5.

    A stressz
Az élő szervezetnek két dolgot kell tudnia egyszerre. képesnek kell lennie a változásra, ugyanakkor meg kell
őrizni állandóságát. Ha nem képes változni, akkor nem él, olyan, mint egy kőszobor. Ha túlságosan
megváltozik, már nem lesz azonos önmagával, megszűnik az lenni, ami. Minden élő szervezetnek tudnia kell
reagálni a környezetében bekövetkező változásokra.  Minden környezeti hatás, mely az eredeti egyensúlyt
megbontja, streszor. A szervezet válasza a stressz-reakció. Minden válasz két egymással párhuzamosan futó
folyamatból áll: az első az inger-specifikus válasz. A másik folyamat az általános válasz. Ez azt jelenti, hogy
az ingertől és a választól függetlenül a szervezetünk „felpörög”. Az inger-specifikus válaszok számtalan félék
lehetnek, de alapvetően két nagy csoportba oszthatok, vagy a menekülést vagy a megküzdést szolgálják. A
stressz-reakció három fázisból áll:
1. az első az ún. „alarm” fázis -  riadó!- kiáltja a szervezet, ez a fázis rövid, sokszor pillanatszerű
2. a második az ellenálás fázisa –ilyenkor dolgozik a szervezet, folyik tovább az általános reakció, de
vele együtt az ingerspecifikus válasz is. Ez a fázis időben nehezen meghatározható, az ingertől függ.
Ha az inger tovább fennáll, mint amennyire képesek vagyunk ellenállást kifejteni akkor
bekövetkezik
3. a kimerülés szakasza- ilyenkor a szervezet védekezése összeomlik
A pszichés tényezők is stresszt válthatnak ki.

Élethelyzeti stresszek: életünk pozitív változásai is stresszel járnak, nemcsak a tragédiák. Az élethelyzeti
stressz hatásokat tételesen felsorolni lehetetlen. Ahány élethelyzet, annyiféle hatás. Döntő a változás mértéke.
Minél inkább érinti az intim szféránkat, annál nagyobb lesz a stressz hatás.
A stressz tűrő képesség függ:
- a személyiségtől
- a neveltetéstől
- a megelőző stressz-hatásoktól
- az életkortól, még inkább az életciklus-váltástól
- a nemünktől
- a civilizációs jelenségtől
Az élethelyzeti és munkahelyi stressz-hatások összeadódnak (testi, pszichés, szociális stresszek), ezek
esetenként olyan fokot érhetnek el, hogy kimeríthetik a szervezetet. De ha nem érnek el ilyen nagy fokot,
akkor megbetegíthetnek, ha nem tudunk dönteni, ha mindig küzdünk, ha mindig menekülünk, ha ártatlan,
közömbös hatásokat is stresszként érzékelünk. A sikertelen megoldások először csak testi tünetekhez, ill.
szorongáshoz, idegességhez vezetnek. Ez utóbbiak kiváló táptalajai a rizikófaktoroknak. Végső soron konkrét
betegségek, gyomorfekély, fekélyes vastagbélgyulladás, szívpanaszok, infarktus léphetnek fel.
 
6.    Önpusztító magatartásformák
Önpusztító magatartásformák igen sokfélék lehetnek. Látszólag az önpusztítás az önmegvalósítás ellentéte,
aki nem képes reális célokat kitűzni, és nem akar ezekért megküzdeni, annak az élet értelmetlen.
Ha személyiségfejlődésünk valahol zavart szenved, az egyes alkotó elemei nem a kellő irányba fejlődnek,
vagy nem fejlődnek ki igazán, így a személyiség nem tud finom válaszokat adni. Durva, elnagyolt válaszokat
ad, a különféle ingerekre sokszor ugyanazokat a válaszokat. Ezeket a megmerevedett válaszformákat
nevezzük „mintáknak”.
A szem.zavarban szenvedő ember tele lesz kielégítetlen vágyakkal, szaknyelven szólva állandó „éhség”
gyötri. Éhség a szeretetre, pénzre, hatalomra, pozícióra. Mivel szem.zavara megakadályozza abban, hogy a
normális úton elégítse ki vágyait, „éhségét”, ezért valamilyen más úton-módon próbálja meg: pl. alkoholizál,
drogot használ, dohányzik, azaz egyszerű örömforrásokkal, „pótszerekkel” próbál kompenzálni. Másik útja,
hogy nem pótszerekkel, hanem pótcselekvésekkel operál: ilyenek a kóros falánkság, a szexuális kalandok, a
dühkitörések, agresszív megnyilvánulások. A szem.zavarok remek táptalajt szolgáltatnak az önpusztító
magatartásformák számára, napjainkra leginkább a „narcisztikus” szem.zavar a jellemző. lényege, hogy az
illető önértékelése zavart, önbizalma valahol legbelül, nagyon csekély, bár kívülről épp az ellenkezőjét
mutatja. Állandóan környezete dicséretére vár, szereti, ha körülrajongják és dicshimnuszokat zengnek róla.
Emiatt a környezetével való kapcsolata is zavart, a körülötte élőket nem valódi társnak tekinti. A narcisztikus
egyén viselkedése:
- rendszerint lenézi környezetét
- egyesekért feltétlenül rajong
- környezetével rossz a kapcsolata
- a legfőbb baj, hogy önmagával sincs igazán jóba
- ez viszont tragikus eredménnyel járhat, ilyenkor nagyon gyakoriak az önpusztító magatartásformák,
végső esetben öngyilkosság
 A mai nevelési elvek nagy része sokszor csak arra jó, hogy a gyermek megtanulja, hogy a világ őkörülötte
forog. Ha aztán kiderül, hogy mégsem, akkor vége mindennek. A jövő nemzedéke várhatóan azzal a tudattal
fog felnevelődni, hogy azt tehet, amit csak akar.
Korunk médiahelyzete sem kedvező. A ránk ömlő szappanopera azt a látszatot kelti, hogy az élet csak játék,
és majd minden elrendeződik magától.
 
7.    Önpusztító szubkultúrák
Bizonyos önpusztító magatartásformák, leginkább a drogozás egyet jelent valamilyen szubkultúrához való
tartozással. Ennek oka, hogy mindannyiunknak van a körülöttünk lévő világról egy belső képe. Ugyanazt
látjuk, de más részleteket veszünk észre, másnak tulajdonítunk nagyobb jelentőséget. A hasonló világlátás
tartja össze a szubkultúrához való tartozó csoportokat. Szubkultúrák veszélye:
- hamis valahová-tartozás élményt ad
- az egyén elveszti a kapcsolatát a kinti világgal, ezzel a realitásérzékét is
A drog
A drogozás rohamosan terjed hazánkban. A legtöbb lágy drog káros hatását tekintve nem veszélyesebb az
alkoholnál. Egy azonban biztos.