Professional Documents
Culture Documents
Események
Politikai események
1572 – Kitör a németalföldi szabadságharc.
1713 – Anglia és Németalföld megkötik Franciaországgal az utrechti békét, mely lezárja a
spanyol örökösödési háborút. Lásd még: rastatti béke.
1924 – A müncheni bíróság Hitlert öt évre ítéli, azonban már év végén kiengedik (a
börtönben írja meg „Mein Kampf” című programjellegű művét).
1977 – Spanyolországban feloszlatják a francoista pártot.
1979 – Az Iráni Iszlám köztársaság kikiáltása.
1991 – Megszűnik a Varsói Szerződés katonai szervezete, majd három hónap múlva, július
1-én a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete is.
1991 – A RAF düsseldorfi lakásában lelövi Detlev Karsten Rohweddert, a volt NDK
vagyonkezelőjének elnökét.
Tudományos és gazdasági események
1579 – Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király megalapítja a Vilniusi Egyetemet.
1926 – Megkezdi működését a jegybank szerepét is betöltő Csehszlovák Nemzeti Bank.[1]
1976 – Steve Jobs két társával megalapítja az Apple Computert.
Kulturális események
2004 – Elindul a kasub nyelvű Wikipedia.
Zenei események
Sportesemények
Formula–1
Egyéb események
1810 – A párizsi Louvre kápolnájában megtartják I. Napóleon francia császár és Mária
Lujza osztrák főhercegnő esküvőjét.
2003 – A Slashdot bemutatja a Whitespace programozási nyelvet.
Születések
1578 – William Harvey angol orvos, sebész, anatómiatanár († 1657)
1750 – Hugo Kołłątaj lengyel tudós, pap, politikus és államférfi († 1812)
1755 – Jean Anthelme Brillat-Savarin francia gasztronónus, francia író, politikus († 1826)
1806 – Franz Eybl osztrák biedermeier festő († 1880)
1809 – Nyikolaj Vasziljevics Gogol orosz író, drámaíró († 1852)
1814 – Erdélyi János ügyvéd, költő, az MTA rendes tagja, a Kisfaludy Társaság titkára
(† 1868)
1815 – Otto von Bismarck gróf, német politikus, Németország első kancellárja († 1898)
1821 – Louis-Adolphe Bertillon francia statisztikus, mikológus († 1883)
1834 – Marastoni József magyar festőművész, litográfus († 1895)
1840 – Szilágyi Dezső magyar jogász, politikus, az MTA tagja († 1901)
1859 – Vikár Béla magyar etnográfus, műfordító, az MTA tagja († 1945)
1865 – Zsigmondy Richárd magyar származású, Nobel-díjas kémikus († 1929)
1868 – Edmond Rostand francia költő, drámaíró, a „Cyrano de Bergerac” és a „Sasfiók”
szerzője († 1918)
1868 – Lengyel Pál (nyomdász) magyar nyomdász, újságíró, eszperantó nyelvű lapok
kiadója († 1932)
1873 – Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester († 1943)
1881 – Octavian Goga román költő, drámaíró, antiszemita politikus, a Román Királyság
miniszterelnöke († 1938)
1889 – Pécsi József magyar fotóművész, fényképészeti szakíró, szaktanár († 1956)
1906 – Alekszandr Szergejevics Jakovlev szovjet repülőgéptervező († 1989)
1909 – Bill Whitehouse (William Whitehouse) brit autóversenyző († 1957)
1911 – Goda Gábor Kossuth-díjas magyar író († 1996)
1915 – Cseres Tibor Kossuth-díjas magyar író († 1993)
1916 – Bán Zoltán magyar színész, szerkesztő, rendezőasszisztens († 1998)
1920 – Károlyi Judit magyar színésznő
1920 – Mifune Tosiró japán színész († 1997)
1927 – Puskás Ferenc (sz. Purczeld), becenevén Puskás Öcsi, válogatott labdarúgó, edző,
az Aranycsapat kapitánya, a nemzet sportolója († 2006)
1929 – Milan Kundera cseh–francia író, drámaíró, költő, esszéista
1930 – Kertész Iván zenei szerkesztő, zenekritikus, az Operakalauz szerzője († 2014)
1932 – Debbie Reynolds amerikai színésznő („Ének az esőben”) († 2016)
1939 – Horváth Ferenc magyar színész
1940 – Wangari Maathai kenyai környezetvédő és politikus († 2011)
1950 – Loris Kessel svájci autóversenyző († 2010)
1952 – Tőkés László a Királyhágó-melléki református egyházkerület püspöke
1954 − Rubold Ödön Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes művész
1959 – Christian Thielemann német karmester
1960 – Shanna McCullough amerikai pornószínésznő
1961 – Susan Boyle énekes, a Britain's Got Talent versenyzője
1971 – Nakano Sindzsi japán autóversenyző
1973 – Kris Marshall angol színész
1976 – Király Gábor magyar válogatott labdarúgókapus
1977 – Boczkó Gábor magyar párbajtőröző
1982 – Sam Huntington amerikai színész
1983 – Jussi Jokinen finn jégkorongozó, olimpiai ezüstérmes
1983 – Matt Lanter amerikai színész
1985 – Beth Tweddle angol tornász
1985 – Samil Burzijev orosz labdarúgó († 2010)
1992 – Szuj Lu kínai tornász
1995 – Logan Paul amerikai színész
1997 – Asa Butterfield amerikai színész
Halálozások
1441 – I. Blanka navarrai királynő (*1387)
1807 – Révai Miklós magyar nyelvtudós (* 1750)
1847 – Festetics Imre magyar genetikus (* 1762)
1863 – Hollán Hugó katonatiszt (* 1819)
1868 – Lukács Dénes honvéd ezredes (* 1816)
1872 – Martin Ohm német matematikus, az Aranymetszés szabály leírója, Georg Simon
Ohm fivére (* 1792)
1882 – Solymosi Eszter a tiszaeszlári per sértettje (* 1868)
1890 – Alekszandr Fjodorovics Mozsajszkij orosz tengerésztiszt, a repülés egyik úttörője
(* 1825)
1917 – Scott Joplin, amerikai zeneszerző és zongorista (* 1867 vagy 1868)
1922 – IV. Károly magyar király, I. Károly néven osztrák császár, valamint cseh király, az
utolsó Habsburg uralkodó (* 1887)
1930 – Cosima Wagner, Liszt Ferenc lánya, Richard Wagner felesége (* 1837)
1946 – Kenéz Béla statisztikus, közgazdász, az MTA tagja, 1931–1932-ben
kereskedelemügyi miniszter (* 1874)
1952 – Molnár Ferenc magyar író (* 1878)
1964 – Thomas Monarch amerikai autóversenyző (* 1912)
1968 – Lev Davidovics Landau Nobel-díjas szovjet elméleti fizikus (* 1908)
1975 – Mark Light amerikai autóversenyző (* 1910)
1978 – Ignotus Pál magyar író, újságíró (* 1901)
1985 – Major Pál magyar színész érdemes művész (* 1927)
1990 – Vándor József magyar színész (* 1921)
2008 – Baczakó Péter magyar súlyemelő, olimpiai bajnok (* 1951)
2014 – Jacques Le Goff francia középkortörténész (* 1924)
2016 – Keres Emil Kossuth-díjas magyar színművész (* 1925)
Jegyzetek
Ráció Kiadó Kft., [Budapest], 1992. 135-
1. Kelet-Közép-Európa 20. századi történeti 136. oldal, ISSN 0238-3748
kronológiája. Csehszlovákia. In.: Baló
György–Lipovecz Iván: Tények Könyve
'92. Magyar és nemzetközi almanach,
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon
is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.