Gina Wilkins

Kéménybe korommal

Bianca 169
Eredeti cím: Conflict of Interest 2003
Megjelent: 2005. 02. 10.

Mikor a szorgalmas irodalmi ügynök, Adrienne Corley elhatározza, hogy felkeresi Gideon McCloudot,
a tehetséges írót, csak az üzlet forog a fejében. De nagy meglepetésére a zárkózott író egészen más oldalá-
ról mutatkozik be. Kedvesen meghívja az otthonába, hogy mindent nyugodtan meg tudjanak beszélni.
Tökéletes pár lennének, Gideon azonban úgy gondolja, jobb, ha örökre agglegény marad...

ELŐHANG
Adrienne Corley ingerülten tette le a telefont a tizenharmadik csengetés után. Ritkán jött ki a sodrából,
de Gideon McCloud keményen próbára tette az idegeit. Három napon belül ötször próbálta elérni, de már
hetek óta az üzenetrögzítője sem működött, így üzenetet sem tudott neki hagyni. Az elektronikus levelek-
re sem válaszolt. És ami a legrosszabb: Adrienne gyanította, hogy ott ül a telefon mellett, s egyszerűen
nem veszi fel.
- Már csak ez hiányzott! - fakadt ki dühösen, és sötét arccal meredt a készülékre, mintha az közvetíteni
tudná a hangulatát Gideon McCloudnak. - Azt hiszem, hamarosan egyszerűbb munkát keresek, mondjuk
egy bankban vagy egy könyvtárban. Vagy elmegyek utat építeni. Az is jobb lenne, mint idegösszeomlást
kapni egy szeszélyes és kiszámíthatatlan író miatt.
- Már megint fel akarsz mondani? - kérdezte a titkárnője, Jacqueline Peebles, és egy köteg levelet tett a
lány íróasztalára.
- Előbb-utóbb biztosan megteszem.
- Ezt az apádnak meséld, ne nekem!
A következő sötét pillantás a titkárnőnek jutott.
- Neki is megmondom! Bármikor felmondhatok, hiába dolgozom az apám könyvkiadójánál.
- Na persze. - Jacqueline ezt már vagy ezerszer hallotta, és nem vette túl komolyan a fenyegetőzést. -
Vedd végre ki a szabadságodat! Szükséged van arra a két hét pihenésre. Ne hagyd, hogy az apád lebeszél-
jen róla.
- Nem hagyom, arra mérget vehetsz - fogadkozott Adrienne. - Ez lesz az első szabadságom három év
alatt. Megérdemlem. Minden percét élvezni fogom. Nem terveztem semmit a következő két hétre, s azt
fogom csinálni, ami eszembe jut.
- Jól hangzik, de mihez kezdesz Gideon McClouddal?
- Rá fogom kényszeríteni, hogy beszéljen velem. Legfeljebb elutazom abba a Mississippi-beli kisvá-
rosba, Honestybe, és rátöröm az ajtót.
- Azt szívesen megnézném! - nevetett Jacqueline.
- Ahogy rátöröm az ajtót?
 - Nem, téged Mississippiben.
Minél többet gondolkozott rajta Adrienne, annál jobban tetszett neki az ötlet. Pontosan ezt tenné az ap-
ja is. Lehet, hogy Gideon McCloud zárkózott, goromba és nem szívesen találkozik emberekkel, de attól
még tehetséges író, és fényes jövő vár rá. Ebből Adrienne is részesedni akart az író ügynökeként.
- Szükségem van egy jegyre - jelentette ki, mielőtt még meggondolná magát. - Jövő hét elején utazom.
Addig elintézem a hátralevő munkát.
- Ezt nem gondolhatod komolyan! - tiltakozott Jacqueline. - Tényleg arra akarod felhasználni a sza-
badságodat, hogy megkeress egy írót Mississippiben?
Adrienne bólintott.
- Egy-két nap alatt elintézem. Úgysem voltam még Mississippiben, úgyhogy vehetem akár kikapcsoló-
dásnak is. Két legyet ütök egy csapásra. Meglátjuk, meghallgat-e Gideon McCloud, ha szemtől szemben
állunk egymással.

1. FEJEZET
Hétfőn egész nap csörgött a telefon, ám Gideon McCloud teljesen kikapcsolt, így meg sem hallotta.
Reggel felvette egyszer. A szerencsétlen telefonos ügynöknek most biztosan zúg a füle, olyan erősen
csapta le a kagylót. Gyűlölte a telefonos ügynököket. Leginkább ők tehettek róla, hogy nem volt hajlandó
felvenni a kagylót.
Legfőbb ideje kicserélni az üzenetrögzítőt. Már megint csörög! Előbb-utóbb fel kell vennie, de jelen
pillanatban csakis a számítógép képernyőjére figyelt.
Félórával később csengettek. Hatszor egymás után. Majd hangos dörömbölés hallatszott, újabb viharos
csengetéssel kísérve.
Gideon szitkozódva felkelt, és feltépte a bejárati ajtót.
- Mi van?
Magas, a hatvanas évei elején járó hölgy állt előtte. Mellette szőke kis angyalka hatalmas kék szemmel
és vállig érő fürtökkel. Nagy piros bőrönd állt mellettük a verandán, és a kislánynál volt még egy degesz-
re tömött lila hátizsák is.
Gideon mogorván nézte a csomagokat, majd az anyjához fordult.
- Mi a baj?
- Ha néha felvennéd a telefont, már tudnád.
Lenore McCloud belépett a házba, maga után húzva a kerekes bőröndöt. Másik kezével a kislányt von-
ta magával, Gideon becsukta mögöttük az ajtót.
- Szóval?
- Wanda nagynénéd tegnap éjjel elesett, és eltörte a csípőjét. Csak néhány óra múltán találták meg,
úgyhogy nincs túl jó állapotban. A szomszédasszonya hívott fel, hogy menjek, ahogy tudok.
Gideont nem lepte meg, hogy az anyja mindenképpen a nagynéni mellett akart lenni. Wanda volt az
egyetlen még élő közeli rokona a gyermekein kívül.
- Sajnálom. Remélem, hamar kiheveri.
- Én is. - Lenore lehajolt a kislányhoz. - Isabelle, kincsem, az az ajtó vezet ott a nappaliba. Nézd meg,
milyen rajzfilm megy a tévében! Nekem beszélnem kell Gideonnal.
A gyermek engedelmesen bólintott, és eltűnt a nappaliban. Hamarosan felcsendült egy ismert rajzfilm
főcímzenéje.
- Miért az én nappalimban nézi a tévét? - érdeklődött Gideon bizalmatlanul.
- Mert Isabelle nálad marad, amíg nem találok valami más megoldást. Remélhetőleg csak pár napig, de
nem tudok biztosat mondani.
- Ki van zárva, anya - szögezte le a férfi. - Felejtsd el! Itt nem maradhat.
Lenore a gyerekkorából jól ismert, szigorú tekintettel nézett rá.
- Márpedig muszáj maradnia. Nathan és Caitlin csak tizennégy nap múlva jön haza a nászútról,
Deborah húgod pedig tegnap visszautazott Floridába. Nem vihetek magammal a kórházba egy négyéves
kisgyereket.
- És mi van a házvezetőnővel, aki Isabelle-re vigyázott, amíg Nathan bátyám az ügyvédi irodában dol-
gozott?
 - Mrs. Tuckerman kéthetes körutazásra indult a bridzsklubbal, rögtön Nathan és Caitlin esküvője után.
Éppen Nathanék mézesheteire esett az éves szabadsága, úgyhogy magam vállaltam, vigyázok Isabelle-re.
Senki sem tudhatta előre, hogy Wanda balesetet szenved.
Gideon már sejtette, hogy nyakig ül a pácban, de azért megpróbálkozott egy utolsó kibúvóval.
- Biztosan találsz valaki mást. Dolgoznom kell, és tudod, milyen vagyok, amikor nyakamon a leadási
határidő. Ha valaki megneszeli, hogy éppen nálam helyezted el a gyereket, rögtön kopogtatni fog a gye-
rekvédelem.
- Butaság, néhány napig csak tudsz figyelni a kicsire. Jól nevelt, nem lesz vele gond. Reggel nyolctól
délután kettőig egyébként is az iskola-előkészítőben van. Ezalatt zavartalanul dolgozhatsz.
- És mit kezdjek vele délután?
- Okos fiatalember vagy, majdcsak eszedbe jut valami.
- De nem akarom, hogy bármi is eszembe jusson! Nem kényszeríthetsz erre!
- Jól van - mondta Lenore sértődötten. - Akkor nincs más hátra, Isabelle-lel maradok. Majd felhívom
szegény nővéremet, hogy sajnos nem utazhatok hozzá, mert túl sok gondot okoznék vele a fiamnak.
- De anya! - kiáltotta kétségbeesetten Gideon.
- Jól van, megértelek - jelentette ki az asszony. - Végül is neves író vagy, és az idő pénz.
A férfi megértette, hogy nincs menekvés.
- Utazz el Wanda nénihez, vigyázok a gyerekre - sóhajtotta.
Lenore villámsebesen előhúzott egy papírlapot a táskájából.
- Felírtam ide, mikor kell Isabelle-t előkészítőre és táncórára vinni.
- Táncórára?
- Itt találod a gyermekorvos telefonszámát is - folytatta az anyja zavartalanul. - Felírtam azt a számot
is, amelyen végszükség esetén Nathant elérheted. Az én mobiltelefonom számát pedig tudod.
- Mennyi ideig leszel távol?
- Fogalmam sincs, de felhívlak, amint meg tudom mondani. Isabelle ma már evett az iskolában, és tő-
lem is kapott egy kis süteményt. Hat óra körül éhes lesz, nyolckor pedig le kell fektetni. Ügyelj rá, hogy
egészségesen egyen. Ne adj neki sok rágcsálnivalót az étkezések között, és ha lehet, kerüld a hamburgert
és hasonlókat! Most mennem kell. Körülbelül két óra az út. Még elbúcsúzom Isabelle-től.
Gideon szorongva követte az édesanyját. A kislány a kanapén kuporgott.
- Itt maradok? - kérdezte bizonytalanul.
- Néhány napig - mosolygott rá Lenore bátorítóan. - Biztosan jól fogod érezni magad, kicsim. A bátyád
vigyáz rád.
A férfi csak egy másodperc múlva jött rá, hogy róla van szó. Még nem szokta meg, hogy van egy kis
húga. Végül is mindössze négy hónapja ismerte a kislányt.
- Örülök, hogy itt vagy, Isabelle - jelentette ki.
A kislány nem tűnt túl lelkesnek. Valószínűleg már észrevette, hogy Gideon nem tud bánni a gyere-
kekkel, és nem készült fel rá, hogy kisgyerek legyen a házában. Legalábbis eddig nagyon távolságtartó
volt vele.
- Mennem kell, kincsem. Légy kedves Gideonhoz, de főleg türelmes! - mondta Lenore szárazon. -
Nem mondom, hogy gyorsan tanul, de jól bánik majd veled.
Isabelle átölelte az asszonyt.
- Vigyázz magadra, mama! Remélem, a testvéred nemsokára meggyógyul.
Gideon meglepődött a „mama” megszólításon, hiszen a nagymamákat szokás így hívni. Lenore rövid-
del ezelőtt tudni sem akart a kislányról, most viszont felelősségteljesen gondját viseli, míg idősebb fia,
Isabelle gyámja nászúton van.
Nem csoda, hogy a városka legtöbb lakója már-már szentet lát benne. Ráadásul gyermekekkel foglal-
kozó jótékonysági szervezeteket is segít.
Tíz perc múlva Gideon kettesben maradt a négyéves kislánnyal, aki kíváncsian, várakozón nézett rá.
Ám a férfinak fogalma sem volt róla, mihez kezdjen vele. Még csak négy óra volt, túl korán a vacsorához,
a lefekvésről nem is beszélve.
- Kérsz valamit inni? - kérdezte zavartan. - Tudok adni limonádét és gyümölcslét.
- Nem, köszönöm - rázta a fejét Isabelle.
- Jól van.
 Körülnézett a szobában. Nem éppen egy kisgyerek igényeinek megfelelően van berendezve, állapította
meg.
- Még dolgoznom kell. Nézed addig a tévét?
- Ühüm - bólogatott buzgón a kislány, aki különösen picinek tűnt a nagy kanapén.
- Ha szükséged van valamire, szólj, rendben?
- Rendben.
Gideonnak hirtelen nagyon sürgős lett a visszavonulás. Eddig is az ő területe volt a dolgozószoba, de
most kimondottan menedékké vált. Sajnos nem zárkózhat be ide, amíg az anyja vissza nem jön.
Fél órával később éppen egy jól sikerült mondatot írt le, mikor zajt hallott. Isabelle a nyitott ajtóban
állt, a melléhez szorított egy fehér plüssbaglyot, és közel állt a síráshoz.
- Mi a baj? - nézett rá Gideon döbbenten. - Fáj valamid?
A kislány megrázta a fejét.
- Hallottam valamit az ablaknál, és félek!
Gideon megkönnyebbülten fellélegzett. Ilyenkor márciusban sokszor fúj erős szél. Biztosan egy ág
ütődött a ház falának.
- Ne félj, Isabelle! - próbálta megnyugtatni a kicsit. - A ház mellett áll néhány fa, biztosan azokat hal-
lottad. És még nincs is sötét.
Isabelle arcán lecsordult egy könnycsepp.
- Annyira egyedül vagyok!
Nyilván összezavarodott szegény gyerek. Sok mindenen keresztülment az elmúlt évben. Először elve-
szítette a szüleit, aztán kaliforniai otthonából átkerült Mississippibe, az idősebbik féltestvéréhez. Pillanat-
nyilag pedig egy másik féltestvérénél van, akit alig ismer, és aki nem tudja, hogyan kell megvigasztalni
egy kisgyermeket.
- Itt maradhatok? - kérdezte a kislány. - Csendben leszek!
Gideon a másik íróasztal felé mutatott, ahol kézírásos munkáit intézte.
- Ülj csak le oda. Szeretnél rajzolni?
Isabelle bólintott, máris sokkal vidámabban.
- Az én hűtőszekrényem az egyetlen a városban, amelyre nincsenek rajzok erősítve. Rajzolnál nekem
valamit, amit rárakhatok?
Isabelle-nek tetszett az ötlet, úgyhogy a férfi félretolt egy hatalmas adag felbontatlan levelet, majd
elérakott néhány ceruzát és filctollat. Bár játékokat nem tartott, volt egy rakás irodaszere. Sose tudott el-
lenállni az írószerboltoknak.
A kislány felkapaszkodott a széles fotelba, Gideon pedig visszaült a számítógéphez. Isabelle tényleg
csendesen rajzolgatott, de a férfi mégsem tudott odafigyelni. Egyszerűen nem szokta meg, hogy rajta kí-
vül van valaki más is a lakásban, ráadásul vele egy szobában. Miután négyszer leírta, majd kitörölte
ugyanazt a mondatot, szitkozódott egyet, és kikapcsolta a gépet.
- Mi a baj, Gideon?
- Semmi - füllentette a férfi.
- Új könyvet írsz?
- Legalábbis megpróbálom.
- Nate azt mondta, jó könyveket írsz, de nem gyerekeknek valók.
Csak Isabelle hívta Nate-nek Gideon bátyját, akit születése óta ismert. Ő volt az egyetlen a testvérek
közül, aki tartotta a kapcsolatot az apjukkal, miután az elvált az édesanyjuktól.
- Valóban nem gyerekkönyveket írok - erősítette meg Gideon.
- Hát milyeneket?
- A legtöbben úgy mondanák, rémregényeket. Vad történeteket szokatlan cselekménnyel és fekete hu-
morral.
Isabelle egy ideig elgondolkodott ezen a meghatározáson.
- Én a vicces állatmeséket szeretem.
- Azokat én is - mosolyodott el a férfi önkéntelenül.
A kislány egy pillanatig meglepődve nézte, majd visszamosolygott, és tovább rajzolt.
Talán mégsem lesz olyan szörnyű ez a pár nap, mint ahogy várta, gondolta a férfi. Végül is miért lenne
nehéz vigyázni egy jól nevelt és szokatlanul értelmes négyévesre?
 Ezen a hétfői estén már hétkor sötét volt, ráadásul az eső is esett. Adrienne-nek nem volt túl nagy gya-
korlata a vezetésben. A nagyvárosban ritkán ült volán mögé. Ráadásul a bérelt autóval és a rossz utakkal
is gondjai voltak. Amíg elérte Honestyt, kétszer tévedt el, és hosszú időbe tellett találni valakit, aki elma-
gyarázza, merre találja Gideon házát.
Gondolhatta volna, hogy nem a belvárosban lakik! Megrögzött remetealkat, aki csak, az általa kitalált
figurákat viseli el maga körül, a hús-vér embereket nem.
Adrienne soha nem találkozott vele, még csak fényképet sem látott róla. A két év alatt, amelyet az apja
könyvkiadójánál töltött, csak néhányszor beszélt vele telefonon. Leginkább levelek és faxok útján tartot-
ták a kapcsolatot. A könyvei tetszettek neki, de magáról a szerzőről jóformán semmit sem tudott.
A viselkedése alapján nem várt tőle túl sok jót. Valószínűleg a harmincas évei végén vagy a negyvenes
évei elején jár, és minden másnak lehet nevezni, csak vonzónak nem. Ha ugyan nem egyenesen visszata-
szító. Nem ő lenne az első tehetséges szerző, akit a „lehető legfurcsább” jelzővel kellene illetni.
Az erdő borította hegyoldalban álló csinos ház mindenesetre teljesen hétköznapinak tűnt. Amikor a fák
és a bokrok virágzanak, kimondottan szép lehet a környék. Ősszel is ezer színben ragyognak a levelek.
Igen, a ház rokonszenves volt, de Gideon McCloudról ezt már nem állította volna.
A kavicsos út végén leállította az autót, és kiszállt. Arra gondolt, bárcsak hozott volna magával vastag
kabátot. A bőrdzseki, melyet a fekete nadrágkosztüm fölött viselt, szinte semmi védelmet nem nyújtott a
metsző széllel szemben.
A telken ugyan állt egy villanypózna, de a lámpa alig világított valamit, csak a fény és az árnyék válta-
kozott titokzatosan. Adrienne a veranda felé sietett. Elképzelte, amint éhes ragadozók pillantása tapad rá a
bokrokból.
Olyan csend volt, hogy hallotta a saját szívverését. Hogyan lehet egyáltalán aludni taxik dudálása,
mentők szirénázása, az utcán ordító emberek zaja és kukásautók zörgése nélkül?
Megkönnyebbült, mikor felért a verandára. Kisimította nedves haját az arcából, és a csengő után tapo-
gatózott. Az ablakokon világosság szűrődött ki, és zajokat is hallott, úgyhogy biztosan van itthon valaki.
Nem vallott ugyan rá, hogy bejelentés nélkül beállítson valahová, de hát nem tudott beszélni Gideon
McClouddal.
Már a második csengetés után kinyílt az ajtó. Adrienne megijedt. Nem, ez nem lehet McCloud. Az
előtte álló férfi nem volt még harminc sem, és mesésen nézett ki kócos fekete hajával, hosszú pillájú zöld
szemével és sportos alakjával. Szürke pólót és farmert viselt. Valószínűleg rossz házba csöngetett be.
- Mit akar? - ripakodott rá a férfi.
Adrierine azonnal rájött, hogy mégiscsak jó helyen jár.
- Maga Gideon McCloud - állapította meg.
- Az vagyok. És maga kicsoda? - kérdezte a férfi türelmetlenül.
- Adrienne Corley, az ügynöke.
- És mit akar itt?
Mielőtt a lány válaszolhatott volna, a házból gyerekhang kiáltása hallatszott.
- Gideon, nem találom Hedwiget!
- Jöjjön be! - tárta ki az ajtót a férfi. - Segíthet nekünk megkeresni...
- Gideon!
- Jövök már, Isabelle.
Adrienne becsukta maga mögött az ajtót, és követte a férfit, kezében a nehéz aktatáskával.
A szoba közepén helyes kislány állt fehér, rózsaszín szalagokkal díszített hálóingben. Rózsás arcán
könnyek csorogtak végig.
- A lánya? - csodálkozott Adrienne.
- Isabelle a húgom - válaszolta Gideon röviden.
A húga? Legfeljebb négyéves lehet!
- Gideon, már mindenhol kerestem! - jajgatott a kislány.
- Akkor megnézzük még egyszer - mondta a férfi. - Nem nagy ez a ház, és még csak pár órája vagy itt.
Nem tűnhetett el csak úgy. - Majd Adrienne-hez fordult. - Körülnézek a dolgozószobámban és a konyhá-
ban, maga meg keresse itt a nappaliban!
- És mit keresünk? - kiabált utána a lány.
- Hedwiget - jelentette be Isabelle.
- Egy plüssbaglyot - magyarázta Gideon. - Fehér.
 - Hol néztétek meg eddig? - kérdezte Adrienne a kétségbeesett kislányt, mikor egyedül maradtak.
- Egyszerűen mindenhol!
Miután a lány letette a bőrkanapéra a dzsekijét és az aktatáskáját, a gyerekre mosolygott.
- Akkor nézzünk meg mindent még egyszer alaposan!
Körülnéztek a párnák mögött, majd a kanapé, a nagy bőrfotel és két szék alatt. Sehol semmi, még egy
porcica sem. Hasznát tudnám venni New Yorkban a házvezetőnőjének, - gondolta Adrienne. Valahonnan
szekrényajtók csapódása hallatszott. Ezek szerint Gideon sem járt több sikerrel.
- Csak néhány órája vagy itt?
A kislány bólintott.
- Mama hozott el ide.
- Azóta nem mentél sehová? Biztos, hogy magaddal hoztad a baglyod? - A kislány bólintására tovább
kérdezett. - Akkor meséld el, mit csináltál eddig!
Isabelle erőlködve ráncolta a homlokát.
- Tévét néztem, aztán rajzoltam Gideon dolgozószobájában.
- Azt mondta, ott körülnéz.
- Körül is nézett - szipogott Isabelle.
- És mit csináltál rajzolás után?
- Vacsoráztam. Gideon spagettit főzött, és leettem a ruhámat szósszal. Gideon azt mondta, vegyem fel
a hálóingem.
- A hálószobában öltöztél át?
- Nem, a fürdőben, mert meg is kellett mosakodnom.
- És hová tetted a piszkos ruhát?
- A szennyestartó kosárba.
- Mutasd csak! - fogta meg a kislány kezét Adrienne.
Isabelle egy rövid folyosón át kis fürdőszobába vezette. A patyolattiszta helyiségben márványból volt
a mosdókagyló és a fürdőkád. A tükröt bura nélküli lámpa világította meg, és a tölgyfa szekrénykén kívül
volt még a helyiségben egy vesszőkosár is.
A kislány felemelte a fedelét, és a tarka ruhadarabokra mutatott.
- Ezek itt az én ruháim.
Adrienne kihalászta a foltos pólót és a nadrágot, majd Isabelle kék szemébe nézett.
- Ez itt a barátnőd? - mosolygott.
- Hedwig! - kiáltotta a kislány sugárzó arccal, és magához szorította a baglyot.
- Szóljunk a bátyádnak, hogy megtaláltuk, rendben?
- Örülni fog neki. Szerintem ideges volt, de Gideonnál nem lehet pontosan tudni.
A lány elnevette magát.
- Tényleg?
- Aha... - ragadta meg a kezét minden félénkség nélkül Isabelle. - Azt hiszem, Gideon nem sokat van
együtt gyerekekkel.
Adrienne meglepődött a kislány beszédmódján és jó megfigyelőképességén. Valószínűleg felnőttek
között töltötte élete nagy részét.
- Azt hiszed, de nem tudod biztosan, ugye?
- Még nem régóta ismerem - vallotta be Isabelle, és magával húzta Adrienne-t a tágas konyhába, ahol
Gideon éppen a tűzhelybe kukucskált be. - Gideon, Hedwig nincs a sütőben. Itt van nálam.
A férfi felegyenesedett, és megfordult.
- Hol találtátok meg?
- A szennyeskosárban, ott... Hogy is hívják magát?
- Adrienne Corley.
Isabelle bólintott.
- Ott találta meg Miss Corley.
- Jól van - sóhajtott fel Gideon. - Néznéd egy kicsit a tévét Hagarral, amíg beszélgetek Miss
Corleyval?
- Nem Hagar, hanem Hedwig - javította ki Adrienne, és a kislány után nézett, aki közben kiszaladt a
nappaliba.
 - Iszik egy kávét? Nekem most szükségem van rá. A konyak sem volna rossz, de mivel éppen dadát
játszom, inkább maradok a kávénál.
- Igen, köszönöm.
A férfi a kerek tölgyfa asztal felé intett, melyet négy szék vett körül.
- Nem enne valamit? Tegnap vettem citromtortát.
- Az nagyon jó lenne - válaszolta Adrienne, és csak most jött rá, mennyire éhes.
Nemsokára már az asztalnál ültek. A hajsza Hedwig után megtörte ugyan a jeget, de a lány csak nehe-
zen tudott a látogatás okára gondolni. Ugyanis szerfölött vonzónak találta Gideon McCloudot. Tetszett
neki a szép zöld szempár, a sohasem mosolygó száj és a sötét, sűrű haj. De magát az embert nem kedvelte
meg. Egyáltalán nem.
Gideon végigmérte a vele szemben ülő nőt. Fiatalabb volt, mint képzelte, legalábbis nála nem idősebb.
Csinosnak találta fényes gesztenyebarna hajával és sötétbarna szemével. Karcsú alakja is tetszett neki. De
mindenesetre Adrienne Corleyról lerí, hogy nagyvárosi nő, aki nem találja a helyét az olyan vidéki kör-
nyezetben, mint Mississippi.
- Miért jött maga egyáltalán ide? Hiszen nem beszéltünk meg semmit - érdeklődött.
A lány élvezettel ette a süteményt.
- Képtelen voltam magát elérni, pedig rengetegszer megpróbáltam.
- Nem volt időm átnézni a postámat.
- Az elektronikus leveleit sem olvassa ezek szerint. És üzenetrögzítője sincsen. Két ajánlott levelet is
küldtem. Nyugtázták ugyan, hogy átvette őket, de választ egyikre sem kaptam. Úgyhogy kénytelen vol-
tam személyesen felkeresni magát.
- Sajnálom - válaszolta Gideon. - Egy könyv befejezése előtt semmi mással nem törődöm. Ezt mások
sem szeretik bennem.
- Szóval éppen a könyve befejezése előtt áll?
- Emiatt keresett meg? Tudni akarja, hogyan haladok?
- Ez az egyik ok. Három hete lejárt a határidő, és semmit sem hallottam magáról. Azt hittem, valami
gond van. De több dolgot is meg kell beszélnünk. Mivel nem tudtam bejelentkezni, megegyezhetünk
most egy későbbi időpontban, vagy akár telefonos tárgyalásban is.
- Mit kell megbeszélnie velem?
- Először is a következő könyvére vonatkozó ajánlatot, másodszor a jelenlegi könyvvel kapcsolatos
reklámötleteket. A kiadója nagy reklámhadjárattal akarja piacra dobni. Terveznek dedikálásokat, televízi-
ós fellépéseket, interjúkat a nagyobb lapokban, és így tovább. Hoztam magammal írásos terveket is, hogy
átnézhesse.
Gideon fintorgott. Gyűlölte a dedikálásokat. Miért kell ott ülnie egy rakás tolongó ember között?
- Erről ma este tényleg nem tudok tárgyalni. Kimerítő délutánom volt. Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy
reklámhadjáraton gondolkozzam. Na és le kell fektetnem Isabelle-t.
- Akkor holnap? - ajánlotta Adrienne.
- Talán.
Persze holnap sem érne rá igazából. Tényleg átlépte a leadási határidőt, és csak annyit kívánt, hogy
hagyják nyugodtan dolgozni. De sajnos úgy tűnik, minden összeesküdött ellene.
- Mondja el, hogyan jutok el a legközelebbi szállodáig - kérte a lány. - Holnap felhívom.
Gideon halkan felnevetett.
- A legközelebbi lehetőség egyórányi autóút innen. Két olcsó motel az út mentén.
- Nekem megfelel - vágta rá Adrienne kissé ingerülten.
- Van egy javaslatom - mondta a férfi hirtelen. - Maradjon itt éjszakára! Isabelle-é ugyan a vendégszo-
ba, de aludhat az én ágyamban. Magam elalszom a kanapén a dolgozószobámban.
- Nem, nem, én...
- Nekem egyáltalán nem okoz kényelmetlenséget - vágott a szavába Gideon. - Egyébként is gyakran
alszom ott.
Jó ötletnek találta a dolgot. Isabelle kedveli Adrienne-t, úgyhogy a lány talán segíthet felöltöztetni reg-
gel. Mit ért ő ahhoz? A fésülésről nem is beszélve.
Ha már mindketten itt vannak a nyakán, legalább húz valami hasznot is az egészből. És remélhetőleg
nemsokára egyedül marad.
 Adrienne álmatlanul feküdt Gideon McCloud ágyában. Lehet, hogy hatalmas hiba volt ideutazni New
Yorkból. De hát nem számíthatott rá, hogy a férfival és a kis húgával kell egy házban éjszakáznia.
Furcsa ez az Isabelle-dolog. Valószínűleg csak féltestvérek. Végül is huszonhat év korkülönbség van
közöttük, ha a férfit harmincévesnek vesszük. Talán Gideon apja kétszer házasodott, és másodszorra egy
jóval fiatalabb nőt vett feleségül? Az ő életéből legalább a féltestvérek kimaradtak. Az ő apja sosem akart
gyerekeket. Még őt sem.
Lehet, hogy nem kellene itt lennem, - gondolta. Miért tudta Gideon olyan könnyen rávenni, hogy ma-
radjon? Igaz, hogy jóképű, de már hozzászokott a jóképű férfiakhoz. Kifejező szeme van, de azért ennyire
nem. Érezte, hogy vonzódik Gideonhoz, de sosem hagyta, hogy az érzelmei vezessék. Akkor most miért
fekszik Gideon ágyában?
Miután elfogadta az ajánlatát, nem került sor komolyabb beszélgetésre. Lefektette Isabelle-t, és Gideon
javaslatára felolvasott neki egy mesét. Amikor a kicsi elaludt, a férfi visszavonult a dolgozószobájába.
Csak annyit közölt előtte, hol találja a tiszta ágyneműt. Adrienne lefekvésig egy kéziratot olvasott, ame-
lyet magával hozott. A tízórás hírek után végül lefeküdt, anélkül hogy Gideont még egyszer látta volna.
Az oldalára fordult, és lehunyta a szemét, de képtelen volt elaludni. Ahhoz túl nagy volt a csend. Min-
den egyes széllökés behallatszott, nem is beszélve a baglyok huhogásáról és az időnkénti tehénbőgésről.
Ahogy alá tud íratni Gideonnal néhány papírt, meg sem áll a civilizációig, ahol végre élvezheti a sza-
badságát.

Adrienne zavarodottan ébredt, méghozzá arra, hogy az arcába süt a nap. Gideon bizonyára hajnalban
kel, így elég az ablakára a vékony függöny. Vagy olyan mélyen alszik, hogy nem zavarja a fény.
Háromnegyed hetet mutatott az óra, amikor kiment a hálószobához tartozó fürdőszobába. Negyed
nyolcra lezuhanyozott, megszárította a haját, és felöltözött. Sötétzöld pulóvert húzott, hozzá fekete nadrá-
got. Gideon és Isabelle már a konyhában volt, de nem zajlott minden zökkenőmentesen. A kislány kócos
hajjal, lekváros állal ült a széken, és csak egy hosszú ujjú rózsaszín póló volt rajta, fekete melegítőnad-
rággal. Előtte két lekváros kenyér, valamint egy félig üres müzlistál és egy pohár tej.
Gideon borotválatlan arccal, pólóban és farmerban állt mellette, és elég türelmetlennek tűnt.
- Isabelle - mondta éppen a mikrohullámú sütő órájára pillantva - ha nem sietsz a reggelivel, elkésel az
iskola-előkészítőből. Miért tart ennyi ideig megenni a zabpelyhet?
- Elolvastam a vicces mondásokat, amelyek a dobozra vannak írva - magyarázta a kislány.
- Te már tudsz olvasni? - csodálkozott Adrienne, és a kávéfőzőhöz lépett.
- Igen, a könnyebb szavakat - válaszolta a kislány.
- És még csak négyéves vagy?
- Éppen most múlt - szólt közbe Gideon. - Okos a kicsi, de igencsak lassú.
Isabelle bűntudatosan evett tovább. Adrienne megfogta a csészét, melyet a férfi nyújtott feléje, és töl-
tött magának kávét.
- Mikor kezdődik egyáltalán az előkészítő?
- Nyolckor.
- Akkor siessünk! - tette le a csészét a lány. - Gyere, Isabelle, megfésülködünk. Fogat sem mostál még,
és cipőt is kell húznod.
- Még nem ette meg a zabpelyhet! - tiltakozott Gideon.
- Nem, fog éhen halni - jelentette ki Adrienne. - Apám sokszor küldött el iskolába reggeli nélkül, ha
sokat piszmogtam. Így megtanultam, hogy sietnem kell, ha nem akarok ebédig éhen maradni.
A férfi rövid gondolkodás után bólintott.
- Ésszerűen hangzik. Menj Adrienne-nel, Isabelle! Holnap reggel megint olvashatsz a dobozról, de
csak ha már mindennel készen vagy.
Isabelle duzzogott ugyan egy kicsit, de követte a lányt, és tíz perc múlva ott állt felöltözve és megfé-
sülködve.
- Így is elkésik - jósolta Gideon, és felkapta a slusszkulcsot. - De csak néhány percet. Jöjjön velünk,
Adrienne! Meghívom reggelizni, ha letettük Isabelle-t.
- Rendben - vágta rá a lány, mivel már hozzászokott az üzleti reggelikhez -, de én hívom meg magát.
- Ezt majd később megbeszéljük. Most indulás!
 Gideon kisteherautójában csak elöl volt ülés, így Adrienne bérelt autójába szerelték be a gyerekülést.
A lány átadta Gideonnak a vezetést. Az autóban maradt, amíg a férfi bevitte a húgát Miss Thelma előké-
szítőjébe.
Gideon sötét arccal került elő az épületből.
- Miss Thelma lehordott, amiért Isabelle elkésett. Úgy beszélt velem, mintha én is a diákja lennék!
- És maga mit mondott neki?
- Elmagyaráztam, hogy mindent megteszek Isabelle-ért, amit csak tudok, de ha ez nem elég neki, ak-
kor sem tudok változtatni. Zsémbes vén kecske!
- De ezt ugye nem közölte vele is?
- Nem, legalábbis ma még nem.
- Csodálatra méltó az önuralma.
- Szerintem is.
- Isabelle szülei elutaztak?
- Isabelle szülei, azaz az apám és a második felesége, már nem élnek - világosította fel Gideon. - Ta-
valy haltak meg autóbalesetben, Isabelle most Nathannál, a bátyámnál lakik, de ő szombaton nősült, és a
mézesheteit tölti.
- Maga tehát a gyerekfelvigyázó.
- Nem így indult. Édesanyám felajánlotta, hogy vigyáz rá, de tegnap el kellett utaznia, mert a nővérét
baleset érte. Úgyhogy Isabelle nálam kötött ki.
Adrienne nem nagyon igazodott ki a McCloud családon.
- A maga anyja vigyázott Isabelle-re?
- Igen. Tudom, hogy ez furcsa, de ő lett a pótnagymamája annak a gyereknek, akit egy másik asszony
szült, mialatt ő és apám még házasok voltak.
A férfi lefékezett egy gyorsbüfé előtt, amely valószínűleg semmit sem változott a múlt század ötvenes
évei óta. A parkolóban csak kisteherautók álltak, odabent pedig jórészt férfiak ültek, a legtöbben munka-
ruhában. Az emberek hangos beszélgetésébe edények és evőeszközök csörgése vegyült, és mindenhonnan
nevetés hallatszott.
Egy harminc év körüli, vörös hajú nő állt a pénztárgépnél kék farmerban és pólóban. Lelkes mosollyal
üdvözölte Gideont, amely azonnal elhalványult, ahogy észrevette mögötte Adrienne-t.
- Keresek nektek asztalt - mondta. - Carla mindjárt itt lesz.
A lánynak feltűnt, ahogy Gideon, oda sem figyelve a nőre, egyszerűen továbbment. A mennyezetről
„dohányzó” és „nemdohányzó” feliratú táblák lógtak le, de nem volt válaszfal a helyiségben. Gideon ki-
választott egy asztalt a nemdohányzó részleg legvégében, ahol tisztább volt a levegő. Adrienne szemét
így is csípte a dohányfüst, és köhécselni kezdett.
- Meg kellett volna kérdeznem, hová akar menni - jegyezte meg a férfi.
- Kibírom egy ideig.
- Nagyon jól főznek - nyúlt Gideon az étlap után. - Megéri ezt a kis kényelmetlenséget.
Az étlapon felsorolt ételek nem tartoztak a diétás koszthoz. Tükörtojás, sült kolbász, szalonna, fánk,
palacsinta, hot dog. A szívinfarktus benne van az árban. Testes, ősz hajú asszony lépett az asztalukhoz, és
letett eléjük két csésze kávét.
- Azt tudom, Gideon mit kér - fordult Adrienne-hez. - Maga mit enne?
A lány lágy tojást rendelt pirítóssal, és gyümölcssalátát.
- Biztos, hogy csak ennyi? - kérdezte Gideon. - Remek a tükörtojás és a fánk. És ilyen finom zsemlét
sem kap máshol.
- Igaza van - erősítette meg a pincérnő. - Higgye el nekem. Többször ettem már belőle, mint kellett
volna, úgyhogy tudom, miről beszélek.
Adrienne az előző esti citromtortára gondolt.
- Maradok ennél - döntötte el.
Az asszony bólintott, majd elment.
- Mindig ennyire visszafogott? - érdeklődött a férfi.
- Nem mindig, de igyekszem.
Gideon nekilátott a kávéjának. Közben többen titkon figyelték őket. Úgy tűnik, a férfit itt mindenki
ismeri.
A pincérnő csakhamar visszatért a reggelivel.
 - Ő is író, Gideon? - kíváncsiskodott.
- Az ügynököm - fogta meg a sótartót a férfi. - Adrienne Corley, ő Carla Booker.
- Nagyon örülök, Mrs. Booker.
- Egyszerűen csak Carla - nevetett az asszony. - Északról jött?
- New Yorkból.
- Hát, nem rossz!
- Joe Huebner akar tőled valamit, Carla - vágott közbe Gideon. - Szerintem kifolyt a kávéja.
- Biztosan - mosolygott Carla. - Örültem a szerencsének, Miss Corley. Szóljatok, ha kértek még vala-
mit!
Gideon tányérján hatalmas omlett terpeszkedett sajttal, sonkával, hagymával, paprikával és gombával.
Ehhez vajas zsömlét kért, és két szelet krémes süteményt.
- Maga viszont nem fogja vissza magát - jegyezte meg Adrienne, amikor a férfi szószt öntött az omlett-
jére.
- Otthon legtöbbször csak zsemlét eszem, vagy zabpelyhet, de itt kirúgok a hámból.
A lány felsóhajtott. Ő már attól is felszed pár kilót, ha Gideon tányérjára néz! A férfi persze jó étvágy-
gyal eszik, anélkül hogy egy gramm zsír is látszana kidolgozott testén.
- Most beszélhetünk az üzleti ügyekről? - szúrt fel a villájára egy darabka dinnyét a lány.
- Evés közben nem - hárította el Gideon.
Gideon McCloud nem könnyű ügyfél, még a többi, valóban idegbeteg szerzővel összehasonlítva sem.
Azok legalább örülnek, ha értékes ajánlatokat kapnak, és minden alkalmat megragadnak, hogy híresek
legyenek. De úgy tűnik, Gideont mindez hidegen hagyja.
Nyilvánvaló, hogy nem a pénz miatt ír. Egyébként is alig árul el magáról valamit, fényképeket sem
adott eddig reklámcélokra. Pedig nagyon is jóképű. Gyűlöli a dedikálásokat és az interjúkat, és az interne-
ten sem lehet róla találni semmit.
Adrienne-t mindez nagyon dühítette, főleg azért, mert meg volt róla győződve, hogy a férfi nagy
szakmai áttörés előtt áll. Az apja máris dühöng, amiért még mindig nem bírta rá, hogy fogadja el a leg-
újabb ajánlatokat, s már jelezte is, hogy ő maga foglalkozna legszívesebben az üggyel.
Másrészt viszont semmi értelme Gideont sürgetni, úgyhogy inkább visszatért a reggelijéhez.
- Elég sok embert érdeklünk itt - jegyezte meg. - Az ismerősei biztosan azon gondolkodnak, vajon ki
lehetek.
- Szerintem mindenki tudja - nézett fel a tányérból futólag a férfi. - Carla már mindenkinek elmesélte.
Most azon tanakodnak, mit keres itt. Carla mindjárt idejön megtudakolni.
- Úgy látszik, itt semmi sem marad sokáig titokban.
- Ha tudná, mennyire nem!

Adrienne-nek tetszett, hogy mindenki ismer mindenkit. Az emberek köszöntötték egymást és beszédbe
elegyedtek, miközben sorban álltak a régimódi pénztárgép előtt.
Itt mindent láthatott, amit a vidéki Mississippitől várhat az ember: szűk nadrágba bújtatott széles csí-
pőket, kibodorított, szőkített frizurákat, farmernadrágra lógó sörhasat, farmerkalapot, terepszínű öltözetet.
Mégis kellemes volt hallani, milyen vidáman és közvetlenül viszonyulnak egymáshoz az emberek. A lány
élvezte az egyszerű reggelit. Ekkor ismét megjelent az asztal mellett Carla egy teli kávéskannával.
- Minden rendben?
- Igen, köszönjük. - A lány felemelte a csészéjét, hogy a pincérnő tele tudja tölteni. - Nagyon finom a
reggeli.
- Köszönöm. Szakmai okokból látogatta meg Gideont, Miss Corley?
- Igen.
- Sejtettem - bólintott Carla. - Biztosan ajánlatot hozott neki a televíziótól. Már az előző könyvénél is
mondtam, hogy filmet kellene forgatni belőle, Mel Gibson és Julia Roberts főszereplésével. De nehogy
valami új csillagocskát rakjanak bele, aki csak meztelenkedik, de tehetsége semmi! Az elrontaná az egé-
szet.
Adrienne vidáman mosolygott, de Gideon mogorva arcot vágott.
- Ha megfilmesítenék Gideon valamelyik könyvét, nem hinném, hogy beleszólhatnánk a szereposztás-
ba, Carla. De mindenképpen továbbítanám a javaslatát.
 - Gideon is szerepelhetne, mondjuk valami szöveg nélküli szerepben, vagy feltűnhetne pár másodperc-
re, ahogy más szerzők is szoktak - vetette fel a pincérnő. - Mindig mondtam neki, hogy ezzel a külsővel
Hollywoodban is megállná a helyét. De a személyiségén még dolgoznia kellene - csapkodta meg nevetve
a férfi vállát.
- Carla, már vagy százszor megmondtam, hogy semmi kedvem a filmvásznon viszontlátni magam!
De az asszony oda sem figyelt a tiltakozására.
- Hollywoodban biztosan csempésznének egy kis romantikát a történeteibe. Sokszor említettem
Gideonnak, hogy az utolsó könyve rettentően izgalmas volt, de nyugodtan beleszőhetett volna egy forró
szerelmi szálat.
- Más vendégeid is vannak, Carla. Menj tovább, és meséld el mindenkinek, amit itt hallottál!
A férfi nyersesége ellenére érezni lehetett a szavain, hogy kedveli a pincérnőt. Az mindenesetre csak
nevetett, ahelyett hogy megsértődött volna.
- Kellemes itt-tartózkodást kívánok, Miss Corley. Kérje meg Gideont, hogy mutassa meg magának a
környéket, mielőtt még elutazik.
- Van errefelé valami látnivaló? - érdeklődött Adrienne, amikor kettesben maradt Gideonnal.
- Attól függ, mit vár a látogató - pillantott a lány üres tányérjára Gideon. - Befejezte?
- Igen - válaszolta Adrienne, és csodálkozva látta, hogy a férfi mindent befalt ugyanannyi idő alatt.
Ahogy a pénztárhoz mentek, megint mindenki őket bámulta. A lány inkább nem ellenkezett, amikor
Gideon kifizette a reggelijét, mert nem akart még nagyobb feltűnést keltem. Szemet szúrt neki, hogy bár
Gideon köszön a legtöbb embernek, a hangjában nincs semmi szívélyesség. Lehet, hogy nincsenek is iga-
zi barátai?
Amikor kimentek az utcára, kis híján összeütköztek egy egyenruhás rendőrrel, aki Adrienne-re mo-
solygott. Jóképű volt, vonzó és férfias. Őt is el tudta volna képzelni egy filmben. De mikor a rendőr fel-
ismerte Gideont, eltűnt a mosoly az arcáról. Gideon összerezzent.
- McCloud, maga mindig az utamban van - szólalt meg fenyegető hangsúllyal az egyenruhás férfi.
- Tűnjön el a városból, akkor nem találkozunk többet - javasolta Gideon fagyosan.
- Miért nem megyünk arrébb egy kicsit, akkor elférünk egymás mellett - jegyezte meg a lány, megle-
pődve a nyílt ellenségeskedésen.
A rendőr biccentett, és udvariasan utat engedett neki. Adrienne elővigyázatosan maga után húzta
Gideont is.
- Köszönöm.
- Nincs mit, kisasszony.
- Gazember - mormolta Gideon.
- Én is örültem a szerencsének, McCloud! - kiabált utánuk a rendőr.
- Egy régi barát? - kérdezte szárazon Adrienne, és erősebben szorította a férfi karját.
Az csak bólintott, és az autóhoz ment.

2. FEJEZET
Nem sokkal fél tíz után Adrienne egyedül ült Gideon konyhájában. A férfi visszavonult a dolgozószo-
bájába. A lány nem számított rá, hogy az elkövetkező pár órában megjelenik, úgyhogy fogta a hordozható
számítógépét, és kirakta a konyhaasztalra. Odarakta mellé a telefonját és néhány kéziratot.
Elvileg a szabadságát tölti, de így pótolhatja a lemaradását. Aztán már csak Gideont kell rávennie,
hogy elfogadja a javaslatait.
Ami azt illeti, a férfi nagyon is tudatában volt Adrienne jelenlétének. Bár nem látta és nem hallotta,
egyfolytában csak rá gondolt. És ez enyhén szólva zavarta. Barna szem, gesztenyeszínű haj, karcsú alak...
Talán nem is olyan nagy baj, hogy nála szállt meg. De most egyelőre az elkezdett fejezetet akarta végre
befejezni. Utána is társaloghat Adrienne-nel.
Nem sokkal tizenegy után telefoncsörgés zavarta meg a lányt a munkában. Gideon láthatólag nem
akarta felvenni, és mivel üzenetrögzítő nem volt, Adrienne felállt. Valakinek csak fel kellene venni a
kagylót. Lehet, hogy fontos.
- McCloud-lakás.
Egy másodpercnyi csend után megszólalt egy női hang.
- Itt Lenore McCloud. Gideon édesanyja vagyok. Megkérdezhetem, kivel beszélek?
 - Adrienne Corley vagyok, Gideon ügynöke New Yorkból.
- Vagy úgy. A fiam nem említette, hogy látogatót vár.
- Mivel én sem tudtam bejelentkezni nála - magyarázta Adrienne. - Fontos dolgokat kell megbeszél-
nem vele, és nem tudtam elérni telefonon.
- Azt elhiszem! - nevetett az asszony. - Lehetetlen utolérni. Fel voltam rá készülve, hogy most sem ve-
szi fel a kagylót, pedig számíthatna a hívásomra.
- Szólok neki, hogy az édesanyja van a vonalban. A dolgozószobájában van éppen.
- Te jó ég! Lehet, hogy harapós kedvében lesz, amiért félbeszakítja.
- Ne aggódjon, engem nehéz kihozni a sodromból - nyugtatta meg a lány.
- Akkor sok szerencsét!
- Köszönöm.
Adrienne a pultra tette a kagylót, és a dolgozószoba felé vette az irányt. Bekopogott, és meg sem várva
a választ, belépett.
- Gideon, az édesanyja keresi telefonon!
- Mondja meg neki, hogy később visszahívom - felelte a férfi képernyőre szegezett tekintettel.
- El fogja felejteni. Az lesz a legjobb, ha most beszél vele.
Adrienne az apjával is ezen a határozott hangon beszélt, amikor az felelőtlen volt. Néha eredménnyel,
de időnként csak felidegesítette magát. Gideon is dühösnek tűnt, de aztán megcsóválta a fejét.
- Sajnálom, de mindig ilyen barátságtalan vagyok, ha megzavarnak.
- Mit nem mond! Egyébként én is. Felveszi itt a telefont?
A férfi bólintott.
- Akkor lerakom a konyhait - sietett ki a lány.
Úgy tűnik, Gideon mégsem teljesen reménytelen eset. Csak kell mellé valaki, aki irányítja. És időnként
emlékezteti a jó modorra, amelyre az anyja nevelte. Ez persze nem azt jelenti, hogy ő, Adrienne akar len-
ni az a valaki!

- Kedvesnek tűnik.
- Igén, az is - mondta Gideon, csak félig odafigyelve. - De semmi olyasmiről nincs szó, ami érdekel-
hetne téged, anya. A könyvem miatt jött, és megbeszélünk mindent, amint elkészülök ezzel a fejezettel.
- Tudom, tudom, sietnél vissza dolgozni. Csak hallani akartam, hogyan mennek a dolgok, Isabelle jól
aludt? Nem volt vele gond reggel?
- Jól aludt, és csak néhány percet késett az előkészítőről. Ami nem igazolja annak a vénasszonynak a
viselkedését, aki az intézményt vezeti. Ez csak egy iskolaelőkészítő! Mit mulaszt el a gyerek? „Kifestő-
könyvek haladóknak”-órát?
- Mrs. Thelma tényleg zsémbes - ismerte el Lenore - de jót akar. Legyél vele türelemmel, nehogy
Isabelle lássa kárát annak, amit mondasz.
- Mikor jössz haza? - kérdezte Gideon. - És hogy van Wanda néni?
- Sajnos nem túl jól. Tudod, hogy gyenge a szíve. Az intenzív osztályon fekszik.
- Sajnálom. - Bár hozzá nem állt túl közel a nagynénje, az anyja már-már ijesztően aggódott egyetlen
testvére miatt. - Utánad menjek?
- Nem, köszönöm - utasította vissza Lenore elérzékenyülve. - Foglalkozz csak a könyveddel! Azzal
segíthetsz a legtöbbet, hogy vigyázol Isabelle-re. Nem szívesen szakítanám félbe Nathanék mézesheteit.
- Isabelle egyáltalán nem zavar, anya - bizonygatta Gideon.
- Holnap megint hívlak - ígérte Lenore. - Légy szíves, vedd majd fel a telefont! Mi van, ha Isabelle-lel
történik valami az előkészítőben?
- Majd igyekszem - válaszolta a férfi nem túl nagy lelkesedéssel. Sürgősen vennie kell egy üzenetrög-
zítőt!
Nem sokkal később megint kopogás szakította félbe a munkában.
- Most meg mi van?
- Elnézést - dugta be a fejét az ajtón Adriertne - de nem azt mondta, hogy Isabelle kettőkor végez?
- De igen. Miért? - nézett az órára Gideon. Fél kettőre járt. - Az ördögbe is, szeretném végre befejezni
ezt a részt!
- Elmehetek érte. Úgyis az én autómban van a gyerekülés. Az utat meg már ismerem.
- Megtenné?
 - Hát persze, csak szóljon oda az iskolába, mert engem nem ismernek. Nem vihetem el Isabelle-t az
engedélye nélkül.
A férfi a telefon után nyúlt, és néhány perc alatt elintézett mindent.
- Mutassa majd meg a jogosítványát és ezt az írást - firkantott pár szót egy papírdarabra.
Adrienne elvette a papírt.
- Már indulok is. Még jó, hogy hoztam magammal esernyőt.
Gideon csak most hallotta meg az esőcseppek kopogását.
- Mióta esik?
- Körülbelül egy órája, és a rádió szerint délután és este felhőszakadás várható.
- Tényleg nem gond, hogy magát küldöm Isabelle-ért?
- Tényleg nem. Írja csak nyugodtan a könyvét, s ha végzett a fejezettel, beszélünk az üzletről. Holnap
mindenképpen vissza kell mennem New Yorkba.
- Majd beszélünk, ha visszaér - bólintott Gideon.

Isabelle több másik gyerekkel együtt szaladt ki a teremből, és sugárzó mosollyal üdvözölte Adrienne-t.
- Miss Corley! Maga visz haza?
- Igen - mosolyodott el a lány. - A bátyád nem ér rá.
Thelma Fitzpatrick, az előkészítő és napközi vezetője fejcsóválva állt mellettük.
- Ez minden alapelvünknek ellentmond - jelentette ki. - Soha nem adjuk ki a gyermekeket ismeretle-
neknek.
Adrienne már mutatta is az asszonynak a jogosítványát, Gideon levelével együtt.
- Nagyon jó, hogy ennyire vigyáz a gyerekekre, Mrs. Fitzpatrick. McCloudék teljesen megbíznak ma-
gában.
Ám ezzel korántsem szerelte le az idős nőt.
- Mindent megteszünk, hogy biztonságban legyenek. De Isabelle gyámja nászúton van, és a gyerekért
felelős személy szintén kénytelen volt elutazni. Még mindig nem tudom felfogni, hogyan lehet egy kis-
gyereket éppen Gideon McCloudra bízni!
Adrienne rögtön a férfi védelmére kelt.
- Szerintem Isabelle jó kezekben van a bátyjánál.
Mrs. Fitzpatricket ezzel sem győzte meg.
- Maga nem ismeri őt eléggé.
- Gideon törődik velem, Miss Thelma - szólalt meg Isabelle. - Tegnap este még spagettit is főzött ne-
kem.
- Na persze. Menj most Miss Corley-val, Isabelle! - mondta rövid habozás után az asszony. - Holnap
találkozunk. Ne felejts el játék állatot hozni magaddal a dzsungel-ünnepünkre!
- Biztos, hogy nem felejtem el!
A kislányt nem ijesztette meg a szigorú nő. Még át is ölelte, mielőtt elindult Adrienne-nel kifelé.
A lány kinyitotta az esernyőt, nehogy megázzanak az autóig. Beszíjazta Isabelle-t a gyerekülésbe, mi-
közben a kislány elmesélte, mi történt vele aznap. Nagyon aranyos, csak rettentően sokat beszél, - gondol-
ta magában.
A város szélén piros lámpa állította volna meg őket, amely azonban rögtön zöldre is váltott előttük, így
Adrienne változatlan sebességgel hajtott tovább. Éppen elérte a kereszteződést, amikor hirtelen felbuk-
kant előtte egy piros sportkocsi. Rátaposott a fékre. Az utolsó pillanatban kerülte el az ütközést, de a bé-
relt autó megcsúszott, és megpördült a saját tengelye körül. Fülsiketítő zajjal ütköztek neki egy lámpaosz-
lopnak. A kocsi megállt.
A lány egy másodpercig Visszafojtott lélegzettel ült. Képtelen volt megmozdulni. Hátulról panaszos
sírás hallatszott.
- Megsérültéi, Isabelle? - fordult meg villámgyorsan.
A kislány be volt csatolva, és nem látszott rajta semmi, de rettenetesen megijedt.
- Semmi baj, kicsim. Semmi bajunk, csak az autó horpadt be egy kicsit. Fáj valamid?
Isabelle mély levegőt vett, és megrázta a fejét.
- Remek. - Adrienne kinyitotta az ajtót, hogy hátraüljön. Meg kell nyugtatni a kicsit. - Mindjárt ott va-
gyok melletted.
 Már majdnem elállt az eső, úgyhogy nem foglalkozott az ernyővel. Egyetlen autó sem volt a közelben,
de hallotta, hogy valami közeledik. Talán a vezetője segít. Miért is hagyta a telefonját a konyhaasztalon?
Isabelle abbahagyta a sírást, de még mindig meg volt zavarodva. Átölelte Adrienne-t.
- Annyira féltem!
A lány nyugtatón ringatta.
- Én is, kincsem.
Majd egyszerre feldühödött. Ez az ostoba sofőr mindkettejüket megölhette volna! Még csak meg sem
állt!
Ekkor megjelent mögöttük az autó, amelynek a motorját hallotta. Nem kellett hívni a rendőrséget, jött
az magától is. A járőrkocsiból a büfénél megismert rendőr szállt ki.
- Minden rendben, kisasszony? - érdeklődött.
- Nem sérültünk meg.
- Mi történt itt? - nézte meg jobban a károkat a férfi. - Megcsúszott?
- Egy figyelmetlen alak átment a piroson. Rá kellett lépnem a fékre, különben összeütköztünk volna.
- Milyen autó volt? - húzta össze a szemét a rendőr.
- Piros sportkocsi - válaszolt Adrienne. - Elhajtott, meg sem nézte, mi történt velünk.
- Nem látta a rendszámot?
- Ahhoz túl gyorsan történt minden.
- Nem gond, így is tudom, ki volt az. Tanúk nélkül sajnos semmit sem tehetek, de azért megmondom a
magamét a fickónak.
Adrienne nem hitte, hogy az bármit is segít, de sajnos senki sem látta az esetet.
- Üljenek be a járőrkocsiba, amíg megírom a jelentést - ajánlotta fel a rendőr. - Hívok egy vontatót.
- Muszáj?
- Kisasszony, ezzel az autóval nem jutna messzire. A hátsó lökhárító rácsavarodott a kerékre.
Remek! Adrienne reménykedett, hogy a biztosító kifizeti a kárt. Végigsimított Isabelle nedves haján,
és a járőrkocsihoz ment.
- Köszönöm a segítséget, Mr. ...
- Smith őrmester, kisasszony, Dylan Smith - lökte meg a kalapját a férfi.
- Adrienne Corley vagyok.
- Tudom. Gideon ügynöke New Yorkból. Carla mindent elmondott már magáról. - Az őrmester kinyi-
totta a hátsó ajtót. - A kis barátnőjének is ki kellene szállnia. Mi ketten előreülünk, amíg elintézem a pa-
pírmunkát.
- Akarsz járőrkocsiban ülni, Isabelle? - kérdezte a kislányt Adrienne.
- Hát persze! - lelkesedett a kislány. Bemászott az autóba, és figyelmesen nézegette a műszerfalon a
rádió adó-vevőt.
- Figyelne Isabelle-re, amíg idehozom a táskámat? Gondolom, szükség lesz az irataimra.
- Természetesen.
A lány kíváncsi volt rá, miért nem kedveli egymást Gideon és Dylan Smith. Hozzá nagyon kedves volt
az őrmester.
Annyira elgondolkodott, hogy nem vette észre a bérelt autó melletti olajfoltot. Megcsúszott, és a kö-
vetkező pillanatban az úttesten feküdt.

Az alkalmazottak és a betegek kénytelenek voltak kitérni Gideon útjából, ahogy végigrohant a Honesty
Kórház folyosóján.
Isabelle a vizsgáló csukott ajtaja mellett ült egy padon, és ünnepélyesen hallgatta a saját szívverését
egy fonendoszkóppal. Egy sötét hajú fiatal nő ült mellette fehér köpenyben.
- Szia, Gideon! - köszöntötte a kislány a bátyját.
Az rögtön letérdelt elé, hogy meggyőződjön róla, nem történt baja.
- Jól vagy?
- Nagyot csattantunk - mesélte a kislány - de nem sérültünk meg. Utána Miss Corley elcsúszott, és
Smith őrmester idehozott minket a kórházba, de Miss Corley jól van, és Miss Nancy megengedte, hogy
játsszak a fonenoszkóppal.
- Fonendoszkóppal, Isabelle - javította ki a nővér.
- Fonendoszkóppal - ismételte meg a kislány.
 - Nagyon okos gyerek - fordult Nancy Gideonhoz. - El sem hiszem, hogy még csak...
- Hol van Adrienne? - vágott a szavába a férfi.
- Bent van a doktornőnél. Most nem mehet be...
De Gideon egyszerűen belökte az ajtót, és becsapta a fiatal nő orra előtt.
Adrienne kórházi hálóingben és vékony fürdőköpenyben ült az egyik vizsgálóasztalon, jobb lábán fe-
kete kötéssel. A lábujjai jól láthatóan be voltak dagadva. Két nő állt mellette. Az egyikben Gideon felis-
merte a doktornőt, a másik nyilván az asszisztensnő lehetett. Mikor észrevette, hogy a rendőr is ott ül a
helyiségben, és Adrienne viszonozza a mosolyát, dühös lett.
- Nem vagyok túl ügyes - mondta a lány, amikor felfedezte Gideont.
A férfi odalépett hozzá, úgy helyezkedve, hogy eltakarja előle az őrmestert.
- Hogy érzi magát?
- A jó hír, hogy nem tört el, csak kificamodott - mutatott sérült lábára Adrienne. - És Isabelle jól van.
- Tudom, tudom, találkoztam vele a folyosón - válaszolta türelmetlenül Gideon, és megnézte a kötést. -
Mi történt?
- Egy piros sportkocsi áthajtott a piros lámpán az egyik kereszteződésnél. Majdnem összeütköztünk. A
sofőr nem állt meg, mi pedig nekimentünk egy lámpaoszlopnak.
- Akkor ficamodott ki a lába?
- Nem - sóhajtott a lány. - Elcsúsztam a vizes úton, egy olajfolton. Smith őrmester segített nekünk. Hí-
vott vontatót, és behozott minket a kórházba. Közben még Isabelle-t is megnyugtatta. Nem tudom, mi lett
volna velünk nélküle.
- Nem kellene most a bűnöst üldöznie? - nézett Gideon ökölbe szorított kézzel az őrmesterre.
- Szívesen letartóztatnám, de sajnos nincsenek tanúk - válaszolta Dylan Smith. - Miss Corley nem tud-
ta megfigyelni a másik autót.
- Csak annyit tudok, hogy egy piros sportkocsi volt az - erősítette meg Adrienne. - Ahhoz túl gyorsan
történt az egész, hogy leolvassam a rendszámot. Még az autó márkáját sem ismertem fel.
- Egy piros sportkocsi? - fordult a férfi megint Dylanhez. - Csak nem azt akarja mondani, hogy nem
tudjuk, ki volt az?
- Mindketten tudjuk, hogy valószínűleg Kirk Sawyer. De nem az övé az egyetlen piros autó a város-
ban. Bizonyíték nélkül meg van kötve a kezem.
- Smith őrmester nagyon segítőkész volt, Gideon - avatkozott gyorsan közbe Adrienne. - Hálás vagyok
neki.
- Szívesen tettem, kisasszony. - Dylan készakarva hátat fordított Gideonnak. - Hívjon fel bármikor,
amíg a városban van, ha segíthetek valamiben.
- Köszönöm, őrmester.
Gideont hihetetlenül idegesítette, hogy Adrienne-re így hat Dylan vonzereje. Az közben feltette a ka-
lapját.
- Vigyázzon a lábára, kisasszony.
Kifelé menet lekicsinylő pillantást vetett Gideonra.
- McCloud... - mormolta köszönés helyett. A férfi nem szólt semmit.
- Mikor jöhet el innen? - kérdezte helyette Adrienne-től.
- Amint felöltözött - szólalt meg a doktornő, aki eddig nem avatkozott közbe. - Adok néhány tanácsot,
hogyan kezelje a sérült lábát, és kap egy mankót is néhány napra.
- Kint várok Isabelle-lel - mondta Gideon Adrienne-nek.
- Mondja meg neki, hogy nincs semmi bajom, ha mankóval kell is járnom pár napig - kérte a lány. -
Nem akarom, hogy aggódjon miattam.
A férfi bólintott, és kiment. Isabelle még mindig a padon ült a nővérrel.
- Megmutatta nekem a manduláját - közölte a bátyjával csillogó szemmel.
- Örülök. Biztosan orvos leszel, ha megnősz. - Gideon leült melléjük, és a fiatal nőre mosolygott. - Kö-
szönöm, hogy vigyázott rá. Most már itt maradok vele.
- Rendben - állt fel a nővér. - Légy jó, Isabelle! Nagyon bátor kislány vagy.
- Szia, Nancy! - köszönt el a kislány. - Hol van Miss Corley?
- Mindjárt jön velünk haza.
- Valami baja van a lábának? A rendőr bácsi a karjában vitte a járőrkocsihoz.
 Gideon elképzelte a jelenetet, de Isabelle-re való tekintettel összeszedte magát, és nem húzta el a szá-
ját.
- Kificamodott a bokája. A doktor néni bekötözte. Pár napig mankóval fog járni, mert így gyorsabban
gyógyul.
- Nagyon fáj neki? - aggódott a kislány.
- Nem hiszem, hogy kellemes, de mosolygott, amikor bent voltam.
Még ha Dylan Smithre is.
- Majd én ápolom otthon - ígérte Isabelle. - Odaviszek neki mindent, amire szüksége van, hogy ne kell-
jen felkelnie.
- Biztosan örülni fog.
A férfi nagy meglepetésére a kislány egyszer csak az ölébe mászott, és átölelte.
- Fáradt vagyok - sóhajtott fel halkan.
Gideon ügyetlenül megpaskolta a hátát. Ő is kimerültnek érezte magát.

Este Adrienne egy fotelban ült Gideon nappalijában, és sérült lábát zsámolyon nyugtatta. Egy csésze
tea volt a kezében, az ölében pedig ott hevert a fehér plüss-bagoly. Isabelle és Gideon ápolta, ami meg-
magyarázta a teát és a baglyot. Szegény Gideon, - gondolta a lány. Az az egyetlen vágya, hogy nyugton
hagyják, erre a kis húgán kívül még az ügynökéről is gondoskodhat.
- Nincs szüksége valamire? - kérdezte Gideon, mikor bejött a konyhából.
- Nem, köszönöm. Mindjárt felhívom a légitársaságot, és megkérdezem, kapok-e helyet holnap korán
reggelre. Csak arra kérem, segítsen kijutni a reptérre, mert most nem tudok vezetni, de...
- Ostobaság. Nem utazhat el holnap. A doktornő pár nap nyugalmat írt elő. Ehhez tartsa magát! Marad-
jon itt, és pihenjen! Majd később visszarepül New Yorkba. Talán már pénteken.
Adrienne örült a meghívásnak, de megrázta a fejét.
- Köszönöm, de nem akarok tovább a terhére lenni. Annyira nem fáj a lábam. Egyébként is segítenek a
repülőn.
Gideon összefonta a karját a mellén.
- Nem utazik sehová - jelentette ki. - Csak holnap fogja igazán érezni a fájdalmat. Ebben az állapotban
nem indulhat el. És nagyon kérem, ne mondja többet, hogy a terhemre van. Szólni fogok, ha zavar.
- Nem lett volna szabad idejönnöm bejelentés nélkül.
Ám ezzel csak még jobban felbosszantotta a férfit.
- Nem volt más választása, mivel nem vettem fel a telefont, és nem néztem meg a leveleimet sem.
Adrienne felsóhajtott.
- Nagyon sajnálom ezt az egészet.
- Ha valakinek bocsánatot kell kérnie, az én vagyok. Nagyon megnehezítettem a feladatát. De az nem
segít, ha mindketten egyfolytában elnézést kérünk. Csak időpazarlás.
- Igaza van - helyeselt a lány. - És tudom, hogy nem szívesen pazarolja az idejét.
Gideon elmosolyodott. Adrienne-nek eszébe jutott a kép, amikor a vizsgálóból kijövet Isabelle-t
Gideon ölében találta. Bár látszott a férfin, hogy kényelmetlenül érzi magát, gyengéden simogatta a kis-
lány hátát. A lány azon kapta magát, hogy elképzeli, milyen lehet Gideon kezét érezni a testén...
A férfi leült a díványra.
- Hogy ízlik a tea?
- Nagyon finom.
- Az édesanyám erre a gyógyfűkeverékre esküszik. Mindig hoz nekem, mert szerinte túl sok kávét
iszom.
- És igaza van?
- Valószínűleg.
- Hol van Isabelle?
- A dolgozószobámban rajzolgat - nézett Gideon az ajtóra.
- Hihetetlen ez a gyerek! Még csak négyéves, de úgy viselkedik, és úgy beszél, mintha sokkal idősebb
lenne.
- Szinte csak felnőttek között élt eddig. Először a szüleivel, aztán az anyai nagynénjével lakott. Mikor
ő megbetegedett, a bátyám magához vette. Az előkészítőben került először a kortársai közé.
- Sok rosszat átélt már, ugye? - kérdezte Adrienne együtt érzőn.
 A férfi bólintott.
- Nathannél és Caitlinnél jó helyen van. Már most nagyon szeretik egymást ők hárman. Isabelle a szü-
letése óta ismeri Nathant.
- Maga viszont nem olyan régóta, ugye? - A lány próbálta átlátni a családi viszonyokat.
- Apámmal már azelőtt sem jöttünk ki túl jól egymással, mielőtt elhagyta anyámat, és Kaliforniába
költözött a várandós barátnőjével. Nem sokkal Isabelle születése előtt házasodtak össze. Azóta nem talál-
koztam az apámmal. Tavaly Mexikóban nyaraltak, és lezuhant a helikopterük. Mindketten meghaltak.
Még ha Gideon nem is mutatta, Adrienne érezte, hogy ellentmondásos érzései vannak az apjával kap-
csolatban. Nagyon is meg tudta érteni, mert neki sem volt felhőtlen a viszonya az apjával. Ám neki még
van esélye arra, hogy rendbe jöjjön a kapcsolatuk, Gideonnak pedig nincs.
- Hogy van a lába? - érdeklődött a férfi.
- Nagyon fáj - ismerte be Adrienne.
- Kér még egy fájdalomcsillapítót? Lassan ideje bevenni egyet.
- Inkább nem. Teljesen elkábít.
- Még mindig jobb, mint ha fájdalmai vannak.
- Annyira azért nem rossz - füllentett a lány. - Teszek majd rá jeget lefekvés előtt.
- Most kihasználhatnánk az alkalmat az üzleti beszélgetésre - vélte Gideon, bár még fogorvoshoz is
szívesebben ment volna. Azért megpróbált érdeklődést mutatni.
- Múlt héten a kiadónőjével ebédeltem és... - kezdett bele Adrienne.
- Miss Corley, rajzoltam magának egy képet, amelytől jobban lesz! - viharzott be ekkor Isabelle. Raj-
zoltam többet is, de ez sikerült a legjobban.
A lány megcsodálta a színes, fantáziadús rajzot szivárvánnyal, virágokkal és mosolygó, nem egészen
felismerhető állatokkal. Isabelle még a nevét is aláírta nagybetűkkel.
- Nagyon szép, kincsem. Ki fogom rakni a szobámban. Köszönöm!
A kislány áthajolt a fotel karfája fölött, és megölelte Adrienné-t.
- Most már jobban vagy?
- Sokkal jobban - szorította magához a lány.
A kicsi elégedetten fordult Gideonhoz.
- Még mindig éhes vagyok. Kaphatok egy fánkot?
- Mit szólnál kettőhöz és egy pohár tejhez? - kelt fel a férfi.
- De jó! - tapsolt Isabelle. - Maga is kér, Miss Corley? Hozok, akkor nem kell felállnia.
- Nem, köszönöm, kicsim. Jóllaktam.
- Akkor majd visszajövök!
Adrienne egyedül maradt. Mosolyogva nézegette a rajzot. Még soha senki nem rajzolt neki. Az itt töl-
tött rövid idő alatt nagyon megszerette a kislányt.
Nem akart egyedül ücsörögni, úgyhogy fogta a mankóit, és a fájdalom ellenére óvatosan kibicegett a
konyhába. Isabelle az asztalnál ült, és lelkesen magyarázott valamit evés közben. Gideon a pultnak tá-
maszkodva éppen beleharapott egy fánkba, és megpróbálta követni a kislány szózuhatagát.
- Miért kelt fel? - kérdezte szemrehányón Adrienne-t. - Szívesen odaviszek mindent, amire szüksége
van.
- Nem szoktam meg, hogy ilyen sokáig egy helyben üljek. - A lány odasántikált a pohártartóhoz. - És
ha már itt vagyok, iszom egy kis vizet.
Gideon adott neki egy poharat. A keze súrolta a vállát.
- Kér jeget?
A férfi közelében lényegesen melegebbnek tűnt a konyha.
- Igen, köszönöm.
Gideon percekig némán nézte a lányt. Talán belőle is kiváltott valamit az érintés, - gondolta Adrienne.
De lehet, hogy csak beképzeli magának. Ekkor megszólalt mellette a fali telefon.
- Maga szerint biztosan fel kellene vennem - jegyezte meg a férfi, miközben jeget tett a pohárba.
- Hát persze.
- Akkor megtenné? Ha egy telefonos ügynök az, mondja meg neki, hogy tehet egy...
Adrienne megköszörülte a torkát, és jelentőségteljes pillantást vetett Isabelle irányába, majd felvette a
kagylót.
- McCloud-lakás.
 Ezúttal nem Gideon anyja volt a vonalban.
- Gideon ott van? - szólalt meg egy férfihang. - Nathan beszél, a bátyja.
- Egy pillanat. - Gideon felé nyújtotta a kagylót. - A bátyja az.
- Nate? - kiáltotta Isabelle. - Köszönhetek neki?
- Hát persze. - Gideon odaadta a poharat Adrienne-nek, és átvette a telefont. - Mindjárt sorra kerülsz.
A lány óvatosan leült az asztalhoz. Már ettől a pár lépéstől is sajgott a lába. A doktornő azt ígérte, pár
nap, és jobban lesz.
- Az ügynököm volt az - mondta Gideon épp a telefonba. - A munka miatt van itt... Igen, vendégszere-
tő vagyok... Isabelle jól van. Megkérdezheted tőle te is, úgyis beszélni akar veled... Nem, semmi szükség
rá, hogy félbeszakítsd a nászutat. Jól megleszünk, amíg anya visszajön. - Jó ideig hallgatott, majd nyersen
felcsattant. - Nincs rá okod. Te is megtennéd értem. Adom Isabelle-t, mielőtt felrobban.
A kislány izgatottan ugrándozott mellette, és szinte kitépte a kezéből a kagylót.
- Szia, Nate! Nem fogok felrobbanni. Gideon csak tréfált. Tetszenek a mézeshetek? Caitlinnek is?
Tegnap este eltűnt Hedwig, de Miss Corley segített megkeresni. Nagyon kedves, és csinos is.
Gideon leült Adrienne mellé.
- Nagy tisztelőre lelt - mondta fojtott hangon.
- A kis húga szeret sokat beszélni - mosolygott a lány.
- Már nekem is feltűnt. De velem eddig nagyon visszafogott volt. Mintha kezdene felengedni.
- Talán csak a maga jelzésére várt, hogy össze akar barátkozni vele. Nekem azt mondta, hogy szerinte
maga nem szokta meg a gyerekeket.
- Így is van. Nem számítottam rá, hogy ennyi időt kell együtt töltenünk.
- Szívesen van vele?
- Eddig egyáltalán nem volt rossz - ismerte be a férfi. - Maga mindenesetre sokat segített.
- Igazából csak gondot okoztam magának - mutatott Adrienne a mankójára.
- Ez nem igaz. A lábával nem volt szerencséje, de sokat foglalkozott Isabelle-lel.
- Gideon! - kiáltotta a kislány. - Nate szeretne elbúcsúzni tőled.
A férfi felállt, és visszavette a telefont. Vajon csak véletlenül ért közben a karomhoz? - tanakodott
Adrienne. Finom bizsergés futott át a testén. Lehet, hogy a fájdalmai zavarják össze az érzékeit. Különben
miért válaszolna ilyen hevesen Gideon érintésére? Már kellemes, mély hangja is jóleső borzongást keltett
benne. Mégiscsak bevett egy gyógyszert. Nem akarta, hogy tovább rosszabbodjon az állapota.

Éjjel két óra körül Gideon hang nélkül mászkált a házban, mint mindig, amikor nem tudott aludni.
Egyszer csak zajt hallott a hálószobájából. Egy fájdalmas nyögést.
Mezítláb volt, és csak farmert viselt, úgyhogy az ajtó előtt megtorpant. Talán jobb lenne, ha bekopog-
na, és megkérdezné, minden rendben van-e. De lehet, hogy Adrienne mélyen alszik, és csak képzelte,
hogy nyögdécsel. Nyugalomra van szüksége. Ezenkívül a folyosó túloldalán ott a vendégszoba, és nem
lenne jó, ha Isabelle felébredne.
Már éppen tovább akart menni, amikor megint meghallotta a halk nyögést. Óvatosan lenyomta a kilin-
cset, hogy megnézze, mi a baj.
A vékony függöny elég holdfényt beengedett ahhoz, hogy ellásson az ágyig. Adrienne nyugtalanul
aludt. Felhúzta a lábát, és megint nyöszörgött, mint akinek nagyon fáj valamije.
Gideon csendesen kiment a fürdőszobába, és megtöltött egy műanyag poharat vízzel. Az éjjeliszekré-
nyen megtalálta a gyógyszereket. Kivett kettőt, majd óvatosan átkarolta a lány vállát. Adrienne vékony
selyempizsamát viselt. A férfi túlságosan is melegnek érezte a bőrét.
- Adrienne!
- Hm? - motyogta a lány, és megmoccant.
Gideon finoman megrázta.
- Ébredjen fel, Adrienne! Vegye be ezeket a gyógyszereket.
A lány kinyitotta a szemét.
- Mit keres maga itt? Történt valami?
- Fájdalmai vannak. Vegye be a fájdalomcsillapítót, hogy képes legyen aludni. Nyissa ki a száját!
Adrienne nem volt teljesen magánál, és szó nélkül engedelmeskedett. A férfi megpróbálta higgadtan
tudomásul venni, amit látott. Ám a lány az ágyában feküdt, álom-ittasan, összekuszált hajjal, és meleg
volt a bőre. Szép, izgalmas és kívánatos. Kőből kellene lennie ahhoz, hogy ne érezzen semmit! Lehet,
hogy magányos farkas, de az önmegtartóztatás messze áll tőle.
Közben úgy tűnt, Adrienne is rájött, mennyire bensőséges a helyzet. Arrébb csúszott, és megpróbált fe-
lülni. Láthatólag fájt neki a mozgás, mert levegő után kapkodott és megmerevedett. Gideon visszanyomta
a párnára.
- Csak nyugodtan. Aludnia kell.
- Honnan tudta, hogy fáj a lábam?
- Az ajtó előtt mentem el, és hallottam, ahogy nyöszörög. Ezért néztem be.
- Nem kell a gyógyszer - utasította vissza a tablettákat hűvösen a lány. - Kibírom nélküle.
A férfi tudta jól, hogy ő is elviselhetetlen, ha beteg, de legalább megköszönhetné az ápolást ez a nő.
- Csukja be a szemét, és várja meg, amíg hatni kezd a gyógyszer. Holnap felőlem veszekedhet velem,
amennyit akar, de először pihenje ki magát!
Adrienne felsóhajtott, és megragadta a karját, amikor fel akart kelni.
- Sajnálom, hogy goromba voltam. Nagyon nehezen viselem, ha valami bajom van. Megszoktam, hogy
gondoskodom saját magamról.
- Nagyon is megértem - vigasztalta Gideon. - Én sem szeretem, ha tanácsokat osztogatnak nekem, még
ha hasznosak is.
A lány halványan elmosolyodott.
- Kedves magától, hogy bejött.
A férfi Adrienne kezét méregette, amely még mindig a karján pihent.
- Nem vagyok különösebben kedves ember - suttogta. - Ezt bárki megmondhatja, aki ismer.
A lány halkan felnevetett.
- Szeretem én megítélni, kit találok kedvesnek, és kit nem.
Itt az ideje kimenni innen, - gondolta Gideon, mielőtt még elkövet valami ostobaságot.
- Csak nem akartam, hogy netán jónak lásson - mondta halkan. - Általában bosszantó vagyok, s önző,
és ez így jó.
- Jó éjt, Gideon! - köszönt el a lány, némi vidámsággal a hangjában.
A férfi ostobának érezte magát. Ideje sürgősen aludni térni.
- Jó éjt!
Csak attól van az egész, hogy kénytelen másokkal is törődni, pedig ez nem szokása. Ha az anyja elvi-
szi Isabelle-t, és Adrienne is visszamegy New Yorkba, ügyelni fog rá, hogy ne zavarják többet.
- Gideon - szólalt meg ekkor Isabelle álmosan a vendégszoba nyitott ajtajából te vagy az?
- Igen, kicsim, aludj csak tovább! Minden rendben.
- Szomjas vagyok.
- Mindjárt hozok neked vizet - sóhajtott a férfi.
Úgy tervezte, utána bezárkózik a dolgozószobába, és nem jön ki soha többet.

3. FEJEZET
Valószínűleg a gyógyszerek miatt aludt Adrienne szerda reggel kilenc óráig. Ilyenkor már rég az iro-
dában szokott lenni. Óvatosan felült, és megvizsgálta a jobb lábát. A bokája még mindig be volt dagadva,
de már nem fájt annyira, mint előző nap.
Csal álmodta volna, hogy éjjel bent volt nála Gideon? Tényleg ott ült mellette az ágyon mezítelen fel-
sőtesttel? Nyers volt, mint mindig, de gyengéden bánt vele. Az emlék jóleső borzongást váltott ki belőle.
Miután lezuhanyozott és felöltözött, fogta a mankóit, és kiment a hálószobából. A konyha üres volt, de
a pulton talált két áfonyás süteményt egy tányéron. Biztosan Gideon vette a pékségben, miután elvitte
Isabelle-t az előkészítőbe. Töltött magának kávét, és a süteményes tányérral asztalhoz ült. Tíz perccel
később megjelent Gideon farmerban és pólóban.
- Hogy van a lába? - kérdezte morcos arccal.
- Sokkal jobban, köszönöm.
- Hazudik - jelentette ki a férfi.
- Na, jó, valamivel jobban.
Nem úgy tűnt, mintha sikerült volna Gideont meggyőzni.
- A dolgozószobában leszek - indult kifelé, kezében egy csésze kávéval.
 - Gideon, mikor beszéljük meg végre a kiadó ajánlatait?
- Már nem tart sokáig. Amint...
- Tudom, tudom - vágott a szavába a lány. - Amint elkészül azzal a résszel, amelyen éppen dolgozik.
A férfi szó nélkül elfordult, és kiment.
Megcsörrent a telefon. Időbe telt, amíg Adrienne rájött, hogy a sajátja az, amelyet a pultra tett az akta-
táskája mellé.
- Halló! - jelentkezett be a harmadik csengetés után.
- Elnézést, hogy megzavarom a szabadságodat.
- Szia, Jacqueline! - A lány felismerte a titkárnője hangát. - Mi a helyzet?
- Apád tudni szeretné, hol van az adóigazolás, amelyet odaadott neked, hogy nézd át.
- Visszaadtam neki.
- Én is úgy emlékeztem, de esküszik rá, hogy nincs nála.
Adrienne felsóhajtott.
- Nézd meg az irodájában az íróasztal mögötti kisasztalon. Egy piros mappában találod, egy köteg irat
alatt.
- Köszönöm, meglesz. Még mindig Mississippiben vagy?
- Igen.
- És hogy boldogulsz a remetéddel?
- Nem túl jól - vallotta be a lány - de el ne mondd az apámnak!
- Tényleg annyira szörnyű ez a Gideon McCloud?
- Nem szörnyű, csak nagyon zárkózott - magyarázta Adrienne, fél szemét a konyhaajtón tartva. - És
csak a munkája érdekli.
- Visszajössz ma New Yorkba?
- Nem, sajnos nem megy - nézett a lány feldagadt, megkékült lábára.
- Mit művelsz még mindig ott?
- Kímélnem kell magam egy kicsit - mondta könnyedén Adrienne. - De csak pár napig maradok. Köz-
ben dolgoztam is valamennyit. Még a délelőtt küldök neked e-mailben néhány elintéznivalót.
- Adrienne!
- Igen?
- Miért kell kímélned magad?
- Volt egy kis balesetem a bérelt autóval, de...
- Te jó ég, csak nem...
- Nem, nem sérültem meg - nyugtatta meg gyorsan Jacqueline-t. - De a baleset után elcsúsztam, és ki-
ficamodott a bokám. Azt kell most kipihennem, úgyhogy legkorábban pénteken tudok hazamenni. De jól
vagyok.
- Szegénykém! Tehetek érted valamit?
- Köszönöm, de nem tudsz. Apámnak inkább ne mondj semmit, azt hiszi, szabadságon vagyok. Amúgy
sem várja, hogy a héten még hall felőlem.
- De tudja, hogy most veled beszélek. Annyit mondok majd neki, hogy kipihent és nyugodt volt a han-
god, ami igaz is. Végül is nem akarom, hogy eleméssze az aggodalom miattad!
Adrienne észrevette a titkárnő hangjában a gúnyos élt.
- Mindketten tudjuk, hogy csak dühöngene az ügyetlenségemen, és egyáltalán nem sajnálna. Mondd,
hogy minden a legnagyobb rendben, és kész.
- Tényleg boldogulsz? Szerintem elég ijesztő, hogy egyedül ülsz egy szállodában sérült lábbal.
- Nem szállodában vagyok. Mr. McCloud néhány napra befogadott.
- Az öreg, csúf és nős Mr. McCloud?
Adrienne megköszörülte a torkát. Az apjának bármikor tudott füllenteni, de régi barátnőjének és mun-
katársának nem.
- Nem, a fiatal, jóképű és nőtlen Mr. McCloud.
- Értem - vágta rá Jacqueline olyan hangsúllyal, hogy a lány gyorsan hozzátette:
- A húga is vele lakik.
- Vagy úgy! - kiáltotta a titkárnő csalódottan.
Adrienne nem tudott ugyan hazudni neki, de elmulasztotta megemlíteni, hogy Gideon húga mindössze
négyéves.
 Adrienne éppen visszavonult a nappaliba, mikor csöngettek. A mankói segítségével felkelt, mert sejtet-
te, hogy Gideon nem fog ajtót nyitni. Az ajtóban Dylan Smith őrmester mosolygott.
- Jó reggelt, kisasszony! Hogy van a lába?
- Már jobban, köszönöm.
- Ezt találtam ma reggel a járőrkocsiban - mutatott fel a rendőr egy lila gyöngyökből fűzött karkötőt. -
Biztos, hogy nem az a részeg alak hagyta ott, aki Mrs. Amett díjnyertes rózsabokra mögött könnyített
magán, úgyhogy gondoltam, ismerős lehet magának.
A lány nevetve vette el az ékszert.
- Isabelle-é. Még nem hiányolta.
Dylan a lábára nézett.
- Nem néz ki valami jól
- Fáj is, de már sokkal jobb, mint eleinte.
- Rendesen szedi a gyógyszereket?
Adrienne persze egyből az éjszakai jelenetre gondolt.
- Csak ha muszáj. Nem akar bejönni, őrmester? Most főztem kávét. Gideon literszámra issza.
- Köszönöm, de inkább nem - szabadkozott Dylan. - Ha Gideon McCloud meglátja, hogy kávét iszom
a konyhájában, valószínűleg le kellene tartóztatnom hatósági személy elleni erőszak miatt.
A lány a fejét csóválta.
- Miért gyűlölik egymást ennyire? Gideon nem mondta el.
- Mondjuk úgy, nem akarta, hogy a sógora legyek - válaszolta higgadtan Smith őrmester. - Minden-
esetre örülök, hogy jobban van, Miss Corley. Hívjon fel, ha tehetek magáért valamit.
Fütyörészve visszasétált a rendőrautóhoz, de Adrienne biztos volt benne, hogy csak szerepet játszik.
Mi rejtőzhet barátságos modora és fesztelensége mögött?
- Ez meg mit akart itt?
Adrienne megfordult, és feltartotta a karkötőt.
- A járőrkocsiban találta. Isabelle vesztette el. Kedves tőle, hogy elhozta.
- Postán is feladhatta volna - morgott Gideon.
- Engem is látni akart. Szerintem nagyon figyelmes.
- Hát persze. Remekül kijön a gyanútlan fiatal nőkkel.
A lány visszabicegett a kanapéhoz, és leült.
- Maga járt az ő húgával, vagy a maga húga Dylannel?
- Dylannek nincs lánytestvére.
- Akkor ő volt együtt a maga húgával.
- Mit mesélt? - meredt rá Gideon csípőre tett kézzel.
- Csak annyit, hogy nem akarta elfogadni sógorának.
- Nem akarta elvenni a húgomat - jelentette ki a férfi lekicsinylő hangon.
- Biztos benne? - kérdezte Adrienne, mert nem úgy ismerte meg az őrmestert, mint aki érzéketlen len-
ne.
- Nem számít - legyintett Gideon. - Évekkel ezelőtt szakítottak, és Deborah tudni sem akar róla. Még a
nevét sem szereti hallani.
Lehet, hogy Gideon húga még mindig érez valamit Dylan iránt? - tanakodott magában a lány. De ez
persze nem az ő dolga.
- Visszamegyek dolgozni. Vagy szüksége van még valamire? Nem éhes?
- Nem, köszönöm. De nem segíthetnék én valamit? Végül is azért utaztam ide, hogy tárgyaljak magá-
ról meg a további előmeneteléről. Azt mondta, hogy késésben van a regénnyel. Esetleg átvállalhatnék
néhány feladatot, amely visszatarthatja az írásban. Mivel most úgyis itt kell ülnöm...
A férfi először vissza akarta utasítani, aztán másképp döntött.
- Menjünk át a dolgozószobámba! Sikerülni fog egyedül?
- Hát persze. - Megható volt, milyen elfogódottan ajánlotta fel a segítségét, de Adrienne nem mondta
volna ki ezt hangosan. Gideon nem szívesen hallotta volna saját személyével kapcsolatban a „megható”
szót.
A dolgozószoba volt az egyetlen rendetlen helyiség. A számítógép mellett és az íróasztalon halmokban
állt a rengeteg papír, mappa és könyv. Mindenütt sürűn teleírt jegyzetlapok hevertek. A polcok szinte
összeroskadtak, és még a sarkokban is könyvek tornyosultak a padlón.
 Az íróasztalt elborította a felbontatlan posta. Adrienne gyanította, hogy nem egy levele hever közöttük.
Amilyen rendszerető volt egyébként Gideon, annyira nem, ami a munkáját illeti.
- Tegyen itt rendet valahogy - kérte meg egyszerűen a férfi.
- Az lesz a legjobb, ha a levelekkel kezdem - jegyezte meg Adrienne. - Először szétválogatom, külön
az üzleti leveleket, a számlákat és a magánleveleket.
- Nyissa ki nyugodtan az összeset - javasolta a férfi megkönnyebbülten. - Nincs köztük semmi szemé-
lyes. Némelyik számla már biztosan lejárt, bár próbálok mindent időben befizetni. A többiről fogalmam
sincs, mi lehet. Szerintem kidobhatja mindet
A következő egy órában a lány a borítékokat válogatta.
- Soha nem olvassa el az olvasói leveleket? - nézett fel egy idő után.
Gideon abbahagyta a gépelést.
- Minek? Soha nem tudom, mit válaszoljak. Örülök, ha tetszik valakinek a könyvem, de miért írják ezt
meg nekem?
- Hogy maga is megtudja, mennyire tetszett nekik az írása. Az emberek meg akarják köszönni a szóra-
kozást, amelyet magától kapnak, Gideon, ezek az emberek az olvasói, akik veszik a fáradságot, hogy írja-
nak magának. Már csak udvariasságból is válaszolnia kellene nekik... Na és nem is lenne rossz reklám.
- Nem tenné meg helyettem? Magának biztosan jobban menne, mint nekem.
- Az ügynöke vagyok, nem a titkárnője.
- De az előbb ajánlotta fel a segítségét. Ha én válaszolok rájuk, az még több időmet veszi el.
- Ez zsarolás! - panaszkodott Adrienne. – Na, jó, hozza ide a számítógépemet! Megteszek minden tő-
lem telhetőt.
Gideon lélegzetelállító mosollyal ajándékozta meg.
- Mindjárt jövök.
- Hozzon egy kólát is! - kiáltott még utána a lány. Ha már titkárnőt kell játszania, legalább legyen mit
innia.

Gideon el sem tudta eddig képzelni, hogy nem csak egyedül tud dolgozni. Az zavarta, ha Isabelle bent
rajzolt a dolgozószobájában, de Adrienne furcsa módon nem. Sőt nagyon is jól haladt, mióta a lány beült
hozzá. Elégedetten látott neki a következő fejezetnek. Minden írónak szüksége van egy jó ügynökre.
- Gideon! - szólalt meg Adrienne, Az utolsó borítékon, melyet felnyitott, San Diegó-i bélyeg volt, és
benne egy kisebb, lezárt boríték lapult Gideonnak címezve, bélyeg nélkül.
- Ez az apjáé volt - olvasta a mellékelt üzenetet. - Egy bizonyos Mrs. Barbara Houston őrizte meg, aki
nemrégen halt meg.
A férfi jól láthatóan összerezzent.
- Tegye félre. Majd később elolvasom.
- Ki volt Barbara Houston?
- Isabelle anyjának a nagynénje. Ő nevelte Isabelle-t a szülei halála után, amíg meg nem betegedett.
Utána vette magához Nathan.
A lány megvizsgálta a feladó nélküli borítékot.
- Biztos benne, hogy az apjától jött?
- Valószínű - mondta Gideon látszólag közömbösen.
Adrienne-t nem tévesztette meg.
- Nem kíváncsi rá, mi áll benne?
- Nem feltétlenül. Az apám egy éve meghalt. A levél már nem változtathat a múlton.
- Ez elég hidegen hangzik - jegyezte meg a lány. - Lehet, hogy ki akart magával békülni, és így akart
bocsánatot kérni. Nem örülne, ha tudná, hogy mégiscsak fontos volt neki?
A férfi szemében kemény kifejezés jelent meg.
- Adrienne, maga biztosan jó viszonyban van az apjával, végül is neki dolgozik. Aminek az apja na-
gyon is örülhet. Úgy tűnik, nem tudja, hogy apa és gyermeke között nem mindig jó a kapcsolat. Az apám
soha nem volt velem megelégedve. Egy levéllel nem tudná jóvátenni, amit elkövetett velem és a csalá-
dommal szemben.
- Téved - vágott vissza a lány. - Nagyon is megértem magát. Az apámmal való kapcsolatom minden,
csak nem felhőtlen. Nem állunk túl közel egymáshoz. Sőt kimondottan feszült a viszonyunk. Huszon-
nyolc éve próbálok megfelelni neki, és nem megy, pedig mindig igyekeztem.
 Gideon nem nézett rá, de egy árnyalattal melegebben csengett a hangja.
- Miért próbálkozik még mindig?
- Csak tizenkét éves voltam, mikor meghalt az édesanyám, és ő az egyetlen hozzátartozóm - válaszolta
Adrienne. - Neki talán nem is számítana, ha megszakadna a kapcsolatunk, de én nem szeretnék teljesen
egyedül maradni.
Gideonnak legalább él az anyja, és vannak testvérei. Valószínűleg nem is tudja felfogni, milyen érzés,
ha valakinek senkije sincs.
- Készítek egy szendvicset - nyúlt a mankói után a lány. - Kér maga is?
- Nem, de szívesen megcsinálom magának, hogy ne kelljen felkelnie...
- Köszönöm, de menni fog - szakította félbe Adrienne. - Szükségem van a mozgásra.

Isabelle az osztályteremben várta Gideont. A lila hátizsák már rajta volt, mire a férfi odaért, és szoro-
sabban fogta a kezét, mint máskor.
- Nagyon csöndes volt ma - aggodalmaskodott a tanárnő. - Nem tudom, hogy csak fáradt-e, vagy meg-
betegedett. Figyeljen rá!
Gideon megijedt. Lehet, hogy Isabelle beteg? Nem értett a beteg gyerekekhez. Egyébként is egy sérült
ügynök épp elég. Csak a hazaút alatt kérdezte meg:
- Rosszul vagy, Isabelle?
- Igen - válaszolta a kislány leverten.
- Mi a baj? Akarsz róla beszélni?
- Nem - bámult ki az autó ablakán Isabelle.
Ekkor vette észre, mennyire hasonlít az apjukra. Stuart McCloud is mindig ilyen merev arcot vágott,
ha el akarta rejteni az érzelmeit vagy a gondolatait. Sőt ő maga, Gideon is. Az út további része némaság-
ban telt. Talán Adrienne rájön, mi a baja a gyereknek. De még ő sem tudta megfejteni a kislány viselke-
dését.
- Valami nincs rendben - mondta a férfinak délután. - Alig beszél. Ez nem jellemző rá.
- Csak ül a tévé előtt - panaszkodott Gideon. - Enni sem akar, még fagylaltot sem.
- Szerintem beteg lesz. Felhívhatná az édesanyját vagy a bátyját.
- És mit mondjak nekik? Hogy Isabelle szokatlanul csöndes? Nincs láza, nem fáj semmije, betegség-
nek semmi jele, csak éppen nem beszél. Emiatt biztos nem hagyja ott anya a testvérét, és Nathan sem sza-
kítja meg a mézesheteket.
- És mi a helyzet a húgával?
- Deborah még kevesebbet találkozott Isabelle-lel, mint én. Nem igazán örül a család legifjabb tagjá-
nak.
Adrienne nem értette, hogyan tudja valaki Isabelle-t hibáztatni azért, amit az apja tett a családdal. Az
mindenesetre kiderült, nekik kettejüknek kell megoldani a dolgot.
- Beszélek vele még egyszer.
- Próbáljuk meg ketten! - követte a férfi a nappaliba a sántikáló Adrienne-t.
Isabelle még mindig a tévére meredt, de láthatólag nem lelte örömét a műsorban.
Adrienne leült a kanapéra, Gideon pedig egy fotelba telepedett.
- Mit szeretnél vacsorázni? - kérdezte a lány.
- Mindegy - vont vállat Isabelle, és tovább bámulta a képernyőt.
- Szerda van - köszörülte meg a torkát Gideon. - Nem ma van ötkor táncórád?
- Muszáj elmennem? - csúszott közelebb a kislány Adrienne-hez. - Nem akarok!
- Kihagynád a táncórát? - csodálkozott a lány. - Én nagyon élveztem, amikor annyi idős voltam, mint
te.
- Ha akarod, elkísérlek - ajánlotta fel Gideon.
- Nem akarok menni.
Adrienne és Gideon tanácstalanul néztek egymásra.
- Hát jó - döntött a férfi. - Isabelle ma nem megy táncolni. Ha beteg, nem kell, hogy a többieket is
megfertőzze. Ebben igaza volt.
- Jó, akkor mit szeretnél csinálni, Isabelle? Játsszunk valamit? - kérdezte a lány.
- Most inkább ne. - Egyszer csak felmászott Adrienne ölébe, és hozzábújt. - Itt maradhatok egy kicsit?
A lány meglepődve fogta meg a homlokát, de hidegnek érezte. Nincs láza.
 - Kicsim, biztos, hogy nem fáj semmid? A hasad, a torkod? Vagy a fogad?
- Nem - rázta meg a fejét Isabelle. Adrienne hátradőlt, és átölelte a kislányt. Gideon felállt, a kezét
zsebre dugta.
- Még korán van ugyan, de nekilátok a vacsorának. Valami különleges kívánság?
- Magára bízzuk, ugye, Isabelle?
A kislány bólintott.
- Gideon jól főz.
A férfit meglepte a bók, de örült is neki.
- Hát persze, Gideon nagyon jól főz - mormogta, és kiment.

Gideon éppen végzett a vacsora előkészítésével, amikor megszólalt a telefon. Dühös pillantást vetett a
készülékre, majd felvette a kagylót.
- Nahát, újabban felveszed a telefont? - kiáltotta csodálkozva a húga, Deborah. - Nagyszerű!
- Mivel elég gyakran hívsz, és ilyenkor beszélsz is velem, nem kell úgy tenned, mintha meglepődnél.
Mi a helyzet, Deb?
- Ha te gyakorinak nevezel kéthavonta egy hívást... Na mindegy, szóval tegnap óta próbálom elérni
anyát, de csak az üzenetrögzítő jelentkezik be. Tudsz róla valamit? Ugye nincs semmi baj?
A férfi röviden tájékoztatta nagynénjük balesetéről.
- Csodálom, hogy anya nem hívott fel téged is.
- Üzleti úton voltam. Rámondta az üzenetrögzítőmre, hogy Wanda néni megsérült, de sietett, úgyhogy
nem mondott részleteket.
- Wandánál van a kórházban.
- És Isabelle? Oda csak nem vitte magával!
- Nem, ő nálam maradt.
- Nálad? - hitetlenkedett Deborah. - Csak nem dadát játszol?
- De igen. Anya nem hagyott más választási lehetőséget.
- El sem hiszem, hogy sikerült neki. Mégis mivel érte el? Bűntudatkeltés, könyörgés vagy fenyegető-
zés?
- Benne volt mind a három - válaszolta Gideon szárazon.
- És hogy megy? Tudsz már hajat fonni? És altatódalt énekelni?
- Elboldogulok - zárta rövidre a férfi. - Különben is, van segítségem. Az ügynököm itt van pár napja,
és nagyon jól kijönnek Isabelle-lel.
Maga előtt látta, ahogy Adrienne a karjában tartja a kislányt. Nem tiltakozna, ha vele is ezt tenné. Már
megérkeztekor vonzódott hozzá, és ez a vonzalom egyre erősödött ismeretségük rövid ideje alatt. Jó, per-
sze, szívesen lefeküdne vele, de semmi több. Különben is, egy-két nap múlva elutazik. Utána csak telefo-
non fognak beszélni.
- És mi dolga nálad az ügynöknődnek?
- Meg akar beszélni velem néhány ajánlatot a szakmai jövőmmel kapcsolatban. Egyébként ideutazhat-
nál te is, hogy segíts.
- Ki van zárva. Nem tudok bánni a gyerekekkel. Hogy ti ott mindannyian apa félrelépésének az ered-
ményével foglalkoztok, az a ti dolgotok. Én a saját életemet élem.
Deborah hidegnek és megkeseredettnek tűnt, de Gideon tudta, hogy ez csak álca nála. A legtöbb em-
bert meg tudta vele téveszteni, őt azonban nem.
- Ha anya legközelebb jelentkezik, megmondom, hogy hívjon fel téged is.
- Jól van. Sok szerencsét!
- Átadom az üdvözleted Isabelle-nek.
- Tedd azt - válaszolta Deborah ridegen.
Gideon letette a kagylót. Értette, miért ilyen keserű Deborah, de sokat veszít, ha nem ismeri meg
Isabelle-t. Ő időközben nagyon megszerette a kis húgát.

Isabelle élénkebbnek tűnt vacsoránál, és eleget evett Gideon remek főztjéből. Utóételnek palacsinta
volt tejjel.
- Nagyon finom volt, Gideon - dicsérte utána a bátyját.
- Örülök, hogy ízlett.
 - Jobban főzöl, mint Nate. Ő csak konzervet bontani és ételt rendelni tud. De Mrs. T. jó szakácsnő.
- Nathan házvezetőnője, Fayrene Tuckerman - magyarázta Gideon.
- A bátyád felesége tud főzni? - kérdezte Adrienne a kislánytól.
- Nem tudom. Mrs. T. szokott főzni ránk.
- Caitlin Nathan társa az ügyvédi irodában - mondta a férfi. - Mindketten jók a szakmájukban, de a
háztartáshoz nem értenek.
Gideon viszont igen. A lány már rájött, hogy házvezetőnőt sem tart. Visszafordult Isabelle-hez, és
megkérdezte, mit terveznek másnap az előkészítőben.
- Nem megyek - szegezte a tekintetét a kislány a palacsintára.
- Történt ma valami? - firtatta Adrienne.
A kislány vállat vont.
- Megbántott valamelyik tanárnő? Vagy valamelyik gyerek?
- Nem akarok az iskoláról beszélni - hárította el Isabelle.
A lány nem faggatta tovább. Talán Gideonnak többet elmond. De a férfi sem jutott semmire. A végén a
kislány elsírta magát, és Adrienne-nek kellett megnyugtatni. Végül megfürdette, ágyba dugta, és felolva-
sott neki egy vidám mesét.
Gideon fel-alá járkált a nappaliban, amíg a lány elő nem került.
- Üljön le! - mondta szűkszavúan. - Még mindig biceg. Fájdalmai vannak?
- Megvagyok - felelte Adrienne, és lehuppant a kanapéra. A lába tényleg nagyon fájt, de nem akart
még több gondot okozni Gideonnak.
- Maga szerint mi történhetett az előkészítőben?
- Veszekedés egy másik gyerekkel - válaszolta a lány. - Gyakran előfordul a kicsik között, és hamar
elmúlik.
- És addig? Kényszerítsem reggel, hogy menjen el?
- Fogalmam sincs - ismerte be Adrienne. - Abból nem lehet baj, ha egy napot hiányzik, viszont nem
oldja meg a dolgot.
- Ha sír és könyörög, csak nem hurcolhatom el az előkészítőbe!
- Én sem. Az lesz a legjobb, ha rögtönzünk. Várjuk ki a végét, lehet, hogy holnapra elfelejti az egészet.
- Bár úgy lenne! Kér egy teát?
- Kérek. Igyon egyet maga is! Megnyugtat.
Gideon rövid habozás után bólintott, és szó nélkül kiment a szobából. A lány utánanézett. Vajon téved,
vagy tényleg jól olvas a férfi pillantásaiban? Tényleg vonzódik hozzá? És ő maga hogy áll Gideonhoz?
Gideon lenyűgözte, és nagyon is jóképűnek találta. Néha, ha a férfi hosszabb ideig nézte, elakadt a lé-
legzete. És ha megérintette, elgyengült. Hogyan viselkedjen? Ne figyeljen az érzelmeire? Nem hallgathat
rájuk, hiszen Gideon az ügyfele.
A férfi visszatért, kezében két teli csészével.
- Megfogadtam a tanácsát, és készítettem magamnak is.
Adrienne mosolyogva nyúlt a csészéért. Legnagyobb meglepetésére Gideon nem a fotelba ült, hanem
mellé a kanapéra.
- Elég kimerítő feladat vigyázni egy gyerekre - sóhajtott fel a férfi. - Nem tudom, Nathannek miért
megy olyan könnyen.
- Milyen ember a bátyja? Hasonlít magára?
- Nem igazán, Nathan az a fajta, aki feldob minden összejövetelt, míg én egy sarokban ülök, és tudni
sem akarok az egészről. Mindennel és mindenkivel törődik. Ő a tipikus nagy testvér és kötelességtudó fiú.
Az apám mellett is kitartott, pedig ő végképp nem érdemelte meg.
- Attól eltekintve, hogy maga nem az éjszaka császára, mégiscsak hasonlít a bátyjára. Hiszen éppen a
kis húgával törődik, hogy segítsen az anyjának.
- Egyáltalán nem vagyok olyan, mint Nathan - ellenkezett Gideon. - Maga nem a megszokott körülmé-
nyek között ismert meg.
Adrienne nem erősködött, inkább megkóstolta a teát. Elgondolkodva meredt a csészére.
- Mikorra kell visszamennie New Yorkba? - érdeklődött a férfi. - Nem mulasztott el fontos megbeszé-
léseket?
- Két hétig szabadságon vagyok, így semmit sem mulasztok el - jelentette ki a lány.
Gideon letette a teáját az asztalra.
 - A szabadságát áldozta fel, hogy velem tárgyaljon üzleti dolgokról? - kérdezte csodálkozva.
- Máskor nem lett volna rá időm.
- Szép kis szabadság!
- Annyira azért nem érzem magam rosszul - nevetett Adrienne.
- Komolyan mondja? Vigyáz a kis húgomra, rendbe rakja a levelezésemet, kificamítja a lábát, és most
még Isabelle iskolai gondjai is a nyakába szakadtak.
- Nem olyan szörnyű ez - bizonygatta a lány. - Szívesen vagyok Isabelle-lel, és... hát igen...
- Velem is?
Csak nem vidámság bujkál a hangjában? Ez nem lenne jellemző Gideonra. Bár honnan tudhatná, hi-
szen csak negyvennyolc órája ismeri.
- Magával tölteni az időt... elég érdekes.
- Nem tudom, hogyan értsem ezt.
- Mondjuk úgy, hogy örülök, hogy megismerhettem személyesen a kedvenc szerzőmet és egyik ügyfe-
lemet - felelte rövid habozás után a lány. - Szeretem a könyveit.
- Valóban? - nézett rá Gideon szinte már zavartan.
- Meglepődött ezen? Már telefonon is elmondtam, hogy szeretem az írásait.
- Tudom, de nem úgy beszélt, mint most.
- Miért, most hogyan fejeztem ki magam?
- Mint egy olvasóm, nem mint az ügynököm.
- Végül is az olvasója vagyok - jelentette ki Adrienne vidáman. - Nem tudnám jól ellátni a munkámat,
ha nem tetszenének a könyvei.
- Ebben igaza van.
- Kicsit több reklámmal felkerülhetne a bestsellerlisták csúcsára. Megvan hozzá a tehetsége, hogy ma-
ga legyen a következő Michael Crichton.
- Nem akarok a következő akárki lenni. Csak meg akarom írni, ami eszembe jut.
- Igaza van, de egy író életében nem csak az írás létezik. Dedikálás, interjúk, fotózások a kötetborítóra,
és…
- Mit lehet az ellen felhozni, hogy valaki egyszerűen ír egy pokoli jó könyvet?
- Semmit, ez a legfontosabb, de...
- Nincs semmi „de”. Nem értek az emberekhez, és ezt maga is tudja. Egy tévés fellépéssel vagy pár
unalmas dedikálással véget vetnék a pályámnak, mivel egy idő után fejbe kólintanám a rajongóimat.
- Szerintem jól menne - győzködte a lány. - Csak fel kell készülnie egy kicsit. Szívesen megadom egy
ezzel foglalkozó cég telefonszámát.
- Előbb hagyom, hogy letépjék a körmömet.
Adrienne megrázta a fejét.
- Ezt majd holnap megbeszéljük. Gondolkodjon el a javaslataimon!
- Holnap sem fognak jobban tetszeni - legyintett a férfi.
- Maga az egyetlen ügyfelem, aki nem akar gazdag és híres lenni - vetette a szemére a lány.
- A gazdagság ellen semmi kifogásom. Csak a hírnévvel vannak gondjaim.
- Azzal is kibékül, ha cserébe azt teheti, amit akar.
Gideon hosszan figyelte.
- Mit csinált volna a szabadsága alatt, ha nem jön ide, hogy Isabelle-ről és rólam gondoskodjon?
Adrienne nem tudta eldönteni, tényleg közelebb húzódott-e a férfi, vagy csak beképzeli magának.
- Nem terveztem semmi különöset. Hosszú ideje ez az első szabadságom. Ki akartam pihenni magam.
Olvasni, bevásárolni, megnézni néhány filmet, amire nem volt időm... Azon is gondolkodtam, hogy meg-
látogatok valakit Bostonban.
- Egy barátot? - kíváncsiskodott Gideon.
- Barátnőt. Szobatársak voltunk a főiskolán.
- Vagy úgy. Van barátja New Yorkban?
Adrienne a férfira gondolt, akivel előző évben ismerkedett meg. Robert, a fiatal tőzsdealkusz egyér-
telmű utalásokat tett a házasságra, de többet foglalkozott a dolog hivatalos oldalával, mint az érzelmekkel,
ezért ő visszavonulót fújt.
- Nem, nincs barátom - válaszolta.
A férfi még közelebb csúszott.
 - Szereti a munkáját?
- Megélek belőle.
- Ez nem volt túl lelkes válasz.
- Jó vagyok a szakmámban - magyarázta Adrienne mosolyogva - és általában érdekesnek is találom.
Persze rengeteg időmet veszi el a sok telefonálás, a megbeszélések, a kiadókkal való tárgyalás és a fo-
lyamatos olvasás. De hát minden munka fárasztó.
- Az apja vette rá, hogy nála helyezkedjen el?
A lány kitért a pillantása elől.
- Igen. És nem azért, mert többet akart együtt lenni velem, hanem mert tetszik neki, hogy irányíthat.
- Irányítja magát?
- Mintha távirányító lenne nála. De nem beszélhetnénk valami másról?
- Dehogynem. - A férfi kisimította a lány haját az arcából. - Hogy van a lába?
A lány bőre kellemesen bizsergett az érintés nyomán.
- Jobban, köszönöm.
- Megint bedagadt a bokája. Túl sokat járkált. Biztosan fáj, mégsem panaszkodik.
- Visszafogom magam.
- Ha nekem fáj valamim, arról mindenki tud - vallotta be Gideon. - Elég türelmetlen beteg vagyok.
- El tudom képzelni - nevetett a lány. A férfi olyan behatóan nézte a száját, hogy zavarba jött.
- Talán nem kellene... - kezdte, de nem tudta, hogyan folytassa a mondatot. Gideon egyre közelebb ha-
jolt hozzá.
- Gideon...
- Emlékszik még a telefonbeszélgetéseinkre az utóbbi két évben?
- Igen.
A férfi óvatosan megcirógatta az arcát.
- Egyáltalán nem ilyen külsőt képzeltem magának.
- Mit... mit gondolt, hogy nézek ki?
- Nem így - simított végig Gideon a hüvelykujjával Adrienne alsó ajkán, mintha így akarná megje-
gyezni az arcvonásait.
A lány rögtön elképzelte, milyen lenne, ha az egész testét becézné így. Annyira felizgatta a gondolat,
hogy tudta, tennie kell valamit, mielőtt butaságot művel.
- Olvasnom kell még egy kicsit, mielőtt lefekszem - húzódott el Gideontól. - Van nálam két kézirat, és
az egyik kimondottan ígéretes. A másikban nagyon sok a hiba. Nem tudom, lehet-e kezdeni vele valamit.
De azért átnézem még egyszer, így tisztességes a szerzővel szemben. Egyébként alig várom, hogy elol-
vashassam az új könyvét.
A férfi hosszan nézte az arcát.
- Szeretne most nekilátni?
- Csak nem elkészült?
- Nem, de kinyomtattam, amit eddig írtam. Szívesebben javítok papíron.
- Azt hittem, csak akkor mutatja meg, ha befejezte. Soha nem küldött részletet a szerkesztőnek, amíg
készen nem volt a teljes regény.
- Ez igaz, de most megakadtam, és maga eddig is jó tanácsokat adott.
Adrienne szíve megdobbant a dicsérettől.
- Nagyon szívesen elolvasom a kéziratát.
- De mondja meg nyíltan, ha valami nem tetszik! Nem ígérem, hogy jól fogadom a kritikát, mert nem
így van. De őszintének kell lennie.
- Mindig az vagyok az ügyfeleimmel.
- Jöjjön, polcolja fel a lábát, én majd beviszem a kéziratot - ajánlotta Gideon.
- A hálószobába?
- Igen - nézett mélyen a szemébe a férfi.
- Ugyan, hozza csak ide, majd én...
- Tegyen inkább végre jeget a lábára.
- Vettem be gyulladáscsökkentőt. - A lány ügyetlenül felkelt, és az ajtóhoz bicegett.
- Jól van, akkor várom a hálószobában.
 4. FEJEZET
Gideonnak nem kellett sok alvás, beérte napi öt-hat órával is. De ezen az éjszakán nem tudta lehunyni
a szemét, és ez nem a kanapé hibája volt. A kanapé nagyon is kényelmes.
Félt, hogy Isabelle megbetegszik, vagy gondjai vannak az iskolai előkészítővel, és nem tud neki segí-
teni. De nem ez volt a fő ok. Egyfolytában az ágyában alvó Adrienne-re gondolt. Alig tudta megállni,
hogy át ne menjen hozzá.
A lány még fel volt öltözve, amikor bevitte neki a regény eddig elkészült fejezeteit. Ott ült az ágyban,
a párnáknak támaszkodva. És annyira szép volt, hogy Gideon alig tudta összeszedni magát.
Azóta egy perc nyugalma nem volt. Persze az is belejátszott, hogy valaki éppen a regényét olvassa,
amit még be sem fejezett. De leginkább arról volt szó, hogy őrülten kívánta Adrienne-t.
Talán itt az ideje, hogy a lány visszatérjen New Yorkba, még ha így mindenestül rá is marad Isabelle.

Ha Adrienne azt hitte, Isabelle mindig jó gyerek, hát csütörtök reggel tanult valamit Mikor megpróbál-
ták rávenni, hogy menjen el az előkészítőbe, hisztériás rohamot kapott.
- Nem akarok iskolába menni! - ordította toporzékolva, könnyes arccal. - Itthon akarok maradni!
Adrienne és Gideon beküldték a baglyával a nappaliba, és megbeszélést tartottak a konyhában.
- Itthon maradhat - döntött a férfi. - Mindenkinek szüksége van szabadnapra.
Adrienne egyetértett vele.
- És ha holnap sem akar menni? - vetette fel aztán mégis.
- Te jó ég, még csak négyéves, és már lóg az iskolából! - nevetett Gideon. - Nem baj, majd keresünk
neki állást egy jótékonysági szervezetnél.
- Ez nem vicces, Gideon.
- Nem, tényleg nem az. De nem kell túl nagy ügyet csinálnunk a dologból. Anya és Nathan nemsokára
hazajön, ők biztosan tudják majd, mi a teendő. Amikor elvállaltam, hogy néhány napig vigyázok Isabelle-
re, nem gondoltam, hogy baj lesz.
Adrienne remélte, hogy helyesen tették, amikor engedtek a kislánynak. Az apja nem tűrte volna, hogy
így viselkedjen. De még nem felejtette el, mennyire vágyott arra, hogy meghallgassa és megértse a gond-
jait.
- Hívja fel az előkészítőt és mondja meg, hogy Isabelle ma nem megy! - tanácsolta. - Különben aggód-
ni fognak miatta.
- Miss Thelma biztosan a szememre veti majd, hogy nem tudok bánni a gyerekekkel. Már mondta,
hogy nem érti, hogyan hagyhatott rám az anyám egy gyámoltalan kisgyereket.
- Lehet, hogy meg kellene kérdezni Miss Thelmát, vajon miért nem akar Isabelle iskolába menni - je-
gyezte meg Adrienne.
- Ezt fogom tenni - határozta el Gideon.
- Amíg maga telefonál, utánanézek, hogy van Isabelle.
- Vegye rá valahogy, hogy hagyja abba a sírást. Nem bírom tovább elviselni.
- Megpróbálom - ígérte a lány.
Sikerrel járt ugyan, de ehhez meg kellett vesztegetnie Isabelle-t. Nem volt rá túl büszke, de semmi más
nem jutott eszébe.
- Mi az, amit a legjobban szeretnél, Isabelle?
- Nem akarok iskolába menni - vágta rá szipogva a kislány.
- Nem is kell menned, már mondtam.
- És azt szeretném, hogy Nathan és Caitlin hazajöjjön.
Adrienne számított erre.
- Nemsokára itt lesz a bátyád. Később fel is hívhatjuk, ha akarod.
- Jól van - szorította magához Isabelle a baglyot. Annyira nyomorultul ült ott, hogy a lány megsajnálta.
- Akarsz valamit játszani? - kérdezte. - Minek örülnél?
- Nem tudom - mormolta a kislány, mint akinek minden mindegy.
- Láttad már az új Disney-filmet?
- Nem, még nem - nézett fel végre érdeklődőn a kicsi.
- Elmenjünk moziba délután?
Isabelle letörölte a könnyeit.
- Menjünk.
 Adrienne adott neki egy papír zsebkendőt.
- Töröld meg az arcod, és fújd ki az orrod! Beszélek Gideonnal, rendben? Addig játssz a játékaiddal!
Isabelle tétovázott.
- Nem mondta Gideon, hogy mégis iskolába kell mennem?
- Nem, ma semmiképpen nem kell. De később még beszélünk róla.
- Utálom az előkészítőt! Soha többet nem akarok odamenni! - toporzékolt a kislány, és kirohant.
Mi lehet a baj? És hogyan segíthetnének neki?
Gideonnak persze nem volt kedvé megnézni a filmet. Felajánlotta, hogy elviszi őket a bevásárlóköz-
pontba, az ottani mozi délutáni előadására. A film után még esznek egy fagyit, aztán hazaviszi őket.
Adrienne beleegyezett, csak kicsivel korábban akart indulni, hogy vásárolhasson néhány dolgot. Nem
hozott magával elég ruhát.
A mozi előtt Gideon elborzadva nézett végig az anyukákból és kisgyerekekből álló soron.
- Tényleg be akar menni? - kérdezte a lányt.
- Hát persze - válaszolta Adrienne. Isabelle végre boldognak tűnt, először a nap folyamán.
- És mi van a lábával?
- Nem lesz gond.
A lány egyik lábán volt csak cipő, a sérült lábra fekete zoknit húzott. Pillanatnyilag ez is megfelel.
Gideon kisegítette az autóból, majd Isabelle-t is kivette a gyerekülésből.
- Akkor a cukrászdában találkozunk!
- Viszlát, és köszönjük a fuvart - mondta Adrienne mankóra támaszkodva.
Isabelle megrángatta a férfi karját.
- Kár, hogy dolgoznod kell, és nem érsz rá moziba jönni velünk.
- Talán majd máskor, kicsim. Jó szórakozást neked és Miss Corleynak!
- Vigyázni fogok rá - ígérte a kislány.
- Tedd azt! - helyeselt Gideon mosolyogva.
Adrienne elnézte, ahogy beszáll az autóba, és egy másodpercre minden mást elfelejtett.
- Miss Corley! Nem megyünk be?
A lány összeszedte magát, és a pénztárhoz lépett.
- Dehogynem. Biztosan jó lesz a film.
Ám nagyon is jól tudta, hogy a következő két órában még a filmvásznon is Gideont fogja látni.

A fagylaltozó tömve volt, Gideon mégis rögtön felfedezte Adrienne-t és Isabelle-t. Mindketten moso-
lyogtak, méghozzá Smith őrmesterre.
- Mi van magával, Smith? - kérdezte, amikor odaért hozzájuk. - Mostanában folyamatosan az utamba
kerül.
Dylan nem volt szolgálatban, úgyhogy farmert viselt, és kigombolt, szürke csíkos inget egy szürke pó-
ló fölött. Kihívóan nézett fel.
- Egyszerűen csak szerencséje van. Vagyis sokkal inkább nekem, hogy újra és újra összefutok ezzel a
két elbűvölő hölggyel.
Isabelle kuncogott.
- Smith őrmester is szereti a fagyit, Gideon, ugyanúgy, mint én! De a kedvence a mogyoró, én meg azt
nem szeretem.
Legalább megint megállás nélkül fecseg, - gondolta Gideon.
- Üljön le hozzánk, Gideon! - mutatott Adrienne egy üres székre. - Kér fagyit?
- Nem. - A férfi rövid habozás után leült, és elutasítóan meredt Dylanre.
- Lazítson! - kérte a lány. - Eddig nagyon jól éreztük magunkat.
- Úgy érti, amíg meg nem érkeztem?
- Nem ezt mondtam.
- Nagyon jó volt a film, Gideon! - lelkendezett Isabelle. - Nézd meg egyszer te is!
Úgy tűnik, a kislány jól van. Lehet, hogy már el is felejtette azt, ami bántotta, és holnap engedelmesen
elmegy az előkészítőbe.
- Örülök, hogy tetszett - válaszolta neki.
- Dylan éppen most mesélt a Szent Patrick-napi ünnepségről itt, Honestyben - mondta Adrienne. - Ér-
dekes lehet.
 - Soha nem veszek részt rajta - jelentette ki a férfi.
- Nem? - lepődött meg a lány, - Dylan elbeszéléséből úgy vettem ki, hogy az egész város mulat ilyen-
kor.
- Ez az egész ostobaság! Olyan emberek, akiknek az írekhez semmi közük, egy évben egyszer zöldbe
öltöznek, és úgy tesznek, mintha írek lennének. Itt, Mississippiben!
- Gideon nem igazán szeret szórakozni - jegyezte meg Smith őrmester.
- De nagyon jó könyveket ír! - védte meg a kislány, s ez jólesett Gideonnak.
- Köszönöm, kicsim.
Ekkor Lucille Mayo, az édesanyja szomszédja állt meg az asztaluk mellett két unokájával.
- Jó napot, Gideon, jó napot, Smith őrmester! - Láthatólag csodálkozott, hogy együtt látja őket. Az
egész város tudott a Dylan és a McCloud testvérek közti ellenségeskedésről.
- Jó napot, Mrs. Mayo! - köszönt vissza Dylan. - Milyen csinos ma!
Gideon megállapította, hogy ennek az alaknak több arca van. Most kedves és udvarias, de nem felejtet-
te még el, milyen érzés megtapasztalni az öklét a szeme alatt.
- Régen láttam, Gideon - fordult most hozzá az asszony, - ír még?
- Igen - válaszolt a férfi röviden.
- Hány könyve jelent már meg?
- Most dolgozom az ötödiken - mondta Gideon olyan tömören, ahogy csak tudta, és várta a következő
elkerülhetetlen kérdést.
- De hát honnan van ennyi ötlete?
- Ez a munkám, Lucille.
- Tudja, hogy én tanárnő vagyok. Szeretném, ha egyszer bejönne az órámra, és elbeszélgetne a gyere-
kekkel. Mindenki kíváncsi rá, hogyan születik meg egy könyv!
- Senkit sem érdekelne, amit mondani tudnék. Nem vagyok jó szónok.
Lucille nyilván számolt a visszautasítással, mert nem látszott csalódottnak.
- Hallottam, hogy maga az ügynöke - fordult most Adrienne-hez.
- Adrienne Corley - mutatta be Gideon. - Ő Lucille Mayo, az anyám egyik barátnője. Lucille, ismeri a
húgomat, Isabelle-t?
- Hát persze. Örülök, hogy látlak, Isabelle. És annak is, hogy magát megismerhettem, Miss Corley.
Szóval Gideonnál lakik?
- Igen - mosolygott a lány, nem zavartatva magát a kíváncsi kérdéstől. - Gideon és Isabelle volt olyan
kedves és megengedte, hogy náluk pihenjem ki a bokaficamomat - mutatott a mankóra.
- Szegénykém! - sóhajtott Lucille. - Ez igen kényelmetlen lehet magának, hiszen biztosan sok dolga
lenne New Yorkban.
- Szó szerint döcögősen halad a munka - válaszolta Adrienne. - De nagyon hálás vagyok Gideonnak a
segítségéit.
- Nagyi, szeretnénk fagyizni! - szólt oda hangosan Lucille egyik unokája. - Kérlek!
- Mindjárt, Justin! Tud valamit az édesanyjáról, Gideon?
- Ma reggel felhívott.
- És hogy van a szerencsétlen testvére?
- Jobban. Holnap talán már kiengedik a kórházból, de egy ideig szüksége lesz valakire, aki gondosko-
dik róla.
- Mondja meg Lenore-nak, hogy szóljon, ha segíthetek valamiben!
- Rendben. Köszönöm.
Dylan az asszony után nézett.
- Sok mindenen törheti a fejét - jegyezte meg Gideonnak. - Itt ülünk mi ketten a maga ügynöknőjével,
és fagyit eszünk. Szerintem azon jár az esze, vajon mit jelent ez.
- Én is éppen ezt kérdezem magamtól - vágta rá hidegen a férfi.
- Mindenképpen el kell jönnie az ünnepségre, ha még itt lesz - fordult Adrienne-hez az őrmester. - So-
kat megtudhat a városunkról. Ha Gideon nem akarja elvinni, én szívesen elkísérem.
Gideon nem akart hinni a fülének. Ez a viccfigura meg meri hívni Adrienné-t a jelenlétében?
- Természetesen szívesen elmegyek Adrienne-nel, ha kíváncsi az ünnepségre - mondta nyersen, és fel-
állt. - Indulhatunk végre?
Dylan az órájára sandított.
 - Nekem is mennem kell. Két óra múlva kezdődik a szolgálat.
- Tényleg? Azt hittem, délelőttös - csodálkozott Adrienne.
- Nincs túl sok rendőr Honestyben, úgyhogy váltogatjuk a szolgálati időt.
- Azaz akkor dolgozik, mikor a nagybátyja, a rendőrfőnök azt kívánja.
Dylan most először tűnt ingerültnek, de uralkodott magán.
- Ha valaki azért dolgozik, hogy eltartsa magát, általában van főnöke is, aki parancsol neki. Nem min-
denki él alapítványi pénzből, kényelmesen.
Gideon csak Isabelle miatt tartotta vissza magát. Adrienne a fejét csóválta.
- Nem tartott sokáig a fegyverszünet.
Ahogy Dylan kiment, utána pillantott. Biztosan az alakját csodálja, - gondolta Gideon. Rögtön utána
elátkozta magát, amiért úgy viselkedik, mint egy féltékeny őrült.
- Mi van veled, Gideon? - aggódott Isabelle. - Mérges vagy?
A férfi megpróbált feloldódni.
- Nem, dehogy. Csak elgondolkodtam valamin.
Közben szándékosan nem nézett a lányra, nehogy az átlásson rajta.

- Egyszerűen nevetséges ez a viszály maga és Dylan között - jelentette ki később Adrienne. Isabelle
már ágyban volt, ők pedig a konyhában kávéztak. - Folyton ez a kakaskodás!
Gideon vállat vont.
- Ma már éppen elég időt pazaroltam Smithre. Olvasta a kéziratomat?
- Már majdnem végeztem vele - válaszolta a lány mosolyogva. - Úgyhogy nem aludtam túl jól előző
éjjel.
- És?
Adrienne egész nap erre a kérdésre várt.
- Nagyszerű. Alig tudtam letenni.
A férfi nem tűnt túl lelkesnek.
- Valami zavarja benne - állapította meg. - Mi az?
- Adina - nevezte meg óvatosan a lány a regény egyik szereplőjét.
- Adina? - csodálkozott Gideon. - Mi van vele?
- Miért ölte meg?
- Nem én öltem meg, hanem Prater.
- Tudja nagyon jól, hogy értem. Miért kell bele ez a gyilkosság?
Gideon idegesen, összezavarodva kereste a megfelelő szavakat.
- Mert szerintem drámai fordulatot ad a cselekménynek. Így Jacksonnak még több oka van gyűlölni
Pratert és bosszút állni rajta.
- Ezt értem - kezdte Adrienne. - De... na igen.
- Hogyhogy „na igen”?
- Adina halála után mintha nem lenne olyan izgalmas és fordulatos a történet... nem is tudom.
- Ezzel sokat segített.
A lány nem zavartatta magát a sértődött hang miatt.
- Egy apró változtatás, és Adina életben maradhatna, nem igaz? Úgy értem, még nem sokat írt meg a
halála után történtekből.
Gideon megsemmisítő pillantást vetett rá. Adrienne sejtette, sőt meg volt róla győződve, hogy a gyil-
kossági jelenet óta küzd a folytatással, és ezért halad olyan lassan.
A férfi olyan gyorsan pattant fel, hogy összecsuklott a széke.
- Hát persze, nagyon egyszerű! - gúnyolódott. - Életre keltek egy halott szereplőt, és visszadolgozom a
cselekménybe, amelynek nélküle kellene folytatódnia. Semmi gond, mindössze meg kell változtatnom az
egészet. Apróság. És miért? Mert az ügynököm kedveli ezt az Adinát. Biztosan valami romantikus befe-
jezést szeretne, csöpögőset, ahogy Carla is javasolta a gyorsbüfében. Amolyan hollywoodit.
- Hát...
- Az ördögbe is! - káromkodott Gideon. Lesodort a pultról egy tekercs törlőkendőt és egy sótartót.
A lány belekortyolt a kávéjába, és feltűnés nélkül figyelte. Valamikor csak belátja, hogy igaza van!
Legalábbis remélte. Mert tudta, hogy igaza van. Tapasztalt könyvügynökként ismerte a piacot, tudta, mit
lehet eladni, és nagy rajongója volt a férfi regényeinek. Ez az új könyv lehetne a legjobb az összes közül,
ha Adinát életben hagyná. Ő volt a legerősebb, legérdekesebb nőalak, akit Gideon valaha is kitalált.
- Tényleg hibának gondolja, hogy hagytam meghalni? - faggatta ingerülten a férfi. - Annak ellenére,
hogy elmagyaráztam, miért?
- Tényleg. Az olvasók nehezen fognak kibékülni a halálával, hiszen olyan lenyűgöző figura! Jackson-
nal erőteljes párt alkotnak annak ellenére, hogy mindkettő határozott egyéniség és nagyon különböző a
természetük. Az Adina halála előtti szerelmi jelenet valami mesés! Az egyik legizgatóbb, amit valaha
olvastam. Egyszerűen nem akartam elfogadni, hogy végül nem együtt győzik le az ellenséget. Adina nél-
kül sosem fogom teljesnek látni Jackson győzelmét.
- Én nem szerelmes regényeket írok, Adrienne! Szerintem nem attól lesz jó egy könyv, hogy boldog
véget ér.
- Szerintem sem, de a befejezés megelégedéssel kell, hogy eltöltse az olvasót. És higgyen nekem, min-
denki azt kívánná, hogy Adina életben maradjon. Tudom, hiszen én is az olvasója vagyok.
A lány felkelt a meggyőzés hevében, és Gideon felé fordult. A férfi ott állt előtte, és kifejezéstelen arc-
cal méregette.
- Felizgatta az ágyjelenet? - kérdezte váratlanul.
Adrienne zavarba jött. Érezte, hogy elpirul.
- Én egy szerelmi jelenetről beszéltem, amely nagyon jól van megírva.
Gideon közelebb lépett hozzá.
- Gideon...
- Mondtam már magának, hogy szerintem nagyon jó ügynök? - kérdezte a férfi csábító hangon, mintha
az ajkáról vagy a szeméről beszélne. Valójában Adrienne-re sokkal jobban hatott, hogy a szakmai tudását
dicsérte.
- Ez azt jelenti - érdeklődött a lány szándékoltan hivatalos hangon - hogy belemegy a javaslatomba?
- Azt jelenti, hogy gondolkozom rajta, és nagyon hálás vagyok magának mindazért, amit az elmúlt pár
napban értem tett.
Adrienne nehézkesen a szék támlájára támaszkodott.
- Maga legalább annyit tett értem, mint én magáért. Szükségem volt erre a szünetre, és jól éreztem itt
magam.
- Akkor maradjon még! - ajánlotta nagy meglepetésére Gideon, - Végül is van még egy hét szabadsá-
ga. Ha visszamenne New Yorkba, úgyis rögtön belevetné magát a munkába.
A lány igyekezett, nehogy félreértelmezze a meghívást.
- Kell valaki Isabelle mellé, amíg befejezi a könyvet. Maradhatok, amíg...
- Ennek semmi köze Isabelle-hez - vágott a szavába a férfi. - Vele elbírnék egyedül is.
- Akkor miért maradjak?
- Mert szeretném, ha még nem utazna el - ismerte be nagy nehezen Gideon. - És ami a Szent Patrick-
napot illeti, szívesen elkísérem. Ha már egyszer Mississippiben tölti a szabadságát, ismerje meg az itteni
életet.
- Azt hittem, nem szereti ezt az ünnepet. Dylan azt mondta...
A férfi összeráncolta a homlokát.
- Nem érdekel, mit mondott Smith. Nem ismer olyan jól, mint gondolja. Szóval, hogyan döntött? Ma-
rad még a hétvégén?
- Szívesen. És akkor már szeretném megnézni az ünnepséget is.
- Aligha lehet összehasonlítani a New York-i vagy bostoni fesztiválokkal - figyelmeztette Gideon -, de
azért érdekes.
- Biztosan - ismételte a lány, nem feltétlenül az ünnepségre gondolva.
A férfi megint megsimogatta az arcát. Adrienne még emlékezett az előző esti gyengéd érintésre. Foly-
ton az járt az eszében. Azt kívánta, bárcsak Gideon megtenné megint... Látta rajta, hogy meg akarja csó-
kolni, és azon töprengett, engedheti-e. Hiszen a férfi mégiscsak az ügyfele. És a szája máris veszélyesen
közel van az övéhez. Lassan közelebb hajolt hozzá, és...
- Miss Corley - állította meg egy hangocska. Isabelle állt az ajtóban, álmos arccal -, rosszat álmodtam.
Adrienne túl gyorsan fordult meg, és ránehezedett a fájós lábára. Összeszorította a fogát, nehogy felki-
áltson fájdalmában.
- Sajnálom, kincsem. Kérsz egy pohár vizet, mielőtt visszaviszlek az ágyadba?
 Gideon már oda is ugrott a mosogatóhoz. A lány kerülte a tekintetét. Isabelle nem sírt ugyan, de me-
gint túl komolynak látszott. Messze nem volt olyan vidám, mint lefekvés előtt. Nem kellett gyerekpszi-
chológusnak lenni ahhoz, hogy rájöjjenek: az álomnak köze van az előkészítőben történtekhez. Ezek sze-
rint nem tett csodát a mozi. A kislány ivott egy kortyot, majd megragadta Adrienne kezét.
- Visszamegyek aludni.
- Elkísérjelek? - kérdezte Gideon.
- Nem kell, köszönöm. Miss Corley bejön velem.
Isabelle engedelmesen bemászott az ágyába, de nem engedte el Adrienne kezét.
- Még nem megyek el - ült le az ágy szélére a lány. - Nem meséled el, mit álmodtál?
A kislány gondolkodott, aztán megrázta a fejét.
- Jól van. Felolvassak neked valamit?
- Nem lehetne Gideon egyik könyvéből?
- Nem - nevetett Adrienne - Gideon történetei nem gyerekeknek valók.
Isabelle csalódottan hallgatott.
- De elmesélhetem neked valamelyiket - javasolta. - Jól ismerem mindet, el tudom mondani röviden.
- Rendben - fészkelődött el kényelmesen a kicsi.
A lány halk, megnyugtató hangon beszélni kezdett két ősöreg, varázserejű lényről, akik rendes embe-
rek között élnek felismerhetetlenül, és harcolnak egymás ellen. A rémes részleteket természetesen kihagy-
ta. Az ő változatában a bátor és nemes Adina életben maradt, és boldogan élt hősies kedvesével, Jackson-
nal. Mire elért a történet végére, Isabelle már mélyen aludt.
Adrienne megcsókolta, majd felkelt, és megfordult. Az ajtóban ott állt Gideon karba tett kézzel. A lány
szó nélkül kiment, ő pedig követte.
- Mondtam már, hogy nem szerelmes regényeket írok - súgta halkan.
- Muszáj volt néhány dolgon változtatnom - bizonygatta zavartan Adrienne. - Végül is egy kislánynak
meséltem.
- És ezért alakította úgy a végét, ahogy magának tetszene.
- Úgy gondoltam, Isabelle-nek is.
- Elmondta, mit álmodott?
- Nem, nem akart róla beszélni.
Gideon a nyakát dörzsölgette.
- Fogadni mernék, hogy holnap megint nem akar majd iskolába menni.
- Valószínűleg nem. Szerintem az álom is emiatt volt.
- Bárcsak itt lenne anya vagy Nathan! Aggódom Isabelle miatt.
- Én is - vallotta be Adrienne.
- Ha ez így megy tovább, felhívom anyát. Nem szívesen terhelem a gondjaimmal, de lassan túlnő raj-
tam ez az egész.
- Én ugyanígy vagyok ezzel.
A férfi bólintott.
- Akkor hívjuk fel holnap!
- Ha addig meg nem oldjuk a dolgot mi magunk - bizakodott a lány. - Lefekszem - tette hozzá. - Teg-
nap éjjel nem aludtam túl sokat, és holnap kipihentnek kell lennünk.
Gideon rövid tétovázás után megszólalt:
- Az előbb a konyhában, mielőtt Isabelle megjelent volna...
- Semmi baj - vágott a szavába a lány. - Már el is felejtettem, és...
A férfi megcsókolta, mielőtt befejezhette volna a füllentést.
Nem lepte meg, hogy Gideon csókja csodálatos. Így képzelte el, amióta először meglátta. Egyre többet
és többet akart. Legszívesebben a hálószobába vonszolta volna. A férfi saját hálószobájába, amelyben
már túl sokszor aludt egyedül.
Gideon zölden csillogó szemében ugyanazt a vágyat látta, amely őt is kínozta.
- Bár ne tettem volna! - suttogta a férfi.
Adrienne erre nem számított.
- Miért?
- Mert most újabb álmatlan éjszaka vár rám - tolta el magától Gideon. – Szóval, ha hallod, hogy valaki
fel-alá járkál a házban, az én vagyok. Az lesz a legjobb, ha magadra zárod az ajtót.
 Tehát Gideon tréfával próbálja elvenni a csók élét, - gondolta a lány. Ő is belement a játékba.
- És ha nyitva hagyom?
- Azt meghívásként értelmezem - válaszolta komolyan a férfi.

5. FEJEZET
Adrienne nagyon is meg tudta érteni Gideon péntek reggeli viselkedését. Előző nap a férfi engedett
Isabelle-nek, de az nem használt. Most úgy lépett fel, mint egy kérlelhetetlen felnőtt, de ez sem működött.
- Nem akarok odamenni! - üvöltött sírva a kislány. - Nem akarok!
- El kell menned - jelentette ki Gideon szigorúan. - A nagyi és Nathan úgy tudja, hogy minden reggel
elviszlek az előkészítőbe. Nem akarok csalódást okozni nekik. Szóval, ha valami baj van az iskolában,
mondd el, és megpróbálom rendbe hozni. De ha nem mondod el, akkor is el kell menned, viszont akkor
egyedül kell megoldanod a dolgokat.
- Te nem tudod megoldani - hajtotta le a fejét boldogtalanul Isabelle. Adrienne legszívesebben meg-
ölelte volna.
- Honnan tudod? - kérdezte Gideon. - Lehet, hogy nem vagyok Nathan, de azért néha én is tudok segí-
teni.
A kislány csak szipogott. Adrienne nem tudta tovább türtőztetni magát.
- Kicsim, légy szíves, mondd el, mi történt veled. Segíteni akarunk, de az csak akkor megy, ha tudjuk,
miben segíthetünk.
Isabelle megtörölte az orrát, és elgondolkodott. Gideon adott neki még egy zsebkendőt.
- Tessék, és most beszélj végre!
Eltartott egy ideig, mire a kislány megszólalt:
- Apa tényleg rossz ember volt?
Gideon és Adrienne megütközve nézett egymásra.
- Ezt meg honnan veszed? - faggatta nyersen a férfi.
Isabelle hátralépett, mire a lány figyelmeztető pillantást vetett Gideonra.
- Mondott valaki valamit az apukádra? - kérdezte kedvesen.
A kislány bólintott.
- A gyerekek közül? - folytatta Gideon.
- Egy fiú. Danny - mondta Isabelle alig hallhatóan. - Hétvégén ünnepli a születésnapját, és azt mondta,
az anyukája nem akarja, hogy ott legyek, mert apa rossz ember volt, és bántott másokat. Danny azt is
mondta, hogy apának azért kellett elmennie, mert senki sem akarta, hogy itt maradjon. És azt sem akarja
senki, hogy én itt legyek. Egy Bryson nevű fiú azt mondta erre, hogy a nagymamája sajnálja a nagyit,
mert ő sem akarja, hogy vele legyek.
Gideon alig tudott uralkodni magán.
- Elmondtad a tanító néninek, mit mondtak ezek a... ezek a gyerekek?
- Nem, mert akkor árulkodósnak neveztek volna.
- Nem csoda, hogy nem akartál többé iskolába menni - dühöngött a férfi. - Mi Danny vezetékneve?
- Nem tudom - vont vállat a kislány.
Gideon felkapta a slusszkulcsot.
- Majd megtudom úgyis. Most itt maradsz, én meg elmegyek az előkészítőbe.
- Kapcsold be a tévét, Isabelle! - kérte Adrienne. - Beszélnem kell Gideonnal.
- Figyelj a kicsire, jó? Nem fog sokáig tartani.
- Várj! - állította meg a lány. - Először is beszéljük meg, mit fogsz mondani: Nyugodj meg, nem ront-
hatsz be így az iskolába!
De Gideon hajthatatlan volt.
- Nagyon is jól tudom, mit fogok mondani.
- Állj! - lépett elé Adrienne.
- Mi az? - csattant fel ingerülten a férfi, mintha nem ugyanaz az ember lenne, aki előző nap megcsó-
kolta a lányt.
- Nem állíthatsz oda ilyen dühösen. Még a gyerek nevét sem tudod.
- Úgyis kiderítem. - Gideon el akart rohanni, de a lány nem hagyta.
 - A tanárnőknek tényleg meg kell tudniuk, mi történt - győzködte. - Ugye te sem szeretnéd, hogy
Isabelle-nek ezután még rosszabb legyen?
- Ha visszamegy oda egyáltalán! Miért kell egy olyan intézménybe járnia, ahol efféle dolgokat kényte-
len hallgatni?
- Ebben nem dönthetsz. Nathan a gyámja, ha jól tudom.
- Én meg a bátyja vagyok, és amíg Nathan nincs itt, nekem kell gondoskodnom róla, hogy jól bánjanak
vele!
Adrienne csodálta ugyan a férfi elszántságát, amellyel védte és óvta a kislányt, de megpróbált ésszerű-
en gondolkodni.
- Nathan a törvényes gyámja - ismételte meg. - Nem tehetsz semmit a beleegyezése nélkül.
Gideon végül megnyugodott.
- A pokolba! - mormolta,
- Talán felhívhatnád a bátyádat, mielőtt megbeszéled a dolgokat az előkészítőben - javasolta a lány.
- Igazad van. Nathan hozta ide Isabelle-t, ő a felelős érte. Én soha nem akartam felelősséget vállalni ér-
te.
- De megtetted - mosolygott Adrienne. - Szereted a kislányt.
A férfinak nem tetszett, hogy érzelmekről van szó.
- Kedves gyerek, és nem érdemli meg, hogy így bánjanak vele.
- Hát persze hogy nem. Menj, beszélj vele!
- Én? - döbbent meg Gideon.
- Te. Végül is a te családod múltjáról van szó. Olyasvalakitől kell hallania a történetet, aki jól ismeri,
nem pletykákból.
- Jobb lenne, ha ezt Nathanre bíznánk. Végül is ő tartotta a kapcsolatot az apánkkal.
- Szóval most mégis megvárnád Nathant.
- Jobban ért az ilyesmihez, mint én - mondta elfogódottan a férfi.
- De arra feljogosítva érzed magad, hogy hatalmas botrányt csapjál Isabelle iskolájában.
- Hát... igen, igazad van.
- Értem.
- De hogyan magyarázzam el neki, hogy az anyjának és az apánknak titkos viszonyuk volt?
- Mennyire ismeri részletesen a történteket? - tudakolta Adrienne.
- Fogalmam sincs. Gondolom, azt tudja, hogy az apám egyszer elvált, és ő a második házasságából
született.
- Elmondhatnád neki, hogy mindig fájdalmas, amikor véget ér egy házasság. Az anyád, vagyis az ő
nagymamája rosszul érezte magát, de már kiheverte, és nagyon szereti őt.
Gideon egy ideig mérlegelte a hallottakat, aztán biccentett.
- Elmesélhetem neki, de azt hiszem, ezt már tudja úgy-ahogy.
- Szerintem Isabelle csak azt akarja hallani, hogy az apja jó ember volt. És az édesanyád nagyon is
boldog, hogy Isabelle vele van. Juttasd eszébe, hogy senkinek semmi köze ahhoz, hogy a szüleid elváltak
és az apád újra megházasodott.
- Ezt fogom neki mondani - ígérte a férfi.
- Csak azt nem értem - folytatta Adrienne -, miért harapnak erre az emberek. Addig rendben van, hogy
egy ilyen ügy először nagy botrányt kavar, de még egy kisvárosban is előfordulnak válások. Már rég el
kellett volna felejteniük az egészet.
- Ha nem a kormányzósági poszt várományosáról lett volna szó, aki elhagyja a családját egy terhes vá-
lasztási tanácsadóért. Aki feleannyi idős, mint ő.
- Te jó ég! - kiáltott fel a lány. - Az apád jelöltette magát kormányzónak?
Gideon morcosan bólintott.
- És meg is nyerte volna, ha uralkodik magán. A közvélemény-kutatók szerint az első helyen állt, és ő
volt a média kedvence.
- Az apád kis híján Mississippi kormányzója lett?
Adrienne ezt még sohasem hallotta, de szinte csak Gideonnal és Isabelle-lel töltötte az időt itt
Honestyben.
- Sok ember fektette a pénzét és az idejét a kampányába - mondta tovább a férfi. - Érthetően nem iga-
zán örültek, mikor bedobta a törülközőt. A pártja kénytelen volt gyorsan pótjelöltet állítani, aki aztán el is
veszítette a választásokat. A sajtó hetekig a botránytól volt hangos. Az édesanyámat megalázta, a húgom
a padlón hevert, és apa hívei éppen úgy becsapva érezték magukat, mint a hozzátartozói. Undok egy tör-
ténet volt.
Gideon közömbös hangon mesélte el az eseményekét. A lány biztos volt benne, hogy elrejti az érzel-
meit.
- Sajnálom, Gideon. Mindannyiótoknak szörnyű lehetett.
A férfi csak vállat vont.
- Túléltük. Nekem nem volt olyan rossz, mint a többieknek, mert addig sem volt felhőtlen a viszonyom
az apámmal. És addigra már egyébként is megszoktam, hogy beszélnek rólam az emberek.
Adrienne nem hitte el, hogy kevésbé viselték meg a történtek, mint a család többi tagját. Legalább any-
nyira megrázhatták, de úgysem viselné el a sajnálatot. Úgyhogy visszatért Isabelle dolgához.
- Ebben a városban vannak emberek, akik olyan dühösek Isabelle szüleire, hogy nekimennek egy ártat-
lan gyereknek?
- Pontosan ettől féltem, amikor Nathan idehozta. Tudtam, hogy előbb-utóbb a fülébe jut a pletyka.
Csak azzal nem számoltam, hogy ilyen hamar. A legtöbben az anyámhoz igazodtak. Ő először nagyon
nem örült, hogy Nathan magához veszi a kicsit. Akkor Nathan és Caitlin még nem volt együtt. Anya azt
hitte, Nathan egyedül fog gondoskodni róla, ahogy először tervezte is.
- Valószínűleg nem volt más választása.
- Hát, először gondolkodott rajta, hogy örökbe adja. Nem volt benne biztos, hogy fel tud nevelni egy
gyereket, de mikor döntenie kellett, nem, mondott le Isabelle-ről.
A lányt kétségbe ejtette, hogy Isabelle idegeneknél is kiköthetett volna.
- Még szép, hogy nem. Te is így döntöttél volna.
- Nem hinném - lepődött meg a férfi.
- Legyél őszinte magadhoz - mondta halkan Adrienne - ha rajtad múlt volna, hogy idegenekhez kerül a
húgod, vagy te gondoskodsz róla, hát te is így tettél volna.
Gideon először tiltakozni akart, de aztán belátta, hogy a lánynak igaza van. Megismerte Isabelle-t,
megszerette, és csak úgy nem mondana le róla. De nem szívesen ismerte be, mennyire a szívéhez nőtt ez a
kis csöppség. Adrienne úgy érezte, Gideon a szeretetet nemkívánatos nyűgnek tekinti, és csak nagyon
kevés emberhez hajlandó kötődni. Talán ezért is húzódott olyan gyorsan vissza a csók után - bár egy
csóknak természetesen még semmi köze a szerelemhez.
- Beszélj vele! - sürgette a férfit. - Győzd meg róla, hogy igenis szívesen látjátok! Nem kell mindent
részletesen elmesélned, ezt Nathanre is hagyhatod, ha akarod, de nyugtasd meg!
- Gyere be velem! - kérte Gideon.
- Nem akarsz inkább egyedül lenni vele? Végül is ez családi ügy.
- Nincs olyan titkom, amit ne ismernél - ellenkezett a férfi türelmetlenül. - Isabelle szeret téged. És én
nem mindig tudom, mit hogyan adjak elő.

Isabelle a kanapén ült, de nem kapcsolta be a tévét. Egy mesekönyvet olvasgatott. Adrienne letelepe-
dett egy fotelba, és nézte, ahogy Gideon leül a kicsi mellé.
- Amit azok a kölykök mondtak neked...
- Danny és Bryson?
- Igen, ők. Nos, egyszerűen buták.
Isabelle mosolygott.
- És nincs is igazuk - folytatta a férfi. - Nathan, Caitlin, nagymama és én egyáltalán nem bánjuk, hogy
itt vagy. Te is McCloud vagy, és mi, McCloudok összetartunk.
Adrienne felsóhajtott. Ez a férfi remekül le tud írni mindent a regényeiben. Most vajon miért nem tudja
jobban kifejezni magát?
A kislány zavartan nézett a bátyjára.
- Apa rossz ember volt?
Adrienne visszafojtotta a lélegzetét.
- Nem - jelentette ki szilárdan Gideon. - Igaz, hogy hibát követett el, és feldühített néhány embert, de
nem volt rossz ember. És nagyon szeretett téged!
Adrienne egyetértőn mosolygott.
- Mivel dühítette föl az embereket?
 - Majd később megtudsz mindent pontosan - tért ki a férfi a kényes kérdés elől. - Mindenesetre sokat
veszekedtek a nagyival, mielőtt elváltak, de a nagymama egyáltalán nem haragszik rád.
- Akkor a mamának nem is volna jobb, ha én nem lennék veletek?
- A nagymama örül neki, hogy velünk élsz - bizonygatta Gideon. - Az első unokájának tekint.
Isabelle gondolkodott egy darabig, aztán Adrienne-re nézett, megerősítést várva.
- Hihetsz Gideonnak - bólintott a lány. - Nem hazudik neked udvariasságból.
- Gideon tényleg nem valami udvarias - helyeselt a kicsi.
Adrienne kis híján elnevette magát a férfi durcás arcát látva.
- De azért szeretlek - mondta neki a kislány.
- Köszönöm - szólalt meg fátyolos hangon Gideon. - Szóval, mi lesz az előkészítővel? Hagyod, hogy
ezek az ostoba kölykök elijesszenek, vagy megmutatod nekik, hogy a McCloudokat nem érdekli, mit
pletykálnak?
Isabelle magához szorította a könyvet.
- Úgy érted, el kell mennem az iskolába?
- Igen, úgy. Ha nem mégy el, ez a Danny és a másik kölyök azt fogják gondolni, hogy mindent elhittél,
amit mondtak. És azt nem akarod, ugye?
A kislány megrázta a fejét,
- De már elkéstem!
- Csak egy kicsit - nézett Gideon az órájára. - Bemegyek veled, és megmondom Miss Thelmának,
hogy miattam késtél. Azt biztosan el fogja hinni.
- Gyere, Isabelle, segítek - állt fel Adrienne. - Ugye vannak barátaid az előkészítőben, akiket szeretsz?
Chelsey, Jessica és Justin, ha jól emlékszem.
- Ők a legjobb barátaim. És Tiffany.
- Nagyon jó. Egyszerűen játssz a barátaiddal, és ne törődj a többiekkel! Mindenütt vannak kedves em-
berek, és mindenütt vannak olyanok is, akik nem kedvesek. Mindig arra figyelj, hogy a kedvesekhez tar-
tozz, és tartsd magad távol a közönséges alakoktól.
Isabelle arcára sugárzó mosoly ült ki.
- Maga kedves ember.
- Te is, kincsem - nevetett Adrienne elérzékenyülve. - Mindjárt jövünk - intett Gideonnak.
A férfi bólintott.
- Várok.
A lány a szemébe nézett, de nem tudta kiolvasni belőle, mit érez abban a pillanatban.

Miután Gideon elvitte Isabelle-t és hazaért, visszavonult a dolgozószobájába. Adrienne elkapta, mielőtt
magára csukhatta volna az ajtót.
- Hogy ment? Isabelle-lel minden rendben?
A férfi türelmetlennek tűnt, de nem mozdult.
- Szerintem igen. A barátai rögtön üdvözölték, és ennek nagyon örült.
Adrienne még mindig nem engedte el.
- Beszéltél Miss Thelmával az esetről?
- Röviden.
- Mire jutottatok?
- Megígérte, hogy oda fog figyelni Isabelle-re, nehogy a gyerekek fenyegessék. Ő is aggódott az egy-
kori botrány miatt, de úgy gondolta, minden megoldódott azzal, hogy az anyám elfogadta a gyereket,
Thelma szereti Isabelle-t. Vigyázni fog rá.
- Remélem, hogy így lesz.
- Nagyon udvariasak voltunk egymással, és nem vesztettem el a fejemet, pedig még mindig zsémbes
vén kecskének tartom.
- Nagyon büszke vagyok rád - nevetett a lány.
Gideon az ajkára szegezte a szemét. Adrienne már nem mosolygott.
A férfi hirtelen megfogta a nyakát, és szájon csókolta.
- Köszönöm a segítséget - suttogta, majd elengedte. - Most mennem kell dolgozni.
Az ajtó becsukódott, mielőtt a lány válaszolhatott volna.
 Isabelle vidáman tért haza az előkészítőből. A barátai kitartottak mellette, és lelkesen mesélte, mi min-
dent élt át aznap. Gideon visszahúzódott a dolgozószobába, Adrienne pedig leült a kicsivel a konyhaasz-
talhoz.
- ... és aztán Miss Montgomery azt mondta, Danny álljon a sarokba, mert nem tudott viselkedni, amíg
Miss Montgomery felolvasott. És Benjamint is hasba vágta, aztán kinevette, amikor Benjamin azt mond-
ta, fáj neki.
- Danny nem túl kedves fiú - állapította meg Adrienne.
Isabelle bólintott.
- Nem is akarok elmenni a születésnapjára. Undok.
- Ne beszéljünk róla többet! Mesélj, mi minden történt még!
- Tiffany most sok-sok kicsi copfban hordja a haját. Nagyon csinos. Justin kapott egy Pókemberes órát,
amely számokban mutatja az időt, mert Justin még nem ismeri a másik órát. Én sem, de Nate meg fogja
tanítani. És ha Nate és Caitlin visszajön, Caitlinnel szeretnénk egy kicsi fehér kutyát.
- Én is nagyon szeretem a kutyákat - mondta Adrienne. - Nekem is volt egy ezüstszínű pudlim, Susie,
Ő volt a legjobb barátnőm gyerekkoromban,
- Én Bolyhosnak szeretném hívni a kutyámat.
- Szép név.
- Nate viszont egy óriási fekete kutyát akar. Azt pedig Banditának fogjuk hívni.
- Aha.
- Nate szeret viccelni - nevetett Isabelle.
- Biztos nagyon kedves lehet.
- Ő a legjobb báty a világon! - lelkendezett a kislány, majd zavartan hozzáfűzte: - Azért Gideon is
kedves.
- Az - nevetett Adrienne. - A maga módján.
- Maga szereti Gideont, Miss Corley?
Csak nem akarja összeboronálni őket ez a gyerek?
- Igen, szeretem. Az ügyfelem, én adom el a könyveit. És nagyon tehetséges írónak tartom.
- Hozzámegy feleségül, mint Caitlin Nate-hez? Ők is együtt dolgoztak. Caitlin most a nővérem. Maga
is lehetne a nővérem! Van még egy, Deborah, de őt nagyon ritkán látom.
- Gideonnal csak barátok vagyunk - köhécselt a lány. - Nem fogunk összeházasodni.
- De én szeretném, hogy maga a nővérem legyen! - mondta Isabelle csalódottan.
- Nem lehetnék a barátnőd inkább? Mindenkinek szüksége van jó barátokra.
A kislány beletörődő arccal bólintott.
- Hát jó, Miss Corley, akkor legyünk barátnők.
- Akkor mostantól tegezz nyugodtan, és hívj Adrienne-nek, rendben?
- Rendben, Adrienne. Most megyek játszani. Gideon elengedett hintázni.
- Húzd fel a dzsekidet! Hideg van odakint.
- Jó, - Isabelle lecsúszott a székről, és kiszaladt.
Adrienne a mosogató fölötti nagy ablakon át figyelte a kislányt, ahogy a kertben játszik. Nem jutott el
odáig, hogy dolgozzon is a laptopján. Isabelle elbűvölő látvány volt röpködő szőke tincseivel. Szívesen
elfogadta volna kis húgának... vagy a kislányának.
Meglepte ez a gondolat. Mi lehet vele? Csak nem a biológiai órája ketyeg?

Gideon nem jött elő vacsoraidőben sem a dolgozószobából, úgyhogy Adrienne kézbe vette a dolgokat.
Valószínűleg túlságosan belemélyedt az írásba. A lány bokája már korántsem fájt annyira, mint eddig, és
a duzzanat is lelohadt.
Mikor elkészült a vacsora, a fürdőszobába küldte Isabelle-t kezet mosni, majd bekopogott a dolgozó-
szobába.
- Mi az?
A nem éppen barátságos hang ellenére Adrienne benyitott.
- Asztalon a vacsora.
- Mindjárt jövök - intett a férfi anélkül, hogy ránézett volna.
Adrienne nem hitt neki. Ha most becsukja az ajtót, jó darabig várhatnak Gideonra.
 - Reggeli óta nem ettél semmit. Tarts egy kis szünetet! Isabelle különben is szomorú, amiért egész nap
alig látott.
A férfi sóhajtva állt fel a gép elöl.
- Jól van, jövök, csak megmosom a kezemet.
Gideon végig nagyon csendben volt a vacsora alatt, Isabelle viszont annál többet beszélt. Nagyon
élénk volt, és elismételt mindent a férfinak is, amit Adrienne-nek már elmondott.
- Adrienne-nek volt egy pudlija - mesélte. - Neked is volt kutyád, Gideon?
A férfi megrázta a fejét.
- Nathannek volt régen kettő, de én sosem akartam.
- Miért nem?
- Túl sok a baj velük. Etetni őket, vizet adni nekik, sétáltatni, feltakarítani utánuk... Engem más dolgok
érdekeltek.
Isabelle ezen elgondolkodott egy darabig.
- Nekem nem számít. Szeretnék kutyát, és teljesen egyedül fogok gondoskodni róla.
Evés után a kislány megint játszani akart. Adrienne nekiállt leszedni az asztalt.
- Hagyd csak, majd én elintézem - jelentette ki, amikor Gideon segíteni akart.
- Te főztél, úgyhogy én rakodok össze. Kímélned kell a lábadat. Egyébként nagyon finom volt a vacso-
ra.
- Már sokkal jobban vagyok.
- De nem szabad megerőltetned magad - torkolta le a férfi. - Polcold fel a lábad, én addig rendet rakok
itt.
Mivel nem engedte oda a mosogatóhoz, Adrienne kénytelen volt leülni.
- Sokat dolgoztál ma. Jól haladtál?
- Egész jól.
Mégis úgy tűnt, Gideon nem igazán elégedett.
- Gondolkodtál a változtatásokon, amelyeket javasoltam? - tudakolta a lány.
- Nem. Már elmondtam, hogy nem illenek az elképzeléseimbe. Ez a regény egy férfi bosszújáról szól.
Ez a fő szál, és ezért kell Adinának meghalnia.
- Vagy Jacksonnak halottnak kell hinnie őt.
A férfi sötét pillantást vetett rá.
- Mindenáron szenvedélyes végkifejletet akarsz, ugye?
- Gideon, értsd meg, nekem az a feladatom, hogy segítsek eladni a könyvedet. Ha fontosnak tartok va-
lamit a regény sikeréhez, azt el kell mondanom neked.
- Nem olcsó ponyvát írok.
- Nem túlzol egy kicsit? - sóhajtott fel Adrienne. - Nem vártam, hogy hűtlen legyél a stílusodhoz. Csak
tettem egy javaslatot, mivel azt mondtad, nehézségeid vannak a könyv lezárásával.
- Hát persze hogy nehezen megy! - csapta be Gideon a mosogatógép ajtaját. - Hogyan dolgozzak, mi-
kor ennyi ember nyüzsög a házamban? Egy kisgyerek idegösszeomlást kap, az ügynököm a fülemet rágja,
hogy írjak romantikus lányregényt, szerinted lehet így haladni?
Adrienne hanyagul az asztalnak támaszkodott.
- Csak szeretnélek emlékeztetni rá, hogy te hívtál meg a hétvégére. Arra is te kértél, hogy olvassam el
a kéziratodat, és mondjak róla őszinte véleményt.
A férfi egy csapásra megnyugodott.
- Nagy nyomás alatt vagyok - magyarázkodott.
Ez akart lenni a bocsánatkérés, - gondolta a lány.
- Tudom. Kemény hét áll mögötted.
- Sokkal rosszabb lett volna, ha nem vagy itt, és nem segítesz Isabelle körül.
Ez pedig a köszönetnyilvánítás.
- Szívesen tettem - mosolygott Adrienne.
Gideon odalépett hozzá, és felhúzta a székről.
- És volt még valami, ami visszatartott a munkában.
A lány a karjába kapaszkodott, hogy el ne essen.
- Én...
 A férfi ezúttal is csókkal szakította félbe a mondatot. Bár nem húzta magához Adrienne-t, a testük
mégis egymáshoz ért. Gideon karcsú, de izmos és férfias testére a lányé a lehető legnőiesebben válaszolt.
A férfi kelletlenül fejezte be a csókot.
- Nem kellett volna ezt tennem - mondta halkan.
Adrienne továbbra sem engedte el a karját, és nem is állt szándékában.
- Dehogynem - suttogta rekedt hangon.
Gideon újból megcsókolta a belé kapaszkodó lányt.
- Biztos, hogy nem akarsz feleségül menni Gideonhoz, Adrienne? - Isabelle ott állt a konyhaajtóban, és
kíváncsian nézte őket. - Caitlin és Nathan is mindig csókolózott, és össze is házasodtak.
A felnőttek szétrebbentek. Adrienne képtelen volt Gideonra nézni.
- Gyere, Isabelle, mesélek neked valamit! - ajánlotta fel gyorsan a kislánynak. - Mit szólnál a Piroská-
hoz? Szeretnéd hallani?
Adrienne úgy érezte, nagyon is ide illik ez a mese. Talán neki is jót tenne, ha elgondolkodna a lány
sorsán, aki hagyta, hogy egy veszélyes farkas eltérítse eredeti céljától.

Adrienne számított rá, hogy Gideon meggondolja magát a szombati Szent Patrick-nappal kapcsolat-
ban. Nem lepődött volna meg, ha a férfi egész nap a dolgozószobában marad. De azért zöld pulóvert hú-
zott fekete nadrággal, hogy az alkalomhoz illően legyen öltözve. Végül is ír ünnepre mennek, és Írorszá-
got zöld szigetnek is nevezik.
A reggelinél Gideon fehér ingben és farmerban jelent meg.
- Szóval megyünk ünnepelni? - kérdezte.
- Miféle ünnep? - csillant fel Isabelle szeme.
- A Szent Patrick-nap, tudod, amiről Smith őrmester mesélt – emlékeztette Adrienne. - Mindenki zöld
ruhát vesz fel, és úgy tesz, mintha ír lenne.
- Miss Montgomery már feldíszítette a termünket az ünnepre - jelentette a kislány. - De az nem ma
van, ugye? Miss Montgomery azt mondta, hétfőn mehetünk zöldben iskolába, ha van hozzá kedvünk.
- Tényleg nem ma van igazából Szent Patrick napja - válaszolta Adrienne. - De a város mégis ma ün-
nepel, mert az embereknek ma és holnap nem kell dolgozni.
- És persze sok üzletember kihasználja a lehetőséget, hogy jó nagy bevételhez jusson - tette hozzá leki-
csinylőn Gideon. - Az emberek sokkal többet adnak ki ételre és italra, ha hivatalos alkalom van rá.
- Akkor nem is akarsz kijönni? - ijedt meg Isabelle.
- Elmegyek egyedül is Isabelle-lel, Gideon - ajánlotta fel Adrienne. - Legalább nyugodtan dolgozhatsz
ma. Már eleget pihentettem a lábamat, és az autóddal...
- Megígértem, hogy elmegyek veled, és így is lesz - vágott a szavába a férfi.
- Segítek felöltözni, kicsim - karolta át a kislányt Adrienne. - Biztosan találunk valami zöldet.
- Gideon sem öltözött zöldbe!
- Nem is muszáj. - A lány nem nézett Gideonra, mert félt, hogy elneveti magát. - Csak ha kedved van
hozzá.
- Jó! Van egy zöld pólóm - szaladt ki Isabelle.
Adrienne követte. Legalább annyira örült az ünnepségnek, mint a kislány. Gideon viszont valószínűleg
nem így állt hozzá.

Honesty fölött kék volt az ég, és a hideg éjszaka után kellemesen felmelegedett az idő. Rengeteg em-
ber nyüzsgött az ódon belvárosban. A főteret lezárták a járművek elől, úgyhogy Gideon kénytelen volt
távolabb megállni. Ragaszkodott hozzá, hogy Adrienne elhozza a mankót is, pedig a lány nem nagyon
akarta.
Nem tágított mellőle, mintha csak védelmezni akarná. Közben Isabelle kezét is fogta, nehogy a kislány
elvesszen. Úgy tett, mintha ő is élvezné a mulatságot, pedig nyilván semmi kedve nem volt hozzá.
Az utcákon kétoldalt sátrakat és pultokat állítottak fel. Gideon türelmesen várt, amíg Adrienne és
Isabelle mindent végignéz. Beletelt egy időbe, hiszen sok csecsebecsét kínáltak: fafaragványokat, kerámi-
át, kézzel készített játékokat, babákat és hangszereket. Ezenkívül még horgász- és vadászfelszerelést,
napszemüveget, pólókat, divatékszereket, gyertyákat és gyógynövényeket is. Írországhoz mindenesetre
sok köze nem volt a kirakodóvásárnak.
 Áttörtek az embertömegen. Az emberek végigmérték Adrienné-t, és úgy tűnt, mind tudják, kicsoda.
Persze mindenki kíváncsi volt a New York-i könyvügynökre, aki már egy hete Gideonnál lakik. Néhá-
nyan üdvözölték, és Gideon is bemutatta pár embernek. Barátságos, családias hangulat uralkodott a vá-
rosban, még ha gyorsan terjedt is a pletyka.
Bár még korán volt az ebédhez, a standok fölött szálló illatok meghozták az étvágyukat. Volt egy sá-
tor, ahol igazi ír egytálételt adtak.
Ennek ellenére Gideon tanácsára az indián konyha mellett döntöttek. A férfi rákot rendelt, Isabelle
halrudacskákat sült krumplival, Adrienne pedig apró rákkal és vörös babbal töltött szendvicset evett.
A város lakói élénk beszélgetésbe merülve, nevetgélve sétáltak. Csecsemősírás, kisgyerekek kérlelő
hangja és a körhinta csörömpölő zaja vegyült a hangzavarba. Egy színpadon bűvész szórakoztatta a töme-
get, két zenekar is játszott egyszerre, és közben karaokeversenyt is rendeztek. Némelyek nagyon jól sze-
repeitek, de voltak fülsértő előadások is.
- Ott van valami gyerekeknek való, Gideon! - kiáltott fel Isabelle. - Arcfestés! És lufit is adnak! Azon a
játékon ott gumikacsát is lehet nyerni, odamegyünk?
- Igen, én...
- Felülhetek a körhintára is? A fekete lóra, az a legszebb. Utána kapok vattacukrot?
- Persze. - Gideon már beletörődött, hogy jó ideig maradnak. - Miért is ne?
Isabelle előrerohant. A férfi ráparancsolt Adrienne-re, hogy üljön le egy padra, ahonnan jól látja,
ahogy a kislány játszik. Kímélni kell a lábát.
Ő pedig hagyta, hogy Isabelle magával cipelje. Adrienne elnevette magát a szenvedő arckifejezés lát-
tán. Úgy vélte, jót tesz neki, ha néha emberek közé megy. Túl fiatal még ahhoz, hogy úgy éljen, mint egy
remete.
- Ó, Miss Corley, emlékszik még rám?
Adrienne rögtön felismerte az asszonyt szürke hajáról és barátságos tekintetéről.
- Hát persze. Maga Carla a gyorsbüféből.
Carla mosolyogva mutatta be a mellette álló két ötven év körüli hölgyet.
- Ők a testvéreim, Glória és Patsy. Lányok, ő Gideon McCloud ügynöke New Yorkból. Már meséltem,
hogy megismerkedtünk a büfében.
A következő tíz percben Adrienne New Yorkról, a munkájáról és Gideon új könyvéről beszélt. Azt is
elmondta, hogy nincs férjnél, de Gideonnál csak barátok, semmi több.
- Persze, persze - bólogatott Glória. Vagy Patsy volt az? - Melyik épelméjű nő kezdene Gideon
McClouddal? Néha azt hiszem, nincs minden rendben a fejében.
- Na de Glória! - korholta a másik testvér. - Tudod, milyenek a művészek! Igaz, hogy Gideon egy ki-
csit furcsa, de a művészek agya másképp működik, mint a miénk.
Mikor Adrienne elbúcsúzott, és a nővérek továbbmentek, még mindig arról vitatkoztak, vajon Gideon
zseniális művész-e vagy különc agglegény.
Miért él vajon ennyire visszavonultan Gideon? Az apja körüli egykori botrány miatt, vagy más okai
vannak? A művész életét illető kifogást nem vette be. Ahhoz túl sok írót ismert, akik nagyon is jól kijöt-
tek más emberekkel.
- Elnézést, maga Gideon McCloud ügynöke? - szólította meg a lányt egy negyven év körüli, lángvörös
hajú nő divatos napszemüvegben és zöld kaftánban.
- Igen, én vagyok.
- Örülök, hogy megismerhetem! Az imént láttam Gideont a kis húgával a körhintán. Az emberek cso-
dálkoznak rajta, csak annyit mondhatok. Gondoltam, hogy maga is itt lehet a közelben. Yolanda Krump
vagyok. A sors hozott össze minket!
Sajátos humora lehet a sorsnak, - gondolta Adrienne, mert már tudta, mi következik.
- Tudja - kezdte Yolanda, - írtam egy könyvet, és ha találok egy jó kiadót, biztosan megjelentetik. Eb-
ből a regényből egész biztosan sikerkönyv lenne!
- Nos, én...
- Már több kiadónak elküldtem, de mindenhonnan visszaküldték. Szerintem még csak bele sem olvas-
tak, mert nincs ügynököm és Mississippiben lakom.
- Szívesen beleolvasok - húzott elő Adrienne udvariasan egy névjegykártyát a táskájából. - Küldje el
nekem az első három fejezetet.
 - Elmondjam röviden, miről szól a könyv? Egy család nőtagjait követi négy generáción keresztül, aki-
ket átok sújt. A regény legnagyobb része visszatekintés, és sok benne az önéletrajzi elem, mert nekem is
izgalmas életem volt. Ugyanis én...
- Nem mondhatok semmit, amíg nem olvastam a kéziratot. Küldje el azt a három fejezetet. Megígé-
rem, hogy elolvasom.
- Rendben. De még el kell mesélnem, mi történik, mikor...
- Jó napot, Miss Corley, jó napot, Yolanda - tűnt fel mellettük Dylan.
- Á, Smith őrmester! Örülök, hogy találkoztunk! - mosolygott boldogan Adrienne. Fellélegzett, hogy
végre valaki félbeszakította őket.
- Dylan - javította ki az őrmester, és leült mellé a padra. - Hogy tetszik az ünnep?
- Nagyon.
- Dylan, éppen a regényemről meséltem Miss Corleynak! - szólt közbe felháborodva Yolanda.
A férfi megrázta a fejét.
- Nem hinném, hogy Adrienne ma munkáról szeretne beszélni. Hiszen éppen szabadságon van.
- Küldje el a fejezeteket! - ismételte meg a lány. - Majd jelentkezem, de természetesen semmit sem
ígérhetek.
Yolanda biccentett, és tovahaladt, a szívére szorítva Adrienne névjegykártyáját, mintha szerencsét
hozna.

6. FEJEZET
- Nem akarom befolyásolni - suttogta Dylan - de figyelmeztetnem kell, hogy az az írás szörnyű. Már
több kiadó és ügynök visszautasította.
- Maga már olvasta? - kérdezte Adrienne.
- Megpróbáltam. Néhány fejezeten átverekedtem magam, de aztán nem ment tovább. Unalmas, tele
van közhelyekkel, hemzseg a helyesírási hibáktól és követhetetlen a cselekménye. Próbáltam ezt
Yolandával is közölni, de legyintett és azt mondta, nem értek hozzá.
- Miért adta oda magának a kéziratot?
- Szinte mindenkire rásózta már a városban. Még Gideonnál is kopogtatott vele, de persze hiába. És
mivel én a középiskolában írogattam egy újságba, azt gondolta, adok majd valami jó kis ajánlást, hogy
ráharapjanak a kiadók. Javasoltam, hogy égesse el az első három fejezetet, de ebbe nem ment bele.
- El tudom képzelni! Mit írt annak idején? Csak cikkeket vagy történeteket is?
Dylan egy csapat fiatalt figyelt, akik elég vadul viselkedtek.
- Történeteket is, de soha nem foglalkoztam komolyabban az írással.
- Mostanában is szokott írni?
- Igen, a magam szórakoztatására, de ne árulja el Gideonnak! Neki nagyon nem tetszene.
- Mégis mit ír? - kíváncsiskodott a lány.
Dylan vállat vont.
- Nem akarom úgy előadni magam, mint Yolanda.
- Nem is teszi azt. Nos, halljam, mit ír?
- Bűnügyi történeteket - vallotta be az őrmester. - Egy kisvárosi rendőrről a déli államokban, aki kü-
lönlegesen oldja meg az eseteit. Persze ebben nincs semmi rendkívüli, de mégiscsak más egy kicsit, mint
az átlagos krimik. A rendőr ugyanis bizonyos fóbiákban szenved, amelyeket persze szégyell, és ezek
időnként akadályozzák a munkájában.
- Érdekesen hangzik. Megírt már egy könyvre valót?
Dylan úgy zavarba jött, mint egy szégyellős kamasz.
- Kettőt is, de csak lazításképpen, amikor nem vagyok szolgálatban. Tudja, egyedül élek, és ezzel ütöm
el az időt.
- Nem akarja megjelentetni az írásait?
- Már gondoltam rá hébe-hóba. Lehet, hogy egyszer majd elküldöm őket egy kiadónak.
- Kaphatnék egy példányt a kéziratból?
- Minek? - lepődött meg Dylan.
- Kinézem magából, hogy tehetséges - mosolygott a lány. - De persze tévedhetek is.
- Biztosan szigorúan ítél.
 - Szerintem tapintatos vagyok, de őszinte. Nem mindenkinek szokott tetszeni, amit mondok - fűzte
még hozzá, és eszébe jutott a jelenet, amikor Gideon könyvét bírálta.
Az őrmester körülnézett.
- Nehogy továbbadja, amit mondok, de Gideon nagyon jó író. Az összes könyvét olvastam.
- Tényleg?
Dylan bólintott.
- Az elsőt megvettem, mert elhatároztam, hogy utálni fogom. Azt hittem, ugyanolyan unalmasan és ri-
degen ír, amilyen ő maga, de kellemesen csalódtam. Annyira tetszett a regény, hogy megvettem a többit
is. Persze nem itt, Honestyben, hanem másutt. Aztán zacskóban csempésztem be a könyveket a házba,
nehogy Gideon megtudja.
- Érthető.
- Ugye nem mondja el neki?
- Nem. Becsületszavamra. Nos, elolvashatom a könyvét?
- Nem kellett volna megemlítenem - hajtotta le a fejét az őrmester. - Olyan vagyok, mint Yolanda.
- Dehogy! Hiszen én kértem, hogy mutassa meg az írását, nem fordítva. És nagyon konok tudok lenni.
- Akkor is, amikor az ügyfelei agyondicsérik?
- Akkor még inkább. A kiadók pontosan tudják, hogy nem hagyom magam eltéríteni.
- Akkor maga olyan ügynök, amilyenről minden szerző álmodik.
- Így van. Úgyhogy adja csak ide azt a kéziratot!
- És ha nem nyeri meg a tetszését? - aggodalmaskodott Dylan.
- Azt is közlöm magával. Tapintatosan, de őszintén - mosolyodott el Adrienne.
A férfi egy ideig fontolgatta az ajánlatot.
- Lehet róla szó - döntött végül. - De ha Gideon rájön, óriási botrányt fog csapni.
- Ezt nem értem. Végül is nem azért ír, hogy Gideont bosszantsa, ugye?
- Persze hogy nem. Azt sem tudtam, hogy ő is ír, amíg évekkel ezelőtt meg nem jelent az első könyve.
Annak idején még egy másik államban laktam. Te jó ég, milyen mérges voltam magamra, hogy tetszik a
regénye!
- Nagyon bután viselkednek maguk ketten, ugye tudja? - nevetett a lány. - Csak azért nem barátkozik
össze két hasonló érdeklődésű férfi, mert az egyik évekkel ezelőtt a másik húgával járt.
- Sokkal többről van itt szó - árulta el Dylan.
És a történet még nincs lezárva. A férfi erre egy szóval sem célzott, de Adrienne magától is rájött. Meg
volt róla győződve, hogy az őrmester még mindig érez valamit Deborah McCloud iránt.
Ekkor feltűnt Gideon, kezében egy kicsi plüssmacival. Isabelle arcára zöld lóherét ragasztottak, az
egyik csuklójára zöld lufi volt erősítve, másik kezében zöld cukor-rudat szorongatott.
- Jó napot, Smith őrmester! - rikkantotta vidáman. - Megkóstolja a cukorkámat?
Dylan összerázkódott a rikító színű cukor láttán.
- Köszönöm, Isabelle, de most nem kérek. Mennem kell.
- Remek ötlet - jegyezte meg Gideon.
Dylan, csak hogy a férfit idegesítse, Adrienne-hez hajolt, és arcon csókolta.
- Majd találkozunk.
Ezzel fütyörészve elvonult. Gideon szó szerint remegett a haragtól, mikor leült a lány mellé.
- Most már komolyan kezd dühíteni ez a fickó.
- Én kedvelem - kívánkozott ki a megjegyzés Adrienne-ből.
- Én is - vágta rá Isabelle, és bevackolta magát Gideon ölébe, kényelmesen eszegetve a zöld cukrot.
A férfi félretolta az arcába szálló lufit.
- Megint meghívott valahová? - tudakolta a lánytól.
- Nem, most nem.
- Akkor mit akart?
- Csak beszélgettünk.
- Gideon féltékeny - állapította meg Isabelle.
Adrienne és Gideon csodálkozva néztek rá.
- Mikor Caitlin azt mondta, tetszik neki Brad Pitt, Nate úgy tett, mintha mérges lenne, és erre Caitlin
azt mondta, Nate féltékeny. Te is féltékeny vagy, Gideon?
- Edd azt a zöld izét! - válaszolta nyersen a férfi, mire Isabelle nevetve harapott a cukorba.
 Dehogy volt Gideon féltékeny! Legalábbis Adrienne szerint. Egyszerűen ki nem állhatja Dylant, és
nem tetszik neki, hogy ő meg összebarátkozott vele. De ahogy egymásra pillantottak a kislány feje fölött,
megváltozott a véleménye. Lehet, hogy Isabelle nem is tévedett olyan nagyot.

Miután hazaértek, Gideon bevonult a dolgozószobájába. Adrienne ezt már ismerte. Ha valaki túl közel
kerül hozzá, rögtön a szobájába menekül, a kitalált világába.
A lány játszott Isabelle-lel, aztán tévét néztek. Kellemes este volt. Adrienne eddig csak ritkán foglal-
kozott gyerekekkel, de Isabelle-lel igazán szórakoztató volt együtt lenni. Nagyon is megértette, miért sze-
reti mindenki. Mikor eljött a lefekvés ideje, Isabelle átölelte Adrienne derekát.
- Nagyon jó volt ez a nap.
Adrienne magához szorította a kislányt. Megint elfogta az a furcsa érzés, amely a biológiai órájával
függhet össze. Vajon mikor fogja így ölelni a saját gyerekét? Huszonnyolc éves, és nincs komoly kapcso-
lata. Nem túl valószínű, hogy valaha is anya lesz.
Isabelle-lel kézen fogva bekopogott a dolgozószobába.
- Isabelle szeretne elköszönni - nyitott be.
- Már ilyen késő van? - lepődött meg Gideon.
- Nagyon késő - szaladt oda hozzá a kislány. - Adrienne azért nem küldött még ágyba, mert egy vicces
filmet néztünk.
- Jó éjszakát, aludj jól!
Isabelle megölelte a bátyját.
- Köszönöm, hogy kijöttél velem az ünnepségre, és vettél nekem cukorkát, és felülhettem a körhintára!
Nagyon jó volt.
Gideon megveregette a hátát, de korántsem olyan ügyetlenül, mint pár nappal ezelőtt.
- Örülök, hogy jól érezted magad.
A kislány cuppanós puszit nyomott az arcára.
- Jó éjt, Gideon! Nagyon szeretlek.
- Én is téged - köszörülte meg a torkát a férfi. - De most gyerünk az ágyba!
Mialatt Adrienne lefektette a kicsit, azon tanakodott, vajon vallott-e már Gideon szerelmet valakinek.
Vagy olyan mélyre ásta el magában a gyengéd érzelmeket, hogy soha többet nem kerülnek napvilágra?

Éjfélkor Gideon kikapcsolta a számítógépet. Még nem volt fáradt, de semmi sem jutott az eszébe. Ere-
detileg a szobában akart maradni, de végül nyugtalanul végigment a házon. Persze csak hogy utánanéz-
zen, minden rendben van-e.
Az ajtók bezárva, a lámpák lekapcsolva, az automata kávéfőző a szokásos időpontra beállítva. Mire
hajnalban felébred és kimegy a konyhába, a kávénak készen kell lennie.
Isabelle mélyen aludt. Gideon betakarta, és behúzta maga mögött az ajtót.
Csak most vette észre, hogy a hálószobaajtó nyitva áll. Világosan megmondta Adrienne-nek, hogy ezt
meghívásként fogja érteni. Biztosan elfelejtette bezárni az ajtót. Vagy túl meleg van a szobában. Neki
legalábbis pillanatnyilag nagyon melege volt.
Ekkor feltűnt Adrienne. Az ajtófélfának támaszkodott, karba tett kézzel. A fekete hálóing kivágása ki-
hangsúlyozta a mellét. A sötét anyag érdekes ellentétben állt fehér bőrével, és kiemelte vörösesbarna ha-
ját.
- Nem tudsz aludni? - kérdezte rekedtes hangon Gideon.
- Nem - suttogta vissza a lány, nehogy Isabelle-t felébressze. - Te sem?
A férfi úgy érezte, mintha mágneses erő vonzaná Adrienne felé.
- Én sem.
- Gyere be! - hívta mosolyogva a lány. - Így legalább ketten együtt nem tudunk aludni.
Bár elég homályosan hangzott a mondat, a jelentése egyértelmű volt. Pontosan erre a meghívásra gon-
dolt Gideon, mikor meglátta a nyitott ajtót. Mivel férfi volt egészséges vágyakkal, legszívesebben magá-
hoz rántotta volna Adrienne-t, mielőtt még meggondolja magát. De mivel bizalmatlan is volt, megkérdez-
te:
- Miért?
A lány továbbra is mosolygott.
- Persze ha nincs kedved...
 - Azt nem mondtam. Csak tudni szeretném, mire készülsz.
Adrienne lassan közelebb ment hozzá.
- Arra, hogy elcsábítalak. Elég ügyetlen lehetek, ha még nem jöttél rá.
A férfit heves vágyakozás fogta el. Nem, Adrienne nem mondható ügyetlennek!
- Én... szóval felfogtam. Csak arra vagyok kíváncsi, miért.
A lány megérintette Gideon fedetlen mellkasát, mire a férfi egész testében megremegett.
- Számít valamit, mi az oka? - simított végig a férfi vállán.
- Azért valamennyit igen - dörmögte Gideon, és eszébe jutottak Isabelle ártatlan megjegyzései a házas-
ságról és a féltékenységről.
Adrienne mindkét kezét a férfi vállára tette, és mélyen a szemébe nézett.
- Egy-két nap múlva visszamegyek New Yorkba. Tényleg azt akarod, hogy annál a néhány csóknál
maradjunk?
Nem, Gideon egyáltalán nem ezt akarta. Már eddig is sokszor maga elé képzelte, milyen lehet szeret-
kezni Adrienne-nel. Miért habozik most, amikor a lány mindent felkínál neki, feltételek nélkül?
Adrienne átölelte, és magához húzta. Szinte világított a szeme a halványan megvilágított folyosón.
- Hogy döntesz, Gideon? Bemenjek egyedül és bezárjam magam mögött az ajtót, vagy jössz velem?
Csak rajtad múlik.
Gideon mindig is gondosan titkolta az érzelmeit a külvilág elől. A lány mégis látta rajta a vívódást,
mielőtt szenvedélyesen megcsókolta volna.
A következő pillanatban érezte, hogy nem tartja meg a lába, úgyhogy behátrált a szobába, a férfit is
maga után húzva. Az követte, meg sem szakítva a csókot. Becsukta mögöttük az ajtót, és kulcsra zárta.
- Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? - kérdezte.
- Egészen biztos - nevetett halkan a lány. - Kívánlak.
A következő csók már sokkal szomjasabbra sikerült. Ezzel a nyíltsággal Adrienne teljesen levette a
férfit a lábáról. A következő pillanatban elvesztette a talajt a lába alól, és az ágyon kötött ki, magával
rántva Gideont is.
A férfi súlyos teste az ágyhoz préselte Adrienne-t, de csodálatos volt érezni a kemény izmokat. A lány
köréje kulcsolta a lábát, és alig várta, hogy eggyé váljanak.
Gideon okos és fantáziadús, biztosan nagyon jó lesz vele szeretkezni. De ebben a másodpercben a férfi
leginkább türelmetlen volt, aki vággyal telve cirógatta és becézgette Adrienne-t. Lenyűgöző élmény volt
látni, hogy így elvesztette az önuralmát. A lány Gideon sűrű hajába túrt, míg az ajkával a nyakát simogat-
ta. Mikor megérintette a mellét, Adrienne szíve kis híján megállt, és alig kapott levegőt. A férfi szájával a
mellbimbóját kezdte becézgetni. Adrienne felnyögött, és vágyakozva simult hozzá.
- Au! - jajdult fel Gideon, mikor a lány véletlenül meghúzta a haját.
- Ne haragudj! - nevetett levegő után kapkodva Adrienne.
- Semmi baj - csapott le a szájára a férfi, és nyelvük érzéki játékba kezdett.
A lányon elhatalmasodott a szenvedély. Felhevülten simogatta Gideon puha bőrét, feszes, erős izmait.
Nem várt a férfitól gyengéd, szép szavakat, és nem is hallott ilyesmit. Csendes szerető volt, de értette,
hogyan izgassa a végletekig a partnerét. Adrienne testének egyetlen porcikája sem maradt ki a becézés-
ből. A fekete hálóing nem sokáig volt rajta: Gideon olyan gyorsan lehúzta róla, hogy szinte észre sem
vette. Róla is lekerült időközben a farmer, és a földön kötött ki. A lány megállapíthatta, hogy minden te-
kintetben jó felépítésű férfival van dolga.
Gideon az éjjeliszekrény fiókjában tartotta az óvszert. A lány már néhány napja felfedezte, és el is áb-
rándozott, mi mindent lehetne kezdeni vele...
Mikor a férfi beléhatolt, igyekezett visszafogni magát, nehogy felébresszék Isabelle-t, de ahogy mo-
zogni kezdett, képtelen volt visszafojtani egy hangos sóhajt. Gideon egy csókkal fojtotta belé a következő
nyögést.
De a legforróbb gyönyör pillanatában Gideon volt az, aki hangosan felkiáltott. Adrienne követte a
csúcsra, elégedetten, hogy a férfi is annyira élvezte a szeretkezést, mint ő.
Egy ideig csak azt lehetett hallani, hogy mindketten levegő után kapkodnak. Gideon a hátára feküdt.
Átkarolta Adrienne-t, de nem szorította magához. A lány észrevette, hogy rögtön visszahúzódott megint,
és magába zárta az érzéseit.
 Valószínűleg jobb is így, hiszen az idő úgyis hamarosan véget vet ennek a kapcsolatnak. Egy-két nap,
és az egész a múlté. Semmi értelme reménykedni. Nagyon erősen vonzódnak egymáshoz, és talán érez-
hetnének is egymás iránt valamit, de... lehetetlen, hogy boldog kapcsolat legyen a vége.
- Hogy érzed magad? - dörzsölte az arcát a férfi vállához Adrienne.
- Pokolian jól.
- Örülök neki - nevetett halkan a lány.
Gideon elnézte az arcát a függönyön beszűrődő halvány fényben.
- Ezt nevezem tökéletes szolgáltatásnak egy irodalmi ügynökségtől!
Adrienne finoman hasba ütötte. A férfi elkapta a kezét és nevetett, amit ritkán lehetett tőle látni. A lány
már-már úgy érezte, szerelmes belé, de inkább visszafogta magát. Itt nincs helye bolondos álmoknak.
- Sajnálom, de ezt nem hagyhattam ki - csókolta meg a keze fejét Gideon.
A lány tudta, hogy az előbbi tréfára gondol, mégis az jutott eszébe, hogy ő sem tudott ellenállni a fér-
finak. Felizgatta a becézés, bár az imént azt hitte, kielégültebb már nem is lehetne. De mikor Gideon a
nyakát kezdte cirógatni, újból elöntötte a csillapíthatatlan vágy.
A férfi csípőjét Adrienne-éhez szorította. A lány észrevette, hogy egyáltalán nem fáradt.
- Te jó ég! - suttogta.
- Talán baj? - mosolygott Gideon.
- Nem, éppen ellenkezőleg. Le vagyok nyűgözve.
A férfi finoman az alsó ajkába harapott.
- Tudod, mit mondanak rólunk, írókról.
- Nem. Mit? - kíváncsiskodott Adrienne.
- Addig dolgozunk egy-egy részen, amíg az száz százalékig tökéletes nem lesz.
Adrienne újból ráfonódott, hogy megtapasztalja, vajon lehet-e még az előzőnél is jobb. Egyáltalán nem
akart gátat szabni Gideon fantáziájának.

Gideon nem aludt vele, és Adrienne nem tudta, ez Isabelle miatt van-e, vagy más okai lehetnek. Min-
denesetre a férfi a második szeretkezés után felkelt, felhúzta a nadrágját, még egyszer megcsókolta, és
kiment.
A lány addig aludt mélyen, álomtalanul, amíg a beszűrődő napsugarak fel nem ébresztették. Már nyolc
óra volt. Isabelle biztos rég ébren van!
Kiugrott az ágyból, és majdnem hasra esett, mert a lába belegabalyodott a fekete hálóingbe. Sóhajtva
söpörte el az arcából a haját. Így, napvilágnál már nem volt benne olyan biztos, hogy helyesen döntött az
éjszaka.
Nem bánta meg a történteket, de talán nem kellett volna kockáztatnia, hogy összetörjék a szívét. Mert
odáig fog fajulni a dolog, ha nem sikerül kordában tartania az érzelmeit.
Lezuhanyozott, felöltözött, majd kiment a konyhába. Isabelle és Gideon az asztalnál ülve reggelizett.
Pontosabban csak a kislány evett, Gideon kávét ivott és újságot olvasott.
Adrienne vidáman jó reggelt kívánt, töltött magának kávét, és leült. Isabelle lelkesen üdvözölte,
Gideon viszont valami érthetetlen dolgot mormolt, és a sportrovatba temetkezett. Ennyit a gyengéd sza-
vakról másnap reggel.
- Te nem eszel? - kérdezte tőle.
- Nem vagyok éhes. Szolgáld ki magad nyugodtan.
- Nagyon finom a zabpehely - ajánlotta a kislány.
- Akkor eszem belőle egy kicsit - kóstolt bele Adrienne. - Ez tényleg nagyon jó!
Gideon felnézett a lapok közül.
- Tegnap este kifogyott a tinta a nyomtatóból. Ma délután be kell vásárolnom. Körülbelül háromne-
gyed óra az út a szomszéd városig. Meglesztek addig egyedül?
Szóval nem akar társaságot, - gondolta Adrienne.
- Hát persze - bólintott.
A férfi nézett rá egy ideig, majd tovább olvasott. Ezzel lezárta a témát.
Adrienne elgondolkodva kanalazta a zabpelyhet. Kíváncsi volt, vajon ez a kiismerhetetlen ember egy-
általán emlékezik-e majd rá, miután elutazott.
 Gideon már nagyjából egy órája elindult, amikor csengettek. Adrienne nem várt senkit, úgyhogy mie-
lőtt ajtót nyitott volna, először kinézett a bejárat melletti kisablakon.
- Á, csak nem Smith őrmester?
- Jó napot, kisasszony! - mosolygott kedvesen Dylan.
- Csalódni fog, de Gideon nincs itthon.
- Tudom. Láttam, ahogy elhagyta a várost. Gondoltam, kihasználom az alkalmat, és elhozom ezt itt. -
Zavartan a lány kezébe nyomott egy vastag barna csomagot.
- A könyve?
Dylan bólintott.
- Nem gondolta meg magát?
- Nem, még mindig el szeretném olvasni.
Adrienne ezt komolyan gondolta. Kedvelte Dylan Smitht, és remélte, hogy értékelhető, amit írt. De ha
így van, vajon mit fog szólni hozzá Gideon, hogy az őrmestert is felveszi az ügyfelei közé?
- Jöjjön! - tessékelte beljebb a férfit. - Főzök egy kávét. Szolgálatban van?
- Most végeztem, de inkább nem fogadom el a meghívást. Gideon...
- Azt mondta, érezzem magam otthon - vágott a szavába a lány. - Szerintem ehhez az is hozzátartozik,
ha meghívom a barátaimat egy kávéra. De ha ez megnyugtatja, legfeljebb egy óra múlva ér haza. Nem
fognak összefutni.
- Valahogy az az érzésem, Gideonnak más lenne a véleménye a kávézásról. Felrobbanna dühében.
Dylan közben mégiscsak belépett.
- Smith őrmester! - rohant elő Isabelle kitárt karral.
A férfi felkapta és megforgatta. A kislány szó szerint sikítozott a lelkesedéstől.
- Hogy van az én kis hercegnőm?
Isabelle nevetve kapálózott.
- Isabelle hercegnő! Ez tetszik nekem!
- Nekem is - tette le Dylan. - Halljuk, mi minden történt veled tegnap óta?
- Adrienne-nel társasjátékoztunk. Jól játszott, de mindig én nyertem.
- Végül is te vagy Isabelle hercegnő - nevetett az őrmester, és Adrienne-re kacsintott.
A lány kivezette a konyhába, és feltett egy kávét. Isabelle énekelve eltáncolt valamit, amit a táncisko-
lában tanult, majd beszaladt a nappaliba, és ott folytatta.
- Helyes kislány, ugye? - jegyezte meg Dylan.
Adrienne cukrot és tejport vett elő a szekrényből.
- Bolondulok érte.
- Úgy tűnik, Gideon is szereti.
- Így van - erősítette meg a lány. - Ritkán mutatja ki az érzelmeit, de az utóbbi napokban nagyon a szí-
véhez nőtt.
- Örülök, hogy a család elfogadta - mondta halkan az őrmester. - Nem lehetett könnyű sem Gideonnak,
sem Lenore-nak, hiszen Isabelle apja Lenore volt férje, anyja pedig Gideon volt barátnője. Jó, hogy
mindketten... Valami baj van?
Adrienne a lábánál heverő összetört csészére meredt. Egyszerűen kicsúszott a kezéből.
- Nem, dehogy, csak ügyetlen vagyok.
- Mondtam valamit, amit még nem tudott? Az emberek folyton pletykálnak ebben a városban, és azt
hittem, már hallotta...
- Gideon mesélt valamennyit a családjáról, de ezek szerint egy fontos apróságot elfelejtett említeni.
- Néha nem gondolkodom, mielőtt megszólalok - rázta meg a fejét Dylan. - Most is itt ülök Gideon
konyhájában, és kifecsegek dolgokat, amelyekről jobb lenne tartani a számat. Csak annyit akartam mon-
dani, hogy örülök, amiért ez az árva kislány talált egy szerető családot, amely a múlt ellenére befogadta.
- Igen, ennek én is nagyon örülök. - Adrienne letette az asztalra a kávét, és leült. - Meséljen a könyvé-
ről, Dylan! Tehát ez egy sorozat első része?
Az őrmester fellélegzett. Beszélgettek még könyvekről és filmekről, amelyeket mindketten szerettek.
Adrienne nagyon kedvelte Dylant, de mint férfi nem vonzotta különösebben. Inkább olyan volt számára,
mint egy unokatestvér, annak ellenére, hogy az őrmester flörtölt vele. Egyszer csak megszólalt a csengő.
Dylan összerezzent.
- Remek! Ez biztosan Gideon. Nem fog tetszeni neki, hogy itt vagyok.
 - Gideon beállna az autóval a garázsba, és hátulról jönne be, a konyhán keresztül. Megnézem, ki jött.
Kinézett a kisablakon. Bár nem ismerte a boldogan mosolygó párt, sejtette, kik lehetnek azok. Ajtót
nyitott, de nem jutott el odáig, hogy megszólaljon. Ugyanis hangos kiáltás harsant fel mögötte.
- Nate! - száguldott el mellette Isabelle. - De jó, hogy visszajöttél!
- Szia, kicsim! - kapta fel a kislányt a szőke, kék szemű férfi, és két nagy puszit nyomott az arcára. -
Hogy van az én kicsi lányom?
Isabelle olyan gyorsan válaszolt, hogy semmit sem lehetett érteni belőle.
A nő, aki Nathan nyomában szintén belépett a házba, Adrienne-hez fordult.
- Ne haragudjon, hogy csak így beállítottunk. Caitlin vagyok, Nathan felesége, bár ezt bizonyára már
kitalálta. Maga pedig biztosan Gideon ügynöke.
- Adrienne Corley. - A lány örült, hogy megismerheti Gideon családját. - Csak egy hét múlva vártuk
magukat!
- Mindenképpen haza akartunk jönni, mivel az anyósom nővére beteg, Gideonnak pedig be kell fejez-
nie a könyvet, gondoltuk, szükség van ránk. És akármennyire is jól éreztük magunkat, azért csak hiány-
zott Isabelle.
Nem volt nehéz felismerni, milyen közel állhatnak egymáshoz ők hárman.
- Gideon nincs itthon. Elment bevásárolni a munkájához.
- Akkor nem jön haza egy ideig - szólt közbe Nathan, karján a kislánnyal. - Mindig leragad az írószer-
boltokban. Olyan ez neki, mint más férfiaknak a barkácsbolt. Órákig elnézelődik.
- Kérnek kávét? - tüsténkedett a lány. - Most főztem,
- Egy kávé jólesne - kapott az alkalmon Nathan. - Nincs véletlenül szendvicsnek való itthon? Egész
nap utaztunk, és nagyon elfáradtam.
- Nathan! - intette le Caitlin. - Mégsem rámolhatod ki az öcséd hűtőszekrényét!
- Dehogynem! - nevetett a férje.
- Gideon nem haragudna érte - mondta Adrienne, pedig már így is elég szabadon értelmezte a férfi
vendégszeretetét.
Figyelte, mit szól Nathan, amikor meglátja Dylant az asztalnál. Eddig nem talált túl sok hasonlóságot a
két testvér között, de ebben a pillanatban Nathan nagyon is Gideonra emlékeztetett.
- Mit jelentsen ez?
- Nate! - szólt rá Isabelle szemrehányó hangon. - Ez nem volt szép tőled!
Dylan felállt.
- Nem baj, Isabelle hercegnő, nem is vártam mást a testvéreidtől.
- Ami nem szépíti meg ezt a viselkedést - állapította meg Caitlin, és a kezét nyújtotta Dylannek. - Jó
napot, Smith őrmester!
- Jó napot, asszonyom! - rázta meg a kezét Dylan. - Sok boldogságot kívánok a házaséletben.
- Még ha egy McCloudhoz is mentem férjhez - nevetett Caitlin. - Jól van, jól van, erre nem kell vála-
szolnia.
Az őrmester csak mosolygott. Adrienne meg akarta magyarázni a helyzetet.
- Dylan nagyon sokat segített nekem, amióta itt vagyok Honestyben. Isabelle-lel kedden balesetet
szenvedtünk, és...
- Baleset? - hüledezett Nathan. - És én miért nem tudtam erről?
- Azt hittem, Gideon említette telefonon. Biztos nem akarta magukat nyugtalanítani. Egyébként sem
sérült meg senki. Smith őrmester éppen arra járt, amikor a baleset történt, és segített nekünk. Akkor
csúsztam el a vizes úton.
- Már feltűnt, hogy biceg - bólintott Caitlin.
- Hogyan történt? - aggodalmaskodott Nathan.
- Egy piros sportkocsi áthajtott a piroson. Erősen fékeztem, és a nedves úton megcsúszott az autó. Ne-
kimentünk egy villanyoszlopnak, de be voltunk csatolva, úgyhogy nem lett semmi bajunk.
- Szóval egy piros sportkocsi, - Nathan Dylanhez fordult. - És elkapták már a fickót?
- Nincsenek tanúk. Adrienne sem tudta egyértelműen leírni az autót.
- Túl gyorsan történt - fűzte hozzá a lány.
- Beszélt Sawyerrel? - kérdezte Nathan.
- Igen. Azt állította, hogy a kérdéses napon be sem ült az autójába.
- Dehogynem! - tiltakozott Nathan.
 - Tényleg, nem a maga ügyfele véletlenül?
- Már nem. Amikor újból elkapták ittas vezetésért, visszamondtam a képviseletét.
- Készítek néhány szendvicset - ajánlotta fel Adrienne. - Caitlin, segítene?
- Természetesen. - Az asszony Dylanre mosolygott. - Maradjon még! Annyiszor találkozunk hivatalos
ügyek miatt, hogy értelmetlen lenne úgy tenni, mintha nem ismernénk egymást.
Nathan és Dylan szemlátomást nem egészen így látta a dolgot.
- Az ügyvédek és a rendőrök ritkán barátkoznak össze - jegyezte meg Nathan.
- Nem is beszélve a McCloud családdal való személyes kapcsolatomról - tette hozzá Dylan.
- Akkor egyszerűen nem beszélünk a munkáról vagy a múltról - döntött Adrienne. - Maguk ketten egy
városban nőttek fel. Biztosan vannak közös barátaik.
- Bennünk csak annyi a közös, hogy nem kedveljük egymást - mondta erre Nathan.
- De én mindkettőtöket szeretlek - vágott közbe Isabelle. - És azt akarom, hogy összebarátkozzatok.
Caitlin szívélyesen nevetett.
- Isabelle hercegnő parancsa - mondta szárazon Dylan. - Muszáj lesz legalább egy félórán keresztül ba-
rátságosan viselkedni.
- Történhetnek még csodák - mondta Caitlin. - Egyszer talán a világbékéig is eljutunk.
- Akkor nem, ha közben Gideon hazaér - figyelmeztette Nathan. - Itt fog kitörni a konyhában a harma-
dik világháború.
- Majd gondoskodom róla, hogy jó legyen - ígérte Isabelle, megnevettetve a felnőtteket.
Bár nem mondhatni, hogy Nathan és Dylan összebarátkozott volna, gondolta Adrienne, legalább udva-
riasak egymással, és nem támadnak a másikra szendvicsevés közben. Tudta, hogy nem tartozik rá, de na-
gyon kíváncsi volt, mi is történhetett annak idején Deborah McCloud és Dylan Smith között. Vajon mi
lehet az oka, hogy a McCloud férfiak így viszonyulnak az őrmesterhez? Azt is tudni szerette volna, tény-
leg Gideon barátnője volt-e Isabelle anyja.
Lehet, hogy ezért utasította el ilyen mereven az apját Gideon. Talán szerette azt a nőt, és őt látja
Isabelle-ben. De miért nem említette ezt neki? És miért zavarja őt ez annyira? Úgy érezte, ezzel azt iga-
zolja a férfi, hogy csak futó kaland volt közöttük.

Gideon már akkor hallotta a hangokat, amikor kiszállt az autójából. Ki szervezett házibulit a konyhájá-
ban? Megállt az ajtóban, kezében a vásárolt holmikkal. Nathan és Caitlin jelenlétén is meglepődött, mert
későbbre várta őket. De amikor meglátta Dylan Smitht az asztalánál, teljesen kijött a sodrából. Eddig
Nathan sem tartotta semmire az őrmestert, most meg egy asztalnál üldögélnek? Ráadásul az övénél?
Caitlin vette észre először a házigazdát.
- Riadó! - kiáltotta.
Mindannyian megfordultak, és egy csapásra elkomolyodtak.
Isabelle szigorú arcot vágott, és figyelmeztető mozdulattal emelte fel az ujját.
- Gideon, legyél kedves!
Dylan felállt.
- Jobb, ha most felkerekedek. Még... el kell intéznem a mosást.
- Álljon meg, Smith! - tette le a holmiját Gideon. - Mi van itt?
Adrienne magára vállalta a magyarázatot.
- Nathan és Caitlin Isabelle-lel szeretné tölteni a mézeshetek hátralevő részét. Dylan hozott nekem va-
lamit, amit én kértem tőle. Leültünk beszélgetni egy kávé és egy szendvics mellett. Kérsz valamit enni?
- Nem.
- Kávét?
- Azt sem.
Dylan az ajtó felé hátrált.
- Most már tényleg mennem kell.
- Így van - helyeselt Gideon. - És nem szeretném még egyszer meglátni a házamban.
- Nem áll szándékomban meglátogatni magát - vágott vissza az őrmester.
- Nate-nél bármikor meglátogathatsz - duzzogott Isabelle. - Ő biztosan kedves lesz, ha én kérem rá -
vetett szemrehányó pillantást Gideonra.
 Mindannyian úgy néztek a férfira, mintha egy szép délutánt rontott volna el. Még Nathant is jobban
érdekelte, hogy Isabelle elégedetlen, mint hogy Gideon egy régi ellenségét találta a saját asztala mellett.
Gideon ezt nem várta volna. Még a saját családja is ellene fordul!
- Köszönöm, Isabelle hercegnő - mondta Dylan. - Majd találkozunk. Meg foglak látogatni.
A kicsi mégsem volt elégedett a helyzettel.
- Mikor utazik vissza New Yorkba? - kérdezte Dylan Adrienne-t.
- Holnap. Majd felhívom telefonon. Ugye leírta a számát?
- Ott van a csomag mellett. Jó utat!
Dylan ezzel szó nélkül távozott.
- Hát ez nem volt rossz - jegyezte meg Nathan.
Gideont elsősorban a Dylan és Adrienne közti bizalmas szóváltás ingerelte fel, most mégis a bátyjának
esett.
- Már rég ki kellett volna dobnod!
- Isabelle, kincsem, mutasd meg Caitlinnek a képeket, amelyeket az előkészítőben rajzoltál! - szedte
össze magát Adrienne. - Bent vannak a szobádban.
Caitlin hálásan kapott az alkalmon, hogy nem kell végighallgatnia, ami ezután következik.
- Kíváncsi vagyok rájuk, és különben is, biztosan rengeteg mesélnivalód van - fogta kézen a kislányt.
Az vetett még egy megsemmisítő pillantást Gideonra, mielőtt kimentek volna a konyhából.
- Úgy - sóhajtott Adrienne, mikor egyedül maradtak Nathannel és Gideonnal. - És most lennél szíves
ártatlanok helyett azon kitölteni a mérgedet, aki az egészről tehet? Én hívtam be a házba Dylant, mivel
összebarátkoztunk. Tudtam, hogy neked nem tetszene, de azt azért nem hittem volna, hogy ilyen goromba
leszel!
- Nem Adrienne hibája - avatkozott közbe Nathan. - Én javasoltam, hogy fosszuk ki a hűtődet, és
Caitlin hívta meg Dylant egy szendvicsre. Úgyhogy mindenkire dühös lehetsz.
- Az is vagyok, elhiheted. Fel nem tudom fogni, mi dolgod lehet az őrmesterrel - dohogott a férfi. -
Igaz, régen is úgy hívtunk: Nathan, a békekötő, de ezt a fickót ugyanúgy megvetetted, mint én.
- Miért gondolod, hogy megváltozott a véleményem? Nem változott meg, és Smith sem kedvel engem.
Csak megegyeztünk, hogy Adrienne és Isabelle kedvéért megpróbálunk viselkedni.
Pont ez nem sikeralt Gideonnak, aki most bűntudatosan nézett az ügynökére.
- Egyszerűen nem tetszett, hogy itt van a házamban.
- Elég jól láthatóan ki is mutattad - vágta rá a lány dühösen. - Sajnálom, hogy vétettem a szabályaid el-
len, többet nem fordul elő. Először is holnap úgyis elutazom; másodszor soha nem kerülök többet abba a
helyzetbe, hogy bárkit is meghívjak hozzád.
Nathan megköszörülte a torkát.
- Lehet, hogy most nekem is meg kellene néznem Isabelle képeit.
Gideon nem figyelt a bátyjára.
- Mikor döntöttél úgy, hogy holnap elmégy?
- Eddig is erről volt szó - válaszolta Adrienne hidegen. - Megkértél, hogy maradjak még a hétvégén, az
ünnepség miatt. Most hazajött a bátyád és a felesége, és magukkal viszik Isabelle-t. Nincs már semmi
indok, hogy maradjak.
Tényleg nem volt rá indok. De amennyire idegesítette Gideont, hogy behívta Dylan Smitht a házába,
annyira nem akarta, hogy elutazzon. Jó lenne eltölteni még egy kis időt együtt, főleg így, hogy nincs a
házban gyerek. De alighanem elrontotta az esélyét, hogy megismételjék a tegnapi éjszakát.
- Figyelj - mondta végül - tudom, hogy fogalmad sincs, mi történt köztem és Dylan Smith között. Ked-
veled, bár nem értem, miért. És igazából egyáltalán nem haragszom, hogy behívtad. Neki nem kellett vol-
na elfogadnia a meghívást.
- Milyen kedves tőled - hangzott a jeges válasz.
Hát igen, egyértelműen semmi esély egy újabb szenvedélyes éjszakára.
- Gideon! - bukkant fel az ajtóban Caitlin. - Nagyon fáradtak vagyunk, úgyhogy hazamegyünk. Össze-
raktam Isabelle holmiját. Isabelle a nappaliban vár, el akar búcsúzni tőletek.
- Máris indultok?
Caitlin bólintott.
- Biztosan örülsz, hogy visszaáll az életed a rendes kerékvágásba.
A férfi tudta, hogy boldognak kellene lennie, de nem volt az.
 - Kikísérlek benneteket. Adrienne, jössz?
- Persze, én is el szeretnék köszönni.
Isabelle a nappaliban volt Nathannel. A piros bőrönd és a lila hátizsák oda volt készítve az ajtó mellé, a
fehér baglyot a kezében szorongatta. Komolyan méregette Gideont. Láthatólag még mindig morcos volt,
amiért az udvariatlan volt a barátjával. A férfi sóhajtva ült le elé egy zsámolyra.
- Sajnálom, hogy olyan kiállhatatlan voltam.
- Elüldözted Dylant.
- Isabelle, tudod jól, hogy Dylannel nem vagyunk barátok. Ennek semmi köze hozzád.
- Adrienne-t is elüldözted. Azt mondta, holnap hazamegy.
Gideon megrázta a fejét.
- Adrienne addig maradhat, ameddig csak akar. De ő is csak rövid időre jött hozzám, ugyanúgy, mint
te. És most hazautazik, ugyanúgy, mint te.
- Akkor teljesen egyedül maradsz. Nem leszel magányos?
A férfi nagy megkönnyebbülésére Nathan válaszolt helyette.
- Gideon szeret egyedül lenni, kicsim. Így könnyebben tud írni.
- De néha enni is elfelejt! Adrienne szólt mindig rá, hogy egyen valamit.
Gideon rájött, hogy a kis húga már nem haragszik rá, sokkal inkább aggódik érte.
- Gondolni fogok az evésre - ígérte neki. - Eddig is mindig gondoskodtam magamról valahogy.
- És ha magányos leszel?
- Akkor felhívlak - mosolygott a férfi. - És megeszünk egy fagyit, rendben?
Isabelle gondolkodott, majd bólintott.
- Rendben. - Átölelte Gideont, és adott egy puszit az arcára. - Köszönöm, hogy nálad lehettem,
Gideon.
A férfi félreállt, és figyelte, ahogy a kislány Adrienne-től is elbúcsúzik.
- Mikor látlak megint? - kérdezte Isabelle.
- Még nem tudom pontosan - bújt ki a válasz alól a lány -, de nem felejtelek el, kicsim. És a képedet is
kiteszem, amelyet nekem festettél.
Nathan felkapta a kislányt.
- Majd hívlak - mondta az öccsének. - Köszönöm, hogy vigyáztál Isabelle-re.
- Szívesen - válaszolta a férfi, és komolyan is gondolta.
Egy utolsó köszönés után csend borult a lakásra. Gideon becsukta az ajtót, és arra gondolt, hogy hama-
rosan Adrienne-t is el kell engednie.

7. FEJEZET
Túlzás lenne azt állítani, hogy Isabelle sok mindenben akadályozta volna őket, Adrienne mégis azon-
nal megérezte, hogy kettesben vannak a házban. Persze nem félt Gideontól. Akármennyire is felingerelte,
hogy összebarátkozott Dylannel, nem bántott soha senkit. Csak éppen nem tetszett a lánynak, ahogy az
őrmesterrel viselkedett.
- Még el kell intéznem néhány dolgot - mondta hivatalos hangon. - Jegyet rendelni, megszervezni, ho-
gyan jutok ki a repülőtérre...
- Kiviszlek - vágott a szavába Gideon.
- Köszönöm. Reggel időben el kell indulnom, úgyhogy beszélhetnénk végre az üzletről is. Fontos dol-
gokban kell döntened. Tudnom kell, mit mondjak a kiadónak. Ha időre van még szükséged, hogy befe-
jezd a könyvet, meghosszabbíttatom a leadási határidőt.
- Rendben - egyezett bele a férfi. - Menjünk be a dolgozószobába. Intézzük el az ügyeinket, különben
hiába jöttél ide.
Adrienne egyáltalán nem érezte úgy, hogy felesleges volt az út, de inkább hallgatott. Két órán keresz-
tül tárgyaltak. Megbeszéltek minden lehetséges problémát. Adrienne Gideon nem minden döntésével ér-
tett egyet, és nyíltan ki is mondta a véleményét. Végül a férfi szinte mindent keresztülvitt, amit akart.
Adrienne elégedetten szedte össze a papírokat.
- Akkor mindent megbeszéltünk.
- Legalábbis mindent, ami az üzlettel kapcsolatos - lépett közelebb Gideon.
A lány hátrált.
 - Össze kell csomagolnom...
A férfi a vállára tette a kezét.
- Van még valami, amiről beszélnünk kell.
- És mi lenne az?
- Legjobb lesz, ha ezzel kezdjük...
Azzal Gideon megcsókolta a lányt.
A csók után Adrienne a mellkasának támaszkodott.
- Haragszol még rám? - kérdezte a férfi.
- Soha nem... na jó, egy kicsit haragudtam. De hát végül is ez a te házad, és nem hívhatok meg senkit,
ha te nem egyezel bele. Szóval volt rá okod, hogy dühös legyél.
- Most, hogy kölcsönösen bocsánatot kértünk, lezárhatjuk végre a dolgot?
A lány az íróasztalra mutatott, ahol még ott hevertek az iratok.
- Lezártunk mindent.
- Igen, ami a szakmai ügyeket illeti - jelentette ki Gideon - de az utolsó közös esténket nem szeretném
az üzletre pazarolni.
- Én sem.
- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk valahová? - vetette fel a férfi. - Egész héten itthon ültünk Isabelle-
lel. Megérdemlünk egy házon kívül töltött estét.
Adrienne sejtette, hogy ezzel csak több lesz a fájdalmas emlék, mégis beleegyezett.
- Egyetértek.
- Akkor átöltözöm.
- Én is.
- Egyébként vettem egy üzenetrögzítőt - szólt vissza a folyosóról Gideon. - Holnap fel is szerelem.
- Örülök neki, így könnyebb lesz elérni téged.
- De ha eddig is lett volna, soha nem utazol ide.
- Ez is igaz - mosolygott a lány.
Gideon kerülte a pillantását.
- Egy pillanat, csak kihozom a ruháimat a hálószobából, és átöltözöm a fürdőben.
- Biztosan örülsz, hogy visszakapod a szobádat. A házadról nem is beszélve.
A férfi arca rezzenéstelen maradt. Szó nélkül megfordult, és kiment a szobából.

Adrienne már tudta, hogy Gideon elbűvölő is tud lenni, ha akar. Egy kellemes olasz étterembe mentek
vacsorázni, amely cseppet sem hasonlított a gyorsbüfére, ahol annak idején reggeliztek.
A férfi remekül festett a sötét öltönyben. Fehér inget és piros nyakkendőt húzott hozzá, sötét, kissé már
hosszú haját hátrafésülte. Nem valószínű, hogy túl gyakran csípné így ki magát. Adrienne-nek hízelgett,
hogy ma az ő kedvéért tette meg.
Gideon általában úgy viselkedett, mint egy remete, de az előkelő étteremben nagyon is jól feltalálta
magát. Egyáltalán nem látszott hangulatrontónak, amilyennek előszeretettel mondta magát. Mivel az apja
sikeres üzletember volt, Gideon kiskorától fogva megtanulta, hogyan viselkedjen az emberek között. Nem
okozna neki gondot egy dedikálókörút sem. De először is rá kell beszélni.
- Mesélj, milyen az életed New Yorkban! - kérte a lányt az előételnél. - Hogyan telik egy átlagos na-
pod?
- Reggel nyolcra bemegyek az irodába, így tudok dolgozni egy órát, mielőtt elkezdenek csörögni a te-
lefonok. Kilenctől délig telefonálok, aztán elmegyek valakivel üzleti ebédre, majd megint csak telefoná-
lok egész délután. Hat órakor jövök el az irodából, és este általában megint üzleti vacsorára megyek. Kö-
rülbelül tízre hazaérek, és éjfélig küzdök a papírmunkával. Aztán bezuhanok az ágyba és reggel hatkor
kelek.
- És hétvégén?
- Bevásárolok, kéziratokat olvasok, elmegyek néhány szakmai összejövetelre, vagy meglátogatom a
barátaimat. Minden hónap második vasárnapján apámmal és fiatal feleségével ebédelek.
Gideon nagy odaadással fordult a tányérján lévő tészta felé.
- És boldog vagy?
- Legalábbis nem vagyok boldogtalan - válaszolta Adrienne.
- Ez nem hangzik túl biztatónak.
 - A te életed talán izgalmasabb? Ne felejtsd el, hogy nálad töltöttem egy hetet. Jól ismerem a napiren-
dedet. Jó korán felkelsz, leülsz a gép elé, eszel, ha egyáltalán eszedbe jut, délután teszel-veszel kicsit a
házban, aztán dolgozol, amíg el nem alszol - sokszor a kanapén a dolgozószobádban.
- Azt hiszed, mindent tudsz rólam? - kérdezte a férfi megbántott hangon.
- Szerinted nincs igazam?
Gideon tovább evett, és nem válaszolt. Ami felért egy válasszal.
- Hányszor házasodott az apád? - szólalt meg egy idő múlva.
- Négyszer. Nem, háromszor. Azt hiszem, Louisával csak együtt élt. Louisa fiatal szőkeség volt, aki
anyám halála után hozzánk költözött.
- Akkor voltál tizenkét éves?
A lány meglepődött, hogy még emlékszik rá.
- Igen.
- A szüleid végig házasok voltak?
- Igen. És ha jól tudom, apám hűséges volt anyámhoz, még ha folyton dolgozott is. Anya nem sokáig
betegeskedett. Apám meggyászolta a maga módján, de pár hónap múlva megismerkedett Louisával. Az
utóbbi tizenhat évben nem volt két évnél tovább tartó kapcsolata. Egyes emberek szerint azért nem, mert
mindenkit az anyámmal hasonlít össze.
- És szerinted?
- Anyám halála után nem talált hozzá hasonló hűvös, visszafogott asszonyt... na és folyamatosan
igyekszik kézben tartani mindent.
- Ez az az ember, akinek mindenáron meg akarsz felelni?
- Igen.
Gideon jó ideig hallgatott, majd vállat vont.
- A te dolgod.
- Az enyém.
A férfi intett a pincérnek.
- Kérsz desszertet?

Gideon háza szokatlanul csendes volt, amikor hazaértek.

- Ugye neked is hiányzik Isabelle? - kérdezte Adrienne.
A férfi letette a kocsikulcsot a konyhapultra.
- Bármikor meglátogathatom és elvihetem fagyizni.
- Nem ugyanaz.
- De nekem jobb lesz így. - Gideon vizet töltött egy pohárba. - Egy-két órát együtt töltünk, aztán visz-
szaviszem Nathanhez és Caitlinhez. Nem nekem kell vesződnöm az orvossal és a fogorvossal, és nem én
ügyelek rá, hogy mosakodjon és rendesen egyen.
A lány elnézte, ahogy iszik. Minden tetszett neki rajta. Legszívesebben a nyakára szorította volna az
ajkát, hogy érezze meleg bőrét.
- Biztosan fáradt vagy - mondta a férfi.
Adrienne arra gondolt, hogy már csak pár órát tölthetnek együtt.
- Nem - simított végig a mellkasán. - Nem vagyok fáradt.
Gideon megfogta a kezét. A lány már azt hitte, eltolja magától, de csókolgatni kezdte az ujjait.
- Mondtam már, milyen szép vagy ma este?
Adrienne olvadozott. Ügyes bók volt, és sokat emelt az értékén, hogy Gideon szájából hallotta.
- Köszönöm.
A férfi felkapta, és a hálószoba felé indult vele. Adrienne nevetve kapaszkodott belé.
- Kímélem a lábadat - jelentette ki Gideon. - Az este további részében feküdnöd kell.
- Milyen figyelmes vagy - mosolygott a lány.
- Jót tenne neked egy masszázs is. Nagyon ügyes kezem van.
- Inkább nem firtatom, hány nőnek mondtad már ezt.
- Nagyon kevésnek - biztosította a férfi, és az ágyra fektette.
Egy másodpercre Adrienne eszébe villant Isabelle anyja, de nem érdekelte, Gideon múltjához legalább
annyira nincs köze, mint a jövőjéhez. Csak a mai éjszaka marad neki, és kár lenne egy percet is elveszte-
getni belőle.
 - Azt hallottam, a masszázs leginkább a meztelen bőrön hatásos - gombolta ki a blúzát a lány.
Gideon már levette a zakót és a nyakkendőt.
- Mindenképpen.
- Úgy tudom, a masszőr nem szokott levetkőzni.
A férfi kicsatolta az övét.
- Én mindent a magam módján csinálok.
- Mit nem mondasz!
Gideon türelmetlenül megszabadult a többi ruhadarabjától is.
- Fordulj meg!
Adrienne-en már csak a fekete melltartó és a bugyi maradt, de meztelenebbnek érezte magát, mintha
semmi sem lenne rajta. Megremegett, mikor a férfi a vállára tette a kezét.
- Lazíts! - mondta Gideon. - Túl merev vagy.
- Épp te mondod - mormolta a lány.
- Nyugalom - nevetett a férfi. Kikapcsolta a melltartót, majd gyúrni kezdte Adrienne feszült izmait.

Másnap reggel Gideonnak feltűnt a barna csomag a kávéfőző mellett.

- Ez meg mi? - nyúlt utána. - Elfelejtetted elpakolni?
Adrienne halálosan fáradt volt az ébren töltött éjszaka után. Nem vesztegették az idejüket.
- Igen - válaszolta minden magyarázat nélkül.
A férfi összeráncolta a homlokát, amikor felfedezte Dylan Smith nevét és telefonszámát.
- Ezért volt itt tegnap Smith? Mi ez? A baleseti jegyzőkönyv?
- Valami, amit meg akarok nézni - tért ki a lány. - Elrakom az aktatáskámba.
Gideon odanyújtotta a csomagot.
- Csak nem könyvet írt az őrmester?
Csak tréfált, de ahogy a lányra nézett, rájött, hogy fején találta a szöget. Megrázta a fejét.
- Nem, mondd, hogy nincs igazam!
- A csomag tartalma csak rám és Dylanre tartozik - jelentette ki Adrienne földre szegezett szemmel. -
Nem lenne tisztességes, ha kibeszélném a dolgait.
A férfi ezt belátta, de idegesítette, hogy közös titkuk van.
- Ugye a fickó nem képzeli magát írónak? És ha mégis, ugye nem akarod képviselni?
- Az én dolgom, nem igaz? - vágott vissza a lány.
- Itt úgynevezett összeférhetetlenség áll fenn.
- Egyáltalán nem - tiltakozott Adrienne. - Nem te vagy az egyetlen ügyfelem, ezt te is nagyon jól tu-
dod. Soha nem hanyagoltalak el más írók miatt. Már akartam is mondani, hogy veled mindig is többet
foglalkoztam, mint másokkal.
- Nagyon remélem, hogy nem mindenkivel bántál úgy, mint velem - mondta Gideon sötét arccal.
A lány lassan felállt.
- Soha nem feküdtem le egyetlen ügyfelemmel sem, ha erre célzol. Nem is óhajtok rendszert csinálni
belőle. És azt is nagyon jól tudod, hogy nem üzleti okokból bújtam az ágyadba.
- Nem úgy értettem - szabadkozott a férfi, látva, hogy megsértette Adrienne-t.
- De nagyon úgy hangzott, és nem esett jól.
- Sajnálom, Adrienne. De láttad, milyen voltam Dylan Smithszel szemben is!
- Igen, láttam, és elegem is van ebből. Dylan legalább próbál udvarias maradni, pedig nem könnyíted
meg a dolgát.
Gideont hihetetlenül dühítette, hogy a lány megint Dylan védelmére kel.
- Biztos boldog vagy, hogy végre visszamehetsz New Yorkba, és nem kell tovább eltűrnöd a viselke-
désemet - jegyezte meg ingerülten.
- Boldog is lehetek - vétette oda Adrienne.
Gideon persze rögtön békülékenyebbre váltott, mert a lány csak azt mondta, boldog lehet, de nyilván-
valóan nem volt az. Vetett még egy mérges pillantást a csomagra, amely miatt az egész veszekedés kez-
dődött. Dylan még akkor is gondot okoz, ha nincs ott személyesen.
- Ne haragudj, igazad van. Nem az én dolgom.
Adrienne bólintott.'
- Utánanézek, elcsomagoltam-e mindent. Mindjárt indulnunk kell.
 Miután kiment, a férfi halkan káromkodott. Már megint felbosszantotta Adrienne-t! Talán jobb is,
hogy elutazik, így nem tudja még jobban elrontani a dolgot. Tudta, hogy kapcsolatai során mindig lehetet-
lenül viselkedik, még ha a legtöbb rövid ideig tartott is. Jó, hogy vége, - gondolta, és megpróbált nem
gondolni a szívében ásítozó űrre.

Gideon egészen az ellenőrzésig kísérte Adrienne-t a reptéren. Az út alatt alig szóltak egymáshoz.
- Nem kell megvárnod - mondta a lány. - Hosszú az út Honestyig, és a gépem csak később indul.
A férfi zsebre vágta a kezét, és bólintott.
- Akkor indulok. Elboldogulsz? Rendben van a lábad?
- Fáj még, de le tudok ülni. Nem fogom megerőltetni.
A mankót Gideonnál hagyta, hogy vissza tudja vinni a doktornőnek.
- Ugye szólsz az utaskísérőnek, ha a gépen szükséged lesz valamire?
- Hát persze. És felhívlak, ha beszéltem a kiadóddal.
- Én pedig igyekszem befejezni a könyvet két héten belül.
Adrienne habozva tette föl a következő kérdést.
- Biztos, hogy nem akarod megváltoztatni a végét?
- Nem. Úgy lesz jó, ahogy terveztem.
A lány nézte egy darabig a konok arcot, aztán felsóhajtott.
- Makacs alak vagy.
- Te pedig egy zsarnok kékharisnya.
Adrienne felnevetett, és gondolkodás nélkül rávágta:
- Jó kis pár vagyunk!
- Igen, azok voltunk - simogatta meg az arcát gyengéden Gideon.
A lány elszomorodott. Már most múlt időben beszél!
- Az lesz a legjobb, ha letudom a biztonsági ellenőrzést.
- Igen, az eltart egy ideig. Hát... akkor légy boldog!
- Te is - nyújtotta a kezét Adrienne. Hirtelen ostobának tűnt ez a mozdulat.
A férfi ránézett a kezére, majd magához húzta és gyengéden megcsókolta. Mikor váratlanul elengedte,
Adrienne zavartan próbálta visszanyerni az egyensúlyát.
- Vigyázz magadra! - mondta nyersen Gideon, majd eltűnt.
Adrienne igyekezett összeszedni magát, de hiába. Könnyes arccal indult a biztonsági pult felé.

- Gideon, szeretném, ha átjönnél ebédelni! A testvéreid nagyon várnak, főleg Isabelle.

- Ma nem megy, mama. Tudod, hogy be kell fejeznem a regényt!
- Viszont enned is kell valamikor. Nem muszáj sokáig maradnod, de már hetek óta nem láttunk!
- Azért ne túlozz! Csak egy hete jöttél vissza Wanda nénitől.
Adrienne pedig három hete utazott el. És ő ennek ellenére még mindig nincs kész a könyvvel!
- Nem találkoztunk, amióta hazajöttem - panaszkodott az anyja. - Biztos, hogy jól vagy?
- Igen, anya, csak sok a dolgom.
- Akkor is enned kell valamit. Úgyhogy holnap fél egyre várlak!
- Anya, én...
- Ne késs! A többiek már éhesek lesznek.
Gideon nem tudott tiltakozni, mert az édesanyja letette a telefont.

- És akkor elmagyaráztam az embereknek, hogy nekünk is megéri, ha ilyen ígéretes írót közvetítünk a
kiadónak. Úgyhogy holnap itt lesz az asztalomon az új ajánlat.
Adrienne nagyon is jól ismerte az apjánál ezt az önelégült hangot. Egész életében ezt hallotta
Lawrence Corleytól. Még soha nem hagyta cserben az önbizalma.
- Örülhetnek azok az írók, akiket te képviselsz - ömlengett harmincéves felesége, Melinda. Szőke haja
aranyos fényben csillogott a vendéglő világításában. - Lawrence tényleg a legjobb irodalmi ügynök - for-
dult Adrienne-hez.
A lány bátran mosolygott.
- Nekünk, többieknek igyekeznünk kell, hogy feleolyan jók legyünk, mint ő.
 - Tényleg - figyelt fel az apja -, Gideon McCloud befejezte végre a könyvét?
- Amennyire én tudom, nem.
- Ha ez a fiatalember így folytatja, kockára teszi a pályáját - csóválta a fejét Lawrence. - Talán nekem
kellene...
- Elbírok az ügyfeleimmel, apa.
- Ha ezentúl is ennyi szabadságot veszel ki, nem hiszem - dorgálta az apja. Bár tréfált, a megjegyzés,
mint már annyiszor, most is keserűséggel töltötte el a lányt.
- Igazad van, apa - hagyta rá. - Ma különösen finom a gyümölcs, nem gondoljátok?

- Miért nincs itt Adrienne? - panaszkodott Isabelle Lenore ebédlőasztalánál.

Gideon étvágya tüstént elment.
- Hallottál azóta valamit róla? - érdeklődött Caitlin.
- Hát persze. Végül is az ügynököm.
A három hét alatt kétszer beszéltek telefonon; mindegyik alkalommal vagy húsz percet, hűvös, hivata-
los hangnemben. És a férfi mindkét beszélgetés után nyugtalanul, ingerülten bámulta a képernyőt órákon
keresztül. Rosszul aludt, nem evett eleget, elégedetlen volt a munkájával, és fogalma sem volt róla, mit
tegyen ellene.
- Hiányzik - sóhajtott Isabelle.
- Nekem is, kicsim - mondta erre Gideon.
Nathan ekkor szerencsére témát váltott.

- Adrienne! - Jacqueline belépett az irodába, kezében egy köteg levéllel. - Giselle Eastwood keres a
kettes vonalon. Meg kell erősítened, mennyire csodálatos és tehetséges. Már mondtam, hogy sok a dol-
god, de mindenáron beszélni akar veled.
- A múlt héten egy egész órán keresztül tápláltam az önbizalmát - sóhajtott a lány. - Hát ennek a nőnek
semmi sem elég?
- Valószínűleg összekapott a kiadóval a folytonos változtatásai miatt. Hiszen ismered.
Adrienne Gideonra gondolt. Vele kapcsolatban már sokat javult a helyzet. Most már előfordult, hogy
akár tíz percig sem jutott eszébe a férfi.
- Adrienne, mi lesz Giseile-lel?
- Mindjárt felveszem - nyúlt kelletlenül a kagyló után a lány. - Jó reggelt, Giselle! Mit tehetek magá-
ért?
Egy óra múlva visszajött Jacqueline.
- Odakint vár rád egy eszméletlenül jóképű férfi - jelentette be.
Adrienne az előjegyzési naptárra nézett.
- Mára nincs megbeszélésem, ugye?
- Nincs, de ha lenne, ezt a férfit akkor sem szabadna kihagyni! Isteni! Sötét haj, zöld szem, és ez az
arc! Címlapra való. Olyan teste van, hogy meg lehetne halni érte. Igazi férfi, ha érted, mire gondolok. A
beszéde alapján a déli államokból jöhetett.
Adrienne szíve megdobbant.
- Itt van Gideon?
- Nem volt nehéz ráismerni a leírás alapján, ugye? - nevetett a titkárnő.
A lány gyorsan megigazította a haját.
- Mondjam neki, hogy nem érsz rá?
Adrienne megsemmisítő pillantást vetett rá.
- Éppen van időm.
Az asztal mögött állt, amikor Gideon belépett. Elképesztően jól állt neki a barna nadrág és a sötétzöld
ing. Megtorpant az asztal előtt, és rádobott egy vastag iratköteget.
- Elküldtem a kéziratot a kiadónak, de gondoltam, hozok neked is egy másolatot.
- Szóval elkészült a könyv.
- El.
A lány megnyalta az ajkát.
- És csak úgy idehozol egy másolatot?
- Tudod, mi a véleményem a telefonálásról.
 - El sem hiszem, hogy itt vagy.
- Én is nehezen. - A férfi kinézett az ablakon a felhőkarcolókra, majd rövid habozás után hozzátette: -
Jól nézel ki, Adrienne.
- Te is.
- Mikor szabadulsz innen?
- Most.
- Nincs tele a határidőnaplód délutánra?
- Most már nincs. - A lány felkapta a táskáját és a csomagot, minden mást félbehagyva.
- Akkor menjünk! - mosolygott Gideon, és a karját nyújtotta. Már majdnem kiléptek az irodából, ami-
kor megjelent Adrienne apja.
- Mit jelentsen ez? - nézett rájuk csodálkozva. A lány kihúzta a kezét.
- Ő Gideon McCloud - mutatott a férfira. - Gideon, ő az apám, Lawrence Corley.
Gideon hűvösen biccentett.
- Örülök.
Lawrence elővette a különleges ügyfeleknek szánt mosolyát.
- Nagy megtiszteltetés számomra, hogy megismerhetem, Mr. McCloud. Nagy csodálója vagyok a
könyveinek.
- Köszönöm. Ezt a sikert leginkább az ügynökömnek köszönhetem. Ő a legjobb, akivel valaha is dol-
gom volt.
- Köszönöm. Én tanítottam a kezdetektől fogva. Adrienne, nem is mondtad, hogy Mr. McCloudot vá-
rod mára.
- Nem jelentkeztem be - jelentette ki a férfi. - És most, ha megbocsát...
- Elmégy? - kérdezte Lawrence a lányát. - Mikor jössz vissza?
- Időben értesítjük - vezette Gideon az ajtóhoz Adrienne-t.
Lawrence kicsi kora óta nem hallotta így kuncogni a lányát.

- Tetszik a lakásod - mondta Gideon.

- Honnan tudod? Még körül sem néztél rendesen.
A férfi a könyökére támaszkodott, és mosolyogva nézte Adrienne-t.
- Na, jó, akkor tetszik nekem a hálószobád.
- Köszönöm. - A férfi ugyanis egyből az ágyba vitte az előszobából. - Hiányoztál.
- Te is nekem.
- Még mindig nem tudom elhinni, hogy itt vagy.
Gideon megcirógatta az állát.
- Folyamatosan ezt hajtogatod.
- Tudom.
- Befejeztem a könyvet, és megvettem a jegyet a repülőre.
- Tényleg hiányoztam? - kérdezte Adrienne.
- Mit akarsz hallani? Cifra közhelyeket?
- Igen! - nevetett a lány.
- Nagyon hiányoztál.
- Nem erőlteted meg magad! - kacagott fel Adrienne, és magához húzta a férfit. - De ez is sokat jelent
nekem.
Gideon odaadóan megcsókolta.
- Tulajdonképpen nagyon haragszom rád.
Ha így mutatja ki a haragját, semmi kifogásom ellene, - gondolta a lány.
- Miért?
- Nem akartam utánad jönni. Folytatni akartam a régi életemet.
Adrienne beleharapott az alsó ajkába.
- Csak nem zavartam össze a szokásaidat?
- Mondhatjuk így is. A te hibád, hogy most... többet akarok az élettől.
A lány nem tudta pontosan, mit akar ezzel mondani, de mikor újból megcsókolta, nem törte tovább a
fejét.
 Végül az éhség űzte ki Adrienne-t és Gideont az ágyból. A lány rövid piros fürdő-köpenyt húzott, és
készített néhány csirkés szendvicset.
- Meddig tudsz maradni? - kérdezte evés közben, az asztalnál ülve.
- Nincs semmi különösebb tervem. Ha neked megfelel, itt maradnék hétvégére.
- Még szép, hogy megfelel! Mit csinál Isabelle?
- Nagyon jól van - biztosította Gideon. - Tegnap voltunk egy órát a parkban. Üdvözöl. Ha lett volna rá
ideje, festett volna neked valamit.
- A múltkori képe kint van az iroda falán.
- Láttam. Örülni fog, ha elmesélem neki.
- Voltál már New Yorkban?
- Csak a repülőtéren átutazóban, mikor néhány éve Londonba repültem.
- Mit néznél meg szívesen?
A férfi megvonta a vállát.
- Nem turistaként jöttem. Téged akartalak látni.
Adrienne nevetett.
- Holnap korán reggel be kell mennem egy időre az irodába, és szombat délutánra is van egy megbe-
szélésem, amelyet nem mondhatok le. Egyébként szabad vagyok.
- Dolgozz csak nyugodtan, addig én elfoglalom magam.
És mi lesz később? Gideon majd néha meglátogatja? A lány elhatározta, hogy nem gondolkodik a jö-
vőn, inkább kiélvez minden együtt töltött pillanatot.
Szombaton késő délután Gideon benyitott a lány lakásába. Adrienne adott neki kulcsot. Egy ideig fel-
alá járkált és mindent alaposan megnézett, míg a kezébe nem akadt Dylan Smith csomagja. Ezúttal már
nyitva. Nem sokáig tétovázott. Olvasni kezdett.

8. FEJEZET
A megbeszélés hosszabbra nyúlt a tervezettnél. Adrienne örült, amikor végre hazaért.
Gideon a nappaliban ült a díványon, és olyan dühös arcot vágott, hogy a lány megtorpant.
- Mi történt?
- Turkáltam egy kicsit a papírjaid között - mutatott az asztalra a férfi.
Adrienne rögtön értette, miről van szó.
- Ó! Ezek szerint elolvastad Dylan könyvét.
- A nagy részét igen.
- Tudod, hogy ez nem tisztességes vele szemben.
- Szörnyen dühös lenne, ha megtudná.
- Nem hittem volna, hogy a távollétemben kutatni fogsz a holmim között - ráncolta a homlokát a lány.
- Minden okod megvan rá, hogy haragudj. Nem teszem többet. De mikor megláttam Smith nevét, nem
tudtam ellenállni.
Adrienne leült, és összefonta a kezét a mellén.
- Ha már egyszer elolvastad, mondd el, mi a véleményed róla!
Gideon sötét arca elég volt válasznak. Ha nem tetszett volna neki a kézirat, most mosolyogna.
- Szóval jónak találod - állapította meg.
- Nem rossz - ismerte be nagy erőfeszítéssel a férfi.
- Ez enyhe kifejezés! Nagyon jó első regény. Ha Dylan átdolgozza itt-ott, rögtön meg is lehet jelentet-
ni. Lehet, hogy ez egy detektívsorozat ígéretes kezdete.
- Szerintem is - nyögte ki Gideon, mintha a fogát húznák. - Szóval Dylant is képviselni fogod.
Ez megállapítás volt, nem kérdés. Adrienne várt egy kicsit a válasszal.
- Nem. Küldtem neki pár javaslatot, mit dolgozzon át, és megadtam néhány jó ügynökség címét.
- Miért? - csodálkozott a férfi. - Hiszen még én is elismertem, hogy értékes a kézirat.
- Igen, de itt összeférhetetlenség áll fenn.
- Rám célzol - állapította meg Gideon.
A lány bólintott. Belátta, hogy nem képviselheti egyszerre Dylant és Gideont.
- Tényleg nem vállalod el? Dylan azt fogja hinni, hogy én vagyok a hibás.
- Végül is te akartad, hogy ne vállaljam - jegyezte meg Adrienne.
 - De akkor még nem gondoltam, hogy használható az írás.
- Teljesen megbolondítasz - sóhajtott a lány. - Te sem tudod, mit akarsz.
- De igen. Téged - állt fel a férfi. - És most bocsánatot kell kérnem, amiért megsértettem a magánélete-
det.
Ezzel magához húzta Adrienne-t, átölelte és megcsókolta. De a lánynak mégis az a furcsa érzése tá-
madt, hogy egyre távolodnak egymástól.

Gideon felébredt az éjszaka közepén. Egyedül feküdt Adrienne ágyában. Gyorsan felkelt, felhúzta a
farmerját, és megkereste a lányt. Adrienne a nappaliban ült. Vöröses haján táncolt az asztali lámpa fénye,
és az arcán könnyek csorogtak.
- Adrienne? - szólította meg halkan a férfi.
A lány a könnyein át mosolygott.
- Átírtad a végét.
A férfi az ölében heverő lapokra nézett.
- A könyvem?
Adrienne letette az asztalra a kéziratot, felállt, és a férfi meztelen melléhez simult.
- Csodálatos.
- Örülök, hogy tetszik.
- Mikor döntötted el, hogy életben hagyod Adinát?
- Két héttel az elutazásod után rájöttem, hogy igazad van. Addig túl makacs voltam, hogy egyáltalán
végiggondoljam - ismerte be Gideon.
- Nagyon jól sikerült. Ez az egyik legszebb záró fejezet, amelyet valaha is olvastam.
- Szerintem nem vagy egészen elfogulatlan - vádolta a férfi, de azért elérzékenyült.
- Semmit sem változtat a véleményemen, hogy megőrülök érted - jelentette ki a lány.
Megőrül értem? Vajon mit akar ezzel pontosan mondani? - tanakodott a férfi, de hangosan csak ennyit
mondott;
- Tényleg örülök, hogy tetszik.
Adrienne megcsókolta.
- Ami a szerelmi jeleneteket illeti, nagyon tehetséges vagy, Gideon McCloud.
- Mondhatjuk úgy is, hogy találtam hozzá egy kifogyhatatlan ihletforrást - válaszolta a férfi szenvedé-
lyesen, és magához vonta Adrienn e-t.

- Mit művelsz? - kérdezte Adrienne csodálkozva, amikor vasárnap reggel kijött a fürdőszobából.
Gideon ugyanis éppen csomagolt.
- Nem megy - mondta a férfi nyugodtan.
A lány remegő kézzel tette le a hajkefét a komódra.
- Mi nem megy?
Gideon az ablakra mutatott.
- Azt hittem, meg tudom szokni a nagyvárost, és a magam módján itt is megszervezem az életemet, de
ez a sok ember már most elszívja előlem a levegőt.
- Tehát elutazol - állapította meg Adrienne.
A férfi lezárta az utazótáskáját.
- A regényhőseim életén tudok változtatni, de a magamén nem. Senkiért sem.
A lány csípőre tette a kezét.
- Nem emlékszem rá, hogy valaha is többet vártam volna tőled. És a regényed megváltoztatására is
csak akkor tettem javaslatot, amikor megkérdezted a véleményemet.
Gideon felsóhajtott.
- Nem hibáztatlak. Ha ez megvigasztal, te vagy az egyetlen nő, akinek a kedvéért valaha is meg akar-
tam változni.
- Most érezzem magam megtisztelve, ugye? - vágta rá Adrienne.
- Dühös vagy.
- Ez enyhe kifejezés - válaszolta a lány összeszorított fogakkal.
- Azért vagy dühös, mert hazautazom?
- Pillanatnyilag nagyon is jó ötletnek tartom.
 - Nem ígértem, hogy sokáig maradok - emlékeztette a férfi.
- Nem is kértelek rá - vágott vissza Adrienne. - És most légy szíves, hagyj békén!
- Azért haragszol, mert komolyan elgondolkodtam, hogy itt maradok? - kapta el a férfi. - Nem akarod,
hogy komoly kapcsolat legyen köztünk, ugye?
- Hogyan lehet egy remek író egyben ennyire ostoba? - A lány megpróbált kiszabadulni Gideon szorí-
tásából. - Engedj el!
- Várj egy kicsit! Rá akarok jönni, mi a bajod. Az, hogy elmegyek, vagy az, hogy maradni akartam?
- Az dühít leginkább, hogy meg sem próbáltál beavatni a terveidbe. Túl önző vagy, és túl gyáva ahhoz,
hogy az érzéseidről beszélj velem. Vagy bárki mással.
- Ez nem igaz! - tiltakozott a férfi.
- Meggyőződéses remetének állítod be magad. Úgy teszel, mintha kegyet gyakorolnál, ha valakit egy
időre beengedsz az életedbe! És úgy csinálsz, mintha nem lenne szükséged senkire! Az a pokoli nagy
szerencséd, hogy van egy kedves családod, határtalan türelemmel megáldva.
Gideon most végre elengedte.
- Fogalmad sincs róla, miről beszélsz.
- Tényleg? Azt állítod, túl sok az ember New Yorkban, azért nem bírod itt. Miért nem vallod be az iga-
zat? Valójában szereted Honestyt. Szeretsz ott lakni, kedveled az embereket, és a családod is ott él. Szere-
ted a családodat, csak túl gyáva vagy, hogy ezt elismerd.
- Nem vagyok gyáva! - tiltakozott a férfi.
Adrienne-t felbátorította a düh.
- Nem? Talán az apád levelét is elolvastad?
- Az apámnak ehhez semmi köze - utasította vissza ingerülten Gideon,
- És mi a helyzet a második feleségével, Isabelle anyjával? Ha jól tudom, a barátnőd volt annak idején.
- Ezt meg ki mondta?
- Nem te, az egyértelmű - esett neki a lány. - Annyira nem nyíltál meg előttem. Csak úgy döntöttél,
hogy egy ideig megörvendeztetsz a jelenléteddel. Aztán a szememre veted, hogy lehetetlent kívánok tő-
led, közben én nem vártam el tőled semmit. Nem esik jól, hogy egy kalap alá veszel mindenkivel, aki
valaha is fájdalmat okozott neked.
- Egyvalamit tisztázzunk. Kimberly sohasem volt a barátnőm - szögezte le a férfi. - Csak elmentünk
párszor együtt valahová, még mielőtt beszállt az apám választási kampányába és elkezdett érdeklődni
iránta. Van még esetleg pár pletyka, amelyet rólam hallottál?
- Gideon, hát nem érted? - A lány most már inkább szomorú volt, mint haragos. - Nem kényszeríteni
akarlak, hogy feltárulkozz előttem. Ha fontos lennék neked, magadtól osztanád meg velem a gondolatai-
dat és az érzelmeidet- Akkor készen állnál arra, hogy kockáztass.
- És mit szólnál hozzá, ha megkockáztatnám a kérdést, velem jössz-e Honesty-be? - kérdezte kihívóan
Gideon.
Adrienne-t szíven ütötte a kérdés, de nem mutatta, mert úgy tűnt, Gideon még mindig nem igazán érti,
mit vár tőle.
- Azt sohasem fogod megtudni, mert túl konok vagy hozzá, hogy megkérdezd.
A férfi rövid habozás után a táskája után nyúlt.
- Fogok egy taxit, amely kivisz a repülőtérre. Sajnálom, hogy így alakult. Remélem, ez nem zavarja
meg az üzleti kapcsolatunkat.
- Miért is zavarná? Majd példát veszek rólad, és elfojtom az érzéseimet. Nálad kiválóan működik.
- Adrienne...
- Jövő héten fel fog hívni a titkárnőm a szerződés miatt. A kiadó is jelentkezik majd a részletek és a
reklám ügyében. Ha tehetek még érted valamit, küldj elektronikus levelet, vagy hívd fel Jacqueline-t!
Úgy látszott, Gideon nem nagyon tudja, mit mondjon.
- Majd hívlak - jelentette be végül.
Adrienne keserűen nevetett.
- Hány nőnek ígérted ezt, mielőtt elhagytad őket? És hány volt olyan ostoba, hogy el is hitte?
A férfi megfordult, és elment. Biztosan szenved ő is, de majd túljut rajta, mondta magában Adrienne,
és ledőlt az ágyra. Hiszen már elég tapasztalata van abban, hogyan kell visszamenekülni a biztonságos
fészekbe.
 Adrienne hétfő délelőtt ingerültebb volt, mint máskor. Nekitámadt az apjának, türelmetlen volt a tit-
kárnőjével, és egy kiadóval is barátságtalanul beszélt. Egy idő után összeszedte magát, mert rájött, hogy
lassan ugyanolyan mogorva lesz, mint Gideon McCloud. Mikor zajt hallott az ajtó felől, erőltetett nyuga-
lommal nézett fel a papírhalomból.
- Jacqueline, mit tehetek érted...
Ekkor felismerte a férfit, aki belépett az ajtón, és elhallgatott.
- Nem a titkárnőd a hibás, amiért nem jelentett be - csukta be maga mögött az ajtót Gideon. - Egysze-
rűen elmentem mellette.
Adrienne fel akart állni, de képtelen volt rá.
- Azt hittem, visszamentéi Mississippibe.
- Nem - tette le a táskáját a férfi. - Egy szállodában töltöttem az éjszakát. Még el kell intéznem valamit,
mielőtt elutazom.
- Na és mit? - kérdezte rövid habozás után a lány.
- Megkérni téged, hogy gyere velem.
Jó, hogy Adrienne mégsem kelt fel, mert most összeesett volna.
- Te...
Gideon elszántan közelebb lépett.
- Igazad volt. Nem mertelek megkérni, és még most is félek. Ha visszautasítasz, az pokolian fog fájni.
Éppen ezt a kockázatot kerültem világéletemben.
- De miért...
- Mert megváltoztattál - vágta rá gyorsan a férfi. - Nem vártad el, hogy megváltozzam, de mégis meg-
történt. Nélküled a házam nem igazi otthon. És ha nem tudsz hozzám költözni, kénytelen leszek valahogy
megszokni a nagyvárost, hogy veled lehessek.
A lány felállt, de nem jött elő az asztal mögül.
- Erre most jöttél rá?
- Megértem, ha kételkedsz bennem - folytatta Gideon. - De hidd el, nem most találtam ki, hogy veled
szeretnék élni. Már azelőtt gondoltam rá, hogy ideutaztam. Tegnap... hát igen, tegnap szépen pánikba
estem. Nem akartam elismerni, hogy tényleg gyáva vagyok.
- Te és a pánik? - ismételte Adrienne.
- Még soha senkit nem kértem meg, hogy legyen a feleségem. Valószínűleg ezért fogtam menekülőre a
dolgot az utolsó pillanatban.
- Azt akarod, hogy összeházasodjunk? - rogyott vissza a székébe a lány.
- Mindenképpen.
- És miért?
- Hát, a szokásos okokból - köszörülte meg a torkát a férfi. - Szeretlek, mióta betetted a lábad a há-
zamba, és megtaláltad Isabelle baglyát. Rögtön tudtam, de próbáltam elnyomni, hátha majd elmúlik. De
most már tudom, hogy nem múlik el.
Adrienne összekulcsolt kézzel ült az íróasztal mögött, és a könnyeivel küszködött.
- Hát, nem ez a legromantikusabb házassági ajánlat, amelyet valaha nő kapott.
- Nem - ismerte be Gideon -, de tisztességes.
A lány immár másodszor állt fel a székből.
- Többre becsülöm a tisztességet, mint a romantikát.
- Én is - lépett közelebb hozzá a férfi. - Nem kell azonnal válaszolnod. Végül is csak néhány hete is-
merjük egymást személyesen, de tudnod kell, hogy...
- A válaszom „igen” - mondta halkan Adrienne - de meg kell egyeznünk abban, hol fogunk élni. Mi
lenne, ha megtartanánk a házat Honestyben, és vennénk egy lakást itt New Yorkban, üzleti célokra? De
ezek apróságok. Semmi sem olyan fontos, mint az a tény, hogy szeretsz, és megbízol bennem annyira,
hogy ezt el is mondod.
Gideon úgy méregette, mintha nem hinne a fülének.
- Szóval igent mondasz?
- Igen - nevetett a lány. - Én is szeretlek, Gideon.
Már tudta, hogy Mississippiben megtalálta azt az otthont, amelyre titokban mindig is vágyott.
- Tényleg hozzám jössz feleségül? - faggatta a férfi hitetlenkedve.
Adrienne egyfolytában mosolygott.
 - Azt hitted, visszautasítalak? Talán már sajnálod, hogy megkérdeztél?
- Nem, csak hihetetlenül féltem - válaszolta a férfi fájdalmas mosollyal.
Ez az őszinte vallomás jobban meghatotta Adrienne-t, mint bármi más. Ez is bizonyította, mennyire
nehéz lehetett Gideonnak megnyílni előtte és feladni biztonságos, magányos agglegényéletét. És azt is,
mennyire szereti őt.
Végre előjött az íróasztal mögül, és átölelte a férfit.
- Gideon McCloud, feltett szándékom, hogy aláíratok veled egy élethosszig tartó szerződést - jelentette
ki.
- A szerződés mindkét felet kötelezi - emlékeztette Gideon, és magához szorította.
Adrienne ajka a száját kereste, hogy megpecsételje élete legfontosabb egyezségét.

UTÓHANG
- Az apád úgy állta végig az esküvőt, mint aki nem hisz a szemének - mondta Gideon egy hónappal ké-
sőbb, és pezsgőt töltött két pohárba. - Tényleg azt hitte, hogy az utolsó pillanatban másként döntesz?
Adrienne mosolyogva nyúlt a pohár után, és férjével együtt ledőlt a szállodai ágyra. Még rajta volt a
fehér kosztüm, amelyben megesküdtek, csak a fehér cipőt rúgta le magáról.
- Nem szívesen védem, de ne csodálkozz, hogy még nem tért magához. Négy hete volt az eljegyzé-
sünk, félbeszakadt az ügynöki pályám, elköltöztem Mississippibe, és férjhez mentem. A te családod sem
szokta még meg ezt a helyzetet.
- Ők sem fogták még fel, mi történt, de legalább örülnek neki - biztosította Gideon. Az éjjeli lámpa fé-
nye megcsillant a bal kezén lévő egyszerű aranygyűrűn.
- Igyunk a családra! - emelte fel a poharát Adrienne. - És a családi gondokra.
- Ha már itt tartunk... - A férfi letette a pezsgőt, és előhúzott valamit a zakója zsebéből. - Ezt itt ma ol-
vastam el.
Adrienne rápillantott a papírra.
- Ez az...
- Igen, az apám levele. Röviddel a halálos baleset előtt készült. Azt írja, sajnálja, hogy nem beszéltük
meg a problémáinkat. Nemrégiben olvasta az utolsó regényemet, és el akarja mondani nekem, hogy az
összes könyvem tetszett neki. Szerinte sikeres író lehet belőlem, persze csak ha megfogadom néhány ta-
nácsát a stílussal kapcsolatban.
Adrienne vágott egy fintort.
- De legalább közel akart kerülni hozzád.
- Bele akart avatkozni a pályámba. Úgy gondolta, elég idő eltelt már ahhoz, hogy megnyugodjak. Sze-
rintem azt hitte, egyszerűen elszállt a haragom.
- És te hogyan gondolkodsz erről?
A férfi vállat vont.
- Dühít, hogy soha nem értette meg igazán, mit tett a családdal. Nem akarom elhinni, hogy azt várta,
egy idő után egyszerűen túl teszem magam a dolgain. És...
- És?
- Azért egy kicsit örülök, hogy olvasta a könyveimet - vallotta be. - Igazából nem kellene, hogy szá-
mítson, de...
- De mégiscsak az apád, és ez akkor is fontos, ha csalódást okozott neked - fejezte be helyette a mon-
datot Adrienne. - Higgy nekem, én megértelek.
- El tudom képzelni - ölelte át Gideon a lányt. - Soha senki nem értett meg olyan jól, mint te.
Adrienne a vállára hajtotta a fejét.
- Szeretlek, Gideon.
- Én is szeretlek.
Jóval könnyebben jönnek Gideon szájára ezek a szavak, mint kezdetben, - gondolta elégedetten
Adrienne. És ott áll előtte az egész élet gyakorlásnak.