét. Mézszőke hajából még mindig olyan rövid,
fiús frizurát vágatott, amelyet fénykorában nők milliói
utánoztak. Csibészes arcát hatalmas, ártatlan kék szeme
ellensúlyozta.
A sajtó imádta Gloriát. Ezt azzal érte el, hogy minden
interjúfelkérésnek szívesen eleget tett. Ő volt a
sajtóügynökök álma: bőkezűen ellátta őket első és egyetlen
esküvőjének képeivel, sőt a gyermekeiről szóló anekdotákat,
illetve a róluk készült fotókat is boldogan megosztotta a
nyilvánossággal.
Gloriát hűséges barátként és a jótékonyság keresztes
lovagjaként tartották számon. Mostanában a Színészek és
Civilek az Állatokért mozgalomban tevékenykedett.
A lázadó hatvanas években a konzervatív Amerika
piedesztálra emelte Gloriát. Ő lett az ártatlanság, az erkölcs
és a megbízhatóság szimbóluma, és több mint harminc éve
az is maradt, amihez persze ő maga is hozzájárult.
Egyetlen közös filmjükben Eve játszotta a ragadozó
természetű idősebb nőt, aki elcsábítja és elárulja az ártatlan
és hosszan szenvedő Gloria gyenge akaratú férjét.
Mindkettőjük alkatához illett a szerep: a rossz asszony és a
jó kislány
. Elég különös, de a két színésznő közben
összebarátkozott.
A cinikusok erre azt mondhatják, hogy ez a jó viszony
azért jöhetett létre, mert sohasem kellett egymással
megküzdeniük, sem szerepért- sem egy férfiért. Ez részben
igaz is volt.
Amikor Eve besétált a Chasensbe, Gloria már ott ült, és
egy pohár fehérbor fölött merengett. Gloriát kevesen
ismerték annyira, hogy békés arckifejezése mögött
észrevegyék az elégedetlenséget. Eve észrevette. Hosszú
délutánnak nézünk elébe, gondolta.

- Pezsgőt, Miss Benedict? - kérdezte a pincér, miután a

két nő gyors puszit váltott.
- Természetesen. - Amint leült, Eve máris egy cigaretta
után nyúlt, és miközben a pincér meggyújtotta neki, ő lassú
mosolyt küldött a férfi felé. Örömmel töltötte el a tudat,
hogy délelőtti edzése után csúcsformában van. Bőre feszes
és rugalmas, haja lágy és csillogó, izmai ruganyosak.
- Hogy vagy, Gloria?
- Tűrhetően. - Gloria széles szája kissé megfeszült,
Mielőtt felemelte a poharát. - Ahhoz képest, hogy a Variety
hogy kibelezte az új filmemet.
- A dolgok a mozi pénztáránál dőlnek el. Elég rég vagy a
szakmában ahhoz, hogy ne izgasd fel magad valami taknyos
kis firkász miatt.
- Én nem vagyok olyan kemény, mint te- mondta Gloria
leheletnyi felsőbbrendű affektálással. - Te egyszerűen
megmondanád neki, hogy - tudod.
- Hogy hova menjen? - kérdezte Eve bűbájosan,
miközben a pincér az asztalra tette a pezsgőjét. Nevetve
megpaskolta a férfi kezét. - Bocsánat, drágám, ez nem
magára vonatkozik.
- Na de, Eve! - mondta Gloria, de azért volt egy kis
kuncogás a hangjában, ahogy közelebb hajolt.
A szemérmes kislányt rajtakapták, amint a templomban
vihog, gondolta Eve némi gyengédséggel. Vajon milyen
lenne, tűnődött, ha az ember tényleg elhinné, amiket írnak
róla?
- Hogy van Marcus? - kérdezte Eve. - Mindkettőtöket
hiányoltunk a múltkori jótékonysági estről.
- Jaj, nagyon sajnáltuk, hogy elmulasztottuk, de
Marcusnak szörnyen fájt a feje. Szegény drágám. Nem
tudod elképzelni, milyen nehéz manapság az üzleti élet.
 Marcus Grant huszonöt éve volt Gloria férje, és ez a téma
mindig untatta Eve-et. Most semmitmondóan hümmögött,
és kezébe vette az étlapot.
- És a vendéglátásban a legrosszabb a helyzet - folytatta
Gloria, aki mindig kész volt együtt szenvedni a férjével,
akkor is, ha nem értette, miről panaszkodik
.- Az egészségügyi minisztérium állandóan körülöttük
szaglászik, és mindenki a koleszterinen és a zsír grammjain
van fennakadva. Nem veszik számításba, hogy a Quick and
Tasty gyakorlatilag egyedül étkezteti az egész amerikai
középosztályt!
- A kis vörös kockaépület, amely minden sarkon ott van -
jegyezte meg Eve, Marcus gyorséttermi hálózatára utalva. -
Ne félj, Gloria! Az amerikaiak, akár egészség tudatosak,
akár nem, hamburgert mindig fognak venni.
- Meg is van - mosolygott Gloria a pincérre. - Csak egy
salátát kérek, citromlével és borssal.
Eve úgy vélte, hogy a helyzet iróniáját Gloria úgysem
érti, és chillit rendelt magának.
- És most-- Eve megint felemelte a poharát, hallani
akarom az összes pletykát.
- Tulajdonképpen te vezeted a listát. - Gloria rövid,
átlátszó lakkal fedett körmeivel dobolt a borospoháron. -
Mindenki a könyvedről beszél.
- Milyen jóleső érzés! És mit mondanak?
- Nagyon kíváncsiak. - Gloria, hogy az időt húzza, a bor
után most vizet ivott.
- És igencsak neheztelnek rád.
- Én azt reméltem, hogy félelmet keltek.
- Félelem is van. Egyesek attól félnek, hogy írsz róluk,
mások attól, hogy ki maradnak.
- Drágám, megédesítetted a napomat.
- Viccelődhetsz, Eve - kezdte Gloria, aztán elhallgatott,
amikor a péksüteményt hozták. Letörte a kiflije csücskét,
majd a tányérján morzsolgatta. - Az emberek aggódnak.
- Éspedig?
 - Hát, nem titok, mit érez Tony Kincade. Aztán azt is
hallottam, hogy Anna del Rio becsületsértési pert fontolgat.
Eve mosolygott, miközben alaposan megkente vajjal a
kiflijét.
- Anna ragyogó, leleményes divattervező, ez nem vitás.
De olyan buta volna, hogy azt hiszi, a közvélemény törődik
vele, hogy ő min dúl-fúl a hátsó szobában?
- Eve. - Gloria pirulva és zavartan kortyolgatta a borát.
Pillantása idegesen röpködött a teremben, miközben azt
kutatta, hallja-e őket valaki. - Nem írhatsz le ilyesmiket. Én
aztán igazán nem helyeslem a drogokat, három
közszolgálati hirdetést is közzétettem, de Anna nagyon erős.
Ha időnként, lazításképpen egy kicsit használ…
- Gloria, ne légy butább a kelleténél. Naponta ötezer
dollárt költ kábítószerre!
- Ezt nem tudhatod!
- De tudom. - Eve most az egyszer volt olyan diszkrét,
hogy szünetet tartson, amíg felszolgálják az ételt.
Biccentésére a pincér a poharaikat is újratöltötte. - Azzal,
hogy ezt nyilvánosságra hozom, megmenthetem Anna
életét - folytatta Eve. Bár hazudnék, ha azt állítanám, hogy
valamilyen altruista szándék vezérel. Ki van még?
- Annyian, hogy meg sem lehet számlálni. - Gloria a
salátáját bámulta. Mint minden szerepét, ezt az
ebédjelenetet is órákig próbálta. - Eve, ezek az emberek a
barátaid.
- Aligha. - Eve jó étvággyal látott neki a chillinek. -
Legtöbbjük olyan, akivel dolgoztam, akivel feladatokat
hajtottam végre. Néhányukkal lefeküdtem. Ami a barátságot
illeti, egy kezemen meg tudom számolni, hány embert
tartok a szakmában igazi barátnak.
Gloria azzal az ajakbiggyesztéssel reagált, amellyel
milliókat szokott elbájolni.
- Engem is közéjük sorolsz?
- Igen, téged is. - Eve jóízűen bekapott még egy kanál
chillit, Mielőtt újból megszólalt. - Gloria, amit elmondok,
abból bizonyos dolgok fájni fognak, másoknak talán
gyógyító hatásuk lesz. De nem ez a lényeg.
- Mi a lényeg? - kérdezte Gloria előrehajolva, nagy kék
szemével élénken figyelve.
- Az, hogy elmondjam a saját történetemet, az egészet,
fenntartások nélkül. Ebbe azok az emberek is beletartoznak,
akik beléptek az életembe, aztán kiléptek belőle. Nem fogok
hazudni sem magamnak, sem másoknak.
Gloria kinyújtotta a kezét, és ujjait Eve csuklója köré
fonta. Ezt a mozdulatot is begyakorolta, de a próbák alatt
ujjai lágyak és könyörgők voltak. Most, az előadáson
hevesen, sürgetően viselkedtek, megkeményítette őket az
igazi érzelem.
- Én bíztam benned!
- Jó okkal - emlékeztette Eve. Tudta, mi jön most, és
sajnálta, hogy nem kerülheti el. - Senki máshoz nem
fordulhattál.
- És ezért jogod van kiteregetni ezt a nagyon privát,
nagyon személyes dolgot, és ezzel tönkretenni engem?
Eve sóhajtott, és szabad kezével felemelte a poharát.
- A történetemben egymással összefüggő személyek és
események vannak, ezeket nem lehet kihagyni. Ha egy
részt kihagyok, hogy valakit megvédjek, akkor az egész
összeomlik.
- Az, amit én azokban az években tettem, milyen
kihatással lehetett a te életedre?
- Most nem állok neki elmagyarázni - mormolta Eve.
Olyan meglepő fájdalom tört rá, ami ellen semmilyen
gyógyszer nem segít. - Minden benne lesz, és szívből
remélem, hogy meg fogod érteni.
- Tönkreteszel, Eve.
- Ne légy nevetséges! Tényleg azt hiszed, hogy az
emberek majd megdöbbennek vagy megbotránkoznak azon,
hogy egy naiv huszonnégy éves lány, aki meggondolatlanul
beleszeretett egy kétszínű pasasba, végül az abortusz
mellett döntött?!
 - Ha az a lány Gloria DuBarry, akkor igen. - Gloria
visszarántotta a kezét, amely egy pillanatig megállt a bor
fölött, aztán elkanyarodott a víz felé. Nem engedheti meg
magának, hogy nyilvános helyen becsípjen. - Én intézményt
csináltam magamból, Eve. És, a fenébe is, hiszek abban,
amit képviselek. A tisztaságban, az ártatlanságban, a
régimódi értékekben és a szerelemben. Tudod, mit tesznek
majd velem, ha kiderül, hogy viszonyom volt egy nős
emberrel, és abortuszom volt, miközben Az ártatlan
menyasszonyt forgattam?
Eve türelmetlenül tolta félre a chillit.
- Gloria, ötvenöt éves vagy.
- Ötven.

- Úristen!- Eve előrántott egy cigarettát. - Szeretnek és

tisztelnek, épp hogy szentté nem avatnak. Gazdag férjed
van, aki, szerencsédre, nem a filmiparban dolgozik. Van két
szép gyereked, akik nagyon rendezett, normális életet
választottak maguknak. Egyesek képesek azt hinni, hogy
szeplőtelenül fogantattak, majd egy káposztalevél alatt
találtátok őket. Most, amikor már intézmény vagy, tényleg
számít valamit, ha kiderül, hogy te is éltél szexuális életet?
- A házasság kötelékein belül, nem. De a karrierem…
- Mindketten tudjuk, hogy több mint öt éve nem kaptál
egy rendes szerepet. - Gloria dühbe gurult, de Eve felemelt
kézzel csendre intette. - Jó munkát végeztél, és még fogsz
is, de már jó ideje nem a szakma áll az életed
középpontjában! Semmi olyat nem tudok elmondani a
múltadról, ami megfosztana attól, amid most van, vagy
majd lesz.
- Minden bulvárlap ki fog nyírni!
- Lehet - hagyta rá Eve. - De lehet, hogy éppen ezáltal
jutsz egy érdekes szerephez. A lényeg az, hogy senki sem
fog elítélni, amiért nehéz helyzetbe kerültél, döntöttél, és
kezdtél valamit az életed további részével.
- Te ezt nem érted. Marcus nem tudja.
 Eve hirtelen meglepetten húzta fel a szemöldökét.
- Hogy a fenébe?
Gloria manóarcát elöntötte a pír, ártatlan pillantása
megkeményedett.
- A francba! Ő Gloria DuBarryt vette feleségül. Ő egy
imázst vett el, és én biztosítottam afelől, hogy ezen az
imázson sohasem esett csorba. Botránynak még az árnyéka
sem fért hozzá. És te ezt fogod lerombolni. Mindent
lerombolsz.
- Ha így van, sajnálom. Őszintén. De nem érzem magam
felelősnek azért, hogy a házasságotok nem bensőséges.
Hidd el, ha én mondom el a történetet, akkor az őszinte
lesz.
- Ezt sohasem bocsátom meg neked! - Gloria felkapta a
szalvétát az öléből és az asztalra dobta. - És mindent el
fogok követni, hogy ebben megakadályozzalak.
Gloria száraz szemmel, fehér Chanel-kosztümjében
kecsesen és elegánsan vonult ki az étteremből.
A terem túlsó végében ülő férfi komótosan ebédelt. Már
vagy fél tucat képet készített tenyérnyi fényképezőgépével,
és elégedett volt. Ha minden jól megy, befejezi a napi
munkát, és időben hazaér, hogy megnézze a Szuper Kupát.
Drake egyedül nézte a meccset. Amióta felnőtt, most
először nem kívánta, hogy karnyújtásnyira legyen tőle egy
nő. Nem akarta, hogy valami durcás kis szőke nyúljon el a
kanapén, azon duzzogva, hogy jobban figyel a játékra, mint
őrá.
Hollywood hegyeiben álló, cédrusfából és kőből épült
házának játékszobájában nézte a meccset. A tévé
képernyője - amelyen a csapatok már elvégezték a
kezdőrúgást, és gól is esett- egy teljes falat elfoglalt. Drake-
et felnőtt játékszerek vették körül. Ezekkel kárpótolta magát
azokért, amelyeket gyerekkorában anyja megtagadott tőle.
A szobában volt három pachinko-gép, egy biliárdasztal, egy
bronzállványon elhelyezett kosárlabdagyűrű, valamint a
tivoli, az ügyességi játékok és a hangerősítők legmodernebb
változatai. Videotékájában a filmek száma meghaladta az
ötszázat, és a ház minden helyiségében volt egy lejátszó. Az
olvasni vágyó vendég azonban versenyautó szaklapokon és
kereskedelmi magazinokon kívül nemigen talált volna
egyebet, ám Drake más szórakozással is tudott szolgálni.
A játékszoba mögötti helyiséget szexuális játékszerek
töltötték meg- a nagyszerűtől a nevetségesig. Drake-et kicsi
korától arra tanították, hogy a szex bűnös dolog, de ő már
rég úgy döntött, hogy ha már lúd, legyen kövér. Néhány
vizuális segédeszköz mindenesetre növelte az étvágyát.
Bár ő maga csak rövid időre kóstolt bele a drogokba, volt
egy biztos dugi helye a tabletták és porok számára,
amelyekkel fel tudta dobni az unalomba fulladó bulikat.
Drake Morrison gondos házigazdának tartotta magát.
Erre a vasárnapra több mint egy tucat Szuper Kupa
meghívást utasított vissza. Ez a meccs nem abba a
kategóriába tartozott, amit barátokkal együtt - ujjongva
vagy bosszankodva - lehet nézni. Számára ez most élet-
halál kérdése volt. Ötven lepedőt tett fel rá, és nem
veszíthetett.
Még az első negyed vége előtt legurított két sört, és
felfalt egy fél zacskó avokádókrémtől csöpögő chipset.
Amikor a csapata egy mezőnygóllal vezetett, kissé
megkönnyebbült. A telefonja kétszer megszólalt, de az
üzenetrögzítőre bízta a választ. Babonásan hitt benne, hogy
szerencsétlenséget hoz, ha akár csak egy vizelés erejéig
elhagyja megfigyelőállását, ezért a telefont végképp nem
vette fel.
Két perc telt el a második negyedből, és Drake
magabiztos volt. Csapata ádázul védekezett. Ő maga nem
szerette az amerikai futballt, mert az olyan testi dolog. A
fogadás kényszerének viszont nem tudott ellenállni.
Delrickióra gondolt, és mosolygott. Visszafizet annak az
olasz gazembernek minden pennyt. Nem kell többé
izzadnia, ha a telefonban meghallja azt a hűvös, udvarias
hangját.
 Aztán talán kivesz egy kis téli szabadságot. Lemegy
Puerto Ricóba, hogy játsszon a kaszinókban és megkeféljen
néhány elsőrendű spinkót. Ennyi jár neki, miután
kikapaszkodott ebből a gödörből.
Ráadásul Eve segítsége nélkül, gondolta, és egy újabb
sör után nyúlt. Az öreglány már egy fityinget sem hajlandó
kölcsönözni neki- csak azért, mert ő most rossz passzban
van. Ha tudná, hogy még mindig Delrickióval üzletel - De a
digónak nem kell aggódnia. Drake Morrison ismeri a
diszkréciót.
Eve-nek akkor sincs joga hozzá, hogy ilyen fösvény
legyen. Mi a fene lesz a pénzével, ha feldobja a bakancsát?
Csak a nővére él még, annak pedig nem veszi semmi
hasznát. Marad tehát Drake. Ő az egyetlen vérrokona, és
amióta felnőtt, az óta el sem mozdul mellőle.
Drake akkor zökkent vissza az amerikai futball nézésébe,
amikor az ellenfél fogó-blokkolója harmincöt yardot futott,
hogy bevigye a labdát az ő célterületükre.
Úgy érezte, mintha egy léggömb szorult volna a torkába,
amely most szétdurrant. Újabb marék chipsért nyúlt.
Miközben a szájába tömte, a morzsák szétszóródtak az
ingén és az ölében. Nem számít, mondta magában. Csak
három pont a különbség. Négy, helyesbített, kezével
megtörölve a száját, miközben a rúgás átívelt a posztokon.
Visszaszerzi a pénzt. Még rengeteg idő van hátra.
Malibui házában Paul a számítógép billentyűi fölé
görnyedt. A könyvvel sok baja volt- több, mint amire
számított. Eltökélte, hogy túljut ezen a részen. Gyakran volt
így az írással. Mintha egyik falat a másik után kellene
megmásznia. Nem élvezte, mégis ez jelentette a
legnagyobb örömöt az életében. Úgy gyűlölte és szerette az
írást, ahogy egyes férfiak a feleségüket. Történeteket kellett
írnia, nem a pénzért, abból volt neki bőven; számára ez
olyan természetes szükséglet volt, mint az evés, az alvás
vagy a hólyagjának kiürítése.
 Hátradőlve bámulta a képernyőt, a kis fehér kurzort,
ahogy az utolsó szó végén villog.
Ez a szó a gyilkosság volt.
Paulnak nagy élvezetet jelentett a thrillerek kitalálása, az
agyában formálódó hősök életének bonyolítása. Legjobban
azt szerette nézni, ahogy élet és halál között
egyensúlyoznak. Most azonban nem tudott igazán
odafigyelni.
Túl sok minden vonja el az írástól, ismerte be, és válla
fölött a televízió felé pillantott, amely a nagy meccs
harmadik negyedének eseményeit harsogta. Paul tudta,
hogy gyerekes dolog bekapcsolni a készüléket, és úgy tenni,
mintha nézné. Az amerikai futball tulajdonképpen nem is
érdekelte, a Szuper Kupa mégis minden évben
beszippantotta. Még csapatot is választott magának, azzal
igazolva gyengeségét, hogy az általa esélytelenebbnek
tartott félnek drukkol, amely az első negyedben három
ponttal lemaradt.
A meccs kétségtelenül zavaró tényező volt, ám az utóbbi
hetekben mégsem ez vonta el a munkától. A kitömött vállú,
egymást a földre rántó férfiaknál valami sokkal izgalmasabb
tartotta fogva: egy hideg tekintetű, hosszú lábú szőke, akit
Juliának hívnak.
Még azt sem tudta biztosan, hogy mit akar a lánytól- a
magától értetődő célon kívül. Megszerzéséről fantáziálni
igen kellemes volt, különösen Julia távolságtartó viselkedése
és indulatkitörései miatt, amelyek olyan vegyes és
ellenállhatatlan jeleket küldenek feléje. Ám ha csak ennyi az
egész, akkor miért nem tudja kitörölni az agyából, ahogyan
a többieket szokta, amikor leül dolgozni?

Valószínűleg a nő személyiségének bonyolultsága nem

hagyja nyugodni. Julia a szakmájában profi, ugyanakkor
csendesen házias. Ambiciózus és visszahúzódó. Paul már
rájött, hogy nem zárkózott, hanem félénk. Nem cinikus,
inkább óvatos. Mégis volt olyan vakmerő, olyan bátor, hogy
a kisfiával együtt átrepülje a kontinenst, és vállalja egy
hollywoodi legenda összes szeszélyeit.
Vagy csak a mohóság késztette rá?- tűnődött Paul.
Néhány hézagot ő maga is ki tudott tölteni, hiszen
kikutatta a lány hátterét. Tudta, hogy két elismert jogász
nevelte fel, aztán túljutott otthona elvesztésén, egy
tinédzserkori terhességen és mindkét szülője halálán. A Paul
által tapasztalt sebezhetősége ellenére kemény ember.
Annak kell lennie.
Jézusom, jött rá Paul nevetve, Eve-re emlékeztet! Talán
Brandon miatt, pedig ez a gyerek annyira más, mint amilyen
ő volt kisfiúként.
Eve a hagyományos értelemben nem anyáskodott felette
ezt Paul tudta, mégis ő mentette meg. Annak ellenére, hogy
olyan rövid ideig volt az apja felesége, más irányba terelte
őt. Megadta neki azt a figyelmet, amire olyan
kétségbeesetten vágyott, azt az elismerést, amire már nem
is számított, azt a kritikát, amelynek súlya volt, ám a
legfontosabb, hogy képes volt egyszerűen szeretni őt.
Brandon is ilyen nevelésben részesül, hát hogyne volna
megnyerő gyerek? Furcsa, gondolta Paul, mindig úgy vélte,
hogy nem tartozik azok közé, akik különösebben élvezik a
gyerekeket. Kedvelte, szórakoztatónak, gyakran érdekesnek
is találta őket, és kétségtelenül szükségesnek az emberi faj
fennmaradásához.
Ennek a gyereknek a társaságát viszont kimondottan
szereti. Tegnap jól érezte magát vele, miközben pizzát ettek
és baseballtörténeteket meséltek egymásnak.
Komolyan elhatározta, hogy elviszi a fiút egy meccsre, és
ha az anyja is jön, annál jobb.
Addig nézte hátrafordulva a televíziót, míg ki nem derült,
hogy az esélytelen csapat most, a negyedik negyed elején
három ponttal vezet. Csak egy pillanatig latolgatta, mennyi
pénzt nyerhetnek, illetve veszíthetnek egyesek a következő
tizenöt perc alatt, aztán folytatta a munkát.
 Drake a szék peremén ült. Alatta a szőnyeg tele volt
morzsával. Megállás nélkül majszolta a chipset és a perecet,
hogy betöltse a mardosó űrt, amely a félelemtől támadt a
beleiben. Már megkezdte a második hatos rekesz sört.
Szeme, mint a szörnyű másnaposságtól szenvedőké,
véraláfutásos és üveges volt, de nem vette le a képernyőről.
Négy perc és huszonhat másodperc volt még hátra, és
három ponttal vezettek. Csapatának sikerült bevinnie a
labdát az ellenfél célterületére, de az extra pontot
elpuskázta. Hát képesek kiszúrni vele. Drake maréknyi
perecet tömött a szájába. Ralp-Lauren márkájú sportinge
teljesen átázott a verítéktől, alatta zakatolt a szíve.
Elfúló, gyors lélegzettel emelte félig kiivott sörét a
képernyőn küzdő gladiátorok felé, aztán döbbenten ugrott
fel, mintha a védőjátékos ágyékon rúgta volna. Az ellenfél
átvevője elkapott egy hosszú átadást, és háborítatlanul
futott vele az ő célterületük felé. A labda magasra ívelt. A
tömeg őrjöngött. Még három perc, tíz másodperc. Drake
előtt lepergett az élete. Hülye állatok, gondolta, és sörrel
locsolta meg száraz torkát. Az elmúlt tíz percben kétszer is
elvesztették a labdát. Még ő is jobban csinálta volna. Majrés
banda. Drake hörpölte a sört, majszolta a chipset és
imádkozott.
A játékosok lassacskán haladtak előre a pályán. Drake
minden általuk megtett yarddal közelebb araszolt a
szakadék pereméhez. Szeme könnybe lábadt, amikor a
tizenhetesnél szilárd védőfalba ütköztek.
- Csak egyszer mennétek a gólvonal mögé! - üvöltötte,
és amikor két perc szünetet jeleztek, felugrott, hogy fel-alá
járkáljon. Lábát berozsdásodott rugónak érezte.
Ötvenezer dollár. Drake nagy léptekkel járkált fel és alá,
kezét tördelte, miközben a reklám duruzsolt. Gondolni sem
mert rá, mit tesz majd Delrickio, ha nem jelenik meg nála a
pénz fennmaradó részével. Reszkető kezét a szemére
szorította.
 Hogy tehette ezt? Hogyan vehetett fel ötvenezret, hogy
feltegye egy átkozott meccsre, miközben kilencvenezerrel
tartozik a maffiának?
A képernyőre visszatért a meccs, és vele a kétségbeesés
is. Drake most nem ült le, ott állt a száznyolcvan centis
képernyő előtt. Az irányító mintha egyenesen az ő szemébe
nézne. Két kétségbeesett szempár néz farkasszemet.
Nyögések. Labdaindítás. Nagydarab, izzadt férfiak
tülekedtek a képernyőn, arasznyira Drake arcától.
Három yard nyereség. Időkérés. Drake rágni kezdte a
körmét.
A csapatok újra felálltak. Minden ugyanaz. Mi a
különbség? - gondolta elkeseredetten. - Van valami rohadt
különbség?!
Az irányítót megállították a védők. Hat yard veszteség.
Ahogy az idő egyre fogyott, Drake elsírta magát: egy felnőtt
férfi, amint egy játékokkal teli szobában zokog. A vizelési
inger közben olyan erőssé vált, hogy Drake-nek egyik
lábáról a másikra kellett ugrálnia. Már egy perc sem volt
hátra, és a védelem kitartott. Negyedik kísérlet, két yard.
Fuss, passzolj vagy kézből lőj! Egy gyötrelmes időkérés
után- mialatt Drake kirohant a vécére, hogy könnyítsen
sajgó veséjén- a futás mellett döntöttek. Az ormótlan mezek
fűzöld hegységgé álltak össze.
Drake zihált, miközben a játékosok tülekedtek és
vagdalkoztak, a biztonságiak pedig közéjük ugrottak, hogy
szétválasszák a forrófejűeket. Drake szerette volna, ha
nekiesnek egymásnak, ha vér folyik a pályán. Szemét még
jobban elöntötte a könny, amikor lemérték a távolságot.
- Kérlek, kérlek, kérlek benneteket- kántálta.
Rövid, néhány centivel rövidebb. Drake-től pedig néhány
mérfölddel került távolabb a remény. Amikor a labda a
másik csapathoz került, a meccsnek gyakorlatilag vége volt.
Drake állt és sírt, miközben a tömeg éljenzett. A jól
megtermett játékosok levették a sisakjukat, hogy
megmutassák maszatos, diadalmas vagy fájdalmas arcukat.
 Ezzel a meccsel nem egy fogadó sorsa fordult meg.
Julia pontban tízkor, ahogy megbeszélték, besántikált
Drake Morrison irodájának kör alakú várószobájába.
Küszködve próbált rezzenéstelen arccal odamenni a középső
recepciós pulthoz, hogy bejelentkezzen a kicsípett barna
nőnél, aki láthatóan a főnök volt.
- Mr. Morrison már várja - mondta a nő bársonyos alt
hangján, amelytől a férfi ügyfeleknek nyilván csorgott a
nyáluk a telefonvonal túlsó végén. Ha ez a hang nem tette
volna meg a magáét, akkor a száz centis mellbőségen volt a
sor, amelynek csodálatos dombjai egy kocka alakú
cirkónium követ zártak közre. - Foglaljon helyet egy
pillanatra!
Julia semmire sem vágyott jobban. Hosszú, csendes
sóhajjal telepedett le az egyik kanapéra, és úgy tett, mintha
teljesen elmerülne a Premiere magazin olvasásában. Úgy
érezte magát, mintha előzőleg lassan és módszeresen
ütlegelték volna egy habszivaccsal bevont baseballütővel.
A Fritzzel töltött egyórás edzés végén legszívesebben
kegyelemért könyörgött volna - persze csak hason fekve.
Fritz kedvesen nézett rá, bátorította, hízelgett neki. Julia
biztos volt benne, hogy ő az igazi Conan, a barbár.
Julia nem felejtett el lapozni a magazinban, miközben a
recepciós nő legszebb Lauren Bacall-hangján duruzsolt a
telefonba. Oldalnézetből elképesztő keble mellett Dolly
Parton serdületlen kislánynak tűnt volna. Julia,
kíváncsiságának engedve, lopva odasandított, és
megállapította, hogy egyetlen recepciós férfinak sem csorog
a nyála.
Óvatosan hátradőlt, és hagyta, hogy gondolatai
elkalandozzanak.

A fájdalmak ellenére ez a reggel érdekes volt. A nők

láthatóan közlékenyebbé válnak, ha együtt szenvednek. Eve
barátságos és szórakoztató volt, különösen akkor, amikor
Juliából már annyira elszállt minden méltóság, hogy az
utolsó borzalmas csontropogtató gyakorlatok alatt szitkok
áradatát lihegte ki magából.
Nehéz is, ha ugyan nem lehetetlen, megtartani a
hivatalos távolságot, miközben két kimerült, meztelen nő
együtt zuhanyozik.
A mai munka során nem emberekről, hanem dolgokról
beszélgettek. A kertről, amelyet Eve nagyon szeret. Arról,
hogy Eve milyen zenét kedvel, és melyek a kedvenc városai.
Julia csak később jött rá, hogy ez nem annyira interjú, mint
inkább csevegés volt, és hogy Eve többet tudott meg őróla,
mint ő Eve-ről.
Minél több kényelmetlenséget szenvedett el, Julia annál
oldottabban tudott önmagáról beszélni. Könnyedén leírta
connecticuti otthonát; elmondta, szerinte milyen jót tett
Brandonnak, hogy elköltöztek New Yorkból; hogy mennyire
utál repülni, és mennyire szereti az olasz konyhát; hogy
milyen rémült volt, amikor az olvasók gyűrűjében először
kellett dedikálnia.
Mit is mondott Eve, amikor ő bevallotta, hogy retteg a
nyilvános szerepléstől?
Az agyát mutassa, kislány, ne a bensőjét!
Julia mosolygott, amikor ez eszébe jutott. Tetszett neki.
Óvatosan megmozdult. Amikor combizmai kórusban
visítottak fel, nem tudott teljesen elfojtani egy nyögést. A
vele szemben ülő két férfi felpillantott a magazinjából.
Átnéztek rajta, aztán folytatták az olvasást. Hogy figyelmét
elterelje sajgó tagjairól, Julia róluk kezdett spekulálni. Kik
lehetnek?
Két színész, akik azt remélik, hogy majd ez a nagykutya
fogja képviselni őket? Nem, döntötte el. Színészek sohasem
járnak együtt reklámfőnökökhöz. Még akkor sem, ha
szeretők. Bár nem tisztességes melegeknek bélyegezni őket
csak azért, mert nem alélnak el Dolly Bacall bájaitól. Lehet,
hogy odaadó és hűséges családapák, akik a feleségükön
kívül más nőre rá se néznek.
 Az is lehet, hogy két halott pasassal ül szemben.
Adóellenőrök, akik Drake könyvelését akarják ellenőrizni,
döntötte el. Ez már sokkal valószínűbb. A két férfi
megjelenése olyan hűvös, részvétlen és könyörtelen volt,
amilyet Julia csak adóellenőrökről vagy maffiózókról tudott
elképzelni. Vajon zsebszámológép vagy pisztoly lapul rövid
fekete dzsekijük alatt? Julia ezen egy pillanatra
elmosolyodott, amíg egyikük oda nem nézett, és rajta nem
kapta, hogy éppen őket tanulmányozza. Juliának minden
oka megvolt rá, hogy remélje, a saját könyvelése rendben
van. Órájára pillantva megállapította, hogy már tíz perce
várakozik. A kétszárnyú fehér ajtó, amelyen Drake neve
díszelgett, szigorúan zárva volt. Az ajtót bámulva, Julia azon
tűnődött, vajon mi foglalhatja le ennyire Drake-et.
Túldíszített, csontszínű-smaragdzöld irodájában- amely
ugyanolyan hivalkodó és kényszeresen divatos volt, mint a
recepció környezete - Drake összekulcsolta reszkető kezét
íróasztala tükörfényes felületén. Teste, mintha egy gyermek
méretére zsugorodott volna, eltörpült a megrendelésre
készült igazgatói bőrszékben.
A háta mögötti ablakból felülnézetben tárult ki Los
Angeles. Mindig örömmel töltötte el, hogy amikor csak
kedve szottyan, láthatja azt a panorámát, amelyet az L.A.
producerei tettek híressé.
Most háttal ült neki, lesütött szemmel. Az éjjel nem
tudott aludni. A jeges rémület végül arra késztette, hogy
előkotorjon néhány szem Valiumot és a brandys üveget.
- Magam jöttem el- mondta Delrickio, mert úgy érzem,
személyes kapcsolat van köztünk. - Amikor Drake erre
csupán bólintott, Delrickio ajka undorral megfeszült, de csak
egy pillanatra. - Tudod, mi történne most, ha nem lennék
veled ilyen személyes kapcsolatban?
Drake érezte, hogy erre válaszolnia kell. Megnedvesítette
az ajkát.
- Igen.
 - Az üzletben csak egy bizonyos pontig van helye a
barátságnak, és most elérkeztünk ehhez a ponthoz. Tegnap
este nem volt szerencséd. Barátként együtt tudok érezni
veled, de üzletemberként a saját hasznomat és káromat kell
szem előtt tartanom. Te pedig, Drake, kárt okozol nekem.
- Ennek nem lett volna szabad megtörténnie. - Drake
indulatai ott parázslottak a szemében, és félő volt, hogy
megint a felszínre törnek. - Egészen az utolsó öt percig!
- Ennek semmi értelme. Rosszul mérted fel a helyzetet,
és a határidő lejárt.
Delrickio ritkán emelte fel a hangját, most sem tette.
Szavai mégis ott döngtek és visszhangzottak Drake fejében.
- Mit szándékozol tenni?
- Én-én tudok szerezni még tízezret két, vagy talán
három hét múlva. Delrickio szemét eltakarták lezáruló pillái,
miközben elővett egy tekercs mentacukrot, kiszabadított
belőle egy szemet és a nyelvére helyezte.
- Ez egyáltalán nem felel meg nekem. Egy hét múlva
várom a pénz többi részét.
- Ujját lengetve kis szünetet tartott. Nem, mivel barátok
vagyunk, tíz nap múlva.
- Kilencven ezret tíz nap múlva?! - Drake az íróasztalán
álló Taterford vizeskancsóért nyúlt, de a keze úgy remegett,
hogy nem tudott tölteni. - Ez lehetetlen.
Delrickio arca szenvtelen maradt.
- Amikor az embernek adóssága van, akkor az ember
fizet. Vagy vállalja a következményeket. Aki nem fizeti ki az
adósságait, azzal előfordulhat, hogy ügyetlenné válik, olyan
ügyetlenné, hogy rácsapja a kezére az ajtót, és eltöri az
ujjait. Vagy a kötelezettségei annyira elvonhatják a
figyelmét, hogy borotválkozás közben összevagdalja az
arcát- netán elvágja a torkát. Végül annyira
elbátortalanodhat, hogy kiveti magát az ablakon. - Delrickio
a Drake mögötti széles ablaktáblára pillantott. - Ez tetszik
nekem.
 Drake ádámcsutkája nyakkendője szögletes csomójának
ütközött, miközben lenyelte a torkában keletkezett
gombócot. Hangja úgy sivított, mint a lyukas léggömbből
kiáramló levegő.
- Több időre van szükségem.
Delrickio úgy sóhajtott fel, mint egy csalódott apa, aki az
imént értesült gyermeke rossz előmeneteléről.
- Szívességet kérsz tőlem, amikor még azt sem tetted
meg, amit én kértem tőled.
- Eve nem mond el nekem semmit. - Drake maréknyi
cukrozott mandulát vett ki az íróasztalán lévő Raku tálból. -
Tudja, milyen esztelen tud lenni.
- Tudom. De biztos megvan a módja.
- Megpróbáltam kiszedni az írónőből. - Drake valami kis
fényt látott felvillanni a sötét alagút végén, ezért vágtára
fogta. - Azon dolgozom, hogy becserkésszem. Éppen
odakinn várakozik.
- Vagy úgy. - Delrickio, érdeklődésének egyetlen jeleként,
felvonta a szemöldökét.
- Berendeltem ide - hadarta Drake, és őrült csapongásba
kezdett. - Tudja, ő az a magányos, szakmájának élő típus,
akinek szüksége van egy kis románcra. Még két hét, és a
tenyeremből fog enni. Mindent tudni fogok, amit Eve
elmond neki.
Delrickio kissé elbiggyesztette az ajkát, miközben ujjával
a bajuszát fésülte.
- Nagy hódító hírében állsz. Fiatalkoromban én is az
voltam. - Amikor felemelkedett, Drake szinte érezte, ahogy a
megkönnyebbülés hulláma végigfut izzadt testén. - Három
hét, barátom. Ha hasznos információt hozol, akkor
megbeszélhetünk egy hosszabb lejáratú hitelt. És hogy jó
szándékomat kimutassam: tízezer, egy hét múlva.
Készpénzben.
- De…
- Ez nagyon méltányos, Drake. - Delrickio megindult az
ajtó felé, aztán megfordult. - Hidd el nekem, hogy mások
nem lennének ilyen belátók. Ne okozz csalódást - tette
hozzá, végigsimítva a kézelőjén. - Kár lenne, ha olyan
bizonytalan kézzel borotválkoznál, hogy felsértenéd az
arcodat.
Amikor Delrickio kilépett az ajtón, Julia egy hatvan év
körüli, disztingvált úriembert látott. A férfit a jólét és a
hatalom eleganciája és csillogása lengte körül, azzal a
rendkívül jó megjelenéssel tetézve, amelynek a kor
tekintélyt kölcsönöz. A másik két férfi felkelt. A Drake
irodájából kilépő úr kis biccentéssel üdvözölte Juliát.
Tekintete elárulta, hogy még mindig tud értékelni egy fiatal,
vonzó nőt.

Julia elmosolyodott, olyan udvarias és régimódi volt ez a

gesztus. Aztán az úriember távozott, két oldalán a két
hallgatag férfival.
További öt perc telt el, mire a recepciós nő felvette a
zümmögő telefont, majd bekísérte Juliát Drake irodájába.
Drake küszködve igyekezett magához térni. Nem mert
még egy Valiumot bevenni, de kiment a szomszédos
fürdőszobába, és egy alapos hányással megszabadult
rettegésének javától. Miután vizet spriccelt az arcára,
gyorsan Scope szájvizet csapkodott savanyú ízű szája köré,
lesimította a haját és az öltönyét, hollywoodi köszöntéssel,
cuppanós puszival fogadta Juliát.
- Úgy sajnálom, hogy megvárattam - kezdte. - Mivel
kínálhatom meg? Kávéval? Ásványvízzel? Gyümölcslével?
- Köszönöm, nem kérek semmit.
- Helyezze kényelembe magát, egy kicsit beszélgetünk. -
Drake az órájára pillantott, hogy Julia lássa, milyen elfoglalt,
mennyi tennivalója van még. - Hogy alakulnak a dolgok Eve-
vel?
- Nagyon jól. Ma reggel Fritz-cel is beszéltem.
- Fritz?- Drake egy pillanatig üres tekintettel nézett, aztán
gúnyosan válaszolt. - Ja, persze, a fitneszkirálynő! Szegény
drágám.
 - Én élveztem. És őt is - felelte Julia hűvös hangon.
- Biztos vagyok benne, hogy maga egy harcos. És hogy
alakul a könyv?
- Azt hiszem, optimisták lehetünk.
- Ó, bestseller lesz, ez nem kétséges. Eve története
lebilincselő, bár felmerül bennem, vajon az emlékezete nem
ferdít-e a dolgokon. Az öreglány akkor is páratlan figura.
Julia biztos volt benne, hogy Eve nyakon vágná, ha a
jelenlétében öreglánynak- nevezné.
- Most az unokaöcs vagy a sajtóügynök beszél magából?
Drake vihogott, miközben beletúrt a mandulába.
- Mindkettő, teljes mértékben. Habozás nélkül
kijelenthetem, életemet megfűszerezi, hogy Eve Benedict a
nagynéném. De az, hogy az ügyfelem is, megkeseríti a torta
izét.
Julia nem vette a fáradságot, hogy megjegyzést tegyen
az iménti képzavarra. Azon tűnődött, hogy valami vagy
valaki alaposan megrázhatta az aligátorbőr cipőt viselő
Drake-et. Talán a disztingvált külsejű, ezüstös hajú, udvarias
modorú úr? Mindegy, nem az ő dolga, hacsak nem Eve-vel
kapcsolatos. Julia félretette a kérdést.
- Kezdhetjük azzal, hogy Eve milyen nagynéni. Hogy
milyen ügyfél, arra majd később rátérünk. - Julia elővette a
magnóját, és felhúzott szemöldökkel várt, amíg Drake egy
bólintással engedélyt ad. Amikor kiegyensúlyozta
jegyzettömbjét a térdén, elmosolyodott. Drake egyik
kezével belemarkolt a mandulába, aztán a másikkal
egyenként kiszedegette a szemeket a tenyeréből, és úgy
lőtte őket a szájába, mint a puskagolyókat. Lövés, roppanás,
nyelés. Julia azt találgatta magában, vajon mikor fog
kihagyni egy lépést, és egészben nyelni le a mandulát. Ez a
gondolat arra késztette, hogy egy pillanatra félrenézzen,
azzal az ürüggyel, hogy beállítja a szalagot. - Az édesanyja
idősebb Eve-nél, igaz?
- Így van. Három Berenski lány volt: Ada, Betty és Lucille.
Betty az én születésemkor természetesen már Eve Benedict
volt, a befutott sztár, sőt legenda. Otthon, Omahában
kétségtelenül legenda volt.
- Hazalátogatott időnként?
- Én csak két esetre emlékszem. Az elsőnél körülbelül
ötéves voltam. - Drake lenyalta a porcukrot az ujjairól, és
remélte, hogy illően szomorúnak látszik. Le merte volna
fogadni, hogy egy kisfiát egyedül nevelő anyából
együttérzést fog kiváltani az, amit mondani készül. - Tudja,
az apám elhagyott bennünket. Ez anyámat teljesen
összetörte, képzelheti. Én akkor még túl kicsi voltam ahhoz,
hogy ezt megértsem. Csak csodálkoztam, miért nem jön
haza az apám.
- Sajnálom. - Julia valóban együtt érzett. - Nagyon nehéz
lehetett.
- Hihetetlenül fájdalmas volt. Nem hiszem, hogy ezen
valaha is túljutottam. - Drake több mint húsz év alatt még
futólag sem gondolt az öregre. Most elővette monogramos
zsebkendőjét, és szárazra törölte vele az ujjait. - Egyszerűen
elment, és soha többé nem jött vissza. Évekig magamat
okoltam. Talán még ma is. - Kis szünetet tartott, mintha
össze kellene szednie magát. Fejét kissé elfordítva, komoran
nézett ki az üvegen, amely elválasztotta a reggeli szmogtól.
Biztos volt benne, hogy semmivel sem lehet gyorsabban
egy nő közelébe férkőzni, mint egy ügyesen előadott
könnyfakasztó történettel. - És akkor jött Eve, bár az
igazsághoz hozzátartozik, hogy ő és az anyám sohasem
találkozott személyesen. Eve nagyon kedves volt, a maga
érzelgősségtől mentes módján, és gondoskodott róla, hogy
meglegyen mindenünk. Az anyám végül részmunkaidős
állást vállalt egy áruházban, de Eve segítségén múlt, hogy
rendes fedél volt a fejünk felett. A tanulmányaimról is ő
gondoskodott.
Julia ugyan nem dőlt be a neki előadott kis színjátéknak
de azért érdekelte a történet.
- Azt mondta, az anyjáék nem találkoztak személyesen.
Ezt hogy érti?
 - Hát, azt nem tudom, mi történt köztük kislány
korukban, de az a benyomásom, hogy mind a hárman
versengtek az apjuk kegyeiért. Az apjuk sokat volt távol.
Valami kereskedő volt. Anyám elmondása szerint gyakran
máról holnapra éltek, és Eve mindig elégedetlen volt. Lehet,
hogy valami ennél súlyosabb dolog is volt köztük - mondta
Drake mosolyogva. Láttam a kiskori fényképeiket,
amelyeken mindhárman együtt vannak. Nem hiszem, hogy
könnyű lehetett három szép nőnek egy fedél alatt élni.
Julia hunyorgott, és kis híján elvesztette gondolatai
fonalát. Azon tűnődött, vajon Drake tudja-e, hogy minden
csillog rajta: Rolex órájának arany pántja, a
mandzsettagombjai, a zselézett haja.
- Aha-- mondta Julia, és gyorsan lenézett a jegyzeteire.
Nem fogta fel, hogy a férfi abban a biztos tudatban kelleti
magát neki, hogy vonzereje elvonja a figyelmét. - Eve tehát
elment.
- Igen, és a többi már történelem. Anyám férjhez ment.
Olyan pletykákat hallottam, hogy az apám szerelmes volt
Eve-be. Az anyám már nem volt nagyon fiatal, a mikor
férjhez ment, és azt hiszem, hosszú évekig küzdött, míg
végre teherbe esett. Biztos, hogy nem kínálhatom meg
semmivel? - kérdezte Drake, miközben felkelt, és odament a
jól felszerelt bárszekrényhez.
- Nem, köszönöm, semmivel. De, kérem, folytassa!
- Jó, persze. Szóval én lettem az egyetlen gyereke. -
Mialatt beszélt, gyöngyöző ásványvizet öntött a
jégkockákra. Szívesebben ivott volna valamilyen szeszes
italt, de biztosra vette, hogy Julia elítéli az olyan rossz
szokásokat, mint az ebéd előtti ivás. Miközben a vizet
hörpölgette, olyan szögben tartotta a fejét, hogy Julia a
másik oldalról is láthassa a profilját. - Lucille az
utazgatásnak szentelte az életét. Azt hiszem, néhány évig
még egy kommunában is élt. A hatvanas években. Egy
vasúti balesetben halt meg, Bangladesben vagy Borneón,
valami távoli helyen, úgy tíz éve. - Egyetlen vállrándítással
lépett túl a nagynénje életén és halálán.
Julia odafirkantott egy megjegyzést.
- Úgy veszem észre, hogy nem álltak közel egymáshoz.
- Lucille nénivel?- Drake ezen elnevette magát, aztán a
nevetést köhögéssel álcázta. - Nem hiszem, hogy három
vagy négy alkalomnál többször láttam életemben. - Azt nem
tette hozzá, hogy Lucille mindig hozott neki valamilyen
izgalmas játékot vagy könyvet. Azt sem, hogy amikor
meghalt, alig volt többje a rajta lévő ruhánál és egy kis
aprópénznél. Drake nem örökölt tőle semmit, Így nem őrzött
róla szeretetteljes emlékeket. - Valahogy sohasem tűnt
nekem létező személynek. Ha érti, mire gondolok.
Julia kissé megenyhült. Nem lenne tisztességes, ha
elítélné ezt az embert, amiért nem érez szeretetet egy
nagynéni iránt, akit szinte nem is ismert; vagy azért, mert
saját szexuális vonzerejétől eltelve, pávakakasként illegeti
magát.
- Azt hiszem, értem. A családja tehát szétszóródott.
- Igen. Anyám fenntartotta azt a kis farmot, amit még az
apámmal vettek, Eve pedig…
- Milyen érzés volt először találkozni vele?
- Eve mindig fantasztikus volt. - Drake az íróasztal szélére
telepedett, hogy Julia lábában gyönyörködhessen. Nem
lenne utolsó dolog megkapni ezt a nőt. Becsületére legyen
mondva, látni szerette volna, hogy Julia is örömét leli a
dologban.
- Gyönyörű volt, persze, de úgy, ahogy csak nagyon
kevés nő az. Valami veleszületett érzékiség volt benne, azt
hiszem. Ezt még egy gyerek is érezte, ha nem is tudta
értelmezni. Azt hiszem, abban az időben Anthony Kincade
volt a férje. Eve megérkezett egy halom bőrönddel, vörösre
festett szájjal és körmökkel, a kosztümje nyilván Dior volt,
ujjai között az elmaradhatatlan cigaretta fityegett. Szóval:
meseszép volt. - Drake hörpintett. Meglepődött, milyen
élénk benne ez az emlék. - Emlékszem egy jelenetre, amely
közvetlenül az elutazása előtt zajlott le. A farmház
konyhájában veszekedett az anyámmal. Eve füstöt pöfékelt,
és fel-alá járkált a repedt linóleumpadlón, az anyám meg
vörös szemmel, dühösen ült az asztalnál.
- Az isten szerelmére, Ada! Felszedtél tizenöt kilót. Nem
csoda, hogy Eddie meglépett valami szakadt kis
pincérnővel.
Ada keserű szája megfeszült. Bőre olyan volt, mint az
egynapos zabkása.
- Az én házamban senki sem veheti szájára az Úr nevét.
- És még sok egyebet sem, ha nem szeded össze magad.
- Itt állok férj nélkül, jóformán egy vasam sincs, és fel kell
nevelnem a fiamat.
Eve úgy hadonászott a cigarettájával, hogy a füst
cikcakkban szállt a levegőben.
- Nagyon jól tudod, hogy a pénz nem jelent majd gondot.
És a világon mindenütt élnek nők férj nélkül. Néha még jobb
is így. - Eve két kézzel rátenyerelt az asztalra, ujjai közül
előrenyúlt a cigaretta. - Figyelj rám, Ada! A mama meghalt,
a papa meghalt. Lucille is. Még az a lusta disznó is, akihez
hozzámentél. Nem jönnek vissza.
- Nem engedem meg, hogy a férjemről…
- Jaj, fogd már be!- Eve akkorát csapott öklével az
asztalra, hogy a kakast és tyúkot formázó műanyag só- és
borsszóró megremegett és leesett. - Nem érdemli meg,
hogy védelmezd, és biz-isten nem érdemli meg a
könnyeidet. Most kaptál egy esélyt az újrakezdésre. Már
nem a rohadt ötvenes években vagyunk. Januártól olyan
elnökünk lesz, aki nem vén totyakosként kerül be a Fehér
Házba. A nők kezdenek kitörni. A változás a levegőben van.
Nem érzed? Minden megváltozik.
- Én nem szavaztam egy katolikusra, egy pápistára. Ami
itt történik, az a nemzet szégyene. - Ada előrenyújtotta az
állát. - Egyébként is, mi köze ennek hozzám?
Eve behunyta a szemét. Tudta, hogy Ada soha nem fogja
megérezni a változást, annak hűvös, friss íze saját
keserűségén át nem jut el hozzá.
- Csinálj nagytakarítást az életedben, Ada- mormolta Eve.
- Fogd a fiadat, és gyertek velem Kaliforniába.
- Ugyan miért mennék?
- Azért, mert testvérek vagyunk. Add el ezt a nyomorult
birtokot, és költözz oda, ahol tisztességes állást kapsz,
társaságot találsz, és ahol a fiad rendesen élhet.
- Ahogy te élsz- mondta megvető gúnnyal Ada.
Kivörösödött szeméből neheztelés és irigység áradt. -
Félmeztelenül pózolni a vásznon, hogy bárki láthassa,
akinek egy kis aprópénz csörög a zsebében. Férjhez menni
és elválni, ahogy kedved szottyan, és odaadni magad
bármelyik férfinak, aki rád kacsint. Nagyon köszönöm, de én
itt fogom tartani a fiamat, ahol tisztességes értékek között,
Isten terve szerint nőhet fel.
- Tégy, amit akarsz- mondta Eve fáradtan. - Bár fel nem
foghatom, miért tekinted Isten tervének, hogy keserű,
kiszáradt nő legyen belőled negyvenéves korod előtt. Pénzt
fogok küldeni a fiad számára. Rajtad áll, mit kezdesz vele.
- Anyám természetesen elfogadta a pénzt - folytatta
Drake. - Persze erkölcstelenségről, istentelenségről, meg
mindenféléről prüszkölt, miközben beváltotta a csekket. -
Vállat vont, mert már annyira hozzászokott a keserűséghez,
hogy észre sem vette, ahogy most kiárad belőle. - Úgy
tudom, Eve még most is minden hónapban küld neki egy
csekket.
Juliát zavarta, hogy semmi hálát sem érzékel Drake
szavaiban. Azon tűnődött, vajon Drake tudja-e, hogy
mennyire az anyja fia.
- Ha ilyen kevés kapcsolata volt Eve-vel, mialatt felnőtt,
akkor hogyhogy beállt hozzá dolgozni?
- Azon a nyáron, amikor befejeztem a középiskolát,
autóstoppal Los Angelesbe jöttem, harminchét dollárral a
zsebemben. - Drake elmosolyodott, és Julia most először
vélte halványan felfedezni benne a nagynénje báját. -
Miután ideértem, majdnem egy hétbe telt, mire el tudtam
csípni. Valóságos kaland volt számomra. Ő maga szedett fel
autóval egy kis fasorban, a város keleti részén. Besétált egy
koszos taco lebujba, valami elképesztő cuccban, és olyan
tűsarkú cipőben, hogy azzal szíven lehetett volna szúrni
valakit. Akkor kaptam el, amikor kijött. Valami bulira sietett.
Begörbített ujjal odaintett nekem, aztán megfordult és
elindult. Én úgy futottam utána, mint akit puskából lőttek ki.
A házához vezető úton egyetlen kérdést sem tett fel nekem.
Amikor odaértünk, azt mondta, fürödjek meg és borotváljam
le azt a szakállnak nemigen nevezhető valamit az arcomról.
Travers pedig felszolgálta életem legjobb kajáját.
Drake-ben felkavart valamit az emlék - valami
gyengédséget, amiről már szinte nem is tudta, hogy ott
lapul a törtetés és a mohóság rétegei alatt.
- És az anyja?
Az emlék hatása elszállt.
- Eve intézte vele a dolgokat. Én sohasem kérdeztem.
Eve először a kertész mellé osztott be, aztán belökött a
főiskolára. Kennet-Stokley mellett gyakornokoskodtam,
akkor ő volt Eve titkára. Nina éppen Eve és Kennet-
összekülönbözése előtt került ide. Amikor Eve úgy látta,
hogy megállom a helyem, megtett sajtófőnökének.
- Eve-nek nagyon kevés rokona van - jegyezte meg Julia,
de azokhoz lojális és bőkezű.
- Igen, a maga módján. De akár rokon, akár alkalmazott
az ember, be kell állnia a sorba. - Miközben Drake letette a
poharát, észbe kapott: legjobb, ha korrigálja imént
kimutatott elégedetlenségét. - Eve Benedict a legbőkezűbb
nő, akit ismerek. Az élete nem volt mindig könnyű, de
mindent megoldott. A körülötte élőket is erre ösztönzi.
Röviden: én imádom őt.
- Egyfajta pótfiának tekinti önmagát?
Drake olyan öntelt mosollyal villantotta ki a fogait, amely
nem sok szeretetről árulkodott.
- Teljes mértékben.
 - És Paul Winthrop? Hogyan jellemezné Eve-vel való
kapcsolatát?
- Paul? - Drake összevonta a szemöldökét. - Nincs köztük
vérrokonság, bár Eve kétségtelenül szereti őt. Mondhatjuk
úgy, hogy a sleppjéhez tartozik, egyike azoknak a vonzó
fiatalabb férfiaknak, akikkel Eve szereti körülvenni magát.
Nemcsak hogy hálát nem érez, töprengett Julia, de még
egy kis rosszmájúság is van benne.
- Furcsa, én azt mondanám, hogy Paul Winthrop nagyon
független személyiség.
- Az biztos, hogy megvan a saját élete, megvannak a
maga sikerei, ami az írói karrierjét illeti- mondta Drake, majd
elmosolyodott, de ha Eve csettint egyet, akkor mérget vehet
rá, hogy Paul ugrani fog. Gyakran tűnődöm azon- Ugye ez
nem kerül rá a szalagra?
- Természetesen nem- felelte Julia, és kikapcsolta a
magnót.
- Szóval azon tűnődöm, volt-e köztük intimebb kapcsolat
is.
Julia megdermedt. Több van benne egy kis
rosszmájúságnál, állapította meg, a csillogó máz alatt Drake
Morrison a velejéig rohadt.
- Eve több mint harminc évvel idősebb nála.
- A korkülönbség Eve-et nem tartaná vissza. Ez
hozzátartozik a misztikumához, vonzerejének
tartósításához. Ami pedig Pault illeti, ugyanúgy nem tud
ellenállni a szép nőknek, mint az apja, csak ő nem veszi
feleségül őket.
Julia ízléstelennek találta a témát, ezért összehajtotta a
jegyzettömbjét.
Mindent megtudott Drake Morrisontól, amit pillanatnyilag
akart.
- Eve majd nyilván szól nekem, ha úgy dönt, hogy a
kapcsolatuk helyet érdemel a könyvben.
Drake megpróbálta tágítani a keskeny rést.
 - Elmond magának ilyen személyes dolgokat? Én nem
ilyen közlékenynek ismerem.
- Ez az ő könyve - jegyezte meg Julia, miközben felállt -
Egy életrajznak csak akkor van értelme, ha személyes.
Remélem, még beszélünk. - Kezet nyújtott. Amikor a férfi
megfogta és az ajkához emelte a kezét, igyekezett, hogy ne
rezzenjen össze
.- Csak mondja meg, mikor és hol. Tényleg, miért ne
vacsorázhatnánk együtt?- Drake fogva tartotta Julia kezét,
hüvelykujjával könnyedén simogatva az ujjperceit. - Biztos
vagyok benne, hogy másról is tudnánk beszélgetni, nem
csak Eve-ről, bármilyen csodálatos is.
- Sajnálom. A könyv szinte minden időmet lefoglalja.
- Nem dolgozhat minden este. - Drake felfelé csúsztatta a
kezét Julia karján, és gyöngy fülbevalójával kezdett
játszadozni. - Miért nem találkozunk nálam, nem
hivatalosan? Van jó néhány újságkivágásom és régi fotóm,
amit talán fel tudna használni.
Az ajánlatban nem volt sok fantázia. Akár a
bélyeggyűjteménye megmutatásával is kecsegtethetné.
- Igyekszem minden estémet a fiammal tölteni, de
szívesen megnézném az újságkivágásait, ha átküldené
nekem őket.
Drake kis nevetést hallatott.
- Úgy látszik, túl finoman fogalmazok. Szeretnék újra
találkozni magával, Julia. Személyes okból.
- Nem fogalmaz túl finoman. - Julia felvette a magnóját és
betette az aktatáskájába. - Csak nem érdekel.
Drake-nek sikerült továbbra is lágyan tartania a kezét
Julia vállán. Mesterkélt grimasszal a másik kezét a szívére
szorította. - Óóó!
Ezzel elérte, hogy Julia elnevesse magát, és érezze, hogy
barátságtalanul viselkedik.
- Bocsánat, Drake, ez nem volt valami elegáns tőlem. Azt
kellett volna mondanom, hogy ajánlata és érdeklődése
hízelgő, de rosszkor jött. A könyv és Brandon mellett
nemigen jut időm a társadalmi életre.
- Ez már egy kicsivel jobb. - Miközben az ajtóhoz kísérte
Juliát, nem vette le kezét a válláról. - És mit szólna ehhez?
Valószínűleg én tudnék a legtöbbet segíteni a munkájában.
Megmutathatná nekem a készülő jegyzeteit, vagy amit
eddig megfogalmazott. Talán ki tudnék egészíteni hiányos
részeket, mondhatnék neveket, sőt Eve memóriáját is
felfrissíthetném. És közben-- tekintete lassan vándorolt Julia
arcán - jobban megismerhetnénk egymást.
- Ez igen nagyvonalú ajánlat. - Julia megfogta a kilincset,
és ingerültségével küzdött, amikor Drake lazán az ajtónak
támasztotta a tenyerét, hogy zárva tartsa azt. - Ha valahol
megakadok, talán megkérdezem magát, de mivel Eve
történetéről van szó, engedélyt kell kérnem tőle. - Julia
hangja lágy és barátságos volt, miközben erővel kinyitotta
az ajtót. - Köszönöm, Drake, higgye el, hogy felhívom, ha
szükségem lesz valamire.
Julia mosolygott magában, miután elhaladt a recepció
előtt. Esküdni mert volna rá, hogy készülőben van valami, és
hogy abban Drake Morrison előkelő szerepet játszik.
Julia kilépett a cipőjéből, és mezítláb ment be a
dolgozószobájába. A frézia, amit a kertész hozott gálánsan
előző délután, a kora tavasz finom illatával töltötte meg a
zsúfolt szobát. Amikor meztelen lábfeje belebotlott a padlón
halomba rakott szakkönyvekbe, csak enyhén szitkozódott.
Komolyan elszánta magát, hogy az egészet rendbe rakja.
Hamarosan.
Szokása szerint kivette aktatáskájából a napi kazettákat,
hogy berakja őket az íróasztal fiókjába. Közben egy pohár
hűs boron járt az agya. Talán még arra is futja az idejéből,
hogy gyorsan megmártózzon a medencében, míg Brandon
hazaér az iskolából. A gondolat azonban hamar elszállt,
ahogy benézett a fiókba és leült a székre.
Valaki járt itt. Ujjait nagyon lassan végighúzta a kazetták
gerincén. Mind megvolt, de nem a megszokott rendben.
Interjúinak rendben tartása azon kevés dolgok közé
tartozott, amelyekben kényszeresen pedáns volt. A címkével
és dátummal ellátott kazettákat mindig ábécérendben rakta
be. Most összevissza találta őket.
Kirántott egy másik fiókot, és kivette a legépelt
piszkozatot. Egy gyors pillantással meggyőződött róla, hogy
minden oldal megvan, de érezte, tudta, hogy valaki
elolvasta őket. Belökte a fiókot, és kihúzott egy másikat.
Mindenét átnézték, gondolta. De miért?
A feltörő rémület arra késztette, hogy felrohanjon az
emeletre. Nagyon kevés értékes holmija van, de az anyjától
örökölt néhány ékszert nagy becsben tartja
. Betámolygott a hálószobába, és közben szidta magát,
amiért nem kérte meg Eve-e t, hogy tegye be a kazettákat a
széfjébe. Biztos, hogy van neki. De Eve-nek biztonsági
rendszere is van. Mi a fenének törne be valaki a
vendégházba, hogy ellopjon néhány családi ékszert?
Természetesen nem lopták el őket. Ahogy a
megkönnyebbülés hulláma végigfutott rajta, Julia dühös lett,
hogy ilyen hülye. Megvolt a szimpla gyöngysor, a hozzáillő,
csepp alakú fülbevaló, a srófos gyémánt fülbevaló és az
igazság mérlegét formázó aranybross. Mind ott volt, senki
sem nyúlt hozzájuk.
Lábából elszállt az erő, ezért leült az ágy szélére, és a
melléhez szorította a régi ékszeres dobozokat. Őrültség
ilyen kétségbeesetten ragaszkodni a tárgyakhoz, mondta
magának. Ritkán viselt egyet-egyet közülük, és csak néha
vette elő őket, hogy nézegesse.
Julia tizenkét éves volt, amikor az apja születésnapi
ajándékként adta anyjának ezt a brossot. Emlékezett rá,
hogy örült neki az anyja. Valahányszor felpróbálta, mindig
magán hagyta, még a válásuk után is.
Julia erőt vett magán, felkelt és visszatette a dobozokat.
Lehet, hogy ő maga keverte össze a kazettákat. Lehet, de
nem valószínű. Viszont ugyanilyen valószínűtlen az is, hogy
valaki fényes nappal behatol a biztonsági rendszeren
keresztül, és otthonosan mászkál a vendégházban.
Eve volt az, gondolta Julia, és kurtán felnevetett. Eve a
legvalószínűbb tettes. Három napja nem dolgoztak együtt.
Talán a kíváncsiság és a hiúság késztette arra, hogy átnézze
az anyagot.
Márpedig ez nem mehet így.
Julia megindult lefelé, hogy még egyszer átnézze a
kazettákat, Mielőtt felhívja Eve-et. Még le sem ért a lépcsőn,
amikor Paul kopogtatott a bejárati ajtón.
- Helló. - Paul benyitott, és nagy léptekkel bejött anélkül,
hogy hívták volna.
- Érezze otthon magát.
Julia hangnemére Paul félrehajtotta a fejét.
- Baj van?
- Nincs. Miért? - Julia nem mozdult. Szétvetett lábbal,
állát merészen előretolva állt. - Miért lenne baj, hogy ide
emberek csak úgy besétálnak? Ez végtére is nem az én
házam. Csak véletlenül éppen itt lakom.
Paul feltartotta a két tenyerét.
- Bocsánat. Azt hiszem, túlságosan megszoktam a
kaliforniai lazaságot. Akarja, hogy kimenjek, és
próbálkozzam újra?
- Nem - vágta oda Julia. Paul nem fogja elérni, hogy
ostobának érezze magát. - Mit óhajt? Rosszkor jött, úgyhogy
gyorsan kell végeznünk.
Paulnak mondani sem kellett volna, hogy rosszkor jött.
Julia arca nyugodt volt, mert ehhez nagyon értett, de az ujjai
fürgén kulcsolódtak egymásba. Paul ettől még
határozottabban eltökélte, hogy marad.
- Tulajdonképpen nem is magához jöttem, hanem
Brandonhoz.
- Brandonhoz? - Julia védelmi ösztöne azonnal
működésbe lépett. Két karját mereven az oldalához
szorította. - Miért? Mit akar Brandontól?
 - Lazítson, Jules. - Paul a kanapé karfájára telepedett. Jól
érezte magát itt. Határozottan jó itt, mondta magában. Van
valami abban, ahogy Julia belakta a vendégház hűvös
kényelmét, és kialakította benne saját környezetét. Egyfajta
elbűvölő rendetlenség, tűnődött, amitől Julia mindenütt jelen
van. A fél pár fülbevaló a Hepplewhite asztalon, a két csinos
magas sarkú cipő, amelyek ott dőlnek egymásnak, ahol
éppen kilépett belőlük, egy sebtében firkantott cetli, egy
rózsaszirmokkal és rozmaringgal teli porcelántál.

Ha kimenne a konyhába, ott még többet találna Juliából.

És odafönn, a fürdőszobában, a gyerekszobában és abban a
szobában, ahol alszik. Vajon mit találna belőle a
legszemélyesebb területén?
Paul visszanézett Juliára, és mosolygott.
- Bocsánat. Mondott valamit?
- Igen, mondtam valamit. - Juliából áradt a
türelmetlenség. - Azt kérdeztem, hogy mit akar Brandontól!
- Nem szándékozom elrabolni, vagy elvinni, hogy
megmutassam neki a Penthouse legújabb példányát. Afféle
férfidologról van szó. - Amikor Julia ledobogott a néhány
maradék lépcsőfokon, Paul szélesen elmosolyodott. - Nehéz
napja volt?
- Hosszú - felelte Julia. - Brandon még nem jött haza az
iskolából.
- Van időm. - Paul pillantása lefelé rebbent, aztán vissza. -
Megint mezítláb van. Úgy örülök, hogy nem okoz csalódást.
Julia kosztümkabátja zsebébe dugta idegesen mozgó
kezét. Paul hangját rendőrségi nyilvántartásba kellene
venni, gondolta szorongva. Vagy talán orvosi
nyilvántartásba. Ettől a hangtól egy nő kómába eshet - vagy
éppen végleg felébredhet belőle.
- Tényleg dolgom van, Paul. Miért nem mondja meg
egyszerűen, hogy miről akar beszélni Brandonnal?
- Maga tényleg igazi anya. Bámulatos. Kosárlabdáról van
szó - felelte Paul. - Szombat este a Lakers játszik a
városban. Gondoltam, a srác nagyon élvezné, ha elmehetne
a meccsre.
- Ó!- Julia arcán az érzelmek teljes skálája megjelent. Az
öröm, az aggodalom, a kétség és a derű. - Ebben biztos
vagyok. De…
- Megkérdezheti a zsarukat, Jules. Nem vagyok benne a
bűnügyi nyilvántartásban. - Paul szórakozottan kivett egy
rózsaszirmot a tálból, majd azt hüvelyk- és mutatóujja közt
morzsolgatta. - Tulajdonképpen három jegyem van, ha
velünk akarna jönni.
Hát erről van szó, gondolta Julia csalódottan. Nem ez az
első eset, amikor egy férfi Brandonon keresztül próbál
közeledni hozzá. Akkor hát most Paul Winthrop fog csalódni,
döntötte el. Ha egy tízéves gyerekkel akar eltölteni egy
estét, akkor ezt megkapja.
- Ez nem az én sportom - mondta szelíden. - Biztos
vagyok benne, hogy jobban fogják érezni magukat
nélkülem.
- Oké- felelte Paul olyan könnyedén, hogy Julia csak
bámult. - Ne etesse meg. Majd bekapunk valamit a
stadionban.
- Nem vagyok biztos benne-- kezdte Julia, de
félbeszakította egy autó zaja.
- Úgy tűnik, vége a sulinak - jegyezte meg Paul, és a
zsebébe dugta a szirmot. - Nem tartom fel. Biztos vagyok
benne, hogy Brandonnal meg tudjuk beszélni a részleteket.
Julia állta a sarat, miközben a fia berontott a bejárati
ajtón, az iskolatáskáját lóbálva.
- Egy hibám sem volt a helyesírástesztben!
- Ez igen, bajnokom!
- És Millie-nek megszülettek a kicsinyei. Öt van neki. -
Brandon Paulra nézett.
- Millie az iskola tengerimalaca.
- Ezt nagy megkönnyebbüléssel hallom.
- Elég durva volt. - Brandon nem tudta megállni, hogy
élvezettél el ne mesélje.
 - Millie úgy nézett ki, mintha beteg lenne, csak feküdt és
szaporán lélegzett. Aztán kijöttek belőle azok a kis nedves
kölykök. És vérzett is. - Elfintorította az orrát. - Ha nő lennék,
én nem csinálnám ezt.
Paulnak mosolyognia kellett. Megfogta Brandon
sapkájának ellenzőjét, és a fiú szemére húzta.
- Szerencsénk, hogy a nőket keményebb fából faragták.
- Halál biztos vagyok benne, hogy fájt neki. - A fiú az
anyjára nézett. - Az fáj?
- Eltaláltad- mondta Julia, aztán elnevette magát, és a
gyerek válla köré kanyarította a karját. - De néha
szerencsénk van, és akkor érdemes szenvedni. Azt hiszem,
hogy érted érdemes volt. - Mivel nem ez volt a legjobb
alkalom a szexuális nevelésre és a gyermekszülés
megtárgyalására, Julia gyorsan megszorította Brandont, és
így szólt: - Mr. Winthrop hozzád jött.

- Tényleg? - Brandon emlékezete szerint ez volt az első

alkalom, hogy egy felnőtt őhozzá jött. Ráadásul egy férfi.
- Arról van szó - kezdte Paul -, hogy szombaton a
városban játszik a Lakers.
- Igen, a Celtics ellen. Talán ez lesz az egész szezon
legnagyobb meccse, és-- Brandon agyán átvillant egy
gondolat, egy olyan óriási és elképesztő gondolat, hogy
tátva maradt tőle a szája.
Paul szája mosolyra görbült, amikor meglátta a vad
reményt a fiú szemében.
- És úgy hozta a sors, hogy van néhány plusz jegyem rá.
Akarsz eljönni?
- Hű!- Brandon szeme majd- kiesett az üregéből. - Hű!
Mami, légy szíves -- Ahogy megfordult, hogy derékon kapja
az anyját, arca csupa sürgető könyörgés volt. – Légysziii…
- Hogy mondhatnék nemet annak, aki ilyen szuper
nyelvtantesztet irt?
Brandon diadalordítással ölelte át Juliát. Paul legnagyobb
megrökönyödésére, a fiú most megpördült, és az ő karjába
vetette magát.
- Köszönöm, Mr. Winthrop. Ez csúcs! Ez igazán csúcs!
Paul, a spontán érzelemkitöréstől megrendülten,
megpaskolta Brandon hátát, majd könyökével oldalra lökte
az iskolatáskát, amely nyomta a veséjét. Az egész nem
került semmibe, gondolta. Amúgy is minden évben vett két
bérletet, a harmadikat pedig egy barátjától szerezte meg,
aki elutazik. Miközben Brandon izgalomtól és hálától
sugárzó arccal mosolygott fel rá, Paul azt kívánta, bárcsak
minimum néhány sárkányt kellett volna megölnie a
jegyekért.
- Szívesen. Figyelj: van még egy jegyem. Van olyan
ismerősöd, aki szeretne eljönni velünk?
Ez már szinte túl sok volt, olyan, mintha augusztusban
lefeküdnénk, és rögtön karácsony reggelére ébrednénk.
Brandon hátralépett, mert hirtelen elbizonytalanodott, hogy
menő dolog-e, ha egy srác megölel egy másikat. Nem tudta.
- Talán a mami.
- Én már elutasítottam, köszönöm - mondta Julia.
- Igeeen! Dustin teljesen bezsongana tőle!
- Dustin már így is be van zsongva - felelte Paul. - Hívd
fel, és kérdezd meg, hogy el tud-e jönni!
- Komolyan? Szuper! - Brandon kirohant a konyhába.
- Nem szeretek beleszólni a férfiak dolgába - mondta
Julia, miközben kigombolta a kosztümkabátját, de tudja,
hogy mire vállalkozott?
- Egy esti kimenőre a fiúkkal.
- Paul. - Brandon arcát látva, Juliában már csak kellemes
érzések maradtak a férfi iránt. - Ha jogom van megjegyezni,
maga egyke gyerek volt, nem nősült meg és nincs saját
gyereke.
Paul tekintete Julia ujjaira esett, amelyek még mindig a
kabát gombjait babrálták.
- Egyelőre.
- Vigyázott valaha kisgyerekre?
- Tessék?
 - Gondolom, nem. - Julia sóhajtva kibújt a
kosztümkabátból, és azt egy szék támlájára dobta. Feszes,
ujjatlan téglavörös trikó volt rajta, és Paul boldogan
állapította meg, hogy nemcsak a lába fantasztikus, de a
válla is gyönyörű. Sima, krémszínű és kisportolt. - Rögtön
azzal kezdi, hogy kivisz két tízéves fiút egy profi kosárlabda
meccsre. Egyedül.
- Nem az Amazonashoz megyünk túrázni, Jules, és én egy
megbízható felnőtt férfi vagyok.
- Normál körülmények között biztosan az, de tízéves
fiúkkal nincsenek normál körülmények. A stadion nagyon
nagy, nem?
- Tehát?
- Jól fogok szórakozni, ahogy elképzelem magát két kis
csibésszel.
- És ha megállom a helyem, akkor a meccs után meghív
egy italra?
Julia mindkét keze Paul vállán volt, és borzasztó kísértést
érzett, hogy ujjaival beletúrjon a férfi hajába.
- Majd meglátjuk - mormolta. A szeme megváltozott,
sötétebb lett. Ösztöneire hallgatva, lassan lehajtotta a fejét.
- Velünk jöhet!- ordította Brandon a konyhaajtóból. - A
mamája azt mondja, hogy oké, de beszélni szeretne veled,
hogy Dustin nem csak hantázik-e.

- Jó - felelte Julia. Paul továbbra is a szemébe nézett. A

szoba túlsó végéből is látta volna, ahogy a vágy döbbent
zavarrá változik benne. - Mindjárt jövök.
Julia gyorsan kifújta a levegőt. Mi a fenét gondolt? Rossz
kérdés, döntötte el. Egyáltalán nem gondolkodott, csak
érzett. Az pedig mindig veszedelmes.
Úristen! Paul vonzó, jóképű, szexi, elbűvölő. Megvannak
benne mindazok a tulajdonságok, amelyek arra késztetnek
egy nőt, hogy hibákat kövessen el. Nagyon jó, hogy ő már
ismeri a csapdákat.
 Julia mosolygott, amikor hallotta, ahogy Brandon izgatott
hangja Paul mélyebb, fanyarabb tónusainak ellenpontjaként
csiripel. Óvatosság ide vagy oda, most már nem tud
ellenszenvet érezni a férfi iránt. Azon tűnődött, vajon van-e
Paulnak fogalma arról, hogy milyen volt az arca, amikor
Brandon a karjába vetette magát. Az a bamba döbbenet,
aztán a lassan kibontakozó öröm. Nagyon is elképzelhető,
hogy rosszul ítélte meg őt, hogy Paul minden hátsó szándék
nélkül hívta el a gyereket a meccsre.
Majd meglátjuk.
Most inkább a vacsorával kellene foglalkoznia. A
kandallópárkány felé pillantott, hogy megnézze az időt az
aranyozott bronz antik órán. Az óra eltűnt. Julia zavartan
bámult, aztán kiszaladt a vér az arcából.
Nem tévedett. Valaki járt a házban. Újból feltörő
rémületével küzdve gondosan átkutatta a nappalit. Az órán
kívül eltűnt még a drezdai szobrocska, a két jade
gyertyatartó és a vitrinben tartott miniatűr antik tubákos
szelencék közül három.
Julia, fejben leltározva a tárgyakat, az ebédlőbe sietett.
Onnan is több értékes apró darab hiányzott. Volt ott egy
ametisztpillangó, amely a tenyerében elfért, de több ezer
dollárt érhetett, és néhány György-kori sótartó.
Mikor is látta utoljára e tárgyak bármelyikét? Brandonnal
mindig a konyhában vagy a teraszon szoktak étkezni. Egy
napja, egy hete látta őket? Két hete? Julia kavargó gyomrára
szorította a kezét.
Lehet, hogy egyszerű a magyarázat. Talán Eve maga
vitte el a tárgyakat. Ebbe a gondolatba kapaszkodva, Julia
visszament a nappaliba, ahol Brandon és Paul éppen a nagy
estét tervezgette.
- Korán fogunk odamenni - közölte Brandon, hogy
találkozhassunk néhány sráccal az öltözőben.
- Remek- mondta Julia kényszeredett mosollyal. - Figyelj!
Mi lenne, ha csinálnál magadnak valami harapnivalót, aztán
később foglalkoznánk a házi feladatoddal?
 - Oké. - Brandon felugrott, és újabb széles mosolyt
küldött Paul felé. - Majd találkozunk.
- Jobb lenne, ha leülne - tanácsolta Paul, amikor
kettesben maradtak. - Olyan fehér, mint a fal.
Julia csak bólintott.
- Néhány dolog eltűnt a házból. Azonnal fel kell hívnom
Eve-et. Paul felkelt, és megfogta Julia karját.
- Milyen dolgok?
- Az óra, antik szelencék. Tárgyak- vágta oda, mert félt,
hogy kifecseg valamit. - Értékes dolgok. A kazettáim…
- Mi van velük?
- Nincsenek a megszokott sorrendben. Valaki—Julia
kényszerítette magát, hogy hosszú, mély lélegzetet vegyen.
- Valaki járt itt.
- Mutassa meg a kazettákat!
Julia előrement a nappalin túli dolgozószobába.
- Össze vannak keverve - mondta, miközben kinyitotta a
fiókot. - Mindig ábécérendben rakom be őket.
Paul könyökével gyengéden meglökte Juliát, hogy üljön
le, majd ő maga is megnézte a kazettákat.
- Sok dolga volt- mormolta a neveket és a dátumokat
nézegetve. - Nem lehet, hogy sokáig dolgozott, és maga
keverte össze őket?
- Szinte lehetetlen. - Julia látta, hogy Paul kétkedő
pillantással néz körül a rendetlen szobában. - Figyeljen,
tudom, hogy néz itt ki minden, de egy dologhoz
kényszeresen ragaszkodom: az interjúim precíz rendben
tartásához. Ez a munkastílusomhoz tartozik.

Paul bólintott. Ezt elfogadta.

- Lehet, hogy Brandon játszott velük?
- Az kizárt.
- Nem is gondoltam komolyan. - Paul gyengéd hangon
beszélt, de a szemében volt valami riasztó villanás, amikor
ismét Juliára nézett. - Rendben, Julia. Van olyasmi ezeken a
kazettákon, amit nem szeretne, ha valaki hallana a könyv
megjelenése előtt?
Julia habozott, aztán vállat vont.
- Igen.
Paul ajka megfeszült, Mielőtt becsukta a fiókot.
- Nyilván nem fogja elárulni, hogy mi az. Hiányzik
valamelyik kazetta?
- Mind megvan. - Egy hirtelen gondolattól Julia arca még
fehérebb lett. Kikapta a magnót az aktatáskájából, és
találomra kivett egy kazettát. Egy pillanattal később vékony,
nazális hang töltötte be a szobát.
- Hogy mi a véleményem Eve Benedictről? Az, hogy
rendkívül tehetséges színésznő és elviselhetetlen ember.
Julia kis sóhajjal állította le a magnót.
- Alfred Kinsky - magyarázta Paulnak. - Hétfő délután
csináltam vele az interjút. Eve első filmjei közül hármat ő
rendezett.
- Tudom, ki ő - mondta Paul szárazon.
Julia bólintott, és visszacsúsztatta a kazettát műanyag
tartójába, de nem tette le.
- Attól féltem, hogy valaki esetleg letörölte a szalagokat,
így is meg kell néznem mindet. - Végigsimított a haján,
meglazítva a hajtűket. - Bár- ennek nem lett volna értelme,
mert bármikor pótolhatom az interjúkat. Nem hiszem--
mondta magának, aztán letette a kazettát, és ujjait a
szemére szorította. - Valaki lopni jött ide.
Fel kell hívnom Eve-et. És a rendőrséget.
Amikor Julia a telefonkagylóért nyúlt, Paul szorosan
átfogta a csuklóját.
- Majd én felhívom Eve-et. Lazítson. Menjen, töltsön
magának egy brandyt. Julia megrázta a fejét.
Paul benyomkodta a főépület számát.
- Akkor töltsön egyet nekem, és hagyja elöl az üveget
Eve-nek.
Bármennyire nem szerette Julia a rendet, úgy érezte,
tennie kell valamit. Éppen az üvegdugót tette vissza a
likőrös kancsóba, amikor Paul nagy léptekkel bejött a
nappaliba.
- Már jön. A saját holmiját átnézte?
- Az ékszereimet igen. Maradt néhány az anyámtól. -
Odanyújtotta Paulnak a poharat. - Mind megvan.
Paul meglötyögtette a brandyt, és ivás közben Juliát
figyelte.
- Abszurd dolog, hogy önmagát érzi felelősnek. Julia a
szobát rótta, nem tudott megállni.
- Maga nem tudja, mit érzek.
- Julia, szinte látom a gondolatait. Én vagyok az oka,
gondolja most. Ezt meg kellett volna előznöm. - Paul megint
ivott. - Nem fárad el az a szép válla, miközben az egész
világ gondját rajta cipeli?
- Állítsa le magát!
- Ó, mindig elfelejtem: Julia egyedül is megbirkózik az
egész világgal. Julia sarkon fordult és kiment a konyhába.
Paul hallotta, ahogy halkan mond valamit Brandonnak,
aztán becsapódott az ajtó. Kiküldte a gyereket játszani,
gondolta. Bármilyen ideges is, először a fiát védi. Amikor
Paul belépett a konyhába, Julia két kézzel a mosogatóra
támaszkodott, és kibámult az ablakon.
- Ha az eltűnt tárgyak értéke miatt aggódik, akkor
megnyugtathatom, hogy biztosítva vannak.
- Ugye tudja, hogy nem egészen erről van szó?
- Valóban nem. - Miután letette a brandyt, Paul Julia mögé
lépett, hogy megmasszírozza merev vállát. - Arról van szó,
hogy valaki megsértette a felségterületét. Végtére is, amíg
itt van, ez a maga területe.
- Nem tetszik a gondolat, hogy valaki bejöhet ide,
átnézheti a munkámat, kiválaszthat magának néhány drága
csecsebecsét, aztán kisétálhat.
Eve viharzott be, mögötte egy lépéssel Nina.

- Mi a fene ez az egész?!- kérdezte Eve.

 Julia összeszedte magát, és a lehető legrövidebben és
legvilágosabban elmondta, amit felfedezett.
- A rohadék! - Ez volt Eve egyetlen megjegyzése,
miközben a konyhából átment a nappaliba. Éles pillantással
pásztázta végig a szobát, és rögtön felfedezte azokat a
helyeket, ahonnan hiányzik valami. - Átkozottul szerettem
azt az órát!
- Eve, annyira sajnálom!
Eve egy türelmetlen legyintéssel szakította félbe Julia
mentegetőzését.
- Nina, a többit ellenőrizze le a leltárja alapján! Paul, az
isten szerelmére, tölts nekem egy brandyt!
Mivel Paul éppen ezt tette, csak a szemöldökét vonta fel.
Eve elvette a poharat, és nagyot kortyolt belőle.
- Hol van a gyerek?
- Kiküldtem a kertbe játszani.
- Jó. - Eve megint ivott. - Hol rendezte be az irodáját?
- Ott, a dolgozószobában.
Mielőtt Julia újból megszólalhatott volna, Eve már be is
rontott, és kirángatta a fiókokat.
- Tehát azt állítja, hogy valaki átnézte a kazettákat.
- Én ezt nem állítom - felelte higgadtan Julia. - Én ezt
mondom. Eve ajkán alig látható derültség jelent meg.
- Szálljon le a magas lóról, kislány!- Miután ujját
végighúzta a kazetták gerincén, kurtán felnevetett. - Jól van,
szorgos kis méhecske. Hát nem az? Kinsky, Drake,
Greenburg, Marilyn Day. Jóságos ég, még Charlotte Millerhez
is eljutott!
- Hát nem ezért alkalmaz?
- De, persze. Régi barátok, régi ellenségek- mormolta
Eve. - Mind katonás rendben. Biztos vagyok benne, hogy a
drága Charlotte-tól hallott egyet-mást.
- Majdnem annyira tiszteli magát, mint amennyire utálja.
Eve élesen felnézett, aztán teli torokból felnevetett és
lehuppant a székre.
 - Maga igazi boszorkány, Julia. Biz- isten, kedvelem
magát.
- Ezt a bókot én is mondhatnám magának, Eve. De most
fontosabb, hogy mit tegyünk.
- Hmm. Magának nincs itt cigarettája, ugye? Nem hoztam
át az enyémet.
- Sajnálom.
- Semmi baj. Hol a fenében van a brandym? Ó, Paul. -
Mosolyogva megpaskolta Paul arcát, aki rögtön ment, és
hozta. - Milyen jó, hogy éppen itt voltál a válságos
pillanatban.
Paul nem reagált az alattomos megjegyzésre.
- Természetes, hogy Julia feldúlt, amiért betörtek a házba,
és feltúrták az anyagait. Az viszont már nem ilyen
természetes, hogy önmagát érzi felelősnek a te tárgyaid
eltűnéséért.
- Ne legyen nevetséges. - Eve az egészet egy hanyag
legyintéssel intézte el, aztán lehunyt szemmel hátradőlt,
hogy gondolkodjon. - Megkérdezzük a kapuőrt. Lehet, hogy
szállítottak valamit, vagy bejött valami szerelő.
- A rendőrséget - vágott közbe Julia, őket kellett volna
kihívni.
- Nem, nem. - Eve már terveket kovácsolt, miközben a
brandyjét lötyögtette. - Azt hiszem, hogy mi finomabban
tudjuk kezelni a dolgot, mint a rendőrség.
- Eve? - Nina lépett be az ajtón, mappával a kezében. -
Azt hiszem, a zömét felmértem.
- Becslése szerint?
- Harminc-, talán negyvenezer. Az ametisztpillangó. -
Nina szeme aggodalommal telt meg. - Sajnálom. Tudom,
mennyire szerette.
- Igen. Victortól kaptam, közel húsz évvel ezelőtt. Nem
ártana a főépületben is leltározni. Kíváncsi vagyok, hátha ott
is járt valami enyveskezű. - Eve kiitta a brandyjét, majd
felállt.
 - Nagyon sajnálom, Julia. Paulnak teljesen igaza volt,
amikor megrovóan elmondta, hogy magát ez az egész
mennyire feldúlta. Mérget vehet rá, hogy magam beszélek a
biztonságiakkal. Nem szeretem, ha a vendégeimet zavarják.
- Beszélhetnénk egy percig négyszemközt?

Eve egy kézmozdulattal jelezte beleegyezését, miközben

az íróasztal szélére telepedett. Julia becsukta az ajtót Paul
és Nina mögött.
- Sajnálom, hogy kiborult, Julia- mondta Eve. Miközben
egyik kezének ujjaival az íróasztalon dobolt, a másikkal
körkörösen masszírozta a halántékát. - Ha úgy tűnt, hogy
félvállról veszem a dolgot, az azért van, mert dühit, hogy
ezt bárki meg meri tenni.
- Azt hiszem, még egyszer fontolóra kellene vennie, hogy
kihívjuk a rendőrséget.
- A közismert embereknek nemigen lehetnek
magánügyeik. Negyvenezer dollárnyi csecsebecse nem ér
annyit, hogy az arcképemet a szupermarketekben árult
bulvárlapok címoldalán lássam viszont. Sokkal érdekesebb,
ha azért kerülök oda, mert viszonyom volt egy harmincéves
testépítővel.
Julia kinyitotta a fiókot, és kivett egy kazettát.
- Ezen az Anthony Kincade-del való házasságáról szóló
visszaemlékezései vannak. Lehet, hogy valaki lemásolta,
Eve. Valaki biztosan továbbítja neki az információkat.
- És?
- Félek attól az embertől, és félek, ha arra gondolok, mire
képes, hogy megakadályozza a történet publikálását.
- Tony az én gondom, Julia. Semmit sem tehet ellenem,
azt pedig én magam fogom megakadályozni, hogy maga
ellen tegyen bármit is. Nem győztem meg?- Eve feltartotta
az ujját, és csak egy kicsit emelte fel a hangját. - Nina,
drágám!
Tíz másodperc sem telt bele, és nyílt az ajtó.
- Igen, Eve?
 - Írjon le egy levelet, kérem. Anthony Kincade-nek.
Megvan a jelenlegi címe?
- Igen. - Nina áthajtott egy lapot, és gyorsírással jegyezni
kezdett.
- Tony, szívecském! - Eve lassan összefonta az ujjait,
mintha imádkozna. Tekintetébe visszatért a kajánság. -
Remélem, levelem a legrosszabb egészségben talál. Ebben
a gyors, csevegő üzenetben csupán azt szeretném közölni
veled, hogy a könyvvel rohamosan haladok. Tudom,
mennyire érdekel ez a munkám. Talán tudod, hogy többen
rendkívül aggódnak a tartalma miatt, olyannyira, hogy
bizonyos célozgatásokból és suttogásokból az is kiderült,
hogy megpróbálják megakadályozni. Tony, neked kell a
legjobban tudnod, milyen kevéssé lehet rám nyomást
gyakorolni. Hogy megspóroljam neked a fáradságot, közlöm
veled, hogy komolyan fontolóra veszem, elfogadjam-e Opra
ajánlatát, és részt vegyek-e a showjában, amelyben az
életrajzomról csevegnénk. Ha a környezetedből bárki
beleavatkozik a dologba, drágám, akkor kapva kapok majd a
meghíváson, és felizgatom a közönséget elragadó közös
éveink néhány emlékével. Azt hiszem, hogy a televízióban
bemutatott kis előzetes alapján rengeteg példányra lesz
előjegyzés. A te örök Eve-ed. - Eve mosolyogva emelte fel a
kezét. - Ettől gutaütést kap a szemétláda.
Julia, aki nem tudta, nevessen-e vagy visítson, szintén
odaült az íróasztalra.
- Csodálom a merészségét, ha a stratégiáját nem is.
- Csak azért, mert nem egészen érti a stratégiámat. - Eve
megszorította Julia kezét. - Majd a végén megérti. Most
vegyen egy forró pezsgőfürdőt, igyon egy kis bort, és
hagyja, hogy Paul ágyba dugja. Higgye el, hogy mindez
együtt csodát fog tenni.
Julia nevetve rázta a fejét.
- Talán az első kettőt megteszem.
Eve mindkettőjüket meglepte, amikor átkarolta Julia
vállát. Ez a mozdulat megnyugtató, támogató és
tagadhatatlanul gyengéd volt.
- Drága Jules-öm! Vagy Paul nem így hívja magát? Az első
kettőt minden nő megteheti. Jöjjön át holnap tíz órára a
házba! Majd beszélünk.
- Eve - szólt közbe Nina, holnap délelőtt van az első
ruhapróbája a mini sorozathoz.
- Igen. Akkor egyeztessen Ninával - mondta Eve,
miközben megindult az ajtó felé. - Ő jobban ismeri az
életem, mint én magam.
Nina megvárta, míg Eve kilibben.
- Tudom, milyen nyugtalanító lehet ez. Csak egy szót kell
szólnia, és átköltöztetjük Brandonnal együtt a főépületbe.

- Nem, igazán nem kell. Jól megvagyunk itt. Nina

kétkedően vonta össze szemöldökét.
- Ha meggondolná magát, gyorsan és minden felhajtás
nélkül meg tudjuk oldani. Addig is, segíthetek valamiben?
- Nem. Méltányolom az ajánlatát, de az igazat megvallva,
már jobban érzem magam.
- Telefonáljon át, ha éjszaka szorong - mondta Nina, és
megfogta Julia kezét. - Ha egyszerűen csak beszélni akar
valakivel.
- Köszönöm. Nem szorongok, mert tudom, hogy maguk a
közelben vannak.
- Kétpercnyire- tette hozzá Nina, és még egyszer
megszorította Julia ujjait. Miután egyedül maradt, Julia
átrendezte a kazettáit. Ez apróság volt, és egyelőre
felesleges is, de megkönnyebbült tőle. Fogta Eve üres
poharát, és megindult a konyha felé. Az étel illatától
megtorpant, beleszagolt a levegőbe, aztán ment tovább. A
konyhaajtóban elbámult, amikor meglátta a tűzhelynél
szorgoskodó Paul Winthropot.
- Mit csinál?
- Vacsorát készítek. Rotinit paradicsommal és
bazsalikommal.
- Miért?
 - Azért, mert a tészta fuccsba ment, és mert nem teheti
meg, hogy ne hívjon meg vacsorára, ha azt én készítem. -
Paul fogta az üveg burgundit, amit a pulton levegőztetett, és
öntött belőle egy pohárba. - Tessék.
Julia elvette, két kezébe fogta, de nem ivott.
- Ért hozzá?
Paul mosolya megvillant. Kihasználta az alkalmat, hogy
Julia két keze foglalt, és a dereka köré fonta a karját.
- Konkrétan mihez?
Csodálatos, túlságosan csodálatos érzés volt ebben a
pillanatban ez az ölelés.
- A paradicsomos, bazsalikomos rotinihoz.
- Fantasztikusan. - Paul közelebb hajolt, aztán
felsóhajtott. - Ne rántsa el magát, mert kiönti a bort. -
Türelmesen Julia nyakára csúsztatta a kezét, és átfogta a
tenyerével. Ez azt a kettős célt szolgálta, hogy Julia nyugton
maradjon, és hogy egy tucat idegvégződését felizzítsa. -
Lazítson, Jules. Egy csók nem a világ.
- A magáé az.
Paul ajka begörbült, ahogy Juliáéval összeért.
- Egyre jobb - mormolta odadörgölőzve. - Mondja, én is
ugyanolyan kis kisüléseket váltok ki magából, mint maga
belőlem, amikor ezt csinálom? - Fogaival végigszántott Julia
fülén, aztán meghúzta a fülcimpáját.
- Nem tudom - felelte Julia, de közben úgy érezte, hogy a
lába térdtől lefelé elolvad. - Ami a kisüléseket illeti, kijöttem
a gyakorlatból.
Paul ujjai szorosabban fogták hátul a nyakát, amíg a férfi
tudatosan el nem lazította őket.
- Ez volt a legjobb válasz, hogy szenvedjek. - Hátrahajolt,
hogy megvizsgálja a lány arcát. Julia szemének szürke írisze
mélyebbé vált, olyan lett, mint a sűrű füst, amelyet
átforrósít a bensőjében elfojtott tűz. Csak ő képzelte-e, vagy
Julia illata tényleg intenzívebb, erőteljesebb lett, ahogy a vér
hevesebben száguldott a bőre alatt? Kár, átkozottul nagy
kár, hogy gátlásaim vannak, gondolta Paul.
 - Megint színesebb az arca. Amikor feldúlt, a bőre olyan
halvány, mint az üveg. Ez arra sarkall egy férfit, hogy
tegyen valamit magáért.
A Paul által oly sikeresen megtört tartás újból visszatért.
- Nincs szükségem rá, hogy bárki is tegyen értem
valamit.
- Amitől a férfiak egy fajtája még elszántabb lesz.
Sebezhetőség és függetlenség. Nem tudtam, hogy a kettő
együtt ilyen pusztító hatású lehet.
Julia küzdött, hogy könnyedén tudjon megszólalni.
Ajkához emelte a bort.
- Jelen esetben ez az elszántság a vacsorám elkészítését
jelenti.
Még mindig Juliát figyelve, Paul elvette tőle a poharat, és
félretette.
- Mindketten sokkal többet is kaphatunk.
- Talán- mondta Julia, és Paul szemébe nézett, amely
sötét volt, és ragyogóan kék. Olyan közel volt hozzá, hogy
láthatta magát benne. Túl könnyen el tudta képzelni-- Nem
tudom, hogy megbirkóznék-e csak egy kicsivel is többel.

Akár igaz volt, akár nem, Paul látta, hogy Julia ezt így is
hiszi.
- Akkor, úgy látszik, lépésről lépésre kell haladnunk. Mivel
ez biztonságosabbnak tűnt, mint az iménti hirtelen olvadás,
Julia óvatosan elfogadta.
- Azt hiszem.
- A következő lépés az lesz, hogy maga csókol meg
engem.
- Azt hittem, ezt már megtettem.
Paul megrázta a fejét. Kísértést érzett, hogy erre ne túl
barátságosan reagáljon.
- Én csókoltam meg magát.
Julia elgondolkodott, és azt mondta magának, hogy
felnőttként kell viselkednie. Egy felnőtt embernek pedig nem
kell mindeme azonnal ugrania. Aztán sóhajtott. Ajkát
gyengéden Pauléhoz érintette. Elég volt egy pillanat, hogy
ráeszméljen, ez a lépés nem lesz egyszerű. Mégis várt még
egy pillanatig, ajkát forrón a férfiéhoz szorítva, érezve a
veszély izgalmát.
- Be kell hívnom Brandont - mondta hátralépve. Rengeteg
időt szeretett volna, hogy gondolkodhasson, Mielőtt a
következő lépésre elszánja magát.
Michael Delrickio orchideákat nevelt százharmincöt
négyzetméteres üvegházában, amelyet széles
szellőzőfolyosó kötött össze Long Beach-i erődítményével.
Nagyon komolyan vette ezt a hobbiját. A helyi
kertészklubnak is tagja volt, amelyet nemcsak pénzzel
támogatott, de gyakran hasznos és szórakoztató
előadásokat is tartott az orchideafélék családjáról. Egyik
legnagyobb diadala egy keresztezés útján nyert fajta volt,
amelynek a Madonna nevet adta.
A növénytermesztés költséges hobbi, Delrickio azonban
nagyon gazdag volt. Sok üzleti vállalkozása legálisan
működött, ő pedig rendesen fizette az adót, valószínűleg
többet, mint sokan az ő köreihez tartozók közül. Az általa
tiszteletben tartott adóhatósággal sohasem volt baja. Üzleti
érdekeltségeinek széles skálája a szállítástól kezdve a
színházak és éttermek ellátásán, az ingatlanügyleteken, az
étkeztetésen, a prostitúción, a szerencsejátékon, az
elektronikán és a pénzbehajtáson át a számítógépekig
terjedt. Tulajdonosa vagy társtulajdonosa volt több
szeszesital-üzletnek, klubnak, butiknak, még egy
nehézsúlyú bokszoló nyereményeiből is részesült. A
hetvenes években - miután legyőzte személyes
viszolygásból fakadó ellenállását - a Delrickio-vállalat a
kábítószer-kereskedelembe is betette a lábát. Delrickio a
korszak szerencsétlen jelének tartotta, hogy üzleti
birodalmának ez a területe ilyen sok hasznot hoz.
Delrickio szerető férj volt, aki házasságon kívüli
kapcsolatait ízléssel és diszkrécióval kezelte, rajongva
szerette a gyermekeit, nyolctagú fészekalját szigorúan és
igazságosan nevelte, és engedékeny nagypapa volt, aki
nehezen tudott bármit is megtagadni az unokáitól.
Nemigen hibázott, de ha mégis, azt beismerte. Eve
Benedicttel való kapcsolata volt az egyik hiba, amit
életében elkövetett. Iránta érzett vad, heves szerelme
óvatlanságba és őrültségekbe hajszolta. Még most,
viszonyuk után tizenöt évvel sem felejtette el, milyen volt
vele. Az emlékezés még mindig felkorbácsolta a vágyait.
Miközben orchideái közt tett-vett, babusgatta őket,
turbékolt nekik, Eve unokaöccsét várta. A sráccal, minden
hibája ellenére, nem volt semmi baja. Delrickio még azt is
megengedte neki, hogy az egyik lányával randevúzzon. Azt
persze nem hagyta volna, hogy a dologból valami
komolyabb is legyen. A hibrid a kertészetben jó, sőt
kívánatos dolog, az unokák esetében viszont nem.
Michael Delrickio a hasonló a hasonlóval elvében hitt, és
ez volt az egyik oka, amiért sohasem bocsátotta meg
magának, hogy hagyta magát Eve-től megbabonázni, vagy
Eve-nek, hogy megbabonázza őt.

Mivel önmagát hibáztatta, Delrickio türelmesebb volt Eve

semmirekellő unokaöccsével, mint ahogy azt üzleti érdekei
diktálták.
- Keresztapa!
Delrickio, aki eddig három, Caladenia nemzetségbe
tartozó orchideája fölé hajolt, most felegyenesedett. Az ifjú
Joseph állt az ajtóban. Jóképű, nagydarab, ostoba fiú volt,
aki szeretett súlyt emelni és bokszolni abban az
edzőteremben, amelyben Delrickiónak is volt érdekeltsége.
Josephh, Delrickio felesége egyik unokatestvérének a fia,
már közel öt éve dolgozott a családi vállalkozásban.
Delrickio első emberével képeztette ki, tudva, hogy a fiú
nem túl okos, de hűséges és igyekvő.
Az izomtól nem észt, csak engedelmességet várunk.
- Igen, Josephh.
- Morrison van itt.
 - Jó. Jól van.
Delrickio a fehér, melles köténybe törölte a kezét,
amelyet a kertészkedéshez viselt. A legfiatalabb lánya
varrta neki. A hófehér anyagra egy szellemes karikatúrát is
festett az apjáról, amint egyik kezében ásót tartva
mosolyog, miközben egy valós nő méretű, hosszú lábú,
szexi orchidea fonja körül kígyózó testével.
- Kísérd be hozzám. Mintha javulna a náthád. - Delrickio
jóságos, figyelmes munkaadó volt.
Joseph - vállat vont. Eléggé zavarba hozta, hogy fizikailag
nem tökéletes. - Jól érzem magam.
- De még el van dugulva az orrod. Egyél sokat Teresa
leveséből. Sok folyadék kell, Josephh, hogy kimosd
magadból a mérgeket. Az egészség a legfontosabb.
- Igen, keresztapa.
- És maradj a közelben, Josephh. Lehet, hogy Drake-nek
némi ösztönzésre lesz szüksége.
Joseph - elvigyorodott, bólintott és kisurrant.
A tágas szalonban Drake egy kényelmes füles fotelben
ült, és ujjaival a térdén dobolt. Amikor ez a ritmus nem
nyugtatta meg, az ujjait kezdte ropogtatni. Még nem izzadt,
illetve nem nagyon. A lábánál lévő aktatáskában hétezer
dollár volt, kevesebb a kelleténél, Drake pedig átkozta
magát. Miután Eve nippjeit értékesítette, tizenötezer volt a
zsebében. Bár tudta, hogy jól lehúzták, amikor az árut
készpénzre cserélte, az összeg elég volt. Vagyis addig, amíg
ki nem ment a versenypályára.
Olyan biztos volt benne, olyan rohadtul biztos, hogy a
tizenötezerből egy kis fortéllyal harminc ezret, akár
negyvenet tud csinálni, és akkor egy időre felszabadul a
nyomás alól. Otthon még egy üveg Dom Pérignont is
beíratott, és egy feltűnő kis barna csaj melegítette számára
az ágyat.
Ám ahelyett, hogy diadalmasan tért volna vissza, a
fogadásra feltett összeg felét elvesztette.
 De nem lesz semmi baj. Megint ropogtatni kezdte az
ujjait. Minden rendben lesz. A hétezer dollár mellett három
lemásolt magnókazetta is van az aktatáskájában.
Olyan egyszerű volt, idézte fel magában, összeszedni
néhány találomra kiválasztott tárgyat, amelyek Eve-nek
nem fognak hiányozni. Az öreglány évente legfeljebb
egyszer vagy kétszer megy át a vendégházba. Egyébként is
annyi cucca van, hogy nem is emlékezhet rá, mit hol tart.
Drake rájött, milyen okos volt, hogy üres kazettákat is vitt
magával. Már több mint hármat átmásolt, amikor
meghallotta, hogy valaki bejön a hátsó ajtón.
Drake mosolygott magában. Ez is egy kis biztosítékot
jelent. Sikerült elbújnia a kamrában, és onnan figyelnie,
ahogy valaki végignézi a kazettákat, belehallgat a
felvételekbe. Ez később még jól jöhet.
- Mr. Delrickio fogadja - mondta Josephh, és mutatta az
utat az üvegház felé. Drake peckesen ment utána. Banditák,
gondolta gúnyosan. Az öreg banditákkal veszi körül magát.
Bamba fejek és jól kigyúrt testek olyan olasz öltönyben,
amelyből nem domborodik ki a vállra szíjazott pisztolytáska.
Egy okos ember bármikor túljár az ilyen tahók eszén.
Úristen, az üvegházba mennek. Joseph - háta mögött
Drake a szemét forgatta. Utálta ezt a helyet, a párás
meleget, a szűrt fényt, a virágok dzsungelét, amelyek iránt
érdeklődést illik mutatnia. Ismerve a szabályokat, mosolyt
erőltetett az arcára, amikor belépett.
- Remélem, nem zavarom meg valamiben.
- Dehogy. - Delrickio hüvelykujjával megnyomkodta a
virágföldet. - Csak a szépségeimet ápolom. Örülök, hogy
látlak, Drake. - Biccentett Josephnek, aki azonnal
elpárolgott. - Örülök, hogy ilyen serény vagy.
- Hálás vagyok, hogy hajlandó szombaton fogadni.
Delrickio nagyvonalúan legyintett. Bár a piacon kapható
legjobb hőfokszabályzója volt, azért megnézte a hosszú
helyiségben felszerelt hat hőmérő egyikét. - Mindig szívesen
látlak az otthonomban. Mit hoztál nekem?
 Drake öntelten tette rá az aktatáskát egy munkaasztalra.
Miután kinyitotta, hátralépett, hogy Delrickio
megszemlélhesse a tartalmát.
- Látom.
- Egy kicsivel kevesebb pénzt hoztam. - Drake úgy
mosolygott, mint egy kisfiú, aki bevallja, hogy elherdálta a
zsebpénzét. - De úgy gondolom, hogy a kazetták talán
pótolják a hiányzó összeget.
- Úgy gondolod? - Delrickio nem mondott többet. Nem
vesződött azzal, hogy megszámolja a pénzt, inkább
továbbment, hogy megvizsgálja az ődontoglossum
triumphans egy különösen szép példányát. - Mennyi
hiányzik?
- Hétezret hoztam. - Drake érezte, hogy a hónalja
nedvesedni kezd, de azzal nyugtatta magát, hogy csak a
párás levegő miatt.
- Tehát szerinted a kazetták darabja ezer dollárt ér?
- Hát- nehéz volt lemásolni őket. Kockázatos. De tudtam,
mennyire érdeklik magát.
- Igen, érdekelnek. - Delrickio komótosan sétált a
növények között. - Tehát Miss Summersnek többheti munka
után csak három kazettája van?
- Hát, nem, de csak ennyit tudtam lemásolni.
Delrickio egyik növénytől a másikig ment, vizsgálgatva,
becézgetve drága kicsikéit.
- Hány van még?
- Nem tudom biztosan- felelte Drake, miközben
meglazította nyakkendője csomóját, és megnyalta az ajkát,
talán hat vagy hét. - Érezte, hogy most rögtönöznie kell. -
Olyan szoros az időbeosztása, hogy nem tudtunk sok időt
együtt tölteni, de azért…
- Hat vagy hét - szakította félbe Delrickio. - Ennyi kazetta
van, de te csak hármat hozol, és a pénzből is kevesebbet. -
Delrickio hangja egyre lágyabbá vált. Ez rossz jel. -
Csalódást okozol nekem, Drake.
 - Veszélyes volt megszerezni a kazettákat. Majdnem
elkaptak.
- Ez természetesen nem az én gondom. - Delrickio
felsóhajtott. - Ezért a leleményért kapsz tőlem néhány
pontot, de kérem a többi kazettát is.
- Azt akarja, hogy menjek vissza, és törjek be újra?
- A kazettákat akarom, Drake. Hogy hogyan szerzed meg
őket, az a te dolgod.
- De ezt nem tudom megcsinálni. Ha elkapnak, Eve a
fejemet veszi.
- Ajánlom, hogy ne kapjanak el. Ne okozz nekem újabb
csalódást. Josephh! A férfi megjelent az ajtóban. Betöltötte
az egész ajtónyílást.
- Joseph - majd kikísér, Drake. Hamarosan hallok felőled,
ugye?
Drake csak bólintani tudott, és megkönnyebbült, amikor
kilépett a szellőzőfolyosóra, ahol lényegesen alacsonyabb
volt a hőmérséklet. Delrickio egy pillanat alatt kiadta a
parancsot. Felemelt ujjával visszarendelte Josephet.
- Kis leckét kapjon - mondta. - Ne jelöld meg az arcát,
mert szeretem a srácot. Drake minden lépéssel egyre
jobban visszanyerte az önbizalmát. Igazán nem volt olyan
vészes. Az öreg könnyű eset, ő pedig majd megtalálja a
módját, hogy lemásolja a többi kazettát. Delrickio talán még
az adósság többi részét is elfelejti, ha elég gyorsan
megoldja a dolgot. Drake átkozottul okosnak érezte magát.
Meglepődött, amikor Joseph elkapta a karját, és a kerti
útról berántotta a körtefák közé.
- Mi a franc…

Ennyit tudott mondani, aztán egy tekegolyó méretű és

súlyú ököl vágódott a gyomrába. A levegő sípolva áramlott
ki a tüdejéből, miközben összegörnyedt, és úgy érezte,
mindjárt a reggelije is kijön belőle.
A verés szenvtelen, módszeres és hatékony volt. Joseph
egyik izmos kezével felegyenesítette Drake-et, a másikkal
pedig ütötte-verte, kizárólag az érzékeny belső szervekre
összpontosítva. A veséjére, a májára, a beleire. Két perc
sem telt bele mialatt csupán Drake ziháló nyögése
hallatszott, kitöltve a húsba csapódó ököl puffanásai közti
szüneteket, és Joseph már végzett is, Drake pedig
ernyedten roskadt le a földre. Joseph, tudva, hogy szavakra
nincs szükség a meggyőzéshez, csendben elment.
Drake levegő után kapkodott, és közben forró könnyek
folytak végig az arcán. A lélegzetvétel kínszenvedés volt.
Nem ismerte a fájdalomnak ezt a fajtáját, amely az ujjai
hegyéig terjed. Hányt egyet a virágzó körtefák alatt, és csak
az újabb veréstől való rettegés tudta rávenni arra, hogy
feltápászkodjon, és rogyadozó lábbal a kocsijához
botorkáljon.
Paul már nem tekintette a szülői szerepet az élet
természetes részének. Ez hihetetlenül nehéz, kimerítő és
bonyolult dolog. Egy estére ugyan elvállalta a pótpap a
szerepét, de már a felénél úgy érezte magát, mintha fél
lábon ugrálta volna végig a bostoni maratont.
- Ehetek egy…?
Paul felvonta a szemöldökét, Mielőtt Dustin befejezhette
volna.
- Öcsi, ha még valamit eszel, kipukkadsz.
Dustin óriási kóláját szürcsölte és vigyorgott.
- Pattogatott kukoricát még nem ettünk.
Az egyetlen, amit még nem, gondolta Paul. Ezeknek a
fiúknak vasból lehet a gyomruk. Brandonra pillantott, aki a
kezében tartotta Lakers-sapkáját, és az ellenzőjére irt
autogramokat tanulmányozta, amelyeket a meccs előtt
kapott a játékosoktól. A kisfiú felnézett, elpirult, mosolygott,
és visszatette a sapkát a fejére.
- Ez életem legklasszabb estéje - mondta azzal a
tömörséggel és bizonyossággal, ahogy csak férfiak
fogalmaznak, és csak gyerekkorukban.
A második félidőt a srácok úgy nézték végig, hogy a
kezük piszkos volt, de a szemüket le sem vették a játékról. A
mérkőzés állása ingadozott, ami heves érzelmi kitöréseket
váltott ki a tömegből és a játékosokból. Egy kosárra dobást
kihagytak, egy visszapattanó labdát elkaptak, és a lelátón
úgy emelkedett a zajszint, mint a folyó árja.
- Akadályozta! - ordította Brandon, szétszórva a
pattogatott kukoricát. - Láttátok? - Miközben pfujolás
visszhangzott a teremben, Brandon izgatottan felállt a
székre. - Nem azt a srácot kellett volna kiállítani!
Pault annyira szórakoztatta Brandon reagálása, hogy a
pályán történt huzakodás egy részét elszalasztotta. A fiú a
széken ugrált, és úgy hadonászott a levegőben a Laker
zászlajával, mint egy baltával. Arcán az igazság bajnokának
verítéke gyöngyözött.
- Szar - mondta, aztán észbe kapott, és félénk pillantást
vetett Paulra.
- Ne félj, nem fogom szappannal kimosni a szádat. Erre
én sem mondtam volna mást.
Amikor lehiggadva tovább nézték a meccset, Brandont jó
érzéssel töltötte el ez a kis győzelem. Kimondta ezt a szót,
és úgy kezelték, mint egy férfit. Borzasztóan örült, hogy az
anyja nincs jelen.
Julia este sokáig dolgozott. A magnószalagok átírása
visszavitte a háború utáni évekbe, amikor Hollywood egén a
legfényesebb csillagok ragyogtak, Eve pedig lángoló
üstökösként tündökölt. Bár Charlotte Miller ezt úgy
fogalmazta meg, hogy Eve kegyetlen, törtető piranjaként,
élvezettel falta fel vetélytársait.
Egyetlen szerelmet sem hagyott ki, mélázott Julia
hátradőlve a számítógép előtt. Charlotte és Eve sokszor
versengett ugyanazért a szerepért, és sokszor került
szerelmi kapcsolatba ugyanazzal a férfival. Kétszer fordult
elő, hogy egyszerre voltak esélyesek az Oscar-díjra.
Egy különösen merész rendező egyszer együtt
foglalkoztatta őket egy kosztümös filmben, amely a
forradalom előtti Franciaországban játszódott. A sajtó
ujjongva tudósított a két nő civakodásairól, amelyek a
premier plánok, az öltözők, a fodrászok miatt törtek ki, sőt
azon, hogy a dekoltázsukból mennyit mutassanak meg. A
keblek csatája, hetekig szórakoztatta a közvéleményt, a film
pedig megbukott.
Az egész város azon viccelődött, hogy a rendező azóta is
pszichiátriai kezelés alatt áll, a színésznők pedig
természetesen nem beszélnek egymással, csak egymásról.
Érdekes hollywoodi tanulság volt, különösen amióta
nyomtatásban is megjelent, hogy Charlotte nem tudott
hibát találni Eve szakmai képességeiben. Julia azonban még
érdekesebbnek találta, hogy Charlotte Millernek rövid
kapcsolata volt Charlie Gray-jel.
Hogy memóriáját felfrissítse, újra lejátszotta a Charlotte-
tal felvett szalag egy részét.
- Charlie elragadó férfi volt, szórakoztató és izgalmas. -
Charlotte éles, szinte staccato szerű hangjába kis melegség
költözött, amikor róla beszélt. Szépségéhez hasonlóan a
hangja is megkeményedett kissé a korral, de még mindig
jellegzetes és bámulatos volt. - Charlie sokkal jobb színész
volt, mint amilyennek valaha is elismerték, de hiányzott
belőle az a fellépés, az a férfisztár-megjelenés, amelyet a
stúdiók és a közönség abban az időben igényelt.
Természetesen elpazarolta önmagát Eve-re.
A szalagon most éles ugatás hangzott fel kórusban, ami
mosolyra késztette Juliát. Charlotte három házsártos spicc
kutyája egész Bel Air-i palotáját birtokolta.
- Itt vannak az én kicsikéim, az én kis drágáim. -
Charlotte gügyögött és kotkodácsolt nekik. Julia felidézte
magában, amint a csaholó szőrgombolyagokat kaviárral
eteti az aubussoni szőnyegre tett Baccarat tálból.
- Ne légy kapzsi, Lulu! Hagyd, hogy a nővérkéid is
egyenek. Jaj, de édes kislány! Jó kislány. A mami kisbabája.
Hol is tartottam?
- Charlie-ről és Eve-ről beszélt. - A felvételen érződött,
ahogy Julia elfojtja a nevetését. Szerencsére Charlotte ezt
nem vette észre.
 - Ja, persze. Charlie teljesen belehabarodott Eve-be. A
drágám rosszul ítélte meg a nőket, Eve-nek pedig nem
voltak gátlásai. Ugródeszkának használta őt, hogy bejusson
egy próbafelvételre, hagyta, hogy fusson utána, amíg meg
nem kapta azt a szerepet a Keserves sorsokban, Michael
Torrent mellett. Ha emlékszik, egy ringyó szerepét osztották
rá, és ez telitalálat volt. - Charlotte szipogott egyet,
miközben mohó kutyáit lazaccal etette. - Charlie teljesen
összeomlott, amikor Eve Michael szeretője lett.
- Nem ekkor kezdték az ön nevét Charlie-éval
összekapcsolni?
- Barátok voltunk - mondta Charlotte kimérten. -
Örömmel mondhatom el, hogy Charlie az én vállamon
sírhatta ki magát, és azzal, hogy bizonyos eseményeken és
partikon megjelentem vele, segítettem neki megőrizni a
tartását. Ez nem jelenti azt, hogy Charlie ne lett volna egy
kicsit szerelmes belém, de attól tartok, úgy vélte, hogy én
és Eve ugyanaz a fajta vagyunk. Persze nem voltunk és nem
vagyunk. Én örültem Charlie-nak. Vigasztaltam. Akkortájt
pénzügyi gondjai is voltak a korábbi feleségei miatt. Tudja,
volt egy gyereke, akinek az anyja rengeteg pénzt csikart ki
belőle, hogy a kicsit nagystílűen nevelhesse. Charlie pedig
nem tagadta meg önmagát, és fizetett.
- Tudja, mi lett a gyerekkel?
- Nem, nem mondhatnám. Én mindenesetre mindent
megtettem Charlie-ért, amit tudtam, de amikor Eve
hozzáment Michaelhoz, az már sok volt neki. - Hosszú
szünet, majd egy sóhajtás következett. - Charlie még a
halálával is Eve karrierjét támogatta. Azzal, hogy miatta lett
öngyilkos, tele lett a sajtó, és legendát csinált belőle. Eve, a
nő, akiért a férfiak megölik magukat.
A legenda, tűnődött Julia. A mítosz. A sztár. A könyv
azonban nem ilyesmikről fog szólni. Személyes, bensőséges
és őszinte lesz. Julia fogott egy tollat, és firkálni kezdett egy
jegyzettömbbe.
EVE, A NŐ
 Julia úgy érezte, hogy megtalálta a címet.

Gépelni kezdett, és hamarosan teljesen elmerült a

történetben, amelynek még nincs vége. Több mint egy óra
telt el, mire abbahagyta az írást, és egyik kezével a higított
Pepsiért nyúlt, a másikkal pedig kihúzta a fiókot. Átlapozta a
már megirt oldalakat, hogy megkeressen egy apró részletet.
Amikor egy kis cédula hullott ki és landolt az ölében, csak
bámulta.
A sors úgy akarta, hogy a lap a szöveges oldalával felfelé
essen ki. A nagy betűkkel gépelt szavak kihívóan meredtek
rá:
JOBB FÉLNI, MINT MEGIJEDNI.
Julia mély csendben ült, és nem volt hajlandó megadni
magát a hirtelen rátörő félelemnek. Ezek a lapos
közmondások szánalmasak, sőt nevetségesek. Az illető még
viccelni sem tud.
De ki az? Ezeket az oldalakat csak a minap nézte át, a
betörés után. Vagy mégsem?
Igyekezve megőrizni a nyugalmát, behunyta a szemét, és
arcához dörzsölte a lecsapódott párától nedves poharat.
Akkor nem találta meg a cédulát, csak ez lehet a
magyarázat. Az rakta oda, aki a kazettákat átnézte, bárki
volt is.
Julia nem akarta elhinni, nem tudta elviselni a
gondolatot, hogy a biztonsági intézkedések megszigorítása
után valaki újra itt járt. Miután ő zárni kezdte az ajtókat és
az ablakokat, valahányszor elmegy itthonról.
Nem. Julia fogta a cédulát és összegyűrte. Napok óta itt
lehetett, várva, hogy ő megtalálja. Szerzőjének már attól is
el kell bizonytalanodnia, hogy ő nem mutat semmilyen
reakciót.
Julia mégsem tudott egyedül megmaradni a csendes
házban, amelynek ablakaira közben rátelepedett a sötétség.
Időt sem hagyva magának a gondolkodásra, felrohant az
emeletre, és felvette a fürdőruháját. A medencét fűtik,
emlékeztette magát. Gyorsan úszik egyet. Megdolgoztatja
az izmait, és pihenteti az agyát. Vállára terítette kopott
frottír köntösét, és egy törülközőt kanyarított a nyakába.
Amikor a köntöst lehántotta magáról, a mély, kék vízből
pára szállt fel. Megborzongott, beszívta a levegőt és fejest
ugrott. Szelte a vizet, alámerülve úszott, és közben
elképzelte, amint minden feszültsége felszáll a felszínre, és
olyan testetlenné válik, mint a levegőbe emelkedő pára.
- Törülközzön meg - tanácsolta Eve. A ferde kövezeten
álló kerek asztalnál ült, előtte egy üveg és két pohár.
Kezében egy szál vaskos fehér gólyaorrot tartott, amelyet
saját virágágyából szakított le. - Jöjjön, igyunk egyet.
Julia automatikusan dörzsölni kezdte a haját a
törülközővel.
- Nem is hallottam, amikor kijött.
- Nagyon belemerült az olimpiai rekord beállításába. -
Eve elhúzta orra alatt a virágot, aztán letette. - Hallott már
arról, hogy lazításképpen is lehet úszni?
Julia mosolyogva egyenesedett fel, és a köntöséért nyúlt.
- A középiskolában benne voltam az úszócsapatban. A
váltóban mindig az enyém volt az utolsó szakasz, és mindig
nyertem.
- Ó, versengő típus. - Eve szeméből helyeslés csillogott,
miközben pezsgőt töltött a két pohárba. - Igyunk a
győztesre.
Julia leült, átvette a poharat.
- Már van győztesünk?
Eve-ből kirobbant a nevetés.
- Ó, kedvelem magát, Julia.
Julia felderülten koccintotta poharát Eve-éhez.
- Én is kedvelem magát.
Kis szünet következett, amíg Eve cigarettára gyújtott.
- Meséljen. - Kifújta a füstöt, amely eltűnt a sötétben. - Mi
készteti arra, hogy kijöjjön egy nem kimondottan laza
úszásra?
 Julia a cédulára gondolt, aztán elhessegette a témát. Eve
hangulatát könnyen el lehet rontani, és ha őszinte akar
lenni, nem csak a cédula késztette rá, hogy kijöjjön. Az
egyedüllét, az üres ház nyomasztó súllyal nehezedett rá.
- Túl csendes volt a ház. Brandon nincs itthon ma este.
Eve mosolyogva emelte kettejükre a poharát.
- Tudok róla. Tegnap a teniszpályán összefutottam a
kisfiával. Megvan a tehetsége a kiváló szervához.

- Maga - maga teniszezett Brandonnal?

- Ó, ez csak úgy jött - felelte Eve, és bokában
összekulcsolta meztelen lábát. - Sokkal szívesebben
játszottam vele, mint a szervagéppel, ami úgy lövi felém a
labdákat, mintha pihés ágyúgolyók volnának. Brandon
elmondta nekem, hogy a férfiak kapnak egy szabad estét,
és kimennek a nagy meccsre. Nem kell aggódnia - tette
hozzá. - Paul ugyan időnként figyelmetlen, de nem fogja
engedni, hogy a fiú berúgjon és nőket szedjen fel.
Julia talán nevetett volna, ha nem érezte volna annyira
átlátszónak a dolgot.
- Nem vagyok hozzászokva, hogy este elmenjen. Mondjuk
ahhoz, hogy egy barátjánál aludjon, meg ilyesmikhez igen,
de…
- De ahhoz nem, hogy egy férfival elmenjen. - Eve lerázta
a hamut egy hattyú alakú hamutartóba. - Ez nagyon
bántotta?
Julia, aki eddig az italába bámult, most felnézett és
kihúzta magát.
- Nem.
Eve csupán felvonta a szemöldökét.
- Ha egy nő már annyit hazudott, mint én, könnyen
felismeri a hazugságot. Nem érzi rombolónak az
alakoskodást?
Egy pillanat elteltével Julia fenékig kiitta a poharát.
- A felejtést érzem építő hatásúnak.
 - Ha megteheti, de maga naponta együtt él egy
emlékeztetővel.
Julia nagyon kimérten újratöltötte a poharát és rátöltött
Eve-ére.
- Brandon nem emlékeztet az apjára.
- Gyönyörű gyerek. Irigylem magát.
A méreg, amely gyűlni kezdett Juliában, most
szertefoszlott.
- Elhiszem, hogy irigyel.
- Ó, igen. - Eve gyorsan felkelt, és kezdett kibújni
smaragdzöld, libegő, selyemnadrágjából, majd hanyagul a
kövezetre dobta. - Gyorsan megmártózom. - Meztelen volt,
tejfehér teste ragyogott a csillagfényben. Elnyomta a
cigarettáját.
- Legyen olyan drága, Julia, hozzon ki nekem egy köntöst
a fürdőházból. - Azzal fejest ugrott a sötét vízbe.
Julia derülten és kíváncsian engedelmeskedett.
Kiválasztott egy hosszú, vastag, tengerészkék velúr köntöst.
Egy hozzáillő törülközővel együtt átnyújtotta a medencéből
kiszálló Eve-nek, aki úgy rázta meg magát, mint egy kutya.
Természetesen a legjobb pedigrével rendelkező kutya.
- Istenem, nincs jobb, mint meztelenül úszkálni a
csillagos ég alatt. - Lehűlve és felüdülve csúsztatta bele a
karját a köpeny ujjába. - Legfeljebb az, ha egy férfival
úszkálunk meztelenül a csillagos ég alatt.
- Sajnálom, de ebben nem vagyok jó.
Eve hosszú, jóleső sóhajjal süppedt be a székébe, és
felemelte a poharát.
- Ó, ami a férfiakat illeti, Julia, higgye el nekem, hogy
némelyik majdnem ér annyit.
- Ér valamennyit - hagyta jóvá Julia.
- Miért nem beszél soha Brandon apjáról?
Ez alattomos támadás volt, gondolta Julia, de inkább
fáradtnak, mint dühösnek érezte magát.
- Nem azért, mert védeni akarom. Nem érdemes a
lojalitásomra vagy a védelmemre. A szüleim viszont igen.
 - Nagyon szerette őket.
- Szerettem őket annyira, hogy igyekezzem nem jobban
megbántani őket, mint amennyire tettem. Természetesen
nem egészen értettem, mit okozhatott bennük, amikor a
tizenhét éves lányuktól azt kellett hallaniuk, hogy terhes. De
nem kiabáltak velem, nem hordtak le, nem ítéltek el és nem
hibáztattak, legfeljebb önmagukat. Amikor megkérdezték, ki
az apa, tudtam, hogy nem mondhatom meg nekik, mert az
csak még nagyobb sebet vágna rajtuk, nemhogy hagyná
begyógyulni azt.
Eve egy pillanatig várt.
- Erről soha senkivel nem tudott beszélni?
- Nem.
- Ha elmondja, azzal ma már nem bántja őket, Julia. Ha
van a világon nő, aki nincs abban a helyzetben, hogy
megítéljen egy másik nőt, akkor az én vagyok.

Juliát váratlanul érte Eve ajánlata, illetve saját heves

vágya, hogy neki tárja fel a titkát. Ez a megfelelő pillanat, a
megfelelő hely és a megfelelő nő, eszmélt rá.
- Brandon apja ügyvéd volt - kezdte. - Ez nem meglepő.
Az apám felvette a cégéhez, amint letette az ügyvédi
vizsgát. Apám úgy látta, hogy Lincolnnak rendkívüli
tehetsége van a büntetőjoghoz, és bár ezt sohasem vallotta
volna be, sőt tudatosan nem is gondolta át, mindig is
szeretett volna egy fiút, aki az igazságszolgáltatásban
továbbviszi a Summers nevet.
- És ez a Lincoln megfelelt az elképzeléseinek.
- Ó, tökéletesen. Egyszerre volt ambiciózus és idealista,
elkötelezett, igyekvő. Az apám borzasztóan örült, hogy a
védence szépen halad felfelé a szamárlétrán.
- És maga?- kérdezte Eve. - Magát vonzotta az ambíció és
az idealizmus? Pillanatnyi gondolkodás után Julia
elmosolyodott.
- Engem egyszerűen ő vonzott. A középiskola utolsó
évében segítettem az apámnak az irodai munkában. Iskola
után, esténként, szombaton ott dolgoztam nála. A szüleim
válása után hiányzott nekem az apám, és így több időt
tölthettem a közelében. De aztán Lincoln közelében
kezdtem tölteni az időmet.
Julia mosolygott magában. Visszagondolva nehezen tudta
elítélni azt a szeretetre és szerelemre éhes kislányt.
- Lincoln feltűnő, elegáns férfi volt. Magas, szőke, mindig
ragyogóan ápolt, és valami árnyalatnyi szomorúság volt a
szemében.
Eve gyorsan felnevetett.
- Semmi sem csábítóbb a nő számára, mint egy
árnyalatnyi szomorúság a férfi szemében.
Julia kissé elképedt a saját nevetésén. Furcsa, de még
nem ismerte fel, hogy annak, ami olyan tragikusnak tűnt
egykor, van egy könnyed oldala is, miután az idő megérlelte
a dolgokat.
- Én valami byronit láttam benne - mondta, és megint
nevetett. - És ezt természetesen még izgalmasabbá és még
drámaibbá tette, hogy jóval idősebb volt nálam: tizennégy
évvel.
Eve szeme tágra nyílt. Hosszan, csendesen engedte ki a
levegőt, Mielőtt megszólalt.
- Jézusom, Julia, szégyellnie kellett volna magát, amiért
elcsábította azt a szegény ördögöt! Egy tizenhét éves lány
halálos!
- Amint egy ilyen Brandon körül kezd szaglászni, főbe
lövöm! De- én szerelmes voltam - mondta Julia
felszabadultan, és felismerte a dolog abszurditását. - Itt volt
ez a ragyogó, elkötelezett, kiváló idősebb férfi, aki nős -
tette hozzá. - Bár a házassága természetesen már nem
működött.
- Természetesen - mondta Eve szárazon.
- Időnként megkért, hogy végezzek egy kis pluszmunkát
neki. Az apámtól megkapta az első igazán fontos ügyét, és
tökéletesen fel akart készülni. Ekkor jöttek azok a hosszú,
jelentőségteljes pillantások a kihűlt pizza és a jogi
szakkönyvek fölött. A véletlen érintések. A csendes,
vágyakozó sóhajok.
- Jézusom, kezd melegem lenni!- Eve az állához kapta a
kezét. - Nehogy most abba hagyja!
- Az irattárban megcsókolt, az Állam kontra Wheelwright
ügy dossziéja fölött.
- Romantikus bolond.
- Jobb, mint Tara és Manderley együtt. Aztán odavezetett
a kanapéhoz, ahhoz a hatalmas, keményen kitömött
bőrkanapéhoz. Én megmondtam neki, hogy szeretem, ő
meg azt mondta, hogy szép vagyok. Csak később jöttem rá
a kettő közti különbségre. Én szerettem őt, ő pedig úgy
vélte, hogy szép vagyok. Hát - mondta Julia, és hörpintett a
pohárból, ilyesmi megtörtént már még kevésbé fennkölt
indítékból is.
- És általában az sérül, aki szeret.
- A maga módján megfizetett érte. - Julia nem tiltakozott,
amikor Eve újratöltötte a két poharat. Jó érzés volt,
átkozottul jó, odakinn ülni az éjszakában, egy kicsivel többet
inni a kelleténél, és egy megértő nőnek mesélni. - Egy hétig
szeretkeztünk azon a nagy, csúf kanapén. Egy hét az ember
életében igazán olyan kevés. Aztán nagyon kedvesen,
nagyon őszintén megmondta nekem, hogy a feleségével
megpróbálják újra. Én erre szörnyű jelenetet rendeztem.
Halálra rémítettem őt.

- Helyes.
- Ez elégtételt jelentett, ami nem tartott sokáig. A
következő hetekben nem jött be az irodába, mert az ügyet
tárgyalta. Természetesen megnyerte a pert, és megkezdte
fényes karrierjét, az apám pedig olyan peckesen járt-kelt,
mint egy büszke apa. Amikor rájöttem, hogy nem
egyszerűen késik, nem gyengélkedem, nem az influenza
készül kitörni rajtam, hanem terhes vagyok, akkor nem az
apámhoz vagy az anyámhoz fordultam. Lincolnnak
mondtam el, aki frissen kibékített feleségétől akkor tudta
meg, hogy ő is anyai örömök elé néz.
Eve szíve kissé megsajdult, de megőrizte szenvtelen
hangnemét.
- Emberünk nagyon szorgos volt.
- Nagyon. Felajánlotta, hogy kifizeti az abortuszomat,
vagy elintézi az örökbeadást. Fel sem merült benne, hogy
talán megtartom a gyereket. Tulajdonképpen bennem sem
merült fel. És amikor láttam, hogy ő ezt a kis
kellemetlenséget a maga nagyon racionális, nagyon
gyakorlatias módján kezeli, rájöttem, hogy nem is voltam
szerelmes belé. Amikor végül döntöttem, és megmondtam a
szüleimnek, hogy terhes vagyok, Lincoln hónapokig
szoronghatott, vajon elárulom-e őt. Ez majdnem elég
büntetés egy férfinak, aki lányt, egy nagyra törő, de nagyon
engedelmes lányt asszonnyá tesz.
- Ó, kétlem, hogy ez elegendő volna - jelentette ki Eve. -
De itt van magának Brandon. Az élet, szerintem, kárpótolta.
Julia elmosolyodott. Igen, gondolta. Jó pillanatban, jó
helyen és jónak mondta el mindezt.
- Azt hiszem, Eve, én is kipróbálom a meztelen fürdőzést,
mielőtt bemegyek. Eve megvárta, amíg Julia lefejti magáról
a fürdőruhát, és beugrik a gőzölgő vízbe. Hagyta, hogy
szemét csendben elöntsék a könnyek, aztán letörölte őket,
mielőtt Julia a csillagfényben meglátná.
Julia átmelegedve, megszárítkozva lazított a tévé előtt,
amely a késő esti híreket mondta. A ház ugyanolyan üres
volt, mint amikor kirohant a medencéhez, de most nem
érezte olyan barátságtalannak. Bárhogyan alakul is a könyv,
tudta, hogy Eve-nek örökre hálás lesz ezért a medence
mellett eltöltött óráért.
A feszültség undok kis ujjai elengedték a nyakát és a
gerincét. Olyan laza, olyan megtisztult volt, hogy szemét
behunyva szinte álomba tudott volna merülni Egy közeledő
autó zajára mégis zakatoló szívvel ugrott fel. A lámpák
fénysugara áttört az ablakon, végighasított a szobán. Julia
keze már a telefonkagylón volt, mielőtt meghallotta a kocsi
ajtajának nyílását, majd csapódását. Ujjai a 911-et készültek
benyomkodni, miközben a redőnyön át kikémlelt. Amikor
felismerte Paul Studebakerét, idegesen felnevetett. Mire az
ajtóhoz ért, hogy a férfit fogadja, összeszedte magát.
Brandon orrával Paul vállához dörgölőzve aludt. Amikor Julia
a veranda lámpájának fényében meglátta Pault és a
gyerekét, amint biztonságban pihen a férfi karjában, egy
pillanatra sóvárgás fogta el, de nem engedhette meg
magának, hogy ezt a vágyat nevén nevezze. Félresöpörte az
érzést, és a fiáért nyúlt.
- Kiütötte magát - mondta Paul teljesen fölöslegesen, és
kissé elhúzódott, hogy továbbra is magához szoríthassa
Brandont. - Van még néhány holmi a kocsiban. Ha kiveszi,
én felviszem a gyereket.
- Rendben. Az első ajtó balra. - Julia kissé borzongva
sietett ki az autóhoz. A holmi, három feltekert poszterből,
egy zászlóból, egy szabvány NBA-pólóból, egy színes
programfüzetből és egy gombokkal, tollakkal és kulcstartó
láncokkal teli szuvenír bögréből állt. Miközben mindezt
összeszedte, Julia orrát enyhe hányás-és rágógumi szag
csapta meg. Fejét csóválva ment vissza a házba. Pault a
lépcsőn találta.
- Próbára tették, igaz?
Paul zsebre vágta a kezét és vállat vont.
- Jól lerohantak. Ha érdekli, 143:139-re győztünk.
- Gratulálok. - Julia a kanapéra borította Brandon trófeáit.
- Melyikük hányt?
- Egy anya figyelmét semmi sem kerülheti el. Dustin.
Éppen a kocsi ajtaját nyitottam ki, amikor azt mondta, „ez
király volt”, vagy valami ilyesmit, aztán lehányta a cipője
orrát. Mire hazaértem vele, már majdnem teljesen jól volt.
- És Brandon?
- Ő vasból van.
- És maga?
Paul egy szívből jövő nyögéssel leugrott a lépcsőn.
 - Nekem most jól jönne egy ital.
- Szolgálja ki magát. Én felszaladok, megnézem
Brandont. Amikor Julia elindult a lépcsőn, Paul elkapta a
csuklóját. - Semmi baja.
- Azért megnézem - mondta Julia és továbbment.
Brandon betakarva feküdt, a sapka még mindig a fején
volt. A takaró alá pillantva megállapította, hogy Paul nem
sajnálta az időt és a fáradságot, hogy levegye a cipőjét és a
farmernadrágját. Julia hagyta, hadd aludjon. Amikor lement,
Pault kezében két pohár borral találta.
- Gondoltam, nem fogja hagyni, hogy egyedül igyak. -
Átadta Juliának a poharát, és hozzákoccintotta a sajátját. -
Az anyaságra. Minden tiszteletem a magáé.
- Jól megfuttatták, igaz?
- Nyolcszor - felelte Paul és hörpintett. - A tízéveseknek
ennyiszer kell klotyóra menniük egy kosárlabdameccs alatt.
Julia nevetett, és leült a kanapéra.
- Nem mondhatom, hogy sajnálom, amiért ezt
kihagytam.
- Brandon azt mondja, maga egész jól ért a
kosárlabdához. - Paul a kanapé szélére tolta Brandon
zsákmányát, és odaült Julia mellé.
- Egész jól.
- Akkor talán kijön velünk a Dodgersre.
- Majd meggondolom, ha akkor még itt leszünk.
- Április nincs olyan messze. - Paul átvetette a karját a
kanapé támláján, és ujjaival Julia haját kezdte birizgálni. -
Eve-nek pedig hosszú és eseménydús élete volt.
- Igen, kezdem megtapasztalni. Ha már a könyvnél
tartunk, szeretném minél előbb megcsinálni magával azt az
interjút.
Paul ujjai áthatoltak a haján, és a nyakához értek.
- Miért nem jön el hozzám, mondjuk, holnap este? Együtt
vacsorázhatnánk, kettesben lennénk, és -
megbeszélhetnénk dolgokat.
 Julia gyomra összeszorult, részben a félelemtől, részben
a kísértéstől.
- Mindig úgy gondoltam, hogy a hivatalos dolgokat
legjobb hivatalos körülmények között intézni.
- Köztünk több van hivatalos dolgoknál, Julia. - Paul
kivette Julia kezéből a poharat, és letette a sajátja mellé. -
Hadd bizonyítsam be.
Mielőtt megtehette volna, Julia mindkét kezét a
mellkasának támasztotta.
- Későre jár, Paul.
- Tudom. - A férfi megfogta Julia egyik csuklóját, a
szájához emelte az ujjait, és harapdálni kezdte őket. -
Imádom nézni, ahogy felizgul, Julia. - Nyelvét végighúzta
Julia tenyerén, aztán visszafelé. - A szeméből látom, hogyan
viaskodik magában az, amit szeret és az, amiről úgy véli,
hogy a legjobb a maga számára.
- Tudom, mi a legjobb számomra.
Amikor Julia ökölbe szorította a kezét, Paul megelégedett
azzal, hogy fogaival végigszántson az ujj ízületein.
Mosolygott.
- És azt is tudja, hogy mit szeret?
Ezt, gondolta Julia. Ezt nagyon szereti.
- Nem vagyok gyerek, aki nem tudja, hogy az élvezetben
hol a határ. Tisztában vagyok a következményekkel.
- Vannak olyan élvezetek, amelyek megérik. - Paul a két
kezébe fogta Julia arcát, és nem engedte el. Az a feszült
türelmetlenség, amit Julia érzett benne, még csábítóbbá
tette a férfit. - Azt hiszi, hogy én minden nőt ilyen
céltudatosan üldözök, aki megtetszik nekem?
- Fogalmam sincs.
- Akkor hadd mondjam el. - Paul olyan durván rántotta
hátra Julia fejét, hogy az meglepő és izgató volt. - Maga
valamit tesz velem, Julia. Eddig nem voltam képes
megragadni ezt a valamit, és nem voltam képes változtatni
rajta. Ezért úgy döntöttem, nem is próbálkozom vele, csak
elfogadom a dolgokat, ahogy jönnek.
 Szája egy leheletnyire volt Juliáétól, aki úgy érezte, hogy
gyámoltalanul sodródik valami felé, amitől fél.
- Ehhez két ember kell - mondta.
- Így van. - Paul kinyújtott nyelvével végigsimított Julia
szájának vonalán, mire ő remegni kezdett. - Mindketten
tudjuk, hogy ha nagyon forszíroznám, akkor reggelig
szeretkeznénk. - Julia meg akarta rázni a fejét, de Paul szája
az övére tapadt. Paulnak igaza van, tökéletesen igaza. És a
szája ízének is.
- Kívánlak téged, Julia, és akár akarod, akár nem, az
enyém leszel. De jobban szeretném, ha te is akarnád.
Julia légzése felgyorsult, a vágy magasra szökött benne.
- És az, hogy én mit szeretnék, nem számít.
- Ha ez így volna, akkor már rég lefeküdtünk volna.
Valamit érzek irántad, és ez valami veszedelmes, feszítő
érzés. Isten tudja, mi történik, ha szabadjára engedem.
- Érdekel, hogy én mit érzek?
- Ezen már sokat gondolkodtam, talán túl sokat is az
elmúlt hetekben. Juliának távolságra volt szüksége,
méghozzá gyorsan, ezért hálás volt Paulnak, hogy engedte
felkelni a kanapéról.
- Én is sokat gondolkodtam ezen a helyzeten, és azt
hiszem, őszintének kell lennem. Én olyannak szeretem az
életem, amilyen, Paul. Keményen megdolgoztam azért,
hogy kialakítsam a megfelelő életmódot és környezetet a
fiam számára, és ezt nem teszem kockára senkiért és
semmiért.
- Nem értem, hogy a velem való kapcsolatod miért
veszélyeztetné Brandont.
- Lehet, hogy nem veszélyeztetné, de ebben biztosnak
kell lennem. Nagyon gondosan és tudatosan hoztam
egyensúlyba az életemet. Az alkalmi szex nincs rajta a
listán.
Paul gyorsan felkelt, és karjába vonta Juliát. Amikor már a
hátát markolászta, Julia gyenge volt és imbolygott.
 - Ez alkalminak tűnik neked, Julia?- kérdezte, és gyorsan
megrázta a nőt. - Ez olyasmi, amit mérlegre lehet tenni,
vagy fel lehet írni a listára?
Dühösen elengedte Juliát, hogy felhajtsa a bort. Nem így
akarta kezdeni, vagy befejezni vele ezt az estét. Eddig
mindig olyan egyszerűen tudott uralkodni magán. Attól
tartott, ez többé nem lesz ilyen egyszerű, Julia közelében
nem.
- Érzéseket nem csikarhatsz ki belőlem, és nem
kényszeríthetsz rá, hogy belemenjek egy kapcsolatba.
- Tökéletesen igazad van. Ezúttal legalább bocsánatot
kérek. - Kissé lehiggadva elmosolyodott.
- Ettől most kiakadtál, igaz? Talán így tudlak a legjobban
kezelni, Jules. A váratlan dolgok lefegyvereznek. - Ujját
végighúzta Julia arcán, amely most nagyon sápadt volt. -
Nem akartalak megijeszteni.
- Nem ijesztettél meg.
- Halálra rémítettelek, amit nem szoktam nőkkel tenni, de
te más vagy - mormolt a Paul. - Lehet, hogy éppen ezzel
próbálok megküzdeni. - Megfogta Julia kezét, és gyengéden
megcsókolta az ujjait.
- Legalább abban a biztos tudatban megyek haza, hogy
ma éjjel rám fogsz gondolni.
- Mivel még egy órát dolgozom, attól tartok, hogy nem
fogok.
- Ó, dehogynem! - mondta Paul, miközben nagy léptekkel
az ajtóhoz ment. - És hiányozni fogok neked.
Julia majdnem elmosolyodott, amikor Paul becsukta
maga mögött az ajtót. A fene egye meg, igaza van.
Jó volt újra visszazökkenni a megszokott kerékvágásba.
Eve számára a filmezés volt a legjobb módja annak, hogy
agyát és testét teljesen felrázza. Még az előmunkálatok is
egyfajta izgalmat, hosszú és hihetetlen előjátékot
jelentettek ahhoz, ami majd a kamera előtt éri el
csúcspontját.
 Ebben a nagy szeretkezésben több százan vettek részt,
és Eve örült, amikor felismert néhány arcot a díszletezők, a
felügyelők, a kellékesek, a hangosítók, de még a
segédasszisztensek között is. Nem annyira családtagoknak
tekintette őket, mint inkább partnereknek egy nagy
munkaorgiában, amely, ha jól csinálják, heves kielégüléshez
vezethet.
Eve mindig együttműködő és türelmes volt a
technikusokkal, akikkel dolgozott, kivéve a lassú,
alkalmatlan vagy lusta embereket. Könnyedségével és
közvetlenségével fél évszázadra elnyerte a szeretetüket.
Szakmai igényességéhez tartozott, hogy zokszó nélkül
tűrje az órákig tartó sminkelést és frizurakészítést. Ki nem
állhatta a nyafka sztárokat. Sohasem késett el a ruha-vagy
kamerapróbákról. Ha kellett- és ez gyakran előfordult -, a
tűző napon állt vagy az esőben vacogott, amíg egy-egy
jelenetet újra beállítottak.
Egyes rendezők úgy vélték, hogy nehéz vele dolgozni,
mivel Eve nem volt zsinóron rángatható, engedelmes bábu.
Kérdezett, vitatkozott, sértegetett és provokált. Saját
számításai szerint az esetek ötven százalékában neki volt
igaza. Olyan rendező - olyan őszinte rendező - azonban nem
volt, aki ne tartotta volna profinak
. Amikor elindult a felvétel, Eve Benedict mindig hozta a
figurát. Általában elsőként tudta kívülről a szerepét, a
fejében volt minden mondat, és amikor kigyulladtak a
lámpák és beindultak a kamerák, olyan könnyedén bújt a
figura bőrébe, mint ha a pezsgőfürdőbe lépne be.
Most - a közel egy hétig tartó utolsó megbeszélések, a
forgatókönyvben végzett változtatások, fotózások és
ruhapróbák után- harcra kész volt. Csendben, cigarettázva
ült, míg a parókáját igazgatták. Ma kosztümös próba lesz, a
báljelenetet próbálják, amelyben az Eve által játszott
Marilou találkozik a Peter Jackson által megformált
Roberttel.
 Egy egyeztetési probléma miatt az előző jelenetsort és a
koreográfiát egy Jacksont helyettesítő színésszel próbálták
végig. Eve tudta, hogy a színész közben beért a stúdióba,
mert több női szereplő róla pusmogott.
Amikor Jackson bejött, Eve megértette, hogy miért. Az a
dinamikus szexualitás, amely a vásznon sugárzott belőle, az
életben ugyanúgy hozzátartozott, mint a szeme színe.
Széles vállú alkatát a szmoking a tökéletességig fokozta.
Mivel a film zömében ing nélkül kell majd mutatkoznia, Eve
el tudta képzelni, hogy a selyem és a díszgombok alatt
milyen mellkas rejtőzhet. Dús, szőke haja rendezetlen volt,
ami egyfajta kisfiús megjelenést kölcsönzött neki.
Világosbarna szeméből, amelyre súlyosan borult rá a
szemhéja, közvetlen érzékiség sugárzott.
Eve az életrajzából úgy tudta, hogy harminckét éves. Ez
igaz lehet, gondolta, amikor először alaposabban megnézte.
- Miss Benedict - mondta a férfi, amikor megállt mellette.
Sima hang, behízelgő modor, lágyan doromboló érzékiség. -
Örülök, hogy megismerhetem. Megtiszteltetés számomra,
hogy alkalmam van önnel dolgozni.
Eve odanyújtotta a kezét, és nem csalódott, amikor a
férfi gálánsan az ajkához emelte. Gazfickó, gondolta Eve, és
elmosolyodott. Lehet, hogy ezek a Georgiában töltendő
hetek mégsem jelentenek majd akkora megpróbáltatást.
- Láttam néhány érdekes munkáját, Mr. Jackson.
- Köszönöm. - Amikor a férfi szélesen elmosolyodott, Eve
azt gondolta, igen, tényleg gazfickó. Ebből a fajtából minden
nőnek legalább egyre szüksége van az életben.
- Tartozom egy vallomással, Miss Benedict. Amikor
megtudtam, hogy elfogadta Marilou szerepét, az extázis és
a rémület között vergődtem. Sőt, most is.
- Mindig jóleső érzés egy férfit az extázis és a rémület
között tartani. Mondja, Mr. Jackson-- kezdte Eve, miközben
újabb cigarettát húzott elő, és azt finoman az
öltözőasztalhoz ütögette -, képes lesz meggyőzni a
közönséget arról, hogy egy határozott, ambiciózus férfi
tökéletesen a hálójába kerülhet egy nála majdnem kétszer
idősebb nőnek?
A férfi tekintete egy pillanatra sem engedte el Eve-ét,
miközben felvett egy levél gyufát, meggyújtott egy szálat,
megvárta, míg a láng fellobban, aztán közelebb hajolt, hogy
a cigaretta végéhez érintse.
- Ehhez, Miss Benedict - pillantása a forró kis láng fölött is
kitartott -, nem lesz szükségem semmi erőfeszítésre.
Eve egy gyors rándulást, az állatias izgalom örömteli
borzongását érezte.

- Ön beleélő színész, drágám?

- Tökéletesen - felelte a férfi, és elfújta a gyufát.
Amikor Eve hazaért, teste fáradt volt, agya azonban
nagyon is élénk. Az a kis bizsergés, amit egy eljövendő
viszony mindig keltett benne, mozgásban tartotta a vérét.
Biztos volt benne, hogy Peter Jackson érdekes és
leleményes szerető lesz.
Megindulva a lépcsőn felfelé, odakiáltott Ninának: - Nina,
drágám, szóljon a szakácsnak, hogy készítsen nekem egy
kis vörös húst. Ma ragadozónak érzem magam.
- Akarja, hogy felvitessem?
- Majd megmondom. - Eve felvonta a szemöldökét,
amikor meglátta Traverst a lépcsőpihenőn.
- Mr. Flannigan van itt - mondta Travers. - A hátsó
szalonban várakozik. Már jócskán ivott.
Eve csak egy pillanatig habozott, aztán ment tovább.
- Akkor két adag vörös húst hozasson fel, Nina. A
szalonban fogunk enni. És gyújtson be a kandallóba,
drágám, megteszi?
- Természetesen.
- Szóljon Victornak, hogy rögtön jövök.
Eve majdnem egy óráig váratott magára, önző módon,
mert időre volt szüksége, hogy felkészüljön a bajra, ami
majd fogadja. Ha Victor itthon várja, az mindig bajt jelent.
 Victor Flannigan házassága ősidők óta tartott. Nem tudta,
vagy nem akarta elhagyni a feleségét. Az évek során Eve
küzdött, őrjöngött, sírt, végül elfogadta azt a Victor vallása
szerint elmozdíthatatlan falat, amelyet a házasság jelent.
Victorról azonban - aki úgy megríkatta, ahogy egyetlen
más férfi sem- nem tudott lemondani.
Isten a tudója, hogy megpróbálta, gondolta, miközben
magára borította skarlátvörös selyem köntösét. Újra és újra
férjhez ment, szeretőket tartott. Ez nem számit. Fejét
hátrahajtva, szemét behunyva parfümmel szórta végig a
nyakát, aztán lassan kapcsolta össze a díszes
aranysújtásokat, hogy az illat meleg leheletként hatolhasson
át a selymen.
Ő Victor Flannigan asszonya attól a naptól kezdve,
amikor megismerte, és Victor Flannigan asszonyaként is fog
meghalni. Van ennél rosszabb sors is.
Victor fel-alá járkált a szalonban, kezében egy pohár
Whiskyvel. Úgy töltötte be a helyiséget, ahogy az öltönyét:
önteltséggel és stílussal. Eve mindig úgy érezte, hogy az
előbbi csak azoknál a férfiaknál elviselhetetlen, akikben
nincs meg az utóbbi.
Victor feljöhetett volna, és a hálószobában is közölhette
volna vele, ha bántja valami. A férfi azonban mindig
tiszteletben tartotta Eve munkáját, és a magánéletét is, ha
erre kérte.
- Sejthettem volna, hogy újra visszaszoktál a piára -
mondta Eve gyengéd hangon, minden korholás nélkül.
- Majd megfizetek érte. - Victor még akkor is azt kívánta,
bárcsak le tudná tenni a poharat, amikor újból belekortyolt a
tüzes italba. - Ezek az ír gének, Eve. Minden ír férfi szereti
az anyját és egy jó pohár Whiskyt. Anyám halott, Isten
nyugosztalja, de Whisky mindig lesz. - Victor cigarettát
húzott elő, mert a helyzet arra késztette, hogy egy
pillanatra letegye a poharat.
- Sajnálom, hogy megvárakoztattalak. - Eve a bárpulthoz
ment, és kinyitotta a hűtőszekrényt. Egy pillanat alatt
eldöntötte, hogy kibont egy új pezsgőt, nem a
megkezdettből fog inni. Hosszú éjszakának nézhet elébe. -
Le akartam mosni magamról a napi munkát.
Victor figyelte, ahogy szakszerűen kibontja a pezsgőt,
úgy, hogy a dugó tompa pukkanással lazuljon meg.
- Gyönyörű vagy Eve, lágynak, szexinek, magabiztosnak
látszol.
- Mert lágy, szexi és magabiztos vagyok - mosolygott
Eve, miközben megtöltötte az első poharat.
- Nem e három okból szeretsz engem?
Victor megrándult, és hátat fordított, hogy odaálljon a
kandalló elé, amelybe Nina befűtött. A lángok és az ital
hatására úgy érezte, hogy az egész élete lepereg előtte. A
végtelenül hosszú filmnek szinte minden kockájában Eve-et
látta.
.- Istenem, mennyire szeretlek! Jobban, mint egy
normális férfinak szabadna. Ha ölnöm kellene érted, az sem
lenne nehéz.
Eve-et nem az nyugtalanította, hogy Victor iszik, hanem
a hangjában érződő kétségbeesés, amelyről tudta, hogy
semmi köze az ír génekhez vagy az ír Whiskyhez.
- Mi van, Victor? Mi történt?
- Muriel megint kórházba került. - Ahogy a feleségére
gondolt, vissza kellett mennie a Whiskys pohárért és az
üvegért.
- Sajnálom - mondta Eve, és kezét a férfiéra tette, nem
azért, hogy megállítsa, hanem hogy a tőle telhető legtöbb
vigaszt nyújtsa neki, ahogy mindig is tette, és mindig is
tenné. - Tudom, hogy ez milyen pokol a számodra, de nem
hibáztathatod örökké önmagad.
- Nem? - Victor töltött, és tudatosan, elkeseredetten,
minden élvezet nélkül ivott. Eve tudta, hogy be akar rúgni.
Szüksége van rá. Mit törődik vele, hogy majd megfizet érte?
- Muriel még mindig engem hibáztat, Eve, és miért ne
tenné? Ha akkor ott lettem volna, ha vele lettem volna a
szüléskor, és nem Londonban, valami átkozott forgatáson,
most talán mindannyian szabadok lennénk.
- Ez majdnem negyven éve történt - mondta Eve
türelmetlenül. - Ennyi bűnhődés nem elég bármelyik
istennek, bármelyik egyháznak? Egyébként az sem
mentette volna meg a babát, ha ott vagy.
- Ebben sohasem leszek biztos. - Victor ezért nem találta
meg a feloldozást. - Muriel órákig feküdt ott, mire sikerült
segítséget hívnia. A fene egye meg, Eve, már eleve nem lett
volna szabad teherbe esnie, az ő fizikai problémáival, nem.
- Ő döntött így - vágott vissza Eve -, és ez már olyan régi
történet.
- Ez volt mindennek a kezdete. Vagy a vége. A baba
elvesztése annyira megtörte, hogy végül szellemileg is
olyan labilis lett, mint testileg. Sohasem jutott túl a gyerek
elvesztésén.
- És téged sem hagyott. Sajnálom, Victor, de engem bánt
és dühit, hogy végig kell néznem, ahogy elvárja tőled, hogy
olyasmiért szenvedj, amiről nem tehetsz. Tudom, hogy
Muriel nincs jól, de szerintem a betegsége nem jogosítja fel
arra, hogy tönkretegye az életedet. És az enyémet - tette
hozzá keserűen. - Úgy éljek, hogy az enyémet is.
A férfi ránézett. Zaklatott szürke szeme észrevette a
fájdalmat Eve szemében, és az eltékozolt éveket kettejük
között.
- Egy erős nő nehezen tud együtt érezni egy gyengével.
- Szeretlek téged, és gyűlölöm, amit veled tett. És velem.
Eve megrázta a fejét, mielőtt a férfi megszólalhatott volna.
Megint odanyújtotta a két kezét, hogy rátegye a férfiéra. Ezt
a terepet már sokszor bejárták. Hiábavaló lett volna újra
végigvánszorogni rajta. - Túl fogom élni. Túléltem, és túl
fogom élni. De szeretném hinni, hogy mielőtt meghalok,
még boldognak láthatlak. Igazán boldognak.
Victor nem tudott válaszolni, csak megszorította Eve
ujjait, és erőt merített ebből az érintésből. Több hosszú
lélegzetvétel után már el tudta mondani neki, mitől fél a
legjobban.
- Nem vagyok biztos benne, hogy ezúttal túléli. Seconalt
vett be.
- Úristen!- Eve csak Victorra gondolt, és körülfonta két
karjával. - Ó, Victor, annyira sajnálom!
A férfi szeretett volna odabújni hozzá, belefúrni magát
ebbe a lágy együttérzésbe, és belehasított a nyomorúság,
amikor újra a felesége színtelen arcát látta maga előtt.
- Kimosták a gyomrát, de kómában van. - Megdörzsölte
az arcát, de nem tudta letörölni róla a kimerültséget. -
Titokban átvitettem a Terrace-be.
Eve látta, hogy Nina az ajtóhoz jön, és megrázta a fejét.
A vacsora várhat.
- Mikor történt mindez, Victor?
- Ma reggel találtam rá. - Victor hagyta, hogy Eve karon
fogja, és odavezesse egy székhez. Leült a kandalló elé,
miközben érzékeiben a szeretője illata és a saját bűntudata
kalapált. - A hálószobájában. Az a csipke hálóing volt rajta,
amit tőlem kapott a huszonötödik házassági évfordulónkra,
amikor megpróbáltuk újra rendbe hozni a dolgainkat.
Kifestette magát. Több mint egy éve nem láttam rúzst a
száján. - Előrehajolt, arcát a kezébe temette, miközben Eve
a vállát masszírozta.
- Azt a kis fehér cipőcskét szorongatta, amit a gyereknek
kötött. Azt hittem, hogy már minden ilyen holmitól sikerült
megszabadulnom, de ő nyilván eldugta valahova. Az ágy
mellett volt az orvosságos fiola, és egy levél.
Mögöttük élettel és forrósággal telve pattogott a tűz.
- Azt írta benne, hogy elfáradt, és a pici lányával szeretne
lenni. - Victor hátradőlt, és Eve keze után tapogatózott. - Az
egészben az a legrosszabb, hogy tegnap este veszekedtünk.
Elment, hogy találkozzon valakivel, de nem mondta meg
nekem, hogy kivel. Bárki volt is az, felizgatta őt a
könyveddel. Amikor hazaért, feldúlt volt, veszedelmes
őrjöngés jött rá. Azt mondta, meg kell akadályoznom, hogy
kiadd. Nem engedi, hogy a megaláztatásai és a tragédiái
nyomtatásban megjelenjenek. Az egyetlen dolog, amit
valaha is kért tőlem, az, hogy a bűnös kapcsolatunkat
tartsam titokban, és kíméljem meg őt attól a fájdalomtól,
hogy nyilvánosságra kerül. Ő talán nem tartotta be a
fogadalmait? Nem halt bele kis híján a próbálkozásba, hogy
gyermeket adjon nekem?
És nem láncolt magához közel ötven éven át egy férfit
egy szerelem nélküli, pusztító házasságban? - gondolta Eve.
Semmi részvétet, bűntudatot vagy megbánást nem érzett
Muriel Flannigan iránt. Victor iránti szerelme mögött pedig
sértettség bujkált, amiért a férfi ilyen érzéseket várna el
tőle.
- Csúnya jelenet volt - folytatta Victor. - Elátkozta a
lelkemet, meg a tiédet, a Szent Szűzhöz könyörgött, hogy
adjon neki erőt.
- Jóságos ég!
Victor halványan elmosolyodott.
- Meg kell értened, hogy ő ezt komolyan gondolja. Ha az
utóbbi évek alatt valami életben tartotta, akkor az a hite
volt. Legtöbbször még a nyugalmát is ez által tudta
megőrizni. De ettől a könyvtől, már a gondolatától is,
kiborult, rohamot kapott.
Victor egy pillanatra behunyta a szemét. A felesége
képétől - ahogy ott vonaglik a földön, szeme kifordul,
kapálózik- kiverte a veríték.
- Odahívtam a nővért. Ketten együtt be tudtuk adni
Murielnek a gyógyszert. Amikor végül ágyba fektettük,
csendes volt, sírdogált, bocsánatot kért. Egy kis ideig belém
kapaszkodott, és könyörgött, hogy védjem meg. Tőled. A
nővér hajnalig ott ült mellette. Valamikor később, mielőtt én
tízkor megnéztem, bevette a tablettákat.
- Nagyon sajnálom, Victor. - Eve most karjával körülfonta
a férfit, arcát az arcához szorította, és ringatta, ringatta,
mint egy kisgyereket. - Bárcsak tehetnék valamit!
 - Tehetsz. - Victor a nő vállára tette a két kezét, és eltolta
magától. - Megígérheted nekem, hogy bármit írsz is, a
kapcsolatunkat kihagyod belőle.
- Hogy mondhatsz ilyet?! - Eve kirántotta magát,
elképedve, hogy ennyi év után, ennyi fájdalom után Victor
még mindig meg tudja bántani.
- Ezt kell kérnem tőled, Eve. Nem önmagamért, isten a
tudója, hogy nem önmagamért. Murielért. Eleget vettem el
tőle. Mindketten eleget vettünk el tőle. Ha most életben
marad, akkor ez lenne az, amit már nem élne túl.
- Életemnek majdnem a felét Muriel uralta.
- Eve!
- Nem. A fene egye meg! - Eve hirtelen visszarohant a
bárpulthoz, hogy pezsgőt löttyintsen a poharába. A keze
remegett. Úgy éljen, gondolta, hogy nincs még egy férfi a
kerek világon, aki miatt remegni tudna. Azt kívánta, bárcsak
képes lenne gyűlölni őt ezért. - Én vettem el tőle?! - Hangja
úgy hasított a levegőbe, mint a szike, két egyenlő, többé
össze nem illeszthető részre vágva kettejük egységét. -
Istenem, micsoda nyavalyás! Ő a feleséged, a nő, akivel
kötelességednek érezted együtt tölteni a karácsonyokat, a
nő, aki éjszakáról éjszakára ott volt neked, miközben nekem
be kellett érnem a maradékkal.
- Ő a feleségem - mondta csendesen Victor, miközben
szégyen gyötörte. - És te vagy a nő, akit szeretek.
- Gondolod, hogy ettől könnyebb nekem, Victor? - Eve
keserűen azon tépelődött, vajon mennyivel lehetett
könnyebb lenyelni egy marék tablettát. Véget vetni minden
fájdalomnak, kitörölni minden tévedést, ahelyett, hogy
szembenéznénk velük. – Ő viselte a nevedet, ő hordta
magában a gyermekedet a világ színe előtt. Nekem jutottak
a titkaid, a nyomorúságaid.
A férfi szégyenkezett, amiért nem volt képes többet adni
neki. Beléhasított, hogy nem volt képes többet elvenni.
- Ha változtatni tudnék a dolgokon…
 - Nem tudsz - szakította félbe Eve -, és én sem tudok. Ez
a könyv halálosan fontos nekem. Nem tudok, és nem fogok
lemondani róla. Ha erre kérsz, az annyi, mintha arra kérnél,
hogy az életemről mondjak le.
- Én csak arra kérlek, hogy a ránk vonatkozó része
maradjon a miénk.
- A miénk?! - ismételte meg Eve nevetve. - A tiéd, az
enyém és Murielé. Meg azoké, akiket az évek során a
bizalmunkba fogadtunk. A megbízható személyzeté és
barátoké, a képmutató papoké, akik kioktatnak és
feloldoznak. - Eve igyekezett visszafogni dühének javát. -
Nem ismered a mondást, miszerint három ember csak akkor
tud megőrizni egy titkot, ha közülük kettő halott?
- Ezt nem kell nyilvánosságra hozni. - Victor felkelt, és a
pohara után kapott. - Nem kell nyomtatásban kiadnod, hogy
ott legyen minden könyvesboltban - vagy szupermarketben!
- Az én életem nyilvános, és te része vagy majdnem a fél
életemnek. Sem érted, sem bárki másért nem fogok húzni a
könyvből.
- Tönkreteszel bennünket, Eve.
- Nem. Valaha én is így gondoltam, nagyon régen. - Az
utolsó csepp harag is kiürült belőle, ahogy lenézett a
poharában táncoló buborékokra, és visszaemlékezett.
- Azóta rájöttem, hogy akkor tévedtem. A döntésem
helytelen volt. Felszabadíthattam volna magunkat.
- Nem tudom, miről beszélsz. Eve titokzatosan
mosolygott.
- Most csak az számít, hogy végre megteszem.
- Eve. - Victor igyekezett elfojtani a haragját, miközben
odament hozzá. - Nem vagyunk már gyerekek. Az életünk
java már mögöttünk van. A könyv nem számít se neked, se
nekem. De Muriel számára ezen múlik, hogy a hátralévő
éveit békességben, vagy pokolban éli-e le.
- És ami az én poklomat illeti? - villant át Eve agyán a
kérdés, de nem mondta ki.
 - Nem ő az egyetlen, akinek veszteséggel és fájdalommal
kellett együtt élnie, Victor.
A férfi indulattól kivörösödött arccal ugrott fel a székről.
- Lehet, hogy haldoklik!
- Mindannyian haldoklunk.
Victor állizmai mozogtak. Két nagy keze ökölbe szorult az
oldala mellett.
- Jézusom, már elfelejtettem, milyen hideg tudsz lenni.
- Akkor legjobb, ha emlékeztetlek rá - felelte Eve, de
azért rátette a kezét a férfiéra. A keze meleg, lágy és
gyengéd volt. - A feleségedhez kell menned, Victor. Én
mindig itt leszek, ha szükséged van rám.
A férfi megfordította a kezét, egy pillanatra megszorította
vele Eve-ét, aztán elment.
Eve sokáig állt a szobában, amelyet betöltött az égő fa
füstje, a Whisky és a meghiúsult álmok illata. Aztán döntött,
és sebesen elindult.
- Nina! Küldje át a vacsorámat a vendégházba!
Mire Nina beszaladt a szobába, Eve már a teraszajtóban
volt.
- A vendégházba?
- Igen. Most rögtön. Éhen halok.
Brandon éppen egy bonyolult űrrepülőtér építésével
foglalatoskodott. A televízió ott villogott előtte, de már nem
érdekelte a műsor. Az imént jutott eszébe, hogy egy
pontonhidat kellene építenie a dokkolási terület és a
laboratórium közé.
A nappali szőnyegén ült kedvenc Batman-pizsamájában,
amely a sok mosástól egészen kifakult. Körülötte mindenféle
akcióhősök figurái hevertek szanaszét.
A kopogásra felnézett, és a teraszajtó üvegén át bámult
Eve-re. Anyja többször a lelkére kötötte, hogy ne nyisson
ajtót senkinek, de biztos volt benne, hogy ez a
vendéglátójukra nem vonatkozik.
Feltápászkodott, hogy kiakassza a kampót.
- A mamámhoz tetszett jönni?
 - Igen, végül is. - Eve már elfelejtette, milyen helyes tud
lenni egy frissen megcsutakolt, pizsamás gyerek. A szappan
illata mögött ott bujkált az a fiús, vad őserdőszag. Ujjai
viszkettek a hirtelen vágytól, hogy összeborzolja a gyerek
haját. - És te hogy vagy, Summers mester?
Brandon mosolygott és kuncogott. Eve gyakran szólította
így, ha véletlenül összefutottak a birtokon. A gyerek az
utóbbi hetekben távolról már kezdte megkedvelni
vendéglátójukat. Eve a szakáccsal cukormázas tortát és
süteményeket küldetett át, amelyeket Julia felszeletelt.
Gyakran oda is kiáltott neki, amikor az anyja vagy CeeCee
vigyázott rá a medencénél.
- Jól vagyok. Tessék bejönni.
- Köszönöm- mondta Eve, és belibbent hullámzó selyem
köntösében.
- A mamám az irodájában telefonál. Idehívjam?
- Várjuk meg, amíg befejezi.
Brandon, aki nemigen tudta, mit kezdjen Eve-vel, csak
állt és vállat vont.
- Hozzak valamit? Enni vagy innivalót? Van itthon csokis-
diós süti.
- Az finom lehet, de én még a vacsorámat sem ettem
meg. Mindjárt utánam hozzák. - Eve lehuppant a kanapéra,
és elővett egy cigarettát. Eszébe jutott, hogy most van
először alkalma egyedül beszélgetni a fiúval abban a
környezetben, amely jelenleg az otthona. - Gondolom, most
fel kellene tennem a szokványos kérdéseket az iskoláról és a
sportról, de attól tartok, egyik sem érdekel különösebben. -
Lenézett a földre. - Mit csinálsz itt?
- Űrrepülőteret építek.
- Űrrepülőteret. - Eve érdeklődését felkeltette a dolog,
ezért nem gyújtotta meg a cigarettát, hanem félretette, és
előrehajolt. - Hogyan fog hozzá az ember egy űrreptér
építéséhez?
- Nem olyan nehéz, ha megvan hozzá a terv. - Készen
arra, hogy elmondja, Brandon megint leült a szőnyegre. -
Ezeket az elemeket össze lehet kapcsolni. Itt minden féle
darab van, amiből lemezeket, íveket és tornyokat lehet
csinálni. Ezt a hidat a dokkoló és a labor közé akarom rakni.
- Biztos nagyon ügyes vagy. Mutasd meg!
Amikor Nina öt perc múlva megérkezett a tálcával, Eve a
földön ült Brandonnal, és műanyag darabokat igyekezett
összeilleszteni.
- Átküldhette volna valakivel a személyzetből. - Eve a
dohányzóasztal felé intett. - Csak tegye le oda.
- Emlékeztetni akartam, hogy reggel hat-harminckor
találkozója van.
- Ne aggódjon, drágám. - Eve diadalmas kis sikolyt
hallatott, amikor a darabok összepattantak. - Meglesz a
szépítő alvásom.
Nina álldogált, habozott.
- Nem fog kihűlni a vacsorája?
Eve barátságos hümmögéssel folytatta az építést.
Brandon megvárta, míg becsukódik a teraszajtó, aztán
odasúgta:- Úgy beszélt, mint egy mama.
Eve felpillantott, szemöldöke felszaladt, aztán harsány
nevetésben tört ki.
- Istenem, milyen igazad van, te gyerek! Egyszer majd
mesélned kell nekem a tiédről.
- A mami szinte sohasem kiabál. - Brandon
elbiggyesztette a száját, miközben a híd szerkezetén
dolgozott. - De állandóan aggódik. Olyasmiken, hogy
kiszaladok az útra, és elüt egy autó, vagy hogy túl sok
cukrot eszem, vagy hogy elfelejtem megírni a leckémet.
Pedig szinte sohasem…
- …űt el az autó?
Brandon gyorsan és elismerően kuncogott.
- felejtem el a leckémet.
- Azt hiszem, a mamák arra valók, hogy aggódjanak
persze a jó mamák. - Eve felemelte a fejét és elmosolyodott.
- Helló, Julia.
 Julia továbbra is csak bámult, nem tudta mire vélni, hogy
Eve Benedict itt ül a földön, a fiával játszik, és közben az
anyaságról beszélgetnek.
- Miss B. hozzád jött - közölte Brandon, de azt mondta,
megvárja, amíg befejezed a telefonálást.

Julia egy szórakozott, automatikus mozdulattal

kikapcsolta a televíziót.
- Sajnálom, hogy megvárakoztattam.
- Ugyan! - Eve most nem tudott ellenállni a késztetésnek,
hogy megcirógassa Brandon fejét. - A fia remekül
elszórakoztatott. - Felkelt a földről. A kuporgás után csak
kisebb fájdalmat érzett az ízületeiben. - Remélem, nem
zavarja, ha beszélgetés közben eszem - mondta a fedéllel
letakart tálca felé mutatva. - Amióta hazajöttem a stúdióból,
még nem volt időm megvacsorázni, és el kell mesélnem
valamit.
- Nem, dehogy, csak tessék. Brandon, holnap iskola van.
Ez azt jelentette, ideje lefeküdni. Brandon felsóhajtott.
- Most akartam megépíteni ezt a hidat.
- Holnap megépítheted. - Miután a gyerek vonakodva
felállt, Julia a tenyerébe fogta az arcát. - Remek
űrrepülőteret csináltál, öregem. Hagyj mindent így. -
Megpuszilta Brandon homlokát, aztán az orra hegyét. - És
ne felejts el
- fogat mosni - fejezte be a mondatot Brandon a szemét
forgatva. - Rajta, mami!
- Rajta, Brandon! - Julia nevetve gyorsan megszorította a
gyereket. - Tízkor villanyoltás!
- Igen, asszonyom. Jó éjszakát, Miss B.
- Jó éjt, Brandon. - Eve nézte, ahogy a fiú felmegy a
lépcsőn, aztán ismét Juliához fordult:
- Mindig ilyen szófogadó?
- Brandon? Azt hiszem, igen. - Julia mosolygott, miközben
a nyaka tövét dörzsölte, hogy megszabaduljon az egész
napi feszültségtől. - Viszont azt is tudja, hogy csak néhány
olyan szabály van, amitől nem tágítok.
- Jó magának. - Eve felemelte a tálca fedelét, és
megvizsgálta a steaket. - Emlékszem arra az időre, amikor
sok barátomnak és üzlettársamnak volt kisgyereke.
Vendégségben az ember gyakran ki volt téve a
nyafogásnak, huzakodásnak, hisztizésnek és a könnyeknek.
Ez elriasztott a gyerekektől.
- Ezért nincs saját gyereke?
Eve kihúzta a szalvétát a porcelángyűrűből, és kiterítette
az ölében a négyszögletes, rózsaszín lenvásznat.
- Inkább úgy mondanám: ezért tűnődtem sokáig azon,
hogy miért van bárkinek. De ma este nem azért jöttem át,
hogy a gyermeknevelés rejtelmeiről beszéljünk. -
Kiválasztott egy ízletes spárgalándzsát.
- Remélem, alkalmas magának, hogy most
beszélgessünk. És itt.
- Igen, persze. Csak adjon egy kis időt, amíg megnézem
Brandont, és hozom a magnómat.
- Csak nyugodtan. - Eve öntött magának egy kis
gyógyteát a tálcán lévő kancsóból és várt.
Gépiesen evett, bár meg volt elégedve az étel ízével és
állagával. Üzemanyagra van szüksége, hogy a holnapi
forgatáson a legjobbat tudja nyújtani. Mindig is maximalista
volt. Mire Julia elhelyezkedett a vele szemközti
karosszékben, ő már a vacsora felével végzett.
- El kell mondanom magának, hogy Victor ma este nálam
járt, ezért akarok most beszélni, amíg friss bennem a dolog.
A felesége ma reggel öngyilkosságot kísérelt meg.
- Jaj, istenem!
Eve felvonta a vállát, és belevágott a húsba.
- Nem az első eset, és ha az orvostudomány segít rajta,
valószínűleg nem is az utolsó. Isten, úgy tűnik, védelmezi a
bolondokat és a neurotikusokat. - Ajkai közé csúsztatta a
hússzeletet. - Most lelketlennek tart engem.
 - Csak nem érzem megindultnak - mondta Julia kis
hallgatás után. - A kettő nem ugyanaz.
- Valóban nem. Julia, nekem vannak érzéseim. - Eve
megint a teáért nyúlt, azon tűnődve, mitől enyhülne a
fájdalom a torkában. - Mi egyéb oka lehetne, hogy ennyi
évet adtam az életemből egy férfinak, aki sohasem lehetett
igazán az enyém?
- Victor Flannigannek.
- Victor Flannigannek. - Eve sóhajtott, lefedte a tálcát, és
hátradőlt. - Szeretem őt, és harminc éve vagyok a szeretője.
Ő az egyetlen férfi, akiért valaha áldozatot hoztam. Az
egyetlen férfi, aki miatt magányos éjszakáim voltak. Olyan
éjszakáim, amelyeket egy nő könnyek, kétségbeesés és
remény között tölt.
- Mégis kétszer férjhez ment az elmúlt harminc évben.

- Igen. Szeretőket is tartottam, és jól éreztem magam

velük. Az, hogy szerelmes voltam Victorba, nem jelenti azt,
hogy ne próbáltam volna élni. Ezt Muriel tette és teszi. Nem
az én stílusom.
- Nem kértem, hogy igazolja a tetteit, Eve.
- Nem? - Eve ujjaival végigszántott a haján, aztán a
kanapé karfáján dobolt. Rájött, hogy ha Julia maga nem is, a
szeme erre kéri. - Nem próbáltam mártíromsággal
magamhoz láncolni. És azt is bevallom, hogy más férfiakkal
töltekezve igyekeztem elfelejteni őt.
- Ő is szereti magát.
- Ó, igen. Az egymás iránti érzelmeink hőfoka nagyon
hasonló. Ettől tragikus, ugyanakkor szép a dolog.
- Ha ez így van, Eve, akkor ő miért mással él
házasságban?
- Kitűnő kérdés. - Eve cigarettára gyújtott, aztán
visszasüppedt a kanapé párnái közé. - Én is számtalanszor
feltettem magamnak az évek során. Hiába tudtam a választ,
akkor is feltettem. Muriellel való házassága már akkor
ingatag lábakon állt, amikor megismerkedtünk. Ezt nem
azért mondom, hogy szépítsem a házasságtörést, hanem
azért, mert ez az igazság. - Sietve kifújta a füstöt.
- Fütyültem volna rá, ha én lettem volna az oka, hogy
Victor elhidegült a feleségétől, de ez már azelőtt
megtörtént, hogy én megjelentem a színen. Victor azért
maradt vele, mert felelősnek érezte magát, mert Muriel
vallása lehetetlenné tette a válást. És mert születésekor
elvesztették a gyermeküket, a kislányukat. Ebbe a
veszteségbe Muriel sohasem tudott beletörődni, vagy nem
engedte meg magának, hogy beletörődjön.
- Muriel testileg mindig is gyenge volt. Epilepsziás. De
lehet, hogy nem az - mondta Eve mosolyogva. - Soha
egyetlen szó vagy célzás sem esett arról, hogy Victor
felesége epilepsziás volna. Ma ez a betegség már
természetesen nem jár megbélyegzéssel.
- De egy generációval ezelőtt még azzal járt - vetette
közbe Julia.
- És Muriel Flannigan az a fajta nő, aki imád betegnek
lenni. Julia elkomorodott.
- Azt akarja mondani, hogy a betegségével igyekszik
részvétet kelteni maga iránt?
- Drágám, ő olyan okosan, olyan számítóan és olyan
hidegvérrel veti be a betegségét, mint egy tábornok a
csapatait. Ez az ő védőpajzsa a valóság ellen, és egy életen
át cipelte magával Victort e mögött a pajzs mögött.
- Nehéz egy férfit bárhová cipelni, ha ő maga nem akar
menni.
Eve egy pillanatra megfeszítette az ajkát, aztán keserűen
elmosolyodott.
- Talált, drágám.
- Bocsánat, hogy ítélkezem. - Julia csak azért tette, mert
törődött Eve-vel. Türelmetlenül fújta ki a levegőt. Ha valaki a
maga erejéből átevickélhet ezen, az Eve. - Nem kellett volna
- tette hozzá.
- Maga jobban ismeri a szereplőket, mint én.
 - Jó megfogalmazás - mormolta Eve. - Mi hárman tényleg
egy végtelen forgatókönyv szereplői vagyunk. A másik nő a
régóta szenvedő feleség és a férfi, aki a szíve és a
lelkiismerete között őrlődik. - Eve felrázott egy cigarettát, de
nem gyújtotta meg, csak bámult a levegőbe. - Én
képviselem a szexet, ő pedig a felelősséget, és ezt nagyon
fortélyosan csinálja. Gyakran könnyedén elmulasztja
bevenni a gyógyszert, amely segítene rajta, általában
olyankor, amikor valamilyen nehézséggel kellene
szembenéznie, valamilyen döntést kellene hoznia.
Julia felemelte a kezét.
- Bocsásson meg, Eve, de Victor ezt miért tűri? Miért
hagyja valaki, hogy éveken át terrorizálják?
- Mi a nagyobb hajtóerő, Julia? Vegye elő a praktikus
gondolkodását, és mondja meg: a szerelem vagy a
bűntudat?
Juliának csak egy pillanatra volt szüksége, hogy
megtalálja a legvilágosabb választ.
- A kettő együtt minden más érzelemnél többet nyom a
latban.
- És egy ilyen elkeseredett nő tudja, hogyan kell ügyesen
bánnia ezzel a kettővel. - Eve türelmetlenül fújt egyet, hogy
eltűnjön a keserűség a hangjából. - Victor ügyelt rá, hogy
Muriel betegsége titokban maradjon. Muriel ehhez
fanatikusan ragaszkodik. A koraszülése óta az elmeállapota,
finoman fogalmazva, labilis. Mind ketten tudtuk, mindketten
elfogadtuk, hogy amíg Muriel él, Victor nem lehet az enyém.
Julia felfogta, hogy a pillanat nem alkalmas ítélkezésre
vagy bírálatra. A medencénél töltött órához hasonlóan, most
is a megértésnek kell szerepet kapnia.
- Nagyon sajnálom. Én csak azt hittem, hogy szerelmes
vagyok egy férfiba, aki nem lehet az enyém, mégis
szörnyen fájt. El sem tudom képzelni, milyen lehet ilyen
sokáig és ilyen reménytelenül szeretni valakit.
- Nem reménytelenül - javította ki Eve, miközben
háromszor húzta végig a gyufát, mire meggyulladt, hanem
örökösen reménykedve. - Lassan fújta ki a füstöt. - Idősebb
voltam magánál, amikor őt megismertem, de még mindig
fiatal. Elég fiatal ahhoz, hogy azt higgyem, történnek
csodák. Hogy a szerelem mindent legyőz. Most már nem
vagyok fiatal, és bár többet tudok, nem változtatnék az
életemen. Ha visszatekintek a Victorral töltött első
szédületes hónapokra, hálás vagyok. Nagyon hálás.
- Mesélje el!- kérte Julia.
- Azt hiszem, még mindig nem hevertem ki a
csalódásomat Tonyban, vagy magamban - kezdte Eve.
- Akkor már néhány éve elváltunk, de a seb még nem
gyógyult be. Kiköltöztem a házból, ahol Tonyval laktunk,
abból a házból, amelyet átírattattam vele a nevemre.
Kiköltöztem belőle, de ragaszkodtam hozzá. Szeretek
ingatlanokkal foglalkozni - mondta olyan könnyedséggel,
mintha kiváló ingatlanokba fektetett több mint húszmilliós
vagyona nem is számítana. - Igyon egy kis teát - ajánlotta
Juliának. - Még meleg, és Nina két csészét hozott.
- Köszönöm.
- Akkor vettem meg ezt a birtokot - folytatta, miközben
Julia töltött magának.
- Átformálgattam és átdekorálgattam, úgyhogy
nyugodtan mondhatom, az életem állandó változásban volt.
- De a szakmai élete nem.
- Nem - mosolygott Eve a cigarettafüst ködén át. - De a
dolgok megváltoztak. A hatvanas évek elején jártunk, és az
arcok változtak körülöttem, fiatalabbak lettek. Garbo
visszavonult és elzárkózott a világtól. James Dean halott
volt. Néhány hónap múlva Monroe is. De e két kárba veszett
fiatal életen, e lázadó és elnyomott tehetségen túl
őrségváltás is zajlott. Fairbanks, Flynn, Power, Gable,
Crawford, Hayworth, Garson, Turner. Ezeket a gyönyörű
arcokat és ragyogó tehetségeket más arcok, más
tehetségek váltották fel, illetve rivalizáltak velük. A ragyogó
Paul Newman, a fiatal, fess Peter O’Toole, az éteri Claire
Bloom, a csibészes Audrey Hepburn. - Eve megint sóhajtott,
tudva, hogy azóta újabb őrségváltás zajlott le. - Hollywood
egy nő, Julia, aki örökké a fiatalságot hajszolja.
- Ugyanakkor ünnepli az időtállóságot.
- Ó, igen. Igen, valóban. Amikor Victorral az első közös
filmünk beállításakor megismerkedtem, még nem voltam
negyvenéves. Nem tartoztam se ide, se oda. Már nem
voltam olyan fiatal, az időtállóságra viszont még nem
pályázhattam. A fenébe, akkor még a szemhéjplasztikán
sem estem át.
Juliának mosolyognia kellett. Van Hollywoodon kívül még
egy hely a világon, ahol az emberek a kozmetikai
műtétjeikben mérik az életüket?
- Az a film a Holtverseny volt. Ez hozta meg magának a
második Akadémiai Díjat.
- És ez hozta el nekem Victort. - Eve lustán maga alá
húzta a lábát a kanapén. - Ahogy már mondtam, kószálni
kezdtem, még mindig nem gyógyultam ki a legutóbbi
házasságomból. Nem bíztam a férfiakban, bár tudtam, hogy
használhatók valamire, és soha nem rettentem vissza attól,
hogy használjam őket. Örömmel dolgoztam ezen a filmen,
különösen azért, mert Charlotte Miller megveszett ezért a
szerepért, én pedig elütöttem tőle, és mert Victorral
játszhattam, aki rendkívül elismert színész volt, filmen és
színpadon egyaránt.
- Biztos már korábban is találkozott vele.

- Nem, tulajdonképpen nem. Gondolom, hogy voltak

olyan események, amelyeken mindketten részt vettünk, de
útjaink nem keresztezték egymást. Ő sokat járt a keleti
partra, ahol színházban játszott, és amikor itt volt
Kaliforniában, nemigen járt társaságba, leszámítva a
férfibarátaival való megszokott ivászatokat. A forgatáson
ismerkedtünk meg. Az egész egy üstökös sebességével
történt.
Eve gondolataiba merülten húzogatta az ujját fel-le a
köntöse hajtókáján. Szeme összeszűkült, egy pontra figyelt,
mintha valami gyötrő fájdalommal küzdene.
- Az emberek könnyedén, humorral, vágyakozva
beszélnek arról, hogy van szerelem első látásra. Nem
hiszem, hogy ez gyakran megtörténik, de amikor igen, az
ellenállhatatlan és veszedelmes. Elmondtunk egymásnak
minden udvariasságot, amit az azonos szakmában dolgozó
idegenek szoktak egy fontos közös munka előtt, de ezek
mögött tűz lobogott. Milyen banális, de milyen igaz.
Eve szórakozottan dörzsölte a halántékát.
- Fáj a feje?- kérdezte Julia. - Adhatok valamit?
- Nem, semmiség. - Eve nagyot szívott a cigarettából, és
tudatosan legyűrve a fájdalmat, visszatért az emlékeihez. -
Kezdetben minden nagyon jól ment. A film cselekménye
banális volt, egy kemény csajról szólt, aki óvatlanul
belekeveredik a maffiába. Victor volt a zsaru, akit a
védelmemre kirendeltek. A film egésze több volt, mint
részeinek összege. Kemény párbeszédek, változatos
beállítások és fények, átgondolt rendezés, ragyogó
mellékszereplők, és, igen, a sztárok közt működő összhang.
- Nem tudom megmondani, hányszor láttam azt a filmet.
- Julia mosolygott, remélve, hogy valamennyire enyhíteni
tudja az Eve szemében látott fájdalmat. - Valahányszor
megnézem, mindig találok benne valami újat, valami mást.
- Egy fényes kis ékkő a koronámon - mondta Eve a
cigarettájával gesztikulálva. - Emlékszik arra a jelenetre,
amelyben Richard és Susan egy koszos szállodai szobában
rejtőznek el? A férfi a további parancsra vár, a nő pedig meg
akar lépni. Veszekszenek, sértegetik egymást, küzdenek
azzal a vonzással, amelyet kezdettől fogva éreznek egymás
iránt. A tisztességes, kemény ír zsaru, aki csak jóban és
rosszban hisz, és a rossz oldalon álló lány, aki már a fekete
és a fehér közti összes árnyalatot megélte.
- Nagyon jól emlékszem. Egyszer a tévében láttam,
amikor egy este bébiszitteltem. Tizenöt, talán tizenhat éves
lehettem, és halálosan szerelmes voltam Robert Redfordba.
Ez után a film után úgy löktem őt félre, mint egy ócska, régi
cipőt, és halálosan beleszerettem Victor Flanniganbe.
- Milyen hízelgőnek találta volna ezt Victor - mondta Eve,
és ivott egy kis vizet, hogy elnyomja az érzelmeit. - És
mekkora csalódás lehetett Mr. Redfordnak.
- Azt hiszem, túljutott rajta - mondta Julia a csészéjével
gesztikulálva. - De kérem, folytassa. Nem lett volna szabad
félbeszakítanom.
- Így szórakoztatóbb - mormolta Eve, majd felkelt, és a
szobában járkálva beszélt tovább. - Ezzel a régi filmmel
kapcsolatban a legtöbben nem emlékeznek arra, még azok
sem, akik részt vettek benne, hogy nem a forgatókönyv
szerint játszottuk. Victor megváltoztatta a mozdulatokat, és
az életünket.
- Csendet kérek!
Eve elfoglalta a helyét, szellemileg felkészült.
- Kamera!
Eve kitörölte tudatából a kamera kocsikat, mikrofon
rudakat, technikusokat. Előretolta az állát, testsúlyát egyik
lábára helyezte, alsó ajkát elbiggyesztette - és Susanná
változott.
- Huszonnegyedik jelenet, hármas felvétel. - A csapó
összecsattant.
- Felvétel!
- Maga nem tud rólam semmit.
- Én mindent tudok magáról, kedvesem. - Victor
fenyegetően közeledett. Szemébe, amely néhány
másodperccel ezelőtt még szelíden pillantott rá, most düh
és elégedetlenség költözött. - Maga tizenkét éves korában
rájött, hogy a külsejével oda juthat, ahova csak akar. És
ment, a könnyebb utat választva, egyik férfit a másik után
használva ki.
A közeli felvételek később jönnek. Eve tudta, hogy
kistotálban nem látszik a jeges pillantás, a gúnyos mosoly,
mégis úgy használta őket, mint a jó ács a kalapácsot, hogy
tövig beverje a szöget.
 - Ha így volna, akkor tuti, hogy most nem lennék itt, ezen
a szemétdombon, egy ilyen lúzerrel, mint maga.
- Ezt magának köszönheti. - Victor zsebre vágta a kezét,
és hátralendült a sarkán. - Tartsa nyitva a szemét. Az ilyen
nők mindig nyitott szemmel járnak. Maga is ki fogja húzni
magát a csávából. Ez a stílusa.
Eve megfordult, és töltött magának az összekarcolt
komódon álló üvegből.
- Nem az én stílusom, hogy beköpjem a barátaimat a
zsaruknak.
- A barátai! - Victor nevetve húzott elő egy cigarettát. -
Maga barátságnak nevezi, amikor valaki kész átvágni a
torkát? Maga dönt, édesem. - A cigaretta a szája sarkában
fityegett. A két szeme közt gomolygó füstre bandzsított. -
Döntsön jól, a saját érdekében, és megfizetjük. A kerületi
főügyész elengedne valamennyit a büntetéséből az
információért. Egy ilyen nő, mint maga-- Victor kivette a
cigarettát a szájából, és füstfelhőt fújt ki, már
megszokhatta, hogy a szívességeiért fizetik.
Eve megütötte a férfit. Elfelejtette, hogy az utolsó
pillanatban el kell húznia az ütést. Victor feje hátrarándult,
szeme összeszűkült. Aztán lassan, folyamatosan őt figyelve,
megint szippantott a cigarettából. Eve másodszor is
hátrahúzta a karját, majd kissé összerezzent, amikor a férfi
ujjai a csuklójára fonódtak. Kitámasztotta magát az előre
elpróbált lökéshez, felkészült rá, hogy keményen
belevágódjon a mögötte lévő székbe.
Victor azonban ahelyett, hogy ellökte volna őt, a földre
hajította a cigarettáját. Eve meglepett, értő, ijedt arcát
örökre megőrizte a film, miközben Victor a karjába rántotta.
Amikor a férfi szája az övére tapadt, Eve küzdött. Nem
annyira a ráfonódó karok ellen, mint inkább a bensőjében
féktelenül elszabaduló kisülések ellen, amelyeknek semmi
közük nem volt Susanhoz, csakis Eve-hez.
Ha Victor nem tartotta volna meg, lehet, hogy
összecsuklik. Riasztó volt érezni, ahogy a lába elgyengül,
hallani a vére bömbölését. Amikor a férfi elengedte, Eve
levegő után kapkodott. Bőre olyan sápadt volt, hogy
semmilyen világítási vagy sminkelési trükkre nem volt
szüksége. Szétnyílt ajkai remegtek. Szemében könnyek
csillogtak, aztán düh. Csak azért nem felejtette el a
szövegét, mert annyira egybevágott a saját érzéseivel.
- Gazember! Azt hiszi, csak ennyi kell hozzá, hogy egy nő
a lábához boruljon?!
Victor mosolygott, de ettől nem oszlott el a levegőt
betöltő szenvedély vagy indulat.
- Igen. - Ellökte Eve-et. - Üljön le, és fogja be a száját!
- Ennyi! Ezt megvesszük. Úristen, Vic! - mondta a
rendező, miközben felugrott és odasietett hozzájuk. - Ezt
honnan a fenéből szedted?
Victor lehajolt, felvette a füstölgő cigarettát, és
szippantott egyet.
- Úgy éreztem, hogy ezt kell tennem.
- Hát ez bejött. Szentséges ég, nagyon bejött. Ha
legközelebb ilyen agymenésetek lesz, azért avassatok be
engem is, oké? - Újra a kamerák felé fordult. - Most vegyük
fel a közelieket!
Eve végigcsinálta a még háromórányi forgatást. Ez volt a
dolga. Egy rezzenéssel sem árulta el, mennyire megrendült.
Nem engedte a büszkesége.
Az öltözőben kibújt Susan ruhadarabjaiból, és felvette a
sajátjait. Levetette Susan problémáit, és a sajátjával
foglalkozott. Kapart a torka, ezért elfogadta a helyi
asszisztens által felkínált nagy pohár jeges teát.
- Ez a Susan túl sokat dohányzik - jegyezte meg Eve félig
nevetve. - Menjen haza. Én még egy kicsit elüldögélek,
kiengedek.
- Fantasztikus volt ma, Miss Benedict! Maga és Mr.
Flannigan csodálatosak együtt.
- Igen. - Istenem, segíts! - Köszönöm, drágám. Jó éjt!
- Jó éjt, Miss Benedict. Ó, helló, Mr. Flannigan! Éppen
most mondtam, hogy milyen jól ment ma minden.
 - Ezt jó hallani. Joanie, ugye így hívják?
- Ó, igen, uram.
- Jó éjszakát, Joanie. Holnap találkozunk.

Victor belépett az öltözőbe. Eve továbbra is mereven ült,

és az öltözőasztal tükrében figyelte a férfit. Fokozatosan
megkönnyebbült, amikor Victor nyitva hagyta az ajtót.
Rájött, hogy most nem fog megismétlődni az, ami Tonyval
történt.
- Úgy gondoltam, bocsánatot kell kérnem. - Hangjában
azonban nyoma sem volt megbánásnak. Eve továbbra is a
férfi tükörképén tartotta a szemét, és azon tűnődött, hogy
mikor fog végre túljutni az öntelt férfi színészek iránti
vonzalmán. Könnyedén felvett egy hajkefét, és kezdte
átfésülni vállig érő haját.
- Az ötletrohama miatt?
- Azért, mert megcsókoltam, amikor annak semmi köze
sem volt a játékhoz. Ezt attól a naptól fogva meg akartam
tenni, amikor megismertem.
- Akkor most megtette.
- És most még rosszabb. - Victor beletúrt a hajába, amely
akkor még sötét volt, csak a halántéka körül vegyült bele
néhány ősz szál. - Már kissé túl vagyok azon a koron, hogy
játszadozzam, Eve.
Eve letette a hajkefét, és megint a pohárért nyúlt.
- Azon egyetlen férfi sincs túl soha.
- Szerelmes vagyok magába.
A jégkockák összekoccantak, amikor Eve keze
megremegett. Nagyon óvatosan tette le a poharat.
- Ne legyen nevetséges.
- Kénytelen vagyok, mert ez az igazság. Az első együtt
töltött pillanattól kezdve.
- A szerelem és a testi vágy nem ugyanaz, Victor. - Eve
felpattant, és felkapta a vászontáskát, amivel mindig a
stúdióba járt. - Engem pillanatnyilag nem túlságosan
érdekelnek a testi vágyak.
 - Mit szólna egy kávéhoz?
- Micsoda?
- Megihatnánk egy kávét, egy nyilvános helyen, Eve. -
Eve habozását látva, elmosolyodott. A mosolya szinte
csúfondáros volt. - Nem fél tőlem, ugye, édesem?
Eve-nek nevetnie kellett, mert Victor ezt a Susannal
évődő Richard hangján mondta.
- Ha bármitől félnék - felelte Susan stílusában, az nem
egy férfi volna. Maga meg akar vesztegetni.
Majdnem három óra hosszat ültek az asztalnál, míg végül
húspástétomot rendeltek a kávéhoz. Victor egy fényárban
úszó vacsorázó helyet választott, ahol rétegelt lemezből
voltak az asztalok, és a kemény műanyag székeken egy
átlagos ülep tíz perc alatt kővé változott. A padló olyan
szürkére kopott, hogy soha nem lehetett már fehérre
súrolni, és a pincérnők visítozva beszélgettek egymással.
Nyilvánvaló, gondolta Eve, hogy Victor nem akarja
elcsábítani.
Victor Murielről, a házasságáról, annak kudarcáról és a
saját kötelességeiről beszélt. Nem azzal kezdte- pedig Eve
félig-meddig erre számított - hogy a felesége nem érti meg
őt, vagy, hogy nyitott házasságban élnek. Ehelyett
elismerte, hogy Muriel a maga módján szereti őt, és hogy a
szereteten túl valami elkeseredett kényszer van benne,
hogy úgy tegyen, mintha a házasságuk makulátlan lenne.
- Muriel nincs jól- mondta Victor, és a desszertként
rendelt áfonyás pitét piszkálta. Olyan íze volt, mint azoknak
a süteményeknek, amiket az anyja sütött ezer évvel ezelőtt,
a keleti 132. utca ötödik emeleti lakásának levegőtlen
konyhájában. Az anyja, futott át az agyán, hihetetlenül
rosszul főzött.
- Sem fizikailag, sem érzelmileg. Nem vagyok biztos
benne, hogy valaha is jobban lesz, ezért nem hagyhatom el.
Rajtam kívül nincs senkije.
Eve, aki nem olyan rég menekült el egy pusztulásba
vezető házasságból, megpróbált együtt érezni Victor
feleségével.
- Nehéz lehet neki. A maga munkája, a sok utazgatás, a
távol töltött órák…
- Nem, ő ezt tulajdonképpen élvezi. Szereti a házunkat,
és a személyzet szakszerűen ellátja őt. Gondoskodásra van
szüksége. Tulajdonképpen el tudná látni magát, de gyakran
elfelejti bevenni a gyógyszerét, és akkor-- A férfi vállat vont.
- Muriel festő. Nagyon jól fest, ha olyan hangulatban van.
Ennek kapcsán ismertem meg
. Én voltam az a tipikus éhező fiatal színész, aki
modellkedést vállal egy képzőművészeti iskolában, hogy
legyen mit ennie.
Eve villájával levágott egy kis darabot Victor pitéjéből, és
mosolygott.

- Aktmodell volt?
- Igen. - Eve belőle is előcsalogatott egy mosolyt. - Akkor
még vékonyabb voltam. Egy alkalommal Muriel megmutatta
nekem a rólam készült vázlatot. Aztán a dolgok jöttek
egymás után. Ő az a bohém fajta volt: nagyon vakmerő
gondolkodású és szabad szellemű. - Victor arcáról most
eltűnt a mosoly. - Aztán megváltozott. A betegség, a gyerek.
A dolgok megváltoztatták őt. Egy év sem telt el az esküvőnk
után, amikor diagnosztizálták a betegségét, és ő akkor
teljesen feladta azt az álmát, hogy művész legyen. Helyette
a vallást választotta, ami ellen mindketten lázadtunk. Biztos
voltam benne, hogy fel tudom rázni ebből. Fiatalok voltunk,
és én optimistán hittem, hogy semmi szörnyűség nem
történhet velünk. De történt. Én kezdtem szerepeket kapni,
valamivel jobban ment nekünk. Muriel pedig kezdett azzá
válni, aki ma: riadt, gyakran dühös, boldogtalan nővé.
- Maga még mindig szereti őt.
- Szeretem azokat a ritka, nagyon ritka pillanatokat,
amikor azt a fiatal, bohém nőt látom benne, aki annyira
elbűvölt. Ha visszatérne, akkor sem hiszem, hogy a
házasságunk megmaradna, de barátokként válnánk el.
 Eve-re hirtelen rátört a fáradtság, leverte a tűzön piruló
fokhagyma szaga, a túl forró és túl erős kávé íze, az őket
körülvevő harsány, fejfájást okozó színek.
- Nem tudom, mit vár tőlem, mit mondjak, Victor.
- Talán semmit. Talán csak arra van szükségem, hogy
megértsen. - Az asztalon átnyúlva megfogta Eve kezét.
Amikor Eve lenézett, azt látta, hogy a férfi teljesen átfogja,
betakarja a kezét, teljes fogságban tartja őt. - Huszonkét
éves voltam, amikor Murielt megismertem. Most
negyvenkettő vagyok. Lehet, hogy minden rendben lett
volna köztünk, ha a dolgok nem esküsznek össze ellenünk.
Ezt nem tudhatom. De amikor magára néztem, tudtam.
Tudtam, hogy maga az a nő, akivel le kellene élnem az
életem.
Eve érezte, hogy ez így van. Érezte, ahogy ez a rémisztő
igazság a férfi szívétől eljut az övéig. A kivilágított sarok,
ahol ültek, olyan tisztán, olyan gyorsan vált el a világ többi
részétől, ahogy a levágott virág válik le a száráról. Eve
hangja bizonytalan volt, miközben elhúzta a kezét.
- Éppen most magyarázta el hosszan, miért nem
lehetséges ez.
- Nem lehetséges, de ez nem akadályoz meg abban,
hogy tudjam, így kellene lennie. Túlságosan ír vagyok ahhoz,
hogy ne higgyek a sorsszerűségben, Eve. Maga az enyém.
Ezen az sem változtat, ha most felkel és elmegy.
- És ha maradok?
- Akkor mindent megadok magának, amit csak tudok, és
ameddig csak képes vagyok rá. Nem csak szexet, bár isten
a tudója, mennyire kívánom magát, Eve. Ott akarok lenni,
amikor reggel kinyitja a szemét, együtt ülni magával egy
napfényes verandán, és hallgatni a szelet. Olvasgatni a
kandallónál. Egy üvegből sörözni egy baseballmeccsen. -
Victor óvatosan levegőt vett. - Muriellel már közel öt éve
nem voltunk együtt mint férj és feleség. Nem voltam hűtlen
hozzá, sem ez alatt az öt év alatt, sem azóta, hogy házasok
vagyunk. Nem várom el magától, hogy higgyen nekem.
 - Talán éppen ezért hiszek magának. - Eve ingatagon
felállt, de kinyújtott kezével visszatartotta Victort attól, hogy
kövesse. - Időre van szükségem, Victor, és magának is.
Fejezzük be a filmet, aztán meglátjuk, mit érzünk.
- És ha ugyanezt érezzük?
- Ha ugyanezt érezzük, akkor megnézzük, mit tartogat
számunkra a sors.
- És amikor végeztünk a filmmel, ugyanazt éreztük. - Eve
még mindig a kezében tartotta a poharat. Észre sem vette
az arcán végigfolyó könnyeket. - A sors hosszú és nehéz
utat jelölt ki számunkra.
- Változtatna rajta? - kérdezte Julia csendesen.
- Bizonyos részein igen. De egészében ez aligha
számítana. Akkor is itt lennék, pontosan így, mint most. És
akkor is Victor lenne számomra az egyetlen férfi.
Eve felnevetett, és mutatóujjával letörölt egy
könnycseppet. - Az egyetlen férfi, aki ezt tudja kiváltani
belőlem.

- Megér ennyit a szerelem?

- Mindent megér. - Eve lerázta magáról a rosszkedvet. -
Kezdek szentimentális lenni. Istenem, rám férne egy ital, de
ma este már bűnöztem, és a kamera minden rohadt kortyot
kimutat. - Megint leült. Hátradőlt, behunyta a szemét, és
olyan sokáig nem szólalt meg, hogy Julia azon töprengett,
hátha elaludt. - Kellemes otthont teremtett itt, Julia.
- Ez a maga otthona.
- Mmm. Csak a házam. Maga tett virágokat a
locsolókannába, dobta le a cipőjét a padlóra, gyújtotta meg
a gyertyákat a kandallópárkányon, rakta oda egy mosolygó
kisfiú fényképeit az ablaknál álló asztalra. - Eve lustán
kinyitotta a szemét. - Azt hiszem, egy boldog otthonhoz egy
okos nő kell.
- Nem egy boldog nő?
- Maga nem az. Jó, persze, elégedett. Szereti a munkáját,
kiteljesedik az anyaságban, elégedett a képességeivel, és
hajlandó fejleszteni őket. De hogy boldog lenne? Nem
igazán.
Julia odahajolt, hogy kikapcsolja a magnót. Valami azt
súgta neki, hogy ezt a beszélgetést később nem szeretné
újra hallani. - Miért ne lennék boldog?
- Azért, mert még mindig hordja magában a sebet, azt a
soha be nem gyógyuló sebet, amit az a férfi okozott, akitől
Brandon fogant.
Az a lágy, érdeklődő hang, amelyen Julia eddig beszélt,
hirtelen jéghideggé vált.
- Brandon apját már kitárgyaltuk. Remélem, nem kell
megbánnom.
- Én nem Brandon apjáról beszélek, hanem magáról.
Magát kihasználták, aztán félrelökték, nagyon fiatalon. Ez
tartja vissza attól, hogy másfajta kiteljesedést is keressen.
- Lehet, hogy ezt maga nehezen tudja megérteni, de nem
minden nő méri abban a kiteljesedést, hogy hány férfi volt
az életében.
Eve csupán a szemöldökét vonta fel.
- Úgy tűnik, az elevenére tapintottam. Teljesen igaza van.
Az a nő, aki ebben méri, ugyanolyan bolond, mint az, aki
nem hajlandó beismerni, hogy egy adott férfi szebbé
tehetné az életét. - Eve hosszan és ruganyosan kinyújtózott.
- Julia, drágám, a magnót kikapcsolta. Kettesben vagyunk.
Elárulná nekem, mint nő a nőnek, hogy tényleg nem érez
semmi vonzalmat, izgalmat, bizsergést Paul iránt?
Julia félrehajtotta a fejét, aztán összefonta a kezét az
ölében.
- Ha vonzódnék Paulhoz, ahhoz lenne magának bármi
köze?
- Persze hogy nem, de ki az, akit csak a saját dolgai
érdekelnek? Ha valakinek, akkor magának meg kell értenie
azt a mindnyájunkban működő erőteljes vágyat, hogy a
többiek dolgairól is tudjunk.
Julia nevetett. Ez a jóindulatú őszinteség elűzte a
bosszúságát.
 - Én nem vagyok sztár, így szerencsére megőrizhetem a
titkaimat. - Jól érezte magát, ezért a dohányzóasztalnak
támasztotta a lábát. - Igazság szerint az én titkaim nem túl
érdekesek. Megmondaná, miért próbál engem és Pault
összehozni?
- Azért, mert amikor együtt látom magukat, mindig
átvillan rajtam, hogy ez így van jól. És mivel én egyelőre
sokkal jobban ismerem őt, mint maga, meg tudom ítélni a
reakcióit. Maga felkeltette az érdeklődését.
- Akkor az ő érdeklődését könnyű felkelteni.
- Éppen ellenkezőleg. Tudomásom szerint, és ezt teljes
szerénységgel mondom, maga előtt eddig én voltam az
egyetlen nő, akinek sikerült.
- Szerénységgel, a fenét!- Julia lustán dörzsölte a lábfejét,
egy viszkető pontot a rüsztjén. - Magában egy csepp
szerénység sincs.
- Bingo.
Juliára hirtelen rátört a sütemény utáni vágy. Megadva
magát, felkelt, és kiment a konyhába, hogy behozza a sötét
csokoládés kockákkal megrakott tányért. A
dohányzóasztalra tette. Mindketten óvatosan nézték, aztán
rávetették magukat.
- Tudja- mondta Julia tele szájjal, Paul a napokban azt
mondta nekem, hogy magára emlékeztetem őt.
- Tényleg? - Eve jóízűen lenyalta a csokoládét az ujjairól. -
Írói képzelet? Vagy ösztön? - Julia tanácstalan arckifejezését
látva, megrázta a fejét. - Jézusom, ki kell jutnom innen,
mielőtt még egyet eszem.
- Ha eszik, akkor én is eszem.

Eve nem kis sajnálkozással tartóztatta meg magát.

- Magának reggel nem kell belegyömöszölnie magát egy
jelmezbe. De most hadd mondjak valamit, amin
elgondolkodhat. Azt kérdezte tőlem, hogy megváltoztatnék-
e valamit a Victorral való kapcsolatomban. Az első és
legfontosabb változtatás, amit utólag megtennék nagyon
egyszerű. - Eve jelentőségteljes pillantással hajolt előre. -
Nem várnám meg, amíg a filmet befejezzük. Nem
vesztegetnék el egyetlen napot, sőt egyetlen órát, egyetlen
percet sem. Vegye el az élettől, amit akar, Julia, a fenébe az
óvatossággal! Éljen, örüljön. Egye nagy kanállal az életet!
Különben élete végén azt fogja a legjobban bánni, hogy
elfecsérelte az időt.
Lyle Johnson húzott egyet a sörösüvegből, és gépiesen
megnyomta a távirányító csatornaváltó gombját. Az esti
tévéműsor vacak volt. Lyle elnyújtózott vetetlen ágyán. Nem
volt rajta más, mint egy bikini fazonú, világoskék necc
alsónadrág, így, ha úgy dönt, hogy felkel, és hoz magának
még egy sört a hűtőből, a tükör előtt elhaladva
megcsodálhatja a testét. Rettentően büszke volt az alakjára,
és különösen szerette a péniszét, amelyet jó néhány
szerencsés nő igen szemrevalónak ítélt.
Mindent egybevetve, Lyle elégedett volt az életével. Egy
filmsztár bazi nagy, csúcs szuper limuzinját kell vezetnie.
Eve Benedict ugyan nem Michelle Pfeiffer vagy Kim
Basinger, de a vén csaj a korához képest egész tűrhetően
néz ki. Szó, ami szó, Lyle hajlandó lett volna rendelkezésére
bocsátani bámulatos, világbajnok péniszét, de a hölgy
kizárólag szakmai célokra alkalmazta őt.
Lyle azért nagyon jól megvolt. Garázs fölötti lakása
nagyobb és jobb volt, mint az a bakersfieldi szemétdomb,
ahol gyermekkorát és lázongó kamaszkorát töltötte. Volt
mikrohullámú sütője, kábeltévéje, és hetente egyszer átjött
valaki áthúzni az ágyát és kiganézni a kuckóját.
CeeCee, az a kis beképzelt szobalány visszautasította,
amikor felkínált neki egy paradicsomi utazást a frissen
felhúzott lepedőn. Nem tudta, mit hagy ki. Ami Lyle-t illeti,
megkapta már, ami neki nem kellett. Egy csomó nála
barátságosabb hölgyet sikerült az ágyába csalnia.
Lyle mégis pipa volt, amiért CeeCee azzal fenyegetőzött,
hogy Miss B.-hez fordul, ha még egyszer megpróbál
hozzáérni. Lyle ráállt a Music Television csatornájára, és
mivel halálra unta magát, felkelt, hogy elővegyen egy
jointot a dugihelyéről. Tíz, szépen megsodort cimborája,
műanyag fóliába tekerve, egy dobozban lapult. Miss B.
szigorúan tiltja a kábítószert. Aki használja, mehet. Ez nem
csak a kemény drogokra vonatkozik, adta világosan Lyle
tudtára, amikor felvette őt.
Az éjszaka enyhe volt, ezért Lyle-nak még jobb ötlete
támadt. Tréningnadrágot húzott, fogta a sört, a jointot és a
dupla távcsövét. Az utolsó pillanatban felerősítette a tévé
hangját, hogy a tetőn is hallja.
A távcsövet a nyakába akasztotta, a jointot a szájába
vette, a sörösüveget két ujja közé szorította, így elég
könnyen fel tudott mászni a tetőre.
Megfigyelőhelyén letelepedve rágyújtott. Innen a birtok
zömét beláthatta. Fölötte csillagok sátra feszült, és látszott
a hold szilánkja. A lágy szellő a kert aromáinak elegyét és a
kertész által délután nyírt fű nyárias illatát hozta.
Az öreglány nagy lábon él, és ő ezt tiszteli. Itt aztán
minden van: úszómedence, teniszpályák, különleges fák.
Lyle-nak kellemes emlékei voltak a golfpálya sima gyepéről,
amely Miss B.-t már egyáltalán nem érdekli. Egy
eseménydús estén becsempészett egy pincérlányt a
birtokra, és agyonkefélte azon a hűvös, szépen nyírt
gyepen. Mit is mondott, hogy hívják? - tűnődött, miközben a
tüdejében tartotta a marihuána füstjét. Terri? Sherri? A
francba, bárhogy is hívták, olyan szája volt, mint egy
szívófej. Talán újra fel kellene keresnie.
Lustán a vendégház felé fordította a távcsövet. Hű,
milyen finom kis husi van odabenn! Igazi minőség. Kár, hogy
a csinos kis popsi tulajdonosa olyan fukar. És olyan hideg,
mint a jégcsap.
Óvatos is. Még egyszer sem sikerült rajtakapnia valami
érdekes dolgon, amikor a redőny fel van húzva. Csak
köntösbe bugyolálva vagy valami lötyögő pulóverben tudta
eddig kiszúrni a kivilágított ablakban. Amikor levetkőzik,
mindig lehúzza a redőnyt. Mivel Lyle már hetek óta kukkolt,
most azon tűnődött, vajon Miss Julia Summers egyáltalán le
szokott-e vetkőzni.
Miss B. nem ilyen macerás. Őt már látta teljesen
meztelenre vetkőzni, és elsőként gratulált volna neki, hogy
milyen remekül tartja magát.
A vendégházban ma este égett a villany. Ez kecsegtető
volt. Lyle azonban munkának tekintette a kukkolást. Egy
férfinak az ő helyzetében és az ő ambícióival mindig jól jön
egy kis pluszkereset. Ha Julia barátságosabb lett volna
hozzá, akkor talán visszautasítja a megbízást, hogy
kémkedjen utána. Lyle nevetgélt magában, ahogy a sör és a
fű együttese kezdte megtenni hatását. Talán mégsem
utasította volna vissza. Jó pénzt kap érte, a munka pedig
felüdülés.
Csak annyit kell tennie, hogy továbbítja a vendégházban
zajló jövés-menéssel kapcsolatos információkat, leírja Julia
napirendjét és feljegyzi házon kívüli találkozóit. Még az
utóbbi sem nehéz. A nő úgy csüng a gyerekén, hogy
sohasem hagyja el úgy a birtokot, hogy nem mondaná meg,
hova megy.
Könnyű meló, jó dohány. Mit kívánhatna még?
Lyle felélénkült, amikor a hálószobában kigyulladt a fény.
Megpillantotta Juliát, aki még pulóverben és laza nadrágban
volt. Zaklatottan mászkált fel-alá a szobában. A felizgult Lyle
szívébe remény költözött. Talán annyira be van zsongva,
hogy elfelejti leengedni a redőnyt. Julia megállt, és majdnem
az ablak közepén volt, amikor a hajához nyúlt, hogy kihúzza
belőle a szalagot.
- Ó, ez az! Gyerünk, bébi, csak így tovább! - Lyle
magában kuncogva, egyik kezével a távcsövet tartotta, a
másikat pedig lecsúsztatta a nadrágján, amely már
keményen domborodott.
Mindig azt hallotta, hogy a türelem rózsát terem. Most el
is hitte, amikor Julia lehúzta magáról a pulóvert. Alatta
valamilyen vékony, csipkés holmit viselt. Kombiné. Francia
bugyi.
 Lyle büszke volt rá, hogy szakszerűen meg tudja nevezni
a női fehérnemű darabjait. Bátorító szavakat mormolt
Juliának, miközben önmagát izgatta.
- Gyerünk, bébi, ne hagyd abba! Ez az! Dobd le azt a
nadrágot! Jesszusom, micsoda lábak!
Lyle felnyögött, amikor a redőny legördült, de a fantáziája
tovább működött. Mire Julia ablakában kialudt a fény, ő már
a mennyekben járt.
- Eszméletlen buli van odaát! - CeeCee belibbent a
konyhába, ahol Julia éppen egy késői uzsonnát készített
Brandonnak és Dustinnak.
- Hallom a nagy zsivajt. - Már ez elég volt ahhoz, hogy
Julia lerágja két körmét, és háborgó gyomrát fél doboz
tablettával nyugtassa. - Minden fortélyomat be kellett
vetnem, nehogy a fiúk átszaladjanak és bevessék magukat
az események közepébe.
- Kedves volt, hogy kivitte Dustint a parkba.
- Ketten lekötik egymást - mondta Julia, és hogy ő is
lekösse magát, úgy rendezte el a gyümölcs- és
zöldségszeleteket a tálon, hogy álcázza velük a táplálóbb
falatokat. - Szeretem nézni őket, amikor együtt vannak.
CeeCee, aki már teljesen otthonosan érezte magát ebben
a konyhában, elvett egy sarló alakú almaszeletet.
- Ha igazi showt akar látni, akkor át kell mennie. Azok a
virágok! Atyám, több teherautónyit hoztak! Ott tolong az a
rengeteg ember, és mindenféle nyelveken beszél. Miss
Soloman összevissza rohangál, igyekszik elrendezni őket,
azok meg egyre csak jönnek!
- És Miss Benedict?
- Őt három hapsi rajongja körül és idegesíti - felelte
CeeCee tele szájjal. - Egész nap megállás nélkül cseng a
telefon. Az a fehér öltönyös manus elbőgte magát, mert
valami fürjtojás még nem érkezett meg. Ez volt, amikor
eljöttem.
- Te jó ég!
 - Tényleg, Julia, Miss B. már rendezett néhány dögös bulit,
de ez a csúcs. Olyan, mintha mindent be akarna dobni, mert
attól fél, hogy ez lesz az utolsó. Dottie néni mondta, hogy
azokat a fürjtojásokat, meg valamilyen gombát egyenesen
Japánból vagy Kínából, vagy valami ilyen helyről repülőn
hozatja ide.
- Erre csak azt tudom mondani, hogy Miss B. semmit sem
tagad meg magától.
- Nagy a felhajtás. - CeeCee bekapott egy darab sajtot.
- Bánt a lelkiismeret, amiért ezt kihagyja, mert Brandonra
kell vigyáznia.
- Á, én nem bánom - mondta CeeCee, akinek az volt a
terve, hogy a fiúkat elbújtatja a bokrok között, és onnan
figyelik majd az eseményeket nagyjából egy óra hosszat. -
Már az is fél buli, ha az ember látja, ahogy mindenki
bekattan, míg ezt az egészet összehozza. - Beszerzett egy
új ruhát?- kérdezte könnyedén, miközben Julia után ment,
aki a fiúkat készült lehívni.
- Nem. Akartam, de aztán kiment a fejemből. Srácok!
Gyertek le, a kaja a konyhában van! - A fiúk dobogva,
csatakiáltásokat hallatva robogtak le a lépcsőn, és rontottak
be a konyhába. - Majd összeválogatok valamit - mondta Julia
Cee-Cee-nek. - Talán segíthetne dönteni.
CeeCee szélesen elmosolyodott, és levágott szárú
farmerja zsebébe dugta a kezét.
- Persze. Imádok a gardróbban turkálni. Most rögtön
csináljuk? Julia az órájára nézett és felsóhajtott. Nem sok
idejük maradt.
- Azt hiszem, muszáj. Egy ilyen bulira két óránál rövidebb
idő alatt nem lehet felkészülni.
- Úgy tűnik, nincs nagyon feldobva, pedig ez lesz az év
hollywoodi partija.
- A születésnapi bulikon jobban érzem magam, ahol
szembekötősdit játszunk, és huszonöt felpörgött srác tömi
magába a tortát és a fagyit.
 - Ma este nem anyuka lesz - mondta CeeCee, és
könyökével kissé oldalba bökte, felfelé noszogatva Juliát a
lépcsőn. - Ma este Eve Benedict díszvendége lesz. - Amikor
kopogtak az ajtón, CeeCee már ugrott is, és elállta Julia
útját. - Nem, nem, majd én megyek. Csak menjen fel. Majd
én hozom.
- Hozza? Mit?
- Úgy értem, megnézem, ki az. Csak menjen! És ha van
magán melltartó, vegye le!
- De…
CeeCee azonban már szaladt is. Julia a fejét csóválva
megindult a hálószoba felé. Kedvetlenül fogott hozzá, hogy
feltúrja a gardróbszekrényt. Ott lógott a jó öreg kék
selyemruha, de az már volt rajta, azon az estén, amikor
Paullal - Ó maga tehet róla, hogy a csomagoláskor inkább
munkához alkalmas kosztümöket válogatott össze, mint
csicsás holmikat. Itt a minden alkalomra megfelelő fekete,
gondolta, és kihúzott egy egyszerű darabot, amely öt éven
át jól szolgálta. Mosolygott magában, miközben ráterítette
az ágyra. CeeCee valószínűleg eltátja majd a száját. Julia
újra beletúrt a szekrénybe.
- A választék- mondta, amikor hallotta, hogy CeeCee
bejön - szánalmasan kicsi, de egy kis találékonysággal, ki
tudja-- Most megfordult. - Mi ez?
- Csomagot hoztak. - CeeCee az ágyra tette a kezében
tartott dobozt, majd hátra lépett. - Azt hiszem, ki kellene
bontania.
- Nem rendeltem semmit. - Mivel a dobozon nem volt
semmi felirat, Julia vállat vont, és elkezdte letépni a
ragasztószalagot.
- Majd én - mondta CeeCee. Türelmetlenül felkapott egy
körömreszelőt az éjjeliszekrényről, és végighasította vele a
ragasztószalagot.
- Szívesen megnézném magát karácsonykor, ahogy az
ajándékot bontogatja. - Julia kifújta a haját a szeméből, és
leemelte a doboz fedelét. - Selyempapír - mondta. - A
kedvencem. - Nevetése azonban elfulladt a döbbenettől,
amikor félrehajtotta a papírt.
Csillogó, smaragdzöld selyem, sziporkázó strassz kövek.
Julia alig kapott levegőt, miközben finoman kihúzta a ruhát a
dobozból. A hosszú, karcsúsított, káprázatosan szép estélyi
ruha csúszós selyemből készült, amely úgy lengi körül a
testet, mint a levegő. Magas nyaka pántszerű állógallérban
végződött, amelyen kövek csillogtak, és ugyanez a díszítés
ismétlődött a hosszú, kényelmes ujj kézelőjén is. A ruha
hátán válltól derékig ért a kivágás.
- Te jó-- Julia csak ennyit tudott kinyögni.

- Itt van egy kártya- mondta CeeCee, és alsó ajkát

beharapva, átnyújtotta Juliának.
- Eve küldte. Azt írja, örülne neki, ha ma este ezt venném
fel.
- Mit szól hozzá?
- Azt, hogy Eve kényelmetlen helyzetbe hozott. - Julia
kelletlenül a dobozra terítette a ruhát, amely most onnan
csillogott rá. - Azt hiszem, ezt nem fogadhatom el.
CeeCee a ruhára nézett, aztán megint Juliára.
- Nem tetszik?
- Még hogy nem tetszik?! Meseszép! - Julia engedett a
kísértésnek, és végigsimított a szoknyán. Elképesztő.
- Tényleg?
- És botrányosan drága lehet. Nem. - Julia tépelődött.
Nem hiszem, hogy holnap reggel azon kellene tépelődnöm,
hogy elég elegáns voltam-e benne.
- Mi?
- Semmi. - Julia fogta magát, és a selyempapírral
letakarta a ruhát. A mély smaragdzöld hívogatóan csillant át
a papíron. - Ez nem jó. Nagylelkű gesztus Eve-től, de nem jó.
- A ruha nem jó?
- Nem, az ég szerelmére, CeeCee, a ruha gyönyörű. De
ez etikai kérdés. - Julia tudta, hogy most önmagát puhatolja.
Akarta a ruhát, az érzést, ahogy körüllengi és átváltoztatja
őt valaki mássá, valami elegáns hölggyé. - Én Eve Benedict
életrajzírója vagyok, és ennyi. Jobban érezném magam-- Ez
hazugság volt. - Helyénvalóbb lenne, ha a saját ruháim
közül választanék.
- De ez a magáé. - CeeCee megfogta a ruhát és Julia elé
tartotta. - Magának készült.
- Elismerem, hogy az én stílusom, és úgy tűnik, hogy a
mérete is jó…
- Nem. Úgy értettem, hogy tényleg magának készült. Én
magam terveztem, direkt magának.
- Maga tervezte?!- Julia elképedten fordult meg, hogy a
tükörben megnézhesse a maga elé tartott ruhát.
- Miss B. kért meg rá. Azt akarta, hogy ma este valami
különlegeset viseljen. És szereti a meglepetéseket. Át kellett
néznem a maga gardróbszekrényét. - Mivel Julia nem szólt
semmit, CeeCee a sortjába kezdte törölgetni izzadt tenyerét.
Tudom, hogy ez sumákság, de fontos volt, hogy a ruha
passzoljon. Maga szereti a mély színeket, ezért gondoltam,
hogy a smaragdzöld jó lenne, és a fazon- Valami finoman
szexit próbáltam kitalálni, olyat, ami klassz, de nem
hivalkodó, vagy ilyesmi.
- CeeCee kifogyott a lendületből, és leült az ágyra. Maga
utálja, rendben van - folytatta sietve, amikor Julia
megfordult. - Úgy értem, hogy nem sértődöm meg, semmi
gond. Megértem, ha nem igazán a maga stílusa.
Julia felemelte a kezét, mert érezte, hogy CeeCee kezd
újra belelendülni.
- Nem mondtam, hogy gyönyörű?
- Persze, de csak azért, hogy ne bántson meg.
- Amikor ezt mondtam, még nem tudtam, hogy a maga
munkája. CeeCee elbiggyesztette a száját, amikor ezt
felfogta. - Igaz. Julia megint lefektette a ruhát, és kezét
CeeCee vállára tette.
- Ez hihetetlenül szép, még sohasem volt ilyen
fantasztikus ruhám.
- Akkor fel is veszi?
 - Ha azt hiszi, kihagyom az alkalmat, hogy egy eredeti
McKennát viseljek, akkor megőrült. - Julia nevetett,
miközben CeeCee felugrott és átölelte.
- Miss B. azt mondta, hogy választhatok hozzá
kiegészítőket is. - CeeCee teljes gőzre kapcsolva
megpördült, és addig turkált a selyempapír között, amíg elő
nem kotort egy bársonyzacskót. - Ez egy strassz csiptető.
Gondoltam, a haját fel fogja fésülni, ugye? - Saját haját
összefogva mutatta, hogyan gondolja. - Akkor ezzel
összefoghatja. És itt van a fülbevaló. Vállig leér. - Izgalomtól
tágra nyílt szemmel mutatta a két fülbevalót. - Hogy tetszik?
Julia a kezében csörgette a hosszú, csillogó függőket.
Nem hitte, hogy az ilyesmi illene hozzá. CeeCee azonban
úgy vélte, hogy jól állna neki, ezért hajlandó volt egy estére
kipróbálni.
- Azt hiszem, szörnyethalnak, ha meglátnak.

Két és fél óra múlva - a krémek, olajok, púderek és

parfümök alkalmazásának hosszadalmas és gondos női
rituáléja után - Julia hagyta, hogy CeeCee felsegítse rá a
ruhát.
- Na?- Julia már a tükör felé fordult volna, de CeeCee
visszatartotta. - Még ne! Előbb a fülbevalót!
Mialatt Julia felvette a fülbevalót, CeeCee a hajával
babrált, lehúzogatta a ruha alját, megigazgatta a gallérját.
- Oké. Most megnézheti. - CeeCee-nek remegett a
gyomra. Nagy levegőt vett és nem engedte ki.
Juliának elég volt egy pillantás, hogy lássa, a ruha
beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A sziporkázó
strasszok lendülettel töltötték meg a hosszú, hűvös
vonalakat. A magas gallér és a hosszú, szűk ujj méltóságot
kölcsönzött a ruhának, a háta viszont valami egészen más
érzetet keltett.
- Úgy érzem magam, mint Hamupipőke a bálban -
mormolta Julia. Megfordult, és két kezét CeeCee felé
nyújtotta. Nem tudom, hogyan köszönjem meg!
 - Ez nem gond. Amikor kérdezgetni kezdik a ruhájáról,
feltétlenül mondja el, hogy felfedezett egy ragyogó új
tervezőt, CeeCee McKennát.
Juliában nőttön-nőtt a pánik, amikor átment a főépületbe.
A dekoráció tökéletes volt.
A virágok óceánjának habjaiból három sellő jégszobra
emelkedett ki. A hófehér abrosszal letakart asztalok
roskadoztak a fényűző ételek tömege alatt, és annyi pezsgő
volt, hogy úszni lehetett volna benne. A fákon hunyorogva
tört át a csillagok fénye.
A régi és az új káprázatos elegyet alkotott, Hollywood így
tisztelgett a maradandóság és az ifjúság előtt. Julia úgy
érezte, hogy e kettőt Victor Flannigan, illetve Peter Jackson
testesíti meg. Eve hosszú és kitartó szerelme, illetve --ha a
kettejük között váltott pillantásoknak hinni lehet- legújabb
flörtje.
Az ékszerek ragyogása elhomályosította a mesébe illő
világítást. A parfümös testeket rózsák, kaméliák, magnóliák
törékeny illata lengte körül. A zene a nevetés és a
díszünnepségeket és üléstermeket egyforma könnyedséggel
kezelő protokoll fölött lebegett.
Itt több csillag van, mint egy planetáriumban, tűnődött
Julia, felismerve a képernyőn és a filmvásznon gyakran
látható arcokat. Ha hozzászámítjuk a producereket,
rendezőket, írókat és a sajtót, akkor ez az energia elegendő
lenne egy nagyobb város bevilágításához.
Hát ez Hollywood, gondolta, ahol naponta megmérkőzik a
hírnév és a hatalom. Julia több mint egy órát töltött azzal,
hogy elvegyüljön a társaságban és fejben jegyzeteljen. Arra
gondolt, hogy nem lenne rossz, ha most itt volna a magnója.
Aztán, mivel szüksége volt egy lélegzetvételnyi szünetre,
otthagyta a tömeget, hogy a kert végéből hallgassa a zenét.
- Bujkálunk? - kérdezte Paul.
Julia arcát olyan hirtelen öntötte el a mosoly, hogy örült,
amiért háttal áll Paulnak. Ennek Paul is örült, mert tetszett
neki a látvány.
 - Csak szusszanok egyet - felelte. Magában azt mondta,
hogy nem várta, nem kereste Pault. Nem is kívánta látni. -
Szokásodhoz híven elkéstél?
- Csak úgy elkéstem. Dolgoztam egy jót a hetedik
fejezeten. - Paul átnyújtotta a kezében tartott két pohár
pezsgő egyikét. Ahogy elnézte Juliát, azon tűnődött, miért
volt ilyen sürgős kiizzadnia azt az utolsó néhány oldalt.
Ebből a nőből a kertek alkonyi illata árad, és fantasztikusan
néz ki. - Beavatnál az eseményekbe?
- Ami engem illet, kaptam néhány kézcsókot, puszikat az
arcomra és egyszer sajnos még egy csípést is a fenekembe.
- A szeme nevetett a pohár karimája fölött. - Kitértem,
elhajoltam, elmenekültem jó néhány célzatos kérdés elől,
ami az Eve könyvével kapcsolatos munkámat illeti, eltűrtem
sok bámuló tekintetet és suttogást, ami biztosan ugyanezzel
volt kapcsolatban, és megszakítottam egy csúnya
veszekedést két lenyűgöző jelenség között, amelynek tárgya
egy bizonyos Clyde volt.
Paul ujjával végigcirógatta az egyik fülbevalót, amely
Julia selyemmel borított vállát súrolta.
- Szorgos kislány.
- Hát ezért volt szükségem egy szusszanásnyi szünetre.

Paul szórakozottan bólintott, miközben tekintetével a

teraszon és a füvön álldogáló csoportokat pásztázta. Mintha
pompás állatok legelésznének egy exkluzív állatkertben.
- Eve mindent teljes bedobással csinál.
- Eddig szédületes minden. Van itt fürjtojás és
csiperkegomba a Távol-Keletről, szarvasgomba és pástétom
Franciaországból, lazac Alaszkából és languszta Maine-ből.
Az articsókát pedig, azt hiszem, Spanyolországból hozták.
- Ennél sokkal több is van itt. Látod azt a férfit? Azt a
törékeny külsejű, ritkás ősz hajút? Botra támaszkodik, és
egy vörös fickó támogatja, aki olyan felépítésű, mint egy…
- Igen, látom.
- Ő Michael Torrent.
 - Torrent? - Julia előrelépett, hogy jobban lássa. - Azt
hittem, visszavonult a Riviérára. Egy hónapja próbálom
felvenni vele a kapcsolatot, hogy megbeszéljünk egy
interjút.
Paul kísérletképpen végighúzta az ujját Julia gerincén, és
örült, amikor érezte, hogy a lány megremeg.
- A meztelen hátad majdnem annyira szeretem, mint a
meztelen lábad.
Julia nem hagyta eltéríteni magát, Paul akár össztűz alá is
vehette volna a gerincét. Óvatosan elhúzódott néhány
centire.
- Torrentről beszéltünk - mondta csípősen. - Miért tett
volna meg ekkora utat egy kis potya kajáért és pezsgőért?
- Nyilván úgy gondolta, hogy a meghívás erre a partira
megéri az utazást. És az ott…
Juha szólni akart Paulnak, hogy ne mutogasson az ujjával,
de az ő figyelmét is az a férfi ragadta meg, akit Paul nézett.
- Tudom, hogy Anthony Kincade is itt van. Nem értem,
hogy Eve miért hívta meg.
- Pedig érthető.
- Hát, a volt férjei közül kettő…
- Három - javította ki Paul. - Damien Priest most lépett ki
a teraszra. Julia azonnal felismerte. Bár Eve férjei közül
egyedül ő nem filmezett, a maga nemében ő is híresség
volt. Mielőtt harmincöt évesen visszavonult, Priest azok közé
tartozott, akik a profi teniszben a legnagyobb pénzeket
nyerték. A Wimbledoni bajnok az összes többi Grand Slam-
torna győzelmét is bezsebelte.
A magas és karcsú Priestnek hosszú karja és gyilkos
fonákütése volt. Zsigerbe vágó szexuális kisugárzását a nők
azonnal megérezték. Amikor Julia meglátta, ahogy Priest
egy fiatal nő dereka köré fonja a karját, megértette, miért
ment hozzá Eve.
Priest és Eve házassága többhektárnyi újságfelületet
töltött meg. Eve egy nála majdnem húsz évvel fiatalabb
férfival szökött el Las Vegasba. Házasságuk ugyan csak egy
viharos évig tartott, de a bulvárlapoknak utána még
hónapokig volt min csámcsogniuk.
- A négyből három itt van - mormolta Julia, azon tűnődve,
hogyan tudná kihasználni a helyzetet.
- És az apád?
- Sajnálom, de őt még ez sem tudta elszakítani Lear
királytól. - Paul a pezsgőt ízlelgette, és arra gondolt,
mennyire szeretné megkóstolni Julia hosszú, sima hátának
izét. - De parancsot kaptam, hogy referáljak neki minden
érdekes dologról.
- Reméljük, lesznek érdekes dolgok.
- Felesleges az ördögöt a falra festeni. - Paul Julia karjára
tette a kezét. – A férjeken kívül mutathatok még egy csomó
volt szeretőt, régi vetélytársat és neheztelő barátot.
- Remélem, megteszed.
Paul csak a fejét ingatta.
- Rengetegen vannak olyanok is, akik valószínűleg
nagyon boldogok lennének, ha ez az egész könyvdolog
füstbe menne.
Julia szemében ingerültség villogott.
- Téged is beleértve.
- Igen. Volt elég időm azon gondolkodni, hogy valaki
betört hozzád és átkutatta a munkádat. Lehet, hogy csak
ártatlan kíváncsiságból tette, de ezt kétlem. Kezdettől fogva
mondom, nem akarom, hogy Eve-nek baja essék. És ezt
neked sem akarom.
- Mindketten nagylányok vagyunk már, Paul. Ha ez
megnyugtat, elmondhatom, hogy amiket Eve eddig elmesélt
nekem, azok kényes, nagyon személyes, egyesek számára
talán kellemetlen dolgok, de igazán nem hiszem, hogy
bármelyik veszélyes volna.
- Eve még nem mondott el mindent, és-- miközben Paul
szeme összeszűkült, ujjai megfeszültek a talpas pohár
nyelén.
- Mi az?
 - Eve Michaeljai közül még egy. - Paul hangja hideggé
vált, de ez semmi volt szemének jeges pillantásához képest.
Julia csodálta, hogy nem reped meg körülöttük a levegő. -
Delrickio.
- Michael Delrickio? - Julia megpróbált rájönni, kit bámul
Paul. - Ismernem kellene?
- Nem. És ha szerencséd van, soha nem is fogod
megismerni.
- Miért? - kérdezte Julia, és közben felismerte azt a férfit,
akit Drake irodájából látott kijönni. - Ő az a disztingvált
megjelenésű, ezüstös hajú bajszos úriember?
- A látszat gyakran csal. - Paul átadta Juliának félig teli
poharát. - Bocs. Ügyet sem vetve azokra, akik a nevén
szólították vagy megpróbálták megfogni a karját, Paul
egyenesen Delrickio felé tartott. Talán a tekintete vagy a
léptein érződő alig elfojtott düh késztetett többeket arra,
hogy hátrébb húzódjanak, a nagydarab Josephet pedig,
hogy közelebb lépjen. Paul egy hosszú, kihívó pillantást
küldött Delrickio izomembere felé, aztán a donra nézett.
Delrickio egyetlen szemvillanással utasította Josephet, hogy
álljon félre.
- Nahát, Paul! Rég nem találkoztunk.
- Ez relatív fogalom. Hogy tudott besurranni a kapun,
Delrickio?
Delrickio felsóhajtott, és felvett a tányérjáról egy
gusztusos homárdarabot.
- Még mindig nem tudod, mi a tisztelet. Eve nem hagyta,
hogy megfegyelmezzelek évekkel ezelőtt.
- Tizenöt évvel ezelőtt én egy kissrác voltam, maga pedig
egy ronda kelés az emberiség testén. Azóta csak annyi
változott, hogy én már nem vagyok kissrác.
Delrickio már rég megtanult uralkodni az indulatain. Most
rátört a düh, belemélyesztette a fogait, de pillanatok alatt
visszaparancsolta.
- A viselkedéseddel megsérted azt a hölgyet, aki ma este
megnyitotta előttünk a házát. - Gondosan, sietség nélkül a
tányérjára vett még egy kis előételt. - A semleges területet
még az ellenségeknek is tiszteletben kell tartaniuk.
- Ez sohasem volt semleges terület. Ha Eve meghívta
magát ide, akkor tévesen ítélte meg a helyzetet. Az, hogy itt
van, arra vall, hogy maga nem ismeri a tisztelet szó
jelentését.
A nyers düh újra felvillant Delrickio szemében.
- Azért vagyok itt, hogy egy gyönyörű hölgy
vendégszeretetét élvezzem. - Delrickio mosolygott, de a
szeme izzott. - Ahogy ezt a múltban is gyakran megtettem.
Paul egy gyors lépést tett előre. Joseph vele egyszerre
mozdult. Kezét a zakója alá csúsztatta, és a magánál hordott
automata csövét Paul hóna alá szegezte.
- Jaj!- Julia megbotlott, és egy egész pohár pezsgőt
löttyintett Joseph fényes Gucci papucscipőjére.
- Ó, borzasztóan sajnálom! Jaj, de rémes! Igazán nem is
tudom, hogy lehettem ilyen ügyetlen. Kapkodva és
mosolyogva hirtelen kirántotta Joseph zsebéből a
díszzsebkendőt, majd a férfi lábához kuporodott. - Letörlöm,
nehogy foltot hagyjon.
A Julia által okozott felfordulás nyomán a közelben
összezsúfolódott vendégeken végighullámzott a nevetés.
Julia ártatlanul rámosolygott Josephre, és felemelte a kezét,
így a férfinak nemigen maradt más választása, mint hogy
felsegítse őt a földről. Julia ezáltal Joseph és Paul közé
került.
- Azt hiszem, pezsgős lett a zsebkendője.
Joseph motyogott valamit, és a zsebébe gyűrte a
zsebkendőt.
- Nem találkoztunk már valahol? - kérdezte Julia.
- Elcsépelt szöveg, Julia. - Eve odacsusszant mellé. -
Majdnem elrontotta vele a hatást, amit azzal keltett, hogy
egy férfi lábánál térdel. Helló, Michael.
- Eve - mondta Delrickio, és lassan az ajkához emelte Eve
kezét. A benne feltámadó régi vágytól elsötétült a tekintete.
Ha Paul nem mondta volna el, hogy szeretők voltak, akkor
Julia erre most a levegő vibrálásából jött volna rá. - Maga
gyönyörűbb, mint valaha.
- Magáról pedig lerí a siker. Látom, feleleveníti a régi
ismeretségeket, és újakra tesz szert. Paulra nyilván
emlékszik, ő pedig az én elbűvölő, bár kissé szeleburdi
életrajzíróm, Julia Summers.
- Miss Summers. Delrickio Julia ujjízületeihez dörzsölte az
ajkát és a bajuszát, boldog vagyok, hogy végre
megismerhetem.
Mielőtt Julia válaszolhatott volna, Paul átkarolta a
derekát, és magához húzta.
- Mi a fenét keres ez itt, Eve?
- Ugyan, Paul, ne légy goromba! Mr. Delrickio a
vendégem. Csak tudni akartam, Michael, beszélt-e már
Damiennel. Biztos vagyok benne, hogy maguknak rengeteg
témájuk van a régi szép időkből.
- Nem.
Eve szeme olyan hidegen villogott, mint nyakékének
csillagai. Felnevetett.
- Ez érdekes lehet magának, Julia: a negyedik férjemet
Michael által ismertem meg. Damien és Michael,
mondhatjuk úgy, hogy üzlettársak voltak, drágám?
Delrickiót soha senki nem tudta úgy az ujja köré csavarni,
mint Eve Benedict.
- Voltak közös érdekeltségeink.
- Ügyes megfogalmazás. Damien bajnokként vonult
vissza, és mindenki megkapta, amit akart. Ó, Hank
Freemont kivételével. Micsoda tragédia! Jártas a teniszben,
Julia?
Valami volt a levegőben. A virág- és parfümillat mögött
valami kellemetlen régi dolog lappangott.
- Nem, nemigen.
- Nos, ez úgy tizenöt éve történt. Hogy repül az idő! - Eve
jóízűt kortyolt a pezsgőjéből. - Freemont volt Damien fő
riválisa, sőt a végzete. Kettejük között dőlt el az első díj
sorsa. Nagy fogadásokat kötöttek, hogy melyikük győz. De,
hogy rövid legyek, Freemont túladagolta magát egy kokain-
és heroin injekcióval. Azt hiszem, ezt hívják speedballnak.
Tragikus volt. Damien pedig játszva megnyerte a
bajnokságot. Akik őrá fogadtak, szép pénzt nyertek. - Eve
kárminvörös hegyű körmei megvillantak, miközben egyik
ujjával lassan körbesimította a pezsgőspohár peremét. -
Maga nagy játékos, ugye, Michael?
- Minden férfi az.
- Csak egyesek sikeresebbek a többieknél. Kérem, ne
hagyja, hogy elvonjam a társaságtól vagy a büfé, a zene, a
régi barátok élvezetétől. Remélem, az est végéig még lesz
módunk beszélgetni.
- Ebben biztos vagyok. - Delrickio megfordult, és
meglátta a közelben álló Ninát. Tekintetük találkozott és
hosszan összefonódott. Nina adta fel előbb, aztán
megfordult és beviharzott a házba.
- Eve-- kezdte Julia, de Eve megrázta a fejét.
- Úristen, meghalok egy cigiért- mondta, aztán
legragyogóbb mosolyát felöltve, elfordult. - Johnny, drágám,
de boldog vagyok, hogy eljöttél! - Már ment is, hogy fogadja
az öleléseket és puszikat.
Julia feladta, hogy tőle tudjon meg valamit, és Paulhoz
fordult: - Mi volt ez az egész?
Paul lenyúlt, és megfogta Julia kezét.
- Te reszketsz.
- Úgy érzem magam, mintha egy vértelen párbaj
szemtanúja lettem volna. - Julia a nyelvébe harapott,
miközben Paul a mellettük elhaladó pincértől elvett két
újabb poharat.
- Három lassú korty!- vezényelt Paul.
Julia engedelmeskedett, mert le kellett higgadnia.
- Paul, az a férfi a szívednek szegezte a pisztolyt?
Paul ugyan mosolygott rá, a derűt azonban valami
veszedelmes, gyilkos kifejezés váltotta fel a szemében.

- Egy pohár pezsgővel akartál engem megmenteni, Jules?

 - Sikerült- felelte élesen Julia, és megint hörpintett. -
Szeretném, ha elmondanád, miért beszéltél így azzal az
emberrel, ki ő, és miért hoz magával fegyveres testőrt egy
partira.
- Mondtam már, hogy milyen szép vagy ma este?
- Válaszolj!
Paul válasz helyett letette a poharát egy kovácsoltvas
asztalra, és két tenyerébe fogta Julia arcát. Mielőtt Julia
elkerülhette volna - vagy ez egyáltalán eszébe juthatott
volna, Paul olyan szenvedéllyel csókolta meg, ami
nyilvánosság előtt nem túl bölcs dolog. Julia a csók mögött
az izzó harag keserű ízét érezte.
- Tartsd távol magad Delrickiótól - mondta, majd újra
megcsókolta. - És ha élvezni akarod az est további részét,
akkor tőlem is.
Paul otthagyta Juliát, és bement a házba, hogy a
pezsgőnél valami erősebbet keressen.
- Eddig igazi showban volt részünk.
A döbbent Julia hosszan felsóhajtott, amikor Victor
megpaskolta a vállát.
- Bár ismerném a forgatókönyvet!
- Eve sokszor jobban szeret rögtönözni. - Victor
körbepillantott, miközben a jégkockákat rázogatta
ásványvizes poharában. - Isten a tudója, mennyire szereti
felkavarni a dolgokat. Majdnem minden szereplőt sikerült
idecsábítania ma estére.
- Gondolom, nem árulja el nekem, kicsoda Michael
Delrickio.
- Üzletember. - Victor fejét lehajtva mosolygott le Juliára.
- Szeretne sétálni egyet a kertben?
Julia erre magától is rájöhetett volna.
- Igen, hogyne.
Elhagyták a teraszt, majd az árnyékok és hunyorgó
fények között átvágtak a füvön. A zenekar a Moonglowt
játszotta, miközben ők kisétáltak az illatos levegőre. Juliának
eszébe jutott, hogy néhány hete Victort és Eve-et látta
kószálni ugyanebben a kertben, ugyanebben a holdfényben.
- Remélem, a felesége jobban van. - Julia a férfi
tekintetéből látta, hogy ez a lépés túl gyors volt.
- Bocsánat, csak Eve említette, hogy beteg.
- Maga nagyon diplomatikus, Julia. Biztos vagyok benne,
hogy Eve ennél többet is elmondott. - Victor az ásványvizet
kortyolgatta, és a Whisky csábításával küzdött. - Muriel túl
van a közvetlen életveszélyen, de attól tartok, hogy a
gyógyulás hosszú és nehéz lesz.
- Nem lehet könnyű magának.
- Lehetne könnyebb, de Eve nem hagyja. - Victor fáradt
tekintettel nézett le Juliára. Ahogy a lány arcát figyelte a
ferdén ráeső holdfényben, valami különös érzés fogta el,
amit nem tudott volna megnevezni. A kert ma este a fiatal
férfiaké és nőké, ő pedig öregnek érezte magát. - Tudom,
hogy Eve beszélt magának kettőnkről.
- Igen, de erre nem volt szükség. Néhány héttel ezelőtt,
egy este láttam magukat itt, a kertben. - Amikor Victor
megdermedt, Julia a karjára tette a kezét. - Nem
kémkedtem, csak rosszkor voltam rossz helyen.
- Vagy jókor jó helyen - felelte a férfi mogorván.
Julia bólintott, és amíg Victor cigarettára gyújtott,
kihasználta az időt, hogy megtalálja a megfelelő szavakat.
- Tudom, hogy a helyzet intim volt, de nem bántam meg,
mert két őszintén szerelmes embert láttam. Nem sokkolt a
dolog, és nem késztetett arra, hogy azonnal a
számítógéphez rohanjak Meghatott, amit láttam.
Victor ujjai fokozatosan ellazultak, a tekintete azonban
hideg maradt.
- Eve mindig a legjobb része volt az életemnek, és a
legrosszabb is. Meg tudja érteni, miért van szükségem rá,
hogy a kettőnk dolga a magánügyünk maradjon?
- Igen. - Julia leengedte a karját. - Ahogy meg tudom
érteni, Eve-nek miért van szüksége arra, hogy elmondja.
Bármennyire együtt érzek is magával, elsősorban iránta
vannak kötelességeim.
- A lojalitás bámulatos dolog, még akkor is, ha rossz felé
irányul. Hadd mondjak el valamit Eve-ről. Csodálatos nő,
hihetetlenül tehetséges, mély érzésű, megtörhetetlen.
Ugyanakkor impulzív személyiség, aki pillanatnyi
szenvedélyből gyakran követ el óriási, az egész életére
kiható hibákat. Meg fogja bánni ezt a könyvet, de lehet,
hogy akkor már késő lesz. - Victor a kerti útra hajította a
cigarettát és eltaposta. - Mindannyiunk számára késő lesz.
Julia hagyta, hogy elmenjen. Semmi megnyugtatót vagy
biztatót nem tudott mondani neki. Bármennyire együtt érez
is vele, ő Eve-nek kötelezte el magát. Hirtelen rátört a
kimerültség, ezért leült egy márványpadra. Itt csend vette
körül. A zenekar most rázendített a My Funny Valentine-re,
és az énekesnő érzelmesen búgta a dalt. Eve láthatóan
nosztalgikus hangulatban van. Julia, kihasználva a magányt
és a megnyugtató zenét, megpróbálta feleleveníteni és
kiértékelni, amit eddig látott és hallott.
Miközben gondolatai elkalandoztak, másfajta hangokra
lett figyelmes, amelyek távolabbról, a bokrok közül jöttek.
Először bosszantották. Csak tizenöt percnyi békességet
akart. Aztán, amikor a tónust érzékelte, kíváncsi lett.
Egyértelműen egy férfi és egy nő, gondolta. És
nyilvánvalóan veszekszenek. Talán Eve? - tűnődött, és nem
tudta, maradjon-e vagy menjen.
Egy káromkodást hallott, élesen és olaszul, aztán durva
szavak áradatát ugyanezen a nyelven, majd keserves női
zokogást.
Julia a halántékára szorította az ujjait, és körkörös
mozdulatokkal dörzsölte. Egyértelműen a távozás a legjobb
megoldás.
- Tudom, ki maga.
Julia látta, amint egy vakító, szűzies fehérbe öltözött nő
támolyog ki az útra. Azonnal felismerte benne Gloria
DuBarryt. A zokogás hirtelen abbamaradt, és a törékeny
színésznő most nagyon részegen közeledett feléje az
ellenkező irányból.
- Miss DuBarry - szólította meg Julia, és el nem tudta
képzelni, mit kell most tennie.
- Tudom, ki maga - mondta újból Gloria, és előrebukott. -
Eve kis spiclije. Hadd mondjak magának valamit. Ha egy
szót leír rólam, egyetlen szót, akkor úgy beperlem, hogy
megnézheti magát!
A szűz királynő - tökrészeg, és viszket az ökle egy kis
bunyóra, állapította meg Julia.
- Talán le kellene ülnie.
- Ne érjen hozzám! - Gloria ellökte Julia kezét, majd
megragadta a két karját, a húsába mélyesztve a körmeit.
Előredőlt, és ekkor Julia jobban megrázkódott a leheletétől,
mint a karmaitól. Gloria leheletéből nem pezsgő, hanem
erős skót whisky szaga áradt.
- Maga ér énhozzám, Miss DuBarry - jegyezte meg Julia.
- Tudja maga, hogy ki vagyok én?! Tudja, hogy mi vagyok
én?! Én egy átkozott intézmény vagyok!
Gloria ugyan imbolygott, miközben ezeket a szavakat
kiejtette, ujjai azonban drótként vágtak bele Julia karjába. -
Ha velem kekeckedik, akkor az anyasággal, az almás pitével
és az átkozott amerikai zászlóval kekeckedik!
Julia tett egy kísérletet, hogy lerázza Gloria kezét a
karjáról, de az aprócska nő meglepően erősnek bizonyult.
- Ha nem enged el - sziszegte Julia, akkor leütöm.
- Ide hallgasson!- Gloria akkorát lökött Julián, hogy
majdnem átrepült a márványpadon. - Ha jót akar magának,
akkor felejtse el, bármit mondott rólam Eve. Az egész
hazugság, kegyetlen, gonosz hazugság!
- Nem tudom, miről beszél.
- Pénzt akar? - vágta oda Gloria. - Erről van szó? Több
pénzt akar. Mennyit? Mennyit akar?
- Azt akarom, hogy hagyjon békén. Ha beszélni akar
velem, akkor ezt majd józan állapotban megteheti.
 - Én soha nem vagyok részeg. - Gloria szeméből gyilkos
méreg áradt, és kezének élével Julia két melle közé vágott. -
Én soha nem vagyok részeg, az istenit, és ezt jól jegyezze
meg! Kikérem magamnak, hogy valami koszos kis spicli, akit
Eve felbérelt, azt mondja nekem, hogy részeg vagyok!
Juliából kitört az indulat. Keze előrelendült és
megragadott egy maréknyi ékszert Gloria nyakán.
- Ha még egyszer hozzám ér, akkor…
- Gloria. - Paul hangja ugyanolyan nyugodt volt, mint a
mozgása, ahogy a kerti úton odajött. - Nem érzi jól magát?

- Nem. - Gloria olyan automatikusan váltott át könnyekre,

mintha egy vízcsapot fordítottak volna el benne. - Nem
tudom, mi bajom van. Olyan gyenge vagyok, alig állok a
lábamon. - Arcát Paul zakójába fúrta. - Hol van Marcus?
Marcus majd törődik velem.
- Hadd kísérjem be a házba, ahol lefekhet. Odahívom
magához Marcust.
- Olyan szörnyen fáj a fejem - zokogta Gloria, miközben
Paul elvezette.
Paul a válla fölött egy pillantást küldött Julia felé. - Ülj le. -
Csupán ennyit mondott.
Julia összefonta a karját a mellén és leült.
Paul tíz perc múlva visszajött, és hosszú sóhajjal
lerogyott Julia mellé.
- Nem hiszem, hogy eddig valaha is láttam volna a
Gloriák Glóriáját - piásan. Elmondanád nekem, hogy mi volt
ez az egész?
- Számomra nem derült ki, de amint alkalmam lesz rá,
kérdőre vonom Eve-et, és kiderítem.
Paul kíváncsian végigfuttatta az ujját Julia nyakszirtjén. -
És mit tettél volna, ha Gloria újra rád támad?
- Ököllel behúztam volna abba a hegyes kis állába. Paul
felnevetett, és magához szorította Juliát.
- Úristen, micsoda nő! Azt kívánom, bárcsak tíz
másodperccel később értem volna ide.
 - Nem szeretem a civakodást.
- Nem, ezt észrevettem. Eve viszont jó sok civakodást
hozott össze egy sztároktól ékes estére. Elmondjam, mikről
maradtál le, amíg a kertben sétáltál?
Ha Paul ezt azért mondja, hogy megpróbálja őt
lecsillapítani, akkor legalább esélyt kell adnia neki.
- Igen.
- Kincade hájasan és fenyegetően totyog összevissza, de
nem sikerül Eve-et egyedül találnia egy kis
magánbeszélgetésre. Anna del Rio, a divattervező gonosz
kis sztorikat mesél a ház asszonyáról, szerintem azért, hogy
semlegesítse azokat a gonosz kis sztorikat, amiket esetleg
Eve szándékozik elmesélni róla. - Paul szivart húzott elő.
Öngyújtójának fényében arca feszültnek látszott, ami
ellentétben állt hangjának lágy derűjével. - Drake úgy izeg-
mozog, mintha tapló lenne a fenekében.
- Talán azért, amiért a múlt héten Delrickio és az a másik
pasas ott járt az irodájában.
- Tényleg? - Paul lassan fújta ki a füstöt. - Na jó. Torrent
szánalmasan néz ki, különösen az Eve-vel édes kettesben
folytatott beszélgetés után. Priest teszi-veszi magát, jókat
nevet, de amikor Eve-vel táncolt, megizzadt.
- Kedvem támad átmenni, hogy mindezt a saját
szememmel lássam.
- Julia. - Paul nem engedte, hogy felkeljen a padról. - Több
dolgot meg kell beszélnünk. Holnap átjövök.
- Holnap ne - mondta Julia, tudva, hogy csak húzza az
időt. - Brandonnal programunk van.
- Akkor hétfőn, mialatt iskolában van. Az még jobb lenne.
- Tizenegy-harminckor találkozom Annával a
műtermében.
- Akkor kilencre jövök. - Paul felkelt, és a karját nyújtotta,
hogy felsegítse Juliát.
Elindultak a zene és a nevetés irányába.
- Paul, azért jöttél ide, hogy zsebkendővel és
együttérzéssel megments Gloriától?
 - Sikerült.
- Akkor kvittek vagyunk.
Paul pillanatnyi habozás után összefonta az ujjait Julia
ujjaival: - Nagyjából.
A parti hajnali háromig tartott, bár a végére már csak a
legkitartóbbak maradtak. Ők lehajtották az utolsó korty
pezsgőt, és lenyalták a beluga kaviárt az ujjukról. Talán azok
jártak jobban, akik gyulladt szemmel, szédülő fejjel és
túlterhelt gyomorral köszöntötték az előttük álló napot. Az
illőbb időpontban távozók közül sokan így sem tudtak ezen
az éjszakán aludni, viszont elszalasztották a csemegéket.
Anthony Kincade az ágyban ült. Elképesztően hájas
testét, amelyet bármelyik pillanatban a szívszélhűdés
fenyegetett, brokát házikabátba tekerte, és szivarozott, bár
az orvosok figyelmeztették, hogy ezzel csak sietteti a
halálát. A fiú, akin ma éjjel kedvét töltötte, elterpeszkedve
feküdt a selyemlepedők és pehelypárnák között, és horkolva
bocsátotta ki magából a tekintélyes mennyiségű alkohol és
a brutális szex párbaj gőzét. Karcsú, sima hátán élénkpiros
hurkák sora éktelenkedett.
Kincade nem bánta, hogy a hurkákat ő okozta - mert jól
megfizette a fiút, azt viszont sajnálta, hogy most egy másik
után kell néznie. Valahányszor a korbáccsal lesújtott,
valahányszor keményen és durván behatolt a fiú testébe,
közben arról ábrándozott, hogy megbünteti Eve-et.
Ringyó. Rohadt ringyó. Kincade rekedten zihálva
fordította el húshegynyi testét, hogy az ágy mellől felvegye
portóival telt poharát. Eve azt hiszi, hogy megfenyegetheti
őt? Azt hiszi, hogy játszadozhat és incselkedhet vele, azzal
riogathatja, hogy kiteregeti a szennyesét?
Úgysem meri nyilvánosságra hozni, amit róla tud. De ha
mégis, Kincade remegő kézzel fogta a poharat, miközben a
bort szürcsölte. Szeme, amelyet szinte betemettek a
körülötte lógó bőrredők, gyilkos villámokat szórt. Ha Eve ezt
megtenné, akkor vajon még hányan vennék maguknak a
bátorságot, hogy kövessék a példáját? Ezt ő nem engedheti
meg. Nem is fogja.
Akkor letartóztathatják, bíróság elé állíthatják, még
börtönbe is kerülhet.
Ez nem fog megtörténni. Nem hagyja, hogy
megtörténjen.
Kincade ivott, dohányzott, terveket szőtt. A fiatal
férfiprostituált álmában motyogott mellette.
Delrickio Long Beach-i masszázsmedencéjében áztatta
magát, és meleg, jázminillatú vízzel dögönyöztette barnára
sült, fegyelmezett testét. Amikor hazajött, szeretkezett a
feleségével. Érzéssel, gyengéden. Bájos Teresája már az
igazak álmát alussza.
Istenem, boldoggá tette az asszonyt, de utálattal gondolt
arra, hogy miközben testében elmerült, Everől fantáziált.
Minden elkövetett bűne közül ez az egyetlen, amiért
bűntudatot érez. Eve még azzal sem tudja megölni benne a
vágyat, amit most tesz, vagy tenni készül ellene. Ez az ő
bűnhődése.
Azon iparkodva, hogy izmait ellazult állapotban tartsa,
figyelte, ahogy a felszálló gőz elhomályosítja a ferde
tetőablakot, és kirekeszti a csillagokat. Számára Eve is ilyen,
mint a gőz, amely elhomályosítja az érzékeit, kirekeszti a
józan eszét. Hát nem fogja fel ez az asszony, hogy ő
vigyázna a biztonságára, boldoggá tenné, elhalmozná
mindennel, amit egy nő csak kívánhat? Ehelyett durván
eltaszította magától, olyan megmásíthatatlanul és gonoszul
zárta ki az életéből, hogy az szinte egyenlő a halállal. És
mindezt üzleti okból tette.
Delrickio tudatosan ellazította a kezét, és megvárta, míg
a düh szilánkja eltűnik a szívéből. Az a férfi, aki a szívével
gondolkodik, hibákat követ el. Ahogy ő is tette. Az ő hibája
volt, hogy Eve megtudott egyet-mást a Delrickio Vállalat
kétesebb ügyleteiről. A rajongás annyira óvatlanná tette őt,
hogy még ekkor is azt hitte, vagy hitette el magával, hogy
Eve-ben megbízhat.
 Aztán Eve Damien Priest nevét vágta az arcába, és
miközben ránézett, a tekintete undorral volt tele.
Az egykori teniszező szabad préda volt, akit bármikor
könnyen fel lehetett csippenteni. De ezzel még nem jöttek
rendbe a dolgok. Delrickio tekintélyének gondosan szőtt
palástját csak Eve tudja felfejteni.
Helyre kell tennie a dolgokat, és ezt bánja. De a becsület
még a szerelemnél is előbbre való.

Gloria DuBarry összekuporodott alvó férje mellett, és

hagyta, hogy a könnyek végigfolyjanak az arcán. Émelygett.
A sok szeszes italtól mindig felkavarodott a gyomra. Eve az
oka, hogy ma túl sokat ivott, és veszedelmesen közel került
ahhoz, hogy elveszítse a méltóságát.
Az egésznek Eve az oka. Meg az a keletről jött kíváncsi
kis dög.
Azon mesterkednek, hogy őt mindenétől megfosszák - a
jó hírétől, a házasságától, talán még a karrierjétől is. És
mindezt egy ballépése miatt. Egyetlen apró ballépés miatt.
Gloria szipogva simított végig férje meztelen vállán. Ez a
váll olyan szilárd és erőteljes, mint negyedszázados
házasságuk. Úgy szereti Marcust, aki annyi gyengédséggel
törődik vele, és olyan gyakran nevezi őt angyalának,
makulátlanul tiszta angyalának!
Hogyan érthetné meg Marcus, hogyan érthetné meg
bárki, hogy az a nő, aki szeplős kis szűz lányok alakításával
csinált karriert, egyszer belement egy forró, illegális
kapcsolatba egy nős férfival, és hogy e kapcsolat
gyümölcsétől tiltott abortusz útján szabadult meg?
Istenem, hogyan is képzelhette, hogy szerelmes Michael
Torrentba? De még ennél is rosszabb, sokkal rosszabb, hogy
miközben kétes motelekben találkozgattak, a vásznon
Torrent az apját játszotta. Az apját!
Ma este pedig újra látnia kellett őt: öregen, félig
rokkantan, gyengén. Undorodott a gondolattól, hogy ez az
ember valaha a testébe hatolt. Ez megrémítette. Gyűlölte a
férfit. Gyűlölte Eve-et. Azt kívánta, bár mindkettő halott
volna. Gloria önsajnálatba merülve belesírt a párnájába.
Michael Torrent már megszokta a rossz éjszakákat. Testét
úgy átjárta az ízületi gyulladás, hogy a fájdalom szinte
sohasem hagyta el. A kor és a betegség megtépázta, csak
annyi húst és ideget hagyva porhüvelyében, amennyi a
szenvedéshez elég. Ma éjjel azonban nem a teste, hanem az
elméje fosztotta meg az alvás fényűzésétől. Szidhatta az
öregséget, amely tönkretette a testét, kiszívta energiáját,
megfosztotta a szex vigaszától. Sirathatta a hajdani királyt,
akiből mára csupán egy ember maradt. Egykori önmagáról
őrzött emlékei tüzes tűkként szurkálták, nem hagyva békét
fáradt testének. De mindez most semmiség volt.
Eve elveheti tőle azt a keveset is, ami megmaradt: a
büszkeségét, az imázsát. Lehet, hogy többé nem tud
játszani, de ezért eddig kárpótolta a saját legendája.
Becsülték, csodálták, tisztelték, a rajongók és a
munkatársak egyfajta doyennek, a romantikus hollywoodi
korszak egykori királyának tekintették. Grant és Gable,
Power és Flynn halott. Michael Torrent - aki színészi
pályafutása végén joviális, bölcs nagypapákat játszott - él. Ő
él, és valahányszor megjelenik valahol, felállva éljenzik.
Torrent nem tudta elviselni a gondolatot, hogy Eve most
világgá kürtöli, hogyan csapta be a legjobb barátját, Charlie
Gray-t. Befolyásával évekig visszaélve, mindig rávette a
stúdiót, hogy Charlie csak a főhős cimborájának szerepét
kapja meg. Mindent elkövetett, hogy Charlie-t mindegyik
feleségével felszarvazza. Hogyan tudná bárkivel megértetni,
hogy számára ez csak játék volt, kisszerű, gyerekes játék,
amire a fiatalság és az irigység késztette? Charlie okosabb,
képzettebb és egyszerűen csinosabb volt, mint amiről ő
valaha is ábrándozhatott. Nem akarta bántani Charlie-t,
nem igazán. Charlie öngyilkossága után addig mardosta a
bűntudat, míg végül mindent bevallott Eve-nek.
Megnyugtatásra, gyengédségre, megértésre számított.
Egyiket sem kapta meg. Eve-et hideg düh fogta el.
Vallomása megpecsételte a házasságuk sorsát. És Eve egy
keserű megaláztatással most életének maradékától is meg
akarja fosztani.
Hacsak meg nem állítja valaki.
A veríték apró lövedékekként ütött ki Drake bőrén. Vad
tekintettel kószált fel-alá a házában, közel sem volt annyira
részeg, hogy el tudjon aludni. Még mindig ötvenezer dollárja
hiányzott, és az idő hamarosan lejár.
Le kell higgadnia. Tudta, hogy le kell higgadnia, ám a
Delrickióval való találkozástól úgy megrémült, hogy a belei
valósággal elfolyósodtak.
Delrickio udvariasan, szeretetteljesen beszélt vele,
miközben Joseph ott állt, és mindvégig szenvtelenül nézett
rá. Mintha az a verés meg sem történt volna, mintha a
fenyegetés, amelyet hivatva volt közölni, nem is létezne.
Drake ettől még rosszabbul érezte magát, mert tudta,
hogy bármit tesz majd vele Delrickio, azt indulatok nélkül,
olyan tiszta, hideg fejjel fogja tenni, ahogyan üzleti
tranzakcióit bonyolítja.
Hogyan győzheti meg Delrickiót arról, hogy Juliával
bensőséges kapcsolatban van, miután a lányt mindenki látta
Paul Winthroppal?
Pedig valahogy hozzá kell férkőznie, meg a kazettákhoz
és Eve-hez.
Meg kell találnia a módját. Bármilyen kockázat jobb, mint
annak a kockázata, ha nem tesz semmit.
Victor Flannigan Eve-re gondolt. Aztán a feleségére. Azon
tűnődött, hogyan bonyolódhatott ilyen szoros kötelékbe két
ennyire különböző asszonnyal. Mindketten tönkre tudják
tenni az életét. Az egyik a gyengeségével, a másik az
erejével.
Tudta, hogy ő maga a hibás, mert bármennyire szerette,
ki is használta őket. Ugyanakkor mindkettőjüknek a
legjobbat adta önmagából - és ezáltal mindhármukat
becsapta.
 Már nincs visszaút, a dolgokat nem lehet helyrehozni,
nem lehet változtatni azon, ami megtörtént. Csak annyit
tehet, hogy küzd, nehogy a dolgok napvilágra kerüljenek.
Miközben nyugtalanul forgolódott a nagy, üres ágyban,
Eve-re vágyott, és tőle rettegett. Ugyanezt a vágyat és
rettegést érezte egy üveg Whisky iránt is. Mert soha
egyikből sem kapott eleget. Akárhányszor próbálta
elszakítani magát e két függőségtől, azok mindig
visszahúzták. Az italt már képes volt gyűlölni, miközben
szomjazott rá, az asszonyt azonban csak szeretni tudta.
Egyháza nem ítélné el, amiért időnként meghúzza az
üveget, egy szerelmes éjszakáért viszont igen. Márpedig
több száz ilyen éjszaka van már mögötte.
Még a lelki üdvéért érzett félelem sem késztetheti arra,
hogy akár egyet is megbánjon közülük.
Miért nem tudja Eve megérteni, hogy bármit jelent is neki
ez a szerelem, meg kell védenie Murielt? Ennyi év után
miért ragaszkodik ahhoz, hogy minden hazugságot és titkot
felfedjen? Nem tudja, hogy ugyanúgy fog szenvedni, mint ő?
Victor felkelt, és az ágytól az ablakhoz ment, hogy a
világosodó eget bámulja. Néhány óra múlva meglátogatja a
feleségét.
Meg kell találnia a módját, hogy megóvja Murielt, és hogy
megvédje Eve-et- önmagától.
Beverly Wilshire-beli lakosztályában Damien Priest a
napfelkeltét várta. Nem nyúlt szeszes italhoz vagy droghoz,
hogy agyát elkábítva álomba merüljön. Éber és élénk akart
maradni, hogy gondolkodni tudjon.
Vajon mennyit akar Eve elmondani? Vajon mennyit mer
nyilvánosságra hozni? Szerette volna azt hinni, hogy a ma
esti parti célja az ő megfélemlítése volt. Ezt az elégtételt
nem adta meg Eve-nek. Nevetgélt, sztorikat mesélt,
popsikra paskolt. Úristen, még táncolt is Eve-vel!
Milyen mézesmázosan kérdezte Eve, hogy megy a
sportáru üzletlánca! Milyen gonosz arckifejezéssel jegyezte
meg, milyen jól néz ki Delrickio!
 Ő azonban csak mosolygott. Ha Eve azt remélte, hogy
ráijeszthet, akkor csalódnia kellett.
Damien ült, kibámult a sötét ablakon - és nagyon félt.
Eve hosszú, elégedett sóhajjal bújt ágyba. Ami őt illeti, az
este ragyogóan sikerült. Azon az örömön túl, hogy egyesek
kínos helyzetét figyelhette, boldogan látta Juliát és Pault
együtt.
Van ebben valami különös és édes kárpótlás, gondolta,
miközben pillái lecsukódtak. Elvégre az egész a kárpótlásról
szól, igaz? Arról, meg egy egészséges adag bosszúról.
Eve sajnálta, hogy Victor még mindig feldúlt. El kell
fogadnia, hogy ő azt teszi, amit tennie kell. Talán nem telik
bele sok idő, és elfogadja.
A hatalmas, magányos ágy közepén Eve szívből kívánta,
bárcsak Victor ma éjjel itt maradhatott volna vele.
Szeretkezésükkel koronázták volna meg az estét, aztán
összebújva, álmosan beszélgettek volna virradatig.
Erre még van idejük. Eve szorosan behunyta a szemét, és
ebbe az egyszerű kívánságba kapaszkodott.
Felriadva meghallotta, amint Nina végigjön a folyosón,
bemegy a saját szobájába, aztán nyugtalanul járkál, mielőtt
bezárná az ajtót.
Szegény lány, gondolta Eve. Túl sokat idegeskedik.
Hétfő reggel kilenc órakor Julia már túl volt a feszítő-,
hajlító-és izomerősítő gyakorlatokon, izzadt és gőzölgött.
Testét kitekerték, meggyúrták, megpüfölték és
végigdörzsölték. Sporttáskájában átizzadt trikójával és
törülközőjével, kilépett a főépületből.
Melegítője nem volt valami csinos, felsőjét lefelé
huzigálta, miközben elment Lyle mellett, aki lustán
fényesítgette az autót a garázs előtt.
Nem tetszett neki, ahogy a férfi ránéz, és az sem, hogy
az edzésről hazafelé tartva, minden reggel az útjába kerül,
amint látszólag éppen valamivel foglalatoskodik. Mint
mindig, most is hűvös udvariassággal köszönt neki.
- Jó reggelt, Lyle.
 - Miss. - A mozdulat, amellyel Lyle a sapkája ellenzőjéhez
ért, inkább sokatmondó, mintsem alázatos volt. - Remélem,
nem erőlteti nagyon meg magát. - Szívesen maga elé
képzelte Juliát, amint az edzőteremben valami apró és szűk
holmiban izzad, mint egy tüzelő szuka. - Komolyan mondom,
magának semmi szüksége ennyi testedzésre.
- Szívesen csinálom - hazudta Julia, és továbbment,
tudva, hogy a férfi figyeli. Lerázta a lapockái közötti
viszketést, és emlékeztette magát, hogy a hálószobában
nem szabad felhúznia a redőnyt.
Paul a teraszon várta, lábát egy széken pihentetve. Amint
meglátta Juliát, szélesen elmosolyodott.
- Úgy nézel ki, mint akire ráférne egy nagy pohár hideg
ital.
- Fritz - kezdte Julia, miközben a sporttáska zsebében
kotorászott a kulcsai után - most a deltaizmaimon dolgozik.
Úgy érzem, mintha a két karom két kifeszített gumiszalag
lenne.
Miután kinyitotta az ajtót, majd sporttáskáját és kulcsait
a konyhaasztalra dobta, a hűtőhöz ment.
- Fritz a spanyol inkvizíció sztárja lehetett volna.
Miközben ma a ferde deszkán szenvedtem, kicsikarta
belőlem a vallomást, hogy szeretem a Devil Dogst és a Ho-
Hót.
- Hazudhattál volna.
Julia felhorkant, miközben gyümölcslevet öntött egy
pohárba.
- Abba a nagy, őszinte kék szemébe nézve nem lehet
hazudni. Az ember egyenesen a pokolba kerülne. Te is
kérsz?
- Nem, köszönöm.
Mire kiitta az egészet, Julia majdnem embernek érezte
magát.
- Valamivel több, mint egy órám van, aztán át kell
öltöznöm a mai találkozómra. - Felfrissülten és munkára
készen tette le az üres poharat a pultra. - Mit kell
megbeszélned velem?
- Jó néhány dolgot - felelte Paul, és kezét szórakozottan
végighúzta Julia lófarkán. - A kazettákat, például.
- Azok miatt nem kell aggódnod.
- Az, hogy bezárod a házat, helyes óvintézkedés, Jules, de
nem elég.
- Ennél többet is tettem. Gyere! - Julia a házon
keresztülhaladva, a dolgozószobához vezette Pault. A férfi
útközben megfigyelte, hogy mindenütt vázák és
virágcserepek vannak. A parti tejfehér virágainak zöme itt
talált otthonra. - Gyere - hívta be Julia, és az íróasztal
fiókjára mutatott. - Nézd meg!
Paul kihúzta a fiókot, üres volt.
- Hol vannak?

Juliát kissé zavarta, hogy Paul ezen nem lepődik meg.

- Biztonságos helyen. Csak akkor veszek ki egyet-egyet,
ha dolgozom. Hát ennyi-- Julia becsukta a fiókot. - Ha bárki
még egyszer megpróbál itt turkálni, üres kézzel fog távozni.
- Mintha ez olyan biztonságos lenne!
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy valakinek komoly érdekei fűződhetnek ehhez
az egészhez. - Paul, Juliát figyelve az íróasztal szélére ült. -
Vegyük például Gloria DuBarry tegnap esti viselkedését.
Julia vallat vont.
- Részeg volt.
- Pontosan. Ez már önmagában szokatlan. Sohasem
láttam Gloriát még spiccesen sem, nemhogy tökrészegen. -
Paul felvett egy levélnehezéket, egy fazettás kristály
gömböt, amely fénysugarakat szórt, miközben forgatta.
Azon tűnődött, vajon Julia is így viselkedne-e a megfelelő
érintésre: a hűvös nyugalomból forróvá és robbanékonnyá
válna-e. – El akart riasztani téged. Miért?
- Nem tudom. Tényleg nem - bizonygatta Julia, amikor
Paul továbbra is szótlanul, merően nézte.
 - Az Eve-vel folytatott beszélgetések során Gloria neve
nem merült fel, legfeljebb futólag. Ma is más dolgokról
beszéltünk. - Eve tervezett georgiai utazásáról, Peter
Jackson fürtjeiről, Brandon közelgő környezetismeret-
vizsgájáról, valamint arról a Juliára félévente rátörő vágyról,
hogy levágassa a haját.
Eve lebeszélte róla.
Hosszan kifújva a levegőt, Julia lehuppant a székre.
- Gloria bizonyára azt hitte, hogy valami olyasmit fogok
írni, ami árt a jó hírének. Még azt is felajánlotta, hogy
megfizeti, ha nem teszem, bár azt hiszem, jobban szeretett
volna megölni.
Amikor erre Paul összehúzta a szemét, Julia felnyögött. -
Az isten szerelmére, Paul, csak vicceltem!- kiáltotta, aztán
elnevette magát, és hátradőlve hintázni kezdett a széken. -
Magam előtt látlak, amint ezt a jelenetet írod. Gloria
DuBarry, abban az apácaruhában, amelyet a McReedy kis
ördögei filmben viselt, a rettenthetetlen életrajzíró mögé
lopódzik - Remélem, hogy engem valami testhezálló,
mélyen dekoltált ruhába öltöztetsz, miután ma reggel
hosszú órákon át dolgoztam az alakomon. Gloria felemeli a
kést. Nem, ez túl mocskos. Előhúz egy 22-est. Nem, ez túl
szokványos. Ó! Előrelendül, és a rózsafüzérével megfojtja
áldozatát. - Julia torony alakban összezárta két kezének
ujjait, és átmosolygott felettük. - Ez hogy tetszik?
- Egyáltalán nem olyan vicces, mint szeretnéd. - Paul
félretette a kristályt.
- Julia, szeretném, ha megengednéd, hogy
meghallgassam a kazettákat.
A szék visszazökkent Julia alatt.
- Tudod, hogy ezt nem tehetem.
- Segíteni akarok neked.
Paul hangjából olyan feszült várakozás áradt, hogy Julia
nem tudta megállni, hogy meg ne érintse a kezét.
- Értékelem az ajánlatodat, Paul, de nem hiszem, hogy
segítségre lenne szükségem.
 Paul lenézett Julia karcsú, finom kezére, ahogy az övén
fekszik.
- De ha szükséged lenne rá, szólnál nekem?
Julia biztos akart lenni abban, hogy mindkettőjüknek az
igazat mondja, ezért várt egy pillanatig.
- Igen - felelte, aztán elmosolyodott, mert rájött, hogy
nem is olyan nehéz vagy kockázatos megbízni valakiben. -
Igen, szólnék.
- Legalább választ kaptam. - Paul megfordította a kezét,
és megragadta vele Juliáét, mielőtt a lány elhúzná. - És ha
úgy gondolnád, hogy Eve-nek van szüksége segítségre?
Julia most nem habozott.
- Te lennél az első, akinek szólnék.
Paul elégedetten tette félre a problémának ezt a részét,
mint egy összeesküvés tervét, amelynek még érlelődnie
kell.
- Most valami mást szeretnék kérdezni.
Julia úgy vélte, a nehezén túl vannak, és fellélegzett.
- Én pedig továbbra is úgy gondolom, hogy megkapom
tőled azt az interjút.

- Majd arra is sor kerül. Elhiszed, hogy törődöm veled?

Julia nem mondhatta volna, hogy a kérdés váratlanul éri,
de ettől még semmivel sem volt könnyebb válaszolnia rá.
- Most speciel elhiszem.
Ez az egyszerű válasz sokkal többet mondott Paulnak egy
igennél vagy nemnél.
- A te életedben minden ilyen ideiglenes?
Paul keze túlságosan erősen fogta az övét. Tenyere
durvább volt, mint egy szavakkal dolgozó férfiról képzelte
volna. A fogásának Julia még képes volt ellenállni, a
szemének azonban nem. Ha Fritznek lehetetlen hazudni,
akkor Paulnak értelmetlen. Ez a szem úgyis a veséjébe lát.
- Azt hiszem, Brandon kivételével, igen.
- És te ezt így szereted?- kérdezte Paul szorongva, mert
annyira fontos volt, hogy tudja.
 - Ezen még nemigen gondolkodtam. - Julia felkelt,
remélve, hogy vissza tud hátrálni a szakadék szélétől, amely
egyre közelebb ért hozzá, amíg nem figyelt. - Nem kellett.
- De most kell. - Paul szabad kezének tenyerébe fogta
Julia arcát. - Azt hiszem, ideje tennem valamit, hogy elkezdj
ezen gondolkodni.
Megcsókolta Juliát, ugyanúgy, mint legutóbb: túl sok
szenvedéllyel, egy kevés dühvel, egy árnyalatnyi
frusztrációval. Közelebb húzta őt magához, folytatva az
érzékei ellen irányuló gyors, vakmerő támadást. Örömmel
érezte, valóban érezte, ahogy Julia bőre átforrósodik a
felszín közelébe szökő vértől. Elviselhetetlenül izgató volt a
pánik enyhe íze, amit Julia engedelmesen szétnyíló szájában
megérzett.
Paul két combja közé zárta Julia csípőjét, fogaival a lány
ajkait csipkedte, harapdálta, nyelve köztük lebegett. Julia
saját örömteli nyögését hallotta, amikor Paul a trikója alá
csúsztatta a kezét, és fel-le húzogatta a gerincén.
A bőre forró lett, aztán hideg, vacogott és izzadt Paul
érintésétől. A félelem azonban elszállt, nem volt elég erős
ahhoz, hogy versenyre keljen az összes többi érzéssel, amit
Paul kiváltott belőle. Vágyai, amelyekről oly régóta tudomást
sem vett, most dagályként emelkedtek benne, hogy
mindent elmossanak. Mindent, csak Pault nem.
Julia úgy érezte, mintha lebegne, mintha Paulba
kapaszkodva néhány ujjnyival a padló fölött siklana.
Elképzelte magát, amint vég nélkül sodródik így, érzéseiben
elmerülve, gyengén - olyan gyengén, hogy hagyja magát
irányítani.
Amikor Paul lehajtotta a fejét, hogy forró csókokkal
cirógassa végig a nyakát, Julia rájött, hogy nem a levegőben
lebeg, hanem lassan kivezetik a dolgozószobából, át a
nappalin, felfelé a lépcsőn.
Ez már a valóság volt. A valóságban pedig többnyire a
megadást jelenti, ha hagyjuk magunkat vezetni.
 - Hova megyünk?- Ez a torokból jövő, elfúló motyogás az
ő hangja volna?
- Ezúttal, most először, az ágyba.
- De -- Julia igyekezett világosan gondolkodni, Paul szája
azonban megint a száját súrolta. - A délelőtt kellős közepén?
Paul nevetése gyors volt, és ugyanolyan szaggatott, mint
a pulzusa. Félőrült volt a vágytól, hogy Juliát magáévá
tegye, maga alatt érezze, önmagát pedig a testében.
- Istenem, de édes vagy! - Aztán a pillantása megint Julia
szemébe villant. - Én többet akarok, Julia. Most elmondhatod
nekem, hogy te mit akarsz. - Lehúzta a lányról a pólót, és a
lépcső tetejére ejtette. Julia meztelen felsőtestéből a
szappan és a masszázsolaj illata áradt. - Azt akarod, hogy
naplementéig várjak?
Julia kis kiáltást hallatott - részben az ijedtségtől, részben
az örömtől, amikor Paul keze ráfonódott.
- Nem.
Paul háttal a falnak döntötte, és durva, ügyes keze
megindult a testén, hogy felizgassa. Zihálva lélegzett,
mintha nem a lépcsőn jött volna fel, hanem egy hegyet
mászott volna meg. Julia érezte, ahogy forró lehelete a
nyaka, az arca körül röpköd, majd eléri a száját.
Paul kicsinek és feszesnek érezte Julia testét a keze
között, és olyan simának, mint a tó vize. Megőrülne, ha nem
ízlelhetné meg ezt a lágy, reszkető húst.
- Mit akarsz, Julia?
- Ezt. - Julia szája eszeveszett táncba kezdett a férfi szája
alatt. Most már ő húzta el Pault a faltól, és vonta magával a
hálószobába. - Téged akarlak. - Amikor Paul ingének
gombjaihoz nyúlt, az ujjai reszkettek. Ügyetlenül babrált
velük, szitkozódott. Meg kell érintenie Pault! Bárhonnan jött
is ez a szörnyű éhség, belülről kifelé égette át a testét. -
Képtelen vagyok - Rég kijöttem a gyakorlatból. Végül
leejtette suta kezét, és behunyta a szemét, mert nem tudta
elviselni a megaláztatást.
 - Remekül csinálod - mondta Paul majdnem nevetve,
miközben észrevette, hogy Juliának fogalma sincs róla,
mennyire felizgatta őt ez a kétségbeesett, gyakorlatlan
próbálkozás.
- Lazits, Julia - mormolta, miközben lefeküdt az ágyra. - A
legjobb dolgokat nem felejti el az ember, azok visszajönnek.
Juliának csak egy apró, riadt mosolyra futotta. Paul teste
az ő teste fölött olyan volt, mint a vas.
- Ezt mondják a biciklizésről is, de én mindig elveszítem
az egyensúlyomat, és leesem a bringáról.
Paul végighúzta a nyelvét Julia állán, és elképedt, amikor
egész valóját megrázta az a gyors rándulás, amellyel Julia
teste válaszolt.
- Majd szólok, ha imbolyogni kezdesz.
Amikor Julia megint feléje nyújtotta a kezét, Paul
átkulcsolta a csuklóját, és az ujjaival szeretkezett. Elsieti a
dolgot, korholta önmagát, miközben Juliát figyelte a
redőnyön át ferdén beeső fényben. Saját vágyaitól hajtva
sürgeti Juliát, pedig neki gondoskodásra, türelemre van
szüksége, és minden gyengédségre, amit csak adni tud
neki.
Valami történt. Julia nem tudta pontosan, hogy mi, de
valami megváltozott benne. A gyomrában érzett bizsergés
felgyorsult, ugyanolyan izgató maradt, de sokkal
kellemesebb. Paul érintéséből már nem a birtoklás, hanem a
felfedezés vágya áradt, ahogy ujjai a testén cirkáltak.
Amikor megcsókolta, ebben a csókban már nem volt
frusztráció, csak meggyőzőerő. Ellenállhatatlan
meggyőzőerő.
Paul érezte, ahogy Julia teste fokozatosan, izomról izomra
ellazul, míg végül olyanná válik alatta, mint az olvadó, forró
viasz. Nem is tudta, hogy ettől az odaadástól, ettől a
feltétlen bizalomtól képes hősnek érezni magát.
Ezért többet akart adni Juliának. Többet mutatni
önmagából, többet ígérni neki.
 Szemét le nem véve Julia arcáról, lassan kihúzta a
szalagot a hajából. A sötét aranytincsek legyezőként
terültek szét a rózsaszín ágyterítőn. Amikor a nő ajkai
szétnyíltak, Paul csak súrolta a szájával, nagyon finoman,
arra várva, hogy Julia mélyítse el a testi érintés e
legalapvetőbb és legösszetettebb formáját.
Amikor Julia nyelve az övét kereste, Paul belemerült a
csókba. A felfokozott vágy elködösítette Julia agyát,
megremegtette a légzését. Bár ujjai még mindig reszkettek,
sikerült kigombolnia Paul ingét, és amikor a testén érezte a
férfi meztelen testét, hosszan, elégedetten felsóhajtott.
Behunyt szemmel arra gondolt, hogy hallja Paul szívverését,
amely versenyt dobog az övével. Juliát beborította az
érzékek leple, a ködfátyol, amely alatt azt tehet a szájával
és a kezével, amit akar, habozás és megbánás nélkül.
Habzsolhat. Igen, ezt fogja tenni. A lélek, amely oly sokáig
éhezett, a mohóságra ugyanúgy kapható volt, mint az
önmegtartóztatásra. Most dőzsölni akart.
Mindenre kész ajkai végigszáguldottak Paul arcán, lefelé
a nyakán, miközben ő maga a férfi dús, állatias ízével
töltekezett. Paul mondott valamit, kurtán és durván, ő pedig
hallotta a saját nevetését, a nevetést, amely zihálásba
fulladt, amikor a férfi kétségbeesetten a hasára nehezedett.
Amikor Paul nyelve mellének csúcsához ért, Julia az éles
gyönyörtől ívben meghajlott alatta, teste megfeszült, ahogy
végigfutott rajta a remegés. Paul fogainak karcolása,
szájának hirtelen mohósága, a test íze iránti időtlen éhség
legyőzte. Egy, a torka mélyén rekedt nyögéssel magához
szorította Paul fejét, felkínálva, követelve, hogy tegye, amit
szeretne.
Még.
Ez maga a szabadság, a gondolkodás nélküli sodródás a
vágyaival, amit oly régóta tagadott, sőt durván elutasított.

A levegőt az éjjeliszekrényen álló vázába tett kaméliák

illata töltötte be. Alattuk felnyögött az ágy, ahogy
rázuhantak. A redőny résein bekúszó napfény meleg,
csábító aranyba vont mindent. Ez a fény Paul minden egyes
érintésére szivárványfoszlányokra szakadt Julia súlyos
szemhéja mögött.
Paul így akarta látni Juliát: ahogy lassan kúszik a
szenvedély csúcsa felé. Erősen kapaszkodva a vágyba, hogy
birtokolja a lányt, Paul dédelgette, ingerelte, gyötörte a
testét - és végül megkapta azt az elégtételt, hogy hallhatta
a saját nevét, amint kiszakad Juliából.
Julia bőre sima volt, mint a selyem, és illatos az izmaiba
szorgosan bedörzsölt olajtól. Paul tetőtől talpig akarta őt,
ezért lehúzta a nadrágot a csípőjéről, és felnyögött, amikor
látta, hogy a melegítő alatt nem visel semmit.
Mégis úgy érezte, hogy tud várni, még sokáig tud várni,
megelégedve a hosszú, karcsú combok érintésével. Az
ízükkel az ajkán. Amikor megmozdult, Juliát a legenyhébb
érintés is a szakadék szélére sodorta, ahol Paul megtartotta,
és onnan röpítette tovább.
A beteljesülés végigvágott Julia testén, és elképedés,
kábulat, szédülés maradt utána. A gyengéd kezdet után
ijesztő volt ez a vad gyönyör. És veszedelmes. Miközben
Paul után tapogatózott, a férfi újból a testébe hatolt, és
figyelte, ahogy a lány szemét elködösíti a szenvedély,
érezte, ahogy a teste reszket az izgalomtól, hallotta, ahogy
a légzése a döbbenettől megszakad, majd a gyönyörtől újra
beindul.
Amikor Julia elernyedt, Paul fölébe emelkedett. Teste
reszketett, miközben arra várt, hogy Julia elnehezült szeme
kinyíljon, és tekintetük találkozzon.
Paul becsusszant Julia testébe. Julia megemelte a
csípőjét, hogy egymásnak feszüljenek. Vas és bársony.
Eggyé vált testük ösztönös, gyönyörű ősi ritmusra mozgott
együtt. Julia szemhéja rebbenve újból lecsukódott, és karját
széttárva magához húzta Pault. Amikor a szakadék széléhez
ért, ezúttal a férfit is magával sodorta.
 Paul csendesen feküdt, még mindig Julia testébe
merülve. A nő szenvedélytől felhevült bőrének illata
átáramlott az érzékein, és összevegyült a kaméliák törékeny
illatával. A redőny által tompit ott fény nem tűnt sem
nappalinak, sem éjszakainak - mintha a kettő közt rejtőző
időtlenségből jött volna. Paul karjának fogságában Julia
teste minden lélegzetvétellel finoman, lágyan megmozdult.
Amikor a férfi felemelte a fejét, Julia látta, hogy az arcán
még mindig a szenvedély pírja ragyog. Paulnak csak meg
kellett csókolnia a lány száját, hogy megízlelje a közös
gyönyör meleg és édes emlékeit.
Paul azt hitte magáról, hogy ismeri, érti és értékelni tudja
a szerelmet. Vajon hányszor használta ezt a tudást arra,
hogy elcsábítson egy nőt? Vajon hányszor szőtte bele
ügyesen a terveibe? De ez más. Ez az alkalom - vagy ez a
nő - más dimenziót ad mindennek. Meg akarta értetni
Juliával, hogy mindketten újra és újra eljutnak még idáig.
- Mondtam neked, hogy minden visszajön.
Julia lassan kinyitotta a szemét, amely most hatalmas,
sötét és álmos volt. Elmosolyodott. Hiába mondta volna,
hogy semmi sem jött vissza, mert még sohasem élt át
ahhoz hasonlót, ami most kettejükkel történt.
- Legalább egy kicsit jó volt neked?
Paul mosolya felvillant, aztán foga közé csippentette Julia
fülcimpáját.
- A kicsinél sokkal jobb volt. Éppen arra gondoltam,
milyen eredményes lehetne ez a nap, ha egyikünknek sem
kellene kimozdulnia innen.
- Eredményes? - Julia ujjaival beletúrt Paul hajába, majd
végigtáncoltatta őket a gerincén, miközben a férfi a
nyakához dörgölte az orrát. Julia úgy érezte magát, mint aki
nem elszórt gyöngyökre bukkant, hanem megtalálta a
kincses ládához vezető utat. - Talán inkább különleges.
Kétségtelenül élvezetes, de az eredményesség, az egészen
más. Az Annával készítendő interjúmnak kell – hmm -
eredményesnek lenni e. - Lustán az órára pillantott. Hirtelen
felkiáltott, és megpróbált felkelni, de Paul keményen
visszatartotta. - Már tizenegy-tizenöt van! Hogy lehet ilyen
késő? Csak kilenc múlt pár perccel, amikor…
- Repül az idő - mormolta Paul nem kis elégedettséggel. -
Úgysem érsz oda.

- De...
- Majdnem egy óra, míg felöltözöl és kocsival odaérsz.
Kérj egy új időpontot!
- A francba! Ilyet nem tesz egy profi. - Julia tekeregve
kiszabadította magát, és kirántotta az éjjeliszekrény fiókját,
hogy megkeresse a telefonszámot. - Magamnak
köszönhetem, ha többé nem lesz hajlandó találkozni velem.
- Ilyennek szeretlek - mondta Paul, miközben Julia
odahúzta a telefont. - Ilyen felhevültnek és kimerültnek.
- Maradj csendben, gondolkodom. - Julia kisimította a
haját a szeméből, benyomkodta a számot, majd kifújta a
levegőt.
Paul csendben vigyorgott, és Julia lábfejét harapdálta.
- Bocsánat, de ezt a fantáziámat még nem éltem ki.
- Ez nem a megfelelő pillanat-- Julia a testébe hasító
gyönyörtől hátravetette a fejét. - Paul, kérlek! Most fel kell
hivnom - Jaj, istenem! Tessék? - Kétségbeesetten igyekezett
visszatartani a lélegzetét, miközben a recepciós
megismételte a szabványos üdvözlést. - Igen, bocsánat. -
Paul most a másik lábfején dolgozott, végigsimítva
nyelvével a rüsztjén. Jézusom, ki hitte volna, hogy a
lábfejéből is elő lehet csalni azt az érzést, ami aztán a haja
tövéig végigfut rajta! - Én- Julia Summers vagyok. Tizenegy-
harminckor megbeszélésem lenne Miss delRióval. - Paul már
a bokájánál tartott, és Julia hallotta, ahogy a fejében zúg a
vér. – Szeretnék - Ó- szeretnék egy új időpontot kérni.
Közbejött -- Paul most forrón, nyitott szájjal csókolta végig a
lábikráját - egy váratlan dolog. Nem tehetek róla. Kérem,
mondja meg Miss…
 - DelRiónak - egészítette ki Paul, majd Julia térdhajlatát
kezdte karcolni a fogaival. Julia ujjai belekapaszkodtak az
összekuszált lepedőbe.
- hogy nagyon sajnálom, és hogy-- combjának belső felén
most nedves csókok haladtak felfelé - hogy majd
jelentkezem. Köszönöm.
A telefon csattanva esett a padlóra.
Drake jókedvűen szalutált a kapuőrnek. Ahogy behajtott
a kapun, csipkedni kezdte a combját, és a fogait csikorgatta.
Az idegességtől viszkető, egyre terjedő bőrkiütést kapott,
amin az általa kipróbált egyetlen vénynélkül kapható krém
vagy ecsetelőszer sem segített. Mire a vendégházhoz ért,
már nyüszített és magában beszélt.
- Minden rendben lesz. Nincs miért izgulni. Öt perc alatt
megjárom, és mindent elintézek. - Felvakart combját
gyötrelmesen égette a csörgedező veríték.
A határidőig még negyvennyolc órája maradt. Már a
puszta gondolattól, hogy mit tehet vele Joseph, azokkal a
salaktömbnyi ökleivel, úgy ugrott ki a kocsiból, mintha
puskából lőtték volna ki.
Most nincs veszély. Ebben legalább biztos lehet. Eve
Burbankben forgat, Julia pedig elment interjút készíteni
azzal a boszorkány Annával. Csak annyit kell tennie, hogy
bemegy, lemásolja a kazettákat és távozik.
Majdnem egy teljes percig rázogatta az ajtógombot, mire
rájött, hogy az ajtót kulcsra zárták. Lélegzete a fogai közt
sípolt, miközben körbefutotta a házat, hogy minden ablakot
és ajtót megnézzen. Mire visszaért oda, ahonnan elindult,
folyt róla a veríték.
Nem távozhat üres kézzel. Bármilyen illúziókba ringatta
is magát, azt tudta, hogy többé nem lesz mersze idejönni.
Most kell megtennie. Égő combját vakargatva, botladozva
elfutott a teraszig. Lopva hátrapillantgatott, miközben
felvett egy cserép petúniát. Az üvegcsörömpölést olyan
robajnak hallotta, mintha egy támadó fegyver dördült volna
el, de szerencsére nem futottak oda tengerészgyalogosok,
hogy visszaverjék a támadást.
Az erőtlen ujjaival elhajított cserép a terasz kövezetén
darabokra tört. Még mindig hátranézegetve, benyúlt az
üvegen ütött lyukon, és kiakasztotta a kampót.
Ahogy ott állt az üres házban, jóleső elégedettség
töltötte el, és a bátorsága is erőre kapott. Szilárd és
magabiztos léptekkel ment a konyhától a dolgozószobáig.
Mosolyogva húzta ki a fiókot. Tekintete egy pillanatra üressé
vált, aztán nevetett magában, és kihúzott egy másik fiókot.
Majd egy harmadikat.
Mosolya grimasszá torzult, miközben egymás után
rángatta ki és csapkodta vissza az üres fiókokat.
Julia nem emlékezett egyetlen interjúra sem, amely úgy
kimeri tette volna, mint az Annával való beszélgetés. Ez a
nő olyan volt, mint egy 78-as fordulatszámon pörgő bakelit
nagylemez. Julia úgy érezte, azért találhat néhány érdekes
és szórakoztató csemegét az Anna által előadott
szóáradatban - majd ha lesz energiája meghallgatni a
szalagot.
Julia megállt a ház előtt, és behunyt szemmel,
hátrahajtott fejjel ült még egy kicsit az autóban. Annát
legalább nem kellett unszolnia vagy kíváncsiskodó
kérdésekkel ostromolnia, hogy megnyíljon előtte. Ez a nő
úgy áradt, mint a víz a törött csőből, agya állandóan
túlhajszolt állapotban volt, pálcikafigura teste legfeljebb
néhány feszült percig tudott egy helyben megmaradni.
Juliának csupán annyit kellett kérdeznie, hogy milyen érzés
Eve Benedict ruhatárát tervezni.
Anna máris elszabadult. Ömlött belőle a szó Eve
borzalmas és gyakran lehetetlen elvárásairól, türelmetlen
követelőzéseiből, utolsó pillanatban jött ötletrohamairól.
Anna kijelentette, hogy ő csinált Eve-ből királynőt a Lady
Love-ban, és általa tündökölhetett a Megtalált
Paradicsomban. Arról egy szót sem szólt, ahogyan Kinsky és
Marilyn Day sem, hogy Eve indította el őt a pályán, amikor
ragaszkodott hozzá, hogy Anna legyen a Lady Love
jelmeztervezője.
Ez a hálátlanság Drake-re emlékeztette Juliát.
Eleredt az eső. Julia felsóhajtott, és kiszállt az autóból.
Gyors, könnyű eső volt, úgy nézett ki, hogy akár napokig is
eltarthat. Olyan, mint Anna, gondolta Julia, miközben a
bejárati ajtóhoz rohant. Ezt a mai kazettát úgy szerette
volna kirekeszteni a tudatából, mint a hűvös esőt, amikor
becsukja maga mögött az ajtót.
Ám miközben előkereste a kulcsait, már tudta, hogy
személyes érzelmeitől függetlenül meg fogja hallgatni a
szalagot. Ha Anna fecsegőnek, elkényeztetettnek és
hálátlannak fog tűnni a könyvben, azért csak önmagát
okolhatja.
Azon tépelődve, hogy disznóhúst vagy csirkét készítsen-e
vacsorára, kinyitotta az ajtót. A házból nedves, összezúzott
virágok illata tódult ki. A nappalit, amely csinos volt, ha
rendes éppen nem is, most felborított asztalok, széttört
lámpák, elszakított párnák kusza halmaza töltötte be.
Miközben agya azon igyekezett, hogy felfogja a szeme által
közvetített látványt, Julia csak állt, egyik kezében az
aktatáskáját, a másikban a kulcsát szorongatva. Aztán
mindkettőt ledobta, és keresztülment azoknak a tárgyaknak
a romjain, amelyekből otthont próbált teremteni.
Minden helyiségben ugyanaz fogadta: törött üveg,
feldöntött bútorok. A képeket letépték a falról. A fiókokat
összetörték. A konyhaszekrényből kirángatták az üvegeket
és dobozokat, tartalmuk gusztustalan keveréke elborította a
kövezetet.
Julia megfordult, és felmenekült a lépcsőn. A szobájában
a padlón szanaszét hevertek a ruhái. A matracot félig
lerángatták az ágyáról, az ágynemű szakadt, kusza
csomókban lógott. Toalettasztalának tartalma a tetején
szétszórva.
Kétségbeesett igyekezettel őrzött önuralmát Brandon
szobájánál vesztette el. A gyereke szobáját feldúlták:
játékait, ruháit, könyveit összefogdosták. Julia felvette a
földről Batman-pizsamájának felső részét, és összetekerte.
Odament a telefonhoz.
- Miss Benedict rezidenciája.
- Travers, beszélnem kell Eve-vel.
Travers felhorkant erre a határozottságra.
- Miss Benedict a stúdióban van. Hét óra körül jön haza.
- Értesítse rögtön! Valaki betört a vendégházba, és
mindent felforgatott. Egy órát adok neki, aztán hívom a
rendőrséget. - Travers lamentáló kérdéseit Julia már nem
hallgatta meg, letette a kagylót.
A keze reszketett. Úgy érezte, ez jó. Dühös volt, és nem
bánta, ha a dühtől reszket. Ebbe akart kapaszkodni, és az
összes többi gonosz indulatba, ami benne dörömbölt.
Nagyon határozott léptekkel visszament a földszintre, és
végigsétált a nappali romjai között. A falburkolat egyik
darabja előtt leguggolt, és benyomta a rejtett szerkezetet,
ahogy Eve mutatta. A tábla félresiklott, felfedve a mögötte
rejtőző széfet. Julia, agyában felidézve a kombinációt,
elcsavarta a tárcsát. Amikor a széf kinyílt, ellenőrizte a
tartalmát. A kazettái, a jegyzetei és az ékszeres dobozok
megvoltak. Elégedetten zárta be a széfet, aztán odament az
eső verte ablakhoz, és várt.
Harminc perc múlva látta, hogy Paul Studebakere
finoman megáll az udvaron. Amikor kiment elé az ajtóhoz,
Paul arca fegyelmezett és kifejezéstelen volt.
- Mi a fene zajlik itt?
- Travers felhívott?
- Igen, ő hívott fel, ha már te nem tetted meg.
- Nem jutott eszembe.
Paul hallgatott, amíg legyűrte magában a haragot, amit
Julia válasza váltott ki belőle.
- Azt látom. Mi ez az újabb betörés?
- Nézd meg a saját szemeddel. - Julia félreállt, hogy Pault
előreengedje. Amikor újból körülnézett, friss, nyers düh
öntötte el. Minden erejét össze kellett szednie, hogy úrrá
legyen rajta. Ujjait összekulcsolta, és addig szorította, míg
az ízületei elfehéredtek. - Első látásra úgy tűnik, nagyon
kiborultak, amikor nem találták a kazettákat, és
elhatározták, hogy mindent feltúrnak, amíg meg nem
találják őket. - Julia lábával félrekotort néhány törött
cserepet. - De nem sikerült nekik.
A düh és a félelem fémes íze, amit a torkában érzett, arra
késztette Pault, hogy nekirontson Juliának. Szeme kék
lángokat lövellt, amitől Julia egy lépést hátrált, aztán
megkeményítette a gerincét.
- Más nem jut az eszedbe? - kérdezte Paul.
- Ez az egyetlen magyarázat - felelte Julia. - Nem ismerek
senkit, aki személyes ellenszenvből ilyet tenne.
Paul megrázta a fejét, és próbált nem törődni a zsigereit
facsaró érzéssel, amikor a felhasított párnára nézett. És ha
Juliát találta volna így - megkéselve, lemészárolva, a padlóra
lökve? Amikor újra meg tudott szólalni, a hangja hideg volt,
mint a vas.
- Tehát a kazetták biztonságban vannak, és ennyi?
- Nem, nem ennyi. - Julia széthúzta összekulcsolt ujjait, és
mintha eddig csak ez tartotta volna vissza, most kitört
belőle az elfojtott düh. - Brandon szobájába is bementek, és
feltúrták a holmiját. - Most nem félretolta a törmeléket,
hanem belerúgott. Szeme olyan színű lett, mint a kitartó,
szélfútta esőt kibocsátó viharfelhőké. - Senki, senki sem
férkőzhet ilyen közel a fiamhoz. Ha megtudom, ki tette ezt,
megfizet érte.
Paulnak jobban tetszett ez a kitörés, mint a hideg
önfegyelem, de ezzel még korántsem volt elégedett.
- Azt mondtad, szólsz nekem, ha baj van.
- Ezzel megbirkózom.
- A fenét! - Paul egy gyors mozdulattal megragadta Julia
karját, és jól megrázta, Mielőtt tiltakozni kezdene. - Ha
valakinek ennyire fáj a foga azokra a kazettákra, akkor
legközelebb téged fog elkapni! Az isten szerelmére, Julia, ér
ennyit az egész?! Megér ennyit egy könyv, néhány hét a
bestseller listán, egy ötperces tévészereplés?!
Julia ugyanilyen dühösen rántotta ki magát, és
dörzsölgetni kezdte a karját, ahol Paul ujjai belemélyedtek.
A közben felélénkült széltől az esőcseppek most türelmetlen
ujjakként doboltak az ablaküvegen.
- Tudod, hogy ennél többről van szó. Ha valakinek, akkor
neked tudnod kell. Valami értéket akarok létrehozni. Amit
Eve-ről írok, az gazdagabb, megrendítőbb, erőteljesebb lesz
minden kitalált történetnél.
- És ha itthon lettél volna, amikor betörtek?
- Ha itthon lettem volna, akkor nem törnek be - vágott
vissza Julia. - Nyilvánvaló, hogy megvárták, amíg elmegyek.
Gondolkozz logikusan.

- A francba a logikával! Én nem kockáztatom a

biztonságodat.
- Te nem…
- Nem, úgy éljek, hogy nem. - Paulban felforrósodott a
harag, miközben félrelökött egy asztalt. Újabb üvegek törtek
össze, mint az esőre válaszoló mennydörgés.
- Azt várod, hogy ezt ölbe tett kézzel nézzem? Bárki jött
is ide, nemcsak úgy keresgélte a kazettákat, hanem
kétségbeesetten kutatott utánuk. - Felkapott egy széttépett
párnát, és Juliához vágta.
- Nézd meg ezt! Nézd meg, a francba! Ezt veled is
megtehette volna.
Juliának ez egy pillanatig sem fordult meg a fejében, és
most haragudott Paulra, amiért ilyen élénken veti tette elé a
képet. Legyűrte a borzongást, és hagyta, hogy a párna a
padlóra essen. - Én nem egy berendezési tárgy vagyok,
Paul, és nem a te dolgod, hogy eldöntsd, mit tegyek. Attól,
hogy együtt töltöttünk egy délutánt az ágyban, még nem
vagy felelős értem.
Paul lassan megfogta a lány blézerének hajtókáját. A
harag és a félelem vékony pengéje gyorsan és mélyen
hasított bele.
- Ez több volt, mint egy délután az ágyban, de ez egy
másik probléma, amivel meg kell majd birkóznod. Most arról
van szó, hogy egy átkozott könyv miatt kerültél veszélybe.
- Ha valaha is szándékomban lett volna visszalépni ettől
a munkától, akkor éppen ettől nem gondolnám meg
magam. Nem fogok megfutamodni egy ilyen
megfélemlítéstől.
- Helyes - mondta Eve az ajtóból. Haja nedves volt, ahogy
a kasmírpulóver is, a melyet Travers telefonja után
kapkodva magára húzott. Nagyon sápadtan lépett be a
házba, a hangja azonban erős és kiegyensúlyozott volt. -
Úgy tűnik, valakire nagyon ráijesztettünk, Julia.
- Mi a fene ütött beléd? - Paul olyan dühvel támadt Eve-
re, ahogy még soha. - Te ezt valójában élvezed? Kéjes
elégtételt okoz a gondolat, hogy valaki mindezt miattad
csinálja? Mi lett belőled, Eve, hogy a hiúságod, ez a
halhatatlanságra tett kísérlet már mindent megér neked?
Eve nagyon óvatosan leült egy szétvert kanapé karfájára,
előhúzott egy cigarettát és rágyújtott. Különös, gondolta,
eddig biztos volt benne, hogy Victor az egyetlen férfi, aki
meg tudja bántani. Mennyivel élesebb, mennyivel mélyebb
ez a fájdalom, ha az okozza, akit a fiának tekint.
- Hogy élvezem-e? - szólalt meg lassan Eve. - Élvezem-e,
ha a tulajdonomat tönkre teszik, vagy ha a vendégem
magánszférájába betörnek? - Sóhajtva fújta ki a füstöt.
- Nem. Élvezem-e a tudatot, hogy valaki annyira fél attól,
amit esetleg a világ elé tárok, hogy még egy ilyen őrült és
hiábavaló lépésre is képes? Igen, ezt, isten bizony, élvezem.
- Ez nem csak téged érint.
- Juliára és Brandonra vigyázni fogunk. - Eve hanyagul a
padló kőlapjára szórta a hamut. Szívének minden
dobbanására döngő fájdalom hasított a fejébe. - Travers
éppen a vendégszobákat készíti elő a főépületben. Julia,
mindkettőjüket örömmel látjuk, ameddig ott akarnak
maradni, de vissza is költözhetnek ide, ha újra lakhatóvá
tettük a házat. - Most felnézett, és gondosan ügyelve arra,
hogy a tekintete és a hangja semleges maradjon,
hozzátette: - Vagy, ha akarja, természetesen az egész
munkát abbahagyhatja.
Julia önmaga számára is váratlan szolidaritással állt Eve
mellé.
- Nincs szándékomban abbahagyni a munkát, és magát
sem akarom itt hagyni.
- A tisztesség - mondta mosolyogva Eve - irigylésre méltó
tulajdonság.
- De az őrült konokság nem az - replikázott Paul.
Tekintetével Julia felé vágott. - Nyilvánvaló, hogy egyikőtök
sem akarja vagy igényli a segítségemet.
Amikor Paul kiviharzott a házból, Eve merev tartással
felkelt. Csendben figyelte, ahogy Julia a férfi után néz.
- Férfigőg - mormolta, miközben odament Juliához, hogy
átkarolja a vállát. - A férfigőg egy hatalmas és törékeny
dolog. Én mindig egy óriási, vékony üvegből készült
péniszként látom magam előtt.
Julia háborgó érzései ellenére elnevette magát.
- Így már jobb - mondta Eve, és lehajolt egy törött váza
egyik darabjáért, hogy azt használja hamutartónak. - Vissza
fog jönni, drágám. Most dúl-fúl, ahogy csak tud, de túl
erősen bekapta a horgot ahhoz, hogy a zsinórt feltekerve
vissza ne lehetne húzni. - Mosolyogva lerázta a hamut,
aztán vállat vont, és a cigarettát a porcelándarabbal együtt
a kőre lökte. - Azt hiszi, nem látom, hogy együtt voltak?
- Én igazán nem hiszem, hogy…
- Ne higgye. - Eve-nek egy kis friss levegőre volt
szüksége, ezért a nyitott ajtóhoz ment. Szerette az esőt,
szerette, ahogy hűvösen az arcára hullik. Már eljutott odáig,
hogy értékelje az élet apró szépségeit. - Azonnal láttam, mi
történt maguk között. És azt is, hogy maga csendesen,
minden erőfeszítés nélkül elvette tőlem az első helyet Paul
szívében.
 - Paul dühös volt - kezdte Julia. Hirtelen tudatosult benne,
hogy a fejében lüktet a fájdalom, ezért kihúzta a hajtűket a
hajából.
- Igen, és joggal volt dühös - mondta Eve, mert én magát
nehéz, sőt talán veszélyes helyzetbe sodortam.
- Jaj, jöjjön már be az esőből! Meg fog fázni. - Juliát
felingerelte Eve derült pillantása. - Egyébként a magam ura
vagyok.
- Ez így helyes. - Eve készségesen visszalépett a házba.
Megkönnyebbült a fiatalság látványától. Fiatalság, bátorság
és tűz. - Az embernek akkor is a maga urának kell lennie, ha
egy férfihoz tartozik. Bármennyire szereti is, vagy
megszereti idővel, akkor is ragaszkodjon önmagához. - A
fájdalom most olyan gyorsan és élesen lobbant fel, hogy
Eve felkiáltott, és keze tövét a bal szeme fölé szorította.
- Mi az? - Julia azonnal ott termett mellette, és felfogta,
hogy össze ne essen. Száján kicsúszott egy káromkodás, és
félig cipelve, odavezette Eve-et a kanapé maradványaihoz.
- Maga rosszul van. Hívok orvost.
- Ne, nem kell - tiltakozott Eve, és mielőtt Julia a
telefonhoz ugorhatott volna, megfogta a kezét.
- Csak a stressztől, a túl sok munkától és az ijedtség
utóhatásától van. Vagy akármitől. Gyakran fáj a fejem. -
Majdnem elmosolyodott azon, hogy ilyen sötét dolgokkal
próbálja szépíteni a helyzetet.
- Hozna egy pohár vizet?
- Persze. Egy pillanat, és itt vagyok.
Miközben Julia kiment a konyhába, hogy keressen egy
épen maradt poharat, Eve benyúlt a vászontáskájába a
tablettáiért. A fájdalom egyre gyakrabban jelentkezik -
ahogy az orvosok előre megmondták. És egyre
gyötrelmesebb - ez a jóslat is beigazolódott. Kirázott a
fiolából két tablettát, aztán erővel kényszeri tette magát,
hogy az egyiket visszategye. Nem fog engedni a ki
sértésnek, hogy megduplázza az adagot. Még nem. Mire
Julia visszajött a vízzel, Eve eltette a fiolát, és a tenyerén
tartotta az egyetlen tablettát.
Julia egy nedves rongyot is hozott - mintha Brandont
ápolná, és megtörölgette vele Eve homlokát, miközben az
asszony bevette a gyógyszert.
- Köszönöm. Nagyon megnyugtató az érintése.
- Lazítson, amíg jobban lesz. - Honnan támadt benne
hirtelen ez a gyengédség? Ezen tűnődött Julia, miközben
türelmesen igyekezett csillapítani a fájdalmat.
Elmosolyodott, amikor Eve odanyúlt, hogy megfogja a kezét.
Valahol útközben barátság szövődött köztük, az a fajta női
szövetség, amit bizonyára egy férfi nem tud megérteni.
- Maga vigaszt jelent nekem, Julia. Több tekintetben is.
A fájdalom már szinte elviselhető volt, Eve mégis csukott
szemmel ült, hagyva, hogy a hozzáértő, hűvös érintés
csillapítsa. - Nagyon sajnálom, hogy az útjaink ilyen későn
futottak össze. Elfecsérelt idő. Emlékszik rá, amikor azt
mondtam, hogy ez az egyetlen, amit igazán bánok?
- Én szeretem azt hinni, hogy nincs elfecsérelt idő, hogy a
dolgok mindig akkor történnek, amikor történniük kell.
- Remélem, igaza van. - Eve megint hallgatott,
átgondolva, miket kell még tennie. - Intézkedtem, hogy Lyle
egyenesen a főépületbe vigye Brandont. Gondoltam, maga
is inkább így akarja.
- Igen, köszönöm.
- Ez kevés ahhoz, hogy kárpótoljam, amiért így felborult
az élete. - Eve már erősebb és magabiztosabb volt. Újra
kinyitotta a szemét. - Megnézte a kazettákat, ugye?
- Igen, megvannak. Eve csak bólintott.
- A hét végén utazom Georgiába. Amikor visszajövök,
együtt befejezzük a munkát.

- Még meg kell csinálnom néhány interjút.

- Lesz rá idő. - Erről ő, Eve fog gondoskodni. - Amíg távol
leszek, szeretném, ha nem aggódna emiatt.
Julia pillantásával körbepásztázta a szobát.
 - Ezt nem könnyű megállni.
- Semmi oka rá. Tudom, ki tette. Julia megdermedt,
hátrább lépett.
- Tudja?! Akkor…
- Csak meg kellett kérdeznem a kapuőrt. - Eve
gyógyultan kelt fel, és Julia vállára tette a kezét.
- Bízzon bennem. Majd kézbe veszem ezt az ügyet.
Drake eszeveszett sietséggel hajigálta be a ruháit egy
bőröndbe. A szépen kimosott és összehajtogatott ingeket a
cipők, övek és gyűrött nadrágok közé gyömöszölte.
El kell tűnnie, méghozzá gyorsan. Mivel a Santa Anita-i
kétségbeesett fogadások és a vesztéssorozat után már
ötezer dohárja sem maradt, és az alku lehetőségét jelentő
kazettákat sem tudta megszerezni, nem mer Delrickio
szeme elé kerülni. Ezért elmegy valahová, ahol Delrickio
nem találja meg.
Talán Argentinába, vagy Japánba. Skótkockás zokniját a
fürdőnadrágjára dobta. Talán jobb lenne, ha előbb egy ideig
Omahában dekkolna. Ki a fene keresné Drake Morrisont
Omahában?
Az anyja már nem vonszolhatja ki az istálló mögé, hogy
megverje. Nem kényszerítheti, hogy a gyülekezetbe járjon,
vagy hogy testének és lelkének megtisztulása érdekében
kenyéren és vízen éljen.
Néhány hetet a farmon tölthetne, amíg összeszedi
magát. Talán még pár ezer dollárt is kicsalhatna az
öreglányból. Isten a tudója, hogy az anyja éppen eleget
szedett ki belőle - elvette az Eve által küldött pénzt, és a
farmra vagy az egyházra pazarolta.
Ő is érdemel valamit, nem igaz? Az anyjától. Eve-től.
Elvégre ő az egyetlen gyerek a családban. Nem az őrült Ada
mellett töltötte-e élete első felét, a másodikat pedig azzal,
hogy Eve-nek dolgozott?
Ők ketten tartoznak neki.
- Drake.
 Drake keze tele volt zoknikkal és selyem alsóneműkkel.
Most mindez a padlóra hullott, amikor Eve besétált a
szobába.
- Hogy tudtál-- A kérdés félbemaradt, amikor Eve
felemelte és megcsörgette a kulcsokat. - Ninára szoktad
bízni a virágok locsolását, amikor elutazol - mondta zsebébe
csúsztatva a kulcsokat, merészen várva Drake reagálását,
aztán leült az ágyra.
- Útra készülsz?
- Egy kis dolgom akadt.
- Hirtelen. - Eve szemöldöke felszökött, ahogy
végignézett az eszeveszett csomagolás nyomain. - Így nem
bánunk egy ötezer dolláros öltönnyel.
Drake a fogát csikorgatta, annyira viszketett a combja.
- Ha odaérek, úgyis mindent ki kell vasaltatnom.
- Hova oda, drágám?
- New Yorkba - felelte Drake egyfajta sugallatra. - Te vagy
a kedvenc ügyfelem, Eve, de nem az egyetlen. Le kell
zsíroznom néhány részletet egy televíziós szerződéssel
kapcsolatban.
Eve félrehajtott fejjel vizsgálgatta Drake-et.
- Ez a gyenge hazugság arra vall, hogy nagyon zaklatott
lehetsz. A legjobb, vagy talán az egyetlen képességed az,
hogy teljes őszinteséggel tudsz hazudni.
Drake felháborodással próbálkozott, de a pánik átütött
rajta.
- Figyelj, Eve, sajnálom, hogy nem tudtalak beavatni a
dologba, de vannak olyan kötelezettségeim is, amelyek nem
veled kapcsolatosak.
- Akkor most kiborítjuk a bilit, jó? - Eve hangja kedves
volt. Az arckifejezése nem. - Tudom, hogy ma délelőtt
betörtél a vendégházba.
- Betörtem?! - Drake arcát elöntötte a veríték. Nevetése
inkább károgásnak hangzott. - Mi a fenének tennék ilyesmit?
- Pontosan ezt akarom kérdezni. Semmi kétségem afelől,
hogy korábban is te törtél be, és loptál el onnan dolgokat.
Kimondhatatlanul csalódott vagyok, Drake, amiért kevés
megmaradt vérrokonaim egyike szükségét érezte, hogy
meglopjon.
- Ezt kikérem magamnak! - Drake lecsapta a bőrönd
fedelét. Önkéntelenül vakarni kezdte a combját.
- Nézz körül, Eve! Úgy néz ki a környezetem, mintha arra
lenne szükségem, hogy ellopjak tőled néhány bigyót?
- Igen. Ha valaki ragaszkodik hozzá, hogy nagyobb lábon
éljen, mint amit megengedhet magának, akkor nem riad
vissza a lopástól. - Eve fáradt sóhajjal rágyújtott. - Megint
valami szerencsejáték?
- Megmondtam neked, hogy azzal végeztem - felelte
Drake majdhogynem felháborodott hangon.
Eve a mennyezet felé fújta a füstöt, aztán a pillantása
visszatért hozzá.
- Hazudsz, Drake. És ha nem akarod, hogy elmondjam a
rendőrségnek a gyanúimat, akkor ebben a pillanatban
abbahagyod a hazudozást. Mennyi az adósságod?
Drake úgy omlott össze, mint a kártyavár egy gyerek
leheletétől.
- Nyolcvanháromezer és a kamatok. Eve szája
elkeskenyedett.
- Hülye. És kinek tartozol?
Drake megtörölte a száját a kézfejével.
- Delrickiónak.
Eve felugrott, felkapott egy cipőt az ágyról és
hozzávágta. Drake vinnyogva kapta arca elé a kezét.
- Te átkozott, nyálas hülye! Megmondtam neked,
figyelmeztettelek! Tizenöt évvel ezelőtt én húztalak ki a
slamasztikából. Aztán tíz éve megint.
- Rossz szériám volt.
- Te idióta! Soha életedben nem nyertél. Delrickio!
Jóságos ég! Ő az ilyen kis siró-pityogókat megeszi reggelire!
- Eve őrjöngött. A szőnyegre hajította a cigarettát, eltaposta,
aztán megragadta az inget Drake mellén. - A kazettákat
kerested, hogy odaadd neki, mi?! Te rohadt áruló, ezzel
akartad betömni a száját, hogy mentsd a saját bőrödet!
- Meg fog ölni - hebegte Drake, miközben könnyezett a
szeme és folyt az orra. - Megteszi, Eve. Az egyik gorillájával
már megveretett. Meg akarja hallgatni a kazettákat, ennyi
az egész. Nem gondoltam, hogy ezzel ártok, ő meg talán
elengedi az adósságom egy részét. Én csak…
Eve olyan erővel ütötte meg, hogy a feje hátracsuklott.
- Szedd össze magad! Szánalmas vagy.
Elengedte a fiút, és fel-alá járkált a szobában. Drake
előhúzott egy zsebkendőt, és megtörölgette az arcát.
- Bepánikoltam. Úristen, Eve, te nem tudod, milyen azzal
a tudattal élni, hogy mit tehet velem. És mindez rohadt
nyolcvanezer dollár miatt.
- Történetesen nem rendelkezel azzal a rohadt
nyolcvanezerrel - jegyezte meg Eve. Most már
nyugodtabban fordult vissza hozzá: - Elárultál, Drake.
Visszaéltél a bizalmammal, a szeretetemmel. Tudom, hogy
vacak gyerekkorod volt, de ez nem mentség, amiért az ellen
fordultál, aki esélyt próbált adni neked.
- Nagyon félek. - Drake megint sírni kezdett. - Ha két nap
múlva nem adom oda neki a pénzt, akkor kinyír. Tudom.
- És a kazetták pótolták volna a hiányzó összeget. Kár,
drágám, de nincs több dobásod.
- Nem kell, hogy a pénz valódi legyen. - Drake nagy
nehezen feltápászkodott. - Hamisíthatunk is, aztán túladunk
rajta.
- Így majd később fog kinyírni, amiért átverted. A csalás
mindig kiderül, Drake. Hidd el nekem.
Miközben Drake azon az igazságon rágódott, amit Eve az
imént mondott, tekintete ide-oda röpködött a szobában,
nem mert megállapodni sehol.
- El fogok menni. Elmenekülök az országból.
- Itt maradsz, és férfi módra szembenézel a dolgokkal.
Szánalmas kis életedben most az egyszer vállalod a
következményeket.
 - Halott leszek - mondta Drake remegő szájjal.
Eve kinyitotta a táskáját, és kivett belőle egy
csekkfüzetet. Felkészülten jött ide, de ez nem csökkentette
a dühét és a szomorúságát.
- Itt van százezer - mondta, miközben leült és kiállította a
csekket. - Ennek fedeznie kell az adósságodat és a
kamatokat.
- Ó! Istenem, Eve! - Drake Eve lábához borult, arcát a
térdébe temette. - Nem is tudom, mit mondjak.
- Ne mondj semmit, csak hallgass meg. Fogod ezt a
csekket, és egyetlen pennyt sem költesz játékra, hanem
átadod a pénzt Delrickiónak.
- Igen. - Drake nedves arcát átformálta az öröm. Úgy
ragyogott, mint egy megtért szenté. - Esküszöm.
- És ez lesz az utolsó tranzakciód azzal az emberrel. Ha
még egyszer megtudom, hogy vele üzletelsz, akkor én
magam öllek meg, méghozzá úgy, hogy azért még Delrickio
is tisztelni és csodálni fog.
Drake olyan lelkesen bólogatott, hogy a feje szinte ugrált
a nyakán. Bármit megígért volna, mindent a világon, és
komolyan is gondolta volna, egy ideig legalábbis, csak hogy
megmeneküljön.
- Azt tanácsolnám neked, hogy kezeltesd a
szenvedélybetegségedet.
- Ez már nem gond. Túl vagyok rajta. Esküszöm.
- Ahogy már korábban is esküdöztél, de ez a te dolgod. -
Eve undorral tolta félre Drake-et, és felkelt. A nővére
gyereke iránti hajdani szeretet és reménység elszállt. Eve
tudta, hogy örökre. Az undor és a harag helyébe egyszer
talán a szánalom lép. De semmi több.
- Engem igazából egy cseppet sem érdekel, ha
eltékozolod az életedet, Drake. Utoljára mentettelek meg. Ki
vagy rúgva.
- Eve, ezt nem mondhatod komolyan. - Drake
feltápászkodott, és felöltötte legbájosabb mosolyát.
 - Elszúrtam, beismerem. Butaságot csináltam, de ez
többé nem fordul elő.
- Elszúrtad? - Eve szinte jókedvűen dobolt ujjaival a
táskáján. - Milyen találó kifejezés. Annyi minden belefér.
Betörtél a házamba, megloptál, tönkretettél dolgokat,
amiket szerettem, és betörtél annak a nőnek a
magánterületére, akit én nem csupán szeretek, de tisztelek
és csodálok is, és aki a vendégem. - Felemelte a kezét,
mielőtt Drake megszólalhatott volna.
- Nem azt mondom neked, hogy ebben a városban soha
többé nem dolgozhatsz. Ez túlságosan melodramatikus és
klisészerű lenne, de nálam többé nem dolgozol.
Drake megkönnyebbülése és öröme elszállt. A kioktatás
még csak rendben lett volna, néhány fenyegetést el tudna
viselni, de ez a büntetés rosszabb és véglegesebb, mint az a
néhány suhintás, amit derékszíjjal kapott annak idején az
istálló mögött. Átkozott legyen, ha még egyszer hagyja,
hogy egy nő elpáholja.
- Nincs jogod így bánni velem, félrelökni, mint egy senkit.
- Minden jogom megvan hozzá, hogy elbocsássak egy
alkalmazottat, akit alkalmatlannak tartok.
- Azért hasznomat is vetted.
Erre a kis arcátlanságra Eve felvonta a szemöldökét.
- Akkor a mérleg egyensúlyba került. Ezen a csekken van
minden pénz, amit tőlem látni fogsz. Tekintsd az
örökségednek.
- Ezt nem teheted! - Drake megragadta Eve karját, hogy
ne tudjon elmenni. - Én vagyok az egyetlen vérrokonod!
Nem tagadhatsz ki!
- Biztos lehetsz benne, hogy megtehetem. Én minden
fityingért, amim van, megdolgoztam, de te ezt valószínűleg
úgysem érted meg. Amim van, azé lesz, akit erre én
kijelölök. - Eve kirántotta a karját.
- Én nem díjazom az árulást, Drake, de ebben az esetben
nem is büntetem. Egyszerűen visszaadtam az életedet.
Kezdj vele valamit.
 Eve elindult, lement a lépcsőn. Drake utána rohant.
- Nem fogsz mindent arra a szemét Winthropra hagyni!
Én leszek az első, akivel majd a pokolban találkozol!
A lépcső alján Eve visszafordult. A tekintetétől Drake
megdermedt lépés közben.
- Minden bizonnyal ott fogunk találkozni. De addig nincs
több dolgunk egymással.
Ez nem történhet meg. Drake leült a lépcsőre, és két
kezébe fogta a fejét, miközben az ajtó becsapódott. Ez
elképzelhetetlen. Majd megérteti Eve-vel, hogy őt tetves
száz lepedővel nem lehet kifizetni.
A főépület nagy, szellős hálószobájában Brandon a
baldachinos ágyon ült, és figyelte, ahogy az anyja befejezi a
csomagolást.
- Hogy lehet az, hogy a nők egy hétvégére sokkal több
cuccot csomagolnak be, mint a hapsik?
- Kisfiam, ez a világegyetem egyik nagy rejtélye - felelte
Julia, és bűnös módon betett még egy blúzt a ruhák közé.
Tényleg nem bánt, hogy nem jöhetsz velem Londonba?
- Frászt. Nekem sokkal jobb lesz McKennáéknál, mint
neked, amikor valami öreg színésszel fogsz beszélgetni.
Nintendójuk is van.
- Rory Winthrop ezzel nem veheti fel a versenyt. - Julia
behúzta a ruhazsák cipzárját, aztán megnézte a szatyrát,
hogy minden tisztálkodó eszköze és kozmetikuma benne
van-e. A fejét csóválta, amikor megemelte. Nincs ebben
semmi rejtély, gondolta, csak hiúság. - CeeCee bármelyik
pillanatban itt lehet. Betettük a fogkefédet?
- Igen, asszonyom. - Brandon a szemét forgatta. - Már
kétszer megnézted a táskámat.
Julia harmadszor is megnézte, így nem láthatta Brandon
pillantását.
- Talán még egy dzsekit kellene vinned, hátha esni fog -
mondta a gyereknek. Vagy ha Los Angelest hirtelen elsöpri a
hóvihar, az árvíz, a tornádó, a földrengés. Úristen, mi van,
ha földrengés tör ki, amíg ő nincs itt? Azzal a félelemmel és
bűntudattal nézte Brandont, ami mindig elfogta, amikor el
kellett utaznia. A gyerek könnyedén ugrált az ágyon és
dudorászott. Imádott Lakers-sapkáját mélyen a fejébe húzta.
- Hiányozni fogsz nekem, kisbabám.
Brandon összerezzent, mint minden öntudatos tízéves,
ha kisbabának nevezik.
Még az a jó, hogy nem mások előtt történt.
- Én jól megleszek, nyugi. Nem kell izgulnod.
- De izgulok. Ez a dolgom. - Julia odament, hogy
megölelje, és örült, amikor a gyerek szorosan átfogta a
karjával. - Kedden már itthon leszek.
- Hozol nekem valamit?
Julia hátradöntötte a gyerek fejét.
- Lehet, hogy hozok. - Arcának mindkét felét megpuszilta.
- Ne nőj túl sokat, amíg elleszek.
Brandon elvigyorodott.
- Lehet, hogy növök.
- Én akkor is nagyobb leszek. Gyere, hurcolkodjunk ki. -
Julia fogta az aktatáskáját, és megpróbált visszaemlékezni,
hogy az útlevelét és a jegyeket a megfelelő rekeszbe tette-
e. Aztán a szatyrot átvetette az egyik vállán, a ruhazsákot
pedig a másikon. Brandon felemelte alaposan megtömött
sporttáskáját. Minden benne volt, ami egy mai fiúnak kell,
ha néhány napot a barátainál akar tölteni.
Egyiküknek sem jutott eszébe, hogy felcsöngesse a
személyzetet és levitesse a csomagjait.
- Minden este felhívlak, hétkor, ahogy szoktuk.
Közvetlenül vacsora után. A hotel címét és telefonszámát
már betettem a táskádba.
- Tudom, mami.
Julia érzékelte a türelmetlenséget Brandon hangjában, de
fel se vette. Egy anyának joga van aggodalmaskodni.
- Bármikor felhívhatsz, ha szükséged van rám. Ha nem
vagyok a szobámban, akkor a recepción átveszik az
üzenetet.
 - Tudom, mit kell tennem. Ez pontosan olyan, mint amikor
vidékre mész.
- Igen. - Csakhogy most egy óceán lesz köztük.
- Julia!- kiáltotta Nina végigsietve az előtéren, miközben
ők megálltak a lépcső aljánál. - Nem kellett volna mindezt
maguknak cipelniük.
- Már megszoktam. Tényleg.
- Akkor jó. - Nina már le is húzta a ruhazsákot Julia
válláról, és letette. - Szólok Lyle-nak, hogy rakja be a
holmiját a limuzinba.

- Nagyon köszönöm. Tudja, nem is lenne olyan fontos,

hogy Lyle vigyen ki a reptérre. - Julia libabőrös lett a
gondolattól. - Én egyedül is…
- Maga Miss B. vendége - mondta Nina kimérten, és az ő
ügyében megy Londonba. - Ezzel tökéletesen elintézettnek
tekintette a dolgot. Rámosolygott Brandonra: - Az
elkövetkező napokban itt szörnyen csendes és unalmas lesz
minden, de biztos vagyok benne, hogy te remekül fogod
érezni magad McKennáéknál.
- Ők nagyon helyesek - mondta Brandon, de úgy érezte,
nem lenne bölcs dolog hozzátenni, hogy Dustin McKenna
megígérte, megtanítja, hogyan lehet durva hangokat
kicsalogatni a hónaljából. A nők úgysem értik meg az
ilyesmit. A csengetésre a bejárathoz rohant. - Megjöttetek? -
ordította CeeCee-nek.
- Amint látod. Mindenki a fedélzeten van, háromnapi
viháncolásra, őrjöngésre és fürdőszobai tülekedésekre
készen. Á, Miss Soloman. Köszönöm a szabadnapot.
- Megérdemli - mondta Nina szórakozott mosollyal, mert
az agya már a további tennivalókon járt.
- Egyébként is, mivel mindenki szétszaladt, most nincs itt
sok dolga. Érezd jól magad, Brandon! Szerencsés utat, Julia!
Felhívom Lyle-t, hogy álljon ide a kocsival.
- Viselkedj rendesen - mondta Julia, és előrement, hogy
egy utolsó öleléssel megropogtassa Brandon csontjait. - Ne
verekedj Dustinnal!
- Oké. - Brandon átvetette a vállán a sporttáskát. - Szia,
mami.
- Szia. - Julia az ajkába harapott, amikor a gyerek
kimasírozott a házból.
- Vigyázni fogunk rá, Julia - ígérte CeeCee.
- Tudom. - Juliának sikerült kipréselnie egy mosolyt. - Ez a
dolog könnyebbik része. - A nyitott ajtón át meglátta, hogy a
nagy fekete limuzin odaáll CeeCee Sprintje mögé. - Azt
hiszem, értem jöttek.
Miközben Julia a reptér felé tartott a ragyogó Los
Angeles-i napfényben, Eve kinyújtózott az ágyban, és a
faház tetejére hulló eső hangos dobolását hallgatta. Ma
nincs forgatás, gondolta, csak sok hosszú, lustálkodással
tölthető órák a meghitt kis vidéki házban, amit a producerek
béreltek ki a külső forgatás idejére.
Eve nem is bánta, hogy van egy szabad napja -
tekintettel a körülményekre. Megint kinyújtózott, és
dorombolni kezdett, amikor az erős, széles tenyerű férfikéz
végigsimított a testén.
- Nem úgy néz ki, mintha egyhamar elállna az eső -
jegyezte meg Peter, és odébb csúszott, hogy Eveet a saját
teste fölé tudja gördíteni. Elképedt és izgalomba jött attól,
hogy milyen jól néz ki Eve reggel. A gondos smink nélkül
persze öregebbnek látszik, de csontozata, szeme, sápadt
bőre mellett nincs jelentősége a korának. - Ha így fog esni,
akkor lehet, hogy az egész napot idebenn töltjük.
Eve érezte, hogy a férfi keményen és forrón nyomódik
hozzá, ezért feljebb csúszott, aztán ismét lefelé, hogy
magába fogadja.
- Azt hiszem, el tudjuk foglalni magunkat.
- Igen. - Peter megmarkolta Eve csípőjét, és felgyorsította
ringatózó mozgását.
- Ebben biztos vagyok.
Az asszony ívben hátrahajolt és visszahullott, hogy teste
felfoghassa a gyönyör finom lökéshullámait. Igaza volt,
amikor kinézte Peterből az izgalmas szeretőt. Peter fiatal,
erős, energikus, és az ösztöneivel ugyanúgy tudja, mi kell
egy nőnek, mint azt, hogy mi kell neki magának Eve
értékelte a szexuálisan adakozó férfiakat. Az már csak hab
volt a tortán, hogy mire eljutott az utolsó lépésig, addig,
hogy az ágyába invitálja a férfit, meg is kedvelte őt.
És az ágyban… Vajon melyik vele egyidős nőnek ne
okozna örömet, hogy ennyire fel tud izgatni egy férfit, aki
még negyven sincs? Eve érezte, hogy Peter teljesen
feloldódott benne - szaggatott ütemű légzése, a mellkasán
csillogó veríték és a testét megrázó kis remegések jelezték,
hogy rohamosan közeledik a csúcshoz.
Eve mosolyogva, fejét hátravetve, keményen
meglovagolta a férfit, és átugratott vele a gyönyör
szakadékán.
- Jézusom! - Peter kimerülten hanyatlott vissza az ágyra.
A szíve úgy dübörgött, mint egy légkalapács. Voltak más
női, fiatalabbak, de ilyen profi egy sem. - Szenzációs vagy.
Eve kilibbent az ágyból, hogy felkapjon egy köntöst a
székről.
- Te pedig jó vagy. Nagyon jó. Ha szerencséd van, te is
lehetsz szenzációs, mire annyi idős leszel, mint én.
- Szívem, ha ezt sokáig így csinálom, akkor közel sem
leszek annyi idős, mint te. - Peter úgy nyújtózott ki, mint egy
hosszú, sovány kandúr. - Rövid és boldog életem lenne.
Eve nevetett, elégedett volt Peterrel. Odament a
toalettasztalhoz, hogy végighúzzon egy kefét a haján. Peter-
sok más fiatalabb férfitól eltérően- nem érzi kötelességének,
hogy tapintatosan hallgasson az ő koráról. Nem hazugságok
és hízelgések közepette élvezi a szexet. Eve már rájött,
hogy amit Peter Jackson mond, azt úgy is gondolja.
- Elmesélnéd, hogy eddig milyen volt ez a rövid és boldog
élet?
- Azt csinálom, amit szeretek. - Peter a feje alá tette a
karját. - Azt hiszem, úgy tizenhat éves koromtól kezdve
színész akartam lenni, a középiskolai színielőadásokon
kaptam rá. A főiskolán a színjátszást választottam, amivel
összetörtem az anyám szívét. Ő azt akarta, hogy orvos
legyek.
Eve pillantása a tükörben találkozott Peterével, aztán
lustán végigvándorolt a férfi testén.
- Hát, a kezed megvan hozzá. Peter elmosolyodott.
- Igen, de nem bírom a vért. És a golfban béna vagyok.
Eve kedvtelve hallgatta, közben letette a hajkefét, és
krémet kezdett paskolni a szeme alá. Az eső zaja, a férfi
hangja megnyugtatta.
- Tehát az orvosi pályát sutba dobva, Hollywoodba jöttél.
- Huszonkét éves koromban. Egy kicsit éheztem, aztán
bejött néhány reklámfilm. - Peter érezte, hogy kezd
visszatérni az ereje, ezért felkönyökölt az ágyon. - Láttál
valaha az áfonyás Granola reklámban?
Eve pillantása a tükörben találkozott a férfi nevető
szemével.
- Attól tartok, ezt elszalasztottam.
Peter elvett egy cigarettát az éjjeliszekrényről.
- Pedig nagyot alakítottam benne. Keményen, stílusosan,
szenvedélyesen. És ez még csak a kezdet volt.
Eve odament az ágyhoz, hogy beleszippantson a
cigarettájába.
- Gondoskodom róla, hogy a szakács azonnal felvegye az
étlapra.
- Az igazat megvallva, olyan íze van, mintha az erdő
földjéből ástam volna ki valamit. Ha már a kajáról van szó,
elkészítsem a reggelit?
- Te?
- Hát persze. - Peter kivette a cigarettát Eve ujjai közül,
és a szájába vette.
- Mielőtt betörtem a szappanopera-iparba, második
műszakban gyorséttermi szakácsként jeleskedtem.
- Tehát szalonnás tojást akarsz nekem készíteni?
- Azt is lehet, ha ezzel érdekeltté tehetlek.
 Eve óvatosan szippantott még egyet a cigarettából.
Észrevette, hogy a férfi kezd egy kicsit beleszeretni. Ez
kellemes, hízelgő, és más körülmények között talán hagyná
is, de most csak egy gyors, egyszerű kapcsolatba mehet
bele.
- Azt hiszem, már kimutattam, hogy érdekelt vagyok.
- De…
Eve ajkai könnyedén súrolták Peterét.
- De-- mondta ő is, aztán nem szólt többet.
Peter rájött, hogy nehezebben tudja elfogadni az Eve
által hallgatólagosan megszabott határokat, mint előzőleg
gondolta. Ezt most nehéznek és meglepőnek találta.
- Azt hiszem, nem is olyan rossz dolog néhány napot
Georgiában tölteni. Eve hálásan újból megcsókolta.
- Remek dolog. Mindkettőnknek. Mi lesz a reggelivel?
- Tudod mit? - Peter előrehajolt, hogy megcsókolja Eve
vállát, nemcsak a bőre illatát és textúráját, de az erejét is
élvezve. - Zuhanyozzunk le, aztán nézheted, ahogy főzök. A
délután eltöltésére pedig van egy ragyogó ötletem.
- Tényleg?
- Igen. - Peter könnyedén megcirógatta és mosolygott. -
Elmehetnénk moziba.
- Moziba?
- Biztosan hallottál már a moziról. Az egy olyan hely, ahol
az emberek leülnek, és nézik, ahogy egyesek mások bőrébe
bújnak. Mit szólsz hozzá, Eve? Beugorhatnánk egy délutáni
filmre, és ehetnénk egy kis pattogatott kukoricát.
Eve egy pillanatig gondolkodott, aztán mulatságosnak
találta a dolgot. - Hát jó.
Savoy-beli szobájában Julia levette a cipőjét, és rálépett a
süppedő szőnyegpadlóra. Kicsi, elegáns, ízlésesen
berendezett lakosztályt kapott. A londiner olyan aggályosan
udvarias volt hogy miután felhozta a csomagjait, szinte
bocsánatkérően várta a borravalót.
Julia az ablakhoz ment, hogy megnézze a folyót, és az
utazás fáradtsága egy kissé felengedjen a testében. Az
idegeinek hosszabb időre lesz szükségük. Los Angelestől
New Yorkig nem volt olyan gyötrelmes a repülés, de a
Kennedy reptértől a Heathrow-ig - az Atlanti-óceán fölött
töltött hosszú órák -, az maga volt a pokol.
Azért valahogy túlélte, és most itt van, Angliában.
Örömmel ismételgette magában: Julia Summers a Savoy-
ban szállt meg!
Még mindig nem ocsúdott fel a meglepetésből, hogy
megengedhet magának ekkora fényűzést. Ez a meglepetés
azonban kellemesen érintette, mert arra utalt, hogy még
nem felejtette el, milyen gürcölni, kapaszkodni, nélkülözni.
Ezen a márciusi estén rákacsintottak a város fényei. A
bársonyos sötétség, a homályos holdsarló, az árnyékok a
vízen azt az érzést keltették benne, mintha valaki másnak
az álmaiban járna. Itt olyan barátságos, olyan ragyogóan
nyugodt minden. Julia nagyot ásított, és elfordult az
ablaktól, a fényektől. A kalandok várhatnak reggelig.
Csak azt csomagolta ki, ami éjszakára kell. Húsz percen
belül már saját álmainak mélyén járt.
Reggel Knightsbridge-ben kiszállt a taxiból és fizetett.
Tudta, hogy túl sok borravalót adott, de abban is ugyanilyen
biztos volt, hogy sohasem fogja megtanulni a brit pénz
fortélyait. Nem felejtett el nyugtát kérni - mert a könyvelője
mindig dührohamot kap, amikor meglátja, hogyan kezeli a
pénzügyeit -, aztán a pap irt hanyagul zsebre vágta.
A ház pontosan olyan volt, amilyennek elképzelte. A
hatalmas, vörös téglás viktoriánus épületet óriási, göcsörtös
fák vették körül. Julia elképzelte, milyen csodálatos árnyékot
adhatnak nyáron, de a szél most úgy zörgette csupasz
ágaikat, mintha valami furcsán megindító dickensi muzsika
szólna.
A kéményekből vaskos, szürke gomolyagban tört elő a
füst, Aztán gyorsan a palaszínű égbe emelkedett. Autók
süvítettek el mögötte, képzeletében mégis lovak patájának
kopogásával, hintók zörgésével, árusok kiáltozásával telt
meg az utca.
 Belépett a kis vaskapun, végighaladt az elsárgult téli
gyepet átszelő kavicsos úton, aztán felment a vakítóan
fehér ajtóhoz vezető szikrázóan fehér lépcsőkön.
Aktatáskáját átvette a másik kezébe. Bosszantotta, hogy a
tenyere nyirkos és hideg. Hiába is tagadná, ismerte be
magának, hogy Rory Winthropban inkább Paul apját, mint
Eve hajdani férjét látja.
Paul kilencezer kilométernyire van tőle, és nagyon
haragszik rá. Vajon mit szólna, ha tudná, hogy ő most itt
van, és nem csupán a könyv miatt, hanem azért is, hogy
elbeszélgessen az apjával? Paul nem örülne neki, ebben
Julia biztos volt, és azt kívánta, bárcsak valamilyen
egyezségre tudnának jutni.
Aztán emlékeztette magát, hogy első a munka, és
megnyomta a csengőt. Pillanatokon belül ajtót nyitott egy
szobalány. Julia belépett egy hatalmas előtérbe, amelynek
mennyezete az égbe nyúlt, végtelen padlóját járólapok
borították.
- Julia Summers vagyok - mondta. - Megbeszélésem van
Mr. Winthroppal.
- Igen, hölgyem, már várja. Kérem, fáradjon be.
A padló sakktáblaszerűen elrendezett gesztenyebarna és
elefántcsontszínű lapokból állt, a mennyezetet súlyos
rézkristályüveg csillárok ékesítették. Jobbra fejedelmi
pompával ívelt felfelé egy lépcső. Julia átadta kabátját a
várakozó szobalánynak, aztán követte őt. Elhaladtak két III.
György korabeli szék mellett, amelyek egy mahagóni asztal
két oldalán álltak. Az asztalon egy mályvával teli váza és
egy zafirkék női bőrkesztyű díszelgett.
Julia önkéntelenül Eve nappalijával hasonlította össze a
helyiséget. Ez a környezet kétségtelenül hivatalosabb,
tradicionálisabb, mint Eve szellős, napfényben úszó
szalonja, amelyből gazdagság és stílus árad. Ez a helyiség
régi gazdagságról és mély gyökerekről árulkodik.
- Helyezze magát kényelembe, Miss Summers.
Mr.Winthrop azonnal jön.
 - Köszönöm.
A szobalány szinte hangtalanul távozott, becsukva maga
mögött a vastag mahagóni ajtószárnyakat. Amikor egyedül
maradt, Julia odament a kandallóhoz, hogy áthűlt kezét a
ficánkoló lángok felé tartsa. A füst kellemes almafaillata
hívogató és megnyugtató volt. Julia ellazult, mert egy kicsit
a saját connecticuti kandallójára emlékeztette.
A faragott kandallópárkányon régi fényképek sorakoztak
díszes és ragyogóan fényesre dörzsölt ezüstkeretekben.
Julia el tudta képzelni, mennyit szitkozódhatnak a
szobalányok valahányszor meg kell küzdeniük a keretek
íveiben és mélyedéseiben lerakódott patinával.
Elszórakoztatta, hogy egyik képtől a másikig sétálva, a
házigazda szigorú arcú, merev tartású őseit
tanulmányozhatja.
Az egyik fekete-fehér fotón ráismert a hódprémes
kalapban és keménygallérban pózoló Rory Winthropra, és
megállapította, hogy nem hiányzik belőle a humor.
Emlékezett rá, hogy a kép A Delaney-gyilkosságok című
filmből való, amelyben a színész a vérbeli, velejéig romlott,
kaján élvezettel gyilkoló gonosztevőt játszotta.
A következő fényképnél Julia nem elégedett meg azzal,
hogy csak nézegesse.
Kézbe kellett vennie. Habzsolni a látványt. A képen
látható kisfiú nem lehetett több tizenegy-tizenkét évesnél,
Julia mégis biztos volt benne, hogy ez Paul. A haja itt még
világosabb és bozontosabb, és az arckifejezésén látszik,
hogy cseppet sem örül, amiért merev öltönybe és szoros
nyakkendőbe bújtatták.
A szeme azonban ugyanolyan, mint most. Furcsa,
gondolta Julia, hogy már gyerekkorában ilyen átható, felnőtt
tekintete volt. A kisfiú szeme nem mosolygott, pillantásával
mintha azt mondta volna, hogy ő már többet látott, hallott
és értett meg, mint a nála kétszer idősebbek.
- Félelmetes kis csibész volt, ugye?
 Julia megfordult, de még mindig a képet szorongatta.
Annyira elmerült a nézegetésében, hogy nem is hallotta,
amikor Rory Winthrop bejött. Ott állt, és őt figyelte. Arcán
elbűvölően ívelt mosoly, egyik keze hanyagul gyöngyszürke
nadrágja zsebébe dugva. Testi kondíciója alapján inkább
Paul bátyjának, mint az apjának nézett ki. Dús,
mahagóniszinű haja oroszlánsörényként lobogott. Rory csak
a halántéka körül tűrte meg az ősz szálakat, mert ez inkább
tekintélyről, mint korról árulkodik. Az arca ugyanolyan
fiatalos volt, mint a teste. Látszott rajta, hogy ő sem veti
meg a plasztikai sebészek szolgáltatásait. A súlyemelésen
és hasizom-erősítő gyakorlatokon kívül hetente az arcát is
ápoltatta, beleértve a tengeri algás pakolást és a masszázst
is.
- Bocsásson meg, Mr. Winthrop, nem figyeltem.
- Egy szép nő esetében a rajtaütés a legjobb módszer.
Rory élvezte, ahogy Julia bámul rá. Egy férfi
gondossággal, szorgalommal és pénzzel karban tarthatja a
küllemét, de férfiúi büszkeségének megőrzéséhez már kell
egy nő, egy fiatal nő.
- Érdekli a kis gazember fotógalériája?
- Ó! - Julia észbe kapott, és visszatette a képet a
kandallópárkányra. - Igen, nagyon szórakoztató.
- Ez a kép akkor készült Paulról, amikor Eve-vel
összeházasodtunk. Akkor sem tudtam jobban, hogy mit
kezdjek vele, mint most. Paul beszélt magáról.
- Paul-- Julián meglepetés, öröm és zavar lett úrrá. -
Tényleg?
- Igen, és nem emlékszem, hogy azelőtt egyetlen nőt is
név szerint említett volna. Ezért is örülök, hogy eljött
meglátogatni. - A férfi odament Juliához, és megfogta
mindkét kezét. Mosolya, amelytől nők generációi hullottak a
porba, ilyen közelségből nagyon hatásos volt. - Üljünk oda a
tűzhöz, jó? Ja, itt van a tea is.
Egy másik szobalány begördítette a zsúrkocsit, mialatt ők
letelepedtek a kandalló előtti üreges támlájú székekre.
 - Szeretném megköszönni, hogy hajlandó volt fogadni,
ráadásul hétvégén.

- Részemről az öröm. - Rory egy barátságos biccentéssel

jelezte a szobalánynak, hogy elmehet, aztán ő maga töltötte
ki a teát. - Délre be kell érnem a színházba a délutáni
előadásra, ezért sajnos nincs sok időm. Citrommal vagy
tejszínnel issza, kedves?
- Citrommal, köszönöm.
- És kóstolja meg ezt a fánkot. Higgye el, nagyon finom.
Rory kettőt vett belőle, és jókora adag narancslekvárt tett
rá. - Szóval, Eve ki akarja verni a biztosítékot ezzel a
könyvvel, igaz?
- Az biztos, hogy máris nagy érdeklődést és sok
spekulációt váltott ki vele.
- Maga nagyon diplomatikus, Julia. - Megint az a gyors
mosoly, amelytől a nők elolvadnak.
- Remélem, szólíthatom így, maga pedig engem Rorynak.
Így kényelmesebb.
- Természetesen.
- És hogy van az én elbűvölő exnejem?
A férfi visszafogott volt, Julia mégis kiérezte a szeretetet
a hangjából.
- Azt hiszem, elbűvölőbb, mint valaha. Nagy szeretettel
beszél magáról - felelte.
Rory elégedett mormogással hörpölte a teáját.
- Az a ritka barátság van köztűnk, amely a szenvedély
kihűlésével melegebbé válik. - Felnevetett. - Nem mintha a
házasságunk vége felé ne lett volna kissé zabos rám, de
erre jó oka volt.
- A hűtlenség gyakran zabossá teszi a nőket.
A férfi felvillanó mosolya annyira hasonlított Pauléra,
hogy Julia nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon vissza
rá.
Roryt mindig elbűvölték az egyenes nők.
 - Drágám, ha valaki, akkor én aztán tudom, hogyan
reagálnak a nők a hűtlenségre. A barátság szerencsére
megmaradt, azt hiszem, főleg azért, mert Eve olyan
mérhetetlenül imádja Pault.
- Nem találja furcsának, hogy az exfelesége és a fia ilyen
jóban vannak?
- Egyáltalán nem. - Miközben beszélt, Rory elvett még
egy fánkot, és lassan, minden morzsáját élvezve eszegette.
Julia könnyen el tudta képzelni, hogy a nőket is ugyanígy
élvezi. - Őszintén megvallva, rossz apa voltam. Attól tartok,
egyszerűen fogalmam sem volt, mit kezdjek egy
felcseperedő fiúval. Egy csecsemőnél az ember időnként
odamegy a bölcsőhöz, gügyög neki, vagy a gyerekkocsit
tologatja a parkban, büszkén és önelégülten. A gyerekkel
kapcsolatos kellemetlenebb feladatokat egy dadára bíztuk.
A férfi nem sértődött meg Julia arckifejezésén, sőt
kuncogott rajta. Aztán megveregette a lány kezét, és megint
töltött a teából.
- Drága Julia, ne ítéljen meg túl szigorúan. Legalább
beismerem a hibáimat. Az én családom a színház volt. Paul,
szerencsétlenségére, két gyalázatosan önző és rendkívül
tehetséges embertől született, akiknek gőzük sem volt a
gyereknevelésről. Ő pedig olyan félelmetesen okos gyerek
volt.
- Ezt úgy mondja, hogy inkább sértésnek, mint bóknak
hangzik.
Aha, gondolta a férfi, és hogy bűnbánattól mentes
mosolyát leplezze, szájához nyomkodta a szalvétáját. A
hölgy belehabarodott Paulba.
- Úgy mondanám, hogy a srác akkoriban olyan rejtvény
volt nekem, amelynek megfejtéséhez nem voltam elég okos.
Eve viszont egészen természetesen viselkedett vele.
Figyelmesen, érdeklődően, türelmesen. Bevallom, hogy
általa jobban élveztük egymást Paullal, mint azelőtt.
Már megint ítélkezel, Jules, figyelmeztette magát Julia, és
igyekezett visszatérni a tárgyilagossághoz.
 - Nem bánja, ha bekapcsolom a magnómat? Így
pontosabban tudom leírni a beszélgetést.
Rory csak egy pillanatig habozott, aztán egy
kézmozdulattal jelezte beleegyezését.
- Feltétlenül. Pontosak akarunk lenni.
Julia minden különösebb felhajtás nélkül a kisasztal
szélére tette a magnót, és bekapcsolta.
- A házasságuk első évében rengeteget írtak Eve-ről,
magáról és Paulról. Egyfajta családi kép alakult ki.
- Család-- ízlelgette a szót Rory, aztán bólintott a
teáscsészéje fölött. - Számomra ez különös fogalom volt, de
így van: tényleg családot alkottunk. Eve borzasztóan
szeretett volna családot. Talán azért, mert úgy érezte, hogy
gyerekkorában nem volt igazi családja. Vagy talán azért,
mert elérte azt a kort, amikor a nőt a hormonok arra
sarkallják, hogy babakocsi, pelenkák és apró lábacskák
topogása után kezdjen sóvárogni. Még arra is rábeszélt,
hogy legyen saját gyermekünk.
Julia felfigyelt erre az új és izgalmas információra.
- Eve-vel saját gyereket terveztek?
- Drágám, Eve nagyon meggyőző asszony. - Rory
kuncogva dőlt hátra. - Olyan terveket és stratégiákat
dolgoztunk ki, mint két tábornok a frontvonalban. A
spermáim hónapról hónapra ostromolták a petesejtjeit. A
csaták nem hagyták hidegen őket, de sohasem értük el a
teljes győzelmet. Eve Európába ment, azt hiszem,
Franciaországba, hogy megvizsgáltassa magát. Azzal a
hírrel tért vissza, hogy meddő. - A férfi letette a csészéjét. -
Meg kell mondanom, ezt a hírt, amelyről tudtam, hogy
számára lesújtó, Eve derekasan viselte. Nem sírt, nem
panaszkodott, nem káromolta Istent. Belevetette magát a
munkába. Tudom, hogy szenvedett. Rosszul aludt, és
hetekig alig volt étvágya.
Tárgyilagosság? - kérdezte magától Julia, miközben a
tűzbe bámult. Ez lehetetlen. Minden együttérzés feltolult
benne.
 - Örökbefogadásra sohasem gondoltak?
- Furcsa, hogy az örökbefogadást említi. - Rory szeme
összeszűkült, ahogy visszagondolt a múltra.
- Ez a lehetőség bennem is felmerült. Nem bírtam nézni,
ahogy Eve a boldogtalansággal küzd, és hogy megmondjam
az igazat, engem is nagyon felcsigázott a gondolat, hogy
legyen még egy gyerekem. Amikor megemlítettem neki ezt
a lehetőséget, nagyon csöndes lett. Még meg is rezzent,
mintha megütöttem volna. Azt mondta - Hogy is fogalmazta
meg? Rory, mindketten megpróbáltuk, mivel visszaút nincs,
miért nem a továbblépésre koncentrálunk?
- Vagyis?
- Azt hiszem, ezt úgy értette, hogy mindent megtettünk
azért, hogy gyermekünk legyen, de nem sikerült, ezért
bölcsebb, ha éljük tovább az életünket. Így is tettünk.
Csakhogy ez végül azt jelentette, hogy mindketten külön-
külön éljük tovább az életünket. Barátságban váltunk el,
még egy újabb közös munkáról is beszéltünk. - Rory
mosolya kissé szomorkás volt. - Talán még sor kerül rá.
Lehet, hogy Eve-et azért érdekelte annyira Brandon
fogantatásának története - a lány, aki nem szándékosan
esett teherbe -, mert ő maga nem tudott teherbe esni,
tűnődött Julia. Erre azonban Rory nem adhatott választ. Julia
ezért visszaterelte arra a témára, amelyről sokat mesélhet.
- A házasságukat mindenki szilárdnak tartotta. A
legtöbben megdöbbentek, amikor felbomlott.
- Egy ideig remekül megvoltunk Eve-vel, de a függönynek
előbb-utóbb le kell gördülnie, minden előadás véget ér
egyszer.
- Nem hisz a holtomiglan-holtodiglanban? Rory elbájoló
huncutsággal mosolygott.
- Drágám, hiszek benne, mindig teljes szívvel hittem
benne, valahányszor kimondtam. De most attól tartok, meg
kell bocsátania nekem. Egy színésznek a színház a
legkövetelőzőbb kedvese.
Julia kikapcsolta a magnót és betette az aktatáskájába.
 - Nagyon hálás vagyok, amiért időt szánt rám, és
köszönöm a vendégszeretetét, Mr. Winthrop.
- Rory - emlékeztette a férfi, és megfogta a kezét,
miközben felálltak. - Remélem, még nem búcsúzunk.
Nagyon örülnék, ha újra beszélhetnénk. Holnap nincs
előadás. Talán folytathatnánk a beszélgetést vacsora
közben.
- Örülnék neki, ha nem ütközik a programjaival.
- Julia, egy férfi programjai arra valók, hogy egy szép nő
kedvéért felrúgja őket. - Rory az ajkához emelte Julia kezét.
Julia éppen rámosolygott, amikor a nappali ajtaja kinyílt.
- Látom, hódítasz, mint mindig - jegyezte meg Paul.
Rory nem engedte el Julia görcsös kezét, miközben a
fiához fordult: - Paul, milyen örömteli meglepetés, és milyen
rosszkor! Meg sem kell kérdeznem, mi szél hozott.
Paul nem vette le a szemét Juliáról.

- Nem, nem kell. Ma nincs délutáni előadás?

- Dehogy nincs. - Rory kényszeredetten felnevetett. Most
először látta ezt a vakmerő éhséget a fia szemében. - Éppen
búcsút vettem ettől az elbűvölő hölgytől. Azt hiszem, élnem
kell a befolyásommal, hogy lefoglaljak két jegyet a ma esti
előadásra. Nagyon örülnék, ha eljönnétek.
- Köszönöm, de…
- ott leszünk- szólt közbe Paul.
- Remek! Odaküldöm a jegyeket a szállodájába, Julia.
Most itt hagylak, Paul, azt hiszem, a legjobb kezekben. -
Rory kifelé indult, de a fia mellett megállt. - Végre alkalmam
van megjegyezni, hogy kifogástalan az ízlésed. Ha Lily nem
lenne, akkor keményen meg kellene küzdened velem,
öregfiú!
Paul szája fülig ért, de amint az apja kilépett, a mosoly is
eltűnt az arcáról.
- Nem gondolod, hogy egy londoni utazás meglehetősen
rafinált módja annak, hogy elkerülj engem?
 - A munkámat végzem. - Julia idegesen és bosszúsan
kapta fel az aktatáskáját. - Nem gondolod, hogy utánam
jönni Londonba, meglehetősen rafinált módja a
beszélgetésünk folytatásának?
- Én inkább az alkalmatlan szót használnám. - Paul olyan
takarékosan kecses mozgással ment oda hozzá, mint egy
tapasztalt ragadozó, ha szagot fog. A széket meg kerülve
odaállt a kandalló elé. A tűz sercegve kapott bele egy
fahasábba, amelyből permetként törtek fel a dühös szikrák.
- Miért nem mondtad meg nekem, hogy eljössz az apámhoz?
A szavai ugyanolyan kimértek, mint a léptei, állapította
meg Julia. Lassúak és türelmesek. Az ő válasza viszont túl
gyors volt.
- Úgy véltem, nem szükséges beszámolnom neked a
terveimről.
- Tévedsz.
- Nem látok rá semmi okot, hogy egyeztessek veled.
- Akkor én mondok neked egy okot. - Magához vonta
Juliát, csókjával összelapította az ajkát, feldúlta az érzékeit.
A mozdulat olyan erőszakos, olyan váratlan volt, hogy
Juliának nem maradt ideje tiltakozni. Alig jutott levegőhöz.
- Ez nem…
Paul ismét lezárta a száját, elvágva a szavait,
elhomályosítva a gondolatait. Julia torkából nyögés tört fel,
miközben elengedte az aktatáskát, hogy magához szorítsa a
férfit. Ebben a pillanatban az érzékek diadalmaskodtak a
racionális gondolkodás felett, és Julia teljesen átadta magát
nekik.
- Elég világosan elmondtam?
- Hallgass - motyogta Julia, és a nyaka köré fonta a karját.
- Most hallgass!
Paul behunyta a szemét. Mélyen megindította, ahogy
Julia a vállára hajtja a fejét. A mozdulattól, attól a kis
elragadó sóhajtól elfogta a vágy, hogy valami biztonságos
és csendes helyre vigye őt.
- Aggódom érted, Julia.
 - Azért, mert Londonba jöttem?
- Nem. Azért, mert utánad jöttem. - Paul eltolta magától
Juliát, és kézfejével végigsimított az arcán.
- A Savoyban laksz?
- Igen.
- Akkor menjünk. Utálnám, ha az apám valamelyik
cselédje bejönne, miközben veled szeretkezem.
Az ágy biztonságos, a szoba csendes volt. Julia teste Paul
számára olyan folyékony és részegítő volt, mint a bor.
Minden borzongás, minden sóhaj, amit kiváltott belőle,
felgyorsította saját vérének áramlását. Nem hagyta, hogy
Julia összehúzza a függönyt, így boldogan figyelhette az
arcát a bágyadt téli napfényben.
Paul nem tudta, hogy létezik ekkora öröm. Körülölelte,
miközben óvatosan, lassan levette Juliáról a csinos
kosztümöt, és csúszós selymet talált alatta. Lehámozta
Juliáról a selymet, erotikus lassúsággal, centiről centire
haladva. És alatta ott volt Julia. Kecsesen, titokzatosan,
izgatóan, sóhajtva adta meg magát, amikor az ágyra
fektette.
Julia itt van vele. Sima, nyirkos bőre végigsiklik a bőrén,
lélegzete ott reszket a fülében, keze először gyengéden
érinti, aztán mohón, végül kétségbeesetten. Paul érezte a
nőből vibráló kívánságokat, majd a vad izgalmat, ahogy
ezeknek egyenként eleget tett.
Most Julia diktálta az iramot, ő sarkallta egyre hevesebb
vágtára Pault, míg végül összegabalyodva, féktelen, titáni
beteljesülésben hemperedtek végig az ágyon.
Az ágy már nem nyújtott biztonságot, veszedelmes
gyönyörökkel volt tele. A szoba már nem volt csendes,
elsuttogott kívánságoktól és megszakadt sóhajoktól
visszhangzott. Odakinn a halványuló nap lemerült, és az eső
függönyfalai váltották fel. Amikor a sötétség beszökött a
szobába, Paul elvakult, állatias mohósággal tette magáévá
Juliát, attól félve, hogy éhsége sohasem fog csillapodni.
 Az éhség apró mardosásait még akkor is érezte, amikor
csendben, szorosan összefonódva feküdtek, és az esőt
hallgatták.
- Fel kell hívnom Brandont - motyogta Julia.
- Mmmm. - Paul megmozdult, Julia testéhez simult, és
tenyerébe fogta a mellét. - Rajta!
- Nem, nem tudom - Úgy értem, nem tudom felhívni,
miközben…
Paul kuncogott, orrával megbökdöste Julia fülét.
- Jules, a telefon olyan eszköz, amely hangot közvetít,
nem képet.
Juliát nem érdekelte, hogy ez butaság, megrázta a fejét,
és kiszabadította magát.
- Nem, így tényleg nem tudom felhívni. - A pongyolájára
nézett, amely egyméternyire, egy szék támláján lógott.
Arckifejezését látva, Paul elmosolyodott.
- Akarod, hogy becsukjam a szemem?
- Természetesen nem - felelte Julia, mégsem volt könnyű
odamenni a pongyoláért és belebújni, miközben tudta, hogy
Paul nézi.
- Édes vagy, Julia.
Julia megkötötte a pongyola övét, és közben a kezét
bámulta.
- Ha ezzel azt akarod mondani, hogy kis hülye vagyok.
- Édes vagy - ismételte meg Paul. - Én pedig vagyok
olyan büszke, hogy örüljek, amiért nem vagy hozzászokva,
hogy ilyen helyzetben legyél egy férfival. - Pault furdalta a
kíváncsiság, hogy mi lehet ennek az oka, de megállta, hogy
ne kérdezze meg, aztán az ablakra zúduló esőt nézte.
- Arra gondoltam, hogy megmutatok neked ezt-azt
Londonból, de úgy tűnik, ez a nap nem alkalmas rá.
Átmenjek a másik szobába, és felhozassak valamit enni?
- Rendben. És megkérdeznéd, hogy jött-e valami üzenet?
Julia megvárta, míg Paul felhúzza a nadrágját, és csak
aztán kezdett telefonálni.
 Tíz perccel később átment a szalonba. Paul az ablaknál
állt, gondolataiba merülve. Julia önmagához képest nagy
léptekkel odament hozzá, átfogta a derekát, és a hátához
szorította az arcát.
- Öt óra nyolc perc van, és Los Angelesben süt a nap. A
Pistons megverte a Lakerst, és Brandon az állatkertben volt.
Merre jársz?
Paul megfogta Julia két kezét.
- Itt álltam, és azon gondolkodtam, miért érzem mindig
idegennek magam azon a helyen, ahol születtem. Valamikor
az Eaton Square-en laktunk, és mondják, hogy a dadám
gyakran kivitt sétálni a Hyde Parkba. Ez valahogy nincs
bennem. Tudod, hogy egyetlen könyvem sem játszódik
Londonban? Mindig azzal jövök ide, hogy talán most
ráismerek valamire.
- Ennek nincs olyan nagy jelentősége. Én azt sem tudom,
hol születtem.
- És ez nem zavar?
- Nem. Na jó, néha igen, Brandon miatt. - Julia érintésre
vágyott, ezért Paul hátához dörzsölte az arcát. A férfi teste
közben lehűlt, az övétől most újra átmelegedett. - De a
mindennapokban ritkán gondolok rá. Szerettem a szüleimet,
és ők is szerettek engem. Akartak engem. - Juliát mosolyra
késztette, ahogy Paul az ajkához vonja az ujjai hegyét. - Azt
hiszem, ez a legjobb abban, ha az embert örökbe fogadják,
a tudat, hogy ennyire, ilyen végtelenül akarták. Ez lehet a
legerősebb kötelék.
- Azt hiszem, mi is így vagyunk Eve-vel. Tízéves koromig,
amíg be nem lépett az életembe, nem igazán tudtam,
milyen az, ha az embert akarják. - Paul most megfordult,
mert látni akarta Julia arcát.
- Vajon, meg tudod-e érteni, hogy amíg te nem jöttél,
nem igazán tudtam, milyen az, ha az ember akar valakit?
Paul szavai nyomán Juliában valami megmozdult,
megnyílt, vágyakozott. Ezektől az egyszerű szavaktól azok a
falak is ledőltek, amelyek a férfi érintésétől, vágyától nem.
 - Én-- Julia távolabb ment. Attól, hogy világosan belelátott
a saját szívébe, még nem félt kevésbé.
- Miután rájöttem, hogy eljuthatunk idáig, azt hittem, azt
reméltem - javította ki magát, hogy talán képes leszek úgy
kezelni a dolgot, ahogy elképzelésem szerint a férfiak
kezelik a kapcsolataikat.
Paul hirtelen ideges lett. Zsebre vágta a kezét.
- Vagyis hogyan?
- Lazán, élvezve a testi előnyeit, különösebb érzelmek
vagy elvárások nélkül.
- Értem - mondta Paul, és Julia mozgását figyelte. Rájött,
hogy nem csak ő ideges. Julia mindig izeg-mozog, amikor
feszültnek érzi magát. - Úgy gondolod, hogy én így kezelem
a dolgot?
- Nem tudom. Én csak a magam nevében tudok beszélni.
- Julia erővel megállt, és szembe fordult vele. A szoba túlsó
végéből ezt könnyebben meg tudta tenni. - Képes akartam
lenni arra, hogy élvezzem ezt a kapcsolatot, ahogy van,
annak tekintsem, ami: jó szexnek két felnőtt ember között,
akik vonzódnak egymáshoz. - Minden erejét összeszedte,
hogy nyugodtan szívja be a levegőt, és lassan engedje ki. -
És biztos akartam lenni abban, hogy ha véget ér, akkor
teljesen sértetlenül tudok továbblépni. De az a baj, hogy
nem tudok. Amikor ma délelőtt betoppantál, csak arra
tudtam gondolni, hogy mennyire szerettelek volna látni,
mennyire hiányoztál, milyen szomorú voltam, hogy haraggal
váltunk el. - Julia elhallgatott kihúzta a vállát. Paul szélesen
mosolygott rá, miközben előre-hátra hintázott a sarkán. Úgy
nézett ki, mint aki mindjárt fütyörészni kezd. - Hálás lennék,
ha nem vágnál ilyen önelégült képet. Ez nem…
- Szeretlek, Julia.
Julia bénultan telepedett le egy fotel karfájára. Paul azzal
sem tudta volna jobban elállítani a lélegzetét, ha ököllel
hasba vágja.
- Meg kellett volna várnod, amíg befejezem, aztán
elmondhattad volna, mi a véleményed arról, hogy mindent
annak tekintsünk, ami.
- Sajnálom. Tényleg azt hiszed, hogy egy váltás
fehérneműnél alig több csomaggal csak azért ugrottam fel
egy Concorde-gépre, hogy ágyban tölthessem a délutánt?
Julia kimondta, ami először eszébe jutott.
- Igen.
Paul gyorsan és mélyen felnevetett.
- Jó vagy, Jules, de azért nem annyira.
Nem egészen tudva, hogy értse ezt, Julia előretolta az
állát.
- Néhány perccel ezelőtt még azt mondtad, pontosabban
inkább nyögted, hogy csodálatos vagyok. Igen, ezt a szót
használtad. Csodálatos.
- Ezt mondtam? - kérdezte Paul. Isten a tudója, hogy
tényleg az. - Hát ez nagyon is elképzelhető, de még a
csodálatos szex sem tudott volna elvonni a könyvemnek egy
nagyon nehéz fázisától. Legfeljebb egy órára.
Julia úgy gondolta, ezzel elnyerte a helyét Paul életében.
- Akkor mi a fenének jöttél ide?
- Amikor dühös vagy, a szemed olyan színű, mint a
korom. Ez nem túl hízelgő leírás, de pontos. Azért jöttem ide
- folytatta Paul, Mielőtt Julia valami frappáns választ
találhatott volna, mert aggódtam érted, mert dühös voltam,
hogy nélkülem jöttél el, mert veled akarok lenni, ha bármi
baj van. És mert annyira szeretlek, hogy levegőt is alig
kapok, ha nem vagy velem.
- Ó! - Ezzel aztán, gondolta Julia, igazán a helyére került.
- Ennek nem lett volna szabad megtörténnie. - Megint
felkelt, és járkálni kezdett. - Mindent átgondoltam,
logikusan, értelmesen. Nem lett volna szabad, hogy ilyen
érzések alakuljanak ki bennem irántad.
- Milyenek?
- Olyanok, hogy nem tudok nélküled élni. A francba, Paul!
Nem tudom, mit tegyek.
 - Mit szólnál például ehhez? - Paul elkapta Juliát lépés
közben, és szinte felemelte a földről. A többit már csókkal
mondta el. Rövid végső küzdelem után Julia megadta
magát.
- Tényleg szeretlek. - Julia szorosan kapaszkodott ebbe a
mondatba és Paulba. - Nem tudom, hogyan birkózzam meg
ezzel, de szeretlek.
- Többé nem kell egyedül megbirkóznod a dolgokkal. -
Paul most olyan messzire tartotta magától Juliát, hogy a
lány láthassa rajta, mindezt komolyan mondja. - Érted, Julia?
- Semmit sem értek, de lehet, hogy ebben a pillanatban
nem is kell.
Paul megelégedett a válasszal, és szájával a szájához
hajolt. A kopogásra mindketten felsóhajtottak.
- Elküldhetem a pincért.
Julia nevetett, és megrázta a fejét.
- Ne! Hirtelen rám tört az éhség.
- Legalább nem vész kárba a pezsgő, amit rendeltem. -
Paul megint megcsókolta, aztán újra, hosszan elnyújtva a
csókot, miközben másodszor is kopogtak.
Amikor Paul beengedte a szobapincért, Julia látta, hogy
virágokat is rendelt: egy tucat kecses, rózsaszín, bimbózó
rózsát. Julia kivett egyet a vázából, és az arcához szorította,
miközben a pincér feltálalta az ebédet.
- Két üzenete érkezett, Miss Summers - mondta a pincér,
és átadta a borítékokat, miközben Paul aláírta a csekket.
- Köszönöm.
- Jó étvágyat - mondta a pincér, és vidám mosollyal vette
át a borravalót.
- Ez maga a romlás - jegyezte meg Julia, amikor
kettesben maradtak. - Pezsgő, szerelem, virágok, és mindez
fényes nappal, egy szállodában. - A dugó pukkanására
elnevette magát. - Ez tetszik nekem.
- Akkor rendszert csinálunk belőle. - Paul felhúzta a
szemöldökét, miközben töltött. - A színházjegyek?
- Igen. Az első sor közepére. Vajon hogy tudta elintézni?
 - Az apám mindent el tud intézni, amit akar.
- Tetszett nekem az apád - folytatta Julia, miközben
feltépte a másik boritékot. - Ritkán fordul elő, hogy valaki
ennyire azonos a saját imázsával. Elbűvölő, finom, szexi -
Annyira hasonlítasz rá, hogy az kimondhatatlan. Nagyon
remélem, hogy…
Julia hangja elcsuklott, holtsápadt lett. A boríték a
padlóra hullott, miközben a kezében tartott papírlapot
nézegette:
HA MEGDOBNAK KŐVEL, DOBD VISSZA KENYERREL!
Paul olyan gyorsan tette le az üveget és a poharat, hogy
a pezsgő habja kifutott. Amikor két kézzel megfogta Julia
vállát, hogy leültesse egy fotelba, a lány úgy csuklott bele,
mintha a lába nem tudná megtartani. A szobában nem
hallatszott más, csak a radiátor duruzsolása és az ablakhoz
csapódó eső zaja. Paul odakuporodott Julia mellé, de a lány
nem nézett rá, csak a pap irt bámulta, amit egyik görcsös
kezében tartott, míg a másikat a gyomrára szorította.
- Engedd ki! - szólt rá Paul, miközben ujjaival masszírozni
kezdte a vállát. - Visszatartod a levegőt, Jules. Engedd ki!
Julia hosszan, reszketegen engedte ki a levegőt. Mint
akinek most sikerült felbukkannia a sodró árból, újabb nagy
levegőt vett, és ezúttal igyekezett lassan kiengedni.
- Így már jó. Mi áll benne?
Julia gyorsan, gyámoltalanul megrázta a fejét, és átadta
neki a cédulát.
- Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel? - Paul
kíváncsian pillantott fel, és Julia arcát fürkészte. A lány már
nem volt olyan sápadt, és ettől Paul kissé megkönnyebbült,
de két kezét szorosan összekulcsolta az ölében. - Az ilyen
banális közhelyektől sokkot szoktál kapni?

- Amikor kilencezer kilométer távolságban is utolérnek,

akkor igen.
- Megmagyaráznád?
Együtt emelkedtek fel. Paul megállt, Julia járkálni kezdett.
 - Valaki rám akar ijeszteni - mondta Julia, félig-meddig
önmagának. - És dühit, hogy sikerül neki. Nem ez az első kis
példabeszéd, amit kapok. Az elsőt néhány nappal azután
kaptam, hogy megérkeztünk Kaliforniába. A ház előtti
verandára tették. Brandon hozta be.
- Az első délutánon, amikor ott voltam?
- Igen. - Julia úgy fordult vissza Paul felé, hogy a haja
megpördült a válla körül. - Honnan tudod?
- Onnan, hogy akkor is ilyen zavart és riadt volt a
tekinteted. Ez akkor sem tetszett nekem, de most még
kevésbé tetszik. - Paul áthúzta ujjai között a cédulát. - Akkor
is ugyanezt írták?
- Nem. Azt, hogy A kíváncsiság nem vezet jóra.
Ugyanilyen levél volt: egy borítékba tett cédula.
Julia kezdeti félelmét hamarosan a harag váltotta fel.
Érződött a hangján, azon, ahogy járkálással próbál
megszabadulni az indulatoktól, ahogy ökölbe szorított kezét
a pongyola zsebébe süllyeszti, ahogy egyre nagyobbakat
lép.
- A következőt a retikülömben találtam meg a
jótékonysági est után, a harmadikat pedig a piszkozatom
lapjai közé dugva, közvetlenül az első betörés után.
Paul odanyújtott neki egy pohár pezsgőt, amikor elment
mellette. Úgy gondolta, ha már az ünneplésnek és a
románcnak lőttek, arra jó lesz, hogy megnyugtassa Julia
idegeit.
- Most meg kell kérdeznem, hogy miért nem mondtad el
nekem. Julia ivott, aztán folytatta a járkálást.
- Azért, mert úgy gondoltam, helyesebb, ha Eve-nek
mondom el. Eleinte azért nem mondtam el neked, mert nem
ismertelek, később meg…
- Azért, mert nem biz tál bennem.
Julia tekintete, ahogy Paulra nézett, valahol a zavartság
és az egyenesség között rekedt meg.
- Te ellenezted a könyvet.
 - Most is ellenzem. - Paul szivart húzott elő levetett
zakója zsebéből. - Eve hogyan reagált?
- Feldúlt volt, azt hiszem, nagyon. De gyorsan és ügyesen
palástolta.
- Ahogy szokta. - Ezzel kapcsolatos gondolatait Paul most
nem mondta ki. Szórakozottan felvette a saját
pezsgőspoharát, és a buborékokat nézegette, amelyek
sebesen jöttek fel a felszínre, hévvel és energiával telve.
Olyanok, mint Eve, gondolta. És, furcsa módon, olyanok,
mint Julia. - A te reakciódat nem is kell kérdeznem. Inkább
azt kérdezem, hogy szerinted mit jelentenek ezek a levelek.
- Gondolom, nyilván fenyegetést. - Julia hangjában
türelmetlenség vibrált, de Paul csak felvonta a szemöldökét,
és ivott - Homályosak, sőt ostobák, de még az elcsépelt
frázisok is baljóslatúakká válnak, ha névtelenül érkeznek, és
a semmiből bukkannak elő. - Amikor Paul nem szólt semmit,
Julia kilökte összezilálódott haját az arcából. A mozdulat éles
és türelmetlen volt, és Paul ráeszmélt, hogy ugyanilyen
természetes lett volna Eve-től is. - Nem tetszik nekem, hogy
valaki Gázlángot akar játszani velem. Ne nevess!
- Bocsánat, csak a kifejezésen nevettem. Annyira találó.
Julia felkapta a pap irt a zsúrkocsiról, ahova Paul letette.
- Az, hogy itt kaptam meg, kilencezer kilométerre attól a
helytől, ahol a többit, azt jelenti, hogy valaki utánam jött
Londonba.
Paul megint ivott, és közben Juliát figyelte.
- Még valaki, rajtam kívül?
- Ez nyilvánvaló-- Julia észbe kapott, hogy az iménti
szavakat túl gyorsan, dühös sietséggel mondta ki.
Elhallgatott, aztán hosszan kifújta a levegőt. Megint egy
szobányi távolság volt köztük. Vajon ő ment ilyen messzire
Paultól, vagy Paul tőle? - Paul, én nem hiszem azt, hogy te
küldözgeted nekem ezeket az üzeneteket. Soha nem is
hittem. A fenyegetésnek ez a módja túlságosan passzív
hozzád képest.
Paul felhúzta a szemöldökét, aztán ivott.
 - Ezt hízelgésnek szántad?
- Nem, csak őszinte voltam. - Julia volt az, aki közelebb
ment, aztán Paul arcához emelte a kezét, mintha ki akarná
simítani a ráncokat, amelyek csak az utóbbi pillanatokban
alakultak ki rajta. - Nem hittem rólad korábban sem, és most
sem hiszem, nem tudom hinni.
- Azért, mert szeretők vagyunk.
- Nem. Azért, mert szeretlek.
Paul ajkán halvány mosoly futott át, miközben felemelte
a kezét, hogy Julia kezére tegye.
- Melletted nem könnyű dühösnek maradni, Jules.
- Dühös vagy rám?
- Igen - felelte Paul, mégis csókot nyomott Julia
tenyerébe. - De azt hiszem, fontossági sorrendbe kellene
raknunk a dolgokat. Először is ki kellene derítenünk, hogy ki
hagyta a levelet a recepción.
Juliát bosszantotta, hogy ez nem neki jutott előbb
eszébe.
Részben az a baj, hogy nem gondolkodik világosan.
Amikor Paul a telefonhoz ment, Julia leült, és figyelmeztette
magát, hogy ha át akarja látni a dolgot - már pedig át akarja
látni, akkor nemcsak higgadtnak, de rafináltnak is kell
lennie.
A következő korty pezsgőnél ráeszmélt, hogy
éhgyomorra iszik, így pedig nem maradhat tiszta a feje.
- A jegyeket egy egyenruhás küldönc hozta - mondta
Paul, miután letette a kagylót. - A másik borítékot a pulton
hagyták. Utánanéznek, de nem valószínű, hogy látta valaki,
amikor az illető odatette.
- Bárki lehetett. Bárki, aki tudta, hogy idejövök interjút
készíteni az apáddal.
- És kik tudták?
Julia felkelt, és a zsúrkocsihoz ment csipegetni.
- Nem csináltam titkot belőle. Eve természetesen tudta.
Aztán Nina, Travers, CeeCee és Lyle. Gondolom, Drake is. És
bárki, aki valamelyiküket megkérdezte. Te is ezt tetted,
nem?
A körülmények ellenére Pault mulattatta, ahogy Julia a
langusztaszószos garnélával teli tállal járkál, villájával
időnként beleszúr, és úgy lapátolja az ételt a szájába,
mintha üzemanyagot venne magához.
- Traverstől tudtam meg. Gondolom, a következő kérdés
az, hogy mit akarsz tenni ezzel a levéllel - mondta Paul.
- Tenni? Nem látok semmi tennivalót vele, egyszerűen
nem veszek róla tudomást. Nem fordulok a Scotland
Yardhoz. - Az ötlettől, az ételtől Julia magához tért. Kissé
megnyugodva tette félre a majdnem üres tálat, aztán
felvette a pezsgőspoharat. - Szinte magam előtt látom a
jelenetet. Felügyelő úr, kaptam egy levelet. Nem, nem
mondhatnám, hogy kimondott fenyegetés van benne. Csak
egy közmondás. De azért állítsa rá a legjobb embereit az
ügyre!
Normális körülmények között Paul csodálta volna Julia
rugalmasságát, de itt már semmi sem volt normális.
- Amikor kinyitottad a borítékot, nem találtad ilyen
viccesnek a dolgot.
- Nem, de talán így kellett volna felfognom. Ha
megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel? Hogy izgathatna
valaki, aki ennél eredetibbet nem tud kitalálni?
- Furcsa, de én okosnak találtam - mondta Paul, és
amikor odament hozzá, Julia látta, hogy hiába próbálkozott a
humorral, nem sikerült. - Ha valaki elkapná az illetőt, aki
ezeket küldözgeti, az aligha érdekelné a rendőrséget, igaz?
Ezek ártalmatlan, elkoptatott közmondások. Nehéz lenne
bizonyítani, hogy bármi fenyegető volna bennük. Csak
számunkra van különös értelmük.
- Ha ezzel azt akarod mondani, hogy mondjak le a
könyvről...
- Azt hiszem, már tudom, hogy úgyis hiába mondanám.
Csak arra kérlek, Julia, hogy ne zárj ki engem ebből az
ügyből. - Paul megérintette a lányt, csupán a hajához ért. -
Hadd hallgassam meg a kazettákat. Segíteni akarok neked.
Julia most nem tudott elfordulni tőle. Paul hangjában nem
volt semmi pökhendiség, semmi fennhéjázás. Csak
szerelem.
- Rendben. Amint hazaérünk.
Lyle Julia távollétében is rengeteg érdekességet talált a
vendégház körüli jövés-menésben. Egy takarítóbrigád két
teljes napot töltött ott. Teherautók szállították el a
tönkrement bútorokat, a szilánkokra tört üveget, a
széttépett függönyöket. A csapat megérkezése előtt Lyle
bekukkantott a házba. Olyan kép fogadta, mintha valami
eszement buli lett volna odabenn.
Sajnálta, hogy lemaradt róla. Átkozottul sajnálta, mert a
résztvevők névsora szép kis összeget hozott volna. Ám azon
a bizonyos délutánon ő éppen az emeleti szobalányt
döngette boldogan. Most azon elmélkedett, hogy az a rövid-
ám igen kiadós- kefélés talán több ezer dolcsijába került.
Azért vannak más módjai is a pénzkeresésnek. Lyle-nak
nagy álmai voltak, amelyeket fontossági sorrendbe rakott.
Az első és legfontosabb: egy Porsche. A csajszik semmitől
sem indulnak be jobban, mint amikor meglátnak egy menő
pasit egy dögös verdában. Aztán szeretett volna egy saját
kéglit, egy tengerparti házat, ahol kiülhet a tetőre, és onnan
nézheti azokat az incifinci bikiniket, meg ami bennük van.
Egy Rolexet is akart, persze hozzáillő cuccokkal. Ha mindez
összejön, akkor már gyerekjáték lesz klassz csajokat
felszedni.
Lyle úgy gondolta, hogy a célegyenesben van. Már szinte
érezte a napolaj és a veritek szagát.
Görcsös macskakaparásával gondosan feljegyezte, mit
vittek el a vendégházból, mit hoztak oda, és kik voltak a
szállítók. Még kulcsot is csináltatott a házhoz, hogy bármikor
bemehessen, ha kedve szottyan. A főépületbe valamivel
kockázatosabb volt bejutni, de Lyle jól választotta meg az
időpontot és sikerült fénymásolatot készítenie Nina Soloman
telefonfeljegyzéseiről és előjegyzési naplójáról.
Travers majdnem elcsípte, amikor beosont Eve
hálószobájába. Az a smucig ringyó mindenbe beleüti az
orrát, és úgy őrzi a házat, mint egy véreb. Lyle csalódott
volt, hogy Eve nem vezet naplót. Az nagy dohányt érne. Az
ágy melletti asztalka fiókjában viszont talált valami érdekes
gyógyszert, a sminkjei között pedig valami fura pap irt.
Mi a francnak kellenek neki olyan szövegek, hogy Ne
ébreszd fel az alvóoroszlánt? Lyle úgy döntött, hogy a
tablettákról és a cédulákról egyelőre nem szól.
Ez az ő kis titka lesz, amíg ki nem találja, mit tud kezdeni
vele.
Joe-tól, a kapuőrtől nem gond megtudni dolgokat. Joe
szeret dumálni, és ha az ember ad neki egy sört, és elmeséli
néhány saját sztoriját, akkor rögtön szájmenést kap.
Eve-hez sokan jöttek, pedig most nincs is itthon.
Michael Torrent elhajtatott a sofőrjével, miután megtudta,
hogy a következő néhány hétben Eve külső forgatáson lesz.
Gloria DuBarry is beugrott, és amikor megtudta, hogy Eve
elutazott, Juliát kereste. Ő maga vezette a kocsiját, és Joe
szerint könnyes szemmel ment el, amikor egyiküket sem
találta itthon.
Néhány paparazzo szállítómunkásnak álcázva próbált
bejutni, de Joe kihajította őket. Beverly Hills lakóinak
körében nagy tiszteletnek örvend azzal a képességével,
hogy azonnal kiszagolja a sajtót.
Joe beengedte Victor Flannigant, aztán alig húsz perc
múlva ki is engedte.
Eve ügynöke, Maggie Castle szintén bejött, de ő kétszer
ennyi ideig maradt.
Lyle begyűjtötte az információkat. Elkészült jelentését
igen profi munkának tartotta. Talán magánnyomozónak
kellene lennem, gondolta, miközben esti ruhába bújt. A
tévében mindig azok a fazonok kapják meg a pipiket.
 Lyle egy fekete, bőrhatású bikini alsót választott, és
gyorsan megpaskolta benne kedvenc testrészét. Egy
gyanútlan nő még nem is sejti, milyen szerencséje lesz ma
este. Tekeregve belebújt fekete bőrnadrágjába, aztán egy
hozzáillő, cipzáras dzsekit vett fel feszes piros trikója fölé. A
nők döglenek a bőrszerkós pasikért.
Leadja a jelentését, és felmarkolja a dohányt. Aztán
körbejár néhány klubot, hogy megtalálja a ma esti
szerencsés hölgyet.
Julia nem tudta, mit gondoljon Rory Winthrop jelenlegi
feleségéről, de bármire számit ott is, arra nem, hogy Lily
Teasbury tetszeni és imponálni fog.
A színésznő a filmvásznon általában olyan üres és
könnyűvérű nőket alakított, akikhez pontosan az ő bögyös
alkata, szőkesége és naiv kék szeme kellett. Első pillantásra
könnyű volt beskatulyázni a kacarászó, magakellető kis
nőcskék szerepébe.

Juliának öt perc sem kellett, hogy megváltoztassa a

véleményét.
Lily éles eszű, szellemes, ambiciózus nő volt. Kihasználta
külső adottságait, és nem hagyta, hogy azok által
használják ki őt. Nagyon otthonosan mozgott a
knightsbridge-i ház tradicionális szalonjában is: egyszerű
kék Givenchyjében kifogástalanul elegáns, tökéletesen
angol és igazi feleség volt.
- Kíváncsi voltam, mikor jön el végre hozzánk - mondta
Paulnak, miközben aperitiffel kínálta őket.
- Már három hónapja vagyunk házasok.
- Ritkán jutok el Londonba.
Julia szemből látta Paul hosszú, metsző pillantását, és
csodálta Lilyt, amiért ilyen látható könnyedséggel állja azt.
- Igen, ezt hallottam. Hát, elég siralmas évszakot
választottak az utazáshoz. Először jár Londonban, Miss
Summers?
- Igen, először.
 - Lehangoló ez az ónos eső. Bár én úgy gondolom, hogy
egy várost mindig a legrosszabb formájában érdemes
megnézni, csakúgy, mint egy férfit, mert így az ember el
tudja dönteni, hogy képes-e együtt élni az összes hibáival.
Lily leült, mosolygott és a vermutját hörpölte.
- Lily ezzel finoman arra céloz, hogy az enyémeket már
ismeri - jegyezte meg Rory.
- Cseppet sem finoman - mondta Lily, de ahogy egy
pillanatra megérintette Rory kezét, Julia sok gyengédséget
érzékelt a mozdulatban. - Az ember nem lehet finom, amikor
éppen a férje egyik nagy szerelmének emlékeivel fogják
traktálni.
Derűs mosollyal nézett Juliára. - Ne aggódjon, nem
vagyok féltékeny, csak megöl a kíváncsiság. Nem hiszek a
féltékenységben, különösen múltbeli dolgok iránt. Ami a
jövőt illeti már figyelmeztettem Roryt, ha netán ki sértésbe
esne, hogy megismételje múltbeli ballépéseit, akkor nem
fogok sírni, zokogni, zsörtölődni vagy visítva az
ügyvédemhez rohanni. Finoman hörpintett megint.
- Egyszerűen megölöm. Gyorsan, határozottan,
hidegvérrel, és egy pillanatra sem fogom megbánni.
Rory nevetett, és a feleségére emelte poharát.
- Meg rémit engem.
Paul kezdett odafigyelni a körülötte folyó beszélgetésre,
növekvő érdeklődéssel merült el a hallgatásában. Nem hitte
volna, de most olyan érzése támadt, hogy valami sikerült,
valami szilárd kapocs kattant be az apja és legújabb
felesége között. Pedig ez a nő fiatalabb a férje egyetlen
gyermekénél, és első pillantásra könnyű lenézően azt
képzelni róla, hogy csak egy újabb azok közül a nagymellű,
duzzadt ajkú kis cafkák közül, akikkel az apja szívesen
enyeleg.
Lily Teasbury azonban egészen más volt. Miután Paul
túljutott azon a régi, megrögzött rosszalláson, amit az apja
mindenkori női iránt táplált, már az író szemével figyelt, az
író fülével hallgatott. Észrevette a finom mozdulatokat,
pillantásokat, érzékelte a hangok tónusát, a gyors nevetést.
Nem kis elképedéssel eszmélt rá, hogy ez egy igazi
házasság.
Olyan természetesség és bajtársiasság lengi körül őket,
amit az apja és saját anyja között sohasem érzékelt. Olyan
barátság van köztük, amit apjának csupán egy
házasságában tapasztalt, amikor Eve Benedict volt a
felesége.
Amikor a vacsoraasztalhoz ültek, Pault megkönnyebbülés
és csodálkozás fogta el. A megkönnyebbülés abból a
felismerésből fakadt, hogy Lily a két kategória egyikébe sem
tartozik bele, amelyekbe ő Rory nőinek legtöbbjét besorolta.
Nem tesz úgy, mintha máris családi kapcsolat volna köztük,
és négyszemközt nem célozgat arra, hogy vele, Paullal,
intimebb kapcsolatra is hajlandó lenne.
A csodálkozás oka pedig az volt, hogy ösztönei
állhatatosan azt súgták neki, hogy az apja végre-valahára
talán megtalálta azt, akivel együtt tud élni.
Julia megkóstolta a préselt kacsát, és bal lábát kihúzta a
cipőjéből. A Rory háta mögötti kandallóban égett a tűz, fejük
fölött pedig kristálycsillárok zuhataga ontotta a fényt. A fali-
kárpitokkal és csillogó vitrinekkel berendezett szoba
riasztóan hivatalos is lehetett volna, mégis otthonosság
járta át: a régensség idejéből való kétlábú asztalt nem
húzták ki, középen gyönyörű rózsákkal teli váza állt,
almafaillat terjengett, odakint pedig halkan neszezett az
ónos eső. Julia a másik cipőjéből is kilépett.
- Még nem is mondtam, milyen csodálatosan játszott
tegnap este - fordult Roryhoz, és hogy mennyire hálás
vagyok, amiért a jegyekkel fáradozott.

- Ugyan, nem jelentett fáradságot - biztosította Rory. -

Boldog voltam, hogy Paullal az ítéletidő ellenére eljöttek
megnézni.
- Ezt nem hagytam volna ki.
- Szereti a Lear királyt? - kérdezte Lily.
 - Nagyon erőteljes, felkavaró darab. Tragikus.
- Az a hullahegy a végén, és az egész egy öregember
hiúsága és ostobasága miatt! - Lily a férjére kacsintott. -
Rory fantasztikusan játssza, de én jobban szeretem a
vígjátékokat. Azt sem könnyebb játszani, de amikor az
ember a végén lebotorkál a színpadról, legalább nevetés
cseng a fülében, és nem sírás-rívás.
Rory kuncogva fordult Juliához: - Lily a happy endet
szereti. A kapcsolatunk elején elvittem őt a Hosszú út az
éjszakába című darabra. - Rory a villájára vett egy kis
vadrizst. - Utána azt mondta nekem, hogy ha én szeretek
órákig ülni és nyomorúsággal töltekezni, akkor ahhoz
keressek mást. Legközelebb a Marx fivérek bohózatára
vittem el.
- Így aztán hozzámentem feleségül - mondta Lily, és
átnyúlt az asztalon, hogy ujja hegyét Roryéhoz érintse,
miután kiderült, hogy teljes párbeszédeket tud kívülről a
Botrány az operábanból.
- Én meg azt hittem, azért, mert olyan szexi vagyok.
Amikor Lily rámosolygott, egy kis gödröcske jelent meg a
szája bal sarkában.
- Drágám, a szex az ágyba való. Reggel együtt ébredni és
elkezdeni a napot viszont csak egy olyan férfival lehet, aki
érti és értékeli a humort. - Lily megint hátradőlt, és Julia felé
rebbentette a szempilláit. - Egyetért velem, drágám?
- Paul engem eddig csak kosárlabdameccsre hívott -
mondta Julia gondolkodás nélkül. Mielőtt ezt megbánhatta
volna, Lily önfeledt nevetésben tört ki.
- Rory, micsoda szánalmas apa lehettél, ha a fiadat csak
az érdekli, ahogy egy rakás izzadt férfi egy labdát dobál egy
gyűrűbe!
- Valóban az voltam, de a srácnak mindig mindenről
megvoltak a saját elképzelései, a hölgyeket is beleértve.
Paul, miközben nyugodtan folytatta az evést,
megkérdezte: - És mi a baj a kosárlabdával?
 Mivel a pillantása Juliára szegeződött, a lány úgy vélte,
okosabb, ha diplomatikusan vállat von. Elképesztően
gyönyörű, amikor zavarban van, gondolta Paul. A bőre
felhevül, és olyan szexi, ahogy beharapja az alsó ajkát. Paul
elhatározta, hogy majd később ő is odaharap, és még egyéb
helyekre.
- Nem jöttél el velem - emlékeztette Juliát.
- Nem.
- Ha, mondjuk, A három komédiás felújítására hívtalak
volna, eljöttél volna velem?
- Nem. - Julia szája mosolyra húzódott. - Nem, mert
idegesítettél. Paul átnyúlt az asztalon, hogy Julia ujjaival
játszadozzon.
- És ha most hívnálak?
- Most is idegesítesz, de talán rászánnám magam.
Miközben felvette a borospoharát, Paul az apja felé
nézett:
- Úgy tűnik, az elképzeléseim elég jól beválnak. Lily, a
kacsa kitűnő.
- Köszönöm. - Lily belekuncogott a poharába. - Nagyon
köszönöm.
Eve Benedict csak akkor került újra szóba, amikor megint
a barátságos nappaliban ültek, kávé és brandy mellett. Julia
még mindig az interjú megkezdésének legtapintatosabb
módját kereste, amikor Lily bejött.
- Sajnáltam, hogy nem tudtunk elmenni Eve legutóbbi
partijára. Meglepett, hogy engem is meghívott, és sajnálom,
hogy elmulasztottam. - Lily kényelmesen maga alá húzta a
lábát, felfedve annak pompás hosszúságát. - Rory meséli,
hogy Eve mindig hihetetlen partikat adott.
- A házasságuk alatt sok partit rendeztek? - kérdezte Julia
Rorytól.
- Jó néhányat. Bensőséges kis vacsorákat, laza kerti
hússütéseket, fényes estélyeket. - Rory köröket rajzolt a
levegőbe. Arany mandzsettagombja megcsillant a tűz
fényében. - Emlékszel a születésnapi bulidra, Paul?
 - Azt nehéz lenne elfelejteni. - Paul rájött, hogy ez már az
interjú, ezért Juliára nézett. Észrevette, hogy Lily is visszaült,
és hallgatja. - Eve cirkuszi artistákat szerződtetett:
bohócokat, zsonglőröket, egy kötéltáncost. Még egy
elefántot is hozatott.
- A kertész majdnem felmondott, amikor másnap
meglátta, hogy néz ki a gyep. - Rory vihogott, és a brandyjét
lötyögtette. - Eve-vel nem volt unalmas az élet.
- Ha egyetlen szóval kellene őt jellemeznie, mi volna az?
- Eve-et? - Rory egy pillanatig gondolkodott. -
Megszelídíthetetlen, talán ezt mondanám. Semmi sem tudta
sokáig féken tartani. Emlékszem, amikor egyszer Charlotte
Miller elhalászott előle egy szerepet. Ez keserű pirula volt
Eve-nek. Aztán eljátszotta Sylviát A pók érintésében, még
abban az évben díjat nyert vele Cannes-ban, és ettől
mindenki elfelejtette, hogy Charlotte egyáltalán játszott egy
filmben abban az időben. Huszonöt-harminc évvel ezelőtt
nehéz volt jó szerephez jutni. A színésznőket bizonyos
korban már nem udvarolták körül a stúdiók. Eve New Yorkba
ment, és megcsípett egy jó szerepet Az úrhölgy óhajában, a
Broadway-n. Egy évig játszotta, Tony-díjat nyert vele,
Hollywood pedig rimánkodott neki, hogy jöjjön vissza. Ha
utólag megnézi a pályafutását, látni fogja, hogy sohasem
választott rossz szövegkönyvet. Az elején persze nem volt
mindegyik egyformán színvonalas. A stúdió hajszolta, és ő
kénytelen volt tartani az iramot. De minden filmben, még a
leggyengébben is, sztárhoz méltó alaki tást nyújtott. Ehhez
több kell a tehetségnél, sőt az ambíciónál is. Ehhez erő kell.
- Rory szeretne újra vele dolgozni - vetette közbe Lily. -
Én pedig szeretném látni őket együtt.
- Nem lenne kellemetlen a maga számára? - kérdezte
Julia.
- A legkevésbé sem. Talán nehéz lenne, ha nem
ismerném a szakmát. És ha nem lennék biztos benne, hogy
Rory értékeli a mostani életét. - Lily nevetett, és új pózba
rakta sima, formás lábát.
 - Mindenesetre tisztelnem kell egy olyan asszonyt, aki
képes megőrizni a barátságot, az igazi barátságot a volt
férjével. Mi a volt férjemmel ma is gyűlöljük egymást.
- Ezért nem hagyta meg nekem Lily a válás lehetőségét. -
Rory kinyújtotta a kezét és összefonta Lilyével. - Tudja, mi
szerettük egymást Eve-vel. Amikor ő kikívánkozott a
házasságból, azt előzékenyen és megfontoltan adta
tudtomra. Mivel én hibáztam, nemigen neheztelhetek rá.
- Azt mondja, maga hibázott, mert más nők voltak a
dologban.
- Ez volt a fő ok. Azt hiszem - az én nőkkel kapcsolatos
meggondolatlanságom az egyik oka annak, hogy Paul
mindig is olyan körültekintő volt. Nem igaz, Paul?
- Igényes - javította ki Paul az apját.
- Nem voltam jó férj, és nem voltam jó apa. Egyik téren
sem mutattam valami jó példát.
Paul kényelmetlenül fészkelődött.
- Én azért elég jól megvoltam.
- Pedig nem sok segítséget kaptál tőlem. Juliát az igazság
érdekli. Nem így van?
- Igen, de mint kívülálló, úgy vélem, hogy jobb apa volt,
mint gondolja. Abból, amit hallottam, az derül ki, hogy
sohasem akart másnak látszani, mint aki volt.
Rory szemébe melegség költözött.
- Köszönöm, hogy ezt mondja. Most megtudtam, hogy
egy gyerek ugyanannyit profitálhat a rossz példákból, mint a
jókból. Ez persze a gyerektől függ. Paul mindig nagyon okos
volt. Ezért tud különbséget tenni a szebbik nem képviselői
között, és ezért nem kedveli a felelőtlen
szerencsejátékosokat. Eve végül abba fáradt bele, hogy én
nem voltam se válogatós, se felelősségteljes.
- Hallottam, hogy érdeklik a szerencsejátékok. Lovai is
vannak?
- Van néhány. A hazárdjátékokban mindig szerencsém
volt, valószínűleg ezért tudtam nehezen ellenállni a
kaszinóknak, a hosszú lábú telivéreknek, a kártyának. Eve-
nek nem volt kifogása a szerencsejáték ellen. Olykor-olykor
ő maga is játszott. Ő azokat az embereket nem szívelte,
akikkel ilyenkor kapcsolatba kerülünk.
A bukmékerek általában nem tartoznak a társadalom
krémjéhez. Eve a profi játékosok legtöbbjét kerülte. Bár
néhány évvel a válásunk után mégis összejött valakivel, aki
szoros kapcsolatban áll ezzel az üzletággal. Ez is az én
hibám, mert én mutattam be őket egymásnak. Akkor
magam sem tudtam, hogy az illető mennyire benne van a
dologban. Ezt a bemutatást később megbántam.
- Szerencsejáték?- Julia ösztönei riadókészültségben
voltak, mégis látszólagos közönnyel kortyolt egyet a borból.
- Nem emlékszem rá, hogy a kutatásaim során bármit
találtam volna arról, hogy Eve szerencsejátékkal
foglalkozott.
- Nem magával a játékkal. Mint mondtam, Eve-et
nemigen érdekelte a fogadás szépsége. Az említett férfit
pedig nem nevezném szerencsejátékosnak. Aki mindig
kiszámíthatóan nyer, az igazából nem játszik. Azt hiszem, az
ilyenre finoman azt mondják: üzletember.
Julia Paulra nézett. A férfi tekintetéből az agyába villant
egy név.
- Michael Delrickio?
- Igen. Veszedelmes ember. Vegasban ismertem meg, az
egyik őrült nyerő szériám alkalmával. Crapset játszottam a
Desert Palace-ben. A kockák olyanok voltak, mint a szép
asszonyok, akik aznap éjjel kényeztetni akarnak.
- Rory gyakran beszél úgy a szerencsejátékról, mint a
nőkről - szólt közbe Lily. - Amikor veszít, akkor igen
változatos, nőkre használt jelzőkkel illeti a kockákat vagy a
kártyalapokat. - Elnéző mosolyt küldött Rory felé, aztán
felkelt, hogy megint töltsön a brandyből. - Olyan undorító
idő van, Julia, tényleg nem iszik semmi erősebbet, csak
kávét?
- Nem, tényleg. Köszönöm. - Julia ugyan türelmetlen lett
a közbeszólástól, de a hangjában csupán finom kíváncsiság
volt, amikor visszaterelte a beszélgetést. - Az előbb Michael
Delrickióról beszélt.
- Hmmm. - Rory kinyújtotta a lábát, és két tenyerével
körülfogta a poharat. Julia eközben arra gondolt, hogy ilyen
egy igazi angol úriember pihenés közben. Mögötte ropog a
tűz, kezében brandyt melenget. Csak a lábánál szunyókáló
két agár hiányzik a képről. - Igen, akkor ismertem meg
Delrickiót, amikor a Palace-ben mindent besöpörtem az
asztalokról. Meghívott egy italra, és nagy rajongómnak
vallotta magát. Majdnem visszautasítottam. Az ilyen
közjátékok gyakran kellemetlenek, de megtudtam, hogy ő a
kaszinó tulajdonosa. Pontosabban az ő szervezete és mások
voltak a tulajdonosok.
- Azt mondta róla, hogy veszedelmes. Miért?
- Talán hajnali négy lehetett, amikor együtt ittunk -
mondta lassan Rory. - Ő még is úgy nézett ki, mint egy
bankár egy laza üzleti ebéd közben. Nagyon világosan
beszélt. Nem csupán értem rajongott, hanem általában a
filmekért. Közel három órán át beszélgettünk filmekről, és
arról, hogy hogyan készülnek. Azt mondta, érdekelné egy
független filmgyártó vállalat finanszírozása, és a következő
hónapban eljön Los Angelesbe.
Rory kis szünetet tartott, hogy igyon és gondolkodjon.
- Legközelebb egy partin futottam össze vele, amelyre
Eve-vel mentem el. Mindketten facérok voltunk, és gyakran
kísértük el egymást ilyen helyekre. Paul még Eve-nél is
lakott, amikor Kaliforniában tanult.
- Amikor másodéves voltam a Kaliforniai Egyetemen -
tette hozzá Paul, és egy kis vállrándítással szivart húzott
elő. - Apám még nem bocsátotta meg nekem, hogy
elutasítottam Oxfordot.
- Elhatároztad, hogy felrúgod a családi hagyományt.
- Te pedig csak akkor lettél a családi hagyomány
védelmezője, amikor ezt tettem.
- Összetörted a nagyapád szívét.
Paul szája mosolyra húzódott a szivar körül.
 - Nem is volt neki.
Rory harcra készen húzta ki magát a karosszékében,
majd ugyanilyen hirtelen elernyedt és felnevetett.
- Tökéletesen igazad van. Istenemre mondom, jobban
jártál Eve-vel, mint akár az anyáddal, akár velem. Ha
megadod magad, és Oxfordba mész, az öreg mindent
elkövetett volna, hogy megkeserítse az életedet, ahogy az
enyémet is megpróbálta.
Paul csak a brandyjét iszogatta.
- Azt hiszem, Juliát jobban érdekli Eve, mint a családunk
története. Rory mosolyogva rázta meg a fejét.
- Szerintem mindkettő egyformán érdekes, de most
foglalkozzunk Eve-vel. Azon az estén különösen remekül
nézett ki.
- Drágám - duruzsolta Lily, micsoda otrombaság, hogy
ezt a jelenlegi feleséged előtt mondod.
- Csak őszinteség. - Rory felemelte Lily kezét, és
megcsókolta az ujjait. – Julia ragaszkodik az őszinteséghez.
Azt hiszem, Eve akkor jött vissza valamilyen fürdőhelyről.
Frissnek, kipihentnek látszott. Ez már évekkel a válásunk
után volt, és közben újra jó haverok lettünk. Mindketten jól
szórakoztunk, mekkora sajtószenzáció lesz belőle, hogy
együtt látnak bennünket. Röviden: jól éreztük magunkat.
Talán még - Bocsáss meg, drágám - mormolta a
feleségének, talán még az éjszakát is emlékezéssel töltöttük
volna, de én bemutattam Eve-et Delrickiónak. A vonzalom
azonnal létrejött, a meglátni és megszeretni ősi kliséje
szerint, legalábbis Delrickio részéről. Ami Eve-et illeti,
inkább érdeklődést mondanék. Elég az hozzá, hogy aznap
Delrickio kísérte haza. Hogy mi történt aztán, csak találgatni
tudom.
- Tulajdonképpen nem felelt a kérdésre. - Julia félretette a
csészéjét. - Miért volt Delrickio veszedelmes?
Rory kis sóhaj után válaszolt.
- Mint mondtam, elmesélte, hogy érdekelné egy bizonyos
vállalat. Úgy tűnt, ő viszont nem érdekli a vállalatot, eleinte
legalábbis. Miután Eve-et bemutattam neki, három hónapon
belül az övé, pontosabban a szervezetéé volt az egész
vállalat. Közben voltak bizonyos pénzügyi kellemetlenségek,
eltűntek egyes berendezések, balesetek történtek. Sokad
kézből megtudtam, hogy Delrickiónak szoros kapcsolatai
vannak a hogy is mondják ezt manapság?
- A maffiával - mondta Paul türelmetlenül. - Ne
kerülgessük a forró kását!
- Az ember finoman próbálja kifejezni magát - mormolta
Rory. - Mindenesetre felmerült a gyanú, persze csak a
gyanú, hogy kapcsolatban áll a szervezett bűnözéssel.
Sohasem került vád alá. Azt tudom, hogy Eve diszkréten
találkozgatott vele néhány hónapig, aztán hirtelen
hozzáment ahhoz a teniszezőhöz.
- Damien Priesthez - egészítette ki Julia. - Eve említette,
hogy éppen Michael Delrickio mutatta be őket egymásnak.
- Ez nagyon is lehetséges. Delrickio rengeteg embert
ismer. Erről a kapcsolatról nem tudok sokat mondani. A
házasság rövid ideig tartott. Eve sohasem mondta el, miért
lett váratlanul vége. - Rory hosszú pillantást vetett Paulra. -
Nekem legalábbis nem.
- Nem akarok Delrickióról beszélni. - Amint beléptek a
lakosztályba, Paul azonnal levette a zakóját.
- Az este legnagyobb részét az interjúval töltötted. Most
hagyjuk ezt.
- Te ezt olyan szemszögből látod, amelyből az apád nem.
- Julia kilépett a cipőjéből. - Kíváncsi vagyok a
meglátásaidra, a véleményedre.
A mozdulatból, amellyel Paul levette a nyakkendőjét,
ahogy gyors, görcsös ujjaival lehúzta a csomót, Julia látta,
hogy gyűlik benne a harag.
- Utálom őt. Ennyi nem elég?
- Nem. Azt már tudom, mit érzel iránta. Arra vagyok
kíváncsi, hogy ez miért alakult ki benned.
- Mondjuk azért, mert ki nem állhatom az alvilág lordjait.
- Paul lerúgta a cipőjét. - Ilyen furcsa vagyok.
 Juliát nem elégítette ki a válasz. Összevonta a
szemöldökét, miközben kihúzta a hajtűket a hajából.
- Ezt a választ el tudnám fogadni, ha nem láttalak volna
benneteket együtt, és ha nem tudnám, hogy ez nem elvi
ellentét, hanem személyes. - A hajtűk belemélyedtek Julia
tenyerébe. Amikor kinyitotta a kezét és megnézte,
ráeszmélt, hogy az intimitásnak ez a fajtája - a cipő
lerúgásának, a haj lebontásának szeretők közti meghitt
rituáléja - hamar kialakult köztük. A szívek közötti intimitás
már bizonytalanabb. Ez a felismerés a fájdalom tompa
élével hasított bele, egyszerre érzett haragot és
megbántottságot. Miközben Pault figyelte, Julia a mellette
lévő asztalra dobta a hajtűket. - Azt hittem, eljutottunk
addig a pontig, hogy megbízunk egymásban.
- Nem a bizalomról van szó.
- Mindig a bizalomról van szó.
Paul leült. Az arca olyan feldúlt volt, amilyen nyugodt
Juliáé.
- Nem fogsz békén hagyni.
- Ez a dolgom - emlékeztette Julia. Odament az ablakhoz,
és egyetlen gyors csuklómozdulattal behúzta a
sötétítőfüggönyt, így kirekesztette a vihart, és összezárta
kettejüket, hogy csak egymást lássák a lámpa ferde, arany
fénysugarában
- Ha szakmai alapon akarsz tárgyalni, rendben van. Eve-
től mindent megtudhatok Michael Delrickióról, amire
szükségem van. Csak reméltem, hogy hallhatom a te
véleményedet is.
- Jól van. Az én véleményem az, hogy egy olasz
öltönyben grasszáló szemét. A szemét legrosszabb fajtája,
mert még élvezi is, hogy az, ami. - Paul tekintete szikrákat
szórt. - A világ nyomorúságából húz hasznot, Julia. És a
lopást, zsarolást, bántalmazást, emberölést finoman
üzletnek nevezi. Ez neki se többet, se kevesebbet nem
jelent.
Julia leült, de nem nyúlt a magnója után.
 - Eve-nek mégis kapcsolata volt vele.
- Azt hiszem, a pontos megfogalmazás az lenne, hogy
nem jött rá, kicsoda-micsoda ez az ember, csak amikor már
benne volt a kapcsolatban. Eve nyilván vonzónak találta.
Valóban elbűvölő tud lenni. Értelmes, művelt ember. Eve
élvezte a társaságát, és azt hiszem, a hatalmát is.
- Te Eve-vel éltél - mondta gyorsan Julia.
- Kaliforniában tanultam, és nála laktam, de azt csak ma
este tudtam meg, hogy jött össze Delrickióval. - Paul úgy
gondolta, ez egy apró részlet, nincs sok jelentősége. A
többit már tudja, legalábbis eleget tud belőle. És most,
makacssága folytán, Julia is meg fogja tudni. - Kezdett
odajárogatni, egy kis úszásra, teniszezésre, vacsorára. Eve
néhányszor elment vele Vegasba, de többnyire Eve házában
találkoztak. Folyton virágot, ajándékokat küldött. Egyszer
elhozta az egyik éttermének a főszakácsát, és készíttetett
vele egy igazi olasz vacsorát.
- Vannak éttermei?- kérdezte Julia. Paul alig nézett rá.
- Vannak - felelte szűkszavúan. - Mindig vele jött néhány
embere. Sohasem maga vezetett, és nem jött kíséret nélkül.
Julia bólintott, mindent tökéletesen értett. Ez olyan, mint
Eve fallal körülzárt birtoka. A hatalomnak mindig ára van.
- Én nem szerettem őt - folytatta Paul. - Nem tetszett,
hogy úgy néz Eve-re, mint ha a rohadt orchideáinak egyike
volna.
- Tessék?
Paul felkelt, és az ablakhoz ment. Nyugtalan volt.
Résnyire széthúzta a függönyt. Az eső elállt, de az idő olyan
lehangoló volt, hogy azt még az üveg mögül is érezte. A
csúfságot nem kell mindig látnunk ahhoz, hogy felismerjük.
- Orchideákat termeszt. Bolondul értük. Eve-ért is
bolondult, állandóan ott koslatott, mindig tudni akarta, hol
van, és kivel. Eve ezt élvezte, főleg azért, mert nem volt
hajlandó beszámolni neki, ő pedig ettől megőrült. - Paul
most visszanézett Juliára, aki mosolygott. - Jól szórakozol?
 - Bocsánat, csak arra gondoltam, hogy irigylem Eve-et,
amiért ilyen ügyesen tud bánni a férfiakkal.
- Nem mindig olyan ügyesen - morogta Paul, és nem
viszonozta Julia mosolyát. - Egyszer egy veszekedésbe
csöppentem, amikor ez a pasas éppen dühöngött, és
fenyegette Eve-et. Ráparancsoltam, hogy hagyja el a házat,
még meg is próbáltam kidobni, de a testőrei rám vetették
magukat. Eve-nek kellett szétválasztania bennünket.
Julia ezt már nem találta mulatságosnak, kissé megriadt,
és eszébe jutott valami. Nem mondott-e Delrickio valami
olyasmit, hogy kár, amiért Eve nem hagyta, hogy Pault
tiszteletre tanítsa?
- Hány éves is voltál akkor? Húsz körül?
- Körülbelül. Az egész jelenet ocsmány, megalázó és
tanulságos volt. Eve dühös volt rá, de ugyanilyen dühös volt
rám is. Azt hitte, féltékeny vagyok, és talán az is voltam.
Vérzett az orrom, fájt néhány bordám…
- Megvertek? - vágott közbe Julia döbbenettől éles
hangon. Paulnak ezen mosolyognia kellett.
- Kicsim, ezek nem lacafacáznak. Rosszabbul is
elsülhetett volna, sokkal rosszabbul, mivel én megpróbáltam
elkapni annak a gazembernek a torkát. Lehet, hogy te még
nem hallottál róla, de időnként kitörnek rajtam az erőszakos
hajlamok.
- Nem - felelte Julia egész nyugodtan, pedig összeszorult
a gyomra. - Nem hallottam. Lehet, hogy Eve emiatt a - hm -
jelenet miatt szakított Delrickióval?
- Nem. - Paul belefáradt a beszédbe, a gondolkodásba. -
Ő a maga részéről úgy vélte, hogy a Delrickióval való
kapcsolata nem tartozik rám. És igaza volt. - Lassan, mintha
lopakodna, odament Juliához. A nő, mint akire vadásznak, a
rémülettől megrezzent, szívverése hirtelen felgyorsult.
- Tudod, milyen vagy most, ahogy itt ülsz merev háttal,
keresztbe tett kézzel és azzal a komoly, aggodalmas
tekinteteddel?
Julia ettől ostobán érezte magát, ezért megmozdult.
 - Tudni akarom…
- Ez a baj veled - mormolta Paul, és fölé hajolva kezébe
fogta az arcát. - Te tudni akarsz, amikor csupán érezned
kellene. Mit érzel, ha azt mondom, hogy semmi másra nem
tudok gondolni, csak arra, hogy kihámozzalak ebből a
takaros kis ruhából, hogy megszagoljam, még mindig a
bőrödön van-e a parfüm, amit órákkal ezelőtt a szemem
láttára fújtál ide, az állkapcsod alatti hajlatba?
Miközben Paul ujjával végigcirógatta azt a hajlatot, Julia
megint megmozdult. De rosszul tette, hogy felkelt, mert így
erősen Paul testéhez szorult.
- Megpróbálod elterelni a figyelmemet.
- Pontosan így van. - Paul lehúzta a cipzárt Julia ruháján,
és kuncogott, miközben a lány tekeregve próbálta
kiszabadítani magát. - Az én figyelmemet minden veled
kapcsolatos dolog elvonja, amióta megismertelek.
- Tudni akarom-- próbálkozott megint Julia, aztán elállt a
lélegzete, amikor Paul derékig lerántotta róla a ruhát, és
szájával a testére tapadt. Keze most nem volt gyengéd és
nem volt izgató, heves birtoklási vágya az őrület felé
sodorta. - Paul, várj! Meg kell értenem, miért szakított vele
Eve.
- Ehhez csak egy gyilkosság kellett. - Paul szeme lángolt,
miközben hátrahúzta Julia fejét. - Egy haszonért elkövetett,
hidegvérű, kiszámított gyilkosság. Delrickio Damien Priestre
tette fel a pénzét, ezért eltüntette Priest ellenfelét.
Julia szeme tágra nyílt a rémülettől.
- Azt akarod mondani, hogy…
- Tartsd távol magad Delrickiótól, Julia. - Paul magához
húzta a lányt, aki a vékony selymen át érezte a testéből
áradó forróságot. - Amit Eve iránt annyi éven át éreztem, az
semmi ahhoz képest, amit irántad érzek, amit érted
megtennék. - Paul görcsösen összeszorított ujjakkal
markolta meg Julia haját. - Semmi.
Julia még remegett az izgalomtól, amikor Paul lehúzta a
padlóra, hogy ezt bebizonyítsa neki.
 Julia a pongyolájába burkolózva iszogatta a brandyjét.
Teste nehéz volt a kimerültségtől és a szextől. Azon
töprengett, vajon ilyen érzés lehet-e, amikor a háborgó
tengerrel viaskodó embert végül partra veti a hullám.
Kimerült, felhevült és kábult volt, mint aki átvészelte az ősi,
időtlen elem tombolását és hátborzongató szépségét.
Amikor a pulzusa egyenletessé vált és az agya kitisztult,
az a szó kezdett motoszkálni a fejében, amelyet Paul
mondott, mielőtt magával rántotta őt ebbe a háborgó
tengerbe.
Gyilkosság - ez volt az a szó.
Bár szoros közelségben, meghitt csendben ültek a
kanapén, Julia tudta, milyen törékeny ez az egyensúly. Mégis
itt volt köztük, a tébolyult szeretkezést követő csendben, a
hűvösebbé és könnyebbé vált levegőben, ahol szükségük
volt egymás érintésére. Nem csupán arra, hogy kezük
összefonódjon, hanem arra az apró, de sorsdöntő dologra is,
amit a kölcsönös bizalom jelent.
- Mint mondtad-- kezdte Julia, és ez mosolyra késztette
Pault.
- Tudod, Jules, téged nevezhetünk céltudatosnak, de más
szemszögből nézve egyszerűen pióca vagy.
- Céltudatos pióca vagyok - felelte Julia, és a férfi térdére
tette a kezét. - Paul, ezt tőled kell hallanom. Ha Eve-nek
bármilyen kifogása lesz az ellen, amit ma este elmondasz
nekem, akkor az egész köztünk marad. Egyezzünk meg
ebben.

- A tisztesség - dünnyögte Paul. - Nem ezt mondta Eve,

hogy ezt csodálja benned? Megérintette Julia haját. Így ültek
egy pillanatig, aztán Paul csendesen újra megszólalt.
Julia megrendülten kelt fel, hogy újra töltsön a brandyből.
Egy szót sem szólt, mialatt Paul elmesélte, hogyan halt meg
Damien ellenfele. Eve gyanította, hogy a férfit
meggyilkolták, éspedig Delrickio megrendelésére.
 - Erről soha többé nem beszéltünk - fejezte be Paul. - Eve
nem volt hajlandó rá. Priest elnyerte a bajnoki címet, aztán
visszavonult. A válásuk egy időre felkavarta a kedélyeket,
amelyek aztán lecsillapodtak. Idővel kezdtem megérteni,
hogy Eve miért kezelte így a dolgot. Semmit sem lehetett
bizonyítani, és ha megpróbálja, Delrickio megölte volna.
Julia, mielőtt beszélni próbált volna, kortyolt egyet, hogy
az ital erős ütésétől megszilárduljon a hangja.
- Ezért ellenezted az életrajzot? Attól féltél, hogy Eve
nyilvánosságra hozza ezt a történetet, és ezzel kockára teszi
az életét.
Paul felnézett.
- Tudom, hogy el fogja mondani. A megfelelő időben, a
megfelelő helyen, a megfelelő módon. Nem felejtette el,
nem bocsátotta meg. És ha Delrickio úgy gondolja, hogy Eve
ezt elmesélte neked, te pedig azt fontolgatod, hogy
megírod, akkor a te életed sem fog többet érni Eve-énél.
Julia Pault figyelte, miközben leült mellé. Most óvatosnak
kell lennie. Ezt nehezen tudta elfogadni, miután annyi éven
át a maga ura volt, maga döntött mindenben, a saját
szabályai szerint élt.
- Paul, ha úgy vélted volna, ha igazán úgy vélted volna,
hogy ha a rendőrséghez fordulsz, akkor az
igazságszolgáltatás kezébe kerül a dolog, annyiban hagytad
volna?
- Nem ez a lényeg.
- A lényegről már bizonyára késő beszélnünk. Itt már
csak ösztönökről és érzelmekről van szó, arról a végtelen
szürke mezsgyéről, ami jó és rossz között húzódik. Eve hisz
abban, amit ezzel a könyvvel tenni akar. És én is.
Paul felkapott egy szivart, és dühösen rántott ki egy szál
gyufát.
- Semmi értelme kockára tenni az életünket valakiért, aki
tizenöt éve halott. Julia a férfi arcát tanulmányozta, amelyre
árnyékot vetett a lámpafény és elhomályosította a füst.
 - Ha úgy vélném, hogy ezt el is hiszed, akkor most nem
lennék itt veled. Nem - mondta, mielőtt Paul válaszolhatott
volna. - Köztünk nem csak testi kapcsolat van. Én értelek
téged, és azt hiszem, kezdettől fogva értettelek. Ezért
féltem attól, hogy bármi történjen köztünk. Korábban
egyszer már hagytam, hogy az érzelmeim irányítsanak.
Tévedtem, de mivel ennek a tévedésnek Brandon lett az
eredménye, egyáltalán nem bánom. Ez most, kezét Pauléra
tette, és lassan összefonta az ujjaikat, annál több.
Fontosabb és mélyebb. Szeretlek téged, Paul, és ez
számomra azt jelenti, hogy bíznom kell az ösztöneimben, és
hallgatnom kell a lelkiismeretemre, nemcsak veled
kapcsolatban, hanem általában.
Paul a szivarja izzó végét bámulta. Nem hitte volna, hogy
ennyire megszégyenülhet, mint most Julia szavaitól.
- Nem sok teret engedsz az érveimnek.
- Magamnak sem. Ha arra kérlek, hogy bízz bennem, az
azt jelenti, hogy nekem is bíznom kell benned. - Julia
felemelte a tekintetét összefont kezükről, hogy Paul
szemébe nézzen. - Sohasem kérdeztél Brandon apjáról.
- Nem. - Paul felsóhajtott. Egyelőre félre kell tennie a
kifogásait. Lehetséges, de nem valószínű, hogy Eve-vel
többre menne. Az, hogy Julia magától hajlandó beszélni
Brandon apjáról, azt jelenti, hogy lebontottak egy újabb
falat. - Nem kérdeztelek, mert reméltem, hogy megteszed,
amit most tenni készülsz. - Rámosolygott Juliára. - És voltam
olyan pimasz, hogy biztos legyek benne, egyszer úgyis
elmondod.
Julia elnevette magát, és ettől a nyugodt, bensőséges
hangtól Paul ellazult.
- Én pedig vagyok olyan pimasz, hogy nem mondtam
volna el, ha megkérdezed.
- Igen, ezt is tudom.
- Már nem olyan fontos, hogy a körülményeinket titkoljuk,
mint valaha volt. Azt hiszem, ez szokássá vált. Én úgy
gondoltam, és gondolom ma is, hogy Brandonnak az a
legjobb, ha ebből nem csinálunk ügyet. Ha megkérdez,
márpedig egyszer meg fog kérdezni, akkor elmondom neki
az igazat. Szerettem az apját, úgy, ahogy egy tizenhét éves
lány szeret: idealistán, meggondolatlanul, romantikusan.
Nős volt, és sajnálom, hogy az érzelmeim vakká tettek ezzel
a ténnyel szemben. Amikor kapcsolatba kerültünk, külön élt
a feleségétől, legalábbis ezt mondta. Én ezt készségesen
elhittem, és azzal áltattam magam, hogy majd feleségül
vesz és elröpít valahová.
- Idősebb volt nálad.
- Tizennégy évvel.
- A farkánál fogva kellett volna fellógatni.
Julia egy pillanatig csak bámult, aztán harsány
hahotában tört ki azon, ahogy ez a finoman elegáns tónusú
hang ezt a durva megjegyzést kiejtette.
- Ó, az apám nagyon bírt volna téged! Biztos vagyok
benne, hogy ő is ugyanezt mondta volna, ha tudja, ki az
illető.
Hevesen megcsókolta Pault, aztán visszaült, miközben a
férfi továbbra is mereven bámult a sötétbe.
- Tudom, hogy az ő felelőssége nagyobb volt, mint az
enyém, de egy tizenhét éves lánynak olykor nehéz lehet
ellenállni.
Julia nyugodtan, részletesen elmesélt mindent Lincolnról,
arról a szeleburdi érzelmi rohamról, amely ebbe a
kapcsolatba sodorta, a terhességtől való félelemről, és a
fájdalomról, amikor Lincoln cserbenhagyta.
- Nem hiszem, hogy bármit változtatnék. Ha újra
keresztül kellene mennem ugyanezen, akkor sem
mondanám el a szüleimnek, nem kockáztatnám meg, hogy
még egy érzelmi terhet rakjak az apámra. Ő a fiának
tekintette Lincolnt. Azon az ügyetlenségen pedig, amellyel
arra a kanapéra kerültem, egész biztosan nem változtatnék,
különben most nem lenne Brandon. - Julia derűsen,
magabiztosan mosolygott. - Tőle kaptam életem legszebb
tíz évét.
 Paul meg akarta érteni, de nem tudott túljutni a
zsigereiben érzett dühön. Julia még gyerek volt, de
gyerekként is több lelkiismeretességgel és méltósággal
viselte a felelősségét, mint az a majdnem kétszer annyi idős
férfi.
- Nem tartja a kapcsolatot veled vagy Brandonnal?
- Nem, és ennek most nagyon örülök. Brandon az enyém.
- Kár - mondta Paul szeli den. - Olyan boldogan
megölném érted.
- Én hősöm - mondta Julia, és átölelte Pault. - De értem
ne ölj, Paul. Ez a múlté. Azt hiszem, ma mindenem megvan,
amire vágyom.
Paul két tenyerébe fogta Julia arcát, és hüvelykujjával
végigsimította állának vonalát.
- Győződjünk meg róla - mormolta, és megcsókolta a
lányt.
Olyan jó volt újra itthon, hogy Eve még a Fritz-cel való
edzést is örömmel várta. Jobban hiányoztak neki az izzasztó
és megerőltető gyakorlatok, semmint bevallotta volna az
edzőjének. Hiányzott Travers zsörtölődése, Nina megszállott
tevékenykedése és Julia társasága. Egyáltalán nem volt
kellemes a felismerés, hogy bizonyára öregszik, mert - mint
a fösvény a kincseit - kezdi lélekben számon tartani azokat a
mindennapi dolgokat, amelyekről azelőtt tudomást sem
vett.
A külső forgatás jól ment. Kétségtelenül jobban, mint
várta. Ez főként Peter érdeme volt - nemcsak a pompás,
kiadós szeretkezések miatt, hanem a forgatások alatt
tanúsított türelme és lelkesedése, illetve a humora miatt is,
amely a legnehezebb pillanatokban sem hagyta cserben.
Évekkel ezelőtt Eve talán még elkövette volna azt a hibát,
hogy megnyújtja a kapcsolatukat, elhitetve, önmagával
legalábbis, hogy szerelmes a férfiba, vagy minden létező
eszközt megragadott volna, hogy magába bolondítsa őt.
Eve most a józan eszére hallgatott, és megegyezett
Peterrel, hogy a szerelmeseket Georgiában hagyva,
barátokként és kollégákként térnek vissza a nyugati
partvidékre.

Most az önmérséklet, az érettség jelentett perspektívát.

Eve ráeszmélt, hogy Peter Victorra emlékezteti, arra az
eleven, elbűvölő és tehetséges férfira, akibe olyan
kétségbeesetten beleszeretett. Akit ma is szeret. Úristen,
hogy hiányzik Victor! Eve attól félt a legjobban, hogy
elpazarolják azt az időt, amit még együtt tölthetnének
Julia öt perccel később lépett be a terembe. Kifulladt,
mert nagyon sietett, úgy érezte, sürgeti valami. Abban a
pillanatban, amikor meglátta Eve-et, aki éppen mélyen
lehajolt, hogy a térdszalagjait nyújtsa, és magas, buja teste
elképesztő látványt nyújtott a feszes zafirkék trikóban, Julia
megértette, ráért sietett. Hiányzott nekem Eve, gondolta.
Hiányoztak a fanyar megjegyzései, a maróan őszinte
visszaemlékezései, a lehengerlő személyisége, a
nyeglesége. Úgy, ahogy van. Julia magában nevetve
figyelte, ahogy Eve nyújtó gyakorlatokat végez.
Eve ebben a pillanatban felpillantott, elkapta Julia
mosolyát, és viszonozta azt. Fritz figyelte őket, pillantása
egyik nőről a másikra vándorolt. Tűnődve vonta fel a
szemöldökét, de nem szólt semmit. A csendben valami
üzenetváltás történt a két nő között, amire egyikük sem
számított. Amikor Eve kiegyenesedett, Julia késztetést
érzett, hogy odamenjen és átölelje, tudva, hogy Eve ezt
viszonozni fogja. Valóban oda is ment, de csak a két kezét
nyújtotta ki, és gyors üdvözlésképpen megszorította Eve
ujjait.
- Milyen volt a mocsárban?
- Meleg. - Eve Julia arcát fürkészte, és örült annak, amit
lát. Laza nyugalom, csendes elégedettség tükröződött rajta.
- Milyen volt Londonban?
- Hideg. - Julia arcáról nem tűnt el a mosoly, miközben
letette a sporttáskáját. - Rory üdvözletét küldi.
 - Hmm. Igazából azt szeretném hallani, hogy milyen az új
felesége.
- Azt hiszem, tökéletesen hozzá való. Engem egy kicsit
magára emlékeztet. - Julia elfojtotta a kuncogását, amikor
Eve szemében hitetlenkedés villant meg.
- Ugyan, drágám, olyan, mint én, nincs még egy.
- Igaza van. - A fenébe a távolságtartással, gondolta Julia,
és az ösztöneire hagyatkozott. Eve köré fonta a karját, és
szorosan, gyengéden magához ölelte. - Hiányzott nekem.
Eve szemében most könnyek csillantak meg. Gyors,
váratlan, nehezen elfojtható könnyek.
- Szerettem volna, ha velem van. A remek megfigyelései
felpezsdítették volna a felvételek közötti unalmas órákat. De
van egy olyan érzésem, hogy élvezte a londoni társaságot.
Julia hátralépett.
- Maga tudta, hogy Paul velem van.
- Én mindent tudok. - Eve ujjával végigcirógatta Julia
állkapcsát. - Látom, boldog.
- Igen. Zaklatott és döbbent vagyok, de boldog is.
- Meséljen el mindent!
- Munkára! - szólt közbe Fritz. - Munka közben is
beszélgethetnek. Ne csak a nyelvükkel gyakorlatozzanak.
- Gyakorlat közben nem lehet beszélni - panaszkodott
Julia. - Még lélegzetet sem kap az ember.
Fritz csak mosolygott.
Mire a súlyokra került a sor, Julia teste már csillogott a
verítéktől, de lendületbe jött. Fritz eldörmögött utasításai
közben mindent elmesélt Eve-nek Londonról, Paulról, a
benne kavargó érzésekről. Olyan könnyen ment, hogy szinte
észre se vette. Évekkel ezelőtt nem volt képes az anyjának
Lincolnról beszélni. Most nem érzett semmi szégyent,
semmi félelmet.
Közben vagy tucatszor Delrickióra terelhette volna a
beszélgetést, de úgy érezte, nincs itt az ideje, és Fritz
jelenlétében a körülmények sem alkalmasak. Ezért inkább
egy kevésbé kényes témával próbálkozott.
 - Ma délután találkozom Nina elődjével, Kenneth Stokley-
val.
- Tényleg? Itt van a városban?
- Nem, most is Sausalitóban van. Odarepülök néhány
órára. Szeretne valamit mondani róla?
- Kenneth-ről? - Eve elbiggyesztette az ajkát, miközben
befejezte a láblendítéseket. - Lehet, hogy nehéz
interjúalanynak fogja találni. Szörnyen udvarias, de nem túl
közlékeny. Én nagyon szerettem őt, és sajnáltam, amikor
úgy döntött, hogy nyugdíjba megy.
- Azt hittem, valami nézeteltérésük volt.
- Volt, de a titkári teendőket ragyogóan látta el. - Eve
elvette a törülközőt Fritztől, és megtörölte az arcát. - Nem
volt valami jó véleménnyel a férjemről. A negyedikről, hogy
pontos legyek. Én pedig nehezen tudtam megbocsátani
neki, hogy annyira igaza van. - Vállat vont, és félredobta a
törülközőt.
- Úgy döntöttünk, legjobb, ha felszámoljuk az
együttműködésünket. Mivel Kenneth mindig a fogához verte
a garast, a nyugdíjas éveire jócskán maradt neki. Egyedül
megy hozzá?
- Igen. Ötre visszaérek. CeeCee vigyáz majd Brandonra
iskola után. Van egy oda-vissza közlekedő gép, amely
délben indul.
- Szamárság! Az én gépemmel fog menni. Nina majd
elintézi. - Eve megrázta a kezét, mielőtt Julia
megszólalhatott volna - Csak fel kell ülnie rá. Így akkor
jöhet-mehet, amikor akar. Ez biztos megfelel a
gyakorlatiasságának.
- Valóban megfelel. Köszönöm. És Gloria DuBarryről is
szeretnék beszélni. Állandóan kitér a telefonhívásaim elől.
Eve lehajolt, hogy megdörzsölje a lábikráját, így Julia nem
láthatta az arckifejezését, de a tétovázása, bár nem tartott
sokáig, nyilvánvaló volt.
- Kíváncsi voltam, vajon elmondja-e a kis összetűzésüket.
Julia felvonta a szemöldökét.
 - Azt hiszem, fölösleges. Mint mondta, úgyis mindent tud.
- Igen.- Eve mosolyogva egyenesedett fel, de Julia egy kis
feszültséget érzett benne. - Majd később Beszélünk
Gloriáról, és egyebekről is. Azt hiszem, ha újra megpróbálja,
már hajlamosabb lesz az együttműködésre.
- Rendben. Aztán itt van még Drake...
- Drake miatt ne aggódjon - vágott közbe Eve. - Még kivel
készitett interjút?
- Az ügynökével, bár rövidre kellett fognunk. Majd még
beszélek vele. Sikerült egy rövid telefoninterjút készitenem
Michael Torrenttal. Azt mondta, hogy maga az utolsó
istennők egyike.
- Hát persze - motyogta Eve, és közben majd -
megveszett egy cigarettáért. Julia felmordult, miközben az
izmai remegtek.
- Anthony Kincade egyszerűen nem hajlandó szóba állni
velem, Damien Priest viszont rendkivül udvariasan adott
kitérő válaszokat.
Julia sietve olyan lenyűgöző névsort hadart el, hogy Eve
szemöldöke felszaladt.
- Nem vesztegeti az időt, igaz, drágám?
- Még sok van hátra. Reméltem, hogy utat vág nekem
Delrickióhoz.
- Nem, azt nem teszem. És magát is arra kérem, hogy őt
nagy ivben kerülje el.
Legalábbis egyelőre. Fritz, ne készitsd ki ezt a lányt!
- Én nem kikészitek- felelte Fritz, hanem felkészitek. Eve
kiment zuhanyozni, miközben Julia végigszenvedte a
súlyokkal végzett guggolásokat. Mire befejezte, megjelent
Nina.
- Minden rendben - jelentette, és kinyitotta a noteszét
majd kihúzott egy ceruzát a hajából. - A stúdió küld egy
autót Miss B.-ért, így Lyle a maga rendelkezésére áll. A gép
indulásra kész lesz, amikor kell, és mire odaér, ott egy sofőr
fogj a várni, hogy elvigye a találkozóra.
- Nagyon köszönöm, de nem kellene ezzel fáradnia.
 - Nem fáradság. - Nina átnézte a feljegyzéseit, aztán
elmosolyodott. - Tényleg, annyival könnyebb az egészet
megszervezni, ha mindenki a helyén van. A járata késhetett
volna, az is lehet, hogy nehezen kapott volna taxit, és - ó,
igen, Sausalitóban a légiközlekedési vállalat sofőrje fogja
várni. A reptértől húsz perc az út a tengerparti sétányig. A
sofőr természetesen vissza is fogja vinni a reptérre, amikor
akarja.
- Nina csodálatos, nem igaz? - jegyezte meg Eve,
miközben újra belibbent. - Nem tudom, mit kezdenék
nélküle.
- Csak azért, mert úgy tesz, mintha nem tudna
megbirkózni a részletekkel. - Nina visszadugta a ceruzát a
hajába. - Az autója már biztos ott van a ház előtt. Szóljak
nekik, hogy várjanak?
- Ne. Máris jövök. Fritz, szerelmem, úgy örülök, hogy a
kezed a régi. - Eve hosszan megcsókolta a férfit, aki a
mellizmáig elpirult.

- Én is megyek - mondta Julia Ninát megelőzve. Nina

habozott, aztán engedett.
- Én meg nekilátok annak a félmillió telefonnak, amit el
kell intéznem. Hét óra körül várhatjuk Miss B.?
- Ha az istenek megkegyelmeznek.
- Sajnálom - kezdte Julia, miközben átvágtak a középső
udvaron. - Tudom, hogy nem voltam valami udvarias, de
szerettem volna még egy percet.
- Nina nem sértődős. Mi az, amit előtte vagy Fritz előtt
nem akart elmondani? - Eve megállt, hogy megcsodálja a
lángvörös bazsarózsákat, amelyek nemsokára kinyílnak.
- Túl hosszú ahhoz, hogy elmondjam, amíg az autóhoz
érünk, de először is tudnia kell valamit. Ezt hagyták a
londoni szállodám recepcióján.
Eve megnézte a papirlapot, amit Julia előhúzott a
táskájából. El sem kellett olvasnia, szét sem kellett hajtania,
hogy tudja, mi lehet benne.
 - Jézusom.
- Azt hiszem, valaki sokat fáradozott, hogy eljuttassa oda.
Paul velem volt, Eve. - Julia megvárta, míg Eve ránéz. - A
többi levélről is tud.
- Értem.
- Sajnálom, ha úgy gondolja, hogy hallgatnom kellett
volna róluk.
- Nem, nem. - Eve egy kézlegyintéssel szakitotta félbe,
aztán önkéntelenül a halántékát kezdte dörzsölni. - Nem,
talán így a legjobb. Én még mindig azt hiszem, hogy csak
kellemetlenkedni akarnak.
Julia visszatette a papirt. A pillanat talán a legkevésbé
sem volt alkalmas, de időt akart hagyni Evenek, hogy
átgondolja, amit most mond neki.
- Tudok Delrickióról, Damien Priestről és Hank
Freemontról.
Eve karja lehanyatlott. A feszültség egyetlen jele az a
gyors, ösztönös mozdulat volt, amellyel ökölbe szorította,
majd ellazította a kezét.
- Akkor nekem már nem kell elmondanom az egész
disznóságot.
- A maga szemszögéből is szeretném hallani.
- Akkor majd hallani fogja. De előbb más dolgokat kell
megbeszélnünk. - Eve megint elindult, elhaladt a szökőkút,
a korai rózsák és az azáleák tömör szigetei mellett. -
Szeretném, ha ma este velem vacsorázna. Nyolckor. -
Belépett a főépületbe, hogy azon keresztül menjen ki a
kocsihoz.
- Remélem, nyitott elmével és nyitott szivvel fog jönni,
Julia.
- Természetesen.
Eve a főbejáratnál tétovázott egy kicsit, aztán kinyitotta
az ajtót, és újra kilépett a napfényre.
- Elkövettem hibákat, és nagyon keveset bántam meg
közülük. Nagyon jól együtt tudtam élni a hazugságokkal.
 Julia egy pillanatig várt, aztán óvatosan megválogatta a
szavait.
- Az elmúlt hetek alatt kezdtem arra vágyni, hogy
bárcsak én is el tudnám ismerni a saját hibáimat és a saját
hazugságaimat. Eleve nem az volt a dolgom, hogy
megítéljem magát, de most, hogy ismerem, nem is tudnám.
- Remélem, hogy a mai este után is így fogja érezni. - Eve
megérintette Julia arcát. - Maga pontosan az, akire
szükségem volt.
Eve megfordult, és az autóhoz sietett. Vibrált körülötte a
levegő. Amikor kinyitotta a kocsi ajtaját, alig üdvözölte a
sofőrt. Aztán a lelkében helyreállt a rend.
- Remélem, nem bánod, hogy itt vagyok - szólalt meg
Victor a hátsó ülésen. - Átkozottul hiányoztál nekem, Eve.
Eve belibbent az autóba, egyenesen Victor karja közé.
Julia meglehetősen szikár, őszülő, kimért embernek
képzelte Kenneth Stokley-t. Nagyon pedánsnak kell lennie,
ha Eve-nél dolgozott. Bizonyára a begyepesedettségig
konzervativ, gondolta Julia. A hangja kulturált, finom és
kinosan udvarias volt a telefonban.
Juliában akkor merült fel először, hogy talán rossz képet
alkotott róla, amikor meglátta a lakóhajóját.
Elbűvölően romantikus, takaros, szögletes épitmény volt,
lágyan fakókék, ragyogóan fehér spalettákkal. Az ablakok
hófehér virágládáiból buja zuhatagban omlott alá a vérvörös
futómuskátli. A különös, hegyes tető csúcsát széles, színes
üveglap boritotta.
Miután merően nézte, majd pislogott egyet, Julia előtt
egy csábosan mosolygó, meztelen hableány képe jelent
meg. Jókedve kissé alábbhagyott, amikor szemügyre vette a
keskeny lengőhidat, amely a parttól a hajóhoz vezetett.
Levette a cipőjét. A híd közepére érve a Carmen
szenvedélyes dallamai ütötték meg a fülét, amelyek az
épitmény nyitott ablakaiból áradtak. Julia dudorászott,
igyekezve összehangolni a ritmust a hid lengésével. Ekkor
kinyílt az ajtó.
 A férfi akár Cary Grant dublőre is lehetett volna 1970
körül. Az ápolt, ezüstös hajú, bronzbarnára sült, bő fehér
nadrágjában és laza, égszínkék pulóverében elbűvölően
szexi Kenneth Stokley az a fajta férfi volt, akitől minden
nőnek egy szempillantás alatt kicsordul a nyála.
Julia majdnem elvesztette az egyensúlyát és a cipőjét,
amikor Kenneth kijött, hogy átsegítse a hidon.
- Figyelmeztetnem kellett volna, hogy hozzám csak így
lehet bejutni. - Elvette az aktatáskát, majd könnyedén
hátrafelé lépkedve, kézen fogva vezette Juliát. - Tudom,
hogy kényelmetlen, viszont csak a legelszántabb
porszivóügynököket nem tudja elriasztani.
- Elbűvölő - mondta Julia, és kissé fellélegzett, amikor a
fedélzet stabilabb deszkájára lépett. - Még sohasem voltam
lakóhajón.
- Nagyon massziv - biztositotta Kenneth, miközben ő is
megnézte magának Juliát, ugyanakkor ki is lehet hajózni
vele az alkonyatba, ha az embernek kedve szottyan. Jöjjön
be, drágám.
Julia belépett. A belső teret nem a hajózás attribútumai -
horgonyok és halászhálók - diszítették, ahogy várta volna. A
ragyogóan elegáns nappaliban alacsony kanapék
pompáztak a barack és a mentazöld árnyalataiban, a tikfa
és a cseresznyefa melegsége áradt, a patinás szépségűvé
fakult szőnyeg pedig biztosan aubussoni volt. Egy egész
falat különböző szélességű, könyvektől roskadozó polcok
foglalták el. A nappali fölé benyúló galériát szűk csigalépcső
vágta ketté. A napfény átjárta a hableányt, és a szivárvány
szineiben táncolt a sápadt falakon.
- Milyen szép itt!
A Julia hangjából áradó meglepetés és elismerés
mosolyra késztette Kennethet.
- Köszönöm. Az ember végtére is otthon akarja érezni
magát. Foglaljon helyet, Miss Summers. Éppen egy kis jeges
teát készitettem.
 - Az jól fog esni, köszönöm. - Julia nem számított rá, hogy
ilyen fesztelenül fogja érezni magát, de a kényelmes
kanapén ülve, könyvekkel és Carmennel körülvéve ez nem is
lehetett másképp. Csak akkor eszmélt rá, hogy vissza
kellene bújnia a cipőjébe, amikor Kenneth átment a
szomszédos konyhába.
- Sajnálom, hogy elszalasztottam Eve legutóbbi nagy
dobását - mondta a férfi kissé emelt hangon, hogy
túlkiabálja a zenét, de egy kicsit leutaztam Cozumélba
búvárkodni. Amikor visszajött, egy zománcozott tálcán két
zöldes árnyalatú poharat és egy gömbölyded kancsót
hozott. Az aranyló tea tetején citromszeletek és jégkockák
úszkáltak. - Eve mindig különleges partikat rendez.
Semmi Miss Benedict vagy akár Miss B., állapította meg
Julia.
- Azóta is kapcsolatban áll Eve-vel?
Kenneth letette a tálcát, odanyújtott neki egy poharat,
aztán leült vele szemben.
- Maga most igen udvariasan azt kérdezi, hogy még
beszélő viszonyban vagyunk- e. Elvégre Eve a szó szoros
értelmében felmondott nekem.
- Az volt a benyomásom, hogy valami nézeteltérés volt
maguk között. A férfi mosolyából egészséges hév és humor
áradt.
- Eve mellett az élet tele volt nézeteltérésekkel. Amióta
nem vagyok az alkalmazottja, sokkal egyszerűbb a
kapcsolatom vele.
- Nem bánja, ha felveszem a beszélgetésünket?
- Nem, dehogy. - Kenneth figyelte, ahogy Julia előveszi a
magnóját és odateszi kettejük közé az asztalra. -
Meglepődtem, amikor hallottam, hogy ez a könyv Eve ötlete
volt. Az évek során megjelent róla néhány önkényesen
megirt életrajz, ami nagyon felbosszantotta.
- Talán éppen ez a válasz. Egy olyan nő, mint Eve,
tevékenyen részt akar venni a saját történetének
közreadásában.
 Kenneth felvonta ezüstös szemöldökét.
- És kézben akarja tartani a dolgot.
- Igen - felelte Julia. - Mondja el, hogyan kezdett nála
dolgozni.
- Eve ajánlata éppen akkor jött, amikor azt fontolgattam,
hogy állást változtatok. Miss Millertől szerződtetett át, és
kettejük versengése arra késztette, hogy magasabb fizetést
ajánljon. Sokkal magasabbat. Ráadásul az is ösztönző volt,
hogy nála saját lakosztályom lehet. Meg kell mondanom,
nem hittem, hogy Eve-nél unalmas lesz az élet, de azt is
tudtam, hogyan viselkedik a férfiakkal. Ezért haboztam.
Gondolom, közönséges dolog volt, de ezt megemlitettem
neki, és azt a feltételt szabtam, hogy semmiféle fizikai
kapcsolat nem lehet köztünk. - Megint elmosolyodott, a
kellemes emlékeit melengető férfi mosolyával. - Eve
elnevette magát, azzal a jellegzetes, dús hahotával. Most is
emlékszem, ahogy a hosszú pezsgőspoharat fogta. Miss
Miller konyhájában álldogáltunk, ahova Eve egy partin hivott
félre. Elvett még egy poharat az asztalról, odanyújtotta
nekem, aztán áldomásképpen hozzákoccintotta a saját
poharát, és ezt mondta:
- Tudja mit, Kenneth? Kerülje az ágyamat, és én is kerülni
fogom a magáét.-- A férfi tenyérrel kifelé, szétterpesztett
ujjakkal felemelte a kezét. - Ennek hogyan tudtam volna
ellenállni?
- És mindketten betartották az egyezséget?
Kenneth nem adta semmi jelét, hogy a kérdés sértené
vagy meglepné.
- Igen, betartottuk. Időközben megszerettem őt, Miss
Summers, de nem bolondultam bele. A magunk módján
barátok lettünk, de a szex csak bonyolitotta volna a
dolgokat. Nem lenne tisztességes, ha azt mondanám, hogy
a tíz év alatt, amíg nála dolgoztam, nem voltak olyan
pillanatok, amikor megbántam ezt az egyezséget. - A férfi
megköszörülte a torkát. - És megkockáztatva, hogy
szerénytelennek fogok tűnni, azt hiszem, voltak pillanatok,
amikor ő is megbánta. De betartottuk.
- Nagyjából abban az időben lett Eve titkára, amikor Eve
hozzáment Rory Winthrophoz.
- Így van. Kár, hogy a házasságuk nem sikerült. Úgy tűnt,
hogy a barátság jobban működik köztük, mint a
partnerkapcsolat. Aztán ott volt a kisfiú. Eve az első
pillanattól odavolt érte. Bár sokan nehezen tudják róla
elképzelni, Eve-ből kitűnő anya lett. Én magam is nagyon
kötődtem Paulhoz, a szemem előtt nőtt fel.
- Tényleg? Milyen volt-- Julia észbe kapott. - Milyenek
voltak ők együtt? Kenneth figyelmét azonban nem kerülte el
az első kérdés, sem Julia tekintete, amikor feltette.
- Úgy látom, ismeri Pault.
- Igen. A legtöbbekkel találkoztam, akik Eve-hez közel
álltak.
Ha valaki életének zömét mások szolgálatában tölti,
akkor vérévé válik, hogy mozdulatokból, hangsúlyokból,
megfogalmazásokból olvasson.
- Értem - mondta Kenneth, és mosolygott. - Paulból
nagyon sikeres iró lett. Az összes könyve megvan nekem. -
A polcok felé mutatott. - Emlékszem, hogyan irogatta a
történeteit és olvasta fel őket Eve-nek. Eve élvezettel
hallgatta. Mindent élvezett Paullal kapcsolatban, a srác
pedig viszonzásképpen minden kérdés vagy fenntartás
nélkül szerette őt. Egyfajta űrt töltöttek be egymás
életében. Ez a szoros kapocs még akkor is megmaradt
köztük, amikor Eve elvált az apjától aztán újra férjhez ment.
- Damien Priesthez - Julia előrehajolt, hogy visszategye a
poharát a tálcára, akire Paul ügyet sem vetett.
- Akik Eve-vel törődtek, azok közül senki sem törődött
Priesttel - mondta Kenneth egyszerűen. - Eve meg volt
győződve róla, hogy Paul Priest iránti közönye
féltékenységből fakadt. Pedig egyszerűen arról volt szó,
hogy Paul már olyan fiatalon is kiválóan meg tudta itélni az
embereket. Delrickiót első pillantásra utálta, Priestet pedig a
legmélyebben megvetette.
- És maga?
- Én önmagamat is mindig kiváló emberismerőnek
tartottam. Nincs ellene kifogása, hogy kiüljünk a fedélzetre?
Úgy gondoltam, ehetnénk egy könnyű ebédet.

A könnyű ebéd egész kis lakomának bizonyult. A lédús

ráksaláta, a zsenge zöldségek, a ropogós, enyhén fűszeres
kenyér ízét kellemes, behűtött chardonnay fokozta. Alattuk
kitárult a hajókkal tarkított kikötő, a dús tengerszagot hozó
szellőtől duzzadó vitorlákkal. Julia megvárta, amíg
elpiszmognak a gyümölccsel és a sajttal, és csak utána
hozta ki a magnóját.
- Abból, amit eddig hallottam, úgy veszem ki, hogy Eve
és Damien Priest házassága keserűen végződött. Eve és
Michael Delrickio kapcsolatának egyes részleteibe is
beavattak.
- De maga az én véleményemet szeretné hallani, ugye?
- Igen, szeretném.
A férfi egy pillanatig hallgatott, és egy élénkpiros
pillangóvitorlát figyelt a vízen.
- Hisz maga a gonosz lélekben, Miss Summers?
A kérdés furcsán hangzott a napfényben és a lágy
fuvallatban.
- Igen, azt hiszem, hiszek.
- Delrickio maga a gonosz lélek. - Kenneth pillantása
visszatért Juliához. - Velejéig gonosz. A gyilkosság, mások
reményeinek és akaratának rombadöntése neki csupán
üzlet. Beleszeretett Eve-be. Még a gonosz ember is képes a
szerelemre. Az Eve iránt érzett szenvedély felemésztette őt,
és nem szégyellem bevallani, hogy ez engem megrémitett.
Eve azt hitte, hogy kezelni tudja a helyzetet, ahogy oly sok
más esetben tudta is. Ez hozzátartozik a gőgjéhez és a
csáberejéhez. Csakhogy a gonoszt nem lehet kezelni.
- Mit tett Eve?
 - Túl sokáig játszadozott vele. Hozzáment Priesthez, aki
megfelelt a hiúságának és a gőgjének. Hirtelen fogta magát,
és megszökött vele, részben azért, hogy így barikádozza el
magát Delrickiótól, aki kezdett egyre követelőzőbbé válni.
És egyre veszélyesebbé. Paullal is volt egy incidense. Paul
egyszer egy jelenet kellős közepén toppant be, miközben
Delrickio fizikailag fenyegette Eve-et. Amikor Paul
megpróbált közbelépni, persze igen forrófejűén, ezt hozzá
kell tennem, Delrickio elmaradhatatlan testőrei
megragadták őt. Csak a jóisten tudja, mit csináltak volna a
fiúval, ha Eve nem akadályozza meg.
Juliában felvillant a Paul által elmesélt jelenet. Tágra nyílt
szemmel bámult Kenneth-re.
- Azt mondja, maga is ott volt. Látta az egészet, látta,
hogy Pault megnyomoríthatják, vagy még rosszabbat is
tehetnek vele. És nem tett semmit?
- Eve nagyon jól kezelte a dolgot, higgye el. – Kennet -
megtörölte a száját egy citromsárga szalvétával. - Mint
kiderült, fölösleges volt ott állnom a lépcső tetején egy
kibiztositott krómozott 32-essel. - Nevetett egy kicsit, és
utánatöltött a borból. - Amikor láttam, hogy nem lesz rá
szükség, visszahúzódtam. Ez jobbat tett a srác férfiúi
önérzetének nem gondolja?
Julia nem tudta, mit mondjon, miközben a joviális
úriembert bámulta, akinek ezüstös haját lendületesen
borzolta a szél.
- Használta volna a fegyvert?
- Ha kell, gondolkodás nélkül. Eve mindenesetre nem
sokkal ezután hozzáment Priesthez. A gonoszt felcserélte a
gátlástalan törtetővel. Nem tudom, mi történt
Wimbledonban; Eve sohasem beszélt róla. De Priest
megnyerte a bajnokságot, és elvesztette a feleségét. Eve
teljesen kitörölte őt az életéből.
- Akkor magát nem Priest miatt bocsátotta el?
- Hmm. Nagyon valószinű, hogy ez is benne volt. Eve
nehezen tudott beletörődni, hogy tévesen ítélte meg, és
nekem volt igazam. De volt még egy férfi, aki sokkal többet
jelentett neki, és aki közvetve okozta a szakmai
kapcsolatunk megszakadását.
- Victor Flannigan.
Kenneth ezúttal nem is próbálta leplezni a
meglepettségét.
- Eve beszélt róla magának?
- Igen. Őszinte könyvet akar.
- Fogalmam sem volt, meddig akar elmenni - mormolta
Kenneth. - És Victor tudja, hogy…?

- Igen.
- Ó. Nos hát, Eve mindig szerette a parádét. Két
házassága alatt, harminc éven át csupán egy férfi volt, akit
Eve Benedict igazán szeretett. Victor házassága, az
egyházzal folytatott kötélhúzása, a beteg felesége miatt
érzett bűntudata lehetetlenné tette a nyilt kapcsolatot Eve-
vel. Eve ezt általában elfogadta, de voltak pillanatok -
Emlékszem, egyszer láttam, ahogy egyedül ül a sötétben.
Azt mondta: Kenneth, bárki mondta is, hogy egy fél vekni
kenyér jobb a semminél, nem tudta, milyen az igazi éhség.
Ebben benne volt a Victorral való egész kapcsolata. Eve
néha annyira megéhezett, hogy máshol keresett táplálékot.
- Maga ezt rosszallotta?
- A viszonyait? Kétségtelenül úgy véltem, hogy csak úgy
odadobja magát, gyakran meggondolatlanul. Victor
ugyanolyan mélyen szereti őt, mint ő Victort. Talán ezért
okoznak egymásnak annyi fájdalmat. Utoljára nem sokkal
azután beszélgettünk Eve-vel Victorról, hogy Eve válási
tervei nyilvánosságra kerültek. Victor eljött hozzá.
Veszekedtek. Még odafönn, az irodámban is hallottam a
kiabálásukat. Éppen Nina Solomannal dolgoztam. Eve hozta
be hozzám, és megkért, hogy tanitsam be
. Emlékszem, milyen feszélyezett, milyen félénk volt
Nina. Messze volt attól a dörzsölt, magabiztos nőtől,
amilyennek maga ismeri. Akkor még csak egy kallódó,
rémült kis jószág volt, akibe már sokszor belerúgtak. A
kiabálás feldúlta. Remegett a keze.
- Miután Victor elviharzott - folytatta Kenneth, vagy Eve
rúgta ki, nem tudom, Eve berontott az irodába. Még
korántsem csillapodott le. Egzeciroztatni kezdte Ninát, míg a
szegény kislány sírva ki nem rohant a szobából. Akkor Eve
kipakolt. Azt hiszem, annyira megfeledkeztem a
beosztásomról, hogy megmondtam neki: először is hülye
volt, hogy hozzáment Priesthez, aztán abba kellene hagynia
a szex hajszolását, és el kellene fogadnia a szerelmet, amely
megadatott neki. Mondtam még más, valószinűleg
megbocsáthatatlan dolgokat is; az életstilusáról, a
vérmérsékletéről és a rossz ízléséről. A végére mindketten
lehiggadtunk, de a korábbi kapcsolat már nem állt helyre
köztünk. Én túl sokat mondtam, ő pedig hagyta, hogy túl
sokat mondjak. Úgy döntöttem, hogy nyugdijba megyek.
- És Nina került a helyére.
- Azt hiszem, Eve szive egy kicsit meglágyult.
Mérhetetlen részvétet érzett a kislány iránt, amiért olyan
szörnyű dolgokon ment keresztül. Nina hálás volt,
megértette, hogy Eve-től olyan esélyt kapott, ami nem
sokaknak adatik meg. Mindent egybevéve, végül mindenki
jól járt.
- Eve még mindig szeretettel beszél magáról.
- Eve nem az a fajta, aki sokáig neheztel az őszinte
szavakért vagy érzésekért. Büszkén mondhatom, hogy közel
huszonöt éve barátok vagyunk.
- Remélem, nem haragszik, de meg kell kérdeznem
valamit. Visszatekintve nem sajnálja, hogy sohasem volt a
szeretője?
Kenneth a pohár karimája fölött elmosolyodott, aztán
ivott.
- Nem mondtam, hogy sohasem voltam a szeretője, Miss
Summers. Csak azt mondtam, hogy amíg az
alkalmazásában álltam, nem voltam a szeretője.
 - Ó! - Juliát nevetésre késztette a férfi szeméből áradó
humor. - Nem hinném, hogy erről bővebben kívánna
beszélni.
- Nem. Ha Eve akar, az az ő dolga. De az emlékeim csak
az enyémek.
Julia a bortól álmosan, a társaságtól felüdülten és a napi
munkával elégedetten távozott. A reptéren egy kicsit várnia
kellett, amíg a gépét feltankolják. Ő ezalatt cimkével látta el
a kazettát, és egy újat tett be a magnóba.
Gyengesége miatt szégyenkezve, két tablettát tett a
nyelvére, és az ivókútnál vizzel lenyelte őket. Amikor
felegyenesedett, egy férfit pillantott meg a csarnok
túloldalán. Egy pillanatig azt hitte, hogy az illető őt figyeli,
de aztán - amikor a férfi lapozott a magazinban, amely
láthatóan teljesen lekötötte- Julia saját feszélyezettségének
tudta be iménti érzését.
Valami mégis zavarta a férfiban. Valahogy ismerős volt
napszitta, pamacsszerű haja, fényes, napbarnitott bőre,
hanyagul selyemfiús megjelenése.
Amikor beszálláshoz szólitották, Julia meg is feledkezett a
férfiról. Elhelyezkedett az ülésen, becsatolta magát, és
felkészült a rövid visszaútra Los Angelesbe. Arra gondolt,
hogy Eve a vacsoránál jól fog szórakozni a Kenneth-tel
kapcsolatos benyomásain.
Ha szerencséje van - gondolta, miközben a gép
végigdübörgött a felszállópályán, akkor legközelebb már
hazafelé fog repülni.
Haza, gondolta az ülés karfájába kapaszkodva, amikor a
gép a levegőbe emelkedett. Lelkének egyik fele saját
házának magánya, az otthon puszta létezése, mindennapjai
után sóvárgott. Csakhogy milyen lenne egyedül
visszamenni? Itt hagyni a szerelmet most, amikor
megtalálta. Mi lenne a kapcsolatukkal, miközben Paul az
egyik partvidéken, ő pedig a másikon él? Hogyan lehetséges
egy ilyen kapcsolat?
 Az önálló, független Juliának, a gyermekét egyedül
nevelő anyának, a szakmájának elkötelezett nőnek
szüksége, nagyon nagy szüksége van valakire. Ha Paul nem
lenne, folytatná Brandon nevelését, az irást, a létezést.
Szemét behunyva megpróbálta elképzelni, ahogy
visszatér, folytatja ott, ahol abbahagyta, és csendesen,
magányosan éli le, ami az életéből hátravan.
Nem tudta elképzelni.
Sóhajtott, és az ablaküveghez támasztotta a fejét. Mi a
fenét fog csinálni?
Paullal szerelemről beszéltek, de állandóságról nem.
Akarja Pault, családot akar Brandonnak, és biztonságot akar.
Az utóbbit fél kockára tenni az első kettőért. Julia
elbóbiskolt, a bor és saját gondolatai álomba ringatták. Az
első rázkódásra felébredt, és szidta magát, amiért azonnal
pánikba esik. Mielőtt tudatosan ellazulhatott volna, a gép
élesen balra fordult. Vér ízét érezte a szájában, mert
beleharapott a nyelvébe, de ennél is rosszabb, sokkal
rosszabb volt az a másik, fémes iz: a félelemé.
- Maradjon ülve, Miss Summers! Esik a nyomás.
- Esik-- Julia legyűrte magában a kitörni készülő
hisztériát. A pilóta hangjában érzett feszültségből
megértette, hogy nincs értelme sikoltozni. - Ez mit jelent?
- Azt, hogy van egy kis gond, de már csak tizenöt
kilométerre vagyunk a reptértől. Csak üljön nyugodtan,
becsatolva.
- Nem akarok felkelni - nyögte ki Julia, és
mindkettőjüknek jót tett azzal, hogy a fejét a két térde közé
hajtotta. Ettől elmúlt a szédülés, majdnem a pánik is.
Amikor erőszakkal újra kinyitotta a szemét, látta, hogy egy
papirlap csúszik ki az ülés alól, ahogy a gép orral lefelé
ereszkedni kezd.
ALUDJ KI, PISLA FENY!?
- Jézusom! - Julia felkapta a papirt, és összegyűrte a
tenyerében. - Brandon. Ó, istenem! Brandon!
 Nem fog meghalni. Nem halhat meg. Brandonnak
szüksége van rá. Julia legyűrte a hányingerét. A fönti
csomagtartó kinyilt, párnák és takarók hullottak ki belőle. A
fejében pergő imákon túl nem hallott mást, csak a köpködő
hajtómű zúgását, és ahogy a pilóta a rádióba kiabál.
Közeledtek a földhöz, méghozzá gyorsan.
Julia felegyenesedett, és kikapta a noteszét az
aktatáskájából. Érezte a gép remegését, ahogy áthatolnak
egy vékony felhőrétegen. Nem maradt sok ideje. Gyorsan
lefirkantott egy levelet Paulnak. Megkérte, viselje gondját
Brandonnak, és bevallotta, milyen hálás, amiért megtalálta
őt.
Elkeseredetten szitkozódott, amikor a keze annyira
remegni kezdett, hogy nem tudta fogni a ceruzát. Aztán
csend lett. Eltelt egy pillanat, mire érzékelte, aztán egy
hosszabb pillanat, mire megértette, mit jelent ez.
- Ó, istenem!
- Elszállt az üzemanyag - morogta a pilóta a fogai közt. -
Leálltak a hajtóművek. De jó hátszélbe kerültünk, annak
segítségével szépen leteszem a kicsikét. Már felkészültek a
fogadásunkra.
- Oké. Mi a keresztneve?
- Jack.
- Jól van, Jack. - Julia mély lélegzetet vett. Mindig is hitte,
hogy az akarat és az elszántság szinte mindenre képes. -
Engem Juliának hivnak. Tegyük le a gépet a földre.
- Oké, Julia. Most tegye a fejét a két térde közé, és
kulcsolja össze a kezét a tarkóján. És mondjon el minden
nyavalyás imát, amit tud.

Julia vett egy utolsó, nagy lélegzetet.

- Eddig is ezt tettem.
- Inkább a labdát figyeld! - Paul zihálva cselezgetett
Brandon válla fölött. A fiú morogva perdült ki, és erősen
koncentrálva kapkodott kis kezével a labda után.
 Mindketten izzadtak, Paul persze jobban, mint a gyerek.
A fenébe, ez már a kor, gondolta, miközben kitért Brandon
hegyes könyöke elől. A gyerek magasra ugrott, és elérte a
labdát. Paul visszafogta magát. Elvégre nem lenne
tisztességes.
Brandon Paul karja alól ugrott fel és ütötte meg a labdát
úgy, hogy az a palánknak csapódott, majd onnan beesett a
kosárba. Paul összehúzott szemmel és csípőre tett kézzel
várta, hogy újra lélegzethez jusson.
- Egyenlitettem! - orditotta Brandon, és lehorzsolt térdét
hajlítgatva, vézna popsiját riszálva táncra perdült. - Meg
foglak verni, hapsikám.
- Kezd nagy szád lenni. Hapsikám. - Paul a homlokán
átkötött tarka selyemkendőn átszivárgó veritéket tapogatta.
Brandon Lakers-sapkáját tüntető lazasággal, hetykén,
ellenzőjével hátrafelé húzta a fejébe. Szélesen
elmosolyodott, amikor Paul visszahozta a labdát. - Ha a
gyűrűt az előirt magasságba raktam volna…
- Igen, persze. - Brandon mosolya még szélesebbre
húzódott.- Nagy szöveg.
- Okostojás.
Brandon végtelenül büszkén, ujjongva nevetett fel az
elmotyogott megjegyzésen, és észrevette a Paul szemében
válaszként megvillanó mosolyt. Soha életében nem érezte
ilyen jól magát. Még mindig nem tudta elhinni, hogy Paul
hozzá - őhozzá jött, gyűrűvel és labdával felszerelve, hogy
kihivja egy kosárlabdameccsre.
Öröme akkor sem csökkent, amikor Paul elsüvített
mellette, és egy szinte hangtalan suhintással a hálóba
küldte a labdát.
- Mákod volt.
- Frászt. - Paul odapasszolta a labdát Brandonnak. Otthon
csak úgy, ösztönösen kapta fel a gyűrűt, és azért rakta fel a
garázsajtó tetejére, mert úgy gondolta, Brandon örülne neki,
ha időnként kosárra dobálhatna. Még az egyfős csapatok
közötti verseny is véletlenül jutott az eszébe. Csakhogy
most ő is olyan jól érezte magát, mint még soha.
A délutáni látogatás részben kiszámított gesztus volt.
Szereti a gyerek anyját, része akar lenni az életének,
márpedig Julia életének legfőbb része a fia. Paul nem tudta
biztosan, hogyan érintené, ha készen kapna egy családot,
ha egy másik férfi gyerekét kellene a szivébe és az
otthonába fogadnia.
Amikor a meccs tíz-nyolcra állt az ő javára, erről már meg
is feledkezett. Egyszerűen élvezte a játékot.
- Jól van! - Brandon diadalmasan lengette az öklét,
miután újabb kosarat dobott. Bart Simpson pólója izzadtan
tapadt a lapockáira. - A sarkadban vagyok!
- Akkor nyelheted mögöttem a port.
- Csak szeretnéd.
Paul figyelmét annyira elvonta a saját vihogása, hogy
elejtette a labdát. Brandon úgy vetette rá magát, mint a
vadászkutya a nyúlra. Az első dobást elvétette, küzdött a
visszapattanó labdáért, aztán másodszorra bedobta.
Amikor Paul kissé ellankadt, Brandon fölébe kerekedett:
tizenkettő-tiz.
- Én vagyok a bajnok! - Brandon magasba tartott, kitárt
karral ugrotta át a betonpárkányt.
Paul hunyorogva, kezét a térdére támasztva figyelte a
tiszteletkört, és hallgatta a diadalittas locsogást.
- Nagyvonalú voltam veled, mert még kicsi vagy.
- Süket duma! - Kiélvezve a pillanat örömét, Brandon
futva megkerülte Pault. Kissé lebarnult arcán veriték
csillogott és csüfondáros vigyor ragyogott. - Én voltam
nagyvonalú veled - mondta, mert olyan öreg vagy, hogy az
apám lehetnél. - Most elhallgatott, zavarba jött attól, amit
mondott, és megdöbbent a saját vágyain. Mielőtt
kitalálhatta volna, hogyan szivja vissza, Paul egy fejfogassal
elkapta, és kemény barackot nyomott a fejébe, ő pedig
visitva nevetett.
 - Oké, nagyszájú. Három menetből ki nyer kétszer?
Brandon pislogott, rábámult.
- Igazán?
Paul csodálkozva érezte, hogy kezdi önmagáért szeretni
ezt a gyereket. Nagy, sóvárgó szemét, félénk mosolyát. A
reményt, a szeretetet, ami belőle sugárzik.
Ha van élő ember, aki ellen tud állni ennek a tekintetnek,
az biztosan nem Paul Winthrop.
Paul szélesen, gonoszul rávigyorgott.
- Hacsak nem vagy nyuszi.
- Azt hiszed, hogy félek tőled? - Brandon élvezte Paul
szoritását, egy férfi ölelését, szagát, ezt a férfiak közti
kötekedést. Meg sem próbált kitekeredni Paul karjából. -
Olyan nincs!
- Készülj fel a vereségre! Most szétszedlek. A vesztes
fizet egy sört. Amikor Paul elengedte, Brandon a labdáért
rohant. Nevetett, amikor meglátta az anyját, ahogy a kert
felől feléjük tart.
- Mami! Szia, mami! Nézd, mit szerelt ide Paul! Azt
mondta, hogy addig használhatom, amíg itt vagyunk, meg
minden. És az első meccset én nyertem!
Julia lassan ment, lassan kellett mennie. Első boldog
döbbenete kezdett szertefoszlani, csupán a rémület foltjait
hagyva maga után. Amikor meglátta a gyermekét- portól és
veritéktől maszatos arcát, fülig érő száját, izgatott tekintetét
-, rohanni kezdett feléje. Felkapta, erősen magához
szorította, arcát a gyerek nyirkos és lágy nyakának
hajlatába temette.
Ekkor tudatosult benne, hogy életben van. Él. És a
karjában tartja azt, aki az életét jelenti.
- Jaaj, mami!- Brandon nem tudta, mit kezdjen az
anyjával Paul jelenlétében. Zavartan, egy mentegetőző
szemforgatással jelezte, hogy kénytelen az ilyesmiket
elviselni. - Mi van veled?
- Semmi. - Juliának nyelnie kellett egyet, erőt kellett
vennie magán, hogy lazítson a szoritásán. Ha most
gügyögni kezd, azzal csak megrémiti a gyereket. Túl van
rajta. Túl van mindenen. - Semmi, csak örülök hogy látlak.
- Csak reggel mentél el. - Brandon zavara döbbenetté
változott, amikor Julia elengedte, és ugyanilyen hevesen
kapaszkodva ölelte át Pault is.
- Mindkettőtöket - nyögte ki Julia, és Paul érezte, ahogy a
szíve az ő mellkasán kalapál. - Csak örülök, hogy
mindkettőtöket látlak.
Paul csendesen a tenyerébe fogta Julia állát, hogy az
arcát fürkéssze. Felfedezte rajta a megrázkódtatás, a
feszültség, a könnyek nyomait. Hosszan, lágyan
megcsókolta, és érezte, hogy az ajka remeg.
- Csukd be a szád, Brandon - mondta gyengéden, és a
vállához vonta Julia fejét, hogy a haját cirógassa. - Hozzá
kell szoknod, hogy megcsókolom a mamádat.
Julia válla fölött látta a változást a gyerek szemében.
Most óvatosság, gyanakvás ült benne. Csalódottság. Paul
felsóhajtott, és azon tűnődött, vajon képes-e mindkettőjüket
- anyát és fiát - együtt elfogadni.
- Menj be a házba, Jules. Igyál valami hideget, és ülj le.
Egy perc múlva én is jövök - Jó. - Juliának most éppen erre
volt szüksége. Ha nem akar szétesni, néhány pillanatra
egyedül kell maradnia, hogy összeszedje önuralmának
vékony foszlányait.
- Készítek egy kis limonádét. Látom, mindkettőtökre
ráférne.
Paul megvárta, míg Julia elég távol kerül tőlük, aztán
megint a fiúhoz fordult. Brandon sortjának zsebébe gyűrte a
kezét. Mereven bámulta kopott Nike cipőjének orrát.
- Baj van?
A fiú csak megránditotta a vállát.
Paul ugyanezzel a mozdulattal válaszolt, aztán odament
az ingéhez, amelyet a harc hevében ledobott magáról.
Kivett a zsebéből egy szivart, majd rövid harcot vívott a
nyirkos gyufával.
 - Nem hiszem, hogy el kellene magyaráznom neked a
férfi és nő közötti dolgokat - elmélkedett hangosan. - Vagy
hogy miért szeretnek az emberek csókolózni.
Brandon olyan mereven bámulta a cipőjét, hogy szinte
bandzsitani kezdett.

- Nem. Nem hiszem. - Hogy az időt húzza, Paul beszivta,

majd kifújta a füstöt. -Gondolom, biztosan tudod, mit érzek
a mamád iránt. - Brandon még mindig nem szólt semmit.
Zavarának csapdájában vergődött. - Nagyon szeretem őt. -
Erre a kijelentésre Brandon már felemelte a fejét, és a
szemébe nézett. Paul megállapította, hogy a tekintete nem
túl barátságos. - Lehet, hogy időbe telik, mire ezt
megszokod. De semmi gond, mert én nem fogom
meggondolni magam.
- A mami nemigen szokott eljárni pasikkal, meg ilyesmi.
- Nem, és azt hiszem, ezért vagyok én nagyon
szerencsés. - Úristen, van-e nehezebb dolog, mint állni egy
gyerek egyenes, kitartó pillantását?! Paul hosszan fújta ki a
levegőt, és azt kívánta, bárcsak valami erősebbre
számíthatna egy limonádénál. - Figyelj, te most bizonyára
azon töprengsz, nem fogom-e felkavarni és bántani őt. Nem
ígérhetem meg, hogy nem fogom, de azt megígérhetem,
hogy igyekszem ezt nem tenni.
Brandonnak már az is nehéz volt, hogy úgy gondoljon az
anyjára, ahogy Paul beszélt róla. Ő végtére is, mindent
egybevetve, az anyja. Sohasem merült fel benne, hogy az
anyját bármi bánthatja. Ettől a lehetőségtől a gyomra
remegni kezdett. Hogy ezt ellensúlyozza, előrefeszitette az
állát, pontosan úgy, ahogy Julia szokta.
- Ha megütöd, akkor én…
- Nem. - Paul azonnal lekuporodott hozzá, hogy a
szemébe nézzen. - Nem így értettem. Ilyesmit soha nem
teszek, megígérem. Úgy értettem, hogy az érzéseit
bántanám meg, hogy elszomoritanám.
 Ez a gondolat valami már-már elfeledett dolgot idézett fel
Brandonban, amitől összeszorult a torka és könnybe lábadt
a szeme. Eszébe jutott, milyen volt az anyja, amikor a
nagyszülei meghaltak. És azelőtt, abban a ködös múltban,
amikor ő még túl kicsi volt ahhoz, hogy a dolgokat
megértse.
- Ahogy a papám bántotta - mondta bizonytalanul. -
Biztosan bántotta. Erre a lágy és ingatag talajra Paul nem
mert rálépni.
- Ezt majd meg kell beszélnetek, amikor mindketten úgy
akarjátok.
- Azt hiszem, a papám nem akart bennünket. Paul
tenyerébe fogta a gyerek vállát.
- De én igen.
Brandon Paul jobb válla fölött megint a távolba nézett.
Éles, kék villanással egy madár süvített be a kertbe.
- Azt hiszem, csak a mamám miatt szórakoztál és
hülyéskedtél itt velem.
- Részben. - Paul megkockáztatta, hogy visszaforditsa
Brandon arcát maga felé. - De nem csak ezért. Lehet, hogy
úgy éreztem, könnyebben meg tudom közeliteni, ha veled
jóban leszek. Ha te nem szeretnél, én itt nem rúgnék
labdába. Az a helyzet, hogy szeretek veled lenni, még akkor
is, ha kicsi és komisz vagy, és megversz kosárlabdában.
Brandon csendes, figyelmesen szemlélődő gyerek volt.
Kihallotta az őszinteséget Paul válaszából, megértette, és a
férfi szemébe nézve, el is hitte. Lecsillapodott és
mosolygott.
- Nem leszek mindig kicsi.
- Nem - Paul hangja érdesebbé vált, miközben
visszamosolygott rá, de mindig komisz leszel.
- És mindig meg foglak verni kosárlabdában.
- Majd később bebizonyitom neked, hogy tévedsz, de
most, azt hiszem, valami felzaklatta a mamádat, és
szeretnék beszélni vele.
- Négyszemközt.
 - Igen. Addig talán átmehetnél a főépületbe, és
rávehetned Traverst, hogy adjon neked egy kis süteményt.
Még egy kicsit.
Brandon arcát halvány, zavart pir öntötte el.
- Travers azt mondta, nem fogja elárulni.
- Nem fogja elárulni a mamádnak - felelte Paul. - Nekem
az emberek mindent elmondanak. És be kell vallanom, hogy
Travers titokban nekem is mindig odadugdosott egy kis
süteményt.
- Igen?
- Igen.- Paul felkelt. - Adj nekem félórát, jó?
- Jó. - Brandon elindult, aztán a kert szélénél
visszafordult: egy maszatos arcú, lehorzsolt térdű kisfiú,
tekintetében a gyermekkor meghökkentő bölcsességével.-
Paul? Örülök, hogy a mami mostanáig nem mászkált
hapsikkal.
Paul nem emlékezett rá, hogy ennél szebb bókot kapott
volna valaha.
- Én is. Na, futás!
Paul egy kicsit hallgatta Brandon gyors, elismerő
nevetését, aztán megindult a vendégház felé.
Julia a konyhában volt, és lassan, gépiesen facsarta ki a
citromot. Előzőleg levette a kosztümkabátját, kibújt a
cipőjéből. A zafirkék topban a válla nagyon fehérnek,
nagyon puhának, nagyon törékenynek tűnt.
- Mindjárt kész vagyok - mondta. A hangja szilárd volt,
Paul mégis kihallotta belőle a feszültséget. Nem szólt
semmit, csak odahúzta a mosogatóhoz, hogy a hideg víz alá
tartsa a kezét.
- Mit csinálsz?
Paul maga törölgette meg Julia kezét egy konyharuhával,
majd elzárta a rádiót.
- Majd én befejezem. Ülj le, vegyél egy pár mély
lélegzetet, és mondd el, mi történt.
- Nem kell leülnöm - mondta Julia, de azért
nekitámaszkodott a pultnak. - Brandon? Hol van Brandon?
 - Ismerve téged, úgy gondoltam, előtte nem akarod
szabadjára engedni az érzéseidet. Egy kicsit átment a
főépületbe.
Úgy látszik, Paul Winthrop máris túl jól ismeri őt, túl
hamar kiismerte.
- Hogy Travers odacsempésszen neki egy kis süteményt -
jegyezte meg. Paul felnézett, miközben cukrot tett a
limonádéba.
- Rejtett kamerád van, vagy mi?
- Nem, csak primitív anyai érzékszerveim vannak. Húsz
lépésről megérzem a süteményt a leheletén. - Juliának
sikerült halványan elmosolyodnia, és végül mégis leült.
Paul elvett egy fakanalat a rácsról, és megkeverte a
limonádét. Amikor jónak találta, egy pohárba jégkockákat
rakott, és úgy öntötte rájuk a savanykás italt, hogy azok
megcsörrentek. - A Kenneth-tel készitett interjú boritott ki?
- Nem.- Julia kortyolt egyet.- Honnan tudtad, hogy ma
délután Kenneth-hez megyek?
- CeeCee mondta, amikor átjöttem, hogy felváltsam.
- Ó. - Julia zavartan nézett körül. Csak most eszmélt rá,
hogy CeeCee nincs ott
.- Hazaküldted.
- Egy kicsit Brandonnal akartam lenni. Baj?
Julia igyekezett megnyugodni. Megint ivott egy kicsit.
Nem akarta ilyen élesen kérdőre vonni Pault.
- Bocsánat. Az agyam állandóan elkalandozik.
Természetesen nem baj. Brandon láthatóan nagyon jól
érezte magát veled. Én nem vagyok neki valami nagy
ellenfél a kosárlabdapályán, és…
- Julia, mondd el, mi történt.
Julia egy szaggatott bólintással letette a poharat, aztán
összekulcsolta a kezét az ölében.
- Nem az interjúval volt baj. Az nagyon jól sikerült. - Vajon
jól elrakta a kazettát? Önkéntelenül kiszabaditotta az ujjait,
hogy megdörzsölje a szemét. Minden olyan homályosnak
tűnik, amióta a gépen összefonta a kezét a tarkóján.
Megpróbált felkelni, hogy odamenjen Paulhoz, de a lába
nem engedelmeskedett. Furcsa, hogy a térde éppen most
nem akarja megtartani, amikor megint minden rendben van:
a konyhát citromillat tölti be, a fia titkon süteményt eszik, és
odakinn a legkisebb szellő se rezdül.
Megint rendben van minden.
Julia összerezzent, amikor Paul csikorogva hátratolta a
székét, és a hűtőhöz ment. Kirántott egy sört, lecsavarta a
kupakját, és nagyot húzott belőle.
- Nem tudok tisztán gondolkodni - mondta Julia. - Talán
jobb, ha az elején kezdem.
- Jó. - Paul leült vele szemben, az asztal túloldalán, és
türelmet erőltetett magára. - Kezdd el.
- Visszafelé repültünk Sausalitóból - kezdte lassan Julia.
Arra gondoltam, hogy a nehéz kutatómunkával már
majdnem végeztem, és néhány hét múlva hazamegyünk.
Aztán rád gondoltam, és arra, hogy milyen lenne otthon,
miközben te itt vagy.
- A fenébe, Julia!
Julia azonban nem is hallotta, amit mondott.
- Bizonyára elbóbiskoltam. Repülés előtt gyógyszert
vettem be, Kenneth pedig borral kinált ebéd közben. Ettől
elálmosodtam. Arra ébredtem, hogy a gép - Lehet, hogy
még nem mondtam neked, mennyire félek a repüléstől.
Talán nem is magától a repüléstől, hanem attól, hogy be
vagyok zárva, és nem juthatok ki. Nos, amikor a gép
hánykolódni kezdett, elhatároztam, hogy nem fogok
beijedni. De a pilóta azt mondta-- Julia kézfejével megtörölte
a száját. - Azt mondta, hogy valami gond van. Olyan
gyorsan ereszkedtünk.
- Te jó ég! - Paul felugrott. Úgy megrémült, hogy fel sem
fogta, milyen durván rántja talpra Juliát. Végigtapogatta az
egész testét, hogy nem sérült-e meg valahol, meg akart
győződni róla, hogy épségben van. - Megsérültél? Julia,
megsérültél?
 - Nem, nem. Azt hiszem, csak beleharaptam a nyelvembe
- mondta bizonytalanul. Mintha emlékezett volna a vér és a
félelem ízére. - Jack azt mondta, túléljük. Az üzemanyag -
Valami gond volt az üzemanyag-vezetékkel vagy a
mérőműszerrel. Erre akkor jöttem rá, amikor olyan csend
lett. A hajtóművek leálltak. Csak Brandonra tudtam
gondolni. Apja sohasem volt, és nem tudtam elviselni a
gondolatot, hogy egyedül marad. Hallottam, ahogy Jack
káromkodik, és hallottam a recsegő hangokat a rádión.
Juliát most heves és szapora remegés fogta el. Paul az
egyetlen dolgot tette, amit tudott: felemelte és magához
szoritva ringatta őt.
- Úgy féltem. Nem akartam meghalni abban az átkozott
gépben. - A hangja eltompult, ahogy az arca Paul nyakához
nyomódott. - Jack hátraüvöltött, hogy kapaszkodjak meg. És
akkor földet értünk. Úgy éreztem, mintha én csapódnék az
aszfalthoz, és nem a gép. Aztán visszapattantunk, de nem
úgy, mint a labda, hanem úgy, mint egy szikla, már ha az
tud pattogni. Hallottam a fém sivítását, és ahogy a szél
befúj. Megszólaltak a szirénák. Megfaroltunk, mint egy
kormányozhatatlanná vált kocsi a jégen, és süvitettek a
szirénák. Aztán megálltunk, csak úgy megálltunk. Biztos
kikapcsoltam a biztonsági övet, mert amikor Jack odajött,
már kezdtem felkelni. Megcsókolt. Remélem, nem bánod.
- Bánom a fenét!
- Akkor jó, mert én visszacsókoltam.
Paul még mindig ringatta, és a hajába temette az arcát.
- Ha alkalmam lesz rá, én is megcsókolom. Julia ezen egy
kicsit nevetett.
- Aztán kiszálltam és hazajöttem. Nem akartam beszélni
senkivel. - Sóhajtott egyet, aztán még kettőt, mire
ráeszmélt, hogy Paul felemelve tartja a karjában. - Nem kell
engem cipelned.
- Hadd tartsalak így még egy kicsit.
- Jó.- Julia a férfi vállára hajtotta a fejét. Biztonságban
volt, óvták, őrizték. - Soha életemben - mormolta - senki
sem váltott ki belőlem olyan érzéseket, mint te. - Amikor
átszakadt a gát, arcát Paul torkának hajlatába temette. -
Bocsáss meg.
- Nincs miért. Sirj, ameddig jólesik.
Paul maga sem állt nagyon szilárdan a lábán, miközben
bevitte Juliát a nappaliba, hogy leüljön vele a kanapéra és
átölelje. Julia zokogása már csillapodott. Paul nyilván tudja,
hogy belőle nem egykönnyen törnek ki az ilyen gyengeségi
rohamok.
A gondolat, hogy el is veszithette volna Juliát, egyre ott
keringett Paul agyában, a félelem és a düh örvényeit
kavarva fel benne. Ilyen hirtelen és ilyen szörnyű módon
vehették volna el tőle.
- Már rendben vagyok. - Julia felegyenesedett, amennyire
Paul engedte, és kézfejével letörölte a könnyeit. - Csak
nagyon mellbe vágott, amikor megláttalak benneteket,
téged és Brandont.
- Én viszont még nem vagyok rendben. - Paul nehézkesen
ejtette ki a szavakat. Szájával lezárta Julia száját, nem olyan
gyengéden, ahogyan talán szerette volna. Ujjai beletúrtak a
hajába, keze ökölbe szorult. - Milyen értelmetlen lenne
minden nélküled. Szükségem van rád, Julia.

- Tudom. - Julia lecsillapodott, de továbbra is jólesett Paul

karjában ringatóznia. - Nekem is szükségem van rád, és ez
egyáltalán nem olyan nehéz, mint képzeltem. - Megcirógatta
Paul arcát. Milyen csodálatos, milyen felszabaditó a tudat,
hogy ezt bármikor megteheti, amikor kedve tartja. És milyen
felszabaditó érzés, hogy bizik benne. - Van még valami,
Paul. Nem fogsz örülni neki.
- Amennyiben azt akarod mondani, hogy úgy döntöttél,
megszöksz Jackkel – mondta Paul, de nem mosolygott. - Mi
az?
- Ezt találtam a gépen, az ülésem alatt. - Julia felállt, de a
kapcsolatot még akkor is érezte kettejük között, amikor az
érintés megszűnt. Már akkor tudta, mit fog Paul érezni,
amikor még elő sem vette szoknyája zsebéből a cédulát,
hogy átadja neki.
Érezte a dühöt, azt a tehetetlen, hiábavaló félelmet, amit
az irás majd kivált belőle, és a haragot, ami nem azonos a
dühvel, mert kevésbé gyúlékony, de sokkal emésztőbb.
Mindezt ott látta Paul szemében.
- Szerintem ez már valamivel konkrétabb - kezdte Julia. -
Az eddigiek csak figyelmeztetések voltak. Ezt már, azt
hiszem, nevezhetjük bejelentésnek.
- Te annak nevezed? - Paul a szavaknál többet látott a
papiron. Látta, hogy Julia összegyűrte a tenyerében, amely
nyirkos volt a félelemtől, és így elkenődtek a betűk. - Én
gyilkosságnak nevezném.
Julia megnedvesitette az ajkát.
- Nem haltam meg.
- Remek. - Amikor Paul felkelt, kicsordult belőle a düh, és
átcsapott Juliára. Ez gyilkossági kisérlet. Az, aki ezt irta,
megrongálta a gépet. Meg akartak ölni.
- Lehet - Julia feltartotta a kezét, mielőtt Paul
kirobbanhatott volna - de valószinűbbnek tűnik, hogy csak
rám akartak ijeszteni. Ha azt akarták, hogy lezuhanjak a
géppel, akkor miért irták a levelet?
Paul szemében eszeveszett düh lángolt.
- Nem fogok itt ácsorogni, és azon igyekezni, hogy egy
bűnöző észjárását kövessem.
- Hát nem ezt teszed mindig? Amikor gyilkosságokról irsz,
nem próbálsz mindig a bűnöző fejével gondolkodni?
A hang, amely Paulból feltört, valahol a nevetés és a
vicsoritás között volt.
- Ez most nem regény.
- De azonosak a szabályai. A te történeteid azért
logikusak, mert a gyilkosnak mindig van valamilyen
motivációja. Indulat, nyereségvágy vagy bosszú. Bármi.
Mindig van inditék, alkalom és megfontolás, bármilyen torz
is. Logikával kell rájönnünk.
 - A francba a logikával, Jules! - Paul ujjai átfogták Julia
kezét, amelyet a nő gyengéden a mellkasára tett. - Azt
akarom, hogy a legközelebbi járattal menj vissza
Connecticutba!
Julia egy pillanatig hallgatott, emlékeztetve magát arra,
hogy Paul csak azért ilyen kezelhetetlen, mert őt félti.
- Gondoltam rá. Legalábbis megpróbáltam gondolkodni
rajta. Visszamehetnék.
- De mennyire hogy vissza fogsz menni!
Julia csak a fejét rázta.
- Az mit változtatna a dolgon? Már benne vagyok, Paul.
Nem törölhetem ki az agyamból, amit Eve elmondott nekem
- Mi több, nem rúghatom fel az iránta vállalt
kötelezettségemet.
- A kötelezettséged véget ért. - Paul felemelte a
papirlapot. - Ezzel.
Julia nem nézett a papirra. Talán egyfajta gyávaságból,
de egyelőre nem akarta próbára tenni magát.
- Még ha igy is lenne, márpedig nem igy van, az
elutazásommal a dolog nem érne véget. Máris túl sokat
tudok túl sokakról. Titkokat, hazugságokat, kellemetlen
dolgokat. Talán ez az egész megszűnik, ha csendben
maradok. De nem szeretném, ha életem hátralévő részét, és
Brandonét, egy ilyen talán határozná meg.
Pault bosszantotta, hogy énjének egyik fele - a logikusan
gondolkodó fele - értelmet lát abban, amit Julia mond. A
másik - az érzelmi - fele viszont egyszerűen biztonságban
akarta tudni Juliát.

- Hivatalosan bejelentheted, hogy abbahagyod ezt a

munkát.
- Ezt nem fogom megtenni. Nemcsak azért nem, mert a
lelkiismeretem nem engedi, de azért sem, mert nem
hiszem, hogy ez számítana. Betehetnék egy közleményt a
Varietybe, a Publishers Teeklybe, az L. A.-be és a The New
York Timesba. Visszamehetnék, és belekezdhetnék egy új
munkába. Néhány hét, néhány hónap múlva talán kezdenék
megnyugodni. Aztán egy váratlan baleset következtében a
fiam árván maradna. - Julia keze kihullott Paul kezéből. -
Nem. Én ezt végigcsinálom, méghozzá itt, ahol úgy érzem,
hogy kedvezőbb helyzetben vagyok.
Paul vitatkozni akart, parancsolni, felvonszolni Juliát és
Brandont egy repülőgépre, és a lehető legmesszebbre vinni
őket. Julia érvelése azonban túlságosan meggyőző volt.
- Elvisszük a rendőrségre ezt a levelet, és elmondjuk a
gyanúinkat.
Julia bólintott. A megkönnyebbüléstől, hogy Paul vele
van, majdnem annyira elgyengült, mint a félelemtől.
- De azt hiszem, jobban fognak hinni nekünk, miután Eve
megkapta a jelentést a gép átvizsgálásáról. Ha bizonyitékot
találnának arra, hogy a gépet megrongálták, az igazolná a
gyanúinkat.
- Állandóan rajtad akarom tartani a szemem. Julia
hálásan nyújtotta oda mindkét kezét.
- Én is ezt akarom.
- Akkor nem bánod, ha ma éjjel itt maradok?
- Nemcsak hogy nem bánom, de magam fogok
megágyazni neked a vendégszobában.
- A vendégszobában?
Julia bocsánatkérően rámosolygott.
- Brandon miatt.
- Brandon miatt - ismételte meg Paul, és visszahúzta
Juliát a karjába. Julia hirtelen olyan kicsinek, olyan
könnyűnek érezte magát. És annyira a férfiénak. -
Állapodjunk meg, hogy amíg Brandon hozzá nem szokik a
helyzethez, addig én úgy teszek, mintha a vendégszobában
aludnék. Julia átgondolta az ajánlatot, miközben
végigsimított Paul meztelen hátán.
- Én általában hajlok a kompromisszumokra. - Most
zavartan elhúzódott. - Hol az inged?
- Bizonyára közel voltál az önkivülethez, ha észre sem
vetted az én kivételes szépségű meztelen mellkasomat. A
sráccal labdáztam, emlékszel? Kimelegedtem.
- Ja, tényleg. Kosárlabdáztatok. A gyűrű. Eddig nem volt
ott az a gyűrű.
- Kezdesz visszatérni - mormolta Paul, és megcsókolta. -
Néhány órával ezelőtt raktam oda.
Julia szive egyre könnyebben olvadt fel.
- Ezt Brandonért tetted.
- Valahogy úgy - felelte Paul egy vállránditással,
miközben Julia hajával játszadozott. - Úgy gondoltam,
elkápráztatom rendkivüli képességeimmel. Erre ő fogta
magát, és megvert. Kemény srác.
Julia rendkivül meghatottan fogta Paul arcát a két
kezébe.
- Sohasem gondoltam, nem is képzeltem, hogy valakit
úgy tudok majd szeretni, mint őt. Amíg veled nem
találkoztam.
- Julia!- Nina a konyhaajtón át viharzott be a házba, és
kopogás nélkül rontott be a nappaliba. Julia most először
látta őt igazán ziláltnak. Bőre sápadt, szeme hatalmas,
általában csinosan fésült, rövid haja most kócos volt. -
Istenem, nem esett baja? Most hallottam, mi történt. - Amint
Julia elfordult Paultól, Nina reszketve átölelte, és Halston
parfümjének finom illatával boritotta be. - A pilóta telefonált.
Tudni akarta, hogy rendben hazaért-e. Ő mondta el nekem--
A hangja elakadt, az ölelése szorosabb lett.
- Jól vagyok. Most mindenképpen.
- Nem értem az egészet. Nem értem. - Nina hátrább
húzódott, de erős, határozott keze még keményen szorította
Julia karját. - Jack elsőrangú pilóta, Eve szerelője pedig a
legjobb a szakmában. Nem értem, hogy merülhetett fel
ilyen probléma.
- Biztos vagyok benne, hogy mire végeznek a gép
átvizsgálásával, kiderül.
- Minden centiméterét átnézik. Minden centit. Sajnálom.
Egy reszketeg sóhaj után Nina hátralépett. - Most nyilván
arra van a legkevésbé szüksége, hogy én itt összeomoljak,
csak amikor meghallottam a hirt, a saját szememmel
akartam látni, hogy tényleg nem sérült meg.
- Egy karcolás sincs rajtam. Igaza van, Jack tényleg kiváló
pilóta.
- Miben segíthetek? - Ninába visszatért az eleven
tettrekészség. Körülnézett a frissen rendbe hozott
nappaliban. Örült, amiért Eve megengedte, hogy ő
foglalkozzon a dekorációval. - Készitsek egy italt? Engedjem
meg a fürdővizet? Felhívhatnám Miss B. orvosát. Kijönne, és
adna valami nyugtatót, hogy tudjon aludni.
- Nem hiszem, hogy segítségre lenne szükségem, ha
eljön az alvás ideje, de azért köszönöm. - Julia lelki
egyensúlya helyreállt, már nevetni is tudott. - Úgy látom,
hogy inkább magára férne rá egy ital.
- Inkább leülnék egy kicsit - mondta Nina, miközben
letelepedett egy ívelt kanapé karfájára. - Maga olyan
nyugodt.
- Most - felelte Julia.- Néhány perccel ezelőtt még más
volt a helyzet. Nina megborzongott, aztán megdörzsölte
libabőrös karját.
- Amikor legutóbb repültem, viharba kerültünk. Életem
legrémesebb tizenöt percét töltöttem tizezer méter
magasban, de nem hiszem, hogy ez megközelitené azt,
amin maga keresztülment.
- Hát, ebből az élményből nem kérek még egyszer. - Julia
hallotta, ahogy a konyhaajtó becsapódik.
- Ez Brandon. Jobban szeretném, ha ő egyelőre nem
tudna erről.
- Persze. - Nina feltápászkodott. - Tudom, hogy nem
akarja felizgatni őt. Most visszamegyek, hogy elcsipjem Eve-
et, és nyugodtan elmondjak neki mindent, mielőtt Travers
kikotyogja.
- Köszönöm, Nina.
- Örülök, hogy rendben van. - Nina búcsúzóul még
megszorította Julia kezét. - Vigyázzon rá! - szólt oda
Paulnak.
 - Arra számíthat.
Nina a teraszajtón ment ki, és útközben már a haját
igazgatta. Amikor Julia megfordult, észrevette, hogy
Brandon a konyhaajtóból figyel. Szemében aggodalom
tükröződött, szája fölött gyanús, bíborszínű bajusz sötétlett.
- Miért kell Paulnak vigyáznia rád?
- Ez csak olyan szófordulat - felelte Julia, aztán
összehúzta a szemét. - Szőlőlét ittál?
Brandon mosolya eltűnt a kézfeje mögött, ahogy
megtörölte vele a száját.
- Aha. Travers bontotta ki, meg minden. Úgy gondoltam,
illetlenség volna, ha nem fogadnám el.
- Azt elhiszem!
- Az ember megszomjazik játék közben - vetette közbe
Paul.
- Igen - vágta rá Brandon, különösen akkor, ha nyer.
- Na elég, te kis csibész, kezdesz elkanászodni.
Julia úgy látta, hogy a fia és Paul igen férfias pillantásokat
váltanak, aztán Brandon ledobta magát egy székre.
- Jól vagy? Mert Paul azt mondta, hogy kiborultál, vagy
ilyesmi.
- Jól vagyok - felelte Julia.- Élek és virulok. Talán még arra
is rá tudtok venni, hogy készitsek néhány óriási Brandon-
burgert.
- Á, az szuper! Sült krumplival, meg mindennel?
- Azzal is lehet - Ó, el is felejtettem - Julia a gyerek fejére
szorította a kezét, ma este Eve-vel kell vacsoráznom.
Megigértem neki. - Érezte Brandon csalódottságát, ezért
igyekezett elsimítani a dolgot. - Talán felhívhatnám, hogy
tegyük át máskorra.
- Ezt ne tedd a saját szakálladra. - Paul rákacsintott
Brandonra. - A gazfickóval majd gondoskodunk a
vacsoránkról.
- Igen, de…
Brandon azonban érdeklődően közbevágott: - Tudsz
főzni?
 - Hogy tudok-e főzni? Én annál sokkal jobbat tudok. El
tudok menni kocsival a McDonald’shoz.
- Rendben! - Brandon felugrott, aztán eszébe jutott az
anyja, és reménykedő pillantást vetett rá. A McDonald’shoz
elmenni mindenféle remek dologgal kecsegtetett, többek
között azzal, hogy vacsora után nem kell rendet tenni. -
Elmehetünk, ugye?
- Igen. - Julia megcsókolta a gyerek feje búbját, aztán
rámosolygott Paulra. - Rendben.

Hosszú fürdőzés az olajoktól illatozó, meleg vizben, aztán

krémek, testápolók. Tizenöt percnyi fényűző pepecselés
púderekkel és festékekkel. Mire belebújt halvány rózsaszin
estélyi nadrágjába és lazán redőződő kiskabátjába, Julia
teljesen magához tért. Olyannyira, hogy mulattatta, amikor
Paul mindenáron át akarta kisérni a főépületbe.
- Hihetetlenül finom illatod van. - Paul orrához emelte
Julia csuklóját, hogy megszagolja, majd egy kicsit
megharapdálja. - Később talán átjössz hozzám a
vendégszobába.
- Talán hagyom magam rábeszélni. - Julia megállt a
bejáratnál, megfordult, és Paul nyaka köré fonta a karját. -
Kezdj gondolkodni rajta, hogy mivel tudnál rávenni. - Ajkával
könnyedén megérintette Paulét, aztán, mindkettőjük
meglepetésére és örömére, átadta magát egy hosszú,
lélegzetelállitó csóknak. - Most menj, és vegyél magadnak
egy hamburgert!
Paul úgy érezte, mintha az agyából egyenesen az
ágyékába tódulna a vér.
- Két dolgot kérek - mondta. - Egyél gyorsan. Julia
mosolygott.
- És mi a másik?
- Azt majd megtudod, ha hazaérsz. - Paul elindult, aztán
még visszaszólt: - Egyél nagyon gyorsan.
Miközben Julia magában nevetve bekopogott,
elhatározta, hogy felállitja a vacsora belapátolásának
világrekordját.
- Helló, Travers.
A házvezetőnő most az egyszer nem morgott, és
pillantásában, amellyel végigmérte, Julia először
aggodalmat vélt felfedezni. Ez azonban hamar gyanakvássá
és bosszúsággá változott. - Jól megijesztette őt.
- Eve-et? - kérdezte Julia, miközben az ajtó becsukódott
mögötte. - Megijesztettem Eve-et? - Ekkor értette meg,
miről van szó, és nem tudta, nevessen-e vagy szitkozódjon.
- A repülőgépről beszél? Aligha hibáztathat engem, amiért
majdnem lezuhantam, Travers.
Mégis úgy tűnt, hogy őt hibáztatja, mert egy éles
mozdulattal a szalon felé mutatott, aztán visszatrappolt a
konyha felé.
- Mindig élvezet magával csevegni - szólt utána Julia,
majd a szalon felé vette útját.
Eve ott volt, és a szoba teljes szélességében járkált fel és
alá. Oda-vissza, mint egy egzotikus vadállat elegáns
ketrecében. Nyomában indulatok kavarogtak, olyan erősek,
olyan mélyek, hogy szinte látni lehetett őket. Szeme
csillogott, de a könnyei csak akkor csordultak ki, amikor
tetőtől talpig végigmérte Juliát.
Egyszeriben minden akaratereje elhagyta. Gyámoltalanul
megrázta a fejét, a kanapéra hanyatlott, és sirni kezdett.
- Jaj, ne, kérem! - Julia, mint akit puskából lőttek ki, ott
termett mellette, átkarolta, csillapitgatta. A selyemköntös
megzizzent, ahogy Eve odabújt hozzá. Kettejük nagyon
eltérő parfümje harmonikusan olvadt össze egyetlen
egzotikus illattá. - Minden rendben - mondta Julia, és ez a
két szó ugyanolyan magától értetődő és megnyugtató volt,
mint kezének simogatása. - Most már nincs semmi baj.
- Meg is halhatott volna. Nem tudom, mit tettem volna
akkor. - Néhány pillanattal a kiborulás után Eve igyekezett
összeszedni magát. Hátrébb húzódva meg akarta nézni,
meg kellett néznie Julia arcát. - Esküszöm magának, Julia,
sohasem hittem volna, hogy valaki idáig elmegy. Tudtam,
hogy megpróbálnak majd keresztbe tenni nekem, de arra
nem is gondoltam, hogy magára fognak támadni.
- Nem történt semmi bajom, és nem is fog történni.
- Nem fog, mert itt megállunk.
- Eve - Julia előkotort a zsebéből egy papirzsebkendőt, és
odaadta Eve-nek, éppen most vitatkoztam erről Paullal. Ha
most abbahagyjuk, az semmit sem változtat a dolgon, nem
igaz?
Eve könnyeinek törölgetésével húzta az időt.
- Így van. - Lassan, érezve testében a kort, felkelt, hogy
odamenjen a bárpulthoz, és töltsön magának a pezsgőből,
amely már felbontva várta. - Maga többet tud, mint
amennyit kellene. Én tehetek róla. Az én önzésem miatt
történt.
- Nekem ez a munkám - ellenkezett Julia.
Eve hosszan kortyolt a pezsgőből, aztán töltött egy
pohárral Juliának is. Arra gondolt, milyen lágy, szinte
törékeny ennek a nőnek a válla, mégis elég erős ahhoz,
hogy támaszt nyújtson.
- Nem akarja abbahagyni?
- Ha akarnám, sem tudnám, de nem, nem is akarom. -
Julia elvette Eve-től az oda nyújtott poharat, aztán a két
kristály összekoccant.- Kész vagyok végig kitartani.
Mielőtt Julia ihatott volna, Eve megragadta a csuklóját.
Szeme hirtelen nagyon száraz, tekintete nagyon átható lett.
- Lehet, hogy mire a végére érünk, meggyűlöl engem.
A szoritás olyan erős volt, hogy Julia érezte, ahogy a
pulzusa Eve hüvelykujján dobol.
- Nem, nem tudnám gyűlölni.
Eve erre csak bólintott. Ő már döntött, történjék bármi.
Már csak a befejezés van hátra.
- Fogja az üveget, jó? A teraszon fogunk enni.
A fák között meseszép lámpafüzérek égtek, és az asztal
üveglapján már lobogtak a gyertyalángok. A kert sötétbe
borult. Csak a falevelek közt járkáló levegő nesze és a
szökőkút vizsugarainak zenéje hallatszott. A gardéniák most
kezdtek nyilni, édes illatuk átjárta a levegőt.
- Annyi mindent kell ma este elmondanom magának. -
Eve kis szünetet tartott, amikor Travers kihozta a töltött
gombával megrakott tányérokat. - Lehet, hogy egyszerre
soknak fogja találni, de úgy érzem, talán máris túl sokáig
vártam vele.
- Hallgatom, Eve. Eve bólintott.
- Ma reggel Victor az autóban várt rám. Nem tudom
elmondani, milyen csodálatos volt újra vele lenni, tudni,
hogy lélekben együtt vagyunk. Victor jó ember, Julia, csak a
körülmények, a neveltetése, a vallás foglya. Van-e nagyobb
teher, mint amikor egyszerre próbálunk eleget tenni a
szivünknek és a lelkiismeretünknek? Minden probléma és
fájdalom ellenére több boldogságban volt részem mellette,
mint amennyi sok nőnek egész életében kijut.
- Azt hiszem, értem. - Julia hangja olyan volt, mint a kert
árnyai. Lágy és megnyugtató. - Az ember néha el tudja
fogadni, hogy nem számíthat holtomiglan-holtodiglanra.
Ettől a kapcsolat még semmivel sem kevésbé fontos,
semmivel sem kevésbé életbevágó.
- Ne adja fel a holtomiglan-holtodiglan lehetőségét, Julia.
Én ezt kívánom magának.
Travers kitrappolt a salátákkal, rosszallóan nézte, hogy
Eve szinte hozzá sem ért az első fogáshoz, de nem szólt
semmit.
- Mesélje el, milyennek találta Kenneth-et!
- Hát-- Julia úgy érezte, meghal az éhségtől, és rávetette
magát a salátára. - Először is el kell mondanom, hogy nem
olyan, amilyennek képzeltem. Sokkal szimpatikusabb,
lazább, szexibb, mint gondoltam.
Eve órák óta most először tudott nevetni.
- Istenem, igy van. Engem mindig halálosan irritált, hogy
egy férfiban ennyi szexuális vonzerő van, és ezt ilyen
prüdériával kezeli. Mindig kimérten és pedánsan beszélt
velem. Kivéve az utolsó esetet.
 - Elmesélte nekem. - Julia elbiggyesztette a száját. - Meg
vagyok lepve, hogy ép bőrrel megúszta.
- Pontosan vágott, mint egy plasztikai sebész, és
természetesen igaza volt, de egy férfi mégis nehezen tudja
megérteni, mit érez egy nő, ha kénytelen beérni a második
hellyel. Ennek ellenére mindig tudtam, hogy Kenneth-re
mindenben számithatok.

Julia a levelek zizegését, az éjszakai madarak első

füttyjeleit hallgatta, miközben Eve a poharába bámult.
- Tudta, hogy azon az estén, amikor Delrickio kitört,
amikor Pault majdnem összeverték, ő ott állt a lépcső
tetején? - kérdezte Julia.
Eve zöld szeme rávillant.
- Kenneth?
- Igen, Kenneth. ott állt a lépcső tetején egy megtöltött
pisztollyal, és nyilván kész volt, hogy használja is. Nagyon
igaza van, amikor azt mondja, hogy számithat rá.
- Átkozott legyek, ha-- Eve letette a villát, és a poharáért
nyúlt. - Erről egy szót sem szólt.
- Mondhatok még valamit, ha kíváncsi a véleményemre.
- A magáéra igen.
- Azt hiszem, hogy mindvégig szerelmes volt magába.
Eve nevetni kezdett, mintha viccelnének vele, Julia pedig
nagyon csendesen figyelte őt. Eve agyán úgy viharzottak át
az emlékek, helyzetek, félmondatok, pillanatok, hogy végül
bizonytalan kézzel tette le a poharat.
- Istenem, mennyire nem törődünk az emberekkel.
- Nem hinném, hogy ő akár egy pillanatot is megbánt
volna.
- De én igen.
Eve hallgatott, miközben Travers felszolgálta a lazacot.
Fejében hangok kakofóniája kavargott, emberi hangok
dübörögtek. Fenyegetések, ígéretek. Attól félt, hogy túl
sokat mondana, olyan dolgokat, amiket sohasem szabadna
elmondania.
 - Julia, áthozta a magnóját?
- Igen, hiszen azt mondta, hogy el akar mesélni bizonyos
dolgokat.
- Szeretném elkezdeni. - Eve gondosan imitálta az evést,
miközben Julia betette a kazettát. - Már sok emberrel
kapcsolatban ismeri az érzéseimet, tudja, hogyan fonódott
össze az életem az övékével. Tudja, hogy Travers és Nina
milyen borzalmas előzmények után került hozzám. Ismeri
Kenneth-et, akit Charlotte-tól csábitottam el kicsinyes
bosszúból. Tud Michael Torrentról, Tonyról, Roryról,
Damienről, és különböző következményekkel járó összes
tévedésemről. Michael Delrickióról, aki a hiúságomat és a
nagyravágyásomat legyezgette. Miatta veszitettem el
Drake-e t.
- Ezt nem értem.
- Drake tört be a házba, ő lopott, neki kellettek a
kazetták.
- Drake? - Julia szemhéja megrebbent a felvillanó lángtól,
amikor Eve cigarettára gyújtott.
- Talán nem egészen tisztességes Michaelt okolnom,
hiszen Drake már évekkel ezelőtt elkanászodott, mégis
inkább őt tartom hibásnak. Ismerte a fiúnak azt a gyengéjét,
hogy szeret játszani, hogy szereti a fényűzést, és ezt
használta ki. Drake gyenge volt, számító, hűtlen, de mégis
az unokaöcsém volt.
- Volt?
- Elbocsátottam - felelte egyszerűen Eve, mint
sajtófőnököt, és mint unokaöcsöt.
- Akkor már értem, miért nem hivott vissza egyszer sem.
Sajnálom, Eve. Eve egy kézlegyintéssel jelezte, hogy nincs
szüksége együttérzésre.
- Nem akarok hosszan időzni Drake-nél, úgy éljek. Azt
akarom mondani, hogy mindenki, akivel a sors összehozott,
volt bizonyos hatással az életemre, és gyakran egymás
életére is. Rory hozta az életembe Pault, hálistennek, és ez
köt össze mindhármunkat. Azt hiszem, ha maga jól itélte
meg ezt a Lilyt, akkor hozzá is van közöm.
Juliának ezen mosolyognia kellett.
- Tetszene magának.
- Lehetséges. - Eve vállat vont. - Rory hozta Delrickiót is,
Delrickio pedig Damient. Látja, hogyan változtatja meg egy-
egy szereplő az ember életét, finoman vagy nyiltan? Ha
csak egy is kimaradna a szereplők közül, a történet talán
egészen más irányt venne.
- Úgy véli, hogy Charlie Gray megváltoztatta az életét?
- Charlie. - Eve csendes sóvárgással mosolygott az
éjszakába. - Charlie siettette azt, aminek elkerülhetetlenül
be kellett következnie. Ha visszamehetnék a múltba, hogy
egy dolgot megváltoztassak, az a Charlie-vel való
kapcsolatom lenne. Talán ha kedvesebb, ha kevésbé
öntörvényű lettem volna, az ő sorsa is másképp alakul. De a
múltba nem mehetünk vissza. - Eve tekintete megváltozott,
elsötétült, ahogy Julia szemébe nézett. - Ez is hozzátartozik
ahhoz, amit ma este el akarok mondani. Minden ember
közül, akiket valaha ismertem, akikhez közöm volt, ketten
befolyásolták a sorsomat a legerősebben. Victor és Gloria.
- Gloria DuBarry?
- Igen. Ő most nagyon haragszik rám. Úgy érzi, hogy
elárultam, mert fel akarom fedni azt, amit ő a saját poklának
tekint. Én ezt nem megtorlásként vagy bosszúvágyból
teszem. Nem könnyű megtennem. Mindabból, amit
elmondtam magának, ez a legnehezebb és a legfontosabb.
- Már az elején megmondtam, hogy nem fogok itélkezni.
Most sincs szándékomban.
- De itélkezni fog - mondta Eve lágyan. - Gloria a
pályafutása elején, amikor ártatlan kislányokat, kacarászó
kis angyalkákat játszott, találkozott egy férfival.
A férfi lélegzetelállitóan jóképű, sikeres, csábító és nős
volt. Gloria megbizott bennem, nemcsak azért, mert
barátnők voltunk, hanem azért is, mert korábban én is
áldozatul estem ugyanennek a delejes erőnek. Ez a férfi
Michael Torrent volt.
- DuBarry és Torrent? - Eve nem tudott volna még egy
párost mondani, amely ennyire meglepte volna Juliát. -
Mindent elolvastam, amit csak találtam mindkettőjükről, de
erről még csak szóbeszédeket sem találtam.
- Nagyon óvatosak voltak, és ebben én is segítettem
nekik. Értse meg, hogy Gloria halálosan szerelmes volt, és
akkor még nem skatulyázták be teljesen ebbe a társadalmi
idol szerepbe. Ez talán két évvel azelőtt lehetett, hogy
Marcust megismerte és hozzáment. Akkor még volt benne
valami vadság, valami szenvedélyes élni vágyás, amit
később sajnos teljesen elnyomott magában.
Julia csak a fejét ingatta. Gloria DuBarryről annyira nem
tudta elképzelni a vadságot és a szenvedélyességét, mint
Eve-ről azt, hogy felugrik az asztal tetejére, és eltáncol egy
gyors dzsigget.
Még annyira sem.
- Abban az időben Torrent felesége-- Julia gyorsan
számolgatott - Amelia Gray volt.
- Igen, Charlie első felesége. A házasságuk hamar
tönkrement. Rossz alapokra épült. Ez Michael bűne volt.
Minden hatalmát és befolyását latba vetette, hogy Charlie-t
kitúrja a főszerepekből, és ebbe sohasem tudott
belenyugodni.
Julia hosszan engedte ki a levegőt. Ha Gloria tiltott
viszonya volt a balegyenes, akkor ez a jobbhorog.
- Azt mondja, hogy Torrent nem hagyta Charlie-t
érvényesülni? Úristen, Eve, hiszen barátok voltak! A
barátságuk legendás. És Torrent az egyik legelismertebb
név lett a szakmában!
- Lett - ismételte meg Eve. - Talán úgy is eljuthatott volna
idáig, ha türelmes és tisztességes, de ő elárulta a barátját,
mert félt tőle. Rettegett attól, hogy Charlie elhomályositja
őt. Rávette a stúdiót, ahogy egyes sztárok ezt akkoriban
megtehették, hogy Charile-t skatulyázzák be a főhős
cimborájának szerepkörébe.
- És Charlie tudta ezt?
- Talán gyanitotta, de sohasem hitte. Michael Charlie
feleségeiben is örömét lelte. Nem sokkal Charlie
öngyilkossága után mindezt bevallotta nekem. Ez, no meg a
kibirhatatlan unalmassága volt az oka, hogy elváltam tőle. Ő
elvette Ameliát, de a bűntudata még évekig kísértette.
Aztán megismerte Gloriát.
- És maga segített nekik? Azok után, amit Michael tett,
azokkal az érzésekkel, amelyeket nyilván magában
hordozott?
- Én Gloriának segítettem. Charlie halott volt, Gloria
viszont élt. Akkor kezdtem magamhoz térni a Tonyval átélt
borzalmakból, és ennek az ügynek az izgalma lekötötte a
figyelmemet. A Bel Airben találkozgattak. Abban az időben
mindenki ott bonyolitotta az illegális kapcsolatait. - Eve egy
kicsit elmosolyodott. - Engem is beleértve.
Julia érdeklődve támasztotta állát a tenyerébe.
- Nem volt nehéz a személyzetet kézben tartani? El
tudom képzelni, hány londinerből lett milliomos a kapott
borravalókból.

Eve úgy érezte, hogy a nevetéstől kissé oldódik benne a

feszültség.
- Azok pompás idők voltak. - Julia szemében elismerés és
érdeklődés tükröződött, semmi rosszallás. Egyelőre--
Izgalmas volt.
- A bűn általában az - felelte Julia. Élénken látta maga
előtt a képet, amint a ragyogó szépségek, hirességek, a
szenvedély rabjai bújócskát játszanak a pletykaéhes
firkászokkal és gyanakvó házastársakkal. Az alkalmi
szeretőknek egy-egy hancúrozással töltött délután legalább
annyira a bűn izgalmát, mint a szexuális kielégülést
jelenthette. - Ó, ha szobalány lehettem volna ott! -
dünnyögte.
 - A Bel Air a diszkréciójáról volt hires - mondta Eve. - De
természetesen mindenki tudta, hogy ez az a hely, ahol
eltölthet néhány intim órát valaki más férjével vagy
feleségével. Amelia Gray Torrent pedig nem volt hülye. A
lelepleződéstől való félelem arra késztette Gloriát és
Michaelt, hogy koszos kis motelekben folytassák párzási
ritusaikat. Az én vendégházam akkor még nem volt kész,
különben talán kölcsön adtam volna nekik. Mégis elég
sikeresen folytatták üzelmeiket. Különös, hogy miközben a
motel lepedőjét szaggatták, együtt is filmeztek.
- Az ártatlan menyasszony volt a film - idézte fel Julia. -
Jézusom, Michael Gloria apját játszotta benne!
- Ó, ha a hollywoodi pletykafészkek ezt tudták volna,
izekre szedik azt a kis angyalt!
Juliából erre akaratlanul is kitört a nevetés.
- Bocsánat. Biztos vagyok benne, hogy ez a film akkor
hatásos és romantikus volt, de tulajdonképpen
nevetségesen gyenge. Azok az atyai dörgedelmek és azok a
gyermeki csínytevések a vásznon! Aztán a két főszereplő
elrohan, hogy egy órácskára kivegyen egy szobát. Képzelje,
mi lett volna, ha eltévesztik a szövegüket!
Eve közben annyira feloldódott, hogy most belekuncogott
a poharába.
- Ó, Jézusom, ez nekem eszembe sem jutott!
- Csodálatos lett volna. A kamera begördül, és közben
Michael azt mondja: - Ifjú hölgy! Most megérdemelnéd, hogy
a térdemre fektesselek és jól elfenekeljelek!
- Mire Gloria szeme elfátyolosodik, ajkai remegnek: -
Igen, ó, igen, papa, tedd meg!
- Nagyon frappáns. - Julia hátradőlt. - Óriási történet lett
volna.
- Kár, hogy egyiküknek sem volt soha túl sok
humorérzéke. Akkor nem kezelnék a dolgot ilyen őrülten
még ma is.
Julia jól érezte magát. Teletöltötte a poharakat.
 - Nem gondolhatják komolyan, hogy egy ősidőkkel
ezelőtti kapcsolat ma sokkolná az embereket. Lehet, hogy
harminc évvel ezelőtt botrány lett volna belőle, de ma, Eve,
kit izgatna?
- Gloriát, és persze a férjét. Az egy vaskalapos figura. Az
a fajta, aki boldogan veti az első követ másokra.
- Több mint huszonöt éve házasok. Nem tudom
elképzelni, hogy a válóperes biróság elé vonszolná Gloriát
egy múltbeli ballépése miatt.
- Nem, ezt én sem tudom elképzelni, de Gloria másképp
látja a dolgokat. Ez még nem minden, Julia. Lehet, hogy a
továbbiakat Marcus talán nehezen viseli el, azt hiszem,
azért meg fog birkózni velük, de próbatételt jelentenek majd
számára.
- Eve egy pillanatig hallgatott, mert tudta, hogy a szavai
hólabdaként fognak legurulni egy hosszú, meredek
domboldalon és ez a hólabda hamarosan olyan súlyos lesz,
hogy nem lehet majd megállitani. - A film bemutatója után
Gloria rájött, hogy gyermeket vár Michael Torrenttól.
Julia nevetése elhalt. Ezt a fájdalmat nagyon is jól
ismerte.
- Sajnálom. Amikor az ember rájön, hogy egy nős
embertől terhes…
- Akkor nem sok választása marad - fejezte be a
mondatot Eve. - Gloria megrémült, megsemmisült.
Michaellal már kezdett kiégni a kapcsolata. Először hozzá
fordult, nyilván őrjöngve, hisztériázva. Michael házassága
ugyan a végét járta, de terhesség ide vagy oda, nem akarta
újra lekötni magát.
- Sajnálom - mondta újra Julia, mert túl élesen villantak
fel benne saját emlékei. - Gloria biztos nagyon félt.
- Mindketten féltek a botránytól, a felelősségtől, és attól,
hogy valamennyi ideig egymáshoz legyenek láncolva. Gloria
hozzám fordult, mert nem fordulhatott senki máshoz.
- És maga megint segített neki.
 - Mellette álltam, mint barát, és mint nő. Már eldöntötte,
hogy elveteti a gyereket. Az abortusz abban az időben tiltott
dolog volt, és gyakran veszélyes.
Julia behunyta a szemét. Gyors, mélyről jövő borzongás
fogta el.
- Borzalmas lehetett neki.
- Az volt. Találtam egy franciaországi klinikát, és
odautaztunk. Fájdalmas volt Gloria számára, nem csak
fizikailag. Ez a döntés sohasem könnyű egy nőnek.
- Szerencséjére ott volt neki maga. Ha egyedül lett volna-
- Julia párás szeme, amikor újra kinyitotta, olyan volt, mint a
nedves szürke bársony. - Bármi is a döntés, olyan nehéz
egyedül meghozni.
- A klinika nagyon steril, nagyon nyugalmas hely volt.
Leültem egy kis várószobában, fehér falak és csillogó
magazinok között, és csak annyit láttam, hogy Gloria
karjával eltakarja a szemét és sir, miközben a kerekes ágyon
eltolják mellettem. Nagyon gyorsan ment minden, és utána
megengedték, hogy a szobájában odaüljek az ágya mellé.
Hosszú ideig, talán órákig meg sem szólalt. Aztán felém
forditotta a fejét, rám nézett, és azt mondta:
- Eve, tudom, hogy igy volt helyes, nem tehettem mást,
de azt is tudom, hogy ezentúl bármit teszek, soha semmi
nem fog igy fájni.
Julia letörölt egy könnycseppet az arcáról.
- Biztos benne, hogy ezt nyilvánosságra kell hoznia?
- Én biztos vagyok benne, de magára fogom bizni a
döntést, miután hallotta a történet többi részét.
Julia felkelt. Nem tudta, honnan jött hirtelen ez az
idegesség, de ott lüktetett közvetlenül a bőre alatt, mint a
viszketés, amelyhez nem tud hozzáférni.
- Én nem dönthetek, Eve. Döntenie annak kell, akit a
történet érint, nem egy külső szemlélőnek.
- Maga sohasem volt külső szemlélő, Julia, attól a
pillanattól, kezdve, hogy idejött. Tudom, hogy igyekezett az
lenni, hogy jobban szerette volna igy, de ez lehetetlen.
 - Lehet, hogy elveszitettem a tárgyilagosságomat, és
ettől talán azt remélem, hogy jobb könyvet tudok irni, de
nem az én dolgom, hogy eldöntsem, belevegyünk-e vagy
kihagyjunk belőle egy ilyen intim dolgot.
- Ki lenne rá alkalmasabb? - mormolta Eve, aztán a szék
felé mutatott. - Kérem, üljön le, hadd mondjam végig.
Julia habozott, de nem tudta, miért. Hirtelen szállt le az
éjszaka, csupán az elszórt, apró lámpák és a pislákoló
gyertyák világitottak, dicsfénybe vonva Eve-et. A sötétből
egy bagoly huhogása hallatszott. Julia leült és várt.
- Folytassa.
- Gloria hazament. Folytatta régi életét. Egy éven belül
megismerkedett Marcusszal, és új életet kezdett. Én
ugyanebben az évben ismertem meg Victort. Mi nem
diszkrét szállodákban vagy koszos motelekben
találkozgattunk. Köztünk nem fellobbanó szenvedély volt,
hanem lassú, kitartó láng, amely összeforrasztott
bennünket. Azt hiszem, egyéb tekintetben hasonlitottunk
Michaelhoz és Gloriához. Victor is nős volt, és bár a
házassága nem volt boldog, a nyilvánosság előtt titkoltuk a
kapcsolatunkat. Tudtam, bár évekig tartott, mire
elfogadtam, hogy saját falainkon kivül sohasem leszünk egy
pár.
Eve most körülnézett, miközben Julia hallgatott. A
konyhaablakból kiömlő lámpafény szétszóródott a
gerániumokon. A holdfény átszelte a szökőkút permetét, és
folyékony ezüstté változtatta azt. Mindezen túl ott volt a fal,
amely őt körülzárta, a többieket pedig kirekesztette.
- Itt szerettük egymást, ebben a házban, és a titkunkba
csak néhány embert avattunk be, akiket mindketten
ismertünk, és akikben megbiztunk. Nem akarok úgy tenni,
mintha ez nem bántana, mintha nem neheztelnék Victor
feleségére, és időnként Victorra is mindazért, amitől
megfosztottak. Azért a sok hazugságért, amelyekkel együtt
kellett élnem. És egy bizonyos hazugságért, egy valamiért,
amitől megfosztottak, különösen neheztelek.
 Most Eve kelt fel. Megindult a virágok felé, hogy illatos
közelségükben hörpintsen egy nagyot a poharából, mintha
ott találná meg azt a táplálékot, amit az asztalra tett ételek
nem tudnak nyújtani neki. Tudta, hogy most érkezett el
ahhoz a ponthoz, az egész lényegéhez, ahhoz a ponthoz,
amelyen átlépve többé nincs visszaút. Lassan visszament,
de nem ült le.

- Gloria egy évvel a franciaországi utazásunk után

hozzáment Marcushoz. Két hónapon belül megint gyermeket
várt, és őrülten boldog volt. Néhány hét múlva én is teherbe
estem, és nyomorultul boldogtalan voltam.
- Maga? - Julia felfogta az ütést, amit a bejelentés mért
rá, aztán felkelt, hogy megfogja Eve kezét.
- Annyira sajnálom.
- Ne sajnálja. - Eve erősebben szorította. - Üljünk le. Hadd
mondjam végig. Továbbra is egymás kezét fogva ültek le. A
gyertya lángja kettejük között volt, fényeket és árnyékokat
vetve Eve arcára. Julia nem tudta biztosan, mit lát rajta.
Bánatot? Fájdalmat? Reményt?
- Majdnem negyven voltam, és már rég feladtam a
gondolatot, hogy gyermekeim lesznek. A terhesség
megrémitett, nemcsak a korom, de a körülmények miatt is.
A közvéleménytől nem féltem, legalábbis magam miatt
nem.
- Victor miatt- mormolta Julia, és a felismerés úgy
lüktetett az oldalában, mint egy seb.
- Igen, Victor miatt, akit a törvény és az egyház egy
másik nőhöz kötött.
- De ő magát szerette. - Julia megnyugtatásképpen egy
pillanatra az arcához vonta Eve kezét. - Hogy reagált,
amikor elmondta neki?
- Nem mondtam el neki. Soha nem mondtam el.
- Ó, Eve, hogy tudta eltitkolni előle?! Hiszen ugyanúgy az
ő gyermeke is volt, mint a magáé, és joga lett volna tudni
róla!
 - Tudja, milyen kétségbeesetten vágyott gyermekekre?
Eve közelebb hajolt. A szeme sötéten ragyogott. - Soha
életében nem bocsátotta meg magának, hogy egyet
elveszitett. Igen, lehet, hogy változtatott volna a dolgokon,
ha elmondom neki. Azzal a gyerekkel én ugyanúgy
csapdába ejtettem volna, ahogyan a felesége tette a
bűntudattal, Istennel és a bánattal. Ezt nem tudtam, nem
akartam megtenni.
Julia megvárta, mig Eve bizonytalan kézzel újra tölt a
borból.
- Értem. Azt hiszem, értem - javitotta ki önmagát. - Én
ugyanezért nem árultam el a szüleimnek Brandon apjának
nevét. Nem tudtam elviselni a gondolatot, hogy csupán egy
véletlenül fogant gyerek miatt maradjon velem.
Eve hörpintett egyet, aztán még egyet.
- A gyermek bennem volt, és úgy éreztem, mindig is úgy
fogom érezni, hogy a döntés az enyém. Sajgott bennem a
vágy, hogy elmondjam neki, hogy megosszam vele, akár
csak egy napra is, de ez rosszabb lett volna a hazugságnál.
Elhatároztam, hogy visszamegyek Franciaországba.
Traversnak kellett velem jönnie. Gloriát nem kérhettem meg,
el sem tudtam mondani neki, miközben ő meghitt
körülmények között neveken gondolkodott és kis
cipőcskéket kötögetett.
- Eve, ezt nem kell elmagyaráznia nekem. Én ezt tudom.
- Igen, biztosan. Ezt csak egy olyan nő tudja, aki már állt
ilyen döntés előt
t. Travers-- Eve a gyufával babrált, aztán hálásan dőlt
hátra, amikor Julia meggyújtotta neki.
- Travers is értette. - Eve füstfelhőt fújt ki. - Neki is volt
gyereke, aki mégsem lehetett igazán az övé. Szóval
Traversszel visszamentem Franciaországba.
Soha semmi nem tűnt olyan hidegnek, olyan
reménytelennek, mint a vizsgálóhelyiség sima, fehér fala.
Az orvosnak gyengéd hangja, gyengéd keze, gyengéd
tekintete volt, de mindez nem számított. Eve
végigszenvedte a kötelező fizikai vizsgálatot, tompán
válaszolt a feltett kérdésekre. Tekintetét le sem vette arról a
sima, fehér falról.
Ilyen az élete is. Sivár és üres. Ezt persze senki sem
hinné el Eve Benedictről, a sztárról, a mozi istennőjéről, a
nőről, akiért férfiak epekednek, akit nők irigyelnek. Hogyan
érthetné meg bárki, hogy életének ebben a pillanatában
mindent odaadna, ha egyszerű asszony lehetne? Egyszerű
felesége egy egyszerű férfinak, anyja egy egyszerű
gyermeknek.
Ő azonban Eve Benedict, az apa pedig Victor Flannigan,
ezért a gyermek sem lehet egyszerű. Sőt: a gyermek
egyáltalán nem lehet.
Eve nem akart azon tűnődni, vajon fiú lenne-e vagy lány.
Mégis tűnődött rajta. Nem engedhette meg magának, hogy
elképzelje, mivé lennének azok a sejtek, ha hagyná őket
növekedni, burjánzani, kifejlődni. Mégis nagyon gyakran
képzelte el. Olyan szeme lenne, mint Victornak. Ilyenkor
majdnem összeomlott a szeretet és a sóvárgás súlya alatt.
Szeretetről szó sem lehet, sóvárgásról pedig végképp
nem.
Eve ült, és hallgatta, ahogy az orvos lágy, megnyugtató
hangján elmagyarázza, milyen egyszerű a beavatkozás, és
megigéri, hogy nem jár nagy fájdalommal. Megérezte saját
könnyeinek izét, amikor egy csepp legördült az arcán, és az
ajkai közé ért.
Ez az érzés ostoba és értelmetlen volt. Más nők is
eljutottak már ehhez a keresztúthoz, és továbbmentek. A
megbánással együtt tudna élni, ha tudná, hogy helyesen
döntött.
Nem szólt semmit, amikor a nővér bejött, hogy
előkészitse. Újabb gyengéd, szakavatott kezek; újabb halk,
bátoritó szavak. Eve megborzongott, amikor azokra a nőkre
gondolt, akiknek nincs annyi pénzük, lehetőségük, mint
neki. A nővéreire gondolt, akik vállalhatatlan terhességüktől
csak valamilyen sötét hátsó szobában tudtak
megszabadulni.
Csendesen feküdt, és csak a gyors tűszürást érezte. Azt
mondták neki, hogy lazuljon el. Kiguritották a szobából. Ő a
mennyezetet nézte. Pillanatokon belül operálni fogják. Aztán
hamarabb, mint ahogy el lehetne mondani, kinn is lesz a
műtőből, és a távoli hegyekre néző, kellemes egyágyas
szobák valamelyikében fog lábadozni.
Ekkor Gloria képe jelent meg előtte, ahogy karjával
eltakarja a szemét. Eve megrázta a fejét. Az injekciótól
elálmosodott, lebegett, káprázott a szeme. Úgy tűnt,
csecsemősirást hall. Ez lehetetlen. Az ő gyermeke még nem
csecsemő. És soha nem is lesz belőle az.
Eve a sebészi maszk fölött meglátta az orvos szemét, azt
a lágy, együttérző tekintetet. Az orvos keze után nyúlt, de
nem érezte azt.
- Kérem - Nem vagyok rá képes - Én akarom ezt a babát.
Eve az egyik szép kis szoba ágyában ébredt fel. A nap
ferde sávokban sütött be a redőny résein át. Látta, hogy
Travers ott ül mellette egy széken. Eve nem szólt semmit,
de oda tudta nyújtani a kezét.
- Minden rendben - mondta Travers, és megfogta Eve
kezét. - Még időben állitotta le őket.
- Megtartotta a babát - suttogta Julia.
- Victor gyermeke volt, és szerelemben fogant. Rendkivüli
és drága kincs. Amikor végigguritottak azon a folyosón,
ráeszméltem, hogy ami Gloria esetében helyes volt, az én
esetemben nem az. Nem vagyok biztos benne, hogy ha vele
nem csinálom végig mindezt, akkor képes lettem volna
helyesen dönteni a saját esetemben.
- Hogyan tudta megtartani a gyereket, és ennyi éven át
titkolni?
- Miután eldöntöttem, hogy kihordom, tervezgetni
kezdtem. Visszajöttem az Államokba, de New Yorkba
mentem. Sikerült felkeltenem egyesek érdeklődését, hogy
szerepet kapjak egy darabban a Broadway-n. Beletelt egy
kis idő, mig összejött a megfelelő darab, a megfelelő
rendező és a szereposztás. És nekem éppen időre volt
szükségem. Amikor hat hónapos terhes voltam, és már
nemigen tudtam leplezni az állapotomat, Svájcba mentem,
egy kastélyba, amelyet az ügyvédeimmel vásároltattam
meg. Ott laktam, Madame Constantine néven, Traversszel.
Lényegében három hónap ra eltűntem. Victor őrülten
kutatott utánam, de én nyugodtan éltem. A nyolcadik hónap
végén befeküdtem egy magánkórházba, ezúttal Ellen Van
Dyke néven. Az orvosok aggódtak. Abban az időben nem
volt megszokott dolog, hogy egy nő ebben a korban szülje
az első gyermekét.
És egyedül, gondolta Julia.
- Nehéz volt a terhessége?
- Fárasztó - felelte mosolyogva Eve. - És persze nehéz is,
mert szerettem volna, ha Victor mellettem van, de nem
lehetett ott. Voltak bizonyos komplikációk. Csak néhány év
múlva tudtam meg, hogy nem lehet több gyerekem. Többé
nem tudtam megfoganni. - Ezt a témát elhessentette. - Idő
előtt két héttel megkezdődött a szülés. Azt mondták, ahhoz
képest, hogy először szültem, viszonylag nem tartott sokáig.
Csak tiz óráig, de én tiz napnak éreztem.
Mint a szülés fájdalmán és félelmén túljutott nők, Julia is
képes volt nevetni.
- Tudom. Én tizenhárom óráig szültem Brandont, és úgy
éreztem, sohasem lesz vége. - Tekintetük találkozott a
pislákoló gyertyaláng fölött. - És a baba?
- A baba pici volt, egy alig 2800 grammos kislány.
Gyönyörű, a legszebb a világon. Rózsaszin bőrű és
tökéletes. Nagy, okos szeme volt. Egy kis időre a karomba
adták. Ez az élet növekedett bennem. Aludt, én pedig
néztem, ahogy alszik. Soha azelőtt vagy azután nem
vágyódtam úgy Victor után, mint életemnek abban az
egyetlen órájában.
- Tudom. - Julia Eve kezére tette a kezét. - Nem voltam
szerelmes Lincolnba. Amikor Brandon megszületett, már
nem, de szerettem volna, ha ott van. Szükségem lett volna
a jelenlétére. Bármilyen csodálatosan viselkedtek is a
szüleim mindvégig, az mégsem ugyanaz. Örülök, hogy
magának ott volt Travers.
- Nélküle elvesztem volna.
- Elmondaná, mi történt a babával? Eve kettejük
összefonódó kezére bámult.
- Még három hetet Svájcban töltöttem, aztán vissza
kellett mennem New Yorkba, hogy elkezdjem Az úrhölgy
óhaja próbáit. Otthagytam a kórházat és a gyereket, mert
úgy éreztem, legjobb gyorsan elvágni a kötelékeket. Így a
legjobb nekem. Az ügyvédeimnél többen jelentkeztek
örökbe fogadó szülőnek, és én magam ellenőriztem le őket.
Úgy éreztem, ennyi jár nekem. Julia, én szerettem azt a
gyereket, és a legjobbat akartam neki.
- Hát persze. Csak elképzelni tudom, milyen szenvedés
volt lemondani róla.
- Szinte belehaltam, de tudtam, hogy ő úgysem lehet az
én gyermekem. Nem volt más választásom, mint hogy a
lehető legjobb indulást biztositsam neki. Magam
választottam ki a szüleit, és az évek során, az ügyvédeim
rosszallása ellenére, kapcsolatban maradtam velük, hogy
nyomon kövessem a kislány sorsát.
- Ó, Eve, ezzel csak meghosszabbitotta a saját
szenvedését.
- Nem, nem. - Eve gyorsan, hevesen tiltakozott. - Ez
megerősitett abban, hogy jól döntöttem. A kislány minden
elképzelhető reményemet beváltotta. Okos és szép lett,
erős, mély érzésű. Aztán, túl fiatalon, az enyémhez hasonló
fájdalom érte őt is. - Eve megforditotta a kezét, és
megszorította Julia ujjait. - De nem omlott össze. Nem volt
jogom hozzá, hogy visszahozzam őt az életembe. De
ugyanúgy, mint amikor elszakitottam magamtól, most sem
volt más választásom.
Julia úgy érezte - nem annyira a szavaktól, mint inkább
Eve tekintetétől - hogy a tüdejében ragad a lélegzete. Eve
szeme sóvár volt, rémült és áttetsző, mint az üveg. Julia
ösztönösen megpróbálta kitépni a kezét, de Eve szorosan
fogta.
- Eve, ez fáj.
- Nem akarok fájdalmat okozni, de kénytelen vagyok.
- Mit akar mondani nekem?
- Azért hivtam ide, hogy elmeséljem az életemet, mert
senkire sem tartozik jobban, mint magára. Eve tekintette
ugyanolyan kérlelhetetlenül tartotta fogva Juliáét, mint a
keze a kezét.
- Te az én gyermekem vagy, Julia, az egyetlen
gyermekem.
- Nem hiszek magának! - Julia most tényleg kitépte a
kezét, és olyan gyorsan igyekezett szabadulni, hogy a szék
kirepült alóla. - Micsoda aljas dologgal próbálkozik!
- De igen, hiszel nekem.
- Nem, nem hiszek! - Julia még egy lépést hátrált, és
mindkét kezével beletúrt a hajába. Minden lélegzetvételért
meg kellett küzdenie, hogy a levegő túljusson a torkát
fojtogató keserű haragon.
- Hogy teheti ezt? Hogy élhet igy vissza a bizalmammal?
Tudja, hogy engem örökbe fogadtak. Ezt az egészet csak
kitalálta, elejétől a végéig, hogy manipuláljon!
- Te magad is tudod, hogy igy van. - Eve lassan, egyik
kezével az asztalra támaszkodva, felállt. A térderemegett. -
Tudod, hogy ez az igazság. - Tekintetük találkozott, hosszan
nézték egymást. - Mert érzed, látod. Ha akarod, be is tudom
bizonyitani. Megvannak a kórházi iratok, az örökbeadási
dokumentumok, az ügyvédeim levelezése. De te igy is
tudod az igazságot. Julia-- Eve kinyújtotta a kezét. Az ő
szeme is megtelt könnyel, ahogy látta, hogy a lányáé
kicsordul.
- Ne érjen hozzám! - sikitotta Julia, aztán a szája elé
kapta a két kezét, mert attól félt, hogy nem tudja
abbahagyni a sikoltozást.
 - Drágám, kérlek, értsd meg. Én ezt, ebből bármit nem
azért tettem, hogy bántsalak.
- Akkor miért? Miért?! - Juliában úgy halmozódtak
egymásra az indulatok, hogy végül úgy érezte, megszakad a
súlyuk alatt. Ez a nő, ez a nő, aki néhány hónappal ezelőtt
még csupán egy arc volt a filmvásznon, egy név a
magazinokban, ez volna az anyja? Ám, miközben üvöltve
akarta tagadni, ránézett a holdfénytornyába zárt Eve-re, és
tudta. - Idehivott engem, becserkészett az életébe, játszott
velem és mindenkivel.
- Szükségem volt rád.
- Szüksége volt. - Julia hangja úgy vágta át Eve-ét, mint a
penge. - Magának? Menjen a pokolba! Juliát elvakitotta a
fájdalom, fellökte az asztalt, amely billegve borult az
oldalára. A kristályok és porcelánok darabokra törtek.
- Az istenit ma gának! Azt hiszi, hogy ez engem bármire
kötelez?! Azt várja, hogy odarohanjak és megöleljem?! Azt
hiszi, hogy most hirtelen elolvadok a szeretettől?! -
Lesöpörte arcáról a könnyeket. Eve meg sem szólalt. - Nem
fogok. Utálom magát, gyűlölöm, amiért ezt elmondta,
mindenért. Esküszöm, meg tudnám ölni, amiért elmondta.
Takarodjanak innen!- támadt rá dühösen Ninára és
Traversre, akik közben kiszaladtak a házból. - Menjenek a
fenébe! Semmi közük ehhez!
- Menjenek be - mondta csendesen Eve, rájuk se nézve.
Menjenek be, legyenek szivesek, ez a kettőnk dolga.
- Nekünk nincs semmi dolgunk egymással - nyögte ki
Julia, miközben torkából feltörni készült a zokogás. - Semmi.
- Csak egy esélyt szeretnék, Julia.
- Azt megkapta - vágott vissza a lány. - Meg kellene
köszönnöm, hogy nem vetetett el? Oké, nagyon köszönöm.
De a hálám azon a ponton véget ér, amikor aláirta az
örökbeadási papirokat. Hogy miért tette? Azért, mert
zavartam volna az életvitelében. Mert egy ballépés, egy
baleset voltam. Csupán ez vagyunk mi egymásnak, Eve. Egy
kölcsönös ballépés. - Hangja elfulladt a könnyektől, de nem
hagyta, hogy azok legyűrjék. - Nekem volt anyám, aki
szeretett. Maga sohasem léphet a helyébe. És sohasem
fogom megbocsátani, hogy elmondott nekem valamit, amit
nem akartam, amit nem kellett volna megtudnom.
- Én is szerettelek téged - mondta Eve annyi méltósággal,
amennyit még össze tudott szedni.
- Ez csak egy újabb hazugság a sorban. Ne közelitsen
hozzám! - figyelmeztette Julia, amikor Eve megint
előrelépett. - Nem tudom, mit teszek, ha megpróbál
közeledni.
Julia megfordult, kirohant a kertbe, hogy elfusson a múlt
elől.
Eve csak annyit tudott tenni a fájdalom ellen, hogy két
kezével eltakarta az arcát, és előre-hátra ringatózott.
Bágyadtan ment, mint egy kisgyerek, amikor Travers
odajött, hogy betámogassa a házba.
Julia nem tudott elszaladni a harag, a félelem, a
veszteség és az elárultság érzése elől. Miközben
keresztülfutott a holdfény foltjain, mindezt magával
hurcolta, a bánattal és zavarodottsággal együtt, amely
émelyitően kavargott a gyomrában.
Eve.
Még mindig Eve arcát látta, azt a sötét, kegyetlenül
átható tekintetet, a széles, mosolytalan szájat. A zokogástól
elfulladva emelte ujjait a szájához. Úristen! Ugyanaz a
szájforma, ugyanaz a telt alsó ajak. Ujjai remegtek,
miközben ökölbe szorította a kezét, és futott tovább.
Nem vette észre, hogy Lyle ott áll a garázs fölötti keskeny
erkélyen; nyakában távcső, arcán elégedett vigyor. Julia
berontott a teraszra, és öklét ugráló gyomrához szorította.
Nyirkos kezével ügyetlenül matatott a bejáraton, elátkozta,
belerúgott, aztán újra nekiesett a gömbkilincsnek. Paul
belülről hirtelen kitárta az ajtót, majd a könyökénél fogva
gyengéden elkapta a nőt, aki majdnem beesett.
 - Ejha! - Paul kurtán felnevetett, miközben
megtámasztotta. - Nagyon hiányozhattam neked-- Hirtelen
elhallgatott, amikor észrevette, hogy Julia reszket. Állánál
fogva hátradöntötte a fejét, és ekkor meglátta feldült arcát.
- Mi van? Valami történt Eve-vel?
- Nem. - Az elveszett, gyámoltalan arckifejezést
eszeveszett düh váltotta fel. - Eve remekül van, él és virul.
Miért is ne? Elvégre mindent bedob érte. - Julia meg
próbálta kitépni magát, de Paul erősen fogta. - Engedj el,
Paul!
- Amint elmondod, mitől vagy igy felpaprikázva. Halljuk. -
Gyengéden kitaszigálta Juliát az ajtón.
- Úgy látom, jót tenne neked egy kis friss levegő.
- Brandon?
- Alszik, mint a bunda. Mivel a szobája a ház túloldalán
van nem hiszem, hogy zavarná, amit idekinn elmondasz.
Miért nem ülsz le?
- Mert nem akarok ülni. Nem akarom, hogy ölelgess,
nyugtatgass, a fejemet paskold. Azt akarom, hogy engedj el.
Paul elengedte, és tenyérrel kifelé feltartotta a két kezét.
- Tessék. Mit tehetek még érted?
- Ne használd ezt az erőltetett brit tónust. Nincs kedvem
hozzá.
- Rendben, Jules. - Paul egyik csipőjével az asztalra
nehezedett.- Mihez van kedved?
- Meg tudnám ölni Eve-et. - Julia suhogva járkált fel-alá a
teraszon, a fényből az árnyékba, aztán vissza a fénybe.
Miközben megfordult, letépett a száráról egy rikitó rózsaszin
gólyaorrot, és izekre szaggatta. A bársonyos foszlányok a
kövezetre hullottak, hogy ott a lába alatt zúzódjanak össze.
- Ez az egész, ügy, ahogy van, csupán Eve hires
manővereinek egyike. Az, hogy idehivott engem, a
bizalmába fogadott, hogy én is bizni kezdtem benne,
törődtem vele. Eve biztos volt benne, rohadtul biztos, hogy
rögtön beleesem a csapdába! Szerinted azt hitte, hogy én
majd hálás leszek, hogy számomra megtisztelő és hizelgő
lesz, ha ilyen kapcsolatba kerülök vele?
Paul nézte, ahogy Julia eldobja a szétmarcangolt
virágszárat.
- Nemigen tudom megmondani, milyen érzéseket várt
tőled. Lennél szíves beavatni?
Julia felvetette a fejét. Egy pillanatra meg is feledkezett
Paulról. A férfi ott állt, lustán az asztalnak dőlve, és őt nézte.
Megfigyeléseket végzett. Ez a közös kettejükben, gondolta
keserűen Julia. Ők azok, akik csak állnak és figyelnek,
jegyzetelnek, irogatnak, gondosan rögzitve, hogyan élnek,
mit éreznek és mit mondanak az emberek, miközben a sors
szeszélyei alakitják az életüket. Csakhogy ezüttal őt
manipulálják.
- Te tudtad - mondta Julia, és a düh friss hulláma
tornyosult fel benne. - Te mindvégig tudtad. Eve nem titkol
el előled semmit. És te csak figyeltél és vártál, miközben
tudtad, hogy ezt fogja tenni velem. Milyen szerepet osztott
rád, Paul? A hősét, aki higgadtan összeszedi a cserepeket?
Paulnak fogytán volt a türelme. Ellökte magát az
asztaltól, hogy szembenézzen Juliával.
- Sem megerősiteni, sem tagadni nem tudom, amíg el
nem mondod nekem, mit kellett tudnom.
- Azt, hogy ő az anyám. - Julia úgy vágta hozzá a
szavakat, hogy minden keserű szótagot megforgatott a
nyelvén. Azt, hogy Eve Benedict az anyám.
Paul nem is volt tudatában a saját mozdulatának, amikor
a két keze előrelendült, hogy megragadja Julia karját.
- Mi a fenéről beszélsz?!
- Ő mondta nekem ma este. - Julia most nem tépte ki
magát, hanem két kézzel marokra fogta Paul ingét, és
nekidőlt a férfinak. - Nyilván úgy gondolta, hogy eljött az idő
egy kis anya-lánya csevegésre. Csupán huszonnyolc év telt
el.
Paul gyorsan, durván megrázta Juliát. Fokozódó indulatot
érzett a hangjában, és jobban örült volna, ha kitör belőle a
düh.
- Mit mondott Eve? Pontosan mit?
Julia lassan emelte fel a fejét. Bár ugyanúgy szorította
Paul ingét, higgadtan, világosan beszélt, mintha egy
különösen bonyolult dolgot magyarázna el egy nehéz
felfogású gyereknek.
- Huszonnyolc évvel ezelőtt Eve titokban szült egy
gyereket Svájcban, és mivel az effajta kényelmetlenség nem
fért bele az életébe, örökbe adta. Engem adott örökbe.
Paul ezt a gondolatot nevetve söpörte volna félre, ha
nem látja a vigasztalanságot Julia szemében. Julia szeme-
Most nem a szinét, hanem a formáját nézte. Két kezével
nagyon lassan haladt felfelé, és beletúrt a nő hajába. A
hajának nem az árnyalatát, hanem a textúráját érzékelte.
Julia ajka remegett. És a szája…
- Jézusom. - Paul még mindig nem engedte el a lányt, és
úgy nézte az arcát, mintha most látná először. Talán tényleg
most látja először, döbbent rá. Különben hogyhogy nem
vette észre a hasonlóságokat? Finomak, de láthatók. Hogyan
szerethette mindkettőjüket úgy, hogy nem látta, nem tudta
ezt? - Ezt ő maga mondta el neked?
- Igen. Bár azon tűnődöm, nem iratta-e fel Ninával a napi
teendők közé. Juliának a vacsoránál elmondani születésének
titkát. Este nyolckor.-- Julia most ellépett Paultól, és hátat
forditott neki. - Ó, de gyűlölöm őt ezért. Gyűlölöm azért,
amit elvett tőlem. - Pörögve megfordult, haja szétrebbent,
aztán kuszán borult a vállára. Már nem remegett,
szálfaegyenesen állt a hűvös, fehér holdfényben, és az
indulatok úgy gördültek le róla, mint a veriték. - Az egész
életem, az életem minden pillanata egy csapásra
megváltozott. Hogy lehetne ezután bármi ugyanolyan, mint
volt?
Erre nem volt válasz. Paullal még mindig forgott a világ,
próbálta felfogni azt a tényt, amit Julia az imént az arcába
vágott. Az a nő, akit majdnem a születése óta szeret, az
anyja annak a nőnek, akit mostantól fogva haláláig szeretni
akar.
- Adj egy percet, hogy felfogjam. Azt hiszem, tudom, mit
érezhetsz, de…
- Nem - robbant ki a szó Juliából. Minden porcikája izzott
és kitöréssel fenyegetett. A szeme, a hangja, mereven az
oldala mellett tartott ökle. - Meg sem tudod közeliteni, amit
érzek. Gyerekkoromban időnként elgondolkodtam. Ez csak
természetes, nem? Kik voltak ők, azok, akik nem akartak
engem? Miért mondtak le rólam? Milyen volt a külsejük, a
beszédük? Különböző történeteket találtam ki. Halálosan
szerették egymást, de a férfit megölték, a nő pedig
nyomorogva magára maradt. Vagy: a nő a szülésbe halt
bele, és a férfi nem tudott eljönni, hogy megmentse őt és
engem. Egy csomó érzelmes és fantáziadús kis történetet
találtam ki, de lemondtam róluk, mert a szüleim-- Egy
pillanatra eltakarta a szemét, amikor a fájdalom
belehasított.- Ők szerettek engem, akartak engem. Ritkán
jutott eszembe, hogy örökbe fogadott gyerek vagyok.
Valójában hosszú időszakokra meg is feledkeztem róla, mert
olyan normális volt az életem. Aztán újra előjött minden.
Amikor Brandont hordtam, azon tűnődtem, vajon az anyám
is ennyire félt-e. Ilyen szomorú, rémült és magányos volt-e,
mint én.
- Jules!
- Ne, kérlek, ne! - Julia azonnal hátrálni kezdett, és
védekezően fonta maga köré a karját.
- Nem akarom, hogy átölelj. Nem akarok részvétet vagy
megértést.
- Akkor mit akarsz?
- Vissza akarok menni. - Julia hangjába tolvaj módra
surrant be a kétségbeesés.
- Bár visszamentem volna, mielőtt Eve belekezdett a
történetbe! Meg akarom állitani őt. Azt akarom, hogy lássa,
ezzel a hazugsággal is együtt kell élnie. Miért nem látta ezt?
Miért nem látta, Paul, hogy az igazság mindent romba dönt?
Megfosztott vele az önazonosságomtól, tönkretette az
emlékeimet, és gyökértelenné tett. Már nem tudom, ki
vagyok, mi vagyok.
- Pontosan ugyanaz vagy, aki egy órával ezelőtt voltál.
- Nem. Hát nem látod? - Julia előrenyújtotta a kezét. Nem
volt benne semmi. Ez az öröksége.
- Minden, ami vagyok, arra az egy hazugságra épült, és
az összes többire, ami utána jött. Titokban szült engem,
álnéven, amit egy forgatókönyvből vett. Aztán elment, és
ugyanott folytatta az életét, ahol abbahagyta. Nem is
mondta meg-- Julia hangja reszketve elhalt, aztán fojtott
suttogásként támadt fel újra - Victornak. Victor Flannigan az
apám.
Ez volt az egyetlen dolog, ami nem lepte meg Pault.
Megfogta Julia kezét, amely merev és jéghideg volt.
Begörbitette a lány ujjait, és a tenyerébe fogta, mintha
melengetné őket.
- Victor nem tudja?
Julia csak a fejét tudta rázni. Paul arca sápadtnak, szeme
sötétnek látszott a holdfényben. Vajon tudja? - tűnődött
Julia. Tudja, hogy egy idegenre néz?
- Istenem, Paul, mit tett? Mit tett mindnyájunkkal? Paul
most átölelte, hiába próbált ellenállni.
- Én nem tudom, mik ennek a következményei, Julia. De
azt tudom, hogy bármit is érzel most, túl fogsz jutni rajta.
Túlélted a szüleid válását, a halálukat, világra hoztad
Brandont apa nélkül.
Julia szorosan behunyta a szemét, remélve, hogy kitudja
törölni Eve arcának emlékképét. Közben hullani kezdtek a
könnyei, csupán reményt és vágyakat hagyva maguk után.
- Hogy tudok úgy ránézni, hogy ne gyűlöljem, ne
gyűlöljem őt, amiért ilyen könnyen tudott élni nélkülem?
- Gondolod, hogy könnyű volt?- mormolta Paul.
- Neki igen. - Julia elhúzódott, és türelmetlenül letörölte a
könnyeit. Most együttérzésre volt a legkevésbé képes. - A
francba! Tudom, min ment keresztül. Hitetlenkedésen,
pánikon, nyomorúságon, az összes fázison. Úristen, Paul, én
tudom, mennyire fáj, ha az ember rájön, hogy terhes, és
tudja, hogy sohasem élhet egy családban azzal a férfival,
akit szeret, vagy akiről azt hiszi, hogy szereti.
- Eve talán éppen ezért érezte úgy, hogy neked
elmondhatja.
- Hát akkor tévedett. - Julia lassan, módszeresen próbált
lehiggadni-- Én azt is tudom, ha úgy döntök, hogy lemondok
Brandonról, akkor sohasem tolakodtam volna vissza az
életébe, és nem késztettem volna arra, hogy tépelődjön,
kérdéseket tegyen fel, nem idéztem volna fel benne azt a
kétséget, hogy talán nem felelt meg nekem.
- Ha Eve hibát követett el…
- Igen, hibát követett el - nevetett fel keményen Julia. -
Én vagyok az a hiba.
- Elég volt. - Paul úgy döntött, ha Julia nem kér az
együttérzésből, akkor tőle nem is fogja megkapni. - Te
legalább tudod, hogy szerelemben fogantál. A legtöbben
ennyit sem mondhatunk el magunkról. Az én szüleim,
amióta az eszemet tudom, mindig udvariasan ódzkodtak
egymástól. Nekem ez az örökségem. Téged olyanok
neveltek fel, akik szerettek, és olyanoktól kaptad az életet,
akik ma is szeretik egymást. Ezt nevezheted hibának, de
esküszöm, hogy te jártál jobban.
Julia tudott volna mivel visszavágni, bántó dolgok
futottak végig az agyán, aztán a szégyen és az önutálat
kioltotta őket, mielőtt elértek volna a nyelvéig.
- Sajnálom. - A hangja kemény volt, de már nem éles a
fájdalomtól.
- Semmi okod rá, hogy ezt az egészet magadra vedd,
vagy hogy elmerülj az önsajnálatban.
- Szerintem pedig mindkettőre rengeteg okom volna.
Hajlandó lennél leülni és beszélgetni velem?
Miközben letörölte utolsó könnyeit, Julia megrázta a fejét.
- Nem, már jól vagyok, tényleg. Utálom, ha kijövök a
sodromból.
 - Ne utáld. - Paul, hogy mindketten lecsillapodjanak,
ujjaival kifésülte a lány haját az arcából.
- Olyan jól csinálod. - Mivel most helyénvalónak tűnt, újra
a karjába vonta Juliát, és állát a feje búbjára támasztotta. -
Nehéz estéd volt, Jules. Talán pihenned kellene.
- Nem hiszem, hogy tudok, de egy aszpirin rám férne.
- Keresünk neked egyet. - Paul továbbra is átkarolta,
miközben visszamentek a házba.
A konyhában vidáman pislákoltak a gyertyalángok, és vaj
illata terjengett. Julia arra gondolt, hogy a hamburger után
egy adag pattogatott kukoricát ehettek.
- Hol tartod az aszpirint? - kérdezte Paul.
- Majd előszedem.
- Nem, majd én. Hol van?
Mivel agyát ugyanolyan tompának és elgyötörtnek
érezte, mint a testét, Julia megadta magát, és leült az
asztalhoz.
- A legfelső polcon, a tűzhelytől balra. - Újra behunyta a
szemét, és hallgatta, ahogy a konyhaszekrény ajtaja kinyilik,
majd becsukódik, ahogy a viz a pohárba folyik. Sóhajtva
kinyitotta a szemét, és sikerült valami mosolyfélét
kicsikarnia magából. - Az idegességtől mindig megfájdul a
fejem.
Paul megvárta, mig Julia lenyeli a gyógyszert.

- Mit szólnál egy teához?

- Az jólesne, köszönöm. - Julia hátradőlt, ujjait a
halántékához szorította, és lassan, körkörösen masszirozta.
Amíg eszébe nem jutott, hogy ez Eve egyik megszokott
mozdulata. Kezét összekulcsolta az ölében, és figyelte,
ahogy Paul kikésziti a csészéket és tányérokat, kiöbliti a
szamarat formázó porcelán teáskancsót.
Furcsa volt ott ülni, miközben valaki más szorgoskodik.
Julia megszokta, hogy gondoskodjon magáról, megoldja a
problémákat, rendbe hozza a dolgokat. Most minden
akaratával és energiájával tudott csak ellenállni a
késztetésnek, hogy fejét az asztalra hajtva forró zokogásban
merüljön el.
De miért? Ez a kérdés nem hagyta nyugodni. Miért?
- Ennyi idő után - mormolta, ennyi év után. Miért most
mondta el nekem? Elmesélte, hogy mindvégig szemmel
tartott. Miért várt mostanáig?
Paul maga is ezen tűnődött.
- Nem kérdezted meg tőle?
Julia a kezét bámulta, válla előreesett, szeme még párás
volt.
- Azt sem tudom, mit mondtam neki, úgy elvakitott a
fájdalom és a düh. Ilyenkor csúnyán tudok viselkedni, ezért
nem szeretek kijönni a sodromból.
- Te, Jules? - kérdezte Paul könnyedén, miközben
végigsimított a lány haján. - Csúnyán viselkedsz?
- Borzalmasan. Legutóbb majdnem két évvel ezelőtt
borultam ki. Brandont az egyik tanitónője több mint egy
órára a sarokba állitotta. A gyerek megalázottnak érezte
magát, nem akarta elmondani nekem, ezért bementem az
iskolába. Tisztázni akartam a dolgot, mert Brandon nem
rossz gyerek.
- Tudom.
- Kiderült, hogy a tanév vége felé üdvözlőlapokat kellett
késziteniük apák napjára, és Brandon ezt megtagadta.
Egyszerűen nem volt hajlandó rá.
- Ez érthető. - Paul forró vizet öntött a teafilterekre. - És?
- A tanitónő azt mondta neki, hogy tekintse ezt egy
feladatnak, és amikor Brandon megtagadta, megbüntette.
Igyekeztem megmagyarázni a helyzetet, hogy Brandon erre
érzékeny. Erre a nő összeszoritott szájjal, gúnyosan
mosolyogva azt mondta, hogy a gyerek elkényeztetett,
akaratos és élvezi, ha másokat manipulálhat. Kijelentette,
ha a gyerek nem tanulja meg elfogadni a helyzetét, akkor
sohasem válik a társadalom hasznos tagjává, mert mindig
azt fogja kifogásként felhozni, hogy ő egy balesetből
született. Így mondta, ezt a szót használta: baleset.
 - Remélem, behúztál egyet a nőnek.
- Tényleg behúztam.
- Na ne! - Paulnak mosolyognia kellett. - Tényleg?
- Ez nem vicces - kezdte Julia, aztán torkából feltört a
nevetés. - Nem emlékszem rá, hogy tényleg megütöttem
volna, de arra igen, hogy mindennek elmondtam, miközben
többen odaszaladtak, hogy lefejtsenek róla.
Paul felemelte Julia kezét, saját kezében latolgatta a
súlyát, aztán megcsókolta.
- Én hősöm.
- Ez akkor közel sem volt akkora elégtétel, mint
amilyennek most hangzik. Émelygett a gyomrom,
támolyogtam, ő meg azzal fenyegetőzött, hogy beperel.
Aztán lecsillapitották, amikor az egész történet kiderült. Én
közben kivettem Brandont az iskolából, és megvettem a
connecticuti házat. Nem akartam többé kitenni az effajta
gondolkodásnak, az ilyen rosszindulatnak. - Julia kifújt egy
nagy levegőt, aztán még egyet. - Ma este pontosan
ugyanigy éreztem magam. Tudom, ha Eve akkor a
közelembe jön, először megütöttem volna, aztán
megbántam volna, hogy megütöttem. - Julia lenézett a
csészére, amit Paul odatett elé. - Régebben azon tűnődtem,
vajon honnan örököltem ezt az indulatosságot. Azt hiszem,
már tudom.
- Megrémitett, amit ma este elmondott neked.
Julia megvárta, amíg a tea lecsúszik a torkán, és
megnyugtatóan átjárja a testét.
- Igen.
Paul odaült mellé, ujjaival a nyaka tövét dörzsölte,
ösztönösen tudva, hol gyülemlik fel a feszültség.
- Nem gondolod, hogy ő is megrémült?
Julia óvatosan, a csésze talpát a csészealjhoz illesztve,
felpillantott.

- Attól tartok, egyelőre nemigen tudok az ő érzésein

gondolkodni.
 - Én mindkettőtöket szeretlek.
Julia most már látta, amit eddig képtelen volt észrevenni:
Pault ugyanúgy sokkolja a dolog, mint őt, és talán majdnem
annyira fáj is neki. Mégis olyasmit mondott, ami
mindkettőjük számára bántó volt.
- Bárhogy alakul is ez az egész, ő neked mindig inkább az
anyád lesz, mint amennyire nekem valaha is lehet. És azt
hiszem, mivel mindketten szeretünk téged, mindnyájunknak
meg kell találnunk a módját, hogy ezt kezelni tudjuk. Csak
azt ne kérd tőlem, hogy ma este belátó legyek.
- Nem kérem. Valami mást fogok kérni tőled - mondta
Paul. Megfogta Julia kezét, és talpra segítette. - Hagyd, hogy
szeresselek.
Olyan könnyű, olyan egyszerű volt Paul karjába simulni.
- Már azt hittem, nem is kérsz erre.
Odafönn a hálószoba sötétbe borult. Julia meggyújtotta a
gyertyákat, miközben Paul behúzta a sötétitőfüggönyöket.
Aztán ott voltak kettesben a félhomályban, a
hangulatvilágitásban. Julia Paul felé nyújtotta két karját,
üdvözlésképpen, és vágyakozva.
Paul a karjába vonta Juliát, kérés nélkül is megértve,
hogy a lánynak most új alapokra kell helyeznie az életét,
helyre kell állitania az önazonosságát. Ezért amikor Julia
hozzásimult, hátrahajtotta a fejét és felkinálta az ajkát, ő
gyengéden, lassan fogadta el, mert azt akarta, hogy minden
pillanat emlékezetes maradjon.
Hosszú, nedves csókokkal kereste Julia ízét, és ez az iz a
régi volt. Egy erős, birtokló simítás deréktól csipőig, és
vissza. Julia ugyanúgy reagált rá, mint azelőtt. Orrával Julia
nyakába túrva, Paul magába itta a lány illatát. A törékeny
parfümillat alatt Julia összetéveszthetetlen esszenciája
rejtőzött. Ez is a régi volt.
Paul nem akarta hagyni, hogy bármi is megváltozzon
köztük.
A blézer simán csúszott le Julia válláról. Egyik apró
gombtól a másikig haladva, Paul kigombolta a blúzát.
Hátralépett, hogy láthassa a centiről centire előbukkanó
húst. Ugyanaz az izgalom, ugyanaz a szorongató vágy
kavarodott fel benne, miközben széthúzta a selymet, és
hagyta, hogy Julia válláról lecsúszva, érzéki susogással
hulljon a padlóra.
- Te vagy minden, amit valaha akartam - mondta Paul.
Minden, amire mindig is szükségem volt. Ujját Julia ajkaira
tapasztotta, mielőtt a lány megszólalhatott volna. - Ne!
Hadd mondjam el. Hadd bizonyitsam be.
Szájával Julia szájához ért, ingerlően, csábítóan, aztán
úgy sodorta bele egyetlen hosszú csókba, hogy a lány végül
megrészegült tőle. Paul gyönyörű dolgokat suttogott neki,
miközben ujjai könnyed, hozzáértő mozdulatokkal
vetkőztették.
Julia vállában kezdett felengedni a feszültség.
Gyomrában az idegesség üres lüktetését a várakozás
melengető bizsergése váltotta fel.
Varázslat történt. Vagy Paul volt varázsló. Itt, vele Julia
meg tudott feledkezni a múltról, és nem gondolt a jövőre.
Csak örökös jelen létezett. Honnan tudta Paul, mennyire kell
ez most neki? Hogy csak a holdfénytől hamvas virágok
illatát, táncoló ujjai alatt pedig csak a feszes izmokat, a
vágy első pezsdüléseit érezze.
Paulba feledkezve, Julia hátrahajtotta a fejét, és torka
mélyéből lágy, gyámoltalan hangok törtek fel, miközben a
férfi ajkai lefelé vándoroltak, hogy a melle körül cirkáljanak.
- Mondd meg, mit szeretsz - kérte Paul, és a hangja Julia
agyában visszhangzott.- Mivel okozhatnék örömet neked?
- Bármivel. - Julia nyirkos tenyere végigsimított Paul
testén. - Bármivel. Paul begörbitette az ajkát,
végiggörditette a nyelvét a lány mellének legérzékenyebb
pontján, aztán - a gyönyör és a fájdalom elválaszthatatlan
őrületét okozva - a fogai közé vette, és beszivta forró,
erőteljes szájába, hogy elteljék vele.
Szaván akarta fogni Juliát.
 Julia úgy érezte, mintha most volna először férfival.
Megrázta a fejét, hogy kitisztuljon, mert viszonozni akarta
mindezt. Paul azonban vad, csodálatos, veszedelmes
dolgokat művelt vele. Csak rázkódni tudott, ahogy a
gyönyör egyik rezdülése a másikat követte a testében.
Feje hátrahanyatlott, miközben azért küzdött, hogy
kortyoljon egyet a hirtelen túl sűrűvé vált levegőből. Melle
olyan súlyos, mellbimbója olyan forró volt, hogy amikor Paul
nyelvével megint hozzáért, Julia döbbenten kiáltott fel az
erő teljes orgazmustól, amit kiváltott belőle.
- Nem birom. - Szédülten támasztotta a kezét Paul
vállának, aki most a törzsét égette végig a nyelvével. –
Szeretnék…
- Élvezd - duruzsolta Paul, a lány reszkető húsát
csipkedve. - Nincs más dolgod, mint élvezni.
Paul odatérdelt Julia elé, és két kezével megragadta a
csipőjét, hogy ne mozduljon, miközben ő nyelvével
végigszánt a két combja között. A nő érzékeinek minden
egyes rezdülését érezte, ahogy végighullámzanak rajta. Az
ő testében is azok a sötét gyönyörök kalapáltak, amelyek a
nőében egyre magasabbra szökkentek.
Julia megint a csúcsra ért, és félig zokogva markolt bele
Paul hajába, hogy közelebb húzza magához. Most ő
mozgatta a csipőjét, villámgyorsan, hogy a férfit ösztökélje.
Amikor Paul nyelve a testébe hatolt, Julia a meglepetésszerű
forróságtól kábultan megmerevedett. Térdéből elszállt az
erő. Elesett volna, ha Paul nem ragadja meg a csipőjét, és
nem tartja erővel egyenesen.
A férfi könyörtelenül emelte fel újra, mohón táplálva saját
vágyát az övével. Azt akarta, hogy Julia teste az érzékek
kusza szövedékévé váljon, idegvégződései izzásba jöjjenek
az érintése nyomán, vágya elérje az övét.
Amikor idáig eljutott, amikor már biztos volt benne,
lehúzta magával Juliát a földre, és még messzebbre ragadta,
még többet nyújtott neki.
 Paul úgy érezte, szünetet kell tartania, de Julia meghalt
volna, ha abbahagyja. Miközben a szőnyegen hemperegtek,
Julia belekapaszkodott. Teste hol elernyedt, hol megfeszült.
Eddig azt hitte, hogy már régen odaadtak egymásnak
mindent. Most ráeszmélt, hogy van a bizalomnak egy
további szintje. Ebben a mély árnyékokkal teli szobában
Paul bármit kérhetett tőle, nem volt olyan, amit ne tett volna
meg boldogan.
A szeretkezésre most ő kérte Pault, szinte könyörgött
neki.
- Gyere, kérlek! Istenem, mennyire vágyom rád!
Paul csupán ennyit akart hallani. Julia szemébe nézve,
összefonta a testüket, a két torzó egymáshoz tapadt.
Lassan, a Julia szemében vibráló gyönyört és zavart
figyelve, saját dereka köré fonta a lány két lábszárát. A
testébe hatolt, centiről centire haladva a reszkető húsban,
amíg egészen mélyre nem merült. Julia zihálva
megemelkedett, hogy magába fogadja, testében feloldja,
gyönyörűséget találjon benne.
Az első remegések után Julia visszasüllyedt, száját
Pauléra tapasztotta, és akkor sem vette el onnan, amikor
együtt mozogni kezdtek. Az izgalmon, a szenvedélyen, a
mardosó éhségen áttört valami új: egy megnyugtató,
csillapitó és gyógyitó érzés.
Ajkát lebiggyesztve Julia addig szorította Pault, amíg
semmi más nem maradt, csupán a bársonyos sötétség.
Később, jóval később, amikor Julia már aludt, Paul az
ablaknál állt, és a fákon átszűrődő egyetlen fényt nézte.
Tudta, hogy Eve ébren van, még akkor is, ha a lánya alszik.
Hogyan tudná ő - aki olyan erősen kötődik egyikhez is,
másikhoz is - meg találni a módját, hogy mindkettőjüket
megvigasztalja?
Paul az oldalsó bejáraton ment be a házba. Még át sem
haladt a hervadó rózsáktól illatozó szalonon, hogy felmenjen
a főlépcsőn, Travers máris ott termett. Gumitalpú
papucsában sietve csattogott végig az előtéren.
 - Ez nem alkalmas idő a látogatásra. Eve-nek pihennie
kell. Paul megállt, egyik kezét a korlátpillérre tette.
- Ébren van. Láttam a fényt az ablakában.
- Az nem számít, akkor is pihennie kell. - Travers gyorsan
és hallhatóan megrántotta frottirköntösének övét. - Ma este
nem érzi jól magát.

- Tudom. Beszéltem Juliával.

Travers úgy feszitette előre az állát, mint az ütésekkel
dacoló bokszoló.
- Szörnyű állapotban hagyta itt Eve-et. Annak a lánynak
nem volt joga olyanokat mondani, ordibálni és összetörni a
porcelánt.
- Azt a lányt - mondta Paul szeliden - rettenetes sokk
érte. Maga mindent tudott, nem?
- Hogy mit tudok, az az én dolgom. - Travers szorosan
összezárt szájjal őrizte titkait, és fejével a lépcső teteje felé
intett. - Ahogy az is az én dolgom, hogy vigyázzak Eve-re.
Bármi mondanivalója van számára, várhat holnapig. Egy
estére éppen elegendő bánat érte.
- Travers. - Eve lépett ki az árnyékból, és tett két
lépcsőfokot lefelé. Hosszú, sötétpiros, fényes selyemköntöst
viselt, amely fölött ovális arca olyan volt, mintha
elefántcsontból faragták volna.
- Semmi baj. Szeretnék beszélni Paullal.
- Nekem azt mondta, hogy lefekszik aludni. Eve
megvillantotta gyors mosolyát.
- Hazudtam. Jó éjt, Travers - mondta, és megfordult,
tudva, hogy Paul követni fogja.
Paul tisztelte a lojalitást, ezért megkimélte a
házvezetőnőt egy utolsó pillantástól.
- Gondom lesz rá, hogy hamar lefeküdjön.
- Szaván fogom. - Travers egy utolsó pillantást vetett a
lépcsőre, aztán frottirköntösének suhogása és
gumitalpainak csattogása közepette elvonult.
 Eve a hálószobával szomszédos, pufók párnákkal és
alacsony, barátságos fotelokkal teli nappaliban várta Pault.
A szobában esti rendetlenség uralkodott - szétdobált
magazinok, egy pezsgőspohár, alján néhány lelapult, állott
cseppel, egy pár hanyagul lerúgott teniszcipő, Eve fürdés
után odahajitott köntösének bibor-skarlátvörös sávja.
Minden csillogó, erőteljes, élettel teli volt. Paul nézte Eve-
et, ahogy ott ül ennek az egésznek a kellős közepén, és
most először eszmélt rá, hogy az asszony mennyire
öregszik.
A kor meglátszott a kezén, amely most hirtelen
túlságosan törékenynek és vékonynak tűnt a testéhez
képest; ott volt a finom szarkalábakban, amelyek
alattomosan visszalopakodtak a sebészkéssel vivott utolsó
küzdelem óta; megmutatkozott a fáradtságban, amely
vékony, átlátszó maszkként boritotta az arcát.
Eve felpillantott, Paul arcán mindent látott, amit tudnia
kellett, aztán megint félrenézett.
- Hogy van Julia?
- Már alszik. - Paul leült Eve-vel szemben.
Nem ez az első eset, hogy késő éjjel jön ide beszélgetni.
A kárpitozás, a párnák, a függönyök ugyan mások, mert Eve
állandóan változtat a berendezésen. A szoba egésze mégis
a régi. Ugyanazok az illatok töltik be, amelyeket
gyerekkorában megszeretett. Púderek, parfümök, virágok -
minden tárgy azt harsogja, hogy ez egy nő szobája, ahova
férfi csak hívásra léphet be.
- Hogy vagy, gyönyörűm?
Félő volt, hogy a Paul hangjából érződő egyszerű törődés
újból előcsalja Eve könnyeit, de ő úgy döntött, hogy elege
van a könnyekből.
- Dühös vagyok magamra, amiért igy elrontottam a
dolgot. Örülök, hogy te ott voltál neki.
- Én is dühös vagyok. - Paul nem mondott többet, tudva,
hogy Eve az ő unszolása nélkül is beszélni fog, ha késznek
érzi magát rá.
 Eve-nek vigaszt jelentett Paul jelenléte, ezért úgy beszélt
vele, ahogy csak kevesekkel tette volna.
- Majdnem harminc évig úgy hordtam ezt magamban,
ahogy kilenc hónapig Juliát. - Ujjaival a szék karfáján dobolt,
aztán, mintha még ez a halk nesz is zavarná, abbahagyta,
és csendben a karfára fektette a kezét. - Titokban,
fájdalomban, és olyan kétségbeesésben, amit egyetlen férfi
sem tud megérteni. Ahogy öregedtem - A fenébe, hát
megöregedtem! Mindig azt hittem, hogy az emlékek majd
elhalványulnak. Már nemigen fogok emlékezni arra, ahogy a
testem változott, a méhemben érzett mozgásokra, a
rémisztő izgalomra, ahogy kitoltam magamból, bele a
világba. De az emlékek nem halványulnak el. - Behunyta a
szemét. - Istenem, sohasem fognak.
Kivett egy cigarettát az asztalon álló Lalique tartóból,
kétszer végigsimította az ujjai között, csak aztán gyújtott rá.
- Nem tagadom, hogy teljes, gazdag, boldog életet éltem
nélküle. Nem teszek úgy, mintha életem minden napján
gyászoltam volna, bánkódtam volna a gyerek miatt, akit
csupán egy óráig tartottam a karomban. És sohasem
bántam meg, amit tettem, de nem is felejtettem el.
Hangjából érződött, hogy kész dacolni a vádakkal.
Tekintete várakozón villant Paulra, de ő csak gyengéden az
arcához ért.
- Miért hivtad őt ide, Eve? Miért mondtad el neki?
Eve törékeny önuralma már-már összeroppant, de
tartotta magát. Paul kezébe kapaszkodott, aztán elengedte,
és folytatta a történetet.
- Azért hivtam ide, mert voltak elvarratlan szálak az
életemben, amelyeket el akartam varrni. Tetszett nekem a
dolog iróniája, és talán hizelgett a hiúságomnak, hogy a
lányom legyen az, aki elvarrja ezeket a szálakat. - Eve
füstfelhőt fújt ki, amelynek fátyla mögül határozott, elszánt
tekintet világitott nyugodt, sápadt arcából. - És szükségem
volt a kapcsolatra, látni szerettem volna őt, a fenébe!
Megérinteni, a saját szememmel látni, hogy milyen nő lett
belőle. És ott volt a gyerek, az unokám. Akartam néhány
hetet, hogy megismerhessem. Ha ezért a bűnért a pokolba
kerülök, hát legyen. Ez többet ér, mint a legtöbb, amit
elkövettem.
- Ezt elmondtad Juliának?
Eve felnevetett, és elnyomta a félig elszivott cigarettát.
- Julia heves természetű és önérzetes. Nem jutottam
hozzá, hogy túl sokat elmondjak neki, mert azonnal nekem
esett, ami teljesen jogos volt, végtére is cserbenhagytam őt.
Lemondtam róla, igy nem volt jogom hozzá, hogy
megpróbáljam visszacsábitani.
Eve felkelt és odament az ablakhoz. A kinti sötétségtől
fekete üvegben meglátta saját tükörképét. Olyan volt, mint
az a kísértet, akinek most önmagát érezte.
- Istenem, Paul, ahogy egyre többet voltam vele, egyre
több törődést éreztem iránta. Felismertem benne néhányat
a saját vonásaimból, és néhányat Victoréiból. Soha
életemben nem éreztem még ilyen fontosnak egy másik
embert, legfeljebb férfiakat. Sohasem volt bennem ilyen
teljes, önzetlen szeretet senki iránt. Csak irántad. -
Visszafordult, és a szeme nedves volt. - Ő volt az a gyermek,
aki nem lehet ett az enyém, és te voltál az, akit mindig
akartam.
- Te pedig az anyám voltál, Eve, és Juliának is volt saját
anyja. Időre lesz még szüksége.
- Tudom. - Eve megint elfordult. Érezte, hogy egyre
súlyosabb teher nyomja a szivét. - Tudom.
- Eve, miért nem mondtad el soha Victornak?
Eve kimerülten az üvegnek támasztotta a fejét.
- Gondolkodtam rajta, akkor is, és azóta is vagy százszor.
Lehet, hogy elhagyta volna a feleségét. Lehet, hogy
szabaddá válva, velem akart volna élni. De amennyire
szerette volna a gyereket, talán ugyanannyira nem tudott
volna soha megbocsátani nekem. Én pedig sohasem
bocsátottam volna meg magamnak, hogy ilyen módon
szereztem meg őt.
 - És most elmondod neki?
- Azt hiszem, ezt Juliának kell eldöntenie. - Eve
hátrapillantott a válla felett. - Tudja, hogy itt vagy?
- Nem.
- Elmondod neki?
- Igen, elmondom.
- Szereted őt.
Ez ugyan nem kérdés volt, Paul mégis felelt rá.
- Jobban, mint amennyire képesnek tartottam magam
arra, hogy bárkit is szeressek. Akarom őt és Brandont.
Mindegy, milyen áron.
Eve elégedetten bólintott.
- Engedd meg, hogy adjak neked egy kéretlen tanácsot.
Ne engedd, hogy bármi vagy bárki az utadba álljon.
Legkevésbé én. - Kinyújtotta a kezét, várva, hogy Paul
felkeljen, odajöjjön, és megfogja.
- Holnap el kell intéznem néhány dolgot. Részleteket.
Addig téged bizlak meg, hogy vigyázz rá.
- Vigyázni fogok, akár tetszik neki, akár nem.

- Akkor menj vissza hozzá. Nekem nem lesz semmi

bajom. - Eve odatartotta az arcát, hogy Paul megcsókolja. Ez
most egy pillanattal tovább tartott, mint szokott.
- Örökké hálás leszek a sorsnak érted.
- Kölcsönösen hálásak lehetünk. Ne aggódj Julia miatt.
- Nem fogok. És most jó éjt, Paul.
Paul még egyszer megcsókolta.
- Jó éjt, gyönyörűm.
Miután Paul távozott, Eve egyenesen a telefonhoz ment,
és tárcsázott.
- Greenburg, Eve Benedict vagyok. - Hátravetette a fejét,
és felkapott egy cigarettát.
- Igen, a francba, tudom, hány óra van. Hajlandó vagyok
a dupláját megadni annak az összegnek, amit maguk,
ügyvédek nem átallnak elkérni. Egy órán belül legyen itt!
 Eve az ügyvéd tiltakozása közben letette a kagylót.
Majdnem a réginek érezte magát.
Julia repülőbalesete után Paul huszonnégy órán belül
megbeszélt egy találkozót a gép pilótájával.
Jack Brakerman több mint öt éve dolgozott Eve-nél, és
Paul révén jutott hozzá ehhez a munkához. Paul akkoriban
éppen előtanulmányokat végzett egyik könyvéhez,
amelynek cselekménye, csempészet, súlyos testi sértés,
gyilkosság, egy repülőgépen játszódott. Lenyűgözte Jack
tudása és ügyessége.
A kutatómunka befejeztével Paul két könyvre elegendő
anyaggal rendelkezett, Jack Brakerman pedig
abbahagyhatta a teherszállitást, és átállhatott magánutasok
szállitására. Első ügyfele Eve volt.
Paul most a repülőtér közelében, egy étkezdében
találkozott Jackkel, ahol az étel zsiros, a kávé forró, a
kiszolgálás villámgyors volt. A pozdorjalemezből kivágott
kerek asztalt linóleum boritotta, amelynek mintája gyengén
próbálta imitálni a márványt. Valaki pénzt dobott a
wurlitzerbe, hogy countryzenét hallgasson. Nemsokára
felhangzott ifjabb Hank Williams sóhajtozása egy nő után,
aki csúnyán elbánt vele.
- Rémes egy csehó, nem? - Jack kihúzott egy ócska
papirszalvétát a fémtartóból, hogy letörölje az asztalról a
nedves, kerek foltokat, amelyek az előző vendégek poharai
után maradtak ott.
- Nem valami nagy szám, de az egész államban itt kapni
a legjobb áfonyás pitét. Akarsz egy szeletet?
- Persze.
Jack intett a pincérnőnek, és egyetlen mozdulattal
jelezte, mit hozzon. Aztán a magasba tartotta két ujját.
Perceken belül megkapták a vastag, háromszög alakú
pitéket, és hozzá egy-egy bögre gőzölgő feketekávét.
- Igazad van - mondta Paul az első falat után.- Tényleg
remek.
 - Évek óta csak a pitéjükért járok ide. Na, mesélj - kezdte
Jack, miközben jókora darabot vett a villájára, megint
könyvet irsz?
- Igen, de nem erről akarok veled beszélni.
Jack bólintott, és óvatosan kortyolt bele a kávéba, mert
tudta, hogy olyan forró és erős lesz, hogy kiégeti a gyomrát.
- A tegnapi dologról akarsz beszélni. Már megirtam a
jelentést. Úgy néz ki, hogy műszaki hibának tulajdonitják a
történteket.
- Ez a hivatalos verzió, Jack. Neked mi a véleményed?
- Az, hogy valaki megbabrálta az üzemanyag-vezetéket.
Nagyon dörzsölten, nagyon profi módon, hogy úgy nézzen
ki, mintha műszaki hiba történt volna. A fene egye meg, ha
más gépe volna, és én vizsgáltam volna át, én is ugyanezt
mondanám. A vezeték a nagy nyomástól eltört. Az
üzemanyag java a Sierra Madre fölött illant el.
Paul nem akart a hegységre gondolni, és arra, hogy
csipkézett, könyörtelen csúcsai között mi történhetett volna
az üzemanyagot fröcskölő géppel.

- De ez nem valaki más gépe.

- Így van. - Jack szája tele volt, ezért a nagyobb hangsúly
kedvéért meglengette a villáját. - Márpedig én ismerem a
saját ketyerémet, Winthrop. A gépészemmel együtt
elsőrendű kondicióban tartjuk azt a madarat. Az a vezeték
nem fáradhatott ki, sehogy, a francba, nem törhetett el.
Valaki megbuherálta, méghozzá olyan, aki tudja, mit és
hogyan kell csinálnia. - Sajnálattal vegyes élvezettel
lapátolta be a pite utolsó morzsáit. - Ezt zsigerből tudom.
- Megbizom a zsigereidben, Jack. Most az a kérdés, hogy
mit tegyünk. - Paul egy pillanatra elgondolkodott. A wurlitzer
átváltott K. D. Langre, és az énekesnő telt, férfias hangja
kissé feldobta a sivár étkezdét. - Mondd el töviről hegyire,
hogy mit csináltál, miután leszálltál Sausalitóban.
- Nagyon egyszerű. Egy kicsit lötyögtem a csarnokban,
eldumáltam pár sráccal, együtt ebédeltem néhány pilótával.
Julia azt mondta, háromra visszajön, ezért rávertem a
papirmunkára, átnéztem az útvonalat. Julia pontban
háromkor ott volt.
- Igen - mondta Paul félig önmagának. - Ő mindig
halálpontos. Körül tudnál nézni, kérdezősködni, hogy nem
láttak-e valakit a gép közelében?
- Már megtettem, de az emberek nem sokat vesznek
észre, ha nem figyelnek szándékosan valamire. Jack
összevonta a szemöldökét, és villájával mintákat rajzolt a
tányéron maradt biborszinű maszatba. - Tudod, mitől lettem
paff? Attól, hogy ezt csak olyan tehette, aki ért a
repülőgépekhez. Úgy is megcsinálhatta volna, hogy sokkal
hamarabb kelljen leszállnunk, mondjuk az öböl fölött, ahol
aztán fel is út, le is út. De úgy babrálta meg a vezetéket,
hogy az üzemanyag lassan, folyamatosan szökjön el. Tudsz
követni?
- Folytasd.
- Ha el akart volna intézni bennünket, akkor egy csomó
más módon is előidézhetett volna egy látszólagos balesetet.
Ezért azt kell hinnem, hogy nem akart kinyirni bennünket.
Ha ez lett volna a célja, akkor köpött volna rá, hogy igy vagy
úgy szúr ki velünk. Igen ám, de ha tizenöt perccel hamarabb
fogy ki az üzemanyag, akkor a helyzet sokkal neccesebb lett
volna. Az illető viszont úgy csinálta, hogy maradjon annyi
naftánk, amivel még meg tudjuk közeliteni a repteret, és
egy olyan jó pilóta, mint én, le tudja tenni a gépet.
- Tehát a gép megrongálása csak megfélemlitési taktika
volt?
- Nem tudom, bizisten, de ha az volt, akkor rohadtul
bejött. - Jack kellemes kerek arca grimaszba gyűrődött. - Az
utolsó öt percben annyit fogadkoztam Istennek, hogy már a
következő életemre eladósodtam neki. Ha én magam is
halálra rémültem, akkor képzelheted, hogy Julia olyan fehér
lett, mint a fal. - Paul pitéjét bámulta, és közben jelezte,
hogy hozzanak még kávét.
- Tessék - mondta Paul, és odatolta elé a tányérját.
 - Köszönöm. Az ideges utast könnyű kiszúrni, még akkor
is, ha buzgón győzködi magát, hogy ki fogja birni. Julián
látszott, hogy rosszul érzi magát a levegőben, cseppet sem
tetszik neki a dolog, de keményen tartotta magát, anélkül,
hogy a szokványos mankókhoz folyamodott volna. Nem
dohányzott, nem ivott, nem vett be altatót. Amikor el kellett
mondanom neki, mi a helyzet, halálra rémült. Olyan fehér
lett, hogy azt hittem, menten elájul, de tartotta magát. Nem
sikoltozott, nem sirt, csak beszélgetett velem. Mindent
megtett, amit mondtam neki. Igazán csodálhatod.
- Csodálom is.
- Valaki rá akart ijeszteni a hölgyre, méghozzá nagyon.
Erre nincs bizonyitékom, de tudom.
- Majd én bebizonyitom - mondta Paul. Arra mérget
vehetsz.
Delrickióék nappalijában Lyle egyik lábáról a másikra állt.
Nem volt kedve leülni, miközben ez a jeges tekintetű
izomagy minden mozdulatát figyeli. Bár a fazon szerkója
bámulatba ejtette. Tényleg. Lefogadta volna a következő
fizetésében, hogy az a szénfekete, jól szabott öltöny tiszta
selyemből van, pedig ez a krapek csak egy csicskás. Lyle
eltűnődött, vajon maga a nagyfőnök mennyit kaszálhat
évente.
Hogy lazaságát mutassa, Lyle előhúzott egy cigarettát.
Éppen elővette aranyozott Zippo öngyújtóját, amikor a
házőrző megszólalt.

- Mr. Delrickio nem enged semmi dohányzást ebben a

szobában.
- Igen? - Lyle igyekezett gúnyosan mosolyogni, miközben
visszakattintotta az öngyújtó fedelét.
- Semmi gond, haver. Megvagyok cigivel is, nélküle is.
Halkan fütyörészett magában, amikor a kecses intarziás
asztalon megszólalt a telefon. Az őr beledörmögött.
- Felmehetünk - mondta Lyle-nak, miután letette a
kagylót.
 Lyle úgy vélte, hogy az a gyors, mosolytalan biccentés
olyan, mint Humphrey Bogarté. Már akkor belegázoltak az
önérzetébe, amikor a kapun behajtva leintették. Azt kívánta,
bárcsak betett volna egy lőfegyvert. Bár volna neki
egyáltalán.
Akkor keményebb fickónak látszana.
Úgy számolta, hogy abból, amit legújabb információjáért
kapni fog, egy egész arzenált vehet magának.
A lépcsőn felérve, az őr halkan bekopogott a szemközti
ajtón, aztán egy fejránditással jelezte Lyle-nak, hogy
bemehet. Lyle belépett a szobába. Delrickio egy
kézmozdulattal intett neki, hogy üljön le.
- Jó estét - mondta szeliden. - Azt hiszem, abban
állapodtunk meg, hogy én fogom keresni magát, ha és
amennyiben úgy látom jónak.
A finom, barátságos hangtól Lyle-nak hirtelen megizzadt
a tenyere.
- Igen, uram, igy volt, de…
- Akkor, feltételezem, valamiért szükségét érezte, hogy
ellenszegüljön a kivánságomnak.
Lyle torkában teniszlabda méretű és textúrájú gombóc
képződött. Keményen nyelt egyet.
- Igen, uram. Az van, hogy bejött egy olyan információ,
amit biztos azonnal hallani akar.
- És nem talált egy működőképes telefont?
- De én - szóval úgy gondoltam, hogy jobb lenne
személyesen.
- Értem. - Delrickio addig nyújtotta a csendet, amíg Lyle
kétszer meg nem nyalta kiszáradt ajkait.
- Úgy látom, emlékeztetnem kell: magát azért fizetjük,
hogy megfigyeléseket végezzen és információkat
továbbitson; ha jól emlékszem, nem azért, hogy
gondolkodjon. Mindazonáltal addig nem alkotok véleményt
arról, hogy helyesen gondolkodott-e, amíg nem hallottam,
mi az a mondanivaló, ami idehozta a házamba.
 - Julia Summers tegnap repülőgépen utazott, és majdnem
lezuhant.
Erre a szenzációs közlésre Delrickio csupán felvonta a
szemöldökét. Isten az égben, hogyan ringathatta magát
abban a hitben, hogy ez az idióta bármilyen használható
információval tudja ellátni?
- Olyan információt hoz nekem, ami már a birtokomban
van. Nem szeretem felesleges dolgokra pazarolni az időmet.
- De azt hiszik, hogy a gépet direkt elcsesz-- Lyle gyorsan
kijavitotta magát - elrontották. Hallottam, amikor a csaj erről
beszélt Winthroppal. Teljesen maga alatt volt, amikor
kimentem érte a reptérre. Azt csináltam, hogy megvártam,
amíg a kissrácot elküldik, és bemennek a házba. Én meg
odakint hallgatóztam. - Mivel Delrickio közben ujjaival dobolt
az asztal lapján, Lyle rövidebbre fogta. - Azt hiszik, hogy
valaki ki akarta nyirni a csajt. Mert ott volt az a cetli, és…
Lyle hirtelen elhallgatott, mert Delrickio felemelte a
kezét.
- Milyen cetli?
- Az, amit csaj a gépen talált. Abból, ahogy beszélt, úgy
vettem ki, hogy már máskor is kapott ilyeneket. Winthrop
igyekezett megdumálni, hogy lépjen le, de ő nem akar.
- Mi volt azon a cetlin?
- Azt nem tudom. - Lyle kissé elsápadt, és megköszörülte
a torkát. - Nem láttam, csak hallottam, hogy beszélnek róla.
- Azon tűnődött, vajon megemlitse-e azokat a leveleket is,
amelyeket Eve hálószobájában talált, de úgy döntött, hogy
még vár vele.
- Ez mind nagyon érdekes, de aligha ér annyit, hogy az
időmet rabolja vele.
- Van még más is. - Lyle kis szünetet tartott. Az éjszaka
folyamán újra és újra átgondolta, hogyan fogja kijátszani ezt
a kártyát. - Ez sokat ér, Mr. Delrickio, többet, mint amennyit
fizetni szokott.
- Tekintve, hogy azok az információk, amikért eddig
fizettem magának, nem voltak túl érdekesek, ezzel a
bejelentéssel nem kápráztatott el.
- Tutira veszem, hogy ez érdekelni fogja. Szerintem ez
megér egy jutalmat, méghozzá jó zsirosat. Talán még egy
állandó állást is. Nem akarok életem végéig sofőrködni és
egy garázs fölött lakni.
- Valóban? - Delrickio arcára csak egy pillanatra ült ki az
ellenszenv. - Akkor mondja el, mit tud, én pedig
megmondom, hogy az nekem mennyit ér.
Lyle megint megnyalta a száját. Tudta, hogy a tűzzel
játszik, de az elképesztő jutalom lebegett a szeme előtt.
Fejében hűvös pénzkötegek és tüzes nők kergetőztek.
- Mr. Delrickio, én tudom, hogy maga szavatartó ember.
Ha szavát adja, hogy megfizeti nekem azt, amit ez az
információ ér, akkor részemről áll az alku.
Áll vagy bukik, gondolta Delrickio fáradt sóhajjal.
- Számíthat rá.
Hogy kiélvezze a pillanat drámaiságát, Lyle
hatásszünetet tartott.
- Julia Summers Eve Benedict törvénytelen gyereke.
Delrickio szeme összeszűkült, elsötétedett. A harag pirja
a nyakától felfelé haladva lepte el az arcát. Minden kiejtett
szava olyan volt, mint amikor a jégcsákány csontba vág.
- Azt hiszi, hogy besétálhat a házamba egy ilyen
hazugsággal, aztán élve távozhat?!
- Mr. Delrickio-- Lyle szájában porrá vált a nyál, amikor
Delrickio kezében meglátta az apró, végzetes 22-est. - Ne!
Jézusom, ne! - Mint a rák, úgy iszkolt hátrafelé, a szék
mögé.
- Mondja ezt még egyszer!
- Megesküszöm rá! - Lyle szeméből könnyek folytak a
rémülettől. - Ott voltak a teraszon, én meg a kertben
dekkoltam, hogy mindent kiszagoljak, ami magát
érdekelheti. Úgy, ahogy megegyeztünk. És Eve - elkezdte
mesélni azt a sztorit, hogy Gloria DuBarrynek viszonya volt
azzal a Torrent nevű pasassal.
 - Gloria DuBarrynek viszonya volt Michael Torrenttal?
Magának egyre nagyobb a fantáziája.
Delrickio ujja a pisztoly ravaszát cirógatta. Lyle
rémületében ágyúnak látta a 22-est.
- Eve mondta. Jesszusom, miért találnék ki ilyesmit?!
- Egy perce van rá, hogy pontosan elismételje Eve
szavait. - Delrickio nyugodtan rápillantott a sarokban álló
méltóságteljes ingaórára. - Kezdje!
Lyle hebegve-habogva kikotyogott mindent, amire csak
emlékezett, miközben riadt tekintetét egy pillanatra sem
vette le a pisztoly csövéről. Ahogy a történet kibontakozott,
Delrickio kezdetben átható tekintete fokozatosan egyre
tűnődőbbé vált.
- Tehát Miss DuBarry elvetette Torrent gyermekét. - Ez
érdekes momentum, és talán még jól is jöhet. Marcus
Grantnek nagyon jól menő vállalkozása van, és valószinűleg
nem lenne inyére, ha dehonesztáló dolgok kerülnének
napvilágra a feleségéről. Delrickio elraktározta az
információt.
- És ebből hogyan következik az, hogy Miss Summers Eve
lánya?
- Eve mondta el neki, vagyis azt, hogy kábé egy évvel
később őt meg Victor Flannigan csinálta fel. Lyle hangja
olyan könnyedén emelkedett egyoktávnyit, mint egy
operaénekesé skálázás közben.
- Ő is el akarta vetetni a gyereket, de aztán meggondolta
magát, és megtartotta. Örökbe adta, ezt mondta a
Summers csajnak. Jesszusom, esküszöm, azt mondta neki,
hogy ő az anyja! Még azt is mondta, hogy megvannak a
papirok, meg mindenféle ügyvédi cucc, amivel bizonyitani
tudja. - Lyle rémületében moccanni sem mert, még
maszatos orrát sem törölte meg. - Erre Summers teljesen
kiakadt, elkezdett visitani, meg dobálózni. A másik két
banya, a Travers meg a Soloman, kirohant a házból. Akkor
visszamentem a garázshoz kukkolni. Még onnan is
hallottam, ahogy a csaj üvöltözik, Eve meg sir. Aztán
Summers visszarohant a vendégházba. Tudtam, hogy ez
magát érdekelni fogja. Nem hazudok, esküszöm!
Nem, gondolta Delrickio, ennek a fickónak nincs annyi
esze, hogy ezt az egészet kitalálja - a francia klinikát, a
svájci magánkórházat. Elrakta a fegyvert, ügyet sem vetve
arra, hogy Lyle arcát kezébe temetve zokog.
Eve-nek tehát van egy gyereke, akit nyilván meg akar
védeni.
Delrickio magában mosolyogva dőlt hátra a székben. Lyle
egy ocsmány disznó. De a disznóknak is hasznát lehet
venni.

Julia még sohasem látott ennyi kacatot egy helyen. Gloria

szemmel láthatóan azt kívánta a dekoratőrétől, hogy az
irodáját barátságos, régimódi stilusban rendezze be. Hát ezt
megkapta. Bőségesen. Fodros-bodros rózsaszin függönyök
drapériákkal, és további drapériák fodrokkal. A mély,
kényelmes karosszékekben egy kisgyerek nyomtalanul
eltűnne. A keményfa parkettán egyszerű csomózású
szőnyegek egymás hegyén-hátán. Réz-és bronztálak
szinültig megrakva csinos kis fonalgombolyagokkal vagy
száritott virágokkal. Apró asztalkák, tele miniatűr
szobrocskákkal. Csupa porfogó szörnyűség.
Mindent úgy helyeztek el, és olyan szögbe állitottak,
hogy a látogató csak ide-oda oldalazva tudjon végigmenni
ezen a rusztikus akadálypályán, ha nem akarja beverni a
csipőjét vagy megbotlani valamiben.
Aztán ott voltak a macskák. Hárman szunyókáltak a
ferdén beeső napfényben. Egymáson fekvő és egymásba
gabalyodott testük szemérmetlenül állt össze egyetlen
csillogó, fehér szőrgombolyaggá.
Gloria egy kis kacskaringós íróasztalnál ült, amely jobban
illett volna egy arisztokrata hölgy budoárjába, mint egy
irodába. Halvány rózsaszin, hosszú ujjú, körgalléros ruhát
viselt, amelyben maga volt a megtestesült tisztaság,
egészség és jóság. Egyvalami azonban nem kerülte el Julia
figyelmét: tövig lerágott körmei idegességről árulkodtak.
Az ő körmei is szörnyű állapotban voltak, miután reggel
egy óra hosszat gyötrődött azon, hogy eljöjjön-e a
megbeszélt találkozóra, vagy lemondja azt.
- Miss Summers - Gloria barátságos, szivélyes mosollyal
kelt fel -, mivel pontosan érkezett, bizonyára minden gond
nélkül idetalált.
- Nem volt semmi gond. - Julia ide-oda forgolódott, hogy
átcsússzon egy asztal és egy zsámoly között. - Hálás
vagyok, amiért hajlandó fogadni.
- Eve az egyik legrégibb és legjobb barátnőm. Hogyan
utasithattam volna vissza?
Gloria hellyel kinálta Juliát, ő pedig elfogadta. Az Eve
partiján történt incidens nyilván szóba sem fog kerülni, de
mindketten tudták, hogy ez Juliát hozta előnyösebb
helyzetbe.
- Megkaptam az üzenetet, hogy nem tud velem
villásreggelizni, de kávéval vagy teával megkinálhatom,
ugye?
- Nem, semmivel, köszönöm. - Julia reggel annyi kávét
ivott, hogy az egy hétig ébren tarthatta volna.
- Tehát Eve-ről szeretne beszélgetni - kezdte Gloria egy
derűs apáca hangján. - Mióta is ismerem őt? Jóságos ég,
már vagy harminc éve! Bevallom, hogy amikor először
találkoztam vele, megrémitett és elbűvölt. Lássuk csak, ez
közvetlenül azelőtt volt, hogy elkezdtünk dolgozni a…
- Miss DuBarry - szakitotta félbe Julia halkan, Gloria
gyöngyözően élénk hangjának szándékos ellentéteként -
nagyon sok mindenről szeretnék magával beszélni, nagyon
sok kérdést kell feltennem, de úgy érzem, hogy mindketten
kényelmetlenül fogjuk érezni magunkat, amíg egy dolgot
nem tisztázunk.
- Valóban?
Az egyetlen dolog, amit Julia reggel biztosan tudott, az
volt, hogy nem fog belemenni semmiféle játékba.
 - Eve mindent elmondott nekem.
- Mindent? - Gloria továbbra is mosolygott, de az íróasztal
alatt összekulcsolta az ujjait. - Miről?
- Michael Torrentról.
Gloria kettőt pislogott, aztán arca kellemes kifejezést
öltött. Ha a rendező enyhe meglepetést és udvarias
zavartságot kért volna tőle, a színésznő már az első
felvételnél produkálta volna.
- Michaelról? Nos, természetes, hiszen ő volt az első férje,
ezért nyilván beszélt róla magának.
Julia rájött, hogy Gloria sokkal jobb színésznő, mint
amilyennek valaha is tartotta.
- Tudok a viszonyukról - mondta ki kereken, a
franciaországi klinikáról.
- Attól tartok, hogy nem tudom követni.

Julia felvette az aktatáskáját, és a kecses asztalra tette.

- Nyissa ki - mondta. - Nézze át. Nincs benne rejtett
kamera, sem álcázott mikrofon. Nem készitek felvételt, Miss
DuBarry. Négyszemközt vagyunk, és szavamat adom, hogy
ebből a szobából semmi olyan nem kerül ki, amit maga nem
akar nyilvánosságra hozni.
Gloria ugyan megrendült, mégis ragaszkodott
ártatlansága védelmezéséhez.
- Bocsássa meg a zavarodottságomat, Miss Summers, de
azt hittem, azért jött, hogy Eve-ről beszélgessünk a könyve
érdekében.
Juliában újra fellobbant a harag, amit alig leplezett.
Felkelt és megragadta az aktatáskát.
- Pontosan tudja, miért jöttem. Ha továbbra is itt akar
ülni, és játszani a zavarba jött háziasszonyt, akkor csak az
időnket vesztegetjük - mondta, és megindult az ajtó felé.
- Várjon. - Gloriát bizonytalanság gyötörte. Ha Julia most
igy megy el, akkor isten tudja, meddig juthat el ez a
történet. Ugyanakkor - Ugyanakkor hogyan lehetne biztos
benne, hogy nem jutott-e máris túl messzire. - Miért kellene
biznom magában?
Julia igyekezett higgadt maradni, de nem sikerült neki.
- Tizenhét éves voltam, amikor rájöttem, hogy terhes
vagyok. Nem voltam férjnél, nem volt senkim. Én lennék az
utolsó, aki elitélne egy nőt, amiért ilyen helyzetbe került, és
döntött.
Gloria ajka remegni kezdett. A szeplők, amelyek Amerika
kedvencévé tették, most kidomborodtak krétafehér bőréből.
- Eve-nek ehhez nem volt joga.
- Talán nem volt - mondta Julia, miközben visszajött a
székhez, és letette az aktatáskáját. - Személyes okokból
mesélte el nekem.
- Természetes, hogy védelmezi őt. Julia megdermedt.-
Miért?
- Mert meg akarja irni a könyvet.
- Igen - felelte lassan Julia. - Meg akarom írni a könyvet. -
Meg kell irnia. - De nem védelmezem őt, csak elmondom
magának, amit tudok. Eve-et mélyen érintette az, amin
maga keresztülment. Semmi bosszúvágy, semmi elitélő nem
volt abban, ahogy a történetet elmesélte nekem.
- Ez nem az ő története, amit elmesélhet. - Gloria
felemelte reszkető állát. - Nem is a magáé.
- Talán nem, de Eve úgy érezte-- Julia megakadt. Miért
fontos, hogy mit érez Eve? - Attól, hogy ezt végigcsinálta
magával, megváltozott az élete, a későbbi döntései.
Az a döntés én voltam, jutott Julia eszébe. Most itt áll, és
át kell éreznie az egésznek a fájdalmát, amiatt a
nyomorúság miatt, amin Gloria keresztülment harminc évvel
ezelőtt.
- Ami magával történt, az túllépett azon a francia klinikán
- folytatta Julia. Mert azzal, hogy Eve végig ott állt maga
mellett, ő maga is megváltozott. És az, hogy ő - hogy ő
megváltozott, mások életére is kihatott.
Az enyémre, a szüleimére. Brandonéra.
 Amikor félő volt, hogy az érzelmektől elfullad a hangja,
Julia mély lélegzetet vett.
- Ez, Miss DuBarry, olyan kapcsolatot teremt köztünk,
amit egyelőre nem fejthetek ki. Hát ezért mesélte el nekem
Eve. Ezért volt fontos neki, hogy elmondja.
Gloria azonban képtelen volt túllátni saját gondosan
felépitett, korlátolt kis világán. Úgy érezte, hogy ez a világ
most összeomlik körülötte.
- Mit akar nyomtatásban megjelentetni?
- Nem tudom. Igazán nem.
- Nem fogok beszélni magának. Nem hagyom, hogy
tönkretegye az életem.
Julia megrázta a fejét, miközben felkelt. Levegőre volt
szüksége. Ki kellett törnie ebből a zsúfolt szobából a
levegőre, ahol gondolkodni tud.
- Higgye el, hogy ezt akarom a legkevésbé.
- Meg fogom akadályozni! - Gloria talpra ugrott,
hátralökte a széket, amely úgy vágódott az összetekeredett
macskák közé, hogy azok méltatlankodva visitottak fel. -
Megtalálom a módját, hogy megakadályozzam!

Julia azon tűnődött, hogy Gloria talán már meg is

próbálta.
- Tőlem nem kell tartania - mondta szeliden, és gyorsan
távozott.
Eve-től viszont igen, gondolta Gloria, miközben
visszaroskadt a székébe. Eve-től tartania kell.
Drake úgy vélte, elég időt adott Eve-nek, hogy
lehiggadjon. Végtére is vérrokonok. Jól van, gondolta,
miközben a tucat rózsával a bejárathoz ment. Elbájoló, kissé
bocsánatkérő mosolyt öltött, és bekopogott. Travers nyitott
ajtót, végigmérte, aztán morcos képet vágott.
- Eve ma nagyon elfoglalt.
Fontoskodó ribanc, gondolta Drake, de kuncogva surrant
be.
- Rám azért mindig van ideje. Odafönt van?
 - Fönt bizony. - Travers nem tudott elnyomni egy
elégedett mosolyt. - Az ügyvédjével. Ha meg akarja várni,
akkor várjon a szalonban. És ne próbáljon semmit a zsebébe
csúsztatni. Figyelem magát.
Drake-nek nem volt energiája ahhoz, hogy megsértődjék.
Az ügyvéd szótól elállt a lélegzete. Amikor Travers elment,
csak állt kábán az előtérben, és a rózsák kipotyogtak a
kezéből. Az ügyvédjével. Drake ujjai önkéntelenül
ráfeszültek a rózsaszárakra, nem is érezte a tövisek
szúrását. Eve megváltoztatja a rohadt végrendeletét. Az a
lelketlen szuka kizárja őt belőle. Ezt nem viszi el szárazon.
Drake-be belehasított a düh és a félelem. A lépcső
korlátjának dőlve hosszú, mély lélegzeteket vett. Ha üvöltve
berontana, azzal csak megpecsételné a sorsát. Nem
hagyhatja, hogy vak dühében azok a milliók kicsússzanak a
markából. Megszolgálta, istenuccse, és élvezni is fogja őket.
A hüvelykujja vérzett. Szórakozottan a szájába vette,
hogy kiszivja a sebet. Most elbűvölőnek kell lennie,
bocsánatot kell kérnie, néhány őszinte ígéretet kell tennie.
Végigsimított a haján, hogy rendesen nézzen ki, és közben
azon tépelődött, hogy felmenjen-e, vagy inkább idelenn
várjon.
Mielőtt eldönthette volna, mi lenne a leghatásosabb,
Greenburg jött le a lépcsőn. Az ügyvéd arca szenvtelen volt,
bár a szeme alatti karikák arról árulkodtak, hogy nem aludt
az éjjel.
- Mr. Greenburg! - szólitotta meg.
Az ügyvéd pillantása a virágokról Drake arcára libbent.
Gyorsan, elgondolkodva felvonta a szemöldökét, aztán
biccentett, és folytatta útját lefelé a lépcsőn.
Begyöpösödött vén trotty, gondolta Drake, és igyekezett
palástolni belső remegését. Még egyszer megtapogatta a
frizuráját, nyakkendőjének csomóját, aztán felöltötte
legbűnbánóbb arckifejezését és megindult felfelé.
Eve irodája előtt kihúzta a vállát. Nem lenne jó, ha
túlságosan legyőzöttnek látszana. Eve megvetné, ha
csúszna-mászna előtte. Halkan bekopogott. Amikor nem jött
válasz, megint megpróbálta.
- Eve! - Drake hangjában enyhe bűntudat bujkált. - Eve,
szeretnék-- Elforditotta az ajtó gombját. Zárva volt. Türelmet
erőltetve magára, újra próbálkozott.- Eve, Drake vagyok.
Szeretnék bocsánatot kérni. Tudod, mennyit jelentesz
nekem, és nem birom elviselni, hogy ilyen törés van
köztünk.
Drake szerette volna berúgni azt az átkozott ajtót és
megfojtani Eve-et. - Csak szeretném megtalálni a módját,
hogy mindent jóvátegyek. Nemcsak a pénzt, amiből minden
pennyt vissza fogok fizetni, de mindent, amint mondtam és
tettem. Csak annyit kérek…
Ekkor a folyosón kinyilt egy ajtó, majd halkan
becsukódott. Drake reménykedve fordult oda, pislogással
néhány könnycseppet erőltetve a szemébe. Aztán kis hiján a
fogát kezdte csikorgatni, amikor meglátta Ninát.
- Drake. - Ninából hullámokban vibrált a zavartság. -
Sajnálom. Eve azt üzeni - Ma délelőtt szörnyen elfoglalt.
- Csak néhány percét venném igénybe.
- Attól tartok, Drake - Igazán nagyon sajnálom, de
egyszerűen nem fogadja magát. Legalábbis most nem.
Drake küszködött, hogy haragját elragadó modorral
palástolja.

- Nina, nem tudna szólni egy jó szót az érdekemben?

Magára hallgat.
- Most nem. - Nina vigasztalóan tette rá a kezét az övére.
- Ez a pillanat nem alkalmas a dolgok tisztázására. Eve-nek
nagyon zaklatott éjszakája volt.
- Itt volt nála az ügyvédje.
- Hát, igen. - Nina félrenézett, igy nem vette észre a
Drake szemében felvillanó indulatot. - Tudja, én nem
beszélhetek az ő magánügyeiről, de ha elfogadja a
tanácsomat, várjon még néhány napig. Eve most nincs
belátó hangulatban. Megteszem, amit tudok, amikor a
pillanat alkalmas lesz rá.
Drake Nina kezébe nyomta a rózsákat.
- Mondja meg neki, hogy még visszajövök. Nem adom fel.
Drake nagy léptekkel távozott. Biztos, hogy visszajön,
fogadta meg, és akkor Eve-nek nem lesz választása.
Nina megvárta a bejárati ajtó csapódását, csak aztán
kopogott be.
- Elment, Eve. - Néhány pillanat múlva hallotta, hogy a
zár kattanva kinyilik, és belépett a szobába.
- Sajnálom, hogy magára kell zúditanom a piszkos
munkát, Nina - mondta Eve, és már sietett is vissza az
íróasztalához, de ma se időm, se türelmem nincs Drake--ez.
- Ezeket küldi.
Eve futó pillantást vetett a rózsákra.
- Csináljon velük, amit akar. Julia visszajött már?
- Nem, sajnálom.
- Jól van, mindegy - legyintett Eve. Még úgyis rengeteg
dolga van, Mielőtt újra beszélne a lányával.
- Szeretném, ha senkit sem kapcsolna be hozzám, csak
ha Julia hiv. Vagy Paul. Legalább egy óráig ne zavarjon senki.
Legyen inkább kettő.
- Nekem is mondanom kellene valamit.
- Sajnálom, drágám, de ez a pillanat nem alkalmas.
Nina ránézett a karjában tartott virágokra, aztán letette
őket az íróasztalra. Az asztal szélén egymásra rakott
kazetták sorakoztak.
- Hibát követ el.
- Ha így van, az csak rám tartozik. - Eve türelmetlenül
pillantott fel. - Én már döntöttem. Ha a döntésemről akar
velem beszélni, akkor majd megtesszük, de nem most.
- Minél tovább folytatódik ez, annál nehezebb lesz rendbe
hozni a dolgokat.
- Én minden lehetőt elkövetek, hogy rendbe hozzam a
dolgokat. - Eve odament, hogy ellenőrizze az állványra
szerelt videokamerát. - Két órát kérek, Nina.
 - Rendben.
Nina ottfelejtette a rózsákat, amelyek úgy borították be
az íróasztalt, mint a vér.
Paul annyira belemerült a jelenetbe, amelyet éppen irt,
hogy nem is hallotta a telefon csengését. Bekapcsolt az
üzenetrögzítő. Julia hangját már meghallotta.
- Paul, Julia vagyok. Csak azt akartam…
- Szia.
- Ó. - Julia fejében tolongtak a gondolatok. - Szóval ott
vagy.
Paul visszapillantott a monitorra, amelyen türelmetlenül
villogott a kurzor.
- Többé-kevésbé. - Sietség nélkül elszakadt az
íróasztalától, és magával vitte a hordozható telefont,
miközben kisétált a dolgozószobából a deszkával borított,
kör alakú tengerparti teraszra. - Tudtál még egy kicsit
aludni?
- Hát-- Julia nem tudott hazudni Paulnak, pedig tudta,
hogy a férfi csak azért hagyta egyedül, mert ő megígérte,
hogy egész délelőtt ágyban marad, és nem veszi fel a
telefont. - Tulajdonképpen nekiláttam az interjúnak.
- De-- Julia összerezzent, amikor Paul dühösen kiáltott
bele a telefonba. - A francba, Julia, megígérted, hogy otthon
maradsz! Nem mehettél volna el egyedül.
- Ezt pontosan nem ígértem meg, és…
- Nagyjából ezt ígérted. - Paul a másik füléhez rakta a
kagylót, és beletúrt a hajába. - Hol vagy most?
- Egy telefonfülkében, a Beverly Hills Hotelben.
- Odamegyek.
- Ne, a fenébe, Paul, most egy percig ne játszd Sir
Gallahadet, hanem figyelj! Hallgass meg. - Julia a szemére
szorította az ujjait, remélve, hogy ezzel elnyomja a
szemürege mögött éledő fejfájást. - Semmi bajom.
Nyilvános helyen vagyok.
- Buta vagy.
 - Rendben, buta vagyok. - Julia behunyta a szemét, és
fejét a fülke falához támasztotta. Nem tudta becsukni az
ajtót, egyszerűen képtelen volt behúzni, és bezárni magát
az üvegkalitkába. Ezért halkan kellett beszélnie. - Paul, ki
kellett jönnöm. Úgy éreztem ott magam, mint egy
csapdában. És azt hittem, azt reméltem, ha beszélek
Gloriával, akkor tisztulni fog bennem a kép.
Paul visszafojtotta a következő káromkodást, és
csípőjével a korláthoz támaszkodott. Hallotta a mögötte
partra futó és a homokon felbukó hullámokat.
- És tisztult a kép?
- A francba, nem tudom. De azt tudom, hogy megint
beszélnem kell Eve-vel. Szükségem van még egy kis időre,
aztán visszamegyek és megpróbálom.
- Akarod, hogy én is ott legyek?
- Megtennéd-- Julia megköszörülte a torkát. - Megtennéd,
hogy vársz, amíg felhívlak? CeeCee elviszi magukhoz
Brandont iskola után - hogy legyen időm beszélni Eve-vel.
Azt sem tudom, mit fogok neki mondani, vagy hogyan
fogom neki elmondani. De ha tudom, hogy felhívhatlak,
miután ez megtörtént, akkor könnyebb lenne.
- Várni fogom a hívásodat. Szeretlek, Jules.
- Tudom. Ne aggódj miattam. Majd megoldom.
- Majd együtt megoldjuk - javította ki Paul.
Juliának, miután letette a kagylót, egy pillanatra földbe
gyökerezett a lába. Nem volt biztos benne, hogy máris
vissza tud-e menni, és szembenézni Eve-vel.
Még mindig túl sok harag, túl sok fájdalom volt benne.
Nem tudta, mennyi időbe telik, mire e két érzés bármelyike
enyhülni fog.
Lassan átment a hallon, ki az utcára, ahol a levegő már
sűrűsödött a délutáni hőségtől.
A férfi, akit a reptéren látott és felismert volna,
árnyékként követte.
Drake úgy döntött, hogy nem vacakol tovább. Elég volt,
Mr. Jófiú. Annyira felhúzta magát, hogy felmászott a kocsija
tetejére, ügyet sem vetve arra, hogy megkarcolhatja a
finom piros festéket. Azt is csak futólag konstatálta, hogy
Savile Row öltönye felhasadt, amikor ügyetlenül
felkapaszkodott az Eve birtokát körülzáró falra.
Eve ostobának képzeli, gondolta mogorván, miközben a
kövek felsértették a tenyerét. Pedig ő nem ostoba. Volt
annyi esze, hogy kifelé jövet egy kis kerülőutat tegyen a
házban, és kikapcsolja a biztonsági rendszer főkapcsolóját.
Előrelátás, így van. Ő előrelátó, gondol a jövőjére.
Derékszíjának csatja odakoccant a kőhöz, amikor nagy
nehezen átvetette magát a fal tetején. Eve nem tudja
kidobatni őt a rohadt titkárnőjével. Eve kénytelen lesz
meghallgatni, amit mondani akar neki, és meg fogja érteni,
hogy ő jelenti számára az üzletet.
Drake felmordult, amikor földet ért. Bal könyöke
összecsuklott, és ő hátrabukva beleesett egy
olajfűzsövénybe. A tüskék végigszántottak a kézfején, ahogy
az ágakon áttörve feltérdelt.
Erősen izzadt, nehezen lélegzett. Eve nem fogja őt
kizárni az örökségből. Ez a gondolat motoszkált a fejében,
miközben feltápászkodott, és a golfpálya pázsitja felé
sántikált. Ezt az egyet meg fogja értetni vele. Mégpedig
világosan.
A Juliát követő férfi észrevette a Porschét. Amióta
meglátta, hogy a lány behajt a kapun, a birtok körül
körözött. Elhatározta, hogy a délután hátralévő részében
nem mozdul el innen, hátha Julia újra kijön. Unalmas munka,
de jól megfizetik. Heti hatszáz dollárt megér, hogy az ember
sok kellemetlenséget elviseljen, például a hőséget, az
unalmat és azt, hogy egy műanyag flakonba kell vizelnie.
Amikor meglátta a Porschét, a természetes kíváncsiság
arra sarkallta, hogy megálljon mögötte. A kocsit jól
bezárták, ragyogóan tiszta volt, kivéve a tetején látható
néhány talpnyomot. A férfi vigyorogva ugrott fel a falra, és
benézett fölötte.
 Éppen időben tette, így láthatta, amint Drake végigbiceg
a gyep és a teniszpályák között. Egy pillanat alatt
eldöntötte, hogy átugrik a falon. Ha az alkalom kopogtat,
okos ember ajtót nyit. Odabenn biztosan többet lát, mint a
falon kívül. És minél többet tud meg, annál több pénzt kap.
Julia éppen akkor hajtott be a kapun, amikor Gloria
Mercedesé kifelé száguldott. Gloria, anélkül, hogy egy
pillantást vetett volna Juliára, úgy taposott bele a gázba,
hogy a kerekek felsivítottak az aszfalton.
- Kis híján elhagyta a lökhárítóját - kiáltott fel Joe. Fejét
csóválva mosolygott Juliára az ablakon át.
- Ez a hölgy rosszabbul vezet, mint az én tinédzser
gyerekem.
- Feldúltnak látszott.
- Akkor is ilyen volt, amikor idejött. - Sokáig volt itt?
- Nem. - Joe kivett egy cseresznye ízű cukorkát a
tekercsből, odakínálta Juliának, és amikor a lány motyogva
visszautasította, bekapta. - Talán tizenöt percig. Egész
délelőtt akkora jövés-menés volt, hogy ha pénzt szednék,
már egész vagyont csináltam volna.
Julia tudta, hogy Joe elvár egy mosolyt, ezért megadta
neki.
- Van most valaki Eve-nél?
- Nem hiszem.
- Köszönöm, Joe.
- Nincs mit. Legyen jó napja.
Julia lassan vezetett, azon tépelődve, hogy a főépülethez
kanyarodjon-e vagy továbbmenjen. Az ösztöneire bízta
magát, és a vendégházhoz vezető úton ment tovább. Még
nincs kész a beszélgetésre, vallotta be magának. Szüksége
van még egy kis időre, egy kis térre.
Amint kiszállt az autóból, a kert felé fordult, és elmerült
benne. Háta mögött gyorsan szétnyílt egy függöny, aztán
újra összezáródott.
Engedélyezte magának azt az apró élvezetet, hogy
leüljön egy kőpadra, és egy kicsit ne gondoljon semmire.
Behunyt szemmel szívta magába a kert illatait és neszeit, a
méhek halk zümmögését, a madarak surrogását a nedvdús
levelek között. A leanderek, jázminok, orgonák édes aromája
a frissen öntözött föld nehezebb illatával keveredett. Julia
mindig is szerette a virágokat. A manhattani években
minden tavasszal gerániummal rakta tele az
ablakpárkányokat. Talán Eve-től örökölte ezt a vonzódást,
ezt az igényt, hogy virágok vegyék körül. Erre azonban most
nem akart gondolni.
Ahogy múltak a percek, Julia nyugodtabb lett. Miközben
agya elkalandozott, játszani kezdett a brossal, amelyet
reggel a blézerére tűzött. Azzal a brossal, amelyet az anyja
hagyott rá - az a nő, akit mindig az anyjaként ismert.
Justitiát ábrázolja. Mindkét szülője ennek az istennőnek
szentelte az életét. És neki.
Olyan sok minden jutott most az eszébe. Az a szörnyű
nap, amikor először iskolába vitték, ahogy ölelték és a
magasba emelték. Az esti mesék. Az a karácsony, amikor a
csillogó biciklit kapta, amelynek fehér műanyag kosár volt
az elején. És a fájdalom, a zavarodottság, amikor a válás
elszakította egymástól azt a két embert, akit a legjobban
szeretett, és akikben a legjobban biz ott. Az, ahogy újra
összefogtak, hogy támogassák őt a terhessége idején.
Milyen büszkék voltak Brandonra, és mennyit segítettek
neki, hogy be tudja fejezni a tanulmányait. Mennyire fájt, és
mennyire fáj ma is a tudat, hogy mindkettőjüket elvesztette.
Az emlékeket és az érzelmeket azonban semmi sem
tudja elhomályosítani. Talán éppen ettől félt a legjobban.
Mindig attól félt, hogy ha ismerné születésének
körülményeit, az rontaná a kapcsolatát azzal a két emberrel,
aki felnevelte.
Ez nem fog megtörténni. Már erősebbnek érezte magát,
és felkelt a padról. Nem számít, mi hangzott el, mi történt
Eve és közte, ezen a köteléken semmi sem változtathat.
Ő mindig Julia Summers marad.
 Most viszont itt az idő, hogy szembenézzen egy másik
örökségével. Elindult a vendégház felé. Lehet, hogy Eve
átjön, mert itt zavartalanul kettesben maradhatnak. Julia
megállt az ajtónál, hogy előkotorja a kulcsait. Mikor fogja
végre megtanulni, hogy ne vágja csak úgy be őket a
táskájába, ahol elsüllyednek a fekete mélységben? Amikor
az ujjai közé akadtak, Julia elégedetten felsóhajtott.
Miközben kinyitotta a zárat, gondolatban nagyjából
eltervezte a továbbiakat. Kivételesen engedélyez magának
egy pohár fehérbort, bepácolja a csirkét a vacsorához, aztán
felhívja Eve-et. Egyáltalán nem fog felkészülni a
beszélgetésre, hagyja, hogy menjen minden a maga útján.
Miután ez megtörtént, felhívja Pault.
Neki mindent elmondhat, mert ő úgyis segíteni fog
értelmezni a dolgokat. Talán a hétvégére elviszik Brandont,
hogy pihenjenek, hogy együtt legyenek. Lehet, hogy jót
tenne, ha most egy kicsit távolabb lenne Eve-től. Miután
aktatáskáját és retiküljét ledobta egy székre, megindult a
konyha felé.
Ekkor látta meg Eve-et.
Julia csak bámulni tudott. Még sikítani sem volt képes. Az
ember nem tud sikítani, ha eláll a lélegzete. Homályosan
átfutott az agyán, hogy ez biztosan egy színjáték. A függöny
bármelyik pillanatban legördülhet, aztán Eve káprázatos
mosolyával meghajol.
Eve azonban nem mosolygott, nem is állt fel. A földön
elterülve feküdt, pompás teste sután az oldalára fordult.
Sápadt arca egyik kinyújtott karján pihent, mintha lustán
elnyúlt volna, hogy szunyókáljon egyet. A szeme azonban
nyitva volt. Tágra nyílt, meg se rebbent, eltűnt belőle az
élénkség, a szenvedély. A koponyájának alján tátogó sebből
csöpögő vér sötéten ivódott be az alacsony tűzhely elé
terített szép szőnyegbe.
- Eve! - Julia tett egy ingatag lépést, aztán térdre rogyva
megfogta Eve hideg kezét. - Eve, ne! - Kétségbeesetten
próbálta felemelni, talpra álli tani az elernyedt testet. A vér
átitatta a blúzát, rákenődött a blézerére.
Most felsikított.
Miközben vadul a telefonhoz rohant, megbotlott
valamiben. Még mindig rázkódva a sokktól, lehajolt, hogy
felvegye a földön heverő piszkavasat. Nedvesen csillogott
rajta a vér. Julia felkiáltott az iszonyattól, és félredobta. Ujjai
úgy remegték, hogy mire végre sikerült feltárcsáznia a 911-
et, már zokogott.
- Segítséget kérek. - Miközben a szavakat kimondta,
gyomra a torkáig emelkedett. Legyűrte ezt az érzést. – Egy
sérült - Azt hiszem, halott. Segíteniük kell. - Elakadó
lélegzettel hallgatta a diszpécser megnyugtató hangját és
utasításait. - Jöjjenek!- követelte. - Jöjjenek gyorsan! - Nagy
nehezen kinyögte a címet, aztán zörögve visszatette a
kagylót.
Mielőtt ideje lett volna gondolkodni, újra tárcsázott.
- Paul, szükségem van rád.
Nem tudott többet mondani. Miközben Paul hangja a
kagylóban duruzsolt, ledobta a telefont, hogy
visszavonszolja magát Eve-hez. Hogy megfogja a kezét.
Amikor Paul odaért, a kapunál egyenruhás rendőrök
álltak, de ő akkor már tudta, mi történt. Malibu felől
száguldva az autó telefonján képtelen volt újra kapcsolatba
lépni Júliával, de végül sikerült felhívnia a főépületet, ahol
egy hisztérikus állapotban lévő szobalány vette fel a
kagylót.
Eve halott.
Paul azt hajtogatta magában, hogy ez tévedés, csak
valami rossz tréfa. Ösztönei azonban mást mondtak. Az
egész hosszú és reménytelen autóút alatt kétségbeesetten
igyekezett megfeledkezni a gyomrát szaggató ürességről, a
torkát égető szárazságról. Abban a pillanatban, amikor a
kapuhoz ért, tudta, hogy nincs remény.
- Sajnálom, uram - mondta a rendőr, amikor odalépett,
hogy az autó ablakán keresztül beszéljen Paullal - senkit
sem engedhetünk be.
- Paul Winthrop vagyok - felelte kurtán, Eve Benedict
nevelt fia.
A rendőr egy bólintással elfordult, és kihúzta az övéből a
rádió adó-vevőjét. Rövid társalgás után a kapu felé intett.
- Kérem, menjen egyenesen a vendégházhoz - mondta,
és becsúszott az utasülésre.
- Magával kell mennem.
Paul nem szólt semmit, csak megindult azon az úton,
amelyen már számtalanszor végigment. További egyenruhás
rendőröket vett észre, amint lassan, sugár irányban
pásztázzák át a birtokot, mint egy kereső csapat. Mit
keresnek? - gondolta. És kinek a megbízásából?
A vendégházat további autók és újabb rendőrök vették
körül. A levegő zsongott a rádiókból kiszűrődő kiáltozástól
és a sírástól. Travers a fűre rogyva zokogott bele arca elé
tartott kötényébe. Nina átkarolta a házvezetőnőt. Az ő arca
is nedves volt a könnyektől, kifejezéstelen a sokktól.
Paul kiszállt az autóból, és egy lépést tett a ház felé,
amikor a rendőr megállította.
- Sajnálom, Mr. Winthrop, de nem mehet be.
- Látni akarom őt.
- A bűncselekmény helyszínén csak a hivatalos
személyzet tartózkodhat.
Ismeri a szabályokat, a fene egye meg, pontosan olyan
jól ismeri őket, mint ez a taknyos kis zsaru, akinek még a
szakálla is alig nő. Paul odafordult, és egyetlen pillantásával
megdermesztette a fiatal rendőrt
.- Látni akarom őt.
- Nézze, majd – hm - utánanézek, de várnia kell, amíg a
halottkém engedélyt ad. Paul előrántott egy szivart.
Szüksége volt valamire, hogy szájában elnyomja a bánat és
a reménytelenség izét.
- Ki vezeti a nyomozást?
- Needlemeyer hadnagy.
- Hol van?
 - Ott hátul. Hé! - kiáltott fel a rendőr, amikor Paul
megindult, hogy megkerülje a házat. - Ő most helyszíni
vizsgálatot tart.
- Velem beszélni fog.
A teraszon ültek, a vidám asztal körül, virágok
gyűrűjében. Paul pillantása átsiklott Needlemeyeren, és
Julián állapodott meg. A nő arca olyan áttetsző, olyan fehér,
olyan hideg volt, mint a jég. Két kézzel szorongatott egy
poharat, ujjai úgy tapadtak rá, mintha odaragadtak volna.
Blúzán, blézerén vérfoltok. Paul bánatán keresztülhasított
a borzalom.
- Julia!
A lány idegei pattanásig feszültek, a neve hallatára
felugrott. A pohár kirepült a kezéből, és darabokra tört a
járólapon. Egy pillanatra megtántorodott, mert hirtelen sűrű
és szürke lett körülötte a levegő. Aztán rohanva közeledett
Paul felé.
- Paul! Jaj, istenem, Paul! - Julia újra remegni kezdett,
amint a férfi körülfonta a karjával. - Eve-- csak ennyit tudott
mondani, aztán megint:- Eve.
- Megsérültél? - Paul hátra akarta rántani, hogy
megnézze, de képtelen volt lazítani a karja szorításán. -
Szólj, ha megsérültél.
Julia megrázta a fejét, és nagy levegőt vett. Önuralom.
Vissza kell nyernie valamennyit az önuralmából, különben
örökre elveszíti.
- Itt volt a házban, amikor hazaértem. A házban, a földön.
A földön feküdt. Paul, sajnálom. Annyira sajnálom.
Paul átnézett Julia válla fölött. Needlemeyer nem
mozdult, csendesen ült és figyelt.
- Ezt most kell csinálnod? - kérdezte tőle Paul.
- Mindig ilyenkor kell.
Több mint nyolc éve ismerték egymást. Paul egyik
kutatómunkája során ismerkedtek meg és barátkoztak
össze.
 Frank T. Needlemeyer világéletében zsaru akart lenni.
Még mindig úgy nézett ki, mint egy továbbképzős diák, aki
bulikkal tölti az életét. Paul tudta róla, hogy közel jár a
negyvenhez, noha Frank babaarcán a kornak semmi jelét
nem lehetett látni. Pedig szakmájából adódóan már szinte
minden csúfságot látott, ami az emberiségtől kitelik, a
magánéletben pedig két boldogtalan házasság edzette meg.
Egyetlen ránc, egyetlen ősz hajszál sem maradt utánuk,
csak az a konok meggyőződés, hogy a dolgokat rendbe
lehet hozni, ha az ember kemény csapásokat mér a rosszra.

Mivel ismerték egymást, Frank tudta, mennyit jelentett

Paulnak Eve Benedict
- Csuda egy nő volt, Paul. Sajnálom.
- Igen. - Paul még nem volt kész a részvétnyilvánítások
fogadására. - Látnom kell
Frank bólintott.
- Majd elintézem - mondta, aztán nyugodtan kifújta a
levegőt.
Nyilván Julia Summers az a nő, akiről Paul mesélt, amikor
legutóbb legurítottak néhány sört. Hogy is jellemezte őt?
Frank felidézte magában, ahogy Paul hátradöntötte a hosszú
nyakú sörösüveget, és szélesen elmosolyodott.
- Nagyon makacs, szereti maga irányi tani a dolgokat. Ez
talán abból ered, hogy egyedül kell nevelnie a gyerekét.
Ragyogó nevetése van, de ritkán nevet. Halálosan izgat
engem. Azt hiszem, megőrülök érte.
- Igen, igen. Frank az italtól ködösen mosolygott vissza
rá. De én a testére vagyok kíváncsi. Kezdd a lábával!
- A lába elképesztő. Az valami csoda.
Frank már észrevette, hogy Paulnak igaza volt, ami Julia
lábát illeti, de most úgy tűnt, mintha ez a láb nem tartaná
meg sokáig a tulajdonosát.
- Leülne, Miss Summers? Ha nincs kifogása ellene, Paul itt
maradhat, amíg beszélünk.
- Nincs, persze - kérem. - Julia megragadta Paul kezét.
 - Nem megyek sehova - mondta Paul, és odaült mellé.
- Jól van, akkor kezdjük az elején. Inna még egy kis vizet?
Julia megrázta a fejét. Legfőbb kívánsága az volt, hogy
túl legyen ezen.
- Mikor ért haza?
- Nem tudom. - Julia nagy levegőt vett, hogy erőre
kapjon.
- Joe, talán Joe, a kapuőr emlékszik rá. Ma délelőtt
találkozóm volt Gloria DuBarryvel. Utána még autóztam egy
kicsit.
- Engem dél körül hívtál fel - emlékeztette Paul, a Beverly
Hills Hotelból.
- Igen, felhívtalak, és aztán még egy kicsit autóztam.
- Gyakran szokott így autózgatni? - kérdezte Frank.
- Át kellett gondolnom dolgokat.
Frank figyelte, ahogy Julia és Paul egymásra néz, és várt.
- Éppen akkor értem ide, amikor Gloria elhajtott, és…
- Miss DuBarry itt volt? - vágott közbe Frank.
- Igen, gondolom, hogy - hogy Eve-hez jött. Akkor hajtott
ki a kapun, amikor ideértem. Néhány percig beszélgettem
Joe-val, aztán leparkoltam a ház előtt, de még nem akartam
bemenni.
Julia az ölébe ejtette a kezét, és szorosan összefonta.
Paul nem szólt semmit, csak rátette a kezét Juliáéra.
- Odamentem a virágágyásokhoz, és leültem egy padra.
Nem tudom, meddig ültem ott. Aztán visszamentem a
házhoz.
- Hol ment be a házba?
- Elöl. Kulccsal kinyitottam a bejárati ajtót. - Julia hangja
most elcsuklott. A szájára tapasztotta a kezét. - Arra
gondoltam, hogy iszom egy kis bort, aztán bepácolom a
csirkét a vacsorához. És akkor megláttam őt.
- Folytassa.
- A szőnyegen feküdt. És a vér - Azt hiszem, odamentem
hozzá, és megpróbáltam eszméletre téríteni, de ő…
 - A hívása egy-huszonkettőkor futott be a 911-re. Julia
megborzongott, aztán lecsillapodott.
- Felhívtam a 911-et, aztán Pault.
- És utána mit tett?
Julia a távolba nézett, nem Paulra, nem is a házra. A
galambvirág fölött pillangók lebegtek.
- Ott ültem mellette, amíg maguk ide nem értek.
- Miss Summers, tudja, miért mehetett át Miss Benedict a
vendégházba?
- Engem várt, mert - a könyvön dolgoztunk.
- Az életrajzán - bólintott Frank. - Amióta együtt
dolgoztak, mondott magának valamit Miss Benedict arról,
hogy valaki bántani akarja?

- Nagyon sokaknak nem tetszett ez a könyv. Eve sok

mindent tudott. - Julia először a kezére, aztán Frank
szemébe nézett. - Vannak kazettáim, hadnagy úr, amelyekre
felvettem az Eve-vel készített interjúkat.
- Örülnék, ha ideadná őket.
- Odabenn vannak. - Juha ujjai egy gyors, görcsös
mozdulattal ráfonódtak Paul kezére. - De van más is.
Julia elmondott mindent a levelekről, a betörésről, a
lopásról, a repülőgépről. Mialatt beszélt, Frank rövid, elszórt
jegyzeteket készített, és le sem vette a szemét az arcáról.
Ez a nő, gondolta, kis híján összeomlik, de eltökélte, hogy
nem fog.
- Miért nem jelentették a betörést?
- Eve maga akarta megoldani a dolgot. Később elmondta
nekem, hogy Drake, az unokaöccse, Drake Morrison volt az,
és hogy ő már elszámolt vele.
Frank felírta és bekarikázta a D. M. kezdőbetűket.
- Szükségem lesz azokra a levelekre.
- Ott vannak, a kazettákkal együtt, a széfben.
Frank szemöldöke kissé megemelkedett, nála ez volt az
érdeklődés jele.
 - Tudom, hogy ez nagyon nehéz magának, Miss
Summers, és nem tehetek valami sokat, hogy
megkönnyítsem. - Szeme sarkából látta, hogy az egyik
egyenruhás a konyhaajtóhoz jön, és int neki.
- Miután sikerült egy kicsit lecsillapodnia, be kell jönnie,
hogy hivatalos vallomást tegyen. Az ujjlenyomatait is
szeretném levenni.
- Jézusom, Frank!
Frank gyorsan Paulra nézett.
- Ez a szabály. A helyszínen talált minden ujjlenyomatot
össze kell hasonlítanunk. Nyilvánvaló, hogy a maga
ujjlenyomatai ott vannak, Miss Summers, ezért segíthet, ha
azokat kizárhatjuk.
- Rendben van. Bármit megteszek. Tudnia kell-- Julia
vadul küzdött, hogy ne akadjon el a lélegzete. Eve több volt
nekem, mint egy könyv témája. Sokkal több, hadnagy úr.
Eve Benedict az anyám volt.
Micsoda őrült katyvasz!
Frank nem a bűnügyi helyszínre gondolt. Már túl sok
helyszínelést végzett ahhoz, hogy ne rázzák meg
különösebben az erőszakos halál nyomai. Utálta a
gyilkosságokat, a legsúlyosabb bűnnek kijáró undorral
kezelte őket, de úgy gondolta, hogy ő végtére is zsaru, nem
az a dolga, hogy filozofálgasson. Az ő dolga az, hogy szilárd
pontokat találjon a bűnüldözés ingatag talaján.
A barátjára gondolt, miközben Pault nézte, ahogy ott áll a
letakart holttest fölött, ahogy lehajol, hogy megérintse a
halott arcot.
Frank mindenkit kiküldött a helyiségből, aminek a
bűnügyi technikusok nem nagyon örültek, mert még nem
végeztek az ujjlenyomatokkal és a porszivózással. De
vannak helyzetek, amikor megszegjük a szabályokat. Pault
megilleti, hogy néhány percre egyedül maradhasson azzal a
nővel, akit huszonöt évig szeretett.
Paul mozgolódást hallott az emeletről, ahova Juliát egy
rendőrnővel felküldte, hogy öltözzön át, és szedjen össze
minden személyes holmit, amire neki és a gyereknek
szüksége lesz. Ebbe a házba most egy ideig civil nem léphet
be.
Eve még igy is gyönyörű, tűnődött Paul. Ez a látvány
valahogy megnyugtatta.
Bárki tette is ezt vele, a szépségétől nem tudta
megfosztani.
Túl sápadt, persze. Túl rezzenéstelen. Szemét behunyva,
Paul túljutott a fájdalom egy újabb kegyetlen hullámán. Eve
nem akarná, hogy sirassa. Szinte hallotta az asszony
nevetését, érezte, ahogy megveregeti az arcát.
- Drágám - mondaná - az én életem olyan gazdag volt,
hogy értem egyetlen könnycseppet se ejts. A rajongóimtól
viszont elvárom, sőt megkövetelem a sirás-rivást és fogak
csikorgatását. A stúdiók tartsanak értem egy nyavalyás
gyásznapot. De azoktól, akiket szeretek, azt akarom, hogy
igyák le magukat a sárga földig, és tartsanak egy oltári
bulit.
Paul gyengéden a kezébe csúsztatta Eve kezét, és
utoljára az ajkához emelte.
- Isten veled, gyönyörűm.
Frank a vállára tette a kezét.

- Gyere, menjünk ki.

Paul bólintott, és elfordult Eve-től. Tényleg levegőre volt
szüksége. Amint kilépett a teraszra, nagyot kortyolt belőle.
- Hogy történt? - csak ennyit kérdezett.
- Egy ütés a koponyaalapra. Úgy tűnik, a piszkavassal.
Tudom, hogy ez sovány vigasz, de a halottkém szerint
azonnal meghalt.
- Nem, ez nem vigasz. - Paul a zsebébe süllyesztette
tehetetlen öklét. - Intézkednem kell majd. Milyen hamar -
Mikor engeditek haza Juliát?
- Majd szólok neked. Semmi mást nem tehetek. Később
hivatalosan is el kell mondanod nekem dolgokat. - Frank
előhúzott egy cigarettát. - Eljöhetek hozzád, vagy te is
bejöhetsz a városba.
- El kell vinnem Juliát innen. - Paul elfogadta a Frank által
kinált cigarettát, és a gyufa lángja fölé hajolt. - Brandonnal
együtt nálam fognak lakni. Juliának időre lesz szüksége.
- Én mindent megteszek érte, amit tudok, de meg kell
értened, Paul. Ő talált rá a holttestre, ő Eve rég elveszett
lánya, és ő tudja, mi van ebben - mondta Frank, és
megemelte a kazettákkal teli táskát, amelyet a széfből vett
ki, miután Julia megmondta, hol van és megadta a
számkombinációt. - Ő vezethet bennünket leginkább
nyomra.
- Az lehet, de már nem sokáig birja a terhelést. Ha
tovább feszited a húrt, elpattan. Az isten szerelmére, adj
nekünk néhány napot!
- Megteszem, amit tudok. - Frank a fogai közt fújta ki a
füstöt. - Nem lesz könnyű. A riporterek már itt kajtatnak.
- A francba!
- A Julia és Eve közti kapcsolatot hétpecsétes titokként
fogom kezelni, amíg csak tudom, de végül ez is ki fog
pattanni. Akkor pedig nem fognak leszállni Juliáról. - Frank
felnézett, amikor Julia belépett az ajtón. - Menjünk innen.
Drake lihegve esett be az ajtón, és kulcsra zárta maga
mögött. Hála istennek, hála istennek, ismételgette
magában, miközben reszkető kezével verejtékes arcát
dörzsölte. Hazaért. Itt már biztonságban van.
Szüksége volt egy italra. Bokáját kimélve átsántikált a
nappalin a bárpulthoz, és találomra lekapott egy üveget.
Egy gyors mozdulattal lecsavarta a kupakot, és már itta is a
Stolichnaya vodkát. Megrázkódott, levegőt nyelt, aztán
vedelt tovább.
Meghalt. A királynő halott.
Ideges vihogás fogta el, amely rázkódó zokogássá
változott. Hogy történhetett ez? Miért történt? Ha nem
sikerült volna elpucolnia, Mielőtt Julia hazaér. Nem számít.
Ennek még a gondolatát is elhessegette, aztán szédülő
fejére szoritotta a kezét. Csak az számít, hogy senki sem
látta meg. Ha megőrzi a hidegvérét, ha okosan játszik,
minden remekül fog menni. A remeknél is remekebbül.
Evenek nem lehetett ideje arra, hogy megváltoztassa a
végrendeletét. Ő most már gazdag ember. A fenébe, igazi
mágnás. Áldomásra emelte az üveget, aztán - a fürdőszoba
felé rohanva - elejtette. A vécécsészébe kapaszkodva
kihányta magából az émelygést és a félelmet.
Maggie Castle-hoz igen érzéketlen módon jutott el a hir:
egy riporter hivta fel, hogy megkérdezze, hogyan érintette a
dolog, és hogyan kommentálná.
- Ide figyeljen, maga undoritó gazember - kezdte Maggie,
és előredőlt bőr forgószékében - tudja, hogy ezért a kis
csinyért kitekerhetem a nyakát?! - Élvezettel csapta le a
telefont. Most, amikor egy rakás forgatókönyvet kell
átnéznie, szerződéseket kijavitania, ügyfeleket visszahivnia,
nincs ideje mások idétlen vicceire.
- Rohadt szemét - mondta halkan, és utálattal nézett a
telefonra. Aztán korgó gyomra vonta el a figyelmét.
Csillapitóan rászorította a kezét. Éhen halok, gondolta.
Annyira mardosta az éhség, hogy ölni tudott volna egy
rozskenyérre tett jókora marhasültért. De az Oscar-gáláig
már egy hete sem maradt, márpedig akkor bele kell férnie
abba az egy számmal kisebb ruhába, amelyért háromezret
perkált le.
Maggie úgy rakta ki maga elé három színésznő
szabványméretű, fényes fotóját, mintha kártyázna, és az
izzóan szenvedélyes arcokat tanulmányozta. El kellett
döntenie, hogy melyiküket javasolja egy most készülő
játékfilm üdvöskéjének szerepére.
Ezt a szerepet egyenesen Eve-re szabták, mélázott
Maggie. Aztán felsóhajtott: ha Eve huszonöt évvel fiatalabb
volna. A fenébe is! Eve Benedict sem maradhat örökre fiatal.
Az ajtó nyilására Maggie alig pillantott fel.
- Mi van, Sheila?
 - Miss Castle-- Sheila ott állt, és egyik kezével a kilincset
markolta, a másikat az ajtófélfának támasztotta. - Jaj,
istenem, Miss Castle!
A reszkető hangra Maggie felkapta a fejét.
Olvasószemüvege az orrára csúszott.
- Mi az? Mi van?
- Eve Benedictet - megölték.
- Marhaság! - Maggie első dühében felemelkedett a
székéből. - Ha megint az az állat telefonált.
- A rádió-- nyögte ki Sheila, miközben a szoknyája
zsebében kotorászott egy papirzsebkendő után, most
mondta be a rádió.
Még mindig a dühtől hajtva, Maggie felkapta a
távirányitót, és a televízió felé tartotta. Kétszer végigment a
csatornákon, mire megtalálta a hireket.
- Hollywoodot és a világot megrázta Eve Benedict ma
délutáni halála. A sztárt, akinek örök ragyogását filmek
tucatjai őrzik, holtan találták a birtokán. Nyilvánvalóan
gyilkosság áldozata lett.
Szemét le nem véve a készülékről, Maggie lassan
visszaereszkedett a székbe.
- Eve - suttogta.- Istenem, Eve…
Jóval távolabb Michael Delrickio az irodájába zárkózva
bámulta a televíziót. Eltompultan nézte a felvillanó képeket.
Eve húszévesen - ragyogóan, elevenen. Harminc évesen -
pikánsan, érzékien.
Delrickio nem mozdult, nem szólt semmit.
Elment. Vége, kész. Ő mindent odaadott volna neki. Az
életét is. Ha ez az asszony jobban szerette volna, ha hitt
volna neki, ha bizott volna benne, akkor ő talán felhagyott
volna mindennel. Ehelyett megvetette, visszautasitotta,
irtózott tőle. Eve tehát halott. És még halálában is
tönkreteheti őt.
Gloria elsötétitett hálószobájában feküdt, bedagadt
szemét hűsitőgél pakolás boritotta. A nyugtató nem segített.
Úgy érezte, semmi sem tudja megnyugtatni. Semmilyen
gyógyszer, elfoglaltság vagy ima nem hozza többé rendbe a
dolgokat.
Eve volt a legjobb barátnője. Dühitette, hogy nem tudja
kitörölni magából közös emlékeiket, még mindig dédelgeti
magában azt a jellegzetes, nők közötti intimitást.
Persze hogy megsértődött, haragudott Eve-re, félt tőle,
de nem akarta a halálát. Nem akarta, hogy igy végződjön a
dolog.
De Eve halott. Elment. A nyugtató pakolás alól
patakzottak a könnyei, és azon tépelődött, mi lesz most
vele.
Victor a könyvtárszobában volt, szeretett könyvei között,
amelyeket egy életen át gyűjtögetett, és egy bontatlan üveg
Iris Mistre bámult. A Whisky, ahogy az irek csinálják,
gondolta, a legjobb szer a lerészegedéshez.
Be akart rúgni, de annyira, hogy ne legyen képes se
gondolkodni, se érezni, se lélegezni. Vajon meddig tarthatna
ez a részegség? Reggelig? Egy hétig? Egy évig? Vajon képes
lenne-e annyi ideig részegnek lenni, hogy mire újra
kijózanodik, nyoma se maradjon a fájdalomnak?
Nincs annyi Whisky, és nincs annyi idő. Ha a sors azzal
bünteti, hogy még tiz évig él, akkor sem fog túljutni ezen a
szenvedésen.
Eve. Csak Eve tudná feloldani ezt a fájdalmat. Már soha
nem fogja őt ölelni, soha többé nem fogja érezni az izét,
soha többé nem fognak együtt nevetni, vagy csendesen,
csak úgy üldögélni a kertben.
Ennek nem kellene igy lennie. A szive mélyén tudta, hogy
lehetne másképp is. Mint egy rossz forgatókönyvnél, át
lehetett volna irni a történet végét.
Eve végleg elhagyta, már nem lehet szó kibékülésről,
megegyezésről, ígéretekről. Már csak emlékek maradtak,
üres napok és éjszakák, hogy újraélje őket.
Victor felemelte az üveget, és úgy vágta a falhoz, hogy
szétrobbant. A whisky erős szagától fuldokolva kezével
eltakarta az arcát, és tiszta szivéből átkozta Eve-et.
 Anthony Kincade úszott a kárörömben. Egészen felvidult,
hangosan nevetett. Miközben mohón tömte magába a
pástétommal megkent sós kekszeket, le sem vette a szemét
a képernyőről. Valahányszor egy csatorna visszatért eredeti
műsorához, ő mindig átkapcsolt, hogy új hireket keressen,
hogy újra lássa ugyanazt.
A ribanc halott - ennél semmi sem teheti őt boldogabbá.
Már csak idő kérdése, hogy leszámoljon azzal a Summers
csajjal, és megszerezze a kazettákat, amelyekkel Eve
gúnyosan kérkedett.
A hirnevét, a pénzét, a szabadságát most már nem
fenyegeti semmi.
Kincade csak azt remélte, hogy az a ringyó legalább
szenvedett.
Lyle nem tudta, mi a fenét gondoljon. Túl rémült volt
ahhoz, hogy most ezzel törődjön. Volt egy olyan spurija,
hogy Eve-et Delrickio tette hidegre, ő pedig kapcsolatban áll
Delrickióval. Egy kicsit szaglászott neki. Márpedig az
olyanok, mint Delrickio, sohasem faragnak rá. Mindig
gondoskodnak róla, hogy más vigye el helyettük a balhét.
Megpattanhatna, de tuti, hogy nem tudna dekkolni. A
zsaruk aligha szopnák be, ha azt mondaná nekik, hogy
egész délután aludt, miután kiütötte magát egy kövér
jointtal. A rohadt életbe, minek ment oda a spinkó, hogy
kinyirassa magát! Várhatott volna néhány hetet. Addigra ő
már rég felszivódott volna. Teli lenne a zsebe, és tiszta lenne
előtte az út. Ilyen az ő rohadt szerencséje.
Meztelenül ült az ágyon, és egy sört lóbált a térde között.
Valami jobb alibivel kell előállnia. Meghúzta a sörösüveget,
gyötörte szegény kis agyát, aztán elvigyorodott. Ott van az
öt lepedő, amit Delrickióról legombolt. Ha néhány lepedő -
no meg a hires, fáradhatatlan farka - segítségével nem tud
magának alibit venni, akkor nem is érdemes élni.
Traverst nem lehetett megvigasztalni. Nina próbálta, de a
házvezetőnő nem volt hajlandó sem enni, sem pihenni, sem
nyugtatót bevenni. Csak ült a teraszon, és nézte a kertet.
Még a házba sem akart bemenni, Nina hiába nógatta,
unszolta hizelegve.
A rendőrök az egész házat felforgatták, benyúlkáltak a
fiókokba, zsarumancsaikkal végigtapogatták Eve összes
személyes holmiját. Mindent beszennyeztek.
Nina bedagadt, véraláfutásos szeme a házvezetőnőn
pihent. Vajon ez a nő azt hiszi, hogy csak neki fáj? Azt hiszi,
hogy csak ő érez émelygést, félelmet és bizonytalanságot?
Nina hirtelen elfordult a teraszajtótól. Jézusom, mekkora
szüksége lenne most valakire, akivel beszélhet, akit
átölelhet. Felvehetné a telefont, és feltárcsázhatna több
tucat számot, de minden közeli ismerős Eve-ről kérdezné.
Elvégre Nina Soloman élete azzal a nappal kezdődött,
amelyen Eve Benedict befogadta.
Most pedig Eve elment, és neki nincs senkije. Semmije.
Hogy lehet egy embernek ekkora hatalma egy másik fölött?
Ez nem igazság. Ez nem tisztességes.
Nina a bárpulthoz ment, és töltött magának egy erős
Whiskyt. Az izétől elfintoritotta az arcát. Évek óta nem ivott
fehérbornál erősebbet.
Az iz azonban nem keltett benne rossz emlékeket, inkább
csillapitó és erősitő hatása volt. Megint ivott belőle. Minden
erejét össze kell szednie, hogy a következő heteket kibirja.
Vagy az egész hátralévő életét.
Ezt a mai éjszakát. Most arra fog koncentrálni, hogy ezt
az egy éjszakát kibirja.

Hogy fog elaludni ebben a nagy házban, tudva, hogy Eve

hálószobája a folyosó végén van?
Elmehetne egy szállodába, de tudja, hogy ez nem lenne
helyes. Hát itt marad, és túljut az első éjszakán. Aztán majd
gondolkodik a következőn. Meg az utána következőn.
Amikor Julia lerázta magáról a nyugtató súlyát, már
elmúlt éjfél. Nem volt zavart, egy pillanatig sem bizonygatta
magának, hogy az egész csak egy szörnyű álom volt.
 Amikor magához tért, rögtön tudta, hol van, és hogy mi
történt. Paul ágyában van. Eve pedig halott.
Vágyakozva fordult meg, érezni akarta Pault, a
melegséghez és az élethez szoritani a testét. Az ágy
azonban üres volt mellette.
Felült az ágyban, aztán felkelt, bár testét túl könnyűnek,
fejét túl ködösnek érezte. Emlékezett rá, hogy kocsival
elmentek Brandonért, mert ő ragaszkodott hozzá, hogy
velük legyen. Nem tudta volna elviselni, ha a gyerek a
televízióból tudja meg, mi történt. Mégsem volt képes
mindent elmondani neki, csak annyit, hogy Eve-et baleset
érte - szánalmas eufemizmus a gyilkosságra - és meghalt.
Brandon sirt egy kicsit, természetesen reagált annak a
néninek a halálára, aki kedves volt hozzá. Julia azon
töprengett, hogy mikor és hogyan tudja majd elmondani
neki, hogy az a néni a nagyanyja volt.
De ez még ráér. Brandon nyugodtan alszik. Talán egy
kicsit szomorú, de biztonságban van.
Paul viszont nem volt biztonságban. Julia a stégen talált
rá. A tengert nézte, amely fekete hullámokban bukott ki a
fekete homokra. Julia egy pillanatig azt hitte, hogy
megszakad érte a szive. A holdfényben Paulnak csak az
árnyképe látszott, ahogy kezét mélyen a zsebébe süllyeszti.
Farmernadrágban volt, amit biztosan akkor vett fel, amikor
kibújt mellőle az ágyból.
Juliának nem kellett látnia az arcát, a szemét, nem kellett
hallania a hangját, igy is érezte a fájdalmát.
Nem tudta eldönteni, azzal segítene-e, ha odamenne
hozzá, vagy azzal, ha egy kicsit magára hagyná, ezért nem
mozdult.
Paul tudta, hogy Julia ott van. Abban a pillanatban, hogy
a lány az ajtóhoz ért, ő már érezte az illatát. És a
szomorúságát is. Paul az este nagy részét azzal töltötte,
hogy tette, amit ilyenkor tenni kell, automatikusan. Felhívta,
akiket kellett, másoknak e-mailt küldött. Megette a levest,
amit Julia mindenáron meg akart melegiteni, erőszakkal
rávette a lányt, hogy vegye be a tablettákat, amelyektől
jobban fog pihenni.
Neki most az alváshoz sem volt ereje.
- Amikor tizenöt éves voltam, nem sokkal a tizenhatodik
születésnapom előtt - szólalt meg, még mindig a homok felé
gördülő sötét vizet figyelve - Eve megtanitott autót vezetni.
Itt voltam náluk, látogatóban. Egyik nap egyszerűen az
autójára mutatott, egy átkozott Mercedesre, és azt mondta:
- Szállj be, kölyök! Nem baj, ha először az út jobb oldalán
tanulsz meg vezetni.-- Paul szivart húzott elő a zsebéből. A
láng fényében élesen kirajzolódott szenvedő arca, aztán újra
sötétbe merült.
Én olyan rémült és izgatott voltam, hogy a lábam
remegett a pedálon. Egy óra hosszat autóztunk keresztül-
kasul Beverly Hillsen, bukdácsolva, lefulladva,
járdaszéleknek ütközve. Egyszer majdnem elsikáltam egy
Rolls-Royce-ot. Eve-nek a szeme se rebbent. Csak
hátravetette a fejét és nevetett.
A füst égette a torkát. Áthajitotta a szivart a korláton,
aztán nekidőlt.
- Istenem, hogy szerettem őt.
- Tudom. - Julia odament hozzá, és körülfonta a karjával.
Csendben ölelték egymást, és Eve-re gondoltak.
A világ gyászolt. Ezt Eve élvezte volna. Ő foglalta le a
People cimoldalát, és még hat oldalt a magazinból.
A Nightline egy egész blokkot szentelt neki. Az Eve
Benedictről szóló megemlékezések szinte minden
tévécsatornán háttérbe szoritották a rendszeres műsorokat.
Még a kábeltelevíziókban is. A National Enquirer azt
harsogta, hogy Eve szelleme régi filmstúdiójának hátsó
telkén bolyong. Az élelmes utcai árusoktól úgy vitték az Eve
Benedict-pólókat,- bögréket és- posztereket, mint a cukrot,
alig győzték a készletek feltöltését.
Egy nappal az Oscar-dijak átadása előtt Hollywood
csillogó gyászba öltözött. Milyen jót nevetett volna ezen
Eve!
 Paul azzal próbálta elnyomni a bánatát, hogy elképzelte,
hogyan reagálna Eve a kegyelet megnyilvánulásaira:
szabad-szájúan és diadalmasan. De közben annyi minden,
számtalan dolog emlékeztette Eve-re.
És ott volt Julia.
A lány tevékenyen töltött el minden napot, tette, amit
tennie kellett, kifogyhatatlan energiával, gyakorlatiasan.
Mégis valami riadt kétségbeesés volt a szemében, amit Paul
nem tudott enyhiteni. Julia vallomást tett a rendőrségen
Franknek, órákat töltött az őrsön, elmondva minden apró
részletet, amire emlékezett.
Végtelen önuralma csak egyszer hagyta cserben, amikor
Frank először játszotta le az egyik kazettát. Abban a
pillanatban, amikor meghallotta Eve telt, érdes hangját,
felpattant, elnézést kért, és kirohant a mosdóba, hogy ott
legyen túl iszonyatos rosszullétén.
Ezután már sikerült végigülnie minden visszajátszást,
alátámasztva a kazetták tartalmát a saját jegyzeteivel,
kiegészitve az interjú időpontjával, körülményeivel,
hangulatával, saját értelmezésével.
Azt a három nyomorúságos napot, mialatt Paul a
temetést intézte, Brandonnal együtt Malibun töltötte.
Eve nagy felhajtást akart. Mikor nem? Paulnak szóló
kristálytiszta utasitásait az ügyvédjénél helyezte letétbe. A
sirhelyét - ahogy ő mondta, legfőbb ingatlanát - nagyjából
egy évvel korábban megvette. A ragyogó zafirkék, hófehér
selyemmel bélelt koporsót is maga választotta ki. Az
utasitások még a résztvevők listáját és szigorú ültetési
rendjét is tartalmazták, mintha Eve utolsó nagyszabású
partijára készült volna.
Kiválasztotta a zenét, sőt a zenészeket is. Halotti
ruhájának azt a csillogó, smaragdzöld nagyestélyit jelölte ki,
amelyet a nyilvánosság előtt még sohasem viselt. Ez lesz a
nagy debütálás.
Természetesen ragaszkodott hozzá, hogy a frizuráját
Armando készitse el.
 A temetés napján az utcákat Eve rajongói szegélyezték.
Ott tolongtak a templom kapujában, egyesek sirtak, mások
fényképeztek, nyakukat nyújtogatták, hogy
megpillanthassák a gyászoló hirességeket. Videokamerák
zümmögtek. A tömegben tárcákat loptak el, időnként elájult
valaki. Eve elégedetten nyugtázta volna a nagyszabású
produkciót. E sajátos premierről csupán az egymást
keresztező reflektorfények hiányoztak.
Begördültek a limuzinok, súlyosan ontva magukból a
ragyogó szereplőket. A gazdagokat, a hireseket, az
elbűvölőket, a sajnálkozókat. A legjobb ruhatervezők
mértéktartó fekete kreációi vonultak fel.
A tömeg zihált és morajlott, amikor Gloria DuBarry - férje
szilárd karjába csimpaszkodva - kiszállt az autóból. Saint
Laurent-kreációját súlyos fátyol emelte ki.
Még nagyobb moraj és némi kuncogás hallatszott, amikor
Anthony Kincade kikászálódott a limuzinból. Elképesztő
tömegét mintha egy hurkatöltő préselte volna bele fekete
öltönyébe.
Travers és Nina a névtelenség védőburkában haladt át a
sorok között.
Peter Jackson leszegte a fejét, ügyet sem vetve a nevét
kiáltozó kerge rajongókra. Az asszonyra gondolt, akivel
néhány forró éjszakát töltött, felidézte magában, milyennek
látta azon az esős reggelen.
Rory Winthropot üdvrivalgás fogadta. Ő, nem tudva,
hogyan reagáljon, kisegítette a feleségét az autóból, aztán a
járdaszélen megvárta Kenneth-et, aki csatlakozott hozzájuk.

- Jézusom, kész cirkusz - motyogta Lily, miközben azon

tűnődött, hogy a hátát vagy a legjobb testrészét mutassa-e
a mindenütt jelenlévő kamerák felé.
- Igen - felelte Kenneth zord mosollyal, a tömeget
pásztázva, amely tülekedve nyomult neki a
rendőrkordonnak És Eve a cirkuszigazgató.
 Lily most elfordult tőle, és támogatóan csúsztatta a kezét
férje karjába.
- Jól vagy, drágám?
Rory csak a fejét tudta megrázni. Érezte a felesége
parfümjének egzotikus illatát, terelő karjának szilárdságát.
Úgy tűnt neki, mintha a templom hideg sötétjéből halott
kezek nyúlnának feléjük.
- Életemben először érzem magam halandónak.
Mielőtt felmentek volna a lépcsőn, meglátták Victort.
Rory nem tudott mit mondani neki, nem voltak szavak,
amelyek a közelébe érhettek volna a férfi szeméből sugárzó
fájdalomnak. Rory közelebb hajolt a feleségéhez: -
Kezdődjön már el ez az ocsmány komédia.
Julia tudta, hogy végig fogja csinálni. Tudta, hogy muszáj.
Erővel megőrizte külső nyugalmát, de zsigereit felkavarta a
szertartástól való szorongás. Mit szolgál ez a rituálé? A
halott iránti tiszteletadást, vagy az élők szórakoztatását?
Miközben a limuzin odaállt a járdaszegélyhez, Julia gyorsan
és szorosan becsukta a szemét, de amikor Paul a kezéért
nyúlt, ujjait erősnek és száraznak érezte. Juliának volt egy
rossz pillanata, amikor meglátta Victort a templom
kapujában. A férfi pillantása átsiklott rajta és
továbbvándorolt.
Victor nem is tudja, gondolta Julia, és a keze ökölbe
szorult. Nem tudja, milyen bensőségesen osztoztak azon az
asszonyon, akit most temetnek.
Túl nagy a tömeg, gondolta pillanatnyi pánikban. Túl
sokan vannak, mind túl közel, és egyre közelebb nyomulnak.
Szerepelnek, kiáltoznak. Julia érezte a szagukat, meleg
húsukat, meleg leheletüket, azt a vibráló energiát, amit a
fájdalom és a felfokozott izgalom együttese szabadit fel.
Juliát megint elfogta a remegés. Hátrálni kezdett, amikor
Paul átfogta a derekát és mormolt valamit, de ő fülének
zúgásától nem hallotta. Nincs levegő. Ezt próbálta mondani
Paulnak, a férfi azonban magával sodorta, fel a lépcsőn,
aztán be a templomba.
 Odabenn zene szólt, de nem az orgona súlyos
jajveszékelése, hanem egy hegedű tiszta, édes dallama,
amelybe egy fuvola kecses trillái vegyültek. A templom
zsúfolásig megtelt emberekkel és virágokkal. Julia úgy
érezte, itt még a sűrű levegő is eloszlik, lehűl. Az Eve utolsó
partiján megjelentek komor öltözékét virágok dzsungele
ellensúlyozta. Eve nem akart temetési koszorúkat. Helyettük
kaméliák óceánjai, rózsák hegyei, magnóliák folyamai
boritották el a teret. A diszlet egyszerre volt hivalkodó és
szép. A szinpad közepén - ahol Eve élete javát töltötte -
feküdt a csillogó, kék fémkoporsó.
- Milyen jellemző rá - mormolta Julia. A pánik elszállt. Még
a szomorúság fátyla alatt is élénk, kellemes bűvöletet
érzett. - Csodálom, hogy Eve sohasem próbálkozott
rendezéssel.
- Most igen.
Ezen nem volt nagyon nehéz elmosolyodni. Paul Julia
derekán tartotta a karját, miközben megindultak a templom
mélyébe vezető hosszú úton. A férfi könnyeket és
ünnepélyes tekinteteket látott, de ugyanennyi éles
pillantást, begyakorolt pózt is. Imitt-amott kisebb csoportok
duruzsoltak. Munkáról tárgyaltak, üzleteket kötöttek.
Hollywoodban semmilyen alkalmat sem mulasztanak el.
Eve ezt megértené és helyeselné.
Juliának nem volt szándékában odamenni a koporsóhoz,
hogy egy utolsó pillantást vessen Eve-re, hogy végső búcsút
vegyen. Ha ez gyávaság, hát elfogadja. Amikor azonban
meglátta Victort, ahogy merőn nézi az asszonyt, akit
szeretett, nagy kezét ökölbe szorítja, széles válla előreesik,
képtelen volt egyszerűen becsúszni a templomi padba.
- Muszáj.
Paul bólintott.
- Akarod, hogy veled menjek?
- Nem, azt hiszem, egyedül kell mennem.
Az első lépés volt a legnehezebb. Aztán Julia tett még
egyet, és még egyet. Amikor már ott állt Victor mellett, a
saját érzéseit faggatta. Ebből a két emberből lett ő,
gondolta. A nőből, akinek álmában olyan szép az arca a
fehér selymen, és a férfiból, aki fájdalomtól feldúltan nézi,
ahogy alszik. Lehet, hogy nem tud a szüleiként gondolni
rájuk, de érzi őket. A szivére hallgatva, rátette a kezét
Victoréra.
- Eve jobban szerette magát, mint bárki mást. Az egyik
legutolsó dolog, amit mondott nekem, az volt, hogy milyen
boldoggá tette őt.
Victor ujjai görcsösen megrándultak.
- Nem adtam neki eleget. Nem tudtam.
- Többet adott neki, mint hinné, Victor. Másoknak,
sokaknak ő egy sztár volt, egy fogyasztási cikk, egy
eszménykép. Magának viszont egy nő. A nő. - Julia
összeszorította az ajkát, remélve, hogy helyes, amit tesz,
amit mond. - Egyszer elmondta nekem, hogy az egyetlen
dolog, amit igazán sajnál, az, hogy a film befejezéséig
vártak.
Victor most Eve-től Julia felé fordult, nem tudva, hogy a
lányát nézi. Julia ekkor eszmélt rá, hogy az apja szemét
örökölte - ezt a mély, tiszta szürke szemet, amely a füst és a
jég szine között sokféle árnyalatot tud felvenni, ahogy az
érzelmek diktálják. Ettől a felismeréstől egy gyors lépést
tett hátra, a férfi keze azonban már megindult az övé felé.
- Életem minden hátralévő pillanatában hiányozni fog
nekem.
Julia hagyta, hogy ujjaik összefonódjanak, és a padhoz
vezette a férfit, ahol Paul várt rájuk.
A Forest Hills felé nyugodt tempóban haladó kocsisor
olyan volt, mint egy több kilométer hosszú, lobogó, fekete
szalag. Némelyik autó utasait mélyen lesújtotta a bánat.
Mások - a bérelt limuzinok hűs kényelmében kuporogva -
elvontan, csak úgy általában gyászoltak, mint amikor a
hirekből értesülünk egy hiresség haláláról. Ők egy nevet,
egy arcot, egy személyiséget gyászoltak. Ezzel nem
sértették meg az arc mögötti személyt, hanem tisztelettel
adóztak az érdemeinek.
Egyesek egyszerűen hálásak voltak, amiért rákerültek a
meghivottak listájára, hiszen egy ilyen esemény rengeteg
szereplést biztosit az irott sajtóban. Ez sem sértés volt a
halottal szemben, csupán üzlet.
Voltak olyanok is, akik cseppet sem szomorkodtak, csak
ültek nagy, elegáns autójuk csendes barlangjában, és
szivüket olyan sötét és fényes öröm járta át, mint az autót
boritó csillogó zománcfesték, amely ragyogott a
napfényben.
Bizonyos értelemben ez is egyfajta tiszteletadás volt.
Julia azonban - aki kiszállt az autóból, hogy gyalog tegye
meg a sirhelyhez vezető rövid utat - egyik kategóriába sem
illett bele. Ő már eltemette a szüleit, már megtette azt a
nagy és nehéz lépést, amely a gyermeket az árvától
elválasztja. Mégis minden egyes lépésnél vele jött valami
mély, ólomsúlyú fájdalom. Ma eltemet egy másik anyát, és
újra szembenéz saját megfellebbezhetetlen halandóságával.
Miközben ott állt, érezve a fű, a föld és a súlyos
virágfüggöny illatát, kizárta magából a jelent, és elmerült a
múlt képeiben.
Ahogy Eve-vel a medencénél nevetgéltek, kicsivel többet
ittak a kelleténél, és óvatlanul őszintén beszélgettek. Hogy
lehet, hogy akkor olyan sok mindent tudott elmondani Eve-
nek?
Ahogy együtt izzadtak, miközben Fritz keményen hajtotta
őket, hogy formába jöjjenek. Az eldörmögött káromkodások,
az elfulladó panaszok. Az a különös intimitás a hiúság
csapdájában vergődő két nő között. Megosztott titkok,
őszinte bizalom, felfedett hazugságok. Milyen könnyen
született meg a barátság!
Hát nem éppen ezt akarta Eve? - kérdezte magától Julia.
Barátsággal feloldani az ő tartózkodását; elérni, hogy
törődjön vele; embernek, kerek egésznek, sebezhetőnek
láttatni vele önmagát. És aztán?
 Mit számít ez? Eve halott. A további igazságok - ha ugyan
vannak még - sohasem fognak kiderülni.
Julia gyászolta Eve-et, bár nem tudta, képes lesz-e valaha
megbocsátani neki.

- A francba! - Frank két kézzel dörzsölte az arcát. A

munkája teljesen felemésztette. Egyetlen szálat látott, az
pedig egyenesen Julia Summershez vezetett. Frank egész
rendőri pályafutása során az ösztöneire bizta magát. Egy jó
spuri végigvezetheti a zsarut a gyanúsitottak, bizonyitékok,
eljárások labirintusán. Frank nem emlékezett olyan esetre,
amikor az ösztönei ilyen drámaian ellentmondtak volna a
tényeknek. Ott volt előtte minden, az utóbbi három nap
alatt degeszre hizott dossziéban.
Az orvos szakértői jelentések, a boncolási jegyzőkönyv,
az általa vagy egy másik detektiv által kikérdezett tanúk
legépelt és aláirt vallomásai.
Márpedig az események időrendjét, azt a nyavalyás
időrendet nem lehet figyelmen kivül hagyni.
A gyilkosság napján a házvezetőnő és a titkárnő is
néhány perccel egy óra előtt látta Eve Benedictet. Gloria
DuBarry néhány pillanattal korábban távozott, miután rövid
magánbeszélgetést folytatott Eve-vel. Julia Summers
nagyjából egykor ért a kapuhoz, egy kicsit diskurált az őrrel,
aztán bement. A vendégházból érkező sürgősségi hívást egy
óra huszonkét perckor jegyezték be.
Juliának nincs alibije erre a sorsdöntő időtartamra, erre a
sorsdöntő huszonkét percre, amely alatt - a bizonyitékok
tanúsága szerint - Eve Benedictet meggyilkolták.
A piszkavas kampója a nyaka tövébe fúródott. A seb és
az ütés okozta a halálát. A piszkavason egyedül Julia
Summers ujjlenyomatait találták meg.
Minden ajtó kulcsra volt zárva, a főbejáratot kivéve,
amelyről Julia bevallotta, hogy ő nyitotta ki. Eve-nél nem
találtak semmilyen kulcsot.
 Kétségtelen, hogy ezek csak közvetett bizonyitékok, de
eléggé terhelőek, még a két nő tanúvallomása nélkül is.
Julia Summers, amikor közölték vele, hogy ő Eve
Benedict törvénytelen lánya, láthatóan éktelen haragra
gerjedt.
- Sikoltozott, fenyegetőzött - olvasta Frank Travers
vallomásában. - Hallottam, hogy orditozik, és kiszaladtam a
házból. Felboritotta az asztalt, úgy, hogy a porcelán
étkészlet darabokra tört a kövön. Olyan fehér volt, mint a
fal, és figyelmeztette Eve-et, hogy ne menjen a közelébe.
Azt mondta, meg tudná ölni őt.
Az ilyesmi persze könnyen kicsúszik az ember száján,
gondolta Frank, és megvakarta a tarkóját. Csak pechünk
van, ha közvetlenül azután, hogy ezt a szokványos kis
mondatot kimondtuk, valaki erőszakos halállal hal meg.
Az a baj, hogy nem számíthat a szerencsére, és mivel a
kormányzótól kezdve a saját parancsnokáig mindenki
szorongatja, nem engedheti meg magának, hogy az
ösztönei eltéritsék a tényektől.
Kénytelen lesz Juliát behozni kihallgatásra.
Az ügyvéd megköszörülte a torkát, miközben tekintetével
végigpásztázta a helyiséget. Minden pontosan úgy történik,
ahogy Eve kívánta. Greenburg azon tűnődött, vajon amikor
az asszony az ügyek ilyen sürgős elintézését követelte tőle,
tudhatta-e, hogy már nincs sok ideje hátra.
Ő tartózkodóan fogadta a dolgot, mert tőle távol állnak a
szeszélyek. Úgy gondolta, Eve-nek ez csak azért sürgős,
mert neki mindig minden sürgős. A végrendelet
módositására is ugyanazzal a hevességgel veti rá magát,
mint mindenre. A változtatások könyörtelenül egyszerűek
voltak. Eve erre is képes volt, ha a hangulata igy hozta.
Amikor az ügyvéd megszólalt, a szobában siri csend lett.
Még Drake keze is megállt a levegőben, miközben egy újabb
italt töltött magának. Aztán folytatta a töltögetést, mert a
felolvasás az alkalmazottakra hagyott ingóságok és jótékony
célú adományok szokványos felsorolásával kezdődött. A
csendet a kristálypohárba ömlő folyadék hangja törte meg.
Mindenki valamilyen személyre szabott örökséget kapott.
Maggie-re Eve egy pár különleges smaragd fülbevalót és
egy háromsoros gyöngy nyakéket hagyott, valamint azt a
Wyeth-festményt, amelyet a nő mindig megcsodált.
Rory Winthrop azt a két drezdai gyertyatartót kapta meg,
amelyet házasságuk első évében vettek, továbbá egy Keats-
kötetet.

Gloria férje vállának dőlve zokogni kezdett, amikor

meghallotta, hogy egy antik ékszeres dobozt örökölt.
- Évekkel ezelőtt egy Sotheby’s -árverésen voltunk -
mondta összetörten. A bűntudat és a fájdalom heves harcot
vivott benne. - És ő rám licitálva szerezte meg. Jaj, Marcus!
A férje valamit dünnyögött neki, miközben Greenburg
újra megköszörülte a torkát, és folytatta.
Ninára limoges-i porcelánszelencékből álló gyűjteményét
hagyta Eve, továbbá annyiszor tizezer dollárt, ahány évet
ledolgozott nála. Travers megkapta monterey-i házát,
ugyanezt a pénzbeli gondoskodást, valamint egy megbízott
által kezelt összeget a fia számára, amely élete végéig
fedezi ápolásának költségeit.
A nővérére - aki nem jelent meg sem a búcsúztatáson,
sem a végrendelet felolvasásán - Eve egy kis bérházat
hagyott. Drake-et csak futólag emlitette meg, mint aki még
az ő életében megkapta teljes örökségét.
Drake reakciója olyannyira megjósolható volt, hogy a
szobában ülők némelyikének zord mosolyt csalt az arcára.
Kiöntötte az italt. Az egész helyiségben szétáradt a drága
Whisky szaga. Hitetlenkedéstől elakadt lélegzetét
hangsülyosan festette alá a jégkockák koppanása, ahogy
poharából a bárpult fényes felületére potyogtak.
Mialatt a jelenlévők különböző mértékű érdeklődéssel
vagy undorral figyelték, ő eszeveszett dühében végigment a
szitkozódás, a vinnyogás, a locsogás teljes spektrumán,
majd visszatért a szitkozódáshoz.
- Az a nyavalyás ringyó! - Drake kis hiján megfulladt a
beszivott levegőtől. Arca olyan szinű volt, mint a kifakult
radirgumié. - Éveket, majdnem húsz rohadt évet adtam neki
az életemből! Nem hagyom, hogy igy kisemmizzenek!
Mindazok után, amit érte tettem!
- Amit érte tett?! - Maggie rekedten felnevetett. - Soha
semmit nem tett érte, legfeljebb könnyitett a
bankszámláján.
Drake egy lépést tett előre. Majdnem olyan részeg volt,
hogy tanúk előtt megüssön egy nőt.
- Maga meg soha nem tett mást, minthogy a tizenöt
százalékát leszakitsa. Én a családjához tartoztam. Azt hiszi,
hogy smaragdokkal vagy bármi mással fog kisétálni innen,
miközben én nem kapok semmit?
- Mr. Morrison - vágott közbe az ügyvéd. - Önnek
természetesen joga van megtámadni a végrendeletet.
- Ezzel a joggal kitörölhetem.
- Azonban - folytatta az ügyvéd rendithetetlen
méltósággal - tájékoztatnom kell arról, hogy Miss Benedict
igen egyértelműen közölte velem a kívánságait. Egy
videofelvétel is a birtokomban van, amelyen kevésbé
szokványos formában közli mindezt. E dokumentum
megtámadását igen költségesnek és hiábavalónak fogja
találni. Ha meg akarja tenni, akkor meg kell várnia, amíg
befejezem a mai eljárást. Hogy folytassam...
Most Victor öröksége következett. Őrá Eve a
versesköteteit hagyta, és egy kis levélnehezéket - egy
üveggömböt, amelynek belsejében egy nyolc rénszarvas
által húzott piros szán van.
- Az általam elragadónak tartott Brandon Summersnek
vagyonkezelőmnél egymillió dollárt hagyok tanulmányai és
kedvtelései céljára, amelyből a fennmaradó összeget
huszonötödik születésnapján átveheti, és tetszése szerint
rendelkezhet vele-- olvasta fel az ügyvéd.
 - Ez kész röhej - kezdte Drake.- Egymilliót, egy istenverte
milliót hagy valami kölyökre?! Valami taknyos kis csávóra,
akit akár az utcán is felszedhetett volna?!
Mielőtt Julia megszólalhatott volna, Paul felállt.
Arckifejezésétől Juliában meghűlt a vér. Azon tűnődött,
hogyan maradhat életben az, akire ez a jegesen metsző
pillantás irányul.
Mindenki fenyegetésekre számított. Egy gyors, kemény
ökölharc sem lepett volna meg senkit. Ez lett volna a jó
mulatság. Még Gloria is abbahagyta a pityergést, és figyelt.
Paul azonban - egyenes, kemény és nyugodt tekintettel -
csupán egy mondatot mondott:
- Ne nyisd ki a szád még egyszer.
Ezt halkan mondta, de mindenki érezte a szavak mögötti
ölni kész, hegyes pengét. Amikor visszaült, Greenburg
bólintott, mintha Paul helyesen válaszolt volna egy
különösen kényes kérdésre.
- Minden egyebet - olvasta tovább az ügyvéd - beleértve
minden ingó és ingatlan tulajdonomat, vagyontárgyamat,
részvényemet, kötvényemet, jövedelmemet, Paul
Winthropra és Julia Summersre hagyom, hogy az általuk
jónak látott módon osztozzanak rajta.
Julia a többit már nem hallotta. Az ügyvéd zümmögő
hangja nem tudott áthatolni fülének zúgásán. Látta szájának
mozgását, sötét, éles pillantású szemét, ahogy az ő arcára
szegeződik. Karjában bizsergést érzett, mintha elzsibbadt
volna, és a vérkeringés apró, mérges kis tűszürásokkal
próbálna újra megindulni. Pedig csak Paul szorította meg a
karját.
Julia felkelt, anélkül, hogy tudott volna róla. Vakon,
részeg ember módjára keresgélve a földet, kibotorkált a
szobából a teraszra.
Odakinn pezsgett az élet. A virágok felől szinek vibráltak,
a madarak kitartóan küldözgették vidám füttyjeleiket. És
volt levegő. Miközben Julia habzsolva szivta be a tüdejébe,
aztán kifújta, úgy érezte, mintha a levegőnek is szine,
textúrája és hangja volna. Mohón szivott belőle még, aztán
úgy érezte, hogy a szúró fájdalom átdöfi a gyomrát.
- Nyugodj meg! - Paul keze ott volt a vállán, hangja
halkan és lágyan csengett a fülében.
- Nem tudok. - Ez a hang olyan vékony, olyan reszketeg
volt, mintha nem is az övé volna. - Hogy tudnék? Rám
semmit sem kellett volna hagynia.
- Ő igy látta jónak.
- Te nem tudod, miket mondtam neki, mivel fenyegettem
az utolsó este. Azonkivül, az isten szerelmére, Paul, nem
tartozott nekem semmivel!
Paul megfogta Julia állát, és kényszeritette, hogy az
arcába nézzen.
- Azt hiszem, inkább attól félsz, hogy talán te tartozol
neki valamivel.
- Mr. Winthrop, bocsásson meg. - Greenburg mindkettőjük
felé biccentett. - Tudom, hogy önnek nehéz nap a mai,
mindnyájunknak az, de van még egy tárgy, amit Miss
Benedict kérésére át kell adnom. – Egy bélelt boritékot
nyújtott át. Az általa készitett videokazetta másolata. Azt
kérte, hogy nézze meg, hogy mindketten nézzék meg a
végrendelet felolvasása után.
- Köszönöm. - Paul átvette a boritékot. - Eve nagyra
értékelné az ön teljesitményét.
- Semmi kétségem. - Greenburg sovány arcán leheletnyi
mosoly suhant át. - Rendkivüli asszony volt. Bosszantó,
követelőző, önfejű. Hiányozni fog nekem. - A mosoly úgy
tűnt el az arcáról, mintha ott se lett volna. - Ha bármiben
segíthetek, habozás nélkül hivjanak fel. Lehet, hogy
kérdéseik lesznek egyes ingatlanokkal vagy a portfoliójával
kapcsolatban. Aztán, ha készen állnak rá, némi papirmunkát
is át kell majd nézniük. Fogadják részvétemet.
- Szeretném Miss Summerst minél előbb hazavinni -
mondta Paul - de szeretnénk be menni, és ezt zavartalan
körülmények között megnézni. Megkérhetném, hogy- hogy
tartsa távol a többieket?
 Greenburg szemében valami derűféle villant meg.
- Nagyon Szívesen.
Paul megvárta, mig újra kettesben maradnak a teraszon.
Az üvegajtón - amit Greenburg becsukott maga mögött -
indulatos hangok vitája és keserves sirás szűrődött át. Az
öregnek lesz elég dolga velük, gondolta Paul, aztán Juliára
nézett. A lány szeme újra száraz, arca fegyelmezett volt, de
a bőre olyan sápadt, hogy Paul úgy érezte, ha most
megérintené, ujjai egyenesen áthatolnának rajta - a
fájdalomig.
- Talán az lenne a legjobb, ha felmennénk Eve szobájába,
és ott néznénk meg a kazettát.
Julia a Paul kezében lévő csomagra bámult. Énjének
egyik fele, az általa gyávának tartott fele, szeretett volna
megfordulni, elszaladni Brandonért, és visszamenekülni
keletre. Vajon, ha nagyon igyekezne, el tudná-e hitetni
magával, hogy ez az egész csak álom volt - az első
telefonhívástól, az Eve-vel való első találkozástól kezdve
egészen eddig a pillanatig?
Julia felpillantott, tekintete találkozott Pauléval. Akkor ő is
csak álom lenne. Akkor Paul is, és mindaz, amit együtt éltek
át, együtt épitettek fel, csak álom lenne. Minden törékeny új
remény úgy szállna el, mint a füst.
- Rendben.
- Egy perc. - Paul a kezébe nyomta a kazettát. - A ház
másik felén menj be. Mindjárt ott vagyok.
Nem volt könnyű bemenni, kinyitni az ajtót és belépni
abba a szobába, ahol Eve aludt és szeretett. A szobát
virágok és körömlakk illata töltötte be, és jelen volt az az
izzóan nőies illat, amely Eve-et mindig körüllengte.
Travers persze kitakaritott. Juliát elfogta a kényszer, hogy
ujjait végighúzza a vastag szaténből varrt, zafirkék
ágyteritőn. Ugyanilyen szinű koporsót választott, ötlött Julia
eszébe, és visszarántotta a kezét. Vajon iróniából tette, vagy
megnyugvást jelentett neki?
 Szemét behunyva, Julia a faragott tartóoszlop hűvös
fájának támasztotta a homlokát. Egy pillanatra, egyetlen
pillanatra átadta magát az érzéseinek.
Nem, itt nem a halál veszi körül. Csupán az élet emlékei.
Paul szótlan volt, amikor megérkezett. Az utóbbi néhány
napban figyelte, ahogy Julia egyre törékenyebbé válik. A
saját fájdalma olyan volt, mint egy kis vadállat a
zsigereiben, amely egyre karmol, rágcsál, szaggat. Juliáé,
bármilyen formát öltött is, látszott, ahogy lassan,
alattomosan szivja ki belőle az erőt, az életet.
Paul mindkettőjüknek brandyt töltött, és amikor
megszólalt, a hangja szándékosan hűvös és szenvtelen volt.
- Ezt sürgősen abba kell hagynod, Jules. Se magadnak, se
Brandonnak nem használsz azzal, ha révületben kóvályogsz.
- Jól vagyok. - Julia elvette a poharat, aztán egyik kezéből
a másikba rakosgatta. - Szeretném, ha már vége lenne. Az
egésznek. Ha a sajtó rászáll a végrendeletre…
- Megbirkózunk velük.
- Paul, én nem akartam Eve pénzét, sem az ingatlanait,
sem a…
- Sem a szeretetét - fejezte be a mondatot Paul. Letette a
poharát, hogy felvegye a boritékot. - Eve mindig
ragaszkodott hozzá, hogy az övé legyen az utolsó szó.
Mindent be kell tartanunk.
Julia ujjai elfehéredtek a pohár öblös részén.
- Azt várod tőlem, hogy mivel egy hete tudom, hogy ő
volt az anyám, kötelezettséget, azonnali kötődést, hálát
érezzek iránta? Már a születésem előtt manipulálta az
életemet, és még most is, miután elment, tovább
manipulálja.
Paul feltépte a boritékot, és kicsúsztatta belőle a
kazettát.
- Nem várok tőled semmilyen érzést. És ha az utóbbi
néhány hónapban valamennyire is megismerted őt, akkor
tudnod kell, hogy ő sem várna. - Belökte a kazettát a
videóba, és hátat forditott Juliának, amikor a szenvedés, a
kis vadállat éles fogai belemartak. - Egyedül képtelen
vagyok rá.
A fene vigye el, gondolta Julia, a fene vigye el Pault,
amiért most úgy megszégyenitette, hogy egészen
belepirult. Nem szólt semmit, csak leült a párnáktól duzzadó
heverőre, és szájához emelte a brandyt. Paul is odajött, de
amikor leült, néhány centi bútorszövetnél sokkal nagyobb
távolság volt köztük.
Egy gombnyomás a távkapcsolón, és Eve úgy töltötte be
a képernyőt, ahogyan életében oly sokszor. A gyötrelem
vasökölként dörömbölt Julia szive körül.
- Drágáim, kimondhatatlanul örülök, hogy együtt
vagytok. Ezt egy kicsivel nagyobb ceremóniával akartam
elmondani, és persze inkább filmen, mint videoszalagon. A
film annyival elegánsabb!
Eve telt nevetése betöltötte a szobát. A képernyőn most
cigarettáért nyúlt, aztán hátradőlt a székben. Előzőleg
gondosan kisminkelte magát, elrejtve a szeme alatti
árnyékokat, a szája körüli ráncokat. Fuksziaszinű, férfiing
jellegű, állógalléros blúzt viselt. Julia egy pillanat alatt
ráeszmélt, hogy ez a blúz volt rajta akkor is, amikor ott
feküdt, a szőnyegen elnyúlva.
- Lehet, hogy ez a kis gesztus szükségtelenné válik, ha
lesz hozzá bátorságom, hogy mindkettőtökkel személyesen
beszéljek. Ha nem, akkor bocsássatok meg nekem, amiért
nem szóltam nektek a betegségemről. A tumort olyan
fogyatékosságnak éreztem, amit magamban akartam
tartani. Egy újabb hazugság, Julia, de ezt nem teljesen az
önzésem diktálta.
- Ezt hogy érti? - motyogta Julia. - Miről beszél?

Paul csak a fejét rázta, de a teste megfeszült.

- Amikor megkaptam a diagnózist, a prognózist és az
összes többi nózist, végigmentem mindazokon a fázisokon,
amelyek, mint megtudtam, egészen tipikusak, a tagadás, a
harag, a bánat fázisán. Tudjátok, mennyire utálok tipikusnak
lenni. Megalázó élmény, amikor az emberrel közlik, hogy
már egy éve sincs hátra, hogy a szervezete hamarosan
felmondja a szolgálatot. Tennem kellett valamit, hogy ezt
ellensúlyozzam. Azt hiszem, arra volt szükségem, hogy
ünnepeljem az életet. Az életemet. Ekkor merült fel bennem
a könyv ötlete, hogy tisztázzam, ki voltam és mit tettem,
nem csupán az örökké éhes közönség, de a magam számára
is. Azt akartam, hogy a történetet a lányom, saját húsom-
vérem mondja el. - Eve tekintete élesebbé vált, miközben a
kamerához hajolt. - Julia, tudom, mennyire feldúlt téged,
amikor elmondtam neked az igazságot. Hidd el nekem,
minden jogod megvan hozzá, hogy gyűlölj. Nem hozok fel
mentségeket. Csak azt tudom remélni, hogy az akkor és a
most között, amikor ezt nézed, valamilyen kölcsönös
megértés alakult ki köztünk. Nem tudtam, milyen sokat
fogsz jelenteni nekem, és hogy Brandon mennyire--
Megrázta a fejét, és mélyen leszivta a füstöt. - Nem leszek
érzelgős. A halálhirem bejelentésekor úgyis lesz nagy sirás-
rivás és fogcsikorgatás. És eddig is lett volna belőle elég.
- Ez az időzitett bomba az agyamban-- Eve mosolygott
egy kicsit, miközben ujjaival dörzsölte a halántékát -
amelynek, esküszöm, néha még a ketyegését is hallom, arra
késztetett, hogy szembenézzek a halandóságommal, a
tévedéseimmel és a gyermekeimmel. Eltökéltem, hogy úgy
fogom elhagyni ezt a világot, hogy ne legyen bennem
semmi megbánás, Julia, ha nem is sikerült rendbe hoznunk a
dolgokat kettőnk között, legalább az a tudat vigasztal, hogy
egy ideig barátok voltunk. Azt is tudom, hogy meg fogod irni
a könyvet. Ha valamennyit is örököltél az én
konokságomból, akkor lehet, hogy többé szóba sem állsz
velem, ezért elővigyázatosságból én magam vettem
szalagra a többit. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem
hagytam ki semmi fontosat.
Eve elnyomta a cigarettáját, és úgy tűnt, egy pillanatra
megáll, hogy összeszedje a gondolatait.
 - Paul, mondanom sem kell, mit jelentettél nekem.
Huszonöt éven át olyan feltétel nélküli szeretetet és hűséget
kaptam tőled, amit nem mindig érdemeltem meg. Tudom,
hogy haragudni fogsz, amiért nem beszéltem neked a
betegségemről, de egy operálhatatlan agydaganat, az
magánügy. Ki akartam élvezni azt a kevés időt, ami maradt,
anélkül, hogy figyelnének, pátyolgatnának,
aggodalmaskodnának körülöttem. Most azt kérem tőled,
hogy arra emlékezz, milyen jókat mulattunk együtt. Te voltál
az egyetlen férfi az életemben, aki soha egy pillanatnyi
fájdalmat sem okozott nekem. Utolsó tanácsom az, hogy ha
szereted Juliát, akkor ne hagyd, hogy kitépje magát a
karodból. Képes, és megpróbálja. Nemcsak azért hagytam
rátok a birtokomat, mert szeretlek benneteket, hanem azért
is, hogy bonyolitsam kettőtök életét. Így a jövőben egy ideig
kénytelenek lesztek foglalkozni egymással.
Eve ajka megremegett, de azonnal erőt vett magán.
Szemében könnyek csillogtak. Eső áztatta smaragdok.
- A fene vigyen el mindkettőtöket, további unokákat
akarok tőletek! Tudni akarom, hogy ti megtaláltátok azt, ami
nekem sohasem adatott meg: a szerelmet, amit nemcsak az
árnyékban, hanem napvilágnál is lehet ünnepelni. Julia, te
voltál az a gyermek, akit szerettem, de nem tarthattam
meg. Paul, te voltál az a gyermek, akit megkaptam, és
szabad volt szeretnem. Ne okozz csalódást.
Eve hátravetette a fejét, és egy utolsó, eleven mosolyt
küldött feléjük.
- És nem sértődnék meg, ha az első lányotoknak az én
nevemet adnátok.
A szalag lejárt, a képernyőn hóesésszerű villódzás jelent
meg. Julia még egy hosszú kortyot ivott a brandyből, csak
aztán tudott megszólalni.
- Haldoklott. Mindvégig haldoklott.
Paul egy hirtelen mozdulattal kikapcsolta a videót. Eve-
nek igaza volt. Paul most valóban dühös volt, őrjöngött.
 - Nem volt joga hozzá, hogy ezt eltitkolja előlem! - Ökölbe
szorította a kezét, felugrott, és nagy léptekkel kezdte róni a
szobát. - Lehet, hogy segíthettem volna. Vannak
specialisták, holisztikus gyógymódok. Még hittel gyógyitók
is. - Megállt, beletúrt a hajába, mert hirtelen ráeszmélt,
miket beszél. Eve meghalt, de nem az agydaganat végzett
vele. - Ez már aligha számít, igaz? Úgy gondolta, hogy ezt a
kazettát majd megnézzük, miután csendben, egy kórházi
ágyon meghalt. Ehelyett-- Paul az ablak felé nézett, de
közben Eve-et látta, a szőnyegen elterülve.
- De igen, számít - mondta Julia csendesen. - Az egész
számít. - Letette a poharát, felkelt, és odaállt Paul elé. -
Szeretnék beszélni az orvosával.
- Minek?
- Könyvet kell irnom.
Paul tett egy lépést Julia felé, aztán visszafogta magát.
Túlságosan forrt benne a düh, és félő volt, hogy kezet emel
Juliára.
- Képes vagy most erre gondolni?!
Julia felfogta az arcából, hangjából áradó keserűséget.
Sehogy sem tudta elmagyarázni, hogy ő egyetlen módot tud
arra, hogy visszafizesse adósságát Eve-nek a saját
születéséért: ha ezt megirja, ha fontossá teszi.
- Igen. Gondolnom kell rá.
- Hát - Paul előhúzott egy cigarettát, és lassan rágyújtott
- ha egy éven belül össze tudják ütni a könyvet, akkor jó
pénzt kaszálhatsz a halálából, és te leszel az évtized
szenzációja.
Julia tekintete üressé vált.
- Igen - felelte.- Remélem.
Bármit is mondott volna erre Paul, bármilyen méreg gyűlt
is fel a torkában, lenyelte, mert az ajtón élénk kopogás
hallatszott. Abban a pillanatban, amikor Paul elfordult, hogy
ajtót nyisson, Julia arca szétesett. Kezének élét két
szemöldöke közé szorította, és küzdött, hogy kitartson, amíg
egy pillanatra egyedül maradhat.
 - Frank.
- Sajnálom, Paul, tudom, hogy ez kemény nap. - Frank ott
állt a küszöbön. Mivel hivatalos ügyben jött, nem lépett be,
megvárta, mig behivják. - Travers mondta, hogy Miss
Summersszel idefenn vagytok.
- Éppen a közepén vagyunk valaminek. Nem várhat a
dolog egy kicsit?
- Attól tartok, nem. - Frank átnézett Paul válla fölött, és
halkabbra fogta a hangját. - Megszegek néhány szabályt,
Paul. Igyekszem annyira megkönnyiteni, amennyire tudom,
de baj van.
- Nyomon vagytok?
Frank zsebre vágta a kezét.
- Igen, igy is mondhatjuk. Beszélnem kell Juliával, és
jobban szeretném, ha csak egyszer kellene végigmennünk
az eseményeken.
Paul feszitést érzett a tarkójában. Olyan éles és zavaró
érzés volt, hogy legszívesebben becsapta volna az ajtót, és
megtagadta volna, hogy engedelmeskedjék. Amikor Frank
látta rajta, hogy habozik, megcsóválta a fejét.
- Csak rontanál a helyzeten.
Julia visszanyerte az önuralmát. Nyugodt arccal fordult
oda, és biccentett Franknek.
- Needlemeyer hadnagy.
- Miss Summers. Sajnálom, de kénytelen leszek feltenni
még néhány kérdést. Julia gyomra összeszorult a
gondolattól, de újra bólintott.
- Rendben.
- Ezt odabenn, a központban kell megtennünk.
- A központban?
- Igen, hölgyem. - Frank egy lapot vett elő a zsebéből. -
Fel kell majd olvasnom a jogait, de azt tanácsolom, hogy
előtte hivjon fel egy ügyvédet. Egy jó ügyvédet.
Julia úgy érezte, mintha valamilyen gonosz vidámpark
labirintusában rekedt volna. Valahányszor azt hitte,
megtalálta a kivezető utat, mindig megbotlott egy
kiszögellésben, és egy újabb üres, fekete falnak ütközött.

Belenézett a kihallgatóhelyiség hosszú tükrébe.

Tükörképe fekete temetési kosztümben ült az egyetlen
asztalnál, a kemény széken, arca túl sápadtnak tűnt a
ropogós, fekete lenvászon fölött. Látta, ahogy az orrát
mardosó füst lágy, kék ködként gomolyog a mennyezet felé.
Látta a három kávéscsészét, amelyek tartalmának szaga
ugyanolyan keserű volt, mint az ize. És látta a két férfit;
ingujjban, a zsebükhöz tűzött jelvénnyel.
Próbaképpen megmozditotta az ujjait, felemelte,
összekulcsolta őket, és nézte, ahogy a tükörképe ugyanezt
teszi.
A két nő közül melyik ő? - tűnődött. Melyiküknek fognak
hinni?
Tudta, hogy az üveg túloldalán más arcok is vannak, és
visszanéznek rá. Átnéznek rajta. Adtak neki egy bögre vizet,
de úgy érezte, nem tudja lenyelni. A helyiségben túl meleg
volt, néhány fokkal melegebb a kelleténél. A bőre nyirkos
volt a sötét kosztüm alatt. Érezte a saját félelmének a
szagát. Hangja időnként megremegett, de ő
visszaparancsolta a hisztéria felszálló buborékait, hogy újra
szilárd hangon tudjon válaszolni.
Olyan türelmesen, olyan állhatatosan kérdezgették. És
udvariasan, végtelenül udvariasan.
Miss Summers, fenyegetőzött ön azzal, hogy megöli Miss
Benedictet?
Miss Summers, tudott ön arról, hogy Miss Benedict
megváltoztatta a végrendeletét?
Miss Summers, átment önhöz Miss Benedict a gyilkosság
napján? Megint vitatkoztak? Ön kijött a sodrából?
Akárhányszor válaszolt is, ők addig csűrték-csavarták a
dolgot, amíg újra válaszolnia kellett ugyanarra a kérdésre.
Julia elvesztette az időérzékét. Lehet, hogy egy órája, de
az is lehet, hogy már egy napja van ebben a kis ablaktalan
helyiségben. Agya időnként elkalandozott, egyszerűen nem
volt jelen. Tudni akarta, hogy Brandon vacsorázott-e.
Segítenie kell neki felkészülni a földrajzdolgozatra. Miközben
agya rövid utakat tett az egyszerű, hétköznapi dolgok
világában, válaszolgatott a kérdésekre. Igen, vitatkozott
Eve-vel. Dühös volt és feldúlt. Nem, nem emlékszik
pontosan, mit mondott neki. Sohasem beszéltek a
végrendeletben történt változtatásokról. Nem, soha. Lehet,
hogy megfogta a gyilkos eszközt. Ezt nehéz biztosan
felidézni. Nem, nem ismerte Eve végrendeletének részleteit.
Igen, igen, az ajtó kulcsra volt zárva, amikor ő hazaért. Nem,
nem tudja, látta-e őt valaki, miután bement a kapun.
Újra és újra felidézte minden mozdulatát, amit a
gyilkosság napján tett, és óvatosan, saját lábnyomaiba
lépve kereste az utat a labirintusban.
A nyilvántartásba vételi eljárás során Julia küszködve
próbálta függetleniteni elméjét a testétől. Utasitásra
mereven nézett előre. Szeme megrebbent a vaku
villanására, amikor lefényképezték. Aztán profilba fordult.
Elvették az ékszereit, a táskáját, az emberi méltóságát. Már
csak büszkeségének foszlányaiba tudott kapaszkodni.
Bevezették a cellába, ahol majd addig kell várnia, mig
megállapitják az óvadék összegét, és azt kifizetik érte.
Gyilkosság, gondolta kábultan. Szándékos emberöléssel
gyanúsitják. Valahol szörnyen elvétette az utat a
labirintusban.
A fémajtók csapódására belehasított a pánik. Majdnem
felsikitott, aztán vér izét érezte a szájában, mert elharapta
az alsó ajkát.
Ó, istenem, ne rakj be ide! Ne zárj be ebbe a ketrecbe!
Levegő után kapkodva leült a priccs szélére, ölében
összekulcsolta a kezét, és kitartott. Úgy érezte, hogy a
levegő megposhad, mire a rácshoz ér. Valaki káromkodott,
úgy hadarta a közönséges, ocsmány trágárságokat, mintha
egy listát olvasna fel. Hallotta a drogosok vinnyogását, a
prostik zúgolódását. Valaki sirt, szánalmas, földhözragadt
zokogása szüntelenül visszhangzott. A priccsel szemközt, a
falhoz csavarozva volt egy vécécsésze, de Julia nem merte
használni. Bár a gyomra kavargott, inkább visszafojtotta a
hányingert, minthogy a piszkos kagyló fölé hajoljon. Nem
fog hányni. És nem fog megtörni. Vajon milyen gyorsan fog
erről tudomást szerezni a sajtó? Már látta is a főcimeket:
EVE BENEDICT LÁNYÁT LETARTÓZTATTÁK ANYJA
MEGGYILKőLÁSÁÉRT
AZ ELDOBOTT LÁNY BOSSZÚJA
A TITOK, AMELY EVE ÉLETÉBE KERÜLT
Julia azon tűnődött, vajon Eve értékelné-e ezt a hirverést,
aztán szájára szoritotta a kezét, nehogy vadul felnevessen.
Nem, a sorsnak ezt a fintorát még Eve sem láthatta előre,
bármennyire értett is a manipulációhoz, bármilyen ügyesen
is tudta mozgatni saját forgatókönyvének szereplőit.
Amikor a keze remegni kezdett, Julia visszament a
priccshez, és behúzódott a sarokba. Térdét a mellkasához
szorította, ráhajtotta a fejét és behunyta a szemét.
Gyilkosság. Ez a szó úszott át az agyán. A lélegzete
akadozni kezdett. Még szorosabban lezárta a szemhéját.
Csukott szeme előtt most úgy játszódott le a jelenet, ahogy
a kihallgatóhelyiségben elmondták neki.
Vitatkozik Eve-vel. Egyre dühösebb lesz. Keze
megmarkolja a csillogó piszkavasat. Egy kétségbeesett,
erőteljes lendités. Aztán vér. Rengeteg vér. Hallja a saját
sikitását, miközben Eve a lábához gurul.
- Summers!
Julia felkapta a fejét. Vadul nézett, dühösen pislogva
próbált koncentrálni. Elaludt volna? Csak annyit tudott, hogy
most ébren van, még mindig a cellában.
Az ajtó azonban nyitva volt, és az őr ott állt előtte.
- Kifizették az óvadékot.
Amikor Paul meglátta Juliát, első mozdulata az volt, hogy
odaszaladjon hozzá, és magához szoritsa. Egyetlen
pillantással felmérte, hogy a nő úgy roppanhat össze, mint a
tojáshéj. Érezte, hogy Juliának most inkább erőre, mint
vigasztalásra van szüksége.
- Mehetünk? - kérdezte, és Julia kezébe csúsztatta a
kezét.
Julia meg sem szólalt, amíg ki nem értek az utcára.
Megdöbbent, hogy még mindig világos van. Az úton
végtelen kocsisor torlódott fel, mivel az ingázók most
igyekeztek haza, vacsorázni. Néhány órája, alig néhány
órája, hogy a lágy, szomorú reggelen eltemették Eve-et. És
most őt gyanúsitják a megölésével.
- Brandon?
Paul megfogta a karját, mert megtántorodott, de aztán
ment tovább, mintha észre se venné saját gyengeségét.
- Ne aggódj. CeeCee mindent elintéz. Brandon ott
maradhat náluk éjszakára, ha csak te nem akarod
hazahozni.
Úristen, de jó lenne látni a gyerekét. Megölelni. Érezni az
illatát. De eszébe jutott, milyennek látta magát a tükörben,
amikor át kellett öltöznie. Az arca fehér volt, a szeme
karikás, és rémület ült benne.
- Addig nem akarom, hogy lásson, amíg - Majd később. -
Julia megállt Paul kocsiján ál. Furcsa, gondolta, most, hogy
újra idekinn van, miután kijutott abból a ketrecből, nem
tudja, mihez kezdjen.
- Fel kellene hivnom. El kell majd magyaráznom neki
valahogy.
Julia megint megtántorodott, úgyhogy amikor Paul
megfogta, csak benyalábolni tudta az autóba.
- Később felhívhatod.
- Később - ismételte meg Julia, és behunyta a szemét.
Aztán nem szólalt meg. Paul azt remélte, hogy elaludt, de
vezetés közben látta, ahogy ölébe ejtett keze ökölbe szorul.
Paul könnyekre számított, sértegetésre, dühre. Nem hitte,
hogy más férfi fel tudna készülni erre a veszedelmes
törékenységre.
 Amikor megérezte a tenger szagát, Julia kinyitotta a
szemét. Kábultnak érezte magát, mint aki most tér magához
egy hosszú rosszullét után.
- Hova megyünk?
- Haza.
Julia a halántékához nyomta a kezét, mintha vissza tudná
préselni a fejébe a valóságot.
- Hozzád!
- Igen. Baj?

Paul odanézett, de Julia úgy forditotta el a fejét, hogy

nem láthatta az arcát. Túl erős fékezéssel állt meg a ház
előtt. Mindketten előreestek, aztán visszacsapódtak. Mire
Paul kivágódott a kocsiból, Julia már ott állt.
- Ha neked itt nem jó, akkor mondd meg, hova akarsz
menni.
- Nincs hova mennem. - Julia sebzett tekintettel fordult
Paul felé. - És nincs kihez. Nem hittem volna, hogy idehozol.
Hogy azt akarod, hogy itt legyek. Azt hiszik, hogy én öltem
meg. - Keze annyira reszketett, hogy elejtette a táskáját.
Miután leguggolt, hogy felvegye, nem volt ereje felállni. -
Azt hiszik, hogy én öltem meg - mondta újra.
- Julia. - Paul fel akarta segíteni, de a lány elhúzódott.
- Kérlek, ne. Ne érj hozzám. Képtelen leszek megtartani a
maradék büszkeségemet, ha hozzám érsz.
- A fenébe a büszkeségeddel! - Paul felnyalábolta és a
karjába vette. Julia testét akkor kezdte rázni a zokogás,
amikor bevitte a házba.
- Beraktak egy cellába. Állandóan kérdezgettek, újra és
újra. Aztán beraktak egy cellába. Rám zárták az ajtót, és
magamra hagytak. Odabenn levegőt sem kaptam.

Paul szája mogorván összehúzódott, de még eközben is

bátoritó szavakat mormolt.
- Le kell feküdnöd egy kicsit. Pihenj egy kicsit.
 - Folyton az járt a fejemben, hogy nézett ki, amikor
megtaláltam. Azt hiszik, hogy ezt én tettem vele. Úristen,
megint be fognak zárni oda. Mi lesz Brandonnal?
- Nem fognak megint bezárni oda. - Paul az ágyra
fektette Juliát, és kezébe fogta az arcát. - Nem fognak, hidd
el.
Julia szerette volna hinni, de egyre csak azt a ráccsal
elzárt kis helyiséget látta maga előtt, és benne önmagát.
- Ne hagyj magamra. Kérlek. - Megszorította Paul kezét.
Szemét égették a könnyek. - Érints meg. Kérlek. - Lehúzta
Paul fejét, hogy a szájuk összeérjen.- Kérlek.
A vigasztalás nem hatott. A csendes, bátoritó szavak és
gyengéd cirógatások nem tudták tompitani a kétségbeesést.
Juliának szenvedélyre volt szüksége, gyors és kirobbanó,
nyers és azonnali szenvedélyre. Itt, Paullal képes volt
kiüriteni az agyát és feltölteni a testét. Tapogatózva kereste
Pault - szeme még mindig nedves volt a sokktól és a
rémülettől, és miközben a férfi ingébe kapaszkodott, testét
ivben megfeszitve szorította az övéhez.
Egy szó sem hangzott el köztük. Julia nem akart szavakat
hallani, mert még a leggyengédebb szó is gondolatokat
inditott volna el benne. Most egy kis ideig csak érezni akart.
Paul megfeledkezett arról, hogy oldania kellene Julia
félelmét. Abban a nőben, aki most végighemperedett vele
az ágyon, nem volt semmi félelem; mohó szája és keresgélő
ujjai a gyönyör nyilaiként fúródtak a testébe. Paul
ugyanolyan kétségbeesetten, mint ő, letépte róla a ruhát,
hogy hozzáférjen ahhoz a forró, nyirkos bőrhöz, amely a
keze alatt vibrál, hogy érezze a vágy vad, buja illatát, azt a
csábító női illatot.
A szobába beáradt a fény, amelyet már megperzseltek
az alkony első lángjai. Julia Paul fölé emelkedett. Arca már
nem volt sápadt, az élet pirja öntötte el. Megfogta Paul
csuklóját, és kezét a melléhez emelte. Aztán hátravetette a
fejét, és magába fogadta, mélyen a testébe vonta,
körülfogta őt.
 Julia teste megmerevedett, aztán az élvezettől
megborzongott. Paul szemébe nézett, felemelte a férfi
tenyerét, és csókot nyomott bele. Aztán egy kiáltással,
amelyben kétségbeesés és diadal volt egyszerre, olyan
sebesen és keményen lovagolta meg, mintha ezen múlna az
élete.
Julia egy órát aludt, kimerülten, álomtalanul. Aztán a
valóság kezdett beszivárogni védősáncai mögé, és az
álomból egy csapásra a teljes ébrenlét állapotába került.
Egy riadt kiáltást elnyomva, felült az ágyban. Biztos volt
benne, hogy megint a cellában találja magát. Egyedül.
Bezárva.
Paul felkelt a székből, ahol mostanáig ült és őt nézte.
Odament az ágyhoz, hogy megfogja a kezét.
- Itt vagyok melletted.
Julia egy pillanatig levegő után kapkodott.
- Hány óra?
- Még korán van. Éppen arra gondoltam, hogy lemegyek,
és készitek valami vacsorát.- Megfogta Julia állát, mielőtt a
lány megrázhatta volna a fejét. - Enned kell.
Persze, ennie kell. Ennie, aludnia, sétálnia, lélegeznie.
Szüksége van ezekre a normális dolgokra, hogy felkészüljön
az abnormálisra. És van még valami, amit meg kell tennie.
- Paul, el kell mondanom Brandonnak.
- Ma este?
Hogy legyűrje a feltörni készülő sirást, Julia félrenézett,
az ablak felé, amelyen túl a tenger morajlott.
- Egyenesen hozzá kellett volna mennem, de nem voltam
biztos benne, hogy kezelni tudom a helyzetet. Attól félek,
hogy esetleg hall valamit, láthat valamit a televízióban. Meg
kell magyaráznom neki. Nekem kell felkészitenem rá.
- Felhívom CeeCee-t. Te addig engedd magadra jó sokáig
a meleg vizet, és vegyél be egy pár aszpirint. Odalenn
leszek.
Julia kisimítgatta az ágyneműt, miközben Paul az ajtóhoz
ment.
 - Paul - köszönöm. Ezt, és a korábbiakat is.
Paul az ajtófélfának dőlt. Összefonta a karját, felhúzta a
szemöldökét. Nagyon angolos akcentussal és nagyon
derűsen szólalt meg: - Köszönetet mondasz, amiért
szeretkeztem veled, Jules?
Juha feszélyezetten vállat vont.
- Igen.
- Nos, gondolom, erre azt kell mondanom, hogy nagyon
szívesen, drágám. Csak hivj fel bátran máskor is. Amikor
csak tetszik.
Mire Julia meghallotta, hogy Paul leszalad a lépcsőn,
olyasmit tett, amiről nem hitte, hogy még képes rá:
mosolygott.
A zuhanyozás jót tett, ahogy az a néhány falat is, amit a
Paul által felszolgált omlettből sikerült lenyelnie. Paul nem
kívánta, hogy beszélgessen. Julia ezért is hálás volt neki.
Úgy tűnt, Paul megérti, hogy neki most át kell gondolnia, mit
fog mondani a fiának, hogyan fogja elmondani a gyereknek,
hogy az anyját gyilkossággal gyanúsitják.
Julia a nappaliban járkált fel és alá, amikor meghallotta,
hogy az autó megáll a ház előtt. Összefonta a kezét, és
Paulhoz fordult: - Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha…
- Ha egyedül beszélnél vele - fejezte be a mondatot Paul.
- Én a dolgozószobában leszek. Ne mondj megint
köszönetet, Jules - mondta, amikor Julia szóra nyitotta a
száját. - Lehet, hogy ez most nem lesz könnyű.
Miközben megindult a lépcsőn felfelé, Paul száján
csendesen kiszaladt egy dühös káromkodás. Julia
összeszedte magát, és ajtót nyitott. ott állt Brandon, vállára
vetett hátizsákjával, és mosolyogva nézett fel rá. Sikerült
megállnia, hogy ne zúditsa rögtön az anyjára, mi mindent
csinált napközben, mert eszébe jutott, mi dolga volt ma
Juliának. Temetésre ment, és reggel szomorú volt a szeme.
CeeCee a gyerek mögül odanyújtotta a kezét, hogy
megfogja Juliáét. A támogatás, a bizalom e szótlan jelétől
Juliának összeszorult a torka.
 - Csak hivjon fel - mondta CeeCee - és mondja meg, mire
van szüksége.
- Én - Köszönöm.
- Hivjon - mondta újra CeeCee, aztán gyorsan
összeborzolta Brandon haját. - Viszlát, picur.
- Szia. Mondd meg Dustinnak, hogy a suliban találkozunk.
- Brandon! - Úristen, gondolta Julia. Eddig olyan biztos
volt benne, hogy jól felkészült, de ahogy most Brandon
felnéz rá, az arca olyan, mint egy kicsi gyereké, tele
bizalommal. Becsukta az ajtót maga mögött, és kisétált a
fiával a stégre.- Maradjunk egy percig idekinn.

Brandon mindent tud a halálról. Az anyja elmagyarázta

neki, amikor a nagyszülei meghaltak, hogy az emberek
elmennek, fel a mennybe, és olyanok lesznek, mint az
angyalok, meg ilyesmiket. Néha nagyon betegek lesznek,
vagy baleset éri őket. Vagy felszabdalják őket, mint azokat a
gyerekeket azon a halloweeni videón, amit néhány hete
titokban, az ágyból kiszökve néztek meg Dustinnal.
Brandon nem nagyon szeretett erre gondolni, de most
azt hitte, hogy az anyja megint erről akar beszélni vele.
Julia nem engedte el a kezét, erősen fogta, és a sötétbe
nézett, ahol csak a homokra kifutó viz fehér tajtékja látszott.
Mögöttük, a házban égett a villany, igy Brandon láthatta az
arcát és azt, ahogy a szél belekap hosszú, kék köntösébe.
- Helyes néni volt - kezdte Brandon.- Mindig beszélgetett
velem, kérdezgetett a suliról, meg minden. És mindig
nevetett a béna vicceimen. Sajnálom, hogy meg kellett
halnia.
- Ó, Brandon, én is. - Julia mély lélegzetet vett. - Nagyon
fontos ember volt, ezért sok mindent fogsz róla hallani az
iskolában, a tévében, az újságokból.
- őlyasmiket mondanak róla, hogy istennő volt, pedig
igazi ember volt.
- Igen, igazi ember volt. Az igazi emberek pedig
mindenfélét csinálnak, döntéseket hoznak, hibákat követnek
el. Szerelmesek is lesznek.
Brandon mocorgott. Julia tudta, hogy ebben a korban ez
a téma feszélyezi a fiúkat. Rendes körülmények között ezen
mosolyognia kellett volna.
- Eve valamikor, nagyon régen szerelmes lett, és
született egy kisbabája, de nem élhetett együtt azzal a
férfival, akit szeretett, ezért azt kellett tennie, amiről úgy
gondolta, hogy a legjobb lesz a babának. Nagyon sok ember
van, akinek nem lehet saját gyereke.
- Azok örökbe fogadnak gyerekeket, mint a nagymami és
a nagypapi téged.
- Így van. Én szerettem a nagyszüleidet, és ők is
szerettek engem. Meg téged.
- Julia lekuporodott a gyerekhez, és kezébe fogta az
arcát. - De kiderült, csak néhány napja tudtam meg, hogy az
a kisbaba, akit Eve örökbe adott, én voltam.
Brandon nem hőkölt hátra a döbbenettől, hanem
megrázta a fejét, mintha rendbe akarná rázni Julia szavait.
- Azt akarod mondani, hogy Miss B. volt az igazi mamád?
- Nem. Az igazi mamám a nagymami volt, aki felnevelt,
szeretett és törődött velem. De Eve volt az, aki a világra
hozott. Ő volt a biológiai anyám. - Julia sóhajtva túrt bele a
gyerek hajába. - A te biológiai nagymamád. Amikor
megismert téged, nagyon fontos lettél neki. Büszke volt rád,
és tudom, most azt kívánja, bárcsak lett volna rá ideje, hogy
ezt ő maga mondhassa el neked.
A gyerek ajka megremegett.
- Hogy lehet, hogy amikor kisbaba voltál, nem tartott
meg téged? Nagy háza volt, pénze, meg mindene.
- Ez nem mindig a nagy házon és a pénzen múlik,
Brandon. Vannak más okok, fontosabb okok is, amelyek
miatt igy dönt valaki.
- De te nem adtál oda engem.
- Nem. - Julia a gyerek arcához szorította az arcát, és
olyan szeretetet, olyan erős és rendithetetlen szeretetet
érzett iránta, mint amikor még a méhében növekedett. - De
ami az egyik ember esetében helyes, az nem mindig az egy
másiknál. Ő azt tette, amit helyesnek érzett, Brandon. Én
pedig hogy lehetnék emiatt szomorú, amikor nekem ott volt
nagymami és nagypapi? - Julia, a gyerek vállán tartva a
kezét, a sarkára ült. - Mindezt most azért mondom el neked,
mert az emberek mindenfélét fognak beszélni. Azt akarom,
hogy tudd, nincs miért szégyenkezned, nincs mit sajnálnod.
Büszke lehetsz rá, hogy Eve Benedict a nagymamád volt.
- Nagyon szerettem őt.
- Tudom. - Julia elmosolyodott, és odavezette a gyereket
a korlátba épitett padhoz. - Van még más is, Brandon, és ez
nagyon nehéz lesz. Bátornak kell lenned, és hinned kell
benne, hogy minden elrendeződik. - A gyerek szemébe
nézett, és addig várt, amíg nem volt biztos benne, hogy a
következő mondatot nyugodtan tudja kimondani. - A
rendőrség azt hiszi, hogy én öltem meg Eve-et.
Brandonnak a szeme se rebbent. Tekintete izzó haraggal
telt meg, kis szája megkeményedett.
- Ez butaság!

Juliából nevetés formájában tört ki a megkönnyebbülés,

miközben arcát Brandon hajához szorította.
- Igen. Igen, ez butaság.
- Te még egy legyet se tudnál agyonütni. Ezt meg is
mondhatom nekik.
- Majd kideritik az igazságot. Bár ez eltarthat egy kis
ideig. Lehet, hogy biróság elé állitanak.
Brandon Julia mellébe temette az arcát.
- Ahogy Tapner biró szokta a tévében?
Amikor a gyerek megremegett, Julia ringatni kezdte, mint
csecsemőkorában, ha nyugtalan volt, mert fájt a hasa.
- Nem egészen, de nem szeretném, ha aggódnál, mert
mindent ki fognak deriteni.
- Miért nem mehetünk el innen? Miért nem mehetünk
haza?
 - Hazamegyünk. Majd ha az egésznek vége lesz,
hazamegyünk. - Julia átölelte a gyereket. - Megigérem.
Drake, aki a hálószobájába vonult el inni és duzzogni,
most telefonálni készült. Borzasztóan örült, hogy az a kis
szuka nyakig ül a slamasztikában. Semmi sem tölthette
volna el nagyobb megelégedéssel, mint az, hogy az
unokahúgát gyilkosságért bekasztlizzák.
Igen ám, de attól, hogy ő már nem áll az útjában, még
ott van Paul, akitől nem tud hozzáférni a nagy dohányhoz.
Lehet, hogy semmiképpen sem tudja megtámadni a
végrendeletet, sehogy sem tudja besöpörni az örökséget,
amelyért gürcölt.
De mindig van még egy húzás. Ezt az egyet mostanáig
tartogatta.
Svéd Absolut vodkát iszogatott, és elmosolyodott, amikor
a telefon kicsengett.
- Drake vagyok - mondta, és rögtön a tárgyra tért. -
Össze kell jönnünk - Hogy miért? Nagyon egyszerű. Vannak
bizonyos információim, amelyek titokban tartásáért,
gondolom, szívesen fizetne nekem. Például azért, hogy
miért lopakodott be a vendégházba és kutatta át drága Julia
unokahúgom jegyzeteit. Ó, és van még valami, ami
érdekelheti a rendőrséget. Az a tény, hogy aznap, amikor
Eve-et megölték, a biztonsági rendszer ki volt kapcsolva.
Hogy honnan tudom? - Megint elmosolyodott, gondolatban
már a pénzt számolva. - Én sok mindent tudok. Tudom, hogy
Julia aznap a kertben volt. Tudom, hogy valaki más ment be
a vendégházba, ahol Eve éppen Juliát várta, aztán az illető
egyedül jött ki. Egy szál egyedül.
Drake a választ hallgatta, és mosolyogva nézte a
mennyezetet. Istenem, de jó, hogy megint az ő kezében van
a dolgok irányitása.
- Ó, biztos vagyok benne, hogy rengeteg okot, rengeteg
magyarázatot tud felsorolni. Ezeket majd elmondhatja a
zsaruknak. Avagy- talán meg tud győzni engem, hogy
felejtsek el mindent. Negyedmillió nagyon meggyőző lenne.
Egyelőre. Méltányos? - kérdezte nevetve. - A francba,
méltányos leszek. Egy hetet adok rá, hogy összeszedje. Ma
estétől számítva. Legyen éjféltől. Olyan szépen cseng ez az
összeg. Hozza ide, a házamba. Az egészet, különben
egyenesen a kerületi főügyészhez megyek, hogy
megmentsem szegény unokahúgomat.
Drake letette a kagylót, majd úgy döntött, hogy kiválaszt
egy nevet kis fekete noteszából. Ezt meg kell ünnepelni!
Rusty Haffner is hasonlóan gondolkodott. Világéletében
szerette a kockázatos dolgokat, és bár az eddigi mérleg
szerint többet vesztett, mint amennyit nyert, úgy vélte, még
mindig játékban van. Az érettségi utáni napon az apja
erőszakkal kényszeritette rá, hogy belépjen a
tengerészgyalogsághoz. Átcsúszott a sorozáson, elkerülve a
megszégyenitő kiszuperálást tejfehér bőre miatt. Ott aztán
megtanulta elvakkantani az igen, uramot, kiismerte a
dörgést, és rájött, hogyan lehet kimászni bármilyen
gödörből.
Jelenlegi munkáját nagyon unta, Szívesen lepasszolta
volna, ha nem hozna olyan jó dohányt. Nem könnyű
visszautasitani heti hat rongyot azért, hogy egy nőt
figyeljen.
Ám a jó öreg Rusty most azon törte a fejét, hogyan tudna
még többet leszakitani.

Késő esti áfonyás joghurtját kanalazgatva, Rusty a

tizenegy órai hireket nézte. Minden benne volt. Tehát Julia
Summers az a kis bombázó, akit hetek óta követ, mint az
árnyék. Hát ne dobja el magát az ember, amikor kiderül,
hogy ez a csaj Eve Benedict lánya?! Hogy ő az első számü
gyanúsitott a vén spinkó kinyirásával kapcsolatban? A
legérdekesebb pedig az volt Rusty P. Haffner számára, hogy
egy jókora darabot fog örökölni abból a birtokból, amely
állitólag több mint ötven milliót ér.
Egy ilyen menő csaj, mint Summers, nagyon hálás lenne
annak, aki kisegítené ebből a katyvaszból. Heti hatszáznál
sokkal hálásabb. Ez elég lenne arra, számolgatta Rusty
lenyalva a kanalát, hogy egy életre megalapozza az embert.
Lehet, hogy jelenlegi ügyfele ezen úgy felkapná a vizet,
hogy valami gubancot okozna. De, mondjuk, kétmillióért -
készpénzben - Rusty azt is vállalná.
Lincoln Hathoway a reggeli futás után izzadtan,
felélénkülten és a világgal általában elégedetten viharzott
be a konyhába. A Krups kávéfőző éppen fortyogni kezdett, ő
pedig az órájára nézett. Hat-huszonöt. Percre pontosan
megy minden. Ha van valami, amiben Elizabeth-tel, aki
tizenöt éve a felesége, egyetértenek, az a kapcsolatuk
szimmetriája. Életük nagyon simán folyik. Lincoln élvezi,
hogy ő a keleti partvidék egyik legnagyobb tiszteletnek
örvendő büntetőjogásza, Elizabet-pedig örül, hogy egy
sikeres férfi felesége és házának asszonya lehet. Két okos és
illemtudó gyermekük van, akik csak a jómódot és a
megbizható állandóságot ismerik. Tiz évvel ezelőtt volt a
házasságukban egy kis zökkenő, de minden nyomtalanul
elsimult. Ha az évek során a dolgok kissé unalmas rutinná
szelidültek, az azért van, mert ők akarták igy.
Lincoln, mint mindig, elővette a bögréjét. Az ügyvédeket
kifigurázó vicces felirattal ellátott bögrét a lányától,
Ameliától kapta a negyvenedik születésnapjára. Napi első
kávéját egyedül szokta meginni, miközben a reggeli hireket
nézi a konyhai tévékészüléken, aztán felmegy lezuhanyozni.
Az élet szép, gondolta Lincoln, miközben bekapcsolta a
televíziót. A bemondó az Eve Benedict-gyilkosság meglepő
új fejleményéről számolt be.
A bögre kicsúszott Lincoln ujjai közül, és darabokra tört. A
forró, fekete kolumbiai kávé folyóként futott végig a csillogó,
fehér kövezeten.
- Julia - szaladt ki suttogva Lincoln száján, miközben egy
szék után tapogatózott.
Julia egyedül kuporgott a kanapé sarkában. A
jegyzettömb, mire irni próbált, imbolygott a kezében.
Elhatározta, hogy listát készit, felirja a legfontosabb
teendőit.
Természetesen szüksége van egy ügyvédre. A lehető
legjobbra, akit meg tud fizetni. Lehet, hogy ehhez
jelzálogkölcsönt kell felvennie a házára. Vagy talán el is kell
adnia. Eve pénzét, ha akarná, sem tudná felhasználni. Amíg
azzal gyanúsitják, hogy ő okozta Eve halálát, addig nem
rendelkezhet öröklött javaival.
Öröklött javak - a halálból származó nyereség. Julia ezt
mindig kényelmetlennek érezte, de most még inkább.
Intézkednie kell, hogy Brandonnak gondját viseljék. Amíg a
per folyik. És utána, ha- De ez a ha még nem aktuális.
Családja nincs. Vannak barátai, akik közül sokan már
jelentkeztek, hogy segítsenek. De kinek adhatná oda a
gyerekét?
Itt ért véget a lista, mert ezen a ponton Julia nem tudott
továbbjutni.
A telefon néhány percenként megszólalt. Julia hallotta,
ahogy az üzenetrögzitő bekapcsol, és Paul hangja
bemondja, hogy jelenleg senki sem tartózkodik itthon. A
riporterek hívásai az aggódókéival váltakoztak. CeeCee,
Nina, Victor telefonált. Úristen, Victor. Amikor Julia
meghallotta a hangját, behunyta a szemét. Vajon Victor
tudja? Talán gyanitja? Mi olyat tudnának most mondani
egymásnak, ami nem okozna újabb fájdalmat?
Julia azt kívánta, bárcsak jönne már haza Paul. Aztán azt
kívánta, maradjon még el egy ideig, hogy egyedül lehessen.
Amikor elment, csak annyit mondott, hogy el kell intéznie
dolgokat. Nem mondta meg, hogy miket, Julia pedig nem
kérdezte.
Paul vitte el Brandont kocsival az iskolába. Brandon. El
kell intéznie a vele kapcsolatos dolgokat. Amikor a telefon
újra megszólalt, Julia most sem vette fel, de a hang olyan
sürgető volt, hogy kénytelen volt odafigyelni rá. Aztán
felismerte. Aztán csak bámult.
 - Julia, kérlek, hivj fel, amint tudsz! Lemondtam a mai
megbeszéléseimet, és elintéztem, hogy itthon
maradhassak. Most hallottam, a hirekben, ma reggel –
Kérlek, térj vissza hozzám. Nem tudom elmondani neked,
mennyire - Hivj fel. A számom a következő…
Julia lassan - szinte nem is tudva, mit tesz - felkelt és
átment a szobán. Felvette a kagylót.
- Lincoln. Julia vagyok.
- Jaj, hála istennek. Abban sem voltam biztos, hogy jó
számot adtak meg nekem. Mindent bevetettem a Los
Angeles-i rendőrségnél, amit tudtam.
- Miért hivsz engem egyáltalán?
Lincoln nem keserűséget, hanem zavarodottságot hallott
ki Julia hangjából.
Ettől szinte elviselhetetlenné vált benne a szégyen.
- Azért, mert biróság elé kell állnod gyilkosság vádjával.
Én ezt nem tudom elhinni, Julia. Nem tudom elhinni, hogy
elegendő bizonyitékuk van egy büntetőperhez.
A hangja ugyanaz, eszmélt rá Julia. Tiszta és pontos. Nem
tudott rájönni, miért, de az jutott eszébe, vajon Lincoln még
mindig vasalt alsóneműt hord-e.
- Úgy tűnik, hogy elegendőnek tartják a bizonyitékot: ott
voltam a helyszínen, az ujjlenyomataim rajta vannak a
halált okozó tárgyon, és előző nap megfenyegettem őt.
- Jézusom. - Lincoln beletúrt sima, szőke hajába. - Ki fog
védeni?
- Greenburg. Ő volt Eve ügyvédje. Bár, igazság szerint,
valaki mást keres nekem. Ő nem foglalkozik
büntetőügyekkel.
- Figyelj rám, Julia. Ne beszélj senkivel. Hallasz engem?
Ne beszélj senkivel.
Julia majdnem elmosolyodott.
- Szóval tegyem le a kagylót?
Lincoln sohasem értette az ő humorát, most is rögtön
belevágott a részletekbe.
 - Felülök az első gépre, amelyikre tudok. Tagja vagyok a
Kaliforniai űgyvédi Kamarának, úgyhogy semmi gond. Add
meg a cimet, ahol most tartózkodsz.
- Miért? Miért jönnél ide, Lincoln?
Lincoln már az indokait és a mentségeit fogalmazgatta
magában a felesége, a kollégái, a sajtó számára.
- Tartozom neked - felelte lakonikusan.
- Nem. Nem tartozol nekem semmivel. - Julia most két
kézzel fogta a kagylót. - Észrevetted, felmerült benned
egyáltalán, hogy nem is kérdeztél róla?! Meg sem
kérdezted, hogy mi van vele.
Az ezt követő csendben Julia hallotta, ahogy becsukódik
az ajtó. Megfordult, és meglátta Pault, amint őt figyeli.
- Julia - Lincoln nyugodtan, végtelenül racionálisan
beszélt, segíteni akarok neked. Bármit gondolsz is rólam
egyébként, tudod, hogy én vagyok a legjobb. Engedd, hogy
ezt megtegyem érted. És a kisfiúért.
A kisfiúért, gondolta Julia. Brandonnak a nevét sem tudja
kimondani. Julia egy pillanatig a kezébe támasztotta a fejét,
és igyekezett túljutni az indulatain. Abból, amit Lincoln
mondott, egyvalami tökéletesen igaz. Tényleg ő a legjobb.
Nem engedheti meg magának, hogy a büszkesége a
szabadsága útjába álljon.
- Malibun vagyok - mondta, és megadta a cimet. - Viszlát,
Lincoln. Köszönöm. Paul nem szólt semmit, várt. Nem tudta,
mit érez. Nem, gondolta, igenis tudja. Amikor belépett, és
rájött, kivel beszél Julia, mintha lövés érte volna. Most
vérzett belül.
- Hallottad - kezdte Julia.
- Igen, hallottam. Azt hittem, megállapodtunk, hogy nem
veszed fel a telefont.
- Sajnálom, kénytelen voltam.
- Természetesen. - Paul a sarkán hintázott. - Ő tiz éve
tudomást sem vesz rólad, de neked fel kell venned a
telefont, ha hiv.
 Julia önkéntelenül megmasszirozta a gyomrát, amely
kezdett görcsösen összehúzódni.
- Paul, ő ügyvéd.
- Tudok róla. - Paul a bárhoz ment, de úgy gondolta,
legjobb, ha megmarad az ásványviznél. Egy ital most csak
olaj lenne a tűzre. - És természetesen ő az egyetlen ügyvéd
az országban, aki téged hivatott védeni. Majd ezüst
aktatáskáján idelovagol, és kiment téged az
igazságtalanság karmaiból.
- Nem engedhetem meg magamnak, hogy bármilyen
segítséget visszautasitsak, akárhonnan jön is. Julia
összeszorította a száját. Igyekezett továbbra is nyugodt
hangon beszélni. Közben belülről ellenállhatatlanul hajtotta
valami, hogy elrohanjon Paul mellett, és feltépje az ajtót. -
Talán többre tartanál, ha szemen köpném. Talán én is többre
tartanám magam. De ha börtönbe zárnak, azt nem hiszem,
hogy túlélem. És aggódom, nagyon aggódom Brandonért.
Paul letette a poharát, aztán odament hozzá. Keze
gyengéd volt, ahogy fel-le cirógatta a karját.
- Tudod mit, Jules? Megvárjuk, amíg a biróságon csodát
tesz, aztán együtt köpjük szemen.
Julia a férfi köré fonta a karját, és arcához szorította az
arcát.
- Szeretlek.
- Ideje, hogy ezt újra kimondd. - Felemelte Julia arcát,
hogy megcsókolja, aztán a kanapéhoz húzta a lányt. - Ülj le,
én meg elmesélem, miben mesterkedem.
- Mesterkedsz? - Julia mosolyogni próbált, azon tűnődve,
tudnak-e még normálisan beszélgetni.
- Nyomozósdit játszom. Elvégre minden krimiiró elvetélt
nyomozó. Ettél?
- Micsoda? Paul, összevissza beszélsz.
- Úgy döntöttem, hogy a konyhában fogjuk megbeszélni,
evés közben.- Paul felkelt, és kézen fogva maga után húzta
Juliát. - Rossz nézni, hogy miközben beszélek, te kilókat adsz
le. Azt hiszem, Brandon hagyott nekünk egy kis
mogyoróvajat.
- Mogyoróvajas kenyeret fogok enni?
- És dzsemet - mondta Paul, miközben elővette a
lekvárosüveget. - Tele van proteinnel.
Juliának nem volt szive megmondani neki, hogy nem
éhes.
- Majd én megcsinálom.
- Ez az én specialitásom - emlékeztette Paul. - Ülj le. Majd
ha engem vádolnak gyilkossággal, te kényeztethetsz
engem.
Juliának most már sikerült mosolyognia.
- Megegyeztünk. - Figyelte, ahogy Paul megkeni a
kenyeret, és arra gondolt, vajon emlékszik-e arra a reggelre,
amikor először találkozott Eve-vel. Kis sóhajjal elnézett Paul
mellett, az ablakpárkányon álló pozsgafára. Vajon Paul
észrevette-e, hogy amikor ők Brandonnal ideköltöztek, ez a
növény haldoklott? Csak egy kis viz, egy kis tápszer kellett,
és most újra kicsattan az egészségtől. Ilyen kevés kell az
élet fenntartásához.
Julia megint elmosolyodott, amikor Paul odatette elé a
tányért. Csak egy kis mogyoróvaj és dzsem kell, és valaki,
akit szerethetünk.
- Nem vágtad fel kis háromszögekre. Paul felvonta a
szemöldökét.
- Az igazi férfiak nem esznek feldarabolt szendvicset. Ki
hallott már ilyet?!
- De jó, hogy mondod, különben továbbra is
felvagdosnám Brandonnak, és megaláznám férfiúi
büszkeségében. - Amikor Julia kézbe vette a szendvicset, a
dzsem vidáman buggyant ki a kenyerek széle közül. - Tehát,
hogyan játszol nyomozósdit?
- Ahogy mondani szoktuk, lábmunkával. - Paul leült, és
odanyúlt, hogy Julia haját a füle mögé dugja. - Beszéltem
Jackkel, a pilótával. Esküszik rá, hogy az ő szakértői
véleménye szerint a gép üzemanyag-vezetékét
megbabrálták. Lehet, hogy ez nem sok, de bizonyithatja,
hogy valami folyt a háttérben, hogy téged
megfenyegessenek. És talán Eve-et is.
Julia rávette magát az evésre, a reménykedésre.
- Rendben. Azt hiszem, ez nagyon fontos, mert
meggyőzheti a rendőrséget arról, hogy valaki
fenyegetéseket küldött. A könyv miatt. A kazetták miatt.
Nem értem, miért, mert ha meghallgatták a kazettákat,
akkor elhihetik, hogy én-- Megrázta a fejét. - Sehogy sem
tudjuk bebizonyitani, hogy rajtam és Eve-en kivül senki sem
tudta, mi van a kazettákon.
- Ezt úgy hivják, hogy nyomós kétely. Csupán erre van
szükségünk. Voltam Traversnél - tette hozzá Paul. Miközben
őszinte akart lenni, arra is ügyelt, hogy gondosan
megválogassa a szavait. - Még mindig romokban van, Jules.
Ő az egész életét Eve-nek szentelte, azért, amit Eve érte és
a fiáért tett.
- És Travers azt hiszi, hogy én öltem meg.
Paul felkelt, hogy mindkettőjüknek töltsön valami
innivalót. Egy üveg Chablis akadt elsőként a kezébe, és úgy
döntött, az éppen jó lesz a mogyoróvajhoz.
- Most valakit hibáztatnia kell, és azt akarja, hogy az a
valaki te legyél. Traverssel az a helyzet, hogy abban a
házban nagyon kevés dolog történhetett az ő tudta nélkül.
Az a tény, hogy Eve mindenki elől, még előle is el tudta
titkolni a betegségét, csupán Eve ügyességét és
eltökéltségét bizonyitja. Valaki más is volt a birtokon aznap.
Valaki más is járt a vendégházban. Travers a legjobb
esélyünk, hogy megtudjuk, ki volt az.
- Csak azt kívánom - Azt kívánom, bár Travers meg tudná
érteni, hogy amit azon az estén mondtam, nem gondoltam
komolyan. - Julia hangja vaskosabbá vált, miközben felvette
a poharát, aztán visszatette anélkül, hogy ivott volna. - Nem
akartam, hogy Eve-nek ez legyen az utolsó emléke rólam.
Vagy az enyém róla. Ezt életem végéig bánni fogom, Paul.
 - Az hiba lenne. - Paul Julia kezére tette a kezét, és
könnyedén megszorította. - Eve azért hivott ide téged, hogy
mindketten megismerjétek a másik teljes személyiségét. Ez
pedig nem egyetlen összetűzésen, néhány meggondolatlan
szón múlik. Julia, én Eve orvosához is elmentem.
- Paul. - Julia összefonta az ujjaikat. Ebben a pillanatban
minden érintés, minden testi kontaktus olyan sokat ért. - Ezt
nem lett volna szabad egyedül tenned.
- Ez olyasmi, amit egyedül akartam megtenni. Tavaly,
közvetlenül hálaadás után diagnosztizálták a betegségét.
Eve akkor azt mondta nekünk, hogy most nincs kedve
pulykát és tökös pitét enni, inkább elmegy egy hétre, vagy
kettőre a Golden Doorba, hogy kényeztessék és életet
leheljenek bele. - Paul szünetet tartott, hogy legyűrje az
érzelmeit. - Akkor feküdt be a kórházba, hogy elvégezzék a
vizsgálatokat. Valószinűleg akkor már fejfájások, homályos
látás, hangulati hullámzások gyötörték. A daganatot - hogy
egyszerűen fogalmazzam meg, már késő volt megoperálni.
Csak gyógyszereket tudtak adni neki, hogy csillapitsák a
fájdalmait. Élhette tovább a megszokott életét. De
meggyógyitani nem tudták. - Paul most felpillantott. Julia a
bánat sötét, feneketlen kútját látta a szemében. - A daganat
fejlődését nem tudták megállitani. Megmondták Eve-nek,
hogy legjobb esetben is egy éve van hátra. Ő a kórházból
egyenesen egy hamburgi specialistához ment. Ott újabb
vizsgálatokat végeztek, és a leletek ugyanazt mutatták. Eve
bizonyára azonnal eldöntötte, mit fog tenni. December
elején beszélt Maggie-nek és nekem a könyvről. És rólad. Le
akarta zárni az életét, és nem akarta, hogy azok, akiket
szeret, tudják, milyen kevés ideje maradt.
Julia a kis pozsgafát nézte, ahogy a napfény foltján virul.
- Nem érdemelte meg, hogy elvegyék tőle azt a keveset,
ami maradt.
- Nem. - Paul csendben áldomásra, újabb búcsúra emelte
a poharát. - És rohadtul begurulna, ha a gyilkosa, bárki volt
is, megúszná. Ezt nem fogom hagyni. - Olyan bajtársias
mozdulattal érintette Julia poharához a sajátját, hogy a lány
torka elszorult. - Idd meg a borodat - mondta. - Jót tesz a
léleknek. És ellazulsz tőle, igy könnyebben tudlak
elcsábitani, Julia pislogással szorította vissza a könnyeit.
- Mogyoróvaj, dzsem és szex. Nem tudom, nem lesz-e ez
sok nekem egyetlen délutánra.
- Próbáljuk ki - felelte Paul, és talpra segítette.

Paul remélte, hogy Julia aludni fog egy vagy két órát,
ezért magára hagyta a hálószobában, ahol a lehúzott
redőnyök nem engedték be a napfényt, és a mennyezeti
ventilátor elkergette a forróságot.
Mint a legtöbb mesemondó, Paul is bárhol képes volt
kitalálni egy-egy szövevényes történetet - az autóban, a
fogorvosnál várakozva, egy koktélpartin. Az évek során
azonban rájött, hogy a legjobban mégis otthon, a
dolgozószobájában tudja megszerkeszteni a történeteit. Ezt
a szobát is úgy rendezte be, mint az otthonát. Saját kedve
szerint. Ebben a szellős emeleti helyiségben töltötte ideje
legnagyobb részét. Az egyik fal teljes egészében üvegből
volt: csupa ég és tenger. Akik nem értik az alkotás
folyamatát, azok nem hiszik el, hogy olyankor is dolgozik,
amikor csak ül, kibámul az üvegen, figyeli a fények és
árnyak váltakozását, a nevető sirályok lecsapásait.
Hogy kárpótolja magát azért az erőfeszitésért, amit be
kell vetnie, miközben egy-egy történetet agyából, szivéből
kicsihol, Paul úgy rendezte be a munkaterületét, hogy az
tobzódjon a kényelemben. Az oldalsó falakat elboritották a
könyvek. Egyesek a kutatást, mások a kikapcsolódást
szolgálták. A két szobafikusz szépen gyarapodott súlyos
kőedényében. Eve egyszer betört ebbe a belső szentélybe,
és a növények karcsú ágait apró piros és zöld gömbökkel
aggatta tele, igy emlékeztetve Pault arra, hogy - határidő
ide vagy oda - közeleg a karácsony.
Paul már a számítógépkorszak gyermeke volt. Egy okos
kis PC-n dolgozott, de a gondolatait még mindig kis cetlikre
jegyezte fel, amelyeket gyakran elvesztett. A legmodernebb
sztereó-lemezjátszót szerelte fel, mert biztos volt benne,
hogy élvezni fogja az alkotást, ha Mozart vagy Gershwin
adja hozzá a hátteret. Egy hétbe se telt, hogy beismerje, ki
nem állhatja, ha bármi elvonja a figyelmét. A
dolgozószobában egy kis hűtőszekrényt is tartott, üditőkkel
és sörrel megpakolva. Amikor nagyon benne volt a
munkában, akár tizennyolc órát ült bezárkózva, mire a
történetből fátyolos szemmel kibotorkált a valóságba.
Most tehát ide húzódott be, hogy azon tépelődjön,
hogyan bizonyithatnák be Julia ártatlanságát.
Hátradőlt a székben, és az eget bámulva kiüritette az
agyát.
Ha banális történetet akarna kitalálni, akkor abban Julia
lenne a tökéletes gyilkos. Higgadt, összeszedett, túl szoros
gubóban él. Zárkózott. Elfojtja az érzelmeit. Ellenáll minden
változásnak. Aztán jön Eve, és fenekestül felforgatja azt a
takaros, rendezett életet, amit felépitett magának. A
mélyben fortyogó indulatok áttörnek az önuralom
barátságos külszinen, és a lány- egy dühtől és
kétségbeeséstől elvakult pillanatában- kitör.
A vád ezt igy is értelmezheti, gondolta. Ráadásul
hozzáveheti a többmilliós örökséget, mint további
motivációt. Azt persze nehezen tudják majd bizonyitani,
hogy Julia ismerte a végrendeletet. Arról viszont nem lesz
olyan nehéz meggyőzni az esküdtszéket- ha esküdtszék elé
kerül az ügy, hogy Eve a bizalmába fogadta Juliát.
Az öregedő és betegeskedő filmsztár elveszett múltját
keresi, a szeretetet, amelyet egy örökbe adott gyermek
iránt érez. Eve-et a sebezhető áldozat szerepében
tüntethetik fel, aki bátran, egyedül néz szembe a
betegségével, és kétségbeesetten próbál kapcsolatot
teremteni a lányával.
Eve ezen gúnyosan nevetne, és marhaságnak nevezné
az egészet.
 Anyagyilkosság, elmélkedett Paul. Visszataszitó
bűncselekmény. A kerületi főügyész bizonyára boldogan
elfogadja a szándékos emberölés tényét. Paul szivarra
gyújtott, behunyta a szemét, és átgondolta, miért nem
működik a dolog. Julia képtelen lenne az emberölésre. Ez
persze az ő véleménye, és aligha megfelelő érv a védelem
számára. Jobb, ha a külső erőkre és az alapvető tényekre
koncentrál, mint a saját érzelmeire.
A levelek. Ezek már tények. Ő is jelen volt, amikor Julia az
egyiket megkapta. Az a sokk és rémület nem volt tettetés. A
vád azzal érvelhet, hogy Julia egy színésznő lánya, aki
valaha maga is színészi pályára készült. Paulnak azonban
kétségei voltak, hogy egy ilyen produkcióra akár Eve képes
lett volna.
A repülőgépet megbabrálták. Hiheti-e bárki is komolyan,
hogy Julia csupán a hatás kedvéért kockára tette volna az
életét, megkockáztatta volna, hogy a gyereke árván
maradjon?
A kazetták. Paul meghallgatta őket. Ingatag bizonyitékok.
Vajon melyik titok ért annyit, hogy Eve belehaljon?
Paulnak semmi kétsége sem volt: Eve-nek azért kellett
meghalnia, hogy egy hazugság ki ne derüljön.
Gloria abortusza. Kincade perverzitásai. Torrent
nagyravágyása. Priest mohósága.
Delrickio. Paul tiszta szivből kívánta Delrickio bűnösségét.
De nem tudta összerakni a képet. Aki olyan hidegvérrel
osztogatja a halált, mint ő, elveszitheti-e annyira a fejét,
hogy ilyen meggondolatlanul öljön?
Szinte biztos, hogy a bűncselekmény egy pillanat műve
volt. Bárki tette is, nem tudhatta, mikor jön vissza Julia,
vagy mikor megy el a kertész az ablak előtt, ha a rózsákat
akarja metszeni.
Ez azonban nem ad választ arra, hogy mi történt a
biztonsági rendszerrel. A kapun belül csak a személyzet
tartózkodott. Valaki mégis bejött.
 Paul azt kérdezte magától, ő mit tett volna, ha rá akar
törni Eve-re, amikor egyedül van, úgy, hogy senki ne tudjon
róla. Nem lett volna nehéz nyiltan meglátogatni, aztán
távozáskor egy kis kerülőt tenni, hogy áramtalanitsa a
biztonsági rendszert. Aztán visszatérni, és rátörni Eve-re.
Ez a verzió tetszett neki. Nagyon tetszett, azt az apró
tényt kivéve, hogy a rendőrség bekapcsolt állapotban találta
a riasztót.
Újra beszélni fog Traverssel. Ninával és Lyle-lal is, és
mindenkivel, az utolsó takaritónővel is, aki a birtokon
dolgozik.
Be kell bizonyitania, hogy valaki bejuthatott. Valaki, aki
annyira félt, hogy leveleket küldözgessen. Valaki, aki
kétségbeesésében ölni is kész volt.
Paul ösztönösen felkapta a telefont, és tárcsázni kezdett.
- Nina, Paul vagyok.
- Ó, Paul. Travers mondta, hogy itt járt. Sajnálom, hogy
nem találkoztunk.- Nina körbepillantott az irodáján, a
kartondobozokon, amelyekbe gondosan csomagolt.
- Éppen rendbe teszem itt a dolgokat, elviszem innen a
saját holmimat. Kibérelek egy házat Beverly Hillsben,
amíg… amíg eldöntöm mihez kezdjek.
- Tudja, hogy ott maradhat, ameddig csak akar.
- Hálásan köszönöm. - Nina a zsebében kotorászott egy
papirzsebkendő után. - Aggódom Traversért, de nem vagyok
képes itt maradni, tudva, hogy Miss B. többé nem ront be
hozzám valami lehetetlen követeléssel. Istenem, Paul, miért
kellett ennek megtörténnie?
- Éppen ezt kell kideritenünk. Nina, tudom, hogy a
rendőrök kikérdezték magát.
- De hányszor! - felelte sóhajtva Nina. - És most a kerületi
főügyész is. Biztos benne, hogy tanúvallomást kell majd
tennem a biróságon, a veszekedésről. Juliáról.
Paul hallotta, ahogy Nina hangja megváltozik, megfeszül.
- Maga azt hiszi, hogy ő tette, ugye?
 Nina lenézett a foszlott papirzsebkendőre, eldobta, és
felvett egy újat.
- Sajnálom, Paul, megértem, mit érez iránta. De igy van,
nem találok semmilyen más magyarázatot. Nem hiszem,
hogy előre kitervelte. Még azt sem, hogy szándékosan tette.
De megtörtént.
- Bármit gondol is, Nina, talán tud nekem segíteni. Egy
feltevésemet próbálom tesztelni. Meg tudná mondani, kik
jártak Eve-nél a gyilkosság napján? És az előző napon.
- Jaj, istenem, Paul.
- Tudom, hogy nehéz, de ez segítene.
- Akkor jó. - Nina gyorsan megtörölte a szemét, eltette a
papirzsebkendőt, aztán az előjegyzési naplójáért nyúlt,
amelyet még nem csomagolt be. - Drake volt itt, és
Greenburg. Előző este Maggie és Victor jött ide. Ja, és persze
maga. Travers mondta, hogy átjött Eve-hez, ezért
bejegyeztem a könyvbe.
- Maga mindig napra kész, Nina. - Paul még egy
lehetőséget forgatott a fejében.
- Volt Eve-nek valami köze a sofőrhöz?
- Lyle-hoz? - Nina napok óta most először nevetett. -
Ugyan! Miss B.-től igen távol állt az ő fajtája. Csak úgy látta,
hogy jól mutat a kocsiban, és kész.
- Még valami. A gyilkosság napján volt valami gond a
riasztóval? Ellenőrizte valaki?
- A riasztóval? Nem, miért lett volna gond vele?
- Csak megpróbálok mindent körüljárni. Nina, figyeljen,
értesitsen, ha átköltözött. És ne aggódjon Travers miatt. Én
majd vigyázok rá.
- Tudom. Majd jelentkezem. Paul - sajnálom - mondta
akadozva Nina. - Mindent sajnálok.
- Én is. - Paul letette a kagylót. Még mindig tanácstalan
volt. A következő számot lassabban, megfontoltabban
tárcsázta fel, majd várt, hogy kapcsolják Franket.
- Csak egy percem van, Paul. Be vagyok havazva.
- Juliával kapcsolatban?
 - Főleg. Valami nagykutya jött hozzá a keleti partról.
- Igen, tudom.
- Ja, persze, nyilván tudod. A fazon minden nyavalyás
papirfecnit látni akar az üggyel kapcsolatban. Messzire elér
a keze még itt is, ezért a kerületi főügyész nagyon vigyáz,
hogy minden úgy menjen, mint a karikacsapás. A pasas már
néhány pióca magánnyomozót is ránk küldött.
- Hathoway gyorsan dolgozik.
- Igen. - Frank lehalkitotta a hangját. - Ezért a kerületi
főügyész is rákapcsolt. Erre az ügyre hajt, Paul, mert ebben
minden benne van: pénz, hatalom, csillogás, botrány. Ezzel
nagy sajtója lesz.
- Árulj el valamit, Frank. Le tudod valahogy ellenőrizni,
hogy aznap ki volt-e kapcsolva a biztonsági rendszer?
Frank összevonta a szemöldökét, és végignézte a
papirjait.
- Amikor mi ellenőriztük, akkor be volt kapcsolva.
- De lehetséges, hogy korábban kikapcsolták, aztán újra
kapcsolták?
- Jesszusom, Paul, micsoda marhaságokkal foglalkozol? -
Amikor erre nem jött válasz, Frank csak motyogott
magában. - Oké, majd beszélek néhány elektronikus sráccal,
de nem hiszem, hogy telibe találtál.
- Akkor kérdezek még valamit. Fogsz még beszélni a
sofőrrel?
- Mr. Falu Bikájával? Minek?
- Van egy spurim.
- A francba! Csak krimiiróval ne kezdjen az ember -
morogta Frank, de azért felirta magának. - Hát persze,
elkaphatom még egy fordulóra.
- Szeretnék jelen lenni.
- Persze. Miért ne? Minek nekem nyugdij, ha jótettekből is
megélhetek?
- És még valami.
- Ne kimélj! Adjam át neked a dossziékat? Sikáljak el
valamilyen bizonyitékot? Zaklassam valamelyik tanút?
 - Hálás lennék érte. De addig is, ellenőrizhetnéd a
repülőjáratokat. Megnézhetnéd, nem tett-e valaki, aki Eve-
vel kapcsolatban volt, egy villámlátogatást Londonban. A
múlt hónapban, tizenkettedike körül.
- Semmi gond. Mindössze, hm, tiz-húsz ember-órát
kellene rászánnom. Van valami konkrét okod rá?
- Majd tudatom veled. Kösz.
És most, gondolta Paul, miközben letette a kagylót,
megvárjuk a válaszokat, kiteritjük őket, mint a kártyákat, és
megnézzük, mi sül ki belőlük.
Philadelphiától hosszú az út Los Angelesig. Még első
osztályon utazva sem lehet megúszni az időeltolódás
hatását és az út fáradalmait. Lincoln Hathoway azonban
olyan volt, mint akit skatulyából húztak ki. Tengerészkék,
finom csikozású gabardin öltönyén sehol egy gyűrődés.
Kézzel varrott cipője tükörfényes. Szőke, konzervativ
stilusban nyirt haja tökéletesen rendezett.
Paul abban a hitben ringatta magát, hogy ezt az embert
ezért a makulátlan pedantériáért utálja már első látásra.
- Lincoln Hathoway - mutatkozott be a férfi, és
odanyújtotta manikűrözött kezét.- Juliához jöttem.
Paulnak örömet okozott, hogy az ő keze viszont homoktól
érdes.
- Paul Winthrop.
- Igen, tudom. - Nem mintha Lincoln a könyvboritókon
látott fényképekről ismerte volna fel Pault. Nem volt ideje
népszerű regényeket olvasni, a titkárnőjének azonban
meghagyta, hogy gyűjtsön össze minden elérhető
újságcikket, ami Juliáról az utóbbi hat hónapban megjelent.
Tudta, kicsoda Paul, és hogy milyen kapcsolat fűzi mind az
áldozathoz, mind a gyanúsitotthoz. - Örülök, hogy Juliának
van hova diszkréten elvonulnia, amíg ez az egész lezajlik.
- Én, őszintén szólva, jobban aggódom a lelki békéjéért,
mint a diszkrécióért. - Paul egy mozdulattal betessékelte
Lincolnt, és elhatározta, hogy ki fogja élvezni iránta táplált
utálatát. - Egy italt?
 - Egy kis ásványviz citromlével jólesne, köszönöm. -
Lincoln gyorsan alkotott véleményt. Gyakran fontos volt,
hogy az esküdteket ne csupán a megjelenésük és a
testbeszédük alapján mérje fel. Pault gazdagnak,
türelmetlennek és gyanakvónak találta, és azon tűnődött,
vajon hogyan használná ki ezeket a tulajdonságait egy
birósági tárgyaláson. - Mr. Winthrop hogy van Julia?
Paul, aki hirtelen maga lett a megtestesült brit
tartózkodás megfordult és odanyújtotta a poharat.
- Megkérdezheti tőle személyesen.
Julia ott állt az ajtóban, védelmezőn átkarolva egy
sovány, sötét szemű gyereket. Megváltozott a tiz év alatt,
gondolta Lincoln. Már nem lelkesedés és bizalom sugárzik
belőle, hanem önuralom és óvatosság. Szőkésbarna haját,
amely egykor szabadon lobogott, most kifésüli az arcából,
amely vékonyabb és elegánsabb lett.
Lincoln a kisfiúra nézett, és nem is tudatosult benne,
hogy mind a négyen csendben, feszülten ácsorognak.
Valami jelet, valamilyen külső vonást keresett, amit tőle
örökölhetett ez a gyerek, akit még nem is látott, akit nem is
akart. Kiváncsiságát az emberi gyengeség diktálta, és a
saját hiúsága.
Ebben a vékony csontú, kócos gyerekben azonban
semmit sem fedezett fel önmagából, és ez
megkönnyebbüléssel töltötte el, elsöpörte azt a kis
bűntudatot és nyugtalanságot, ami a repülőút alatt
motoszkált benne. A kisfiú az övé - ebben soha sem
kételkedett, és mégsem az övé. Az ő világát, családját és
lelkiismeretét nem renditette meg az a futó pillanat, amely
alatt ránézett, felmérte és elutasitotta ezt a gyereket.
Julia észrevette mindezt. Látta, ahogy Lincoln pillantása
megállapodik Brandonon, kicsit meglibben, aztán tovaszáll.
Karja szorosabbra fonódott a fia körül, hogy megvédje attól
az ütéstől, amelyet a gyerek nem is érezhetett. Aztán
fellélegzett. A fia biztonságban van. Minden eddigi
bizonytalansága, hogy megmondja-e neki az apja nevét,
elszállt. A gyerek apja meghalt, mindkettőjük számára.
- Lincoln. - Julia hangja ugyanolyan hűvös és tartózkodó
volt, mint a biccentése, amellyel üdvözölte.
- Szép tőled, hogy ilyen messzire eljöttél, és ilyen
gyorsan.
- Csak azt sajnálom, hogy ilyen körülmények között
találkozunk.
- Én is. - Julia keze végigsiklott Brandon vállán, és
megállapodott gyenge nyakszirtjén. - Brandon, ő Mr.
Hathoway. Ügyvéd, aki valamikor régen a nagypapival
dolgozott. Azért jött, hogy segítsen nekünk.
- Helló. - Brandon egy magas, merev tartású férfit látott,
akinek fényes a cipője, és arcán az a bugyuta milyen
nagyfiú vagy kifejezés ül, amelyet egyes felnőttek mindig
magukra öltenek, amikor egy gyerekkel megismerkednek.
- Helló, Brandon. Ne izgulj, mindent rendbe teszünk.
Paul nem tudta elviselni ezt az embert. Biztos volt benne,
hogy egy más pillanatban leütné a szenvtelenségéért.
- Gyere, öcskös. - Paul kinyújtotta a kezét. Brandon
készségesen megfogta. - Menjünk fel, nézzük meg, milyen
balhét tudnánk csinálni.
- Akkor hát-- kezdte Lincoln, és leült, körül sem pillantva,
miközben Brandon csattogva felment a lépcsőn, lássunk
neki.
- Ez semmit sem jelentett neked, ugye? - kérdezte halkan
Julia. - Semmit sem jelentett, hogy láttad őt.
Lincoln nyakkendőjének tökéletesen megkötött Windsor-
csomójához emelte az ujjait. Tartott tőle, hogy Julia
valamiféle jelenetet fog rendezni, ezért természetesen
felkészült rá.
- Julia, ahogy már évekkel ezelőtt megmondtam neked,
én nem engedhetem meg magamnak, hogy érzelmi
kapcsolatot tartsak fenn. Nagyon, nagyon hálás vagyok,
amiért voltál olyan érett, hogy ne fordulj Elizabeth-hez,
sajnálom, hogy olyan makacs voltál, hogy ne fogadj el tőlem
semmilyen felajánlott anyagi segítséget, és örülök, hogy
olyan sikert értél el, hogy ne is legyen rá szükséged.
Természetesen úgy érzem, hogy nagyon sokkal tartozom
neked, és mélyen sajnálom, hogy olyan helyzetbe kerültél,
amelyben szükséged van az én szolgálataimra.
Julia nevetni kezdett. Nem vékony, éles, hisztérikus
nevetéssel, hanem olyan életteli, harsány kajánsággal, hogy
Lincoln egészen összezavarodott.
- Bocsánat - mondta, miközben lehuppant egy székre. -
Te nem változtál semmit. Tudod, Lincoln, nem tudtam, mit
éreznék, ha újra látnálak, de az egyetlen, amire nem
számítottam, az, hogy nem érzek semmit. - Kicsit sóhajtott.-
Úgyhogy tegyük félre a tiszteletköröket, és foglalkozzunk
azzal, amivel kell. Az apám a legnagyobb tiszteletben tartott
téged, mint ügyvédet, és mivel az ő véleménye nálam sokat
nyom a latban, teljes mértékben együtt fogok működni
veled, és arra az időre, amig a dolgokat rendbe tesszük,
teljesen megbizom benned.
Lincoln erre csak bólintott. Értékelte a szilárd, józan
gondolkodást.
- Te ölted meg Eve Benedictet?
Julia szeme megvillant. Lincolnt meglepte, milyen
gyorsan fel tud szikrázni benne ez a mély és illékony harag.
- Nem. Azt vártad, hogy beismerem, ha én tettem?
- A lánya vagy a két legjobb ügyvédnek, akikkel valaha
dolgoztam, ezért tudnod kell, hogy butaság lenne hazudnod
nekem, ha azt akarod, hogy én védjelek. Most pedig--
folytatta, elővéve egy üres jegyzettömböt és egy fekete
Mont Blanc töltőtollat, szeretném, ha elmondanál mindent,
amit tettél, mindent, amit láttál, és hogy ki mindenkivel
beszéltél aznap, amikor Eve Benedictet megölték.
Julia egyszer végigment az eseményeken, aztán még
egyszer. Majd, Lincoln kérdéseire válaszolva, harmadszor is.
Lincoln tett néhány megjegyzést, időnként csak bólintott,
miközben szép, gondos kézirásával jegyzetelt. Julia csak
egyszer állt fel, hogy újratöltse a férfi poharát, és magának
is töltsön.
- Attól tartok, nem volt elég időm, hogy megismerkedjem
az ellened felhozott bizonyitékokkal. Természetesen
értesitettem a kerületi főügyészt és a nyomozást vezető
tisztet, hogy én leszek a hivatalos védőügyvéded. Mielőtt
idejöttem, sikerült megkapnom az ügyésztől néhány irat
másolatát, de csak belepillantani tudtam a taxiban.
Lincoln szünetet tartott, és összefonta a kezét az ölében.
Juliának eszébe jutott, hogy mindig ilyen nyugodtak és
rendezettek voltak a mozdulatai. Ez, illetve a szemében ülő
szomorúság ragadta meg először azt a romantikus,
lobbanékony tizenéves lányt. A mozdulatai ugyan nem
változtak, gondolta Julia, de a szomorúságot a rafinéria
váltotta fel a szemében.
- Julia, biztos vagy benne, hogy amikor délután bementél
a házba, akkor kulccsal nyitottad ki az ajtót?
- Igen, meg kellett állnom, hogy előkotorjam a
kulcsaimat. A betörés óta sokkal jobban ügyeltem rá, hogy
mindig kulcsra zárjam.
Lincoln tekintete nyugodt, hangja kiegyensülyozott
maradt.
- Egészen biztos vagy benne?
Julia hozzákezdett a válaszhoz, aztán elhallgatott és
hátradőlt.
- Azt akarod, hogy hazudjak, Lincoln?
- Azt akarom, hogy nagyon alaposan gondold át. Az ajtó
kinyitása olyan megszokott, automatikus mozdulat, amit az
ember nem jegyez meg, esetleg csak úgy gondolja, hogy
megtette. Különösen egy sokkhatás után. Az a tény, hogy
azt mondtad a rendőröknek, hogy kulccsal nyitottad ki a
bejárati ajtót, továbbá az, hogy ők az összes többi ajtót
belülről kulcsra zárva találták, amikor kiértek, nagyon
terhelő rád nézve. A halottnál nem volt kulcs, és
pótkulcsokat sem találtak a házban. Ezért vagy eleve nem
volt bezárva az ajtó, vagy valaki, akinek kulcsa volt,
beengedte Eve-et.
- Vagy valaki elvette Eve kulcsát, miután megölte -
mondta Paul a lépcsőről. Lincoln felpillantott. Csupán a szája
körüli izmok leheletnyi megfeszülése árulta el, hogy zavarja
a közbeszólás.
- Természetesen ez is egy szál, amelyen elindulhatunk.
Mivel a bizonyitékok egy hirtelen felindulásból elkövetett
bűncselekmény irányába mutatnak, nem lesz könnyű
meggyőzni a birót arról, hogy valaki benn volt a házban Eve-
vel, megölte őt, aztán volt annyi lélekjelenléte, hogy
elvegye a kulcsát, és kivülről rázárja az ajtót.
- Magának viszont az a dolga, hogy meggyőzze a birót,
nem? - Paul odament a bárpulthoz. Ujjai a Whisky felé
nyúltak, majd visszahúzódtak és a szódán állapodtak meg.
Így is vissza kell fognia az indulatait, a szeszes ital hatása
csak rontaná a helyzetet.
- Az a dolgom, hogy Juliának a lehető legjobb védelmet
biztositsam.
- Akkor sajnálom, hogy megnehezitem a dolgodat,
Lincoln, de én kulccsal nyitottam ki az ajtót, a saját
kulcsommal - mondta Julia.
Lincoln elbiggyesztette a száját, és átnézte a jegyzeteit.
- Nem emlited, hogy megfogtad volna a gyilkos fegyvert,
a piszkavasat.
- Azért, mert nem tudom, hogy megfogtam-e vagy sem. -
Juliát hirtelen kimerültség fogta el. Végigsimított a haján. -
Nyilván megfogtam, különben nem lennének rajta az
ujjlenyomataim.
- Akkor is rákerülhettek, ha az elmúlt egy vagy két
hétben begyújtottál a kandallóba.
- Nem gyújtottam be. Kellemes, enyhe éjszakák voltak.
- A piszkavasat a holttesttől körülbelül egy méterre
találták meg. - Lincoln egy dossziét vett elő az
aktatáskájából. - Hajlandó vagy megnézni néhány képet?
 Julia tisztában volt vele, miért kérdi ezt Lincoln, és nem
tudta, mit feleljen. Aztán összeszedte magát, és kinyújtotta
a kezét. A képen meglátta Eve-et, amint összekuporodva
fekszik a szőnyegen, az arca még igy is lélegzetelállitóan
szép. És látta a vért.
- Ebből a nézetből - mondta Lincoln - látható, hogy a
piszkavas itt fekszik. - Előrehajolt, hogy ujjával rábökjön a
kinyomtatott fotóra. - Mintha valaki odadobta, vagy talán
elejtette volna, miután a holttesttől elhátrált.
- Így találtam meg őt - suttogta Julia. Fejének zúgásától, a
gyomrába hasitó halálos rosszulléttől tompán hallotta a
saját hangját. - Odamentem hozzá, és megfogtam a kezét.
Azt hiszem, kimondtam a nevét. És rögtön tudtam.
Felkeltem, megbotlottam. Felvettem a piszkavasat, azt
hiszem. Rajta volt a vére. És a kezemen is. Akkor eldobtam
a piszkavasat, mert tennem kellett valamit. Felhívni valakit.
- Félrelökte a képet, és bizonytalanul felállt. - Bocsáss meg,
jó éjszakát kell kívánnom Brandonnak.
Amint Julia felszaladt a lépcsőn, Paul azonnal rátámadt
Lincolnra.
- Muszáj volt ezt tennie vele?!
- Igen, attól tartok. És még nem vagyunk túl a nehezén. -
Lincoln egy takarékos mozdulattal áthajtott egy lapot a
jegyzettömbjében. - A közvádló nagyon határozott, nagyon
tehetséges ember. Becsvágyó, mint mindenki, aki
valamilyen közhivatalt visel, és tudja, mekkora jelentőséggel
bir egy hiresség pere. A birtokában lévő tárgyi bizonyitékok
minden apró darabját fel kell használnunk, hogy felépitsünk
egy plauzibilis alternativát. Ugyanakkor a nyomós kételyt
nemcsak a biró torkán kell lenyomnunk, meg az
esküdtszékén, ha oda kerül a dolog, hanem a
közvéleményén is. Úgy látom, hogy Juliával magánjellegű
kapcsolatban vannak…
- Úgy látja? - Paul lassú, zord mosollyal az egyik szék
karfájára telepedett. - Akkor engedje meg, ügyvéd úr, hogy
világosan fogalmazzak. Julia és Brandon már hozzám
tartozik. Semmi sem okozna nekem nagyobb örömet, mint
az, ha összetörhetném a maga csontjait, azért, amit Juliával
tett. Ám ha tényleg olyan jó ügyvéd, mint hallottam, ha
maga jelenti a legjobb esélyt, hogy túljussunk ezen, akkor
mindent megteszek, amit csak kíván tőlem.
Lincoln tollat szorongató keze kissé ellazult.
- Akkor első teendőnknek azt javaslom, hogy felejtsük el,
ami köztem és Julia között több mint egy évtizede történt.

- Azt az egyet soha - mondta Paul, és újra elmosolyodott.

- Próbálkozzon valami mással.
Lincoln úgy érezte, hogy az elitélt bűnözők arcán
kellemesebb mosolyt látott.
- Az irántam táplált ellenszenve csak bánthatja Juliát.
- Nem. Őt többé nem bánthatja semmi és senki. Még
maga sem. Ha nem igy gondolnám, akkor be sem léphetett
volna ezen az ajtón. - Továbbra is Lincoln szemébe nézve,
Paul szivart vett elő.
- Dolgoztam már tetűkkel.
- Paul - mondta Julia csendesen, miközben lejött a
lépcsőn. - Ennek semmi értelme.
- Mindig van értelme tiszta vizet önteni a pohárba, Julia -
vetette ellen Paul.
- Hathoway tudja, hogy bár szivből undorodom tőle, a
teljes együttműködésemre számithat.
- Azért jöttem ide, hogy segítsek, és nem azért, hogy
elitéljenek egy több mint tiz éve elkövetett ballépésemért.
- Vigyázz, Lincoln. - Julia nem tudta megállni, hogy ki ne
törjön. - Az a ballépés odafönn alszik. A segítségedet nem
csak magamért fogadom el, hanem érte is. Sohasem volt
apja, és nem tudom elviselni a gondolatot, hogy engem is
elveszithet.
Hogy Julia célba talált, azt csupán a Lincoln
nyakkendőjétől az arcára felkúszó halvány pir jelezte.
- Ha mindannyian félre tudjuk tenni a személyes
érzelmeinket, akkor sokkal több esélyünk van rá, hogy ez ne
történjen meg. - Elégedetten, amiért ezt a témát
lerendezték, Lincoln folytatta:
- Mindketten ismertétek az elhunytat, ismertétek a
háztartásának működését, a barátait, az ellenségeit.
Hasznos lenne, ha mindent, amit tudtok, elmondanátok
nekem azokról, akik szoros kapcsolatban voltak vele.
Bárkiről, aki nyerhetett a halálával, anyagilag vagy
érzelmileg.
- Rajtam kivül? - kérdezte Julia.
- Talán kezdjük veled, és Mr. Winthroppal. Csak egy rövid
áttekintést kérek, ha lehet. Lefoglaltam egy lakosztályt a
Beverly Hills Hotelben, ott fogok dolgozni. A Meyers,
Courtney és Lowe átengedi nekem két ügyvédjelöltjét, és a
saját titkárnőm is iderepül holnap. - Lincoln az órájára
nézett, amelyet már átállitott a nyugati időre, és összevonta
a szemöldökét. - Mélyebb interjúkra is szükségem lesz, ha
már beindultunk. Hétfőn az lesz az első dolgom, hogy
kérelmezzem a vádalá helyezés elhalasztását.
- Nem. - Julia megborzongott, és dörzsölni kezdte a két
karját. - Sajnálom, Lincoln, de nem tudom elviselni a
gondolatot, hogy a dolog hosszan elhúzódjon.
- Julia, időre lesz szükségem, hogy felépitsem a
védelmedet. Ha szerencsénk van, megakadályozhatjuk,
hogy perre kerüljön sor.
- Nem akarok akadékoskodni, de ezen hamar túl kell
jutnom. A halasztások csak arra jók, hogy még több idő
legyen a szenzációkeltésre. Brandon már elég nagy ahhoz,
hogy elolvassa az újságot, megnézze a hireket. És én, hogy
őszinte legyek, nem tudom elviselni a további várakozást.
- Akkor van egy hétvégénk, hogy átgondoljuk. - Vagy,
gondolta Lincoln, hogy meggyőzze Juliát a maga igazáról. -
Most pedig beszélj nekem Eve Benedictről.
Lincoln nem sokkal hajnali kettő előtt ment el. Paul
közben kelletlen tiszteletet kezdett érezni az alapossága
iránt, bár az ügyvéd szervezettségét és pedantériáját kissé
idegesitőnek találta. Lincoln minden témaváltásnál lapozott
egyet a jegyzettömbjében, a süteményt, amit Julia a
kávéhoz felszolgált, villával ette, és az emlékeket felidéző,
hosszúra nyúlt este alatt egyszer sem lazította meg a
nyakkendőjét.
Paul azonban azt is észrevette, hogy Lincoln tekintete
élesebbé vált, amikor a levelekről beszéltek neki, és öröm
csillant meg benne, amikor a Delrickióval való kapcsolatról
hallott.
Amikor elment, nem látszott rajta, hogy közel
huszonnégy órája talpon van, és olyan udvariasan kívánt
nekik jó éjszakát, mintha egy kellemes vacsorát költöttek
volna el együtt.
- Gondolom, semmi közöm hozzá - mondta Paul, amikor
becsukta az ajtót, és Juliához fordult, aki megfeszitette
magát, mert rossz néven vette, hogy megint
magyarázkodnia és emlékeznie kell, de kíváncsi vagyok. -
Odament Juliához, és kisimította a haját az arcából. -
Szeretkezés előtt szépen felakasztotta a ruháit, és
összehajtogatta a zokniját?
Juliát meglepte a saját vihogása, a megnyugvás azonban
nem, amit fejét Paul vállára hajtva érzett.
- Összehajtotta a ruháit, és feltekerte a zokniját.
- Jules, meg kell mondanom neked, hogy javult az
izlésed. - Paul egy gyors, harapdáló csók után felemelte
Juliát, és megindult vele a lépcső felé. - Miután nagyjából
tizenkét órát aludtál, ezt be is fogom bizonyitani neked.
- Talán most rögtön bebizonyithatnád, és majd utána
alszom.
- Ez még jobb ötlet.
Juliát az sem vigasztalta, amikor Brandont feltette a
repülőgépre, tudva, hogy most már - több ezer
kilométernyire az események viharától - biztonságban lesz.
Szerette volna visszakapni a gyermekét. Szerette volna
visszakapni az életét.
Naponta találkozott Lincolnnal, ott ült a kibérelt
lakosztályban, és annyi feketekávét ivott, hogy a végén már
szinte érezte, ahogy lyukat éget a beleiben. Beszélt a
Lincoln által megbízott detektivvel, egy újabb személlyel,
aki betolakodott az életébe, hogy bekukucskáljon a
magánéletét eltakaró vékony függöny résén.
Minden katonás rendben volt - az akták, a
törvénykönyvek, az állandóan csengő telefonok. Ez a
töretlen hatékonyság kezdte megnyugtatni Juliát, amíg meg
nem pillantott egy főcimet az újságban, meg nem hallott
egy hirt a rádióban vagy a televizióban. Ilyenkor újra erőt
vett rajta a félelem, hogy a közvélemény kíváncsian fürkészi
a nevét, az arcát, az életét, a sorsa pedig Justitia kezében
van, akinek vaksága nem mindig az ártatlanoknak kedvez.
Paul tartotta benne a lelket. Julia nem akart a férfira
támaszkodni, elvégre megfogadta, hogy a boldogsága, a
biztonsága, a lelki békéje sohasem függhet senkitől. Paul
puszta jelenléte mégis azt az illúziót keltette benne, hogy
tőle mindhármat megkapja. Mivel attól félt, hogy ez csupán
illúzió, hátrálni kezdett, csendben növelve a kettejük közti
távolságot centiméterekről deciméterekre, deciméterekről
egy méterre.
Paul maga is kimerült volt, elkedvetlenitette, hogy
rendőrségi kapcsolatai egy lépéssel sem viszik közelebb az
igazsághoz. Frank hagyta, hogy jelen legyen, amikor újból
kihallgatja Lyle-t, a volt sofőr azonban nem tágitott eredeti
vallomásától miszerint ő nem látott, nem hallott és nem
mondott semmi rosszat.
Drake-et pusztán zűrös pénzügyei miatt még nem
lehetett kapcsolatba hozni Eve halálával. Sőt: az a tény,
hogy Eve a halála előtt néhány héttel nagy összeget adott
neki, inkább előnyére szolgált. Miért ölte volna meg az
aranytojást tojó tyúkot?
Paul egyszer beszélt Gloriával, de ez csak rontott a
dolgokon. Gloria könnyek közt, reszketve ismerte be, hogy a
gyilkosság napján veszekedett Eve-vel. A szavakkal együtt a
bűntudat is kitört belőle. Szörnyű dolgokat mondott Eve-
nek, aztán őrjöngve távozott, és hazaszáguldott, hogy
mindent bevalljon döbbent férjének.
Amikor Julia megtalálta Eve holttestét, Gloria már férje
karjában sirdogált, és a bocsánatáért könyörgött.
Mivel egy óra tizenöt perckor Marcus Grant, a
házvezetőnőjük és a kíváncsi medence-karbantartó
egyaránt hallotta Gloria zokogását, a két birtok közti
távolságot pedig autóval tiz percnél hamarabb nem lehet
megtenni, Gloriát lehetetlen összekapcsolni a gyilkossággal.
Paul mégis a készülő könyvben látta a gyilkosság
inditékát. Amikor Julia nem volt otthon, újra és újra
meghallgatta a magnószalagokat, keresve a rejtély kulcsát
jelentő mondatot, nevet.
Amikor Julia - miután újból elpróbálta Lincolnnal a
vallomását - felvillanyozva hazatért, Eve hangját hallotta.
- Korbáccsal és lánccal rendezett. Rajta kivül nem
ismertem mást, aki ilyen kevés szellemmel ennyi eredményt
tudott volna elérni. Azt hittem, utálom őt, és a forgatás alatt
tényleg utáltam. De amikor McCarthy és a szemét
bizottsága rászállt, akkor fel voltam háborodva. Főként ezért
csatlakoztam Bogarthoz, Bettyhez és a többiekhez, amikor
elmentek Washingtonba. Sohasem volt türelmem a
politikához, de akkor, úgy éljek, kész voltam foggal és
körömmel harcolni. Talán használtunk valamit, talán nem,
de kimondtuk, amit akartunk. Ez a lényeg, nem, Julia? Hogy
rohadtul hangosan és rohadtul tisztán hallassuk a
hangunkat. Nem akarom, hogy úgy emlékezzenek rám, mint
aki csak félrehúzódva ült, és hagyta, hogy mások tisztitsák
meg előtte az utat.
- Nem igy fognak emlékezni rá - mormolta Julia.
Paul hátrafordult az íróasztalától. Annyira elmerült a
szalag hallgatásában, hogy szinte maga előtt látta Eve-et,
amint ott ül, és arra kéri, hogy gyújtsa meg a cigarettáját
vagy bontson fel egy üveget.
- Nem, tényleg nem. - Paul kikapcsolta a magnót, hogy
szemügyre vegye Juliát. Az elmúlt héten a nő ritkán engedte
látni sápadt, űzött arcát, pedig az mindig ott volt, az
önuralom álarca alatt. Ám valahányszor ez a maszk
repedezni kezdett, Julia magába fordult, elzárkózott tőle.
- Ülj le, Julia.
- Kávét akartam főzni.
- Ülj le - ismételte meg Paul. Julia leült, de csak a szék
szélére, mintha bármelyik pillanatban kész lenne felugrani,
ha túl közel menne hozzá. - Ma idézést kaptam. Tanúskodni
fogok a holnapi tárgyaláson.
Julia nem nézett rá, egy pontra meredt, amely valahol
kettejük között volt.
- Értem. Hát, erre számíthattunk.
- Nagyon nehéz lesz mindkettőnknek.
- Tudom. Sajnálom. Tulajdonképpen arra gondoltam,
miközben ma délután hazafelé jöttem, hogy talán az lenne a
legjobb, talán könnyebb lenne, ha átköltöznék egy
szállodába, amíg az egész le nem zajlik. Az, hogy itt lakom,
rengeteg csámcsognivalót ad a sajtónak, és csak tovább
fesziti ezt az amúgy is lehetetlen helyzetet.
- Ez marhaság.
- Ez tény. - Julia felkelt, remélve, hogy zavartalanul
elvonulhat, pedig tudnia kellett volna, hogy Paul azonnal
felugrik és elállja az útját.
- Csak azt próbáld meg! - Paul fenyegetően hunyoritott.
Két kézzel megragadta Julia blézerének hajtókáját, és
előrerántotta a lányt. - Te hosszú távra költöztél hozzám.
- Eszedbe jutott valaha is, hogy én talán egyedül
szeretnék lenni?
- Igen, eszembe jutott. De én az életed része vagyok és
nem zárhatsz ki belőle.
- Talán nem is lesz életem - orditotta Julia, ha holnap
megkötözve visznek el.
- Meg fogsz birkózni vele. Meg fogunk birkózni vele. Bizni
fogsz bennem, az istenit! Én nem egy tizéves kisfiú vagyok
akit meg kell védened, se nem valami gerinctelen furkó, aki
hagyja, hogy minden terhet te cipelj, mig ő éli a maga
rendezett kis életét!
Julia szeme szikrákat szórt.
- Ennek semmi köze Lincolnhoz.
- A fenét nincs! És még egyszer ne hasonlits össze
kettőnket azzal az éles ki s eszeddel!
Julia sápadtsága eltűnt, zihálva lélegzett, és ez a
fellobbanó indulat minden szerelmes szónál többet jelentett
Paulnak.
- Engedj el!
Paul gúnyosan felvonta egyik szemöldökét.
- Parancsolj. - Elengedte Juliát, és zsebre vágta a két
kezét.
- Ennek semmi köze Lincolnhoz - mondta újra Julia - és
semmi köze hozzád. Rólam van szó. Próbáld meg felfogni
ezt azzal a tesztoszterontól elködösült agyaddal! Holnap a
tárgyalóteremben én viszem a vásárra a bőrömet.
Döngetheted a melledet és bömbölhetsz, ahogy csak
akarsz, ez akkor is igy van. Nem maradt olyan sok
választásom, Paul, és ha ki akarok menni azon az ajtón,
akkor meg is teszem.
- Próbáld meg - biztatta Paul.
Julia felbőszülten perdült meg, de Paul elkapta, mielőtt a
lépcsőhöz ért volna.
- Mondtam, hogy engedj el!

- Még nem fejeztem be a mellem döngetését, sem a

bömbölést. - Paul lemerte volna fogadni, hogy a lány meg
akarja ütni, ezért kezét szorosan összefogta a háta mögött. -
Maradj már! A fenébe, Jules!
Miközben kis hiján legurultak a lépcsőn, Paul háttal a
falhoz lökte Juliát. - Nézz rám! Nézz ide! Ami a választás
lehetőségét illeti, igazad van. - Szabad kezével felemelte
Julia fejét. - El akarsz hagyni engem?
Julia Paul szemébe nézett, és látta, hogy a férfi
elengedné. Talán. Tudta, ha most elmenne innen, elmenne
tőle, azt örökké bánná. A túlélőknek együtt kell élniük a
ballépéseikkel. Nem ezt mondta Eve? De vannak ballépések,
amelyeket nem engedhetünk meg magunknak.
- Nem. - Julia Paul szájához nyomta a száját. Érezte a
belőle áradó forróságot és erőt.
- Sajnálom. Annyira sajnálom.
- Ne sajnáld. - Paul csókja mohóbbá, éhesebbé vált. -
Csak ne hagyj el.
- Annyira félek, Paul. Annyira félek.
- Majd rendbe tesszük a dolgokat. Hidd el. És Julia egy
pillanatra el tudta hinni.
Drake úgy érezte magát, mintha egymillió dollár volna a
zsebében. Vagy legalábbis negyedmillió. Huszonnégy órán
belül ennyi készpénze lesz, és a lába előtt fog heverni a
világ. Holtbiztos, hogy Julia ellen eljárást inditanak, és ha
neki szerencséje van, elitélik. Miután ez megtörtént, a pénz
pedig a bankban van, Drake úgy gondolta, nem lesz nehéz
megszereznie a részét Eve birtokából. Bosszantotta, hogy a
birtok felét Paul kapja meg, de el tudta viselni. Biztos volt
benne, hogy egy jó ügyvéd segítségével meg tudja
kaparintani Julia részét.
A törvény nem fogja engedni, hogy Julia rátegye a kezét.
Egyébként is, ahova a nő kerül, ott úgysem lesz szüksége
rá.
Mindent egybevéve, a dolgok jól alakulnak.
Önmagával elégedetten, Drake jól feltekerte a sztereót,
és letelepedett, hogy kitöltsön egy fogadási szelvényt. A
hétvégén már szép kis dohányt tud majd feltenni a Santa
Anita-i lóversenyen. Konzervativ módon fog játszani, de ha
feltesz pár ezret arra a kis kancacsikóra, amelyikre tippel,
akkor ebből az első részletfizetésből sokat kihozhat.
Támogatója persze nem tudja, hogy amit most fizet neki,
az még csak az első részlet. Drake együtt düdolgatott Gloria
Estefannal, és azt számolgatta, hogy ebből a forrásból
annyit tud majd lecsapolni, ami bőven elég lesz a következő
egy vagy két évre. Addigra pedig meg kell kapnia az
örökségét. Aztán lelép. A Riviérára, a Karib-szigetekre, a
Korall-szigetekre, bárhová, ahol forró tengerpartokat és
tüzes nőket talál.
Drake töltött magának egy pohár pezsgőt. Dom
Pérignonnal ünnepelt már előre. Randija lesz egy szexi kis
csajjal a Trampnál, de a bevetésig még van egy vagy két
órája.
Úristen, táncolni van kedve. Miközben megpróbálkozott
egy kis kongával, a pezsgő rálöttyent az ujjaira, ő pedig
vidáman lenyalta.
Amikor csengettek, először úgy gondolta, nem nyit ajtót,
de aztán kuncogni kezdett magában: talán a ma esti
szerencsés hölgy. Ki venné rossz néven, ha már nem bir
magával? Így nem a klubban fognak találkozni, hanem itt
rögtön nekilátnak a dolognak.
Amikor a csengő újra megszólalt, Drake végigsimított a
haján, és egy hóbortos ötlettel kigombolta az ingét.
Pezsgőspohárral a kezében ment ajtót nyitni. Bár az ajtóban
nem a ma esti szerencsés nyertes állt, Drake poharát
áldomásra emelve üdvözölte a vendéget.
- Ejha, csak holnapra vártam magát, de jól van. Ma
történetesen nyitott vagyok az üzletre. Jöjjön be. Egy pohár
pezsgő mellett fogjuk elintézni.
Drake mosolygott magában, miközben előrement, hogy
felvegye a pezsgősüveget. Úgy látszik, mégsem volt korai
az ünneplés.
- Mit szólna, ha a drága Julia egészségére innánk? -
Szinültig megtöltötte a másik poharat. - Drága Julia
húgocskámra! Nélküle mindketten nyakig ülnénk a
trutyiban.
- Talán jobb lenne, ha azt a saját portája elől söpörné el.

Drake megfordult. Ezt remek viccnek találta. Még akkor is

nevetett, amikor meglátta a pisztolyt. Nem is érezte a két
szeme közé fúródó golyót.
 A biróság lépcsőjén bámészkodók és újságirók hada
zsúfolódott össze. Julia mai első megmérettetése az lesz,
hogy átmenjen köztük. Lincoln felkészitette rá. Fürgén
haladjon, de ne úgy, mintha sietne. Ne hajtsa le a fejét,
mert az a bűntudat látszatát kelti. Ne is emelje túl magasra,
mert az önteltségre vall. Bármilyen kérdésekkel ostromolják,
ne mondjon semmit, még a szokványos nem nyilatkozomot
se.
Meleg, napfényes reggel volt. Julia esőért imádkozott.
Akkor a kíváncsiskodók és vádaskodók egy része talán
behúzódna az épületbe. Eső helyett azonban felhőtlen
kaliforniai napsütés fogadta, amikor kikászálódott a
limuzinból. Egyik oldalán Lincolnnal, a másikon Paullal
megindult, hogy áthatoljon a történetére, a titkaira vagy a
vérére szomjazókból összeállt falon. Gyomrának fájdalmas
összeszorulásáról, lábának fékezhetetlen remegéséről
csupán az a félelem tudta elterelni a figyelmét, hogy esetleg
megbotlik, és akkor a tömeg átgázol rajta.
Az épületben már több volt a levegő, nagyobb volt a tér.
Julia leküzdötte hányingerét. Hamarosan túl lesz rajta. Maga
mögött hagyja az egészet. Hinni fognak neki, hinniük kell.
Aztán újrakezdheti az életét. Megragadhatja egy új élet
felépitésének soványka esélyét.
Julia évek óta nem járt birósági tárgyalóteremben. A
nyári iskolai szünetek alatt időnként megengedték neki,
hogy anyját vagy apját figyelje, miközben az esküdtekkel
dolgozik. Ő olyankor nem a szüleit látta bennük.
Természetfölötti lényeknek tűntek. Vagy színészeknek, akik
a szinpadon taglejtésekkel kisérik beszédüket, bonyolitják a
cselekményt, parádéznak. Talán itt kapta az első lökést,
amely őt is a szinpad felé terelte.
Nem, gondolta most Julia. Ez eleve a vérében volt, Eve-
től örökölte.
Lincoln jelzésére Paul közelebb hajolt Juliához, és
megfogta mindkét kezét.
- Ideje bemennünk. Közvetlenül mögötted fogok ülni.
 Julia bólintott. ujjai felküsztak, hogy megérintsék a
hajtókájára tűzött brossot, Justitia mérlegét.
A tárgyalóterem zsúfolt volt. A sok idegen arc között Julia
néhány ismerőst is felfedezett. CeeCee egy gyors, bátoritó
mosolyt küldött feléje. Unokahúga mellett ott ült Travers,
tartása merev, arca feszes és könyörtelen volt. Nina lefelé
bámult összekulcsolt ujjaira, nem volt hajlandó vagy nem
volt képes Julia szemébe nézni. Delrickio, két acélos
pillantású testőre között ülve, szenvtelenül méregette a
lányt. Gloria szemében könnyek csillogtak, miközben két
kézzel a zsebkendőjét csavargatta, és férje védelmező karja
alá bújt.
Maggie - aki úgy lerágta szájáról a rúzst, hogy csak vörös
körvonala maradt meg - felnézett, aztán félrekapta a
tekintetét. Kenneth áthajolt rajta, hogy odasúgjon valamit
Victornak.
Victor tekintetétől, attól az elkinzott, fájdalmas tekintettől
Julia megtorpant. Szeretett volna megállni, és a világba
kiáltani az ártatlanságát, a dühét, a rettegését, de csak
ment tovább, és leült a helyére.
- Ne feledd - mondta Lincoln, hogy ez csak egy előzetes
tárgyalás, amelyen megállapitják, hogy elég bizonyiték van-
e a vádemeléshez.
- Igen, tudom - mondta csendesen Julia. - Ez csak a
kezdet.
- Julia!
Victor hangjára Julia megdermedt, és erővel kellett
hátrafordulnia. A férfi megöregedett. Néhány hét alatt
utolérte a kora, szeme alatt petyhüdten lógott a bőr, szája
köré mély ráncok vésődtek be. Julia a kettejüket elválasztó
korlátra tette a kezét. Úgy gondolta, hogy ennél egyikük
sem mehet közelebb a másikhoz.
- Nem tudom, mit mondjak. - Victor beszivta a levegőt,
aztán hagyta, hogy lassan szivárogjon vissza a tüdejéből. -
Ha tudtam volna, ha Eve beszélt volna rólad, akkor minden
másképp lett volna.
 - Semminek sem kellett volna másképp lennie, Victor.
Sajnáltam volna, nagyon sajnáltam volna, ha Eve engem
használ fel arra, hogy változtasson a dolgokon.
- Szeretnék-- Visszamenni az időben, gondolta Victor.
Harminc évet, harminc napot. Mindkettő egyformán
lehetetlen. - Eddig nem állhattam melletted. - Lenézett,
felemelte a kezét, és rátette Juliáéra. - Szeretném, ha
tudnád, hogy ezentúl melletted fogok állni, és a kisfiú,
Brandon mellett.
- Neki - neki mindig hiányzott egy nagypapa. Ha ennek
vége lesz, majd megbeszéljük. Mindannyian, együtt.
Victor bólintott, aztán a keze lecsúszott a lányáéról.
- Mindenki álljon fel!
Amikor a teremben mindenki felállt, Julia füle zúgni
kezdett. Figyelte, ahogy a biró nagy léptekkel bejön, és
elfoglalja helyét az emelvényen. Az egész ember olyan
kerekded, pirospozsgás és tipikusan ir. A kerületi főügyész
szikár, energikus megjelenésű férfi volt. Rövidre nyirt haja
ősz barkóban folytatódott. Láthatóan nem vette komolyan a
napozásra vonatkozó intelmeket, mert mélyen és
egyenletesen napbarnitott arcából szinte világitott
halványkék szeme.
A hangja olyan volt, mint egy evangelizátoré. Julia
figyelte, ahogy ez a hang emelkedik és süllyed, anélkül,
hogy hallotta volna a szavakat.
Következtek a bizonyitékok: a boncolási jegyzőkönyv, a
nyomozói jelentés. És persze a fotók. Miközben Julia az
ügyészt figyelte, ahogy bemutatja őket, agyában
megdermedt a szőnyegen fekvő Eve képe. A gyilkos fegyver.
A kosztüm, amelyet Julia aznap viselt, a rászáradt vér
rozsdaszinű foltjaival.
Julia nézte, ahogy a szakértők az emelvényhez lépnek,
hogy tanúvallomást tegyenek, aztán lelépnek a dobogóról.
Nem érdekelte, mit mondanak. Lincoln ezt láthatóan
másképp gondolta, mert időnként felállt, hogy tiltakozzon,
vagy célzatos keresztkérdéseket tegyen fel.
 A szavak nem számítanak, gondolta Julia. A képek
mindent elmondanak. Eve halott.
Amikor a kerületi főügyész Traverst szólitotta, az asszony
úgy csoszogott oda az emelvényhez, ahogy Eve házának
folyosóin szokott, mintha sajnálná az energiát arra, hogy
felemelje lábfejét a földről.
Haját hátrafésülte, szigorú fekete ruhája olyan egyszerű
volt, amilyet a munkásasszonyok hordanak. Két kézzel
szorongatta a retiküljét, és egyenesen előrenézett.
Akkor sem engedett fel, amikor az ügyész szeliden
átsegítette az első kérdéseken. Miközben elmondta, milyen
kapcsolatban volt Eve-vel, a hangja még élesebbé vált.
- És mint az elhunyt bizalmát élvező barátnak és
alkalmazottnak - folytatta az ügyész - volt alkalma Miss
Benedicttel Svájcba utazni? - a férfi a jegyzeteibe pillantott,
mielőtt kimondta az évszámot.
- Igen.
- Mi volt az utazás célja, Miss Travers?
- Eve várandós volt.
Erre a kijelentésre a nézőkön morajlás hullámzott végig,
mig a biró kalapácsával csendre nem intette őket.
- És Miss Benedict megszülte a gyermeket, Miss Travers?
- Biró úr - állt fel Lincoln - a védelem kész elismerni, hogy
Miss Benedictnek volt egy gyermeke, akit örökbe adott, és
azt, hogy ez a gyermek Julia Summers. A vád fölöslegesen
veszi igénybe a biróság idejét olyan tények bizonyitásával,
amelyek már megállapitást nyertek.
- Mr. Williamson?
- Rendben van, biró úr. Miss Travers, Julia Summers tehát
Eve Benedict házasságon kivül született lánya?
- Igen, az. - Travers egy gyors, gyűlölettel teli pillantást
küldött Julia felé. - Eve sokat tépelődött az örökbe adáson,
és azt tette, amit a gyerek számára a legjobbnak tartott. Az
évek során figyelemmel kísérte a sorsát. Eve nagyon
megrendült, amikor a lány teherbe esett. Azt mondta, nem
tudja elviselni a gondolatot, hogy a lánya is keresztülmegy
mindazon, amin ő.
Lincoln Juliához hajolt: - Hagyom, hadd mondja tovább,
mert ez kapcsolatot teremt a dolgok között.
- Eve büszke volt - folytatta Travers - amikor a lány
könyveket kezdett irni. Mindig nekem mondta el, mert senki
más nem tudott róla.
- Ön volt az egyetlen, aki tudta, hogy Julia Summers Eve
Benedict vér szerinti lánya?
- Csak én tudtam.
- El tudná mondani nekünk, hogyan került Miss Summers
Miss Benedict birtokára?
- Amiatt a könyv miatt jött. Amiatt az átkozott könyv
miatt. Akkor még nem tudtam, honnan támadt Eve-nek ez
az ötlete, de mondhattam bármit, nem tudtam lebeszélni
róla. Azt mondta, két legyet akar ütni egy csapásra. El
akarja mesélni a saját történetét, és közben lesz ideje arra,
hogy megismerje a lányát. Meg az unokáját.
- És Miss Benedict elmondta Miss Summersnek az igazat
a kettejük kapcsolatáról?
- Akkor még nem, csak hetekkel azután, hogy odajött.
Félt, hogyan fog reagálni a lány.
- Tiltakozom - állt fel könnyedén Lincoln. - Biró úr, Miss
Travers nem tudhatta, mi jár Miss Benedict fejében.
- Ismertem őt - vágott vissza Travers. - Jobban ismertem,
mint bárki.
- Akkor másképp fogalmazom meg, biró úr. Miss Travers,
tanúja volt ön annak, hogyan reagált Miss Summers, amikor
Miss Benedict elmondta neki, milyen kapcsolat van kettejük
között?
- Kinn ültek a teraszon és vacsoráztak. Eve nagyon
ideges volt. Én a szalonban voltam, és hallottam az
orditozást.
- Kiét?
- Az övét - bökte ki Travers, és Juliára mutatott. -
Visitozott Eve-vel. Amikor kiszaladtam, felboritotta az
asztalt. Az összes porcelán és kristály ripityára tört. Úgy
nézett rá, mint egy gyilkos.
- Tiltakozom!
- Helyt adok.
- Miss Travers, el tudná ismételni nekünk, mit mondott
Miss Summers veszekedés közben?
- Azt mondta, ne jöjjön a közelembe, meg azt, hogy ezt
sohasem fogom megbocsátani. Azt mondta-- Travers most
Juliára emelte sötét, dühödt tekintetét - azt mondta, ezért
meg tudnám ölni magát.
- És másnap Eve Benedictet megölték.
- Tiltakozom!
- Helyt adok. - A biró kissé rosszallóan nézett az
ügyészre.- Mr. Williamson!
- Visszavonom, biró úr. Nincs több kérdésem.
Lincoln okos keresztkérdéseket tett fel. Úgy véli-e a tanú,
hogy mindenki, aki dühében azt mondja, meg tudnálak ölni,
ezt szó szerint érti? Milyen kapcsolat alakult ki Eve és Julia
között a többheti közös munka során? Az érthető sokk által
kiváltott veszekedés közben próbálta-e Julia megütni vagy
bármilyen fizikai módon bántalmazni Eve-et?
Lincoln okosan kérdezgetett, a válaszokon mégis átsütött
Travers mély meggyőződése, mely szerint Julia ölte meg
Eve-et.
Utána Nina tett tanúvallomást. Rózsaszin Chanel-
kosztümjében elegáns és talpraesett nő benyomását
keltette. Elmondta a veszekedéssel kapcsolatos
benyomásait. Lincoln úgy vélte, hogy Nina kétkedése,
bizonytalansága többet ártott Travers vallomásánál.
- Miss Benedict még aznap este odarendelte az ügyvédjét
- mondta az ügyész.
- Igen, ragaszkodott hozzá, hogy azonnal jöjjön oda. Meg
akarta változtatni a végrendeletét.
- Ön ezt tudta.
- Igen. Vagyis, miután Mr. Greenburg megérkezett, Eve
megkért, hogy gyorsirással jegyezzem le, majd vezessem át
a változtatásokat. Az eredeti végrendelet irásánál is jelen
voltam, és nem volt titok, hogy vagyonának zömét Paul
Winthropra hagyja, és nagyvonalúan gondoskodik az
unokaöccséről, Drake Morrisonról.
- És ebben a végrendeletben mi volt?
- Eve örökséget helyezett letétbe Julia fia, Brandon
számára. Az egyéb örökségek után fennmaradó minden
vagyonát Paulra és Juliára hagyta.
- És mikor jött vissza Mr. Greenburg, hogy Miss
Benedicttel aláirassa az új végrendeletet?
- Másnap, másnap reggel.
- Van tudomása arról, hogy más is tudott Miss Benedict
szándékainak változásáról?
- Ezt igazán nem tudnám biztosan megmondani.
- Nem tudja, Miss Soloman?
- Drake odajött, de Eve nem fogadta. Tudom, hogy Drake
látta Mr. Greenburgot távozni.
- Fogadott valakit Miss Benedict aznap?
- Igen, ott járt Miss DuBarry. Egy óra előtt pár perccel
ment el.
- Szándékában volt Miss Benedictnek mást is fogadni
aznap?
- Hát-- Nina összeszorította a száját - azt tudom, hogy
áttelefonált a vendégházba.
- A vendégházba, ahol Julia Summers lakott?
- Igen. Azt mondta nekem, hogy a délutánját tegyem
szabaddá. Ez közvetlenül azután volt, hogy Miss DuBarry
elment. Aztán Eve bement a hálószobájába, hogy felhívja a
vendégházat.
- Én nem beszéltem vele - súgta gyorsan Julia Lincolnnak.
- A teraszon történtek után nem beszéltem vele.
Lincoln csupán megveregette a kezét.
- És mi történt a telefonhívás után?
- Eve feldúltnak tűnt. Nem tudom, elérte-e Juliát vagy
sem, de csak egy vagy két percet töltött a hálószobájában.
Amikor kijött, azt mondta, átmegy, hogy beszéljen Juliával.
Azt mondta-- Nina Juliára szegezte nyugtalan tekintetét,
aztán megint az ügyészre nézett.- Azt mondta, hogy most
tiszta vizet öntenek a pohárba.
- És ez hány órakor volt?
- Pontosan egykor, vagy egy-két perccel utána.
- Ezt honnan tudja ilyen pontosan?
- Eve ideadott nekem több levelet, hogy gépeljem le
őket. Amikor elment, az irodámba mentem, hogy
hozzáfogjak, és ránéztem az íróasztalomon lévő órára.
Julia egy időre elkalandozott. Ha a teste nem is, elméje
megtehette, hogy elhagyja a tárgyalótermet. Elképzelte,
milyen lenne otthon, Connecticutban. Virágokat ültetne. Ha
akarna, akár egy hétig is foglalatoskodhatna ezzel. Szerezne
Brandonnak egy kutyát. Ezen már jó ideje gondolkodott, de
halogatta, hogy kimenjen a gyepmestertelepre kiválasztani
egyet, mert attól félt, hogy mindet haza akarná vinni. És
megvenné a hintaágyat a teraszra. Nagyon szeretne egy
hintaágyat. Akkor az egész napi munka után, esténként,
amikor minden elcsendesedik, kiülhetne, és ringatózva
figyelhetné, ahogy leszáll az éjszaka.
- A vád Paul Winthrop tanút szólitja.
Julia bizonyára valami hangot adott, mert Lincoln az
asztal alatt a kezéretette a kezét. Nem bátoritóan, hanem
figyelmeztetésként.
Paul röviden válaszolt a bevezető kérdésekre, tekintetét
Juliára szegezve, szavait hozzá intézve.
- Elmondaná a biróságnak, milyen jellegű kapcsolatban
van Miss Summersszel?
- Szerelmes vagyok Miss Summersbe. - Paul ajkán
egészen halvány mosoly jelent meg. - Halálosan szerelmes
vagyok Miss Summersbe.
- És szoros személyes kapcsolatban állt Miss Benedicttel
is.
- Igen, igy van.
- Nem találta nehéznek, hogy egyszerre két nő
érzelmeivel zsonglőrködjön, akik szoros munkakapcsolatban
állnak egymással? A két nő ráadásul anya és lánya volt.
- Biró úr! - Lincoln úgy pattant fel, mint a megtestesült
jogos felháborodás.
- Ó, szívesen válaszolok a kérdésre. - Paul hangja áttört a
tárgyalóterem zsivaján. Tekintete Juliáról a kerületi
főügyészre vándorolt, és keményen megállapodott rajta. -
Egyáltalán nem találtam nehéznek. Eve volt az egyetlen
anyafigura az életemben, Julia pedig az egyetlen nő, akivel
valaha is le akartam élni az életemet.
Williamson derékmagasságban összekulcsolta a két
kezét, és összeérintette két mutatóujja hegyét.
- Önnek tehát ez nem jelentett problémát. Kíváncsi
lennék, vajon két temperamentumos nő is ilyen könnyűnek
találja-e, hogy ugyanazon a férfin osztozzon.
Paul kék szeme lángot vetett, de a hangja hűvös és
megvető volt.
- Az ön célzása nemcsak ostoba, de egyszerűen
izléstelen is.
Nem kellett volna reagálnia. Lincoln tiltakozása máris
túlharsogta a tárgyalóterem moraját.
- Visszavonom - mondta könnyedén Williamson. - Mr.
Winthrop, jelen volt ön az elhunyt és Miss Summers közötti
veszekedésnél?
- Nem.
- De ott volt a birtokon.
- A vendégházban voltam, Brandonra vigyáztam.
- Tehát jelen volt, amikor Miss Summers visszatért,
közvetlenül a teraszon lezajlott jelenet után.
- Igen.
- Miss Summers elmondta önnek az érzéseit?
- Igen. Julia feldúlt, döbbent és zavart volt.
- Feldúlt? - ismételte meg Williamson, úgy forgatva a szót
a nyelvén, mintha érezni akarná az izét.
- Két tanú azt állitotta, hogy Miss Summers őrjöngve
hagyta el a teraszt. Azt akarja mondani, hogy az őrjöngés
néhány pillanat alatt úgy lecsendesedett benne, hogy már
csupán feldúlt volt?
- Én iró vagyok, Mr. Williamson, és gondosan
megválogatom a szavaimat. Nem az őrjöngés szóval
jellemezném azt a lelkiállapotot, amelyben Julia visszatért a
vendégházba. A megbántottság kifejezés pontosabb lenne.
- Nem fogjuk a biróság idejét szemantikai fejtegetésekre
vesztegetni. Felhívta önt Miss Summers a gyilkosság
napján?
- Igen.
- Hány órakor?
- Körülbelül egy-húszkor.
- Emlékszik a beszélgetésükre?
- Nem beszélgettünk. Julia alig tudott megszólalni. Azt
mondta, jöjjek azonnal oda. Hogy szüksége van rám.
- Hogy szüksége van önre - ismételte meg Williamson
bólintva. - Nem tartja különösnek, hogy Miss Summers úgy
érezte, fel kell hivnia önt, miközben az édesanyja holtan
feküdt, tőle egy méterre?
Amikor a biróság egy órától háromig visszavonult, Lincoln
egy kis szobába vitte Juliát. Ott egy tányéron szendvicsek,
egy edényben kávé várt rá, de ő hozzá se nyúlt egyikhez
sem. Lincoln állandó próbái és instrukciói nélkül sem
felejtette el, hogy amikor a biróság újra összeül, neki kell
vallomást tennie.
Még sohasem telt el két óra ilyen gyorsan.
- A védelem Julia Summerst szólitja vallomástételre.
Julia felállt. Pontosan tudta, milyen tekintetek merednek
rá hátulról, milyen sustorgás folyik mögötte. Amikor a tanúk
elkeritett padjához ért, megfordult, és szembenézett ezekkel
a tekintetekkel. Felemelte a jobb kezét, és megesküdött,
hogy az igazat fogja mondani.
- Miss Summers, amikor Kaliforniába jött, tudott róla,
hogy Eve Benedict a szülőanyja?
- Nem.
- Miért jött az ország másik végéből az ő birtokára?
 - Elvállaltam, hogy megirom az életrajzát, és ő a
munkában teljes mértékben részt akart venni, illetve
bizonyos ellenőrzés alatt akarta tartani. Úgy döntöttünk,
hogy a fiammal együtt a birtokára költözöm, és ott
maradok, amíg az első fogalmazvánnyal elkészülök, és ő
jóváhagyja azt.
- A munka során Miss Benedict megosztotta önnel
magánéletének egyes részleteit?
Üldögélés a medencénél, verejtékezés a konditeremben.
Eve élénk szinű köntösben kuporog a földön, és
űrrepülőteret épit Brandonnal. A gyorsan felvillanó képektől
Juliának égni kezdett a szeme.
- Nagyon őszinte volt, nagyon nyilt. Fontosnak tartotta,
hogy a könyv nagyon alapos legyen. És őszinte - mormolta
Julia. - Nem akart több hazugságot.
- Volt lehetősége magnószalagra venni azokat a
beszélgetéseket, amelyeket Miss Benedicttel, illetve a vele
szoros emberi és szakmai kapcsolatban állókkal folytatott?
- Igen. Magnóra vett interjúk és a jegyzeteim alapján
dolgozom.
Lincoln visszament az asztalához, hogy felvegyen egy
kazettákkal teli dobozt.
- Ezeken a kazetta másolatokon azok az interjúk vannak,
amelyeket ez év januárja óta készitett?
- Igen, az én cimkéim vannak rajtuk.
- Szeretném, ha ezeket a kazettákat a bizonyitékokhoz
csatolnánk - mondta Lincoln a birónak.
- Biró úr, tiltakozom - szólt közbe az ügyész. - Ezek a
szalagok az elhunyt véleményeit és visszaemlékezéseit,
egyes emberekre vonatkozó személyes megfigyeléseit
tartalmazzák. És a hitelességük nem bizonyitható.
Julia nem szólt bele a körülötte folyó vitába. Nem látta
értelmét, miért kellene a szalagokat bizonyitékként kezelni.
A rendőrség meghallgatta az eredetiket, és semmi sem
ingatta meg őket abból, amit rajtuk találtak.
 - Nem járulok hozzá a szalagok meghallgatásához a jelen
tárgyaláson - döntötte el a biró, mivel Mr. Hathoway nem
tudja alátámasztani a vádlott védelmével kapcsolatos
közvetlen összefüggésüket. Ha most meghallgatnám Miss
Benedict visszaemlékezéseit, az csak elködösitené a
tárgyat. Folytassa!
- Miss Summers, ezeknek az interjúknak a készitése
során kapott ön bizonyos fenyegetéseket?
- Leveleket kaptam. Az elsőt a ház verandájára tette
valaki.
- Ezek azok a levelek, amelyeket kapott?
Julia lenézett a Lincoln kezében lévő papirokra.
- Igen.
Lincoln ezután kérdéseket tett fel arról, hogyan reagált
Eve a levelekre, a Sausalitóból visszafelé tett repülőútról, a
veszekedésről, Julia érzéseiről, végül pedig arról, hogy mit
csinált a gyilkosság napján.
Julia higgadtan és röviden válaszolgatott, Lincoln
előzetes instrukcióinak megfelelően.
Aztán az ügyész tett fel kérdéseket.
- Miss Summers, jelen volt valaki, amikor ezeket a
leveleket megkapta?
- Amikor a londoni levelet kaptam, Paul is ott volt.
- Mr. Winthrop jelen volt, amikor azt átadták önnek?
- A szobámba, a szállodai szobámba hozta be a
szobapincér, a vacsorával együtt.
- De azt senki sem látta, hogy ki és mikor kézbesitette.
- A recepciós pultra tették le.
- Értem. Tehát bárki odatehette. Önt is beleértve.
- Bárki odatehette, de nem én voltam az.
- Nehezen tudom elhinni, hogy ilyen üres mondatokat
bárki fenyegetésnek venne.
- Az üres mondatok is fenyegetőek, ha névtelenül
érkeznek, és különösen azok, ha olyankor kapom őket,
amikor Eve kényes és bizalmas információkat mond el
nekem.
 - Ezek a névtelen levelek nem önnél voltak, hanem az
elhunyt öltözőasztalának fiókjából kerültek elő.
- Én adtam oda őket Eve-nek, mert ő maga akart
foglalkozni velük.
- Eve - ismételte meg az ügyész. - Akkor beszéljünk Eve-
ről, és azokról a kényes információkról. Kijelentené, hogy
megbízott Eve-ben?

- Igen.
- Hogy megszerette őt?
- Igen.
- És hogy amikor Eve a tudomására hozta, hogy ön az a
gyermek, akit ő házasságon kivül, titokban hozott világra,
aztán örökbe adott, akkor ön úgy érezte, hogy Eve
megalázta elárulta?
- Igen - felelte Julia, és szinte hallotta, ahogy Lincoln
összerezzen. - Nagyon megdöbbentett és bántott a dolog.
- Aznap este a manipulálás kifejezést használta, nem?
Azt mondta, hogy Eve manipulálta az életét.
- Így éreztem. Nem tudom pontosan, mit mondtam.
- Nem tudja?
- Nem.
- Azért, mert úgy felbőszült, hogy nem tudott világosan
gondolkodni?
- Tiltakozom! - Helyt adok. - Dühös volt?
- Igen.
- Megfenyegette Eve-et, hogy megöli?
- Nem tudom.
- Nem tudja? Miss Summers, gyakran okoz gondot önnek,
hogy felidézze, mit mondott és tett valamilyen erőszakos
összetűzés közben?
- Nemigen szoktam erőszakos összetűzésekbe keveredni.
- De már volt rá példa. Nem támadott rá egyszer egy
tanitónőre, amiért megfegyelmezte a fiát?
- Biró úr, kérem!
 - Én csupán a vádlott vérmérsékletét próbálom
körvonalazni, biró úr, korábbi tettlegességig fajuló
összetűzései alapján.
- Elutasitom. A vádlott válaszát kérem.
Ezen tulajdonképpen nevetnie kellene. Julia azon
tűnődött, vajon néhány év múlva mulatságosnak fogja-e
találni.
- Egyszer megütöttem egy tanitónőt, aki megalázta és
megszégyenitette a fiamat, amiért nincs apja.
Most egyenesen Lincolnra nézett.
- Nem érdemelte meg, hogy büntessék a születésének
körülményei miatt.
- Ahogyan önt, érzései szerint, büntették? Ön úgy érezte,
hogy Miss Benedict megalázta és megszégyenitette, amikor
felfedte a titkot?
- Úgy éreztem, hogy elvette tőlem az identitásomat.
- És gyűlölte őt ezért.
- Nem. - Julia megint felemelte a tekintetét, és
megkereste Victorét. - Nem gyűlölöm őt. És nem gyűlölöm
azt a férfit, akit annyira szeretett, hogy kettejükből lettem
én.
- Két tanú eskü alatt vallotta, hogy ön azt kiáltotta,
gyűlöli az anyját.
- Abban a pillanatban tényleg gyűlöltem.
- És másnap, amikor az anyja átment a vendégházba,
hogy az ő szavaival élve, tiszta vizet öntsenek a pohárba, ön
felkapta a piszkavasat, és e gyűlölettől vezérelve, lesújtott
rá.
- Nem - suttogta Julia. - Nem tettem.
Juliát elvezették, hogy a tárgyi bizonyitékok alapján
bűnvádi eljárást inditsanak ellene. Ötszázezer dolláros
óvadékot szabtak ki.
- Sajnálom, Julia. - Lincoln már egy feljegyzést
fogalmazott az ügyvédbojtárjának. - Egy órán belül
kihozunk. Garantálom, hogy az esküdtszék fel fog menteni.
 - Mennyi időre zárnak be? - Julia pillantása Paulét kereste,
miközben a csuklójára tették a bilincset. Hallotta a fém halk
kattanását, és a cellaajtó zárjának kattanására gondolt. -
Brandon! Istenem, hivd fel Annt! Nem akarom, hogy
Brandon megtudja.
- Csak tarts ki! - Paul nem érhette el, nem érinthette meg
Juliát. Csak nézhette, ahogy elvezetik. A gallérjánál fogva
ragadta meg Lincolnt. A tekintetéből sugárzó hév csupán a
töredékét fejezte ki a szivében dúló indulatoknak. - Elküldöm
az óvadékot. Hozza ki őt, az istenit! Tegyen meg mindent,
hogy ne kerüljön a cellába! Megértette?!
- Nem hiszem, hogy…
- Rajta!
A tömeg akkor is ott volt, amikor Juliát kiengedték. Ő
valamiféle álomban lépkedett, azon tűnődve, hogy talán
már nem is él. Még mindig érezte a csuklójáról levett bilincs
hideg érintését.
Már ott állt a limuzin. Eve limuzinja. Csak Lyle nincs itt,
gondolta elképedten. Új sofőr. Besiklott a kocsi belsejébe,
amely tiszta, hűvös, biztonságos volt. Behunyta a szemét.
Folyadék és üveg találkozásának hangját hallotta. Brandy,
eszmélt rá, amikor Paul a kezébe nyomta a poharat.
Aztán meghallotta Paul hangját, amely olyan hűvös volt,
mint a limuzin levegője.
- Julia, te ölted meg?
A düh olyan gyorsan, olyan hevesen tört át a sokkon,
hogy Julia szinte észre se vette, ahogy felpattan, lerántja és
a padlóra hajitja a napszemüvegét. Mielőtt megszólalhatott
volna, Paul már szorosan fogta az állát.
- Őrizd meg ezt az arckifejezést. - A férfi hangja
megváltozott, érdesebb lett. - Dögöljek meg, ha csak ülök,
és nézem, ahogy hagyod legyőzni magad! Nem csak a saját
életedért küzdesz.
Julia kitépte magát, elhúzódott, és a brandyben keresett
nyugalmat.
- Semmi együttérzés?
 Paul állizmai mozogtak, ahogy az utolsó cseppig
kihörpölte a brandyt.
- Úgy éreztem, mintha kettévágtak volna, amikor téged
elvezettek. Ennyi elég neked?
Juha megint behunyta a szemét.
- Bocsánat. Nem használok vele magamnak, ha téged
ütlek-váglak.
- Dehogynem. Már nem úgy nézel ki, mint aki a küszöb
alatt közlekedik. - Paul a lány tarkójára tette a kezét, hogy
kimasszirozza belőle a feszültséget. Julia úgy csavargatta az
ujjait az ölében, mintha a saját idegeivel csatázna. Karcsú
ujjak, gondolta Paul, gonoszul tövig rágott körmökkel.
Gyengéden felemelte és az ajkához érintette őket.
- Tudod, hogy mi ragadott meg először benned?
- Az, hogy úgy tettem, mintha engem semmi sem
ragadna meg benned?
Julia ajakbiggyesztése mosolyra késztette Pault. Igen, ez
a lány harcolni fog. Bármilyen törékeny is, harcolni fog.
- Volt benned valami - valami izgató távolságtartás. De
még inkább az, ahogy akkor, abban az első pillanatban
néztél, amikor beléptél Eve szalonjába. Volt valami a
szemedben.
- Az időeltolódás.
- Fogd be, és hagyd, hogy befejezzem. - Paul Julia
szájához ért a szájával. Érezte, ahogy a lány fokozatosan
ellazul. - A szemed azt mondta, egészen világosan, hogy
Nem szeretem az ilyen kis csevegős vacsorákat, de ki fogom
birni. És ha bárki üt egyet rajtam, azonnal visszaütök.
- Te megtetted, úgy emlékszem.
- Igen, mert nem tetszett nekem a könyv ötlete.
Julia kinyitotta a szemét, aztán Paul szemébe nézett.
- Bármi történik, akkor is megirom.
- Tudom. - Paul látta, hogy Juliából könnyen kitörhetnek a
könnyek, ezért csókkal lezárta a szemét, aztán a vállához
húzta, hogy azon pihentesse a fejét. - És most számolj ötig.
Mindjárt otthon leszünk.
 Csengett a telefon, amikor beléptek az ajtón. Valamilyen
hallgatólagos egyezség alapján egyikük sem vette fel.
- Azt hiszem, lezuhanyozom - mondta Julia. Már a lépcső
felénél járt, amikor bekapcsolt az üzenetrögzitő.
- Julia Summers - mondta egy barátságos, derűs hang. -
Talán még nem ért haza a mai nagy eseményről. Tegye meg
önmagának azt a szívességet, hogy visszahiv. A nevem
Haffner, és érdekes információt tudok eladásra felkinálni.
Talán kíváncsi rá, hogy ki ólálkodott még a birtok körül
aznap, amikor Eve Benedict beadta a kulcsot.
Julia megdermedt. Egyik kezét a lépcsőkorláton tartotta.
Amikor megfordult, Paul már nyúlt is a kagylóért, és
benyomta a kihangositó gombot.
- A telefonszámom…
- Itt Winthrop - szakitotta félbe Paul. - Ki a fene maga?
- Csupán egy érdeklődő néző. Láttam, amikor a csinos
Juliával kijöttek a biróságról. Pech.
- Tudni akarom, hogy ki maga, és mit tud.
- Én pedig boldogan mondhatom, hogy jóbarát vagyok.
Persze nem ingyen. Mondjuk, kétszázötvenezer,
készpénzben már fedezné a költségeimet.
- És miért fizetek?
- A nyomós kételyért, én pedig szállitom. Ez minden,
amire szüksége van, hogy a szexi hölgyet ne zárják
ketrecbe. Kilenc órára hozza fel a pénz felét és a hölgyet a
HOLLYWOOD felirathoz. Aztán, ha azt akarja, hogy ugyanezt
elmondjam a zsaruknak, vagy a birónak is, akkor majd
elhozza a másik felét. Mindent megkap tőlem.

- A bankok zárva vannak.

- Ja, persze. Hát ez szivás. Jól van, Winthrop, nekem nem
sürgős. És a hölgynek?
Paul Juliára nézett, aki tőle nem messze állt, egyenesen,
mint a cövek. Szemét le sem vette róla, és a tekintetében
volt valami, amit Paul napok óta nem látott benne: a
remény.
 - Megszerzem. Kilenckor találkozunk.
- A zsarukat pedig egyelőre kihagyjuk a történetből. Ha
szagot fogok, már ott se vagyok!
Julia pillantása követte a kagylót, ahogy Paul letette. Alig
mert megszólalni, félt kimondani a szavakat.
- Gondolod, hogy tényleg láthatott valakit?
- Volt ott még valaki. - Mielőtt Paul összeszedhette volna
a gondolatait, a telefon újra megszólalt.
- Winthrop.
- Paul, Victor vagyok. Csak tudni szerettem volna, hogy
Julia jól van-e. Paul az órájára nézett.
- Victor, mennyi készpénzt tudsz összeszedni két óra
alatt?
- Készpénzt? Miért?
- Juliának.
- Úristen, Paul. Csak nem akar elmenekülni?
- Nem. Most nincs időm elmagyarázni. Mennyit tudsz
összeszedni?
- Egy vagy két óra alatt? Negyven-, talán ötvenezret.
- Az megteszi. Odaszaladok, hogy átvegyem. Legkésőbb
nyolcig.
- Rendben. Felhívok néhány embert.
Julia a szájára szorította az ujjait, aztán egy gyámoltalan
mozdulattal leejtette őket.
- Csak igy - mondta. - Minden kérdés, minden feltétel
nélkül. Nem is tudom, mit mondjak.
- Majd tudni fogod, ha eljön az ideje. Én az automatából
ki tudom kerekiteni az összeget százezerre. És az ügynököd?
El tudja küldeni a többit elektronikus átutalással?
- Igen, igen. - Miközben Julia felemelte a kagylót, könnyek
szöktek a szemébe. Ezúttal nem a félelem, hanem a
kétségbeesett remény könnyei. - Paul, mindent visszafizetek
neked. Nem csak a pénzre gondolok.
- Gyerünk, csináljuk! Gyorsan telefonálj, mert fel akarom
hivni Franket.
- A rendőrséget? De a pasas azt mondtaH
 - Frank majd hátszélben fog állni. - Paul tekintetében is
volt valami. Izgatottság. Annak is a sötét és veszedelmes
fajtája. - Olyan nincs, hogy átadjam ezt a pénzt, aztán
hagyjam a fazont meglógni vele. Azok után, hogy várt, és
nézte, ahogy te átmész a poklok poklán. Telefonálj, Jules. El
kell kapnunk a fickót.

Haffner cigarettára gyújtott, aztán nekidőlt a nagy fehér

betű tartóoszlopának. Jól érezte magát idefenn. Kellemes,
nyugodt hely az üzletkötéshez. Félrerúgott egy üres diétás
kólás dobozt, és azon tűnődött, vajon hány csajszi tárta ki a
paradicsom kapuját ezen a helyen.
A lenn elterülő medencében fények pislákoltak. A Hold
most bukkant fel az égen, és idefenn, türelmesen és
csendesen várakozva, még azt is lehetett hallani, ahogy a
távolban egy prérifarkas vonit feléje.
Haffner úgy gondolta, zsebre vágja a pénzt, és talán
rögtön el is megy egy kempingtúrára. Yosemite, Yellowstone,
Grand Canyon. A természetben mindig feltöltődött, most
pedig igazán kiérdemelt egy kis vakációt, többnyire
tisztességes úton. A szakértők tanúvallomását mindig
megfizetik. Csak az ő dija most történetesen húzós lesz.
Amikor meghallotta az autó hangját, Haffner eltaposta a
cigarettáját, ellépett a tartóoszloptól, és az árnyékba
húzódott. Ha Winthrop vagy a hölgy valamiben sántikál,
azonnal visszaslisszol elrejtett kocsijához, és már ott sincs.
Azok ketten szótlanul közeledtek. Amikor Haffner
meglátta a táskát Paul kezében, elvigyorodott. Megy
minden, mint a karikacsapás, a rohadt életbe!
- Nincs itt. - Julia hangjában olyan feszültség bujkált,
hogy Haffner szinte megsajnálta.
- Itt lesz.
Julia bólintott, miközben ide-oda forgatta a fejét.
- Talán hivnunk kellett volna a rendőrséget. Ide veszélyes
egyedül feljönni.
 - Neki csak a pénz kell - nyugtatgatta Paul. - Tartsuk be az
ő játékszabályait.
- Helyes gondolkodás. - Haffner odalépett hozzájuk. Kezét
felkapta, hogy eltakarja a szemét Paul elemlámpájának
fénye elől, és kuncogott. - Lefelé tartsa, haver, semmi
szükség rá, hogy megvakitson.
- Haffner?
- Így hivnak. Á, Julia. Örülök, hogy újra látom.
Julia a táskájába csúsztatta a kezét, miközben a férfit
vizsgálgatta.
- Ismerem magát. Már láttam.
- Hogyne látott volna. Hetek óta követem magát. Egy kis
megbizás egy ügyféltől. Magánnyomozó vagyok, illetve
voltam.
- A liftben találkoztunk, Drake irodájánál. És a sausalitói
reptéren.
- Jó szeme van, édesem.
- Kinek dolgozik? - kérdezte erélyesen Paul.
- Kinek dolgoztam? A szolgálataimra már nincs szükség,
tekintve, hogy Eve halott, Julia pedig addig a szép kis
nyakáig ül a slamasztikában.
Paul úgy ragadta meg Haffner pamutingét, hogy a
varrások kiszakadtak.
- Ha valami köze volt Eve meggyilkolásához…
- Nyugi, nyugi! Gondolja, hogy most itt lennék, ha közöm
lett volna hozzá? - Még mindig vigyorogva tartotta fel a
kezét. - Csak egy kis nyomozást végeztem egy érdekelt fél
megbizásából.
- Ki az?
Haffner átgondolta a dolgot.
- Minthogy már nem fizet nekem, éppenséggel
megmondhatom. Kincade, Anthony Kincade. Azt akarta,
hogy alaposan szemmel tartsam magát, Julia. Teljesen
leizzadt a könyvtől, amin Eve-vel dolgoztak.
- A levelek! - mondta Julia. - Ő küldözgette a leveleket.
 - Semmilyen levelekről nem tudok. Azt akarta, hogy a
maga sarkában legyek, tudni akart mindenkiről, akivel
beszél. Még egy jó kis kütyüt is vett nekem, igy bele tudtam
hallgatni néhány interjúba. Szaftos kis anyag. Igazán nagy
szám, hogy DuBarrynek abortusza volt. Ki hitte volna?
Követtem magát, amikor eljött tőle. Aznap nagyon el volt
bambulva, Julia, biztos tele volt a feje mindennel. Aztán
autóval megkerültem a birtokot, és-- Haffner szünetet
tartott, és vigyorgott. - Szívesen beszélek róla, miután
láttam a pénzt.
Paul odavágta a férfihez a táskát.
- Számolja meg!
- Oké, haver. - Haffner egy kőre tette a táskát, és
kinyitotta. Elővett egy toll alakú zseblámpát, és
végigpásztázta a bankjegykötegeket. Mennyei manna. -
Megbizom magában. Elvégre kölcsönös szívességet teszünk
egymásnak.

- Azt mondta, hogy aznap valaki mást is látott a birtokon

- sürgette Julia. - Hogy tudott bejutni? Joe ott volt a kapunál.
- Beverly Hillsben a magamfajta hapsikat általában nem
a kapun keresztül szokták beinvitálni.
Haffner láthatóan élvezte a helyzetet. Elővett egy tekercs
gyümölcsizű cukrot, és ropogtatni kezdett egy szemet. Julia
narancsillatot érzett. - Kiszúrtam egy kocsit a falnál.
Kíváncsi lettem. Felmásztam a fal tetejére, körülnéztem, és
találják ki, mit láttam! - Juliáról most Paulra nézett. - Na,
semmi ötlet? Azt láttam, hogy Drake Morrison átsántikál a
golfpályán. Nem semmi, ha az embernek golfpálya is van az
udvarában.
- Drake? - Julia megszorította Paul kezét. - Drake-et látta?
- Teljesen kivolt - folytatta Haffner. - Azt hiszem,
megbotlott, amikor átmászott a falon. Ezek az irodista
tipusok nem sportosak.
- És a riasztó? - kérdezte Paul.
 - Nem tudom, mi volt vele. De elképzelhető, hogy
kikapcsolta, különben nem reszkirozta volna meg, hogy
bemásszon. Amikor láttam, hogy szabad a pálya, én is
beugrottam utána. Úgy gondoltam, hogy Kincade nagy
dohányt adna, ha bentről is hoznék némi információt. Nem
tudtam nagyon megközeliteni, mert láttam, hogy túl nyitott
a tér. Drake megindult a ház felé, a nagy ház felé, aztán
hirtelen megállt, és megpróbált elbújni egy pálmafa mögött,
mintha figyelne valakit. Aztán irányt váltott, és a kis ház felé
ment. Nem tudtam nagyon közel menni hozzá, mert ide-oda
mászkált, kereste, hol tudna hozzáférni egy ablakhoz. És
akkor azt láttam, hogy visszahőköl, és elkezd rohanni,
mintha szellemek üldöznék. Be kellett ugranom a bokrok
közé. Na, gondoltam, ezt már magam is megnézem, de
mielőtt az ablakhoz értem volna, maga odahajtott a
kocsival. - Biccentett egyet Julia felé. - Láttam, hogy kiszáll a
kocsiból, és bemegy a kertbe. Gondoltam, jobb, ha elhúzom
a csikot, mielőtt valaki visszakapcsolja a riasztót.
- Maga látott engem. - Julia félrelökte Pault, hogy
hozzáférjen Haffnerhez.- Látott engem. Tudta, hogy az
igazat mondom, és nem szólt egy szót sem!
- De most itt vagyok, és ha megkapom a pénz másik
felét, akkor három szólamban fogok énekelni a kerületi
főügyésznek. Mellesleg, én csak azt tudom elmondani, amit
láttam. Legjobb tudomásom szerint, maga tett egy kanyart
a kertben, és kinyirta a hölgyet.
Julia úgy megütötte Haffnert, hogy a férfi elvesztette az
egyensúlyát, és nekiesett egy sziklának.
- Maga tudja, hogy nem én öltem meg! Azt is tudja, hogy
Drake látta, ki tette! És megvárta, amíg végső
kétségbeesésemben hajlandó leszek eladni a lelkemet!
Haffner feltápászkodott, és megtörölte a száját.
- Csak igy tovább, és majd azt mondom a kerületi
főügyésznek, hogy meg akart kenni, hogy alibit igazoljak
magának. Maga nem jelent nekem semmit, hölgyem, úgy
hogy viselkedjen, különben még úgy döntök, hogy nem
teljesitem állampolgári kötelességemet.
- Állampolgári kötelességét, egy túrót! - mondta Paul. -
Ennyi elég neked, Frank?
- Ó, még sok is! - Frank ragyogó mosollyal lépett ki a
tisztásra.
- Rohadt szemét! - Haffner egyet lépett előre, mire Paul
egy jobbegyenessel állon vágta.
- Úgy, ahogy mondja.
- Rusty? Rusty Mocsok Haffner? - kérdezte Frank
barátságosan, miközben talpra segítette Haffnert.
- Emlékszem magára. Maga is emlékszik rám? Francis
Needlemeyer hadnagy vagyok. Őrizetbe veszem zsarolásért,
bizonyitékok eltitkolásáért, és mert általában tele van
magával a hócipőnk. Mindjárt felolvasom magának a jogait.
- Miután megbilincselte Haffnert, Frank elővett egy rádió
adó-vevőt:
- El kellene szállitani egy szemétládát, gyertek érte!
- Már úton vagyunk, hadnagy úr. Mellesleg, a vétel jó
hangos és tiszta volt.
- A kerületi főügyész azt akarja, hogy azonnal keritsük elő
Morrisont. - Frank fütyörészett, amikor a kocsifelhajtóról a
Drake házához vezető gyalogútra léptek. - El tudja érni az
ügyvédjét?
- Igen. - Julia a nadrágjába törölte nyirkos tenyerét. -
Valószinűleg éppen a maga parancsnokát szekálja. Lincoln
azt mondta, hogy maga nem fogja megengedni, hogy
magával menjünk, amikor Drake-et elkapja.
- Nem tehetek róla, hogy maguk éppen idejöttek. - Frank
Paulra kacsintott. - Az a helyzet, hogy szerintem Morrison a
maguk jelenlétében hamarabb megtörik.
- Jobban szeretném én magam megtörni - dünnyögte
Paul. - Apró darabokra.
- Majd megteszed, csak várd meg, amíg kiszedjük belőle
a vallomását. Jézusom, hogy képes elviselni ezt a bömbölő
zenét? - Frank megnyomta a csengőt, aztán ököllel kezdte
verni az ajtót.
- A disznó látta a gyilkost. - Paul úgy megszorította Julia
ujjait, hogy a nő összerezzent. - Eve-től kapott minden jót az
életében, ő meg fütyült rá. Halálában ugyanúgy kihasználta,
mint életében. A pénzért.
- Bizonyára egy bazi nagy rész nézett ki neki a birtokból,
ha Juliát elitélik. - Frank, még mindig halkan fütyörészve,
újra megdöngette az ajtót. - Most aztán vádat emelnek
ellene az igazságszolgáltatás akadályozása miatt. Itthon van
a gazember. Itt áll a kocsija, odabenn meg ég a lámpa, üvölt
a zene. Morrison! - bömbölte Frank. - Rendőrség! Nyissa ki
az ajtót! - kiáltotta, és egy ferde pillantást küldött Paul felé.
Paul megértette. Julia hátára tette a kezét.
- Julia, menj, várj meg minket a kocsiban.
Julia is értette, miről van szó, és lerázta magáról Paul
gyengéden taszigáló kezét.
- Hogyne!
Frank felsóhajtott.
- Húzódjatok hátra. - Háromszor rúgott bele az ajtóba,
mire a forgópántok kiszakadtak. - Már nem vagyok a régi -
mondta magának, aztán előhúzta a pisztolyát. - Ne engedd
be Juliát, csak ha mondom.
Amint Frank belépett, Julia félrelökte az őt visszatartó
Paul karját.
- Azt hiszed, hogy majd idekinn fogok állni és várni?!
Drake tudja, ki ölte meg Eve-et. - Dühösen rázta a fejét. -
Paul, ő az anyám volt!
Paul arra gondolt, vajon tudja-e Julia, hogy ezt most
ismerte el először. Bólintott, és kézen fogta a lányt.
- Maradj mellettem.
A zene hirtelen elhallgatott, igy amikor beléptek az
előtérbe, csend fogadta őket. Paul felpillantott a lépcsőn, és
úgy helyezkedett, hogy testével fedezze Juliát.
- Frank?
- Itt vagyok. Az istenit! Ne engedd ide Juliát!
 Julia azonban már ott volt. Másodszor meredt rá az
erőszakos halál. Drake a hátán feküdt, úgy, ahogy
összeesett. Mindkét oldalán kristálypoharak
szilánkjaihevertek. Vér és áporodott pezsgő szaga
terjengett, mintha egy parti ért volna szörnyű véget.
- Tudnom kell. - Julia egy órával később Paul nappalijában
ült, immár lehiggadva, amit puszta akaraterejével ért el.
Miközben beszélt, Lincoln arcát figyelte. - Azt hiszik, hogy én
öltem meg Drake-et?
- Nem. Nincs inditék, és ha megállapitják a halál
időpontját, akkor kétségesnek fogják találni, hogy alkalmad
lett volna rá. Jelenleg úgy néz ki, hogy profi volt az illető.
- Profi?
- Egyetlen pontos lövés. Egy vagy két nap múlva többet
fogunk tudni.
- Egy vagy két nap. - Julia a szemére szorította az ujjait,
mert egy vagy két óra is kibirhatatlannak tűnt. - Drake
tisztázhatott volna engem, Lincoln.
- Még igy is tisztázhat. Haffner vallomása és Drake
meggyilkolása erősen megingatja a veled szemben
felmerült gyanút. Ez azt bizonyitja, hogy valaki más is járt a
birtokon, és hogy a riasztó rendszer nem működött. Haffner
azt is megerősiti, hogy te először a kertbe mentél, és nem a
házba. Továbbá azt is, hogy valaki, valószinűleg Eve, akkor
már odabenn volt. Amikor Drake benézett az ablakon, nem
rémült volna meg úgy, hogy elfusson, ha a ház üres lett
volna.
Julia csak finoman, óvatosan, mert a remény szálába
kapaszkodni.
- Ha még ezek után is ragaszkodnak a büntetőperhez,
akkor te ezt fel tudod ha sználni.
- Ha ezek után még perre kerül sor, akkor igen. Ez bőven
elég a nyomós kételyhez, Julia, és ezt a kerületi főügyész is
tudja. Most pedig szeretném, ha aludnál egy kicsit.
- Köszönöm. - Julia felkelt, hogy az ajtóhoz kisérje
Lincolnt. Közben megszólalt a telefon. - Majd én felveszem -
mondta Paulnak.
- Ne vedd fel.
- Ha egy riporter az, akkor boldogan fogom lecsapni a
kagylót. Halló? - Julia tekintete csendben kifejezéstelenné
vált. - Igen, természetesen. Egy pillanat. Lincoln, a fiad
keres.
- Garrett? - Lincoln már tett egy lépést, amikor elöntötte
a szégyen. - A családom elhatározta, hogy idejön néhány
napra. A gyerekeknek tavaszi szünetük van.
Julia nem szólt semmit. Lincoln átvette a kagylót.
- Garrett? Hát megjöttetek. Igen, tudom, hogy a járat
késett. Örülök, hogy hallom a hangod.
Lincoln nevetett, és szándékosan háttal fordult a szoba
felé. Julia felé.
- Jó, itt még csak tizenegy múlt, úgyhogy nem vagytok
fenn olyan sokáig. Igen, megnézünk egy meccset, és
elmegyünk Disneylandbe. Mondd meg anyádnak és a
húgodnak, hogy most rögtön indulok vissza a hotelba,
úgyhogy várjatok meg ébren. Igen, igen, hamar ott leszek.
Szia, Garrett.
Lincoln letette a kagylót, krákogott. - Bocsánat.
Meghagytam nekik ezt a számot. A gépük késve indult el St.
Louisból, és egy kicsit aggódtam.
Julia nyugodtan nézett Lincoln zavart szemébe.
- Semmi baj. Siess vissza a hotelba.
- Megyek. Majd beszélünk.
Julia úgy látta, hogy Lincoln sietve távozik.
- Különös, nem? - mondta, amikor kettesben maradtak
Paullal. - Az a kisfiú alig néhány hónappal fiatalabb
Brandonnál. Amikor Lincoln megtudta, hogy terhes vagyok,
úgy megrémült a következményektől, hogy egyenesen a
feleségéhez rohant. Mondhatnánk azt is, hogy én
mentettem meg a házasságukat, és részben rajtam múlt,
hogy Brandon féltestvére megszületett. A telefonban
nagyon okos, jó modorú kisfiúnak tűnt.
Paul szivarja félbe tört, úgy nyomta el.
 - Még mindig legszívesebben egy betonfalhoz dörgölném
Hathoway képét, azért, amit veled tett. Legalább egy óráig,
vagy kettőig.
- Belőlem már elszállt a harag. Nem is tudom, mikor. Ő
viszont még mindig menekül. - Julia odament Paulhoz, és az
ölébe kuporodott. - Én már nem menekülök, Paul, és azt is
tudom, mióta. Az óta az este óta, amikor Londonban olyan
sokáig fennmaradtunk, és elmeséltem neked mindent.
Minden olyan titkot, amiről nem hittem volna, hogy valaha is
elmondom egy férfinak. - Közelebb hajolt Paulhoz, és ajka a
férfiéval játszadozott. - Ezért nem vágyom rá különösebben,
hogy a betonhoz dörgöld a képét. - Sóhajtott, és
végigcsókolta Paul nyakát. - Talán elég lenne, ha csak
eltörnéd a karját.
- Jó. - Paul karja olyan hirtelen zárult szorosra körülötte,
hogy levegőért kapkodott. - Minden rendbe jön - mormolta a
férfi a hajába.
Így aludtak el, a kanapén összekuporodva, egymásba
fonódva, ruhástul. Amikor reggel hat óra után néhány
perccel kopogtak az ajtón, összerezzenve ébredtek fel, és
pislogva néztek egymásra.
A konyhába mentek. Frank leült, miközben Julia egy
serpenyőt tett a tűzhelyre.
- Van egy jó hirem, meg egy rossz - kezdte Frank. - A
rossz hir az, hogy a kerületi főügyész még nem akarja ejteni
a vádat.
Julia nem szólt semmit, csak kivett egy doboz tojást a
hűtőből.
- A jó hir pedig az, hogy a nyomozás megint teljes gőzzel
beindult. Haffner vallomása magának kedvez. Néhány
dolgot le kell ellenőriznünk, be kell bizonyitanunk a Kincade-
del való kapcsolatot. Klassz lett volna, ha a jó öreg Rusty
maga is be tudott volna kukkantani az ablakon, mivel
Morrison már senkinek sem tudja elmondani, mit látott
aznap. De az a puszta tény, hogy ők mindketten ott voltak,
jól megcsavarja a dolgokat. A maga ellen szóló
legnyomósabb érv az időrend volt, meg az a tény, hogy
mindenki másnak, aki a birtokon tartózkodott, van alibije.
Ha megvesszük Haffner sztoriját, akkor mindkettő
törölve.
- Ha - ismételte meg Julia.
- Figyeljen, az a patkány vissza akarja szivni, amit köpött.
Nagyon pipa, amiért maguk átverték, de ismeri a dörgést.
Tudja, hogy jobban megszivja, ha nem működik együtt. A
kerületi főügyész szét akarja cincálni a vallomását, pedig az
tiszta sor. Ha megállapitjuk, hogy nem dumált mellé, amikor
azt mondta, hogy Kincade-nek dolgozott, hogy magát
követte, akkor a főügyész kénytelen lesz lenyelni a többit is.
Morrison ott volt a birtokon a gyilkosság idején, látott
valamit, és most halott.
Frank elégedetten sóhajtott, amikor Paul elé tett egy
bögre kávét. - Azon dolgozunk, hogy megszerezzük a
híváslistáját. Érdekes lenne tudni, kikkel beszélt telefonon a
gyilkosság után.
Gyilkosságról beszélünk, gondolta Julia, miközben serceg
a szalonna és gőzölög a kávé, az ablak előtt pedig egy
madár most telepedett rá a stég korlátjára, és úgy énekel,
mintha az élete függne tőle.
Négyezerötszáz kilométernyire Brandon az iskolában ül,
és törtekkel számol vagy nyelvtandolgozatot ir.
Megnyugtató a tudat, eszmélt rá Julia, hogy az élet akkor is
folytatja állandó, komótos körforgását, ha a nagy egészen
belül az övé éppen egy kizökkent pályán kering.
- Maga nagyon keményen dolgozik, hogy engem
kihúzzon a bajból. - Julia félretette a sült szalonnát, hogy
lecsöpögjön róla a zsir.
- Nem szeretek szembe menni a megérzéseimmel. -
Frank csak annyi tejet öntött a kávéjába, hogy meg ne
égesse a nyelvét. Hörpintett belőle, és hagyta, hogy a forró
koffein átjárja a szervezetét. - Én személy szerint nem
tudom elviselni, hogy valaki megússzon egy gyilkosságot. A
mamája fantasztikus hölgy volt.
 Julia mindkét anyjára gondolt. A megszállott ügyvédre,
aki arra is szakitott időt, hogy süteményt süssön vagy
felhajtson egy ruhadarabot, és a temperamentumos
színésznőre, aki nagy kanállal ette az életet.
- Igen, az volt. Hogyan szereti a tojást, hadnagy úr?
- Nagyon keményen - felelte Frank, és visszamosolygott
Juliára. - Kőkeményen. Láttam az egyik könyvét. A Dorothy
Rogersről szólót. Elképesztő dolgokat irt le benne.
Julia beleütötte a tojásokat a serpenyőbe, és nézte a
bugyborékoló fehérjét.
- Neki voltak elképesztő élményei.
- Maga abból él, hogy embereket kérdezget. Szeretném
tudni, mi a trükkje.
- Nincs benne semmi trükk. Csak a maga esetében az
emberek beszélgetés közben nem felejtik el, hogy maga
zsaru. Én jóformán csak hallgatom őket, miközben úgy
belemerülnek a saját történetükbe, hogy meg is feledkeznek
rólam és a magnóról.
- Ha eladná azokat a kazettákat, egész vagyont
szerezhetne. Mit csinál velük, miután befejezte a könyvet?
Julia megérintette a tojásokat, és csendes örömmel
nyugtázta, hogy a sárgájuk szépen egyben maradt.
- Elteszem őket. A felvételek nem sokat érnek az őket
összefűző történet nélkül.
Paul koppanva tette le a bögréjét.
- Várjatok egy percet.
Julia - kezében az étellel megrakott tállal - megfordult, és
nézte, ahogy kiszalad a konyhából.
- Ne aggódjon - mondta Frank, és felkelt, hogy elvegye a
tálat, majd én megeszem az ő részét is.
Öt perc múlva Paul lekiáltott a lépcső tetejéről.
- Frank, gyere, mutatok valamit!
Frank morogva rakott még szalonnát a tányérjára, amit
magával vitt. Julia mögötte ment, mindkét kezében egy-egy
bögre kávéval.
 Paul a dolgozószobájában volt. A televízió előtt állt, és
Eve videofelvételét nézte.

- Köszönöm. - Elvette Juliától az egyik bögrét, aztán a

készülék felé biccentett. - Jules, szeretném, ha ezt
figyelmesen meghallgatnád.
- …elővigyázatosságból én magam vettem szalagra a
többit…
Paul megdermedt, Juliához fordult.
- Milyen többit?
- Nem tudom. Nem adott ide nekem semmilyen kazettát.
- Hát ez az! - Paul megcsókolta, jó erősen. Julia érezte a
vállába fúródó ujjak hegyén áttörő izgalmat. - Akkor hol a
fenében vannak azok a felvételek? Eve az utolsó
találkozásotok és a gyilkosság között eltelt idő alatt
készitette őket. Greenburgnek nem adta oda őket. Neked
sem adta oda, csak akarta.
- Akarta - ismételte meg Julia, és leereszkedett egy
székre. - És átjött a vendégházba, hogy találkozzon velem,
hogy ott várjon rám.
- Hogy odaadja neked azokat a kazettákat. Hogy
felszámolja az összes többi hazugságot.
- Az egész házat átkutattuk, a pincétől a padlásig. - Frank
letette a tányérját. - Nem volt ott semmilyen kazetta, csak
egy, a széfben.
- Nem hát, mert valaki elvitte őket. Valaki, aki tudta, hogy
mi van rajtuk.
- Honnan tudhatta bárki? - Julia megint a képernyőre, Eve
kimerevitett arcára nézett. - Ha akkor éjjel vette fel őket,
vagy másnap reggel? Nem hagyta el a házat.
- Ki járt nála?
Frank elővette a jegyzettömbjét, áthajtott néhány lapot.
- Flannigan, az ügynöke, DuBarry. Bármelyiküknek
mondhatott valamit, amit az illető nem akart hallani.
Julia elfordult. Nem tudott szembenézni azzal a
lehetőséggel, hogy talán Victor volt az. Az anyját már
kétszer elvesztette. Nem volt biztos benne, hogy túl élné
még egy apa elvesztését.
- Eve mindegyikük távozása után életben volt. Hogyan
tudott volna bármelyikük visszajönni Joe tudta nélkül?
- Ugyanúgy, ahogy Morrison bejutott - elmélkedett Frank.
- Bár nehéz elképzelni, hogy még valaki átmászott a
falon.
- Talán nem mászott be az illető. - Paul, miközben le sem
vette a szemét Eve-ről, végigsimított Julia haján. - Lehet,
hogy nem kellett izgulnia azon, hogyan tud bejutni, illetve
kijutni, mert mindig is odabenn tartózkodott. Eve mellett
volt, mert ott kellett lennie. Valaki, aki olyan közel állt Eve-
hez, hogy ő elmondta neki, mivel foglalkozik éppen.
- Tehát egy alkalmazottra gondolsz-- motyogta Frank és
megint lapozgatni kezdett.
- Olyan személyre gondolok, aki a birtokon lakott. Akinek
nem kellett tartania a biztonsági rendszertől. Aki Eve után
mehetett a főépületből a vendégházba. Aki hirtelen
felindulásból megölhette Eve-et, majd hidegvérrel Drake-et.
- Itt van a szakács, a kertész, a segédkertész, néhány
szobalány, a sofőr, a házvezetőnő, a titkárnő. Mindnek
helyes kis alibije van a gyilkosság idejére.
A türelmetlenség úgy vibrált Paulban, mint a hőhullám.
- Lehet, hogy egyikük csak fabrikálta az alibijét. Összeáll
a kép, Frank.
- Most nem valamelyik könyvedről van szó. Az igazi
gyilkosság ennél zűrösebb, a darabok nem állnak ilyen
szépen össze.
- A kép mindig ugyanaz. Haffner azt mondta, hogy egy nő
kijött a házból, hogy Morrison irányt váltott, és egyenesen a
vendégházhoz ment. Nem állt meg a garázsnál, igy Lyle
talán kiesik, bár szívesen elkapnám azt a kis mocskot. Azt
hiszem, olyasvalakit keresünk, aki közel állt Eve-hez. Valakit,
aki ismerte Julia mozgását, ezért tudta eljuttatni a leveleket.
- Lehet, hogy Haffner továbbitotta a leveleket - tűnődött
Julia.
 - Miért strapálná magát azzal, hogy letagadja? Minden
mást elmondott nekünk. Tudni akarom, ki ment utánad
Londonba. És Sausalitóba.
- Átnéztem a londoni járatok utaslistáit, Paul. Már
mondtam neked, hogy nem találtam semmilyen kapcsolatot
- mondta Frank.
- Megvannak a nevek?
- A dossziéban vannak.
- Légy olyan haver, Frank, küldesd ide faxon.
- Jézusom! - Frank Julia arcára nézett, majd a képernyőre,
amelyet Eve teljesen betöltött. - Persze, persze, miért ne?
Már úgyis belefáradtam a jelvény viselésébe.
Ez valahogy még rosszabb, gondolta Julia. Várni. Várni,
amíg Frank telefonál, miközben Paul dohányzik, és fel-alá
járkál. Várni, amíg a technika működésbe lép, és küld nekik
egy újabb halvány reménysugarat. Julia nézte, ahogy a
lapok zörögve kipotyognak. Több száz név. Csak egy van
köztük, ami számít.
Kialakitottak egy rendszert. Julia átnéz egy lapot, majd
átadja Paulnak. Paul átvizsgál egy másikat, és továbbadja
Franknek. Julia furcsa lökést érzett, amikor oly sok idegen
név között felfedezte a sajátját. És Paulé is ott volt, a
Concorde listáján. Türelmetlenül sietett hozzá, gondolta Julia
kis mosollyal. Dühös, rámenős, követelőző volt. Aztán
amikor együtt repültek vissza, Paul már a mindent jelentette
számára.
Julia megdörzsölte fáradt szemét, és fogta a következő
lapot. A rá jellemző módszerességgel igyekezett minden
nevet megvizsgálni, befogadni, és arcot, személyiséget is
kapcsolni hozzájuk.
Alan BreezeTater. Középkorú, kopaszodó férfi, sikeres
bróker. Marjorie BreezeTater. Alan szimpatikus felesége,
szenvedélyes bridzsjátékos. Carmine Delinka.
Bokszversenyek szervezője, nagyzási hóbortban szenved.
Helene Fitzhugh-Pryce. Elvált londoni nő, aki nagy bevásárló
körütról tér haza a Rodeo Drive-ra. Donald Frances. Fiatal
hirdetési szakember, szépen halad felfelé a ranglétrán.
Susan Frances. Donald vonzó, brit születésű felesége, aki a
televíziós műsorgyártásban épitgeti karrierjét. Matthew John
Frances. Ötéves kisfiuk, aki izgatottan várja a nagyszüleivel
való találkozást. Charlene Gray. Julia ásitott, aztán megrázta
a fejét, hogy kitisztuljon, és megpróbált koncentrálni.
Charlene Gray.
- Úristen!
- Mi az? - Paul már a válla fölött kukucskált, igyekezve
türtőztetni magát, nehogy kitépje a lapot a kezéből.
- Charlie Gray.
Frank mogorván nézett fel a kezében tartott lapról.
Szeme fehérje véreres volt.
- Azt hittem, ő már meghalt.
- Meg is halt. Öngyilkos lett a negyvenes évek végén. De
volt egy egészen kicsi, még csecsemő gyermeke. Eve azt
mondta nekem, hogy nem tudja, mi lett vele.
Paul már meg is találta a nevet.
- Charlene Gray. Azt hiszem, nem lehet véletlen
egybeesés. Hogyan találjuk meg őt?
- Adj nekem néhány órát. - Frank a lappal és két szelet
kihűlt szalonnával megindult az ajtó felé.
- Majd hivlak.
- Charlie Gray - motyogta Julia.- Eve nagyon szerette, de
Charlie még jobban szerette őt. Sokkal jobban. Eve
összetörte a szivét, amikor hozzáment Michael Torrenthoz.
Rubinköves ékszert adott Eve-nek, és ő juttatta be az első
próbafelvételre is. Ő volt az első szeretője. - Julia karján
borzongás futott végig. - Istenem, Paul, lehet, hogy az ő
gyereke ölte meg Eve-et?
- Ha volt egy lánya, akkor az most hány éves lehet? Julia
körkörös mozdulatokkal masszirozta a halántékát.
- Valamivel ötven fölött. - A keze most megállt. - Paul,
nem hiheted komolyan.
- Van egy képed Charlie-ról?
Julia keze reszketni kezdett. Ezúttal az izgalomtól.
 - Van. Eve több száz amatőr képet és műtermi fotót adott
nekem. Minden Lincolnnál van.
Paul a telefonkagyló után nyúlt, aztán elkáromkodta
magát.
- Várj! - A falnál álló polchoz fordult, és ujját végighúzta a
videokazetták cimein. - Keserves sorsok - motyogta. - Eve
első filmje. A főszereplők: Michael Torrent és Charlie Gray. -
Gyorsan megszorította Julia kezét. - Most mozizunk, kicsim.

- Jó. - Juliának sikerült elmosolyodnia. - Fogd a pattogatott

kukoricát. Julia visszafojtotta a lélegzetét, miközben Paul
kivette Eve kazettáját a készülékből, és becsúsztatta a régi
film kópiáját. A férfi magában dünnyögve gyorsan
előretekerte a szalagot. Elsiklott előttük az FBI-
figyelmeztetés és az eleje főcim.
Az első jelenetben feltűnt Eve, amint peckesen lépdel
egy, a történet szerint New York-i járdán. Kacér kalapja
egyik szemére húzva. A kamera ráközelit, elkapja fiatal,
élettől vibráló arcát, aztán lefelé mozog, miközben Eve
lehajol, elfordul, majd lassan végighúzza az ujját a
harisnyája varrásán.
- Az első tekercstől kezdve igazi sztár volt - mondta Julia,
és ezt tudta is.
- Tudod mit? Az egészet végignézzük a mézesheteink
alatt.
- A mézesh…?
- Erről majd később. - Miközben Julia azon tűnődött, vajon
most megkérték-e a kezét, Paul végigpörgette a filmet. - Egy
premier plánt keresek. Gyerünk, Charlie!
Ez az! - Az első diadalmas kiáltás után Paul megdermedt.
A képernyőről Charlie Gray nézett rájuk: haja hátrasimítva,
mosolyában szerény öngúny.
- Istenem, Paul! - Julia ujjai úgy füródtak Paul vállába,
mint a drótok. - Neki is ilyen szeme van.
Paul mogorván kapcsolta ki a készüléket.
- Gyerünk Travershez!
 Dorothy Travers szobáról szobára csoszogott az üres
házban. Port törölt, fényesre dörzsölte az üvegtárgyakat, és
közben egyre nőtt benne a gyűlölet.
Anthony Kincade minden abbéli hitétől megfosztotta,
hogy valaha egészséges kapcsolata lehet egy férfival, ezért
minden szeretetét két emberre pazarolta: szegény fiára, aki
még most is maminak szólitja őt, és Eve-re.
Eve iránt táplált szeretetében nem volt semmiféle
szexuális vonzalom. Ő hamarabb leszámolt a szexszel, mint
Kincade ővele. Eve a testvére, az anyja, a lánya volt. Travers
ugyan szerette a saját családját, de Eve elvesztése olyan
fájdalmat hagyott benne, amit csak úgy tudott elviselni, ha
haraggal álcázza.
Amikor meglátta, hogy Julia belép a házba, Travers
előredőlt, kinyújtotta a két kezét, ujjait begörbitette, mintha
karmai lennének.
- Gyilkos ringyó! Megöllek, amiért ide mered dugni a
képedet! Paul elkapta Traverst, küszködve lefogta húsos
karját.
- Hagyja abba! A fenébe, Travers! Ez a ház Juliáé.
- Előbb lássam a pokolban, mint hogy ide beteszi a lábát!
- Travers szeméből patakzottak a könnyek, miközben
dulakodva próbálta kiszabaditani magát. - Összetörte Eve
szivét, és amikor az sem volt neki elég, megölte!
- Figyeljen rám! Drake-et meggyilkolták.
Travers abbahagyta a dulakodást, hogy lélegzethez
jusson.
- Drake. Meghalt?
- Lelőtték. Tegnap késő este találtunk rá. Van egy tanúnk,
aki látta őt itt, a birtokon aznap, amikor Eve-et megölték.
Travers, a riasztó ki volt kapcsolva. Drake átmászott a falon.
- Azt akarja mondani, hogy Drake ölte meg Eve-et?
Travers most már Paulra figyelt, de ő csak kicsit lazitott a
szoritásán.
- Nem, de ő látta, hogy ki tette. Ezért kellett meghalnia.
Travers pillantása visszatért Juliához.
 - Ha meg tudta ölni a saját anyját, akkor az unokabátyját
is megölhette. - Nem Julia ölte meg Draket. Julia velem volt.
Egész éjjel velem volt. Travers arcán még jobban
elmélyültek a ráncok.
- Elvakitotta magát. Elvakitotta a szexszel.
- Szeretném, ha idefigyelne.
- Amíg ez itt van, addig nem.
- Odakinn megvárlak. - Julia megrázta a fejét, mielőtt
Paul tiltakozhatott volna. - Semmi baj. Így jobb lesz.
Amikor Julia becsukta maga mögött az ajtót, Travers
megkönnyebbült.
- Hogy tudott lefeküdni ezzel a ringyóval? - Amint Paul
elengedte, kotorászni kezdett a zsebében egy
papirzsebkendő után. - Azt hittem, Eve jelentett magának
valamit.
- Tudja, hogy jelentett. Jöjjön be és üljön le, beszélnünk
kell. - Paul leültette Traverst a szalonban, és odakuporodott
a lábához. - Beszélnie kell nekem Charlie Gray lányáról.
Valami megvillant Travers szemében, mielőtt lesütötte
volna.
- Nem tudom, miről beszél.
- Eve tudott róla, és jobban megbízott magában, mint
bárkiben. Magának biztosan elmondta.
- Ha megbízott bennem, akkor miért nem mondta el
nekem, hogy beteg? - A rátörő fájdalomtól Travers a kezébe
temette az arcát. - Hogy haldoklik.
- Azért, mert szerette magát. És azért, mert nem akarta,
hogy azt a kevés időt, ami maradt, megkeserítse a
sajnálkozás, a szánalom.
- Még ezt is elvették tőle. Ezt a kis időt.
- Így van. Bárki vette is el tőle, én ugyanúgy akarom,
hogy megfizessen érte, mint maga. Nem Julia volt az. - Paul
megragadta Travers két kezét, mielőtt az asszony ellökhette
volna magától. - De olyasvalaki volt, akit Eve szeretett, akit
befogadott az életébe. Eve megtalálta Charlie lányát, ugye,
Travers?
 - Igen.
A mélykék víz visszaverte a napsugarakat. A medencét
tápláló szökőkút által keltett hullámok kiszélesedtek,
szétterültek és eltűntek. Julia azon tűnődött, ki fog még
ebben a medencében úszni. Lesz-e még valaki, aki ruháit
ledobva beáll a csobogó víz alá és nevet?
Úgy érezte, ezt neki kellene megtennie, gyorsan, amíg
egyedül van, hogy igy tisztelegjen az előtt, akit nagyon
rövid ideig szerethetett.
Ehelyett egy kolibrit figyelt. Nézte, ahogy a kis színes
rakéta megvillan a viz fölött, aztán felemelkedik, és egy
élénkpiros petúnia kelyhéből iszik.
- Julia!
Juliának arcára fagyott a formálódó mosoly. Úgy érezte,
hogy a szive felugrik, és megakad a torkában. Nagyon
lassan, nagyon óvatosan ellazította ökölbe szorult ujjait, és
segítségül hivva mindazt a talpraesettséget, amely Eve
véréből átáramolhatott az övébe, megfordult, hogy
szembenézzen Charlie Gray lányával.
- Nina. Észre se vettem, hogy itt van. Azt hittem,
elköltözött.
- Majdnem. Csak még be kellett csomagolnom néhány
holmit. Elképesztő, hogy az ember mi mindent halmoz fel
tizenöt év alatt. Hallotta, mi történt Drake-kel?
- Igen. Bemehetnénk a házba. Itt van Paul is.
- Tudom. - Nina gyors kilégzése úgy hangzott, mintha
sirás közben zihálna. - Hallottam, ahogy Traversszel
beszélgettek. Travers nem vette észre, hogy én már
korábban bementem a házba, és felmentem az emeletre.
Ebből az egészből semminek sem lett volna szabad
megtörténnie. Semminek.
Benyúlt sárgásbarna, lapos retiküljébe, és előhúzott egy
32-es pisztolyt. A napfény vakitóan csillant meg a krómon. -
Bárcsak találtam volna más megoldást, Julia! Szivből
kívánom.
 A ráfogott pisztollyal szembenézve Julia inkább dühöt,
mint félelmet érzett. Nem tartotta magát legyőzhetetlennek.
Átsuhant az agyán, hogy a golyó áthatolhat a testén, véget
vethet az életének, de a fenyegetésnek ez a módja, ez a
hihetetlen udvariasság minden veszélyérzetet kitörölt
belőle.
- Ahogy ott áll és mentegetőzik, olyan, mintha egy
ebédmeghívásról feledkezett volna meg. Úristen, Nina,
maga ölte meg!
- Nem előre megfontolt szándékkal tettem. - Nina
hangjában csupán enyhe ingerültség érződött, miközben a
melle közé szorította a kezét. - Isten a tanúm, hogy minden
tőlem telhetőt megtettem, hogy Eve-vel értelmesen
megbeszéljük a dolgokat. Kérleltem, könyörögtem neki,
leveleket küldtem, hogy ráijesszek. Amikor láttam, hogy ez
nem hat rá, akkor a többi levelet már magának küldtem.
Még arra is felbéreltem valakit, hogy babrálja meg a
repülőgépet.

Valahol a kertben egy madár énekelni kezdett.

- Megpróbált megölni engem.
- Nem, nem! Tudom, hogy Jack milyen jó pilóta, és
nagyon speciális utasitásokat adtam. Csak az volt a célom,
hogy megijesszem, hogy megértessem magával, abba kell
hagynia a könyvvel kapcsolatos kutatásait.
- Az apja miatt.
- Részben. - Nina szempillái lecsukódtak, de Julia rajtuk
keresztül is látta szemének villogását. - Eve tönkretette az
életét, miatta halt meg. Ezért sokáig gyűlöltem őt, de
miután olyan sokat tett értem, nem tudtam tovább gyűlölni.
Nagyon, nagyon szerettem Eve-et, Julia. Igyekeztem
megbocsátani neki. Hinnie kell nekem.
- Hinnem magának? Megölte Eve-et, aztán félre akart
húzódni, és nézni, ahogy ezért engem kötnek fel.
Nina összeszorította a száját.
 - Az első dolgok egyike, amire Eve megtanitott, a túlélés
volt. Bármilyen áron túl fogok jutni ezen.
- Paul tudja, és Travers is. A rendőrség már keresi
Charlene Gray-t.
- Én már rég nem leszek itt, mire kapcsolatba hozzák
Nina Solomannal. - Nina a ház felé pillantott, és elégedetten
konstatálta, hogy Travers és Paul még mindig odabenn
beszélget. - Nem sok időm volt kitalálni, hogy mit tegyek, de
úgy tűnik, csak egy megoldás van.
- Az, hogy megöl engem.
- Öngyilkosság látszatát kell keltenem. Lesétálunk a
vendégházhoz. A bűnös visszatér a tetthelyre, ez tetszeni
fog a rendőrségnek. Maga ir egy búcsülevelet, amelyben
bevallja, hogy megölte Eve-et és Drake-et. Ezt a pisztolyt
használtam.
Nem szerepel a nyilvántartásban, és nem tudják
kinyomozni, hogy az enyém. Megigérhetem, hogy nagyon
gyors halála lesz. A legjobbtól tanultam. - Nina intett a
pisztollyal. - Siessen, Julia. Ha Paul kijön, őt is meg kell
ölnöm. Aztán Traverst. Szabályos vérfürdőre számíthat.
A kolibri elszakadt a virágtól, és úgy röppent el a viz
fölött, mint egy lövedék. Ettől a reszkető, vörös villanástól
és a váratlanul rátörő dühtől Nina hátratántorodott, és
kezében elsült a pisztoly. Julia mérhetetlen, őrjöngő, vak
dühvel lendült előre, és olyan erővel vetette rá magát
Ninára, hogy mindketten elvesztették az egyensúlyukat, és
beleestek a medencébe.
Összeakaszkodva merültek le a fenékre. A felhajtóerő a
felszinre hozta a két rúgkapáló, karmoló, dulakodó testet.
Miközben Nina őrülten kapaszkodott a hajába, Julia nem is
hallotta a saját eszeveszett vonitását. A fájdalom
elhomályositotta a látását, és tovább fokozta a dühét. Egy
pillanatra meglátta Nina arcát, és a körülötte felfröccsenő,
gyémántként csillogó vizcseppeket. Aztán átkulcsolta Nina
nyakát, és megszorította. Tüdeje automatikusan megtelt
levegővel, Mielőtt Nina újra lehúzta a viz alá.
 A vizfátyolon keresztül látta Nina szemét, a benne ülő
vad pánikot. Elégedetten nézte a hirtelen lecsukódó szemet,
miközben az ökle lassan áttört a vizen, hogy Nina gyomrába
vágódjon. Julia feje keményen odakoppant a medence
aljához. Összeszorította a fogát, hogy visszatartsa a
kiáltását. Fények táncoltak a fejében, miközben elfordult,
hogy lábát lenditve belerúgjon a sebezhető húsba. A
karmolásokra és horzsolásokra ügyet sem vetett, de fülének
zúgása és a mellkasában keletkezett égő érzés arra
késztette, hogy kapálózva újra a felszinre törjön levegőért.
Kiáltások és sikolyok visszhangzottak a fejében,
miközben fejjel előre lemerült, és elkapta az oldalra kiúszni
igyekvő Nina blúzát. Julia arcáról, szeméből vizcseppek
hullottak. Nem tudta, mikor kezdett zokogni. - Szemét -
sziszegte fogai között. Karját hátralenditve ököllel Nina
arcába vágott, aztán a hajánál fogva felhúzta, hogy újra
megüsse.
- Állj! Hagyd abba, kicsim, állj le! - Paul keményen
taposta a vizet, hogy megfogja Juliá6t. Elkapta a karját. -
Már teljesen ki van ütve. - Karját Nina álla alá kulcsolta,
hogy a nő el ne merüljön. - Megkarmolt téged. Az arcodon.
Julia szippantott egyet, és letörölte arcáról a véres vizet.
- Lány módra verekszik.
Paul legszívesebben elnevette volna magát a Julia
hangjából áradó hűvös gúnytól.

- Travers már hivja a zsarukat. Ki tudsz úszni egyedül?

- Igen. - Julia amint kiúszott, öklendezni kezdett.
Paul, anélkül, hogy visszanézett volna, otthagyta az
eszméletlen Ninát a medence szélén, és odament Juliához.
- Add ki magadból - mondta csendesen, és reszkető
kézzel tartotta Julia fejét. - Többet nyeltél, mint amennyi jár
neked. Micsoda lány! - Simogatta és nyugtatgatta Juliát, aki
eleinte fulladozott, majd erőltetetten lélegzett. - Most
láttalak először akcióban, bajnokom. - Magához húzta Juliát,
és átölelve tartotta. - Átkozott amazon. Majd figyelmeztess,
hogy ne hergeljelek fel.
Julia beszivta a levegőt, amely égette felsebzett torkát.
- Pisztoly volt nála.
- Semmi baj. - Paul még görcsösebben ölelte át. - Már
nálam van. Gyere, menjünk be.
- Majd én átveszem. - Travers mogorván csapott le Juliára
egy hatalmas fürdőlepedővel. Maga törődjön a másikkal -
mondta Paulnak. - Maga meg jöjjön velem. - Vaskos karját
Julia dereka köré fonta. - Keresek valami száraz holmit, és
főzök egy jó teát.
Paul letörölte a vizet az arcáról, és nézte, ahogy Travers
betámogatja Eve lányát a házba. Aztán felkelt, hogy Charlie
lányával törődjön.
Eve egyik libegő selyemköntösébe burkolva, a brandyvel
izesitett teától kissé erőre kapva, Julia nekidőlt a nagy
halom párnának, amelyekkel Travers körülbástyázta.
- Utoljára tizenkét éves koromban kényeztettek igy,
amikor görkorcsolyázás közben eltörtem a csuklómat.
- Travers ezzel próbál enyhiteni a lelkiismeret-furdalásán.
- Paul abbahagyta a járkálást, hogy szivarra gyújtson.
- Semmi oka a lelkiismeret-furdalásra. Ő azt hitte, hogy
én tettem. Istenem, voltak pillanatok, amikor szinte én
magam is azt hittem. - Julia mocorgott, összerezzent.
- Hadd hivjam ki az orvost, Jules.
- A mentősök már kitisztitották a sebeimet - emlékeztette
Julia. - Csak karcolások és horzsolások vannak rajtam.
- Meg egy lőtt seb.
Julia a karjára nézett, a könyöke fölötti kötésre.
- Ugyan már! Ez csak egy karcolás. - Paul nem
mosolygott, ezért feléje nyújtotta a kezét.
- Tényleg, Paul, csak súrolt a golyó, mint a filmekben. Az
a kis harapás, ami a vállamat érte, jobban fáj. - Arcát
elfintoritva, óvatosan megtapogatta. - Szeretnék itt
maradni, veled.
 - Menj odébb! - szólt rá Paul, és amikor Julia
odébbhúzódott, odaült mellé. Kezébe fogta a lány kezét,
majd a szájához vonta. - Te aztán tudod, hogyan kell halálra
rémiteni egy férfit, Jules. Amikor meghallottam azt a lövést,
öt évet veszitettem az életemből.
- Ha megcsókolsz, mindent megteszek, hogy visszaadjam
azt az öt évet.
Paul azzal a szándékkal hajolt le hozzá, hogy csak
gyengéden fogja megcsókolni. Julia azonban átfonta a
karjával, és magához húzta. Paul halk, kétségbeesett
kiáltással szorította a testéhez, és minden vágyát, háláját,
ígéretét ajkuk egyetlen találkozásába sűritette.
- Utálok alkalmatlankodni - mondta Frank az ajtóból. Paul
nem nézett oda. Szájával a Julia arcán lévő karcolásokat
cirógatva felelte: - Akkor ne alkalmatlankodj.
- Sajnálom, öregem, de hivatalos ügyben jövök. Miss
Summers, tájékoztatom, hogy a maga ellen emelt összes
vádat ejtették.
Paul érezte, ahogy Julia megborzong. A lány keze ökölbe
szorult az ingén, miközben Frankre nézett.
- Persze, miután Julia elkapta a gyilkost helyettetek - szólt
oda Paul.
- Fogd be, Winthrop! És hivatalosan bocsánatot kérünk az
átélt megpróbáltatásokért. Elvehetek egy szendvicset? Éhen
halok.
Paul a felvágottakra nézett, amelyeket Travers egy tálon
az asztalra tett.
- Vidd magaddal az útra.

- Nem, Paul. - Julia csak annyira tolta el magától, hogy fel

tudjon ülni. - Tudnom kell, miért tette. Tudnom kell, mit
értett bizonyos dolgokon, amiket mondott.
Beszélt magának, ugye?
- Igen, beszélt. - Frank odahajolt, hogy hatalmas
szendvicset rakjon össze magának sonkából, szalámiból és
csirkemellből, megtetézve három darab sajttal és vastag
paradicsomszeletekkel.
- Tudta, hogy a markunkban van. Ihatok valamit hozzá?
- Nézd meg a bárszekrényt - mondta Paul.
Julia türelmetlenül felkelt, hogy maga hozzon neki valami
üditőt.
- Amikor azt mondta, hogy megöl engem, azt igérte,
gyorsan fog menni, mert a legjobbtól tanult. Tudja, hogy
kiről beszélt?
Frank elvette az üveget, amit Julia odanyújtott neki, és
bólintott.
- Michael Delrickióról.
- Delrickióról? Ninának köze volt Delrickióhoz?
- Eve Delrickio által ismerkedett meg Ninával - felelte
Paul. - Ülj le. Elmondom, mit mesélt Travers.
- Inkább ide ülök. - Julia önkéntelenül Eve portréja alá
tette a széket.
- Úgy néz ki, hogy Nina háttere nem egészen olyan volt,
amilyennek leirta neked. Nem szegénységben, hanem nagy
jólétben éltek. Az apja jókora örökséget hagyott az anyjára,
de ez nem volt elég a nő gyűlöletének feloldására. Nina
anyja a gyereken élte ki ezt a gyűlöletet, fizikailag és
érzelmileg. Egy ideig volt egy mostohaapja is. Amit róla
mondott, az mind igaz. Csak azt hagyta ki, hogy az anyja
Eve ellen tüzelte őt, elmondta neki, hogyan árulta el Charlie-
t, és hogy ő kergette a halálba. Amikor Nina tizenhat éves
korában eljött otthonról, nagyon zavart, nagyon sebezhető
volt. Egy ideig az utcán kereste a kenyerét, aztán Vegasba
ment. Egy esztrádműsorban lépett fel,
bűvészmutatványokkal. Ott ismerkedett meg Delrickióval.
Akkor olyan húszéves lehetett, és úgy vágott az esze, mint a
borotva. Delrickio meglátta benne a lehetőséget, és
hosztesszként kezdte alkalmazni a fontosabb ügyfelei
mellett. Viszonyuk volt, ami több évig tartott. Időközben
Nina beleesett Delrickióba, és többé nem akarta az ügyfeleit
szórakoztatni. Legális állást akart, és valamiféle
elkötelezettséget Delrickiótól.
- A hölgynek igen rossz volt az izlése - mondta Frank
szendviccsel teli szájjal, és az itélőképessége is. Delrickio
Vegasban tartotta őt, és amikor jelenetet rendezett neki,
akkor a főnök az egyik emberével móresre tanittatta. Ettől
egy időre lehiggadt. A nő úgy mondja, hogy még mindig
érzett valamit Delrickio iránt, nem tudta elengedni. Aztán
megtudta, hogy a pasi egy másik csajt is dug. Utánament a
csajnak, és behúzott neki párat. Delrickiónak tetszett Nina
kezdeményezőkészsége, és nem rúgta ki.
- Ekkor került a képbe Eve - szólt közbe Paul. Közben
lassan, ütemesen le-föl cirógatta Julia karját, mintha
fizikailag nem merne elszakadni tőle. - Vele viszont Delrickio
égette meg magát. Amikor Nina nem akart leszállni róla,
valamelyik izomemberét utasitotta, hogy győzze meg. Eve
ezt megneszelte, és mivel Priest dolgaiból éppen akkor jött
rá, meddig képes Delrickio elmenni, személyesen kereste fel
Ninát. Nina kórházban volt, meglehetősen rossz állapotban,
és mindent kitálalt Eve-nek.
- És amikor Eve megtudta, hogy ő Charlie lánya - mondta
csendesen Julia - idevette magához.
- Így van. - Paul felnézett a portréra. - Esélyt adott neki az
újrakezdésre, a barátságába fogadta, betanittatta Kenneth-
tel. És a közben eltelt évek során hazugságokkal fedezte őt.
Aztán, amikor úgy döntött, hogy véget vet a
hazugságoknak, mert azt akarta, hogy az igazság is része
legyen az örökségének, Nina pánikba esett. Eve megigérte
neki, hogy csak akkor mond el neked mindent, ha már bizni
tud benned, de úgy érezte, hogy Charlie megérdemli a
végtisztességet. Megpróbálta megértetni Ninával, hogy ő
azt szimbolizálja, meddig képes egy nő eljutni.
- Nina nem tudta kezelni a dolgot - folytatta Frank. -
Tetszett neki az imázs, amit kialakitott magának. A
tehetséges, nagymenő, karrierépitő nő képe. Nem akarta,
hogy összes elit kapcsolatai megtudják, hogy valaha egy
maffiafőnök cafkája volt. Nem előre megfontolt szándékkal
ölte meg Eve-et, de amikor megtudta, hogy Eve az egész
sztorit szalagra mondta, amit oda akar adni magának, az
kiverte nála a biztositékot. A többit könnyű kitalálni.
- Eve után ment a vendégházba - mormolta Julia. -
Veszekedtek. Nina felkapta a piszkavasat, és megütötte vele
Eve-et. Aztán biztos megrémült, de nagyon gyakorlatiasan
viselkedett. Letörölte az ujjlenyomatait a piszkavasról, és
magához vette a kulcsokat, mert eszébe jutott az előző esti
összetűzésem Eve-vel.
- Hallotta, hogy maga kocsival odahajt a ház elé - mondta
Frank. - Látta, ahogy bemegy a kertbe. Ekkor határozta el,
hogy magára tereli a gyanút. Elhúzta a csikot. Ő kapcsolta
vissza a riasztót. Begyulladt, amikor látta, hogy a főkapcsoló
ki van kapcsolva. Úgy gondolta, hogy ez csak komplikálná a
dolgokat, ezért bekapcsolta, és visszament dolgozni. Ja, és
simlisen még a konyhába is letelefonált, hogy Travers és a
szakács tudja, hogy ő most szorgosan irja a leveleket.
- De azt nem tudta, hogy Drake meglátta őt. - Julia
hátradőlt, és behunyta a szemét.
- Drake zsarolni próbálta. - Frank a fejét csóválta,
miközben újabb szendvicstornyot épitett. Ninának a pénz
nem jelentett gondot, az elvarratlan szál viszont igen. Tudta,
ha Drake halott, magára meg börtön vár, akkor ő szabadon
elhúzhat. Travers olyan hűséges volt Eve-hez, hogy soha
senkinek nem beszélt volna Nina múltjáról, és nem is volt rá
oka.
- Hallottam őket - jutott hirtelen Julia eszébe. - Azon az
estén, amikor Eve partit adott, valami szóváltást hallottam.
Delrickio és Nina veszekedett. Nina sirt.
- Kiakadt attól, hogy újra látja a pasast - vetette közbe
Frank. - Még mindig szerette azt a terűt. Az a szemét meg
azt mondta neki, ezt azzal bizonyithatja be, ha ráveszi Eve-
et, hogy álljon le a könyvvel. Nina biztosan akkor este
kezdett ráverni a dologra. Azt kell hinnem, hogy az anyja
által beleoltott méreg még mindig dolgozott benne. Amikor
szavakkal nem tudta megállitani Eve-et, akkor megtette
más módon.
- Furcsa - mondta Julia félig önmagának. - Az egész
Charlie Gray-jel kezdődött. Ő inditotta el Eve-et a pályán.
Róla szólt az első történet, amit Eve elmesélt nekem. És
most az egész vele végződik.
- Ne pötyögtesd el a szendvicsedet, miközben kimész,
Frank - mormolta Paul, és az ajtó felé mutatott.
- Mi? Ja, persze. A kerületi főügyész értesitette Hathoway-
t - mondta Frank, miközben felállt.
- Ő meg azt üzeni Juliának, hogy hivja fel, ha bármilyen
kérdése van. Éppen egy meccsre készülődött a fiával. Majd
beszélünk.
- Hadnagy úr! - Julia kinyitotta a szemét. - Köszönöm.
- Részemről az öröm. Tudja, eddig észre se vettem,
menynyire hasonlit az édesanyjára.
Frank megint óriásit harapott a szendvicsből. - Igazán
ragyogó megjelenésű hölgy volt - mondta, és folytatva az
evést, távozott.
- Jól vagy? - kérdezte Paul.
- Igen. - Julia mély lélegzetet vett. Még mindig égett a
légcsöve, de ez arra emlékeztette, hogy él. És szabad. -
Igen, jól vagyok. Tudod, mit szeretnék? Egy nagy pohár
pezsgőt.
- Abban soha nincs hiány ebben a házban. - Paul a
bárpult mögötti hűtőszekrényhez ment. Julia felkelt, és
odament a bárpult másik oldalához. Eve köntöse lecsúszott
az egyik válláról. Miközben Pault figyelte, megigazitotta,
kisimította. Ujjai közben megálltak egy pillanatra, mintha
egy régi barátot érintenének meg. Pault kis mosolyra
késztette ez a mozdulat, de nem szólt semmit. Julia kíváncsi
volt, vajon Paul érzi-e, hogy a selyemből még mindig Eve
illata árad.
- Van egy kérdésem.
- Ki vele! - Paul letépte a fémfóliát az üveg nyakáról, és
hozzálátott, hogy letekerje a drótot.
 - Elveszel feleségül?
A dugó pukkanva repült ki. Paul, nem törődve az üveg
falán lecsorgó habbal, Juliát nézte. A szemében óvatosságot
látott, ilyennek szerette a legjobban.
- Hogy a fenébe ne?!
- Jó. - Julia bólintott. Ujjai lecsúsztak a selymen, kezét
összekulcsolta a bárpulton. Bárhonnan jött, és bármerre tart
is, elsősorban a maga ura. - Akkor jó. - Hogy összeszedje
magát, megint vett egy nagy lélegzetet. - Mi a véleményed
Connecticutról?
- Hát, tulajdonképpen-- Paul kis szünetet tartott, hogy
megtöltse a két poharat.
- Már felmerült bennem, hogy ideje környezetet
váltanom. Úgy hallom, Connecticutban sok vonzó dolog van.
Például az őszi lombok, a sielés és a rendkivül szexi nők. -
Odanyújtotta Juliának az egyik poharat. - Gondolod, hogy
elférek nálatok?
- Majd valahogy beprésellek a házba. - Amikor azonban
Paul a poharához közelitette a sajátját, Julia megrázta a
fejét. - A tizéves fiúk viszont lármásak, követelőzők, és
nemigen tisztelik mások magánéletét.
- Brandonnal már jól megértjük egymást. - Paul
kényelmesen a bárpultnak dőlt. Megérezte Julia illatát. Csak
az ő illatát érezte. - Nagyon jó ötletnek tartja, hogy
elvegyem az anyját.
- Vagyis te már…
- És - folytatta Paul - mielőtt azon kezdenél izgulni, hogy
én hogyan tudok megbirkózni azzal, hogy nem én vagyok a
vér szerinti apja, emlékeztetlek rá, hogy én tizéves
koromban találtam meg az anyámat. - Kezét Julia kezére
tette. - Én az egész csomagot akarom, Jules. Téged és a
srácot.
A szájához emelte Julia kezét, és örült, amikor a nő
széttárta az ujjait, hogy megcirógassa az arcát.
- Mellesleg éppen a legjobb korban van ahhoz, hogy majd
vigyázzon a leendő öccseire és húgaira.
 - Rendben. Tehát kettőt kapsz egyért. - Julia
odakoccintotta a poharát Pauléhoz. - Ragyogó üzletet kötsz.
- Tudom.
- És mi is. Átjössz erre az oldalra és megcsókolsz?
- Gondolkodom rajta.
- Ne gondolkodj sokáig - Julia nevetve nyújtotta oda a két
karját.
Paul felnyalábolta és megcsókolta őt - annak az
asszonynak a képe alatt, aki úgy élt, hogy sohasem bánt
meg semmit.
VÉGE