NORA ROBERTS

Tünékeny
szerelem

GoldBook

1
 Eredeti cím: Brazen Virtue
Copyright © 1988 by Nora Roberts
Borító copyright © 2000 by Alan Ayers
All rights reserved

Fordította: Békési József

Tördelés, tipográfia: GoldBook Kft.

Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani,

információs rendszerben tárolni vagy a kiadóval történt
el zetes megállapodás nélkül bármely formában, bármely
módon sugározni

ISBN 978 963 426 136 0

Kiadja a Gold Book Kft.

Felel s kiadó a kft. ügyvezet je

Nyomdai munkálatok: Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen

Felel s vezet : Börd s János ügyvezet igazgató

2
 Amy Berkowernek
hálával és szeretettel

3
 Előhang

És mit szeretnél, mit csináljak veled? – kérdezte a magát Desireenek nevez n . Olyan volt a
hangja, mint a rózsa szirma, puha és édes. Jól végezte a munkáját, nagyon jól, az ügyfelek
újra és újra t kérték. Most is az egyik visszatér vendégéhez beszélt, akinek már ismerte az
ízlését. – Szívesen megteszek bármit – búgta. – Csak hunyd le a szemed, hunyd le a szemed,
és lazíts! Azt akarom, hogy feledkezz meg a munkádról, a feleségedr l, az üzlettársadról.
Nincs más, csak te meg én.
Amikor a férfi elmondta, mit akar, a n halkan felnevetett.
– Persze, hiszen tudod, hogy lehet. Mindig megteszem, nem? Csak hunyd le a szemed,
és figyelj! A szobában csend van, gyertyák lobognak. Több tucat fehér, illatos gyertya. Érzed
az illatukat? – Ismét felnevetett, halkan, kihívóan. – Ez az! Fehérek. Az ágy is fehér, nagy,
kerek és fehér. Rajta fekszel, meztelenül, bevetésre készen. Készen állsz, Mr. Drake?
Az égre emelte a szemét. Az rületbe kergette, hogy a fickó „miszter”-nek szólíttatta
magát. De hát mindenféle alakkal akadt dolga.
– Most jöttem ki a fürd b l. A hajam vizes, az egész testemet apró vízcseppek borítják.
A mellbimbómon is ott csillog egy. Amikor letérdelek az ágyra, lecsöppen, egyenesen rád.
Érzed? Igen, igen, ez az, hideg, hideg, a tested meg forró. – Elfojtott egy ásítást. Mr. Drake
már most úgy zihált, mint egy g zmozdony. Hála Istennek könny volt kielégíteni. – Ó,
annyira akarlak! Nem tudom levenni rólad a kezem. Meg akarlak érinteni, érezni akarom az
ízed. Igen, igen… az rületbe kerget, amikor ezt csinálod. Ó, Mr. Drake, te vagy legjobb. A
legeslegjobb!
A következ néhány percben szótlanul hallgatta a férfi kívánságait és nyögéseit. A
hallgatás volt a munkája legnehezebb része. A fickó már majdnem odaért, és Desiree hálásan
pillantott az órájára. Nem csak mindjárt lejár az ideje, de az utolsó kuncsaft aznap este. A
hangját suttogóra fogva segített feljutni neki a csúcsra.
– Igen, Mr. Drake, csodálatos volt. Te vagy csodálatos. Nem, holnap nem dolgozom.
Pénteken? Igen, már alig várom. Jó éjt, Mr. Drake!
Megvárta a kattanást, aztán is letette a telefont. Desiree visszavedlett Kathleenné. Öt
perc múlva tizenegy, gondolta felsóhajtva. Tizenegyig tartott a munkaideje, úgyhogy aznap
este már nem fogad több hívást. Még dolgozatokat kellett javítania, és egy röpdogát is össze
kellett állítania másnapra. Miközben felállt, lepillantott a telefonra. Kétszáz dollárt keresett
aznap este, hála az AT&T-nek és a Fantasy Incorporatednek. Nevetve fogta meg a
kávéscsészéjét. Sokkal jobb volt, mint újságot árulni.
Alig néhány mérföldre t le a férfi még mindig a kagylót markolta. Izzadt a tenyere. A
szobát áthatotta a szex szaga, pedig egyedül volt. Az elméjében Desiree is ott volt. Desiree a
fehérségével, vizes testével és h vös, megnyugtató hangjával.

4
Desiree.
Még mindig szaporán ver szívvel elnyúlt az ágyán.
Desiree.
Találkoznia kell vele. Méghozzá hamarosan.

5
 1. fejezet

A repül gép bed lve elkanyarodott a Lincoln Memorial fölött. Grace az ölében tartotta nyitott
aktatáskáját. Még sok mindent el kellett pakolnia, de csak bámult kifelé az ablakon,
elégedetten figyelve a sebesen közeled talajt. Semmi mással össze nem hasonlítható
élménynek tartotta a repülést.
A járata késett. Onnan tudta, hogy a másik oldalon, a 3B ülésen ül férfi egyfolytában
erre panaszkodott. Grace késztetést érzett, hogy átnyúljon a közön, megpaskolja a kezét és
megnyugtassa, hogy tíz percnek igazán nincs jelent sége. A fickó azonban nem úgy nézett ki,
mintha értékelné az együttérzését.
Kathleen is panaszkodna, gondolta Grace. Persze nem hangosan, töprengett, miközben
elmosolyodott és elhelyezkedett az ülésben a leszálláshoz. Kathleen ugyanolyan dühös lenne,
mint a 3B utasa, de még csak nem is motyogna vagy mormogna.
Ha Grace jól ismerte a n vérét, márpedig jól ismerte, akkor Kathleen egy órával
korábban indult el otthonról, gondosan számításba véve a washingtoni forgalom
kiszámíthatatlanságát. Grace már most hallotta Kathleen hangjában az idegességet amiatt,
hogy egy negyed hétkor, azaz a csúcsforgalom kell s közepén érkez járatot választott.
Kathleen húsz percet nyer az úton, így kényelmesen leparkol, feltekeri az ablakokat, lezárja az
ajtókat és besétál a kapuhoz, nem engedve az üzletek csábításának. soha nem tévedt el, az
fejében soha nem keveredtek össze a számok.
Kathleen mindenhová korábban érkezett. Grace mindenhonnan elkésett. Nem volt
ebben semmi új.
Azért remélte, szintén remélte, hogy még megtalálhatják a közös nyelvet. Testvérek
voltak, mégis ritkán értették meg egymást.
A repül gép egy döccenéssel leért a kifutóra, Grace pedig elkezdte bedobálni a holmiját
az aktatáskájába. Rúzsok, jegyzettömbök, tollak és gemkapcsok keveredtek költ i
rendetlenségben. Ez is azok közé a dolgok közé tartozott, amit az olyan rendszeret n k, mint
Kathleen, soha nem értettek volna meg. Mindennek megvan a maga helye – Grace ezzel
elvben egyetértett, de nála a helyek mintha soha nem lettek volna kétszer egymás után
ugyanott.
Nemegyszer töprengett azon, hogyan lehetnek testvérek. Grace gondatlan volt, szétszórt
és sikeres. Kathleen rendszeret , gyakorlatias és alig boldogult az életben. Mégis ugyanazok
voltak a szüleik, ugyanabban a kis téglaházban n ttek fel Washington külvárosában, és
ugyanazokba az iskolákba jártak.
Az apácák a Szent Mihályban nem tudták megtanítani Grace-nek, hogyan tartsa rendben
akár csak a jegyzeteit, de még hatodikos korában is leny gözte ket történetszöv
tudományával.

6
 Amikor a repül gép a kapuhoz gurult, Grace kivárta, hogy a siet utasok
végigtrappoljanak az üléssorok között. Tudta, hogy Kathleen valószín leg türelmetlenül járkál
fel-alá, és biztosra veszi, hogy szórakozott húga lekéste a gépet – de szüksége volt egy percre.
A szeretetre akart emlékezni, nem a vitákra.
Ahogyan azt el re látta, Kathleen a kapunál várta. Végignézte az utasok beözönl sorát,
és ismét rátört a türelmetlenség. Grace mindig els osztályon utazott, de nem az els k között
szállt le a gépr l. Még csak nem is az els ötven között. Valószín leg a személyzettel trécsel,
gondolta Kathleen, és próbálta leküzdeni a beléhasító féltékenységet.
Grace mindig is könnyen szerzett barátokat. Egyszer en vonzotta az embereket. Két év
sem telt el a diplomája megszerzése óta, és a magabiztos lánynak, aki leginkább személyes
vonzerejére támaszkodva végezte el tanulmányait, meredeken ívelt felfelé a karrierje. Ezzel
szemben Kathleen, a kit n tanuló, saját egykori középiskolájában koptatta a katedrát. Az
asztal másik oldalán ült, de ezen kívül nem sok minden változott.
Egymást érték a járatok indulását és érkezést bejelent monoton közlemények. Néhány
gép késett, vagy másik kapuhoz érkezett, de Grace még nem volt sehol. Kathleen már épp
elhatározta, hogy rákérdez a járatra a légitársaság pultjánál, amikor látta húgát besétálni a
kapun. A féltékenysége elpárolgott. A dühe elt nt. Szinte lehetetlen volt haragudni Grace-re,
amikor szemt l szemben állt vele az ember.
Miért van az, hogy mindig úgy néz ki, mint aki épp akkor lépett ki egy körhintából? A
Kathleenével megegyez árnyalatú barna haját az álláig növesztve hordta, de mintha
állandóan szél fújta volna az arcába. Magas volt és karcsú, akárcsak Kathleen, de míg
Kathleen ösztövérnek érezte magát, Grace úgy festett, mint egy f zfa, ami kecsesen meghajol,
akármerr l fújjon is a szél. Most egy kicsit gy röttnek t nt, kardigánja a derekára kötve
lógott, napszemüvege lecsúszott az orrán, a két keze tele volt táskákkal.
Kathleen még mindig azt a szoknyát és kabátot viselte, amit a történelemóráján. Grace
magas szárú futócip ben lépkedett – kanárisárgában, mert az illett a kardigánjához.
– Kath! – Amint meglátta a n vérét, Grace letett mindent ott, ahol volt, meg sem fordult
a fejében, hogy eltorlaszolhatja a mögötte érkez k útját. Úgy ölelte meg, ahogy minden mást
csinált: teljes lelkesedéssel. – Úgy örülök! Remekül nézel ki. Új a parfümöd! – Beleszimatolt
a leveg be. – Tetszik.
– Hölgyem, továbbmenne?
Grace továbbra is Kathleent ölelve rámosolygott a mögötte toporgó ideges
üzletemberre.
– Nyugodtan lépje át ket. – A férfi morogva úgy tett. – Nyugodt repülést! – Azzal meg
is feledkezett róla, mint a legtöbb kellemetlenségr l az életben. – Na és én hogy festek? –
követelte. – Tetszik a hajam? Remélem… egy vagyont költöttem a sajtófotókra.
– Legalább megfésülködtél el tte?
– Valószín leg – emelte a frizurájához a kezét Grace.
– Illik hozzád – jutott döntésre Kathleen. – Gyere, itt nemsokára lázadás tör ki, ha nem
visszük el a csomagjaidat. Ez mi? – emelte meg az egyik táskát.
– Ó Maxwell – kezdte összeszedni a többi poggyászát Grace. – Hordozható számítógép.
Csodálatos a kapcsolatunk.
– Azt hittem, szabadságon vagy. – Kathleennek sikerült lepleznie bosszúságát. A
számítógép Grace sikerének újabb kézzelfogható bizonyítéka volt. Meg a saját cs djének.

7
 – Úgy is van. Kezdenem kell valamit magammal, amíg tanítasz. Ha a gép még tíz percet
késik, végzek egy fejezettel. – Rápillantott az órájára, megállapította, hogy megint megállt,
aztán el is feledkezett róla. – De tényleg Kath, ez a legcsodálatosabb gyilkosságom.
– A poggyászod? – szakította félbe Kathleen, tudva, hogy Grace-nek nem kellene
biztatás, hogy elmesélje az egész történetet.
– A kofferemet holnap szállítják ki a lakásodra.
Kathleen a koffert is csak húga szándékos különcségei egyikének tartotta.
– Grace, mikor akarsz végre b rönddel utazni, mint minden normális ember?
Elmentek a poggyászkiadó mellett, ahol három sorban várakoztak az érkez k, készen
arra, hogy letapossák egymást, amikor meglátnak egy ismer s Samsonite-ot. Majd ha fagy a
pokolban, gondolta Grace, de elmosolyodott.
– Tényleg remekül nézel ki. Hogy vagy mostanában?
– Jól. – Aztán mivel mégiscsak a testvérével beszélt, Kathleen felengedett egy kicsit. –
Tényleg jobban.
– Jól tetted, hogy megszabadultál attól a kurafitól – mondta Grace, miközben átmentek
a fotocellás ajtón. – Nem szívesen mondom, mert tudom, hogy nagyon szeretted, de akkor is
így van. – Csíp s északi szél próbálta feledtetni az emberekkel, hogy tavasz van. A fejük
fölött dübörögtek az érkez és induló gépek. Grace körül sem nézve lépett le járdáról a
parkoló felé. – Egy jó dolgot adott neked, Kevint. Tényleg, hol van az én kis unokaöcsém?
Azt reméltem, kihozod magaddal.
A Kathleenbe hasító fájdalom csak egy pillanatig tartott. Amikor az ügyben döntést
hozott az agyával, döntött a szívével is.
– Az apjával. Abban maradtunk, jobb lesz neki, ha a tanév alatt Jonathannél van.
– Micsoda?! – torpant meg Grace az úttest közepén. Elengedte a füle mellett felharsanó
dudákat. – Kathleen, ezt nem mondhatod komolyan! Kevin még csak hatéves! Melletted a
helye. Biztos, hogy a Szezám utca helyett a MacNeil-Lehrer híradót nézeti vele!
– Így döntöttünk. Egyetértettünk abban, hogy az összes érintettnek ez a legjobb
megoldás.
Grace ismerte ezt az arckifejezést. Azt jelentette, hogy Kathleen lezárt, és majd csak
akkor fog ismét megnyílni, amikor jól érzi magát és készen áll rá.
– Oké. – Grace a n vérééhez igazította a lépteit, s átvágtak a parkolón. Automatikusan
felvette a ritmusát. Kathleen mindig rohant. – De tudod, hogy bármikor beszélhetünk róla –
tette hozzá.
– Tudom – állt meg Kathleen egy használt Toyota mellett. Egy évvel korábban még
Mercedese volt. Bár az lett volna a legtöbb, amit elveszített! – Nem akartam rád förmedni,
Grace. Egyszer en csak félre kell tennem egy id re. Már majdnem sikerült rendbe szednem
az életemet.
Grace betette a táskáit a hátsó ülésre, de hallgatott. Tudta, hogy a n vére használtan
vette a kocsit, és ez nagy visszalépés volt ahhoz képest, amihez Kathleen szokott, ám igazából
sokkal jobban aggasztotta testvére éles hangvétele, mint a társadalmi helyzetének romlása.
Szerette volna megvigasztalni, de tudta, hogy Kathleen az együttérzését a szánakozás
édestestvérének tartja.
– Beszéltél már anyával meg apával?

8
 – A múlt héten. Jól vannak. – Kathleen beült és becsatolta magát. – Az ember azt hinné
ket hallva, hogy Phoenix maga a paradicsom.
– Nos, ha k jól érzik magukat… – Grace hátrad lt, és érkezése óta most el ször
körülnézett. A National Airport. Itt ült el ször repül gépre nyolc, nem is, te jó ég, tíz éve!
Annyira félt, hogy azt el sem lehet mondani. Szinte vágyott rá, hogy újra átélhesse azt a friss
és ártatlan érzést.
Kezdünk kiégni, Gracie? – töprengett. Túl sok repülés. Túl sok város. Túl sok ember.
Most pedig megint otthon van, alig néhány mérföldnyire a háztól, ahol feln tt, és ott ül a
n vére mellett. Mégsem érezte úgy, hogy hazatért volna.
– Miért jöttél vissza Washingtonba, Kath?
– El akartam jönni Kaliforniából. Washingtont pedig már ismertem.
De nem akartál a fiad közelében maradni? Nem kellett volna? Nem ez lett volna a
legalkalmasabb id pont a kérdés feltevésére, de azért le kellett gy znie magában a késztetést.
– És az apácáknál tanítasz. Ez is ismer s, de azért furcsa lehet.
– Tényleg szeretem. Azt hiszem, szükségem van az órák fegyelmére. – Kimódolt
óvatossággal hajtott ki a parkolóból. A napellenz be be volt t zve a reptéri parkoló jegye, és
három egydolláros. Grace megjegyezte magában, hogy a n vére még mindig kiszámolja az
aprót.
– És a ház milyen? Szereted?
– A lakbér elfogadható, és csak negyedórára van a sulitól, kocsival.
Grace elfojtott egy sóhajt. Kathleennek semmivel kapcsolatban nincsenek érzései?
– Jársz valakivel?
– Nem – mosolyodott el halványan, miközben felvette a forgalom ritmusát. – Nem
érdekel a szex.
Grace felvonta a szemöldökét.
– Mindenkit érdekel a szex. Szerinted miért kerül fel Jackie Collins mindig a
bestsellerlistára? De mindegy, én amúgy is inkább a társaság miatt kérdeztem.
– Pillanatnyilag nincs senki, akivel együtt szeretnék lenni. – Grace kezére tette a
sajátját; a férjén és a fián kívül ez volt a legtöbb, ameddig valaha elment. – Kivéve téged.
Nagyon örülök, hogy itt vagy.
Grace mindig melegséggel válaszolt, ha melegséget kapott.
– Hamarabb is jöttem volna, ha hagyod.
– Egy körút közepén voltál.
– A körutakat félbe lehet szakítani. – Nyugtalanul fészkel dött az ülésben. Soha nem
tartotta magát heves vérmérséklet nek vagy arrogánsnak, de bármelyik lett volna, ha azzal
segíthet Kathleenen. – Mindenesetre a körútnak vége, és itt vagyok. A tavaszi
Washingtonban. – Letekerte az ablakot, bár az áprilisi szél még márciusiként csípett. – Mi van
a cseresznyefa-virágzással?
– Elkapta a kései fagy.
– Semmi sem változik. – Még mindig csak ennyi a mondanivalójuk egymásnak? Grace
hagyta, hogy a rádió töltse ki a csendet, miközben tovább mentek. Hogy lehet az, hogy két
ember együtt n fel, együtt él, együtt küzd, és mégis idegen marad? Minden egyes
alkalommal azt remélte, hogy más lesz. Minden egyes alkalommal ugyanolyan volt.

9
 Áthajtottak a Tizennegyedik utcai hídon, s visszagondolt közös gyerekszobájukra. Az
egyik fele takaros, mint egy bemutatóterem, a másik teljes rendetlenség. És ez csak egy volt
az ellentétek közül. Azok a játékok, amiket Grace talált ki, általában csak bosszantották a
n vérét, nem szórakoztatták. Mik a szabályok? Kathleennek mindig a szabályok tisztázása
volt az els . És amikor nem voltak szabályok, vagy túl lazák voltak, akkor egyszer en nem
tudta megérteni magát a játékot.
Mindig a szabályok, Kath, gondolta Grace, szótlanul ülve a n vére mellett. Az
iskolában, a templomban, az életben. Nem csoda, hogy összezavarodott, ahányszor csak
megváltoztak a szabályok. Mint ahogy most is.
Úgy léptél ki a házasságból, Kathy, ahogy régen a játékból, amikor nem tetszettek a
szabályok? Visszamentél oda, ahol kezdtük, hogy eltöröld az addig eltelt id t, és
újrakezdhesd, de már a saját szabályaid szerint? Ez a te stílusod, gondolta Grace, és a n vére
érdekében remélte, hogy bevált.
Az egyetlen meglepetés akkor érte, amikor meglátta az utcát, ahová Kathleen költözött.
Egy modern, mindennel ellátott, éjjel-nappali szerel szolgálatot biztosító lakás jobban illett
volna hozzá, mint ez a fáradt, kicsit kopottas, nagy fákkal és régi házakkal szegélyezett utca.
Az egyik legkisebb lakás volt a Kathleené a háztömbben, és bár Grace biztosra vette,
hogy n vérének legfeljebb annyi köze van a kis pázsitfolthoz, hogy id nként lenyírta, a
gondosan lesöpört járda kövei között helyenként felütötte a fejét egy-két f csomó.
Grace megállt a kocsi mellett, és körülnézett. Bicikliket látott, öreg kombikat, és kevés
friss festést. Az elhasznált, kopott, lelakott környék vagy a reneszánsza el tt állt, vagy most
készült lassan lecsúszni a régmúltba. Tetszett neki, tetszett a hangulata.
Pontosan ilyesmit választott volna is, ha úgy dönt, hogy visszaköltözik. És ha házat is
választhatott volna… akkor a következ t választotta volna, döntötte el els pillantásra.
Kétségtelenül ráfért volna némi felújítás. Az egyik ablakot bedeszkázták, a tet r l hiányzott
néhány zsindely, de valaki azáleákat ültetett elé. A kosz még frissnek t nt, a por halmokba
gy lt a lábazatnál, igaz, alig néhány tíz centi magasan. A rügyek azonban bomlani készültek.
Ahogy rájuk nézett, azt kívánta, bár elég sokáig maradhatna ahhoz, hogy lássa virágba borulni
ket.
– Ó, Kath, gyönyör ez a hely!
– És messze van Palm Springst l. – Keser ség nélkül mondta, és kezdte kipakolni a
húga holmiját.
– Nem, drágám, komolyan gondoltam. Ez egy igazi otthon. – Tényleg komolyan
gondolta. Az író szeme és képzelete már látta.
– Azt szerettem volna, hogy tudjak adni valami Kevinnek, amikor… amikor idejön.
– Imádni fogja. – Grace a rá jellemz magabiztossággal beszélt. – Ez a járda kiválóan
alkalmas a gördeszkázásra. A fák pedig… – Az utca másik oldalán állt egy, ami úgy nézett ki,
mintha villám csapott volna belé, és azóta sem tért volna magához, de Grace tekintete anélkül
siklott át fölötte, hogy kiesett volna a ritmusból. – Kath, ahogy körülnézek, nem értem, mit
keresek én Manhattanben.
– Gazdagságot és hírnevet. – Ezt is keser ség nélkül mondta, miközben odaadott
néhány táskát Grace-nek.
Grace tekintete ismét a szomszéd házra tévedt.
– Én is örülnék néhány azáleának. – Belekarolt Kathleenbe. – Mutasd meg a lakást.

10
 A ház odabent nem sok meglepetést tartogatott. Kathleen szerette tisztán, rendezetten
tartani a dolgait. A berendezés robusztus volt, portalan és ízléses. Pont, mint Kathleen,
gondolta Grace cseppnyi sajnálattal. Mindezzel együtt tetszett neki az egymásba nyíló kis
szobák sora.
Kathleen az egyiket dolgozószobának rendezte be. Az új íróasztal még csillogott.
Semmit sem hozott magával, gondolta Grace. Még a fiát sem. Noha furcsának találta, hogy
Kathleen az íróasztalra és alig pár lépésnyire, egy szék mellé is tett egy-egy telefont, nem
szólt semmit. Kathleent ismerve biztosan jó oka volt rá.
– Spagettiszósz! – Az illat tévedhetetlenül vezette el a konyhába. Ha meg kellett volna
neveznie a kedvenc id töltéseit, az evés vezette volna a listát.
A konyha ugyanolyan makulátlanul ragyogott, mint a lakás többi része. Grace fogadni
mert volna, hogy még a kenyérpirítóban sem találna morzsát. A maradék étel gondosan lezárt
és felcímkézett edényekben a h t be került, a szekrényekben nagyság szerinti sorrendben
álltak az üvegek. Kathleen így szerette, és harminc év alatt semmit sem változott.
Grace remélte, hogy nem felejtette el megtörölni a lábát, miel tt belépett az ócska
linóleumra. Leemelte a fed t az egyik lábasról, és mélyen, hosszan beszívta az étel illatát.
– Az biztos, hogy f zni még mindig tudsz.
– Valahogy visszajött az egész. – Pedig éveken át szakácsok és inasok szolgálták ki. –
Éhes vagy? – A találkozásuk óta most t nt el ször a mosolya szintének és nyugodtnak. – De
miért is kérdem?
– Várj csak, hoztam valamit!
Miközben húga kiviharzott a konyhából, Kathleen az ablak felé fordult. Most, hogy
Grace megérkezett, miért tört rá hirtelen, hogy milyen üres volt eddig a lakása? És az Isten
szerelmére, mihez fog kezdeni, amikor megint egyedül marad?
– Valpolicella – közölte Grace, amikor visszatért. – Mint láthatod, olasz kajára
számítottam. – Az els könnycsepp akkor gördült le Kathleen arcán, amikor visszafordult az
ablaktól. – Ó, drágám! – sietett oda hozzá Grace, le sem téve a bort.
– Gracie, annyira hiányzik a fiam! Néha úgy érzem, belehalok.
– Tudom, tudom. Ó, drágám, tudom! Annyira sajnálom. – Megsimogatta Kathleen
szigorúan lefésült haját. – Hadd segítsek, Kathleen! Csak mondd meg, mit tegyek.
– Nem tehetsz semmit. – Nehezebben, mint bevallotta volna, de sikerült visszafojtania a
könnyeit. – Meg kellene csinálnom a salátát.
– Várj! – Grace megfogta a n vére karját és odavezette a kis konyhaasztalhoz. – Ülj le!
Komolyan, Kathleen.
Bár id sebb volt egy évvel, Kathleen meghajolt a tekintély el tt. Többek között ez is a
szokásává vált.
– Tényleg nem szeretnék beszélni róla, Grace.
– Akkor nagyon rossz lehet a helyzet. Hol a dugóhúzó?
– A mosogató mellett a fels fiókban.
– Pohár?
– A h t melletti szekrényben a második polcon.
Grace felnyitotta a bort. Noha az ég szürke volt, nem kapcsolta fel a lámpát a
konyhában. Letett egy poharat Kathleen elé és teletöltötte.

11
 – Igyál! Kiváló bor. – Talált egy üres Kraft majonézes üveget ott, ahol az anyjuk tartotta
volna az üres üvegeket, és levette a kupakját hamutartónak. Tudta, mennyire helyteleníti
Kathleen a dohányzást, és korábban el is határozta, hogy a lehet legjobban fog viselkedni.
Ám mint a legtöbb magának tett fogadalmát, ezt is könnyen megszegte, ha úgy hozta a kedve.
Rágyújtott, magának is töltött, aztán leült. – Hallgatlak, Kathy. Úgysem hagylak békén, amíg
nem mondod el.
Erre mérget is lehetett venni. Kathleen tudta, miel tt beleegyezett volna, hogy
meglátogassa. Talán épp ezért egyezett bele.
– Nem akartam szétköltözni. És nem kell mondanod, hogy hülye vagyok, mert
kapaszkodok egy fickóba, aki nem akar engem, mert már tudom.
– Nem vagy hülye. – Grace némi b ntudattal fújta ki a füstöt, ugyanis épp az el bb
gondolta ennek az ellenkez jét, nem is egyszer. – Szereted Jonathant és Kevint. A tieid
voltak, és meg akarod tartani ket.
– Igen, lényegében err l van szó. – Kortyolt egy nagyot a borból. Grace most sem
tévedett: nagyon finom volt. Nem akarta, utálta beismerni, de beszélnie kellett valakivel. És
azt szerette volna, hogy ez a valaki Grace legyen, mert akármennyire különböztek is, Grace
feltétel nélkül az oldalán állt. – Aztán eljött az a pont, ahol bele kellett egyeznem, hogy
szétköltözzünk. – Még mindig nem tudta kimondani a válás szót. – Jonathan… bántott engem.
– Hogy érted? – Grace halk, kissé rekedt hangjában mintha borotvapengék bujkáltak
volna. – Megvert? – Félig felemelkedett a székr l, mintha azonnal rohanni akarna a
legközelebbi kaliforniai járathoz.
– Létezik másféle bántalmazás is – felelte Kathleen fáradtan. – Megalázott. Szeret t
tartott, nem is egyet. Ó, nagyon diszkréten! Szerintem még a brókere sem tudta, de arról
gondoskodott, hogy én tudjam. Csak hogy beleverje az orromat.
– Sajnálom – ült vissza Grace. Tudta, hogy Kathleen könnyebben elviselte volna a
verést, mint a h tlenséget. Jobban belegondolva rá kellett jönnie, hogy legalábbis ebben
egyformák a n vérével.
– Te sohasem kedvelted t.
– Nem, és ezt egyáltalán nem sajnálom – pöccintette le a hamut Grace a majonézes üveg
kupakjába.
– Azt hiszem, már nem is lenne értelme. Akárhogy is, amikor beleegyeztem, hogy
szétköltözzünk, Jonathan egyértelm en közölte, hogy diktálja a feltételeket. adja be a
válópert és nem lesz a vétkes fél. Sima ügy. Nyolc évet elvesztegettem az életemb l, és
senki sem hibás.
– Kath, tudod, hogy nem kell elfogadnod a feltételeit. Ha h tlen volt, köteles tartásdíjat
fizetni.
– Hogyan tudnám bebizonyítani? – Forró, éles keser ség csengett a hangjában. Régóta
várta, hogy szabadjára engedhesse. – Te nem tudod, milyen világ az, Grace. III. Jonathan
Breezewood feddhetetlen férfi. Az Isten szerelmére, hiszen ügyvéd, a családi cég egyik
tulajdonosa, ami akár az ördögöt is képviselhetné a Mindenható Istennel szemben, és nyerne.
Még ha tudta vagy gyanította volna is valaki, akkor sem segített volna. Hiszen Jonathan
feleségének voltak a barátai. Mrs. III. Jonathan Breezewoodnak. Ez voltam én nyolc éven át.
– És Kevin mellett ezt volt a legnehezebb elveszíteni. – Kathleen McCabe-ért a kisujjukat sem
mozdították volna. De én tehettem róla. Mindent feladtam, hogy Mrs. Breezewood legyek. Én

12
voltam a tökéletes feleség, a tökéletes házigazda, a tökéletes anya és otthonteremt . És
unalmas lett. Amikor pedig teljesen rám unt, meg akart szabadulni t lem.
– A fenébe is, Kathleen, mindig saját magad legszigorúbb kritikusának kell lenned? –
Grace elnyomta a cigarettáját és a boráért nyúlt. – a vétkes, az isten szerelmére, nem te.
Pontosan azt adtad neki, amit akart t led. Feladtad a karriered, a családod, az otthonod, és t
állítottad az életed középpontjába. Most pedig megint feladod, és lemondasz Kevinr l is.
– Nem mondok le Kevinr l.
– Azt mondtad…
– Nem vitatkoztam Jonathannel, egyszer en nem tudtam. Féltem t le.
Grace nagyon óvatosan letette a poharát.
– Mit l féltél? Attól, hogy mit tenne veled, vagy attól, hogy mit tenne Kevinnel?
– Nem, Kevinnel nem tenne semmit – felelte gyorsan Kathleen. – Akármit is tett
ellenem, Kevinnek soha nem ártana. szintén szereti. És annak ellenére, hogy rossz férj,
kiváló apa.
– Rendben. – Grace egyel re nem akart állást foglalni a kérdésben. – Ezek szerint attól
féltél, mit tenne veled. Fizikai bántalmazás?
– Jonathan ritkán jön ki a sodrából. Vasakarattal uralkodik magán, mert nagyon heves
természet . Kevin még kicsi volt, amikor vettem neki egy kiscicát. – Kathleen óvatosan
kezdett bele a történetbe, mert tudta, hogy Grace a legapróbb morzsákból is össze tudja rakni
a teljes tortát. – A cica játék közben megkarmolta Kevint. Jonathan olyan dühös lett, amikor
meglátta a karmolásokat Kevin arcán, hogy kidobta a macskát az erkélyr l. A harmadik
emeletr l
– Mindig is mondtam, hogy igazi herceg – motyogta Grace, belekortyolva a borába.
– Aztán ott volt a segédkertész. Véletlenül kiásott egy rózsabokrot. Gyengén beszél
angolul, félreérthetett valamit. Jonathan azonnal kirúgta, aztán veszekedni kezdtek. Végül
annyira megverte a fickót, hogy kórházba kellett vinni.
– Te jó Isten!
– Jonathan természetesen kifizette a kezelését.
– Természetesen – helyeselt Grace, de szarkazmusa lepergett n vérér l.
– Azért is fizetett a fickónak, hogy ne menjen a sajtóhoz. És ez csak egy rózsabokor
volt. Nem tudom, mit csinálna, ha megpróbálnám magamhoz venni Kevint.
– Kath, drágám, te vagy az anyja. Vannak jogaid. Biztos vagyok benne, hogy kiváló
ügyvédeket találunk Washingtonban. Megyünk, keresünk egyet, és kiderítjük, mit tehetünk.
– Már felfogadtam egyet. – Kathleen szája kiszáradt, kortyolt egyet. A bortól valahogy
könnyebben jöttek a szavak. – És egy magánnyomozót is. Nem lesz könny , és azt el re
megmondták, hogy rengeteg pénz és id rámehet, de van esély.
– Büszke vagyok rád! – fogta meg a n vére kezét Grace. A nap már majdnem
lenyugodott, a konyhára félhomály borult. Grace szeme, ami olyan szürke volt, mint az
alkonyat, szinte parázslott. – Édesem, nagy meglepetés vár III. Jonathan Breezewoodra, ha
szembefordul McCabe-ékkel. Vannak összeköttetéseim odaát.
– Ne, Grace. Csendben kell elintéznem az ügyet. Senki sem tudhat róla, még anya meg
apa sem. Nem vállalhatom a kockázatot.
Grace végigvette magában azt a keveset, amit Breezewoodékról tudott. Nagy múltú
család, és az ilyen gazdag, nagy múltú családoknak messzire el szokott érni a kezük.

13
 – Rendben, valószín leg igazad van. De attól még tudok segíteni. Az ügyvédek és a
magánnyomozók pénzbe kerülnek. Nekem pedig több van, mint amennyit el tudnék költeni.
Kathleen szeme ismét könnybe lábadt. Megint sikerült legy rnie a sírást. Tudta, hogy
Grace-nek van pénze, és nem akarta rosszul érezni magát attól, hogy a húga megdolgozott a
vagyonáért. Mégis rosszul érezte magát. Ó, Istenem, méghozzá mennyire!
– Ezt egyedül kell elintéznem.
– Nem ez a legjobb alkalom a büszkeségre. Egy tanári fizetésb l nem lehet megvívni
ezt a csatát. Attól, hogy hülye voltál, és hagytad, hogy Jonathan egy cent nélkül kipenderítsen,
még nem kell visszautasítanod az én pénzemet.
– Semmit sem akartam Jonathant l. Pontosan annyit hoztam magammal ebb l a
házasságból, amennyit beleadtam. Háromezer dollárt.
– Most ne menjünk bele a n k jogaiba és abba, hogy nyolc év házasság után ennél
többet érdemelnél. — Grace igazi n mozgalmi aktivista volt, ha ahhoz támadt kedve. – A
lényeg az, hogy a húgod vagyok és segíteni akarok.
– De ne pénzzel. Lehet, hogy csak a büszkeség mondatja velem, de akkor is egyedül
kell végigcsinálnom. Egyébként is, van másodállásom.
– Micsoda… Tupperware edényekkel házalsz? Korrepetálsz? Kurválkodsz?
Kathleen hetek óta nem nevetett ilyen jóíz t. Töltött mindkettejüknek, és bólintott.
– Pontosan.
– Tupperware-t árulsz? – Grace elgondolkodott egy pillanatra. – Van még olyan kis
fedeles salátástáluk?
– Fogalmam sincs. Nem Tupperware-t árulok. – Kortyolt egy nagyot. – Kurválkodok.
Miközben Kathleen felállt, hogy felkapcsolja a lámpát, Grace felvette a poharát.
Kathleen ritkán viccelt, úgyhogy nem tudta, nevessen-e, vagy sem. Úgy döntött, nem nevet.
– Mintha azt mondtad volna, nem érdekel a szex.
– Ami engem illet, nem is, legalábbis pillanatnyilag. Egy hétperces hívásért percenként
egy dollárt kapok, és tízet, ha visszatér ügyfél hív. A legtöbb ügyfelem visszatér . Egy este
átlag húsz hívásom van, hetente háromszor, plusz hétvégénként még huszonöt-harminc. Azaz
durván kilencszáz dollárt keresek hetente.
– Jézusom! – Grace els gondolata az volt, hogy a n vérének sokkal több energiája van,
mint hitte. A második az, hogy az egész csak egy nagy vicc, amivel azt akarja az értésére
adni, hogy tör djön a saját dolgával.
Grace rámeredt a n vérére a sápadt neonfényben. Semmit sem látott Kathleen
szemében, ami arra utalt volna, hogy tréfál. Azt az önelégült tekintetet viszont felismerte.
Ugyanaz volt, mint amikor tizenkét éves korában Kathleen öt dobozzal több cserkészsütit
adott el, mint .
– Jézusom! – ismételte meg, és rágyújtott egy újabb cigarettára.
– És az erkölcsi prédikáció elmarad, Gracie?
– El. – Grace nagyot kortyolt a borából. Nem tudta volna pontosan megmondani, mi is
az erkölcsi álláspontja a kérdésben – legalábbis pillanatnyilag. – Kell még egy perc, hogy
felfogjam. Komolyan beszélsz?
– Teljesen komolyan.
Hát persze. Kathleen mindig komolyan beszélt. Húsz hívás egy este, gondolta, aztán
elhessegette magától a képet.

14
 – Az erkölcsr l nem fogók prédikálni, de a józan észr l igen. Te jó isten, Kathleen,
tudod te, miféle perverzek meg mániákusok rohangálnak odakint? Még én is tudom, pedig jó
fél éve csak üzleti találkozóim voltak. És most nemcsak arról van szó, hogy teherbe eshet
valaki, hanem arról, hogy elkaphatsz valamit, amit nem fogsz a térdeden lovagoltatni kilenc
hónap múlva. Hülyeség, Kathleen, veszélyes hülyeség. Most rögtön abbahagyod, különben…
– Megmondasz anyának? – vetette fel Kathleen.
– Ez nem vicc. – Grace idegesen fészkel dött a székén, ugyanis épp ez volt a nyelve
hegyén. – Ha már magadra nem gondolsz, gondolj legalább Kevinre! Ha Jonathan
megneszeli, örökre lemondhatsz a fiadról.
– Éppen hogy Kevinre gondolok. Egyfolytában csak rá gondolok. Idd meg a borodat,
Grace, és figyelj rám! Mindig is hajlamos voltál a tények ismerete nélkül összerakni a
történeteket.
– Nekem elég tény az, hogy a n vérem call girl-ként virraszt, még ha nagyon rugalmas
call girlként is.
– Pontosan err l van szó: call girl vagyok. A hangomat árulom, Grace, nem a testemet.
– Két pohár bor, és már lassabban forog az agyam. Elmagyaráznád, mit jelent ez,
Kathleen?
– A Fantasy Incorporatednek dolgozom. Ez egy kis egyirodás vállalkozás, ami telefonos
szolgáltatásokra specializálódott.
– Telefonos szolgáltatásokra? – ismételte meg Grace, s kifújta a füstöt. – Telefonos
szolgáltatásokra? – Ez alkalommal mindkét szemöldökét felvonta. – Telefonszexet akartál
mondani?
– Egy éve ez a legtöbb, amit szex terén tettem: beszéltem róla.
– Egy éve? – Grace-nek el bb ezt kellett megemésztenie. – Mondanám, hogy együtt
érzek veled, de pillanatnyilag keresem a leesett állam. Úgy érted, azzal foglalkozol, amit a
férfimagazinok hátlapján szoktak hirdetni?
– Te mióta olvasol férfimagazinokat?
– A regényeimhez kutatok. Azt mondod, hetente közel ezer dollárt keresel azzal, hogy
férfiakkal beszélsz telefonon?
– Mindig is jó volt a hangom.
– Az már igaz. – Grace hátrad lt a széken, és a hallottakon rágódott. Kathleen soha
életében nem csinált semmilyen kirívó dolgot. Még Jonathannal is csak az esküv jük után
bújt ágyba. Grace ezt onnan tudta, hogy rákérdezett. Mind a kettejüknél. Aztán beléhasított,
hogy ez a szextelefon dolog nem csak hogy abszolút nem illik Kathleenhez, hanem rendkívül
mulatságos is. – Mary Francis n vér egyszer azt mondta, neked van a legszebb hangod a
nyolcadikosok között. Vajon mit szólna szegény, ha tudná, hogy az egyik legjobb diákja
telefonos kurva?
– Nem igazán szeretem ezt a kifejezést, Grace.
– Ugyan már, olyan jól hangzik! – Belekuncogott a borába. – Bocsánat. Na mindegy,
mesélj, hogy megy ez a dolog?
Kathleen tudhatta volna, hogy Grace könnyedén fogja venni a dolgot. Ritkán fordult
el , hogy bárkit bármiért komolyan felel sségre vont volna. Kathleen vállizmaiban oldódott a
görcs, miközben ismét belekortyolt a borába.

15
 – A pasik felhívják a Fantasy irodáját, és ha visszatér ügyfelek, akkor megmondhatják,
kivel szeretnének beszélni. Ha újak, kikérdezik a preferenciáikról, és megkeresik a hozzájuk
ill lányt.
– Miféle preferenciákról?
Kathleen tudta, hogy Grace hajlamos a faggatózásra, de három pohár bor után már nem
lett ideges emiatt.
– Vannak, akik jobb szeretnek beszélni… arról, hogy mit csinálnának a lánnyal vagy
magukkal. Mások azt szeretik, ha a n beszél, mondhatni végigvezeti ket, tudod. Vannak,
akik a szadomazo témákat szeretik, és vannak, akik a megkötöz söket. Én nem vállalok ilyen
hívást.
Grace igyekezett meg rizni a komolyságát.
– Te csak normális szexr l beszélsz.
Kathleen hónapok óta el ször érezte magát kellemesen ellazultnak.
– Pontosan. És jól csinálom. Nagyon népszer vagyok.
– Gratulálok.
– Mindegy. Szóval a férfiak felhívják az irodát, megadják a telefonszámukat és a
hitelkártyaszámukat. Az iroda ellen rzi a kártyát, majd felhívja valamelyikünket. Ha vállalom
a hívást, visszahívom a fickót azon a telefonon, amit a Fantasy köttetett be ide, és amit
közvetlenül nekik is számláznak.
– Természetesen. És aztán?
– Aztán jön a beszélgetés.
– Aztán jön a beszélgetés – motyogta Grace. – Ezért van két telefon a
dolgozószobádban.
– Mindig észreveszed az apróságokat. – Kathleen nem kis elégedettséggel nyugtázta,
hogy lassan, de biztosan kezd berúgni. Jó érzés volt a bizsergés a fejében, jó érzés volt, hogy
lekerült a teher a válláról, jó érzés volt, hogy a húga ott ül vele szemben, az asztal másik
oldalán.
– Kath, mi akadálya annak, hogy ezek a fickók megszerezzék a neved és a címed?
Bármikor úgy dönthet az egyik, hogy nem csak beszélgetni akar veled.
Kathleen megrázta a fejét, és közben letörölte az asztalról a pohár után maradt halvány
kört.
– A Fantasy alkalmazottainak személyi adatai szigorúan titkosak. Soha, semmilyen
körülmények között nem adják ki a számunkat a hívóknak. Ráadásul a legtöbben álnevet is
használunk. Én például Desiree vagyok.
– Desiree – ismételte meg Grace némi elismeréssel a hangjában.
– Százhatvannégy, sz ke, a testem mint egy istenn é.
– Nem mondod. – Bár Grace jobban bírta az italt, aznap semmit sem evett, csak egy
Milky Wayt a repül téren. Az, hogy Kathleennek van egy felvett személyisége, nemcsak
hihet nek t nt, hanem logikusnak is. – Még egyszer gratulálok. De mi van akkor, Kath, ha
mondjuk valaki a Fantasynél kitalálja, hogy közelebbi kapcsolatba szeretnél lépni az egyik
alkalmazottjával?
– Most már megint könyvet írsz – jegyezte meg elutasítóan Kathleen.
– Lehet, de…

16
 – Grace, a dolog teljesen biztonságos. Egyszer üzleti megállapodásról van szó. Én csak
beszélek, a férfiak megkapják a pénzükért, amire vágynak, én jól keresek, és a Fantasy is
leveszi a maga részét. Mindenki elégedett.
– Logikusan hangzik. – Grace a borát lögybölte a poharában, és próbálta félretenni
kétségeit. – És trendi. Az új szexhullám, így a kilencvenes évekhez közeledve. Egy
telefonhívástól nem lehet AIDS-et kapni.
– Az biztos. Most mit nevetsz?
– Csak elképzeltem — törölte meg a kézfejével a száját Grace. – „Nem akar
elkötelez dni, és ráunt a szingli létre? Hívja a Fantasy Incorporatedet, beszéljen Desireevel,
Delilah-val vagy Didivel. Pénzvisszafizetési garancia, hitelkártyát elfogadunk.” Jézusom,
reklámszövegeket kellene írnom!
– Nekem valahogy soha nem t nt viccesnek.
– Neked soha semmi nem t nt viccesnek az életben – mondta Grace, de nem bántón. –
Figyelj csak, bent lehetek, amikor legközelebb dolgozol?
– Nem.
Grace egy vállrándítással elintézte az elutasítást.
– Na jó, kés bb még beszélünk róla. Mikor eszünk?
Amikor kés este becsusszant az ágyába Kathleen vendégszobájában, eltelve pastával és
borral, Grace úgy érezte, gyerekkoruk óta nem volt ilyen közel a n véréhez. Az idejét sem
tudta, mikor maradtak fent együtt ilyen sokáig, barátokként beszélgetve, iszogatva. Nehéz volt
beismernie, hogy talán soha.
Kathleen végre valami szokatlant csinált, és ki is állt mellette. Grace örül ennek –
legalábbis amíg nem jelentett veszélyt a n vérére. Kathleen a kezébe vette a sorsát. És tudta,
hogy boldogulni fog.

A férfi három órán át várt aznap éjjel. Desiree nem jelentkezett. Voltak persze más n k,
egzotikus nevekkel és szexi hanggal, de egyik sem Desiree volt. Az ágyán feküdve
megpróbálta kielégíteni magát úgy, hogy közben a hangjára gondolt, de ez kevés volt.
Úgyhogy csak feküdt, izzadtan és dühösen, és azon töprengett, vajon mikor szedi össze a
bátorságát, hogy megkeresse a n t.
Hamarosan, gondolta. Desiree is örülni fog, hogy végre megismerheti. Elviszi a
lakására, levetk zteti, ahogy oly sokszor elmondta már. És engedi majd, hogy hozzáérjen.
Ahol csak akar. Amikor csak akar. Hamarosan meg kell történnie.
A holdfényes félhomályban felkelt és odament a számítógépéhez. Még egyszer meg
akarta nézni, miel tt lefekszik. A gép halk zúgással életre kelt. Vékony, de szakért ujjaival
begépelt egy számsort. Egy pillanat múlva megjelent a képerny n a cím. Desiree címe.
Hamarosan.

17
 2. fejezet

Grace halk, álmosító zúgást hallott, de úgy gondolta, a bor lehet az oka. Nem nyögött, nem
káromkodott a másnaposság miatt. Már megtanulta, hogy minden b n, legyen bár bocsánatos
vagy f benjáró, automatikusan maga után vonja a büntetését. Ez a megállapítás szintén azon
kevés dolgok egyike volt, amit feln ttkorában is meg rzött gyerekkora katolikus
neveltetéséb l.
A nap már felkelt, és elég er sen sütött ahhoz, hogy fénye áthatoljon a könny
függönyön. Grace védekezésül a párnába temette az arcát. A fényt sikerült kizárnia, de a
zúgást nem. Akárhogy is utálta, felébredt.
A kávé és az aszpirin járt a fejében, miközben felült az ágyon. Ekkor jött rá, hogy a
zúgás nem a fejében van, hanem odakintr l jön. Beletúrt az egyik táskájába és el húzott egy
kopott frottírköntöst. Otthon, a szekrényében rzött egy selyemköntöst is, amit az egyik
szeret jét l kapott. Grace-nek kellemes emlékei maradtak a férfiról, de jobban szerette a
frottírt. Kissé szédelegve odament az ablakhoz, és elhúzta a függönyt.
Gyönyör nap virradt, h vös, de tavasz- és földillatú. A n vére udvarát roggyant
drótháló választotta el a szomszédétól. A kerítés mellett gondozatlan, csenevész
aranyes bokor n tt. Kezdett rügybe borulni, és Grace valahogy bátornak, merésznek érezte
parányi, sárga virágait. Hirtelen beléhasított, hogy mennyire torkig van már a melegházi
növényekkel és tökéletes szirmaikkal. Hatalmasat ásított, és tovább kúszott a tekintete.
Ekkor látta meg a férfit a szomszéd ház hátsó udvarában. Egy f részbakra fektetett épp
hosszú deszkákat. Azzal a könnyed szakértelemmel mérte le, jelölte be és vágta el ket, amit
Grace annyira csodált. Felébred kíváncsiságának engedve felhúzta az ablakot, hogy jobban
lásson. A reggeli leveg h vös volt, mégis örömmel hajolt ki, hátha kiszell zteti a fejét.
Látnia kellett a férfit, mint az el bb az aranyes bokrot is.
Paul Bunyan, gondolta, és elvigyorodott. A fickó legalább százkilencven centi magas,
és olyan a testalkata, mint egy futballhátvédnek. Még ebb l a távolságból is látni lehetett a
kabátja alatt megfeszül er s izmokat. Vörös haja sörényként lobogott, körszakálla pedig nem
az a rövidre vágott kis semmiség volt, hanem valódi körszakáll. Épp csak ki lehetett venni az
ajkát a sz rtengerben, ahogy a táskarádióból szóló countryzenét követve fütyörészett.
Amikor a zúgás elhallgatott, Grace kikönyökölt az ablakpárkányra és lemosolygott a
férfira.
– Helló! – kiáltott oda. A mosolya még szélesebb lett, amikor a férfi felé fordult és
felnézett. Grace észrevette, hogy a teste megfeszült, de nem annyira meglepetésében, hanem
inkább ugrásra készen. – Szép a háza.

18
 Ed ellazult, amikor meglátta a n t az ablakban. Már hatvan órát volt szolgálatban a
héten, és megölt egy embert. Az emeleti ablakból rámosolygó csinos n látványa balzsamként
hatott megviselt idegeire.
– Köszönöm.
– Felújítja?
– Apránként. – A homlokához emelt kézzel tanulmányozta a n t. Nem a szomszédja
volt. Noha aligha váltott összesen két mondatot Kathleen Breezewooddal, látásból azért
ismerte. De valahogy ismer snek t nt a vigyorgó arc és a kócos haj. – Látogatóban van?
– Igen, Kathy a n vérem. Szerintem már elment itthonról. Tanít.
– Aha. – Ed két másodperc alatt többet tudott meg a szomszédjáról, mint az el z két
hónapban. Fellendített még egy deszkát a bakra. – Sokáig marad?
– Nem is tudom. – Kicsit jobban kihajolt az ablakon, a szél belekapott a hajába. A New
York-i rohanás és kényelem megtagadta t le ezt az apró élvezetet. – Maga ültette a ház elé az
azáleákat?
– Aha. A múlt héten.
– Gyönyör ek. Azt hiszem, én is ültetek néhányat Kathnek. – Ismét elmosolyodott. –
Viszlát! – Azzal behúzta a fejét és ellépett az ablaktól.
Ed néhány pillanatig bámulta az üres ablakot. Észrevette, hogy nyitva maradt, pedig a
h mérséklet még nem érte el a tizenöt fokot. El vette az ácsceruzáját, és bejelölte a deszkát.
Ismerte valahonnan ezt az arcot. A szakmája és a személyisége is olyan volt, hogy soha
egyetlen arcot sem felejtett el. De majd beugrik.
Grace odabent felvett egy pulóvert. A haja még nedves volt a zuhanytól, de nem volt
kedve megszárítani és befésülni. Kávét kellett innia, újságot olvasnia és megoldania egy
gyilkosságot. A számításai szerint munkára foghatja Maxwellt és eleget haladhat Kathleen
hazatérése el tt.
Lement, feltette f ni a kávét, aztán belenézett a h t szekrénybe. Az estér l maradt
spagetti t nt a legjobb választásnak. Grace kivette a tojások mell l a lezárt m anyag dobozt.
Néhány másodpercnyi értetlenkedés után rájött, hogy a n vére konyhája még nem olyan
civilizált, hogy mikrót is találjon benne. Lemondó sóhajjal belökte a doboz fedelét a
mosogatóba, el vett egy villát, és nekilátott a hideg tésztának. Ekkor vette észre az asztalon
hagyott cetlit. Kathleen mindig is szeretett cetliket hagyni maga után.
Egyél, amit találsz. Grace elmosolyodott, és újabb adag spagettit tömött a szájába. A
vacsorával ne törődj, viszek majd valami sültet. Ezzel pedig azt akarja közölni udvariasan,
gondolta, hogy ne forgassam fel a konyháját. Délután szülői értekezlet lesz, fél hat körül érek
haza. A dolgozószobámból ne telefonálj.
Grace a homlokát ráncolva a zsebébe gy rte a cetlit. Biztos, hogy kell majd hozzá némi
id és nyomás, de feltett szándéka volt, hogy többet tudjon meg n vére éjszakai kalandjairól.
Aztán még az ügyvédje nevét is meg kellett tudnia. Kathleen tiltakozása és büszkesége
ellenére Grace személyesen akart beszélni vele. Ha tapintatosan csinálja, nem sérti meg a
testvére egóját. De egyébként is, a cél eléréséhez néha le kellett nyelni dolgokat. Kathleen
nem tudja rendbe tenni az életét, amíg vissza nem kapja Kevint. Annak a szemét
Breezewoodnak nincs joga fegyverként használni a gyereket Kathleennel szemben.
Mindig is nagy manipulátor volt a fickó, gondolta. Jonathan Breezewood, a hideg és
számító manipulátor, aki a családi és politikai kapcsolatait kihasználva általában elérte a

19
céljait. Márpedig most nem így lesz. Lehet, hogy nem lesz egyszer , de Grace meg fogja
találni a módját, hogy a helyükre kerüljenek a dolgok.
Miközben elzárta a t zhelyet a kávéf z alatt, kopogtattak a bejárati ajtón.
A koffere, gondolta, és a spagettit felkapva elindult az el szoba felé. Ha ad egy tízest a
futárnak, talán fel is cipeli az emeletre. Legmeggy z bb mosolyát el készítve ajtót nyitott.
– G. B. McCabe, igaz? – várta Ed, kezében a Stílusos gyilkosság keményfedeles
példányával. Majdnem levágta az egyik ujját, amikor végül bevillant, honnan is ismer s az az
arc.
– Igaz – pillantott Grace a hátsó borítón lév fotóra. A frizuráját fodrász készítette el, a
fényképész pedig éles fekete-fehér kontrasztokkal igyekezett misztikus hangulatot elérni. –
Igazán jó szeme van. Én alig ismerek magamra azon a képen.
Most, hogy ott állt az ajtó el tt, Ed hirtelen nem tudta, mit kellene tennie. Mindig ez
történt, amikor ösztönösen, meggondolatlanul csinált valamit. Különösen ha n is volt a
dologban.
– Szeretem az írásait. Majdnem mindet olvastam.
– Csak majdnem? – Grace beleszúrta a villáját a spagettibe, és rámosolygott a férfira. –
Nem tudja, hogy az íróknak hatalmas és törékeny egójuk van? Azt kellene mondania, hogy az
utolsó bet ig elolvasott mindent, amit valaha írtam, és minden szavamat csodálja.
Grace mosolya láttán Ed ellazult kissé.
– Ahhoz mit szólna, hogy „baromi jó a sztorija”?
– Kezdetnek megteszi.
– Amikor rájöttem, hogy ki maga, át kellett jönnöm, hogy megbizonyosodjak róla.
– Nos, akkor a magáé a f nyeremény. Jöjjön be!
– Köszönöm. – Kicsit ostobán érezve magát átvette a könyvet a másik kezébe. – Igazán
nem szeretném zavarni.
Grace hosszan, komolyan rápillantott. A férfi így közelr l még leny göz bb volt, mint
az ablakból. Az a kék, érdekes sötétkék szempár!
– Úgy érti, nem akarja, hogy dedikáljam?
– De igen, csak…
– Akkor jöjjön be! – fogta meg a karját határozottan Grace. – A kávé még meleg.
– Nem szoktam kávézni.
– Nem kávézik? Akkor hogy marad életben? – Elmosolyodott és intett a villával. –
Ugyan, jöjjön már, biztos találunk valamit, amit megiszik. Szóval szereti a krimit?
Ednek tetszett, ahogy a n lépkedett: lassan, gondtalanul, mintha bármelyik pillanatban
új irány mellett dönthetett volna.
– Mondhatni a krimi az életem.
– Az enyém is. – A konyhában megint benézett a h t szekrénybe. – Sör nincs –
motyogta, és elhatározta, hogy ezt az els adandó alkalommal orvosolni fogja. – Üdít sincs.
Krisztusom, Kathy! De van gyümölcslé. Narancsnak nézem.
– Remek.
– Maradt egy kis spagetti tegnapról. Kér?
– Nem, köszönöm. Ez a reggelije?
– Ühüm. – Töltött a narancsléb l, és hanyagul az egyik székre mutatott, miközben a
konyhapulthoz lépett, hogy kávét is öntsön egy csészébe. – Régóta lakik a szomszédban?

20
 Ed késztetést érzett, hogy mondjon néhány keresetlen szót az egészséges táplálkozásról,
de visszafogta magát.
– Csak néhány hónapja.
– Jó lehet úgy helyrehozni egy házat, ahogy maga akarja – dugott a szájába még egy
villányi spagettit Grace. – Ács a szakmája? Jó érzéke van hozzá, azt láttam.
Ed megkönnyebbült, mert nem az a kérdés hangzott el, hogy futballozik-e.
– Nem. Zsaru vagyok.
– Ugye csak viccel? Tényleg? – Grace félretolta a dobozt és el red lt. A szeme, a
szemét l olyan gyönyör , döntötte el magában Ed. Csillogó, élettel teli, ragyogó. –
Meg rülök a zsarukért. A legjobb karaktereim zsaruk, még a rosszak is.
– Tudom – mosolyodott el önkéntelenül Ed. – Van érzéke a rend rségi munkához, ez
látszik abból, ahogy a cselekményeit bonyolítja. Minden a logikára és a következtetésekre
épül.
– Csak az írásaimban tudok logikusan gondolkodni – fogta meg a csészéjét Grace, aztán
eszébe jutott a tejszín. De nem állt fel, inkább feketén itta a kávét. – És miféle zsaru…
egyenruhás, civil ruhás vagy beépül ?
– Gyilkossági.
– A mindenit! – nevetett fel Grace, megszorítva a férfi kezét. – Hihetetlen! Eljövök a
n véremhez, és mi derül ki? Hogy egy gyilkossági nyomozó a szomszédja. Jelenleg dolgozik
valamin?
– Ami azt illeti, épp tegnap zártunk le egy ügyet.
Méghozzá valami durvát, állapította meg Grace. Érz dött abból, ahogy a férfi kimondta
a mondatot… alig észrevehet en megváltozott a hangszíne.
– Én egy pokoli gyilkosságon dolgozom éppen. Illetve gyilkosságsorozaton. Van egy…
– Elhalt a hangja. Ed látta, hogy a szeme elsötétül. Grace hátrad lt, és feltette meztelen
lábfejét egy üres székre. – Tulajdonképpen játszódhatna itt is – mondta lassan. – Itt,
Washingtonban. Még jobb is lenne. Igen, m ködne. Mit gondol?
– Hát én…
– Bemehetnék valamikor az rsre. Körbevezethetne. – A gondolatai már
el reszáguldottak, miközben benyúlt a köpenye zsebébe a cigarettájáért. – Be szabad menni,
igaz?
– Valószín leg el tudom intézni.
– Remek! Figyeljen csak, van felesége, szeret je, vagy bárki?
Ed döbbenten meredt rá, miközben Grace meggyújtotta a cigarettát és kifújta a füstöt.
– Nem, jelenleg nincs senkim – felelte óvatosan.
– Akkor esetleg akad egy-két órája rám esténként, igaz?
Ed kortyolt egy nagyot a narancsléb l.
– Egy-két óra esténként – ismételte meg.
– Aha. Nem szeretném lekötni az összes szabadidejét, csak amikor olyan kedve van.
– Amikor olyan kedvem van – motyogta Ed. A n köpenye a földig ért, de
térdmagasságban kinyílt, feltárva a télt l fehér, márványsima lábait. Lehet, hogy mégis
történnek csodák?
– Maga lehetne a szaktanácsadóm. Hiszen ki ismerné jobban a washingtoni gyilkossági
nyomozásokat, mint egy washingtoni gyilkossági nyomozó?

21
 Szaktanácsadó. Ed kissé elvörösödött az el bbi gondolataitól, és próbálta kizárni az
elméjéb l a lábát.
– Persze. – Fújt nagyot, aztán felnevetett. – Egyfolytában pörög az agya, igaz, Miss
McCabe?
– Tegez djünk, jó? Grace vagyok. És igen, tudok nyomulni, de nem fogok sokáig
nyavalyogni, ha nemet mondasz.
Ed kíváncsi lett volna, van-e olyan férfi, aki nemet tud mondani ennek a szempárnak.
De hát a társa, Ben, mindig azt mondogatta neki, hogy balek.
– Persze, biztos akad majd néha egy-két órám.
– Köszi. Mit szólnál holnap egy vacsorához? Addigra Kath is alig várja majd, hogy egy
kis id re megszabaduljon t lem. Beszélgethetnénk a gyilkosságokról. Én fizetek.
– Szuper lenne – állt fel Ed. Úgy érezte magát, mintha egy száguldó kocsiból szállna ki.
– De most folytatnom kell a munkát.
– Hadd dedikáljam a könyvet. – Gyors kutatás után talált egy tollat a telefon mellett,
egy mágneses tartón. – Hé, még nem is tudom a neved!
– Ed. Ed Jackson.
– Helló, Ed. – Odafirkantott néhány szót az els oldalra, majd szórakozottan a köntöse
zsebébe süllyesztette a tollat. – Akkor holnap, hét körül?
– Oké. – Szepl s, vette észre a férfi. Legalább fél tucat szepl van az orrnyergén. – És
kösz a dedikálást – emelte fel a könyvet.
Grace a hátsó ajtón engedte ki. Jó illata van, gondolta, faforgács és szappan.
Összedörzsölte a két kezét és felment az emeletre, hogy bekapcsolja Maxwellt.
Egész nap dolgozott, még az ebédet is kihagyta, csak egy csokit evett, amit a kabátja
zsebében talált. Akárhányszor a felszínre bukkant a maga teremtette világból, hallotta a
szomszédból a f részelés és a kalapálás zaját. Az ablak mellé telepedett a munkájával, mert
szívesen nézett ki arra a házra, és képzelte el, mi folyik benne.
Aztán egyszer arra lett figyelmes, hogy egy autó áll meg el tte. Magas, vékony, barna
hajú férfi szállt ki, kopogás nélkül ment be a házba. Grace töprengett rajta néhány percig,
majd újra elmerült a cselekményében. Mire legközelebb felnézett, eltelt két óra, és a kocsi
elt nt.
Nyújtózott egyet, majd átolvasta az utolsó néhány bekezdést, s közben el kotorta a
dobozból utolsó cigarettáját.
– Szép munka, Maxwell – állapította meg, majd aznapra kikapcsolta a gépet. Eszébe
jutott a n vére, és felállt, hogy bevesse az ágyát.
A koffere a szoba közepén állt. A futár tényleg felcipelte az emeletre, és ha csak egy
kicsit bátorítja, ki is csomagolt volna a kedvéért. Grace rápillantott a b röndökre,
elgondolkodott, majd úgy döntött, kés bb foglalkozik a bennük rejl káosszal. Inkább lement,
megkereste a rádión a slágerlistát, és a házat betöltötte a ZZ Top legújabb sikere.
Kathleen a nappaliban talált rá húgára, aki kezében egy újsággal és egy pohár borral a
díványon heverészett. Leküzdötte magában hirtelen fellángoló türelmetlenségét. Egész nap
küzdött, hogy belegyömöszöljön valamit százharminc kamasz fejébe. A szül i értekezlettel
nem ért el semmit, a kocsija pedig baljóslatú hangokat kezdett hallatni a hazafelé vezet úton.
Erre itt találja a húgát, akinek tengernyi az ideje és tengernyi a pénze a bankban.

22
 Karján a zöldségekkel teli papírzsákkal odament a rádióhoz és kikapcsolta. Grace
hunyorogva felnézett, aztán elmosolyodott.
– Helló! Nem hallottam, hogy megjöttél.
– Nem lep meg. Teljes hanger n szólt a rádió.
– Bocs. – Grace még idejében észbe kapott, és nem a földre dobta a magazint, hanem
letette az asztalra. – Nehéz napod volt?
– Mit tudsz te a nehéz napokról? – morogta Kathleen, és elindult a konyha felé.
Grace letette a lábát a padlóra, majd fejét a két kezébe fogva ült egy pillanatig. Vett
néhány mély lélegzetet, aztán felállt, és követte n vérét.
– Feldúsítottam egy kicsit a tegnapról maradt salátát. Még mindig ezt tudom a legjobban
f zni.
– Remek – kezdett el Kathleen kibélelni egy serpeny t alufóliával.
– Kérsz egy kis bort?
– Nem, dolgoznom kell este.
– Telefonon?
– Igen, telefonon! – csapta le a hússzeletet a serpeny be Kathleen.
– Hé, Kath, nem kritizálni akartalak, csak kérdeztem. – Amikor nem kapott választ,
Grace teletöltötte a poharát borral. – S t az jutott eszembe, hogy talán felhasználhatnám az
egyik könyvemben azt, amit csinálsz.
– Te aztán nem változol, ugye? – pördült meg Kathleen. A szemében ádáz harag
csillogott. – Neked nem létezik magánélet!
– Az ég szerelmére, Kathy, nem azt mondtam, hogy megírom a neved, vagy akár csak a
körülményeid… csupán a helyzetet, ez minden. Éppen csak megfordult a fejemben.
– Minden alapanyag, a te alapanyagod! A válásomat nem akarod esetleg felhasználni?
– Soha nem használtalak fel – mondta Grace halkan.
– Mindenkit felhasználsz… a barátaidat, a szeret idet, a családodat. Ó, persze látszólag
együtt érzel velük a fájdalmukban és a problémáikban, de belül azt számítgatod, hogyan
építsd be a munkádba. Neked semmit, de tényleg semmit nem lehet mondani úgy, hogy ne
azon kezdj el töprengeni, hogy megírod?
Grace tiltakozásra nyitotta a száját, de aztán becsukta és felsóhajtott. Jobb szembenézni
az igazsággal, akármilyen csúnya legyen is.
– Nem, nem lehet. Igazad van. Bocsáss meg!
– Akkor hagyjuk a témát, jó? – Kathleen hangja váratlanul ismét normális lett. – Nem
akarok veszekedni.
– Én sem. – Er t vett magán, és újrakezdte. – Azon gondolkodtam, bérelek egy kocsit,
míg itt vagyok, és turistáskodom egy kicsit. És ha már mobil vagyok, akár be is vásárolhatok
helyetted, meg ilyenek.
– Remek. – Kathleen feltette a t zhelyre a serpeny t, s közben úgy fordult, hogy Grace
ne lássa, mennyire remeg a keze. – Az iskola felé menet van egy Hertz kölcsönz . Reggel
kitehetlek el tte.
– Oké. – És most hogyan tovább?, töprengett Grace, miközben belekortyolt a borba. –
Ó, délel tt megismerkedtem a szomszéd fickóval.

23
 – Miért nem lep meg? – kérdezte feszülten Kathleen, és bekapcsolta a t zhelyet a
serpeny alatt. Inkább az volt a meglep , hogy Grace nem haverkodott össze az egész utcával
egy nap alatt.
Grace ismét belekortyolt a borába, próbálva visszafojtani haragját. Általában szokta
els ként elveszíteni a fejét, emlékeztette magát. De most nem fogja.
– Nagyon kedves pasas. Zsaru. Holnap együtt vacsorázunk.
– Ez aztán csodás! – Kathleen vizet engedett egy lábas aljába, és feltette a t zhelyre. –
Gyorsan dolgozol, Grace, mint mindig.
Grace kortyolt még egyet, aztán óvatosan letette a poharat a konyhapultra.
– Azt hiszem, megyek, sétálok egyet.
– Bocsáss meg! – Kathleen lehunyt szemmel nekitámaszkodott a t zhelynek. – Nem
úgy értettem… nem akartam rád förmedni.
– Semmi baj. – Általában nem bocsátott meg túl hamar, de Kathleen volt az egyetlen
testvére. – Miért nem ülsz le? Fáradt vagy.
– Nem, éjszaka dolgoznom kell. És meg akarom f zni ezt, miel tt csörögni kezd a
telefon.
– Majd én megcsinálom. Te meg felügyelsz. – Grace megfogta a n vére karját, és
lenyomta egy székre. – Mi megy a fazékba?
– Van egy csomag a zacskóban. – Kathleen beletúrt a táskájába, kivett egy üvegcsét, és
kirázott bel le két pirulát.
Grace el húzott a papírzacskóból egy mirelitdobozt.
– Galuska fokhagymaszószban. Tökéletes. – Az útmutató elolvasása nélkül feltépte a
dobozt és beleszórta a tartalmát a lábasba. – Igazán nem szeretném, hogy megint a torkomnak
ugorj, de nincs kedved beszélni róla, hogy mi bánt?
– Semmi különös, csupán hosszú napom volt. – Kathleen csak úgy, szárazon lenyelte a
pirulákat. – És még dolgozatokat is kell javítanom.
– Nos, abban nem nagyon tudok segíteni. De a telefont felvehetem helyetted.
– Kösz, inkább nem – préselt ki egy mosolyt Kathleen.
Grace el vette és az asztalra tette a salátástálat.
– Akkor esetleg jegyzetelhetnék…
– Nem. Össze fog ragadni a tészta, ha nem kavargatod.
– Ó! – Grace engedelmesen visszafordult a t zhelyhez. A beálló csendben hallotta, hogy
a hús sisteregni kezd. – Jöv héten húsvét. Lesz néhány szabadnapod?
– De igen, a hétvégével együtt öt.
– Nem utazunk el? Leugorhatnánk Fort Lauderdale-be, lehetnénk egy kicsit a napon…
– Nincs rá pénzem.
– Hé, én fizetek, Kath. De tényleg, olyan jó lenne! Emlékszel, az utolsó iskolaévünk
tavaszán hogy könyörögtünk apának meg anyának, hogy engedjenek el?
– Te könyörögtél – pontosított Kathleen.
– Mindegy. Elmentünk, igen? Három napig buliztunk, lebarnultunk, és rengeteg sráccal
ismerkedtünk meg. Emlékszel arra a Jackre vagy Joe-ra, aki be akart mászni a motelszobánk
ablakán?
– Mert azt mondtad neki, hogy meg rülök a testéért.

24
 – Hát meg is rültél. Szerencsétlen majdnem kitörte a nyakát. – Nevetve kivett egy
galuskát, és megkóstolta, hogy megf tt-e. – Istenem, milyen fiatalok és ostobák voltunk! De a
fenébe is, Kath, szerintem még mindig csoroghat értünk az egyetemista srácok nyála!
– Nem nagyon érdekelnek már a bulik meg az egyetemisták, Grace. Ráadásul egész
hétvégére be vagyok osztva a telefon mellé. Vedd lejjebb a tészta alatt a lángot, és fordítsd
meg a húst!
Grace engedelmeskedett, és nem szólt semmit, miközben hallotta, hogy Kathleen
megterít. Nem az ivásról vagy a pasikról szólna, gondolta Grace. Egyszer en szeretett volna
visszahozni valamit abból a testvéri közösségb l, ami egykor létezett közöttük.
– Túl sokat dolgozol.
– Más helyzetben vagyok, mint te, Grace. Én nem engedhetem meg magamnak, hogy
egész délután a díványon heverésszek.
Grace megfogta a borospoharát és összeszorította a száját. Volt olyan, hogy tizenkét
órát ült a képerny el tt, volt olyan, hogy hajnali háromig dolgozott. A dedikáló körutakon
egész nap és fél éjszaka talpon volt, s csak annyi ereje maradt, hogy bekússzon az ágyába és
kábult álomba zuhanjon. Lehet, hogy szerencsésnek tarthatta magát, lehet, hogy döbbenetesen
sok pénz folyt be a számlájára a jogdíjakból, de megérdemelte, megdolgozott érte. A n vére
pedig láthatólag nem akarta megérteni ezt.
– Most szabadságon vagyok – próbálta könnyedén mondani, de kiérz dött az él a
hangjából.
– Én meg nem.
– Értem. De ha nem akarsz elutazni, azt megengeded, hogy kapirgáljak egy kicsit az
udvarodon?
– Bánom is én – dörzsölte meg a halántékát Kathleen. Mintha már soha nem akart volna
teljesen elmúlni a fejfájása. – S t örülnék neki. Eléggé elhanyagoltam. Pedig Kaliforniában
gyönyör kertünk volt, emlékszel?
– Persze. – Grace mindig is túl rendezettnek, túl szabályosnak tartotta, akárcsak
Jonathant. Vagy mint Kathleent. Utálta a szúrós kis keser séget, ami rátört, ezért igyekezett
elnyomni. – Megpróbálkozhatnánk néhány árvácskával, meg mi is az, amit anya annyira
szeret? Hajnalka?
– Rendben – bólintott Kathleen, de a gondolatai máshol jártak. – Grace, leég a hús.
Kathleen kés bb bezárkózott a dolgozószobába. Grace hallotta, hogy a telefon – a
Fantasy-telefon, ahogy magában elnevezte – megcsörren. Tíz hívást számolt meg, miel tt
felment volna az emeletre. Nem tudott elaludni, ezért bekapcsolta a számítógépet. De sem a
munkára, sem az általa kitalált gyilkosságokra nem tudott koncentrálni.
Az el z esti és aznapi nyugalom szertefoszlott. Egyáltalán nem úgy t nt, hogy
Kathleen jól van. Túl gyorsak és élesek a hangulatváltozásai. A nyelve hegyén volt, hogy azt
tanácsolja neki, keressen fel egy pszichológust, de pontosan tudta, mi lett volna erre a
reakciója. Kathleen azonnal begubózik, véget vetve a beszélgetésnek.
Grace csak egyszer hozta szóba Kevint. Kathleen megmondta, hogy nem akar sem róla,
sem Jonathanról beszélni. Elég jól ismerte a n vérét ahhoz, hogy tudja, Kathleen már bánja a
látogatását. S ami még rosszabb, Grace is bánta, hogy odautazott. Kathleen-nek mindig
sikerült rámutatnia a személyisége legrosszabb vonásaira, azokra, amiket más körülmények
között Grace még maga el l is el tudott titkolni.

25
 De azért jött, hogy segítsen. És akármilyenek is k ketten, segíteni is fog valahogy.
Persze ehhez id kell, mondta magának megnyugtatásképpen, karjára támasztva állát. A
szomszéd ház ablakain fény sz r dött ki.
Most, hogy a dolgozószoba és saját szobája zárt ajtóin keresztül nem hallotta a telefon
csörgését. Kíváncsi lett volna, hány hívást fogad még éjjel a n vére. Hány férfit elégít még ki
anélkül, hogy látná az arcukat? Vajon dolgozatokat javít két hívás közt? Érdekes helyzet.
Illetve azt kívánta, bárcsak egyszer en érdekes lenne, de képtelen volt nem észrevenni
Kathleen arcán a feszültséget, miközben az ételt tologatta ide-oda a tányérján.
Semmit sem tehetsz, mondta Grace magának, miközben megdörzsölte a szemét.
Kathleen eltökélte, hogy egyedül oldja meg a problémáit.

Csodálatos volt újra hallani a hangját, az ígéreteit, azt a rekedtes nevetést. Most feketét viselt,
valami vékony, könny anyagot, amit egy férfi bármikor letéphetett. Biztos szeretné,
gondolta. Szeretné, ha ott lenne vele, és letépné a ruháját.
A férfi, akihez beszélt, alig szólt néhány szót. Örült. Ha lehunyta a szemét, el tudta
képzelni, hogy hozzá beszél. Csak hozzá. Órákon át hallgatta, egyik hívást a másik után. A
szavak már nem is számítottak. Csak a hangja, az a meleg, csábító hang, ami a fülén át
mézként csorgott be a fejébe. Valahol a házban szólt egy televízió, de nem hallotta. Csak
Desireet hallotta.
Akarta a n t.
Néha hallani vélte, ahogy kimondja a nevét. Jerald. Miközben kimondja, az a félig
leplezett nevetés bujkál a hangjában, mint oly sokszor. Amikor odalép hozzá, kitárja a karjait,
és megint kimondja, lassan, elfúló lélegzettel. Jerald.
Aztán szeretkeznek, minden elképzelhet módon, amir l valaha beszélt.
lesz a férfi, aki végre kielégíti. lesz az, akire mindenekfölött vágyik. Az nevét
fogja ismételni újra és újra, suttogva, nyögve, sikoltva.
Jerald, Jerald, Jerald.
Megborzongott, majd kimerülten hátrad lt a székében a számítógépe el tt.
Tizennyolc éves volt, és még csak az álmaiban szeretkezett. Ma éjjel ezek az álmok
csak Desireer l szóltak.
rült volt.

26
 3. fejezet

– Szóval, hova mentek?

Mivel Ed nyerte a pénzfeldobást, ült a volán mögött. A társával, Ben Parisszel a bíróságon
töltötte a nap nagy részét. Nem elég, hogy elkapják a rosszfiúkat, még órákon át tanúskodni is
kell ellenük.
– Tessék?
– Azt kérdeztem, hova mentek? – Ben egy óriási M&M-es zacskó tartalmát pusztította
kitartóan. – Az írón vel.
– Nem tudom. – Visszakapcsolt egy stoptáblánál, tétovázott, majd áthajtott a
keresztez désen.
– Nem álltál meg teljesen – túrt bele a cukorkászacskóba Ben. – Megegyeztünk: ha te
vezetsz, betartod a szabályokat.
– Nem jött semmi. Szerinted vegyek nyakkend t?
– Honnan tudjam, ha nem tudod, hova mentek? Amúgy röhejesen festesz
nyakkend ben. Mintha egy bika nyaka köré kötnének egy övet.
– Kösz, haver.
– Ed, vált a lámpa. Már… a francba! – Miközben Ed áthajtott a piroson, eltette a
zacskót a zsebébe. – És meddig lesz a városban a híres regényíró?
– Nem tudom.
– Hogyhogy nem tudod? Beszélgetettek, nem?
– Nem kérdeztem. Nem hinném, hogy rám tartozik.
– A n k szeretik, ha érdekl dik irántuk az ember. – Ben beletaposott a képzeletbeli
fékbe, miközben Ed csikorgó gumikkal bevett egy kanyart. – Jók a könyvei. Kemények.
Gondolom, emlékszel, hogy én nyomtam a kezedbe az els t.
– Azt akarod, hogy rólad nevezzük el az els gyerekünket?
Ben kuncogva benyomta a szivargyújtót.
– Na és úgy néz ki, mint a könyvei hátulján, vagy más?
– Jobban. – Ed vigyorogva letekerte az ablakot, ahogy Ben beleszívott a cigarettába. –
Óriási szürke szemei vannak. És rengeteget mosolyog. Csodás a mosolya.
– Belezúgtál, mi?
Ed feszengve mocorgott az ülésen, és az útra szegezte a tekintetét.
– Nem tudom, mir l beszélsz.
– Láttalak már ilyennek. – Ed beállt egy komótosan haladó személyautó mögé, és Ben
ellazította a nem létez féket taposó lábát. – Egy csinos n , nagy szemek, szép mosoly, egy
kis szempillarebegtetés… és neked véged. Egyszer en nem tudsz ellenállni a n knek, haver.

27
 – A kutatások kimutatták, hogy a fél évnél nem régebben n sült férfiak hajlamosak
idegesít tanácsokat osztogatni az agglegényeknek.
– Ezt a Redbookban olvastad?
– A Cosmopolitanben.
– Fogadni mertem volna. Mindegy, ha igazam van, akkor igazam van. – Ben csak egy
embert ismert még magánál is jobban: Ed Jacksont. Akár még azt is belátta volna, hogy a
feleségét sem ismeri annyira. Nem kellett nagyító a szerelem els jeleinek meglátásához.
– Miért nem hozod el egy italra? Letesztelnénk Tess-szel.
– Kösz, majd letesztelem én magam.
– Biztos ami biztos, haver. Tudod, mióta megn sültem, nagyon objektíven tudom nézni
a n ket.
– Lószart! – vigyorodott el a szakálla mögött Ed.
– Ez az igazság, az abszolút igazság – lendítette fel a bal karját a vezet ülés támlájára
Ben. – Tudod, mit, felhívom Tesst, és megbeszélem vele, hogy menjünk el veletek ma este.
Csak hogy megvédjünk saját magadtól.
– Kösz, de ez az én harcom.
– Megmondtad neki, hogy csak bogyókat meg magvakat eszel?
Ed szelíden rápillantott, miközben befordult a következ sarkon.
– Ez hatással lehet az étterem kiválasztására – magyarázta Ben. Kipöccintette a
cigarettáját az ablakon, aztán lehervadt a mosoly az arcáról, amikor Ed beállt egy parkolóba. –
Ó, nem! Már megint a vasbolt.
– Vennem kell néhány sarokvasat.
– Persze, mindig ezt mondod. Elviselhetetlen vagy, mióta megvetted azt a házat,
Jackson.
Miközben kiszálltak, Ed odadobott neki egy negyeddollárost.
– Menj át a hét-tizenegybe, és vegyél egy kávét. Nem leszek sokáig.
– Tíz percet kapsz. Nem elég, hogy egész délel tt a bíróságon kell küzdenem Torcelli
kirendelt véd ügyvéddel, most még Háztulajdonos Harry rigolyáit is el kell viselnem!
– Te mondtad, hogy vegyek egy házat.
– Ez most lényegtelen. És negyed dollárért nem kapok kávét.
– Villantsd fel a jelvényedet, hátha adnak engedményt.
Ben morogva átvágott az úttesten. Ha már el kell ütnie az id t valamivel, amíg a társa
szögek és csavarok fölött mereng, akkor akár kávézhat is. Esetleg egy fánk is belefér.
A kis vegyesbolt szinte néptelen volt. A munkából hazatér k majd csak egy-két óra
múlva állnak meg, hogy kenyeret vagy valami útravalót vegyenek, A pénztáros egy ponyvát
olvasott, de felnézett és rámosolygott, miközben elment mellette. Ben objektíven
megállapította, hogy jó melle van.
Az üzlet hátuljában, a t zhelyek és a mikrohullámú süt k mellett töltött magának egy
nagy kávét, aztán egy nagy poharat teleöntött forró vízzel Ednek, akinek a zsebében mindig
lapult teafilter.
Nemrég még teljesen biztos volt benne, hogy Ed óriási hibát követett el, amikor
megvette a romhalmazt. Aztán amikor látta, hogyan pofozza ki szobáról szobára haladva,
gondolkodni kezdett. Lehet, hogy nekik is el kellene kezdeniük keresni egy házat. Nem olyat,
mint az Edé, ahol lyukas a mennyezet és patkányok randalíroznak padláson, hanem egy

28
kellemes ingatlant, igazi udvarral. Ahol nyaranta ki lehet menni grillezni. Ahol gyerekeket
lehet nevelni, gondolta, aztán figyelmeztette magát, hogy lassítson. Biztos a házasság az oka,
hogy mostanában legalább annyit töpreng a jöv éven, mint a holnapi napon.
Menet közben belekortyolva a kávéba odament a pénztárhoz. Valaki meglökte, és még
káromkodni sem maradt ideje, már le is öntötte az ingét.
– A fenébe! – kiáltotta, aztán azonnal elhallgatott és mozdulatlanná merevedett, amint
meglátta a kést egy tizenhét év körüli srác remeg kezében.
– A pénzt! – A fiú Ben felé bökött a késsel, miközben odaintett a pénztárosnak. –
Mindet! Most!
– Remek – morogta Ben, és ránézett a halottsápadt, dermedt n re. – Figyelj, kölyök,
nem tartanak cumit a pénztárban.
– A pénzt! Azt mondtam, add ide azt a kurva pénzt! – A fiú felível hangja elakadt. A
szája sarkából vékony nyálcsík csorgott le, rózsaszínre színez dve a kiharapott ajkából
serken vért l. Hiányzott neki az adagja, méghozzá nagyon. – Mozdulj már meg, te hülye
kurva, vagy belevésem a monogramom a homlokodba!
A n még egyszer rápillantott a késre, aztán megmozdult. Kihúzta a pénztárgép tálcáját
és feltette a pultra. Némi apró kiesett és szétgurult a padlón.
– A tárcádat! – vakkantotta a kölyök Bennek, miközben kezdte begyömöszölni a
bankjegyeket és az érméket a zsebébe. Az els rablása volt. Nem is hitte volna, hogy ilyen
könnyen fog menni. A szíve azért a torkában dobogott, a hónaljából pedig csöpögött a
verejték. – Lassan vedd el , és tedd a pultra!
– Oké, csak nyugalom. – Ben fontolóra vette, hogy benyúl a dzsekije alá, a fegyveréért.
A kölyök úgy izzadt, mint egy disznó, és legalább annyira félt, mint a n a kasszánál. Végül
két ujjal el húzta a tárcáját. Felemelte, figyelve, ahogy a srác tekintete követi. Aztán eldobta,
de úgy, hogy a padlóra essen. Amikor a kölyök lenézett, mozgásba lendült.
Könnyen kiütötte a kezéb l a kést, aminek a markolata csúszott az izzadságtól. A
pénztárosn ekkor kezdett el sikítozni, de csak állt, földbe gyökerezett lábbal. A kölyök úgy
küzdött, mint egy megsebzett medve. Ben hátulról átkarolta a derekát, de mire megvetette
volna a lábát, már rá is zuhantak egy tárlóra. Az alkotmány megreccsent, aztán összerogyott
alattuk, cukorkák és csokoládék szóródtak szét. A srác üvöltve káromkodott, és úgy
verg dött, mint egy hal, miközben a kés után tapogatózott. Ben csillagokat látott, amikor a
könyöke nekivágódott a h t szekrénynek. A fiú felhagyott a verg déssel, halkan átkozódott, a
nadrágja átnedvesedett – úgy t nt, nem bírta tartani a hólyagját. Ben a legegyszer bbnek t n
megoldást választotta: ráült.
– Ezt megszívtad, haver – dugta a jelvényét az orra alá. – És ahogy remegsz, ezzel jártál
a legjobban. – Amikor rákattintotta a bilincset, a fiú már sírt. Ben idegesen, zihálva nézett fel
a pénztárosra. – Nem akarja kihívni a rend rséget, szivi?
Ed egy sarokvasakkal, kilincsekkel és négy kerámiafogantyúval megrakott papírzacskót
cipelve lépett ki a vasáruboltból. A fogantyúkkal megütötte a f nyereményt, épp olyan
szín ek voltak, mint a fenti fürd szobába választott csempe. A következ projekt. Mivel a
kocsit üresen találta, átnézett az utca túloldalára, és meglátta a fekete-fehér jár rkocsit. Egy
sóhaj kíséretében betette a zacskót a hátsó ülésre, és átügetett a másik oldalra. Vetett egy
pillantást Ben ingére, aztán a jár rkocsiban csendesen zokogó kölyökre.
– Látom, kávéztál.

29
 – Ja. A házadra ittam. – Ben odabiccentett az egyenruhásoknak, aztán zsebre dugott
kézzel elindult a kocsijuk felé. – Most írhatom a jelentést! És nézd meg az ingemet! – Elhúzta
az átázott, hideg anyagot a mellkasától. – Hogy a fenébe fogom kiszedni bel le a foltot?
– Hm. Adhatok kölcsön egy ecetes ollót, ha gondolod.

Majdnem hat óra volt, amikor Ed felhajtott a kocsibejárójára. Addig az rsön lézengett,
pakolgatott az íróasztalán, úgy tett, mintha a papírmunkával foglalkozna. Ám maga el tt nem
tagadhatta le, hogy egyszer en ideges. Szerette a n ket, de nem áltatta magát azzal, hogy érti
ket. A munkája eleve korlátozta valamelyest a társasági életét, és amikor randizott, általában
a könny vér , nem túl okos partnerek vonzották. Társával ellentétben soha nem gy jtötte a
skalpokat, és több párhuzamos kapcsolattal sem zsongl rködött. Ugyanakkor Ben váratlan és
teljes elkötelez dését sem élte még át.
Ed azokat a n ket szerette, akik nem diktáltak túl gyors tempót és nem nyomtak meg
egyszerre túl sok gombot. Persze szerette a hosszú, elmés beszélgetéseket, ám ritkán
találkozott olyan lánnyal, akit l megkaphatta volna. Igazából még nem gondolkodott azon,
hogy miért.
Csodálta G. B. McCabe agyát, azt viszont nem tudta, hogyan fog boldogulni Grace
McCabe-bel személyesen. Nem volt szokva olyan n khöz, akik randevúra hívták, és az id t
meg a helyet is meghatározták. Eddig inkább neki kellett udvarolnia és irányítania – és
felháborodott volna, ha bárki is hímsovinizmussal vádolja.
Szilárdan támogatta az ERA-t1, de az politikai volt. Noha évek óta Bennel dolgozott, a
szeme sem rebbent volna, ha n i társat kap – ám ez meg szakma volt.
Az anyja mindig is dolgozott, hogy fel tudja nevelni három fiát és egy lányát. Egyedül
gondoskodott róluk, így a legid sebb fiú, Ed már kamaszéveiben a család fejének számított.
Hozzászokott, hogy a n k dolgoznak a megélhetésért, és ahhoz is, hogy osztja be a fizetést
és részt vállal a fontosabb döntésekben.
Ugyanakkor úgy képzelte, ha egyszer megn sül, a feleségének nem kell majd
dolgoznia. fog gondoskodni róla és a családjáról, ha már az apja nem gondoskodott az
anyjáról és róluk. Megfogadta, az felesége megkapja mindazt, ami az anyjának járt volna.
Egy nap, amikor elkészül a ház, friss festés csillog az ablakon és virágokkal lesz
teleültetve a kert, megkeresi és hazaviszi a megfelel n t. És gondoskodik róla.
Átöltözött, kipillantott az ablakon a szomszéd házra. Grace nem húzta be a függönyt, és
világított a lámpája. Miközben arra gondolt, hogy finoman figyelmeztetnie kellene a
magánélete közszemlére tételére, a n megjelent a szobában. Bár csak deréktól felfelé lehetett
látni, Ed biztosra vette, hogy belerúgott valamibe. Aztán Grace fel-alá kezdett járkálni.

***

Most mihez kezdjen? Grace két kézzel beletúrt a hajába, mintha onnan el húzhatná a választ.
A n vére bajban van, nagyobb bajban, mint hitte. meg tehetetlen.
Nem lett volna szabad kijönnie a sodrából, mondta magában. Kathleennel kiabálni
olyan, mint sötétben olvasni a Háború és békét. Megfájdul az ember feje és nem ért semmit.
Valamit tenni kell. Lekuporodott az ágyra és a térdére hajtotta a fejét. Mióta mehet ez így? –

30
töprengett. A válás óta? Kathleent l nem kapott válaszokat, így kénytelen volt arra a
következtetésre jutni, hogy err l is Jonathan tehet.
De mit tehetne? Kathleen megsért dött, nem hallgat rá. Grace ismerte a drogokat – túl
sokszor látta, mit tesznek az emberrel. Vigasztalt már olyat, aki próbált visszafordulni az úton,
és távolodott el olyantól, aki a pusztulás felé száguldott. Az egyik kapcsolatának a drogok
miatt vetett véget, és teljesen kizárta azt a férfit az életéb l.
Kathleen azonban a testvére. Ujjait a szeméhez nyomva gondolkodni próbált.
Valium. Három üveg, három különböz orvostól. És mennyi lehet még az iskolában,
Kathleen kocsijában, vagy Isten tudja, hol.
Nem kutatott, legalábbis nem úgy, ahogy Kathleen feltételezte. Egy nyavalyás ceruzát
keresett, és eszébe jutott, hogy Kathleennek biztos van egy az ágya melletti éjjeliszekrény
fiókjában. Meg is találta. Frissen hegyezve. Meg a három üvegcse gyógyszert.
– Te nem tudod, milyen az, amikor ideges az ember! — tajtékzott Kathleen. — Nem
tudod, milyenek a valódi problémák! Akármihez nyúltál életedben, az mindig olyan lett,
amilyennek akartad. Elveszítettem a férjem, elveszítettem a fiam. Hogy merészelsz kioktatni
bármir l, amivel a fájdalmam próbálom csillapítani?
Nem jöttek a szájára a megfelel szavak, csak a harag meg a vádak. Nézz már szembe
vele, a fenébe is! Az életben egyszer nézz szembe vele! Miért nem mondtam, hogy segítek?
Azért jöttem. Ezt akarta mondani. Most már hiába menne vissza könyörögni, megalázkodni,
kiabálni, csak egy reakciót kapna. A fal felépült. Sokszor állt már ez el tt a fal el tt. Amikor
Kathleen szakított egy hosszú kapcsolat végén, amikor Grace kapta a f szerepet az iskolai
darabban.
A család. Az ember nem hátrálhat meg, amikor a családról van szó. Grace felsóhajtott
és elindult lefelé, hogy még egyszer megpróbálja.
Kathleen a dolgozószobában volt, zárt ajtó mögött. Grace megfogadta, hogy meg rzi a
nyugalmát, és bekopogott.
– Kath! – Nem kapott választ, de az ajtó legalább nem volt kulcsra zárva. Grace
benyitott. – Kath, bocsáss meg!
Kathleen végzett a tizedikes dolgozat javításával, miel tt felnézett volna.
– Nem kell bocsánatot kérned.
– Oké. – Tehát lecsillapodott, gondolta Grace. Nem tudhatta, hogy a piruláktól-e, vagy
elmúlt a haragja. – Figyelj, arra gondoltam, átmegyek Edhez, és megmondom neki, hogy
tegyük át egy másik estére. Aztán beszélgethetünk.
– Nincs mir l beszélnünk. – Kathleen letette a kijavított dolgozatot egy kupacra, és
levett egy újabbat a másikról. Halálosan nyugodtnak t nt. Ez csak a piruláktól lehetett. – És
dolgoznom kell. Menj csak, érezd jól magad.
– Kathy, aggódom miattad. Szeretlek.
– Én is szeretlek téged. – Komolyan gondolta, s azt kívánta, bárcsak képes lenne
kimutatni, mennyire komolyan gondolja. – És nincs miért aggódnod. Tudom, mit csinálok.
– Tudom, hogy óriási nyomás nehezedik rád. Segíteni szeretnék.
– Ez igazán kedves t led. – Kathleen aláhúzott egy helytelen választ, és eltöprengett,
miért nem figyelnek oda jobban a tanítványai. Úgy t nt, senki sem figyel oda eléggé. – De
elboldogulok vele. Azt mondtam, örülök, hogy itt vagy, és tényleg örülök. Addig maradsz,
ameddig akarsz… és amíg nem avatkozol bele az életembe.

31
 – Kathy, a valiumfügg ség nagyon veszélyes lehet. Nem szeretném, ha valami bajod
esne.
– Nem vagyok függ . – Kathy ráfirkantott a dolgozatra egy hármas alát. – Amint
visszakapom Kevint, és rendbe teszem az életemet, nem lesz szükségem bogyókra. –
Elmosolyodott és maga elé vett egy újabb dolgozatot. – Ne aggódj, Grace! Már nagylány
vagyok. – Megcsörrent a telefonja, felállt az íróasztaltól és odalépett a fotelhez. – Igen? –
fogott meg egy ceruzát. – Igen, vállalom. Kérem a számát. – Leírta, majd bontotta a vonalat. –
Jó éjt, Grace. Égve hagyom neked a lámpát a tornácon.
Mivel a n vére már tárcsázta is a számot, Grace kihátrált a dolgozószobából. Kivette a
kabátját az el szobaszekrényb l, ahová Kathleen akasztotta, majd kisietett a házból.
A csíp s kora áprilisi estér l megint Florida jutott eszébe. Talán még ráveheti
Kathleent, hogy utazzanak el. Esetleg a Karib-tengerre, vagy Mexikóba. Mindegy, csak meleg
legyen. És ha sikerül kirángatnia a városból, a nyomás alól, akkor igazán beszélgethetnek. Ha
nem sikerül… Megjegyezte a három orvos nevét, amit az üvegcséken látott. Fel fogja keresni
ket.
Még mindig a kabátjával küszködve bekopogott Ed ajtaján.
– Tudom, hogy korán jöttem – szólalt meg, amint a férfi kinyitotta az ajtót. – Remélem,
nem bánod. Gondoltam, megihatnánk valamit vacsora el tt. Bejöhetek?
– Persze. – Ed hátralépett, megértve, hogy Grace csak az utolsó kérdésre várt választ. –
Jól vagy?
– Ennyire látszik? – Kurtán felnevetve kisöpörte zilált haját az arcából. – Semmi, csak
összevesztünk a n véremmel. Maximum egy hetet bírunk ki veszekedés nélkül. Általában az
én hibám.
– A veszekedéshez többnyire kett kell.
– Nem, ha az egyik én vagyok. – Túl könny lett volna megnyílni, és mindent kitálalni.
Ed szeme vigaszt és megértést ígért. De ez családi ügy. Grace er t vett magán, és körülnézett
a házban. – Ez csodálatos!
Nem a málladozó tapétát vagy a halmokba pakolt épületfát nézte, hanem a helyiség
méretét és fekvését. Nem a lehullott vakolatot látta, hanem a mennyezet magasságát, és a régi
keményfa padló szépségét a foltok és karcolások alatt.
– Még nem értem el ehhez a szobához – jegyezte meg a férfi, noha a lelki szemei el tt
már készen látta. – A konyha volt az els és legfontosabb.
– Nekem is mindig az – mosolyodott el Grace. – Nos, megmutatod? – nyújtotta a kezét.
– Persze, ha szeretnéd. – Furcsa, de általában úgy érezte, elt nik a n k keze a markában.
A Grace-é is kicsi volt és karcsú, azonban határozottan szorította az övét. A n felnézett a
lépcs re, miközben elmentek el tte.
– Ez igazi különlegesség lesz, miután megtisztítod a fát. Szeretem ezeket a régi házakat,
a sok egymás hegyére-hátára zsúfolt szobával. Furcsa, mert a New York-i lakásom
gyakorlatilag egyetlen hatalmas helyiség, és nagyon jól érzem magam benne, de… Ó, ez
hihetetlen!
Ed kipucolta, kivakarta a koszból, átépítette és berendezte a konyhát. Közel két hónapig
dolgozott rajta. S amennyire Grace meg tudta állapítani, akármennyi id t is fektetett belé,
minden pillanat megérte. A pultok sötét rózsaszín ek voltak – meglep választás egy férfitól.
A szekrényeket a kontraszt érdekében világoszöldre festette. A berendezési tárgyak hófehéren

32
csillogtak, és mintha egyenesen a negyvenes évekb l hozták volna ket. Volt egy
téglakandalló és egy szépen helyreállított t zhely. Eredetileg ócska linóleum boríthatta a
padlót, most azonban tölgypallókra léptek.
– Negyvenkilenc, a háborúnak vége, soha nem volt jobb Amerikában élni. Imádom. Hol
találtad ezt a t zhelyet?
Különös volt, mennyire odaillett a konyhába zilált hajával, vállára vetett kabátjával.
– Ööö… izé… van egy régiségbolt Georgetown-ban. Egy vagyonba kerültek az
alkatrészek.
– Csodálatos. Egyszer en csodálatos! – Itt el tudnék lazulni, gondolta Grace, s
nekitámaszkodott a mosogatónak, ami fehér porcelánból készült, és az otthonára, élete
egyszer bb szakaszára emlékeztette. Az ablakban kis virágcserepek álltak, a földjükb l már
apró, zöld hajtások törtek el . – Mit növesztesz ott?
– F szereket.
– F szereket? Rozmaringot, meg ilyesmit?
– Meg ilyesmit. Ha lesz id m, meg akarok tisztítani egy kis területet az udvaron.
Az ablakon át arra a területre lehetett kilátni, ahol Ed az el z nap dolgozott. Grace
elképzelt egy kis f szerkertet, és tetszett neki, amit látott, bár nem tudta volna
megkülönböztetni a kakukkfüvet az oregánótól. F szernövények az ablakban, gyertyák az
asztalon. Boldog ház lesz, nem olyan merev és feszült, mint a szomszédos. Egy sóhajjal
elhessegette a rá tör rossz kedvet.
– Merész pacák vagy te, Ed.
– Miért?
Grace elmosolyodott és visszafordult felé.
– Nincs mosogatógép. – Megint felé nyújtotta a kezét. – Gyere, meghívlak egy italra.

Kathleen lehunyt szemmel, a telefonkagylót a vállával a füléhez szorítva ült a fotelben. Ez a

kuncsaft beszédes volt, neki csak elégedetten fel kellett nyögnie néha. Jó meló, ha van hozzá
gyomra az embernek, gondolta, és letörölt egy könnyet a pilláiról.
Nem lett volna szabad hagynia, hogy Grace így lerohanja. Pontosan tudta, mit csinál, és
minden joga megvolt ahhoz, hogy próbálja meg rizni az elméje épségét, még ha ehhez
pirulák kellettek is.
– Nem, ez csodálatos. Nem, nem akarom, hogy abbahagyd.
Elfojtott egy sóhajt, és azt kívánta, bár ne felejtett volna el kávét f zni. Grace
megzavarta. Kathleen megigazította a telefont és rápillantott az órájára.
Még két perc. Néha hihetetlenül hosszú tudott lenni két perc.
Mintha valami zajt hallott volna. Felpillantott, aztán ismét a kuncsaftra figyelt. Talán
mégis hagyja, hogy Grace elcsábítsa Floridába egy hétvégére. Jót tenne egy kis kimozdulás,
egy kis napfény. És hogy néhány napig ne járjon az agya. A gond csak az volt, hogy Grace
mellett egyfolytában csak a saját hibái és kudarcai jártak a fejében. Ez mindig így volt, és
Kathleen beletör dött, hogy mindig így is lesz. Ennek ellenére nem kellett volna ráförmednie
Grace-re, mondta magának, miközben megdörzsölte a halántékát. De ami történt, megtörtént,
és most dolga van.

33
 Jerald szíve úgy vert, mint egy légkalapács. Hallotta t, hallotta a suttogását, a sóhajait.
Abba a rekedt nevetésbe az egész teste beleborzongott. A tenyere jéghideg lett. Kíváncsi lett
volna, milyen érzés a n testén felmelegíteni.
Örülni fog, hogy végre találkoznak. Miközben közelebb lépett, a kézfejével megtörölte
a száját. Meg akarta lepni. Két óra és három csík kokain kellett hozzá, de végül sikerült
összeszednie a bátorságát, és eljött hozzá.
El z éjjel róla álmodott. Desiree kérte, hogy menjen el hozzá, könyörgött neki.
Desiree. akart lenni az els .
Az el szobában sötét volt, de a dolgozószoba ajtaja alól fény sz r dött ki. És hallotta a
hangját. Azt a csábító, kínzó hangot.
Meg kellett állnia egy percre, a falnak támaszkodott a tenyerével. Alig kapott leveg t. A
szex Desireevel vadabb lenne, mint bármit, amit valaha felszippantott vagy a vénájába
fecskendezett. Az lenne a csúcs, a tet pont. És utána Desiree azt mondaná, hogy a legjobb.
A n elhallgatott. Jerald hallotta, hogy mozog. Készül a fogadására. Lassan, az
izgalomtól az ájulás határán benyitott az ajtón.
És ott volt.
Jerald megrázta a fejét. Nem a fantáziájában él n t pillantotta meg. Barna volt, nem
sz ke, és nem áttetsz fekete vagy csipkés fehér hálóruhát viselt, hanem közönséges,
hétköznapi blúzt és szoknyát. Zavarában megállt az ajtóban és csak bámult.
Amikor az árnyék az íróasztalára vetült, Kathleen Grace-re számítva pillantott fel. Az
els reakciója nem a félelem volt. A rá bámuló fiú akár az egyik diákja is lehetett volna.
Felállt, ahogy az iskolában állt volna fel a tanári asztal mögött.
– Hogy kerültél ide? Egyáltalán, ki vagy te?
Az arc nem az volt, de a hang igen. Minden más elhalványult, csak a hang maradt.
Jerald mosolyogva közelebb lépett.
– Nem kell megjátszanod magad, Desiree. Mondtam, hogy el fogok jönni hozzád.
Amikor a fiatal férfi belépett a fénybe, Kathleen megízlelte a félelmet. Nem kellett
szakért nek lenni ahhoz, hogy felismerje az rültet.
– Nem tudom, mir l beszélsz. – A fickó Desireenek szólította, de az lehetetlen volt.
Senki sem tudta, hogy Desiree. Senki sem tudhatta. Miközben a távolságot méregette az
ajtóig, valami fegyvert keresve tapogatózni kezdett az íróasztalon. – Menj el, vagy hívom a
rend rséget!
De az csak mosolygott.
– Hetek óta hallgatlak. És tegnap éjjel azt mondtad, jöjjek el. Hát eljöttem. Érted.
– Te meg rültél! Soha nem beszéltünk. – Meg kell riznie a nyugalmát. – Tévedtél.
Most menj el!
Ez volt az a hang. Ezer közül is felismerte volna. Millió közül is.
– Minden éjjel hallgattalak, minden éjjel. – Megkeményedett, annyira, hogy az már fájt,
a szája pedig kiszáradt. Rosszul látta az el bb, valójában sz ke, sz ke és gyönyör . Biztos
csak a fény esett rá úgy, vagy a n varázsolt. – Desiree – motyogta. – Szeretlek! – Tekintetét a
n ébe fúrva elkezdte kicsatolni az övét. Kathleen felkapott egy levélnehezéket, és az ajtó felé
ugorva meglendítette. A nehezék súrolta a fickó halántékát.

34
 – Megígérted! – Jerald vékony, inas karjai Kathleen köré fonódtak. Zihálva tolta az
arcát egészen közel az övéhez. – Megígérted, hogy megkapok mindent, amir l beszélni
szoktál! Akarom! Most többet akarok szavaknál, Desiree!
Ez csak egy rémálom, gondolta Kathleen. Desireet is csak kitalálta, és ezt is csak
képzeli. Egy rossz álom, ennyi az egész. De az álmok nem fájtak. Miközben próbált
kiszakadni a szorításból, hallotta a blúza reccsenését. A fickó szorosan tartotta, akárhogy is
küzdött. Amikor belemélyesztette a fogát a vállába, felüvöltött, de lerántotta a földre és a
szoknyáját kezdte tépni.
– Megígérted! Megígérted! – ismételgette Jerald újra és újra. Már hozzáért a n
b réhez, puha és meleg b réhez, épp, ahogy elképzelte. Semmi sem állíthatta meg.
Amikor Kathleen megérezte, hogy beléhatol, sikítani kezdett.
– Hagyd abba! – A feje majd szétrobbant a szenvedélyt l, de nem úgy, ahogy vágyott
rá. A n sikolya beléhasított, elrontott mindent. Nem ronthatja el! Túl sokáig várt, túl sokáig.
– Azt mondtam, hagyd abba! – Keményebben kezdte döfölni, hogy megkapja az ígért csodát.
De a n nem hagyta abba a sikoltozást. Karmok, ám a fájdalom csak felszította a vágyát és a
dühét. Hazudott. Nem így kellett volna történnie. Hazug kurva, de így is akarja!
Kathleen hadonászó karja nekifeszült az íróasztalnak, és felborította a bútort. A telefon
a feje mellett esett a padlóra.
Jerald fogta a zsinórt és a torka köré tekerte, és addig húzta, míg el nem halt a sikoly.

– Szóval a társad felesége pszichiáter. – Grace letekerte az ablakot, és rágyújtott. A vacsora

teljesen ellazította. Illetve Ed, pontosított magában. Jó volt vele beszélgetni, és olyan
vidáman, édesen szemlélte az életet.
– Néhány hónapja ismerkedtek meg, az egyik ügyünk kapcsán. – Ed emlékeztette
magát, hogy teljesen álljon meg a stoptáblánál a keresztez désben. Hiszen Grace nem Ben.
Senkihez sem hasonlítható. – Valószín leg téged is érdekelt volna, ugyanis egy
sorozatgyilkos volt.
– Tényleg? – Egy pillanatig sem tagadta, hogy leny gözik a gyilkosságok. – Értem,
pszichiátriai profil készítésére kértétek fel.
– Pontosan.
– És jó?
– A legjobb.
Grace bólintott és Kathleenre gondolt.
– Szeretnék beszélni vele. Talán együtt vacsorázhatnánk valamikor. Kathleen
túlságosan keveset jár társaságba.
– Aggódsz miatta.
Grace halkan felsóhajtott, miközben befordultak egy sarkon.
– Bocsáss meg! Nem akartam tönkretenni az estét, de attól tartok, nem voltam a legjobb
társaság.
– Nem panaszkodtam.
– De csak azért, mert túl udvarias vagy. – Amikor Ed felhajtott a kocsibejáróra, Grace
odahajolt hozzá és megcsókolta az arcát. – Miért nem jössz be egy kávéra… nem, nem
kávézol, tehát teára. Gyere, f zünk egy teát és összedobok neked valamit.

35
 Grace már ki is szállt a kocsiból, mire Ed kikászálódott a másik oldalon.
– Nem kell összedobni semmit.
– Örülnék, ha bejönnél. Kathy már valószín leg alszik, én meg csak f nék a saját
levemben. – Beletúrt a táskájába a kulcsért. – És megbeszélhetnénk, hogy mikor viszel be az
rsre. A fenébe is, tudom, hogy itt kell lennie valahol. Mennyivel könnyebb lenne, ha Kath
nem felejtette volna el égve hagyni a villanyt a tornácon! Megvan! – Kinyitotta az ajtót, majd
hanyagul zsebre vágta a kulcscsomót. – Ülj le a nappaliban, és keress valami kellemes zenét,
amíg elkészítem a teát, jó?
Miközben bementek, kibújt a kabátjából, és laza mozdulattal ledobta egy székre. A
kabát a padlóra csúszott, Ed fölvette, és összehajtogatta. Milyen finom az illata, gondolta.
Öregem, te nem vagy normális, korholta aztán magát, és letette a kabátot a szék támlájára.
Odalépett az ablakhoz, hogy szemügyre vegye a keretet. Ez azóta vált szokásává, hogy
megvette a házát. Végighúzta az ujját a festett fán, és próbálta elképzelni a kerettípust a saját
házán.
Ekkor hallotta meg, hogy Grace a n vére nevét kiáltja el bb kérd n, majd újra és újra és
újra.
A n vére teste mellett térdelve talált rá, amint magához ölelve szólongatta. Amikor
nagy nehezen felsegítette, Grace nekitámadt, mint egy tigris.
– Engedj el! A fenébe is, engedj el! Kathy az!
– Menj át a másik szobába, Grace.
– Nem. Kathy az! Ó, Istenem, engedj már el! Szüksége van rám!
– Menj! – Határozottan megfogta a két vállát, maga felé fordította, eltakarva a testet, és
keményen megrázta. – Grace, most menj át a másik szobába! Én majd gondoskodom róla.
– De muszáj…
– Grace, figyelj rám! – A szemébe nézett, és felismerte a sokkot. Azonban most nem
csitítgathatta, nem bugyolálhatta meleg takaróba. – Menj át a másik szobába! Hívd a 911-et!
Meg tudod csinálni?
– Igen – bólintott Grace hátratántorodva. – Igen, persze. A 911-et. – Ed nézte, ahogy
kiszalad, majd visszafordult a testhez.
A 911 nem fog már segíteni Kathleen Breezewoodon. Ed leguggolt mellé és
visszavedlett rend rré.

36
 4. fejezet

Olyan volt, akár valamelyik jelenet az egyik könyvéb l. A gyilkosság után jöttek a rend rök.
Voltak köztük fáradtak, voltak, akik szorosan összepréselték az ajkukat, és voltak cinikusak.
A sztori hangulatától függött, néha az áldozat személyiségét l, de végs soron mindig az író
képzeletét l.
A cselekmény játszódhatott egy sikátorban, de akár egy szalonban is, az atmoszféra
mindig szerves része volt minden jelenetnek. Abban a könyvben, amin jelenleg dolgozott, a
külügyminiszter könyvtárában történt a gyilkosság. Már el re örült, hogy a rend rségen kívül
felvonultathatja a titkosszolgálatot, a politikát és a kémkedést is.
Mérgezést tervezett, és azt, hogy valaki a rossz üvegb l iszik. A gyilkosság mindig
érdekesebb, amikor kicsit zavaros. Eddig elégedett volt a cselekménnyel, mert nem döntötte
még el, ki legyen a gyilkos. Szerette meglepni saját magát is.
A rosszfiú a végén mindig lebukott.
Grace némán ült a díványon és kifejezéstelenül meredt maga elé. Valamiért nem tudott
túllépni ezen a gondolaton. Az elme önvédelmi mechanizmusa zsibbasztó döbbenetté
változtatta a hisztériát, s most még a zokogása is mintha valaki más testét rázta volna. A jó
gyilkosságnak nagyobb a hatása, ha az áldozat után marad valaki, aki sokkot kap vagy
összeomlik. Ha jól csinálják, garantáltan leköti az olvasót. Grace kiválóan jelenítette meg az
érzelmeket: a gyászt, a dühöt, a szomorúságot. Ha egyszer megértette a karaktereit, érezte is
ket. Órákig, napokig tudott dolgozni egyfolytában, átélve és feltárva az érzéseiket,
megmerítkezve az emberi természet világos és sötét oldalaiban. Aztán ugyanolyan hanyagul
ki tudta kapcsolni ket, mint ahogy a számítógépét, hogy folytassa az életét.
Hiszen csak egy sztori volt, és az igazság úgyis gy zedelmeskedik az utolsó fejezetben.
Felismerte a n vére házában sürgöl d emberek foglalkozását – a halottkém, a
nyombiztosítók, a rend rségi fényképész.
Az egyik regénye f szerepl jéül egy rend rségi fényképészt választott, s egyfajta
komor élvezettel festette meg a halál gyomorforgató, kegyetlen részleteit. Ismerte az eljárást,
nemegyszer ábrázolta már szemrebbenés és borzongás nélkül. A gyilkosság látványa és illatai
nem voltak idegenek, legalábbis a képzeletének. Még most is majdnem elhitte, ha szorosan
lehunyná a szemét, minden elhalványulna, majd olyan elemekké rakódna össze, amiket képes
irányítani, elemekké, melyek csak az elméjében léteznek, elemekké, melyeket egy
gombnyomással meg lehet szüntetni.
De a n vérét nem. Kathyt nem.
Meg fogja változtatni a cselekményt, gondolta Grace, miközben maga alá húzta a lábait.
Átírja a sztorit, kitörli a gyilkossági jelenetet, átdolgozza a szerepl ket. Addig fog dolgozni

37
rajta, míg minden pontosan úgy alakul, ahogyan szeretné. Csak koncentrálnia kell. Lehunyta
a szemét, és karját szorosan maga köré fonva megpróbálta mozgásba lendíteni a dolgokat.
– Nem adta magát könnyen – morogta Ben, miközben a halottkém Kathleen McCabe
Breezewood holttestét vizsgálta. – Biztos vagyok benne, hogy a vér egy része a gyilkosé. A
telefonzsinóron talán találunk ujjlenyomatokat.
– Mikor történt? – Ed szaporán jegyzetelt, és közben próbálta kizárni a gondolataiból
Grace-t. Most nem járhatott a n a fejében. Még elsiklik valami fontos fölött a figyelme, ha
arra gondol, hogy Grace ott ül a másik szobában, a díványon, mint egy törött baba.
A halottkém a kezét a gyomrára szorította. A vacsorára evett csili és hagyma dolgozni
kezdett benne.
– Maximum két órája, de inkább kés bb – pillantott az órájára. – Most azt mondanám,
kilenc és tizenegy között. A boncolás után többet fogunk tudni. – Intett két embernek, még fel
sem egyenesedett, a holttestet már be is tették a vastag fekete m anyag zsákba. Nagyon
takarosan. Nagyon véglegesen.
– Persze, köszönjük. – Ben rágyújtott, és a sz nyegre rajzolt körvonalat tanulmányozta.
– Azt hiszem, meglephette a támadója. A hátsó ajtót feltörték. Könny lehetett, úgyhogy nem
csodálom, ha az áldozat nem hallotta.
– Ez csendes környék – morogta Ed. – Még a kocsidat is nyitva hagyhatod az utcán.
– Tudom, hogy nehezebb, amikor ilyen közel történik valami az otthonodhoz. – Ben
várt, de nem kapott választ. – Beszélnünk kell a húgával.
– Persze – tette el Ed a jegyzettömbjét. – Fiúk, tudnak várni pár percet, miel tt kiviszik?
– Odabiccentett a halottkémnek, s elindult kifelé. Nem tudta megakadályozni, hogy Grace
találja meg a holttestet, de azért néhány dologtól még megkímélhette.
Ott találta, ahol hagyta, a díványon kuporogva, a szemét behunyta, s Ed egy pillanatig
azt hitte, vagy talán inkább remélte, hogy alszik. De aztán felnézett rá, hatalmas, teljesen
száraz szemmel. A férfi a sokk tompa fátylát is felismerte rajta.
– Nem tudom megváltoztatni. – A hangja szilárd volt, de olyan halk, hogy alig lehetett
hallani. – Hiába próbálom átírni a jelenetet. Korán hazajöttem. Egyáltalán el se mentem. Kath
úgy döntött, nem dolgozik éjjel. Semmi sem m ködik.
– Grace, menjünk át a konyhába. Igyuk meg azt a teát, és beszélgessünk.
A n megfogta Ed feléje nyújtott kezét, de nem állt fel.
– Semmi sem m ködik, mert már túl kés átírni.
– Sajnálom, Grace. Most gyere velem, kérlek.
– Még nem vitték el, igaz? Látnom kell, miel tt…
– Most nem.
– Meg kell várnom, hogy elvigyék. Tudom, hogy nem mehetek vele, de meg kell
várnom, hogy elvigyék. Hiszen a testvérem. – Kisétált az el szobába.
– Hagyd – tanácsolta Ben, amikor Ed utána indult. – Most erre van szüksége.
– Erre senkinek sincs szüksége – dugta zsebre a kezét Ed.
Látott már másokat is így elbúcsúzni valamelyik szerettükt l. A számtalan helyszín,
áldozat és nyomozás után sem tudott semmit sem érezni. Ám megtanult a lehet
legkevesebbet érezni.
Grace jéghideg kezeit összekulcsolva állt, míg kivitték Kathleent. Nem sírt. Lénye
legmélyére ásott le valamilyen érzelmet keresve, de nem talált semmit.

38
 Akarta a gyászt, szüksége volt rá, de az mintha elbújt volna egy sarokban, begubózva,
magára hagyva t. Amikor Ed a vállára tette a kezét, nem rezzent össze, hanem vett egy mély
lélegzetet.
– Most ugye kérdéseket kell feltenned?
– Ha úgy érzed, hogy készen állsz rájuk.
– Igen. – Megköszörülte a torkát. Er sebbnek kell lennie a hangjának. Mindig is volt
az er s kettejük közül. – F zök teát.
A konyhában feltette a t zhelyre a kannát, majd elbabrált a csészékkel meg a
csészealjakkal.
– Kath mindent a helyén tart. Nekem csak arra kell emlékeznem, anyánk hol tartja a
dolgait, és… – Elhalt a hangja. Az anyjuk. Fel kell hívnia a szüleit.
Sajnálom, anya, annyira sajnálom. Nem voltam vele. Nem tudtam megakadályozni.
Kés bb, gondolta, míg reszket ujjakkal ügyetlenkedett a filterekkel. Most gondolni
sem bírt rá.
– Az eddigiek alapján azt hiszem, nem kérsz cukrot.
– Nem. – Ed kényelmetlenül feszengett, és azt kívánta, bár leülne Grace is. A
mozdulatai ugyan határozottnak t ntek, de az arca halottsápadt volt – azóta, mióta Ed rátalált
a n vére holtteste fölé hajolva.
– És önnek? Paris nyomozó, igaz? Ed társa.
– Ben – húzott ki magának egy széket a férfi. – Két kanállal kérek. – Akárcsak Ed, is
észrevette a sápadtságot, de a n elhatározását is, hogy tartani fogja magát. Nem annyira
törékeny, mint inkább rideg, gondolta, mint az a fajta üveg, ami csak kettéhasad, de nem törik
szilánkokra.
Grace letette az asztalra a csészéket, és a hátsó ajtó felé pillantott.
– Itt jött be, igaz?
– Nagyon úgy t nik. – Ben el vette és a csészéje mellé fektette a jegyzettömbjét. A n
elfojtotta a gyászát, és neki zsaruként ki kellett ezt használnia. – Sajnálom, hogy ezzel kell
most terhelnem.
– Nem számít – kortyolt bele a teájába Grace. Csak a forróságot érezte a szájában, az ízt
nem. – Tulajdonképpen nem sok mindent tudok mondani. Kath a dolgozószobában volt,
amikor elmentem. Dolgozni akart. Ez lehetett úgy… nem is tudom… fél hét körül. Amikor
visszajöttünk, azt hittem, már lefeküdt. Nem hagyta felkapcsolva a tornácon a villanyt. – A
részletek, gondolta, miközben leküzdötte a hirtelen ismét rátör hisztériahullámot. A
rend rségnek szüksége van a részletekre, akárcsak egy jó regénynek. – Elindultam a konyha
felé, de észrevettem, hogy nyitva van a dolgozószoba ajtaja, és ég a villany odabent. Úgyhogy
bementem. – Megint belekortyolt a teájába, és gondosan kizárta az elméjéb l azt, hogy mi
történt ezután.
Mivel Ed is ott volt, Bennek nem kellett ragaszkodnia a történtek elismétléséhez.
Mindannyian tudták, mi történt aztán. Úgyhogy témát váltott.
– Járt valakivel a n vére?
– Nem – lazult el kissé Grace. Más dolgokról, logikus dolgokról fognak beszélni, nem a
dolgozószoba ajtaja mögötti lehetetlen jelenetr l. – Nemrég ment át egy csúnya váláson, és
még nem volt túl rajta. Sokat dolgozott, nem járt társaságba. Csak az lebegett a szeme el tt,
hogy elég pénzt gy jtsön ügyvédre, és visszaperelje a fiát.

39
 Kevin. Te jó ég, Kevin! Grace két kézzel megfogta a csészéjét, és ismét belekortyolt.
– A férje III. Jonathan Breezewood, Palm Springs-b l. Nagy múltú család, nagy
vagyon, rossz természet. – A tekintete megkeményedett, ahogy megint a hátsó ajtóra nézett. –
Lehet, hangsúlyozom, lehet, hogy kiderül, épp átugrott ide, a keleti partra.
– Van valami okod azt hinni, hogy a volt férje meg akarta ölni a n véredet?
Grace Edre pillantott.
– Nem éppen barátságban váltak el. Jonathan éveken át csalta Kathyt, aki viszont
magánnyomozót meg ügyvédet bérelt fel. Lehet, hogy Jonathan rájött. A Breezewoodok nem
t rnék, hogy bármiféle szenny tapadjon a nevükhöz.
– Tud róla, hogy megfenyegette volna a n vérét?
– Ben megkóstolta a teát, bár vetett egy vágyakozó pillantást a kávéf z felé.
– Nem mondott ilyet, de rettegett t le. El ször azért nem is küzdött Kevinért… félt
Jonathan haragjától meg a családja hatalmától. Elmesélte, hogy a férje egyszer kórházba
juttatott egy kertészt egy rózsat miatt.
– Grace – fogta meg a kezét Ed –, nem láttál senki gyanúsat a környéken? Nem jött a
házhoz valaki? Ügynök, futár, kifutófiú?
– Nem. Illetve volt az a fickó, aki elhozta a reptérr l a kofferemet, de az ártalmatlan.
Tizenöt-húsz percig egyedül voltam vele a házban.
– Mi a cég neve? – kérdezte Ben.
– Nem is tudom… – Összeszorított hüvelyk- és mutatóujjával megdörzsölte az
orrnyergét. Általában könnyen jöttek a részletek, de most olyan volt gondolkodni, mint a
ködben fogócskázni. – „Könnyen és gyorsan.” Igen, ez az. A fickót meg úgy hívták, hogy…
Jimbo. Igen, Jimbo. Ott volt a névtábla az ingzsebén. Oklahomai tájszólásban beszélt.
– A n vére tanár volt? – kérdezte Ben.
– Igen.
– Voltak nézeteltérései a kollégáival?
– A legtöbbjük apáca. Az apácákkal meg elég nehéz haragot tartani.
– Értem. És a diákok?
– Nem beszélt róluk. Ami azt illeti, soha nem beszélt a munkájáról. – A gondolattól
megint görcsbe rándult a gyomra. – Aznap este, amikor a városba érkeztem, kicsit többet
ittunk a kelleténél. Akkor beszélt Jonathanról. De azóta teljesen bezárkózott… ahogy szinte
egész életében. Biztosra veszem, hogy Kathleennek nem voltak ellenségei, ahogy barátai sem,
legalábbis közeli barátai. Az elmúlt néhány évet a családjával töltötte. Még nem telt el olyan
sok id a visszaköltözése óta, hogy bármiféle kapcsolatot alakíthasson ki, hogy
megismerkedjen valakivel, aki… aki ezt akarná tenni vele. Vagy Jonathan volt az, vagy egy
vadidegen.
Ben elhallgatott. Akárki is tört be a házba, nem rabolni jött, hanem er szakot tenni. A
rablás is más érzetet kelt és az er szak is. A dolgozószoba kivételével az összes helyiség
érintetlen maradt, és a házat belengte az er szak szaga.
– Grace. – Ed ugyanarra a következtetésre jutott, mint a társa, de már egy lépéssel
el rébb járt. Akárki is tört be, vagy azért a n ért jött, akivel végzett, vagy azért, aki ott ült
mellette. – Neked vannak haragosaid? – Grace üres tekintettel nézett rá, mire folytatta. – Van
valaki a közelmúltból, aki ártani akarhat neked?

40
 – Nem, nincs. Mostanában nem volt id m annyira belebonyolódni semmibe, hogy bárki
is ezt akarja. – De már magától a kérdést l is pánikba esett. lett volna az oka? Miatta
történt? – Egy dedikáló körutat szakítottam meg. Senkit sem ismerek, aki ilyet tenne. Senkit.
– Ki tud róla, hogy itt van? – lépett tovább Ben.
– A szerkeszt m, a kiadóm, a sajtósom. Bárki, aki tudni akar róla. Az elmúlt hetekben
tizenkét városban jártam, viszonylag nagy felhajtással. Ha valaki el akart volna kapni,
könnyen megtehette volna tucatnyi alkalommal is a szállodákban, a metrón, a saját
lakásomban. De Kathleen halt meg. Én itt sem voltam. – Kellett néhány másodperc, hogy
lecsillapodjon. – Meger szakolták, igaz? – Aztán, miel tt Ed válaszolhatott volna, megrázta a
fejét. – Nem, ne. Most nem akarok erre gondolni. Igazából semmire sem akarok gondolni. –
Felállt, és az ablak melletti szekrényb l kiemelt egy kis üveg konyakot. El vett egy
vizespoharat és félig töltötte. – Van még valami?
Ed legszívesebben megfogta volna a kezét, megsimogatta volna a haját, és azt mondta
volna neki, hogy nem kell semmire sem gondolnia. De zsaru volt, végeznie kellett a munkáját.
– Grace, nem tudod, miért volt a n vérednek két telefonvonala a dolgozószobájában?
– De igen. – Grace belekortyolt a konyakba, megvárta a hatást, majd ismét belekortyolt.
– Ezt ugye nem lehet bizalmasan kezelni?
– Megtesszük, amit tudunk.
– Kathleen gy lölné, ha kitudódna. – A vizespoharat két kézbe fogva visszaült. –
Mindig is óvta a magánéletét. Nézd, nem hiszem, hogy a másik vonalnak bármi köze van az
egészhez.
– Mindenr l tudnunk kell. – Ed megvárta, míg még egyet kortyolt. – Most már nem
árthat neki.
– Nem. – A konyak nem segített, de nem jutott eszébe más orvosság a fájdalmára. –
Már mondtam, hogy ügyvédet fogadott, meg minden. Jó ügyvédre volt szüksége Jonathan
ellen, és a jó ügyvédeket nehéz megfizetni tanári fizetésb l. T lem nem fogadott volna el
pénzt. Kathy nagyon büszke volt, és szintén szólva mindig is lenézte… mindegy. – Vett egy
mély lélegzetet. A konyak közvetlenül a gyomrában hatott, és hányingere lett. Ennek ellenére
megint ivott. – Az a másik vonal üzleti vonal. A Fantasy Incorporated nev cégnek végzett
telefonos munkát.
– Telefonos munkát? – vonta fel a szemöldökét Ben, miközben jegyzetelt.
– Finoman fogalmazva. – Grace felsóhajtott, és megdörzsölte a szemét. – Telefonszex.
Ötletes megoldásnak tartottam az anyagi problémáira, s t azon gondolkodtam, hogyan
építhetném be az új könyvembe. – A gyomra megint háborogni kezdett, cigarettáért nyúlt.
Remeg ujjakkal ügyetlenkedett az öngyújtóval, aztán Ben kivette a kezéb l, meggyújtotta,
majd letette a vizespohár mellé. – Kösz.
– Csak lassan – tanácsolta a nyomozó.
– Jól vagyok. Szóval rengeteg pénzt keresett, és teljesen ártalmatlannak t nt az egész. A
hívók nem tudhatták a nevét és a számát, mivel minden a központon keresztül zajlott, onnan
kapta a számot, amit vissza kellett hívnia.
– Nem említett senkit, aki túl lelkes lett volna?
– Nem. És biztosra veszem, hogy említette volna, ha van ilyen. Aznap este beszélt a
munkájáról, amikor megérkeztem. Úgy t nt, valamennyire szórakoztatja, de leginkább unja.
Ha valaki közvetlenebb kapcsolatot szeretett volna, akkor sem találhatta meg. Még csak nem

41
is a saját nevét használta. És azt mondta, kizárólag normális szexr l beszélt. – Grace az
asztalra tenyerelt. Épp itt ültek az els este, a lenyugvó nap utolsó sugaraiban. – Semmi
megkötözés, semmi szadomazo, semmi er szak. Nagyon válogatós volt a kuncsaftjaival. Aki
valami… különlegesre… vágyott, annak máshol kellett kopogtatnia.
– Soha nem találkozott egyetlen ügyfelével sem? – kérdezte Ed.
Ez olyasmi volt, amit Grace nem tudott bizonyítani, mégis biztosra vett.
– Nem, soha. Ugyanolyan professzionálisan közelítette meg ezt a munkát, mint a
tanítást. Nem randizott, nem járt bulikba. Az iskolában meg ebben a házban töltötte az életét.
Te a szomszédja vagy… voltál – nézett Edre. – Láttál valaha is idejönni valakit? Láttad
valaha, hogy este kilenc után jött volna haza?
– Nem.
– Ellen riznünk kell mindazt, amit elmondott – állt fel Ben. – Ha eszébe jut még
valami, hívjon.
– Igen, tudom. Köszönöm. Szólnak majd, ha… amikor elhozhatom?
– Igyekszünk. – Ben ismét a társára nézett. Nagyon jól tudta, milyen zavaró, amikor
érzelmek keverednek egy ügybe, de azt is tudta, hogy Ednek a maga módján, a saját
tempójában kell tisztáznia a bevonódását. – Megyek, megírom a jelentést. Mi lenne, ha te itt
varrnád el a szálakat?
– Oké – biccentett Ed, miközben Ben felállt és betette a csészét a mosogatóba.
– Rendes fickó – mondta Grace, miután Ben elment. – Jó zsaru?
– Az egyik legjobb.
Grace szorosan összeszorította a száját. Hinni akart, hinnie kellett Ednek.
– Tudom, hogy kés van, de nem maradnál egy kicsit? Fel kell hívnom a szüleimet.
– Persze. – Ed zsebre dugta a kezét, mert a n még mindig túl törékenynek t nt ahhoz,
hogy megérintse. Éppen csak kezdték megkedvelni egymást, erre megint zsaruvá kell
vedlenie. Márpedig a jelvény és a pisztoly elég nagy távolságot tud teremteni közte és egy
„civil” között.
– Nem tudom, mit mondjak nekik. Nem tudom, képes leszek-e bármit is mondani.
– Felhívjam ket én?
Grace nagyot szívott a cigarettába, mert legszívesebben igent mondott volna.
– Valaki mindig elintézi helyettem a rossz dolgokat. Azt hiszem, itt az ideje, hogy én
tegyem. Könnyebb lesz nekik, ha t lem tudják meg… már ha lehet egyáltalán könnyebb az
ilyesmi.
– Átmehetek a másik szobába.
– Megköszönném.
Grace nézte, ahogy kiment, majd összeszedte magát, és a telefonért nyúlt.
Ed fel-alá járkált a nappaliban. Leginkább visszament volna a helyszínre, és alaposan
megvizsgált volna mindent, de er t vett magán. Nem akarta megkockáztatni, hogy Grace
rányit. A legkevésbé erre lenne most szüksége, gondolta, hogy lássa az egészet, hogy
emlékezzen mindenre. Az er szakos halál volt a munkája, de nem lett teljesen immúnis a
másokra gyakorolt hatásaira.
Egy élet elvétele gyakran tucatnyi másik életet változtatott meg. Az dolga az, hogy
logikusan nézze az egészet, ellen rizze a részleteket, a maguktól értet d ket és a
homályosakat egyaránt, és elég bizonyítékot gy jtsön a letartóztatáshoz. Ez a gy jtögetés volt

42
a rend rségi munka legkielégít bb oldala számára. Ben jelentette az ösztönösséget és a
lendületet, Ed a módszerességet. Az ügyek logikus rétegekb l és tényekb l álltak össze. Az
érzelmeket kordában kellett tartani – vagy ami még jobb, teljességgel el kellett kerülni.
Megtanult egyensúlyozni a bevonódás és a közömbös vizsgálódás közötti vékony
határvonalon. Ha egy zsaru bármelyik oldalra lelépett, semmit sem ért a munkája.
Az anyja nem akarta, hogy rend r legyen. Azt szerette volna, ha a nagybátyja mellett
dolgozik az épít iparban. Jó kezed van, mondogatta. És er s hátad, a szakszervezet garantálná
a béredet. Az anyja még most, hosszú évek eltelte után is egyre csak várta, hogy mikor cseréli
le a jelvényét a munkavédelmi sisakra.
Ed nem tudta elmagyarázni neki, miért lenne képtelen rá, miért akar a rend rségt l
nyugdíjba menni. Nem az izgalom volt az oka. A megfigyelések, a hideg kávék, vagy mint
ebben az ügyben, a gyenge tea, no meg a három példányban beadott jelentések cseppet sem
voltak izgalmasak. És az is nyilvánvaló, hogy nem a pénzért csinálta.
Hanem az érzésért. Nem azért az érzésért, amit a vállára vetett fegyveröv jelentett. Nem
is azért, amit akkor érzett, amikor fegyvert rántott. Azért az érzésért, amit esténként érzett,
amikor nyugovóra tért, és azt hihette, hogy valami jót tett. Filozofikus hangulataiban azt
mondta volna, a törvény az emberiség legfontosabb és legnagyszer bb találmánya. Ám a
zsigereiben érezte, hogy ennél sokkal elemibb dologról van szó.
a jófiú. Lehet, hogy csak ennyir l van szó.
Aztán voltak napok, mint a mai is, amiket azzal kellett zárnia, hogy lenézett egy
holttestre, és tudta, hogy meg kell találnia, aki ezt tette… és el kell kapnia. És itt vége:
követi és védi a törvényt, de a bíróság mondja ki a végs szót.
Igazság. Ben szokott az igazságról beszélni. Ed számára csak jó és rossz létezett.
– Köszönöm, hogy megvártál.
Megfordult. Grace ott állt az ajtóban, ha lehetséges, még sápadtabban, mint az el bb. A
szemeit óriási fekete karikák vették körül, a haja úgy állt, mintha újra és újra beletúrt volna.
– Jól vagy?
– Azt hiszem, most kellett rájönnöm, hogy akármi is történjék az életemben, akármi,
soha többé nem kell ennél fájdalmasabb dolgot tennem. – El vett egy cigarettát egy gy rött
dobozból, és rágyújtott. – A szüleim reggel indulnak az els géppel. Hazudtam nekik, azt
mondtam, hívtam papot. Nekik fontos az ilyesmi.
– Holnap még hívhatsz.
– Jonathant is értesíteni kell.
– Arról majd gondoskodunk.
Grace bólintott. Próbált úrrá lenni remeg kezén, mélyen beleszívott a cigarettába.
– Nem… nem tudom, hol kezdjek az ügyek intézéséhez. A temetés… Kath biztos csak
valami szerényet akarna. – Érezte, hogy elszorul a mellkasa, megtöltötte a tüdejét füsttel. –
Mise kell. A szüleim miatt. A hit enyhíti a gyászt. Azt hiszem, ezt én írtam valahol. – Ismét
beleszívott a cigarettába, míg a vége izzó parázsgolyóvá nem vált. – Szeretnék minél több
dolgot elintézni, mire megérkeznek. Fel kell hívnom az iskolát is.
Ed felismerte az érzelmek elszabadulásának jeleit. Grace mozdulatai bizonytalanná
váltak, a hangja hol feszült volt, hol reszketeg.
– Holnap, Grace. Most ülj le inkább.

43
 – Haragudtam rá, amikor átmentem hozzád. Felbosszantott. A pokolba vele, gondoltam.
A pokolba vele. – Reszketve beleszívott a cigarettába. – Egyre csak az jár a fejemben, ha túl
tudtam volna tenni magam rajta, ha elég kitartó vagyok, ha vele maradtam volna, akkor…
– Nem szabad magadra venned olyasmit, ami fölött nincs hatalmad. – Ed a kezéért
nyúlt, de Grace a fejét rázva félrelépett.
– Lehetett volna. Hát nem érted? Senki sem tud úgy manipulálni másokat, mint én. Csak
Kathynél nem találtam a megfelel gombokat. Kicsit mindig is szemben álltunk egymással.
Annyit sem tudok az életér l, hogy fél tucat ismer sét meg tudnám nevezni. Ó, persze
kérdeztem! – nevetett fel szárazon Grace. – Kath lerázott, én meg hagytam. Így volt
könnyebb. Ma este jöttem rá, hogy függ lett… gyógyszerfügg .
Ezt a többi rend rnek nem mondta el, döbbent rá Grace. Nem is akarta. Reszketve
kifújta a leveg t, és rájött, hogy már nem egy rend rrel beszélget, hanem Eddel, a szomszéd
sráccal. Kés lett volna visszakozni; bár a férfi nem mondott semmit, túl kés lett volna
visszakozni és tudatosítani, hogy nem csak egy kedves, gyengéd tekintet fickó.
– Az éjjeliszekrénye fiókjában három üveg valiumot találtam. Rákérdeztem,
veszekedtünk, és amikor nem boldogultam vele, elmentem. Könnyebb volt elmenni. – Gyors,
er szakos mozdulatokkal elnyomta a cigarettáját, és azonnal másikért nyúlt. – Bajban volt,
szenvedett, de nekem könnyebb volt elmenni.
– Grace – lépett oda hozzá és vette ki a kezéb l a cigarettát Ed –, általában magunkat
hibáztatni is könnyebb.
A n egy pillanatig rámeredt. Aztán átszakadt a gát, és az arcához emelte a kezét.
– Ó, Istenem, annyira félhetett! Egyedül volt, senki sem segíthetett neki. Miért, Ed,
miért? Édes Istenem, miért tenne ilyen bárki? Nem tudom összerakni. Egyszer en nem tudom
összerakni.
Ed gyengéden magához ölelte. Az ölelés akkor is gyengéd maradt, amikor Grace
becsúsztatta a kezét az inge alá. Szó nélkül simogatta a n hátát.
– Szerettem. Igazán szerettem. Amikor idejöttem, annyira örültem, hogy látom, és kis
ideig úgy t nt, annyi év után közelebb kerülhetünk egymáshoz. És most meghalt, és én nem
tudok változtatni ezen. Az anyám. Ó, Istenem, Ed, az anyám! Nem bírom elviselni!
Ed az egyetlen helyesnek t n dolgot tette. Felemelte, odavitte a díványhoz, leült vele,
és ringatva vigasztalni kezdte. Nem sokat tudott a n k vigasztalásáról, az odaill szavakról, a
megfelel hangszínr l. Sok mindent tudott a halálról, a halált követ sokkról és
hitetlenkedésr l, de Grace nem pusztán egy újabb idegen volt, akit ki kellett kérdeznie, vagy
aki felé udvariasan együttérzést kellett mutatnia. Grace az a n volt, aki egy tavaszi reggelen
lekiáltott neki a nyitott ablakból. Ismerte az illatát és a hangját, az ajka mozgását és a
gödröcskéket az arcán. És most ott zokogott a vállán.
– Nem tudom elhinni, hogy meghalt! – préselte ki magából Grace. – Gondolni sem
tudok rá, mi történt vele… és hogy mi történik most.
– Ne is gondolj. Senkinek sem használsz vele. – Szorosabban magához ölelte, éppen
csak egy kicsit. – Nem kellene itt maradnod éjszakára. Átjöhetsz hozzám.
– Nem, ha a szüleim telefonálnak… Nem mehetek. – Grace befúrta az arcát a férfi
vállába. Nem tudott gondolkodni. Amíg záporoztak a könnyei, addig nem. És annyi
tennivalója volt. Ám a sokk kezdett kimerültségbe fordulni, és ezt nem tudta kikapcsolni. –
Nem maradhatnál? Kérlek, nem akarok egyedül lenni. Itt maradsz?

44
 – Persze. Próbálj meg pihenni. Nem megyek sehova.

Az ágyában feküdt, a szíve hevesen vert, a fejében ott visszhangoztak a sikolyok. A karja még
mindig lüktetett, ahol felkarmolta a n . Bekötözte, hogy ne vérezze össze az ágynem jét. Az
anyja érzékeny volt az ilyesmire. A kitartó sajgás azonban megmaradt – emléknek.
Te jó Isten, nem hitte volna, hogy ilyen lesz. A teste, az elméje, talán még a lelke is (ha
volt neki) a magasban szárnyalt. Semmi sem közelítette meg ezt a durva, színtiszta élvezetet,
sem az alkohol, sem a drogok, sem a böjtölés.
Émelygett. Er snek érezte magát. Legy zhetetlennek.
Vajon a szext l vagy a gyilkosságtól?
Halkan felnevetett és megmozdult az izzadságtól nedves leped n. Honnan tudhatná,
amikor mindkett t most próbálta el ször? Lehet, hogy a kett bámulatos kombinációja.
Akárhogy is, ki kell derítenie.
Egy rövid, hideg pillanatra átfutott az agyán, hogy lemegy, és megöli az egyik
szobalányt álmában. Ám amikor a gondolattól nem pezsdült fel a vére, ugyanolyan hidegen és
némán elvetette az ötletet. Várnia kell néhány napot és logikusan át kell gondolnia. Az biztos,
hogy semmi izgalmat nem vélt felfedezni olyasvalaki megölésében, aki annyira nem jelentett
neki semmit, mint egy szobalány.
De Desiree…
Ismét fordult egyet, és sírni kezdett. Nem akarta bántani. Szeretni akarta, megmutatni
neki, hogy milyen sokat adhat. De a n csak sikoltozott, és a sikolyai meg rjítették, olyan
szenvedélyt keltettek benne, aminek a létezését nem is sejtette. Gyönyör volt. Kíváncsi lett
volna, Desiree is érezte-e azt a vad áramlatot, miel tt meghalt. szintén remélte. A legjobbat
akarta adni neki.
De meghalt. S bár az kezét l, nem várt élvezetet adva, azért meg tudta siratni. Nem
fogja többé hallani a hangját, az izgató, csábító, ígérettel teli hangját.
Keresnie kell egy másikat. Már a gondolattól is megremegtek az izmai. Egy másik
hangot, ami csak hozzá beszél. Ilyen élvezet nyilván nem csak egyszer adódik az életben. Újra
meg fogja találni Desireet, akárhogy is nevezze magát.
Átfordult, és kinézett az ablakán a sápadt hajnali égboltra. Meg fogja keresni.

45
 5. fejezet

Grace a hajnal els sugaraival ébredt. Nem szédelgett, nem veszítette el a tér- és id érzékét. A
n vére meghalt, és csak ez a komor tény lüktetett a fejében, miközben felkelt és próbált
megbirkózni vele.
Kathleen meghalt, és ez ellen nem tehet semmit, mint ahogy a kapcsolatuk javítása
érdekében sem tudott tenni soha semmit. Nehezebb volt ezzel szembenézni most, fényes
nappal, amikor a gyász els hulláma egyfajta száraz sajgássá tompult.
Testvérek voltak, barátok azonban soha. Igazság szerint annyira sem ismerte Kathleent,
mint ahogy legalább egy tucat ismer sét. A n vére nem avatta be az álmaiba és terveibe,
kudarcaiba és csalódásaiba. Nem osztoztak könnyed kis titkokon és apró bajokon. pedig
nem próbálta igazán ledönteni a korlátokat.
Most már soha nem fogja ismerni. Grace egy pillanatra a tenyerébe temette az arcát,
hogy er t gy jtsön. Soha nem lesz lehet sége kideríteni, hogy át lehet-e hidalni a szakadékot.
Most már csak egy dolgot tehet: azokkal a részletekkel kell foglalkoznia, amiket a halál
érzéketlenül szanaszét hagyott, hogy az él k összetakarítsák.
Félrelökte a takarót, amit Ed terített rá valamikor az éjszaka folyamán. Majd meg kell
köszönnie. Biztos, hogy félretette a munkája által rárótt kötelezettségeket, amikor vele
maradt, míg el nem tudott aludni. Most egy bögre kávéra van szüksége, hogy fel tudja emelni
a telefont és lebonyolítsa a hívásokat, amiket kell.
Nem akart megállni a dolgozószoba el tt, úgy akart elmenni el tte, hogy oda sem
pillant. Mégis megállt, kötelességének érezte, hogy megálljon. Tudta, hogy az ajtó zárva lesz.
Már rátették a rend rségi pecsétet, de írói képzeletével könnyen átlátott a fán. Eszébe jutott
minden, amit az elméje a sokk közepette is rögzített. A felborított asztal, a szétszórt papírok, a
törött levélnehezék, és a telefon, a padlón hever telefon.
És Kathleen. Véresen, összeverve, félig meztelenül. Még a méltóságába is belegázoltak.
Kathleen egy ügy lett, egy akta, újsághír, amit a dugóban vagy kávézás közben
elolvasnak, akiket érdekel. Az sem segített, hogy tudta, ha Kathleen idegen lenne, maga is
elolvasná a cikket kávézás közben. Lábát az asztalra téve dolgozná fel az összes apró
részletet, aztán kivágná a hírt, és eltenné, hátha kés bb még felhasználhatja valamihez.
Mindig is leny gözték a gyilkosságok. Igaz, végül is bel lük élt.
Megfordult és végigment a folyosón. A részletek… részletekkel fogja kitölteni az idejét,
amíg elég ereje nem lesz, hogy szembenézzen az érzelmekkel. Most az egyszer az életében
gyakorlatias lesz. Ez a legkevesebb, amit tehet.
Nem számított arra, hogy Edet a konyhában találja. A termetéhez képest nagyon halkan
mozgott. Grace furcsamód zavarba jött. Nem emlékezett rá, hogy valaha is zavarba jött volna.

46
 Ed ott maradt, nem csak addig, amíg elaludt, hanem egész éjjel. Ott maradt vele.
Talán a férfi alapvet kedvességét l jött zavarba. Megállt az ajtóban, és azon töprengett,
hogyan köszönhetné meg neki, hogy rendes.
Ed felt rt ingujjal, mezítláb állt a t zhely el tt, és kavargatott valamit, ami kétségbeejt
módon zabkásaszagot árasztott. Grace hálásan ismerte föl mellette a frissen f tt kávé illatát is.
– Helló.
Ed felé fordult, és egy gyors pillantással megállapította, hogy a n gy rött, karikás
szem , mégis sokkal jobban néz ki, mint el z este.
– Helló. Azt hittem, alszol még néhány órát.
– Sok dolgom van. Nem gondoltam, hogy itt talállak.
Ed kávét töltött neki. sem hitte volna, hogy marad, de egyszer en nem tudott elmenni.
– Megkértél, hogy maradjak.
– Tudom. – Miért tört rá megint a sírhatnék? Grace nyelt egy nagyot, majd vett néhány
mély leveg t. – Bocsáss meg. Gondolom, semmit sem aludtál.
– Szundikáltam néhány órát a fotelben. A zsaruk bárhol el tudnak aludni. – Mivel a n
nem mozdult, Ed odament hozzá, és felé kínálta a kávét. – Bocs, pocsék kávét f zök.
– Ma reggel a motorolajat is meginnám. — Megfogta a csészét, majd miel tt a férfi
elfordult volna, a kezét is. – Rendes ember vagy, Ed. Fogalmam sincs, mit csináltam volna
nélküled tegnap.
Ed nem tudta, mit kell ilyenkor mondani, úgyhogy inkább csak megszorította a kezét.
– Miért nem ülsz le? Rád férne egy reggeli.
– Nem hiszem… – Megcsörrent a telefon, mire Grace összerezzent és a kezére
loccsantotta a kávét.
– Ülj le, majd felveszem.
Ed lenyomta egy székre, majd felvette a fali telefont. Hallgatott néhány percig,
rápillantott Grace-re, aztán kikapcsolta a t zhelyet a lábos alatt.
– Ms. McCabe pillanatnyilag nem kíván nyilatkozni. – Azzal letette a kagylót, és
zabkását szedett egy kis tálba.
– Nem kellett sokat várni rájuk, igaz?
– Hát nem. Grace, egész nap hívogatni fognak, a sajtó tudja, hogy Kathleen a testvéred,
és hogy itt vagy.
– A krimiíró holtan találja a n vérét – bólintott Grace, próbálva felkészülni arra, ami
várt rá. – Itt kell maradnom. Ne aggódj, szót értek az újságírókkal. – Sikerült kipréselnie egy
mosolyt, miel tt a férfi vitatkozni kezdett volna. – Ugye, nem akarod, hogy ezt megegyem?
– De igen – tette le elé a tálat Ed, és a kezébe nyomott egy kanalat. – Ma nem lesz elég
egy kis hideg spagetti.
– Az illata els osztályú – hajolt az étel fölé Grace. Úgy érezte, tartozik ennyivel a
férfinak, ezért belemerítette a kanalát. – Be kell majd mennem az rsre, hogy aláírjam a
vallomásomat?
– Majd ha késznek érzed rá magad. Sokat egyszer sít a dolgokon, hogy itt voltam.
Grace bólintott, és legy rte az els kanál zabkását. Nem olyan volt az íze, mint annak,
amit az anyja f zött. Ed tett bele valamit, mézet vagy barna cukrot, valamit. De a zabkása
attól még zabkása maradt. Belekortyolt a kávéjába.
– Ed, kérdezhetek valamit? De csak ha szintén válaszolsz.

47
 – Ha tudok…
– Mit gondolsz… és most a szakmai véleményed érdekel… lehetséges, hogy aki ezt…
tette… az találomra választotta ki a házat?
Ed az éjjel, miután meggy z dött róla, hogy Grace elaludt, azonnal átvizsgálta a
dolgozószobát. Nem sok értéket talált, csak egy új elektromos írógépet, érintetlenül, és
emlékezett az aranyláncra Kathleen nyakában, amit ötven-hatvan dollárért is el lehetett volna
sózni egy orgazdának. Most vagy igazat mond Grace-nek, vagy valami megnyugtató
hazugságot. A szemébe nézett, és döntött. A n már tudta az igazat.
– Nem.
Grace bólintott és a belebámult a kávéjába.
– Fel kell hívnom az iskolát. Bízom benne, hogy a rendf nökn tud ajánlani egy papot
és egy templomot. Szerinted mikor hozhatom el… Kathleen… holttestét?
– El kell intéznem néhány telefont, utána meg tudom mondani. – Többet szeretett volna
tenni, de csak ráfektette a tenyerét a n kezére. Milyen idétlen mozdulat, gondolta. –
Szeretnék segíteni.
– Tudom – simogatta meg az arcát Grace. – Már így is nagyon sokat segítettél. A
következ lépéseket egyedül kell megtennem.
Ed nem akarta egyedül hagyni. Amennyire vissza tudott emlékezni, soha nem érzett
még így egyetlen n iránt sem. És pont ezért úgy döntött, ideje mennie.
– Felírom az rs telefonszámát. Hívj fel, ha úgy érzed, be tudsz jönni.
– Oké. Mindent köszönök. Komolyan.
– Rendszeresen erre fog jönni egy jár rkocsi, de jobban érezném magam, ha nem
maradnál itt egyedül.
Grace túl régóta élt egyedül ahhoz, hogy sebezhet nek tartsa magát.
– Hamarosan itt lesznek a szüleim.
Ed lefirkantotta a telefonszámot egy szalvétára, majd felállt.
– Bent leszek.
Grace megvárta, hogy bezáródjon mögötte az ajtó, aztán odament a telefonhoz.

– Senki sem látott semmit, senki sem hallott semmit az este. – Ben nekid lt a kocsijának, és
el vett egy cigarettát. Egész délel tt a szomszédokat faggatták, ugyanazzal az eredménnyel.
A nagy semmivel. Végignézett az utcán, a kopottas házakon és a zsebkend nyi udvarokon.
Hol voltak a kíváncsi szomszédok? – töprengett. Hol voltak azok, akik egyébként
állandóan az ablakban állnak, és a függöny résén keresztül figyelik a közelben lakókat?
Hasonló környéken n tt fel, és jól emlékezett, milyen hamar híre ment akár csak annak is, ha
valaki vett egy új lámpát. Úgy látszik, Kathleen Breezewood annyira szerényen élt, hogy
senkit sem érdekelt.
– A szomszédok szerint Breezewoodhoz nem járt senki, szinte mindig fél öt és hat
között ért haza. Zárkózottan élt. Tegnap este minden csendes volt, kivéve a 634. szám
kutyáját, amely fél tíz körül vadul ugatni kezdett. Ez stimmel is, ha a gyilkos a másik utcában
parkolt le és a hátsó udvaron vágott át. Nem ártana ott is körbekérdez sködni, nem láttak-e
egy idegent gyalog vagy kocsival. – Rápillantott a társára, aki meredten bámult az utca vége

48
felé. A Breezewood-ház függönyei be voltak húzva. Az épület üresnek t nt, pedig Grace még
nem ment el. – Ed?
– Igen?
– Kérdezzem meg a következ szomszédot egyedül?
– Idegesít, hogy egyedül van otthon.
– Akkor menj! – pöckölte el a cigarettáját Ben. – Ezzel elboldogulok egyedül is.
Ed tétovázott, és már majdnem beleegyezett, hogy bemegy Grace-hez, amikor egy taxi
fordult be a sarkon. Lelassított, majd három házzal arrébb megállt. Bennel együtt nézték,
ahogy két oldalról kiszállt egy férfi és egy n . Miközben a férfi kifizette a sof rt és kivett a
csomagtartóból egy b röndöt, a n elindult a járdán. Ed még ebb l a távolságból is látta, hogy
hasonlít Grace-re: a testalkata, a hajszíne. Aztán maga Grace is kiszaladt a házból. Egymás
karjaiba borultak, és a n zokogása egészen a két rend rig elhallatszott.
– Apa! – fogta meg Grace a férfi kezét, és egypár pillanatig ott álltak hárman
összeölelkezve, közszemlére téve gyászukat.
– Kemény dolog – motyogta Ben.
– Gyere! – fordult el és dugta zsebre a kezét Ed. – Talán most szerencsénk lesz.
Bekopogott az ajtón, ellenállva a késztetésnek, hogy visszanézzen Grace felé.
Faragatlanság lett volna most bámulni. Eleget kellett ezt tennie idegenekkel.
– Lowenstein beszél a férjjel – szólalt meg Ben. – Talán tud majd mondani valamit, ha
visszamegyünk.
– Ja – dörzsölte meg éjszaka elgémberedett tarkóját Ed. – Bár elég nehezen tudom
elképzelni, hogy a fickó iderepült, beosont a hátsó ajtón és végzett a feleségével.
– Láttunk már ennél furcsábbat is. Emlékszel, amikor… – A nyíló ajtó nyikorgása
szakította félbe. sz fürtöket és egy göcsörtös, olcsó üveggy r kkel ékesített kezet pillantott
meg. – Rend rök vagyunk, asszonyom – tartotta fel a jelvényét. – Néhány kérdést szeretnénk
feltenni.
– Jöjjenek, jöjjenek! Már vártam magukat. – A hang rekedt volt a kortól és az
izgalomtól. – Boris, Lillian, vissza! Igen, vendégek jöttek. Jöjjenek csak, jöjjenek – ismételte
meg kicsit kifulladva, miközben ropogó csontokkal lehajolt, és felkapott egy kövér macskát. –
Nahát, Esmeralda, ne félj! Ezek rend rök. Üljenek le, üljenek csak le. – Az id s asszony
átlépkedett a macskái közt – Ben ötöt számolt meg –, be egy poros kis szobába. Az ablakokat
csipkefüggönyök takarták, a párkányokon hervadt virágok kókadoztak. – Igen, épp ma reggel
mondtam Esmeraldának, hogy vendégeink lesznek. Üljenek le, kérem! – intett egy
macskasz rrel teleragadt dívány felé. – Ugye, amiatt a szegény n miatt jöttek, aki néhány
háznyira lakik?
– Igen, asszonyom. – Ed elfojtott egy prüszkölést, miközben leült a dívány szélére. Egy
narancssárga macska lekuporodott a lábához, és fújt egyet.
– Viselkedj, Bruno! – Az asszony elmosolyodott, átrendezve arcán a ráncok
kavalkádját. – Ugye, milyen otthonos itt nálam? Mrs. Kleppinger vagyok, Ida Kleppinger, de
hát ezt biztos tudják. – Szertartásosan az orrára biggyesztett egy szemüveget, hunyorgott,
majd felismerés csillant a szemében. – Nahát, maga lakik két házzal arrébb! Fowlerék házát
vette meg, igaz? Szörny népség. Nem szerették a macskákat. Mindig panaszkodtak, hogy
széttúrják a szemetüket. Én meg megmondtam nekik, ha rendesen rátennék a kukákra a

49
fedelüket, akkor az én kicsikéimnek eszükbe sem jutna az undorító hulladékukban kotorászni.
Nem vadállatok. Mármint a kicsikéim. Örülök, hogy elköltöztek, örülök. Ugye, Esmeralda?
– Igen, asszonyom. – Ed megköszörülte a torkát és próbált nem túl mélyeket lélegezni.
Nyilvánvaló volt, hogy a házban több almosláda lehetett szanaszét elhelyezve. – Szeretnénk
feltenni néhány kérdést.
– A szegény Mrs. Breezewoodról, hát persze! Reggel hallottuk a rádióban, igaz,
kedveskéim? Tudják, tévém az nincs. Soha nem tartottam egészséges dolognak. Megfojtották,
igaz?
– Arra lennénk kíváncsiak, hogy látott-e bármi furcsát tegnap éjjel. – Ben igyekezett a
helyén maradni, amikor egy macska az ölébe ugrott, és dagasztani kezdett igen közel az
ágyékához.
– Nahát, Boris kedveli magát! Hát nem aranyos? – Az asszony hátrad lt és simogatni
kezdte az ölében hever macskát. – Tegnap éjjel meditáltunk. Visszamentem a tizennyolcadik
századba. Tudják, a királyn udvarhölgye voltam. Nehéz id k voltak.
– Aha. – Ami sok, az sok. Ben felállt, és megpróbálta lefejteni a macskát a lábáról. –
Nos, köszönjük, hogy id t szakított ránk.
– Nincs mit. Persze nem lepett meg ez az egész. Mi több, valahol számítottam is rá.
Ed, aki épp azon aggódott, hogy Boris a cip jén végzi-e el a dolgát, felnézett.
– Számított rá?
– Ó, teljes mértékben! Szegénynek nem volt semmi esélye. A múltbéli b nök mindig
utolérik az embert.
– A múltbéli b nök? – támadt fel Ben érdekl dése. – Jól ismerte Mrs. Breezewoodot?
– Egészen jól. Együtt éltük túl azt a rettenetes vicksburgi csatát. Még mindig hallom az
ágyúk moraját. De az aurája… – csóválta meg szomorúan a fejét Mrs. Kleppinger. – Halálra
volt ítélve. Egy jenki portyázó csapat ölte meg.
– Asszonyom, minket jobban érdekelne az, hogy tegnap éjjel mi történt Mrs.
Breezewooddal. – Ednek fogytán volt a türelme.
– Hát persze, persze. – Az asszony szemüvege lecsúszott az orra hegyére, rövidlátón
hunyorgott a keret fölött. – Milyen szomorú n volt! Biztos vagyok benne, hogy szexuális
elfojtásokkal küszködött. Amikor megérkezett a húga, azt hittem, jobb kedvre derül majd, de
nem úgy t nt. Minden reggel látom munkába indulni, miközben a virágokat locsolom. Feszült
volt. Az a n feszült volt, kész ideggörcs, ahogy Vicksburgnél is. Meg ott volt az a kocsi,
amelyik valamelyik reggel követte.
– Miféle kocsi? – ült vissza Ben, macskák ide vagy oda.
– Ó, egy olyan nagy, drága, halk, sötét szín autó. Nem gondoltam volna semmi rosszra,
de éppen a gardéniáimat locsoltam, és a gardéniákra nagyon kell vigyázni, olyan érzékeny
növények. Szóval locsolgattam, és ahogy néztem, hogy az a nagy kocsi követi a Mrs.
Breezewoodét, hirtelen heves szívdobogás tört rám. – Az asszony úgy lengette a kezét, mintha
h teni akarná magát. Az ujjain lév üveggy r k túl mattak voltak ahhoz, hogy
megcsillanjanak a fényben. – Úgy vert a szívem, hogy le is kellett ülnöm. Mint
Vicksburgnél… meg persze a forradalom alatt. Nem tudtam másra gondolni, csak szegény
Lucillára… úgy hívták korábban, tudják. Lucilla Greensborough. Szegény Lucilla,
gondoltam, megint az fog történni vele. Persze semmit sem tehettem – magyarázta, és tovább
simogatta a macskát. – A sors az sors, nincs mit tenni.

50
 – Látta, hogy ki vezeti az autót?
– Ó, nem, sajnos nem. Nem a régi már a látásom.
– A rendszámát esetleg?
– Kedvesem, egy elefántot sem látnék meg a szomszéd udvaron. – A helyére tolta a
szemüvegét, mintegy meglepve a szemét a tiszta képpel. – Megérzéseim vannak. És az a kocsi
rossz érzést keltett bennem. Halál érzését. Hát ezért nem csodálkoztam, amikor ma reggel
hallottam a hírt a rádióban.
– Mrs. Kleppinger, nem emlékszik, melyik nap látta a kocsit?
– Az id nem jelent semmit. Minden körforgásban van. A halál természetes esemény, és
csak átmeneti állapot. Vissza fog térni, és talán végre boldog lesz.

Ben bezárta maga mögött a bejárati ajtót és vett egy mély leveg t.
– Krisztusom, ez a szag! – Óvatosan megtapogatta a combját. – Azt hittem, hogy az a
kis dög megkarmolt. Biztos nincs beoltva. – Miközben odamentek az autójukhoz, próbálta
lesöpörni magáról a rátapadt macskasz rt. – Mit gondolsz arról, amit mondott?
– Hát, nem tett jót neki Vicksburg. De lehet, hogy tényleg látta azt a kocsit. –
Visszanézett, és látta, hogy a ház több ablakából is tökéletes kilátás nyílik az utcára. – Ami
vagy követte Breezewoodot, vagy nem. Akárhogy is, semmire sem megyünk vele.
– Szerintem sem – ült be a volán mögé Ben. – Beugrasz pár percre? – bökött az állával
Kathleen háza felé. – Vagy visszajössz velem?
– Menjünk vissza. Hadd töltsön valamennyi id t a szüleivel.

Grace f szeres teát f zött az édesanyjának. Fogta az édesapja kezét. Addig zokogott, míg
egyszer en nem maradt energiája. Hazudott, mert hiszen a szüleinek erre volt szüksége. Az
elmondása szerint Kathleen jó úton haladt afelé, hogy új életet kezdjen. Semmit sem mondott
a megkeseredettségér l vagy a pirulákról. tudta, ha Kathleen nem is, hogy a szülei nagy
reményeket tápláltak az id sebbik lányukkal kapcsolatban.
Mindig is Kathleent tartották stabilnak, megbízhatónak, rá pedig csak mosolyogva úgy
gondoltak, hogy szórakoztató. Anélkül élvezték Grace kreativitását, hogy igazán megértették
volna. Kathleent a konvencionális házasságával, jókép férjével és szép kisfiával könnyebb
volt megérteni.
Persze a válás megrázta ket, de hát szül k voltak, szeret szül k, és el tudták fogadni a
történteket, reménykedve, hogy lányuk el bb-utóbb kibékül a családjával.
Most el kellett fogadniuk, hogy már soha nem fog. Szembe kellett nézniük azzal, hogy
id sebb lányuk, akiben annyira hittek, meghalt. Ennyi elég, döntötte el magában Grace. Több
mint elég.
Ezért nem beszélt a hangulatváltásokról, a valiumról vagy a gy löletr l, ami a n vérét
emésztette.
– Boldog volt itt, Grace? – Louise McCabe a férje mellett kuporgott, és egy papír
zsebkend t tépkedett apró darabokra.
– Igen, anya. – Grace nem tudta, hányszor válaszolt erre a kérdésre ugyanígy az elmúlt
órában, de igyekezett tovább enyhíteni szülei gyászát. Soha nem látta még az anyját ilyen

51
elesettnek. Louise McCabe egész életében határozott volt, döntéseket hozott, és végre is
hajtotta azokat. Az apja pedig mindig ott állt mellette. csúsztatott lopva egy-egy ötdollárost
nekik, és takarított fel a kutya után, ha véletlenül a sz nyegre piszkolt.
Ahogy most ránézett, hirtelen észrevette, hogy megöregedett. A haja sokkal ritkásabb
volt, mint kislány korukban. A b re lebarnult a szabadban töltött id t l. Az arca kikerekedett.
Az élete delén járt, egészséges volt és életer s, gondolta Grace, de most megrogyott a válla, s
elt nt a szeméb l az életöröm csillogása.
Szerette volna magához ölelni ezt a két embert, akik valahogy mindig úgy intézték a
dolgokat, hogy neki jó legyen. Legszívesebben visszaforgatta volna nekik az id t, hogy
megint fiatalok legyenek, és ott éljenek takaros kertvárosi házukban a neveletlen kutyájukkal.
– Hívtuk, jöjjön el Phoenixbe egy kis id re – folytatta Louise, megtörölve a szemét a
papír zsebkend maradványaival. – Mitch beszélt vele. Mindig hallgatott az apjára, de most
nem. Annyira örültünk, hogy eljöttél hozzá. Mennyi baj szakadt rá! Szegény kis Kevin. –
Szorosan lehunyta a szemét. – Szegény, szegény kicsi Kevin!
– Mikor láthatjuk, Gracie?
Grace megszorította az apja kezét, aki átható tekintettel figyelt, miközben beszélt.
Körülnézett a szobában, próbálva beinni magába mindazt, ami a lánya után maradt. Nem sok
mindent láthatott: néhány könyvet, egy vázányi selyemvirágot. Grace megölelte, remélve,
hogy az apja nem veszi észre, mennyire rideg a szoba.
– Talán ma este. Megkértem Donaldson atyát, hogy jöjjön át délután. A régi
egyházközségb l van. Anya, szerintem menjünk fel, pihenj egy kicsit, amíg megérkezik.
Jobban fogod érezni magad, ha beszélsz vele.
– Grace-nek igaza van, Lou. – Az apja is észrevette. Akárcsak Grace-nek, neki is volt
szeme a részletekhez. Az egyetlen él folt a szobában az a kabát volt, amit Grace hanyagul
ledobott egy székre. Majdnem sírva fakadt emiatt, maga sem tudta, miért. – Hadd kísérjelek
fel.
A karcsú, sötét hajú, er s hátú asszony rátámaszkodott a férjére. Grace, miközben nézte,
ahogy kimennek, rájött, hogy kimondatlanul is t tették meg a család fejének. Csak remélni
tudta, hogy lesz elég ereje a feladathoz.
Az agya eltompult a sírástól, mégis tele volt a már elintézett és még elintézend
teend kkel. Tudta, hogy a gyász enyhültével a szülei vigaszt fognak találni a hitükben. t
most el ször taglózta le a biztos tudat, hogy az élet nem mindig játék, amiben némi
vidámsággal és ésszel gy zni lehet. Az optimizmus néha nem jelentett elég védelmet a
legrosszabbal szemben, az elfogadás néha kevésnek bizonyult.
Sem a magánéletében, sem a szakmájában nem szenvedett el még ekkora érzelmi
csapást. Soha nem gondolt rá, hogy védett burokban él, és nem volt türelme azokhoz, akik a
rájuk zúdult sorscsapások miatt panaszkodtak. Az ember a saját szerencséje kovácsa, vallotta.
Ha nehéz helyzetbe kerülsz, állj meg egy pillanatra, aztán keresd meg a legjobb kiutat.
Amikor elhatározta, hogy írni fog, leült és írt. Igaz, tehetséggel, élénk képzel er vel és
nagy munkabírással áldotta meg a sors, de megvolt az elhatározás is benne, hogy ha valamit
nagyon akar, akkor eléri. nem éhezett egy szuterénben és nem élt át alkotói válságokat.
Nem ismerte a m vészet dühét vagy agóniáját. Fogta a megtakarított pénzét és New Yorkba
költözött. Egy félállásból fizette a lakbérét, és közben kilencven nap alatt egy nekifutásra
megírta az els regényét.

52
 Amikor elhatározta, hogy szerelmes lesz, ugyanezzel a lendülettel és energiával tette.
Nem tétovázott, nem bánt meg semmit. Addig táplálkozott az érzelemb l, ameddig kitartott, s
amikor vége lett, könnyek és vádaskodás nélkül lépett tovább.
Lassan betöltötte a harmincadik évét, de még soha nem törték össze a szívét, soha nem
foszlott még szét egyetlen álma sem. Egy-két dolog megrázta talán, de mindig sikerült talpra
állni és el re néznie. Élete forgószelében most el ször olyan falba ütközött, amit sem
megmászni, sem áttörni nem tudott. A n vére halálát nem tudta megváltoztatni azzal, hogy
semleges álláspontra helyezkedett. A n vére meggyilkolását nem tudta elfogadni az élet apró
döccen jeként.
Legszívesebben sikított volna, a falhoz vágott volna valamit dühében. A keze remegett,
miközben összeszedte az asztalról a csészéket. Ha egyedül lenne, nem tartaná vissza magát,
s t kiengedné magából az összes feszültséget. Most viszont tartania kellett magát, hiszen a
szüleinek szüksége volt rá. pedig nem fogja cserbenhagyni ket.
Csengettek, letette a csészéket, és kiment ajtót nyitni. Ha Donaldson atya érkezett
korábban, átveszi vele a temetés részleteit. Ám nem a pap állt a küszöb el tt, hanem III.
Jonathan Breezewood.
– Grace. – A férfi biccentett, de nem nyújtott kezet. – Bejöhetek?
Grace leküzdötte magában a késztetést, hogy rávágja az ajtót. Jonathan nem tör dött
Kathleennel, míg élt, mit akar most, hogy meghalt? Végül nem szólt semmit, csak hátrébb
lépett.
– Azonnal indultam, amint megtudtam.
– Van kávé a konyhában – fordított hátat Grace, elindulva a folyosón. Aztán részben
azért, mert Jonathan a vállára tette a kezét, de még inkább azért, mert nem akart gyengének
mutatkozni, megállt a dolgozószoba el tt.
– Itt történt?
– Igen. – Grace elég sokáig nézte a férfi arcát ahhoz, hogy meglásson rajta valami
érzelmet. Gyászt, undort, sajnálatot. – Nem hoztad magaddal Kevint.
– Nem – bámulta tovább az ajtót Jonathan. – Nem, úgy gondoltam, jobb lesz, ha a
szüleimmel marad.
Grace kénytelen volt igazat adni neki, úgyhogy inkább hallgatott. A gyerek túl kicsi
még a temetéshez és a gyászoló családhoz.
– A szüleim odafent pihennek.
– Jól vannak?
– Nem. – Megint elindult, el akart menni attól az ajtótól. – Nem hittem volna, hogy
idejössz, Jonathan.
– Kathleen a feleségem volt, a fiam anyja.
– Igen. De ez nem volt elég ahhoz, hogy biztosítsa a h ségedet.
A férfi higgadtan méregette. Kétségtelenül jókép volt határozott vonásaival, s r ,
kaliforniai sz ke hajával, er s, karbantartott testével. Csak a szeme… Grace-t mindig is a
szeme taszította. Higgadt, mindig higgadt, majdhogynem hideg.
– Nem, valóban. Biztosra veszem, hogy Kathleen el adta neked a saját változatát a
házasságunkról. Nem hiszem, hogy ez a megfelel alkalom arra, hogy én is el adjam az
enyémet. Azért jöttem, hogy megtudjam, mi történt.

53
 – Meggyilkolták. – Grace összeszedte magát és töltött a kávéból. Még semmit sem evett
aznap. – Tegnap éjjel… meger szakolták és megölték a dolgozószobájában.
Jonathan elvette a csészét és lassan leereszkedett egy székre.
– Itt voltál… amikor történt?
– Nem. Tizenegy után értem haza… akkor találtam meg.
– Értem. – Akármit is érzett, ha érzett egyáltalán valamit, nem hallatszott a hangján. – A
rend rség gyanúsít valakit?
– Még nem. Nyugodtan beszélhetsz velük. Jackson és Paris nyomozók foglalkoznak az
üggyel.
Jonathan megint bólintott. A kapcsolatai révén egy órán belül megkaphatta a jelentések
másolatát anélkül, hogy személyesen kellett volna beszélnie a nyomozókkal.
– Mikor lesz a temetés?
– Holnapután, tizenegykor. A Szent Mihály-templomban, a régi templomukban lesz a
mise. Holnap éjjel felravatalozzák… a szüleimnek ez fontos. A Pumphrey temetkezési
vállalatnál. Benne vannak a telefonkönyvben.
– Szívesen segítek az ügyintézésben vagy a költségek fedezésében.
– Nem.
– Rendben. – Felállt, bele sem kortyolt a kávéjába. – A Washington Hotelben szálltam
meg, ha esetleg keresnél.
– Nem foglak.
Jonathan felvonta a szemöldökét a hangjából áradó gy löletre. Soha semmilyen
hasonlóságot nem tudott felfedezni a két testvér között.
– Az els pillanattól kezdve utálsz, igaz, Grace?
– Nagyjából. De már nem számít, mit érzünk egymás iránt. Csak egyvalamit akarok
tisztázni. – El bányászta az utolsó szál cigarettát a csomagból, és meggyújtotta. Nem
reszketett a keze. A gy lölet ismét er t adott neki, s ezért csak hálás lehetett. – Kevin az
unokaöcsém. Elvárom, hogy bármikor láthassam, amikor Kaliforniában járok.
– Természetesen.
– Ami pedig a szüléimet illeti – folytatta, majd összepréselte egy pillanatra az ajkait. –
Nekik csak Kevin maradt Kathleen után. Rendszeresen találkozniuk kell.
– Ezt mondanod sem kell. Mindig is korrekt volt a kapcsolatom a szüleiddel.
– Te korrekt embernek tartod magad? – bukott ki Grace-b l a keser ség, önmagát is
meglepve. Egy pillanatig úgy beszélt, mint Kathleen. – Szerinted korrekt dolog volt elvenni
Kevint az anyjától?
Jonathan el ször nem válaszolt. Noha az arca kifejezéstelen maradt, Grace szinte
hallotta, ahogy kattog az agya. Amikor megszólalt, tömören és érzelemmentesen tette.
– Igen. Nem kell kikísérned.
Grace elkáromkodta magát. Megpördült, rátámaszkodott a pultra, és addig káromkodott,
míg teljesen üresnek nem érezte magát.

Ed belenyomta a fejét a hideg vízzel teli kézmosóba, és visszatartotta a lélegzetét. Öt

másodperc, tíz, és már érezte is a kimerültség múlását. Nem volt szokatlan a tízórás

54
munkanap. A tízórás munkanap két óra alvással sem. Az aggodalom azonban igen. Kezdett
rájönni, hogy több energiát visz el, mint egy dupla gin.
Mit mondjon Grace-nek? Felemelte a fejét, a víz lecsorgott a szakállán. Nincs nyomuk.
Egy parányi sem. Grace elég okos ahhoz, hogy tudja, ha a nyom az els huszonnégy órában
kih l, akkor nagyon hamar reménytelenné válik az ügy.
Volt egy kissé üt dött nénijük, aki vagy látott vagy nem egy kocsit, ami vagy követte
vagy nem Kathleent, vagy a múlt héten, vagy azel tt, vagy bármikor. Volt egy ugató
kutyájuk. Kathleen Breezewoodnak nem voltak közeli barátai vagy munkatársai, senki, aki
akár olyan közel állt volna hozzá, mint Grace. Ha pedig mindent elmondott, amit tudott,
akkor a nyom ismeretlen gyanúsítotthoz vezetett. Valakihez, aki meglátta Kathleent munkába
menet, vagy vásárlás közben, vagy az udvaron. A városban történtek er szakos
b ncselekmények, provokálás nélkül is. Jelenleg nagyon úgy t nt, Kathleen is találomra
kiszemelt áldozat.
Délel tt kikérdeztek néhány visszaes t, köztük két olyat, akit feltételes szabadlábra
helyeztettek az ügyvédek, miután n ket támadtak meg. A bizonyítékok összegy jtése és a
letartóztatás nem jelentett biztos ítéletet, mint ahogy a törvény sem jelentette az igazságot.
Egyik ellen sem tudtak elég terhel bizonyítékot felhozni, és bár Ed tudta, hogy valószín leg
el bb-utóbb meger szakolnak valakit, Kathleen Breezewoodot nem k ölték meg.
Ez kevés. Kivett egy törülköz t a szekrényb l. A rácsos ajtó, amit a szekrényre vett, egy
falnak támasztva várta odalent, hogy lecsiszolja. Úgy tervezte, aznap este dolgozik rajta egy–
két órát, hogy a szabadnapján felszerelhesse. De most valahogy úgy érezte, a kétkezi
munkától sem lenne könnyebb a lelke.
Beletemette az arcát a törülköz be, és azon töprengett, felhívja-e Grace-t. És mit
mondjon neki? Gondoskodott róla, hogy értesítsék, reggel átveheti a holttestet. Hatkor,
amikor bement, már az asztalán hevert az orvos szakért jelentése.
Teljesen felesleges lett volna elmondani a részleteket. Szexuális er szak, a halál oka
fojtogatás. A halál id pontja este kilenc és tíz óra között. A szervezetében koffeint és
valiumot mutattak ki. A vércsoportja nulla pozitív. Ami azt jelentette, hogy a gyilkos
vércsoportja A pozitív. Kathleen nem hagyta, hogy nyomtalanul elt njön.
A vérrel egy kis hajat és hámszövetet is megtartott, innen tudták, hogy a fickó fehér. És
fiatal, még nincs harminc.
A telefonvezetékr l ujjlenyomatrészletet is tudtak venni, amib l Ed arra következtetett,
hogy az elkövet vagy hülye, vagy nem tervezte el re a gyilkosságot. De az
ujjlenyomatoknak csak akkor veszik hasznát, ha szerepelnek a nyilvántartásban, a számítógép
viszont még nem dobott ki semmit.
Ha elkapnák, elég közvetett bizonyítékuk lenne ahhoz, hogy bíróság elé állítsák. Talán
el is ítélnék. Ha elkapnák.
Nem elég.
Ledobta a törülköz t a kézmosó szélére. Azért ilyen ideges, mert a szomszédjában
követtek el gyilkosságot? Vagy mert ismerte az áldozatot? Vagy mert felmerült benne néhány
kellemes fantáziakép, amikben az áldozat húga is szerepelt?
Ed kurtán felnevetett, kisöpörte nedves haját az arcából, és elindult lefelé. Nem, a
Grace-szel kapcsolatos érzéseinek, akármik is legyenek azok, valószín leg semmi köze ahhoz
az ösztönös megérzéséhez, hogy valami sokkal rondább dolog folyik itt, mint ami látszik.

55
 Lehet, közel állt hozzá az áldozat, de hát Kathleen Breezewoodnál sokkal közelebbi
ismer seit is veszítette már el. A munkatársait, akiknek még a családját is ismerte. A
haláluktól dühös lett és haragos, de nem ideges.
A fenébe is, sokkal jobban érezné magát, ha Grace kiköltözne abból a házból!
Átment a konyhába. Szeretett a saját tervezés , a keze munkájával átépített helyiségben
lenni. El vett egy kosárnyi gyümölcsöt, és elkezdett salátát készíteni, de az esze máson járt.
Szaporán dolgozott, mint aki élete nagyobb részében magára f zött, méghozzá jól.
Sok ismer se beérte volna egy konzervvel vagy a maradék hideg ebéddel. Ed ezt tartotta
a magányos élet legnyomasztóbb vonásának. A mikrohullámú süt pedig csak rontott a
dolgon. Az ember dobozba csomagolva megvesz egy komplett ételt, öt percig melegíti, aztán
ugyanabból megeszi. Gyors, kényelmes és teljesen magányos.
Gyakran evett egy könyv társaságában, de nem csak a koleszterinre meg a
szénhidrátokra figyelt oda. Már rég eldöntötte, hogy az egész csak hozzáállás kérdése. A
valódi asztal és tányér jelenti a különbséget az egyedül evés a magányos evés között.
Bedobott a turmixgépbe néhány sárgarépát és zöldséget, majd bekapcsolta.
Meglep dött, amikor valaki kopogtatott a hátsó ajtón. Ben néha arról jött be, de sohasem
kopogtatott. Ed kikapcsolta a turmixot, és megtörölte a kezét egy konyharuhában, miel tt ajtót
nyitott volna.
– Helló! – villantott fel egy kurta mosolyt Grace, de a kezét nem húzta ki a zsebéb l. –
Láttam, hogy ég a villany, úgyhogy átugrottam a kerítésen.
– Gyere be.
– Remélem, nem zavarok. A szomszédok néha az ember idegeire tudnak menni. –
Megállt a konyhában, és órák óta el ször biztonságban érezte magát. Azzal áltatta magát,
azért jön át, hogy feltegyen néhány kérdést, amit fel kell tennie, de tudta, hogy legalább
annyira a vigaszért is jött. – Ó, megzavarom a vacsorádat! Figyelj, majd visszajövök kés bb.
– Ülj le, Grace.
A n hálásan biccentett, és megfogadta, hogy nem fog se sírni, se dühöngeni.
– A szüleim elmentek a templomba. Nem is sejtettem, hogy milyen érzés lesz egyedül
maradni ott. – Leült, feltette a kezét az öléb l az asztalra, majd vissza az ölébe. – Szeretném
megköszönni, hogy megsürgetted a papírmunkát, vagy mit. Nem tudom, kibírnának-e a
szüleim még egy napot anélkül, hogy láthatnák Kathyt. – Megint feltette a kezét az asztalra. –
Ne hagyd, hogy feltartsalak a vacsoráddal, oké?
Ed rájött, hogy attól is boldog lenne, ha órákon át csak nézhetné. Amikor rajtakapta
magát a bámuláson, gyorsan matatni kezdett a salátával.
– Éhes vagy?
Grace megrázta a fejét, és majdnem megint elmosolyodott.
– Már ettünk. Úgy láttam, csak akkor vehetem rá a szüleimet az evésre, ha példát
mutatok nekik. Érdekes, mennyire fel tudnak cserél dni a régi szerepek egy ilyen helyzetben.
Az mi? – nézett a pohárra, amit Ed az asztalra tett.
– Sárgarépdzsúsz. Kérsz?
– Sárgarépát iszol? – Nem nagy dolog, de megnevettette. – Söröd nincs?
– Dehogy nincs. – Kivett egyet a h t b l, eszébe jutott a pohár is, aztán letette
mindkett t a n elé. Amikor a mosogató alól egy hamutartót is el bányászott, Grace szinte
hálával pillantott rá.

56
 – Igazi barát vagy, Ed.
– Na igen. Tudok holnap segíteni valamit?
– Szerintem elboldogulok. – Grace nem vett tudomást a pohárról, egyenesen az üvegb l
ivott. – Ne haragudj, de meg kell kérdeznem, hogy találtatok-e valamit.
– Nem. Azonban még nagyon az elején vagyunk, Grace. Kell egy kis id .
Bár rábólintott, Grace is ugyanolyan jól tudta, hogy az id a legnagyobb ellenségük.
– Jonathan itt van a városban. Ki fogjátok kérdezni?
– Igen.
– Lehetséges, hogy te kérdezd ki? – Miközben a férfi leült vele szemben, Grace el vett
egy cigarettát. – Biztos vagyok benne, hogy a kollégáid kiváló rend rök, de megtennéd, hogy
te kérdezed ki?
– Persze.
– Rejteget valamit, Ed. – Amikor a férfi nem válaszolt, megint felemelte a sörét. Semmi
értelme hisztériázni, kimondani a vádakat, amik egész nap az agyában izzottak. Lehet, hogy
Ed kedves és együtt érz , de semmit sem venne komolyan, amit dühb l mondana.
És igazság szerint hinni akarta, hogy Jonathan a b nös. Olyan könny lenne, olyan
kézzelfogható. Sokkal nehezebb egy idegent gy lölni.
– Nézd, tudom, hogy nem vagyok a csúcson. És tudom, hogy elfogult vagyok
Jonathannel szemben – vett egy mély lélegzetet. A beszéde higgadt volt és ésszer . Nem
hallotta ki bel le – szemben Eddel – a kétségbeesés halk nyomait. – De rejteget valamit. Ez
nemcsak megérzés, Ed. Te képzett megfigyel vagy, én született. Gyerekkorom óta
kategorizálom az embereket. Nem tehetek róla.
– Ha túl közelr l nézel valamit, Grace, könnyen elhomályosodik a kép.
Grace felfortyant, úrrá lett rajta az elmúlt huszonnégy óra fáradtsága. Érezte, hogy kezdi
elveszíteni az önuralmát, és alig sikerült visszafognia magát.
– Igaz. Ezért kérlek, hogy beszélj vele. Te is látni fogod. Aztán elmondhatod, mi a
véleményed.
Ed lassan ette a salátáját. Minél tovább megy ez, annál nehezebb lesz véget vetni neki,
gondolta.
– Grace, nem mondhatok semmit a nyomozásról. Semmit, csak amit a kapitányság
nyilvánosságra hoz.
– De én nem egy istenverte újságíró vagyok, hanem a húga! Jogom van tudni, ha
Jonathannek bármi köze van a halálához, nem?
– Lehet. – A n szemébe nézett, hirtelen higgadttá és távolivá váló tekintettel. – De
nekem nincs jogom bármit is mondani, amíg nem hivatalos.
– Értem. – Grace lassan, a tudatosan visszafogott düh precizitásával elnyomta a
cigarettáját. – A n véremet meger szakolták és meggyilkolták. Én találtam meg a holttestét.
Itt maradtam egyedül, hogy megvigasztaljam a szüleimet. De a zsaru azt mondja, a nyomozás
titkos. – Felállt, érezte, hogy megint egy üvölt roham határán van.
– Grace…
– Nem, kérlek, kímélj meg a közhelyekt l! Utálnálak érte. – Miközben a férfit vizslatta,
ismét úrrá lett magán. – Van húgod, Ed?
– Van.

57
 – Akkor gondolj bele – mondta Grace, és az ajtóhoz lépett. – Gondolj bele, és mondd
meg nekem, mennyire érdekelne az eljárási rend, ha neked kellene eltemetned.
Amikor az ajtó bezáródott, Ed félretolta a salátáját és felvette a n sörét. Két hosszú
korttyal végzett vele.

58
 6. fejezet

Jerald nem tudta volna megmondani, miért küldött virágot a temetésre. Egyrészt úgy érezte, ki
kell fejeznie valahogy azt a különös és egyedülálló érzést, amit a n okozott az életében.
Másfel l azt hitte, ha kifejezi, le tudja zárni ezt a fejezetet, és végre nem vele fog álmodni
minden éjjel.
Már kereste az újat, órákon át hallgatózott, hátha meghallja azt a hangot, amit l lázba
jön. Biztosra vette, hogy meg fogja találni, hogy egyetlen szó, egyetlen mondat alapján fel
fogja ismerni. A hang elhozza neki a n t, a n pedig a dics séget.
A türelem fontos volt, az id zítés életbe vágó, ám nem tudta, meddig képes még várni.
Az az élmény annyira különleges, annyira egyedi volt. Újra átélni olyan lenne… nos, talán
mint meghalni.
Alig aludt. Már az anyja is észrevette, pedig ritkán vett észre bármit is a bizottsági
ülései és a koktélpartijai között. Természetesen bevette a hazugságot a sok tanulásról,
megpaskolta az arcát, és azt mondta, nem kell olyan keményen dolgoznia. Az ostoba! Ennek
ellenére nem gy lölte. Állandó elfoglaltságának köszönhet en maradt elég tere a saját
ügyeire. Cserébe eljátszotta neki az ideális fiút. Nem bömböltette a zenét és nem járt vad
bulikba. Az ilyesmit amúgy is gyerekesnek tartotta.
Az iskolát ugyan id pocsékolásnak tartotta, mégis jó, s t kit n jegyeket szerzett. A
legegyszer bben úgy lehetett elejét venni annak, hogy az emberek zaklassák, hogy megadta
nekik, amire vágytak. Vagy legalábbis elhitette velük, hogy megadja.
Gondosan, már-már kínosan ügyelt a szobája tisztaságára és a személyes higiéniájára,
így sikerült elérnie, hogy a személyzet nem léphetett a kis birodalmába. Az anyja szelíd, s t
kedves kis hóbortnak tartotta ezt, Jerald pedig biztosra vehette, hogy senki sem találja meg a
drogkészletét.
S ami még fontosabb, sem a személyzet, sem a család, sem a barátai nem nyúlhattak
hozzá a számítógépéhez.
Gyerekkoráról fogva vonzódott a gépekhez. Annyival jobbak, annyival tisztábbak, mint
az emberek. Tizenöt éves korában sikerült feltörnie az anyja bankszámláját. Olyan könny
volt elvenni azt, amire vágyott, és annyival jövedelmez bb, mint egyszer en kérni. Kés bb
más számlákat is feltört, de hamar ráunt a pénzre.
Ekkor fedezte fel a telefont, és a mások beszélgetéseinek kihallgatása által keltett
izgalmat. Olyan volt, mint egy kísértet. A Fantasy vonalára véletlenül bukkant rá, ám
nemsokára már nem is érdekelte más.
Nem állhat le, amíg meg nem találja a következ t, amíg rá nem bukkan a hangra, ami
lecsillapítja a fejében tomboló dübörgést. De óvatosnak kell lennie.

59
 Tudta, hogy az anyja ostoba, de az apja… ha az apja bármit is észrevesz, kérdéseket fog
feltenni. Ahogy ez eszébe jutott, rögtön be is kapott egy pirulát, aztán még egyet. Noha
jobban szerette az amfetamint a nyugtatóknál, aznap éjjel aludni akart – aludni, de nem
álmodni. Pontosan tudta, milyen okos az apja.
Éveken át kamatoztatta a bíróságokon a tehetségét, majd szinte zökken mentesen
átváltott a politikára. Charlton P. Hayden el bb a kongresszusban, majd a szenátusban vívott
ki tekintélyt magának intelligenciájával és hatalmával. Gazdag, kiváltságos ember
benyomását keltette, aki megérti a tömegek igényeit, és sikerrel küzd veszett ügyekért. Igazi
eszménykép, akinek a jó hírére még csak árnyék sem vetülhet. Nem, az apja mindig is óvatos
volt, elszánt, és nagyon, nagyon okos.
Jerald biztosra vette, hogy a választási év végén, miután összeszámolják a szavazatokat
és felseprik az utolsó konfettit is, Kennedy után az apja lesz az ovális iroda legfiatalabb és
legragyogóbb lakója.
Charlton P. Hayden nem örülne, ha megtudná, hogy egyetlen fia és örököse megfojtott
egy n t és alig várja, hogy ismét megtehesse.
Ám Jerald azt is tudta, hogy is nagyon okos. Senki sem fogja megsejteni, hogy az
Egyesült Államok vezet elnökjelöltjének a fia élvezi a gyilkolást. Biztos volt benne, ha az
apja el l el tudja titkolni, akkor bárki más el l is.
Ezért hát elküldte a virágot, és sokáig ült éjjel a sötétben, várva arra a hangra és azokra
a szavakra, amiket keresett.

– Köszönöm, hogy eljött, n vér. – Grace szerint ostobaság lenne zavarba jönni amiatt, hogy
kezet fog egy apácával. Ám egyszer en nem bírta elfelejteni, hányszor sújtott le a bütykeire
egy-egy ilyen kéz a vonalzóval. És azt is nehezen szokta meg, hogy már nem viselnek
ornátust. Az Alice n vérként bemutatkozó apáca konzervatív fekete kosztümjét és alacsony
sarkú cip jét egy kicsi, láncon függ ezüstkereszt egészítette ki, ám nem volt sem fejfed ,
sem klepetus.
– Mind imádkozunk önért és a családjáért, Miss McCabe. Az alatt a néhány hónap alatt,
mióta megismertem Kathleent, csak tisztelettel tudtam adózni pedagógusi elhivatottságának
és szakértelmének.
Tisztelettel. Ugyanígy, hideg vigaszt hordozva többször elhangzott már ez a szó az
elmúlt órában. Senki sem beszélt szeretetr l vagy barátságról.
– Köszönöm, n vér.
A templomban megjelent a tanári kar több tagja és néhány diák is. Nélkülük teljesen
üresek lettek volna a padsorok. Senkije sem volt, gondolta Grace, miközben megállt hátul.
Senki, aki nem kötelességtudatból vagy együttérzésb l jött volna el.
Voltak virágok. Odapillantott az oltár elé helyezett kosarakra, csokrokra és koszorúkra.
Vajon csak találja obszcénnek az er s színeket jelen körülmények között? A legtöbb
Kaliforniából érkezett. Úgy t nt, Kathleen, vagyis a néhai Mrs. Breezewood életének egykori
szerepl i elégnek tartottak egy csokor kardvirágot meg egy részvétkártyát.
Grace utálta az illatukat, mint ahogy a csillogó fehér koporsót is, amihez nem volt
hajlandó közelebb menni. Utálta a templomot betölt halk zenét, és tudta, hogy ezentúl
mindig a halálra fog gondolni, amikor orgonaszót hall.

60
 Ezeket a küls ségeket várják el a holtak az él kt l. Vagy az él k a holtaktól? Nem tudta
volna megmondani, csak azt érezte biztosan, hogy amikor elérkezik az ideje, nem lesznek
ceremóniák, nem lesznek gyászénekek, és nem fogják könnyez barátok és rokonok nézni a
maradványait.
– Grace.
Megfordult, remélve, hogy semmi sem látszik az arcán.
– Jonathan. Hát eljöttél.
– Természetesen. – Grace-szel ellentétben elnézett a fehér koporsó felé, amely volt
felesége holttestét rejtette.
– Látom, még mindig ügyelsz az imidzsedre.
Jonathan észrevette a Grace megjegyzése hallatán felé forduló fejeket, de egyszer en
csak lepillantott az órájára.
– Attól tartok, csak a misén maradhatok. Egy óra múlva találkoznom kell egy bizonyos
Jackson nyomozóval. Utána meg indulok a reptérre.
– Igazán kedves t led, hogy beiktattad a feleséged temetését a zsúfolt programodba.
Hogy lehetsz ilyen képmutató, Jonathan? Kathleen semmit sem jelentett neked, vagy még
annál is kevesebbet.
– Nem hiszem, hogy a hely és az id alkalmas lenne erre a beszélgetésre.
– Tévedsz – fogta meg a karját Grace, miel tt elléphetett volna mell le. – Nem is
lehetne jobb sem az id , sem a hely.
– Ne kényszeríts, Grace, hogy olyan dolgokat mondjak, amiket nem szívesen hallanál.
– Én nem kényszerítelek semmire. Egyszer en csak hányingerem van attól, hogy itt
látlak, és eljátszod a gyászoló férjet mindazok után, amit vele tettél.
Jonathan a mormogást hallva hozta meg a döntését. A mormogást hallva, és a hátrafelé
vetett vádló tekinteteket látva. Belekarolt Grace-be és kivezette a templom elé.
– Jobb szeretem négyszemközt megbeszélni a családi ügyeket.
– Mi nem vagyunk család.
– Nem, és ostobaság lenne úgy tenni, mintha valaha is kedveltük volna egymást. Soha
meg sem próbáltad leplezni, mennyire utálsz.
– Nem hiszek a színlelésben, különösen ha érzelmekr l van szó. Kathleennek nem lett
volna szabad hozzád mennie.
– Ebben tökéletesen egyetértünk. Kathleennek soha nem lett volna szabad férjhez
mennie. Éppen csak elfogadható anya volt és csapnivaló feleség.
– Hogy merészelsz így beszélni róla? Hogy merészelsz idejönni, és így beszélni róla?
Megaláztad, az orra alá dörgölted az összes félrelépésed!
– Jobb lett volna, ha a háta mögött csalom meg? – Kurtán felnevetett, és elnézett Grace
válla fölött egy szilfára, amit akkor ültettek, amikor letették a templom alapkövét. – Azt
hiszed, érdekelte? Akkor ostobább vagy, mint aminek hittelek.
– Szeretett téged. – Grace most már kifejezetten dühös volt. Fájt, sokkal jobban fájt,
mint hitte volna, ott állni a lépcs n, amin oly sokszor állt a n vérével – a májusi körmenetkor,
fodros fehér ruhában húsvétvasárnap, sárga f köt ben és kerek orrú iskolai cip ben.
Gyerekkorukban olyan sokszor mentek fel és le azon a lépcs n együtt, és most egyedül áll
rajta. A templomból halkan kisz r dött a szomorú orgonazene. – Te és Kevin jelentettétek az
egész életét.

61
 – Nagyon tévedsz, Grace. Hadd mondjak valamit a n véredr l. Senkit sem szeretett.
Nem voltak érzései, képtelen volt a szenvedélyre. Nemcsak a testi, hanem a lelki szenvedélyre
is. A legkevésbé sem érdekelték a félrelépéseim, amíg diszkréten intéztem ket, amíg nem
okoztak zavart az egyetlen dologban, amit valóban nagyra értékelt: abban, hogy a
Breezewood család tagja lehet.
– Elég, hagyd abba!
– Nem, most már meg fogsz hallgatni! – kapta el a karját Jonathan, miel tt
visszafuthatott volna a templomba. – Nemcsak a szexszel kapcsolatban volt ambivalens,
hanem mindennel, ami nem illett bele a terveibe. Szeretett volna egy fiút, egy Breezewoodot,
és amikor megszületett Kevin, úgy vélte, ezzel le is tudta a kötelességét. Nem is annyira a
gyermekét látta benne, mint inkább egy szimbólumot.
A szavak betaláltak, méghozzá túl közel ahhoz, ahová gondolataiban Grace jutott az
évek során. És ett l elszégyellte magát.
– Ez nem igaz! Szerette Kevint.
– Amennyire képes volt. Mondd, Grace, láttad valaha, hogy spontán módon kifejezte
volna a szeretetét irántad, vagy a szüleid iránt?
– Kathy nem szerette a látványos gesztusokat. De ez nem jelenti azt, hogy nem lettek
volna érzései.
– Hideg volt. – Grace felkapta a fejét, mintha arcul csapták volna. Nem lepte meg, hogy
ezt hallja; az volt a meglep , hogy titokban ugyanerre jutott a n vére egész életével
kapcsolatban. – S ami a legrosszabb, szerintem nem is tehetett róla. A házasságunk alatt
nagyrészt külön utakon jártunk, mert így volt kényelmes mindkett nknek.
Grace-re ezt hallva még a szégyennél is rosszabb érzések törtek, és hányingere lett.
Ugyanis tudta, látta, de nem akarta elhinni. Látta, hogyan simítja le Jonathan a haját, amikor
egy kicsit felborzolja a szél: egy olyan ember hanyag mozdulatával, aki nem t rte maga körül
a tökéletlenséget. Lehet, hogy Kathleennek is voltak hibái, de nem volt egyedül velük.
– Aztán neked egyszer csak nem volt kényelmes.
– Pontosan. Amikor megkértem, hogy váljunk el, hosszú évek óta el ször igazi
érzelmeket láttam rajta. Nem akart elválni, fenyeget zött, könyörgött. De nem attól félt, hogy
engem elveszít, hanem attól, hogy elveszíti a pozíciót, amihez annyira hozzászokott. Amikor
látta, hogy megingathatatlan a szándékom, elköltözött. Semmiféle közös megegyezésbe nem
ment bele. Három hónapja volt távol, amikor felhívott és közölte, hogy akarja Kevint. Három
hónapig nem látta a fiát, és nem is beszélt vele.
– Szenvedett.
– Lehet. Már nem érdekelt. Megmondtam neki, hogy nem fogja kiszakítani Kevint a
megszokott közegéb l, de megállapodhatunk, hogy vele töltsön valamennyi id t az iskolai
szünetek alatt.
– Küzdeni akart érte. Félt t led és a családodtól, de Kevinért küzdeni akart.
– Tudom.
– Tudod – mondta lassan Grace. – Tudod, mire készült?
– Tudom, hogy felfogadott egy ügyvédet meg egy magánnyomozót.
– És mit tettél volna, hogy megakadályozd a felügyeleti jog megszerzésében?
– Amit szükséges lett volna – pillantott ismét az órájára Jonathan. – Úgy látom,
kezd dik a mise. Azzal sarkon fordult és visszament a templomba.

62
 ***

Ben megállt a pirosnál, és egy fehér papírzacskóból el vett egy fánkot. Eléggé felmelegedett
az id ahhoz, hogy félig leengedje az ablakot. A rádióban a kedvenc könny zenei adója épp
B. B. Kinget játszott, de a mellé gördül másik autóban dübörg zene elnyomta a hangokat.
– Hogy lehet ilyen szemetet hallgatni? – Kinézett, látta, hogy egy Volvo az, és az égre
emelte a szemét. – Biztos orosz összeesküvés. Elfoglalták a rádióhullámokat, megtöltötték
ket ilyen silány zenével, és addig játsszák, míg az amerikaiak agya meg nem zápul. És
miközben várják, hogy mind kómába essünk, Stonest hallgatnak. – Harapott a fánkból, és
hangosabbra vette Kinget. – És akkor az európai középhatótávolságú rakéták miatt aggódunk.
– Szerintem írj a Pentagonnak – javasolta Ed.
– Kés . – Ben áthajtott a keresztez désen, majd jobbra fordult a következ sarkon. –
Valószín leg elkezdték betölteni a Carpenters balladáit, és most már csak a teljes
megadásunkra várnak.
Amikor a társa nem f zött megjegyzést a hallottakhoz, Ben ismét halkabbra vette a
rádiót. Ha nem tudja elterelni Ed figyelmét a dologról, akkor jobb, ha egyenesen a közepébe
vág.
– Ma van a temetés, igaz?
– Ja.
– Ha ezzel végzünk, lesz néhány szabad órád.
– Nem akar látni, csak ha tudok mondani valamit.
– Talán hamarosan lesz valami. – Ben a házszámokat nézte a sz k mellékutcában. –
Mikor megy vissza Ne w Yorkba?
– Nem tudom. – És igyekezett nem is gondolni rá. – Gondolom, egy-két nap múlva.
– Komoly ez a dolog köztetek?
– Ezen még nem volt id m gondolkodni.
Ben lehúzódott a járdaszegély mellé.
– Akkor jobb lesz, ha gyorsan gondolkodsz rajta. – Elnézett Ed mellett a féltucatnyi
hasonló között megbúvó parányi boltra. Egykor divatos butik lehetett, vagy népm vészeti
bolt. Most a Fantasy Incorporatednek adott otthont.
– Nem t nik b ntanyának.
– Arról tudnánk. – Ben szórakozottan nyalogatta a hüvelykujjáról a porcukrot. – Ahhoz
képest, hogy tisztes nyereséggel dolgoznak, keveset adnak az imidzsükre.
– Én is nézem a Miami Vice-t. – Ed megvárta, míg elment mellettük két autó, majd
kinyitotta az ajtaját és kilépett az utcára.
– Nem hinném, hogy túl sok ügyfelük keresi fel ket személyesen.
A bels iroda akkora lehetett, mint egy átlagos hálószoba, és nélkülözött mindenféle
hivalkodást. A falakat fehérre festették, a sz nyeg ipari min ség volt. A különféle garnitúrába
tartozó székeket akár az ócskapiacon is vehették. A tér elég sz kös lett a két, faltól falig ér
íróasztal miatt. Ben felismerte a hadseregnél rendszeresített masszív, de jellegtelen formákat.
A számítógép azonban csúcskategóriásnak t nt.
Az egyik monitor mögött ül n abbahagyta a gépelést, mikor beléptek. Hosszú, barna
haját hátrafogva viselte, kiemelve csinos, kerek arcát. A kosztümkabátját a széke háttámlájára

63
vetette, fehér ingén háromsoros aranylánc csillogott. Halványan rámosolygott a két férfira és
felállt.
– Helló. Segíthetek valamiben, uraim?
– A tulajdonossal szeretnénk beszélni – vette el a jelvényét Ben. – Rend rségi ügy.
A n Ben igazolványáért nyúlt, alaposan szemügyre vette, majd visszaadta.
– Én vagyok a tulajdonos. Mit tehetek önökért?
Ben zsebre tette a jelvényét. Nem tudta, mire számított, de biztos, hogy nem egy
rendezett fiatal n re, aki úgy nézett ki, mintha épp akkor tért volna vissza egy
cserkészgy lésr l.
– Az egyik alkalmazottjáról szeretnénk beszélni önnel, Miss…
– Mrs. Cawfield. Eileen Cawfield. Gondolom, Kathleen Breezewoodról, igaz?
– Igen, hölgyem.
– Kérem, foglaljanak helyet, Paris nyomozó. – Kérd en pillantott Edre.
– Jackson.
– Kérem, üljön le. Hozhatok esetleg egy kávét?
– Köszönöm, nem kérünk – felelte Ed, miel tt Ben elfogadhatta volna. – Ezek szerint
tud róla, hogy Kathleen Breezewoodot meggyilkolták.
– Olvastam a reggeli lapokban. Rettenetes. – Visszaült az íróasztal mögé, és a két kezét
összekulcsolva letette egy takaros rózsaszín irattömbre. – Csak egyszer találkoztam vele, az
állásinterjún, de nagyon közel érzem magamhoz az összes alkalmazottamat. Népszer volt.
Ami azt illeti, Desiree… elnézést, attól tartok, rászoktam, hogy az alteregójukként gondoljak
rájuk… Kathleen volt az egyik legnépszer bb operátorunk. Olyan megnyugtató volt a hangja.
Ez pedig nagyon fontos ebben a szakmában.
– Nem panaszkodott Kathleen valamelyik hívójára? – hajtott egy üres oldalhoz Ed a
jegyzetfüzetében. – Nem fenyegette meg senki?
– Nem. Kathleen alaposan megválogatta, milyen hívásokat fogad. Nagyon konzervatív
volt, és mi tiszteletben tartottuk ezt. Van egy-két alkalmazottunk a… szokatlanabb fantáziák
kezelésére. Bocsássanak meg! – mondta, mikor megcsörrent a telefon.
– Fantasy Incorporated. – Egy veterán recepciós hatékonyságával már fel is kapott egy
tollat. – Igen, természetesen. Örömmel megnézem, hogy Louise ráér-e. Kérném a
hitelkártyája számát. Igen. És az érvényességi idejét. Végül pedig a telefonszámot, amin
elérhetjük. Ha esetleg Louise nem elérhet , kíván valaki mással beszélni? Igen, gondoskodom
róla. Köszönjük a hívását!
Miután letette a telefont, Eileen bocsánatkér n rámosolygott Edre és Benre.
– Még egy perc. Rendszeres hívó, ez leegyszer síti a dolgot. – Megnyomott néhány
gombot a számítógép billenty zetén, majd megint felvette a telefont. – Louise? Igen, Eileen
vagyok. Kösz jól. Mr. Dunnigan veled szeretne beszélni. Igen, a szokásos számon. Megvan?
Igen, az az. Nincs mit. Viszhall. – Miután letette a kézibeszél t, ismét összekulcsolta a két
kezét. – Elnézést a fennakadásért.
– Sok ilyen van? – kérdezte Ben. – Úgy értem, visszatér ügyfél, rendszeres hívó?
– Ó, igen. Nagyon sok a magányos vagy szexuálisan frusztrált ember. A jelenlegi
közhangulatban többen szavaznak a telefonhívás névtelenségére és biztonságára, mint a
szinglibárok jelentette kockázatra. – Hátrad lt és keresztbe tette a lábát az íróasztal alatt. –
Mindenki tudja, mennyire megn tt a nemi betegségek jelentette veszély. A hatvanas-hetvenes

64
évek életmódja jelent sen átalakult a nyolcvanas évek második felében. A miénkhez hasonló
szolgáltatások jelentik az egyik alternatívát.
– Na igen. – Ed el tudta képzelni, hogy Eileen akár valamelyik tévéshow-ban is el
tudná adni ezt a kis monológot. Ami azt illeti, nagyjából egyet is értett vele, csak éppen
sokkal jobban érdekelték a gyilkosságok, mint a filozófia vagy az erkölcsök. – Kathleennek
sok visszatér kuncsaftja volt?
– Mint mondtam, nagyon népszer volt. Az elmúlt néhány napban elég sokan hívták.
Nagyon csalódottak voltak, amikor megmondtam nekik, hogy nincs már velünk.
– Azt nem vette észre, hogy esetleg nem hívta valaki, akinek kellett volna?
Eileen elgondolkodott, majd ismét a számítógép felé fordult.
– Nem. Tudom, hogy mindenkit ki kell kérdezniük, aki kapcsolatban állt Kathleennel,
de a hívóink csak Desireet ismerték. Egy hang volt, egy arctalan hang, illetve olyan arcú,
amilyet választott magának. Ezen a téren nagyon óvatosak vagyunk, jogi és szakmai okok
miatt egyaránt. A dolgozóinknak nincs vezetéknevük, nem adhatják meg a privát számukat, és
soha nem találkozhatnak az ügyfelekkel. A névtelenség az illúzió része, de a védelmüket is
szolgálja. Az ügyfeleink sem akarnak másféle kapcsolatba kerülni egyik n vel sem, csak a
telefonon keresztül.
– Ki fér hozzá az adatokhoz?
– Én, a férjem és a húga. Családi vállalkozás vagyunk – magyarázta, miközben ismét
megcsörrent a telefon. – A sógorn m egyetemista, esténként ügyel itt. Egy pillanat.
Ugyanolyan rutinosan bonyolította a következ hívást, mint az el z t. Ed rápillantott az
órájára. Negyed egy. A telefonszex szemmel láthatólag népszer tevékenység ebédid ben.
Aztán azon kezdett töprengeni, vajon véget ért-e már a temetés, és Grace egyedül van-e
otthon.
– Bocsássanak meg – mondta újra. – Miel tt megkérdeznék: az aktáink bizalmasak.
Egyikünk sem beszél az ügyfeleinkr l vagy az alkalmazottakról kívülállóknak. Ez üzlet,
uraim, de nem olyan, amikr l koktélpartikon csevegünk. Nagyon odafigyelünk, hogy mindent
törvényesen intézzünk. Az alkalmazottaink nem prostituáltak. Nem a testüket bocsátják áruba,
csak beszélgetnek. Nagyon vigyázunk rájuk, a valódi személyazonosságukra, és ha bármelyik
szabályunkat megszegik, azonnal kirúgjuk ket. Tisztában vagyunk vele, hogy vannak a
miénkhez hasonló vállalkozások, amelyeknél akár gyerekek is telefonálhatnak a szüleik
számlájára. Szerintünk ez felel tlen és elítélend magatartás. Mi csak feln tteknek nyújtunk
szolgáltatást, és részletesen ismertetjük a feltételeinket, miel tt bármilyen díjat is
felszámítanánk.
– A gyilkosságiaktól vagyunk, Mrs. Cawfield, nem az erkölcsrendészett l – közölte
Ben. – Mindenesetre már utánanéztünk a cégüknek, és mindent törvényesnek találtunk.
Pillanatnyilag csak és kizárólag Kathleen Breezewood érdekel minket. Sokat segítene, ha
kaphatnánk egy listát az ügyfeleir l.
– Az lehetetlen. Az ügyfelek kiléte nyilvánvaló okokból bizalmas, Paris nyomozó.
– A gyilkosság pedig, nyilvánvaló okokból nem az, Mrs. Cawfield.
– Én megértem az álláspontjukat. Önöknek is meg kell érteniük az enyémet.
– Hozhatunk bírósági végzést – emlékeztette Ed. – De csak az id megy vele.
– Akkor hozzanak végzést, Jackson nyomozó. Amíg nincs végzés, kötelességem az
ügyfeleink érdekeit védenem. Megismétlem: egyikük sem ismerhette Kathleen valódi

65
személyazonosságát, hacsak hozzá nem fért ehhez a számítógéphez és fel nem törte a
programunk biztonsági kódját.
– Beszélnünk kell a férjével és a sógorn jével.
– Természetesen. Az ügyfeleink adatainak kiadásán kívül mindenben együtt kívánunk
m ködni a rend rséggel.
– Mrs. Cawfield, meg tudná mondani, hol tartózkodott a férje április tizedikén éjszaka?
— nézett fel Ed szelíden, miközben a jegyzettömb fölé tartotta a tollat. Ben látta, hogy a n
ujjai megfeszülnek.
– Gondolom, ezt meg kellett kérdeznie, de akkor is ízléstelennek tartom.
– Nos, igen – vetette keresztbe a lábát Ben. – A gyilkosságnak sincs túl jó ízlése.
Eileen megnedvesítette az ajkát.
– Allan rendszeresen softballozik. Tizedikén este meccse volt. Mind a kilenc sorozatot
elütötte, ott voltam. Kilenckor, esetleg kicsit hamarabb ért véget. Utána elmentünk pizzázni
néhány másik házaspárral. Valamivel tizenegy után értünk haza.
– Ha esetleg szükségünk lenne a nevekre, meg tudja adni ket?
– Természetesen. Nagyon, tényleg nagyon sajnálom Kathleent, de a vállalkozásunknak
semmi köze a meggyilkolásához. Most pedig, ha megbocsátanak, fogadnom kell ezt a hívást.
– Köszönjük, hogy id t szakított ránk. – Ed kinyitotta az ajtót, és bevárta Bent a járdán.
– Ha tisztességesen játszik, márpedig szerintem igen, akkor egyik ügyfél sem szerezhette meg
Kathleen címét az irodán keresztül.
– Talán Kathleen megszegte a szabályokat – vett el egy cigarettát Ben. – Megadta
valakinek a címét, vagy az igazi nevét. Esetleg találkozott valamelyik fickóval, aki úgy
döntött, többet akar beszélgetésnél, és követte hazáig.
– Lehetséges. – Ám nehezen tudta elképzelni néhai szomszédjáról, hogy megszegte a
szabályokat. – Kíváncsi vagyok, mennyire tartaná elképzelhet nek Tess, hogy valaki, aki
hitelkártyával fizet a szextelefonért, er szakot és gyilkosságot követ el.
– Ed, ebben az ügyben nincs benne Tess.
– Csak eszembe jutott. – A társa hangjából megérezte, jobb, ha nem er lteti a dolgot.
Bennek egyszer már meg kellett küzdenie azzal a helyzettel, hogy a feleségét bevonták a
gyilkossági csoport munkájába. – Szerintem sokkal valószín bb, hogy valaki beg zölt,
véletlenül belebotlott Kathleenbe, és követte.
– De ez valahogy nem stimmel.
– Nem – helyeselt Ed, és kinyitotta a kocsiajtót. – Nem stimmel.
– Beszélnünk kell Grace-szel.
– Tudom.

Megint hallgatóznia kellett. Túl sok id telt el az utolsó óta. Amint véget ért az utolsó órája,
hazasietett és bezárkózott a szobájába. Eleve nem akart iskolába menni aznap, de az apja
megtudta volna, ha jelentik. Így hát végigülte az óráit: , a csendes, okos, jól nevelt, tisztán
beszél fiú. Tulajdonképpen sikerült annyira beolvadnia a diákok közé, hogy egyik tanára
sem figyelt volna fel rá, ha nem a potenciális elnök fia.
Jerald nem szeretett volna felt n lenni. Nem szerette, ha nézték, mert ha túl sokáig
nézik, felfedezhetik valamelyik titkát.

66
 Ritkán fordult el , hogy napközben rácsatlakozott a Fantasy vonalára. Jobban szerette a
sötétet; sokkal jobban el tudta képzelni a n t sötétben. De Desiree óta nem bírt magával.
Feltette a fejhallgatót és bekapcsolta a számítógépet. Aztán hátrad lve várta az igazi hangot.
Az Eileenét ismerte, és nem érdekelte. Túl hivatalos. A másik sem volt jó, aki esténként
dolgozott. Túl fiatal, túl kimért. Egyikük hangja sem rejtett semmilyen ígéretet.
Lehunyta a szemét és várt. Valahogy biztos volt benne, abszolút biztos, hogy hamarosan
megtalálja a megfelel t.
S amikor megtalálta, Roxanne volt a neve.

67
 7. fejezet

Jácintok. Grace a n vére házának lépcs jén ült, és a nyíló rózsaszín és fehér jácintokat
bámulta, hálát adva az égnek, hogy az illatuk nem ért el hozzá. Aznapra elege volt a
virágillatból. A jácintok másképp is festettek – szilárdnak és reménytelinek t ntek a
repedezett beton mellett, nem a fehér koporsóra és a zokogásra emlékeztették.
Nem bírt tovább a szülei mellett üldögélni. Utálta magát érte, de otthagyta ket
összeölelkezve a véget nem ér teák mellett, és kimenekült. Szüksége volt a napfényre, a
leveg re, az egyedüllétre. Ki kellett lépnie a gyászból, még ha csak egy órára is.
A ház el tt csak nagy ritkán ment el egy autó, így zavartalanul nézel dhetett. Az
utcában néhány gyerek, kihasználva az id melegedését és a nappalok nyúlását, vidáman
biciklizett vagy gördeszkázott a hepehupás járdán. Kiáltásaik a közelg nyarat idézték meg.
Id nként fel-felpillantottak nagy, kíváncsian csillogó szemmel a házra. Már elterjedt a hír,
gondolta Grace, és az aggódó szül k fiaik és lányaik lelkére kötötték, hogy kerüljék a helyet.
Ha a ház sokáig lakatlan marad, a gyerek végül egészen a tornácig fognak merészkedni, hogy
megérintsék a tiltott tárgyat. A legbátrabbak pedig odarohannak majd az ablakokhoz, és
bekukucskálnak.
A kísértetház. A gyilkos ház. A tenyerük izzadni fog, és dübörg szívvel szaladnak
majd el, hogy elbüszkélkedjenek vakmer ségükkel kevésbé merész társaiknak. Grace is
ugyanezt tette volna gyerekkorában.
A gyilkosság olyan leny göz , olyan ellenállhatatlan.
Grace tudta, hogy már az egész utca Kathleen meggyilkolásával foglalkozik. Új zárakat
szerelnek fel. Különös gonddal ellen rzik, hogy bezárták-e az ajtókat és ablakokat. Aztán
eltelik néhány hét, s az id múlásával az itt lakók felejteni kezdenek. Végül is nem velük
történt.
azonban nem fog felejteni. Grace megdörzsölte a szemét. Képtelen lenne felejteni.
Amikor meglátta Ed kocsiját közeledni, vett egy mély lélegzetet. Eddig nem is
tudatosult benne, hogy a férfit várja, de most készséggel elismerte. Felállt, átvágott a gyepen,
s épp akkor ért az autóhoz, amikor Ed kiszállt bel le.
– Sokáig dolgozik, nyomozó.
– Nagy a körzet. – Megcsörgette a kulcsait, és felnyitotta a csomagtartót. Grace
sminkjéb l csak néhány folt maradt. – Jól vagy?
– Fogjuk rá. – A n visszanézett a házra. Az anyja épp akkor kapcsolta fel a villanyt a
konyhában. – Reggel kiviszem a szüleimet a reptérre. Se nekik, se nekem nem jó, ha
maradnak, ezért meggy ztem ket, hogy menjenek haza. Tartják egymásban a lelket. –
Végighúzta a kezeit a derekán, aztán mivel nem talált jobb elfoglaltságot nekik, zsebre dugta

68
 ket. – Tudod, eddig észre sem vettem, milyen közel állnak egymáshoz, milyen er s a
házasságuk.
– Sokat segít ilyenkor, ha van valaki az ember mellett.
– Szerintem jól lesznek. k már… k már beletör dtek.
– És te?
Grace felpillantott rá, aztán elfordította a tekintetét. A válasz ott volt a szemében. Igen
távol állt még a belenyugvástól.
– Hazamennek néhány napra, aztán elrepülnek a nyugati partra, hogy meglátogassák
Kevint, a n vérem fiát.
– Velük tartasz?
– Nem. Megfordult a fejemben, de… most még nem. Nem is tudom, a temetés mintha
valahogy megnyugtatta volna ket.
– És téged?
– Utáltam. Ha visszamegyek New Yorkba, az els dolgom lesz végrendeletbe
foglaltatni, hogy engem hamvasszanak el. – Mindkét kezével beletúrt a hajába. – Krisztusom,
ez borzalmasan hangzik.
– Nem, egyáltalán nem. A temetések rákényszerítik az embert, hogy szembenézzen a
halál tényével. Ez is a céljuk, nem?
– Egész nap ezen a célon töprengtem. Azt hiszem, nekem jobban tetszik a vikingek
megoldása. Ki a tengerre egy ég hajóban. Na, az igazi eltávozás. Nem szeretek arra
gondolni, hogy Kathy ott fekszik egy ládában. – Észbe kapott, és visszafordult Edhez. Sokkal,
sokkal jobb az utcán játszadozó gyerekekre és a nyíló virágokra gondolni. – Bocsáss meg.
Azért jöttem ki, hogy ne ezen rágódjak. Azt mondtam a szüleimnek, hogy sétálok egyet. Nem
jutottam túl messzire.
– Szeretnél sétálni?
Grace megrázta a fejét és megsimogatta a férfi felkarját. Rendes. Telitalálat ez az
egyszavas jellemzés Edre.
– Kedves vagy. Szeretnék elnézést kérni, amiért úgy letámadtalak tegnap este.
– Semmi gond. Igazad volt. – Az utca másik oldalán egy anya a gyereke nevét kiáltotta,
majd némi alkudozás után engedélyezett még negyedórát.
– Nem azt bánom, amit mondtam, hanem ahogy mondtam. Amikor dolgozom, hosszú
id re megsz nnek az emberekkel a kapcsolataim, s amikor megint közéjük megyek, általában
túl er szakos vagyok. – Visszafordult a gyerekek felé. Emlékezett rá, hogy ugyanígy játszott,
versenyt futva a napnyugtával. Ilyenek lehettek k is Kathleennel. – Szóval, barátok vagyunk
még?
– Persze – fogta meg a felé nyújtott kezet Ed.
Grace-nek pontosan erre volt szüksége, de csak akkor döbbent rá, amikor
megszorították egymás kezét.
– Ez azt jelenti, hogy együtt vacsorázhatunk, miel tt visszamegyek?
Ed nem engedte el a kezét, hanem teljesen ráhajtotta az ujjait a n ére.
– Mikor indulsz?
– Nem tudom. Annyi tennivaló van még. Valószín leg a jöv héten. – Gondolkodás
nélkül, csak a késztetésnek engedve, az arcához emelte a férfi kézfejét. Jó érzés volt, ahogy

69
hozzáért. Tudta, hogy ugyanolyan szüksége van erre, mint a hosszú egyedüllétekre, és
pillanatnyilag gondolni sem akart az egyedüllétre. – Jártál már New Yorkban?
– Még nem. De hiszen te fázol! – motyogta, ahogy a kézfeje végigsiklott a n arcán. –
Miért nem vettél kabátot?
Grace elmosolyodott és elengedte a kezét, de Ed még egy pillanatig az arcán tartotta az
ujjait. Grace mindig ösztönösen cselekedett, egyformán elfogadva az örömöt és az esetleges
csalódást. Miel tt a férfi leengedhette volna a karját, odalépett hozzá és átölelte.
– Nem baj? Kell valami, amit l érzem, hogy élek.
Azzal felemelte a fejét, és egy szó nélkül az ajkára tapasztotta az ajkát.
Szilárd – ez volt az els gondolat, ami végigfutott az agyán. Ez szilárd, kézzelfogható.
Ed ajka meleg puhasággal fogadta az övét. Nem nyomta, nem harapdálta, nem próbálta
leny gözni a kifinomult technikájával, egyszer en visszacsókolta. A szakálla puhán ölelte
körül a száját. A b rén hirtelen megfeszül ujjai izgalmat keltettek. Milyen csodálatos volt
felfedeznie, hogy még mindig szüksége van mindkett re, és örül mindkett nek. Igen, él, és ez
csodálatos.
Grace meglepte Edet, de a férfi hamar visszanyerte a lélekjelenlétét. Örült, hogy
átölelheti, hogy beletúrhat a hajába. Az este kezdett h vös lenni körülöttük, ezért még
közelebb vonta magához, hogy felmelegítse. Érezte, hogy a szívverése felgyorsul, ahogy a n
teste lágyan az övéhez simul.
Grace lassan elhúzódott, kissé megdöbbenve saját reakcióján. Ed elengedte, bár nem
t nt el a fejéb l a romantikus kép, hogy felkapja és beviszi a házába.
– Kösz – préselte ki magából a n .
– Szívesen.
Grace felnevetett, meglep dve, hogy kissé ideges, s örülve, hogy lépett.
– Most menj. Tudom, hogy éjszaka szoktál dolgozni. Látom, hogy ég nálad a villany –
magyarázta, amikor a férfi felvonta a szemöldökét.
– Épp a fürd t szedem rendbe. Már csak egy kis tapétázás hiányzik.
A n benézett a csomagtartóba, és négy darab ötgallonos tapétaragasztót pillantott meg.
– Jókora fürd szoba lehet.
– Le volt értékelve a ragasztó.
– Az anyám imádná – jegyezte meg Grace mosolyogva. – Megyek, nem akarom, hogy
aggódjanak. Viszlát kés bb.
– Holnap. F zök vacsorát.
– Oké. – Grace elindult a ház felé, majd megállt és hátranézett a válla fölött. – A
sárgarépadzsúszt el ne feledd!

Roxanne a Mary nevet kapta a keresztségben, és egész életében bosszantotta kicsit, hogy a
szülei ennyire híján voltak a képzel er nek. Vajon más ember lett volna, ha egzotikusabb,
kifinomultabb, frivolabb nevet kap? – töprengett.
Mary Grice huszonnyolc éves volt, egyedülálló, és jó negyven kiló súlyfelesleget cipelt.
Kamaszkorában kezdett elhízni, és emiatt is a szüleit hibáztatta. Genetikai oka van,
ismételgette meggy z déssel az anyja, és talán nem is tévedett. Az igazsághoz ugyanakkor

70
hozzátartozott, hogy a Grice család imádott enni. Az evés számukra vallásos élmény volt, a
család pedig – anya, apa és Mary – odaadó gyülekezet.
Az éléskamrájuk és a h t szekrényük mindig tele volt chipsszel, jégkrémmel és
csokoládéöntettel. Mary megtanulta a gigantikus méret sajtos-húsos szendvicsek
elkészítését, amiket óriási adag csokis tejjel öblített le, és még mindig maradt hely egy doboz
édességnek.
Kamaszkorában a b re fellázadt, és elkezdett az általa annyira imádott hólyagos
pizzákra emlékeztetni, így most, a harmincadik évéhez közeledve még mindig viselte a
pattanások hegeit. Rászokott, hogy vastagon bekenje az arcát alapozóval, ám meleg id ben,
amikor megnyíltak a verejtékmirigyei, a sminkje megrepedezett, megfolyt, és úgy nézett ki,
mint valami olvadozó gumibábu.
Úgy végezte el a középiskolát és az egyetemet, hogy egyszer sem randizott. A
személyisége miatt szoros, bizalmas barátságokat sem sikerült kötnie. Ismét csak az evésben
keresett vigaszt. Amikor sértve érezte magát, vagy rátört s szexhiány, Mary gyorsan bekapott
egy dupla sajtburgert vagy egy doboz karamellát.
Húszéves korában elt nt a nyaka, egyszer en elveszett a vaskos b rred k között. A
fodrászszalonban túl sok tükör volt, ezért hosszú, egyenes szálú haját inkább pánttal fogta
hátra. Néha engedett a szeszélyének, és otthon befestette: szirénvörösre, hollófeketére és
egyszer platinasz kére. Mindegyik festésnél úgy érezte, más ember lett, de bármivel
megelégedett, amíg nem kellett önmagának lennie.
Amikor az orvosa figyelmeztette az egyre magasabb vérnyomására és a szívét ér
terhelésre, átállította a mérlegét, hogy öt kilóval kevesebbet mutasson. Az önámítás olyan
sikeres lett, hogy hamarosan még öt kilóval lejjebb állította, és megállapította, hogy visszatért
a normális testsúlytartományba.
Ekkor találta ki Roxanne-t.
Roxanne fülledt volt. Roxanne, az Isten áldja meg, vadóc volt. Roxanne karcsú volt.
Roxanne egy jéghegyet is meg tudott volna olvasztani, ha az a jéghegy történetesen hímnem .
Nem voltak gátlásai, nem voltak korlátai és nem voltak erkölcsei – ez volt Roxanne.
Roxanne imádta a szexet: bárhol, bármikor, bárkivel. Ha egy férfi a szexr l, a kemény,
gyors és mocskos szexr l akart beszélgetni, Roxanne kellett neki.
Mary egy hirtelen ötlett l vezérelve ment el a Fantasyhez. Nem szorult rá az így
keresett pénzre. Az egyetemen rengeteget tanult a marhaszeletek és a sült krumplival teli
tányérok fölött. Közgazdász diplomát szerzett, és az ország egyik legnevesebb brókercégénél
kapott állást. A legtöbb ügyfele számára csak egy hang volt a telefonban. Épp ez adta az
ötletet.
A természet ugyanis, talán valamilyen apró tréfaként, gyönyör , lágy és dallamos
hanggal áldotta meg. Amikor izgatott lett, fátyolossá vált, s azt a benyomást keltette, mintha
egy kicsi, törékeny, szexre vágyó n beszélne. Nem tudott ellenállni az ötletnek, hogy ne csak
adómentes kötvények és befektetési alapok részvényeinek adásvételére használja.
Mary telefonos kurvának tartotta magát. Tudta, hogy Eileen szolgáltatásnak fogta fel a
vállalkozását, de nagyon is szeretett kurvaként gondolni magára. a fizetett szex iparában
tevékenykedett kivont, füstölg pisztollyal. A valaha átélt összes frusztrációját, vágyát,
lucskos álmát le tudta csillapítani egy hétperces beszélgetéssel.

71
 Gondolatban lefeküdt az összes férfival, akivel valaha beszélt. A valóságban soha nem
szeretkezett. Az arctalan emberekkel folytatott beszélgetések jelentették saját vágyai izzó
kazánjának biztonsági szelepét. Percenként egy dollárért megmozgatta ügyfelei fantáziáját, s
közben maga is többet kapott, mint amit pénzen meg tudott volna venni.
Napközben a t zsdeindexet figyelte, kincstári váltókat adott el, részvényeket jegyzett
el . Éjszakánként lecserélte kosztümjét a legjobb Frederick’s of Hollywood fehérnem kre, és
Roxanne-é változott.
És imádta.
Mary, avagy Roxanne a Fantasy Incorporated azon kevés alkalmazottjai közé tartozott,
akik a hét minden napján fogadtak hívásokat. Ha valamelyik lány túl hevesnek vagy túl fura
ízlés nek talált egy férfit, Roxanne örömmel átvette t le. Az így keresett pénz vörös selyem
fehérnem re, vaníliafüstöl re és ételre ment el. Különösen ételre. A hívások között Mary
képes volt felfalni egy óriási tál chipset rengeteg fokhagymás-tejfölös mártással.
Nagyon jól ismerte Lawrence hangját és kívánságait. Noha nem tartozott a perverz
kuncsaftjai közé, szerette, ha id nként meglepte egy kis b rruhás-bilincses fantáziálással. És
szintén elmondta, hogy néz ki – nyúlszájat és rövidlátást nyilván senki sem hazudna
magáról. Hetente háromszor beszéltek, egyszer csak három percben, gyorsan, kétszer pedig
hét percen keresztül. Lawrence könyvel volt, így a szex mellett szakmailag is megértették
egymást.
Roxanne telerakta gyertyákkal a hálószobáját. Vörös gyertyákkal. Szeretett hangulatot
teremteni maga körül, miközben elnyúlt óriási franciaágyán egy kétliteres Coca-Colás
flakonnal. A hátát szaténhuzatú párnákkal támasztotta meg. Miközben beszélt, az ujjaival
tekergette a telefonvezetéket.
– Tudod, mennyire imádok veled beszélgetni, Lawrence. Már attól felizgulok, ha
eszembe jut a hangod. Vettem egy új hálóinget, most is az van rajtam. Piros. És átlátszó.
Majdnem teljesen. – Felnevetett, és elfészkel dött a párnák között. Épp ötvenkilós bombázó
volt, gyönyör lábakkal. – Olyan mocskos a fantáziád, Lawrence! De ha tényleg ezt akarod,
akkor megteszem, és közben azt képzelem, hogy te vagy az. Rendben, akkor fülelj! Figyelj, és
én mindent elmesélek!

Tudta, hogy kapkod, de a fenébe is, tudnia kellett, hogy megtörténhet-e ismét. Roxanne olyan
gyönyör nek hangzott. Azonnal tudta, hogy az, amint meghallotta a hangját. Libab rös lett
a karja, és rögvest megfájdult a lába köze.
lesz a következ . Csak rá vár. Nem olyan izgató, nem olyan ígéretes, mint Desiree.
Hanem a következ szint. Roxanne olyan dolgokról beszélt, amiket korábban még elképzelni
sem mert. Azt akarta, hogy fájdalmat okozzon neki. Hogyan mondhatna nemet?
Ám óvatosnak kell lennie.
Ez a környék nem olyan csendes, mint a másik. Az utcán állandóan nagy volt a
forgalom, a járdán gyalogosok tolongtak. De talán jobb is így. Megláthatják, felismerhetik –
ett l csak még izgalmasabb az egész.
A n lakása a Wisconsin Avenue-ra nézett. Jerald két sarokkal távolabb parkolt le.
Lassan lépkedett a ház felé, de nem óvatosságból, hanem hogy magába szívja az este
hangulatát. Az ég felh s volt, enyhe szél fújt. Az arca h vös maradt, de az iskolai dzsekije

72
zsebében forrón izzadt a tenyere. Megszorította a kötelet, amit a szertárból emelt el. Roxanne
örülni fog, hogy nem felejtette el, mit szeret olyan nagyon.
Elméletileg a könyvtárban kellett volna lennie, a II. világháborúról írandó dolgozatához
anyagot gy jteni. A dolgozatot már egy hete megírta, de az anyja ezt úgysem tudta. Elrepült
Michiganbe, hogy együtt verje a kampánydobokat az apjával.
Úgy tervezték, az iskolaév végén is csatlakozik hozzájuk a politika forró nyári
hónapjaira. Még nem tudta, hogyan bújhatna ki ez alól, de biztos volt benne, hogy ki fog. Még
hat hét volt hátra.
Szaros kis középiskola, gondolta, de nem túl hevesen. Az egyetemen végre a saját maga
ura lesz. Nem kell majd ilyen ürügyeket találnia, mint a könyvtár, vagy a klubgy lés vagy a
mozi, hogy esténként elmehessen egy-két órára.
Ha az apja gy z a választásokon, a titkosszolgálattal kell majd megküzdenie. Jerald már
alig várta, hogy hülyét csináljon bel lük. Öltönyös-nyakkend s robotok.
Belépett a bokrok közé, el vett egy fiolányi kokaint, és gyorsan felszippantotta. Érezte,
hogy az elméje egyetlen gondolatpontba kristályosodik.
Roxanne.
Mosolyogva a ház mögé osont. Körül sem nézett, csak óvatosan lyukat vágott a nappali
ablakának üvegére. Most már senki sem állíthatja meg. Ahhoz túl er s. Roxanne pedig várja.
Megvágta az üveg, miközben benyúlt a lyukon a kilincshez, de csak kiszívta a sebet,
miközben felhúzta magát a párkányra. Odabent sötét volt, s a szíve kicsit túl gyorsan kezdett
verni. Jerald beugrott a helyiségbe, és nem fáradt azzal, hogy bezárja maga mögött az ablakot.
Már biztos várja, biztos várja, hogy fájdalmat okozzon neki, hogy izzadság lepje el a
testét, és sikoltson, ahogy a torkán kifér. Vár rá, hogy eljuttassa a gyönyör tet fokára.
Mary nem hallotta meg. Lawrence-t már eljuttatta a csúcsra, és maga is közeledett az
orgazmushoz.
Jerald meglátta a n t, ahogy ott feküdt a szaténpárnákon. Nedves b re csillogott a
gyertyafényben. Lehunyta a szemét, és csak hallgatta a hangot. Amikor ismét felnézett, nem
egy hordószer , hájhurkás n t látott, hanem egy karcsú, magas, hosszú lábú vöröset.
Mosolyogva lépett az ágy mellé.
– Itt az id , Roxanne.
A n szeme felpattant. Saját fantáziaképei ködéb l meredt a betolakodóra. Óriási mellei
ziháltak.
– Ki maga?
– Hiszen tudod, ki vagyok. – Jerald továbbra is mosolyogva a n fölé térdelt.
– Mit akar? Mit keres itt?
– Azért jöttem, hogy megadjam mindazt, amit kértél. És még többet is. – Két kézzel
letépte a vékony hálóinget a mellér l.
Roxanne-Mary felvisított és ledobta magáról Jeraldot. A telefonkagyló leesett a
matracra, miközben az ágy széle felé vetette magát.
– Lawrence, Lawrence, valaki betört hozzám! Hívd a rend rséget! Hívj valakit!
– Tetszeni fog, Roxanne.
A n háromszor akkora volt, mint , de ügyetlen. Megint felé lendítette a kezét,
megkarmolta a mellkasát, de Jerald meg sem érezte. Roxanne most már valódi rémülettel

73
sikított. A szíve, mely egyébként is túl gyenge hatalmas teste terhéhez, hevesen, ki-kihagyva
vert. Az arca kivörösödött, amikor támadója pofon vágta.
– Tetszeni fog, Roxanne – ismételte meg, amikor a n visszazuhant a párnákra, és
ösztönösen az arca elé kapta a kezét, a következ ütésre számítva. – Soha életedben nem
fogsz még egyszer ilyen gyönyört átélni!
– Ne bánts! – A Mary szeméb l patakzó könnyek mély árkokat vájtak a sminkjébe. A
szíve egyre jobban zakatolt, miközben a támadója az ágytámlához kötözte a kezét egy
kötéllel.
– Tudom, hogy így szereted. Hallottam, amikor mondtad. – Azzal beléhatolt, rülten
vigyorogva. – Azt akarom, hogy élvezd, Roxanne. Azt akarom, hogy én legyek a legjobb!
A n hangosan zokogott, egész teste remegett a zihálásától, és valami furcsa, szédít
gyönyör járta át, miközben a férfi rajta vonaglott. Jerald érezte, hogy felfokozódik a vágya, és
sisteregve közelít a csúcs. Tudta, hogy eljött az id .
Félig lehunyt szemmel lemosolygott Roxanne-ra, a nyakára tekerte a telefonvezetéket,
és meghúzta.

Ed a telefonért nyúlt az els csengetés hallatán, a másodikra pedig teljesen felébredt. A szoba
túlsó végében David Letterman szórakoztatta kés éjjeli közönségét. Ed megfeszítette
zsibbadt karját, a tévéképerny re nézett, és megköszörülte a torkát.
– Tessék, Jackson.
– Kapd fel a nadrágod, haver. Van egy holttestünk.
– Hol?
– A Wisconsin Avenue-n. Mindjárt ott leszek érted. – Ben elhallgatott egy pillanatra. –
Ha n lenne nálad, nem a Letterman-show-n aludtál volna el.
Ed letette, és kiment a fürd szobába, hogy hideg vízbe dugja a fejét.
Negyedóra múlva Ben mellett ült az anyósülésen.
– Tudtam, hogy túl szép, hogy igaz legyen – harapta le egy Hershey’s csoki végét Ben.
– Már egy hete nem kaptunk hívást az éjszaka kell s közepén. Nem tarthatott sokáig.
– Ki tette a bejelentést?
– Két egyenruhás. Kihívták ket a szomszédok, hogy a földszinti lakásban, egy
egyedülálló n nél valami baj van. Megnézték, találtak egy kivágott üveg , nyitott ablakot.
Amikor bementek, megtalálták a holttestet.
– Rablás?
– Nem tudom, csak ennyit mondtak. Egy zöldfül hívott. A diszpécser szerint alig bírta
magában tartani a kávéját. Figyelj csak, míg el nem felejtem, Tess panaszkodott, hogy
mostanában elhanyagolod. Miért nem ugrasz be egy italra, vagy valami? Hozd el az írót is.
– Engem akar látni Tess, vagy az írót? – nézett Ed szelíden a társára.
– Mindkett töket – vigyorodott el Ben, lenyelve az utolsó falat csokit is. – Tudod,
mennyire odavan érted. Ha nem néznék ki ennyivel jobban, mint te, akkor még esélyed is
lenne nála. Ez az a ház. Úgy látom, a srácok az egész környékkel tudatni akarják, hogy
gyilkosság történt.

74
 Lehúzódott a járda mellé két jár rkocsi mögé. A kocsik tetején villogtak a kék és vörös
fények, a rádióikból hangos recsegés hallatszott. Ben kiszállt, és odabiccentett a legközelebbi
egyenruhásnak.
– Százegyes lakás, uram. Úgy t nik, a behatoló a nappali ablakán jutott be. Az áldozat
az ágyában feküdt. A kollégák, akik megtalálták, odabent vannak.
– A helyszínel k?
– Már úton vannak, uram.
Ben úgy saccolta, az egyenruhás legfeljebb huszonkét éves lehet. Évr l évre fiatalabbak
lettek az újoncok. Eddel a sarkában bement az épületbe és megkereste a százegyes lakást. A
nappaliban két zsaru állt, az egyikük rágózott, a másik izzadt.
– Jackson és Paris nyomozók – közölte Ed szelíden. – Menjenek, fiúk, szívjanak egy kis
friss leveg t.
– Igen, uram.
– Emlékszel még az els dre? – kérdezte Ben, miközben elindultak a hálószoba felé.
– Ja. Amint véget ért a szolgálat, leittam magam. – Ed nem dobta vissza a kérdést
Bennek, hiszen már tudta, hogy az els holttest, amit a társa látott, a testvéréé volt.
Beléptek a hálószobába, rápillantottak Maryre, és összenéztek.
– A francba! – morogta Ben.
– Úgy látszik, megint kikaptunk egy sorozatgyilkost. A százados össze fogja szarni
magát örömében.

Ednek igaza lett.

Másnap reggel nyolckor a két nyomozó jelentkezett Harris százados irodájában. Felettesük az
íróasztalánál ült, és új, megvetett szemüvege mögül a jelentésüket tanulmányozta. Nemrég
kezdett fogyókúrájának köszönhet en leadott jó öt kilót, de rossz lett a kedve. Az egyik
kezével folyamatosan dobolt az asztalon.
Ben nekitámaszkodott a falnak, és arra gondolt, bár lett volna ideje és energiája reggel
szeretkezni a feleségével. Ed egy széken ült, kinyújtott lábbal, és teafiltert mártogatott egy
csésze forró vízbe.
– A helyszínel k jelentését még nem kaptam meg – szólalt meg végül Harris –, de nem
hiszem, hogy túl sok meglepetést tartalmazna.
– A fickó megvágta magát, miközben bemászott az ablakon – kortyolt bele Ed a teájába.
– Gyanítom, a vércsoport egyezni fog azzal, amit a Breezewood-ügy helyszínén találtunk.
– Az er szakról és a gyilkos fegyverr l nem adtunk ki információt a sajtónak – folytatta
Ben. – Így nem valószín , hogy másoló gyilkossal van dolgunk. Az áldozat most nem küzdött
olyan hevesen. Vagy az elkövet volt okosabb, vagy a n túlságosan megrémült ahhoz, hogy
védekezzen. Nem volt kistermet , mégis sikerült anélkül megkötözni a kezét, hogy akár csak
az éjjeliszekrényen lév poharat felborították volna.
– Az irataiból megtudtuk, hogy bróker volt. Ma délel tt kimegyünk a munkahelyére, és
megpróbáljuk kideríteni, lehet-e köze a gyilkossághoz. – Ed, miközben felhajtotta a teáját,
észrevette, hogy Ben már a harmadik cigarettájára gyújt rá aznap reggel. – A rend rséget egy
n hívta ki, de nem hagyta meg a nevét.

75
 – Lowenstein és Renockie majd körbekérdezi a szomszédokat. – Harris el vett két
grépfrútpirulát, homlokráncolva méregette, majd leküldte ket a torkán az asztalán lév
pohárnyi állott vízzel. – Míg a nyomok másra nem utalnak, egyedül tényked férfi elkövet
után nyomozunk. Igyekezzünk felgöngyölíteni az ügyet, miel tt elszabadul a pokol. Paris, a
maga felesége tavaly nagyon sokat segített. Van valami ötlete ezzel kapcsolatban?
– Nincs – fújta ki a füstöt Ben, és becsukta a száját.
Harris gyomra megkordult, felhajtotta a maradék vizet. A sajtó már a nyakában lihegett,
és egy hónapja nem evett rendesen.
– Négyre jelentést kérek az újabb fejleményekr l.
– Könny azt mondani – morogta Ben, miközben bezárta maguk mögött az iroda ajtaját.
– Istenemre, a fogyókúra el tt is kiállhatatlan volt, de azóta…
– A közhiedelemmel ellentétben senki sem lesz jó kedély pusztán a kövérségt l. A
súlyfelesleg megterheli a testet, kényelmetlen érzetet kelt, s így általában rosszkedvet is okoz.
A koplalásos diéták feler sítik a rosszkedvet. A helyes táplálkozás, a testmozgás és a kell
mennyiség alvás viszont elégedetté tesz.
– Szart.
– Az is segít.
– A piát én fizetem – lépett közéjük Lowenstein, átölelve mindkett jük derekát.
– Meg kell várnod, hogy megn süljek, ha azt akarod, hogy barátságos legyek.
– A férjem elkezdett spórolni. Háromezer év, és már mehetünk is Mexikóba, amint
végeztek a kölykök az iskolában.
– Tudsz kölcsönadni fizetésig? – kérdezte Ed.
– Kizárt. Megérkezett a helyszínel k jelentése. Phillel megyünk kikérdezni a
szomszédokat. Ebédid ben talán sikerül elmennem vásárolni. Három éve nem vettem
magamnak új bikinit.
– Kérlek, ne izgass fel jobban! – esdekelt Ben, és hagyta, hogy a n felvegye az aktát az
íróasztaláról.
– Egyem a szíved, Paris. Hat hét múlva már margaritát fogok szürcsölni és fajitát
eszem.
– A tetracyclinr l se feledkezz meg – ült le Ed Ben asztalának a sarkára.
– Az én gyomrom még a vasat is megemészti. Gyere, Renockie, ideje indulni!
Ben kinyitotta az aktát.
– Szerinted hogy nézhet ki Lowenstein bikiniben?
– Remekül. Mit írnak?
– A kivágott üvegen talált vér A pozitív. És nézd csak: ujjlenyomatok az ablakkereten. –
El vette a Breezewood-aktát. – Szerinted?
– Szerintem egyeznek.
– Igen, egyeznek – fektette egymás mellé a két aktát Ben. – Most már csak meg kell
találnunk.

Grace ledobta a táskáját a díványra, aztán lerogyott mellé. Nem emlékezett, mikor volt
utoljára ilyen fáradt, akár egy tizennégy órás írásmaraton, egy egész éjszakás buli, vagy akár
egy tizenkét várost érint körút után.

76
 Attól a pillanattól kezdve, hogy felhívta a szüleit Phoenixben egészen addig, hogy
feltette ket a hazafelé induló gépre, az összes létez energiatartalékát felhasználta, hogy a
támaszuk lehessen. Hála Istennek, tudták egymást is támogatni, ugyanis teljesen kikészült.
Haza akart menni, vissza New Yorkba, vissza a zajba és a rohanásba. Össze akarta
pakolni a kofferját, bezárni a házat és felszállni az els gépre. De ez olyan lett volna, mint
rázárni az ajtót Kathleenre.
Még ezernyi apróságról kellett gondoskodni: a biztosításról, a ház tulajdonosáról, a
bankról, Kathleen személyes holmijáról.
A legtöbbet valószín leg összecsomagolhatja és odaadhatja a templomnak, de lesznek
dolgok, amiket el kell küldenie Kevinnek vagy a szüleiknek. Kathleen dolgai. Pedig a
legkevésbé sem érezte késznek magát arra, hogy áttúrja a n vére ruháit és ékszereit.
Úgyhogy inkább a papírmunkával kezdi, a temetést l indulva és visszafelé haladva. Ott
volt az a sok részvétkártya. Az anyja valószín leg el akarja tenni ket egy kis dobozba. Talán
azokkal lenne a legegyszer bb kezdeni. A legtöbb név úgysem mond majd semmit neki.
Aztán ha megtört a jég, szembe tud nézni a n vére személyesebb jelleg ügyeivel is.
De legel ször is be kell juttatnia a szervezetébe egy kis koffeint.
Felvitt egy kancsó kávét a szobájába. Szinte vágyakozva pillantott a számítógépre, amit
napok óta be sem kapcsolt. A szerkeszt je meg fogja érteni, ha késik a könyvvel, ami egyre
valószín bbnek t nt. New Yorkból már legalább tucatnyian keresték, hogy biztosítsák
együttérzésükr l és megkérdezzék, tudnak-e segíteni valamiben. Ez majdnem kárpótolta azért
a Kathleen temetésén készült képért, ami az aznapi újságban jelent meg.

ELTEMETTÉK A DÍJNYERTES ÍRÓN

N VÉRÉT
G. B. MCCABE BRUTÁLISAN MEGGYILKOLT
N VÉRE TEMETÉSÉN

A cikk nem érdekelte.

Nem számítanak a f címek, emlékeztette magát. Számított rájuk. A hírérték a játékhoz

tartozott, és néhány nappal azel ttig az egész csak játék volt neki.
Grace megitta a csésze kávét, és töltött még egyet, miel tt a barna borítékért nyúlt
volna. Tele volt kártyákkal. Legszívesebben elküldte volna az egészet az anyjának úgy, ahogy
volt. De er t vett magán, leült az ágy szélére, és elkezdte végignézni ket. Lehet, hogy
néhányat illik megköszönni, és akkor jobb, ha foglalkozik velük, mintha az anyjának kell
kés bb.
Volt egy Kathleen tanítványaitól. Miközben nézegette, megfordult a fejében, hogy
alapít egy ösztöndíjat Kathleen nevével. Majd beszél az ügyvédjével, addig is félretette a
kártyát.
Felismert néhány kaliforniai nevet, azokét a gazdag és befolyásos családokét, akikkel
Kathleen még annak idején megismerkedett. Ezekre válaszoljon Jonathan, döntötte el, és
külön kupacba rakta ket.
Az egyik régi szomszédjuktól érkezett kártyától megint könnybe lábadt a szeme.
Tizenöt évig éltek Mrs. Bracklemen szomszédságában. Már akkor is öreg volt, legalábbis

77
Grace szemében. Mindig sült valami finomság a süt jében, mindig akadt egy-két
szövetdarabka, amib l babát lehetett készíteni. Az kártyáját is félretette.
Felvette a következ t. Rámeredt, megdörzsölte a szemét, aztán még egyszer megnézte.
Itt valami nem stimmel. Egyszer , virágüzletben kapható kártya volt, rajta a MEG RZÜNK
EMLÉKEZETÜNKBEN szavakkal, a hátoldalán rózsákkal. A közepén kézírással ez állt:

Desiree, örökké emlékezni fogok rád.

A kártya kihullott az ujjai közül, és leesett a padlóra, a lába elé.

Desiree. A szó mintha n ni kezdett volna, betöltve az egész kártyát.
„Én például Desiree vagyok” – mondta Kathleen aznap este, amikor megérkezett.
Desiree vagyok.
– Ó, Istenem! – Grace remegett, amint a kártyára meredt. – Ó, édes Istenem!

Jerald végigunatkozta az angolirodalom-órát, miközben a tanára monoton hangon

magyarázott a Macbeth szimbolikájáról és rejtett utalásairól. Mindig is szerette a darabot.
Többször olvasta, és nem volt szüksége Mr. Benner magyarázatára. A gyilkosságról és az
rületr l szólt, és természeteden a hatalomról.
A hatalom árnyékában n tt fel. Az apja volt a világ leghatalmasabb embere. A
gyilkosságról és az rületr l pedig mindent tudott.
Mr. Benner szívrohamot kapott volna, ha feláll, és elmondja neki, pontosan milyen
érzés kioltani egy életet. Ha elmagyarázza, milyen hangokat hallhat, vagy mit láthat valakinek
az arcán, miközben elszáll bel le az élet. A szemek. A szemek a legdöbbenetesebbek.
Arra jutott, hogy szeret gyilkolni, nagyjából úgy, ahogy padtársa, George Lowell szeret
baseballozni. Végül is bizonyos szempontból ez a legmagasabb rend sport. És eddig
kiválóan szerepelt benne.
Persze Roxanne közel sem jelentett annyit, mint Desiree. Élvezte azt a pillanatot,
amiben az orgazmus és a halál eggyé vált, de Desiree… Desiree sokkal többet jelentett ennél.
Bár megint átélhetné! Bár visszakaphatná! Nem lenne fair, ha nem tapasztalhatná meg
még egyszer azt a mindent elsöpr szeretet- és felszabadulásáradatot.
Az el készítésen múlhat, állapította meg magában Jerald. Akárcsak Macbeth Duncan
esetében, is felépítette a tettét, a rettenetet és a végzetet. Roxanne inkább csak kísérlet volt,
ahogy a kémiában is többször megismétlik az eljárásokat, hogy bebizonyítsák egy elmélet
helyességét.
Ismét meg kell tennie. Még egy kísérlet, még egy esély a tökéletességre. Az apja
megértené, hiszen soha nem érte be a tökéletesnél kevesebbel. pedig az apja fia.
Jerald soha nem tudott ellenállni a függ ségnek, s a gyilkosság csak egy újabb b n volt.
De legközelebb jobban meg kell ismernie a n t. Érezni akarta azt a köteléket kettejük között.
Mr. Brenner Lady Macbeth rületér l magyarázott. Jerald megdörzsölte a mellkasát, és
eltöprengett, hol horzsolhatta fel.

78
 8. fejezet

Grace járt már rend r rsökön, és imádta ket. Legyen bár kisváros vagy metropolis, észak
vagy dél, az rsöknek megvolt a maguk jellegzetes hangulata, a kordában tartott káosz érzete.
Ez sem volt más, mint a többi. A padlót szürke, felhullámosodott linóleum borította. A
falakat vagy eleve tojáshéjszín re festették, vagy a fehér sárgult be ennyire. Mindenfelé
hirdetményeket és körözéseket akasztottak ki. A b nüldöz szervek telefonszámai a jó
állampolgárok számára. Forróvonalak drogosoknak, öngyilkosoknak és a családon belüli
er szak áldozatainak. LÁTTÁK EZT A GYEREKET? A red nyöket nem ártott volna leporolni, a
csokoládéautomatán a NEM M KÖDIK tábla lógott.
A gyilkossági részlegnél civil ruhás rend rök telefonáltak és hajoltak írógépeik fölé.
Valaki derékig elt nt egy ütött-kopott h t szekrényben. Kávészag terjengett, és talán tonhal
is.
– Segíthetek valamiben?
Összerezzent a hang hallatán, és rá kellett jönnie, hogy pattanásig feszültek az idegei. A
zsaru fiatal volt, a húszas évei közepén járhatott. Fekete haja csillogott, az álla közepén kis
gödröcske díszelgett. Grace ellazította megfeszül ujjait a táskáján.
– Jackson nyomozót keresem.
– Nincs bent. – Aztán a fiatal rend r felismerte. Ha nem is olvasott túl sokat, a reggeli
lapokban látta a fényképét. – Miss McCabe?
– Igen?
– Megvárhatja, ha gondolja, de megkérdezhetem a századost is, hogy ráér-e.
A századost? Nem ismerte a századost, sem ezt a gödrös állú fiatal zsarut. Edet akarta.
– Inkább várnék.
A rend r keze tele volt két üdít vel és egy vaskos aktával, ezért az állával bökött egy
szék felé a sarokban. Grace leült, összetette a két kezét a táskáján, és várakozott.
Hamarosan egy n t látott bejönni. Sz ke hajával, remekül álló rózsaszín
selyemkosztümjében nem úgy nézett ki, mint akinek bármi köze lenne a gyilkossági
részleghez. Valami ügyvéd, vagy egy politikus fiatal felesége, döntötte el Grace, bár nem volt
energiája arra, hogy tovább menjen, és kitalálja az ismeretlen arc képzeletbeli történetét,
ahogy általában szokta. Elfordította a tekintetét az el tér felé.
– Hé, Tess! – kiáltotta a fiatal rend r az asztala mögül. – Épp ideje, hogy tarts nekünk
néhány órát! A n elmosolyodott és odament hozzá.
– Ben nincs itt?
– Nyomozót játszik valahol kint.
– Lett egy szabad órám, arra gondoltam, hátha ki tud ugrani ebédelni.
– Esetleg megfelelek én is helyette?

79
 – Sajnálom. A férjem zsaru, rendkívül féltékeny, és fegyvere van. Csak mondd meg
neki, hogy beugrottam.
– Részt veszel az ügyben? Készítesz pszichiátriai profilt a gyilkosunkról?
A n tétovázott. Eszébe jutott a dolog, s t futólag még Bennek is megemlítette. A férje
komor elutasítása és saját munkájának megszaporodása azonban könnyedén eltántorította az
ötlett l.
– Nem, nem hiszem. Megmondanád Bennek, hogy veszek valahol egy kis kínait, és
hatra otthon leszek? Fél hétre – javította ki magát.
– Egyeseknek mindenb l a legjobb jut.
– Ezt is megmondhatod neki. – Elindult kifelé, aztán észrevette Grace-t. Azonnal
felismerte a könyvborítókról és az aznapi újságokból, és észrevette az arcán a feszültség és a
gyász jeleit is. Orvos volt, úgy érezte, nem sétálhat el mellette csak úgy. Átvágott a
helyiségen, és várta, hogy Grace felnézzen rá.
– Miss McCabe?
Nem akarok rajongókat, gondolta Grace. Itt és most végképp nem. Tess látta a
visszahúzódását, és felé nyújtotta a kezét.
– Tess vagyok. Tess Paris. Ben felesége.
– Ah! Üdvözlöm.
– Edet várja?
– Igen.
– Úgy t nik, egyikünknek sincs szerencséje. Kér egy kávét?
Grace tétovázott, és már épp mondani akarta, hogy nem, amikor félig bekísértek, félig
bevonszoltak egy zokogó asszonyt.
– A fiam jó gyerek, tényleg jó! Csak magát védte. Nem tarthatják bent!
Grace nézte, ahogy az asszonyt leültetik egy székre, s egy nyomozón közelr l fölé
hajolva hosszú litániába kezd. Mindkettejükön vérfoltok voltak.
– Igen – bökte ki Grace gyorsan. – Köszönöm, kérek – tette hozzá gyorsan.
Tess szapora léptekkel kisietett az el térbe, el vett némi aprót, és bedobta az
automatába.
– Tejszínnel? – kiáltott vissza a válla fölött.
– Nem, feketén.
– Jó döntés. A tejszín általában az egész padlót beteríti. – Odaadta az egyik poharat
Grace-nek. A szakmájához tartozott, hogy id nként magához ragadja a kezdeményezést, és a
személyiségéb l is ez fakadt. Tess észrevette, hogy Grace ujjai remegnek, és tudta, hogy nem
fordíthat hátat neki. – Nincs kedve sétálni egyet? Olyan szép napunk van.
– Rendben.
Tess ment elöl, majd odakint nekitámaszkodott a lépcs korlátnak. Kellemes érzés
töltötte el a gondolatra, hogy ezen a helyen, a zuhogó es ben ismerte meg Bent.
– Washington tavasszal a legszebb. Sokáig marad?
– Nem tudom. – A nap fényesen, szinte már túl fényesen ragyogott. Észre sem vette az
idefelé vezet úton. – Mostanában nehezen hozok döntéseket.
– Ez nem szokatlan. A veszteségek után a legtöbb ember csak sodródik egy ideig. Majd
visszakerülnek a dolgok a helyükre, ha készen áll.
– Az se szokatlan, ha valaki b ntudatot érez?

80
 – Mi miatt?
– Amiatt, hogy nem akadályozta meg.
Tess belekortyolt a kávéjába, és néhány szélfútta nárciszszirmot nézett.
– Megakadályozhatta volna?
– Nem tudom. – Grace a táskájában lapuló kártyára gondolt. – Egyszer en nem tudom.
– Kurtán felnevetett, és leült a lépcs re. – Kezd olyan lenni ez a beszélgetés, mint egy terápiás
ülés. Már csak egy dívány kellene.
– Néha sokat segít, ha olyasvalakivel beszélhet, aki nem érintett az ügyben.
Grace felé fordult és beárnyékolta a szemét a kezével.
– Ed mondta, hogy maga gyönyör .
– Ed édes pofa – mosolyodott el Tess.
– Ugye? – fordult vissza Grace, a táskájára kulcsolva a kezét. – Tudja, mindig sikerült
elfogadnom a dolgokat úgy, ahogy jöttek. Abban is jó vagyok, hogy úgy alakítsam ket,
ahogy nekem kedvez . Ezt viszont gy lölöm. Gy lölöm, hogy zavart vagyok, hogy nem
tudom eldönteni, balra vagy jobbra induljak. Olyan, mintha nem is az lennék, aki régen
voltam.
– Az er s emberek gyakran nehezebben viselik a veszteséget és a gyászt. – Tess
felismerte a felhangzó fékcsikorgást, és miközben a parkoló felé pillantott, arra gondolt, hogy
biztos Ed vezet. – Nyugodtan keressen meg, ha a városban marad, és kedve támad
beszélgetni.
– Köszönöm. – Miközben Grace a közeled Edet figyelte, izzadni kezdett a tenyere.
Beletörölte a farmerjába.
– Grace.
– Mutatnom kell valamit.
Ben átölelte Tesst és elindultak befelé.
– Nem, kérlek, várjanak egy percet. – Grace fújt egy nagyot, és kinyitotta a táskáját. –
Ezt ma találtam, amikor átnéztem a részvétkártyákat. – El vette a sima, fehér borítékot, amibe
a kártyát tette, és átnyújtotta Ednek.
Ed kivette a kis lapot, és úgy fordult, hogy Ben is lássa.
– Neked mond ez valamit, Grace?
– Igen. – Becsukta a táskáját, s nem értette, hogy miért tört rá hányinger. – Ezt a nevet
használta Kathy a Fantasynél. volt Desiree. Ez volt az álneve… hogy senki se tudhassa, ki
valójában. Valaki mégis megtudta, és megölte.
– Gyere be, Grace.
– Le kell ülnöm.
Tess félretolta Edet, és Grace mögé állva megtámasztotta a hátát.
– Egy perc, és megyünk – szólt hátra a válla fölött.
– Gyere – tette a kezét társa vállára Ben, miközben kinyitotta az ajtót. – Ezt meg kell
mutatnunk a századosnak. Gyere, Tess vigyáz rá – tette hozzá, amikor Ed nem mozdult.
– Vegyél néhány mély lélegzetet – tanácsolta Tess egyik kezével Grace vállát
masszírozva, a másikkal a pulzusát kitapintva.
– A fenébe is, rosszul vagyok ett l az egészt l! – Grace lassan, lépésr l lépésre
leküzdötte a gyengeséget.

81
 – Nem ártana, ha ennél is valamit a kávé mellé, és pihenned is kellene, különben újra és
újra ez fog történni.
Grace lehajtotta a fejét, de elfordította, hogy Tess szemébe tudjon nézni. Együttérzést
látott benne és megértést, és h vös, józan észt. Pontosan erre a kombinációra volt szüksége.
– Rendben. – Sápadt volt, de kihúzta magát, és a pulzusa is er sebben vert. – Az a
szemét megölte a n véremet. Nem érdekel, meddig tart, gondoskodni fogok róla, hogy
megfizessen ezért! – Vett egy mély lélegzetet, és két kézzel hátratúrta a haját. – Azt hiszem,
kezdek rendbe jönni.
– Bemehetünk?
– Jobban vagyok – indult meg Grace. – Köszönöm. És azt hiszem – tette hozzá –,
maradhatnánk a tegez désnél.
– Részemr l semmi akadálya – bólintott Tess.
Grace hamarosan Harris százados irodájában ült. Nagyon lassan, de újra teljesen
higgadtan el adta Kathleen történetét a Fantasynél végzett munkájáról.
– El ször aggódtam, hogy bajba kerülhet valamelyik perverz miatt. De elmagyarázta,
hogyan m ködik a rendszer, hogy senki sem ismeri a számát, csak az iroda, és hogy nem a
saját nevét használja, hanem a Desireet. Azt mondta, így mutatkozik be a hívóknak. Eszembe
sem jutott azóta, csak most, amikor megláttam a kártyán. Ezt a nevet pedig csak azok
ismerték, akiknek dolgozott, és azok, akikkel valaha beszélt.
Ben el vette és egyik kezéb l a másikba kezdte dobálni az öngyújtóját. Nem tetszett
neki, ahogy Tess ránézett, miel tt visszament volna a rendel be. Valószín leg otthon is lesz
még egy-két szava hozzá.
– Lehetséges, hogy a n vére másnak is beszélt a munkájáról és err l a névr l?
– Nem hiszem – vett egyet a felé kínált cigarettából. – Kathy nagyon zárkózott volt.
Talán ha lett volna egy közeli barátja… de nem volt. – Mélyen leszívta, majd kifújta a füstöt.
– Neked elmondta – emlékeztette Ed.
– Igen, nekem el. – Grace elhallgatott egy pillanatra, hogy összeszedje a gondolatait. –
Jobban belegondolva úgy vélem, nekem is csak azért mondta el, mert maga is ideges volt
miatta egy kicsit. A pillanat hevében tette, és tudom, hogy utána megbánta. Kés bb többször
megpróbáltam részleteket kihúzni bel le, de egy szót sem volt hajlandó mondani. Az dolga
volt, csak és kizárólag az övé. És nem nagyon engedett senkit a dolgai közelébe. – Az
agyában ismét forogni kezdtek a fogaskerekek. Lehunyt szemmel koncentrált. – Jonathan is
tudhatott róla.
– A volt férje? – kérdezte Harris.
– Igen. Amikor beszéltem vele a temetésen, elismerte, tudott arról, hogy Kathy
felfogadott egy ügyvédet meg egy magánnyomozót. Ha err l tudott, talán a többir l is.
Megkérdeztem t le, mit tenne annak a megakadályozására, hogy Kath megszerezze Kevin
gyámságát, és azt mondta, hogy amit szükséges.
– Grace – nyújtott felé egy m anyag pohárnyi teát Ed –, Breezewood Kaliforniában volt
a gyilkosság éjszakáján.
– Az olyanok, mint Jonathan, nem saját kez leg ölnek, hanem másokat bérelnek fel. És
gy lölte Kathyt, volt indítéka.
– Már beszéltünk vele – vette ki Ed a n ujjai közül a leégett cigarettát, hogy elnyomja.
– Nagyon együttm köd volt.

82
 – Elhiszem.
– Elismerte, hogy megbízott egy ügynökséget a n véred figyelésével. – Ed látta, hogy
Grace tekintete elsötétül, ezért folytatta. – A megfigyelésével, Grace. Tudott róla, hogy pert
akar indítani a gyámságért.
– Akkor miért engedtétek vissza Kaliforniába?
– Semmi okunk nem volt itt tartani.
– A n vérem halott! A fenébe is, a n vérem halott!
– Nincs bizonyítékunk rá, hogy a volt sógorának bármiféle része lenne a n vére
meggyilkolásában – d lt el re az íróasztalára téve összekulcsolt kezét Harris. – És nem
hozható semmilyen kapcsolatba a második gyilkossággal.
– Második gyilkosság? – Grace kényszerítette magát, hogy lassan, mélyen lélegezzen,
és odafordult Edhez. – Volt még egy?
– Tegnap éjjel.
Grace-re megint kezdett rátörni a gyengeség. Lassan, megfontoltan belekortyolt a teába,
amit Edt l kapott. Fontos volt, hogy higgadt és racionális legyen a hangja. Elmúlt a hisztéria
ideje.
– Ugyanúgy? Ugyanúgy, mint Kathyt?
– Igen. Kapcsolatot kell találnunk köztük, Grace. Ismertél egy bizonyos Mary Grice-t?
Grace elgondolkodott, tökéletes volt az emlékez lépessége.
– Nem. Szerintetek Kathy ismerte?
– A neve nem szerepelt a n vére noteszében – felelte Ben.
– Akkor valószín leg nem ismerte. Kathy kínosan ügyelt az ilyesmire. Mint mindenre.
– Százados – dugta be az ajtón a fejét a fiatal rend r. – Megkaptuk Mary Grice
adóbevallásait. – Rápillantott Grace-re, majd odaadta a nyomtatott lapokat Harrisnek. – Rajta
van mindenki, aki tavaly bért fizetett neki.
Harris átfutotta a listát, és megakadt a szeme egy néven. Grace el vett egy másik
cigarettát. Tényleg megint dolgoztak a fogaskerekek az agyában.
– is dolgozott a Fantasynek, igaz? Ez a kapcsolat. – Felkattintotta az öngyújtóját, és
olyan er snek érezte magát, mint már napok óta nem. – Csak ez illik bele a képbe.
Harris összehúzott szemmel méregette.
– A nyomozás titkos, Miss McCabe.
– Gondolja, hogy rohanok a sajtóhoz? – Kifújt egy füstfelh t, és felállt. – Ennél
nagyobbat nem is tévedhetne, százados. Engem csak az érdekel, hogy a n vérem gyilkosa
megfizessen. Most pedig bocsássanak meg!
Ed az el térben érte utol.
– Hová mész?
– Beszélek a Fantasy Incorporated tulajdonosával.
– Nem.
Grace megtorpant és dühösen rámeredt.
– Nem te mondod meg, hogy mit csináljak és mit ne! – Megfordult, aztán inkább
meglepetten, mint dühösen érezte, hogy Ed megpördíti és betuszkolja egy üres irodába. –
Fogadni mernék, hogy fél kézzel el tudod intézni egy futballcsapat védelmét.
– Ülj le, Grace.
Nem tette, inkább elnyomta a cigarettáját egy üres csészében.

83
 – Tudod, mit vettem észre? Csak most t nt fel, pedig megy már egy ideje. Te
parancsolgatsz nekem, Jackson. Én meg nem t röm. – Higgadt volt, talán túlságosan is, de jól
érezte magát. – Na már most, er sebb vagy, mint én, de Istenemre esküszöm, lecsaplak, ha
nem állsz el az utamból!
Ed nem kételkedett ebben, de nem ez lett volna a legalkalmasabb id pont a
kipróbálására.
– Ez a rend rség dolga, Grace.
– Az én dolgom. Az én n vérem. És végre találtam valamit, hogy ne csak a mennyezetet
bámuljam és azt kérdezgessem magamtól, hogy miért!
A hangja megremegett, aztán megint visszanyerte az erejét. Ed teljesen biztos volt
benne, hogy ha most vigasztalni próbálná, felpofozná.
– Vannak szabályok, Grace. Nem kell szeretned ket, de akkor is vannak.
– Cseszd meg a szabályaidat!
– Rendben, és akkor talán ma is találunk egy újabb halott n t, meg talán holnap is. – Ed
látta, hogy a mondata célba talált, ezért folytatta. – Pokolian jó krimiket írsz, de ez most a
valóság. Bennek és nekem végeznünk kell a munkákat, te pedig hazamész. Ha kell, szerzek
távoltartási végzést. – Elhallgatott, ahogy a n félig vidám, félig kihívó tekintettel rápillantott.
– De véd rizetbe is vehetlek. Imádnád.
– Szemét.
Lehet, hogy sért volt a szó, Ed mégis tudta, hogy elérte a célját.
– Menj haza, aludj egy kicsit. Vagy ami még jobb, menj az én házamba. – El vette a
zsebéb l a kulcscsomóját. – Ha nem vigyázol magadra, megint ki fogsz bukni. Az pedig
senkinek sem használ.
– Nem fogok tétlenül üldögélni!
– Nem is. Enni fogsz, aludni, és várni, hogy hazaérjek. Ha lesz valami, amit
elmondhatok, elmondom.
Grace ösztönösen elkapta a felé dobott kulcscsomót.
– És ha még valakit megöl?
Hajnali kett óta Ed is ezt kérdezgette magától.
– El fogjuk kapni, Grace.
A n bólintott, mert szintén hitte, hogy a jónak gy zedelmeskednie kell a gonosz
fölött.
– Szeretném látni. A szemébe akarok nézni.
– Majd megbeszéljük. Hazavitesselek valakivel?
– Még el tudok vezetni egy autót – dobta bele a táskájába a kulcsokat. – Várni foglak,
Jackson, de tudnod kell, hogy nem vagyok túl türelmes.
Indulni készült, de a férfi gyengéden megfogta az állát. Grace napok óta el ször nem
t nt sápadtnak, de ez valahogy nem nyugtatta meg Edet.
– Aludj egy kicsit – motyogta, aztán kinyitotta el tte az ajtót.

Amikor beléptek a Fantasy zsúfolt irodájának ajtaján, Eileen épp telefonált. Felnézett, nem
t nt meglepettnek, adott az operátorának még néhány utasítást. Akkor sem jött zavarba,
amikor Ben az asztalára tette a bírósági végzést. Befejezte a beszélgetést és felvette az iratot.

84
 – Úgy látom, ez rendben van.
– Tegnap éjjel elveszített még egy alkalmazottat, Mrs. Cawfield.
A n felnézett rá, majd visszafordította a tekintetét a végzésre.
– Tudom.
– Akkor azt is tudja, hogy maguk jelentik a kapcsolatot a két ügy között. A
vállalkozásuk az egyetlen közös pont Mary és Kathleen életében.
– Igen, ez a látszat – húzta végig az ujját a végzésen –, de nem tudom elhinni. Nézzék,
már mondtam, hogy ez nem egy telefonos pornóvállalkozás. Tisztán és szervezetten visszük
az üzletet. – Most viszont pánik villant meg a szemében, amikor felnézett, és Ed észre is vette,
hiába maradt higgadt és józan a n hangja. – A Smith Egyetemen végeztem üzleti
ismeretekb l, a férjem ügyvéd. Nem alvilági alakok vagyunk. Szolgáltatást nyújtunk.
Beszélgetést. Ha azt hinném, hogy valamilyen módon felel s vagyok két n haláláért…
– Mrs. Cawfield, azért csak egyvalaki felel s, az, aki meggyilkolta ket. – A n hálásan
pillantott Edre, pedig tovább ütötte a vasat. – Tegnap éjjel egy n telefonált a rend rségnek,
hogy valami baj van Mary Grice-nál. És nem az egyik szomszéd volt az, Mrs. Cawfield.
– Nem. Kérhetek egyet? – nézett Benre, aki épp el vette a cigarettáját. – Két éve
leszoktam – mosolyodott el halványan, miközben a nyomozó tüzet adott neki –, legalábbis a
férjem úgy tudja. az egészséges élet megszállottja, tudják? Az élettartam meghosszabbítása,
az életmin ség javítása, ilyenek. El sem tudom mondani, mennyire megutáltam a
lucernacsírát.
– A hívás, Eileen – sürgette Ben.
A n beleszívott a cigarettába, majd gyorsan, idegesen kifújta a füstöt.
– Épp egy ügyfél beszélt Maryvel, amikor… amikor megtámadták. Az ügyfél hallotta a
sikolyát, meg valamit, amit dulakodás zajának vélt. Mindenesetre felhívta az irodát. A
sógorn m nem tudta, mit csináljon, úgyhogy felhívott engem. Amint beszámolt róla, mi
történt, azonnal értesítettem a rend rséget. – Megcsörrent a telefon, de nem vette fel. –
Tudják, az ügyfelünk nem telefonálhatott a rend rségnek. Nem tudta volna megmondani,
hova menjenek, vagy hogy egyáltalán ki került bajba. Ez is a dolgozóinkat védi.
– Szükségünk van ennek az ügyfélnek a nevére, Mrs. Cawfield.
A n odabiccentett Ednek és elnyomta a cigarettáját.
– Arra kérem önöket, kezeljék az ügyet a lehet legnagyobb diszkrécióval. Nemcsak
azért, mert el fogok veszíteni egy ügyfelet… ez ugyanis már biztos, hanem azért is, mert úgy
érzem, elárulom az illet belém fektetett bizalmát.
Ben rápillantott az ismét megcsörren telefonra.
– Amikor gyilkosságról van szó, nem mindig lehetünk tekintettel ezekre a
megfontolásokra.
Eileen szó nélkül odafordult a számítógépéhez.
– Csúcsmodell – magyarázta, miközben felzúgott a nyomtató. – A legjobbat akartam. –
Felvette a telefont és lebonyolította a hívást. Miközben letette, elfordult a székével, kivette a
lapot a nyomtatóból, és átnyújtotta Ednek.
– Tegnap éjjel egy bizonyos Lawrence Markowitz nev úriember beszélt Maryvel. A
címe természetesen nincs meg, csak a telefonszáma és az American Express kártyája száma.
– Annyi nekünk elég – mondta Ed.
– Remélem. És remélem, hamar megoldják az ügyet.

85
 Miközben kimentek, ismét megcsörrent a telefon.

Nem tartott sokáig lenyomozni Lawrence K. Markowitzot.

Harminchét éves könyvvizsgáló, elvált, egyéni vállalkozó. A marylandi Potomacban található
otthonában dolgozik.
– Jézusom, nézd ezeket a házakat! – lassított le és dugta ki a fejét az ablakon Ben. –
Tudod, mennyibe kerül itt egy ingatlan? Négy-ötszázezerbe. Ezeknek a kertészei is többet
keresnek, mint mi.
Ed bedobott a szájába fél marék napraforgómagot.
– Nekem jobban tetszik a sajátom. Sokkal karakteresebb.
– Sokkal karakteresebb? – horkant fel Ben, és visszahúzta a fejét a kocsiba. – Annak a
háznak csak az adója több, mint a te jelzálogod.
– Egy házat nem az anyagi értéke tesz otthonná.
– Ezt akár ki is hímezhetnéd egy falikend re. Azt nézd meg! Legalább négy-ötszáz
négyzetméteres lehet!
Ed megnézte, de nem esett hasra az épület méretei el tt; túl modern volt az ízlésének.
– Nem is tudtam, hogy érdekelnek az ingatlanok.
– Mert nem is. Illetve mostanában igen. – Ben elhajtott egy sor halvány rózsaszín azálea
mellett. – Azt hiszem, el bb-utóbb keresni fogunk egy házat a doktorn vel. bírná ezt –
motyogta –, de én nem. Valószín leg még a szemétkirakást is szabályozzák. Orvosok,
ügyvédek, könyvel k. – És szenátorok unokái, tette hozzá magában, a felesége jól leplezett
el kel származására gondolva.
– És semmi tarack a gyep között.
– Én szeretem a tarackot. Megérkeztünk – állt meg egy kétemeletes, H alakú, üvegajtós
ház el tt. – Úgy látom, jól fizet az adómentés.
– A könyvel k olyanok, mint a zsaruk – tette el a napraforgómagos zacskót Ed. –
Mindig szükség van rájuk.
Ed felhajtott a meredek kocsibejárón, és behúzta a kéziféket. Legszívesebben tett volna
még néhány követ a hátsó kerék alá, a biztonság kedvéért, de sehol sem látott egyet sem.
Három ajtó közül választhattak, végül a legels mellett döntöttek. Egy szürke ruhát és fehér
kötényt visel , középkorú asszony nyitotta ki.
– Mr. Markowitzot keressük – mutatta fel Ed a jelvényét. – Rend rségi ügyben.
– Mr. Markowitz a dolgozószobájában van. Odavezetem önöket.
Az el tér tágas, fekete-fehér helyiségbe torkollott, amit Ed túl ridegnek tartott, a
tet ablakok viszont felkeltették az érdekl dését. Neki is kell néhány, döntötte el. Jobbra
fordultak, a H egyik szárába. Itt gömblámpák fogadták ket, b rfotelek és egy ébenfa
íróasztal mögött ül n .
– Miss Bass, ezek az urak Mr. Markowitzot keresik.
– Beszéltek meg id pontot? – A n az íróasztal mögött teljesen feldúltnak látszott. A
haja összevissza állt, mintha a tíz ujjával fésülte, túrta, kócolta volna folyamatosan. A
ceruzáját a füle mögé dugva keresgélni kezdte az el tte hever papírok között a
határid naplóját, a telefonja egyfolytában csörgött.
– Sajnálom, Mr. Markowitz rendkívül elfoglalt, és nem tud új ügyfeleket fogadni.

86
 Ben el vette és a n orra alá dugta a jelvényét.
– Ah! – köszörülte meg a torkát Miss Bass, lenyomva a telefonkészülék egyik gombját.
– Megnézem, hogy ráér-e… Mr. Markowitz? – Ben és Ed jól hallották a válaszként érkez
statikus zörejt. – Bocsásson meg, Mr. Markowitz. Igen, uram, de van itt két ember. Nem,
uram, még nem vagyok kész a berlini számlákkal. Mr. Markowitz… Mr. Markowitz, ezek
rend rök. – Az utolsó szót lehalkított hangon mondta, mintha titok lett volna. – Igen, uram,
biztos. Nem, uram. Rendben.
– Mr. Markowitz azonnal fogadja önöket – fújt ki egy tincset a szeméb l. – Az az ajtó
lesz. – A kötelességét letudva felvette a telefont. – Lawrence Markowitz és Társai. Miben
segíthetek?
Ha Markowitznak voltak is társai, nem lehetett látni ket. Egyedül volt az irodájában:
ösztövér, kopaszodó, nagy fogú, vastag szemüveg férfi. Az íróasztala ugyanolyan ébenfekete
volt, mint a titkárn jéé, csak éppen másfélszer akkora. Akták tornyosultak rajta két telefon
mellett, legalább tucatnyi kihegyezett ceruza, és két számológép, amiknek a szalagja már a
padlóig kanyargott. A sarokban vízh t állt, az ablak el tt pedig egy kalitka lógott, benne egy
nagy zöld papagájjal.
– Mr. Markowitz – mutatták a nyomozók az igazolványukat.
– Igen, mit tehetek önökért? – simította végig megmaradt haját a férfi, megnyalva ajkait.
Nem hazudott Roxanne-nak a nyúlszájról. – Sajnos nyakig ülök a munkában. Mindenki az
utolsó pillanatig vár, aztán t lem várják a csodát. Pedig nem kérnék mást, csak egy kis
belátást, egy kis szervezettséget. Nem készíthetem el az összes bevallást egyszerre! Azt
várják, hogy varázsoljam el a nyulat a cilinderb l!
– Igen, uram – kezdte Ben, aztán leesett neki. – Április tizennégy?
– Én már a múlt hónapban beadtam – jegyezte meg Ed szelíden.
– Jellemz .
– Sajnálom, uraim, de mindenki rjöng az új adótörvények miatt. Ha a következ
huszonnégy órában megszakítás nélkül dolgozom, talán még épp határid re végzek. –
Markowitz ujjai idegesen lebegtek az egyik számológép fölött.
– Kurrrrva adóhatóság! – recsegte a papagáj a kalitkában.
– Ja. – Ben beletúrt a hajába, és megpróbált témát váltani. – Mr. Markowitz, nem az
adók miatt jöttünk. Egyébként mennyit kér egy bevallásért?
– Mary Grace ügyében kerestük fel – szólt közbe Ed. – Ön Roxanne néven ismerte.
Markowitz reflexmozdulattal kitörölte az addigi számokat, és felkapott egy ceruzát.
– Attól tartok, nem tudom, mir l beszélnek.
– Mr. Markowitz, Mary Grice-t múlt éjjel meggyilkolták. – Ed várta a hatást, és látta,
hogy a könyvel nek a reggeli lapok elolvasására azért volt ideje. – Okunk van azt hinni, hogy
a támadás idején ön épp telefonon beszélt vele.
– Nem ismerek semmiféle Mary Grice-t.
– De Roxanne-t igen – tette hozzá Ben.
Markowitz hullafehér b re zöldes árnyalatba borult.
– Nem értem, mi köze Roxanne-nak Mary Grice-hoz.
– A két név ugyanazt a n t takarja – mondta Ben, és látta, hogy Markowitz nyel egy
nagyot.

87
 Tudta. Megérezte, amint meglátta a reggeli lapot. De attól még valahogy nem lett
valóságos. Viszont a két rend r az irodájában nagyon is valóságossá tette. És nagyon
személyessé.
– Nálam van néhány a f város legnagyobb számlái közül. Több ügyfelem is a szenátus
vagy a kongresszus tagja. Nem keveredhetek bele semmibe.
– Beidézhetnénk, Mr. Markowitz – mondta Ed –, de ha együttm ködik, talán csendben
elintézhetjük a dolgot.
– A nyomás miatt van – vette le a szemüvegét és dörzsölte meg a szemét Markowitz.
Hirtelen vaksinak és szerencsétlennek t nt. – El sem tudják képzelni, milyen az, amikor az
ember élete hónapokon át csak a jogszabályok körül forog. Tudják, senki sem akar adót
fizetni, s ezért nem is hibáztatom ket. A legtöbb ügyfelem jövedelme hat számjegy , és nem
az alsó határon. Nem akarják több mint az egyharmadát odaadni a kormánynak. Azt akarják,
hogy találjak kiutat nekik.
– Kemény lehet – mondta Ben, és úgy döntött, kipróbálja az egyik b rfotelt. – De
minket nem érdekel, miért veszi igénybe a Fantasy szolgáltatását, Mr. Markowitz. Mi csak azt
szeretnénk, ha a lehet legpontosabban elmondaná, mi történt tegnap éjjel, miközben Maryvel
beszélgetett.
– Roxanne-nal – helyesbített Markowitz. – Jobban szeretek Roxanne-ként gondolni rá.
Csodálatos hangja volt, és olyan… hogy is mondjam… bevállalós volt. A válásom óta nincs
id m a n kre. De hagyjuk, ez már a múlté. Roxanne-nal viszont kialakult egy rendkívül
izgalmas kapcsolatom. Hetente háromszor beszéltem vele, és utána képes voltam visszajönni
ide, és fejest ugrani az adójogszabályokba.
– És tegnap éjjel, Mr. Markowitz? – sürgette Ed.
– Igen, tegnap éjjel. Nos, kevés ideje beszéltünk, éppen csak belekezdtünk… tudják, a
lazításba. – El vett egy zsebkend t és letörölte az arcáról az izzadságot. – Aztán hirtelen
valaki máshoz kezdett beszélni. Mintha azt mondta, hogy „Ki maga?”, meg hogy „Mit keres
itt?” El ször azt hittem, nekem mondja, úgyhogy valami vicceset válaszoltam, de akkor
felsikoltott. Majdnem elejtettem a telefont! Azt mondta: „Lawrence, Lawrence, segítség! Hívd
a rend rséget! Hívj valakit!” – Köhögni kezdett, mintha felsértették volna a torkát a szavak. –
Annyira váratlanul ért az egész. Ha jól emlékszem, próbáltam megnyugtatni, mondtam neki,
hogy higgadjon le. Aztán meghallottam egy másik hangot.
– Egy férfi hangját? – jegyzetelt szorgalmasan Ed.
– Igen, azt hiszem. Mindenesetre egy másik hangot. Azt mondta, ha jól emlékszem,
hogy „Ez tetszeni fog.” És a nevén szólította.
– Roxanne-nak? – kérdezte Ben.
– Igen, úgy. Hallottam, hogy kimondja a nevét, aztán… – Eltakarta az arcát a
zsebkend vel, és elnémult egy kis id re. – Meg kell érteniük, én teljesen átlagos ember
vagyok. Igyekszem a minimumra szorítani az életemben az izgalmakat és bonyodalmakat.
Alacsony a vércukorszintem.
– Csak mondja el, mit hallott – biccentett Ed együtt érz en.
– Rettenetes hangokat. Lihegést és dübögést. Roxanne már nem sikoltozott, csak olyan
furcsa gurgulázó, nyög hangokat hallatott. Letettem. Nem tudtam, mit csináljak, úgyhogy
letettem a telefont.
Leeresztette a zsebkend t, felfedve teljesen elszürkült arcát.

88
 – Azt hittem, talán fel akarnak ültetni. Próbáltam elhitetni magammal, hogy csak err l
van szó, de egyre csak hallottam azokat a hangokat. Hallottam, ahogy Roxanne sírt és
könyörgött, hogy ne bántsa. És hallottam a másik hangot, amint azt mondta, hogy Roxanne
akarta, hogy bántsa, és hogy soha életében nem fog még egyszer ilyen gyönyört átélni. Azt
hiszem, azt hiszem, hallottam, amikor azt mondta, hogy Roxanne akarta, hogy bántsa, de nem
vagyok biztos benne. Minden olyan zavaros volt. Bocsássanak meg.
Felállt és odament a vízh t höz. Megtöltött egy papírpoharat, s nagy buborék szállt a
ballon tetejére. Miután felhajtotta, engedett még egy pohárral.
– Nem tudtam, mit csináljak, csak ültem és gondolkodtam. Megpróbáltam visszamenni
a munkához és elfelejteni az egészet. Mint mondtam, az járt a fejemben, hogy csak valami
tréfa az egész. – Felhajtotta a második pohár vizet is. – Ám minél tovább ültem ott, annál
nehezebb volt elhinni, hogy csak tréfa. Úgyhogy végül felhívtam a Fantasyt és megmondtam
a lánynak, hogy Roxanne bajban van. Úgy véltem, valaki épp megpróbálta megölni. Aztán
letettem a telefont, és… és visszamentem dolgozni. Mi mást tehettem volna? – A tekintete
ide-oda cikázott Ed és Ben között, de nem állapodott meg egyikükön sem. – Egyre csak az
járt a fejemben, hogy Roxanne mindjárt visszahív, és megmondja, hogy nincs semmi baj,
hogy csak viccelt. De nem hívott.
– Volt bármi jellegzetes abban a hangban… a másik hangban, amit hallott… bármi, ami
egyedi lett volna? – Ed felnézett a jegyzetelésb l, és látta, hogy Markowitz nagyon izzad. –
Az akcentusa, a hanghordozása, a szóhasználata?
– Nem, csak egy hang volt. Alig hallottam a Roxanne-étól. Nézzék, én azt sem tudom,
hogy nézett ki a lány. Nem is akarom tudni. szintén bevallom, nem jelentett többet nekem,
mint mondjuk egy eladó a szupermarketban. Csak felhívtam hetente néhányszor, hogy kicsit
lazítsak. – Ezzel a távolságtartással könnyített kicsit a lelkén. Csupán egy hétköznapi ember,
emlékeztette magát, s t becsületes. Bizonyos fokig. Senki sem várta el a könyvel kt l, hogy
vallásos áhítattal kezeljék a becsületességet. – Szerintem valószín leg volt egy fiúja, aki
féltékeny lett. Ez a véleményem.
– Roxanne nem mondott valamilyen nevet? – kérdezte Ben.
– Nem. Csak az enyémet. Csak az én nevemet kiáltotta. Kérem, ez minden, amit
mondhatok önöknek. Minden t lem telhet t megtettem. Hiszen akár be se kellett volna
telefonálnom a Fantasyhez – tette hozzá. A hangja kezdett önigazolóvá válni. – Nem is kellett
volna belekeverednem.
– Értékeljük az együttm ködését – állt fel Ben a fotelb l. – Majd be kell jönnie az rsre,
hogy aláírja a vallomását.
– Nyomozó, ha holnap éjfélig akár csak felállok ebb l a székb l, tucatnyi bírság fog
száradni a lelkemen.
– Add be idejében! – recsegte a papagáj. – Védd a segged!
– Jöjjön be tizenhatodikán reggel. Keressen engem vagy Paris nyomozót. Mindent meg
fogunk tenni, hogy a neve ne kerüljön nyilvánosságra.
– Köszönöm. Használhatják ezt az ajtót is – intett az egyik oldalfal felé, majd maga elé
húzta a számológépet. A maga részér l megtette a kötelességét, s t még annál is többet.
– Már túl kés beadni az adóbevallást? – kérdezte Ben, miközben elindult kifelé.
– Soha nem kés – kezdte el nyomogatni a gombokat Markowitz.

89
 9. fejezet

Grace maga sem tudta, miért fogadta meg Ed tanácsát, hogy a férfi házában várakozzon.
Talán ott, nem a n vére holmijától körülvéve, könnyebben tudott gondolkodni. Valamivel le
kellett foglalnia magát, mert mindig is jobban forgott az agya, amikor járt a keze. Úgyhogy
elhatározta, otthon fogja érezni magát, s közben végigveszi a lehet ségeit.
Továbbra is úgy látta, az lenne a legjobb, ha személyesen beszélne a Fantasy
vezet jével. A kikérdezés volt az egyik dolog, amihez kiválóan értett. Egy kis biztatással, egy
kis er szakossággal talán ráteheti a kezét az ügyféllistára, hogy aztán egyenként végigmenjen
rajta. Ha rajta van a n vére gyilkosa, meg fogja találni.
És aztán?
Aztán majd improvizál, írás közben is ezt csinálta. Így élt. És eddig mindkett ben
sikeresnek mondhatta magát.
A bosszúvágy is dolgozott benne. Korábban soha nem tapasztalt még ilyet, de tetszett
neki az érzés. Er t adott. Mindehhez azonban Washingtonban kell maradnia, de hát itt is
ugyanúgy tud dolgozni, mint bárhol. New York megvárja.
Ha most elmenne, az olyan lenne, mint befejezetlenül odaadni egy könyvet a
szerkeszt nek. Nem írhatja meg más az utolsó fejezetet, csupán G. B. McCabe.
Nem lehet olyan nehéz. Grace mindig is úgy vélte, hogy a rend ri munkához jó id zítés,
kitartás és keménység kell. És csipetnyi szerencse. De ugyanez kell az íráshoz is. Ha valaki
annyi gyilkosságot tervelt ki és oldott meg, mint , biztos elboldogul egy valódi gyilkossal is.
Szüksége volt az ügyféllistára, a rend rségi jelentésekre és id re, hogy gondolkodjon.
Mindössze Ed Jackson igen termetes alakját kellett megkerülnie.
Miközben a stratégiáján töprengett, hallotta, hogy nyílik a bejárati ajtó. Nem lesz
könny átverni, gondolta, belepillantva a fürd szobai tükörbe. Annál is inkább, mert
kedvelem. Ledörzsölt egy foltot az orráról, és elindult felfelé.
– Szóval hazajöttél – állt meg mosolyogva a lépcs aljánál. – Milyen napod volt?
– T rhet – vett át egy zacskónyi zöldséget a férfi a másik karjára. Grace ugyanazt a
farmert és b pulóvert viselte, mint délel tt, ám most mindkett n fehér foltok éktelenkedtek. –
Mi a fenét csinálsz?
– Kitapétázom a fürd szobádat – lépett oda hozzá és vette el a zacskót Grace. –
Remekül néz ki. Van szemed a színekhez.
– Kitapétáztad a fürd t?
– Ne vágj már ilyen gyászos arcot! Nem rontottam el. Mármint a tapétát. A fürd szoba
viszont romokban hever. Úgy gondoltam, úgy fair, ha te takarítod ki – mosolygott rá
ártatlanul a n . – És maradt fél tekercs tapétád.

90
 – Aha. Nézd, Grace, értékelem a szándékot, de a tapétázáshoz kell bizonyos fokú
szakértelem – már csak tudta, egy héten keresztül olvasott utána.
– Húzol egy vonalat, mérsz, felkened a ragasztót és felrakod. Találtam egy-két „csináld
magad” könyvet a polcodon. – Belekukucskált a zacskóba, de nem látott semmi izgalmasat. –
Menj fel és nézd meg! Ja igen, és megettem a maradék epret.
– Egészségedre. – Hirtelen nem is tudta volna kiszámolni, mennyibe került a tapéta meg
a ragasztó.
– Ó, és semmi kifogásom az ásványvíz ellen, de igazán tarthatnál itthon egy-két palack
üdít t is.
– Nem iszok üdít t – nézett fel a lépcs n félve Ed.
– Én viszont igen. Mindegy, ittam helyette egy sört. Ja, majd’ elfelejtettem, hívott az
édesanyád.
– Anyám? – torpant meg félúton felfelé a férfi.
– Aha. Igazán kedves hölgy. És nagyon örült, hogy felvettem. Remélem, nem bánod, de
nem akartam csalódást okozni neki, ezért azt mondtam, hogy a szerelmed vagyok, és hogy
hivatalossá is akarjuk tenni, miel tt jön a kicsi.
A n úgy mosolygott fel rá, hogy Ed nem tudta eldönteni, csak ugratja, vagy komolyan
beszél, így hát egyszer en csak megrázta a fejét.
– Kösz. Kösz szépen, Grace.
– Nincs mit. A húgodnak új barátja van. Egy ügyvéd, méghozzá céges. Saját háza van,
meg egy közös nyaralója egy Ocean City nev helyen, ígéretesnek t nik a dolog.
– Jézusom! – nyögte ki Ed.
– Édesanyád vérnyomása százhúsz per nyolcvan. Kérsz egy italt?
– Igen, köszönöm.
Grace önfeledten dúdolgatott, miközben kiment a konyhába. Ed olyan csodálatra méltó.
Kivett egy palack fehér bort a zacskóból. És ízlése is van, állapította meg a címke
tanulmányozása után. Aztán kivett valamit, ami egy csomag spárgának t nt. Megszagolta, és
elfintorodott. Igen, van ízlése, csak azt nem tudta még, pontosan milyen.
Talált karfiolt, mogyoróhagymát és zsenge hüvelyes borsót. Igazából csak
egyvalaminek örült meg, egy zacskó mag nélküli sz l nek, amit nem is habozott magához
venni.
– Remekül néz ki.
Grace lenyelt egy sz l szemet, és az ajtóban álló Ed felé fordult.
– A fürd szoba. Remekül néz ki.
– Ügyes vagyok. – Felemelte a spárgát. – Ezzel mit akarsz csinálni?
– Megf zöm.
– Ett l féltem – tette le a csomót Grace. – Nem kérdeztem meg, mit kérsz inni.
– Majd töltök magamnak. Pihentél valamennyit?
– Jól vagyok – figyelte, ahogy Ed kivesz egy doboz almalevet a h t b l. Összeszorította
az ajkát. – Rengeteget gondolkodtam tapétázás közben, meg amikor anyáddal beszélgettem.
– És mir l gondolkodtál? – Töltött egy vizespohárnyi almalevet, aztán benyúlt a
szekrénybe, és kivett egy üveg vodkát, amib l kétkortynyit löttyintett az almalébe.
– Érdekesen veszed be az A-vitamint.
– Kérsz egyet?

91
 – Kihagyom. Szóval azon gondolkodtam, hogy átveszem Kathleen bérletét egy id re.
Mármint a házat. És maradok még egy kicsit.
Ed letette a poharát. Szerette volna, ha marad, de zsaru énje tudta, jobb lenne, ha
elmenne.
– Miért?
– Van még egy kis dolgom az ügyvédekkel meg a biztosítóval. – Amit ugyanolyan
könnyen elintézhetett volna New Yorkból is, s ezt Ed is tudta. Grace látta az arcán, hogy nem
tudja becsapni. Ostobaság volt megpróbálni. Akárhogy is, nehezére esett, hogy nem szinte
vele, s ez már önmagában is különös volt, hiszen soha nem okozott neki problémát az igazság
kiszínezése. – Rendben, nem err l van szó. Képtelen vagyok úgy elmenni innen, hogy ne
tudjak meg mindent. Nem könny beismernem, hogy nem álltunk túl közel egymáshoz
Kathyvel, de ez az igazság. Mindkett nkért itt kell maradnom, és megpróbálnom kideríteni,
hogy ki tette ezt vele. Ed, amíg nem ismerem a válaszokat, addig nem tudom lezárni ezt a
dolgot magamban.
A férfi azt kívánta, mindkettejük érdekében, hogy bár ne értené, mit érez.
– A n véred gyilkosának a megkeresése nem a te dolgod, hanem az enyém.
– A te dolgod, igen. Nekem meg muszáj. Hát nem érted?
– Nem az a kérdés, hogy én mit értek meg, hanem hogy mit tudok.
Grace összegy rte az üres papírzacskót, miel tt Ed összehajtogatta és eltette volna.
– És mit tudsz?
– Civilek nem vehetnek részt a nyomozásokban, Grace. Csak összezavarják a dolgokat,
és megsérülnek.
A n nyelve hegyét a fels ajkához nyomva elindult felé.
– Melyik zavarna jobban?
Hihetetlen szeme volt, olyan, amit órákon át tudott volna bámulni bármelyik férfi. A
tekintete most az Edébe fúródott, várakozón, kérd n. Ed félelemmel vegyes csodálattal
végighúzta a hüvelykujját az arccsontján.
– Nem tudom. – Aztán lehajolt, és az ajkához nyomta az ajkát, mert szüksége volt rá,
mert a n szája hívogatóan szétnyílt.
Grace-nek pontosan olyan volt az íze, amilyenre Ed vágyott. Ednek pontosan olyan volt
az érintése, ahogy két kezébe fogta a n arcát, amilyenre Grace vágyott. Ed tudta, hogy
ostobaságot csinál. Grace a New York- i élet, a fények, a partik, viszont a kisváros, és
sohasem tudhatta, mikor fog újra vér tapadni a kezéhez. Mégis úgy érezte, tökéletesen
összeillenek.
Amint az ajkaik elváltak, Grace lassan kinyitotta a szemét. Kifújta a tüdejéb l a leveg t,
majd elmosolyodott.
– Tudod, óriási hatással van rám, amikor ezt csinálod. Csinálhatnád gyakrabban. –
Odasimult a férfihoz, és megkereste a szájával a száját. Amikor érezte, hogy a kezei a
csíp jére siklanak, aztán megfeszülnek, felsóhajtott. Régen volt, túl régen, hogy kísértést
érzett. Ed nyaka köré fonta a karját, és elégedetten érezte, hogy az szíve is hevesen ver. –
Most felkapsz és beviszel a hálóba, vagy mi?
Ed a nyakára tapasztotta az ajkát, többre vágyott. Könny lett volna, nagyon könny
felkapni, bevinni az ágyra, és hagyni, megtörténjen. Mint ahogy korábban történt. Ám valami

92
azt súgta, hogy Grace-szel nem lenne könny . Vele nem lehetne gondtalan leped akrobatikát
m velni, nem gondolva a holnapra. Megcsókolta a homlokát, aztán eleresztette.
– Most pedig megetetlek.
– Ó! – lépett hátra a n . Nem túl gyakran kínálkozott fel, mert több kellett hozzá a
szexuális vonzalomnál: szeretet és bizalom. És amennyire emlékezett, még soha nem
utasították vissza.
– Biztos?
– Aha.
– Remek. – Megfordult és kézbe vette a karfiolt. Szívesen a férfi fejéhez vágta volna, de
meggondolta magát. – Ha nem vonzódsz hozzám, akkor…
Másodszor történt, hogy Ed megpördítette, s Grace ez alkalommal felfedezhette, hogy a
mellkasának ütközni olyan, mint nekirohanni egy k falnak. Lett volna néhány keresetlen
szava, ha szabad a szája.
A férfi most nem volt gyengéd. Grace-t nem lepte meg a szenvedélye és az amögött
rejl feszültség, s t örült neki. Aztán másodperceken át nem érzett semmit, csak Ed száját,
kezét és saját kirobbanó reakcióját.
Ed annyira kívánta, hogy felizgatta a gondolat, hogy ott helyben, a konyhában együtt
legyenek. Ám többre vágyott a puszta izgalomnál, többre a pillanat hevénél. És id re volt
szüksége, hogy átgondolja, tulajdonképpen mire is vágyik.
– Szerinted nem vonzódom hozzád? Grace nagyot fújt és visszazökkent a lábujjhegyér l
a talpára.
– Lehet, hogy tévedek. – Megköszörülte a torkát, majd végighúzta az ujja hegyét az
ajkán, ami még mindig lüktetett a férfi ajkának érintését l. – Állok még?
– Nekem úgy t nik.
– Akkor jó. Oké. Mivel fogsz megetetni, miután kinyitottuk az ablakot és kiengedtünk
egy kis forróságot idebentr l?
Ed elmosolyodott és megsimogatta a haját.
– Töltött articsókával bordeaux-i módra.
– Aha – bökte ki Grace némi töprengés után. – De nem most fogod elkészíteni, igaz?
– Félóra az egész.
– Nem bírom ki addig. – Miközben a férfi szedegette a hozzávalókat, Grace leült egy
székre. – Ed?
– Igen?
– Elképzelhet , hogy hosszú távú kapcsolatban gondolkodsz?
Ed hátranézett a válla fölött a mosogató el l, ahol a zöldségekre engedett hideg vizet.
– Nos, megfordult a fejemben.
– Szóval ha úgy alakulna, szeretnék megállapodni veled valamiben. Ha az egyik este
articsókát eszünk, akkor a következ n pizzát.
– Teljes ki rlés lisztb l.
Grace felállt, hogy keressen egy dugóhúzót.
– Ezt még megbeszéljük.

93
Ben az anyósülésen fészkel dve nézte a lámpát, hogy mikor vált már zöldre. Tess az ujjaival
dobolt a volánon. Tudta, hogy igaza van, de most nem csak a saját érzéseit kellett figyelembe
vennie.
– Egyedül is bejöhettem volna – kezdte. – Így nem lesz ma kocsid.
– Ed majd hazavisz.
A lámpa zöldre váltott. Tess elindult, felvéve a reggeli forgalom lusta tempóját.
– Sajnálom, hogy felbosszantottalak, de próbáld megérteni, hogy nem hirtelen
felindulásból tettem.
Ben idegesen átváltott egy másik rádiócsatornára.
– Abba sem volt semmi beleszólásom, amikor a másik ügyön dolgoztál. Úgy t nik,
most sem lesz.
– Tudod, hogy ez nem igaz. Nekem nagyon fontos, hogy mit érzel.
– Akkor tegyél ki, menj a rendel dbe és maradj ki az ügyb l!
Tess teljes fél percig szótlanul vezetett.
– Jól van – mondta végül.
– Jól van? – állt meg a szivargyújtó felé nyúlva félúton Ben keze. – Csak így?
– Igen. – Tess egy hanyag mozdulattal megigazított egy csatot a hajában, aztán
lekanyarodott az rs felé.
– Semmi vita?
– Tegnap este már megvitattuk. Felesleges lenne még egyszer. – Tess behajtott a
parkolóba, majd megállt. – Este találkozunk – hajolt oda a férjéhez, hogy megcsókolja.
Miel tt elhúzódhatott volna, Ben gyöngéden megfogta az állát.
– Ugye most azt a fordított pszichológia dolgot m veled velem?
– A legkevésbé sem – nevetett rá ibolyaszín, tiszta tekintettel.
– Utálom, amikor ezt csinálod! – Ben hátravetette magát az ülésben, és két kézzel
megdörzsölte az arcát. – Tudod, mennyire nem szeretem, amikor belekeveredsz az életemnek
ebbe a felébe.
– Tudod, mennyire nem szeretem, amikor ki akarsz zárni az életed bármelyik részéb l.
Ben…
Tess felemelte a kezét, hogy megsimogassa a férfi haját. Egy éve még nem is ismerte,
most meg áll az élete középpontjában. A férje, s a gyermeke apja, akinek a létére csak
mostanában kezdett gyanakodni. Ugyanakkor orvos is volt. Esküt tett, és nem tudta
elfelejteni, hogyan remegett Grace keze, amikor megfogta azt a kávéscsészét.
– Lehet, segíthetek megérteni, hogyan m ködik a fickó elméje. Egyszer már megtettem.
– És majdnem elveszítettelek.
– Ez nem ugyanaz. Egyáltalán nem úgy érint az ügy. Ben, szerinted fog még gyilkolni?
Ben – fogta meg a férfi kezét, miel tt elhúzhatta volna –, szerinted fog még gyilkolni?
– Igen. Jó eséllyel igen.
– Életeket mentünk mind a ketten, nem? Nem azért csináljuk?
Ben rámeredt az rs téglafalára. Itt elvekr l volt szó, az elveir l. Tessnek nem lenne
szabad belekeverednie.
– Jobb szeretem, amikor a kényelmes kis rendel dben mentesz életeket.
– Én meg jobb szeretem, amikor az íróasztalod mögött ülve morogsz a papírmunka
miatt. De nem lehet mindig úgy se neked, se nekem. Egyszer már segítettem, és határozottan

94
érzem, hogy most is segíthetnék. Az a fickó nem hétköznapi ember. Ebben teljesen biztos
vagyok az alapján a kevés alapján, amit eddig elmondtál róla. Nagyon beteg.
Ben ellenérzései megint fellángoltak.
– Emiatt nem fogsz megint megsebesülni!
– Én csak segítenék megtalálni. Majd utána meglátjuk, hogyan tovább.
– Nem tudlak megállítani. – De a n keze még mindig ott volt az övében, és Ben tudta,
ha akarná, megállíthatná. – Nem foglak megállítani – helyesbített –, de azt szeretném, ha
átgondolnád a saját munkád jelentette terhelést, a klinikai feladataidat és a privát betegeidre
szánt id det.
– Tudom, mennyit bírok.
– Ja. – Bennek úgy t nt, bármennyit. – Ha elhanyagolod a rendes munkád,
megmondalak a nagyapádnak, meg majd jól elfenekel.
– Oké, figyelmeztettél – ölelte magához ismét Tess. – Szeretlek, Ben.
– Igen? És mivel tudnád bebizonyítani? – Az ajkaik puhán összeforrtak.
– Hé, ti nem ismeritek a környékbeli mellékutakat? – dugta be a fejét az ablakon Ed.
– Kopj le, Jackson.
– Jó reggelt, Ed! – nézett ki Tess Ben válla fölött.
– Helló, Tess. Már másodszor látlak itt ezen a héten.
– És valószín leg fogod is még – nyitotta ki az ajtaját Ben. – A doki besegít az ügyben.
– Tényleg? – Ed hangjából nem volt nehéz kihallani a helytelenítést, ahhoz túl jól
ismerték mindketten. – Hát, üdv a fedélzeten.
– Mindig örömmel segítek a köz szolgáin – karolt bele Tess Edbe, miközben elindultak
befelé. – Hogy van Grace?
– Tartja magát. Úgy döntött, a nyomozás végéig a városban marad.
– Értem. Az jó.
– Jó?
– Olyan típusnak t nt, aki nem érzi jól magát, amikor csak történnek körülötte a dolgok.
Jobb neki, ha tevékenyen részt vehet bennük. A gyász egyik legrosszabb eleme a
tehetetlenség. Ha azon túl tud lendülni az ember, akkor rendbe jön. – Megvárta, hogy a férfi
kinyissa el tte az ajtót. – Mellesleg, ha visszamenne New Yorkba, hogyan udvarolhatnál
neki?
– A dokinak megvan a számod, Jackson – lépett be mögöttük az ajtón Ben. – Egyébként
jó parti – csörgette meg az aprót a zsebében. – Jól néz ki, okos, gazdag – ölelte át Tess vállát.
– Örömmel látom, hogy követed a példámat.
– Tess csak azért esett beléd, mert bukik a bolondokra. – Ed benyitott a gyilkossági
részlegre, örülve, hogy a rájuk váró munka másfelé tereli a témát.
A konferenciateremben telepedtek le. Tess kiterítette maga elé a két áldozat aktáját. Ott
voltak a fényképek, a boncolási eredmények és a férje jelentései. Ezek sokkal brutálisabb
gyilkosságok voltak, mint az el z ügynél, aminek a megoldásában segített – ha a
gyilkosságot meg lehet egyáltalán ítélni a brutalitás mértéke szerint. A közös vonások
számára is ugyanolyan nyilvánvalóak voltak, mint a nyomozóknak, ám valami mást, valami
sötétebbet is látott.

95
 Türelmesen elolvasta Eileen Cawfield vallomását és a Markowitz kihallgatásán készített
jegyzeteket, illetve áttanulmányozta Ed hivatalos jelentését a Kathleen Breezewood
meggyilkolásának éjszakáján történtekr l.
Ben nem szerette így látni, amint világa mocskosabb felének a darabkáit tanulmányozza
és rendezgeti. Épp elég nehéz volt elfogadni azt, amikor a feleségét bedugták egy íróasztal
mögé egy belvárosi irodába. A józan eszével tudta, hogy nem zárhatja el a valóságtól, mégis
ideges volt, hogy ott van az rsön.
Tess végighúzta csinos, manik rözött mutatóujját a boncolási jegyz könyvön, és
Bennek görcsbe rándult a gyomra.
– Érdekes, hogy mindkét gyilkosságot ugyanabban az id szakban követték el.
Harris megdörzsölte a hasát, amit napról napra üresebbnek érzett.
– Elfogadhatjuk, hogy ez is része a szokásrendjének. – Letört egy keveset a sebesen
fogyó mazsolarúd végéb l. Sikerült meggy znie magát, ha apránként fogyasztja a kalóriákat,
akkor nem számítanak. – Még nem volt alkalmam elmondani, dr. Court, milyen nagyra
értékeli az osztály, hogy segít nekünk.
– Biztosra veszem, hogy az osztály még nagyobbra fogja értékelni, ha valóban tudok
segíteni. – Tess egy pillanatra levette az olvasószemüvegét, és megdörzsölte a szemét. – Úgy
vélem, a nyomozás jelen állása szerint kijelenthetjük, hogy a tettes képes heves, er szakos
cselekedetek elkövetésére, s az er szak szexuális irányultságú.
– A nemi er szak általában az – vetette közbe Ben.
– A nemi er szak nem szexuális b ncselekmény, hanem er szakos. Nem szokatlan,
hogy az áldozatot megölik az er szakot követ en. Az er szaktev ket sok minden hajthatja:
frusztráltság, önértékelési problémák, a n k megvetése, düh. A düh szinte mindig szerepet
játszik. Azokban az esetekben, amikor az er szaktev ismeri az áldozatot, mindig felmerül az
uralomvágy, a férfi fels bbrend ségének és erejének kifejezési kényszere, a vágy, hogy
megkapja, ami szerinte neki jár, amit szerinte neki felkínáltak. Az er szaktev gyakran úgy
érzi, hogy az áldozat az elutasítással és ellenállással csak fokozni akarja az izgalmat, és
valójában arra vágyik, hogy er szakkal tegye magáévá.
Visszatette a szemüvegét és hátrad lt a széken.
– Az er szak mindkét esetben egy helyiségen belül maradt, ott, ahol megtalálták az
áldozatot. Ugyanazt az eszközt használták, a telefonvezetéket. Nagyon valószín , hogy a
telefon jelenti a kapcsolatát a két n vel. A telefonon keresztül ígértek neki valamit, pedig
elment, hogy elvegye, de nem a bejáratnál csöngetett, hanem hátulról tört be. Talán azért,
hogy meglepje az áldozatait, talán azért, hogy fokozza a saját izgalmát. Úgy vélem, az els
gyilkosságot hirtelen felindulásból, ösztönösen követhette el. Kathleen Breezewood ellenállt,
és megsértette, testileg és lelkileg egyaránt. Nem az a n volt, akit elképzelt magának, illetve
nem az a n , akinek szerinte ígérkezett. Kapcsolatban állt vele. Virágot küldött a temetésére,
pontosabban szólva a Desiree temetésére. Számára Desiree volt. Nem szabad
megfeledkeznünk róla, hogy Kathleen Breezewoodot nem ismerte, csak Desiree-t. Még a
halálában sem annak látta, aki valójában volt, hanem annak a n nek, akit a képzeletében
teremtett.
– Akkor hogy a fenében találta meg? – kérdezte Ben, nem is annyira Tesst l, mint
inkább saját magától. – Hogy talált meg egy telefonhang alapján egy házat, egy n t… és épp
azt a n t?

96
 – Bár tudnám! – Nem nyúlt a férje kezéért, pedig most megfogta volna, ha kettesben
vannak. Tudta, hogy ott, bent az rsön, mindig is lesz egy kis távolság közöttük. – Csak
annyit mondhatok, hogy véleményem szerint ez a fickó nagyon okos. A maga módján logikus
a viselkedése. Egy adott rendszert követ, lépésr l lépésre.
– Az els lépés az, hogy kiválaszt egy hangot – töprengett fennhangon Ed –, és
megteremti a n t.
– Igen, nagyjából így történhet. Nagyon élénk lehet a fantáziája. Elhiszi azt, amit
elképzel. Mind a két helyszínen hagyott ujjlenyomatokat, de nem gondatlanságból, hanem
azért, mert nagyon okosnak tartja magát, sebezhetetlennek a valóságtól, hiszen a maga
teremtette világban él. Kiéli a fantáziáit, és valószín leg azokat is, amiket az áldozatainak
tulajdonít.
– Ezzel azt akarod mondani, hogy azért er szakol és gyilkol meg n ket, mert azt hiszi,
hogy azok akarják így? – vett el egy cigarettát Ben. Tess nézte, ahogy meggyújtja –
felismerte az élt a hangjában.
– Egyszer en fogalmazva, igen. Markowitz szerint a második támadás során, amit
végighallgatott a telefonban, a férfi azt mondta, hogy „tudod, hogy azt akarod, hogy
bántsalak”. Az er szaktev k gyakran racionalizálják így a tettüket. Mary Grice kezét
megkötözte, de a Kathleenét nem. Szerintem ez fontos. A jelentések alapján Kathleen
Breezewood sokkal konzervatívabb, sokkal hagyományosabb szexuális fantáziákat kínált,
mint Mary Grice, akinek a beszélgetéseiben gyakran szerepelt megkötözés és szadizmus. A
gyilkos megadta neki azt, amir l azt hitte, hogy a n szereti. És igen valószín , hogy azért
ölte meg, mert a szex és a halál els összekapcsolása során sötét, pszichotikus gyönyört
fedezett fel. Valószín leg azt hiszi, az áldozatai is ilyen gyönyört éltek át. Kathleent
pillanatnyi felindulásból ölte meg, Maryt viszont azért, hogy felidézze, megismételje az els
alkalmat. – Odafordult Benhez, aki talán nem értett egyet mindenben vele, de feszülten
figyelte, amit mondott. – Mit gondolsz a gyilkosságok id pontjáról?
– Mit kellene gondolnom?
Tess rámosolygott. Mindig a férje vádolta azzal, hogy kérdésekkel felel a kérdésekre.
– Mindkett kora este történt, ami lehet egyfajta rendszer. Nekem azt sugallja, a gyilkos
talán n s, vagy együtt él valakivel, aki elvárja, hogy egy bizonyos id pontig hazaérjen.
– Vagy csak szeret korán beindulni – tanulmányozta a cigarettája végét Ben.
– Lehetséges.
– Tess – mártott bele a csészényi forró vízbe egy teafiltert Ed –, általánosan elfogadott
vélemény, hogy a leselked k és a perverz telefonálók nem mennek ennél messzebb. Mit l
más ez a fickó?
– nem leselked , hanem résztvev . Ezek a n k beszéltek vele. Így nem maradt
közöttük olyan nagy fizikai és érzelmi távolság, mint egy leskel d esetében, aki a távcsövén
keresztül figyeli a szemközti házat vagy bekukucskál egy ablakon. Az a fajta anonimitás is
megsz nik, ami a névtelen telefonálók esetében megvan. Ismeri ezeket a n ket, ha nem is
Kathleent vagy Maryt, hanem Desireet és Roxanne-t. Volt egyszer egy páciensem…
– Sajnos az áldozatok néz pontját nem ismerjük ebben az ügyben, dr. Court – vetette
közbe Harris.
– Az er szaktev t kezeltem, nem az áldozatot. – Tess levette a szemüvegét, és forgatni
kezdte a száránál fogva az ujjai között. – Nem kizárólag maga miatt kényszerítette szexre a

97
lányt. Azért kezdeményezett, makacskodott és er szakoskodott, mert azt hitte, a lány ezt várja
el t le. Meggy zte magát, a lány azt akarja, hogy az övé legyen a felel sség, és ha
meghátrálna, akkor gyengének, férfiatlannak tartaná. Azzal, hogy szexre kényszerítette,
nemcsak szexuális kielégülést nyert, hanem hatalomérzetet is. irányított. Véleményem
szerint ez a gyilkos is ugyanerre a hatalomérzetre vágyik. Nem azért öli meg a n ket, hogy ne
tudják azonosítani, hanem mert a gyilkosság a végs hatalom. Valószín leg olyan
környezetben él vagy élt, amiben semmiféle hatalmat nem tudott gyakorolni, s nagyon er sek,
vagy er sek voltak az életében az autoritásfigurák. Sokáig el kellett fojtania a szexualitását, és
most kísérletezik.
Ismét kinyitotta az aktákat.
– Az áldozatai nagyon eltér típusú n k, és nemcsak az alteregóik személyisége
tekintetében, hanem megjelenésükben is. Ez természetesen lehet véletlen is, de szerintem nem
az. Mindössze a szex és a telefon közös bennük. A tettes mindkett t a leger szakosabb és
legvéglegesebb formában használta fel ellenük. A következ áldozata valószín leg teljesen
más tulajdonságú lesz.
– Nem bánnám, ha ezt az elméletet nem állna módunkban a gyakorlatban is ellen rizni
– jegyezte meg Harris, és leharapta a mazsolarúd egyik sarkát. – El fordulhat, hogy leáll?
Hogy egyszer en abbahagyja?
– Nem hiszem – csukta be és tette le az asztalra az aktákat Tess. – Nincs b ntudata, nem
bánja meg, amit tett. A részvétkártyával nem azt üzente, hogy „Sajnálom”, vagy „Bocsáss
meg”, hanem azt, hogy „Nem felejtelek el”. Gondosan megtervezi a lépéseit. Nem az utcáról
rángatja be az áldozatait egy sikátorba vagy a kocsijába. Megismétlem: ismeri ket, legalábbis
azt hiszi, hogy ismeri ket, és azt veszi el t lük, ami szerinte jár neki. Nem kis mértékben a
mai társadalom terméke, ahol elég felemelni a telefont, ha megkíván valamit az ember, és már
meg is kapja. Legyen pizza, vagy pornográfia, elég megnyomni egy gombot, és a miénk,
jogunk lesz rá. Ezen a ponton ér össze a technika nyújtotta kényelem a szociopata hajlammal.
A gyilkosnak az egész teljesen logikus.
– Elnézést – dugta be az ajtón a fejét Lowenstein. – Végeztünk a hitelkártyák
ellen rzésével. – Harris biccentését látva átadta a papírokat Ednek. – Nincs egyezés.
– Nincs? – állt fel Ben, hogy Ed válla fölött megnézze a listát.
– Nulla. Kerestük a számokban, a nevekben, a lakcímekben, az összes lehetséges
adatban. Semmi.
– Más stílusok – morogta Ed, és megpróbálta újra végiggondolni az egészet.
– Tehát megint ott állunk a startmez n – vette el Ben Edt l a felé nyújtott lapokat.
– Nem biztos. Lenyomoztuk a virágot. Telefonon rendelték a Bloom Town
virágüzletb l. A hitelkártya, amivel fizettek, egy bizonyos Patrick R. Morgané. Tessék, itt a
címe.
– Szerepel ezeken? – kérdezte Ben a listát tanulmányozva.
– Nem. De még vizsgáljuk a többi listát.
– Menjünk, látogassuk meg – pillantott az órájára Ben. — A munkahelye címe megvan?
– Ja. A Capitol Hill. Morgan kongresszusi képvisel .

98
A képvisel t aznap felújított georgetowni házában lehetett megtalálni. A n , aki ajtót nyitott,
keser nek és türelmetlennek t nt, és egy halom aktát tartott a karján.
– Igen? – fogadta kurtán a nyomozókat.
– Morgan képvisel vel szeretnénk beszélni. – Ed elnézett a n mellett az el szoba
mahagóni falburkolatára. Ez igen, gondolta.
– Sajnálom, a képvisel nem ér rá. Ha id pontot szeretnének, hívják fel az irodáját.
– Rend rségi ügy, asszonyom – vette el Ben az igazolványát.
– Az sem érdekel, ha maga az Úristen! – válaszolta a n , rá se pillantva az igazolványra.
– Nem ér rá. Próbálkozzanak az irodájában, a jöv héten.
Megakadályozandó, hogy egyszer en rájuk zárja az ajtót, Ed benyomult a vállával a
nyílásba.
– Attól tartok, ragaszkodnunk kell hozzá, hogy beszéljünk vele. Vagy itt, vagy bent az
rsön. – Ed látta a n szemében megvillanó fényt, és biztosra vette, hogy méretkülönbségek
ide vagy oda, meg fogja próbálni egyszer en kirakni.
– Margaret, mi a fene folyik ott? – A kérdést egy sor prüszkölés követte, majd Morgan
képvisel is felbukkant az ajtóban. Alacsony, barna hajú, ötven év körüli férfi volt, vörös
szem és jelenleg épp sápadt. Fürd köpenyt viselt.
– Ezek az emberek látni akarják, uram, de én megmondtam nekik, hogy…
– Elnézést kérünk, képvisel – emelte fel ismét az igazolványát Ben –, de fontos lenne.
– Értem. Hát, jöjjenek be akkor. De jobb lesz, ha távol maradnak t lem, lehet, hogy még
fert z vagyok.
Átvezette ket az el szobán egy nappaliba, amit a kék és a szürke uralt, ellenpontként a
városról készült bekeretezett vázlatokkal a falakon.
– Margaret, most már ne ráncolja a szemöldökét a nyomozókra, hanem menjen, intézze
el azokat az iratokat!
– Vissza fog esni – jósolta a n , de engedelmesen elt nt.
– A titkárn k rosszabbak, mint a feleségek. Foglaljanak helyet, uraim. Ugye,
megbocsátják, ha én elnyúlok itt. – Letelepedett a díványra, és egy angóratakarót terített
magára. – Influenza – magyarázta, miközben zsebkend ért nyúlt. – Egész télen semmi bajom
nem volt, aztán amint nyílni kezdtek a virágok, elkaptam.
Ed nagyon óvatosan, jó másfél méternyire leült egy székre.
– Az ember jobban vigyáz magára télen. – Rápillantott a teáskannára és kancsónyi
gyümölcslére. Legalább folyadékot vesz magához. – Igyekszünk nem sokáig feltartani.
– Mindig is együttm ködtem a rend rséggel. Hiszen ugyanazon az oldalon állunk –
tüsszentett bele Morgan a zsebkend be.
– Egészségére! – biccentett Ed.
– Köszönöm. Szóval, mit tehetek önökért?
– Ismeri a Fantasy Incorporated nev vállalkozást? – Ben hanyagul, a lábát keresztbe
vetve tette fel a kérdést, de közben végig Morgan arcát figyelte.
– Fantasy? Nem – válaszolta a képvisel pillanatnyi töprengés után. – Egyáltalán nem
ismer s. Ismernem kellene? – kérdezte, miközben megigazította a háta mögött a párnát.
– Telefonszex. – Ed egy pillanatig a leveg ben hemzseg vírusokra gondolt. A rend rök
munkája veszélyekkel járt.

99
 – Ah! – fintorodott el Morgan, de aztán gyorsan rendezte a vonásait. – Sok vitát kiváltó
téma. Ennek ellenére inkább a távközlési felügyeletre vagy a bíróságra tartozik, nem egy
képvisel re. Legalábbis pillanatnyilag.
– Ismer egy bizonyos Kathleen Breezewoodot, Morgan képvisel ?
– Breezewood, Breezewood – töprengett Morgan. — Nem t nik ismer snek a név.
– És a Desiree?
– Nem – mosolyodott el ismét Morgan. – Egy ilyen nevet nem lehetne elfelejteni.
Ed el vette a noteszét, és úgy tett, mintha megnézne benne valamit.
– Ha nem ismerte Mrs. Breezewoodot, miért küldött virágot a temetésére?
– Küldtem? – hökkent meg kissé Morgan. – Nos, az biztos, hogy nem lehetett közeli
ismer s, de virágot számos okból küldhettem. F leg politikaiakból. Az ilyesmit a titkárn m
szokta intézni. Margaret! – üvöltötte el a nevet, hogy aztán rögvest köhögésben törjön ki.
– Megmondtam – morogta a n , s besietett a szobába. – Igya meg a teáját, és hagyja
abba a kiabálást!
A képvisel engedelmeskedett, Ed szerint alázatosan.
– Margaret, ismerek bizonyos Kathleen Breezewoodot?
– Arra a n re gondol, akit néhány napja meggyilkoltak?
A köhögés utáni pír elt nt Morgan arcáról.
– Arra gondolok? – fordult oda Edhez.
– Igen, uram.
– Küldtünk virágot a temetésre, Margaret?
– Miért küldtünk volna? – igazította meg a takarót a n . – Hiszen nem ismerte.
– A temetésre küldött virágot a Bloom Town virágüzletb l rendelték és az ön
hitelkártyájával fizették ki. – Ed ismét lepillantott a jegyzetfüzetébe, és eldarálta a hitelkártya
számát.
– Az enyém? – kérdezte Morgan a titkárn jét l.
– Igen, de nem rendeltem semmiféle virágot. Egyébként is számlánk van a Lorimar
virágüzletnél. A Bloom Towntól soha nem rendelünk. A Lorimart legutóbb két hete hívtam
fel, Parson feleségének küldettem egy csokrot, amikor szült. – Dacosan nézett Benre. – Ott
van a határid naplóban.
– Hozza be, Margaret, kérem! – Morgan megvárta, hogy a n kimenjen. – Uraim, úgy
látom, az ügy komolyabb, mint hittem, de attól tartok, nem értem, miért vannak itt.
– Kathleen Breezewoodot április tizedikén gyilkolták meg. – Ed megvárta, míg Morgan
teleprüszkölt egy másik zsebkend t. – Meg tudná mondani, hol volt aznap este nyolc és
tizenegy között?
– Április tíz – dörzsölte meg a szemét Morgan. – Akkor lehetett az a kampányest a
Shorehamben. Választási év jön, tudják. Akkor döntött le a lábamról ez a szemét influenza, és
emlékszem, nem akartam elmenni. A feleségem veszekedett is velem. Hétt l úgy tízig
lehettünk ott, esetleg kicsit tovább, azt hiszem. Aztán egyenesen hazajöttünk. Másnap reggel
munkareggelim volt.
– A határid naplóban semmi sincs a Parsonéknak küldött virág óta. – Margaret
elégedetten nyomta Ben kezébe az óriási könyvet. – Az én dolgom nyilvántartani, hogy kinek
mikor küldünk virágot.
– Morgan képvisel – kezdte Ed –, ki más férhet hozzá a hitelkártyájához?

100
 – Természetesen Margaret. És a feleségem, bár neki sajátja is van.
– A gyerekei?
Morgan megmerevedett, de válaszolt.
– A gyerekeimnek még nincs szükségük hitelkártyára. A lányom még csak tizenöt éves,
a fiam idén végez a Szent Jakab Gimnáziumban. Mindketten zsebpénzt kapnak, de a nagy
érték vásárlásokat meg kell beszélniük velünk. Nyilván a virágüzletben hibázott valaki,
amikor leírta a számot.
– Lehetséges – mormogta Ed, bár nem hitte volna, hogy a nevet is rosszul értették
volna. – Sokat segítene, ha meg tudná mondani, hol volt a fia tizedikén este.
– Ezt kikérem magamnak! – Influenza ide vagy oda, Morgan felült a díványon és
kihúzta magát.
– Képvisel úr, két gyilkosság ügyében nyomozunk – csukta be a határid naplót Ben. –
Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy udvariaskodjunk.
– Természetesen tisztában vannak vele, hogy egyetlen kérdésükre sem kellene
válaszolnom. Mindazonáltal együttm ködöm önökkel, már csak azért is, hogy lezárhassuk
végre ezt a témát.
– Igazán hálásak vagyunk – felelte Ben szelíden. – Tehát, hol volt a fia?
– Randevúja volt – töltött magának egy pohár gyümölcslevet Morgan. – Fielding
szenátor lányával, Juliával jár. Azt hiszem, aznap este a Kennedy Centerbe mentek. Michael
tizenegyre jött haza, másnap iskolába kellett mennie.
– És tegnap este? – kérdezte Ben.
– Tegnap egész este itthon volt. Tízig, negyed tizenegyig sakkoztunk.
Ed lejegyezte a két alibit.
– A munkatársai és a ház személyzete közül hozzáférhetett bárki is a hitelkártyájához?
– Nem. – A képvisel türelme és együttm ködési készsége véget ért. – A dolog
nyilvánvaló, valaki hibázott. Most pedig, ha megbocsátanak, nem tudok ennél többet
mondani.
– Köszönjük, hogy id t szakított ránk – állt fel Ed, zsebre téve a noteszét. Elhatározta,
hogy amint visszaérnek az rsre, azonnal bevesz egy nagy adag C-vitamint. – Kérem, tudassa
velünk, ha esetleg eszébe jut bármilyen más ok, ami miatt az ön kártyájára terhelhették a virág
árát.
Margaret szinte örömmel kísérte ki ket. Amikor visszhangzó döndüléssel bezáródott
mögöttük az ajtó, Ben zsebre dugta a kezét.
– A szimatom azt súgja, hogy a fickó titkol valamit.
– Igen. A kampányestet könny lesz ellen rizni, de én a szenátor lányára szavazok.
– Én is.
Odamentek a kocsihoz. Ed Ben mormogását elengedve a füle mellett beült a volánhoz.
– Tudod, nem megy ki a fejemb l valami, amit Tess mondott.
– Mi?
– Hogy csak felemeljük a telefont, és megrendeljük, amire vágyunk. Én is mindig ezt
csinálom.
– Pizza vagy pornográfia? – kérdezte Ben, de látszott rajta, hogy is elgondolkodott.
– Gipszkarton. Rendeltem a múlt hónapban, és meg kellett adnom a fickónak a
hitelkártyám számát. Hányszor adtad már meg a kártyaszámodat valakinek telefonon

101
keresztül? Nem kell más, csak a neved meg a számod, se maga a kártya, se igazolvány, se
aláírás.
– Ja. – Ben nagyot fújva beült a helyére. – Azt hiszem, ezzel lesz kítettük a
gyanúsítottak körét néhány százezer f re.
Ed beindította a kocsit, és elhajtott a ház el l.
– Bízzunk benne, hogy a szenátor lányánál szerencsénk lesz.

102
 10. fejezet

Mary Beth Morrison az anyaságra született. Hatéves korára tekintélyes gy jteményre tett szert
babákból, amiket rendszeresen etetett, tisztába tett és átöltöztetett. Voltak járó és beszél
babái is, de a szíve mindig nyitva állt a gombszem , leszakadt karú rongybabák el tt is.
Más gyerekekkel ellentétben sohasem lázadozott a szülei által ráosztott házimunka
ellen. Szeretett mosogatni és port törölgetni. Volt egy kis vasalódeszkája, egy játék t zhelye
és saját teáskészlete. Tízéves korában jobban f zött, mint az édesanyja.
Egy dologra vágyott az életben: saját otthonra és családra, amir l gondoskodhat. Mary
Beth álmaiban soha nem bukkantak fel céges igazgatótanácsok és aktatáskák. Fehér
léckerítésre vágyott és babakocsira.
Mary Beth szilárdan hitte, hogy az embernek azzal kell foglalkoznia, amihez a
legjobban ért. A n vére jogász lett és egy chicagói ügyvédi irodánál kapott állást. Mary Beth
büszke volt rá. Csodálta a ruhatárát, azt, ahogy a törvényességet védte, és a férfiakat, akik
jöttek-mentek az életében. t soha még csak meg sem legyintette az irigység szele.
Kuponokat gyártott és süteményt sütött a szül i munkaközösség rendezvényeire, lelkesen
kiállt az „egyenl munkáért egyenl bért” mozgalom mellett, bár soha nem tartozott ahhoz a
réteghez, amit a társadalom munkaer nek nevezett.
Tizenkilenc éves korában hozzáment gyermekkori szerelméhez, akit még az általános
iskolában választott ki. A fiúnak esélye sem volt. Mary Beth figyelmes volt, türelmes,
megért és támogató – és nem színlelte mindezt, hanem szintén fakadt bel le. Akkor
szeretett bele Harry Morrisonba, amikor két nagyobb fiú leütötte a játszótéren, és meglazult az
egyik metsz foga. Huszonöt év barátság, tizenkét év házasság és négy gyermek után még
mindig csodálta a férjét.
Mary Beth világa olyannyira a családja és az otthona körül forgott, hogy még a rajtuk
kívül es dolgok is csak hozzájuk csatlakozhattak vissza valamilyen módon. Sokan úgy
érezték, köztük a n vére is, hogy nagyon korlátozott ez a világ. Mary Beth csak mosolygott,
és sütött még egy tortát. Boldog volt, és jól csinálta, amit csinált, s t kiválóan. Megkapta azt,
ami a legnagyobb jutalmat jelentette neki: a férje és a gyermekei szeretetét. A n vére, vagy
más elismerésére nem volt szüksége.
Mind a férje, mind a saját örömére igyekezett formában tartani magát. Harminckettedik
születésnapjához közeledve is karcsú, csinos, ránctalan asszony maradt. Mary Beth megértette
azokat a n ket, akik úgy érezték, csapdába estek a családanya szerepében, és együtt érzett
velük. is úgy érezte volna magát egy irodában. Amikor akadt ideje, segítette a szül i
munkaközösség és az állatvéd k munkáját. A család mellett ugyanis az állatok jelentették a
másik szenvedélyét. k is gondoskodásra szorultak.

103
 Született gondoskodó volt, és azt fontolgatta, hogy talán jó lenne szülni még egy
gyereket, amíg lehet.
A férje a tenyerén hordozta. Bár a döntések nagy részét meghagyta neki, legalábbis
látszólag, Mary Beth nem volt teszetosza. k is veszekedtek a házasságuk alatt, és ha elég
fontos ügy került terítékre, az asszony megmakacsolta magát, és addig nem engedett, amíg
úgy nem lett, ahogy akarta. A Fantasy Incorporated dolgát pedig elég fontosnak ítélte.
Harry igyekezett mindent megtenni a családjáért, de Mary Beth id nként el-elvállalt
egy-egy félállást, hogy kiegészítse a keresetét. Megszerezte a gyermekfelügyel i engedélyt.
Az így keresett pénzb l a család el tudott menni egy tíznapos nyaralásra Floridába és
Disneyworldbe. Az ott készült fényképeket gondosan eltették egy kék albumba, amin a
CSALÁDI VAKÁCIÓ felirat díszelgett.
Máskor újság-el fizetéseket adott el telefonon keresztül. Noha megnyugtató hangja
sokakban bizalmat keltett, nem volt elégedett. Úgy n tt fel, hogy mindig fel tudta mérni az
id és a munka értékét, és látta, hogy ennél az állásnál a nyereség nem éri meg a befektetett
id t és energiát.
Szeretett volna még egy gyereket, és szeretett volna félretenni a másik négy gyerek
egyetemi tanulmányaira. A férje nem keresett rosszul egy építési cég m vezet jeként, de túl
sok extrát sem engedhettek meg maguknak. Az egyik férfimagazin hátulján bukkant rá a
Fantasyre. Leny gözte a gondolat, hogy pusztán beszélgetésért kapjon fizetést.
Három hete ment rá, de sikerült Harry makacs ellenkezését kételkedéssé puhítania. Még
egy hét, és a kételkedés vonakodó beleegyezéssé változott. Mary Beth értett a szavakhoz, és
most dollárokra készült váltani ezt a képességét.
Úgy állapodtak meg Harryvel, hogy egy évet adnak a Fantasynek. Mary Beth ez alatt az
id alatt tízezer dollárt akart keresni. Jól befektetve ennyivel meg tudja alapozni a gyerekek
tandíját, s ha szerencséjük van, még egy szülész díja is belefér.
Mary Beth a negyedik hónapja dolgozott a Fantasy operátoraként, és már közel járt a
kit zött összeg feléhez. Népszer volt a hívók körében.
Nem zavarta, hogy a szexr l kell beszélnie. Amint azt a férjének is elmagyarázta,
nemigen lehetett pr d tizenkét év házasság és négy gyerek után. Harryt lassan szórakoztatni
kezdte az új munkája. Id nként is felhívta a saját telefonszámukon, hogy gyakorolhasson.
Stud Brewsternek nevezte magát, amit l Mary Bethre mindig rátört a nevethetnék.
Talán az anyai ösztönei, vagy a férfiak problémáinak ösztönös megértése miatt a hívásai
nagy részében nem is a szexszel, hanem az együttérzéssel kellett foglalkoznia. A rendszeres
hívói rájöttek, hogy nyugodtan beszélhetnek neki a munkahelyi problémáikról vagy a családi
életük válságairól, mindig lesz egy-két vigasztaló szava. Soha nem érezték, hogy unná ket,
ahogy a feleségük vagy a szeret jük, soha nem kritizált senkit, s ha azt kívánta az alkalom,
Mary Beth ellátta ket azokkal a sablonos jó tanácsokkal, amiket elolvashattak bármelyik n i
magazin levelezési rovatában – ám megfejelve ezt a szexualitás pikantériájával.
Testvér volt, anya, vagy szeret , ahogy az ügyfél kívánta. Az ügyfelek elégedettek
voltak, Mary Beth pedig komolyan fontolgatni kezdte, hogy kidobja a fogamzásgátlót, és még
egyszer utoljára nekifut a várandósságnak.
Elszánt, egyszer asszony volt, és hitt benne, hogy a legtöbb probléma megoldható
id vel, jó szándékkal és egy tál karamellával. Olyasvalakivel azonban soha nem találkozott,
mint Jerald.

104
 Jerald figyelt. Estér l estére várta, hogy meghallja a hangját. Volt benne valami szelíd,
valami megnyugtató. Majdnem beleszeretett, majdnem olyan szenvedély f tötte iránta, mint
Desiree iránt. Roxanne jóformán annyit jelentett neki, mint egy kísérleti nyúl. Mary Beth
hangjából azonban jóság áradt. A nevét is megtartotta, egyrészt ragaszkodott hozzá, másrészt
túlságosan megszokta már. A férfiak elhitték, ha valamit egy olyan n mondott nekik, mint
Mary Beth. Ha megígért valamit, akkor az úgy lett.
Mary Beth teljesen más stílusú volt.
Jerald hitt neki. Találkozni akart vele. Meg akarta mutatni, mennyire hálás.
Kora estét l kés éjjelig hallgatta. És közben tervezgetett.

Grace kezdett belefáradni, hogy mindig zsákutcába jusson és még türelemmel is viselje. Több
mint egy hét eltelt a második gyilkosság óta, és ha történt is el relépés a nyomozásban, Ed
nem avatta be. Grace úgy vélte, megérti t. Nagylelk és együtt érz , ám zsaru is, aki a
testület szabályai szerint él – no és a sajátjai szerint. Tisztelte az önfegyelmét, ám egyben
bosszantotta is a titkolózása. A vele töltött id megnyugtatta, ám amikor egyedül maradt, nem
tudott mást csinálni, csak gondolkodni. Úgyhogy is tervezgetni kezdett.
Találkozókat beszélt meg. A Kathleen ügyvédjével és magánnyomozójával folytatott
rövid beszélgetések semmire sem derítettek fényt. Semmi olyat nem mondtak, amit ne tudott
volna. Azt remélte, hogy olyan információkhoz juthat, amik valahogy Jonathan felé mutatnak.
A szívében még mindig azt akarta, hogy legyen a b nös, bár – a saját szavaival fogalmazva
– tudta, hogy az nem m ködne. Nehezen adta fel ezt a meggy z dését. Végül azonban bele
kellett tör dnie, hogy akármilyen mértékben is Jonathan a felel s azért, amilyen lelkiállapotba
Kathleen az utolsó hónapjaiban került, a haláláért nem okolhatta t.
De Kathleen akkor is meghalt, tehát más felé kellett folytatnia a kutatást.
A legkönnyebb és legnyilvánvalóbb irányt a Fantasy Incorporated jelentette.
Grace a szokott helyén, az íróasztala mögött találta Eileent. Amikor belépett az irodába,
Eileen bezárta a pénztárkönyvet, amit számolgatott, és elmosolyodott. A könyökénél cigaretta
parázslott a hamutartóban. Az elmúlt napokban már meg sem próbált úgy tenni, mintha
leszokott volna.
– Jó napot! Segíthetek valamiben?
– Grace McCabe vagyok.
Eileennek kellett egypár másodperc ahhoz, hogy elhelyezze a nevet. Grace b piros
pulóvert, sz k fekete nadrágot és kígyób r csizmát viselt. Nem úgy nézett ki, mint a gyászoló
húg az újságokban.
– Igen, Miss McCabe. Nagyon sajnáljuk, ami Kathleennel történt.
– Köszönöm. – Látta Eileen megfeszül ujjain, hogy felkészül a várható támadásra.
Lehet, hogy érdemes lenni feszültnek, védekez nek megtartani.
Grace-nek nem okozott erkölcsi aggályokat a b ntudat felkavarása. – Úgy t nik, a
cégének nem kis szerepe volt a n vérem elleni támadásban.
– Miss McCabe – szívott bele kapkodva a cigarettájába Eileen –, nagyon-nagyon
sajnálom, ami Kathleennel történt, de nem érzem felel snek magam.
– Nem? – mosolyodott el Grace, és leült. – Akkor gondolom, Mary Grice-ért sem érzi
felel snek magát. Nincs egy kis kávéja?

105
 – De igen, hogyne lenne.
Eileen felállt és bement a szekrény méret hátsó irodába. Elég rosszul érezte magát, és
már bánta, hogy nem fogta szaván a férjét, és nem mentek el néhány napra Bermudára.
– Bizonyára tudja, hogy teljes mértékben együttm ködünk a rend rséggel. Mindenki azt
akarja, hogy megállítsák azt az embert.
– Igen, de én azt akarom, hogy meg is fizessen a tettéért. Tejszínt nem kérek – tette
hozzá, és megvárta, míg Eileen visszatért egy túlméretezett k csészével. – Bizonyára megérti,
hogy közelebbr l érint ez az egész, mint magát vagy a rend rséget. Választ kell kapnom
néhány kérdésre.
– Nem tudom, mit mondhatnék – ült vissza az íróasztal mögé Eileen. Amint leért a
feneke, már nyúlt is a cigarettáért. – A rend rségnek mindent elmondtam, amit csak tudtam.
Nem ismertem túl jól a n vérét, csak egyszer találkoztam vele, az els interjún. Minden mást
telefonon intéztünk.
Nem, Eileen nem ismerte jól Kathleent, gondolta Grace. Talán senki sem ismerte elég
jól.
– Telefonon – ismételte meg, miközben hátrad lt. – Azt hiszem, kijelenthetjük, a telefon
áll az egész középpontjában. Tudom, hogyan m ködik a cége. Kathleen elmagyarázta,
úgyhogy nem kell belemennie a részletekbe. Azt mondja meg inkább, eljött-e ide valaha
bármelyik hívójuk?
– Nem. – Eileen megdörzsölte a szemöldökcsontját, enyhítend fejfájását. Azóta nem
múlt el teljesen, hogy olvasott Mary Grice haláláról a lapokban. – Nem adjuk meg a címünket
az ügyfeleinknek. Persze ha valaki nagyon akarja, megtudhatja, de hát mi oka lenne rá? Még a
lehetséges alkalmazottakat is lenyomozzuk, miel tt megadnánk nekik a címet az interjúhoz.
Nagyon óvatosak vagyunk, Miss McCabe. Szeretném, ha ezt megértené.
– Telefonon sem érdekl dött senki Kathy… illetve Desiree után?
– Nem. De ha érdekl dtek volna is, akkor sem árultuk volna el. Bocsásson meg! –
mondta gyorsan, amikor megcsörrent a telefon.
Grace belekortyolt a kávéjába, és fél füllel a beszélgetést hallgatta. Miért ment oda?
Sejtette, nem sok mindent tudhat meg, amit a rend rség ne tudott volna már meg, talán
néhány apró részletet, néhány hiányzó darabot a kirakóból. T t a szénakazalban. Mégis, ez a
sz k, barátságtalan iroda volt mindennek a kulcsa, csak rá kellett jönnie, hogyan fordítsa el a
zárban.
– Sajnálom, Mr. Peterson, Jezebel ma nem dolgozik. Szeretne esetleg valaki mással
beszélni? – Miközben beszélt, Eileen lenyomott néhány billenty t a számítógépe
billenty zetén, majd felnézett a monitorra. – Ha van valamilyen konkrét kívánsága… értem.
Úgy vélem, Magda tökéletesen megfelelne. Igen, dolgozik. Biztos vagyok benne, hogy örülni
fog. Mindjárt elintézem.
Amikor letette a kagylót, Eileen idegesen rápillantott Grace-re.
– Elnézést, ez el fog tartani néhány percig. Szívesen segítenék, de…
– Semmi gond. Megvárom, míg végez – emelte fel ismét a csészéjét Grace. Támadt egy
új ötlete, amit azonnal meg is akart valósítani. Amikor Eileen lebonyolította a hívásokat,
édesen rámosolygott. – Mondja, hogy lehet állást kapni maguknál?

106
Ed nyomott hangulatban hajtott be a kocsifeljáróra. A nap nagy részében a bíróságon
rostokolt, várva, hogy tanúskodhasson egy két évvel korábbi ügy tárgyalásán. Teljesen biztos
volt a vádlott b nösségében: találtak bizonyítékot, indítékot és alkalmat. Bennel együtt csinos
csomagot készítettek az egészb l és átadták a kerületi ügyésznek.
Noha annak idején a sajtó nagy feneket kerített az ügynek, igazából elég egyszer
nyomozás volt. A vádlott megölte a feleségét, id s, gazdag feleségét, és rablótámadásnak
próbálta beállítani a tettét. Az els esküdtszék alig hat óra tanakodás után egyhangúlag
b nösnek nyilvánította. A törvény szerint a vádlottnak jogában állt fellebbezni, az
igazságszolgáltatás gépezete pedig lassan m ködött. Most, két évvel kés bb a férfit, aki
szándékosan megölte a n t, akinek örök szeretetet, szinteséget és boldogságot ígért, úgy
állították be, mint aki a körülmények áldozata lett.
Ed tudta, hogy a fickónak komoly esélye van arra, hogy megússza. Az ilyen napokon
gondolkodott el, hogy miért t zi fel a jelvényét minden reggel. Zokszó nélkül végezte a
tengernyi papírmunkát. Kockára tette az életét a társadalom védelmében. A leghidegebb
télben és a legforróbb nyárban is órákon át végzett megfigyelést, ha kellett. Mindez
hozzátartozott a munkájához. Ám évr l évre egyre nehezebb lett lenyelni a fordulatokat,
amikkel a bíróságokon szembesült.
Azt tervezte, hogy este felállít egy gipszkarton falat: mér, vág és fúr, amíg teljesen el
nem felejti, hogy akármilyen keményen is dolgozik, ugyanolyan gyakran veszít el mindent,
mint amilyen gyakran nyer.
Nyugat fel l felh k közeledtek, éjszakai es ígéretét hozva magukkal. A növényeknek
szüksége lett volna rá, otthon is meg abban a néhány mérföldre lév közkertben is, ahol
önként vállalta egy ágyás gondozását. Remélte, a hétvégén lesz ideje megnézni a cukkinijét.
Miközben kiszállt a kocsiból, meghallotta a f nyíró kitartó, egyenletes zúgását. Körülnézett,
és megpillantotta Grace-t, amint fel-alá tologatta a berendezést a n vére háza el tti kis
udvarban.
Olyan szép volt. Akárhányszor ránézett, mindig elégedettséggel töltötte el a puszta
látványa is. A felh ket hajtó enyhe szél belekapott a hajába, fürtjei rakoncátlanul kavarogtak
az arca el tt. A derekára t zött walkmenb l vékony vezeték kígyózott a fülén lév
fejhallgatóhoz.
Ed azt tervezte, majd rendbe teszi a füvet, de most örült, hogy nem nyílt rá alkalma,
így nézhette, miközben dolgozott, és nem tudta, hogy ott van. Elképzelhette, milyen lenne
mindennap így hazajönni és ott találni Grace-t.
A gyomrában lazulni kezdett a harag kemény csomója. Elindult a n felé.
Grace, akinek a fülében egy régi Chuck Berry-szám dübörgött, megugrott ijedtében,
amikor a férfi megérintette a vállát. Az egyik kezével a f nyírót tartva, a másikkal a szívéhez
kapva felmosolygott rá. A fülében a „Maybelline”-nel látta, hogy Ed szája mozog. A mosolya
vigyorrá szélesedett. Jó volt ránézni, a kedves, s t gyöngéd szempárra az er s arcban.
Tökéletes hegyi ember lenne, aki mindenkit l távol, a természetre utalva él, döntötte el Grace.
Még az indiánok is megbíznának benne, mert a szeme nem hazudna.
Lehet, hogy meg kellene próbálkoznia valami történelmi témával, esetleg westernnel –
egy kemény, biztos kez , vörös szakállú seriffr l.
Ed néhány másodperc után lehúzta a n fülér l a nyakába a fejhallgatót. Grace felemelte
a kezét és végigsimított a szakállán.

107
 – Helló. Egy szót sem hallottam abból, amit mondtál.
– Észrevettem. Nem kellene olyan hangosra venned azt az izét. Nem tesz jót a fülednek.
– A rock csak hangosan jó – kapcsolta ki a walkmant Grace. – Korábban jöttél?
– Nem! – Mivel mindketten igyekeztek túlkiabálni a f nyíró zúgását, Ed lenyúlt és
kikapcsolta a gépet. – Nem tudod befejezni, mindjárt esik.
– Esik? – nézett fel meglepetten Grace az égre. – Hát ez mikor történt?
Ed felnevetett, és teljesen megfeledkezett a bíróságon töltött órákról.
– Soha nem figyeled, hogy mi történik körülötted?
– Amikor csak lehet. – Grace megint felnézett az égre, majd a maradék f re. – Nos,
akkor majd holnap levágom a többit.
– Megcsinálhatom helyetted, holnap szabadnapos vagyok.
– Kösz, de neked is van épp elég dolgod. Megyek, elteszem ezt a vackot.
– Segítek. – Látszott rajta, hogy tényleg szeretne, ezért Grace hagyta, hogy is
megfogja a f nyírót.
– Tegnap megismerkedtem Idával – kezdte, miközben elindultak a ház mögé a géppel.
– Második ház balra?
– Azt hiszem. Biztos meglátott hátul, jött ide. Macskaszaga volt.
– Nem lep meg.
– Mindenesetre közölni akarta velem, hogy nagyon jó rezgéseket érzékel körülöttem. –
Amikor Ed leállította a f nyírót a ház sarka mellé, Grace felvett egy vízhatlan ponyvát. –
Megkérdezte, ott voltam-e Shiloh-nál… mármint a csatában.
– És mit mondtál?
– Nem akartam csalódást okozni neki. – Grace ráterítette a ponyvát a f nyíróra, és
nyújtózott egyet. – Azt mondtam, hogy kaptam egy jenki golyót a lábamba. És hogy néha
még ma is sántítok. Ett l láthatóan elégedett lett. Van valami terved ma estére?
Ed kezdte megszokni a n hirtelen témaváltásait.
– Gipszkartonozok.
– Gipszkarton? Ja, azok a nagy táblák, igaz? Tudok segíteni?
– Ha akarsz.
– Van valami rendes kajád?
– Biztos el tudok ásni valamit.
Grace-nek eszébe jutott a spárga, és szó szerint értette, amit a férfi mondott.
– Akkor várj egy percet. – Beszaladt a házba, s közben lehullottak az els es cseppek.
Fél perc múlva egy zacskó burgonyaszirommal bukkant fel újra. – Vésztartalék. Fussunk
versenyt! – Miel tt Ed beleegyezhetett volna, már futásnak is eredt, s leny gözte a férfit,
ahogy egyetlen ugrással átszökkent a kerítés fölött. Három méterrel a hátsó ajtó el tt érte utol,
s mindkettejüket meglepve a karjaiba kapta. Grace nevetve megcsókolta, gyorsan és
határozottan. – Te aztán gyors vagy, Jackson.
– Rosszfiúkat szoktam kergetni, edzésben vagyok. – Miközben az es egyre hevesebben
kezdett esni, ismét megcsókolta a n t. Édes volt a csók, s csak még édesebb lett, amikor
meghallotta szapora zihálását. Grace arca mindenhol nedves volt, ahol csak hozzáért az ajka.
Nedves és h vös. Egyáltalán nem érezte a súlyát, órákig bírt volna ott állni vele. Aztán a n
megborzongott, és Ed szorosabban magához ölelte.

108
 – Kezdünk elázni. – Odaszökkent a hátsó ajtóhoz, aztán sajnálkozva letette Grace-t, és
el vette a kulcsát. Grace bement, és megrázta magát, mint egy kutya.
– Meleg. Szeretem a meleg es t – túrt bele két kézzel a hajába, ami azonnal vissza is
ugrott abba a rendezetlen állapotába, amit szeretett. – Nem akarom elrontani a hangulatot, de
reméltem, hogy tudsz nekem mondani valamit.
Nem rontotta el Ed hangulatát, mert számított a kérdésre.
– Lassan haladunk, Grace. Az egyetlen nyomunk zsákutcának bizonyult.
– Biztos, hogy a képvisel fiának is szilárd az alibije?
– Sziklaszilárd – tett fel egy kannányi vizet melegedni Ed. – Kathleen
meggyilkolásának estéjén a Kennedy Center els sorában ült. Megvannak a jegyek, a
barátn je is megesküdött rá, és tucatnyi szemtanú látta.
– Lehet, hogy kisurrant.
– Nem volt elég ideje. Kilenc ötvenkor volt szünet. Az el csarnokban kortyolgatta az
üdít jét. Sajnálom.
Grace megrázta a fejét. Nekitámaszkodott a konyhapultnak, és el vett egy cigarettát.
– Tudod, mi a legszörny bb az egészben? Azt kívánom, hogy ez a gyerek, akit még
csak nem is láttam, b nös legyen. Azt remélem, hogy megd l az alibije és letartóztatjátok. És
még csak nem is ismerem.
– Ez teljesen természetes. Csak azt szeretnéd, hogy vége legyen már az egésznek.
– Nem tudom, mit szeretnék! – sóhajtott fel önkéntelenül Grace. Nem örült a sóhajnak:
törékenynek, panaszosnak t nt. – Jonathant is b nösnek akartam látni, mert ismerem, mert…
mindegy – döntötte el, miközben felkattintotta az öngyújtóját. – Nem k voltak, és kész.
– Meg fogjuk találni, Grace.
– Tudom – nézett rá. A kanna cs réb l g z tört fel. – Tudom. Nem hiszem, hogy képes
lennék a hétköznapi dolgokkal foglalkozni, azon gondolkodni, hogy mit csinálok holnap, ha
nem tudnám. – Mélyet szippantott a cigarettából. Valami más is járt a fejében, valami, amit
nem kerülhetett ki. – Még nem végzett, igaz?
– Nehéz ezt megmondani – fordult el Ed, hogy kimérje a teafüvet.
– Nem, nem az. Ne kertelj, Ed. Nem szeretem, ha oltalmazni próbálnak.
Márpedig Ed oltalmazni akarta, s nemcsak azért, mert ez volt a dolga, hanem mert
Grace-r l volt szó. Ám mivel róla volt szó, nem lehetett megoltalmazni.
– Szerintem még nem végzett.
A n bólintott, majd a kanna felé intett.
– Jobb lenne csinálni valamit, miel tt elforr a víz. – Míg Ed el vette a csészéket, Grace
azon töprengett, hogy mit csinált aznap. El kell mondania. A lelkiismerete hangosan,
türelmetlenül nógatta. Nem volt könny figyelmen kívül hagyni. El fogja mondani, ígérte meg
magának Grace, amint túl kés lesz, hogy bármit is tehessen ellene.
Odalépett a h t szekrényhez és kinyitotta.
– Gondolom, nincs itthon virsli.
Ed olyan szinte aggodalommal pillantott rá, hogy Grace kénytelen volt beharapni az
ajkát, különben felnevetett volna.
– Te tényleg megeszed azt a borzalmat?
– Nem, nem. – Bezárta az ajtót, és remélte, hogy legalább mogyorókrémet talál.

109
 Jól dolgoztak együtt. Grace a burgonyaszirom nagy részét megette, miközben a
gletteléssel szorgoskodott. Persze el bb meg kellett küzdenie Eddel, aki úgy képzelte a
segítséget, hogy leül egy székre, és onnan nézi, ahogy dolgozik. Végül persze engedett, de az
egyik szemét mindig rajta tartotta. Nem attól félt, hogy Grace elront valamit, bár kicsit az is
benne volt, hanem amiatt aggódott, hogy megsérül. Végül egy óra elégnek bizonyult ahhoz,
hogy belássa, ha Grace belejön valamibe, akkor úgy dolgozik, mint egy profi. Az
illesztéseknél lehetett volna pontosabb, de úgy t nt, ki lehet még igazítani. Edet nem
érdekelte, hogy erre is id t kell majd szánnia. Furcsának t nt, de csak attól, hogy ott volt
mellette, gyorsabban haladt a munka.
– Jó lesz ez a szoba – törölte meg az arcát Grace a kézfejével. – Tetszik ez az L alak.
Minden civilizált hálószobában lennie kellene nappalinak is.
Ed szerette volna, ha tetszik neki. A lelki szemei el tt már látta a kész helyiséget, a
függönyöket az ablakon. Kék csipke, félrekötve, hogy beáradhasson a napfény. Könnyen
maga elé tudta képzelni, mint ahogy Grace-t szintén könnyen oda tudta képzelni a házba.
– Azon gondolkodtam, hogy be kellene építeni egy-két tet ablakot.
– Tényleg? – Grace odament az ágyhoz, leült, és hátrahajtotta a fejét. – Akkor az
ágyban fekve is nézhetnéd a csillagokat. Vagy az ilyen estéken az es t. – Jó lenne, gondolta,
miközben felpillantott a félig kész mennyezetre. Jó lenne egy tet ablak alatt aludni,
szeretkezni, vagy csak álmodozni. – Ha egyszer úgy döntenél, hogy New Yorkba költözöl,
egy vagyont kereshetnél loftok áttervezésével.
– Hiányzik? – Ed nem nézett rá, úgy tett, mintha minden figyelmét lekötné egy illesztés
behúzása.
– New York? Néha. – Nem annyira, mint hitte volna, jött rá. – Tudod, mi kellene oda?
Egy széles ablakpárkány – mutatott a nyugati ablakra. – Kislánykoromban mindig arról
ábrándoztam, hogy milyen jó lenne egy széles párkány, ahová fel lehet kuporodni, és csak
bámulni kifelé. – Felállt, és felemelt karral nyújtózott egyet. Vicces, hogy a nem használt
izmok milyen hamar megsajdultak. – Rengeteg id t töltöttem a padláson, fantáziálva.
– Mindig író szerettél volna lenni?
Grace lehajolt a glettanyaggal teli vödörhöz.
– Szerettem hazudni. – Felnevetett, és rákente a sárszer anyagot egy csavarfejre. –
Nem nagyokat, inkább okosakat. Általában sikerült kimásznom a bajból, ha jó sztorikat
találtam ki, amiken a feln ttek jókat szórakoztak, és nem büntettek meg nagyon. Kathleen a
falra tudott volna mászni ett l. – Elhallgatott egy pillanatra. Nem akart rossz dolgokra
gondolni. – Mi ez a zene?
– Patsy Cline.
Grace fülelt egy ideig. Nem az a fajta zene volt, amit magától választott volna, de
tetszett neki.
– Nem készült róla egy film? Dehogynem. A hatvanas években halt meg, repül gép-
balesetben. – Megint fülelt. Annyi élet lüktetett a hangsorokban, hogy Grace nem is tudta,
sírni vagy nevetni lenne inkább kedve t le. – De más oka is volt annak, hogy írni akartam.
Hogy maradjon valami utánam. Egy történet olyan, mint egy dal: örökké él. Mostanában
egyre többet gondolok erre. Neked eszedbe jutott már, hogy hagynod kellene valamit magad
után?

110
 – Persze. – Igaz, hogy nekem is csak mostanában, gondolta Ed, de más miatt. –
Ükunokákat.
Grace felnevetett. Glett fröccsent a pulóverére, de nem érdekelte, le sem törölte.
– Na szép! Gondolhattam volna, hogy erre vágysz, amilyen nagy családból származol.
– Honnan tudod, hogy nagy a család?
– Édesanyád említette. Két öcs és egy húg. Mindkét öcséd n s, bár Tom és… – el kellett
gondolkodnia egy pillanatra – …Scott fiatalabb nálad. Azt mondja, van három unokaöcséd.
Huey, Dewey és Louie jut róluk eszembe… bocs.
– Soha semmit nem felejtesz el? – csóválta a fejét a férfi.
– Nem én. Anyád szeretne egy lányunokát, de senki sem tesz semmit az ügy érdekében.
Még mindig reménykedik, hogy felhagysz a b nüldözéssel, és beszállsz a nagybátyád építési
vállalkozásába.
Ed feszengve felvett egy sarokelemet, és méregetni kezdte.
– Úgy látszik, igen jót beszélgettetek.
– Alaposan kifaggatott, nem mondom. – Ed elpirult, éppen csak, de eléggé ahhoz, hogy
Grace a legszívesebben átölelte volna. – Az emberek valahogy mindig elmondják nekem az
életük legintimebb részleteit is. Soha nem tudtam, miért.
– Mert odafigyelsz rájuk.
Grace elmosolyodott, bóknak vette a megjegyzést.
– Szóval, miért nem építesz házakat a nagybátyáddal? Szeretsz építeni.
– Megnyugtat. – Ahogy a rádióból szóló Merle Haggard-szám is megnyugtatta. – De ha
egész nap ezt kellene csinálnom, akkor megunnám.
Grace a nyelve hegyét kidugva kente a glettet egy illesztésre.
– Hé, olyasvalakivel beszélsz, aki pontosan tudja, milyen unalmas tud lenni a rend rségi
munka.
– Olyan, mint egy puzzle. Te kirakóztál gyerekkorodban? Azokkal az óriási, kétezer-
ötszáz darabosokkal is?
– Persze. Bár néhány óra elteltével mindig csaltam. A családom majd meg rült, amikor
rájöttek, hogy letéptem a kilógó csücsköket, hogy össze tudjam illeszteni a darabokat.
– Én napokig tudnám csinálni, és nem unnám meg. Mindig kívülr l befelé haladok.
Minél több darabot raksz be, annál több minden látszik; minél több minden látszik, annál
közelebb kerülsz a nagy képhez.
Grace megállt egy pillanatra, mert pontosan tudta, mir l beszél a férfi.
– Soha nem akartál egyenesen a közepéhez jutni, kihagyva a részleteket?
– Nem. Ha ezt csinálod, mindig keresni fogod az elvarratlan szálakat, azt az egy kis
darabot, ami lezárja és teljessé teszi az egészet. – Behajtott egy csavart, majd hátralépett és
megnézte, jól áll-e a helyén a darab. – Hihetetlenül jó érzés, amikor az utolsót is a helyére
illeszted, és összeáll a nagy kép. A fickó, akit most keresünk… még nincs meg az összes
darab. De meglesz. És ha meglesz, addig fogjuk rakosgatni ket, amíg minden a helyére nem
kerül.
– Mindig sikerül?
Ed ekkor lenézett rá. Az arca maszatos volt a glett l, és teljesen szintén nézett vissza
rá. Ed a hüvelykujjával megpróbálta letörölni a legnagyobb foltot.

111
 – El bb vagy utóbb sikerül. – Letette a csavarhúzót, és a két kezébe fogta Grace arcát. –
Bízz bennem!
– Bízok. – Kedves szem, er s kéz. Közelebb hajolt. Többre vágyott, többet akart a
vigasznál. – Ed… – Félbeszakította a kopogás a bejárati ajtón. Dühösen lehunyta a szemét. –
Úgy hallom, társaságot kaptunk.
– Ja. Ha szerencsénk van, öt perc alatt lerendezem.
Grace felvonta a szemöldökét. A férfi hangjának éle elégedettséggel töltötte el és
hízelgett neki.
– Nyomozó, lehet, hogy ez a szerencsenapja. – Megfogta a kezét, és együtt mentek le.
Amint ajtót nyitottak, Ben és Tess esett be rajta.
– Jézusom, Ed, odakint meg lehet fulladni! Mi a fenét… – Megpillantotta Grace-t. – Ó!
Helló.
– Helló. Nyugi, csak a gipszkartonnal játszunk. Helló, Tess. Örülök, hogy látlak. Még
meg sem tudtam köszönni.
– Nincs mit. – Tess lábujjhegyre állt, és lehúzta magához Ed fejét, hogy nyomjon egy
csókot az arcára. – Bocsáss meg, Ed. Én mondtam Bennek, hogy ide kellene szólnunk, miel tt
rád törünk.
– Semmi gond. Üljetek le.
– Rendben, csak idehúzok egy ládát. – Ben odatolt a feleségének egy dobozt, majd
felemelt egy üveg bort. – Poharad azért van, ugye?
Ed elvette az üveget, majd felvonta a szemöldökét.
– Milyen alkalomból? Sört szoktál hozni, vagy még inkább megiszod az enyémet.
– Hálánk jeléül, különösen most, hogy elfogadod a felkérésünket a keresztapaságra –
fogta meg Ben két kézzel Tess kezét. – Hét hónap, egy hét és három nap múlva. Nagyjából.
– Gyerek? Gyereketek lesz? – Ed odalépett Benhez és átölelte. – Szép munka, haver. –
Úgy fogta meg Tess szabad kezét, mintha a pulzusát akarná kitapintani. – Jól vagy?
– Remekül. Ben majdnem elájult, de én jól vagyok.
– Nem igaz! Lehet, hogy néhány percig összevissza beszéltem, de nem ájultam el.
Hozok poharakat. Ne engedd, hogy felálljon, oké? – fordult Edhez.
– Segítek – vette el a bort Edt l Grace, elindulva Ben után a konyhába. – Gondolom, te
vagy a világ legboldogabb embere.
– Szerintem még nem fogtam fel teljesen. Gyerekem lesz! – Turkálni kezdett a
szekrényekben, Grace pedig keresett egy dugóhúzót. – Régebben nem hittem volna, hogy lesz
családom. Aztán egyszer csak lett Tess, és minden megváltozott.
Grace rámeredt az üvegre, amib l épp elkezdte kihúzni a dugót.
– Furcsa, mennyire fókuszba tud hozni mindent a család.
– Na igen. – Ben letette a poharakat és megfogta a n vállát. – Te hogy tartod magad?
– Jól, általában jól. A legnehezebb azt elhinni, hogy nincs többé, hogy már soha nem
láthatom.
– Tudom, mit érzel, tényleg – mondta Ben, amikor észrevette Grace visszahúzódását. –
Én a bátyámat veszítettem el.
Grace kihúzta a dugót, aztán kényszerítette magát, hogy ránézzen a férfira. Az
szeméb l is kedvesség áradt. Ben impulzívabb volt, nyughatatlanabb és vibrálóbb, mint Ed,
de a kedvesség ugyanúgy ott csillogott a szemében.

112
 – Hogy viselted?
– Rosszul. Nagyon szerettem. Nem értettünk mindenben egyet, de nagyon közel álltunk
egymáshoz. Rögtön a középiskola után elvitték Vietnamba.
– Sajnálom. Borzalmas lehet háborúban elveszíteni egy szerettünket.
– Nem Vietnamban halt meg… csak a lénye jobbik fele maradt ott. – Ben megfogta az
üveget és tölteni kezdett a poharakba. Furcsa, ennyi eltelt év után is pontosan emlékezett
mindenre. – Más emberként jött haza, zárkózott lett, keser , céltalan. Drogozni kezdett, hogy
kitörölje magából a háborút, de az sem segített. – Látta, hogy Grace a n vérére és a házában
felhalmozódott gyógyszeres üvegcsékre gondol. – Nehéz nem hibáztatni ket azért, hogy a
könnyebb megoldást választották.
– Igen, nehéz. Mi történt a bátyáddal?
– A végén nem bírta tovább, úgyhogy kilépett.
– Sajnálom, szintén sajnálom. – Megint eleredtek a könnyei, amiket már napok óta
visszatartott. – Ne haragudj, nem akartam sírni.
– Semmi baj. – Ben nagyon is értette, min megy keresztül. – De néha jót tesz.
– Mindenki azt mondja, hogy megért, pedig nem. – Amikor a férfi átölelte, Grace nem
húzódott el. – Senki sem tudja, milyen elveszíteni egy részt magából, amíg meg nem történik
vele. Erre nem lehet felkészülni, tudod? És utána sem lehet mit csinálni, amikor elintéztél
mindent. Ez a legrosszabb, a tehetetlenség. Meddig… neked meddig tartott, hogy túltedd
magad rajta?
– Majd szólok, ha úgy lesz.
Grace bólintott, és egy pillanatra Ben vállára hajtotta a fejét.
– Szóval nem tehetünk mást, mint éljük tovább az életünket?
– Pontosan. Egy id után majd észreveszed, hogy már nem gondolsz rá mindennap.
Aztán történik valami az életedben, mint velem Tess. És tovább lépsz. Nem felejtesz, de
legalább képes vagy tovább élni.
Grace letörölte az arcáról a könnyeit.
– Köszönöm.
– Rendben leszel?
– El bb-utóbb. – Szipogott egy kicsit, aztán kipréselt magából egy mosolyt. – Talán
el bb. Vigyük be a bort. Ma este az életet ünnepeljük!

113
 11. fejezet

Mary Beth Morrison a havi költségvetése fölött görnyedt, és fél füllel két legid sebb
gyermekét hallgatta, akik egy társasjátékon veszekedtek. Égedelem kölykök, gondolta, és
megpróbálta kiszámolni, túlköltekezett-e a zöldségesnél.
– Jonas, ha ilyen dühös leszel attól, hogy Lori elfoglalja az országodat, akkor nem
kellene ezzel a játékkal játszanod.
– Mert csal! – vádaskodott Jonas. – Mindig csal.
– De nem!
– De igen!
Ha Mary Beth nem azt próbálta volna kitalálni, hogyan spórolhatna meg havi száz
dollárt, akkor hagyta volna a saját medrében hömpölyögni a veszekedést.
– Akkor most szépen elteszitek a játékot, és bementek a szobátokba. – A szelíd hangon
kiadott utasítás elérte a kívánt hatást. A két gyerek lecsillapodott, és suttogva folytatta a vitát.
A legkisebb, Pisis Pat, ahogy a többiek hívták, odament hozzá, és követelni kezdte,
hogy Mary Beth igazítsa meg a csatot a hajában. Az ötéves Patricia ízig-vérig n b l volt.
Mary Beth sóhajtva félretolta a könyvelést, és megigazította a frizuráját. Hatéves fia minden
t le telhet t megtett, hogy újabb veszekedést robbantson ki bátyja és n vére között, miközben
azok megpróbálták a játéktáblán elfoglalni a világot. Egy id után Jonas és Lori együttes
er vel fordult ellene. A tévé bömbölt, a legújabb macskájuk pedig nagyokat fújt Binkyre,
középkorú cocker spánielükre. Összességében megszokott péntek este volt Morrisonéknál.
– Na, kész a Chevy. A bordás szíjjal volt a gond – lépett be a nappaliba Harry egy
törülköz vel a kezében. Mary Bethnek átfutott az agyán, hányszor mondta már neki, hogy ne
hagyja szanaszét a házban a kéztörl ket meg a konyharuhákat, de aztán csak felemelte a fejét,
hogy a férje megcsókolhassa. A férfi arcát körüllengte az arcszesz illata, amit t le kapott
születésnapjára.
– Én h söm! Nem örültem volna, ha lerobbanok vasárnap, amikor a pékségbe megyek.
– Most már szépen zakatol. Halkabban, Jonas! – Felkapta Patet és megölelgette. – Nem
megyünk egy próbakört?
Mary Beth hátrad lt a székén. Csábító volt a gondolat, hogy akár csak egy órára
elmenjenek otthonról, esetleg egyenek valahol egy fagylaltot, vagy rávegyék a kölyköket egy
minigolfmeccsre. Aztán ránézett a könyvelésére.
– Ezt meg kell csinálnom, hogy holnap be tudjam tenni a pénzt az automata trezorba.
– Fáradtnak t nsz. – Harry nyomott egy puszit Pat arcára, aztán letette a kislányt.
– Egy kicsit az is vagyok.
– Segítsek? – méregette a férfi a számlahalmot. Mary Beth fel sem nézett, folytatta a
számolást.

114
 – Kösz, de amikor utoljára segítettél, egy fél év kellett, hogy megint egyenesbe jöjjünk.
– Hah! – túrt bele a hajába Harry. – Most akár meg is sért dhetnék, ha nem lenne igaz.
Jonas, ki fogod húzni a gyufát!
– Túl komolyan veszi a játékot – motyogta Mary Beth. – Pont mint az apja.
– A játék komoly dolog. – Lehajolt, hogy a n fülébe súghasson: – Neked nincs kedved
játszani?
Mary Beth felnevetett. Hosszú évek óta ismerte a férjét, de még mindig el tudta érni,
hogy szaporábban verjen a pulzusa.
– Ha így haladok, éjfélre sem leszek kész.
– Segítene, ha eltüntetném a gyerekeket egy kis id re?
– A gondolataimban olvasol – mosolygott fel rá a n . – Ha csak egy óráig csöndben
lehetnék, talán megtalálnám a pénzt az új gumikra.
– Szót se többet! – csókolta meg Harry. Jonas a padlón ülve a szemét forgatta. A szülei
állandóan csókolóztak. – Szerintem ha jót akarsz, vedd ki a kontaktlencsédet. Már megint túl
régen van bent.
– Igazad lehet. Kösz, Harry, lehet, hogy neked köszönhetem a józan eszem.
– rülten szeretlek. – Még egyszer megcsókolta, aztán felemelte a kezét. – Akinek van
kedve kocsikázni egyet, aztán forró karamellás fagyit enni, azt két perc múlva várom a
garázsban.
Azonnal kitört a z rzavar. Játékfigurák repültek szanaszét, lázas vadászat indult a cip k
után. Binky rülten ugatni kezdett, míg a macska ki nem zavarta a szobából. Mary Beth
el bányászta Pat rózsaszín, strasszköves kardigánját, és kikiabált Jonasnek, hogy ne felejtsen
el megfésülködni. A fiú persze nem fésülködött meg, de úgyis csak a szándék számított.
A ház tíz perc alatt üres lett. Mary Beth egy pillanatra magához ölelte a csendet, és
visszaült az asztalhoz. Másnap nagytakarítás várt rá, de pillanatnyilag látni sem akarta a
felfordulást, amit a gyerekek hagytak maguk után.
Megvolt mindene, amire vágyott: szeret férj, örömet adó gyerekek, élettel teli ház, és
egy remélhet leg m köd képes Chevy. Visszahajolt a könyvelése fölé, és nekilátott a
munkának.
Félórával kés bb eszébe jutott Harry tanácsa a kontaktlencsér l. A lencse volt az
egyetlen saját fény zése. Utálta a szemüveget, azóta, hogy nyolcéves korában feltette az els t.
Középiskolás korára szódásüveg vastagságú lencsét kellett hordania, és nemegyszer került
kellemetlen helyzetbe amiatt, hogy vakon kóválygott az iskola folyosóin, mert nem volt
hajlandó feltenni a szemüvegét. Mivel mindig is tudta, hogy mit akar és hogyan szerezze meg,
az els nyári szünetben munkát vállalt és minden centet félretett egy pár kontaktlencsére.
Azóta rászokott, hogy rögtön betette, amint kinyílt a szeme, és csak kés este vette ki, miel tt
lefeküdt volna aludni.
Mivel az olvasástól és a papírmunkától néhány óra után megfájdult a szeme, gyakran
kivette a lencsét, és az orrát az asztalhoz nyomva folytatta a munkát. Panaszosan felnyögött,
aztán felállt és felment az emeletre, hogy kivegye és az éjszakai tartójába tegye a
kontaktlencsét.
Mint mindent, ezt is a rá jellemz alapossággal végezte el. Megtisztította a két lencsét,
és friss tárolófolyadékba helyezte ket, hadd ázzanak. Mivel Pat szeretett az öltöz asztala
fiókjaiban turkálni rúzst keresve, Mary Beth feltette a tartót a gyógyszeres szekrény fels

115
polcára. Közel hajolt a tükörhöz, és arra gondolt, hogy felfrissíti a sminkjét. Napok óta nem
volt annyi idejük Harryvel, hogy szeretkezzenek. De ma este, ha id ben sikerülne ágyba
dugni a gyerekeket…
Mary Beth mosolyogva nyúlt a rúzsáért. Nem vett tudomást Binky újabb
ugatórohamáról. Pár percig még biztos tudja tartani.
Jerald benyitott a garázsból a konyhába vezet ajtón. Napok óta nem érezte ilyen jól
magát. Ezért a felfokozott, fél lábbal a szakadék fölött állok érzésért volt érdemes élni.
Hamarabb is rájöhetett volna. Olyan volt, mintha a görög mítoszok halhatatlan apától és
halandó anyától született félisteneinek egyike lett volna. És az is volt. Hiszen az apja
mindenható, mindent látó, érinthetetlen. Az anyja meg gyönyör … és esend . Ezért érezhet ,
a fiuk ekkora hatalmat, és ezért ismerheti a félelmet. Hihetetlen kombináció. És emiatt érezhet
megvetést és sajnálatot a közönséges halandók iránt, akik vakon élik szánalmas kis életüket,
és soha nem veszik észre, milyen közel jár hozzájuk a halál, vagy hogy milyen könnyedén
felgyorsíthatja , Jerald, a halál közelg lépteit.
Napról napra jobban hasonlítok apámra, gondolta. Egyre mindentudóbb, egyre
mindenhatóbb vagyok. Hamarosan a számítógépre sem lesz szüksége, hogy mutassa neki az
utat. Egyszer en csak tudni fogja.
Megnyalta az ajkát és bekukucskált az ajtórésen. Kutyára nem számított. Látta a konyha
egyik sarkában acsargó állatot. Természetesen meg kell ölnie. A foga egy pillanatra felvillant
a sötétben, miközben erre gondolt. Kár, hogy nincs ideje alaposan megtervezni, kísérletezni
vele. Szélesebbre nyitotta az ajtót, és épp be akart lépni, amikor meghallotta a n hangját.
– Ó, Binky, az ég szerelmére, elég legyen már! Mr. Carlyse megint panaszkodni fog. –
Mary Beth inkább az emlékezetére, semmint a látására hagyatkozva odament a hátsó ajtóhoz,
még a villanyt sem kapcsolta fel. – Na gyere, kimehetsz.
Binky nem mozdult a sarokból, csak állt, és vicsorogva figyelte a garázsajtót.
– Figyelj, erre nincs id m. Be kell még fejeznem a könyvelést. – Odament a kutyához és
megfogta a nyakörvét. – Kifelé, Binky! Nem tudom elhinni, hogy ennyire berágtál egy ostoba
macskára. Majd megszokjatok egymást. – Odavonszolta a kutyát az ajtóhoz, és nem túl
szelíden kitessékelte. Ám a torkán akadt az elégedett nevetés, amikor megfordult.
Pontosan olyan volt, amilyennek Jerald elképzelte. Puha, meleg, megért .
Természetesen már várta t. Még a kutyát is kirakta, hogy ne zavarja ket. Olyan csinos volt a
hatalmas, rémült szemével és nagy, kerek melleivel! Mézeskalácsillatot árasztott. Jerald
emlékezett, amikor a n arról beszélt, hogyan szeretkezne hosszasan, lassan egy mez n.
Ahogy ránézett, szinte még a rátapadt lóheréket is látta.
Meg akarta ölelni, aztán hagyni, hogy megtegye vele azokat az édes, gyengéd dolgokat,
amiket ígért. Aztán pedig adná meg neki a legnagyobb, végs gyönyört.
– Mit akarsz? – Mary Beth jóformán csak elmosódott foltot látott, de az is elég volt,
hogy a torkában kezdjen dobogni a szíve.
– Mindent, amit ígértél, Mary Beth.
– Nem ismerlek. – rizd meg a nyugalmad!, parancsolta magának Mary Beth. Ha ki
akar rabolni, hadd vigyen csak bármit, amit akar. Inkább te add a kezébe a nagyi
kristálypoharait. Még jó, hogy nincsenek itthon a gyerekek. Hála Istennek nem fenyegeti ket
veszély. Tavaly kirabolták Feldsparékat, és hónapokig tartott elintézni a biztosítást. Mikor is

116
mentek el Harryék? Mary Beth kétségbeesetten próbált rendet tenni vadul kavargó gondolatai
között.
– De igen, ismersz. Beszéltél velem, igazából csak velem beszéltél minden éjjel. Mindig
megértettél. Most végre együtt lehetünk. – Elindult Mary Beth felé, aki hátrálni kezdett, míg
neki nem ütközött a konyhapultnak. – Többet fogok adni neked, mint amit el tudnál képzelni.
Tudom, hogy kell.
– A férjem bármelyik percben itt lehet!
A betör csak mosolygott, kifejezéstelen szemmel, lebiggyesztett ajakkal.
– Azt akarom, hogy vetk zz le úgy, ahogy ígérted! – Megfogta és a kézfejére tekerte a
n hosszú haját. Nem azért, hogy bántsa, hanem csak hogy határozott benyomást keltsen. A
n k szerették, ha a férfiak határozottak, különösen az ilyen törékeny, finom hangú n k. –
Most pedig, Mary Beth, vedd le a ruhád szépen, lassan! Aztán simogatni fogsz, mindenhol.
Csináld velem azokat az édes dolgokat, Mary Beth, csináld mindet! Azt a sok édes, finom
dolgot, amit megígértél!
Hiszen ez csak egy kölyök! Vagy nem? Mary Beth megpróbált az arcára fókuszálni, de
a látása homályos volt, a konyha meg sötét.
– Nem lehet. Te sem akarhatod. Menj el, és akkor… – Elakadt a szava, ahogy a fiú
megrántotta a haját, a szabad kezével pedig megszorította a torkát.
– Szóval azt akarod, hogy vegyelek rá? Rendben. – Halkan beszélt, pedig az izgalma
egyre fokozódott, terjedt a testében, szorosan körülölelte a szívét, keményen belefúródott a
tüdejébe. – Desiree is azt akarta. Nem bántam. Szerettem t. Tökéletes volt. Azt hiszem, te is
az vagy, de biztosra kell mennem. Majd én levetk ztetlek. Simogatni foglak. – Amikor
lecsúsztatta a kezét a torkáról a mellére, Mary Beth vett egy mély leveg t, hogy felsikoltson.
– Ne! – mélyedtek bele a fiú ujjai durván. A hangja megint megváltozott, megjelent benne
valami sz kölés, ami ijeszt bb volt, mint amikor csak parancsolgatott. – Nem akarom, hogy
sikíts! Nem azt akarom, és bántani foglak, ha sikítasz. Roxanne sikítását szívesen hallgattam,
de a tiedet nem. Roxanne kurva volt, de te nem vagy az, megértetted?
– Igen. – Mary Beth bármit kimondott volna, amit csak a támadója hallani akart. – Igen,
megértettem.
– Te viszont nem vagy kurva. Te és Desiree mások vagytok. Rögtön tudtam, amint
meghallottam a hangodat. – Megint kezdett lecsillapodni, pedig merev volt és kemény, mint a
k , és meg akart már szabadulni a farmerjét l. – Azt akarom, hogy beszélj hozzám, miközben
csinálom. Beszélj hozzám, mint régen!
– Nem tudom, mire gondolsz. – Epe gy lt a szájába, mikor a fiú hozzányomta az
ágyékát. Istenem, ezt nem teheti! Ez nem történhet meg. Mary Beth Harryt akarta és a
gyerekeit. Azt akarta, hogy azonnal érjen véget ez a rémálom. – Nem ismerlek. Hibát követsz
el.
A fiú a lába közé dugta a kezét. Élvezettel figyelte, ahogy tekergett és vonaglott. Igen,
Mary Beth készen áll rá.
– Most másképp lesz. Most nem fogunk kapkodni. Azt akarom, hogy mutass nekem új
dolgokat, csinálj velem új dolgokat, aztán amikor végeztem, neked jobb lesz, mint a
többieknek. Simogass, Mary Beth! A többiek nem simogattak.
Mary Beth sírva fakadt, pedig utálta magát érte. Ez az háza, az otthona, és nem fogja
hagyni, hogy így meggyalázzák. Valahogy rávette magát, hogy megfogja a fickó ágyékát, és

117
kivárta, míg felnyögött. Ekkor kétségbeesetten belekönyökölt a gyomrába, és futásnak eredt.
A fiú akkor kapta el a haját egy durva rántással, amikor a keze már a kilincsen volt. Mary
Beth abban a pillanatban tudta, hogy meg akarja ölni.
– Hazudtál! Hazudós kurva vagy, mint a többi! Úgy is fogok bánni veled, mint a
többivel! – Jerald maga is majdnem sírt, de kézháttal lekevert egy pofont a n nek. Mary
Bethnek felrepedt az ajka. A saját vére íze lendítette mozgásba.
Nem fog így meghalni itt, a saját konyhájában! Nem fogja magára hagyni a férjét és a
gyerekeit. Sikoltva, tíz körömmel esett neki a fiú arcának, s amikor az felüvöltött, sikerült
kinyitnia az ajtót. Futni akart, futni az életéért, Binky viszont h ssé akart válni.
A kis kutyának éles fogai voltak, amiket most vérszomjasán belemélyesztett Jerald
lábikrájába. A fiú felüvöltött dühében, és sikerült elrugdosnia magától az állatot, de amikor
visszafordult, egy henteskés hegyével találta szemközt magát.
– Takarodj a házamból! – Mary Beth két kézzel markolta a kés nyelét. Túlságosan
szédült, és valóban használni akarta a pengét, ha a fickó még egy lépést tesz felé.
Binky talpra ugrott, megrázta magát, és amikor kitisztult a feje, megint morogni kezdett.
– Kurva! – sziszegte Jerald, és lassan az ajtó felé oldalazott. Egyik sem sebesítette még
meg. Az arca lüktetett, a lába pedig… érezte, hogy meleg vér áztatja el a farmerja szárát.
Ezért fizetni fog! Mind megfizetnek! – Hazug kurvák vagytok egyt l egyig! Csak azt akartam
megadni neked, amire vágytál! Jó akartam lenni hozzád. – Megint ott bujkált a hangjában az a
sz kölés, amit l Mary Beth megborzongott. Úgy beszélt, mint egy gonosz kisfiú, aki eltörte a
kedvenc játékát. – A legjobbat akartam adni neked. Legközelebb mind szenvedni fogtok!
Amikor Harry húsz perc múlva hazaért a gyerekekkel, Mary Beth még mindig a
konyhaasztalnál ült a henteskést szorongatva, és a hátsó ajtót bámulva.

– Bort mindenkinek, kivéve a kismamát! – osztotta ki a poharakat Grace, miközben Ben

töltött. – Neked valamilyen gyümölcslevet hoztam, Tess. Csak Isten a megmondhatója, hogy
mit, Ednél sosem lehet tudni.
– Papáját – morogta Ed, miközben Tess gyanakodva szagolgatta az italát.
– Pohárköszönt t mondok! – emelte tisztelgésre a poharát Grace. – Az új kezdetekre, és
a folytonosságra!
Összecsendültek a poharak.
– Szóval, mikor szerzel már néhány bútort? – ült le Ben Tess mellé a dobozra. – Nem
élhetsz örökké építési területen.
– Most mások a prioritások. A hétvégén befejezem a gipszkartonozást a hálószobában –
kortyolt egyet a borból Ed, a társát méregetve. – Holnap mit csinálsz?
– Dolgom van – vágta rá Ben azonnal. – Muszáj… ööö… kitisztítanom a h t
zöldségtartó ládáját. Tess nem végezhet ilyen munkát az állapotában.
– Ezt megjegyeztem – ivott bele óvatosan a gyümölcslébe Tess. – De úgyis be kell
mennem holnap a klinikára, útközben majd kiteszlek.
– Kösz – nézett rá savanyúan Ben. – Ed, szerinted nem kellene lepihennie egy kicsit?
Feltámasztania a lábát, vagy valami?

118
 – Tulajdonképpen… – d lt neki Ed kényelmesen egy f részbaknak – …az aktív elme és
aktív test egészségesebb a mamának és a babának is. Az elmúlt tíz évben végzett
n gyógyászati kutatások kimutatták, hogy…
– A fenébe! – szakította félbe Ben. – Egy egyszer kérdést tettem fel. Szerinted, Grace?
N ként nem gondolod, hogy egy várandós kismamának kímélnie kellene magát?
Grace fittyet hányva a f részpornak törökülésben lekuporodott a padlóra.
– Attól függ.
– Mit l?
– Hogy nem halna-e bele az unalomba. Én belehalnék. Ha viszont a bostoni maratonon
akarna indulni, azt érdemes lenne megfontolni. Megfordult a fejedben, Tess?
– El bb egy helyi versenyen szeretnék elindulni.
– Ez érthet – vélte Grace. – Ez egy értelmes n . Te viszont – nézett Benre –, tipikus
eset vagy.
– Tipikus mi?
– Tipikus férfi. Jelen körülmények között aggódó, túlgondoskodó hím. Ami rendben is
van, tulajdonképpen aranyos. És biztosra veszem, hogy Tess, n és pszichiáter lévén ki is
fogja ezt használni az elkövetkez hét hónap, egy hét és három nap során. – Azzal fogta az
üveget, és töltött még Ben poharába.
– Ööö… kösz. Azt hiszem.
Grace rámosolygott a pohara pereme fölött.
– Kedvelem önt, Paris nyomozó.
A férfi elvigyorodott, el red lt és hozzákoccintotta a poharát a n éhez.
– Én is kedvellek, Gracie. – Felpillantott, mert megcsörrent Ed telefonja. – Amíg
beszélsz, megnézhetnéd a konyhában, hogy van-e valami ennivaló, ami nem zöld.
– Ámen – motyogta Gracie a poharába. Hátrapillantott a válla fölött, és folytatta: – Nem
fogjátok elhinni, mit ettem itt valamelyik este. Articsókát.
– Kérlek! – nyögött fel Ben megborzongva. – Nem, amíg lélegzem!
– Tulajdonképpen nem is volt olyan rossz, mint hittem. Mindig ilyen volt, csak
gyökereket meg bogyókat evett?
– Évek óta nem harapott hamburgerbe. Ijeszt .
– De kedves – tette hozzá Grace, és belemosolygott a poharába, de úgy, hogy Tess
komolyan gondolkodni kezdett.
– Sajnálom, emberek – tért vissza Ed –, hívást kaptunk.
– Jézusom, már azt sem ünnepelheti meg rendesen az ember, hogy apa lett? – jajdult fel
Ben, de automatikusan letette a poharát.
– Montgomery megyébe megyünk.
– A körzethatáron túl? Mit akarnak t lünk?
Ed rápillantott Grace-re.
– Nemi er szak kísérlete. Úgy t nik, a mi emberünk.
– Ó, Istenem! – Grace felpattant, és a kezére loccsant a bora.
Tess is felállt.
– Ed… az áldozat?
– Megrázta az eset, de jól van. Sikerült felkapnia egy henteskést. Azzal, meg a
kutyájával elkergette.

119
 – Add meg a címet. Hazaviszem Tesst, és ott találkozunk.
– Veletek megyek. – Miel tt Ben tiltakozhatott volna, Tess a karjára tette a kezét. –
Segíthetek, de nemcsak nektek, hanem az áldozatnak is. Tudom, hogy kell kezelni az ilyet, és
szinte biztos, hogy könnyebben beszél majd egy n vel.
– Tessnek igaza van. – Ed odalépett az el szobaszekrényhez, és kivette a fegyverét.
Grace most el ször látta nála. Megpróbálta elfogadni, hogy az a férfi, aki gyakorlott
mozdulatokkal felcsatolta a fegyverövét, ugyanaz, mint aki ölbe kapta az es ben és bevitte a
házba. – Ez az els n , akivel kapcsolatba került, és túlélte… legalábbis az els , akir l
tudunk. Tessnek talán jobban megnyílik – vett egy zakót a fegyverövre. Észrevette, hogy
Grace elgondolkodva méregeti t és a fegyvert. – Sajnálom, Grace, fogalmam sincs, meddig
fog tartani.
– Veletek akarok menni. Beszélni akarok vele.
– Nem lehet, nem lehet – ismételgette a férfi, megfogva a vállát, miközben Grace
megpróbált elmenni mellette. – Neked sem segítene, neki pedig csak még nehezebb lenne.
Grace… – A n makacsul összeszorította a száját. Ed megfogta az állát és felemelte a fejét,
hogy a szemébe nézhessen. – Nagyon rémült lehet. Gondolj csak bele! Most nem arra van
szüksége, hogy sok ember legyen körülötte, ráadásul olyasvalaki is, aki a történtekre
emlékezteti. Még ha meg is szegném a szabályokat, csak ártana, ha odajönnél.
Grace tudta, hogy igaza van, de akkor is utálta, hogy igaza van.
– Nem megyek haza, amíg vissza nem jössz és el nem mondasz mindent. Tudni akarom,
hogy néz ki a fickó. Muszáj, hogy legyen egy kép róla a fejemben.
Ednek nem tetszett, ahogy az utolsó mondatot mondta. A bosszú szinte mindig abba
harapta a legnagyobbat, aki a legszorosabban ölelte.
– Mindent el fogok mondani, amit elmondhatok. De eltarthat egy darabig.
– Megvárlak – fonta össze a karját a mellkasán Grace. – Nem mozdulok innen.
Ed megcsókolta, egy pillanattal hosszabban, mint amit egy búcsúcsók indokolt volna.
– Zárd be az ajtót.

Mary Beth nem akart nyugtatót. Mindig is morbid félelem töltötte el a tablettákkal
kapcsolatban, és soha nem vett be az aszpirinnél er sebb gyógyszert. Inkább egy
vizespohárnyi konyakot szorongatott abból, amit Harryvel a különleges vendégeknek
tartogattak.
A gyerekeket átvitték a szomszédba, amint Harry felfogta, hogy mi történt. A férfi most
olyan közel ült a feleségéhez, amilyen közel csak tudott, egyik kezével átölelte, a másikkal
simogatta, ahol csak tudta. Soha nem volt kétséges számára, hogy mennyire szereti, de aznap
estig nem tudta, hogy a n jelenti neki a világa kezdetét és végét.
– Már mindent elmondtunk a rend rségnek! – mordult fel, amikor Ed megmutatta neki
az igazolványát. – Hányszor kell még válaszolnia ugyanazokra a kérdésekre? Nem szenvedett
még eleget?
– Sajnálom, Mr. Morrison. Mindent megteszünk, hogy megkönnyítsük ezt a
feleségének.
– Nem kell mást tenniük, mint elkapni azt a fattyút! Ez a rend rök dolga. Ezért kapják a
fizetésüket.

120
 – Harry, kérlek.
– Bocsáss meg, kicsim. – A hangneme azonnal megváltozott, ahogy a feleségéhez
fordult. Sokkal nehezebb volt a Mary Beth arcán pirosló horzsolásra néznie, mint
belegondolnia, hogy mi történhetett volna. A horzsolás kézzelfogható volt, a „mi lehetett
volna” csak egy rémálom. – Nem kell beszélned velük, ha nem akarsz.
– Csak néhány kérdést szeretnénk feltenni – ereszkedett le Ben egy székre, remélve,
hogy ülve nem lesz annyira ijeszt . – Higgye el, Mr. Morrison, el akarjuk kapni a fickót. De
ehhez szükségünk van a segítségükre.
– Hogy érezné magát, ha a maga feleségével történt volna? – követelte Harry. – Ha
tudnám, merre induljak, magam mennék utána!
– a feleségem – mondta Ben halkan, Tessre mutatva. – És pontosan tudom, mit érez.
– Mrs. Morrison. – Tess nem ült le, hanem leguggolt a dívány mellé. – Talán
szívesebben beszélne velem. Orvos vagyok.
– Nincs szükségem orvosra. – Mary Beth lepillantott a konyakra, s mintha meglep dött
volna, hogy a kezében találja. – Nem… akart, de nem.
– Nem er szakolta meg – mondta Tess szelíden. – Ám ez nem jelenti azt, hogy nem
bántotta, nem rémítette meg. Ha magába fojtja a haragját, a félelmét, a szégyenét… – Látta,
hogy az utolsó szó célba talált, és várt egy pillanatot. – Ha magába fojtja mindezt, attól csak
még rosszabb lesz. Vannak helyek, vannak csoportok, ahová olyan emberek járnak, akikkel
megtörtént ugyanez. k tudják, mit érez ön és mit érez a férje.
– Itt volt a házamban – fakadt sírva most el ször Mary Beth. Kövér, forró
könnycseppek patakzottak végig az arcán. – Ez a legrosszabb az egészben, hogy itt járt a
házamban! Egyfolytában azon gondolkodtam, hogy mit csinálok, ha beszaladnak a gyerekek.
Hogy mit fog m velni velük. Aztán… – Tess elvette t le a poharat, mert hevesen remegni
kezdett a keze. – Imádkoztam, hogy csak egy rémálom legyen az egész, hogy a valóságban
meg se történjen. Azt mondta, ismer engem, és meg fog er szakolni. Sim… simogatott. Ó,
Harry! – A férje vállába fúrta a fejét és zokogni kezdett.
– Kicsim, kicsim, most már nem bánthat! – Harry gyöngéden simogatta a haját, de a
szemében gyilkos indulat lángolt. – Biztonságban vagy. Senki sem fog bántani. A fenébe is,
nem látják, mit m velnek vele?
– Mr. Morrison… – Ed nem tudta, hogyan kezdjen bele. A férj haragja teljesen jogos
volt. Maga is érezte valamennyire, de rend rként nem engedhette, hogy befolyásolja a
nyomozásban. Ennek ellenére tökéletesen megértette Morrison érzéseit, és úgy döntött, nem
kertel. – Okunk van feltételezni, hogy a felesége nagyon szerencsés volt ma este. Ez az ember
már két másik n t is megtámadott, akik nem voltak ilyen szerencsések.
– Már csinált ilyet? – fordult Ed felé továbbra is könnyezve Mary Beth. – Biztos?
– Biztos lesz, ha válaszol néhány kérdésre.
Az asszony hevesen kapkodta a leveg t, de Ed látta, hogy igyekszik összeszedni magát.
– Rendben van, bár a többi rend rnek már elmondtam, mi történt. Nem akarok még
egyszer végigmenni az egészen.
– Nem is kell – biztosította Ben. – Együttm ködne a rend rségi rajzolóval egy
fantomkép elkészítésében?

121
 – Nem láttam túl jól – vette el hálásan a poharat, amit Tess felé nyújtott. – Sötét volt a
konyhában, és nem volt bent a kontaktlencsém. Nagyon rossz a szemem. Szinte csak egy
elmosódott árnyék volt.
– Ha elkezdik összerakni, maga is meg fog lep dni, milyen sok mindent látott – vette
el Ed a noteszét. Tapintatos szeretett volna lenni a n vel. A húgára emlékeztette az otthonos
kis házával és a szép arcával. – Mrs. Morrison, azt mondta, hogy a támadója a nevén
szólította.
– Igen, többször is Mary Bethnek szólított. Olyan furcsa volt az szájából hallani.
Valami olyasmit mondott, hogy ígértem neki valamit. Aztán meg akart… – Még homályos
látásával sem tudott Edre nézni. Nyelt egy nagyot, és Tessre pillantott. – Azt mondta,
csináljak vele dolgokat… édes, finom dolgokat. Azért emlékszem, mert rettenetesen meg
voltam ijedve, és olyan rültségnek t nt, amit beszélt.
Ben megvárta, míg kortyolt egyet a konyakból.
– Mrs. Morrison, hallott már a Fantasy Incorporated nev cégr l?
A n elvörösödött, s ett l még élénkebb színben lüktetett az arcán a horzsolás.
Mindazonáltal inkább leharapta volna a nyelvét, semhogy hazudjon.
– Igen.
– Ehhez semmi közük! – kezdte Harry.
– A másik két áldozat a Fantasy alkalmazásában állt – mondta Ed kifejezéstelenül.
– Ó, Istenem! — hunyta le a szemét szorosan Beth. Már nem sírt, hanem tompa, száraz
félelem lett úrrá rajta. – Ó, édes Istenem!
– Nem lett volna szabad megengednem! – dörzsölte meg az arcát Harry. – Biztos
meg rültem.
– A hangja, Mrs. Morrison – biztatta Ben. – Felismerte? Beszélt vele korábban?
– Nem, nem, biztos, hogy nem. Csak egy gyerek volt. Fiatalkorúak hívásait nem
fogadjuk.
– Hogy érti azt, hogy gyerek volt? – kérdezte Ed gyorsan, nehogy elszalasszák a
lehet séget.
– Úgy, hogy az volt. Tizenhét, maximum tizennyolc éves. Igen. – Elsápadt, ahogy
megpróbált visszaemlékezni. – Nem tudom, mib l, de tudtam, hogy fiatal. Nem magas, alig
néhány centivel magasabb, mint én. Én százhatvanöt vagyok. És valahogy… nem volt elég
telt, hogy feln tt lehessen. Végig gyerekként gondoltam rá. Tudom, hogy nem hallottam még
a hangját. Nem felejtettem volna el. – Még most, a férje karjai közt is ott csengett a fülében az
a hang. – És azt mondta… – nyúlt gondolkodás nélkül Tess kezéért – …ó, Istenem,
emlékszem, azt mondta, most más lesz. Nem fog sietni. Többször említett valami Desireet,
meg hogy mennyire szerette. Valami Roxanne-t is említett, hogy meg kurva volt. Van ennek
bármi értelme?
– Igen, van, asszonyom – jegyzetelt Ed. Még egy darab a kirakóból, gondolta.
– Mrs. Morrison – érintette a meg a kezét ismét Tess –, úgy érezte, összetéveszti önt
Desireevel?
– Nem – rázta meg a fejét pillanatnyi gondolkodás után Mary Beth. – Nem, inkább
mintha hozzá hasonlított volna engem. Olyan… olyan áhítattal mondta mindig azt a nevet. Ez
elég hülyén hangzik, igaz?
– Nem – fordult Ben felé Tess. – Nem, egyáltalán nem.

122
 – Furcsa, de a maga szörny módján barátságosnak t nt. Nem tudom, hogyan
magyarázzam meg. Olyan volt, mintha arra számított volna, hogy örülni fogok, hogy
láthatom. Csak akkor lett dühös, amikor ellenálltam. Akkor nagyon bedühödött… de úgy,
mint egy gyerek, akit l elvettek valamit. Szinte sírós volt a hangja. Kurvának nevezett… nem,
azt mondta, mind kurvák vagyunk, hazug kurvák, és legközelebb mind szenvedni fogunk.
El oldalgott a kövér cocker spániel, és megszimatolta Tesst.
– Binky – mondta Mary Beth, és megint sírva fakadt. – Ha nem lett volna…
– Élete végéig színhúst fog kapni – csókolta meg a felesége kezét Harry, s a n er tlenül
felnevetett.
– Kiraktam szegény sz rét, mert azt hittem, a macskát ugatja, közben meg végig… –
Elhalt a hangja, és megrázta a fejét. – Tudom, hogy írni fognak róla az újságok, de szeretném,
ha a lehet legkevesebb részlet derülne ki. Tudják, a gyerekek miatt. – Ismét Tessre pillantott,
úgy érezve, egy másik n biztos megérti. – Nem akarom, hogy tudjanak róla. Meg a
Fantasyr l. Nem mintha szégyellném, tényleg. Könny pénznek t nt, jól jött volna a gyerekek
tandíjára, de nem vagyok biztos benne, hogy a többi szül örülne, ha kiderülne, hogy a
cserkészcsapat vezet je ilyesmivel foglalkozik.
– Megtesszük, ami t lünk telik – ígérte Ed. – De ha elfogad egy tanácsot… mondjon fel
a Fantasynél.
– Már megtörtént – bólintott Harry.
– És az sem ártana, ha a következ néhány napban nem maradna egyedül.
Mary Beth megint elsápadt, szinte átlátszóvá vált a b re. Már nagyon fogytán lehetett a
bátorsága.
– Gondolja, hogy visszajön?
– Ezt nem tudhatjuk. – Ed utálta, hogy rá kell ijesztenie, de meg akarta menteni az
életét. – Nagyon veszélyes fickó, Mrs. Morrison. Nem szeretnénk, ha felesleges kockázatot
vállalna. Mi is intézkedni fogunk a védelme ügyében, de addig is be kellene jönnie az rsre,
átnéznie a nyilvántartásban szerepl fényképeket, és segítene készíteni egy fantomképet.
– Mindent megteszek, amit csak kell. Azt akarom, hogy minél hamarabb kapják el.
Minél hamarabb.
– Már most is nagyon sokat segített – állt fel Ben. – Köszönjük az együttm ködésüket.
– Még… még kávéval sem kínáltam meg önöket. – Mary Beth hirtelen azon kapta
magát, hogy fél elengedni a rend röket. Biztonságban szerette volna érezni magát. Ezek
rend rök, és a rend rök tudják, mit kell tenni. – Nem is tudom, hogy mehetett ki a fejemb l.
– Semmi baj – szorította meg Tess a kezét, és együtt álltak fel. – Most pihenjen. A férje
felkíséri, és önnel marad. Holnap az rsön majd kap néhány telefonszámot, olyan
szervezetekét, amik segíthetnek túljutni ezen. De engem is bármikor felhívhat.
– Nem vagyok hozzászokva, hogy féljek. – Tess szemében együttérzést látott, n i
együttérzést, amire szüksége volt, nagy szüksége, sokkal nagyobb, mint a rend rségre. – A
saját konyhámban. És most félek bemenni a saját konyhámba.
– Jöjjön, felkísérem – karolta át Tess Mary Beth derekát. – Most az lesz a legjobb, ha
lepihen egy kicsit. – Kivezette a szobából, miközben a férje tehetetlenül, dühösen nézett
utánuk.
– Ha itthon maradtam volna…

123
 – Megvárta volna, míg elmegy – vágott a szavába Ed. – Nagyon veszélyes, nagyon
elszánt emberrel van dolgunk, Mr. Morrison.
– Mary Beth soha senkinek nem ártott. A legnagylelk bb n , akit valaha ismertem. Nem
volt joga ezt tenni vele… nem volt joga ezt tenni az arcával. – Harry fogta Mary Beth
konyakját, és felhajtotta. – Lehet, hogy veszélyes, de ha maguk el tt találom meg, akkor
eunuch lesz bel le.

124
 12. fejezet

Grace égve hagyott neki egy lámpát. Ed örült, hogy a n hazament aludni, mert tudta, hogy
kérdéseket szegezett volna neki, amikre válaszolnia kellett volna. Ennek ellenére mélyen
megérintette – ostoba módon –, hogy égve hagyta a lámpát.
Fáradt volt, hullafáradt, de túlságosan pörgött ahhoz, hogy elaludjon. A konyhában
fogta a gyümölcslevet, és ivott, egyenesen a kancsóból. Grace eltette a bort és elmosta a
poharakat. Amikor egy férfi oly sok évig maga csinálta ezt, nagyon megható tudott lenni egy
ilyen apróság is.
Beleszeretett. Megszilárdultak azok az els romantikus fantáziaképek. A gond csak az
volt, hogy nem tudta, mihez kezdjen. Máskor is habarodott már bele n kbe, de azokat az
érzéseket gond nélkül elvezette logikus végkifejletükig. A szerelem azonban más lapra
tartozott.
Mindig is konzervatívnak tartotta magát. A n ket értékelni, kényeztetni és oltalmazni
kell. A szeretett n vel szelíden, tisztelettel, és legf képpen szeretettel kell bánni.
Legszívesebben piedesztálra állította volna, de már most tudta, hogy Grace addig izegne-
mozogna, míg le nem esne róla.
Lehetne türelmes. A türelem a rend r egyik legfontosabb erénye, és szerencséjére
türelmesnek született, így a logikus lépés az lett volna, hogy id t és teret biztosítson Grace-
nek, míg nem sikerül óvatosan oda irányítania, ahol tudni szerette volna. Maga mellé.
Ed nem itta meg az összes gyümölcslevet, hagyott reggelire is. Elindult felfelé. A lépcs
végére érve levette a zakóját. Lent akarta hagyni a fegyverével együtt, de már túl fáradt volt
ahhoz, hogy visszamenjen. Merev tarkóját masszírozva belökte a lábával a hálószoba ajtaját,
és felkapcsolta a villanyt.
– Te jó ég, már reggel van?
Ed azonnal a pisztolyához kapta a kezét, aztán zsibbadtan le is engedte. Grace feküdt az
ágyán, elnyújtózva. Megmoccant, eltakarta a szemét a kezével és ásított egyet. Ed ekkor
döbbent rá, hogy nincs rajta más, csak az egyik inge.
– Helló – mosolygott rá hunyorogva a n . – Mennyi az id ?
– Kés van.
– Aha. – Grace felült és nyújtózott. – Csak led ltem egy percre. Nem vagyok
hozzászokva a fizikai munkához. Letussoltam, nem baj?
– Persze hogy nem. – Ed úgy vélte, talán segít, ha csak az arcát nézi, semmi mást, de
nem segített. A szája megint teljesen kiszáradt.
– Lezártam azt a trutyit, amit a falra kentél, aztán elmostam a szerszámokat. Utána csak
ültem ölbe tett kézzel. – Teljesen felébredt, és a szeme is alkalmazkodott a fényhez. A fejét

125
félrehajtva méregette a férfit, aki úgy nézett ki, mintha valaki gyomron vágta volna egy
kalapáccsal. – Jól vagy?
– Ja. Csak meglepett, hogy még itt vagy.
– Nem tudtam hazamenni, amíg vissza nem jöttél. Elmondod, mi történt?
Ed lehámozta magáról a fegyverövet, és felakasztotta egy rozoga szék támlájára, amit
fel akart újítani.
– A n nek szerencséje volt. Ellenállt, aztán a kutyája megharapta a fickót.
– Remélem, nem volt beoltva. Ugyanaz a fickó, Ed? Tudnom kell.
– A hivatalos válasz érdekel, vagy az enyém?
– A tiéd.
– Ugyanaz a fickó. De most elszúrta, Grace. – Ed leült az ágy szélére, és megdörzsölte
az arcát. – Tess szerint ett l csak még óvatosabb, még kiszámíthatatlanabb lesz. Veszélybe
került, a megszokott rendszere cs döt mondott. Tess úgy véli, most a sebeit fogja nyalogatni,
aztán amikor készen áll, megint vadászatra indul.
Grace bólintott. Nem ez lett volna a legmegfelel bb alkalom, hogy beszámoljon a saját
lépésér l.
– A n … látta?
– Sötét volt, és úgy t nik, egy méterre sem lát el a kontaktlencséje nélkül. –
Elkáromkodta volna magát, ha azzal el rébb jut. Ha szereznek egy tisztességes
személyleírást, hamar elkapták volna. – Csak benyomásai voltak. Majd meglátjuk, mire
megyünk velük.
– Újabb darabok a kirakóhoz?
Ed megmozgatta a vállát, de a feszültség nem enyhült az izmaiban.
– Ellen rizzük a Fantasy ügyfeleinek listáját, beszélünk a szomszédokkal. Olykor
belebotlunk valamibe.
– Te aztán benne vagy nyakig – suttogta Grace. Feltérdelt, és elkezdte masszírozni a
férfi vállát, mert úgy látta, szüksége van rá. – Eddig észre sem vettem. Azt hittem, csak
rutinügy az egész.
Ed hátrapillantott a válla fölött. A tekintete h vösebb és keményebb volt, mint korábban
bármikor.
– Nincs olyan, hogy rutinügy.
Nem, neki aztán tényleg nincs. Ahhoz túlságosan bevonódik. Grace önkéntelenül is a
székre akasztott fegyverövére pillantott. Ed nem változott meg, amikor levette, ezt jobb lesz
észben tartania.
– Hogy bírod? Látod, amit látsz, teszed, amit tenned kell… hogy bírod mindennap
újrakezdeni?
– Vannak, akik isznak. Sokan isznak. – Kurtán felnevetett. A vállából kezdett elt nni a
feszültség, de csak hogy máshol újra felbukkanjon. Grace-nek csodás keze volt. Szerette
volna megmondani neki, hogy milyen jó lenne a karjai közé bújni. – Menekülés. Mindenki
megtalálja a maga menekülési módját.
– A tiéd mi?
– Kétkezi munka, olvasás… ivás – vont vállat.
Grace a férfi vállára támasztotta az állát. Er s, széles váll volt, megnyugtatónak találta.

126
 – Amióta meggyilkolták Kathleent, egyfolytában magamat sajnálom, az jár a fejemben,
hogy ez nem fair. Mit tett, amiért ez a büntetésem? Nehéz volt túllépni a n vérem elvesztésén
és a teljes képet nézni. – Egy pillanatra behunyta a szemét. Ednek nagyon jó illata volt,
otthonos, biztonságot adó, mint egy csendesen lobogó t z az éjszakában. – Az elmúlt néhány
napban nagyon komolyan próbáltam ezt tenni. És csak most jöttem rá, milyen sokat segítettél.
Nem tudom, hogy éltem volna túl az elmúlt két hetet nélküled. Igazi barát vagy, Ed.
– Örülök, hogy segíthettem.
Grace halványan elmosolyodott.
– Kíváncsi lennék, gondoltál-e arra, hogy több is lehetnél. Javíts ki, ha tévedek, de ma
este mintha épp akkor zavartak volna meg minket, amikor át akartunk lépni a következ
szakaszba.
Ed megfogta a kezét. Ha hagyja, hogy tovább masszírozza, nem tudja biztosítani neki
azt az id t és teret, amire szüksége van.
– Mi lenne, ha most hazakísérnélek?
Grace nem az a fajta n volt, aki könnyen feladta, de fejjel sem akart a k falnak
rohanni. Mély lélegzetet vett, és leült a sarkára.
– Tudod, Jackson, ha nem ismernélek, azt mondanám, félsz t lem.
– Nagyon félek t led.
Grace el bb meglep dött, aztán lassan, könnyedén elmosolyodott.
– Tényleg? Akkor, tudod, mit… – kezdte el kigombolni az ingét – …vigyázni fogok
rád.
– Grace! – tette a két kezét Ed a n ére. – Egyszer nem lesz elég.
Grace az ujjai közé f zte az ujjait. Nehezen kötelez dött el, de ha megtette, akkor
komolyan gondolta.
– Oké. Miért nem hagyod, hogy elcsábítsalak?
Most Ed mosolyodott el. Elengedte a kezét, és megsimogatta a karját.
– Már megtetted, amikor felnéztem, és megláttalak az ablakban.
A két kezébe vette a n arcát, odahajolt hozzá és gyöngéden, lágyan megcsókolta.
Örökké emlékezni akart erre az ízre. Teltebb, édesebb volt, mint amit valaha érzett. Érezte,
hogy Grace átöleli a nyakát. Tudta, hogy adni akar neki, szinte sütötte a nagylelk sége.
Igazából nem ezt akarja minden férfi a n kt l? Grace soha nem lenne sz kmarkú az
érzelmeivel, és neki most mindenre szüksége lenne, amit csak adhatott. Óvatosan ledöntötte a
matracra.
A lámpa ragyogott, a szobát por szaga lengte be. Ed annyira másképp képzelte el.
Gyertyafény, zene, bor a poharakban. Szerette volna megadni neki az összes romantikus
kelléket. Grace azonban pontosan olyan volt, amilyennek képzelte, pontosan az volt, amire
vágyott.
A n motyogott valamit csókolózás közben, s ett l Ednek hevesebben kezdett verni a
szíve. Grace kigombolta az ingét, és végighúzta h vös ujjait a férfi mellkasán. Az ajkaik
egybeforrtak, majd szétváltak. Grace sóhaja forrósággal töltötte be Ed száját.
Ed nem akarta siettetni. Szinte félt megérinteni, tudva, ha megteszi, elveszítheti a fejét.
Grace azonban odasimult hozzá, és a férfi elveszett.
Grace soha nem találkozott még ilyen gyöngéd, ilyen édes, ilyen odafigyel férfival. Ez
már önmagában véve is izgató volt. Senki sem bánt még úgy vele, mintha törékeny lenne –

127
talán mert nem is volt az. De most, hogy Ed ilyen óvatosan, ilyen gyengéden közeledett
hozzá, törékenynek érezte magát.
A b re puhábbnak t nt, a szíve gyorsabban vert, a férfi testén vándorló kezei kissé
remegtek. Eddig is tudta, hogy vágyik erre, vágyik rá, de azt nem, hogy ennyire fontos lesz.
Ez nemcsak a következ szakasz, döbbent rá, hanem valami teljesen más, mint amit
valaha átélt. Egy pillanatra megérteni vélte, mire gondolhatott Ed, amikor azt mondta, nagyon
fél t le.
Ismét a szájához emelte a száját, és érezte, ahogy a vágy szétterjed az idegeiben, sajgó
bizsergést keltve mindenhol. Remeg ujjal nyúlt az övcsatja felé, de Ed ismét lefogta a kezét.
– Akarlak! – motyogta Grace. – Nem is tudtam, hogy ennyire.
Ed csókokkal halmozta el az arcát, és úgy érezte, szétfeszítik az érzelmei. Örökké
emlékezni akart arra, hogyan nézett rá a n ebben a pillanatban füstszürke szemével, a
szenvedélyt l kipirult b rrel.
– Van id nk. Rengeteg id nk van. Tekintetét a Grace-ébe mélyesztve kigombolta és
szétnyitotta az ingét, hogy láthassa.
– Olyan szép vagy!
A sajgás tompult egy kicsit, így hát Grace elmosolyodott.
– Te is. – Felemelte a kezét és lehúzta a férfi ingét a válláról. Izmos volt, szinte már
ijeszt en, de Grace nem érzett félelmet. Ismét felnyúlt, és magára vonta Edet.
A b rük meleg volt, amikor egymáshoz simultak, de azonnal felforrósodott. Bár a férfi
keze mit sem veszített gyöngédségéb l, a b re alatt acél rejt zött. Kitágult körülöttük az id .
Ed megsimogatta, Grace megérintette. Ed megízlelte, Grace megkóstolta. A n mindaddig azt
hitte, az intimitás összes fokozatát ismeri, de rá kellett jönnie, hogy fogalma sem volt, milyen
intenzív lehet egy együttlét. Megborzongott, amikor Ed szakálla végigsimított a mellén. si
érzés volt, mint a villámsújtotta fából felcsapó h . Miközben keze a férfi hátára tévedt,
kitapintva a megfeszül izomkötegeket, megérezte kordában tartott erejüket.
Ed ajka vándorolni kezdett, forró nyomokat hagyva Grace nedves b rén. Most nem
villámcsapás volt, hanem szelíd, parázsló t z. Grace teste ívben megfeszült. Teljes mértékben
megbízott a férfiban, mindent elsöpört a vágya. Amikor eljuttatta az els csúcsra, együtt
mordult fel a sikolyával.
Grace alig kapott leveg t. Ki akarta mondani a nevét, mondani akart neki valamit,
bármit. De csak borzongott és két kezébe fogta a férfi fejét.
A szíve hevesen vert, a mellkasában feszül csomó egyre terjedt. Hirtelen támadt
er vel, kétségbeesett elszántsággal lehámozta Edr l a többi ruháját is. Feltérdelt, a férfi fölé
kerekedett, és lázas csókokkal borította be a testét, majd elégedetten felnevetett, ahogy végre
az utolsó ruhadarab is lekerült róla.
Ed teste egy harcos teste volt – ahogy Ed maga is harcos volt. Rendelkezett a harcosok
erejével, önfegyelmével és sebhelyeivel. Szóval vannak még igazi h sök, gondolta Grace,
miközben végigsimította a testét. Hús és vér h sök, még ha nagyon kevesen is.
Ed várt volna még, de legalábbis megpróbált volna várni. Szívesen tovább feszítette
volna a szenvedély húrjait, de Grace rácsusszant, magába fogadta, kitöltette magát vele. Ed
nem tehetett mást, mint hogy megfogta a csíp jét, és hagyta, hogy meglovagolja.

128
 Grace hátravetette a fejét, és olyan gyorsan jutott el a csúcsra, hogy majdnem
el rerogyott. Aztán Ed keze összeszorult a derekán, és Grace vágya hihetetlen módon ismét
feltámadt, s lázasan hajszolni kezdte mindkettejüket.
Hallotta Ed hosszú, kétségbeesett nyögését, aztán a saját teste is ívben megfeszült,
ahogy eltalálta a gyönyör nyila. Az elméje kiürült, és rongybabaként omlott a férfira.

Ed magukra húzta a takarót, de nem kapcsolta le a villanyt. Grace a mellkasához bújva

kuporgott mellette, s talán aludt. Ed épp úgy érezte, hogy soha többé nem kell aludnia.
Imádta, ahogy a n átvetette rajta az egyik lábát, ahogy köré fonta magát, mintha soha nem
akarná elengedni. A haját simogatta, mert egyszer en nem tudta megállni, hogy ne érjen
hozzá.
– Tudod, mit? – kérdezte Grace rekedten, miközben megpróbált még közelebb húzódni.
– Mit?
– Úgy érzem magam, mint aki épp megmászott egy hegyet, de legalább akkorát, mint az
Everest, aztán ejt erny vel leugrott róla a hideg, ritka leveg ben. A leggyönyör bb dolog a
világon. – Elfordította a fejét és rámosolygott Edre. – És jól mondtad, egyszer nem elég. –
Felnevetett, és a nyakába fúrta az arcát. – Olyan jó illatod van! De megfejtettem, amikor
felvettem az ingedet. Ed Jackson, a kemény zsaru, az egykori hátvéd…
– Védekez középpályás – helyesbített a férfi.
– Mindegy. Jackson nyomozó csecsem hint port használ. Johnson & Johnsont. Igaz?
– Bevált.
– Ezt tanúsíthatom. – Kiskutya módjára végigszimatolta a férfi nyakát és vállát. – Csak
az a baj, hogy most már akárhányszor megérzem majd egy kisbaba illatát, mindig be fogok
indulni.
– Azon gondolkodom, hogy bekereteztetem azt az inget.
– Téged az indított be végül? – harapta meg finoman a fülcimpáját Grace.
– Nem, de sokat segített. Mindig is izgattak a lábak.
– Na igen – dörzsölte mosolyogva Grace a lábát az Edéhez. – És még mi?
– Te. Az els pillanattól fogva. – A kezébe fogta a n haját, hogy a szemébe nézhessen.
Ennyit az id zítésr l, a megfontoltságról és a tervekr l. – Grace, szeretném, ha hozzám jönnél
feleségül.
Grace-nek egyszer en tátva maradt a szája, majd félig meglepetten, félig ijedten
felsikkantott. Megpróbált mondani valamit, de életében el ször teljesen kiürült az agya. Csak
bámult, és látta, hogy Ed nem a pillanat hevében mondta, amit mondott, hanem nagyon
alaposan átgondolta már a dolgot.
– H ha.
– Szeretlek, Grace. – Ed látta, hogy a n tekintete megváltozik, ellágyul ennek hallatán,
de még mindig beárnyékolja valami, talán félelem. – Te vagy mindaz, amire valaha vágytam.
Veled akarom leélni az életem, gondoskodni akarok rólad. Tudom, hogy nem könny egy
zsaru feleségének, de megígérem, hogy minden t lem telhet t megteszek, hogy m ködjön a
dolog.
Grace lassan elhúzódott t le.
– Hát nem mondom, ha egyszer beindulsz, akkor aztán tényleg gyors vagy.

129
 – Nem tudtam, mire várok, de tudtam, hogy fel fogom ismerni, ha meglátom. És
felismertelek, Grace.
– Istenem! – szorította a kezét a szívére a n . Még szívrohamot kap, ha nem vigyáz. –
Pedig engem ritkán lehet meglepni. Ed, még csak néhány hete ismerjük egymást, és… –
Elhaltak a szavai, ahogy a férfi tovább bámult rá. – Te komolyan beszélsz!
– Még soha senkit nem kértem meg, mert nem akartam rossz döntést hozni. De ez a
döntés jó.
– De… de nem is ismersz. Igazából nem vagyok kedves. Kifejezetten elviselhetetlen
vagyok, amikor nem mennek jól a dolgok. És Isten a megmondhatója, milyen szeszélyes
bírok lenni! Még a legjobb barátaim is rettegnek attól, ha feldühödök, és… ez nem fog
elmúlni.
– Szeretlek.
– Ó, Ed! – fogta meg a férfi két kezét. – Nem tudom, mit mondjak.
Nem fogja azt mondani, amit hallani szeretne, próbált megbarátkozni a gondolattal Ed.
– Mondd el, mit érzel.
– Nem tudom. Még nem tisztázódott bennem. Ma este… azt szintén mondhatom, hogy
soha nem éreztem még magam ilyen közel senkihez. Soha senkit nem éreztem még ilyen
er snek. De házasság, Ed? Soha eszembe sem jutott még, hogy férjhez menjek, sem csak úgy,
általában, sem egy konkrét férfival kapcsolatban. Nem tudom, hogy kell feleségnek lenni.
Ed a szájára tette az ujját.
– Ezzel most nemet mondasz?
Grace kinyitotta, majd újra bezárta a száját.
– Nem, semmiképp. De igent sem. Nem tudom.
– Akkor mondd azt, hogy meggondolod.
– Még meggondolom – vágta rá gyorsan Grace. – Krisztusom, teljesen megszédítettél!
– Kezdetnek megteszi – vonta magához Ed. – Miért is fejezném be, amit elkezdtem?
– Ed – tette a férfi mellkasára a kezét Grace, miel tt még megcsókolhatta volna. –
Köszönöm, hogy megkértél.
– Nincs mit.
– Ed – tolta el ismét, de most nevet szemmel. – Biztos, hogy nemcsak a testemet
akarod?
– Lehetséges. Azt hiszem, err l még egyszer meg kell gy z dnünk, igaz?

Jó lett volna szombaton csak lustálkodni, vagy segíteni Ednek még egyszer átfesteni a
gipszkarton falat. Ennek ellenére Grace örült, hogy a férfinak a nap nagy részét az rsön
kellett töltenie. Gondolkodnia kellett, és azt egyedül tudta a legjobban. Emellett lehet sége
nyílt beköttetnie még egy telefonvonalat anélkül, hogy magyarázkodnia kellett volna.
Hamarosan úgyis meg kell magyaráznia mindent.
Arra készült, hogy csali legyen. Ehhez a Fantasynek kellett dolgoznia. Amíg el nem
fogják a n vére gyilkosát, Grace esténként idegenekkel fog telefonon beszélni. És az egyikük
el bb-utóbb személyesen is fel fog bukkanni.
Ed rakosgassa csak a kirakóját a saját módszere szerint; egyenesen a közepénél kezdi,
és úgy alakítja a darabokat, hogy minden összeálljon.

130
 Nem örült neki, hogy pisztolyt kell vennie. Manhattanben eszébe sem jutott volna soha.
Tudta, hogy a város veszélyes, azonban úgy vélte, csak másoknak, akik nem tudják, mikor
nem szabad valahova menni. valahogy mindig biztonságban érezte magát a tömegben, az
ismer s utcákon. Itt, ebben a csendes kertvárosi kerületben azonban szüksége volt a
fegyverre.
Egy kicsi, rövid csöv .32-est választott. Komolynak t nt. Grace korábban is fogott már
a kezébe fegyvert, kellett a regényeihez. Még l térre is járt egy ideig, hogy megtudja, milyen
érzés meghúzni a ravaszt. Azt mondták, kiválóan céloz. Mégsem volt biztos benne, hogy bele
tudná-e l ni azokat a csinos kis töltényeket egy él lénybe.
Betette a pisztolyt az éjjeliszekrényébe, és próbált megfeledkezni róla.
A délel tt azzal telt el, hogy a telefontársaságtól érkezett szerel körül ugrált a kávéval,
miközben fél szemmel az ablakot leste. Nem örült volna, ha Ed azel tt hazaért, hogy kész
helyzet elé állíthatná. Persze a férfi akkor sem tehetett volna semmit, hogy megállítsa.
Valamennyit segített, hogy ezt sokszor elismételte magában. Grace mindenesetre az ablakot
leste, a kávéját kortyolgatta, és fél füllel a szerel t hallgatta, aki épp azzal büszkélkedett el,
hogy milyen remekül játszott a kisfia a baseballkölyökligában.
Ahogyan azt korábban Ednek említette, az emberek mindig megnyíltak el tte. Általában
néhány perccel a megismerkedésük után már olyan dolgokat árultak el, amiket csak a
családjuknak és a legjobb barátaiknak kellett volna. Ezt valahogy mindig adottnak tekintette,
de most, csak most jutott az eszébe, hogy talán érdemes lenne a dolog mélyére nézni.
Vajon az arca olyan? Grace t n dve végighúzta a kezét az arcán. Talán ez is benne van,
döntötte el, de valószín leg több köze lehet a dolognak ahhoz, hogy jól tud hallgatni, ahogyan
azt Ed is mondta. Gyakran csak fél füllel figyelt oda másokra, például egy cselekmény
fordulatán vagy valamelyik szerepl jén töprengett, ám mivel jól tudott hallgatni, láthatólag a
fél fül is elégnek bizonyult.
Az emberek bíztak benne, s most ezt akarta kiaknázni. Megkeményíti magát, és ráveszi
Kathleen gyilkosát, hogy bízzon benne. Amikor majd eléggé bízik, eljön hozzá.
Megnedvesítette az ajkát, és elmosolyodott, miközben a szerel azt ecsetelte neki, milyen
fenomenálisan játszott a fia a legutóbbi meccsén. Készen áll, amikor a gyilkos eljön hozzá.
Nem lepi meg, mint Kathleent és a többieket.
Pontosan tudta, hogy mit csinál. Talán nem azzal töltötte a fél életét, hogy b ntényeket
talált ki? Ez a legéleth bb sztori, amihez valaha hozzányúlt. Nem fog hibázni.
A szerel vel tegez dtek, mire lekísérte a lépcs n, majd ki a bejárati ajtón. Sok
szerencsét kívánt neki a fia következ meccséhez, ami aznap délután volt, és azt mondta,
meggy z dése, hogy néhány év múlva a profi ligában fogja viszontlátni a srácot. Amikor
egyedül maradt, a hálószoba sarkába állított kis asztalon csillogó új telefon jutott az eszébe.
Néhány óra, és megcsörren. Sok dolga van még addig.
Sokat segített, hogy felhívta Tesst. Lehet, hogy nem kapott fenntartások nélküli
helyeslést, de most már több muníciója volt. Elégedetten felkapta és szorosan megmarkolta a
n vére kulcsait. Helyesen döntött, biztos volt benne. Most már csak a többieket kellett
meggy znie err l.
Most nem remegett, amikor beült a kocsiba és elindult az rsre. Visszatért az ereje és
vele az elszántsága, hogy befejezi, amit a Fantasynél elkezdett. Puszta megszokásból
felhangosította a rádiót, és hagyta, hogy a legújabb Madonna-szám dübörögjön a fejében. Jó

131
érzés volt. Jól érezte magát. Hetek óta el ször képes volt élvezi a Washingtonban teljes er vel
kitör tavaszt.
Az azáleák pompáztak, az udvarokon ibolyaszín, vörös és korallszín bokrok ragyogtak.
A nárciszok hervadoztak, helyettük a tulipánok nyiladoztak. A zöldell gyepek megkapták az
els szombati vágásokat. A fiatalok pólóban, az id sebbek baseballsapkában vágták a füvet.
Helyenként felvillant a fátyolvirág és a som törékeny fehérje.
Az élet megújult. Nem is igazán múlt el, gondolta Grace. Bele kellett ebbe
kapaszkodnia. Az életnek nem elég folytatódnia, jobbá is kell válnia. Évr l évre igazolnia kell
a létét. Ha valahol a sivatagban fegyvereket is teszteltek, itt a madarak énekeltek és az
emberek nyugodtan foglalkozhattak a fontos dolgokkal: a kölyökliga meccseivel, a kerti
partikkal, a tavaszi esküv kkel – mert ezek a fontos dolgok. Ha Kathleen halála gyászt is
hozott neki, azt a hitet is elhozta, hogy igazából a mindennapok számítanak. És megint el
tudja fogadni a hétköznapokat, amint igazságot szolgáltat.
A zöldell kertvárosokat felváltották a betonépületek és a nagyobb forgalom. Grace a
vele született versenyszellemnek engedelmeskedve kerülgette a többi kocsit. Nem számított,
hogy ritkán ült a volán mögé. Ha oda került, olyan könnyed nemtör dömséggel vezetett,
amit l a többi sof r csak fogcsikorgatva káromkodott. Kétszer is rossz helyen fordult be, mert
máshol járt az agya, aztán végül mégis odaért az rs parkolójához.
Ha szerencséje van, Ed nem lesz bent, és akkor mindent elmondhat a szigorú arcú
Harris századosnak.
Abban a pillanatban meglátta Edet, amint belépett a gyilkossági részleghez. Rá kellett
jönnie, hogy a könnyed bizsergés a gyomrában nem idegesség, hanem öröm. Egy pillanatig
csak nézte a férfit, szinte itta a látványát. Az asztalánál ült, és egyenletes tempóban, két ujjal
gépelt.
Olyan nagy a keze! Aztán eszébe jutott, milyen gyöngéden, milyen finoman simogatta
az el z éjjel. Ez az a férfi, aki szeret, gondolta. Ez az a férfi, aki hajlandó ígéreteket tenni
neki. És ez az a férfi, aki meg is tartja az ígéreteit. Ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy
odamenjen hozzá és megölelje, s ezért így is tett.
Amikor a vállára tette a kezét, Ed abbahagyta a gépelést és megfogta a kézfejét.
Azonnal tudta, ki az, amint hozzáért, az illatáról, a tapintásáról. Néhány rend r somolyogva
nézte, ahogy Grace lehajolt és megcsókolta. Ha Ed tudja, zavarba jött volna, de most csak a
n t látta.
– Helló! – Nem eresztette el a kezét, csak maga elé húzta. – Nem hittem volna, hogy itt
találkozunk.
– És zavarlak. Én utálom, ha megzavarnak munka közben.
– Majdnem kész vagyok.
– Ed, beszélnem kell a századossal.
– Miért? – ismerte fel a hangjában a bocsánatkér hangsúlyt a férfi.
– Jobb szeretném csak egyszer elmondani. Beszélhetek vele?
Ed elgondolkodva méregette. Már elég jól ismerte ahhoz, hogy tudja, Grace semmit sem
fog mondani, amíg nem áll készen rá.
– Nem tudom, bent van-e még. Ülj le, megnézem.
– Kösz. – Egy pillanatig még fogta a férfi kezét. – Ed, amikor elmondom, amit el kell
mondanom, rend rként gondold végig, kérlek.

132
 Ednek a legkevésbé sem tetszett, ahogy Grace nézett rá, amikor ezt kérte. Görcsbe
rándult a gyomra, és nem is múlt el, de bólintott.
– Megyek, megkeresem Harrist.
Amikor elment, Grace leült. Az írógépbe a Mary Beth Morrison-ügyr l készül jelentés
volt bef zve.
Grace megpróbálta ugyanolyan szenvtelen tárgyilagossággal olvasni, amilyennel Ed
írta.
– Naaa, Lowenstein, hadd nézzem már meg!
Grace Ben hangját meghallva megfordult, és látta, hogy a nyomozó egy karcsú, barna
hajú n mögött becsörtet a helyiségbe.
– Nincs semmi dolgod, Ben? – kérdezte Lowenstein, aki egy madzaggal átkötött
kartondobozt tartott a kezében. – Negyedóra múlva el kell mennem arra az anya-lány ebédre.
– Lowenstein, ne légy már ilyen! Tudod, mikor ettem utoljára házi sütés pitét? –
Közelebb hajolt a dobozhoz, a n hasba bökte a mutatóujjával. – Megy– gyes, igaz? Csak
hadd nézzem meg, kérlek!
– Úgy még rosszabb lenne, hidd el – tette le a dobozt a n az asztalára, a testével
fedezve. – Csodálatos. Igazi m alkotás.
– Olyan rácsos tetej ? – Amikor Lowenstein csak mosolygott válaszul, Ben elnézett a
válla fölött. Lehet, hogy csak egy kis együttérzést próbálok koldulni, gondolta magában. Nem
voltam talán ny gös ma reggel? Ha már nekem jutnak Tess reggeli rosszullétei, akkor jár az
együttérzés is! – Naa, csak egy pillantást!
– Majd küldök fényképet – tette a férfi mellkasára a kezét Lowenstein, aztán
megpillantotta Grace-t a helyiség másik végében. – Ki az a bombázó Ed asztalánál? Ölni
tudnék egy olyan dzsekiért.
Ben odanézett, és rávigyorgott Grace-re.
– Add ide a pitét, talán el tudom cserélni rá.
– El a kezekkel, Paris! Ed új hölgye?
– Ha pletykát akarsz, fizess érte! – Lowenstein megrovó pillantását látva meghátrált. –
Igen, az. Grace McCabe. Els osztályú krimiket ír.
– Tényleg? – biggyesztette le az alsó ajkát Lowenstein. – Inkább látszik rocksztárnak.
Már nem is emlékszem, mikor olvastam el egy könyvet. Még egy kukoricapelyhes dobozt
sincs id m végigolvasni. – Összehúzott szemmel méregette Grace laza és nagyon drága
tornacip jét. Laza és drága. A két szó illett a n höz, de Lowenstein kíváncsi lett volna, hogy
illik Ed a képbe. – Nem fogja összetörni Ed szívét, ugye?
– Bár tudnám! Ed meg rül érte.
– Komolyan meg rül?
– Halálkomolyan meg rül.
A n Bent megel zve rátette a kezét a dobozra.
– Már jön is. Krisztusom, szinte hallani a heged szót!
– Kezdesz cinikus lenni, Lowenstein?
– Dobáltam rizst az esküv dön, nem? – És igazság szerint nagyon is romantikus volt. –
Szerintem ha te rá tudtad venni Tesst, hogy hozzád menjen, akkor Ed egész Greenwich
Village-et magába bolondíthatja. – Odabiccentett Ednek. – Úgy látom, menned kell.
– Ja. Lowenstein, adok öt dollárt a pitéért.

133
 – Ne sértegess!
– Tízet.
– A tied. – A n kinyújtotta a tenyerét, majd megszámolta a bankjegyeket, amiket Ben
beletett. A nyomozó szájában összefutott a nyál a gondolatra, hogy ebédre megeszi a felét, de
egyel re betette az íróasztala alsó fiókjába, és elindult Ed után Harris irodájába.
– Mi van?
– Miss McCabe kérte, hogy beszéljünk – kezdte Harris. Már félórás késésben volt, alig
várta, hogy elmehessen.
– Köszönöm, hogy id t szakított rám. – Grace rámosolygott Harrisre, és majdnem
sikerült elb völnie. – Igyekszem nem vesztegetni az idejét, úgyhogy rögtön a lényegre térek.
Mindannyian tudjuk, hogy a három eddigi támadás között a Fantasy jelenti a kapcsolatot. És
biztosra veszem, azt is tudjuk, hogy számíthatunk újabb támadásokra…
– A nyomozás teljes lendülettel halad, Miss McCabe – vágott a szavába Harris. –
Biztosíthatom, hogy a legjobb embereink dolgoznak az ügyön.
– Err l nem kell biztosítania – pillantott még egyszer Edre, remélve, hogy meg fogja
érteni. – Sokat gondolkodtam, els sorban a n vérem miatt, másodsorban azért, mert mindig is
érdekeltek a gyilkosságok. Ha valamelyik regényemr l lenne szó, most csak egyetlen logikus
lépés adódna… és szerintem ez lenne a helyes lépés.
– Értékeljük az érdekl dését, Miss McCabe. – Amikor Grace ismét rámosolygott,
Harrist szinte atyai érzelmek töltötték el, ugyanakkor nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy a
n nek akkor sincs halvány fogalma sem a rend rségi munkáról. – Az embereim azonban
sokkal több tapasztalattal rendelkeznek a nyomozások realitásaival kapcsolatban.
– Ezt értem. Érdekelné, ha azt mondanám, hogy kitaláltam, hogyan csalhatjuk lépre az
emberünket? Már megtettem a szükséges lépéseket, százados, pusztán azt szeretném, ha
jóváhagyná ket, és utána azt tesznek, amit szükségesnek látnak.
– Grace, ez nem egy könyv vagy egy film! – vágott a szavába Ed, mert rosszat sejtett, s
úgy vélte, tudja, mire akar kilyukadni a n .
Egy bocsánatkér pillantást kapott válaszul, s ett l csak még inkább aggódni kezdett.
– Tudom. És hidd el, én szeretném a legjobban, ha nem az lenne. – Vett egy mély
lélegzetet, és visszafordult Harrishez. – Felkerestem Eileen Cawfieldet.
– Miss McCabe…
– Kérem, hallgasson meg! – emelte fel a kezét félig könyörögve, félig elszántsága jeléül
Grace. – Tudom, hogy az összes eddig megvizsgált nyom zsákutcának bizonyult. Kivéve a
Fantasyt. Sikerült bezáratniuk a céget?
Harris a szemöldökét ráncolva rendezgetni kezdte a papírjait.
– Az ilyesmi sokáig eltart. Ha nem m ködnek együtt, még tovább.
– Ám a Fantasy összes alkalmazottja potenciális áldozat. Egyetértünk?
– Elméletileg – felelte Harris.
– És elméletileg lehetséges, hogy mindegyiket védelemben részesítsék? Nem –
válaszolta meg a saját kérdését, megel zve Harrist. – Lehetetlen lenne. Egy embert viszont
meg tudnának védeni. Egyvalakit, aki tisztában van vele, mi történik, egyvalakit, aki hajlandó
vállalni a kockázatot, s ami még fontosabb, aki már kapcsolatban áll a gyilkossal.
– Elment az eszed? – kérdezte Ed halkan, túl halkan. Grace ebb l sejthette, hogy a férfi
robbanni készül.

134
 – Logikus lenne – vett el egy cigarettát a n , hogy leplezze idegességét. – Alapvet en
Kathleen hangjára figyelt fel. Gyerekkorunkban mindig összetévesztettek minket a
telefonban. Azonban ha én lennék Desiree, ismét meg akarna keresni. Tudjuk, hogy képes rá.
– Ez egy felel tlen, kockázatos és egyszer en ostoba ötlet! – csattant fel Ed, és a társára
nézett, támogatást keresve.
– Nekem sem tetszik – mondta Ben, noha látta Grace tervének el nyeit is. – A kitartó
nyomozómunka mindig jobb, mint a látványos akciók. Nincs garancia, hogy a fickó ráharap a
csalira, és arra sincs, hogy el re meg tudja mondani, mit tesz, ha mégis. Egyébként is, Mrs.
Morrison hamarosan leül a rend rségi rajzolóval. Ha szerencsénk van, délutánra lesz egy
fantomképünk.
– Remek. Akkor még az is lehet, hogy elkapjátok, miel tt egyáltalán szükség lenne rám.
– Széttárta, majd leengedte a karját. – De nem mernék mérget venni rá, hogy elég lesz, amit
egy rövidlátó, rémült asszony látott egy sötét konyhában. – Beleszívott a cigarettába, kifújta a
füstöt, majd felkészült a következ bomba ledobására. – Ma reggel beszéltem Tess-szel.
Megkérdeztem, szerinte mekkora az esélye annak, hogy ugyanaz a hang, ugyanaz a név, s t
ugyanaz a cím felkelti az emberünk érdekl dését. – Benre nézett, mert könnyebb volt, mint
Edre nézni. – Azt mondta, szerinte szinte lehetetlen, hogy ellen tudjon állni. Desiree indította
el az egészet, és Desiree is fogja befejezni.
– Megbízom dr. Court véleményében – szólt közbe Harris, felemelt kézzel belefojtva
Edbe a tiltakozást –, de úgy vélem, három támadás után ideje agresszívabb lépéseket tennünk.
– Az akciócsoport… – kezdte Ed.
– …el fogja kezdeni a munkát – kopogtatta meg az egyik aktahalom tetejét Harris. –
Hétf n reggel a terv szerint megtartjuk a sajtótájékoztatót. A lényeg az, hogy nem akarunk
újabb áldozatot. Ezért pedig hajlandó vagyok akár ezt a tervet is kipróbálni – fordult oda
Grace-hez. – De ha így lesz, Miss McCabe, minden lépésében együtt kell m ködnie velünk.
Egy rend rn fogja fogadni a hívásokat a házában, maga pedig beköltözik egy hotelbe, amíg
vége lesz ennek az egésznek.
– A hangom a lényeg – mondta Grace kifejezéstelenül. Meg a Kathleen hangja. Nem
akart megfeledkezni a n vérér l. – Annyi rend rn t ültet oda, ahányat akar, de én már
mindent megszerveztem. Állást kértem a Fantasynél, és ma este kezdek.
– A fenéket kezdesz! – Ed felállt, megragadta a karját, és kivonszolta az irodából.
– Várj egy percet!
– Hallgass! – A kávéautomata felé sétáló Lowenstein a falhoz lapulva engedett utat
Ednek. – Azt hittem, van valami a fejedben, erre el állsz ezzel!
– A fejemben van valami, de karom nem lesz, ha letéped! – Már kint jártak az épület
el tt, és a parkoló felé fordultak. Grace morogva és puffogva követte. Talán ideje lenne
leszokni a cigir l, villant át az agyán.
– Most pedig beülsz a kocsiba, és hazamész! Cawfieldnek majd én megmondom, hogy
meggondoltad magad.
– Korábban mondtam valamit a parancsolgatásról, Ed. – Nem volt könny egyszerre
lihegni és uralkodni magán, de Grace minden t le telhet t megtett. – Sajnálom, ha
felbosszantottalak.
– Felbosszantottál? – fogta meg a felkarját Ed. Nagyon közel állt ahhoz, hogy felemelje
és bevágja a kocsiba. – Ez szerinted puszta bosszúság?

135
 – Rendben, sajnálom, hogy dühöng rült vagy. Mi lenne, ha elszámolnál tízig és
meghallgatnál?
– Semmivel se tudsz meggy zni, hogy nem vagy hülye. Ha maradt egy csöpp eszed, ha
számít neked, hogy mit érzek, akkor most beülsz a kocsiba, hazamész és ott is maradsz!
– Szerinted ez fair? Szerinted helyes átvinni a dolgot erre a szintre? – emelte föl a
hangját Grace is, öklével a férfi mellkasára ütve. – Tudom, sokan különcnek tartanak, tudom,
azt hiszik, nincs ki a négy kerekem, de t led nem ezt vártam! Igen, számít, hogy mit érzel.
Meg rülök érted. A fenébe is, ugorjunk a közepébe! Szeretlek! De most engedj el.
Ed a két kezébe fogta a n arcát. Az ajka most nem volt olyan gyengéd és olyan
türelmes sem. Mintha megérezte volna, hogy Grace el akar húzódni, szorosabban tartotta, míg
mindketten le nem csillapodtak.
– Menj haza, Grace! – suttogta a férfi.
Grace egy pillanatra lehunyta a szemét, aztán elfordult, hogy összeszedje az erejét és
nemet mondjon neki.
– Rendben – nézett vissza végül. – De én is kérek t led valamit. – Nagyon sötét és
nagyon elszánt volt a tekintete. – Azt szeretném, ha visszamennél, és letennéd a jelvényed
meg a fegyvered a százados asztalára. Aztán együtt hazamegyünk, felhívod édesanyádat, és
megmondod neki, hogy beszállsz a nagybátyád építési vállalkozásába.
– Hogy jön ez most ide?
– Szeretném, ha megtennéd, s t meg kell tenned, hogy ne kelljen többet aggódnom
miattad. – Figyelte a férfi arcát, a bels küzdelmet, a választ. – Megteszed, ugye? – kérdezte
halkan. – Mert azt mondtam, meg kell tenned. Ha megteszed, nyomorultul fogod érezni
magad. Megteszed, de soha nem fogod megbocsátani, hogy ezt kértem t led. El bb-utóbb
meggy lölsz majd, mert miattam kellett feladnod valamit, ami nagyon fontos neked. Ha én
teljesíteném, amit kérsz t lem, egész hátralév életemben azon rágódnék, miért nem tettem
meg ezt az utolsó dolgot a n véremért.
– Grace, neked nem kell bizonyítanod!
– Hadd mondjak el valamit, talán segít. – Két kézzel beletúrt a hajába, majd felült a
kocsi motorháztetejére. Most, hogy véget ért a kiabálás, a galambok visszatelepedtek az
asztalra, és reménykedve csipkedtek egy üres zacskót. – Nem könny hangosan kimondani
ezt. Azt már tudod, hogy nem álltunk túl közel egymáshoz Kathleennel. A lényeg az, hogy
soha nem olyan ember volt, amilyennek én szerettem volna. Amikor csak tudtam, jó képet
vágtam a dologhoz, és fedeztem, ha kellett. Az igazság az, hogy megvetett, s t id nként
gy lölt engem. Nem akarta, nem tehetett róla.
– Grace, most ne hozd fel ezt.
– Muszáj. Ha nem teszem, nem fogom tudni eltemetni sem ezt, sem t. Utáltam
Jonathant. Sokkal kevésbé fájt, ha t hibáztattam mindenért. Tudod, nem szeretem a
problémákat. – Masszírozni kezdte a homlokát, pedig csak akkor tette ezt, amikor nagyon
fáradt vagy feszült volt. – Nem veszek tudomást róluk, elkerülöm ket. Jonathant hibáztattam
azért, mert Kathleen nem válaszolt a leveleimre, vagy mert h vösen fogadott, amikor sikerült
kikönyörögnöm, hogy meglátogathassam. Bebeszéltem magamnak, hogy Jonathan tette ilyen
sznobbá, hogy miatta kapaszkodik olyan kétségbeesetten felfelé a társadalmi ranglétrán. A
válásuk miatt is Jonathant hibáztattam. Nem nagyon mennek nekem a középutas megoldások.

136
 Elhallgatott, mert még csak most jött a neheze. Összekulcsolta a két kezét, majd vett
egy mély lélegzetet.
– Kathleen drogproblémái, s t még a halála miatt is t hibáztattam. El sem tudom
mondani, mennyire szerettem volna azt hinni, hogy Jonathan ölte meg. – Amikor Grace
felnézett a férfira, a szeme száraz volt, de sebezhet , nagyon sebezhet . – Aztán a temetésen
Jonathan is kitálalt. Olyan dolgokat mondott el, amiket mindig is éreztem a szívemben, de
nem tudtam elfogadni. Gy löltem érte. Gy löltem, mert megfosztott az illúziótól, amibe
ringattam magam. Az elmúlt néhány hétben el kellett fogadnom, hogy ki volt és milyen volt
Kathleen, és hogy miért.
Ed megsimogatta az arcát.
– Nem lehettél más, mint aki vagy, Grace.
Tehát megértette, minden további magyarázkodás nélkül. Grace abban a pillanatban
bele tudott volna szeretni, ha nem lett volna már szerelmes belé.
– Nem, tényleg nem. Azóta sokat enyhült a b ntudatom. De tudod, akkor is a n vérem
volt. Így is szeretem. És tudom, ha még ezt az utolsó dolgot megtehetném érte, akkor el
tudnám engedni. Azzal viszont nem fogok tudni együtt élni, ha a könnyebbik utat választom.
– Grace, van más megoldás is.
– Nekem nincs. Most nincs. – A keze közé fogta a férfi kezét. – Nem ismersz olyan jól,
mint hiszed. Éveken át mindig másra bíztam a piszkos munkát, tíz százalékért. Ha valami
kellemetlen ügyet kellett elintézni, akkor rál csöltem az ügynökömre, a menedzseremre vagy
az ügyvédemre. Így semmi sem vonta el a figyelmem az írásról. Ha olyasvalami került elém,
amit csak én intézhettem el, akkor a legkönnyebb megoldást választottam, vagy tudomást sem
vettem a problémáról. Kérlek, ne akard, hogy ezt is átadjam neked, és ne tegyek semmit. Mert
most tehetnék.
Ed beletúrt a n hajába.
– Akkor mit akarsz, mit csináljak?
– Érts meg – suttogta Grace. – Nekem nagyon fontos, hogy megérts. Akkor is meg kell
tennem, ha nem értesz meg, de jobb lenne, ha megértenél. Bocsáss meg!
– Nem arról van szó, hogy nem értelek meg, hanem arról, hogy szerintem hibát követsz
el. Nevezd ösztönös megérzésnek, ha akarod.
– Ha hibát követek el, akkor is nekem kell elkövetnem. Nem tudom folytatni az életem,
amíg meg nem teszem.
Ed tucatnyi józan érvet tudott volna még felhozni, de csak egy számított igazán.
– Nem élném túl, ha történne veled valami.
– Én sem – préselt ki egy halvány mosolyt magából Grace. – Figyelj, nem vagyok
teljesen hülye. Megesküszöm, nem csinálok semmi ostobaságot, mint a B filmek h sn i
szoktak. Tudod, amikor tudják, hogy egy mániákus gyilkos mászkál a környéken, és valami
zajt hallanak.
– És ahelyett, hogy bezárnák az ajtót, kimennek megnézni, hogy mi az.
– Ja – vigyorodott el Grace. – Meg rülök az ilyenekt l. Utálom a logikátlan
fordulatokat.
– Látod, nem tudod elfelejteni, hogy ez nem csak egy sztori. Nem te írod a
forgatókönyvet, Grace.
– Nagyon fogok vigyázni. És számítok az rs legjobbjaira.

137
– Ha beleegyezünk, pontosan azt fogod tenni, amit mondunk?
– Teljes mértékben.
– Akkor is, ha nem tetszik?
– Nem szeretem a biankó ígéreteket, de legyen.
– Akkor beszéljük meg a részleteket – emelte föl Ed a kocsiról.

138
 13. fejezet

Charlton P. Hayden északi körútja nagyon jól sikerült. Detroitban biztosította magának a
szakszervezetek szilárd támogatását. A fizikai dolgozók mind felsorakoztak mögötte az
„Amerika az amerikaiakért” kampányban. A Fordokra és Chevykre felkerültek a HAYDEN
AMERIKÁJA – SZILÁRD, BIZTONSÁGOS, SIKERES matricák. Egyszer en beszélt, az egyszer
emberek nyelvén – beszédeit két beszédíró írta, és maga véglegesítette. Már több mint egy
évtizede elkezdte a Fehér Házhoz vezet menetelést. Bár jobban szerette a Mercedest, ügyelt
rá, hogy a stábja egy Lincolnt béreljen neki.
A Tigrisek stadionjában ugyanakkora ováció fogadta, mint a kétütéses shutoutot.2 A
fényképe, amin baseballsapkában átölelte a gy ztes dobójátékost, felkerült a Free Press
címlapjára. A michigani és ohiói tömeg lelkes volt, elhitte az ígéreteit, megtapsolta a
beszédeit.
Már szervezték az útját Amerika szívébe, Kansasbe, Nebraskába, Iowába. A farmereket
is maga mögé akarta állítani. Sorsszer nek érezte, hogy földm vel dédnagyapjára kell
hivatkoznia. Ett l lett Amerika gyermeke, a föld sója – annak ellenére, hogy a Hayden
családban volt a harmadik nemzedék, ami a Princetonon végzett.
Amikor megnyeri a választásokat – Hayden nem ismerte a „ha” szót –, meg fogja
valósítani az ország gerincének meger sítésére készített terveit. Hayden hitt Amerikában, s
így lelkesít beszédei és szenvedélyes kérései szintén csengtek. Mélyen hitt a sorsban – a
sajátjában és az országéban –, de tudta, hogy játszania és harcolnia kell azért, hogy valóra
váljanak ezek a sorsok. Egyetlen célja volt az életben: uralkodni, méghozzá jól uralkodni.
Persze lesznek majd, akik szenvednek, akik áldozatokat hoznak, akik sírnak. Ám Hayden
szilárdan hitt abban, hogy a többség érdeke felette áll a kisebbség érdekeinek. Még akkor is,
ha ez a kisebbség történetesen a családját jelentette.
Szerette a feleségét. Igazság szerint nem is szeretett volna bele olyasvalakibe, aki nem
alkalmas a feleség szerepére. Az ambíciója túlságosan is a lénye részévé vált. Claire illett
hozzá – a megjelenése, a származása, a modora egyaránt. A Merriville családból származott,
és a Vanderbilt vagy a Kennedy család sarjaihoz hasonlóan a bevándorló sök verejtékével
kivívott örökletes vagyon és hatalom nyújtotta kényelemben és biztonságban n tt fel. Claire
okos asszony volt, és pontosan tudta, hogy az köreikben a menü megtervezése legalább
olyan fontos lehet, mint egy törvénytervezet elfogadtatása.
Úgy ment hozzá Haydenhez, hogy tudta, a férje energiáinak kilencven százalékát
mindig a munka fogja lekötni. Charlton egészséges, életer s férfi volt, és úgy vélte, a
fennmaradó tíz százalék épp elég a családjának. Inkább értetlen lett volna, semmint dühös, ha
bárki azzal vádolja, hogy elhanyagolja a családját.

139
 Szerette ket. Természetesen mindenkit l a legjobb teljesítményt várta el, de hát ez
ugyanúgy büszkeség dolga is volt, mint az ambícióé. Elégedettséggel töltötte el, hogy a
felesége remekül öltözködött. Elégedetten látta, hogy a fia az osztály els tíz százalékába
tartozik. Hayden nem dicsért meg senkit azért, mert teljesítették az elvárásait. Persze az
teljesen más kérdés lett volna, ha Jerald jegyei romlanak. Hayden a legjobbat akarta a fiának,
de úgy, hogy a legjobbat is hozza ki magából.
Gondoskodott róla, hogy Jerald a legjobb oktatást kapja, és büszkén látta, hogy a fia él a
lehet séggel. Már most tervezgetni kezdte a politikai karrierjét. Bár még néhány évtizedig
nem állt szándékában átadni másnak a hatalmát, a fiának akarta átadni, ha majd egyszer eljön
az ideje.
Elvárta Jeraldtól, hogy készen álljon az átvételére.
Jerald jól nevelt volt, okos és értelmes. Talán túl sok id t töltött egyedül, de Hayden ezt
csak ártalmatlan kamaszkori különcségnek tartotta. A fiút szinte már érzelmi kapcsolat f zte a
számítógépéhez. Lányok nem szerepeltek a képben, és Hayden csak örülni tudott ennek. Egy
könnyen befolyásolható fiatal férfinál a n k mindig háttérbe szorították a tanulást és a célokat.
Persze nem is volt különösebben jókép a fiú. Kés n ér típus, mondogatta magában Hayden.
Mindig is vékony, sápadt gyerek volt, és állandóan el regörnyesztette a vállait, ha nem
szóltak rá, hogy húzza ki magát. Felkerülése óta folyamatosan szerepelt az iskolája
dics séglistáján, udvariasan és figyelmesen viselkedett a vacsorákon, és tizennyolc éves
korára teljesen átlátta a politikai és társasági viszonyokat.
Az apjának csak nagyon ritkán kellett aggódnia miatta.
Egészen mostanáig.
– A fiú duzzog, Claire.
– Ugyan már, Charlton. – Claire maga elé emelte igazgyöngy fülbevalóját és
gyémántfügg it, hogy megnézze, melyik illene jobban az estélyijéhez. – Tolerálnunk kell a
hangulatváltozásait.
– És mi van azzal, hogy ma este nem vacsorázott velünk, mert fájt a feje? – babrált
Charlton a monogramos mandzsettáival. A mosoda már megint túlfehérítette ket. Szólnia
kell a titkárn jének.
A férfi tekintete a semmibe révedt, Claire pedig vetett rá egy gyors, aggódó pillantást.
– Attól tartok, túl sokat tanul. Azért, hogy elégedett légy vele. – A gyöngy mellett
döntött. – Tudod, mennyire felnéz rád.
– Okos fiú – enyhült meg kissé Hayden, miközben gy r déseket keresett a zakóján. –
Felesleges betegre tanulnia magát.
– Csak egy kis fejfájás – motyogta Claire. Fontos vacsorára készül dtek. A választás
közeledtével minden vacsora fontos volt. Akárhogy is aggódott a fia miatt, nem akart ezzel
foglalkozni este. A férje jó ember, szinte ember, de nem nagyon t ri a gyengeséget. – Most
ne hajszold, Charlton, csak egy kis ideig. Azt hiszem, valamilyen változáson megy át.
– A karmolásokra gondolsz az arcán. – A zakóval elégedetten Hayden a cip je
csillogását vette szemügyre. Az imidzs. Az imidzs rendkívül fontos. – Te elhiszed, hogy
belehajtott egy rózsabokorba a biciklijével?
– Miért ne hinném? – ügyetlenkedett a n a nyaklánca csatjával. Nevetséges, de izzadt a
tenyere. – Jerald nem szokott hazudni.

140
 – A biciklivel sem szokott felborulni. Claire, az igazat megvallva nem önmaga, mióta
visszajöttünk északról. Idegesnek, feszültnek látszik.
– Csak a választás miatt aggódik. Azt akarja, hogy nyerj, Charlton. Neki már most te
vagy az elnök. Bekapcsolnád a láncomat, drágám? Olyan kétbalkezes vagyok.
– Ideges? – lépett mögé engedelmesen Hayden.
– Nem tagadom, örülnék, ha már túl lennénk a választáson. Tudom, milyen nagy
nyomás nehezedik rád, mindannyiunkra, Charlton… – A válla fölött hátranyúlva megfogta a
férfi kezét. Ki kell mondania. Talán most lenne a legjobb, hogy lássa a férje reakcióját. – Nem
gondolod… nem fordult még meg a fejedben, hogy Jerald… talán… kísérletezik?
– Mivel?
– Drogokkal?
Ritkán fordult el , hogy Haydent váratlanul érte és megrázta valami. Tíz másodpercig
csak szótlanul bámult.
– Ez abszurd! – bökte ki végül. – Hiszen az els k között csatlakozott az iskolában a
drogellenes kampányhoz! Még egy dolgozatot is írt a veszélyekr l és a hosszú távú
hatásokról.
– Tudom, tudom. Nevetséges gondolat volt. – Mégsem tudta elengedni a dolgot. – Csak
valahogy olyan kiszámíthatatlan mostanában, különösen az elmúlt néhány hétben. Vagy
bezárkózik a szobájába, vagy az egész estét a könyvtárban tölti. Charlton, a fiunknak egyetlen
barátja sincs. Soha nem keresi senki. Soha nem jön hozzá senki. A múlt héten üvöltözött
Janettel, amiért összeszedte a szennyesét.
– Tudod, mennyire rzi a privát szféráját. Ezt mindig is tiszteletben tartottuk.
– Talán túlságosan is.
– Akarod, hogy beszéljek vele?
– Nem – rázta meg a fejét lehunyt szemmel Claire. – Hülye vagyok. A nyomás tehet
róla, semmi más. Tudod, mennyire begubózik Jerald, amikor kioktatod.
– Az Isten szerelmére, Claire, nem vagyok szörnyeteg!
– Nem – szorította meg a kezét az asszony. – Épp ellenkez leg, drágám. Néha nehéz
nekünk olyan er snek, olyan jónak lennünk, mint te vagy. Hagyjuk békén egy kicsit.
Meglátod, sokkal jobb lesz minden, amint végez az iskolában.

Jerald várt, hogy hallja elmenni ket. Tartott t le, hogy az apja felmegy hozzá, és ráparancsol,
menjen velük is. Valami ostoba gumicsirke spárgával vacsorára. Mindenki a politikáról fog
beszélni, a saját ügyét méltatja, s közben a szeme sarkából azt figyeli, kinek a farvizébe lenne
érdemes beállni.
A legtöbben az apjáéba fognak. A legtöbben már most elkezdtek hízelegni neki, s
Jeraldnak hányingere volt ett l. Általában csak azt lesték, mit tudnak megszerezni t le, mint a
riporterek, akiket a házuk el tt látott. Próbálják besarazni Charlton P Haydent. Persze nem
találhatnak semmit, hiszen az apja tökéletes. a legjobb. És majd amikor novemberben
megválasztják… na, akkor kerül csak szar a ventilátorba! Az apjának senkire sincs szüksége.
Kirúgja az elpuhult aktakukacokat, és végre helyesen fogja vezetni a kormányt. pedig ott
lubickol mellette a hatalomban. Nevetve. A hasát fogva röhög a sok idiótán.

141
 Aztán jönnek majd a n k könyörögni az Egyesült Államok elnöke fiának, hogy
figyeljen fel rájuk. Mary Beth nagyon-nagyon meg fogja még bánni, hogy visszautasította.
Szinte szeretettel húzta végig az ujjait az arcát elcsúfító karmolásokon. Térden állva fog
könyörögni, hogy bocsásson meg neki. De nem bocsát meg. A valódi hatalom soha nem
bocsát meg, hanem büntet. Megbünteti Mary Betht és az összes többi kurvát, akik olyan
ígéreteket tettek, amiket nem akartak betartani.
És senki sem nyúlhat majd hozzá, mert akkor már túl lesz szánalmas felfogásuk
hatókörén. De fájdalmat még érzett, a lába most is lüktetett. Azonban nemsokára az is
elmúlik. Ismerte a titkot, és a titok a lélekben rejlett. Nagy dolgokra született, ahogy az apja
szokta volt mondogatni. Ezért nem is próbált soha barátkozni a sok ostoba majommal, akikkel
egy iskolába járt. Az igazi nagyságot, az igazi hatalmat soha nem értették meg. Viszont
csodálták, felnéztek rá. Eljön majd a nap, amikor a két kezében fogja tartani a világ sorsát,
akárcsak az apja. Hatalmában áll majd, hogy átalakítsa a világot… vagy elpusztítsa.
Kurtán felvihogott, aztán benyúlt a rejtekhelyére. Otthon soha nem füvezett, mert tudta,
a marihuána édes illatát azonnal felismernék és jelentenék a szüleinek. Amikor kedve támadt
egy spanglira, kiment vele a szabadba. Nem dohányzott. A szülei mindketten nagyon
tevékenyen szálltak síkra a nemdohányzók jogaiért. A füst, dohány vagy hamu puszta nyoma
beszennyezte volna a Hayden-ház leveg jének tisztaságát. Jerald megint felvihogott, és
el vett egy els osztályú, kokainnal felturbózott spanglit. PCP. Angyalpor. Mosolyogva
simította végig. Néhány szippantás, és angyalnak érzi magát az ember. Vagy magának a
Sátánnak.
A szülei órákig nem lesznek otthon. A személyzet visszavonult a szállására. Szüksége
van egy löketre. Nem, nem szüksége van rá, helyesbített. A szükség a közönséges embereké.
akar egy löketet. Az égen repülve akarta hallgatni a következ t, mert a következ nek
szenvednie kell. Jerald el vette apja szolgálati oldalfegyverét, azt, amelyikkel Charlton P.
Hayden százados oly sok pancsert nyírt ki Vietnamban. Az apja kitüntetéseket kapott azért,
hogy ismeretleneket l tt le. Volt ebben valami felemel .
Jerald nem vágyott kitüntetésre, csak egy löketet akart. A nagy löketet. A benne él
kamasz kinyitotta az ablakot, miel tt rágyújtott a spanglira. Az rült bekapcsolta a
számítógépet, és nekilátott a kutatásnak.

Grace az els munkával töltött éjszakán a csodálat és a szórakozás között rl dött. Örült,
hogy még meg tudott lep dni. Az, hogy New Yorkban élt és írással kereste a kenyerét, még
nem jelentette, hogy mindent látott és hallott már. Korántsem. Fogadott hívásokat
panaszkodóktól, álmodozóktól, bizarroktól és közönségesekt l. Ahhoz képest, hogy tapasztalt
és szexuális szempontból nyitott n nek tartotta magát, nemegyszer megakadt a hang a torkán.
Egy pasi Nyugat-Virginiából rá is jött, hogy kezd még.
– Semmi vész, szivi – mondta. – Majd én segítek.
Grace három órát dolgozott, tehát tulajdonképpen könny menet volt, és közben
többször vissza kellett fojtania a kuncogást, a megdöbbenést, és a szinte állandó feszengést,
hogy Ed odalent várja.
Tizenegykor fogadta az utolsó hívást. Amikor végzett, eltette a jegyzeteit – ki tudja,
hátha jók lesznek még valamire egyszer –, és lement. El bb Edet látta meg, aztán a társát.

142
 – Helló, Ben! Nem is tudtam, hogy itt vagy.
– Az egész csoport rád vigyáz. – Ránézett az órájára, és megállapította, hogy jóval
elmúlt az a legkés bbi id pont, amiben az emberük eddig lecsapott. De azért adnak még neki
félórát, döntötte el. – Hogy ment?
Grace leült a fotel karfájára, rápillantott Edre, majd vállat vont.
– Olyan… más. Te beindultál már valaha arra, hogy egy n prüszköl? Mindegy, ne
válaszolj.
Miközben beszélt, Ed figyelte, és esküdni mert volna, hogy Grace zavarban van.
– Bárki, aki gyanús lett volna, vagy aki kellemetlen érzést keltett benned?
– Hm. Nagyrészt olyanok hívtak, akik társaságra meg egy kis együttérzésre vágynak, és
azt hiszem, a maguk fura módján szeretnének h ek maradni a feleségükhöz. A telefonálás
sokkal biztonságosabb és közel sem olyan drasztikus, mint fizetni egy prostinak. – De akkor
sem olyasmi, amit világgá szeretne kürtölni, emlékeztette magát. – Felvettétek az egészet,
ugye?
– Igen. Ez zavar? – vonta fel Ed a szemöldökét.
– Lehet – piszkálta t n dve a pulóvere mandzsettáját Grace. – Fura érzés tudni, hogy a
fiúk az rsön hallani fogják, miket mondtam. – Elhessegette magától a gondolatot. –
Egyébként magam sem hiszem el, mik jöttek ki a számon. Volt az a fickó, az a
bonszaikészít … tudjátok, azok a miniat r japán fák. Na, az szinte végig arról beszélt, hogy
mennyire szereti a növényeit.
– Szóval mindenféle volt – kínálta meg Ben egy cigarettával. – Egyik sem akart
találkozni veled?
– Utalgattak rá, de semmi konkrét, semmi nyomulás. Egyébként délután, az eligazításon
elmondták, hogyan kell kezelni az ilyesmit, meg sok mindent mást is. – Visszanyerte a
nyugalmát, s t jókedvre derült. – Az egész délutánt Jezebellel töltöttem. Öt éve csinálja.
Figyeltem néhány órán át, és ráéreztem a dologra. Aztán itt van ez is – vett fel egy kék
mappát a dohányzóasztalról. – A tankönyvem.
– Komolyan mondod? – vette ki a kezéb l Ben.
– Szexuális… hm… preferenciákat mutat be. A nagy részükr l hallottam már, de van
néhány, amit el sem tudtam volna képzelni.
– Hát én sem – motyogta Ben átpörgetve a lapokat.
– Emellett segít még többféleképpen elmondani ugyanazt a dolgot. – Kifújta a füstöt,
aztán felkuncogott. – Tudjátok, hányféleképpen lehet mondani azt, hogy… – Rápillantott
Edre, és elhalt a hangja. Egy pillanat alatt rájött, hogy a férfi nem örülne a részleteknek. –
Szóval hasznos kis anyag. De szintén szólva sokkal könnyebb csinálni a szexet, mint
beszélni róla. Kér valaki csokidarabos sütit?
Ed megrázta a fejét, Ben viszont csak felmordult, miközben a kézikönyvet lapozgatta.
– Sz rös lesz a tenyered – mondta Ed szelíden, amikor Grace kiment a szobából.
– Lehet, hogy megéri – nézett fel vigyorogva Ben. – Ez hihetetlen! Miért nem az
erkölcsrendészetnél vagyunk?
– A feleséged pszichiáter – emlékeztette Ed. – Nem tudsz olyat kitalálni, ami meglepné.
– Ja, tényleg – tette félre a mappát Ben. – Úgy látom, Grace egész jól boldogult.
– Fogjuk rá.

143
 – Légy elnéz bb vele, Ed. Szüksége van erre. És lehet, hogy tényleg segít pontot tenni
az ügy végére.
– Csak nehogy az élete végére kerüljön pont.
– Azért vagyunk itt, hogy ez ne történhessen meg. – Ben elhallgatott egy pillanatra.
Tudta, milyen az, amikor az ember legszívesebben belerúgna valamibe, de nincs körülötte
semmi, ami elég nagy lenne. – Emlékszel, hogy éreztem magam tavaly télen, amikor Tess
belekeveredett abba az ügybe?
– Emlékszem.
– Én melletted állok, haver. Mint mindig.
Ed körülnézett a szobában. Érdekes, milyen hamar meglátszott, hogy Grace lakik benne.
Kathleen teljesen elt nt; Grace talán észre sem vette, de nyitva ledobált magazinjaival és
lerúgott cip ivel teljesen kiszorította a n vérét a helyiségb l. Egy régi cserépben virágok
hervadoztak, a bútorokat kezdte vékony porréteg belepni. Grace napok alatt otthonossá tette a
szobát anélkül, hogy akarta volna.
– Feleségül akarom venni.
Ben rámeredt a társára, majd lassan hátrad lt a fotelben.
– Meg rülök! A doki megint beletrafált. Megkérted már?
– Igen.
– És?
– Id re van szüksége.
Ben bólintott. Tökéletesen megértette. Grace-nek id re van szüksége. Ednek nincs.
– Adhatok egy tanácsot?
– Miért is ne?
– Ne hagyd, hogy túl sokáig gondolkozzon. A végén még rájön, mekkora seggfej vagy.
– Amikor Ed elvigyorodott, Ben felállt és felvette a zakóját. – És azt a kézikönyvet sem ártana
megnézned. A hatodik oldal teljesen nyer .
– Már indulsz is? – tért vissza Grace egy tálcányi sütivel és három sörrel.
– Jackson is elboldogul az éjszakai m szakkal. – Ben felvett egy süteményt, és
beleharapott. – Ez borzalmas.
– Tudom! – nevetett fel Grace, amikor a nyomozó vett még egyet. – Egy sörre sincs
id d?
– Elviszem, ha nem baj – vágta zsebre az üveget Ben. – Szép munka volt, szivi. – Úgy
látta, hogy ráfér Grace-re, ezért áthajolt a tálca fölött és nyomott egy csókot az arcára. – Szia!
– Szia. – Grace megvárta a bejárati ajtó csapódását, majd letette a tálcát. – Micsoda
fickó!
– A legjobb.
És amíg ott volt, addig legalább nem kellett közvetlenül egymáshoz szólniuk. Grace
letelepedett a dívány végébe, és rágcsálni kezdett egy sütit.
– Biztos régóta ismered.
– Elég régóta. Bennek vannak a legjobb megérzései az egész osztályon.
– A tieid sem t nnek rossznak.
Ed nézte, ahogy Grace felvette a sörét.
– Az én megérzésem azt súgja, hogy tegyelek fel az els New Yorkba induló gépre.
Grace felvonta a szemöldökét. Úgy t nik, végeztek a tiszteletkörökkel.

144
 – Még mindig haragszol rám?
– Féltelek.
– Nem örülök. – Aztán lehervadt a mosolya, és a férfi felé nyújtotta a kezét. – De igen.
– Amikor összefonódtak az ujjaik, az ajkához emelte ket. – Az az érzésem, te vagy a legjobb
dolog, ami valaha történt velem. Ne haragudj, hogy nem könnyítem meg a dolgot.
– Tönkretetted az összes tervem, Grace.
– Tényleg? – mosolyodott el halványan, félrehajtott fejjel a n .
– Gyere ide.
Grace engedelmesen végigcsusszant a díványon és odasimult Edhez.
– Mindent elterveztem, amikor megvettem a szomszéd házat. Fel akartam újítani úgy,
ahogy elképzeltem magamnak. Azután pedig meg akartam keresni a hozzám ill n t. Nem
tudtam, hogy néz ki, de ez nem is volt fontos. Legyen kedves, türelmes, és fogadja el, hogy én
gondoskodom róla. Soha nem kell majd dolgoznia, mint anyámnak. Otthon marad, rendben
tartja a házat, gondozza a kertet, neveli a gyerekeket. Szeressen f zni, és vasalja ki az
ingeimet.
– Azt is szeretnie kell? – húzta fel az orrát Grace.
– Szeretnie.
– Akkor te valami csinos nebraskai farmerlányt keresel, aki semmit sem hallott a világ
dolgairól az elmúlt tíz évben.
– Ez csak egy terv, tudod?
– Bocs – mosolyodott el ismét Grace. – Folytasd!
– Minden este otthon vár majd, amikor hazamegyek. Leülünk, feltesszük a lábunkat egy
sámlira, és beszélgetünk, de nem a munkámról, mert nem szeretném, ha ahhoz bármi köze
lenne. Hiszen olyan törékeny. Amikor pedig nyugdíjba vonulok, együtt fogunk szöszmötölni
a ház körül. – Az egyik kezével végigsimította a n haját, majd megfogta az állát. – Te nem ez
a n vagy, Grace.
Grace egy pillanatra nagyon er sen, nagyon fájón bánta ezt.
– Nem, nem az vagyok.
– Mégis te vagy az egyetlen, akit akarok. – Puhán, gyengéden megcsókolta, amit l
Grace-nek hevesebben kezdett dobogni a szíve. – Látod, tönkretetted a tervemet. És ezért
köszönettel tartozom neked.
Grace puhán átölelte a nyakát és befészkel dött az ölébe.

Grace Ed karjaiban ébredt hajnalban. A fejét a férfi mellkasán nyugtatta, a takarót az orráig
húzta. A legels dolog, amit meghallott, a férfi szívének lassú, egyenletes dobogása volt.
Elmosolyodott a hallatán. A fény lágyan és selymesen áradt be az ablakon, megédesülve az
els reggeli madárcsicsergést l. A lábaik egymásba fonódtak, így a meleg biztonság egészen
Grace lába ujjáig terjedt.
Elfordította a fejét és egy csókot nyomott Ed mellkasára. Kíváncsi lett volna, létezik-e
olyan n a világon, aki ne szeretne így ébredni, elégedetten és biztonságban a szeret je
karjában.

145
 A férfi megmoccant, közelebb húzta magához. A teste olyan er s volt, ereje pedig olyan
megzabolázott. Ahol Grace b re a b réhez ért, ott forró, nedves, érzékien érzékeny foltok
alakultak ki. Még ki sem röppent az álom a szeméb l, de Grace-re már rá is tört a vágy.
Sóhajtva simította végig a férfi testét, felfedezve, próbára téve, kiélvezve minden
négyzetcentimétert.
Ajka lustán tapadt a b rére. Amikor megérezte, hogy Ed szívverése felgyorsul,
elégedetten felnyögött. Arcán halvány mosollyal elfordította a fejét, hogy ránézzen.
Ed szeme áthatóan, sötéten izzott, aztán minden elhomályosult, amikor odahúzta
magához Grace-t és rátapasztotta az ajkára az ajkát. Most nyoma sem volt gyengédségnek;
csak a kétségbeesett vágy tombolt benne. Az ereje olyan nyers lett, mint a szüksége. Grace-t
elsodorta a rémült izgalom árja.
A mindig gondosan meg rzött önuralom odalett. Ed óvatosan mozgott a világban, mert
tisztában volt a méretével és az erejével. De most nem. Úgy hemperegtek az ágyon, mintha
össze lettek volna láncolva, és a férfi elvette magának, amit akart.
Grace reszketett, de nem gyengült el. Minden egyes pillanattal fokozódott a
szenvedélye, így aztán követeléssel válaszolt a követelésre. Ed korábban már megmutatta neki
a gyöngédséget és a mélyr l fakadó tiszteletet, amit csak csodálni tudott. Most viszont a
szerelme sötét és veszélyes oldalát mutatta meg.
A férfi a két karjára támaszkodva beléhatolt. Grace ujjai végigszántották a hátát. A
végén nem pusztán megkönnyebbülésre leltek, hanem megváltásra.
Grace még akkor is zihált, amikor Ed behajlította a karját és ráereszkedett. A fejét a két
melle közé fúrta, a kezével a hajába túrt.
– Azt hiszem, megtaláltam a kávé tökéletes pótlékát – nyögte ki a n , aztán nevetni
kezdett.
– A kávéban nincs semmi nevetnivaló – morogta Ed. – Meg fog ölni.
– Nem, csak az jutott eszembe, ha ez így megy tovább, lassan megírhatom a saját
kézikönyvem. – Nagyot ásított, és nyújtózott egyet. – Kíváncsi lennék, el tudná-e adni az
ügynököm.
A férfi felemelte a fejét, és a szakálla megcsiklandozta Grace-t.
– Maradj a kriminél. – Mondani akart még valamit, amikor az éjjeliszekrényen álló
rádióból harsány rockzene bömbölt fel. – Krisztusom, hogy lehet ilyenre ébredni?
– Senki sem pezsdíti fel úgy a vért, mint Tina Turner.
Ed felkapta, átfordította és letette a párnákra.
– Miért nem alszol még egy kicsit? Nekem munkába kell mennem.
Grace átölelte a nyakát. Ed annyira aranyos volt, amikor kényeztetni próbálta.
– Inkább lezuhanyoznék veled.
Ed kikapcsolta Tinát, és kivitte Grace-t a fürd szobába.

Félórával kés bb Grace a konyhaasztalnál ülve tanulmányozta az aznapi postát, miközben Ed

zabkását f zött.
– Biztosan nem tudlak rábeszélni egy kéksajtra?
– Kizárt. Hányok t le.

146
 – Csak az egyik sarkán van olyan zöld izé – pillantott fel Grace, aztán vállat vont, és
visszafordult a levelekhez. – Ah, a jogdíjak! Már megint olyan hónap van. – Feltépte a
borítékot, félretette a csekket, és átfutotta a papírokat. – Hála Istennek, az öreg G. B. még
mindig fogy. Mit szólnál egy kis sütihez?
– Grace, amint lesz egy kis id nk, komolyan el kell beszélgetnünk a diétádról.
– Én nem diétázom.
– Pontosan err l van szó.
Grace nézte, ahogy a férfi zabkását szedett a kis tálba, amit elé tett.
– Túl jó vagy hozzám.
– Tudom – mondta Ed vigyorogva, és áttért a saját táljára. Miközben szedte a zabkását a
lábasból, a tekintete megakadt az el bb félretett csekken. A zabkása hangos placcsanással
érkezett az asztalra.
– Ez mellément – jegyezte meg Grace, és megkóstolta a sajátját.
– Izé… te sok ilyet kapsz?
– Mit? Ja, jogdíjcsekket? Évente kétszer, hogy az Isten áldja meg mindegyiket! –
Éhesebb volt, mint hitte, bekapott egy nagy kanállal. Ha nem vigyáz, még megszereti ezt a
borzalmat, töprengett. – Meg persze az el legeket. Tudod, mit, ez nem is lenne rossz egy kis
cukorral. – A cukortartó felé nyúlt, és észrevette a férfi arckifejezését. – Valami baj van?
– Tessék? Nem, nincs. – Ed félretette a lábast, és egy mosogatószivaccsal kezdte
feltörölni a kiloccsant kását. – Csak eddig meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen sok pénzt
lehet keresni az írással.
– Szerencse dolga az egész. – Még nem itta meg az els kávéját, de azért észrevette,
milyen elszántan koncentrál Ed az asztal letörlésére. – Nagy gond?
Ed a szomszéd házra gondolt, amire annyit spórolt. Grace puszta szeszélyb l
megvehette volna.
– Nem tudom. Gondolom, nem kellene, hogy az legyen.
Grace erre nem számított, különösen Edt l nem. Igazság szerint nem érdekelte a pénz,
bár nem úgy, ahogy az igazán gazdagokat, akik tényleg nem foglalkoztak vele. csak
gondtalan, néha egyenesen meggondolatlan volt a pénzével. Ugyanúgy, mint amikor még
szegény volt.
– Nem, nem kellene. Az elmúlt néhány évben meggazdagodtam az írásból, de nem ezért
kezdtem el írni, és most sem ezért írok. És gondolni sem merek rá, hogy emiatt megváltozik
rólam a véleményed.
– Leginkább ostobának érzem magam, amiért azt hittem, hogy boldog lehetsz velem itt,
egy ilyen helyen.
A n összehúzott szemmel, összeráncolt homlokkal nézett fel rá.
– Valószín leg ez az els igazi hülyeség, amit t led hallok. Lehet, hogy még nem
tudom, mi legyen velünk, de amikor tudni fogom, biztos, hogy a hely semmit sem fog
számítani. Miért nem fogod be egy kicsit a szádat? Túl nagy a lábad ahhoz, hogy beleférjen. –
Félretette a leveleket, és áttért az újságra. Amikor széthajtotta, az els dolog, amit meglátott,
Kathleen gyilkosának fantomképe volt.
– Ti aztán gyorsan dolgoztok – mondta halkan.
– Minél hamarabb nyilvánosságra akartuk hozni, a tévében is mutatni fogják. Így
legalább valami kézzelfoghatót is vihetünk a sajtótájékoztatóra.

147
 – Bárki lehet.
– Mrs. Morrison nem sok részlettel tudott szolgálni. – Nem tetszett neki, ahogy Grace
méregette a rajzot, mintha meg akarná jegyezni minden vonását. – De úgy véli, az arc alakját
és a szemeket jól elkapta.
– Ez csak egy kölyök. Ha átfésülnétek a környékbeli középiskolákat, több száz hasonló
srácot találnátok. – Görcsbe rándult a gyomra, felállt, hogy töltsön egy kis vizet. De Ed jól
látta, valóban megjegyezte az arcot, és nem fogja elfelejteni. – Egy kölyök – ismételte meg. –
Nem tudom elhinni, hogy egy kamasz tette ezt Kathleennel.
– Nem minden kamasz jár bulikba meg pizzériákba, Grace.
– Ne nézz hülyének! – pördült meg hirtelen támadt dühvel a n . – A fenébe is, tudom,
mi van odakint! Lehet, hogy nem szeretném azzal tölteni az életemet, hogy sötét sikátorokat
és mocskos sarkokat ellen rzök, de tudom. Nap mint nap papírra vetem, és ha naivnak
látszom, akkor az szándékos. El ször el kell fogadnom, hogy a n véremet meggyilkolták,
most meg el kell fogadnom, hogy valami fiatalkorú tette… egy kamasz er szakolta meg, verte
össze és ölte meg.
– Pszichotikus kamasz – tette hozzá Ed halkan. – Az rültség nem válogat a
korosztályok között.
Grace összeszorított szájjal ült vissza az újsághoz. Azt mondta, akar egy képet; most
megkapta, akármilyen homályos is. Tanulmányozza, ki fogja vágni és felragasztja a hálószoba
falára. Jobban ismeri majd ezt az arcot, mint a sajátját.
– Egyvalamit biztosan mondhatok: tegnap éjjel egy kamasszal sem beszéltem. Jól
megfigyeltem az összes hangot a telefonban, az összes apróságot, az összes szófordulatot.
Felismertem volna, ha valamelyik ilyen fiatal.
– A hang tizenkét-tizenhárom éves korban változni kezd. – Ed majdnem felnyögött,
amikor látta, hogy Grace cigarettáért nyúl. Láthatóan nem tudott nikotin és koffein nélkül
élni.
– Nemcsak a hang mélységér l van szó, hanem a ritmusáról, és a szóhasználatról is. A
dialógusokban különösen jó vagyok. – Próbálva lecsillapodni végighúzta a kezét az arcán. –
Felismernék egy gyereket.
– Talán. Észrevettem, hogy figyelsz a részletekre és megjegyzed ket.
– Szakmai ártalom – morogta a n . Tovább tanulmányozta a képet, meg is feledkezve a
cigarettáról. Itt most sok részlet hiányzott. Ha elég sokáig nézi, talán kitöltheti ket, mint
amikor saját maga találja ki a szerepl it. – Rövid a haja. Katonás, konzervatív. Nem úgy néz
ki, mint egy utcagyerek.
Ez már Ednek is eszébe jutott, de a frizura nem sz kítette le a kört.
– Hátrálj egy lépést, Grace.
– Érintett vagyok.
– Ebb l még nem következik, hogy objektív tudsz lenni – fordította le az újságot Ed. –
Vagy hogy én az tudok lenni. A fenébe is, ez az én munkám, és az rületbe kergetsz vele.
– Hogyhogy?
– Hogyhogy? – A hüvelyk- és mutatóujja közé szorította az orrnyergét, és majdnem
elnevette magát. – Talán ahhoz lehet köze, hogy szerelmes vagyok beléd. Ha már úgyis ki kell
vennem a lábam a számból, akár ki is mondhatom, amit gondolok. Nem szeretek arra
gondolni, hogy azokkal a férfiakkal beszélgetsz.

148
 – Értem – szívta be az alsó ajkát Grace.
– S t egyenesen utálok rágondolni. Megértem, hogy miért csinálod, és a zsaru
szemszögéb l látom is az el nyét. De…
– Féltékeny vagy.
– Fenéket.
– De, az vagy. Kösz – paskolta meg a kezét Grace. – Tudod, mit, megígérem, ha felizgat
valamelyik, azonnal rohanni fogok hozzád.
– Ez nem vicc, Grace.
– Krisztusom, viccelnem kell vele, különben meg rülök t le! Nem tudom, szavakba
tudom-e önteni, de hátborzongató volt hallgatni ket, és tudni, hogy valaki más is hallgat
minket. Ott ültem, a telefonból érkez hangokra figyelve, és közben az járt a fejemben, hogy
mit gondolhatnak a többiek, akik felveszik a beszélgetéseket. – Fújt egy nagyot. – Meg az is
járt a fejemben, hogy te mit gondolhatsz. Úgyhogy még jobban próbáltam rájuk figyelni. –
Visszafordította az újságot, és lenézett a fantomképre. – A nevetséges oldalát kell néznem, de
közben nem szabad elfelejtenem, miért. Tudni fogom, amikor meghallom a hangját, ezt
megígérem.
Ed azonban némán bámult rá. Grace mondott valamit, ami elindított egy gondolatsort a
fejében. Igen, lehetséges lenne, s t talán a legvalószín bb. Alig várta, hogy mehessen, amikor
kopogtak az ajtón.
– Ez biztos a váltás. Minden rendben lesz veled?
– Persze. Megpróbálok dolgozni. Talán jobb lesz, ha visszatérek a megszokott
napirendemhez.
– Nyugodtan hívj, ha valami van. Ha nem vagyok bent, a diszpécser tudja, hol érhetsz
el.
– Jól leszek, ne aggódj.
– Akkor is hívj – fordította maga felé Grace arcát Ed.
– Oké. De most már menj, nehogy meglógjanak a rosszfiúk.

149
 14. fejezet

Ben már nyakig volt a telefonálásban és a papírmunkában, mikor Ed beért az rsre. Amint
megpillantotta társát, Ben lenyelte egy porcukorral megszórt fánk nagyobbik felét.
– Tudom – kezdte, egyik kezével eltakarva a kézibeszél mikrofonját –, nem csörgött az
óra. Defektet kaptál. A kutya megette a jelvényedet.
– Beugrottam Tesshez – mondta Ed.
Bent nem is a közlés tartalma, hanem a hangneme lepte meg.
– Majd visszahívom – szólt be a telefonba, és letette. – Miért? – fordult oda Edhez.
– Grace mondott valamit reggel, amiatt. — Gyorsan átfutotta az asztalán váró
üzeneteket, és úgy döntött, várhatnak. – Meg akartam kérdezni Tesst, hogy szerinte beleillik-e
a fickó pszichiátriai profiljába.
– És?
– Bingó. Emlékszel Billingsre? A rablásiaknál dolgozott.
– Persze, egy kis mitugrász. Néhány éve magánkopó lett. Megfigyelési specialista.
– Látogassuk meg!

***

– Úgy látom, jól tejelnek a poloskák – állapította meg Ben, amikor körülnézett Billings
irodájában. A falakat elefántcsontszín selyemtapéta borította, és bokáig süppedtek a
sötétszürke sz nyegbe. A falakon függ képek közül néhány talán még Tessnek is tetszett
volna. A tágas, sötétített üveg ablakokon át remek kilátás nyílt a Potomac folyóra.
– Hát ez a magánszektor, barátom. – Billings megnyomott egy gombot az asztalán, és a
falon félrecsúszott egy panel, feltárva egy sor monitort. – A világ az én kagylóm, és néha
gyöngyökre bukkanok. Ha esetleg ki akartok lépni a köz szolgálatából, nyugodtan hívjatok
csak fel. Két ilyen okos fiúra mindig van id m.
Ahogy Ben mondta, Billings mindig is kis mitugrász volt. Ed elengedte a füle mellett az
ajánlatot, és letelepedett az íróasztala sarkára.
– Szép iroda.
Billings egyvalamit szeretett jobban annál, hogy játszotta a kémet: dicsekedni.
– És ez még semmi! Ezen az emeleten öt irodám van, és épp azon gondolkodom, hogy
nyitok még egyet. Politika, barátok és szomszédok. – Billings széttárta hosszú, vékony karjait.
– Ebben a városban valaki mindig hajlandó fizetni azért, hogy el nybe kerüljön a
szomszédjával szemben.
– Mocskos meló ez, Billings.

150
 A férfi csak vigyorgott. Nemrég kétezer dollárért csináltatta meg a hídját, s most olyan
egyenes volt a fogsora, mint egy tengerészgyalogos menetoszlop.
– Nahát, tényleg? Szóval, minek köszönhetem a gyilkossági osztály két fenegyerekének
látogatását? Tudni szeretnétek, kivel játszadozik a rend rkapitány, amikor a felesége nincs a
városban?
– Talán majd máskor – nézett rá szelíden Ed.
– Nektek árengedményt adok a régi szép id k emlékére, Jackson.
– Ezt megjegyzem. Addig is, szeretnék elmesélni egy kis történetet.
– Halljam.
– Tegyük fel, hogy van egy fickó. Okos, de nem teljesen normális. Szeret hallgatózni.
Te biztos tudod, milyen az.
– Persze – d lt hátra Billings egyedi gyártású székében.
– Szeret n ket kihallgatni – folytatta Ben. – Szereti hallgatni, ahogy a szexr l beszélnek,
de nem szólal meg. Igazi aranybányára lel, amikor rácsatlakozik egy szextelefoncég
vonalára. Csak ül és hallgat, keresi a hangot, amit l beindul. Meg tudja csinálni úgy, Billings,
hogy se a n , se a másik férfi ne tudjon róla?
– Ha megvannak a megfelel eszközei, bármilyen telefonbeszélgetést le tud hallgatni.
Van néhány cuccom, amivel akár egy nyugati parti beszélgetést is le lehetne hallgatni innen,
de nem olcsó. – Felkeltette az érdekl dését a történet. Minden érdekelte, aminek köze volt a
hallgatózáshoz. Billings szívesen lett volna kém, ha talál egy kormányt, ami megbízik benne.
– Min dolgoztok, fiúk?
– Hadd meséljem tovább a történetet – vett fel az íróasztalról Ben egy kristálypiramist.
– Ha ez a fickó meg akarná találni az egyik n t… nem tudja a nevét, a címét, vagy hogy hogy
néz ki, de személyesen akarna vele találkozni, azonban csak a hangja van meg és a vonal,
amit lehallgat… meg tudná találni?
– Mennyire okos?
– Te mondd meg.
– Ha elég okos és van egy jó számítógépe, akkor övé a világ. Mi a telefonszámod,
Paris? – Billings odafordult a számítógépéhez és beütötte a számot. – Titkos – morogta
néhány másodperc múlva –, de ett l csak érdekesebb a móka.
Ben rágyújtott egy cigarettára, és még félig sem szívta el, a lakcíme már ott állt a
képerny n.
– Ismer s? – kérdezte Billings.
– És ezt bárki meg tudja csinálni?
– Bárki, aki az átlagnál kicsit is jobban ért a géphez. Én ezzel a kicsikével meg egy kis
fantáziával bármit meg tudok találni. Adj még egy percet! – Megint dolgozni kezdett Ben
telefonszámával és címével. – Eléggé le van apadva a bankszámlád, Paris. Én nem nagyon
büszkélkednék ötvenöt dollárral. – Ismét elfordult a monitortól. – Az igazán jó megfigyel nek
szakértelemre, türelemre és megfelel berendezésekre van szüksége. Ha lenne még néhány
órám, az édesanyád cip méretét is meg tudnám mondani.
Ben elnyomta a cigarettát.
– Ha rákötnénk a csalira, meg tudnád találni nekünk a hallgatózó fickót?
Billings elvigyorodott. Tudta, túl okos ahhoz, hogy nélkülözhet legyen.
– Egy régi havernak… tisztes áron, persze… azt is megmondom, mit reggelizett.

151
– Bocsásson meg, szenátor, de Mrs. Hayden van a vonalban, és azt mondja, nagyon fontos.
Hayden nem nézett fel a beszédb l, amit aznap délután szándékozott elmondani a N i
Szavazók Ligájának ebédjén.
– Hányas vonal, Susan?
– A hármas, uram.
Hayden a vállához szorította a kagylót és lenyomta a gombot.
– Tessék, Claire. Nincs sok id m.
– Charlton, Jeraldról van szó.
Húsz év házasság után Hayden elég jól ismerte a feleségét ahhoz, hogy tudja, mikor
rémült igazán.
– Mi a baj?
– Most hívtak az iskolából. Verekedett.
– Verekedett? Jerald? – Hayden kurtán felnevetett, és visszafordult a beszédhez. – Ne
légy nevetséges!
– Charlton, maga Wight dékán hívott fel. Jerald összeverekedett egy másik diákkal.
– Claire, ezt nemcsak nehezen hiszem el, ismerve Jerald vérmérsékletét, de idegesít is,
hogy rögtön fel kell hívnod, csak mert Jerald összekülönbözött valakivel. Majd otthon
megbeszéljük.
– Charlton! – A n hangjának éle nem engedte, hogy letegye a telefont. – Wight szerint
nem csak egymásnak ugrottak. A másik fiút… a másik fiút kórházba vitték.
– Nevetséges! – De Hayden már nem tudott a beszédével foglalkozni. – Nagyon úgy
t nik, hogy aránytalanul felnagyítottak néhány zúzódást meg horzsolást.
– Charlton – folytatta Claire reszket hangon –, azt mondják, Jerald fojtogatta azt a fiút.
Hayden húsz perccel kés bb karót nyelve ült Wight dékán irodájában. A mellette lév
széken Jerald kuporgott lesütött szemmel, összeszorított szájjal. Fehér inge maszatos volt és
gy rött, de a nyakkend jét már megigazította. Az arcán lév karmolások mellett már sötét
véraláfutások is duzzadtak. Mindkét kezén feldagadtak a bütykei.
Haydennek elég volt rápillantania, hogy lássa, az eset aligha lehetett több egy kis
dulakodásnál meg néhány ütésnél. Jeralddal persze el kell beszélgetni. Egy szentbeszéd, a
kiváltságok megvonása egy id re. Arról viszont itt és most gondoskodni kell, hogy az esetb l
semmi se szivároghasson ki a sajtónak.
– Remélem, gyorsan tisztázhatjuk ezt az ügyet.
Wight majdnem felsóhajtott. Két éve volt még a nyugdíjig. A Szent Jakabban töltött
húsz év alatt a gazdag és kiváltságos családok gyermekeit oktatta, nevelte és fegyelmezte. Sok
egykori tanítványa közszerepl lett. Ha egyvalamit biztosan megtudott azokról, akik az
iskolájába küldték a gyerekeiket, akkor az az volt, hogy nem szeretik a kritikát.
– Tudom, milyen elfoglalt lehet, Hayden szenátor, s épp ezért nem kértem volna, hogy
személyesen találkozzunk, ha nem éreztem volna úgy, hogy ez a legjobb mindenkinek.
– Tisztában vagyok vele, hogy kiválóan végzi a munkáját, Wight dékán. Különben nem
ide írattam volna be Jeraldot. Mindazonáltal azt kell mondanom, hogy ez az egész ügy nagyon
el van túlozva. Természetesen nem fogom megdicsérni a fiam, amiért verekedett. – Ezt
egyenesen Jerald feje búbjának mondta. – És biztosíthatom, otthon még vissza fogunk térni az
ügyre.

152
 Wight megigazította a szemüvegét. Hayden és Jerald egyaránt tudták, hogy a
mozdulattal az idegességét próbálja leplezni. Hayden türelmesen ült, Jerald pedig
kárörvend en nézte.
– Ennek igazán örülök, szenátor. Ugyanakkor dékánként felel sséggel tartozom a Szent
Jakabért és az összes diákért. Nincs más választásom: fel kell függesztenem Jeraldot.
Jerald látta a szeme sarkából, hogy Hayden állkapcsa megfeszül. Na most beletenyerelt
a szószba a hájfej dékán, gondolta.
– Ezt túlzásnak tartom. Én is el készít iskolába jártam. A verekedéseket természetesen
helytelenítették, de azért nem büntették felfüggesztéssel!
– Ez nem pusztán egy verekedés volt, szenátor. – Wight látta Jerald tekintetét, miközben
az ifjú Lithgow torkát szorongatta. Megrémült t le, méghozzá nagyon. Most is
kényelmetlenül érezte magát, a fiú lehajtott arcát tanulmányozva. Randolf Lithgow súlyos
arcsérüléseket szenvedett. Amikor Mr. Burns megpróbálta szétválasztani ket, Jerald olyan
hevesen támadt rá, hogy az id s tanár a földre zuhant. Ezután tovább fojtogatta a félájult
Lithgow-t, míg több diáknak meg nem sikerült fékeznie.
Wight köhintett. Tudta, milyen gazdag és hatalmas ember ül vele szemben. Igen
valószín , hogy Hayden lesz a következ elnök. Óriási diadal lenne, ha az elnök fia a Szent
Jakabban végezne. Ez és csak ez tartotta vissza attól, hogy kicsapja Jeraldot.
– Az elmúlt négy évben, mióta Jerald nálunk tanul, soha semmilyen problémánk nem
volt sem a tanulmányaival, sem a viselkedésével.
Hayden természetesen ennél kevesebbel be sem érte volna.
– Ebben az esetben úgy vélem, bizonyára súlyos provokáció érte a fiamat.
– Lehetséges. – Wight ismét köhintett. – Noha a támadás hevességét nem lehet tagadni,
hajlandóak vagyunk meghallgatni Jeraldot is a történtekr l, miel tt kiszabnánk a büntetését.
Biztosíthatom, szenátor, nem szoktuk önkényesen felfüggeszteni a diákokat.
– Tehát?
– Jerald egy szót sem hajlandó mondani.
Hayden elfojtott egy sóhajt. Évente több ezer dollárt fizetett azért, hogy megfelel en
gondoskodjanak Jeraldról, és ez az ember még egy magyarázatot sem képes kihúzni egy
végz sb l.
– Magunkra hagyna minket néhány percre, Wight dékán?
– Természetesen. – Wight felállt, örült, hogy távol kerülhet a szenátor fiának rá
szegez d néma, hideg tekintetét l.
– Dékán… – állította meg Hayden ellentmondást nem t r hangja az ajtóban. – Biztos
vagyok benne, hogy számíthatok a diszkréciójára az ügyben.
Wight pontosan tudta, milyen b kez en támogatta a Hayden család a Szent Jakabot az
elmúlt négy évben. Azt is pontosan tudta, milyen könnyen tönkretehette egy elnökjelölt
politikai életét a magánélete.
– Az iskolai problémák nem kerülnek ki az iskolából, szenátor.
Hayden azonnal felállt, amint Wight kiment az irodából. Automatikus mozdulat volt,
szinte már rögzült. Az, hogy állt, egyszer en a hatalmát hangsúlyozta.
– Rendben, Jerald! Hallgatom a magyarázatodat.

153
 Jerald könnyedén a combján nyugtatta a kezeit, ahogy tanulta, és felnézett az apjára.
Nem pusztán egy magas, életer s férfit látott, hanem egy királyt, a kardján vérfoltokkal, a
vállán az igazság terhével.
– Miért nem mondod meg neki, hogy bekaphatja? – kérdezte szelíden Jerald.
Hayden elkerekedett szemmel bámult rá. Akkor sem döbbent meg volna jobban, ha a fia
feláll és pofon vágja.
– Mit mondtál?
– Semmi köze hozzá, mit csinálunk – folytatta Jerald ugyanolyan nyugodt hangon. –
Wight csak egy kövér kisegér, aki az íróasztala mögött ülve próbál úgy tenni, mintha fontos
lenne. Semmit sem tud arról, milyenek a dolgok valójában. Jelentéktelen kis senki.
Jerald hangja annyira udvarias, a mosolya annyira szinte volt, hogy Hayden megint
azon vette észre magát, hogy csak bámul rá.
– Wight dékán ennek az intézménynek a vezet je, és amíg te a Szent Jakabba jársz,
tisztelettel tartozol neki!
Amíg ide jár. Még egy hónapig. Végül is kibírja, ha az apja azt akarja, hogy várjon még
néhány hetet Wight seggének szétrúgásával.
– Igenis, uram.
Hayden megkönnyebbülten bólintott. A fiú láthatóan zaklatott, talán enyhe sokkot is
kapott. Nem szívesen gyötörte tovább, de válaszokat kellett kapnia.
– Most pedig beszélj err l a verekedésr l Lithgow-val!
– Felidegesített.
– Azt látom. – Hayden kezdte ismét szilárd talajon érezni magát. A fiataloknak sok a
fölös energiájuk, és néha egymáson vezetik le. – Ha jól értem, kezdte a verekedést?
– Egyfolytában cikizett. A hülye. – Jerald türelmetlenül fészkel dött, aztán észbe
kapott. Önuralom. Az apja megkövetelte az önuralmat. – Figyelmeztettem, hogy hagyjon
békén; ezt megkövetelte a tisztesség. – Jerald rámosolygott az apjára, és Hayden ereiben,
maga sem tudta volna megmondani, miért, megfagyott a vér. – Azt mondta, ha nincs kivel
elmennem a ballagási bálra, akkor neki van egy dongalábú unokatestvére. Ott helyben meg
akartam ölni; szét akartam verni a csinos pofáját!
Hayden szerette volna azt hinni, hogy ez csak egy kamasz dühe, egy kamasz szavai, de
nem tudta. Egyáltalán nem.
– Jerald, nem mindig az a megoldás, hogy felemeled az öklöd. Van egy rendszerünk,
azon belül kell élnünk.
– Mi irányítjuk a rendszert! – kapta föl a fejét Jerald. A szeme. Még az apja is látta,
hogy a szeme vadul, vérszomjasan csillog. Aztán lesütötte a pilláját, és Haydennek sikerült
meggy znie magát, meg kellett gy znie magát, hogy csak képzelte. – Megmondtam neki,
megmondtam, hogy nem akarok semmiféle ostoba mulatságra menni, puncsot inni és lányokat
tapizni. Kinevetett. Nem kellett volna. Azt mondta, biztos nem a lányokat szeretem. – Jerald
halkan kuncogva letörölte a nyálat a szájáról. – Tudtam, hogy meg fogom ölni. Megmondtam
neki, hogy nem a lányokat szeretem, hanem a n ket, az igazi n ket. Aztán megütöttem, és vér
fröccsent az orrából, beterítette a csinos kis pofáját. És aztán csak ütöttem, ütöttem. – Jerald
tovább mosolygott, miközben az apja elsápadt. – Azért nem hibáztatom, hogy irigy, de nem
kellett volna kinevetnie. Büszke lettél volna arra, ahogy megbüntettem a nevetésért.
– Jerald…

154
 – Mindet megölhettem volna – folytatta Jerald. – Megtehettem volna, de nem tettem.
Nem érte volna meg, ugye?
Hayden egy szörny pillanatig úgy érezte, idegennel van egy szobában. Ám a fia volt
az, az jól nevelt, jól képzett fia. Az izgalomtól lehetett, nyugtatgatta magát Hayden. A
feszültségt l.
– Jerald, nem örülök neki, hogy elveszítetted az önuralmad, de id nként sajnos
mindenkivel el fordul. Azt is tudom, hogy amikor provokálják az embert, hajlamos olyan
dolgokat mondani, amik egyébként egyáltalán nem jellemz k rá.
Jerald ajka szinte vidám mosolyra húzódott. Szerette hallgatni apja telt, szónoki hangját.
– Igenis, uram.
– Wight azt mondta, fojtogattad azt a fiút.
– Tényleg? – Jerald szeme egy pillanatra kifejezéstelenné vált, aztán kitisztult. – Hát, az
a legjobb módszer – vonta meg a vállát.
Hayden ekkor jött rá, hogy verejtékben úszik; a hónaljáról patakzott az izzadság. Fél
talán? Ez nevetséges, hiszen ez az fia, semmi oka, hogy féljen t le. A verejték mégis
cikcakkban csorgott le a gerince mellett.
– Most hazaviszlek – mondta. Csak egy kisebb idegösszeroppanás, gondolta, miközben
kivezette a fiát az ajtón. Túl keményen dolgozott a fiú. Csak egy kis pihenésre van szüksége.

Grace felsóhajtott, amikor megcsörrent a telefon. Épp akkor tudott végre elkezdeni dolgozni.
Igazán dolgozni. Az elmúlt órákban beburkolózott képzeletébe, és végre sikerült alkotnia
valamit, amivel elégedett volt.
Mélyen legbelül attól félt, nem lesz képes újra írni, legalábbis gyilkosságokról és
áldozatokról. De visszajött minden, eleinte kicsit nehézkesen, aztán a régi folyamatossággal.
A sztorinak, az írásnak, az általa teremtett világnak semmi köze nem volt Kathleenhez… csak
hozzá. Még egy-két óra, és elküldhet valamit New Yorkba, hogy lecsillapítsa szerkeszt je
idegességét. Ám megcsörrent a telefon, és visszarántotta a valóságba. A valóságnak pedig
csak Kathleenhez volt köze.
Grace felvette és leírta a számot. Rágyújtott és tárcsázni kezdett.
– Visszahívás Desireet l. – Megvárta, míg elfogadták a hívását és az operátor egy
kattanással kiszállt a vonalból. – Helló, Mike, mit tehetek önért?
Remek esti id töltés, gondolta néhány perccel kés bb. Ed lent kártyázik Bennel, meg
azt játssza, hogy Sir Michael, a fekete lovag parasztlány szeret je.
Ártalmatlan. A legtöbb hívója ártalmatlan volt. Magányos férfiak, akik egy kis
társaságra vágynak. Óvatosak, ezért választják a biztonságos, elektronikus szexet. Feszültek a
munkájuktól vagy a családjuktól, és arra jutottak, hogy egy telefon még mindig olcsóbb, mint
egy prosti vagy egy pszichiáter. Grace-nek egyszer bb volt így felfogni az egészet.
Ám tudta, jobban tudta, mint a többi lány, hogy ez korántsem ilyen egyszer .
Az újságból kivágott fantomkép ott hevert az éjjeliszekrényen. Hányszor nézte már
meg? Hányszor pillantott rá és próbált meg látni… valamit? A gyilkosoknak és az
er szaktev knek másképp kellene kinézniük, mint a társadalom többi tagjának. Mégis épp
ugyanolyanok – normálisak, nincs semmi különös ismertet jelük. És ez ijeszt . Elmegy
mellettük az utcán, egy liftben áll velük, kezet ráz velük a partikon, és közben nem tudja.

155
 Megismerné, ha meghallaná a hangját? Ugyanolyan normális, ugyanolyan ártalmatlan
hangja lenne, mint Sir Michaelnek. Mégis úgy gondolta, hogy valahonnan tudná. Felvette a
fantomképet és rámeredt. Össze tudná kapcsolni a hangot ezzel a képpel.
Odakint Ben átment az utcán egy furgonhoz. Ed már huszonöt dollárt nyert t le, ezért
úgy gondolta, ideje megnéznie Billingst. Elhúzta az oldalsó ajtót. Billings felpillantott, aztán
tisztelgett.
– Bámulatos anyag! – röhögcsélt Billings. – Igen, uram, nagy B-vel, Bámulatos!
Belehallgatsz?
– Te beteg vagy, Billings.
A másik csak vigyorgott és feltört egy mogyorót.
– Nagyon tud a hölgy, haver. Hálával tartozom, amiért megismerhettem. Nagy a
kísértés, hogy felhívjam.
– És miért nem hívod? Szívesen végignézném, ahogy Ed kitépi a karod és ledugja a
torkodon. – Ám pont emiatt jött ki Ben megnézni, mi a helyzet. – Az élvezkedésen kívül mi
mást csináltál még az adófizet k pénzén?
– Ne pattogj, Paris. Ha jól emlékszem, ti jöttetek el hozzám. – Lenyelte a mogyorót. –
Ó, igen, ezt a fickót jól elintézi. Mindjárt… – Billings elhallgatott. – Várj! – Az egyik kezét a
fülhallgatójára szorítva állítgatni kezdte az el tte sorakozó m szereket. – Hohó, mintha valaki
potyázni akarna!
Ben bebújt a furgonba és Billings válla fölé hajolt.
– Megvan?
– Lehet, lehet. Egy halk kattanás, egy kis zaj. Figyeld azt a m szert! Igen, igen,
megvan! – Billings lázasan tekergette a gombokat. – Szép kis hármasfogat.
– Le tudod nyomozni?
– Van a pápának pásztorbotja? A francba, okos a fickó! Nagyon okos. Van egy
jelzavarója. A fenébe!
– Micsoda?
– A n letette. Biztos lejárt a fickó három perce.
– Le tudtad nyomozni, Billings?
– Az isten szerelmére, ahhoz nem elég fél perc! Várunk, hátha visszajön még. – Billings
megint beletúrt a mogyorószacskóba. – Tudod, Paris, ha ez a fickó azt csinálja, amit
gyanítunk, akkor nem hülye. Nem bizony, hanem vág az esze, mint a borotva. Szerintem
csúcsmin ség cucca van, és tudja is, hogy kell használni. Megpróbálja elfedni a nyomait.
– Ezzel azt akarod mondani, hogy nem tudod lekövetni?
– Nem, csak azt mondom, hogy a fickó jó. Nagyon jó. De én jobb vagyok. Csörög a
telefon.

Jerald nem hitt a fülének. A tenyere izzadt. Csoda történt, és okozta. Egy pillanatra sem
sz nt meg rá gondolni, rá vágyni, és Desiree most visszajött, csak neki. Desiree visszatért! És
t várja.
Szédelegve feltette a fejhallgatóját és visszalépett a rendszerbe.
Az a hang! Desiree hangja. Elég volt meghallania, és máris izzadt, nyálazott, felpörgött.
Desiree az egyetlen, aki képes erre: hogy felvigye a csúcsra. Csak benne van meg ez a

156
hatalom úgy, ahogyan benne is. Lehunyta a szemét, és hagyta, hogy elárassza, hogy felkapja
és elrepítse. Desiree visszatért. Visszajött érte, mert a legjobb.
Istenem, minden összeállt. Jól tette, hogy ledobta az álarcot és megmutatta az iskolában
azoknak a pöcsöknek, hogy milyen valójában. Desiree visszatért. t akarja, akarja, hogy
benne legyen, meg akarja adni neki a legmagasabb rend gyönyört.
Szinte érezte a n t maga alatt, sikítozva, hánykolódva, könyörögve, hogy csinálja már.
Visszatért, hogy megmutassa neki, nemcsak az élet fölött van hatalma, hanem a halál fölött is.
hozta vissza. Most még jobb lesz, amikor elmegy hozzá. A legjobb.
A többiek csak próbálkozások voltak, most már tudta. A többiek csak azért voltak, hogy
megmutassák, és Desiree összetartoznak. Desiree most beszélt hozzá, és neki ígérte magát,
mindörökké.
El kell mennie hozzá, de nem ma este. El bb fel kell készülnie.

– Kiszállt! – nyomogatta a gombokat káromkodva Billings. – Kiszállt a kis fattyú! Gyere

vissza, gyere vissza! Már majdnem elkaptam!
– Mutasd, amid van, Billings.
Billings tovább káromkodott, de el vett egy térképet. A fejhallgatót a fülén hagyva
húzott négy vonalat, egy négyszöggel véve körül egy hatszor hat utcányi területet.
– Tessék. Ez a legtöbb, amit adhatok, míg vissza nem tér. Jézusom, nem csoda, hogy
kiszállt, az a másik fickó úgy b g, mint egy csecsem !
– Figyelj tovább! – Ben zsebre dugta a térképet és kiugrott a furgonból. Nem elég, de
több, mint amijük egy órával korábban volt. Bekopogott a bejárati ajtón, majd becsörtetett,
amikor Ed kinyitotta.
– Lesz kíthetjük a kört egy nagyjából hatszor hat utcányi területre. – Ben felpillantott az
emeletre, majd bement a nappaliba és kiterítette a térképet a dohányzóasztalra.
Ed leült a dívány karfájára, és el rehajolt.
– El kel környék.
– Ja. Itt lakik Tess nagyapja – tette az ujját a négyzeten kívülre Ben. – És itt van Morgan
képvisel washingtoni háza – húzta be az ujját a piros vonalon belülre.
– Talán nem véletlen, hogy Morgan hitelkártyáját használta a virágboltban – motyogta
Ed. – Lehet, hogy ismeri az emberünk… a képvisel t, vagy a gyerekeit.
– Morgan fia épp olyan korú – fogott meg Ben egy gyöngyöz üveg Pepsit.
– Az alibije kikezdhetetlen, és nem illik rá a személyleírás.
– Tudom, de az jutott eszembe, hogy mit szólna, ha alaposan megnézetnénk vele a
fantomképet.
– Hova is járnak a Morgan gyerekek? A Szent Jakabba, igaz?
– El készít . Konzervatív, a fels tízezernek. Ednek eszébe jutott a fantomkép frizurája.
Felállt és el vette a noteszét.
– Felhívom.
Ben odalépett az ablakhoz, és kinézett a furgonra, amiben Billings épp mogyorót zabál,
és talán, de csak talán, próbálja lesz kíteni a lehet ségeket. Érezte, hogy nincs sok idejük.
Valami történni fog, méghozzá hamarosan. És ha rosszul alakulnak a dolgok, Grace szorult
helyzetbe kerülhet.

157
 A válla fölött hátrapillantott a telefonáló Edre. Tudta, milyen dühít , milyen rémiszt ,
amikor az imádott n olyasvalami kell s közepébe kerül, amit az ember nem tud irányítani.
Próbálhatnak k jó zsaruk lenni, de az objektivitást olyan nehéz meg rizni, mint egy olajos
kötélen felmászni: állandóan kicsúszik a kezükb l.
– Ma reggel meghalt Morgan édesanyja – tette le a telefont Ed. – A család néhány napra
elutazik a városból. – Ed azt látta meg Ben szemében, amit a gyomrában érzett. Nincs
néhány napjuk. – Ki akarom tenni Grace-t az ügyb l.
– Tudom.
– A fenébe is, nem kellene célpontnak kínálkoznia! Még csak nem is itt lakik. Vissza
kellene mennie New Yorkba. Minél tovább marad…
– Annál nehezebb lesz elválni t le – fejezte be a mondatot Ben. – Lehet, hogy nem is
akar elmenni innen, Ed.
A társával nem alakoskodik az ember.
– Eléggé szeretem ahhoz, hogy jobban örülnék neki, ha ott lenne, biztonságban, mint itt,
velem.
Ben leült a dívány karfájára és el vett egy cigarettát, a tizennyolcadikat aznap. Hogy
miért kellett Ednek rászoktatnia erre a számolásra?
– Tudod, mindig csodáltam benned valamit… mármint a szkandertudásod mellett… azt,
hogy milyen jó emberismer vagy. Általában tíz perc elég, hogy kiismerj valakit. Úgyhogy
szerintem te már pontosan tudod, hogy Grace nem fog kiszállni.
– Talán nem noszogattuk elég határozottan – morogta Ed, zsebre dugva a két kezét.
– Néhány hónappal ezel tt komolyan fontolgattam, hogy megbilincselem és elviszem
Tesst. Mindegy hová, csak messze innen – méregette Ben a cigarettája parazsát. – Így utólag
már tisztábban látok. Nem ment volna. A lényegéb l fakad, hogy ragaszkodjon ahhoz, amit
helyesnek tart. Hiába féltem, hiába veszekszem vele.
– Ha határozottabb lettél volna, talán nem veszíted el majdnem! – csattant fel Ed, aztán
rögtön meg is bánta. – Ezt nem kellett volna. Bocsáss meg.
Ha másról lett volna szó, Ben gondolkodás nélkül szabadjára engedte volna a dühét, de
mivel Ed volt az, visszafogta magát.
– Ne hidd, hogy nem tettem fel magamnak ezt a kérdést néhány százszor. Sosem fogom
elfelejteni, mit éreztem, amikor megtudtam, hogy elkapta Tesst. Sosem fogom elfelejteni. –
Elnyomta a cigarettáját, felállt és járkálni kezdett. – Teljesen ki akarod zárni Grace-t az
életednek ebb l a feléb l. Nem akarod, hogy megérintse és bemocskolja az a szenny, amiben
nap mint nap gázolsz. A bandaháborúk, a családon belüli gyilkosságok, a prostik és a stricik.
De hadd mondjak valamit: ez soha nem lesz így, mert akármit is csinálsz, mindig haza fogsz
vinni valamennyit bel le.
– Attól, amit hazaviszel, még nem kerül a feleséged célkeresztbe.
– Nem, de Grace most ott van – túrt bele a hajába Ben. – Krisztusom, tudom, mit élsz
át, és utálom. Nemcsak miattad, hanem magam miatt is, mert felkavarja azt a régi dolgot. Ám
ami igazán csípi a szemünket, az az, hogy Grace csalja csapdába a fickót. Hiába szeretnénk,
hogy másképp legyen, lesz az, aki elkapja.
– Ezt remélem – mondta Grace az ajtóból. A két férfi felé fordult, de csak Edet nézte.
– Bocs, mire észrevettem, hogy ez bizalmas beszélgetés, addigra már túl sokat hallottam.

158
Csak egy kávéért jöttem, de miel tt megiszom, én is elmondom a magamét. Befejezem, amit
elkezdtem. Mindig.
Azzal elindult a konyha felé. Ben felvette a zakóját.
– Segítek összepakolni Billingsnek éjszakára.
– Jó. Kösz.
– Reggel találkozunk. – Elindult az ajtó felé, aztán megállt. – Mondanám, hogy nyugodj
meg, de nem mondom. Ha rólam lenne szó, megint ugyanezt tenném.
Grace hallotta bezáródni az ajtót. Pár másodperccel kés bb Ed léptei közeledtek a
konyha felé. Azonnal elkezdett a kávéf z vel bíbel dni, amit addig egyszer en csak bámult.
– Nem értem, miért nem vett Kathy egy mikrót. Akárhányszor f zni akarok valamit,
úgy érzem magam, mintha táboroznék. Van egy kis mirelit pizza. Te éhes vagy?
– Nem.
– A kávénak már biztos nincs semmi íze – csörgött a csészékkel a szekrényben. – A
h t ben találsz egy kis gyümölcslevet.
– Nem kérek. Mi lenne, ha leülnél, és hagynád, hogy én csináljam?
– Elég! – pördült meg Grace, bevágva a csészét a mosogatóba. – A fenébe is! Elegem
van abból, hogy dédelgetsz meg a fejemet paskolgatod! Nem vagyok gyerek. Évek óta
gondoskodom magamról, ráadásul elég jól! Nem kell, hogy te f zd meg a kávémat, vagy
bármi mást!
– Rendben. – Szóval veszekedni akar? Jó. is készen állt rá. – Akkor azt mondd meg,
hogy mi akarsz.
– Hogy hátrálj, lépj távolabb egy-két lépést! Ne figyelj úgy, mintha bármelyik
pillanatban hasra eshetnék!
– Könnyebb lenne, ha legalább te figyelnél, hogy hová lépsz.
– Tudom, mit csinálok, és nincs szükségem se rád, se másra, hogy elkapjon!
Cselekv képes és meglehet sen intelligens feln tt n vagyok!
– Lehet… amikor nem viselsz szemellenz t. Egyenesen el re nézel, Grace, de fogalmad
sincs, mi történik oldalt és a hátad mögött. Senki sem fog hátrébb lépni, különösen én, amíg
nincs vége ennek az ügynek.
– Akkor legalább ne kelts bennem b ntudatot azért, mert megteszem az egyetlen dolgot,
amit tehetek!
– Mit akarsz, mit csináljak? Ne aggódjak miattad, ne foglalkozzak azzal, hogy mi
történik veled? Azt hiszed, ki-be lehet kapcsolni az érzéseimet, mint egy tévét?
– Zsaru vagy! – vágott vissza Grace. – Objektívnek kellene lenned! Nem lenne szabad
mással foglalkoznod, csak azzal, hogy elkapd!
– El akarom kapni. – Grace látta, hogy Ed arckifejezése ismét megdermed. Ebb l az
arckifejezésb l tudhatta, meddig menne el a férfi, ha kényszerítenék.
– Akkor tudod, hogy segíthetek. Gondold csak végig, Ed! Lehet, hogy ma este életben
marad egy n , mert csak rám figyel!
Ed elhitte ezt, csak épp Grace szerepén nem tudta túltenni magát.
– Sokkal könnyebb lenne, ha nem szeretnélek.
– Akkor szeress annyira, hogy megérts!
Ed racionális akart maradni. Hátrálni akart egy lépést, hogy az a logikus, szelíd férfi
maradjon, akinek ismerte magát. Ám nem tudott racionális maradni. Ha nem ér véget

159
hamarosan ez az egész, soha nem lesz már az. Hirtelen rátört a fáradtság, a szeméhez emelte a
kezét. Hatszor hat utca és egy homályos fantomkép. Elégnek kell lennie. A végére jár a
dolognak. Vagy megtalálja a fickót holnap estig, vagy ráveszi valahogy Grace-t, hogy üljön
fel a New York-i gépre. Leengedte a kezét.
– Lef tt a kávéd.
Grace elharapott egy káromkodást, megfordult és kikapcsolta a kávéf z t. A fogójáért
nyúlt, elvétette és megégette az ujjai hegyét.
– Ne! – mondta abban a pillanatban, hogy Ed el relépett. – Megégettem magam,
elintézem. – A férfira meredve hideg vizet engedett a kezére. – Látod? El tudom látni. Nem
kell, hogy puszilgasd.
Egy dühös mozdulattal elzárta, a csapot, aztán csak állt, csöpög kézzel.
– Bocsáss meg! Ó, Krisztusom, bocsáss meg! Utálom, amikor ilyen undok vagyok.
– Belém rúgsz, ha megkérlek, hogy ülj le?
Grace megrázta a fejét és odalépett a asztalhoz.
– Azt hiszem, eleve nagyon ideges voltam, aztán amikor lejöttem és meghallottam,
mir l beszélgettek Bennel, teljesen kiakadtam. – Fogott egy konyharuhát, és gy rögetni
kezdte. – Nem tudom, mihez kezdjek a te érzéseiddel… és a sajátjaimmal. A legjobb
tudomásom szerint senki sem érzett még irántam úgy, mint te.
– Helyes.
Grace feszülten felnevetett, és ránézett a férfira.
– A tisztesség megkívánja, hogy egy lépéssel tovább menjek, és elmondjam, hogy én
sem éreztem még senki iránt úgy, ahogy irántad.
Ed kivárt egy pillanatot.
– És?
– Ha én írnám ezt a történetet, akkor kitalálnám, hogyan m ködhet. El akarom mondani,
mit érzek, de félek, hogy mindkett nk számára csak megnehezíteném a dolgot.
– Azért próbáld csak meg.
– Félek. – Grace lehunyta a szemét, de nem ellenkezett, amikor Ed a kezéért nyúlt. –
Nagyon félek. Amikor fent telefonáltam, le akartam tenni, és hagyni a fenébe az egészet. De
nem tehettem. Már azt sem tudom, hogy helyes-e, amit teszek. Kétségek gyötörnek, mégis
folytatnom kell. És rosszabb, sokkal rosszabb attól, hogy te meg a másik irányba húzol, és
nem akarlak megbántani.
– A támogatásomat akarod, és azt szeretnéd, ha azt mondanám, hogy helyesen
cselekszel. Nem tudom, képes vagyok-e rá.
– Akkor legalább ne mondd azt, hogy helytelen, mert ha elég sokszor elmondod, el
fogom hinni.
Ed az összekulcsolt kezüket tanulmányozta. A n é kicsi volt, törékeny, a körme
festetlen és rövid. A gy r sujján aranygy r csillogott, néhány apró gyémánttal.
– Kempingeztél már?
– Sátorban? – Grace kissé értetlenül megrázta a fejét. – Nem. Soha nem értettem, miért
szeretnek az emberek koszban aludni.
– Ismerek egy helyet Nyugat-Virginiában. Egy folyó, rengeteg szikla közt. Vadvirágok.
Szeretnélek elvinni oda.
Grace elmosolyodott. Ed így nyújtott békejobbot.

160
 – Sátorral?
– Aha.
– Gondolom, szobaszerviz akkor nem lesz.
– Szívesen viszek egy csésze teát a hálózsákodhoz.
– Oké. Ed? – nyújtotta felé a kezét tenyérrel lefelé a n . – Miért nem puszilod meg az
ujjaimat? Hamarabb meggyógyulnának.

161
 15. fejezet

– Tess, remekül nézel ki! – Claire Hayden belecuppantott a leveg be Tess arca mellett, majd
leült a sarokasztalhoz. – Nagyon hálás vagyok, hogy egy fárasztó nap után még hajlandó vagy
találkozni velem.
– Mindig szívesen beszélgetek veled, Claire – mosolygott Tess, bár a lába sajgott és
legszívesebben egy kád forró vízben üldögélt volna, nem a Mayflowerben. – És úgy t nt a
telefonban, hogy fontos.
– Valószín leg csak felnagyítom a dolgot – igazgatta meg Claire rózsaszín kosztümje
kabátkáját. – Egy száraz martinit kérek – mondta a pincérnek, majd Tessre nézett. – Vagy
kett t?
– Nem, én egy Perrier-t kérek. – Tess csak nézte, ahogy Claire körbe-körbe forgatta
vastag jegygy r jét az ujján. – Hogy van Charlton, Claire? Hónapok óta nem láttalak
benneteket, csak az esti hírekben. Nagyon izgalmas id szak lehet ez az életetekben.
– Ismered Charltont, teljes lendülettel belevetette magát. Ami engem illet, próbálok
felkészülni a nyári rületre. Mosolygás és beszédek és parázsló pódiumok. A sajtó már most
ostromzár alá vette a házunkat. – Megvonta a vállát, mintha csak lerázná a kis
kényelmetlenséget. – De hát ez vele jár. Tudod, Charlton mindig azt szokta mondani, hogy az
ügy fontosabb, mint a jelölt, de én nem vagyok biztos benne. Ha becsap egy ajtót, másnap
húsz újságban fog megjelenni, hogy dührohamot kapott.
– A közszereplés sosem könny . Nehéz lehet a párt kedvence feleségének lenni.
– Ó, nem arról van szó, azt már elfogadtam. – Elhallgatott, amíg felszolgálták az
italaikat. Csak egyet fog inni, akármennyire is csábította a második. Nem lenne jó, ha azt
írnák az újságok, hogy az elnökjelölt felesége a pohár fenekére nézett. – Persze beismerem,
néha azt kívánom, bár összecsomagolnánk és elköltöznénk valami isten háta mögötti farmra –
kortyolt bele a martinibe. – De hamar megunnám. Imádom Washingtont. Imádok washingtoni
feleség lenni. És biztos vagyok benne, hogy imádok majd First Lady lenni.
– Nos, ha a nagyapám nem téved, akkor ez hamarosan kiderül.
– A drága Jonathan! – Claire ismét elmosolyodott, de Tess látta a tekintetét elsötétít
feszültséget. – Hogy van?
– Mint mindig. Örülni fog, ha elmondom neki, hogy találkoztunk.
– Attól tartok, nem társasági ügyben hívtalak, és nem szeretném, ha beszélnél róla a
nagyapádnak… vagy bárki másnak.
– Rendben van, Claire. Miért nem mondod el, mi bánt?
– Tess, én mindig tiszteltelek a szakértelmedért, és tudom, hogy bízhatok a
diszkréciódban.

162
 – Ha arra kérsz, hogy kezeljem bizalmasan azt, amit el akarsz mondani, akkor
megértettem.
– Igen, tudtam, hogy meg fogsz érteni. – Claire ismét elhallgatott, hogy belekortyoljon
az italába, de aztán csak végighúzta az ujját a poháron. – Mint mondtam, valószín leg
semmiség az egész. Charlton nem örülne, hogy ekkora ügyet csinálok bel le, de úgy érzem,
most már tennem kell valamit.
– Ezek szerint Charlton nem tudja, hogy itt vagy.
– Nem – nézett föl rá Claire. A szeme még feszültebb volt, mint az el bb. Szinte már
kétségbeesetten csillogott. – Nem akarom, hogy tudja, még nem. Meg kell értened, milyen
óriási nyomás nehezedik rá, hogy… nos… ideális legyen. Amint el ásnak valami apró hibát,
márpedig a sajtó el fog ásni valamit, addig fújtatják és csavarják, míg nagyobb ügy lesz
bel le, mint az egész addigi élete. Tess, te tisztában vagy vele, mit m velhet egy jelölt
kampányával a családi élete és a személyes kapcsolatai.
– De nem azért hívtál ide, hogy Charlton kampányáról beszéljünk.
– Nem. – Claire habozott. Ha egyszer kimondja, utána nincs visszaút. Húsz év az
életéb l, huszonöt a férjééb l – ez múlhat a döntésén. – Jeraldról van szó, a fiamról. Attól
félek… szóval… mintha nem önmaga lenne mostanában.
– Milyen szempontból?
– Mindig is csendes, magának való fiú volt. Valószín leg nem is emlékszel rá, bár
gyakran eljött velünk fogadásokra és más alkalmakra.
Tessnek rémlett valami egy vékony fiúról, aki mindig meghúzta magát egy sarokban.
– Attól tartok, nem nagyon emlékszem rá.
– Általában nem szoktak – villant fel, majd hervadt le Claire mosolya. Az ölében tartott
kezével az asztalkend t kezdte gy rögetni. – Nagyon visszahúzódó. Okos. Jerald nagyon
okos. A végz s osztály els tíz százalékában van. Az iskola négy évében végig fent volt a
dics ségtáblán. Több kiváló magánegyetem is elfogadta a jelentkezését, bár a családi
hagyományt követve a Princetonra fog menni. – Gyorsan beszélt, túl gyorsan, mintha a
hullámvasút lejt jére került volna, és félne, hogy kifogy a leveg b l. – Attól tartok, több id t
tölt a számítógépével, mint emberek társaságában. Én nem értek hozzá, de Jerald szinte
varázsló a számítógépekkel. szintén mondhatom, soha semmi gondot nem okozott nekünk.
Nem lázadt, nem volt udvariatlan. Amikor a barátaim arról beszélnek, milyen problémáik
vannak a kamasz gyerekeikkel, én csak bámulok, hogy Jerald milyen csendes, szófogadó fiú.
Lehet, hogy nem kifejezetten szeretetteljes, de jó természet .
– Az ideális fiú? – motyogta Tess. Tudta, milyen csalóka tud lenni, hány súlyos
jellemhibát képes elrejteni a „tökéletesség”.
– Igen, igen, pontosan! Charltont egyszer en imádja. Szinte bálványozza… tudod, hogy
értem. Id nként már-már feszélyez, de hát miért ne nézhetne fel egy fiú az apjára? Akárhogy
is, nekünk soha nem kellett foglalkoznunk olyan problémákkal, amikkel a szül knek
általában. Se drogok, se csajok, de dac. Aztán mostanában…
– Csak nyugodtan, Claire.
– Köszönöm. – Claire felvette a poharát és megnedvesítette a száját. – Az elmúlt néhány
hónapban Jerald egyre több id t töltött a szobájában, egyedül. Éjjelente bezárkózott. Tudom,
milyen sokat tanul, próbáltam is rávenni, hogy lassítson egy kicsit. Reggel teljesen nyúzottan

163
ébred. Hirtelen hangulatváltozásai vannak. Tudom, hogy mostanában teljesen lekötött a
kampány, ezért elnéztem neki ezeket. Én is elég ideges vagyok.
– Beszéltél már vele?
– Megpróbáltam, de talán nem elég elszántan. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen
nehéz. Valamelyik este hazajött a könyvtárból, és… Tess, szörnyen nézett ki! A ruhája zilált,
az arcán karmolások… Nyilvánvaló volt, hogy verekedett, vagy valami, de csak azt
hajtogatta, hogy felborult a biciklivel. Annyiban hagytam, de most már bánom. Még azt is
hagytam, hogy az apja higgyen neki, pedig tudom, hogy Jerald aznap este elvitte a kocsit. Azt
mondtam magamnak, joga van a magánélethez, és hogy nem fog visszaélni ezzel, mert jól
nevelt gyerek. De mostanában van valami… van valami a szemében.
– Claire, arra gyanakszol, hogy Jerald drogokkal próbálkozik?
– Nem tudom. – Egy pillanatra megengedte magának a luxust, hogy eltakarja az arcát a
két kezével. – Nem tudom, csak azt tudom, hogy valamit tennünk kell, miel tt rosszabbra
fordul a dolog. Tegnap belekeveredett egy szörny verekedésbe az iskolában. Tess, azt
állítják, hogy meg akarta ölni a másik fiút… a puszta kezével. – Lenézett a sajátjára. A
jegygy r je megcsillant a fényben. – Eddig soha semmibe nem keveredett még.
Tess ereiben megfagyott a vér. Nyelt egy nagyot, majd gondosan ügyelve a hangjára,
közömbösen megkérdezte:
– Jerald mit mond a verekedésr l?
– Semmit, legalábbis nekem. Tudom, hogy az apjával beszélt, de egyik sem mond egy
szót sem róla. Charlton nagyon aggódik. – A tekintete találkozott a Tessével, aztán
visszarebbent az asztalra. – Leplezi, de látom rajta. Tudom, mekkora károkat okozhat, ha
kiszivárog a sajtóhoz, és rettegek, hogy mit tehet a kampányával. Állítja, hogy Jeraldnak csak
néhány nap pihenésre van szüksége, és le fog higgadni. Bár tudnék hinni neki!
– Szeretnéd, hogy beszéljek Jeralddal?
– Igen – fogta meg a kezét az asztal fölött Claire. – Nagyon. Nem tudom, mi mást
tehetnék. Jobb feleség, jobb társ voltam, mint anya. Jerald kicsúszott a kezeim közül. Nagyon
aggódom érte. Olyan távolinak, kicsit fens bbségesnek t nik, mintha tudna valamit, amit
senki más. Abban bízom, ha beszél valakivel, aki nem a család tagja, de mégis közénk
tartozik, akkor talán megnyílik.
– Megteszem, ami t lem telik, Claire.
– Tudom, Tess, tudom.

Randolf Lithgow utálta a kórházat, és utálta Jerald Haydent, amiért oda juttatta. A
megaláztatás rosszabb volt, mint a fájdalom. Hogy fog visszamenni és a többiek szemébe
nézni azután, hogy péppé verte az osztály hülyéje?
A kis mocsok azt hitte, hogy az iskolában is nagymen , mert az apja indul az
elnökválasztáson. Lithgow remélte, hogy Charlton P. Hayden úgy fog veszíteni, hogy
egyetlen államban sem nyer. Remélte, hogy olyan csúnyán kikap, hogy az éjszaka leple alatt
fog menekülni Washingtonból, az elmebeteg fiával együtt.
Lithgow fordult egyet az ágyon, és azt kívánta, bár kezd dne már a látogatási id .
Szívószálon át ivott, és pokolian égett a torka nyelés közben. Amikor felépül és visszamegy,
nagyon meg fogja bánni az a tésztakép barom, hogy ezt tette vele!

164
 Unatkozva, nyughatatlanul, önsajnálattal eltelve Lithgow szörfözni kezdett a
tévécsatornákon. A hatórás hírekhez nem volt kedve. Úgyis mindent hallani fog, amikor
visszamegy az iskolába. Váltott, és megállt egy pillanatra egy vígjátéksorozat ismétlésénél,
pedig már kívülr l fújta. Káromkodva kapcsolt tovább. Megint hírek. Már épp feladta, és a
könyvéért nyúlt volna, amikor bevágták a Mary Beth Morrison támadójáról készített
fantomképet.
Nem látott volna semmi különöset rajta, ha nincs a szeme. Attól a szempártól
összeráncolta a homlokát. Ugyanezt látta, amikor Jerald keze a nyakát szorította, és kezdte
elveszíteni az eszméletét. Próbálta kitölteni a részleteket, amiket a rajzoló nem ismerhetett.
Ám miel tt teljesen biztos lehetett volna a sejtésében, a kép helyén egy bemondó t nt fel.
Randolf izgatottan kapcsolt a következ csatornára, hátha mutatják majd ott is.
És ha mutatják, akkor tudni fogja, mihez kezdjen.

– Egész éjjel jár rök fognak cirkálni a környéken – zárta be Ben az aktát. Ed még mindig a
térképet bámulta, mintha azt várta volna, hogy valami kiugrik bel le. — Ha el bújik, jó
eséllyel észre fogják venni.
– Nem szeretem a véletlenre bízni az ilyesmit. – Az el szoba felé pillantott. Grace a
harmadik estéjét töltötte odafent csaliként. – Szerinted hányszor jártuk be azt a környéket ma
gyalog és kocsival?
– Már nem bírtam számolni. Figyelj, én továbbra is úgy gondolom, hogy az iskolában
van valami. Lehet, hogy Wight nem ismerte fel a fantomképet, de nagyon ideges volt.
– Az emberek idegesek, amikor rend rök faggatják ket.
– Igen, de az az érzésem, történni fog valami, miután Lowenstein kiosztja a képet a
diákok között.
– Lehet. Ám akkor is az övé a ma este és sok, túl sok óra holnap.
– Nézd, ketten vagyunk a házban. Billings odakint figyel, és negyedóránként erre jön
egy jár rkocsi. Nagyobb biztonságban van itt, mintha bezártuk volna a fogdába.
– A pszichiátriai profil jár a fejemben, amit Tess készített. Nem értem, miért nem tudok
a fickó fejével gondolkozni.
– Talán azért, mert kivan a négy kereked.
– Nem, nem err l van szó. Tudod, milyen, amikor már közel jársz a tetteshez.
Akármilyen buggyant, akármilyen beteg is, kezdesz úgy gondolkozni, mint , és el re látod a
lépéseit.
– Most is így van. Épp ezért fogjuk elkapni.
– Nem, nem vagyunk rajta – nyomogatta meg a sajgó szemét két ujjal Ed. – Nem
vagyunk rajta, mert ez egy gyerek. Minél többet gondolkodom, annál biztosabb vagyok
benne. Nemcsak Morrison vallomása miatt. A gyerekek nem úgy gondolkodnak, mint a
feln ttek. Szerintem azért küldenek a háborúba is kölyköket, mert még nem szembesültek
saját halandó mivoltukkal. Az majd csak a húszas éveiben vágja pofán az embert.
Bennek err l a bátyja jutott eszébe.
– Vannak, akik már tizenhat éves korukra feln nek.
– De ez nem olyan. Mindaz, amit Tess megállapított, nemcsak egy pszichotikusra utal,
hanem egy éretlen pszichotikusra.

165
 – Szóval gondolkozzunk úgy, mint egy gyerek?
– A Morrisonéknál történt kudarc óta valószín leg duzzog. – Ed próbált ráhangolódni,
és fel-alá kezdett járkálni a szobában. – Ahogy a n is mondta, úgy nyüszített, mint egy
gyerek, aki eltörte a kedvenc játékát. Mit csinál egy taknyos kisgyerek, amikor eltöri a
játékát?
– Eltöri valaki másét is.
– Ez az! – fordult oda hozzá Ed. – Remek apa leszel.
– Kösz. De a Morrison elleni támadás óta történt nemi er szakok és próbálkozások nem
illenek ebbe a képbe.
– Tudom. – Talán nem olvasott át minden jelentést az utolsó szóig, kapcsolatot keresve?
– Az, hogy nem támadott meg egy másik n t, nem jelenti, hogy nem támadott meg senkit. Ha
egy er szaktev nem élheti ki a hajlamát, egyre frusztráltabb és dühösebb lesz. És most egy
gyerekr l beszélünk. Valakin le kell vezetnie a dühét.
– Szóval szerinted készen állt a harcra, kereste az alkalmat, hogy összeugorjon egy
másik gyerekkel?
– Szerintem egy gyengébb ellenfelet keresett, vagy valakit, akit gyengébbnek hitt
magánál. Olyasvalakit, akit ismer.
– Akkor át kell néznünk az elmúlt néhány napban tettlegességért letartóztatottak listáját.
– Meg a kórházakat. Nem hiszem, hogy beérte egy kis lökdös déssel.
– Kezdesz úgy gondolkodni, mint Tess – vigyorgott rá Ben. – Ezért kedvellek. Ez
valószín leg lesz – mondta, mikor megcsörrent a telefon. – Mondtam, hogy hívjon fel, ha
hazaér.
– Mondd meg, hogy vegyen be kalciumot – vett fel Ed egy másik aktát. Aztán
meghallva Ben hangját, le is tette.
– Mikor? Megvan a cím? Renockie-val váltsatok fel minket itt, mi majd megnézzük.
Figyelj, Lowenstein, leszarom ki… Kicsoda? Te jó Isten. – Ben az arcához emelte a kezét és
gondolkodni próbált. – Menjetek Meiter bíróhoz, republikánus. Egy órán belül a kezemben
akarom tartani a parancsot, vagy anélkül megyek be.
Letette a telefont. Legszívesebben felhajtott volna egy vodkát tisztán, de nem merte
megkockáztatni.
– Valaki felismerte a fantomképet. A georgetowni kórházban fekszik egy srác, és
szerinte a képen ábrázolt alak próbálta meg szétmorzsolni a gégéjét. Végz s a Szent
Jakabban. A százados már elküldött hozzá valakit írásos vallomásért.
– Nevet mondott?
– Jerald Haydenként azonosította. A címe pont a közepébe esik Billings négyszögének.
– Akkor induljunk!
– Ingoványos területre értünk, haver.
– Fenébe az ingovánnyal!
Ben nem akarta felhívni a figyelmét arra, hogy mindig Ed ragaszkodott a rendszer
szabályainak betartásához.
– A kölyök Charlton P. Hayden, az egyik elnökjelölt fia.
Ed néhány másodpercig némán bámult rá.
– Megyek, hozom Grace-t.
Ben bólintott, aztán ismét megcsörrent a telefon.

166
 – Paris.
– Ben, bocs, hogy zavarlak.
– Figyelj, doki, nem beszélhetek sokáig ezen a vonalon.
– Gyors leszek. Azt hiszem, fontos.
Ben rápillantott az órájára, és megállapította, hogy Lowensteinnek van még ötvennyolc
perce.
– Hallgatlak.
– Nagyon közel járok az orvosi titoktartás megszegéséhez azzal, amit mondani akarok.
– Ez emésztette, amióta csak beszélt Claire-rel. – Beszéltem ma egy n vel, akit jól ismerek.
Aggódik a fia miatt. A fiú tegnap komoly verekedésbe keveredett az iskolában. Majdnem
megfojtott egy másik fiút. Ben, amit az anya elmondott a fiáról, az nagymértékben
megegyezik a gyilkosról alkotott profillal.
– Eltörte más játékát is – motyogta Ben. – Add meg a nevét, doki. – Amikor hallgatást
kapott válaszul, maga elé képzelte a feleségét, ahogy ott ül az íróasztalánál, és az esküjével
meg a lelkiismeretével küzd. – Figyelj, csináljuk másképp! Mondd meg, ismer s-e ez a név:
Jerald Hayden.
– Ó, Istenem!
– Tess, kellene egy kis segítség. Már megkértük a letartóztatási parancsot. Hamarabb
megkapnánk, ha te is odatelefonálnál.
– Ben, beleegyeztem, hogy kezelem a fiút.
Semmi értelme nem lenne káromkodni, gondolta a férfi. Tess nem tagadhatja meg
önmagát.
– Akkor gondolj arra, hogy neki is az az érdeke, hogy minél hamarabb behozzuk.
Lehet leg élve. Hívd fel Harrist, Tess! Mondd el neki is, amit nekem.
– Legyetek óvatosak. A fiú veszélyesebb, mint volt.
– Várjatok meg este a kicsivel. rülten szeretlek!
Ben letette a telefont. Épp akkor lépett be a nappaliba Ed és Grace.
– Ed azt mondja, tudjátok, ki az.
– Igen. A telefonszex királyn je készen áll a nyugdíjazásra?
– Mi az hogy! Mennyi id , amíg elfogjátok?
– Már megkértük a parancsot. Sápadt vagy, Grace. Kérsz egy konyakot?
– Kösz, nem.
– Tess hívott. – Ben el vett egy cigarettát, meggyújtotta, és átnyújtotta Grace-nek. –
Washington kis város. Ma beszélt Jerald Hayden anyjával. Az asszony szerint a fiának
pszichiáterre van szüksége.
– Furcsa – fújta ki Grace a füstöt, miközben arra várt, leülepedjen benne a hír. – Azt
hittem, valami drámai tet pont lesz a vége. Ehelyett egy telefon meg egy darab papír.
– A rend rségi munka nagyrészt papírmunka – közölte Ed.
– Na igen – próbált meg mosolyogni Grace. – Az én munkámmal is ez a baj. Látni
akarom – szívott bele megint a cigarettába. – Akkor is látni akarom, Ed.
– Miért nem várunk ezzel, míg elvarrjuk az összes szálat? – érintette meg a férfi az
arcát, hogy Grace felé forduljon és rá nézzen. – Megtetted, amit meg kellett tenned, Grace. –
Most már elengedheted Kathleent.
– Amint vége, és felhívtam a szüleimet, és… és Jonathant… igen, talán akkor.

167
Lowenstein negyven perc alatt megszerezte a parancsot.
– Hayden vércsoportja szerepelt a georgetowni kórház kartonján – nyomta Ed kezébe a
lapot. – Egyezik. Fogjátok el. Itt maradunk a házban a hívásotokig.
– Maradj! – tette Ed Grace vállára a kezét.
– Nem megyek sehova. Figyelj, tudom, hogy a világnak szüksége van h sökre, de
szerintem nekem nagyobb szükségem van rád. Úgyhogy légy jó zsaru, Jackson, és vigyázz
magadra! – Megfogta a férfi ingét, magához húzta és megcsókolta. – Viszlát!
– Vigyázz a hölgyre, Renockie! – mondta Ben, miközben kimentek az ajtón. – Nem
szívesen nézném végig, ahogy Ed szétrúgja a segged.
Grace fújt egy nagyot, és odafordult új test reihez.
– Kér valaki egy rossz kávét?

Claire majdnem elkáromkodta magát, amikor meghallotta a cseng t. Ha nem indulnak el öt

percen belül, el fognak késni. Odaintett az el siet komornyiknak, megigazította a haját és
maga nyitott ajtót.
– Paris és Jackson nyomozók. – Claire-ben lassan, tompán megszólaltak a
vészharangok, amikor meglátta a jelvényüket. – Jerald Haydennel szeretnénk beszélni.
– Jeralddal? – A sokéves gyakorlásnak köszönhet en automatikusan mosolyra húzódott
a szája. – Mir l van szó? – A Lithgow fiú, gondolta. A szülei biztos feljelentették Jeraldot.
– Van házkutatási engedélyünk, asszonyom – adta át az iratot Ben. – Be kell vinnünk
Jerald Haydent kihallgatásra Kathleen Breezewood és Mary Grice meggyilkolásának, illetve a
Mary Beth Morrison elleni támadásnak az ügyében.
– Nem. – Claire er s asszony volt, egyszer sem ájult még el életében. A tenyerébe
mélyesztette a körmeit, míg ki nem tisztult a látása. – Ez csak valami tévedés lehet.
– Valami baj van, Claire? Azonnal indulnunk kell! – csörtetett oda Hayden az ajtóhoz.
A barátságos türelmetlenség az arcán lehervadt egy kicsit, amikor meglátta az igazolványokat.
– Mi a gond, biztos urak?
– Jeraldhoz jöttek! – markolta meg a karját Claire. – El akarják vinni Jeraldot! Ó,
Istenem, Charlton! Gyilkosságról beszélnek.
– Ez ostobaság!
– A feleségénél vannak a papírok, szenátor. – Ed szokásos együttérzése elveszett
valahol az úton. – Felhatalmazásunk van, hogy bekísérjük és kihallgassuk a fiát.
– Claire, hívd Stuartot! – Ide ügyvéd kell, gondolta Hayden. Noha nem tudta elhinni,
nem akarta elhinni, a lelki szemei el tt már látta, ahogy romba d l hosszú évek kemény
munkája. – Biztos vagyok benne, hogy gyorsan el tudjuk intézni. Hívom Jeraldot.
– Inkább mi mennénk be hozzá – szakította félbe Ed.
– Rendben van. – Hayden megfordult, és elindult a lépcs felé. Úgy érezte, minden
egyes lépéssel elt nik valami az életéb l, a céljaiból, a hitéb l. Tisztán, fájdalmasan tisztán
látta azt a tekintet Jerald szemében, amikor a dékán irodájában ültek. Kihúzta magát, ahogy
egy bátor férfi szembenézne a kivégz osztaggal, és bekopogott Jerald ajtaján.
– Bocsásson meg, szenátor – nyúlt el mellette és nyitott be az ajtón Ben. A villany égett,
a rádióból halk zene szólt. És nem volt bent senki.
– Biztos lent van. – Hayden gerincén hideg verejték csorgott végig.

168
 – Magával megyek.
Ed alig észrevehet en odabiccentett Bennek, és belépett Jerald szobájába.
Tíz percig tartott megállapítani, hogy Jerald Hayden nem tartózkodik a házban. Amikor
Ben visszament a szobájához, a szenátor és a felesége is vele volt.
– Jókora készlete van – mutatott Ed a kihúzott íróasztalfiókra. – Kérem, ne nyúljanak
semmihez! – figyelmeztette az el rébb lép Haydent. – Nemsokára küldünk valakit, aki
rögzíti a helyszínt. Úgy negyven gramm kokain, talán tíz-tizenkét deka f . – Egy tollal
megérintette egy kis doboz fedelét. – És némi angyalpor.
– Ez csak valami tévedés lehet! – Claire hangja kezdett hisztérikussá válni. – Jerald nem
drogozik! Kit n tanuló.
– Sajnálom. – Ben Claire-r l az íróasztal nagy részét elfoglaló számítógépre, majd Edre
nézett. Ahogyan Billings megmondta, egy csúcsmodell volt. – Nincs a házban.

Miközben az anyja a szobájában zokogott, Jerald átmászott az Ed telke és a Breezewood-ház

közötti kerítésen. Soha nem érezte ilyen jól magát életében. A vére lüktetett, a szíve vadul
vert. Desiree csak rá várt, hogy átvigye a halandó létb l az örökkévalóságba.
Renockie a nappaliban kávézott, miközben Grace a csészéjét forgatta, és az órát nézte.
Hol van már Ed? Miért nem hívja?
– Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy nagy rajongója vagyok, Miss McCabe.
– Örülök, nyomozó.
– Nem akartam elmondani, amíg Lowenstein ki nem ment Billingshez, de magam is
amat r író vagyok.
Ki nem az? – gondolta Grace, de mosolyt er ltetett az arcára. Nem szokott goromba
lenni.
– Ó, valóban? És krimiket ír?
– Még csak novellákat. – A nyomozó kerek, kellemes arca elvörösödött a vallomástól. –
Tudja, rengeteget ülök és várok a kocsiban, ilyen a munkám. Sok id m van gondolkodni.
– Szívesen megnézném, miket írt.
– Nem szeretnék a terhére lenni.
– Nincs a terhemre. Miért nem… – Elhalt a hangja, amikor meglátta, hogy a férfi
arckifejezése megváltozik. is hallotta a motoszkálást, majd az ajtó nyikorgását.
– Menjen fel és zárkózzon be! – utasította a nyomozó, miközben megfogta a karját és
el húzta a fegyverét. – Csak a biztonság kedvéért.
Grace vita nélkül, azonnal elindult. Renockie két kézre fogta és a mennyezet felé
fordította a pisztolyát.
Grace a hálószobába érve nekitámaszkodott az ajtónak. Fülelt és várt. Valószín leg
vaklárma. Hogy lehetne más? Ed már elfogta a fickót. A telefon bármelyik pillanatban
megcsörrenhet, és Ed szól, hogy vége.
Aztán meghallotta a padló nyikorgását, és nagyot dobbant a szíve. A homlokáról
izzadság csorgott a szemébe. Átkozta magát, és letörölte. Biztos csak a lelkes író jön, hogy
megmondja, minden rendben.
– Desiree?

169
 A suttogás hallatán mintha az összes verejték kiszáradt volna a testéb l. Megízlelte a
félelmet. Betöltötte a száját, de nem tudta lenyelni. A kilincs a szeme láttára fordult el el bb
balra, majd jobbra.
– Desiree.
Csapdába esett. Csapdába esett! A szavak kitartóan keringtek az agyában. Egyedül van,
valahogy egyedül maradt valakivel, aki meg akarja ölni. Grace két kezét a szájára tapasztva
elfojtotta feltörni készül sikolyát. Tudta, hogy el fog jönni, számított rá, mégis csapdába
került. De akkor sem tehetetlen. Odasurrant az éjjeliszekrényhez, amiben a pisztolyát tartotta,
és reszket kézzel el vette a fegyvert, miközben az ajtó egy nagy csattanással betört.
Ez csak egy gyerek, gondolta, amikor ránézett. Hogy ölhette meg a n vérét ez a fiú, az
aligátoros pólójával, a pattanásos állával? Aztán a szemébe nézett, és a szemében ott volt az
egész történet.
– Desiree, tudtad, hogy visszajövök.
– Nem vagyok Desiree. – A fiúnál is pisztoly volt. Grace szíve majdnem megállt,
amikor meglátta a fegyvert, meg az elken dött vért a csuklóján. A másik kezében egy csokor
virágot tartott. Egy csokor rózsaszín szegf t.
– Nem számít, hogy nevezed magad. Visszajöttél. És visszahívtál.
– Nem. – Felemelte a fegyvert, ahogy a fiú tett egy lépést felé. – Ne gyere a közelembe!
Nem akarlak bántani.
– Nem is tudsz! – nevetett fel Jerald, mintha remekül szórakoznának. Soha, semmit nem
kívánt annyira, mint most ezt a n t. Soha nem vágyott jobban másra, mint arra, hogy
boldoggá tegye. – Mindketten tudjuk, hogy nem tudsz bántani. Ezen már túlvagyunk.
Emlékszel, milyen volt? Emlékszel, Desiree? Az életed átáradt a kezembe, miközben az
enyém átáradt beléd.
– Megölted a n véremet! Tudom. A rend rség is tudja. Hamarosan itt lesznek.
– Szeretlek. – Közelebb lépett, szinte hipnotizálva Grace-t a tekintetével. – Csak te
létezel. Együtt bármire képesek leszünk. Mindig vissza fogsz jönni hozzám. Én pedig várni
foglak, és hallgatom a hangokat. Olyan lesz, mint régen. Újra és újra. – El renyújtotta a
csokrot.
Egyszerre hallották meg a zajt. Grace megpillantotta Renockie-t. A nyomozó arcára vér
csorgott a sebb l, ahol Jerald pisztolymarkolata lesújtott rá. Az ajtófélfának támaszkodva
próbált felegyenesedni.
Jerald hátranézett, az ajkát vicsorogva felhúzta. Miközben emelni kezdte a pisztolyát,
Grace meghúzta a ravaszt.

– Mi a fene folyik itt? – Ben és Ed felrohantak a járdán. Lowensteinnek épp akkor sikerült
berúgnia az ajtót.
– Hoztam ki egy kis fánkot Billingsnek, és szóltam neki, hogy kezdhet csomagolni.
Amikor visszajöttem, zárva találtam az ajtót. – Mindhárman el rántották a fegyverüket,
beléptek a házba, és szétváltak. Ed meglátta a vért. A tekintetével követte a nyomot fel a
lépcs n. Már lendült, hogy futva felfelé induljon, amikor meghallották a lövést.

170
 A szíve megállt egy pillanatra. Érezte, hogy kihagy egy verést, miközben rohanni
kezdett. Hallotta, hogy valaki Grace nevét kiáltja, üvölti, de nem tudatosult benne, hogy az.
Átugrott Renockie fölött és megvetette a lábát. Készen állt rá, hogy öljön, ha kell.
Grace a padlón ült, hátát az ágynak vetve. A pisztoly még ott volt a kezében. Az arca
színtelen volt, a szeme sötét és zavaros. De lélegzett. Ed szegf ket tiport szét, miközben
odasietett hozzá.
– Grace? – tapogatta végig a vállát, az arcát, a haját. – Grace, megsérültél? Bántott?
Nézz rám, Gracie! Beszélj hozzám! – Miközben beszélt, kivette a n kezéb l a fegyvert.
– Olyan fiatal volt, el sem tudom hinni, milyen fiatal. Virágot hozott nekem. – A
tekintete Edre fókuszált, amikor a férfi megmozdult közte és a néhány méternyire fekv test
között. – Azt mondta, szeret. – Grace zihálni kezdett, de amikor Ed megpróbálta magához
ölelni, eltolta. – Ne. Jól vagyok, minden rendben.
Lowenstein felemelte a telefont az ágy végénél.
– Renockie azt mondja, megmentette az életét. Úgy viselkedett, mint egy profi.
– Ja. – Grace egy pillanatra a két tenyerébe temette az arcát. – Ed, jól vagyok, tényleg.
De nem hiszem, hogy segítség nélkül fel tudok állni.
– Támaszkodj rám – suttogta a férfi. – Csak egy kicsit.
A n az állát a vállára fektetve biccentett.
– Oké.
– Nem fogod túlélni, kölyök – hajolt Ben Jerald fölé. Megvizsgálta a sebet, és bár
Lowenstein már hívta a ment ket, nem várhattak sokat t lük. – Ha mondani akarsz valamit,
most mondd.
– Nem félek a haláltól. – Jerald nem érzett fájdalmat, és ett l csak jobb volt az egész. –
Ez a végs tapasztalat. Desiree már tudja. már tudja.
– Te ölted meg Desireet és Roxanne-t, Jerald?
– A legjobbat adtam nekik. – Felnézett, és Desiree arcát látta lebegni maga fölött. –
Desiree.
Noha Ed megpróbálta elhúzni, Grace felállt és lenézett Jeraldra. Akart egy képet róla, és
most egész életében magával fogja hordozni. Igazságot akart, de már nem tudta biztosan, mi
is lenne az.
– Visszatérek – mondta Jerald. – Várni fogok. Ne feledd. – Mosolyogva halt meg.
– Gyere, menjünk le, Grace – indult el vele az ajtó felé Ed.
– Szerinted megtudjuk valaha, hogy miért? Hogy igazából miért?
– Meg fogod tanulni, hogy beérd bármilyen válasszal, amit kapsz. Ülj le, hozok neked
egy konyakot.
– Nem tiltakozom. – Leült, a térdére támasztotta a könyökét, és a tenyerébe temette az
arcát. – Mondtam neki, hogy nem akarom bántani. És hála Istennek, komolyan is gondoltam.
Amikor megláttam, amikor láttam, hogy milyen, már nem gy löltem annyira.
– Tessék, idd meg.
– Kösz. – Csak egy reszketeg kortyra futotta, majd még egyre, egy határozottabbra. –
Szóval… – Szipogott, és megdörzsölte a kézfejével az orrát. – Szóval milyen napod volt?
Ed egy pillanatig némán méregette. Kezdett visszatérni a szín az arcába, és a keze sem
remegett már.

171
 Kemény n , gondolta. Igazán kemény. Leguggolt elé és kivette a kezéb l a poharat.
Grace kitárta a karját, és Ed magához ölelte.
– Ó, Ed, soha többé nem akarok ennyire félni!
– Én sem.
Grace elfordította a fejét, hogy megcsókolhassa a férfi nyakát.
– Te remegsz!
– Ez a te remegésed.
– Mindegy! – nevetett fel kurtán Grace, és még szorosabban megölelte.
Ben tétovázva megállt az ajtóban, aztán megköszörülte a torkát.
– T nj el, Paris!
– Egy pillanat – ígérte Ben a társának. – Figyeljetek, itt van Renockie vallomása,
úgyhogy a tiéd nem olyan sürg s, Grace. Nemsokára jönnek a helyszínel k, lesz egy kis
sürgés-forgás, de ígérem, végzünk, amilyen gyorsan csak tudunk.
– Kösz. – Grace elhúzódott Edt l, éppen csak annyira, hogy ki tudja nyújtani a kezét. –
Igazi haver vagy, Ben.
– Bár gyorsabbak lettünk volna – szorította meg a felé nyújtott kezet Ben. – Kemény
lehetett, Gracie. Tess majd biztos meg fogja üzenni, ha beszélni akarsz róla, bármikor
keresheted.
– Tudom. Mondd meg neki, örülök, hogy visszaadhatom a férjét.
– Reggel találkozunk – tette a kezét Ed vállára Ben.
– Ja. – Amikor a társa elment, Ed visszaadta Grace-nek a poharat. – Még egy kicsit?
– Akár az üveget is ideadhatod. – Hallotta a lépcs fel l a lépteket és a hangokat, és
tudta, mit jelentenek. Most nem állt fel, hogy megnézze. – Ed, nem szeretnék itt maradni.
Haza akarok menni.
A férfi megsimogatta az arcát, majd felállt. Nem bírt a n közelében maradni, amikor
vesztésre állt.
– Sajnálom, Grace, de nem mehetsz vissza New Yorkba ma este. Kell még egy-két nap
a papírmunkához.
– New Yorkba? – tette le Grace a poharat. Mégsem volt rá szüksége. – Azt mondtam,
haza akarok menni, Ed. A szomszédba. – Amikor a férfi lenézett rá, Grace megpróbálkozott
egy halvány mosollyal. – Mármint ha áll még az ajánlatod.
– Áll – ölelte át Ed. – Bár a ház még nem igazi otthon, Grace. Sok munka vár ránk.
– Az estéim szabadok – simult hozzá elégedetten Grace. – Még nem is mondtam, hogy
amikor idejöttem, azonnal kiszúrtam a házad, hogy én azt venném meg a legszívesebben.
Menjünk haza, Ed.
– Persze – segítette föl a férfi.
– Még valami. – Végighúzta a tenyerét az arcán, hogy megbizonyosodjon róla, már nem
könnyezik. – Nem fogom vasalni az ingeidet.

172
1
ERA: Equal Rights Amendment, az Egyesült Államok Alkotmányához javasolt kiegészítés a
nemek közötti bármiféle törvényi megkülönböztetés megszüntetésér l. A javaslatot 1923-
ban terjesztették a Kongresszus elé, 1972-ben fogadta el a Szenátus, de mindeddig csak
mintegy 30 állam ratifikálta, így nem tekinthet hivatalos kiegészítésnek – a ford.
2
Amikor a dobójátékos csak két ütést „engedélyez” az ellenfél üt játékosainak egy adott
játékrészben – a ford.

173