Kortípusos

kórtípus
ÉRTEKEZÉS ÉS ESETTANULMÁNY A MUNKAMÁNIÁRÓL
 Készítette: Szilvásy Bence,
Miskolc, 2009.
Tartalomjegyzék:

In medias res...........................................................................................3

Hellinger.................................................................................................13

A hullámzó víz........................................................................................14

Teszt........................................................................................................17

Esettanulmány.........................................................................................18

Σ..............................................................................................................24

Felhasznált irodalom...............................................................................25

2
Kortípusos kórtípus – a munkamániások

Jelen világunk alapstrukturáltsága ellentmondást nem tűrően megkívánja,

megköveteli magának ezt a fajta hozzáállást – függetlenül attól, hogy a
munkavégző személy milyen habitusú. A problematika tehát a teljes
emberi bázist számolva minimum 80-85%-os bizonyossággal
automatikusan jelentkezik, a kérdés mindössze annyi, hogy a panaszok,
problémák milyen mélységig tudnak hatolni. Mivel a harmonikus, mindent
figyelembe vevő lélekgyógyászat egyik alapvető aspektusa a holisztikus
szemlélet, az elemzések nem pusztán alkalmazói-alkalmazotti/humán-
erőforrás-osztálybeli szemléletet képviselnek, hanem adatik beléjük jóféle
energetika, mezőelmélet és egy kis unortodox víztan is.
Ha érezzük, hogy az energiaszintek hogyan növekednek a világban
(elégedetlenség, feszültség, tehetetlenség, önmegvalósítás hiánya, pihenés
hiánya, életút semmissége, stb.) akkor érezhető, hogy a holisztikus
spirituális gyógyítás ideje most érkezett el igazán.
Nem vallási szempontokat szeretnék apró fejezetekre szedni. Meghagyom
e tanok mindenki számára ugyanazt jelentő, univerzális energetikai
jelentéstartalmát. Ekkora energiát csoportok, nyelvek, népek halmazaira
bontani, vagy szakállas öreg bácsivá, szent állattá antropo-, illetve
zoomorfizálni nem ajánlatos, hiszen ezzel csak a különbségekre kezdenénk
figyelni a hasonlóságok helyett.
A világ így is teljesítménykényszert szült, ahol társadalmi- és
párkapcsolatok fonnyadnak el, a vállalatoknál a munkahelyek instabilitása
állandó rettegéssel tölti el mindazokat, akik egyszerűen csak munkát
szeretnének végezni.
Nappali életünk tehát egy kívánatossá tett, szalonképessé vált addiktológiai
mintapélda, ahol a munkaalkoholizmus az egyik legközönségesebb. Erre

3
szocializál a világ, az oktatás és a munkavállalás. Ember legyen a talpán,
aki ki tudja vonni magát alóla.
Pedig a szenvedélybetegségek szalonképesítése rendkívül egyszerű. Van
egy folyamatosan igénybevett, de mindig csökkenő energiaszintünk, amit
az ember ösztönösen megkísérel helyreállítani. Azonnali automatizmus.
Fogódzót jelent minden, ami az energiaszintek akár pillanatnyi
növekedésével jár, s így fokozza az egyensúly és/vagy boldogság érzését.
Egy kortynyi valami, egy szép érzelem, egy tűszúrás, egy adrenalinkick…
sorolhatnánk. Valahol a begubózás is örömforrás, hiszen a mikrovilágban
nem abajgatják fölöslegesen az embert. Kell-e ilyenkor gyógyítani…???

No persze, jelzéseket tapasztalva mindig kell. Olykor szubtilis

rezzenéseket láthatunk csak, hiszen a világ elfelejtette megtanítani a
kommunikációt is. Sebaj, a jó terapeuta fekete lyukként viselkedő
pupilláinak vákuuma a legkisebb jelet is beszívja.

Valami nem jó? Hajt, mint az ökör, de mégsem halad? Párkapcsolatának

romjaihoz idegenvezetők kezdik hordani a turistákat? Az eddigi
harmonikus dialógusokat felváltotta két, egyoldalú monológ? Ártatlan
kérdések, tettek olyan robbanást váltanak ki Önből, mint mikor a
felfújódott vízilótetembe először csíp a keselyű? Nos, ilyenkor már az a
valami rég elromlott…
Ilyenkor elvész minden többletenergia, elmúlik az adni tudás és kényszerű
vészprogramra állunk át, ahol megpróbáljuk konzerválni mindazt, amit
megmentő életerőnek hívhatunk. Társadalmilag persze mindez nem
elvárható, mi több, méltatlan, és gyakorlatilag nem tudunk mit kezdeni
vele. A frusztráció növekszik, lobbanékonyság lesz úrrá az érintetteken.
Nincs többé együttérzés, empátia, szeretet, csak a hajszolt vadként való
menekülés a világ elvárásainak cunamija elől.

4
Pedig a megoldás egyszerű lenne, ha az ember lassítana, bevárná a
hullámot és a víz hideg zuhanya kicsit felébresztené. No persze nem
minden így működik, hiszen ha a hömpölyödő vizet az érintett óriásnak
érzékeli, nem zuhanyt kap, hanem mindent összezúzó őselemet.

Hol jön az addiktológia a képbe? Ha az energetikai egyensúlyt kényszerrel

felborítjuk és tudatosan megnöveljük a szubtraktív részt, ezzel az
elvevőlegességgel a hatás automatizálódik. Mert a kicsike enyhülés óriási
megkönnyebbülést vált ki a kilúgozott érintettből.
Húzzunk lefelé egy vízszintes gumiszalagot! A gumi küzd, majd’
megszakad, feszül, uram bocsá', (ellen)feszít és „szenved”. Ha elengedjük,
megkönnyebbül, de az elengedés pillanatában a pozitív irányba átlendülő
amplitúdója nem lesz akkora, mint a lehúzás ereje. A rezgés elül, a gumi
apatikusan, passzívan „várja”, hogy ismét beleakadjunk, lehúzzuk. Sajnos,
az emberek nagy többsége nem éri el azt a pozitív, nagy amplitúdójú
rezgésszintet, ahol a lehúzás kampója már hatástalan. A
szenvedélydinamika rajzolata így már plasztikus (hívhatjuk akár
szenvedésdinamikának is), s szembesülünk a hajlamosító tényezők
tömkelegével – beleértve a saját küszöbértékeket, tűréshatárokat.

Tipikus példa a hurkásnyakú, kopasz tenyészkan és barátnője, ahol gyakori

a teljes testi-lelki kiszolgáltatottság, az abuzus, erőszak. A földbe tiport én-
tudat megsemmisítettsége, szomja oly nagy, hogy egy-két odaköpött
kedvesebb szó hónapokra konzerválja a kapcsolatot és szavatolja az együtt
maradást – dacára a nyilvánvaló negativizmusnak.

A függés egy dolgozó közösségen belül ugyanezen alapokon nyugszik.

Munkamániás és terápiára szorul, aki pl. íróasztal illatú öblítővel mossa
ágyneműjét, hogy éjszaka is a jól ismert olfaktorikus környezet ölelje

5
körül, vagy akinek a képen látható vörksztésön maga a megtestesült
normalitás.

Modern
cégtudományos
nyelven fogalmazva
mindez persze
csupán egy
szélsőségesen
ideális,
ergonómiailag
optimalizált,
multimédiás
munkahely, ahol a
munkaerő
erőforrásfókuszáltan, maximális hatásfokkal nézhet szembe a lebilincselő
kihívásokkal. A jó cég pedig megteremti alkalmazottjában a
kodependencia kényelmes érzetét – mindaddig, amíg a szükség azt kívánja.

A workaholic kifejezést 1971-ben használta Wayne Oates, amerikai pap, a

valláspszichológia professzora, aki elsőként próbálta szenzibilizálni az
embereket a munkával kapcsolatos megszállottság jeleire, tényezőire.

A halmozott destruktív hatás ott kezdődik, hogy az egyén nem

szeparálható, ezért szenvedélybetegsége szükségképpen hat a környezetére,
családtagjaira. Az egészségtelen alaplégkör megteremtődik, s amíg a
szituáció sajátosságai nem változnak, a „fertőzés” is megmarad. Ettől a
munkamániás nem velejéig romlott ember, nem elmebeteg, s a megfelelő,
célzott terápiával irányvektora, viselkedésmátrixa módosítható,

6
helyreállítható. Az egész(séges) egyensúly érdekében olykor a
családtagoknak is részt kell venniük a folyamatban, hiszen sokszor újra
kell alapozni a kapcsolatot, annak megértési, együttérzési, valamint
megbocsátási faktoraival együtt.

Hasonlóan minden szenvedélybetegséghez, a munkamánia tehát

megfordítható folyamat, s fontos, hogy a lélekgyógyász beavatkozása
megakadályozza az egyén és családtagjai elhúzódó, negatív pszichés
változásait. A lelki egészséghez vezet visszaút, ha a gyógyító interjúk,
stratégiák esszenciális pontokon hatnak.

Az interjú és a terápiás feladat a kezelés alapvető céljához adaptálódva

fonódik egymásba. Fontos, hogy az egyén tudatában legyen a
problémájának, illetve lássa a feladat és problematika kapcsolódási pontját,
hogy a beszélgetések folyamatának végén felderenghessen a végcél. Ha ez
nem adott, akkor a terapeuta tevékenysége a kliens számára csupán
átláthatatlan, önkényes maszlaggá válik, veszélyeztetve a kezelések sikerét.
Gyógyítóként biztosítani kell a folyamat egészébe illeszkedő
részfeladatokat, és a belső folyamatok minél pontosabb feltárását. Az
intervenciók súlyát, mértékét mindig az individuum és a személyiségkép
határozza meg – ismerve mindazt a felelősséget, ami egy idegen ember
életének megváltoztatása jelent. Kívánatos, ha a terapeuta rendelkezik
egyfajta koravén bölcsességgel, illetve univerzális őstudással, hogy a
szubjektív komponensű, öncélú, egyénre jellemző gyógyítói hatások
mérsékelhetőek legyenek.
A lélekgyógyász legalapvetőbb feladata, hogy szembe tudjon nézni
önmagával. Dolgozzon önmagával, fejlődjön, legyen hiteles énképe.
Tapasztalatai öleljenek fel több szempontot, mint pl. családállítás,
önismeret, belső utazás, regresszió, belső gyermekkel végzett munka, stb.

7
„Amikor a terapeuta belátja, hogy végül is bármit mond, vagy nem mond,
mindenképp instruálja a személyt, hogy az tegyen, vagy ne tegyen valamit,
akkor könnyebben el tudja fogadni, hogy végső soron mindig direktívákat
ad, befolyásol” – Haley, 1976

Valós kodependencia tulajdonképp a terapeuta és páciens között létezik;

hiszen egymás létezését definiálják, s ez a létezés a valóságnak az a pontja,
amely megjeleníti a problémát és adja annak megoldását.
Ne feledjünk egy örökéletű, életkorokon messze túlmutató definíciót, mely
Saint-Exupéry tollából kúszott emlékezetünkbe:
     - Gyere, játsszál velem - javasolta a kis herceg. - Olyan szomorú
vagyok...
     - Nem játszhatom veled - mondta a róka. - Nem vagyok megszelídítve.
     - Ó, bocsánat! - mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban
hozzátette: - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
     - Te nem vagy idevalósi - mondta a róka. - Mit keresel?
     - Az embereket keresem - mondta a kis herceg. - Mit jelent az, hogy
"megszelídíteni"?
     - Az embereknek - mondta a róka - puskájuk van, és vadásznak.
Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek. Ez
minden érdekességük. Tyúkokat keresel?
     - Nem - mondta a kis herceg. - Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy
"megszelídíteni"?
     - Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka. - Azt jelenti:
kapcsolatokat teremteni.
     - Kapcsolatokat teremteni?
     - Úgy bizony - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra
más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És
szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak

8
ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha
megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a
világon. És én is egyetlen leszek a te számodra.
…
     - Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a
róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa
kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem
léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy
barátod legyen, szelídíts meg engem.
     - Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg.
     - Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes
távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te
pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden
áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...

Persze mondhattam volna kis herceg és róka helyett gyógyítót és

terapeutát, vagy éppen ismerkedő párt is…

„Ki van zárva, hogy munkamániás volnék! Röhej!” – aki tehát olyan
hárító/tagadó erőteret von maga köré, hogy esőben sem lesz vizes, az
tipikusan munkamániás.
Ha Schopenhauer idecsengő szavait idézzük: „Minden igazság három
fázison megy keresztül. Először kigúnyolják, aztán hevesen tagadják, majd
szinte pillanatnyi elfogadás után teljesen magától értetődőként kezelik.”
A kényszeresség és neurotikus függőség nehezen bukkan napvilágra. Nem
egészséges munkavégzés, hiszen hatalommal, irányítással kapcsolatos
káros szenvedélyt, megszállottságot, túlkapást jelent. A munka az adag, sőt
sok esetben már-már az aranylövés, mely bizonyos területeket le is gátol,
így a kliens nem érzi a hétköznapi bűntudat és aggodalom természetes

9
védőszárnyát. A munkamániás mindig szorong, de akkor is csak csinálja.
Mint a mazochista, aki veri a kezét a kalapáccsal. Ha eltalálja, fáj és
szenved, de ha nem találja el, akkor az nem jó, tehát rossz, ergo mégis jó…
Ilyenkor a kliensek azt érzik, hogy a munkájuk maga az élet, mert a munka
számukra lelkiállapottá válik. Ilyenkor már messzemenő
következményekkel számolhatunk. Sajnos, a társadalom torzító hatása
miatt csak az respektábilis, aki Sziszifuszra, vagy Atlaszra gondolván
orgazmikus magasságokba emelkedik. Ez aztán meghamisítja az énképet,
az önértékelést, fals uralom- és hatalomvágyat táplál, míg végül a
megszállottság bekebelezi a mániást, a családját és szerencsétlen esetben
akár magát a céget is.

A mánia legfőbb forrása a rossz családmodell (blokkolt kommunikációs

csatornák, elnyomott érzelmek, megfelelési vágy, stb.), illetve a
munkamániára ösztökélő társadalom.

A munkamániás törekszik a tökéletességre. Jó, jobb legjobb – sőt van a

folyamatnak egy teljesen hétköznapi nyelvhasználati indikátora is, mikor
azt mondjuk: ez a legoptimálisabb! De ugye tudjuk, hogy az optimális
állapot nem fokozható…
Mindenhol azt látjuk, hogy mindenki olyan fölényre, tökéletességre akar
szert tenni, hogy beléphessen az Istenek Birodalmába. Persze a járulékos
zavarok, mint pl. az anorexia, bulimia ilyenkor szinte észre sem
vevődnek…
A rossz családokban elfelejtődik az állatvilágból hozott szeretet képessége,
hiszen az emberek gyakran feltételhez kötik a szeretetet. Pedig a kiskutyát
nem érdekli, ha a gazdinak oly rút vonásai vannak, hogy születésekor az
orvos sírt fel, utána pedig édesanyja is csak csúzlival etette – mert kérem
szépen, Ő A Gazdi! Az ősi, valódi szeretetnek nincsenek feltételei!

10
Rosszabb, ha már obszesszív és kompulzív is a cselekvésmátrix. A
kényszeres háromszög, azaz a bűntudat, az aggodalom és a negativitás már
a teljes lelki káosz jele. Közeleg az összeomlás.
Ebből felállni fölöttébb nehéz. Egyrészt egy krónikusan fáradt mániás

óriásit küzd a gravitációval, hogy aztán rogyadozó lábai ismét a

munkahelyre vigyék. Ott a felvillanó őszinte pillanatok előhozzák a másik,
szenvedélyesen utálatos érzését, a bűntudatot. Ettől delikvensünk berág, és
még nagyobb lendülettel kezdi meg öntevékeny, testi-lelki perpetuum
mobiléjét.
Ha valahol a csillapíthatatlan versengési vágy megakad, a mániás azonnali
dühöt, de akár bosszúvágyat is érezhet. Büntetni akar, hiszen meggátolják

11
abban, amiért a hőn áhított dicséret jár. A dicséret pedig már-már erotika;
nagyszerűsége szárnyalóan fennkölt… gyönyörteljes…

Erre viszont csak történetünk munkamániás mohó várura tud rárezegni, a

maga furcsa fintorú, nárcisztikus világában. Én, jómagam és a személyem.
Más nem is nagyon maradt, hiszen időközben elveszett a partner, az
intimitás, a tényleges erotika, az empátia, és sorra a többi pozitív
életélmény.

Mi jöhet ezután? Ó, csak a terapeuták ínyencségei: szomatizálás,

keresztfüggőségek kialakítása, elmélyítése. A leromló lelki egészséget
követi a testi, a hatalmi harcok abszolút egyenlőtlenekké válnak és
beléptünk a problematika kívülről szomorú világába. Itt uralkodhat
nemtörődömség, tekintélyelvűség, kényeztetés, attól függően, hogy a
környezetben kik vannak jelen.
A gyermek szemtanú a legnagyobb baj. Kisebb tudatosságával próbálja
követni és értelmezni a megtapasztaltakat, de a hibaszázalék egyszerűen túl
nagy. A mániás pedig nem fogja tudni visszapótolni mindazt, amit a
gyermekével elmulasztott megtenni – hiszen az ifjú lélek adott életében
csak egyszer fejlődik naggyá.

Talpraállni egyetlen módon lehet: az egyensúly forszírozott

helyreállításával. A kulcsszavak a szeretet, szerénység, alázat, elfogadás. A
mániásnak nem szabad felismernie, hogy tulajdonképpen ő a liba és a
terapeuta egy csokor csalánt suhogtat mellette, hogy terelgesse. Ilyenkor a
mediáció szerepe domborodik ki, ahol az opponens álláspontokat lehet/kell
egybefésülni. Az erőszakmentes kommunikáció ismerete sem hátrány,
hiszen a beleakadási-, és fogáspontok számának csökkentése a kliensünket
észrevétlenül lefegyverzi, eszköztelenül hagyja. Beszéljünk hozzá zsiráful

12
(EMK alaptézis). Alakítsuk át negativizmusát ősszeretetté és a megfelelő
időben tartsunk elé egy tükröt, melyben most már nem tetszelegni kell,
hanem megpillantani egy messzire sodródott hajótöröttet, aki valahogy
mégis módot talált arra, hogy zászlót fabrikáljon magának, hogy
észrevegyék. Enélkül nem lennének közös üléseink.

Hellinger

A Hellinger-féle család- és rendszerállítás elsőrendű módszer az ilyesfajta

krízisek gyógyítására. Óriási előnye, hogy a kliens kívülről nézheti végig
élete megszemélyesített 3D-s filmecskéjét. S ha nem a történésben
vagyunk, mindjárt tudunk tanácsokat is osztogatni. A mániás
nézőpontjából egy állítás megmutatja, megláttatja vele önmagát.
A morfogenetikus mező elől pedig elszaladni nem lehet. A mező
keresztülhat, átsző mindent. A mezőelméletek ráadásul nagyon régiek,
csupán néhány divatosabb teória szorította ki őket a mindennapokból. S ha
ezek a teóriák zsákutcába futnak, ismét előkerül a jó öreg mező…
Csak villantsunk fel egy modellt: ha egy tálcára kiszórunk 20-30 mágnest,
akkor ezek energiája, mezeje mindenhova hat. Nem tudunk „mágneses
lyukat” csinálni, ha kiveszünk egyet középről. Nem tudunk egyet elvágni,
hogy csak az egyik pólusa maradjon meg! Lesz helyette két kisebb, de
ugyanúgy kétpólusú mágneskénk, mert képtelenek vagyunk csak egyetlen
pólust eltávolítani. A morfogenetikus mező ereje ugyanígy hat az adott zárt
rendszerekben, lett légyen az atomi szint, molekuláris sík, vagy
univerzumok összetartása. Ereje akkora, mint amit az állítás során
reprezentálunk, megjelenítünk.

13
Ha a tálcán megtolunk egy mágnest, az szükségképpen vonzani és/vagy
taszítani fogja a többit. Mindegyik hat mindegyikre, csak az egyik arrébb
tol még kettőt, miközben magához húz másik hármat – mintha csak emberi
kapcsolatok lennének. E módszerrel megláthatunk a mániás kríziséből
számtalan szempontot, s ezeknek megfelelően választhatjuk ki,
adaptálhatjuk saját technikánkat. A különféle részigazságok, nézőpontok
elemzésekor magunk is elmorfondírozhatunk olyan kérdéseken, hogy
vajon pl. egy kesztyűt mi definiál? A bőr? A bunda? A benne levő levegő
sajátos geometriai formája? A cérna, ami összeköti ezeket? Nyilván itt is
megérkezünk a holisztika minden mindennel összefüggő világába.

A hullámzó víz

Ne feledjük el, hogy az ember nemcsak tudattal rendelkező élőlény, hanem

fizikai létének alárendeltje. Ahogy nem tudunk létfenntartási
ösztöneinknek megálljt parancsolni, nem tudunk kivetkőzni víz alapú
mivoltunkból sem.
Közlekedéskutatók törik a fejüket, hogy kihalt autópályán miért haladnak
úgy a járművek, hogy összesűrűsödnek-megritkulnak. Megint
összesűrűsödnek, megint visszaritkulnak. Ki érti ezt…? Pedig csak a
vizünk hullámzik.
Az a víz, amelyet a csodálatos Masaru Emoto munkássága óta jobban
ismerhetünk és láthatjuk, hogy isteni kristályszerkezete hogyan hordozza
magában a harmóniát, s ha ez a szerkezet összeomlik, az élet programját
nem lesz képes vezetni, hordozni, átadni.

14
A kergemarhakór 5 vagy 6 túlélőinek egyike Dr. Muhbaoubi Zine El
Abidine, akivel egy alkalommal az agyi impactekről beszélgettünk. E
kutatás azóta már jobban szárnyra kapott, hiszen a benne rejlő potenciál
óriási – pedig maga a megfigyelés rendkívül egyszerű.
Az érzelmi sokkok ugyanis az agyban pontosan ugyanolyan
leképeződéseket hoznak létre, mint amikor a tóba bedobunk egy követ. Az
impactet koncentrikus körök kezdik körülvenni, s hullámzanak. Eddig
ezeket a köröket ugyan látták, észlelték, de
csupán szellemképnek, vagy fókuszálási
hibának gondolták. Egy becsapódás
aktivál egy programot, a
konfliktustartalom meghatározza az
impact helyét és az elváltozást az agyi
területnek megfelelő szervben. A folyamat
innentől párhuzamosan fut; a lélekben, az
agyban és a szervben. A krízishelyzet e
szakaszában alakul ki ez a bizonyos rajzolat, mikor az érintett még a
problémával küzd. A szervezetben ilyenkor negatív elváltozások indulnak
be. A konfliktus megoldódásával a szervezet újraépítése aktiválódik, és
szerencsés esetben nem marad maradandó lenyomat az impact gócában.
Mindezt csak azért fontam bele a mondandóba, hogy a víz rejtélyes
törvényeit nagyon kell tisztelnünk.
Gyógyítás közben azon kell igyekezni, hogy a felkorbácsolt hullámokat
hogyan tudjuk kisimítani, s ezzel konzerválni kliensünk lelki és szervi
egészségét.

15
Gyakorlati kiegészítésképp munkamániásoknak természetesen ajánlhatók a
legkülönfélébb wellness programok a rövidtávú enyhülés érdekében, a
selfness a hosszútávú én-gyógyulás érdekében, de akár ajánlhatunk egy
flotáriumos kúrát, ahol az időtől és fizikai tértől szinte teljesen
leárnyékolva találkozhat az ember önnön magával. Rendkívül mély fizikai
és mentális relaxáció érhető el ebben a futurisztikus fürdőkádban, mert
minden külső inger megszűnik; olyannyira, hogy szinte a gravitáció sincs
jelen.

Lelki lakmuszpapírnak mindenképp csodálatos, mert azonnal képet ad

önmagunk belsőjéről – ha azt már megtanultuk meghallgatni és elfogadni.

Munkamániás az a személy, aki fokozatosan válik érzelmileg sérültté, a

hatalom és irányítás megszállottjává, aki kényszerűen törekszik arra, hogy
elfogadják és elismerjék őt.

A munkamániás neurotikus szükségletei, mint fő mozgatórugók:

 Neurotikus hatalomigény
 Neurotikus igény mások kizsákmányolására
 Neurotikus presztízsigény
 Neurotikus elismertségigény
 Neurotikusan túlzott ambíciók
 Neurotikus szükséglet az elfogadásra
 Neurotikus igény az életünket irányító partnerre
 Az önmagunk korlátozásának neurotikus igénye
 Neurotikus igény a függetlenségre és az önállóságra
 Neurotikus igény a tökéletességre és a hibátlanságra

16
Önértékelő kérdőív (zárt kérdések; igen/nem válaszlehetőségekkel)

1. NAGYON FONTOS Önnek a munkája?

2. Szereti, ha a dolgok „úgy mennek, ahogy kell”?
3. A világ dolgait fehéren-feketén látja?
4. Szeret küzdeni és mindent megtesz a győzelem érdekében?
5. Fontos, hogy igaza legyen?
6. Kritikus önmagával szemben, ha hibázik?
7. Fél a kudarctól?
8. Nyugtalan, impulzív és könnyen unatkozni kezd?
9. Hajszolja magát?
10. Rendszeresen küzd nagyfokú kimerültséggel?
11. Hazaviszi munkáit és dolgozik szabadidejében?
12. Van bűntudata, ha nincs semmi tennivalója?
13. Másokhoz képest különlegesnek gondolja magát?
14. Evés közben is olvassa iratait?
15. Vezet határidőnaplót?
16. Nehezen viseli a hosszú szabadságot?
17. Szabadság alatt lép kapcsolatba kollégáival?
18. Kerüli a nyugdíjazás gondolatát?
19. A konfliktusokat elkerüli, mintsem megoldaná?
20. Egyre kevésbé emlékszik arra, amit mások mondanak Önnek?
21. Zavarja, ha meg kell szakítani munkáját?
22. Nyomasztják a határidős munkák?
23. A jelen élvezete helyett inkább a jövőre összpontosít?
24. Hajlamos elfeledkezni családi eseményekről?
25. Vitatkozik szeretteivel a munkahelyi elfoglaltságával kapcsolatban?

20-nál több „igen” válasz erősen valószínűsíti a munkamániás állapotot.

17
Zoltán fiatal vállalkozó furcsa, sajátos életutat járt be. Három fiúgyermek
közül a legidősebb, de képzettségi szintje a legalacsonyabb. Mindhárom fiú
jelentős túlsúllyal kompenzál egy ismeretlen, felderítetlen energetikai
hatást; a túlsúly azonban Zoltánon a legtöbb – ezzel együtt a frusztrációs
szint is a legmagasabb. Szakmai előmenetele lassan, döcögősen kezdődött,
majd a nehezebb éveket felváltotta egy gyorsuló, majdnem exponenciális
fejlődés. A ranglétrán való feljebb jutás, az elismerés hajszolása vált élete
kizárólagos fókuszává. Gépként teljesített, mígnem elérte azt az állapotot,
mikor énképét teljesen elvesztette, s csak szakmai mivoltával volt képes
azonosulni. Szorongását folyamatosan leplezte, melyet egészségi
állapotának romlása is tetézte. Túlsúlyát környezete is számtalanszor
észrevételezte, ő pedig többször kezdett különféle fogyókúrákba. Mivel e
területen a fegyelmezettség teljes hiánya jellemzi, a kívánt hatás elmaradt.
Önnön belső szentélyében emiatt elvesztette saját maga iránt érzett
tiszteletét és még inkább szorosra húzta magán a hivatás képének
vasabroncsát. Fegyverzeteként, megoldási eszközként kizárólag a pénzt
látja létezőnek. Munkakényszere arra készteti, hogy hétvégéit is a
hivatásnak szentelje. Szíve szerint üzletét szinte soha nem zárná be,
nehogy elfusson a remélt nagy fogás. Horoszkópi ID-je és hangsúlyozott
racionalitása gyakorta mondatja vele, hogy „anyagias bak vagyok”.
A terápia során alkalmaztam „becsomagolt” Aha-élményt (indirekt), és
Hellinger-féle egyszemélyes/megszemélyesítéses technikát, mely a
Gestalttal szintetizálva jól meg tudta jeleníteni a személyiség különböző
oldalait, illetve a hasadást és ezeket jelenítettük meg székekre át- és
visszaüléssel (részletek):

Zoltán: El kéne adnom a boltot, mert rosszul megy, de néha meg olyan
jó. Bár állandóan benn vagyok, nem tudok ezzel foglalkozni.
Terapeuta: Olyan sokan mennek vásárolni?

18
Z: Ööö. Nem. … Hát ez az.
T: Akkor volna idő az eladását megszervezni tulajdonképp.
Z: Volna persze. De mi van, ha bejön egy 500 m2-es megrendelés?
T: Azért kell csinálnia mindezt, hogy meglegyen a gyeplő és
rendben menjenek a dolgok?
Z: Nyilvánvaló.
T: Próbáljunk a székekkel dolgozni. Legyen a szék az Ön
tevékenység oldala. Üljön bele és nézzen a másikra! Az lesz az
Ön létezés oldala.
Hogyan nevezné el azt az oldalt? Milyennek látja?
Z: A létezés csak úgy van. Hülye és büdösödik. Szétfolyik.
Passzív, de szeretné, ha körülvennék barátok, és jó hangulat.
De nem érdekli semmi és nem oszt meg semmit. Alulfejlett,
magatehetetlen, értéktelen hülye.
T: Valóban nem érdekli semmi? Ez az idevágó jó szó?
Z: Ööö… igen. …Nem. (Hosszú szünet, nagy levegő, feldúsuló
energetikai lendületvétel) A k**** anyámért nem merem
kimondani, hogy „nem meri érdekelni semmi, mert fél hogy
mindenki kiröhögi, mert dagadt”?
T: Mit mondana ennek az oldalnak?
Z: Emeld fel a kövér seggedet, add el a boltot és csinálj valami
olyat, amiben szeretnek a barátok.
T: Ha állandóan dolgozik, hol kapnak helyet ezek a barátok?
Z: Bejönnek.
T: De amikor körül kellene venniük Önt, ahogy mondta…
Z: Sosem gondoltam erre… illetve mindig. Otthon akarom őket
vendégül látni, a keblemre ölelni őket, a kertben sütögetni…
T: Ön most létezik, vagy ténylegesen él?
Z: Semmit sem csinálok.

19
T: Üljön át a másik székbe és figyelje meg a másik oldalt!
Mondja azt neki, amit zsigeri szinte megérez! Van neve az
oldalnak?
Z: Nagyképű Gyökér Állat.
T: No mert???
Z: Mert hatalmaskodik, irányít, kritizál, és olyan dolgokat beszél
be magának, amit… (csönd)
Pedig van egy ilyen haverom is, akit egyébként totál
megháborodottnak tartok… Ugyanilyen, és hogy lenézem… Ez
most hülye érzés…
T: Most hagyom egy kicsit, hogy átérezhesse érzelmeit, de
Jelezzen, ha kész továbbmenni.
Z: (ingatja a fejét, mereng, majd pár perc múlva fölnéz, mutatva,
hogy folytathatjuk)
T: Mire gondolt?
Z: Mikor dolgozom, pont olyan vagyok, mint ez a haverom,
illetve
mint a tevékenység-széken ülő.
T: Mit tesz a tevékenység, ha dolgozik?
Z: Írja a készletet, megrendelőket, faxol, ellenőrzi a raktárat,
megnézi, hogy minden fel van-e árazva, ha kell, takarít, lakkoz
és igyekszik besűríteni kábé 23 órát a nyolcba.
T: A barátok hogyan passzolnak ide, ha bejönnek?
Z: Ilyenkor idegesítenek, ha megzavarnak és azt utálom főleg, ha
egy egész banda verődik össze.
T: Egyes szám első személyre váltott. Most Ön utálja, vagy a
tevékenység utálja?
Z: ??? Én. Meg az is. Mittudomén…
T: Jó, akkor nevezzük el ezt a széket „É”-nek. Hogy ez mit jelent,

20
 azzal egyelőre ne foglalkozzon. Szüksége van-e a létezésnek a
másik oldalra? Üljön át, érezze meg és tolmácsolja gondolatait!
Z: (rövid szedelőzködés, költözés után) Hááát, ha nem volna, már
kiégtem volna. Mindenki csak aggódna, sajnálkozna, pofázna.
A létezés hiába passzív, meg csak úgy van, mégis könnyedebb
valahogy. Ez vágyik a sütögetésre a kertben. Apámnak mindig
olyan rendezett kertje volt…
T: Pont úgy hangzik, mintha ez lenne az Ön bölcsebbik,
intuitívabb fele… A tevékenység ellenben olyan, mintha
fennkölten navigálna. Lebeg valahol az előkelő urasság
öntudatával, csak az okosabbik fél mégis lehorgonyozva a
földközelben tartja… Jól látom?
Z: Tényleg, de ezt én visszahúzásnak gondolom…
T: Ön, vagy a tevékenység (azazhogy „É”)?
Z: É. Viszont ha belegondolok, a másik meg behány attól, hogy
egy ilyen fennhéjázó fontosbohócot lát. Megint vitatkozom
magammal, mint mindig…
T: (nyugtázom magamban a váltakozó első és harmadik
személyeket) Akkor eredményesen idegesítik egymást és
magukat. (közös nevetés) Úgy veszem észre, hogy „É” sokkal
egyenesebben ül, hangosabb, ha úgy tetszik súlyosabb
egyéniség.
Z: …uralkodik… Több hely kell neki, mint a létezésnek. De hát ki
intézze el a dolgokat? Még hétvégén is telefonálgatok…
T: Hogy érzi a létezés, ha „É” parancsolgat neki?
Z: Alárendeltnek. Szégyelli is magát maga előtt, hogy nem bírja
beleugatni a saját pofájába, hogy elege van. Tudom, hogy az a
rész munkamániás, és soha nem volt képes arra, hogy kiszálljon
és ne arra gondoljon, hogy mi van, ha bejön a vevő… Elnyomja

21
 „É” a létezést.
T: Akkor hagyja ott „É”-t a munkahelyén. Most. „É” mit tesz?
Z: Amit eddig; irányít, beleszól… és… nem tudom.
T: Miért?
Z: Sosem gondoltam erre, hogy mi van akkor, ha csak a
munkahely van…
T: Pedig Ön feszt csak dolgozik…
Z: (első halvány villanykörte a fej felett…) Háát ja.
T: Most, hogy a létezés otthagyta „É”-t, hogy érzi magát? Tudja
mit, a könnyebbség miatt nevezzük el a létezést mondjuk „N”-
nek. Tehát hogy érzi magát most „N”, hogy otthagyta „É”-t?
Z: Kiegyensúlyozottabbnak. Jobb így neki. Nekem… Furcsa…
Ettől megláttam azt, hogy ha okosabban dolgozom, és jobban
megszabom magamnak, hogy mivel mennyit foglalkozom,
akkor a végén több jut magamnak… vagyishogy… „N”-nek…
(töpreng) Érdekes, sosem láttam még… illetve éreztem még a
szabadságot ilyennek. Mintha nem is kellene törődnöm
magammal… Hú, ez nagyon jó.
Eddig milyen falakat húztam magam köré… Az elnyomott
érzésem most tud először levegőt venni. (kezd
kiegyenesedettebben ülni, stabilizálódik)
T: Látom, ez nem volt kicsi élmény… Örülök neki. Meg tudta
érezni a másik perspektíva végét is… Szép volt a fellélegzős
szabad érzet, és annak fénye?
Z: Ajjajj!!! (félmosollyal bólogat)
T: Most vonjuk egybe a két oldalt. Fel tudja vállalni
egyenértékűként a létezést, azazhogy „N”-t a másik oldallal?
Z: Hát így már úgy érzem. Mert jobb így. Van elég helye.
T: No, akkor vonjuk egybe a betűket is! Mondjuk azt „É”, illetve

22
 „N” helyett, hogy ÉN.
Z: (szeme megüvegesedik egy pillanatra, aztán kigyúl) Hát ettől
kirázott a hideg. De nem lett kevesebb egyik sem… Maradt
nagyjából egyforma… Érdekes…
T: Mindkét oldal nehéznek tűnik.
Z: Azok is, de az egyik nagyon hálás oldal, mert stabilitást ad, de
nem tudja, hogy mit tesz valójában… a másik pedig… szintén
hálás, mert… francba, ez ugyanolyan! Olyan, mint egy kétfelé
osztott kör!
T: Olyasféle, mint a yin-yang?
Z: Eddig erre nem gondoltam, de igen. (szapora bólogatás)
T: Mert ez szimbolizálja az egyensúlyt, kettős lelkünk
harmóniáját, hiszen a világunk két pólusú, mindig
ambivalens… A fehér és fekete „ebihal” folyamatosan egymást
kergeti a körben, de nem az elszédülésre kell koncentrálnunk,
hanem elfogadni a világ rendjét, hiszen minden így működik.
Z: (elmerengve helyesel) …és egy kétszázezres megrendelés sem
adja meg azt, amit ott az otthagyás-elmenés végén láttam… Az
ott boldogság volt egy pillanatra, de mit érnék vele, ha csak a
boltban ülve odapókhálósodnék a székemhez…?
T: Zoltán, örülök neki, hogy sikerült kicsit éberebbé válnia,
meglátnia magasabb perspektívából a dolgait, hiszen Önnön
maga része mindennek.
Most nem is folytatnám tovább a beszélgetést, mert úgy vélem,
van dolga, hiszen ha újraéli, újragondolja a ma
megtapasztaltakat, felszaporodnak életében az apró kis
„heurékák”.
Ne feledje, hogy a saját életének – így, vagy úgy – mindig Ön
issza meg a levét, ezért nagyon nem mindegy, hogy az milyen

23
 ízű lesz! Köszönöm, és várom szeretettel a következő ülésen.

Zoltánnal ezek után sikerült egyensúlyba hozni a belső mérleget, s ebben a

törésvonal plasztikussá formálása nagyban segített. Munkamániás oldala
eltűnése, felépülése lassú folyamat volt, hiszen 40 évnyi ledöngölt
tudattalan földet kellett újraboronálnunk.
Nagy hatásúak voltak a hellingeri morfogenetikus mezőnek adott erős
impulzusok, mellyel ki lehetett téríteni egyes téves „mentáltételeket”
gondolatvilágából. A szeretet/harag egyensúly is helyreállni látszik, az
egyetlen maradvány az olykor elejtett csípős, szarkasztikus megjegyzések,
de ezek a normál személyiségjegyeiben is megtalálhatók.
Az érzelmek és a gondolkodás tudatos szétválasztásával sikerült elérni,
hogy a kliens helyes ösvényeken bandukoljon, megtalálja magát, és
manapság gyakorta lehet rajtakapni „csak úgy” szivarozgatni, vagy épp a
kertet rendezgetve önfeledten játszani. 

24
Felhasznált irodalom:

 Emoto Masaru: A víz rejtett bölcsességei. Édesvíz Kiadó 2007.

 Hajduska Marianna: Krízislélektan. ELTE Eötvös Kiadó Kft. 2008.

 Haley, Jay: Problémamegoldó terápia. Jegyzet

 Hellinger, Bert: A forrás nem kérdi, merre visz az útja. Bioenergetic

Kiadó, 2009.

 Jenkins, K.: Feladatok adása a családterápiában. Jegyzet

 Killinger, Barbara: Szalonképes szenvedélybetegek. Athenaeum 2000

Kiadó, 2006.

 Mindennapi pszichológia magazin cikkei

 Szőnyi Gábor: A pszichoterápia tankönyve. Medicina Kiadó, Budapest,

2000.

 Uffelmann, Peter: Bocsáss meg magadnak! Küzdelem a belső cenzorral.

Athenaeum 2000 Kiadó, 2004.

25