Professional Documents
Culture Documents
, SZERDA
Golfpályát terveznek
a védett területen Forgalmi akadályok októberig
Torlódásokat okoznak a több ponton elkezdett fővárosi közútfelújítások
Vitatott, hogy épülhet-e len. 1995-ben a megyei
golfpálya Göd 51 hektá földhivatal pedig kivonta a
területet a mezőgazdasági Az illetékes főpolgármester-helyettes budai körúton, a Bajcsy-Zsilinszky úton alatti utasforgalma - jelen közlekedő buszokat terelő
ros természetvédelmi te termelésből, s engedélyezte szerint a jelenlegi fővárosi útfelújítások tette ki Tóth István, a BKV útra vigyék! Tóth szerint
folytatódnak a munkák. A BKV egyes
rületén. A gödi rlápréten a sport- és szabadidőköz még csak egy részét jelentik az idei for diszpécser-szakszolgálatá különleges : intézkedésre
vonalain tíz százalékkal megnőtt az
sérülékeny életközösség pont létesítését. Szegedi nak vezetője. Ezt a terhelést nem lesz szükség, mert az
galomkorlátozással járó rekonstrukciós utasforgalom. Csúcsidőben félórás ké
található, így a Duna- Sándor leszögezte: a gaz terveknek. Ütemezés szerint a három
a vonal még elbírja. Kriti autósok megtalálják a meg
dátlan terület eddig illegá séssel kell számolni az M3-as autópálya kus helyzetet 25-30 száza felelő kerülő, utat.
Ipoly Nemzeti Park szak lis szeméttelepként funkci felüljáró elkészül nyárig, ám júniustól a bevezető szakaszán. lék növekedés jelentene, ek Csúcsidőbén óriási torló
emberei ellenzik a golf onált. Azzal, hogy gazdára kor sűrítenék a járatokat. dások alakultak ki a Ka
pálya tervét, s levélben talált, megszűnik a termé Tenczer Gábor közmű-rekonstrukció vár rosi MDF-frakció vezetője Tóth szerint a BKV felké csóh Pongrác úti felüljáró
kérték a munkálatok leál szetpusztítás. Az önkor NÉPSZAVA ható szerte a városban. közölte, hogy az ellenzék a szült arra, hogy a Szilágyi részleges lezárása miatt -
lítását. Göd önkormány mányzat is jól jár, hiszen a Vajda hozzátette, _ hogy nyári iskolai szünetre időzí Erzsébet fasornál a buszok mondta Rosta Mariann, a
250-300 millió forintos be
zata és lakossága támo fektetéssel A felújításokat úgy üte nem érti az autósoknak a tette volna a felújítási mun- ról vagy az autókról át- Fővinform munkatársa. Az
elkészülő golf meztük, hogy az egyes pon M3-as környékén minden
gatja a beruházást. A mai pálya és klubház és szállo tok ne legyenek közvétlen
és a pénteki nap sorsfor da vonzóvá teszi Gödöt a sugárirányú főúton 15-35
forgalmi kapcsolatban perces késéssel kell számol
dulót jelenthet a vitatott vállalkozók, és a turisták egymással, így a lehető leg ni. A Belváros elérésére azt
kérdésben. számára. Pólus Péternek, a kisebb fennakadással j ár
terület tulajdonosának el javasolják, hogy a Szentmi-
jának - mondta lapunknak hályi úti cspmópontban
Kiss Marianna NÉPSZAVA képzelései összecsengtek a Vajda Pál főpolgármester-
helyhatóság óhajával. térjenek le, és Újpesten át a
helyettes. Hangsúlyozta, Váci úton vagy a Béke ut-
A természetvédelmi érté Pólus Péter tavaly ősszel hogy a jelenlegi három fe
kek rovására nem épülhet (az új természetvédelmi ca-Lehel utca útvonalon
golfpálya - szögezte le Füri lüljáró (a Kacsóh Pongrác érkezzenek a centrumba.
törvény hatálybalépése üti, a rákospalotai Körva
András, a Duna-Ipoly után) vásárolta meg a Az M3-as rákospalotai
Nemzeti Park osztályveze sút sori, a Szentendrei úton Körvasút sori felüljáró fél
mintegy 51 hektáros terü a Mozaik utcai felüljáró) és
tője. Hozzátette: a gödi letet a helyi termelőszövet pályás lezárása nem okoz
lápréten sérülékeny életkö a Szilágyi Erzsébet fasor ekkora fennakadást, a
kezettől. A tulajdoni lapo
zösségek találhatóak, me kat teljesen; tisztának talál rekonstrukciója csak egy Szentendrei úton a Mozaik
lyek károsítása nélkül ta, nem szerepelt rajta a része az idei felújítási utcai felüljáró részleges le
szinte elképzelhetetlen egy természetvédelmi terület programnak. A fentiek be zárása csupán tízperces
pálya felépítése. Pénteken minősítés. A Népszavának fejezési határideje június késlekedést okoz. A Szilá
levélben szólították fel a adott tájékoztatása szerint 30., ám várhatóan nyár kö gyi Erzsébet fasoron ké
terület birtokosát: állítsa le azért vásárolta meg a láp zepétől elkezdődnek a Bu sőbbre várhatóak a forgal
a munkálatokat (a lápon rétet, hogy értékeit meg dai körúton (Alkotás út, mi dugók.
eddig földmintavétel tör őrizhesse az utókor számá Krisztina körút, Villányi A főváros megvizsgáltat
tént). Füri András azonban ra. S úgy látja: a golf az út), av Bajcsy-Zsilinszky Ú tfelújítás a Kacsóh Pongrác úti felüljárón Demecs Zsolt felvétele ja annak lehetőségét, hogy
nem zárta ki annak a lehe egyetlen sport, mely kon úton és a Hungária körút a héten kezdődött nagysza
tőségét, hogy a terület mel zervatív szabályaival nul egy szakaszán a munkák, felújítások megkezdésének kákat, mert akkor 30 száza szállriak az emberek az 56- bású rekonstrukciókat mi
lett húzódjon a létesít lára csökkenti a természet amelyek szintén torlódá jelzésére vonatkozó pana lékkal kisebb a forgalom. os villamosra, ezért elkép ként lehetne felgyorsítani,
mény. Megtudtuk: az 1996- rombolást. Példaként emlí sokkal járnak majd. Emel szait, hiszen napokon át kö Az M3-as áutópálya be zelhető annak sűrítése is. például éjszakai munka
ban megszületett termé tette Angliát, ahol a golf lett még 60-70 kisebb-na- zölt információkat a sajtó. vezetőjénél hétfőn tíz szá Léteznek tervek arra is, végzéssel - mondta Demsz
szetvédelmi törvény szerint pályák 70 százaléka termé gyobb közúti beruházás, Manninger Jenő, a fővá- zalékkal megnőtt a kisföld- hogy a kritikus szakaszon ky Gábor főpolgármester.
1997. január 1-je óta egye szetvédelmi területen fek
bek mellett a lápok, a bar szik. Állításait dr. Seregé
langok, a kunhalmok or
szágos jelentőségű védel
met élveznek, függetlenül
lyes Tibor független kör
nyezetvédelmi szakember,
botanikus megállapításai
Bírálja a népjóléti tárca Egyre szaporodó
attól, hogy a hatóságok
tudnak-e létezésükről vagy
sem. Azokon a természet-
val támasztotta alá.
A tervek szerint a pálya
kikerüli majd a kiemeltén a NEVI működését bankkártya-hamisítások
védelmi hatóság engedélye védett fajokat, a védetteket A pénzintézetek megtérítik a veszteséget
nélkül tilos bármilyen jel pedig szakszerű beavatko Tinnyei Mária tában beállt negatív válto főigazgatói pályázat kiírá
legű beavatkozást végezni. zássá. néhány méterrel tá NÉPSZAVA zások is alátám asztják. sát, illetve annak értékelé Mint lapunk már beszámolt róla, hazánk listavezető a
így a gödi építkezés szank volabbra helyezik át. A to Kökény szerint ez a tény sét. A NEVI egyik fő fel bankkártya-hamisítással elkövetett gazdasági bűncse
ciókat vonhat maga után. vábbiakról szólva kifejtet A Nemzeti Egészségvédel magyarázható azzal is, adata, hogy a szaktárca lekmények statisztikáiban. A „fehérgalléros” bűnözé
A természetvédelmi terü te: bízik a természetvédel mi Intézet (NEVI) főigaz hogy az intézetnek négy év m unkatársainak segítségé sen belül egyre inkább terjed a különböző bankok hi
let léte a golfpályától függ mi hatóság belátásán. gatói posztjára a pályáza alatt négy igazgatója volt, vel kidolgozzon egy 2010-
-„állítja Szegedi Sándor, A gödi. helyhatóság r- tot^ még .várhatóan a z . or és. az egészségpolitikusok ig szóló hosszú távú,egész telkártyáival való visszaélés, csalás. Magyarországon
Göd alpolgármestere. E Í-; egyfajta katalizátor szere- szággyűlési ( választások nem' vállaltak elegendő ségfejlesztési ?• programot, Inyolcszor akkora kárt'okoz ez a fajta! bűncselekmény,
möndtá:’ 1994-ben az ön •p e t“vállalvaL m a felkeresi előtt kifcja.á NépjólétíTMi- szerepet a?, egészségmegőr melyet területi;fórumokon nfittFá°köttiyező országokban.,
-S ffl £ , u is r. '
kormányzat képviselŐ-tés- a Környezetvédelmi Főfel nisztérium, ám a pályáza zés, a megelőzés népszerű vitatnak majd ‘5rh'eg’' Sz M. Kovács Róbert írása tos védekezés az, h a az
tülete határozatában helyi ügyelőséget, március 31- tok elbírálása a választá sítésében. egészségmegőrzéssel fog ügyfél tételesen ellenőrzi a
természetvédelmi területté ére pedig területbejárást sok után az új népjóléti mi Az elmúlt pár hónapban lalkozó civil szervezetek a NÉPSZAVÁNAK h av i szám lakivonatokat.
nyilvánította a láprétet - kezdeményezett 21 ható niszterre vár. Ezt Kökény hatékony szakmai munka kel, alapítványokkal. A nemzetközi hitelkártya A bankok egymás közötti
bár más források szerint ság részvételével. Szegedi Mihály miniszter mondta indult el az intézetben, kö Kricsfalvi Péter elmondta, cégek - mint a VISA vagy együttm űködése is hozzá
erre csak lépéseket tett -, Sándor alpolgármester tegnap a NEVI-ben taftott szönhető ez a január óta hogy a NEVI negyvenedik a Europay - a forgalom és a já ru lh a t a csalások megelő
azzal a kikötéssel, hogy a szerint ha minden jól sajtótájékoztatóján. I Az vezető megbízott igazgató évfordulója kapcsán októ kártyatulajdonosok száma zéséhez. Ez érdekük is, h i
területre golfpálya épül. A megy, akkor egy-két hó egészségvédelmi intézet ként tevékenykedő Krics- ber 16-18. között Életmód alapján különböző régiók szen a k árty aren d szerek
természetvédelmi hivatal nap múlva elkezdődhet m unkatársai az elmúlt falvi Péter prevenciós mi Expót rendeznek, ahol a ra osztották a világot. Ma gazdái - a VISA és a E uro
szakembere bejárta a terü nek a munkálatok, egy éy négy év során nem végez niszteri biztosnak. Ezért a nagyközönség ötleteket gyarország az úgynevezett p ay - a velük licencszerző
letet, s nem támasztott ki múlva pedig felavathatják tek hatékony munkát, ezt a miniszter szerint nincs ok meríthet az életmód-átala CEMEA-körzetbe tartozik, désben lévő b a n k o k at n a
fogást az elképzelések el a létesítményt. népesség egészségi állapo arra, hogy elkapkodják a kításához. a közép-európai, a közel- gyobb összegek kifizetésé
keleti és az afrikai orszá re kötelezhetik;, h a ügyfél
gokkal együtt. A körzet ál körükben elszaporodnak a
lamaiban tavaly a vissza ham isítások.