A NYELVTUDOMÁNY

PARADIGMÁI
▶ Azt a belső tudást a nyelvről, amelynek alapján képesek vagyunk létrehozni és érteni, értelmezni a
nekünk továbbított nyelvi közléseket, nyelvi implicit tudásnak fogjuk nevezni.
▶ A nyelvi implicit tudást meg kell különböztetnünk az explicit tudástól, amely az implicit tudásról az
ítéleteinkben megfogalmazott tudást jelenti. Az explicit tudás nem más, mint a magunk és a mások
nyelvi viselkedésének megfigyeléséből eredő tudás. Az implicit tudás a tudatunkban elrejtett tudás,
tehát közvetlenül nem figyelhető meg, azaz közvetlenül nem adott. Közvetlenül csak az implicit
tudásnak a megnyilvánulásait figyelhetjük meg, azaz a beszélt és írott megnyilatkozásokat, szövegeket.
▶ A nyelvi mechanizmusnak, azaz a kódolás ábécéjének, belső grammatikájának, valamint a nyelvben
rögzített belső információs univerzumának az ismerete és az a képesség, hogy az ember azokat használni
tudja az aktuális megnyilatkozások képzési folyamatában, a nyelvi kompetencia fogalomköréhez
tartozik (Bańczerowski 2000a: 352–7).
▶ A szóban forgó szabályrendszert nyelvi rendszernek nevezhetjük.
▶ A nyelvi rendszer a szöveggel ellentétben nem konkrét, hanem absztrakt lét, mivel nem figyelhető meg
érzékszerveink segítségével.
▶ A nyelvi mechanizmust, azaz az implicit tudást senki nem látta, mivel absztrakt, és a nyelvészek által
kitalált konstruktumot képvisel. Az explicit tudást a nyelvészek hozzák létre, tehát nem lehet azonos az
implicit tudással, legfeljebb az implicit tudásnak csak bizonyos fokú approximációját jelentheti és
semmi mást.

▶ A nyelvi rendszer ilyen megközelítő ábrázolását nyelvi modellnek nevezzük. Azt mondhatjuk, hogy a
nyelvészek a nyelvi mechanizmus modellálásával foglalkoznak. Abból, hogy az eredeti, azaz a nyelvi
rendszer közvetlenül senki számára nem adott, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy eddig sokfajta
modellt hoztak létre.
▶ Minden szaktudomány anyagi tárgya a valóság egy meghatározott fragmentuma.
▶ Maga a tudomány is lehet azonban tárgya a tudományos kutatásoknak; azt a tudományt pedig,
amelynek tárgya maga a tudomány, metatudománynak nevezzük. Mindezt a nyelvészetre
vonatkoztatva, azt mondhatjuk, hogy a nyelvtudomány tárgya a valóságnak az a fragmentuma,
amelyet a nyelv szó szimbolizál. A nyelvtudomány viszont kutatási tárgyát képezi
a metanyelvészetnek (metalingvisztikának).
▶ Egy szaktudomány létrejötte az objektív valóság megfelelő fragmentumával (amely az adott
szaktudománynak tárgya) kapcsolatos kérdések (hipotézisek) megfogalmazásával kezdődik. A
tudományos kérdésnek: (1) helyesnek; (2) megfelelőnek; (3) megalapozottnak és
(4) eldöntendőnek kell lennie.
▶ A tudományban olyan gondolati műveletet hajtunk végre, amelyet definiálásnak nevezünk.
▶ A tudományban különböző definiálási módok vannak érvényben, de a legelterjedtebb az
úgynevezett klasszikus definíció, amely a definiendumból (= a definiálandó rész; a fogalom, amelyet
definiálunk), definiensből (= a definiáló rész ) és a definíciós konjunkcióból áll.
▶ A definiáláson kívül a tudományban az úgynevezett logikai osztást is alkalmazzák, amelynek az
elemekből álló halmazok vonatkozásában rendező szerepe van: meghatározott kritérium alapján
részhalmazokra osztja az objektumok halmazát. Ez lehet például bináris (dichotomikus) osztás (egy adott
jegyre való tekintettel), amelyet a nyelvészetben is a leggyakrabban alkalmaznak.
▶ Ha a halmaznak legalább egy részhalmaza további osztásnak van alávetve,
akkor klasszifikációról (osztályozásról) van szó.
▶ A tudományban alkalmazott másik gondolati művelet a következtetés. Nagyon gyakran a következtetés
alapját az egyedi ítéletek (premisszák) képezik, például az Ez a kutya ugat premissza alapján egy
általánosabb következtetést vonhatunk le, nevezetesen azt, hogy Minden kutya ugat. Ezt a
következtetésfajtát indukciónak nevezik (az egyesből az általánosra való következtetés).
▶ Biztos következtetésről csak akkor beszélhetünk, ha azt a logikai törvények garantálják. Ilyen az
indukcióval ellentétben a dedukció.
▶ Azt mondhatjuk tehát, hogy a tudomány nem más, mint az objektív valóságról szóló ítéletek halmaza.
Ezek az ítéletek a tudomány nyelvében megfogalmazott mondatok, amelyek bizonyos feltételeknek
eleget tesznek. Iskolai tanulmányainkból tudjuk, hogy a logikai követelményeknek csak a kijelentő
mondatok felelnek meg, mivel csak ezekhez a mondatokhoz rendelhetünk hozzá logikai igazságértéket.
▶ Ezt a hozzárendelést asszerciónak nevezik.
▶ Az egyes mondatokhoz az igazságértéket az adott nyelv (amelyben e mondatok létrejöttek)
ismerete alapján rendelhetjük hozzá, tehát a tapasztalattól függetlenül. Az ilyen
mondatok analitikus mondatok, másképpen a priori mondatok, például igaz analitikus
mondat: Egyetlen egy férjezett nő sem lány.
▶ Hamis analitikus mondat: A lány az a nő, aki férjezett. Az analitikus mondatokkal ellentétben
állnak a szintetikus mondatok, amelyeket a posteriori (empirikus) mondatoknak is szoktak
nevezni.
 előtudomány –
valódi tudomány – válság –
forradalom –
új valódi tudomány – új válság
▶ A paradigmaváltást Kuhn egy „hirtelen ugráshoz”, illetve a vallásváltáshoz hasonlítja. Véleménye
szerint nem létezik tiszta logikai bizonyítéka annak, hogy az egyik paradigma felsőbbrendű egy
másikhoz képest. Ennek a szituációnak az egyik oka az, hogy a tudományos elméletek értékének a
megállapítása sok tényezőtől függ, és néha nem zárható ki teljesen a tiszta szubjektív tényező sem. Az új
paradigma megjelenése nem jelenti azonban azt, hogy az eddigi paradigma nyomtalanul eltűnik. Mindig
lesznek olyanok is, akik azt továbbfolytatják.
▶ (1) indukcionizmus,
▶ (2) verifikacionizmus,
▶ (3) falszifikacionizmus és
▶ (4) posztmodernizmus.

A TUDOMÁNY FEJLŐDÉSÉT ÁTFOGÓ KUHN-FÉLE KONCEPCIÓ ÉRTELMÉBEN A XIX.

SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN ÉS A XX. SZÁZADBAN A TUDOMÁNYOS KUTATÁSOKAT
NÉGY FŐ PARADIGMA JELLEMZI (CHALMERS 1982; BOROWSKI 1998: 33–9):
▶ Az indukcionizmus domináló paradigmája volt a tudománynak a XIX. század második és a XX. század első
felében. Attól függetlenül, hogy ezt a módszert sok kritika érte és éri manapság is, sok tudós meg van győződve
arról, hogy a tudományt csak e módszer segítségével lehet sikeresen művelni, hiszen ez a módszer bizonyult a
leghatékonyabbnak, különösen a humán tudományokban. A tudomány fő feladata e paradigma keretében az
általános mondatok megfogalmazása, a tényekből és az egyedi mondatokból kiindulva. Ehhez pedig sok
megfigyelésre és kísérletre van szükség. Ha a kísérlet során minden megfigyelt mondat egyforma tartalommal
bír, akkor ezt a tartalmat bizonyított általános mondatként kell elismerni, s ezeknek a mondatoknak a halmaza
azonos a tudomány fogalmával. Hozzá kell tenni, hogy a helyes logikai gondolkodásra az jellemző, hogy ha
igazak a premisszák, akkor igaz a levont következtetés is. Az induktív gondolkodás esetében ez nem áll fenn,
mivel az igaz premisszák alapján is születhet hamis következtetés.
▶ Ezt a kort a pozitivizmus, az evolucionizmus, a pszichologizmus, a biologizmus és a historicizmus egyaránt
jellemezte.

INDUKCIONIZMUS
▶ A verifikacionizmus szembehelyezkedett az indukcionizmussal és azt hirdette, hogy az indukció
alapján elméletileg lehetetlen felépíteni a tudományt. Ezt vallották az úgynevezett bécsi körben
tömörült filozófusok és a tudomány teoretikusai, akiket az új irányzat, nevezetesen
a neopozitivizmus megalkotóinak tartanak [például Moritz Schlick (1882–1936), Rudolf Carnap
(1891–1970), Otto Neurath (1882–1945), Ludwik Wittgenstein (1889–1951)]. A neopozitivizmus
alapját az a tétel képezte, hogy a megismerés és a tudás a tapasztalatra épül. A tapasztalatot és az
empirizmust azonban újszerűen értelmezték. Különbséget tettek az ember érzékszervei által, azaz a
tapasztalat útján szerzett tudás és e tudás formális, illetve axiomatikus reprezentációja között. E két
sík megkülönböztetését szem előtt tartva a neopozitivizmus a módszereknek, a kritériumok
értékelésének, az érvelésnek, valamint a megismerés bizonyosságának az elemzésére korlátozódik.

VERIFIKACIONIZMUS
▶ A falszifikacionizmus fő elve szerint a megfigyelést az elmélet feltételezi és irányítja. Elveti azt a
meggyőződést, hogy a megfigyeléses mondatok segítségével bizonyítani lehet az adott elmélet igazságát vagy
meghatározni a valószínűségét. Az elméletek spekulatív és hipotetikus feltevések, és az emberi ész
produktumai. A falszifikacionizmusnak a forrása Karl Popper tudományelméletében keresendő (Popper
1968, 1969, 1972), aki nemcsak az indukcionizmus, hanem a verifikacionizmus bírálatával is egyetértett.
Popper is azon a véleményen van, hogy az általános hipotézist nem lehet egyedi mondatok segítségével
bizonyítani, mivel mindig előfordulhat olyan tény is, amely az adott hipotézissel ellentétes, és amelyet
figyelmen kívül hagytak a kutatók. Tehát a tudományt mindig csak a probabilisztikus tényezők fogják
jellemezni. Ezért sokkal termékenyebb a tudomány számára a bizonyító tények helyett olyan tényeket keresni,
amelyek falszifikálják az adott hipotézist. Így a falszifikacionizmusban a tudományt olyan hipotézisek
halmazának tekintik, amelyek addig érvényesek, míg nem kerülnek elő olyan tények, amelyek ellentétesek az
adott hipotézissel. Ahhoz, hogy egy adott hipotézis a tudományos tudás elemévé váljon, egy alapvető feltételnek
kell eleget tennie, nevezetesen annak, hogy falszifikálható legyen.

FALSZIFIKACIONIZMUS
▶ A modernizmust, mint köztudott, a rendszerezés és a rend, valamint az objektív tudás irányába történő
elmozdulás jellemezte, amelyet az abszolút igazság felfedezésébe vetett emberi hit kísért. Ez volt a
modernizmus szimbóluma. A mai posztmodernizmus, ahogy a fentiekből kitűnik, más gondolkodási
módot ajánl, olyan gondolkodási módot, amely lemond az abszolút világrendezés igényéről (Bauman
1994). Ez új kihívás a tudomány számára, a nyelvtudomány számára is, amely nyilvánvalóan új kutatási
perspektívákat vázol, de egyidejűleg bizonyos kérdőjeleket is rejt magában.
▶ A posztmodernizmus megnyilvánulása a nyelvtudományban a kognitivizmus, amely a hetvenes években
jött létre az USA-ban, és fő teoretikusa Ronald W. Langacker volt. Ennek az irányzatnak kezdettől fogva
nemcsak sok lelkes híve, hanem sok ellenzője is volt, és van manapság is. Ennek ellenére a kognitív
nyelvészetnek sikerült a mai nyelvtudományban stabil pozíciót kiharcolnia magának, és több országban is
sikeresen művelik.

POSZTMODERNIZMUS
▶ A kognitív nyelvészet mindenekelőtt a túlzott nyelvi formalizmus ellen lépett fel, amely közismerten,
generatív-transzformációs grammatika néven, majdnem 30 éven át uralta főként az amerikai, de
nagymértékben az európai nyelvtudományt is, és vezető irányzattá vált a modern nyelvészetben. Tehát a
kognitív nyelvészet abból az általános elégedetlenségből született, amelyet a generatív grammatika
modelljének elégtelensége váltott ki. Hogy jobban lássuk ezt a kérdést, tekintsük át a
transzformációs-generatív elmélet azon elemeit, amelyek ellen felléptek a kognitivisták.
▶ A Chomsky-féle nyelvelmélet egyik alapvető követelménye, mint köztudott, a nyelvi kompetencia és a nyelvi
végrehajtás (performancia) megkülönböztetése volt a klasszikus európai strukturalizmus „langue-parole”
oppozíciójának a mintájára. A generatív elmélet keretében a nyelvészet autonóm, önálló tudományos
diszciplínát képez, kutatási tárgya pedig az ideális nyelvhasználó nyelvi kompetenciája, aki mentes
mindenféle fizikai és pszichikai tökéletlenségtől, és aki követi a grammatikai szabályokat, figyelmen kívül
hagyva a megnyilatkozások nyelven kívüli kontextusának a hatásait (Bańczerowski 1994: 277–86).
▶ Általában az új paradigma elveti az előző paradigmát, de egyidejűleg hivatkozik a korábbi paradigmára
is. Ezt tükrözi például a kognitivizmus, amely elfogadja a történeti-összehasonlító paradigma által
hirdetett eszméket. Több ilyen jelenség is jellemzi a különböző paradigmák együttélését és együttes
hatását a mai nyelvtudományban.