ÉLETTANI JEGYZETEK III.

PROF. DR. SZILÁGYI TIBOR NYOMÁN

-2014-
V 0.9
 1

ÉLETTAN III.

SZERKESZTETTE:

GÁBOR HUNOR, BÖLÖNI BALÁZS

- EGYETEMI JEGYZET -

- 2014 -

A prof. dr. Szilágyi Tibor előadásain elhangzottak alapján lejegyezte és a „Fonyó

Attila: Az orvosi élettan tankönyve” információival kiegészítette, Gábor Hunor és
Bölöni Balázs
2

Részletes tartalomjegyzék:
1. Fejezet: Az idegrendszer élettana (Gábor Hunor) ........................................... 4
1.1 Általános bevezető ...................................................................................... 4
1.2 Neuron – idegsejt ........................................................................................ 5
1.3 Mielinhüvely ................................................................................................ 6
1.4 Az axontranszport........................................................................................ 9
1.5 A dendritek elektrokémiai viselkedése – elektrotónusos potenciál .......... 11
1.6 Szinapszisok ............................................................................................... 12
Vezikula körforgás a preszinaptikus végződésben ............................... 18
1.6.1 Neurotranszmitterek ........................................................................ 20
1.6.2 A serkentő szinapszis ........................................................................ 25
1.6.3 A gátló neurotranszmisszió .............................................................. 28
1.7 Az idegtevékenység extracelluláris mérése ............................................... 35
1.7.1 Elektroenkefalográfia (EEG).............................................................. 37
1.7.2 Az alvás tanulmányozása .................................................................. 40
2.Fejezet: Érzékszervek élettana (Gábor Hunor) ............................................... 44
2.1 A látás analizátora ..................................................................................... 47
2.1.1 A retina szerkezete ........................................................................... 49
2.1.2 Fototranszdukció .............................................................................. 51
2.1.3 Retinán belüli kapcsolatok ................................................................ 54
2.1.4 A látási ingerek továbbítása és központi feldolgozása ..................... 57
2.2 A hallás és egyensúlyérzékelés analizátora ............................................... 66
2.2.1 A hallás fizikai alapjai ........................................................................ 66
2.2.2 A hanghullámok vezetése ................................................................. 68
2.2.3 A belső fül és a hanghullámok percepciója ...................................... 69
2.2.4 A Corti-szerv és a mechanoelektromos transzdukció ...................... 72
 3

2.2.5 A félkörös ívjáratok működése ......................................................... 76

2.2.6 A tömlőcske és zsákocska működése ............................................... 77
2.3 Fájdalom és a nociceptív rendszer ............................................................ 78
2.3.1 A fájdalom létrejötte a periférián ..................................................... 79
2.3.2 A fájdalom ingerek továbbítása ........................................................ 82
2.3.3 A fájdalomérzet agyi szakasza .......................................................... 84
3. Fejezet: Humorális szabályozás (Bölöni Balázs)............................................. 89
3.1 Hipofízis ..................................................................................................... 89
3.1.1 STH.................................................................................................... 91
3.1.2 Prolaktin ........................................................................................... 93
3.1.3 Oxitocin ............................................................................................ 95
3.2 Pajzsmirigy ................................................................................................ 95
3.3 Hasnyálmirigy .......................................................................................... 100
3.3.1 Vércukorszint és inzulintermelés összefüggése ............................. 103
3.3.2 Glükagon......................................................................................... 105
3.4 Nemi működések neuro-endokrin szabályozása .................................... 107
3.5 A mellékvese............................................................................................ 114
3.6 Kálcium és foszfátok háztartása .............................................................. 119
3.6.1 A parathormon ............................................................................... 119
3.6.2 A kalcitonin ..................................................................................... 120
4

Fejezet: Az idegrendszer élettana

1.1 Általános bevezető

Az idegrendszer tanulmányozása és megismerése, kiemelkedő fontossággal
bír, ugyanis jelen tudásunk alapján, agyunk megérdemli az univerzum
legösszetettebb képződménye címet; bonyolultságáért és működésének már-
már megragadhatatlanságáért. Agyunk komplexitását és megértésének
nehézkes mivoltát az magyarázza, hogy az egyes sejtek működési mintáját
globalizálva és extrapolálva, nem kapunk képet a teljes rendszer működéséről,
mint ahogyan azt már megszoktuk más szerveknél. Ha például sikerült
megérteni egy bőrsejt működését, jogos indukcióval következtethetünk a teljes
bőr viselkedésére. Ezzel szemben, ha értjük egy idegsejt működését, akkor azon
túl, hogy ez valóban dicséretes dolog, el kell fogadnunk, hogy semmit sem
tudunk két idegsejt kooperációjáról, nem, hogy a teljes agyműködést értenénk.
Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az idegrendszer bonyolult mivoltát tekintve, a
többi szervrendszer eltörpül és megértésük mértékegységekkel könnyebb.
Nem csak kutatási, de klinikai szempontból is jelentős terület a neurológia,
ugyanis gyógyszerkészítményeink kb. 20%-a hat a központi idegrendszerre. (Itt
elsődleges hatásról van szó. Ha a mellékhatásként idegrendszerre ható szereket
is ide vennénk, jóval meghaladnánk ezt a 20%-ot.) Emellett nem elhanyagolható
az sem, hogy naponta viszünk be olyan anyagokat szervezetünkbe, melyek
módosítják agyunk normális működését. Ilyenek például a kávé, tea, nikotin,
alkohol, drogok stb.
Az idegrendszer minden szintjén megfigyelhető egyfajta hármasság
(bemenet, központ és kimenet) úgy a szerkezetet, mint pedig a működést
tekintve. Az egyes területek csupán abban különböznek egymástól, hogy
honnan kapnak bemenetet, a feldolgozás központjának milyen szintű a
komplexitása és hová küldik válaszreakciójukat.
Ez az alapvető szerveződés már a neuron szintjén is megfigyelhető:
 Bemenet = dendritek (opcionálisan még bemenetként szerepelhet
maga a sejttest vagy akár az axondomb is)
 Központ = sejttest
 Kimenet = axon
 5

A fenti osztályozás némileg zavaros lehet, ugyanis funkcionális szempontból

különbözik a felosztás az anatómiai rendszerezéshez képest. Funkcionálisan,
ugyanis a feldolgozás központja nem a sejttest, hanem a dendritek. A
bemenetek itt összegződnek és értékelődnek, minek eredménye az akciós
potenciál keletkezése az axonon (depolarizáció), avagy ennek elmaradása
(hiperpolarizáció).
A hármasság tovább követhető magasabb szinteken is. Vegyük például az
egyszerű monosinaptikus reflexet:
- a bemenetet az érző pálya képviseli, mely esetünkben egy
pseudounipoláris neuron, a csigolya közti dúcban
- a központ virtuális, viszont akár a motoros neuron sejttestjeként is
azonosítható
- a kimenet pedig a motoros neuron
Ez a hármasság a legmagasabb szinten (viselkedés szintje) is megmarad:
érzékelési komponens, feldolgozó központ, végrehajtó mechanizmus. Ezek
térben nem feltétlenül különülnek el élesen egymástól.
Egy bizonyos szint bonyolultsága függ a be- és kimenetek komplexitásától is,
de leginkább a központot alkotó sejtek mennyiségétől és azok kapcsolódási
módjától, számától stb. A központ által kidolgozott (a bemenetre adott) válasz
ezután az ún. fő sejtekhez kerül, melyek lehetnek pl. piramissejtek. Ezeket még
efferens pályákként, efferens kapcsolatokként is emlegetik.

1.2 Neuron – idegsejt

Az idegrendszer szerkezeti, működési alapegysége, mely a fentebb már
említett dendritekből, sejttestből és axonból áll. Számuk a központi
idegrendszerben kb. 1010 – 1011. Néhol az axon végbunkókat (preszinaptikus
végződések), mint önálló egység említik, így az idegsejtnek nem 3, hanem 4
elkülönülő része van.
A sejttest metabolikus központ, a sejtmag jelenlétének köszönhetően
hordozza az idegsejt genetikai anyagát, ill. tartalmazza a fehérjeszintézishez
szükséges szerkezeteket, mint a riboszómák, érdes endoplazmatikus retikulum
és ennek összetekeredett, bonyolultabb szerkezetű változata (ami csak a
neuronra jellemző) a Nissle testecskéket. Mindez a nagy mennyiségű fehérje
6

előállítását teszi lehetővé, melynek egy része, mint például neurotranszmitter

fog szerepet játszani az ingerület továbbításának mechanizmusában.
Mindazonáltal el kell ismernünk, hogy egyelőre nem tudjuk, hogy pontosan mire
is használódik fel az idegsejt által termelt fehérjék egy igen nagy része.
Feltételezzük, hogy valahogyan szerepet játszanak a memorizálásban, de
egyelőre ez csupán egy valószínű feltételezés. A neuron más részeiben alig
(dendritek alapi része) vagy egyáltalán (axon) nem történik fehérjeszintézis, így
minden szükséges fehérje a sejttestben szintetizálódik és onnan szállítódik a
nyúlványokba.
A sejttestből eredő axon, melynek szerkezete több ponton is eltér a
dendritétől, körülbelül 0,2 – 20 µm átmérőjű, hossza akár 1 m is lehet. Kezdeti
szakasza az axondomb, mely a neuron legingerelhetőbb része. Fontos
megemlíteni, hogy általában egyetlen axon törzs hagyja el a neuront, viszont az
több ágra oszlik, így több ezer kimeneti pontja is lehet egyetlen axonnak. A
kimeneti pontok, vagy preszinaptikus membránrészek többnyire az axonágak
végén találhatóak, de nem ritka az ún. „en passant” szinapszis (francia: elhaladó
gombok) sem. Emberben az axonokra jellemző a mielinhüvely, melyet a
Schwann sejtek (periférikus idegek), ill. az oligodendrogliák (központi
idegrendszerben) termelnek.
A dendritek ezzel szemben több ponton csatlakozhatnak a sejttesthez,
bokorszerűen elágazó képződmények. Sem mielinhüvely, sem pedig a
termelésére szakosodott, fentebb már említett gliasejtek nem jellemzőek rájuk.
Az ingerületet cellulipetálisan vezetik.
Sejttest Dendritek Axon (Neurit)
- sejtmag
- riboszómák - riboszómák (csak alapi részen)
- nagyszámú lizoszóma - lizoszómák - lizoszómák
- tigroid rögök (Nissl) - tigroid rögök (Nissl)- csak az
alapi részen
1. Táblázat

Említést kell tennünk még a Gliasejtekről, melyek szerepe az idegsejtek

védelme, táplálása, támasztása, sőt újabb kutatások azt is bizonyítják, hogy a
gliasejtek képesek neurotranszmitterek termelésére, sőt ugyan azokat a
receptorokat tartalmazzák, mint a neuronok, tehát információ feldolgozásban is
van szerepük. Fontos viszont megemlítenünk, hogy nem képesek akciós
potenciált generálni, vagy vezetni. Lényegében mindent tudnak, amit a
 7

neuronok, leszámítva az elektromos tevékenységet. Agysejtjeinknek csak

mintegy tizenöt százalékát alkotják az idegsejtek, a többi részt a gliasejtek teszik
ki. Minden idegsejtre 9-10 gliasejt jut.
A neuron tanulmányozásának főbb szempontjai annak funkciója körül
csoportosulnak, mely az ingerkeltés és vezetés. A neuron, mint dipólusos sejt, az
ingerületet csak egyik
irányba vezeti –
ortodrom vezetés
(fiziológiásan) -, mely
a dendritektől a
sejttest fele (gradált
elektrotónusos
potenciálváltozás),
majd az axon fele 1.ábra - ioncsatornák permeabilitása akciós potenciál idején
történik, hol már forrás: http://psych.lf1.cuni.cz/bpen/neurobiology.htm

akciós potenciálról (1. ábra) beszélünk. Más terminológiával élve a dendrit

celluli-petálisan, míg az axon celluli-fugálisan vezeti az ingerületet. (Említésre
méltó a tény, hogy ha tetszőlegesen ingereljük az axon egy pontját, az ingerület
mindkét irányba fog terjedni, de ha el is ér a dendritek végéig, ott úgysem képes
áttevődni, ugyanis a dendrit felszabadítani nem, csak fogadni képes az akciós
potenciált előidéző neurotranszmittereket – és egyáltalán bármilyen
neurotranszmittert). Ezt követi az inger átterjedése egy másik neuronra vagy
valamely végrehajtó szervre, pl. simaizomrost, vázizomrost, mirigysejt. Mivel az
idegsejt kimondottan az ingervezetésre és gerjesztésre specializálódott, ezért az
ingereket megbízhatóan, módosulás nélkül (az axon minden pontján azonos
értékű az ingererősség, amikor az akciós potenciál épp áthalad), nagy
távolságokra képes vezetni a másodperc tört része alatt.

Fogalmak:
- divergencia = egy axon több célsejtnek ad át ingert (több 1000 sejtnek)
- konvergencia = egy neuron több más sejttől kap ingert (több 1000 sejttől

Ez az alapvető ingeráttevődés (2. ábra) komplikálódva létrehozhat a

néhány tizedmásodpercbe inkadrálódó időspektrumtól egészen élethosszig
tartó viselkedésmintákat, válaszreakciókat. Utóbbira példa a korcsolyázás, úszás,
biciklizés stb. melyeket megtanulva még gyakorlás nélkül sem szokás elfelejteni.
8

A két merőben eltérő időspektrumba

inkadrálódó tevékenység megvalósításáért
felelős neuronok, pályák, sejtpopulációk,
területek, stb. nem különülnek el
anatómiailag egymástól. Ez kiváltképp igaz,
ha megfigyeljük a neurotranszmitterek
áttevődésének működését. Képesek a
szinaptikus rést elhagyni, az extracelluláris
térben más neuronokhoz eldiffundálni és
azokra is hatni. Az időben hosszú távú hatást
2.ábra
neuromodulációnak míg a rövid távút, forrás: http://psych.lf1.cuni.cz/bpen/neurobiology.htm
neurotranszmissziónak nevezzük.

1.3 Mielinhüvely
A főként lipidekből és fehérjéből álló, rendkívül hatékony szigetelést biztosító
mielinhüvely a Schwann sejtek, ill. az oligodendrogliák membránkettőzetéből
kialakuló képződmény. A központi
idegrendszerben az oligodendrogliák
képezik a mielint, míg a periférián a
Schwann sejtek.
Szigetelés nélküli rostokon (csupasz
rostos vezetés – pl. C-afferensek [lásd:
„Fájdalom és nociceptív rendszer” 3/a. ábra

fejezetben]) az ingervezetés sebessége

lassú, kb. 1 m/s. Az ember esetében
inkább szigetelt rostokról beszélünk,
melyek vezetési sebessége jóval
felülmúlja a csupasz rostos vezetési
sebességet, értéke 100-120 m/s. Egy
általános érvényű szabály kimondja,
3/b. ábra
hogy minél vastagabb egy adott rost, ill.
minél vastagabb a szigetelése annál gyorsabban vezeti az akciós potenciált. Ezen
felül a legvékonyabb mielinhüvellyel rendelkező rost is gyorsabban vezet
bármely szigetelés nélküli rostnál.
 9

A 3/a. ábrán látható oligodendroglia több axon szigetelésében is részt vesz.

Amint körülveszi az axonokat a lipid kettős rétegek közül eltűnik a citoplazma,
ami egyrészt fölösleges, másrészt pedig inkább vezető szerepe lenne, mit
szigetelő, ami nyilván nem kívánatos. A végeredmény tehát, több réteg
lipoprotein.
A 3/b. ábra az ingerterjedés szaltatórikus mivoltát ábrázolja, egy
mielinhüvelyes roston. A Ranwier féle befűződésekben az axolemma nagy
számú Na+ csatornát tartalmaz, melyek szerepe a depolarizáció megvalósítása.

1.4 Az axontranszport
Előzőekben láthattuk, hogy a fehérjék és
más anyagok is szinte kivétel nélkül a MEGJEGYZÉSEK
sejttestben képződnek, de el kell, hogy
jussanak egészen az axon terminális részébe. Axontranszport útján
Ez fölvet némi problémát, ugyanis az axon nem csak endogén anyagok
hossza elérheti, sőt meghaladhatja az 1 szállítódhatnak, hanem akár
métert, ami diffúzióval szinte átfoghatatlan vírusok is. Jó példa az
távolság. A neuron egyik végéből a másikba anterográd vírustranszportra a
bárányhimlő kórokozója, a
több év alatt jutnának el az anyagok. Ilyen
varicella viselkedése, mely a
terjedelmes szállítási idővel a neuronok gyermekkori fertőzést
működése lehetetlen volna. Ez azt jelenti, követően megtelepszik az
hogy léteznie kell egy rendszernek, mely rövid intervertebrális
idő alatt képes nagy távolságokra viszonylag ganglionokban, vagy az
nagy mennyiségű anyagot szállítani, ezt agyidegek szenzoros
ganglionjaiban. Évtizedek
nevezzük axontranszportnak. Ez egy
múltán a vírus aktiválódhat és
energiaigényes folyamat. Lényegében szállító az anterográd
fehérjék, görgető mozgást végeznek, valamint axontranszportot kihasználva
„lépegetnek” az axon citoszkeletonján, míg a bőrbe jut, ahol, erupciókat
fehérjékkel, neurotranszmitterekkel teli okoz (herpes zoster).
vezikulákat vagy egyéb sejtorganellumokat, pl. A szervezetbe jutott
mitokondriumokat vonszolnak maguk után. A Clostridium tetani toxinja
szállítás a mikrotubulusok mentén megy retrográd axontranszporttal
végbe. Ezeknek meghatározott polaritásuk eléri a központi idegrendszert,
ahol végzetes görcsöket
van: az idegvégződés fele néző végük „plusz”,
válthat ki.
míg a sejttest fele néző végük „mínusz”
elnevezést kapott. Sebessége jellemzően,
10

25 cm/nap, de elérheti akár a 40 cm/nap sebességet is. A transzport mindkét

irányban megvalósul:
- anterográd irányban - sejttesttől az axonvégződések fele. A transzport
vezikula membránjában KINEZIN receptor található (kinezin – kb. 10
fehérjét számláló fehérjecsalád, méretük átlag 380 kD. ATP hidrolízise
során „ + ” irányba mozgatja a vezikulát. Használaton kívül a
citoplazmában oldott állapotban van jelen.)
- retrográd irányban – az axonvégződésektől a sejttest fele. A transzport
vezikula membránjában DINEIN receptor található (dinein –
szállítófehérje, kb. 1200 kD. ATP hidrolízise során „ - ” irányba
mozgatja a vezikulát. A citoplazmában oldott állapotban van jelen.)
A kinezin szerkezetében
megfigyelhető két könnyű lánc és
két nehéz lánc, utóbbinak van egy
ún. feji része, mely kötődik a
mikrotubulusokhoz, ill.
hidrolizálja az ATP-t. Az ellenkező
pólushoz kötődik a vezikula. Lásd:
4. ábra.
A hólyagocska mozgatása a
következő módon történik: a
plazmában oldott állapotban
található motoros proteinek 4. ábra
rákapcsolódnak a
mikrotubulusokra, ill. a hólyagocska membránjában levő receptorokra és ATP-t
hidrolizálva szerkezeti változáson mennek át. Ez kétféle módon képes
elmozdítani a vezikulumot. Az egyik összetevője a mozgás megvalósításának, a
kötő (feji) rész lépkedése a mikrotubuluson. A másik mechanizmus, a motoros
protein hosszú láncának meghajlása, ami több kinezin közreműködésével
valósul meg és a vezikulum kézről-kézre való adogatását eredményezi. A két
mechanizmus kombinálódva, a hólyagocska elmozdulásával jár. Az irány attól
függ, hogy az adott motoros protein (kinezin/dinein) az ATP hidrolízisét
követően mely irányba mozdítja el a mikrotubuluson az organellumot. Amikor
egy motoros protein már nem kapcsolódik a hólyagocskához, leválik a
mikrotubulusról is, így újra az axoplazmába kerül.
 11

Az axontranszportot kihasználva injektálhatunk a neuronokba, vagy

extracelluláris térbe különböző jelölőanyagokat, melyek segítségével
vizsgálhatóak olyan idegpályák is, melyek máskülönben nehezen
hozzáférhetőek, vagy követhetetlenek. Nagyon hasznos például egy központ
kimeneteinek, vetületeinek meghatározásában, ilyenkor anterográd szállítódó
jelölőanyagot kell a központba juttatni. Preferált szállítódásuk alapján
megkülönböztetünk jelölőanyagokat, melyek anterográd, retrográd, vagy
ambidirekcinálisan szállítódnak. Anterográd szállítódással haladó jelölőanyag az
efferens rostokat fogja megfesteni, míg retrográd szállítódó jelölőanyagok az
afferens rostokat fogják megjelölni. A teljes idegrendszer modellezhető az
axontranszport kihasználásával, ill. elektorfiziológiai módszerekkel. A probléma
csak az idegsejtek és kapcsolataik számával van, ugyanis ha ezzel a két
módszerrel akarnánk feltérképezni a teljes idegrendszert, jelen kapacitásunkhoz
mérten, a feladat elvégzése évezredeket venne igénybe.

1.5 A dendritek elektrokémiai viselkedése – elektrotónusos potenciál

Ahogy már a neuron leírásánál tárgyaltuk, a dendritek az ingereket
cellulipetálisan vezetik. A dendritben nincsenek Na+ és Ca2+ csatornák. (A
„nincsenek” egy kicsit erős kifejezés, ugyanis néhol, kis mennyiségben
fellelhetőek, de fontosságuk nagy A. Térbeli szummáció
általánosságban véve csekély.) Fontos
megérteni, hogy ennek fényében itt nem
beszélhetünk akciós potenciálról, vagy
depolarizációs hullámról, csupán depolarizáló-
és repolarizáló hatásokról, ionáramokról.
Fölmerül a kérdés: hogyan továbbítódnak az
ingerek a dendriteken? A válasz B. Időbeli szummáció
meglehetősen egyszerű. Ha hasonlattal
akarnánk magyarázni, példának vehetnénk a
lőfegyver működését. Ha egy axont
depolarizálunk, a küszöb elérése megegyezik
a ravasz maghúzásával a puska esetén. A
5. ábra
ravasz meghúzását követően a folyamat már forrás: http://michaeldmann.net/mann13.html
megy magától és robbanásszerűen gyors választ kapunk, azaz akciós potenciál
jön létre a Na+ csatornák nyitása révén. Ezzel ellentétben a dendritben nem
keletkezhet akciós potenciál, ezt – az analógiát megtartva – úgy képzelhetjük el,
hogy a puska csöve mentén több ravasz is sorakozik és a golyót mindegyik
12

csupán eltolja valamerre (előre vagy hátra). Ha elég ravaszt húzunk meg, ami a
golyót a cső kijárata fele tolja, a golyó előbukkan a puska csövéből. Más
szavakkal élve, a dendritek membránja nem segíti, de nem is gátolja a
membránpotenciál megváltozását. Ez azt jelenti, hogy amennyiben depolarizálni
kívánunk egy sejtet, a dendritbe annyi áramot kell injektálni, amennyi elegendő
az akciós potenciál kiváltásához az axonon. Az injektált áram hatása a bemeneti
ponttól nézve a távolság növekedésével exponenciálisan csökken - ellentétben
az axonnal, ahol nem gyengül a jel - és az ionpumpák hatására rövid időn belül
semlegesítődik, tehát szükségszerű több bemenet egyidejű hatása ahhoz, hogy
ingerületbe hozzon egy idegsejtet (lásd: 5. ábra).

Fogalmak:
- Elektrotónusos potenciál/hatás = elektromos ingerléssel kiváltott passzív
potenciálváltozás, mely arányos a stimuláló áram intenzitásával és a membrán ellenállásával.

A bemenetek típusai kétfélék lehetnek: gátló és serkentő bemenetek. A

serkentőt, - angol terminológiával élve – EPSP-nek (excitatory postsynaptic
potential), míg a gátlót IPSP-nek (inhibitory postsynaptic potential) nevezzük. A
serkentő (depolarizáló) hatás leginkább az AMPA receptor-ioncsatorna révén
valósul meg, hatása a membránpotenciálra +0,1 mV depolarizáló hatás. A
bemenetek kb. 20%-a gátló hatású, mert repolarizáló hatása van. Egy bemenet
minél közelebb van a sejttesthez, annál nagyobb a befolyása van a sejtre. Ha
például a sejttesthez közel van egy gátló bemenet, az képes ellensúlyozni több
distalisabban levő serkentő bemenet hatását. Ez fordítva is igaz: ha a gátló
bemenet distalisabban van, mint a serkentő (egy 2 bemenetes rendszert véve
példaként), akkor a gátlás nem érvényesül. Összefoglalva: a gátló bemenetek,
csak a tőlük distalisan levő serkentő bemeneteket tudják hatékonyan gátolni.

1.6 Szinapszisok
A synapsis (továbbiakban szinapszis) fogalmát SHERRINGTON vezette be. A
szó két neuron közötti morfológiai és funkcionális kapcsolatot jelöl, ahol a
neuronok membránjainak specializált összefekvéséről beszélünk, melynek célja
a jelátvitel. Meg kell jegyeznünk, hogy kétféle szinapszis létezik az inger
átterjedésének módját illetően: elektromos és kémiai szinapszis. Az elektromos
szinapszis a gerinctelenekre jellemző. Nincsenek neurotranszmitterek, a
szinaptikus rés csupán 2-3 nm. Az ember és a gerinces állatok esetében kémiai
 13

szinapszisokról beszélünk. Agyunkban hozzávetőleg 1014 szinapszis van. Az

átvitel egyirányú, de maguk a jelzőmolekulák egy ún. Reuptake mechanizmus
révén visszajuthatnak az őket kibocsátó neuronba, anélkül, hogy hatást
gyakorolnának rá. A szinapszis 3 fő alkotóeleme: preszinaptikus membrán,
posztszinaptikus membrán és szinaptikus rés. A teljes szinapszis mérete
általában kicsit több, mint 1 µm. A szinaptikus rés mérete átlag 20-30 nm.
A szinaptikus áttevődés mechanizmusa – röviden - kémiai szinapszisok
esetén a következő:
- a preszinaptikus neuron axonján érkező depolarizációs hullám hatására az
axon végbunkóban levő neurotranszmittereket tartalmazó hólyagocskák
(átmérőjük 40-60 nm) a szinaptikus résbe ürítik tartalmukat
- a kis diffúziós távolságnak köszönhetően a transzmitterek hamar elérik a
posztszinaptikus membránt, ahol módosítják a célsejt
membránpotenciálját, ezen kívül, egyéb intracelluláris hatásokkal is
számolni lehet.
 A szinaptikus késés mindössze 0,5 ms.
A kémiai szinapszisokat tekintve a Gray féle osztályozást használjuk. Ezek a
Gray I. és a Gray II. típusú szinapszisok, lásd: 2. táblázat.
Gray I. (aszimmetrikus szinapszis) Gray II.
- nagy a posztszinaptikus denzitás - nincs számottevő eltérés a pre-
- leginkább serkentő szinapszis és posztszinaptikus membrán
- szabályos, kerek vezikulák a vastagságában
preszinaptikus neuronban - polimorf vezikulák
- jellemzően gátló szinapszisok

forrás: http://synapses.clm.utexas.edu/anatomy/
chemical/type1h.htm forrás: http://synapses.clm.utexas.edu/anatomy/
chemical/type2h.htm
14

A 6. ábra részleteiben mutatja be a szinaptikus

áttevődés mechanizmusát. A preszinaptikus
SECOND
komponens, más néven az axon terminális szakasza
MESSENGEREK
(axon végbunkó) az ún. dendrit tüskéken végződik,
(leginkább serkentő szinapszisok esetén) melyeknek
2 fő funkciót tulajdonítanak: egyrészt növelik a A second
felületet, másrészt, egy viszonylag szeparált teret messengerek olyan
intracelluláris hírvivő
hoznak létre, és mint önálló számítási egység molekulák, melyek
viselkednek. A dendrit tüskéken kívül, egy szinapszis komplex folyamatok
posztszinaptikus komponensének alkotásában még iniciátoraként ismertek.
Iniciáló szerepük a sejten
részt vehetnek a dendritikus nyelek, a
belüli
posztszinaptikus sejttest membránja vagy az axon szignáltranszdukcióban is
iniciális szegmentumának membránja. A dendritikus jelentős. Lehetnek:
tüskékre érkező szinapszisokkal ellentétben ezek  Hidrofób
általában gátló (inhibitoros) szinapszisok. molekulák, mint például
a diacilglicerol vagy a
Az axon terminális szakaszához érkező foszfatidilinozitolok.
depolarizációs hullám aktiválja a Ca2+  Hidrofil molekulák,
ioncsatornákat, melyek a koncentráció gradiensnek mint például a cAMP,
cGMP, IP3 és Ca2+.
megfelelően Ca2+ ionokat juttatnak az intracelluláris  Gázok, például a
térbe. Itt a beáramlott ionok CALMODULINhoz NO, CO, H2S.
(CaM) kapcsolódnak, mely egy Ca2+ kötő és szállító
protein. A Ca2+-CaM hatására az axon végbunkóban
levő neurotranszmittert tartalmazó vezikulák membránja felszakad és a benne
tárolt transzmitterek a szinaptikus résbe kerülnek. A szignáltranszdukció
második lépéseként a neurotranszmitterek kötődnek a posztszinaptikus sejt
membránjában levő struktúrákhoz. Itt két receptor típusról beszélhetünk,
melyek közül az ionotrop receptorok felelősek a membránpotenciál
megváltoztatásáért. Ide tartoznak a független receptorok és az ioncsatornához
kötött receptorok. A másik csoport, melyet metabotrop receptorok néven
emlegetnek, a posztszinaptikus sejt anyagcseréjét igyekeznek megváltoztatni
valamely SECOND MESSENGER közvetítésével. Ha serkentő neurotranszmitter (lásd
bővebben a 1.6.1 Neurotranszmitterek fejezetben) kötődik az ionotrop
receptorokhoz, akkor az növeli az ioncsatornák nyitási valószínűségét és a
posztszinaptikus sejtbe depolarizáló hatást keltő ionokat engednek be, mint a
Na+ és a Ca2+. Az eredmény egy elektrotónusos, gyors, excitáló posztszinaptikus
potenciál (EPSP), melynek értéke 0,1 mV. Az EPSP alig néhány ms-ig tart és
 15

amplitúdója az idő előrehaladtával exponenciálisan csökken.

Ha az EPSP időtartamán belül a posztszinaptikus sejt újabb adag
transzmittert szabadít fel, a kiváltódott EPSP összeadódik az előzővel, ezt
nevezzük időbeli szummációnak. (lásd: 5. ábra) Mint ahogyan azt már említettük
az EPSP amplitúdója a
távolság
növekedésével
exponenciálisan
csökken. A
posztszinaptikus
sejten több száz, akár
több ezer „bouton”
(francia szó, az axon
végbunkóját jelöli
[terminális gomb])
van, melyek közül, ha
kettő, vagy több
egyszerre - vagy
nagyon kis
időeltéréssel -
szabadít fel
transzmittert és ezek
elég közel vannak
egymáshoz, akkor a
depolarizáló hatások
összeadódnak. Ekkor
beszélünk térbeli 6. ábra
szummációról. A
térbeli és időbeli
szummáció
eredményeként az EPSP amplitúdója 0,1 mV-tól az akciós potenciált kiváltó
értékig bármenyi lehet.
Gátló szinapszis esetén, a neurotranszmitterek olyan ionotrop receptorokhoz
kötődnek, melyek jellemzően Cl- vagy K+ csatornák, esetleg független
receptorok. A folyamatnak repolarizáló vagy hiperpolarizáló hatása van. A K+
csatornák bírnak hiperpolarizáló hatással, míg a Cl- csatornák aktiválása inkább
16

repolarizáló hatású. Mindazonáltal, a klorid csatornák bizonyos esetekben

hiperpolarizált posztszinaptikus membránra depolarizáló hatással vannak,
ugyanis a Cl- csatornák a Cl- egyensúlyi potenciáljának megfelelően (-70 mV)
stabilizálják a membránpotenciált.
A hosszú távú és megismételhető szinaptikus szignáltranszdukció
elengedhetetlen feltétele a neurotranszmitterek hatékony eltávolítása a
szinaptikus résből, vagyis amint megszűnik a jelközvetítés, a transzmitternek is
azonnal el kell tűnnie. Ez három lehetséges úton valósulhat meg: visszavétellel a
preszinaptikus sejtbe, diffúzióval és a transzmitter lebomlásával. Említést kell
tennünk róla, hogy létezik egy nem specifikus eliminációs módszer, melynek
során a neurotranszmitter a felszabadulási helyétől diffúzióval a véráramba jut.
Ilyen például az acetilkolin vagy a noradrenalin.
Ha olyan szinapszisról beszélünk, amely nincs kellőképpen leszigetelve a
gliasejtek által, a neurotranszmitterek képesek kidiffundálni a szinaptikus résből
és a közelben levő neuronok receptoraira- (leginkább metabotrop receptorokra)
vagy az eredeti posztszinaptikus sejt extraszinaptikus receptoraira hatni. Ahogy
az a 6. ábrán is jól látható, az extraszinaptikus receptorok leginkább metabotrop
receptorok, melyek a szinapszis, vagy a teljes sejt hosszú távú (percek, napok,
évek) tevékenységére vannak meghatározó hatással.
Egyes neurotranszmitterek, mint például az acetilkolin, a felszabadulási
helyükön enzimatikus (proteázok, hidrolitikus enzimek) hatásra lebomlanak. Az
acetilkolint egy nagy sebességgel működő exoenzim (extracelluláris térben levő
enzim), az acetil-kolin-észteráz, inaktív komponenseire, kolinra és acetátionra
bontja. Ezt követően a kolin egy része Na+ kotranszporttal visszajut a
preszinaptikus végződésbe, ahol a kolin-acetil-transzferáz enzim hatására ismét
acetilkolinná alakul. Egyes anyagok, mint a növényi eredetű FIZOSTIGMIN
(ezerin) és a mesterségesen előállított NEOSTIGMIN, reverzibilisen bénítják az
acetil-kolin-észterázt, ezzel meghosszabbítva a transzmitter hatását.

Neostigmint és pyridostigmint alkalmaznak például Myasthenia gravisban. A

betegség a neuromusculáris jonkcióban található posztszinaptikus receptorokat érinti. Az
immunrendszer antitesteket fejleszt a receptorioncsatornák ellen, melynek következménye a
kompetitív gátlás. A neostigmin hatására a kolinerg szinapszisban hosszabb ideig van jelen az
acetilkolin, így kisebb receptor mennyiséggel is kielégítő ingerlő hatás érhető el.
A fizosztigmin megtalálható a SARIN harci gázban, mely az acetil-kolin-észterázt bénítva
izomgörcsöt okoz. Egyes szerves foszfátokat (alkilfoszfátok) tartalmazó gyomirtók, hasonló okokból
(acetilkolin hatványozott hatása) életveszélyes mérgezést idézhetnek elő.
 17

A neurotranszmitter szinaptikus résből való eltávolításának harmadik

lehetősége a REUPTAKE (transzmitter visszavétele a preszinaptikus boutonba)
mechanizmus – jelentőségük aminosav és amin transzportban van. A jellemzően
ily módon eltüntetett neurotranszmitterek a következők: szerotonin, dopamin,
noradrenalin, GABA, glicin és glutamát. E mechanizmusban szerepük van a
gliasejteknek is, elsősorban a glutamát esetében. A gliasejt fölveszi a
glutamátot, átalakítja glutaminná, amit a neuron felvesz és visszaalakítja
glutamáttá. A reuptake mechanizmusnak két fő lépését különítjük el:
 az első lépés a transzmitter visszajuttatása a preszinaptikus
végződésbe, mely egy másodlagosan aktív kotranszport révén valósul
meg. Ez jellemzően Na+ kotranszporttal történik, ami viszont
kiegészülhet egyéb ionok kotranszportjával is.
 a második lépésben az axoplazmában levő transzmitter importja
történik meg a szinaptikus vezikulába.
A két lépés olyannyira szétválasztható, hogy a klinikumban mindkét lépésre
külön-külön tudunk hatni. A kokain például nem szelektív módon gátolja a
dopamin, szerotonin és noradrenalin szinaptikus végződésbe történő
visszavételét.
Egyéb reuptake gátló szerek:
- Prozak - antidepresszív hatású gyógyszer, szelektív szerotonin
reuptake gátló.
- Desipramine - triciklikus antidepresszáns, szelektív noradrenalin
reuptake gátló.
A szinaptikus résbe került transzmitter nem csak a posztszinaptikus, hanem a
preszinaptikus membrán receptoraihoz is kötődhet (az esetek többségében
ezek különböző altípusba tartoznak), mely a preszinaptikus végződésben –
általában -, mint negatív feed-back fejti ki hatását, azáltal, hogy gátolja a
vezikulák kiürülését. Adrenerg szinapszisban például a posztszinaptikus receptor
leginkább α1 típusú, míg a preszinaptikus receptor α2 típusú. GABAerg
szinapszisban a domináns posztszinaptikus receptor GABA-A, a preszinaptikus,
inkább GABA-B.
18

Vezikula körforgás a preszinaptikus végződésben

Szinapszisokról készült elektronmikroszkópos felvételeken a preszinaptikus
komponensben aktív zónák láthatóak. Ezek a sejtmembrántól kb. 20-30 nm
távolságra helyezkednek el és szinaptikus vezikulákból állnak. A vezikulák ki
vannak horgonyozva a preszinaptikus végződés mikrotubulusaihoz. (Lásd: „1.4
Az axontranszport” fejezetet.) Az aktív zónának megfelelően a preszinaptikus
membránban nagy mennyiségű, rendezetten elhelyezkedő feszültség függő Ca2+
csatorna van. Amikor a preszinaptikus sejt axonján érkező depolarizációs hullám
eléri az aktív zónát, egy rövid ideig megnyitja a Ca2+ csatornákat. Ennek hatására
az intracelluláris Ca2+ koncentrációja megugrik és eléri a 40-4000 µmol/l-t. (A
nyugalmi koncentráció kb. 0,1 µmol/l.) A szinapszinok által a citoszkeletonhoz
kötött vezikulák, a szinapszinok foszforilációja után (a vezikulák kötöttsége a
citoszkeletonhoz lényegében megszűnik) alkalmasak lesznek az exocitózisra.
Ca2+ jelenlétében a hólyagocska membránja összekapcsolódik a
plazmamembránnal és az
összefekvésnek megfelelő
területeken a fehérjék
konformációváltozást
szenvednek, létrejön egy
pórus a szinaptikus rés fele.
Ez a következő módon
történik: a vezikuláris- és a
plazmamembrán proteinjei
először dokkoló pozícióba
hozzák a hólyagocskát
(dokkolás inicializálása), majd
megtörténik a
tulajdonképpeni dokkolás. A
7. ábra
folyamatban résztvevő
fehérjék a vezikuláris
membrán részéről a szinaptotagmin/szinaptobrevin komplex, a
plazmamembrán részéről a szintaxin/SNAP-25 fehérjék. Az említett fehérjékből
a Ca2+ szenzor funkcióját a szinaptotagmin tölti be. A transzmitter a szinaptikus
résbe ürül. (A folyamatot lásd részleteiben a 7. ábrán.) A vezikulák ürülésének
hatékonysága két tényezőtől függ: a preszinaptikus végződésben levő aktív
zónák számától, ill. a hólyagocskák kiürülésüknek hatásfokától, melyet a Ca2+
 19

koncentráció emelkedésének mértéke határoz meg. A szinapszisok a

preszinaptikus vezikulák ürülésének hatásfoka szerint rendkívül eltérőek
lehetnek. Például a neuromuszkuláris jonkció esetén több száz aktív zónát
találunk a preszinaptikus végződésben és a felszabadított transzmitter
mennyisége olyan nagy, hogy egyetlen sejt is nagy biztonsággal eredményez
izom-összehúzódást. Ezzel szemben a központi idegrendszerben nem ritkák az
olyan preszinaptikus végződések, melyekben csupán egyetlen aktív zóna van. Ez
biztosítja a központi idegrendszer neuronjainak döntéshozó funkcióját, ugyanis
a neuron „dönthet”, hogy a bejövő inger érdemes-e a továbbításra vagy sem.
Amennyiben több bemenet is rövid időn belül többnyire depolarizálni akarja az
adott neuront, akkor a szóban forgó posztszinaptikus idegsejt úgy dönt, hogy
valóban érdemes és szükséges továbbítani az adott ingert.

Szinaptobrevint bontó bakteriális toxinok:

- Botulinum toxin – a Clostridium botulinum által termel exotoxin, mely a kolinerg

szinapszisokban bontja a szinaptobrevint, ezzel fokozatos vázizom bénulást okoz, emellett blokkolja
a paraszimpatikus idegrendszert is. A halált az esetek túlnyomó többségében a légzőizmok bénulása
okozza. A toxin rendkívül kis mennyiségben halálos. Egérben például néhány ezer molekula
végzetes.

- Tetanusz toxin – a
Clostridium tetani által termelt exotoxin, mely
a glicin tartalmú szinapszisokban bontja a
szinaptobrevint. Mivel a glicin a gerincvelő
legfontosabb gátló mediátora, és a
szinaptobrevin elbomlása végett nem tudja
kifejteni hatását, ezért egy nagyon erős
tónusos megfeszülés válik általánossá a teljes 1. kép - forrás: Sir Charles Bell - 1809
harántcsíkolt izomrendszerben. A jellemző tünete az opisthotonus (lásd: 1. kép).

A szinaptikus vezikulák visszavétele két mechanizmussal valósulhat meg,

melyek közül a gyorsabb a „kiss and run” (magyarra értelmesen nem fordítható)
mechanizmus. Ez esetben, a kiürült vezikula nem egyesül teljesen a
preszinaptikus membránnal, hanem a kiürülést követően azonnal – szakszóval
élve - „lecsípődik” és visszakerül a preszinaptikus végződésbe. A vezikula ily
módon történő visszavétele a nagy frekvenciával működő, kisméretű
boutonokban fordul elő. A másik lehetőség egy valamivel lassúbb folyamat. Ezt
„klatrinmediált endocitózis”-nak nevezzük. Ez esetben a vezikula némileg
20

egyesül, „belesimul” a preszinaptikus membránba, ahol klatrinburokra tesz

szert, majd visszakerül a végződésbe. A hólyagocska endocitózisát követően
egyesül az ún. nagy savas hólyagocskával, melynek membránjában aktív (ATP-t
hidrolizáló) protonpumpák vannak. Ebből a nagy savas hólyagocskából
folyamatosan kisebb vezikulák fűződnek le, melyek membránjában a
protonpumpa mellett megjelenik a proton-neurotranszmitter-antiport is.
Lényegében az történik, hogy a protonpumpa által létrehozott gradienst
kihasználva a proton-neurotranszmitter-antiport feltölti a vezikulát
neurotranszmitterrel.
E folyamatok, azaz a vezikulák visszavétele, ill. a transzmitterek reuptake
mechanizmussal történő felvétele, majd újrahasznosítása, nagyban hozzájárul
az agy gazdaságos működésének fokozásához. Ennek ellenére, agyunk kb. 25%-
át fogyasztja teljes energiafelhasználásunknak, ami meglepő lehet, ugyanis
testtömegünknek, csupán 2%-át teszi ki.

1.6.1 Neurotranszmitterek
Mielőtt nekikezdhetnénk a szinapszisok serkentő és gátló mivoltát taglalni,
szólnunk kell a működésükben kulcs szerepet játszó jelátvivő
(szignáltranszduktor) anyagokról.
Mint ahogyan azt már említettük, a kémiai szinapszisok az ingerátadáshoz
kémiai anyagokat, ún. neurotranszmittereket használnak, melyek a szinaptikus
vezikulákban tárolódnak. Jelenleg több, mint 40 féle neurotranszmittert
ismerünk, melyek többsége több receptorra is hat. Ezek mindegyikének
részletezése kimerítő és fölösleges volna, így csupán a leggyakrabban előforduló
és klinikai szempontból is fontos patológiákban szerepet játszó transzmittereket
részletezzük.
A szinapszisok leírásánál már volt róla szó, hogy az axon végkészülékéhez
érkező akciós potenciál a végbunkókban tárolt hólyagocskák kvantált
exocitózisához vezet. Ilyenkor egy, vagy akár többféle transzmitter szabadul fel
és vált ki posztszinaptikus potenciált (PSP). A leggyakrabban előforduló
transzmitterek az acetilkolin (ACh), szerotonin (5-HT), GABA, glicin, glutamát,
valamint a catecholaminok, mint a noradrenalin, adrenalin, és dopamin.
 21

Acetilkolin
Eredeti neve „vagusstoff”, ugyanis először a bolygóidegből mutatták ki. Az
acetilkolint neurotranszmitterként használó neuronokat kolinerg neuronoknak
nevezzük. A kolinerg neuronok jellemzően harántcsíkolt izmokat idegeznek be,
de ezenkívül szerepelnek még a vegetatív idegrendszer hírvivőiként és a
központi idegrendszer interneuronjaiban is előfordulnak. A gerincvelőben
megtalálható a Renshaw-sejtek axon-kollaterálisainak szinapszisaiban. A
posztszinaptikus membránban levő receptorok (kolinerg receptorok) lehetnek
muscarin vagy nikotin típusúak. A nikotin receptorok (inotrop hatás) a centrális
idegrendszerben jellemzően a preszinaptikus membránban vannak jelen és
számos transzmitter felszabadulását idézik elő. Posztszinaptikusan, hatásuk
gyors, serkentő. Ennek ellenére klinikai jelentőségük leginkább a
nikotinfüggőség tárgykörére korlátozódik. A muscarinos receptoroknak több
altípusa ismert, mindegyik G-proteinhez kötött (tehát metabotrop hatásúak). Az
agyban leginkább a M1, M3, M5 típusok vannak jelen, melyek serkentik az
inozitol-trifoszfát képződését. Preszinaptikus muscarinos hatás, az acetilkolin
felszabadulás gátlása. Paradox viselkedést mutatnak egyes prosencephalonból a
kortexbe vetülő pályák, ugyanis fizosztigmin hatására az EEG szerint az aktivitás
nő (bétaszerű hullámok), viszont a tesztelt személy szorongásról és levertség
érzésről számol be. Az atropinnak az EEG-t tekintve ellentétes hatása van. A
hullámok amplitúdója nő, míg a frekvenciája csökken, a tesztelt személy mégis
izgatottságról, nyugtalanságról, túlfűtöttségről számol be. Normális
körülmények között az atropin alfa típusú hullámokat kellene, hogy okozzon, a
fizosztigmin, pedig inkább bétaszerűt.
Összefüggés figyelhető meg a kolinerg neuronok pusztulása és az öregkori
demenciás állapotok, elsősorban az Alzheimer-kór kifejlődése között.
Szerotonin
Vagy 5-hidroxi-triptamin, triptofánból keletkezik, két enzim
közreműködésével. Ezek egyike a triptofán-hidroxiláz (TPH), mely a neuronok
által aktívan felvett triptofánból 5-hidroxi-triptofánt állít elő, amit a DOPA-
dekarboxiláz (DDC) tovább alakít 5-hidroxi-triptaminná. A szerotonin reuptake
mechanizmus nagy fontossággal bír, ugyanis a depresszió kezelésében
alkalmazott gyógyszerek (például a triciklikus antidepresszívumok) gátolják a
szerotonin visszavételét a preszinaptikus végződésbe. Megjegyzendő még, hogy
mivel bomlásterméke - az 5-hidroxiindolecetsav - kimutatható a vizeletben,
22

mérése fontos - és egyszerűen tesztelhető - diagnosztikai útmutató lehet egyes

rákos daganatok esetén. Az agyban például a nucl. raphe magnus neuronjaiban
fordul elő.
Receptorai, melyek jelenleg 7 fő típusba inkadrálódnak, rendkívül változatos
reakciók kiváltásáért felelősek. Főleg az első két típusra jellemző, hogy
altípusokat foglalnak magukba, amelyeket nem kívánunk részletezni. A fő
típusok fontosabb tulajdonságai:
- 5-HT1-R – aktivációja a cAMP szintjének csökkenéséhez vezet, ezenkívül
érszűkítő hatása van az agyi erekre, valamint idegi gátló hatása sem
elhanyagolható.
- 5-HT2-R – idegrendszeren kívüli hatásai jelentősek. Nitrogén-monoxid
mediált; értágulatot okoz az agyhártya és a vázizmok ereiben, fokozza a
trombociták degranulációját, valamint simaizom kontrakciót vált ki,
például a hörgőkben, belekben, stb. Egyik altípusa az 5-HT2A egyes
feltevések szerint szerepet játszik hallucinációk kiváltásában (mivel
parciális agonistája az LSD). Növeli az inozitol-trifoszfát (IP3) és a diacil-
glicerol (DAG) szintjét.
- 5-HT3-R – különlegessége, hogy közvetlenül szabályoz egyes kation
csatornákat, ezáltal serkentő hatásokat vált ki. Az area postrema (medulla
olongata) területén levő kemoszenzitív-triggerzónákban (hányási
reflexben játszanak fontos szerepet) fordul elő nagy számban.
(ondansetron - 5-HT3 antagonista, tehát antimeticum - hányinger
csillapító hatású szer) Ezenkívül megtalálható még nociceptorokban
(szabad idegvégződések). Ebből az következik, hogy a közvetlen
szerotonin behatásra (pl. injekció) nagyon erős fájdalom váltható ki,
anélkül, hogy ez bármilyen fizikális károsító hatással járna.
- 5-HT4-R – több helyen megtalálható, pl. agy, gastrointestinalis traktus,
szív, stb. Általános serkentőként ismert, ugyanis az agyban preszinaptikus
hatásaként acetilkolin szabadul fel, a szív-érrendszerre pozitív inotrop és
kronotrop hatást gyakorol, emellett fokozza a bélperisztaltikát. Az 5-HT1-
R-al ellentétben fokozza a cAMP termelődését.
- 5-HT5-7-R – ismereteink jobbára arra korlátozódnak, hogy tudjuk, hogy
előfordulnak az agy egyes területein, de működésük és pontos
lokalizációjuk egyelőre homályos.
 23

GABA (gamma-amino-vajsav)
Jellemzően gátló hatást kiváltó neurotranszmitter, ugyanakkor egyes
kutatások rávilágítottak, hogy az agy fejődésének korai szakaszában serkentő
hatásokat is kiválthat. Az agy és a retina esetében a GABA a domináns gátló
neurotranszmitter, míg agytörzsi és a gerincvelői területeken osztozik a
glicinnel. Glutaminsav dekarboxiláz (GAD) hatására keletkezik glutaminból.
Receptorai a GABAA, GABAB és GABAC (GABAA-ρ). Egyes becslések szerint az
agykéreg szinapszisainak 20%-ban jelen van a GABA. Szerepe van a szorongás
kialakulásában. (A GABA hatásainak és receptorainak részletes működését lásd
az „1.6.3 A gátló neurotranszmisszió” fejezetben.)
Glutamát
A glutamát az agy legfontosabb serkentő neurotranszmittere, koncentrációja
a teljes agy területén viszonylag állandónak mondható. (A glutamát hatásainak
és receptorainak részletes működését lásd az „1.6.2 A serkentő szinapszis”
fejezetben.)
Noradrenalin (Norepinefrin)
Egyaránt neurotranszmitter és katekolamin hormon. Jelen van a központi és
perifériás idegrendszerben egyaránt. Exocitózisa a többi neurotranszmitterhez
hasonlóan Ca2+ hatására megy végbe. A szinaptikus résből való eltüntetése
leginkább reuptake mechanizmussal valósul meg, ugyanis a szinaptikus résben
nincs olyan enzim, mely a noradrenalint bontaná. A triciklikus
antidepresszívumok gátolják a visszavételét. Lebontásáért a MAO (monoamino
oxidáz) felelős, mely intracellulárisan, a mitokondriumokhoz kötve fordul elő.
Receptorai és azok főbb jellemzői:
- α1-R - aktiválja a foszfolipáz C-t, ezáltal second messengerek
felszabadulását eredményezi (IP3, DAG). Megtalálható az erek
simaizmaiban, ahol kontrakciót vált ki, valamint a gastrointestinalis
traktus simaizmaiban, ahol viszont elernyedést okoz. Fokozza a
nyálelválasztást és növeli a vércukorszintet, azáltal, hogy
glikogenolízist indít be a májban.
- α2-R – gátló hatással van az acetilkolin releasing-re, ezen kívül negatív
feed-back-nek tekinthetően a noradrenalin felszabadulásra is. Növeli a
trombociták számát és gátolja az inzulin felszabadulását.
24

- β1-R – szívre pozitív inotrop és kronotrop hatást gyakorol.

- β2-R – értágító, hörgőtágító, simaizom elernyedést fokozó és
glikogenolítikus hatás. Emellett növeli a harántcsíkolt izmok
excitabilitását, ami izomremegéshez vezethet.
- β3-R – lipolítikus hatás.

Dopamin
A dopamin prekurzora az epinefrinnek és norepinefrinnek. Egy ideig azt
hitték, hogy funkciója kimerül abban, hogy belőle keletkezik a fentebb említett
két anyag, míg Arvid Carlsson, Svéd kutató be nem bizonyította, hogy, mint
önálló transzmitter is rendkívül széleskörű funkciót tölt be. A felfedezésért végül
Carlsson orvosi Nobel-díjat kapott. Szintézise megegyezik a norepinefrin
szintézisével. Úgy is tekinthetünk a dopamin kialakulására, hogy a norepinefrin
szintézise egy ponton megakadt és ez a pont a dopamin. Lebomlása MAO és
COMT (katechol-O-metil transzferáz) enzimek hatására valósul meg. Más
neurotranszmitterekkel ellentétben a dopamin 4 pályarendszerre lokalizált:
- Mesocorticalis pálya – szerepe van a motivációban, hangulat
meghatározásában és az érzelmek megélésében.
- Mesolimbikus pálya – addiktívan pozitív érzések megélése, jutalmazás
érzetének kialakulása. Ebben a pályában dopamin felszabadulást okoz
például az étkezés, koitus, drogok, mint a kokain és amfetamin.
- Nigrostriatalis pálya – akaratlagos és spontán mozgások inicializálása.
Ha valamely okból kifolyólag a dopamin felszabadulás csökken, vagy
elmarad ezen a pályán, akkor az a Parkinson kór kialakulásához vezet,
melynek jellemző tünete az akinézis (a mozgások beindításának
nehézsége).
- Tuberoinfundibuláris pálya – a pálya által felszabadított dopamin
gátolja a prolaktin szekrécióját a hipofízisben.
Receptorainak előfordulása:
- D1-R – limbikus rendszer, striatum, thalamus, hypothalamus, periféria
(hatás: pozitív inotrop hatás, renális vazodilatáció)
 25

- D2-R – limbikus rendszer, striatum, thalamus, hypothalamus, hipofízis,

nyúltagyi kemoszenzitív-triggerzónákban (hányás kiváltása)
- D3-R – limbikus rendszer, nincs jelen viszont a striatumban
- D4-R – limbikus rendszer, agykéreg

1.6.2 A serkentő szinapszis

Morfológiai szempontból a serkentő szinapszisok Gray I. típusú
aszimmetrikus szinapszisok (Lásd: 2. Táblázat). Funkcionális szempontból
viszont a neurotranszmitter mivolta alapján, ill. a posztszinaptikus membránban
levő receptorok alapján különülnek a szinapszisok serkentő, avagy gátló
kategóriába. Fontos azonban megérteni, hogy sarkított lenne azt mondani, hogy
egy bizonyos neurotranszmitter egyértelműen és kizárólag serkentő, avagy
gátló. Például a posztszinaptikus receptortól függően az acetilkolin hatása
egyaránt lehet serkentő és gátló. Némely neurotranszmitter lehetőségei ennél
valamivel beszűkültebbek, receptor típusaik szélsőséges dominanciája végett.
Ilyen például a GABA, mely köztudottan gátló neurotranszmitter. Mindazonáltal
van bizonyíték rá, hogy a GABA-nak depolarizáló hatása is lehet, melyet
leginkább az agy korai fejlődésében mutattak ki.
Az agy legfontosabb serkentő mediátora a glutamát. Ionotrop receptorai az
NMDA (N-methyl-D-aszpartát), AMPA (α-Amino-3-hidroxi-5-metil-4-
isoxazolpropionsav), és a kainát. A két utóbbi receptor nagyon sok szempontból
hasonlít egymásra. Az AMPA és kainát receptorokat közösen, még non-NMDA
receptoroknak is nevezik. A glutamát, a GABA-hoz, acetilkolinhoz, szerotoninhoz
hasonlóan, az ionotrop receptorokon kívül metabotrop receptorokkal is
rendelkezik. (Megjegyzés: néhány transzmitter kizárólag metabotrop
receptorokon fejti ki hatását, pl.: hisztamin, dopamin, noradrenalin, stb.) A
glutamát metabotrop receptorai (mGluR) 8 altípusba tömörülnek. A metabotrop
receptorok általában nem váltanak ki szignifikáns PSP-ket, csupán a szinaptikus
transzdukciót modulálják. Ionotrop receptorok hatékonyságát foszforiláció
révén növelik, így hatásuk nem azonnali, de több ideig érvényesül, mint az
ionotrop receptoroké.
Az AMPA receptor-ioncsatorna (non-NMDA receptor család) mely - nagy
hasonlóságot mutat a kainát receptorral - egy jellemzően posztszinaptikus
26

membránban megtalálható depolarizáló hatású glutamát receptor. Az AMPA

megtalálható az astrogliák membránjában is, ami arra utal, hogy ezen gliasejtek
a támasztó és tápláló funkción kívül, valamilyen módon szerepet játszanak az
intercelluláris szignáltranszdukcióban. A receptor-ioncsatorna elsősorban Na+
számára átjárható, kisebb mértékben átengedi a káliumot is. Ennek
köszönhetően, fordulási potenciálja 0 mV körül lokalizált. Gyors kinetikájú
csatorna lévén, csupán néhány milliszekundumig van nyitva. Ez a receptor-
ioncsatorna idézi elő a fő EPSP-t. Az AMPA-val ellentétben a kainát receptorok
megtalálhatóak a preszinaptikus membránban is.
Az NMDA receptor-ioncsatorna glutamát hatására ugyancsak depolarizáló
hatást vált ki. Egyaránt megtalálható a pre- és posztszinaptikus végződések
membránjában, ill. az astrogliák membránjában is. Az NMDA csatorna kinetikája
lassúbb, mint az AMPA csatornáé, átlag 20-100 ms időintervallumban aktív.
Ezenkívül abban is különbözik az AMPA-tól, hogy sokkal jobban átjárható Ca2+
számára, tehát nyitásakor nagy mennyiségű Ca2+ áramlik be. Jellegzetessége,
hogy nyugalmi membránpotenciál idején akkor sem aktiválódik, ha jelen van a
glutamát, ugyanis ebben az állapotban egy Mg2+ zárja el a csatorna bejáratát.
Minél polarizáltabb a membrán a Mg2+ annál jobban „beszorul” a csatornába. Ez
nyilván megakadályozza a vezetését. A Mg2+ kiszabadítására csak valamelyest
depolarizált membrán esetében van lehetőség. Az NMDA receptor-ioncsatorna
aktiválásához, tehát két feltételnek kell egyidejűleg teljesülnie:
- glutamát kell kötődjön a receptorhoz, valamint
- a posztszinaptikus membrán már némileg depolarizált kell, hogy
legyen. Ennek megvalósulására nagyjából két lehetőség van: több
szomszédos szinapszis (bemenet) egyidejű aktivációja vagy a pre- és
posztszinaptikus sejt egyidejű aktivációja. (Magyarázat: mint tudjuk az
axon iniciális szegmentumán kiváltódott akciós potenciál a perikarion
és a dendritek irányába is terjedni fog. Na+ pumpa híján a
depolarizációs áram értéke a távolság függvényében exponenciálisan
csökken, ahogyan az ionáram halad a dendritek fele; mindazonáltal a
dendritek proximálisabb részén még mindig elegendő az ionáram
értéke ahhoz, hogy egyetlen glutamáterg bemenet is képes legyen
aktiválni az NMDA receptor-ioncsatornákat.)
A 8. ábrán részleteiben látható az AMPA és NMDA receptorok hatása
glutamát jelenlétében. Ha feltételezzük, hogy nyugalomban levő
 27

posztszinaptikus membránpotenciálból
indulunk ki, akkor az első preszinaptikus
ingerlésnek nem lesz számottevő hatása
a posztszinaptikus sejt membránjában
levő NMDA receptorokra. Az AMPA
receptor-ioncsatorna ezzel szemben
mindig aktiválódik, ha glutamát kötődik
hozzá. A többszörös depolarizáló
hatások végett az NMDA receptor is
aktiválódni fog. Az NMDA által importált
Ca2+ calmodulinhoz kötődik, majd
aktiválja a protein kinázt (PK), ami
posztszinaptikus membránfehérjéket
foszforilál, többek közt AMPA-t is. Ez az
ún. LONG TERM POTENTIATION (LTP),
melynek célja, a jelátvitel megerősítése
az adott szinapszison. Ezen kívül a PK,
8. ábra
nitrogén-monoxid-szintázt (NOS) fog
aktiválni, ami a nitrogén-monoxid (NO)
termelését katalizálja. A NO egy rendkívül diffuzibilis gáz és többek között a
preszinaptikus végződésbe is visszadiffundál, ahol stimulálja a solubilis guanilát-
cilkázt (GC), mely cGMP-t fog termelni. A ciklikus GMP viszont fokozza a
glutamát tartalmú hólyagocskák kiürülését.
Ezek szerint az LTP-nek van egy preszinaptikus és egy posztszinaptikus
komponense:
- preszinaptikus: a cGMP hatására növekszik a transzmitterrel teli
hólyagocskák ürülésének intenzitása
- posztszinaptikus: protein kináz hatására foszforilálódnak az AMPA
receptorok.
E két mechanizmus a szinaptikus szignáltranszdukció hatékonyságának
fokozásában, a szinapszis ingerlékenységének növelésében játszik szerepet.
Erre a mechanizmusra azért van szükség, hogy kiszűrje a környezet ingerei
közül az értelmet, rendszert hordozó és ezért fontos, megjegyzésre méltó
eseményeket. Ez az asszociatív tanulás alapja, mely két különböző, de többször
egyidejűleg ható ingert összekapcsolva a jövőre nézve potenciálisan hasznos
28

információk eltárolását szolgálja. Más szavakkal élve: az asszociatív tanulás

alapját, részben az NMDA receptorok tevékenysége és a LTP jelenti.
A klasszikus példa a „Pavlov kutyája” kísérlet, mely a kutya elválasztási
reflexeit indítja be fény-, hang-, stb. inger hatására. Ez a tanulási mód akkor
tekinthető valódi kondicionálásnak, ha asszociáció alakul ki a feltételes és
feltétlen reflex között. Más szóval: az anatómiailag már létező, de alap
állapotban kihasználatlan pályákat kondicionálással a feltétlen inger pályájához
hasonlóan aktívvá, azzal már-már egyenértékűvé tesszük. Ez a fajta tanulás nem
végleges, és amilyen könnyen kialakult a kapcsolat a feltétlen reflex pályái és a
feltételes reflex pályái között, épp olyan könnyen meg is szüntethető. Már ebből
is látható, hogy nem mindegyik tanulási mechanizmus alapoz az NMDA
receptorokra és a LTP-re; ugyanis, például a procedurális tanulással elsajátított
biciklizést nem szokás elfelejteni, míg a Pavlovi kondicionálás ismétlés nélkül
elhalványul, majd teljesen megszűnik. Lehetséges, hogy mondjuk egy fél év
múlva a kísérletben résztvevő kutya meghallván a kondicionálás során használt
síp jellegzetes hangját, eszébe jut, hogy ő ezt a hangot követően a múltban több
alkalommal is ételt kapott, de a vegetatív reakció – mármint az emésztőnedvek
elválasztása – biztosan elmarad.

1.6.3 A gátló neurotranszmisszió

Ahogyan azt már az előzőkben kifejtettük, a szinapszis ingerlő, avagy gátló
mivoltát nem maga a transzdukcióban résztvevő neurotranszmitter határozza
meg, hanem a receptor, amire a transzmitter hat. Az ionotrop receptorhoz
tartozó csatorna, aktivációja révén megváltoztatja a membránpotenciált.
A GABA (gamma-amino-vajsav) és a glicin olyan neurotranszmitterek,
melyeknek receptorai szinte kizárólag gátló, azaz hiperpolarizáló vagy csupán a
depolarizációt ellensúlyozó (söntölő) hatást váltanak ki a posztszinaptikus
sejtben. A GABA jellemzően az agyban, míg a glicin leginkább a gerincvelőben és
az agytörzsben előforduló transzmitter.
GABA receptorok és GABAerg neurotranszmisszió
A GABA egyaránt kötődik ionotrop és metabotrop receptorokhoz.
Anioncsatornához kötött receptorai a GABAA és GABAC, míg a GABAB
metabotrop receptor.
 29

 GABAA receptor-ioncsatorna:
- posztszinaptikusan található ionotrop receptor
- a receptor Cl- csatornához kötött, melynek egyensúlyi
potenciálja ≈ -70 mV
- a csatorna kissé bikarbonát (HCO3-) számára is átjárható,
melynek egyensúlyi potenciálja ≈ -20 mV
- a csatorna fordulási potenciálja -65 és -70 mV közé esik
- gyors kinetikájú csatorna, a leggyorsabb gátló hatásokat
biztosítja (a maximális nyitottsági állapot eléréséhez kevesebb,
mint 10 ms-ra van szüksége.)
 GABAB receptor:
- egyaránt megtalálhatók a pre- és posztszinaptikus membránban
- preszinaptikusan gátolják a feszültségfüggő Ca2+ csatornákat,
melynek következménye a felszabaduló transzmitter
mennyiségének csökkenése
- posztszinaptikusan G-proteinhez kötődve aktiválja a K+
csatornákat, melynek következménye a membránpotenciál
közelítése a K+ egyensúlyi potenciáljához, tehát hiperpolarizáló
hatás
- sebessége alulmúlja a GABAA receptor-ioncsatorna teljes nyitási
sebességét (kb. 10-100 ms idő alatt nyílik ki teljesen)
Ugyan posztszinaptikusan megtalálható úgy a GABAA mint a GABAB viszont a
receptorok előfordulásának százalékos megoszlását tekintve a GABAA nagyobb
mértékben fordul elő.
A GABAC (a GABAA altípusának tekinthető) abban különbözik a GABAA-tól,
hogy rezisztens egyes GABAA-t moduláló szerekre, mint a barbiturátok vagy a
benzodiazepinek. A gerincesekben ilyen receptorok a retina bipoláris és
horizontális sejtjeiben fordulnak elő.
A GABA receptorok működésébe való beavatkozásnak farmakológiai
lehetőségeit a 9. ábra mutatja be.
30

A GABAA receptoron kötőhelyek találhatóak a barbiturátok és a

benzodiazepinek számára. Ezen anyagok önmagukban nem képesek kinyitni a
csatornát, csupán modulálják azt, így megnövelve a csatorna érzékenységét a

9. ábra

GABA-ra. Ebből következik, hogy az említett anyagok inkább nyugtatóként

használatosak, mintsem altatóként. Emellett, mivel csökkentik az általános
excitabilitást, görcsoldóként is alkalmazhatóak.
A neuroszteroidok (progeszteron származékok) és a muscimol közvetlenül
aktiválják a GABAA receptort (növeli a konduktanciáját), anélkül, hogy szükség
lenne a GABA jelenlétére, tehát használhatók sebészeti altatásban. Képesek a
teljes agyműködés intenzitásának elnyomására.
Erős hatása végett említésre méltó, viszont nem alkalmazzuk – mivel
méregnek tekinthető – a bicucullin, melyet egyes növények (elsősorban Észak
Amerikában őshonos növényekről van szó) tartalmaznak. A bicucullin egy
GABAA-ra ható kompetitív antagonista, tehát hatása függ az endogén GABA
mennyiségétől. Görcsrohamokat okoz.
Létezik GABAA receptor antagonista, mely nem kompetitív – értelemszerűen
közvetlenül a csatornához kötődik – de ugyancsak mérgező növényi termék, a
picrotoxin.
GABAB receptorra serkentőleg hat a baclofen, melyet a hiperreflexia
kezelésében alkalmaznak, míg gátló hatást fejt ki rá a saclofen. A saclofen
állatkísérletekben paradox módon antiepileptikumként viselkedik - még nem
tudjuk egészen biztosan, hogy miért.
 31

Sönt típusú gátlás

A söntölő gátlás a GABAA receptorok közreműködésével valósul meg. Ennek
lényege, hogy változatlan membránpotenciál mellett is aktiválódhatnak a
GABAA-hoz kötött Cl- csatornák (a nyugalmi membránpotenciál és a csatorna
fordulási potenciálja közel azonos kb. -70 mV), melyek látszólag nem okoznak
semmilyen változást, de amint egy ingerlő bemenet áramot injektál a sejtbe, az
rögtön távozik a nyitott Cl- csatornákon, így tehát a serkentő bemenet
közvetetten legátlódott. Fontos megérteni, hogy az imént áramról és nem
ionokról volt szó. A serkentő bemenet által injektált Na+ nem fog távozni a Cl-
csatornákon. Mivel a beáramlott Na+ hatására a membránpotenciál eltávolodik
a Cl- csatorna fordulási potenciáljától, létrejön egy befele mutató Cl- áram, mely
ellensúlyozza az intracellulárisan felgyülemlett pozitív töltéseket. Ennek
megfelelően a hiperpolarizáció is kompenzálódik, ha aktivált a GABAA receptor.
Egy dendriten több egymáshoz közeli szinapszis megfigyelése esetén, melyek
közül némelyik serkentő, némelyik pedig gátló bemenetként viselkedik, kiderül,
hogy a gátló szinapszisok csak a tőlük disztálisan levő serkentő bemenetek
hatását tudják hatékonyan ellensúlyozni. Ebből következik, hogy nemcsak a
serkentő és gátló bemenetek mennyisége és a perikariontól mért távolsága
meghatározó a dendritikus összegződésben, hanem a bemenetek egymáshoz
viszonyított helyzete is. A bemenetek lokalizációja és egyéb kritériumok szerint
jelenleg több, mint 20 gátló sejttípust különböztetünk meg. A továbbiakban a 3
alapvetőnek tekintett gátló sejttípusról teszünk említést.
Gátló sejttípusok
Az egyik ilyen gátló sejt a Kandeláber (csillár) sejt, más néven axo-axonikus
sejt (Lásd 10. ábra). Nevüket a 150-200 végződésükből képződő 5-10,
gyöngysorra emlékeztető megvastagodásokról (göbök) kapták. A
megvastagodások hozzátapadnak a piramissejtek axonjának kezdeti
szakaszához, ott többszörös szinapszisokat képeznek, amivel egy igen hatékony
gátlást hoznak létre. A már kialakult akciós potenciált hivatottak megszüntetni.
Eddigi megfigyelések alapján úgy tűnik, hogy minden kérgi piramissejt el van
látva axo-axonikus gátló bemenettel.
A kosársejtek első részletes leírása Ramón y Cajaltól származik. Jellemzően
kosárszerűen körbefonják a piramissejtek sejttestjeit. Mivel a perikarionon
szinaptizálnak, a posztszinaptikus sejt általános excitabilitását csökkentik.
Általános törvény, hogy egy adott sejttestre több kosársejt küld gátló
32

bemenetet, ami körülbelül 5-10 különböző sejttől származó bemenetet jelent. A

kosársejtek axonjának elágazásai viszonylag nagy területen képesek kifejteni
hatásukat az ott levő neuronpopulációra.

10. ábra

A kettős axonmezejű sejt (bistratified) egyaránt megcélozza a bazális és

apikális dendriteket. Jellegzetessége, hogy szelektíven képes gátolni egyes
bemeneteket és nem a teljes sejtet. Ha a kettős axonmezejű sejt aktív, tehát
gátol, attól még a gátolt piramissejt képes akciós potenciált produkálni, viszont
ennek eléréséhez olyan bemenetekre van szükség, melyek nincsenek a gátlósejt
hatása alatt.
Gátló kölcsönhatások
A serkentő sejtek beindíthatják saját gátlásukat, vagy az általuk ingerelt
sejtet is gátolhatják közvetetten. Az egyszerűbb gátlási formák a feed back és a
feed forward. (Helyesírásuk rendkívül rugalmas. Írják külön, egybe, vagy akár
kötőjellel elválasztva.) Ezeknél valamivel komplexebb a laterális gátlás.
A feed back típusú gátlás (Lásd 11. ábra) esetén a serkentő sejt axonjának
egyik ága visszakanyarodik és szinaptizál az adott sejthez tartozó gátlósejttel,
ami egy ideig nem engedi ismételten depolarizálódni a serkentő neuront. Ez
egyfajta stabilizáló gátlás. Minél erősebben ingerelt a serkentő sejt, annál
erősebb gátlást fejt ki rá a gátló sejt. Ezzel szemben, ha a serkentő sejt kap
ugyan depolarizáló bemenetet, de az nem elég egy akciós potenciál
kiváltásához, a gátló sejt sem lép működésbe.
 33

A feed forward típusú gátlás az előzővel

ellentétben mindig kifejti hatását,
függetlenül attól, hogy a serkentő bemenet
elégséges-e, hogy akciós potenciált váltson
ki a célsejten vagy nem. A serkentés és a
gátlás okozta posztszinaptikus potenciálok
egy kis időeltolódással követik egymást.
Ennek a gátlási módnak a célja az, hogy
valamelyest csökkentse az EPSP értékét a
posztszinaptikus neuronban, emellett
lerövidítse az EPSP időtartamát, ezáltal
csökkentve a véletlenszerű, vagy – időben -
pontatlanul érkező EPSP-k
összeadódásának esélyét. E mechanizmus
jelentősége az idegrendszer alapvető
működésének kódolásában keresendő, ahol
mennyiségek és milyenségek
értelmezésére nem használható csupán egy
11. ábra
akciós potenciál, mivel ezek értéke
standard és csak bináris információt hordoz. Ez azt jelenti, hogy szükség van más
lehetőségekre, amelyek ezt az egyszerű bináris szignált értelmezhető jellé
kódolják. Ez a két mechanizmus a depolarizáció frekvenciája általi kódolás, és -
magasabb szinten – a különböző –de valamilyen módon összekapcsolt -
neuronok akciós potenciáljainak egymáshoz viszonyított időbeni egybeesése. Ez
már elégséges ahhoz, hogy az egyszerű reflextől eljuthassunk az inger
erősségének észleléséig és a komplex agyműködésekig, mint a tanulás és a
memória.
Laterális gátlás a retinában figyelhető meg. Ez lényegében egy feed forward
szerű gátlás. A 12. ábrán két sejtsor működését követjük nyomon. Feltételezzük,
hogy az „A” sejtsorban két egymás melletti sejt eltérő erősségű ingert kap. Ez
esetben a következő folyamat játszódik le. Az „A” sejtsor kimenetet küld a „B”
sejtsor elemeihez, valamint kollaterálist ad egy gátló interneuronhoz. Az „A”
sejtsorból kiindulópontként választjuk az erősebb ingert kapó „a1”-es sejtet,
mely a közelében levő „a2”-es sejtnek megfelelő „b2”-es sejtet gátló
interneuront fogja serkenteni. Mivel az „a1”-es sejt intenzívebb bemenettel
rendelkezik, mint az „a2”-es sejt, így a hozzá tartozó gátló neuront is erősebben
34

ingerli, ami a „b2”-es sejt amúgy is gyenge bemenetét az áttevődés alkalmával

még inkább gyengíti. Az „a2”-es sejt esetében épp ennek a fordítottja történik.
A következmény az lesz, hogy a két sejt kimeneti információja az eredetihez
képest még inkább eltér, azaz növekszik a kontraszt, vagyis a „B” sejtsor elemei
által közvetített információ
értelmezhetősége növekszik.
Természetesen ez egy egyszerűsített
vázlata a valóságnak, ahol a „B” sejtsor
egyes elemei több (esetenként több
száz) serkentő bemenetet kapnak az
„A” sejtsorból és ennek megfelelően
több gátló bemenetet.
A fenti rendszerből eltávolítva az
egyik oldali gátló neuronokat (a 13.
ábrának megfelelően) egy olyan
rendszert kapunk, amely szelektivitást 12. ábra
mutat, és eltérő módom reagál azonos
irányú és sebességű, de eltérő irányítottságú inger (pl. fénypont) esetén.
Fénypont mozgását véve példaként, láthatjuk, hogy a preferált irányba
mozgó inger, gerjeszteni fogja az első (a) sejtsor elemeit, melyek a hozzájuk
tartozó gátló neuronokat serkenteni
fogják. A gátlás hatása viszont nem
vevődik észre, ugyanis mikorra az
inhibitoros hatás érvényesülni tudna,
a „B” sejtsor elemei rendre tovább
adták az akciós potenciált és
nyugalomban vannak. Ha viszont a
fénypont az ellenkező irányba
mozog, a gátlás érvényesül és egy
hiperpolarizált vagy söntölt sejt
fogadja az ingerlő bemeneteket,
minek következménye a „B” sejtsor
akciós potenciáljainak elmaradása,
13. ábra azaz a rendszer kimenetét tekintve,
úgy tűnik, mintha nem történne semmi.
 35

A fenti egyszerű példát azért mutattuk be, hogy érzékelhető legyen, hogy
rendkívül redukált komplexitású rendszerek viszonylag bonyolult információkat
képesek közvetíteni a központoknak. Minden csupán azon múlik, hogy az adott
központ képes-e értelmezni a bemeneti jelet vagy sem.

1.7 Az idegtevékenység extracelluláris mérése

Kutatási körülmények között, gyakran alkalmazott a neuronok
tevékenységének intracelluláris mérése, mely megbízható és pontos adatokkal
szolgál. A klinikumban viszont szinte sohasem alkalmazható, kivitelezésének
bizonytalan és nehézkes mivolta végett. Ezen hiányosságot az extracelluláris
mérés próbálja orvosolni, ami viszont
sokkal pontatlanabb az intracelluláris
módszereknél. A kapott jelek
gyengébbek, interferenciáktól és
egyéb zavaró tényezőktől egyáltalán
nem mentesek; mégis kielégítő képet
tudnak szolgáltatni egy ideg, vagy akár
„kisebb” sejtpopuláció – lényegében
csak az axonok - működéséről.
(Egyetlen axon vizsgálata klinikai
körülmények között rendkívül bajos.)
A méréshez szükség van egy
elvezető- és egy indifferens elektródra.
Az előbbit, a vizsgálni kívánt
idegen/idegroston helyezik el, míg a
másikat ettől távolabb rögzítik. A 14.
ábra az egyszerűség kedvéért egyetlen
axont vesz példaként. A mérés
szempontjából az axonon két
lehetséges terület különül el. Az egyik,
14. ábra
ahol épp végighalad a depolarizációs
hullám. Itt pozitív töltések áramlanak
az axon adott részébe, amit úgy is tekinthetünk, hogy az axon más területeihez
képest, ez a terület negatívabb, ugyanis „befolytak” a töltések az axonba. E
terület angol neve a SINK. (magyarra értelmesen nem fordítható, de ha nagyon
erőltetjük, akkor „süllyesztő”-nek lehetne fordítani.) A másik terület pedig az
36

axon összes többi része, ahol éppen nem megy végbe depolarizáció. Ennek
angol neve a SOURCE, mely arra utal, hogy a sink-en befolyó töltések innen
származnak, ez a forrásuk – ez csak képletesen igaz. Az akciós potenciál
haladása az elektród függvényében a 14. ábrán látható. A mérés grafikus
ábrázolása (nervogram vagy neurogram) az ábra alján van feltüntetve. Ez egy
idealizált eset; ugyanis a valóságban - az előbbiekben említett – különböző
zavaró tényezők végett, legtöbbször a pozitív hullámok nem azonosíthatóak.

15. ábra

A 15. ábrán piramissejtek és azok bemenetei vannak ábrázolva, a sink és

source funkciót betöltő egységek feltüntetése mellett. A bemenetet kapó sejt
mindig passzív összetevője az adott rendszernek – kivétel, mikor akciós
potenciál halad végig az axonon -, míg a bemenet mindig aktív.

1.7.1 Elektroenkefalográfia (EEG)

Az 1900-as évek elején úgy gondolták, hogy az EKG és EMG mintájára
mérhető kell, hogy legyen az agy elektromos aktivitása is – minden különösebb
nehézség nélkül. Ennek gyakorlati megvalósítása először komoly buktatókat
hordozott magában.
A szív által generált elektromos hullámok feszültsége mV-os nagyságrendbe
esik, míg az EEG által regisztrált jelek µV-os nagyságrendűek. Ez annak
köszönhető, hogy míg a szív egész tömegében ritmikusan, teljes szinkronban
egyetlen depolarizációs hullám vezetődik sejtről-sejtre, (tehát a sejtek
szinkronban vannak) addig az agyra nagyfokú aszinkron jellemző. Ez a jelenség a
nagyszámú sejt önálló és a populációtól többé-kevésbé elkülönüléséből adódik.
 37

Más szavakkal élve, minden sejtnek megvan a saját feladata és azt csupán
néhány (a teljes agy szintjén több ezer neuron jogosan titulálható néhánynak)
sejttel közvetlenül kooperálva látja el, egy adott (rövid) időintervallumban.
Ebből következik, hogy egy elektród nem egy sejtre-, de nem is a teljes
neuronpopulációra vonatkozó tevékenységet rögzíti, hanem körülbelül néhány
10.000 sejt egyidejű, elektromos tevékenységét monitorizálja. Az eljárás
nehézsége, a megfelelően érzékeny műszerek megjelenéséig volt valós. 1924-
ben, Hans Bergernek sikerült regisztrálni az első EEG-t, egy 7 éves betegen.
Az EEG hullámok karakterisztikája
Az EEG hullámok részletezése előtt szólnunk kell azok keletkezéséről. Mint
ahogyan azt már fentebb említettük, a nagy aszinkronitás végett célszerű kis
területek tevékenységét regisztrálni, ugyanis ha túl nagy területről összegzi
egyetlen elektród az elektromos ingadozásokat, azok összeadódnak és
vektoriális mivoltuk révén progresszíven kioltják egymást, így ún. „null EEG”-t
fogunk regisztrálni (ami agyhalálra utalna). Mivel a neuronok dipólusként
viselkednek, a dipólus tengelyére merőleges elektród nem érzékel aktivitást.
Evidens tehát, hogy a koponyáról elvezetett EEG, csupán a gyrusok domború
felszínén lokalizált neuronokban végbemenő elektromos változásokat képes
regisztrálni. A sulcusokat kialakító kérgi részt, ahol a neuronok tengelye már
nem egyezik meg az elektród betekintési tengelyével, az EEG nem „látja”. A
sulcusok bazális részén lévő neuronok tevékenysége, szintén mérhető kellene,
hogy legyen, mindazonáltal az elektród és a neuronok között már túl nagy lesz a
távolság, így a jel túlságosan elgyengül, ahhoz, hogy szignifikáns legyen.
Majdhogynem null EEG-t regisztrálnánk abban az esetben, ha olyan területeken
végeznénk a méréseket, ahol a neuronok kaotikusan, rendezetlenül
helyezkednek el, mint egyes magokban, thalamusban, stb.
Elmondható tehát, hogy értelmezhető EEG hullámok rögzítéséhez, a
megfelelően érzékeny vevőkészüléken és a kis receptív mezejű elektródokon
kívül, még a neuronok megfelelő (felszínre merőleges) orientációja és
rendezettsége is szükséges. Utóbbi feltételeknek a neokortex és a
hippokampusz felel meg.
A regisztrált hullámok többfélék lehetnek, amplitúdójukat és frekvenciájukat,
valamint származási helyüket tekintve. Általánosan érvényes a megállapítás,
hogy éber, aktív állapotban, magas frekvenciájú, kis amplitúdójú hullámok
észlelhetők, míg alvás közben az agyhullámok frekvenciája csökken,
38

amplitúdójuk nő. Természetesen ez alól is van kivétel. Gyerekeknél normálisnak

tekintjük az éber állapotban mért alacsony frekvenciájú hullámokat is, míg
felnőtteknél, ez a jelenség kórosnak tekintendő. A kis és nagy frekvenciájú
hullámok különbségeit a 16. ábra szemlélteti. Az egyes agyhullámok
tulajdonságait a 3. Táblázat foglalja össze. Az alacsony frekvenciájú hullámok

15. ábra

szinkronizációra utalnak, tehát az idegsejtek kevés információt dolgoznak fel,

míg a nagy frekvencia fokozott tevékenységre utal.
Ha az agyhullámok frekvenciája konzisztensen 5-7 Hz-re esik, az a
felnőtteknél a tudat elvesztésével jár. Az EEG-t a klinikumban több területen is
alkalmazzák:
- sebészeti beavatkozás alkalmával az altatás monitorizálására
- kómás állapotok felmérésére, prognosztizálására
- alvásvizsgálatban
- szimulálás, vagy bizonyos funkcióvesztések eltúlzását is segít
leleplezni a kiváltott potenciálok (lásd alább) mérésével
 39

- epilepszia (az idegsejtek kóros és túlzott szinkronizációja, a gátló

hatások gyengülése/időleges megszűnése miatt) diagnosztizálásában,
mivel segít megkülönböztetni azt, például a pszichogén eredetű
rohamoktól, vagy a szubkortikális mozgásdefektusoktól
- fMRI vizsgálatokkal karöltve, segít az epilepsziás gócpontok
lokalizálásában, melyeket a továbbiakban sebészi beavatkozásokkal
eltávolíthatnak
- az agyhalál megállapításában – null EEG maximális erősítés mellett is
Hullám Frekvencia Jellemzők
Fokozott kognitív- és motoros tevékenységek
koordinálása okán jelenhet meg. Ilyen például
Gamma (γ) 30-100 Hz az ún. Crossmodal érzékelés (multiszenzoriális
integráció), mely két érzékszervtől származó
információt vet össze és értelmez egyként.
Éber állapotban, nyitott szem mellett
felnőttekre jellemző. Normál kognitív aktivitást
Béta (β) 18-25 Hz
tükröz. Amplitúdója <20 µV. Kiváltképp a
frontális kéregre jellemző.
Csukott szem mellett az occipitális lebeny
Alfa (α) 8-12 Hz jellemző hulláma. Amplitúdója általában <50
µV. A 3. életévtől jelenik meg.
A hullám morfológiája és amplitúdója változó.
Felnőtteknél időszakosan jelenik meg, főleg a
Théta (ϴ) 4-7 Hz frontális területeken fordul elő. Úgy vélik, hogy
az emléknyomok konszolidációja eredményezi.
Csecsemőknél jóval gyakoribb az előfordulása.
Felnőtteknél az éber állapotban regisztrált EEG
hullámok kevesebb, mint 1%-át teszik ki, míg
gyermekeknél körülbelül 10%-át. Felnőttek
tipikus NREM (Non-rapid eye movement sleep)
Delta (δ) 1-4 Hz
hulláma. Ha éber állapotban fokozódik a
megjelenésének gyakorisága, az valamilyen
enkefalopátiára utal. Megjelenik még hosszas
koncentrációt kívánó kognitív folyamatokban.
3. Táblázat
40

Az EEG-t fel lehet még használni az eseményhez kötött potenciálok (kiváltott

potenciálok) mérésére. A vizsgált személy valamely receptorával ismételten,
azonos ingert közölnek, melynek hatására a központban kis amplitúdójú
hullámokat mérhetünk. Az ismétlés azért szükséges, hogy a „hasznos”
hullámokat ki tudjuk szűrni. Több mérésből származó hullámok összevetése
szükséges, ugyanis a kiváltott potenciálok elvesznek („elbújnak”) az egyéb - ez
esetben érdektelen - hullámok között, tehát szűrés nélkül felismerhetetlenek
lennének az EEG-n. Ez lényegében a hullámok egymásra helyezéséből áll, amiből
egy algoritmus eltávolítja a nem ismétlődő hullámokat, így csak a kiváltott
potenciálok görbéi maradnak meg. A módszer jelentősége abban van, hogy
konkrét szenzoros bemenetek agyi központjait és azok működését, épségét
vizsgálhatjuk. Ilyen például a látás, hallás, szomatoszenzórium, stb. kérgi
képviselete. Alkalmazható olyan esetekben, mikor az egyén nem tud
(kisgyermek), vagy nem akar (szimulálás) pontos tájékoztatást adni az említett
rendszerek funkcionalitására vonatkozóan.

1.7.2 Az alvás tanulmányozása

Az idegrendszer működését a törzsfejlődés magasabb lépcsőjén álló fajoknál
két szakaszra lehet osztani: ébrenléti és alvási fázisokra. Fontos megérteni, hogy
alvás idején az agy nem áll le, működése nem függesztődik fel időlegesen, sőt,
az alvás egyes szakaszaiban (lásd alább) még az éber állapotban megszokottnál
is aktívabb. Az alvási-ébrenléti bioritmust két fő mechanizmus szabályozza.
Az alapritmust, mint alapvető ciklusgenerátor, egy endogén
ritmusszabályozó rendszer határozza meg, ezt a hypothalamusban levő nucleus
suprachiasmaticus (SCN) képviseli. A mag működése genetikailag van
meghatározva, mindazonáltal erősen befolyásolható bizonyos külső vagy belső
ingerek által. A legfontosabb befolyásoló tényező a fény jelenléte, avagy hiánya
(nappal/éjszaka váltakozása), de ezenkívül befolyásoló tényező lehet a táplálék
hozzáférhetősége, külső zavaró tényezők, hőmérséklet ingadozása stb. Az
általános fényviszonyokról a nucl. suprachiasmaticus a retinotectalis pálya révén
szerez tudomást. A pálya, a retina melanopszint tartalmazó ganglionáris
sejtjeiből szállít információt. A nucl. suprachiasmaticus efferentációkat küld -
többek között – a tobozmirigyhez (corpus pineale) mely melatonint szekretál. A
melatonin koncentrációja a vérben éjjel magasabb, mint nappal. A hormon
hatásmechanizmusa nem teljesen ismert, de valószínűleg moduláló hatást fejt ki
a központi idegrendszerre. Kísérletekben, ahol az alanyok el lettek határolva a
 41

természetes fénytől és folytonos megvilágításnak lettek kitéve, a 24-órás

alvás/ébrenléti ciklus felcserélődött egy ún. endogén ritmussal mely 25-30 órát
ölelt fel.
A másik szabályzó rendszer csupán az adott ciklus (egy ciklus magába foglal
egy alvási és egy ébrenléti periódust) éppen soron következő szakaszát
befolyásolja. Megfelel a mindenkori szükségleteknek. Ha például egy éjszaka
valamely okból, az átlaghoz képest lerövidült az alvási periódus, akkor aznap
annál nagyobb az alvás iránti igény. Ez fordítva is igaz. Ha megnyúlt az alvási
periódus egy adott éjszaka, akkor a rá következő napon is (feltehetően) az
ébrenléti periódus is megnő (tehát lecsökken az alvás iránti igény).
Az életkorral is változik Életkor Napi alvásszükséglet
az alvással töltött újszülöttek (0-2 hónap) 12-18 h
periódus hossza. Az csecsemők (3-11 hónap) 14-15 h
ember esetében a kor kisgyermekek (1-3 év) 12-14 h
előrehaladtával csökken óvodás gyerekek (3-5 év) 11-13 h
az egybefüggő alvás iskolás gyerekek (5-10 év) 10-11 h
mennyisége (Lásd: 4. tizenévesek (11-17 év) 8,5-9,5 h
felnőttek (> 18 év) 7-9 h
táblázat).
idősek (> 65 év) 5-7 h
Az alvás hosszú távú 4. Táblázat
megvonása esetén koncentráció zavarok lépnek fel, majd vizuális és
auditív hallucinációk jelentkezhetnek. Ezt követhetik súlyos pszichés tünetek,
legvégül az agyműködés teljes szétesése és funkcióvesztése, ami halálhoz vezet.
Feljegyzések alapján a leghosszabb alvás nélkül töltött idő 11 nap. Normális
körülmények között már a 3. alvás nélkül töltött napot követően az éber állapot
csak mesterségesen tartható fenn.
Alvási stádiumok elkülönülése az EEG szerint
Az alvási stádiumokat Kleitman felosztása szerint tárgyaljuk. E felosztás, az
alvást mélysége szerint tárgyalja és 4 szintet különít el, ahol az első közvetlenül
az éber állapotot követi, míg a 4. képviseli a legmélyebb szintet (Lásd: 16. ábra).
Az agy a 4. fázist csak úgy érheti el, ha az előtte levő fázisok mindegyikén
átmegy, tehát tetszőlegesen nem kihagyhatóak bizonyos lépcsőfokok. Az
elalvást a béta hullámok progresszív eltűnése és az alfa hullámok dominanciája
előzi meg. Az alvás első stádiumában megjelennek a théta hullámok (4-7 Hz). A
második stádiumban megjelennek az ún. alvási orsók (17. ábra), melyeket kb.
12-14 Hz frekvenciájú hullámok képeznek, ill. a „K”-komplexusok, melyek nagy
42

sejtpopuláció szinkronizált depolarizációjából erednek. (Ha a „K”-komplexus

forrása a motoros kéreg, akkor izomrángások manifesztálódhatnak.) Az alvási
orsók időtartama egyenként kb. 1-3 s és 3-10 másodpercenként fordulnak elő.
Amplitúdójuk először növekszik, majd újra visszaesik az eredeti értékre. E
komplexumok főként a szenzomotoros kéreg fölött regisztrálhatók, így
szenzomotoros ritmusként is emlegetik. A 3. stádiumban már théta dominancia

16. ábra
a jellemző, viszont egyre gyakoribbá válnak a delta hullámok. A 4. stádiumot
delta-alvásnak nevezik, mivel itt, már a néhány Hz frekvenciájú hullámok az
uralkodók. A delta stádiumnál is van mélyebb szakasz, de mivel a korai EEG
gépek képtelenek voltak érzékelni ezeket a roppant alacsony frekvenciájú (0,2-
0,5 Hz) hullámokat, így ezek nem kaptak a többi hullámhoz hasonló nevet. A két
utolsó (3, 4.) stádium reprezentálja a mély alvást, amiből az alvó személy
nagyon nehezen ébreszthető fel. Több kategorizálás is létezik, de a szélesebb

17. ábra
 43

körben elfogadott szerint az 1-4. stádiumig az alvást egyszerűen csak lassú

hullámú alvásnak (non-REM), míg az 1. stádium és az éber állapot közé helyezett
szakaszt REM (Rapid eye movement) alvásnak nevezzük, mely viseli még – az
igen szemléletes – paradox alvás nevet is. Meg kell jegyeznünk, hogy egyes
szerzők csupán a 3.-4. stádiumot tekintik lassú hullámú alvásnak. A REM
stádium elhelyezése kissé zavarba ejtő lehet, ugyanis ebben a szakaszban az agy
aktívabb, mint éber állapotban. Tisztáznunk kell tehát, hogy a Hypnogram
inkább azt ábrázolja, hogy mennyire van közel az agy az éber állapothoz, a
felébredéshez, mintsem a tényleges agyi aktivitás szintjét mutatná be. Egy
éjszaka folyamán az átlagos felnőtt ember mintegy 4-6, de akár 8 vagy ritkán
ennél is több alvási cikluson megy át. A tényleges elalvástól számítva körülbelül
45 perc múlva éri el az agy az alvás legmélyebb szintjét. Ebben a stádiumban
paraszimpatikus túlsúly lép fel, mely csökkenti a szívfrekvenciát, a vérnyomást, a
légzésszámot, stb. Egyénenként változik a mély alvás során végbemenő
mozgások gyakorisága és mértéke, de általában 20 percenként új testhelyzetet
veszünk fel. A non-REM szakasz legmélyebb stádiumát követően, áthaladva a 3.
majd a 2. stádiumon az agy ismét az első stádiumba lép. Az EEG hullámok
deszinkronizációja jelenik meg, frekvenciájuk nő, amplitúdójuk csökken. Ez az
első REM fázis, melyet az elalvástól számítva 1 óra 30 perc múlva ér el az agy
először. Az izomtónus a mély szakaszokban csökken, a REM fázisban teljesen
megszűnik. Ez alól kivételt képeznek a szemizmok, a rekeszizom és a középfül
izmai. Az első REM szakasz átlag 10 percet tart. A következő ciklusokban ez
fokozatosan megnyúlik. REM fázisban keletkeznek az álmok, melyek egy
szelektálási, felülvizsgálási és tárolási eljárás termékei. A nappal begyűjtött
információkat az agy a rövid távú memóriából előhívva újra feldolgozza. Eldönti,
hogy mekkora jelentőséget tulajdonít egyes információknak és asszociálja a
hasznosnak ítélt adatokat régebbi emléknyomokkal.
E mechanizmus hasonlatos egy kérődző állat bevett táplálkozásmódjához. Az
adott állat napközben begyűjti a táplálékot, de nem rágja meg, így nem
emészthető a számára. Azért nem rágja meg, mert egyszerűen nincs ideje rá. A
nap végén, amikor már sötét van a táplálkozáshoz, az állatnak bőven van ideje a
napközben elfogyasztott táplálékot felöklendezni és tisztességesen megrágni.
Hasonlóan működik az agy is. Nem képes azt a hatalmas mennyiségű
információt szimultán feldolgozni, amit az érzékszervek továbbítanak a számára.
Ha megpróbálkozna vele, az túlságosan lefoglalná és nem maradna kapacitása
elvégezni a feladatait.
44

Fejezet: Érzékszervek élettana

Annak érdekében, hogy az idegrendszer megfelelően tudja koordinálni a
szervezet működését, szüksége van érző bemenetekre, melyek tájékoztatást
nyújtanak a külvilág aspektusairól, valamint a belső környezet mindenkori
állapotáról.
A külső ingereket felfogó és továbbító exteroceptorok, két kategóriára
oszlanak, mégpedig telereceptorokra és kontaktreceptorokra. A telereceptorok
sajátossága, hogy nem közvetlenül az ingerforrással való érintkezés folytán
észlelik a külvilágot, hanem bizonyos közvetítő közegek révén. Ezek lehetnek
visszavert, vagy kibocsájtott fotonok, hanghullámok, stb. Telereceptornak
minősül a látás, és hallás. A kontaktreceptorok kapcsolatba kell, hogy kerüljenek
az ingerforrással. Ilyenek a bőr receptorai, valamint az ízlelő receptorok.
A szaglás besorolása némileg dilemmatikus, ugyanis a szagmolekulák távolról,
egy adott forrástól erednek, így telerecepciónak tekinthetnénk. Mindazonáltal,
a szaglósejtek csak a molekulákkal való közvetlen érintkezés esetén ingerlődnek,
ami viszont a kontaktreceptorokra jellemző. Általános törvény, hogy minden
receptor egy bizonyos inger felfogására specializálódott (adekvát inger) és
rendkívül kevés energiát magában hordozó jeleket is nagyon könnyen képes
felfogni. Tény viszont, hogy a különféle receptorok képesek olyan ingereket is
felfogni, amelynek az észlelésére egy másik receptor specializálódott. Ez abban
az esetben fordul elő, ha a közölt inger elég erős ahhoz, hogy nemspecifikus
módon (nem adekvát inger hatására) ingerületbe hozza az adott receptort. Jó
példa a jelenségre a nagyon erős hang, mely a bőrön is érezhetővé válik, főleg
alacsonyabb frekvenciájú hangok esetén. Léteznek azonban ún. polimodális
receptorok (pl. szabad idegvégződések), melyek - normál erősségű stimulusok
esetén is - több, egymástól teljesen különböző ingertípust képesek felfogni.
Minden szenzoros neuronhoz tartozik egy terület (area) ahonnan az adott
neuron ingereket kap. Ez az ún. receptív mező (Lásd: 18. ábra). A receptív mező
jelentősége, legegyszerűbben a bőr receptoraival érzékeltethető. A mező
határán belül stimulálva az adott területet, a szenzoros neuron ingerületbe jön.
Mezőn kívüli stimulus, nem hoz létre akciós potenciált a primer szenzoros
neuronon. Egyes primer afferens neuronokhoz tartozó receptív mezők átfedik
egymást, így egy sejt pusztulása nem okoz érzetkiesést. Abban az esetben, ha a
receptív mezők átfedése nagy, az inger helyzete pontosabban lokalizálható. Két
egymáshoz nagyon közeli inger is csak akkor ismerhető fel különállóként, ha a
 45

receptív mezők átfedéséből adódóan „nagy a téri felbontás”. A hát bőrében

kisebb az átfedések mértéke, mint például az arc bőrében, ezért az arcon két,
egymáshoz sokkal közelebbi ingert is különállónak érzékelünk, míg a hát
bőrében, azonos távolság mellet, egyként érzékeljük a két stimulust.

18. ábra

A primer szenzoros neuron rendelkezik a legkisebb receptív mezővel, míg a

másodrendű szenzoros neuron, sokkal nagyobb területről kap információt, ezt
nevezzük konvergenciának. Értelemszerűen a hierarchiában fennebb haladva
egyre nagyobbak lesznek az egyes neuronokhoz tartozó receptív mezők. Az
érzékelés pontosságának és az inger lokalizációjának képességét megtartandó,
léteznie kell egy mechanizmusnak, mely lehetővé teszi az ingerek pontos
lokalizációját. Az ingerek közötti kontrasztképzés megvalósítása érdekében, nem
csupán serkentő kimenetű receptív mezők léteznek, hanem gátlók is. A gátló
kimenetű receptív mezők (inger hiányában aktívak) hatására a magasabb rendű
neuron receptív mezeje beszűkülhet, így megtartva az érzékelés pontosságát az
összegződés ellenére is (lásd: 18. ábra, „i” neuron).
A receptor az inger nagyságának megfelelően, analóg módon fog
serkentődni, ami annyit tesz, hogy kis intenzitású inger hatására kevésbé
serkenti majd a hozzá tartozó afferens neuront/neuronokat, míg nagy
46

intenzitású inger hatására erősebben serkent. Az analóg jel az első afferens

neuront elérve konvertálódik és átalakul digitális jellé, mely a minden vagy
semmi törvénye alapján működik (nincs gyenge- és nincs erős akciós potenciál)
és az inger erősségének megfelelő frekvenciával fog depolarizálódni. A
depolarizációk sűrűsége kódolja az inger erősségére vonatkozó információt.
A WEBER-FECHNER törvény írja le az összefüggést az inger erőssége és az
általa kiváltott érzet intenzitása között. Tehát, nem csupán azt vagyunk képesek
érzékelni, hogy két érzet egyforma-e vagy sem, hanem az érzetek intenzitását,
individuálisan is képesek vagyunk megállapítani, megbecsülni.
𝑆
𝐼 = 𝐾 × log
𝑆0
Ahol „I” a megbecsült intenzitás, „S0” az ingerküszöb, „K” pedig a rendszerre
jellemző állandó.
Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a fenti képletről később (majdnem 100
év múlva) kiderült, hogy nem teljesen tökéletes. Az összefüggést a
következőképpen módosították:
𝐼 = 𝐾 × (𝑆 − 𝑆0 )𝑛
Az inger erősségének fokozódása, két módon kódolható: az akciós
potenciálok frekvenciájának növelésével a szenzoros neuron axonján, ez az ún.
frekvencia kód, valamint az ingerületbe jött sejtek számával, ez a populációs
kód.
A WEBER-féle törvény adja meg azt a legkisebb ingerkülönbséget, amit az
alany még érzékelni tud egy megadott referenciaingerhez viszonyítva.
∆𝑆 = 𝐾 × 𝑆
Ahol „S” a referenciainger, „ΔS” a még éppen megkülönböztethető
ingerkülönbség, a referenciaingerhez viszonyítva. „K” pedig a rendszerre
jellemző állandó.
Például, könnyedén tudunk különbséget tenni egy 500 grammos és egy 1000
grammos súly között. Ezzel szemben képtelenek vagyunk megkülönböztetni egy
20,5 Kg-os súlyt, egy 21 Kg-os súlytól, annak ellenére, hogy a súlykülönbség
azonos mindkét esetben. Ez arra enged következtetni, hogy nem az ingerek
abszolút különbsége az, ami meghatározza a diszkriminációs képességet, hanem
azok aránya.
 47

Egyes érzetek esetében nehézkes, vagy teljességgel lehetetlen megállapítani

az inger abbamaradásának pontos idejét. Ez azért van, mert egyes ingerek
jelenlétéhez alkalmazkodunk, ami az érzet fokozatos eltűnésével jár. Jó példa a
jelenségre, a bőr receptorok alkalmazkodása. Ha nem adaptálódnának az
ingerek jelenlétéhez (pl. ruhák, ékszerek, stb. jelenléte), azok állandóan zavaró
érzetként lennének jelen és befolyásolnák a valóban hasznos ingerek felfogását
és feldolgozását. Minden receptor különböző sebességgel és különböző
mértékben képes adaptálódni az inger jelenlétéhez. Az adaptáció nyilvánvalóan
annál gyorsabban megy végbe, minél gyengébb az inger. Az ingerküszöböt
nagymértékben meghaladó ingerek esetében lassabban következik be. Vannak
azonban receptorok, melyek egyáltalán nem adaptálódnak, mint az ideg-izom
orsók, vagy a nociceptorok. Az adaptációra nem csupán a receptorok szintjén
van lehetőség, ugyanis a feldolgozó központ is dönthet úgy (indokolt esetben),
hogy nem vesz tudomást az adott ingerről és egyszerűen elnyomja azt.

2.1 A látás analizátora

Ahogyan azt már fentebb említettük, a látás egyfajta telerecepció, mely a
400-700 nm hullámhosszú elektromágneses sugárzások felfogására
alkalmazkodott. Az analizátor periférikus szakaszát a szem képviseli, mely
magába foglalja a fény felfogására és továbbítására szolgáló rendszert
(szaruhártya, csarnokvíz, szemlencse stb.), valamint a központi idegrendszer
részét képező ideghártyát vagy retinát. A retinában már létezik egyfajta
feldolgozás, ami nem jellemző más analizátorok periférikus szakaszára. Erre
azért van szükség, mert a szem nagy felbontással dolgozik, aminek eléréséhez
nagyszámú sejt összehangolt működésére van szükség. A látás analizátor által
közvetített ingerek kiemelkedő részletgazdagságát és magas relevanciáját
alátámasztja az is, hogy a teljes agykéreg 50%-a vesz részt valamilyen módon a
vizuális ingerek értelmezésében.
A szem optikai rendszere
E fejezet tárgyalásánál az élettani szempontból fontos információk
ismertetésére szorítkozunk. A szem további felépítését lásd az anatómia
tankönyvekben.
Az optikai rendszer célja, hogy megfelelően éles, fordított állású, kicsinyített
képet vetítsen a retinára. Ennek megvalósítása a szem fénytörő rendszereire
hárul, melyek a következők: cornea, humor aquaeus, lencse (lens), valamint a
48

corpus vitreum. Fénytörés szempontjából a cornea és a lencse a jelentősebbek.

Ezek közül is a corneanak nagyobb a törésmutatója, kb. 40-43 dioptria, míg a
szemlencse törőképessége 17-20 dioptria (távolra néző szem esetén). A két
értéket összeadva megkapjuk a fénytörő közegek teljes törőképességét, ami kb.
60 dioptria. Normális és ideális esetben a fénytörő közegek mentesek
mindenféle egyenetlenségtől, felépítésük homogén és izotrop. Ezzel egy időben
a fénytörő közegek egymáshoz viszonyított távolsága is állandó kell, hogy
legyen, különben annak ellenére, hogy egyes közegek fénytörése optimális, a
kép mégis életlen és homályos lesz. A fénytörő közegek állandó távolságát a
szemben levő nyomás (kb. 16 Hgmm) biztosítja. A sugártestek által termelt
csarnokvíz, kb. 2-3 óránként lecserélődik. Elvezetése a Schlemm féle csatornán
történik, melynek beszűkülése/elzáródása, a szemben nyomásfokozódáshoz
vezet, ami glaukómát (látóideg vérellátási zavara) eredményez.
Nyugalmi állapotban - intrinsic izmok ernyedtek – a szem optikai rendszere, a
6 méternél távolabbi tárgyak éles képét vetíti a retinára. A 6 méternél közelebbi
tárgyak éles képét, az optikai rendszer csak akkomodáció után tudja a retinára
vetíteni, ugyanis a beérkező fénysugarak divergenciája fokozott, ami a lencse
konvexitásának növelésével kompenzálható. Az akkomodáció a musculus ciliaris
kontrakciója révén valósul meg. A lencsefüggesztő rostok ellazulnak és a lencse
domborúsága fokozódik (leginkább az elülső részén). Akkomodáció révén a
lencse törőképessége átlagosan 10 dioptriával növekszik. A kor előrehaladtával
a lencse rugalmassága csökken és időskori távollátást eredményez.

2.1.1 A retina szerkezete

A retina szerkezetében megtalálható a kétféle fotoreceptorsejt, valamint
különféle idegsejt típusok és támasztósejtek. A továbbiakban az élettani
szempontból jelentős struktúrákat részletezzük csupán, míg az anatómiai
részleteket mellőzzük.
A fotoreceptorsejtek képviselik a retina legkülső rétegét, közvetlen
kapcsolatban vannak a pigmentsejtekkel. A pigmentsejtek amellett, hogy
elnyelik a receptorsejtek által fel nem fogott fényt, részt vesznek azok
anyagcsere folyamataiban is, táplálják a fotoreceptorsejteket, fagocitálják a
letöredezett részeiket, valamint szerepet játszanak a vér-retina barrier
kialakításában. A fel nem fogott fény elnyelése nagy jelentőséggel bír, ugyanis
ha a pigmenthámsejtek rétege tükröző felület lenne, az nagyban rontaná a
látásélességet és zavaró, virtuális foltokat hozna létre. (Hasonló jelenség
 49

figyelhető meg a fényképezőgépeknél. Ha a nap fele irányítjuk az objektívet,

koncentrikus fénykörök jelennek meg a képen – ebben az esetben a jelenség
valójában az objektív lencséinek köszönhető, nem a filmnek, de az eredmény
szempontjából a lényeg ugyan az.) A pigmentsejtek hozzájárulnak a
fotoreceptorok homeosztázisának fenntartásához, ugyanis táplálják őket,
segítenek az elhasználódott fotopigmentek újraképzésében, ill. fagocitálják a
tönkrement receptorösszetevőket. A retina belső felszíne az üvegtesttel
szomszédos, melynek fő funkciója a szem alakjának fenntartása. Meg kell
jegyeznünk, hogy a retina vastagsága nem állandó. A szemgolyó hátulsó
pólusától az elülső fele haladva a retina vastagsága csökken, míg a szemgolyó
elülső egyharmadában (pars iridica et pars ciliaris retinae) már elhanyagolható
számban vannak jelen a fotoreceptorsejtek. Legvastagabb területe, a sárgafolt
(macula lutea) mely szinte kizárólag csapsejteket tartalmaz és az éleslátás helye.
A retinát képező sejtek legfontosabb típusai:
- fotoreceptorsejtek – pálcikák és csapok
- neuronok – bipoláris és multipoláris (ganglion) sejtek, amakrin sejtek,
horizontális sejtek és centrifugális sejtek
- támasztósejtek – gliasejtek és Müller-sejtek
A fotoreceptor sejtek két típusa járul hozzá a nagyobb érzékenységi
spektrum lefedéséhez. Míg a pálcikák (kb. 120 millió) képesek érzékelni akár
egyetlen fotont is, a csapok (kb. 7 millió) csak viszonylag nagy fényintenzitás
mellett aktiválódnak. A pálcikák nagy fényérzékenysége hozzájárul a szürkületi
és éjszakai látáshoz. Ennek viszont „megvan az ára”, ugyanis a pálcikák
képtelenek a fény különböző hullámhosszának az észlelésére, így lényegében
„fekete-fehéren” látják a világot, azaz akromatikusak. További
hatékonyságnövelés céljából, egyetlen ganglionsejt több pálcikától kap
információt. Ez ugyan fokozza az érzékenységet, viszont nagyban rontja a
felbontóképességet. Összefoglalva, a pálcikákról elmondható, hogy rendkívül
érzékenyek a fényre, viszont az érzékenységért cserébe feláldozták a
színmegkülönböztető képességüket és az általuk létrehozott kép felbontása is
alacsony. A csapok sokkal érzéketlenebbek a fényre, így már szürkületben sem
működnek. Ha viszont a fényintenzitás eléri a küszöböt, mely már képes
megfelelően ingerelni a csapokat, azok nagy felbontású, kromatikus képet
fognak létrehozni. Megkülönböztetünk L, M valamint S csapokat, melyek a fény
50

különböző hullámhossztartományát érzékelik. A színtévesztésnek genetikai okai

vannak, melynek következménye, hogy az érintett személy képtelen bizonyos
színeket megkülönböztetni egymástól. Ennek súlyosabb formájában, a
színvakságban (trichromatopsia) szenvedő beteg egyáltalán nem lát színeket. A
nagy felbontás annak köszönhető, hogy a csapok kevéssé konvergálnak, a
különböző csapok ingerei individuálisan vagy nagyon csekély összegzéssel
továbbítódnak. Normális nappali fényviszonyok mellett a csapok nem
telítődnek. A nappali látást nevezzük photopias látásnak, míg az éjszakai,
pálcikák által közvetített látást, scotopias látásnak. E két mechanizmus együtt, a
retina duplicitásos működését valósítja meg.
A két sejttípus nagyon hasonló morfológiát mutat, apróbb eltéréseket
leszámítva. Alapvetően 3 fő morfológiai egységből épülnek fel, ezek a külső-, ill.
belső szegmentum, valamint a szinaptikus végződés. A külső szegmentum
mindkét sejtnél, saját membránnal rendelkező korongokat tartalmaz. A
korongok látópigmenteket tárolnak, melyek korongokba való integrálódása
eltérő a csapok és pálcikák között. A külső szelvényben képződött pigmentet a
pálcikáknak csak a proximális korongjai veszik fel, míg a csapoknál ez a
„megszorítás” nem él. A korongok folyamatosan leválnak és újraképződnek. A
korongok leválása a fotoreceptorok distalis részén történik. Naponta körülbelül
7500 korong válik le egy sejtről, melyeket a pigmenthámsejtek fagocitálnak.
A fotoreceptor sejtek glutamáterg szinapszist (lásd az 1.6.2 A serkentő
szinapszis fejezetben) képeznek a bipoláris neuronokkal, melyek akciós potenciál
nélkül adják tovább az ingereket a multipoláris idegsejteknek. A horizontális
sejtek leginkábba a fotoreceptor sejtek rétege és a bipoláris neuronok rétege
között helyezkednek el, míg az amakrin sejtek a bi- és multipoláris neuronok
rétegei között. Kapcsolataikat és funkciójukat lásd alább.

2.1.2 Fototranszdukció
A fototranszdukció egy olyan fotokémiai folyamat, melynek eredményeként
az elektromágneses spektrum látható tartománya, kémiai közvetítéssel
elektromos jelekké konvertálódik. A közvetítés kódolása digitális jellegű.
A fototranszdukció első lépése a fényérzékeny pigmentek bomlása, melyek,
ahogyan már említettük, a korongok membránjában helyezkednek el. A pálcikák
fotopigmentje a RODOPSZIN, míg a csapoké a JODOPSZIN. A pálcikákkal
ellentétben, a csapoknak több fotopigment típusa létezik. A csapok
 51

fotopigmentjeinek felépítésében résztvevő opszin eltérő szerkezete határozza

meg azok érzékenységét a fény bizonyos spektrumai iránt. A három alapszín
érzékelésére, három csaptípus specializálódott. Ezek a kékre-, zöldre-, ill.
vörösre érzékeny csapok. Ez annyit jelent, hogy a vörösre érzékeny csap akkor
aktiválódik a legerőteljesebben, ha vörös fény éri; mindazonáltal a vörösre
érzékeny csap mutat némi aktivitást akkor is, ha mondjuk, zöldes fénnyel van
megvilágítva, viszont ez esetben az aktivitása nagyságrendekkel kisebb. A
pálcikák ezzel szemben nem oszlanak típusokra és fotopigmentjük összetétele is
minden csap esetében azonos. A rodopszin molekula 7 transzmembrán
doménből áll, ezért még 7-TM fehérjeként is szokás emlegetni. A rodopszin két
komponensű molekula, mely opszinból és az A-vitamin (retinol) aldehidjéből a
retinálból épül fel. Abban az esetben, ha a fényérzékeny pigmentet fény éri, a
retinál szerkezete megváltozik és az eredeti, 11-cisz-retinál-ból létrejön az all-
trans-retinál (11-transz-retinál). (Lásd 19. ábra) Ez meglehetősen gyorsan megy

19. ábra
52

végbe. Körülbelül 10-12s szükséges az átalakuláshoz. Ezt követően

metarodopszin II keletkezik, mely reakcióba lép a transzducinnal (GT) és aktiválja
azt. A transzducin, guanozin-trifoszfát (GTP) jelenlétében aktiválja a
foszfodiészteráz 6 (PDE 6) (cGMP-foszfodiészteráz) enzimet, mely bontja a
cGMP-t. Sötétben a cGMP szintje magas, ugyanis a GC pálcikákban aktívabb,
mint a PDE 6. Minden Na+ csatornához 2 cGMP molekula kötődik, melyek nyitva
tartják a csatornákat. Ennek köszönhetően a membránpotenciál körülbelül -40
mV-ra állítódik be. Ez az ún. sötét áram, mely a folyamatosan nyitva levő Na+
csatornáknak köszönhető és állandó glutamát felszabadulással jár. A Na+
csatornákon még Ca2+ is jut be a sejtbe, mely leginkább az adaptációs
mechanizmusban (lásd alább) játszik szerepet.
Emlékezzünk csak: a fotoreceptor sejtek nyugalmi állapotban depolarizáltak,
míg aktiválásuk folyamán hiperpolarizálódnak. Az elbomlott fotopigment által
elindított folyamat a cGMP szint csökkenéséhez vezet. Ennek folytán a Na+
csatornák záródnak és a sejt hiperpolarizálódik, minek következménye a
neurotranszmitter leadásának csökkenése.
A pálcikákban egyetlen fotopigment elbomlása kb. 100 transzducint aktivál
másodpercenként, melyek mindegyike úgyszintén 100 PDE-t/s aktivál. A PDE
molekulák viszont egyenként kb. 1000 cGMP molekulát bontanak le
másodpercenként. Ennek tudható be, hogy akár egyetlen foton is képes
érzékelhető választ kiváltani. A pálcikák esetében ez a nagyfokú érzékenység, a
sötét áram intenzitását kb. 4%-al csökkenti, míg a csapokra érkező egyetlen
foton, szinte elhanyagolható 0,06%-os csökkenést idéz elő.
Fontos azonban, hogy amint az inger megszűnik, a fény által inicializált
reakciók is leálljanak. Az inaktiválódás a metarodopszin II elbomlásával kezdődik.
A molekula opszinra és transz-retinálra bomlik. A transz-retinál kijut a sejtből, és
bekerül a közelben lévő pigmentsejtekbe. Itt retinollá, majd 11-cisz-retinállá
alakul, ami végül visszakerül a fotoreceptorsejtbe, ahol opszinhoz kapcsolódva
integrálódik a korongok membránjába. Ez a folyamat meglehetősen lassú, ezért
kell kb. 15 perc ahhoz, hogy az erős fényt követően a pálcikák adaptálódni
tudjanak a sötétséghez, ugyanis - amint már említettük - a fotopigment
lebomlása nagyon gyors, viszont újraképzése perceket vesz igénybe.
A megvilágításhoz való adaptálódást a pálcikák erősebb fényhez való
alkalmazkodásának példájával mutatjuk be, mindazonáltal a csapok adaptációja
sem tér el sokban a továbbiakban bemutatott mechanizmustól.
 53

Már említettük, hogy a pálcikák membránjában levő Na+ csatornák Ca2+

számára is átjárhatóak. Mivel nyugalomban a Na+ csatornák nyitott állapotban
vannak, szabad Ca2+ beáramlást tesznek lehetővé. Ennek kiküszöbölése a
Na+/K+-Ca2+ kicserélő karrier, valamint a Ca2+ pumpa feladata. Az adaptációban
nagy szerep jut a kalcium ionoknak. Megvilágítás esetén a pálcikákban a cGMP
szint csökken, ami közvetetten a Ca2+ beáramlás csökkenését/megszűnését
vonja maga után. Mivel a Ca2+ pumpa és kicserélő karrier tovább működik, a sejt
Ca2+ szintje progresszíven csökkenni kezd. Az alacsony Ca2+ szint viszont cGMP-
reszintézist idéz elő, antagonizálva a PDE 6 bontó hatását. A keletkező cGMP
viszont megnyitja a Na+ csatornákat, ezzel ismét a depolarizáció irányába
taszítva a membránpotenciált, azaz csökken a pálcika érzékenysége a
fényingerekre. Következésképpen a pálcika képes erősebb ingerekre is telítődés
nélkül reagálni, mindazonáltal, az adaptációnak is van határa, és nem tolható ki
egy bizonyos ponton túl. Az adaptációs képességet és annak határait, többek
között a Ca2+ exportáló mechanizmusok kapacitása és hatékonysága szabja meg.

2.1.3 Retinán belüli kapcsolatok

Az előzőekben láthattuk, hogyan aktiválódnak a fotoreceptorsejtek fény
ingerek hatására. A továbbiakban a fotoreceptorsejtek és a retina
idegelemeinek kapcsolatait ismertetjük.
A fotoreceptorsejtek egységesen hiperpolarizációval válaszolnak a
fényingerekre. Ennek következménye a csökkent transzmitterleadás. A
fotoreceptorok ingerei két útvonalon juthatnak el a ganglionáris sejtekhez, -
melyek a retina egyetlen afferens projekcióját alkotják. A vertikális útvonalat, a
bipoláris neuronok képezik (melyek nem gerjesztenek akciós potenciált), míg a
laterális útvonalat a horizontális sejtek képezik. A vertikális útvonalat képező
bipoláris sejtek lehetnek, ON-sejtek, vagy OFF-sejtek, aszerint, hogy milyen
körülmények között aktiválódnak. Az elnevezés eredetileg (H. K. Hartline) a
ganglionsejtekre vonatkozott, de mára már kiterjedt a bipoláris sejtekre is, sőt,
egyéb a ganglionsejtekhez vezető idegpályákra is. Az ON-sejtek fényinger
jelenlétében, míg az OFF-sejtek sötétben aktívak. A 20. ábrán látható példa,
részletesen szemlélteti a folyamatokat, melyek végbemennek az ON- és OFF-
sejtekben. A példában szereplő egyszerűsített rendszer a csapsejteket használja
kiindulópontként. (A pálcikák kapcsolatrendszere ettől eltérő. Lásd alább.)
Az előjelváltó bipoláris sejt (ON-sejt) csupán a preszinaptikus membránjában
levő receptorban különbözik az OFF-sejttől. Receptora a metabotrop
54

glutamátreceptorok családjába tartozó mGluR6 (lásd: 1.6.2 A serkentő

szinapszis fejezetben) metabotrop receptor. Sötétben a csapok glutamátot
szabadítanak fel. Ez kapcsolódik a mGluR6-hoz, ami hasonló folyamatot indít be
a bipoláris sejtben, mint a metarodopszin II a fotoreceptor sejtekben.
Transzducin (GT) részvételével aktiválódik a PDE 6, mely bontja a cGMP-t és 5’
GMP-vé alakítja. Az átalakult guanozin-monofoszfát nem tudja nyitva tartani a
Na+ csatornákat. Ennek következménye, hogy az ON bipoláris sejt membránja
hiperpolarizálódik, ill. transzmitterleadása csökken/megszűnik.

20. ábra

Összegezve tehát, az ON bipoláris sejtet glutamáttal serkentve, válaszként

hiperpolarizációt kapunk. Ez fordítva is igaz. Ha a csapsejtet fényinger éri és az
hiperpolarizálódik, az ON bipoláris sejt depolarizálódni fog.
Az előjelmegőrző OFF bipoláris sejt posztszinaptikus membránjában AMPA
receptorok vannak. Az AMPA receptor-ioncsatorna, - mint ahogyan azt már
említettük „A serkentő szinapszis” fejezetben, - egy ionotrop receptor, mely
Na+-t enged a sejtbe. A beáramló Na+-ok depolarizálják a membránt és ezáltal a
transzmitterleadás nő.
 55

Amint említettük, a pálcikák kapcsolatrendszere eltér a csapokétól, ugyanis a

pálcikák nem kapcsolódnak OFF bipoláris sejthez. Ezen felül, a pálcikákhoz
kapcsolódó ON bipoláris
sejtek nem
kapcsolódnak
közvetlenül ganglion
sejtekhez, mivel
valójában nincs is
„saját” ganglionsejtjük.
A közbeiktatott amakrin
sejtek (A II) a 21. ábrán
bemutatott módon
képeznek
kapcsolatokat.
Elektromos szinapszis
21. ábra
révén stimulálják az ON
bipoláris sejteket,
melyek serkentik az ON-centrum (lásd alább) ganglionáris sejtjeit. Ezzel egy
időben az OFF bipoláris sejtekkel létesített kémiai szinapszisaik révén GABA-t
és/vagy glicint felszabadítva, gátolják azokat.
A pálcikák afferentációinak konvergenciája egyre növekszik, ahogyan az
éleslátás területéről haladunk a periféria fele, ahol akár több ezer pálcika
kimenete is összpontosulhat egyetlen ON ganglionsejtben.
A centrum/periféria receptív mező
Amint azt az érzékszervek működésének általános leírásánál ismertettük,
minden ganglion (multipoláris) sejtnek van receptív mezeje. Ez a retina
ganglionáris sejtjeinél sincs másként. Minden egyes ganglionsejt receptív
mezejében van egy bizonyos terület, ahonnan a bemenő információ serkentőleg
hat az adott sejtre, míg a receptív mező többi területéről származó ingerek
gátlón hatnak az adott ganglionsejtre. A receptív mező a retinális
ganglionsejtekben többnyire kör alakú. Annak függvényében, hogy ON vagy OFF
ganglionsejtek receptív mezejéről beszélünk, megkülönböztetünk ON center,
OFF surround és OFF center, ON surround receptív mezőket. Előbbi esetben,
(ON center, OFF surround) a centrumot érő fény serkentőleg hat a
ganglionsejtre, míg ha a perifériát éri fény, az gátló hatást fog gyakorolni az
56

adott ganglionsejtre. A lehető legnagyobb ingerlést akkor érhetjük el jelen

rendszer esetében, ha kizárólag az ON centrumot világítjuk meg, míg a periféria
teljes sötétségben marad. Ha viszont a periféria van megvilágítva, míg a
centrum sötétben van, a ganglionsejt gátlódik, nyugalmi depolarizációinak
frekvenciája csökken. (Meg kell jegyeznünk, hogy a ganglionsejtek mindig
gerjesztenek akciós potenciálokat, függetlenül attól, hogy kapnak-e bemenetet
vagy sem. A serkentő vagy gátló bemenetek csupán az akciós potenciálok
frekvenciáját módosítják.) Abban az esetben, ha a teljes receptív mező
egyenletesen meg van világítva, a ganglionsejt akciós potenciáljainak
frekvenciájában nem észlelhető változás. A periféria centrumra kifejtett
antagonista hatása a horizontális sejtek (lásd: 21. ábra) gátló szinapszisai révén
valósul meg. A fotoreceptor fény hatására csökkenti a transzmitterleadást,
minek következtében a horizontális sejtek aktivitása nő és gátolni fogják a
szomszédos fotoreceptorokhoz tartozó bipoláris sejteket.
E mechanizmus eredményeként az agy egy olyan képet kap, melyen a
látómezőben levő tárgyak kontrasztjai láthatók csupán, a homogén területekről
alig érkezik információ. Ennek ellenére az agy kipótolja a hiányzó részleteket,
tapasztalat és ésszerűség alapján.

2.1.4 A látási ingerek továbbítása és központi feldolgozása

A vizuális ingerek továbbítási és feldolgozási folyamatainak ismertetése előtt,
fontos megemlítenünk, hogy a ganglionsejteknek létezik egy másik
kategorizálásuk, melyről eddig még nem tettünk említést, de a továbbiakban
nagy jelentőséggel bír. Ezt követően rátérünk a látóterek leírására; majd végül a
közvetítő pályák és a látottak feldolgozásában résztvevő agyi területek
működését ismertetjük.
Az M és P ganglionáris sejtek
A receptív mező mérete és egyéb tulajdonságaik alapján a ganglionáris
sejteket két nagy csoportra oszthatjuk: M és P sejtekre. Ezen sejtek a retinában
egymással elkeveredve helyezkednek el, míg axonjaik vetülete rendezettséget
és elkülönülést mutat a corpus geniculatum laterale (lásd alább) szintjén. Az M
ganglionsejtek receptív mezeje nagyobb, az oldalsó térdelt testek (corpus
geniculatum laterale) magnocelluláris részével képeznek szinapszisokat. Ennek
megfelelően, funkciójuk a nagyobb kontúrok felismerése. Axonjuk vezetési
sebessége magas. Szín információt nem vezetnek. A P ganglionsejtek receptív
 57

mezeje ezzel szemben kisebb, a corpus geniculatum laterale parvocelluláris

részével képeznek szinapszisokat. Axonjuk vezetési sebessége közepes.
Funkciójuk a színek érzékelése, valamint a kisebb receptív mezőnek
köszönhetően az apró részletek észlelése.
Látóterek
A látótér a külvilág azon része, melyről a mozdulatlan szem információkat
képes közvetíteni az agynak. Egy adott szemgolyó látótere két látótérrészre
osztható, melyek elkülönítése, a hozzájuk tartozó pályák viselkedésén alapszik, a
chiasma opticum-ban. A látótérfelek a következők:
 Temporalis látótérfél – a szem optikai rendszerének köszönhetően, a
nasalis retinafélbe vetülnek az innen származó fénysugarak.
 Nasalis látótérfél – a retina temporalis fele fogja fel az innen származó
fényingereket.

22. ábra

A látóidegben (N. opticus) és látóhuzalban (Tractus opticus) haladó

ganglionsejtek axonjai mindvégig megtartják rendezettségüket. A látóidegeket
képező nasalis és temporalis rostok létrehozva a chiasma opticumot,
hemidecussatiót (lásd: 22. ábra) képeznek, melynek eredményeként csak a
58

nasalis rostok kereszteződnek, míg a

temporalis rostok decussatio nélkül Látótérkiesés (Lásd: 22. ábra)
haladnak tovább. Ennek 1.) ebben az esetben, a bal szemből származó
információ teljes egészében elvész – bal látótérkiesés
eredményeként, a bal látóhuzal például,
2.) BITEMPORÁLIS HEMIANOPSZIA – mindkét
a jobb szem nasalis, valamint a bal szem szem látóterének temporális része esik ki
temporalis feléből szállítja az
3.) KONTRALATERÁLIS HEMIANOPSZIA –
információt, ami a jobboldali temporalis valamelyik látóhuzal sérülése, melynek
és a bal oldali nasalis látóteret jelenti. A következménye a megfelelő oldali nasalis-, valamint
az ellenkező oldali temporalis látótér kiesése
jobb oldali látóhuzalra ennek nyilván a
fordítottja igaz. A hemidecussatio
eredményeként a jobb agyféltekébe, mindkét szem retinafelének jobb
oldalából, azaz a látóterek bal oldaláról jut a látási információ. Összegezve: az
agyféltekék, az ellenkező oldalról származó látási ingereket dolgozzák fel. Meg
kell azonban említenünk, hogy a foveaból származó rostok mindkét
agyféltekébe eljutnak. Az egyes féltekékbe vetülő információk a corpus callosum
révén átjutnak az ellenkező oldali agyféltekékbe is.

A látási ingerek továbbítása és feldolgozása

A tractus opticus a corpus geniculatum lateraleba (CGL) vetül (Lásd: 22.
ábra), mely a primer látókéregbe tartó rostok egyetlen átkapcsolási területe. A
CGL 6 sejtrétegből épül fel (emberben), melyeket elölről-hátrafele számozunk
(az első a legventralisabb, míg a 6. a legdorsalisabb.) A corpus geniculatum
laterale az azonos oldali szem temporalis retinafeléből, míg az ellenoldali szem
nasalis retinafeléből kap információt, a következő módon:
- a corpus geniculatum laterale 1, 4, 6 rétegeibe vetülnek az ellenoldali
szem nasalis rostjai, míg
- a 2, 3, 5 rétegekbe vetülnek az azonos oldali szemből származó
temporális rostok
A fenti elrendezés megsértése nélkül a retinából származó P és M sejtek
axonjai külön rendezési elvet is követnek:
- az 1, 2 rétegekbe vetülnek az M sejtek axonjai
- a fennmaradó rétegekbe (3, 4, 5, 6) vetülnek a P sejtek axonjai
 59

Mint már említettük, a CGL-ba vetülő axonokhoz tartozó ganglionáris sejtek

keverten helyezkednek el, ami azt jelenti, hogy a CGL-ban létrejövő
csoportosulás nem figyelhető meg a retinában; vagyis a P és M sejtek vegyesen,
csoportok képzése nélkül vannak jelen. Mindazonáltal a fenti két rendezési elv
megsértése nélkül, megfigyelhető a retinotópiás elrendeződés is, melynek
értelmében az egyes ganglionsejtek, melyek egymás közelében helyezkednek el
a retinában, itt is egymás közelébe vetülnek. Továbbá a retinára jellemző center
surround (lásd fentebb), berendezkedés a CGL szintjén is megmarad.
E két rendezési elven kívül, léteznek még továbbiak is, amelyek
részletesebben meghatározzák a CGL-ba vetülő axonok elrendeződésének
szabályait, viszont ezek ismertetése, már az anatómia tárgykörébe tartozik.
A CGL-ra az agykéreg jelentős ellenőrző hatást gyakorol, melynek célja és
pontos mechanizmusa egyelőre nem ismert.
A corpus geniculatum laterale projekciója (Radiatio optica) az elsődleges
látókéregbe (V1) vetül, melyet az anatómiában Brodmann area 17-ként
emlegetnek, ez a 6 rétegű neokortex része. A V1-ből a vizuális információ a
Brodmann area 18-ba (V2, V3), valamint a Brodmann area 19-be (V3a, V4, V5) jut.
E két utóbbi a nem primer látókérget képviseli, mely körülveszi az elsődleges
látókérget.
A V1 neokortikális mező vertikális információáramlásának leírása előtt,
ismertetnünk kell annak anatómiai kapcsolatait (Lásd: 23. ábra). A 6 réteg
számozása a legfelszínesebb réteg felől
kezdve történik. A CGL-ból érkező axonok
a 4. rétegben képeznek szinapszist. Az itt
lévő sejtekre a retinához és a corpus
geniculatum lateralehoz hasonlóan
center surround receptív mező a
jellemző. A többi réteg receptív mezeje
ettől eltérő és csak a neki megfelelő,
specifikus téglalap alakú ingeregyüttessel
serkenthető – orientáció szelektív
receptív mező (lásd alább). A 4. réteg 23. ábra

axonjai a felső, 2-3. rétegben

szinaptizálnak. A 2-3., ill. az 5-6. rétegek egymással reciprok összeköttetésben
vannak. Az asszociatív kimenetet a 2-3. réteg piramissejtjei alkotják, melyek más
60

kérgi területekkel teremtenek kapcsolatot, míg az 5-6. réteg piramissejtjei

projektív rostokat bocsátanak egyes subcorticalis területek felé.
Az agykéreg V1 területe – akárcsak egyéb kérgi területek – vertikálisan
rendeződött egységeket, ún. columnákat alkot. Ez azért van így, mert az egyes
rétegek sejtjei nagyobb számban képeznek szinapszisokat vertikálisan (a fölöttük
és az alattuk levő neuronokkal), mint horizontálisan (a velük egy rétegben levő
sejtekkel). A retinotópiás elrendeződés itt sem vész el.
Az orientáció szelektív receptív mező
A retina és a CGL center surround típusú receptív mezejének felépítésével
ellentétben, a V1-es kéreg neuronjainak orientáció szelektív receptív mezeje van
– ez alól kivételt képez a 4. réteg, mely megtartja a retinára és a CGL-ra jellemző
center surround receptív mezőt. Ez annyit tesz, hogy az adott neuronok akkor
aktiválódnak a legjobban, ha a specifikus elrendezésű receptív mezejükre, a
megfelelő állású téglalap alakú fénysugár vetül. A klasszikus center surround
receptív mezőhöz képest csupán annyi változik, hogy a központi ON-area alakja
nem kör, hanem egy keskeny téglalap. A serkentő kimenetű téglalapot, gátló
kimenetet adó terület veszi körül. Ezeket a neuronokat, melyek csak bizonyos
geometriai formák megfelelő orientációjára reagálnak, SIMPLE sejteknek
nevezzük. A leírt recepció úgy valósul meg, hogy a CGL-ból származó rostok
nagyfokú konvergenciája révén jól meghatározott alakzatokat képesek kirajzolni.
A simple sejtek akkor ingerlődnek a legerőteljesebben, ha a receptív mezejüket
meghatározó CGL-sejtek ingerlő afferentációi együttesen aktiválódnak, míg a
receptív mező gátló képviselete inaktív.
Az orientációs columnákat alkotó sejtek receptív mezeje megegyezik. A
szomszédos orientációs columnákat aktiváló téglalap tengelye kevéssel (kb. 10o-
al) tér el a közvetlen mellettük levőtől – fokozatosan változtatják a
specificitásukat. Ezen felül a két szemből származó ingerek egymást váltogatva,
„columna sorokba” rendeződnek, akár a dobostortában az egymást váltogató
kétféle réteg, csak ezúttal nem egymás fölé, hanem egymás mellé helyezve a
rétegeket. Ezeket a columna sorokat nevezzük okuláris dominancia
oszlopoknak. Az orientációs columnák között, olyan columnák is találhatóak,
melyekben a CGL-ból származó afferentációk nem a columna 4. rétegében
képeznek szinapszist, hanem a 2.-3. rétegében. Ezeket nevezzük BLOB-oknak
(„csepp”), melyek Citokróm-oxidázzal megfesthetők és a színlátás
megvalósításában játszanak szerepet. Ide főként a P típusú ganglionsejtek
 61

ingerei vetülnek. A blobok közötti területeket interbloboknak nevezzük, melyek

leginkább az alakzatok – kevésbé a színek – érzékelésében játszanak szerepet.
A primer látókéreg funkcionális egységének a hypercolumnákat tekintjük.
Ezek olyan virtuális kockák (ha pontosak akarunk lenni, inkább téglatestek),
melyekben a látótér egy bizonyos részéből származó minden orientáció
képviselete megtalálható; tehát mindkét szemből származó, a látótér azonos

24. ábra

pontjára vonatkozó információt kapó columnák mellett, az ide tartozó színekre

vonatkozó információt kapó blobok is jelen vannak. Általános szabály, hogy az
egyes hypercolumnák mérete megegyező. Ennek ellenére, az általuk lefedett
retinaszegmentum mérete változó. A foveat reprezentáló hypercolumnák
nagyon kis retinaterületről kapják az információt, míg a periféria fele haladva az
egyes hypercolumnák egyre nagyobb és nagyobb retinaszegmentumokat
képviselnek.
A V1-ből az információ a másodlagos látókéregbe (V2) jut. A másodlagos
látókéregben is vannak területek, melyek a blobokhoz hasonlóan festődnek
Citokróm-oxidázzal. E területek, a blobokkal ellentétben, sorokba rendeződnek
és a STRIPE nevet viselik. Megkülönböztetünk vékonyabb (thin stripe) és
vastagabb (thick stripe) sorokat, melyek között Citokróm-oxidázra nem festődő
sorok találhatók, ezeket nevezzük interstripe-nak. Az egyes rostok vetületeit a
24. ábra mutatja be.
A V4-es kérgi területen már abszolút színérzékelés megy végbe. Eltűnik a
korábbi területekre jellemző, szeparált trikromatikus színérzékelés, mely a
három csaptípusnak megfelelően külön-külön érzékelte a piros, zöld és kék szín
„mennyiségét” egy bizonyos területen. Ebben a mezőben a három csaptípustól
származó információ összegződik. Ha például a pirosra és a kékre érzékeny
csapok, 50-50%-ban aktívak, a létrejövő szín a lila. Lilát például többféle
62

színkombinációból is elő lehet állítani, viszont nincs különbség téve a különböző

koncentrációjú alapszínekből létrehozott azonos lilák között. A V4-ben kialakult
monokromatikus (értsd: abszolút színérzékelés – a 3 alapszínből létrejött
egyetlen szín) színérzékelés mellett, a ventralis rendszer a tárgyak textúrájára és
részleteire vonatkozó információkat dolgoz fel.
A dorsalis rendszer a tárgyak mozgására, térbeli helyzetére és alakjára
vonatkozó vizuális bemenetek integrációs területe.
Láthatjuk, hogy a vizuális információ különböző aspektusai, különböző kérgi
területekre vetülve nyeri el értelmét. Ez nagyon jól érzékeltethető a következő
példával. Ha valakit mondjuk az a megtiszteltetés ér, hogy van lehetősége
közelről megtekinteni egy medvetámadást, akkor eszébe juthat, hogy agyának
különböző területein az állat képének különböző aspektusai, paraméterei
kerülnek feldolgozásra. Némely terület, a medve színét, szőrének finom
részleteit, fogának fehérségét fogja feldolgozni, míg más területek ebben a
helyzetben valamivel lényegesebb
információkat dolgoznak fel. Ezek „a nagy Az agy becsapja önmagát
folt” fokozott sebességgel történő vészes Megtörténik, hogy valamely okból
kifolyólag, az agy lemarad bizonyos látási
közeledését regisztrálják. A két információ információkról. Ez bizonytalanságot és
egybevetülésével, - melyben nagy szerepe „fölösleges” kétkedést eredményezne.
Ennek kiküszöbölésére az agy, ha csak
van a pontos időzítésnek – fogunk teheti, később kipótolja a hiányzó
tudomást szerezni, nemcsak közeli részleteket. Képzeljük el a következő
helyzetet: egy terepmotoros erdei
elhalálozásunk fokozott valószínűségéről, ösvényen hajt végig kb. 50 Km/h
hanem azt is tudhatjuk, hogy pontosan sebességgel, amikor hirtelen megjelenik
az ösvény mellett, az erdőből kilépő
milyen speciesbe tartozó medvének ismerőse. A motoros megáll, szóba
elegyedik ismerősével és azt mondja,
köszönhetjük azt.
hogy azért állt meg, mert felismerte az
illetőt. Ez nagy valószínűséggel nem igaz.
Amint már többször is hangsúlyoztuk, a Nem arról van szó, hogy szánt-szándékkal
vizuális információ egyes összetevőit külön hazudik, csupán az agya, rávetítette az
ismerőse arcát az előzőekben látott
dolgozza fel az agy. A különböző emberi alakra. Nagy sebességnél,
aspektusokat végül szükségszerű hasonló helyzetekben, mikor nem látjuk
annyi ideig a dolgokat, hogy azokat
összekapcsolni, egységes képpé formázni, felismerjük, a későbbi információk
melynek gyakorlati megvalósulását még alapján, agyunk „utólagos emlékpótlást”
hajt végre. Ez olyan hatékonyan működik,
nem teljesen értjük. Angol terminussal élve hogy őszintén hisszük, hogy láttunk olyan
ez a BINDING PROBLEM. Ezen felül, dolgokat is, amiket valójában nem.

szükségszerű egy adott tárgy képét a két

retina különböző területéről összevetni, „összekombinálni”, ugyanis (magától
 63

értetődően) az egyes kérgi neuronok receptív mezejéből származó információ

nem elégséges az adott tárgy mozgásának pontos meghatározásához
(APERTURE PROBLEM). Erre a célra legalább két, de lehetőleg minél több
receptív mezőből származó információt kell együttesen értelmezni.
A térlátás megvalósulása
A tér három dimenziójának rekonstrukciója, két különböző mechanizmussal
valósul meg. Viszonylag távoli (több, mint 30 méter) tárgyak térbeli helyzetét,
egymáshoz viszonyított távolságát, agyunk képes monokuláris információ
alapján is meghatározni. Leonardo da Vinci a következőképpen határozta meg a
perspektíva érzékelésének törvényszerűségeit: „a közelebbi objektumok
részlegesen takarhatják a távolabbiakat; a közelebb levő tárgyak nagyobbnak
tűnnek a távolabbiaknál; a párhuzamos
vonalak összetartónak látszanak.” Ezen
szempontok 30 méternél közelebbi MEGHATÁROZÁS
tartományban már nem elég megbízhatóak. Az Korrespondeáló pontok:
egészen közeli tartomány térérzékelését a
 azokat a pontokat jelenti a
binokuláris diszparitás biztosítja, mely azon retinán, melyek ugyan azt az
alapszik, hogy a két szembe jutó kép némileg információt fogják fel és
eltér egymástól. A jelenség azzal továbbítják, mint a
magyarázható, hogy a két szem között levő szomszédos retina
megfelelő területe.
távolság (60-65 mm távolságra van a két  a nem korrespondeáló
szemtengely egymástól) miatt, közelre való pontok nyilván ennek a
fixálás esetén a szemtengelyek konvergálnak. szöges ellentétét képviselik,
vagyis egyes retinapontok
Ennek következtében a korrespondeáló
nem ugyan azt a vizuális
retinapontokon túl, létrejönnek a nem percepciót továbbítják, mint
korrespondeáló (diszparát) pontok is. A szem a nekik megfelelő ellenoldali
optikai rendszere által fixált pont előtt, illetve retina pontjai.
mögött levő tárgyak képe, a retina nem
korrespondeáló területére esik. A fixáltnál távolabbi tárgyak képe a retina
binasalis diszparát pontjaira, míg a fixáltnál közelebbi tárgyak képe a retina
bitemporalis diszparát pontjaira esik. Annál távolabbinak - vagy közelebbinek -
érzékelünk valamit a fixált tárgyhoz képest, minél nagyobb a távolság a fixált
tárgynak megfelelő korrespondeáló pontok és az elő- vagy háttér nem
korrespondeáló pontjai között. Az érthetőség kedvéért meg kell jegyeznünk,
hogy a nem korrespondeáló pont csupán annyit jelent, hogy a binokuláris látótér
64

egy bizonyos pontjából származó információ a két retina tükörképszerűen

megfelelő pontjaira esik ugyan, viszont maga az információ eltérő.
A szem alkalmazkodási mechanizmusai és az extragenicularis optikus rostok
Az előzőekben kizárólag a látási információk tudatos feldolgozásával
foglalkoztunk, a továbbiakban viszont rátérünk a látópálya leágazásainak és ezek
sokrétű funkciójának ismertetésére.
A szem hatékony működése feltételezi annak gyors adaptációját a
mindenkori fényviszonyokhoz, a szem-tárgy távolság változásához, valamint a
mozgó tárgyak követéséhez. Mindez, reflexek útján valósul meg, melyek
rendkívül pontosan és gyorsan képesek megvalósítani a szem alkalmazkodását.
Az objektumok követését a VESTIBULOOCULARIS és az OPTOKINETIKUS reflex
teszi lehetővé, mely arra hivatott, hogy kompenzálják a fej kis amplitúdójú
mozgásaiból adódó elcsúszásokat. A vestibuloocularis reflex célja, hogy a figyelt
objektum képe állandóan a foveára vetüljön és ne valahová a perifériára. A
reflex, afferentációit a belső fülben levő vesztibuláris receptoroktól (lásd a 2.2.5
A félkörös ívjáratok működése fejezetet) kapja, melyek a fasciculus longitudinalis
medialis közvetítésével tevődnek át a III., IV., valamint VI. agyideg mozgató
magvaira. E reflex működése tehát feltételezi a félkörös ívjáratok kielégítő
funkcionalitását. A vesztibuláris analizátor sérülése esetén is végbemegy az
alkalmazkodás, mégpedig az optokinetikus reflexnek köszönhetően, viszont ez
esetben sokkal több idő szükséges a korrekció elvégzéséhez. Az optokinetikus
reflex a colliculus superior-hoz kötött. A korrekció elvégzéséhez először a
colliculus superior, a nem vizuális optikusrostok közvetítésével tudomást szerez
a kép elmozdulásáról, melynek kompenzálására kidolgozza a megfelelő
korrekciót, amit végül a megfelelő agyidegeken keresztül visszaküld a
szemizmokhoz, melyek elmozdítják a szemgolyót. A szemizmok mozgása kétféle
lehet. A gyors saccad típusú mozgás, mely leginkább rángásra emlékeztető
jellemzőkkel bír. Saccadikus mozgás alkalmával a szemgolyó elfordulásának
sebessége elérheti a 700-900 szögfok/s sebességet is. A másik mozgástípus, a
követő mozgás, melyet a vestibuloocularis reflex hoz létre. E két mozgástípus,
egymást kiegészítve járul hozzá a szem kinetikus reflexeinek megvalósításához.
Az AKKOMODÁCIÓS reflex (mely a szem-tárgy távolság változásához való
alkalmazkodást jelenti) három mechanizmus révén valósul meg: a lencse
domborulata (konvexitása) fokozódik, a musculus ciliaris összehúzódása által; a
szemtengelyek konvergálnak, valamint a pupilla szűkül. A reflexív afferentációját
 65

a nem vizuális optikusrostok képviselik, melyek az area pretectalisban

végződnek. Innen átkapcsolás történik a III., IV., és VI. agyidegek
szomatomotoros és vegetatív magvaihoz. A reflex bénítható atropinnal, amit
szemvizsgálatok során gyakran alkalmaznak. Az atropin teljesen megszünteti az
akkomodációt, minek következménye: tág pupilla és lapos szemlencse.
A pupilla fényreflexe
A pupilla átmérőjének változását, a fényviszonyok függvényében a pupilla
fényreflexének nevezett mechanizmus teszi lehetővé. Ez két antagonista izom
működése révén valósul meg. Ezek, a m. sphincter pupillae, valamint a m.
dilatator pupillae. Sötétben a m. dilatator pupillae összehúzódik és a m.
sphincter pupillae elernyed, minek következménye a pupilla tágulása, vagyis
MYDRIASIS. Ennek ellentéte a pupillaszűkülés, vagy MYOSIS. Hangsúlyoznunk
kell, hogy a pupillaszűkülést, a paraszimpatikus idegrendszer és annak
pályarendszere szabályozza, míg a pupillatágulás a szimpatikus idegrendszerhez
kötött.
A reflex kiindulási pontját a retina melanopszint tartalmazó ganglionsejtjei
képviselik. Ezen sejtek, amint már fentebb említettük (1.7.2 Az alvás
tanulmányozása) az általános megvilágítás mértékére vonatkozó információkat
szállítanak. Nem jellemző rájuk, a center surround receptív mező. A
ganglionsejtek axonjai a corpus geniculatum lateralehoz futnak, ahol nagyrészük
átkapcsol. Kisebb részük, viszont csak a regio pretectalisban kapcsol át. Ezt
követően, a rostok kereszteződnek a commissura posteriorban, majd eljutnak az
Edinger-Westphal-mag pupillomotoros neuronjaihoz. Az innen kiinduló
preganglionáris neuronok a ganglion ciliareban lineárisan (egy preganglionáris
neuron egy ganglion sejttel szinaptizál) kapcsolnak át.
Mivel, a commissura posterior szintjén a rostok kereszteződnek, az egyik
szemet ért fényhatás, a másik szem pupillájának átmérőjét is megváltoztatja. A
hatás tehát nem csupán ipsilateralisan, hanem contralateralisan is érvényesül.
Ezt nevezzük consensualis fényreakciónak.
66

2.2 A hallás és egyensúlyérzékelés analizátora

E két rendszer funkciója merőben eltér egymástól, mégis szinte kivétel nélkül
egyazon fejezetben szokás tárgyalni őket. Ennek miértje abban keresendő, hogy
mindkét analizátor receptora a sziklacsont üregében helyezkedik el, valamint
mindkettő mechanoelektromos transzducer. Receptoraik a szőrsejtek (hair cell).

A hallórendszer
A látással ellentétben a hallás folyamatosan tájékoztatja az élőlényt az őt
körülvevő gömbszerű koordináta rendszer minden egyes iránykoordinátájából
származó specifikus jelzésekről. Másként fogalmazva, míg a látás a külvilágnak
csak egy szegmentumát (látótér) képes egy adott időpillanatban lefedni, addig a
hallás az élőlény teljes környezetéből fog fel információkat. Sohasem kapcsol ki,
információi alvás idején is feldolgozásra kerülnek az agyban. Az állatvilágban
nagy jelentősége van a veszély elkerülésében, táplálékszerzésben (ragadozók),
kommunikációban, stb. Egy szóval esszenciális a fennmaradáshoz. Ezzel
szemben a hallás, a modern emberi civilizációban nem feltétele az életben
maradásnak, mindazonáltal a társadalmi integrációra és a szociális érintkezésre
negatív kihatással van esetleges elvesztése.

2.2.1 A hallás fizikai alapjai

A hang egyfajta longitudinális, mechanikai, periodikus rezgés, mely különféle
közegekben képes terjedni. Emberi hallás szempontjából a levegő közvetítésével
terjedő hangok percepciója jelentős. A levegőben terjedő hanghullámok, a
sűrűsödés és ritkulás jelenségére támaszkodnak. Ez csupán abból áll, hogy a
levegő sűrűbb és kevésbé sűrű rétegei periodikusan váltogatják egymást.
A hangokat grafikusan ábrázolva (lásd: 25. ábra) szabályos, hullám alakú
görbét kapunk. A két szomszédos, egyforma hangnyomású terület közötti
távolságot tekintjük a hullámhossznak. Ennek reciproka szélesebb körben
használatos. Ezt nevezzük a hang frekvenciájának, mely azt mutatja meg, hogy
egy másodperc alatt hány hanghullám váltja egymást.
1
𝑓= [𝑓]𝑠𝑖 = 𝐻𝑧 (𝑘𝐻𝑧)
𝑇
Ahol, „f” a frekvencia, „T” pedig a periódusidő.
 67

25. ábra

Minél rövidebb egy hang hullámhossza, annál magasabbnak halljuk. Az

emberi hallástartomány korlátai a 20 Hz és 20.000 Hz (20 kHz). Meg kell
azonban jegyeznünk, hogy az emberi hallásküszöb a megadott tartományon
belül, rendkívül nagy eltéréseket mutat. A szélső értékek fele haladva
exponenciálisan erősebb hangra van szükség az érzet kiváltásának érdekében.
Az emberi fül az 1 kHz és 4 kHz közötti tartományra a legérzékenyebb. A 20 Hz-
nél alacsonyabb frekvenciájú hangokat infrahangnak, míg a 20 kHz-nél
magasabb frekvenciájú hangokat ultrahangnak nevezzük.
Egy másik jellemző, az amplitúdó, mely a nyugalmi helyzethez viszonyított
legnagyobb nyomáskülönbségek közti értéket jelenti. Az ábrán „A” jelzéssel van
feltüntetve. Minél nagyobb egy hanghullám amplitúdója, annál hangosabb,
intenzívebb hangról beszélünk.
Az emberi fül viszonylag nagy hangerő tartományt képes lefedni, ez
körülbelül 1.000.000 szoros hangerőkülönbséget jelent. Ez a tény magyarázza,
hogy a hangerősség kifejezésére logaritmikus skálát használunk, melyet egy
referenciaintenzitásra alapozva fejezünk ki. Az intenzitás a hangnyomással
arányos. A referenciaintenzitás értéke 20 µPa. Ez megközelítőleg azt a
hangnyomásértéket jelöli, amit normál körülmények között, egy egészséges
68

felnőtt, 2000 Hz frekvencián még épp meghall. Ehhez az értékhez van

viszonyítva a hangnyomásszint (SPL).
Mértékegysége a dB (decibel), mely egytizedét jelenti az eredeti Bell
egységnek.
𝐼
𝑑𝐵 𝑆𝑃𝐿 = 20 × 𝑙𝑜𝑔
𝐼0

Ahol, SPL – sound pressure level, I – hangintenzitás, I0 – referenciaintenzitás.

Hangnyomásszint támpontok:
 Referenciaszint – 0 dB
 Susogó levelek – 20 dB
 Normál beszéd – 60 dB
 Forgalmas utca zaja – 80 dB
 Lövés, mennydörgés – 120-140 dB
 Fájdalomküszöb – 120-125 dB
A hanghullámok fáziseltérése, valamint az intenzitáskülönbsége teszi
lehetővé, hogy képesek legyünk meghatározni a hangforrás irányát. Az egyik
fülbe érkező hang nem pont ugyan akkor éri el a másik fület és nem ugyan olyan
erős. Ebből az eltolódásból, időbeli elcsúszásból, az agy ki tudja számolni, hogy
pontosan milyen irányból érkezik a hang. Ha nem sikerült kétséget kizáróan
meghatározni a hangforrás irányát, elég a fejet egy néhány fokkal elmozgatni, és
ez rögtön megoldja a problémát. Annál nehezebb egy hangforrás irányát
pontosan meghatározni, minél magasabb, minél halkabb és minél rövidebb az
adott hang.

2.2.2 A hanghullámok vezetése

A fülkagyló, valamint a külső hallójárat szerepe, a hangok összegyűjtése,
felfogása, valamint vezetése a dobhártya fele. Ezen felül rezonátorként némileg
felerősíti a hangokat. Ember esetén a fülkagyló jelentősége nem túl nagy, mivel
egyáltalán nem mozgatható.
 69

A külső hallójárat közvetítésével a hangok a dobhártyához jutnak és rezgésbe

hozzák azt. Ezt követően az akusztikus
jelek, áttevődnek a középfül AKUSZTIKUS IMPEDANCIA
hallócsontocskáira, melyek jelentősége az Az egyes hangtovábbításra alkalmas
akusztikus impedanciaillesztésben van. közegek ellenállása a hanghullámokkal
Általános szabály, hogy amikor szemben. Másként fogalmazva:
mennyire könnyen/nehezen jön rezgésbe
hanghullámok próbálnak átjutni egy kisebb
egy bizonyos közeg, hang hatására.
akusztikus impedanciájú közegből egy
nagyobb impedanciájú közegbe,
intenzitásuk csökken, ugyanis a hanghullámok egy része a közegek határán való
átlépés pillanatában visszaverődik. A fül esetében ez annyit tesz, hogy ha a
hallócsontocskák nem kompenzálnák az impedanciakülönbséget, a hang több tíz
decibelnyi veszteséget szenvedne a levegőből a folyadékba történő átlépése
során. Az impedanciatranszformátornak is nevezett középfül annyira
hatékonyan továbbítja a rezgéseket, hogy az ovális ablak felületegységére kb.
22-szer akkora nyomáshullám érkezik, mint a dobhártya azonos méretű
felületegységére. Az erősítés annak köszönhető, hogy a dobhártya felülete (50
mm2) kb. 17-szer akkora, mint a kengyel talpának felülete (3 mm2), valamint a
hallócsontocskák emelőként működve kb. 1,3-szoros erősítést okoznak. E két
értéket összeszorozva körülbelül 22-t kapunk. Meg kell jegyeznünk, hogy a fenti
számadatok a dobhártya egyenletes rezgése mellett (1000 Hz
frekvenciatartományban) is csak
NAGYOTHALLÁS megközelítőleg helytállóak. Más frekvencia
TRANSZMISSZIÓS – a hangrezgéseket mellett az erősítés mértéke eltér a
továbbító rendszer károsodik megadott értékektől. A megfelelő
PERCEPCIÓS – a receptor apparátus, vagy impedanciaillesztés feltételezi a
az idegpályák károsodása okozza. nyomáskiegyenlítődést a külvilág és a
KEVERT – mind a transzmissziós, mint a középfül között. Ez az Eustach féle fülkürt
percepciós halláskárosodás fenn áll közreműködésével valósul meg. A
hallócsontocskák izmai (m. tensor tympani
és a m. stapedius) képesek modulálni az impedanciacsatolást. Károsító erejű
hangok esetén például csökkentik az erősítés mértékét.

2.2.3 A belső fül és a hanghullámok percepciója

Az akusztikus ingerek percepcióját a cochlea-ban (csiga) található szőrsejtek
végzik. A cochlea két nyíláson keresztül áll kapcsolatban a középfüllel. Ezek közül
az egyik az ovális ablak, melyre a kengyeltalp rögzül és a hanghullámok csigába
70

való belépési pontját képviseli. A másik nyílás, a kerek ablak, mely biztosítja a
hanghullámok távozását a csigából és megakadályozza azok visszaverődését,
azaz meggátolja a belső visszhang létrejöttét. A csiga lényegében egy
csőrendszernek tekinthető, mely a modiolus (csiga tengelye) körül két és fél
fordulatot képez (egészen pontosan 2 és ¾ fordulatot). A csigát keresztmetszeti
képén (Lásd: 26. ábra) három üreg ismerhető fel: scala vestibuli (csarnokjárat),
scala media/ductus cochlearis (csigajárat) és scala tympani (dobüreg).

26. ábra

A scala vestibuli, a csiga csúcsában (helikotrema) áthajlik a scala

tympaniba. A folyadék, ami kitölti ezt a – gyakorlati megfontolásból – két
üreget, a perilympha. Ez egy olyan extracelluláris folyadék, melynek
összetételében a Na+ koncentrációja magas, míg a K+ koncentrációja alacsony –
hasonlatos a liquor cerebrospinalishoz. A scala vestibulit a scala mediatól a
Reissner-hártya választja el, míg a scala mediat és a scala tympanit, a membrana
basilaris [membrana spiralis] határolja.
Emberben a ductus cochlearis hossza, átlagosan 32-33 mm. Az üreg
endolymphával (a stria vascularis szekréciós terméke) van kitöltve, melynek
összetétele merőben különbözik a perilympha összetételétől. Nagy
koncentrációban tartalmaz K+-t (megegyezik az intracelluláris K+
koncentrációjával), míg alacsonyabb koncentrációban van jelen a Na+. Az
 71

ionkoncentrációk különbségéből adódik az endocochleáris potenciál, melynek

következtében az endolympha 60-80 mV-al elektropozitívabb, mint a
perilympha. Az endolympha magas K+ koncentrációja elengedhetetlen a
szőrsejtek által megvalósított mechanoelektromos transzdukcióhoz. A csiga
három üregét határoló membránok (hártyák) rugalmassága biztosítja a
hanghullámok percepciójának megvalósulását. A középfül által közvetített
hanghullámok az ovális ablakon át rezgésbe hozzák a scala vestibulit kitöltő
perilymphát, ami progresszíven tovább terjed a Reissner-hártyára és a
membrana basilarisra.
Passzív frekvenciaanalízis
Annak érdekében, hogy meg tudjunk különböztetni egymástól különböző
magasságú (frekvenciájú) hangokat, szükség van a cochlea frekvenciaanalizáló
működésére. Ez az ún. „hely elv” (tonotópia) szerint megy végbe. A tonotópiás
működés megvalósulása több tényezőnek köszönhetően valósul meg,
melyekből mi csupán a membrana basilaris szerkezetéből adódó
frekvenciaanalizáló mechanizmust és a külső szőrsejtek erősítő funkcióját
ismertetjük.
Már említettük, hogy az ovális ablak közvetítésével a csigába jutó
hanghullámok rezgésbe hozzák
(többek között) a membrana
basilarist (27. ábra) is. A
membrana basilarison
tovaterjedő hullámok,
különböző mértékben lengetik
meg annak különböző pontjait,
ugyanis, amint ahogyan az a
27. ábrán is látható, a 27. ábra
membrana basilaris szélessége
a csiga csúcsa fele növekszik. A szélesség változásának megfelelően a membrán
rugalmassága is változik. A bázisánál keskenyebb (100 µm) és feszesebb rostok
alkotják, melyek a magas hangok hatására nagyobb mértékben jönnek rezgésbe,
mint az alacsonyabb frekvenciájú hangok hatására. Ezzel szemben, a membrana
basilaris helikotremában levő része jóval szélesebb (500 µm), így a mély
(alacsony frekvenciájú) hangok hatására aktiválódik a legjobban. Mivel a
membrana basilaris fokozatosan szélesedik ki, ill. a rostok feszessége
72

fokozatosan csökken, jogos következtetés, hogy a membrana basilaris minden

egyes pontja csupán egy bizonyos frekvenciára (karakterisztikus frekvencia) van
hangolva és a neki megfelelő hangmagasság hatására a legnagyobb hullámzást
mutatja a membrán bármely más területéhez viszonyítva. Kimutatták, hogy azok
a hanghullámok, melyek a membrana basilaris alapjánál hoznak létre maximális
kitérést (magas hangok), nem jutnak el a csiga csúcsáig, mert nagyon hamar
elhalnak, míg a mély hangok elérik a helikotremát. Ebből viszont az is
következik, hogy mindegyik hanghullám áthalad a csiga kezdeti szakaszán és
„koptatja” azt. A következmények a kor előrehaladtával válnak nyilvánvalóvá,
ugyanis minél idősebb egy ember (vagy akár állat) annál kevésbé hallja a magas
frekvenciájú hangokat, míg az alacsony frekvenciákkal továbbra is minden gond
nélkül boldogul. Ezt nevezzük idős kori „fiziológiás” szelektív hipoakuziának.

2.2.4 A Corti-szerv és a mechanoelektromos transzdukció

A Corti-szerv (organon spirale) a scala media alsó falán található.
Szerkezetében megfigyelhetőek a külső- és belső szőrsejtek, külső- és belső
phalanxsejtek (támasztósejtek), pillérsejtek, valamint egyéb, jobbára ismeretlen
funkciójú sejtek.
A szőrsejtek olyan módosult hámsejtek, melyek képesek a hanghullámok
által kiváltott mechanikai
rezgéseket felfogni és a hozzájuk
kapcsolódó dendriteknek
továbbítani. A belső szőrsejtek
(egy Corti-szervben kb. 3500 db)
egyetlen zárt sorban, míg a külső
szőrsejtek (egy Corti-szervben kb.
11.000-14.000 db) több sorban
helyezkednek el. A csiga alapjánál
a külső szőrsejtek 3 sorba
rendeződnek, míg a csiga
csúcsánál, már 5 sejtsor
figyelhető meg. Elnevezésükhöz
méltón, a szőrsejtek csúcsi
részén stereociliumok (kb. 80 db
egy sejten) figyelhetők meg
(Lásd: 28. ábra). Ezek lényegében
28. ábra
 73

aktin filamentumok, melyeket a sejtmembrán kesztyűszerűen vesz körül. A

stereociliumok hossza különbözik és pánsípszerűen rendeződnek el.
Összeköttetésben állnak egymással, melyet a csúcsi részen a „Tip-link”
kapcsolatok, míg a sejttesthez közeli részen a Bazális junkciók valósítanak meg.
A külső szőrsejtek leghosszabb stereociliumainak csúcsa rögzítve van a
membrana tectoriahoz, míg a belső szőrsejteknél ez nem figyelhető meg. A
rögzítettség okán, a külső szőrsejtek a membrana basilaris és a membrana
tectoria egymáshoz viszonyított elmozdulását, elcsúszását érzékelik. Ennek
megvalósulása, a stereociliumok membránjában levő mechano-szenzitív K+
csatornák (a leggyorsabb kinetikájú csatorna, amit ismerünk –
mikroszekundumok alatt válaszol) aktivációjának köszönhető. A mechano-
szenzitív K+ csatornák a stereociliumok csúcsi részén helyezkednek el.
Meghatározó fontossággal bír, hogy a K+ csatornák csupán akkor aktiválódnak,
ha a stereociliumok dőlése a rövidebbektől a hosszabbak fele történik. Ellenkező
esetben a K+ csatornák aktivációja elmarad.
Amint már említettük, a külső szőrsejtek stereociliumai rögzítve vannak a
membrana tectoriahoz, míg a belső szőrsejtek stereociliumai „szabadon úsznak”
az endolymphában. A továbbiakban, elsőként a belső szőrsejtek működését és
mechanoelektromos transzduktor viselkedését tárgyaljuk, majd rátérünk a külső
szőrsejtek funkciójának ismertetésére.
A belső szőrsejtek valamint a támasztósejtek képezik a határvonalat a scala
tympanit kitöltő perilympha és a ductus cochlearist kitöltő endolympha között.
Az előzőekben említettük, hogy az endolympha K+ koncentrációja magas, míg
Na+ koncentrációja alacsony. Ennek fordítottja igaz a perilymphára. A
következmény az, hogy a szőrsejtek különböző részein, különböző
potenciálkülönbség figyelhető meg a környezethez képest. A szőrsejt belseje és
a perilympha közötti nyugalmi potenciálkülönbség -70 mV, míg az endolympha
és a sejt belseje között +150 mV a nyugalmi potenciálkülönbség. Ebből
adódóan, ha a mechano-szenzitív K+ csatornák nyitnak, nagyon erős, befele
mutató kálium áram jön létre, ami - a megszokottól eltérő módon - depolarizálja
a sejtet. A depolarizáció hatására, a szőrsejtek alapi részén nagyobb
mennyiségben jelenlevő Ca2+ csatornák nyitnak, megugrik az intracelluláris Ca2+
koncentráció, ami glutamát felszabadulást okoz. Ezt követően a glutamát ingerli
a n. cochlearis dendritjeit, akciós potenciálokat vált ki.
74

A stereociliumok membránjában található mechano-szenzitív K+ csatornák

kb. 15%-a mindig nyitott állapotban van, ezért a sejt mindig kissé depolarizált.
Ehhez még hozzáadódik a sejtek irányfüggetlen ingerléséből adódó kismértékű
aktiváció is. Hanghullámok hatására a stereociliumok mindkét irányba
kitérhetnek, viszont csak az egyik irányba (a rövidebbektől a hosszabbak fele)
történő elmozdulás hatására aktiválódnak a K+ csatornák. Ennek az lesz a
következménye, hogy hanghullámok hatására a membránpotenciál változásai
ütemszerűen váltakoznak (oszcillálnak), ami ugyancsak ütemszerű glutamát-
felszabadulással jár. Az állandó és befele mutató kálium áram (egyenáramú
összetevő) valamint a szakadozott, ütemszerű, erőteljes K+ áram (váltóáramú
összetevő) közösen határozzák meg a szőrsejtek transzmitterleadásának
mennyiségét és frekvenciáját. Más szavakkal élve: egy alapszintű
transzmitterleadásra még rátevődik egy oszcilláló jellegű transzmitterleadás is.
A külső szőrsejtek aktivációs
mechanizmusa megegyezik a belső Presztin – fehérje, melynek neve
szőrsejtekével, mindazonáltal ezek gyorsaságára utal. Ez egy olyan
anioncsatorna, mely nem vezet
afferentációi elhanyagolhatóak, a hallásban
(„vak”), viszont klorid ionokat köt.
mint receptor, nem vesznek részt. Körülbelül A membránpotenciál megváltozása
3-4-szer annyian vannak, mint a belső révén a Cl--ok elmozdulnak a fehérje
szőrsejtek. Míg a belső szőrsejtek hossza nem belsejében, ami
konformációváltozást okoz.
változik aktívan és számottevően, addig a
külső szőrsejtek hosszváltozása az alapvető
funkciójukat képezi. A mozgás megvalósítása egy speciális fehérje, a presztin
feladata, mely a bazolaterális membránban helyezkedik el és nagyon gyorsan
képes a sejt hosszát változtatni, azaz rövidíti a sejtet. Mivel a külső szőrsejtek
lényegében összekötik a membrana basilarist a membrana tectoriaval, ezért
összehúzódásuk a két membrán közti távolság csökkenésével jár. Amint már
említettük, a külső- és belső szőrsejtek stereociliumai az endolympha
áramlásának megfelelően, egységesen dőlnek el, az ingerlő-, avagy a semleges
irányba. Amint a belső szőrsejteket inger éri és glutamát leadásuk megugrik,
ezzel egy időben a külső szőrsejtek magassága csökken, a két membrán
közeledik egymáshoz (leginkább a membrana tectoria mozdul el), minek
következménye az endolympha hullámzásának fokozódása. A külső szőrsejtek
pusztulása, vagy a presztin molekula/gén diszfunkciója kb. 40-60 dB SPL
halláscsökkenéssel jár. A külső szőrsejtek erősítő funkciója mellett
megfigyelhető egyfajta diszkriminatív funkció is, mely fokozza a hallásélességet,
 75

egyfajta zajszűrő mechanizmusként fogható fel. E zajszűrő működés annak

köszönhető, hogy a karakterisztikus frekvenciának megfelelő területen a külső
szőrsejtek fokozzák a rezgések amplitúdóját, míg máshol (a karakterisztikus
frekvenciának megfelelő területen kívül) ez az erősítő hatás nem érvényesül.
A szőrsejtek afferentációi
Amint már említettük, csupán a belső szőrsejtek afferentációi szállítanak
szenzoros jeleket, míg a külső szőrsejtek afferentációi jelentéktelenek,
gyakorlatilag elhanyagolhatóak.
A belső szőrsejtek mindegyikéhez átlagosan 10 (egyes szerzők ennek a
duplájáról számolnak be) afferens neuron dendritnyúlványa csatlakozik és
mindegyik neuron csak egy szőrsejthez kapcsolódik. Ennek megfelelően kb.
70.000 afferens neuron vesz részt a hallási információk továbbításában.
Megkülönböztetünk magas- és alacsony háttéraktivitású rostokat. Előbbiek
nyugalomban is gerjesztenek akciós potenciálokat. Nem alkalmasak erős hangok
ingereinek továbbítására, ugyanis már 40 dB-en telítődnek, míg utóbbiak csak
nagy hangintenzitás mellett kezdenek gerjesztődni, de még 120 dB-en
(fájdalomküszöb) sem telítődnek. A mechanizmus jelentősége, - hasonlóan a
retina fotoreceptor sejtjeihez – a nagyobb intenzitásspektrum lefedése.
Emellett, az egyes szőrsejtekhez kapcsolódó neuronok nem mindig
aktiválódnak, amikor a szőrsejt transzmittert szabadít fel, ugyanis a szőrsejtek
képesek sokkal nagyobb frekvencián oszcillálni, mint az idegsejt (az akciós
potenciál időtartama kb. 1-2 ms, ez alatt a szőrsejt többször is aktiválódhat).
Más szavakkal élve: azért szükségszerű, hogy több neuron vezesse el egyetlen
szőrsejt jelzéseit, mert egy neuron egyszerűen képtelen lenne „tartani a lépést”
a szőrsejttel. Mindazonáltal, ha a nervus cochlearis szintjén regisztráljuk az
akciós potenciálok oszcillációját, azok megegyeznek a szőrsejtek szimultán
oszcillációjával, ezt nevezzük fáziscsatolásnak (phase-locking).
Már említettük, hogy a nervus cochlearison nyugalomban (hanginger
jelenléte nélkül) is mérhető egyfajta alapaktivitás – ami leginkább a magas
háttéraktivitású sejteknek köszönhető. Ezen alapaktivitás okát és célját egyelőre
még nem ismerjük.

A vesztibuláris analizátor
Működése nagyban hasonlít a hallás analizátor működéséhez. A receptorok
itt is mechanoelektromos transzduktorok (szőrsejtek), melyek szerkezete
76

csaknem megegyezik az auditív információkat felfogó sejtek szerkezetével.

A vesztibuláris receptorok a fej elmozdulását érzékelik, ami lebontható a
következő összetevőkre:
- szöggyorsulás – statikus helyzetérzékelés (elfordulás – a fej térben
elfoglalt relatív pozíciója nem változik), érzékelését a félkörös ívjáratok
(lásd alább) valósítják meg
- lineáris gyorsulás – dinamikus helyzetérzékelés (változik a relatív
térbeli pozíció), érzékelését a tömlőcske és zsákocska (lásd alább)
valósítja meg
E két alapvető információból az agy következtetni tud a fej mindenkori
helyzetére, be tudja állítani a testtartást, az egyensúlyt, az izomtónust, ill.
korrekciókat tud számítani, melyek a külső szemizmok közreműködésével
megvalósítják a tekintet rekalibrálását (lásd: A szem alkalmazkodási
mechanizmusai és az extragenicularis optikus rostok alfejezetben).
A vesztibuláris érzékszervek ingerei normál körülmények között nem
tudatosulnak, ugyanis a tőlük származó információk tudattalan válaszreakciót
váltanak ki, mindazonáltal különleges körülmények között (hullámvasutazás,
autóversenyzés, egyes földrajzi területek madártávlatból történő, nagy sebesség
melletti megtekintése, stb.) eljuthatnak a tudatig.
A vesztibuláris érzékszerv receptorai a hártyás ívjáratokban [félkörös
ívjáratok] (ductus semicirculares), tömlőcskében (utriculus), zsákocskában
(sacculus) találhatóak. Az utriculust és sacculust együtt, még otolitszervnek is
szokás nevezni.

2.2.5 A félkörös ívjáratok működése

A „félkörös ívjárat” elnevezés kissé megtévesztő lehet, tekintve, hogy
valójában csaknem teljes körök. Ezek egyik végükön kiöblösödött csövek,
(ampulla) melyek belsejét endolympha, míg a csontos- és hártyás ívjáratok
közötti teret perilympha tölti ki. Az ívjáratok mindkét végükkel az utriculusba
nyílnak. A három ívjárat síkja egymásra nagyjából merőleges. Az egyik ívjárat
nagyjából a vízszintes síkban helyezkedik el (laterális ívjárat – a másik kettőhöz
képest valamivel kisebb sugarú), a másik kettő erre merőlegesen, függőleges
tengely mentén helyezkedik el (anterior és posterior ívjáratok). A jobb és bal
ívjáratok egymás tükörképei, így egymást kiegészítve érzékelik a fej
szöggyorsulását, lefedve a teljes 3D teret. A receptorsejtek az ívjáratok
 77

ampulláris részében, a crista

ampullarison helyezkednek el. A crista KINOCILIUM – hasonlít a
stereociliumokhoz, de azoknál
ampullaris és az ampulla teteje között
szabályosabb, belső tubuláris
egy kocsonyás állagú anyag, a cupula szerkezetet mutat, végén bunkó alakú
található, melybe benyúlnak a megvastagodás van. Mindegyik
szőrsejtek kino- és stereociliumai. A fej szőrsejten kb. 60-100 stereocilium van,
elfordulásának két fázisa van: anguláris míg csupán egyetlen kinocilium. Mindig
akceleráció (gyorsulás) valamint a sejt valamelyik szélén helyezkedik el.
Látszólag semmilyen funkciója nincs.
anguláris deceleráció (lassulás). A fej
A kinocilium szomszédságában levő
elmozdulásának kezdetén az stereocilium a leghosszabb.
ívjáratokban levő endolympha
tehetetlenségénél fogva késéssel követi
az ívjáratok elmozdulását, amihez viszont rögzítve vannak a szőrsejtek. Ennek az
lesz a következménye, hogy a szőrsejtek stereociliumai kitérnek (már 10 nm-nyi
kitérést is képesek regisztrálni), minek hatására gátló (hiperpolarizáló), avagy
serkentő (depolarizáló) hatás keletkezik a szőrsejtekben. Meg kell azonban
jegyeznünk, hogy a szőrsejtek afferentációin (akárcsak a csiga belső szőrsejtjei
esetében) állandóan mérhető egy alap frekvenciájú ingerület-leadás. A serkentő
irányba történő kitérés növeli-, míg a gátló irányba történő kitérés csökkenti az
akciós potenciálok frekvenciáját. Az elmozdulás kezdeti szakaszát követően, az
endolympha mozgása is követi az ívjáratok és szőrsejtek mozgását, így a
befolyásoló hatás megszűnik. Az anguláris deceleráció arra utal, hogy a mozgás
befejeztével az endolympha ismét késve reagál, ami viszont teljesen ellenkező
hatást vált ki az anguláris akcelerációhoz képest. Más szavakkal élve: ha az
anguláris akceleráció depolarizáló hatást gyakorolt a szőrsejtekre, akkor az
anguláris deceleráció hiperpolarizáló hatású lesz. A mozgások megszűnésével
helyreáll az alapfrekvencia (kb. 5-10 ingerület/s).

2.2.6 A tömlőcske és zsákocska működése

A félkörös ívjáratokkal ellentétben, az utriculus és a sacculus a lineáris
gyorsulást, valamint a fej mindenkori pozícióját érzékelik, de nem képesek
felfogni a fej forgatását leíró paramétereket. Az utriculusban és a sacculusban a
receptorsejtek a maculában helyezkednek el. A macula síkja az utriculusban
majdnem horizontális, míg a sacculusban közel függőleges. Hasonlóan a félkörös
ívjáratokhoz, a maculában elhelyezkedő szőrsejteket egy kocsonyás anyag
(otolithmembrán) fedi, mely viszont nem éri el a tömlőcske vagy zsákocska
szemben levő falát. Az otolithmembránban nagy sűrűségű, apró, kalcium-
78

karbonát kristályok találhatóak, melyek

meghaladják az őket körülvevő kocsonyás
anyag denzitását. Ezeket nevezzük
otolithkristályoknak. Mivel nagyobb a
sűrűségük az őket körülvevő közeg
sűrűségénél, mindig a gravitációnak, ill. a
lineáris gyorsulásnak megfelelően fognak
elmozdulni, amivel viszont mechanikusan
ingerlik a szőrsejtek stereociliumait. Ezt
követően – hasonlóan a félkörös ívjáratok 29. ábra

működéséhez – növelik, avagy csökkentik a hozzájuk tartozó afferens roston az

akciós potenciálok frekvenciáját.
Ellentétben a félkörös ívjáratok szőrsejtjeinek homogén elrendeződésével, az
otolitszervek receptorai heterogén módon helyezkednek el. A határvonal
(striola), - melyhez képest a kinociliumok az utriculusban közelebb, míg a
sacculusban távolabb helyezkednek el, - egy képzeletbeli görbe (Lásd: 29. ábra).
A szőrsejtek heterogén elrendezésének köszönhetően, az otolitszervek képesek
érzékelni a 3D térben való bármelyen irányba történő gyorsulást.
A vesztibuláris receptorok ingerületei a Scarpa-féle (ganglion vestibulare)
dúc bipoláris neuronjaira tevődnek át.

2.3 Fájdalom és a nociceptív rendszer

A fájdalom fogalmát nehézkes szóban meghatározni, de többnyire
elfogadható azt állítani, hogy egy olyan kellemetlen érzés, mely valamilyen
módon szöveti károsodással függ össze. Hasonlóan az ideg-izom orsóhoz, a
fájdalom adaptációja minimális; felületesen kezelve a kérdést, adaptációs
képességét akár nemlétezőnek is tekinthetnénk. Valójában a fájdalom hosszan
tartó fennállása esetén, a fájdalom iránti érzékenység inkább fokozódik,
mintsem csökkenne. A fájdalom, mint érzet, ösztönös reakciókat is kivált,
melyek a fájdalom kerülésére irányulnak. Ezen ösztönös reakciók tudatosan
elnyomhatók, kontrollálhatók, mindazonáltal létezik a fájdalomnak olyan
erősségi foka is, melyen már a tudatos befolyásolás, védekező reakciók
elnyomása már nem működik. Ekkor beindulnak az automatikus hárító
mechanizmusok, melyek végső megnyilvánulása az eszméletvesztés. A fájdalom
elviselésének képessége és a fájdalomküszöb meglehetősen nagy egyéni
eltéréseket mutat. Jelenleg általánosan elfogadott, hogy a fájdalom ingerek
 79

kiváltásában és közvetítésében nem

Polimodális nociceptor: szerepelnek specifikus receptorok,
 többféle ingerre is reagál ehelyett a szabad idegvégződések,
 viszonylag magas polimodális nociceptor funkciót betöltve
ingerküszöbbel rendelkeznek fogják fel és szállítják a fájdalomként
 károsító intenzitású ingerekre tudatosuló károsító ingereket. A fájdalom
reagálnak mindig a periférián keletkezik, majd a
központi idegrendszerbe továbbítódik és
mint érzet, ismét a perifériára vetül. Érzékelésében gyakorlatilag az
idegrendszer minden szintje részt vesz. Léteznek ugyan a központi
idegrendszerben speciális fájdalomérző neuronok, azonban nincs egy (vagy
több) körülhatárolható terület (mezők vagy magvak), ahová a fájdalom érzet
vetülne. Más szavakkal élve: a fájdalom központi szakaszának feldolgozására
vannak specifikus neuronok, viszont ezek disztributív módon nem tömörülnek
központokba.

2.3.1 A fájdalom létrejötte a periférián

Amint azt már említettük, a károsító ingereket a szabad idegvégződések
fogják fel. Két rosttípus ismert, melyek végződései nociceptorként működnek:
- Aδ-afferensek – lassan vezető (kb. 15 m/s), vékony velőhüvelyes rostok,
melyek a mechanikai behatás, valamint a magas hőmérséklet keltette
fájdalmat vezetik. A gyors, éles fájdalomérzet létrejöttében játszanak
szerepet.
- C-afferensek – ez előbbinél is lassabban vezető (kb. 1 m/s), vékony,
amyelinikus rostok, a mechanikai behatások, valamint a magas hőmérséklet
keltette fájdalmak mellett, a kémiai behatásokra is válaszolnak. A lassú,
elhúzódó fájdalomérzet létrejöttében játszanak szerepet.
A többi receptorhoz hasonlóan a kódolás ebben az esetben is az afferens
ideg depolarizációja, valamint akciós potenciáljainak frekvenciája révén történik.
A károsító behatásoknak csupán „annyi a dolguk”, hogy depolarizálják az
afferens rostokat, ami a generátor potenciál (GP) küszöbig történő növelésével
valósítható meg (lásd: 30. ábra). A egyik receptor-ioncsatorna, mely a végződést
depolarizálhatja, a TRPV1 (transient receptor potential - vanilloid receptor 1
(VR1), [capsaicin receptor]), mely egy nem szelektív kationcsatorna. A TRPV
ligandja lehet a capsaicin (a csípős paprikában), anandamid (endogén eredetű –
80

egyaránt okozhat és csillapíthat fájdalmat), az alacsony pH (magas proton

koncentráció), ill. még aktiválhatja a receptort a szélsőségesen magas
hőmérséklet. A magas proton koncentrációt a kapszaicin receptor mellett,
specifikus ligandként még a savérzékelő receptor-ioncsatornák - ASIC (Acid-
Sensing Ion Channel - is észlelik. Azért bír ekkora jelentőséggel a savasság
ingerlő hatása, mert az anaerob anyagcserének nagy mennyiségű savas
végterméke van. Az anaerob körülmények pedig nyilvánvalóan nem
kívánatosak, elkerülésük esszenciális.

30. ábra

Egyéb, specifikus aktivációs utak:

- P2x-R – szintén kation csatorna, ligandja az ATP, mely normál
körülmények között jellemzően intracelluláris molekula.
Extracelluláris jelenléte sejtmembrán károsodásra utal.
- B2-R – G-proteinhez kötött, ligandja a BRADYKININ, protein-kináz-C-t
(PKC) aktivál, mely a kapszaicin receptorokat aktiválja, tehát
közvetlenül fájdalmat okoz. (Megjegyzés: a B2 receptor erekben
vazodilatációt okoz.)
- hisztamin-R, 5-HT és egyéb, gyulladásos folyamatokban résztvevő
receptorok szintén depolarizáló hatásokat keltenek
- PG-R – a prosztaglandin receptorok protein-kináz-A-t aktiválnak.
Önmagukban nem váltanak ki depolarizáló hatásokat, csupán a többi
(bradykinin- és a direkt fájdalomkeltő) receptorokat foszforilálják. A
prosztaglandinok arahidonsavból (AA) való kialakulását nem-szteroid
gyulladáscsökkentőkkel (NSAID) lehet gátolni.
 81

Nem specifikus aktivációs utak:

- az extracelluláris Na+ koncentráció növekedése révén növekszik a Na+
gradiens, tehát gyengébb ingerek is erős aktivációt idéznek elő
- az extracelluláris K+ koncentráció növekedése szintén kedvez a
fájdalom ingerek kialakulásának, ugyanis a csökkent K+ gradiens
következtében a végződés nehezebben repolarizálódik. Az
extracelluláris K+ koncentrációt elsősorban a sejtek pusztulásakor
kiszabaduló K+ növelni.
- aktivációt okozhat még a nociceptív végződések mechanikai, kémiai,
fizikai károsodása is. Ezek rendkívül sokfélék lehetnek, pl. szúrás,
roncsolás, vágás, a nociceptor membránjának feloldása alkohol vagy
egyéb erős oldószer által. Erős hő hatására dezintegrálódik a
membrán, míg nagyon alacsony hőmérséklet fennállásakor, csökken
az ionpumpák hatékonysága, mely a membránpotenciál küszöb
irányába történő elcsúszását eredményezi, stb.
- az előbbiekben már említettük a hipoxia fájdalomkeltő hatását, mely
a savas extracelluláris környezet létrehozásán kívül a
pumpaműködést is akadályozza, lévén, hogy az ionpumpák nem
jutnak energiához. Ennek eredménye, a membránpotenciál
elcsúszása a küszöb irányába.
Gátló utak:
- opioid-R – ligandjai az opiátok, morfiumszármazékok. Az ópium a
mák nedvének összetevője, leghatékonyabb analgetikus hatású
összetevője a morfin. Receptorai több altípusra oszlanak: „δ”, „κ”,
valamint „μ” receptorok. Ezeknek további (2-3) altípusaik ismertek.
Egy nagyon erős antagonista hatású szer a naloxon. Ez specifikusan a
µ-típusú opioid receptorokat blokkolja, így megszüntetve/csökkentve
az opiátok hatását.
- CB-R – [cannabinoid receptorok] ligandja az anandamid. Fentebb már
említettük, hogy az anandamid aktiválhatja a TRPV1 receptorokat is,
hatása ezért kiszámíthatatlan. Ezen kívül a receptort exogén eredetű
ligandok is aktiválhatják. Ilyenek a Cannabisban található anyagok is.
82

2.3.2 A fájdalom ingerek továbbítása

Amint azt már az előzőekben említettük, a nociceptív ingereket az Aδ,
valamint a C-afferensek szállítják a gerincvelő fele. Ezen rostok pseudounipoláris
neuronok, sejttestjük a csigolyaközti dúcban helyezkednek el. Ingerületüket a
gerincvelő hátsó szarvába továbbítják, ahol lényegében két lehetséges úton
tevődhet át az akciós potenciál a gerincvelői felszálló pályák neuronjaira. Az
egyik lehetőség, a közvetlen út. Ekkor a csigolyaközti dúc neuronjai direkt
kapcsolatot létesítenek a hátsó szarv neuronjaival. A másik lehetősé az, hogy
közbeiktatott interneuronok útján tevődik át az ingerület a felszálló projekciós
neuronokra. A gerincvelőnek nem csupán átvezető funkció jut, hanem egyfajta
moduláló hatással is van a fájdalomingerekre (a fájdalomingerek a gerincvelő
szintjén kapuzva vannak). Egyaránt képes a beérkező fájdalomingereket teljes
mértékben átvezetni, vagy az intenzitást jelentősen csökkentve, a perifériáról
származóhoz képest sokkal kisebb erősségű fájdalmat továbbvezetni. Más
szavakkal élve: a gerincvelő képes mérsékelni a perifériáról érkező fájdalom
érzetek tudatosuló intenzitását.

31. ábra

A gerincvelői kapu működését lásd a 31. ábrán. Nagy fontossággal bír annak
biztosítása, hogy a projekciós neuronok (transzmissziós neuronok – (T)) csak
akkor aktiválódjanak, ha kapnak bemenetet. (Az előzőekben többször is
említettük, hogy az idegsejtek produkálnak spontán depolarizációkat,
mindennemű bemenet nélkül is.) Ezen neuronok spontán aktivációja nem lenne
igazán szerencsés, ugyanis rendkívül zavaró tudna lenni, ha az egyes
transzmissziós neuronok spontán módon aktiválódva néhány másodpercenként
 83

esetleg percenként nemlétező fájdalomingerekről adnának hírt az agynak.

Ennek megakadályozása érdekében a projekciós sejtek gátlás alatt állnak, ami
nagy hatékonysággal véd a véletlenszerű akciós potenciáloktól. A gátló sejteket
(G – a substantia gelatinosa neuronjai, pace-maker aktivitást mutatnak) viszont
inaktiválni kell, ha valódi fájdalominger érkezik a perifériáról. Ennek
megvalósulása a pseudounipoláris neuron kollaterálisa és egy közbeiktatott
interneuron révén valósul meg, mely fékezi a gátló sejtet. A bemenet hatására
tehát, serkentődik a projekciós neuron, valamint ezzel egy időben gátlódik az
inhibitoros neuron aktivitása. A G-sejteken kívül a projekciós neuronokat olyan
gátló interneuronok is fékezik, melyek a felsőbb idegközpontok hatása alatt
állnak. Ezek a gátló interneuronok szerotoninerg (5-HT) és noradrenerg (NA)
rostokon keresztül ingerlődnek. Ezek a neuronok végül szinaptizálva a projekciós
neuronokkal, enkefalint (endorfinokhoz tartozó pentapeptid, a δ-típusú opioid
receptorokra hat) szabadítanak fel. Ebből világosan látszik, hogy az agy képes
befolyásolni, hogy az adott körülmények között mennyire érzékeljük – vagy
egyáltalán érzékeljük-e - a fájdalmat. A jelenség jól megfigyelhető olyan
helyzetben, amikor az egyén a fájdalom mellett erős lelki traumát él át, mint
például súlyos balesetek, katasztrófák, stb. Ilyenkor a felsőbb központok nem
engedik a fájdalmat tudatosulni, mert az elvonhatja a figyelmet, csökkentheti a
védekezési reakciók hatékonyságát, ezáltal a védekezés vagy menekülési
képesség hatékonysága is jelentősen csökken. Az endogén fájdalomcsillapító
anyagok az endorfinok (endogén, morfiumhoz hasonló anyagok), melyek hatása
rendkívül erős, mindazonáltal viszonylag rövid ideig hatnak. A projekciós
neuronok opioid receptoraik révén, exogén opiát származékokkal gátolhatók.
A fájdalom érzet intenzitása csökkenthető az által, hogy a fájdalmas terület
környezetét gyengéden érintjük, simogatjuk. Ennek mechanizmusa a következő.
A bőr finom tapintás és nyomás érzékelésének ingereit az Aβ-típusú afferensek
továbbítják, melyek kollaterálist adnak a G-sejtekre, ezáltal fokozva a projekciós
neuronok gátlását. Mindazonáltal, az Aβ-afferensek túlzott ingerlése a fájdalom
fokozódásához vezet, egy második kollaterális ágnak köszönhetően, mely a
transzmissziós neuronokat ingerli.
A transzmissziós neuronok receptorai között megtalálhatóak a „standard”
glutamátreceptorok (AMPA és NMDA [lásd az 1.6.2 A serkentő szinapszis
fejezetben]), valamint a NEUROKININ-1 receptor (NK1-receptor, NK1R), melynek
ligandja a P-anyag (substance P (SP)). A glutamáttal ellentétben a P-anyag nem
távolítódik el a szinapszisokból reuptake mechanizmussal [lásd az 1.6
84

Szinapszisok fejezetben], minek következménye, egy tartósan fennálló ingerlés.

Ez lehetővé teszi az NMDA receptorok aktiválódását, aminek következtében – az
LTP mechanizmushoz hasonlóan - fokozódik a szinaptikus átvezetés
hatékonysága. Ebből következik, hogy a hosszasan fennálló fájdalom hatására a
projekciós neuron nem, hogy adaptálódna az ingerhez és egyre kevésbé
válaszolna, ehelyett fokozott érzékenységgel reagál minden további ingerlésre.
Ekkor erősebb fájdalom érzet keletkezik, mint ami várható lenne az adott
nociceptív bemenet intenzitása alapján. Ezt nevezzük hiperalgéziának.
A C-rostok perifériás végződései fájdalom inger hatására képesek
felszabadítani proinflammatoricus peptideket, elsősorban P-anyagot, valamint
kalcitonin gén relációs peptidet (CGRP), melyek a masztocitákra és az erekre
hatva, helyi gyulladást idéznek elő. A gyulladás viszont ismét stimulálja a
nociceptorokat, így létrejön egy önmagát fenntartó rendszer. Ezt a hiperalgézia
perifériára lokalizált formájának tekintjük. Ezen mechanizmus „önmagától való
aktivációja” (valami ingerli ugyan a perifériás ideget, de ezek a tényezők
egyelőre ismeretlenek előttünk) kiválthatja az ún. neurogén gyulladást, ami idegi
hatásra, látszólag bármilyen külső károsító tényező hiányában alakul ki és akár
fekélyesedésig károsíthatja a szöveteket.

2.3.3 A fájdalomérzet agyi szakasza

Amint azt az előzőekben ismertettük, a fájdalomérző afferensek két
kategóriára oszthatók: a specifikusan nociceptív információt szállító magas
ingerküszöbű primer afferensekre (Aδ- és C-afferensek), valamint alacsony
ingerküszöbű, nem specifikusan nociceptív, mechanoszenzitív rostokra (Aβ-
afferensek). Ennek megfelelően a gerincvelői felszálló pályák is különbözőek a
két rosttípus szerint. Az Aδ- és C-afferensek a nociceptív felszálló pályákat
képező projektív neuronokra-, míg az Aβ-afferensek a széles dinamikus sávú
(WDR – wide dynamic range) projektív neuronokra kapcsolnak át. A széles
dinamikus sávú neuronok egyaránt
szállítanak tapintási és nociceptív Syringomyelia:
ingereket, ezért az általuk képzett - szegmentális és szelektív fájdalomkiesés
pályákat multimodális pályákként - folyadékkal telt üreg a gerincvelőben a
liquorkeringés akadályozottsága végett
emlegetjük. Mindkét pálya rostjai a - tünetei: a kezek és a karok petyhüdt paraesise
projektív neuronra való átkapcsolódást (akaratlagos mozgások akadályozottsága), a
követően - nagyrészt - kereszteződnek és hőérzékelés csökkenése/megszűnése
- a finom tapintás ép marad
kontralaterálisan, a spinotalamikus
 85

pályát képezve haladnak felfele az anterolateralis kötegben. A kereszteződés a

központi csatornához nagyon közel történik, ezért egyes velőcsatornát érintő
betegségek esetén, mint a syringomyelia, mely a pályák sérülésével jár,
csökkenhet, vagy teljesen megszűnhet az érintett gerincvelői szegmensnek
megfelelő hő- és fájdalomérzékelése.
A spinotalamikus pályán kívül még egyéb felszálló pályák is szállítanak
fájdalominformációkat:
- tr. spino-reticularis
- tr. cervico-thalamicus
- tr. spinomesencephalicus
- tr. spino-hypothalamycus
A 32. ábrán látható a fájdalomérzékelés agyi szakaszának vázlatos kapcsolási
rajza. A projekciós neuronok által szállított információ tudatosulásának útja a
következő. A transzmissziós neuronok axonjai által képzett spinothalamikus
pálya a somato-senzitív thalamusba (SST) vetül. Innen átkapcsolás történik az
elsődleges érző mezőbe (S1). Lényegében eddig a szintig beszélünk primer
nocicepcióról. Az elsődleges somatosenzitív kéreg átjátssza a fájdalom
információt a másodlagos somatosenzitív kéregnek (S2), ahol, az magasabb
szintű feldolgozáson megy át, majd a parietalis cortexbe (PC) vetülve a fájdalom
információk egybevetülnek egyéb receptorok információival. Itt derül ki
lényegében, hogy az adott terület milyen okból is fáj. Fontos megérteni, hogy
eddig a szintig csupán annyi biztos, hogy egy jól lokalizált terület milyen okból
fáj, az viszont, hogy ez jó vagy rossz, még nem derült ki. Ennek meghatározása
az insularis cortex feladata. Az insularis kéreg ezt követően két fontosabb
területnek is küld kimeneteket. Az egyik az Amygdala, melynek a fájdalomra
adott vegetatív és emocionális válaszok kidolgozásában van szerepe, a másik a
Gyrus cinguli, ahol elsődlegesen a válaszprioritások meghatározása, a motoros
reakciókhoz kötött tevékenység nagyvonalú meghatározása történik. A Gyrus
cinguli kimeneteket küld a szekunder motoros mezőnek (SMA), mely a
mozgások tervezésében jelentős, valamint a prefrontalis kéregnek. A szekunder
motoros area kimenete az elsődleges motoros kéregbe vetülve, a periférián,
mint mozgás manifesztálódik. A prefrontalis kéregben – legmagasabb szintű
asszociatív mező - tudatosul a fájdalom, emléknyomokkal vetül össze, és kialakul
a másodlagos fájdalom, a maga pszichés komponensével. A prefrontalis kéreg
86

tehát minden szükséges információt megkap, ami a fájdalom kiértékeléséhez

szükséges lehet. Tudja, hogy pontosan hol fáj, miért fáj, az jó vagy rossz,
megkapja a fájdalomra válaszként kidolgozott, „javasolt” motoros reakciókat – a
gyrus cingulitól, stb. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy itt nincsenek érzelmi
válaszok. A prefrontalis kéreg, tehát „avval marad”, hogy a fájdalom az rossz,
elkerülendő, emlékszik az előző fájdalmas élményekre, viszont ehhez nem társul
félelem, bánat, stb. érzelmi reakció. Az érzelmek „hozzáadása” a már említett
Amygdala feladata. Ez a terület kimeneteket küld – többek között - a
hipothalamushoz, valamint a Nucl. basalishoz (kolinerg neuronok). Létezik direkt
bemenete is az amygdalának, ami a parabrachialis magvak (PB) közvetítésével
érkező, még feldolgozáson át nem esett fájdalominger. A hypothalamus (HT)
szerepe a vegetatív válaszok megvalósításának koordinálásában, ellenőrzésében
van. Elsősorban endokrin reakciókon keresztül tölti be funkcióját. Fájdalom
hatására verejtékezés, sápadtság, gyors szívverés, stb. tünetek jelentkeznek.
Ezen reakciók az adrenalinnak valamint a glükokortikoidoknak köszönhetők. A
fájdalomingerek hatására a nucl. basalis közreműködésével erős fájdalomban
elalvási nehézségek jelentkezhetnek.

32. ábra
 87

Létezik egy beépített fájdalomcsillapító rendszer, mely a felsőbb

idegközpontok befolyása alatt áll, ezt a periaqueductalis substantia grisea
(PASG) képviseli. A formatio reticularis (FR), valamint a nucleus raphe magnus
(NRM) neuronjainak axonjai – szerotonint tartalmaznak-, a gerincvelői enkefalin
tartalmú neuronokat serkentik, amik viszont gátolják a transzmissziós
neuronokat. Hasonló szerepe van a locus coeruleusnak (LC) is, melynek axon
végbunkóiból noradrenalin szabadul fel. Ezen felül, a periaqueductalis
substantia grisea neuronjai opiátokkal serkenthetők.
A zsigeri fájdalom
A zsigeri fájdalom kiváltási mechanizmusa lényegében megegyezik a
szomatikus fájdalom keletkezésének módjával. A gerincvelőben viszont a befutó
fájdalom impulzusok több neuronra is átkapcsolnak, ezért lokalizációjuk
meglehetősen nehéz. Valamelyest segíthetnek a zsigeri fájdalom
lokalizációjában a szegmentális túlérzékenységi területek, azaz HEAD ZÓNÁK. Ez
a zsigeri fájdalomnak bőrszegmentumra vetülését jelenti. Ezen bőrterületek az
egyes belső szerveknek megfelelően túlérzékenységet mutatnak. Például a
szívből származó fájdalomimpulzusok a bal karba, vállba sugárzanak ki. A zsigeri
fájdalom egyéb velejárója, hogy a kéreg alatti struktúrák sokkal erősebben
aktiválódnak, mint szomatikus fájdalom esetén, ezért a zsigeri fájdalom
tipikusan rosszulléttel párosul.
Patológia
Amennyiben a fájdalom mértéke nem arányos a károsító tényezővel,
hiperalgéziáról beszélünk. Fontos megjegyeznünk, hogy ebben az esetben
létezik a károsító hatás, csak épp közel sem olyan mértékű, mint amekkora
fájdalmat kivált. Ezzel szemben, allodynia esetén olyan stimulusok váltanak ki
fájdalmat, amelyek normál körülmények között nem kellene. Példa lehet az
allodynia manifesztálódására a bokaficamot követően kialakuló, a terület
bőrének gyenge érintésére is megjelenő fájdalma. Spontán fájdalom alatt értjük
azt a fájdalmat, mely a perifériáról származó ingerek hiányában is megjelenik.
Ilyen lehet az idegek károsodásából származó fantom végtag fájdalom, a
thalamikus fájdalom, trigeminus neuralgia, stb.
Kezelési elvek
Elsődleges szempont a fájdalom kezelésében, a kiváltó ok megszüntetése,
ami nyilván a fájdalom megszűnéséve jár. Ha ez nem megvalósítható, tüneti
88

(palliatív) kezelés alkalmazása válik szükségessé, ami kimondottan az

életminőség javítását szolgálja. A fájdalomcsillapítás/megszüntetés különböző
gyógyszercsaládokba, kategóriákba sorolt szerekkel valósítható meg. A
„mindennapi” használatra alkalmazható gyulladáscsökkentők egyaránt tüneti és
oki kezelést is biztosítanak, ugyanis azon felül, hogy csökkentik a fájdalmat, a
gyulladás felszámolásában is szerepet játszanak, ami ismét csak a fájdalom
csökkenéséhez vezet. Ebbe a kategóriába tartozó szereknek megvannak a
korlátaik és hatásuk viszonylag gyenge az opiátokhoz mérten. Az opiátok
legismertebb képviselője a morfium, mely rendkívül hatékony fájdalomcsillapító,
mindazonáltal komoly és veszélyes mellékhatásokat vált ki. Ezenkívül az sem
elhanyagolható, hogy nagyon erős függőséget okoz. Talán a leghatékonyabb és
egyben a legbiztonságosabb fájdalomcsillapítást az érzéstelenítők (pl. lidokain)
végzik. A lokális érzéstelenítéstől egészen a peridurális érzéstelenítésig változik
az alkalmazhatósági skálájuk.
Óvakodni kell az erős fájdalomcsillapítók adagolásától a fájdalom okának
ismerete előtt, ugyanis az erős analgeitkumok elnyomhatják a diagnosztikai
értékű fájdalmat, így atípusossá téve a tüneteket és megnehezítve vagy
lehetetlenné téve a helyes diagnózis felállítását.
 89

Humorális szabályozás

ht-hipotalamusz, hf-hipofízis
A humorális szabályozás alatt, a hormonok (jelzőmolekulák)
általi szabályozást értjük. A hormonokat a belső elválasztású (endokrin) mirigyek
termelik, és a vérkeringésbe juttatják. A vér útján a hormonok eljutnak a saját
receptorukhoz, valamint ily módon a test teljes egészébe eljutnak és hatásukat
célzottan fejtik ki.
Az endokrin szabályozásnak főleg a homeosztázis szabályozásában
van fontos szerepe, de emellett nagy hatással van a szervezet növekedésére és
fejlődésére, az öregedésben, de igen fontos az idegrendszeri szabályzó hatása
is. A humorális szabályozásnak az endkorin része csak egy típusa, emellett
létezik autokrin, parakrin és neurokrin szabályozás is. Autokrin szabályozás
esetén a sejt által kiválasztott anyag önmagára a sejtre hat. Abban az esetben,
ha a hatás a szomszédos sejtekre irányul, akkor parakrin, ha pedig a termelő sejt
neuron, és a termék az egész testben elterjed akkor neurokrin, ha nem neuron
termeli, akkor szimplán endokrin szabályozásról beszélünk.
A két legfontosabb regulatorikus mechanizmus az a neurális és endokrin
szabályozás. Az első gyors, pontos specifikus hatással, míg a második lassúbb,
átfogóbb hatással rendelkezik. A specificitás a célsejt receptor apparátusától
függ. Megfelelő hatásra a jelzőmolekula felszabadul a sejtből, elszállítódik a
célsejthez, rákapcsolódik a receptorjához, megváltoztatja a sejt működését,
ezáltal kiválta a jellegzetes hatást, amely csak akkor szűnik, meg amikor a leválik
a receptorról. A rendszer szabályozása negativ-feedback útján valósul meg, a
legtöbb esetben.

3.1 Hipofízis
Az endokrin szabályozáshoz szükséges mirigyek nagy részét a hipofízis
irányítja. Biztosítja a legmagasabb szintű kapcsolatot az idegrendszer és az
endokrin rendszer között. A hipotalamusz ellenőrzése alatt áll, melyet felsőbb
idegi központok szabályoznak. Szerkezetileg 3 lebenyt különböztetőnk meg:
elülső lebeny vagy Adenohipofízis, középső lebeny és hátsó lebeny vagy
Neurohipfízis.
Fejlődéstanilag 2 részből áll:
90

a. Elülső rész, magába foglalja az elülső és középső lebenyt, hámeredetű

(ectoederma, Rathke tasak)
b. Neuroectodermális eredetű, és a hátsó lebenyt eredményezi
A hipotalamusz és hipofízis kapcsolata igen bonyolult, ugyanis a hiptalamo-
hipfizeális portális rendszer erecskéi szétágaznak, összeszedődnek, majd ismét
szétágaznak. A hipotalamuszban
szétágazó állapotban vannak,
valamint falukban nagyszámú
fenesztráció található, ami lehetővé
teszi a kiválasztott anyagok
felvételét. A kapilláris háló
összefonódik a hipfízisnyélben, majd
az adenohipofízisben ismét
szétágaznak a célsejtek közt. A ht
ú.n. faktor felszabadítás révén
ellenőrzi a hf termelését. Az egyes
hormonok esetén két faktor is hatást
gyakorolhat, csupán ellentétest: az egyik stimuláló hatású, termelés növekedést
okozva -ez a Release faktor (minden esetben a pontos megnevezésnél elé
tevődik a megfelelő hormon
típusa ), a másik pedig gátló
hatású –Release inhibiting
faktor. Az is előfordul, hogy a
csupán serkentő hatású faktort
termel a ht, valamint az is,
hogy a nem a serkentő hatás
lesz a létfontosságú, hanem a
gátló. Konkrétan a prolaktin
esetében a gátlás a fő
szabályzó mechanizmus,
ugyanis a prolaktin
folyamatosan termelődne, de
a gátlásnak során megfelelő
mennyiségben.
 91

Adenohipofízis
3.1.1 STH
Szomatotrop hormon, nevezik még GH-nak, azaz Growth hormonnak
is. Fehérje természetű. A szomatotrop sejtek termelik. Fontos megjegyezni,
hogy ebből a sejttípusból van a legtöbb a hf-ben. Csecsemőkorban magas a
szintje, 4 éves korban középértékűre esik a termelése, mely így is marad
pubertásig, amikor értéke megugrik, utána alacsonnyá válik a termelt
mennyiség, de 0-ra sosem csökken, életünk végéig termelődik. Termelése
pulzáló jellegű, azaz pár óra eltéréssel akár 10-100x változhat a koncentrációja,
ez a ht ellenőrzés változásának tulajdonítható. A pulzáló termelés sokkal jobban
stimulálj a receptor sejteket mint a folyamatos termelés, mert folyamatos hatás
esetén a sejteknek csökken az érzékenysége a hormonnal szemben. A
szenzitivitás csökkenésének két oka lehet 1. a sejtek bevonják a receptoraikat 2.
Deszenzitiválódnak. A termelés típusa miatt a mesterséges adagolás igen
nehézkes, mert nem lehet folyamatosan követni a hf-is parancsokat. Az sth
termelése mély alvás során fokozódik (a gyerekek esetén, emiatt igen fontos az
alvás, az „öregek” biztatása, hogy a gyerek aludjon a megfigyelésen alapszik).
SZABÁLYOZÁS
A ht felszabadítja a GH Release Faktort mely serkenti az sth termelést.
A ghrf 40 As-ból áll. Mesterséges analógja a sermorelin, mely csak és csakis a
szomatotrop sejtekre hat, ezáltal sth alultermelés esetén diagnosztikai célokra is
92

alkalmas. A szomatosztatin (14 As) gátló hatású, de nem csak az sth-ra nézve
hanem a Tsh sejtekre is, a hasnyálra is, valamint csökkenti a bélben termelődő
gastrointestinális
hormonokat. Az Sth
stimulálja szinte minden
szövetben a növekedést. A
hatását direkten és
indirekten fejti ki.
Indirekten a májra hatva
IGF1-Inzuline Like Growth
Faktor 1-somatomedin
szekréciót eredményez,
mely proliferatív hatású.
Nagyszámú somatomedin
receptor található
magukon a májsejteken, a
zsírsejteken és a
porcsejteken is (csontok
hosszanti növekedése). Az
sth hatással van a fehérje
metabolizmusra:
anabolikus hatás, serkenti
a fehérje termelést, az AS
sejtekbe való bejuttatásával, valamint serkenti a nemi hormonok termelését
mely szintén anabolikus hatást gyakorolnak a fehérje anyagcserére. A cukor
metabolizmusra hatása vércukorszint emelő, de a zsírokra lipolitikus hatást fejt
ki a glükokortikoidokkal együtt.
TERMELÉSI ZAVAROK
Alultermelés: Gyerek: törpenövés, normális idegrendszeri fejlődés, nem
feltételezi a hf károsodását
Felnőtt: nincs tünet
Túltermelés: Gyerek: gigantizmus
Felnőtt: akromegália (mivel a csontok többnyire kifejlődtek,
ezért csak a test csúcsi részein lévő porcok képesek nőni, ezért a kéz, a fül az orr
megnő), általában benignus hipofizér daganat áll a háttérben
 93

3.1.2 Prolaktin
Termelését a laktótrop sejtek biztosítják, melyre a Prolaktin Releasing Faktor
stimuláló és a Prolaktin Inhibiting Faktor=Dopamin gátló hatással van. A
prolaktin folyamatosan termelődik, de a dopamin hatására gátlódik, és csak
olyan mennyisségben termelődik, amekkorára szükség van. Terhesség alatt
megnő a P. receptorok száma, de az ösztrogének magas koncentrációja legátolja
fokozott hatást.
A PROLAKTIN HATÁSAI
Terhesség ideje alatt:- az ösztrogénekkel együtt serkenti az emlő fejlődését
(az Ösztrogének serkenti az emlőmirigyek kivezető csatornáinak a fejlődését,
míg a progeszteron serkenti a végkamra növekedését, a prolaktin a
tejtermelésben szerepet játszó fehérjék, génekből való átírását segíti)
-stimulálja a tejtermelést
A hatások gátlás alatt állnak mindaddig, amíg az ösztrogén szint magas, ezt a
placenta biztosítja. Születés után a placenta eltávolítódik, az ösztrogén szint
leesik, és a Prolaktin hatása megnövekedik.
A tejtermelés fenntartásának a legjobb mechanizmusa a mechanikus
stimuláció, ami a szopást jelenti. A jelek a hipotalamuszon keresztül jutnak a
KIR-be. A hatás oly nagy, hogy 30 perc után a kiválasztás 100x-ra is nőhet.
A csecsemők édesebb íze és könnyebb elérhetősége (jobban folyik a
cumiból, mint a mellből, a tej) miatt a mesterséges tejet jobban kedvelik, de az
anyatej a magas IG tartalma miatt fontosabb számukra.
A magas P. szint gátolja a gonadótrop hormonok termelését, ami az ovuláció
elmaradását jelenti. Ez természetes fogamzásgátlás, ami azért fontos, hogy az
anya ne maradjon terhes, amíg az előző nemzedéket gondozza. A hatás nem
biztonságos.
Prolaktinóma esetén megnövekedik a koncentráció, ami a fenti
mechanizmus alapján folyamatos ovuláció elmaradást okoz, ez pedig
meddőséget jelent. Kezelése dopamin agonistákkal történik pl. Bromocriptin.
Mivel a hányásközpontban a magas a dopamin receptorok száma ezért a
dopamin agonisták erős hányingert keltenek.
94

A prolaktin befolyásolja a viselkedést. Madarakban, direkt az agykamrába

fecskendezve fészekrakást és kotlást eredményez. Embereknél nem végeztek
hasonló kísérletet, de jogosan szülői hormonnak nevezik, mert segíti a szülői
magatartás kifejlődését.
Középső lebeny
Terméke az MSH- melanocita stimuláló hormon
Három típusú MSH ismert α, β, γ. Maga az MSH egy nagy pepidből, a
proopiomelanocortinból, szakad le. A hasadás függvényében képződhet
endorfin, MSH vagy ACTH. Az MSH a melanocortin receptorokra hat, de nem az
összesre, ellenben az ACTH mindenikre hat. Az αMSH csökkenti az interferon és
tumor nekrózis faktor termelését, ez gyulladás csökkentő, lázcsillapító és
immunoszupresszáló hatással jár. A γMSH stimulálja a cardio-vasculáris
renszert, növelve a perctérfogatot, szívfrekvenciát és az agyi vérátáramlást.
Ha αMSH-t juttatunk egerek agyába az közvetlen viselkedés változással jár:
csökken az étvágy és növekedik a szexuális aktivitás. Állatoknál a pigment
szemcsék elszorodását eredményezi, azaz bőrszínváltozást okoz. Embernél nem
látható a hasonló jelenség, de a kórósan magas koncentráció MSH melanomára
hajlamosít.
Neurohipofízis
A hátulsó lebenyben nem termelődik semmi, de itt szabadulnak fel a ht
elülső részében termelt hormonok. Az ADH és Oxitocin itt szabadul fel. A
tulajdonképpeni termelést a neuronok sejttestei biztosítják, majd axonjaikon
keresztül leszállítják a neuroHF-be, ahol beleöntik a kapillárishálózatba.
Az ADH, antidiuretikus hormon, a vizelet mennyiségének csökkenését és
sűrűségének növelését okozza. Szintjének csökkenése a vizelet mennyiségének
növekedését és sűrűségének csökkenését okozza, ezt nevezzük diabétesz
inszipidusznak. Az ADH másik neve a Vazopresszin mivel, nagy adagban az érfal
összehúzódását és a vérnyomás emelkedését idézi elő közvetlen módon. Két
receptora van V1 és V2 ahol az első érszűkítő, míg a másik antidiuretikus hatást
eredményez.
 95

3.1.3 Oxitocin
A méh sima izomzatának összehúzódását idézi elő terminus körül.
A nemi hormonok hatására a méh izomzatában megnő az oxitocin
receptorok száma, valamint a hf-ben több szabadul fel. Terminus környékén a
szülési kontrakciók periodikussá válnak mindaddig, amíg be nem indul a szülés.
A kontrakciók a méh fundusától a cervix fele haladnak, és az egymás utáni
összehúzódások közt szünetek vannak. Az oxitocin hatása dózisfüggő, ha túl
nagy adagban van jelen folyamatos összehúzódást idéz ami igen veszélyes a
magzat számára azáltal, hogy a placentáris erek is összepréselődnek ami a
magzat vérellátásának a gyengülését vagy teljes leállását, ebben az esetben
halálát, okozhatja. Ha ennél is nagyobb a dózis akkor méhruptura=méhszakadás
következik be, mely az Art. Uterina szakadásával biztos halált jelent az anyának,
még ha műtőben is történik. A Turn-Over igen gyors, ezért adagolása lassan és
perfuzion keresztül kell történjen. A progeszteron gátolja a hatását, amikor a
placenta progeszteron termelése csökkenni kezd, a hf oxitocin termelése
megemelkedik, és beindul a szülés. Serkenti a mell mioepitéliális sejtjeink
összehúzódását, ezáltal segíti a tej kiürülését. A magas dózis ADH hatású, azaz
magas vérnyomást okoz. Preeklampsziás betegnél az adagolás fokozott
figyelmet igényel, valamint nagyon veszélyes mindkét életre nézve.

3.2 Pajzsmirigy
Pajzsmirigy=pm, Tireocita=tc, Jód=J=(vegyjel I)
A pajzsmirigy hormontermelését a köbalakú sejtekből álló, kör vagy ovális
formát felvevő, tüszők látják el. Aktivitás szempontjából a sejtek változtathatják
alakjukat. A pm 3 hormont termel: a Tiroxint=T4, a Trijódtironint=T3 és a
Kalcitónint. A T4 és T3 a szervezet növekedésért és fejlődésért, valamint energia
háztartásának befolyásolásáért felelős. A kalcitónin a parafolikuláris, ú.n. C
sejtekben termelődik, és a Ca háztartás szabályozásáért felelős. A T3 és T4 a
tirozinból alakul ki. A tirozinhóz kapcsolodhat 1 vagy 2 J molekula, ha 1
kapcsolódik, akkor Monojódtirozin=MIT, ha 2, akkor Dijódtirozin=DIT képződik.
A MIT és DIT egymással is reagál, ha 1 MIT és 1 DIT kapcsolódik, akkor létrejön a
T3, ha 2 DIT kapcsolódik, akkor pedig a T4 lát napvilágot. Amint fentebb is
említett, a pm-et tüszők alkotják, melyet egyrétegű köbhám bélel, a sejteket
pedig tireocitáknak. A follikulusok belsejében sűrű kolloid áll, melynek alapját a
tiroglobulinnak=tg nevezett glikoprotein képez. A tg rengeteg tirozin maradékot
96

tartalmaz (kb. 115.) A tirozinnak a jódozása a kolloid és a tireociták

sejtmembránjának a határán megy végbe. A tireociták jódot vesznek fel a
vérből, melyet 1 Na szimporton segítségével. A bejutott Na-t pedig, egy Na-K
antiporton keresztül
kijuttatja. A Na-J szimport
kb. 1:25 nagyságú gradiens
ellen szállít, ami azt jelenti,
hogy az extrceluláris ion
koncentráció 25x kisebb
mint az intraceluláris,vagy
másképp mondva az IC 25x
nagyobb mint az EC C.. A
jódozás a tireoperoxidáz
segítségével megy végbe,
mely a tireociták kolloid felőli határán mutat nagy aktivitást. H2O2 és J
szükséges a reakcióhoz. A kolloidban levő tirozin összmennyiségnek az 1/5-e
jódozódik. A kolloid és a tg hatalmas pm hormon raktárként szerepel. Abban az
esetben, ha pár napig megszűnik, a jódfelvétel nem keletkeznek zavarok, csak
ha a hiányos állapot hetekig hónapokig áll fent. A pm hormonok termelése
folyamatos, nem mutat pulzáló jelenséget, azaz időben állandó, azaz nem
növekedik, majd csökken a koncentráció jelentős mértékben. Tireociták kb. 40”
alatt bejuttatják a jódot a kolloidba (számítva a jód lenyelésétől). Tehát a kolloid,
csak raktárként működik, abban az esetben ha pm hormonra van szükség, akkor
a tireociták, pinócitozissal, felszívják a tg-t. A tg, a tc-án belül egyesül ennek
lizoszómáival. A lizoszómákban található bontóenzimek és H2O2 hatására a DIT
és MIT vagy 2 DIT összeolvad, a fölösleg kijut a sejtbe ahol dejódozódik. A T3 és
T4 kijut a véráramba, a felszabadult Jód és tirozin ismét belép a jódozási
ciklusba.
Szabályozás
A ht termel TRH-t (Thyrotropin-releasing hormone=szomatoliberin) és egy
inhibitor faktort, a szomatosztatint.
 97

A 2 faktor a hf-ben a tireotrop sejtekre hat ahol a TSH (Thyroid-stimulating

hormone) felszabadulását vagy gátlását váltja ki. A TSH a pm szintjén szekréció
növekedést vált ki. A
tireocitákon TSH receptor van,
aktiválásuk a cAMP szint
megemelésével jár, ami a Na-J
szimportot aktiválja, és serkenti
a tireoperoxidázt, tg felvételt a
kolloidból a sejtbe. A TSH-nak
hipertrofizáló hatása is van
amit, a pm ereire és a
tireocitákra is kihat. Tc
hipertrofizálás a termelés
megnövekedésnek valamint a
megnövekedet
anyagfelvételnek is
tulajdonítható.
A T3 és T4 gátolja a TSH
hatását, negatív-feedback
útján. A normális J koncentráció
szükséges (enyhén serkentő
hatású). A kórósan magas szint
gátló hatású: csökkenti az
azáltal, hogy szűkíti az ereket, ez a follikulusok hipótrofizálásához vezet. Ezt a
folyamatot pm mütét előtt is alkalmazzák: J-t adagolnak magas
koncentrációban, azért, hogy zsugorítsák a pm-et. Ha sok ideig hiányzik a J a
táplálékból, leáll a T3 és T4 termelés, ezáltal megszűnik a 2 hormon TSH-ra
gyakorolt gátlása. A TSH gátlás megszűnése a pm-re fokozott trophikus hatással
jár, azaz a pm megnagyobbodik, azaz GOLYVA alakul ki, de hipotireózis társul
hozzá. Hasonló az endemikus golyva, amely olyan egyedeknél jelentkezik,
akiknek a lakókörnyezetükben hiányzik a J a talajból, ergo a táplálékukból is.
Hatások
A pm hormonok a test szinte minden sejtjére hatnak. A pm hormonok
hatásait 2 főcsoportba sorolhatjuk:
A.) anyagcsere és energiaháztartásra gyakorolt hatások
98

B.) növekedésre és fejlődésre gyakorolt hatások.

A Ebben a csoportban a legtöbb hatás más hormon modulálása révén valósul
meg. Az STH, a katekolaminok, a kortikoszteroidok, valamint a saját hatás
serkenti a cukor anyagcseréjét. A sejtekben serkenti az alapanyagcserét, ehhez
fokozott O2 kapcsolat szükséges, valamint fokozott hőtermelést eredményez.
Fontosak a hideg környezetben való alkalmazkodásban. Serkenti a
szívfrekvenciát és a perctérfogatot, magas koncentrációban hajlamosít
aritmiára, ami pitvari fibrillációban nyilvánul meg leggyakrabban.
B Kísérletekkel igazolt folyamatok! Abban az esetben, ha az ebihalnak kiütjük
a pm-ét, akkor nem metamorfozál (nem alakul át békává), hanem egy hatalmas
ebihallá növi ki magát. Ellenesetben, ha hormonokat adagolunk, akkor
hamarabb bekövetkezik az átváltozás, így kisebb méretű békákat nyerünk.
A KIR fejlődése pm hormon függő. Igen fontos a dendritek fejlődésében, az
axon növekedésében és mielinizációjában. Veleszületett pm elégtelenség
esetén az egyed súlyos értelmi visszamaradottsággal =kreténizmussal és más
KIR zavarokkal fog küszködni. A méhen belüli élet során az anyai pm hormonok
elegendőek mindkét egyed szükségleteinek kielégítéséhez, a hiány születés után
válik kritikussá. Ha az újszülött nem termel elegendő pm hormont, akkor pár
heten belül irreverzibilis károk következnek be. Elkerülhető, ha időben
diagnosztizálják a hiányt, és nagyon hamar (sőt rögtön születés után) elkezdik a
hormonadagolást. A későbbi IR fejlődésben is igen fontos, mivel növeli az
ingerlékenységet, csökkenti a reakcióidőt és szükséges a normális a kognitív
funkciók kifejlődéséhez. Szükséges a normális csontfejlődéshez, ha kicsi a pm
hormonszint, akkor törpenövés (gnóm törpenövés) válik láthatóvá. A bőr alsó
rétegeiben termelődnek olyan proteoglikánok és glikoproteinek amelyek vízet
tartanak vissza, a pm hormonok ezeket lebontják, azaz normális szinten tartják
őket. Ha a pm hormonok termelése elégtelen akkor a bőrben felgyűlnek,
ödémásodást okozva, de az ödéma alapját egy nyákos folyadékréteg okozza. A
tünet neve mixödéma. A mixödémában az egyed nem izzad.
Hatásmechanizmus
A 2 fő pm hormon zsíroldékony, így nagyon könnyen bejutnak a sejtekbe,
ahol a T4 átalakul T3-á, ami közvetlen hatást gyakorol a sejtre. A receptorok a
DNS-hez kötöttek, azaz mag receptorok. A receptorok folyamatosan gátolják a
génátírást, de ha pm hormon kapcsolódik hozzájuk, akkor serkentik. Genomikus
szintű hatásról beszélünk.
 99

Szállítás, Normál koncentráció

A pm hormonok 99%-a plazmafehérjékhez kötve szállítódik, ebből 80%
tiroxin kötő globulinhoz, 15% tiroxin kötő prealbuminhoz és 5% albuminhoz van
kapcsolva. Naponta 100 nanoM tiroxin termelődik, ehhez pedig 500 nanoM J
bevitel szükséges.
Vérplazma koncentráció
T4: 10-7 mól/l
T3: 2*10-9 mól/l (50x több T4, mint T3)
A T3 turn-overje 20x gyorsabb, mint a T4-é, de a hatása 3-5x gyorsabb és
erősebb.
A T4 turn-overje jelentősen kisebb, mint a T3-é, tehát felfogható egy
hatalmas raktárként is. Mivel a T4 nem fejt ki direkt hatást, csupán átalakul T3-á,
ezért perhormonként is felfogható.
Termelési Rendellenességek
Hipertireózis= pm hormon koncentrációjának a megnövekedése
Fokozott anyagcserét okoz, ami magasabb hőtermeléssel jár, emiatt a beteg
nehezen bírja a meleg környezetet. A beteg bőre meleg, nedves és izzadt. A
beteg táplálékbevitele fokozódik, de beteg nem hízik. Rövidebb reakcióidő,
gyorsabb reflexválaszok, izgága állapot, nyugtalanság jellemzi a pácienst.
Alapállapotban tachicardia jelentkezik, ergo az illető nem bírja a túlterhelést.
Pitvari fibrilláció is észlelhető. Két ok miatt alakul ki és mindkettőnek megfelel 1-
1 sajátos tüneteggyüttesű betegség is.
1 Basedow-Graves kór
Autóimmun betegség
Ok: olyan Ig termeődnek melyek a pm TSH receptoraihoz kötödnek,
folyamatosan stimulálva a tireocitákat. Emiatt a sejtek megnagyobbodnak és
túltermelnek. A növekedés akkora, hogy a pm 2x-re nőhet (golyva).
Exophthalmia válik láthatóvá, ami abból áll, hogy az illetőnek a szemfehérjéje
felül is alól is egy időben látszik, normálisan csak az egyik fele látható. Azért
alakul ki, mert a szemgödör zsírszövetében TSH receptorok vannak, amelyekhez
a módosult Ig-ek kapcsolódnak szintén proliferációt okozva, és ezáltal a szemet
kifele tolják, úgymond a szem kidülled.
100

2 Noduláris golyva
Ok: Benignus daganat alakul ki a pm-ben ami fokozott hormontermelésért
lesz felelős.
Hipotireózis = pm hormon koncentrációjának a csökkenése
Gyerekeknél kreténizmust és gnóm törpenövést eredményez.
Felnőtteknél az anyagcsere lelassulását okozza, ami a hőtermelés csökkenése
miatt nehézzé teszi az ilyen egyedek hideg környezetekben való
alkalmazkodását. A bőr durva, megvastagodott és száraz. Csökken a
perctérfogat és szívfrekvencia, ami fokozott fáradékonyságot eredményez.
Lassul az idegtevékenység valamint nő a reflexidő, a kognitív funkciók is
lassulnak. Az elöző 3 tünet, együtt, egy bradipszichés, azaz lassúbb
gondolkodású állapotot eredményez. Mixödéma jelentkezik a bőrben és a
hangszalagokban is (mélyebb az illető hangja). Csökkennek a nemi funkciók is:
az ovuláció elvesztheti ciklicitását és spermatogenézis lelassulhat, valamint
csökkenhet a libidó.
A leggyakoribb ok a tireociták autóimmun pusztulása.

3.3 Hasnyálmirigy
Hasnyálmirigy=hm
A hasnyálmirigy független a ht és hf rendszertől. Két fő hormont termel:
az inzulint és glükagont. A legfőbb szerepük az, hogy bármely körülmény közt
fenntartsák a szervezet energiaellátását, valamint a táplálék megfelelő
eloszlását és raktározását. Fő célszervei máj, a zsírszövet és az izomszövet.
A termelésért felelős sejtek a mirigy endokrin részében helyezkednek el,
azaz a Langerhans szigetekben. Ez stratégiailag fontos terület, ugyanis a szigetek
erezettsége a belső területről kifele halad. A vérellátás lehetővé teszi a közös, és
tápanyagbevételtől függő szabályozást. A Langerhans szigetek a mirigy
állományának az 1-1.5 %-át képezik.
A szigeteken belüli feloszlás:
60-70% β-
20-25% α-
 101

A szigeteken belül a β sejtek a középben, míg az α, Δ sejtek a széli részeken

helyezkednek el, a vérellátás miatt. Az elhelyezkedés azért is fontos, mert az
inzulin befolyásolja a széli részek sejtjeinek termelését. A Δ sejtek dendritikus
szerkezetűek, azaz nyúlványokat bocsátanak a közép rész fele, a β sejtek közé,
ezekben hólyagocskák találhatóak melyek szomatosztatin tartalmaznak. A
szomatosztatin, felszabadulva, gátolja az inzulin termelést. Ez egy parakrin
szabályozás. A hasnyálból a vér, a vena portaen keresztül a májba jut. A májban
találhatóak olyan inzulin receptorok, melyekhez a hormon kötődve, a termelt
mennyiség több mint felét elnyeli. Étkezés után a megkötött inzulin aránya 90%-
a is felmehet.
Inzulin szerkezete
Az inzulin prekurzora a β sejtekben termelődő preproinzulin, melyben
megkülönböztetünk szakaszt A,B,C. Ezután az A és B szakasz egymásra hajlik egy
G betű alakban, amelyet diszulfid hidak tartanak meg, ez lesz a proinzulin. A
proinzulin becsomagolódik hólyagocskákba, ahol a C szakasz kihasad belőle.
Termelődés során az inzulin és a fragmentum eqvimoláris koncentrációban
termelődik. A folyamatot a kriminalisztika használja fel az endogén és exogén
inzulin túladagolás okozta halál megkülönböztetésében (a szintetikus inzulin
mellé nem társítanak C fragmentumot). Használatos abban is, hogy
megállapítsuk a máj által felhasznált inzulin mennyiséget, mert a máj nem
használja fel a C fragmentumot, így az a vérben szabadon kering.

forrás:
http://www.bio.davidson.edu/courses/molbio/molstudents/spring2005/dresser/my%20favorite%20pr
otein.html
102

Az inzuláris sejtek egy véna és egy artéria közt helyezkednek el, köztűk
keskeny, szövetnedvvel töltött csövecskék találhatók. Ezekben a csövekben
gyors folyadékáramlás figyelhető meg, mely friss plazma szűrlettel mossa a
sejtek oldalsó felszínét.
A glükóz szintet mérő receptorok a sejtek laterális membránjában
találhatóak. A szekretoros hólyagok a vénás póluson találhatóak.
A receptorok
tulajdonképpen glükóz
transzporterek, amelyek a
glükóz facilitált átjutását
teszik lehetővé, energia
felhasználás NÉLKÜL. 12
gén kódol ilyen jelegű
receptorokat, de csak az
első négy receptort
jellemez kulcsfontosságú
szerep. A transzportereket GLUT névvel rövidítik (Glucose transporters), és
szállítókapacitásuk a glükóz koncentráció függvényében változik.

Éhgyomri állapotban a glükóz szint kb. 5 mmol/L, étkezés után megnő kb. 10
mmol/L-re.
A GLUT1 esetén nem változik jelentősen az átszállítás étkezés előtti vagy
utáni állapotban, ugyanis már 1,5 mmol-nál eléri a maximális szállítási
kapacitásának a felét, valamint az 5mmol/L-es szinten szinte teljesen telítődik.
 103

A GLUT2 receptor esetén megváltozik a helyzet, ugyanis a szállítási

kapacitása egyenesen arányos a vércukorszinttel, tehát, ha a vércukorszint
kétszeresére emelkedik a GLUT2 2-szer többet fog bejuttatni a sejtekbe.
Azokon a sejteken, amelyek működésében fontos a folyamatos glükóz
ellátás, és ebből kifolyólag függetlenek kell legyenek a vércukorszint
ingadozástól, GLUT1 kerül a sejtfelszínre(pl. neuron, vvt). A vércukorszint függő
sejteken GLUT2 expresszálódik (pl. hepatocita, β sejt)
A GLUT3 rokonvegyület a GLUT1-el.
A GLUT4 inzulinfüggő sejteken dominál. Inzulin hatására beépül a
sejtmembránba, azaz inzulin hiányában nem horgonyzódik ki, és a sejt
belsejében marad. Az ilyen sejtek inzulin hiányában nem tudják felvenni a
glükózt. pl. izomrost, zsírsejt

3.3.1 Vércukorszint és inzulintermelés összefüggése

A β sejtek felszínén GLUT2-es receptorok vannak, amelyeken keresztül a
glükóz bejut a sejtbe. Miután bent serkenti az ATP szintetizálását, amely gátló
hatású lesz a K csatornákra. A csatornák leállása depolarizációt okoz. A
depolarizáció hatására megnyílnak a feszültségfüggő Ca csatornák és beáramlik
a Ca. Az beáramlás révén megnő az intraceluláris Ca koncentráció, amely kiváltja
az inzulin hólyagokból való
felszabadulását. A K
csatornákat gyógyszeresen
is gátolni lehet a
SULFONYLUREA
származékok segítségével,
ezt a terápiás módszer
alkalmazzák bizonyos
diabéteszes formák
kezelésére, de csak akkor
hatásos, ha a sejtek épek.
Továbbá két receptor
együttes befolyását az
inzulin szekrécióra tárgyaljuk.
Az első ilyen receptor együttes az AC=Adenilát Cikláz, és a hozzá
kapcsolódó két G protein, valamint a két G proteinnek van specifikus elemek
104

számára kötőhelye. Az egyik G protein stimuláló (Gs) hatású a másik inhibáló

(Gi) hatású, az AC-ra nézve. A Gs-hez a glükagon, a β adrenalin repetoron át
képes kapcsolódni, míg a Gi-hez a szomatosztatin az α2 adrenerg receptoron.
Maga az AC serkenti a cAMP-t mely aktiválja Protein Kináz A (PKA) enzimet, ez
pedig serkenti az inzulin hólyagokból való felszabadulását.
A második ilyen receptor a Phoszpholipáz C típusa, melyhez főleg a
gasztrointesztinális hormonok kapcsolódnak, de az Acetilkolint és a
Colecisztokinint is képes megkötni. Aktiválódása esetén a lipidmolekulákból
Inozitol-triphoszphátot (IP3) és Diacyl-glycerolt (DAG) alakít. AZ IP3 az
Endoplazmatikus Retikulumból (ER) serkenti a Ca felszabadulást, a Ca szint
emelkedése inzulin felszabadulással jár. A DAG serkenti a Protein Kináz C (PKC)
hatását amely, szintén inzulin felszabadulást idéz elő.
A PKC és PKA tulajdonképpen foszforillálják az exocitozisra szánt hólyagokat.
Az orálisan bevitt glükóz nagyobb mértékben fokozza az inzulin termelést,
mint az injektált glükóz. A felerősített hatás az orális glükóz felvétel esetén
felszabaduló gasztrointesztinális hormonoknak köszönhető, amelyek szekundér
módon serkentik a β sejteket.
Az aminosavak, zsírsavak és keton testek szintén elősegítik az ATP szintézist.
Inzulin hatásai
Az inzulin hatásait két fő csoportba oszthatjuk, koncentráció
függvényében:
alacsony dózisban=10-9-10-10 mol/L a köztes anyagcserét befolyásolja
magasabb dózisban=10-8 mol/L a trophikus hatást is mutat az anyagcsere
hatás mellett
Anyagcserére gyakorolt hatások (mindent végrehajt azért, hogy a
vércukorszintet csökkentse)
Minden ilyen jellegű hatás, az energetikai tartalékok megőrzésére irányul,
azaz a tartalékok kivonódnak a vérből és bejutnak sejtekbe. Fontos megemlíteni,
hogy az inzulin az egyedüli olyan hormon, amely csökkenti a vércukorszintet. A
hatását nem kompenzálja semmilyen más hormon. Ha a β sejtek elpusztulnak,
az inzulin szint leesik és a vércukorszint kórósan megemelkedik. A β sejtek nem
pótlódnak.
 105

Szénhidrát anyagcseréjére és a májra gyakorolt hatások

Serkenti a glikogén képződését, azaz a glikogenogenézist. Gátolja a
glikogenolízist és a glükoneogenézist.
Zsírszövetre gyakorolt hatások
Segíti a glükóz felvételt. Serkenti a glükóz glicerinné alakítását, majd a
glicerin zsírsavakkal észtereződik, és zsírokká alakítja. A zsírsejteken GLUT4-es
receptorok találhatóak. Emellett segíti a zsírsavak és trigliceridek felvételét,
gátolja a lipolízist, azáltal, hogy gátolja az STH és az Adrenalin lipolítikus hatásait.
Máj: serkenti a lipogenézist és gátolja a liplízist.
Izomban serkenti a sejtek glükóz felvételét és a sejtek GLUT4-es
expresszioját.
Fehérje anyagcserére gyakorolt hatások
Az izmokban serkenti az AS felvételét, emellett segíti a protein képzést
(anabolizmus serkentése) és gátolja a proteinek lebontását (katabolizmus
gátlása). Étkezés után megnő az inzulin termelés. Abban az esetben, ha a
növekedés eléri a 100x-os nagyságot, akkor trophikus hatást gyakorol olyan
szövetekre, amelyekben megtalálható az IGF1 (Inzulin Like Growth Faktor 1).
Emiatt igen fontos szerepet kap az érfalak épségének megőrzésében, tehát az
inzulin deficiencia=diabétesz hosszútavú következménye a mikro cirkulációs
zavarok fellépése. Abban az esetben, ha az anya cukorbeteg, vagy terhesség
alatt terhességi cukorbetegség alakul ki, akkor a magzat nagyobb mennyiségben
kezd inzulint termelni, ami azzal a mellékhatással jár, hogy a magzat méreti
meghaladják a normált. (Az anyai cukorbetegség azért alakul ki, mert bizonyos
placentáris hormonok inzulinbontó hatással rendelkeznek).

3.3.2 Glükagon
A normoglikémia fenntartásában játszik szerepet. A vércukorszintet
emeli, ergo az alacsony szint serkentő hatással lesz rá. A fehérjedús táplálék
bevitele serkenti a termelést, de a zsírsavak gátolják. A szimpatikus ingerlés
(adrenalinon keresztül) serkentő hatású, de kimutatták, hogy az acetilkolin is
pozitív hatást gyakorol a kiválasztására. Magas aminosav koncentráció mellett,
segíteni fogja az inzulin termelődését, hogy a sejtekbe bejuttassa a glükózt és ne
106

az AS-at használja fel, mert e szervezetnek a fehérje nehezebben beszerezhető

anyag, mint a cukor.
Hatások
Máj szintjén a szénhidrátok anyagcserékére gyakorol fontos hatást. Gátolja a
glikogenogenézist és a glükóz oxidációját. Serkenti a glikogenolízist és a
glükoneogenézist.
A zsírok esetén lipolitikus hatása van.
Mindenből igyekszik cukrot előállítani.
Diabétesz mellitusz
A cukorbetegségnek két formája ismeretes, I-es és II-es típus.
Az I-es típus
fiatalkorban alakul ki, az β
sejtek autóimmun jellegű
pusztulása miatt. Az ilyen
beteg a normálnál
alacsonyabb, vagy
normális testtömeggel
rendelkeznek. Kezelése
kizárólag inzulinnal
történik.
A II-es típus főleg felnőttkorban alakul ki, amiatt, hogy csökken az inzulin
receptorok érzékenysége. Az ilyen páciensek általában túlsúlyosak. A túlsúly
magas kockázati
tényező magának a
betegségnek a
kialakulásában is
ugyanis a zsírszövet
rengeteg hormont
termel, amely a
szervezet egész
energetikai rendszerét
befolyásolja, akár fel is
boríthatja. A termelt
 107

hormonok közt van egy olyan, amely gátolja az inzulin receptorokat.

Kezelésében felhasználható a szulfonylurea-származékok vagy más
antidabetikumok. A fő okozója az inzulin tolerancia csökkenése. A kezelésében a
diéta és életstílus változtatás igen hatásos lehet. Nevezik még IDDM-nek, azaz
Inzulin Dependent Diabetes Mellitus. Abban az esetben, ha az inzulintermelés
nem fenntartható csökkeni fog a Glükóz Tolerancia. Ha a glükóz terhelés
továbbá fennmarad, akkor a sejtek olyan sok inzulint próbálnak termelni, hogy
belepusztulnak, vagy tovább folytatódik a már megkezdődött sejthalál, ami
Diabétesz Mellituszhoz vezet.

3.4 Nemi működések neuro-endokrin szabályozása

Férfiakban a nemi hormonokat a tesztoszteron képviseli a legjelesebben,
azaz neki van a legnagyobb hatása. Köznyelven „átállít valamit az agyban”, azaz
magatartás, VISELKEDÉS VÁTOZÁST okoz. Magas szintű termelésére 2 kritikus
időszakban van szűkség: születés előtt és kamaszkorban. A magzati kor második
trimeszterében történő szintemelkedés, főleg a növekedésben játszik szerepet,
de ha az állattól megvonjuk, akkor pubertásban a tesztoszteron hatástalan lesz.
Kamaszkorban a férfi nem jellegek kifejlődésért felelős, mind az elsődleges mind
a másodlagosért, növekedésben is szerepet játszik, beindítja a
spermatogenézist. A tesztoszteron úgymond felbontja a ht-hf pulzáló
rendszerét, emiatt a nemi hormonok termelésének ellenőrzése negatív
feedback útján valósul meg. Felnőttkorban magas szintje fenntartja a
spermatogenézist, majd a kor előrehaladtával csökken a koncentráció.
Nők esetében bonyolódik a helyzet, ugyanis a ht-hf rendszer irányítja a
működést, valamint a menstruációs ciklus szakaszainak megfelelően
termelődnek bizonyos hormonok. A ht peptid alapú hormok által befolyásolja a
hf-t amely glikoprotein alapú hormonok által szabályozza a nemi mirigyek
termelését. A termelt jelzőmolekulák főként szteroid és kis mértékben peptid
alapúak. Akárcsak férfiakban a termelés jelentősen megnő pubertásban, és
hatásaik is hasonlóak: nemi szervek fejlődése és növekedése, másodlagos nem
jellegek megjelenése. Hasonlóan a tesztoszteronhoz besegít a csontok hosszanti
fejlődésében, azaz mindaddig hatással bír amíg, az epifízis porc be nem záródik.
Szabályozzák a menstruációs ciklus, terhesség és szülés normális lefolyását.
Megkülönböztetünk 2 féle hatást: 1. Intraovariális (lokális) hatások:
tüszőérés, ovuláció
108

Extraovariális (nem lokális) hatások: az utód sikeres kihordására és

táplálására irányulnak pl. méh, méhnyak, hüvely felkészítése a terhességre és
szülésre, a mell felkészítése a táplálásra.
Emellett serkenti a szívműködést (figyelemmel kell kísérni a terhes anya
vérnyomását). Szerepet játszik a csontérésben (menopauza után 50%-al nő az
oszteoporózis kockázata és a természetes kialakulása jelentősen felgyorsul)
A menstruációs ciklus
4 szakaszból áll, általában 28 napot tart, de lehetségesek az eltolódások,
valamint az egyes ciklusok közti időbeli eltolódások is gyakoriak.
Első szakasz=menstruációs vagy vérzéses szakasz
A ciklus első 3-6 napja, amely alatt a méhnyálkahártyájának a felszínes,
megvastagodott rétege lelökődik és vérzés kíséretében, a hüvely keresztül,
távozik.
Második szakasz=proliferációs vagy folikuláris szakasz
A petefészekben beindul a tüszőérés és a méhben a nyálkahártya proliferál
és regenerálódik. Általában a 14-ik napig tart de ±1 hét eltolódás fiziológiásnak
tekinthető. A végét a tüszőrepedés jelzi.
A harmadik szakasz, valójában az ovuláció általában a 14-ik napon következik
be. Az érett petesejt kilökődik, a cumulus oophorus-al együtt, bekerül a
méhkürtbe, mely a méh fele továbbítja. A megtermékenyítés általában a
méhkürtben történik, és a beágyazódás a méh falában, a méhkürt nyílása körül.
Ha nem történik megtermékenyítés, akkor a petesejt a ciklus végén távozik a
leváló rétegekkel.
Negyedik szakasz=Luteális avagy szekréciós szakasz, nagyjából 14 napvégétől
kb. két hétig tart, amíg a sárgatest életképes.
Miután a tüsző megreped, és a petesejt kijut a visszamaradott sejtek közé
(teca és granulosa sejtek) bevérzés történik, majd kialakul a sárgatest. A
méhben, a nyálkahártya tovább vastagszik, több tápanyagot halmoz fel és a
mirigyek kivezető csatornái egyre kanyargósabbá vállnak, azaz felkészül egy
esetleges terhességre. A sárgatest elkezd nagy mennyiségű progeszteron
termelni, amely azért fontos, mert életben tartja a méh megvastagodott
nyálkarétegeit és fenntartja működésüket. Ha a terhesség kialakul, akkor a
 109

sárgatest megmarad és tovább termel progeszteron, ami szükséges a terhesség

fenntartásához, ellenesetben a sárgatest a 14-ik napra elsorvad, ami miatt a
proliferált rétegek elvesztik
életképességüket és vérzés
kíséretében leválnak.

Szabályozás
A ht termeli a GnRH-t
(Gonadotropin-releasing
hormone) mely serkenti és
kiváltja a hf szintjén az FSH
(Follicle-stimulating hormone)
és LH (Luteinizing hormone)
kiválasztást.

Az FSH a tüszőérést segíti míg az LH a tüszőrepedést.

110

A ciklus elő felében az FSH szint aránylag magas, ez beindítja néhány

tüszőnek a fejlődését, közülük a legjobban és leggyorsabban fejlődő domináns
szerephez jut, és a verseny során elnyomja a többi tüsző fejlődését. Belőle fog
kialakulni a harmadlagos, vagy de Graaf tüsző. A főtüsző granulosa sejtjei
ösztrogéneket termelnek, az FSH stimuláló hatására, de ehhez szükségük van
egy prekurzor molekulára, amelyet a téka sejtek termelnek LH hatására. A fő és
a fejletlen tüszők inhibint kezdenek termelni, mely gátló hatást gyakorol a ht és
hf gonadotropin termelésére, de a hf szintjén csak az FSH-ra van hatása.
Az ösztrogén, negatív-fedback útján, gátolja a hf-t, de főleg az FSH
szekrécióját, őt csak a
domináns tüsző termeli.
A GnRH termelése,
szintén pulzáló jelleget
mutat, ha folyamatosan
termelődne, akkor leállna
stimuláló hatása.
A ciklus elő felében
(ovulációig) az impulzusok
kis amplitúdójúak és nagy
frekvenciájúak (kevés és
gyors), kb. 1-1,5 óránként
ismétlődnek. Ez a termelés
az FSH felszabadulást
stimulálja.
A ciklus második felében
(ovuláció után) lassulnak az
impulzusok és nő az
amplitúdó (kevés és sok), 2-6
óránként ismétlődnek. Ez a termelés az LH felszabadulást stimulálja.
Tehát első fél: domináns FSH termelés
Második fél: domináns LH termelés
A folyamatos ösztrogénadagolás hatásos fogamzásgátló, de nagyon fontos,
hogy naponta és ugyanabban az időben történjen a bevétel.
 111

A tüsző növekedésével egy időben nő az ösztrogén szint is, amely egy

paradox hatást vált ki: a hirtelen történő növekedés pár napig megemeli a hf LH
termelő sejtjeinek, GnRH iránti érzékenységét, ez eredményezi a hirtelen LH
kiugrást, amely kiváltja a tüszőrepedést. Kiugrás nélkül nincs ovuláció. Miután a
petesejt távozik, visszamaradt sejtek közé bevérzés történik, majd proliferáció
figyelhető meg, azaz kialakul a sárgatest. A sárgatest főleg progeszteront, de kis
mennyiségben ösztrogéneket is termel. Mivel az ovuláció pillanatában a sejtek
egy része elpusztul, az ösztrogén szint lecsökken egy kicsit, majd ismét
emelkedik, amikor a sárgatest elkezd termelni. Ovulációkor, szintén az
ösztrogén szint esése miatt az FSH szint picit megugrik, de visszaesik. A ciklus
vége felé, ha nem történt megtermékenyítés, akkor a sárgatest hanyatlásnak
indul, ami az FSH gátlásának enyhítését eredményezi. A növekvő FSH szint
serkenti az tüszők fejlődését, már a vérzést megelőző pát napban.
A progeszteronnak anxiolitikus hatása van, azaz szorongás gátló és nyugtató
hatású, amikor a sárgatest sorvadni kezd, és ezzel a progeszteron szint csökken
a premenstruációs hangulat magyarázatot kap. Terhesség során a placenta
hatalmas progeszteron gyárként mükődik, születés után ez megszünik, tehát a
hiánya komoly pszichotikus tünetekkel jár, ami depresszióhoz vagy
öngyilkossághoz is vezethet. A progeszteron szabályozása negatív feedback
útján valósul meg, gátolja a ht-hf rendszer, főleg az LH-t gátolja, de az FSH-ra
gyakorolt hatása elenyésző. A ht-hf rendszer felsőbb szabályozás alatt áll: az
endorfinok és a dopamin (DA) gátolja, míg a noradrenalin serkenti a GnRH
termelést. A stressz, legyen az fizikai vagy szellemi szintén gátló, hatására
megváltozik a ciklus időrendje. pl. élsportolónál elmarad, a lágerekben élőknél
szintén elmarad, valamint a női börtönökben általában szinkronizálódik több
nőnek a ciklusa, gyanítják, hogy a jelenség hátterében feromonok állnak.
A progeszteron termogén hatású, azaz emeli az alaphőmérsékletet a
ciklus második felében kb. 0,5oC-al. Az emelkedést centrális lehet csak pontosan
kimutatni (pl. végbél, hüvely, száj). Kiegészítője lehet a naptáras
fogamzásgátlásnak. Orgazmus esetén tüszőrepedés következhet be. Terhesség
alatt megnő az alaphőmérséklet. Gyerektelen párok diagnosztizálásánál, az első
lépés a férfi kizárása, majd a nő esetében az ovuláció jelenlétének a
112

meghatározása. Ezt a hőmérsékletgörbével lehet a legkönnyebben,

legolcsóbban és legpontosabban megállapítani.
A fentiekben, a folyamatokat a megtermékenyítés megesése vagy
elmaradása függvényében tárgyaltuk, ergo jogosan fogalmazódik meg a kérdés:
honnan tudja a szervezet, hogy a petesejt megtermékenyült? A válasz egészen
egyszerű: a megtermékenyült petesejt csak a megtermékenyítést követő
hetedik napon ágyazódik be, addig szabadon fejlődik, és ezalatt már elkezd
HCG-t termelni (humán corionális gonadotropin). A HCG a megtermékenyítéstől
számított 6-9-ik napon már kimutatható a vérből, majd pár nap elteltével a
vizeletből is kimutatható. A HCG felelős a sárgatest fennmaradásáért és ezáltal a
terhesség fenntartásáért. A corpus luteum, csak 2-3 hónapig képes életben
maradni, azaz amíg a placenta át nem veszi a helyét. Sorvadása után corpus
albicansa alakul.
A placenta által termelt fő hormonok:
Képes termelni GnRH-t, de bármely petefészek által termelt hormon
szekréciójára is képes. Termelt Laktogén hormont, melynek hatása hasonló a
STH-éhoz. Termel relaxint, amely gátolja a méh spontán összehúzódásait, tágítja
a méhnyakat és lazítja az interpubikus ízületet, egyszóval felkészíti a méhet és
medencét a terhességre és a szülésre. Jogosan nevezhető a placenta, a
legnagyobb, átmeneti mirigynek.
Ösztrogének
Több rokonvegyületnek a keveréke, amiből a legfontosabb az ösztradiol, de
van ösztriol és ösztron is. Legfontosabb termelési helye a petefészek, de
terhesség alatt a placenta is jelentős mennyiségben termeli, valamint normális
körülmények közt a mellékvesekéreg is termel férfiakban is.
A ciklus első felében 0,2 nM/L plazmakoncentrációban van jelen mely az
ovuláció körül 2,2 nM/l-re emelkedik. Liposzolubilis vegyületek, melyek könnyen
bejutnak az emberi sejtmembránon, egész a magig hatolnak, ugyanis
receptoraik itt találhatóak. A mag receptorok neve ER-α,β (estrogen receptor).
Eloszlásuk különböző, emiatt a gyógyszeres befolyás más hatást vált ki egyes
szövetekben, valamint figyelemmel tartandó a szelektivitás fogalma is. Pl:
Relaxine: a méh és mell szintjén antiösztrogén hatása van, de a csontokban és
lipidháztartásban ösztrogénként hat. Alkalmazzák postmenopauzás
 113

oszteoporózis kezelésében. (nem adagolható direkt ösztrogén, mert ez

jelentősen növeli a méh és mellrák kockázat ilyen állapotban).

HATÁSAI (ösztrogéneknek)
A méh nyálkahártyájának a proliferációját okozza, de ciklus eleji
regenerálódást is. Emeli a pH-t, alkalikussá teszi, csökkenti a viszkozitást a
méhben, és serkenti a cukrok és tápanyagok felhalmozódását (a spermiumok
hosszabb ideig maradjanak életben). A méhnyakban egy nyákcsap kiválasztását
irányítja, mely a legátjárhatóbb ovulációkor, utána fokozatosan átjárhatatlanná
válik. Gátolhat bizonyos kérgi folyamatokat pl. az endorfinek felszabadulását.
Fokozza a méh, progeszteron receptor expresszióját. Az anyagcserére
anabolikus hatással bír, de befolyásolja a só és víz háztartást is,(volémia
növekedés ezáltal vérnyomás emelés) ezáltal ödémásodáshoz is vezethet. Emelt
adagolása esetén testsúlygyarapodás figyelhető meg, mely nem szükségszerűen
zsír alapú, lehet vízfelhalmozás is. Az ödéma ciklus második felében jelentkezik,
és főleg a bokatájékban figyelhető meg.
A zsírok esetén: emeli a HDL és csökkenti az LDL szintet, tehát csökkenti az
ateroszklerózis kockázatát. Emiatt az infarktus és agyvérzés ritkább a termékeny
nőknél, de a menstruáció fiziológiás elmaradása után pár évvel a veszély a két
nem között egyenlővé válik. Növeli a trombociták aggregációs készségét
(dózisfüggő), de ezt a hatást kiküszöbölik modern fogamzásgátlókból.
Az ösztrogén-rokon vegyületeken alapozó fogamzásgátlók enterálisan
szívódnak fel, tehát ennek a folyamatnak bármilyen jelegű zavar kellemetlen
következményekkel járhat. Zavaró tényező lehet az oktalan széles spektrumú AB
fogyasztás, mely felborítja a normál bélflórát=felszívódás zavar, de egy
hasmenés is hasonló lehet.
Progeszteron
A ciklus második felében jelentősen megnő a termelése, ami felkészíti a
méhet a terhességre. Terhesség során fenntartja a megvastagodott
nyálkahártya életképességét, ami magzat életben maradását is szolgálja. A
nyákcsapott sűrűbbé teszi, valamint a pH-t csökkenti, a kettő együtt alkalmatlan
körülményeket jelent a spermiumnak. Fogamzásgátlók alapanyagaként is
ismeretes. Gátolja az LH termelést, és az ösztrogén receptor expressziót. Emeli a
114

test alaphőmérsékletét. Gátolja az oxitocin receptorokat. Hangulat módosító

hatása is ismeretes.

3.5 A mellékvese
A vese felső pólusán található. A vese zsírós pólyája őt is beborítja,
valamin vérellátása is szorosan összefügg a vese ellátásával. Kéreg és
velőállományból épül fel.
A velőállomány hatalmas, szimpatikus hatású központként értelmezhető,
ugyanis ő termeli az adrenalint és noradrenalint. α és β receptorok érzékelik
eme jelzőmolekulákat, hatásaikat részletesen tárgyaltuk a kardiovaszkuláris
fejezetekben.
A kéregállomány (MVK)3 fő hormoncsoportot termel:
Mineralokortikoidokat (mk): a legfontosabb közülük az aldoszteron, mely a
víz és elektrolitok háztartását szabályozza, és melyet a vese kiválasztó funkciója
során részletesen tárgyaltunk.
Glükokortikoidok (gk): jelesebb képviselőik a hidrokortizon (hk) és
kortikoszteron (ks). Szabályozzák a fehérjék és cukrok anyagcseréjét, valamint a
legerősebb, ismert, gyulladáscsökkentők, de immunszupresszív, és anti allergén
hatásuk is ismeretes.
Nemi hormonok: főleg tesztoszteron termelődik kis mennyiségben, mindkét
nem esetén. A termelt mennyiség elhanyagolható hatást vált ki, de koros
körülmények közt jelentős lehet pl. MVK daganat esetén, nők esetében,
megnőhet a termelt tesztoszteron szint, ami férfias másodlagos nem jellegek
kifejlődését okozza, ilyen a szakáll kinövése, férfias testszőrzet. A daganat
eltávolítása után, a tünetek eltűnnek.
Ebben a fejezetben a nemi hormonok szerepét nem tárgyaljuk, valamint a
mk már letárgyaltnak számíttatnak, ezért csak a gk-ról fogunk beszélni. Bizonyos
átfedés ismert a gk és mk hatásai közt. Mindkét hormon szteroid, azaz szterán
vázas vegyület. Mesterséges szteroid származékoknál a két hormon átfedése
kiküszöbölhető. Sajnos az egyes hormon adagolása esetén, az összes hatás
megjelenik, ahol egyik lesz a kívánt, terápiás célú hatás, míg a többit
mellékhatásként fogjuk számon tartani.
 115

A gk metbolikus hatásai alapállapotban is érvényesülnek, az anyagcserét

érintik és permisszív jellegűek, azaz lehetővé teszik más hormonoknak, hogy
kifejtsék hatásukat. A gyulladásgátlás, immunszupreszálás és anti allergiás hatás
főként fenyegető helyzetben, stressz hatására vagy sérülés/fertőzés esetén
jelentkeznek és a szervezet védekezési mechanizmusainak a fékezésére
irányulnak. A gátlásuk azért szükséges, mert gyulladás hatalmas károkat okozna
a szervezetnek: pl. MV irtott állat csak nyugalomban képes létezni, a legkisebb
változás halálos lehet számára.
Metabolikus hatások
Glükóz anyagcseréje: fokozza a glükóneogenézist, csökkenti a glükóz
felhasználását, azaz emeli a vércukorszintet. A májban stimulálja a
glikogenogenézist azáltal, hogy a vércukorszintet megemelve, beindul az inzulin
szekréció, és ez fogja a kellő hatást kiváltani. (szekundér módón indukál
glikogenogenézist). Lehetőséget ad egy latens diabétesznek a
megnyilvánulásra.
Fehérje anyagcseréje: gátolja az anabolikus folyamatokat, és serkenti a
katabolizmust. Hatása főleg az izmokban figyelhető meg, ugyanis a hosszantartó
gk hosszantartó terápia esetén olyan nagymértékű izomsorvadás következhet
be, hogy a terápiát meg kell szüntetni. (gyereknél fokozottabb a veszély).
Zsírok anyagcseréje: lipolitikus hatása van, azáltal, hogy serkenti az adrenalin
hatását. A hosszantartó gk kezelés vagy magas endogén gk a testzsír
átrendeződését okozza, azaz a végtagokon apad a mennyisége, míg az arcon és
törzsön fokozott felgyülemlés figyelhető meg. Az ilyen betegek arcán
kényszermosoly látható, mert az arc zsírpárnái felduzzadnak, és felfele húzzák a
szájzugot (holdvilág arc). Α törzs alkata miatt jellegzetes alkat alakul ki, a régi
terminológia az ilyen beteget fogpiszkálon álló narancshoz haonlította.
Negatív Ca egyenleget idéznek elő, azaz gátolják a Ca felszívódást és fokozzák
az ürítést, tehát hosszantartó terápia oszteoporozisra hajlamosít.
Immunrendszeri hatások
Gátolják a gyulladásnak az akut és krónikus fázisait is, valamint enyhíti az
összes jellegzetes tünetét. Gátolja a begyulladt szövetek nekrózisát, és szövetek
kötőszövetesedését. Gyengítik az immunválaszt, ami szervátültetés esetén igen
fontos, valamint a műtét előtt elkezdendő. (lényegében a fehérvérsejtek
116

klonális felszaporodása előtt) Allergiás folyamatokat enyhítik pl. asztma,

ekcéma, csaláncsípés.

Gátolja mind a sejtes mind a humorális immunválaszt, azaz leállítja a

neutrofilek extravazációját (kilépését az erekből), a MF és neutr. aktiválását, a T
limfociták klonális felszaporodását és aktiválását, gátolja a fibroblasztok
müdődését és ezáltal a kollagén termelődését. Fontos szerephez jutnak a
krónikus gyulladásos folyamatokban pl. májcirrózisban (korós) és lassítják a
sebgyógyulást (normál) (hegképződés gátlása). A csontok szintjén gátolja az
oszteoblasztokat, ezáltal lassítja a csontképződést, ami osztoporozisra
hajlamosít. A GK gátolja a COX2-t és előtte a PLA2-t, ezáltal gátolja a PG
(prosztaglandinok) és leukotriének termelését. Az előbbi hatás miatt nevezik
őket a legerősebb, azaz szteroid gyulladás csökkentőknek (az arachidonsav
származékok termelésének gátlása, erősebb hatásuk van, mint az NSAID-nek).
Gátoljak a leukotriének, komplement faktorok, Ig, interleukinek széles
spektrumú termelését. Leállítják a Ma hisztamin felszabadítását=antiallergiás
hatás. Az annexin1=lipcortin nevű vegyületet serkentik. Neki, főleg a gk
feedback típusú szabályzásában van jelentősége.
Rengeteg mellékhatásuk miatt nem mindennapi gyulladáscsökkentők.
Emellett a gyomor irritációt és fekély képződést is elősegítik. Indokolatlan
alkalmazása súlyos következményekkel jár.
A túltermelés hátterében általában egy daganat áll, emiatt Cushing kór alakul
kid, a terápiás tuladagolás következtében Cushing szindróma alkulhat ki.
 117

Hatásmechanizmus
A vérben a CBG-hez (corticosteroid binding globulin) kötődik, mely a
célsejtekhez szállítja. Kötött formában
inaktív, szabadon aktív. Szteránvázas
vegyület lévén igen könnyen bejut a
sejtekbe (liposzolubilis). A receptorai a
citoplazmában találhatóak, rájuk
kötődve konformáció változást indukál,
ami olyan fehérje hurkok
megjelenéséből áll, melyeknek végén
Zn atom áll. A citoplazmában kb. 3000-
10000 receptor. A receptor 777 AS-ból
áll. A módosult receptor-jelzőmolekula
komplex transzlokálódik a sejtmagba,
ahol olyan génekhez kötődik,
amelyeknek van Zn kötőhelyük. Az ilyen
géneket a Szteroid Responsive Génnek
nevezzük. Kb. 10-100 ilyen gén van egy sejtben. A kiváltott hatás a fehérje
szintézisben valósul meg, és több idő eltelte után válik láthatóvá. Genomikus
hatásról beszélünk. Leggyakoribb végtermék egy bontó enzim, azaz gátlás.
Lehetséges olyan molekula termelése is, amely más hormon aktiválódásához
szükséges pl. az adrenalin hatásának kifejtéséhez olyan cAMP dependens
Protein Kinázra (PK) van szükség melynek termelését a gk-ok ellenőrzik. Az adr.
Csak akkor képes hatást gyakorolni, ha a gk már legyártotta a számára szükséges
PK-t.
A mk reszponzív sejtekben olyan receptorok találhatóak, amelyek a gk-ra is
érzékenyek. A sejtek önmagukban mégsem válaszolnak a gk hatsára, azért mert,
olyan enzimet tartalmaznak, amelyik lebontja a gk-at. Mondhatnánk azt is, hogy
a sejt nem receptor hanem prereceptor specifictásal rendelkezik. Kórósan
magas gk szint hatást gyakorol az mk érzékeny sejtekre, mert a dózis telíti az
enzim lebontó képességét.
Szabályozás
A ht termeli a CRF-t (Corticotropin-releasing hormone) amely serkenti hf-t,
ACTH-t termelve (Adrenocorticotropic hormone vagy coticotropin).
118

Az ACTH serkenti a MVK gk és mk termelését, valamint tropfikus hatású a

MVk sejtekre. A mk esetén a renin angiotenzin rendszer (Renine
AngiotenzinSystem) fontosabb serkentő. A stressz, legyen az fizikai vagy
szellemi, a magas/alacsony hő, a fájdalom, a fertőzés vagy sérülés serkentik a
CRF termelést.
A gk és mk negatív feedback útján gátolják a ht-t és hf-t, ezt nevezik hosszú
feed back-nek. Az ACTH gátolja a ht-t, jelezve a rövid feed back-et. A hosszú
feedback fontosabb, mint a rövid.

A gk és mk terápia mellékhatása az MVK sejtek sorvadása, valamint a

rendszer felborulása. A gk terápia hirtelen abbahagyása halálos veszélyt jelent,
mert a rendszer nem tud olyan hamar újraindulni, idő kell a regenerálódásra,
emiatt a terápia felhagyása hetekig, hónapokig eltarthat, folyamatos
dóziscsökkentéssel. A MVK elégtelenségben, és gk terápiás betegek számára
szorgalmazzák az ismertető kártya viselését, baleset esetében figyelmeztetőül.
A gátlás csak pár nap után válik hatásossá, ezért egy 1-2 napig lehet
alkalmazni nagy dózisban is. Ezt használják allergiás sokk esetén, amikor
adagolás szükséges (hidrocortizon) a garat és gége megduzzadása és a fulladás
elkerülése érdekében. Autóimmun betegségek terápiás módszere, és
szervátültetéskor is szükséges.

A mk hatásai az első szemeszteres

anyagból ismeretesek már. Az
aldoszteron a vese proximális és
disztális vese csatornácskáiban serkenti
a Na és víz visszaszívódását, fokozza a K
és H kiválasztását.
 119

Mineralokortikoidok szabályozása
Serkentő hatások:
-az ACTH serkenti a
termelődését
-az Angiotenzim II (II) szintén
serkenti, de az ATII termelést az

- az alacsony Na és magas K
szint önmagukban is serkentik

Gátló hatások:
-az ANP (Atriális Natriuretikus Protein) gátolja, az ő termelését viszont a
megnövekedett volémia VVÉR

3.6 Kálcium és foszfátok háztartása

Anyagcseréjüket 2 hormon és a D vitamin szabályozza. Nem teljesen
tisztázott a D vitamin hovatartozása, mivel vitaminként és prehormonként is
számon vehető. A két hormon a parathormon és a kalcitonin.

3.6.1 A parathormon
A parathormon (PTH) peptid természetű anyag, a mellékpajzsmirigy
termeli. A Ca vérszintjét emeli, a foszfátokét csökkenti. A legfontosabb
célszervei a csontok, a vese és indirekt módon, a D vitamin közvetítésével a
tápcsatorna is.
A csontokban fokozza az oszteolízist, olyan csontbontást hajt végre, amely
során a csontban aktiválja az oszteoblasztokon keresztül az oszteoklasztokat,
ennek következménye, hogy Ca sók és foszfátok kerülnek a vérbe. A vesében
segíti a Ca visszaszívódást és fokozza a foszfát ürítést. A bélben, a D vitamin
közvetítésével serkenti a Ca felszívódást. Sejtfelszíni receptorokat aktivál,
amelyek másodlagos messengereket hoznak mükődésbe, így éri el a kellő
hatást. A vérplazma ionziált Ca szintje szabályozza, azaz a magas szint gátolja, de
120

teljesen nem állítja le a termődését. A normális Ca szint 2-2,5 mEq/L közt van,
ezen a szinten a PTH termelés a normális határok közt van. A mellékpajzsmirigy
sejtjein olyan felszíni receptorok vannak, amelyeknek van 2 kiálló fehérje hurka
és végükön Ca kötőhely, a Ca kapcsolódása összehúzza egymás felé a két véget,
ez másodlagos messengereket aktívál és ezek csökkentik a PTH termelést, de
SOHA nem teljesen.

3.6.2 A kalcitonin
A pm parafollikuláris, C sejtjei termelik. A sejtfelszíni receptorokon
keresztül fejti ki hatását. Csökkenti a Ca és PO4 szintjét, azáltal, hogy gátolja az
oszteoklasztok működését. A vesében fokozza a Ca és PO4 ürítését. A hatás
erőssége nagymértékben függ a csont turnovertől. Biztosítja a normális
vérplazma Ca és PO4 szinteket, tehát a magas szintek ellen véd és a magas
szintek serkentik a hatását.
D vitamin
Prehormonnak tekinthető, mivel átalakul, azért, hogy hatását kifejtse és
aktív metabolittá vájjon.
Két formája ismeretes: D2: ergokalciferol, növényeredetű
D3: kolekalciferol, állati erdetű valamin a saját bőrünkben is
termelődik UV sugárzás hatására
Nem aktív vegyületek, kétszer alakulnak át, azaz egyszer a májban majd a
vesében hidroxileződnek. A májban létrejön a kalcifediol melyből a vesében
kialakul a KALCITRIOL 1,25 (OH)2-D3. A kalcifediol nagy mennyiségben található
meg a vérkeringésben, emiatt raktározott prehormonnak is tekinthetjük.
Magreceptorokon fejti ki a hatását (a kalcitriol) és a fehérje gyártást
szabályozza.
 121

Emeli a Ca és PO4 plazma koncentrációját. A csontokban stimulálja az

oszteoklasztokat, ezt indirekt módon éri el, ugyanis, akárcsak a PTH, először az
oszteoblasztokhoz kötődik majd ezeken keresztül hat az oszteoklasztokara,
Parakrin szabályozási módot figyelhetünk meg. Fontos szerepet játszik a
csontfejlődésben. Serkenti a csont mineralizációját azáltal, hogy az oszteokalcin
nevű fehérje termelését segíti. Az alkálikus foszfatáz termelésének növelésével
kedvező körülményeket nyújt a Ca sók kicsapódására. Serkenti a bél Ca és PO4
felszivodását. A vesében gátolja a kiválasztást. Az alacsony szintek és a PTH
stimulálják a termelődését. A magas koncentráció negatív feed back útján
gátolja.
Alultermelés: gyerekek esetén rahitizmust okoz. A más néven angolkór azért
alakul ki, mert a gyerekek kevés napfényhez jutnak, elnevezése az ipari
forradalmi Angliára vezethető vissza, ugyanis akkoriban olyan sok volt a szmog,
hogy az amúgyis felhős ország ipari központjaiban, a gyerekek D vitamin
hiányában szenvedtek. A tünetek közt dongaláb, széles homlok 2
dudorral=ölümposzi homlok, a szegycsont bessüppedése=cipészmell és a
kutacsok késői csontosodása is szerepel.
Régiónkban az éghajlati viszonyok miatt a D vitamin pótlása sok esetben
szükséges.
A Ca és PO4 különálló
szabályozása nem valósítható meg,
emiatt a terápiában kombinált
hormonkezelést alkalmaznak.