SYLVIA DAY

Fordı́totta: Kis Ibolya

A fordı́tá s alapjá ul szolgá ló mű :

Sylvia Day: Bared to You

A Cross ire novel

ePub version: freEbooks

 Dr. David Al an Goodwinnek,

végtelen szeretettel és hálával.

Köszönöm, Dave, megmentetted az életemet.



– El ké ne mennü nk egy kocsmá ba, ü nnepelni!

Cseppet sem é rt meglepeté ské nt szobatá rsam nyomaté kos

kijelenté se.

Cary Taylor mindig talá lt indokot a mulatozá sra, lett lé gyen az
aká rmilyen apró vagy jelenté ktelen. En ú gy gondoltam, hogy ez
nagyban hozzá já rul a vonzerejé hez.

– Szerintem nem tú l jó ö tlet egé sz é jjel inni, mielő tt az ember
első napjá t kezdi egy ú j munkahelyen.

– Jaj, Eva! – Cary az ú j nappalinkban ü lt a fö ldö n fé ltucatnyi

kicsomagolatlan doboz kö zt, é s rá m villantotta dı́jnyertes mosolyá t.
Napok ó ta má st se csiná ltunk, mint kipakoltunk, a srá c mé gis
remekü l né zett ki.

Karcsú termeté vel, sö té t hajá val, zö ld szemé vel persze Cary szinte
bá rmely idő pillanatban fantasztikusan festett. Talá n nehezteltem is
volna rá ezé rt, ha nem kedvelem annyira.

– En nem berú gá sró l beszé lek – erő skö dö tt. – Csak egyké t pohá r
borró l. Kihaszná ljuk a happy hourt, aztá n má r itthon is vagyunk
nyolcra.

– Nem tudom, hogy idő ben visszaé rek-e – intettem jó ganadrá gom é s
sportfelső m felé . – Miutá n lemé rtem, hogy mennyi gyalog az ú j
meló hely, megyek az edző terembe.

– Menj gyorsan, é s eddz mé g anná l is gyorsabban – Cary tö ké letesen
kivitelezett szemö ldö kfelvoná sa majdnem hangos neveté sre
fakasztott.

Komolyan ú gy gondoltam, hogy megnyerő po ijá val egy nap majd tele
lesznek az ó riá splaká tok é s a cı́mlapok. Bá rmilyen arcot vá g,
egyszerű en fantasztikus.

– Esetleg holnap, munka utá n? – pró bá lkoztam. – Ha tú lé lem a napot,
az aztá n igazá n megé r majd egy kis ü nneplé st.

– Oké . Legalá bb felszentelem az ú j konyhá t a vacsorá val.

– Huh… – Cary imá dott fő zni, csak é ppen nem nagyon tudott. –
Szuper.

Fé lresimı́tott egy hajtincset az arcá bó l, é s rá m vigyorgott.

– Ezé rt a konyhá é rt mé g egy é tterem is ö lni tudna. Itt aztá n

ké ptelensé g bá rmilyen kajá t is elrontani.

Ké tkedve legyintettem, é s elindultam. Nem akartam belemenni a

fő zé ssel kapcsolatos vitá ba. Lementem lifttel a fö ldszintre, é s
rá mosolyogtam a portá sra, aki lendü letes mozdulattal tá rta ki
elő ttem az ajtó t.

Amint kilé ptem az utcá ra, azonnal lecsaptak rá m Manhattan hangjai,
illatai, é s szinte hı́vogattak egy kis felfedező ú tra. Ugy é reztem, mintha
nemcsak egy fé l orszá g, de egy egé sz vilá g vá lasztana el korá bbi
otthonomtó l, San Diegó tó l. Mindkettő nagyvá ros ugyan, de az egyik
vé gtelenü l nyugodt é s é rzé kien lusta, a má sik viszont csak ú gy vibrá l
az é lettő l é s a vad energiá tó l. Almaim netová bbja egy brooklyni, lift
né lkü li há z lett volna, de kö telessé gtudó leá ny lé vé n az Upper West
Side-on telepedtem meg. Ha nem lett volna velem Cary,
nyomorú sá gos magá nyra lettem volna ká rhoztatva a tá gas laká sban,
melynek egy hó napi bé re tö bb volt, mint a legtö bb ember egé sz é vi
keresete.

A portá s megbiccentette a sapká já t.

– Jó esté t, Miss Tramell. Ké r taxit?

– Kö szö nö m, nem, Paul – hintá ztam edző cipő m lekerekı́tett sarká n. –
Gyalog megyek.

A portá s elmosolyodott.

– Dé lutá n kissé lehű lt a levegő . Kellemes a sé ta ilyenkor.

– Igen, mondtá k, hogy é lvezzem ki a jú niust, mielő tt gyilkosan meleg

lesz.

– Ez rendkı́vü l bö lcs taná cs, Miss Tramell.

Kilé ptem a modern ü veg kapuboltozat aló l, mely nem nagyon illett az
é pü let korá hoz é s a kö rnyező há zakhoz. Egy kicsit é lveztem a fá kkal
szegé lyezett utca nyugalmá t, mielő tt kimentem volna a Broadway
zajos forgatagá ba. Remé ltem, hogy hamarosan ké pes leszek
beleolvadni az itteni kö rnyezetbe, de egyelő re csak affé le á l-New
Yorkinak é reztem magam.

Volt má r munká m é s laká som itt, de mé g tartottam a metró zá stó l, é s
ü gyetlen voltam a taxifogá sban. Pró bá ltam nem nagy szemmel,
bizonytalanul já rni-kelni, de nem nagyon sikerü lt. Tú l sok a lá tni- é s
tapasztalnivaló .

Elké pesztő ingertö meg zú dult rá m – a kipufogó gá z bű ze, utcai á rusok
é teleinek illatá val keveredve, há zaló k kiá ltozá sa é s utcai zené szek
muzsiká ja; arcok, stı́lusok é s akcentusok szé dı́tő sokasá ga,
való sá gos é pı́té szeti csodá k… Es persze az autó k. Te jó é g. Az egymá s
sarká ban lihegő kocsik té bolyult, szü ntelen á radatá hoz fogható t mé g
sosem lá ttam.

Mindig akadt egy mentő -, rendő r-vagy tű zoltó autó , mely
fü lsé rtő sziré ná zá ssal pró bá lt elő rejutni a sá rga taxik folyamá ban.
Fé lve csodá ltam meg a cammogó kuká sautó kat, melyek szű k kis
utcá kban lavı́roztak boszorká nyos ü gyessé ggel, é s a futá rszolgá latok
kocsijait, melyek szorongató hatá ridő k csapdá já ban kü zdö ttek meg
nap mint nap a forgalommal.

Az igazi New York-iak csak manő vereznek higgadtan szeretett

vá rosukban, mely meghitten ismerő s, olyan, mint egy ké nyelmes,
bejá ratott cipő . Ok nem romantikus hevü lettel csodá ljá k a já rdá ra
ö mlő fü stö t é s gő zt, s a szemü k se rebben, ha egy metró szerelvé ny
dü bö rö g el a lá buk alatt, mikö zben é n idió tá n vigyorgok, é s
megfeszı́tem a lá bujjaimat.

New York nekem vadonatú j szerelem volt. Tá gra nyı́lt szemmel ittam
magamba, s ez lá tszott is rajtam.

Blazı́rtsá got kellett magamra erő ltetni, mikö zben a

jö vendő munkahelyemet rejtő é pü let felé tartottam. De legalá bb a
munká mban otthon voltam. A sajá t ké pessé geim ré vé n akartam
elő bbre jutni, ami azt jelentette, hogy legalulró l kellett kezdenem.
Holnaptó l Mark Garrity asszisztense leszek a Waters Field &
Leamanné l, az USA egyik legismertebb reklá mü gynö ksé gé né l.
Mostohaapá m, a kő gazdag Richard Stanton roppant bosszú s lett,
amikor megtudta, milyen munká t vá llaltam el, rá mutatva, hogy ha
nem vagyok olyan bü szke, dolgozhatné k inká bb valamelyik
bará tjá ná l, kihaszná lva a kapcsolat elő nyeit.

– Eppolyan makacs vagy, mint apá d – mondta Richard. – A rendő ri

izeté sé bő l egy é leten á t tö rlesztheti a diá khiteledet.

Adá z veszekedé s volt, de apu nem volt hajlandó meghá trá lni. –
Nehogy má r egy má sik fé r i izesse a lá nyom tová bbtanulá sá t –
mondta ő , Victor Reyes, amikor Stanton megtette neki az ajá nlatá t.
Ezt tiszteltem benne. Es ú gy sejtem, hogy Stanton is, bá r sosem
vallotta volna be. Persze mindkettő jü ket megé rtem, mert pró bá ltam
é n is, harcoltam é rte, hogy magam izethessem vissza a hitelt… é s
veszı́tettem. Apu szá má ra ez hiú sá gi ké rdé s volt. Anyá m annak idejé n
nem volt hajlandó hozzá menni felesé gü l, de apa ennek ellené re is
mindig szilá rdan kitartott amellett, hogy minden tekintetben
apá mké nt viselkedjen.

Mivel tudtam, hogy semmi é rtelme a ré gi sé relmeket bolygatni,

inká bb arra koncentrá ltam, hogy miné l hamarabb odaé rjek a
tetthelyre.

Szá ndé kosan idő zı́tettem a terepszemlé t é ppen egy forgalmas

hé tfő i idő szakra, ú gyhogy ö rü ltem, amikor alig harminc perc alatt
eljutottam a Cross ire Buildinghez, melyben a Waters Field & Leaman
szé kelt.

Há trahajtottam a fejem, ú gy vettem szemü gyre az é pü letet, amely

egé szen az é g keskeny szalagjá ig nyú lt. A Cross ire rendkı́vü l
impozá ns é pı́tmé ny volt, karcsú zafı́rtű , mely a felhő ket karcolta. A
korá bbi interjú k alapjá n má r tudtam, hogy a dı́szes, ré zkeretes
forgó ajtó k tú loldalá n ugyanilyen bá mulatos a kö rnyezet – arannyal
erezett má rvá nypadló é s – falak, fé nyes alumı́nium biztonsá gi pult é s
forgó korlá t.

Elő szedtem vadonatú j belé pő ká rtyá mat a nadrá gom belső zsebé bő l,
é s felmutattam a ké t sö té t ö ltö nyö s biztonsá gi embernek. Ok persze
megá llı́tottak, nyilvá n mert elé ggé alulö ltö zö tt voltam, de vé gü l
beengedtek. Miutá n lifttel feljutottam egé szen a huszadik emeletig,
volt má r né mi fogalmam ró la, hogy ajtó tó l ajtó ig mennyi a tá volsá g
idő ben. Ez kipipá lva.

Eppen kifelé indultam, amikor egy karcsú , jó l ö ltö zö tt barna lá nynak
beakadt a tá ská ja a forgó korlá tba, é s egy raká s apró ö mlö tt ki belő le.

Pé nzé rmé k zá poroztak a fö ldre é s gurultak szanaszé t a má rvá nyon,
é n pedig lá ttam, hogy az emberek inká bb kikerü lik a zű rzavart, é s
ú gy tesznek, mintha mi sem tö rté nt volna. En együ tt é rző n rá ncoltam
a homlokomat, é s leguggoltam, hogy segı́tsek a lá nynak szedegetni,
az egyik biztonsá gi ő r tá rsasá gá ban.

– Kö szö nö m – villantott rá m ű zö tt mosolyt a lá ny.

Visszamosolyogtam rá .

– Szı́vesen. Ha má r erre já rtam.

Eppen egy ö tcentes utá n nyú ltam a bejá rati ajtó ná l, amikor drá ga,
fű ző s fé lcipő bukkant fel elő ttem, jó l szabott fekete nadrá gszá rral.
Egy pillanatig vá rtam, hogy a fé r i eltű njö n az utambó l, é s amikor
nem tette, felné ztem.
A mé retre szabott há romré szes ö ltö ny forró pontokat izzı́tott fel
bennem, de az egé szet mé gis a kelme alatt rejtő ző daliá s, erő s termet
tette kü lö nlegessé . De bá rmilyen sugá rzó volt is a jö vevé ny
fé r iassá ga, csak akkor padló ztam le igazá n, amikor meglá ttam az
arcá t.

Tyűha. Ez egyszerű en… tyűha.

A fé r i egy elegá ns fotelba telepedett, é ppen velem szemben.

Fé r iassá ga é ppen szemmagassá gra esett, ú gyhogy csak bá mulni
tudtam.

Dö bbenten.

Aztá n valami megvá ltozott kö zö ttü nk.

Ahogy visszané zett rá m, megvá ltozott… Mintha ellenző hullt volna le
a szemé rő l, olyan izzó akaraterő t tá rva fel, melytő l mintha kiszaladt
volna a

levegő a tü dő mbő l. Erő teljes vonzá sa mé g hatá rozottabb lett, má r-
má r tapintható rezdü lé sekkel.

Osztö nö sen há trahú zó dtam. Es fené kre estem.

A kö nyö kö m megsajdult a padló val tö rté nő kemé ny talá lkozá stó l, de
alig é reztem a fá jdalmat. Tú lsá gosan lefoglalt a fé r i lá tvá nya.

Lé legzetelá llı́tó arcá t holló fekete haj keretezte. Arcberendezé se

szobrá sz vé ső jé re kı́vá nkozott: hatá rozott metszé sű szá j, egyenes orr,
á tható ké k szempá r. Pompá s. A ké k szem kissé ö sszeszű kü lt, de az
arc rutinosan kifejezé stelen maradt.

Az inge é s az ö ltö nye fekete volt ugyan, a nyakkendő je azonban

tö ké letesen illett vilá gı́tó ı́riszé hez. Szá mı́tó an mé regetett, tekintete
szinte lyukat é getett belé m. Felgyorsult a szı́vveré sem; a szá m kinyı́lt,
hogy levegő t kapjak. Bű nö sen jó volt az illata. Es nem kö lnitő l, hanem
valami má stó l. Talá n tusfü rdő tő l. Vagy sampontó l. Bá rmi volt is,
nyá lcsorgató an vonzó volt, aká rcsak ő maga.
Kinyú jtotta felé m a kezé t. Fel igyeltem ó nix mandzsettagombjá ra é s
mé regdrá ga ó rá já ra.

Reszketeg lé legzettel tettem kezemet a kezé be. Megugrott a

pulzusom, amikor megszorı́tott. Az é rinté se szinte szikrá zott, s a
tarkó mon felmeredtek a pihé k. Egy pillanatig nem mozdult, s rá nc
alakult ki arrogá nsan ı́velt szemö ldö ke kö zt.

– Jó l van?

A hangja sima é s kulturá lt volt, né mi reszelő s é llel, amitő l kellemesen

ö sszerá ndult a gyomrom. A szexet juttatta eszembe. A fantasztikus
szexet.

Hirtelen arra gondoltam, hogy ha elé g soká ig hallgatná m, talá n má r

attó l is orgazmusom lehetne.

Kiszá radt a szá m, ú gyhogy megnyaltam, csak aztá n feleltem: – Igen,

persze.

Takaré kosan kecses mozdulattal felá llt, é s engem is felhú zott

magá val.

Tová bbra is ö sszekapcsoló dott a tekintetü nk, mert ké ptelen voltam
má sfelé né zni. Fiatalabb volt, mint amilyennek első pillantá sra tű nt.

Harmincná l kevesebbnek saccoltam, de a tekintete é rettebb

benyomá st keltett. Kemé ny volt, é s metsző en intelligens.

Valami ellená llhatatlanul vonzott felé je, mintha kö té l lenne a
derekamra kö tve, ő pedig lassan, de lankadatlanul hú zna.

Egy pislantá ssal magamhoz té rtem ré vü letembő l, é s elengedtem a
kezé t.

Nemcsak gyö nyö rű volt, hanem egyszerű en… lenyű gö ző . Az a fajta
ickó volt, akinek lá ttá n a nő k a blú zukkal együ tt a gá tlá saikat is
szı́ves-ö rö mest

levetetté k. Rá né ztem a maga civilizá lt, vá rosi, rettentő drá ga ö ltö nyö s
mivoltá ra, é s a nyers, á llati, lepedő szaggató dugá s jutott eszembe.
Lehajolt a belé pő ká rtyá mé rt. Eddig fel sem tű nt, hogy elejtettem, de
ı́gy is elszabadulhattam pá r pillanatra provokatı́v tekinteté tő l. Az
agyam ismé t mozgá sba lendü lt.

Bosszantott, hogy annyira ü gyetlennek é rzem magam, mikö zben

ő olyan ö sszeszedett. Vajon mié rt? Mert elká prá ztatott, a fene egye
meg.

Felpillantott rá m, é s a pó z – ahogy szinte té rden á llt elő ttem – ú jra
kibillentett az egyensú lyombó l. Mikö zben felá llt, nem vette le ró lam a
tekinteté t.

– Biztos, hogy jó l van? Uljö n le pá r percre.

Forró lett az arcom. Remek. Há t ennyire bé ná nak é s esendő nek lá t a
legmagabiztosabb é s legelegá nsabb fé r i, akivel valaha is talá lkoztam.

– Csak megbillentem egy pillanatra. De amú gy jó l vagyok.

Elfordı́tottam a tekintetemet, é s megpillantottam a lá nyt, akinek a

pé nzé t keresgé ltem. Eppen a biztonsá gi ő rnek há lá lkodott, aki
segı́tett neki; aztá n mentegető zve elindult felé m. Odafordultam, é s
felé je nyú jtottam a maroknyi pé nzé rmé t, amit sikerü lt
ö sszeszednem, de ebben a pillanatban meglá tta az ö ltö nybe bú jt
fé listent, é s egy pillanat alatt megfeledkezett ró lam. Né mileg
meghö kkentem, de aztá n a tá ská já ba szó rtam az apró t. Majd ú jra
megkocká ztattam egy pillantá st az á lomfé r ira, é s lá ttam, hogy
engem né z, mikö zben a barna lá ny kö szö nö mö t rebeg neki. Neki.
Nem nekem, persze, holott igazá bó l é n siettem a segı́tsé gé re.

Atszó ltam a feje fö lö tt:

– Megkaphatná m a ká rtyá mat?

Az ö ltö nyö s odanyú jtotta. Noha igyekeztem ú gy á tvenni, hogy ne

é rjek a bő ré hez, az ujjai sú roltá k a kezemet, ismé t felizzı́tva testem
á ramkö reit.

– Kö szö nö m – motyogtam. Sarkon fordultam é s kinyomultam a

forgó ajtó n á t az utcá ra. A já rdá n megá lltam, é s mé lyen beszı́vtam a
kellemes é s mé rgező aromá kat egyará nt bő ven tartalmazó inom
New York-i levegő t.
Az é pü let elő tt á ramvonalas fekete Bentley vá rosi terepjá ró á llt,
melynek patyolattiszta, sö té tı́tett ablakaiban viszontlá thattam a
tü kö rké pemet. Kipirult az arcom, a szemem tú lsá gosan csillogott.

Ismertem má r ezt a ké pet – a fü rdő szobatü kö rben szoktam lá tni,
amikor szexre ké szü lö k. A dugá sra ké sz kifejezé s, melynek semmi
keresnivaló ja nem volt most az arcomon.

Uramatyám. Szedd össze magad.

Elé g volt ö t perc Mr. Sö té t Veszedelemmel, é s má ris feltö ltő dtem
valami szeszé lyes, nyugtalan energiá val. Mé g mindig é reztem a
vonzá sá t, a megmagyará zhatatlan ké szteté st, hogy visszamenjek
hozzá . Mondhattam volna, hogy mé g nem vé geztem a dolgommal itt
a Cross ire-ben, de tudtam, hogy ké ső bb megbá nná m. Ugyan
há nyszor ké ne bolondot csiná lni magambó l egyetlen nap leforgá sa
alatt?

Elé g legyen, dorgá ltam magam. Haladjunk.

Autó dudá k tü lkö ltek folyamatosan, amint egyik taxi a má sik elé
vá gott, aztá n vadul fé kezett, amikor a meré szebb gyalogosok elé je
lé ptek a lá mpavá ltá s elő tti utolsó pillanatban. Uvö ltö zé s kö vetkezett,
heves gesztusokkal, melyek mö gö tt azonban nem á llt igazi dü h.
Pillanatokon belü l minden é rintett megfeledkezett az incidensrő l,
mely egyetlen szı́vdobbaná st jelentett csupá n a vá ros rohanó
é leté ben.

Mikö zben elvegyü ltem a gyalogosok kö zt é s az edző terem felé

indultam, ö nké ntelen mosolyra hú zó dott a szá m. Ó, New York,
gondoltam derű sen, te csodás.

Ugy terveztem, hogy a futó gé pen kezdek, aztá n kipró bá lok né há ny
gé pet, de amikor meglá ttam, hogy é ppen kick-box ó ra indul
kezdő knek, inká bb az ottani terem elő tt vá rakozó khoz csatlakoztam.
Mire az ó rá nak vé ge volt, má r kezdtem ú jra ö nmagam lenni. Izmaim
remegtek a megfelelő mé rté kű fá radtsá gtó l, é s tudtam, hogy ú gy
fogok majd aludni, mint akit fejbe vertek.

– Nagyon jó l csiná ltad.

Letö rö ltem az izzadsá got az arcomró l, é s rá né ztem a iú ra, aki
megszó lı́tott. Magas volt é s inasan izmos, á tható barna tekintettel é s
makulá tlan tejeská vé szı́nű bő rrel.

A szempillá i irigylé sre mé ltó an hosszú ak é s feketé k voltak, a feje

kopaszra borotvá lt.

– Kö sz – hú ztam el a szá mat. – Ennyire lá tszik, hogy elő szö r voltam?

A iú elvigyorodott, é s a kezé t nyú jtotta.

– Parker Smith.

– Eva Tramell.

– Van benned valami termé szetes kecsessé g, Eva. Egy kis edzé ssel szó
szerint ü tő s lehetné l. Egy ilyen helyen, mint New York, az ö nvé delem
alapvető dolog. – A falon ló gó parafa tá bla felé bö kö tt, ami tele
volt tű zkö dve reklá mokkal, apró hirdeté sekkel. Az egyik é lé nk szı́nű
cetli aljá ró l leszakı́tott egy fü let, é s odanyú jtotta nekem. – Hallottá l
má r a krav magá ró l?

– Egy Jennifer Lopez- ilmben lá ttam.

– En krav magá t oktatok, é s szı́vesen tanı́taná lak té ged is. Itt a
weboldalam meg a stú dió m cı́me.

Csodá ltam a hozzá á llá sá t. Olyan kö zvetlen volt, aká rcsak a tekintete.

Eltű nő dtem, hogy fel akar-e szedni, de olyan pro i volt, hogy nem
tudtam eldö nteni.

Parker karba fonta a kezé t; kidagadtak a bicepszei. Fekete trikó é s

té rdig é rő sort volt rajta. Converse edző cipő je ké nyelmesen
bejá ratottnak tű nt, a gallé rja aló l pedig tö rzsi stı́lusú tetová lá s
kandiká lt ki. – A weboldalon fent van az ó rarend is. Gyere el, é s né zz
meg egy ó rá t!
– Komolyan gondolkodom rajta.

– Remek. – A srá c ú jra a kezé t nyú jtotta, fogá sa szilá rd é s magabiztos

volt. – Remé lem, hamarosan talá lkozunk.

A laká sban ı́nycsiklandó illatok terjengtek, amikor hazaé rtem, é s

Adele bú gott behı́zelgő en a hangfalakbó l mindenfé le já rdá kró l.
Bené ztem a fé lig nyitott konyhá ba, é s lá ttam, ahogy Cary a zene
ü temé re hajladozva keverget valamit a tű zhelyen. A pulton egy
nyitott borosü veg á llt ké t pohá rral, melyek kö zü l az egyik fé lig volt
vö rö sborral.

– Hé ! – kiá ltottam oda, amikor kö zelebb é rtem. – Mit fő zö l? Van mé g
idő m lezuhanyozni, mielő tt elké szü l?

Bort tö ltö tt a má sik pohá rba, é s felé m csú sztatta a reggeliző pulton,
begyakorolt, elegá ns mozdulattal. Rá né zé sre senki meg nem mondta
volna ró la, hogy gyermekkorá t egy drogfü ggő anya é s kü lö nfé le
á rvahá zak kö zt há nyó dva tö ltö tte, majd ké ső bb javı́tó inté zetekben é s
á llami elvonó kban. – Té szta lesz hú sos szó sszal. Es hagyd most a
zuhanyzá st, mert el is ké szü lt.

Jó l szó rakoztá l?

– Az edző teremben má r igen – Kihú ztam az egyik tikfa bá rszé ket, é s
felü ltem rá . Elmesé ltem neki a kick-box ó rá t é s Parker Smitht. –
Eljö ssz velem?

– Krav magá ra? – csó vá lta a fejé t Cary. – Az nagyon kemé ny. Tele
lenné k vé ralá futá ssal, é s a munká m bá nná . De szı́vesen elmegyek
veled megné zni, há tha kö zveszé lyes a srá c.

Né ztem, ahogy egy tá lba ö nti a té sztá t.

– Kö zveszé lyes?

Apa elé g jó l megtanı́tott rá , hogyan mé rjem fel a pasikat, ezé rt
tudtam azonnal, hogy az ö ltö nyö s fé listennel jobb lesz vigyá zni. A
kö zö nsé ges emberek mosolyogni szoktak, ha segı́tenek valakinek,
csak hogy enyhı́tsé k a pillanatnyi kapcsolatteremté s feszü ltsé gé t.

Persze té ny, hogy é n sem mosolyogtam ő rá .

– Kislá ny! – szedett elő tá nyé rokat a szekré nybő l Cary. – Te egy szexi,
klassz csaj vagy. Nem is fé r i az olyan, aki nem hı́v egybő l randira.

Az orromat rá ncoltam.

Letette elé m a tá lat. Rö vid cső té szta sű rű paradicsomszó szban,
hú sgombó cká kkal é s borsó val.

– Valami nyomja a bö gyö det. Mi az?

Hmm… Megfogtam a té sztá bó l kimeredő kanalat, é s ú gy dö ntö ttem,
hogy nem teszek megjegyzé st az é telre.

– Azt hiszem, hogy a bolygó legjobb pasijá val futottam ma ö ssze. De

az is lehet, hogy az egé sz vilá gegyetem legjobb pasijá val.

– O! Pedig azt hittem, hogy az é n vagyok. Mesé lj! – Cary a pult má sik
oldalá n maradt, é s á llva lá tott neki a té sztá nak.

Né ztem, hogyan eszik meg pá r falatot a sajá t fő ztjé bő l, mielő tt vettem
volna a bá torsá got, hogy magam is belevá gjak a kalandba.

– Nincs tú l sok mesé lnivaló . Fené kre estem a Cross ire
elő csarnoká ban, ő pedig felsegı́tett.

– Magas vagy alacsony? Sző ke vagy barna? Izmos vagy vé kony?
Szeme szı́ne?

Leö blı́tettem a má sodik falatot egy korty borral.

– Magas. Sö té t hajú . Izmos és vé kony. Ké k szemű . Es a ruhá já bó l meg
a cuccaibó l ı́té lve kő gazdag. Valamint é szvesztő en szexi. Tudod, hogy
van ez – vannak jó kiá llá sú pasik, akiktő l meg se moccannak a
hormonjaid, mikö zben vannak olyanok, akik sehogy se né znek ki,
mé gis csak ú gy izzik bennü k a szexepil. Ebben a pasiban minden
megvolt.
A gyomrom ö sszerá ndult, mint akkor, amikor Sö té t Veszedelem
megé rintett. Kristá lytisztá n jelent meg elő ttem lé legzetelá llı́tó arca.
Az ilyen durva jó kiné zetet má r bü ntetni ké ne. Mé g mindig nem
té rtem teljesen magamhoz – jó pá r agysejtem kié gett tő le.

Cary fé l kö nyö kkel a pultra tá maszkodott, é s kö zelebb hajolt. Egyik
sö té t tincse a zö ld szeme elé hullott.

– Na é s mi tö rté nt, miutá n felsegı́tett?

Vá llat vontam.

– Semmi.

– Semmi?

– Mentem a dolgomra.

– Micsoda? Nem is lö rtö lté l vele?

Bekaptam egy ú jabb falatot. Tulajdonké ppen nem is volt rossz. Vagy
csak nagyon é hes voltam.

– Nem az a fajta volt, akivel csak ú gy lö rtö lni lehet, Cary.

– Olyan pasi nincs, akivel ne lehetne lö rtö lni. Mé g a boldog
kapcsolatban é lő k is é lveznek egy kis á rtalmatlan já tszadozá st né ha.

– Benne nem volt semmi á rtalmatlan – feleltem szá razon.

– O, szó val az a fajta – bó logatott bö lcsen Cary. – A rossz iú k nagyon
szó rakoztató k tudnak lenni, ha nem kerü lsz tú l kö zel hozzá juk.

O aztá n tudhatta: az emberek korra é s nemre való tekintettel

egyará nt a lá ba elő tt hevertek. Mé gis valahogy sikerü lt mindig
rosszul vá lasztania.

Hazug é s alattomos alakokkal randizott, meg olyanokkal, akik

ö ngyilkossá ggal fenyegető znek miatta, meg olyanokkal, akiknek volt
mellette má s is, csak nem á rultá k el… Egyszó val jó l kifogta.
– Nem nagyon tudom elké pzelni, hogyan lehetne egy ilyen ember
szó rakoztató – feleltem. – Tú lsá gosan intenzı́v. Persze az á gyban
biztos klassz… amilyen erő teljes.

– Na tessé k. Felejtsd el az igazi pasit. Csak ké pzeld magad elé az arcá t
a fantá ziá idban, é s ott csiná ld meg tö ké letesre.

Mivel a legszı́vesebben inká bb mindenestü l kivertem volna a

fejembő l a ickó t, té má t vá ltottam.

– Holnapra van má r programod?

– Há t persze. – Cary elmerü lt a má snapi teendő i ecsetelé sé ben –
emlı́tett valami farmerhirdeté st, ö nbarnı́tó t, fehé rnemű t é s kö lnit.

Minden má st kirekesztettem az agyambó l, é s pró bá ltam rá meg a

sikeré re koncentrá lni. Cary Taylor irá nt egyre nő tt a kereslet, é s
kezdett kapó s lenni a fotó sok é s ü gynö ksé gek kö zö tt, mivel pro i volt
é s megbı́zható . Nagyon ö rü ltem neki, é s bü szke voltam rá . Nagy utat
tett meg, é s annyi mindenen ment keresztü l.

Csak vacsora utá n vettem é szre a kanapé hoz tá masztott ké t jó kora
ajá ndé kdobozt.

– Azok meg mik?

– Azok – jö tt be utá nam Cary a nappaliba – a legú jabb kü ldemé nyek.

Rö gtö n tudtam, hogy Stantontó l meg anyá mtó l szá rmaznak. A pé nz
olyasmi volt, amire anyá mnak nagy szü ksé ge volt a boldogsá ghoz, é s
é n ö rü ltem, hogy Stanton, a há rmas szá mú fé rj nemcsak ezt a
szü ksé gleté t volt ké pes kielé gı́teni, hanem tö bb má sikat is. Sokszor
kı́vá ntam, hogy bá r hagyná má r ezt abba, de anyá m nem nagyon
tudta megé rteni, hogy é n egé szen má ské nt tekintek a pé nzre, mint ő .

– Es akkor mi van?
Cary á tfogta a vá llamat, ami anná l is kö nnyebben ment neki, mivel
jó val magasabb volt ná lam.

– Ne lé gy há lá tlan. Stanton szereti anyá dat. Szereti ő t ké nyeztetni, ő

meg té ged. Lehet, hogy nem szereted, de a pasi nem is é rted csiná lja.

Hanem anyá dé rt.

Só hajtva adtam meg magam.

– Mi az?

– Valami menő cuccok az é rdekké pviseleti kö zpont szombati

jó té konysá gi vacsorá já ra. Egy bomba ruha neked meg egy Brioni
szmoking nekem, mert azzal viszont a te kedvedben akar já rni, hogy
nekem is kü ld ajá ndé kot. Sokkal tolerá nsabb vagy, ha é n is ott
vagyok, hogy meghallgassalak.

– Milyen igaz. Mé g szerencse, hogy tisztá ban van ezzel.

– Má r hogyne lenne. Nem lehetne csilliá rdos, ha nem tudna mindent.
– Cary megfogta a kezem, é s odavonszolt. – Gyere csak. Vess rá egy
pillantá st.

Má snap reggel kilenc elő tt tı́z perccel libbentem be a Cross ire
forgó ajtajá n. Mivel az első napon szerettem volna jó benyomá st
kelteni, sima vonalú , szű k, té rdig é rő ruhá t vá lasztottam fekete
magas sarkú val, melyet a liftben cseré ltem á t az utcai edző cipő rő l.
Sző ke hajamat mű vé szi kontyban viseltem, mely nyolcas alakban
simult a fejemre, há la Cary fodrá szmű vé szeté nek. En igazi
hajanalfabé tá nak szá mı́tottam, Cary azonban való sá gos
hajkö ltemé nyeket volt ké pes lé trehozni. A kis gyö ngyeimet vettem
fel, amiket aputó l kaptam a diplomá ra, meg a Rolexet, amit
anyué któ l.

Má r é ppen kezdtem azt hinni, hogy tú llihegtem az ö ltö zkö dé st, de
amikor belé ptem az elő csarnokba, eszembe jutott, hogyan terü ltem
el a fö ldö n az edző cuccomban, é s ö rü ltem, hogy most cseppet sem
hasonlı́tok arra a bé na csajra. A ké t biztonsá gi ő rö n nem lá tszott,
hogy felismerné nek, amikor megvillantottam nekik a
belé pő ká rtyá mat.

Hú sz emelettel ké ső bb kilé ptem a Waters Field & Leaman
folyosó já ra.

Elő ttem golyó á lló ü vegfal keretezte a recepció hoz vezető ké tszá rnyú
ajtó t.

A fé lkö rı́ves asztal má sik oldalá n ü lő recepció s é szrevette a belé pő t,
amit felé je mutattam az ü vegen keresztü l. Megnyomta az ajtó nyitó
gombot, é n pedig eltettem a ká rtyá t.

– Helló , Meguni – kö szö ntem oda neki, mikor belé ptem, é s
megcsodá ltam á fonyavö rö s blú zá t. Sokfé le vé r keveredett benne,
né mi á zsiai mindenké ppen, é s nagyon csinos volt. Sö té t, vastag szá lú
haj bubira vá gva, há tul rö videbben, elö l pengeé les hatá rvonallal.
Hatalmas barna szem, meleg tekintet, telt é s termé szetesen ró zsaszı́n
ajak.

– Szia, Eva. Mark mé g nincs bent, de ú gyis ismered a já rá st, nem?

– Persze – intettem, é s elindultam a bal oldali folyosó n, egé szen

vé gig, ahol ú jra balra fordultam, é s egy valamikor ü res, most viszont
fü lké kre osztott terü letre é rkeztem. Az egyik fü lke é pp az enyé m volt.

Becsaptam a tá ská m meg az edző cipő s szatyrom a fé mszekré ny

legalsó ió kjá ba, aztá n bekapcsoltam a szá mı́tó gé pem. Hoztam
magammal pá r dolgot, hogy otthonosabbá tegyem a fü lké met; ezeket
is elő vettem. Az egyik egy bekeretezett ké p volt, há rom fotó bó l
ö sszeá llı́tva – é n é s Cary a coronadó i strandon, anyá é k Stanton
jachtjá n a francia Rivié rá n, é s apu szolgá latban Oceanside vá rosá ban,
Kaliforniá ban, já rő rké nt. A má sik dolog egy szı́nes ü vegvirá g csokor
volt, melyet Carytő l kaptam reggel „első napi ajá ndé kké nt”.
Bedugtam a fotó k mö gé , majd há tradő lve csodá ltam a hatá st.

– Jó reggelt, Eva.

Felá lltam, hogy szembeforduljak a fő nö kö mmel.

– Jó reggelt, Mr. Garrity.

– Tegező djü nk, szó lı́ts csak Marknak. Gyere, menjü nk á t az irodá mba.

Kö vettem a folyosó n, é s megint csak arra gondoltam, hogy a fő nö kö m
milyen kellemes lá tvá nyt nyú jt csillogó an sö té t bő ré vel, gondozott kis
csı́kszaká llá val é s nevető barna szemé vel. Szö gletes á lla volt, é s
bá josan fé loldalas mosolya. Takaros é s kisportolt volt, é s tiszteletet
parancsoló magabiztossá ggal viselkedett.

Odaintett a ké t szé k kö zü l az egyikre ü veg é s kró m asztala elő tt, é s
megvá rta, amı́g leereszkedtem az Aeron ü lő alkalmatossá gra. Az
é gbolt é s a felhő karcoló k há ttere elő tt Mark professzioná lisnak é s
nagy hatalmú nak tű nt. Pedig való já ban csak junior ü gyfé lkapcsolati
menedzser volt, irodá ja pedig nyomortanya csupá n az igazgató ké hoz
é s ü gyvezető ké hez ké pest, de a kilá tá sban nem volt hiba.

Há tradő lt é s elmosolyodott.

– Berendezkedté l má r az ú j laká sban?

Meglepett, hogy emlé kszik rá , de é rté keltem is. A má sodik interjú n
ismertem meg, é s azonnal megkedveltem.

– Nagyjá bó l – feleltem. – De azé rt mé g akad itt-ott pá r kó bor doboz.

– Ugye San Diegó bó l jö tté l? Szé p vá ros, de nagyon má s, mint New
York. Hiá nyoznak a pá lmafá k?

– A jó szá raz levegő hiá nyzik. Nehé z megszokni az itteni pá rá t.

– Vá rj csak, amı́g beü t a nyá r – mosolyodott el. – Szó val… neked ez az
első napod, nekem meg te vagy az első asszisztensem, ú gyhogy majd
menet kö zben belerá zó dunk. Nem vagyok hozzá szokva ahhoz, hogy
feladatokat adjak ki, de szerintem hamar rá fogok é rezni.

Azonnal megnyugodtam.

– Má r alig vá rom.

– Az, hogy te itt vagy, nagy elő relé pé s nekem, Eva. Azt szeretné m, ha
tetszene neked itt. Szoktá l ká vé zni?

– A ká vé az egyik alapvető tá plá lé kom.

– Igazá n szı́vem szerinti asszisztens – mosolyodott el mé g
szé lesebben.

– Nem fogok veled ká vé t hozatni, viszont ö rü lné k, ha megmutatná d,
hogyan mű kö dnek azok az ú j egycsé szé s ká vé fő ző k, amiket most
raktak be a pihenő be.

Elvigyorodtam.

– Orö mmel.

– Milyen szomorú , hogy egyelő re nincs má s feladatom a szá modra –

dö rgö lte meg a tarkó já t sajná lkozva. – Mi lenne, ha kezdetnek
megmutatná m neked az ü gyfeleket, akikkel dolgozom?

A nap tová bbi ré sze szinte egybefolyt. Mark ké t ú j ü gyfé llel lé pett
kapcsolatba, majd hosszas é rtekezleten vett ré szt a kreatı́v csapattal,
akik egy kereskedelmi iskola kommuniká ció s koncepció já n
dolgoznak.

Lenyű gö ző é lmé ny volt lá tni, hogyan adjá k á t a kü lö nbö ző ré szlegek
egymá snak a stafé tabotot, mikö zben egy kampá nyt a javaslattó l a
megvaló sı́tá sig vé gigvisznek. Aká r tová bb is maradtam volna, csak
hogy jobban megismerjem az irodá t, de tı́z perccel ö t elő tt megszó lalt
a telefon.

– Mark Garrity irodá ja. Itt Eva Tramell.

– Vonszoló dj má r haza, hogy megigyuk azt a bizonyos italt, amit

tegnap kö nnyelmű en megı́gé rté l.

Cary mó ká s komolysá ga mosolyt csalt az arcomra.

– Jó , jó . Má ris indulok.

Kikapcsoltam a szá mı́tó gé pet, é s rendet raktam. Mikor a lifthez

é rtem, elő szedtem a telefonomat, hogy kü ldjek egy gyors
„elindultam” SMS-t Carynek. Egy kondulá s igyelmeztetett rá , hogy
melyik lift fog megá llni az é n emeletemen, é n pedig odaá lltam, é s
kö zben megnyomtam a telefon kü ldé s gombjá t. A lift ajtaja kinyı́lt, é s
belé ptem. Mikor felné ztem, hogy mé gis hová megyek, ké k szempá rba
akadt a tekintetem. Elá llt a lé legzetem.

A liftben a szexisten á llt, egyedü l.

Ezú ttal ezü stö s nyakkendő t é s vakı́tó an fehé r inget viselt, s a szı́nek
szá ndé kos hiá nya mé g jobban kihangsú lyozta szemé nek dö bbenetes
ké ksé gé t. Ahogy ott á llt kigombolt zakó ban, kezé t lazá n zsebre dugva,
ú gy é reztem magam, mintha hirtelen nekirohantam volna valami
é szrevé tlen falnak.

Megtorpantam, é s vé gigmé rtem a ickó t, aki mé g lé legzetelá llı́tó bb
volt, mint ahogy emlé keztem. Sosem lá ttam mé g ilyen mé lyfekete
hajat. Fé nyes volt é s kissé hosszú , a gallé rja felett vé gző dö tt. Ez a
szexis hajhossz volt a betető zé se annak a rossz iú s benyomá snak,
mely a sikeres ü zletember ké pé vel pá rosult, mint tejszı́n a forró
brownie tetejé n. Ahogy anyá m mondogatta volt mindig, ilyen hajuk
csak a rabló knak é s a gazembereknek van.

A kezem ö kö lbe szorult a ké szteté stő l, hogy megé rintsem, é s
é rezzem, té nyleg olyan selymes-e, mint amilyennek lá tszik.

Az ajtó k zá ró dtak. A fé r i kö nnyedé n elő relé pett, é s megnyomta a
nyitó gombot.

– Ké nyelmesen befé rü nk mindketten, Eva.

A fü stö s, ké rlelhetetlen hang kizö kkentett hirtelen szé dü letembő l. De
honnan tudja a nevemet?
Aztá n eszembe jutott, hogy ő szedte fel a belé pő ká rtyá mat, amikor a
mú ltkor elejtettem az elő csarnokban. Egy pillanatig arra gondoltam,
hogy azt mondom neki: vá rok valakit, csak hogy ne kelljen vele
lemennem, de aztá n az agyam ismé t mű kö dé sbe lé pett.

Mit vacakolok? Nyilvá nvaló an itt dolgozik a Cross ire-ben. Nem

té rhetek ki elő le, valahá nyszor ö sszefutunk, é s ugyan mié rt is
tenné m? Ha el akarok jutni odá ig, hogy ké pes legyek csak ú gy rá né zni
é s termé szetesnek venni a vonzerejé t, akkor jó gyakran kell lá tnom,
hogy megszokjam, mint valami bú tordarabot.

Hah! Ha ugyan ez valaha is sikerü lhet.

Belé ptem a kabinba.

– Kö szö nö m.

Elengedte az ajtó t nyitva tartó gombot, é s visszalé pett. Az ajtó

becsukó dott, é s a lift elindult lefelé .

Má ris megbá ntam a dö nté semet, hogy beszá lltam hozzá .

A jelenlé te tudata szinte csiklandozta a bő rö met. Tú l erő s

kisugá rzá sa volt egy ilyen szű k kis helyre, energiá ja é s szexualitá sa
nyugtalanná tett. A lé gzé sem é ppoly szaggatottá vá lt, mint a
szı́vveré sem. Ujra é reztem azt a megmagyará zhatatlan vonzá st, mely
felé je taszı́tott, mintha né ma parancsot bocsá tott volna ki magá bó l,
melyre ö sztö nö sen rá voltam hangoló dva.

– Elvezte az első napot? – é rdeklő dö tt, legnagyobb

megdö bbené semre.

A hangja zengé se csá bı́tó ritmusban hullá mzott vé gig rajtam. Honnan
a fenéből tudja, hogy ez volt az első napom?

– Ami azt illeti, igen – feleltem lazá n. – Es maga?

Vé gigmé rte a pro ilomat, de é n szigorú an a fé nyes alumı́niumajtó ra

szegeztem a tekintetem. A szı́vem vadul dö rö mbö lt, a gyomrom
ö sszeszorult. Osszezavarodtam. Ez nem az é n já tszmá m.
– Nos, nekem nem az első volt – felelte halová ny derü ltsé ggel. – De
legalá bb sikeres. Es egyre jobb lesz.

Bó lintottam, é s kipré seltem egy mosolyt. Fogalmam sem volt, mit
akart ezzel mondani. A tizenkettediken a lift lelassı́tott, é s egy
há romfő s bará ti tá rsasá g szá llt be izgatott beszé lgeté sbe merü lve.
Há trahú zó dtam, hogy helyet adjak, é pp az ellenkező sarok felé , mint
ahol Mr. Sö té t Veszedelem á llt. Csakhogy ő is fé lrehú zó dott.
Egyszeriben sokkal kö zelebb kerü ltü nk egymá shoz, mint addig.

Megigazı́totta tö ké letesen megkö tö tt nyakkendő jé t, s kö zben karja az
enyé mhez sú rló dott. Mé ly lé legzetet vettem, é s pró bá ltam kizá rni ő t
a tudatombó l azzal, hogy az elő ttü nk zajló beszé lgeté st igyeltem. De
annyira ott volt. Eppen mellettem. Tö ké letesen, fantasztikusan,
ö rdö gi mosollyal.

Gondolataim elszabadultak, é s akö rü l forogtak, milyen kemé ny lehet

az alatt az ö ltö ny alatt, milyen lenne hozzá simulni, é s hogy milyen
nagy – vagy nagy – lehet neki…

Mikor leé rtü nk a fö ldszintre, majdnem feljajdultam a megkö nnyebbü l

é stő l. Tü relmetlenü l vá rtam, hogy kinyı́ljon az ajtó , é s az első adandó
alkalommal tettem egy lé pé st elő re. A keze kemé nyen rá simult a
gerincemre a fenekem fö lö tt, ő pedig mellettem szá llt ki, irá nyı́tva
engem.

Az é rinté se azon a vé dtelen helyen szinte á ramü té ské nt futott vé gig
rajtam.

Odaé rtü nk a forgó korlá thoz, é s lehanyatlott a keze. Mintha hirtelen

valamit elvesztettem volna. Rá pillantottam, pró bá ltam valamit
kiolvasni belő le, de hiá ba né zett vissza rá m, az arca semmit sem á rult
el.

– Eva!

Cary lá tvá nya, aki lezseren tá maszkodott az elő csarnok egyik
oszlopá nak, egy csapá sra mindent megvá ltoztatott. Farmer volt rajta,
ami kiemelte hosszú , izmos lá bá t, meg egy tú lmé retezett zö ld
puló ver, ami elő nyö sen kiemelte a szeme szı́né t. Nem volt nehé z
mindenki igyelmé t magá ra vonnia. Lassı́tottam, amikor a kö zelé be
é rtem, a szexisten pedig elhaladt mellettü nk. Kilé pett a forgó ajtó n, é s
sima mozdulattal besiklott annak a sofő rö s fekete Bentley
terepjá ró nak a há tsó ü lé sé re, amit mé g elő ző nap lá ttam ugyanitt.

Cary fü ttyentett, amikor a kocsi elhú zott.

– Nocsak, nocsak. Abbó l ı́té lve, ahogyan né zted, ő a pasi, akirő l
tegnap mesé lté l, igaz?

– Igen. O az.

– Együ tt dolgoztok? – Cary belé m karolt, é s a normá l ajtó n keresztü l

kivonszolt az utcá ra.

– Nem. – Megá lltam a já rdaszé len, hogy á tvegyem az edző cipő met,
mikö zben a gyalogosok elhú ztak mellettü nk. – Nem tudom, kicsoda, ő

viszont megké rdezte, hogy milyen volt az első napom, tehá t jobb lesz,
ha é n is lenyomozom.

– Há t… – Cary elvigyorodott, é s megtá masztott a kö nyö kö mné l,

mikö zben fé l lá bon imbolyogtam. – Nem tudom, hogyan lehet ké pes
bá rki aká r egy szalmaszá lat is keresztbe tenni mellette. Nekem is egy
percre lezsibbadt tő le az agyam.

– Ezek szerint ez egyetemes hatá s – egyenesedtem fel. – Menjü nk.

Innom kell valamit.

A má snap reggel tompa lü kteté ssel indult a koponyá m há tuljá ban,
melyet annak kö szö nhettem, hogy a kelleté né l egy pohá rral tö bb bort
gurı́tottam le. Mé gis, mikö zben a huszadik emelet felé suhantam a
lifttel, nem bá ntam annyira a má snapossá got, mint kellett volna.
Ugyanis ké t lehető sé g á llt elő ttem az este: vagy rengeteg alkohol,
vagy egy kö r a vibrá torommal, é s semmi kedvem nem volt egy
elemmel meghajtott orgazmushoz Mr. Sö té t Veszedelemmel a
fő szerepben. Nem mintha ő

tudott volna ró la, hogy alig lá ttam miatta a vá gytó l, én viszont
tudtam, é s mé g a fantá ziaké pé nek sem akartam megadni ezt az
elé gté telt.
Begyö mö szö ltem a cuccomat az alsó ió kba, é s amikor lá ttam, hogy
Mark mé g nincs bent, szereztem egy csé sze ká vé t, é s visszamentem a
fü lké mbe, hogy beleolvassak kedvenc reklá mipari blogjaimba.

– Eva!

Osszerezzentem, amikor megjelent mellettem – mosolya fehé r

villaná s a sö té t arcban.

– Jó reggelt, Mark.

– Mindig az. Szerintem te vagy az é n kabalá m. Gyere be az irodá mba.

Hozd a tabletedet. Ma bent tudsz maradni soká ig?

Utá namentem, é s izgalma rá m is á tragadt.

– Persze.

– Remé ltem, hogy ezt fogod mondani – sü ppedt bele a szé ké be.

En is leü ltem az elő ző napi helyre, é s gyorsan megnyitottam egy

jegyzetprogramot.

– Nos – kezdte. – A Kingsman Vodka ajá nlatot ké rt tő lü nk, é s szemé ly
szerint engem ké rtek. Most elő szö r tö rté nik ilyesmi.

– Gratulá lok!

– Kö szö nö m, de ezt mé g tartogassuk akkorra, ha té nyleg

megszereztü k ő ket. Mé g pá lyá znunk kell, ha tú ljutunk az
ajá nlatké ré si fá zison, é s holnap este akarnak talá lkozni velem.

– Hű ha. Normá lis ez a rö vid hatá ridő ?

– Nem. Altalá ban megszoktá k vá rni, amı́g elké szü lü nk az ajá nlattal,
csak aztá n talá lkozunk, de a Cross Industries nemré g szerezte meg a
Kingsmant, é s nekik rengeteg vá llalatuk van. Bomba ü zlet lenne, ha
beé pü lné nk hozzá juk. Ezt ő k is tudjá k, ezé rt aztá n ugrá ltatnak is
minket, é s első kö rben ez azt jelenti, hogy talá lkoznak velem.

– Altalá ban egy csapat csiná lná ezt, nem?

– Igen, csapatké nt prezentá lná nk. De ő k jó l ismerik a dö rgé st –
tudjá k, hogy ha egy felső vezető t keresnek meg, akkor is egy
magamfajta alvezé rné l kö tnek ki, ezé rt eleve engem vá lasztottak, é s
most meg akarnak izzasztani. De az igazat megvallva az ajá nlatké ré s
sokkal tö bb informá ció t tartalmaz, mint amennyit cseré ben vá r.
Majdnem olyan jó , mint egy brief, ú gyhogy igazá n nem vá dolhatom
ő ket azzal, hogy indokolatlanul kö vetelő ző k. Legfeljebb kicsit
tú lspilá zzá k. De há t a Cross Indutriesró l van szó .

Vé gigsimı́tott kemé ny fü rtjein, ami elá rulta a feszü ltsé gé t.

– Te mit gondolsz a Kingsman vodká ró l?

– Há t… az igazat megvallva, mé g csak nem is hallottam ró luk.

Mark há tradő lve kacagott.

– Há la istennek! Má r azt hittem, hogy é n vagyok az egyetlen. Né zzü k
a jó oldalá t: nem kell legyő zni semmifé le rossz beidegző dé st. A
semmi né ha jó .

– Mivel tudné k segı́teni? Amellett, hogy elmerü lö k a vodkaké rdé sben,
é s soká ig bent maradok?

Elgondolkodva harapta be a szá já t.

– Ird csak, amit mondok…

Az ebé didő t is vé gigdolgoztuk, é s má r kiü rü lt az iroda, mire

tú ljutottunk a straté gá k kezdeti adatain. Hé t mú lt, amikor Mark
okostelefonja megcsö rrent. Szinte megijesztett a nagy csendben.

Mark benyomta a kihangosı́tó t, é s folytatta a munká t.

– Szia, bé bi!

– Adtá l má r enni annak a szerencsé tlen kislá nynak? – szó lalt meg egy
meleg fé r ihang a vonalban.

Irodá ja ü vegfalá n keresztü l rá m pillantva Mark azt felelte: – O…

Elfelejtettem.
Gyorsan elfordı́tottam a fejem, hogy elrejtsem a mosolyomat.

A ké szü lé k felhorkant.

– Mé g csak ké t napja dolgozik ná lad, é s má ris agyon dolgoztatod meg
halá lra é hezteted. Ha ı́gy folytatod, mé g kilé p.

– A francba. Igazad van. Steve, drá gá m…

– Te csak ne „Steve drá gá m”-ozz. Szereti a kı́nait?

Felfelé fordı́tott hü velykujjal igent mutattam.

Mark elvigyorodott.

– Igen, szereti.

– Akkor jó . Hú sz perc mú lva ott vagyok. Szó lj le a biztonsá giaknak.

Majdnem pontosan hú sz perc eltelté vel beengedtem Steven Ellisont a

recepció ra. Való sá gos terminá tor volt, sö té t farmerban, viseltes
munká sbakancsban, takarosan betű rt gombos pó ló ban. Vö rö s
hajá val, nevető szemé vel é ppoly jó kiné zetű volt, mint a pá rja, csak
egé szen má s mó don. Kö rü lá lltuk Mark asztalá t, papı́rtá nyé rokra
ö ntö ttü k a kung pao csirké t meg a brokkolis marhá t, ragacsos rizst
tettü nk mellé , aztá n pá lciká inkkal vadul nekiestü nk az é telnek.

Megtudtam, hogy Steven é pı́té si vá llalkozó , é s fő iskola ó ta együ tt

vannak Markkal. Mikö zben igyeltem ő ket, á hı́tat é s irigysé g kerı́tett
hatalmá ba. A kapcsolatuk olyan csodá latosan mű kö dö tt, hogy ö rö m
volt velü k lenni.

– A mindenit, te lá ny – fü ttyentett Steven, amikor harmadszor is

szedtem. – Hova teszed ezt a rengeteg kajá t?

Vá llat vontam.

– Viszem magammal az edző terembe. Há tha az segı́t…

– Ne tö rő dj vele – vigyorgott Mark. – Csak irigy. Mert neki aztá n
nagyon kell vigyá znia a csitri lá nyos alakjá ra.
– A francba is – vetett fanyar pillantá st a pá rjá ra Steven. – Egyszer el
ké ne vinnem ebé delni a csapatommal. Egy csomó pé nzt nyerhetné k,
ha fogadá sokat kö tné k arra, hogy mennyit tud enni.

Mosolyogtam.

– Poé nos lenne.

– Ja. Tudtam, hogy van benned valami vadsá g. Ott van a

mosolyodban.

Az ennivaló ra né ztem, é s pró bá ltam nem gondolni arra, milyen vad is
voltam lá zadó , ö npusztı́tó é veimben.

Mark mentett meg.

– Ne zaklasd az asszisztensemet. Kü lö nben is, mit tudhatsz te a

nő krő l?

– Tudom, hogy né melyikü k szeret melegekkel ló gni. Tetszik nekik a
lá tá smó dunk – villant fel a vigyora. – Es tudok né há ny má s dolgot is.
Na, ne né zzetek má r olyan dö bbenten. Csak ki akartam pró bá lni,
hogy a heteroszex té nyleg annyira szuper-e.

Ez lá tható an ú jdonsá g volt Marknak, de a szá ja rá ndulá sá bó l ı́té lve
elé ggé biztonsá gban é rezte magá t a kapcsolatukban ahhoz, hogy
szó rakoztató nak talá lja a beszé lgeté st.

– Té nyleg?

– Na é s hogy sü lt el a dolog? – é rdeklő dtem bá tran.

Steven vá llat vont.

– Nem szeretné m azt mondani, hogy tú lé rté kelt a dolog, mert elé ggé
korlá tozott volt a mintavé tel, de azt hiszem, ké pes vagyok é lni
né lkü le.

Roppantul sokatmondó nak é reztem, hogy Steven ké pes Mark

szakmá já nak szavaival elmondani ezt a tö rté netet. Megosztottá k a
munká juk ré szleteit, é s oda igyeltek a má sikra, pedig a foglalkozá si
á gaik fé nyé vekre voltak egymá stó l.
– Tekintve a jelenlegi é lethelyzetedet – emelt fel egy darab brokkolit
a pá lciká i kö zö tt Mark –, azt mondaná m, hogy ez jó .

Mire befejeztü k az evé st, nyolc felé já rt, é s megjö ttek a takarı́tó k.
Mark ragaszkodott hozzá , hogy taxit hı́vjon nekem.

– Holnap jö jjek be korá n? – ké rdeztem.

Steven vá llon taszajtotta Markot.

– Csiná lhattá l valami jó t elő ző é letedben, hogy é pp ő t fogtad ki.

– Szerintem az is szá mı́t, hogy elvisellek té ged, ebben az é letemben –

jegyezte meg szá razon Mark.

– Hé ! – ellenkezett Steven. – De hisz szobatiszta vagyok! Es mindig

lehajtom a vé cé ülő ké t magam utá n!

Mark rosszalló pillantá sá ban vé gtelen gyengé dsé g bú jt meg.

– Sokat segı́tetté l.

Mark meg é n egé sz csü tö rtö kö n hajtottunk, hogy felké szü ljü nk a
né gyó rai Kingsmantá rgyalá sra. Munkaebé det tartottunk azzal a ké t
kreatı́vval, akik majd csiná ljá k a dolgokat, ha odajutunk; aztá n
vé gigmentü nk a Kingsman webes jelenlé té rő l szó ló jegyzeteken é s a
meglé vő mé dia megjelené seken.

Kissé kezdtem ideges lenni ú gy fé l né gy felé , mert tudtam, hogy a
kö zlekedé s csú nyá n megtré fá lhat minket, de Mark akkor is folytatta a
munká t, amikor szó ltam neki. Má r há romnegyed volt, amikor szé les
mosollyal elő kerü lt az irodá já bó l, é s belebú jt a kabá tjá ba.

– Gyere velem, Eva.

Csak pislogni tudtam.

– Té nyleg?

– Rengeteget dolgoztá l, mindenben segı́tetté l az elő ké szü letekné l.

Nem szeretné d lá tni, mi lesz?

– Dehogynem – á lltam fel. Mivel tudtam, hogy megjelené semmel a

fő nö kö met minő sı́tem, lesimı́tottam fekete ceruzaszoknyá mat, é s
megigazı́tottam hosszú ujjú selyemblú zom mandzsettá já t. Puszta
vé letlen volt, hogy a blú z bordó ja é ppen ment Mark nyakkendő jé hez.
– Kö szö nö m.

Kimentü nk a lifthez, é s kissé meglepő dtem, amikor a fü lke felfelé

indult, nem pedig lefelé . Mikor elé rtü k a legfelső emeletet, az ottani
elő té r hatá rozottan tá gasabb é s elő kelő bb volt, mint a huszadikon.
Fü ggő

cserepes pá frá nyok é s liliomok illatoztak, a fü stü veg biztonsá gi
bejá raton pedig a CROSS INDUSTRIES homokfú vott felirat é keskedett
vastag, fé r ias betű kkel.

Bebocsá tá st nyertü nk, majd egy pillanat tü relmü nket ké rté k.
Egyikü nk sem ké rt se vizet, se ká vé t, majd ö t perc mú lva
megé rkeztü nk egy zá rt konferenciateremhez.

Mark csillogó szemmel pillantott rá m, amikor a recepció s a kilincs

felé nyú lt.

– Ké szen á llsz?

– Ké szen. – Mosolyogtam.

Az ajtó kinyı́lt, é s Mark intett, hogy menjek. Sugá rzó mosolyt

vará zsoltam az arcomra, amikor belé ptem… ami azonnal megfagyott,
amikor meglá ttam a fé r it, aki é ppen felá llt a fogadá somra.

Hirtelen megtorpaná sommal eltorlaszoltam a bejá ratot, minek

kö vetkezté ben Mark belé m jö tt há tulró l é s meglö kö tt. Mr. Sö té t
Veszedelem kapott el a derekamná l, felemelt é s magá hoz szorı́tott. A
levegő teljesen kiszorult a tü dő mbő l, a jó zan é sz meg a fejembő l.
Noha tö bb ré teg ruha volt kö ztü nk, a bicepsze kő kemé ny volt a
tenyerem alatt, hasizmai feszes csı́kok az enyé imnek nyomó dva.
Mikor é lesen beszı́vta a levegő t, a mellbimbó im megmerevedtek a
mellkasa é rinté sé tő l.

Jaj, ne. El vagyok á tkozva. Ké pek egé sz sora villant fel bennem arró l,
hogyan lehetne mé g megbotlani, elesni, felbukni, megcsú szni vagy
pofá ra esni ez elő tt a szexisten elő tt az elkö vetkező napokban,
hetekben, hó napokban.

– Helló ismé t – morogta, s a hangja rezdü lé sei szinte fá jtak. – Mindig
ö rö m ö sszefutni magá val, Eva.

Elvö rö sö dtem a zavartó l é s a vá gytó l, s nem tudtam elé g akaraterő t
ö sszeszedni ahhoz, hogy eltoljam magamtó l, hiá ba volt mé g
kö rü lö ttü nk ké t má sik ember. Az sem segı́tett, hogy csakis rá m
koncentrá lt, izmos alakjá bó l rendü letlenü l sugá rozva azt az erő teljes
vonzá st.

– Mr. Cross – szó lt mö gö ttem Mark. – Elné zé st a belé pő é rt.

– Ne mentegető zzé k. Igazá n emlé kezetes volt.

Megbillentem tű sarkaimon, amikor Cross lerakott, s té rdem

elgyengü lt a teljes testkontaktustó l. Ismé t feketé t viselt, de ezú ttal az
inge é s a nyakkendő je halvá nyszü rke volt. Mint mindig, most is
tú lsá gosan jó l né zett ki. Vajon milyen lehet ilyen elké pesztő en jó
pasinak lenni? Aki sehol sem jelenhet meg ú gy, hogy ne keltene
feltű né st.

Mark elkapott é s megtá masztott.

Cross tekintete Mark kezé re tapadt a kö nyö kö mö n, amı́g a fő nö kö m
el nem engedett.

– Most má r jó lesz – kapott é szbe Mark. – Az asszisztensem, Eva

Tramell.

– Má r talá lkoztunk – Cross kihú zta a sajá tja melletti szé ket. – Eva.
Segé lyké rő en Markra pillantottam. Mé g mindig nem té rtem teljesen
magamhoz a szexuá lis szupravezető vel tö rté nt é rintkezé s utá n.

Cross kö zelebb hajolt, é s halkan kiadta a parancsot: – Uljö n le, Eva.

Mark kurtá n biccentett, de é n má r ereszkedtem is a szé kre. Testem

ö sztö nö sen engedelmeskedett Cross parancsá nak, mielő tt mé g az
agyam ellenkezhetett volna.

Pró bá ltam nyugodtan ü lni az elkö vetkező egy ó ra sorá n, amı́g Markot
kı́mé letlenü l szorongatta Cross meg a ké t Kingsman-igazgató – ké t
vonzó barna nő elegá ns nadrá gkosztü mben. Az eperszı́nű ruhá s
kü lö nö sen igyekezett magá ra vonni Cross igyelmé t, mı́g a kré mszı́nű
a fő nö kö mre koncentrá lt inká bb. Viszont mindhá rmukat lenyű gö zte
Marknak az a ké pessé ge, ahogyan kidomborı́totta, hogy az ü gynö ksé g
munká ja – é s sima együ ttmű kö dé se az ü gyfelekkel – hogyan ad
mé rhető tö bbletet az ü gyfé l má rká inak.

Csodá ltam, milyen higgadt tud lenni Mark nyomá s alatt – Cross
nyomá sa alatt, aki kö nnyedé n uralta az egé sz megbeszé lé st.

– Szé p munka, Mr. Garrity – jegyezte meg kö nnyedé n Cross, amikor
ö sszefoglaltá k a dolgokat. – Má r alig vá rom, hogy lá ssam az
á rajá nlatot, ha majd odajutunk. Mi ö sztö nö zné arra, hogy
megkó stolja a Kingsmant, Eva?

– Tessé k? – pislogtam dö bbenten.

Szinte perzselt a tekintete. Ugy é reztem, mintha csak rá m igyelne,

ami csak mé g jobban fokozta tiszteletemet Mark irá nt, akinek egy
ó rá n keresztü l ennek a tekintetnek a sú lya alatt kellett dolgoznia.

Cross szé ke merő legesen á llt az asztal tengelyé re, szemben az

enyé mmel. Jobb karjá t a sima asztallapon nyugtatta, elegá ns ujjai
ritmikusan doboltak a fá n. Egy pillanatra kivillant a csukló ja a zakó
ujja aló l, é s valamilyen ő rü lt okná l fogva az a kis aranyszı́n felü let a
sö té t sző rszá lakkal vad lü kteté st okozott a csikló mban. Annyira …
fér ias volt.

– Magá nak melyik tetszene a legjobban Mark javasolt megoldá sai

kö zü l? – ismé telte meg má ské pp a ké rdé st.
– Szerintem mindegyik nagyszerű .

A szoborszé psé gű arcon semmi sem tü krö ző dö tt.

– Ha az ő szinte vé lemé nyé hez az kell, hogy senki má s ne legyen a
teremben, megoldható .

Ujjaim a szé k karfá já ra feszü ltek.

– Ez volt az ő szinte vé lemé nyem, Mr. Cross, de ha mindená ron tudni
akarja, szerintem a szexis luxus elé rhető á ron vonzaná a legszé lesebb
kö zö nsé get. De nem tudom, hogy…

– Egyeté rtek – á llt fel Cross, é s begombolta a zakó já t. – Akkor meg is
van az irá nyvonal, Mr. Garrity. A jö vő hé ten talá lkozunk megint.

Egy pillanatig csak ü ltem. Teljesen elká bı́tott az esemé nyek nyaktö rő

tempó ja. Aztá n Markra pillantottam, aki lá tható an a dö bbenet é s a
derü ltsé g kö zt ingadozott.

Felá lltam, é s első ké nt indultam az ajtó felé . Nagyon is é lesen

tudatá ban voltam, hogy Cross mellé m szegő dik. Mozgá sá nak
vadá llati kecsessé ge é s ö nhitt takaré kossá ga felizgatott. El sem
tudtam ké pzelni, hogy ne dugna jó l é s agresszı́van, elvé ve mindent,
ami kell neki, ú gy, hogy a nő k szı́vesen is adjá k.

Cross egé sz vé gig mellettem maradt a liftig. Mondott valamit

Marknak, talá n sportró l, de annyira lekö tö ttek a sajá t reakció im, hogy
nem nagyon tudtam igyelni a beszé lgeté sü kre. Mikor megé rkezett a
felvonó , megkö nnyebbü lten felsó hajtottam, é s siető sen szá lltam
volna be Markkal együ tt.

– Egy pillanat, Eva – szó lt Cross, é s a kö nyö kö mné l fogva
visszatartott.

– Mindjá rt megy – mondta Marknak, amikor fő nö kö m dö bbent arca
elő tt becsapó dott a fé majtó .
Cross nem szó lt semmit, amı́g a fü lke le nem é rt a huszadikra. Aztá n
megnyomta a hı́vó gombot, é s megké rdezte: – Van valakid, Eva?

Olyan fesztelenü l tette fel a ké rdé st, hogy első re fel sem fogtam.

Elesen beszı́vtam a levegő t.

– Mi kö ze magá nak ahhoz?

Rá m né zett, é s most ugyanazt lá ttam rajta, amit az első alkalommal –
elké pesztő erő t é s acé los akaratot. Onké ntelenü l is há trahő kö ltem.
Most is.

Csak é ppen most nem estem fené kre. Fejlő dö m.

– Mert meg akarlak dugni, Eva. Tudnom kell, mi á ll az utamban, ha á l

valami egyá ltalá n.

A combom kö ze fá jdalmasan megsajdult, é s a falnak kellett

tá maszkodnom, hogy megő rizzem az egyensú lyomat. Cross utá nam
nyú lt, hogy elkapjon, de kinyú jtott kezemmel visszatartottam.

– Meglehet, hogy nem é rdekel a dolog, Mr. Cross.

Arcá n halová ny mosoly suhant á t, amitő l elké pzelhetetlenü l jó l né zett
ki. Te jó ég…

Annyira elalé ltam, hogy szinte megijesztett az é rkező lift csengeté se.

Mé g sosem voltam ennyire begerjedve. Mé g soha nem kı́vá ntam
ennyire fá jdalmasan egyetlen má s emberi lé nyt sem. Es sosem
bá ntott meg ennyire senki, akire vá gytam.

Belé ptem a liftbe, é s szembefordultam vele.

Elmosolyodott.

– Viszlá t, Eva!

Az ajtó becsukó dott, é s é n a bronzkapaszkodó ra dő ltem. Pró bá ltam

ö sszeszedni magam. Csakhamar kinyı́lt az ajtó a huszadikon. Mark
ott já rká lt fel-alá a lift elő tt.

– Te jó é g, Eva! – torpant meg, amikor meglá tott. – Ez meg mi a fene

volt?

– Halvá ny fogalmam sincs – fú jtam egyet, bá r szı́vesen elmesé ltem
volna valakinek zavarba ejtő , bosszantó affé romat Cross-szal, csak
é ppen erre nem a fő nö kö m volt a legalkalmasabb szemé ly. – De kit
é rdekel?

Neked adta a meló t.

Mark elvigyorodott.

– Azt hiszem, té nyleg.

– Ahogy a lakó tá rsam szokta mondogatni, ezt meg kell ü nnepelni.

Foglaljak nektek valahová asztalt Stevennel?

– Mié rt is ne? Pure Food and Wine, hé t ó ra, ha mé g befé rü nk. Ha nem,
szervezz nekü nk valami meglepeté st.

Alig é rtü nk vissza Mark irodá já ba, má ris lecsapott rá a vezető sé g –
Michael Waters, az elnö k-vezé rigazgató , meg Christine Field é s
Walter Leaman, az ü gyvezető elnö k é s a helyettes elnö k.

A lehető legkevé sbé feltű nő en kikerü ltem ő ket, é s becsusszantam a

fü lké cské mbe.

Felhı́vtam a Pure Food and Wine-t, é s pró bá ltam asztalt szerezni.

Hosszas kö nyö rgé s é s sirá nkozá s utá n vé gü l beadtá k a derekukat.

Uzenetet hagytam Mark hangpostá já n: – Ez a mai té nyleg a

szerencsenapod! Lefoglaltam az asztalt hé tre. Erezzé tek jó l
magatokat!

Aztá n kiblokkoltam. Má r alig vá rtam, hogy otthon legyek.

– Mit mondott? – Cary a fehé r kanapé má sik vé gé ben ü lt, é s a fejé t
csó vá lta.

– Ugye? – kortyoltam egyet a borombó l. Fanyar, behű tö tt sauvignon

blanc volt, amit hazafelé vettem. – Nekem is ugyanez volt a reakció m.
Mé g mindig nem vagyok biztos benne, hogy nem csak ké pzeltem-e az
egé sz beszé lgeté st, a feromonjai mindent elsö prő hatá sa alatt.

– Akkor?

Magam alá hú ztam a lá bamat, é s há tradő ltem.

– Akkor mi?

– Tudod te azt jó l, Eva. – Cary elvette netbookjá t a ká vé zó asztalró l, é s
az ö lé be tette. – Kihaszná lod a helyzetet, vagy sem?

– De há t nem is ismerem! Mé g a keresztnevé t sem tudom, é s ő dobta

nekem oda a labdá t!

– O viszont tudja a tié det – kezdett el gé pelni Cary. – Es mi a helyzet a

vodká s dologgal? Hogy konkré tan a te fő nö kö det ké rte?

Megá llt a kezem a hajtincseim kö zö tt.

– Mark nagyon tehetsé ges. Ha Crossnak egy csepp ü zleti é rzé ke is

van, akkor kihaszná lja.

– Szerintem van neki – Cary felé m fordı́totta a netbookot, é s

megmutatta a Cross Industries honlapjá t, melyen a Cross ire
lá tvá nyos fotó ja dı́szelgett. – Az ö vé az egé sz, Eva. Gideon Crossé .

A francba. Lehunytam a szemem. Gideon Cross. Ugy é reztem, illik

hozzá a né v. Szexi é s elegá nsan fé r ias, mint ő maga.

– Megvannak az emberei arra, hogy leá nyvá llalatai marketingü gyeit

inté zzé k. Talá n tö bb tucat is.

– Fogd be, Cary.

– Menő , gazdag, é s le akar fektetni. Mi ezzel a baj?

Rá né ztem.

– Elé g ciki lesz á llandó an ö sszefutni vele. Má rpedig remé lem, hogy
soká ig megmarad ez az á llá som. Mert szeretem. Es ő szinté n
kedvelem Markot is. Teljesen belevont a folyamatba, é s má ris
rengeteget tanultam tő le.

– Emlé kszel, mit mondott dr. Travis a kalkulá lt kocká zatró l? Ha a

pszichomó kusod azt mondja, vá llalj be valamennyit, akkor vá llalj be.

Fogod tudni kezelni. Elvé gre te meg Cross is felnő tt emberek vagytok.
–

Ujra a ké pernyő re meredt. – Tyű ha. Tudtad, hogy mé g ké t é ve van a
harmincig? Ott aztá n lehet á lló ké pessé g.

– Meg bunkó sá g. Vé rig sé rtett azzal, ahogyan tá lalta a dolgot. Utá lom,
ha ké t lá bon já ró puncinak né znek.

Cary rá m né zett, é s tekintete ellá gyult az együ tté rzé stő l.

– Bocs, kislá ny. De te olyan erő s vagy, annyival erő sebb ná lam. Nem
vettem é szre, hogy te is ugyanazokat a terheket cipeled, mint é n.

– Altalá ban nem – fordı́tottam el a tekintetem, mert nem akartam

beszé lgetni a mú ltunkró l. – Nem arró l van szó , hogy randira kellett
volna hı́vnia. De enné l jobb mó djai is vannak annak, hogy valaki
tudassa egy nő vel, hogy á gyba akarja vinni.

– Igazad van. Ontelt bunkó . Vá gyakozzon csak utá nad, amı́g el nem
ké kü lnek a golyó i. Megé rdemli.

Erre elmosolyodtam. Cary mindig ké pes volt erre.

– Ké tlem, hogy valaha is elké kü ltek a golyó i é leté ben, de
mindenesetre vicces elké pzelni.

Cary hatá rozott csattaná ssal ö sszecsukta a netbookot.

– Mit csiná ljunk este?

– Arra gondoltam, hogy megné zné m azt a krav maga stú dió t ott
Brooklynban. – Egy kicsit utá nané ztem a dolognak, miutá n
talá lkoztam Parker Smithszel az Equinoxban, é s egy ilyen nyers,
izikaistressz-levezető

edzé s gondolata egyre vonzó bb é s vonzó bb lett a szá momra.

– Anyá dé k tutira nem fogjá k megengedni, hogy este kijá rj ide,
hetente tö bbszö r is – mondta Cary, s ö sszehú zta magá n a
farmerdzsekijé t, pedig é pp csak kicsit volt hű vö s.

Parker Smith raktá ré pü letbő l á talakı́tott stú dió ja Brooklyn egy
korá bban ipari, most a tú lé lé sé rt kü zdő negyedé ben á llt. Hatalmas
volt, s a masszı́v fé m rakodó ajtó bó l nem lehetett lá tni, hogy mi
rejtő zik odabent. Cary meg é n alumı́niumtartá lyokon ü csö rö gtü nk,
ú gy né ztü k a sző nyegen dolgozó fé l tucat tanı́tvá nyt.

– Au – jajdultam fel együ tt é rző n, amikor az egyik ickó kapott egy

rú gá st az á gyé ká ba. Az mé g vé dő vel is kemé ny lehetett. – Es honnan
fogjá k megtudni, Cary?

– Onnan, hogy kó rhá zba kerü lsz – pillantott rá m Cary.

– Ez a krav maga brutá lis. Full-kontakt, meg minden. Es mé g ha a

zú zó dá sokbó l nem jö nnek is rá , Stanton akkor is megtudja valahogy.

Mindig mindent megtud.

– Anyá m miatt. O elmond neki mindent. De ezt nem fogom elmesé lni.

– Es mié rt nem?
– Anyu nem é rtené . Azt hinné , hogy amiatt akarom megvé deni
magam, ami tö rté nt, é s bű ntudata lenne, ami rosszulesne nekem.
Nem hinné el, hogy csak edzeni meg stressztelenı́teni akarok.

A tenyerembe tá masztottam az á llamat, é s né ztem, ahogy Parker

beá ll egy nő vel szemben. Jó edző volt. Tü relmes é s alapos, aki jó l
é rthető en magyará z. A stú dió ja durva kö rnyé ken volt, de ez talá n
illett is a mű fajá hoz. Semmi sem „való sá ghű bb”, mint egy nagy, ü res
raktá r.

– Ez a Parker klassz pasi – morogta Cary.

– Jegygyű rű van rajta.

– Eszrevettem. A jó darabok mindig gyorsan elkelnek.

Az edzé s befejezté vel Parker odajö tt hozzá nk, mosolyogva, csillogó

szemmel.

– Nos, mi a vé lemé nyed, Eva?

– Hol lehet feliratkozni?

Olyan szexi volt a mosolya, hogy Cary a kezem utá n nyú lt, é s erő sen
szorı́totta.

– Gyere csak erre.

A pé ntek fantasztikusan kezdő dö tt. Mark megmutatta az ajá nlati
munka lé pé seit, aztá n beszé lt nekem a Cross vá llalatró l é s Gideon
Crossró l, megjegyezvé n, hogy ő meg Cross egyidő sek.

– Folyamatosan emlé keztetnem kell magamat erre – folytatta Mark. –

Amikor szemtő l szemben á ll veled, kö nnyű elfeledkezni ró la, hogy
milyen iatal.
– Való ban – helyeseltem, s titokban csaló dottsá g fogott el, hogy nem
lá thatom Crosst az elkö vetkező ké t napban. Bá rmennyire
győ zkö dtem is magam, hogy nem szá mı́t, mé gsem volt jó é rzé s. Es
mindaddig, amı́g meg nem fosztattam a lehető sé gtő l, nem is fogtam
fel, mennyire izgat, hogy esetleg ö sszefuthatunk. Olyan magá val
ragadó é rzé s volt a kö zelé ben lenni!

Meg há t né zni is é lmé nyszá mba ment. A hé tvé gé re nem volt semmi
ehhez fogható an izgalmas programom.

Eppen Mark irodá já ban jegyzeteltem, amikor hallottam, hogy az

asztalomon csö rö g a telefon. Kimentettem magam, é s odarohantam.

– Mark Garrity irodá ja…

– Eva kedves! Hogy vagy?

Nevelő apá m hangjá ra a szé kembe roskadtam. Stanton mindig a

megá llapodott gazdagsá g benyomá sá t keltette – kulturá lt,
kiegyensú lyozott é s ö nhitt.

– Richard! Minden rendben? Anya jó l van?

– Persze. Minden rendben. Anyá d csodá latos, mint mindig.

Ellá gyult a hangja, amikor a felesé gé rő l beszé lt, é s é n ö rü ltem ennek.

Tulajdonké ppen rengeteg dologé rt lehettem há lá s neki, de né ha

nehé z volt legyő zni magamban a hű tlensé g é rzé sé t. Tudtam, hogy az
igazi apá mat elé ggé bá ntja a jö vedelemszintjeik kö zti erő s kü lö nbsé g.

– Remek – feleltem megkö nnyebbü lten. – Orü lö k. Megkaptá tok a

kö szö nő ü zenetemet a ruhá é rt meg Cary szmokingjá é rt?

– Igen, nagyon igyelmes volt tő led, de egyá ltalá n nem vá runk el
ilyesmit. Bocsá ss meg egy pillanatra… – beszé lni kezdett valakihez,
nyilvá n a titká rá hoz. – Eva kedvesem, szeretné m, ha ma együ tt
ebé delné nk. Majd odakü ldö m é rted Clancyt.

– Ma? De há t holnap este amú gy is talá lkozunk. Addig nem vá rhat?
– Nem, ma kell.

– De nekem csak egy ó ra ebé dszü netem van.

Valaki megkocogtatta a vá llamat. Mark á llt mellettem.

– Legyen kettő – sú gta. – Megé rdemled.

Felsó hajtottam, é s né ma kö szö netet suttogtam.

– Tizenké t ó ra megfelel, Richard?

– Tö ké letesen. Má r alig vá rom, hogy lá ssalak.

Nekem nem volt tú l sok okom vá rni a talá lkozá st Richard Stantonnal,
de azé rt kö telessé gtudó an elindultam mé g dé l elő tt, é s lent má r vá rt
rá m az autó . Clancy, Stanton sofő rje é s testő re kinyitotta nekem az
ajtó t, miutá n kö szö ntö ttem. Aztá n a volá nhoz ü lt, é s bevitt a
belvá rosba. Ora hú szkor má r ott ü ltem egy tá rgyaló asztalná l Stanton
irodá já ban, melyen csodá latosan szervı́rozott ké tszemé lyes ebé d
vá rt.

Stanton nem sokkal utá nam é rkezett, itten é s takarosan, mint akit
é ppen skatulyá bó l hú ztak ki. A haja hó fehé r, az arca kissé rá ncos, de
rendkı́vü l megnyerő . Szeme mint a fakó farmer, tekinteté ben szikrá zó
é rtelem. Karcsú , kisportolt testalkat. Mé g a munka mellett is mindig
szakı́tott idő t a mozgá sra, azelő tt is, hogy elvette volna csodá s
felesé gé t – az anyá mat.

Felá lltam, amikor belé pett, ő pedig hozzá m hajolt é s arcon csó kolt.

– Remekü l né zel ki, Eva.

– Kö sz. – Hasonlı́tottam anyá mra, aki ugyancsak termé szetes sző ke
volt. Szü rke szememet azonban apá mtó l ö rö kö ltem.

Stanton az asztalfő n foglalt helyet. Tudta, hogy milyen jó l mutat

mö gö tte a New York-i felhő karcoló k há ttere, é s ki is haszná lta az
elő nyt.

– Egyé l – adta ki a parancsot a nagy hatalmú emberek mó djá n.

Tisztá ra Gideon Cross.
Vajon Stanton má r Cross é letkorá ban is ennyire magabiztos volt?

Fogtam a villá t, é s nekikezdtem a csirké nek á fonyá val, dió val é s feta
salá tá val tá lalva. Remek volt, é n pedig é hes. Orü ltem, hogy Stanton
nem kezdett el azonnal beszé lni, hogy egy kicsit kié lvezhessem az
evé st, de a haladé k nem tartott soká ig.

– Eva kedves, szeretné m megbeszé lni veled ezt a krav maga dolgot.

Megdermedtem.

– Tessé k?

Stanton ivott egy korty jeges vizet, é s há tradő lt. Alla megmerevedett,
amibő l tudtam, hogy nem fog tetszeni, amit mondani ké szü l.

– Anyá d meglehető sen felizgatta magá t tegnap este, amikor elmenté l

abba a stú dió ba Brooklynba. Beletelt egy kis idő be, mire meg tudtam
nyugtatni, é s megı́gé rtem neki, hogy gondoskodom arró l, hogy
biztonsá gos kö rnyezetben hó dolhass a szenvedé lyednek. Anyá d nem
akarja…

– Egy pillanat – tettem le a villá t. Elment az é tvá gyam. – Honnan

tudta, hogy oda mentem?

– Lekö vette a mobilodat.

– Az nem lehet – leheltem, é s a szé kbe sü ppedtem. A vá lasz

szenvtelensé gé tő l, mintha ez volna a vilá g legtermé szetesebb dolga,
felfordult a gyomrom. A szervezetem hirtelen tiltakozni kezdett az
elfogyasztott ebé d ellen. – Akkor azé rt ragaszkodott hozzá , hogy
haszná ljam a te egyik cé ges ké szü lé kedet. Nem azé rt, hogy pé nzt
spó roljak meg.

– Termé szetesen az is benne volt. De ez meg is nyugtatja.

– Megnyugtatja? Hogy ké mkedik a sajá t lá nya utá n? Ez beteg dolog,
Richard. Ezt be kell lá tnod. Eljá r mé g dr. Petersenhez?

Stanton mintha kissé feszengeni kezdett volna.

– Hogyne, persze.

– Es neki is elmondja ezeket a dolgokat?

– Azt nem tudom – felelte Stanton mereven. – Ez Monica magá nü gye.

En nem avatkozom bele.

Há t, az biztos. Ké nyezteti. Tutujgatja. Elrontja. Es rá hagyja az é n

biztonsá gommal kapcsolatos megszá llottsá gá t.

– Meg kellene ettő l szabadulnia vé gre. En is megszabadultam.

– Te semmirő l sem tehetté l, Eva. Neki viszont bű ntudata van, amié rt
nem vé delmezett meg. Adnunk kell neki egy kis kifutá st.

– Kifutá st? De há t ké sz kukkoló ! – Pö rö gni kezdett az agyam. Hogyan
is tolakodhat be anyá m ı́gy a magá né letembe? Mié rt csiná lja? Az
ő rü letbe kergeti ö nmagá t is meg engem is. – Ennek vé get kell vetni.

– Mi sem kö nnyebb enné l. Má r beszé ltem Clancyvel. Majd ő elvisz, ha
Brooklynba mé gy. Mindent elrendeztem. Neked is sokkal
ké nyelmesebb lesz.

– Ne pró bá ld ú gy beá llı́tani, mintha é rtem lenne az egé sz. – Csı́pett a
szemem é s é gett a torkom a visszafojtott sı́rá stó l. Utá ltam, hogy ú gy
beszé l

Brooklynró l, mintha a harmadik vilá gban lenne. – Felnő tt nő vagyok.

En dö ntö k ö nmagamró l. Tö rvé ny adta jogom!

– Ne beszé lj velem ı́gy, Eva. En csak anyá d javá t akarom. Es persze a

tié det is.

Há tratoltam a szé kem.

– Csak tá plá lod a má niá it. Beteggé teszed, é s engem is.

– Ulj le. Enned kell. Monica aggó dik, hogy nem tá plá lkozol elé ggé
egé szsé gesen.

– O minden miatt aggó dik, Richard! Epp ez a problé ma. – Az asztalra

dobtam a szalvé tá mat. – Vissza kell mennem dolgozni.
Elfordultam é s az ajtó felé indultam, hogy miné l hamarabb kı́vü l
legyek.

Visszavettem a tá ská mat a titká rá tó l, viszont ott hagytam a mobilt.
Claney, aki a recepció ná l vá rt, utá nam jö tt, de jobbnak lá ttam nem
pró bá lkozni vele. O kizá ró lag Stantontó l fogad el utası́tá sokat.

Clancy visszavitt a munkahelyemre, é n pedig vé gig a há tsó ü lé sen
fortyogtam. Duzzoghatok, ha akarok, de akkor nem vagyok jobb, mint
Stanton, mert a vé gé n ú gyis beadom a derekam. Meghajlok, é s
hagyom, hogy az legyen, amit anyá m szeretne, mert fá jna lá tni, hogy
megint szenved, azok utá n, amin má r keresztü lment. Annyira
é rzelmes, annyira tö ré keny. Es szinte az ő rü letig szeret engem.

Mé g mindig sö té t volt a hangulatom, amikor kiszá lltam a Cross ire-
né l.

Clancy elment az autó val, é n pedig ott maradtam a já rdá n, é s

tekintetemmel valami tra ikot kerestem, ahol csokit vehetek, vagy
telefonboltot, ahol szerezhetek egy ú j mobilt.

Vé gü l megkerü ltem az é pü letet, é s vettem fé l tucat kis csokit egy
Duane Reade-ben, csak aztá n indultam vissza az irodá ba. Mé g csak
egy ó rá ja voltam tá vol, de nem akartam kihaszná lni a plusz idő t, amit
Mark engedé lyezett. Szü ksé gem volt a munká ra, hogy elvonja a
gondolataimat lú gos csalá domtó l.

Mikor beszá lltam az ü res liftbe, felté ptem az egyik csokit, é s mohó n
beleharaptam. Má r jó kora elő rehaladá st tettem az ö nmagamnak
kiszabott napi csokikorlá t elé ré sé ben, mikor a negyediken kinyı́lt az
ajtó .

Tulajdonké ppen nem is bá ntam, mert ı́gy tö bb idő m volt kié lvezni a
nyelvemen szé tolvadó fekete csokolá dé é s karamell ı́zé t.

A fé majtó feltá rult, é s Gideon Cross bukkant fel elő ttem, ké t má sik
fé r ival.

Mint mindig, most is elá llt tő le a lé legzetem, amitő l felé bredt bennem
a má r lanyhuló ban lé vő bosszú sá g. Mié rt van mindig ilyen hatá ssal
rá m?

Mikor leszek má r vé gre immú nis a vonzerejé vel szemben?

Odapillantott, é s ajka lassú , szı́vmegá llı́tó mosolyra hú zó dott, mikor
meglá tott.

Szuper. Ilyen az é n szerencsé m. A kihı́vá st lá tja bennem.

Cross mosolya homlokrá ncolá ssá fajult.

– Majd ké ső bb folytatjuk – vetette oda beszé lgető tá rsainak, mikö zben
egy pillanatra sem vette le ró lam a szemé t.

Beszá llt a liftembe, é s egy inté ssel a tö bbiek tudtá ra adta, hogy ne
kö vessé k. Amazok meglepetten pislogtak, aztá n rá m meredtek, majd
Crossra, aztá n megint rá m.

Kiszá lltam, mert ú gy gondoltam, hogy a jó zan eszemnek jobbat tesz
majd egy má sik liftkabin.

– Ne olyan gyorsan, Eva – kapott el a kö nyö kö mné l fogva Cross, é s
visszahú zott. Az ajtó becsukó dott, é s a lift simá n nekiló dult.

– Mi a fené t mű vel? – csattantam fel. Stanton utá n mire sem vá gytam
kevé sbé , mint hogy egy ú jabb dominá ns hı́m pró bá ljon irá nyı́tgatni.

Cross megfogta a felkaromat, é s é lé nkké k tekinteté t kutató n az

arcomra szegezte.

– Valami baj van. Mi az?

Az immá r ismerő s szikra most is é letre kelt kö ztü nk, é s csak mé g
jobban tá plá lta a dü hö met.

– Maga.

– En? – hú zta vé gig hü velykujjait a vá llamon. Aztá n elengedett, egy
kulcsot szedett elő a zsebé bő l, é s a lift vezé rlő paneljé be dugta.
Minden emeletszá m fé nye kialudt, kivé ve a legfelső t.

Most is fekete ö ltö nyt viselt, inom szü rke hajszá lcsı́kokkal. Szokatlan
volt há tulró l lá tni. A vá lla gusztusosá n szé les, de nem ormó tlan,
keskeny csı́pő , hosszú lá b. A gallé rjá ra hulló selymes tincseket a
legszı́vesebben megcibá ltam volna. De kemé nyen. Azt akartam, hogy
ugyanolyan ideges legyen, mint é n. Harcot akartam.

– Most nem vagyok megfelelő hangulatban ö nhö z, Mr. Cross.

O az emeleteket jelző ó ramutató t igyelte az ajtó fö lö tt.

– Majd meghozom a hangulatod.

– Nem é rdekel a dolog.

Cross rá m meredt a vá lla fö lö tt. Az inge é s a nyakkendő je ugyanolyan
lé legzetelá llı́tó ké k volt, mint a szeme.

– Nekem ne hazudj, Eva. Soha.

– Ez nem hazugsá g. Es ha vonzó nak talá lom, akkor mi van?

Gondolom, a legtö bb nő ı́gy van ezzel. – Visszacsomagoltam a

maradé k csokit a papı́rjá ba, é s visszatettem a zacskó ba. Nincs
szü ksé g csokira, ha egy lé gté rben lehetek Gideon Cross-szal. – Az
nem é rdekel, hogy bá rmit is kezdjek ezzel a dologgal.

Ekkor szembefordult velem, egyetlen laza mozdulattal, é s szá já ra

halová ny, bű nre csá bı́tó mosoly ü lt ki. Lezsersé ge é s
nemtö rő dö msé ge mé g jobban felbosszantott.

– A vonzalom tú l enyhe szó … – intett a kö ztü nk lé vő té rre – …erre.

– Nyugodtan tarthat bolondnak, de nekem szü ksé gem van arra, hogy
kedveljek valakit, mielő tt meztelenü l á gyba bú jok vele.

– Nem tartom bolondnak – felelte. – De nekem nincs sem idő m, sem

hajlandó sá gom randevú zgatni.

– Akkor má r ketten vagyunk. Jó , hogy ezt ilyen szé pen tisztá ztuk.

Kö zelebb lé pett, keze az arcom felé emelkedett. Ké nyszerı́tettem
magam, hogy ne hú zó djam el, ne adjam meg neki azt az elé gté telt,
hogy megfé lemlı́thet. Hü velykje sú rolta a szá m szé lé t, aztá n a sajá t
szá já hoz vá ndorolt.

– Csokolá dé , plusz te. A leg inomabb.

Megborzongtam, é s megsajdult a combom kö ze, amikor elké pzeltem,

milyen lehet csokolá dé t nyalni errő l a gyilkosan szexi testrő l.

Elsö té tü lt a tekintete, é s meghitten elmé lyü lt a hangja.

– A romantiká zá s nem tartozik bele az eszkö ztá ramba, Eva. Viszont
az igen, hogy ezernyi mó don a csú csra juttassalak. Hadd mutassam
meg.

A kabin lassulni kezdett é s megá llt. Cross kihú zta a kulcsot a

panelbő l, é s az ajtó kinyı́lt.

Behá trá ltam a sarokba, é s egy csukló mozdulattal kifelé hessintettem.

– Té nyleg nem é rdekel.

– Beszé ljü k meg. – Cross megfogta a kö nyö kö met, é s szelı́den, de
erő teljesen kivezetett.

Vele mentem, mert tetszett a feszü ltsé g, amit az együ ttlé tü nk
jelentett, é s mert kı́vá ncsi voltam, mit tud mondani akkor, ha ö t
percné l tö bbet rá szá nok az idő mbő l.

Olyan lendü letesen hatolt á t a biztonsá gi ajtó n, hogy lassı́tania sem

kellett. A csinos vö rö s a recepció s pultná l pá nikszerű en felugrott,
hogy á tadjon neki valami ü zenetet, de Cross csak tü relmetlenü l
megrá zta a fejé t.

A lá ny becsukta a szá já t, é s tá gra nyı́lt szemmel bá mult rá m,
mikö zben elsü vı́tettü nk mellette.

Szerencsé re nem kellett sokat menni Cross irodá já ig. A titká ra is
felá llt, amikor meglá tta a fő nö ké t, de csendben maradt, amikor
é szrevette, hogy nincs egyedü l.
– Ne kapcsoljon be senkit, Scott – kormá nyzott be engem az
irodá já ba Cross egy ké tszá rnyú ü vegajtó n keresztü l.

Minden ingerü ltsé gem ellené re lenyű gö zö tt Gideon Cross tá gas
fő hadiszá llá sa. Ké toldalt padló tó l mennyezetig é rő ablakok né ztek a
vá rosra, a tö bbi ré szen ü vegfal. A masszı́v ı́ró asztallal szembeni
egyetlen á tlá tszatlan té relvá lasztó n ké pernyő k sorakoztak egymá s
alatt, hı́rekkel a vilá g minden ré szé bő l. Há rom kü lö n leü lő s ré sz volt,
mindegyik egyenké nt is nagyobb, mint Mark egé sz irodá ja, meg egy
bá r, é kkö ves kristá lypalackokkal. Ezek jelentettek szı́nfoltokat
csupá n a fekete-szü rke-fehé r á rnyalatok kö zt.

Cross megnyomott egy gombot az asztalá n, mire becsukó dott az ajtó .

Egy má sik gombnyomá sra á tlá tszatlanná vá lt az ü veg, eltakarva
minket a munkatá rsak szeme elő l. A kü lső ablakokon gyö nyö rű
zafı́rké k á rnyalatú bevonat biztosı́totta a belá tá s hiá nyá t. Cross kibú jt
a zakó já bó l, é s felakasztotta egy kró mfogasra. Aztá n odajö tt, ahol
engem hagyott az ajtó elő tt.

– Iszol valamit, Eva?

– Nem, kö szö nö m. – A fene egye meg. Egy szá l mellé nyben mé g
nyá lcsorgató bb. Mé g jobban lá tszott, milyen kisportolt. Milyen erő s a
vá lla.

Milyen szé pen feszü l a bicepsze mozgá s kö zben.

Egy fekete bő rkanapé felé intett.

– Foglalj helyet.

– Vissza kell mennem dolgozni.

– Nekem pedig kettő kor tá rgyalá som van. Miné l hamarabb tisztá zzuk
a dolgokat, anná l hamarabb visszaté rhetü nk a munká nkhoz. Ulj má r
le.

– Maga szerint mi az, amit tisztá znunk ké ne?

Só hajtva felnyalá bolt, mint a menyasszonyokat szoká s, é s odavitt a

kanapé hoz. Letett, aztá n leü lt mellé m.
– A kifogá said. Ideje megbeszé lni, mi kellene ahhoz, hogy lefekü dj
velem.

– Csoda. – Elhú zó dtam tő le, hogy tö bb hely legyen kö ztü nk. Lejjebb
hú zkodtam smaragdzö ld szoknyá m szé lé t, é s arra gondoltam, bá r
inká bb nadrá g lenne rajtam. – Durvá nak é s sé rtő nek talá lom a
kö zeledé sé t.

Es roppant izgató nak, bá r ezt sosem vallottam volna be.

Osszehú zott szemmel mé regetett.

– Talá n kı́mé letlen, de ő szinte. Nem olyan lá nynak tű nsz, aki az
igazsá g helyett inká bb mellé beszé lé st meg hı́zelgé st akar.

– Azt akarom, hogy tö bbet lá ssanak bennem, mint egy felfú jható
szexbabá t.

Cross szemö ldö ke megemelkedett.

– Nos, jó .

– Vé geztü nk? – á lltam fel.

A csukló m kö ré fonó dtak az ujjai, é s visszahú zott.

– Nem é ppen. Megvan a kiindulá si alapunk: az intenzı́v szexuá lis

vonzó dá s, é s hogy egyikü nk sem akar randizni. Akkor pontosan mit
akarsz? Csá bı́tá st, Eva? Azt akarod, hogy elcsá bı́tsalak?

A beszé lgeté s elké pesztett é s egyben meg is borzongatott. Es

megkı́sé rtett. Nehé z is lett volna má ské pp ezzel a pompá s hı́mmel
szemben, aki annyira meg akar szerezni. De egyelő re győ zö tt az
ellené rzé s.

– Az olyan szex, amit ú gy terveznek meg, mint egy ü zleti tranzakció t,

elé ggé hervasztó a szá momra.

– Ha má r az elejé n meghatá rozzuk a paramé tereket, akkor kisebb a

való szı́nű sé ge, hogy vé gü l tú lzott vá rakozá sokkal é s csaló dá ssal
talá lkozunk.

– Maga tré fá l? – mordultam fel. – Hallgassa má r meg ö nmagá t

kı́vü lrő l.

Mié rt ké ne egyá ltalá n dugá snak hı́vni a dolgot? Mié rt nem
szeminá ció s emisszió nak, elő zetesen jó vá hagyott zá rt ű rben?

Felbosszantott, hogy há traveti a fejé t é s kacagni kezd. A zengő

torokhang ú gy hullá mzott vé gig rajtam, mint a meleg vı́z. Kezdett
izikailag sajogni a jelenlé te. Teljesen e vilá gi derü ltsé gé tő l
egyszeriben kevé sbé lett szexisten é s erő sebben emberi. Hú s é s vé r.
Való di.

Felá lltam é s elhá trá ltam tő le.

– Az alkalmi szexhez nem kell bor meg ró zsa, viszont ha má s nem is,
legalá bb szemé lyes legyen! Ső t aká r bará ti. A kö lcsö nö s tisztelet a
minimum.

Elkomorulva á llt fö l, a szeme elsö té tedett.

– Az é n magá njellegű dolgaimban nincsen keveredé s. Te most el

akarod mosni ezt a hatá rvonalat. Nekem pedig semmi okom nincs rá ,
hogy ezt hagyjam.

– Ahogy gondolja. Es most hadd menjek vissza dolgozni. – Az ajtó hoz

lé ptem, é s lenyomtam a kilincset. Halkan elká romkodtam magam,
amikor nem nyı́lt. – Engedjen ki, Cross.

Ereztem, hogy kö zelı́t há tulró l. Ké t tenyere az ü vegre tapadt a vá llam
mellett, szinte ketrecbe zá rt. De amikor ennyire kö zelvolt hozzá m,
nem é rdekelt az ö nvé delem.

Akarata é s eltö ké ltsé ge szinte tapintható erő teret hozott lé tre
kö rü lö ttem. Mikor egé szen a kö zelembe kerü lt, ez az erő té r
ö sszezá rult é s magá ba zá rt. Ezen a buboré kon kı́vü l minden
megszű nt lé tezni, belü l pedig a testem nekifeszü lt az ö vé nek. Az,
hogy ilyen ö sztö nö s vonzá st gyakorol rá m, mikö zben annyira
bosszantó is, teljesen megszé dı́tett. Hogy is kı́vá nhatok ennyire
valakit, akinek teljesen le ké ne lomboznia?

– Fordulj meg, Eva.

Lecsukó dott a szemem a parancsoló hangban bujká ló vá gytó l.

Istenem, milyen jó az illata! Teste forró sá got é s mohó sá got á rasztott,
tová bb fokozva vad izgalmamat. Az akaratom elleni reakció t csak
mé g tová bb erő sı́tette a Stantonnal tö rté nt affé rom é s a Cross irá nti
neheztelé sem.

Akartam ő t. De nem nekem való . Magam is el tudom rontani az

é letemet. Semmi szü ksé gem segı́tsé gre.

Kipirult homlokom a hű vö s ü veghez nyomó dott.

– Engedjen el, Cross.

– Ez a szá ndé kom. Tú l sok gondot okozná l. – Szá ja a fü lem mö gö tti
bő rhö z sú rló dott. Egyik tenyeré t a hasamra simı́totta, ujjaival maga
felé hú zott. Eppannyira felizgult, mint é n. Kemé nyen á gaskodó farka
a tomporomnak feszü lt. – Fordulj meg, é s bú csú zz el!

Csaló dottan fordultam felé je, forró há tamat az ü veghez

tá masztottam.

Fö lé m gö rnyedt, csodá latos haja az arcá ba hullt, alkarjá val az
ü vegnek tá maszkodott, hogy kö zelebb hú zhasson magá hoz. Szinte
annyi helyem se maradt, hogy levegő t kapjak. Most má r a csı́pő met
fogta, é s ö sztö nö sen megszorı́totta. Megő rjı́tett. Izzó tekintettel
meredt rá m.

– Csó kolj meg – szó lt rekedten. – Ennyit adj meg nekem.

Né má n zihá lva nyaltam meg kiszá radt ajkamat. O felnyö gö tt, oldalra
hajtotta a fejé t, é s a szá ja az enyé mre tapadt. Meglepett, hogy milyen
puha, mé gis hatá rozott az ajka, é s milyen szelı́d erő vel csó kol.
Felsó hajtottam, s a nyelve beljebb hatolt. Hosszú , laza mozdulatokkal
ı́zlelgetett. A csó kja magabiztos é s kimű velt volt, é pp a kellő mé rté kű
agresszivitá ssal, amitő l teljesen felpö rö gtem.
Csak mintegy tá volró l é rzé keltem, hogy a tá ská m a fö ldre esik, aztá n
má r bele is tú rtam a hajá ba. Megrá ntottam a selymes fü rtö ket, hogy a
szá já t az enyé mhez tereljem. Felmordult, mé lyebben kezdett
csó kolni, é s nyelvé vel simogatni kezdte az enyé met. Ereztem
mellemen a szı́ve dobogá sá t, ami bizonyı́totta, hogy nem csak
remé nytelen vá gyké p, melyet lá zas ké pzeletem vetı́t ki.

Eltolta magá t az ajtó tó l. Megmarkolta a tarkó mat meg a fenekemet,

é s felemelt.

– Akarlak, Eva. Ha csak baj van belő le, akkor is.

Egé sz testemmel hozzá nyomó dtam, s sajgó n é rzé keltem minden

egyes kemé ny, forró centimé teré t. Ugy csó koltam vissza, mintha
elevenen akarná m felfalni. A bő rö m nedves volt é s vibrá ló , a melleim
sú lyosak é s é rzé kenyek. A csikló m lü ktetve kö vetelte magá nak a
igyelmet, egy ü temre dobogva vadul verdeső szı́vemmel.

Alig é rzé keltem a mozgá st, é s má ris a há tam alatt é reztem a kanapé t.

Cross fé l lá bbal a kanapé ra té rdelt, a má sikkal á llva maradt. Bal
karjá val tartotta magá t, jobbjá val pedig megmarkolta a
té rdhajlatomat, aztá n a keze erő s, birtokló mozdulattal elindult
fö lfelé a lá bamon.

Szisszenve szakadt fel belő le a lé legzet, amikor elé rte azt a helyet,
ahol a harisnyatartó m selyem combharisnyá mra kapcsoló dott.
Elszakı́totta pillantá sá t az enyé mtő l, é s lefelé né zett. Feljebb tű rte a
szoknyá mat, é s deré któ l lefelé lemeztelenı́tett.

– Jesszusom, Eva – hö rdü lt fel egé szen mé lyrő l, s é n libabő rö s lettem
a hangjá tó l. – A fő nö kö dnek nagy szerencsé je van, hogy meleg.

Mintegy ká bulatban né ztem, ahogyan Cross rá m ereszkedik, s a

lá bam szé tnyı́lt, hogy helyet adjak neki. Az izmaim megfeszü ltek,
hogy hozzá simuljak, hogy siettessem az é rintkezé st, melyre azó ta
vá gytam, hogy elő szö r megpillantottam ő t. Lehajtotta a fejé t, é s ú jra
csó kolni kezdett, inom erő szakkal sú rolva a szá mat.

Aztá n hirtelen elhú zó dott é s felszö kkent.

En ott maradtam zihá lva, nedvesen é s vá rakozó n. Aztá n rá jö ttem,
mié rt ugrott fel olyan hirtelen.

Valaki volt mö gö tte.

Ré mü lten tá pá szkodtam fel, é s gyorsan lehú zkodtam a blú zomat.

– …megé rkezett a ké tó rai ü gyfé l.

Egy vé gtelen pillanatba telt, mire rá é bredtem, hogy mé g mindig csak
ketten vagyunk a szobá ban, é s a hang, amit hallottam, az asztali
hangszó ró bó l é rkezett. Cross a kanapé tú lsó vé gé né l á llt,
kivö rö sö dve, homlokrá ncolva, hangtalanul zihá lva. A nyakkendő je
kilazult, s nadrá gja alatt igyelemre mé ltó erekció feszü lt.

Elké pzeltem, milyen szö rnyen festhetek é n. Es az ebé dszü netet is

tú llé ptem.

– Krisztusom – tú rt a hajá ba ké t ké zzel Cross. – A nap kibaszott kellő s
kö zepé n! A sajá t rohadt irodá mban!

Felá lltam, é s pró bá ltam rendbe szedni magam.

– Gyere! – Odalé pett hozzá m, é s megint felrá ntotta a szoknyá mat.

Mivel dü hö s voltam amiatt, amit majdnem hagytam megtö rté nni,
mikö zben ketyegett a munkaidő m, rá csaptam a kezé re.

– Ne. Hagyjon bé ké n.

– Ne szó lj, Eva – felelte komoran, megfogta a blú zom aljá t, é s
helyrerá ntotta, hogy a gombok sora ismé t fü ggő legesen a helyé re
kerü ljö n a ké t mellem kö zö tt. Aztá n lehú zta a szoknyá mat, é s higgadt,
szaké rtő

mozdulatokkal elrendezte. – Igazı́tsd meg a copfodat!

Cross visszavette a zakó já t, aztá n meghú zta a nyakkendő jé t. Egy
idő ben é rtü nk az ajtó hoz, s mikor leguggoltam, hogy felvegyem a
tá ská mat, velem együ tt hajolt le.

Elkapta az á llamat, é s ké nyszerı́tett, hogy rá né zzek.

– Hé ! – mondta halkan. – Jó l vagy?

Egett a torkom. Be voltam gerjedve, de zavarban is voltam. Mé g soha

é letemben nem vesztettem el ı́gy a fejem. Es utá ltam, hogy é ppen vele

kapcsolatban tö rté nt ez meg velem, akinek a hozzá á llá sa a szexhez

olyan tá rgyilagos, hogy rá gondolni is rossz.

Elrá ntottam az á llamat.

– Ugy né zek ki, mint aki jó l van?

– Gyö nyö rű vagy, é s dugnivaló . Annyira kı́vá nlak, hogy fá j.

Veszedelmesen kö zel á llok ahhoz, hogy visszadö ntselek a dı́vá nyra,
é s addig kefé ljelek, amı́g kö nyö rö gni nem kezdesz, hogy hagyjam
abba.

– Te aztá n nem csű rö d-csavarod a szó t – morogtam, de

tulajdonké ppen nem sé rtő dtem meg. Ső t nyersessé ge való sá gos
vá gyfokozó ké nt hatott rá m. Megmarkoltam a tá ská m fü lé t, é s
rogyadozó té rdekkel felegyenesedtem. Miné l tá volabbra kell
kerü lnö m tő le. Es ha vé get é rt a nap, egyedü l kell maradnom egy
pohá r borral.

Cross velem együ tt á llt fel.

– Otre vé gzek. Akkor é rted megyek.

– Nem, nem jö n é rtem. Ez nem vá ltoztat semmin.

– Hogy a fené be ne.

– Ne legyen nagyké pű , Cross. Egy pillanatra elvesztettem a fejem, de

tová bbra sem akarom azt, amit maga.

Ujjai a kilincsre fonó dtak.

– Dehogynem akarod. Csak nem ú gy, ahogyan é n. Ugyhogy majd

talá lkozunk megint, é s mó dosı́tunk rajta.

Ismé t az ü zletiessé g. Elvá gó lagosá n. Megmerevedett a gerincem.

A kezé re tettem a kezem, é s megrá ntottam a kilincset, majd a karja

alatt á tbú jva kinyomakodtam az ajtó n. A titká ra dö bbenten pattant
fel, aká rcsak az a nő meg ké t fé r i, akik Crossra vá rtak. Hallottam,
ahogy megszó lal mö gö ttem:

– Scott má ris bevezeti ö nö ket az irodá mba. Egy pillanat é s jö vö k.

A recepció ná l kapott el, a csı́pő mné l fogva. Mivel nem akartam
jelenetet csiná lni, csak akkor hú zó dtam el tő le, amikor má r a liftné l
voltunk.

Higgadtan nyomta meg a hı́vó gombot.

– Akkor ö tkor, Eva.

A felvillanó gombra meredtem.

– Nem é rek rá .

– Akkor holnap.

– Egé sz hé tvé gé n programom van.

Elé m lé pett, é s é lesen megké rdezte:

– Kivel?
– Ahhoz magá nak semmi…

Befogta a szá mat a kezé vel.

– Hagyjuk. Akkor azt mondd meg, hogy mikor é rsz rá . Es mielő tt mé g
azt felelné d, hogy soha, né zz meg jó l, é s mondd meg, hogy olyan
embernek tű nö k-e, akit kö nnyű lerá zni.

Az arca kő kemé ny volt, a szeme elszá ntan ré snyire szű kü lt.

Megborzongtam. Nem voltam benne biztos, hogy megnyerhetné m-e

az akaratok csatá já t Gideon Cross ellen.

Nyeltem egyet, é s vá rtam, amı́g leereszti a kezé t.

– Szerintem mindkettő nkre rá fé r, hogy egy kissé lecsillapodjunk.

Gondolkozzon pá r napig.

Cross nem tá gı́tott.

– Akkor hé tfő n, munka utá n.

A lift megé rkezett, é s é n beszá lltam. Szembefordultam vele: – Hé tfő n

ebé didő ben.

Igy csak egy ó rá nk lesz – garantá lt a menekü lő ú t.

Mielő tt az ajtó becsukó dott volna, megszó lalt: – Jó k leszü nk együ tt,
Eva.

Ez inká bb fenyegeté snek tű nt, mint ı́gé retnek.

– Ne izgulj, Eva – mondta Mark, amikor visszaé rtem a helyemre,

majdnem negyed há romkor. – Nem maradtá l le semmirő l. Nekem is
volt egy ké ső i ebé dem Mr. Leamannel. En is nemré g é rtem vissza.

– Kö sz. – Mondhatott bá rmit, szö rnyen é reztem magam. A pé ntek
reggeli jó kedvtő l mintha má r napok vá lasztottak volna el.
Szorgalmasan dolgoztunk ö tig – megbeszé ltü nk egy gyorskajá s
ü gyfelet, é s el tö prengtü nk, hogyan lehetne adaptá lni a reklá mjaikat
egy bioé teleket forgalmazó lá ncnak.

– Furcsa á gytá rsak – poé nkodott Mark, s fogalma sem volt ró la,
mennyire ü l a megjegyzé se az é n magá né letemre.

Eppen lekapcsoltam a gé pemet é s szedtem ki a tá ská mat a ió kbó l,
amikor megcsö rrent a telefon. Az ó rá ra pillantottam, é s lá ttam, hogy
pontosan ö t nulla-nulla van. Arra gondoltam, hogy nem veszem fel,
hiszen elvileg má r vé geztem má ra.

De mivel bű ntudatom volt a tú llé pett ebé dszü net miatt, vezekelni
akartam.

– Mark Garrity iro…

– Eva drá gá m! Richard azt mondja, az irodá já ban felejtetted a
telefonodat.

Kifú jtam a levegő t, é s visszaroskadtam a szé kembe. El tudtam

ké pzelni a vad zsebkendő -morzsolgatá st, mely á ltalá ban kı́sé rte
anyá mnak ezt az aggodalmas hanghordozá sá t. Az idegeimre ment, de
a szı́vemet is megfá jdı́totta.

– Szia, anya. Hogy vagy?

– O, igazá n remekü l. Kö szö nö m. – Anyá m hangja egyszerre volt

kislá nyos é s pihegő , mintha Marilyn Monroe-t keresztezté k volna
Scarlett Johanssonnal. – Clancy bedobta neked a recepció tokra. Nem
lenne szabad egy lé pé st se tenned né lkü le. Sosem lehet tudni, mikor
kell hı́vnod valakit…

Má r gondolkoztam rajta, hogy megtartom a telefont, é s egyszerű en

á tirá nyı́tom a hı́vá saimat egy ú j szá mra, amit nem kö zlö k anyá mmal,
de most ez volt a legkisebb gondom. – Mit szó l hozzá dr. Petersen,
hogy lekö veted a telefonomat?

Arulkodó csend tá madt a vonal má sik vé gé n.

– Dr. Petersen tudja, mennyire aggó dom é rted.

Megcsippentettem az orrnyergemet.

– Azt hiszem, itt az ideje egy ú jabb kö zö s konzultá ció nak, anya.

– O… há t persze. O is emlı́tette, hogy szeretne ú jra lá tni.

Biztosan azért, mert sejti, hogy nem mondasz el neki mindent.

Mindegy, vá ltsunk té má t.

– Klassz az ú j munkahelyem.

– Ez csodá latos, Eva! Jó l bá nik veled a fő nö kö d?

– Igen, szuper. Kı́vá nni sem lehetne ná la jobbat.

– Es jó ké pű ?

Elmosolyodtam.

– Nagyon is. Csak é ppen foglalt.

– A mindenit. A jó darabok mindig azok – nevetett, é s az é n

mosolyom is kiszé lesedett.

Szerettem, amikor jó kedvű . Es szerettem volna, ha gyakrabban az.

– Má r alig vá rom, hogy talá lkozzunk holnap a jó té konysá gi vacsorá n.

Monica Tramell Barker Mitchell Stanton az ilyen tá rsadalmi

esemé nyeken volt elemé ben – az elegá ns, csillogó szé psé g, akinek
soha é leté ben nem kellett né lkü lö znie a fé r iak igyelmé t.

– Csiná ljunk egy kö zö s napot – lehelte anyá m. – Te, é n meg Cary.

Elmegyü nk kozmetikushoz, é s szé pek leszü nk meg csillogó ak.

Biztosan rá d fé r egy masszá zs is a sok munka utá n.

– Há t, nem utası́taná m vissza, az má r igaz. Es tudom, hogy Cary is

imá dná .
– O, annyira izgatott vagyok! Kü ldjek é rtetek autó t tizenegyre?

– Vá rni fogjuk.

Miutá n letettem, há tradő ltem, é s fú jtam egy nagyot. Forró fü rdő re é s
egy viharos orgazmusra vá gytam. Ha Gideon Cross valahogy
megtudná , hogy rá gondolok maszturbá lá s kö zben, az se é rdekelt
volna. A szexuá lis frusztrá ltsá g gyengı́tette a pozı́ció imat, mı́g vele
biztosan nem ez a helyzet.

Nyilvá n egy egé sz sor ké szsé ges testnyı́lá s vá rja ő t mé g a nap vé ge
elő tt.

Mikö zben cipő t vá ltottam, megint csö ngö tt a telefon. Anyá m
igyelmé t nehé z volt hosszabb idő re elterelni. Az elő ző
beszé lgeté sü nk ó ta eltelt ö t perc nyilvá n é pp elé g volt neki arra, hogy
rá dö bbenjen: a mobiltelefon-problé má t nem sikerü lt kielé gı́tő en
megoldani. Megint megfordult a fejemben, hogy nem veszem fel, de
nem volt kedvem hazacipelni magammal a nap sará t.

A szoká sos ü dvö zlé ssel kezdtem, de a szoká sos energia né lkü l.

– Mé g most is rá d gondolok.

Cross hangjá nak bá rsonyos rekedtsé ge olyan megkö nnyebbü lé ssel
tö ltö tt el, hogy rá é bredtem: má r aligvá rtam, hogy ú jra halljam. Mé g
ma.

Istenem. A vá gy olyan erő vel rontott rá m, hogy tudtam: való sá gos
drog lesz a testem szá má ra, mindenfé le intenzı́v é lmé ny első dleges
forrá sa.

– Mé g most is é rezlek, Eva. Az ı́zed itt van a szá mban. Azó ta is
egyfolytá ban kemé ny vagyok, hogy elmenté l, ké t tá rgyalá s é s egy
telekonferencia utá n. Ná lad az elő ny. Mondd, hogy mik a
kö vetelé seid.

– O – mormoltam. – Hadd gondolkodjam.

Szá ndé kosan vá rattam. Eszembe jutott Cary megjegyzé se az elké kü lő

golyó kró l.
– Hmmm… Semmi sem jut az eszembe. De hadd adjak egy bará ti jó
taná csot. Szerezz egy olyan nő t, aki csorgó nyá llal hever a lá bad elé ,
é s aki mellett istennek é rezheted magad. Aztá n dugjatok, amı́g já rni
sem tudtok.

Es akkor hé tfő re tú l leszel a dolgon, é s az é leted visszaté r a maga jó l
megszokott, ké nyszeres keré kvá gá sá ba.

Bő r nyikordult a telefonban, é s elké pzeltem, ahogy há tradő l a

szé ké ben.

– Ezt ingyen megszá mı́tom, Eva. De ha mé g egyszer sé rtegetni mered
az intelligenciá mat, elfenekellek.

– Nem szeretem az ilyesmit – feleltem, de a igyelmeztető tó nus

felizgatott. Mr. Sö té t Veszedelem, té nyleg.

– Majd mé g megbeszé ljü k. De addig is mondd el, hogy mi az, amit
viszont szeretsz.

Felá lltam.

– Ké tsé gtelenü l megvan a hangod a telefonszexhez, de most mennem

kell. Randim van a vibrá torommal.

Akkor kellett volna letennem, hogy kiakná zzam a teljes hatá st, de
nem tudtam ellená llni a kı́sé rté snek, hogy megtudjam: felhö rdü l-e,
ahogy vá rom. Kü lö nben is szó rakoztatott.

– O, Eva – dorombolta ké jesen Cross. – Té rdre akarsz ké nyszerı́teni,
igaz? Hogyan lehetne rá beszé lni té ged, hogy bevegyé l ebbe az é des
há rmasba?

Mindké t ké rdé st eleresztettem a fü lem mellett. Vá llamra vetettem a
tá ská mat, é s ö rü ltem, hogy nem lá thatja, mennyire remeg a kezem.
Nem á llt szá ndé komban megvitatni a vibrá tor dolgot Gideon Cross-
szal. Nem szoktam maszturbá lá sró l beszé lgetni fé r iakkal, fő leg
olyanokkal nem, akiknek szá ndé kai é s cé ljai teljesen idegenek a
szá momra.

– A vibrá torom meg é n ré gó ta jó l megé rtjü k egymá st. Amikor
vé geztü nk, pontosan tudjuk, hogy melyikü nk volt az, akit haszná ltak.
Es az nem é n vagyok. Jó é jt, Gideon.

Letettem a telefont, é s nekiindultam a lé pcső nek. Ugy dö ntö ttem,
hogy ennek a rö pke hú szemeletes lemenetnek ké t á ldá sos hatá sa is
lesz: elkerü lö m Crosst, é s edzé snek is megteszi.

Annyira ö rü ltem, amikor vé gre hazaé rtem ez utá n a nap utá n, hogy
gyakorlatilag tá nclé pé sben szö kelltem be a laká sba. Mé lyen á té rzett
„Istenem, de jó itthon!” só hajom é s az ezzel já ró piruett é pp elé g
igyelemfelkeltő volt ahhoz, hogy meghö kkentse a dı́vá nyon ü csö rgő
ké t embert.

– O – rá ndultam ö ssze sajá t ostobasá gomtó l. Cary ugyan nem volt
intim helyzetben a vendé gé vel, amikor berontottam, de elé g kö zel
ü ltek egymá shoz, hogy benső sé ges kapcsolatra lehessen
kö vetkeztetni.

Neheztelő n gondoltam Gideon Crossra, aki a legszı́vesebben minden

elké pzelhető benső sé gessé gé tő l megfosztotta a legintimebb dolgot,
amit csak el tudtam ké pzelni. Persze voltak nekem is egyé jszaká s
kalandjaim

meg dugó bará taim, é s senki sem tudhatta jobban ná lam, hogy a szex
é s a szeretkezé s ké t nagyon kü lö nbö ző dolog, de arra sosem voltam
ké pes, hogy puszta ké zfogá snak tekintsem az aktust. Szomorú nak
talá ltam, hogy Cross viszont ké pes rá , mé g ha nem is az a fajta volt,
aki szá nalmat vagy együ tté rzé st é breszthet.

– Hé , kislá ny – pattant fel Cary. – Remé ltem, hogy mé g itt é red Treyt,
mielő tt indulnia kell.

– Nemsoká ra kezdő dik az ó rá m – magyará zta Trey. Megkerü ltem a

ká vé zó asztalt, a fö ldre tettem a szatyromat, a tá ská mat pedig a
konyhapultra dobtam. – De ö rü lö k, hogy mé g talá lkoztunk.
– En is – rá ztam meg kinyú jtott kezé t, é s egy gyors pillantá ssal
felmé rtem. Kö rü lbelü l velem egykorú nak tű nt. Atlagos termet, szé p
izmok, kó cos sző ke haj, lá gy dió barna szempá r é s egy tö rö tt orr.

– Nem bá njá tok, ha iszom egy pohá rka bort? – ké rdeztem. – Hosszú
volt a napom.

– Csak tessé k – felelte Trey.

– Tö lts nekem is – csatlakozott hozzá nk Cary a pultná l. Bő fekete

farmer volt rajta, tá g nyakú fekete puló verrel. Egyszerre tű nt lazá nak
é s elegá nsnak, é s remekü l kiemelte sö té tbarna hajá t é s smaragdzö ld
szemé t.

A borhű tő hö z lé ptem, é s talá lomra kivettem egy ü veget.

Trey a farmerja zsebé be sü llyesztette a kezé t, é s a sarká n hintá zva

beszé lgetett Caryvel, amı́g é n kihú ztam a dugó t é s tö ltö ttem.

Megcsö rrent a telefon. Lekaptam a kagyló t a falró l.

– Halló !

– Szia! Eva? Parker Smith vagyok.

– Szia, Parker – tá maszkodtam neki csı́pő vel a pultnak. – Hogy s

mint?

– Remé lem, nem baj, hogy felhı́vtalak. A nevelő apá d adta meg a
szá modat.

Jaj. Má ra má r elegem volt Stantonbó l.

– Semmi gond. Mi a helyzet?

– Biztos? Minden szuper. A nevelő apá d olyan, mint egy való sá gos
tü ndé r keresztapa. Finanszı́roz né há ny biztonsá gi inté zkedé st é s
fejleszté st a stú dió ban. Ezé rt is hı́vlak. A hé t há tralé vő ré szé ben zá rva
leszü nk.

Hé tfő n folytató dnak az edzé sek.

Lehunytam a szemem, é s pró bá ltam erő t venni hatá rtalan
csü ggedé semen. Nem Parker hibá ja, hogy anyá mé k tú ldé delgető

kontrollmá niá sok. Nyilvá nvaló an nem lá tjá k az iró niá t abban, hogy
meg

akarnak vé deni egy olyan helyen, ahol é ppen a vé delemre ké pezik ki
az embereket.

– Remekü l hangzik. Má r alig vá rom, hogy elkezdjü k.

– En is. Jó alaposan meg foglak dolgoztatni, Eva. A szü leid megkapjá k,
ami já r a pé nzü ké rt.

Cary elé tettem egy tele poharat, é s nagyot kortyoltam a sajá tombó l.

Mindig elké pedtem azon, hogy mi mindent lehet pé nzzel

megvá sá rolni. De ez megint csak nem Parker hibá ja.

– Ré szemrő l rendben.

– Akkor a jö vő hé ten belevá gunk. A sofő rö d tudja, mikor vannak az
edzé sek.

– Remek. Akkor viszlá t a jö vő hé ten – tettem le a kagyló t, é s elkaptam
Trey pillantá sá t, amit Caryre vetett, amikor azt hitte, egyikü nk se
lá tja.

Ellá gyuló , é desen vá gyakozó tekintet volt ez, ami eszembe juttatta,
hogy az é n problé má im most vá rhatnak. – Sajná lom, hogy má r
induló ban vagy, Trey. Szerda este esetleg rá é rné l egy pizzá zá sra?
Szı́vesen beszé lgetné k tö bbet veled a kö szö né sen kı́vü l.

– Orá im vannak – mosolyodott el sajná lkozva. – De a kedd jó lehet.

– Szuper – mosolyodtam el. – Akkor hozatunk pizzá t, é s mozizunk.

– Tetszik az ö tlet.

Cary csó kot dobott felé m, mikö zben kikı́sé rtem Treyt. Miutá n
visszamentem a konyhá ba, fogta a pohará t.

– Na jó . Ontsd ki a szı́ved, Eva. Nagyon stresszesnek tű nsz.

– Az is vagyok – markoltam meg az ü veg nyaká t, é s á tmentem a
nappaliba.

– Gideon Cross, igaz?

– Naná . De most inká bb nem beszé lné k ró la. – Gideon hajszá ja
szó rakoztató volt, csak a vé gcé lja nem. – Inká bb mesé lj te magadró l
meg Treyrő l. Hogyan ismerkedtetek meg?

– Munkaü gyben. Az egyik fotó s ré szmunkaidő s asszisztense. Szexi,

mi?

– csillogott boldogan Cary szeme. – Es igazi ú riember. Amolyan ré gi

vá gá sú .

– Az ember azt hinné , hogy ilyen má r nem is lé tezik – morogtam,
majd kiü rı́tettem a poharamat.

– Ezzel meg mit akarsz mondani?

– Semmit. Bocs, Cary. Klasszul né z ki, é s lá tszik rajta, hogy odavan
é rted. Fotó zá st tanul?

– Allatorvosnak ké szü l.

– Hú ha! Az igen!

– Szerintem is. De most egy pillanatra felejtsü k el Treyt. Beszé ljü nk

arró l, hogy mi bá nt té ged. Bö kd csak ki.

Felsó hajtottam.

– Anyu. Rá jö tt, hogy Parker stú dió já ba já rok, é s kiakadt.

– Micsoda? Honnan jö tt rá ? Eskü szö m, hogy é n senkinek sem

mondtam.

– Tudom. Soha eszembe sem jutott ilyet gondolni. – Fogtam az

ü veget, é s ú jratö ltö ttem a poharamat. – Há t ezt kapd ki. Lekö veti a
mobilomat.
Carynek felszaladt a szemö ldö ke.

– Komolyan? Ez… ez ijesztő .

– Szerintem is. Es ezt Stantonnak is megmondtam, de ő hallani sem

akar ró la.

– A mindenit – tú rt a hajá ba. – Es mit fogsz csiná lni?

– Szerzek egy ú j telefont. Es elmegyek dr. Petersenhez, hogy lá ssam,

nem tudja-e é szre té rı́teni anyá t.

– Jó lé pé s. Passzoljuk á t a dolgot a pszichomó kusnak. Es a munká d,

azzal minden rendben van? Mé g mindig tetszik?

– Abszolú te. – Fejem há trahanyatlott a dı́vá ny tá mlá já ra, é s
lecsukó dott a szemem. – Jelen pillanatban a munká m meg te vagytok
az egyetlen tá maszaim.

– Es mi van az i jú csilliá rdos titá nnal, aki le akar fektetni? Jaj, Eva.

Tudom, hogy kivagy. Mi tö rté nt?

Persze elmesé ltem neki az egé szet. Azt akartam, hogy vé lemé nyt
alkothasson ró la. De amikor befejeztem, csak hallgatott. Amikor
rá pillantottam, csillogott a szeme, é s beharapta a szá já t.

– Nos, Cary? Mit gondolsz?

– Meglehető sen izgató tö rté net – nevetett, é s fé r ias, meleg hangja
egy csapá sra elfú jta a bosszú sá gomat. – Teljesen ö ssze lehet most
zavarodva a tag. Soké rt nem adtam volna, ha lá tom az arcá t, amikor
beszó ltá l neki az elfenekelé sre.

– Nem tudom elhinni, hogy ezt mondta. – Cross hangjá nak má r csak
az emlé ké tő l is megizzadt a tenyerem, é s pá rá t lehelt a pohá rra. – Mi
a fené t akar má r?

– A fenekelé s nem perverzió . Kü lö nben is misszioná rius pó zban
pró bá lkozott veled a dı́vá nyon, tehá t nem veti el a hagyomá nyokat. –
Cary há tradő lt, é s ragyogó mosoly terü lt szé t csinos arcá n. – Te pedig
hatalmas kihı́vá st jelentesz egy olyan ickó nak, akinek nyilvá nvaló an
ez az é leteleme.

Es hajlandó engedmé nyeket tenni é rted, amihez biztosan nincs

hozzá szokva. Csak mondd meg neki, mit akarsz.

Elosztottam a maradé k bort kettő nk kö zt, s kicsit kezdtem jobban

é rezni magam né mi alkohollal a vé remben. Mit is akarok? Má rmint a
nyilvá nvaló któ l eltekintve?

– Egyá ltalá n nem illü nk ö ssze.

– Azt, ami a dı́vá nyá n tö rté nt, ı́gy jellemezné d?

– Jaj, Cary! A lé nyeget kell né zni. Felszedett a folyosó n, aztá n kö zö lte,
hogy dugjunk. Errő l van szó . Mé g egy olyan pasi is tö bbet strapá lja
magá t, akit egy bá rbó l cipelek haza. Hogy hı́vnak? Gyakran já rsz ide?
Ki a bará tod? Mit iszol? Akarsz tá ncolni? Errefelé dolgozol?

– Jó , jó , é rtem é n – Cary letette pohará t az asztalra. – Akkor menjü nk

el valahová . Egy bá rba. Tá ncoljunk kifulladá sig. Talá n ö sszetalá lkozol
egy olyan pasival, aki hajlandó egy kicsit fű zni.

– Vagy legalá bb meghı́v egy italra.

– Hé , Cross is megkı́ná lt az irodá já ban!

Megcsó vá ltam a fejem é s felá lltam.

– Mindegy. Lezuhanyozom, é s mehetü nk.

Ugy vetettem bele magam az é jszakai é letbe, mint mé g soha. Caryvel
vé gigjá rtuk az egé sz belvá rost Tribecá tó l East Village-ig, elszó rtunk
egy csomó pé nzt, é s remekü l é reztü k magunkat. Addig tá ncoltam,
amı́g ú gy nem é reztem, hogy leszakad a lá bam, de tartottam magam,
amı́g Cary is elkezdett panaszkodni a sarkos csizmá já ra.

Epp egy techno-pop diszkó bó l tá molyogtunk ki azzal a cé llal, hogy
veszü nk egy strandpapucsot a kö zeli Walgreensben, amikor
belebotlottunk egy hirdető emberbe, aki egy kö zeli szó rakozó helyet
reklá mozott.

– Szuper hely egy kis lazı́tá shoz, ü csö rgé shez – mondta a ickó a
szakmá já ban szoká sos villogó mosollyal é s eltú lzott lelkesedé ssel. A
ruhá zata viszont egé szen menő volt – fekete farmer, garbó –, ami
felkeltette az é rdeklő dé semet. Es nem voltak ná la se szó ró lapok, se
ké peslapok. Erdes felü letű né vjegyká rtyá t nyú jtott á t, melynek fé nyes
betű in megcsillant a kö zeli neonreklá m fé nye. Magamban
megjegyeztem, hogy ez milyen jó kis nyomtatott reklá mtá rgy.

Fü rge gyalogosok haladtak el mellettü nk. Cary hunyorogva meredt a

né vjegyre. Kissé tö bbet ivott ná lam.

– Pö pec!

– Mutassá tok fel a bejá ratná l! – biztatta a reklá member. – Akkor

ingyen bemehettek!

– Cuki. – Cary belé m karolt é s elvonszolt. – Menjü nk. Lehet, hogy

odabent talá lsz valami neked való pasit.

Mire megtalá ltuk a helyet, má r majd leszakadt a lá bam, de kissé
felvidultam, amikor meglá ttam a szé p kis bejá ratot. Elé g sokan á lltak
sorba, vé gig az utcá n é s a sarkon tú l. Amy Winehouse bú gó hangja
szű rő dö tt ki a nyitott ajtó n, valamint mosolyogva tá vozó , jó l ö ltö zö tt
vendé gek.

A reklá marcnak igaza volt: a ká rtya való sá gos vará zskulcské nt
mű kö dö tt, azonnali é s ingyenes belé pé shez juttatva bennü nket.
Gyö nyö rű

hosztesz vezetett fel bennü nket a felső szintre, egy nyugodtabb VIP-
bá rba, melybő l le lehetett lá tni a szı́npadra é s a tá ncté rre. Egy kisebb
ü ldö gé lő s helyhez vitt minket az erké lyné l. Leü ltü nk egy asztalhoz,
melyet ké t fé lhold alakú bá rsonykanapé ö lelt kö rü l. A lá ny letett egy
é tlapot az asztalra.

– Az italokat a há z á llja. Kellemes esté t!

– Hú ! – fü ttyentett Cary. – Bejö ttü nk a tutiba.

– Szerintem az a berá ngató s pasi felismert té ged valami reklá mbó l.

– Há t nem lenne kirá ly? – vigyorgott Cary. – Micsoda é jszaka! A vilá g
legé desebb lá nyá val vagyok, é s ú j pasi van az é letemben.

– Mi?

– Azt hiszem, teszek egy pró bá t Treyjel.

Ez ö rö mmel tö ltö tt el. Mintha má r egy ö rö kké való sá g ó ta vá rtam
volna arra, hogy vé gre talá ljon valakit, aki normá lisan bá nik vele.

– Es ő nyilatkozott má r?

– Nem, de szerintem nem azé rt, mert nem akarja – vont vá llat Cary,
é s megigazgatta mű vé szien megszaggatott pó ló já t. Fekete
bő rnacijá ban é s tü ské s csukló pá ntjá val szexinek é s vadnak né zett ki.
– Azt hiszem, elő szö r pró bá lja kitalá lni, hogy mi a helyzet veled. Egy
kicsit megdö bbent, amikor mondtam neki, hogy egy lá nnyal lakom
együ tt, akié rt a fé l orszá got á tkö ltö ztem. Aggó dik, há tha biszex
vagyok, é s titokban belé d estem. Ezé rt akartam, hogy talá lkozzatok,
hogy lá ssa, hogyan vagyunk egymá ssal.

– Bocs, Cary. Majd megnyugtatom.

– Nem a te hibá d. Ne tö rő dj vele. Ha kell, ú gyis kialakul.

Nem é reztem jobban magam ettő l. Pró bá ltam kitalá lni, hogyan
segı́thetné k.

Ké t ickó á llt meg az asztalunkná l.

– Csatlakozhatunk? – ké rdezte a magasabbik.

Caryre pillantottam, majd a ké t jö vevé nyre. Testvé reknek tű ntek, é s
nagyon jó l né ztek ki. Magabiztosan mosolyogtak, tartá suk kö nnyed
é s lezser.

Má r é ppen mondani akartam nekik, hogy persze, gyertek csak,

amikor egy ké z nehezedett meztelen vá llamra, é s erő sen
megmarkolta.

– O má r foglalt.

Carynek tá tva maradt a szá ja, amikor Gideon Cross megkerü lte a
kanapé t, é s a kezé t nyú jtotta neki.

– Udv, Taylor! Gideon Cross vagyok.

– Cary Taylor – rá zta meg Cross kezé t a lakó tá rsam vigyorogva. – De
há t ú gyis tudtad. Orü lö k. Má r sokat hallottam ró lad.

Meg tudtam volna gyilkolni. De egé szen komolyan.

– Ezt jó tudni – telepedett le mellé m Gideon, é s á tfogott há tulró l. Ujjai
lazá n siklottak fö l-le a karomon. – Akkor talá n van mé g remé ny a
szá momra.

Deré kbó l kifordultam felé je, é s vadul odasú gtam: – Mi a fené t

mű velsz?

Kemé ny pillantá st lö vellt rá m.

– Csak azt, amit kell.

– En megyek tá ncolni – á llt fel pajkos mosollyal Cary. – De nemsoká ra

visszajö vö k.

Esdeklő pillantá sommal mit sem tö rő dve csó kot dobott nekem, é s
megindult a ké t ickó val. Dobogó szı́vvel né ztem, ahogy elmennek.
Egy perc eltelté vel kezdett nemcsak nevetsé gesnek, de hihetetlennek
is é rző dni, hogy nem veszek tudomá st Gideonró l.

Rá pillantottam. Gra itszü rke szö vetnadrá got é s fekete V nyakú
pulcsit viselt. Egé szé ben az erő lkö dé s né lkü li ki inomultsá g
benyomá sá t keltette.
Tetszett a stı́lusa, é s vonzott ez a lá tszó lagos lá gysá g, bá r tudtam,
hogy csupá n illú zió . Cross minden szempontbó l kemé ny ember.

Mé ly lé legzetet vettem. Ugy é reztem, hogy megkell kı́sé relnem
szocializá ló dni vele. Vé gü l is nem ez volt a fő bajom? Hogy á t akarja
ugrani az ismerkedé si fá zist, é s egyenesen á gyba akar vinni?

– Nagyon… – Elhallgattam. Jól nézel ki. Fantasztikusan. Elképesztően.

Hihetetlenül szexin… Vé gü l is csak annyit mondtam: – Tetszik, ahogy

kiné zel.

Felvonta a szemö ldö ké t.

– Vé gre valami, ami tetszik neked. Az egé szre gondolsz ú gy á ltalá ban,
vagy csak a ruhá mra? Vagy a puló verre? Vagy a nadrá gra?

A hangjá ban lappangó é l é pp a legrosszabb mó don kavart fel.

– Es ha azt mondom, hogy csak a puló verre?

– Akkor veszek belő le egy tucatot, é s minden nyavalyá s nap azt

veszem fel. – Igazá n ká r lenne.

– Talá n mé gsem tetszik? – Ideges volt, kurtá n é s gyorsan beszé lt.

A kezem nyugtalanul babrá lt az ö lemben.

– Tetszik a puló ver, de szeretem az ö ltö nyt is.

Egy pillanatig rá m meredt, aztá n bó lintott.

– Milyen volt a randi a kis elemes csodá val?

A fenébe.

Elfordı́tottam a tekintetemet. Telefonon sokkal kö nnyebb

maszturbá ció ró l beszé lni. De ez alatt az á tható ké k tekintet alatt
szö rnyű

volt.
– Nem mondom meg.

A ké zfejé vel megsimogatta az arcomat.

– Te elpirultá l!

Derű volt a hangjá ban. Gyorsan té má t vá ltottam.

– Gyakran já rsz ide?

Te jó é g. Micsoda kö zhely.

Az ö lembe ereszkedett a keze, é s megfogta az enyé met. Ujjai a

tenyerembe gö rbü ltek.

– Amikor szü ksé ges.

Fé lté kenysé g mart belé m. Rá meredtem, mikö zben haragudtam
magamra, hogy ilyesmivel foglalkozom egyá ltalá n.

– Ez meg mit jelent? Amikor portyá zol?

Gideon szá ja igazi mosolyra gö rbü lt – ez kemé nyen é rintett.

– Amikor sok pé nzt é rő dö nté seket kell meghozni. Az enyé m ez a
klub, Eva.

Há t persze. Magassá gos é g.

Egy csinos pincé rnő ké t ró zsaszı́nes á rnyalatú , jeges italt tett le
szö gletes poharakban az asztalra. Gideonra pillantott, é s kacé ran
rá mosolygott.

– Parancsoljon, Mr. Cross. Ké t Stoli Elit á fonyá val. Hozhatok mé g
valamit?

– Egyelő re ennyi, kö szö nö m.

Vilá gosan lá tszott, hogy a lá ny fel akar kerü lni a vá ró listá ra, é s ez
feldü hı́tett, de aztá n elvonta a igyelmemet az, amit kaptunk. A
kedvenc bulikokté lom volt, amit egé sz é jjel ittam. Megborzongtak az
idegvé gző dé seim. Né ztem, ahogy Cross iszik é s forgatja szá já ban az
italt, mint valami nemes bort, csak aztá n nyeli le. A torka mozgá sa
felizgatott, de ez semmi volt ahhoz ké pest, amit a pillantá sa ereje
mű velt velem.

– Nem is rossz – morogta. – Kó stold meg, hogy jó -e.

Megcsó kolt. Gyors volt, de elő re lá ttam a szá ndé ká t, é s nem
fordultam el. A szá ja hideg volt, é s alkoholos á fonyaı́zű . Nyami. Es a
bennem kavargó kaotikus é rzé sek é s energiá k ö rvé nyé t hirtelen nem
bı́rtam má r tová bb magamban tartani. Beletú rtam csodá s hajá ba, é s
megszorı́tottam, mikö zben a nyelvé t szı́vtam. Nyö gé se a
legerotikusabb hang volt, amit valaha is hallottam. A lá bam kö ze
durvá n megfeszü lt.

Sajá t reakció m hevessé gé tő l dö bbenten, zihá lva hú zó dtam el.

Gideon jö tt utá nam, az arcomat szimatolva, szá já val a fü lemet
sú rolva.

O is akadozva lé legzett, é s a pohará ban fehé rlő jé g csö rrené se
vé gighullá mzott lá ngra gyú lt é rzé keimen.

– Benned akarok lenni, Eva – suttogta rekedten. – Annyira akarlak,

hogy fá j.

Pillantá som az asztalon á lló italra esett. Gondolataim vadul

kavarogtak, rengeteg benyomá s, emlé k zavart.

– Honnan tudtad?

Nyelve é pp a fü lkagyló mat pá sztá zta, é s é n megborzongtam. Olyan

é rzé s volt, mintha a testem minden sejtje felé je hú zna. Hihetetlen
energiá ba kerü lt, hogy ellená lljak neki, s ez kimerı́tett.

– Mit tudtam honnan?

– Azt, hogy mit szoktam inni. Meg hogy mi Cary neve?

Mé lyen beszı́vta a levegő t, aztá n elhú zó dott. Lerakta a pohará t, é s
felhú zta a lá bá t kettő nk kö zö tt, hogy kö zvetlenü l szembe tudjon
fordulni velem. Karja a kanapé tá mlá já n nyugodott, ujjaival kö rö ket
rajzolt a vá llamra.

– Voltá l má r egy má sik klubomban is korá bban. Ká rtyá val izetté l, é s
ott volt a szá mlá n, hogy mit ittá l. Cary Taylor neve pedig szerepel a
laká sod bé rleti szerző dé sé ben.

Fordult velem egyet a vilá g. Ez nem lehet… A telefonom. A ká rtyá m. A

nyavalyá s laká som. Nem kaptam levegő t. Ugy é reztem, fojtogatnak –
anyá m meg Gideon.

– Eva! Jesszusom! Olyan fehé r vagy, mint egy kı́sé rtet!

– A kezembe nyomta a poharat. – Igyá l!

Egy lé legzetre lehajtottam. A gyomrom egy pillanatra felkavarodott,

majd megnyugodott.

– A tié d a há z, amelyikben lakom? – kapkodtam levegő utá n.

– Meglepő mó don igen – telepedett az asztalra velem szemben,

lá bá val kö zrefogva az enyé met. Elvette tő lem az ü res poharat é s
fé lretette, aztá n melengetni kezdte hideg kezemet.

– Te megő rü lté l, Gideon?

Elkeskenyedett a szá ja.

– Ez komoly ké rdé s volt?

– Igen. Persze. Az anyá m is ké mkedik utá nam, de ő já r is

pszicholó gushoz. Neked van terapeutá d?

– Most é ppen nincs, de ha az ő rü letbe kergetsz, akkor elő fordulhat.

– Ezek szerint ez a viselkedé s szá modra nem normá lis? – Vadul vert a
szı́vem. Hallottam a vé r lü kteté sé t a dobhá rtyá mon. – Vagy mé gis?

Há trasimı́totta a hajá t, megigazgatva a fü rtö ket, amelyeket

ö sszekó coltam csó koló zá s kö zben.
– En csak felhaszná ltam azokat az informá ció kat, amelyeket te
ö nké nt tetté l hozzá fé rhető vé a szá momra.

– Nem a szá modra! Es nem arra, amire haszná ltad! Ez biztos sé rt
valamilyen adatvé delmi tö rvé nyt – meredtem rá , zavartabban, mint
valaha.

– Mié rt tetté l ilyesmit?

Megvolt benne a bá j, hogy legalá bb rosszkedvű nek mutassa magá t.

– Hogy eljussak hozzá d, a fené be is.

– Mié rt nem ké rdezté l meg inká bb engem, Gideon? Manapsá g ez má r
olyan nehé z dolog?

– Veled kapcsolatban igen – kapta fel a pohará t az asztalró l, é s az ital

nagyjá t ledö ntö tte. – Pá r percné l hosszabb idő re sosem tudlak
egyedü l elkapni.

– Mert csak arró l vagy hajlandó beszé lni, ami ahhoz kell, hogy
lefektess!

– Jesszusom, Eva! – sziszegte, é s megszorı́totta a kezem. – Halkabban!

Vé gigmé rtem, é s szá mba vettem arca minden egyes voná sá t. Sajnos a
ré szletek regisztrá lá sa cseppet sem csö kkentette csodá latomat.
Kezdtem sejteni, hogy sosem fogok tú lesni a kü lsejé vel kapcsolatos
á mulatomon.

Es ezzel nem á lltam egyedü l; lá ttam, hogyan viselkedtek má s nő k a
kö rnyezeté ben. Amellett gazdag is volt, ami mé g a csú f, ö reg é s
pocakos bá csiká kat is vonzó vá teszi. Nem csoda, hogy hozzá volt
szokva: elé g csettintenie, é s má r jö n is az orgazmus.

A pillantá sa az arcomat fü rké szte.

– Mié rt né zel ı́gy rá m?

– Gondolkodom.
– Min? – feszü lt meg az á lla. – De igyelmeztetlek, hogy ha megint a
testü regekkel vagy szeminá lis emisszió kkal jö ssz, nem á llok jó t
magamé rt.

Erre majdnem elmosolyodtam.

– Szeretné k megé rteni né há ny dolgot, mert azt hiszem, elké pzelhető ,
hogy nem é rté kellek elé ggé .

– Egy-ké t dolgot é n is szeretné k megé rteni – morogta ő .

– Ugy sejtem, hogy a „Meg akarlak dugni” megkö zelı́té s elé ggé sikeres
volt eddig ná lad.

Gideon arca kifü rké szhetetlen kö zö nybe dermedt.

– Ezt hagyjuk, Eva.

– Oké . Ki akarod derı́teni, mi kell ahhoz, hogy á gyba vigyé l. Ezé rt vagy
itt most ebben a klubban is? Miattam? Es ne azt mondd, amit
szerinted hallani akarok.

Cross pillantá sa tiszta é s rezzenetlen volt.

– Igen, miattad vagyok itt. Elő re megszerveztem.

Hirtelen é rtelmet kapott az utcai reklá member menő ö ltö zé ke.
Nyilvá n a Cross-vá llalat egyik izetett alkalmazottja volt.

– Ugy gondoltad, hogy ha idehozol, le tudsz fektetni?

Cross szá ja megrá ndult az elfojtott derű tő l.

– A remé ny hal meg utoljá ra, de ú gy sejtettem, hogy tö bbre lesz
szü ksé g egy kis ital melletti csevegé sné l.

– Jó l sejtetted. Akkor mié rt csiná ltad? Mié rt nem vá rtad meg a hé tfő i
ebé det?

– Mert pasizni kezdté l. A vibrá toroddal nem tudok mit kezdeni, de

azt megakadá lyozhatom, hogy felszedj valami seggfejet egy bá rban.
Ha fé r i kell, Eva, akkor itt vagyok é n.
– Nem pasizom. Csak levezetem a feszü ltsé get egy stresszes nap utá n.

– Nem te vagy az egyetlen – babrá lta az egyik ezü st fü lbevaló mat. –
Tehá t inni é s tá ncolni szoktá l, amikor feszü lt vagy. En inká bb a
problé má t pró bá lom megoldani, ami miatt feszü lt vagyok.

A hangja ellá gyult, elvesztette riasztó vá gyakozá sá t.

– Há t ez lenné k neked? Problé ma? – ké rdeztem.

– Teljes mé rté kben – felelte, de mosoly já tszott az ajká n.

Tudtam, hogy ez komoly vonzerő lehet a szá má ra.

Gideon Cross nem tartana ott, ahol tart, ilyen iatalon, ha csak ú gy
belenyugodna egy „nem”-be.

– Mi ná lad a randizá s de inı́ció ja?

Ké t szemö ldö ke kö zt elmé lyü lt a vonal.

– Hosszabb, tá rsas tevé kenysé ggel tö ltö tt idő egy nő vel, melynek
sorá n nem dugunk tevő legesen.

– Nem é lvezed a nő k tá rsasá gá t?

Rosszalló an rá ncolta a homloká t.

– Dehogynem, ameddig ez nem já r tú lzott elvá rá sokkal vagy nagyon
sok idő rá fordı́tá ssal. A legjobban ú gy tudtam ezektő l megszabadulni,
hogy csak kizá ró lagosan szexuá lis vagy kizá ró lagosan bará ti
kapcsolatokat tartok fenn.

Má r megint ezek a homá lyos „tú lzott elvá rá sok”. Lá tszik, hogy ez
affé le vessző paripa a szá má ra.

– Ezek szerint vannak nő nemű bará taid?

– Há t persze. – Lá ba ö sszeszorı́totta a té rdemet, fogsá gba ejtve

engem.
– Mire akarsz ezzel kilyukadni?

– Elvá lasztod a szexet az é leted tö bbi ré szé tő l. A bará tsá gtó l, a
munká tó l… mindentő l.

– Jó okom van rá , hogy ezt tegyem.

– Ebben biztos vagyok. Es most elmondom, hogy mit gondolok é n. –

Nehé z volt koncentrá lni ilyen kö zel hozzá . – Mondtam neked, hogy
nem akarok randizni, é s té nyleg nem akarok. Nekem a munka a
legfontosabb prioritá s, a nyugodt magá né let pedig – szingli lé vé n – a
má sodik. Nem szeretné k ezekbő l idő t elvenni egy kapcsolatra,
tartalé k pedig nem nagyon akad.

– Ezzel teljes mé rté kben tudok azonosulni.

– A szexet viszont szeretem.

– Remek. Akkor csiná ljuk együ tt. – Mosolya maga volt az erotikus
felhı́vá s.

Megtoltam a vá llá t.

– De szemé lyes kapcsolatot akarok azzal, akivel lefekszem. Nem kell

tú l mé lynek vagy intenzı́vnek lennie, de szá momra a szex tö bb puszta
é rzelemmentes tranzakció ná l.

– Mié rt?

Lá ttam, hogy ő szinté n ké rdezi. Bá rmilyen bizarr is lehetett szá má ra
ez a beszé lgeté s, komolyan vette.

– Ez az egyik má niá m. Zavar, ha azt é rzem, hogy haszná lnak a

szexben.

Megalá zó nak tartom.

– Nem tudod ú gy né zni a dolgot, hogy te haszná lsz engem szexre?

– Veled nem. – Gideon tú l erő teljes, tú l kö vetelő .

Izzó , ragadozó fé ny csillant a szemé ben, ahogy feltá rtam elő tte
gyengesé gem.

– Kü lö nben is – folytattam gyorsan –, ez csak já té k a szavakkal.

Nekem kö lcsö nö s egyenlő sé g kell a szexuá lis kapcsolataimban. Vagy
irá nyı́tó szerep.

– Oké .

– Oké ? Milyen gyorsan rá vá gtad, pedig é ppen azt mondtam, hogy
rakjunk ö ssze ké t olyan dolgot, amit te olyan szı́vó san pró bá lsz meg
elkü lö nı́teni egymá stó l.

– Nincs ı́nyemre a dolog, é s azt se mondhatná m, hogy é rtem, de

felfogom, amit mondasz – nekem ez egy feladat. Mondd meg, hogyan
oldjam meg.

Kiszaladt belő lem a levegő . Erre nem szá mı́tottam. O olyan ember, aki
nem akar kompliká ció kat a szexben, é n pedig olyan vagyok, aki
kompliká ltnak tartja a szexet, mé gsem adja fel. Egyelő re.

– Meg kell bará tkoznunk egymá ssal, Gideon. Nem kell benső sé ges jó
bará toknak vagy bizalmasoknak lennü nk, hanem olyanoknak, akik
tö bbet tudnak egymá sró l a má sik testfelé pı́té sé n kı́vü l. Szá momra ez
azt jelenti, hogy ú gy is kell együ tt lennü nk, hogy nem szexelü nk. Es
tartok tő le, hogy olyan helyeken, ahol ké nytelenek leszü nk
visszafogni magunkat.

– Há t most is ezt csiná ljuk, nem?

– De. Lá tod, pontosan erre gondoltam. Nem is szá mı́tottam tő led
ilyesmire. Csak csiná lhattad volna egy kicsit kevé sbé ijesztő en… –
tapasztottam az ajká ra az ujjaimat, amikor kö zbe akart vá gni –, de el
kell ismernem, hogy csakugyan pró bá ltá l beszé lgetni korá bban is, é s
az nem mű kö dö tt.

Fogai kö zé kapta az ujjaimat, mire é n feljajdultam, é s elrá ntottam a

kezemet.

– Hé ! Ez meg mire volt jó ?

Szá já hoz emelte meggyö tö rt kezemet, é s megcsó kolta a harapá s
helyé t.

Nyelve csillapı́tó an vá ndorolt ide-oda. Es egyben izgató an.

Vé dekezé ské ppen elhú ztam a kezem, vissza az ö lembe. Mé g mindig
nem voltam benne biztos, hogy kellő ké ppen tisztá ztuk a dolgokat.

– Akkor most má r tudhatod, hogy nincsenek tú lzott elvá rá sok –
amikor te meg é n együ tt vagyunk, é s nem dugunk tevő legesen, akkor
nem fogom azt gondolni, hogy az randi. Rendben?

– Ez nagyjá bó l lefedi a dolgot, igen – mosolyodott el Gideon, é s

megerő sö dtem elhatá rozá somban, hogy vele maradok. A mosolya
olyan volt, mint villá m az é jszaká ban: vakı́tó , gyö nyö rű é s misztikus.
Annyira kı́vá ntam, hogy fá jt.

Keze lecsú szott a combom há tuljá ra. Gyengé d szorı́tá ssal egy kicsit
kö zelebb hú zott. Rö vid, fekete, vá ll né lkü li ruhá m alja magasra
csú szott, é s Gideon tekintete az elő bukkanó lá tvá nyra té vedt.
Onké ntelenü l megnyalta a szá já t, olyan ragadozó -szuggesztivitá ssal,
hogy szinte é reztem a simogatá sá t a bő rö mö n.

Duffy kezdett é ppen irgalomé rt kö nyö rö gni a tá ncparkett felő l.

Kellemetlen fá jdalom tá madt a mellkasomban. Dö rgö lni kezdtem.

Má r é pp eleget ittam, mé gis hallottam a sajá t hangomat: –

Szü ksé gem lesz mé g egy italra.
Szombat reggel csú nya má snapossá ggal é bredtem, é s ú gy vé ltem, ez
a legkevesebb, amit megé rdemlek. Bá rmennyire is nem tetszett, hogy
Gideon olyan szenvedé llyel tá rgyalja meg a szexet is, mint egy
cé gegyesü lé st, a vé gé n belementem. Mert elé ggé akartam ahhoz,
hogy vá llaljak egy kiszá mı́tható kocká zatot, é s felrú gjam sajá t
szabá lyaimat.

Persze jó volt tudni, hogy ő is felrú g né há nyat a sajá tjaibó l.

Egy hosszú , forró zuhany utá n kimentem a nappaliba, é s Caryt a

kanapé n talá ltam a notebookjá val. Frissnek é s ü dé nek lá tszott. Mivel
ká vé illatot é reztem a konyha felő l, á tmentem, é s megtö ltö ttem a
lé tező

legnagyobb bö gré t.

– Jó reggelt, napsugaram – kiá ltotta utá nam Cary.

Ké t tenyerem kö zt az á hı́tott koffeint szorongatva letelepedtem mellé

a kanapé ra.

Egy dobozra mutatott az asztalon.

– Azalatt jö tt, amı́g zuhanyoztá l.

Letettem a bö gré t a ká vé zó asztalra, é s ké zbe vettem a dobozt. Barna
papı́rba csomagoltá k, é s a tetejé n ké zı́rá ssal á llt a nevem, ré zsú t,
dekoratı́v, kalligra ikus ı́rá ssal. Benne egy borostyá nszı́nű ü vegecske,
melyre a „Má snapossá g elleni gyó gyszer” feliratot festetté k fehé rrel.
Az ü veg nyaká ra ra iá val kis cé dula volt kö tö zve: „Igyá l meg!” A
kitö mő papı́rban Gideon né vjegye rejtő zö tt.

Mikö zben az ajá ndé kot né zegettem, ú gy é reztem, hogy nagyon is
talá ló .

Mió ta Gideonnal talá lkoztam, ú gy é reztem magam, mintha valami

nyú lü regbe zuhantam volna, á t egy lenyű gö ző é s csá bı́tó vilá gba, ahol
az ismert szabá lyok kö zü l alig né há ny é rvé nyes. Felté rké pezetlen
terü leten já rok, mely egyszerre izgalmas é s ijesztő .

Caryre pillantottam, aki ké tkedve mé regette az ü veget.

– Egé szsé g! – Kifeszegettem a dugó t, é s gondolkodá s né lkü l, egy

hajtá sra kiittam a kis ü veg tartalmá t. Emelyı́tő , é des kö hö gé sszirup-
ı́ze volt.

A gyomrom egy pillanatra undorral ö sszerá ndult, majd

megmelegedett.

Megtö rö ltem a szá mat, é s visszadugtam a dugó t az ü res palackba.

– Ez meg mi volt? – ké rdezte Cary.

– Abbó l ı́té lve, ahogy é get, a kutyaharapá sra való sző r.

Rá ncot vetett az orra.

– Haté kony, á m kellemetlen.

De mű kö dö tt. Má ris kicsit jobban é reztem magam.

Cary fogta a dobozt, é s kiá sta Gideon né vjegyé t. Megfordı́totta é s

felé m mutatta. A há toldalra Gideon azt ı́rta: „HIVJ!”, lendü letes
nagybetű kkel, alatta egy szá m.
Atvettem a ká rtyá t. Az ajá ndé ka annak a bizonyı́té ka, hogy gondol
rá m.

Allhatatossá ga é s lelkesedé se csá bı́tó volt. Es hı́zelgő .

Semmi ké tsé g, bajban vagyok, ha Gideonró l van szó . Vá gytam az
é rzé s utá n, ahogyan megé rint, é s szerettem, ahogy reagá l az é n
é rinté semre. Ha belegondoltam, hogy mit nem tenné k meg azé rt,
hogy ú jra é rezzem magamon a kezé t, nem sok minden jutott
eszembe.

Mikor Cary a kezembe akarta nyomni a telefont is, megrá ztam a

fejem.

– Mé g nem. Vele csak tiszta fejjel lehet tá rgyalni, é n meg mé g mindig
szé delgek.

– Elé g jó l elvoltatok tegnap este. Lá tszik, hogy eszi a fene é rted.

– Engem meg é rte. – A kanapé sarká ba kuporodva a pá rná hoz

simı́tottam az arcomat, é s felhú ztam a té rdemet. – Eljá runk majd ide-
oda, megismerjü k egymá st, alkalmi, de intenzı́v szexet folytatunk, é s
má skü lö nben teljesen fü ggetlenek leszü nk egymá stó l. Semmi
kö tő dé s, semmi elvá rá s, semmi felelő ssé g.

Cary megnyomott valamit a notebookjá n, mire a szoba má sik

sarká ban á lló nyomtató ontani kezdte a lapokat. Aztá n Cary lecsukta
akis szá mı́tó gé pet, letette az asztalra, é s vé gre nekem szentelte
minden igyelmé t.

– Lehet, hogy komolyra fordul a dolog.

– Vagy nem – mordultam fel.

– Cinikus vagy.

– Nem é letem pá rjá t keresem, Cary, fő leg nem egy ilyen
megamogulban, mint Cross. Lá ttam má r elé gszer anyá mná l, milyen
dolog nagy hatalmú fé r iak mellett lenni. Teljes munkaidő s á llá s
ré szidő s
együ ttlé ttel. Anyut, mondjuk, boldoggá teszi a pé nz, de nekem ez nem
elé g.

Apá m nagyon szerette anyá mat. Felesé gü l akarta venni, é s meg
akarta osztani vele az é leté t. Anyá m azonban visszautası́totta, mert
apá m nem rendelkezett olyan szerteá gazó portfolió val é s zsı́ros
bankszá mlá val, amit ő

egy fé rjtő l elvá rt volna. Monica Stanton elké pzelé se szerint a
szerelem nem a há zassá g elő felté tele, s mivel mandulavá gá sú szeme
é s rekedtes hangja a legtö bb fé r i szá má ra ellená llhatatlannak
bizonyult, sosem kellett kevesebbel beé rnie anná l, mint amit akart.
Es apá mat sajnos nem akarta hosszú tá von.

Az ó rá ra pillantottam. Fé l tizenegy.

– Azt hiszem, ké szü lő dnö m kellene.

– Imá dom a ké nyeztető s napokat anyá ddal – mosolyodott el Cary, é s

ez elű zte a kedé lyemen ü lő felhő cské ket. – Mire vé gzü nk, ú gy é rzem
magam, mint egy isten.

– En is. Olyan istennő sen.

Annyira vá rtuk má r az indulá st, hogy lementü nk a portá ra, mielő tt
felszó ltak volna.

A kapus elmosolyodott, amikor kilé ptü nk az utcá ra – é n magas talpú

szandá lban é s maxiruhá ban, Cary csı́pő fazonú farmerban é s hosszú
ujjú pó ló ban.

– Jó reggelt, Miss Tramell, Mr. Taylor. Ké rnek taxit?

– Nem, kö szö njü k, Paul. Jö nnek é rtü nk. – Cary elvigyorodott. –
Ké nyeztető s nap lesz a Perriniben!

– O, a Perriniben – bó lintott bö lcsen Paul. – A há zassá gi

é vforduló nkra oda vettem bé rletet a felsé gemnek. Nagyon é lvezte,
ú gyhogy talá n hagyomá nyt csiná lok belő le.

– Remekü l tette, Paul – jegyeztem meg. – A nő k ké nyezteté se sosem

megy ki a divatbó l.
Fekete autó é rkezett, Clancyvel a volá nná l. Paul kinyitotta nekü nk a
há tsó ajtó t, é s beszá lltunk. Sikongva ö rvendeztü nk az ü lé sen talá lt
Knipschildt s Chocopologie-nak. Integettü nk Paulnak, aztá n
há tradő ltü nk, é s falatozni kezdtü nk. A inom trü ffel minden egyes
morzsá já t lassan kellett kié lvezni.

Clancy egyenesen a Perrinihez vitt minket, ahol a relaxá ció má r

akkor megkezdő dö tt, amikor belé ptü nk az ajtó n. A kü szö bö n tú l
mintha egy egzotikus vaká ció vá rt volna bennü nket. A boltı́veket
é lé nk szı́nű csı́kos selymek keretezté k, a tú lmé retezett fotelekben
é kkö ves pá rná k.

Madarak csiripeltek a mennyezetrő l ló gó kalitká kban, é s mindenfelé

buja lombozatú cserepes nö vé nyek zö ldelltek. Kis dı́szkutak
csobogtak a nö vé nyek kö zt, é s rejtett lá ngszó ró kbó l hú ros
hangszerek zené je szá llt. A levegő ben egzotikus illatok terjengtek,
mintha az Ezeregyé jszaka kellő s kö zepé be csö ppentü nk volna.

Kö nnyen lehetett volna má r tú l sok is mindez, de mé g é ppen nem
lé pte á t a bű vö s hatá rt. A Perrini egzotikus é s lé nyű ző volt, kellemes
kikapcsoló dá s azoknak, akik megengedhetté k maguknak. Mint
pé ldá ul anyá mnak, aki é ppen vé gzett mé zes tejfü rdő jé vel, amikor
megé rkeztü nk.

Szemü gyre vettem a kezelé sek listá já t, s ú gy dö ntö ttem, hogy ezú ttal
kihagyom a szoká sos „harcosnő met” a „szenvedé lyes ké nyezteté s”

kedvé ért. Elő ző hé ten gyantá ztattam, de a kezelé s tová bbi ré sze –
„hogy szexuá lisan ellená llhatatlan lehess” – é ppen ú gy hangzott, mint
ami kell nekem.

Eppen sikerü lt visszaté rı́tenem az agyamat a biztonsá gos

munkazó ná ba, amikor Cary megszó lalt a mellettem lé vő
pedikű rszé kbő l: – Mrs. Stanton, ismeri Gideon Crosst?

Tá tott szá jjal meredtem rá . Cary pontosan tudja, hogy anyá m
megő rü l minden hı́ré rt, ami romantikus – vagy é ppen kevé sbé
romantikus – kapcsolataimra vonatkozik.
Anyá m, aki a má sik oldalamon foglalt helyet, a szoká sos kislá nyos
izgalmá val hajolt elő re, hisz tehető s fé r iró l volt szó .

– Há t hogyne. A vilá g egyik leggazdagabb embere. Talá n a

huszonö tö dik a Forbes listá já n, ha jó l emlé kszem. Nyilvá nvaló an
roppant ambició zus iatalember, é s nagylelkű tá mogató ja tö bb olyan
gyermekjó té konysá gi alapnak is, amelyet ké pviselek. Roppant kapó s
szingli, de nem hinné m, hogy meleg lenne, Cary. Azt beszé lik ró la,
hogy nagy szoknyavadá sz.

– Ká r – vigyorodott el Cary, é s ü gyet sem vetett vad fej –

csó vá lá somra.

– De amú gy is remé nytelen lenne a dolog, mert Evá ba van belezú gva.

– Eva! Nem hiszem el, hogy egy szó t sem szó ltá l errő l! Hogy lehet az,
hogy nem mondasz el nekem ilyesmit?

Anyá mra né ztem, akinek frissen radı́rozott arca iatalnak,

rá nctalannak é s az enyé mhez nagyon hasonló nak tű nt. Jó l lá tható an
anyá m lá nya vagyok, mé g a vezeté knevemben is. Apá mnak csak
annyi engedmé nyt tett, hogy a keresztnevemet az anyai nagyanyá m
utá n kaptam.

– Nincs mit elmondani – erő skö dtem. – Csak… bará tok vagyunk.

– Enné l tö bbet is elé rhetü nk – mondta anyá m, olyan szá mı́tó
pillantá ssal, amitő l megdermedt a szı́vem. – Nem is tudom, hogyan
kerü lhette el a igyelmemet, hogy ugyanabban az é pü letben
dolgoztok.

Biztos vagyok benne, hogy elveszett abban a pillanatban, amint

meglá tott té ged. Noha á llı́tó lag a barná kat szereti… Hmmm…
Mindegy.

Ugyanakkor remek ı́zlé sé rő l is kö zismert. Ná lad nyilvá n ez utó bbi
győ zö tt.
– Nem errő l van szó . Ké rlek, ne avatkozz bele! Zavarba hozol.

– Ugyan má r. Ha valaki tudja, hogyan kell bá nni a fé r iakkal, az é n
vagyok.

Osszetö ppedtem, é s felhú ztam a vá llamat. Mire a masszá zsra kerü lt a
sor, má r nagyon is szü ksé gem lett rá . Elnyú jtó ztam az asztalon,
lehunytam a szemem, é s pró bá ltam szunyó ká lni egyet a rá m vá ró
hosszú é jszaka elő tt.

Persze é ppú gy imá dtam felö ltö zni é s szé pnek lenni sok ember elő tt,
mint bá rmelyik lá ny, de a jó té konysá gi feladatok sok munká val
já rtak. A csevegé s is fá rasztott, az á llandó bá jmosoly idegesı́tett, é s
nem szerettem ismeretlen emberekrő l é s vá llalkozá sokró l
beszé lgetni. Ha Carynek nem lett volna haszná ra, hogy
megmutathatja magá t, nem is mentem volna bele ilyen kö nnyen.

Felsó hajtottam. Ugyan kit akarok becsapni? Amú gy is elmentem

volna.

Anyá m é s Stanton azé rt tá mogatnak mindenfé le bá ntalmazott

gyermekeket segı́tő alapı́tvá nyokat, mert ez nekem fontos. Egy-egy
ilyen feszengő s esemé ny igazá n nem nagy á r.

Nagy lé legzetet vettem, é s pró bá ltam tudatosan ellazulni.

Megjegyeztem magamban, hogy fel kell hı́vnom aput, ha hazaé rek, é s
kö szö nő ü zenetet kell kü ldenem Gideonnak az orvossá gé rt.
Kü ldhetné k neki e-mailt a cı́mre, ami a ká rtyá já n van, de az nem
lenne stı́lusos. Kü lö nben sem tudhatom, kinek van hozzá fé ré se a
levelezé sé hez.

Egyszerű en csak felhı́vom majd, ha hazaé rek. Vé gü l is mié rt ne?

Elvé gre megké rt rá , pontosabban utası́tott; a ká rtyá já ra is rá ı́rta. Es
annyira jó lenne hallani ú jra azt a zengő hangot.

Az ajtó kinyı́lt, é s bejö tt a massző rnő .

– Helló , Eva! Ké szen á ll?

Nem egé szen. De jó ú ton haladok felé .

A lazulá ssal eltö ltö tt kellemes ó rá k utá n anyá m é s Cary kiraktak
otthon, é s tová bbmentek, hogy vegyenek né há ny ú j
mandzsettagombot

Stantonnak. Kihaszná ltam az egyedü llé tet arra, hogy felhı́vjam

Gideont.

Mé g ı́gy is vagy fé l tucatszor beü tö ttem a szá má t, mire vé gre
benyomtam a hı́vó gombot is.

Az első csö ngé sre felvette.

– Eva!

Mivel meglepő dtem, hogy tudja, ki hı́vja, egy pillanatra gondolkodó ba

estem. Honnan van meg neki a nevem meg a szá mom?

– Oö ö ö … helló , Gideon.

– Itt vagyok egysaroknyira. Szó lj le a portá ra, hogy jö vö k.

– Micsoda? – Ugy é reztem, mintha kihagytam volna a beszé lgeté s egy

ré szé t. – Hová jö ssz?

– Hozzá d. Most fordulok be a sarkon. Szó lj csak le a portá ra, Eva.

Letette, é n meg butá n meredtem a telefonra, s pró bá ltam

megemé szteni a té nyt, hogy né há ny perc mú lva ismé t Gideon
tá rsasá gá ban leszek. Kissé ká bultan nyomtam meg a há zi telefont é s
szó ltam a portá snak, hogy vendé get vá rok. Mé g beszé ltem, amikor
belé pett az elő csarnokba. Pá r pillanat mú lva má r az ajtó m elő tt á llt.

Ekkor eszmé ltem rá , hogy mindö ssze egy szá l, combig é rő

selyemkö ntö s van rajtam, az arcom é s hajam pedig má r az esté re

ké sz.

Vajon mifé le benyomá st fogok tenni rá ı́gy?

Meghú ztam a kö ntö s ö vé t, mielő tt beeresztettem. Nem akartam olybá
tű nni, mintha el akarná m csá bı́tani.
Gideon egy hosszú pillanatig mé g á llt a folyosó n, tekintete vé gigmé rt
a fejem bú bjá tó l egé szen francia manikű rö s lá bkö rmeimig. Engem is
hasonló ké ppen lenyű gö zö tt a megjelené se. Ugy né zett ki kopott
farmerjá ban é s pó ló já ban, hogy legszı́vesebben a fogaimmal
vetkő ztettem volna le.

– Megé rte idejö nni azé rt, hogy ı́gy lá thassalak, Eva – lé pett be, é s
becsukta maga mö gö tt az ajtó t. – Hogy vagy?

– Remekü l. Há la neked. Kö szö nö m. – A gyomrom ö sszerá ndult, mert
ott volt velem, amitő l má r-má r… megszé dü ltem. – De, gondolom, nem
ezé rt jö tté l.

– Azé rt jö ttem, mert tú l soká ig nem hı́vtá l.

– Nem tudtam, hogy hatá ridő is van.

– Ké rdeznem kell tő led valamit, ami sü rgő s, de mé g inká bb tudni
akartam, hogy jó l vagy-e a tegnapi é jszaka utá n. – Tekintete sö té ten
pá sztá zott vé gig rajtam, lé legzetelá llı́tó arcá t feketé n keretezté k
pompá s

fü rtjei. – Te jó é g. Gyö nyö rű vagy, Eva. Nem emlé kszem rá , hogy
bá rmit is ennyire akartam volna valaha.

Má r ettő l a né há ny egyszerű szó tó l is forró vá gy ö ntö tt el. Tú l
sebezhető lettem.

– Mi az a sü rgő s?

– Gyere velem a ma esti jó té konysá gi vacsorá ra.

Meglepetten é s izgatottan hő kö ltem há tra.

– Te is jö ssz?

– Ahogy te. Megné ztem, mert tudtam, hogy anyá d ott lesz. Menjü nk
együ tt.

A szı́vem fö lé tettem a kezem. Egyfelő l zavart, hogy mennyi mindent
tud ró lam, má sfelő l aggasztott az, amire ké rt.
– Nem erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy el ké ne já rnunk
együ tt.

– Mié rt nem? – Az egyszerű ké rdé sben kihı́vá s bujká lt. – Mi a rossz
abban, hogy együ tt megyü nk el egy olyan esemé nyre, ahová kü lö n-
kü lö n amú gy is elmentü nk volna?

– Nem valami diszkré t. Ez egy elé ggé jelentő s esemé ny.

– Es? – Gideon kö zelebb lé pett, é s az ujja kö ré tekerte az egyik
hajtincsemet.

A hangja veszedelmes dorombolá sá tó l megremegtem. Ereztem izmos

teste melegé t, bő re erő s fé r iillatá t. Egyre jobban kezdtem a hatá sa
alá kerü lni, minden mú ló pillanattal.

– Az emberek kö nnyen elkezdenek mindenfé lé t felté telezni, fő leg az
anyá m. Má r ı́gy is kiszagolt té ged.

Gideon leszegte a fejé t, é s a nyakam hajlatá ra tapasztotta a szá já t.

– Nem é rdekel, mit gondolnak az emberek. Tudjuk, mit csiná lunk.

Anyá dat pedig majd lerendezem.

– Ha azt hiszed, hogy menni fog – leheltem –, akkor nem ismered ő t

valami jó l.

– Hé tkor itt vagyok é rted. – Gideon nyelve vé gighaladt a nyakamon
lü ktető é r menté n, é n pedig szinte beleolvadtam. Elgyengü ltem,
amikor magá hoz hú zott.

Mé g sikerü lt kinyö gnö m:

– Nem mondtam igent…

– De nemet se fogsz – kapta a fogai kö zé a fü lcimpá mat. – Nem
hagyom.

Tiltakozá sra nyitottam a szá mat, de ő rá tapadt, é s egy buja csó kkal
belé m fojtotta a szó t. Nyelvé vel olyan lassan, ı́nyenc mó don haladt
kö rbe, hogy a lá bam kö zö tt is é rezni akartam ugyanezt. A hajá ba
tú rtam, megsimogattam, meghú zkodtam. Mikor kö ré m fonta a karjá t,
há trafeszü ltem, belesimultam az ö lelé sé be.

Mint az irodá já ban, itt is ú gy fektetett le a kanapé ra, hogy szinte nem
is tudtam kö vetni. Csó kja elnyelte meglepett hö rdü lé semet. A kö ntö s
utat engedett fü rge ujjainak; aztá n má r fogta is a mellemet, é s lá gy,
ritmikus mozdulatokkal gyú rni kezdte.

– Gideon…

– Sssss… – Beszı́vta a felső ajkam, ujjai é rzé keny mellbimbó imon

já rtak. – Megő rjı́tett a tudat, hogy meztelen vagy a kö ntö s alatt.

– Nem szó ltá l elő re, hogy… O! O, istenem!

A szá já ba vette a mellbimbó m hegyé t. A forró sá gtó l gyö ngyö zni
kezdett a bő rö m.

Ké tsé gbeesetten pillantottam az ó rá ra a polcon.

– Gideon, ne!

Felemelte a fejé t, é s dú lt ké k tekintettel meredt rá m.

– Tudom, hogy ő rü let. Nem… nem tudom megmagyará zni é n se, Eva,
de muszá j, hogy ö rö met szerezzek neked. Má r napok ó ta csak erre
tudok gondolni.

Egyik keze a lá bam kö zé nyomult. Combom szé gyentelenü l szé tnyı́lt,
a testem pedig felforró sodott a vá gytó l. Má sik kezé vel tová bbra is a
melleimet izgatta, melyek sú lyossá é s szinte elviselhetedenü l
é rzé kennyé vá ltak.

– Benedvesedté l nekem – mormogta Gideon, é s lené zett oda, ahol az

ujjaival má r szé tnyitott. – Itt is gyö nyö rű vagy. Selymes é s ró zsaszı́n.
Es puha. Nem ma gyantá ztak, ugye?

Megrá ztam a fejem.

– Szerencsé re. Akkor tı́z percig se bı́rná m ki, hogy hozzá d ne é rjek,
nemhogy tı́z ó rá ig – csú sztatta belé m ó vatosan az egyik ujjá t.
Lecsukó dott a szemem az elviselhetetlenü l ké jes
kiszolgá ltatottsá gtó l, ahogy meztelenü l, kiterü lve fekszem, é s
megujjaz egy olyan fé r i, akinek ismeretei a brazil gyantá val
kapcsolatban a nő ké t is felü lmú lja. Egy olyan fé r i, aki mé g mindig
tető tő l talpig fel van ö ltö zve.

– Nagyon inom vagy – Gideon kihú zta az ujjá t, majd inoman

visszatolta. A há tam ı́vbe hú zó dott, ahogy vá gyakozva rá feszü ltem. –
Es olyan mohó . Mió ta nem dugtá l?

Nyeltem egyet.

– Nem volt idő m. A diplomamunká m, az á llá skeresé s, a kö ltö zé s…

– Akkor jó ré gen – hú zogatta ki-be a ké t ujjá t. Nem tudtam
visszafojtani egy ké jes nyö gé st. Jó keze volt, magabiztos é s ü gyes, é s
elvette, amit akart.

– Vé dekezel valamivel, Eva?

– Igen – markoltam meg a pá rna szé lé t. – Persze.

– Ha bebizonyı́tom, hogy tiszta vagyok, é s te is megteszed ugyanezt,

akkor hagyni fogod, hogy belé d hatoljak.

– Jesszusom, Gideon… – Zihá lva vá rtam ő t, a csı́pő m vadul kö rö zö tt
dö kö dő ujjain. Ugy é reztem, hogy spontá n elé lvezek, ha nem hagyja
abba.

Mé g soha nem voltam ı́gy beindulva é letemben. Majd' eszemet

vesztettem az orgazmus utá ni vá gytó l. Ha abban a pillanatban
besé tá lt volna Cary, é s lá tja, ahogy ott vonaglok a nappaliban,
mikö zben Gideon ujjaz, azt se bá ntam volna.

Gideon is zihá lva szedte a levegő t. Arca kipirult a vá gytó l. Ahogy
engem akart. Pedig é n semmi má st nem csiná ltam, csak tehetetlenü l
reagá ltam rá .

Mellemet simogató keze az arcomhoz vá ndorolt é s megsimı́totta.

– Elvö rö sö dté l. Megbotrá nkoztattalak.

– Igen.

Mosolya egyszerre volt gonosz é s derű s. Osszeszorult a mellkasom.

– Erezni akarom benned a spermá mat, amikor megduglak az

ujjaimmal.

Azt akarom, hogy te is é rezd a nedvessé gemet magadban, hogy

eszedbe jusson, milyen voltam, amikor belé d nyomtam. Es amı́g erre
gondolsz, akarni fogod, hogy ú jra é s ú jra megtegyem.

Rá fonó dtam simogató ujjaira, szavai ereje majdnem az orgazmus

szé lé ig sodort.

– El fogom neked mondani, hogy mit akarok, hogyan elé gı́ts ki, é s te
mindet meg fogod csiná lni, Eva… Es mindent meg is kapsz. Kemé ny,
á llati, korlá tlan szexben lesz ré szü nk. Ugye tudod? Má r é rzed, hogy
mire vagyunk ké pesek együ tt.

– Igen – leheltem, é s megmarkoltam a mellemet, hogy enyhı́tsem a

bimbó k sajgá sá t. – Csiná ld, Gideon!

– Ssss… Most megvagy! – Hü velykujja gyengé d kö rö kkel masszı́rozta
a csikló mat. – Né zz a szemembe, amikor elmé sz!

Minden megfeszü lt a benső mben, é s ez csak fokozó dott, mikö zben

masszı́rozta a csikló mat, é s kö zben á llandó , lusta ritmusban hú zta ki-
be az ujjá t.

– Elvezz nekem, Eva – adta ki az utası́tá st. – Most!

Rekedt sikollyal é rtem a csú csra, ujjaim kifehé redtek a pá rna szé lein,
mikö zben a csı́pő m reszketve lö kő dö tt az ujjaira, tú l a
szé gyenkezé sen vagy fé lé nksé gen. Tekintetem egybeforrt az ö vé vel,
ké ptelen voltam má sfelé fordı́tani. Lenyű gö zö tt a szemé ben felizzó
diadalmá mor. Abban a pillanatban birtokolt engem. Bá rmit
megtettem volna, amit csak akar. Es ő
tudta ezt.

Izzó ké j sö pö rt vé gig rajtam. A fü lemben dö rö mbö lő vé r zú gá sá n
keresztü l hallani vé ltem, hogy mond valamit, de a szavak nem
jutottak el hozzá m, amikor á tvetette az egyik lá bamat a kanapé
karfá já n, é s szá já val rá tapadt a hasadé komra.

– Ne… – toltam el a fejé t. – Nem megy.

Tú lsá gosan duzzadt é s é rzé keny voltam. De amikor a nyelve hozzá é rt
a csikló mhoz, é s verdesni kezdett rajta, ú jra feltá madt bennem a
vá gy. Mé g hevesebben, mint elő szö r. Kö rbejá rta reszkető ré semet, é s
ingerelni kezdett az ú jabb orgazmus ı́gé reté vel, melyrő l tudtam, hogy
má r nem fogom megkapni olyan gyorsan.

Aztá n belé m hatolt a nyelve, é s ú gy kellett visszafojtanom egy sikolyt.

Má sodszor is elmentem, belső izmaim megfeszü ltek ké jes nyelve
kö rü l.

Mordulá sa vé gigrezgett a testemen. Nem volt erő m eltolni magamtó l,

amikor visszaté rt a csikló mhoz é s lá gyan szı́vni kezdte…
fá radhatatlanul…

amı́g ú jra el nem é lveztem, ezú ttal a nevé t hö rö gve.

Mintha elolvadtak volna a csontjaim, mikor kiegyenesı́tette a lá bam,

é s vé gigcsó kolt a hasamtó l a mellemig. Megnyalta a mellbimbó imat,
aztá n á tfogott é s felemelt. Ernyedten fekü dtem a karjá ban, ő pedig
vadul az ajkamra tapadt, ajká val erő szakosan sú rolta az enyé met,
elá rulva, hogy való já ban ő is mennyire kö zel á ll a robbaná shoz.

Letett, ö sszehú zta rajtam a kö ntö st, aztá n felegyenesedett é s lené zett
rá m.

– Gideon…

– Hé tkor, Eva. – Megé rintette a boká mat, megsimı́totta a gyé má ntos
bokalá ncot, amit má r az esté re ké szü lve vettem fel. – Es ezt ne vedd
le.

Ugy akarlak megdugni, hogy nincs rajtad semmi má s.

Hé , apa, megvagy! – Fogá st vá ltottam a telefonkagyló n, é s odahú ztam
egy bá rszé ket a reggeliző pulthoz. Hiá nyzott az apá m. Az elmú lt né gy
é vben olyan kö zel laktunk, hogy legalá bb hetente egyszer lá ttuk
egymá st. Most viszont egy egé sz orszá g vá lasztott el minket. – Hogy
vagy?

Lehalkı́totta a té vé t.

– Jobban, most, hogy hı́vsz. Milyen volt az első heted az ú j

munkahelyen?

Vé gigmondtam minden napot hé tfő tő l pé ntekig, persze kihagyva a
gideonos ré szeket.

– A fő nö kö m, Mark nagyon jó fej – fejeztem be. – Az ü gynö ksé g pedig
vibrá ló é s eleven. Szı́vesen já rok be, é s alig akarok hazamenni este.

– Remé lem, ı́gy is marad. Azé rt né ha kapcsoló dj ki. Szó rakozz, legyé l
iatal. De ne vidd tú lzá sba se.

– Ja, tegnap este egy kicsit tú llő ttem a cé lon. Caryvel elmentü nk
bulizni, é s csú nya macskajajjal é bredtem.

– Ne is mondd – jajdult fel. – Sokszor hideg verı́té kben é bredek,

amikor arra gondolok, hogy ott vagy New Yorkban. Persze mindig
nyugtatgatom magam, hogy elé g okos vagy, é s nem kocká ztatsz,
elvé gre ké t szü lő sulykolta bele a biztonsá gi szabá lyokat a DNS-edbe.

– Nagyon igaz – nevettem. – Errő l jut eszembe… Krav magá t fogok

tanulni.

– Té nyleg? – Majd elgondolkodó csend. – Az egyik srá c az ő rsö n

nagyon jó benne. Lehet, hogy é n is megné zem, é s majd ö sszevetjü k a
jegyzeteinket, amikor meglá togatlak.

– Há t eljö ssz New Yorkba? – Nem is tudtam titkolni izgalmamat. – O,

apu, az nagyon jó lenne! Persze nagyon hiá nyzik SoCal, de Manhattan
szuper! Szerintem tetszeni fog.

– Nekem minden hely tetszik, ahol te vagy. – Apu vá rt egy

szusszaná snyit, aztá n megké rdezte: – Anyá d hogy van?

– Há t… olyan anyá san. Szé p, elbű vö lő , é s ké nyszeres.

Megsajdult a mellkasom. Ugy gondoltam, hogy apu mé g mindig

szereti anyut. Sosem há zasodtak ö ssze. Ez volt az egyik oka annak,
hogy sosem á rultam el neki, mi tö rté nt velem. Mint rendő r,
ragaszkodott volna hozzá , hogy emeljü nk vá dat, é s a botrá ny
tö nkretette volna anyá mat. Amiatt is aggó dtam, hogy apu esetleg
anyut hibá ztatta volna, pedig nem ő tehetett ró la. Amint rá jö tt, hogy
mit mű vel velem a mostoha ia, azonnal otthagyta a fé r it, akivel addig
boldogan é lt, é s benyú jtotta a vá ló keresetet.

Beszé ltem tová bb, é s integettem Carynek, aki egy kicsi ké k Tiffany &
Co. zacskó val é rkezett.

– Ma ké nyeztető s napunk volt. Ez volt a hé t betető zé se.

Hallottam a hangjá n, hogy mosolyog.

– Orü lö k, hogy tudtok idő t szakı́tani egymá sra. Mik a terveid a hé t
há tralé vő ré szé re?

Elhallgattam a jó té konysá gi bá l dolgá t, mert tudtam, hogy ez az egé sz
rongyrá zá s é s csillagá szati á rú helyek dolga csak mé g jobban
elmé lyı́tené a szakadé kot a szü leim é letterei kö zö tt.

– Caryvel elmegyü nk vacsorá zni valahová , holnap meg itthon

maradok.

Soká ig alszom, egé sz nap pizsiben leszek, té vé zem, é s hozatok valami
kajá t. Egy kis punnyadá s, mielő tt beindulna a hé t.

– Való sá gos mennyorszá g! Utá nozni foglak a kö vetkező

szabadnapomon.

Az ó rá ra pillantottam, é s lá ttam, hogy má r elmú lt hat.

– Most má r ké szü lő dnö m kell. Vigyá zz magadra a meló ban, oké ? En is
aggó dom á m é rted.

– Vigyá zni fogok. Bá j-bá j, bé bi!

Az ismerő s elkö szö né sre ö sszeszorult a torkom. Annyira hiá nyzott.

– Jaj, vá rj! Uj mobilom lesz. Majd elkü ldö m a szá mot SMS-ben.

– Má r megint? Nem ré g kaptá l ú jat, amikor kö ltö zté l.

– Ez egy hosszú , unalmas tö rté net.

– Hmmm… Vigyá zz rá juk. Biztonsá gnak is jó k, meg Angry Birdsö t
já tszani.

– Azon a já té kon má r tú l vagyok – nevettem, é s melegsé g ö ntö tt el,
amikor ő is kö vette a pé ldá mat. – Pá r nap mú lva hı́vlak megint. Lé gy
jó .

– Ez az é n szö vegem!

Letettü k. Egy darabig mé g ü ltem a csendben, é s ú gy é reztem, hogy

minden rendben van kö rü lö ttem, de ez sosem tartott tú l soká . Ezen
borongtam is egy percig; aztá n Cary felnyomta a szobá já ban a
Hindert, é s ettő l magamhoz té rtem.

Bementem a sajá t szobá mba, hogy felké szü ljek a Gideonnal

tö ltendő esté re.

– Legyen nyaklá nc, vagy ne legyen nyaklá nc? – tettem fel a ké rdé st
Carynek, amikor fantasztikus szerelé sben belibbent hozzá m. Uj
Brioni szmokingjá ban egyszerre volt elegá ns é s menő , valamint
garantá ltan igyelemfelkeltő .

– Hmmm – tanulmá nyozott oldalra billentett fejjel. –Tartsd csak oda

megint!

A nyakamhoz emeltem az aranyé rmé kkel dı́szı́tett lá ncot. A ruha,

amit anyá m kü ldö tt, tű zvö rö s volt, é s gö rö g istennő kre szabott
fazonú . Csak az egyik oldalon volt vá lla, a dekoltá zs ré zsú t haladt
lefelé a hó nom alá , deré kig gyű rt behú zá ssal é s a felső combomtó l
induló meré sz szoknyasliccel. Emlı́té sre mé ltó há ta nem lé vé n, az
elü lső ré sz ké t szé lé t kristá lyos pá ntok tartottá k ö ssze. Ettő l
eltekintve a há tam csupasz volt, a fenekem fö lö tt V alakú kivá gá ssal.

– Felejtsd el a nyaklá ncot – mondta Cary. – Hajlottam a ló gó s

fü lbevaló felé , de most má r inká bb gyé má ntkariká kban
gondolkodom. A legnagyobbakban, amid csak van.

– Micsoda? Té nyleg? – hunyorogtam ké pmá somra a tü kö rben,
mikö zben Cary odament az é kszeres dobozomhoz, é s turká lni
kezdett benne.

– Erre gondoltam. – Odahozta a fü lbevaló t, é n pedig bizalmatlanul

mé regettem az ö t centi á tmé rő jű kariká kat, amiket anyá mtó l kaptam
a tizennyolcadik szü leté snapomra. – Bı́zz bennem, Eva. Pró bá ld fel.

Megtettem, é s rá jö ttem, hogy igaza van. Egé szen má s stı́lusú volt,
mint az aranypé nzes lá nc, kevé sbé csillogó , de sokkal é rzé kibb.
Valamint jobban ment a boká mon viselt gyé má ntos lá nchoz, amire
egé szen má s szemmel kezdtem né zni Gideon megjegyzé se ó ta.
Szá ndé koltan rendezetlen, sű rű , gö ndö r fü rtjeimmel é pp-most-
szexeltem benyomá st keltettem, amire kicsit rá is erő sı́tettem egy kis
fü stö s szemfesté ssel é s csillogó , de alapszı́nű ajkammal.

– Mihez is kezdené k né lkü led, Cary Taylor?

– Kislá ny… – tette a vá llamra a kezé t, é s arcá t az enyé mhez szorı́totta.

– Azt soha nem fogod megtudni.

– Mellesleg te is pazarul né zel ki.

– Ugye? – hunyorgott, é s há tralé pve kihú zta magá t.

A maga mó djá n Cary gond né lkü l felvehette volna a versenyt
Gideonnal, má r ami a kü lső t illeti. Carynek inomabbak voltak a
voná sai, má r-má r cuki volt Gideon vad szé psé gé hez ké pest, de
mindketten klassz pasik voltak, akiket ké tszer is megné z az ember
lá nya, hogy aztá n mohó n bá mulni kezdje ő ket.

Cary kö zel sem volt ilyen tö ké letes, amikor megismertem. Sová nyka
volt, ű zö tt, fá tyolos tekintetű é s elveszett. Mé gis vonzó dtam hozzá , é s
mé g azt is megtettem miatta, hogy szá ndé kosan mellé ü ltem a
csoportterá piá n.

Vé gü l meglehető sen nyers ajá nlatot tett, mert akkoriban meg volt
győ ző dve ró la, hogy mindenki csak azé rt á ll szó ba vele, hogy
szexeljenek.

Amikor visszautası́tottam, hatá rozottan é s visszavonhatatlanul,

akkor kerü ltü nk kö zelebbi kapcsolatba é s lettü nk bará tok. Bá tyá m
helyett bá tyá m lett. A há zi telefon felbú gott, é n pedig ö sszerezzentem
– nem is tudtam, hogy ennyire ideges vagyok. Caryre pillantottam.

– Elfelejtettem szó lni a portá n, hogy visszajö n.

– Majd é n felhozom.

– Nem gond, hogy Stantonnal meg anyá val kell menned?

– Hü lyé skedsz? Hisz imá dnak! – halvá nyult el a mosolya. – Csak
nincsenek há tsó gondolataid Cross-szal kapcsolatban?

Mé ly lé legzetet vettem, é s eszembe jutott az elő ző alkalom – a

há tamon fekve, orgazmus utá ni ká bulatban. – Nem, dehogy. Csak
é ppen annyira gyorsan tö rté nt minden, é s annyival jobban ment,
mint vá rtam, vagyis ahogy rá jö ttem, hogy vá rtam…

– Nem tudod, mit fogtá l, Eva – ü tö gette meg az orromat. – Há t ő t. Es
le is terı́tetted. Elvezd ki.

– Pró bá lom. – Orü ltem, hogy Cary megé rt engem meg az
é szjá rá somat.

Kö nnyű volt vele, mert ő ki tudta tö lteni a hiá nyzó ré szeket, ha é n
nem tudtam valamit megmagyará zni.

– Reggel egy kicsit utá nané ztem a pasinak, é s kinyomtattam az

é rdekesebb dolgokat. Az asztalodon van, ha é rdekel.

Té nyleg emlé keztem, hogy kinyomtatott valamit, mielő tt elindultunk.

Lá bujjhegyre emelkedve arcon csó koltam.

– Te vagy a legjobb. Imá dlak.

– En is, kislá ny – indult kifelé . – Lemegyek a portá ra, é s felhozom a

srá cot. Ne siess. Tı́z perccel elő bb jö tt.

Mosolyogva né ztem, ahogy kimegy a folyosó ra. Mikor az ajtó

becsukó dott mö gö tte, á tmentem a há ló szobá mhoz kapcsoló dó kis
nappaliba. Az anyá mtó l kapott rendkı́vü l haszontalan ı́ró asztalon
talá ltam egy mappá t, tele cikkekkel é s kinyomtatott ké pekkel.
Letelepedtem a szé kre, é s belemerü ltem Gideon Cross sztorijá ba.

Mintha vonatszerencsé tlensé get né zné k vé gig, olyan volt olvasni,
hogy Geoffrey Cross ia, egy befektető cé g egykori elnö ké é, csak
é ppen a cé g egy masszı́v befekteté si piló tajá té k fedő szervezete volt.
Gideon alig ö té ves volt, amikor az apja inká bb fő be lő tte magá t, mint
hogy bö rtö nbe kerü ljö n.
Ó, Gideon. Pró bá ltam elké pzelni kisgyereknek, é s aranyos, sö té t hajú ,
ké k szemű kis iú t lá ttam magam elő tt, ö sszezavarodva é s szomorú an.

Majd' beleszakadt a szı́vem. Milyen rettenetes lehetett az apja

ö ngyilkossá ga é s az ahhoz vezető kö rü lmé nyek neki is, az anyjá nak
is. Egy ilyen nehé z idő szak hatalmas stresszt é s feszü ltsé get
okozhatott, fő leg egy ilyen korú gyerekben.

Az anyja ké ső bb hozzá ment Christopher Vidalhoz, egy zenei

vezető hö z, é s ké t ú jabb gyermeke szü letett, i jabb Christopher Vidal
é s Ireland Vidal, de ú gy tű nik, hogy a nagyobb csalá d é s az anyagi
biztonsá g tú l ké ső n jö tt Gideonnak ahhoz, hogy stabilizá lja ő t egy
ilyen sú lyos megrá zkó dtatá s utá n. Tú lsá gosan bezá rkó zott, hogy ne
kelljen ú jabb fá jdalmas é rzelmi sé rü lé seket elszenvednie.

Kritikus é s kı́vá ncsi szemmel tanulmá nyoztam a Gideonnal együ tt

levő nő ket a fotó kon, é s elgondolkodtam a randizá ssal, tá rsasá gi
é lettel é s szexszel kapcsolatos hozzá á llá sá n. Rá jö ttem, hogy
anyá mnak igaza volt – az ö sszes lá ny barna. Az a nő , aki a
leggyakrabban szerepelt mellette, spanyol szá rmazá sú nak tű nt.
Magasabb volt ná lam, é s inká bb nyú lá nk, mintsem telt idomú .

– Magdalene Perez – morogtam, s vonakodva bá r, de el kellett

ismernem, hogy klassz nő . Volt benne valami lá ngoló ö nbizalom, amit
mindig is csodá ltam.

– Oké , ennyi má r elé g volt – rontott be Cary kajá nul. Megá llt az
ajtó ban, é s szemtelenü l a kilincsre tá maszkodott.

– Té nyleg? – Annyira elmerü ltem a kutatá sban, hogy é szre sem
vettem, mennyire elszá llt az idő .

– Szerintem kö rü lbelü l egy perced van, amı́g rá d nem ugrik. Alig bı́rja
visszafogni magá t.

Becsuktam a mappá t, é s felá lltam.

– Erdekes olvasmá ny, igaz?

– Nagyon. – Vajon mennyire befolyá solta Gideon é leté t az apja,
pontosabban az apja ö ngyilkossá ga?

Tudtam, hogy a vá laszok ott vá rnak a má sik szobá ban.

Atmentem a há ló szobá mon, ki az elő szobá ba é s ú gy be a nappaliba.

Megá lltam a kü szö bö n, é s megpillantottam Gideon há tá t, aki az
ablakná l á llt, é s kiné zett a vá rosra. Megdobbant a szı́vem. Tü kö rké pe
merengő

hangulatró l á rulkodott. Tekintete a tá volba ré vedt, arca komor. Karba
font keze belső nyugtalansá gró l á rulkodott, mintha nem é rezné
magá t elemé ben. Tá volinak é s elé rhetetlennek tű nt, olyannak, aki a
lelke mé lyé n mindig magá nyos.

Megé rezte a jelenlé temet, vagy talá n a só vá rgá somat. Megfordult,
aztá n mozdulatlanná dermedt. Kihaszná ltam a lehető sé get, hogy
alaposan szemü gyre vegyem. Minden ı́zé ben maga volt a nagy
hatalmú pé nzember.

Es olyan é rzé kien jó kiá llá sú , hogy szinte kié gett a retiná m. Az arcá t
keretező fekete tincsek lá ttá n szinte begö rbü ltek az ujjaim a vá gytó l,
hogy megé rintsem ő ket. Es ahogy rá m né zett… megugrott a
pulzusom.

– Eva! – Elindult felé m, kecses, erő teljes lé ptekkel. Megfogta a

kezemet, é s a szá já hoz emelte. Atható volt a tekintete – forró é s
intenzı́v.

Ajká nak é rinté sé tő l libabő rö s lett a karom, é s eszembe jutott, amikor
ez a szá j egyé b testré szeimen kalandozott. Azonnal rá m tö rt a vá gy.

– Szia!

A szemé ben derű bujká lt.

– Neked is szia. Fantasztikusan né zel ki. Má r alig vá rom, hogy
lá ssanak veled.

A bó k jó é rzé ssel tö ltö tt el.

– Remé ljü k, hogy jó l fog elsü lni a dolog.

Enyhé n ö sszevonta a szemö ldö ké t.

– Van mindened, ami kell?

Cary bukkant fel mellettem, kezé ben a fekete bá rsony-stó lá mmal é s a
hosszú szá rú gá lakesztyű mmel.

– Tessé k. A szá jfé nyt beraktam a retikü lö dbe.

– Felü lmú lhatatlan vagy, Cary.

Rá m kacsintott, amibő l tudtam, hogy é szrevette a kotonokat, amiket

a tá ska kis belső zsebé be dugtam.

– Lemegyek veletek.

Gideon á tvette a stó lá t Carytő l, é s a vá llamra terı́tette. Kihú zta aló la a
hajamat, é s é rinté se a nyakamon annyira elvonta a igyelmemet, hogy
alig é reztem, amint Cary a kesztyű be tuszkolta a kezemet.

A liftezé s az elő csarnokig igazi há zi feladat volt a szexuá lis feszü ltsé g
elviselé sé bő l. Cary nem ú gy festett, mintha feltű nt volna neki. A bal
oldalamon á llt, é s zsebre dugott ké zzel fü työ ré szett. Gideon má r
sokkal sú lyosabb jelenlé tet ké pviselt a má sik oldalamon. Noha nem
mozdult é s nem szó lt, é reztem, hogyan á rad belő le a nyers erő . A
bő rö m bizsergett a kö ztü nk feszü lő vonzá stó l, s kapkodva szedtem a
levegő t.

Megkö nnyebbü ltem, amikor az ajtó kinyı́lt, é s kiszabadultunk a zá rt

té rbő l.

Ké t nő vá rta, hogy beszá llhasson. Leesett az á lluk, amikor meglá ttá k
Gideont meg Caryt. Ez jelentő sen feldobta a hangulatomat.

Elmosolyodtam.

– Hö lgyeim! – ü dvö zö lte ő ket Cary olyan mosollyal, ami igazá n nem
volt fair. Szinte lá ttam, ahogy a ké t nő nek szé trobbannak az
agysejtjei.

Gideon csak kurtá n biccentett, é s a derekamná l fogva kivezetett. Bő re

a bő rö mhö z é rt, é s mintha á ramü té s futott volna á t rajtam.

Megszorı́tottam Cary kezé t.

– Egy tá ncot tarts fenn nekem.

– Mindig. Viszlá t nemsoká ra.

Limuzin vá rakozott a já rdaszegé lyné l, s a sofő r kinyitotta az ajtajá t,

amikor Gideonnal felbukkantunk. Atcsusszantam az ü lé s tú loldalá ra,
é s megigazı́tottam a ruhá mat. Mikor Gideon letelepedett mellé m é s
az ajtó becsukó dott, hirtelen tudatá ra é bredtem, hogy milyen jó az
illata. Mé lyen beszı́vtam, é s pró bá ltam ellazulni, é lvezni a tá rsasá gá t.
Megfogta a kezemet, é s vé gighú zta ujjá t a tenyeremen. Ettő l az
egyszerű mozdulattó l fellá ngolt bennem a vá gy. Lerá ztam magamró l
a stó lá t, annyira melegem lett hirtelen.

– Eva. – Megnyomott egy gombot, é s a vezető mö gö tt felcsú szott az

á tlá tszatlan ü veg. A kö vetkező pillanatban má ris az ö lé be rá ntott, é s
vadul csó kolni kezdett.

Azt tettem, amit mindig is akartam, azó ta, hogy elő szö r meglá ttam:
beletú rtam a hajá ba, é s visszacsó koltam. Imá dtam, ahogyan csó kol,
mintha muszá j lenne neki, mintha beleő rü lne, ha nem tenné meg, é s
má r majdnem tú l ké ső lenne. Beszı́vtam a nyelvé t, mert tudtam,
menynyire szereti, mert tudtam, hogy én mennyire szeretem, é s
mennyire kedvet csiná l ahhoz, hogy má shol is megszı́vjam,
ugyanilyen mohó sá ggal.

Keze elindult meztelen há tamon, s é n felnyö gtem, mikor megé reztem
a farka kemé nysé gé t. Kicsit arré bb mozdultam, hogy meglovagoljam,
fé lrehajtva a ruhá mat, né ma há lá val anyá m felé , amié rt olyan
praktikus a kivá gá sa. Csı́pő jé t kö zrefogva a té rdemmel á tö leltem a
vá llá t, é s mé g inká bb elmé lyı́tettem a csó kot. Belenyaltam a szá já ba,
megharapdá ltam az alsó ajká t, nyelvemmel vé gigsimogattam a
nyelvé t…
Gideon elkapta a derekamat, é s eltolt magá tó l. Há tradő lt az ü lé sen, é s
zihá lva a szemembe né zett.

– Mit mű velsz velem?

Vé gigsimı́tottam az ingé n, é reztem kemé ny mellizmait. Ujjaim

kö vetté k a hasa hará ntcsı́kjait, agyam pedig má ris megalkotta a
ké pet, hogy hogyan né zhet ki meztelenü l.

– Megé rintelek. Kié lvezlek. Akarlak, Gideon.

Elkapta a csukló mat.

– Majd ké ső bb. Manhattan kö zepé n vagyunk.

– Senki se lá t minket.

– Nem errő l van szó . Most nincs itt az alkalom, hogy olyasvalamibe
kezdjü nk, amit ó rá kig nem tudunk abbahagyni. Má r a dé lutá ntó l is
teljesen elvesztettem a fejem.

– Akkor most fejezzü k be.

A szorı́tá sa fá jdalmassá erő sö dö tt.

– Itt nem lehet.

– Mié rt nem? – Aztá n meglepő gondolat tá madt bennem. – Mé g

sosem szexelté l limuzinban?

– Nem – feszü lt meg az á lla. – Te igen?

Nem vá laszoltam, csak elfordı́tottam a fejem, é s né ztem a kinti

forgalmat. Alig né há ny arasz vá lasztott el minket az emberek
szá zaitó l, de a sö té t ü veg lá thatatlanná é s gá tlá stalanná tett. Tudni
akartam, hogy ké pes vagyok-e a hatalmamba kerı́teni Gideon Crosst,
é s ebben nem akadá lyozhat meg senki má s, csak ő maga.

Hozzá dö rgö ltem a csı́pő met, vé gigsimogatva magam a farka kemé ny
hosszá val. Sziszegve tö rt elő belő le a levegő ö sszeszorı́tott fogain
keresztü l.
– Kellesz, Gideon – leheltem, é s beszı́vtam az illatá t, amely csak mé g
erő sebb lett az izgalmá tó l. Ugy é reztem, hogy má r csak a bő re
illatá tó l is megré szegü lö k. – Megő rjı́tesz.

Elengedte a csukló mat, é s ké t ké zre fogta az arcomat, ajka az ajkamra
tapadt. A slicce utá n tapogató ztam, s kigomboltam a ké t gombot,
hogy elé rjem a rejtett cipzá rt. Megfeszü lt.

– Szü ksé gem van rá – suttogtam. – Add ide.

Nem lazult el, de nem is pró bá lt má r megá llı́tani. Mikor a farka a
tenyerembe bukott, felnyö gö tt, fá jdalmas ké jjel. Szelı́den
megszorı́tottam, szá ndé kosan gyengé d é rinté ssel. Olyan kemé ny volt,
mint a kő , é s tű zforró . Mindké t kezemet ö sszeszorı́tva vé gighú ztam
rajta a tö vé tő l a hegyé ig, s elá llt a lé legzetem, amikor megremegett
alattam.

Gideon megragadta a combomat, é s a keze elindult felfelé a ruhá m

szé le irá nyá ba, amı́g meg nem talá lta a tangá m vö rö s pá ntjá t.

– Olyan é des a puncid – morogta bele a szá mba. – Legszı́vesebben

szé ttá rná lak, é s nyalná lak, amı́g nem kö nyö rö gsz a farkamé rt.

– Kö nyö rgö k é n most is, ha akarod – simogattam meg fé l ké zzel, a
má sik kezemmel pedig benyú ltam a tá ská mba ó vszeré rt.

Az egyik hü velykujja becsusszant a bugyim szé le alá . Az anyag sı́kos

volt az izgalmamtó l.

– Szinte hozzá d sem é rtem – suttogta felcsillanó szemmel. – Es te

má ris ké szen á llsz.

– Nem tehetek ró la.

– Nem is kell. – Belé m dugta az ujjá t, é s beharapta az alsó ajká t,

amikor ö nké ntelenü l is rá feszü ltem. – Nem lenne fair, hisz é n sem
tudom megakadá lyozni, amit te csiná lsz velem.

A fogammal felté ptem a fó liá t, é s felé je tartottam – az ó vszer vé ge

kikandiká lt a felbontott oldalon.
– Nem vagyok tú l jó ebben.

Keze az enyé mre fonó dott.

– Minden szabá lyomat megszegem veled.

Hangjá nak halk komolysá ga felforró sı́tott é s ö nbizalommal tö ltö tt el.

– A szabá lyok azé rt vannak, hogy megszegjé k ő ket.

Lá ttam, ahogy fehé ren megvillannak a fogai, aztá n megnyomott egy
gombot a mellette lé vő tá blá n, é s beleszó lt: – Vezessen csak, amı́g
nem szó lok.

Felizzott az arcom. Ujabb autó fé nyszó ró i hası́tottak á t a sö té t ü vegen
é s vilá gı́tottak meg, elá rulva zavaromat.

– Ugyan má r, Eva – dorombolta, mikö zben gyakorlottan felgö ngyö lte
az ó vszert. – Rá vetté l, hogy szexeljü nk a kocsiban, viszont elpirulsz,
amikor szó lok a sofő rnek, hogy ne zavarjanak meg kö zben?

Hirtelen tá madt já té kossá ga csak mé g kı́vá natosabbá tette. A vá llá ra
tá maszkodtam, é s feljebb toltam magam té rdeltemben, hogy Gideon
vastag, meredező szerszá ma fö lé tudjak helyezkedni. Elkapta a
csı́pő met, é s valami pattant – leté pte a tangá mat. A vá ratlan hang é s
az akció teljesen felpö rgetett.

– Lassan csiná ld – rendelkezett rekedten, és felemelte a csı́pő jé t, hogy

lejjebb tolja a nadrá gjá t.

Erekció ja a lá bamat sú rolta, ahogy mozdult, é n pedig felnyö gtem,
olyan fá jdalmasan é s ü resen, mintha a korá bbi orgazmusok csak
elmé lyı́tetté k volna só vá rgá somat, ahelyett hogy kielé gı́tetté k volna.

Megfeszü lt, amikor megmarkoltam é s beigazı́tottam a makkjá t a

duzzadt redő im kö zé . A vá gy szaga sú lyosan, nedvesen tö ltö tte be a
levegő t, a ké j é s a feromonok csá bı́tó elegye, mely testem minden
egyes sejtjé t á tjá rta. A bő rö m kipirultan bizsergett, a melleim
sú lyosak é s é rzé kenyek lettek.
Ezt akartam, attó l a pillanattó l, hogy meglá ttam – birtokolni,
hozzá tapadni csodá s testé hez, é s mé lyen magamba fogadni.

– Istenem. Eva – zihá lta, ahogyan rá ereszkedtem, s keze nyugtalanul

rá feszü lt a combomra.

Lehunytam a szemem. Tú lsá gosan kiszolgá ltatottnak é reztem

magam.

Intimitá st akartam, ez valahogy most mé gis kissé tú l intimnek tű nt.

Szemtő l szemben voltunk, né há ny ujjnyira egymá stó l, ö sszezá rva egy
szű k kis helyen, mikö zben a fé l vilá g ott nyü zsö g kö rü lö ttü nk.
Ereztem a bizonytalansá gá t, s tudtam, hogy é ppolyan zavarodott,
mint é n.

– Olyan szű k vagy – hö rö gte ké jes kı́nnal.

Mé g tö bbet fogadtam be belő le, mé g mé lyebbre engedtem. Nagy
lé legzetet vettem. Szinte szé tfeszı́tett.

– Te pedig olyan nagy.

Tenyeré t a hasam aljá ra tá masztotta, é s hü velykjé vel masszı́rozni

kezdte a csikló mat lassú , szaké rtő en gyengé d kö rö kkel. Mindenem
megfeszü lt, é s mé g mé lyebbre szı́vtam magamba. Kinyitottam a
szemem, é s fé lig hunyt pillá im aló l rá né ztem. Gyö nyö rű volt, ahogy
elnyú lt alattam elegá ns szmokingjá ban, é s teste belefeszü l a
pá rosodá s zsigeri ö sztö né be.

A nyaka há trahajlott, tarkó ja belenyomó dott a fejtá maszba, mintha

lá thatatlan kö telé kekkel bajló dna.

– Krisztusom – sziszegte csikorgó fogakkal. – Durva lesz, ha

elmegyek.

A sö té t ı́gé ret felizgatott. Verı́té ktő l gyö ngyö zö tt a bő rö m. Olyan forró
é s nedves lettem, hogy simá n vé gigcsú szott bennem a farka,
majdnem

tö vig. Né ma sikoly tö rt fel belő lem, mikor vé gig befogadtam. Olyan
mé lyen volt, hogy alig tudtam elviselni, muszá j volt kissé oldalra
mozognom ide-oda, hogy enyhı́tsem a vá ratlan ké nyelmetlensé get.
De a testem mintha nem tö rő dö tt volna vele, hogy tú l nagy.
Hullá mozva, remegve szorult rá , az orgazmus elő szelé tő l reszketve.

Gideon ká romkodott egyet, elkapta a csı́pő met a szabad kezé vel é s
há trafelé dö ntö tt, mikö zben mellkasa csak ú gy sü llyedt-emelkedett.
Az ú j pozı́ció megvá ltoztatta a szö get, é s é n felnyı́ltam, teljesen
befogadva ő t. A teste azonnal felmelegedett, bő re forró sá got kezdett
á rasztani mé g a ruhá n keresztü l is. A felső ajká n verı́té k ü tkö zö tt ki.

Elő rehajolva kinyú jtottam a nyelvem, é s ké jesen lenyaltam a só s

cseppeket. Tü relmetlenü l megrá ndult az á gyé ka. Ovatosan
felemelkedtem né há ny ujjnyit, amikor megá llı́tott a csı́pő m
szorı́tá sá val.

– Lassan – igyelmeztetett ú jra, olyan fenső bbsé gesen, hogy

beleremegtem.

Lejjebb ereszkedtem, s furcsá n é rzé ki fá jdalmat é reztem, amikor

é ppen csak egy kicsivel, de tú llé pte a hatá raimat. Tekintetü nk
ö sszekapcsoló dott, mikö zben a gyö nyö r szé tá radt bennü nk az
é rintkezé s helyé tő l. Ekkor dö bbentem rá , hogy mindketten teljesen
fel vagyunk ö ltö zve, a legintimebb testré szeink kivé telé vel. Ez
dö bbenetesen é rzé ki volt, aká rcsak a hangok, amiket kiadott, mintha
ez a ké j é ppolyan kü lö nleges lenne neki is, mint nekem.

Vadul tapadtam az ajká ra, ujjaim a haja verı́té ktő l nedves tö vé be
markoltak. Csó koltam, mikö zben a csı́pő mmel kevertem, s ujjai ő rjı́tő

kö reiket já rtá k a csikló mon. Az orgazmus egyre kö zelebb kerü lt,
hosszú , vastag farká nak minden egyes lö ké sé vel szinte szé tolvadó
benső mbe.

Valahol ú tkö zben elvesztettem a tudatomat, s testem felett teljesen

á tvetté k az uralmat a primitı́v ö sztö nö k. Semmi má sra nem tudtam
igyelni, csak a szex mindent elsö prő ké szteté sé re, a vad vá gyra, hogy
addig lovagoljak a farká n, amı́g a feszü ltsé g kirobban, é s vé gre
megszabadulok ettő l a mardosó é hsé gtő l.

– Annyira jó – zokogtam elveszetten. – Annyira jó … Istenem,

tú lsá gosan is jó .
Gideon ké t ké zzel irá nyı́totta a ritmusomat, é s olyan szö gben tartott,
hogy a farka hatalmas feje egy é rzé keny, lü ktető pontot dö rzsö ljö n
bennem. Mikor megfeszü ltem é s ö sszerá zkó dtam, rá dö bbentem,
hogy mindjá rt el fogok é lvezni ettő l, ezektő l a szaké rtő dö fé sektő l.

– Gideon…

Elkapott a nyakszirtemné l, amikor szé trobbant bennem az orgazmus,

elő szö r a mé hem gö rcsö s, eksztatikus rá ndulá saival, aztá n egyre
kijjebb sugá rozva, amı́g egé sz testemben nem remegtem. Né zte,
hogyan hullok szé t, é s akkor is fogva tartotta a tekintetem, amikor a
legszı́vesebben lehunytam volna a szemem. A pillantá sa fogsá gá ban
felnyö gtem, é s ú gy é lveztem el, ahogyan mé g soha. Testemet vadul
rá ztá k a ké j hullá mai.

– Gyere, gyere, gyere – hö rö gte, é s csı́pő jé vel felfelé rá ndult,
mikö zben a csı́pő met lefelé rá ntotta bü ntető lö ké seihez. Minden
egyes mé ly dö fé sé vel vé gigé rt, belé m szú rt, é reztem, hogy egyre
kemé nyebb é s vastagabb lesz.

Erő sen igyeltem, mert lá tni akartam, amikor á tlé pi a hatá rvonalat. A
tekintete szinte eszelő s volt a vá gytó l, szeme a semmibe meredt, szé p
arcá t eltorzı́totta a vad vá gta a kielé gü lé s felé .

– Eva! – Vadá llati, vicsorgó hö rgé ssel é lvezett el, melynek brutalitá sa
csontjaim velejé ig megrá zott. Rá ngott a ké jtő l, s voná sai egy
pillanatra szokatlanul sebezhető vé lá gyultak.

Megfogtam a fejé t, é s ajkammal vé gigsimı́tottam az arcá n. Zihá ló

lé legzete forró n verdeste az arcomat.

– Eva… – Atö lelt é s magá hoz szorı́tott, verı́té kes arcá t a nyakam
hajlatá ba temetve.

Tudtam, hogyan é rzi magá t. Meztelennek. Lecsupaszı́tottnak.

Hosszú ideig maradtunk ı́gy, egymá st ö lelve, az utó rezgé sek hatá sa
alatt.
Elfordı́totta a fejé t, é s gyengé den megcsó kolt. Nyelvé nek simogatá sai
lecsillapı́tottá k há borgó é rzé seimet.

– Huh – leheltem ellankadva.

Megrá ndult a szá ja.

– Ja.

Ká bá n, boldogan elmosolyodtam.

Gideon kisö pö rte a csatakos fü rtö ket a homlokombó l. Ujjai szinte
á hı́tatosan simı́tottá k meg az arcomat. Ugy vett szemü gyre, hogy
ö sszeszorult a szı́vem. Ká bultan é s… há lá san. Meleg é s gyö ngé d volt a
tekintete.

– Nem akarom megtö rni a pillanatot.

En fejeztem be helyette:

– De…?

– Nem lehet kihagyni ezt a vacsorá t. Beszé det kell mondanom.

– O. – Há t mé giscsak megtö rt a pillanat.

Ovatosan felemelkedtem ró la, é s ö sszeharaptam a szá mat, amikor

é reztem, hogy nedvesen kicsusszan belő lem. Ennyi sú rló dá s is elé g
volt, hogy megint megkı́vá njam. Mé g mindig szinte teljesen kemé ny
volt.

– A fené be – mondta. – Má r megint akarlak.

Mielő tt arré bb hú zó dhattam volna, elkapott, valahonnan elő vará zsolt
egy zsebkendő t, é s ó vatosan tö rö lgetni kezdett a lá bam kö zt.
Vé gtelenü l gyengé d gesztus volt ez, szö ges ellenté tben azzal, ahogyan
szexeltü nk.

Amikor megszá radtam, leü ltem mellé , é s elő á stam a szá jfé nyt a
tá ská mbó l. Kistü krö m szé le fö lö tt lopva né ztem, ahogyan Gideon
leveszi é s megcsomó zza a gumit. Egy kokté lszalvé tá ba csomagolta, é s
bedobta egy ravaszul elrejtett szemé ttartó ba. Miutá n rendbe hozta
magá t, szó lt a sofő rnek, hogy vigyen minket a fogadá sra. Aztá n
há tradő lt, é s kibá mult az ablakon.

Ereztem, hogy minden mú ló pillanattal egyre inká bb visszahú zó dik, a
kettő nk kö zt kialakult kapcsolat egyre tá volibbá vá lik.
Osszezsugorodtam az ü lé sben, a lehető legmesszebb tő le, jelezve a
tá volsá got, melyet kö ztü nk é reztem. Mindaz a melegsé g, amit
é reztem, eltű nt; Gideon kimé rt é s hű vö s lett. Ujra magamra
terı́tettem a stó lá t. Gideon meg se moccant, mikö zben mozgoló dtam
mellette é s eltettem a tü krö met, mintha tudatá ban sem lenne, hogy
ott vagyok.

Vá ratlanul kinyitotta a bá rszekré nyt, é s egy ü veget szedett elő .

– Brandyt? – ké rdezte rá m se né zve.

– Nem, kö szö nö m. – Halk volt a hangom, de ő mintha é szre se vette
volna. Vagy nem é rdekelte. Gideon tö ltö tt egy pohá rká ba, é s
visszatette a palackot.

Keserű é s zavarodott voltam. Visszahú ztam a kesztyű met, é s

pró bá ltam rá jö nni, mi romlott el.
Nem sok mindenre emlé kszem az utá n, hogy megé rkeztü nk. Vad
vakuvillogá s kı́sé rte utunkat a bevezető sző nyegen, de nem nagyon
igyeltem oda, csak rutinbó l mosolyogtam. Magamba mé lyedtem, é s
nagyon szerettem volna elszakadni a Gideonbó l á radó feszü ltsé ghullá
moktó l.

Amint belé ptü nk az é pü letbe, valaki a nevé t kiá ltotta, é s ő

megfordult.

En gyorsan eliszkoltam, megkerü lve a sző nyegezett bejá rat kö rü l
á csorgó kat.

Amikor a fogadó csarnokba é rtem, lekaptam ké t pohá r pezsgő t egy

pincé r tá lcá já ró l, é s mikö zben Caryt kerestem, ledö ntö ttem az
egyiket.

Eszre is vettem a terem tú lsó vé gé ben anyá mmal é s Stantonnal, é s
elindultam felé jü k, menet kö zben elhelyezve egy asztalra az ü res
poharat.

– Eva! – ragyogott fel anyá m arca, amikor meglá tott. – Fantasztikusan

á ll rajtad a ruha!

A levegő be cuppantott az arcom elő tt. Remekü l festett csillá mló ,

jé gké k esté lyijé ben. Zafı́rok ló gtak a nyaká bó l, a fü lé bő l é s a
csukló já ró l, kiemelve a szemé t é s fehé r bő ré t.
– Kö szö nö m – kortyoltam bele a má sodik pohá r pezsgő be, amikor
eszembe jutott, hogy há lá lkodni akartam a ruha miatt. Tová bbra is
é rté keltem az ajá ndé kot, de má r nem voltam annyira elragadtatva a
praktikus kivá gá s miatt.

Cary elő relé pett, é s megfogta a kö nyö kö met. Elé g volt rá m né znie, é s
tudta, hogy fel vagyok dú lva. Megrá ztam a fejem – nem akartam
mesé lni.

– Mé g egy kis pezsgő t? – ké rdezte lá gyan.

– Ké rek.

Má r azelő tt megé reztem Gideon kö zeledté t, hogy lá ttam volna, amint
anyá m arca felragyog, mint az ú jé vi gö mb a Times Square-en. Stanton
is kihú zta magá t egy kicsit.

– Eva. – Gideon a derekamra tette a kezé t, é s é n megrá ndultam. O is

megé rezhette az ujjaival. – Ugy elszaladtá l.

Megmerevedtem a hangjá bó l kicsengő dorgá lá stó l. Olyan pillantá st

lö velltem rá , melyben benne volt minden, amit nem mondhattam el
neki szavakkal má sok elő tt.

– Richard, ismered Gideon Crosst?

– Hogyne. – A ké t fé r i kezet rá zott.

Gideon kö zelebb hú zott maga mellé .

– Abban a szerencsé ben lehet ré szü nk, hogy a tá rsasá gunkban van
New York ké t legszebb hö lgye.

Stanton helyeseit, é s elragadtatva pillantott anyá mra.

Lehú ztam a maradé k pezsgő t, é s há lá san vettem á t az ú j poharat

Carytő l. A gyomrom kezdett megmelegedni az alkoholtó l, é s enyhü lt
benne az ideges csomó szorı́tá sa.
Gideon hozzá m hajolt, é s é lesen suttogta: – Ne felejtsd el, hogy velem
jö tté l.

Ez megő rü lt? Mi a fene? Osszehú ztam a szemem.

– Beszé lnü nk kell.

– Ne itt, Eva. – Biccentett az elhaladó knak, é s arré bb mentü nk. – Es

ne most.

– Semmikor – morogtam, é s mentem vele, hogy megkı́mé ljem

anyá mat a jelenettő l.

A pezsgő met szopogatva az ö nuralom olyan robotpiló ta-

ü zemmó djá ba kerü ltem, amire má r é vek ó ta nem volt szü ksé gem.
Gideon bemutatott mindenfé le embernek, é s azt hiszem, egé szen jó
teljesı́tmé nyt nyú jtottam – a megfelelő pillanatokban megszó laltam,
é s mosolyogtam, amikor az kellett –, de igazá bó l má shol já rtam.
Tú lsá gosan is tudatá ban voltam a kettő nket elvá lasztó jé gfalnak é s a
sajá t sé rtett dü hö mnek. Ha bizonyı́té k kellett, hogy Gideon
ragaszkodik hozzá , hogy ne bará tkozzon az olyan lá nyokkal, akikkel
lefekszik, most megkaptam.

Mikor bejelentetté k, hogy kezdő dik a vacsora, bementü nk az

ebé dlő be.

Csak piszká ltam az é telt. Megittam né há ny pohá r vö rö sbort, amit
mellé je adtak, é s hallgattam, ahogyan Gideon az asztaltá rsakkal
beszé lget, de a szavak nem jutottak el hozzá m, csak az a csá bı́tó an
mé ly, egyenletes hang.

Gideon kı́sé rletet sem tett, hogy bevonjon a tá rsalgá sba, aminek csak
ö rü ltem. Nem é reztem ú gy, hogy bá rmi kedveset tudné k mondani.

Nem is né ztem rá , amı́g taps nem tá madt, Gideon fel nem á llt é s el
nem foglalta a szı́npadot. Ekkor megfordultam ü ltö mben, é s né ztem,
ahogy

á tmegy a pó diumon. Akaratom ellené re megcsodá ltam vadá llati

kecsessé gé t é s dö bbenetesen jó kü lsejé t. Minden lé pé se igyelmet é s
tiszteletet parancsolt, ami meglehető s teljesı́tmé ny volt, tekintve
kö nnyed, cseppet sem siető s tempó já t.
Az ö ltö zé ké n nyoma sem lá tszott a limó ban tö rté nt ö nfeledt szexnek.

Tulajdonké ppen mintha nem is ugyanaz az ember lett volna. Ujra az

lett, akit a Cross ire elő csarnoká ban megismertem – rendkı́vü l
ö sszeszedett é s visszafogottan erő teljes.

– Eszak-Ameriká ban – kezdte – a gyermekkori szexuá lis zaklatá s

minden negyedik nő t é s hatodik fé r it é rintett. Jó l né zzenek kö rü l.
Valaki az asztalukná l vagy á té lt ilyesmit, vagy ismer á ldozatot. Ez egy
elfogadhatatlan igazsá g.

Teljesen lenyű gö zö tt. Gideon magá val ragadó szó nok volt, zengő

baritonja való sá ggal lebilincselő . De inká bb a té ma talá lt cé lba, é s az
a szenvedé lyes, né ha sokkoló mó d, ahogyan elő adta. Vad dü hö m é s
sé rtett ö nbizalmam á hı́tatnak adta á t helyé t. Megvá ltozott a
né ző pontom – hirtelen egy lettem a né ző k kö zü l. Most nem az az
ember volt, aki nem is olyan ré g belegá zolt az é rzé seimbe, hanem egy
ü gyes szó nok, aki valami olyanró l beszé l, ami nagyon fontos a
szá momra.

Mikor befejezte, felá llva tapsoltam, amivel ő t é s sajá t magamat is

megleptem. De hamarosan má sok is csatlakoztak hozzá m, é s
hallottam magam kö rü l a hangok zsongá sá t, a halkan elsuttogott
dicsé reteket, amelyeket derekasan kié rdemelt.

– On igazá n szerencsé s i jú hö lgy.

Há trafordultam a nő hö z, aki ezt mondta: szé p vö rö s, kora negyvenes
asszony volt.

– Mi csak… bará tok vagyunk.

Komoly mosolya mintha né má n vitá ba szá llt volna velem.

Az emberek otthagytá k asztalaikat. Eppen a tá ská mé rt nyú ltam, hogy
induljak haza, amikor egy iú jö tt oda hozzá m. Hullá mos
gesztenyeszı́n haja azonnali irigysé get vá ltott ki belő lem, szü rké szö ld
tekinteté ben melegsé g é s bará tsá g csillogott. Jó ké pű sé gé vel é s kis iú s
vigyorá val az első

ő szinte mosolyt csalta ki belő lem azó ta, hogy megé rkeztü nk.
– Szia – mondta.

Mintha tudta volna, ki vagyok, minek kö vetkezté ben nekem is ú gy

kellett tennem, mintha tudná m, hogy ő ki.

– Szia.

Nevetett, kö nnyedé n é s elbű vö lő en.

– Christopher Vidal vagyok, Gideon ö ccse.

– O, há t persze – pirultam el. Nem tudtam elhinni, hogy annyira

belevesztem az ö nsajná latba é s nem kapcsoltam azonnal.

– Elpirultá l.

– Elné zé st – mosolyogtam szé gyenlő sen. – Nem is tudom, hogyan

mondhatná m el normá lisan, hogy olvastam ró lad egy ú jsá gcikket.

Kacagott.

– Hı́zelgő , hogy emlé kszel rá . Csak azt ne mondd, hogy a

pletykarovatban…

A pletykarovat hı́res volt arró l, hogy rá hú zza a vizes lepedő t a New
York-i celebekre é s tá rsasá gi emberekre.

– Nem – vá gtam rá sietve. – Talá n a Rolling Stone-ban?

– Azzal kiegyezné k – nyú jtotta a karjá t. – Tá ncolná l egyet?

Arrafelé pillantottam, ahol Gideon á llt, a szı́npad szé lé né l. Emberek
vetté k kö rü l, akik mind beszé lni akartak vele – fő leg nő k.

– Lá thatod, hogy most egy darabig nem fog rá é rni – jegyezte meg
Christopher né mi kajá nsá ggal.

– Igen. – Má r é ppen vissza akartam fordulni, amikor felismertem a

Gideon mellett á lló nő t – Magda Perez volt.
Felkaptam a retikü lö met, é s kipré seltem egy mosolyt
Christophernek.

– Szı́vesen tá ncolok.

Egymá sba karolva indultunk a tá ncterem felé , é s kilé ptü nk a

parkettre.

A zenekar é ppen valcerbe kezdett, s kö nnyedé n, termé szetesen

indultunk meg a zene ü temé re. Christopher gyakorlott tá ncosnak
bizonyult, aki ü gyesen é s magabiztosan vezetett.

– Honnan ismered Gideont?

– Nem ismerem – biccentettem oda Carynek, aki egy szoborszé psé gű ,
sző ké vel lejtett el mellettü nk. – A Cross- ireben dolgozom, é s pá rszor
ö sszefutottunk.

– Neki dolgozol?

– Nem. A Waters Field and Leamanné l vagyok asszisztens.

– O – vigyorgott. – Reklá mü gynö ksé g.

– Az.

– Gideon nagyon odalehet é rted, ha egy-ké t talá lkozá s utá n elvonszol

egy ilyen randira.

Magamban mondtam né há ny cifrá t. Tudtam, hogy mindenfé le

talá lgatá sok indulnak majd meg, de nem akartam má st, mint
elkerü lni a tová bbi megalá ztatá sokat.

– Gideon ismeri anyá mat, akivel amú gy is jö ttem volna, ú gyhogy
való já ban csak arró l volt szó , hogy ké t ember ugyanabban a kocsiban
é rkezik ugyanarra az esemé nyre.

– Ezek szerint szabad vagy?

Nagy lé legzetet vettem, é s ké nyelmetlen é rzé s fogott el annak

ellené re, hogy milyen kö nnyedé n mozogtunk együ tt.
– Nos, mindenesetre nem vagyok foglalt.

Christopher felvillantotta karizmatikus kis iú mosolyá t.

– Kezd alakulni az esté m.

A tá nc tová bbi ré szé ben jó pofa zeneipari anekdotá kkal
szó rakoztatott, amivel megnevettetett, é s elterelte a igyelmemet
Gideonró l.

Mikor a tá nc vé get é rt, Cary má r ott is termett, hogy lefoglalja a
kö vetkező t. Gyakorlott pá ros voltunk, hisz együ tt tanultunk tá ncolni.

Ellazultam a karjá ban, é s há lá s voltam az erkö lcsi tá mogatá sá é rt.

– Jó l szó rakozol? – ké rdeztem tő le.

– Ugy kellett megcsı́pnem magam vacsorá ná l, amikor rá jö ttem, hogy
a Fashion Week fő szervező je mellett ü lö k. Es mé g lö rtö lt is velem! –
mosolyodott el, de a szeme elfelhő sö dö tt. – Valahá nyszor ilyen
helyeken talá lom magam… ilyen ruhá ban… nem tudom elhinni.
Megmentetted az é letemet, Eva. Azutá n pedig teljesen
megvá ltoztattad.

– Te meg a jó zan eszemet mented meg, folyamatosan. Kvittek

vagyunk.

Erő sebben kezdett szorı́tani, é s megkemé nyedett a tekintete.

– Szá nalmasan né zel ki. Mit csiná lt veled?

– Inká bb é n csiná ltam magammal. Majd ké ső bb megbeszé ljü k.

– Fé lsz, hogy itt mindenki elő tt seggbe rú gom?

Felsó hajtottam.

– Inká bb ne. Anyá m kedvé ért.

Cary futó lag homlokon csó kolt.

– Má r igyelmeztettem korá bban is. Tudja, mi kö vetkezik.

– O, Cary! – Az irá nta é rzett szeretet ö sszeszorı́totta a torkomat,
mikö zben ajkam kelletlen mosolyra hú zó dott. Tudhattam volna. Cary
affé le aggó dó bá tyuskaké nt kezeli Gideont. Ez annyira rá vall.

Gideon bukkant fel mellettü nk.

– Leké rné m a hö lgyet.

De ez nem ké ré s volt.

Cary megá llt é s rá m pillantott. En bó lintottam. O meghajolt é s

elhú zó dott, de a tekintete szinte perzselte Gideon arcá t.

Gideon magá hoz hú zott, é s á tvette a tá ncot, ú gy, ahogyan minden
má st is csiná lt – magabiztosan, magá tó l é rtető dő en. Egé szen má s
é lmé ny volt vele tá ncolni, mint ké t elő ző partneremmel. Gideonban
megvolt mind az ö ccse rutinja, mind az a testi ö sszeszokottsá g, mint
Caryvel, csak é ppen Gideonnak volt egy alapvető en szexuá lis
indı́ttatá sú , meré sz, agresszı́v stı́lusa.

Nem segı́tett sokat, hogy ennyire kö zel vagyok ehhez a fé r ihoz,
akivel nemré g mé g intim kapcsolatban voltam, é s hogy kö zelsé ge
megbolydı́tja az é rzé keimet, minden boldogtalansá gom ellené re.
Fantasztikus illata volt, szexuá lis felhangokkal, é s ahogy vezetett
meré sz lé pteivel, ú jra é reztem a belső mben azt a sajgá st, mint amikor
bennem volt, nem is olyan ré gen.

– Mindig elszaladsz – morogta.

– Ugy lá ttam, Magdalene elé g hamar felvette a fonalat.

Felvonta a szemö ldö ké t, é s kö zelebb hú zott.

– Csak nem fé lté keny vagy?

– Ugye nem komolyan mondod? – fordı́tottam el a tekintetem.

Csaló dott hangot hallatott.

– Tartsd tá vol magad az ö csé mtő l, Eva.

– Mié rt?

– Mert azt mondom.

Felment bennem a pumpa, ami mé g jó l is esett annyi borongá s é s

ö nmarcangolá s utá n, ami a vad szexet kö vette. Ugy dö ntö ttem,
megné zem, hogy a visszavá gá s fair play-nek szá mı́t-e Gideon Cross
vilá gá ban.

– Te meg tartsd magad tá volt Magdalene-tő l, Gideon.

Megfeszü lt az á lla.

– Csak bará tok vagyunk.

– Ez azt jelenti, hogy nem fekü dté l le vele…? Egyelő re?

– Nem, a fene egye meg. Es nem is akarok. Ide hallgass… – A zene

kezdett lecsengeni, é s ő lassı́tott. – Most mennem kell. En hoztalak, é s
szeretné k az is é n lenni, aki hazavisz, de nem szeretné lek elrá ngatni,
ha jó l é rzed magad. Maradsz inká bb, é s Stantoné kkal mé sz majd?

Hogy jó l é rzem magam? Viccel, vagy csak ennyire nem lá tja a
helyzetet?

Vagy mé g rosszabb. Talá n annyira leı́rt má r, hogy egyá ltalá n oda sem
igyel rá m.

Eltoltam magamat tő le, kellett a tá volsá g. Az illata megzavarta a

fejem.

– Megoldom. Ne tö rő dj velem.

– Eva – nyú lt utá nam, é s é n gyorsan há tralé ptem.

Valaki á tfogott há tulró l, é s Cary szó lalt meg:

– Itt vagyok neki é n, Cross.

– Ne á llj az utamba, Taylor – igyelmeztette Gideon.

Cary felhorkant.
– Az a benyomá som, hogy egyedü l is elé g jó l elszú rod.

Nyeltem egyet.

– Csodá latos volt a beszé ded, Gideon. Az esté m fé nypontja.

Gideon é lesen beszı́vta a levegő t a rejtett sé rté sre, aztá n a hajá ba
tú rt.

Vá ratlanul ká romkodott egyet, é s csak akkor jö ttem rá , hogy mié rt,
amikor kihú zta a zsebé bő l rezgő telefonjá t é s a kijelző re meredt.

– Mennem kell – szegezte rá m a tekinteté t. Ujjai az arcomon

kalandoztak. – Majd hı́vlak.

Ezzel elment.

– Akarsz maradni? – ké rdezte halkan Cary.

– Nem.

– Akkor hazaviszlek.

– Ne. – Egy kicsit egyedü l akartam maradni. Aztatni magam egy ká d
forró vı́zben egy palack jó borral. – Maradj itt. Jó t tesz a karrierednek.

Majd ha hazaé rté l, beszé lhetü nk. Vagy holnap. Ugyse csiná lok
semmit.

Kutató pillantá st vetett rá m.

– Biztos?

Bó lintottam.

– Há t, jó – felelte, de nem ú gy né zett ki, mint akit meggyő ztem.

– Esetleg szó lhatná l odakint, hogy hozzá k ide Stanton limó já t. Addig
gyorsan elszaladok a mosdó ba.

– Oké . – Cary vé gigsimı́tott a karomon. – Elhozom a stó lá dat is a

ruhatá rbó l, é s elö l talá lkozunk.
Tová bb tartott eljutni a mosdó ig, mint gondoltam. Elő szö r is
meglepő en sok ember á llı́tott meg egy kis csevegé sre, ami azé rt
lehetett, mert Gideon Cross nő jé nek né ztek. Má sodszor elkerü ltem a
kö zelebbi mosdó t, ahol tú l nagy volt a forgalom, é s inká bb egy
fé lreeső bb helyet vá lasztottam. Bezá rkó ztam az egyik fü lké be, é s a
kelleté né l kissé tová bb idő ztem benne. A vé cé s né nin kı́vü l má s nem
volt a helyisé gben, ú gyhogy nem kellett sietnem.

Annyira megsé rtett Gideon, hogy alig kaptam levegő t. Osszezavartak

a hangulatvá ltozá sai is. Mié rt é rintette meg ı́gy az arcomat? Mié rt lett
ideges, hogy nem maradtam mellette? Es mié rt fenyegette meg
Caryt? Gideon ú j é rtelmet adott annak a mondá snak, hogy valakitő l
„hideget-meleget” kapni.

Lehunytam a szemem, é s pró bá ltam ö sszeszedni magam. Jesszusom.

Erre aztá n nincs szü ksé gem.

Ott, a limuzinban lecsupaszı́tottam az é rzé seimet, é s mé g mindig

roppant sebezhető nek é reztem magam – pedig a terá pia hosszú ó rá i
sorá n é pp ez ellen pró bá ltam kü zdeni. Semmi má st nem akartam,
mint elbú jni otthon, ahelyett, hogy ú gy tegyek, mintha teljesen
ö sszeszedett lenné k, amikor nem vagyok az.

Te főzted, hát edd is meg, emlé keztettem magam.

Mé ly lé legzetet vettem, é s kilé ptem a fü lké bő l. Magdalene á llt az
elő té rben, karba font ké zzel. Nyilvá nvaló an rá m vá rt. Akkorra
idő zı́tett, amikor má r legyengü lö k. Megbotlottam, de korrigá ltam, é s
a mosdó hoz mentem, leö blı́teni a kezemet.

O szembefordult a tü kö rrel, é s a ké pemet tanulmá nyozta. En is az

ö vé t.

Elő ben mé g szebb volt, mint a fé nyké peken. Magas, karcsú , nagy
sö té t szemmel é s rengeteg barna, egyenes szá lú hajjal. Telt, vö rö s
ajak, magas, szé pen metszett pofacsontok. Visszafogottan szexi ruha,
suhogó , kré mszı́nű szaté nbó l, mely gyö nyö rű en kiemelte olı́vaszı́n
bő ré t. Ugy festett, mint egy rohadé k szupermodell, é s egzotikus
vonzerő t sugá rzott magá bó l.
Atvettem a ké ztö rlő t a né nitő l, é s Magdalene mondott neki valamit
spanyolul – ké rte, hogy hagyjon magunkra. Porfavor, gracias, tettem
hozzá é n, mire Magdalene felvonta a szemö ldö ké t, é s mé g jobban
megné zett.

Hű vö sen viszonoztam a pillantá sá t.

– O, é desem – mordult fel, amikor a vé cé s né ni tá vozott. Cikkanó
hangot hallatott, ami ú gy karcolta az idegeimet, mint a kö rö m a
tá blá t. – Szó val má r dugtá l is vele.

– Te viszont nem.

Ez mintha meglepte volna.

– Igazad van, té nyleg nem. Es tudod, mié rt?

Elő kotortam egy dollá rt a retikü lö mbő l, é s az ezü st borravaló s

tá lcá ba tettem.

– Mert ő nem akarta.

– Es é n sem akartam, mert ké ptelen elkö telezni magá t. Fiatal, jó ké pű ,
gazdag, é s ezt ki is é lvezi.

– Igen – bó lintottam. – Ké tsé gtelenü l ı́gy volt eddig.

A szeme ö sszeszű kü lt, a nyá jas arckifejezé s kezdett szertefoszlani.

– Semmire sem tartja azokat a nő ket, akiket lefektet. Amint belé d
dugta, neked vé ged. Mint az ö sszes tö bbinek. En viszont mé g mindig
itt vagyok, mert engem hosszú tá von is maga mellett akar tudni.

Kifelé hű vö s maradtam, pedig a csapá s é pp a legé rzé kenyebb

pontomat é rte.

– Szá nalmas.
Kimentem, é s ő nem á llt az utamba. Stanton limuzinja má r vá rt.
Mikor beszá lltam, megszorı́tottam Cary kezé t. Sikerü lt kihú znom
addig, amı́g elindult az autó , é s csak akkor fakadtam sı́rva.

– Hé , kislá ny! – kiá ltott rá m Cary, amikor má snap reggel
bevonszoló dtam a nappaliba. Egy szá l ré gi tré ningnadrá gban hevert
a kanapé n, keresztbe tett lá bá t az asztalon pihentette. Csodá san
kipihentnek tű nt, é s olyannak, mint aki jó l é rzi magá t a bő ré ben. –
Hogy aludtá l?

Felfelé tartottam a hü velykujjam, é s ká vé ért indultam a konyhá ba.

Megá lltam a reggeliző pultná l, s felszaladt a szemö ldö kö m a vö rö s
ró zsá k tö megé nek lá ttá n. Az illatuk isteni volt, s é n mé lyen
beszı́vtam.

– Ez meg mi?

– Ká bé egy ó rá ja jö tt. Vasá rnapi ké zbesı́té s. Menő é s mé regdrá ga.

Kiszedtem a ká rtyá t é s megné ztem.

Még mindig rád gondolok.

Gideon

– Cross kü ldte?

– Igen. – Ujjammal vé gigsimı́tottam a ké zı́rá sá n. Meré sz volt, fé r ias
é s szexi. Romantikus gesztus egy olyan fé r itó l, akinek a romantika
nem szerepel a szó tá rá ban. Aztá n ú gy ejtettem a ká rtyá t a pultra,
mintha é getné a kezem, é s tö ltö ttem magamnak egy bö gre ká vé t,
azé rt fohá szkodva, hogy a koffein adjon elé g erő t é s jó zansá got.

– Nem vagy tú lsá gosan lenyű gö zve – halkı́totta le Cary a meccset,
amit né zett.

– Csak bajnak van. Olyan a pasi, mint egy nagy, piros nyomó gomb.
Tá vol kell magamat tartanom tő le – Cary is velem já rt terá piá ra, é s
ismerte a rendszert. Nem né zett hü lyé nek, ha a terá piá s zsargont
haszná ltam, é s tudott ugyanú gy vá laszolni is.

– A telefon is csö rgö tt egé sz reggel. De nem akartalak megzavarni,

ú gyhogy levettem a hangjá t.

Hirtelen tudatosult bennem a lá bam kö zt sajgó tompa fá jdalom.

Osszegö mbö lyö dtem a kanapé n, é s ellená lltam a ké szteté snek, hogy
meghallgassam az ü zenetrö gzı́tő n, hogy Gideon keresett-e. Hallani
akartam a hangjá t, é s a magyará zatá t, amivel tisztá zhatta volna, ami
tegnap este tö rté nt.

– Jó l hangzik. Hagyjuk csak ú gy egé sz nap.

– Mi tö rté nt?

Megfú jtam a bö gré met, é s ó vatosan belekortyoltam a forró ká vé ba.

– Szé tdugtuk az agyunkat a limó ban, utá na meg jé gheggyé vá ltozott.

Cary jó l megné zett azzal a zö ld szemé vel, mely má r tö bbet lá tott,
mint amennyit bá rkinek is szabad volna.

– Megrengetted a vilá gá t, ugye?

– Igen, meg. – Má r a gondolat is feldú lt. Kapcsolat jö tt lé tre kö ztü nk.

Tudtam, hogy ı́gy van. Tegnap este mé g mindenné l jobban kı́vá ntam,
most viszont má r nem akarom, hogy valaha is ú jra bá rmi kö zö m
legyen hozzá . – Elé g intenzı́v volt. Eletem legjobb szexe, é s teljesen
ott volt velem.

Tudom. Elő szö r csiná lta autó ban, é s kezdetben ellená llt, de aztá n
annyira felpö rgettem, hogy nem tudott nemet mondani.

– Té nyleg? Ez volt neki az első ? – simogatta meg reggeli borostá já t
Cary. – A legtö bb srá c ezen má r kö zé psuliban tú lesik.
Tulajdonké ppen nem is ismerek senkit, akivel ne ı́gy lett volna,
kivé ve a nagyon rondá kat é s az idió tá kat, ő pedig egyik csoportba
sem tartozik.

Vá llat vontam.

– Gondolom, emiatt most kurvá nak tart.

Cary megmerevedett.

– Ezt mondta volna?

– Nem. O semmit az é gvilá gon nem mondott. A „bará tjá tó l”,
Magdalene-tő l kaptam meg. Tudod, az a tyú k, aki ott van a legtö bb
ké pen, amit letö ltö tté l a netrő l. Ugy dö ntö tt, hogy egy kis csajos
fecseré szé ssel é lesı́tgeti a kö rmeit a mosdó ban.

– Az a szuka csak fé lté keny.

– Szexuá lisan frusztrá lt. Nem dughat Gideonnal, mert ú gy tű nik, hogy
aki dug vele, az megy a kuká ba.

– Ezt Cross mondta? – Megint csak dü h lappangott a ké rdé sé ben.

– Há t, nem ennyire ré szletezve. Azt mondta, hogy nem fekszik le a
nő nemű bará taival. Gondjai vannak azzal, ha egy nő tö bbet akar egy

jó

numerá ná l, ı́gy aztá n kü lö n zsá kban tartja azokat a nő ket, akikkel
lefekszik, meg azokat, akikkel szocializá ló dik. – Kortyoltam a ká vé bó l.
– En persze mondtam neki, hogy velem ez nem fog menni, mire ő azt
mondta, hogy hajlandó bizonyos engedmé nyekre. De szerintem az a
fajta ember, aki megı́gé r bá rmit, csak hogy megkapja, amit akar.

– Kü lö nben lerá zod.

– Ne keress kifogá sokat neki. Mé gis kinek az oldalá n á llsz?

– A tié den, kislá ny – veregette meg a té rdemet. – Mindig a tié den.
Atfogtam izmos alkarjá t, é s né ma há lá val megsimogattam. Nem
é reztem ujjaimmal a fehé r forradá sokat, de sosem felejtettem el,
hogy ott vannak. Mindennap há lá s voltam a sorsnak, hogy é letben
van, egé szsé ges, é s ré sze az é letemnek.

– Neked milyen volt az esté d?

– Nem panaszkodhatom – csillant dé vajul a szeme. – Megdö ngettem

azt a sző ké t a takarı́tó raktá rban. Való diak a mellei.

– Akkor jó esté je volt – mosolyodtam el. – Ebben biztos vagyok.

– Igyekeztem. – Felvette a telefonkagyló t, é s rá m kacsintott. – Milyen

kajá t akarsz? Kı́nait? Indiait?

– Nem vagyok é hes.

– Te mindig é hes vagy. Ha nem vá lasztasz semmit, akkor é n fogok

fő zni, é s meg kell enned.

Megadó an emeltem fel a kezem.

– Oké , oké . Vá lassz te.

Hé tfő n hú sz perccel korá bban é rtem be a munká ba, há tha ı́gy
elkerü lö m Gideont. Mikor baj né lkü l elé rtem az asztalomig, olyan
megkö nnyebbü lé s fogott el, hogy azonnal tudtam: nagy bajban
vagyok vele. Allandó hangulatvá ltozá saim vannak.

Mark jó kedvű en é rkezett, mé g mindig az elő ző hé t sikereinek hatá sa
alatt, é s nekilá ttunk a munká nak. Vasá rnap csiná ltam egy kis
vodkapiaci elemzé st, ő pedig elé g rendes volt ahhoz, hogy velem
együ tt vé gigmenjen rajta, é s meghallgassa a benyomá saimat.
Megkapott egy ú j e-kö nyvolvasó t gyá rtó ü gyfelet is, ú gyhogy ezzel is
elkezdtü nk dolgozni.

Az elmé lyü lt munká val hamar elszá llt a dé lelő tt, nem volt idő m a
privá t problé má immal foglalkozni. Ezé rt csak há lá s lehettem. Aztá n
csö rgö tt a
telefon, felvettem, é s Gideon hangjá t hallottam. Erre nem voltam
felké szü lve.

– Milyen a hé tfő d eddig? – é rdeklő dö tt, s remegé s fogott el a hangja
hallatá n.

– Hektikus. – Az ó rá ra pillantottam, é s meglepetten lá ttam, hogy hú sz

perc mú lva dé l.

– Remek. – Kis szü net. – Pró bá ltalak hı́vni tegnap. Uzeneteket is
hagytam. Hallani akartam a hangod.

Lehunytam a szemem, é s mé lyet só hajtottam. Minden akaraterő mre

szü ksé gem volt elő ző nap, hogy ne hallgassam le az ü zeneteit. Mé g
Caryt is befogtam: megmondtam neki, hogy ha kell, erő vel fogjon
vissza, ha ú gy lá tja, hogy elgyengü lö k.

– Egy kicsit remeté skedtem, é s mintha valamennyire haszná lt is

volna.

– Megkaptad a virá gokat?

– Igen. Gyö nyö rű ek. Kö szö nö m.

– A ruhá dra emlé keztettek.

Ez meg mi a fené t mű vel? Kezdtem arra gondolni, hogy hasadt

szemé lyisé ggel á llok szemben.

– Bizonyos nő k ezt romantikusnak nevezné k.

– Engem csak az é rdekel, amit te mondasz. – Megnyikordult a szé ke,

mintha felá llt volna. – Arra is gondoltam, hogy bené zek hozzá d…

Szerettem volna.

Só hajtva adtam meg magam a zavarodottsá gnak.

– Orü lö k, hogy nem tetted.

Hosszú csend tá madt.

– Megé rdemeltem.
– Nem azé rt mondtam, hogy piszká ljalak. Egyszerű en ez az igazsá g.

– Tudom. Idehallgass… Elinté ztem, hogy itt ebé delhessü nk az

irodá mban, akkor nem kell idő t vesztegetni a kimené sre meg
visszajö vé sre.

A bú csú zó ul odavetett „Majd hı́vlak” hallatá n nem tudtam, hogy ú jra
talá lkozni akar-e velem, miutá n elinté zte a dolgá t, bá rmi volt is az.
Olyan eshető sé g volt ez, amelytő l szombat este ó ta rettegtem,
tudatá ban annak, hogy le kellene rá znom, má sfelő l viszont belé m
sajdult a vá gy, hogy vele legyek. Ujra á t akartam é lni a meghittsé gnek
azt a tiszta, tö ké letes pillanatá t, amelyben ré szü nk volt.

De nem tudtam megvé deni ezt az egyetlen pillanatot azzal a szá mos
má sik pillanattal szemben, amikor viszont nyomorultul é reztem
magam tő le.

– Gideon, semmi okunk rá , hogy együ tt ebé deljü nk. Pé ntek este
tisztá ztuk a dolgokat, é s… szombaton… letudtunk mindent. Hagyjuk
szé pen ennyiben.

– Eva – mogorva lett a hangja. – Tudom, hogy elszú rtam. Hadd

magyará zzam meg.

– Semmi szü ksé g rá . Nem szá mı́t.

– Dehogynem. Talá lkoznunk kell.

– De é n nem…

– Vá laszthatjuk a kö nnyebbik utat, Eva. Vagy vá laszthatjuk a nehezet.
– Kemé ny hangjá tó l vadul verni kezdett a szı́vem. – De mindenké pp
meg kell hallgatnod.

Lehunytam a szemem, mert lá ttam: nincs olyan szerencsé m, hogy

megú sszam egy telefonos bú csú val.

– Rendben. Felmegyek.
– Kö szö nö m. – Hallani lehetett, ahogy kifú jja a levegő t. – Má r alig
vá rom.

Letettem a kagyló t, é s az asztalomon á lló fé nyké pekre meredtem.

Pró bá ltam megfogalmazni magamban azt, amit mondani akartam, é s

pró bá ltam felké szı́teni magamat arra, hogy ú jra talá lkozunk. De a
testem vad reakció já t lehetetlen volt kontrollá lni. Valahogy tú l kell
jutnom ezen, é s a lé nyegre kell koncentrá lnom. Majd ké ső bb kitalá lok
valamit arra is, hogy mé g hosszú napokon, heteken, hó napokon á t
talá lkoznom kell vele az é pü letben. Pillanatnyilag azonban azon kell
dolgoznom, hogy tú lé ljem ezt az ebé det.

Megadva magam az elkerü lhetetlennek, visszaté rtem a munká hoz.

– Eva!

Felugrottam é s megpö rdü ltem. Gideon á llt a fü lké m mellett. A

lá tvá nya most is kiü tö tt, mint á ltalá ban, é s a szı́vem vadul verni
kezdett. Egy gyors pillantá s az ó rá ra elá rulta, hogy szinte egy
szempillantá s alatt negyed ó ra telt el.

– Gid… Mr. Cross! Nem kellett volna lejö nnie.

Az arca higgadt é s kifejezé stelen volt, de a tekintete viharos é s forró .

– Ké sz vagy?

Kinyitottam a ió kot é s elő szedtem a tá ská mat, mikö zben mé lyen,
reszketve szı́vtam be a levegő t. Fantasztikus volt az illata, a kiné zete
pedig mé g inká bb.

– Mr. Cross! – hallatszott Mark hangja. – Orü lö k, hogy lá tom. Talá n
van valami…?

– Evá hoz jö ttem. Együ tt ebé delü nk.

Epp idő ben egyenesedtem fel ahhoz, hogy lá ssam, amint Marknak
ö sszeszalad a szemö ldö ke. De hamar é szbe kapott, é s arcá ra
visszaté rt a szoká sos derű .
– Egyre visszajö vö k – nyugtattam meg.

– Jó l van. Jó ebé det!

Gideon a derekamra tette a kezé t é s kivezetett a lifthez, ú jabb

szemö ldö krá ncolá st vá ltva ki Megumibó l is, elhaladtunkban a
recepció mellett. Nyugtalanul mozgoló dtam, amikor Gideon
megnyomta a hı́vó gombot, é s kö zben azt kı́vá ntam, bá r sikerü lt volna
vé gigcsiná lnom a napot ú gy, hogy nem futok ö ssze a fé r ival, akinek
drogké nt só vá rogtam az é rinté sé re.

Mikö zben vá rtunk, szembefordult velem, é s vé gigsimı́tott

szaté nblú zom ujjá n.

– Valahá nyszor lehunyom a szemem, té ged lá tlak, abban a piros
ruhá ban. A te hangodat hallom, amikor izgalomban vagy. Té ged
é rezlek, ahogyan rá csú szol a farkamra é s megszorı́tasz, é n pedig
olyan kemé ny leszek, hogy fá j.

– Ne – fordı́tottam el a tekintetemet. Nem bı́rtam elviselni, ahogyan

rá m né zett.

– Nem tehetek ró la.

A lift é rkezé se maga volt a megkö nnyebbü lé s. Gideon megfogta a

kezem é s berá ntott. Aztá n bedugta kulcsá t a vezé rlő panelbe, é s
kö zelebb hú zott magá hoz.

– Meg foglak csó kolni, Eva.

– En nem…

Magá hoz szorı́tott, é s szá já t az enyé mre tapasztotta. Ellená lltam,
amı́g bı́rtam; aztá n elolvadtam a nyelve lá gy, é des é rinté sé tő l. Azó ta
akartam megcsó kolni, amió ta szexeltü nk. Bizonyossá got akartam,
hogy é rté keli azt, ami tö rté nt kö ztü nk, hogy neki is é ppolyan sokat
jelentett, mint nekem.

Aztá n megint ott maradtam kifosztva, amikor elhú zó dott tő lem.

– Gyere – hú zta ki a kulcsot a panelbő l.

A vö rö s recepció s lá ny ezú ttal semmit sem mondott, csak furcsá n
mé regetett. Ezzel szemben Scott, Gideon titká ra felá llt, é s
szı́vé lyesen, né v szerint ü dvö zö lt.

– Jó napot, Miss Tramell.

– Jó napot, Scott.

Gideon odabiccentett neki.

– Ne kapcsoljon be hı́vá st.

– Rendben, termé szetesen.

Belé ptem Gideon hatalmas irodá já ba. Pillantá som a kanapé ra té vedt,
ahol elő szö r ö sszegabalyodtunk.

Az ebé det a bá rpultra szervı́roztá k – ké t, fé mburá val letakart tá l.

– Elvehetem a tá ská dat? – ké rdezte.

Rá né ztem, é s lá ttam, hogy má r le is vette a zakó já t, é s a karjá ra
vetette.

Mozdulatlanul á llt mé retre ké szü lt nadrá gjá ban, mellé nyé ben,
vakı́tó an fehé r ingé ben é s nyakkendő jé ben, vadı́tó , sö té t hajá val,
arcá val, szemé nek igé ző ké kjé vel. El se tudtam hinni, hogy
szeretkezhettem egy ilyen elké pesztő fé r ival.

De neki akkor ez nem ugyanezt jelentette.

– Eva!

– Nagyon szé p vagy, Gideon – bö ktem ki hirtelen, mielő tt

á tgondolhattam volna.

Felvonta a szemö ldö ké t, aztá n ellá gyult a tekintete.

– Orü lö k, hogy tetszik, amit lá tsz.

A kezé be nyomtam a tá ská mat, é s elhú zó dtam. Egy kis té rre volt
szü ksé gem. Felakasztotta a tá ská mat é s a kabá tomat a fogasra, aztá n
a bá rpulthoz lé pett.

Karba fontam a kezem.

– Essü nk tú l rajta. Arró l van szó , hogy nem akarok tö bbet talá lkozni
veled.
Gideon a hajá ba tú rt, é s zajosan fú jt egyet.

– Ezt nem gondolod komolyan.

Hirtelen fá radtsá g vett erő t rajtam. Kimerü ltem az ö nmagammal

vı́vott harcban.

– De igen. Te meg é n… ez hiba volt.

Megfeszü lt az á lla.

– Nem volt az. Az volt a hiba, ahogy utá na… Lekezeltelek.

Rá meredtem. Meglepett az ellená llá s hevessé ge.

– En nem a szexrő l beszé ltem, Gideon. Hanem arró l, hogy

belementem ebbe az ő rü lt idegenek-plusz-bó nusz konstrukció ba
kettő nk kö zt.

Kezdettő l fogva tudtam, hogy nem lesz jó . Hallgatnom kellett volna az
ö sztö neimre.

– Akarsz velem lenni, Eva?

– Nem. Hisz é ppen ezt…

– Nem ú gy, ahogy a bá rban beszé ltü k. Anná l jobban.

A szı́vem vadul kalapá lni kezdett.

– Mirő l beszé lsz?

– Mindenrő l. – Otthagyta a pultot, é s kö zelebb lé pett.

Veled akarok lenni.

– Szombaton nem ú gy tű nt – hú ztam ö ssze magam.

– Kissé … megszé dü ltem.

– Csakugyan? En is.

Csı́pő re tette a kezé t, aztá n keresztbe, mint é n.

– Jesszusom, Eva!

Né ztem, ahogy feszeng, é s felcsillant bennem a remé ny.

– Ha ez minden, akkor vé geztü nk.

– Hogy a pokolba!

– Nem jutunk sehová , ha minden egyes alkalommal kiakadsz szex

utá n.

Lá tható n kü szkö dö tt, kereste a szavakat.

– Hozzá vagyok szokva, hogy é n irá nyı́tsak. Szükségem van rá. Te

pedig kö nnyedé n elfú jtad ezt ott a limuzinban. Nem tudtam jó l
feldolgozni.

– Ugy gondolod?

– Eva… – Kö zelebb lé pett. – Mé g sosem é ltem á t ehhez hasonló t.

Nem is gondoltam, hogy lehetsé ges. Es most, hogy megtalá ltam…

akarom, hogy az enyé m legyen. Akarom, hogy az enyé m lé gy.

– Ez csak szex, Gideon. Fantasztikus szex, de csú nyá n megzavarhatja

az ember fejé t, ha a ké t ember, aki csiná lja, nem egymá shoz való .

– Hü lyesé g. En má r bevallottam, hogy elszú rtam. Nem tudok

vá ltoztatni azon, ami tö rté nt, de rohadtul bosszant, hogy emiatt
akarsz dobni. Te elmondtad a szabá lyaidat, é n pedig alkalmazkodtam
hozzá juk, te viszont a legkisebb mó dosı́tá sra sem vagy hajlandó .
Valahol kö zé pen ké ne ö sszetalá lkoznunk – kemé nyedett meg az arca.
– Legalá bb egy pá r centit adj!

Rá meredtem, é s pró bá ltam rá jö nni, hogy mit csiná l é s mit szeretne
elé rni.

– Mit akarsz, Gideon? – ké rdeztem lá gyan.

Magá hoz hú zott, a tenyeré be fogta az arcomat.

– Tová bbra is é rezni akarom azt, amit akkor é rzek, amikor veled
vagyok. Csak mondd, hogy mit csiná ljak. Es adj lehető sé get arra is,
hogy hibá zzak. Mé g sosem csiná ltam ilyesmit azelő tt. Tanulnom kell.

A szı́vé re tettem a kezem, é s é reztem a dobogá sa ritmusá t.

Aggodalmas é s szenvedé lyes volt, teljesen magá val ragadott. Hogyan
kellene reagá lnom? A szı́vem vagy a jó zan eszem utá n menjek?

– Mit nem csiná ltá l azelő tt?

– Azt, ami ahhoz kell, hogy a lehető legtö bbet lehessek együ tt veled.

Agyon belü l é s kı́vü l.

Nevetsé gesen erő s ö rö mé rzet sö pö rt vé gig rajtam.

– Tudod, mennyi munká ba é s idő be fog kerü lni a kapcsolatunk,

Gideon? En má ris tele vagyok. Valamint mé g dolgoznom kell egy
szemé lyes ü gyö n, itt az ú j munká m… az eszement anyá m…

Letapasztottam az ujjammal a szá já t, mielő tt kinyithatta volna.

– De é rted é rdemes, é s é pp elé ggé akarlak. Ugyhogy azt hiszem, nincs
vá lasztá som, nem igaz?

– Eva. A mindenedet… – Gideon felkapott, é s egyik kezé vel alulró l

megmarkolta a fenekemet, hogy felemeljem, é s kö ré je fonjam a
lá bamat.

Kemé nyen szá jon csó kolt, é s orrá t az enyé mhez dö rgö lte. – Majd
kigondoljuk.

– Ugy mondod, mintha olyan kö nnyű lenne. – Tudtam magamró l,

hogy elé ggé szervizigé nyes vagyok, é s nyilvá n ő is az.

– Ami kö nnyű , az unalmas. – Odavitt a bá rpulthoz, é s letett a

bá rszé kre. Lekapta a kupolá t az egyik tá lró l, é s egy jó kora sajtburger
vá lt lá tható vá , sü lt krumplival. Mé g meleg volt, há la a tá l alatti forró
grá nitlapnak.

– Nyami – mormogtam, é s hirtelen rá é bredtem, mennyire é hes

vagyok.

Most, hogy ı́gy kibeszé ltü k magunkat, azonnal visszaté rt az

é tvá gyam.

Szé tnyitotta a szalvé tá t, az ö lembe terı́tette, aztá n le ü lt mellé m.

– Ezt hogy kell enni?

– Megfogod a kezeddel, é s beleteszed a szá dba.

Fanyar pillantá st vetett rá m, amitő l mosolyognom kellett. Jó é rzé s

volt mosolyogni. Jó volt vele lenni. Mindig az volt… egy ideig.
Beleharaptam a burgerbe, é s jó leső mordulá ssal konstatá ltam,
milyen inom. Kö zö nsé ges sajtburger volt, de nagyon jó ı́zű .

– Jó , mi? – ké rdezte Gideon.

– Nagyon. Egy olyan pasit, aki tudja, hol lehet jó hamburgert kapni,
é rdemes magamnak megtartani – tö rö ltem meg a szá mat. – Mennyire
ragaszkodsz a kizá ró lagossá ghoz?
Letette a burgeré t, é s kı́sé rtetiesen hallgatott. Fogalmam sem volt,
mire gondolhat.

– Azt felté teleztem, hogy ez má r benne van a megá llapodá sunkban.
De a ké tsé gek elkerü lé se vé gett vilá gosan leszö gezné m, hogy nem
lehet má s pasid, Eva.

Beleborzongtam hangja vé glegessé gé be é s tekintete hidegé be.

Mindig is tudtam, hogy van egy sö té t oldala: má r ré g megtanultam,
hogyan lehet kiszú rni é s elkerü lni azokat a fé r iakat, akiknek
veszedelmes á rny lappang a tekinteté ben. Gideonnal kapcsolatban
azonban nem szó lalt meg a vé szcsengő , bá r talá n kellett volna.

– A nő k engedé lyezettek? – ké rdeztem, hogy oldjam a feszü ltsé get.

Megemelkedett a szemö ldö ke.

– Tudom, hogy a lakó tá rsad biszex. Te is az vagy?

– Zavarna?

– Az zavarna, ha osztoznom kellene rajtad. Az nem opció . Az enyé m a

tested, Eva.

– A tié d pedig az enyé m? Kizá ró lagosan?

A tekintete felforró sodott.

– Igen, é s elvá rom, hogy sokszor é s alaposan kihaszná ld.

Há t akkor…

– De te má r lá ttá l engem meztelenü l – incselkedtem fojtott hangon. –

Tudod, mire szá mı́thatsz. En viszont nem. Amit eddig lá ttam, az
tetszik, de nem volt minden.

– Ezen kö nnyen segı́thetü nk.

Attó l a gondolattó l, hogy levetkő zik, fé szkelő dni kezdtem a szé ken.

Eszrevette, é s kajá nul felkunkorodott a szá ja szé le.

– Inká bb ne most – jegyeztem meg lemondó an. – Má r pé nteken is
elké stem az ebé d miatt.

– Akkor este.

Nyeltem egy nagyot.

– Hogyne.

– Ottő l szabaddá teszem magam – jelentette ki, é s folytatta az evé st,

megnyugodva abban, hogy é pp most jegyeztü nk be egy „agyeldobó
szex”

megjelö lé sű programot belső hatá ridő napló nkba.

– Nem kell olyan hamar – kezdtem lecsavarni a mini ketchup tetejé t.

– Munka utá n edzé sre megyek.

– Menjü nk együ tt.

– Té nyleg? – fordı́tottam lefelé a palackot, é s ü tö getni kezdtem az

aljá t.

Elvette tő lem, é s a ké sé vel csalta ki a ketchupot a tá nyé romra.

– Jó lesz, ha kiizzadok magambó l egy kis energiá t, mielő tt meztelenü l

lá tlak. Gondolom, szeretné l holnap já ró ké pes lenni.

Rá meredtem. Meghö kkentett az a termé szetessé g, amivel ezt

mondta, é s az arckifejezé se elá rulta, hogy nem viccel. Kellemes
vá rakozá ssal rá ndult ö ssze a hasam. Elé g kö nnyen el tudtam
ké pzelni, hogy sú lyosan fü ggő

leszek Gideon Crosstó l.

Ettem egy kis krumplit, é s eszembe jutott valaki má s is, aki rá kattant
Gideonra.

– Magdalene-nel gond lehet.

Lenyelt egy falatot, é s leö blı́tette egy korty vı́zzel.

– Azt mondta, hogy beszé lt veled, é s nem ment tú l jó l a dolog.
Csak gratulá lhattam Magdalene-nek az ü gyes tervhez, ahogy
megpró bá lt csı́rá mban elfojtani. Nagyon ó vatosnak kell lennem vele,
é s Gideonnak is kezdenie kell majd vele valamit – mondjuk, lerá znia,
vagy ilyesmi.

– Való ban nem – helyeseltem. – Nem szeretem, ha olyanokat

mondanak ró lad, hogy nem tiszteled azokat, akikkel lefekszel, é s
hogy amint belé m tetted, má r vé gezté l is velem.

Gideon megmerevedett.

– Ilyeneket mondott?

– Szó ró l szó ra. Azt is mondta, hogy ő t jé gen tartod, amı́g le nem
higgadsz.

– Való ban? – Gideon halk hangjá ban fagy bujká lt.

A gyomrom ö sszeugrott, mert tudtam, hogy ebbő l vagy valami

nagyon rossz, vagy valami nagyon jó fog kisü lni, attó l fü ggő en, hogy
mit mond erre Gideon.

– Nem hiszel nekem?

– Má r hogyne hinné k.

– Lesz mé g vele gondom – ismé teltem meg.

– Nem lesz. Majd beszé lek vele.

Utá ltam a gondolatot, hogy beszé lnek, mert ő rü lten fé lté keny lettem
tő le. Ugy é reztem, hogy ez olyasmi, amit el kell mondanom.

– Gideon…

– Igen? – Vé gzett a burgerrel, é s nekifogott a krumplinak.

– En roppantul fé lté keny ember vagyok. Sokszor teljesen belelovalom

magam – bö kdö stem meg a burgeremet egy krumplival. – Ezen el
ké ne gondolkoznod, hogy akarsz-e kezdeni olyasvalakivel, akinek
ilyen ö né rté kelé si gondjai vannak. Ez volt az első gondolatom, amikor
elő szö r ajá nlatot tetté l, hogy beleő rü lö k, hogy ott az a sok nő , aki a
nyá lá t csorgatja utá nad, nekem pedig mé g szó lni sincs jogom miatta.

– Most má r van.

– Te nem veszel komolyan engem – csó vá ltam meg a fejem, é s

haraptam egyet a burgerbő l.

– Mé g soha é letemben nem vettem semmit ennyire komolyan. –

Gideon megsimı́totta a szá m sarká t, aztá n lenyalta ujjá ró l a szó szt,
ami rá tapadt. – Nem te vagy az egyetlen, akiben feltá madhat a
birtoklá si vá gy.

En is roppantul ké nyes vagyok arra, ami az enyé m.

Ebben egy pillanatig sem ké telkedtem.

Haraptam mé g egyet, é s belegondoltam az elő ttü nk á lló é jszaká ba.

Má r alig vá rtam. Nevetsé ges. Eltem-haltam volna azé rt, hogy Gideont
meztelenü l lá ssam. Hogy a kezemmel, az ajkammal vé gig
simogathassam.

Hogy ú jra legyen alkalmam megő rjı́teni. Es szinte bá rmit megtettem
volna

azé rt, hogy ú jra alatta lehessek, é rezzem magamon a sú lyá t, a
dö fé seit, ahogy mé lyen belé m hatol…

– Gondolj csak mé g ilyeneket – mondta kemé nyen é s megint elké sel.

Csodá lkozva meredtem rá .

– Te honnan tudod, hogy é n mire gondolok?

– Van egy jellegzetes arckifejezé sed, amikor felizgulsz. Es ezt a lehető

leggyakrabban szeretné m kivá ltani belő led. – Gideon letakarta a

tá nyé rjá t, felá llt, né vjegyet hú zott elő a zsebé bő l, é s letette mellé m.
Lá ttam, hogy a há tá ra rá ı́rta a laká scı́mé t é s a mobilszá má t. – A
jelenlegi beszé lgeté s vonalá n talá n kicsit ostobá n hangzik, de
szü ksé gem lenne a mobilszá modra.
– O. – Erő vel kellett elszakı́tani gondolataimat a há ló szobá tó l. –
Elő szö r szereznem ké ne egyet. Má r felı́rtam a teendő im kö zé .

– Mi tö rté nt azzal, amivel SMS-ezté l a mú lt hé ten?

Elhú ztam a szá mat.

– Anyá m azon keresztü l kö vette, hogy merre já rok. Egy kissé … tú l
vé delmező .

– Ertem – simı́totta meg a ké zfejé vel a szá mat. – Szó val errő l
beszé lté l, amikor mondtad, hogy anyá d ké mkedik utá nad.

– Igen, sajnos.

– Há t jó . Akkor majd elinté zzü k a telefont munka utá n, az edző terem
elő tt. Biztonsá gosabb, ha van ná lad egy. Es azt akarom, hogy
bá rmikor fel tudjalak hı́vni, ha ú gy é rzem.

Letettem a burger negyedé t, amit má r nem tudtam megenni, é s

megtö rö ltem a szá mat.

– Nagyon inom volt. Kö szö nö m.

– Ré szemrő l a szerencse. – Odahajolt, é s rö viden megcsó kolt. –

Erdekel a mosdó ?

– Igen. A fogkefé m is kellene a tá ská mbó l.

Né há ny pillanat mú lva egy kis mosdó ban talá ltam magam, egy ajtó
mö gö tt, mely teljesen beleolvadt a mahagó ni falburkolatba a lapos
ké pernyő k mö gö tt. Egymá s mellett mostunk fogat a kettő s
mosdó kagyló ná l, s tekintetü nk né ha ö sszetalá lkozott a tü kö rben.
Teljesen mindennapos, kö zö nsé ges tevé kenysé g volt ez, mé gis
mindketten nagyon é lveztü k.

– Visszaviszlek a helyedre – ment oda Gideon a fogashoz.

Utá namentem, de az asztalá ná l megá lltam. Megkerü ltem, é s letettem

a kezem az ü res terü letre a szé ke elő tt.
– Há t itt tö ltö d a napod nagy ré szé t?

– Igen – bú jt bele a zakó já ba, é s a legszı́vesebben beleharaptam

volna, olyan kı́vá natos volt.

Ehelyett felü ltem az asztalá ra. Az ó rá m szerint mé g van ö t percü nk.

Epp csak elé g, hogy visszaé rjü nk, de mé gis. Nem tudtam ellená llni a
lehető sé gnek, hogy gyakoroljam ú j jogaimat. A szé ké re mutattam.

– Ulj le.

Felvonta a szemö ldö ké t, de vita né lkü l odajö tt, é s kecsesen
elhelyezkedett.

Szé tterpesztettem a lá bamat, é s begö rbı́tettem a mutató ujjamat.

– Kö zelebb.

Kö zelebb gö rdü lt, betö ltve a teret a ké t combom kö zö tt. Atfogta a
derekamat, é s felné zett rá m.

– Egyszer majd itt is meg foglak dugni, Eva.

– De most csak egy csó k – morogtam, é s elő rehajoltam a szá já hoz. A
vá llá ra tá maszkodtam, é s megnyaltam szé tvá ló ajká t, aztá n
belecsusszantam, é s gyö ngé den mozogni kezdtem a nyelvemmel.

Nyö gve viszonozta a csó kot, ette a szá mat, hogy teljesen
benedvesedtem.

– Egyszer, nemsoká ra – ismé teltem. – Beté rdelek az asztalod alá , é s

leszoplak. Talá n é pp azalatt, amı́g telefoná lsz, é s ú gy já tszol a
millió kkal, mint a Monopolyban. Mr. Cross, ö n á thalad a kezdő mező n,
é s kap ké tszá z dollá rt.

Ajka nekigö rbü lt az enyé mnek.

– Má r lá tom, hogyan lesz. Eldobatod velem az agyamat azzal, hogy
beleé lvezek mindenhová , ahová csak lehet abban a feszes, szexi
testedben.

– Panaszkodsz?
– Almodozom, angyalka.

Furcsá lltam a becé zé st, de tetszett az é dessé ge.

– Angyalka?

Egy mordulá ssal helyeselt, aztá n megcsó kolt.

El sem tudtam hinni, mennyit szá mı́that egyetlen ó ra. Teljesen má s
lelkiá llapotban hagytam el Gideon irodá já t, mint ahogy bementem. A
ké z a derekamon most vá rakozá ssal tö ltö tt el, nem pedig
bosszú sá ggal, mint idefelé jö vet.

Bú csú t intettem Scottnak, é s szé lesen rá vigyorogtam a mosolytalan

recepció sra.

– Szerintem nem kedvel – mondtam Gideonnak, mikö zben a liftre

vá rtunk.

– Ki?

– Há t a recepció sod.

Visszané zett a vö rö s lá nyra, aki sugá rzó an rá mosolygott.

– Te viszont jó vagy ná la – morogtam.

– En izetem a bé ré t.

Lebiggyesztettem a szá mat.

– Persze, nyilvá n errő l van szó . Az egyá ltalá n nem szá mı́t, hogy te
vagy legszexibb é lő fé r i.

– Az lenné k? – szegezett a falhoz, é s szinte perzselt a tekintete.

A hasá nak nyomtam a tenyeremet, s megnyaltam a felső ajkam,

amikor é reztem, ahogy a kemé ny izmok megfeszü lnek az
é rinté semre.

– Ez csak affé le meg igyelé s volt.

– Én kedvellek. – Ké t tenyeré t ké toldalt a fejem mellé tá masztotta, é s
gyengé den megcsó kolt.

– En is té ged. De ugye tudod, hogy munkahelyen vagyunk?

– Mi é rtelme fő nö knek lenni, ha nem teheted azt, amit akarsz?

– Hmmm…

Mikor megjö tt a lift, á tbú jtam Gideon karja alatt, é s beugrottam.

Utá nam vetette magá t, aztá n keringeni kezdett kö rü lö ttem, mint
valami ragadozó , é s mö gé m kerü lt, hogy magá hoz rá nthasson. Ké t
keze az elü lső

zsebembe mé lyedt é s a csı́pő csontomnak feszü lt, ú gy tartott. Az

é rinté se melege olyan kö zel já rt ahhoz, ahol a legjobban vá gytam rá ,
hogy az maga volt a kı́nzá s. Megtorlá ské ppen hozzá dö rgö ltem a
fenekemet, é s egy mosollyal nyugtá ztam, amikor felszisszent é s
megkemé nyedett.

– Viselkedj! – dorgá lt meg mogorvá n. – Tizenö t perc mú lva

tá rgyalá som van.

– Gondolsz majd rá m, amikor az asztalodná l ü lsz?

– Mindenké pp. De te is gondolj rá m a sajá todná l. Ez parancs, Miss

Tramell.

A fejem a mellé re hanyatlott. Imá dtam ezt a kemé ny hangot.

– Nem lá tom be, mié rt ne tehetné m meg, Mr. Cross, tekintve, hogy
mindenhol má shol is magá ra gondolok.

Velem együ tt szá llt ki a huszadikon.

– Kö szö nö m az ebé det.

– Ez az é n szö vegem – há trá ltam el. – Viszlá t, Mr. Sö té t Veszedelem.

Felszaladt a szemö ldö ke a gú nyné v hallatá n.

– Akkor ö tkor. Es ne vá rakoztass.

Befutott az egyik bal oldali lift is. Megumi szá llt ki, Gideon pedig be.

Tekintetü nk ö sszefonó dott, amı́g az ajtó el nem takarta.

– Huh – mondta Megumi. – Megü tö tted a fő nyeremé nyt. Esz a sá rga
irigysé g.

Erre nem nagyon tudtam mit mondani. Mé g mindig tú l ú j voltam, é s
nem akartam elrontani a dolgokat. A lelkem mé lyé n tudtam, hogy ez
a boldogsá g nem lehet tartó s. Minden túl jó l megy.

Siettem az asztalomhoz, é s folytattam a munká t.

– Eva! – Mark á llt a kü szö bö n. – Beszé lhetné nk egy percig?

– Há t persze. – Felkaptam a tá blagé pemet, bá r komor hangja é s

arckifejezé se azt sugallta, hogy nem lesz rá szü ksé g. Mikor becsukta
mö gö ttem az ajtó t, aggó dni kezdtem. – Minden rendben?

– Igen. – Megvá rta, hogy leü ljek, aztá n leü lt mellé m, nem pedig velem
szemben. – Nem is tudom, hogy mondjam…

– Csak mondd. Majd é n megfejtem.

Együ tt é rző n é s né mi zavarral meredt rá m.

Nem dolgom kö zbeavatkozni. En csak a fő nö kö d vagyok, Eva, é s van
egy hatá rvonal, ami ezzel já r, de most ké nytelen vagyok á tlé pni, mert
kedvellek, é s szeretné m, ha mé g soká ig dolgozná l itt.

Megrá ndult a gyomrom.

Ez remek. Mert igazá n nagyon szeretem a munká mat.

– Szuper. Orü lö k – mosolyodott el. – Csak é ppen… lé gy ó vatos Cross-
szal, oké ?

Pislogva fogadtam a tá rsalgá s vá ratlan fordulatá t. – Oké .

– Okos, gazdag é s szexi, ú gyhogy megé rtem a vonzalmat.

Bá rmennyire szeretem is Stevent, azé rt engem sem hagy hidegen
Cross. Van benne valami – Mark gyorsan beszé lt, é s fé szkelő dö tt
nyilvá nvaló zavará ban. – Es azt is tö ké letesen megé rtem, hogy mié rt
é rdeklő dik annyira irá ntad.

Gyö nyö rű vagy, okos, becsü letes, megfontolt… é s mé g soká ig
folytathatná m, mert té nyleg nagyszerű lá ny vagy.

– Kö szi – mondtam halkan, remé lve, hogy nem lá tszik rajtam,
mennyire rosszul é rzem magam. Az ilyesfé le bará ti igyelmezteté s,
meg az a tudat, hogy má sok csak affé le futó kapcsolatnak né znek,
nagyban tá plá lta a bizonytalansá gomat.

– Csak nem akarom, hogy sé rü lj – morogta Mark, é ppoly

nyomorultul, mint ahogy é n é reztem magam. – Ez ré szben ö nzé s, be
kell vallanom.

Nem akarok elveszı́teni egy nagyszerű asszisztenst csak amiatt, hogy

nem hajlandó tö bbé abban az é pü letben dolgozni, ami a volt pasijá é .

– Mark, nagyon sokat jelent nekem, hogy tö rő dsz velem é s é rté kelsz.

De nem kell aggó dnod miattam. Nagylá ny vagyok. Kü lö nben is,
semmié rt nem hagyná m itt ezt a munká t.

Lá tható megkö nnyebbü lé ssel fú jta ki a levegő t.

– Akkor jó . Hagyjuk is ennyiben, é s dolgozzunk.

Igy is tettü nk, de azé rt á llı́tottam magamnak egy jö vő beli kı́ncsapdá t
azzal, hogy napi Google-é rtesı́té st ké rtem, ha felbukkan valahol
Gideon neve. Mikor eljö tt az ö t ó ra, hiá nyossá gaim tudata mé g
mindig csú f foltké nt maszatolta be boldogsá gomat.

Gideon fenyegeté sé nek megfelelő en pontos volt, é s mintha é szre sem
vette volna magamba forduló hangulatomat, mikö zben lefelé
suhantunk a zsú folt liftben. A fü lké ben nem egy é s nem ké t nő né zte
meg lopva Gideont, de az ilyesmit nem bá ntam. Elvé gre klassz pasi.
Akkor lettem volna meglepve, ha nem né zik meg.
Mikor kiszá lltunk, az ujjait az enyé imbe kulcsolta. Ez az egyszerű ,
benső sé ges gesztus olyan sokat jelentett nekem, hogy é n is
megszorı́tottam a kezé t. Má rpedig ezzel vigyá znom kell. Amint
elkezdek há lá s lenni azé rt, hogy velem tö lti az idejé t, az a vé g
kezdeté t fogja jelenteni. Es ha ez megtö rté nik, egyikü nk se fog
semmire sem tartani engem tö bbé .

A Bentley terepjá ró a já rdaszé lné l á llt, é s Gideon sofő rje
ké szenlé tben vá rakozott a há tsó ajtó ná l. Gideon rá m pillantott.

– Van ná lam cucc, ha esetleg edzeni akarná l menni. Az Equinoxba

já rsz, igaz? De mehetü nk az é n helyemre is.

– Az hol van?

– En a Cross Trainerbe já rok a Harmincö tö diken.

Első meglepeté semet, hogy honnan tudja, hova já rok, felü lı́rta a
kı́vá ncsisá g, amikor meghallottam a „Cross” szó t az edző terem
nevé ben.

– Esetleg vé letlenü l nem a tié d az a terem?

Elvigyorodott.

– De, enyé m a lá nc. Altalá ban vegyes harcmű vé szeteket gyakorlok
szemé lyi edző vel, de né ha beugrom a terembe is.

– A lá nc – ismé teltem. – Há t persze.

– Vá laszthatsz – mondta belá tó n. – Oda megyü nk, ahová te akarod.

– Akkor menjü nk a te termedbe.

Kinyitotta nekem a há tsó ajtó t, é n pedig becsusszantam. Az ö lembe

vettem a tá ská mat é s a tornazsá komat, aztá n kiné ztem az ablakon,
amikor

a kocsi elindult. A mellettü nk haladó autó olyan kö zel volt hozzá nk,
hogy alig kellett volna kinyú lnom, é s megé rinthetem. Mé g bő ven
szoknom kellett a manhattani csú csforgalmat. SoCalban is szinte
ö sszeé rtek a lö khá rı́tó k, de ott csigalassan haladt a forgalom. Itt New
Yorkban viszont a zsú foltsá ghoz komoly sebessé g tá rsult. Jó pá rszor
kellett lehunyni a szemem é s imá dkoznom az é letben maradá sé rt.

Teljesen ú j vilá g volt ez a szá momra. Uj vá ros, ú j laká s, ú j munka, ú j

pasi. Elé g sok ı́gy egy szuszra. Ugy gondoltam, hogy é rthető , ha kissé
bizonytalan vagyok.

Gideonra pillantottam, é s lá ttam, hogy kifü rké szhetetlen tekintettel

mered rá m. Hirtelen minden vad vá gyak é s vibrá ló izgalmak
kavalká djá vá vá ltozott bennem. Fogalmam sem volt ró la, mit mű velek
vele, csak azt tudtam, hogyha akarná m, se bı́rná m abbahagyni.
Elő szö r a mobilboltba mentü nk. Az eladó , aki kiszolgá lt bennü nket,
meglehető sen fogé konynak tű nt Gideon má gneses vonzerejé re.
Szinte kezé t-lá bá t tö rte, ha csak a legkisebb é rdeklő dé st is mutattuk
bá rmi irá nt, kimerı́tő elő adá st tartott mindenrő l, é s minduntalan
belehajolt Gideon szemé lyes teré be.

En pró bá ltam elkü lö nü lni tő lü k, é s keresni valaki olyat, aki
té nylegesen segı́thet nekem, de Gideon szorı́totta a kezem, é s nem
hagyott tú l messzire menni. Aztá n vitatkozni kezdtü nk azon, hogy ki
izessen. O akart, mé g ha a telefon é s az elő izeté s az é n nevemre szó l
is.

– Te vá lasztottad ki a szolgá ltató t – jegyeztem meg, é s fé lretoltam a

ká rtyá já t. Helyette az enyé met adtam oda a lá nynak.

– Mert ı́gy praktikus. Ha ugyanazon a há ló zaton vagyunk, ingyen

tudsz hı́vni – cseré lte ki ü gyesen a ká rtyá kat.

– Soha nem foglak felhı́vni, ha nem teszed el rö gtö n a nyavalyá s

ká rtyá dat!

Ez megtette a hatá sá t, de lá tszott rajta, hogy bá ntja a dolog.
Ké nytelen lesz tú llé pni rajta.

Mire visszaszá lltunk a Bentley-be, mintha visszaté rt volna a jó kedve.

– Most má r mehetü nk az edző terembe, Angus – mondta a sofő rnek,
é s há tradő lt az ü lé sben. Aztá n elő vette a telefonjá t. Beı́rta az ú j
szá momat, majd elvette tő lem az ú j telefont, é s beleı́rta a sajá t
otthoni, irodai é s mobilszá mait.

Alig ké szü lt el, mikor má r meg is é rkeztü nk a Cross-Triainerhez.

Korá ntsem meglepő mó don a há romszintes itneszcentrum a

kondizó k való sá gos vá gyá lmá nak tű nt. Le voltam nyű gö zve minden
szegleté tő l. Mé g a nő i ö ltö ző is ú gy né zett ki, mintha valami sci- i
ilmbő l vá gtá k volna ki.

Csodá latomat azonban teljesen elhomá lyosı́totta Gideon maga,

amikor á tö ltö ztem, é s ő t odakint talá ltam a folyosó n, ahol vá rt rá m.
Hosszú

sortban é s trikó ban volt, ú gyhogy elő szö r lá thattam a lá bá t é s a
karjá t fedetlenü l.

Megtorpantam, é s valaki nekem jö tt há tulró l. Alig tudtam elné zé st
ké rni tő le, annyira lefoglalt Gideon hihetetlenü l szexi testé nek
lá tvá nya. A lá ba izmos é s erő s, tö ké letes ará nyban keskeny csı́pő jé vel
é s dereká val. A karja é szbontó . Tö ké letesen metszett bicepsz, az
alkaron kidagadó erek, ami egyszerre brutá lis é s rettentő en szexi. A
hajá t há trafogta, ami kihangsú lyozta a nyaká t, a vá llá t é s az
arcvoná sait.

Te jó ég. Es é n má r lefekü dtem ezzel az emberrel. Egyszerű en

ké ptelen voltam elhinni, mikö zben lá ttam, milyen kü lö nlegesen
gyö nyö rű .

Es a homloká t rá ncolta.

Ellö kte magá t a faltó l, aztá n kö rbejá rt engem. Ujjaival vé gigsimı́tott
mezı́telen hasamon é s derekamon. Libabő rö s lettem. Mikor megá llt
elő ttem, á tfogtam a nyaká t, é s lerá ntottam egy gyors, já té kos csó kra.

– Ez meg mi a fene rajtad? – é rdeklő dö tt, bá r lá tható an jó lesett neki a
lelkes ü dvö zlé s.

– Edző ruha.
– De há t olyan, mintha semmi sem lenne rajtad felü l.

– Te mondtad, hogy szereted, ha meztelen vagyok. Titokban ö rü ltem,

hogy ezt a trikó t vá lasztottam, mé g reggel, amikor nem is tudtam,
hogy együ tt leszü nk. Tulajdonké ppen egy há romszö g alakú
anyagdarab volt, hosszú , té pő zá ras vá llpá ntokkal é s bordapá ntokkal,
mely a hordá si mó dok vá ltozatos sokasá gá t tette lehető vé , fü ggő en
attó l, hogy valaki é ppen hol é s hogyan akarta megtá masztani a
mellé t. Bö gyö sebb lá nyoknak ké szü lt, é s ez volt az első trikó ,
amelyben nem ugrá ltak ö sszevissza a melleim. Gideon a testszı́nű
kivitelt kifogá solta, mely illeszkedett a fekete jó ganadrá g csı́kjaihoz.

– Akkor szeretlek meztelenü l, ha kettesben vagyunk – morogta. – De

most ı́gy á llandó an melletted kell lennem, bá rhová mé gy is itt a
teremben.

– Nem panaszkodom, mivel jelen pillanatban nagyon is tetszik az

ö tlet.

– Valamint perverz mó don izgatott a birtoklá si vá gya azutá n, hogy
szombat este ú gy megbá ntott a visszahú zó dá sá val. Ké t szé lső sé g –
biztos voltam benne, hogy nem az egyetlen.

– Haladjunk. – Megfogta a kezemet, é s elvezetett az ö ltö ző ktő l, majd

felkapott ké t logó zott tö rü lkö ző t egy takaros raká s tetejé rő l. – Meg
kell hogy dugjalak.

– Kell, hogy megdugj.

– Jesszusom, Eva – szorı́totta meg a kezem, má r-má r fá jdalmasan. –

Hová menjü nk? Sú lyzó k? Gé pek? Futó pad?

– Futó pad. Szaladgá lni akarok egy kicsit.

Elindultunk arrafelé . Figyeltem, ahogy a nő k kö vetté k, elő szö r a

tekintetü kkel, aztá n a lá bukkal. Mind a teremnek azon a ré szé n akart
lenni, ahol ő , é s ezé rt nem hibá ztathattam ő ket. En is majd'
meghaltam, hogy lá thassam akció ban.
Mikor elé rtü k a futó padok é s biciklik lá tszó lag vé gtelen sorá t, azt
tapasztaltuk, hogy nincs ké t szabad futó pad egymá s mellett.

Gideon odament egy ickó hoz, aki mellett mindké t oldalt volt egy
ü res hely.

– Roppantul lekö telezne, ha eggyel arré bb menne.

A pasi rá m né zett, é s elvigyorodott.

– Persze, hogyne.

– Kö sz. Nagyra é rté kelem.

Gideon á tvette a ickó gé pé t, é s intett a má sik felé . Mielő tt beá llı́totta
volna az edzé sprogramot, odahajoltam hozzá .

– De ne é gess el tú l sok energiá t – suttogtam. – Misszioná rius pó zban

akarlak elő szö r. Má r egy ideje fantá ziá lok arró l, hogy te vagy felü l, é s
szé tdugsz.

A tekintete lá ngolva fú ró dott az enyé mbe.

– Nem is tudod, mennyire, Eva.

Szinte megré szegü lve a vá rakozá stó l é s a nő iessé g hatalmá tó l
fellé ptem a futó gé pre, é s gyors sé tá ba kezdtem. Mı́g bemelegı́tettem,
random lejá tszá sra á llı́tottam az iPodomat, é s amikor a „Sey Back”
kö vetkezett Justin Timberlake-tő l, megindultam a futá ssal.
Szá momra ez egyszerre volt mentá lis é s testi edzé s. Né ha csak azé rt
futottam, hogy elmenekü ljek valami elő l, ami bá nt.

Hú sz perc mú lva lelassı́tottam, majd megá lltam, é s vé gre
megkocká ztattam egy pillantá st Gideonra, aki egy jó l olajozott
gé pezet zö kkenő mentessé gé vel futott. A CNN-t né zte a fenti
ké pernyő n, de azé rt odavillantott egy mosolyi felé m, mikö zben az
arcomat tö rö lgettem.

Hú ztam egyet a vizembő l, aztá n az edző gé pekhez mentem, é s

kerestem egy olyat, ahonnan jó l lá tom ő t.
O teljes harmincat lenyomott a futó gé pen, aztá n sú lyokat emelgetett,
soha egy pillanatra sem veszı́tve szem elő l engem. Mikö zben edzett,
gyorsan é s haté konyan, ö nké ntelenü l is arra gondoltam, hogy milyen
é leterő s. Sokat segı́tett, hogy azt má r tudtam, mi rejtő zik a
nadrá gjá ban, de

ettő l fü ggetlenü l ü lő munká t vé gző ember, aki mé gis harci
csú csformá ban tudja tartani a testé t.

Mikor megfogtam egy itneszlabdá t, hogy csiná ljak né há ny felü lé st,
odajö tt hozzá m az egyik edző . Mint az egy osztá lyon felü li teremben
vá rható , jó ké pű é s jó kö té sű ickó volt.

– Szia – ü dvö zö lt tö ké letes fehé r mozisztá r mosollyal. Sö té tbarna haja
é s hasonló szı́nű szeme volt. – Elő szö r já rsz itt, igaz? Mé g sosem
lá ttalak.

– Igen, elő szö r.

– En Daniel vagyok – nyú jtotta a kezé t, é s é n is bemutatkoztam. –

Megtalá lsz mindent, amire szü ksé ged van, Eva?

– Eddig ment minden, kö sz.

– Milyen gyü mö lcslevet vá lasztottá l?

– Tessé k? – vontam fel a szemö ldö kö m.

– Az ingyenes ú tmutató italok kö zü l. – Keresztbe fonta a karjá t, é s

bicepszé re rá feszü lt a szolgá lati pó ló ujjá nak pereme. – Nem kaptá l
odalent, amikor bejelentkezté l? Kellett volna.

– Ja, é rtem – vontam vá llat bá tortalanul. – Nem a szoká sos ú tvonalon
jö ttem.

– Nem vezettek kö rbe? Ha nem, akkor majd é n – é rintette meg a

kö nyö kö met, é s a lé pcső felé mutatott. – Já r egy ingyen ó ra szemé lyi
edzé s is. Megejthetjü k most is, vagy valamikor a jö vő hé ten. Es
szı́vesen leviszlek az egé szsé g-bá rba is, akkor az is ki lesz pipá lva.

– Sajnos nem lehet – rá ncoltam az orromat. – Nem vagyok tag.

– O – kacsintott rá m. – Egyszeri belé pő vel vagy? Az is jó . Nem lehet
senkitő l sem elvá rni, hogy elkö telezze magá t, amı́g nem pró bá l ki
mindent.

De biztosı́thatlak, hogy a Cross Trainer a legjobb egé sz

Manhattanben.

Gideon bukkant fel Daniel vá llá ná l.

– Mindent kipró bá lt – jegyezte meg, mö gé m á llt, é s á tfogta a

derekamat. – Ez a minimum, ha valaki a tulaj bará tnő je.

A „bará tnő ” szó visszhangot vetett bennem é s felnyomta az

adrenalinomat. Mé g mindig nem fogtam fel, hogy az
elkö telező dé snek ilyen foká ra jutottunk, de mindenesetre jó l
hangzott.

– Mr. Cross! – Daniel felegyenesedett é s há tralé pett, aztá n a kezé t

nyú jtotta. – Megtisztelteté s talá lkozni ö nnel.

– Daniel egy perc alatt eladta nekem a helyet – mondtam Gideonnak,

amikor kezet rá ztak.

– Remé lem is. – Gideon haja nedves volt, é s fantasztikus illatú . Sosem
gondoltam, hogy egy izzadt fé r i ennyire jó szagú lehet.

Vé gigsimı́tott a karomon, é s é reztem a szá já t a fejem bú bjá n.

– Menjü nk. Viszlá t, Daniel.

En is integettem.

– Kö sz, Daniel!

– Szı́vesen, bá rmikor.

– Azt elhiszem – morogta Gideon. – Vé gig a melledet bá multa.

– Nagyon szé p mellem van.

Hö rgő hangot hallatott. En jó t nevettem magamban.

Akkorá t csapott a fenekemre, hogy elő relendü ltem, é s az ü té s helyé n
csı́pő é rzé s tá madt.

– Az a nyavalyá s szorı́tó kö té s, amit te trikó nak nevezel, nem sok teret
hagy a ké pzelet szá má ra. Ne nagyon vacakolj a zuhanyozá ssal. Ugyis
nemsoká ra megint megizzadsz.

– Vá rj – kaptam el a karjá t, mielő tt tová bbment volna a fé r iö ltö ző k
felé . – Kiakadná l, ha azt mondaná m, hogy ne zuhanyozz le? Ha azt
mondaná m, hogy keressü nk valami kö zeli helyet, ahol egymá snak
ugorhatunk, mé g izzadtan?

Gideon á lla megfeszü lt, a tekintete veszedelmesen elborult.

– Kezdek aggó dni a testi é psé gedé rt, Eva. Hozd a cuccod. Van itt egy
hotel a sarkon.

Egyikü nk sem ö ltö zö tt á t, ö t perc mú lva az utcá n voltunk. Gideon
sietve ment, alig tudtam lé pé st tartani vele. Aztá n hirtelen
megtorpant, megfordult, é s elkapott egy forró csó kra a já rdaszé len.
En annyira megdö bbentem, hogy csak kapaszkodni tudtam. A csó k
szenvedé lyessé ge é s spontaneitá sa a szı́vembe mart. Kö rü lö ttü nk
taps csattant fel.

Amikor ú jra talpra á llı́tott, szé delegve kapkodtam levegő é rt.

– Ez meg mi volt? – leheltem.

– Elő já té k. – Azzal rohant tová bb a hotel felé , melynek nem é rtettem
a nevé t. Berontott a portá s mellett, é s egyenesen a lifthez sietett. Má r
azelő tt kezdtem kapiská lni, hogy az ö vé a szá lloda, hogy az igazgató
szı́vé lyesen ü dvö zö lte volna, mé g mielő tt becsukó dott a liftajtó .

Gideon a fü lke padló já ra ejtette sporttá ská já t, é s pró bá lt
megszabadı́tani cseles trikó mtó l. Rá csaptam a kezé re. Kinyı́lt az ajtó ,
é s Gideon felszedte a tá ská já t. Senki sem volt a lift elő tt é s a folyosó n.
Gideon valahonnan elő vará zsolt egy fő kulcsot, é s né há ny pillanat
mú lva má r egy szobá ban voltunk.

A trikó ja alá csú sztattam a kezem, hogy é rezzem nedves bő ré t é s
izmai kemé nysé gé t.
– Vetkő zz le. De lehető leg azonnal.

Nevetve bú jt ki a cipő jé bő l é s hú zta le a trikó já t.

Es egek… Amikor lekerü lt ró la a nadrá g, é s teljesen meztelenü l

megpillantottam, az ő rjı́tő volt. Egy deka felesleg nem volt rajta sehol,
csak kemé ny, kidolgozott izomkö tegek. Kockahas é s szuperszexi V-
izom azon a fergeteges csı́pő n, amit Cary Apolló Agyé ká nak nevezett.
Gideon nem gyantá ztatta a mellkasá t, de é ppoly gonddal tartotta
karban, mint a teste tö bbi ré szé t. Igazi fé r i volt, mindannak a
megtestesü lé se, amire vá gytam, amirő l á lmodoztam.

– Meghaltam, é s a mennyben vagyok – meredtem rá .

– De mé g fel vagy ö ltö zve. – Nekiesett a ruhá imnak é s leté pte ró lam a
trikó t, mé g mielő tt lé legzethez juthattam volna. Lerá ncigá lta a
nadrá gomat, é n pedig olyan pá nikszerű en rú gtam le a cipő met, hogy
elvesztettem az egyensú lyomat é s az á gyra zuhantam. Má r rajtam is
volt.

Osszegabalyodva hemperegtü nk az á gyon. Mintha tü zes csı́kot

hú zunk volna magunk utá n. A bő re tiszta munká sillata egyszerre volt
vá gyfokozó é s ká bı́tó , é s má r-má r megő rjı́tett.

– Annyira gyö nyö rű vagy, Eva – markolta meg a mellem, é s a szá já ba
vette a mellbimbó mat.

Felkiá ltottam a forró sá gtó l é s a nyelve é rinté sé tő l. A belső m
ö sszerá ndult minden egyes gyengé d szı́vá sá ra. Ké t kezem mohó n
kú szott vé gig verı́té kes bő ré n, simogatta é s gyö mö szö lte, keresve az
é rzé keny helyeket, amelyekné l felnyö gö tt. Lá bamat ö sszekulcsoltam
az ö vé vel, é s pró bá ltam á tfordı́tani, de tú l nehé z é s tú l erő s volt.

Felemelte a fejé t, é s lené zett rá m.

– Most é n kö vetkezem.

Amit attó l a mosolytó l é s attó l a tekintettő l é reztem, az olyan

erő teljes volt, hogy szinte fá jt. Tú l gyors lesz, gondoltam. Tú l gyorsan
zuhanok.
– Gideon…

Mé lyen megcsó kolt, a maga szoká sos mó djá n belenyalva a szá mba.
Arra gondoltam, hogy aká r ettő l is el tudné k é lvezni, ha elé g soká ig
csiná lná .

Minden felizgatott benne, a kü lseje, a tekintete, a bő re tapintá sa, az

é rinté se. A mohó sá ga, a testem irá nti né ma kö vetelé s, az erő , mellyel
ö rö met szerzett é s ö rö met vett el, szinte megő rjı́tett.

Vé gigsimı́tottam haja nedves selymé n. Erő s szá lú mellsző rzete
csiklandozta a mellemet, é s kemé ny testé nek é rzé se az enyé men elé g
volt ahhoz, hogy nedves legyek.

– Imá dom a tested – suttogta, é s szá ja vé gigjá rt a nyakamon. Kezé vel
vé gigsimı́tott a mellemtő l a csı́pő mig. –Nem tudok betelni vele.

– Olyan nagyon sokat mé g nem kaptá l belő le – incselkedtem.

– Nem hiszem, hogy valaha is elé g lenne. – A vá llamat

vé gigcsó kolgatva elindult lefelé , é s fogai kö zé kapta a má sik
mellbimbó mat. Meghú zta, é s a fá jdalom apró szú rá sá tó l ı́vbe feszü lt a
há tam. Feljajdultam. Gyengé d szı́vá ssal enyhı́tette a fá jdalmat, aztá n
tová bb haladt lefelé . – Mé g sosem akartam semmit ennyire.

– Akkor gyere!

– Mé g nem – mormogta, é s mé g lejjebb ment, nyelve hegyé vel

kö rbejá rva a kö ldö kö met. – Mé g nem á llsz ké szen.

– Micsoda? O, te jó é g… Enné l ké szebb má r nem is lehetné k! –

Belemarkoltam a hajá ba, é s pró bá ltam fö ljebb hú zni.

Gideon elkapta a csukló mat, é s a matrachoz szegezte.

– Nagyon szű k kis puncid van, Eva. Felhorzsollak, ha nem vagy elé g
puha é s laza.

Beleborzongtam a vá gyba. Mindig felizgatott, amikor ilyen

szó kimondó an beszé lt a szexrő l. Aztá n mé lyebbre csú szott, é n pedig
megfeszü ltem.

– Ne, Gideon. Ehhez elő bb zuhanyoznom ké ne.

A ré sembe temette az arcá t, é n pedig kü zdö ttem ellene, é s

belepirultam a szé gyenkezé sbe. Fogá val belecsı́pett a combom belső
oldalá ba.

– Hagyd abba.

– Ne csiná ld. Ké rlek. Semmi szü ksé g rá .

A tekinteté vel lecsendesı́tette vad vergő dé semet.

– Azt hiszed, hogy a te testeddel kapcsolatban má ské nt é rzek, mint a

sajá tommal? – ké rdezte kemé nyen. –Akarlak, Eva.

Megnyaltam szá raz ajkamat. Annyira magá val ragadott az elemi vá gy,
hogy egyetlen szó t sem tudtam kinyö gni. Gideon halkan felmordult,
é s rá vetette magá t a lá bam kö zti sı́kos terü letre. A nyelve belé m
hatolt, nyalogatva é s szé tvá lasztva az é rzé keny terü leteket. A csı́pő m
mozogni kezdett, a testem né má n kö vetelt mé g tö bbet. Olyan jó volt,
hogy majdnem sı́rtam.

– Istenem, Eva! Amió ta csak meglá ttalak, ki akartalak nyalni.

Mikö zben a nyelve bá rsonyos puhasá ga duzzadt csikló mon repdesett,
fejemet a pá rná ba nyomtam.

– Igen. Ez jó . Elé gı́ts ki.

Meg is tette, egy vé gtelenü l gyengé d szı́vá ssal é s egy kemé ny
nyalintá ssal. Vergő dni kezdtem, ahogy az orgazmus belé m hası́tott. A
benső m megfeszü lt, a vé gtagjaim rá ngató ztak. Nyelve ö sszerá nduló
ré sembe dö fö tt, mely beleremegett a behatolá sba, é s pró bá lta
mé lyebbre rá ntani. Nyö gé sei megremegtetté k duzzadt hú somat, é s
egyre tová bb nyú jtottá k a gyö nyö rt. Kö nnyek futottá k el a szemem, é s
csú nyá kat mondtam. A testi ké j ledö ntö tt minden falat, ami kordá ban
tartotta az é rzelmeimet.
Es Gideon nem hagyta abba. Nyelve hegyé vel kö rö zö tt testem
reszkető

bejá rata kö rü l, é s addig masszı́rozta lü ktető csikló mat, amı́g ú jra be
nem indultam. Ké t ujjá t belé m dugta, kanyarogva é s simogatva.
Annyira é rzé keny voltam, hogy ú jra vergő dni kezdtem. Mikor
ritmikusan szı́vni kezdte a csikló mat, rekedt hö rdü lé ssel megint
elé lveztem. Addigra má r há rom ujja volt bennem, tekeregve,
nyitogatva.

– Ne… – Ide-oda dobá ltam a fejem, a bő rö m minden egyes pontja
bizsergett é s é gett. – Elé g volt.

– Csak mé g egyszer – recsegte. – Mé g egyszer, é s aztá n megduglak.

– De nem…

– Jó lesz! – Lassan rá fú jt nedves bő rö mre, s a levegő hű vö ssé ge nyers
idegvé gző dé seket é bresztett fel. – Imá dom né zni, ahogy elé lvezel,
Eva.

Szeretem hallani a hangjaidat, lá tni, ahogyan remegsz…

Rá masszı́rozott bennem egy é rzé keny pontra, é s az orgazmus lassú ,

forró hullá mké nt sö pö rt vé gig rajtam, semmivel sem kı́mé letesebben,
mint a ké t elő ző .

Eltű nt ró lam a sú lya é s a forró sá ga. Ká bult elmé m egy tá voli zugá bó l
hallottam, hogy egy ió k nyı́lik, aztá n fó lia szakad. A matrac
megsü llyedt, ahogy Gideon visszajö tt. Berá ntott az á gy kö zepé re.
Rá m vető dö tt é s leszorı́tott. A karom mellé kö nyö kö lt ké toldalt, ú gy
szorı́tott.

Tekintetem az arcá ra té vedt. Voná sai nyersek lettek a vá gytó l, bő re
megfeszü lt a já romcsontjá n. A szeme olyan sö té t volt, é s olyan tá g,
hogy szinte feketé nek lá tszott, é s tudtam, hogy olyan emberre
tekintek, aki má r tú l van az ö nuralom hatá rain. Fontos volt, hogy
eddig is csak a kedvemé rt fogta vissza magá t, azé rt, hogy ö rö met
szerezzen nekem, é s felké szı́tsen arra, ami bizonyosan kemé ny
menet lesz.
Oklö m az á gynemű be mé lyedt. Eluralkodott rajtam a vá rakozá s.
Eddig velem foglalkozott, de ez most az ő kö re lesz.

– Dugj meg – rendelkeztem, é s meré szen a szemé be né ztem.

– Eva – szakadt fel belő le a nevem, amikor belé m nyomult, tö vig.

Elá llt a lé legzetem. Hatalmas volt, kő kemé ny, é s rettentő mé lyre
hatolt.

Az é rintkezé s megdö bbentő en intenzı́v volt. Erzelmileg. Mentá lisan.

Mé g sosem é reztem magam ennyire… birtokba vé ve. Uralva.

Sosem hittem volna, hogy elviselem, ha lefognak szex kö zben,

tekintve a mú ltamat, de Gideon tö ké letes uralma a testem fö lö tt
megő rjı́tett. Mé g é letemben nem voltam ı́gy begerjedve, ami
ő rü ltsé gnek tű nt azok utá n, amiket eddig á té ltem vele.

Kö ré je fonó dtam, é s é lveztem ő t magamban, ahogyan kitö lt.

Csı́pő je nekem feszü lt, hozzá m verő dö tt, mintha csak azt akarná
mondani: „Érzel engem? Benned vagyok. Birtokollak.”

Az egé sz teste megkemé nyedett, mellizma é s karja meg feszü lt,

amikor majdnem a vé gé ig kihú zta belő lem. A has izmai ö sszeugrá sa
volt az egyetlen igyelmeztető elő jel, mielő tt elő redö fö tt volna.
Mé ghozzá kemé nyen.

Feljajdultam, belő le pedig mé ly, primitı́v hö rdü lé s szakadt fel.

– Istenem… Annyira jó vagy.

Megszorı́tott é s dugni kezdett, vad lö ké sekkel a matrachoz szegezve a

csı́pő met. Ujra elragadott a ké j, minden egyes dö fé sé re, ahogyan a
testembe nyomult. I gy, gondoltam. Éppen így akarlak.

A nyakamba fú rta az arcá t, é s tartott, mikö zben kemé nyen é s gyorsan
dugott. Nyers, forró szavakat suttogott, melyektő l majdnem eszemet
vesztettem.
– Mé g sosem voltam ilyen kemé ny é s vastag. Annyira mé lyen vagyok
benned… Erzem a hasamon… Erzem, ahogyan mozog benned a
farkam.

Azt hittem, hogy ez az ő menete, mé gis tová bbra is igyelt rá m, é s ú gy
mozgatta a csı́pő jé t, hogy é lvezzem. Apró , tehetetlen hangot
hallattam, é s a szá ja az enyé mre tapadt. Kö rmeim mozgó csı́pő jé be
mé lyedtek, mikö zben kü zdö ttem a ké szteté ssel, hogy belemozogjak
hatalmas farka lö ké seibe.

Usztunk a verı́té kben, forró ak é s sı́kosak lettü nk, mellkasunk

levegő é rt kapkodott. Mikö zben ké szü lő dni kezdett bennem az
orgazmus, minden megfeszü lt é s ö sszeszorult. Ká romkodott egyet, é s
a csı́pő m alá csú sztatta az egyik kezé t. Megmarkolta a fenekemet, é s
beleemelt a dö fé seibe. A farka feje ú jra é s ú jra vé gigsú rolta azt a
pontot, ami é rte sajgott.

– Gyere, Eva – parancsolta durvá n. – Elvezz el. Most.

Olyan erő vel é lveztem el, hogy a nevé t zokogtam. Az é rzé st csak
felerő sı́tette az, ahogyan korlá tozta a testemet. Remegve vetette
há tra a fejé t.

– O, Eva! – Ugy megszorı́tott, hogy nem kaptam levegő t, é s remegő

csı́pő vel é lvezett el, hosszan, kemé nyen.

Fogalmam sincs, mennyi ideig fekü dtü nk ú gy, egymá s vá llá t sú roló
szá jjal, forró torokkal. Az egé sz testem bizsergett é s lü ktetett.

– Hú ha – nyö gtem ki vé gü l.

– Kiké szı́tesz – morogta bele a nyakamba. – Halá lra fogjuk kefé lni
magunkat.

– En? De há t é n nem is csiná ltam semmit… – Teljesen az irá nyı́tá sa

alatt tartott. Az aztá n mennyire ő rü letesen szexi?

– Lé legzel. Az elé g.

Nevetve ö leltem á t.

Felemelte a fejé t, é s megsimogatta az orromat.

– Eszü nk, aztá n folytatjuk.

Felszaladt a szemö ldö kö m.

– Tudod folytatni?

– Aká r egé sz é jszaka – mozgatta meg a csı́pő jé t, é s é reztem, hogy

fé lig mé g mindig kemé ny.

– Gé p vagy – mondtam neki. – Vagy isten.

– Te csiná lod. – Gyengé d csó kkal hagyott ott. Levette a gumit,

belecsomagolta egy papı́r zsebkendő be az é jjeliszekré nyrő l, aztá n az
egé szet beledobta az á gy melletti szemé tkosá rba. – Zuhanyozunk,
aztá n rendelü nk valamit lentrő l az é tterembő l. Vagy inká bb
lemenné l?

– Nem hinné m, hogy bı́rné k já rni.

Felvillanó vigyorá tó l egy pillanatra kihagyott a szı́vveré sem.

– Orü lö k, hogy nem é n vagyok az egyetlen.

– Pedig teljesen jó l né zel ki.

– Fantasztikusan é rzem magam – dő lt neki az á gy oldalá nak, é s

kisö pö rte a hajat a homlokombó l. Az arca bé ké s volt, a mosolya
meleg é s szeretetteli.

De ú gy ré mlett, mintha lá tné k valami má st is a tekinteté ben, é s

ö sszeszorult a torkom. Megré mü ltem.

– Zuhanyozz velem – simı́tott vé gig a karomon.

– Adj egy percet, hogy é szhez té rjek, aztá n csatlakozom hozzá d.

– Oké . – Bement a fü rdő szobá ba, s jó rá lá tá som nyı́lt izmos há tá ra é s
tö ké letes feneké re. Felsó hajtottam – nő i elismeré s a tö ké letes
fé r ipé ldá ny irá nt.
A vı́z zubogni kezdett a zuhanyozó ban. Sikerü lt felü lnö m é s á tvetnem
a lá bamat az á gy peremé n. Mindenem remegett. Belepillantottam a
ré snyire nyitott ió kba, é s gumikat lá ttam.

Osszeszorult a gyomrom. Ez a szá lloda tú l elegá ns ahhoz, hogy

ilyesmit is nyú jtsanak a kö telező Biblia mellett.

Enyhé n remegő ké zzel hú ztam ki mé g jobban a ió kot, é s jelentő s
mennyisé gű gumit talá ltam, valamint egy sı́kosı́tó t é s spermaö lő gé lt.
A szı́vem kalapá lni kezdett.

Gondolatban visszajá tszottam vá gytó l elvakult utunkat a hotelig.

Gideon nem ké rdezte, hogy melyik szoba szabad. Aká r van fő kulcsa,
aká r nincs, tudnia kell, hogy hol vannak é s hol nincsenek, mielő tt
beront…

Hacsak nem biztos, hogy ez a bizonyos szoba mindig ü res.

Ez nyilvá nvaló an az ő sajá t szobá ja – minden szü ksé gessel felszerelt

talá lkahely, ahol jó l é rezheti magá t az arra kijelö lt nő kkel.

Mikor felá lltam é s a szekré nyhez mentem, hallottam, ahogy nyı́lik,

majd csukó dik a zuhanyzó ü vegajtaja. Megragadtam a szekré nyké t
dió fa gombjá t, é s szé thú ztam ő ket. Né há ny fé r iruha ló gott fé m
vá llfá n, bizniszingek é s nadrá gok, meg terepruhá k é s farmerok.
Hirtelen kihű ltem, é s nyomorú sá gos é rzé s vette á t az orgazmikus
lelkesedé s helyé t.

A jobb oldali ió kokban gondosan ö sszehajtogatott pó ló k voltak,

bokszeralsó k, zoknik. A tö bbi ió kba nem né ztem bele. Eleget lá ttam.

Felvettem a bugyimat, é s elcsó rtam Gideon egyik ingé t. Oltö zkö dé s
kö zben vé gigvettem a terá piá n tanult lé pé seket: Beszéld ki.
Magyarázd meg, mi váltotta ki a partnered iránti negatív érzéseidet.
Nézz szembe az okokkal, és győzd le őket.

Talá n ha nem rá zott volna meg a Gideon irá nti é rzé seim mé lysé ge,
ké pes lettem volna minderre. Talá n ha nem lett volna ré szem
agyeldobó szexben az imé nt, kevé sbé é reztem volna magam
nyersnek é s sebezhető nek. Nem lehet tudni. Egy kicsit mocskosnak
é reztem magam, egy kissé kihaszná ltnak, é s nagyon fá jdalmasnak. Ez
a felfedezé s kı́nzó erő vel csapott le rá m, é n pedig, mint egy gyerek,
vissza akartam vá gni.

Felmarkoltam az ö sszes kotont, sı́kosı́tó t meg já té kszert é s kiszó rtam
mindet az á gyra. Aztá n amikor derű s, incselkedő hangon é ppen a
nevemet kiá ltotta, fogtam a tá ská mat é s lelé ptem.
Lesunyt fejjel ó vakodtam el a recepció elő tt, é s egy oldalajtó n
tá voztam a hotelbó l. Elvö rö sö dtem, mert eszembe jutott az igazgató ,
aki ü dvö zö lte Gideont, amikor beszá lltunk a liftbe. El tudtam
ké pzelni, mit gondol ró lam. O aztá n biztosan tudja, mire tartja Gideon
ezt a szobá t. Nem bı́rtam elviselni a gondolatot, hogy csak a
kö vetkező vagyok egy hosszú sorban, má rpedig pontosan ı́gy volt,
amikor bejö ttü nk ide.

Mennyire lett volna nehé z megá llni a recepció ná l é s kiké rni egy
szobá t, ami csak a mié nk?

Elindultam, csak ú gy valamerre. Odakint má r sö té t volt, s a vá rosban
kezdtek egé szen má s energiá k felgyű lni, mint a munká s nap sorá n.

Gő zö lgő bü fé bó dé k sorakoztak a já rda menté n, egy á rus bekeretezett
ké peket kı́ná lt, egy má sik sajá t ké szı́té sű pó ló kat, egy harmadiknak
pedig ké t kempingasztala volt, tele ilm- é s té vé sorozat-
forgató kö nyvekkel.

Minden lé pé ssel lejjebb ment bennem a szö ké s adrenalinja. Egyre
kevé sbé szó rakoztatott a gonoszkodó gondolat, hogy milyen ké pet
vá ghatott Gideon, amikor meglá tta az ü res szobá t é s a teleszó rt
á gyat.

Kezdtem lehiggadni… é s komolyabban belegondolni abba, ami

tö rté nt.
Vajon vé letlen egybeesé s csupá n, hogy Gideon é pp egy olyan
edző terembe hı́vott, ami ilyen ké nyelmesen kö zel esik a szerelmi
fé szké hez?

Eszembe jutott a beszé lgeté s, amit ebé dné l folytattunk az irodá já ban,
é s hogy milyen nehezé re esett kifejeznie magá t, hogy meg tudjon
tartani. Epp annyira megzavarta é s felkavarta az, ami kö ztü nk
tö rté nt, mint engem, é s tudtam, milyen kö nnyű belecsú szni egy
megszokott keré kvá gá sba. Há t nem estem bele é n is é pp az egyik
vermembe? Epp elé g é vet tö ltö ttem el terá piá n ahhoz, hogy tö bb
eszem legyen enné l, é s ne csapjak vissza, aztá n menekü ljek el, ha
fá jdalom é r.

Nehé z szı́vvel lé ptem be egy olasz bü fé be, é s leü ltem. Egy pohá r
shirazt rendeltem margherita pizzá val, abban a remé nyben, hogy a
bor meg az é tel majd lecsillapı́tja a benső mben remegő aggodalmat,
é s ké pes leszek vé gre normá lisan gondolkozni.

Mikor megjö tt a pincé r a borommal, a felé t ledö ntö ttem ané lkü l, hogy
é reztem volna az ı́zé t. Má ris hiá nyzott Gideon, hiá nyzott az a já té kos,
boldog hangulat, amiben volt, amikor otthagytam. Az illata mé g ott
volt rajtam – a bő re é s a forró szex szaga. A szemem é gni kezdett, é s
hagytam, hogy né há ny kö nnycsepp vé gigcsorogjon az arcomon, pedig
forgalmas é tteremben ü ldö gé ltem. Megé rkezett a pizza is. Piszká lni
kezdtem.

kartonı́zű nek é reztem, bá r vé lhető leg errő l nem a sé f vagy a hely
tehetett.

Odahú ztam a szé ket, amire a tá ská mat tettem, é s elő á stam az ú j
telefonomat, azzal a cé llal, hogy ü zenetet hagyjak dr. Travisnek. Azt
javasolta, hogy tartsunk videochat-viziteket, amı́g nem talá lok ú j
terapeutá t New Yorkban, é n pedig ú gy dö ntö ttem, hogy szavá n
fogom. Ekkor vettem é szre a huszonegy nem fogadott hı́vá st
Gideontó l, valamint az ü zenetet: „Megint elszú rtam. Ne hagyj el.
Beszé ljü nk. Ké rlek.”

Ujra elő tö rtek a kö nnyek. A szı́vemhez szorı́tottam a telefont. Nem
tudtam, mit tegyek. Egyszerű en nem tudtam kiű zni a fejembő l
Gideon ké pé t, amint má s nő kkel van. Nem tudtam kiverni a fejembő l
a ké pet, ahogyan má s nő ket dug szanaszé t ugyanazon az á gyon,
megő rjı́tve ő ket, é lvezve a testü ket…

Persze teljesen é rtelmetlen é s esztelen dolog volt ilyesmikre

gondolni, rá adá sul szá nalmasnak is é reztem magam tő le, é s
felkavarodott a gyomrom.

Osszerezzentem, amikor a telefon rezegni kezdett a bő rö mö n.

Majdnem elejtettem. Nyomorú sá gomban arra gondoltam, hogy nem

veszem fel, mert lá ttam, hogy Gideon az, de vé gü l ké ptelen voltam rá ,
mert lá tszott, mennyire odavan. Amennyire meg akartam sebezni
korá bban, annyira nem akartam most.

– Halló . – A hangom mintha nem is az enyé m lett volna. Elnyomtá k a

kö nnyek é s az é rzelmek.

– Eva! Há l' istennek! – Gideon roppant aggodalmasnak tű nt. – Hol
vagy?

Kö rü lné ztem, de nem lá ttam semmit, amibő l megtudhattam volna az
é tterem nevé t. – Nem tudom. En… Ne haragudj, Gideon.

– Ugyan, Eva. Hagyd. Az é n hibá m. Megkereslek. Nagyjá bó l merre

menté l? Gyalog vagy?

– Igen. Gyalog.

– Tudom, melyik kijá raton menté l ki. Merrefelé indultá l? – Kapkodva

lé legzett, é s a há tté rben hallottam az autó dudá lá st.

– Balra.

– Befordultá l valahol?

– Nem hinné m. Nem tudom. – A pincé rt kerestem a szememmel, hogy

megké rdezhessem. – Egy é tteremben vagyok. Olaszban. Van egy
kiü lő s ré sz a já rdá n. Ková csoltvas korlá ttal. Franciaajtó … Jesszusom,
Gideon, é n…

Ebben a pillanatban megjelent a kö rvonala az ajtó ban, fü lé hez
szorı́tott telefonnal. Azonnal felismertem, é s lá ttam, ahogy
megdermed, amikor megpillantott. A telefont a farmerja zsebé be
dugta, amit a szá llodá ban vett fel. Elment a hosztesz mellett, aki
megszó lı́totta, de ő csak jö tt egyenesen felé m. Alig sikerü lt felá llnom,
mikor má r ott is volt é s magá hoz szorı́tott.

– Istenem. – Enyhé n remegett, é s arcá t a nyakamba fú lta. – Eva.

En is á tö leltem. Friss volt a zuhanyozá stó l, é s ez eszembe juttatta,

hogy nekem is nagy szü ksé gem lenne rá .

– Nem lenne szabad itt lennem – mondta rekedten, é s ké t ké zre fogta
az arcomat. – Jelenleg nem mutatkozhatom nyilvá nosan. Hazajö ssz
velem?

Lehetett valami az arcomon, ami elá rulta lappangó hú zó dozá somat,
mert a homlokomra tapasztotta a szá já t, é s azt mormolta: – Egé szen
má s lesz, mint a hotel, ı́gé rem! Anyá m az egyetlen nő , aki valaha is
betette a lá bá t oda, má r a takarı́tó któ l eltekintve.

– Ez ostobasá g – motyogtam. – Ostoba vagyok.

– Nem – simı́totta el a hajat az arcombó l, é s kö zelebb hajolva a

fü lembe sú gta: – Ha te vitté l volna engem olyan helyre, amit arra
haszná lsz, hogy má s fé r iakkal dugj, é n is kiakadtam volna.

A pincé r megjö tt, é s mi szé tvá ltunk.

– Hozhatok ö nnek é tlapot, uram?

– Nem szü ksé ges. – Gideon elő á sta a tá rcá já t a há tsó zsebé bő l, é s
odaadta a ká rtyá já t. – Fizetü nk.

Taxival mentü nk Gideon laká sá hoz, é s ő vé gig, egy pillanatra sem
engedte el a kezemet. Nem kellett volna ennyire idegesnek lennem
fö lfelé liftezve egy tető té ri laká sba az Otö dik sugá rú ton. A nagy
belmagassá g é s a há ború elő tti é pı́té szeti stı́lus nem volt ú jdonsá g
szá momra, az ember nem

szá mı́t má sra egy olyan embertő l, akié nagyjá bó l a fé l vá ros. Es a
Central Park á hı́tott lá tvá nya… Termé szetesen.

Gideonban mé gis tapintható volt a feszü ltsé g, é s rá dö bbentem, hogy
számára ez igenis nagy dolog. Mikor a liftajtó kö zvetlenü l a laká sa
má rvá nyozott elő csarnoká ba nyı́lt, megfeszü lt a keze a kezemen,
mielő tt eleresztett. Kinyitotta a ké tszá rnyú bejá rati ajtó t, é s bekı́sé rt.
Erző dö tt aggodalmas izgalma, ahogyan a reakció mat vá rta.

Gideon otthona é ppolyan gyö nyö rű volt, mint ő maga. Egé szen má s,
mint az irodá ja, mely á ramvonalas, modern é s hű vö s. A magá nlaká sa
meleg é s fé nyű ző benyomá st keltett, tele ré gisé gekkel é s
mű tá rgyakkal. A fé nyes kemé nyfa padló t csodá s Aubusson sző nyegek
borı́tottá k.

– Ez… fantasztikus – mondtam halkan, é s megtisztelteté snek

é reztem, hogy lá thattam. Vé gre bepillantá st nyerhettem a belső
Gideonba, amit mindig is szerettem volna, é s egé szen elké pesztő volt.

– Gyere beljebb – rá ncigá lt befelé a laká sba. – Szeretné m, ha ma este

itt aludná l.

– Nincs ná lam se ruha, se semmi…

– Bő ven elé g a fogkefé d. A tö bbié rt beugorhatunk hozzá d reggel.

Igé rem, hogy idő ben beé rsz a munká ba.

– Magá hoz hú zott, é s á llá t a fejem tetejé re tá masztotta.

– Té nyleg nagyon szeretné m, ha maradná l, Eva. Nem hibá ztatlak,

amié rt elfutottá l, de nagyon rá m ijesztetté l. Most egy darabig itt kell
lenned velem.

– Kell, hogy fogjá l… – A pó ló ja alá csú sztattam a kezem, hogy é rezzem
csupasz há ta selymes kemé nysé gé t. Nem á rtana egy zuhanyozá s sem.

Orrá t a hajamba fú rta, é s mé lyen beszı́vta az illatot.

– Tetszik, hogy olyan a szagod, mint nekem.

De á tvitt a nappalin, vé gig egy folyosó n, a há ló szobá já hoz.

– Tyű ha! – fü ttyentettem, amikor felkapcsolta a vilá gı́tá st. Hatalmas
tá mlá s franciaá gy uralta a szobá t, a keret sö té t fa – amit, ú gy lá tszik,
szeretett –, é s kré mszı́nű á gynemű . A bú torzat tö bbi ré sze is ehhez
illeszkedett, arany szı́ná rnyalatokkal. Melegsé get á rasztó , fé r ias hely
volt.

A falakon nem lá ttam ké peket, nyilvá n hogy semmi se vonja el a
igyelmet a Central Park é s a szemkö zti há zak csodá latos é jszakai
lá tvá nyá ró l. Az é n oldalam. Manhattan.

– Ott a fü rdő szoba.

Mikö zben az ö ltö ző asztalt csodá ltam, melyet szemlá tomá st egy antik
karmos lá bú dió fa szekré nybő l alakı́tottak á t, Gideon tö rü lkö ző ket
szedett

elő egy má sik szekré nyké bő l, é s elé m tette ő ket, azzal a magabiztos,
é rzé ki kecsessé ggel, amit annyira csodá ltam benne. Kü lö nleges
é lmé ny volt ő t a sajá t kö zegé ben, ilyen lazá n ö ltö zve lá tni. Mé g
jobban megé rintett, hogy é n vagyok az egyetlen nő , aki lá thatja
mindezt. Mintha most meztelenebb lett volna, mint bá rmikor má skor.

– Kö szö nö m.

Rá m pillantott, é s lá tszott, hogy é rti: nem csak a tö rü lkö ző krő l van
szó .

Tekintete szinte perzselt.

– Jó é rzé s, hogy itt vagy.

– Fogalmam sincs, hogyan jutottam idá ig veled. – De az té ny, hogy

tetszett.

– Szá mı́t az? – Gideon megfogta az á llamat, é s csó kot nyomott az

orrom hegyé re. – Kiteszek neked egy pó ló t az á gyra. Kaviá r é s vodka
jó l hangzik?
– Há t… meglehető s elő relé pé s a pizza utá n.

Elmosolyodott.

– Petrossian-fé le Ossetra.

– Helyesbı́tek – mosolyodtam el. – Oriá si elő relé pé s.

Lezuhanyoztam, é s felvettem a tú lmé retezett Cross Industries pó ló t,

amit elő vett nekem; aztá n felhı́vtam Caryt, hogy nem megyek haza
é jszaká ra, é s rö viden elmesé ltem neki a szá llodai incidenst.

Elfü ttyentette magá t.

– Nem is tudom, mit mondjak erre.

Az, hogy Cary Taylornak elá ll a szava, mindenné l tö bbet mondott.

Atmentem Gideonhoz a nappaliba, é s leü ltü nk a fö ldre a ká vé zó asztal
mellé , hogy megegyü k a inom kaviá rt minipirı́tó ssal é s tejszı́nnel.
Egy New York-i rendő rö s ilm ú j vá ltozatá t né ztü k, melyben
vé letlenü l é ppen volt egy jelenet a Cross ire elő tt.

– Klassz lehet, ha az ember ı́gy lá t a té vé ben egy olyan é pü letet, ami
az ö vé – jegyeztem meg.

– Nem rossz, ha nem zá rjá k le ó rá kra az utat a forgatá s miatt.

Meglö ktem a vá llá t.

– Pesszimista.

Fé l tizenegykor má sztunk be Gideon á gyá ba, é s a ilm má sodik felé t
ö sszebú jva né ztü k vé gig. Csak ú gy szikrá zott kö ztü nk a szexuá lis
feszü ltsé g, de mivel ő nem kezdemé nyezett, é n sem tettem. Ugy
sejtettem, hogy pró bá lja jó vá tenni a hotelt, é s meg akarja mutatni,
hogy ú gy is szeret velem lenni, ha é pp nem „tevő legesen dugunk”.

Ez be is vá lt. Bá rmennyire kı́vá ntam is ő t, nagyon jó volt csak ú gy
együ tt lenni.
Meztelenü l aludt, é s fantasztikus volt hozzá bú jni. Atvetettem rajta az
egyik lá bamat, á tö leltem a dereká t, é s a szı́ve fö lé tettem a fejem. A
ilm vé gé re nem emlé kszem, ú gyhogy, gondolom, elaludtam.

Mikor felé bredtem, mé g sö té t volt a szobá ban, é s á tgurultam az á gy
sajá t oldalá ra. Felü ltem, é s lá ttam a digitá lis ó rá t Gideon
é jjeliszekré nyé n.

Alig volt hajnali há rom ó ra. Altalá ban vé gigaludtam az é jszaká t, de
most talá n a szokatlan kö rü lmé nyek zavartak meg. Gideon hirtelen
felnyö gö tt, é s rá jö ttem, mi nyugtalanı́t. Fá jdalmas volt a hangja, é s
szenvedő n szisszent fel.

– Ne é rj hozzá m – suttogta hangosan. – Vedd le ró lam a mocskos

kezed!

Megdermedtem, de a szı́vem hevesen vert. Szavai dü hö sen hası́tottak

az é jszaká ba.

– Te perverz á llat! – Vergő dni kezdett, lerú gta a takaró t. A há ta ı́vbe
feszü lt, é s nyö gé se szinte erotikusá n hangzott. – Ne. Jaj, ne… Fá j.

Megfeszü lt a teste. Nem bı́rtam tová bb.

– Gideon! – Mivel né ha Carynek is voltak lidé rces á lmai, tudtam, hogy
ilyenkor nem szabad hozzá juk nyú lni. Inká bb leté rdeltem az á gy
mellé , é s szó longatni kezdtem.

Gideon! Ebredj fel!

Hirtelen elcsendesedett, feszü lten é s vá rakozó n. A mellkasa zihá lt. A

farka kemé nyen simult a hasá ra.

Erő teljesen beszé ltem, noha a szı́vem majd' megszakadt.

– Gideon! Rosszat á lmodsz! Gyere vissza hozzá m!

Belesü ppedt a matracba.

– Eva…?
– Itt vagyok. – Elhú zó dtam a holdfé ny ú tjá bó l, de ı́gy sem lá ttam,
hogy nyitva van-e a szeme. – Felé bredté l?

A lé gzé se kezdett lassulni, de nem szó lalt meg. Keze ö kö lbe szorult.

Levettem a pó ló mat, é s az á gyra dobtam. Kö zelebb hú zó dtam, é s
ó vatosan megé rintettem a karjá t. Nem mozdult. Simogatni kezdtem,
ujjaim szelı́den haladtak bicepsze kemé ny izmain.

– Gideon!

Osszerezzent é s felé bredt.

– Mi? Mi az?

Ott guggoltam mellette. Lá ttam, hogy pislogva rá m né z, aztá n a
hajá ba tú r. Ereztem, hogy az á lom mé g ott lappang benne, é reztem a
teste merevsé gé bő l.

– Mi a baj? – ké rdezte mogorvá n, fé l kö nyé kre tá maszkodva. – Jó l
vagy?

– Akarlak. – Kinyú jtó ztam mellette é s hozzá simultam. Arcomat a

nyaka hajlatá ba szorı́tva ó vatosan szı́vni kezdtem só s bő ré t. Sajá t
tapasztalatbó l tudtam, hogy az ö lelé s é s szeretkezé s egy idő re vissza
tudja szorı́tani a ré meket a szekré nybe.

O is megmozdult é s á tö lelt, keze megindult fel-le a gerincemen.

Ereztem, ahogy az á lom egy hosszú , mé ly só hajjal tá vozik belő le.

Lenyomtam a há tá ra, rá má sztam, é s szá mat az ö vé re tapasztottam.

Erekció ja ott feszü lt a nagyajkam kö zö tt, é s dö rgö lő zni kezdtem
hozzá .
Attó l, ahogyan fogta a hajamat, hogy irá nyı́tsa a csó kot, teljesen
nedves lettem. Tű z lobbant a bő rö m alatt. Fel-le dö rzsö ltem a
csikló mat a kemé nysé gé n, amı́g vá gyakozó hangot nem hallatott é s á t
nem fordult, hogy alatta legyek.

– Itt a há zban nincs gumi – morogta, mielő tt a szá já ba vette é s
gyengé den megszı́vta a mellbimbó mat.

Tetszett, hogy nincs felké szü lve. Ez nem affé le talá lkahely, hanem az
otthona, ahová rajtam kı́vü l mé g senkit nem hozott.

– A mú ltkor emlı́tetted az orvosi igazolá sok bemutatá sá t, é s

csakugyan ez a megfelelő eljá rá s, de…

– En megbı́zom benned. – Felemelte a fejé t, é s rá m né zett a halová ny

holdfé nyné l. Beté rdelt a lá bam kö zé , é s belé m dugta az első né há ny
centit.

Forró volt é s selymes.

– Eva – lehelte, é s magá hoz szorı́tott. – En mé g soha… Istenem,

annyira jó vagy. Annyira ö rü lö k, hogy itt vagy.

Megcsó koltam.

– En is.

Ugy é bredtem, ahogyan elaludtam, Gideonnal rajtam é s bennem.

Tekinteté ben á lomittas vá gy derengett, mikö zben é n kezdtem

magamhoz té rni a forró ké jre. Haja a homloká ba, arcá ba hullt, s csak
mé g vonzó bb volt ı́gy, kó cosan az á lomtó l. De ami a legjobb, hogy

nem sö té tlettek

á rnyak a tekinteté ben. Nem maradt meg a fá jdalom, ami á lmá ban
kı́sé rtette.
– Remé lem, nem bá nod – motyogta gonosz vigyorral, mi kö zben ki-be
siklott. – Olyan inom meleg é s puha vagy. Nem tehetek ró la, akarlak.

A fejem fö lé nyú jtottam a karomat, é s megfeszı́tettem a há tam,

mellemet a mellkasá hoz nyomva. A keskeny, boltı́ves ablakokon tú l
má r lá ttam a hajnal pasztellfé nyeit.

– Hmmm… Meg tudná m szokni, hogy ı́gy keltsenek.

– En is erre gondoltam hajnali há romkor – dö fö tt belé m egy mé lyet. –
Gondoltam, viszonzom a szı́vessé get.

A testem kezdett é letre kelni, a pulzusom gyorsult.

– Csak rajta.

Cary má r elment, mire hazaé rtem. Hagyott egy cé dulá t, hogy
dolgozik, de idő ben visszaé r, mire a pizzá zá s van Treyjel. Mivel elő ző
este tú l feldú lt voltam ahhoz, hogy é lvezzem, most ké szen á lltam rá ,
hogy ú jra megpró bá lkozzam az olasz konyha remekeivel.

– Ma este ü zleti vacsorá m van – hajolt á t a vá llamon Gideon,

mikö zben olvasott. – Remé ltem, hogy eljö ssz velem, é s kissé
elviselhető bbé teszed.

– Nem hagyhatom cserben Caryt – mondtam szabadkozva, é s

szembefordultam vele. – Ennyivel tartozik az ember a csajoknak…

Megrá ndult a szá ja, é s odavitt a reggeliző pulthoz. Munká hoz volt
ö ltö zve, s é n vá lasztottam ki az ö ltö nyé t – gra itszü rke, kissé fé nyes
Pradá t.

A nyakkendő je az a ké k, ami annyira illett a szemé hez, s mikö zben

vé gigfekü dtem az á gyá n é s né ztem, ahogy ö ltö zik, nehé z volt
ellená llnom a ké szteté snek, hogy az egé szet levetessem vele.

– Cary nem csaj. De é rtem, mire cé loztá l. Viszont szeretné lek lá tni
este.

A pizzá zá s utá n á tjö hetek aludni?

Forró vá rakozá s sö pö rt vé gig rajtam. Vé gigsimı́tottam a mellé nyé n,
azzal az é rzé ssel, hogy titkok tudó ja vagyok. Mert é n azt is lá ttam,
hogy né z ki ruha né lkü l.

– Nagyon tetszene.

– Remek – bó lintott elé gedetten. – Akkor csiná lok egy ká vé t, amı́g
á tö ltö zö l.

– A mé lyhű tő ben van a szemes ká vé . Az ő rlő a fő ző mellett –
mutattam oda. – Sok tejjel szeretem, meg egy kis é desı́tő vel.

Mikor hú sz perc mú lva elő jö ttem, Gideon ké t ú ti bö gre ká vé t emelt le
a pultró l, é s elindultunk ki a folyosó ra. Paul kinyitotta nekü nk a
kaput, aztá n beü ltü nk a vá rakozó Bentley-be.

Mikor a sofő r kikanyarodott a forgalomba, Gideon vé gigné zett

rajtam.

– Te meg akarsz ö lni engem. Má r megint harisnyatartó van rajtad?

Felhú ztam a szoknyá m aljá t, é s megmutattam neki azt a ré szt, ahol
fekete selyemharisnyá m teteje ö sszekapcsoló dott a harisnyatartó
csatjá val.

Elmormogott szitkaira elmosolyodtam. Fekete rö vid ujjú selyemblú zt

vettem fel visszafogottan rö vid, rú zsvö rö s rakott szoknyá val é s
magas sarkú , kerek orrú pá ntos cipő vel. Mivel Cary nem volt ott,
hogy csiná ljon valami szé pet a hajambó l, egyszerű ló farkat viseltem.

– Tetszik?

– Kő kemé ny vagyok. – Fojtott volt a hangja, é s alig fé rt a nadrá gjá ba.
– Hogy a fené be csiná ljam vé gig a napot, mikö zben tudom, hogy ı́gy
vagy felö ltö zve?

– Mindig van ebé d – jegyeztem meg, é s az irodai kanapé jutott

eszembe.
– Ma az ebé dem is ü zleti lesz. Eltolná m, ha nem tettem volna vele
ugyanezt má r tegnap is.

– Atü temezté l egy talá lkozó t miattam? Milyen hı́zelgő .

Odanyú lt, é s ujjai hegyé vel megsimogatta az arcomat. Ez kezdett a

szeretete szoká sos kifejezé sé vé vá lni, s egyszerre volt gyengé d é s
vadul intim. Kezdtem fü ggő vé vá lni ezektő l az é rinté sektő l.

A tenyeré be simı́tottam az arcomat.

– Es tizenö t percet tudsz rá m szakı́tani valamikor napkö zben?

– Megoldom.

– Hı́vj, ha má r tudod, mikor.

Mé ly lé legzetet vettem, beletú rtam a tá ská ba, é s megló gtam az
ajá ndé kot. Nem tudtam, hogy tetszeni fog-e neki, de nem tudtam
kiverni a fejembő l a ré má lmá t. Remé ltem, hogy a meglepeté s majd
eszé be juttatja a hajnali szexet, é s segı́t neki.

– Van ná lam valami, amit…

Hirtelen megbá ntam az egé szet.

A homloká t rá ncolta.

– Mi a baj?

– Semmi. Csak… – Kifú jtam a levegő t. – Figyelj, hoztam neked

valamit, de csak most dö bbentem rá , hogy olyan ajá ndé k… vagyis
nem is igazá n ajá ndé k. Szó val rá jö ttem, hogy nem jó , é s…

Kinyú jtotta a kezé t.

– Add csak ide.

– Nyugodtan mondhatod, ha nem kell…

– Elé g, Eva – gö rbı́tette be az ujjait. – Add csak ide.

Kiszedtem az ajá ndé kot a tá ská mbó l, é s odaadtam neki.

Gideon csendben né zte a bekeretezett fotó t. A keret a diplomá zá ssal
kapcsolatos ké pekbő l á llt, kö ztü k egy digitá lis ó rá val, ami hajnali 3-at
mutatott. Maga a fotó engem á brá zolt Coronado Beachen korallvö rö s
bikiniben, nagy szalmakalapban – napbarnı́tott voltam, boldog, é s
csó kot dobtam Carynek, aki ú gy tett, mintha menő divatfotó s lenne,
é s é ppen nevetsé ges instrukció kat kiá ltozik. Csodás, darling. Legyél
csábos. Legyél szexi.

Zseniális. Most olyan cicásan… Grrr…

Zavarba jö ttem, é s ö sszehú ztam magam az ü lé sben.

– Má r mondtam, nem kell megtartanod…

– En… – kö szö rü lte a torká t. – Kö szö nö m, Eva.

– Nos… – Orü ltem, amikor meglá ttam odakint a Cross ire-t.

Kiugrottam a kocsibó l, amikor a sofő r megá llt, é s magabiztosan

vé gigsimı́tottam a blú zomon. – Ha akarod, megő rzö m neked.

Gideon becsukta a Bentley ajtajá t, é s a fejé t rá zta.

– Nem. Az enyé m. Nem adom vissza.

Rá kulcsolta ujjait az enyé mekre, é s a ké ppel a bejá rat felé bö kö tt.

Megmelegedett a szı́vem, amikor rá jö ttem, hogy be akarja vinni a

ké pemet az irodá já ba.

A reklá miparban az az egyik jó dolog, hogy nincs ké t egyforma nap.

Egé sz dé lelő tt pattogtam, é s é ppen azon kezdtem tö prengeni, hogy
mi legyen az ebé ddel, amikor megcsö rrent a telefon.
Mark Garrity irodá ja, itt Eva Tramell.

Hı́reim vannak a szá modra – mondta Cary kö szö né s helyett.

– Micsoda? – A hangjá bó l é reztem, hogy valami jó dologró l van szó ,
csak azt nem tudtam, mirő l.

– Megkaptam egy Grey Isles-kampá nyt!

– O, te jó é g! Cary, ez elké pesztő ! Imá dom a farmerjaikat.

– Mit csiná lsz ebé didő ben?

Elvigyorodtam.

– Veled ü nnepelek! Ide tudsz jö nni dé lre?

– Má r megyek is.

Letettem a telefont, é s há tradő ltem. Annyira ö rü ltem Cary sikeré nek,
hogy tá ncolni tudtam volna. Mivel kellett valami, amivel elü tö m az
ebé dig há tralé vő tizenö t percet, ú jra megné ztem a leveleimet, é s
talá ltam egy Google igyelmeztető t Gideon nevé re. Tö bb mint
harminc elő fordulá s, egyetlen nap alatt.

Megnyitottam a levelet, é s kissé meghö kkentem a sok „rejté lyes nő ”

szalagcı́men. Az első linkre kattintottam, é s egy pletykablogon

kö tö ttem ki.

Ott egy fotó é keskedett ró lam meg Gideonró l, amint ö nfeledten
csó koló zunk az edző terem elő tt. A cikk rö vid é s lé nyegre tö rő volt:
Gideon Crosst, aki New York legvonzóbb agglegénye i jabb John F.
Kennedy óta, tegnap nyilvánosan ölelkezni látták egy ismeretlen
hölggyel. Egy forrás a Cross Industriestól elárulta, hogy a szerencsés
ismeretlen nő Eva Tramell, a multimilliárdos Richard Stanton és neje,
Monica leánya. Mikor a kapcsolat természetéről érdeklődtünk,
forrásunk megerősítette, hogy Miss Tramelljelen leg a „legfontosabb
nő”a mogul életében. Sok szív törik ma reggel össze az országban. – A
fené be – leheltem.
Gyorsan vé gignyomogattam a tö bbi linket is, é s ugyanazt a ké pet
lá ttam mindenhol, hasonló kommentá rokkal. Riadtan egyenesedtem
fel, é s vé giggondoltam, hogy ez mit jelent. Ha egyetlen csó k
fő cı́moldali hı́r, akkor ugyan mennyi esé lyü nk lehet Gideonnal arra,
hogy ez a kapcsolat mű kö djö n?

Nem volt teljesen stabil a kezem, amikor becsuktam a

bö ngé sző oldalakat. Eddig nem is gondoltam a sajtó ra, pedig kellett
volna.

– A franc egye meg.

Az ismeretlensé g mindig a bará tom volt. Megvé dett a mú ltam.

Megvé dte a csalá domat a kellemetlensé gektő l, é s Gideont is.

Kö zö ssé gi oldalakra sem regisztrá ltam soha, ú gyhogy az, aki nem volt
velem rendszeres kapcsolatban, nem tudott megtalá lni.

De ez a vé kony, lá thatatlan fal kö ztem é s a vilá g kö zö tt most leomlott.

– A pokolba – nyö gtem fel. Olyan fá jdalmas helyzetbe jutottam,

melyet elkerü lhettem volna, ha aká r csak egyetlen agysejtem is
akadna, ami nem Gideonnal lenne elfoglalva.

Es mé g ott volt az is, hogy vajon ő hogyan reagá l majd erre a
vacakra…
Osszerezzentem má r a gondolattó l is. Es ott van anyá m. Nemsoká ra
hı́vni fog, é s…

– Dö gvé sz! – Mikor eszembe jutott, hogy anyá mnak nincs meg az ú j
telefonszá mom, felvettem az asztali ké szü lé k kagyló já t, é s felhı́vtam a
má sik hangpostá mat, há tha ha má ris keresett ott. Elborultam, mikor
hallottam, hogy tele a hangpostá m.

Letettem a kagyló t, é s fogtam a tá ská mat. Indultam ebé delni.

Tudtam, hogy Cary majd segı́t mindent helyire tenni. Annyira feldú lt
voltam, hogy csak ú gy kirontottam a liftbő l odalent. Mikor meglá ttam
Caryt, semmi má ssal nem tö rő dtem, amı́g Gideon oda nem lé pett
elé m, é s el nem á llta az utat.

– Eva! – meredt rá m. Megfogta a kö nyö kö met, é s ó vatosan

megfordı́tott. Ekkor pillantottam meg mellette a ké t nő t meg a fé r it,
akiket eddig nem vettem é szre.

Sikerü lt kipré selnem egy mosolyt.

– Helló !

Gideon bemutatott ebé dpartnereinek. Aztá n elné zé st ké rt é s

fé lrehú zott.

– Mi a baj? Feldú ltnak lá tszol.

– Ott van mindenhol – suttogtam. – Az a ké p, amin együ tt vagyunk.

Bó lintott.

– Lá ttam.

Meglepetten pislogtam a kö zö nyé n.

– Es nem gond?

– Mié rt lenne az? Legalá bb most az egyszer igazat ı́rnak.

Gyanú fé szkelte be magá t a szı́vembe.

– Szó val a te mű ved az egé sz. Te etetted be a sztorit.

– Ez nem teljesen igaz – felelte. – A fotó s vé letlenü l volt ott. En csak
adtam neki egy haszná lható ké pet, é s szó ltam a PR-nak, hogy tegyé k
vilá gossá , ki vagy, é s mit jelentesz nekem.

– De mié rt? Mié rt tetted ezt?

– Te a magad mó djá n kezeled a fé lté kenysé gedet, é s é n is. Mindketten
kikerü ltü nk a piacró l, é s ezt most má r mindenki tudja is. Mié rt gond
ez neked?

– Fé ltem, hogy mit fogsz szó lni hozzá , de van má s is… Vannak dolgok,
amikrő l nem tudsz, é s é n… – Nagy, reszketeg lé legzetet vettem. – Ezt
ı́gy nem csiná lhatjuk, Gideon. A vilá g szeme elő tt. Nem akarom… A
fené be is. Szé gyenbe hozlak.

– Dehogy. Ha akarná l se tudná l. – Fé lresö pö rt egy tincset a

homlokombó l. – Megbeszé lhetné nk ezt ké ső bb? Ha kell, aká r…

– Nem, semmi baj. Menj csak.

Cary odajö tt. Bő vá szonnadrá gban volt é s V nyakú fehé r trikó ban, de
ı́gy is sikerü lt igé nyes benyomá st keltenie.

– Minden rendben?

– Szia, Cary. Persze, minden oké . – Gideon megszorı́totta a kezem. – Jó

é tvá gyat az ebé dhez, é s egy kicsit se aggó dj.

Persze fogalma se volt ró la, mi a bajom.

En pedig nem tudtam, hogy akkor is kellek-e majd neki, ha megtudja.

Cary szembefordult velem, amikor Gideon elment.

– Mi miatt ké ne aggó dnod? Mi a baj?

– Minden – só hajtottam fel. – Menjü nk innen, majd ebé dné l
elmondom.

– Há t – mormogta Cary, mikor megné zte a ké pet, amit a

telefonommal kü ldtem á t neki. – Ez aztá n a csó k. Jó felvé tel. Be sem
lehetett volna á llı́tani jobban.

– Eppen errő l van szó . – Ittam mé g egy korty vizet. Hogy beá llı́totta.

Zsebre tette a telefonjá t.

– Mú lt hé ten má r azé rt is kı́gyó t-bé ká t mondtá l rá , hogy le akar
fektetni.

Most kö zzé teszi, hogy elkö telezett szenvedé lyes kapcsolatban á ll
veled, é s te mé g mindig boldogtalan vagy. Kezdem sajná lni a ickó t.
Csiná lhat bá rmit az nem jó .

Ez cé lba talá lt.

– A riporterek elkezdenek majd kutatni, Cary, é s mocskot fognak

talá lni. Es mivel zaftos lesz a mocsok, szé t fogjá k frö ccsenteni, é s
elborzasztjá k Gideont.

– Kislá ny! – tette a kezé t az enyé mre. – Stanton minden nyomot

eltü ntetett.

Stanton. Kihú ztam magam. A mostohaapá mra nem is gondoltam. O

elő re lá tta a katasztró fa lehető sé gé t, é s idő ben megtette a szü ksé ges
ó vinté zkedé seket, mert tudta, hogy a dolog milyen hatá ssal lenne
anyá mra.

De akkor is… – El kell mondanom Gideonnak. Joga van hozzá , hogy

tudjon ró la.

Ennek a beszé lgeté snek má r csak a gondolatá tó l is nyomorultul

é reztem magam.

Cary ismerte az é szjá rá somat.

– Ha azt hiszed, hogy hanyatt-homlok el fog rohanni, szerintem
té vedsz. Ugy né zett rá d az elő bb is, mintha senki má s nem lenne a
vilá gon rajtad kı́vü l.

Megpiszká ltam a tonhalsalá tá mat.

– Neki is megvannak a maga dé monai. Ré má lmok. Azt hiszem, amiatt
zá rkó zik ú gy be, mert valami rá gja belü lrő l.

– De té ged mé gis beengedett.

Es má r azt is megmutatta, milyen erő s lehet a birtoklá si vá gya ebben
a kapcsolatban. Ezt el is fogadtam, mert é n is hasonló an mű kö dö m,
de mé gis…

– Halá lra elemzed ezt az egé szet, Eva – mondta Cary.

Azt hiszed, hogy az, ahogyan irá ntad é rez, csak szeszé ly vagy té vedé s.

Mert ugye egy olyan valaki, mint ő , nem szerethet belé d a hatalmas
szı́ved meg az é les eszed miatt, igaz?

– Ennyire nem rossz az ö nbecsü lé sem – ellenkeztem.

Beleszü rcsö lt a pezsgő jé be.

– Való ban? Akkor mondj valamit, amit szerinted szeret benned, é s

aminek nincs kö ze a szexhez vagy a kö lcsö nö s fü ggő sé ghez.

Gondolkozni kezdtem, é s nem jutott eszembe semmi. Kiborult az

arcom.

– Jó – bó lintott Cary. – Es ha Cross csak egy kicsit is kevé sbé zavaros
szemé lyisé g, mint mi, akkor ő is ugyanezeket a dolgokat gondolja, é s
nem é rti, hogy egy magadfajta szuper csaj mit lá that benne. Pé nzed
neked is van, tehá t szá modra ő csak egy pasi, aki mindig mindent
elront.

Há tradő ltem a szé ken, é s pró bá ltam megemé szteni a szavait.

– Cary, imá dlak!

Elvigyorodott.

– En is té ged, cukisá g. Es javasolhatok valamit? Pá rterá pia. Nekem

mindig is ez volt a tervem arra az esetre, ha talá lok valakit, akivel
megá llapodné k. Es pró bá ld vele jó l é rezni magad. Legalá bb annyi jó
pillanat kell, amennyi rossz, kü lö nben tú l fá jdalmas lesz, é s tú l
munká s.

Odanyú ltam é s megszorı́tottam a kezé t.

– Kö sz.

– Ugyan mié rt? – rá zta le a há lá mat egy elegá ns ké zlegyinté ssel. –
Kö nnyű má snak taná csot adni. Tudod, hogy é n sem jutottam volna á t
a nehé z pillanataimon né lkü led.

– De ennek má r vé ge – pró bá ltam felé je terelni a té má t. – Nemsoká ra
tele lesz veled a Times Square. Tö bbé nem leszel az é n kis titkom. Ne
fokozzuk fel a vacsorá t pizzá ró l valami menő bbre? Mi lenne, ha
kinyitná nk azt a Cristalt amit Stantontó l kaptunk?

– Ez a beszé d!

– Es a ilm? Van valami konkré t, amit meg akarsz né zni?

– Rá d bı́zom. Nem akarné k szembemenni veled.

Vigyorognom kellett. Tudtam, hogy ı́gy lesz, miutá n eltö ltö k egy kis
idő t Caryvel.

– De majd szó lj, ha tú l nehé z agyú vagyok, é s nem veszem é szre, hogy
te meg Trey kettesben akartok maradni.

– O, emiatt ne aggó dj. A te viharos szerelmi é leted mellett az enyé m

szü rke é s unalmas. Rá m is rá m fé rne má r egy forró , izzadó s dugá s a
magam cső dö ré vel.
– De há t alig pá r napja nyomtá l le egy karbantartó menetet abban a
takarı́tó fü lké ben!

Felsó hajtott.

– Má r el is felejtettem. Milyen szomorú .

– Nem az, ha a szemed nevet.

Mikor visszaé rtem a helyemre é s megné ztem a mobilomat, egy SMS

vá rt Gideontó l, hogy há romnegyed há rokor rá é r egy negyedó rá ra.
Volt bennem né mi titkos izgalom az elkö vetkező má sfé l ó rá ra, de
megfogadtam Cary taná csá t, é s pró bá ltam pozitı́van lá tni a dolgokat.
Gideonnal hamarosan á t kell gá zolnunk a mú ltam csú f ré szé n, de
addig is pró bá lok keresni valami olyat, amin nevetni is lehet.

Mielő tt elindultam, kü ldtem neki egy SMS-t, hogy megyek. Tekintve a
szű k idő korlá tot, egyetlen elvesztegetni való pillanatunk sem volt.
Gideon is ugyanı́gy é rezhetett, mert Scott má r vá rt rá m a recepció ná l,
amikor megé rkeztem. Bekı́sé rt, miutá n a recepció s beengedett.

– Milyen volt a napod? – é rdeklő dtem.

Elmosolyodott.

– Eddig jó . Es neked?

– Volt má r rosszabb is.

Gideon é ppen telefoná lt, amikor belé ptem az irodá já ba. A hangja
fojtott volt é s tü relmetlen. Eppen azt mondta valakinek, hogy
ké pesnek kell lenniü k elvé gezni a dolgot ané lkü l is, hogy neki
szemé lyesen kellene felü gyelnie rá .

Feltartotta egy ujjá t, jelezvé n, hogy mé g egy perc. Vá laszul buboré kot
fú jtam a rá gó bó l, amit csó csá ltam, aztá n zajosan kipukkasztottam.

Felszaladt a szemö ldö ke, é s megnyomta az ajtó zá ró -

ü vegelhomá lyosı́tó gombot.
Vigyorogva oldalaztam oda az asztalá hoz, é s rá telepedtem. Ló gá zni
kezdtem a lá bam. A kö vetkező rá gó lu it má r ő szú rta ki az ujjá val.

– Oldjá k meg – mondta aztá n higgadt tekinté llyel a telefonba. – Jö vő

hé tné l elő bb nem tudok odamenni, é s a vá rakozá s mé g jobban
visszavetne bennü nket. Hagyja a mellé beszé lé st. Elé g sok sü rgő s
dolog ü l az asztalomon, és maga miatt nem tudok haladni. Sejtheti,
hogy ettő l nem lesz jobb a hozzá á llá som. Hozza rendbe, amit kell, é s
hol nap ú jra jelentkezzen.

Visszafojtott vadsá ggal tette le a kagyló t.

– Eva…

Felemelt ujjal hallgattattam el, é s belecsomagoltam a rá gó mat egy

Post-It lapocská ba, amit az asztalá ró l vettem el egy tartó bó l.

– Mielő tt letolna, Mr. Cross, csak azt akarom mondani, hogy tegnap,
amikor ott a hotelban holtpontra jutottak az egyesü lé si
tá rgyalá saink, nem kellett volna elfutnom. Semmit sem segı́tett a
helyzet megoldá sá ban. Es azt is tudom, hogy a fotó s PR-dologra sem
reagá ltam tú l jó l. De mé gis… Bá r eddig rossz titká rnő nek
bizonyultam, azt hiszem, megé rdemlek mé g egy lehető sé get a
bizonyı́tá sra.

Osszehú zott szemmel né zett, pró bá lta felmé rni a helyzetet.

– Megké rdeztem a vé lemé nyé t arró l, hogy mi lenne a megfelelő

tennivaló , Miss Tramell?

Megrá ztam a fejem, é s pillá im aló l sandı́tottam fel rá . Lá ttam, hogy a
telefonhı́vá s bosszú sá ga lassan kezd elmú lni belő le, s helyé t
é rdeklő dé s é s izgalom veszi á t.

Leszö kkentem az asztalró l, kö zelebb hú zó dtam, é s vé gigsimı́tottam
makulá tlan nyakkendő jé n.
– Nem lehetne kitalá lni valamit? Rengeteg hasznos ké pessé ggel
rendelkezem.

Elkapta a csı́pő met.

– Tö bbek kö zt ezé rt maga az egyetlen nő , aki szá mba jö hetett a
pozı́ció ra.

Melegsé g tö ltö tt el a szavaitó l. Meré szen megmarkoltam a farká t, é s

simogatni kezdtem a nadrá gon keresztü l.

– Talá n mé gis folytathatom a munká t? Mutathatné k pá r dolgot,

amivel a segı́tsé gé re lehetné k.

Gideon imá dnivaló gyorsasá ggal kemé nyedett meg.

– Ez aztá n a kezdemé nyező ké szsé g, Miss Tramell. De a kö vetkező

megbeszé lé sem alig tı́z perc mú lva kezdő dik. Valamint nem az
irodá mban szoktam megbeszé lni a munkakö r-szé lesı́té si ké rdé seket.

Kiszabadı́tottam é s lehú ztam nadrá gjá n a cipzá rt. Csı́pő met az

arcá hoz dö rgö lve suttogtam:

– Ha ú gy gondolja, hogy van olyan hely, ahol nem tudom megoldani,

hogy elmenjen, á t kellene gondolnia.

– Eva – lehelte forró , gyö ngé d tekintettel. Megfogta a tarkó mat,

hü velykujja az arccsontomat simogatta. – Megő rjı́tesz, ugye tudod?

Szá ndé kosan csiná lod?

Benyú ltam a bokszeralsó já ba, é s megmarkoltam, mikö zben csó kra
tartottam a szá mat. Engedelmeskedett, é s szinte belé m fojtotta a
szuszt vadsá gá val.

– Akarlak – hö rö gte.

Té rdre ereszkedtem a sző nyegen, é s mé g lejjebb hú ztam a nadrá g
dereká t.
Elesen fú jta ki a levegő t.

– Eva, mit mű velsz…

Ajkam rá taapadt szé les makkjá ra. Megmarkolta az asztal szé lé t, ujjai
elfehé redtek. En ké t ké zre fogtam, é s gyengé den szı́vni kezdtem a
bá rsonyos fejecské t. A bő re puhasá ga é s egyedü lá lló an vonzó illata
elké pesztő volt. Felnyö gtem. Ereztem, hogy megremeg az egé sz teste,
é s mé lyen, mellkasbó l felmordult.

Megé rintette az arcomat.

– Nyalogasd.

Begerjesztett a parancs. Alulró l nyalni kezdtem, é s meg remegtem az

ö rö mtő l, amikor egy forró adag tiszta elő folyadé kkal ajá ndé kozott
meg.

Egyik ké zzel marokra fogtam, é s behorpadó arccal, ritmikusan szopni

kezdtem, a tová bbiak remé nyé ben.

Szerettem volna, ha tö bb idő m van. Ha meg tudom ő rjı́teni…

A hangja é des kı́nnal volt tele.

– Istenem, Eva… a szá d. Ne hagyd abba. Csak ı́gy tová bb…

Kemé nyen é s mé lyen.

Annyira felizgatott a ké je, hogy mozgoló dni kezdtem. Keze a hajamba
mé lyedt, é s hú zni kezdte a tö vé né l. Tetszett, ahogy gyengé den indı́t,
aztá n egyre durvá bb lett, ahogy a ké j kezdett ú rrá lenni rajta.

Az enyhe fá jdalomtó l csak mé g kié hezettebb, mé g mohó bb lettem.
Fel-alá mozgó fejjel ké nyeztettem, é s fé l ké zzel szorı́tottam, mikö zben
a szá mmal szı́vtam é s simogattam. Vastag erek lü ktettek a farka
hosszá ban, é s é n ezeket is egyenké nt vé gigsimogattam a nyelvemmel.

Egyre hosszabb é s vastagabb lett. Elé g ké nyelmetlen kezdett lenni a

té rdelé s, de nem bá ntam; csak Gideont né ztem, ahogy há trabillenő
fejjel kapkodott levegő é rt.
– Eva, annyira jó l szopsz… – Megfogta a fejemet, é s mozdulatlanul
tartotta. Atvette az irá nyı́tá st. Dugni kezdte a szá mat. A vá gynak
olyan alapvető szintjé re kerü lt, ahol má r csak az orgazmus szá mı́t.

Ez a gondolat szinte megő rjı́tett, ahogy elké pzeltem ő t: Gideon a

maga ö sszes urbá nus ki inomultsá gá ban, az asztalná l, ahonnan egy
egé sz birodalmat ural, mikö zben mohó szá mba dö kö di a farká t.

Bele kapaszkodtam megfeszü lő combjá ba, szorgalmasan dolgozva a

nyelvemmel é s az ajkammal, hogy elé lvezzen. A golyó i nagyok voltak
é s sú lyosak, erő teljes termé kenysé gé nek szemtelen jelző i. Gyengé den
simogatni kezdtem ő ket, é s é reztem, ahogy megfeszü lnek é s
felhú zó dnak.

– O, Eva… – hö rö gte mé ly torokhangon. Szorı́tá sa megerő sö dö tt a
hajamban. – Mindjá rt elmegyek.

Az első adag ondó olyan sű rű volt, hogy alig tudtam lenyelni. Gideon
fé kevesztetten dö kö dte a torkom mé lyé t, a farka lü ktetett a
szá mban. A szemem kö nnybe lá badt é s a tü dő m é gett, de tová bb
szorı́tottam é s hú zogattam. Az egé sz teste remegett, mindent
kihoztam belő le, ami csak volt benne. A hö rdü lé seiné l é s elsuttogott
dicsé reteiné l szebb hangokat mé g sosem hallottam.

Tisztá ra nyaltam, é s csodá ltam, hogy nem lankad le azonnal egy ilyen
robbaná sszerű orgazmus utá n. Tudtam, hogy aká r most is ké pes é s
hajlandó lenne az eszmé letlensé gig kefé lni engem, de há t nem volt rá
idő , é s é n ö rü ltem is ennek. Most ezt akartam megtenni neki.
Kettő nknek.

Vagyis tulajdonké ppen magamnak, mert tudnom kellett, hogy ké pes
vagyok ilyen egyoldalú szexuá lis tevé kenysé get vé grehajtani ané lkü l,
hogy kihaszná lva é rezné m magam.

– Most mennem kell – motyogtam. Felá lltam, é s csı́pő met az ö vé hez
dö rgö ltem. – Remé lem, a tová bbiakban is klassz napod lesz, é s jó l
sikerü l majd az esti ü zleti vacsora is.

Má r indultam volna, de elkapta a csukló mat, szeme az asztali ó ra

kijelző jé n. Ekkor vettem é szre a ké pemet, egy olyan feltű nő helyen,
ahol egé sz nap jó l lá thatta.

– Eva… A mindenit. Vá rj.

Megdermedtem a hangjá ra – aggodalmasnak tű nt. Frusztrá ltnak.

Gyorsan rendbe szedte magá t, visszahú zta a bokszé ré t, é s

megigazı́totta az ingé t, hogy vissza tudja csatolni a nadrá gjá t. Volt
valami aranyos abban, ahogyan rendezkedett, hogy helyreá llı́tsa azt a
lá tszatot, amit a vilá gnak mutat, mikö zben é n má r tudtam
valamicské t a mö gö tte rejtő ző emberrő l.

Gideon magá hoz hú zott é s homlokon csó kolt. Keze a hajamban
kalandozott, é s kivette a teknő ccsatomat.

– En nem is ké nyeztettelek.

– Nem gond. – Imá dtam az é rinté sé t a fejbő rö mö n, ı́gy is fantasztikus
volt.

Erő sen koncentrá lt a hajam rendbe hozá sá ra, arca mé g vö rö s volt az
orgazmustó l. – Tudom, hogy az egyenlő sé get szereted – ellenkezett
mogorvá n. – Nem hagyhatom, hogy ú gy é rezd: kihaszná ltalak.

Keseré des gyengé dsé g kerı́tett hatalmá ba. Ezek szerint megjegyezte,
amit mondtam. Es oda is igyelt rá .

A tenyerembe vettem az arcá t.

– Haszná ltá l is, de a beleegyezé semmel, é s é szbontó an klassz volt. En

akartam megadni neked, Gideon. Emlé kszel? Figyelmeztettelek. Azt
akartam, hogy ez az emlé ked legyen ró lam.

Riadtan elkerekedett a szeme.

– Mi a fené nek kellene emlé k ró lad, amikor itt vagy nekem? Eva, ha ez
a fotó miatt van…
– Hallgass, é s é lvezd a helyzetet. – Most nem volt idő belemenni a
fotó té má ba, nem is akartam. Csak mindent elrontott volna. – Ha egy
ó rá nk lett volna, akkor sem hagytam volna, hogy velem foglalkozz. Ez
nem pontverseny, nagymenő ké m. Es az igazat megvallva te vagy az
első

fé r i kinek ezt mondhatom. De most té nyleg mennem kell. Es neked
is.

Megint indultam volna, de vissza hú zott.

Scott hangja szó lalt meg a hangsorá bó l: – Elné zé st, Mr. Cross. De itt a
há romó rá s.

– Minden oké , Gideon – nyugtattam meg. – Ugye á t jö ssz este?

– Semmi sem tarthat vissza.

Lá bujjhegyre á lltam, é s arcon csó koltam.

– Akkor majd beszé lü nk.

Munka utá n a lé pcső n mentem le a fö ldszintre, hogy csö kkentsem a
bű ntudatomat, amié rt kihagytam az aznapi edzé st, de mire leé rtem,
csú nyá n megbá ntam. Az elő ző esti alvá s hiá nya teljesen lemerı́tett.
Má r é ppen arra gondoltam, hogy inká bb metró val megyek, nem
gyalog, amikor megpillantottam Gideon Bentley-jé t a kijá ratná l.
Mikor a sofő r kiszá llt é s né v szerint ü dvö zö lt, meglepetten torpantam
meg.

– Mr. Cross ké rt meg, hogy vigyem haza ö nt – mondta, fekete

ö ltö nyé ben é s sofő rsapká já ban. Korosodó ú riember volt ő szü lő vö rö s
hajjal é s halvá nyké k szemmel, valamint roppant kulturá lt kiejté ssel.

Annyira fá jt a lá bam, hogy há lá s voltam az ajá nlaté rt.

– Kö szö nö m, kedves… ne haragudjon, mi is a neve?

– Angus, Miss Tramell.

Hogy lehet, hogy nem emlé kszem erre? Egy ilyen klassz né vre?

– Kö szö nö m magá nak, Angus.

Megbiccentette a sapká já t.

– Ré szemrő l a szerencse.

Kinyitotta nekem a há tsó ajtó t, é s é n beü ltem. Eszrevettem, hogy

fegyvert visel a zakó ja alatt, vá llszı́jas tokban. Ugy tű nt, hogy
Clancyhez hasonló an ő is sofő r é s testő r is egyben.

Mikor elindultunk, megké rdeztem:

– Mió ta dolgozik Mr. Crossnak, Angus?

– Má r nyolcadik é ve.

– Szé p hosszú idő .

– De má r azelő tt is ismertem – folytatta, é s rá m né zett a tü kö rbő l. –
Gyerekkorá ban é n vittem iskolá ba. Aztá n amikor eljö tt az idő , á tvett
Mr.

Vidaltó l.

Megint pró bá ltam elké pzelni Gideont gyerekké nt. Biztos, hogy má r
akkor is gyö nyö rű é s karizmatikus volt.

Vajon tiné dzserké nt volt ré sze „normá lis” szexuá lis kapcsolatokban?

Nem tudtam elké pzelni, hogy a lá nyok má r akkor is ne csü ngtek
volna rajta. Es ú gy sejtettem, hogy ő maga is elé g kanos tini lehetett.

Kotorá szni kezdtem a tá ská mban. Elő szedtem a kulcsomat, é s

kitettem az elü lső ü lé sre.

– Odaadná ezt Gideonnak? Este á tjö n, ha vé gez, é s nem biztos, hogy
meghallom, ha kopog.

– Termé szetesen.
Paul kinyitotta nekem a kaput, é s né v szerint ü dvö zö lte Angust,
eszembe juttatva, hogy Gideoné az é pü let. Elbú csú ztam
mindkettejü ktő l, é s szó ltam a recepció snak, hogy Gideon fog jö nni
majd, aztá n felvá nszorogtam. Elnevettem magam, amikor Cary
kinyitotta az ajtó t, é s felvont szemö ldö kkel meredt rá m.

– Gideon á t fog jö nni é jjel – magyará ztam. – De most annyira

kivagyok, hogy lehet, hogy nem tudok soká ig fennmaradni. Ugyhogy
adtam neki kulcsot, hogy be tudjon jö nni. Rendelté l má r?

– Igen. Es behű tö ttem pá r ü veg Cristalt.

Lezuhanyoztam, é s felhı́vtam anyá t a szobá mbó l.

– Napok ó ta pró bá llak elé rni! – sipı́totta.

– Anya, Gideon Crossró l van szó …

– Há t persze hogy benne van a dologban! Az isten szerelmé re, Eva.
Azt ı́rjá k, te vagy most a legfontosabb nő az é leté ben. Hogyhogy nem
akarsz beszé lni ró la?

– De anya…

– Meg ott van az idő pont is, amit ké rté l, hogy inté zzek el dr.

Petersenné l. – A hangjá ban bujká ló ö nhitt derű mosolyra fakasztott. –

Csü tö rtö kö n dé lutá n hatkor vá r minket. Remé lem, megfelel. Nem
szokott este pá cienseket fogadni.

Só hajtva dő ltem le az á gyamra. Annyira elvonta a igyelmemet a

munká m é s Gideon, hogy teljesen megfeledkeztem dr. Petersenrő l.

– Jó lesz a csü tö rtö k hat ó ra. Kö szi.

– Na, akkor most mesé lj Crossró l.

Mikor elő kerü ltem a há ló bó l dzsö rzé nadrá gomban é s egy San Diego
University pulcsiban, Treyt má r ott talá ltam Caryvel a nappaliban.
Mindketten felá lltak, amikor belé ptem, é s Trey nyı́lt, bará tsá gos
mosollyal ajá ndé kozott meg.

– Bocs, hogy ilyen nyú zott vagyok – mondtam fé lé nken, é s
megigazgattam nedves ló farkamat. – Majdnem belehaltam, annyit
lé pcső ztem az irodá ban.

– Elromlott a lift? – ké rdezte Trey.

– Nem. Inká bb az agyam buggyant meg. Nem is é rtem magam. – Má r

a Gideonnal eltö ltö tt é jszaka is é pp elé g edzé s lett volna.

Megszó lalt a csengő , é s Cary az ajtó hoz ment, é n pedig a konyhá ba a

Cristalé rt. A pultná l futottunk ö ssze, mi kö zben alá ı́rta a hitelká rtya-
bizonylatot. Elmosolyodtam, amikor lá ttam, milyen pillantá st vet
Treyre.

Mé g sok ilyen pillantá st cseré lt a ké t srá c az este folyamá n. Es egyet
kellett é rtenem Caryvel abban, hogy Trey klassz pasi. Szaggatott
farmer, hozzá illő mellé ny é s hosszú ujjú ing volt rajta. Lazá nak, mé gis
rendezettnek tű nt. Egé szen má s volt szemé lyisé gé t tekintve, mint
azok, akik kel Cary á ltalá ban ö sszejö tt. Trey sokkal
megfontoltabbnak tű nt. Nem é pp jó zannak, de ké tsé gkı́vü l nem
felü letesnek. Ugy é reztem, hogy jó hatá ssal lesz Caryre, ha elé g
soká ig együ tt maradnak.

Há rman lenyomtunk ké t Cristalt, ké t pizzá t é s A pusztító cı́mű ilmet,
mielő tt beá llt volna az é j. Biztattam Treyt, hogy maradjon a

Felpörgetvére is,

a Stallone-minimaraton betető zé sé ül, aztá n elmentem a szobá mba,

é s á tvettem egy szexi bé bidollt, amit egyszer egy koszorú slá ny-
ajá ndé kcsomagban kaptam – csak é ppen a hozzá illő bugyi né lkü l.

Egve hagytam egy gyertyá t Gideonnak, aztá n elaludtam, mint akit

fejbe vertek.
Sö té tben é bredtem, Gideon bő ré nek illatá ra. A vá ros zajait é s fé nyeit
kizá rtá k a hangszigetelt ablakok é s a sö té t fü ggö nyö k.

Gideon rá m csú szott, mint egy mozgó á rny, meztelen bő re hű vö s.
Szá ja az enyé mre tapadt, lassan é s mé lyen csó kolni kezdett. Mentol-
é s Gideon-

ı́ze volt. Kezem lassan vé gighaladt izmos há tá n, é s lá bam szé tnyı́lt,
hogy ké nyelmesen elfé rjen kö zö tte. A sú lya é rzé sé tő l felgyorsult a
szı́vveré sem, é s megmelegedett a vé rem.

– Udv neked is – leheltem elfú ló an, amikor vé gre lé legzethez
engedett.

– Legkö zelebb viszlek magammal – morogta azon a szexi é s dekadens

hangjá n, a nyakamat babrá lva.

– Való ban? – incselkedtem.

Megmarkolta a fenekemet é s felemelt.

– Igen. Nagyon hiá nyoztá l, Eva.

Belesimogattam a hajá ba, é s azt kı́vá ntam, bá r jobban lá tná m.

– Mé g nem ismersz elé g ré gen ahhoz, hogy hiá nyolhass.

– Ez is azt mutatja, mennyire jó vagy – felelte Gideon a mellem kö zö tt
szimatolva.

Elá llt a lé legzetem, amikor a szá ja a mellbimbó mhoz é rt é s a

szaté nanyagon keresztü l megszı́vta, mé ly szı́vá sokkal, melyek a
benső m legmé lyé n visszhangoztak. Aztá n á tment a má sik mellemre,
é s kezdte felgyű rni a baby-doll aljá t. Nekifeszü ltem, é s á tadtam
magam a szá ja vará zslatá nak, amint vé gighaladt az egé sz testemen.
Nyelve belemé lyedt a kö ldö kö mbe, aztá n lejjebb vá ndorolt.

– Es é n is hiá nyoztam neked – dorombolta hı́melé gedettsé ggel, s

kö zé pső ujja a hasadé kom szé lé t é rintette. – Nedves vagy é s duzzadt.

A vá llá ra emelte a lá bamat, é s nyalni kezdte a ré semet. Forró bá rsony
lá gy é s provokatı́v csapá sai é rzé keny bő rö mö n. Kezem ö kö lbe szorult
a lepedő n, é s a mellkasom zihá lt, mikö zben nyelve hegyé vel kö rö zö tt
a csikló m kö rü l, aztá n megnyomta a hiperé rzé keny idegcsomó t.
Csı́pő n,

gö rcsö sen kö rö zni kezdett a ké jes kı́ntó l, izmaim megfeszü ltek az
orgazmus kö vetelő igé nyé tő l.

A kö nnyed, incselkedő kis csapá sok megő rjı́tettek, csak vonaglottam
tő lü k, de elmenni nem tudtam.

– Gideon, ké rlek!

– Mé g nem.

Kı́nozta, hú zta a testemet, egé szen az orgazmus hatá rá ig, aztá n
hagyta, hogy ú jra lecsillapodjak kicsit. Ujra é s ú jra. Má r verı́té kben
ú szott a bő rö m, é s ú gy é reztem, hogy elpattan a szı́vem. A nyelve
fá radhatatlanul é s ö rdö gien dolgozott, ravaszul a csikló mra
koncentrá lva, egé szen addig, amı́g má r egy mozdulattó l is elé lveztem
volna, aztá n lejjebb ment, hogy belé m dö jö n. A puha, seké ly
behatolá sok ő rjı́tő ek voltak, a verdesé s az idegekben gazdag szö veten
pedig teljesen kiké szı́tett. Szé gyentelenü l kö nyö rö gni kezdtem.

– Ké rlek, Gideon… Hadd menjek el. El kell é lveznem. Ké rlek…

– Pssszt, angyalka… Mindent a maga idejé ben.

Olyan gyengé den fejezett be, hogy az orgazmus hullá mtö ré ské nt
á rasztott el, feltorló dva é s szé tterjedve, mint valami forró ké jcunami.

Ujjait az enyé imre kulcsolta, é s lefogta a kezem. A farka vé ge

hozzá igazodott sı́kos nyı́lá somhoz, aztá n belé m hatolt. Felnyö gtem,
é s pró bá ltam helyet csiná lni benyomuló farká nak.

Gideon lé gzé se szaggatottan é s pá rá sá n ostromolta a nyakamat, s

hatalmas teste remegett, ahogy ó vatosan belé m hatolt.

– Olyan puha é s meleg vagy, Eva, é s az enyé m.

A dereka kö ré kulcsoltam a lá bamat, é s hı́vogattam magamba egyre

mé lyebbre. Ereztem, ahogy megfeszü l é s elernyed a feneke a vá dlim
alatt, mikö zben megmutatta a testemnek, hogy té nyleg be tudja
fogadni ő t, egé szen a tö vé ig.

Tová bbra is fogta a kezem, a szá mra tapadt, é s mozogni kezdett, ki é s

be, hozzá é rtő é n, pontos é s lankadatlan, ugyanakkor sima é s kö nnyed
tempó ban. Ereztem minden egyes kő kemé ny centimé teré t, é s az
ö sszeté veszthetetlen magabiztossá got, ahogyan uralta a testemet.

Folyamatosan ismé telte az ü zenetet, amı́g kapkodni nem kezdtem a

levegő t a szá já bó l, é s vergő dni nem kezdtem alatta. A kezembő l is
kiment a vé r a szorı́tá sá tó l.

Forró bó kokat mormolt, hogy milyen szé p vagyok… milyen

tö ké letes… hogy nem fogja abbahagyni… nem tudja abbahagyni. A
megkö nnyebbü lé s é les só hajá val é lveztem el remegve, é s ő is jö tt
velem.

Né há ny falrengető dö fé s erejé ig felgyorsult a tempó ja, aztá n a
nevemet sziszegve belé m é lvezett.

Ernyedten hanyatlottam a matracra, izzadtan, erő tlenü l é s

kimerü lten.

– Mé g nem vé geztem – suttogta sö té ten, é s igazı́tott a testtartá sá n,
hogy fokozhassa a dö fé sei erejé t. A tempó tová bbra is szaké rtő en
kimé rt maradt, de minden lö ké s ü zenetet kö zvetı́tett – a tested azért
van, hogy engem szolgáljon.

Beharaptam a szá mat, ú gy pró bá ltam visszafojtani a tehetetlen

gyö nyö r sikolyait, melyek megtö rté k volna az é jszaka csendjé t… é s
elá rultá k volna azoknak az é rzé seknek a ré misztő mé lysé geit,
amelyeket é rezni kezdtem Gideon Cross irá nt.
Má snap reggel Gideon a zuhanyozó ban talá lt meg. Dicső sé ges
meztelensé gben lé pett be a fü rdő be, azzal a kecses magabiztossá ggal,
amit kezdettő l fogva imá dtam benne. Haja szexi-kó cosan meredezett
a fejé n – ahogyan csak egy nő tú rhatta szé t mohó kezeivel. Az izmai
já té ká t igyelve mozgá s kö zben mé g csak nem is tettem ú gy, mintha
nem bá mulná m a fantasztikus csomagot a lá ba kö zö tt.

A vı́z melege ellené re felmeredt a mellbimbó m, é s libabő rö s lettem.

Mindentudó mosolya elá rulta, hogy pontosan tudja, milyen hatá ssal
van rá m. Bejö tt hozzá m a vı́z alá . Azzal á lltam bosszú t, hogy
szappanos kezemmel vé gigsimogattam az egé sz szobortesté t; aztá n
leü ltem a padra, é s olyan lelkesedé ssel szoptam le, hogy mindké t
ké zzel meg kellett tá maszkodnia a csempé n.

Nyers, durva utası́tá sai visszhangzottak a fejemben vé gig, mikö zben
siető sen ö ltö ztem – nehogy befejezze a zuhanyozá st é s
szé tdughasson, mert ezzel fenyegetett, mielő tt belespriccelt volna a
torkomba.

Ezen az é jszaká n nem voltak ré má lmai. A szex mint nyugtató bevá lt,
é s é n nagyon ö rü ltem ennek.

– Remé lem, nem hiszed, hogy megú sztad – jegyezte meg, amikor
utá nam lopó zott a konyhá ba. Fekete hajszá lcsı́kos, makulá tlan
ö ltö nyé ben elvette a bö gre ká vé t, amit odakı́ná ltam neki, é s
pillantá sa mindenfé le gonosz dolgokat ı́gé rt. Né ztem ő t roppantul
civilizá lt munkaruhá já ban, é s arra a kielé gı́thetetlen hı́mre
gondoltam, aki az é jszaka becsusszant az á gyamba. Felpezsdü lt a
vé rem. Mindenem fá jt, az izmaimban ott sajgott a ké j emlé ke, de
szı́vesen kaptam volna belő le mé g.

– Né zz csak rá m ı́gy tová bbra is – igyelmeztetett, é s lezseren a pultra

kö nyö kö lt. – Es meglá tod, mi fog tö rté nni.

– Egy é letre elvesztem a munká m miattad.

– Majd kapsz tő lem má sikat.

Felhorkantam.

– Mint micsoda? Szexrabszolga?

– Micsoda provokatı́v ajá nlat. Beszé ljü nk ró la.

– Vadá llat – morogtam, mikö zben kiö blı́tettem a bö gré t a

mosogató ban, é s a mosogató gé pbe tettem. – Ké szen á llsz? Má rmint a
munká ra.

Megitta a ká vé já t, é s é n nyú jtottam a kezem a bö gré jé ért, de ő
kikerü lt, é s maga ö blı́tette el. Ujabb emberi voná s, mely kö zelibbé
tette puszta elé rhetetlen, remé nytelen fantá ziá ná l.

Szembefordult velem.

– Ma este el akarlak vinni vacsorá zni, aztá n pedig haza, az á gyamba.

– Nem szeretné m, hogy rá m unj, Gideon. – Egyedü llé thez szokott
ember, akinek nagyon ré gen vagy talá n soha nem volt mé lyebb
kapcsolata.
Vajon mennyi idő kell, hogy ú jra bekapcsoljanak a vadá szö sztö nei?
Amú gy pedig jobb, ha pá rké nt kerü ljü k a nyilvá nossá got…

– Ne keress kifogá sokat – kemé nyedtek meg a voná sai. – Nem te

dö ntö d el, hogy megtehetem-e vagy sem.

Dü hö s voltam magamra, amié rt megbá ntottam.

O igyekszik, nekem pedig bá torı́tanom kellene, nem elcsü ggeszteni.

– Nem ı́gy é rtettem. Csak nem akarok a terhedre lenni. Valamint

mé g…

– Eva! – só hajtott fel, s ezzel kifú jta magá bó l a feszü ltsé get is. –
Bı́znod kell bennem. En is bı́zom benned. Es ez ı́gy van, kü lö nben
nem lenné k itt.

– Oké . Nyeltem egy nagyot é s bó lintottam.

– Akkor há t vacsora, utá na pedig ná lad. Ami azt illeti, má r alig vá rom.

Az, amit Gideon a bizalomró l mondott, egé sz dé lelő tt bennem

motoszká lt, s ez nem is á rtott, amikor meglá ttam a Google
sajtó igyelé si ö sszefoglaló t a beé rkező leveleim kö zö tt.

Ezú ttal má r nem csak egy fotó volt. A cikkek é s posztok mellett Cary
volt lá tható velem, amint é ppen ö lelé ssel bú csú zunk egymá stó l az
é tterem elő tt, ahol elő ző nap ebé deltü nk. A cı́mek a kapcsolatunk
termé szeté t talá lgat tá k, é s né melyik azt is megjegyezte, hogy együ tt
lakunk. Má sok arra cé lozgattak, hogy rá repü lö k a „milliá rdos playboy
Crossra”, mikö zben azé rt a tű zben tartom feltö rekvő modell
bará tomat is.

A hı́rveré s oka azonnal nyilvá nvaló vá vá lt, amikor meglá ttam Gideon
ké pé t a mieink kö zt. Elő ző este ké szü ltek, amı́g é n moziztam
Caryé kkel – é s amı́g Gideon á llı́tó lag ü zleti vacsorá n volt. A ké pen
Gideon é s Magdalene Perez mosolygott egymá sra meghitten,
mikö zben egymá sba karolva á lltak egy é tterem elő tt. A cı́mek erő sen
megoszlottak: Gideon, a tá rsasá gi hö lgyek ré me, illetve olyan
talá lgatá sok, hogy az é n hű tlensé gem feletti bá natá t orvosolja má s
nő kkel.

Bíznod kell bennem.

Becsuktam a posta ió komat. Tú lsá gosan felgyorsult a szı́vveré sem, é s
nehezen vettem a levegő t. Zavarodott fé lté kenysé g szorı́totta ö ssze a
torkomat. Tudtam, hogy nem lehetett testi kapcsolatban má s nő vel,
é s hogy fontos vagyok neki. De szenvedé lyesen gyű lö ltem Magdalene
Perezt – melyre alapos okot is adott a mosdó beli csevegé sü nk –, é s
nem bı́rtam ő t együ tt lá tni Gideonnal. Nem bı́rtam elviselni, hogy
Gideon olyan szeretetteljesen mosolyog rá , azok utá n, ahogyan a nő
bá nt velem.

Mé gis fé lretettem. Elrekesztettem az agyam egy zugá ba, é s pró bá ltam
a munká mra koncentrá lni. Marknak má snap volt talá lkozó ja
Gideonnal a Kingsman-kampá ny miatt, é s é n szerveztem az
informá ció á ramlá st Mark é s a tö bbi ré szleg kö zö tt.

– Hé , Eva! – dugta ki a fejé t az irodá já bó l Mark. – Steve-vel a Bryant
Park Grillben ebé delü nk. Ké rdezte, hogy nem jö nné l-e te is. Szeretne
ú jra lá tni.

– Nagyon szı́vesen. – Egé szen felderü ltem a gondolattó l, hogy a

kedvenc é ttermemben kö lthetem el az ebé det ké t elbű vö lő fé r i
tá rsasá gá ban. Talá n el tudná k terelni a igyelmemet arró l a
beszé lgeté srő l, amelyet Gideonnal kell majd lefolytatnom a
mú ltamró l.

A magá né letem nyilvá nvaló an megszű nt. Ossze kell szedni a
bá torsá gomat, é s beszé lnem kell Gideonnal, mé g a vacsora elő tt.
Mielő tt megint nyilvá nosan együ tt lá tnak minket. Tisztá ban kell
lennie azzal, hogy milyen kocká zatot jelent az, ha ö sszefü ggé sbe
hozzá k velem.

Mikor kicsit ké ső bb irodá n belü li postaborı́té kot kaptam, azt hittem,
hogy az egyik Kingsman-reklá m van enne, ehelyett azonban Gideon
né vjegye hullott ki belő le.

Délben. Az irodámban.
– Té nyleg? – morogtam bosszú san. Se megszó lı́tá s, se alá ı́rá s. Se
ké ré s.

Es hogy is lehetne elfeledkezni ró la, hogy Gideon nem is emlı́tette

Magdalene-t a vacsorá val kapcsolatban?

Vajon ő t hı́vta helyettem kı́sé rő nek? Elvé gre Magdalene ezé rt volt ott.

Hogy ő legyen az a nő , akivel Gideon tá rsasá gba já rhat a hotelszobá n
kı́vü l.

Megfordı́tottam Gideon ká rtyá já t, é s ugyanannyi szó t ı́rtam rá ,

ugyancsak alá ı́rá s né lkü l:

Bocs. Dolgom van.

Nyers vá lasz, de rá szolgá lt. Há romnegyed tizenkettő kor Markkal
elindultunk lefelé . Mikor az elő csarnokban a biztonsá gi ő r megá llı́tott
é s felszó lt Gideonnak, hogy ott vagyok, egy kicsit felment bennem a
pumpa.

– Menjü nk – mondtam Marknak, é s elindultam a forgó ajtó felé , ü gyet

sem vetve az esdeklő biztonsá gi ő rre. Pedig elé g rosszul é reztem
magam amiatt, hogy bajba sodrom.

Ugyanabban a pillanatban lá ttam meg Angust a Bentley-vel az utcá n,

mint amikor Gideon elkiá ltotta a nevemet a há tam mö gö tt.

Szembefordultam vele, amikor kijö tt hozzá nk az utcá ra. Szenvtelen

é s hideg volt a tekintete.

– Ebé delni megyek a fő nö kö mmel – mondtam neki felszegett á llal.

– Hová , hová , Garrity? – ké rdezte Gideon, ané lkü l hogy levette volna
ró lam a szemé t.

– A Bryant Park Grillbe.

– Majd é n odaviszem a hö lgyet. – Ezzel megfogta a karomat, é s

hatá rozottan a Bentley-hez hú zott, meg a há tsó ajtó hoz, amit Angus
kinyitott elő ttem. Beü lt mellé m, kiké nyszerı́tve, hogy beljebb
hú zó djak. Az ajtó becsukó dott, é s elindultunk.

Megigazı́tottam á tkö tő s ruhá m szoknyaré szé t.

– Mi a fené t mű velsz? Má r azon kı́vü l, hogy leé getsz a fő nö kö m elő tt.

Az ü lé s tá mlá já ra fektette a karjá t, é s felé m hajolt.

– Cary szerelmes belé d?

– Micsoda? Dehogy!

– Lefekü dté l vele?

– Te teljesen megő rü lté l? – Ré mü lten pillantottam Angusra, de ő ú gy

tett, mintha sü ket lenne. – Te beszé lsz, a milliá rdos playboy, a
tá rsasá gi hö lgyek ré me?

– Szó val lá ttad a fotó kat.

Annyira feldü hö dtem, hogy csak ú gy kapkodtam a levegő t.

Elfordı́tottam a fejem, é s pró bá ltam kizá rni magambó l ő t meg az

idió ta vá daskodá sá t.

– Cary olyan nekem, mint egy testvé r. Ezt jó l tudod.

– Persze, de mi vagy te neki? A ké pek elé ggé vilá gosan beszé lnek,
Eva.

Felismerem a szerelmet, ha lá tom.

Angus lelassı́tott egy csapat á tkelő gyalogos elő tt. Kinyitottam az

ajtó t, é s a vá llam fö lö tt Gideonra né ztem hogy jó l lá ssa az arcomat.

– Ezek szerint mé gsem.

Becsaptam az ajtó t, é s fü rgé n elindultam, a jogos harag lendü leté vel.
En herkulesi erő feszı́té ssel fojtom vissza a sajá t ké rdé seimet é s
fé lté kenysé gemet, é s mit kapok cseré ben? Egy oktalanul ideges
Gideont.

– Eva. Allj meg most rö gtö n.

Bemutattam neki a vá llam fö lö tt, aztá n felszaladtam a Bryant Park
lé pcső jé n, mely bé ké s oá ziské nt zö ldellt a vá ros kö zepé n. Mintha
teljesen má s vilá gba csö ppentem volna. A kö rü lö tte tornyosuló
felhő karcoló k kö zt meg bú jva a Bryant Park egy kis kertecske volt
egy gyö nyö rű ré gi kö nyvtá r mö gö tt. Olyan hely, ahol szinte megá llt az
idő . Ahol gyerekek kacagnak a kö rhintá n é s ahol a kö nyvek
megbecsü lt jó bará tok.

Sajnos azonban egy nagyon is e vilá gi ó riá s visszará ntott a sajá t

vilá gomba. Gideon elkapta a derekamat.

– Ne fuss el – sziszegte a fü lembe.

– Ugy viselkedsz, mint egy eszelő s.

– Talá n azé rt, mert megbolondı́tasz. – A karja acé los erő vel fonó dott
rá m. – Az enyé m vagy. Mondd, hogy ezt Cary is tudja.

– Há t, jó . De akkor Magdalene is tudja meg, hogy te pedig az enyé m

vagy. – Jó lett volna, ha van valamije a szá m kö zelé ben, hogy
beleharaphassak. – Ne csiná lj jelenetet.

– Az irodá mban is lejá tszhattuk volna, ha nem vagy olyan á tkozottul

makacs.

– Megı́rtam, hogy dolgom van. Te pedig elrontod az egé szet. – A

hangom elcsuklott, é s kö nnybe lá badt a szemem. Ereztem, hogy má r
né znek bennü nket. Ki fognak rú gni, mert lá tvá nyossá got csiná lok
magambó l. – Mindent elrontasz.

Gideon azonnal elengedett, é s szembefordı́tott magá val. De mé g

mindig ú gy fogta a vá llam, hogy ne tudjak elmenni.

Istenem – szorı́tott magá hoz, é s szá já t a hajamba fú rta. – Ne sı́rj.
Annyira sajná lom.

Oklö mmel csé pelni kezdtem a mellkasá t, ami kö rü l-belü l annyira volt
haté kony, mintha egy sziklafalat ü tö ttem volna.

– Mi a fene van veled? Te elmehetsz vacsorá zni egy hı́zelgő

cicamicá val, aki lekurvá z engem, é s azt hiszi, hogy elvitetheti magá t
veled, é n viszont nem ebé delhetek együ tt a legkedvesebb
bará tommal, aki kezdettő l a pá rtodat fogta?

– Eva! – fogta meg a tarkó mat, é s arcá t a halá nté komhoz simı́totta. –
Maggie vé letlenü l vacsorá zott é pp ott, ahol é n is voltam az ü zleti
partnereimmel.

– Nem é rdekel. Te hoztad szó ba az arckifejezé seket. Es a te arcod…

Hogy né zhetté l ı́gy rá azok utá n, amiket nekem mondott?

– Angyalka… – simı́tott vé gig az arcomon az ajká val. – Az a né zé s

neked szó lt. Maggie elkapott az é tterem elő tt, é n pedig mondtam
neki, hogy megyek haza, hozzá d. Nem tehetek ró la, hogy milyen arcot
vá gok, amikor arra gondolok, hogy kettesben leszü nk.

– Es most higgyem el, hogy ő meg mosolyogva fogadta ezt?

– Azt mondta, hogy adjam á t neked az ü dvö zleté t, de sejtettem, hogy

ez nem venné jó l ki magá t, é s nem akartam miatta elrontani az
esté nket.

Kezem a dereka kö ré fonó dott a zakó alatt.

– Beszé lnü nk kell. Ma este, Gideon. Van né há ny dolog, amit el kell
mondanom neked. Ha egy riporter jó helyen keresgé l é s szerencsé s…

Vagy privá t szinten kell tartanunk a kapcsolatunkat, vagy abba kell

hagyni.

Mindkettő vel jobban já rsz.

Gideon megfogta az arcomat, é s a homloká t az enyé mhez szorı́totta.

– Egyik sem jö het szó ba. Bá rmi is az, megoldjuk.
Lá bujjhegyre á lltam, é s a szá já ra tapadtam a szá mmal.

Nyelvü nk ö sszefonó dott a szenvedé lyes csó kban. Alig voltam

tudatá ban a kö rü lö ttü nk nyü zsgő embereknek, a beszé lgeté sek
zsongá sá nak é s a szakadatlan belvá rosi forgalom zajá nak, de mindez
nem is szá mı́tott Gideon karjá ban. Gideon szerelmé nek vé delmé ben.
Egyszerre
volt kı́nvallató é s ö rö mhozó , akinek hangulatvá ltozá sai is szenvedé ly
kitö ré sei az enyé mekhez voltak hasonló k.

– Gyere – suttogta, é s megsimı́totta az arcomat. – Menjü nk

hemperegni.

– Ugy lá tom, nem igyelté l, te eszelő s, makacs alak. Mennem kell.

– Munka utá n együ tt megyü nk haza. – Elhá trá lt, é s addig fogta a
kezem, ameddig csak lehetett.

Mikor a borostyá nnal befuttatott é tterem felé fordultam, lá ttam, hogy
Mark é s Steven má r a bejá ratná l vá r. Furcsa pá r voltak: Mark talpig
ö ltö nyben-nyakkendő ben, Steven meg viseltes farmerban é s
bakancsban.

Steven zsebre dugott ké zzel á llt, vonzó arcá n hatalmas mosollyal.

– Meg ké ne tapsolnom té ged. Jobb volt, mint bá rmilyen tyú kviadal.

Elvö rö sö dtem, é s egyik lá bamró l a má sikra á lltam. Mark kinyitotta az
ajtó t, é s betessé kelt.

– Azt hiszem, elfelejtheted korá bbi bö lcs megjegyzé seimet Cross
csajozá si szoká sairó l.

– Rendes tő led, hogy nem rú gsz ki – feleltem fanyarul, mikö zben arra
vá rtunk, hogy a hosztesz kikeresse a foglalá sunkat é s az asztalhoz
vezessen. – Vagy legalá bbis megetetsz elő tte.
Steven megveregette a vá llam.

– Mark nem engedheti meg magá nak, hogy elveszı́tsen té ged.

Mark kihú zta nekem a szé ket, é s mosolygott.

– Kü lö nben hogyan szá molhatné k be folyamatosan Stevennek a

szerelmi é letedrő l? O ugyanis megszá llott szappanopera-rajongó .
Imá dja a romantikus drá má kat.

Felhorkantam.

– Ne szó rakozz velem.

Steven megsimogatta az á llá t, é s vigyorgott.

– Ugysem vallaná m be soha. Egy fé r inak legyenek titkai.

Mosolyra gö rbü lt a szá m, de aztá n eszembe jutottak sajá t rejtett

titkaim.

Es az, hogy milyen kevé s idő m van há tra addig, hogy fel kelljen
fednem ő ket.

Ot ó rakor é ppen pró bá ltam ö sszeszedni magam ahhoz, hogy

bevalljam a titkaimat. Feszü lt é s komor voltam, amikor Gideonnal
beü ltü nk a Bentley-be, é s rossz é rzé sem csak fokozó dott, amikor
é reztem, hogy beható an tanulmá nyozza elfordı́tott arcomat. Mikor
fogta a kezem é s a szá já hoz emelte, sı́rni lett volna kedvem. Mé g
mindig pró bá ltam magamhoz té rni a parkbé li vita utá n, de ez volt a
legkevesebb.

Nem is szó ltunk egymá shoz, amı́g a laká sá hoz é rtü nk.

Mikor bementü nk, egyenesen vé gigvezetett a hatalmas nappalin á t a

há ló szobá já ba. Ott az á gyra terı́tve egy csodá latos kokté lruha fekü dt,
olyan szı́nű , mint Gideon szeme, meg egy fö ldig é rő fekete
selyemkö ntö s.
– Volt egy kis idő m vá sá rolni a tegnapi vacsora elő tt – magyará zta.

Egy kicsit enyhü lt a rosszkedvem. Orü ltem a igyelmessé gé nek.

– Kö szö nö m.

Letette a tá ská mat egy szé kre.

– Szeretné m, ha ké nyelmesen é rezné d magad. Felveheted a kö ntö st,

vagy valamit az é n dolgaim kö zü l. Nyithatok egy bort, é s leü lhetü nk.
Es ha ké sz vagy, akkor beszé lü nk.

– Gyorsan zuhanyozné k egyet. – Szerettem volna, ha el tudjuk

vá lasztani a parkban tö rté nteket attó l, amit mondani ké szü lö k, hogy
kü lö n kezeljü k a ké t dolgot, de nem volt vá lasztá som. Minden egyes
nappal nő az esé lye annak, hogy Gideon valaki má stó l tudja meg azt,
amit el kel mondanom neki.

– Amit csak akarsz, angyalka. Erezd magad otthon.

Mikö zben lerú gtam a cipő met é s bementem a fü rdő be, é reztem az
aggó dá sá t, de a vallomá sommal vá rni kell, amı́g jobban ö ssze nem
szedem magam. Ezé rt eltö ltö ttem egy kis idő t a zuhanyozá ssal.
Sajnos errő l eszembe jutott a reggeli kö zö s fü rdé s. Vajon az volt az
első é s utolsó ?

Mikor elké szü ltem, Gideon a kanapé ná l á llt a nappaliban. Fekete
selyem pizsamaalsó t vett fel, ami a szabá sa miatt szabadon hagyta a
csı́pő jé t.

Semmi má s nem volt rajta. A kandalló vö rö sen pislá kolt, é s egy ü veg
bor á llt jeges vö dö rben a ká vé zó asztalon. Fehé r gyertyá k é gtek az
asztal kö zepé n, csak azok fé nye vilá gı́totta meg a szobá t a kandalló n
kı́vü l.

– Elné zé st – szó ltam be a kü szö brő l. – Egy bizonyos Gideon Crosst
keresek, akinek a romantikus pá rkapcsolat nem szerepel a
repertoá rjá ban.

Gideon szé gyenlő sen elmosolyodott, s kis iú s arckifejezé se szö ges
ellenté tben á llt mezı́telen teste fé r ias szexualitá sá val.
– En nem ı́gy gondolok erre. Csak talá ld ki, mit szeretné l, é n pedig
igyekszem teljesı́teni, é s remé lem a legjobbakat.

– Igy is jó vagy. – Odamentem hozzá , a fekete kö ntö s lobogott a lá bam
kö rü l. Tetszett, hogy olyasmit vett fel, ami illett az é n ö ltö zé kemhez.

– Szeretné k is az lenni – mondta komolyan. – Dolgozom rajta.

Megá lltam elő tte, é s beittam arca szé psé gé t, vá llá ig é rő haja szexi
selymessé gé t. Vé gigsimı́tottam a bicepszé n, aztá n ó vatosan meg is
szorongattam, majd hozzá bú jtam, é s arcomat a mellkasá ba fú rtam.

– Hé – morogta, é s á tö lelt. – Ez azé rt van, mert olyan hü lye voltam
ebé d elő tt? Vagy amiatt, amit mondani akarsz? Mondd csak el, Eva,
hogy megnyugtathassalak.

Mellsző re csiklandozta az orromat, mikö zben beszı́vtam bő re

megnyugtató , ismerő s illatá t.

– Ulj le. El kell mondanom né há ny dolgot magamró l. Csú nya
dolgokat.

Gideon vonakodva elengedett, amikor elhú zó dtam tő le.

Felhú zott lá bbal letelepedtem a kanapé ra, ő pedig arany szı́n bort
tö ltö tt ké t pohá rba, csak aztá n ü lt le. Felé m hajolt, egyik karjá t a
kanapé tá mlá já ra tette, a má sik kezé vel pedig a pohará t fogta.
Minden idegszá lá val rá m igyelt.

– Oké . Há t akkor kezdem. – Nagy lé legzetet vettem, mielő tt

belefogtam. Kissé szé delegtem az izgalomtó l. Nem is emlé kszem,
mikor voltam utoljá ra ennyire gyomorszorı́tó an ideges.

– Anyá m é s apá m sosem há zasodott ö ssze. Igazá bó l nem is tudok tú l
sokat arró l, hogyan ismerkedtek meg, mert egyikü k sem beszé lt ró la.
Azt tudom, hogy anyá m gazdag csalá dbó l szá rmazott. Nem annyira
gazdagbó l, mint amilyenbe most belehá zasodott, de tö bbjü k volt,
mint a legtö bb embernek. Volt első bá lozó , fehé r ruhá val meg
mindennel. Amikor teherbe esett velem, kizá rta magá t a jó
tá rsasá gbó l, mé gis megtartott.
Lené ztem a poharamba.

– Es igazá n csodá lom ő t ezé rt. Nagy nyomá s volt rajta, hogy elvetesse
a gyereket – engem, de ő mé gis vé gigcsiná lta a terhessé get.
Lá tható lag.

Gideon beletú rt a zuhanyozá stó l nedves hajamba.

– Milyen szerencsé m van.

Megfogtam a kezé t, é s megcsó koltam az ujjait, aztá n az ö lembe

vettem.

– Mé g egy gyerekkel együ tt is meg tudott szerezni magá nak egy
milliomost. Az illető ö zvegyember volt, egy ná lam alig ké t é vvel
idő sebb iú val, ú gyhogy mindketten azt hitté k, hogy megtalá ltá k a
tö ké letes felá llá st. A fé r i sokat utazott, keveset volt otthon, kö zben
pedig anyá m kö ltö tte a pé nzé t é s nevelte a iá t.

– Megé rtem a pé nz irá nti vá gyat, Eva – mormogta Gideon. – Nekem is
nagyon kell. Szü ksé gem van az erő re, amit ad. A biztonsá gra.

Talá lkozott a tekintetü nk. Valami kö telé k jö tt lé tre kö zlü nk ezzel a kis
vallomá ssal. Megkö nnyı́tette szá momra azt, ami kö vetkezett.

– Tı́zé ves voltam, amikor a mostohabá tyá m elő szö r megerő szakolt…

Az ü vegpohá r nyaka ö sszeroppant Gideon kezé ben. Villá mgyorsan

mozdult, é s elkapta a pohá r ö blö s tetejé t a combjá val, mielő tt a bor a
sző nyegre ö mö lhetett volna.

Feltá pá szkodtam, amikor ő is felá llt.

– Nem vá gtad meg magad? Jó l vagy?

– Semmi baj – pré selte ki. Kiment a konyhá ba, é s kidobta a tö rö tt
poharat. En ó vatosan, remegő ké zzel tettem le a sajá t poharamat.

Konyhaszekré ny nyı́lá sá t é s csukó dá sá t hallottam. Gideon pá r

pillanat mú lva egy nagy pohá r valamivel té rt vissza.
– Ulj le, Eva.

Rá meredtem. A tartá sa merev volt, a tekintete jeges. Megdö rgö lte az
arcá t, aztá n szelı́debben azt mondta:

– Ulj le. Ké rlek.

Elgyengü lt té rdem megadta magá t, é s é n lerogytam a kanapé szé lé re.

Szorosabbra hú ztam magamon a kö ntö st.

Gideon á llva maradt, é s nagyokat kortyolt az italá bó l.

– Azt mondtad, elő szö r. Há nyszor tö rté nt meg ö sszesen?

Tudatosan lé legeztem, pró bá ltam lecsillapodni.

– Nem tudom. Má r nem szá moltam.

– Es elmondtad valakinek? Az anyá dnak?

– Nem. Te jó é g, ha tudta volna, azonnal elvisz onnan. De Nathan

gondoskodott ró la, hogy ne merjek szó lni. – Pró bá ltam nyelni szá raz
torkommal, é s hunyorogtam a dö rzspapı́r é rzetű fá jdalomtó l. Mikor
visszaté rt a hangom, é pp csak suttogni tudtam: – Volt idő , amikor
má r annyira rossz volt, hogy majdnem elmondtam, de Nathan rá jö tt.
Tudta, hogy kö zel já rok hozzá . Ugyhogy kitö rte a macská m nyaká t, é s
odatette az á gyamra.

– Jé zusom – zihá lta Gideon. – Akkor nemcsak szemé t volt, hanem
ő rü lt is. Es bá ntott té ged… Eva.

– A há ztartá si alkalmazottaknak tudniuk kellett – folytattam

zsibbadtan, é s a kezemet bá multam. Csak tú l akartam lenni rajta, ki
akartam adni magambó l, hogy vissza tehessem az agyamnak abba a
rejtett kis dobozá ba, ahol elfeledkezhetek ró la a mindennapokban. –
Az a té ny, hogy ő k sem szó ltak senkinek, arra utalt, hogy ő k is fé lnek.
Felnő tt emberek voltak, mé gsem lé ptek. En viszont gyerek. Mit
tehettem volna é n, ha ő k sem tettek semmit?

– Es hogyan lett vé ge? – ké rdezte rekedten Gideon. Mikor?

– Tizenné gy é ves koromban. Azt hittem, hogy menstruá lok, de tú l sok
volt a vé r. Anyá m bepá nikolt, é s kó rhá zba vitt. Veté lé sem volt. Es a
vizsgá lat sorá n fé ny derü lt egyé b… sé rü lé sekre is. Vaginá lis é s aná lis
sé rü lé sekre…

Gideon pohara hangosan koppant az asztalon.

– Ne haragudj – suttogtam, é s ú gy é reztem, mindjá rt há nyok. –

Megkı́mé lné lek a ré szletektő l, de tudnod kell mindent, amit esetleg
kiderı́thet valaki. A kó rhá z jelentette a bá ntalmazá st a
gyermekvé delemnek.

Hivatalos feljegyzé s ké szü lt, amit ugyan zá roltak, de azé rt vannak
emberek, akik ismerik a tö rté netet. Mikor anyá m hozzá ment
Stantonhoz, Stanton visszanyú lt é s elvarrta a szá lakat, é s ki izetett
egy csomó titoktartá si ı́gé rvé nyt…. meg ilyenek.

De tudnod kell ró la, hogy a dolog kiderü lhet, é s rossz fé nyt vethet
rá d.

– Rossz fé nyt, rá m? – csattant fel Gideon fortyogó dü hvel. – Ez az
utolsó dolog, ami zavarna.

– Gideon…

– Azonnal tö nkretenné k bá rmilyen riportert, aki megı́rja ezt, aztá n
kiké szı́tené m a sajtó orgá numot, ahol megjelenik. – Jé ghideg volt a
dü htő l.

– Es megkeresem azt a szö rnyeteget, aki bá ntott, Eva, bá rhol van. Es
azt is megbá nja, hogy megszü letett.

Megborzongtam, mert té nyleg elhittem neki. Ott volt az arcá n. A

hangjá ban. A kisugá rzá sá ban é s a igyelmé ben. Nem csak a
kü lsejé ben volt sö té t é s veszedelmes. Gideon az a fajta ember volt,
aki megszerezte, amit akart, bá rmibe kerü l is.

Felá lltam.

– Nem é ri meg a fá radsá godat. Az idő det.

– De te igen. Te bő ven megé red. A francba. A pokolba az egé sszel.

Kö zelebb hú zó dtam a kandalló hoz, szü ksé gem volt a melegé re.

– Mindig van egy pé nzö své ny. A zsaruk é s a riporterek mindig a pé nz
utá n mennek. Valaki gondolkodó ba eshet azon, hogy anyá m mié rt
ké tmillió dollá rral a zsebé ben lé pett ki az első há zassá gá bó l, mikor
az elő ző

kapcsolatá bó l szá rmazó lá nya ö tö t kapott.

Oda sem kellett né znem, ú gy is é reztem, hogy megdermed.

– Persze – folytattam – az a vé res pé nz azó ta má r biztosan sokkal

tö bb.

En hozzá sem akarok nyú lni, de Stanton kezeli a befekteté si szá mlá t,
amibe tettem, é s mindenki tudja, hogy ő olyan, mint a legendá s
Midasz kirá ly, akinek minden arannyá vá lik a kezé ben. Ha valaha is
azt hinné d, hogy a pé nzedet akarom…

– Hagyd abba.

Szembefordultam vele. Lá ttam az arcá t, a szemé t. Lá ttam a szá nalmat
é s az elszö rnyedé st. De az fá jt a legjobban, amit nem lá ttam.

A legrosszabb ré má lmom való sult meg. Az a fé lelmem, hogy a
mú ltam á rthat az irá ntam é rzett vonzalmá nak. Megmondtam
Carynek is, hogy Gideon talá n nem a megfelelő okok miatt marad
majd mellettem. Hogy ki tart, de minden jó szá ndé ka ellené re ı́gy is
elveszı́tem.

Es ú gy tű nt, hogy ez a helyzet.

Meghú ztam a kö ntö s ö vé t.

– Akkor most felö ltö zö m é s megyek.

– Micsoda? – meredt rá m Gideon. – Hova menné l?

– Haza – mondtam halá losan elcsigá zva. – Azt hiszem, idő re van
szü ksé ged, hogy ez az egé sz leü lepedjen benned.

Karba fonta a kezé t.

– Az együ tt is menni fog.

– Szerintem nem. – Felszegtem az á llam, é s a bá nat hirtelen erő sebb

lett, mint a szé gyen é s a csaló dá s. – Addig nem, amı́g ú gy né zel rá m,
mint aki sajná l.

– Nem vagyok kő bő l, Eva. Nem lenné k emberi lé ny, ha nem é rintene
meg.

Az é rzelmek, amelyeken ebé d ó ta keresztü lmentem, izzó fá jdalommá

ö sszegző dtek a mellkasomban, é s megtisztı́tó dü hkitö ré sbe
torkolltak.

– Nem kell a rohadt szá nalmad.

Ké t ké zzel a hajá ba tú rt.

– Akkor mi a fene kell?

– Te! Te kellesz!

– A tié d vagyok. Há nyszor kell mé g elmondanom?

– A szavak semmit sem jelentenek, ha nincs mö gö ttü k semmi. Amió ta
csak talá lkoztunk, lá ngolsz. Nem tudtá l ú gy rá m né zni, hogy ne tedd
abszolú te vilá gossá : szé t akarsz dugni. Es ennek most vé ge, Gideon. –
Egett a szemem. – Az a né zé s… elmú lt.

– Te megő rü lté l. – Ugy bá mult rá m, mintha ké t fejem lenne.

– Nem hiszem, hogy tudná d, milyen é rzé s nekem a vá gyad. –

Osszehú ztam magam, é s eltakartam a mellem Hirtelen rossz
é rtelemben é reztem magam meztelennek. – Gyö nyö rű nek é rzem
magam tő le. Erő snek é s elevennek. Es… nem tudok veled lenni, ha
má r nem é rzel ı́gy irá ntam.

– Eva, é n… – Elhalt a hangja. Kemé ny é s tá voli volt az arca, a keze

ö kö lbe szorult.

Meglazı́tottam a kö ntö s ö vé t, é s lerá ztam magamró l a ruhadarabot.

– Né zz rá m, Gideon. Né zd meg a testem. Ugyanaz, amivel a mú lt

é jszaka nem tudtá l betelni. Ugyanaz, amit annyira akartá l, hogy
elvitté l abba a rohadt hotelszobá ba. Ha tö bbé má r nem kell… ha nem
leszel kemé ny má r a lá tvá nyá tó l is…

– Ez neked nem elé g kemé ny? – Kioldotta a pizsamaalsó zsinó rjá t,

aztá n lehú zta, é s elő bukkant hosszú , eres, meredező farka.

Mindketten egyszerre mozdultunk, hogy a vé gé n szinte

ö sszecsattantunk. A szá junk egymá sra tapadt, é s Gideon felemelt,
hogy a lá bammal á tkulcsolhassam a dereká t. Rá dő ltü nk a kanapé ra, s
ő egyik kinyú jtott karjá val tá masztott mindkettő nket.

Elterü ltem alatta, elfú ló an zokogva, ő pedig leté rdelt a fö ldre, é s
nyalni kezdett. Durva é s tü relmetlen volt. Nyoma sem volt benne a
megszokott ki inomultsá gnak, de ez is nagyon tetszett. Es mé g jobb
volt, amikor fö lé m emelkedett, é s belé m dö fte a farká t. Mé g nem
voltam egé szen nedves, é s felhö rdü ltem a dö rzsö lő fá jdalomtó l, de
má ris a csikló m kö rü l kö rö zö tt, é s a csı́pő m mozogni kezdett.

– Igen – jajdultam fel, é s kö rmeimet a há tá ba mé lyesztettem. Má r
nem volt hideg. Való sá ggal lá ngolt. – Gyere, Gideon. Dugj szé t.

– Eva. – Szá ja a szá mra tapadt. Belemarkolt a hajamba, ú gy tartott,

mikö zben dö fö tt é s dö fö tt, mé lyen é s kemé nyen. Egyik lá bá val
megtá maszkodott a karfá n é s belé m lö kö tt, beszű kü lt hevessé ggel
haladva az orgazmus felé . – Enyé m… Enyé m… Enyé m…

Sú lyos golyó inak ritmikus csattogá sa a fenekemen é s megszá llott

litá niá já nak durvasá ga szinte megő rjı́tett. Ereztem, ahogy gyorsulok
minden kis fá jdalomlö kettel, é s erő sö dő vá ggyal feszü ltem rá .

Hosszú , torokhangú hö rdü lé ssel kezdett elé lvezni, é s teste vadul
remegett, ahogyan belé m lö vellt.

Tartottam, amı́g elment, simogattam a há tá t é s csó kolgattam a vá llá t.

– Maradj ı́gy – mondta durvá n, é s alá m csú sztatta a kezé t. A mellem a

mellkasá hoz szorult.

Gideon felhú zott, aztá n felü lt ú gy, hogy meglovagoltam a csı́pő jé t.

Sı́kos voltam az orgazmusá tó l, kö nnyen vissza tudott jö nni belé m.

Kisimı́totta a hajat az arcombó l, é s letö rö lte a megkö nnyebbü lé s

kö nnyeit.

– Mindig kemé ny vagyok tő led, mindig kı́vá nlak. Majdnem

beleő rü lö k, annyira akarlak egyfolytá ban. Ha valami vá ltoztatni
tudna ezen, má r megtettem volna, mielő tt eddig eljutunk. Erted?

Megszorı́tottam a csukló já t.

– Igen.
– Most pedig te mutasd meg, hogy mé g mindig akarsz, ezek utá n. – Az
arca vö rö s é s verı́té kes volt, a szeme sö té t é s ö rvé nylő . – Tudnom
kell, hogy ha elvesztem a fejem, az nem jelenti azt, hogy té ged is
elvesztelek.

Elhú ztam a tenyeré t az arcomró l, é s letoltam a mellemhez. Amikor

megfogta ő ket, megmarkoltam a vá llá t, é s mozgatni kezdtem a
csı́pő met.

Csak fé lkemé ny volt, de gyorsan vastagodni kezdett. Ujjai a

mellbimbó imat gyú rtá k, é s ké jes hullá mokkal á rasztottak el. A szelı́d
ingerlé s felpö rgetett. Mikor kö zelebb hú zott é s a szá já ba vette a
kemé ny bimbó t, feljajdultam, s a testem mé g tö bbet akart.

Okö lbe szorı́tott ké zzel felemelkedtem. Lehunytam a szemem, hogy

arra koncentrá ljak, ahogyan kicsusszan, aztá n beharaptam a szá mat,
amikor szé tfeszı́tett az ú jbó li behatolá s.

– Ez az – mormolta, é s egy nyalintá ssal á tté rt a má sik mellemre,

vé gigfuttatva nyelvé t a feszes, sajgó bimbó n. – Elvezz el nekem.
Elvezz el a farkamon.

Ringó csı́pő vel é lveztem az é rzé st, ahogyan teljesen kitö lt. Nem
maradt bennem sem szé gyenkezé s, sem bű ntudat, mikö zben merev
pé niszé n é lvezkedtem, kissé vá ltoztatva a helyzetemen, hogy a szé les
makk é pp ott dö rzsö ljö n, ahol kell.

– Gideon – leheltem. – Igen… Ké rlek…

– Annyira gyö nyö rű vagy. – Egyik kezé vel megmarkolta a tarkó mat, a
má sikkal a derekamat, é s megfeszı́tette az á gyé ká t, hogy mé g
mé lyebbre hatoljon. – Annyira szexi. Megint el fogok é lvezni neked.
Ezt mű veled velem, Eva. Soha nem elé g.

Felnyö gtem, amikor mindenem megfeszü lt, ahogyan az é des

feszü ltsé g egyre fokozó dott a mé ly, ritmikus dő lé sektő l. Zihá lva,
vadul mozgattam a csı́pő met. A lá bam kö zé nyú ltam, é s dö rzsö lni
kezdtem a csikló mat az ujjam hegyé vel, siettetve az tető pontot.

Gideon felhö rdü lt, é s há travetette a fejé t. Megfeszü lt a nyaka.

– Erzem, hogy mindjá rt elmé sz. Annyira forró é s szű k letté l, annyira
mohó .

A szavai é s a hangja megtetté k a hatá sukat. Fel jajdú ltam, amikor az

első erő s remegé s megé rkezett, aztá n megint, amikor az orgazmus

elö ntö tte a testemet, é s hü velyem gö rcsö sen ö sszerá ndult Gideon
acé lkemé ny farká n.

O hallható fogcsikorgatá ssal tartotta magá t, amı́g a rá ngató zá s alá bb
nem hagyott, aztá n elkapta a csı́pő met é s belé m hatolt. Egyszer,
ké tszer. A harmadik mé ly dö fé sné l a nevemet hö rö gte, é s forró n
belé m lö vellt, utolsó fé lelmeimet é s ké telyeimet is eloszlatva.

Nem tudom, meddig fekü dtü nk kiterü lve a kanapé n, egymá sban é s
egymá son, fejemmel a vá l á n, mikö zben a gerincem hajlatá t
simogatta.

Gideon a halá nté komra tapasztotta a szá já t.

– Maradj!

– Maradok.

Atö lelt.

– Annyira bá tor vagy, Eva. Olyan erő s é s becsü letes. Ké sz csoda vagy.

Az é n csodá m.

– Vagy inká bb a modern pszichoterá pia csodá ja – morogtam,

mikö zben pazar hajtincseivel já tszadoztam. – De mé g ı́gy is ki voltam
ü tve egy darabig, é s vannak olyan dolgok, amiken sosem fogok
tú ljutni.
– Istenem. En meg hogy rá d vetettem magam má r az elejé n…
Mindent elronthattam volna, mé g mielő tt elkezdő dö tt. Es a
jó té konysá gi vacsora…

– Megborzongott, é s arcá t a nyakamba fú rta. – Eva, ne hagyd, hogy

tö nkretegyem. Ne hagyd, hogy elü ldö zzelek.

Felemeltem a fejem, é s az arcá ba né ztem. Csodá latos volt. Né ha alig
tudtam felfogni.

– Nem gondolhatsz ú jra mindent Nathan miatt, amit csiná lsz vagy
mondasz. Az tö nkretenne minket. Vé gü nk lenne.

– Ne mondd ezt. Ne is gondolj ilyesmire.

Megigazı́tottam kó cos szemö ldö ké t a hü velykujjammal.

– Bá r sose mondtam volna el. Bá r sose kellett volna megtudnod.

Megfogta a kezem, é s a szá já ra tapasztotta az ujjaimat.

– Mindent tudnom kell ró lad, kı́vü l é s belü l, minden apró ré szletet.

– Egy nő nek kell, hogy legyenek titkai – incselkedtem.

– Mellettem nem. – Megfogta a hajamat, é s á tö lelte a derekamat.

Magá hoz hú zott, emlé keztetve rá – mintha egy pillanatra is el tudtam
volna felejteni –, hogy mé g mindig bennem van. – Birtokba foglak
venni, Eva. Es ez ı́gy fair, mert te is birtokba vetté l engem.

– Es mi a helyzet a te titkaiddal, Gideon?

Arca é rzelemmentes maszkká merevedett. Ez annyira kö nnyen ment

neki, hogy tudtam: a má sodik termé szeté vé vá lt.

– Onnan kezdem, hogy veled talá lkoztam. Minden, amirő l ú gy

gondoltam, hogy é n vagyok, amirő l ú gy gondoltam, hogy szü ksé gem
van rá … – Megrá zta a fejé t. – Majd együ tt kiderı́tjü k, ki is vagyok
való já ban.
Te vagy egyetlen, aki igazá n ismer.

Pedig nem ı́gy volt. Igazá n nem. Kezdtem kiismerni aprá nké nt, de
tová bbra is hatalmas rejté lyt jelentett a szá momra.

– Eva… Ha elmondod, mit akarsz… – Nyelt egyet. – Enné l jobb is

tudok lenni, ha esé lyt adsz rá . Csak… ne adj fel.

Jézusom. Olyan kö nnyen levesz a lá bamró l. Elé g pá r szó , egy
ké tsé gbeesett pillantá s, é s má ris kinyı́lok.

Megsimogattam a hajá t, az arcá t, a vá llá t. Eppolyan meggyö tö rt, mint
é n, csak mé g nem tudom, milyen é rtelemben.

– Van valami, amit ké rek tő led, Gideon.

– Legyen az bá rmi. Csak mondanod kell.

– Mindennap mondj el nekem valamit, amit mé g nem tudok ró lad.

Valami lé nyegeset, mé g ha apró sá g is. Igé rd meg, hogy megteszed.

Gideon ó vatosan mé regetett.

– Olyasmit, amit é n akarok?

Bó lintottam. Magam sem tudtam, hogy pontosan mit akarok kiszedni
belő le.

Kifú jta a levegő t. – Oké .

Lá gyan megcsó koltam, mintegy né ma kö szö netké nt.

Orrá t az enyé mhez dö rgö lte.

– Menjü nk el vacsorá zni. Vagy inká bb hozassunk valamit?

– Biztos vagy benne, hogy el ké ne mennü nk?

– Randizni akarok veled.

Erre semmiké pp sem mondhattam nemet, hisz tudtam milyen nagy

lé pé s ez a szá má ra. Igazá bó l mindkettő nk szá má ra, hisz a legutó bbi
randink katasztró fá ba torkollt.

– Nagyon romantikusan hangzik. Es ellená llhatatlanul.

Boldog mosolya volt a jutalmam, meg a kö zö s zuhanyozá s. Elveztem,

hogy lemoshatom, é s azt is, ahogy ő vé gig sú rolt engem. Mikor
megfogtam a kezé t é s a lá bam kö zé hú ztam, ké t ujjá t magamba
vezetve, lá ttam azt a jó l ismert é s vá gyott tü zet a szemé ben, amikor
megé rezte a sı́kossá got, ami maradt utá na.

Megcsó kolt, é s azt mormolta:

– Az enyé m…

Erre rá fogtam a farká ra, é s elsuttogtam ugyanezt.

A há ló szobá ban felkaptam ú j ké k ruhá mat az á gyró l, é s magamhoz
szorı́tottam.

– Te vá lasztottad, Gideon?

– Igen, é n. Tetszik?

– Gyö nyö rű – mosolyodtam el. – Anyá m is mondta, hogy kitű nő az
ı́zlé sed… kivé ve persze a barná k irá nti elfogultsá godat.

Rá m pillantott, mé g mielő tt pompá s, kemé ny feneke eltű nt volna a

gardró bban.

– Mifé le barná k?

– Ugyes vá lasz.

– Né zz kö rü l a jobb felső ió kban! – kiabá lt ki.

Vajon csak el akarja vonni a igyelmem azokró l a barná kró l, akikkel

fotó zkodott – kö ztü k Magdalenerő l?

Az á gyon hagytam a ruhá t, é s kinyitottam a ió kot.

Tucatnyi Carine Gilson fehé rnemű szett volt benne, mind az é n
mé retem, mindenfé le szı́nben. Voltak harisnyatartó k é s
selyemharisnyá k is, eredeti csomagolá sban.

Rá né ztem Gideonra, aki felbukkant, a ruhá ival a kezé ben.

– Má r ió kom is van?

– Há rom az ö ltö ző szekré nyben é s kettő a fü rdő ben.

– Gideon! – mosolyodtam el. – Egy ió k megszerzé se á ltalá ban

hó napokig tartó folyamat.

– Honnan tudod? – fektette ruhá it az á gyra. – Elté l má r má s pasival is

Caryn kı́vü l?

Rá meredtem.

– Egy ió k nem jelent együ tté lé st.

– Ez nem vá lasz. – Odajö tt, é s szelı́den arré bb tolt, hogy elő vegyen
egy bokszeralsó t.

Megé rezve visszahú zó dá sá t é s elboruló hangulatá t, vá laszoltam,
mielő tt mé g jobban elhú zó dott volna.

– Nem, nem é ltem mé g má s fé r ival.

Gideon gyors csó kot lehelt a homlokomra, mielő tt visszament volna

az á gyhoz. Há ttal nekem megá llt a lá btá mlá ná l.

– Azt akarom, hogy ez a kapcsolat minden eddiginé l tö bbet jelentsem

neked.

– Tö bbet jelent. Sokkal. – Megkö tö ttem a tö rü lkö ző csomó já t a
mellem kö zö tt. – Kicsit kü zdö k is vele. Olyan gyorsan lett fontos.
Talá n tú l gyorsan is. Mindig azt gondolom, tú l szé p ahhoz, hogy igaz
legyen.

Szembefordult velem.
– Talá n té nyleg az. De ha igen, akkor is megé rdemeljü k.

Odamentem hozzá , é s hagytam, hogy a karjaiba vegyen.

Sehol má shol nem akartam annyira lenni, mint itt, vele.

Csó kot nyomott a homlokom tetejé re.

– Nem bı́rom ki a gondolatot, hogy má r a vé gé t vá rod. Mert ugye azt
vá rod? Ugy beszé lsz.

– Ne haragudj.

– Tennü nk kell valamit, hogy biztonsá gban é rezd magad – tú rt a

hajamba. – Hogyan csiná ljuk?

Egy pillanatra té tová ztam, aztá n kibö ktem: – Eljö nné l velem
pá rterá piá ra?

Megá lltak az ujjai. Egy pillanatig mozdulatlanul á llt é s mé lyeket

lé legzett.

– Gondold csak á t – javasoltam. – Né zd meg, é s lá sd, hogy mirő l szó l.

– Rosszul csiná lom? A mi kettő nk dolgá t? Ennyire elrontom?

Rá meredtem.

– Nem, Gideon. Te tö ké letesen csiná lod. Legalá bbis nekem
tö ké letesen. Megő rü lö k é rted. Szerintem te…

Megcsó kolt.

– Megteszem. Elmegyek.

Imá dtam ő t abban a pillanatban. Egé szen vadul. Es a kö vetkező

pillanatban is. Es vé gig egé sz ú ton a vacsorá hoz, ami csodá latos,
intim é tkezé s volt a Masá ban. Rajtunk kı́vü l csak ké t tá rsasá g
tartó zkodott az é tteremben, é s Gideont azonnal ré gi ismerő ské nt
ü dvö zö lte a szemé lyzet.
Az é tel tú lvilá gian jó volt, a bor pedig olyan drá ga, hogy bele se
mertem gondolni, kü lö nben meg sem ittam volna. Gideon sö té ten
karizmatikus volt, ellazult é s csá bı́tó .

Nagyon szé pnek é reztem magam a ruhá ban, amit kaptam tő le, é s a
hangulatom is kellemes volt. Má r tudja, amit tudnia kell ró lam, mé gis
mellettem van.

Ujjbegyeivel a vá llamat simogatta… kö rö ket rajzolt a nyakszirtemre…

lefelé siklott a há tamon. Megcsó kolta a halá nté komat, é s beszimatolt
a fü lem mö gé , nyelve kö nnyedé n é rintette az é rzé keny bő rt. Az asztal
alatt

megszorı́totta a combomat é s megmarkolta a té rdemet. Az egé sz

testem beleremegett a jelenlé te tudatá ba. Annyira kı́vá ntam, hogy
fá jt.

– Hogyan ismerkedtetek meg Caryvel? – ké rdezte a borospohá r felett.

– Csoportterá piá n. – A kezé re tettem a kezem, hogy megá llı́tsam

felfelé vezető ú tjá t a lá bamon, é s elmosolyodtam a szeme pajkos
csillaná sá ra. – Apá m zsaru, é s ő hallott errő l a terapeutá ró l, aki
á llı́tó lag ő rü lten é rt az olyan vad kö lykö khö z, amilyen é n is voltam. Es
Cary is ehhez a dr.

Travishez já rt.

– Orü lten é rt? – vigyorgott Gideon.

– Dr. Travis egé szen má s, mint a tö bbi terapeuta. A rendelő jé t egy
ré gi tornaterembő l alakı́totta á t. A nyitott ajtó politiká já t kö vette a
„kö lykeivel”

szemben, é s ná la lenni szá momra sokkal való szerű bb volt, mint egy
kereveten fekü dni. Valamint ná la nem volt mellé beszé lé s. Csak
egyenes ő szintesé g, mindké t irá nyba, kü lö nben bepö ccent. Ezt
mindig szerettem benne, hogy elé g fontos voltam neki ahhoz, hogy
dü hö s legyen miattam.

– Azé rt vá lasztottad a San Diegó -i Egyetemet, mert apá d Dé l-

Kaliforniá ban lakik?
Elhú ztam a szá mat. Ujabb ismeret ró lam, amit nem tő lem tud.

– Mennyit á stá l elő ró lam?

– Amennyit csak tudtam.

– Vajon akarom tudni, mi mindent?

Ajká hoz emelte a kezem, é s megcsó kolta.

– Való szı́nű leg nem.

Elhű lve csó vá ltam a fejem.

– Igen, ezé rt mentem az SDSU-ra. Korá bban nem tö ltö ttem tú l sok
idő t apá mmal. Meg anyá m is halá lra szeká lt.

– Es apá dnak sosem mesé lté l arró l, ami veled tö rté nt?

– Nem – lö työ gtettem meg a borospoharat az ujjaim kö zö tt. – Azt
tudja, hogy pukkancs kis bajkeverő vagyok, ö né rté kelé si
problé má kkal, de Nathanró l nem tud.

– Mié rt nem?

– Mert amú gy sem tudott volna vá ltoztatni azon, ami tö rté nt. Nathan
elnyerte jog szerinti bü nteté sé t. Az apja busá s fá jdalomdı́jat izetett.

Igazsá g té tetett.

– Ezzel nem é rtené k egyet – jegyezte meg hű vö sen Gideon.

– Mi má st vá rtá l volna mé g?

Ivott egy nagy kortyot, mielő tt felelt volna.

– Azt ı́gy evé s kö zben inká bb nem ré szletezné m.

– O. – Mivel ez kellő ké ppen baljó slatú nak hangzott, fő leg ilyen jeges
tekintettel elő adva, inká bb nem feszegettem, é s az ennivaló ra
fordı́tottam a igyelmemet. A Masá ban nem volt menü , csak omakase,
ú gyhogy minden egyes falat meglepeté sszerű é lvezet volt, é s a kevé s
vendé g miatt olyan é rzé sem volt, mintha az egé sz hely csak a mié nk
lenne.

Egy idő utá n Gideon azt mondta:

– Szeretem né zni, ahogy eszel.

Rá pillantottam.

– Ezzel meg mit akarsz mondani?

– Olyan jó é tvá ggyal eszel. Es egé szen megkemé nyedek azoktó l a kis
elé gedett mordulá saidtó l.

Meglö ktem a vá llammal.

– Te magad mondtad, hogy egyfolytá ban kemé ny vagy.

– A te hibá d – vigyorodott el, mire é n is elnevettem magam.

Gideon cé ltudatosabban evett, mint é n, é s rá sem mertem pillantani a

csillagá szati ö sszegű szá mlá ra.

Mielő tt kimentü nk volna, Gideon a vá llamra terı́tette a zakó já t.

– Holnap menjü nk el a te edző termedbe.

Rá né ztem.

– A tied szebb.

– Nyilvá n. De é n szı́vesen elmegyek bá rhová , ahová csak akarod.

– Ahol nincsenek Daniel nevű segı́tő ké sz edző k? – ké rdeztem

é desdeden.

Felvonta a szemö ldö ké t, é s elhú zta a szá já t.

– Vigyá zz magadra, angyalka. Mielő tt kitalá lné k valami megfelelő

bü nteté st arra, hogy kigú nyolod a birtoklá si vá gyamat.

Eszrevettem, hogy ezú ttal nem fenyeget elfenekelé ssel. Vajon
é szrevette, hogy a fá jdalom a szexszel együ tt kiké szı́t? Egy olyan
mentá lis helyre visz vissza, ahová soha tö bbet nem akarok
visszaté rni.

Hazafelé Gideon laká sá hoz hozzá bú jtam a Bentley-ben, á tvetettem az
egyik lá bamat a combjá n, é s a fejemet a vá llá ra hajtottam. Arra
gondoltam, hogy Nathan tettei mé g mindig kihatnak az é letemre –
fő leg a szexuá lis é letemre.

Vajon há ny ilyen kı́sé rtetet ű zhetü nk el együ tt Gideonnal? Miutá n

lá ttam azokat a já té kszereket a hotelszobai ió kban, nyilvá nvaló volt,
hogy sokkal tapasztaltabb é s kalandvá gyó bb ná lam. Es az a gyö nyö r,
amiben a kanapé n ré szesı́tett, bebizonyı́totta, hogy olyan dolgokat
ké pes mű velni velem, mint má s senki.

– Megbı́zom benned – suttogtam.

Mé g erő sebben ö lelt, é s belemormolta a hajamba: – Jó l megleszü nk

mi egymá ssal, Eva.

Mikor ké ső bb elaludtam a karjaiban, ezek a szavak já rtak a fejemben.

– Ne… Ne… Ké rlek, ne…

Gideon kiá ltá saira ú gy ü ltem fel az á gyban, mint a rugó . Vadul vert a
szı́vem. Levegő é rt kapkodtam, é s kimeredt szemmel bá multam a
mellettem vergő dő fé r it.

Vicsorgott, mint egy vadá llat, é s nyugtalanul csapkodott a kezé vel,

lá bá val. Elhú zó dtam, nehogy vé letlenü l engem is megü ssö n á lmá ban.

– Szá llj le ró lam – zihá lta.

– Gideon! Ebredj fö l!

– Szá llj… le… – A csı́pő jé t egy fá jdalmas szisszené ssel felfelé rá ntotta.

Aztá n ú gy maradt, ö sszeszorı́tott fogakkal, mintha izzana alatta az

á gy.

Majd ö sszeroskadt, é s a matrac panaszosan nyikordult meg alatta.

– Gideon! – Az é jjeli lá mpa kapcsoló já t kerestem. A torkom é gett. De

nem é rtem el a kapcsoló t, szé t kellett dobá lni az ö sszegubancoló dott
á gynemű t, hogy kö zelebb kerü lhessek. Gideon fá jdalmasan
vergő dö tt, olyan erő vel, hogy rá zkó dott az á gy.

Aztá n felgyulladt a fé ny. Odafordultam Gideonhoz…

Es azt lá ttam, hogy sokkoló vadsá ggal maszturbá l.

Jobb kezé vel, elfehé redő ujjakkal szorı́totta a farká t, é s brutá lis
gyorsasá ggal hú zogatta. Bal kezé vel a lepedő t markolá szta. Kı́n é s
fá jdalom torzı́totta el gyö nyö rű arcá t. Aggó dva rá ztam meg a vá llá t.

– Gideon, a fené be is! Ebredj fel!

Sikolyom megtö rte a lidé rcnyomá st. Kipattant a szeme, é s felü lt.
Vadul né zegetett kö rbe.

– Mi az? – zihá lta. Kipirult. Arca é s szá ja vö rö s volt az izgalomtó l. – Mi
az? – Jesszusom. – Beletú rtam a hajamba, é s felkeltem. Felkaptam a
fekete kö ntö st, amit az á gy lá btá mlá já ra akasztottam.

Vajon mit látott? Mitől lehetnek valakinek ilyen vad szexuális álmai?

Remegett a hangom.

– Ré má lmod volt. Halá lra ré misztetté l.

– Eva… – Lené zett az erekció já ra, é s arca elsö té tü lt a szé gyenkezé stő l.

En biztonsá gos helyrő l, az ablak mellő l né ztem, é s egy rá ntá ssal
megkö tö ttem a kö ntö s ö vé t.

– Mirő l á lmodtá l?
Megcsó vá lta a fejé t, é s megalá zottan sü tö tte le a szemé t. Olyan
sebezhető volt, amilyennek mé g sosem lá ttam. Mintha valaki má s
kö ltö zö tt volna a testé be.

– Nem tudom.

– Ugyan má r. Valami bujká l benned, valami rá g. Mi az?

Lá tható an kü szkö dö tt, é bredezett.

– Csak egy á lom volt, Eva. Mindenkinek van ilyen.

Rá meredtem, é s kezdett rosszulesni, hogy ı́gy beszé l velem, mintha

ostoba lenné k.

– Elmé sz a fené be.

Kihú zta magá t, aztá n az ö lé be vette a takaró t.

– Mié rt vagy dü hö s?

– Mert hazudsz.

Nagy levegő t vette, aztá n kifú jta.

– Ne haragudj, hogy felé bresztettelek.

Megcsı́ptem az orrnyergemet. Ereztem, hogy jö n a fejfá já s. Csı́pett a

szemem a sı́rhatné któ l, hogy min mehetett keresztü l. Es miattunk,
mert ha nem enged kö zel magá hoz, akkor a kapcsolatunknak nincs
jö vő je.

– Mé g egyszer ké rdem, Gideon: mirő l á lmodtá l?

– Nem emlé kszem – tú rt a hajá ba, é s kirakta a lá bá t a fö ldre. – Egy
ü zleten tö prengek, biztosan az nem hagy nyugodni. Egy kicsit
elmegyek dolgozni az itthoni irodá mba. Te csak fekü dj vissza, é s
pró bá lj aludni.

– Erre a ké rdé sre lett volna né há ny jó vá lasz, Gideon. Ezek kö zé
tartozott volna a „Beszé ljü k meg holnap”. Vagy a „Hé tvé gé n
elmondom”.
De mé g a „Nem á llok ké szen arra, hogy errő l beszé ljek” is megfelelt
volna.

De te mintha ú gy tenné l, mintha nem é rtené d, mirő l beszé lek,

mikö zben hü lyé re veszel.

– Angyalka…

– Ne – tettem csı́pő re a kezem. – Gondolod, hogy nekem kö nnyű volt

a mú ltamró l beszé lni? Gondolod, hogy fá jdalommentes volt
megnyitni magamat, é s hagyni kiö mleni a mocskot? Sokkal
egyszerű bb lett volna téged lerá zni é s valaki kevé sbé hı́res alakkal
já rni. De é n vá llaltam a kocká zatot, mert veled akarok lenni. Egy nap
talá n te is ugyanezt fogod é rezni velem kapcsolatban.

Kimentem.

– Eva! A francba! Gyere vissza! Mi a bajod?

Gyorsı́tottam. Tudtam, mit é rez: é melygé s a gyomorban, mely

rá kké nt terjed, tehetetlen dü h, é s a vá gy, hogy az ember
ö sszegö mbö lyö djö n valami eldugott helyen é s erő t merı́tsen ahhoz,
hogy visszatemesse az emlé keket abba a mé ly, sö té t gö dö rbe, ahol
mé g mindig lappanganak.

De ez nem ü rü gy a hazugsá gra vagy a bű ntudat á thá rı́tá sá ra.

Felkaptam a tá ská mat a szé krő l, ahová leraktam megé rkezé skor, é s
kimentem az elő té rbe a lifthez. Eppen becsukó dott a fü lke ajtaja,
amikor lá ttam, hogy bemegy a nappaliba. Meztelensé ge garantá lta,
hogy nem fog utá nam jö nni, a tekintete pedig azt garantá lta, hogy ne
menjek vissza. Ujra magá ra ö ltö tte a maszkjá t, a makulá tlan arcot,
mely biztonsá gos tá volban tartja tő le a vilá got.

Reszketve tá maszkodtam a bronzkorlá tnak. Vı́vó dtam az irá nta é rzett
aggodalom kö zt, ami maradá sra ké sztetett, é s nehezen megszerzett
tudá som kö zt, hogy ezzel az ő tú lé lé si straté giá já val ké ptelen lenné k
együ tt é lni. A gyó gyulá s ú tja szá momra kemé ny igazsá gokkal van
kikö vezve, nem tagadá ssal é s hazugsá ggal.
A harmadik emeletné l megtö rö ltem nedves arcomat, é s nagyokat
lé legeztem, hogy ö sszeszedjem magam, mielő tt a fö ldszintre é rek.

A kapus leintett nekem egy taxit, é s annyira pro i volt, hogy ú gy bá nt
velem, mintha talpig kosztü mben lenné k, nem pedig mezı́tlá b, egy
szá l kö ntö sben. Oszinté n há lá s voltam neki.

A taxisnak is annyira há lá s voltam, amié rt gyorsan hazavitt, hogy

busá s borravaló t adtam neki, é s mit sem tö rő dtem a sajá t kapusunk
é s recepció sunk furcsá lló pillantá saival.

Azzal a bombá zó , szobortestű sző kesé ggel sem foglalkoztam, aki az
é rkező liftbő l lé pett ki, egé szen addig, amı́g meg nem é reztem Cary
parfü mjé nek illatá t, é s fel nem tű nt, hogy a lá ny Cary egyik pó ló já t
hordja.

Derű s pillantá ssal mé rt vé gig.

– Szé p kö ntö s.

– Szé p pó ló .

A sző kesé g vigyorogva tá vozott.

Mikor az emeletü nkre é rtem, Caryt a nyitott ajtó ban talá ltam,
ugyancsak kö ntö sben.

Kitá rta felé m a karjá t.

– Gyere, kislá ny.

Egyenesen odarohantam é s á tö leltem. Nő - é s szexszaga volt.

– Ki az a tyú k, aki é pp most ment el?

– Egy má sik modell. Ne aggó dj miatta. – Behú zott a laká sba, é s
becsukta az ajtó t. – Cross telefoná lt. Azt mondja, hogy elindultá l haza,
é s ná la vannak a kulcsaid. Biztos akart lenni benne, hogy itthon
vagyok é s beengedlek. Ami azt illeti, elé g feldú ltnak é s
aggodalmasnak tű nt. Akarsz beszé lni ró la?
Lecsaptam a tá ská mat a pultra, é s bementem a konyhá ba.

– Megint valami ré má lma volt. Elé g rossz. Amikor rá ké rdeztem,
tagadott, hazudott, aztá n ú gy tett, mintha é n lenné k a hü lye.

– A klasszikus felá llá s.

Megcsö rrent a telefon. Kikapcsoltam a hangjá t, é s Cary ugyanezt tette

a hordozható ké szü lé kkel a pultná l. Aztá n elő vettem a mobilomat,
lecsuktam a igyelmezteté st, hogy tö bb nem fogadott hı́vá som volt
Gideontó l, aztá n kü ldtem neki egy SMS-t: Épségben hazaértem. Most
már aludj jól. Lekapcsoltam a ké szü lé ket, é s visszatettem a tá ská mba,
aztá n kivettem egy ü veg vizet a hű tő bő l.

– A bibi csak az, hogy é n meg minden dolgomat elmondtam neki mé g
az este.

Cary felvonta a szemö ldö ké t.

– Szó val megtetted. Hogy fogadta?

– Jobban, mint ahogy joggal elvá rhattam volna. Nathan csak

remé nykedhet, hogy soha nem futnak ö ssze. – Megittam az ö sszes
vizet. – Es Gideon belement a pá ros taná csadá sba is, amit javasoltá l.
Akkor, azt hiszem, elő relé ptü nk. Csak é ppen bele egy nagy falba, mint
utó bb kiderü lt.

– De legalá bb te rendben vagy – kö nyö kö lt Cary a pultra. – Semmi

kö nny. Nyugodt vagy. Vagy aggó djak?

Megdö rgö ltem a hasamat, hogy enyhı́tsem a fé szket verő fé lelmet.

– Nem, minden rendben lesz. Csak… meg akarom oldani ezt a dolgot
kettő nk kö zt. Szeretné k vele maradni, de ha egy ilyen fontos
dologban hazudik, akkor nem fog menni.

Istenem. Mé g csak elké pzelni sem akartam, hogy esetleg nem sikerü l.

Má ris kezdtem nyugtalankodni. A vá gy, hogy Gideonnal legyek, vadul
lü ktetett a vé remben.
– Kemé ny vagy, kislá ny. Bü szke vagyok rá d. – Cary odajö tt, belé m
karolt, é s eloltotta a konyhai fé nyeket. – Most aludjunk, aztá n ha
felkeltü nk, kezdjü nk ú j napot.

– Azt hittem, hogy jó l mennek a dolgok veled meg Treyjel.

Diadalmasan elmosolyodott.

– Azt hiszem, szerelmes vagyok, bé bi.

– Kibe? – hajtottam a vá llá ra az arcomat. – Treybe vagy a sző ké be?

– Treybe, te kis buta. A sző ke csak testgyakorlá s volt. Ezzel

kapcsolatban lett volna egy-ké t szavam, de nem lá ttam alkalmasnak a
pillanatot, hogy belemenjek abba, hogyan rontja el a sajá t
boldogsá gá t. Es ezú ttal talá n az a legjobb megoldá s, ha inká bb arra
koncentrá lok, hogy milyen jó l á llnak a dolgok Treyjel.

– Ezek szerint vé gre a megfelelő srá cba esté l bele. Unnepelnü nk
ké ne.

– Hé , ez az é n szö vegem!

A kö vetkező reggel morbid szü rrealitá ssal virradt fel. Elmentem
dolgozni, de a dé lelő ttö m affé le fagyos kö dben telt. Ké ptelen voltam
felmelegedni, pedig mé g kardigá nt is vettem a blú zom fö lé , meg egy
sá lat, ami egyikhez sem illett. A szoká sosná l jó val tová bb tartott a
munkafeladatok megoldá sa, é s ké ptelen voltam megszabadulni
valami szö rnyű é rzé stő l.

Gideon nem jelentkezett.

Semmi ü zenet a mobilomon az é jszakai SMS ó ta. Semmi e-mail.

Semmi levé l.

A csend ő rjı́tő volt. Fő leg amikor a napi Google-é rtesı́té s megé rkezett
a posta ió komba, é s meglá ttam a fé nyké peket meg telefonnal
ké szı́tett videó kat magamró l meg Gideonró l a Bryant Parkban. Fá jt
magunkat lá tni – a szenvedé lyt, a vá gyat, a fá jdalmas vonzó dá st az
arcunkon, é s a kibé kü lé s ö rö mé t.

Osszeszorult a mellkasom. Gideon.

Ha nem tudjuk ezt megoldani, vajon majd mindig rá fogok gondolni,
é s azt kı́vá nom majd, bá rcsak sikerü lt volna?

Pró bá ltam ö sszeszedni magam. Mark ma fog talá lkozni Gideonnal.
Talá n Gideon ezé rt nem erő lkö dö tt, hogy kapcsolatba lé pjen velem.
Vagy talá n csak té nyleg elfoglalt. Biztosan az, hiszen tele a naptá rja.
Es amennyire tudtam, mé g mindig az a terve, hogy eljö n velem az
edző terembe munka utá n. Kifú jtam a levegő t é s megnyugtattam
magam, hogy majdcsak rendező dnek valahogy a dolgok. Nem lehet
má ské nt.

Há romnegyed tizenkettő kor csö ngö tt a telefon. Lá ttam a a kijelző n,
hogy a recepció az. Csaló dott só hajjal vettem fel.

– Szia, Eva – mondta Megumi vidoran. – Egy bizonyos Magdalene

Perez jö tt hozzá d.

– Té nyleg? – Zavarodottan é s bosszú san meredtem a monitoromra.

Vajon a Bryant parki fotó k csaltá k elő Magdalene-t a

trollbarlangjá bó l?

Jó zan é sz ide vagy oda, nem akartam beszé lni vele.

– Tartsd fel egy kicsit, jó ? El kell mé g inté znem valamit.

– Rendben. Majd leü ltetem.

Letettem, aztá n elő vettem a mobilomat, é s kikerestem Gideon

irodá já nak szá má t. Hı́vtam, é s megkö nnyebbü lten nyugtá ztam, hogy
Scott veszi fel.

– Helló , Scott. Itt Eva Tramell.

– Szia, Eva. Mr. Cross-szal akarsz beszé lni? Most é ppen megbeszé lé se
van, de jelezhetek neki.

– Ne. Ne zavard.

– Meghagyta, hogy ı́gy legyen. Nem fogja bá nni.

Rendkı́vü li mó don megnyugtatott, amit hallottam.

– Nem szı́vesen terhellek ilyesmivel, de lenne egy ké ré sem.

– Amit csak akarsz. Ez is parancs. – Derű s hangja mé g jobban
megnyugtatott.

– Magdalene Perez van idelent a huszadikon. Az igazat megvallva

Gideonon kı́vü l semmi kö zö s nincs bennü nk, é s ez nem valami jó . Ha
valamit mondani akar, akkor a fő nö kö ddel kellene megbeszé lnie.

Lekü ldené l é rte valakit, hogy felvigye?

– Termé szetesen. Má ris inté zkedem.

– Kö szö nö m, Scott. Nagyra é rté kelem.

– Nagyon szı́vesen, Eva.

Letettem a telefont, é s visszasü ppedtem a szé kembe. Má ris kicsit

jobban é reztem magam, é s bü szke voltam, amié rt nem hagytam, hogy
a fé lté kenysé g elvegye a jó zan eszem. Mé g mindig rü helltem a
gondolatot, hogy ez a nő elveszi Gideon idejé t, de nem hazudtam,
amikor azt mondtam, hogy bı́zom benne. Tudtam, hogy mé lyek é s
erő sek az é rzelmei irá ntam. Csak azt nem tudhattam, hogy
elé gerő sek-e ahhoz, hogy felü lı́rjá k a tú lé lé si ö sztö neit.

Megumi megint hı́vott.

– Szent isten! – nevetett. – Lá tnod kellett volna az arcá t, amikor

lejö ttek é rte.

– Remek – vigyorodtam el. – Sejtettem, hogy rosszban sá ntiká l. Akkor

má r nincs is ott?

– Nincs.

– Kö szi. – Atvá gtam a folyosó n Mark irodá já hoz, é s bedugtam a fejem,
hogy hozzak-e neki valami ebé det.

Gondolkodó ba esett.

– Nem, kö sz. A prezentá ció elő tt ú gysem tudné k enni. Mire meg vé ge
lesz, megpunnyad, ha valamit hozol.
– Mit szó lná l egy proteinitalhoz? Az adna egy kis energiá t addig is,
amı́g nem eszel.

– Remek ö tlet! – csillant fel a szeme. – Valami olyat, ami megy a

vodká hoz, csak hogy hangulatba jö jjek.

– Van olyan, amit nem szeretsz? Vagy valami allergia?

– Semmi.

– Oké . Akkor egy ó ra mú lva itt vagyok. – Tudtam, hova kell mennem.

A bü fé , amire gondoltam, pá r saroknyira esett, é s voltak mindenfé le

levek, salá tá k meg helyben ké szı́tett panini szendvicsek,
ö nkiszolgá lá sos alapon.

Lementem, é s pró bá ltam megfeledkezni Gideon hallgatá sá ró l. Fé lig-
meddig elvá rtam volna valamit a Magdalene incidens utá n. A reakció
hiá nya aggasztott. Kimentem az utcá ra a forgó ajtó n keresztü l, é s fel
sem igyeltem a fé r ira, aki egy autó bó l szá llt ki nem messze tő lem,
amı́g a nevemet nem kiá ltotta.

Há trafordultam, é s Christopher Vidallal talá ltam szembe magam.

– O… Helló ! – ü dvö zö ltem. – Hogy vagy?

– Most, hogy talá lkoztunk, sokkal jobban. Remekü l né zel ki.

– Kö sz. Ezt é n is elmondhatom ró lad.

Nagyon má s volt, mint Gideon, mé gis jó ké pű a maga mó djá n a
mahagó niszı́nű hullá mos hajá val, szü rké szö ld szemé vel é s elbű vö lő

mosolyá val. Bő farmert é s kré mszı́nű V nyakú puló vert viselt, ami
nagyon jó l á llt neki. Szexis volt.

– A bá tyá dhoz jö tté l? – é rdeklő dtem.

– Igen, meg hozzá d.

– Hozzá m?
– Ebé delni indultá l? Veled tartok, é s elmagyará zom. Hirtelen
eszembe jutott Gideon igyelmezteté se, hogy tartsam tá vol magam
Christophertő l, de ú gy gondoltam, hogy most má r megbı́zik bennem.
Fő leg a sajá t testvé ré vel kapcsolatban.

– Egy kis bü fé be megyek nem messze innen – feleltem.

Ha benne vagy.

– Abszolú te.

Elindultunk.

– Mié rt akartá l talá lkozni velem? – Tú l kı́vá ncsi voltam, hogy vá rjak a
ké rdé ssel.

Belenyú lt a nadrá gja egyik nagy zsebé be, é s egy pergamenborı́té kos
meghı́vó t szedett elő .

– Azé rt jö ttem, hogy meghı́vjalak vasá rnapra egy kerti partira, amit a
szü leim birtoká n tartunk. Uzlet é s szó rakozá s együ tt. A Vidal Record
sok mű vé sze is ott lesz. Arra gondoltam, hogy jó lehető sé g lenne a
lakó tá rsadnak – belekerü lhetne egy videoklipbe.

Felderü ltem.

– Az csodá latos lenne!

Christopher elvigyorodott, é s á tadta a meghı́vó t.

– Mindketten nagyon jó l fogjá tok é rezni magatokat. Senki nem tud
ú gy bulit rendezni, mint anyá m.

A kezemben tartott borı́té kra pillantottam. Mié rt nem szó lt Gideon

errő l a partiró l?

– Ha azon tö prengsz, hogy Gideon mié rt nem emlı́tette – jegyezte

meg, mintha olvasna a gondolataimban –, há t azé rt, mert ő nem jö n
el. Sose szokott. Hiá ba ő a tö bbsé gi ré szvé nytulajdonos a cé gben,
szerintem a zeneipar meg a zené szek tú l kiszá mı́thatatlanok az ő
ı́zlé sé nek. Má r biztos te is tudod, milyen.

Sö té t é s erő teljes. Izgalmasan vonzó é s forró n é rzé ki. Igen, tudtam,
milyen. Es mindená ron tudni akarja, mire izet be.

Mikor odaé rtü nk a bü fé hez, intettem, hogy menjü nk be. Beá lltunk a
sorba.

– Nagyon jó k az illatok – jegyezte meg Christopher, kö zben ı́rni

kezdett egy SMS-t.

– Elhiheted, hogy az ı́zek is legalá bb olyan jó k.

Kis iú s mosolyt villantott rá m, amitő l a legtö bb nő biztosan elalé l.

– A szü leim má r nagyon vá rjá k, hogy megismerhessenek, Eva.

– Mi?

– Igazi meglepeté s volt lá tni a fotó itokat az elmú lt heten. Mé ghozzá
kellemes meglepeté s – tette hozzá gyorsan, amikor ö sszerezzentem.
– Most elő szö r lá tok olyat, hogy komolyan randizik valakivel.

Felsó hajtottam, mikor arra gondoltam, hogy most é ppen nincs

annyira oda é rtem. Vajon vé gzetes hibá t kö vettem el, amikor a mú lt
é jjel magá ra hagytam?

Mikor a pulthoz é rtü nk, egy grillezett zö ldsé ges paninit ké rtem ké t
grá ná talmá s gyü mö lcslé vel, é s szó ltam, hogy a fehé rjé st csak fé l ó ra
mú lva ké szı́tsé k el, amikor má r vé geztem az evé ssel. Christopher
ugyanazt ké rte, mint é n, é s asztalt is sikerü lt talá lnunk a zsú folt
helyen.

Munká ró l beszé lgettü nk, é s jó t nevettü nk egy friss bé bié telreklá m-
bakin, ami elterjedt a neten, meg né há ny belső anekdotá n, amelyet
Christopher szedett ö ssze a mű vé szek kö zö tt. Az idő gyorsan telt, é s
amikor elvá ltunk a Cross ire bejá ratá ná l, ő szinte rokonszenvvel
kö szö ntem el tő le.
Felmentem a huszadikra, é s Markot mé g mindig az asztalá ná l
talá ltam.

Futó lag rá m mosolygott, mé g a megfeszı́tett munka kö zben is.

– Ha nincs rá m nagy szü ksé ged – mondtam neki –, akkor ezt a
prezentá ció t most kihagyná m.

Noha pró bá lta leplezni, lá ttam a megkö nnyebbü lé s villaná sá t az
arcá n, de nem sé rtő dtem meg. A stressz, az stressz, é s ingatag
kapcsolatom Gideonnal nem az a dolog, amin Marknak rá gó dnia kell,
mikö zben egy fontos feladaton dolgozik.

– Szuper vagy, Eva. Tudod?

Elmosolyodtam, é s letettem elé a gyü mö lcslé t.

– Idd meg. Finom, é s a protein egy idő re elveszi az é hsé gé rzetedet.
Ha kellené k, a helyemen leszek.

Mielő tt a ió kba tettem volna a tá ská mat, SMS-eztem Carynek, hogy
megké rdezzem, van-e valami dolga szombaton, vagy eljö n a Vidal
Records-bulira. Utá na folytattam a munká t. Elkezdtem rendezgetni
Mark fá jljait a szerveren, megcı́mké ztem ő ket é s kö nyvtá rakba
rendeztem, hogy kö nnyebb legyen ö sszeszedni a portfolió kat.

Mikor Mark elment a megbeszé lé sre Gideonhoz, egy kicsit felgyorsult
a szı́vveré sem, é s kissé ö sszeszorult a gyomrom a vá rakozá stó l. Nem
is é rtettem az izgalmamat pusztá n amiatt, hogy jó l tudtam, mit csiná l
é ppen Gideon, é s hogy eszé be kell jutnom, amikor meglá tja Markot.
Remé ltem, hogy hamarosan hallani fogok felő le. Egy kicsit
felvidultam a gondolatra.

Az elkö vetkező ó rá ban tü relmetlenü l vá rtam, hogyan alakulnak a
dolgok. Mikor Mark vigyorogva é s ruganyos lé ptekkel elő kerü lt,
felá lltam a helyemrő l é s megtapsoltam.

Gá lá ns, tú lzó mozdulattal meghajolt.

– Kö szö nö m, Miss Tramell.

– Annyira drukkoltam!
– Cross megké rt, hogy ezt adjam oda neked – nyomott a kezembe egy
lezá rt borı́té kot. – Gyere be az irodá mba, é s mindent elmesé lek.

A borı́té knak sú lya volt é s csö rgö tt. Má r a tapintá sá bó l tudtam, mit
fogok talá lni benne, mé gis rosszul é rintett kihulló kulcsaim lá tvá nya.
Aztá n

elolvastam a kı́sé rő ká rtyá t, é s olyan fá jdalom szorı́totta ö ssze a
szı́vemet, amlyet mé g soha nem é reztem.

Köszönet, Eva. Mindenért.

Üdv, G.

Ez szakı́tá s akar lenni. Csakis az lehet. Kü lö nben munka utá n adta
volna vissza a kulcsokat, amikor megyü nk az edző terembe.

Tompa dü bö rgé s dobolt a fü lemben. Megszé dü ltem. Azt sem tudtam,
hol vagyok. Ré mü lt voltam é s sebzett. Halá losan dü hö s.

Valamint a munkahelyemen tartó zkodtam é ppen.

Lehunytam a szemem, é s ö kö lbe szorı́tottam a kezem. Pró bá ltam

ö sszeszedni magam, é s ellená lltam a ké szteté snek, hogy felrohanjak
é s legyá vá zzam Gideont. Biztosan fenyegeté st lá tott bennem, valami
olyat, ami vá ratlanul é s hı́vatlanul betö r az ő rendezett kis vilá gá ba,
é s fenekestü l felforgatja. Valaki olyat, akinek tö bb kell a puszta
testé né l é s a bankszá mlá já ná l.

Uvegfal mö gé zá rtam az é rzé seimet, ahol biztonsá gban tudhattam
ő ket, ugyanakkor ki tudtam hú zni a munkanap vé gé ig. Mire
kiblokkoltam é s elindultam lefelé , mé g mindig nem hallottam semmit
Gideon felő l. Olyan é rzelmi romhalmaz voltam, hogy é pp csak egy
é les kis ké tsé gbeesé s-szú rá st é reztem, amikor kilé ptem a Cross ire-
bő l.

Valahogyan eljutottam az edző terembe. Lezá rtam az agyam, é s

gé piesen futottam a gé pen, menekü lve a bá nat dő l, mely hamarosan
lesú jt majd rá m.

Addig rohantam, amı́g patakokban szakadt ró lam a verı́té k é s

cserbenhagyott a lá bam.
Osszetö rve é s kimerü lten indultam zuhanyozni. Aztá n felhı́vtam
anyá mat, é s megké rtem, hogy kü ldje é rtem Clancyt az edző terembe,
hogy elvigyen dr. Petersenhez a megbeszé lt idő pontra. Amikor
visszavettem a munkahelyi ruhá mat, ö sszeszedtem a maradé k
erő met, hogy elvé gezzem az utolsó feladatot, mielő tt hazamehetek é s
á gyba zuhanhatok.

A já rdaszé len vá rtam a kocsit. Kı́vü lá lló nak é reztem magam a
nyü zsgé sben. Mikor Clancy megé rkezett é s kinyitotta nekem a há tsó
ajtó t, dö bbenten pillantottam meg anyá mat a há tsó ü lé sen. Mé g
korá n volt. Arra szá mı́tottam, hogy egyedü l megyek a laká sá ig, é s
ká bé hú sz percet vá rni fogok rá . Ez volt a szoká sos menetrend.

– Helló , anya – mondtam elcsigá zottan, é s leü ltem mellé .

– Hogy tehetted ezt, Eva? – sı́rta bele egy monogramos zsebkendő be,
de mé g kivö rö sö dö tt, kö nnyes szemmel is szé p volt. – Miért tetted?

Sı́rá sa egy kicsit kizö kkentett sajá t nyomorú sá gombó l.

– Most é ppen mit kö vettem el?

Az ú j mobil, mé g ha valahogy tudomá st szerzett is ró la, nem okozna

ekkora lelki vá lsá got. Arró l pedig nem tudhat mé g, hogy szé tmentü nk
Gideonnal.

– Elmesé lted Gideon Crossnak, hogy… hogy mi tö rté nt veled. – Az

alsó ajka remegett a feldú ltsá gtó l.

Dö bbenten kaptam fel a fejem. Errő l meg honnan tud? Istenem…

Lehallgatná a laká somat? Bepoloská zta a tá ská mat?

– Micsoda?

– Ne add az á rtatlant!

– Honnan veszed, hogy elmondtam neki? – suttogtam fá jdalmasan. –

Csak tegnap é jjel tö rté nt.
– Ma meglá togatta Richardot ez ü gyben.

Pró bá ltam elké pzelni, milyen arcot vá ghatott Stanton.

Nehezen tudtam elhinni, hogy jó l fogadta a dolgot.

– Mié rt tett volna ilyesmit?

– Tudni akarta, milyen ó vinté zkedé sek tö rté ntek az informá ció
kiszivá rgá s megelő zé sé re. Es azt is tudni akarta, hol van most
Nathan… – Anyá m ú jra felzokogott. Mindent meg akart tudni.

Sziszegve fú jtam ki a levegő t a fogaim kö zö tt. Nem voltam biztos
Gideon indı́té kaiban, de az az eshető sé g, hogy kivallatott Nathanró l,
é s most tenni akar ró la, hogy biztonsá gban legyen egy esetleges
botrá nytó l, mindenné l jobban fá jt. Osszegö rnyedtem. Azt hittem,
hogy az ő mú ltja ver é ket kö zé nk, de logikusabb az, hogy inká bb az
enyé m.

Most az egyszer ö rü ltem neki, hogy anyá m mindig magá val van
elfoglalva, é s ı́gy nem veszi é szre, mennyire kivagyok.

– Joga volt hozzá . – Olyan nyers volt a hangom, mintha nem is az

enyé m lenne. – Es joga van hozzá , hogy megvé dje magá t minden
esetleges utó hatá stó l.

– Soha egy pasidnak sem mondtad el.

– De nem is já rtam mé g olyannal, aki akkor is az orszá gos lapok
cı́moldalá n van, ha csak eltü sszenti magá t – bá multam ki az ablakon
a forgalomra. – Gideon Cross é s a Cross Industries vilá ghı́rű ek, anya.

Fé nyé vekre van azoktó l a srá coktó l, akikkel kö zé psuliban randiztam.

Anyá m mondott mé g mindenfé lé t, de é n nem is hallottam.

Onvé delembő l bezá rkó ztam, elvá gtam magam a való sá gtó l, amely
egyszerre tú l fá jdalmas lett ahhoz, hogy elviseljem.

Dr. Petersen rendelő je é ppolyan volt, mint amilyenre emlé keztem.

Megnyugtató an semleges, pro i é s ké nyelmes. Dr. Petersen maga is

ugyanilyen – jó ké pű , ő szü lő hajú fé r i kedves, é rtelmes ké k szemmel.

Szé les mosollyal invitá lt bennü nket a szobá já ba, megjegyezvé n, hogy
anya milyen jó l né z ki, é n pedig hogy hasonlı́tok rá . Azt is mondta,
hogy ö rü l, hogy ú jra lá t, é s hogy jó l né zek ki, de szerintem ezt csak
anyá m kedvé ért. Tú lké pzett meg igyelő volt ahhoz, hogy elkerü lje a
szemé t a bennem kavargó é rzelmi zű rzavar.

– Nos – kezdte, é s leü lt a szé ké be, szemben a kerevettel, amin anya
meg é n ü ltü nk –, mi hozta ide ö nö ket ma?

Elmondtam, hogy anya hogyan kö vette le a mozgá somat a

telefonomon keresztü l, é s hogy ez mennyire bá ntott engem. Anya
beszé lt a krav maga irá nti é rdeklő dé semrő l é s arró l, hogy ezt jelnek
vette, miszerint nem é rzem magam biztonsá gban. Aztá n é n mondtam
el, hogyan vetté k á t majdnem teljesen Parker termé t, ami fojtogató an
é s korlá tozó an hatott rá m. Anya elmondta, hogy elá rultam ő t azzal,
hogy mé lyen szemé lyes dolgokat fecsegtem ki vadidegeneknek,
amitő l meztelennek é s kiszolgá ltatottnak é rzi magá t.

Dr. Petersen vé gig igyelmesen hallgatott, jegyzeteket ké szı́tett, é s

csak nagy ritká n szó lalt meg, amı́g ki nem beszé ltü nk mindent.

Amikor elhallgattunk, megké rdezte:

– Monica, mié rt nem szó lt nekem arró l, hogy lekö veti I Eva mobiljá t?

Anyá m felszegte az á llá t – ismerő s csalá di vé dekező gesztus.

– Semmi kivetnivaló t nem lá ttam benne. Sok szü lő kö veti ugyanı́gy a
gyereké t.

– Igen, a kiskorú gyereké t – vá gtam vissza. – De é n felnő tt nő vagyok.

Akinek sajá t é lete van.

– Ha a lá nya helyé be ké pzelné magá t, Monica – szó lt kö zbe dr.

Petersen –, elké pzelhető lenne, hogy ugyanú gy é rezne, mint ő ? Mi

lenne, ha rá jö nne, hogy valaki a tudta é s engedé lye né lkü l kö veti
minden lé pé sé t?

– Semmi gondom nem lenne vele, ha az anyá m tenné ezt, é s ez

megnyugtatná ő t – ellenkezett anya.

– Es abba belegondolt, hogy ez milyen hatá ssal lehet Eva lelki

bé ké jé re?

– é rdeklő dö tt szelı́den a doktor. – Erthető , hogy meg akarja vé deni,
de nyı́ltan meg kellene beszé lnie vele az ezzel kapcsolatos lé pé seket.
Fontos ismerni a vé lemé nyé t, é s csak akkor vá rni tő le
együ ttmű kö dé st, ha ö nké nt vá llalja. Tiszteletben kell tartania a lá nya
jogá t ahhoz, hogy olyan korlá tokat szabjon, melyek esetleg
szű kebbek, mint azt ö n szeretné .

Anyá m bosszú san tiltakozott.

– Evá nak szü ksé ge van ezekre a korlá tokra, Monica – folytatta dr.

Petersen. – Valamint arra az é rzé sre, hogy ura a sajá t é leté nek. Ezeket
a dolgokat hosszú idő re elvetté k tő le, é s tiszteletben kell tartanunk
azt a jogá t, hogy most ú gy é pı́tse ki ő ket, ahogyan neki a legjobb.

– O – gyű rö gette anyá m a zsebkendő jé t. – Ebbe ı́gy nem is gondoltam
bele.

Epp a keze utá n nyú ltam, amikor megremegett az alsó ajka.

– Semmi sem tarthatott volna vissza attó l, hogy beszé ljek Gideonnak
a mú ltamró l. De szó lhattam volna neked elő tte. Ne haragudj, hogy
nem gondoltam rá .

– Te sokkal erő sebb vagy, mint é n valaha is voltam – mondta anyá m –,

mé gis muszá j mindig aggó dnom miattad.
– Az a javaslatom – jegyezte meg dr. Petersen –, hogy szá njon rá egy
kis idő t, Monica, é s komolyan gondolkodjon el rajta, milyen tı́pusú
esemé nyek é s helyzetek okozzá k az aggodalmá t. Es ı́rja le ezeket.

Anyá m bó lintott.

– Es ha má r van egy nem kimerı́tő listá ja, hanem egy jó alapja –
folytatta –, leü lhet Evá val é s megbeszé lhetik, hogyan lehetne kezelni
ezeket az aggodalmakat, olyan straté giá kkal, amelyekkel mindketten
együ tt tudnak é lni. Pé ldá ul ha az zavarja ö nt, hogy né há ny napig nem
hall Eva felő l, egy SMS vagy e-mail talá n segı́thet ezen.

– Oké .

– Ha szeretné , együ tt is vé gigmehetü nk a listá n.

Ordı́tani tudtam volna, ahogy hallgattam ő ket. Ké sz sé rté s volt. Nem
vá rtam, hogy dr. Petersen jó zané szre tudja té rı́teni anyá mat, de
annyit azé rt remé ltem, hogy legalá bb kemé nyebb lesz egy kicsit –
ideje lett volna, hogy olyasvalaki legyen, akinek a tekinté lyé t anyá m
elismeri.

Mikor letelt az egy ó ra é s kifelé mentü nk, megké rtem anyá t, hogy
vá rjon egy kicsit, hadd tegyek fel dr. Petersen-nek egy utolsó ,
szemé lyes é s privá t ké rdé st.

– Igen, Eva? – á llt meg elő ttem a doktor, vé gtelen tü relmet é s
bö lcsessé get á rasztva.

– Csak azon gondolkodtam… – Nyelnem kellett egyet, hogy lemenjen

a gombó c a torkombó l. – Zaklatá s á ldozatai szá má ra lehetsé ges
ké ső bb mű kö dő romantikus kapcsolatot kialakı́tani?

– Abszolú te. – Azonnali, hatá rozott vá laszá ra kifú jtam a tü dő mben
rekedt levegő t.

Megrá ztam a kezé t.

– Kö szö nö m.

Mikor hazaé rtem, a Gideontó l visszakapott kulcsokkal kinyitottam az

ajtó t, é s egyenesen a szobá mba mentem, bá gyadtan integetve
Carynek, aki é ppen valami DVD-re jó gá zott a nappaliban.

Lerá ngattam a ruhá imat, magamra csuktam az ajtó t, é s bemá sztam

az á gyba, a hű vö s á gynemű kö zé , egy szá l alsó nemű ben. Magamhoz
ö leltem egy pá rná t, é s lehunytam a szemem. Annyira kiü resedett é s
kimerü lt voltam, hogy semmi má som nem maradt.

Nemsoká ra nyı́lt az ajtó , é s Cary leü lt mellé m.

Kisimı́totta a hajamat kö nnyá ztatta arcombó l.

– Mi a baj, kislá ny?

– Csú nyá n dobtak. Egy rohadt kis ü zenő ká rtyá n.

Cary felsó hajtott.

– Ismered a já rá st, Eva. El akar tá volı́tani magá tó l, mert azt hiszi,
hogy te is cserbenhagyod majd, mint mindenki má s.

– En pedig bebizonyı́tom, hogy igaza van. – Magamra ismertem Cary

leı́rá sá ban. Elfutottam, amikor komolyra fordultak a dolgok, mert
biztos voltam benne, hogy csakis rossz vé ge lehet. Csak azzal
tarthattam meg az irá nyı́tá st, hogy é n voltam az, aki elmegy, nem
pedig az, akit otthagynak.

– Mert vé deni akarod a sajá t gyó gyulá sodat. – Cary leheveredett, é s a
há tamhoz simult. Izmos karjá val szorosan á tö lelt.

Megnyugtatott a testi é rintkezé s, melynek szü ksé gessé gé t eddig nem
is é rzé keltem.

– Az is lehet, hogy a sajá t mú ltam miatt ejtett, nem az ö vé miatt.

– Ha ı́gy van, akkor jó , hogy vé ge. De szerintem elő bb-utó bb
egymá sra talá ltok. Legalá bbis nagyon remé lem. – Só haja lá gyan
csiklandozta a nyakamat. – Boldogan-é lnek-mı́g-meg-nem-halnak
hegyeket akarok vé gre

a sok elcseszett kapcsolat utá n. Mutasd meg, hogy kell csiná lni, Eva
kedves. Hitesd el velem, hogy lehetsé ges.
A pé ntek reggel Treyjel é s Caryvel talá lt a reggeliné l. Trey elő szö r
aludt ná lunk. Mikö zben megittam az első ká vé mat, igyeltem Treyt,
ahogyan Caryvel viselkedik, s ő szinté n ö rü ltem a meghitt
mosolyoknak é s titkos é rinté seknek, amelyeket vá ltottak.

Annak idejé n nekem is voltak ilyen kö nnyed kapcsolataim, csak

akkor mé g nem é rté keltem ő ket elé ggé . Kellemesek é s egyszerű ek
voltak, de bizonyos é rtelemben felszı́nesek is.

Mennyire lehet mé ly egy szerelem, ha nem ismered meg a szerető d

lelké nek legsö té tebb bugyrait? Ez volt a legnagyobb dilemmá m
Gideonnal kapcsolatban.

Megkezdő dö tt a Gideon Utá ni Má sodik Nap. Azon kaptam magam,
hogy legszı́vesebben elmenné k hozzá bocsá natot ké rni, amié rt ú jra
otthagytam. Meg akartam mondani, hogy itt vagyok, hogy
meghallgassam, vagy aká r csak né ma tá maszt nyú jtsak.

De tú lsá gosan megterhelt voltam é rzelmileg. Tú l kö nnyen kaptam
sebeket. Nagyon fé ltem a visszautası́tá stó l. Es az, hogy tudtam:
ú gysem enged magá hoz tú l kö zel, csak mé g inká bb erő sı́tette ezt a
fé lelmet. Mé g ha kiderı́tem is a dolgokat, csak szenvedné k, ha csupá n
azokkal a morzsá kkal kellene beé rnem, amelyeket hajlandó
megosztani velem.
De legalá bb a munka jó l alakult. A Kigsman-meló megszerzé sé t
ü nneplő kö zö s ü gynö ksé gi ebé dre szó ló meghı́vá snak ő szinté n
ö rü ltem.

Roppant szerencsé snek é reztem magam, amié rt ilyen pozitı́v

kö rnyezetben dolgozhatom. De amikor kiderü lt, hogy Gideon is
hivatalos – bá r senki sem vá rta, hogy csakugyan eljö n –, inká bb
visszamentem az asztalomhoz é s a munká mba temetkeztem.

Hazafelé menet bené ztem az edző terembe; aztá n vettem pá r dolgot,
hogy fettuccine Alfré dot csiná ljak vacsorá ra cré me brű lé -vel
desszertnek – ettő l a kajá tó l garantá lt a szé nhidrá tkó ma. Arra
szá mı́tottam, hogy az alvá s

menedé ket jelent majd a vé gtelen mi-lett-volna-ha ciklustó l, amelyen

az agyam kö rö zö tt, aká r egé sz szombat dé lelő ttre.

Caryvel ettü nk a nappaliban, pá lciká val. Az ő ö tlete volt, hogy

felvidı́tson. Neki ı́zlett az é tel, de é n nem lelkesedtem. Aztá n
elhallgatott, é n pedig é reztem, hogy nem vagyok é ppen a
legszó rakoztató bb bará t.

– Mikor jö nnek ki a Grey Isles-kampá ny hirdeté sei? – ké rdeztem.

– Nem tudom pontosan, de ezt hallgasd meg… – vigyorgott. – Tudod,

hogy megy ez a iú modellekkel – ú gy lö kdö snek minket ide-oda, mint
gumit egy orgiá n. Nehé z kitű nni a tö megbő l, hacsak nem já rsz valami
hı́ressé ggel. Es é n hirtelen ilyen lenné k, mió ta a veled kö zö s fotó inkat
mindenhová kiplaká toltá k. Affé le mellé kmotı́vum vagyok a Gideon
Cross-kapcsolatodban. Csodá kat mű velté l, abszolú te menő lettem.

Felkacagtam.

– Ehhez nem volt szü ksé ged az é n segı́tsé gemre.

– Há t, mindenesetre nem á rtott. Es visszahı́vtak mé g pá r fotó ra. Azt
hiszem, most nem csak ö t percre akarnak – Akkor ü nnepelnü nk kell.

– Abszolú te. Ha ké szen á llsz rá .

A vé gé n kiü ltü nk a nappaliba, é s megné ztü k az eredeti Tront. Hú sz
perce ment a ilm, amikor megszó lalt a telefonja, é s hallottam, hogy
az ü gynö ksé gé vel beszé l. – Persze. Tizenö t perc mú lva ott vagyok.
Hı́vlak, ha odaé rtem.

– Munka? – ké rdeztem, mikor letette.

– Az. Az egyik modell annyira belő ve jelent meg egy fotó zá son, hogy
haszná lhatatlan. – Szemü gyre vett. – Akarsz jö nni?

Kinyú jtó ztattam a lá bam.

– Nem. Jobb nekem itt.

– Biztos, hogy rendben leszel?

– Csak egy kis kö nnyű szó rakozá sra van szü ksé gem. Má r a
gondolattó l is elfá radok, hogy felö ltö zzem. – Jó volt a
lanelpizsamá mban meg az ó cska trikó mban egé sz hé tvé gé n.
Bá rmennyire rosszul é reztem is magam, a testi ké nyelemre szü ksé g
volt. – Ne aggó dj miattam. Tudom, hogy mostaná ban nem né zek ki
valami jó l, de megoldom. Menj é s é rezd jó l magad.

Miutá n Cary elsietett, megá llı́tottam a ilmet, é s kimentem a

konyhá ba boré rt. Megá lltam a pultná l, é s megsimı́tottam a ró zsá kat,
amiket Gideontó l kaptam mú lt hé tvé gé n. Szirmok hulltak a pultra,
mint kö nnycseppek. Arra gondoltam, hogy visszavá gom a szá rukat é s

kibontom

a tá psó t, ami a csokorral együ tt jö tt, de é rtelmetlen lett volna. Majd
holnap kidobom az egé sz csokrot, hasonló ké ppen halá lra ı́té lt
kapcsolatunk utolsó mementó já t.

Gideonnal egy hé t alatt messzebbre jutottam, mint má skor ké t é v
alatt.

Ezé rt mindig szeretni fogom. Vagy talá n ö rö kké . Pont.

Es egy nap talá n má r nem is fog ennyire fá jni.

– Ebresztő , á lomszuszé k – csivitelte Cary, mikö zben lerá ngatta ró lam
a takaró t.

– Au. Hagyj bé ké n.

– Ot perced van, hogy kivonszold magad a zuhanyozó ba, kü lö nben a
vı́z jö n hozzá d.

Kinyitottam az egyik szemem, é s rá meredtem. Felső nem volt rajta,

csak valami bő nadrá g, ami majdnem leesett ró la. Tö ké letes
é breszté s.

– Mié rt kell felkelnem?

– Azé rt, mert fekszel, é s nem á llsz.

– Huh. Ez má r dö i, Cary Taylor.

Karba fonta a kezé t é s felvonta a szemö ldö ké t.

– Mennü nk kell vá sá rolni.

A pá rná ba fú rtam az arcomat.

– Nem.

– De igen. Mintha valami olyasmit mondtá l volna, hogy „hé tvé gi kerti
parti” meg „rocksztá r vendé gek”. Mi a fené t vehetné k fel oda?

– A, é rtem. Jó é rv.

– Te mit veszel fel?

– Há t… nem tudom. Hajlottam az angol teá zó s-kalapos stı́lus felé , de
má r nem vagyok annyira biztos a dolgomban.

Lelkesen bó logatott.

– Helyes. Tegyü nk egy kö rt, é s keressü nk valami szexit é s menő t.

Tessé k-lá ssé k ellenkezé ssel kimá sztam az á gybó l, é s ki totyogtam a

fü rdő szobá ba. Lehetetlensé g volt ú gy zuhanyozni, hogy ne jusson
eszembe Gideon, a tö ké letes test, meg az é rzé ki hangok, amiket
kiadott, amikor a szá mba é lvezett. Bá rhová né ztem, Gideont lá ttam. A
vá rosban is má r mindenfelé Bentley-ket vé ltem felfedezni. Mintha
mindenü tt nyü zsö gtek volna.

Megebé deltü nk Caryvel, aztá n nekivá gtunk a vá rosnak, vé gig az
Upper East Side boltocská in é s a Madison Avenue butikjain, aztá n
taxival bementü nk a SoHó ba. Menet kö zben ké t tinilá ny autogramot
ké rt Carytő l, ami engem, azt hiszem, jobban izgalomba hozott, mint
ő t.

– En megmondtam – morogta.

– Mit mondtá l meg?

– A pletykablogró l ismertek fel. A Crossró l meg ró lad szó ló hı́rekbő l.

Felhorkantam.

– Mé g szerencse, hogy van, akinek bejö n az é letem.

Há rom kö rü l mennie kellett egy má sik munká ra, é s vele tartottam,
hogy eltö ltsek né há ny ó rá t egy nagyhangú é s szemtelen fotó s
stú dió já ban. Mivel eszembe jutott, hogy szombat van, behú zó dtam
egy sarokba, é s megejtettem heti rendes hı́vá somat apá mnak.

– Mé g mindig boldog vagy New Yorkban? – ké rdezte a rendő rsé gi
rá dió bó l szó ló recsegő hang mellett.

– Eddig igen. – Ez hazugsá g volt, de az igazsá got nem mondhattam

meg.

Apá mnak mondott valamit a tá rsa, amit nem é rtettem, mire ő

felhorkant.

– Chris azt mondja, a minap lá tott a té vé ben. Valami ká belcsatorná n,
egy pletykamű sorban. Nem hagynak vele bé ké n.
Felsó hajtottam.

– Mondd meg nekik, hogy az ilyen mű sorok ká rosı́tjá k az agyat.

– Ezek szerint nem já rsz Amerika egyik leggazdagabb emberé vel?

– Nem. Es mi a helyzet a te szerelmi é leteddel? – pró bá ltam gyorsan

terelni. – Talá lkozgatsz ú jabban valakivel?

– Semmi komoly. Vá rj… – Mondott valamit a rá dió ba, aztá n nekem: –
Ne haragudj, kicsim. Mennem kell. Szeretlek. Es nagyon hiá nyzol.

– Te is hiá nyzol nekem, apa. Vigyá zz magadra.

– Mindig azt csiná lom. Szia.

Kinyomtam a telefont, é s visszamentem a helyemre, hogy vá rjam

Caryt.

Kö zben kattogott az agyam. Hol lehet most Gideon? Mit csiná l?

Vajon a hé tfő i postá mban má r egy má sik nő vel fogom lá tni?

Vasá rnap dé lutá nra kö lcsö nké rtem Clancyt meg Stanton egyik
kocsijá t, hogy kivigyen bennü nket a Vidal-birtokra Dutchess
megyé be. Há tradő lve

bá multam ki az ablakon, szó rakozottan csodá lva a hullá mzó mező ket
é s a lá thatá rig hú zó dó zö ld erdő ket. Rá dö bbentem, hogy ez má r a
Gideon Utá ni Negyedik Nap. Az első napok é les fá jdalma tompa
lü kteté ssé szelı́dü lt, mely majdnem olyan volt, mint az in luenza. A
testem minden porciká ja sajgott, mintha elvoná si tü neteim lenné nek,
a torkomat pedig csı́pté k a visszafojtott kö nnyek.

– Ideges vagy? – ké rdezte Cary.

Rá meredtem.

– Nem igazá n. Gideon ú gysem lesz itt.

– Biztos vagy benne?

– Nem lenné k itt, ha má ské pp gondolná m. Azé rt bennem is van
bü szkesé g.

Né ztem, ahogy Cary a kö zé pső karfá n dobol. Hiá ba volt a hosszas
vá sá rló kö rú t, csak egyvalamit vett: egy fekete bő r nyakkendő t.

Kö nyö rtelenü l le is cikiztem é rte, ami é rt a maga tö ké letes
divaté rzé ké vel megvesz egy ilyet.

Rajtakapott, hogy a nyakkendő t né zem.

– Mé g mindig nem tetszik? Szerintem jó l megy az emó s farmerhoz

meg a haknizené sz-zakó mhoz.

– Cary… Te felvehetsz bá rmit.

Es ez igaz is volt. Carynek minden stı́lus jó l á llt, hisz tö ké letes teste
volt, é s olyan arca, hogy az angyalok is megirigyelhetté k volna.

Rá tettem a kezem nyugtalan ujjaira.

– Es te ideges vagy?

– Trey nem hı́vott tegnap este – morogta. – Pedig megı́gé rte.

Megnyugtató an megszorongattam a kezé t.

– Ez csak egyetlen kihagyott hı́vá s, Cary. Nem hinné m, hogy bá rmi
komolyat jelent.

– Hı́vhatott volna ma reggel is – ellenkezett Cary. – Trey nem olyan

megbı́zhatatlan, mint a tö bbiek. Biztosan nem felejtette el, hogy
hı́vnia kell, ez pedig azt jelenti, hogy nem akart hı́vni.

– A rohadé k. Gondoskodni fogok ró la, hogy rengeteg ké p ké szü ljö n
ró lad, amin szexi é s menő vagy, csak hogy legyen mivel kı́nozni ő t
hé tfő n.

Rá ndult egyet a szá ja.

– O, a nő i lé lek alattomossá ga. Ká r, hogy Cross nem fog lá tni té ged
ma.
Fé lig mé g nekem is felá llt, amikor kijö tté l a szobá dbó l ebben a
ruhá ban.

– Jaj, te! – ö klö ztem bele a vá llá ba, é s á ldü hö s pillantá st vetettem rá ,
amikor nevetett.

A ruhá t mindketten tö ké letesnek é rté keltü k, amikor rá talá ltunk.

Klasszikus kerti parti stı́lusú fű ző s felső ré sz té rdig é rő , deré kbó l
bő vü lő

szoknyá val. A szı́ne fehé r, kis virá gokkal. De ezzel vé get is é rt a tea-
é s-apró sü ti stı́lus.

A meglepeté st a vá ll né lkü li szabá s jelentette, valamint a fekete é s

bı́bor szaté n alsó szoknyá k, amelyek tartá st adtak az alsó ré sznek,
valamint a fekete bő rvirá gok, amelyek gonosz kis szé lforgó kra
emlé keztettek. Cary egy vö rö s Jimmy Choo nyitott orrú cipő t
vá lasztott hozzá a szekré nyembő l, meg rubincsepp fü lbevaló t. Ugy
dö ntö ttü nk, hogy a hajamat kibontva hagyjuk, há tha megé rkezvé n
kiderü l, hogy kalap kell.

Mindent ö sszevé ve csinosnak é s magabiztosnak é reztem magam.

Clancy imponá ló mennyisé gű monogramos kapun vitt keresztü l

bennü nket, majd rá fordult egy kanyarodó kocsibehajtó ra, egy inas
ú tmutatá sá t kö vetve. Caryvel kiszá lltunk a bejá ratná l. Karon fogott,
mert tű sarkaim belesü ppedtek a ké kesszü rke murvá ba.

Mikor belé ptü nk Vidalé k hatalmas, Tudor-stı́lusú udvarhá zá ba,

Gideon csalá djá nak fogadó sorfala – az anyja, a mostohaapja,
Christopher é s a mostohahú g – szı́vé lyesen ü dvö zö lt bennü nket.

Magamba szı́vtam a lá tvá nyt. Arra gondoltam, hogy a Vidal famı́lia
csak akkor festhetne tö ké letesebben, ha Gideon is velü k lenne. Az
anyjá nak é s a hú gá nak hozzá hasonló ak voltak a szı́nei, ugyanaz a
csillá mló fekete haj é s sű rű szempillá kkal keretezett ké k szem.
Mindké t nő szé p volt a maga inom mó djá n.
– Eva! – Gideon anyja magá hoz hú zott, majd csó kokat cuppantott az
orcá im mellé . – Annyira ö rü lö k, hogy vé gre megismerhettelek!

Fantasztikus lá ny vagy! Es a ruhá d! Nagyon tetszik!

– Kö szö nö m.

Vé gigsimı́tott a hajamon, megfogta az arcomat, aztá n a karomat.

Nehezen viseltem, mert az é rinté s idő nké nt szorongá st vá ltott ki

belő lem idegenek ré szé rő l.

– A hajad termé szetes sző ke?

– Az – feleltem, de kissé meglepett a ké rdé s. Ugyan ki ké rdez ilyesmit

egy vadidegentő l?

– Lenyű gö ző . Há t, isten hozott! Remé lem, remekü l fogod é rezni
magad. Orü lü nk, hogy el tudtá l jö nni.

Furcsa nyugtalansá g tö ltö tt el, ú gyhogy ö rü ltem, amikor é szrevette
Caryt é s lecsapott rá .

– Te pedig biztosan Cary vagy – bú gta Mrs. Vidal. – Eddig biztos
voltam benne, hogy az é n ké t iam a legvonzó bb fé r i a vilá gon. De
má r lá tom, hogy té vedtem. Egyszerű en csodá latos vagy, kedvesem.

Cary felvillantotta megawattos mosolyá t.

– O, azt hiszem, szerelmes vagyok, Mrs. Vidal.

Az asszony torokhangon felkacagott.

– Ugyan má r. Szó lı́ts Elizabethnek. Vagy Lizzie-nek, ha elé g bá tor
vagy.

Elfordı́tottam a tekintetemet, é s idő sb Christopher Vidal szorı́totta

meg a kezemet. Sok szempontbó l a iá ra emlé keztetett, szü rké szö ld
szemé vel é s kis iú s mosolyá val. Má s tekintetben kellemes
meglepeté st jelentett.
Katonazö ld ruhá já ban, kasmı́rkardigá njá val é s papucsá val inká bb
fő iskolai taná rnak tű nt, mint egy zenei vá llalat igazgató já nak.

– Eva. Szó lı́thatlak Evá nak?

– Megtisztel.

– Szó lı́ts csak Chrisnek, tegező djü nk. Igy kicsit kö nnyebb
megkü lö nbö ztetni engem Christophertő l. – Oldalra billentett fejjel
vett szemü gyre ré zszı́nű szemü vege mö gü l. – Most má r lá tom, mié rt
van annyira oda é rted Gideon. A szemed viharszü rke, mé gis olyan
tiszta é s kö zvetlen. Talá n a legszebb szempá r, amit valaha is lá ttam,
termé szetesen a felesé gemé n kı́vü l.

Elvö rö sö dtem.

– Kö szö nö m.

– Gideon is jö n?

– Nem tudok ró la. – A sajá t szü lei mié rt nem tudjá k a vá laszt?

– Mindig remé nykedü nk. – Intett egy vá rakozó inasnak. – Menj ki a
kertbe, é s é rezd otthon magad!

Christopher ö lelé ssel ü dvö zö lt, az Ireland nevű hú g pedig olyan
duzzogva mé rt vé gig, ahogyan erre csak egy tinilá ny ké pes.

– De hiszen te sző ke vagy – jegyezte meg.

Jaj. Gideon vonzalma a sö té t hajú nő k irá nt affé le kő be vé sett szabá ly,
vagy mi?

– Te pedig nagyon csinos barna.

Cary a karjá t kı́ná lta, é n há lá san elfogadtam.

Mikö zben tá volodtunk, halkan megké rdezte: – Olyanok, amilyennek

gondoltad ő ket?

– Az anyja talá n igen. A mostohaapja viszont nem. – Visszané ztem a

vá llam fö lö tt az elegá ns, fö ldig é rő kré m szı́nű ruhá ra, mely Elizabeth
Vidal karcsú alakjá ra simult. Arra gondoltam, milyen keveset tudok
Gideon csalá djá ró l. – Hogyan lesz egy kis iú bó l ü zletember, aki
á tveszi a mostohaapja vá llalkozá sá t?

– Crossnak vannak ré szvé nyei a Vidal Recordsban?

– Irá nyı́tó csomagja van.

– Hmm. Talá n kivá sá rolta? – tö prengett Cary. – Segı́tett egy kicsit a
cé gnek, amikor a zeneipar bajba kerü lt?

– Mié rt nem adott nekik egyszerű en csak pé nzt? – tű nő dtem.

– Talá n mert ravasz ü zletember?

Elesen kifú jtam a levegő t, é s legyintettem. Nem akartam ilyesmikkel

foglalkozni. Nem Gideon, hanem Cary kedvé ért jö ttem el erre a
partira, é s ezt szem elő tt is akartam tartani.

Odakint jó kora, gazdagon dı́szı́tett pavilont talá ltunk a há tsó kertben.

Noha szé p volt az idő , é s a napon is lehetett volna lenni, inká bb egy
fehé r damaszttal terı́tett asztalná l vá lasztottam helyet.

Cary megveregette a vá llamat.

– Te csak lazı́ts. En majd szocializá ló dom.

– Vadá szd le ő ket!

Cary tettvá gytó l buzogva nekiindult.

En pezsgő t iszogattam, é s szó ba elegyedtem mindenkivel, aki arra

já rt é s beszé lgetni akart. Rengeteg olyan mű vé sz volt a partin, akiket
é n is hallgatni szoktam, é s titokban á hı́tattal igyeltem ő ket. Az
elegá ns kö rnyezet é s az inassereg dacá ra az á ltalá nos hangulat laza
é s kö tetlen volt.

Má r é ppen kezdtem volna jó l é rezni magam, amikor valaki olyan
lé pett ki a há z teraszá ra, akit soha tö bbet nem akartam lá tni az
é letben: Magdalene Perez. Fantasztikusan né zett ki ró zsá s á rnyalatú
sifonruhá já ban, mely a té rde kö rü l fodrozó dott.
Egy ké z nehezedett a vá llamra, é s megszorı́totta. Megló dult a
szı́vveré sem, mert az az é jszaka jutott eszembe, amikor Caryvel
beté vedtü nk Gideon klubjá ba. Ezú ttal azonban Christopher volt a
tettes.

– Hé , Eva! – ü lt le a szomszé dos szé kre, é s a té rdé re kö nyö kö lve felé m
hajolt. – Jó l é rzed magad? Nem nagyon vegyü lsz.

– Remekü l szó rakozom. – Vagy legalá bbis eddig ı́gy volt. – Kö sz, hogy
meghı́vtá l.

– En kö szö nö m, hogy eljö tté l. A szü leim egé szen odavannak, hogy itt
vagy. Es persze é n is. – A mosolya mosolyra ké sztetett, aká rcsak a
nyakkendő je, melyen rajzolt bakelit lemezkorongok é keskedtek. –
Nem vagy é hes? A rá kropogó s nagyon inom. Kó stold meg, ha erre já r
a tá lca.

– Ugy lesz.

– Csak szó lj, ha bá rmire szü ksé ged van. Es tarts fenn nekem egy
tá ncot – kacsintott, aztá n elrohant.

Ireland is helyet foglalt, a kö zé piskolá s vé gző sö k rutinos
kecsessé gé vel rendezgetve el tagjait. A haja mindenhol egyforma
hosszú , deré kig é rő

zuhatag, gyö nyö rű szeme csodá latramé ltó an kö zvetlen. Tizenhé t
é vé né l jó val é rettebbnek tű nt.

– Szia! Hol van Gideon?

Csak a vá llamat vonogattam a kertelé s né lkü li é rdeklő dé sre.

– Nem tudom.

Ireland bö lcsen bó logatott.

– Magá nyossá gban erő s.

– Mindig ilyen volt?

– Azt hiszem. De mé g kicsi voltam, amikor kü lö n kö ltö zö tt. Szereted?

Egy pillanatra elá llt a lé legzetem. Aztá n fú jtam egyet.

– Igen.

– Gondoltam, amikor lá ttam ró latok azt a Bryant parki videó t –
harapta be a felső ajká t. – Szó rakoztató ? Má rmint… jó vele lenni?

– Há t… Izé … – Te jó é g. Ismeri egyá ltalá n valaki Gideont? – Nem

mondaná m, hogy szó rakoztató , viszont unalmasnak se unalmas.

A zenekar já tszani kezdett, ,,I've Got You Under My Skin”, bú gtá k, é s
Cary is megjelent, mintegy vará zsü té sre.

– Ideje, hogy egy kis reklá mot csiná lj nekem, Ginger.

– Mindent el fogok kö vetni, Fred. – Rá mosolyogtam Irelandre. –

Bocsá ss meg egy percre.

– Há rom perc é s negyven má sodpercre – javı́tott ki, a csalá djá ban
elvá rható zenei szaké rtelemmel.

Cary kivezetett az ü res tá ncté rre, é s gyors foxtrottba kezdtü nk.
Beletelt egy kis idő be, mire felvettem a ritmust a napok ó ta tartó
merevsé g é s gyö trő dé s utá n. Aztá n győ zö tt az ö sszeszokottsá g, é s
siklani kezdtü nk a parketten.

Mikor az é nekes elhallgatott é s a zene vé get é rt, lihegve á lltunk meg.

Kellemes meglepeté ské nt megtapsoltak bennü nket. Cary elegá nsan

meghajolt, é n pedig a kezé re tá maszkodva pukedliztem.

Mikor felemeltem a fejem é s kiegyenesedtem, Gideon á llt elő ttem.

Dö bbenten hő kö ltem há tra. Sú lyosan alulö ltö zö tt volt farmerjá ban é s
kı́vü l hordott, nyitott nyakú fehé r ingé ben, melynek feltű rte az ujjá t.
Mé gis annyira jó l né zett ki, hogy az ö sszes fé r i vendé g elbú jhatott
mellette.
Hatalmá ba kerı́tett a vá gyakozá s, amint megpillantottam. Valahol
tá volró l mé g é rzé keltem, hogy az é nekes elvonszolja Caryt, de nem
tudtam levenni a szemem Gideonró l, akinek izzó ké k tekintete szinte
á té getett.

– Há t te mit keresel itt? – csattant fel.

Há trahő kö ltem.

– Tessé k?

– Nem lenne szabad itt lenned. – Megfogta a kö nyö kö met, é s hú zni
kezdett a há z felé . – Nem akarom, hogy itt legyé l.

Ha arcul kö p, akkor sem bá nthatott volna meg jobban. Kirá ntottam a
karom a kezé bő l, é s siető sen elindultam a há z felé , felszegett fejjel,
hő n remé lve, hogy mé g elé rem a kocsi biztonsá gá t é s Clancy vigyá zó
tekinteté t, mielő tt eleredné nek a kö nnyeim.

A há tam mö gö tt nő i hangot hallottam, amint Gideont hı́vja, é s
fohá szkodtam, hogy az illető elé g idő re feltartsa Crosst ahhoz, hogy el
tudjak tű nni.

Má r azt hittem, hogy sikerü l, amikor beé rtem a há zba.

– Eva, vá rj!

A vá llam megroggyant Gideon hangjá ra, é s nem voltam hajlandó

rá né zni.

– Tű nj el. Egyedü l is kitalá lok.

– Mé g nem vé geztem…

– De é n igen! – fordultam szembe vele. – Ne beszé lj velem ı́gy. Minek

ké pzeled magad? Azt hiszed, hogy miattad jö ttem? Hogy há tha
ö sszefutunk, é s odavethetsz nekem valami csontocská t… lé tezé sem
valami szá nalmas tudomá sul vé telé t? Vagy talá n mé g egy gyors,
ó cska numerá ra is rá tudlak venni valamelyik sarokban, hogy
visszaszerezzelek?
– Hallgass, Eva! – A tekintete lá ngolt, az á lla megfeszü lt. – Hallgass
meg…

– Csak azé rt vagyok itt, mert ú gy tudtam, hogy te viszont nem jö ssz.

Cary meg a karrierje miatt jö ttem. Ugyhogy nyugodtan

visszamehetsz a buliba, é s ú jra elfeledkezhetsz ró lam. Biztosı́thatlak,
hogy é n is ezt fogom tenni, amint kilé pek a kapun.

– Fogd má r be a szá d – kapta el a kö nyö kö met, hogy ö sszekoccantak
a fogaim. – Hallgass má r el, é s hagyd, hogy é n is beszé ljek.

Ugy pofon vá gtam, hogy fé lrebillent a feje.

– Ne é rj hozzá m.

Gideon egy mordulá ssal magá hoz rá ntott, é s kemé nyen, horzsoló san
megcsó kolt. A keze a hajamba mé lyedt é s durvá n megmarkolta, hogy
ne

tudjak elmenni. Megharaptam a nyelvé t, amit agresszı́van a szá mba

dugott, aztá n az alsó ajká t is, amı́g nem é reztem a vé r ı́zé t, de ő nem
hagyta abba.

Minden erő mmel nekifeszü ltem a vá llá nak, de meg se tudtam
mozdı́tani.

Az a nyavalyás Stanton! Ha ő nem lett volna, meg az idió ta anyá m,

akkor most jó pá r krav maga edzé s lenne má r a tarsolyomban…

Gideon ú gy csó kolt, mintha halá losan ki lenne é hezve az ı́zemre, é s az

ellená llá som kezdett gyengü lni. Annyira jó volt az illata, annyira
ismerő s.

Es a teste annyira illett az enyé mhez. A mellbimbó im meghazudtoltá k

ellenkezé semet. Feszesre kemé nyedtek, é s lassú , forró vá gy fé szkelte
be magá t az á gyé komba. A szı́vem csak ú gy dö rö mbö lt a bordá im
mö gö tt.

Vadul kı́vá ntam ő t. Nem mú lt el a só vá rgá s, egyetlen pillanatra sem.

Felemelt. Alig kaptam levegő t a szorı́tá sá ban, kezdtem szé dü lni.
Amikor á tvitt valami ajtó n é s berú gta maga mö gö tt, má r csak nagyon
erő tlenü l tiltakoztam.

Egy kö nyvtá rszoba sú lyos ü vegajtajá nak nyomó dtam, Gideon erő s é s
hatalmas teste alatt. A keze lejjebb csú szott a derekamró l, besiklott a
szoknyá m alá , kitapogatta a fenekemet a csipké s franciabugyi alatt.
Erő sen magá hoz hú zta a csı́pő met, hogy é rezzem, mennyire kemé ny,
mennyire felizgult. Megremegtem a vá gytó l, szinte ü resen sajgott
mindenem.

Elszá llt belő lem minden ellená llá s. Karom lehanyatlott, tenyerem az
ü vegre tapadt. Ereztem, ahogy az ő testé bő l is elszá ll a feszü ltsé g,
mikö zben é n megadó an meglá gyulok. A szá ja nyomá sa enyhü lt, é s
csó kja szenvedé lyes incselkedé ssé é desedett.

– Eva – lehelte mogorvá n. – Ne ellenkezz. Nem tudom elviselni.

Lecsukó dott a szemem.

– Engedj el, Gideon.

Az enyé mhez dö rgö lte az arcá t, lehelete a fü lemet é rte.

– Nem vagyok rá ké pes. Tudom, hogy undorı́tott az, amit akkor é jjel
lá ttá l… amit magammal csiná ltam…

– Gideon, dehogy! – Te jó é g! Azt hiszi, hogy emiatt hagytam ott? –

Nem ezé rt…

– Elvesztem az eszem né lkü led. – A nyelve lefelé siklott a nyakamon,

megsimogatta lü ktető ü tő eremet. Beszı́vta a bő rö met, é s á tjá rt a
gyö nyö r. – Nem vagyok ké pes gondolkodni. Nem tudok se dolgozni,
se aludni. Az egé sz testem sajog é rted. Es el tudom é rni, hogy te is
ú jra akarj. Hadd pró bá ljam meg.

Kö nny csorgott az arcomon. Rá folyt a mellemre, é s ő felnyalta.

Hogy is gyó gyulhatné k meg, ha ú jra szeretkezné nk? Es hogyan

maradhatné k é letben, ha nem?
– Mindig akartalak – suttogtam. – Nem tudom megá llni. De
megbá ntottá l, Gideon. Olyan hatalmad van, amivel mindenki má sná l
jobban tudsz bá ntani.

Sö té ten, zavartan meredt rá m.

– Megbá ntottalak? Hogyan?

– Hazudtá l nekem. Kizá rtá l magadbó l. – Megfogtam az arcá t. Azt

akartam, hogy ezt mindenké pp megé rtse. – A mú ltadnak nincs elé g
ereje ahhoz, hogy elű zzö n engem. Csak te vagy ké pes erre, é s meg is
tetted.

– Nem tudtam, mit csiná ljak – recsegte. – Nem akartam, hogy valaha
is ı́gy lá ss…

– Epp ez a problé ma, Gideon. Tudni akarom, ki vagy való já ban, a jó t
é s a rosszat egyará nt, te viszont bizonyos ré szeket el akarsz rejteni
elő lem. Ha nem nyı́lsz meg, akkor elveszı́tjü k egymá st, é s azt nem
tudná m elviselni.

Má r eddig is alig bı́rtam. Az elmú lt né gy napban csak vegetá ltam. Egy
ú jabb hé t, egy hó nap… tö nkretenne, ha le ké ne mondanom ró lad.

– Be tudlak engedni, Eva. Pró bá lom. De ha elrontok valamit, neked

mindig az az első reakció d, hogy elfutsz. Mindig ezt csiná lod, é n meg
nem tudom elviselni, hogy ha valami helytelent mondok vagy
csiná lok, bá rmelyik pillanatban lelé phetsz.

Megint gyö ngé d volt az ajka, ahogy az enyé met sú rolta vele. Nem
vitatkoztam. Hogy is tehettem volna, amikor igaza volt?

– Remé ltem, hogy magadtó l is visszajö ssz – morogta –, de ké ptelen

voltam tová bb vá rni. Ha kell, ö lben viszlek ki innen. Bá rmit
megteszek, csak hogy vissza gyere velem abba a szobá ba, é s
megbeszé ljü k a dolgot.

Vadul vert a szı́vem.

– Remé lted, hogy visszajö vö k? En meg azt hittem… Visszakü ldted a
kulcsaimat. Azt hittem, mindennek vé ge kö ztü nk.
Há tré bb hú zó dott, arca csupa kemé ny vonal.

– Kö ztü nk sosem lesz vé ge semminek, Eva.

Né ztem ő t, é s a szı́vem ú gy sajgott, mint egy nyı́lt seb, annyira

gyö nyö rű volt, annyira megtö rt é s fá jdalmas – é s ezt a fá jdalmat
ré szben é n okoztam.

Lá bujjhegyre emelkedve megcsó koltam a pofon vö rö s helyé t az

arcá n, é s belemarkoltam selymes hajá ba.

Gideon té rdre ereszkedett, hogy egy magassá gban legyü nk.
Szaggatott é s é les volt a lé gzé se.

– Megteszek bá rmit, amit csak akarsz. Bá rmit. Csak fogadj vissza.

Talá n meg kellett volna ijednem a vá gya mé lysé gé tő l, de é n is
ugyanezt a szenvedé lyes ő rü letet é reztem irá nta.

Megsimogattam a mellkasá t, hogy csillapı́tsam a remegé sé t,

mikö zben kimondtam a kemé ny igazsá got:

– Ugy lá tszik, folyamatosan szomorú sá got okozunk egymá snak. Nem
szı́vesen teszem ezt veled, é s nehezen bı́rom ezt az ő rü lt fent é s
lentet.

Segı́tsé gre van szü ksé gü nk, Gideon. Sú lyosan diszfunkcioná lisak
vagyunk.

– Pé nteken elmentem dr. Petersenhez. Hajlandó foglalkozni velem, é s

– ha egyeté rtesz – pá rké nt is szı́vesen fogad minket. Ugy gondoltam,
hogy ha te megbı́zol benne, é n is megpró bá lkozhatok vele.

– Dr. Petersen? – Eszembe jutott a nyilallá s, amit é reztem, amikor egy

fekete Bentley-t pillantottam meg a rendelő elő tt. Akkor azt hittem,
hogy csak a vá gyaimat vetı́tem ki. Elvé gre szá mtalan ugyanilyen autó
futká rozik New Yorkban. – Szó val igyeltetté l.

Beszı́vott é s kifú jt egy nagy adag levegő t. De nem tagadott.

Visszafojtottam a dü hö met. Csak elké pzelni tudtam, milyen szö rnyű

lehetett neki valami olyasmitő l – vagy olyan valakitő l – fü ggeni, amit
nem tud irá nyı́tani. Ebben a pillanatban azonban csak az szá mı́tott,
hogy hajlandó pró bá lkozni, é s nem is csak a szá ja já r, hanem
lé pé seket is tett.

– Nagy munka lesz, Gideon – igyelmeztettem.

– Nem fé lek a munká tó l. – Nyugtalanul tapogatott, simogatta a

combomat é s a fenekemet, mintha a meztelen bő rö m é rinté se
ugyanolyan lé tfontossá gú lenne neki, mint a lé legzé s. – Csak attó l
fé lek, hogy elveszı́thetlek.

Az ö vé hez nyomtam az arcomat. Kiegé szı́tettü k egymá st. Mé g most
is, ahogy az ujjai birtokló n pá sztá ztá k a testemet, valami enyhü lé st
é reztem a lelkemben, a ké tsé gbeesett megkö nnyebbü lé st, hogy vé gre
a karjaiban tart az a fé r i, aki megé rti é s kielé gı́ti legmé lyebb,
legtitkosabb vá gyaimat.

– Szü ksé gem van rá d – futott vé gig a szá ja az arcomon, a nyakamon. –
Benned akarok lenni…

– Te jó isten, ne itt! – Ez azonban mé g a magam szá má ra is gyenge

vé dekezé snek tű nt. Mindig, mindenhol, mindenhogyan kı́vá ntam…

– Muszá j itt – té rdelt le. – Es muszá j most.

Felkarcolta a bő rö met, mikö zben leté pte a bugyimat, aztá n a
derekamig felgyű rte a szoknyá t, é s nyalni kezdte a ré semet, nyelvé vel
szé tvá lasztva a nagyajkakat, hogy elé rje lü ktető csikló mat.

Felhö rdü ltem é s pró bá ltam elhú zó dni, de nem volt hová . Há tam
mö gö tt az ajtó , elő ttem a komoran elszá nt Gideon, aki egyik kezé vel
tart, a má sikkal a vá llá ra emeli a bal lá bamat, hogy megnyisson a
nyelvé nek.

Fejem az ü veghez ü tő dö tt, é s forró sá g á radt szé t a testemben abbó l a
pontbó l, ahol megő rjı́tett a nyelvé vel. Lá bam a há tá nak feszü lt,
kö zelebb lö kte ő t, ké t kezemmel a fejé be kapaszkodva ringató ztam.
Durva selyem hajfü rjeinek é rinté se combom é rzé keny belső ré szé n
má r ö nmagá ban provoká ció volt, s kié lesı́tette é rzé keimet a
kö rnyezetre.

Gideon szü leinek há zá ban vagyunk, egy hı́res emberektő l hemzsegő

parti kellő s kö zepé n, ő pedig itt té rdel elő ttem, é s mohó n nyalogatja
sı́kos nyı́lá somat. Pontosan tudja, hogyan fogjon meg, hogy mit
szeretek é s mire van szü ksé gem. Elké pesztő orá lis szaké rtelmé n
tú lmenő en is é rti a termé szetemet. Es ez a kombiná ció pusztı́tó é s
fü ggő sé get keltő .

A testem megremegett, szemem lecsukó dott a kimondhatatlan ké jtő l.

– Gideon… Annyira kemé nyen é lvezek el tő led…

Nyelve ú jra é s ú jra lecsapott testem é rzé keny nyı́lá sá ra, ingerelve a
inom bő rt. Szé gyentelenü l tö rleszkedtem a szá já hoz. Megmarkolta
meztelen fenekemet é s gyú rni kezdte, szinte rá hú zva engem a
nyelvé re, amivel belé m hatolt. Volt valami á hı́tat abban a
mohó sá gban, ahogyan é lvezett engem, az a nyilvá nvaló é rzé s, hogy
csodá lja a testemet, é s hogy az ö rö m é s az ö rö mszerzé s é ppolyan
lé tfontossá g ú neki, mint az ereiben keringő vé r.

– Igen – szisszentem fel, é rezve az orgazmus kö zeledté t Feldobott a

pezsgő é s Gideon bő ré nek forró illata a sajá t izgalmammal
keveredve.

Mellem megfeszü lt a pá nt né lkü li melltartó ban, mely egyszeriben

szű knek é rző dö tt, s testem remegett a vá gyott orgazmus
ké nyszeré tő l. – Mindjá rt elmegyek.

Valami mozgá st lá ttam a terem tú lsó vé gé ben, é s tekintetem
ö sszetalá lkozott a Magdalene-é vel. Az ajtó ban á llt dermedten, s tá gra
nyı́lt szemmel, tá tott szá jjal meredt Gideon ritmikusan mozgó
tarkó já ra.

Gideon azonban vagy nem vette é szre, vagy nem tö rő dö tt vele.

Nyelvé vel tová bb kö rö zö tt a csikló m kö rü l, az arca oldalt behorpadt.
Ritmikus szı́vá sokkal masszı́rozta nyelve hegyé vel a hiperé rzé keny
csomó cská t.

Hirtelen minden ö sszerá ndult, majd elernyedt, a ké j egyetlen, tü zes
robbaná sá ban.

Az orgazmus perzselő hullá mké nt ö mlö tt szé t bennem. Feljajdultam,

é s vadul lö kdö stem elő re a csı́pő met, elveszve a kö ztü nk lé vő zsigeri

é rintkezé sben. Gideon tartott, mert a té rdem elgyengü lt, é s addig
nyalta reszkető hú somat, amı́g az utolsó remegé s is elhalt.

Mire ú jra kinyitottam a szemem, né ző kö zö nsé gü nk má r elmenekü lt.

Gideon felpattant, felnyalá bolt é s a szó fá ra fektetett. A csı́pő mné l

á tvetett a karfá n.

Vé gigmé rtem. Mié rt nem hajt egyszerű en ö ssze é s dug meg há tulró l?

Aztá n egy rá ntá ssal kigombolta a sliccé t, é s elő hú zta gyö nyö rű ,
hatalmas farká t, é s akkor má r nem é rdekelt semmi. Felnyö gtem,
amikor belé m hatolt, s testem kü szkö dve pró bá lt helyet adni az oly
vá gyott, csodá s telı́tettsé gnek. Gideon megostromolta é rzé keny
benső met brutá lisan vastag hı́mtagjá val. A tekintete sö té t volt é s
birtokló , s primitı́v hö rdü lé s szakadt fel belő le, valahá nyszor
vé gigé rt.

Reszkető nyö gé s tö rt elő belő lem is, a dö fé sei sú rló dá sa
felé bresztette bennem a be nem teljesü lt vá gyat, hogy az
eszmé letlensé gig kefé ljen. O.

Csakis ő .

A feje há trabicsaklott, é s a nevemet hö rö gte. Vad lö ké sei a mennybe
repı́tettek.

– Szorı́ts meg, Eva. Szorı́tsd meg a farkam.

Mikor engedelmeskedtem, olyan izgató an szaggatott hangot hallatott,

hogy beleremegtem.

– Igen, angyalka… pont ı́gy!

Rá feszü ltem, mire ká romkodott egyet. Osszekapcsoló dott a
tekintetü nk. Szemé nek dö bbenetes ké kjé t elhomá lyosı́totta a
gyö nyö r.

Izmos teste gö rcsö sen megrá ndult, egyszer, aztá n ké tszer, aztá n
hosszan é s kemé nyen elé lvezett, forró n a testem mé lysé geibe
lö vellve.

Má r nem volt idő m mé g egyszer a csú csra é rni, de nem is szá mı́tott.

Ahı́tattal é s szı́ntiszta nő i diadallal né ztem. Ez az én mű vem.

Az orgazmus pillanataiban é ppolyan tö ké letesen birtokoltam ő t, mint

ahogyan ő engem.
Gideon rá m hajolt, haja a mellemet sú rolta. Zihá lt.

– Te jó é g. E né lkü l nem bı́rok lé tezni egy napig sem. Mé g a munkaidő

is tú l hosszú .

Vé gigsimı́tottam izzadt fejbő ré n, a haja tö vé né l.

– Nekem is hiá nyoztá l.

Orrá val megbö kte a mellem.

– Amikor nem vagy velem, ú gy é rzem, hogy… Tö bbet ne fuss el, Eva.

Nem tudná m elviselni.

Felá llı́tott maga elé , é s egé szen addig bennem maradt a farká val,
amı́g a talpam le nem é rt a kemé nyfa padló ra.

– Most pedig gyere velem.

– Nem hagyhatom itt Caryt.

– Akkor ő t is elcipeljü k magunkkal. Pssszt! Mielő tt ellenkezné l,

elmondom, hogy bá rmit is remé l ettő l a partitó l, é n el tudom inté zni
neki.

Semmit sem szá mı́t, ha nem marad itt.

– Lehet, hogy jó l é rzi magá t.

– Nem akarom, hogy itt legyé l. – Hirtelen megint tá voli é s kimé rt lett.

– Tudod, mennyire fá j, amikor ezt mondod? – jajdultam fel elszoruló

torokkal. – Mi a baj velem, hogy nem akarsz a csalá dod kö zelé be
engedni?

– Angyalká m, dehogyis! – ö lelt á t, é s simogatni kezdte a há tamat. –

Veled nincs semmi baj. Csak ez a hely… Nem… Ké ptelen vagyok itt
lenni. Akarod tudni, mi volt az á lmomban? Ez a há z.

– O… – A gyomrom ö sszeszorult az aggodalomtó l. – Ne haragudj.

Nem tudtam.

Volt valami a hangomban, ami arra ké sztette, hogy csó kot nyomjon az
orrom fö lé .

– Durva voltam veled ma. Sajná lom. Ideges leszek ettő l a helytő l, de
ez persze nem mentsé g.

Ké t tenyerem kö zé fogtam az arcá t, é s mé lyen belené ztem a szemé be.

Meglá ttam azokat a kavargó é rzé seket, amelyeket á ltalá ban elrejt.

– Sose mentegető zz azé rt, hogy ö nmagad vagy. Eppen ezt szeretné m.
A biztos menedé ked akarok lenni, Gideon.

– Az vagy. Nem is tudod, mennyire, de egyszer majd elmondom. –

Homloká t az enyé mhez nyomta. – Menjü nk haza. Vettem neked pá r
dolgot.

– O! Imá dom a meglepeté seket. – Fő leg ha azok egy magá nak való ,
cseppet sem romantikus pasitó l szá rmaznak.
Ovatosan kezdett kihú zó dni belő lem. Furcsa volt é rezni, milyen
nedves lettem, mennyit frö cskö lt belé m. A farka utolsó centimé terei
hirtelen siklottak ki, é s az ondó ö sszekente a belső combomat. Aztá n
ké t szemtelen csepp hullt a kemé nyfa padló ra a lá bam kö zü l.

– O, a francba – mordult fel. – Annyira izgató ! Má r megint kezd

felá llni.

Termé kenysé ge bizonyı́té ká ra né ztem, é s melegsé g ö ntö tt el.

– Ez utá n má r biztos nem tudsz elmenni mé g egyszer.

– Má r hogyne tudné k. – Alá m nyú lt, é s mindenfelé el kente a nedvet,

a nagyajkakon, a redő kben. Orö m á radt szé t bennem, mint valami
inom ital melege – az elé gedettsé g, mely pusztá n abbó l a tudatbó l
tá plá lkozott, hogy Gideon megnyugvá st talá l bennem é s a testemben.

– Tisztá ra á llat vagyok veled – morogta. – Meg akarlak jelö lni. Olyan
mé rté kben birtokolni akarlak, hogy semmi se vá laszthasson szé t
bennü nket.

A csı́pő m apró kö rö kben kezdett mozogni, mert szavai é s é rinté sei
ú jra felé bresztetté k a vá gyat, amelyet dö fé seivel szé trobbantott. Ujra
é lvezni akartam, é s tudtam, hogy nem bı́rná m ki, ha vá rni ké ne, amı́g
elé rjü k az á gyá t. Vele é n is szexá llat lettem, annyira rá hangoló dtam,
é s annyira biztos voltam benne, hogy sosem bá ntana. Vele… szabad
voltam.

Atfogtam a csukló já t, é s szelı́den há travezettem a kezé t a

fenekemhez.

Harapdá lni kezdtem az arcá t, é s az á ltala inspirá lt bá torsá ggal

elsuttogtam: – Erints meg itt. Jelö lj meg.

Megmerevedett, a mellkasa sú lyosan sü llyedni-emelkedni kezdett.

– En nem… – Megkemé nyedett a hangja. – Aná lisan nem já tszom, Eva.

Mikor a szemé be né ztem, valami sö té tet é s tü né kenyt lá ttam. Valami
nagyon fá jdalmasat.

Azok közül a dolgok közül, amelyek közösek bennünk…

Ké jü nk nyers szenvedé lye a szerelem meleg biztonsá gá vá szelı́dü lt.

Megtö rt szı́vvel vallottam be:

– En sem. Legalá bbis ö nké nt nem.

– De akkor… mié rt? – A hangjá ban lappangó zavarodottsá g mé lyen

megindı́tott.

Atö leltem, a vá llá ba fú rtam a fejem, é s hallgattam kissé ré mü lt
szı́vveré sé t.

– Mert ú gy é rzem, hogy a te é rinté sed eltö rö lhetné Nathané t.

– O, Eva – arcá t a fejem bú bjá ra hajtotta.

Kö zelebb hú zó dtam.

– Melletted biztonsá gban é rzem magam.

Hosszú pillanatokig tartottuk á tö lelve egymá st. Hallottam, hogy

lelassul a szı́vveré se é s egyenletessé vá lik a lé gzé se. Mé lyen
beszı́vtam a levegő t, kié lvezve Gideon illatá t, keveredve a vad vá gy é s
a mé g vadabb szex szagá val.

Mikor kö zé pső ujja hegye bá rsonypuhá n az á nuszró zsá m szé lé re
siklott, megdermedtem, é s rá né ztem.

– Gideon!

– Mié rt é ppen mellettem? – ké rdezte halkan, sö té t é s dú lt tekintettel.
– Tudod, milyen vagyok, Eva. Lá ttad, amit… amikor felé bresztetté l…

Láttad, a fené be is. Hogy bı́zhatod ı́gy rá m a tested?

– Bı́zom a szı́vemben, é s abban, amit sú g – simı́tottam ki az á rkot a

szeme kö zt. – Te vissza tudod adni nekem a testemet, Gideon. Azt
hiszem, te vagy az egyetlen, aki ké pes erre.

Lecsukó dott a szeme, é s nedves homloka az enyé mhez é rt.

– Van valami biztonsá gi jelszavad, Eva?

Dö bbenten hú zó dtam el ismé t, é s az arcá ba né ztem.

Voltak né há nyan a terá piá s csoportban, akik beszé ltek ilyen ú r-
rabszolga kapcsolatokró l. Egyeseknek teljes kontrollra volt
szü ksé gü k, hogy biztonsá gban é rezzé k magukat szex kö zben. Má sok
á testek a ló tú lsó oldalá ra, é s rá jö ttek, a kikö tö zé s, a megalá ztatá s
elé gı́ti ki azt a fá jdalomigé nyü ket, mely a gyö nyö rhö z szü ksé ges.
Azok szá má ra, akik ı́gy é ltek, a biztonsá gi jelszó volt az „á llj” vilá gos
megfogalmazá sa. De nem é rtettem, mi kö ze ennek hozzá m meg
Gideonhoz.

– Neked van?

– Nekem nincs rá szü ksé gem. – Az ujjai egyre bá trabbak lettek.

Megismé telte a ké rdé st: – Van biztonsá gi jelszavad?

– Nincs. Sose volt rá szü ksé gem. Misszioná rius pó z, kutyapó z,
vibrá tor… ká bé ennyi van ő rü lt szexkellé keim tá rhá zá ban.

Ez né mi derű t csalt Gideon amú gy komor arcá ra.

– Há la istennek. Má ské pp nem é lné lek tú l.

Az ujjhegye azonban tová bb masszı́rozott, sö té t vá gyat é bresztve.

Gideon ké pes volt rá , hogy elfeledtesse velem, ami korá bban tö rté nt.
Vele szemben nem voltak negatı́v szexuá lis beidegző dé seim,
fé lelmeim. Ezt kaptam tő le. Viszonzá sul neki akartam adni a testet,
amit megszabadı́tott a mú ltjá tó l.

Az ajtó melletti magas falió ra egé szet ü tö tt.

– Gideon, ré gó ta tá vol vagyunk má r. Valaki keresni fog.

Enyhe nyomá st gyakorolt é rzé keny redő imre.

– Igazá n é rdekel, ha igen?

Csı́pő m rá feszü lt az é rinté sre. A vá rakozá stó l megint elö ntö tt a
forró sá g.

– Semmi má s nem é rdekel, csak te, amikor megé rintesz.

A szabad keze a hajamba markolt, mozdulatlanul tartva a fejemet.

– Elvezted valaha is az aná lis szexet? Vé letlenü l vagy szá ndé kosan?

– Nem.

– Mé gis megbı́zol bennem annyira, hogy erre ké rsz. – Megcsó kolta a
homlokomat, mikö zben az ondó ja nedvessé gé t há trafelé kente, a
fenekem felé .

Belekapaszkodtam a dereká ba.

– Nem muszá j…

– De igen. – A hangjá ban volt valami gonoszul magabiztos é l. – Ha te

vá gysz valamire, akkor é n leszek az, aki megadja neked. Minden
kı́vá nsá god az enyé m, Eva, hogy teljesı́thessem. Bá rmibe kerü ljö n is.

– Kö szö nö m, Gideon. – A csı́pő m nyugtalanul mozogni kezdett,

mikö zben ő gyengé den nedvesı́tett. – En is az akarok lenni, ami
neked kell.

– En má r megmondtam, hogy nekem mi keli, Eva… az irá nyı́tá s. –

Nyitott szá já t ide-oda mozgatta az enyé men. – Te azt ké red tő lem,
hogy vezesselek vissza bizonyos fá jdalmas helyekre, é s é n meg is
teszem, ha erre van szü ksé ged. De rettenetesen ó vatosnak kell
lennü nk.

– Tudom.

– A bizalom mindkettő nk szá má ra nehé z. Ha megtö rjü k, mindent

elveszı́thetü nk. Gondolj egy olyan szó ra, amit a hatalommal
azonosı́tasz.

Ami a te biztonsá gi jelszó d, angyalka. Vá laszd ki.

Az ujjbegy nyomá sa egyre kö vetelő bb lett. Felnyö gtem.

– Cross ire.

– Hm… Tetszik. Nagyon stı́lszerű . – Nyelve a szá mba mé lyedt, é s alig
é rintette az enyé met, mikor má r vissza is vonult. Az ujja ú jra é s ú jra
kö rbejá rta az á nuszomat, é s az ondó já t a nyı́lá sba kenegette. Gideon
halkan felnyö gö tt, amikor a lyuk pereme megfeszü lve, né má n
kö nyö rgö tt mé g tö bbé rt.

Amikor megint nekifeszü lt az izomgyű rű nek, pucsı́tottam, é s ő belé m

csú sztatta az ujjhegyé t. A behatolá s é rzé se sokkoló an intenzı́v volt.

Mint korá bban is, elnehezü lt a testem a megadá stó l, teljesen

elernyedtem.

– Jó l vagy? – ké rdezte Gideon, amikor nekidő ltem. – Hagyjam abba?

– Ne… Ne hagyd abba.

Fokozatosan mé lyebbre hatolt, é s é n rá feszü ltem – ö nké ntelen

reakció volt ez az é rzé keny szö vetet é rő nyomá sra.

– Szű k vagy, é s é gető en forró – morogta. – Es olyan puha. Nem fá j?

– Nem. Csiná ld tová bb. Ké rlek.

Gideon visszahú zta az ujjbegyé t, aztá n visszatolta az egé sz ujjá t,

lassan é s kö nnyedé n. Megremegtem a ké jtő l. Megdö bbentett,
mennyire jó é rzé s ez az ingerlő teltsé g-é rzet a há tsó mban.

– Ez milyen? – ké rdezte rekedten.

– Jó . Minden jó , amit csiná lsz.

Ujra visszahú zó dott, aztá n megint besiklott mé lyre. Elő rehajolva
há tranyomtam a csı́pő met, hogy kö nnyebben hozzá fé rjen, é s a
mellkasá hoz nyomtam a mellem. Ujjai belefeszü ltek a hajamba é s
há trahú ztá k, hogy buja, forró csó kot nyomjon a szá mra. Gideon
ujjá nak é rzete azon a sö té ten szexi helyen, az a szelı́d ritmusú
mozgá s arra ké sztetett, hogy há trafelé ringató zva á lljam a nyomá sait.
– Annyira gyö nyö rű vagy! – Elvesztem, fuldokoltam az ö rö mben,
hogy a karjá ban tart, hogy szeret. Né gy nap is megtanı́tott arra,
milyen nyomorult lenné k, ha nem tudná nk rendbe hozni a dolgokat,
hogy milyen unalmas é s szü rke lenne a vilá gom né lkü le. – Szü ksé gem
van rá d.

– Tudom. – Vé gig nyalta a szá mat. Megszé dü ltem. – Itt vagyok. A
puncid remeg é s rá ng. Megint el fogsz é lvezni nekem.

Remegő ké zzel lenyú ltam kettő nk kö zé , a farká é rt. Kemé ny volt.

Felemeltem az alsó szoknyá m ré tegeit, hogy magamba vezethessem.

Becsusszant pá r centire, de az á lló helyzet miatt nem tudott

mé lyebbre hatolni. Má r az é rintkezé s is elé g volt. A vá llá ra
kulcsoltam a kezem, é s

arcomat a nyaká ba fú rtam, mert a lá bambó l kiment az erő . A keze
elengedte a hajam, é s á tfogta a há tamat, hogy magá hoz hú zzon.

– Eva. – Ujjdö fé sei tempó ja felgyorsult. – Tudod te, mit mű velsz
velem?

A csı́pő je az enyé mhez nyomó dott, farka szé les vé ge egy é desen
é rzé keny pontot masszı́rozott.

– Szinte fejed a farkam vé gé t azokkal a mohó kis szorı́tá sokkal Mé g a
vé gé n elé lvezek neked. Ha elmé sz, megyek veled.

Csak tá volró l é rzé keltem a torkombó l elő tö rő ö nké ntelen hangokat.

Erzé keimet tú lterhelte Gideon illata é s kemé ny testé nek melege, a
farka masszı́rozá sa elö l é s az ujja nyomá sa há tul. Kö rü lvett, kitö ltö tt,
minden lehetsé ges mó don birtokba vett. Kö zeledett a tető pont.
Nemcsak a testi gyö nyö rtő l, hanem a tudattó l is, hogy hajlandó volt
vá llalni a kocká zatot.

Megint, ú jra. Ertem.

Az ujja megá llt, é s é n tiltakozva felnyö gtem.

– Csend – suttogta. – Valaki jö n.

– Te jó é g! Magdalene má r bené zett korá bban, é s lá tott minket. Mi
van, ha elmondta a…

– Ne mozdulj! – Gideon nem engedett el. Ugy maradt, ahogy volt,

elö lrő l é s há tulró l bennem, a gerincemet simogatva, hogy lesimı́tsa a
ruhá mat. – A szoknyá d mindem eltakar.

Há ttal a bejá ratnak, az ingé be temettem lá ngoló arcomat.

Kinyı́lt az ajtó . Aztá n egy idő utá n valaki megszó lalt: – Minden
rendben?

Christopher. Furá n é reztem magam, hogy nem tudok há trafordulni.

– Há t persze – felelte Gideon simá n é s hű vö sen. – Mit akarsz?

Legnagyobb ré mü letemre folytatta az ujja ki-be tologatá sá t, de nem
mé lyen, hanem seké ly kis mozdulatokkal, amik nem lebbentetté k fel
a szoknyá t. Mivel má r teljesen begerjedtem é s az orgazmus kü szö bé n
á lltam, Gideon nyaká ba mé lyesztettem a kö rmeimet. A Christopher
jelenlé te miatti feszü ltsé g pedig csak fokozta az izgalmamat.

– Eva! – szó lt Christopher.

Nyeltem egy nagyot.

– Igen?

– Jó l vagy?

Gideon kicsit elmozdult, amitő l a farka belé m csusszant, é s csı́pő je

nekiü tkö zö tt lü ktető csikló mnak.

– I-igen. Epp csak… beszé lgetü nk. A… vacsorá ró l – Lecsukó dott a
szemem, amikor Gideon ujjbegye vé gigfutott a farká t a kezé tő l
elvá lasztó vé kony há rtyá n. Ha megint megnyomja a csikló mat,
elé lvezek. Tú lsá gosan felpö rö gtem má r, hogy le tudjak á llni.
Gideon mellkasa megremegtetett engem is, ahogy beszé lt.

– Jobb, ha miné l elő bb eltű nsz, ú gyhogy mondd, mit akarsz.

– Anya keres té ged.

– Mié rt? – Gideon ú jra mozdult egyet, é s megnyomta a csikló mat,

mikö zben egy gyorsat dö fö tt az ujjá val a há tsó mba.

Elé lveztem. Mivel fé ltem, hogy meghalljá k a kitö rni ké szü lő ké j
sikolyá t, Gideon kemé ny mellizmá ba mé lyesztettem a fogaimat. O
halkan felmordult, é s ugyancsak elé lvezett. A farka rá ngató zva
frö cskö lte belé m az izzó ondó adagokat.

A beszé lgeté s tö bbi ré szé t elfedte a vé rem dü bö rgé se a fü lemben.

Christopher mondott valamit, Gideon vá laszolt, aztá n becsukó dott az

ajtó .

Valaki felemelt é s a kanapé karfá já ra ü ltetett, majd Gideon dö kö dni
kezdett szé ttá rt lá bam kö zö tt, a testemet haszná lva az orgazmus
maradé ká nak kidö rgö lé sé re. Belehö rgö tt a szá mba, amikor tú l
lettü nk é letem addigi legdurvá bb, legmagamutogató bb szexuá lis
é lmé nyé n.

Utá na Gideon ké zen fogva elvitt egy fü rdő szobá ba, ahol enyhé n
beszappanozott egy mosdó kesztyű t, é s megtisztogatta a lá bam kö zé t,
csak azutá n szentelte igyelmé t a sajá t farká nak. Edes meghittsé ggel
bá nt velem, ú jra tanú jelé t adva, hogy bá rmilyen á llatias is a vá gya
irá ntam, é rté kes is vagyok a szá má ra.

– Nem akarom, hogy megint veszekedjü nk – mondtam halkan, a

pulton ü lve.

Ledobta a mosdó kesztyű t egy rejtett szennyestartó -nyı́lá sba é s

begombolta a sliccé t. Aztá n hű vö s ujjaival vé gigsimı́tott az arcomon.

– Nem szoktunk veszekedni, angyalka. Csak meg kell tanulnunk nem

halá lra ré miszteni egymá st.
– A te szá dbó l olyan egyszerű en hangzik – mormogtam. Nevetsé ges
lett volna szü zeknek nevezni bennü nket, é rzelmi szempontbó l
viszont pontosan azok voltunk. Sö té tben tapogató zó , tú l mohó ,
magabiztos kezdő k, akik pró bá lnak jó benyomá st kelteni, de szem
elő l té vesztik a nü anszokat.

– Hogy egyszerű -e vagy nehé z, az nem szá mı́t. Vé gig fogjuk csiná lni,
mert vé gig kell csiná lnunk. – A hajamhoz nyú lt, é s megigazgatta a
kó sza fü rtö ket. – Majd otthon megbeszé ljü k. Azt hiszem,
rá tapintottam a problé ma lé nyegé re.

Meggyő ző dé se é s eltö ké ltsé ge lecsillapı́totta a nyugtalansá got, amit
az elmú lt napokban é reztem. Lehunyt szemmel lazı́tottam, é s
é lveztem, ahogy a hajammal já tszik.

– Anyá d meglepettnek lá tszott, hogy sző ke vagyok.

– Való ban?

– Az é n anyá m meglepő dö tt. Má r persze nem azon, hogy sző ke
vagyok – tettem hozzá . – Hanem hogy é rdekellek té ged.

– Való ban?

– Gideon!

– Hm? – csó kolta meg az orrom hegyé t, é s vé gigsimı́tott a karomon.

– Nem az a tı́pus vagyok, amire á ltalá ban buksz, nem igaz?

Felvonta a szemö ldö ké t.

– Nekem csak egy zsá nerem van: Eva Lauren Tramell. Ennyi.

Egnek emeltem a tekintetem.

– Oké . Mindegy.

– Ugyan mit szá mı́t? Veled vagyok.

– Nem szá mı́t. Csak kı́vá ncsi voltam. Az emberek nem szoktak elté rni
a bevá lt tı́pusaiktó l.

Beá llt a lá bam kö zé , é s á tfogta a derekamat.

– Nekem van szerencsé m, hogy megfelelek a te kategó riá idnak.

– Gideon, te nem illesz bele semmifé le kategó riá ba – morogtam. –

Teljesen egyedi vagy.

Felszikrá zott a szeme.

– Tetszik, amit lá tsz, ugye?

– Tudod, hogy igen, ezé rt is lenne jobb kimenni innen, mielő tt megint
dugni kezdü nk, mint a nyulak.

Arcá t az arcomhoz szorı́totta.

– Csak te tudod elvenni az eszem ezen a helyen, amitő l amú gy

borsó dzik a há tam. Kö szö nö m neked, hogy pontosan az vagy, amit
akarok é s amire szü ksé gem van.

– O, Gideon! – Kö rü lfontam a kezemmel, a lá bammal, é s olyan kö zel
hú ztam magamhoz, amennyire csak lehetett. – Ugye miattam jö tté l
ide?

Hogy elvigyé l engem errő l a helyrő l, amit gyű lö lsz.

– A pokolba is elmenné k é rted, Eva, é s ez elé g kö zel á ll hozzá – fú jta
ki é lesen a levegő t. – Eppen a laká sodra akartam menni, hogy
magammal rá ngassalak, amikor megtudtam, hogy idejö tté l. Tartsd
tá vol magad Christophertő l.

– Mié rt mondogatod folyton ezt? Olyan kedvesnek tű nik.

Gideon elhú zó dott, é s a haj tincseimet csavargatta. Izzó tekinteté t

nem vette le ró lam.

– A vé gső kig viszi a testvé rrivalizá lá st, é s elé g instabil ahhoz, hogy
ettő l veszé lyes legyen. Azé rt foglalkozik veled, mert tudja, hogy rajtad
keresztü l fá jdalmat tud okozni nekem. El kell hinned, hogy ı́gy van.

Mié rt olyan gyanakvó Gideon a fé ltestvé re motivá ció ival

kapcsolatban?

Nyilvá n jó oka van rá . Ez is olyan dolog, amit mé g nem osztott meg
velem teljesen.

– Elhiszem. Má r hogyne hinné m. Tartani fogom a kellő tá volsá got.

– Kö szö nö m. – A derekamná l fogva leemelt a pultró l é s a lá bra

á llı́tott.

– Kapjuk fel Caryt, é s tű njü nk el innen.

Ké z a ké zben mentü nk ki. Kellemetlenü l é rintett a tudat, hogy milyen
soká ig voltunk tá vol. Má r alkonyodott. Rajtam pedig nem volt bugyi.

Szakadt alsó m Gideon farmerjá nak elü lső zsebé ben rejtő zö tt.

Gideon rá m pillantott, amikor belé ptü nk a pavilonba.

– Má r korá bban is mondanom kellett volna. Fantasztikusan né zel ki,
Eva. Ez a ruha elké pesztő rajtad, ahogy az a dugjmeg-vö rö s tű sarkú
is.

– Há t, mindenesetre hatá sosak – bö ktem meg a vá llammal. – Kö sz.

– A bó kot? Vagy a dugá st?

– Hallgass – feddtem meg elvö rö sö dve.

Sö té tbá rsony neveté sé re minden nő i fej felé nk fordult, é s né há ny
fé r i is. Osszekulcsolt kezü nket a derekamra té ve há tul, magá hoz
hú zott é s szá jon csó kolt.

– Gideon! – siklott felé nk az anyja csillogó szemmel, csinos arcá n

szé les mosollyal. – Ugy ö rü lö k, hogy itt vagy.

Ugy festett, mint aki menten megö leli a iá t, de Gideon testtartá sa
kissé megvá ltozott, é s valami lá thatatlan erő té r keletkezett kö rü lö tte,
ami engem is magá ban foglalt.
Elizabeth megtorpant.

– Anya – ü dvö zö lte Gideon egy sarkvidé ki vihar melegsé gé vel. –
Evá nak kö szö nd, hogy itt vagyok. Azé rt jö ttem, hogy elvigyem.

– De hisz remekü l é rzi magá t, nem igaz, Eva? Maradhatná l, legalá bb

az ő kedvé ért – né zett rá m esdeklő n Elizabeth.

Ujjaim rá feszü ltek Gideon kezé re. Nekem ő az első , ez sosem volt
ké rdé s, de szerettem volna ismerni a tö rté netet, vajon mi az oka,
hogy ilyen hidegen viselkedik az anyjá val, aki szemlá tomá st szereti.
Elizabeth imá dó tekintete vé gigsiklott az arcon, melynek szı́nei
egyeztek az ö vé vel, s mohó n itta magá ba Gideon voná sait. Vajon
mió ta nem talá lkoztak?

Aztá n arra gondoltam, hogy talá n Elizabeth túlságosan is szerette

Gideont…

Megmerevedtem az undortó l.

– Ne keverd bele Evá t – dö rgö lte meg Gideon merev há tamat. –
Megkaptad, amit akartá l. Talá lkozhattá l vele.

– Nem jö ttö k el vacsorá ra valamikor a jö vő hé ten? Gideon erre csak a
szemö ldö ké t vonta fel. Aztá n elné zett, arra ké sztetve engem, hogy
kö vessem a tekinteté t. Caryt pillantottam meg. Egy sö vé nybokorbó l
kerü lt elő é pp, karjá n egy ismert pophercegnő vel. Gideon intett neki,
hogy jö jjö n oda hozzá nk.

– Jaj, ne, mé g Caryt is! – jajdult fel Elizabeth. – De hisz ő a parti lelke!

– Gondoltam, hogy tetszeni fog – villantotta ki a fogait Gideon, de ezt

aligha lehetett mosolynak nevezni. – De ne felejtsd el, hogy ő Eva
bará tja, anya. Tehá t egyben az enyé m is.

Roppantul megkö nnyebbü ltem, amikor Cary odaé rt hozzá nk, é s a

maga laza mó djá n megtö rte a feszü ltsé get.

– Epp té ged kerestelek – mondta nekem. – Remé ltem, hogy má r
indulá sra ké sz vagy. Megé rkezett a hı́vá s, amit vá rtam.
Amikor a szemé be né ztem, tudtam, hogy Trey volt az.

– Igen, ké szen vagyunk.

Caryvel kö rbejá rtunk, hogy bú csú zkodjunk é s kö szö netet mondjunk.

Gideon vé gig mellettem maradt, mint egy birtokló á rnyé k. Nyugodt,
de szá ndé koltan fenső bbsé ges volt. Mindnyá jan a há z felé mentü nk
má r, amikor é szrevettem Irelandet, aki Gideont né zte. Megá lltam, é s
Gideonra pillantottam.

– Menj é s kö szö nj el a hú godtó l.

– Tessé k?

– Ott van, tő led balra. – Kö zben jobbra né ztem, hogy ne tű njek fel a
kamasz lá nynak, aki nyilvá n bá lvá nyozta a nagyobbik bá tyjá t.

Gideon intett a hú gá nak. A lá ny rá é rő sen odabattyogott hozzá nk,
csinos arcá t a harcos unalom maszkja mö gé rejtette. Fejcsó vá lva
né ztem Caryre. Mé g tú l jó l emlé keztem ezekre az idő kre.

– Hallgass ide! – szorı́tottam meg Gideon csukló já t. – Mondd meg

neki, hogy nagyon sajná lod, amié rt nem tudtatok egy kicsit együ tt
lenni, amı́g itt voltá l, é s hogy hı́vjon fel valamikor, ha akar.

Gideon felvont szemö ldö kkel pillantott rá m.

– Mirő l ké ne beszé lnü nk?

Megdö rgö ltem a bicepszé t.

– Majd beszé l ő , ha lesz alkalma.

Gideon a homloká t rá ncolta.

– Elvadult tinilá ny. Mié rt hagyjam, hogy lyukat beszé ljen a hasamba?
Felá gaskodtam, é s a fü lé be sú gtam:

– Mert nekem teszel vele szı́vessé get.

– Te forgatsz valamit a fejedben. – Egy pillanatig gyanakodva

mé regetett, aztá n kemé nyen, egy mordulá ssal megcsó kolt. – Ugyhogy
nyitva hagyjuk a dolgot, é s mondjuk, hogy nem csak ezzel az eggyel
jö vö k neked. A pontos szá mot majd meghatá rozzuk.

Bó lintottam. Cary kö rö zni kezdett egyik mutató ujjá val a má sik kö rü l:
Ezt aztán az ujjad köré csavartad.

Ez a legkevesebb, gondoltam, hiszen ő meg a szı́ve kö ré csavart

engem.

Meglepő dtem, amikor Gideon maga vette á t a Bentley kulcsá t az

egyik inastó l.

– Te vezetté l? Hol van Angus?

– Szabadnapos – dö rgö lte az orrá t a halá nté komhoz. – Hiá nyoztá l,
Eva.

Beü ltem az anyó sü lé sre, é s ő becsukta mö gö ttem az ajtó t. Mikö zben
bekö tö ttem magam, lá ttam, ahogy ö sszené z ké t fekete ruhá s
emberrel, akik egy á ramvonalas fekete Mercedes mellett vá rakoztak
a behajtó vé gé né l.

Bó lintottak, é s beszá lltak a kocsijukba. Mikor Gideon elindult kifelé a

birtokró l, a nyomunkba szegő dtek.

– Biztonsá giak? – ké rdeztem.

– Igen. Mikor megtudtam, hogy itt vagy, olyan gyorsan indultam el,
hogy egy idő re elvesztettek.

Cary Clancyvel ment haza, ú gyhogy Gideonnal egyenesen a laká sá ra

hajtottunk. Azon kaptam magam, hogy felizgat, ahogy Gideont
vezetni lá tom. A luxusjá rgá nnyal is ú gy bá nt, ahogyan mindennel –
magabiztosan, agresszı́van, hozzá é rtő irá nyı́tá ssal. Gyorsan, de nem
vakmerő en ment,

kö nnyedé n vé ve a kanyarokat a vá ros felé vezető festő i ú ton. Szinte
nem is volt forgalom, amı́g Manhattan peremé re nem é rtü nk.

Mikor belé ptü nk a laká sá ba, mindketten egyenesen a legnagyobb

fü rdő szobá ba mentü nk, levetkő ztü nk, hogy zuhanyozzunk. Mintha
nem bı́rná ki, hogy ne é rintsen meg, Gideon tető tő l talpig lemosott,
aztá n egy tö rü lkö ző vel megszá rogatott, é s beburkolt egy ú j, hı́mzett,
kimonó -ujjú , pá vaké k selyemkö ntö sbe. Magá nak is hasonló
szı́ná rnyalatú selyemalsó t vett elő az egyik ió kbó l.

– Bugyit nem kapok? – ké rdeztem, mert eszembe jutott a sajá t

ió kom a szexi fehé rnemű kkel.

– Nem. A konyhá ban a falon van egy telefon. Nyomd meg az egyes
gyorsgombot, é s annak, aki felveszi, mondd meg, hogy a szoká sos
vacsorá mbó l hozzon ké t adagot Peter Lugertó l.

– Rendben. – Kimentem a nappalibó l, é s megejtettem a hı́vá st, aztá n

keresni kezdtem Gideont. Az otthoni irodá já ban talá ltam, ahol eddig
mé g nem já rtam.

Elő szö r meg se né ztem rendesen a helyet, mert csak egy ké plá mpa
adott fé nyt a falon, meg egy banklá mpa a fé nyes fa ı́ró asztalon.
Kü lö nben is inká bb csak ő t lá ttam. Roppant é rzé ki volt hatalmas bő r
fő nö ki szé ké ben terpeszkedve. Kezé ben ö blö s pohá r valami itallal,
amit a keze kö zö tt melengetett, é s megfeszü lő bicepszé nek, gyö nyö rű
hasizmainak lá tvá nyá tó l megbizseregtem.

Tekinteté t a falra fü ggesztette, ahová a ké plá mpa vilá gı́tott.

Megdö bbentem, amikor meglá ttam a ké pet – hatalmas kollá zs volt
kettő nk felnagyı́tott fotó ibó l: a csó k az edző terem elő tt… a
jó té konysá gi vacsorá ra bevonulva… a Bryant parki veszekedé s utá n
ö sszeö lelkezve…

A ké p kö zepé n egy olyan fotó volt, amit a sajá t á gyamban, á lmomban
ké szı́tett ró lam, a neki é gve hagyott gyertya fé nyé né l. Intim, kukkolá s
jellegű felvé tel volt, mely tö bbet elá rult ké szı́tő jé rő l, mint
szereplő jé rő l.
Mé lyen megé rintett annak a bizonyı́té ka, hogy ő is velem együ tt
zuhant.

Gideon az ital felé intett, amit má r elő re kitö ltö tt nekem, é s az asztal
szé lé re tett.

– Ulj le.

Kı́vá ncsian engedelmeskedtem. Volt benne valami ú j, valami

cé ltudatossá g é s nyugodt eltö ké ltsé g, lé zererejű koncentrá ció val
pá rosulva.

Vajon mitő l lett ilyen a hangulata? Es mit jelent ez az este tová bbi
ré szé re né zve?

Aztá n megpillantottam a kis fé nyké pkeretet az asztalon, az italom

mellett, é s minden aggodalmam elszá llt. A keret nagyon hasonló volt
ahhoz, ami most is az asztalomon á llt, de ebben há rom ké p volt,
Gideonró l meg ró lam.

– Szeretné m, ha bevinné d magaddal a munkahelyedre – mondta

halkan.

– Kö szö nö m. – Napok ó ta most elő szö r boldog voltam. Fé l ké zzel
magamhoz szorı́tottam a ké pet, a má sikkal pedig felemeltem a
poharat.

Felcsillant a szeme, amikor lá tta, hogy leü lö k.

– Egé sz nap csó kokat dobá lsz nekem a ké pedrő l az asztalomon.

Szerintem ú gy igazsá gos, ha é n is mindig eszedbe jutok neked. Ha

eszedbe jutunk ketten együ tt.

Kifú jtam a levegő t. Nem volt teljesen nyugodt a szı́vveré sem.

– Sohasem feledkezem el se ró lad, se kettő nkrő l.

– Akkor sem hagyná m, ha megpró bá lná d. – Gideon nagyot kortyolt,

á dá mcsutká ja mozdult, ahogy nyelt. Szerintem rá jö ttem, hol kö vettü k
el az első rossz lé pé st, ami miatt azó ta is botladozunk.

– O!

– Kó stold meg az Armagnacodat, angyalka. Szerintem rá d fé r.

Ovatosan megkó stoltam az italt, ami é getett, majd ezt kö vette a
felismeré s, hogy jó az ı́ze. Kortyoltam egy nagyobbat.

Az italt lö työ gtetve Gideon is ivott, aztá n elgondolkodva szemü gyre
vett.

– Mondd meg nekem, melyik izgató bb, Eva: a szex a limó ban, ahol te
irá nyı́tottá l, vagy a szex a hotelban, ahol é n?

Nyugtalanul fé szkelő dni kezdtem, mert nem tudtam pontosan, merre
tart ez a beszé lgeté s.

– Azt hittem, é lvezted, ami a limó ban tö rté nt. Má rmint hogy azalatt,
amı́g tö rté nt. Ké ső bb nyilvá n nem.

– Imá dtam – mondta csendesen, meggyő ző dé ssel. – Ahogy ott voltá l
abban a piros ruhá ban, é s nyö gté l, meg mondtad, hogy milyen jó
é rzé s, ahogy benned vagyok, kı́sé rteni fog, amı́g csak é lek. Es ha
bá rmikor felü l akarsz lenni a jö vő ben, benne vagyok.

Megfeszü lt a gyomrom. A vá llizmaim kezdtek csomó sodni.

– Gideon. Kezdek egy kicsit fé lni. Ez a biztonsá gi jelszó dolog meg a
felü lre kerü lé s… Ugy tű nik, hogy ez a beszé lgeté s olyasvalami felé
vezet, ahová nem akarok menni.

– Kikö tö zé sre é s fá jdalomra gondolsz. En kö zö s beleegyezé ssel
tö rté nő

hatalomcseré re. – Gideon beható an tanulmá nyozni kezdett. – Ké rsz

mé g brandyt? Sá padt vagy.

– Ugy gondolod? – tettem le a poharat. – Nekem ú gy hangzott, mintha

azt akarná d mondani, hogy dominá ns vagy.
– De hisz ezt eddig is tudtad, angyalka – hú zó dott lá gy, szexi
mosolyra a szá ja. – Csak azt akartam mondani, hogy te vagy
szubmisszı́v.
Felpattantam.

– Ne csiná ld – dorombolta sö té ten. – Ne rohanj el. Mé g nem

vé geztü nk.

– Nem tudod, mirő l beszé lsz! – Valakinek a hatalmá ba kerü lni,

elveszı́teni a jogomat arra, hogy nemet mondjak, ez soha tö bbet nem
tö rté nhet meg. – Tudod, min mentem keresztü l. Nekem é ppannyira
kell a kontroll é rzé se, mint neked.

– Ulj le, Eva.

Allva maradtam, mintegy az elő bbiek alá tá masztá sá ra.

Kiszé lesedett a mosolya, é s megolvadt a belső m.

– Van fogalmad ró la, mennyire megő rü lö k é rted? – morogta.

– Há t té nyleg ő rü lt vagy, ha azt hiszed, elviselem, hogy

parancsolgassanak nekem, fő leg a szexben.

– Ugyan, Eva. Nem akarlak megverni, megbü ntetni, bá ntani,

megalá zni, vagy utası́tgatni, mint egy há ziá llatot. Erre egyikü nknek
sincs szü ksé ge. – Gideon kihú zta magá t, elő rehajolt é s az asztallapra
kö nyö kö lt. – Te vagy a legfontosabb az é letemben. Kincské nt ő rizlek.
Meg akarlak vé delmezni, é s azt akarom, hogy biztonsá gban é rezd
magad. Ezé rt beszé lek ilyenekrő l.
Te jó ég. Hogyan lehet olyan csodá latos é s olyan eszelő s egyszerre?

– Nincs szü ksé gem arra, hogy uralkodjanak felettem!

– Arra van szü ksé ged, hogy bı́zz valakiben… Ne. Csukd be a szá d, Eva.

Vá rd meg, amı́g befejezem.

Tiltakozá som né masá gba fulladt.

– Arra ké rté l, hogy ú jra ismertessem meg a testedet olyan dolgokkal,
amelyek korá bban fá jdalmat okoztak é s megré mı́tettek. El sem
tudom mondani, mit jelent nekem a bizalmad, vagy mi lenne velem,
ha megtö rné m. Nem kocká ztathatom meg, Eva. Most jó l kell
csiná lnunk.

Karba fontam a kezem.

– Ezek szerint ostoba vagyok. En eddig azt hittem, hogy pazar a

szexuá lis é letü nk.

Gideon letette a pohará t, é s ú gy folytatta, mintha meg sem szó laltam

volna.

– Megké rté l, hogy elé gı́tsem ki egy szü ksé gletedet, é s é n megtettem.

Most pedig…

– Nem az vagyok, amire szü ksé ged van, bö kd má r ki! – Letettem a
ké pet, mielő tt olyasmit csiná ltam volna vele, amit ké ső bb megbá nok.
– Ne pró bá ld ú gy elő adni, mintha…

Az asztal má sik oldalá n termett, é s má r rajtam is volt, mielő tt

elhá trá lhattam volna. A szá ja az enyé mre tapadt, karjai magukba
zá rtak.

Ahogy korá bban, most is a falhoz vitt é s nekiszorı́tott. A csukló mat

megragadva a kezemet a fejem fö lé emelte.

Csapdá ba estem. Semmit sem tehettem, amikor kissé meghajlı́totta a

té rdé t, é s erekció já val simogatni kezdte a ré semet. Egyszer. Ké tszer.
Selyem sú rló dott duzzadt csikló mhoz. Harapá sa a mellemen a kö ntö s
alatt megremegtetett, s bő re tiszta illata elká bı́tott. Egy hö rdü lé ssel
az ö lelé sé be sü ppedtem.

– Lá tod, milyen kö nnyen megadod magad, ha á tveszem az irá nyı́tá st?
– Szá ja vé gigjá rta a szemö ldö kö m ı́vé t. – Es jó é rzé s, nem? Nagyon jó .

– Ez nem igazsá gos – meredtem rá . Hogyan is vá rhatja, hogy má ské nt
reagá ljak? Hiá ba voltam ö sszezavarodva, remé nytelenü l vonzó dtam
hozzá .

– Há t persze hogy nem az. Ez is igaz.

Tekintetem vé gigvá ndorolt csodá s fekete sö ré nyé n, pá ratlan arca
szé pen metszett voná sain. Olyan erő s vá gy vett erő t rajtam, hogy
szinte fá jt. A benne rejtő ző titkos seb miatt csak mé g jobban
szerettem. Voltak pillanatok, amikor ú gy é reztem, hogy benne
talá lom meg a má sik felem.

– Nem tehetek ró la, hogy felizgatsz – morogtam. – A testemnek

izioló giá san az a feladata, hogy ellazuljon é s puha legyen, hogy
belé m tudd tenni azt a hatalmas farkat.

– Eva. Legyü nk ő szinté k. Te akarod, hogy az enyé m legyen a teljes

irá nyı́tá s. Fontos neked, hogy bı́zhass abban, hogy é n gondoskodom
ró lad.

Ezzel nincs semmi baj. Es a fordı́tottja igaz rá m – nekem az kell, hogy
elé ggé bı́zz bennem ahhoz, hogy feladjam ezt a kontrollt.

Nem nagyon tudtam gondolkodni ı́gy, hogy teste a testemnek feszü lt,
é s é reztem minden egyes kemé ny centimé teré t.

– Nem vagyok szubmisszı́v.

– Velem az vagy. Ha visszatekintesz, lá tni fogod, hogy vé gig vá gytá l
rá m.

– Jó vagy az á gyban. Es tö bb a tapasztalatod. Persze hogy hagyom,

hogy azt csiná lj velem, amit akarsz. – Beharaptam az alsó ajkam,
hogy ne remegjen. – Sajná lom, ha nem voltam elé g izgalmas neked.

– Ez hü lyesé g, Eva. Tudod jó l, mennyire é lvezem, amikor

szeretkezü nk. Ha tehetné m, semmi má st nem csiná lné k. Nem
já té kokró l beszé lgetü nk, amiktő l elé lvezek.

– Akkor arró l van szó , hogy én mitő l é lvezek el? Errő l szó l a dolog?

– Igen. Azt hittem… – rá ncolta a homloká t. – Feldú lt vagy. Nem

akartam… A francba. Azt hittem, hogy segı́t, ha ezt megbeszé ljü k.

– Gideon! – Csı́pni kezdett a szemem, aztá n eleredt a kö nnyem.

Gideon is é ppolyan sebzettnek é s zavarodottnak tű nt, mint ahogyan

é n é reztem magam. – Osszetö rö d a szı́vem.

Elengedte a csukló mat, há tralé pett, a karjá ba kapott, é s kivitt az

irodá bó l. Vé gigcipelt a folyosó n egy bezá rt ajtó hoz.

– Fordı́tsd el a gombot – mondta halkan.

Egy gyertyá kkal megvilá gı́tott szobá ba lé ptü nk, ahol halová nyan mé g
é rző dö tt a friss festé k szaga. Pá r pillanatra teljesen megzavarodtam.

Egyszerű en nem é rtettem, hogy kerü ltü nk Gideon laká sá bó l az é n
há ló szobá mba.

– Nem é rtem. – Ez nagyon gyenge kifejezé se volt annak, amit

é reztem, de az agyam mé g mindig ké ptelen volt feldolgozni, hogy
hirtelen egyik laká sbó l a má sikba kerü ltem. – Te… bekö ltö ztetté l
engem magadhoz?

– Nem egé szen. – Letett, de egyik kezé vel azé rt tová bbra is fogott. –
Hanem lemá soltattam a szobá dat az alvó s fotó alapjá n.

– Miért?

Mi a fene? Ugyan ki tenne ilyesmit? Ez az egé sz azé rt van, hogy ne

lá thassam a ré má lmait?

Ez a gondolat is a szı́vembe hası́tott. Ugy é reztem, mint ha Gideon

meg é n pillanatró l pillanatra tá volabb sodró dná nk egymá stó l.
Ujjai nedves hajamba mé lyedtek, ami csak fokozta a bosszú sá gomat.

Legszı́vesebben ellö ktem volna a kezé t, é s azt szerettem volna, ha

legalá bbis a szoba má sik vé gé ben lenne. Vagy inká bb egy má sik
szobá ban.

– Ha elfog a ké szteté s, hogy elrohanj – mondta halkan –, bejö hetsz

ide, é s magadra csukhatod az ajtó t. En pedig megı́gé rem, hogy nem
há borgatlak, amı́g nem akarod. Igy megvan neked is a biztonsá gos
helyed, é s é n is tudom, hogy nem hagytá l itt.

Millió nyi ké rdé s é s elké pzelé s viharzott á t az agyamon, de csak ennyi
tö rt elő belő lem:

– Azé rt tová bbra is egy á gyban alszunk majd?

– Minden á ldott é jjel – csó kolta meg a homlokomat Gideon. – Hogy is

lehetne má ské pp? Beszé lj, Eva. Mi já r abban a gyö nyö rű fejedben?

– Hogy mi já r az én fejemben? – csattantam fel. – A tié dben mi a fene

já r? Mi tö rté nt veled abban a né gy napban, amı́g kü lö n voltunk?

Megfeszü lt az á lla.

– Sosem voltunk kü lö n, Eva.

Megcsö rrent a telefon a má sik szobá ban. Fojtottan szitkozó dtam.

Beszé lgetni is akartam, meg elmenni is, mindkettő t egyszerre.

Megszorı́totta a vá llamat, aztá n elengedett.

– A vacsorá nk.

Kiment, de nem mentem utá na. Tú l nyugtalannak é reztem magam

ahhoz, hogy egyek. Bemá sztam az á gyba, ami pontosan olyan volt,
mint az otthoni, magamhoz ö leltem egy pá rná t, é s lehunytam a
szemem. Nem hallottam Gideont visszajö nni, de é reztem, hogy
megá ll az á gy szé lé né l.

– Hadd ne kelljen egyedü l ennem – mondta a há tamnak.

– Mié rt nem parancsolod meg egyszerű en, hogy tartsak veled?

Felsó hajtott, aztá n lefekü dt az á gyra, é s mö gé m simult. Jó lesett a
melege, elű zte a fagyot, melytő l libabő rö s lettem. Egy darabig nem
mondott semmit, csak ott volt velem, megnyugtatott a jelenlé té vel.
Vagy talá n ő keresett megnyugvá st bennem.

– Eva – simı́tott vé gig selyembe bú jtatott karomon. – Nem bı́rom ki,
amikor boldogtalan vagy. Beszé lj hozzá m.

– Nem tudom, mit mondjak. Azt hittem, hogy vé gre eljutottunk oda,
hogy elrendező dnek kö ztü nk a dolgok.

– Mé g erő sebben szorı́tottam magamhoz a pá rná t.

– Ne gö rcsö lj, Eva. Fá j, amikor elhú zó dsz tő lem. En pedig ú gy
é reztem, hogy ő tol el magá tó l. Atfordultam, a há tá ra gö rdı́tettem, é s
rá má sztam.

A kö ntö sö m szé tvá lt, ahogy meglovagoltam a csı́pő jé t. Tenyeremet
vé gighú ztam erő s mellkasá n, é s kö rmeimmel vé gigkarcoltam a
napbarnı́tott bő rt. Elő re-há tra mozgatni kezdtem rajta a csı́pő met, a
farká nak dö rzsö ltem a nagyajkamat. A nadrá gja vé kony selymé n
keresztü l é reztem minden egyes vastag eret é s bordá zatot. Abbó l,
ahogy elsö té tü lt a szeme é s szaggatottan kezdte szedni a levegő t,
tudtam, hogy ő is é rzi a kö rvonalaimat é s a nedves forró sá got.

– Há t olyan szö rnyű ez? – ringattam a csı́pő met. – Arra gondolsz,
hogy nem adod meg nekem, amit akarok, csak azé rt, mert é n vagyok
a fő nö k?

Gideon a combomra tette a kezé t. Mé g ez az á rtatlan é rinté s is

dominá nsnak tű nt.

Az a koncentrá ció é s é l, amit nemré g é szrevettem rajta, hirtelen

é rtelmet nyert – má r nem tartotta vissza az akaraterejé t.
A benne lapuló hatalmas erő most ú gy irá nyult rá m, mint egy
tű zcsó va.

– Má r megmondtam – szó lt fojtottan. – Megszerezlek, bá rhogyan.

– Ne hidd, hogy nem tudom, hogy alul is felü l vagy.

Szá ja magabiztos mosolyra hú zó dott.

Lejjebb csú sztam, é s nyelvem hegyé vel megpiszká ltam lapos

mellbimbó já t. Rá simultam, ahogyan ő szokott má skor rajtam,
vé gigterü ltem a dereká n, a lá bain, é s benyú ltam a feneke alá , hogy
megszorı́tsam é s magamhoz hú zzam. A farka vastag dorongja a
hasamhoz pré selő dö tt, ú jra felé bresztve az é tvá gyamat.

– Ké jjel akarsz bü ntetni? – ké rdezte halkan. – Mert ké pes vagy rá .

Té rdre tudsz ké nyszerı́teni, Eva.

Homlokom a mellkasá ra hanyatlott, é s hallható zajjal fú jtam ki a

levegő t.

– Bá r ú gy lenne.

– Ne aggó dj má r annyit. Ezt is megoldjuk, mint minden má st.

– Annyira biztos vagy benne, hogy igazad van – hú ztam ö ssze a
szemem. – Valamit bizonygatni akarsz.

– Te is bizonyı́thatod a magad igazá t – nyalta meg az alsó ajká t

Gideon, é s a hü velyem né ma kö vetelő dzé ssel ö sszeszorult.

Erzelmek szé dı́tő mé lysé gei csillantak Gideon szemé ben. Bá rmi
tö rté nt is a kapcsolatunkban, ahhoz ké tsé g sem fé rt, hogy sú lyosan
egymá sba habarodtunk.

Es é n most é ppen ezt akartam demonstrá lni, ú gymond, hú sba

vá gó an.

Gideon nyaka há trafeszü lt, amikor a szá m ú tnak indult a testé n.

– O, Eva…
– A vilá ga nemsoká ra alapjaiban fog megrá zkó dni, Mr. Cross.

Es ı́gy is tö rté nt. Gondoskodtam ró la.

Nő i diadalomban sü tké rezve ü ltem Gideon é tkező asztalá ná l, é s arra
gondoltam, milyen volt mé g né há ny perccel ezelő tt – izzadsá gtó l
lucskosan lihegett é s ká romkodott, mikö zben a testé t ké nyeztettem.

Lenyelt egy falatot a steakjé bő l, mely viszonylag friss maradt a

melegen tartó ió k jó voltá bó l, aztá n nyugodtan azt mondta: –
Kielé gı́thetetlen vagy.

– Há t persze. Szuper vagy, szexi é s nagy farkú .

– Orü lö k, hogy ı́gy lá tod. Valamint szemtelenü l gazdag is.

Laza inté ssel inté ztem el az ö tvenmillió dollá ros laká st.

– Az meg kit é rdekel?

– Há t, pé ldá ul engem – kunkorodott fel a szá ja.

Beleszú rtam a villá mat egy darab tepsis krumpliba, é s arra

gondoltam, hogy a Peter Luger-fé le kaja majdnem annyira jó , mint a
szex. De csak majdnem.

– Csak akkor é rdekel a pé nzed, ha azzal já r, hogy feladhatod a

munká dat, é s meztelenü l fogsz já rká lni itthon, a szexrabszolgá mké nt.

– Anyagilag megengedhetné m magamnak, igen. De aztá n rá m unná l

é s eldobná l, é s akkor mi lenne velem? – mondta meleg derű vel. – Azt
hiszed, hogy bebizonyı́tottad az igazadat?

Rá gtam, nyeltem.

– Bebizonyı́tsam megint?

– Az a té ny, hogy mé g mindig elé ggé be vagy gerjedve ahhoz, hogy ezt
akard, az é n igazamat tá masztja alá .

– Hm – kortyoltam bele a borba. – Kivetı́tesz?

Rá m pillantott, aztá n tová bb rá gta a leg inomabb steaket, amit valaha
ettem.

Aggodalmasan mé ly lé legzetet vettem, é s megké rdeztem: –

Megmondaná d nekem, ha a szexuá lis é letü nk má r nem elé gı́tene ki?

– Ne nevettesd ki magad, Eva.

Mi má s ké sztethette volna arra, hogy felhozza ezt a dolgot a

né gynapos mosolyszü net utá n?

– Biztosan nem segı́t az sem, hogy nem az a tı́pus vagyok, amire

buksz.

Es azokat a já té kszereket sem vetettü k be, amiket a hotelban

tartasz…

– Hallgass.

– Tessé k?

Gideon letette az evő eszkö zt.

– Nem vagyok hajlandó vé gighallgatni, hogyan rombolod le az

ö nbecsü lé sedet.

– Micsoda? Ezek szerint itt csak te beszé lhetsz?

– Dö nthetsz ú gy, hogy szembeszá llsz velem, Eva, de attó l mé g nem
foglak megdugni.

– Ki mondta, hogy… – Elhallgattam, amikor rá m meredt. Igaza volt.

Mé g mindig akartam ő t. Azt akartam, hogy rajtam legyen,

kirobbanó an é rzé kien, a kezé ben tartva az é n ké jemet is, meg a
sajá tjá t is.

Gideon felá llt az asztaltó l, é s kurtá n odaszó lt: – Vá rj meg itt.

Mikor visszajö tt, egy fekete bő r gyű rű sdobozt tett a tá nyé rom mellé ,
aztá n visszaü lt a helyé re. A lá tvá ny szinte megü tö tt. Elő szö r fé lelem
fogott el, aztá n jeges hidegsé g. Majd ú jra felcsapott a vá gy, fehé r
izzá ssal.

Remegett a kezem az ö lemben. Osszekulcsoltam az ujjaimat, é s

rá jö ttem, hogy egé sz testemben reszketek. Elveszve emeltem
tekintetemet Gideon arcá ra.

Ujjai é rinté se az arcomon sokat enyhı́tett a bennem vibrá ló

szorongá son é s a szö rnyű só vá rgá son.

– Nem olyan gyű rű – mormogta szelı́den. – Mé g nem. Mé g nem á llsz
ké szen rá .

Valami mintha megolvadt volna bennem, aztá n elá rasztott a

megkö nnyebbü lé s. Egyikü nk sem á llt mé g ké szen. De ha valaha is
tö prengtem volna azon, mennyire mé lyen szerettem bele Gideonba,
most má r tudtam.

Bó lintottam.

– Nyisd ki.

Ovatos ujjakkal magamhoz hú ztam a dobozká t, é s felnyitottam a

fedelé t.

– O!

A fekete bő r é s bá rsony rejteké ben egy pá ratlanul fantasztikus gyű rű

fekü dt. Aranykö té lszerű szalagok fonó dtak ö ssze, gyé má ntokkal
kirakott X-ekkel dı́szı́tve.

– Kikö tö ző kö telek – mormogtam. – Keresztekkel. – Kereszt. Cross.

Gideon Cross.

– Nem egé szen. A kö telek azokat a szá lakat jelké pezik, amelyekkel
hozzá d kö tő dö m. Nem a lekö tö zé ssel kapcsolatosak. Viszont az X-ek
való ban engem jelké peznek, ahogyan ragaszkodom hozzá d. Foggal-
kö rö mmel, ha ú gy tetszik. – Kiitta a borá t, é s ú jratö ltö tte a
poharainkat.
Mozdulatlanul, dö bbenten ü ltem. Ké ptelen voltam befogadni ezt az
egé szet. Mindazt, amit azalatt csiná ltunk, amı́g kü lö n voltunk – a
fotó kat, a

gyű rű t, dr. Petersent, a lemá solt há ló szobá t, é s azt, aki kö vetett
engem.

Sosem lehettem tú l messze a gondolataitó l, ha ugyan nem voltam

mindig is bennü k.

– Visszakü ldted a kulcsaimat – suttogtam, é s mé g é lé nken é lt bennem

a fá jdalom.

Kinyú jtotta a kezé t, é s rá tette az enyé mre.

– Szá mos okom volt rá , hogy ezt tegyem. Ugy menté l el, hogy csak egy
kö ntö s volt rajtad, Eva, a kulcsaidat pedig ná lam hagytad. Nem
tudtam elviselni a gondolatot, hogy mi tö rté nhetett volna, ha Cary
nincs otthon é s nem enged be.

A szá mhoz emeltem a kezé t é s megcsó koltam a ké zfejé t, aztá n

elengedtem, é s lecsuktam a gyű rű sdobozt.

– Ez gyö nyö rű , Gideon. Kö szö nö m. Rengeteget jelent nekem.

– De hordani nem fogod. – Ez nem ké rdé s volt.

– A ma esti beszé lgeté s utá n olyannak é rezné m, mint egy nyakö rvet.

Gideon egy kis szü net utá n bó lintott.

– Nem is té vedné l nagyot.

Az agyam sajgott é s a szı́vem fá jt. Mit sem segı́tett a né gy é jszakai
nyugtalan há nykoló dá s. Nem tudtam megé rteni, mié rt é rzi azt, hogy
annyira szü ksé ge van rá m, noha é n is ugyanı́gy é reztem irá nta. Tö bb
ezer nő akadt csak New Yorkban, aki a helyemre lé phetett volna az
é leté ben, viszont Gideon Cross csak egy volt.

– Ugy é rzem, hogy csaló dá st okozok neked, Gideon. Mindazok utá n,
amikrő l ma beszé ltü nk… ú gy é rzem, hogy ez a vé g kezdete.
Há tratolta a szé ké t, odahajolt hozzá m, é s tenyeré be fogta az arcomat.

– Nem az.

– Mikor megyü nk el dr. Petersenhez?

– En keddenké nt fogok já rni, egyedü l. Ha pedig megbeszé led vele a

pá ros taná csadá st, mehetü nk együ tt csü tö rtö kö nké nt.

– Ké t ó ra a hetedbő l minden hé ten. Plusz az utazá s oda-vissza. Ez

komoly vá llalá s – simı́tottam ki a hajá t az arcá bó l. – Kö szö nö m.

Gideon megfogta a kezemet, é s belecsó kolt a tenyerembe.

– Ez nekem nem á ldozat, Eva.

Atment az irodá já ba, hogy mé g dolgozzon egy kicsit lefekvé s elő tt. En
magammal vittem a gyű rű sdobozt a nagy há ló szobá ba. Tová bb
tanulmá nyoztam, mikö zben a hajamat fé sü ltem é s fogat mostam.

A bő rö m alatt a vá gy inom zü mmö gé se remegett, valami á llandó
izgalom, ami elvileg nem lehetett volna elké pzelhető a rengeteg

orgazmus

utá n, amit a nap sorá n á té ltem. Inká bb é rzelmi alapú ké szteté s volt,
hogy é rintkezzem Gideonnal, é s megnyugtassam magam, hogy
minden rendben van kö ztü nk.

Kezemben szorongatva a dobozká t, a dupla á gy engem megillető

oldalá ra mentem, é s letettem az ajá ndé kot az é jjeliszekré nyre. Azt

akartam, hogy erre essen elő szö r a pillantá som majd reggel, egy jó
kis alvá s utá n.

Egy só hajjal a lá bdeszká ra terı́tettem csodá s ú j kö ntö sö met, é s
bemá sztam az á gyba. Hosszas forgoló dá s utá n nyomott el vé gü l az
á lom.
Valamikor az é jszaka kö zepé n riadtam fel. Vadul vert a szı́vem é s
szaporá n kapkodtam a levegő t. Egy pillanatig csak fekü dtem, é s
pró bá ltam felidé zni, hol vagyok. Megfeszü ltem, amikor visszaté rtek
az emlé kek, é s fü lelni kezdtem, hogy Gideonnak van-e ú jabb
ré má lma. Mikor lá ttam, hogy nyugodtan fekszik mellettem, é s
mé lyen, egyenletesen lé legzik, egy só hajjal ellazultam.

Mikor fekhetett le? A kü lö n tö ltö tt napok utá n aggó dtam, hogy
esetleg egyedü l akar lenni

Aztá n megvilá gosodtam. Be vagyok gerjedve. Mé ghozzá fá jó n.

A melleim é rzé kenyek é s sú lyosak voltak, a mellbimbó im feszesek. Az

alhasam lá ngolt, a ré sem nedves. Ahogy ott fekü dtem a holdfé nyes
é jszaká ban, rá dö bbentem, hogy a sajá t testem é bresztett fel a
kö vetelő zé sé vel. Vajon valami erotikusá t á lmodtam? Vagy elé g volt az
is, hogy Gideon mellettem fekszik?

Feltá maszkodtam a kö nyö kö mre, é s szemü gyre vettem. Az á gynemű
a dereká ra tekeredett, fedetlenü l hagyva felső testé t é s bicepszé t.
Jobb karjá t á tvetette a feje fö lö tt, keretet adva sö té t hajá nak, arcá nak.
Bal karja kö ztü nk fekü dt a takaró n, ö kö lbe szorı́tott ké zzel, kisimult
vé ná kkal az alkarjá n. Mé g alvá s kö zben is vadnak é s erő snek tű nt.

Egyre jobban tudatosult bennem a belső feszü ltsé g, az az é rzé s, hogy

rettentő akarata né ma parancské nt vonz. Lehetetlennek tű nt, hogy
á lmá ban is megadá sra ké nyszerı́thet, mé gis ı́gy é reztem. Mintha
lá thatatlan kö té l hú zott volna felé .

A lá bam kö zti lü kteté s kezdett elviselhetetlenné vá lni, é s
rá szorı́tottam a kezemet, há tha enyhü l a fá jdalom. A nyomá s azonban
csak rontott a dolgokon.

Ké ptelen voltam mozdulatlanul fekü dni. Ledobtam a takaró t, é s

felkeltem. Arra gondoltam, hogy szerzek egy bö gre meleg tejet é s egy
keveset a brandybő l, amivel Gideon korá bban itatott. Megtorpantam.
A holdfé ny megcsillant a gyű rű sdobozon. Eszembe jutott a benne
rejtő ző
é kszer, é s a vá gyam mé g hevesebben tá madt fel. Abban a pillanatban
a gondolat, hogy Gideon nyakö rvet csatol rá m, forró só vá rgá ssal
tö ltö tt el.

Csak be vagy gerjedve, szidtam magam.

A csoportban volt egy lá ny, aki elmesé lte, hogy az „ura” hogyan
haszná lta a testé t bá rmikor é s bá rhogyan, kizá ró lag a sajá t ö rö mé re.
En ebben semmi szexit nem talá ltam… amı́g Gideont nem
helyettesı́tettem be a ké pbe. Imá dtam felizgatni. Imá dtam elé rni,
hogy elé lvezzen. Csak ú gy ö nmagá é rt.

Ujjaim vé gigsimı́tottak az apró cska doboz tetejé n. Remegő lé legzettel
fogtam meg é s nyitottam ki. Aztá n a jobb kezem gyű rű sujjá ra
csú sztattam a hű vö s kariká t.

– Tetszik, Eva?

Megborzongtam Gideon hangjá tó l, mely mé lyebb é s durvá bb volt

most, mint amilyennek valaha is hallottam. Ebren volt, é s engem
igyelt.

Vajon mió ta lehetett é bren? Vajon ő is annyira rá m volt hangoló dva
alvá s kö zben, mint é n ő rá ?

– Imá dom. – Imádlak.

Fé lretettem a dobozt, é s felé je fordultam. Eppen felü lt. Ugy csillogott
a szeme, hogy attó l mé g jobban begerjedtem, de egy kicsit meg is
ijedtem.

Kontrollá latlan pillantá s volt, mint az, amelyik szó szerint fené kre
ejtett, amikor elő szö r talá lkoztunk – perzselő é s birtokló , az eksztá zis
sö té t ı́gé reté vel. Szé p arca kemé ny volt a homá lyban, az á lla feszes.
Jobb kezemet a szá já hoz emelte, é s megcsó kolta a gyű rű t, amit tő le
kaptam.

Az á gyra té rdeltem, é s a nyaka kö ré fontam a karom.

– A tié d vagyok. Té gy velem, amit akarsz.

Megmarkolta a fenekemet, é s megszorı́totta.

– Milyen é rzé s ezt mondani?

– Majdnem olyan jó , mint az orgazmusok, amiket kapni fogok tő led.

– O, szó val ez kihı́vá s. – A nyelve hegye megbö kte a szá m szé lé t,
kı́sé rtve a csó k ı́gé reté vel, melyet szá ndé kosan visszatartott.

– Gideon!

– Dő lj há tra, angyalka, é s kapaszkodj bele a pá rná ba – gö rbü lt a szá ja
gonosz mosolyra. – Es semmi á ron el ne engedd. Megé rtetted?

Nagyot nyeltem é s engedelmeskedtem, mert annyira felizgatott, hogy

azt hittem, csak a hü velyem lü kteté sé tő l elé lvezek.

Lerú gta a takaró kat a lá bdeszká ra.

– Tá rd szé t a lá bad, é s hú zd fel a té rded!

A lé legzetem kihagyott, é s a mellbimbó im tová bb kemé nyedtek,

fá jdalmat keltve a mellemben. Lihegtem az izgalomtó l, agyamban
csak ú gy kavarogtak a lehető sé gek. A lá bam kö ze remegett a vá gytó l.

– O, Eva – bú gta Gideon, é s mutató ujjá t vé gighú zta sı́kos ré semen. –
Né zd, milyen mohó n vá gysz rá m. Teljes idő s elfoglaltsá g elé gedetten
tartani ezt az é des kis puncit.

Az az egy ujj belé m hatolt, szé tvá lasztva a duzzadt szö veteket.

Megfeszü ltem kö rü lö tte, olyan kö zel az elé lvezé shez, hogy szinte
é reztem az ı́zé t. Gideon visszahú zta az ujjá t é s a szá já hoz emelte,
lenyalva a nedvemet. A csı́pő m ö nké ntelenü l megfeszü lt, a testem
felé je ı́velt.

– A te hibá d, hogy annyira kı́vá nlak – zihá ltam. – Napokig hagytá l

vá gyakozni.

– Akkor jobb lesz bepó tolni a kiesett idő t. – Beereszkedett a combom

kö zé , é s a nyelvé vel kö rbejá rta reszkető ré semet. Kö rbe é s megint
kö rbe.
Hanyagolta a csikló mat, é s nem volt hajlandó megdugni, mé g akkor
sem, amikor má r kö nyö rö gtem.

– Gideon, ké rlek!

– Psszt. Elő szö r elő kell ké szı́tenem té ged.

– Má r ké szen vagyok. Má r akkor ké szen á lltam, amikor felé bredté l.

– Akkor korá bban fel kellett volna keltened. Mindig gondoskodom

ró lad, Eva. Ezé rt é lek.

Nyö gve hintá ztattam a csı́pő met azon az ingerlő nyelven. Csak akkor
má szott rá m, amikor má r elá ztam a sajá t nedvemben, é s
ké tsé gbeesetten kı́vá ntam bá rmely ré szé t é rezni magamban. A lá bam
kö zé helyezkedett, é s alkarral az á gyra tá maszkodott.

A szemembe né zett. A farka lá zas forró sá ggal, kő kemé nyen feszü lt a
kisajkamnak. Jobban akartam, hogy bennem legyen, mint a levegő t.

– Most – leheltem. – Most.

Csı́pő je gyakorlott rá ndı́tá sá val mé lyen belé m hatolt, eltolva testemet
az á gyon.

– O, istenem – jajdultam fel, s eksztatikusan ö sszerá ndultam a vastag

oszlopon, mely birtokba vett. Ez volt az, amire szü ksé gem volt, má r
azó ta, hogy az irodá já ban beszé lgettü nk, ez volt az, ami utá n
só vá rogtam,

mikö zben fel-le mozogtam acé los erekció já n vacsora elő tt, amire
szü ksé gem volt, mé g akkor is, amikor elé lveztem vastag farká n.

– Ne é lvezz el – morogta a fü lembe. Megmarkolta a mellemet, é s

morzsolgatni kezdte a mellbimbó mat.

– Micsoda? – Ugy é reztem, hogy má r egy erő sebb lé legzetvé teltő l is
elmegyek.

– Es el ne ereszd a pá rná t.

Gideon lassú , lusta ritmusban mozogni kezdett.

– Akarni fogod – mormolta, beleszimatolva az é rzé keny zugba a
fü lem mö gö tt. – Szereted megmarkolni a hajamat é s a há tamba
mé lyeszteni a kö rmeidet. Es amikor má r majdnem elmé sz, szereted
megmarkolni a fenekemet, hogy mé lyebbre hú zz magadba. Annyira
megkemé nyedek, amikor ı́gy megvadulsz, amikor megmutatod,
mennyire szereted az é rzé st, hogy benned vagyok.

– Ez nem é r – nyö gtem fel, mert tudtam, hogy szá ndé kosan provoká l.

Reszelő s hangjá nak ritmusa pontos ö sszhangban volt csı́pő je

szakadatlan mozgá sá val. – Te kı́nzol engem!

– A jó dolgokra mindig vá rni kell. – Nyelve elkalandozott a

fü lkagyló mban, aztá n belehatolt, mikö zben meghú zta a
mellbimbó mat.

A kö vetkező dö fé sé be belegö rbü ltem, é s majdnem elmentem. Gideon
jó l ismerte a testemet, ismerte minden titká t é s erogé n zó ná já t.
Szaké rtő

mó don mozgatta bennem a farká t, dö rzsö lgetve a ké jtő l remegő

idegkö tegeket.

A csı́pő jé t elforgatva má s helyeket is felfedezett bennem. Panaszos

hangot hallattam. Lá ngoltam é rte, ké tsé gbeesett vá ggyal. Ujjaim
szinte begö rcsö ltek a pá rna szorı́tá sá ban, a fejemet ide-oda dobá ltam
az orgazmus ké nyszeré ben. El tudott volna juttatni oda pusztá n
azzal, hogy megdö rzsö l belü lrő l, az egyetlen fé r i, aki valaha is elé g jó
volt ahhoz, hogy intenzı́v hü velyi orgazmussal ajá ndé kozzon meg.

– Mé g ne menj el – ismé telte reszelő sen. – Hú zd el.

– Nem tudom… Annyira jó . Istenem, Gideon… – Kö nny csordult a

szemembő l. – En… elvesztem.

Halkan felkiá ltottam. Fé ltem tú l hamar kimondani azt az sz betű s
szó t, nehogy felborı́tsam a kö ztü nk kialakult ké nyes egyensú lyt.

– O, Eva – dö rgö lte arcá t nedves arcomhoz. – Biztosan annyira erő sen
é s annyira gyakran kı́vá ntam, hogy felbukkanj, hogy a kı́vá nsá g
való ra vá lt.
– Ké rlek – kö nyö rö gtem. – Lassı́ts!

Gideon felemelte a fejé t é s rá m né zett, ezt a pillanatot vá lasztva arra,
hogy a mellbimbó mat megcsı́pve é pp csak egy kicsi fá jdalmat
okozzon.

Belső m inom izmai olyan erő vel rá ndultak ö ssze, hogy a kö vetkező

lö ké sné l felnyö gö tt.

– Ké rlek – esdekeltem megint, é s remegtem az erő feszı́té stő l, hogy

ké sleltessem a csú csot. – El fogok menni, ha nem lassı́tasz le.

Tekintete szinte é gette az arcomat, a csı́pő je tová bbra is olyan kimé rt

tempó ban rá ngott, mely lassan megfosztott a jó zan eszemtő l.

– Nem akarsz elé lvezni, Eva? – dorombolta azon a hangon, amellyel a

pokolba is el tudott volna csalni, á lmodozó mosollyal az arcá n. – Há t
nem ezé rt dolgoztá l olyan kemé nyen egé sz este?

A nyakam há trafeszü lt, amikor a szá ja vé gigsiklott a torkomon.

– Csak amikor te azt mondod, hogy lehet – zihá ltam. – Csak… amikor
te mondod.

– Angyalka… – Egyik kezé t az arcomhoz emelte, s fé lresimı́totta a

tincseket, melyek izzadt bő rö mre tapadtak. Mé lyen, á hı́tatosan
megcsó kolt, belenyalva a szá mba.

Igen…

– Gyere most – incselkedett, gyorsı́tva a tempó t. – Gyere, Eva.

Parancsá ra az orgazmus ö kö lké nt csapott le rá m, s az é rzé keket

tú lterhelve sokkolta a szervezetemet. Egyik lü ktető forró sá ghullá m a
má sik utá n vá gott vé gig rajtam, ö sszerá ntva a hü velyemet é s a
belső met.

Felkiá ltottam, elő szö r a fá jdalmas ké j artikulá latlan hangjá n, aztá n a
nevé t kiá ltva. Aztá n ú jra é s ú jra megismé teltem, mikö zben belé m
vezette csodá latos farká t, é s meghosszabbı́totta az é lvezetemet,
mielő tt ú jabbat szerzett volna.

– Erints meg – hö rö gte, mikö zben szé thullottam alatta. – Olelj á t.

Megszabadulvá n a pá rnaszorı́tá s parancsá tó l, á tkulcsoltam izzadt,

sı́kos testemmel é s lá bammal. Mé lyen é s kemé nyen dö kö dö tt,
erő lkö dve haladva sajá t kielé gü lé se felé .

Egy mordulá ssal ment el. Há travetett fejjel, hosszú percekig lö vellt
belé m. Addig fogtam, amı́g a testü nk le nem hű lt é s a lé gzé sü nk
egyenletessé nem vá lt.

Mikor vé gre lefordult ró lam, nem ment messzire. A há tamhoz simult,
é s azt sú gta:

– Most aludj.

Nem tudom, hogy elé g soká ig é bren voltam-e mé g a vá laszhoz.
A hé tfő reggelek csodá latosak tudnak lenni, ha az ember Gideon
Cross-szal kezdi ő ket. Ugy mentü nk munká ba, hogy nekidő ltem az
oldalá nak, ő

pedig á tvetette a karjá t a vá llamon, é s ö sszefű ztü k az ujjainkat.

Mikö zben a gyű rű vel já tszadozott, amit kaptam tő le, kinyú jtottam a
lá bam, é s szemü gyre vettem a klasszikus testszı́nű tű sarkú t, amit
né há ny ruhá val együ tt vett nekem, hogy legyen mit felvennem, ha
ná la alszom. Az ú j hé t kezdeté n egy fekete hajszá lcsı́kos ruha mellett
dö ntö ttem vé kony ké k ö vvel, mely a szemé re emlé keztetett. Kitű nő
volt az ı́zlé se, ezt meg kellett hagyni.

Hacsak nem valamelyik kis barna „ismerő sé t” kü ldö zgeti, hogy
vá sá roljon nekem…

Fé lretoltam a kellemetlen gondolatot.

Mikor á tné ztem a ió kokat, amiket nekem kü lö nı́tett el a
fü rdő szobá ban, megtalá ltam minden megszokott bő rá poló é s
sminkszeremet, a szoká sos szı́neimben. Nem is fá radtam azzal, hogy
megké rdezzem, honnan tudja, mert csak kiborultam volna. Inká bb
igyelmessé ge ú jabb jeleké nt é rté keltem. Mindenre gondolt.
A reggelem csú cspontja az volt, amikor segı́tettem Gideonnak
felö ltö zni az egyik rendkı́vü l szexi ö ltö nyé be.

En gomboltam be az ingé t, ő tű rte be a nadrá gba. En hú ztam fel a

cipzá rjá t, ő kö tö tte meg a nyakkendő jé t. O vette fel a zakó já t, é n
simı́tottam el a tö ké letesen szabott anyagot a hasonló an inom ingen,
s meglepetten tapasztaltam, hogy é ppolyan szexi lehet feladni is a
ruhá kat rá , mint amilyen levenni ró la.

A vilá g csak a csomagolá s szé psé gé t lá tja majd, de é n ismerem az
embert alatta, é s tudom, milyen é rté kes. Benső sé ges mosolyal, mé ly,
rekedt neveté se, é rinté se szelı́dsé ge é s szenvedé lye ereje mind
nekem van fenntartva.

A Bentley zö kkent egyet egy ká tyú n, é s Gideon szorosabban tartott.

– Mi a terved munka utá nra?

– Ma kezdem akrav maga ó rá imat. – Nem tudtam leplezni az

izgalmamat.

– O, remek – sú rolta a szá já val a halá nté komat. – Tudod, hogy
né zné lek, ahogyan edzel. Má r a gondolattó l is kemé ny leszek.

– Nem á llapı́tottuk má r meg, hogy te mindentől kemé ny leszel?

– Mindentő l, ami veled kapcsolatos. Ami szerencsé s dolog, mivel

kielé gı́thetetlen vagy. Kü ldj SMS-t, ha vé gezté l, é s talá lkozunk ná lad.

Beletú rtam a tá ská mba, é s elő á stam a telefonomat, hogy megné zzem,
nem merü lt-e le. Egy ü zenet vá rt Carytő l. Egy videó volt, plusz
szö veg: X

tudja, hogy az öcsikéje egy idióta? Tartsd magad távol CV-től, kislány
*csók*

Elindı́tottam a videó t, de beletelt egy kis idő be, mire felfogtam, mit
lá tok. Megdermedtem.
– Mi az? – ké rdezte Gideon a hajam kö zü l. Aztá n ő is megmerevedett
mö gö ttem, ami elá rulta, hogy les a vá llam fö lö tt.

Cary csiná lta a ilmet a Vidal-fé le kerti partin. A há tté rben lá tható
magas sö vé nybő l sejthető en a labirintusban tartó zkodott, é s a ké pbe
ló gó levelekbő l ı́té lve elrejtő zö tt. A ilm fő szereplő je egy pá rocska
volt, szenvedé lyes ö lelé sben ö sszefonó dva. A nő szeme kö nnyes volt,
a fé r i pedig nagy igyekezettel vigasztalta é s simogatta.

Ró lam é s Gideonró l beszé ltek, é s arró l, hogyan haszná lom a testemet
arra, hogy rá tegyem a kezem a millió ira.

– Ne aggó dj – bú gta Christopher a letö rt Magdalene-nek. – Tudod,

hogy Gideon milyen kö nnyen megun mindent.

– Ez most má s. Azt hiszem… azt hiszem, szerelmes a nő be.

Christopher homlokon csó kolta.

– Nem a zsá nere.

Ujjaim megfeszü ltek Gideon ujjain.

Magdalene viselkedé se lassan megvá ltozott. Kezdett kö zelebb

hú zó dni Christopherhez, a hangja meglá gyult, a szá ja keresni kezdett.
Lá tszott, hogy Christopher ismerte a testé t – hol kell becé zgetni é s
hol dö rgö lni.

Mikor Magdalene reagá lt a rutinos csá bı́tá sra, a iú felemelte a

szoknyá já t é s megdugta. Nyilvá nvaló volt, hogy kihaszná lja.
Valamilyen megvető en diadalmas kifejezé s ü lt az arcá n, mikö zben
addig kefé lte Magdalene-t, amı́g az ö ssze nem roskadt.

Idegen volt ez a Christopher. Az arca, a hangja, a testtartá sa… Mintha

egy teljesen má s embert lá tné k.

Tulajdonké ppen ö rü ltem, amikor hirtelen lemerü lt a telefon, é s

elsö té tü lt a ké pernyő . Gideon á tö lelt.

– Huh – suttogtam, é s ó vatosan hozzá bú jtam, nehogy ö sszekenjem a

sminkemmel. – Nagyon ijesztő volt. Sajná lom szegé ny lá nyt.
Gideon é lesen kifú jta a levegő t.

– Há t ez Christopher.

– Seggfej. Es az az ö ntelt arc… Huh – borzongtam meg.

A hajamba fú rta a szá já t.

– Azt hittem, hogy Maggie biztonsá gban van tő le. A szü leink ré gi
ismerő sö k. De mindig elfelejtem, mennyire gyű lö l.

– Mié rt?

Eszembe jutott, hogy Gideon ré má lmai esetleg Christopherrel á llnak
ö sszefü ggé sben, de aztá n fé lretettem a gondolatot. Az nem lehet.
Gideon sokkal idő sebb é s kemé nyebb. Szé trú gta volna Christopher
seggé t.

– Az a rö geszmé je, hogy az enyé m volt minden igyelem, amikor

kisebbek voltunk – magyará zta elcsigá zottan Gideon. – Mert
mindenki azon aggó dott, hogyan dolgozom fel apá m ö ngyilkossá gá t.
Ugyhogy most minden kell neki, ami az enyé m. Amire csak rá tudja
tenni a kezé t.

Belebú jtam, é s á tfogtam a zakó ja alatt. Volt valami a hangjá ban, ami
fá jt. Azt mondta, hogy á lmaiban a ré gi há zuk kı́sé rt, é s nagyon el is
tá volodott a csalá djá tó l.

Sosem kapott szeretetet. Ez ilyen egyszerű – vagy é ppen ilyen

bonyolult.

– Gideon!

– Hm?

Há trahú zó dtam é s rá né ztem. Vé gigsimı́tottam a homloká n.
– Szeretlek.

Megrá ndult, é s vele együ tt é n is.

– Nem megijeszteni akartalak – nyugtattam meg gyorsan, é s

elfordı́tottam a tekintetemet, hogy ne hozzam zavarba. – Nem kell
semmit mondanod erre. Csak nem akartam tová bb vá rni azzal, hogy
megtudd, hogyan é rzek irá ntad. Nyugodtan fé lreteheted most.

Egyik kezé vel megmarkolta a tarkó mat, a má sikkal a derekamat,

hogy szinte fá jt. Aztá n ı́gy tartott, mozdulatlanul, mintha bá rmikor
felrobbanhatné k. Szaggatott lett a lé gzé se, vadul vert a szı́ve. Az ú t
tová bbi ré szé ben egy szó t sem szó lt, de nem is engedett el.

Ugy terveztem, hogy egyszer majd megint megmondom neki, de ı́gy

első re egé szen jó k voltunk.

Pontban tı́z ó rakor ké t tucat hosszú szá rú vö rö s ró zsa é rkezett
Gideon irodá já ba tő lem, egy ká rtyá val: A piros ruhák és limós
utazások tiszteletére.

Tı́z perccel ké ső bb egy borı́té kot kaptam, melyben ez á llt: Csináljuk
megint. Hamarosan.

Tizenegykor egy fekete-fehé r ká la-liliom csokrot kü ldettem az

irodá já ba ú jabb ká rtyá val: A fekete-fehér kertiparti-ruhák és a
könyvtárak tiszteletére…

Tı́z perccel ké ső bb megkaptam a vá laszá t: Egy percen belül lerántalak
a földre…

Dé lben kimentem vá sá rolni. Gyű rű t akartam venni. Hat ü zletet
já rtam vé gig, mire rá talá ltam arra a darabra, ami tö ké letesnek tű nt.
Vé sett, fekete gyé má ntokkal berakott platiná bó l ké szü lt, é s ipari
jellegű stı́lusa a hatalmat é s a kikö tö zé st juttatta eszembe. Dominá ns
darab volt, meré sz é s fé r ias.

Ré szlet izeté st kellett ké rnem a borsos á r miatt, de ú gy é reztem,

hogy a tö bbhavi tö rleszté s is megé ri.
Felhı́vtam Gideon irodá já t, é s beszé ltem Scott-tal, aki segı́tett keresni
egy tizenö t perces ré st Gideon zsú folt programjá ban, amikor
beugorhatok.

– Nagyon kö szö nö m a segı́tsé gedet, Scott.

– Szı́vesen. Orö m volt lá tni ma, amikor megkapta a virá gokat. Azt
hiszem, mé g sosem lá ttam ı́gy mosolyogni.

Meleg szeretethullá m ö ntö tt el. Boldoggá akartam tenni Gideont.

Ahogy ő is mondta, ez é ltetett.

En is mosolyogva mentem vissza dolgozni. Kettő kor egy tigrisliliom-

csokrot kü ldettem Gideonnak, aztá n egy belső ü zenetet borı́té kban:
Hálából az összes dzsungelszexért.

Mire a vá lasza:

Hagyd ki a mai krav magát.

Majd én megdolgoztatlak.

Há rom ó ra negyvenre – ö t perccel a Gideonnal tervezett talá lkozá s

elő tt – ideges lettem. Felá lltam a helyemrő l. Remegő lá bbal mentem a
lifthez, é s vé gig já rká ltam odabent, amı́g felé rtem. Eljö tt az idő , hogy

odaadjam neki az é n ajá ndé komat, é s aggó dtam, hogy talá n nem
szereti a gyű rű t… elvé gre egyet sem hord.

Vajon tú l arcá tlan dolog elvá rni, hogy ő is hordja, csak mert é n is?

A vö rö s recepció s lá ny nem á llt az utamba, é s amikor Scott meglá tott,
felá llt, é s szé les vigyorral ü dvö zö lt. Mikor belé ptem Gideon irodá já ba,
Scott becsukta mö gö ttem az ajtó t.

Azonnal mellbe vá gott a virá gok csodá latos illata, é s az, ahogyan
otthonosabbá tetté k a csillogó an modern irodá t.

Gideon felpillantott a monitora mö gü l. Felvonta a szemö ldö ké t,

amikor meglá tott.

– Eva! Valami baj van?

– Nincs. Csak… – Nagy lé legzetet vettem, é s odamentem hozzá . – Csak
hoztam neked valamit.

– Mé g valamit? Valami kü lö nleges alkalom van?

Letettem a dobozká t az asztala kö zepé re. Aztá n feszengve

fé lrefordultam. Komolyan kezdtem ké telkedni ajá ndé kom
bö lcsessé gé ben.

Most má r inká bb ostobasá gnak tű nt.

Mit mondhatné k, hogy felmentsem a bű ntudat aló l, ha nem kell neki?

Mintha nem lett volna elé g má r az is, hogy rá dobtam a
szerelembombá t reggel, mé g rá is teszek egy lapá ttal. Nyilvá n má ris
lelá ncolva é rzi magá t, maga utá n vonszolva a golyó t. És szorul a
hurok…

Hallottam, ahogy a doboz felpattan, é s Gideonnak elá ll a lé legzete.

– Eva!

A hangja sö té t volt é s veszedelmes. Ovatosan fordultam vissza, s

megremegtem arca komolysá gá tó l, tekintete kemé nysé gé tő l.
Elfehé rü lő

ujjakkal szorı́totta a dobozt.

– Tú l sok? – ké rdeztem elfú ló n.

– Igen. – Letette a dobozt, é s megkerü lte az asztalt. – Nagyon is sok.

Nem tudok megü lni a helyemen, nem tudok koncentrá lni. Nem
tudlak kiverni a fejembő l. Borzasztó an nyugtalan vagyok, má rpedig
ez sosem fordul elő , amikor dolgozom. Es nagyon sok a dolgom. De te
ostrom alatt tartasz.

Nagyon jó l tudtam, milyen sokat kö vetel a munká ja, mé gsem
gondoltam erre, amikor elkapott a hangulat, hogy meglepjem, ú jra é s
ú jra.

– Ne haragudj, Gideon. Nem gondoltam rá .

Szexi lé ptekkel kö zeledett.

– Ne sajná ld. Ez volt é letem legszebb napja.

– Té nyleg? – Né ztem, ahogyan a jobb gyű rű sujjá ra hú zza a gyű rű t. –
Szerettem volna ö rö met szerezni neked. Jó a mé rete? Csak talá lgatni
tudtam…

– Tö ké letes. Es te is az vagy. – Gideon felemelte a kezem, é s

megcsó kolta a gyű rű met, aztá n megcsó kolta a sajá tjá t is. – Amit veled
kapcsolatban é rzek, Eva… az fá j.

Megló dult a pulzusom.

– Es az rossz?

– Csodá latos. – Ké t kezé be fogta az arcomat, gyű rű je hű vö sen
é rintette a bő rö met. Szenvedé lyesen megcsó kolt, ajka kö vetelő zve
tapadt az enyé mre, a nyelve pedig gonosz ü gyessé ggel hatolt a
szá mba.

Tö bbet akartam volna, de visszafogtam magam, hiszen má ra má r é pp

eleget tü ndö kö ltem. Valamint hirtelen felbukkaná som annyira
meglepte, hogy az ü vegfalat sem kapcsolta á tlá tszatlanra.

– Mondd megint, amit az autó ban mondtá l – suttogta.

– Hm… Nem is tudom… – simı́tottam vé gig a mellé nyé n. Fé ltem ú jra
azt mondani neki, hogy szeretem. Elő szö r rosszul fogadta, é s nem
voltam benne biztos, hogy teljesen felfogta, mit jelent ez a kettő nk
szempontjá bó l.

Az ő szempontjá bó l. – Tudod, nevetsé gesen jó ké pű vagy. Mindig
kifekszem, amikor meglá tlak. De mindegy. Nem akarom
megkocká ztatni, hogy elriasszalak.

Felé m hajolt, homloká t az enyé mhez é rintette.

– Ugye má r meg is bá ntad, amit mondtá l? A virá gok, a gyű rű …
– Té nyleg tetszik? – ké rdeztem aggodalmasan, é s ú gy fü rké sztem az
arcá t, mintha el akarná titkolni elő lem az igazsá got. – Nem akarom,
hogy hordd, ha nem szereted.

Vé gigsimı́tott a fü lemen.

– Tö ké letes. Amilyennek lá tsz engem. Bü szke vagyok, hogy
viselhetem.

Imá dtam, hogy megé rtette. Persze ez azé rt van, mert megszerzett.

– Ha csak azt akarod enyhı́teni mindezzel, hogy visszavonod, amit

mondtá l… – kezdte, é s tekintete szorongá sró l á rulkodott.

Nem tudtam ellená llni esdeklő pillantá sá nak.

– Teljesen komolyan gondoltam, amit mondtam.

– Ujra ki fogom mondatni veled – fenyegető zö tt csá bos

dorombolá ssal.

– Sikoltani fogod, mire vé gzek veled.

Vigyorogva há trá ltam el.

– Folytasd csak a munká dat, te vadá llat.

– Majd felveszlek otthon. – Né zte, ahogy kifelé indulok. – Azt akarom,
hogy meztelen é s nedves legyen a puncid, amikor lejö ssz a kocsihoz.
Ha magadhoz nyú lsz, nehogy elmenj, kü lö nben nem maradnak el a
kö vetkezmé nyek.

Kö vetkezmé nyek. Kissé megborzongtam, de ennyi fé lelemmel mé g

kö nnyen meg tudtam birkó zni. Bı́ztam abban, hogy Gideon tudja,
meddig mehet el.

– Te is kemé ny leszel é s ké szen á llsz majd?

Fanyar mosolyra hú zó dott a szá ja.

– Mikor nem vagyok az melletted? Kö szö net a mai napé rt, Eva.

Minden egyes percé ért.

Csó kot dobtam neki, é s lá ttam, hogy elsö té tedik a szeme. Az arca
velem maradt egé sz nap.

Hatra é rtem haza a laká somba, alaposan megdugott á llapotban. Jó l

tudtam, mi vá r rá m, amikor Gideon limuzinjá t pillantottam meg az
irodahá z kapuja elő tt a Bendey helyett. Majdnem letepert, amikor
beszá lltam, aztá n bemutatta fantasztikus orá lis ké pessé geit, majd
virgonc lelkesedé ssel az ü lé shez szegezett.

Orü ltem, hogy jó formá ban vagyok. Kü lö nben Gideon kielé gı́thetetlen
szexuá lis é tvá gya é s lá tszó lag hatá rtalan á lló ké pessé ge má r
kimerı́tett volna.

Nem mintha panaszkodni akartam volna. Ez csak té nymegá llapı́tá s

volt.

Clancy má r vá rt rá m az elő csarnokban otthon, amikor megé rkeztem.

Ha é szrevette is csú nyá n ö sszegyű rő dö tt ruhá mat, kivö rö sö dö tt
arcomat é s kó cos hajamat, nem tett rá megjegyzé st. Odafent gyorsan
á tö ltö ztem, é s elindultunk Parker stú dió já ba. Remé ltem, hogy lazá n
fog kezdő dni az oktatá s, mert a lá bam kissé rogyadozott a ké t viharos
orgazmustó l.

Mire megé rkeztü nk az á talakı́tott brooklyni raktá rba, má r izgatott é s

tudá sszomjas voltam. Vagy tucatnyi tanuló edzett Parker
felü gyeleté vel, aki oldalró l biztatta ő ket. Mikor meglá tott engem,
odajö tt, é s a kü zdő té r egyik tá voli sarká ba vezetett, ahol csak
kettesben dolgozhattunk.

– Na, mi a helyzet? – ké rdeztem, hogy oldjam a feszü ltsé gemet.

Elmosolyodott; nagyon é rdekes é s vonzó volt az arca.

– Ideges vagy?

– Egy kicsit.

– Elő szö r a testi erő dö n é s az á lló ké pessé geden fogunk dolgozni, meg
a tudatossá godon. Arra is megtanı́talak majd, hogy ne fagyj le vagy ne
kezdj habozni egy vá ratlan konfrontá ció s helyzetben.

Mielő tt elkezdtü k, azt hittem, hogy egé sz jó az erő nlé tem, de aztá n
kiderü lt, hogy jobb is lehetne. Parker a felszerelé sek rö vid
bemutatá sá val kezdte, aztá n á tté rt a harc é s a semleges/passzı́v
á llá sok ismerteté sé re.

Alapvető sajá t testsú lyos erő sı́té ssel kezdtü nk, aztá n „cı́mké zé ssel”

folytattuk, ahol cı́mké ket kellett tapasztani egymá s vá llá ra é s té rdé re,
szemben á llva, az ellentá madá sok blokkolá sá val.

Parker persze elké pesztő en jó volt ebben, de é n is rá é reztem egy idő

utá n. A legtö bb idő t azonban fö ldharccal tö ltö ttü k, é s rá is haraptam
erre.

Tú lsá gosan jó l tudtam, milyen dolog alul lenni, há trá nyban.

Ha Parker é szrevette is lelkesedé semet, nem tett rá megjegyzé st.

Mikor Gideon á tjö tt hozzá m ké ső bb, a ká dban talá lt, ahol fá jó
tagjaimat á ztattam. Noha nyilvá nvaló volt, hogy ő má r lezuhanyozott
a sajá t szemé lyi tré neres edzé se utá n, levetkő zö tt, é s becsusszant
mellé m a vı́zbe, kö zrefogva a lá bá val é s a karjá val. Felnyö gtem,
amikor meglö kö tt.

– Jó , mi? – incselkedett, é s megharapdá lta a fü lemet.

– Ki gondolta, hogy egy ó rá n keresztü l hemperegni egy helyes pasival
ennyire kimerı́tő ? – Carynek igaza volt abban, hogy a krav magá tó l
foltos leszek. Má ris alakult né há ny vé ralá futá s, é s a java mé g
há travolt.

– Aká r fé lté keny is lehetné k – morogta Gideon, é s megmarkolta a

melleimet –, ha nem tudná m, hogy Smith nő s, é s gyerekei is vannak.

Felhorkantam az ú jabb é rtesü lé sen, amit elvileg nem kellett volna
tudnia.

– Ismered a lá b- é s sapkamé reté t is?

– Mé g nem – nevetett eltú lzott grimaszomon, é s nekem is mosolyra

hú zó dott a szá m a ritka hangtó l.

Egyszer majd meg kell beszé lnü nk ezt a megszá llott

informá ció gyű jtö geté sé t, de ez most nem a megfelelő alkalom. Sok
volt mostaná ban a nehé zsé g, é s mindig a fejemben já rt Cary taná csa,
hogy é rezzü k jó l magunkat, amikor csak lehet.

Gideon gyű rű jé vel já tszadozva elmesé ltem az apá mmal folytatott
szombati beszé lgeté st, meg azt, hogy a kollé gá i hogyan piszká ljá k a
pletyka miatt, miszerint a lá ny azzal a Gideon Cross-szal já r.

Felsó hajtott.

– Sajná lom.

Szembené ztem vele.

– Nem a te hibá d, hogy hı́r lesz belő led. Nem tehetsz ró la, hogy
ő rü lten vonzó vagy.

– Egyszer majd rá fogok jö nni – mondta szá razon –, hogy az arcom
á ldá s-e vagy á tok.

– Há t, ha az é n vé lemé nyem szá mı́t valamit, nekem meglehető sen
tetszik.
Gideon szá ja megrá ndult. Megsimogatta az arcomat.

– A te vé lemé nyed az egyetlen, ami szá mı́t. Meg az apá dé . Azt
akarom, hogy kedveljen engem, Eva, é s ne higgye azt, hogy á llandó
leskelő dé snek teszem ki a lá nyá t.

– Kö nnyen meg fogod nyerni magadnak. O is azt akarja, hogy

biztonsá gban é s boldogan é ljek.

Gideon lá tható lag ellazult, é s kö zelebb hú zott magá hoz.

– Boldoggá teszlek té ged?

– Igen – hajtottam az arcomat a szı́vé re. – Imá dok veled lenni. Es ha

nem vagyunk együ tt, hiá nyzik.

– Azt mondtad, hogy tö bbet nem akarsz velem veszekedni – morogta
bele a hajamba. – Ez azó ta sem hagy nyugodni. Kezdesz belefá radni,
hogy mindig elrontom?

– Egyá ltalá n nem rontod el mindig. Es é n is hibá ztam sokszor. A

kapcsolatok nem egyszerű dolgok, Gideon. A legtö bb persze nem
bü szké lkedhet olyan eszmé letlen szexszel, mint a mié nk. Mi a
szerencsé s oszlopba tartozunk.

Vizet merı́tett a tenyeré be, é s vé gigö ntö tte a há tamon, ú jra é s ú jra,
megnyugtatva izmaimat a meleggel.

– En igazá bó l nem is emlé kszem az apá mra.

– O. – Pró bá ltam nem megfeszü lni é s nem elá rulni a meglepeté semet.

Vagy é ppen izgalmamat é s mohó vá gyamat, hogy tö bbet tudjak meg
ró la.

Korá bban soha nem beszé lt a csalá djá ró l. Nehezen á lltam meg, hogy
ne bombá zzam ké rdé sekkel, de nem akartam erő ltetni, amı́g nem á ll
ké szen.

Mé lyen beszı́vta é s kifú jta a levegő t. Volt valami ebben a só hajban,
amitő l felkaptam a fejem, tö nkreté ve a kö zö ny lá tszatá t.
Vé gigsimogattam kemé ny mellizmain.

– Akarsz beszé lni arró l, amire mé gis emlé kszel?

– Csak… benyomá sok. Nem volt otthon tú l sokat. Rengeteget

dolgozott. Azt hiszem, ezt tő le ö rö kö ltem.

– Talá n a munkaholizmus – van ilyen szó ? – olyasmi, ami kö zö s

bennetek, de ez minden.

– Honnan tudod? – ké rdezett vissza dacosan.

Há trasimı́tottam a hajá t az arcá bó l.

– Ne haragudj, Gideon, de apá d csaló volt, aki a kö nnyebbik, ö nző

kiutat vá lasztotta. Nincs belé d kó dolva, hogy te is ilyen legyé l.

– Ilyen nem. – Elhallgatott. – De azt hiszem, sosem tanulta meg,

hogyan kö tő djö n má s emberekhez, é s hogyan foglalkozzon bá rmi
má ssal is a sajá t kö zvetlen szü ksé gletein kı́vü l.

Szemü gyre vettem.

– Ugy gondolod, hogy ez rá d is igaz?

– Nem tudom – felelte halkan.

– Há t, é n viszont tudom, hogy nem – nyomtam csó kot az orrá ra. – Te
ő rző vagy.

– Remé lem – ö lelt á t mé g szorosabban. – Nem tudlak elké pzelni

valaki má ssal, Eva. Má r csak a gondolat is, hogy egy má sik fé r i ú gy
lá t, ahogy é n… hozzá d é r… Ez valami sö té t helyre visz engem.

– Semmi ilyesmi nem fog tö rté nni, Gideon. – Tudtam, hogyan é rez. En
sem bı́rtam volna elviselni, hogy egy má sik nő vel van.

– Mindent megvá ltoztattá l a szá momra. Nem bı́rná m elviselni, ha

elveszı́tené lek.
Atö leltem.

– A dolog kö lcsö nö s.

Gideon há trabillentette a fejem, é s tü zesen megcsó kolt.

Pillanatokon belü l nyilvá nvaló vá vá lt, hogy kemé nyen ki fogjuk
frö cskö lni a vizet a padló ra. Elhú zó dtam.

– Ennem kell valamit, ha megint rá m akarsz ugrani, vadá llat.

– Mondja a lá ny, aki meztelenü l hozzá m dö rgö lő dzik – dő lt há tra
bű nö s mosollyal.

– Rendeljü nk valami olcsó kı́nait, é s együ k meg a dobozbó l,

pá lciká val.

– Rendeljü nk valami jó kı́nait, é s tegyü k azt.

Cary is csatlakozott hozzá nk a nappaliban egy kis remek kı́nai kajá ra,
é des szilvaborra é s a hé tfő esti té vé zé sre. Mikö zben a csatorná kat
vá ltogattuk, é s kinevettü k a való sá gshow-k szereplő inek vicces
neveit, lá ttam, hogy é letem ké t legfontosabb srá ca milyen fesztelenü l
szó rakozik együ tt. Jó l kijö ttek egymá ssal, é s amú gy fé r i mó dra
kö tö zkö dtek. Gideonnak ezt az oldalá t eddig nem ismertem, de
tetszett.

Mı́g é n elfoglaltam az egé sz kanapé t, a iú k a fö ldö n terpeszkedtek

tö rö kü lé sben, é s a ká vé zó asztalt haszná ltá k ebé dlő asztalnak.
Mindketten laza tré ningalsó t é s pó ló t viseltek, é s é n kedvtelve
né ztem ő ket. Micsoda szerencsé s csaj vagyok.

Cary az ujjperceit ropogtatva, drá mai felvezeté ssel ké szü lt kinyitni
szerencse sü tijé t.

– Lá ssuk csak. Gazdag leszek? Hı́res? Osszetalá lkozom Mr.

Tö ké letessel? Tá voli vidé kekre utazom? Ti mit kaptatok, srá cok?

– Az enyé m nagyon gyengus – feleltem. – „A végén minden kiderül”

Ehhez nem kell szerencse sü ti.

Gideon is kinyitotta a sajá tjá t, é s felolvasta: Hamarosan gazdagság

kopogtat majd az ajtaján.
Felhorkantam.

Cary rá m pillantott.

– Valaki má s sü tijé t kaptad meg vé letlenü l, Cross.

– Jobb, ha nem megy senki sü tijé nek a kö zelé be – jegyeztem meg
szá razon.

Gideon elvette az enyé met.

– Ne aggó dj, angyalka. Nekem csak a te sü tid kel – azzal egy kacsintá s
kı́sé reté ben bekapta.

– Helyet nekem – morogta Cary. Lá tvá nyosan feltö rte a sü tijé t, aztá n
grimaszolt. – Mi a franc…

Elő rehajoltam.

– Mi á ll benne?

– Konfucius szerint – rö gtö nzö tt Gideon – az a fé r i, akinek a

zsebé ben van a keze, egé sz nap kanos.

Cary hozzá vá gta a sü ti egyik felé t Gideonhoz, aki ü gyesen elkapta, é s
nagyot vigyorgott.

– Add ide – kaptam ki a cé dulá t Cary kezé bő l. Elolvastam é s

felkacagtam.

– Elmé sz a fené be, Eva.

– Nos? – é rdeklő dö tt Gideon.

„Vegyél egy másik sütit.”

Gideon elmosolyodott.

Cary eldobta a sü tije má sik felé t.

Eszembe jutottak az ehhez hasonló esté k Caryvel, amikor az SDSU-ra
já rtam, é s azon kezdtem tö prengeni, vajon milyen lehetett Gideon a
fő iskolá n. Azokbó l a cikkekbő l, amiket olvastam, tudtam, hogy a
Columbiá ra já rt, aztá n otthagyta, hogy fellendü lő ben lé vő ü zleté re
koncentrá lhasson.

Vajon ö sszejá rt a tö bbi diá kkal? Eljá rt a bulikra, ezerrel szexeit
é s/vagy piá lt? Annyira visszafogottnak ismertem meg, hogy nehé z
volt ő t ilyen lazá nak elké pzelni, viszont most é ppen ı́gy vegyü l velem
meg Caryvel.

Gideon rá m pillantott, mé g mindig mosolyogva, é s megdobbant a

szı́vem. Most kivé telesen annyinak tű nt, mint amennyi a való s kora,
iatalnak, aranyosnak é s teljesen normá lisnak. Abban a pillanatban
egyszerű huszoné ves pá rocska voltunk, akik otthon lazı́tanak egy
lakó tá rssal meg egy tá virá nyı́tó val. Egyszerű en csak a bará tom, aki
á tjö tt.

Mindez annyira é des é s egyszerű volt. Nagyon tetszett az illú zió .

A kaputelefon megszó lalt, é s Cary felugrott, hogy felvegye.

– Lehet, hogy Trey az.

Osszefont ujjakkal mutattam neki, hogy drukkolok.

De amikor Cary egy kicsivel ké ső bb kinyitotta az ajtó t, a né há ny
é jszaká val ezelő tti hosszú lá bú sző kesé g é rkezett.

– Hé ! – mondta, mikor meglá tta a vacsora maradé kait az asztalon.

Elismerő en mé rte vé gig Gideont, aki udvariasan felá llt, a maga
szoká sosan kecses mó djá n. A lá ny rá m vigyorgott, aztá n szikrá zó
szupermodell-mosolyt villantott Gideonra, é s a kezé t nyú jtotta: –
Tatiana Cherlin.

Gideon megrá zta a kezé t.

– Eva bará tja.

Felszaladt a szemö ldö kö m. Vajon a szemé lyisé gé t vé di? Vagy a
szemé lyes teré t? Mindenesetre tetszett a vá lasz.

Cary egy ü veg borral é s ké t pohá rral jö tt vissza.

– Gyere – intett a lá nynak a sajá t há ló szobá ja felé .

Tatiana is intett, é s kiment Cary elő tt. A há ta mö gö tt né má n
odaszó ltam Carynek, Mi a fenét művelsz?

– Veszek egy má sik sü tit – kacsintott.

Gideonnal hamarosan mi is nyugovó ra té rtü nk a szobá mban. Mikor

lefekvé shez ké szü lő dtü nk, megké rdeztem tő le valamit, ami má r
ré gebben eszembe jutott:

– Az egyetemen is volt szerelmi fé szked?

Athú zta a fejé n a pó ló já t.

– Tessé k?

– Tudod, olyan, mint a hotelszoba. Te szereted a szexet. Csak azon

gondolkodtam, hogy má r akkor is volt-e valamilyen bú vó helyed.

A fejé t csó vá lta.

– Az elmú lt ké t é vben ö sszesen nem szexeltem annyit, mint amió ta

ö sszejö ttem veled.

– Az nem lehet.

– Sokat dolgozom, é s mé g tö bbet gyú rok, amitő l kellemesen kimerü lt
vagyok az idő nagy ré szé ben. Idő nké nt persze é rkeztek
visszautası́thatatlan ajá nlatok, de kü lö nben meglettem volna szex
né lkü l, amı́g veled nem talá lkoztam.

– Mesebeszé d. – Egyszerű en nem tudtam ezt elhinni.

Mielő tt bement volna a fü rdő szobá ba kis fekete piperetá ská já val, rá m
meredt.

– Csak ké telkedj bennem, Eva, é s meglá tod, mire mé sz vele.
– Mire? – Utá namentem, fantasztikus feneké t csodá lva. – Be fogod
bizonyı́tani, hogy elvagy szex né lkü l?

– Ahhoz kettő kell. – Kinyitotta a kistá ská t, é s ú j fogkefé t szedett elő .

Kicsomagolta é s a betette a fogkefetartó mba. – Te is legalá bb annyira

kezdemé nyezté l a szexben, mint é n. Neked is é ppannyira szü ksé ged
van az é rintkezé sre, mint nekem.

– Igazad van. Csak é ppen…

– Csak é ppen mi? – Kinyitott egy ió kot, de az tele volt, ú gyhogy
á tment egy má sikhoz.

– A má sik mosdó ná l – mosolyogtam a felté telezé sé n, hogy ő is kap
ió kot ná lam, é s az arckifejezé sé n, amikor nem talá lta. – Mind a tié d.

Gideon a má sik mosdó hoz lé pett, é s kezdett kipakolni az egyik
ió kba.

– Csak é ppen mi? – ismé telte, é s sampont meg tusfü rdő t vett
magá hoz.

A mosdó nak tá maszkodva, karba font ké zzel igyeltem, ahogyan
birtokba veszi a fü rdő szobá m ő t illető ré szé t. Merthogy
nyilvá nvaló an ez tö rté nt – hogy ha valaki bejö n ide, az lá thassa, hogy
van egy fé r i az é letemben.

Rá dö bbentem, hogy é n is hasonló ké ppen igé nyt tartok az ő
szemé lyes teré re. A há ztartá si alkalmazottainak tudniuk kell, hogy a
fő nö kü k immá r elkö telezett kapcsolatban é l. A gondolattó l
kellemesen megborzongtam.

– Csak pró bá ltalak elké pzelni egyetemistá nak – folytattam. –

Vacsorá ná l. Elké pzeltem, milyen lett volna, ha a campuson lá tlak.
Biztosan belé d estem volna. Biztosan mindent elkö vettem volna,
hogy a kö zelemben legyé l, é s é lvezhessem a lá tvá nyt. Pró bá ltam
volna ugyanazokra az ó rá kra já rni, mint te, hogy kö zben
á lmodozhassak ró la, mi lehet a nadrá godban.
– Szexmá niá s – csó kolta meg az orrom hegyé t, é s elkezdett fogat
mosni. – Mindketten tudjuk, hogy mi tö rté nt volna, ha egyszer
meglá tlak.

Megfé sü lkö dtem é s fogat mostam, aztá n arcot.

– Szó val… volt valami helyed azokra a ritka alkalmakra, amikor egy-
egy szerencsé s teremté s bejutott az á gyadba?

Elkapta a pillantá somat a tü kö rbő l.

– Mindig is a hotelt haszná ltam.

– Csak ott szexeké l? Elő ttem?

– Csak ott szexeltem kö lcsö nö s beleegyezé ssel – mondta halkan. –
Elő tted.

– O. – Meg akart szakadni a szı́vem.

Odamentem hozzá , é s megö leltem há tulró l. A há tá hoz dö rgö ltem az
arcomat.

Lefekü dtü nk, betakaró ztunk é s ö sszebú jtunk. A nyaká ba fú rtam az
arcomat, é s beszı́vtam az illatá t. A teste kemé ny volt, mé gis
ké nyelmes é s megnyugtató . Olyan meleget é s erő t á rasztott, meg
intenzı́v fé r iassá got.

Elé g volt csak rá gondolnom, hogy megkı́vá njam.

A dereká ra emeltem a lá bamat é s rá fordultam, tenyerem a hasizmai

vonalaira tapadt. Sö té t volt. Nem lá ttam, de nem is kellett.
Bá rmennyire szerettem is az arcá t – mé g ha ő nem is mindig –, az
é rinté s é s a hangja hatott rá m igazá n. Es ha nem lett volna senki má s
neki ezen a vilá gon, akkor sem akart volna semmit jobban.

– Gideon. – Elé g volt ennyit mondanom.

Felü lt, á tö lelt é s megcsó kolt. Aztá n maga alá hengerı́tett, é s olyan
gyengé d birtoklá ssal szeretkezett velem, ami a lelkem mé lyé ig
megrendı́tett.

Meglepett rá ndulá ssal é bredtem. Valami sú lyos nehezedett rá m, é s
egy kemé ny hang frö csö gö tt mocskos szavakat a fü lembe. Urrá lett
rajtam a pá nik, nem kaptam levegő t.

Már megint. Ne… Istenem, ne…

Mostoha ivé rem befogta a szá mat é s szé tfeszı́tette a lá bamat.
Ereztem, ahogyan vakon dö kö d a lá ba kö zti kemé ny valamivel,
pró bá l benyomulni a testembe. A sikoltozá somat elfojtotta a tenyere
a szá mon, é s pró bá ltam elhú zó dni. A szı́vem olyan hevesen vert, hogy
attó l fé ltem, szé trobban.

Nathan olyan nehé z. Nehé z é s erő s. Nem tudom lelö kni magamró l.
Nem tudom eltolni.

Hagyd abba! Szállj le rólam! Ne érj hozzám! Istenem… Kérlek, ne

csináld ezt velem… Ne már megint…

Hol van anya? Anyaaaa!

Sikoltottam, de Nathan keze eltakarta a szá mat. Lenyomott,

belenyomta a fejemet a pá rná ba. Miné l jobban vergő dtem, ő anná l
izgatottabb lett.

Kutyamó d lihegve dö kö dö tt… pró bá lt belé m nyomulni…

– Tudni fogod, milyen é rzé s.

Megdermedtem. Ismerem ezt a hangot. Nem Nathané .

Ez nem á lom. Csak lidé rcnyomá s.

Istenem, ne! Vadul pislogtam a sö té tben, pró bá ltam kivenni valamit. A
vé r dü bö rgö tt a fü lemben. Semmit sem hallottam.
De a bő re illatá t felismertem. Ismertem az é rinté sé t, mé g amikor
kemé ny volt is. Ismertem a bő re tapintá sá t, akkor is, amikor pró bá lt
belé m hatolni.

Gideon erekció ja a combom kö zé t ostromolta. Bepá nikolva hú ztam
fel magam, minden erő mmel. A keze elvá lt az arcomtó l.

Nagy lé legzetet vettem é s felsikoltottam.

Zihá lva hö rö gte:

– Ugye mindjá rt nem olyan klassz, ha te vagy, akit megdugnak!

– Cross ire – leheltem.

Fé ny vakı́tott el a folyosó felő l, é s Gideon sú lya vé gre legö rdü lt ró lam.

Zokogva fordultam az oldalamra, é s kö nnyeim elhomá lyosı́tottá k a

lá tá somat, mikö zben Cary vé giglö kdö ste Gideont a szobá n, a falhoz.

– Eva! Jó l vagy? – Cary felgyú jtotta a kislá mpá t, é s elká romkodta
magá t, amikor meglá tott magzati pó zban, ahogy ringattam magam.

Mikor Gideon fö legyenesedett, Cary rá ordı́tott: – Meg ne mozdulj,

mielő tt a zsaruk ideé rnek, vagy pé ppé verlek!

Egő torokkal ü ltem fel nagy nehezen. Gideonra pillantottam, é s

lá ttam, ahogy az á lom kö de kitisztul a szemé bő l, s helyé t iszonyodó
dö bbenet veszi á t.

– Ez á lom – nyö gtem ki, é s megfogtam Cary telefoné rt nyú ló kezé t. –
Almodik…

Cary odapillantott, ahol Gideon kuporgott meztelenü l a falná l, mint

egy vadá llat. Cary keze lehanyatlott.

– Jesszusom – lehelte. – En meg azt hittem, hogy szó rakozik.

Kikeltem az á gybó l. Remegett a lá bam a fé lelem utó hatá sá tó l.

Osszecsuklottam, de Cary elkapott. Leeresztett a padló ra, é s tartott,

amı́g sı́rtam.

– Megá gyazok a kanapé n. – Cary beletú rt alvá stó l kó cos hajá ba, é s
nekitá maszkodott a falnak a folyosó n. A há ló szobá m ajtaja nyitva
volt.

Gideon odabent ü lt, sá padtan é s megtö rten. – Viszek neki takaró t
megpá rná t. Szerintem nem ké ne egyedü l hazamennie. Teljesen kivan.

– Kö sz, Cary – feszü lt meg a kezem, ahogy á tfogtam a sajá t derekam.
– Tatiana mé g itt van?

– Dehogy. Nem az a fajta. Csak dugunk.

– Es mi van Treyjel? – ké rdeztem halkan. A gondolataim má r

szá llingó ztak vissza Gideonhoz.

– Treyt szeretem. O a legjobb ember, akivel valaha is talá lkoztam,

té ged kivé ve. – Elő rehajolt, é s megcsó kolta a homlokomat. – Es amit
nem tud, az nem fá j neki. Ne miattam aggó dj, hanem magaddal
tö rő dj.

Kö nnyben ú szó szemmel né ztem fel rá .

– Nem tudom, mit csiná ljak.

Cary felsó hajtott, sö té t, komoly arccal.

– Szerintem el kell dö ntened, hogy meg tudod-e oldani a dolgot

egyedü l, kislá ny. Vannak emberek, akiken nem lehet segı́teni. Né zz
meg

engem. Van egy szuper pasim, erre felszedek egy lá nyt, akit ki nem
á llhatok.

– Cary… – fogtam meg a vá llá t.

Megszorı́totta a kezemet.
– Itt vagyok, ha szü ksé ged van rá m.

Gideon é pp a tá ská já t cipzá razta, amikor visszamentem a szobá mba.

Rá m né zett, é s engem elfogott a fé lelem. Nem magam miatt, hanem
miatta. Mé g sosem lá ttam senkit ilyen elkeseredettnek, ilyen
megtö rtnek. A szemé ben honoló ü ressé g megré mı́tett. Nem volt
benne é let. Szü rke volt, mint a halá l, arcá n mé ly á rnyakkal.

– Mit csiná lsz? – suttogtam.

Elhá trá lt, mintha a lehető legtá volabbra szeretne kerü lni tő lem.

– Nem maradhatok.

Megijesztett, hogy megkö nnyebbü lé st é reztem a gondolatra, hogy

egyedü l lehetek.

– Má r megbeszé ltü k… Nincs elfutkosá s.

– Az mé g azelő tt volt, hogy rá d tá madtam! – csattant fel, é s most
elő szö r mutatott né mi é letjelt.

– Nem voltá l magadná l.

– Nem lehetsz megint az á ldozatom, Eva. Istenem… mit tettem veled

majdnem… – Há tat fordı́tott, a vá lla megroggyant. Ez majdnem olyan
fé lelmetes volt, mint a tá madá sa.

– Ha elmé sz, akkor mi veszı́tü nk, é s a mú ltunk győ z. – Lá ttam, hogy a
szavaim arculcsapá ské nt é rik. Minden fé ny é gett a szobá ban, mintha
az elektromossá g elű zhetné a lelkü nk á rnyait. – Ha most feladod,
akkor, attó l tartok, kö nnyebb lesz neked lemondani ró lam, nekem
pedig kö nnyebb lesz, hogy hagyjalak. Akkor kö ztü nk mindennek
vé ge, Gideon.

– Hogyan maradhatné k? Mié rt akarná d, hogy maradjak? –

Visszafordult, é s olyan só vá rgá ssal meredt rá m, hogy kö nny szö kö tt a
szemembe. – Elő bb ö lné m meg magam, mint hogy té ged bá ntsalak.

Eppen ettő l fé ltem. Nehezen tudtam elké pzelni azt a Gideont, akit
elő szö r megismertem – a dominá ns, akaraterő s hı́met –, amint
eldobja az é leté t, de az elő ttem á lló Gideon teljesen má s embernek
tű nt. Rá adá sul ö ngyilkos apa gyermeke.

Hú zkodni kezdtem a pó ló m aljá t.

– Sosem bá ntaná l.

– Fé lsz tő lem – mondta reszelő sen. – Lá tom az arcodon. Es é n is fé lek
ö nmagamtó l. Fé lek attó l, hogy veled aludjak, é s esetleg valami
olyasmit tegyek, ami mindkettő nket tö nkretesz.

Igaza volt. Té nyleg fé ltem. A rettegé s ö sszeszorı́totta a gyomromat.

Most má r megismertem a robbaná sveszé lyesen erő szakos oldalá t. Az

erjedő dü hö t. Es annyi szenvedé lyt é reztü nk egymá s irá nt! A kerti
partin pofon vá gtam, izikailag bá ntalmaztam, pedig azelő tt sosem
tettem ilyesmit.

A kapcsolatunk termé szete volt ilyen ké jes é s é rzelmes, fö ldö n já ró é s
nyers. A bizalom, mely ö sszetartott minket, meg is nyitott bennü nket
egymá s irá nt, olyan mó don, mely mindkettő nket sebezhető vé é s
veszedelmessé tett. Es mielő tt jobbra fordul, rosszabb lesz.

Beletú rt a hajá ba.

– Eva, é n…

– Szeretlek, Gideon.

– Istenem! – Valami undorfé lé vel pillantott rá m. Hogy ez rá m vagy
ö nmagá ra irá nyult, azt nem tudhattam. – Hogyan vagy ké pes ezt
mondani?

– Ugy, hogy ez az igazsá g.

– Csak né zd meg ezt – mutatott magá ra. – Nem lá tod azt a
nyomorú sá gos zű rzavart, ami belü l van.

Elesen beszı́vtam a levegő t.

– Ezt te mondod nekem? Amikor tudod, hogy é n is nyomorult é s
zavarodott vagyok?

– Talá n ú gy vagy programozva, hogy olyanokat keress magadnak,

akik rosszak neked – felelte keserű en.

– Hagyd ezt abba. Tudom, hogy most minden fá j, de ha engem

bá ntasz, attó l csak neked lesz rosszabb. – Az ó rá ra pillantottam.
Hajnali né gy volt. Elindultam felé je. Tú l kellett lé pnem a fé lelmen,
hogy nem merem megé rinteni, é s ő sem engem.

Felemelte a kezé t, mintha vissza akarna tartani.

– Hazamegyek, Eva.

– Itt fogsz aludni a kanapé n. Ebben ne is vitatkozz velem, Gideon.

Halá lra aggó dná m magam, ha elmenné l.

– Mé g jobban aggó dsz, ha maradok. – Elveszetten, dü hö sen, szö rnyű

só vá rgá ssal telve meredt rá m. A szeme a megbocsá tá somé rt
kö nyö rgö tt, de mé gsem lett volna hajlandó elfogadni, ha megadom
neki.

Odamentem hozzá , megfogtam a kezé t, lekü zdve magamban az

é rinté s fé lelmé t. Az idegeim mé g mindig romokban hevertek, a
torkom kiszá radt.

A behatolá si kı́sé rletei – melyek annyira hasonlı́tottak Nathané ira –

mé g tú l elevenen é ltek az emlé kezetemben. – Tú l fogunk jutni ezen –
biztattam, de a hangom megremegett. – Majd beszé lsz dr.
Petersennel, az indulá snak jó lesz.

Emelkedni kezdett a keze, mintha meg akarná é rinteni az arcomat.

– Ha Cary nem lett volna itt…

– De itt volt, é s é n jó l vagyok. Szeretlek. Tú l fogunk jutni ezen. –

Megö leltem, é s a dereká ná l benyú ltam az inge alá . – Nem hagyhatjuk,
hogy a mú lt elrontsa azt, amink van.

Igazá bó l nem is tudtam, melyikü nket akarom meggyő zni.

– Eva… – Az ö lelé se kinyomta belő lem a levegő t. – Ne haragudj.

Belehalok. Ké rlek, bocsá ss meg… Nem veszı́thetlek el.

– Nem fogsz. – Lehunytam a szemem, é s rá koncentrá ltam. Az illatá ra.

Arra, hogy valamikor semmitő l sem fé ltem, amikor vele voltam.

– Annyira sajná lom – hú zta vé gig remegő kezé t a gerincemen. –
Megteszek bá rmit…

– Pszt. Szeretlek. Minden rendben lesz.

Lá gyan megcsó kolt.

– Bocsá ss meg, Eva. Szü ksé gem van rá d. Es fé lek attó l, mi lesz velem,
ha elveszı́telek…

– Nem megyek sehová . – A bő rö m bizsergett a keze alatt. – Itt vagyok.

Nincs tö bb elfutá s.

Megá llt, a lehelete a szá mat é rintette. Aztá n fé lrebillentett fejjel az
ajkamra tapadt. A testem azonnal reagá lt csó kja szelı́d
incselkedé sé re.

Onké ntelenü l is hozzá simultam é s magamhoz hú ztam.

Megfogta a mellemet, é s gyú rni kezdte, aztá n a mellbimbó imat

ciró gatta. Felnyö gtem a fé lelem é s a vá gy keveré ké tő l, s ő
megremegett a hangtó l.

– Eva…?

– Nem… Nem megy. – Mé g tú l friss volt az é bredé sem emlé ke. Fá jt
visszautası́tani ő t, mikö zben tudtam, hogy neki is ugyanaz kell tő lem,
mint ami nekem tő le, amikor elmesé ltem neki Nathant –
bizonyı́té ká ul annak, hogy a vá gy mé g megvolt, é s bá rmilyen csú nyá k
is a mú lt sebei, nem befolyá soljá k azt, ami most egymá snak vagyunk.
De ezt mé g nem mondhattam meg neki. Mé g tú l sebezhető nek
é reztem magam.

– Csak ö lelj á t, Gideon. Ké rlek.

Bó lintott, é s á tfogott a karjá val.

Leereszkedtü nk a padló ra. Remé ltem, hogy el tudom altatni. Mellé je

simultam, á tvetettem rajta a lá bam, a kezemet a hasá ra tettem.
Szelı́den megszorı́totta, aztá n megcsó kolta a homlokomat, é s azt
suttogta, hogy mennyire sajná lja.

– Ne hagyj itt – sú gtam vissza. – Maradj.

Gideon nem vá laszolt, nem tett semmilyen ı́gé retet, de nem is
engedett el.

Kicsivel ké ső bb felé bredtem, é s hallottam Gideon szabá lyos

szı́vveré sé t a fü lem mellett. Mé g mindig é gtek a lá mpá k, a
padló sző nyeg kemé ny volt é s ké nyelmetlen.

Gideon a há tá n fekü dt, arca kisimult á lmá ban. Inge aló l kilá tszott a
kö ldö ke é s a hasizma.

Ez az az ember, akit megszerettem. Az az ember, akinek a teste annyi

ö rö mö t adott, akinek a igyelmessé ge ú jra é s ú jra megindı́tott. Mé g
mindig itt van. Es abbó l, ahogy rá ncolja a homloká t, lá tszik, hogy mé g
mindig fá j neki.

Belenyú ltam a melegı́tő nadrá gjá ba. Amió ta együ tt voltunk, most
elő szö r nem volt acé lkemé ny a kezemben, de gyorsan megduzzadt é s
megvastagodott, amikor ó vatosan vé gigsimogattam a hegyé tő l a
tö vé ig.
Fé lelem lappangott az izgalmam mö gö tt, de jobban fé ltem attó l, hogy
elveszı́thetem, mint attó l, hogy együ tt é ljek a benne lakozó
dé monokkal.

Gideon megmoccant é s a há tamhoz simult.

– Eva…?

Most má r tudtam ú gy reagá lni, ahogy az elő bb nem.

– Felejtsü k el – leheltem a szá já ba. – Tegyé l ró la, hogy elfelejtsü k.

– Eva.

Hozzá m bú jt, é s ó vatos mozdulatokkal lehá mozta ró lam a pó ló t. En is
hasonló an ó vatosan vetkő ztettem. Ugy kö zeledtü nk egymá shoz,
mintha tö ré keny tá rgyak lenné nk. A kettő nk kö zti kapcsolat is
nagyon sé rü lé keny volt mé g, mindketten aggó dtunk a jö vő miatt, é s a
sebek miatt, amelyeket egymá snak okozhatunk szilá nkos
peremeinkkel.

Az ajka a mellbimbó mra tapadt, az arca kissé besü ppedt, ahogy

szı́vott.

Annyira jó é rzé s volt, hogy felhö rdü ltem é s megfeszı́tettem magam.
Ujra vé gigsimogatta az oldalamat, a mellemtő l a derekamig, ú jra é s
ú jra, s a szı́vem hevesen verni kezdett.

Atcsó kolt a má sik mellemig, é s bocsá natké rő szavakat mormolt a
bá nattó l megtö rt hangon. Nyelve lecsapott a megkemé nyedett
pontra, é s felizgatta, csak aztá n vette kö rü l nedves, forró ajká val.

– Gideon. – A inom kis rá ntá sok szaké rtő en kimé rt vá gyat keltettek
zavarodott agyamban. A testem má ris az ö vé volt, mohó n keresve a
gyö nyö rt é s a szé psé get.

– Ne fé lj tő lem – suttogta Gideon. – Ne hú zó dj el.

Megcsó kolta a kö ldö kö met, aztá n lejjebb hú zó dott, haja a hasamat
csiklandozta, amikor megá llapodott a lá bam kö zö tt. Remegő
kezekkel tartott nyitva, é s megszimatolta a csikló mat. Kö nnyed,
ingerlő nyalintá sai a kisajkamra é s reszkető hü velyembe kezdtek az
ő rü letbe kergetni.

Ivbe feszü lt a há tam. Rekedten kö nyö rö gtem. A feszü ltsé g szé tá radt a
testemben, é s mindent á thatott, amı́g ú gy nem é reztem, hogy
egyetlen é rinté sre elpattanok. Aztá n a nyelve hegyé nek egy lá gy
csavarintá sá val orgazmushoz juttatott.

Felkiá ltottam, s vergő dő testemen forró megkö nnyebbü lé s szá guldott
vé gig.

– Nem engedlek el, Eva – tá maszkodott fö lé m Gideon, mikö zben
vibrá ltam a gyö nyö rtő l. – Nem vagyok rá ké pes.

Letö rö ltem arcá ró l a kö nnyek nyomait, é s belené ztem kivö rö sö dö tt
szemé be. Rossz volt lá tni a szenvedé sé t, megfá jdı́totta a szı́vemet.

– Akkor sem hagyná lak el, ha akarná d.

Megfogta a farká t, é s lassan, ó vatosan belé m vezette. Fejem a

padló nak nyomó dott, ahogy egyre mé lyebbre hatolt, é s
centimé terenké nt vette birtokba a testemet.

Amikor vé gig befogadtam, kimé rt, tudatos dö fé sekkel mozogni
kezdett.

Lehunytam a szemem, é s a kö ztü nk lé vő kapcsolatra gondoltam.

Aztá n rá m ereszkedett, hasa az enyé mhez nyomó dott, é s nekem
megugrott a pulzusom ré mü letemben. Hirtelen té tová zni kezdtem.

– Né zz rá m, Eva! – A hangja szinte felismerhetetlenü l rekedt volt.

Megtettem, é s lá ttam benne a szorongá st.

– Szeretkezz velem – kö nyö rgö tt elfú ló an. – Erints meg, angyalka.

Tedd rá m a kezed.

– Jó . – A há tá ra tapasztottam a tenyeremet, aztá n vé gigsimı́tottam a

remegő izmokat a feneké ig. Belemarkoltam a kemé ny hú sba, ú gy
ké sztettem rá , hogy gyorsabban é s mé lyebben mozogjon.
Sú lyos farká nak ritmikus lö ké sei ö sszeszoruló hü velyemben forró
gyö nyö rrel tö ltö tt el. Olyan jó é rzé s volt. Lá bamat a csı́pő je kö ré
fontam,

é s felgyorsult a lé legzetem, mikö zben a hideg csomó oldó dni kezdett
a gyomromban. Nem vettü k le egymá sró l a tekintetü nket.

Kö nnyek csorogtak le a halá nté komon.

– Szeretlek, Gideon.

– Ké rlek… – hunyta le a szemé t.

– Szeretlek.

Csı́pő jé nek rutinos lö ké seivel, farká nak mozdulataival eksztá zisba
kergetett. A hü velyem szorosan ö sszehú zó dott, hogy mé lyen
megtartsam ő t magamban.

– Gyere, Eva – hö rö gte a nyakamba.

Kü szkö dtem az é lvezeté rt, hogy tú ljussak a lappangó aggodalmon,
hogy rajtam fekszik. A szorongá s keveredett a vá ggyal, é s feszü ltté
tett.

Gideon fá jdalmasan, bá nkó dva felhö rdü lt.

– El kell menned, Eva… Ereznem kell… Ké rlek…

Megmarkolta a fenekemet, megbillentette a csı́pő met, é s ingerelni

kezdte azt az é rzé keny pontot a benső mben. Fá radhatatlan é s kitartó
volt, é s addig kefé lt, hosszan é s kemé nyen, amı́g az agyam elvesztette
az irá nyı́tá st a testem felett, é s vadul el nem é lveztem. Beleharaptam
Gideon vá llá ba, hogy elfojtsam a kiá ltá st, csak remegtem alatta,
eksztatikus rá ndulá sokkal. O is mé lyrő l felnyö gö tt, a kı́ngyö nyö r
szaggatott hangjá n.

– Mé g – rendelkezett, é s mé lyebbeket dö fö tt, hogy megadja a inom
kis fá jdalmakat. Az, hogy megint annyira megbı́zott kettő nkben, hogy
vá llalta ezt a kis fá jdalmat, az utolsó fenntartá saimat is eloszlatta.
Egymá sban má r bı́ztunk, é s most megtanultunk bı́zni az
ö sztö neinkben is.
Ujra elé lveztem, fé ktelenü l, s a lá bujjaim a gö rcsö lé sig behajlottak.

Ereztem, hogy Gideonon ú rrá lesz a jó l ismert feszü ltsé g, é s

erő sebben fogtam a dereká t. Má r alig vá rtam, hogy é rezzem, ahogy
belé m lö vell.

– Nem! – Kirá ntotta magá t, hanyatt vető dö tt, é s a kezé vel eltakarta a
szemé t. Azzal bü ntette magá t, hogy megvonta a testé tő l az é n testem
megnyugtató é s ö rö mszerző é rzé sé t.

A mellkasa emelkedett-sü llyedt, é s csillogott a verı́té ktő l. A farka

sú lyosan nyú jtó zott vé gig a hasá n. Brutá lisan né zett ki bı́borszı́n
fejé vel é s vastag, kidagadó ereivel.

Ké zzel-szá jjal rá vetettem magam, ü gyet sem vetve csú nya
ká romkodá sá ra. Az alkarommal leszorı́tottam, mikö zben szopni
kezdtem az é rzé keny makkot. Gideon combja megremegett, a lá ba
rá ngató zott.

– A francba, Eva. Szı́vd! – Megmerevedett, é s elá llt a lé legzete. Keze a

levegő be markolt, a csı́pő je megemelkedett. – Szı́vd kemé nyen!… O,
jé zusom…

Hatalmas erő vel lö vellt ki, elá rasztotta a szá mat. En mindent
befogadtam, é s tová bb fejtem lü ktető farká t. Addig nyeltem, amı́g
meg nem borzongott, é s nem ké rt, hogy hagyjam abba.

Felegyenesedtem, é s Gideon felü lt. Atö lelt. Aztá n visszafektetett a

fö ldre, a nyakamba fú rta az arcá t, é s sı́rt reggelig.

Hosszú ujjú fekete selyemblú z é s nadrá g volt rajtam az irodá ban

kedden. Ugy é reztem, szü ksé gem van egy korlá tra ö nmagam é s a
vilá g kö zt. A konyhá ban Gideon megfogta az arcom ké toldalt, é s
szı́vmelengető
gyengé dsé ggel dö rgö lte az enyé mhez a szá já t. De a tekintete ű zö tt
maradt.

– Ebé d? – ké rdeztem, mert ú gy é reztem, hogy szü ksé ge van valamire,
amibe kapaszkodhat.

– Uzleti ebé dem lesz – simı́tott bele a hajamba. – Eljö nné l? Majd
gondoskodom ró la, hogy Angus idő ben visszavigyen a helyedre.

– Szı́vesen megyek. – Eszembe jutott a rengeteg esti program,

megbeszé lé s é s talá lkozó , amit á tkü ldö tt a telefonomra. – Holnap este
pedig jó té konysá gi vacsora a Waldorf-Astoriá ban.

Meglá gyult a pillantá sa. Munkahelyi ö ltö nyé ben komornak, mé gis
ö sszeszedettnek tű nt. Persze tudtam, hogy nem az.

– Ugye biztosan nem adsz fel? – ké rdezte halkan.

Felmutattam a jobb kezemet é s rajta a gyű rű t.

– Osszeragadtá l velem, Cross. Szokj hozzá a gondolathoz.

Munká ba menet a kocsiban az ö lé be vett, é s akkor is, amikor

ebé delni mentü nk a Jean Georges-ba. En nem szó ltam tö bbet pá r
szó ná l, amı́g ettem. Gideon rendelt nekem, é s nagyon inomakat.

Csendben ü ltem mellette, bal kezem kemé ny combjá n nyugodott a

terı́tő alatt, szavak né lkü l erő sı́tve meg elkö telezettsé gemet irá nta.
Kettő nk irá nt. Az egyik keze az enyé men nyugodott, melegen é s
erő teljesen, mikö zben egy ú j fejlesztendő ingatlanró l tá rgyalt a St.
Croix-n. Ez a kapcsolat vé gig megmaradt kö ztü nk, é s inká bb
mindketten fé l ké zzel ettü nk, mintsem hogy elengedjü k egymá st.

Minden mú ló ó rá val egyre tá volabb kerü lt tő lem az é jszaka borzalma.

Ujabb forradá s lesz belő le a gyű jtemé nyé ben, ú jabb nem mú ló ,
keserű emlé k, amit megosztok é s együ tt fé lek vele, de uralkodni nem
fog rajtunk.

Nem hagyjuk.
Angus vá rt rá m, hogy hazavigyen a nap vé gé n. Gideon ké ső ig
dolgozott, aztá n a Cross ire-bő l egyenesen dr. Petersen rendelő jé be
ment.

En az autó zá s alatt az edzé sre gyű jtö ttem az erő t Parkerrel. Elő szö r
le akartam mondani, de vé gü l ú gy dö ntö ttem, hogy fontos a
rendszeressé g.

Annyi minden van az é letemben, amit nem tudok irá nyı́tani. A

menetrend betartá sa azon kevé s dolgok kö zé tartozott, ami a
hatalmamban á llt.

Má sfé l ó rá nyi izzadá s utá n Parkerrel jó lesett má r, hogy Clancy
hazavisz.

Bü szke voltam magamra, hogy vé gigcsiná ltam az edzé st, pedig
semmi kedvem nem volt hozzá .

Az elő csarnokban Treyt pillantottam meg, amint a recepció ssal

beszé lget.

– Hé ! – ü dvö zö ltem. – Mé sz fel?

Felé m fordult, meleg barna tekintettel é s nyı́lt mosollyal. Volt benne

valami szelı́dsé g, valami naivitá s, ami annyira má s volt, mint Cary
elő ző

kapcsolatai. Vagy talá n Trey egyszerű en csak normá lis volt, elté rő en
Cary é leté nek legtö bb eddigi szereplő jé tő l.

– Cary nincs itthon – felelte. – Eppen most hı́vattam fel.

– Nyugodtan gyere fel velem, é s vá rd meg. Má r nem megyek sehova.

– De csak ha té nyleg nem gond. – Mellé m szegő dö tt, é n pedig
intettem a recepció s lá nynak, é s elindultunk a lift felé . – Hoztam neki
valamit.

– Egyá ltalá n nem gond – nyugtattam meg, viszonozva kedves

mosolyá t.

A jó ganadrá gomra meg a trikó mra né zett.

– Edzé srő l jö ssz?

– Igen. Pedig olyan napom volt, amikor bá rmihez lett volna kedvem,
kivé ve ezt.

Nevetett, amikor beszá lltunk a liftbe.

– Ismerem az é rzé st.

Aztá n hallgattunk. Feszü ltsé g telepedett rá nk.

– Minden rendben? – é rdeklő dtem.

– Há t… – igazı́totta meg Trey a há tizsá kja szı́já t. – Cary egy kicsit
furcsa né há ny napja.

– O – haraptam be az alsó ajkam. – Milyen é rtelemben?

– Nem tudom. Nehé z megmagyará zni. Csak ú gy é rzem, hogy valami

tö rté nt vele, csak é n nem tudom, hogy mi.

A sző kesé gre gondoltam, é s titkon megborzongtam.

– Talá n stresszeli magá t a Grey Isles munka miatt, é s nem akar té ged
zavarni vele. Tudja, hogy amú gy is le vagy terhelve a munká ddal meg
a tanulá ssal.

Enyhü lt a feszü ltsé g a vá llá ná l.

– Lehet, hogy errő l van szó . Logikusan hangzik. Oké . Kö szi.

Kinyitottam a laká st, é s bementü nk. Mondtam neki, hogy é rezze

otthon magá t. Trey Cary szobá já ba indult, hogy letegye a holmijá t, é n
meg a telefonhoz lé ptem, hogy lehallgassam az ü zeneteket.

Kiá ltá s hallatszott, é s mindjá rt má s okbó l kezdtem a telefon utá n

nyú lká lni. Megdobbant a szı́vem az esetleges betö ré s é s veszedelem
gondolatá ra. De aztá n folytató dott a kiá ltozá s, é s felismertem Cary
hangjá t.
Megkö nnyebbü lten fú jtam ki a levegő t. A telefonnal a kezemben
ó vatosan kö zelebb mentem, hogy megné zzem, mi az. Majdnem
nekiü tkö ztem Tatianá nak, aki menet kö zben a blú zá t gombolta.

– Hoppá – jegyezte meg szemtelen vigyorral. – Viszlá t.

Trey kiabá lá sá tó l nem is hallottam, ahogy becsukó dik mö gö tte az
ajtó .

– Baszd meg, Cary! Ezt má r megbeszé ltü k egyszer! Megı́gé rted!

– Felfú jod a dolgot – vakkantotta Cary. – Ez nem az, aminek hiszed.

Trey olyan lendü lettel viharzott ki Cary szobá já bó l, hogy csak a
falhoz lapulva tudtam kité rni az ú tjá bó l. Cary kö vette, a dereka kö rü l
egy lepedő vel. Amikor elment mellettem, olyan pillantá st vetettem rá ,
hogy vá laszul bemutatott nekem.

Magukra hagytam a iú kat, é s bemenekü ltem a fü rdő be. Mé rges
voltam, hogy Carynek megint sikerü lt elrontania valami jó t az
é leté ben. Olyan ismé tlő dé s volt ez, melynek meg kellett volna
szakadnia, de egyelő re mé g nem lá tszott ennek semmi jele.

Mikor fé l ó ra mú lva kimentem a konyhá ba, teljes csend volt a
laká sban.

A vacsorafő zé sre koncentrá ltam. Disznó sü ltet terveztem

ú jkrumplival é s spá rgá val, Cary egyik kedvencé t, ha esetleg
hazavető dnek vacsorá ra, é s fel kell vidı́tani.

Trey megjelené se sü té s kö zben kissé meglepett, aztá n elszomorı́tott.

Rossz volt lá tni zilá ltan, kivö rö sö dve, sı́rva elmenni. Sajná latom vad
csaló dottsá ggá vá ltozott, amikor Cary megjelent a konyhá ban,
fé r iizadsá g- é s szexszagú an. A homloká t rá ncolta felé m, mikö zben a
borhű tő hö z lé pett.

Karba font ké zzel fordultam szembe vele.

– Egy megtö rt szı́vű szerelmest megdugni ugyanazon az á gyon, ahol
nem sokkal korá bban rajtakapott, nem sokat javı́t a dolgokon.

– Fogd be, Eva.

– Most való szı́nű leg utá lja magá t, amié rt belement.

– Mondtam má r, hogy fogd be.

– Jó . – Elfordultam tő le, é s azzal foglalkoztam, hogy elő ké szı́tsem a
krumplit a sü té shez.

Cary poharakat vett elő a szekré nybő l.

– Ugy é rzem, hogy ı́té lkezel felettem. Hagyd abba.

Feleennyire sem hú zta volna fel magá t, ha egy má sik fé r ival talá l.

– Szó val az egé sz az ő hibá ja?

– Mai hı́rek: a te szerelmi é leted sem tö ké letes.

– Ez ö vö n aluli volt, Cary. Nem leszek a bokszzsá kod ebben a

dologban. Elcseszted, é s aztá n mé g jobban elrontottad. Az egé sz
rajtad mú lik.

– Ne beszé lj má r olyan magas ló ró l. Olyan pasival há lsz, aki bá rmikor
megerő szakolhat.

– Nem errő l van szó !

Felhorkant, é s a pultnak tá maszkodott. Zö ld szemé ben fá jdalom é s

dü h kavargott.

– Ha kifogá sokat keresel neki, mert á lmá ban tá mad meg, akkor
ugyanezek a kifogá sok vonatkoznak a ré szegesekre é s a drogosokra
is.

Ugyanis ő k sem tudjá k, mit tesznek.

Szavai igaza kemé nyen sú jtott le rá m, aká rcsak az, hogy szá ndé kosan
bá ntani akart.
– A poharat bá rmikor le lehet tenni. De szá ndé kosan felé bredni nem
lehet.

Cary felegyenesedett, é s kinyitotta a palackot, amit vá lasztott, é s

tö ltö tt belő le a ké t pohá rba, aztá n az egyiket felé m csú sztatta.

– Ha van valaki, aki tudja, hogy milyen olyan emberekkel lenni, akik
bá ntanak, akkor az é n vagyok. Szereted ő t. Meg akarod menteni. De
té ged ki ment meg, Eva? En nem leszek mindig ott, amikor vele vagy,
é s a bomba ketyeg.

– Te beszé lsz olyan kapcsolatokró l, amelyek fá jdalmat okoznak, Cary?

– vá gtam vissza, pró bá lvá n elté rı́teni a sajá t fá jdalmas igazsá gaimtó l.
– Azé rt csaptad be Treyt, hogy vé dd magad? Ugy gondoltad, hogy jó
elő re eltolod magadtó l, mielő tt mé g esé lye lenne csaló dá st okozni
neked?

Cary szá ja keserű en lebiggyedt. Hozzá koccantotta pohará t az

enyé mhez, ami mé g mindig a pulton á llt.

– Egé szsé gü nkre, s a bé ná k egé szsé gé re. De legalá bb itt vagyunk
egymá snak.

Kiment, é n pedig leeresztettem. Tudtam, hogy ez be fog kö vetkezni –

a kö rü lmé nyek egybevá gá sa tú l szé p volt ahhoz, hogy igaz legyen.

Elé gedettsé g é s boldogsá g az é n é letemben legfeljebb percekre

lé tezik, é s akkor is csak illú zió .

Mindigvan valami rejtett hiba, mely csak arra vá r, hogy

elő bukkanhasson é s mindent elrontson.
Gideon é pp akkor é rkezett, amikor a vacsora kikerü lt a sü tő bő l. Az
egyik kezé ben ruhazsá k volt, a má sikban laptoptá ska. Kicsit
aggó dtam, hogy dr.

Petersen utá n majd haza akar menni egyedü l, é s megkö nnyebbü ltem,
amikor hı́vott, hogy ú tban van hozzá m. Mé gis, amikor kinyitottam az
ajtó t é s megpillantottam a kü szö bö n, nyugtalan borzongá s vett erő t
rajtam.

– Hé – mondta halkan, é s kö vetett a konyhá ba. – Inycsiklandó illat

van itt. – Remé lem, é hes vagy. Rengeteg kaja van, é s csodá lkozné k, ha
Cary egyá ltalá n kijö nne enni.

Gideon a pultra ejtette a holmijá t, é s ó vatosan kö zelebb jö tt,

tekinteté vel az arcomat fü rké szve.

– Hoztam magammal pá r dolgot, ha itt aludné k, de elmegyek, ha azt

akarod. Bá rmikor. Csak szó lj.

Zajosan kifú jtam a levegő t, é s eltö ké ltem magamban: nem hagyom,
hogy a fé lelem vezé relje a cselekedeteimet.

– Azt akarom, hogy itt maradj.

– En pedig itt akarok lenni. – Megá llt mellettem. – Megö lelhetlek?

Odafordultam é s megszorı́tottam.

– Ké rlek.

Arcá t az enyé mhez szorı́totta, é s á tö lelt. De ez az ö lelé s nem volt

olyan kö nnyed é s termé szetes, mint ahogy megszoktuk. Valami ú j
keletű

ó vatossá g volt kö ztü nk, ami má s volt, mint korá bban bá rmi.

– Hogy vagy? – mormolta.

– Most, hogy itt vagy, sokkal jobban.

– De mé g mindig ideges vagy – tapasztotta szá já t a homlokomra. – En

is. Nem tudom, hogyan fogunk tudni megint elaludni egymá s mellett.

Kissé há trahú zó dtam, é s szemü gyre vettem. Ez volt az é n fé lelmem is,
é s az elő bbi beszé lgeté sem Caryvel nem segı́tett sokat. Ketyegő
időzített bomba…

– Majd kitalá ljuk – feleltem.

Egy hosszú pillanatig hallgatott.

– Nathan megkeresett valaha is ké ső bb?

– Nem. – De ettő l mé g volt bennem valami mé lyen gyö kerező fé lelem,
hogy egy nap ú jra ö sszefutunk, vé letlenü l vagy szá ndé kosan. O is itt
já r valahol, ugyanezt a levegő t szı́vja… – Mié rt?

– Sokat gondoltam erre ma.

Kö zelebb mentem, hogy az arcá ba né zzek, é s gombó c lett a

torkomban, olyan elkı́nzottnak lá tszott.

– Mié rt?
– Mert nagyon sok poggyá sz van kettő nk kö zö tt.

– Ugy gondolod, hogy tú l sok?

Gideon megrá zta a fejé t.

– En nem tudok ı́gy gondolkozni.

Nem tudtam, mit mondjak vagy csiná ljak. Milyen biztosı́té kokat
adhatné k neki, amikor é n magam sem vagyok biztos abban, hogy a
szerelmem é s az ő szü ksé glete elegendő lesz ahhoz, hogy
mű kö dtesse a kapcsolatunkat?

– Mi já r a fejedben? – ké rdezte.

– Az evé s. Ehen halok. Né zd csak meg, hogy Cary akar-e enni. Aztá n
kezdhetjü k a vacsorá t.

Gideon alva talá lta Caryt, ú gyhogy kettesben, gyertyafé nyné l

kö ltö ttü k el a vacsorá t, né mileg szertartá sosan, bá r viseltes pó ló ban
é s pizsamaalsó ban, amit zuhanyozá s utá n felvettü nk. Aggó dtam Cary
miatt, de a lazı́tá s Gideonnal mindkettő nknek nagyon jó lesett.

– Tegnap együ tt ebé deltem Magdalene-nel az irodá mban – mondta

né há ny falat utá n.

– O. – Mikö zben é n gyű rű t vá logattam, Magdalene kettesben volt a

pasimmal?

– Ne vedd a szı́vedre – ké rlelt. – A te virá gaid kö zö tt kellett ennie, a te
csó kdobá ló ké ped mellett. Te is legalá bb annyira ott voltá l, mint ő .

– Bocs. Ez csak olyan zsigeri reakció volt.

A szá já hoz emelte a kezemet, é s gyors, kemé ny csó kot nyomott rá .

– Orü lö k, hogy mé g mindig fé lté keny tudsz lenni rá m.
Felsó hajtottam. Az é rzé seim egé sz nap zavarosak voltak; nem
tudtam, mire mit é rezzek.

– Mondtá l neki valamit Christopherrő l?

– Ez volt az egé sz ebé d cé lja. Megmutattam neki a videó t.

– Micsoda? – vontam fel a szemö ldö kö met, é s eszembe jutott, hogy a
telefonom é ppen az ő kocsijá ban merü lt le. – Hogy csiná ltad?

– Felvittem a telefonodat az irodá mba, é s USB-ká bellel leszedtem a

ilmet. Nem vetted é szre, hogy tegnap este teljesen feltö ltve hoztam
vissza?

– Nem. – Letettem az evő eszkö zt. Aká r dominá ns, aká r nem,
Gideonnak meg nekem ki kell dolgoznunk, hogy mi az, ami má r a
fé lelem zó ná mban van. – Nem tö rheted fel csak ú gy a telefonomat,
Gideon.

– Nem tö rtem fel. Nem á llı́tottá l be rajta semmifé le jelszó t.

– Nem errő l van szó ! Ez sú lyos betö ré s a nyavalyá s kis
magá né letembe, jesszusom… – Vajon mié rt nem é rti meg senki a
kö rnyezetemben, hogy megvannak a magam hatá rvonalai? – Te
szeretné d, ha é n a dolgaid kö zt turká lné k?

– Nincs semmi rejtegetnivaló m – szedte elő a telefonjá t az egyik

zsebé bő l, é s felé m nyú jtotta. – Es neked sem lesz.

Nem akartam veszekedé st kezdeni ebben a ké nyes helyzetben, de

ennyi elé g volt.

– Nem az szá mı́t, hogy van-e olyasmi, amit nem akarom, hogy lá ss.

Hanem az, hogy jogom van a szemé lyes té rhez é s az intimitá shoz, é s
meg kell ké rdezned, mielő tt informá ció t gyű jtesz ró lam vagy
elveszed a dolgaimat. Le kell szoknod ró la, hogy az engedé lyem
né lkü l hozzá nyú lj ahhoz, ami az enyé m.

– Mi ebben a privá t? – rá ncolta a homloká t. – Te magad mutattad

meg.
– Ne lé gy olyan, mint az anyá m, Gideon! – csattantam fel. – Annyi
ő rü let é pp elé g.

Há trahő kö lt a hevessé gemtő l. Lá tható an meglepte a feldú ltsá gom.

– Oké . Sajná lom.

Ledö ntö ttem a boromat, é s pró bá ltam ú rrá lenni a

nyugtalansá gomon.

– Sajná lod, hogy dü hö s vagyok? Vagy azt sajná lod, hogy megtetted?

Né há ny szı́vdobbaná snyi idő utá n Gideon vá laszolt: – Azt sajná lom,
hogy dü hö s vagy.

Tehá t nem é rtette meg.

– Mié rt nem lá tod be, hogy ez mennyire fura?

– Eva… – Felsó hajtott, é s a hajá ba tú rt. – Minden napnak ká bé az
egynegyedé t benned tö ltö m. Amikor ezen kı́vü l hatá rozol meg
szabá lyokat, azokat csak ö nké nyesnek tudom lá tni.

– Pedig nem azok. Nekem fontosak. Ha valamit tudni akarsz, ké rdezd
meg.

– Rendben.

– Es tö bbet ilyet ne csiná lj – igyelmeztettem. – Es nem tré fá lok,

Gideon.

Megfeszü lt az á lla.

– Oké . Megé rtettem.

Aztá n, mivel té nyleg nem akartam veszekedni, tová bblé ptem.

– Na é s mit mondott Magdalene, amikor lá tta?

Gideon lá tható an megkö nnyebbü lt.

– Nehé z volt neki, termé szetesen. Es mé g nehezebb a tudat, hogy é n
is lá ttam.

– O is lá tott minket a kö nyvtá rban.

– Errő l nem esett szó kö zvetlenü l, de mit is mondhatott volna? Nem
fogok mentegető zni azé rt, hogy szeretkezem a bará tnő mmel egy zá rt
helyisé gben. – Há tradő lt, é s kifú jta a levegő t. – Amikor lá tta
Christopher arcá t a videó n, lá tta, hogy az ö csé m mit gondol ró la
való já ban, na, ez fá jt neki. Rossz lá tni, ha az embert ı́gy kihaszná ljá k.
Fő leg ha olyan emberrő l van szó , akirő l azt hisszü k, hogy ismerjü k, é s
aki elvileg tö rő dik velü nk.

Hogy elrejtsem reakció mat, ú gy tettem, mintha ú jratö ltené m a

poharainkat. Ugy beszé lt, mintha tapasztalatbó l tudná . Vajon mi
tö rté nhetett vele?

Egy gyors korty bor utá n megké rdeztem: – Es te mit kezdesz vele?

– Mit kezdhetné k? Az é vek sorá n mindent elkö vettem, hogy beszé ljek
Christopherrel. Pró bá lkoztam pé nzzel, pró bá lkoztam fenyegeté ssel.
De soha semmifé le hajlandó sá got nem mutatott arra, hogy
megvá ltozzon. Má r ré g belá ttam, hogy csak ká rmenté st vé gezhetek.
Es a lehető legtá volabb kell tartanom té ged tő le.

– Most, hogy má r tudom, ebben a segı́tsé gedre lehetek.

– Remek. – Ivott, aztá n szemü gyre vett a pohá r pereme fö lö tt. – Nem
is ké rdezted, mi volt dr. Petersenné l.

– Semmi kö zö m hozzá . Hacsak te nem akarod megosztani velem. – A

szemé be né ztem, é s ké nyszerı́tettem, hogy ő is ezt tegye. – Azé rt
vagyok

itt, hogy meghallgassam, ha valamit el akarsz mondani, de nem

foglak faggatni. Ha majd ké szen á llsz arra, hogy beengedj, meg fogod
tenni. Ha má r itt tartunk, kı́vá ncsi vagyok, hogy tetszik-e.

– Eddig igen – mosolyodott el. – Kö rö kben beszé l. Nem sok ember
ké pes erre.
– Há t igen. Kö rbebeszé l, é s arra ké sztet, hogy má s szö gbő l is lá sd a
dolgokat. „En mié rt nem ú gy lá tom, ahogy te?”

Gideon a pohara szá rá t simogatta.

– Felı́rt nekem valamit, hogy lefekvé s elő tt vegyem be. Be is szedtem,

mielő tt jö ttem.

– Milyen é rzé seid vannak a gyó gyszerszedé ssel kapcsolatban?

Rá m szegezte sö té t, ű zö tt tekinteté t.

– Ugy é rzem, hogy szü ksé ges. Veled kell lennem, é s ezt biztonsá gossá
kell tennem a szá modra, bá rmibe kerü l is. Dr. Petersen azt mondja,
hogy a gyó gyszer terá piá val kombiná lva má r sikeresen mű kö dö tt
má s „a tipikus szexuá lis paraszomniá sokná l” is. Es ezt el kell hinnem.

Odanyú ltam é s megszorı́tottam a kezé t. A gyó gyszerszedé s nagy

elő relé pé s, fő leg olyanokná l, akik soká ig nem voltak hajlandó k
szembené zni a problé má ikkal.

– Kö szö nö m.

Gideon szorı́tá sa erő sö dö tt.

– Lá tható an annyi embernek van ilyen problé má ja, hogy
alvá svizsgá latokat is vé geztek. Petersen elmesé lt egy dokumentá lt
esetet, amikor egy fé r i szexuá lisan bá ntalmazta a felesé gé t á lmá ban,
tizenké t é ven á t, é s csak akkor fordultak orvoshoz.

– Tizenké t é ven á t? Jesszusom.

– Nyilvá nvaló an ré szben amiatt vá rtak ilyen soká ig, mert a pasi
jobban dugott á lmá ban – folytatta fanyarul. – Es ha ez nem zú zza szé t
az ö nbecsü lé st, akkor nem tudom, mi.

Rá meredtem.

– Há t igen.

– En csak tudom – hervadt le a mosolya. – De nem akarom, hogy

nyomá st é rezz arra, hogy egy á gyban aludjunk, Eva. Nem lé tezik
vará zstabletta. Alhatok a dı́vá nyon vagy haza is mehetek, bá r a kettő
kö zü l inká bb a kanapé t vá lasztaná m. Az egé sz napom jobban indul,
ha együ tt megyü nk munká ba.

– Nekem is.

Gideon megfogta a kezem, é s a szá já hoz emelte.

– Sosem tudtam elké pzelni, hogy ez is megvaló sulhat… Hogy valaki

olyan van az é letemben, aki tudja, mit mű velsz velem. Valaki, aki
vacsora mellett is meg tudja beszé lni a hibá imat, mert azokkal együ tt
is elfogad…

Annyira há lá s vagyok neked, Eva.

A szı́vem é des fá jdalommal facsarodott el. Olyan szé p dolgokat tud
mondani. A legtö ké letesebb dolgokat.

– En is ugyanezt é rzem veled kapcsolatban, szupermen. – Talá n mé g

mé lyebben is, mert szerettem. De ezt persze nem mondtam ki. Egy
nap majd eljut odá ig is. Nem fogom neki elá rulni, amı́g nem lesz
teljesen é s visszavonhatatlanul az enyé m.

Meztelen lá bá t a ká vé zó asztalra té ve, laptopjá val az ö lé ben Gideon
olyan otthonosnak é s lazá nak tű nt, hogy nem is tudtam igyelni a
té vé re.

– Te bá mulsz engem – morogta, a laptop ké pernyő jé t né zve.

Kiö ltö ttem rá a nyelvem.

– Ez szexuá lis felhı́vá s akar lenni, Miss Tramell?

– Hogy lá tsz engem, mikö zben azt bá mulod, amit csiná lsz?

Felpillantott, é s a szemembe né zett. Ké k szemé ben erő é s forró sá g
izzott.
– En mindig lá tlak té ged, angyalka. Attó l a pillanattó l fogva, hogy rá d
talá ltam, rajtad kı́vü l nem lá tok semmi má st.

A szerda azzal indult, hogy Gideon belé m tette há tulró l. Ez volt az ú j,
kedvenc é bresztő m.

– Na – mondtam rekedten, é s kidö rzsö ltem a szemembő l az á lmot,

mikö zben á tfogta a derekamat, aztá n meleg, kemé ny mellkasá hoz
szorı́tott.

– Nagyon virgonc vagy ma reggel.

– Te minden reggel szexi é s szuper vagy – morogta, a vá llamat

harapdá lva. – Imá dok rá d felé bredni.

Egy zavartalan, vé gigaludt é jszaká t ü nnepelhettü nk, né há ny kellemes
orgazmussal.

Dé lben Marké kkal ebé deltem egy helyes, eldugott kis mexikó i
é tteremben. Betonlé pcső n kellett lemenni egy meglepő en tá gas
helyre, ahol sok fé ny volt, meg fekete mellé nyes pincé rek.

– El kell hoznod ide a pá rodat – mondta Steven. – Es vetetned kell

vele a grá ná talmá s margaritá bó l.

– Jó a cucc? – ké rdeztem.

– Az há t.

Mikor a pincé rnő felvette a rendelé sü nket, szemé rmetlenü l lö rtö lni
kezdett Markkal, irigylé sre mé ltó an hosszú szempillá it rebegtetve.
Mark belement a já té kba. Ebé d kö zben a tű zrő lpattant vö rö s lá ny – a
né vtá blá ja szerint Shawna – egyre bá trabb lett. Mindig megé rintette
Mark vá llá t é s tarkó já t, valahá nyszor elment mellettü nk. Mark is
egyre szuggesztı́vebben viselkedett vele, é s kezdtem idegesen
mé regetni Stevent, akinek egyre vö rö sebb é s neheztelő bb lett az
arca. Ké nyelmetlenü l fé szkelő dve szá moltam a perceket a
feszü ltsé ggel teli é tkezé s vé gé ig.
– Talá lkozzunk este – mondta Shawna Marknak, amikor kihozta a
szá mlá t. – Egy é jszaka elé g lenne velem, hogy kigyó gyı́tsalak.

Tá tva maradt a szá m. Ez komoly?

– Hé t ó ra megfelelne? – dorombolta Mark. – Ki foglak ké szı́teni,

Shawna. Tudod, mi tö rté nik, ha egyszer befeketedsz…

Fé lrenyeltem a vizet, é s fuldokolni kezdtem.

Steven felpattant, odaugrott hozzá m, é s megveregette a há tamat.

– A mindenit, Eva – nevetett. – Csak szó rakozunk veled. Meg ne halj

má r miattunk.

– Micsoda? – ciká koltam kö nnyes szemmel.

Steven vigyorogva arré bb ment, é s á tö lelte a pincé rnő t.

– Eva, ez itt a hú gom, Shawna. Shawna, ő Eva, aki megkö nnyı́ti Mark
é leté t.

– Az má r jó – felelte Shawna. – Mert te meg megnehezı́ted.

Steven rá m kacsintott.

– Ezé rt tart.

Most, hogy együ tt lá ttam a ké t testvé rt, má r é szrevettem a
hasonló sá gokat, amik eddig nem tű ntek fel. Visszaroskadtam a
szé kemre, é s ö sszehú zott szemmel mé regettem Markot.

– Ez szemé tsé g volt. Má r azt hittem, hogy Steven ki fogja verni a
balhé t.

Mark megadó an tartotta fel a kezé t.

– Az egé sz az ő ö tlete volt. Tudod, ő a drá makirá lynő .

Steven vigyorogva mondta:

– Ugyan, Eva. Tudod jó l, hogy a mi kapcsolatunkban Mark az ö tletelő

ember.

Shawna né vjegyet szedett elő az egyik zsebé bő l, é s odaadta.

– A szá mom a há toldalon van. Hı́vj fel majd. Minden belső mocskot
tudok ró luk. Meg izethetsz nekik.

– Aruló ! – vá daskodott Steven.

– Hé ! – vont vá llat Shawna. – Nekü nk, lá nyoknak ö ssze kell tartanunk.

Munka utá n Gideon edző termé be mentü nk. Angus kirakott minket a
já rdaszé len. A hely csak ú gy nyü zsgö tt, az ö ltö ző tele. Atö ltö ztem, é s
eltettem a cuccomat. Odakint a folyosó n talá lkoztunk Gideonnal.

Integettem Danielnek, az edző nek, aki megszó lı́tott, amikor elő szö r
voltam a CrossTrainerben, é s aztá n kaptam is é rte egyet a fenekemre.

– Hé ! – tiltakoztam, é s rá csaptam Gideon kezé re. – Hagyd abba!

Gideon megrá ngatta a copfomat, é s szelı́den há trahú zta a fejemet,

hogy ké jes, mé ly csó kkal jelezze a territó riumá t.

Attó l, ahogy a hajamat hú zta, megbizsergett a bő rö m.

– Ha ı́gy akarná l elrettenteni – sú gtam bele a szá já ba –, akkor ne

fá radj, é n inká bb ö sztö nzé snek nevezné m.

– En szı́vesen feljebb kapcsolné k – harapta meg gyengé den a szá mat.

– De nem javasolná m, hogy ilyen mó don teszteld a hatá raimat, Eva.

– Ne aggó dj. Vannak má s mó dszereim is.

Gideon elő szö r a futó gé pre ment, é s megadta nekem azt az ö rö met,
hogy lá ssam verı́té ktő l csillogó testé t… nyilvá nosan is. Bá rmilyen
sokszor lá ttam is kettesben, sosem untam meg.
Es azt is imá dtam, ahogyan há trafogja a hajá t. Es az izmai
hullá mzá sá t enyhé n lebarnult bő re alatt. Es mozdulatai kecses erejé t.
Annak a lá tvá nya, ahogy egy ilyen elegá nsan vá rosi fé r i ledobja az
ö ltö nyé t é s megmutatja á llati oldalá t, kicsapta a biztosı́té kaimat.

Nem tudtam megá llni, hogyne bá muljam, é s szerencsé re nem is volt
szü ksé g erre. Elvé gre az enyé m volt, é s ez a gondolat á tmelegı́tett.

Kü lö nben is minden nő ő t né zte. Ahogy egyik gé prő l a má sikra ment,
csodá ló szemek kö vetté k.

Mikor rajtakapott, hogy né zem, sokatmondó pillantá st vetettem rá ,

é s megnyaltam az alsó ajkam. O felvonta a szemö ldö ké t, é s bá natos

fé lmosolya megbizsergetett. Nem emlé kszem, mikor voltam ennyire

motivá lva az edzé sre. Szinte elrepü lt a má sfé l ó ra.

Mire visszakerü ltü nk a Bentley-be é s elindultunk Gideonhoz, má r

nem tudtam nyugton ü lni. Tekintetem tö bbszö r is né ma hı́vá ssal
vetü lt rá .

Ujjait az enyé mek kö zé fonta.

– Vá rni fogsz rá .

Ez a bejelenté s meglepett.

– Micsoda?

– Hallhattad. – Megcsó kolta az ujjaimat, é s mé g ahhoz is volt ké pe,

hogy gonoszul rá m vigyorogjon. – Ké sleltetett kielé gü lé s, angyalka.

– Mié rt csiná lná nk ilyet?

– Gondold csak el, hogy vacsora utá n mennyire ő rü lten kı́vá njuk majd
egymá st.

Kö zelebb hajoltam, hogy Angus ne halljon, bá r tudtam: elé g pro i
ahhoz, hogy ne tö rő djö n velü nk.

– Ez a mi dö nté sü nk, hogy vá runk vagy nem. En a nemre szavazok.
De ő hajthatatlan maradt. Inká bb kı́nzott mindkettő nket. Elő szö r
levetkő ztettü k egymá st egy gő zö s zuhanyozá shoz, mikö zben kezü nk
a má sikat becé zgette é s simogatta, aztá n felö ltö ztü nk vacsorá hoz.

Szmokingot vett fel, de nyakkendő né lkü l. Ropogó s fehé r inge

kigombolva a nyaká ná l, kivillantva a bő ré t. A kokté lruha, amit nekem
vá lasztott, egy pezsgő szı́n selyem Vera Wang volt, pá nt né lkü li fű ző s
felső ré sszel, nyitott há ttal é s ré tegzett szoknyá val, mely né há ny
ujjnyival a té rdem fö lö tt vé gző dö tt.

Elmosolyodtam, amikor meglá ttam a ruhá t, mert tudtam, hogy meg

fogja ő rjı́teni, ha ebben kell né znie egé sz este. Gyö nyö rű darab volt,
é s nagyon tetszett, de inká bb magas, vé kony modellekre szabtá k,
nem alacsony, bö gyö s lá nyokra. Egy hirtelen szé gyenlő ssé gi
rohamonban a mellemre eresztettem kibontott hajamat, de Gideon
pillantá saibó l ı́té lve nem é rtem el tú l sok eredmé nyt.

– Istenem, Eva – fé szkelő dö tt a nadrá gjá ban. – Meggondoltam magam
a ruhá val kapcsolatban. Nyilvá nos helyre ne vedd fel.

– Nincs idő nk arra, hogy meggondold magad.

– Azt hittem, tö bbet eltakar.

Vigyorogva vontam vá llat.

– Mit mondhatné k erre? Te vetted.

– Kezdek ké telkedni. Mennyi ideig tarthat levenni?

Megnyaltam az alsó ajkam.

– Nem tudom. Mié rt nem pró bá lod ki?

Elsö té tü lt a szeme.

– Akkor soha nem indulunk el.

– Nem panaszkodné k. – Annyira jó l né zett ki, é s annyira kı́vá ntam ő t
– mint mindig.

– Van valami blé zered vagy valamid, amit rá tudsz venni? Egy stó lá d?

Vagy boleró d?

Nevetve kaptam fel a retikü lö met az asztalró l, é s á tfogtam a dereká t.

– Ne aggó dj. Mindenki veled lesz elfoglalva, engem é szre sem fognak
venni.

Grimaszolt, mikö zben kitaszigá ltam a há ló bó l.

– De komolyan. Megnő ttek a melleid? Szinte kibuggyannak ebbő l az

izé bő l.

– Huszonné gy é ves vagyok, Gideon – mondtam fanyarul. – Má r é vek

ó ta megá lltam a fejlő dé sben. Eddig is ilyen voltam.

– Igen, de csak nekem lenne szabad lá tnom té ged, mert é n vagyok az
egyetlen, aki meg is kaphat.

Atmentü nk a nappaliba. Az alatt a rö vid idő alatt, amı́g kié rtü nk az
elő té rbe, kié lveztem Gideon laká sá nak csendes szé psé gé t. Szerettem
a hı́vogató melegsé gé t. A berendezé s ó vilá gi bá ja elegá ns volt, mé gis
ké nyelmes. Az ı́ves ablakokbó l nyı́ló kilá tá s pedig kiemelte a belső
teret, nem pedig elvonta ró la a igyelmet.

A sö té t faanyagok, a kő é s a meleg szı́nek meg az é lé nk é kkő -

felhangok lá tható an sokba kerü ltek, aká rcsak a falakon fü ggő ké pek,
de csupá n ı́zlé ses mé rté kben sugalltá k a gazdagsá got. Nem tudtam
elké pzelni, hogy bá rki is feszé lyezve é rezhette magá t itt. Nem olyan
hely volt.

Beszá lltunk a magá nliftbe, é s Gideon szembefordult velem, amikor

becsukó dott az ajtó . Azonnal megpró bá lta feljebb rá ncigá lni a fű ző t.

– Ha nem vigyá zol, akkor a fenekem fog kilá tszani – igyelmeztettem.

– A fené be.
– Inká bb fogjuk fel já té knak. En já tszhatná m az ü resfejű sző ke
tü ndé rké t, aki a farkadat akarja, meg a millió idat, te pedig adhatod
ö nmagadat – a milliá rdos playboyt legú jabb já té kszeré vel. Csak
viselkedj unottan, é n pedig hozzá d dö rgö lő zö m é s hı́zelgek neked.

– Ez nem vicces. – De aztá n felderü lt. – Mit szó lná l egy kendő hö z?

Miutá n regisztrá ltunk a nő knek é s gyermekeknek szá nt

krı́zismenedé ket tá mogató gá lavacsorá ra, vé gig kellett mennü nk a
sajtó ké pviselő inek sorfala kö zö tt, ami bekattintotta fé lelmemet a
nyilvá nos szereplé stő l.

Gideonra koncentrá ltam, mert ná la jobban semmi nem tudta elvonni
a igyelmemet. Es mivel annyira igyeltem, tanú ja lehettem annak,
hogyan vá ltozik á t magá nemberbő l kö zszereplő vé .

A maszk simá n csusszant a helyé re. Az ı́risze fagyos ké kké dermedt, s
é rzé ki szá ja megkemé nyedett. Szinte é reztem, ahogyan akaratereje
beburkol minket. Való sá gos pajzs keletkezett kö ztü nk é s a vilá g tö bbi
ré sze kö zö tt, egyszerű en csak azé rt, mert ő ı́gy akarta. Mellette á llva
tudhattam, hogy senki sem fog oda jö nni beszé lgetni velem, amı́g ő
jelt nem ad arra, hogy lehet.

A ne-é rj-hozzá m kisugá rzá s azonban nem terjedt ki a bá mulá sra.

Gideon utá n megfordultak a fejek, amikor belé ptü nk a bá lterembe, é s

a szemek mindenhová kö vetté k.

En kissé ideges lettem a kitü ntető igyelemtő l, de ő mintha é szre sem

vette volna. Cseppet sem zavartatta magá t.

Ha rá szá ntam volna magam, hogy bú gjak é s dö rgö lő zzek Gideonhoz,
akkor bizony sorba kellett volna á llnom. Amint megá lltunk, való sá gos
tö meg verő dö tt ö ssze kö rü lö ttü nk. Oldalra lé ptem, hogy helyet adjak
azoknak, akik a kö zelé be akartak kerü lni, é s elmentem pezsgő é rt. A
Waters Field & Leaman csiná lta a gá la reklá mkampá nyá t, ú gyhogy
nem egy ismerő s arcot lá ttam.

Epp sikerü lt lekapnom egy teli poharat valamelyik pincé r tá lcá já ró l,
amikor valaki a nevemet kiá ltotta. Há trafordulva Stanton
unokaö ccsé t pillantottam meg, aki szé les mosollyal kö zeledett. Sö té t
hajú , zö ld szemű

srá c volt, nagyjá bó l egyidő s velem. Mé g abbó l az idő bő l ismertem,
amikor meglá togattam anyá mat a nyá ri szü netekben, é s ö rü ltem,
hogy ú jra lá tom.

– Martin! – ü dvö zö ltem tá rt karokkal, é s megö leltem. – Hogy vagy?

Klasszul né zel ki.

– En is é pp ezt akartam mondani – né zett vé gig elismerő en a

ruhá mon.

– Hallottam, hogy idekö ltö zté l New Yorkba, é s meg is akartalak

keresni.

Mió ta vagy itt?

– Nemré g. Pá r hete.

– Idd meg a pezsgő det – mondta. – Aztá n tá ncoljunk.

A pezsgő mé g mindig kellemesen zsongott a vé remben, amikor

kivonultunk a tá ncparkettre Billie Holliday „Summertime”-já ra.

– Es dolgozol? – é rdeklő dö tt Martin.

Tá nc kö zben elmesé ltem neki, mit dolgozom, é s ké rdeztem, hogy ő
mit csiná l. Nem lepett meg, hogy Stanton befekteté si cé gé né l van é s
jó l keres.

– Egyszer szı́vesen bejö nné k a vá rosba, hogy elvigyelek ebé delni –
jegyezte meg.

– Az nagyszerű lenne. – Há tralé ptem, amikor elhallgatott a zene, é s

beleü tkö ztem valamibe a há tam mö gö tt. Kezek tapadtak a
derekamra, é s há trané zve Gideont pillantottam meg.

– Helló – dorombolta, é s Martinra szegezte jeges pillantá sá t. – Ké rlek,

mutass be minket egymá snak.
– Gideon, ő Martin Stanton. Má r sok é ve ismerjü k egymá st. A
mostohaapá m unokaö ccse. – Nagy lé legzetet vettem, é s folytattam: –
Martin, ő pedig é letem legfontosabb fé r ija, Gideon Cross.

– Cross – vigyorgott Martin, é s kezet nyú jtott. – Termé szetesen

tudom, kicsoda ö n. Orü lö k, hogy megismerhettem. Ha ú gy alakulnak
a dolgok, lehet, hogy mé g talá lkozunk valamelyik csalá di
rendezvé nyen.

Gideon á tfogta a vá llam.

– Abban biztos lehet.

Martint elhı́vtá k, de elő bb mé g csó kot lehelt az arcomra.

– Majd hı́vlak az ebé d miatt. Talá n a jö vő hé ten?

– Remek. – Vé gig é reztem Gideon energiá já nak vibrá lá sá t magam
mellett, de amikor rá né ztem, csak egy higgadt, kifejezé stelen arcot
lá ttam.

A tá ncparkettre hú zott. Louis Armstrong é nekelte a „What a

wonderful world”-ö t.

– Nem biztos, hogy kedvelem a srá cot.

– Martin nagyon rendes iú .

– Mindaddig, amı́g nem felejti el, hogy az enyé m vagy. – Arcá t a

halá nté komhoz szorı́totta, kezé t pedig meztelen há tamra tette, a
ruha kivá gá sá ba. Amikor ı́gy tartott, senki sem ké telkedhetett abban,
hogy az ö vé vagyok.

Elveztem, hogy nyilvá nosan is ilyen kö zel lehetek csodá s testé hez.

Beszı́vtam az illatá t, é s elernyedtem szaké rtő fogá sá ban.

– Ezt szeretem.

Hozzá m dö rgö lte az orrá t.

– Ez volt a cé l.
Gyö nyö rű sé g. Addig tartott, amı́g a tá nc.

Eppen kifelé mentü nk a tá ncparkettrő l, amikor Magdalene-t

pillantottam meg oldalt. Nem ismertem fel azonnal, mert a haja
kontyba

volt fogva. Karcsú é s elegá ns volt egyszerű fekete kokté lruhá já ban, de
mé g ő t is elhomá lyosı́totta az a gyö nyö rű barna lá ny, akivel
beszé lgetett.

Gideon lé ptei meglassultak egy pillanatra. Lené ztem a fö ldre, há tha
valamit ki akart kerü lni, amikor csendesen azt mondta: – Be kell
té ged mutatnom valakinek.

Megné ztem, merre tartunk. A Magdalene mellett á lló nő é szrevette

Gideont, é s szembefordult vele. Ereztem, hogy Gideon alkarja
megfeszü l a kezem alatt, amikor a tekintetü k talá lkozott.

Tudtam is, mié rt.

A nő , bá rki volt is, halá losan szerelmes lehetett Gideonba. Rá volt ı́rva
az arcá ra, é s halvá ny, tú lvilá gi ké k szemé be. A szé psé ge dö bbenetes
volt, kü lö nleges é s szü rreá lis. A haja tintafekete, é s majdnem a
dereká ig é rt. A ruhá ja olyan jé gké k, mint a szeme, bő re napbarnı́tott
arany, a teste karcsú é s tö ké letesen ará nyos.

– Corinne! – ü dvö zö lte Gideon, é s a hangja termé szetes rekedtsé ge

most mé g erő sebb volt. Elengedett, é s megfogta a nő kezé t. – Nem is
mondtad, hogy visszajö tté l! Elmentem volna é rted.

– Hagytam pá r ü zenetet az otthoni rö gzı́tő dö n – felelte a nő sima,
kulturá lt hangon.

– O, mostaná ban nem sokat voltam ott. – Mintha errő l hirtelen eszé be
jutottam volna, elengedte a nő kezé t, é s odahú zott engem maga
mellé . – Corinne, ő Eva Tramell, Eva, ő Corinne Giroux. Ré gi bará tom.

A kezemet nyú jtottam felé , é s ő megrá zta.

– Gideon bará tai az é n bará taim is – jegyezte meg meleg mosollyal.

– Remé lem, hogy ez a bará tnő kre is vonatkozik.

Mikor talá lkozott a tekintetü nk, minden kiolvasható volt a szemé bő l.

– Fő leg a bará tnő kre. Ha egy pillanatra tudod né lkü lö zni, szeretné m
ő t bemutatni egy ü zlettá rsamnak.

– Termé szetesen. – A hangom nyugodt volt, de é n korá ntsem voltam

az. Gideon csó kot nyomott a halá nté komra, aztá n odalé pett Corinne-
hoz, é s a karjá t nyú jtotta neki. Magdalene elveszetten á lldogá lt
mellettü k.

Hirtelen megsajná ltam, annyira elhagyatottnak tű nt.

– Nagyon jó l á ll neked ez a frizura, Magdalene.

Rá m pillantott, ö sszeszorı́tott szá jjal, aztá n né mileg lemondó an

felsó hajtott.

– Kö szö nö m. Ideje volt vá ltoztatni, azt hiszem. Es tö bbé nincs é rtelme
utá nozni azt, aki elment, hiszen most visszajö tt.

Ertetlenü l rá ncoltam a homlokom.

– Elvesztettem a fonalat.

– Corinneró l van szó . – Magdalene az arcomat tanulmá nyozta. – Te

nem is tudod. O meg Gideon jegyben já rtak, tö bb mint egy é vig. Aztá n
Corinne szakı́tott, hozzá ment egy gazdag franciá hoz, é s Euró pá ba
kö ltö zö tt. De a há zassá g tö nkrement. Most vá lnak, é s Corinne
visszakö ltö zö tt New Yorkba.

Jegyben jártak. Ereztem, hogy kifut a vé r az arcombó l, é s arrafelé

né ztem, ahol a szeretett fé r i á llt egy nő vel, akit valaha biztosan
szeretett, é s akinek megfogja a dereká t, hogy megtá massza, amikor a
nő há tradő lve nevet.

A gyomrom gö rcsbe rá ndult a fé lté kenysé gtő l é s az é melyı́tő
fé lelemtő l.

Rá dö bbentem, hogy egé szen eddig azt hittem: nem is volt egyetlen
romantikus kapcsolata sem elő ttem. Milyen ostoba voltam. Amilyen
jó pasi, tudhattam volna.

Magdalene megé rintette a vá llamat.

– Le ké ne ü lnö d, Eva. Nagyon sá padt vagy.

Tudtam, hogy tú l szaporá n veszem a levegő t, é s kezdett

veszedelmesen gyors lenni a pulzusom.

– Igazad van.

Odamentem a legkö zelebbi szabad szé khez, é s lerogytam rá .

Magdalene letelepedett mellé m.

– Te szereted ő t – jegyezte meg. – Nem vettem é szre. Ne haragudj. Es

azé rt is bocsá ss meg, amit az első talá lkozá sunkkor mondtam.

– Te is szereted – feleltem fá sultan, a semmibe meredve. – En pedig

akkor mé g nem szerettem.

– Ez mé g nem mentsé g, nem igaz?

Há lá san fogadtam a pezsgő t, amivel megkı́ná ltak, é s vettem egyet
Magdalene-nek is, mielő tt a pincé r tová bbment volna. Koccintottunk,
a sé rtett nő i szolidaritá s szá nalmas kifejezé seké nt. Legszı́vesebben
elmentem volna. Fel akartam á llni é s mindent itt hagyni. Azt akartam,
hogy Gideon lá ssa, hogy elmegyek, é s utá nam jö jjö n. Azt akartam,
hogy é rezzen valamit abbó l a fá jdalombó l, amit é n é rzek. Az ostoba,
é retlen, fá jdalmas ké pzelgé sekbő l, amelyektő l kicsinek é rzem
magam.

Né mi vigaszt talá ltam Magdalene-ben, aki né má n, hasonló an

nyomorú sá gosan gubbasztott mellettem. O tudta, milyen é rzé s
szeretni é s tú lsá gosan akarni Gideont. Az, hogy é ppen annyira letö rt,
mint é n, arra utalt, hogy Corinne té nyleg komoly fenyegeté st jelent.

Vajon Gideon vé gig utá na vá gyakozott? Vajon miatta zá rkó zott el má s
nő ktő l?

– Há t itt vagy.

Felpillantottam Gideonra. Corinne persze most is vele volt, a karjá n,
é s alaposan szemü gyre vehettem ő ket pá rké nt. Egé sz egyszerű en
szó lva fantasztikusan festettek együ tt.

Corinne leü lt mellé m, Gideon pedig vé gigsimı́tott az arcomon.

– Beszé lnem kell valakivel – mondta. – Hozzak mé g valamit elő tte?

– Afonyá s vodká t. Legyen dupla. – Szü ksé gem volt a ká bulatra. Nagy
szü ksé gem.

– Rendben. – De azé rt rá ncolta egy kicsit a homloká t.

– Annyira ö rü lö k, hogy megismerhetlek, Eva – mondta Corinne. –

Gideon olyan sokat mesé lt ró lad.

– Azé rt olyan sok nem lehetett. Nem voltatok tá vol annyi ideig.

– Szinte mindennap beszé lü nk – mosolyodott el Corinne, é s semmi

hamissá g vagy gonoszsá g nem volt a tekinteté ben. – Ré gó ta bará tok
vagyunk.

– Tö bbek, mint bará tok – jegyezte meg Magdalene cé lzatosan.

Corinne gyilkos pillantá st vetett Magdalene-re, é s rá dö bbentem, hogy

errő l nem lenne szabad tudnom. Vajon ő vagy Gideon, vagy
mindketten dö ntö ttek ú gy, hogy a legjobb lesz, ha nem mondjá k el
nekem? Mié rt takargatná nak valamit, ha nem rejtegetni való ?

– Igen, ez igaz – vallotta be lá tható vonakodá ssal. – De az má r é vekkel

ezelő tt volt.

Elfordultam a szé ken, hogy szembené zzek vele.

– Mé g mindig szereted.

– Nem hibá ztathatsz ezé rt. Bá rki nő , aki huzamosabb ideig együ tt
van vele, beleszeret. Csodá latos é s megkö zelı́thetetlen. Ez
ellená llhatatlan kombiná ció – lá gyult el a mosolya. – Azt mondja, te
inspirá ltad, hogy kezdjen megnyı́lni. Es é n há lá s vagyok neked ezé rt.
A legszı́vesebben megmondtam volna neki, hogy nem a te kedvedért
csináltam. Aztá n alattomos ké tely suhant á t rajtam, amitő l
ö sszehú zó dott bennem egy sebezhető kis pont.

Mi van, ha mé gis az ő kedvé ért csiná lom, csak é ppen nem tudok ró la?

Forgatni kezdtem ü res pezsgő spoharamat a szá rá ná l.

– El akart venni té ged felesé gü l.

– Es é letem legnagyobb hibá ja volt, hogy akkor elmentem. – Keze a

nyaká hoz té vedt, é s karcsú ujjai nyugtalanul babrá lni kezdtek,
mintha egy

lá thatatlan nyaklá ncot morzsolgatna. – Fiatal voltam, é s bizonyos

é rtelemben megijesztett. Annyira erő s volt benne a birtoklá si vá gy.
Csak a sajá t há zassá gom utá n é rtettem meg, hogy a birtoklá si vá gy
mé g mindig jobb, mint a kö zö ny. Legalá bbis nekem.

Elfordı́tottam a fejem, é s há nyinger tö rt rá m.

– Nagyon hallgatsz – mondta Corinne Magdalene-nek.

– Ugyan mit mondhatné k? – nyö gte ki Magdalene.

Mindnyá jan szerettü k Gideont. Mind a rendelkezé sé re á lltunk. A

vé gé n vá lasztania kell kö ztü nk.

– Tudnod kell, Eva – kezdte Corinne, é s rá m szegezte tiszta

akvamarin tekinteté t –, hogy Gideon azt mondta, nagyon kü lö nleges
vagy a szá má ra.

Kellett egy kis idő , mire ö sszeszedtem a bá torsá gomat, hogy vissza
jö jjek é s együ tt lá ssalak benneteket. Né há ny hé ttel ezelő tt mé g
lemondtam a repü lő jegy-foglalá somat. Valami jó té konysá gi
esemé nyen zavartam meg Gideont, ahol beszé det mondott, hogy
szó ljak neki: jö vö k, é s szü ksé gem van a segı́tsé gé re, hogy
letelepedjek.

Megdermedtem. Ugy é reztem magam, mint egy repedt vá za. Ezek
szerint ő volt az azon a má sik vacsorá n, aznap este, amikor elő szö r
szexeltü nk Gideonnal. Amikor felavattuk a limó já t, é s utá na azonnal
visszahú zó dott ö nmagá ba, aztá n meg hirtelen ott hagyott.

– Amikor visszahı́vott, elmondta, hogy van valakije – folytatta

Corinne.

– Hogy azt akarja, hogy te meg é n talá lkozzunk, ha megé rkeztem. En

visszariadtam. Mé g sosem ké rt korá bban olyasmire, hogy
talá lkozzam egy bará tnő jé vel.

Ó, istenem. Magdalene-re pillantottam. Gideon miatta hagyott ott

akkor.

Corinne miatt.
– Elné zé st – toltam há tra a szé kemet, é s keresni kezdtem Gideont.
Meg is pillantottam a bá rpultná l, é s felé je indultam.

Eppen elfordult a pultostó l, a kezé ben ké t pohá rral, amikor

odaé rtem.

Elvettem az italomat é s felhö rpintettem. A jé gkocká k fá jdalmasan

koccantak a fogamhoz.

– Eva… – Volt né mi szelı́d megrová s a hangjá ban.

– Elmegyek – mondtam tompá n, é s kikerü ltem, hogy a pultra tegyem

az ü res poharat. – Ezt nem tekintem elfutá snak, mert elő re szó lok, é s
megadom neked a lehető sé get, hogy velem gyere.

Elesen kifú jta a levegő t, é s lá ttam, hogy megé rti a hangulatomat.
Tudta, hogy tudom.

– Nem mehetek el.

Elfordultam.

Megfogta a karomat.
– Tudod, hogy nem tudok itt maradni, ha elmé gy. Egy semmisé g miatt
hergelted fel magad, Eva.

– Semmisé g? – meredtem a kezé re. – Figyelmeztettelek, hogy

kö nnyen felhú zom magam é s fé lté keny leszek. Es ezú ttal jó okot is
adtá l rá .

– A igyelmezteté s felment az aló l, ha nevetsé gessé teszed magad? –

Az arca nyugodt volt, a hangja halk é s higgadt. Ha valaki messzebbrő l
né zett minket, semmit sem lá tott a feszü ltsé gbő l, ami a szemé ben
azé rt ott volt.

Lá ngoló vá gy é s jeges dü h. Jó l ö ssze tudta egyeztetni a kettő t.

– Ugyan ki nevetsé ges? Hogy is volt Daniellel, az edző vel? Vagy

Martinnal, aki a mostoha rokonom? – Kö zelebb hajoltam, é s suttogva
folytattam: – Egyikü kkel sem fekü dtem le, eljegyzé srő l má r nem is
beszé lve! Es az is biztos, hogy egyikü kkel sem beszé lek minden
á tkozott nap!

Hirtelen elkapta a csukló mat é s magá hoz rá ntott.

– Most azonnal meg kell dugnom té ged – sziszegte a fü lembe,
megharapva a fü lcimpá mat. – Nem kellett volna ennyi ideig hú znom.

– Talá n elő re tervezté l – vá gtam vissza. – Tartogattad magad, há tha
egy ré gi lá ng visszaté r az é letedbe, é s inká bb ő t hú zod meg.

Gideon visszalö kte az italá t, aztá n acé los erő vel á tfogta a derekamat,
é s á tvezetett a tö megen az ajtó hoz. Elő vette a telefonjá t, é s
odarendelte a limó t. Mire kié rtü nk az utcá ra, a hosszú já rgá ny má r
ott á llt. Gideon betuszkolt az ajtó n, amit Angus má r elő re kinyitott.

– Kö rö zz a tö mb kö rü l, amı́g nem szó lok.

Aztá n becsusszant kö zvetlenü l mö gé m, olyan kö zel, hogy é reztem a
leheleté t a há tamon. A má sik ü lé s felé igyekeztem, hogy tá volabb
kerü ljek tő le…

– Allj – csattant fel.

Té rdre rogytam a kocsi ká rpitozott padló já n. Zihá lva vettem a
levegő t.

A vilá g vé gé re is elfuthattam volna, akkor sem menekü lhetek az elő l,
hogy Corinne Giroux biztosan jobb volt Gideonnak, mint é n. Hű vö s,
higgadt, megnyugtató jelenlé t, mé g a szá momra is – valaki, aki
nemkı́vá natos lé tezé sé n tú l is ijesztő . A legrosszabb ré má lmom.

Gideon belemarkolt kiengedett hajamba, é s visszatartott. Szé ttá rt

lá ba kö zrefogta az enyé met, é s annyira szorı́tott, hogy a fejem kissé
há trahajlott, a vá llá t é rintette.

– Megadom neked, amire mindkettő nknek szü ksé ge van, Eva. Addig
fogunk dugni, ameddig csak kell, hogy elé ggé lecsillapodjunk, é s
vé gig tudjuk csiná lni a vacsorá t. Es nem fogsz aggó dni Corinne miatt,
mert amı́g ő a bá lteremben van, addig é n meg benned vagyok.

– Igen – suttogtam, é s megnyaltam kiszá radt ajkamat.

– Elfelejted, ki az, aki alá veti magá t, Eva – mondta Gideon mogorvá n.

– En feladtam a kontrollt miattad. Hajlottam é s alkalmazkodtam

é rted.

Bá rmit megteszek, hogy megtartsalak, é s hogy boldoggá tegyelek. De

nem lehet engem megszelı́dı́teni vagy elnyomni. Ne té veszd ö ssze az
engedé kenysé get a gyengesé ggel.

Nagyot nyeltem. Lá ngolt é rte a vé rem.

– Gideon…

– Emeld fö l a kezedet, é s kapaszkodj bele az ablak fö lö tti fogó dzó ba.

Es ne engedd el, amı́g nem mondom, megé rtetted?

Ugy tettem, ahogy mondta, á tfű ztem kezemet a bő rhurkon. Amikor
má r erő sen kapaszkodtam, a testem é letre lobbant, é s megé rtettem,
milyen jó l lá tja, hogy mire van szü ksé gem. Annyira jó l ismer az é n
szerelmem.
Gideon a fű ző mbe pré selte a kezé t, é s megszorı́totta telt, fá jó
mellemet.

Mikor dö rzsö lni kezdte a mellbimbó mat, a fejem rá hanyadott. A
feszü ltsé g egy pillanat alatt kiszá llt a testembő l.

– Istenem – é rintette szá já val a halá nté komat. – Olyan tö ké letes,
amikor ı́gy odaadod magad nekem… ilyen hirtelen, mintha
megkö nnyebbü lé s lenne.

– Dugj meg – kö nyö rö gtem. Vá gytam a kapcsoló dá sra. – Ké rlek.

Elengedte a hajamat, é s benyú lt a ruhá m alá . Lehú zta a bugyimat.

Ledobta a zakó já t, mely az ü lé sen landolt. Felmordult, amikor lá tta,
milyen nedves é s duzzadt vagyok.

– Té ged nekem teremtettek, Eva. Nem jutsz messzire ané lkü l, hogy
benned ne lenné k.

Mé g mindig izgatott. Gyakorlott ujjai a ré sembe nyú ltak, é s

szé tkenté k a nedvessé get a csikló mon é s a kisajkakon. Ké t ujjá t
belé m mé lyesztette, aztá n szé tnyitotta ő ket, hogy elő ké szı́tsen
hosszú , vastag farká nak behatolá sá ra.

– Akarsz engem, Gideon? – ké rdeztem rekedten, é s rá akartam

mozogni az ujjaira, de a kapaszkodó visszatartott.

– Jobban, mint a kö vetkező lé legzetvé telemet. – Szá ja a torkomra

vá ndorolt, aztá n a vá llamra. Nyelve meleg bá rsonya csá bı́tó an já rt fel-
alá a bő rö mö n. – En se bı́rom soká ig né lkü led, Eva. A szenvedé lyem
vagy… a má niá m…

Fogai gyengé den a bő rö mbe mé lyedtek, é s egy á llatias hö rgé ssel
együ tt kö zvetı́tetté k a vá gyá t. Kö zben folyamatosan dugott az ujjá val,
a má sik kezé vel a csikló mat masszı́rozta, é n pedig ú jra é s ú jra
elmentem az egyidejű ingerlé sektő l.

– Gideon! – jajdultam fel, amikor nedves ujjaim kezdtek kicsú szni a

hurokbó l.

Elengedett, é s cipzá rhú zá s erotikus zajá t hallottam.

– Engedd el, é s fekü dj hanyatt. Tá rd szé t a lá bad.

Vé gigfekü dtem az ü lé sen, é s remegő vá rakozá ssal kı́ná ltam fel a
testemet. A tekintetü nk ö sszekapcsoló dott, é s arcá t futó lag
megvilá gı́totta egy elsuhanó fé nyszó ró .

– Ne fé lj. – Fö lé m emelkedett, é s kı́nos ó vatossá ggal terhelte rá m a
sú lyá t.

– Tú lsá gosan be vagyok gerjedve ahhoz, hogy fé ljek.

– Belekapaszkodtam é s felhú ztam magam, hogy hozzá simulhassak a

kemé nysé gé hez. – Akarlak.

A farka vé ge a nagyajkamnak feszü lt. Egy csı́pő mozdulattal belé m

hatolt, é s felszisszentü nk az első é rintkezé s gyö nyö ré tő l.
Elernyedtem, az ujjaim é pp csak pihentek a dereká n.

– Szeretlek – suttogtam, é s az arcá t né ztem, amikor mozogni kezdett.

A bő rö m mindenhol é gett, mintha nap sü tné , é s a mellkasomat
annyira ö sszeszorı́totta a vá gyakozá s é s az é rzelem, hogy alig kaptam
levegő t. – Es szü ksé gem van rá d, Gideon.

– A tié d vagyok – suttogta, mikö zben a farka ki-be já rt.

– Nem is lehetné k jobban a tié d.

Megremegtem é s megfeszü ltem, a csı́pő m kö vette kö nyö rtelenü l

kimé rt lö ké seit. Elfú ló kiá ltá ssal é lveztem el, remegve, ahogyan az
eksztá zis vé gigsö pö rt a hü velyemen, é s addig fejte ő t, amı́g fel nem
hö rdü lt é s gyorsabban nem kezdett mozogni.

– Eva!

Belemozdultam vad lö ké seibe, szinte biztattam. Belé m kapaszkodott,

é s kemé nyen, gyorsan dugott. Ide-oda vetettem a fejem, é s
szé gyentelenü l felnyö gtem. Imá dtam, ahogyan bennem van, a
birtokbavé tel é s a kielé gı́té s aktusá t.
Teljesen megvadultunk, é s kefé ltü nk, mint a vadá llatok. Annyira
hatalmá ba kerı́tett a zsigeri vá gy, hogy azt hittem, belehalok a
ké szü lő

orgazmusba.

– Annyira jó l csiná lod, Gideon. Annyira jó l…

Megmarkolta a fenekemet, é s feljebb hú zott a kö vetkező dö fé sé hez,
mire a fá jdalmas ké j sikolya tö rt elő a torkombó l. Ujra elmentem, é s
vadul megszorı́tottam.

– Istenem, Eva! – Szaggatott hö rgé ssel lö vellt ki, elá rasztva engem a
forró sá gá val. Leszorı́totta a csı́pő met a sajá tjá val, é s nekem feszü lt.
Olyan mé lyre ment, amennyire csak lehetett.

Mikor vé gzett, é lesen beszı́vta a levegő t, é s ö sszefogta a hajam, aztá n

megcsó kolta oldalt izzadt nyakamat.

– Bá r tudná d, mit mű velsz velem. Bá r el tudná m mondani.

Szorosan ö leltem.

– Nem tehetek ró la, hogy olyan ostoba vagyok veled kapcsolatban,
Gideon. Egyszerű en tú l sok. Olyan…

– …irá nyı́thatatlan. – Gideon elö lrő l kezdte a dö kö dé st. Ritmikusan,
lazá n. Mintha a vilá g minden ideje a mié nk lenne. Vastagodott é s
hosszabbodott minden egyes lö ké ssel.

– Neked pedig kontroll kell. – Elfulladt a lé legzetem egy kü lö nö sen
mesteri dö fé stő l.

– Nekem te kellesz, Eva – né zett vadul a szemembe, mikö zben

mozgott bennem. – Szü ksé gem van rá d.
Gideon az este há tralé vő ré szé ben egy tapodtat sem mozdult
mellő lem, é s azt sem engedte, hogy é n otthagyjam. A vacsora alatt
vé gig fogta a kezemet a jobbjá val, é s megint csak fé l ké zzel ettü nk,
mintsem elengedjü k egymá st.

Corinne – aki Gideon má sik oldalá n foglalt helyet az asztalunkná l –

furcsá lló pillantá st vetett rá .

– Mintha ú gy emlé kezné k, hogy jobbkezes vagy.

– Az is vagyok – emelte ki Gideon ö sszekulcsolt kezü nket az asztal

aló l, é s megcsó kolta az ujjaimat. Nekem ez ostoba é s bizonytalan
é rzé st okozott – é s tudatá ban voltam Corinne igyelő tekinteté nek.

Sajnos a romantikus gesztus nem tartotta vissza attó l, hogy egé sz

vacsora alatt Corinne-nal beszé lgessen, é s ne velem – amitő l feszü lt
é s szomorú lettem. Tö bbet lá ttam Gideon há tá t, mint az arcá t.

– De legalá bb nem csirke.

A má sik oldalamon ü lő fé r i felé fordultam. Annyira koncentrá ltam
arra, hogy Gideoné k beszé lgeté sé t fü leljem, hogy nem szenteltem
igyelmet a tö bbi asztaltá rsunknak.

– En szeretem a csirké t – feleltem. Es ı́zlett a vacsorá ra felszolgá lt

tilapia is – semmi sem maradt belő le a tá nyé romon.

– Nem a gumivá ltozatot, gondolom – vigyorodott el a fé r i, é s

egyszeriben sokkal iatalabbnak tű nt, mint ahogy azt hó fehé r haja
mutatta.

– O, egy mosoly – folytatta. –Mé ghozzá milyen gyö nyö rű !

– Kö szö nö m – feleltem, aztá n bemutatkoztam.

– Dr. Terrence Lucas vagyok – mondta. – De szó lı́tson csak Terrynek.

– Dr. Terry. Orü lö k, hogy megismertem.

Ujra elmosolyodott.

– Egyszerű en csak Terry, Eva.

Miutá n né há ny percig diskurá ltunk, arra a kö vetkezteté sre jutottam,
hogy dr. Lucas nem is olyan sokkal idő sebb ná lam, csak korá n
megő szü lt.

Ettő l eltekintve az arca kellemes é s sima volt, zö ld szeme intelligens

é s

kedves tekintetű . Korbecslé semet harmincasra – ké ső harmincasra

vá ltoztattam.

– Ugy festesz, mint aki é ppú gy unatkozik, mint é n – jegyezte meg. –

Az ilyen esemé nyek jelentő s ö sszegeket hoznak a menedé knek, de
rettentő

unalmasak tudnak lenni. Elkı́sé rsz a bá rhoz? Meghı́vlak egy italra.

Az asztal alatt teszteltem Gideon szorı́tá sá t. Megmozdı́tottam a

kezem.

A szorı́tá sa megerő sö dö tt.

– Mit csiná lsz? – morogta.

A vá llam fö lü l lá ttam, hogy engem né z. Aztá n lá ttam, hogy feljebb
siklik a pillantá sa a mö gö ttem á lló dr. Lucasra. Gideon arca
é szrevehető en kihű lt.

– Csak egy kicsit enyhı́teni akarja az elhanyagoltsá g unalmá t, Cross –

mondtaTerry, é s a szé kem tá mlá já ra tette a kezé t. – Valakivel, aki
nagyon is ö rü l annak, hogy oda igyelhet egy ilyen gyö nyö rű nő re.

Azonnal feszengeni kezdtem, lá tva a ké t fé r i kö zö tt kialakuló
veté lkedé st. Megrá ngattam a kezé t, de Gideon nem engedett.

– Tű nj el, Terry – igyelmeztette Gideon.

– Annyira el voltá l foglalva Mrs. Giroux-val, hogy é szre sem vetted,

hogy leü ltem az asztalodhoz. – Terry mosolyá ban egy kis é l bujká lt. –
Eva!

Jö ssz?
– Meg ne mozdulj, Eva.

Megborzongtam Gideon hangjá nak jegessé gé tő l, de elé ggé sé rtettnek
é reztem magam, hogy azt vá laszoljam:

– Nem az ő hibá ja, hogy igaza van.

Gideon szorı́tá sa fá jdalmasan megerő sö dö tt.

– Ne most.

Terry pillantá sa az arcomra szegező dö tt.

– Nem kell eltű rnö d, hogy ı́gy beszé ljen veled. Nincs a vilá gon annyi
pé nz, ami jogot adna bá rkinek, hogy csak ú gy parancsolgasson
neked.

Dü hö sen é s rettentő en zavarban Gideonra pillantottam.

– Cross ire.

Nem voltam benne biztos, hogy haszná lhatom-e a biztonsá gi jelszó t a

há ló szobá n kı́vü l is, de Gideon ú gy eresztett el, mintha megé gettem
volna.

Há tratoltam a szé kemet, é s a tá nyé romba dobtam a szalvé tá t.

– Elné zé st ké rek. Mindkettő tö ktő l.

A tá ská mmal a kezemben otthagytam az asztalt. Kö nnyed, sima

lé ptekkel mentem. Tettem egy kis kité rő t a mosdó felé , hogy

felfrissı́tsem a

sminkemet é s ö sszeszedjem magam, de aztá n meglá ttam a

kivilá gı́tott Kijárat tá blá t, é s engedtem a ké szteté snek, hogy
elmenekü ljek.

Kint a já rdá n elő vettem a telefonomat, é s kü ldtem egy SMS-t
Gideonnak: Nem futok el. Csak hazamegyek.
Sikerü lt leintenem egy taxit, é s hazaindultam, hogy babusgassam a
dü hö met.

Mikor a laká s elé é rtem, má r alig vá rtam a forró fü rdő t meg a bort,
ami odabent vá r majd. A zá rba illesztettem a kulcsot é s belé ptem.
Való sá gos pornó ilm jelenet tá rult a szemem elé .

Beletelt né há ny pillanatba, mire sokkos agyam regisztrá lta, hogy mit
is lá tok. Fö ldbe gyö kerezett lá bbal á lltam a kü szö bö n. A nappaliban
tü ccö gő

techno-pop bö mbö lt.

Annyi volt a testré sz, hogy első re nem is tudtam ő ket megszá molni.
Az egyik lá ny kiterü lt a fö ldö n, egy má sik nyalta. Cary meg há tulró l
dugta, mikö zben egy má sik ickó meg ő belé dugdosta a farká t.

Há travetett fejjel ordı́tottam fel, mint akit nyú znak. Elegem volt
mindenkibő l. De mivel versenyeznem kellett a hi i hangjá val,
lekaptam az egyik cipő met, é s odavá gtam. A CD ugrott egyet, mire a
nappalim padló já n hempergő é des né gyes tudatá ra é bredt a
jelenlé temnek.

Odasá ntiká ltam, é s levettem a hangerő t, aztá n szembefordultam

velü k.

– Tű njetek el a laká sombó l – ordı́tottam. – De azonnal!

– Ez meg ki a franc? – ké rdezte a kupac aljá ró l a vö rö s lá ny. – A
felesé ged?

Cary arcá n egy pillanatra zavar é s bű ntudat suhant á t, de aztá n

fö lé nyesen elmosolyodott.

– A lakó tá rsam. Neked is van hely itt, kislá ny.

– Cary Taylor! Ne szó rakozz velem! – igyelmeztettem. – Ez az este

most é ppen nagyon, nagyon nem jó !
A sö té t hajú fé r i kihú zó dott Carybő l, é s elindult felé m. Amikor
kö zelebb é rt, lá ttam, hogy a pupillá ja termé szetellenesen tá g é s a
nyaká n vadul lü ktet az é r.

– En segı́thetek megjavı́tani! – vigyorgott.

– Elmé sz a fené be! – Vé dekező á llá st vettem fel, hogy erő vel tartsam
tá vol magamtó l, ha kell.

– Hagyd bé ké n, Ian! – csattant fel Cary, é s feltá pá szkodott.

– Gyere, kislá ny – incselkedett Ian. Rosszul é rintett, hogy Cary

becenevé t haszná lja. – Erezd jó l magad egy kicsit. Hadd segı́tsek.

Az egyik pillanatban mé g né há ny arasznyira volt tő lem, a

kö vetkező ben pedig má r ordı́tva repü lt a kanapé felé . Gideon
bukkant fel hirtelen kö ztem é s a tö bbiek kö zö tt, remegve a dü htő l.

– Vidd ő ket a szobá dba, Cary – mondta sö té ten. – Vagy valahova
má shova.

Ian a kanapé n nyö szö rgö tt. Vé rzett az orra, hiá ba fogta ké t ké zzel is.

Cary felkapta a fö ldrő l a farmerjá t.

– Nem vagy az anyá m, Eva!

Megkerü ltem Gideont.

– Trey nem volt elé g lecke neked, te idió ta?

– Ennek semmi kö ze Treyhez!

– Ki az a Trey? – ké rdezte a kö zé pső sző kesé g, mikö zben felá llt.

Amikor jobban megné zte Gideont, é szrevehető en kihú zta magá t, é s

pró bá lta a legelő nyö sebben megmutatni csakugyan szé p testé t.

Igyekezeté vel csupá n egy megvető en elutası́tó é s kö zö nyö s pillantá st
sikerü lt kicsalnia Gideonbó l. Erre elvö rö sö dö tt, é s eltakarta magá t
egy aranylamé ruhá val, amit a fö ldrő l szedett fö l. En, mivel komisz
hangulatban voltam, megjegyeztem:

– Ne strapá id magad. A barná kat szereti.

Gideon gyilkos pillantá st vetett rá m. Mé g sosem lá ttam ő t ilyen
dü hö snek. Szinte remegett a visszafojtott pusztı́tó erő tő l.

Tekinteté tő l megré mü lve há trá ltam egy lé pé st. Erre ká romkodott
egyet, é s a hajá ba tú rt.

Hirtelen nagyon fá radtnak é reztem magam, é s mé lysé ges csaló dá s
tö ltö tt el az é letemben legfontosabb iú k miatt. Elfordultam.

– Tü ntesd el ezt a mocskot a laká sombó l, Cary.

Elindultam a folyosó n, é s menet kö zben lerú gtam a má sik cipő met is.

Má r a fü rdő szoba elő tt levettem a ruhá mat, é s má r eresztettem is a
vizet.

Egy kicsit vá rtam, amı́g megmelegszik, aztá n beá lltam a zuhany alá .
Mivel tú lsá gosan kimerü lt voltam ahhoz, hogy soká ig á llva maradjak,
egyszerű en leroskadtam a vı́zsugá r alatt, é s a té rdemet á tfogva
ü ltem.

– Eva!

Osszerezzentem, amikor meghallottam Gideon hangjá t, é s mé g

kisebb labdá vá gö mbö lyö dtem ö ssze.

– A fene egye meg – csattant fel. – Jobban fel tudsz hergelni, mint
bá rki má s.

Vizes hajam aló l rá pillantottam. Bejö tt a fü rdő szobá ba. A zakó já t
levetette valahol, az inge kiló gott.

– Menj haza, Gideon.

Megtorpant, é s hitetlenkedve meredt rá m.

– Nem foglak most magadra hagyni. Cary teljesen elvesztette az eszé t.

Az a belő tt seggfej má r é pp rá d akarta tenni a kezé t, amikor

ideé rtem.

– Cary nem hagyta volna. De akkor sem tudtam volna vele is meg
veled is foglalkozni egyszerre. – Ami azt illeti, egyikü kkel sem
akartam. Csak egyedü l szerettem volna lenni.

– Akkor elé g, ha csak velem foglalkozol.

Tü relmetlen mozdulattal há travetettem a hajam.

– O! Szó val te akarsz lenni a prioritá s?

Meggö rnyedt, mintha gyomorszá jon vá gtam volna.

– Eddig az volt a benyomá som, hogy mindketten prioritá sok vagyunk

egymá s szá má ra.

– Igen. En is ezt hittem. Egé szen a mai esté ig.

– Jesszusom. Nem szá llná l le vé gre a Corinne-té má ró l? – tá rta szé t a
kezé t. – Itt vagyok most is veled, nem? Es alig bú csú ztam el tő le, mert
té ged kellett hajkurá sznom. Megint.

– Menj a fené be. Nekem te ne tegyé l szı́vessé get.

Gideon amú gy ruhá stul belé pett a zuhany alá . Felrá ncigá lt é s
megcsó kolt. Kemé nyen. Szá ja szinte falta az enyé met, keze lefogta a
felkaromat.

De most nem lá gyultam el. Nem adtam meg magam. Mé g akkor sem,
amikor ké jes, szuggesztı́v nyalá sokkal pró bá lkozott.

– Mié rt? – motyogta, mikö zben szá ja a nyakamon vá ndorolt. – Mié rt
ő rjı́tesz meg?

– Nem tudom, milyen problé má d van dr. Lucasszal, é s ő szinté n szó lva
nem is é rdekel. De igaza volt. Corinne tú l sok igyelmet kapott ma
este. Te pedig jobbá ra hanyagoltá l engem a vacsorá ná l.
– Ké ptelen vagyok nem oda igyelni rá d, Eva. – Kemé ny é s feszü lt volt
az arca. – Ha egy helyisé gben vagyunk, rajtad kı́vü l nem lá tok senki
má st.

– Vicces. Mé gis valahá nyszor rá d pillantottam, te ő t né zted.

– Ez ostobasá g. – Gideon elengedett, é s kisö pö rte arcombó l a vizes

tincseket. – Tudod jó l, hogyan é rzek irá ntad.

– Vajon té nyleg tudom? Akarsz engem. Szü ksé ged van rá m. De
szerelmes vagy Corinne-ba?

– Jaj, a rohadt é letbe. Nem. – Elzá rta a vizet, é s az ü vegfalhoz

nyomott.

– Azt akarod, hogy azt mondjam neked, szeretlek, Eva? Erre megy ki
a já té k?

A gyomrom ö sszeugrott, mintha megü tö tt volna. Mé g sosem é reztem

ekkora fá jdalmat, de el sem tudtam ké pzelni, hogy lé tezhet. A
szemem é gett, é s kibú jtam a karja alatt, mielő tt szé gyenbe hoztam
volna magam elő tte a sı́rá ssal.

– Menj haza, Gideon. Ké rlek.

– Má r itthon vagyok – kapott el há tulró l, é s a hajamba temette az

arcá t.

– Itt vagyok veled.

Pró bá ltam kiszabadulni, de tú l kimerü lt voltam. Testileg is, lelkileg is.
A kö nnyek má r ö mlö ttek a szemembő l, é s é n ké ptelen voltam ú tjukat
á llni.

Es utá ltam bá rki elő tt sı́rni.

– Menj el. Kérlek.

– Szeretlek té ged, Eva. Má r hogyne szeretné lek.

– Istenem. – Rú gkapá lni, vergő dni kezdtem. Bá rmit megtettem volna,
hogy megszabaduljak ettő l az embertő l, aki annyi fá jdalmat é s
nyomorú sá got okozott nekem. – Nem kell a rohadt sajná latod. Csak
az kell, hogy elmenj.

– Nem vagyok ké pes rá . Tudod, hogy nem. Hagyd abba a vergő dé st, é s
hallgass meg.

– Minden, amit mondasz, fá j, Gideon.

– Nem ez a jó szó rá , Eva – makacskodott, é s szá ja a fü lemhez é rt. –
Ezé rt is nem mondtam eddig. Nem ez a jó szó veled kapcsolatban, é s
azzal kapcsolatban, amit irá ntad é rzek.

– Fogd be. Ha egy kicsit is fontos vagyok neked, akkor hallgass é s

menj el.

– Szerettek má r má sok korá bban – Corinne meg má s nő k… De ugyan
mit tudtak ő k ró lam? Mit szerettek, amikor nem tudtá k, milyen zű rö s
vagyok való já ban? Ha ez szerelem, akkor semmi ahhoz ké pest, amit
é n é rzek irá ntad.

Reszketve á lltam meg, s megpillantottam magamat a tü kö rben a

szé tfolyó sminkemmel Gideon dü hö dt szé psé ge mellett. Arckifejezé se
tü né keny maszk volt csupá n, ahogy á tö lelt. Ugy tű nt, hogy egyá ltalá n
nem illü nk ö ssze.

Ugyanakkor é rtettem ezt az elidegenedettsé get, amikor olyanok

kö zö tt kell é lni, akik nem tudnak vagy nem akarnak igazá n
megismerni. En is é reztem má r ezt az ö nutá latot, ami a csalá ssal já r,
amikor olyasvalakit

já tszom, aki csak szeretné k lenni. En is é ltem ezzel a fé lelemmel,
hogy azok, akiket szeretek, elfordulhatnak tő lem, ha megismerik azt,
aki bennem rejtő zik.

– Gideon…

Ajka a halá nté komhoz é rt.

– Azt hiszem, má r abban a pillanatban belé d szerettem, amikor

elő szö r meglá ttalak. Aztá n amikor elő szö r szeretkeztü nk ott a
limó ban, minden má s lett. Tö bb lett.

– Mindegy. Azon az esté n is otthagytá l, Corinne miatt. Hogy tehetted

ezt, Gideon?

Csak annyira engedett el, hogy felkapjon é s oda vigyen, ahol a

fü rdő kö penyem ló gott egy kampó n az ajtó ná l. Felnyalá bolt, aztá n a
ká d szé lé re ü ltetett, é s a ió kbó l elő szedte a sminklemosó kendő imet.

Leguggolt elé m, é s ó vatosan tö rö lgetni kezdte az arcomat.

– Mikor Corinne telefoná lt azon az első vacsorá n, tö ké letes volt az idő

arra, hogy valami ostobasá got tegyek. – A tekintete meleg volt é s

gyengé d, ahogy kö nnyes arcomba né zett. – Csak nemré g
szeretkeztem veled, é s mé g nem tudtam tisztá n gondolkodni.
Megmondtam neki, hogy el vagyok foglalva, é s valaki má ssal vagyok,
de aztá n hallottam a hangjá ban a fá jdalmat, é s tudtam, hogy le kell
zá rnom vele a dolgokat, hogy tová bblé phessek, veled.

– Nem é rtem. Otthagytá l engem, miatta. Ez lenne a tová bblé pé s?

– Hibá t kö vettem el Corinne-nal, Eva. – Egyre tö rö lgette a szemem. –
A Columbiá n ismertem meg, az első é vben. Es persze fel is igyeltem
rá .

Gyö nyö rű volt é s é des, é s soha nem volt egy rossz szava senkirő l.
Mikor rá m repü lt, é n hagytam magam megfogni, é s ő lett az első
kö lcsö nö s beleegyezé sen alapuló szexuá lis é lmé nyem.

– Gyű lö lö m ő t.

Ettő l kicsit megfeszü lt a szá ja.

– Nem viccelek, Gideon. Jelen pillanatban halá losan fé lté keny vagyok
rá .

– Vele csak szexeltü nk, angyalka. Veled bá rmilyen durva is a dolog,
mé gis szeretkezé s. Mindig, má r az első alkalomtó l kezdve. Te vagy az
egyetlen, aki valaha is ı́gy kö zel tudott kerü lni hozzá m.

Kifú jtam a levegő t.

– Oké . Egy kicsit jobban lettem.

Megcsó kolt.

– Mondhatná m, hogy já rtunk. Csak egymá ssal szexeltü nk, é s egy idő

utá n gyakran pá rké nt jelentü nk meg nyilvá nos helyeken. Mé gis,
amikor azt mondta nekem, hogy szeret, meglepő dtem. Es persze
hı́zelgett a dolog.

Fontos volt nekem. Szerettem vele lenni.

– Es lá tható lag mé g most is szeretsz – morogtam.

– Hallgass vé gig. – Megsimogatta az orrom hegyé t. – Azt gondoltam,

hogy lehet, hogy é n is szeretem ő t, a magam mó djá n… Az egyetlen
mó don, amit ismertem. Nem akartam, hogy bá rki má ssal legyen.
Ugyhogy igent mondtam, amikor azt mondta, hogy jegyezzem el.

– O ké rt meg té ged? – hü ledeztem.

– Ne csodá lkozz annyira – felelte fanyarul. – Megsé rted az egó mat.

Szé dı́tő megkö nnyebbü lé s tö ltö tt el. Rá vetettem magam, é s ö leltem,
amilyen szorosan csak tudtam.

– Hé ! – O is vadul viszonozta az ö lelé semet. – Jó l vagy?

– Igen. Igen. Kezdek alakulni. – A tenyerem kö zé vettem az arcá t. –

Folytasd csak.

– Szó val igent mondtam, de helytelen okokbó l. Ké t é ve já rtunk,

mé gsem tö ltö ttü nk egyetlen teljes é jszaká t sem együ tt. Sosem
beszé lgettü nk vele olyan dolgokró l, mint veled. O nem ismert engem,
nem igazá n, é n mé gis meggyő ztem magam, hogy má r abba is
é rdemes belekapaszkodni, ha valaki szeret. Ugyan ki tudná jobban
csiná lni ná la?

A má sik szememmel kezdett el foglalkozni, letö rö lgette a fekete

csı́kokat.
– Azt hiszem, abban remé nykedett, hogy az eljegyzé s majd egy ú j
szintre emeli a kapcsolatunkat. Hogy talá n jobban megnyı́lok. Hogy
talá n együ tt alszunk a hotelban – amit ő romantikusnak gondolt, ha
má r szó ba kerü lt –, ahelyett, hogy mé g é jszaka mindenki hazamegy,
mert reggel ó rá k vannak. Nem tudom.

En ú gy gondoltam, hogy ez szö rnyen magá nyosan hangzik. Szegé ny

Gideon. Olyan soká ig volt egyedü l. Talá n egé sz é leté ben.

– Es talá n amikor egy é v utá n felbontotta az eljegyzé st – folytatta –,

mé g mindig azt remé lte, hogy ezzel beindı́thatja a dolgokat. Hogy
majd ö sszekapom magam, hogy megtartsam. En viszont inká bb
megkö nnyebbü ltem, mert kezdtem lá tni, hogy lehetetlen lenne
együ tt é lnem vele. Ugyan mifé le kifogá st talá lhattam volna arra, hogy
kü lö n szobá ban kell aludnunk, é s szü ksé gem van a szemé lyes té rre?

– Arra sosem gondoltá l, hogy elmondd neki az igazsá got?

– Nem – vont vá llat. – Amı́g té ged meg nem ismertelek, sosem volt
té ma a mú ltam. Persze befolyá solt egy csomó mindent, amit
csiná ltam, de mindennek megvolt a maga helye, é s é n nem voltam
boldogtalan.

Tulajdonké ppen azt hittem, hogy ké nyelmes é s problé mamentes

é letem van.

– O, ember – rá ncoltam az orromat. – Helló , Mr. Ké nyelmes. En Miss

Problé ma vagyok.

Elvigyorodott.

– Há t, melletted té nyleg nem unatkozik az ember.

Gideon a szemetesbe dobta a tö rlő kendő t. Aztá n fogott egy
tö rü lkö ző t é s rá dobta a pocsolyá ra, amit a fö ldö n hagyott, é s kilé pett
a cipő jé bő l.

Legnagyobb gyö nyö rű sé gemre elkezdett kibú jni vizes ruhá ibó l.

Mikö zben igyeltem, megjegyeztem:

– Es most bű ntudatod van, mert ő mé g mindig szeret.

– Való ban. Ismertem a fé rjé t. Rendes ickó volt, é s bolondult Corinne-

é rt, amı́g rá nem jö tt, hogy a dolog nem kö lcsö nö s, é s akkor
szé thullott minden.

Engem né zett, mikö zben az ingé t hú zta.

– Akkoriban nem tudtam elké pzelni, mi a baja ennek az embernek.

Felesé gü l vette a lá nyt, akit szeret, egy má sik orszá gban, tő lem tá vol
é lnek, akkor mi a gond? Most má r tudom. Ha te valaki má st szeretné l,
Eva, az ö sszetö rne engem, minden egyes nap. Megö lne a dolog, mé g
akkor is, ha velem lenné l é s nem vele. De Giroux-val ellenté tben é n
nem lenné k ké pes elengedni té ged. Lehet, hogy nem lenné l teljesen
az enyé m, de valamennyire mé gis, é s é n elvenné m, ami jut.

Osszefontam az ujjaimat az ö lemben.

– Eppen ez ijeszt meg engem, Gideon. Hogy nem é rzed ú gy, hogy
mé ltó vagy valamire.

– Dehogynem. Tizenké tmilliá rd dol…

– Hallgass – szorı́tottam az ujjaimat a szemhé jamra. – Nem ké ne

olyan rejté lyesnek lennie szá modra, hogy a nő k belé d szeretnek é s
ú gy is maradnak. Tudtad, hogy Magdalene csak azé rt hagyta
hosszú ra a hajá t, hogy Corinne-ra hasonlı́tson?

Leeresztette a nadrá gjá t, é s a homloká t rá ncolta.

– Mié rt?

Felsó hajtottam a vaksá gá n.

– Mert azt hiszi, hogy mé g mindig Corinne-t akarod.

– Akkor nem igyelt.

– Való ban? Corinne azt mondta, hogy majdnem mindennap beszé ltek
egymá ssal.

– Ez nem egé szen ı́gy van. Sokszor nem é rek rá . Tudod, milyen
elfoglalt vagyok. – Tekinteté be visszakö ltö zö tt az a tű z, amit olyan jó l
ismertem. Azt hiszem, azok a pillanatok jutottak eszé be, amikor é pp
velem volt elfoglalva.

– Ez ő rü let, Gideon. Hogy naponta hı́vogat. Ez má r zaklatá s. – Errő l

eszembe jutott Corinne megjegyzé se, hogy Gideon vele is é ppolyan
birtokló volt, mint velem. Ez nagyon rosszulesett.

– Mire akarsz ezzel kilyukadni? – ké rdezte szelı́d derű vel.

– Há t nem é rted? Megő rjı́ted a nő ket, mert te vagy a legjobb. A
fő nyeremé ny. Ha té ged nem tudnak megszerezni, ú gy é rzik, hogy a
legjobbná l kevesebbel kell beé rniü k. Ugyhogy eszü kbe sem jut, hogy
ne az ö vé k legyé l. Kitalá lnak mindenfé le ő rü ltsé get, hogy
megfogjanak.
– Kivé ve azt az egyet, aki nekem kell – torkolt le szá razon. – Aki
á llandó an az ellenkező irá nyba fut.

Leplezetlenü l bá multam a meztelensé gé t.

– Egy ké rdé sre vá laszolj nekem, Gideon. Mié rt akarsz é ppen engem,
amikor megkaphatná d a tö ké letessé get is? Es nem bó kokat vagy
megnyugtató szavakat vá rok. Hanem az igazsá got.

Felkapott é s á tvitt a há ló szobá ba.

– Eva, ha nem hagyod abba ezt, hogy ideiglenesnek tekintsd a

kapcsolatunkat, akkor a té rdemre fektetlek, é s gondoskodom ró la,
hogy é lvezd.

Letett egy szé kre, é s kotorá szni kezdett a ió kjaimban.

Fehé rnemű t, jó ganadrá got é s felső t szedett elő .

– Há t elfelejtetted, hogy veled meztelenü l szoktam aludni?

– Nem maradunk itt – fordult szembe velem. – Nem bı́zom meg

Caryben, hogy nem hoz haza mé g pá r belő tt idió tá t, é s ha beveszem
dr.

Petersen gyó gyszeré t, akkor aludni fogok, é s nem tudlak megvé deni.

Ugyhogy á tmegyü nk hozzá m.

Lené ztem ö sszekulcsolt kezemre, é s arra gondoltam, hogy Gideonnal

szemben is szü ksé gem lehet vé delemre.

– Ezt az utat má r bejá rtam egyszer Caryvel, Gideon. Nem hihetem,
hogy elbú jhatok ná lad, é s remé nykedhetem abban, hogy majd
egyedü l kimá szik a gö dö rbő l. Neki nagyobb szü ksé ge van az é n
jelenlé temre, mint nekem az ö vé re.

– Eva. – Gideon odahozta a ruhá imat, é s leguggolt elé m. – Tudom,

hogy tá mogatni akarod Caryt. De majd holnap kitalá ljuk, hogyan
ké ne csiná lnod.
Megfogtam az arcá t.

– Kö szö nö m.

– Es nekem is szü ksé gem van rá d – mondta halkan.

– Mindkettő nknek szü ksé gü nk van egymá sra.

Felá llt. Visszament a szekré nyhez, kinyitotta a ió kjait, é s magá nak is
keresett ruhá t.

Felá lltam é s ö ltö zkö dni kezdtem.

– Hallgass csak ide…

Csı́pő farmert hú zott magá ra é ppen.

– Igen?

– Sokkal jobban é rzem magam ı́gy, hogy ismerem a pá lyá t, de Corinne
akkor is problé ma marad a szá momra – á lltam meg. – Ugyhogy
pró bá ld miné l hamarabb eloszlatni a remé nyeit. Győ zd le a
bű ntudatodat, Gideon, é s rá zd le.

Az á gy szé lé re ü lt, hogy felhú zza a zoknijá t.

– A bará tom, Eva, é s rossz passzban van. Gonosz dolog lenne é ppen
most leé pı́teni.

– Lé gy ó vatos, Gideon. Nekem is vannak exeim. Most arra fogsz

pé ldá t mutatni, hogy hogyan bá njak velü k. Tő led fogom venni az
ö tleteket.

Homlokrá ncolva á llt fel.

– Fenyegetsz?

– Inká bb ké nyszerı́telek. A kapcsolatok ké toldalú ak. Nem te vagy az

egyetlen bará tja. Keressen valaki má st, akire tá maszkodhat a nehé z
idő kben.

Magunkhoz vettü k, amire szü ksé gü nk volt, é s visszamentü nk a

nappaliba. Oriá si rendetlensé g volt – egy ké k melltartó az asztal alatt
é s vé r a kré mszı́nű fü ggö nyö n –, é s arra gondoltam, hogy jó lenne, ha
Cary most itt lenne, hogy né mi é rtelmet verjek bele.

– Majd holnap megbeszé lem vele – nyö gtem ki, feszü lten a dü hö s
aggodalomtó l. – A fené be is, akkor kellett volna helyretennem,
amikor volt rá lehető sé gem. Akkor kellett volna kiü tnö m, aztá n meg
bezá rnom a szobá já ba, amı́g é szre nem té r.

Gideon csillapı́tó an simogatta meg a derekamat.

– Holnap jobb lesz, amikor egyedü l lesz, má snaposan. Ugy

haté konyabb.

Angus má r vá rt rá nk odalent. Eppen be akartam má szni a limó ba,
amikor Gideon szitkozó dott egyet.

– Mi az? – ké rdeztem.

– Valamit elfelejtettem.

– Add a kulcsom – nyú ltam Gideon tá ská já é rt, amiben a sajá t tá ská m
volt.

– Nem kell. Nekem is van. – Mikor felvontam a szemö ldö kö m,

szé gyentelenü l vigyorgott. – Má soltattam belő le, mielő tt visszaadtam
volna.

– Ez komoly?

– Ha igyelté l volna – csó kolta meg a fejem bú bjá t –, é szreveszed,

hogy a kulcscsomó don ott van az é n laká som kulcsa, amió ta
visszaadtam.

Tá tott szá jjal bá multam utá na, ahogy elviharzott a kapus mellett,
vissza az é pü letbe. Eszembe jutott az a szö rnyű né gy nap, amikor azt
hittem, hogy szakı́tott velem, é s a rettenetes fá jdalom, amikor a
kulcsok kihullottak a borı́té kbó l.
Pedig a kezemben volt annak a kulcsa, hogy mindvé gig vele lehessek.

Megcsó vá ltam a fejemet, é s kö rü lné ztem ú j vá rosomban. Mé lysé ges
há lá t é reztem a boldogsá gé rt, amelyet itt leltem meg.

Mé g rengeteg munka á llt elő ttü nk Gideonnal. Bá rmennyire szerettü k
is egymá st, ez nem volt garancia arra, hogy tú l tudjuk tenni
magunkat egyé ni sebeinken. De legalá bb beszé ltü nk ró la, ő szinté k
voltunk egymá ssal, é s nem voltunk hajlandó k harc né lkü l feladni.

Mikor Gideon felbukkant, é ppen ké t hatalmas, szé pen frizurá zott
pudli haladt el elő ttü nk, hasonló ké pp gondozott hajú gazdá já val.

Bemá sztam a limó ba. Amikor elindultunk, Gideon az ö lé be hú zott é s
á tö lelt.

– Kemé ny é jszaká nk volt, de tú lé ltü k.

– Igen, tú l – nyú jtottam csó kra a szá mat. Lassú , é des mozdulattal
engedelmeskedett – drá ga, kompliká lt, ő rjı́tő , szü ksé gszerű
kapcsolatunk megpecsé telé seké nt.

Megfogtam a tarkó já t, é s beletú rtam selymes hajá ba.

– Alig vá rom, hogy ú jra á gyba vihesselek.

Szexi kis mordulá st hallatott, é s csiklandozó csó kokkal kezdte

ostromolni a nyakamat, elű zve a szellemeket é s á rnyaikat.

Legalá bbis egy idő re…

Legmé lyebb há lá m szerkesztő mnek, Hilary Saresnek, aki való ban
beleá sta magá t a tö rté netbe, é s munká ra serkentett. Mondhatni,
fené ken billentett.

Nem tartó ztatta magá t, nem szé pı́tett, ennek kö szö nhető , hogy a
kö nyv sokkal, sokkal jobb lett.

A Hozzá d kö tve nélküled nem jöhetett volna létre, Hilary.

Nagyon-nagyon köszönöm!

Kö szö net Martha Trachtenbergnek, a borı́tó csodá latos tervező jé nek.
Ez a kö nyv nagyon fontos nekem, é s ő ezt maximá lisan szem elő tt
tartotta.

Köszönöm, Martha!

Há lá val tartozom Victoria Colottá nak a gondos tervező szerkesztő i
munká é rt é s tö rdelé sé rt. Az é n egyszerű szö vegemet pompá s formá ba
ö ntö tte. Köszönöm, Victoria!

Tera Kleinfelter elolvasta a Hozzád kötve első felé t, é s azt mondta,

imá dja.

Köszönöm, Tera!

Kö szö net az ö sszes lá nynak, aki kamaszkorá nak egy bizonyos pontjá n
Cross Creekben volt. Minden álmotok valóra válhat. Megérdemlitek.

Vé gü l kö szö nö m a Seven Years to Sin fő szereplő inek, Alistairnek é s
Jessicá nak – ő k inspirá ltak, hogy megı́rjam Gideon é s Eva tö rté neté t.