Költői képek és eszközök

STÍLUS ALAKZATOK
a stílus élénkítésének eszközei

Alliteráció: betűrím versben, ritkábban prózában, két vagy több egymás után következő szó
kezdőhangjának egyezése.
(„Barlangjában belől bömböl a mord medve.” Csokonai Vitéz Mihály)

Ellentét: Két egymással ellentétes gondolat, hasonló szerkezetű megfogalmazása, a

nyomatékosság kedvéért. A szövegösszefüggést szerkezeti szinten is biztosító nyelvi megoldás.
(„Vár állott, most kőhalom; / Kedv s öröm röpkedtek, / Halálhörgés, siralom/ Zajlik már
helyettek.” Kölcsey Ferenc)

Eufemizmus: A szóképekkel rokon stíluseszköz. Kellemetlen, durva, vagy illetlen fogalmakat

kifejező szó helyett valamilyen szépítő, enyhébb árnyalatú szó, vagy szóalakzat/gondolatalakzat.
Például a halál szó kerülése.
(„Létem ha végleg lemerűlt / ki imád tücsök-hegedűt?” Nagy László)

Felkiáltás: A szónoki vagy költői beszédben egy-egy mondat, mely a rendes kijelentő alaktól
eltérve felkiáltó alakot vesz föl, csodálkozást, intést, rettegést, fohászkodást, buzdítást,
fájdalmat, haragot és más indulatokat fejez ki és rendszerint indulatszókkal jár.
(„Ó, ehhez nemcsak rím kell, ehhez több kell!” Tóth Árpád)

Fokozás: az ismétlés sajátos esete, melyben a rokon értelmű szavak, gondolatok egyre növekvő
sorrendben követik egymást. A növekedés lehet mennyiségi vagy minőségi.
(„Ah, úgy van, úgy lesz, úgy kell lennie!” Vajda János)

Halmozás: A szavak, szószerkezetek, mondatok olyan ismétlése, amelyben eltérő hangalakú és

egymást kiegészítő jelentésű nyelvi egységek követik egymást; lehetnek azonos mondatrészek,
alá- és mellérendelő viszonyban álló nyelvi egységek.
(„Tanulj dalt a zengő zivatartól, / Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl,” Vörösmarty Mihály)

Ismétlés: a szavak, szószerkezetek megismétlése a nyomaték, az erősítés miatt.

 Egy szó többszöri ismétlése (nyomósítást, indulatot fejez ki)
 Anafora (a verssorok elején visszatérő szó, szócsoport)
 Refrén (sorok, versszakok ismétlődése)
 Gondolatritmus (teljes gondolatok, mondatok, mondatrészletek visszatérése)
 Variáció (ugyanaz a dolog más változatban tér vissza)

Inverzió (anasztrófa): Vagyis felcserél szavakat, ezzel nyelvtanilag szokatlan szórendet alakít ki.
Alkalmazásának többféle célja lehet: kiemelheti a mondanivalót, az ellentéttel erősítve
nyomatékosít, hatásosabb lehet a szövegritmus, a rím és lehet az archaizálás (régiesítés) eszköze
is.
("Akár farkas, akár emésszen meg holló: / Mindenütt felyül ég, a föld lészen alsó." Petőfi
Sándor)

Kihagyás vagy Elhallgatás: A költői detrakció olyan esete, amikor a szöveg lényeges elemét,
gondolatát, mondatát hallgatja el a közlő feszültségkeltés céljából, így azt az olvasónak kell
önmagában kiegészítenie.
(„Kendé bizony az árnyéka! Mert olyat mondok, hogy még a... „Arany János)

Költői kérdés: A dialógus eszköze, kifejezhet érzelmet, lehet a pátosz eszköze, a gondolat
menetének kiélezését szolgálhatja.
 érzelmet kifejező kérdés (interrogatio)
 szemrehányó kérdés (epiplexis)
 színlelt kérdés (kétkedés, dubitatio),
 tűnődő kérdés (kommunikáció, communicatio).

Paradoxon: stilisztikai gondolatalakzat, amely látszólagos képtelenséget, ellentmondó állítást

tartalmaz.
(„Nem mondhatom el senkinek Elmondom hát mindenkinek” Karinthy Frigyes)

SZÓKÉPEK
a képszerűség költői eszközei

Hasonlóságon alapuló képek:

Megszemélyesítés (personificatio): Stilisztikai alakzat. Olyan metafora, amelynek egyik eleme

valamely elvont fogalom, természeti jelenség vagy élettelen tárgy, a másik pedig élőlény,
amelynek tulajdonságait átvisszük az előbbire.
(„titkos szavaktól reszket a homály” Kosztolányi Dezső)

Metafora (összevont hasonlat): Két fogalom tartalmi hasonlóságán alapuló szókép. A metafora
jelentéstani sűrítettsége a tartalom és a hordozó együttes jelentéséből fakad, e két dolog
képzetének kölcsönhatása eredményezi. A teljes metaforában jelen van mind a fogalmi
(tartalom), mind a képi (hordozó) elem.
(„Országok rongya! könyvtár a neved,” Vörösmarty Mihály)

Allegória: Elvont fogalom megszemélyesítése (metaforák, megszemélyesítések sorozata által).

Két fajtáját különböztetjük meg:
 egyértelmű (explicit): „Miatta nem tudja a részeg, / ha kedvét pezsgőbe öli, / hogy
iszonyodó kis szegények/ üres levesét hörpöli.” ( József Attila ).
 rejtett (implicit): "Tombold ki, te özönvíz, / Tombold ki magadat, / Mutasd mélységes
medred, / S dobáld a fellegekre/ Bőszült tajtékodat; " (Petőfi Sándor).
Ez esetben nyilvánvaló, hogy költő a népharagra utal a képpel.

Hasonlóságon és érintkezésen alapuló képek:

Szimbólum: A költői nyelv legnagyobb hatású stíluseszköze, saját jelentéssel és egy mögöttes
értelemmel is bír. A versekben használt költői eszközök közül a szimbólumok olykor rejtélyessé
teszik a mondanivalót. Fehér szín- tisztaság, ártatlanság, bilincs- rabság; galamb, olajág-béke;
kereszt-szenvedés stb.
(„Fényesebb a láncnál a kard” Petőfi Sándor. Lánc = rabság, kard= harc)

Szinesztézia: Az egyik érzékszerv keltette benyomást a költő egy másik érzékszervhez

tartozónak írja le. A metaforával rokon kép.
(„Egy kirakatban lila dalra kelt / Egy nyakkendő." Tóth Árpád)

Érintkezésen alapuló képek:

Metonímia (névátvitel): Költői kép, amelyben egy adott szó - formájának és elsődleges
jelentésének megváltozása nélkül - egy másik szót helyettesítve új jelentéssel gazdagodik.
Köznyelvi előfordulása is gyakori, a költői képekben kiemelt szerepe van. A kapcsolatba kerülő
fogalmak viszonya lehet:
 ok-okozati: „itták a mámort” –berúgtak-
 térbeli: „alszik a város„ - Az emberek alszanak -
 időbeli: „századunk felfedezései” - új felfedezések-
 anyagbeli: „nincs egy vasa sem.” – szegény –

Szinekdoché: Jelentésátvitelen alapuló költői kép; a metonímia egyik fajtája. Stilisztikailag a

metonímiával nem vetekedhet, de a kifejezés változatossá tételében (a metonímiával együtt) nagy
szerepe van.
Két fő típusát különböztetjük meg.
 A nem és a fajta fölcserélésén alapuló: „Öklének csapásit sűrűn osztogatja:/ Ömlik a vér
száján és orrán a vadnak” (Arany János)
 A rész és az egész viszonyán alapuló: „Az nem lehet, hogy annyi szív / Hiába onta vért, /
S keservben annyi hű kebel / Szakadt meg a honért. (Vörösmarty Mihály)

Hasonlat: a költői hasonlat két dolog (személy, tárgy, esemény, jelenség) összehasonlítása, közös
tulajdonságaik alapján.
(„Mint komor bikáé , olyan a járása ... " Arany János)

Egyéb stíluseszközök:

Költői jelző: A költők gyakran használnak olyan mellékneveket, amelyekkel magunk elé tudjuk
képzelni azt a szót, azt a kifejezést, amihez kapcsolódik a jelző. Érzékletes, különlegesen szép,
kifejező, képszerű jelző. Színesíti a verset

Körülírás: Retorikai szerkezet, amelyben egyetlen szóval megnevezhető, megjelölhető fogalmat

több szóból álló kifejezés, esetleg valamilyen nyelvi szerkezet helyettesít.
(Szépsége nem kis kívánni valót hagy maga után = ronda)

Oximoron: Retorikai-stilisztikai gondolatalakzat, amely egymást kizáró, egymásnak

ellentmondó fogalmakat foglal szoros gondolati egységbe. Általában jelzős szerkezetben jelenik
meg mint ellentét a jelző és a jelzett szó között, de gyakorta ellentétes fogalmak
összekapcsolásaként is. Köznyelvi példák: élő halott, rettentő jó
(„Testvérünk voltál és lettél apánk.” József Attila)

Célzás (allusio): Rájátszás, más költők, írók szavaira, vagy egy közismert kifejezés, mondat más,
új szövegkörnyezetben történő felhasználása. Az allusio csak sejteti a tárgyat, nem nevezi meg.
Hatását a beszélők, az író és az olvasó közös élményén, közös ismeretein alapulva fejti ki.
Gyakori a retorikai műfajokban. Például a prédikációkban a Szentírásból idéznek, vagy ünnepi
köszöntőkben lírai részletek, bölcs mondások, közmondások stb. nyitó és/vagy zárógondolatként
jelennek meg.
Pl. Arany János Magányban című versében a Szózat fordulatait idézi be:

„Az nem lehet, hogy milliók fohásza

Örökké visszamálljon rólad, ég!
És annyi vér – a szabadság kovásza –
Posvány maradjon, hol elönteték.
Támadni kell, mindig nagyobb körökben,
Életnek ott hol a mártír-tetem
Magát kiforrja csendes földi rögben:
Légy hű, s bízzál jövődbe, nemzetem”

Pátosz: Retorikai, stilisztikai kifejezésmód, feladata érzelmek vagy elköteleződés előidézése,

létrehozása az adott témával kapcsolatban. Emelkedett hangnemet képvisel, aminek célja, a
hallgatóság magával ragadása és a tárgy személyessé tétele. Másik célja, hogy érzékeltesse a
beszélő elhivatottságát a tárggyal kapcsolatban.
(„Eljött hát végre a pusztánkba / Isten szent küldöttje: a Sátán. / Szüzek voltunk a forradalmak /
Magas, piros, hős nászi-ágyán.” Ady endre)

EPOSZI KELLÉKEK

Invokáció (segélykérés): Az eposz kezdősora, melyben az elbeszélő a múzsát szólítja meg (a

görögöknél ő Kalliopé), hogy elnyerje vállalkozásához támogatását. A görögök hite szerint a
költő, énekmondó tevékenysége adomány, az alkotás sikeressége a múzsa jóindulatától függ.

Propozíció (témamegjelölés): A segélykéréshez kapcsolódó, kettős szerepű eposzi kellék. A mű

témájának előrevetítésével (tájékoztatás a tartalomról) az elbeszélő megjelöli, hogy minek az
elbeszéléséhez kéri a múzsa támogatását.

In medias res (a dolgok közepébe vágó kezdés): A hősi eposzokat soha nem egészében adták elő,
az énekmondó mindig a hallgatóság által kért részletét, epizódját adta elő. A hallgatóság közös
mitológiai ismerete így is lehetővé tette a megértést. Ez a kellék az eposzmű előadásának
hagyományát őrzi.Pl. Odüsszeusz történetébe akkor kapcsolódunk be, amikor a fia,
Télemakhosz a keresésére indul, mert már évek óta nem tért haza Trójából. Tehát az
előzményeket nem ismerjük.

Enumeráció (seregszemle): A küzdő felek felsorolása meghatározott szempontok alapján

(hajókatalógus, görög hősök előszámlálása, istenek leírása). A háború résztvevőinek
előszámlálását a hadsereg lenyűgöző nagyságának, félelmetes erejének érzékeltetésén túl a
történelmi rögzítés igénye is indokolta.

Epitheton ornans (állandó eposzi jelzők): Olyan szószerkezetek, amelyekben a jelző és a jelzett
szó kapcsolata állandósul. A szájhagyományozó a kötészetben megkönnyítették a megjegyzést és
az előadást. Pl. leleményes Odüsszeusz, jóeszü Télemakhosz, szilárdszívű Pénelopia

Deus ex machina (Isteni gépezet): Az eposzokban az emberi világ történéseivel párhuzamosan az

isteni világ történései is jelen vannak. Az emberi világ eseményeit isteni döntések irányítják
(segítik vagy akadályozzák). Az Iliászban az istenek maguk is részt vesznek a harcban, akár meg
is sebesülhetnek.