Menkó Zsuzsi

Motiváció és gyakorlati útmutató lelki izomzatunk fejlesztéséhez

Inspirációm gondolataim tudatos átformáláshoz
Mindennapi tapasztalatom azt mutatja, hogy az embereknek nagy százaléka nehezen teszik túl
magukat egy-egy bosszantó megjegyzésen, a forgalmi dugón vagy egy szabálytalanul
közlekedő autós manőverén. Az utcában, ahol lakom, található egy kollégium, ahol a környék
lakói időközönként kihívják a rendőrséget, mert zavarja őket a negyedévente rendezett
kollégiumi rendezvényből kiszűrődő zaj. Jó pár éve még engem is zavart például a három
házzal arrébb lévő kutya ugatása, de ma már fel se kelti a figyelmem. Tudok másra fókuszálni.
Az inspirációim a cikk megírásához az volt, hogy bemutassam, hogy tudatos
gondolatátformálással hogyan lehet a szubjektív valóságunkat átformálni és ezáltal
érzéseinket, magatartásunkat is megváltoztatni. Sok évvel ezelőtt ugyanis, amikor
alvásproblémákkal küszködtem, mert egy aznapi bosszantó szituáció nem hagyott nyugodni
már jóval lefekvés után sem, arra kezdtem el gondolni, hogy ezt a problémát este 11-kor nem
fogom tudni megoldani, viszont az értékes alvásidőmből veszem el az időt azzal, hogy olyan
dolgokon rágódom, aminek az itt és mostban nincs helye. Így problémámat elcsomagoltam
másnap reggelre mondván, ezt a gondot majd holnap előveszem. Így szépen lassan kialakult
bennem egy olyan magatartás, amivel „dobozolni” tudtam a feszültséget okozó problémáim,
mert mindennel egyszerre nem tudtam foglalkozni. Képzeletben elraktam őket pihenni, amíg
vissza nem tértem egyensúlyi állapotomba, ahol tiszta tudattal tudtam a megoldáson
gondolkodni.

Figyelem energiánkat tudatosan tudjuk irányítani

Érzéseink felvállalása és megélése egészséges magatartás. Azonban nagyon sok minden dől el
fejben, hogy ebben az érzésben meddig fogunk benne maradni. Tudatos hozzáállással
alakíthatjuk érzelmi reakcióinkat, ami persze elköteleződést és sok gyakorlást igényel.
Tapasztalatom alapján azok kezdenek el segítő, támogató szakemberhez fordulni, akiknek már
gondot okoz, hogy életüknek jelentős részét negatív érzések (félelem, kudarc, feszültség,
bosszankodás, harag, idegesség stb) teszik ki. Gondoljunk bele, mennyi energiát elvesz tőlünk,
amikor még mindig azon bosszankodunk, hogy a múlt héten a főnök ordított velünk az
értekezleten vagy hogy véletlen megsérült a kocsi lökhárítója. Nem örülnénk neki, ha meglenne
az a szuperképességünk, hogy rugalmasan minél gyorsabban alkalmazkodjunk olyan
szituációkhoz, ami váratlanul bosszúságot okozott nekünk? Amíg otthon is egy munkahelyi
konfliktuson jár az eszed, az a családoddal tölthető értékes idődet veszi el. Ha a munkahelyeden
is azon rágódsz, miért nem hívott még vissza egy számodra kedves személy, addig a
munkádban sem fogsz tudni teljesíteni. Ezek mind-mind kisebb nagyobb egyéni stressz
szituációk, aminek hatékony kezelése egy sor élettani és lelki károsodástól menthet meg
minket. Mivel egyszerre csak egy érzést tudunk megélni (Feldmár és Büky, 2019), így a
bosszankodás egy sor másik, a jelen pillanatnak megfelelő észleléstől és tapasztalástól veszik
el a figyelmünket és energiánkat. Mi döntjük el, mibe fektetjük figyelem energiánkat,
Csíkszentmihályi Mihály boldogságkutató szavaival élve a pszichikai energiánkat. Akik
tudatosan foglalkoznak az éber figyelem, vagyis a manapság divatosnak számító mindfullness
gyakorlással, azok megtanulják tudatukat a figyelem tárgyára összpontosítani (Kabat-Zinn
1994). Ez egyfajta gyakorlatias megközelítés, de kognitív –gondolati- síkon is el lehet indulni
a változás irányába, aminek hatására változni fognak érzéseink és magatartásunk. A

1
kulcsszavak a tudatosítás és felelősségvállalás az általunk teremtett valóságért. Ha ezt el tudjuk
fogadni, akkor azt is beláthatjuk, hogy egy adott pillanatban dönthetünk úgy, máshogy
gondolunk, érzünk és cselekszünk. Na de milyen képességre van szükségünk, hogy egy adott
pillanatban ne borítsa el az elménk a stressz és frusztráció, viszont rugalmasan tudjunk
alkalmazkodni a váratlan akadályokkal szemben?

A reziliencia a jövő emberének a szuperképessége

Korunk szakembereit egyre jobban foglalkoztatja az lelki reziliencia, vagyis – a hozzám egyik
legközelebben álló megfogalmazás szerint – lelki rugalmas alkalmazkodó képességünk a
folyamatosan változó környezettel szemben. A fizikából ismert rugalmasság szó a szilárd
testeknek azt a tulajdonságát jelenti, hogy egy rájuk gyakorolt erő hatására alakjukat meg
tudják változtatni –megnyúlnak-, majd az erőhatás megszűnésével visszanyerik eredeti
alakjukat, újra egyensúlyba kerülnek. Ha a környezetemben bekövetkezett változások új
valóságot hoznak létre, ragaszkodni saját szubjektív valóságunkhoz nagymérték feszültséggel
fog járni. Így érdeme átgondolni, megéri-e ezt a szubjektív valóságot a környezetet formálni a
feszültség csökkentése végett.

Rezilienciánk fejleszthető!
Az egyes szilárd testek rugalmas viselkedése más és más. Olyanok is akadnak, amelyeknek az
ellenálló képessége növelhető edzés hatására. Mi emberek is ilyenek vagyunk, többnyire mind
mások, és mindannyiunknak van rugalmas alkalmazkodó képessége az élet kihívásaival, a
folyamatosan változó környezettel szemben. Az emberi tudat is reziliens, aminek alap állapotát
a genetikai tényezők, családi háttér és környezet jelentősen befolyásolja. A jó hír, hogy
rugalmas alkalmazkodó képességünk edzhető, mint az acél, hogy nagyobb terheléseket is
kibírjunk életünk folyamán.

Amikor jelen vagyok a pillanatban, megszűnik a feszültség

John Kabat-Zinn, az éberség meditáció megalkotója rávilágít, hogy a stressz az emberi állapot
velejárója. Megtanulhatjuk megfigyelni a természetét és dolgozhatunk rajta, ami a meditációs
gyakorlat lényege (Kabat-Zinn, 1994). Tudatunk felszíne folyton hullámzik, de
megtanulhatunk lovagolni rajta. Ha egy üveglappal le akarnánk nyomni a hullámokat, hogy
sima legyen, az csak még több feszültséget szül, ezért kell az áramlással együtt haladni.
Számomra ez az egyik legszemléletesebb hasonlat arra, hogyan éljünk reziliensen
feszültségmentes életet. Csíkszentmihályi Mihály boldogságkutató hasonló tapasztalásokat
oszt meg a flow élményről: „olyan helyzetek ezek, melyben az illető szabadon annak
szentelheti a figyelmét, hogy elérje célját, mivel nincs zavar, amelyben rendet kellene tennie
és nincs olyan fenyegetés, amellyel szemben az Énnek meg kellene védenie magát. Ezt az
állapotot neveztük "flow"-nak, áramlat-élménynek nevezzük” (Csíkszentmihályi 1991, o. 33).

Evolúciósan alkalmazkodásra és az egyensúly fenntartására vagyunk

berendezkedve
Selye János (1976) világhírű tudós, stresszkutató biológiai szempontból közelíti meg a
szervezet ellenállóképességének vizsgálatát. Alkalmazkodási energiánk véges, születésünkkor
kaptunk és kimeríthető, ha nem vigyázunk. Azonban a stressz lehet jó stressz is, ami megedz
és fejlődésre késztet minket. Evolúciós szempontból gondoljunk a zuzmókra, amik zord
körülmények között is megtalálták az egyensúlyt önmaguk, és környezetük között. Vagy ott
van a sivatagi kaktusz, aminek húsos, vízzel telített teste hónapokig kibírja a tűző napot és a

2
csapadék-nélküliséget. Más szóval az élőlények mindent megtesznek a fajfenntartás és
önfenntartás érdekében, amihez olyan nagymértékű alkalmazkodó képességre volt szükségük,
ami túlélhette a környezet erőt próbáló viszontagságait évmilliókon keresztül.

Stressz-szituációink egyediek, de alkalmazkodó képessége mindenkinek van

Hogy kinek mi a stressz, az egyedileg dől el. Azonban az emberi szervezet nem specifikusan
válaszol az őt ért igénybevételre, legyen az nagymértékű öröm, vagy bánat, hideg vagy meleg
(Selye, 1976). A lényeg a szervezet újraalkalmazkodó képességén van, hogy újra egyensúlyt
teremtsen. Ha akkora mértékű a környezeti hatás, hogy az már kellemetlen és káros
(megbetegedést okoz), akkor distresszről –a hétköznapi értelemben vett stresszről- beszélünk.
(A továbbiakban a stressz szót fogom használni a negatív stressz élményére.) Életünk legfőbb
kihívása az alkalmazkodás a változásokkal szemben, vagyis a homeosztázis –egyensúly-
fenntartása. Egy élőlény borítékolható, hogy megbetegszik, ha nem tudja kielégíteni
szükségleteit és túl sokáig marad kiegyensúlyozatlan állapotban (Perls, 1973).
Mégis mitől függ, hogy különböző környezeti hatások máshogy hatnak ránk? A válasz az
úgynevezett kondicionáló tényezőkben rejlik. Stressz hatására bekövetkező kémiai reakciók
(hormonok kiválasztódása, idegi reakciók) mindenkinek a saját szervezetére jellemző
„leggyengébb láncszemet” veszélyezteti a kondicionáló tényezők függvényében, legyen ez az
agy, tüdő, szív, vese, gyomor stb. Vagyis alkalmazkodó képességünk függ életmódunktól
(alvás, táplálkozás, éghajlat, gyógyszerek stb), illetve öröklött tulajdonságoktól és korábbi
élményeinktől. Ezen kondicionáló tényezők közül az öröklött tulajdonságokon már nem, de
minden máson tudunk változtatni ahhoz, hogy ellenállóbbak legyünk. Életmódunk
feltérképezése és javítása jelentősen növeli a szervezet biokémiai reakciót a stresszel szemben.

Ütköző szükségleteink stresszt okozhatnak

A különböző stresszorok nem csak élettanilag, de lelkileg is hatással vannak ránk. A lelki
egyensúly fenntartása ugyanolyan fontos. Lelkünk egészsége kihat testünk egészségére.
Testünk tudatos figyelésével észrevehetjük a kapcsolatot gondolataink, érzéseink és testi
reakcióink között. Viszont ahogy evolúciósan a fajok a túlélésre (evés, alvás, menekülés) és
fajfenntartásra törekednek, ezeket elégítik ki fontossági sorrendben, úgy lelkileg is egy sor
szükséglettel állunk szemben nap mint nap. Amikor valaki coachingban azzal a nehéz
helyzettel érkezik, hogy halmozottan sok stressz éri egy időpillanatban, meg kell vizsgálni,
akár térképet is érdemes róla készíteni, milyen stresszt kiváltó szituációk vannak jelen
egyszerre, azok között van-e összefüggés, és melyiknek a megszüntetésével kezdjünk el
foglalkozni. Mi lenne az az egy probléma, amit ha azonnal megoldhatnék, jelentősen javulna
az életminőségem? Hogyan változnának az érzéseim, milyen hozzáadott értéke lenne az
életemnek, ha ez a probléma nem lenne? Sajnos ilyenkor jelentősen egyensúlyi energiaszintünk
alatt vagyunk, és a stresszel való megküzdési energiánk közel a nullára csökkent. A többi
probléma addig sorban áll, amíg fel nem szabadul annyi figyelem energiánk, hogy
párhuzamosan több dolgot is tudjunk menedzselni. Valójában az egy időpillanatban jelen levő
szükségleteinket rendszerezzük és próbáljuk az ütközéseket megszüntetni. Ahogy az oroszlán
sem képes vadat ejteni, hogy etesse családját, amíg ő jól nem lakott, addig az embernek is
legelőször saját magával kell empatizálnia, mielőtt mások igényeit is figyelembe tudná venni.
Kölcsönkért egy barátom és ez bennem feszültséget okoz. Ha nem kellene számlákat fizetnem,
talán nyugodt szívvel adnék is kölcsön, de aktuálisan az otthon biztonsága és a másokról való
gondoskodás szükségleteim ütköznek egymással. Melyik aktuálisan a fontosabb? A feszültség,
vagyis a stressz abból keletkezik, ha szükségleteink egy adott időpillanatban ütköznek, és nem

3
tudjuk eldönteni, melyiket elégítsük ki elsőre. Tágabb értelembe véve döntenünk kell, és a
döntéseinkkel járó következmények elfogadása jelenti a feszültség megszűnését.

Amikor hosszabb távon döntünk, értékeink mentén haladunk

Egy adott pillanatban jelenlevő ütköző szükségletek kielégítésére vonatkozó döntéseink
sokszor a gyors helyzetmegoldást szolgálják. Azonban hosszú távon az értékeink mentén éljük
életünk. Ha valaki számára az egészséges életmód az elsőszámú érték, akkor egy étteremben
nem fog sok fejtörést okozni neki, hogy egy zöldségtál vagy egy hamburger között döntsön-e.
Az, akinek a fenntarthatóság érték, otthonát is ezen érték mentén fogja tervezgetni. Akinek a
bátorság előbbre való érték, mint az alkalmazkodás, annak cselekedeteiben mindig jelen lesz a
megismerés utáni vágy társadalmi konvencióktól való függéssel szemben. Értékeink
meghatározzák hosszútávú döntéseinket is. Ha fel tudjuk térképezni legfőbb értékeinket, és
ezeket referenciapontokként alkalmazzuk egy-egy döntésünk során, nőni fog a rezilienciánk és
csökkenni a döntéseinkkel járó feszültség. Értékeink egy idő után lényünk részévé válnak és
kevesebb gondolkodással, inkább intuitívan fogunk cselekedni. Albert Camus és Jean-Paul
Sartre egzisztencialista gondolkodók szerint az élet nem szolgál értelemmel, hanem azt nekünk
embereknek kell megtölteni értékeken alapuló értelemrendszerrel. Ez mindenkinek egyéni
feladata és nem szabad a felelősséget kívülre (egy példaképre, Istenre vagy a társadalomra)
hárítani (Yalom, 1980). Egy újabb terület, ahol megjelenik az egyéni felelősségvállalás
személyes értékrendszerünk megalkotásában. „Értelem, célok, értékek vagy ideálok nélküli
élet …komoly érzelmi feszültséget vált ki” (Yalom 1980, o. 505). Értékeink értelmet adnak az
életünknek, amely mentén a motivációink újra felfedezhetők lesznek. Coachként azt
tapasztalom, hogy sokszor vissza kell mennünk egészen a gyerekkorig, amikor még tudtunk
vágyakozni, amikor még motiváltak voltunk, hogy felfedezzük valódi belső értékeinket és ne
tévesszük össze őket a külvilág által támasztott követelményekkel.

Helyzetfüggő reziliencia, avagy pillanatnyi szükségletünk kielégítése mindig

előbbre való lesz
Az is reziliencia, amikor helyzetfüggően értékeinkkel vagy életcélunkkal szemben tudunk
dönteni, mert olyan körülmények közé szorultunk, ahol a szabad választási lehetőségeink
korlátozottak. Abraham Maslow (1968) pszichológus, viselkedéskutató állította fel a
szükségletek-piramisát. Az elmélet szerint ahhoz, hogy egy ember magasabb motivációkat is
ki tudjon elégíteni (pl önmegvalósítás, önmeghaladás), ahhoz először élettani (evés, alvás)
vagy a társas kapcsolatok iránti szükségletét is ki kell, hogy elégítse. Hogy saját példával éljek,
nemrégiben kivontam a finomított szénhidrátokat a háztartásomból, hogy egészségesebben
táplálkozzak, aminek hatása már most érezhető. Azonban vendégségben, ha nincsen választási
lehetőségem, akkor rugalmasan állok az evés kérdéséhez, mert éhes vagyok, másfelől,
pillanatnyilag fontosabb lesz számomra a csoporthoz való alkalmazkodás, ezért nem kezdek el
problémát csinálni a kínálatból. A lényeg, hogy tudatosítsam, mit miért csinálok, hogy ne
okozzon törést bennem az, hogy értékeimmel szembe mentem. Egy ügyfelem példája nagyon
szemléletes. Új munkahelye lett, ahol a belépő napon kiderült, hogy nem tudnak neki céges
autót adni, mert annak beszállítása rendelésre történik, és készlethiány miatt ennek a kategóriás
jármű a várható szállítási ideje egy év. Ugyan fontos értékként jelenik meg számára a
korrektség és jogszerűség, viszont a helyzetet gyorsan mérlegelve nem csinált problémát a
kérdésből, hanem némi plusz pénz ellenében saját maga bérelt autót erre az átmeneti időszakra.
Pillanatnyilag fontosabb volt számára a jó munkakapcsolat kialakítása és rugalmas hozzáállás
tanúsítása, mint a „ragaszkodom a jogaimhoz” hozzáállás. Mérlegelte, hogy inkább rugalmasan
alkalmazkodik, hogy megspórolja magának azt az időt és energiát, amit egyébként
jogászkodással és idegeskedéssel töltene. Aki képes gyorsan átlátni, hogy egy adott pillanatban

4
milyen választási lehetőségek akadnak és azok milyen következményekkel –előnyökkel és
hátrányokkal- járnak, az elmondhatja, hogy nagyfokú rezilienciával rendelkezik.

A kapcsolati rezilienciánk edzése

Csíkszentmihályi szerint “örömet lelni az életben és egyúttal fejlődni is csak úgy lehet, hogy
az entrópiából, amely az élet szükségszerű velejárója, megteremtjük a rend egy magasabb
formáját. Ez azt jelenti, hogy az új lehetőségeket nem úgy fogjuk fel, mint elkerülendő vagy
visszafojtandó dolgokat, hanem mint képességeink fejlesztésére és tanulásra kapott lehetőséget
(Csíkszentmihályi 1991, o. 108). Az emberi személyiséget a környezetében kell vizsgálni. Ha
elvonulunk egy farmra, ahol nem találkozunk emberekkel, összhangban és kiegyensúlyozottan
élünk ugyan a természettel, de valójában ennek nem sok köze van a rezilienciához. Minthogy
az ember szociális lény, a társas kapcsolatok éppúgy életünk részét képezik. Mivel az egyén
csak a környezetén keresztül létezik, így viselkedése az egész mező függvénye (Maslow, 1968;
Perls, 1973, Yalom, 1980). Aki a társas kapcsolatok elől kibúvót keres, az elzárkózik az elől,
hogy eddze a lelkét a környezeti kihívásokkal szemben. Aki az elszigeteltséget választja, talán
nagyfokú önállóságra tehet szert, de hosszú távon az elszigeteltségből adódó szorongás meg
fog jelenni az életében (Yalom, 1980). Maslow a társas kapcsolatokat az emberi alapvető
szükségletek hiearchiájába helyezi. A börtönökben is a legnagyobb büntetés a magánzárka volt
és az is a mai napig. A társas kapcsolatok stresszorokkal teli kihívásaival szemben a
rezilienciánk fog megvédeni, és paradox módon pont úgy növelhetjük lelki izomzatunkat, ha
apránként bele-bele megyünk kapcsolati interakciókba. A reziliens személy fel tudja venni
védőpáncélját ha kell, és le tudja rakni, amikor nincs rá szüksége. Bátorságot a szívéből merít,
hogy tovább tudjon lépni az őt ért traumákon, hogy azok már ne befolyásolják a jelen
eseményeit. „Könnyen nyíljon a szíved, ha jó társaságban vagy, és gyorsan csukódjon, ha
rosszban” (Feldmár és Büky 2019, o. 66). A szeretet ereje biztonságot nyújt az emberi
interakciók során. Ahol az önzetlen szeretet megjelenik, ott nem kell félni az intimitástól és
levehetjük védőpáncélunk. Maslow megkülönbözteti a D-szeretetet (szükségleten alapuló) és
B-szeretet (önzetlen, érett). Azokban a kapcsolatokban, ahol elvont értelemben a hasznosság
elve szerint kötődnek, ők fenyegetőnek találják a másik azon tulajdonságait, amik nem
kapcsolódnak az másik szükségletéhez (Maslow, 1968). Az érett, vagy önzetlen szeretet
ismérve, hogy ha a két lény eggyé válás után mégis különválik, megőrzik integritásukat és
egyéniségüket, ezáltal a kapcsolat bontásakor nem lép fel feszültség. Az eggyé válásuk során
pedig megszületik egy új rendszer, amiben mindenki teszi a dolgát –autonómiát gyakorol-.
Ezekben a kapcsolatokban a szeretet egyenlő a másik létezésének szeretetével. Akiknek nincs
meg az önzetlen szeretet élménye, azoknak valószínű alapvető pszichológiai szükségleteik nem
elégültek ki gyerekkorban, úgy mint a biztonság, a valahova tartozás, az önazonosság, a
szeretet vagy az elfogadás (Yalom, 1980). Minden ott kezdődik, hogy előbb saját magunkkal
kell olyan jó kapcsolatot ápolni, ami erős önszeretetet igényel. Integritásunk növelésével,
önképünk erősítésével egyre empatikusabbak leszünk először magunkkal, majd másokkal, ami
a tiszta szeretet megjelenését hagyja maga után. Feldmár sűrűn emlegeti, hogy az ő terápiás
módszere nagyban hagyatkozik a szeretet erejére, vagyis szeretettel szépen lassan leolvasztható
a másik védőpajzsa, hogy egy bántalmazásmentes térben fény derüljön a másik önvalójára.
Ilyen biztonságos térben van lehetősége az embernek a társas interakciók által kiváltott
legkülönbözőbb érzések megélésére, hogy aztán ezeket az érzéseket integrálhassa és „éles”
szituációkban már ne a feszültség vegye át a helyet, hanem az az autentikus érzés, ami
valójában két ember között megjelenik. A buddhisták meditációban gyakorolják a szerető
kedvességet, míg Ercih Fromm (1959) pszichoanalitikus egy egész könyvet írt a szeretet
művészetéről, mely szerint mélyről jövő szenvedély és kitartó tanulás árán a érett szeretet
tapasztalása elsajátítható. Coachingban is arra törekszem, hogy egy szeretettel teli légkört, a

5
másik létezésének feltétel nélküli elfogadásával egy biztonságos teret hozzak létre, ahol az
ügyfelet sérülékenységének felvállalásával nem bántás, hanem elfogadás illeti.

Eddzük a stabilitásunkat, hogy megpihenhessünk benne

Az előzőekben láthattuk, hogy mind a fizika, biológia és lélektan törvénye szerint egy rendszer
egyensúlyra törekszik. Egy rendszerben bekövetkező változások vagy annak elemeinek
újrarendeződését, vagy az eredeti állapot visszaállítását vonják maguk után, de a cél a
feszültség megszüntetése. A stressz az edzhet is minket, de ahogy minden sportolónak
szüksége van pihenőidőre, úgy a lelki izomzatunk is elfárad a kihívásokkal teli élethez való
folyamatos alkalmazkodás közepette és szeretne megpihenni. A reziliencia alapja az
egyensúly. Ki lehet mozdulni és vissza kell térni stabilitásunkba, hogy erőt merítve –feltöltve
a reziliencia tartályunkat- újabb problémákat tudjunk megoldani, vagy újra
nekiveselkedhessünk a rajtmezőnek egy-egy megmérettetésnél. Bátorság szükséges ahhoz,
hogy minden egyes alkalommal ki merjünk mozdulni az egyensúlyi állapotunkból azzal a
tudattal, hogy ha leküzdjük a következő „stressz akadályt”, megerősödve születünk újjá.
Bizalom kell ahhoz, hogy elhiggyük, egy-egy ilyen próbatétel után stabilitásunk megtart majd
minket. Szolid elhatározásra lesz szükségünk, hogy ezt az erőt próbáló lelki tréninget életünk
során elvégezzük. Paradox módon stabilitásunk azáltal fog növekedni, minél több erőpróbát
kiállt a lelkünk és a szívünk. Na de mi legyen az a legapróbb lépés, amit meg tudok tenni annak
érdekében, hogy már kicsit kimozduljak az egyensúlyomból, de még meg tudjam magam
tartani? Sokan terápiában kezdik és a traumáik „kibeszélése” révén oldódik a feszültség –akár
sírással-. Rezilienciánk pedig nő, ha ezekben a nehéz helyzetekben nem vagyunk egyedül és a
fájdalom megosztható (Feldmár és Büky, 2019). Paul Ch. Donders (2019) felsővezető
tanácsadó a reziliencia hét faktora közül a múlttal való megbékélést említi az első lépésnek,
hogy a jelenben tovább tudjunk lépni és kialakítsunk egy reziliens magatartást. Bizony könnyű
ezt mondani, és mélyen empatizálok azokkal, akik terápiás munkában éppen magukon
dolgoznak. Azonban ahogy én is feldolgoztam saját, mély traumáim, már nem tartom
lehetetlennek, még ha az elején annak is látszott. Hiszem, hogy mindenkinek vele született
potenciálja van a múlt sérüléseinek feldolgozására. És valóban, a coachingban ügyfeleimmel
sokszor visszatekintünk a múltba olyan mértékig, hogy felismerjük, hogy a jelenben a múlt
sémái, mintázatai hogyan akadályoznak meg minket a teljesebb, értelemmel teli társas élet
elérésében. Bámulatos agyunk újraszerveződő képessége amit Kurt Goldstein neuro-
pszichiáter agysérült katonákkal végzett munkájának tapasztalata is alátámaszt (Maslow,
1968). Aki bénulásból rehabilitálja izmait, először csak nagyon óvatos mozdulatokat tesz
gyógytornász segítéségével, majd aki elhatározza, hogy komolyabb sportteljesítménybe fog,
az megkeresi hozzá a megfelelő edzőt, aki szintén fokozatosan terhelve, pihenőidőszakokat is
beiktatva készíti fel az illetőt a csúcsteljesítményre. A sportoló végül maga is képes lesz edzeni
magát, mert meglesz hozzá a motivációja, elszántsága, akarása és nem utolsó sorban az a tudás,
hogyan tudja önmagát is edzeni. A coachingot is hasonlóan fogom fel. Apró lépésenként
haladunk előre, megismertetve az ügyfelet a saját tanulási képességével, a lelki izomzatát
erősítő módszerekkel. Majd ha már elég erős ez az izomzat, egyedül is vissza tud vonulni
stabilitásába, akkor önállóan-további coaching ülések nélkül- vetheti bele magát az élet
sűrűjébe. Ez bárkinek sikerülhet, csak mindenkinek meg kell találnia azt az optimális stressz
szintet, ami alatt edződhet. Ugyanakkor személyes hitvallásomat ezúton osztanám meg,
miszerint mindenki annyit kap az élettől, amit elbír. Ha valaki úgy érezné, már megint sújtja
az élet és ezt már nem lehet bírni, próbáljon rátekinteni a helyzetre abból a nézőpontból, hogy
ezt az óriási nagy terhet itt és most azért kaptam, hogy a megküzdése révén fejlődjek, de
legalábbis tanuljak valamit önmagamról. Ha éppen nem súlyt az élet, akkor is próbálgatni kell
stressztűrő képességünket, hogy edzésben maradjunk.

6
Alapszükségleteink kielégítése utat nyithat egy magasabb emberi természet
kifejlődéséhez
Maslow (1968) motivációs elmélete szerint az emberi növekedés az élettörténet során
állandóan zajló folyamat. Hiánymotivációnak nevezi, akiket elvont értelemben az
alapszükségeltek kielégítése motivál, vagyis a szükséglet kielégítésével járó feszültség
megszüntetése a fő cél. Ha a feszültség megszűnt, az ember elégedett. Az alkalmazkodást és
az egyensúlyban maradás jó, mert csökkenti a fájdalmat. Azonban a stresszel is jár, mert az
ember megreked az emberi létből fakadó természetes növekedési folyamatában, amit
önmegvalósításnak nevez. Az ember a biztonság és a növekedés közötti választások
lehetőségét mérlegeli egész életében. A kíváncsiság magasabb szükséglet, mint a biztonságra
való törekvés, viszont a biztonság, a veszélynélküliség erősebb, mint a kíváncsiság. Így előbb
a biztonságban kell tudnunk magunkat, mielőtt kíváncsian kitekintünk a világba. A tudás
szorongásoldó is egyben, mert minél több információnk lesz először önmagunkról, majd a
világról, annál inkább merünk elmozdulni a biztonságból a kíváncsiság irányába. Akiknek
figyelmét már nem a folyamatos vészelhárítás köti le, azokat a növekedésre (pl. tanulás,
kreativitás, jó embernek lenni, társadalmi ügyek támogatása stb.) való irányultság fogja
motiválni, így a viselkedés lesz maga a cél. Saját tapasztalásom szerint a stabilitásban lenni jó,
de egy ponton unalmassá válik, mert igényem van rá, hogy tágítsam a határiam, minél többet
ismerjek meg magamból (adott szituációban magatartásomról) és a környezetemből. Egyszerre
vonzó és félelmetes, mert ha nem ismerjük eléggé magunkat, nem tudjuk, mi vár ránk. Ezért
kezdetben kilépni az egyensúlyunkból, visszatérni az egyensúlyunkba, csak finomam,
apránként érdemes, ahogy egy gyermek is teszi, amikor éppen felfedezi a világot. Jó esetben
ott van az anyukája vagy más támogató környezetk, aki megtartja, ha a gyerek kipróbált
valamit, de akadályokba ütközött. Felnőttként is megtanulható saját stabilitásunk felépítése,
még akinek nem volt szerencséje ezt gyerekként megélnie. Aki az életét értelem nélkülinek
tekinti, fordulhat támogatásért, hogy újra motivációra találjon, Coachingban arra törekszem,
hogy a felnőtt úgymond újratanulhasson felfedezni és ne féljen kimozdulni a komfort
zónájából, mert kezdetben én tartom neki a teret, de később ezt önállóan fogja tudni végezni.
A coaching folyamat során rengeteg kitérőt tehetünk: meg kell tanulni bízni az életben,
magunkban, másokban, önfegyelmet gyakorolni, fókuszálni, önérvényesíteni, konstruktívan
elemezni, kompetenciáinkat felismerni és kamatoztatni, a szenvedélyt felfedezni, ami mélyről
motivál, értelmes célokat kitűzni, kedvességet és empátiát gyakorolni és még sorolhatnám. A
felsorolás Paul Ch. Donders (2019) felsővezető tanácsadótól, coachtól jön, aki valamilyen
formában csúcsteljesítményt elért embereket hozzáállását tanulmányozta az élet kihívásaihoz.
A felsorolás nem teljeskörű és az ügyfél aktuális helyzetének elemzése után derül ki, mi a
számára legoptimálisabb módja a rugalmas alkalmazkodó képességének növelésére. És a
csavar, hogy mindezt az ügyfél fogja eldönteni, nem az edző. Szabadon dönthetünk arról, hogy
jobbra vagy balra menjünk, esetleg ne mozduljunk. Ha balra indulunk el és teli van
feszültséggel az az út, akkor legközelebb már lehet jobbra fogunk menni vagy kivárunk, amíg
egy belső hang- nevezzük intuíciónak- meg nem súgja, merre tovább. „A türelem mindig egy
választási lehetőség az elme nyugtalanságával és türelmetlenségével szemben” (Kabat-Zinn,
1994, o. 67). Ez egy türelemjáték, de csak is próbálgatással, kísérletezgetéssel fedezhetjük fel
belső természetünket, amiket a gyermekkorban sejtszinten berögzült mintáink felnőtt
korunkban elfedtek. Ha sikerül elég jól megismerni és felszínre hozni belső természetünket,
akkor szinte már apró rezgésekből, intuitív pillanatokból érzeni fogjuk a korábban stressszel
teli szituációkban alkalmazandó helyes magatartást vagy éppen döntést.

2019.09.12.

7
Felhasznált szakirodalom:
Csíkszentmihályi Mihály: A flow – Az áramlat – A tökéletes élmény pszichológiája, Akadémia
kiadó, 1991
Donders, Paul Ch.: Reziliencia – Hogyan fejlesszük lelki ellenállóképességünket, és előzzük
meg a kiégést? Harmat kiadó, 2022.
Feldmár András és Büky Dorottya: A lélek rugalmassága – Beszélgetés a rezilienciáról, HVG
könyvek, 2019.
Fromm, Erich: A szeretet művészete, Helikon kiadó, 1956.
Kabat-Zinn, John: Bárhová mész, ott vagy – Éberségmeditáció a mindennapi életben, Ursus
Libris könyvkiadó, 2009.
Maslow, Abraham: A lét pszichológiája felé, Gabo kiadó, 2021.
Perls, Fritz: A Gestalt-terápia alapvetése – Terápia testközelből, Ursus Libris könykiadó, 2004
Selye János: Stressz distressz nélkül, Akadémia kiadó, 1983.
Yalom, Irvin D.: Egzisztenciális pszichoterápia, Park könyvkiadó, 2019.