Glenda Sanders:

Fölfelé kerekítve
Not This Guy! (1995.)

A szebbik nemben csalódott Mike hatpontos követelményrendszert dolgoz ki, hogy többé ne
érhesse kudarc. Ezek után csak olyan nővel áll szóba, aki megfelel az elvárásainak! Sajnálatos
módon a függetlenség és a gyermektelenség is szerepel a kívánnivalók listáján, és a
varázslatos Angelina e két feltételnek nyilvánvalóan nem felel meg…
 1. Fejezet

Mike Calder általában nem ivott. De az sem gyakran esett meg vele, hogy faképnél hagyták
az oltár előtt. Jó, jó, nem közvetlenül az oltárnál, hanem Ann volt férjének a lakásajtaja előtt.
Éppen ott! Több ízlést feltételezett arról a nőről…
Mike fogcsikorgatva bontotta fel a második üveg pezsgőt.
– A menyasszonyra!
Egy hajtásra kiitta a mennyei nedűt, majd tehetetlen haragjában a kandalló párkányához
vágta az üres poharat. A csörrenés felriasztotta Dodgert, a jámbor szetterkeveréket. A kutya
csodálkozó szemmel meredt a gazdájára, aztán az áldozatul esett pezsgőspohár szilánkjait
vette volna tüzetes vizsgálat alá, ám Mike rábődült:
– Ül!
A férfi az állatklinikáján nagy odaadással viseltetett minden élőlény iránt, de ezúttal
cserbenhagyta a türelme. Nem csoda, hogy füstbe ment házasságkötése napján nem volt
kedve összeszabdalt kutyaorrokat varrogatni. Arról nem is beszélve, hogy módszeres
búfelejtési eljárása során már átlépte az operáló képesség határát.
Feltápászkodott a fotelból, és eltávolította jogos indulatkitörésének nyomait. Söprögetés
közben óriási gondolata támadt. Már régóta tervezte, hogy egyszer jól leissza magát. Kell
ennél jobb alkalom? Nem mindennap marad el az ember esküvője!
Hatalmas söröskorsóba töltötte a fél üveg pezsgőt. Minek annyit öntögetni? Tiszta
erőpocsékolás. Így máris nekigyürkőzhet. Azok a törékeny kelyhek női kezekbe valók.
Már megint a nők! A hazug védtelenségük! A ravasz praktikáik! Elég! Az emberi nem ezen
galád cselszövőivel egyszer s mindenkorra leszámolt.
– Először behízelgik magukat, aztán szétzúzzák a szívedet! – dohogta maga elé Mike.
Hogy az ég szakadna rá Annre! Lefeküdt vele… Lefeküdt a volt férjével! Azzal az alakkal,
aki dührohamában a baseballütőjével beverte Mike kocsijának a szélvédőjét. Aki ellen Ann –
természetesen Mike költségén – pert indított folyamatos zaklatás miatt.
És erre három nappal az ő esküvőjük előtt a karjába omlik annak a kapitális vadbaromnak.
Mert olyan egyedül érezte magát! Mert a kedves volt férje újra akart mindent kezdeni, és mert
a gyerekeknek annyira hiányzott az apjuk!
Mike megvetően hördült fel. Hah, a gyerekek! Ki feledkezett el örökösen a
születésnapjukról? Ki mondta le rendszeresen a látogatásait? És ki költözött egy mukk nélkül
Amerika túlsó partjára?
 Az az önző disznó még csak nem is ismeri a tartásdíj szót. Mike anyagi támogatása nélkül
Ann a villanyszámláját se tudta volna kifizetni.
– A boldog párra!
A kandalló fölötti óra kilencet ütött. Hogy milyen aljas az élet! Ha a dolgok másként
alakulnak, éppen most indulna a nászútjára.
– Ha a dolgok másként alakulnak… Ó, igen! – nevetett fel Mike keserűen. – Ha!
Ha nem engedte volna el Annt a nyugati partra. Ha Danny, Ann fia, nem szökött volna el az
apjához. Ha maga megy el a fiúért Kaliforniába, ahelyett hogy nagylelkűen repülőjegyet vesz
a fél családnak…
Ha Ann nem fekszik le a volt férjével…
A végén mindig ide lyukadt ki. Az időközben benyakalt pezsgő sem törölte ki Mike
emlékezetéből utolsó beszélgetésük – pontosabban vitájuk – gyötrő emlékét. A halálra vált
Annt, szeretett menyasszonyát, az elvált férj legénylakásán találta. Nem volt nehéz levonni a
következtetéseket. Ann kitérő pillantásai, kurta válaszai magukért beszéltek. Még egy féleszű
is rájött volna mindenre.
Ann becsületére legyen mondva, legalább nem tagadott. De a magyarázkodása még annál is
rosszabb volt.
– Egyszerűen csak megtörtént. Olyan ideges voltam…
Persze hogy ideges volt! A legtöbb anya kétségbeesne, ha tízéves fiacskája haragjában
meglépne a több ezer kilométerre élő, rettentően megértő apukájához. És miért? Mert
felháborította, hogy eltiltották a brutális-véres videofilmek örökös bámulásától.
– Úgy megkönnyebbültem, amikor ideértem, és Dannyt épségben megtaláltam. Steve olyan
megértő volt.
Megértő? Az az elfuserált Rambo? Mike hirtelen bénultságában elfelejtette, hogy
menyasszonyát az ő megértő viselkedésére emlékeztesse. Hiszen anélkül Ann aligha
engedhette volna meg magának a kaliforniai kiruccanást. Micsoda bolond volt! Egyszer még
lelkesen kilapátolja magának a saját sírgödrét is!
Bár tartotta volna Ann a száját! De nem, megpróbálta igazolni magát:
– Steve-nek annyira hiányzunk. Azt mondja, tanult a hibáiból. Amikor el kellett tőlünk
válnia, rájött…
Mike arca vészjóslóan megrándult.
– El kellett tőletek válnia? – Szegény Steve! – Önszántából hagyott ott benneteket, Ann! A
tetejébe még a gyerekekkel sem törődött. Nem fizette rendesen a tartásdíjat. Ugyan miért
lógott meg szó nélkül, miért lépett meg Floridából?
– Mindenki követ el hibát…
– Ez éles megfigyelőképességre vall.
 Ann elengedte a füle mellett Mike gúnyos megjegyzését.
– Steve nagyon sajnálja, ami történt.
– Könnyekig meghat.
– Mike, tizenkét évig voltam a felesége.
– Hozzám pedig szombaton akartál feleségül jönni. Ez semmit nem számít?
Ann álla megremegett.
– Jaj, Mike, annyira összezavarodtam.
– Kettőnk miatt?
– A… – Az asszony felzokogott. – Steve szeretné újrakezdeni.
– És te? Te mit szeretnél?
A kérdés költői volt. Az asszony maga volt a megtestesült rossz lelkiismeret.
– A gyerekek annyira örülnek, hogy látják. Mégiscsak az apjuk.
– Az apák mintapéldánya! – Mike dühbe gurult. – Nem gondolhatsz komolyan erre az
őrültségre!
Halálos csönd támadt. Csak Mike feszült arcvonásai jelezték, milyen indulatok tombolnak
benne. Hosszú, kínzó csend után Ann sóhajtva megszólalt:
– Steve időtlen idők óta része az életemnek. Közös a múltunk.
– Közös a múltatok. Velem és a gyerekekkel pedig… – Mike minden szavát nagy
nyomatékkal ejtette ki –, tulajdonképpen közös lenne a jövőnk szombaton két órától.
Az asszony színpadias mozdulattal a halántékára szorította a kezét,
– Ó, Mike!
A férfi úgy határozott, választás elé állítja Annt.
– Félóra múlva indulok a repülőtérre. Rajtad áll, visszajöttök-e velem, vagy itt maradtok
ennél a lelkiismeretlen fráternél.
– Mike, ne légy igazságtalan!
Még hogy ne legyen igazságtalan! Kiherélte Ann kandúrját, sterilizálta a kutyáját, felújíttatta
a kocsiját, visszavágta az elhanyagolt gyümölcsfáit, kitisztította az eldugult esőcsatornáját.
Amikor a lánya karja eltört, Mike fogta a riadt gyerek kezét, és ő vállalta a fia szexuális
felvilágosítását a virágoktól és a méhektől indulva a biztonságos védekezés alapvető
kérdéséiig. Mindeközben az a drága apa megfeledkezett az esedékes látogatásairól és a még
esedékesebb tartásdíjcsekkekről.
– Nem várhatod tőlem, hogy…
– Őszintén szólva azt nem vártam, hogy bemászol ennek a gennyes alaknak az ágyába!
– Mondtam már, hogy egyszerűen csak megtörtént.
 – Ó, igen. És éppen három nappal az esküvőnk előtt. Miért, Ann? – Mike értetlenül rázta
meg a fejét. – Miért maradtál itt, anélkül hogy egy szót szóltál volna az egészről nekem? Nem
érdemeltem meg ezt a bánásmódot.
– Nem tudtam, mit akarok. Olyan zavart voltam.
Zavartnak éppen Mike is zavart volt.
– Nem tudtad, itt maradj-e a nyugati parton, vagy vissza gyere hozzám a keletire?
– Hát… ezt sem tudtam. – Ann szemét elöntötte a könny. – Jaj, Mike, gondolkodnom kell
rajta…
– Ha öt másodpercnél tovább kell gondolkodnod, megette a fene az egészet!
És három óra múlva Mike hazafelé tartott a repülőgépen.
Egyedül.

– Egészségedre, Calder doki! – Mike magasra emelte a korsót. – Rajta, bizonyítsd csak be
újra az elméletedet, miszerint végül mindig a derék fiúk csinálnak hülyét magukból!
Az enyhe spicc lassan annyira eltompította az agyát, hogy a fájdalom enyhült, s a dolgok
kezdtek kellemesen egyszerű formát ölteni.
Mike éppen az alattomosan ellenálló fóliával babrált a pezsgősüveg nyakánál, amikor
megszólalt a telefon. Az üzenetrögzítő bekapcsolt. Így a jó! Hacsak nem fenyegeti halálos
járvány az amerikai macskaállományt, ráér a telefonáló, míg ő kiheveri a másnaposságát,
amelyet ma este rendesen megalapoz.
– Mike, hallasz? – Az éles gyerekhang olyan volt, mint egy sikoltás.
Mike azonnal a telefonnál termett. Ó, hogy miért nem valami egyszerűbb eset?! Miért nem a
halálos macskajárvány? Hogy Ann lányával beszéljen, az pillanatnyilag meghaladta az erejét.
Mégis megadta magát a sorsának.
– Halló, Silly, te vagy az?
– Shellynek hívnak! – A kislány most nem kuncogott, mint annyiszor, amikor Mike
mókásan azt játszotta, hogy elfelejtette a nevét.
– Mi a baj, kicsim?
Mintha nem tudná!
– Anyu elfelejtette az esküvőt. – A kislány hangjában akkora felháborodás izzott, amekkora
csak egy hétesztendős emberpalántában elfér. – Hiába mondtam neki, meg se hallotta, mindig
csak apáról meg apáról meg apáról beszél.
Mike kétségbeesetten törte a fejét a megfelelő válaszon.
– A naptárába is be van írva, de amikor mutattam neki, bezavart a szobámba. De az nem is
az én szobám, csak egy sufni, és egy ócska matracon kell aludnom. Tényleg nem lesz esküvő,
Mike?
 – Sajnos nem, édesem.
– De hát én lettem volna az első koszorúslány! Most mi lesz a csodaszép ruhámmal és a
koszorúmmal?
– Tudom, tudom, kicsim…
– Akkor mégsem leszel az új apukám? – A kislány hangja gyanúsan megbicsaklott. –
Annyira szeretlek.
– Én is szeretlek, drágaságom. De néha másként alakulnak a dolgok, mint ahogy akarjuk.
Az is nyomasztó, ha egy hétéves gyerek szerető apa nélkül marad, ám Mike szemében
legalább olyan rettenetesnek tűnt, hogy egy harmincnyolc éves agglegény számára újra
elérhetetlen távolságba került a családalapítás.
– Hát nem leszel az apukám?
– Van már apukád.
– De ő nem olyan kedves, mint te!
Mike lehunyta a szemét, és görcsösen markolta a kagylót. A kislány kétségbeesése a szívét
szaggatta.
– Meg kell próbálnotok újra, kicsim, bízzál benne! Sokáig voltatok távol egymástól.
A szegény, szétzilált lelkű gyereknek sovány vigaszt jelenthettek a szavai. Hallotta a lányka
elfojtott sírását a vonal túlsó végéről.
– Most is te vagy a legjobb barátnőm, még ha Kaliforniában laksz is.
A kislány szipogott.
– Hogy van Billy és Milly? – A két plüssállatot egy disneylandi kiránduláson kapta Shelly
Mike-tól. Azóta a férfi házában tartotta, s bármikor meglátogathatta őket, ha kedve szottyant
rá.
– Mi lenne, ha elküldeném neked Billyt és Millyt? – indítványozta Mike.
– Postán? – Shelly fontolgatta a kérdést. – És ha félnek az úton?
– Még hogy félnek? Hiszen ketten vannak. Óriási kaland lesz nekik az utazás. Ha épségben
megérkeznek hozzád, rögtön megírod, hogy ne aggódjam. Jó?
Mike még sokáig bámulta a telefont, miután letette a kagylót. A pokolba is, miért ilyen
bonyolult az élet?! És miért kell mindig az ártatlanoknak szenvedniük?
Vagy a hülyéknek!
Nem! – rázta meg határozattan a fejét. Mindenki a maga balszerencséjének a kovácsa. Ő a
legjobb példa erre.
Mérgesen támadt rá a pezsgősdugóra. Önsajnálata lassan az érzések furcsa vegyülékévé
alakult: dühöt érzett, amiért Ann hűtlen lett hozzá, szomorúságot, amiért elveszítette az
asszony barátságát, csalódást, amiért ismét csődöt mondott a kapcsolatteremtés terén,
önmegvetést, mert megint ugyanazt a hibát követte el. De a legfájóbb Shelly miatti aggodalma
volt. A kislány az első alkalommal a szívébe férkőzött, s most a gyerek úgy érzi, visszautasítja
a szeretetét.
Talán éppen a család utáni sóvárgása volt az oka mindennek. Ann biztosan megérezte rajta
ezt a kétségbeesett vágyakozást. Eljátszadozott a lovagias szolgálatait oly bőkezűen osztó,
nőket és gyermekeket oltalmazó hőssel.
A baj csak az, hogy a hős a végén nem nyerte el hölgye kezét.
Már a hazafelé vezető úton, valahol a Grand Canyon és a Mississippi között derengeni
kezdett Mike-ban a keserves gondolat, s most a mámor köde ellenére egyre világosabban látta
a helyzetet. Valójában azért vetette bele magát ebbe a kapcsolatba, mert elemi erővel vágyott
arra, hogy tartozzék valakihez, egyáltalán nem a szerelme volt a meghatározó. Ann pedig, aki
sosem tisztázta a volt férje iránti érzéseit… nos, Ann jó bolondot talált benne.
A harmadik üveg kiürítése során kétségbeesése elérte a csúcspontját, ugyanakkor éles
megvilágításban jelent meg előtte az eddig elhanyagolt önelemzés néhány szomorú
végeredménye: igen, Mike Calder derék fiú, a derék fiúk pedig tökkelütöttek. Paprikajancsik.
A szépséges hölgyek udvari bolondjai. Könnyű szívvel feláldozott gyalogharcosok a nemek
háborújában.
Mike Calder nem erre a világra való. Őskövület. A völgy utolsó dinoszaurusza. Az utolsó
fehér kalapos cowboy a fekete puhakalaposok közt. A felebaráti szeretetért keresztes
háborúba vonuló Don Quijote.
Ennek azonban vége! Belép a cinikusok táborába. Csak a kérlelhetetlenül törtetőknek áll a
világ. Mit neki apátlan gyerek és kétségbeesett nő?! Törődjenek ezentúl mások velük! Mától
fogva rá se néz a nőkre.
Rájuk se nézzek? – döbbent meg Mike.
Álljunk csak meg egy pillanatra! Szerzetesi fogadalmat nem tettem! Egészséges férfi
vagyok, a legszebb éveimben! Vannak bizonyos szükségleteim. Szeretem a nőket. Az
illatukat, a nevetésüket, a puhaságukat, a melegüket. Ki mondana le önként a földi
paradicsomról?
A negyedik üveg pezsgő borotvaéles logikát váltott ki belőle, s káprázatos elhatározáshoz
segítette. Nem kell lemondania a nőkről! Csak más fajtát kell keresnie. Önálló nő kell neki,
nem támaszra szoruló védtelen cicuska. Egyenrangú társ! Aki megbecsüli, anélkül hogy
kihasználná. Súlyos múltbéli terhektől mentes nő, aki kitárt karral várja a jövőt. Aki
szellemileg is, anyagilag is egyenrangú vele.
Újfajta nő! Ez az! Mostantól válogatósabb lesz. Alaposan megfontolja a választását.
Bizonyos követelményeket állít fel, és szigorúan azokhoz tartja magát. Nem hagyja, hogy az
érzékei vagy a védelmező cserkészösztöne könnyelműen elragadják. Semmi érzelgős kötődés
vadidegen gyermekekhez!
 Minél tovább gondolkodott a dolgon, annál jobban tetszett neki. Egyébként sem volt
kapkodó típus. Amikor házat vett, vagy berendezte a rendelőjét, minden lépést komolyan
megfontolt. Éppen a személyes boldogságát ne gondolja át alaposan? A nők kiválasztását sem
hamarkodhatja el.
Óriási gondolat! Egyenesen fenséges! A terv méltó rá, hogy írásba foglaltassák, így
bármikor felidézheti, ha emlékezetkiesés veszélye fenyegetné.
Dodgerrel a nyomában kicsörtetett a konyhába, és feltúrta az összes fiókot, mire egy
jegyzettömböt talált. A Smith gilisztahajtó kapszulákat reklámozó fejléc alá felírta:

Mike Calder alapvető elvárásai a nőkkel szemben:

1. Legyen jól fizető állásuk;
2. Ne legyen gyerekük;
3. Boldoguljanak egyedül, és ne legyen elvált férj a háttérben;
4. Vadonatúj kocsin furikázzanak;
5. Legyen tökéletesen berendezett és felszerelt lakásuk.

Mike teljes megelégedéssel olvasta föl a művét Dodgernek. A jóravaló állat valószínűleg
nem sokat konyított a nőkhöz, mert értetlenül pislogott gazdájára, de azért egyetértő
vinnyogással fogadta a remekművet.
– Igen, valóban zseni vagyok. Kedves tőled, hogy emlékeztetsz rá. – Mike még egyszer
végigfutott a listán. – Valami még hiányzik. Hiszen egy kis élvezet is jár a férfiembernek!

6. Legyen szívdöglesztően érzéki!

Hétfő reggel Mike a rendelő mosdókagylója fölé kitűzte a céduláját, hogy kézmosáskor
mindig a szemébe tűnjön. Aki jól felvértezi magát, azt nem érheti baj!
Előre várható volt, hogy Suzie, az asszisztensnője rögtön észreveszi a papirost. Suzie
ugyanis mindig mindent azonnal észrevett. És mindenhez azonnal megjegyzést is fűzött. A
pezsgő diktálta kiáltványra megvető horkantással felelt:
– Bizonyára mélyreható lélekbúvárkodást végeztünk a hétvégén!
Mike sötét pillantást vetett rá, de szóra sem méltatta.
Suzie felnevelt három fiúgyermeket, ennek megfelelően nem volt érzékenykedő alkat, s a
főnöke viselkedését mindössze szemöldöke felvonásával nyugtázta.
– Alaposan a pohár fenekére nézhetett, kissé gyűrött a képe.
A rosszmájú megjegyzés lepergett Mike-ról.
– A szükség vitt rá. Nem hagyhattam, hogy rám romoljon az a sok drága pezsgő.
 – Nem volt helyes lépés, hogy egyedül maradt a hétvégére. Ekkora szerencsétlenség után
inkább emberek közé kell menni. Mozduljon ki otthonról! Szórakozzon! – Suzie feltette a
szemüvegét, amely eddig egy zsinóron himbálózott a nyakában, és tanulmányozni kezdte
Mike alkohol sugallta művét. – Mostantól tehát a jelszó: gazdag és könnyűvérű?
Az asszony lekicsinylő pillantást lövellt a szemüvege mögül Mike-ra.
– Nagy tévedés! Én úgy mondanám: álmaim hölgye okos és önálló.
Suzie szemüvege a meglepetéstől dús keblére hullt.
– Nekem kissé szélsőségesnek tűnnek az elvárásai.
– Szélsőségesnek? Miért, nem lehetnek igényeim? A kutya mindenségit, mától fogva
nemcsak jól használható izmos segéderő és vastag pénztárcájú balek akarok lenni a nők
számára!
– Aha.
– Komolyan gondolom, Suzie! Eddig túl elnéző voltam. És mihez vezetett? Megcsináltam a
kerti munkákat, megjavítottam az autójukat, távol tartottam a bosszúéhes volt férjeket, és mi
lett a jutalmam?! Hát ezt érdemeltem?
– Ha komolyan gondolja, amit ide föl vésett, akkor biztosan érdekelni fogja a felső tízezer
köreibe szóló belépő az íróasztalán.
– Gyanúsan hangzik. Miről van szó?
– Samantha Curry szervezi az egyik ingyenes veszettség elleni oltást. És számít a maga
közreműködésére.
– Samantha Curry? Ismernem kellene?
– Ó, férfiak! – Suzie kétségbeesetten emelte tekintetét a szoba mennyezetére. – Maga az
újságban csak a vastag betűket és a sporttudósításokat olvassa? Samantha Curry az Orland-
Curry családból való! Szép, gazdag és szabad!
– Azt mondja, megfelelne az elvárásaimnak?
– Nincs gyerek, nincs volt férj. Van viszont tonnaszámra pénz és egy sor előkelő iskolai
bizonyítvány.
– Akkor tán eleget kellene tennem állampolgári kötelességemnek, és fel kellene áldoznom
az ügy oltárán az egyik szombatomat. Írja meg neki, hogy állok rendelkezésére, és vésse föl
az időpontot a naptáramba!
– Egyúttal egy karton oltóanyagot is felajánlok a nevében.
– Hogy milyen nagylelkű vagyok! – jegyezte meg savanyú képpel Mike.
– Kedvező benyomást akar kelteni, vagy sem?
– Hogyne. Különösen, mivel ezt leírhatom az adómból, nem úgy, mint Danny méregdrága
teniszcipőjét, Ann ügyvédjének a számláit vagy két éve Sylvia lányának a fogszabályozóját,
és… és sorolhatnám a végtelenségig.
 Suzie anyai jóakarattal paskolta meg a főnöke karját.
– Ne eméssze magát, Mike! Maga nagyon kedves fiú. Nem kell azt szégyellni.
– Kedves fiú vagyok, igazán köszönöm! Máris jobban érzem magam – gúnyolódott a férfi. –
Tanultam a hibáimból, a fenébe is! Elegem van abból, hogy tétlenül tűrjem a hálátlan nők
arculcsapásait. Nem érdekelnek ezentúl a megható történetek. Mostantól más harcmodorhoz
folyamodom!
 2. Fejezet

– Na, látod! – mutatott győzelmesen Lily az újságra. – Még hogy drágák a kiskutyák?!
Ezeket ingyen adják.
Angelina Winters lemondóan sóhajtott. Kinek az őrült ötlete volt, hogy megtanítsa a
második osztályos gyerekeket az apróhirdetésekben kiigazodni?
– Nem maga a kiskutya kerül sokba, drágám, hanem mindaz, ami a kutyatartással jár. Az
ennivalója, a…
– A kiskutyák ilyen icipicik, anya. Alig esznek valamit.
– Azon kívül még kell… kell… – Ó, istenem, miért nem jut valami perdöntő ellenérv az
eszébe?! Már régen fel kellett volna készülnie erre az összecsapásra. Az egész akkor
kezdődött, amikor Lily tanítónője azt javasolta, vegyen a gyereknek egy kis háziállatot, attól a
kislány biztosan jobb kedvre derük Végre földerengett benne, mi minden kell a kutyákhoz: –
Bolhairtó spray, nyakörv, póráz és… – Riadtan nézett a lányára. – Lily, mi baj?
Lily kezdeti lelkesedése hirtelen a hétévesekre annyira nem jellemző józanságba csapott át.
– Tudom már, miért nem lehet kutyánk. Mert nem biztosíthatunk neki szerető otthont.
– Szerető otthont? Dehogynem…
– Itt van az újságban: „Szerető otthonba ingyen elvihetők.” De mi nem nyújthatunk szerető
otthont, mert nincs apukánk.
Angelina átölelte a kislányát.
– Olyan sokat beszéltünk már erről, kicsi szívem! Szeretlek, és te is szeretsz engem, igaz?
Lily némán bólintott.
– Amíg szeretjük egymást, semmi sem lehet jobb hely az otthonunknál.
A gyerek felkapta a fejét.
– Akkor elhozhatunk ingyen egy kutyát?
Angelina nem tudta, sírjon-e, vagy nevessen. Nem volt biztos benne, hogy Lily szándékosan
csalta-e csapdába. De az eldőlt, hogy veszített. Lily arca máris ragyogott. Kihasználva
pillanatnyi előnyét, az anyja orra elé tartotta az újságot.
– Itt a telefonszám is.
– Egészen biztos vagy benne, hogy nem inkább hörcsögöt vagy papagájt szeretnél?
– Kutyát akarok!
– Hát jó. Akkor te tárcsázol, én pedig vállalom a tárgyalást.
 Angelina a füléhez emelte a kagylót, miközben némi lelkifurdalással azt remélte, hogy a
szám foglalt lesz. Vagy nem veszik fel, esetleg már elkelt mindegyik kiskutya. Vagy jöjjön
közbe bármi más, csak egy kis egérutat nyerjen kutyaügyben!
Ha elégszer elvihetné Lilyt a kisállat-kereskedésekbe, talán beleszeretne a kislány egy kajla
fülű nyusziba, egy könnyen kezelhető tengeri malacba vagy egy igénytelen aranyhalba…
Nem volt Angelinának semmi baja a kutyákkal. Sőt nagyon kedvelte őket. De sajnos azt is
tudta, milyen drága a tartásuk, és mennyi gonddal jár. Különösen nehéz teher egy gyermekét
egyedül nevelő anyának. akinek soványka a jövedelme, aki egész nap dolgozik, és aki
egyedül tartja rendben a nagy házát, meg gondozza a pázsitot a kertben…
Ma sorozatban nem volt szerencséje. Már a második csengés után felvették, s egy vidám női
hang jelentkezett. Még három kiskutya várt gazdára, és a hölgy a délelőtt folyamán szívesen
állt az érdeklődők rendelkezésére. Angelina nem tehetett mást, beletörődve a sorsába felírta a
címet, és útnak eredt Lilyvel.
Lily egész úton izgett-mozgott a biztonsági öv fogságában, be nem állt a szája, egyfolytában
az „ő” kiskutyájáról beszélt. Angelina már rég nem látta ilyen boldognak a gyereket. Lily az
elmúlt húsz hónapban magába roskadva gyötrődött a válásuktól.
Az addig biztosnak hitt, szilárd világ megingása egy védtelen kislánynál erősebb teremtést is
megviselt volna. Angelina igyekezett helyreállítani lánya lelki egyensúlyát, ám az első
halvány sikerek után robbant a következő bomba: az elvált férj újra megnősült, s két idegen
gyermeknek lett a nevelőapja. Lily az eseményt újabb visszautasításnak fogta fel: nem elég,
hogy az apja cserbenhagyta, most még fel is cserélte két másik gyerekre! Csoda, hogy egyre
zavartabb lett? Az iskolában a teljesítménye rohamosan romlott, s még az osztályismétlés
veszélye is felrémlett.
Mígnem a tanárának feltűnt, mennyire érdekli a kislányt a biológiaterem akváriuma, és
egyáltalán az élővilág. Nem volt nehéz levonni a következtetéseket. S ebből, valamint a
dolgok ügyetlen irányításából kifolyólag hamarosan birtokába jut egy kutyának, amely
valószínűleg nemsokára dán doghoz hasonló méreteket ölt.
A kutyatulajdonos kitűnő leírása alapján azonnal odataláltak. Lily türelmetlenül rohant az
ajtóhoz, és kis tenyerét rátapasztotta a csengőre. Izgatott ugrándozással várta, hogy
beeresszék. Odabentről hangos ugatás hallatszott.
– Ó, anyu!
Ó, anyu! E két szóban benne volt a gyermekkor minden ámulata és tisztelete, s Angelina
anyai szíve azonnal olvadozni kezdett.
Az ajtó kinyílt, s három csetlő-botló kutyakölyök rohanta meg a látogatókat. A kutyamama
az előszobában ült, és unottan szemlélte az eseményeket. Egy hosszú szőrű, barna foltos
apróság, a legkisebb a kölykök közül, sebes farkcsóválással ugrált fel Lilyre.
 Lily boldog csodálkozásában azt sem tudta, hova nézzen.
– Fiúk vagy lányok? – kérdezte a kutyatulajdonost.
Ebben a pillanatban egy rövid szőrű, erős alkatú kölyök hangos ugatásba kezdett. Lily
elragadtatva kacagott a kis állat bátor fellépésén.
– Ez a nagyszájú, fiú – világosította fel Kaitlin, a háziasszony. – Mi más is lenne, igaz?
– Igaz – bólogatott nevetve Lily.
– Ez is kan – simogatta meg a harmadik kutyus hátát Kaitlin. – Az pedig, amelyik hozzád
szaladt, kislány.
– Ezt szeretném, anyu! A kislányt!
– Biztos vagy benne? – Angelina zavartan figyelte a kiválasztott kiskutya hosszú, sűrű
szőrét. – Nem akarod inkább azt a bátor legénykét? A rövid szőrűt?
– Nem, az olyan szemtelen. Ezt akarom.
Hát persze, amelyiket rendszeresen kell majd hol bolhátlanítani, gondolta Angelina, és lelki
szemei előtt megjelent a sűrű szőrzetben tanyázó kövér bolhacsalád.
– Azt hiszem, a kérdés el is dőlt – fordult megadással Kaitlin felé.
– Azért ne kapkodjunk! – hűtötte le a kutyatulajdonos Lily lelkesedését. – Ezek a kis
szőrmókok nagyon fontosak nekem. Biztos akarok lenni abban, hogy szerető otthonra lelnek.
Lily kifejező arcocskájára pánik ült ki. Angelinának egyszerre semmi a világon nem volt
olyan fontos, mint a hosszú szőrű kutyakölyök.
– Lilyvel alaposan megbeszéltük a dolgot. Tisztában van vele, hogy a kutya nem játékszer és
milyen felelősséggel jár.
Kaitlin szigorúan nézett a kislányra.
– A kutyákat nagyon kell szeretni. Meg tudod adni neki a kellő szeretetet?
Angelina ritkán látta a lányát ennyire komolynak. Szorosan magához ölelte a kiskutyát,
mintha attól tartana, hogy elveszik tőle.
– Szeretem Lédit, és mindennap játszani fogok vele.
– Jóságos ég, már nevet is adott neki! – kacsintott cinkosan Kaitlin Angelinára. – Nos, ha
valóban tudják, mivel jár a kutyatartás, nem bánom, magukkal vihetik. De írják fel a címemet,
és ígérjék meg, hogy időnként küldenek róla egy-egy fényképet! Egyébként két hét múlva
esedékesek a következő oltásai.
Óriási! Biztosan egymillió dollár lesz darabja! – gondolta riadtan Angelina.
Lily viszont úszott a boldogságban.
– Lédi milyen fajta? – érdeklődött hazafelé menet.
– Azt hiszem, van benne egy kis cocker spaniel, egy kis foxterrier és egy nagy rész
kerítésugró – vélekedett Angelina.
– Az jó fajta?
 – A lehető legjobb.

– Agatha nincs elhízva! – Mrs. Anderson felháborodottan kelt reménytelenül elkényeztetett

szürke perzsamacskája védelmére. – Csak a vastag szőre miatt látszik kövérnek.
Mike mosolyogva a mérlegre mutatott, amely fekete-fehéren megmondta az igazságot. Mrs.
Anderson sóhajtva ölelte magához túltáplált kedvencét.
– Szegény kis Agathám, a csúnya doktor bácsi csak nem akar koplaltatni?
– A csúnya doktor bácsi csak azt szeretné, hogy Agatha mind a kilenc életét kiadósan
élvezhesse. – Mike kidugta a fejét a vizsgáló ajtaján, és behívta Suzie-t. – Adjon Mrs.
Andersonnak egy próbacsomagot a Svelte Catből!
– Rendben, doktor úr. – Suzie a macska mellett elhaladva megsimogatta az állat pompás
szőrét. – Mától fogva vigyázol a vonalaidra, Agatha?
Az asszisztensnő kinyitotta a gyógyszeres szekrény ajtaját, s közben közölte az orvossal:
– Az utolsó páciens a kettesben vár.
– Azért élek, hogy a betegeimet szolgáljam – sóhajtott megadóan Mike. Elköszönt Mrs.
Andersontól, és átment a másik vizsgálóba. Remélhetőleg az utolsó beteg nem igényel
bonyolult beavatkozást, mert a rendelési időnek hivatalosan már tíz perce vége.
Első pillantásra a szoba üresnek látszott. Aztán Mike felfedezte a csöpp kislányt a
vizsgálóasztal mögött. Aranyos, nagy zöld szemű, sötét hajú gyerek volt. Riadtan szorongatta
a karjában foltos kölyökkutyáját.
– Szia! – üdvözölte az állatorvos a kislányt a lehető legbarátságosabb hangon.
A válasz mindössze egy alig észrevehető vállrándítás és egy bizalmatlan pillantás volt. Az
orvos megnézte a páciens kartonját.
– Tehát ő Lédi?
Mike leguggolt a két kis riadt jószág mellé. A kislány erre még szorosabban ölelte magához
a kutyáját. Mike nem tudta, az eszére vagy az érzéseire hallgasson-e. Az angyali arcocska
komoly vonásai arra indították, hogy vigasztalón ölelje át a gyereket. De a józansága
győzedelmeskedett. Már csak egy hisztériás anya hiányozna, aki félreértené a gyerekek iránti
szeretetét!
Lily összeszedte a bátorságát, és megszólalt:
– Injekciót fogsz adni Lédinek?
Mike nagy nehezen leküzdötte a nevethetnékjét.
– Attól tartok, igen. – Végül mégis megkockáztatott egy mosolyt. – Ugye nem akarod, hogy
Lédi megbetegedjen?
A kislány hosszas gondolkodás után megrázta a fejét.
 – Elárulod a nevedet? – kérdezte Mike, miközben a kutyakölyköt simogatta. Abban
reménykedett, hogy így mind a kis állatnak, mind a gazdájának a bizalmába férkőzhet.
– Lily.
– Lily, én Mike Calder doktor vagyok. Szólíts nyugodtan Mike doktornak! – Halvány
bólintás volt a válasz. – Most meg kell vizsgálnom Lédit. – A férfi óvatosan elvette a
gyerektől a kutyát, és a vizsgálóasztalra tette. – Segíthetnél egy helyben tartani a vizsgálat
közben.
– Jó. – Lily elfogadta a javaslatot, ám közben „árgusabb szemmel” figyelte az orvos
mozdulatait, mint annak idején az államvizsga-bizottság professzorai.
– Kezdjük a fülével! – Mike egy kis henger alakú zseblámpával belevilágított Lédi fülébe. –
Ne aggódj, nem fáj neki! Fogadok, a doktor bácsid neked is kukucskált már a füledbe.
– Igen, csak nem doktor bácsim van, hanem doktor nénim.
– Néni? Biztos vagy benne? Nem is tudtam, hogy lányok is lehetnek orvosok.
– Pedig lehetnek! – Lily szeme nagyra kerekedett, amikor látta, hogy Mike steril fóliát húz
egy lázmérőre, s azt bezsírozza. – Miért kened azt rá? Nem rossz az íze?
Mike ajkán mosoly suhant át. A következő lépés tetszeni fog a kíváncsi kis hölgynek.
Minden gyereknek tetszik.
– A kutyáknak nem tehetjük a szájukba a lázmérőt. Rögtön beleharapnának. Ezért a másik
végüket vesszük igénybe.
Lilynek még a szája is tátva maradt ijedtében. Felháborodottan bámulta, ahogy Mike doktor
felemeli a kutyus farkát, és a lázmérőt a végbelébe dugja.
– Ezt meg fogom mondani az anyukámnak! – sziszegte, amint meg tudott szólalni a
döbbenettől.
– Biztos vagyok benne, hogy a doktor néni vagy a mamád neked is így mérte a lázadat,
amikor kisbaba voltál.
– Soha! – rázta meg konokul a fejét a gyerek.
– Kérdezd csak meg tőlük! – kacsintott rá Mike. Kivette a lázmérőt, és leolvasta. –
Tökéletes. Nagyon rendesen gondozhatod a kutyusodat, a te Lédid egészséges, mint a makk. –
Mike befejezésképpen még megtapogatta az állat hasát. – A mamád a várószobában van? –
érdeklődött óvatosan. A következő lépés ugyanis az oltás, amely valamennyi jelenlévőnek,
gyereknek, kutyának, s nem utolsó sorban az állatorvosnak is a legnagyobb megpróbáltatást
jelenti. Mennyivel egyszerűbb volna, ha nem Lily felügyelete alatt kellene beoltania a
kutyust!
A feltételezése azonban nem talált…
– A mami csak apapírokat töltötte ki, aztán kiment, mert kereket kell cserélnie.
Mike rosszat sejtett.
 – Minek a kerekét kell kicserélnie?
– Hát az autónkét. Mert lapos.
Egy nő a parkolója kellős közepén kereket cserél? Hát ez óriási! Újfent egy gyámoltalan
teremtmény, Mike túlfejlett lovagiassága azon nyomban azt követelte, hogy az illető
segítségére siessen, és minden akaraterejére szüksége volt, hogy legyőzze a sürgető kényszert.
– Apukád biztosan segít neki – tapogatózott reménykedve.
Ezúttal több vonatkozásban is melléfogott.
– Nekünk már nincs apukánk.
A kislány arcán megjelenő szomorúság Mike szívét hasogatta. Hányszor látta már ezt a
csalódással teli arckifejezést! És minden alkalommal ez váltotta ki belőle, hogy fejest ugorjon
a pótpapa szerepébe. Ugyanúgy, mint Shelly esetében.
Gondold meg, mihez vezetett, és Shelly is milyen szorult helyzetbe került! – futott át az
agyán. Keserű megbánással idézte emlékezetébe a gyerek szívbe markoló sorait. A lányka
úgy érezte, becsapta, elhagyta őt. Így szólt a levél:

Kedves Mike!
Billy és Milly épségben megérkeztek, de jobban szerettek volna nálad maradni.
Nagyon-nagyon szomorúak.
Bár még mindig Orlandóban lehetnék! Akkor mindennap meglátogathatnám nálad őket.
Shelly

Mike visszakanyarodott a jelenhez. Lily háta mögött felszívta a fecskendőbe az oltóanyagot.

– Kaptál már oltást?
– Igen – suttogta a gyerek.
A férfi lassan feléje fordult.
– Akkor tudod, hogy csak az első pillanatban fáj. Csak amíg az ember kimondja, hogy
„abrakadabra”. Ki tudod mondani?
Lily álla gyanúsan megremegett, de aztán behunyta a szemét, bátran bólintott, és
engedelmesen elismételte a varázsszót. A kutyus halk nyüsszentésére azonnal kinyílt a szeme.
Szerencsére Mike már éppen kihúzta a tűt.
– Túl vagyunk rajta. Adunk a bátor páciensnek egy finom jutalomfalatot. Egy
kutyasüteményt. Odaadod neki te?
Miután ezzel is megvoltak, Mike kikísérte a gyereket a várószobába.
– Így. Beszélgetsz még egy kicsit Suzie-val. Amíg én megnézem a kocsitok kerekét?
A kocsitok kerekét! Nem a mamádat! – figyelmeztette magát Mike. Kizárólag a kereket! És
azt is csak puszta udvariasságból. A rossz előérzet és a tarkója bizsergése az égvilágon
semmit nem jelent. Nincs ok aggodalomra. Különben is a nő minden bizonnyal hanyagul a
Mercedes-e vagy a BMW-je motorházára támaszkodik, és várja az autóklub szerelőjét.
Arról nem is beszélve, hogy még nem is látta azt a nőt! Valószínűleg akkora vonzerőt
gyakorol majd rá, mint egy darab házilag főzött szappan.
Akinek ilyen angyalarcú kislánya van? Ne reménykedj, Calder! Egy belső hang azt súgta,
hogy az a nő nem lesz visszataszító, a tapasztalatai pedig azt sejtették, hogy nem egy
luxuskocsi sárvédőjének fog támaszkodni.
Megerősítette a lelkét, felkészült az elkerülhetetlenre, és kinyitotta az ajtót Az ég ragyogó
kékje előtt három kocsi körvonala rajzolódott ki: a rendelője feliratával ellátott kisbuszé,
Suzie nagy családi autójáé és Mrs. Winters kocsijáé. Ez utóbbi nem Mercedes volt. Nem is
BMW. Hanem egy régi, jól kihasználható kombi.
Lily mamája éppen a kerékanyákat próbálta meglazítani. Mike az arcát ugyan nem láthatta,
ennek ellenére valamennyi figyelmeztető sziréna egyszerre szólalt meg az agyában.
Bár még nem vehette alaposabban szemügyre Mrs. Winterst, az már biztos volt, hogy a
„visszataszító” jelző szóba sem jöhet vele kapcsolatban. A napfény aranylón csillant meg
bájosan kócos, vállig érő dús fekete fürtjein. Enyhén áttetsző fehér blúza alatt kirajzolódott a
csipkés alsónemű. Széles öv hangsúlyozta karcsú derekát, s a szűk sötétszürke miniszoknya
alig takart el valamit hosszú, formás lábából.
– Mrs. Winters?
A nő kecsesen hátrafordította a fejét. Mike szívverése egy pillanatra kihagyott. Ez a nő maga
a bűnre csábító érzékiség! Lélegzetelállító keveréke a sebezhetőségnek és a forró ígéreteknek.
Mike mindezt első pillantásra megállapította. A bőre olyan, mint az elefántcsont… Finom ívű
szemöldöke hangsúlyozza élénk arcjátékát. Szív alakú arca, határozott kis álla
szenvedélyességét sejtet, ugyanakkor megható ártatlanság ül rajta. És az a száj…
Most kipróbálhatod az ellenálló képességed! Ennél jobb alkalmad nem is lehetne! – intette
nyugalomra magát Mike.
– Calder doktor vagyok. A kislánya elmesélte, hogyan járt. Segíthetek?
– Boldogulok vele, köszönöm. Nem akarom terhelni…
– Butaság, egyáltalán nem terhel. – Mike lefegyverző mosollyal kivette a nő kezéből a
csavarkulcsot. – Szép dolog az egyenjogúság, de vannak pillanatok, amikor férfierőre van
szükség!
– Úgy látszik, nagyon meghúzták ezeket a csavarokat,
– Mindjárt meglátjuk, elbírok-e velük. Csak előbb kiékelem a hátsó kerekeket. A kocsimban
kell lennie néhány deszkának.
Előhalászta a kisbuszból a deszkákat – a testmozgás kifejezetten jót tett, ellensúlyozta
némileg az ismeretlen nő váratlan és nyugtalanító hatását és beszorította a jó kerekek alá. Bár
a „jó” kifejezés ez esetben meglehetősen viszonylagos volt. Mrs. Winters vagy nem sejtette,
hogy új abroncsokat kellene vennie, vagy nem volt elég pénze rá, ami még kétségbeejtőbbé
tette a helyzetet.
– Látni, hogy mitől eresztett le? – tudakolta az asszony.
Ha a tényt figyelmen kívül hagyjuk, hogy tükörsimára kopott? Mike lassan leemelte a
tengelyről a kereket, és megvizsgálta a mintázat alig felismerhető maradványát.
– Egy szögtől.
– Nehogy kihúzza! Legutóbb a benzinkútnál a szerelő sokat mérgelődött, amíg meg nem
találta a lyukat.
A nő olyan közel volt, hogy Mike még az illatát is érezhette. A finom virágillat egészen
elkábította.
– Nem mondja komolyan, ugye, hogy ezt még meg akarja foltoztatni?
– Dehogynem. A pótkerék csak ideiglenes megoldás. – Az asszony homloka kicsit maszatos
volt. Nedves frufruja apró csigákká tapadt össze, arca kipirult a késő délutáni forróságban.
– Mikor ragasztatta meg utoljára?
– Egy éve. Talán másfél is van. Azután volt, hogy… – Angelina hirtelen elhallgatott. –Miért
kérdezi?
– Mert az abroncsot másfél éve még érdemes volt javíttatni, most viszont végérvényesen
lejárt az ideje.
– Egy új abroncsot kell vennem?
– Négyet kellene.
– Négyet? – Az asszony nagy barna szemében könny csillant meg, és szép ívű ajka gyanúsan
megremegett.
– Ezek életveszélyesek. Általában mintázattal rendelkező gumival szokás autózni.
– Hát ez remek! – Angelinát végképp elhagyta a nyugalma. – A múlt hónapban a
benzinpumpa, aztán valami merevítő cserét emlegetett a szerelő. Maga meg jön a kopott
gumikkal.
– Azért nehogy keresztben lenyeljen! Én pusztán jeleztem a tényállást.
– Jaj, kérem, ne haragudjék! Csak olyan, mintha… – Az asszony arca csupa kétségbeesés
volt.
Ne sírj! – suhant át Mike agyán. Még a gondolattól is összerándult a szíve. Szerette volna
letörölni a maszatot az asszony homlokáról, reszkető ajkát pedig legszívesebben gyengéd
csókokkal borította volna. Pedig még a keresztnevét sem tudta.
– Esetleg… talán először elég volna a két első abroncs. – Mike nem tudott mit kezdeni a
testét elöntő elemi erejű vággyal. Hiszen most látja először ezt a nőt! Hogy úrrá legyen a
lehetetlen állapoton, erősen a pótkeréktartó csavarjaira összpontosított. – De a maga helyében
nem várnék sokat a hátsókkal sem.
Angelina leverten meredt piszkos kezére.
– Köszönöm a segítségét. Nem is tudom…
– Ez a kis sikerélmény jár nekünk, férfiaknak – mosolygott rá Mike, s közben abban
reménykedett, hogy az asszony nem veszi közeledési kísérletnek túl kedvesre sikerült
mosolyát. De még ennél is jobban remélte, hogy ő nem annak szánta. – Ha tudjuk, hogyan
kell kereket cserélni, gyerekjáték az egész. Sajnálom ezt az abroncsügyet.
És sajnálom, hogy olyan rozoga az autód, hogy nincs pénzed, sajnálom az apátlan
gyerekedet…
A legjobban azonban azt sajnálta, hogy az az átkozott védelmező ösztöne már megint
módfelett ágaskodik benne. Nem, köszöni szépen! Minden perc frontális támadás a lelki
nyugalma ellen ennek a nőnek a közelében. Mrs. Winters szerencsére elment kezet mosni,
ellibegett azon a gyönyörű lábán. Biztosan tömegesen szaladnak egymásba az autók, amikor
miniszoknyájában a városban sétál.
Mike-ot hirtelen megkönnyebbüléssel párosult büszkeség fogta el. Igaz, kis híján elgyengült,
de aztán mégis ragyogóan helytállt a veszélyes helyzetben. Segített Mrs. Wintersnek, ám még
a keresztnevét se kérdezte meg.

– Telefonon keresik. Átkapcsoljam?

Ilyenkor? Mike dohogva zárta el a vízcsapot, és megtörölte a kezét. Az észbontóan vonzó, s
ezért igen veszélyes Mrs. Wintersszel való találkozás után nem sok ereje maradt estébe nyúló
sürgős beavatkozásokhoz.
– Élet-halálról van szó?
– Miss. Curry keresi.
– Miss. kicsoda? – Mike szórakozottan hajította a papírtörülközőt a szeméttartóba.
– Hogy milyen feledékenyek lettünk! – Suzie láthatólag istenien szórakozott a főnöke
morcosságán – Samantha Curry, a gazdag, csodaszép Samantha, aki a veszettség elleni
ingyenes oltást szervezi. Bizonyára ez ügyben szeretne beszélni magával.
– Kapcsolja be az irodámba!
No lám, néhány napja a főnöke még el volt ragadtatva Samantha Currytől. Most pedig egy
félálomba szenderült lajhár is több lelkesedést mutatna… Ezen Suzie rövid ideig eltöprengett.
– A maga helyében nem várakoztatnám! Végül is jó benyomást akart rá tenni, vagy már
elfelejtette?
 Mike a telefonjához sietett. Miss. Curry beszélni kíván veled, öregfiú! Szedd rendbe a
gondolataidat! – intette magát, miközben elhelyezkedett a karosszékében. Megfontolt
mozdulattal emelte fel a kagylót.
– Maga az, Calder doktor? Samantha Curry vagyok. Köszönöm, hogy ilyen későn áldoz rám
az idejéből – búgta a csodálatos hang a telefonban.
Mike hangulata jócskán javult. Éppen erre a hívásra volt szüksége, hogy a gondolatai
elterelődjenek Mrs. Wintersről, a kopott abroncsairól és a boldogtalan kislányáról.
– Röviden szeretném megbeszélni az oltás körülményeit, de előbb hadd mondjam meg,
mennyire nagyra tartom az áldozatvállalását!
Mike számtalan állatot mentett meg a pusztulástól, ám a gazdáik sosem hálálkodtak ennyire.
– Örömmel teszem.
– A Palm Isle bevásárlóközpontot jelöltem ki magának. Önkénteseink felállítanak egy sátrat
a mozi mellett. Már a papírmunka intézéséről is gondoskodtam. Magának csak meg kell
jelennie a megbeszélt időpontban, és beadnia az oltásokat.
Miss. Curry szünetet tartott. Mike még a lélegzését is hallhatta. Lelki szemei előtt megjelent
a csábítóan emelkedő és süllyedő, lágyan domborodó mell… Mrs. Winters melle!
Hogy az ördög vinné el…
– Calder doktor! – Az érzékien búgó hang visszarántotta Mike-ot a valóságba. – Minden
fontos tudnivalót megküldök magának írásban. Ha valami kérdése merülne föl, kérem,
telefonáljon!
– Örömmel.
Ez nem volt valami ötletes válasz. Legalább egyetlen kérdés jutna az eszébe, amely
szükségessé tenne egy személyes találkozást!
– Nagyszerű! Köszönöm, hogy feláldozza a szombatját. Ha addig nem találkoznánk, a jövő
hónapban látjuk egymást. Természetesen minden közreműködőnek személyesen szeretném
megköszönni a részvételét.
– Előre örülök, hogy megismerhetem.
Miután Mike letette a kagylót, virágos hangulatban elindult a hátsó szobába, hogy megnézze
„bentlakásos” betegeit. A frissen operáltak még kissé kókadtak voltak, de egyikükön sem
mutatkoztak fertőzés jelei. Miközben egy nyugdíjas korú skót juhászt különös gonddal
vizsgált meg, meghallotta, hogy Suzie odakinn telefonál.
– Valami baj van? – Remélhetőleg nem hoznak újabb beteget ilyen későn! A mai nap már
anélkül is túl hosszú volt.
Az asszisztensnő a fejét rázta, majd letette a kagylót.
 – Csak tudni akartam, készen van-e Inez a ma esti bingó játékhoz – Suzie családjában
mindenki élt-halt a szerencsejátékokért. – Mrs. Winters egyébként megkért, tolmácsoljam
köszönetét a segítségéért. – Suzie jól elhelyezett szünetet tartott. – Kedves nő.
Mike-nak végigfutott a hátán a hideg. Ha Suzie ezt a hangot használta, mindig valami
rosszban sántikált.
– És nagyon csinos.
– Igen? Észre sem vettem – füllentette Mike.
Az asszony nagy levegőt vett.
– Elvált – jegyezte meg feltűnően mellékesen.
– Úgy van. Elvált, van egy apátlan gyereke, és sorban állnak a hitelezők az ajtaja előtt.
– Ugye milyen aranyos volt az a kislány? Mennyire büszke volt a kiskutyájára! – Suzie
hatásvadász szünetet tartott. – Milyen kellemetlen…
Mike jól ismerte az asszisztensnőjét. Ha a csalit nem kapta be önszántából. Suzie más
módszerhez folyamodott.
– Mi kellemetlen? – Ezt a kérdését bizonyára sokáig fogja még bánni!
– A kicsi itt felejtette a hátizsákját.
– Majd holnap eljön érte.
– Igen – sóhajtott jelentőségteljesen Suzie. – Csak éppen…
– Ki vele, ne kíméljen!
– Szóval… – Többéves gyakorlás árán az asszisztensnő jól tudta, mikor kell gyengéd
erőszakhoz, és mikor óvatos visszavonuláshoz folyamodnia. – A zsákban vannak a
tankönyvei. Az egyiket olvasókönyvnek nézem, és holnap péntek.
– És?
– Nem emlékszik már az iskolás éveire? Pénteken íratják a dolgozatokat. Valószínűleg
gyakorolnia kellene még ma este.
– Ha jó tanuló, eddig biztosan megtanulta, amit kell, ha nem, akkor ma este már semmire se
megy a gyakorlással.
– Mondhatom, gyönyörű hozzáállás!
– Én vagyok talán az oka, hogy dolgozatírás előtt elhagyja a táskáját?
– Nem, de… – A spanyol inkvizíció sokat tanulhatott volna Suzie-tól.
– Mit de? – Mike kezdte elveszíteni a türelmét.
– Ha nem kellene Inezért mennem a bingó miatt, gyorsan beadnám a gyereknek a zsákot. De
sajnos épp az ellenkező irányban laknak.
– Nekem viszont éppen útba esik, így gondolta? – Mike megsejtette, hogy Suzie keményebb
támadásba kezdett.
– Alig néhány sarokra innen. Öt percig sem tart az út.
 Alig néhány sarok! Milyen egyszerűen hangzik – egészen addig, amíg Mike nem gondol
Mrs. Winters lélegzetelállító alakjára. És a lepusztult autóabroncsaira. Meg a szomorú
kislányára. És a fogadalmára, hogy soha többé nem kezd lélegzetelállítóan jó alakú, lepusztult
abroncsú, szomorú gyerekű nőkkel.
– Nem szoktam kijárni a betegeim házához.
– Atyaisten! Csak egy kis jószomszédi segítségről van szó! Nem szívátültetést kell náluk
csinálnia!
– Már éppen elég lovagi szolgálatot tettem. Fizetségként pedig minden esetben csak lelki
sebeket szereztem.
Erre még Suzie is visszavonulót fújt.
– Hát jó, akkor majd én elviszem.
– Elkésik a bingóról.
– Mit számít az? Inez legfeljebb dührohamot kap, és órákon át játssza a sértődöttet, ha nem
jut neki hely a szerencseszékeken…
– Na, jó, elviszem a kislánynak azt a rohadt hátizsákot!
– Lerajzoltam az utat. – Mielőtt Mike meggondolhatta volna magát, Suzie a kezébe nyomta
a cédulát.
Mindent előre kiforralt!
– Rúgtam már ki az utóbbi időben?
– Ezen a héten még nem – felelte az ijedség leghalványabb nyoma nélkül az asszisztensnő. –
Holnap is lesz nap. Ne dühöngjön! Becsenget, beadja a táskát, és már kész is.
Elméletileg valóban ennyi az egész. Gyakorlatilag azonban újra a megtestesült csábítás
leselkedik rá!
– Az abroncsai teljesen kopottak voltak – mormolta Mike elmélázva. – Suzie, gátlástalan
csirkefogónak érzem magam, ha ilyen nőtől egy kétperces rutinvizsgálatért pénzt gombolok
le.
– Ne eméssze magát! Az új speciális kölyökkutya-kedvezményünk szerint fizetett.
– Milyen kölyökkutya-kedvezményünk, van?
– Általános vizsgálat és oltás. Öt dollárba kerül.
– Öt dollárba? – kiáltott fel Mike döbbenten. Aztán kitört belőle a nevetés. Kölyökkutya-
kedvezmény? Ilyesmi is csak Suzie-nak juthat az eszébe.
 3. Fejezet

– Ki csengetett, Lily?
Angelina nem mehetett az ajtóhoz, mert éppen híres tejszínes mártását kavargatta.
– Lédi doktor bácsija.
Az asszony döbbenten fordult meg.
– Lédi…? – A mondat apró sikolyba fulladt. Alig két méterre tőle ott állt Calder doktor.
– A kislánya a rendelőben felejtette a táskáját. – Bizonyítékképpen Mike magasra emelte a
hátizsákot. – Az asszisztensnőm szerint még kellhet neki ma este.
Az állatorvos itt áll a konyhájában! Képtelenség! Az a káprázatosan jóképű állatorvos, aki
kicserélte a kocsija kerekét.
– Én… – Angelina zavartan elhallgatott. Képtelen egy összefüggő mondatot kinyögni!
Két órája minden gondolata a férfi körül forgott. Most pedig itt áll előtte! Amire persze
egyáltalán nem számított. Mezítláb volt, ráadásul kifakult sortot és ócska pólót viselt, amelyen
nagy betűkkel ez állt: Ha gazdag vagy, a tiéd vagyok! A mosogatóban még mindig ott voltak a
reggelinél használt müzli s tányérok, és az a pompás férfipéldány itt áll, és nézi, ahogy a
mártást…
– Jaj, a szószom! – Még éppen időben kapta le a tűzről a lábost. Miután a fenyegető
katasztrófa, legalábbis a konyhaművészeti, elhárult, visszatette a tűzre az edényt, reszelt sajtot
szórt bele, és óvatosan elkeverte.
– Remek szakácsnő lehet.
– Remek szakácsnő? – Jelenleg a megtestesült idegesség találóbb megjelölés lenne… –
Egyszerű tejszínes mártás. Nem igényel nagy szaktudást, csak kitartóan kavargatni kell,
különben kifut vagy odaég. Ezért nem mehettem magam ajtót nyitni.
Nagyon szellemes megnyilatkozás, Angelina Winters! Miért nem diktálod le neki mindjárt a
receptet is? Azzal vívnád ki igazán az elismerését! De hiszen nem kell pánikba esni, csak egy
állatorvos… aki még mindig Lily hátitáskáját szorongatja a kezében.
– Lily, tedd már le Lédit, és vedd el Calder doktortól a zsákodat. Miért kell ölelgetned azt a
kutyát?
– Ki akart szökni – védekezett a kislány.
– És nem szeretnéd, ha elveszne, igaz? – kontrázott Mike.
– A házban nem fog elveszni – szögezte le Angelina szigorú pillantás kíséretében, és Lily
azonnal engedelmeskedett. – Hát nem kedves Calder doktortól, hogy személyesen hozta el a
könyveidet? – kérdezte az asszony, és lélegzetvisszafojtva várt. Ha egy kis szerencséje van, a
lánya nem feledkezik meg a jólneveltségről, és minden további célzás nélkül köszönetet
mond.
Történnek még csodák!
– Köszönöm, hogy elhoztad a könyveimet, doktor bácsi.
– Ez az utolsó adag sajt. – Angelina beleszórta a lábosba. – Ha felolvadt, kikísérem.
– Nem sürgős. – Mike keresztbe fonta a karját, s a konyhapultnak támaszkodott. Maga volt a
megtestesült kedvesség. És férfiasság. A rendelője feliratával ellátott póló megfeszült
domború mellkasán. A szúk farmernadrág szinte rátapadt hosszú lábára és keskeny csípőjére.
Angelinának elakadt a lélegzete. Kellemes borzongás száguldott végig a gerincén. A magas,
széles vállú, izgató Mike doktor olyan ellenállhatatlan érzékiséget sugárzott, amely még a
legelgyötörtebb háziasszonyra sem maradhatott hatástalanul. Vitán felül nem akármilyen férfi.
És itt áll a konyhájában!
A biztonság kedvéért Angelina hátat fordított neki, és a mártással foglalatoskodott, amely
véleménye szerint nagyon lassan akart forrni. Pedig az asszony borzasztóan szerette volna
már kikísérni a konyhájából, a lakásából… az életéből ezt szívtipró Calder doktort.
Ám ekkor az ő kotnyeles lánya minden számítását keresztülhúzta.
– Értesz a mosómedvékhez, Mike doktor?
– Ugyan, kislányom, ne zaklasd a doktor urat! Holnap este elmegyünk a városi könyvtárba,
ott biztosan találunk sok-sok könyvet a mosómedvékről.
– Anyu, de hiszen Mike doktor állatorvos. Biztosan ismeri a mosómedvéket. Miss. Thornton
azt mondta, úgy is jó, ha megkérdezünk valakit. Az állatorvosok olyan szakértőfélék. Az
ugyanaz, mintha könyvben néznénk utána a dolognak.
– Véletlenül elsőrangú mosómedve-szakértő vagyok – avatkozott közbe mosolyogva Mike,
elejét véve Angelina további elterelő hadmozdulatainak. – Csak nem házi feladatról van szó?
– Fogalmazást kell írnom – közölte ragyogva Lily. – Komolyan mosómedve-szakértő vagy?
– Természetesen. Megfordulnak időnként a rendelőmben.
– Hűha! Akkor feltehetek neked néhány kérdést?
– Lily! – Angelina a kétségbeesés határán állt. – Calder doktor már azzal is sok időt
vesztegetett, hogy elhozta a táskádat. A családja bizonyára türelmetlenül várja.
– Nem sietek, és egyedül a kutyám vár rám sóvárogva. – A férfi hamiskás mosolya elárulta,
hogy átlátott Angelinán, és egyben válaszolt is, aki nem mondott kérdésre.
Úgy kell nekem! – mérgelődött némán az asszony. Meglehetősen otrombán kerültem meg a
kérdést. Ha már mindenáron meg akarok tudni róla valamit, finomabb módszerekkel is
próbálkozhatnék. Most joggal hiszi rólam, hogy olyan vagyok, mint valami férfifaló, szédült
bártündér!
 – Nos, Lily, mit szeretnél tudni a mosómedvékről?
– Komolyan mondom, hogy nem kell…
– Szívesen teszem. – Mike elvágta a további tiltakozás lehetőségét. – Végül is mi,
mosómedve-szakértők nem mindennap számíthatunk érdeklődő közönségre.
– Hozom a füzetemet! – Lily lázasan beletúrt a táskájába. – Le kell írnom, amit mondasz.
Legalább egyszer az életben önszántából leül a házi feladata mellé! – állapította meg
magában Angelina, amikor a lánya az állítólagos mosómedve-szakértővel kényelembe
helyezkedett a konyha reggeliző sarkában. Lily tanárának igaza van: a gyerek behatóan
érdeklődik minden iránt, ami az állatokkal összefügg. Beleértve az állatorvosokat is.
Szerencsére közben elkészült a mártás. Angelina a tűzhelyhez menekült, a kész tésztához és
a szószhoz hozzákeverte az apróra vágott pulykahúst, s az egészet egy tűzálló tálban a sütőbe
tolta.
Közben az asztalnál már javában folyt a vallatás. Lily elmélyült figyelemmel és
olvashatatlan macskakaparással véste füzetébe Calder doktor szavait, miközben a férfi az
ölébe fészkelődött Lédit simogatta. Angelina kihasználta az alkalmat, és besurrant a
hálószobába.
A tükörbe pillantott, és rémülten felnyögött. Felkapta a hajkeféjét, néhány erőteljes
mozdulattal helyrehozta a frizuráját, leheletnyi rúzst kent a szájára, és mindjárt jobban érezte
magát. Valami őrült késztetést követve a csuklójára és a fültövéhez egy parányi parfümöt
kent, a méregdrága illatszert különleges alkalmakra tartogatta.
– Többet kellene eljárnod itthonról! – szólt megrovó fintorral a tükörképéhez, majd
gondosan lezárta a csinos kis üveget.
Letett arról, hogy másik pólóba bújjon. Ez az idétlen, tiri-tarka rongy ugyan nagyon kínos,
de a ruhacserével csak még kellemetlenebb és nevetségesebb helyzetbe hozná magát. Gyorsan
belebújt kényelmes, lapos sarkú cipőjébe, mert valahogy feszengett mezítláb egy idegen férfi
jelenlétében. Főleg a konyhájában lévő férfi jelenlétében, aki olyan különös tekintettel
méregette.
– A mosómedvék furcsa dolgot művelnek – magyarázta éppen a hívatlan látogató Angelina
beléptekor. – Evés előtt megmossák az ételüket.
– Ahogy anyu a zöldséget és a gyümölcsöt?
– Ha mosogatójuk nincs is, amint víz közelébe kerülnek, minden ehetőt belemártogatnak.
– Nem szívesen zavarok – avatkozott az izgalmas beszélgetésbe Angelina –, de ezek a
magas röptű tudományos kérdések nagy szomjúságot szoktak okozni. Hozhatok a hölgynek és
az úrnak tejet vagy gyümölcslét?
– Gyümölcslét! – kiáltotta Lily.
– Legalább néha hozzátehetnéd, hogy „kérek szépen”.
 Lily engedelmesen elismételte a szavakat.
– Így már sokkal jobban hangzik. – Angelina a doktorra nézett.
– Szintén gyümölcslét – mondta a férfi. Majd vigyorogva hozzátette: - Kérek szépen. –
Angelina a hűtőhöz lépett, de a háta mögül hallotta, ahogy az állatorvos cinkosán odasúgja az
ő kicsi lányának: – Majdnem megfeledkeztem róla.
Angelina elengedte a füle mellett a szemtelen megjegyzést és az azt követő kuncogást.
Annyira kellett ez az ártalmatlan bolondozás Lilynek! A kislány szemének csillogásáért több
hálával tartozott Calder doktornak, mint a visszahozott könyvekért, a mosómedve-előadásért
és a kerékcseréért. Az adóssága egyre halmozódik – kellemetlen érzés! A jótettek csak
szaporodnak, ugyanakkor a vadidegen férfinak aligha mondhat többet hálája jeléül egy
udvarias „köszönöm szépen”-nél.
A gyümölcslé kitöltése közben lopva a vendégére pillantott. A doktor hanyag
könnyedséggel úgy ült ott, mintha csak régi jó szomszédként ugrott volna át hozzájuk. Kócos
sötétszőke haja, szemének, vakmerő csillogása és az a bűnre csábító mosoly túlságosan
férfiassá, túlságosan is csábítóvá tette…
– Anyu, de jó szagod van!
Angelina arca lángra gyűlt. Gyorsan Mike elé állította a gyümölcslés poharat.
– Igen, hiszen főztem. A parmezánnak finom illata van.
Ez aztán a bravúros rögtönzés!
– Nem! – Lily hangja feltűnően határozott volt. – A sajtnak nincs virágillata.
– Vagy mósuszillata – fűzte hozzá Mike.
Ki kérdezte ezt a tudálékos nagyokost?! Természetesen olyan ártatlanul néz rá, mint a ma
született bárány. Persze, nem csak azzal van tisztában, hogy beparfümöztem magam,
dühöngött Angelina. Ó, nem, azt is kristálytisztán látja, hogy miért csináltam. Jaj, de
lehetetlen helyzet! Mi a fészkes fenét keres egyáltalán ez az ember a lányom kutyájával az
ölében a konyhámban?
– Mi az a mósusz, anyu? – tudakolta kíváncsian Lily.
Az ilyen pillanatokban fordul meg a nők fejében, nem lett volna-e okosabb lemondani a
gyermekáldás gyönyörűségéről.
– A mósusz…
Álljunk csak meg! Ebből a kutyaszorítóból a kedves vendégnek kell kikászálódnia! Hiszen ő
a felelős mindenért. Ő hízelegte be magát az otthonába, ő késztette arra, hogy édes
illatfelhőbe burkolózzék a saját lakásában!
– Miért nem magyarázza el a dolgot maga? – szögezte a kérdést az asszony Calder
doktornak.
A férfi magasra vonta a szemöldökét, s elfogadta a kihívást.
 – Örömmel. Nagyon sokat tudok az állatvilág párzási szertartásaihoz tartozó csalogató
illatanyagokról is. – Erről az oldalvágásról Mike a világ minden kincséért le nem mondott
volna.
Párzási szertartások!
– Biztos voltam benne, hogy nagy szaktekintély e területen.
Ezt a játszmát egyértelműen a férfi nyerte. Alig észrevehető mosollyal a tudásszomjas
kislányhoz fordult.
– A mósusz olyan váladék, amelyet az egyik közép-ázsiai szarvasfajta hímje termel.
Olyasmi, mint az izzadság. Nagyon jellegzetes, erős szaga van.
– Virágillatú?
– Tulajdonképpen nincs valami jó illata. Nem is tetszik másnak, csak az állat párjának.
A kislány arcán zavar jelent meg.
– Azt akarod ezzel mondani, hogy az anyukám büdös?
– Nem, kicsim, az anyukád egyáltalán nem az.
– De hát az előbb azt állítottad, hogy mósuszszaga van.
– A mósuszt a parfümgyártók az illatszerek alapanyagául használják, de hozzátesznek még
különböző párlatokat, virágok illóanyagait, például rózsáét, gardéniáét. A mósusz csak
felerősíti, és sokáig megtartja ezt az illatot.
– A múlt szombaton a bevásárlóközpontban reklámból kis ajándék üvegcséket osztogattak.
Csak arra voltam kíváncsi, hogyan illeszkedik a… a…
Hogy a csudába kecmergek ki ebből a mondatból? – töprengett el Angelina. Ha Mike
Calderbe csak egy leheletnyi együttérzés is szorult, nem feszeged tovább a témát. És persze
ha egy csipetnyi ész szorult volna belém, nem kenem magamra ezt az átkozott parfümöt!
– Mihez hogyan illeszkedik?
Ha pillantással ölni lehetne, akkor a doktor ebben a pillanatban a halál fia lett volna.
– A testem kémiai háztartásához – nyögte ki elcsukló hangon Angelina.
– A teste kémiai háztartásához?
A férfi furcsa hangsúlya végleg kibillentette Angelinát a lelki egyensúlyából.
Egészségtelenül élénk fantáziájában a legizgatóbb képsorok villantak fel. Kétségbeesetten
kereste a szavakat, de talpraesettsége ezúttal csúnyán cserbenhagyta. Egyeden használható
ötlete sem akadt. Fülig vörösödve dadogta:
– Állítólag… mindenkinek ki kell próbálnia, hogyan… milyen kölcsönhatás lép fel a bőrre
került…
– Nem tudom, milyen illat került a maga bőrére, de a kölcsönhatás a teste kémiai
háztartásával tökéletes.
 – Meg kell néznem a sütőt… – Angelina újfent a tűzhelyhez menekült. Kinyitotta a
sütőajtót, és olyan figyelemmel lesett be a résnyi nyíláson, mintha ily módon vehetné elejét a
vacsorát fenyegető halálos veszélynek. Most legalább a tűzhelyből áradó melegre kenheti
feltűnő pirosságát.
Sajnos, még a kurta pihenő után sem érezte elég erősnek magát, hogy újra szembenézzen az
állatorvossal. Nekilátott hát, és átkutatta a konyhaszekrényt, hátha talál valami salátafűszert.
A fontos azonban az volt, hogy elfoglaltnak látsszék. Váratlanul érte, hogy egyszer csak ott
volt egy férfi a házában, és a mosómedvékről, illetve a párzási szertartásokról értekezett.
– …olyan vadállat, amelyet nem lenne szabad fogságban tartani…
Ki akar bárkit is itt tartani? Felőle máris elmehet. Angelina elzárta a vízcsapot, lerázta a
vizet a salátalevelekről, felszeletelte az uborkát, és hegyezte a fülét. Az állatorvos hamarosan
kifogy a mosómedve-tudományából. Nem létezik, hogy valaki félóránál tovább képes legyen
beszélni bármilyen állatról.
Az asztalnál ülők felől egyszer csak kuncogás hallatszott. Pontosabban csak Lily kuncogott.
Az állatorvos nevetett. Mély, nyers, nagyon férfias nevetéssel, amely a csontja velejéig átjárta
Angelinát.
– Anyu, Mike doktornak korog a gyomra.
– Attól lehet, hogy ilyen isteni vacsoraillatot érzek, és attól, hogy ma nem is ebédeltem.
– Akkor egyél velünk, Mike doktor!
Angelina megjátszott gondtalansággal lassan feléjük fordult. Remélhetőleg legalább
illendőségből tiltakozni fog ez a Mike doktor.
– Nem szeretnék zavarni. – A tiltakozás azonban nem tűnt őszintének.
– Tetrazzini van, abból anyu mindig egy hadseregnek valót csinál.
A lányomban egy rábeszélő bajnok veszett el! – állapította meg lemondóan Angelina, s
kötelességszerűen betársult Lilyhez. Végül is ellenszolgáltatással tartozott Mike doktornak a
segítőkészségéért.
A férfi valódi habozása meglepte. Már csak azért is, mert gyakorlatilag meghívatta magát
vacsorára. Ráadásul nem úgy festett, mint aki híján van az önbizalomnak.
– Ha egészen biztos benne, hogy…
Biztos – ez a szó a lehető legmesszebb volt Angelina pillanatnyi tudatállapotától. Már a férfi
mosolya is meglepő hatással volt a hormonháztartására. De azért a vacsora végéig valahogy
kibírja a társaságában.
A vacsora vége! Úristen! Mit tálaljon fel desszertként? Süteménysütésre már nincs idő.
Dobjon össze egy hidegtálat? De nincs miből. Ha egy kis szerencséje van, talál valami
használhatót a mélyhűtőben. Megvan! Vaníliafagylalt! Egyszerű, de jó. Csokoládédarával
megszórva, nápolyi rudacskákkal megtűzdelve tetszetős kis műalkotássá varázsolhatja.
 Megkönnyebbülten felragadott egy rakás tányért, és az ebédlő felé indult. Az ajtóban
azonban megtorpant. Az asztalon ott volt Lily kétszáz darabos kirakós játéka. Nincs más
hátra, a reggeliző sarokban kell enniük. Veszélyesen meghitt közelségben, amelyet
szívesebben elkerült volna.
– Anyu!
Angelina a lánya felé fordult.
– Lédi felébredt. Biztosan ki kell már mennie. Kivihetjük?
A kislány háta mögött megjelent Mike, a kutyával a karjában.
– Attól tartok, nem szabad sokat gondolkodnunk a kérdésen.
– Akkor igyekezzenek! – Egy szusszanásnyi idő nekem sem ártana, suhant át az asszony
agyán.
Az ajtóban a férfi még visszafordult, és olyan pillantást vetett Angelinára, hogy annak szíve
őrült sebességre kapcsolt. A kettejüket összekötő egyenes mentén szinte szikrázott a levegő az
érzéki feszültségtől. De aztán Mike szemtelenül csak annyit mondott:
– Nem kell aggódni, anyu, nem maradunk sokáig!
Angelina az ajtó becsapódása előtt még hallotta Lily kipukkanó nevetését.
Két perc múlva már vissza is jöttek.
– Lédi nagyon derék kutya volt – jelentette Lily. Aztán megütközve az asztalra bámult. – Mi
van? Teríték alátéten eszünk?
– Igen, édesem. Most teríték-alátéten vacsorázunk – szögezte le határozottan Angelina. Hát
mindenki összeesküdött ma ellene? – Tedd bele Lédit a kosarába, moss kezet, és segíts
megteríteni!
Lily duzzogva a helyére vitte kedvencét, aztán elvonult a fürdőszobába.
Angelina és Mike kettesben maradt.
– Kérem, ne csináljon gondot magának miattam!
– Nem csinálok.
– De a teríték-alátétek…
– Az nem gond. Egy tökéletesre vasalt abrosz már inkább az volna.
Bárcsak hihetnék neked! – gondolta Mike. A teríték-alátéted… a parfümöd… az édes,
kíváncsi kislányod… a zavart mosolyod, mind-mind komoly gondot jelentenek, amit
leginkább a csípőm tájékán kezdek érezni, sőt egyre lejjebb húzódik az a nagy gond…
Egyáltalán mit keresek itt? Tulajdonképpen csak be kellett volna nyújtanom a hátizsákot az
ajtónyíláson, és tovább lódulni, ahogy a stafétafutók csinálják.
Ilyen hülye helyzetet!
Minden bizonnyal annak az isteni illatú ételnek köszönhető, hogy elgyengültem, elmélkedett
Mike, és csodálattal figyelte Angelina konyhai ténykedését.
 Lily közben előkerült a fürdőszobából, komoly képpel biztosította az édesanyját, hogy
alaposan megmosta a kezét, engedelmesen elhadart egy asztali imát, majd az anyjának
nyújtotta a tányérját.
A vacsora tálalása közben Angelina megfeledkezett addigi éber tartózkodásáról. Mike
érezte, hogyan süllyed egyre lejjebb és lejjebb a futóhomokban. Ez a szem és száj! Ahogy a
sötét haja csigákba göndörödik a tarkóján…
Hajaj! Haza kellett volna menni!
Haza? Az ízetlen konzervvacsorához, amelyhez az állatorvosi kellékek katalógusát használja
teríték-alátétként? Hogy utána a dögunalmas, hatszor látott tévésorozatot bámulja?
– Mike doktor! – Lily türelmetlenül tartotta az orra előtt a kenyereskosarat. – Szereted a
vámpírkenyeret?
Angelina elcsípte a férfi döbbent pillantását.
– A fokhagyma igen hasznos szer a harapós kedvű lények ellen – magyarázta.
– A vámpírok ugyanis nem szeretik a fokhagymát – okoskodott Lily.
– Gond támadt errefelé a vámpírokkal?
– Csak azokkal, akiket Lily a legjobb barátnőjénél töltött éjszakán a tévében látott – felelte a
lánya helyett Angelina. – Azóta rajong a fokhagymás kenyérért.
– Értem. – Mike kivett egy szelet kenyeret. – Te, Lily, ugye nem azt próbálod éppen
kideríteni rólam, hogy vámpír vagyok-e?
– Dehogy! – Lily szeme ragyogott jókedvében. – A tetrazzinihez mindig vámpírkenyeret
eszünk.
– Nem is tudom, ettem-e már valaha tetrazzinit.
Angelina lelkesen vetette magát a viszonylag biztonságos beszédtémára.
– Egyik ötletes felhasználási módja az ünnepnapokról megmaradt pulykahúsnak.
– Apa nem szereti a pulykahúsos szendvicset, ezért anyának találékonynak kellett lennie.
Mike úgy tett, mintha nem vette volna észre Angelina hirtelen elkomorodását. Fogta a
villáját, belekóstolt az ételbe, és elismerően dörmögött. Belülről azonban ismét az ittlétét
helytelenítő hangok kerültek fölénybe.
A volt férj ingerlékeny, zsémbes alak lehet. Újabb ok, amiért nem lett volna szabad engednie
Suzie rábeszélésének!

Hiába! Mike akárhányszor olvasta végig a listáját, az eredmény mindig ugyanaz maradt. Az
egytől hatig terjedő skálán Mrs. Winters mindössze szánalmas másfél pontot tudott
összekaparni.
Nem esett szó ugyan a nő foglalkozásáról, de kétségbeesése az abroncscsere szükségessége
hallatán arra vallott, hogy a csőd szélén áll. Ez tehát nulla pont. Van egy gyereke, az is nulla
pont. Fél pontot érdemel, amiért kitartóan hallgatott az elvetemült volt férjről. Nulla pont jár
viszont a kopott abroncsért és a kertes házért, amelyről messziről lerítt, hogy rég nem látott
festéket meg ecsetet.
Az egyetlen egész pont a hatos számú követelmény tökéletes kielégítéséért járt neki: kétség
sem fér hozzá, hogy „szívdöglesztően érzéki”. És ez bizony baj, nagy baj! Elég
visszagondolnia a tegnap esti vacsorára… Előrukkolt a háziasságával, beállt mosogatni. Aztán
együtt megsétáltatták a kutyát – ő, Mrs. Winters és a kislány. És amikor Mrs. Winters végül
kikísérte, őrült közel járt ahhoz, hogy jóéjt-puszival búcsúzzon tőle.
Úgy álltak a bejárat előtt, mint két zavart kamasz. Angelina röviden még egyszer
megköszönte a beadott táskát, ő hosszasan még egyszer megdicsérte a csodás vacsorát.
Azután egyikük sem tudta, mit mondjon. Bár kerülték egymás tekintetét, a nyugtalanító érzéki
vibrálás elviselhetetlen feszültséggel vette őket körül. Megcsókolja? Vajon engedné?
Ugyanannyi esélye volt a visszautasításra, mint a sikerre. Mike már mozdult, hogy hozzá
hajoljon, de aztán mégsem tette. Szerencsére így utólag meggondolva, ez volt a tegnapi nap
legokosabb cselekedete.
– Vigyázat, ha így bámul a szerelmi listájára, még tüzet fog a papír!
– Suzie! A frászt hozza rám! Muszáj volt így belopakodnia?
– Ez a sötét tekintet még egy dinoszauruszt is megfutamítana. Lelki válságunk van?
– Semmi olyan, amit egy hosszú lábú szőke csinibaba ne oldhatna meg.
– Sajnálom, hosszú lábú szőke csinibabákkal éppen nem szolgálhatok. Próbálkozzék egyszer
vörös hajúval!
– Próbálkoztam. Most éppen Kaliforniában élvezi a második nászútját a volt férjével. –
Legnagyobb meglepetésére Mike már humoros megvilágításban látta a történteket. – No, és
mi volt tegnap este a bingón?
– Inez nyert egy konzervnyitót. A negyediket az idén.
– Mit kezd azzal a sok kacattal? Vagy inkább ne kérdezzem?
– Védtelen házasulandóknak ajándékozza oda. Ahány gyereke meg unokája van, nem
nyerhet eleget belőle.
Esküvők! – gondolta lehangoltan Mike. Mindig a mások esküvője.
– Ha már az esküvőnél tartunk, mi a helyzet a húgával, Tracyvel? – érdeklődött Suzie.
– Hála anyám közbeavatkozásának, az egyetemi előadások és az esküvői előkészületek
között őrlődik. Eredetileg ugyanis egyszerű szertartást akart, de…
– Az egyszerű esküvő képtelen önellentmondás.
– Különösen, ha a menyasszony anyja beleártja magát. Tegnap este anyám nagy örömömre
felhívott, és közölte, hogy a legújabb módi szerint a férfiaknak szmokingot illik viselni.
– Szmokingot? Nem éppen most vett magának külön erre az alkalomra egy öltönyt?
 – Ilyen apróságokkal anyám nem törődik. Hirtelen mindenkinek egyen-szerelésben kell
megjelennie. Utálom a szmokingot. Azok az apró mandzsettagombok, az a hülye haskötő!
– Csak néhány óráról van szó – vigasztalta Suzie. – Végül is a húga nem mindennap megy
férjhez.
– Hála istennek! – Tracy éppen fele annyi idős, mint ő, s máris hamarosan az oltár elé áll…
– A szmokingba öltözést egyébként úgy kell szervezni, hogy kéznél legyen egy csinos nő,
aki segít. Talán az egyik koszorúslány hosszú lábú és szőke.
– Á, semmi esélyem. Az egyik egy focista menyasszonya, a másik meg egyfolytában vihog.
Szőkének egyébként szőke.
– Na, látja! Ez a helyes magatartás. – Suzie jóságosan megpaskolta a főnöke karját. –
Legyen nyitott minden kínálkozó lehetőségre!
Mike valami érthetetlen megjegyzést dörmögött. Az izgató női társaságot nem egy vihogó
egyetemista jelentette a számára, aki ráadásul egy évvel fiatalabb, mint éretlen húgocskája.
Sokkal inkább egy sötét hajú, barna szemű, gyönyörű mosolyú nőről ábrándozott, legalábbis
tizennyolc órája ő töltötte ki a képzeletét.
De ma péntek. Az egész hétvége előtte áll. Csak akadnak nők, akik kiverik majd a fejéből
azt a fekete hajú asszonyt!
Ám a lehetőségek és megvalósításuk között egetverően nagy a különbség, más lapra
tartoznak. Mert mi másért gubbasztott volna Mike egész este a kalandra éhes nőkkel teli
bárban egy üveg bor társaságában, ahelyett hogy a lányok után vetette volna magát, mint
frissen elvált barátja, Jerry? Vajon csak a leszólítgatáshoz és az ismerkedéshez nem volt
kedve, vagy komoly lelki válságba került?

Eljött az ideje Lédi következő oltásának.

– Megint megszúrod? – kérdezte aggódva Lily, aztán hatalmas sóhaj tört ki belőle. – Örülök,
hogy nem vagyok kutyakölyök.
– Miért, talán nem szeretsz állatorvoshoz járni?
A kicsi a rá annyira jellemző komolysággal megrázta a fejét. Mike csibészesen ránevetett.
– Még ilyen kedves állatorvoshoz sem, mint én?
– Nem, mert mindig csak szurkálsz.
A férfi nevetve kihalászott egy szem kutyacsemegét az üvegből.
– Még egy ilyen finom jutalomfalattal sem tudnálak más belátásra bírni?
– Pfuj! Nagyon rossz íze lehet.
– Ugyan már, Lédi odavan érte. – Bizonyítékképpen Mike a kiskutya orra elé tartotta az
illatos falatkát, amelyet az mohón bekapott.
Lily azonban továbbra is óvatos maradt.
 – De akkor is utálom az injekciókat.
– Ez esetben szerencsés vagy, amiért kislánynak, és nem kutyának születtél. – Az orvos
végigszaladt Lédi beteglapján. – Úgy látom, nagyon jól tartod ezt a ki s jószágot. Másfél kilót
hízott.
– Anyu azt mondja, feneketlen bendője van.
– Hol van tulajdonképpen az anyukád?
Ezt nagyon ostobán csináltad, Calder doktor! – rótta meg magát Mike nyomban. Mi a fenét
érdekel téged, hol van az a szívdobogtató Mrs. Winters?
– El kellett szaladnia, hogy zöldséget vegyen.
– Értem…
Most meg miért lettél ideges ettől az átlátszó kifogástól? Meg kellene könnyebbülnöd, te
ostoba szamár! Az elmúlt három hétben nem próbáltad mindenáron kiverni a fejedből ezt a
halálosan veszélyes csábítót?
Mike rosszkedvűen fejezte be a vizsgálatot, és bár tudta, hogy helytelen, kikísérte Lilyt a
várószobába. De hiába. Mrs. Wintersnek nyoma sem volt.
A kettes kezelőben egy kellemetlen vesemedence-gyulladásban szenvedő sziámi macska
várakozott. Szerencsére már csak ez az egy betege van mára, és kész. Utána felhívja Jerryt. A
barátja előszeretettel látogatta az éjszakai mulatókat, és teljes erőbevetéssel vadászott a nőkre.
Nem mintha ő valaha is talált volna ilyen alkalmakkor kedvére való nőt. Jerry viszont nem
volt annyira válogatós.
A gondolatot tett követte. Felhívta Jerryt, és üzenetei hagyott az üzenetrögzítőjén. Azután
sorra vette az utolsó beteget, és a kezelés végeztével kivitte a cicás kosarat az előtérbe. Ott
azonban majd sóbálvánnyá dermedt.
Mrs. Winters! Mike minden szép elhatározása semmivé lett.
– Jó napot!
Az asszony bizonytalanul fogadta a köszönést.
– Lily elmesélte, hogy zöldséget vásárolt.
– Remélem, nem haragszik, amiért egy kicsit itt hagytam a gyereket. – Angelina tüntetően a
nyomtatót figyelte, várva, hogy előkígyózzék a számlája. – Az üzlet itt van egészen közel. Ha
a kocsiban maradnak, Lédi szétszedi az üléshuzatot.
– Bármikor szívesen látom Lilyt. Az állatokról szóló videofilmjeink biztosan tetszeni fognak
neki. – Mike-ot egyre inkább nyugtalanította furcsa lelkiállapota, mégis igyekezett tovább
társalogni Mrs. Wintersszel. – A kutyájuk remek formában van.
– Igen, igazi kis örökmozgó.
– Mint a legtöbb kölyök.
 Itt a beszélgetés elakadt. A hallgatás egyre kínosabbá vált. Végre a nyomtató is abbahagyta a
ciripelést, és Suzie Angelina elé tolta a számlát. Egy pillantás a végösszegre, és az asszony a
haja tövéig elvörösödött. A számla egyik példányát belegyűrte a táskájába, majd kitöltötte és
aláírta a készenlétbe helyezett csekket. Aztán a lányát kereste a szemével.
– Nekem… ööö… – Idegesen megnedvesítette ajkát a nyelvével. – Akkor indulunk is.
Gyere, Lily, mennünk kell!
Mike kétségbeesetten bámult rá. Meg kellett volna csókolnia akkor este a bejárat előtt. A
pokolba az illemmel! Miért nem használta ki a lehetőséget?! Talán kigyógyult volna ebből az
őrültségből. De ha mégsem, legalább az ismeretlen varázsa nem gyötörné többé.
– Nézd csak, Mike doktor! Lédi már nem cibálja a pórázát.
Mike hunyorogva tért vissza a valóságba.
– Nagyszerű! Biztosan szorgalmasan gyakoroltátok.
– Minden esti sétánál rövid pórázon tartom, hogy közvetlenül mellettem jöjjön. Ahogy
mutattad.
Angelina közben már odaért az ajtóhoz, és türelmetlenül nézett a lányára.
– Szia, Mike doktor! – integetett a kislány.
– Szervusz, Lily. Vigyázz nagyon a kis védencünkre!

„Vigyázz a kis védencünkre!” – gondolta sötét ábrázattal Angelina. Nem elég, hogy ez a
fickó ellenállhatatlan, hogy egyetlen pillantása felér egy tisztességtelen ajánlattal, még kedves
is!
Persze, felőle lehet akármilyen kedves. Egy csöppet sem érdekli!
Az után a közös kutyasétáltatás után nagyon számított rá, hogy Mike jelentkezik, és talán
meghívja vacsorára. Ám hiába. A három hét elteltével örült, hogy nem tizenhét éves többé. A
reménytelen, sóvárgó várakozás megviselte az idegeit. Az első hét után még kifogásokat
próbált találni a férfi mentségére. A második hét végére egész listája volt már azokból az
okokból, amelyek miatt egyetlen épeszű férfi sem hívna fel egy harminchárom éves,
gyermekét egyedül nevelő. Ha gazdag vagy, a tiéd vagyok! feliratú pólót viselő nőt.
Különösképpen miután még azt is látta, milyen kopottak a kocsiján az abroncsok.
Sértett önérzete arra indította, hogy igyekezzen elkerülni a férfit. Majdnem sikerült is. De
amikor éppen a következő ötdolláros csekket készült aláírni, s a legnyomorultabb
éhenkórásznak érezte magát, ki jelenik meg a színen? Calder doktor úr személyesen! És mi jár
egyszerre az ő ostoba fejében? Hogy a legszívesebben a karjába omolna!
Ez a férfi darabokra szaggatja az önbecsülését. A legszívesebben odavágott volna az asztalra
egy ötvendollárost, és kikérte volna magának az ötdolláros árengedményes kutyaoltást. Ám
sajnos nem volt ötven dollárja, lévén, hogy az autója valamennyi kerekére éppen új
abroncsokat vett.
– Mike doktor adott Lédinek kutya sütit – újságolta Lily, kiszakítva az édesanyját keserves
gondolataiból.
Angelina megállt egy piros lámpánál.
– Nagyon kedves tőle. – A szemét könny öntötte el. Hogy az ördög vinné el Mike doktort!
Miért kell olyan kedvesnek és olyan férfiasnak lennie? Miért kellett ennyire megzavarnia a
belső békéjét, miért kellett felébresztenie a nőiességét?
– Megint meg fog látogatni minket? – tudakolta Lily, akaratán kívül még jobban feltépve
anyja fájó sebeit.
– Nem hiszem.
– Miért nem?
– Hát… – Jó kérdés, Angelina maga is szerette volna tudni rá a választ. – Legutóbb is csak a
hátizsákodat hozta vissza.
– Azért is eljöhetne, mert szeret minket – vélte bizakodón Lily. – Lédit legalábbis nagyon
szereti.
– Bizonyára szereti valamennyi betegét és a hozzátartozóikat szintén, de…
A hátuk mögül hangos dudálás hangzott fel. A lámpa közben zöldre váltott. Angelina sietve
a gázra lépett.
– Mit de?
A gyerekek nagyon kitartóak tudnak lenni.
– Most a forgalomra kell figyelnem, kicsim. Miért nem énekeled el azt a dalocskát, amelyet
legutóbb tanultál az iskolában?
Angelina határtalan megkönnyebbülésére lánya elfogadta a javaslatot.
Néha a leglehetetlenebb dolgok, mint például a dongócska végeérhetetlen strófákban
megénekelt kalandjai is jók lehetnek valamire, gondolta sorsába beletörődve az asszony.
 4. Fejezet

A veszettség elleni oltás napján a bevásárlóközpont utcai kiárusítást tartott. A szombati

bevásárlók tömege, a pattogatottkukoricás-bódé és a föl-alávonuló bohócok vásári hangulatot
teremtettek.
Az ideiglenes szabadtéri rendelőt egy üres üzlet előtt állították fel, ügyelve arra, hogy a két
szomszédos boltocska csekély forgalmát se zavarják.
Az oltási akciót támogató cég lelkes önkénteseket bocsátott Mike rendelkezésére, akik
odaadással vetették magukat a munkába. Nagy volt a tolongás, de néhány ingerült kutya és
izgatott macska összetűzésétől eltekintve minden a legnagyobb rendben folyt.
Az egyik önkéntes bejegyezte a beoltott állat adatait, és ismertető anyagot osztogatott: egy
idősebb úr, akinek különös érzéke volt az állatokhoz, felerősítette a nyakörvekre az oltást
igazoló fémbilétákat, a felesége, egy képzett ápolónő pedig Mike-nak asszisztált.
A nagy hajtásban az állatorvos észre sem vette, hogy az ebédidőre ígért helyettesítő
csapatnak már rég meg kellett volna érkeznie.
– Na, végre, jönnek! – kiáltotta Emma, az ápolónő, látva, hogy a szponzor autója befordul a
parkolóba. Samantha Curry hiánytalan csapattal egyik standtól a másikhoz vonult, hogy
mindenki hozzájusson egy félórás ebédszünethez.
Mike szívverése felgyorsult. Végre megismerheti Samantha Curryt, akinek az érzéki
hangjára még nagyon jól emlékezett. Ha olyan vonzó a megjelenése, amilyennek a hangja
ígérte, minden további nélkül eléri a listáján a hatpontos maximumot.
A valóság azonban messzemenően túlszárnyalta a várakozását. Samantha Curry már
messziről kitűnt a kis csoportból. A munkatársai cégjelzéses feliratú pólót és köpenyt viseltek,
Miss. Curry azonban halványbarna elegáns nadrágban és krémszínű selyemblúzban közeledett
feléje. Vállig érő haja a gesztenyebarna különböző árnyalataiban ragyogott, s olyan
művészien kócos volt, amit csak méregdrága fodrász, valamint töméntelen hab és hajlakk
eredményezhetett.
Aki látta, milyen méltósággal vonul a stand felé, egy pillanatra sem vonhatta kétségbe a
tekintélyét. Az alkoholos gézek, fertőtlenítőszerek és oltóanyagok közepette keleti virágok
illatát árasztotta, miközben kecsesen Mike-nak nyújtotta a kezét, és viharosan megköszönte
áldozatvállalását. Behízelgő hangján megkérdezte, rendben mennek-e a dolgok, kitartanak-e a
készletek, és megfelelő-e a kezdeményezés visszhangja.
A kisegítő titkárnő szakította félbe a csevegést:
 – A sor egyre hosszabb lesz. Valakinek folytatnia kellene az oltást.
Samantha fagyosan elmosolyodott.
– Tökéletesen igaza van. Leváltjuk a csapatot, hadd pihenjenek egy kicsit. – Aztán
bizalmasan karon fogta Mike-ot. – Nagyon kedvemre való a feladat, hogy az orvosainkat
elkísérjem ebédelni. Hacsak nincsenek más tervei…
– A magáé vagyok, Miss. Curry! – vágta rá Mike.
– Harminc percig. – A nő hangjában volt valami sokat sejtető célzatosság. A csoport többi
tagjához megint a parancsnoki hangján szólt: – Harminc perc, hölgyeim és uraim! Kérem, ne
késsenek!
Egy közeli salátabárban Mike az üzlet különleges ajánlatát rendelte meg. Samantha
cappuccinót kért, de be kellett érnie koffeinmentes kávéval. Minden korty után kényeskedve
húzta el az orrát. Azt a tökéletes orrát! Mike szándékosan nem figyelt arra az aprócska hangra,
amely a tudata legmélyén azt súgta neki, hogy túlságosan is tökéletes – ahogy minden Miss.
Curryn.
Nevetséges! Egy nő sosem lehet elég tökéletes. Egyszerűen csak olyan nőkhöz szokott, akik
a nyomába sem léphetnek Samantha Currynek, olyan nőkhöz, akiket nem övez a pénz és a
hatalom légköre, és akiknek nincs sem idejük, sem módjuk, hogy Miss. Curryhez hasonló
erőbevetéssel dolgozzanak önmaguk tökéletesítésén.
Ebéd közben Samantha a többi standról mesélt. Az egyiknél túl sokan voltak, a másiknál
hosszú sorok és üresjáratok váltogatták egymást. Aztán újra hangsúlyozta az oltási akció
jelentőségét és a hozzá kapcsolódó lehetőséget, miszerint az állattartókban ezúton
felébreszthető a kedvenceik iránti felelősségérzet. Majd Samantha váratlanul elnémult, és
leplezetlenül figyelni kezdte Mike-ot
– Valami baj van? – kérdezte az orvos.
– Szeretem evés közben nézni a férfiakat. – Samantha szemében felvillant a
vadászszenvedély. – Ilyenkor van bennük valami… állatias.
A csodálata jólesett Mike önérzetének. Sajnos, a kis légyottnak nagyon hamar vége szakadt,
mert a harminc perc gyorsan letelt. Miközben visszatértek a standhoz, Mike könnyedén
kísérőnője hátára tette a kezét. Samantha a legkisebb jelét sem adta annak, hogy ezzel túl
messzire merészkedett volna. Sőt kifejezetten Mike-hoz simult. Kétség sem férhetett hozzá,
hogy élénken érdeklődik az állatorvos iránt.
Csak most ne kapkodjak el semmit! – figyelmeztette magát Mike. Néhány nap múlva
felhívom, és megbeszélek vele egy találkát a következő hétvégére.
Elképzelte, amint mindketten kifogástalan frizurával belépnek a koncertterembe… ám ekkor
a látomás hirtelen eltűnt a szeme elől, s egy fekete hajú fiatalasszony képe furakodott a
helyébe. Egy Mrs. Wintershez hasonló nőé. Akinek ugyanolyan bűnre csábítóan érzéki járása
volt.
Mrs. Winters! Mike kilencvenkilenc százalékig biztos volt benne, hogy ő az. Különben
mitől hagyott volna ki a szívverése? Mitől fordult volna a figyelme a mellette álló
lélegzetelállító nőről arra a távoli árnyszerű alakra? De nem. Ilyen könnyen nem hagyja magát
eltéríteni!
A váltócsapat többi tagja már szembejött velük. Samantha újra felöltötte parancsnoki
tartását, és jelentőségteljesen az órájára nézett.
– Nagyszerű! Két perc előnyünk van. Ha nem kerülünk forgalmi dugóba, időben
odaérhetünk a következő standhoz.
Mike-tól barátságos kézszorítással búcsúzott. A tekintetében megbújó üzenetet nem lehetett
félreérteni.
– Szívesen megismerném közelebbről.
A kívánságod számomra parancs, hölgyem! – örvendezett Mike. Elragadtatással bámult
utána, megcsodálva kecses mozgását, amint az önkéntesek kis csoportját a parkolóhoz
vezérelte.
– Calder doktor! – kocogtatta meg a vállát Emma. – A sorban állók lassan türelmetlenkedni
fognak.
A következő páciens egy kideríthetetlen eredetű korcs volt, körülbelül tízesztendős
gazdájával.
– Szia, öcskös, hogy hívnak? – érdeklődött Mike.
– Charlie-nak – felelt a tüskehajú, szeplős fiúcska.
Az állatorvos felszívta a fecskendőbe az oltóanyagot, majd fertőtlenített egy pontot a kutya
combján. Charlie arckifejezése gyanúsan elváltozott, s erősen emlékeztette Mike-ot Lilyére.
A férfi konokul összeszorította a fogát. Minden idegen gyerekhez szigorúan tilos a
közeledés! Nem lesznek megint álmatlan éjszakái…
A délután folyamán lassan megfogyatkoztak az oltásra várók. Egyre hosszabbak lettek a
szünetek. Az egyik ilyen alkalommal Mike éppen a munkatársaival beszélgetett, amikor a
szomszéd standnál megpillantott egy ismerős alakot. Ki nézegeti éppen a kiállított indiai
fonott árut? Mrs. Pulykás-Tetrazzini személyesen! A szeme sarkából látta, hogy Mrs. Winters
különböző méretű virágtartó kosarakat méricskél egymáshoz.
Hidegvér! – intette magát a férfi. Tégy úgy, mintha észre sem vennéd, legalábbis amíg ő
észre nem vesz.
– Doktor úr! – Egy idős ember szólította meg, aki egy törpe spiccel érkezett. A kutya öreg
volt, de csillogó szőre jelezte, hogy gondos ápolásban részesül.
– Milyen helyes kutyuska – simogatta meg a bátor kutyus fejét atyáskodón Mike.
 – Mit mond? – bömbölte teli torokból az öregúr, és a füle mögé tette a tenyerét. – Beszéljen,
kérem, hangosabban!
– Azt mondtam… – Mike is felemelte a hangját. – Azt mondtam, helyes kutyuska. Hogy
hívják?
– Fidzsi. Mint a szigeteket. A feleségem kutyája, de ő már két éve elment.
– Nagyon sajnálom, hogy nincs már felesége.
– A feleségem? – ismételte az öreg egy rock koncert hangerejével. – A feleségem nincs itt.
Két éve meghalt.
– Szegény ember – sajnálkozott fejcsóválva Emma. – A hallókészüléke elemével lehet a baj.
Biztosan egyedül él, és így nem veszi észre, hogy lemerült. – Odament az öregúrhoz, és
megveregette a vállát. – Új elem kellene a hallókészülékébe.
– Mit mond? – kiabált vissza az öreg.
Emma a jelbeszéd bevetéséhez folyamodott. Egyszer csak derengeni kezdett az idős
férfinak.
– Túl hangosan beszéltem? – Láthatólag nagyon elszégyellte magát.
Emma bólintott.
– Ha akarja, vigyázunk a kutyájára, amíg vesz magának új elemet.
Az önkéntes csoport örült a kimerítő munka utáni változatosságnak. Fidzsi nem neheztelt az
oltás miatt, és kifejezetten élvezte a sok kedves embert maga körül.
Mrs. Winters közben a szomszédos üzlet kirakott áruinak túlsó végéhez ment, és egy nagy
kosár alkalmi cikket nézegetett. Ügyes húzás! Így bármikor feltűnés nélkü1 elvegyülhet a
tömegben… Bizonyára eltűnne, ha én fel nem tartóztatnám! – futott át Mike agyán.
A következő pillanatban váratlan lehetőség kínálkozott.
– Nem akarja egy kicsit dajkálni Fidzsit, Calder doktor?
– Szíves örömmel. Őszintén szólva, itt láttam az egyik ismerősömet, akinek szeretném
megmutatni. – Mike arra a jól bevált bölcsességre gondolt: légy bármilyen ellenszenves, a
nyolc és nyolcvan közötti nők egy kedves, bozontos állatkának nem tudnak ellenállni. –
Látótávolságon belül maradok. Csak szóljon, ha kellek!
Szerencsére Angelina megkönnyítette a helyzetét.
– Kit hozott ide nekem? – Kedvesen megvakarta a spicc füle tövét. – Veszettség ellen oltott?
– Igen. Állampolgári kötelességemet teljesítem. És maga? Amint látom, az üzletek bevételét
gyarapítja.
– Az utóbbi időben jelentősen hozzájárulok a belföldi piac fellendüléséhez.
– Valami nagyobb beruházásra szánta el magát?
– Igen, nemrég vettem négy abroncsot. De ezzel, azt hiszem, nem mondtam újságot. A héten
viszont a mosógépem lehelte ki a lelkét.
 – Új mosógépet keres?
– Kerestem. Már meg is találtam a nekem valót. A Fred Elektromos Árucikkek kiárusítást
tart. – Angelina hátralendítette fekete fürtjeit. – Azt hinné az ember, élvezetet okoz ennyi
pénzt elszórni, pedig… De a legrosszabb a dologban, hogy a szennyes egy hete halmozódik
otthon, a gépet viszont csak a jövő hét második felében szállítják.
Mike nem emlékezett rá, mikor kívánt utoljára ilyen kétségbeesetten egy nőt. Angelina
duzzadt ajka féktelen vágyat ébresztett benne.
– A kisbuszommal jöttem. Ha megvárja az oltás végét, együtt elhozhatjuk a mosógépet.
– Ó, nem kell… – Angelina arcát égető tűz árasztotta el. – Nem lehet… Maga mindig
olyan… – Összeszedte magát, és még egyszer, most már határozottan nekifutott. – Majd
csütörtökön hazaszállítják.
– Számomra nem okoz kényelmetlenséget. – Ez igaz is volt. A mosógépszállítás egyszerűen
felebaráti cselekedet. A baj ott kezdődött, hogy olyan nőnek ajánlja sóváran a segítségét,
akinek nagy szüksége van a szállítási költségen megtakarított pénzre. – Nézze a dolog
gyakorlatias oldalát: én itt vagyok, maga is itt van. A gép pedig csak porosodik a raktárban.
Hogy miért erősködik ennyire, azt Mike maga sem értette világosan.
Közben az oltóhely előtt összejött néhány páciens, az orvosnak tehát vissza kellett mennie.
Amikor a standnál átadta Fidzsit a gazdájának, bármibe lefogadta volna, hogy a hűvös Mrs.
Winters, ha teheti, messzire el fogja kerülni.
Annál jobb! Hiszen éppen ezt akarta. Minél messzebb van tőle, annál kitűnőbb. Legalább
úrrá lesz ezen a lehetetlenül ostoba vonzalmon.
Szerencsére nem kellett sokáig gyötrődnie, mert a standnál hét kismacska jelent meg oltásra
a tulajdonosnőjük társaságában. Hét érzékeny macskakölyök egész embert követel! Mike
minden mást elfelejtett maga körül.
Még Mrs. Winterst és a mosógépét is.
Angelinának sajnos semmi nem tudta elterelni a gondolatait. Elmenekült a beszélgetésük
színhelyéről, és az egyik kis büfé teraszán pereccel és limonádéval vigasztalódott. A
perecezés kedves szokásukká vált, ha Lilyvel a bevásárlóközpontba jöttek. A kislány azonban
most nem volt vele, az apjánál töltötte a hétvégét. Az apjánál és annak új feleségénél, a
feleség gyerekeivel és az apja meg a második feleség újszülött gyermekével, hogy egészen
pontosak legyünk.
Szegény összezavarodott kislánya, aki a helyét keresgéli a világban. Nem csoda, hogy Lily
rettegett a látogatástól, mert sehogy sem értette új szerepét apja megváltozott életében.
Elég, nem fecsérli gondolatait a volt férjére! Miért törje a fejét a megváltoztathatatlanon?
Van ennél fontosabb töprengenivalója is. Például ez a kedves, segítőkész, de iránta sajnos
tökéletesen közömbös Calder doktor, és a felzaklatott érzékei, valahányszor ez a derék férfiú
megjelenik a színen. Vagy például, hogy miért van rá olyan igéző hatással a férfi zöld szeme.
Vagy miért tűnik fel neki mindig az állatorvos keze, holott más férfiaké soha nem érdekelte.
De Calder doktoré olyan szép, hosszú és keskeny. Erős, óvatos és ügyes…
Te tisztára becsavarodtál! – korholta magát. Ez még egy fülig szerelmes kamaszlánytól is
sok volna!
Angelina szórakozottan rágcsálta a perecét, és elgondolkodott a furcsa jelenségen. Meglehet,
hogy beköszöntött élete második tavasza? Szerelmi kérdésekben elég járatlan volt. A válása
után annyi nehézséggel kellett szembenéznie, hogy a testi szükségleteiről egészen
megfeledkezett. Csak nagyon lassan ébredezett benne valami határozatlan vágyakozás.
Először csak valakinek a közelsége hiányzott, akihez a hűvös estéken odabújhatna, az
oltalom, amelyet csak erős férfikarok nyújthatnak. Aztán következett a testi szerelem utáni
vágy, amelyet csak egy szenvedélyes férfi csillapíthatott volna.
A barátai időről időre szerveztek neki egy-egy találkát, de ezek mindig a tisztesség határain
belül maradtak. Nyoma sem volt egyik alkalommal sem fellobbanó vonzalomnak, az érzékek
előre nem tervezhető fel szikrázásának.
Egészen addig, míg Calder doktorral nem találkozott. Akkor viszont egy csapásra fölébredt
érdeklődése a férfiak iránt. Az orvos forró pillantásai hatására újra szépnek és kívánatosnak
érezte magát. Vacsora közben nagyon élvezte a férfi leplezetlenül sóvár tekintetét. Igen, a
doktor egyértelműen úgy nézett rá, mint amikor egy férfi kíván egy nőt. És aztán – semmi. Se
telefon, se látogatás. Csak egy hivatalos levelezőlap, amelyen felhívja a figyelmüket Lédi
következő oltásának esedékességére. Calder doktor észre sem veszi, hogy milyen hatással van
rá. Számára ő nem jelent többet egy segítségre szoruló, szánalmas asszonykánál.
Hazavinné a mosógépét, saját kezűleg bekötné, csak hogy neki ne kelljen kifizetnie a
szállítási díjat! Ekkora szívesség már túlzás. Kétségtelenül ez az orvos legveszélyesebb
tulajdonsága. Ki tudna ellenállni ilyen lefegyverző kedvességnek?
Angelina a könyökére támaszkodott, és nagyot sóhajtott. Nagy kár, hogy nem fogadhatja el
Mike Calder nagyvonalú ajánlatát. A mosógép komoly érvágás, nem is beszélve a
harmincdolláros szállítási díjról. Bár ne tombolnának a női hormonjai, akkor megtakaríthatna
egy csomó pénzt, és a segítőkész cserkész is újabb jó pontot jegyezhetne fel nemes
cselekedetei listájára.
Tomboló hormonok? Álljunk csak meg! Nem lesz a testi szükségleteinek szerencsétlen
rabja! Felnőtt nő, aki kellő adag önfegyelemmel rendelkezik. Könnyedén ellátja a munkáját a
napi nyolcórás állásban, amellett elvégzi anyai teendőit és minden egyéb feladatát. Miért ne
bírná ki néhány percig egy kedves férfi társaságában, aki mindössze felebaráti segítségét
ajánlotta fel? Miért ne? A vonzalom ráadásul egyoldalú. A legkisebb jelét sem észlelte annak,
hogy Mike Caldert a mosógépén kívül más is érdekelné.
 Eltekintve a furcsa pillantásoktól, amelyekkel figyeli…
Ám minden férfi vet rá alkalmasint egy-egy csodáló pillantást. Semmi jelentősége. Csak azt
jelzi, hogy az illető nős, de még nem halt meg. Mivel Calder doktor még csak nem is nős,
annyit legeltetheti a szemét a nőkön, amennyit csak akarja.
Negyedóra múlva Angelina újabb tárgyalásokba kezdett az eladóval, s a megegyezést
követően visszament az oltóállomáshoz. Már majdnem négy óra volt, mégis hosszú sor állt a
stand előtt. Legalább tíz percet kellett várnia, mire az orvos rövid időre felszabadult.
– Jöjjön be nyugodtan! – intett egy fejmozdulattal Angelinának, és a stand hátsó bejáratához
irányította. – Elkél a segítség.
Az asszony bizonytalanul belépett a sátorba, ahol meglepetésére tárt karokkal fogadták.
– Magát a jóisten küldte! – kiáltott egy asszony, aki a papírmunkát végezte. Fürgén
felugrott. – Mennem kell a gyerekeimért.
Angelina még fel sem eszmélt, máris egy halom űrlap mögött találta magát. Várakozása
ellenére sikerült a feladattal elboldogulnia. Perceken belül már ment minden, mint a
karikacsapás.
Öt után kiadták az utolsó várakozóknak a kitöltendő adatlapokat, és közölték, hogy több
jelentkezőt nem fogadnak.
– Az oltásnak ezennel vége!
– Ez is megvolt! – jelentette be elégedetten Emma, amikor az utolsó kutya, egy zömök csau-
csau eldöcögött a helyszínről a gazdija kíséretében.
Angelina hirtelen fölöslegesnek érezte magát. Már éppen meg akart futamodni, amikor Mike
hozzálépett.
– Köszönöm a segítségét. Mi a helyzet a mosógéppel?
– Véletlenül volt egy gépük a raktárban. A hátsó bejáratnál megkapjuk.
– Akkor gyerünk!
A nagy szedelőzködés jó ürügyet kínált Mike-nak, hogy a kezét először Angelina hátára
tegye, majd onnan ügyesen a derekára csúsztassa.
Biztosan nem is gondol közben semmire, nyugtatgatta szökdécselő idegeit Angelina.
Számára nyilván megszokott, ártatlan mozdulat. A nagyanyját vagy a húgát is így érintené
meg… Csakhogy azok nincsenek így kiéhezve erre a bizalmas érintésre.
– A kombim hátul van a parkolóban. – Angelina meggyorsította a lépteit, így viszonylag
feltűnés nélkül sikerült megszabadulnia a férfi kezétől. – Találkozzunk a bolt hátsó
bejáratánál!
– Ne gyalogoljon annyit! A buszom itt áll a sarkon. Berakjuk a mosógépet, aztán kiteszem a
kocsijánál.
 Angelina kelletlenül követte Mike-ot az autójához, és megadással tűrte, hogy a férfi
felemelje a magas első ülésre. Bár megpróbált nem törődni vele, a doktor izmos karjának erős
szorítása az érzések őrült kavargását váltotta ki benne. Rettenetes kísértés lett úrrá rajta:
szeretett volna hozzásimulni az orvoshoz, érezni férfias erejét és melegét. Szeretett volna
elolvadni a karjában, mint a viasz, és…
Elég legyen már! – parancsolt magára határozottan.
Tíz perccel később a mosógép a kisbuszban volt. Angelina pedig nagy megkönnyebbüléssel
átszállt a saját kocsijába. Reszkető kézzel fordította el a slusszkulcsot. Nagyon kellett neki ez
a kis pihenés, bár a buszban a beszélgetésük viszonylag veszélytelen témát érintett: Lily
hétvégi látogatását az apjánál.
A nehezén szerencsére túl vannak. Már csak a mosógépnek kell valahogy bekerülnie a
házba, az állatorvosnak meg kikerülnie onnan.
Azután kezdődhet a mosás. Utána jöhet egy film. Egy tál pattogatott kukorica. Nagyszerű
kilátás szombat estére!
Körülbelül félúton, amikor egy piros lámpánál megállt, az állatorvos rádudált a háta mögül.
Valami baj lehet a mosógéppel! Mike mutogatásából kivette, hogy be kell fordulnia a közeli
áruház parkolójába. Angelina megadóan bólintott. Remélhetőleg nem történt baja az új
szerzeményének.
Nem, semmi baja nem esett.
Mike kiugrott a kocsiból, és odasietett hozzá.
– Szered a mexikói ételeket? A Casa Lupe itt van nem messze. Nagyon kedves hely. Ugye
még nincsenek más vacsoratervei?
– Nincsenek, de… – Angelina teljesen összezavarodott. Vacsora kettesben Calder doktorral!
Egy hangulatos kis étteremben. Hogy a kellemes légkörben elfeledkezzen az időről és
magáról…
– Kérem, tartson velem! – könyörgött Mike. – Essen meg a szíve rajtam! Tudja, milyen
lehangoló egyedül vacsorázni?
 5. FEJEZET

– Na, ugye nem túloztam?

Angelina Mike rábeszélő művészetének engedve sutba dobta az elővigyázatosságát, és most
nemcsak a férfi elképesztő vonzereje ellen harcolt, hanem a vonalaiért is.
A hatalmas fagylaltgombócok kidíszítve minden földi jóval – karamellöntettel,
tejszínhabrózsák közepén trónoló lédús meggyszemekkel, ropogós ostyával – bárkit
kísértésbe vittek volna.
– Ne beszéljen rá tiltott dolgokra! Ennyi kalóriáért már börtön jár.
Mike fejében már jó ideje egyetlen dolog körözött, amire nagyon szívesen rábeszélte volna
Angelinát. És mivel az asszony már nagykorú, az a dolog nem is számít tiltottnak. Csak éppen
nem lett volna túl okos lépés.
Nagyon nehéz volt az emlékezetébe idézni, milyen szánalmas pontszámot ért el Angelina a
követelményei alapján, ahogy itt ült vele szemben, és élvezettel kanalazta a fagylaltot,
áhítatos sóhajjal ízlelve, ahogy a nyelvén szétolvad.
Kis híján Mike is felsóhajtott. Vajon a szerelmet is ugyanígy, minden érzékével élvezi…?
Angelina Martinez Winters – a név tökéletesen illik ehhez a nőhöz, töprengett a doktor.
Igazi angyal. Édes, jóságos, ugyanakkor a latin-amerikai vérmérséklet fel-fellobban benne…
– Mit is mondott, hol dolgozik? – kérdezte a férfi, hogy az ártatlan kérdéssel elterelje
figyelmét elszabadult fantáziájának képeiről.
– A Morgan nyomdában.
– Nyomdában? Mit csinál ott? A nyomdagépeket kezeli?
– Alkalmanként azt is. De tulajdonképpen grafikus vagyok. A főiskolán az alkalmazott
grafika volt a fő szakom. – Az asszony szemében elfojtott fájdalom jelent meg. – Miután
férjhez mentem, ott kellett hagynom a főiskolát, hogy a férjemet anyagilag támogathassam.
Úgy terveztem, ha ő végez a tanulmányaival, én is befejezem a magamét. – Keserveset
sóhajtott. – A szokásos történet. Neki meglett a diplomája, nekem meg a gyerek. A terveim
továbbra is egyre csak tolódtak. Úgy gondoltam, ha Lily iskolás lesz, folytathatom a tanulást.
Ehelyett azonban el kellett fogadnom az első kínálkozó állást.
– De ugye még nem adta fel?
A kérdés láthatóan fájó pontját találta el az asszonynak, mert védekező hangsúllyal nyomban
közölte:
 – Pillanatnyilag kisebb gondom is nagyobb! Jelenleg csak annyit tehetek az ügyben, hogy
összeállítok egy-egy mappát a vázlataimmal. Ha egy kis szerencsém van, néhány éven belül
önállósíthatom magam.
– No, mégiscsak ott bujkál magában az üzletasszony!
– Dehogy. Egyszerűen csak azt szeretném, ha én oszthatnám be a munkaidőmet. Lily lassan
akkora lesz, hogy nem maradhat a napköziben.
Jött a pincér, és tapintatosan az asztal sarkán hagyta a számlát. Angelina rögtön utánanyúlt.
Mike azonban gyorsabb volt.
– Ne, kérem, hagyja nekem… – kezdte az asszony.
– Butaság! Adósa vagyok egy vacsorával.
– De a mosógép…
– Csak nem akarja megsérteni a férfiúi büszkeségemet? Lehet, hogy régimódi vagyok, de ha
egy nőt meghívok vacsorázni, akkor a számlát is én fizetem.

Hallatlanul vonzó, régimódi férfi! Tulajdonképpen Angelina nem haragudott rá, amiért
kifizette a vacsorát. Sőt megkönnyebbült a nagyvonalú lépéstől, még ha az egyenjogúság
szellemében tiltakoznia illett is.
Sajnos, az efféle régimódi férfiak minden téren szeretik kezükben tartani a gyeplőt. Angelina
egyszer már belelépett ebbe a csapdába. Egyszer már maradéktalanul átengedte egy férfinak a
kormányzást. Megengedte, hogy gondoskodjék róla… és hogy elnyomja. Nem, köszöni
szépen, azt soha többé!
Mégis elbűvölten nézte, ahogy önkéntes lovagja éppen leszedi a csomagolást a mosógépről.
Hogy milyen ügyes keze van! Milyen érzés lenne, ha a bőrét megérintené? Gyengéden,
óvatosan, mégis tapasztaltan? Kíváncsi tapogatózással? Borzongatóan? Angelina kellemes
remegést érzett a gyomrában. Ha most a szemét behunyná…
– Mit gondol, Lily és a barátnői szívesen felhasználnák ezt a dobozt babaháznak?
– Biztosan. Köszönöm, hogy az eszébe jutott.
Ez a férfi mindig mindenre gondol? A tökéletességével lassan teljesen leveszi a lábáról.
Most például elsőrangú bútorszállítónak bizonyult. A kisbusz belsejéből összecsukható
kézikocsit varázsolt elő, amellyel nagyon ügyesen átlavírozott minden akadályon. A nehéz
mosógép egyszer sem csúszott le, nem billent meg, és szerencsésen bejutott a helyére.
– Látom, komoly tapasztalatai vannak a szállítás terén.
A helyiség összezsugorodott, vagy csak az új mosógép kelti benne ezt az érzést? Az asszony
rövid ideig eltöprengett ezen.
– Az egyik nyári szünetben költöztető vállalatnál dolgoztam, és közben sok mindent
megtanultam. Próbált már zongorát felvinni a harmadik emeletre? – Mike harminc centire a
faltól elhelyezte a gépet, és hozzáértő tekintettel tanulmányozni kezdte a hátsó falára erősített
tömlőket. – Mindent bekötök a megfelelő helyre, aztán bedugjuk a dugót az aljzatba, és már
moshat is!
Bár képes lennék én is ilyen tárgyilagosan megközelíteni a dolgot! – gondolta Angelina.
Miközben Mike a gép fölé hajolt, az asszony szeme a doktor formás fenekére tapadt. A férfi
rácsavarta a vízcsapra a mosógép tömlőjének menetes végét. Kidolgozott izmai minden
mozdulatnál gyönyörű látványt nyújtottak. Erős karját finom pihe borította. A nyavalyába!
Most már a karjától is elalélok? – mérgelődött Angelina.
– Van valahol egy zseblámpája? – szakította ki élvezetes bámészkodásából Mike.
– Biztosan. – A ház asszonya kimenekült a mosókonyhából. Zseblámpája a hálószobában az
éjjeliszekrény fiókjában volt. Remek alkalom, hogy menet közben a fürdőben hideg vizet
locsoljon az arcára! Talán akkor visszanyeri a józanságát.
Néhány másodperc múlva már vissza is érkezett a zseblámpával.
– Itt van – nyújtotta oda Mike-nak.
– Jó lenne, ha tartaná. Gyakorlatilag fejen kell állnom, ha ezt a lüke aljzatot el akarom érni.
– Hogyhogy? – kérdezte elképedve Angelina, akinek éppen más természetű
akrobatamutatványon járt az esze.
– Mert a kábel rövid, a tömlők pedig még rövidebbek. A dugót csak akkor lehet az aljzatba
dugni, ha a tömlőcsatlakozásoknál már nem csöpög a víz. De a villanyszerelő vicces
kedvében majdnem a padló szintjére tette az aljzatot.
Angelinát nevetés fogta el. Nem tehetett róla, még ha félő volt is, hogy halálosan megsérti
idétlen villogásával Mike-ot.
– Mi olyan nevetséges? – bámult rá értetlenül a férfi.
Valószínűleg belegyalogoltam a szerelő-önérzetébe, tűnődött Angelina. Ráadásul ez volt az
első dolog, ami kifogott Mike-on, és ettől csak még szeretetre méltóbbnak találta.
– Ne haragudjék, de nem gondoltam volna, hogy a legnagyobb feladatot a konnektorba
dugás fogja jelenteni.
– Ó, maguk nők! – csóválta a fejét Mike. Aztán felült a mosógép tetejére, és hosszas
nyújtózkodás és nyögdécselés után sikerült kitapogatnia a konnektort. – Világítson!
Angelina engedelmesen odatartotta a lámpát.
– Jobbra! – utasította a férfi.
Az asszony fordított a csuklóján.
– Még!
Ha Angelina még jobban oda akart világítani, egészen közel kellett lépnie Mike-hoz. Még
egy kicsit közelebb, és már egészen összetapad a testük…
– Még egypár centi!
 Angelina összeszorította a fogát. Szemet behunyni! – parancsolt magára, és még
szorosabban simult Mike-hoz. A testében keletkezett feszültségtől csoda, hogy nem indult be
a mosógép.
– Jó! – A férfi hangján érződött, minden erejét beleadta a szokatlan jógagyakorlatba. –
Most…
A mosógép minden előzetes figyelmeztetés nélkül hirtelen életre kelt. És éppen
centrifugálásba fogott. Angelina ijedtében a kapcsolóhoz kapott. Mike ugyanazt tette, a
fejetlenség elkerülhetetlen volt. Az asszony majdnem lelökte szegény doktort a gépről, aztán
orrba vágta a zseblámpával. A karjuk egymásba akadt, a férfi válla Angelina két melle közé
szorult. Az asszony arca nekiütődött Mike nyakának, az orrát betöltötte az arcszesz illata.
Végül nem tudni, hogy melyiküknek sikerült leállítani a rázkódó gépet. Angelina éppen el
akart húzódni, amikor a férfi ujjai a csuklójára fonódtak, és megakadályozták a
visszavonulást. Mike megfordult, míg az arcuk egészen közel nem került egymáshoz, és
rávigyorgott az asszonyra. Maga volt a megtestesült ördögi csábítás.
– Nem hittem volna, hogy igaz, amit a mosógépek erotikus hatásáról rebesgetnek. – A
hangja lassan bizalmas suttogássá halkult. Angelina hátán, forró borzongás futott végig. –
Gondoljon csak bele, mennyi új lehetőség nyílik meg ezáltal előttünk!
Mike lassan felegyenesedett. Olyan közel volt az asszonyhoz, hogy testének melege
átáramlott Angelinába. Az ajka a fülcimpájához ért. Angelina térde megroggyant.
– Semmi ok az aggodalomra, Angyalka – suttogta Mike, s ujjával finom köröket rajzolt az
asszony mellbimbója köré.
Angelina tiltakozni akart, de nem sikerült. Mike apró csókokkal borította be a nyaka hajlatát.
Az asszony karja mintegy magától lendült fel, és kulcsolódott össze Mike nyakában, s az ajkát
készségesen csókra kínálta. A férfi ilyen hívásnak nem állhatott ellen. Gyengéden és óvatosan
kezdte csókolni, aztán kíváncsian és egyre erőteljesebben folytatta.
Angelina elmerült kéjes érzései tengerében. Lehunyt szemmel beleveszett az érzéki
varázsba, s odaadóan viszonozta a csókot, elárulva lángoló vágyát.
Mike-ot magával ragadta az asszony nyíltsága, szájának bódító édessége. A másfél pontos
Angelina Winters egy másodperc alatt jobban lángra gyújtotta, mint bárki eddigi életében.
Bevonta a combjai közé az asszonyt, és Angelina érezte a forróságát, férfias izgalmát. Még
néhány másodperc, és…
Felsikoltott, és kiszakította magát az orvos karjából. Levegő után kapkodva bámultak
egymásra.
– Én… – Az asszony elakadt, szerette volna, ha az agya nem olyan tompa.
– Én is. – Mike ezzel visszahúzta a karjába.
Hogy ugyanott folytassák, ahol abbahagyták?!
 – Nem! – sikoltotta Angelina, hátralépett, nekiütközött a falnak, s így maga zárta el a
menekülés útját.
– Mi… – Mike értetlenül rázta meg a fejét. – Talán félsz tőlem?
– Nem.
Épp ellenkezőleg. Még egy ilyen csók, és a földön fognak fetrengeni egymás karjában!
– Akkor meg…?
Angelina felszegte az állát.
– Nézze, nagyra értékelem a segítőkészségét, de hálám jeléül inkább egy tepsi süteményt
akartam sütni, nem pedig…
– Csak nem gondolod, hogy…?
Nem, az asszony nem gondolta. De inkább háborodjon fel Mike, mint hogy rájöjjön, milyen
megveszekedettül kívánja. Angelina már nyitotta a száját, és remélte, hogy amit mondani fog,
viszonylag értelmesen cseng majd.
Mike azonban megelőzte. És amit mondott, nem pusztán értelmes, hanem félelmetesen
találó volt.
– Nincs szükségem rá, hogy az erőmet fitogtatva háztartási gépeket hurcoljak végig a
városon, ha meg akarok kapni egy nőt. – A szeme szikrákat szórt. – És hogy tudd, számomra
a tömlőbekötés nem a legészveszejtőbb előjáték.
Angelina tűzbe jött. Ha harc, hát legyen harc!
– Nem? Talán a centrifugálás volna az?
– Öt perccel ezelőttig még nem az volt. – Mike szándékosan olyan kéjes tekintettel mérte
végig Angelinát, amilyennel a könnyűvérű bárhölgyeket szokták.
Úgy kell nekem! Hiszen a nyakába vetettem magam, mint valami kiéhezett nőstény,
kesergett magában az asszony.
– Azt hiszem, inkább…
– Nos? Minden javaslat érdekel!
Angelina felháborodottan csípőre tette a kezét. Kócos fekete fürtjei az arcába hulltak, arca
kipirult a zavartól és a dühtől, s ez a látvány sokat elvett harcos kiállásából.
– Hiszen nem is ismerlek.
A férfi gúnyosan felvonta a szemöldökét.
– Véleményem szerint a legjobb úton jártunk, hogy közelebbről is megismerjük egymást.
Nem te voltál az az elképesztően csábító asszony, aki szenvedélyesen az ajkamon csüggött?
Aki…
– Igen! – kiáltott közbe lángoló arccal Angelina. – De azért nem…
Mike heves szitkozódásban tört ki.
 – Ne törd magadat, Angyal! Ha egyszerűen nemet mondasz, az nekem tökéletesen elég. Sem
megerőszakolni nem szoktam teljesen kiszámíthatatlan vadmacskákat véletlen esti találkákon,
sem az elektromos készülékek tetején folytatott szex-orgiákat nem kedvelem.
Angelina sértődötten magasra emelte csinos kis orrát.
– Szó sem volt találkáról! – Ideje, hogy újra tisztán lássa a dolgot. Heteken át várta a férfi
hívását, a legváratlanabb pillanatokban beteges vágyakozással bámult a telefonra. Nem, ha az
őszinte érdeklődés leghalványabb szikrája is lenne Mike-ban, már sokkal korábban
jelentkezett volna.
Nagyon lehangoló gondolat!
– Biztos vagy benne? – Bármennyire lehetetlen volt is ez a beszélgetés. Mike humorérzéke
lassan visszatért. – Hiszen még egy kétszemélyes zöldségtálat is ettünk.
– De csak mert nagyon előnyös kínálat volt.
Ha ez a kifogás megnyugtatja, hát legyen! Amíg mindketten tisztán látjuk, mi történik
közöttünk, addig nem számít, morfondírozott Mike.
A hallgatás nagyon hosszúra nyúlt. Végül Angelina törte meg a csendet:
– Jobb lenne, ha most elmennél.
– Sajnálom, nem tehetem.
– Hogyhogy nem?
– Ha már ennyit bajlódtunk a géppel, vízszintbe kell állítanunk.
– Mit kell csinálnunk? – Angelina a legszívesebben lekevert volna egyet a férfi kárörvendő
képére.
– A gép nincs vízszintbe állítva. Minden sarkán vannak e célra csavarok… – Az Angelina
arcán megjelenő piros foltocskáktól Mike-nak elakadt a szava. – Nem hagyhatok egy olyan
kedves nőt, mint te, egyedül egy vízszintezetlen mosógéppel.
Még egy szó, és meghalsz! – gondolta Angelina.
– Nézd, ez a lépés elkerülhetetlen! Ha nem állítod be rendesen, dülöngélni fog.
– Akkor tedd, amit meg kell tenned, és…
– …és aztán húzzam el a csíkot.
– Nem szeretnék hálátlannak tűnni… – Angelina sehogy sem tudott tisztán gondolkodni a
férfi jelenlétében. Egy valami azonban nem ment ki a fejéből: Mike nem hívta fel!
– Biztosan a régi gépedet is gondosan beállították.
– Meglehet, de nem foglalkoztam vele. – Ahogy azzal sem, hogyan kell damilt cserélni a kis
kézi fűnyíróban, elemet a füstjelzőben, vagy hogyan lehet megjavítani a csöpögő csapot.
Mike játékosan megfricskázta az orrát.
– Bízz bennem, Angyal! Ha nem vízszintezed ki gondosan, csacsacsázni fog a géped, és
őrült zajokat fog hallatni.
 – Akkor vízszintezd ki, és mutasd meg, hogyan kell csinálni!
Mike leguggolt, és egy fémcsavarra mutatott, amelyet Angelina tudatlanul egyszerűen
lábnak tartott.
– Látod, ha ezt a kis kereket erre csavarod, meghosszabbodik a támaszték. Ha emerre, akkor
rövidebb lesz. Ezekkel szépen beállítható a gép, amíg… – Mike észrevette, hogy az asszony
mereven bámul rá. – Valami baj van?
Angelina mosolyogva a fejét rázta.
– Nagyon jól magyarázol.
Vajon Thomasban lett volna ennyi türelem? Angelinának fogalma sem volt róla, hiszen soha
nem kérdezett tőle efféléket. Nem számított arra, hogy a házasságuk kátyúba kerül. Hogy
olyan feladatokkal kerül szembe, amelyeket mindig átengedett a férjének. Így utólag tekintve
a dolgot, nem sok mindenen gondolkodott el. Talán ezért is kezdett Thomas olyan élénken
érdeklődni a titkárnője iránt. De egy biztos: soha többé nem akar függni egyetlen férfitól sem.
– Kész?
– Remélem, még nem. – Mike lassan felállt, és hamiskásan rámosolygott az asszonyra. – Ó,
a mosógépre gondoltál? Még ellenőriznünk kell, nem ereszt-e valamelyik tömlő. Ha akarod,
betölthetsz egy adag ruhát.
– Ilyen ajánlatnak nem tudok ellenállni.
Beható szemlélődés után Mike megállapította, hogy valamennyi csatlakozás és tömlő
kifogástalan.
– Mit kezdjünk az est hátralévő részével? Nézzünk meg egy késői filmet?
– Ne!
Mike könnyedén megfogta az asszony karját.
– Szeretnélek közelebbről megismerni. Sokkal-sokkal közelebbről.
Izgató borzongás futott végig Angelinán, Már a férfi illata, erős testének a melege is levette
a lábáról.
– Haza kellene menned, és beállnod a hideg zuhany alá. És ha még néhány nap múlva is tart
az érdeklődésed, felhívhatsz.
Mike gyengéden megsimogatta az arcát. Az érintése nyomán szinte sistergett az asszony
bőre.
– Az imént egy kicsit elvesztettük a fejünket…
– Egy kicsit – jegyezte meg gunyorosan Angelina.
– Jó, jó, beismerem, van valami benned, ami megbolondít. De mivel állítólag civilizált
felnőttek volnánk, talán képesek vagyunk egy kis időt eltölteni egymás társaságában anélkül,
hogy egymásnak esnénk.
 Csak a magad nevében beszélj! – gondolta Angelina. Eddig fogalma sem volt arról, hogy
egy kéz érintése az arcán ilyen izgalmi állapotba hozhatja. Kevésbé szabadon gondolkodó
társadalmakban biztosan betiltanák az arccirógatást, ha kitudódnék, milyen hatást válthat ki.
– Na, gyere! Megengedem, hogy te válassz filmet.
– Majd máskor.
Majd ha előtte telefonálsz, és kellő időben meghívsz, hogy érezhessem, igazán velem akarsz
lenni, nem pedig „ha ló nincs, szamár is jó” alapon véletlenül kilökhetem az estédet, tette
hozzá magában Angelina.
Mike megérezte, hogy az asszony komolyan gondolja, és elhúzta a kezét,
– És egy sétához mit szólnál? – Ezúttal csírájában fojtotta el a tiltakozást. – Természetesen
Lédi kedvéért.

A hold sarlója ezüstösen csillogott, az ég felhőtlen, a levegő kellemesen hűvös volt. Lédi
tombolt örömében. Kajlán cibálta a pórázt, vagy csökönyösen megállt szaglászni. Minden
lámpaoszloppal és Nyugat-Orlando valamennyi békájával felújította az ismeretségét.
A beszélgetés Lédi bakugrásaira, Lily jelesre sikerült mosómedve értekezésére, valamint
Florida állam előnyeire szorítkozott, ahol is egy februári estén kabát nélkül sétálhat az
állampolgár. Kedves, biztonságos témák voltak. Egészen addig nem is volt baj, amíg vissza
nem értek a házhoz. Angelina szorongva figyelte, ahogy Mike leveszi a pórázt Lédiről, s
hosszasan dicsérgeti és simogatja a kiskutyát.
Az asszony idegei pattanásig feszültek. Miért kell halogatniuk a búcsúzást?
– Köszönök mindent, Mike. – Kényszeredett mosollyal az ajkán a férfi felé nyújtotta a kezét.
– A szerelést, a vacsorát és…
– Nem, nem, a kis kirándulásunk a mexikói finomságok paradicsomában még a felebaráti
szeretet jegyében történt, már elfelejtetted? – Mike lassan, de kérlelhetetlenül közelebb húzta
magához az asszonyt. Olyan közel, hogy Angelina hallhatta a férfi lélegzését. Olyan közel,
hogy érezhette teste forróságát és borotvavízének kellemes, finom illatát.
Olyan közei, hogy beleveszhetett az ellenállhatatlanul szenvedélyes csókba.
 6. Fejezet

Mike kézmosás közben makacsul kerülte tekintetével hatpontos kiáltványát. Ugyanakkor

önmegvetése az elviselhetetlenségig fokozódott. Csak a tökkelütött nem képes tanulni a saját
hibáiból.
Tökkelütött? A nyavalyába, ez enyhe kifejezés ebben az esetben! Elég volt ránéznie
Angelina Wintersre, és olyan fejvesztve bújt vissza a jóságos lovag páncéljába, hogy a
száznyolcvan fokos fordulattól akár el is szédülhetett volna.
– Beszólíthatom az első beteget? – ragadta ki Suzie meglehetősen otrombán a mélázásából.
– Súlyos eset?
Keddenként nem szokott operálni. De korán reggel sürgős beavatkozást kellett
végrehajtania, ezért az aznapra berendelt páciensek csúsztak.
– Néhány beteget áttehetnénk délutánra, és ha lerövidíti az ebédszünetét, behozhatjuk a
lemaradást. Egyébként az előbb érkezett egy küldemény – jegyezte meg az asszisztensnő.
– A lámpa? Ideje volt. Már nem is tudom, mióta várok rá. Mostanában szamáron intézik a
szállítást?
– Rossz nyomon van. Sem lámpa, sem egyéb orvosi kellék – nyilatkoztatta ki Suzie a
mindentudó nagynéni fontoskodó hangján.
Csak nem sütemény? Angelina beváltotta volna az ígéretét? Mike gyors léptekkel követte az
asszisztensnőjét.
Amint az íróasztal feltűnt a színen, Suzie színpadiasan félreállt, és az asztalra mutatott.
– Barkacsokor? – Mike döbbenten bámulta a művészien elrendezett csokrot és a drága
virágvázát. – Miért küldenek nekem virágot?
– Sejtelme sincs?
Mike együgyűen rázta a fejét.
– Nyissa ki a mellékelt borítékot! Már egy órája majd szétvet a kíváncsiság!
Az állatorvos óvatosan leszakította a barkára erősített apró borítékot, amelyen ezüst betűkkel
ez állt: Espey Galéria.
– A legelőkelőbb üzlet egész Orlandóban! – ájuldozott Suzie, aki a felső tízezer ügyes-bajos
dolgairól mindig naprakész, hírekkel rendelkezett. – A küldő jó mélyen belenyúlt a
pénztárcájába. Ez a váza maga egy vagyon.
Mike végre felbontotta a lepecsételt levélkét.
– Megáll az eszem!
 – Valami hálás állatbolond? – Mike még egy ideig hagyta Suzie-t őrlődni. – Ki az, mondja
már, mert szörnyethalok!
– Samantha Curry. – A hétvége felgyorsult eseményei miatt Mike meg is feledkezett
tökéletes jelöltjéről. Lám, a sors jóindulatúan figyelmezteti, hogy térjen a helyes irányba. – A
szombati munkámat köszöni meg.
– Nem rossz kis csokor!
Csak éppen miért küldte? – töprengett Mike. Elolvasta, a levél bizalmasabb részét, amit már
nem akart kíváncsi asszisztense orrára kötni. Az Espey Galéria szoborkiállítást rendez, a
művész Samantha egykori főiskolai barátnője. A megnyitó szombaton lesz. Samantha
érdeklődik, hogy elkísérne-e.
Naná, hogy elkíséri!
Amint egy kis ideje volt, Mike felhívta Samanthát, megköszönte a virágot és a meghívást,
majd javasolta, hogy utána vacsorázzanak együtt. A javaslatot kegyesen elfogadták.
Mike kétségeit máris messze vitte a szél. Kiállítás megnyitó, vacsora egy francia
vendéglőben… nagyon helyes! Végre túllép az Ann-féle nőkön. Meg kell hagyni, az Angelina
Winters alakjában szélsebesen közelítő halálos veszélyt csak egy hajszál híján úszta meg. De
most már jó úton van. Bár még mindig óvatosnak kell lennie. Angelina Winterst a
pénzgondjai, az édes kislánya és a kétes hírű férje ellenére nehéz lesz elfelejtenie. A nagy
barna szeme! Az a dacosan felszegett álla! Vagy a gyönyörű lába! A mosolya és a csengő
hangja…
A hét végéig Mike gazdagabb lett egy felismeréssel: a megszállottsághoz vezető
legbiztosabb út a megjátszott közömbösség. A tudatalattija ugyanis végzetes módon önálló
életre kelt. Minden Angelinára emlékeztette: a rendelőben megjelenő barna-fehér foltos
kutyák, a Lily-korú kislányok, a mexikói éttermek neonreklámjai, sőt még az autóabroncs-
hirdetések is.
Mike azonban hősiesen harcba szállt a tudatalattijával. Ha Angelina belopózott a
gondolataiba, Mike azonnal erőteljesen Samanthára összpontosított. Nem is volt olyan nehéz:
gesztenyebarna haj fekete helyett. Selyemblúz kifakult póló helyett. Végszükségben vethetett
egy pillantást szigorú kiáltványára is, ahol – ellentétben egy bizonyos hölggyel – Samantha
Curry minden erőfeszítés nélkül maximális pontszámot ért el.
A biztonság kedvéért ráírta a cédula szélére: Samantha – 6 pont. És ha már ott volt, Mrs.
Winters fölé odakanyarította Angelina, és vastagon átírta a másfél pontot.
Már csak túl kell adnia az asszony ócska mosógépén, és örökre száműzheti Angelinát az
életéből. Ostoba módon felajánlotta, hogy vevőt keres a csotrogány mosógépre, ami szintén
azt bizonyítja, hogy fennáll a veszélye a visszaesésnek.
 A rendelés után hirtelen elhatározással elvitte a gépet Peledrinóhoz, egy ismerős
nyugdíjashoz, aki szívesen bütykölgette a kimustrált háztartási gépeket, aztán a kis boltjában
eladta őket.
– Jó napot, doki! Mi szél hozta?
– Egy kiszuperált mosógépet akarok magára sózni. – Peledrino két éber terrierje gyanakodva
figyelte, mi kerül elő az állatorvos kisbuszából. – Mit gondol, alkatrésznek fel tudja még
használni?
– Nem is tudom. – Az öreg tanakodva vakarta meg az állát. – Mennyit akar érte?
Mike nagy meglepetésére tízdolláros üzletet kötött, ami az évszázad boltjának számított az
özönvíz előtti masinát tekintve. Majd néhány magyarázó szó kíséretében elküldi a csekket
levélben. Semmi esetre se megy át Angelinához személyesen. Még rátévedne pillantása a nő
lábára. Vagy a szemébe találna nézni, ami még veszélyesebb. A férfiak viszonylag
különösebb következmény nélkül megbámulhatják a szép lábakat, de a szemekkel már nem
ugyanez a helyzet. Hogy is szokták mondani? A szem a lélek tükre. Főleg az olyan szempár,
mint Angelina Wintersé.
Arra ellenben sehogy sem sikerült emlékeznie, milyen színű is Samantha Curry szeme.

– Anya, megehetek néhányat Mike doktor sülijéből? – kérdezte a csábító illattal küzdve
Lily.
– Ismerlek, kis sütifalóm, és ezért egy kicsivel többet készítettem – mosolygott a kislányára
Angelina.
Lily lelkiismeretének háborgása rögvest lecsillapodott, felmarkolt egy csokis kekszet, és a
szájába tömte.
– Miért nem jön el Mike doktor a süteményért? – kíváncsiskodott, majd egy korty tejjel
leöblítette a keksz utolsó morzsáit. – Szeret bennünket és Lédit is.
Angelina lélekben felkészült a hosszú vitára.
– Már elfelejtetted, hogy meg akarjuk lepni?
Lily agya sebesen dolgozott.
– Akkor dugjuk el a hátunk mögé, és kiáltsuk egyszerre, hogy „meglepetés”!
Lily a találékonyságát biztosan nem tőlem örökölte, tipródott magában Angelina. Neki
bezzeg semmi okos kifogás nem jutott az eszébe. Mégsem mesélheti el a lányának, hogy a
hétvégi mosókonyhabeli epizód után Mike doktor hazament, beállt a hideg zuhany alá, és
rájött, hogy nem is vágyik annyira a közelebbi ismeretségre, mint ahogy akkor bizonygatta.
– Mike doktor elfoglalt ember, Lily. Ennek ellenére már többször is segített nekünk. Ezért
gondoltam, hogy valami kedves figyelmességgel köszönetet mondunk. Mi volna, ha te írnál
neki néhány sort?
 Angelina szándékosan nem vette észre Lily duzzogó képét, és a mosogatóhoz vitte az üres
tepsit. Elmerengve nyitotta ki a vízcsapot, ám a szerény vízsugár helyett hangos rázkódással
és zakatolással vadul ömleni kezdett a víz. Ettől aztán az asszony egyszerre visszatért a földre.
Idegesen hátravetette a haját, és egy műanyag kaparóval nekitámadt a tepsire ragadt
tésztamaradványoknak.
Mike doktor szereti játszani a bajba került hölgyek segítségére siető lovagot, de sajnos nem
felel meg minden vonatkozásban a mesebeli hercegnek. A hercegek ugyanis, miután azt
állítják, hogy közelebbről szeretnék a hölgyet megismerni, nem tűnnek el egyetlen hang
nélkül.
De legalább nem feküdt le vele! Az esze épebbik fele dicséretesnek tartotta ezt a lépését, a
maradék azonban egyáltalán nem volt elragadtatva e jellembeli nagyságtól. És sajnos ez
utóbbi rész határozta meg az álmait. Talán ott a mosókonyhában meg kellett volna történnie…
Őrültség! – ripakodott magára Angelina.
A kámforként eltűnő Mike Calder esetében jobb az elszalasztott alkalmon bánkódni, mint a
meggondolatlanul kihasználton. Jobb a szenvedést okozó meg-tartóztatás, mint a gátlástalan
szívtipró következő áldozataként végezni.
Elvileg legalábbis.

Tökéletes hajvágás, a széles vállát érvényre juttató elegáns öltöny. Lapos has. Hosszú, izmos
láb, ragyogóra fényesített cipő.
Mindent egybevetve Mike úgy találta, hogy negyvenfelé közelítő állatorvos létére nem is
rossz a megjelenése. Ritkán nézegette magát ilyen szigorú szemmel a tükörben. De még ennél
is ritkábban kísérgetett szép örökösnőket szoborkiállítás-megnyitókra.
Amikor a lélegzetelállítóan szép Samanthaval a karján belépett – nem, a belépés nem pontos
kifejezés, Samantha ugyanis fenségesen bevonult a terembe –, szóval amint megérkeztek,
Mike úgy érezte magát, mint a bálkirálynő oldalán szolgálatot teljesítő ügyeletes gavallér. A
terem közönsége azonnal elnémult. Minden szempár Samantha felé fordult.
A kötelező üdvözlő kör során Samantha nagyvonalúan vagyont érő csókokat cuppantott el a
vendégek orcájára, bemutatta Mike-ot, miközben rosszmájú megjegyzéseket suttogott a fülébe
az úgynevezett barátairól.
– Freddy teljesen egyedül hozta létre ezt a nagyszerű galériát – mondta például hangosan.
Am míg a másik csoporthoz sétáltak, visszafojtott hangon hozzátette: – Csak az a kár, hogy
leheletnyi műértés sem szorult belé.
Vagy:
 – Willa tervezte a legutóbbi jótékonysági bálunk plakátját. – Majd a foga között közt: –
Giccses motívum, egy bárgyún hűséges képű kutyakölyök, de a résztvevőknek éppen az
ilyesmi kell.
Vagy:
– Chet isteni zenész. – Ám amint Chet hátat fordított, Samantha nyolckarú polipnak titulálta,
aki egyetlen alkalmat sem hagyna ki, hogy őt az undorító csápjaival megfogdossa.
Az állítólagos legjobb barátnő. Lizzy sem vitte el szárazon. A csípős megjegyzések skálája a
jóakaratú leereszkedéstől a megjátszott felháborodásig terjedt. „A középiskolai szakkörökön
ennél jobb darabokat láttam, nem is tudom, Freddy miért állítja ki. Lizzy biztosan lefeküdt
vele.” Illetve: „Fel nem foghatom, hogy van bátorsága ilyen szégyentelenül gyenge szobrokat
a nyilvánosság előtt mutogatni!”
Természetesen a személyes üdvözléskor Samantha majd elolvadt a kedvességtől.
– Az első kiállításod, drágám! – áradozott, a barátnőjét átölelve. – Biztosan majd szétvet a
büszkeség.
– Inkább ijedt vagyok. – Lizzy testhez álló fekete ruhájában még Samantha különleges,
feltűnő szerelését is elhomályosította. Az elkerülhetetlen kölcsönös udvariaskodás után Lizzy
kihívóan megigazította a fehér szalagot ruhája mély kivágása mentén. – Ki vele, mit gondolsz
igazából?
– Erről a kiállításról fog beszélni a közeljövőben az egész művészvilág!
Csak Mike-nak tűnt fel a kegyetlen gúny Samantha szavaiban. Szerencsére odalépett
hozzájuk Freddy, a galéria tulajdonosa, és elcsalta Lizzyt egy reménybeli vevőhöz.
– Szegény Lizzy – sajnálkozott Samantha a barátnője távozása után. – Ez a szörnyű ruha!
Mike nem egészen értette, miért szörnyű a ruha. Lizzy ugyanis tökéletesen kitöltötte, amit
nemcsak ő, hanem a galériában lévő minden férfi észrevett. Talán éppen ez lehetett a baj
Samantha szemében. Okosan elhallgatta hát a maga gyökeresen eltérő véleményét, és
indítványozta, hogy induljanak az étterembe.
Ám a vacsora sem sikerült valami jól. Kiderült, hogy az állatvédelmen kívül nincs közös
beszédtémájuk, de azon belül is ég és föld a nézeteik közötti különbség. Samanthát a magáról
kialakított csillogó-villogó képen kívül semmi más nem érdekelte. Mike számára pedig
teljesen idegen volt a dicsőség kedvéért űzött jótékonykodás. Így aztán nem sok lelkesedést
mutatott, amikor Samantha vacsora után meghívta még egy lefekvés előtti italra – amelyet
egyértelműen az ágyába történő meghívás követett volna.
Samantha vitathatatlanul hat pontot érdemel, ő a tökéletes jelölt, hajtogatta magában Mike
megállás nélkül. De a szívverése sehogy sem akart felgyorsulni, és soha még akkora
megkönnyebbülést nem érzett, mint amikor sikerült elbúcsúzna hatpontos jelöltjétől. Ennyit
hát a tökéletes nőről! Tökéletes a ruhája, tökéletesek a körülményei, de sajnos hideg és sima,
mint az angolna.
És most, hová? Haza Dodgerhez? Nem, még nem. Mike magányosnak és bizonytalannak
érezte magát. Emberi társaságra volt szüksége, igazi beszélgetésre, valódi melegségre.
Jerry törzshelye nincs messze innen, és szombat esténként mindig nagy amuri. De valahogy
nem volt kedve a füstös bárhoz. Inkább…
Hirtelen lefékezett egy piros lámpánál, és belemeredt a fekete éjszakába. Egyet akart,
méghozzá már hetek óta: Angelina Winterst. Végre belátta. És még az is eszébe jutott, mivel
magyarázhatja meg váratlan látogatását. A lámpa, mintha csak a sors is helyeselte volna a
döntését, máris zöldre váltott, és Mike beletaposott a gázba.
Az asszony nappalijának ablakából halvány fény szűrődött ki. A férfi kivette a napellenző
alól a mosógépért kapott csekket, az első ülésre hajította a zakóját, és megindult a ház felé. Az
esélyei nem rosszak. Ki ne örülne, ha váratlanul egy kis pénzhez jut? Ezen kívül a süteményt
is meg kell köszönnie. Hogy egy elfoglalt nő még efféle kedvességre is találjon időt!
Mielőtt becsöngetett, még egyszer elhadarta magában a mondandóját. Most pedig légy
egészen nyugodt! – intette magát, pedig a közeli viszontlátás gondolatától majd kiugrott a
szíve a helyéről.
– Ki az? – A hang leginkább sikoltáshoz hasonlított.
Mike-nak minden idegszála megfeszült. Talán csak képzelte, hogy az asszony hangjában
rémület rezeg?
– Mike vagyok. Mike Calder. Azért jöttem…
– Gyere be! Igyekezz! Segítened kell!
Mike vérkeringése veszettül felgyorsult.
– Angelina!
– A konyhában vagyok – kiáltotta az asszony éppen, amikor látogató berontott, és meglátta a
csatateret.
– Mi a fene…? – szaladt ki a férfi száján.
– Csinálj valamit!
Angelina a mosogató előtt állt, és egy lefelé fordított fazék segítségével próbálta a leszerelt
vízcsapból felszökő gejzírt a lefolyóba terelni. Igyekezete ellenére azonban az egész konyha
vízben állt, a mennyezetről nagy cseppek hulltak alá, és csurom víz volt Angelina haja, arca
és ruhája is.
– Mi történt tulajdonképpen?
– Azt az ízét akartam kicserélni – mutatott az asszony egy fejmozdulattal a tömítőgyűrűkre,
amelyek a Csináld magad! című könyv társaságában úszkáltak a szekrényen. – Lecsavartam a
csapot, pontosan a használati utasítás szerint, és akkor hirtelen…
 – Előtte általában el szokták zárni a vizet.
– Tudom. El is zártam. Az volt az első lépés.
– Hogyan?
– Mit hogyan?
– Hogyan zártad el a vize? – Mike óvatosan átlépett a konyha küszöbén, bele a hatalmas
tócsába.
Hogy ezek a férfiak mennyire értetlenek!
– Elcsavartam a vízcsapot, ahogy mindig is szoktam. Természetesen a csap tovább
csöpögött, hiszen ezért is akartam kicserélni a tömítést.
– Nem jó csapot zártál el, Angelina.
– Hogyan?
– A főcsapot kellett volna elzárnod. – Mike az asszony zavart pillantását látva türelmesen
hozzátette: – Valószínűleg ott van a mosogató alatt.
– Ó! – Enyhe pír jelent meg az asszony arcán. Letört volt, csurom víz és igézően szép. –
Megtennéd, hogy… Már begörcsöl a karom.
– Mióta tartod ott a fazekat?
– Száz éve.
Mike odalépett a háta mögé, a combja szorosan az asszonyéhoz simult. Más körülmények
között a helyzet nagyon izgalmassá válhatott volna.
– Így, most keresd meg lenn a főcsapot!
Angelina megkönnyebbülten engedte el a fazekat, és kibújt Mike karjából, ami további sokat
ígérő összesimulást tett szükségessé.
– Azt mondod, a mosogató alatt?
– A falon lehet. Olyan fogantyúféle.
Mike igyekezett félrehúzódni, hogy Angelina egy csomó tisztítószeres flakont és egy boltnyi
szivacsot kikotorhasson a szekrény aljából. Aztán az asszony bebújt a szekrénybe.
– Látsz valamit? – Mike a maga részéről nem panaszkodhatott a kilátásra. Sosem gondolta
volna, milyen remekül hangsúlyozza a nedves farmer a női vonalakat, különösen, ha az illető
hölgy négykézláb áll, és a popsiját a levegőbe emeli.
– Azt hiszem… Olyan…? – Angelina kitolatott a szekrényből. – Valószínűleg az lehet a
csap, amit látok, de nem férek hozzá.
Egy szőnyegtisztítóval és több súrolókefével egészítette ki a pulton tornyosuló árukészletet,
majd derékig újra eltűnt a mosogató alatt. Azután hangos csörömpölés és elfojtott szitkozódás
hallatszott a szekrényből.
Mike nem bírta tovább. Körbekémlelt az árvíz sújtotta konyhán, és megállapítva, hogy
néhány liter víz itt már nem oszt, nem szoroz, elengedte a fazekat.
 A nadrágomnak vége! – sóhajtott magában, mikor letérdelt a vizes kőre, és bedugta a fejét a
szekrénybe, ahol Angelina még mindig hiába kereste az elzárócsapot. Elsőként most is az tűnt
fel neki, milyen észbontó lehetőségeket rejt magában ez a testhelyzet. Bár az asszony pólója
csurom víz volt, ahogy egymáshoz értek, Mike teste félreérthetetlen módon felelt az érintésre.
– Mit csináltál odafenn a…?
Közvetlenül a fejük felett hangos zuhogás hallatszott, s a lábukra ömleni kezdett a víz.
Angelina rémülten felsikoltott.
Mike ellenben a feladatra összpontosított, megkereste és gyorsan elfordította a fogantyút. A
víz szép lassan elállt, s már csak néha-néha csöppent le egy-egy csepp.
– Nem panaszkodhatsz, hogy unalmasak volnának a szombatjaid.
– Csak amióta téged ismerlek. – Angelina végre fellélegezhetett, elmúlt a veszélye annak,
hogy a saját házában vízbe fulladjon. – Ó, Mike, a drága nadrágod! Úgy nézel ki, mint egy
ázott uszkár.
– Te is. – Mike lélegzete még jobban felgyorsult. Tekintete a nedves ruha alatt világosan
kirajzolódó idomokra tapadt.
Angelina elpirult. Zavartan keresztbe fonta mellén a karját.
– Mit keresel itt egyáltalán? Úgy értem, azon kívül, hogy megmentetted az életemet.
– Buta kérdés.
Mike ajka lassan, gyengéden, csalogatóan érintette meg az asszony száját. Angelina egészen
belekábult. Forró hullámok söpörtek végig a testén, elfojtott érzések törtek fel benne, és a
jogaikat követelték. Keze nyugtalanul tapogatta végig a férfi izmos hátát, majd utat talált az
inge alá.
A valóság elhomályosult. Semmi más nem számított, csak a vadul fellángoló vágyuk,
szenvedélyes csókjuk. Angelina puha melle Mike felsőtestéhez simult. A férfi a pillanat
töredékéig habozott, majd a vizes póló alá nyúlt. Keze lassú, csábító simogatással érte el
Angelina mellét.
Az asszony elakadó lélegzettel hírtelen kitépte magát a férfi karjából.
– Ó, hogy a fene egye meg!
Mike-nak egy másodpercre még a szívverése is kihagyott. Megint túlzásba vitte volna? De
nem, mégsem, Angelina ugyanis nagy lendülettel átölelte a nyakát, és forró csókokkal
borította be az arcát.
A váratlan támadástól Mike elveszítette az egyensúlyát, s mindketten a földre huppantak,
Angelina a férfin feküdt. Amikor Mike óvatosan megmozdította a lábát, az asszony a két
combja közé került.
 – Mi a véleményed – Mike azon morfondírozott, hogy biztosan elveszítette a józan eszét, de
minden pillanatát élvezi ennek az édes őrületnek –, akad a házban… – elolvadva az asszony
izgató mocorgásától, kéjesen felnyögött –, valami szárazabb hely?
Angelina kihívóan megmozgatta a csípőjét.
– Ágyfélére gondolsz?
– Briliáns ötlet. – Remélhetőleg a konyha és a hálószoba között az asszony nem gondolja
meg magát!

Hosszú-hosszú percekig feküdtek egymás mellett, mire újra visszataláltak a gyönyör

paradicsomából a valóságba. Mike Angelina két melle közé fúrta a fejét, és fülelt, hogy ver az
asszony szíve. Angelina gyengéden simogatta a férfi hátát, s a halántékára lehelt egy csókot.
Olyan kedves, olyan adakozó, gondolta Mike. Samantha Curry soha nem volna.
A felismerés villámként hasított belé. Képtelenség! Ilyen dolgok nem történhetnek meg
vele! Nem azért kosarazott ki egy gyönyörű nőt, hogy még ugyanazon az estén egy másikkal
ágyba bújjon!
– Atyaisten! Hol van Lily?
– Ne aggódj, az apjánál van. – Angelinát hirtelen kínzó kétségek fogták el. Akadozó
lélegzettel keresgélte a szavakat. – Csak… egyet mondj meg! Holnap reggel megismersz
még?
Mike elfojtott nevetésétől az asszony méregbe gurult. Dühösen a fejéhez vágta a kispárnát,
és durcásan hátat fordított neki. Talán nem igazán járatos a hálószobai szokásokban, de azért
még nem kellene a férfinak kinevetnie. Hiszen csak azt akarta elmondani, mennyire élvezte a
szerelmi játékukat. De hogyan kell az ilyesmiről beszélni? A férfiak egyébként sem szívesen
beszélnek a szexről, ha igaz, amit a tévényilatkozatokban hall.
A mellette fekvő férfinak mindenesetre sehogy sem tetszett az ő sértődött elfordulása, mert
bűvös ábrákat rajzolgatott ujja hegyével a hátára a vállától a fenekéig, s még a lepedőt is
félretolta. Angelina bőrén apró, áramütésszerű bizsergések futkostak.
– Észveszejtően szép a hátad. Egyszer világosban is meg kell mutatnod – dörmögte a férfi.
Angelina lassan feléje fordította a fejét. Mike a könyökére támaszkodva gyönyörködött
benne. Az asszony bátortalanul, de viszonozta a mosolyát.
– No, mégiscsak szóba állsz még velem? – kérdezte Mike óvatosan.
– Általában nem szoktam…
– Nem szoktál gyanútlan kisegítő vízvezeték-szerelőket a hálószobádba vonszolni, és rájuk
vetni magad?
Angelina a szellemeskedést megsemmisítő pillantással fogadta.
– Végtelenül csalódottak lehetnek a vízvezeték-szerelők.
 – Tulajdonképpen miért vagy itt? – kérdezte elgondolkodva az asszony.
– A világrengető szeretkezéstől eltekintve?
Szégyentelen ördögfajzat! Az ellenállhatatlan érzéki kisugárzása hol felizgatta, hol
felidegesítette Angelinát. Mike láthatóan azt hiszi, hogy mindig így viselkedik a férfiakkal
szemben.
– Ha úgy véled, ami az előbb történt… – Angelina arca lángolt zavarában.
– A világrengető szeretkezésre gondolsz?
Az asszony gyomra összerándult.
– Ha megint előfordulna…
– Ó, elő fog fordulni! – Mike apró, gyengéd csókokat lehelt a vállára. – Méghozzá
hamarosan.
Angelina az imént úgy érezte, hogy egy új, varázslatos világba ugrott fejest, és ezért attól
tartott, az ismétlés már nem volna ugyanakkora élmény.
– Ha így van, figyelmeztetlek, másodszorra már nem lesz világrengető.
– Miből gondolod? – A férfi ajkának izgató babusgatása nagyon meggyőző ellenérvnek tűnt.
Az asszonyban parázsló tűz lángra lobbant, s kezdett meginogni az álláspontja.
– Az az igazság, hogy a válásom óta ez volt az első alkalom. Ezért egy kicsit talán túl…
– Túl lelkes voltál? – Mike kutató ajka nagyon érzékeny pontra talált Angelina füle mögött.
Az asszonyt édes gyengeség fogta el.
– Igen. Ezért… – Csak nehezen sikerült elfojtania kitörni készülő kéjes sóhaját. A férfi
nyelvének izgató játéka forró borzongást váltott ki benne, meztelen testének érintése pedig
vad vágyat, hogy újra egyesüljenek.
– Ezért a következő alkalommal kicsit több találékonysággal kell eljárnunk. – Mike
megragadta az asszony feszes fenekét, és gyengéden magához szorította. – Izgalmasan
hangzik, ugye?
Angelina nem ellenezte a dolgot. A férfira gördült, s odaadóan csókra nyújtotta a száját.
Mike szándékosan visszafogta magát. Van idejük. Végtelen sok idejük van. Az ölelésük lassú,
simogatásuk gyengéd, a csókjuk nagyon édes és hosszú volt,
Mike gyöngédsége nemcsak az asszony érzékeit bódította el. Olyan érzelmeket ébresztett
benne, amelyeknek a létezéséről eddig Angelinának sejtelme sem volt. Titokban arra vágyott,
soha ne legyen vége a csodálatos, szédítő-mámorító csóknak, mert örökké élvezni akarta ezt a
vágy és a kielégülés közötti furcsa lebegést.
Angelina a puha, ringató felhőről hirtelen a földre zuhant.
– Te jó ég, ideje eltakarítanom a konyhából a víztárolónyi vizet, mielőtt a ház elúszik.
– Jó, én közben megcsinálom a csapot.
 – Nem fontos. A tömítőgyűrűket most már én is ki tudom cserélni. Késő van. Nem kell itt
maradnod.
– Szívesen maradnék. – Mike megfogta a nő csuklóját, megcsókolta mindegyik ujját, aztán a
mellkasára vonta a kezét.
– De már majdnem éjfél van, és… – Angelina akaratlanul is megsimogatta a férfi mellén
göndörödő finom szőrt.
– Á, hát így állunk! – felelt Mike megjátszott felháborodással. – Úgy gondolod,
szerelmeskedünk egy jót, aztán menjen mindenki a dolgára?
– Mike, kifogytunk a… a készletből, és így nem vagyunk bizonyos helyzetekre
felkészülve…
– Arra vannak végül is az éjszaka nyitva tartó benzinkutas boltok.
– Én azt hittem, arra vannak, hogy tejet vegyünk, ha napközben elfelejtettük.
– Hol él maga, Mrs. Winters?!
– Miért? Csak mert nem tudom, hol lehet éjfél után óvszert venni?
– Mert meg sem fordul a fejedben, hogy én tudhatom – mondta mosolyogva Mike, és
megpuszilta Angelina orra hegyét.
 7. Fejezet

– Mi az ördögöt művelsz ott?

Angelina a lepedőt a melle elé tartva kíváncsian kukucskált be az ágy alá. Miké anyaszült
meztelenül feküdt az ágy alatt, és homlokráncolva vizsgálta az ágykeretet.
– A fejrésznél kilazult a csapolás.
Nem csoda, azok után, amit nemrég kiállt!
– Öreg bútordarab már. Mit várhatnánk egy használtan vett, rozoga fekhelytől?
– Csak egy kis smirgli kellene, meg egy doboz enyv, és máris olyan lenne, mint új korában.
Mike újabb ellenállhatatlan, de módfelett kínos ajánlata…
– Hagyd csak! Hadd lötyögjön kedvére! Nem számít.
– Dehogynem. Mi van, ha a döntő pillanatban összerogy?
Ez logikus volt. Sajnos, egyben kijózanító is.
Miután a férje, Thomas elköltözött – és természetesen magával vitte a hitvesi ágyat is.
Angelina a vendégszobából áthozta ezt a fekhelyet a hálóba. Azért szerette annyira, mert a
hatvanévnyi emlék, amely az ágyhoz fűződött, nem az ő emléke volt.
– Ne fáradj vele! – Hogy Mike beszerelte a mosógépét, és kicserélte a kocsiján a kereket, az
rendben van, de az ágy más.
– Nem fáradság.
– Majd én megoldom – támadt rá most már dühösen Angelina.
– Nocsak, a cicus kimutatja a körmeit?
A férfi jókedve idegesítette Angelinát. Mike láthatóan remekül szórakozott a kárára.
– Ki vele, hölgyem! Miért is nem javíthatom meg az ágyad? Ne szégyelld magad! Attól
félsz, hogy beavatkozom a magánéletedbe?
Az éleslátása éppoly idegesítő volt, mint a közelsége. A világ legtermészetesebb módján ült
ott teljes férfiúi pompájában, miközben Angelina zavarában elbújt volna a legközelebbi
egérlyukba. És igen, ez pontosan azért volt, mert egy férfi hált az ágyában, egy férfi lopózott
be az életébe.
– Ez az én ágyam!
– Á, itt van a kutya elásva. És majd te foglalkozol vele.
– Pontosan.
– Heti hány órában tanultál az iskolában asztaloskodást?
 – Sehányban, de… – Angelina megkockáztatta, hogy lecsúszik a lepedő, és esküre emelte a
kezét. – Bármilyen nehéz legyen is egy tubus enyv, meg fogom ragasztani vele.
– Miért nem hagyod, hogy segítsek?
– Mert magam szeretnék elboldogulni a gondjaimmal.
– Fogalmad sincs, mennyire becsülöm benned ezt a vonást.
Mike megfogta a kezét. Angelina lenézett összekulcsolódott ujjaikra. Milyen régóta csodálta
már ezt a kezet, és lám, most megtudta, a saját testén érezte, mennyire gyengéd.
– Ugye nem egyszerűen csak arról van szó, hogy elfogadd-e a segítségemet?
– Az ágy nagyon szorosan hozzám tartozik. Olyan, mintha engem érintenél meg. – Angelina
elmerengve az arcához emelte a férfi kezét.
– Tekintsd puszta önös érdeknek részemről! Végtére is a közeljövőben sok időt szeretnék
eltölteni ebben az ágyban – mormolta Mike, és felkapaszkodott az asszony mellé.
Angelina behunyt szemmel simult hozzá. Élvezte a biztonság ritkán tapasztalt boldogságát.
Eddig nem is tudatosult benne, milyen magányos volt. Lilyt tiszta szívéből szerette, de vannak
pillanatok, amikor egy asszony nemcsak anya, hanem nő is akar lenni.
– Tudod, nyugtalanító érzés, hogy én voltam az első férfi ebben az ágyban veled. Nagy
jelentőséget ad az esetnek.
Angelina arcán bizonytalan mosoly suhant át.
– Nem várok vallomást tőled.
– Rendben. – Mike megérezte az asszony hirtelen támadt feszültségét, és ösztönösen
simogatni kezdte a hátát. – De vannak dolgok, amelyek ellenállhatatlan erővel törnek ránk. -
A szétdúlt ágynemű híven bizonyította szavai igazságát. – Azzal, hogy az ágyadba hívtál,
elkezdődött egy kapcsolat, és én ezt nem hagyhatom figyelmen kívül.
Mike-nak meg sem fordult a fejében, hogy figyelmen kívül hagyja. Majd eszét vette a
boldogság. Amióta Angelina elárulta, hogy a válása óta ő az első férfi az életében, nem kellett
attól tartania, hogy az asszony csak futó kalandot akar. Mert a jó ég tudja, mikor, de fülig
beleszeretett Angelinába. Talán a kerékcsere közben, vagy amikor mezítláb állt a tűzhelye
előtt, és azt a tejszínes mártást kevergette?
– Mike, ami ma éjjel történt, legnagyobb részt az én ötletem volt. Ne érezd magad
elkötelezettnek!
– Megvallom, most valami egészen mást érzek. Különösen, mióta lecsúszott rólad a
lepedő…
– Ne feledd, hogy abba a bizonyos benzinkutas boltba még nem látogattál el! –
figyelmeztette pajkosan Angelina.
 – Éppen jókor jössz! Keress egy-köteg újságot, hogy… – Mike felnézett a munkájából, ami
súlyos hiba volt, mert a figyelme azonnal szégyentelen fordulatot vett. Angelina, miután
feltörölte a konyhát, alaposan lezuhanyozott, s most frissen és rózsásan, nedvesen göndörödő
fürtökkel ott állt földig érő smaragdzöld fürdőköpenyében, amely alatt csábítóan rajzolódtak
ki formás idomai.
– Hogy? Csupa fül vagyok.
– Tessék?
– Mire kell az újság? – Angelina nagyot nyelt. Mike leplezetlenül éhes tekintete még egy
betontömböt is kibillentene az egyensúlyából…
– Ja, tényleg, az újság! Kitámasztanám vele az oldalsó deszkákat. A keret most ugyan
tökéletesen illeszkedik, de nem árt az elővigyázatosság.
– Megnézem, mennyit találok. A nappaliban… – Mike kócos haja, a szögletes állán
kiserkenő borosta veszélyesen férfias, halálosan csábító volt. – …talán lesz annyi.
– Siess, Angyal! – Mike mosolya maga volt a bűnös kísértés.
Az újságok segítségével hamarosan sziklaszilárdan állt az ágy.
– Így most már jónak kell lennie. Tizenkét óra múlva jobb lesz, mint új korában. – Mike
felállt, és leverte farmernadrágjáról a port. – Most pedig lássunk sokkal fontosabb dolgokhoz!
Angelina kihívóan félrebillentette a fejét.
– Miféle fontosabb dolgokra gondolsz?
A kérdés igazán fölösleges volt. A férfi perzselő pillantása semmi kétséget nem hagyott
afelől, mi jár a fejében. És Angelina tökéletesen értette a célzást. Ráadásul alaposan
felszerelkeztek a kellő holmikkal. Mike hazaugrott, és felpakolta, amire szüksége lehet: száraz
ruhát, szerszámot és tetemes mennyiségű kis fóliacsomagot. A munkát befejezte, mi
következhet?
– Minden javaslatot örömmel fogadok – suttogta Mike, s ujja hegyével megsimogatta az
asszony arcát.
Angelinának azonnal remegni kezdett a lába.
– Említettem már, hogy a hintaszékemnek kilazult egy léce?
– Kölcsönadtam a csavarszorítómat.
Angelina ártatlanul pislogott hosszú szempilláival.
– A zuhanyozóban kilazult egy csempe.
– Nincs fugázó anyagom.
Az asszony izgatottan megnedvesítette kiszáradt ajkát. Utoljára főiskolás korában flörtölt.
– A mosogató fölött szorul az ablak.
Mike játékosan megcibálta egy hajfürtjét.
– Még egy szó, és elfenekellek!
 – Csak azért hozakodtam elő ilyesmivel, mert úgy látom, élsz-halsz a javítgatásért.
A férfi ellenkezést nem tűrve magához húzta Angelinát, szétnyitotta a fürdő-köpenyét, s
belecsókolt a két melle közti völgybe.
– Kiéltem a mesterember-hajlamaimat, most érted élek-halok. Olyan jó illatod van! –
dörmögte.
Angelinának elakadt a lélegzete a férfi szemében lángoló tüzet látva. Zavarában ugratni
próbálta Mike-ot.
– Ha csapzott kutyához viszonyítasz?
– A világon bármihez viszonyítva.
A fürdőköpeny a földre hullt, s Mike, kihasználva az alkalmat, hogy reggeli fényben láthatja
az asszonyt, simogató kezével és ajkával bebarangolta egész testét. Angelina iszonyú erejű
vágyat érzett. Érezte Mike doboló szívverését a mellén, s hevesen viszonozta a férfi
szenvedélyes csókját.
A csók azonban egyszer csak minden átmenet nélkül megszakadt. Mike oldalra hajolt, s
lehúzta az ágyról a takarót. Angelina nem tudta pontosan, a csók váratlan vége vagy a férfi
érthetetlen tevékenysége döbbentette-e meg jobban.
– Mit művelsz?
– Ne táplálj elhamarkodott reményeket! Csak megágyazok.
A takaró után a párnák is a földre huppantak. Majd Mike leheveredett a rögtönzött ágyra, és
a szemét lehunyta.
– Ó! – nyögött fel Angelina.
Mike résnyire kinyitotta a szemét.
– Imádom, amikor a nők elolvadnak tőlem!
– Te felfuvalkodott hólyag! – Angelina élvezettel nyújtózott el Mike mellett.
– Reggelente mindig ilyen barátságtalan vagy?
– Csak ha a fél éjszakát fárasztó testgyakorlatokkal töltöttem.
– No, tessék, ez a hála! – panaszolta Mike szomorú kölyökkutya-pillantással. –
Természetesen az ágyjavításra gondoltam.
– Ami ellen egyfolytában tiltakoztam.
– Bármelyik pillanatban összedőlhetett volna alattunk.
– Nem csoda, amilyen féktelen vagy! Nem hagytál aludni egész éjszaka – mondta nagyot
ásítva Angelina.
– Ezt tekintsem szemrehányásnak?
Az asszony boldogan bújt oda Mike karjába.
– Hálátlan volnék, ha panaszkodnék.
 Eszébe jutott felszabadult szerelmi játékuk, s elégedett mosoly jelent meg az ajkán.
Szeretkezésük igazi érzéki mámor, vad, mindent elsöprő varázs volt. Ugyanakkor féktelen
vágya meg is ijesztette, hiszen e téren meglehetősen kevés tapasztalattal rendelkezett. A forró
zuhany ugyan enyhíti majd az izomlázát, és lemossa a bőréről Mike jellegzetes illatát, de az
emlékeket, amelyeket gyönyörteli együttlétük a szívébe vésett, aligha felejti el mostanában.
Az első viszonya! Bármennyire felszabadult és kielégítő volt szerelmes ölelkezésük, az
egész dolog új és kissé idegen a számára. Gondolni sem mert arra, milyen következményekkel
jár majd amúgy is bonyolult életében.
Jóságos ég! Az egész eddigi léte nyomorult megalkuvások sorozata. Ott a rosszul fizető
munkája, amely miatt Lilyt napközibe kénytelen adni. A lerobbant autója és Lédi állatorvosi
számlái! Nem is említve az alattomos defekteket és a végelgyengülésben kimúló
mosógépeket! Mégis, az utóbbi hónapokban már-már kezdett egyenesbe jönni, és erre nagyon
büszke volt. Nem hiányzik újabb bonyodalom, különösen olyan nem, amely egy férfival van
összefüggésben.
Nem, nem és nem! Ez a viszony, vagy nevezzük bárminek, csak játék a tűzzel.

– Van fogalmad róla, hány óra lehet?

– Majdnem tíz.
– Lehetetlen! Sosem aludtam még nyolcnál tovább.
– Világrengető szeretkezések után az ember bizony könnyen kizökken a rendes
kerékvágásból – ugratta Mike az asszonyt, és újra a mellkasára vonta.
Angelina halkan felsóhajtott. Mennyei érzés Mike karjában lenni! Béke és biztonság töltötte
el, még ha tudta is, hogy nem lehel tartós ez az állapot. A szerelemben semmi sem biztos. A
csalódás és a fájdalom viszont nagyon valószínű.
– Mi a véleményed, mit csináljunk ma? – Mike szája gyengéden az asszony halántékától a
füléig siklott, és játékosan ajkai közé vette a fülcimpáját. – Mit szólnál például ahhoz, ha
elapadt erőnket kiadós táplálkozással pótolnánk? Vagy elmehetnénk a vidámparkba Lilyvel,
és nagy murit rendeznénk.
Az hiányozna csak! Amíg nem tisztázódik, mi lesz a kapcsolatukból, Lily maradjon ki a
játékból. A lánya nem szenvedhet az ő hibája miatt! Angelina gondtalan mosolyt erőltetett
magára – legalábbis bízott benne, hogy ilyenre sikerült. Összehajtotta a takarót, a háta mögé
gyűrte, és felült.
– Választhatsz: van kétszersült és müzli, Calder doktor, aztán mehetsz isten hírével.
– Mi az? Horkoltam?
Angelina nem válaszolt.
– Elárulnád, miért akarsz egyszerre megszabadulni tőlem?
 – Minden olyan váratlanul jött. – Mielőtt eldöntené, hogyan tovább, ha ugyan van tovább,
gondolkodási időre van szüksége… – Magamhoz kell térnem, mielőtt Lily hazajön. Különben
sem szeretném még beavatni ebbe a dologba.
– Ebbe a dologba?
– Nem tudom, mit szólna hozzá.
– Imád engem. Hiszen én vagyok a mosómedve-szakértője.
– Imád téged mosómedve-szakértőként. De mit fog gondolni a mi hirtelen bizalmassá vált
viszonyunkról? Az apja új családjánál tett látogatás után nem ez a megfelelő időpont, hogy
bemutassam neki a… a kedvesemet.
Ne kérdezz tovább! – intette Mike-ot egy belső hang. Most kínálta fel Angelina a szökési
lehetőséget. Semmi közöd a lánya és a volt férje közötti feszültséghez… Az ablakon beszökő
napsugár megcsillant az asszony fekete haján, és gyengéd fénnyel ölelte körül csábítóan szép
testét. Mike elgyengült.
– Nincs jó viszonyban az apjával?
Angelina görcsösen összerándult. Már ez az akaratlan mozdulat eleget mondott.
– Szereti az apját. A baj inkább a két mostohatestvérrel van.
– A volt férjed újra megnősült?
Az asszony arcán árnyék suhant át.
– Lilyt nagyon megviselte a válás. Amikor megtudta, hogy az apja két másik idegen
gyerekért, ráadásul két fiúért hagyta el, egészen meghasonlott önmagával.
– Szegény kicsi.
– Nemkívánatos vendégnek érzi magát az apja házában. A kezdeti megrázkódtatáson már túl
van, de mindig nagyon nyomott hangulatban kerül haza.
– Hogy is kívánhatnánk egy gyerektől, hogy megértse a szerelem tévútjait?
– A felnőtteknek sem sokkal egyszerűbb – jegyezte meg halkan Angelina.
– Még mindig… – Mike mély levegőt vett. – Alig hiszem el, hogy ilyet kérdezek, de… még
mindig szereted? Ezért akarsz tőlem megszabadulni?
– Egyetlen könnyet sem ejtettem érte, ha ezt akartad tudni. Thomas volt az első férfi az
életemben, és sokáig rózsaszínű ködben láttam a kapcsolatunkat. Utólag rájöttem, hogy jó
ideje eltávolodtunk már egymástól, amit persze akkor nem akartam észrevenni. Azt hittem,
úgy természetes. Hiszen mások házasságába is belopóznak a hétköznapok, de aztán megint
minden rendbe jön.
– Szép is volna. Milyen egyszerű lehetne az élet!
– Különösen a gyerekek számára. – Szüleinek a házasság örök életre szóló kapcsolatot
jelentett, és Angelina máig sem heverte ki a kudarcélményt, amiért ő csődöt mondott. –
Thomasnak megbocsátottam, hogy másba szeretett bele, a Lily iránti tapintatlanságát azonban
nem tudom elviselni.
– Talán majd összemelegszik Lily a mostohatestvéreivel.
– Amióta megszületett a kistestvérük, oldódott valamennyire a feszültség.
– A volt férjednek az új feleségtől gyereke született?
Angelina sokáig hallgatott, s amikor végre megszólalt, a hangja nyugodt volt.
– Ez volt a legnagyobb arculcsapás, ami a részéről ért. Annyira szerettem volna még
gyereket. Úgy könyörögtem neki. - A szemét hirtelen könny öntötte el. – Most már tudom,
miért húzta örökösen az időt. – Öklével dühösen a párnára csapott. – Mert tőle akart gyereket,
pedig neki már van kettő. Nekem pedig lassan lejár az időm.
– No, azért ott még nem tartasz. – Mike finoman megsimogatta az asszony-karját. – Még
rengeteg időd van gyereket szülni.
– Nem olyan egyszerű a dolog. Nem pusztán a biológiai képességről van szó.
Angelina emésztő vágya gyerek, igazi család után teljesen megegyezett Míke-éval. A férfit
elfogta a kísértés, hogy az asszony lába elé boruljon, és kérve kérje, hogy egy gyermekkel
ajándékozhassa meg…
Lenne egy gyermeke…
A kettejük gyermeke. Igazi családjuk lehetne. Együtt élnének, ő, Angelina, Lily és a
kisbaba. Annyi kisbaba, amennyit csak Angelina szeretne. Nagycsaládot is el tud tartani.
Nemcsak a rendelője ajtaján álló névtábla jelezné többé, mennyi éven át tanult, hanem az
erőfeszítései végre értelmet nyernének. Gyerekeket szeretne, akikről gondoskodhat. Feleséget,
akihez minden este hazamehet, akivel együtt öregedhet meg.
Nem, nem feleséget akar. Angelinát akarja.
Szerencsére Angelina nem találta ki a gondolatait. Különben biztosan beszámíthatatlannak
tartaná.
– Lilynek így legalább lett egy öcsikéje. Szereti játszani a nagy testvér szerepét, és boldogan
babusgatja a kicsit. Azóta nem érzi olyan kirekesztettnek magát. De elég a megható
történetekből! Nem haltál még éhen? No, doki, mit választottál? Kétszersültet vagy müzlit?
– Inkább a müzli híve vagyok. De… – Itt a férfi egy kis hatásszünetet tartott.
– Mit de?
– Mit szólnál egy kis előételhez?
– Reggeli előtt?
Mike szemében sokat ígérő szikrák jelentek meg.
– Amilyen előételre gondoltam, az kifejezetten illik az ágyban elfogyasztandó reggeli elé.
– Egy pillanat! Reggelit ugyan ígértem, de azt nem, hogy az ágyba hozom.
 – Na, jó! – Mielőtt Angelina megszólalhatott volna, Mike ledöntötte a párnára. – Lásd, kivel
van dolgod, az előételt így is megkapod.
– És ha nem vagyok éhes?
– Ó, majd meglátod, hogy meghozom az étvágyadat! – felelte Mike, és nagy lendülettel
elkezdte újabb csábító hadműveletét.

8. Fejezet

Mike belépett a nyomdába, és körülnézett. Angelinát sehol nem látta. Egy fiatalember, aki
éppen egy hatalmas fénymásoló gyomrát tanulmányozta, felnézett a munkájából.
– Egy másodperc, és jövök. – Kivette a begyűrődött lapot a másolóból, lecsukta a gépet, és a
mellette várakozó ügyfélhez fordult. – No, most már működnie kell. Csak várja meg, amíg a
zöld lámpa kigyullad!
A fiatalember visszament a pult másik oldalára.
– Parancsoljon!
– Mrs. Winterst keresem. Egy meghívó ügyében.
– Mrs. Winters? Ja, Angelinára gondol! Biztosan az irodájában van. Szólok neki. – Eltűnt az
egyik ajtón át, majd néhány másodperc múlva visszatért. – Máris jön.
Megérte beugranom! - szögezte le magában Mike, amikor észrevette, hogy Angelina szeme
felragyog váratlan megjelenése láttán.
– Mike, hogy kerülsz ide?
– Nagy bajban vagyok. Rá tudlak beszélni egy kis összeesküvésre?
– Gyanúsan hangzik. Menjünk az irodámba!
Elhaladtak egy hatalmas nyomtató mellett, amelyet az egyik alkalmazott éppen fényes
papírral töltött fel. Aztán egy kis beugróhoz értek, ahol az elkerülhetetlen korszerű
számítógépek és lézernyomtatók mellett egy régi íróasztalon színes műanyag mappák
sorakoztak, mellettük mindenféle ollók, ragasztók, javítófolyadékok hevertek egy tartóban,
amelynek a közepéből félelmet ébresztő papírvágó kések meredtek az égnek.
– Szóval itt dolgozol.
– Kicsi, de az enyém. Még ablaka is van.
Mike mosolyogva megfogta az asszony kezét.
– Mennyire csak a tiéd?
– Ha egy icipicit beljebb húzódunk, egy csókocskát megkockáztathatunk – mosolygott
pajkosan Angelina. – Harvey ugyanis, aki a gépek mellett van, még kanyarban is lát.
 Mike beljebb húzta az asszonyt.
– Most már biztonságban vagyunk? – Néhányszor játékosan megérintette Angelina ajkát a
nyelve hegyével, aztán végre amúgy istenigazában megcsókolta, lassan, hódítóan, hogy az
asszony teste-lelke azonnal lángra lobbant.
Amikor a csók véget ért, Angelina letörölte Mike ajkáról a rúzst.
– Tényleg nagy bajban lehetsz.
– Őszintén szólva a húgomnak szeretnék szívességet tenni.
– Foglalj helyet! – Angelina az íróasztala mögé ült le. – Miféle szívességről van szó?
– Esküvői értesítőről. – Mike, még mindig felindultan, hátrasimította a haját. – Tracy, a
húgom néhány hét múlva férjhez megy. És mivel apánk már nem él, én adom át az oltár előtt
a vőlegénynek.
– Továbbá neked jutott a megtiszteltetés, hogy kiválaszd a meghívókat és az
értesítőkártyákat?
– Nagyjából. Anyámat elkapta a jellegzetes örömanyai láz, és biztosan túlzásokba esne.
Tracy már így is kiborult tőle. Tulajdonképpen egyszerű esküvőt akar Gainesville-ben, ahol
mindketten tanulnak. Csak a jegyespár, a két tanú és néhány jó barát lenne jelen. Anya
vigasztalhatatlan, hogy nem rendezheti meg az év esküvőjét, ezért a világ legpazarabb
esküvői értesítőivel akar vigasztalódni, amelyeket elküldhet fűnek-fának.
– Nem akarja inkább a menyasszony intézni ezt a dolgot? Hiszen mégiscsak az ő esküvője.
– Tracyt még a szabvány meghívó sem érdekli, az értesítő pedig végképp nem. Bosszantja,
hogy anya elveti a sulykot. Hallanod kellett volna reggel a telefonban.
– De akkor az édesanyádnak kellene…
– Anya nem könnyű eset. Ragaszkodik hozzá, hogy a menyasszony és a vőlegény válasszon
értesítőkártyát. Tracynek és Joshnak viszont kisebb gondja is nagyobb ennél. Állatorvosnak
készülnek, és most van a legnehezebb félévük. Nem marad más hátra, nekünk kell döntenünk
a kérdésben. Én elküldöm Tracynek a kész kártyákat, ő pedig visszaküldi anyának. Ennyiből
áll az összeesküvés. Minden fontos adat itt van nálam: nevek, helyszín, időpont. – Mike
győzedelmes mosolya még egy jéghegyet is megolvasztott volna. – Elárultam Tracynek, hogy
van egy barátnőm, aki tudja, mi kell neki.
– Van a húgodnak némi elképzelése?
– Valami romantikusat szeretne.
Angelina elgondolkodott.
– Talán a szívek illenek a legjobban az ilyen alkalomhoz. Gyere, megnézzük a mintáinkat!
– Ez aranyos – állapította meg néhány perc múlva Mike, és a kezében tartott háromrészes
kártyát úgy hajtotta, hogy a rájuk nyomott szívek egymást fedték.
– Rózsaszínű, vajszínű és kék szívekkel szolgálhatunk. Tracy melyik színt kedveli?
 – Fogalmam sincs.
– Akkor legyen rózsaszín. – Angelina komoly képpel kivette a megrendelési
nyomtatványokat az asztalfiókból. – A legkevesebb rendelhető mennyiség ötven darab,
huszonötösével csomagoljuk. – Az asszony elakadt, és zavartan nézett Mike-ra. – Mi olyan
mulatságos?
– Rámenős üzletasszony vagy.
Angelina vállat vont.
– A napi feladataim közé tartozik, hogy az ügyfeleket vásárlásra bírjam. De bevallom, a
legmerészebb álmaim közt sem szerepelt, hogy egyszer még esküvői értesítőket fogok
válogatni veled. – Mike döbbent arcát láva gyorsan hozzátette: – Csak tréfa volt, nyugodj
meg!
– Tulajdonképpen nem az esküvő, hanem a felhajtás ellen van kifogásom.
– Á, tehát ez a rejtély kulcsa! Nem értettem, hogy maradtál eddig agglegény, holott nagyon
jó partinak tarthatnak a nők.
Ha tudnád! – gondolta Mike. Hamarosan el kell mesélnem az esküvő körüli keserves
tapasztalataimat…
– Választasz betűformát?
– Rád bízom.
Angelina bólintott, majd kitöltötte a nyomtatványt.
– Ezt a finom folyóírást ajánlom.
– Erről jut eszembe, említetted már Lilynek az állatkerti kirándulást?
Hosszas vita után Mike-nak sikerült rábeszélnie Angelinát a közös kiruccanásra.
– Majd elolvadt a boldogságtól, hogy az ő „Mike doktora” mindent el fog magyarázni az
állatokról. Hány kártyát óhajtasz?
– Százötvenet. Nem beszélhetnénk meg az irodádban?
– Az attól függ.
– Mitől?
– Hogy forgatsz-e a fejedben bizonyos hátsó gondolatokat.
– Forgatok.
– Reméltem is. – Angelina villámgyorsan megfordult, és intett neki. – Jöjjön velem, uram!
Mike ebben a pillanatban annyira szerette, hogy hajszál híján ott a helyszínen szerelmet
vallott neki.

Bár a Central Florida Állatkert nem volt valami nagy, egy szárnyaló képzeletű gyermeknek
maga volt a paradicsom. És különösen annak a hétesztendős lánykának, aki az állatokról
lebilincselően érdekes dolgokat mesélő, saját kalauzzal büszkélkedhetett. Lily úgy érezte, az
apja életéből kirekesztették, és mohón vágyott olyan figyelemre, amelyet csak felnőtt férfitól
kaphatott – így Mike-kal nagyon hamar és nagyon jól összebarátkoztak.
Mike boldogan teljesítette az apai feladatokat. A hosszú kerítések mentén a nyakában cipelte
Lilyt. Ha a kislány nagyra nyílt szemmel bámult például egy medvét, Mike fenyegetően
brummogott, és megcsiklandozta a gyerek oldalát. A csimpánzketrecek előtt mulatságos
grimaszokat vágott. Vett a kislánynak állateledelt, hogy az engedélyezett helyeken
bemehessen a szelíd állatok közé, és etethesse őket. Vett egy fényképezőgépet, hogy Lilyt a
kecskékkel, lámákkal és egy szelíd varjúval megörökíthesse. Kifelé menet minden
automatába pénzt dobott, hogy a kislány a látott állatokról műanyag utánzatot vihessen haza.
Miközben a lánya boldogságban úszva, ajándékokkal megrakodva távozott az állatkertből,
Angelinát kétségek gyötörték. Természetesen örült Mike és Lily közvetlen kapcsolatának. De
mi lesz, ha Mike váratlanul eltűnik a lánya életéből? Ha valami miatt ők ketten szakítanak? Ki
teheti-e Lily nehezen helyre állított lelki egyensúlyát ilyen veszélynek?
És veled mi lesz, ha egyszer csak Mike eltűnik? – kérdezte önmagától. Számára éppoly
kockázatos a dolog, mint Lily számára, ha nem kockázatosabb. De ő már felnőtt ember.
Megérti a helyzetet. Maga döntheti el, belemegy-e a játékba, vagy sem. Lily azonban
védtelenül kiszolgáltatott.
Élete legnagyobb könnyelműségét követi el… Csak ne lenne olyan ellenállhatatlanul csábító
ez az álom! Hiszen Mike nem csupán az apaszerepben alakít kitűnően. Szerelmes férfiként
sem utolsó, csábító pillantásai, sokat sejtető mosolya, titkos érintései jelezték, hogy senki nem
érhet e téren sem a nyomába. És minden szava, minden mozdulata édes ígéretekkel
kecsegtette az asszonyt. Ha majd kettesben lesznek…
– Az állatkerti sétáktól furcsa módon mindig megéhezem – jelentette ki Mike az autónál. –
Vacsorához még korán van, be kell hát érnem egy fagylalttal. Ki tart velem?
– Én! Jaj de jó! – kiáltotta Lily olyan áhítattal, hogy a külső szemlélő azt hihette volna,
szegény gyerek legalább öt éve nem evett fagylaltot.
– Akkor menjetek előre, míg én megrendelem a fagylaltot, és keressetek egy asztalt!
Lily kiválasztott egy asztalt, letelepedett a padra, és nagyot sóhajtott.
– Anyukám!
Hohó! – gondolta gyanakodva Angelina. A lánya ezt a hangot és megszólítást csak
különlegesen ünnepélyes alkalmakkor szokta használni.
– Mi van, kicsim?
– Emlékszel még? Azt mondtad, hogy az emberek, ha elválnak, utána megismerkedhetnek
másokkal, és meg is szerethetik egymást, és hogy nekem ezért van mostohaanyukám.
Merthogy apu elvette feleségül Denise-t. Ugye Denise már anyuka volt, amikor apuba
beleszeretett?
 – Igen, az volt, Timmy és Morgan anyukája.
Lilynek nem jelentett gondot a további következtetések levonása.
– Szóval az anyukák is megszerethetnek valakit, ugyanúgy, mint az apukák?
– Igen, édesem.
Lily egy ideig fontolgatta a következő mondatát.
– Te is beleszerethetnél valakibe?
Puff neki! Telitalálat!
– Előfordulhat, ha ráakadok az igazira – felelte Angelina színlelt könnyedséggel, mintha a
kérdés semmivel sem volna fontosabb, mint Lily naponta feltett száz más kérdése.
A gyerek máris levonta a következtetést.
– Akkor nekem lenne új apukám?
– Ha férjhez mennék. De miért töröd ezen a fejedet?
– Nem bánnám. Persze, csak ha kedves volna hozzám.
Mike ebben a pillanatban jelent meg a fagylalttal.
– Kinek kellene kedvesnek lennie?
– Az új apukámnak.
A férfi kezéből majdnem kiesett az ostyarudakat rejtő zacskó.
– A család gyarapodását tervezitek?
– Persze, ha anyu újra férjhez megy.
– A fagylaltra figyelj, Lily, mert lefolyik! – Angelina megkönnyebbülten sóhajtott fel, hogy
sikerült más irányba terelnie a beszélgetést. Mindenki buzgón azt kezdte latolgatni, belefér-e
Lily pocakjába a túlméretezett adag fagyi, illetve, hogy a mogyorós karamellt méltán nevezik-
e a világ legfinomabb csemegéjének.

– Az összes műanyag állatkát felsorakoztatta a párnáján – jelentette Angelina, miután kijött

még mindig boldog izgalomban égő kislánya szobájából. – Különben meg kell hagyni,
csodálatosan bánsz a gyerekekkel.
- Gondolod, hogy emiatt szemelt ki leendő apukájául?
Már csak ez hiányzott! Sejthette volna, hogy Mike nem fog egyszerűen napirendre térni a
dolog fölött… Angelina leült a férfi mellé a kanapéra.
– Mike…
– Szóval, mit kell hallanom a hirtelen házassági terveiről, Mrs. Winters?
Angelina úgy döntött, a legjobb, ha most rögtön kerek perec Mike tudtára adja, hogy nem
akar férjet fogni magának.
 – Lily még mindig a válásunk okozta lelki bántalmaival van elfoglalva. Amikor az esetleges
férjhezmenetelemet firtatta, csak a… Hidd el, egy szóval sem említettem neki a
kapcsolatunkat!
– Kár. Titokban abban bíztam, hogy szóba kerültem megfontolandó apajelöltként.
– Ne viccelj ezzel!
– Angelina, számomra nem új, hogy a gyerekek néha különös ötletekkel állnak elő.
– Valószínűleg puszta önzésből tette.
– Hogy érted ezt?
– Amikor Thomas elköltözött, Lily elveszítette egy csomó kellemes előjogát. Megszűnt
forrón szeretett kislány lenni, ehelyett megtűrt vendég az apja házában a három körülrajongott
mostohatestvér mellett. Ma kivételesen ő állt a középpontban. Így fordulhatott meg a fejében,
hogy ha én esetleg… Szóval, ha újra férjhez mennék, megint élvezhetné a főállású apukával
járó előnyöket.
– Nem beszéltél vele eddig erről a lehetőségről?
– Semmi okom nem volt rá, hogy ilyesmiről beszéljünk. Az újabb változás lehetősége csak
nyugtalanította volna. És az igazat megvallva, nem számítottam rá, hogy… – Angelina
felnézett. Mike szeméből annyi gyengédség áradt feléje, hogy egészen beleszédült. Még azt is
elfelejtette, miről beszélgettek éppen.
– Ma még meg sem csókoltalak…
– Ó, Mike…
Tulajdonképpen a csóknál sokkal fontosabb lett volna, hogy megbeszéljék, milyen hatást
válthat ki a kapcsolatuk Lilyből, Angelina sóvárgása azonban mindent elsöpört.
Mike az ujja hegyével izgatón körberajzolta az ajka vonalát. Az asszony önkéntelenül
kinyitotta a száját, és finoman beleharapott a férfi ujjába. Mike légzése felgyorsult, a szeme
elsötétült. Az ajkuk összeért, s az asszony gyönyörűséggel túrt Mike hajába.
– Anyu!
Angelina riadtan hőkölt hátra. Lily hableányos hálóingében az ajtóban állt, és álmosan
dörzsölte a szemét. De amint a jelenet eljutott a tudatáig, egy csapásra éber lett, s kíváncsian
szemlélte a kanapén ülő párt.
– Te megcsókoltad az anyukámat? – A kérdésbe nem pusztán döbbenet, hanem jókora adag
csodálkozás is vegyült.
Angelinát heves lelkifurdalás fogta el. Szerencsére legalább Mike megőrizte a
lélekjelenlétét.
– Igen, megcsókoltam.
– És miért?
– Mert szeretem az anyukádat.
 Közben Angelina is kiheverte a megrázkódtatást.
– Mi a baj, kicsim? Azt hittem, már rég alszol.
– Mike doktor még nem mondta, hogy jó éjszakát. És azt szeretném, ha ő takarna be –
mondta a kislány duzzogva.
– Véletlenül elismert betakaró-szakember vagyok. De szigorú feltételeim vannak! Az egyik
például az, hogy csak azokat a kislányokat takarom be, akik a hátamon lovagolnak az ágyba.
– A hátadon? Jó!
Mike mosolyogva állt fel.
– No, ugorj fel, kis brekusz!
– Nem béka, hanem hableány vagyok! – visított boldogan Lily, aztán kacagva eltűntek a
gyerekszobában.
Amikor Mike visszajött, leült Angelina mellé a kanapéra, és megfogta a kezét.
– A csók nem foglalkoztatja különösebben.
Bár én is elmondhatnám ezt magamról! – suhant át Angelina agyán.
– Nagy meggondolatlanság volt, Mike. Fel kellett volna készítenünk rá.
– Ugyan, ne túlozz! Csak megcsókoltuk egymást. Az emberek úton-útfélen csókolóznak.
– Én nem szoktam csak úgy csókolózgatni! De nem is ez a fontos. Inkább az állatkerti dolog
aggaszt. Meg a fagylaltozás, a meghitt vacsora és a kutyasétáltatás.
A nők többnyire hálásak szoktak lenni, ha a gyerekeiket emberszámba veszem, töprengett el
Mike, mert a jelek szerint a férfi társaim a gyerekeket egyenesen sorscsapásnak tartják.
– Nekem úgy tűnt, remekül megértjük egymást.
– Így is van.
Csak nem…? Ez lehetetlen!
– Féltékeny vagy? Jó, jó! Az az érzésem, ma este kicsit nehéz a felfogásom.
– Mike, nem szeretném, ha csalódna. Nem adhatok olyat neki, amit aztán később vissza kell
vennem.
– Csak az állatkertben voltunk.
– Igen, úgy, mint egy boldog kis család. Pedig a férfi és nő közötti kapcsolat végtelenül
törékeny. Ha nagyon derűlátóak vagyunk, az esélyünk tíz az egyhez. Mit gondolsz, Lily
hogyan viselne el rövid időn belül két válást? Olyan kicsi, és olyan érzékeny!
Mike állán idegesen megrándult egy ideg.
– Máris a válásunkat tervezed?
Angelina nem tudta, mit válaszoljon. Az őszinteség mellett döntött.
– Ha hozzám érsz, ha rám nézel… a lelkem bizakodó féle mesés közös jövőt remél.
Szeretnék hinni az örök boldogságban. De ha… ha nem vagy mellettem… Úgy érzem,
botorság rövid, kellemes viszonynál többre számítani.
 – Ennél máris több van közöttünk.
– Mert többnek akarjuk látni. Ám szabad-e bíznunk benne? – Angelina lemondóan
legyintett. – Illúzió az egész! Csak érzéki csalódás! Most lelkesedünk, aztán szétpattan
minden, mint a szappanbuborék. De bármi történjék is, Lily nem szenvedhet tőle, nem
veszítheti el a hitét a felnőttekben. Szóval mostantól csak akkor találkozunk, ha Lily nincs a
közelünkben.
– És ha véletlenül mégis összefutunk?
– Véletlenül előfordulhat. De semmiképpen nem használnánk Lilynek, ha mindenféle közös
programot szerveznénk vele.
– Csak bátortalanul merem megkérdezni, ugye most Lily nincs a közelünkben?
– Elvileg nincs. Jobb azonban, ha nem veszítjük el a fejünket! Lily rajtacsípett bennünket
csókolózás közben, és szeretném elkerülni a további kényes helyzeteket.
Mike ajka huncut mosolyra rándult.
– Ha jól értem, nem szaladunk a hálószobádba, és nem vetjük egymásra magunkat?
– Amíg Lily a szemközti ajtó mögött alszik, bizony nem.
– Nagy kár. Pedig most olyan szenvedélyesen akartalak szeretni, hogy még a harmadik
szomszédban is hallják a kéjes sikoltozásodat!
– Jaj, Mike! – Angelina megbotránkozva a szemét forgatta. Javíthatatlan fráter!
– Ha már ma nem jön össze a dolog, legalább idebújhatnál kicsit hozzám. Szeretnék ugyanis
egy s mást mondani.
– Például? – Angelina a férfi mellére hajtotta a fejét.
– Például, hogy nekem éppúgy nem áll szándékomban fájdalmat okozni Lilynek, mint
neked. Megértem az aggodalmadat, és rendben van, nem kapkodjuk el az ügyet. Te döntsd el,
mikor hozzuk a kapcsolatunkat Lily tudomására! – Mike az asszony feje búbjához dörgölte az
arcát, és élvezte a pillanat meghittségét. – Nagyon jól érzem így magam, csak az ágyadban
lennék még ennél is boldogabb. – Talán most kellene eloszlatnia Angelina néhány kétségét. –
A szerelem sajnos hazárdjáték. Az ember kísérletezik, és nagyokat téved. Mesélhetnék a
melléfogásaimról. – Még szoros abban ölelte magához az asszonyt. – De éppen a sok kudarc
sarkall tovább. Ezért tudom biztosan, hogy veled más lesz. Próbáljuk meg, jó?
 9. Fejezet

Megszólalt a telefon. Angelina felpillantott a konyhai órára. Ki lehet ilyenkor? Már elmúlt
kilenc… Lily és három barátnője egy gyerekfilmet nézett, amelynek minden pillanatban vége
lehet.
– Ne haragudj, hogy ilyen későn hívlak, de…
– Mike, te vagy az? – Már a meleg, kedves hangtól sebesebben kezdett verni az asszony
szíve.
– Tudom, hogy nem éppen a legalkalmasabb az időpont, de bajban vagyok. – Angelina
hallotta a gondterhelt sóhajt. – Konyítasz egy kicsit a varráshoz?
– Ugye nem valami élőlényt kell összefércelni?
A férfi nevetése a telefonon át is bűnösen érzéki volt.
– Tökéletesen élettelen. A szmokingról van szó.
– Amit a húgod esküvőjén viselsz?
– Igen. Hazafelé jövet beugrottam érte a kölcsönzőbe, és könnyelműen csak itthon
próbáltam fel. És a nadrág… elrepedt… ha így felveszem, letartóztathatnak
szeméremsértésért.
– Értem.
– A kölcsönző bezárt, holnap pedig korán reggel indulok Gainesville-be. – Mivel Angelina
hallgatott, Mike óvatosan újra megkérdezte. – Meg tudnád varrni?
– Ha csak a varrás szakadt el, az egykettőre megvan. De ha az anyag, akkor nem ígérhetek
sokat. Látnom kellene.
– Ha van egy kis időd, máris beugrom vele.
– Gyere! – Csengő kacagás és kutyaugatás jelezte a film végét. – Most le kell tennem, de
várlak.
Angelina leültette a lányokat egy tál pattogatott kukoricával a következő mesefilm elé. Alig
csöndesedtek el, máris csengettek.
– Ki az? – kíváncsiskodott rögtön Lily.
– Mike doktor. Valamit meg kell varrnom neki.
– Mit? – A választ meg sem várva Lily és kíváncsi barátnői az ajtóhoz rontottak.
Lily túláradó lelkesedéssel Mike karjába vetette magát. Angelina az utolsó pillanatban még
elvehette tőle a gondosan fogasra helyezett nadrágot.
– Lily, legalább hagyd bejönni a házba Mike doktort!
 Az anyai szigor nem sokat használt a lányka kíváncsiságával szemben.
– Ezt fogja anyu megvarrni? Milyen fura!
– Látnád, ha felveszem, akkor még furcsább.
– És miért veszed fel?
– Ez egy szmokingnak a nadrágja. Tulajdonképpen rém előkelően festek benne. A férfiak az
esküvőkön ilyet viselnek.
Lily döbbenten meredt rá.
– Meg fogsz nősülni?
– Nem, kicsim. A húgom megy férjhez. De én fogom őt az oltár előtt átadni a vőlegényének.
Angelina eközben alaposan szemügyre vette a parádés ruhadarabot. A fenekén jókora rés
tátongott.
– Ha így veszed föl, életveszélyesen felfázhatsz – jegyezte meg.
A négy kislányból kipukkadt a nevetés.
– Ne aggódj, a varrógéppel pár perc alatt megcsinálom – nyugtatta meg Angelina a férfit,
akin látszott, hogy komolyan kétségbe ejti a helyzet.
Lily úgy döntött, elérkezett az idő, hogy újra minden figyelmét bálványozott Mike
doktorának szentelje.
– Lédi tud már pacsit adni! – Ezzel felkapta a kutyust, és az állatorvos orra elé tartotta. A
többi kislány is ott tülekedett mellette. – Ashley tanította meg rá.
– Igazán? És melyikőtök Ashley?
– Én! – Egy huncut képű, vörös hajú, szeplős kislány emelte föl a kezét.
– Én is segítettem neki – ugrándozott egy szőke kis angyal.
– Én is, én is! – kiabált a harmadik vendéggyerek.
– Ezek szerint valamennyien szorgalmasan tanítottátok Lédit. – A gyerekek feje fölött Mike
elkapta Angelina pillantását. Egy másodpercre megállt a világmindenség körülöttük. Csak az
számított, ami kettejüket összekötötte.
Lily azonban nem tanúsított nagy megértést a világrengető érzelmek iránt.
– Meg sem rázod Lédi mancsát?
Angelina sejtette, hogy hamarosan komoly szakmai vita következik a kutyatartásról, ezért
elvonult a nadrággal a konyhába.
A varrás több időt vett igénybe, mint gondolta, mert még cérnát is kellett cserélnie a
varrógépben, és a spulnit is fel kellett töltenie feketével. Amikor visszament a nappaliba,
Mike a fotelban ült, az ölében Lilyvel és a kutyával, a három kislány pedig a karfán kuporgott.
Mind a hatan szájtátva bámultak egy mesefilmet.
 A bájos kép láttán Angelinának megsajdult a szíve. Mike biztosan észre sem vette, hogy
megint az apaszerepet játssza. A meleg gondoskodás ugyanúgy szorosan hozzátartozik a
lényéhez, mint a kedves mosolya vagy törődése az állatokkal.
Még hogy bonyodalommentes és laza lesz a kapcsolatuk! A buta fejével azt hitte, képes lesz
az érzelmeit kikapcsolni. Még hogy csak egy kis szerelmeskedés, semmi ígéret és semmi
megbánás!
Hiszen máris nyakig ül a pácban! Szerelmes lett. Az ég legyen irgalmas hozzá! Hiába is
tagadná. Csak a szerelem a megfelelő szó a Mike iránti érzéseire, arra a furcsa nyilallásra a
mellében, ha a férfi rámosolyog, a meleg hullámra, amely a testén végigszalad, ha Mike-ra
gondol, vagy arra a tökéletes kielégülésre, amelyet a karjában átél.
Mike észrevette elgondolkodó tekintetét, súgott valamit. Lily fülébe, amitől a gyerekből
kibuggyant a nevetés, s önszántából lekecmergett a férfi öléből. Mike kiment Angelina után a
konyhába.
– Olyan, mint új korában – jelentette ki az asszony, és egy szék karfájára terítette a nadrágot.
– Kösz, hogy megmentetted a becsületemet! Nem hiszem, hogy holnap sikerült volna
rávenni valakit az ünneplő gyülekezetből, hogy a fenekemen öltögesse össze, tudod, milyen
izgatott mindenki ilyenkor.
– Van még időd meginni velem egy csésze teát?
– Inkább egy pohár tejet innék.
– Az még egyszerűbb. – Angelina alkalmas pohár után kutatva kinyitotta a szekrényajtót. –
Kedveled a húgod jövendőbelijét?
– Josht? Igen. A tökéletes ellentét a néha túl heves vérmérsékletű húgom mellett.
Segítségével Tracy majd megtanulja a dolgokat a helyes szemszögből nézni.
– Azt hittem, félted, hogy hibát követ el.
– Miért gondoltál ilyet?
– Nem tűnsz elragadtatottnak ettől az esküvőtől.
– Éppenséggel jobb időtöltést is el tudnék képzelni magamnak. – Mike a konyhapultnak
támaszkodott, magához húzta az asszonyt, és élvezte, ahogy Angelina hozzásimul.
– Hadd találjam ki, mit szeretnél helyette csinálni! Fogadjunk, hogy dominóznál inkább –
ugratta az asszony. Nagyon is jól tudta már, mi a férfi kedvenc foglalatossága. Hogy legutóbb
az egész hétvégét az ágyban töltötték volna, az azért túlzás, mert néha felkeltek enni, sőt egy
filmet is megnéztek. Angelina mégis csak a szerelmi játékukra, gyengéd érintéseikre,
elsuttogott szerelmes szavaikra emlékezett. – Megmondanád, miért vagy annyira
esküvőellenes, hogy még a főpróbáról is ellógtál?
– Nagyon tévedsz. A papnak ma este két egymást követő esketése van, ezért holnap kora
reggel lesz a próba. Természetesen a vőlegény nélkül. Josh halálosan ideges. – Mike
pillantása megpihent az asszony arcán. Angelina gyanakodva várta, mit fog mondani. – Gyere
velem! – szólalt meg a férfi halkan.
– A húgod esküvőjére?
– Lilyt is elvihetjük.
– Lily és én nem tartozunk a családhoz. Még csak nem is ismerjük Tracyt.
– A vendégeim volnátok. Biztosítalak, hogy mindenki örömmel fogadna benneteket.
Angelina sóhajtva lábujjhegyre állt, és a férfi mellére bújt.
– Nincs értelme, hogy ezen vitázzunk. Még ha véletlenül kimosva, kivasalva ott lógna is az
alkalomhoz illő ruha a szekrényemben, akkor sem mehetnék. A hétvégén Lily kis barátnői
nálunk alszanak.
– Előbb kellett volna gondolnom rá.
Igen, gondolta Angelina, megtehetted volna.
– Csak most tudatosult bennem, milyen jó volna, ha mellettem lennél. Ez az egész esküvő…
Tudod, az esküvő… Az a helyzet, hogy nemrég nekem is volt egy menyasszonyom, és… –,
Mike mély levegőt vett –, az esküvő előtt pár nappal hagyott faképnél. Most mindenki
faggatózni fog, kihevertem-e már az ügyet.
– És? Kiheverted?
– Igen. Tökéletesen. Nem fáj egy csöppet sem, hogy helyettem a szeleburdi kishúgom evez
be a házasság révébe. – Miért is fájna? Hiszen csak idő kérdése, hogy ő és Angelina…
Jóságos ég, miken jár az esze! Angelinával nagyon óvatosan szabad csak bánni. Ha sürgeti,
pánikba esik. – Jólesett volna, ha velem jössz. Sajnálom, hogy nem előbb kértelek.

Mike a templom kis oldalfülkéjében a húga és az édesanyja társaságában várakozott. Az

ünnepélyes hangulatba egy kis idegesség is vegyült. Mrs. Calder századszor igazította meg
Tracy fátylát, és anyai büszkeségtől ragyogva nézegette gyönyörű lányát.
– Bárcsak megérhette volna apád ezt a napot! – A meghatottság könnye gördült végig az
arcán.
– Biztosan figyel odafentről. Ahogy apát ismertem, valahogy úgy intézi, hogy mindent
lásson.
– Igazad lehet. – Mrs. Calder ezúttal a fiát vette elégedetten szemügyre. – Ugye igazam volt
a szmokinggal? Lélegzetelállítóan festesz benne! – Gyöngéden fia karjára tette a kezét. – Kár,
hogy a te esküvői terveid kútba estek, kisfiam.
– Talán éppen így volt jó, anya – nyugtatta meg Mike aggódó édesanyját, miközben Tracy
együtt érző pillantást vetett rá. – Nem Ann volt a nekem való nő.
 Tracy éles szemét nem kerülte el az elfojtott mosoly. Nagyra nyílt szemmel a bátyjára
csodálkozott. Szerencsére ebben a másodpercben megérkeztek a tanúk, így Mike megúszta a
kínvallatást.
– Indulni kell, Mrs. Calder!
Az asszony bólintott, még átölelte két gyermekét, majd kísérőjével a helyére vonult.
Alig tűnt el az ajtóból, Tracy sebesen a bátyjához fordult.
– Ki vele!
– Mi az, hogy ki vele?
– Ne beszélj mellé! Mi volt az a bárgyú vigyor az előbb? Találtál máris valakit! Valld be!
Mike arckifejezése megerősítette Tracy gyanúját, de a férfi kitért az egyenes válasz elől.
– Ó, ti nők! – sóhajtott. – Na, gyere már! Az a szoknyavadász vőlegényed még meggondolja
magát.
Később a vacsoránál Mike rájött, hogy nagyon szívesen beszél Angelináról, sőt Lilyről is.
Az anyja odavolt a lelkesedéstől.
– El kellett volna hoznod magaddal!
– Igazad van, mama. De ígérem, hogy a következő esküvőre elhozom.

Lily olyan izgatott volt, hogy majd kicsúszott a biztonsági övből.

– Mi az a meglepetés?
– Nem tudom, szívecském. Mike doktor csak annyit mondott, vigyelek be hozzá hazafelé
menet a rendelőbe.
– Mit gondolsz, talán egy kiscica?
– Mike doktor tudja, hogy ott van neked Lédi. Mit kezdenél egy cicával?
– Ashleynek is van cicája a két kutyája mellett.
Ám az Ashleyék házában élő állatok egyszerre elveszítették a jelentőségüket, amint
megérkeztek a rendelőhöz. Ahogy a kocsi megállt, Lily kiugrott, és a bejárathoz repült.
Angelina mosolyogva csóválta a fejét.
Amikor az asszony belépett az előtérbe, Lily már Suzie-val csacsogott.
– Éppen felvilágosítottam a lányát, hogy Calder doktornak még dolga van. De nyugodtan
bemehetnek az állatszállodánkba.
Lilyt majd szétvetette a kíváncsiság. Végigpattogta a rövid utat, mint a gumilabda.
– Állatokat akar nekem mutatni Mike doktor?
– Nézd meg te magad! – Suzie egy nagy terembe vezette őket. A fal mellett rengeteg
drótketrec sorakozott. A másik oldalon két elrekesztett kis kifutó, egy apró medence és több
odúul szolgáló faliszekrény helyezkedett el. Suzie mosolyogva mutatott egy nagy
kartondobozra.
 – Mosómedvék! – Lily sugárzott a boldogságtól. – Juj, nézd, anyu, milyen édes kicsi
mosómedvék! – Az újszülött állatkák egy törülközőn feküdtek szorosan egymáshoz bújva. –
Megfoghatom az egyiket?
– Meg kell kérdezned Calder doktort – felelte habozva Suzie. – Tulajdonképpen ilyen apró
jószágokat nem is volna szabad még elválasztani az anyjuktól, de sajnos az ő mamájukat
elgázolta egy autó. – Az asszisztensnő Angelinához fordult, és bocsánatkérőn mondta: –
Vissza kell mennem az íróasztalomhoz. A doktor úr hamarosan itt. lesz.
– Hát nem aranyosak, anyu?
Angelina torka elszorult. Az a komoly, szinte hajszolt kifejezés Lily nagy kerek szeméből
végre eltűnt, s a helyét természetes gyermeki kíváncsiság foglalta el. És ez nagyrészt Mike
érdeme volt.
– No, mit szólsz a csecsemőimhez? – jelent meg az ajtóban az orvos.
– Olyan tündéri picikék! – Lily arcocskája kipirult az izgalomtól. – És édesek! Szabad
megfognom valamelyiket?
– A véletlen úgy hozta, hogy üvegből kell etetni őket, és nagyon elkelne nekem egy ügyes
ápolónő. – Mike Lily feje fölött Angelinára kacsintott.
A kislány az állatorvos útmutatásai szerint leült, s Mike az ölébe tette a mosómedvéket
törülközőstül. Aztán gyorsan megmelegítette a tápszert, és elmagyarázta a gyereknek, hogyan
cumiztassa a kis állatokat. Lily született mosómedve-dajkának bizonyult.
– Megtartod a kicsiket?
– Csak holnapig maradnak itt. Van a városban egy menhely elárvult állatoknak. Aztán ha
nagyobbak lesznek, visszatelepítik őket az erdőbe. – Mike megérezte a kislány csalódottságát.
– Amit most csinálsz, az rendkívül fontos. Ettől a tápszertől ezek az apróságok olyan bátor és
erős mosómedvék lesznek, hogy egyszer majd ők fogják uralni az erdőt.
– Feltétlenül be kell számolnom róluk Miss. Thorntonnak.
– A kocsimban van fényképezőgép. Ha akarod, csinálok néhány felvételt, és megmutathatod
az iskolában.
Mire a mókás apróságok kiürítették az üveget, Mike elkattogtatta az egész tekercs filmet,
aztán óvatosan betakarta a mosómedvéket a törülközővel.
– Nos, a mosómacikáink jóllaktak, békésen szunyókálnak. Mi akadálya, hogy elvigyem
kedvenc kis barátnőmet egy pizzára?
– Juhé! – ujjongott Lily.
– Van két szavazatunk a pizza mellett. Angelina, te sem ellenzed?
– Ha nem kell vacsorát főznöm, bármiben benne vagyok.
– Akkor menjünk… Csak le kell tennem a köpenyemet.
– Közben Lily megmoshatja a kezét.
 – Gyere velem, kicsim! – A férfi bevitte a kislányt a szomszédos helyiségbe, beállította neki
a vízhőfokot, és megmutatta, hogyan pumpáljon a flakonból folyékony szappant a
kezecskéjére. Angelina az ajtófélfának támaszkodva ügyelte őket. Furcsa érzések lettek úrrá
rajta.
Lily felfigyelt egy plakátra.
– Ezek csontvázak?
– Igen. – Mike kihúzott a tartóból egy papírtörülközőt. – Töröld meg a kezed, aztán
megmutatom, mi a különbség a kutya és a macska csontozata között.
Lily valósággal itta a szavait, s látszott, hogy minden mondatát az agyába vési.
Az anatómia birodalmába tett kirándulás Angelinát nem kötötte le annyira, mint a lányát,
ezért nézegetni kezdte a táblázatokat és ábrákat a falon. A legtöbb különböző gyógyszergyártó
cégek ismertetője volt. Egy azonban elütött a többitől. A mosdó fölött függött, és Mike
kézírása állt rajta.
Angelina érdeklődve figyelt fel. Mike Calder alapvető elvárásai a nőkkel szemben? Jól
fizető állás… ne legyen gyerek… ne legyen elvált férj… legújabb kocsi… berendezett
lakás… legyen szívdöglesztően érzéki! De a java még ezután következett: Angelina Winters
1,5 pont. Samantha 6 pont!
Angelina üvölteni szeretett volna. Ugyanakkor rettenetes haragra gerjedt.
Mike-nak ebben a pillanatban jutott eszébe a pezsgő diktálta kiáltvány. Látta, hogy Angelina
arca elsápad, a válla megfeszül, a hátát kihúzza.
– Meg tudom magyarázni – hebegte Mike. Mintha ezt meg lehetne magyarázni…
– Attól tartok, elment a kedvem a pizzázástól – jelentette ki Angelina hosszú, elviselhetetlen
hallgatás után.
– Anyu!
– Nem érzem jól magam – szegte fel az asszony dacosan az állát.
– Ülj le egy kicsit! – Mike aggodalmasan feléje tolt egy széket. – Falfehér vagy.
Angelina haragosan toppantott.
– Nem, köszönöm. – Reszkető kézzel áttárta a kézitáskáját, és végre megtalálta a
slusszkulcsot.
– Lily! – Mike határozott hangja nem tűrt ellentmondást. – Anyukádnak néhány perc
pihenésre van szüksége. Beviszem az irodába, ott a fotelban elüldögélhet egy kicsit.
– De aztán megyünk pizzát enni?
– Nem! – kiáltotta Angelina.
– A mosómedvék melletti ketrecben van egy macska. Láttad?
Lily a fejét rázta.
 – Nagyon öreg, és mindennap gyógyszert kell kapnia. Már hetek óta nálunk van, és biztosan
hiányzik neki a társaság. Menj, és beszélgess vele! Úgy hívják, hogy Zokni.
– Jó – bólintott a gyerek, és letörten elhagyta a helyiséget.
– Menjünk be az irodába!
– Sehová nem megyek veled! – válaszolta jegesen Angelina.
– Meg kell magyaráznom azt a hülye cédulát.
– Fölösleges. Önmagáért beszél – sziszegte az asszony.
– Egyáltalán nem arról van szó, amire gondolsz. – Mike homlokán izzadság-cseppek
jelentek meg. – Szeretnék nyugodtan beszélni veled, de itt bármikor ránk nyithatja valaki az
ajtót.
Angelina megadta magát és követte Mike-ot. A férfi becsukta az irodaajtót, és
nekitámaszkodott, mintha a menekülés útját akarná elzárni. Hol is kezdje?
– Amikor ezt írtam…
– Micsoda buta tyúk voltam! – fakadt ki Angelina. – Nem csoda, hogy eleinte nem
jelentkeztél. – Keserűen felnevetett. – Miért is jelentkeztél volna? Hiszen eszed ágában sem
volt közelebbi kapcsolatba kerülni gyerekes anyával, lepusztult autógumival, tönkrement
mosógéppel.
– A volt menyasszonyom…
– Miért? – Angelina hangjában végtelen szomorúság csengett. – Miért furakodtál be az
életembe? Csak a lovagias ösztöneidet akartad kiélni? Vagy azt hiszed, a cél szentesíti az
eszközt?
Mike-ból kacifántos káromkodás tört ki.
– Angelina, holtrészeg voltam, amikor azt a baromságot írtam. Aznap lett volna az esküvőm.
Csúnyán átvertek, és ezt nem volt könnyű megemészteni. Nagyon haragudtam a világra, és
nem akartam…
– Nem akartál engem! Olyan nőt, mint én!
– Senkit nem akartam, aki egy kicsit is hasonlít Annre. De te nem vagy olyan. Egy cseppet
sem hasonlítasz rá. És ahogy rájöttem erre…
– Az örökös bejelentetlen felbukkanásaid! A segítőkészséged! Mindez beteges örömöt
okozott? – Ennyi gonoszság meghaladta Angelina képzelőerejét. – És az az éjszaka… az első
éjszakánk, amikor… Ó, nem, hogy engedhettem meg… – Az asszony egész testében
reszketett.
– Amikor először szerettük egymást! – Mike két lépéssel mellette termett. – Mondd csak ki
bátran! Szerettük egymást, Angelina, testi és lelki értelemben. Ezért nem tudtam távol tartani
magam tőled, és te ezért engedtél nekem.
– Magányos és zavart voltam – nyögte az asszony.
 – Az bizony! – Mike elvigyorodott.
Angelina ettől aztán végképp bedühödött. Az ő béketűrésének is van határa!
– Azon az estén öltönyben voltál. Honnan jöttél?
– Nem számít. Az számít, hová érkeztünk mi ketten.
– Hagyd ezt a mézesmázos hangot! Egy nőnél voltál, ugye? A hatpontos Samanthánál? –
Angelinát a féltékenységhez erősen hasonlító érzés ragadta el.
Kész! Elvesztem! – rémült meg Mike. Annak a rohadt cédulának a margó megjegyzései!
Azokat a pontokat azért adta, hogy valami fontosnak hitt dologra emlékeztessék, pedig hogy
mi az igazán fontos, arra csak később jött rá.
– Az ágyából egyenesen az én ágyamba jöttél? – Fagyos hideg fojtogatta Angelina szívét.
– Nem! Igen, Samanthával voltam, de hamarosan rádöbbentem, hogy rosszul választottam.
És azt is azonnal tudtam, hol kellene lennem. – Mike szája keserűen megrándult. – Esküszöm,
Angelina, csak látni akartalak. Jobban meg akartalak ismerni.
– Sikerült! Megragasztottad az ágyam. – Egy könnycsepp gurult végig az asszony arcán. –
Szerszámokért szaladtál, és a jövendő éjszakáinkról beszéltél.
Miközben Mike azon töprengett, megcsókolja-e, vagy valami még hatásosabb eszközhöz
folyamodjon, Angelina dühösen félretolta.
– Megyek. Lily vár – kiáltotta, s ügyet sem vetve Mike dermedt arcára, magasra, emelt fővel
elviharzott mellette.
– Angelina, kérlek! Nem vethetsz véget ilyen meggondolatlanul mindennek.
Meggondolatlanul?! Bezzeg Mike, ő milyen nagyon bölcs! Az asszony dühtől remegve
visszafordult, és a férfi arcába sziszegte:
– Amikor Thomas elment, ott álltam teljesen tehetetlenül. Akkor megfogadtam, hogy soha
többé nem fogok függni egyetlen férfitól sem. És akkor jöttél te, és a hülye
segítőkészségeddel megint leromboltad a keservesen felépített önállóságomat.
– Én pedig megesküdtem, hogy többé nem fog egyetlen nő sem kihasználni. És te nem is
használtál ki. A segítségemet nem te kérted, magamtól adtam. Könnyedén megbirkóztál volna
a nehézségeiddel. – Mike halvány kísérletet tett, hogy megmosolyogtassa az asszonyt: –
Eltekintve a konyhai árvíztől.
Angelina azonban nem találta humorosnak a megjegyzést. Porig sújtva bámult maga elé.
– Te jó ég! Angelina, ne túlozd el a dolgot! Tökéletesen kiegészítjük egymást. Gondolj az
esküvői meghívókra és a szmokingnadrágomra.
– Mennem kell. – Ezúttal az asszony valóban kisietett az irodából. – Lily!
A kislány azonnal ott volt.
– Most már lesz pizza?
– Majd otthonról rendelünk.
 – Mike doktor is nálunk eszik?
Mike belekapaszkodott a halvány reménysugárba.
– Hazaviszlek benneteket. Édesanyád még mindig nagyon ideges.
Ez aztán mindennek a teteje!
– Rögtön megnyugszom, ha beülök az autómba – közölte az asszony. S amint elmenekülök
a közeledből, tette hozzá magában.
– Nem engednélek el, ha nem lennék meggyőződve róla, hogy rövidesen kibékülünk. Most
nagyon dühös vagy, de hamarosan nyugodtan elgondolkozol kettőnkről.
Az asszony elfordította az arcát.
– Annak a papír-fecninek nincs jelentősége, Angelina. És Samantha Currynek sincs. Ha az
álláspontomat tudni akarod: szeretlek. És vedd figyelembe azt a tényt is, hogy Lilyt is
szeretem.
– Ez aljasság volt! – fordult felé szikrázó szemmel Angelina.
Mike hanyagul karba fonta a kezét.
– A háborúban és a szerelemben minden eszköz megengedett. És ha már az aljas érveimnél
tartunk, fontold meg azt is, hogy egész idő alatt, amíg arról meséltél, mennyire szeretnél egy
kisbabát, csak arra tudtam gondolni, mennyire szeretnék neked csinálni egyet.
Angelina csak Lily miatt fojtotta el feltörő zokogását.
– Ez már egyenesen kegyetlenség!
– Nem! Csak az igazság! – szögezte le indulatosan Mike. – Az ajánlatom tehát a következő:
lesz egy gyűrű az ujjadon, egy gyerek a hasadban, a lányodnak pedig újra lesz apja. Sőt még
egy számítógéppel is megtoldom, hogy otthon irodát rendezhess be. Csak igent kell
mondanod.
– Lily! – kiáltotta kétségbeesetten az asszony.
– Ja, és még valamit elfelejtettem. Amíg élek, világrengető szeretkezéseket kínálok.
Angelina kézen ragadta a lányát, és kicibálta a rendelőből. Mike csak reménykedhetett, hogy
nem örökre tűnt el.
Várt tíz percet, aztán utánuk indult. Legalább arról meggyőződhetett, hogy szerencsésen
hazaérkeztek. A kocsi a beállón parkolt. A háznak majdnem minden helyiségében égett a
villany.
Nincs mit tenni, várnia kell.
 10. Fejezet

Lily! Istenem, csak ne legyen semmi baja!

Angelina egyfolytában ezt ismételte, mióta megpillantotta Thomas kocsiját a ház előtt.
Megállt, villámgyorsan kiugrott az autóból, és volt férje felé rohant, aki éppen egy cédulát
erősített az ajtajára.
– Thomas! Történt valami Lilyvel?
A válásuk óta eltelt hosszú idő alatt Thomas egyszer sem tartotta szükségét efféle
villámlátogatásnak.
– Megpróbáltunk elérni telefonon. – A férfi türelmetlensége vádló szemrehányásba csapott
át.
– Bevásárolni voltam. – Az nem lehet, hogy miközben WC-papírt és kukoricapelyhet vett a
botban, Lilyvel történt valami! – Mi van Lilyvel?
– Lilyvel semmi. Csak a kutya…
Angelina szívéről mázsás kő gördült le. A lánya jól van! Nem sérült meg, nem…
– Miért kellett mindenáron keresztülvinni az akaratodat? – dohogott Thomas. – Hiszen
annyiszor megmondtuk. Mi mindent csináljon még Denise? Akkor sem könnyű három élénk
gyerekre ügyelni, ha az a bolond kutya nem ugrál örökösen a lábuk alatt.
Angelina általában figyelembe vette Thomas és Denise kívánságait, és a kutyát a hétvégén
otthon tartotta. De az állatorvosi rendelőben történt jelenet annyira megviselte Lilyt, hogy az
asszony megkérte Denise-t, most az egyszer tegyen kivételt, és engedje meg, hogy a kislány
magával vihesse Lédit.
– Mi történt?
– Az előkertben labdáztak. Normális lényekkel meg lehet értetni, hogy ne fussanak a labda
után, de egy ilyen sötét agyú korccsal…!
– Eltértél a tárgytól. – Hogy is szerethette valaha ezt a rideg szívű alakot?!
– A szomszédunk éppen tolatott be az udvarba. Képzeld el, ha a gyerekeink utánaszaladnak
annak az ostoba dögnek!
– Lédi talán… – Angelina ki sem tudta mondani a rettenetes szót.
– Megsérült. Úgy vonyított, hogy majd megsüketültünk. Denise magánkívül van. Az egész
napirendünket fölbontotta ez az eset.
Igazán mély érzésre vall, te tuskó!
– Hol van Lily? Hogy viselte?
 – A lányod szép kis hisztit vágott ki. Felháborító jelenetet rendezett, amikor Denise egy
éjjel-nappal nyitva tartó állatkórházba akarta vinni a kutyát.
– A lányunk. – Hirtelen elfelejtette volna, hogy közreműködött Lily nemzésében? Jellemző
Thomasra!
– Hallani sem akart másról, csak egy bizonyos Mike doktorról. Ragaszkodott hozzá, hogy
kikeressük a címét és a telefonszámát a telefonkönyvből.
– Mike?
– Aha! Gondolhattam volna! – Thomas gúnyosan elhúzta a száját. – Ez a szerelmes mélabú
az arcodon! Van valami közted meg a fickó között?
– Miből gondolod, hogy rád tartozik?
– Amíg a lányomat érinti, rám is tartozik.
Aha, szóval ismét az ő lánya! De Angelinának nem volt kedve vitatkozni.
– Most hol vannak?
– A gavallérodnál, természetesen, Denise-zel és a gyerekekkel. – Thomas egyre
közönségesebb lett. – Nagyon szoros szálak fűzhetnek ahhoz a pofához, ha habozás nélkül
hajlandó volt Lédit fogadni.
– Calder doktor Lédi állatorvosa. Valamennyi betegéért megtette volna ugyanezt. –
Ellentétben a volt férjével Mike tud önzetlen lenni! – A legjobb, ha máris odamegyek.
Thomas valami olyasmit morgott, hogy „ideje”, aztán sarkon fordult, és eltűnt.

A rendelő felé menet Angelina fejében összevissza kavarogtak a gondolatok. Szerette volna
mielőbb megvigasztalni a lányát, ugyanakkor rettegett attól, mi lehet Lédivel. Arról nem is
beszélve, hogy lelkileg teljesen felkészületlenül éri a Mike-kal való találkozás.
Alig tudta elhinni, hogy mindössze négy nap telt el az óta a nem túl romantikus házassági
ajánlat óta. Nem volt gyertyafény, sem lágy zene és pezsgő. Jellegzetesen Mike Calder-féle
házassági ajánlat volt. Egyenes és becsületes: gyűrű az ujjára, apa a gyerekének és… és egy
gyerek a hasába. Továbbá számítógép és világrengető szeretkezések életük végéig.
Az elmúlt négy napon Angelina elhagyatottabbnak érezte magát, mint valaha. Nem csoda
hát, ha a keze reszketett, amikor lenyomta a rendelőajtó kilincsét.
Denise a kisbabával a karján rögtön nekiesett:
– Nem az én hibám volt
– Senki nem tett szemrehányást.
Ám Denise-t nem lehetett elhallgattatni.
– Százszor megmondtam, hogy nem tudok még a kutyával is törődni. De nem hallgattál rám.
Nem! Merthogy Lilyke olyan szomorú! És a kutya felvidítja!
– Denise, valamennyien idegesek vagyunk. Ne mondjunk olyat, amit később megbánnánk!
 – Én semmiképpen nem fizetem ki az állatorvosi számlát!
Angelinát kezdte elhagyni a béketűrése.
– Nem kell kifizetned, Denise. Azt mondd meg inkább, hol a lányom!
– Elment hátra az udvarlóddal. Nem akart mozdulni a kutyája mellől. – Denise
körülményesen átvette a gyereket a másik karjába. – Mi megyünk. A fiúk születésnapra
hivatalosak, és már így is késésben vannak.
– Menjetek csak! Magam is elboldogulok.
Igen, elboldogul maga is. Mindennel, a gyerekével, a balesettel, az életével. Milyen jó érzés
ez az önbizalom, saját erejének, talpraesettségének a tudata. Még egy kis nagyvonalúságra is
futotta az erejéből.
– Köszönök mindent. Tudom, milyen nehéz a helyzet hétvégenként nálatok.
Denise-t zavarba hozta a nem várt együttérzés.
– Tényleg nem tehetek róla – mondta halkan.
– Ilyesmi bármikor előfordulhat.
– Lily és az állatorvos odabent vannak. – Denise a kezelő felé intett.
– Ismerem a járást – mondta Angelina, és elsietett.
Mike és Lily a vizsgálóasztal mellett álltak, amelyen a riasztóan mozdulatlan Lédi feküdt.
Amikor a gyerek meglátta az anyját, a karjába vetette magát.
– Lédit elütötte egy autó, és eltörött a lába.
– Tudom, kicsim. Annyira sajnálom!
– Rendbe fog jönni. – Lily kibontakozott az ölelésből. – Mike doktor egy tűt fog
belehelyezni a lábába, hogy szépen összeforrjon. És segíthetek neki a műtétnél, ha
megígérem, hogy nem ájulok el.
– És ha anyukád beleegyezik – emlékeztette a másik feltételére Mike.
Bár a férfi Lilyhez intézte a szavait, Angelinát nézte.
Angelina minden eddigi kétsége semmivé lett. A találkozás nem volt sem kínos, sem egyéb
módon kellemetlen. Természetes és olyan magától értetődő volt, mint egyáltalán a kapcsolata
Mike-kal.
Egy szót sem kellett szólniuk, mégis tudták, hogy minden rendben van. Igen, beleegyezik,
hogy Lily asszisztáljon. Igen, beleegyezik abba, hogy Mike az ujjára húzza azt a gyűrűt, abba,
hogy Lily apja legyen, abba, hogy a közös gyerekük apja legyen.
Igen, mindenbe beleegyezik.
A férfi ajkán megjelenő futó mosoly, szemében a melegség jelezte, hogy megértette a
válaszát.
– Segíthetek, anyu? – Lily izgatottan pislogott az asztal felé.
– Jó, nem bánom. Ha nem kell odanéznem, még rám is számíthattok.
 – Az érdekes segítség lesz – vigyorgott Mike.
– Mike doktor adott Lédinek egy nyugtató injekciót – tájékoztatta nagy szakértelemmel az
édesanyját Lily. – A műtéthez ugyanis csak helyi érzéstelenítés kell. És leborotválta Lédi
lábát. Azt is mondta, hogy most akár bikinit is felvehet Lédi.
– Mike doktor időnként nagyon lüke tud lenni.
– Igen – értett egyet Lily, mintha a legnagyobb dicséret hangzott volna el bálványozott
állatorvosáról.
– Most be kell mosakodnom – közölte Mike. – Az első asszisztensem, az te vagy, Lily, arra
vigyáz, hogy Lédi le ne guruljon az asztalról. A második asszisztensem, ez Angelina, segít
nekem bemosakodni.
Mike pillantásán látni lehetett, hogy az asszonynak más feladatai is lesznek.
– Aha, mostanában ezt hívják bemosakodásnak? – suttogta Angelina, miután kibontakozott
az ölelésből. Megsimogatta a férfi borostás állát.
Mike kíméletlenül újra magához húzta, és szenvedélyesen megcsókolta.
– Nos, Angyal, mikor lesz az esküvő?
– Majd visszatérünk rá, ha megismertem az egész történetet a nőkkel szembeni
elvárásaidról.
– Arról a mosdó fölötti régi fecniről beszélsz?
– Pontosan arról.
– Az már teljesen idejét múlta. Észre sem vetted, hogy azóta egészen új elvárásaim vannak?
Angelina bizalmatlanul követte a férfi tekintetét, s a mosdó fölött a következőket láthatta:

Mike Calder alapvető elvárásai egy nővel szemben:

1. Angelina legyen a neve.
2. A lányát hívják Lilynek.
3. Főzzön isteni pulykahúsos tetrazzinit, és adjon melléje vámpírkenyeret.
4. Tervezzen gyönyörű esküvői értesítőket, és tudjon elrepedt szmokingnadrágokat az utolsó
pillanatban megvarrni.
5. Mosolyogjon úgy, mint egy angyal.
6. Legyen szívdöglesztően érzéki!!!

– De ezek tényleg csak a legalapvetőbb elvárásaim. Nem ártana, ha egy icipicit szeretne is.
– Szeret. Méghozzá nem is icipicit. – Angelina magához vonta a férfi fejét, és boldogan
veszett bele a csókba.

– Köszönöm – suttogta a szerencsekívánat után a bátyja fülébe Tracy.

 – Mit köszönsz?
– Hogy testvériesen mellém álltál. Most már nem gyötör annyira – mondta Tracy
szemöldökével az anyja felé intve, aki Lilyt átölelve átszellemült képpel játszotta a kotlóstyúk
szerepét. – Amióta csak meghallotta, hogy férjhez megyek, pokollá tette az életemet az
unokák utáni sóvárgásával. De Joshsal szeretnénk még néhány évet vámi. Most téged vesz
kezelésbe. Vigasztaljon azonban, hogy ha kettőnk között oszlik meg az ereje, valamivel
jobban járunk.
– Mike doktor! – zavarta meg Lily az összeesküvőket. – Tényleg feldaraboltál egy
oposszumot, amikor akkora voltál, mint én?
– Nem feldaraboltam! Bűntény történt. Én csak boncolást hajtottam végre az eset felderítése
érdekében – védekezett Mike. Hogy honnan jutott a dolog Lily tudomására, azt elárulta Mrs.
Calder enyhe zavara.
– Közlekedési baleset volt – helyesbített az asszony, aki már teljesen belefeledkezett
nagyanyai szerepébe. – Amikor Mike hazahozta azt az oposszumot – fordult újdonsült
unokájához a nagymama –, rögtön tudtam, hogy vagy állatorvos lesz, vagy tömeggyilkos.
– De anya!
Mrs. Calder öntudatosan kihúzta magát.
– Ne vedd el tőlem ezt a kis örömöt, Mike! Az egyetlen lehetséges kárpótlás egy anya
számára, miután el kell viselnie a gyerekei hajmeresztő cselekedeteit, hogy elmesélheti őket
az unokáinak.
– Hát én nagyon örülök, hogy állatorvos lett, és nem gyilkos – jelentette ki komoly képpel
Lily, ami általános derültséget keltett.
– Én sem bánom, hogy így esett. Az a sok állatos könyv és a sok állatkerti belépő mégiscsak
megérte az árát. – Mrs. Calder egy kis szöszmöszt távolított el Mike szmokingkabátjának
ujjáról, egy lépést hátrált, és gyönyörködve szemlélte a fiát. – Igazam volt a szmokinggal.
Még a legszűkebb családi körben tartott esküvőn is fessnek kell lennie a vőlegénynek.
Különösen olyan gyönyörű menyasszony mellett, mint Angelina.
– Ugye milyen szép? – ölelte át büszkén a feleségét Mike. Angelina elefántcsontszínű
csipkéből készült menyasszonyi ruhát viselt. A haja tökéletes csigákban keretezte finom arcát.
– Igen, az. – Mrs. Calder megszorította a menye kezét. – Isten hozott a családunkban,
Angelina! – Elpityeregte magát a meghatottságtól. – Olyan szépen összeilletek. És erről a kis
angyalkáról se feledkezzünk meg! – Újra a szárnyai alá vette Lilyt. – Ideje volt, hogy
kisunokám legyen, akit rettenetesen elkényeztethetek.
– Jobb volna, ha egyszerre kettő lenne, akkor talán nem esnél túlzásokba!
Lily rögtön megragadta az alkalmat, hogy újsággal szolgáljon a hallgatóságnak.
 – Anyu, mondd el, most hogy összeházasodtatok Mike doktorral, hamarosan lesz
kistestvérem.
A következő másodpercek Mike életének, ritka pillanatai közé tartoztak, az anyja ugyanis a
csodálkozástól nem tudott megszólalni.
– Igen, anya, minden erőnkkel azon leszünk, hogy mielőbb újabb unokád legyen. És ne merj
megint sírva fakadni, mert teljesen tönkreteszed a hangulatot!
– Nem teszem tönkre! Néhány meghatott könnycsepp nagyon is illik az esküvőkhöz! Hiszen
már majdnem feladtam a reményt, hogy valaha is megérem ezt a napot – közölte megrovó
hangon Mrs. Calder. – És a szertartás a lelkem mélyéig meghatott.
Hát ez is megvolt! – gondolta Mike. Végre férj és feleség vagyunk.
Méghozzá örökre. Ezt érezte, amikor a várakozó limuzin felé szaladtak kéz a kézben, s a
vidám gyülekezet megdobálta őket rizzsel.
Angelina, amíg Lilyt látta, integetett a kocsiablakból. Aztán sóhajtva hátradőlt az ülésen.
– Boldog, Mrs. Calder? – érdeklődött Mike, és megcsókolta a felesége kezét.
– Igen, de…
De? Mike gyomra összerándult a rémülettől. Mi lehet az a „de”?
– Nehogy téves következtetésre juss, mert az kellemetlen volna. Jó, megígérted, hogy
szeretsz, hogy jó apja leszel Lilynek, és ha szükséges, egész futballcsapat gyerekkel
ajándékozol meg. A számítógépről se feledkezzünk el, és…
A férfi szeme mosolygott. Hála az égnek, Angelina csak tréfál!
– És?
– Mike! Ugye nem gondolod, hogy egy nőt ilyen olcsó dolgokkal rá lehet venni a
házasságra?
– Akkor hát miért jöttél hozzám?
Angelina mézédes mosollyal válaszolt:
– Természetesen a világrengető szeretkezések miatt.