1.

Tudomány és Paradigma

Az ember tudattal, tudással rendelkezik. Zoológiai, rendszertani elnevezésünk: homo sapiens. Sapiens = okos,
értelmes bölcs. Képesek vagyunk a tudás megszerzésére, megőrzésére, átadására (ez az evolúciós előnyünk).

A Tudás felosztása:

1.) Elméleti „Mi”

kérdésre
Gyakorlati „Hogyan”
kérdésre
A világra vonatkozó ismeretek összessége.válaszol A cselekvés képessége. (pl. tudok autót vezetni) válaszol
(pl. tudom, hogy a Föld kering a Nap körül) a.) mesterségbeli tudás (pl. házat építünk)
b.) erkölcsi tudás (pl. helyes -e a kitűzött cél?)

Ellenőrizhető, igazságértéke megállapítható. Nem ellenőrizhető, csak megvalósított

alternatívákról beszélhetünk, pl. „Mi lett volna,
ha…”

A gyakorlati tudáshoz az elméleti ismereteink révén jutunk el. A gyakorlati tudás a valóság
megváltoztatásának a képessége, ami feltételezi az elméleti tudást, melynek tartalma változik a világgal.

2.) Hétköznapi tudás Tudományos tudás

 Relatív: csak biz. szempontból igaz („Ha  Abszolút: nézőponttól független
innen nézem, fehér, ha onnan, fekete.”)
 Valószínű  Bizonyos
 Szubjektív: Alanya szerint igaz.  Objektív: Mindenki számára igaznak tűnik.

A tudomány tekintélyének a forrása a tudós közösség. Tudós közösség: Általunk hitelesnek tartott személyek.

A tudományos állítások
Csak előfeltevés mellett tekinthetők igaznak. Előfeltevés: A világ mibenlétéről való állásfoglalás, teória. Pl.
Kolombusznak el kellett fogadtatni terve megvalósításához azt az előfeltevést, hogy a Föld kerek.
Az előfeltevések időről időre megdőlnek, tehát a tudományos kijelentések nem lehetnek abszolútak, azaz a
tudományos tudás az előfeltevések következményeképpen idővel relativizálódhatnak. Ilyenkor következik be a
tudományos forradalom.

Mitől igaz egy állítás? Elméletek:

1) Igaz az, ami megfelel a valóságnak. Megfelelés-elmélet
2) A valóság változó az ismereteink változása függvényében; ezért az igazságot önmagunkban kell keresni.
a.) Igaz az, ami összhangban áll más igaznak tartott kijelentésekkel. Koherencia-
elmélet
b.) Igazság az, ami nem hagy cserben bennünket, támaszkodhatunk rá, mint megbízható tudásra.
Pragmatikus-elmélet
c.) Igaz az, amit igazként elfogadunk, vagy amit elfogadnak az általunk hitelesnek tartott tudósok.
Konszenzus elmélet

Természetesen ezek az elméletek összefüggnek, kölcsönösen támaszkodnak egymásra és kiegészítik egymást.

Ezek szerint valamely ismeret minősítésének végső alapja az, hogy egy adott közösség milyennek fogadja el és
milyennek tekinti.

A tudományos tudás követelményei:

1.) Ellenőrzött Mérések, kísérletek által.
2.) Tudós közösség által elfogadott, és előre meghatározott, és
elismert módszerek által ellenőrzött. (A módszerek kialakításával a metodológia foglalkozik.)
3.) Rendszerezett A tudományos tudás rendszerezve lesz tudománnyá.
4.) Formalizált Fogalmak szintjén is kidolgozott.
5.) Előrejelzésre képes Tervezhető valamilyen szinten. Természetesen az előreláthatóság foka csökken az
idő-intervallum növekedésével és ez is eltérő lehet az egyes tudományokon belül.

1
Paradigma elmélet Thomas KUHN nevéhez fűződik.

A tudomány:
o képes reflektálni saját előfeltevéseire,
o képes megkérdőjelezni azokat  tehát a tudomány képes önmagát is
o tudja, hogy a tudás és a megismerés megkérdőjelezni, sőt mindent
szubjektív felrúgva forradalmat kivívni a tudás
o tudja, hogy a teljes bizonyosság területén.
elérhetetlen

Paradigma: - Az előfeltevések összessége.

- A tudós közösséget jellemző látásmód, vagy beállítódás.
- Sőt, maga a paradigma is, mint modell, egy paradigma.
Mint modell: - Kijelöli a tudomány és nem tudomány közti határvonalat
- Leírja, sőt előírja az adott tudomány művelésének módját
- Utal a tudós közösségek szerveződésmódjára, szocializálására (kik lehetnek)
- Meghatározza, hogy mi tekinthető tudományos problémának
- Áttöri az empíria (tapasztalat) és a teória (elmélet) közötti határt, azaz, hogy a teória
(előfeltevéseink) az észleléseinket is meghatározza.
A paradigma történeti kategória, mely egy ponton uralkodóvá válik, majd a sokasodó kérdőjelek hatására egy
másik ponton megdől, hogy újabbnak adja át a helyét. Ez a váltás - mivel a paradigma mindenre kiterjed-,
forradalmi jellegű, hiszen minden megdől és mindent elölről kell kezdeni a megismerés új feltételei és új
modellje mellett.

2
 2. A jogtudomány mint társadalomtudomány

Első lépésben meg kell különböztetnünk a természettudományokat a társadalomtudományoktól:

Természettudomány Társadalomtudomány
A múlt eredményei csak annyiban érdekesek, Társadalomtudományt nem. Pl. Irodalomtudomány
amennyiben beépültek jelenlegi tudásunkba. Lehet elképzelhetetlen Szophoklész, Moliére, Shakespeare
úgy művelni, hogy csak az elmúlt 10 év publikációit ismerete nélkül, vagy a jogtudomány a római jog, a
olvassuk. pandektisztika vagy Kelsen ismerete nélkül.
Kuhn a társadalomtudományokat paradigma előtti
Kuhn szerint a fejlettség magasabb szintjét képviselik állapotúnak nevezi és a fejlettség alacsonyabb
a természettudományok. szintjén állónak gondolja.
Furcsa következtetés ez Kuhn részéről, mivel a tudományok különbségének oka nem fejlettségük eltérő
fokában, hanem alapvető másságukban keresendő. E másság tárgyuk különbözőségéből fakad, amely
egyfelől a természet, másfelől a társadalom.
Tárgya: a természet Tárgya: a társadalom
A természeti világ jelenségeit írja le és magyarázza. A társadalomban meglévő törvényszerűségekkel
Egzakt törvényszerűségekkel foglalkozik. foglalkozik.
Mindebből következik, és egyetértés alakult ki arra nézve, hogy a jogtudománynak a társadalomtudományok
közt van a helye.
A jog éppúgy tudomány, mint az összes többi társadalomtudomány, mint pl. pszichológia, szociológia.
A társadalomban meglévő törvényszerűségekkel foglalkozik; nem egzakt törvényszerűségekkel, mint a
természettudományok.
(A fizikusok nem foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy „mi a fizika?”, ellenben a jogászok azzal a kérdéssel
igen, hogy „mi a jog?”.)

A társadalomtudományok között további megkülönböztetésre van szükség:

Leíró, vagy normatív tudomány-e a jog? Ez tudományfilozófiai kérdés.

Leíró tudományok: Tárgyukra tekintve azt vizsgálják, „mi az, ami van”. Pl. Marx: A jog a hatalmasok
„törvényerőre emelt akarata.”
Normatív tudományok: Tárgyukra tekintve azt vizsgálják, „mi az, aminek vagy ahogyan lennie kell, vagy
lennie helyes”. Pl. Szent Ágoston: „Az igazságtalan törvény nem törvény.”

A jog esetében elképzelhető és érvényesítő mind a két tudományfelfogás. Nem beszélhetünk egységes, s
különösen nem egyetlen jogtudományról, hanem különböző jogtudományokról beszélhetünk, e
jogtudományokon belül is különböző iskolákról és álláspontokról.

Következő lépésben meg kell különböztetnünk az elméleti és a gyakorlati tudományokat:

Elméleti tudomány
Elmélet: theoria (gör.: szemlélés, elmélkedés, ismeret)
Elmélet az, ha beszélünk róla.
Az elmélet a gyakorlatot is magába foglalja, hiszen a
gyakorlatról tud állításokat megfogalmazni.
Ebben az értelemben a gyakorlati (tételes, pozitív) jogtudományt megalapozzák az elméleti jogtudományok.
Gyakorlati tudomány
Gyakorlat: praxis (gör.: tett, ténykedés, gyakorlás,
működtetés)
Gyakorlat az, ha csinálunk valamit.
A gyakorlat viszont nem kerülheti meg az elméletet,
hiszen a munkálatokat először elméletben, csak aztán
a valóságban végezzük el.

A gyakorlati tudományok kérdése a: „Mit kell tenni?

A különféle gyakorlati tudományok ezt a kérdést hogyan fogalmazzák meg?
 Erkölcstan: „Mit helyes tenni?” - erkölcsileg
 Politika: „Mit célszerű tenni?” - a közösség szempontjából
 Gazdaságtan: „Mit hasznos megtenni?” - adott körülmények között
 Jogtudomány: „Mit jogszerű tenni?” - adott helyzetben
Tehát a jog a cselekvésre, vagyis a helyes, jogos viselkedés kijelölésére irányul. Így a jog a helyes, a racionális
döntés meghozatalának tudománya (pl. indítsunk –e keresetet, kössünk –e egyezséget, nyújtsunk –e be
fellebbezést, stb).
Mi a jogtudomány tárgya?
Természetesen a jogtudomány tárgya maga a jog.

Mi a jogtudomány feladata?
Hogy tárgyáról (a jogról általában, vagy egyes részeiben) igaz kijelentéseket tegyen annak érdekében, hogy azt
fogalmi rendszerében magyarázni tudja.

A jogtudomány ebben az értelmezésben:

 Jogi tudás melynek tárgya:a jogismeret pl. „Mennyi az elbirtoklási idő?” vagy „Hivatalos
személy –e a fegyveres biztonsági őr?”
 Mesterségbeli tudás melynek tárgya: az eset A szabályok alkalmazásához tudni kell a
helyes alkalmazás mintáit.
(elméleti ismeret alkalmazása)
 Erkölcsi tudás melynek tárgya:a helyes döntés pl. arról, hogy szabad –e vállalni egy
megbízást, vagy érdemes-e vádat emelni, vagy
mekkora büntetést szabjunk ki
 3. A jogtudományok osztályozása

Történeti felosztás:
 Valaha létezett egységes jogtudomány, a „iuris prudentia”, amely a római jog uralmához kapcsolódott.
Nemcsak Róma fennállásának idejére kell gondolnunk, hanem azt követően még vagy ezer évre. Az
egységes jogtudomány csak addig volt lehetséges, amíg a magánjog „ius civile” viszonylag kis
terjedelmű és homogén volt.
 A nemzeti jogrendszerek megjelenése miatt bomlott meg az egységesség, innentől már az egyetlen
jogtudomány helyett jogtudományokról kell beszélnünk, s a tudományos érdeklődés a jog különböző
szegmenseire irányul.

Alapvető felosztás:
 Tételes jogtudományokHa ma jogtudományokról beszélünk, alapvetően a tételes jogtudományokra
gondolunk.
Ezek tárgya: a tételes jog → Az adott pillanatban érvényes normák
összessége. Ezt a jogot szokták pozitív jognak is nevezni, arra utalva, hogy a normái a jogi érvényesség
révén pozitív módon kiemelkednek a többi norma közül.
 Elméleti jogtudományok A jog felé tisztán elméleti érdeklődéssel fordulnak.

Tételes jogtudományok osztályozása

I. Nemzeti jogtudományok:
Minthogy a normák országonként különböznek, így az őket feldolgozó jogtudományok is nemzeti
jogtudományokra darabolódnak. pl. Ha mi büntetőjog tudományáról beszélünk, akkor azon a magyar
büntetőjog tudományát értjük; s ugyanígy a németek, angolok, stb.

II. A tételes jogtudományok osztályozása feladatuk alapján:

Feladata: egy-egy jogterület (jogág) anyagának ismertetése, rendszerezése, fogalmainak kidolgozása, illetve a
konkrét esetek és az alkalmazások módjával való foglalkozás. Vagyis az adott időpontban jogszerű, hatályos
joganyaggal valamint a tényleges joggyakorlattal foglalkozó tudomány. E szerint elmondható, hogy ahány
jogág, annyi jogtudomány: alkotmányjog-tudomány, polgári jog-tudomány, büntetőjog-tudomány,
munkajog-tudomány, stb.

III.A tételes jogtudományok osztályozása módszerek szerint:

1) Történeti módszer Egy-egy jogintézmény, vagy jogterület fejlődésére, a történeti előzményekre
fókuszál.
2) Összehasonlító módszer Más jogrendszerekkel hasonlítják össze a saját joguk sajátosságait.
3) Dogmatikai módszer Rendszertan, módszertan felállítása.
4) Szociológiai módszer: Magatartások, normák társadalmi okainak, körülményeinek és
következményeinek feltárása.
5) Kritikai módszer: Kimutatják a fennálló jog hibáit, s javaslatokat tesznek a jog jövőbeni
alakítására, módosítására.

IV. A tételes jogtudományok osztályozása jogtanok szerint:

1) Általános jogtan A tételes jogtudományokban a közös elemeket, fogalmakat, intézményeket
dolgozza össze egységes elméleti rendszerré.
2) Jogszabálytan A jogszabályokra érvényes ismereteket összegzi.
3) Jogviszonytan A jogviszonyok közös elemeit foglalja össze.
4) Felelősségtan A jogi normák megsértésének következményeit általánosítja.
5) Itélkezéstan A normák konkrét esetekre történő alkalmazásának közös problémáit magyarázza.
6) Jogalkotástan A jogi szabályozás elméleti és gyakorlati ismereteit taglalja.

V. A tételes jogtudományok didaktikai (tanulmányozása, oktatása) osztályozása:

1) Római jog „institutiones” (institúciók) Bevezető jellegű ismeretek összefoglalása
 2) 19.sz. Miután a nemzeti jogrendszerek kiszorították a római jogi alapokat, a „jogi
enciklopédia” kifejezés vált használatossá a bevezető, megalapozó jellegű ismeretek
összefoglalására.
3) 20.sz. „jogi alaptan” vagy bevezetés az állam- és jogtudományokba →Elnevezés arra az
ismeretkörre, amely nem alkot önálló jogtudományt, de áttekinti a jogtudományok
rendszerét, fogalmait, általános tanait.

Jogi társtudományok

Önmagukban nem tételes jogtudományok, de elősegítik azok művelését.

I. A jog határtudományai: A jogtudományokon kívül más tudománycsoportba is besorolhatók, de
közös a tárgyuk, vagy a módszerük.
1.) Jogtörténet Állam- és jogtörténet, alkotmány- és jogtörténet (ide soroljuk a hazai egyetemes magyar
jogtörténetet)
2.) Jogszociológia A jogot nem történeti előzményei, hanem társadalmi meghatározottsága felől
magyarázza. E tudomány azt mutatja meg, hogy milyen jogon kívüli tényezők játszanak szerepet a
jog működésében (pl. jogászok társadalmi, anyagi, műveltségi helyzete, előítéletek stb.) másrészt, a
jog hogyan van jelen a társadalomban, mi az oka a joggal élésnek, vagy a jog elkerülésének (a jog
társadalmi működése).
3.) Jogpolitika Kritikájával a „de lege lata” meghozott szabályok és a „de lege ferenda” meghozandó
szabályok tekintetében nyújt segítséget.
4.) Kriminológia A bűnözés társadalmi okaival, törvényszerűségeivel, a bűnözővé válás folyamatával
foglalkozik. Ennek sajátos kutatási területei: viktimológia (áldozattá válás okait kutatja) és a
kriminálpszichológia (a bűnözők személyiségének sajátos jegyeit és a bűnözővé válás lelki
folyamatait vizsgálja).
II. Jogi segédtudományok: Van, amikor a jogtudomány támaszkodik egy másik önálló tudomány
eredményeire.
1.) Gazdaságtan A gazdaság működésének törvényszerűségeivel foglalkozó tudomány.
2.) Statisztika Ezen belül az igazságügyi és államigazgatási statisztika.
3.) Demográfia A népesség alakulásával foglalkozik.
4.) Kriminalisztika Szakismerete a bűncselekmények felkutatásának és bizonyításának. (+
igazságügyi szakértők tudásanyaga)
5.) Jogi etika, jogi nyelv, jogi kommunikáció
Elméleti jogtudományok

A jog felé tisztán elméleti érdeklődéssel fordulnak. Első megjelenési formájuk a filozófia volt.

Filozófia Jogfilozófia (vagy jogbölcselet)

Tárgya: a létező világ Tárgya: nem a létező világ egésze, csupán a jog.
Az ismerettárgyakra vonatkozó legáltalánosabb A jogot, mint társadalmi-kulturális jelenséget
ismeretek összefoglalója. vizsgálja, méghozzá a létező dolgok összességének
hátterében.
A jogot a világ részeként szemléli.
Érdeklődésének 3 fő iránya: A jogfilozófia fő területei:
1.) Ontológia: A létező dolgokat vizsgálja. 1.) Jogi ontológia
(lételmélet) Alapkérdése: „Mi az?” Alapkérdése: „Mi a jog?”
2.) Episztemológia: A létezők megismerhetőségét
2.) Jogi episztemológia
kutatja
Alapkérdése: „Hogyan ismerhető meg a
(ismeretelmélet) Alapkérdése: „Hogyan
jog?”
ismerhető meg?”
3.) Metodológia: A létezők működésének mikéntjét 3.) Jogi metodológia
vizsgálja. Alapkérdése: „Hogyan működik a jog?”
(módszertan) Alapkérdése: „Hogyan
működik?”
Jogfilozófiai irányzatok

1.) Természetjogtan: Az értelemhez / ratio-hoz kötődik. Ez minden embernek van. Eszünknél fogva
képesek vagyunk erkölcsi szabályokat felismerni. Ezek az erkölcsi szabályok függetlenek
a szuverén hatalmától.
Ius quia iustum A jog az, ami igazságos
2. ) Jogi pozitivizmus: Akaratelvűek; a jog forrása az emberi akarat. A jog a szuverén parancsa.
Ius quia iussum A jog az, amit megparancsolunk.

Jogszociológiai irányzatok

Érdeklődésük középpontja az, hogy a jog tény. Nem az érdekli őket, hogy kötelező –e a jog; az érdekli őket,
hogy hogyan érvényesül a jog és hogyan érvényesülnek a jogszabályok. Akkor lesz a jogtudomány
tudomány, ha végre a jogot tényként fogja fel. Hogyan válik a jog ténnyé? Ha azzal foglalkozunk, ami
érvényesül.
Az érvényesülésnek 2 formája van:
 Jogkövető magatartás, jogkövetés, mégpedig olyan formában, ahol nem kerül sor hatósági
jogalkalmazásra. Nevezhetjük ezt önkéntes jogkövetésnek. (pl. parkolójegyet veszek az automatánál)
 A hatósági jogalkalmazás útján követjük a jogot. (pl. nem veszek jegyet, és bíróság elé állítanak)
Mindkét esetben érvényesül a jog. Az egyik esetben a jogszabálynak megfelelő magatartást tanúsítok, a másik
esetben nem tanúsítok a jogszabálynak megfelelő magatartást és az erre felhatalmazott személy szankciókban
fogja megtorolni az én tevékenységemet, és ezt a szankciót a hatóság útján valósítják meg.
Ebből fakad a szociológiai elméletek két különböző iránya, amelyek földrajzilag is elkülönülnek egymástól:
 Az európai jogszociológia, amely elsősorban az önkéntes jogkövetéssel foglalkozik (ennek a
legpraktikusabb alakja Max Weber, aki azzal foglalkozott, hogy pl. a szokásjog hogyan alakul át
joggá. (ha sokan ugyanúgy viselkednek, egybeeső magatartást folytatnak, kialakul a szokás, ha ezt
elfogadják mások is, később a szokásjogból pozitív jog lesz. Ez gyakori a kereskedelmi
ügyleteknél.)
 Egyesült államok jogszociológiája: a hatósági jogalkalmazást vizsgálta, és létrehozta az
AMERIKAI REALIZMUS elméletet. Tipikusan azzal foglalkozik ez az elmélet, hogy a bíróságok
hogyan működnek. Hogyan érvényesül a bíróság előtt és a bíróság útján a jog. Az amerikai
realisták nagyon radikálisak voltak, úgy is nevezték az elméletüket, hogy: "BREAKFAST
iurisprudens" = reggeli jogtudománya. Képviselői: Jerome Frank, Oliver W. Holmes, akik azt
mondták, hogy a bíróságok és a bírók saját megérzéseik és előítéleteik alapján hoznak ítéletet, s a
jog csak arra való, hogy utólag realizálják, magyarázzák vele a saját döntéseiket. (A bírót sokkal
inkább befolyásolja az, hogy mit evett reggelire, mint maga a jog.) Tehát azt mondják, hogy a bírók
tevékenysége nem szabály alapú, a tények befolyásolják, nem pedig a jog. A jog arra való, hogy
utólag elkendőzzék a döntés önkényes jellegét. Ez a vélemény nem független attól, hogy
Amerikában az esküdt bíróságoknak nagyon nagy szerepe van, az esküdteket könnyen meg lehet
vezetni, az amerikai ügyvédek ismerik is a módját az esküdtek félrevezetésének és ezzel a bírók is
tisztában vannak.

Politikai tudományok

Az állam és jog intézményrendszere szétválaszthatatlanul összefonódik egymással.

Az állami szervezetrendszerrel kapcsolatos tudományok
 tételes jogtudományok között is vannak: Alkotmányjog, Közigazgatási jog
 ugyanígy a határtudományok között is: Politológia Politikai szociológia
 és az elméleti-filozófiai tudományok között is: Államelmélet Politikai filozófia
 4. Természetjog és pozitív jog

JOGI POZITIVIZMUS: IUS QUIA IUSSUM /inbeo = ige/. A JOG AZ, AMIT
MEGPARANCSOLUNK.
TERMÉSZETJOG-TAN: IUS QUIA IUSTUM /iustitia = igazságos/. A JOG AZ, AMI IGAZSÁGOS.
Ez a kettő egymással szemben állhat. Pl. Kreon parancsa ellenére Antigoné eltemeti a testvérét.
Kreon: jogi pozitivista (monista =1 jog elmélet) Antigoné: az első természetjogász. (2 jog elmélet: Az Isteni tv.
felette áll Kreonénak.)

A jogi pozitivizmus 2 ága:

1. VOLUNTARIZMUS: (Voluntas = akarat) Akaratelvűek: A jog forrása az emberi akarat.

John Austin: A jog a szuverén parancsa. Szuverén: feljebb való, felettünk áll, akinek mindenki más szokás
szerint engedelmeskedik.
Szt. Ágoston: Igazságosság nélkül az állam kiterjedt méretű rablóbanda lenne.
David Hume: (Hume féle elmélet; ejtsd Hjum) akitől Sein = TÉNYEZŐ Sollen = AKARAT
elválasztása ered.
Skolasztikus gondolkodók: A teremtőre a teremtett világból következtettek. A teremtett világból a teremtőre
következtetünk. A világunk csodálatos, ebből következtetünk Istenre, aki végtelenül bölcs.
Hume erre azt mondja, hogy ez egy rossz érvelés, mert tényekből értékekre következtet. Abból, hogy mi van, -
szerinte - nem lehet a milyenre következtetni. „Hume borotvája”: Érvelési hiba, ha tényekből normákra
következtetünk. Kant is átveszi Hume gondolatát, és később a 19.sz.-ban az ún. neokantiánus iskola Hume
gondolatát 2 világelméletté dagasztják: Sein a létező, a tények világa, sollen a normák világa. Ebből születik
meg Kelsen hatására a normativista iskola, ami azt mondja, hogy a jog norma, vagyis nem a sein világába
tartozik, hanem a sollen világába.

2. NORMATIVIZMUS: Hans Kelsen A jog norma, a sollen világába tartozik, nem a tények világába.
Ebből következik, hogy a norma érvényessége mindig egy másik normára vezethető vissza. Így születik meg
Kelsennél az ún. normapiramis: alul: EGYEDI jogalkalmazási AKTUSOK
fölötte: RENDELETEK
utána: TÖRVÉNY
majd ALKOTMÁNY, alaptörvény, Hipotetikus alapnorma
Hipotetikus alapnorma (a háromszög csúcsán), amelynek az a funkciója, hogy: levezethetővé váljon az
alkotmány érvényessége.
Fölötte nincsen jobb. Ezért feltételezzük, és kötelezőnek tekintjük az alkotmányt, mint alaptörvényt.
Az egyedi aktus levezethető a rendeletből, a rendeletek a törvényből, a törvények pedig levezethetők az
alkotmányból. Azt mondja Kelsen: Az alkotmánynak érvényességéből fogadjuk el, hogy létezik ez a
hipotetikus alapnorma. Hipotetikus alapnorma (hipotetikus, mert természeti, viszont norma) Mért van erre a
feltételezésre szükség? Kelsen előtt 2 út áll: 1) azt mondja, hogy pl egy jogrend forradalom útján keletkezik. Ha
sikeres a forradalom, létrejön egy új jogrend. Ha viszont sikertelen marad, akkor a forradalmár bűnöző lesz, és
elítélik. Ez tény. 2.) természetjogi gondolkodás, amelynek alapja az igazságosság. Kelsen jogi pozitivistaként
nem akar természetjogász lenni, ezért alkotja meg a hipotetikus alapnorma elméletét, így Kelsen hipotetikus
alapnorma konstrukciója félúton van a voluntarista pozitivizmus és a természetjogi gondolkodás között.

TERMÉSZETJOGI GONDOLKODÁS

Képviselői úgy látják, hogy az emberi akarat törékeny. A hatalom korrupttá tesz, az abszolút hatalom abszolút
korrupttá tesz. Ezért mindig kell az ember alkotta pozitív jogszabály fölött egy objektív, érvényes
normarendszer. A természetjog a ratiohoz / értelemhez kötődik, tudniillik, ratiója minden embernek van. Az
eszünknél fogva képesek vagyunk rá, hogy erkölcsi szabályokat felismerjünk. Ezek az erkölcsi szabályok
függetlenek a szuverén hatalmától. Az értelem által felismerhető erkölcsi szabályok mindenkire kötelezőek,
akkor is, ha az ember alkotta, szuverén jog ennek ellentmond. Ezt már az ókori jogászok is felismerik.
IUS NATURALE TERMÉSZETJOG 3 PARANCSA:
1) NEMINEM LEADERE "-" = SENKIT NEM BÁNTANI
2) HONESTRE VIVERE "+" = BECSÜLETESEN ÉLNI
3) SUUM CUIQUE TRIBUERE = MINDENKINEK MEGADNI A MAGÁÉT, AMI JÁR
NEKI
A három parancs közötti viszony: A „Neminem leadere” egy negatív parancs. Ezt a legegyszerűbb megtenni,
mert nem aktív cselekvést vár el tőlünk, hanem tartózkodást. A „Honestre vivere” ezért lesz az ellentéte, mert
valamit meg kell csinálni. Ez egy komoly kihívás (becsületesen élni). Életet átfogó program. S a kettő között
helyezkedik el a „Suum cuique tribuere”, mindenkinek megadni a magáét. A hogyant mutatja meg, vagyis
igazságosan kell elosztani a javakat.

IGAZSÁGOSSÁG:
Az igazságossági elvek között lényeges 2 elvet (csapásirányt) megkülönböztetni:
1. Osztó igazságosság- vertikális. Hogyan kell felosztani a jogokat?
A.) IGAZSÁGOSAN. Pl. torta felosztása:
B.) Mértani igények = AMENNYI IGÉNYE VAN.
C.) ÉRDEM SZERINT = AMENNYIT MEGÉRDEMEL. Pl. szavazati jog: általános és egyenlő.
2. Kiegyenlítő igazságosság- horizontális.
Magánjog, kötelmi jogviszony. A jogok és a kötelességek kiegyenlítik egymást. Pl. kártérítés: a károkozó a kárt
köteles megtéríteni. In integrum restitutio = eredeti állapot visszaállítása. (BJ-ban nem lehet), ez a PJ
kártérítés elve.

A jog alapja az igazságosság. Igazságtalan törvény nem törvény. = LEX INJUSTA NON EST LEX.
(mondják a természetjogászok) Mi az igazságosság? Nagyon nehéz megadni az igazságosság fogalmát.
Gustav Radbruch: Az igazságtalan tv-t is be kell tartani, mert a jog a rendet részesíti előnyben. De az
elviselhetetlenül igazságtalan törvény már nem tekinthető jognak. (tehát annak a kötelező ereje is elvész.) Mi az
elviselhetetlen: Ha az egyenlőség elvét súlyosan sérti, vagy ha a jogalkotó szándéka nem is irányul az
igazságosságra. (pl. Néró a keresztényeket oroszlánok elé vetette. Nem is akart igazságos lenni, a szándék sem
irányult rá.)
 5. jogászi hivatás és jogászi éthosz

ROTTERDAMI ERASMUS, a nagyhírű németalföldi humanista szerint „a művelt emberek között a jogászok
követelik maguknak az első helyet és nincs is más emberfajta, mely annyira gyönyörködne magában. Glosszát
glosszára, jogi nézetet jogi nézetre halmoznak, azt a látszatot keltik, mintha ez lenne a világ legnehezebb
tudománya.”

A történelemből láthatjuk azonban, hogy egy-egy híres bíró, védőügyvéd és jogtudós személyét és
tevékenységét már életében nagy megbecsülés övezte.

A jogászi pálya sajátos adottságokat és hajlamokat előfeltételez, mint bármelyik más értelmiségi hivatás.
Sikeres műveléséhez tehát nem elegendőek az általános kézségek, amelyeknek összessége az
INTELLIGENCIA fogalmában foglalható össze, s amelyhez jó lényeglátó és rendszerező képesség,
emlékezőtehetség, emberismeret, de szorgalom és akaraterő is hozzátartozik.
A jogásznak képesnek kell lennie arra, hogy a tények tömegéből kiemelje a lényegeset és el tudja különíteni a
lényegtelentől.

RUDOLF VON JHERING német jogász szavaival élve a jogászi tevékenység „a megkülönböztetés
művészete”. Főleg ebben nyilvánul meg az a sajátos gondolkodásmód, amely a jogászt megkülönbözteti más
értelmiségi pályák művelőitől.

A jogászi tevékenység mély emberismeretet, s ezzel kapcsolatban beleérző képességet igényel. A jogásznak
képesnek kell lennie arra, hogy mások lelkivilágába és gondolkodásmódjába belehelyezkedjék.
Nagyon fontos e hivatás műveléséhez a logikus gondolkodás. Nem véletlenül tanítják a jogi iskolákban a
logika tantárgyat, mint előtanulmányt.
A jogásznak, mint a társadalom alakítójának sajátos szerepe és nagy felelőssége van. Hiszen minden jogi
döntés valamilyen formában befolyásolja az emberek életviszonyait.

Ez az érem egyik oldala. A jogászi munka ugyanis nem csupán az értelem (intellektus), hanem a JELLEM
(karakter) szférájába tartozó követelményeket is támaszt e hivatás követőivel szemben. Nem csupán
megtanulható ismeretekre, esetleg gyakorlatban elsajátítható rutinra épül, hanem szorosan összefügg az ember
személyiségének összetevőivel is, amelyek összességét az erkölcsi értékítéletet is magában foglaló jogászi
ethosz fogalmával fejezik ki.
Az ethosz (görög eredetű szó ) fogalma: erkölcsöt, erkölcsi eszmék összességét, erkölcsi magatartást is
jelenti. Az értékekhez kapcsolódó szellemiségre, értékorientált cselekvésre utal. Az értékek változatossága és
különbözősége miatt, ( lehet vallási, valláserkölcsi, hedonista) az ethosz fogalma további értelmezésre szorul.
Eszerint az igazságosság érvényesítése háttérbe szorította az érdekorientált szemléletet.
 6. Igazságosság és jogbiztonság

Az IGAZSÁGOSSÁG (iustitia) erkölcsi fogalom, azt az erényt jelenti, amely kijelöli azt, ami neki jogosan
kijár. Ez az erény tesz bennünket képessé arra, hogy mindenkinek megadjuk azt, ami őt megilleti. A modern
értékfilozófia az igazságot mint az emberi együttélés szabályzóját, alapvető értéknek tekinti, amely nem
vezethető vissza más magasabb rendű értékre.

E jelek már az antik görög filozófiában felfedezhetőek. Megtalálhatjuk ezt az igazságosság és azt megtestesítő
jog isteni eredetének hangsúlyozásában, Themis és Diké istennők személyéhez való kapcsolásában.
A jog erkölcsi jellegének hangsúlyozásának gondolata - amely jog elengedhetetlen tartalmi követelménye- élt
tovább a sztoikusok (a megpróbáltatásokat nyugodtan, kiegyensúlyozottan viselő személyiségek) isteni eredetű
örök törvényről szóló tanításaiban.

Milyen követelményeket támaszt a jogásszal szemben az igazságosság ?

 Az ókorban ezek a követelmények kezdetben a mindennapi élet és a kereskedelmi forgalomhoz
kapcsolódtak. A Nikomakhoszi etikában Arisztotelész arról beszél, hogy azt tekintették igazságos
embernek, aki figyelembe veszi a szokást és szabályt, betartva ígéretét teljesíti szerződéses
kötelezettségeit. Számára a társadalmi együttéléshez kapcsolódik az igazságosság, egyrészt mint
kiegyenlítő igazságosság - mintegy kiigazítja, kiegyenlíti az emberek közötti viszonyt, másrészt osztó
igazságosság, amely a vagyon és kitüntetések szétosztását rendezi.
 Ulpianus szerint, „az igazságosság az állandó örökös akarat arra, hogy mindenkinek megadják az őt
megillető jogot.” A jog mibenlétét így foglalható össze: tisztességesen élni, mást meg nem sérteni,
mindenkinek megadni a magáét. Latinul: Iuris praecepta sunt haec: honeste vivere, alterum non
laudere, suum cuique tribuere.
 Platón abban látta az igazságosság lényegét, hogy mindenkinek a maga adottságai alapján kell
megtalálni az őt megillető helyet az államban.
 Aquinói Szent Tamásnál az igazságosság alapvető erény, emberi kapcsolatokra vonatkozik, a
„kiegyenlítés” követelményét tartalmazza a „mindenkinek a magáét” elve alapján.
 A mai jogászt a „kiegyenlítő és az osztó” igazságosságnak a megkülönböztetése, a magánjogi és a
közjogi szabályozás különbségeire emlékezteti. Az előbbit úgy tekintjük egyenrangú, egyenlőként
kezelt személyek közötti viszonyok szabályozása, míg az utóbbit pedig mint az állampolgár és az állam
közötti – fölé és alárendeltségen alapuló- jogi szabályozás.

A JOGBIZTONSÁG, mint a jog másik alapelve: az embernek a rend és a biztonság iránti természetes
vágyódására vezethető vissza. A jogbiztonság fogalmát kettős értelemben szokták használni, egyfelől azt a
szilárd rendet jelenti, amelyet az államban éppen a jog hivatott biztosítani, másfelől pedig magának a jognak a
biztonságát, vagyis a bizonyosságot arra vonatkozólag, hogy mi a jog. Ez a rend a jog bizonyosságára épül,
ami stabilitásának, megismerhetőségének, közérthetőségének és egységes alkalmazásának
következményében foglalható össze.

 A stabilitásra vagy állandóságra való törekvés az ember természetes hajlami közé tartozik. Ami hosszú
ideig fennáll, az megszokottá válik, ezzel magyarázható a jog keletkezésének szokásjogi útja is. A
stabilitás lényege abban rejlik, hogy a jogi szabályozásban az életviszonyok tartós rendezésére kell
törekedni, mivel a jog gyakori változása a jogbizonytalanság forrása.
 A jog megismerhetőségének követelménye azzal a római jogban ismert alapelvvel függ össze, amely
szerint a jog nem ismerése nem mentesít a felelősség alól (ignorante iuris non excusat). A
jogszabályokat ki kell hirdetni, ez az érvényességük nélkülözhetetlen feltétele. A jogszabályok
rendezése, jogszabálygyűjtemények, ismeretterjesztő előadások, rádiós - televíziós műsorok, mind a jog
megismertetését és ezzel a jogbiztonságot szolgálják. 1965-ös felmérés megdöbbentő adata hogy az
emberek 50% rendelkezik jogi ismeretekkel.
 A jog közérthetősége a jog nyelvezetével kapcsolatos. Ez a nyelv a mindennapi életben használt
nyelvtől eltérő sajátos stílusjegyekkel rendelkezik. A jogi nyelvet az érzelmeket háttérbe szorító
„tárgyszerű” kifejezésmód jellemzi.
 A jog egységes alkalmazásának követelménye kettős célt szolgál.
 o Egyfelől azt hivatott megakadályozni, hogy egy jogi esetnél széles tér nyíljék a jogalkalmazó
személyiségéből fakadó szubjektív értékelések érvényesülésére számára.
o Másfelől, pedig az, hogy az állami jogalkalmazó szervek a jogszabályok eltérő értelmezése
következtében, azonos típusú ügyekben ellentétes döntést hozzanak. (ami bizonytalanságot
kelthet a hatályos jogban).
Montesquieu megfogalmazása szerint: „az ország bírói csupán a törvény szavait kimondó élettelen szájak,
élettelen lények, akik a törvénynek sem az erejét, sem a szigorúságát nem képesek mérsékelni.” Az
igazságosság és a jogbiztonság egymáshoz való viszonyát vizsgálva, tapasztalhatjuk, hogy néha egymással
összeegyeztethetetlenek, olykor ellentétbe is kerülhetnek egymással. A jogbiztonság a pozitív jog
érvényesítését követeli meg, még akkor is ha ez szembefordulást jelent az ember igazságérzetével. A
jogászi hivatást követőinek alapvető feladata: a jogbiztonság szolgálata. Ezzel egy időben az ember többet
is vár a jogtól, mint rendet és biztonságot, az igazságosság a jognak a jogbiztonsággal egyenértékű alapelve,
amelyeknek együttesen kell érvényesülniük.
 7. A társadalmi normák kialakulása és a jog.

Az együttélést kezdetektől fogva különféle magatartási normák szabályozták. A társadalmi normák keletkezése
az emberi szükségletekre vezethető vissza. A társadalmi normák viselkedési normák vagy együttélési
szabályok formája. (szokások, vallási normák, hagyományok) A társadalmi normák a szabályok egyik fajtáját
képezik. A társadalmi rendezés szintjén a szabályozás nem más, mint ismétlődő emberi tevékenységek
rendezése céljából egy követendő magatartás rögzítése általános formában, összekapcsolva valamilyen
kényszerrel, illetve az azzal való fenyegetéssel.

Adott közösségnek adott időpontban kialakult viselkedésének formális egyezése.

A létfenntartást biztosító eszközök és módszerek lassan elfogadott gyakorlattá, szokássá váltak.

A szokásban megjelenő minta követése.

Ez a szokás hagyományként szállt az apáról fiúra, mint követendő modell.

Közösség rosszallása a szabálysértő magatartás miatt.

Elkülönült emberi csoportban az erkölcsi rosszallást intézményi formában jutattják érvényre. A

szabályoknak kényszerrel szerez érvényt.

A társadalmi norma jellemző vonásai 8 elemre különíthető el.

a. normativitás : a társadalmi norma valamely jövőbeli cselekvésre vonatkozó elvárást, követelményt fejez
ki, kimondja, hogy bizonyos körülmények fennforgása esetén a norma címzettjének milyen magatartást kell
tanúsítania.

b. ismétlődés: a társadalmi norma többször előforduló, rendszeresen visszatérő élethelyzetekre vonatkozóan

írja elő a követendő magatartást.

c. általánosság: a társadalmi normák nem egyes emberekhez vannak címezve, hanem általában véve a
társadalom egy adott csoportjához szólnak.

d. hipotetikus szerkezet: feltételes jelleg, a norma akkor realizálódik, ha a benne foglalt feltétel teljesül.

e. szankció: következmény, akkor jön létre, ha valaki a normában magatartást tanúsítja, vagy nem tanúsítja-
pl. végrendelet, szigorú kogens szabályai vannak a polgárjogban (bár a szankciónak ált. nem pozitív hatást
tulajdonítunk de nem mindig és nem feltétlenül negatív pl. házassági szerződés)

f. reciprocitás: kölcsönösség és viszonosság érvényesülése. A kölcsönösségnél a norma az ősi eredetű „do

ut des”(adok, hogy adjál) elv értelmében egy bizonyos szolgáltatásért annak megfelelő ellenszolgáltatást
rendel el. A viszonosság azonban kötelezettséget megfogalmazó normák esetében is fennáll.

g. érvényesülés: a norma realizálódó szabályt jelent, vagyis az érvényesülés kritériuma ninca társadalmi
norma, ugyanis bármely szabályozásnak csak akkor van értelme, ha a benne foglaltakat tejesítik, követik.

h. értéktartalom: a társadalmi norma, mint értékhordozó. A társadalomban együtt élőknek van egy
meghatározott általános értékrendje, amely a közös érdekeket fejezi ki.
 8. A társadalmi normák jellemző vonásai és szerepe.

A jog, mint társadalmi norma

A jogot mi különbözteti meg a társadalmi normától ?? Mitől lesz a jog jog ??
Két csoportra sorolhatók a jog megkülönböztető ismérveit kutató elméletek.
Az elismerési elméletek, abból indulnak ki, hogy minden társadalmi normának az elismerés a döntő eleme.
Vagyis mindig arra kell figyelni, hogy az adott szabályozás érvényesül-e az adott társadalomban.
Hoebel szerint a társadalmi normák között jogiak azok, amelyek megsértését rendszeresen követi
kényszer alkalmazása.
Max Weber ehhez hozzátette, hogy ez a kényszer nem csak fizikai kényszer lehet, hanem erőteljes
pszichés ráhatás is.
A kényszerelméletek lényege, hogy a jogi norma ismérveit a hatalom kényszerítő erejében keresik. Ilyenkor
teljes az állam szerepvállalása. Ennek alapján „a jog az amit az álam annak nyilvánít”.

Az ismételtség, követettség és általánosság biztosítja a szokások normativitását, és azt, hogy a jogi

normák forrásai is lehetnek. Ahhoz, hogy egy szokás a jog részévé váljon ( joggá váljon) meg kell felelnie
bizonyos feltételeknek. Amelyek a következők:
- a szokás hosszú időn át folyamatosan érvényesüljön,
- a szokás tartalma legyen egyértelműen megállapítható
- a szokás ne ütközzék a helyesség elveibe.
A jogi norma „kitüntetett jelegű társadalmi norma. ( lásd bővebben 17. és 18. tétel)
Amikor a jog lényegét próbáljuk megragadni nem szakadhatunk el attól a társadalmi valóságtól, amely
rendezettségét a jogtól nyeri el. A jogi rend országonként, eltérő lehet.
Ugyanakkor minden jogrendnek respektálni kell bizonyos nemzetközileg elfogadott és tiszteletben tartott
alapelveket. Ezek az alapelvek a jogrendszer hatékonyságára irányulnak.
Ilyen megalkotott normák már a római jogban is előfordultak: pl a praetor nem ad keresetet ugyanabban az
ügyben kétszer, senkit sem lehet kétszer elmarasztalni ugyanabban az ügyben.
Két irányzat foglalkozik ezekkel az alapelvekkel:
Az egyik nézet szerint, ezek az alapelvek a jog fölötti világban helyezkednek el. Az általános elveket a dolgok
természetéből vezeti le. pl. jóhiszeműség elve, méltányosság.
A másik irányzat elfogadja az alapelvek létezését és fontosságát. Ez azt jelenti , hogy ezeknek csak akkor van
jogi fontosságuk, ha jogszabályba rögzíti őket. Ezek az alapelvek nagyon általánosak, mint pl. közrend,
közérdek.
A társadalmi normák léte egyidõs az emberi társadalommal. A társadalmi normák minden típusa a helyes, a
követendõ magatartásformát írja elõ, melyek képesek az emberi cselekedetek befolyásolására és irányítására.

A társadalmi normák közös vonásai

- adott társ. körben érvényes (betartják és betartattják)
- általánosan fogalmazza meg az elvárt magatartást
- norma alkalmazására meghatározott feltétel esetén kerül sor = hipotézis
- jövőre vonatkozóan határozza meg a követendő magartartást, amit visszatérően követni kell = normativitás
- érvényesülését kényszer biztosítja (szankció)
- reciprocitás (tanúsított és elvárt viselkedés ua. norma alapján)
- értékviszony ad a norma előírásához bizonyos magatartást hasonlítunk mindig.

Társadalami normák logikai típusai:

1. magatartás leírása
2. magatartás normatív minősítése (tilos, kötelező, megengedett)
3. normasértés következményeinek megfogalmazása

Norma rendeltetése, társadalmi fontossága, funkciói:

1. maghatározott magatartásmintát nyújt
2. társ. konfliktusokat kezel
3. mások magatartásának értékeléséhez alapot ad
4. mások magatartását segít megbecsülni
 9. A normatív pluralizmus, juridizáció és dejuridizáció.

A normatív pluralizmus: az emberi együttélésnél különböző normarendszerek egyszerre érvényesülnek.

Egyesek koherens (összefüggő, összetartozó) rendszert alkotnak- vallás, erkölcs és a jog, mások inkább csak
lazább összefüggő szabályok összességét- illem, divat, konvenció (viselkedési szabály).

A társadalmi normák fajai, avagy a legfontosabb társadalmi normák:

 a szokás, társadalmi gyakorlat, bizonyos magatartás gyakori ismétlése útján keletkezett. (rendszerint az
adott magatartás hasznos célszerű voltának felismerésén alapult)
 a konvenciók, konvencionális szabályok, közös vonása, hogy betartásukat egy kisebb, nagyobb
emberi közösség megköveteli tagjaitól. Ezek létrejöhetnek hallgatólagos megegyezés, elfogadás
eredményeképpen pl. divat, illem és a hagyomány (traditio)
 az erkölcs, megkülönböztetett helyet foglal el (joggal közeli rokonságot mutatva), a helyes, igazságos
magatartás szabályait hívatott rögzíteni.
A jog és az erkölcs különbségét Kant az autonóm és a heteronóm normák megkülönböztetésével
érzékeltette. A jog csupán az emberi cselekvés külső szféráját érinti, míg az erkölcs ennél jóval többet
jelent, belső azonosuláson, meggyőződésen alapuló követést igényel.

A társadalmi normák között végbemenő mozgások kétirányú folyamatokra utalnak.

Juridizáció: az amikor, a jog „bevonul” az addig kizárólag az erkölcs számára fenntartott területre. Új
kihívások hatására olyan életviszonyok válnak jogi szabályozás tárgyává, amelyek korábban nem jogi jellegű
normák szabályozása alá tartoztak.
Tágabb értelemben véve a jog keletkezése is egy juridációs folyamat eredménye.
A jog magából az emberi együttélésből, a mindennapok ismétlődő gyakorlatából, a népszellemből (Volksgeit)
származik.
Juridizáció fogalomkörébe tartoznak, amikor erkölcsi, vallási és konvencionális normák válnak hatályos jogi
szabályozás tárgyává. Pl. rágalmazás, becsületsértés, rosszhiszeműség – mala fides.

Dejuridizáció: Az a jelenség amikor is a jog „visszavonul” egyes területekről, nagyobb teret engedve az
erkölcs parancsainak, átadva a helyét a társadalmi szabályozásnak.
Dejuridizációs folyamatra példa: a bűncselekménynek számító házasságtörés jogi szankciója, az abortusz jogi
engedélyezés
 10. Jog és jogforrás (jogforrás-fogalmak tipológiája)

Mivel nem tudunk egyértelmű választ adni arra kérdésre, hogy „Mi a jog?”, ezért a jogtudomány a jogforrás
fogalmát hívja segítségül.
Forrás fogalma: eredet, hely.
Ha ennek nyomán azt mondjuk, hogy
○ a jog az: amire a bírósági döntések mint kötelező szabályok összességére utalnak, akkor
○ jogforrás: mindaz a „hely”, ahol ilyen szabályok képződnek, ahonnan ezek származhatnak.

A jogforrások fajtái

1.) A jogforrás materiális és formális meghatározása Elsősorban az angol jogtudományra jellemző

megkülönböztetés.

a.) Materiális: Azok a jelenségek, amelyek a jog tartamának az eredetére utalnak. Pl. szokás, precedens,
erkölcs, vallás

b.) Formális: Azok a tényezők és jelenségek amelyekből a jog ereje és érvényessége fakad. Az az erő,
vagy tekintély, ami miatt a szabályok követését magunkra kötelezőnek tekintjük. Pl. az
általunk megválasztott parlament döntése, a legitim uralkodó akarata, a bírói döntés
ésszerűsége vagy egy jogtudós álláspontjának tekintélye.

2.) Külső és belső jogforrások szétválasztása Az európai kontinentális jogtudományban

használatos.
Arra utalnak, hogy a jog forrását a jogon kívül, vagy belül keressük-e.

a.) Külső jogforrás: A joghoz kívülről közelít, arra a társadalmi jogképző erőre
utal, amely jogot keletkeztethet materiális (tartalmi) és formális (érvényességi)
értelemben egyaránt. Pl. népszellem, társadalmi struktúra, szükségletek, érdekek;
bármi, ami a jogot megelőzően és attól függetlenül létezik és legalábbis
szabályozási igényt támaszt.

b.) Belső jogforrás: A jogi jelenségvilágon belül keresi a választ, hiszen a jog valóban szabályozza a
saját keletkezését is. 2 féle lehet:
◙ Anyagi jogforrás: Azokra az állami szervekre utal, amelyek fel vannak hatalmazva a
jogalkotásra, pl. parlament, kormány, miniszterek, néhol a bíróságok. Tehát itt a jog a
jogalkotó szervektől (személyektől, vagy testületektől) ered.
◙ Alaki jogforrás: Nem is arra ad választ, hogy „Honnan ered a jog?” hanem arra,
„Honnan ismerhető meg a jog?” Azokra a tételes jogszabályokra utal, amelyek a jog anyagát
tartalmazzák, amelyek ismereteink forrásai.
A jogforrási hierarchia: a jogszabályok egymásra épülő rendszerét jelenti; s ebben az
értelemben az
alaki jogforrások összessége a tételes jog.

Az alaki jogforrások 2 félék lehetnek:

○ Írott jogforrás: Az alkotott törvényi jog.
○ Íratlan jogforrás: Szokásjog, bírói jog
Az írott és íratlan kifejezés megtévesztő, hiszen a szokásjogot is gyakran rögzítik írott
formában, ahogyan a bírósági határozatokat is. E különbségtevés inkább a keletkezés
módjára utal, e szerint:
○ Írott jogforrás: Az adott norma egy személy, vagy testület
egyszeri akarati aktusára vezethető vissza
○ Íratlan jogforrás: Az adott norma az emberek vagy bíróságok tartós és
általános gyakorlatára vezethető vissza.

3.) Formális és nem-formális jogforrások megkülönböztetése Edgar Bodenheimer által

 Előfeltevése: A jog nem más, mint a jogforrások összessége, de nem a jogszabályok összessége.
a.) Formális jogforrások: Jellemzőjük az artikulált szöveges forma. Bodenheimer formális forrásnak
tekinti a jogalkotás termékei mellett a precedenseket, az egyezményeket, a megállapodásokat.
Formálisan érvényes a jogforrás, ha:
● arra feljogosított szerv, vagy személy ● meghatározott eljárás
során hozza és ● az előírt módon kihirdeti.
b.) Nem-formális jogforrások: Bodenheimer nem-formális forrásnak tekinti az igazságosság
sztenderdjeit, az értelmet és a dolgok természetét, a méltányosságot, a politikai célokat, a morális
meggyőződéseket és a szokásjogot.
Olyan normák, amelyek nem szerepelnek a pozitív jog szabályai között, de mégis hivatkozási
alapként szolgálhatnak valamely jogi döntés meghozatalakor.
Csoportosításuk Bodenheimer nyomán:
▪ Igazságosság → Megjelenése a jogi döntésekben 2 féleképp képzelhető el: törvények mellett
(praeter legem), azokat kiegészítve és törvényekkel szemben (contra legem), ha azok önmagukban
igazságtalanok, tehát alkalmazásuk is igazságtalanságra vezetne.
 Az értelem és a dolgok természete → Az értelem segítségével orvosolhatók a jog hézagai, torzulásai,
pontatlanságai. A jogi normák szövegeiben is megjelenik, pl. „ésszerű határidő” vagy egy szabály
„értelemszerű” alkalmazása.
 Az egyéni méltányosság (summum ius summa iniuria) → A jog maradéktalan és következetes
alkalmazása esetenként jogtalanságot eredményezhet.
 A politikai célok, morális meggyőződések és a közvélemény is fontos pontok a döntés kialakításakor.
 11. Formális és nem-formális jogforrások
megkülönböztetése Edgar Bodenheimer által

Előfeltevése: A jog nem más, mint a jogforrások összessége, de nem a jogszabályok összessége.

a.) Formális jogforrások:

Fogalmilag: A kötelező erejű jogi dokumentumokban megjelenő artikulált szöveges forma jellemzi. (A nem
formálisok nélkülözik ezt a formát, s jogilag mégis érvényes anyagok, hiszen a bírói döntések alapulhatnak
rajtuk és hivatkozhatnak rájuk.) Bodenheimer formális forrásnak tekinti a jogalkotás termékei mellett a
precedenseket, az egyezményeket, a megállapodásokat.
Formálisan érvényes a jogforrás, ha:
● arra feljogosított szerv, vagy személy
● meghatározott eljárás során hozza és
● az előírt módon kihirdeti.

b.) Nem-formális jogforrások: Bodenheimer nem-formális forrásnak tekinti az igazságosság sztenderdjeit,

az értelmet és a dolgok természetét, a méltányosságot, a politikai célokat, a morális meggyőződéseket, a
közvéleményt; de kiegészíthetjük ezeket a szokásjoggal is.
A formális forrásokhoz képest másodlagosak, akkor jöhetnek szóba, ha:
- a formális jogforrás nem igazít el az adott esetben, vagy ha
- a formális forrás alkalmazása sértené az igazságosságot, vagy a méltányosságot, vagy ha
- a formális forrás fogalmazásmódja egymásnak ellentmondó értelmezéseket tesz lehetővé.
Olyan normák, amelyek nem szerepelnek a pozitív jog szabályai között, de mégis hivatkozási alapként
szolgálhatnak valamely jogi döntés meghozatalakor.

*** *** *** *** ***

Jogforrás szó jelentése (megközelítése 2 irányból):

1.) Jogforrás: a jogképződés módjai; azok a csatornák, amelyeken át újabb és újabb normák
áramolhatnak a jog anyagába.
2.) Jogforrás: a jog hordozói; melyek segítségünkre lehetnek egy kérdés jogi megítélésében, a
rendelkezésünkre álló tényekre vonatkozó jog megtalálásában. („jogalkalmazás”)

E 2 nézőpontot leginkább Bodenheimer kategóriapárja fogja egybe, mivel a jogforrások csoportosításakor

figyelemmel van arra is, hogy hol és hogyan képződnek a jogi normák, de arra is, hogy milyen formában
jelennek meg. Az ő felfogásával szemben is megfogalmazható azonban kifogás: A jogforrás fogalmába
olyan távol eső jelenségeket is belefoglal, mint a törvények és pl. a közvélemény.
Ezért a jogforrás terminusát a kontinentális hagyományoknak megfelelően csak a formális jogforrásokra és
a szokásjogra, mint tipikus jogképződési módokra használjuk a jövőben.
A z egyes jogrendszerekben nem mindegyiket, s nem egyforma súllyal ismerik el jogforrásként. Általában a
formális jogforrások valamelyike a domináns egy adott jogrendszerben. Ezt az adott ország alkotmánya és
bírói gyakorlata mutatja meg.

Megjegyzendő: A jogforrási rendszerek történelmi képződmények, folytonos változásnak vannak

kitéve. A modern világban 2 fő jogképződési mód ismeretes, melynek termékei belső jogként
hivatalosan is elismert normákat hoznak létre: törvényi jog és bírói jog. A törvényi jog alapvetően
a kontinentális (római-germán vagy civiljogi) jogrendszereket, a bírói jog az angolszász (common
law) jogrendszereket jellemzi.
 12. A jogalkotás típusai és folyamata

A modern világban 2 olyan fő jogképződési mód ismeretes, melyek belső (országon belül érvényes) jogként
hivatalosan is elismert normákat hoznak létre: a törvényi jog és a bírói jog. A törvényi jog alapvetően a
kontinentális jogrendszereket, a bírói jog az angolszász (common law) jogrendszereket jellemzi.
Törvényi jog

A jogalkotás: az erre felhatalmazott állami szervek politikai döntésektől motivált, jövőre irányuló,
tudatos, formalizált, normatív (normák által szabályozott) előírásainak kialakítása és
közzététele.
 Politikailag annak a testületnek (parlament vagy kormányzat) a legitimitásától függ, amely fel van
hatalmazva a jogalkotásra.
 Jogilag annak az eljárásnak a betartásától, melyet más jogszabályok a jogalkotásra előírnak.
 Formálisan érvényes akkor, ha a felhatalmazott szervezet az előírt eljárás során hozza meg és hirdeti ki.
 Szociológiailag érvényes akkor, ha az adott társadalom tagjai általában és szokásosan követik, vagyis a
normákat magukra nézve kötelezőnek tartják.
Az, hogy jogot (s nem csupán törvényeket) egyáltalán lehet „alkotni”, nem pedig csak „felismerni” vagy
„kimondani”, viszonylag új keletű elképzelés. A régi századokat elsősorban a szokásjog és a bírói jog
dominanciája jellemzi, de mindvégig az isteni jog, a természetjog, a szokásjog alá, esetleg mellé rendelve. A
jogalkotás szükségessége kontinensünkön a polgárosodás folyamatában rejlik: a feudális jogbizonytalansággal
és jogegyenlőtlenséggel szemben fogalmazódott meg az igény az általános érvényű, mindenkit egyformán
kötelező törvények iránt, ami a 19. századtól kezdve a jogállamiság követelménye. (Karl Renner: „a
jogalkotás bálványozásának” nevezi, mert a jogalkotás produktumai nem szorulnak arra, hogy levezethetők
legyenek az isteni, természeti, vagy morális rendből.) A jogalkotás csak a 20.sz.-tól lesz a szociális problémák
és feladatok, illetve a társadalomirányítás legfőbb és legalkalmasabb eszköze.

Két elmélet véleménye a jogalkotásról

1.) Konszenzus elmélet: A jogalkotás feladata a lehető legtöbb érdek kielégítése és így a társadalmi
harmónia megteremtése.
2.) Konfliktus elmélet: A jogalkotást nem a társadalom egészének a termékeként, hanem domináns
érdekcsoportok uralmi eszközeként értelmezi.

A jogalkotás 2 alaptípusa:
1.) Autonóm jogalkotás: Elvileg és formailag mindenki mástól függetlenül alkothat szabályokat, s a
megalkotott szabályoknak nem kell levezethetőnek lennie egy másik normarendszerből. (pl.
parlament – törvényhozás; de ilyen lehetett az ősi római pater familias joga is a háznépe fölött,
vagy a középkori katolikus egyház belső élete)
2.) Delegált jogalkotás: Nem a törvényhozó, hanem a végrehajtó hatalom jogalkotó tevékenysége.
Alapja a törvényekben foglalt felhatalmazás, amely valamely kormányzati szerv (kormány,
miniszterek) feladatává teszi normatív rendelkezések megalkotását:
- konkrét felhatalmazással a meghozott törvények végrehajtására, vagy
- általános felhatalmazással egy terület viszonyainak részletes
szabályozására.
Alaptípusa a rendelet.

A jogalkotás: vagy törvényhozás, vagy rendeletalkotás

A törvényhozás az állampolgárok által választott testület munkája (Ogy.). Az Országgyűlés arra hivatott, hogy
kifejezésre juttassa a választók akaratát, s ütköztesse az eltérő akaratot. Mindez a nyilvánosság előtt zajlik.
Természetesen nem teljesülhet mindenki akarata, a többségi elv győz.
A rendeletalkotás ezzel szemben a végrehajtó hatalom (a Kormány és tagjai) és az autonóm önkormányzatok
akaratának kifejeződése. Az önkormányzati rendeletek helyi szinten ugyanúgy politikai folyamatok termékei,
mint a törvények.
 A jogalkotási eljárás
A jogalkotás nemcsak tudatos tevékenység, de reflexív is, vagyis saját megalkotásának és érvényesítésének
folyamatát is szabályozza.
A jogalkotás eljárási rendjének nevezzük azt a jogilag is szabályozott folyamatot, amely meghatározza a
jogszabályok kibocsátását, azok működési módját, a döntés-előkészítést, a döntéshozatalt, a normaszöveg
megfogalmazását és a közzétételre vonatkozó szabályokat.

A jogalkotás szakaszai
1.) A jogalkotási probléma felismerése és
meghatározása → Hátterében a társadalmi feszültségek érzékelésével és tudatosításával. Ez közpolitikai
feladat. Jó, ha olyan a politikai rendszer, amely képes informálni a társadalom bármely szegmensében
képződött feszültségről.
2.) Szakpolitikai elemzés: A szabályozás
kiindulási helyzetének elemzése → Már nem közpolitikai, hanem szakpolitikai (pl. miniszteri) feladat. A
feszültség valamely területen és valamely okból keletkezik. E terület szakigazgatási apparátusa rendelkezik
azzal a szakmai felkészültséggel, amely képes elemezni a beérkezett információkat és definiálni a konkrét
szabályozási célt.
Szempontjai: • A szabályozási egyensúly bizonyos okokból felbomlott.
• Az egyensúly helyreállításához jogi szabályozásra van szükség.
• A jogi szabályozás célja egy kívánatos, új egyensúlyi állapot elérése.
• A szabályozás elérte a célját (vagy sem).
3.) A szabályozási alternatívák elemzése és értékelése tervezetek formájában.
Fő szempontjai: A tervezett szabályok alkalmasak-e, és hatékonyak-e, hogy általuk elérjék a
célállapotot.
4.) Döntéshozatal: Az előkészítő apparátus döntési alternatívákat állít fel, amelyek közül kell választani. Ez
a választás a szabályozás koncepciójának elfogadását jelenti, melynek eredménye a szabályozási tervezet. A
tervezet már jogszabályként strukturált szöveges formában jelenik meg, amely alkalmas arra, hogy a
jogalkotási eljárásban vitára és döntésre bocsássák. Innentől ismét politikai szempontok kerülnek előtérbe, a
politikai szervek kontrollja és kritikája nyomán születik meg az új jogszabály.

A törvényhozás menete:

1) A törvényalkotás előkészítése Meg kell állapítani, hogy a társadalmi feltételek adottak-e a

törvényalkotás szükségességéhez. Ha igen, akkor elemezni kell a szabályozni kívánt
viszonyokat, a szabályozási alternatívákat és a szabályozás várható hatásait. Az előkészítés
munkálataiba az általa érintett állampolgárokat és szerveket, szervezeteket is be kell vonni.
Törvényt a közt.elnök, a Kormány, minden ogy-i bizottság és bármely ogy-i képviselő kezdeményezhet.
Közülük a legfontosabb kezdeményező szerv a Kormány, (amely 5 éves program alapján végzi
feladatait) s melynek előkészítő lépései: □ a minisztériumi tervezet kidolgozása
□ e tervezet tárcaközi véleményeztetése
□ a tervezet megvitatása és előterjesztésre elfogadása kormányülésen.
2) Törvényjavaslatról beszélünk ez után. Az Ogy.-nek döntenie kell arról, hogy sürgősséggel kívánja-e
tárgyalni (ami gyorsabb és egyszerűbb eljárás), vagy tárgysorozatba veszi a törvényjavaslatot.
Az utóbbi a tipikus eset.
3) A bizottsági ajánlás: Az Ogy. Elnöke a törvényjavaslat szövegét véleményezésre kiadja a tárgyi
hatáskörrel rendelkező ogy-i bizottságnak. A bizottságnak arról kell állást foglalnia, hogy a
javaslat alkalmas-e arra, hogy a plenáris ülés elé terjesszék általános vitára. Ez a véleményezés
a bizottsági ajánlás.
4) Általános vita vagy részletes vita a törvényjavaslatról: Az Ogy. plenáris ülésén kerülhet sor a
törvényjavaslat általános vitájára. A javaslatról mint egészről folytatnak vitát és szavaznak.
Gyakori, hogy a javaslathoz módosító javaslatot nyújtanak be. Ilyenkor azonban részletes vitára
és szavazásra van szükség; tehát a határozathozatalra 2 szakaszban kerül sor: ◘ először
határozni kell az egyes módosító javaslatok indokoltságáról
◘ majd az elfogadott módosítások után a törvényjavaslat egészéről.
5) Bizottsági állásfoglalás és ajánlás a módosító javaslatról: A módosító javaslat miatt szükséges, hogy
a törvényjavaslat visszakerüljön a bizottsághoz, ahol a módosításról történik ajánlás, majd a
törvényjavaslat az ajánlással együtt visszakerül az Ogy. elnökéhez.
6) Részletes vita: Az Ogy. plenáris ülésén zajlik. A véleményezett módosító javaslatokról történik
határozathozatal.
7) Egységes javaslat: A módosító javaslatokról való határozathozatal után új állapotba kerül a
törvényjavaslat. Egyes szövegrészek megmaradnak, mások módosulnak, kimaradnak, vagy
újak kerülnek be. Ez már az egységes javaslat, amely már a zárószavazásra készül.
8) Újabb módosító, vagy kapcsolódó módosító javaslat tehető, - ha szükséges; bár már egyre szűkebb
körben és egyre kötöttebb feltételek mellett.
9) Vizsgálat és utolsó véleményezés: A zárószavazásra szánt javaslatot (mint már kész jogszabályt) meg
kell vizsgálnia a jogilag legfelkészültebb Alkotmány- és igazságügyi bizottságnak. A vizsgálat
szempontjai: - Illeszkedik-e a jogrendbe a törvényjavaslat? – Várhatóan milyen lesz az
alkalmazása? Miután megtörténik e szempontok szerint a módosító javaslatok utolsó
véleményezése, sor kerül a határozathozatalra.
10) Záró vita, záró szavazás: Az egész javaslat-együttes visszatér a plenáris ülés elé, ahol lezajlik a záró
vita és megtörténik a záró szavazás. A szavazásnak úgy kell megtörténnie, hogy a végeredmény
mentes legyen a hibáktól, mert azok már csak új törvénymódosítási procedúrával korrigálhatók.
11) Aláírás, kihirdetés: A törvény elfogadott változatát aláírja az Ogy. elnöke, ezáltal hitelesíti a
törvényszöveget, majd megküldi a köztársasági elnöknek, aki aláírás (promulgáció) után mint
törvényt kihirdeti a Magyar Közlönyben (publikáció). De ezt megelőzően, ha aggályai
támadnak, 2 intézkedésre jogosult:
◘ Észrevételeivel együtt megfontolásra visszaküldheti az elfogadott törvényt az
Ogy.-nek (amely azt újravitatás és újbóli határozathozatal után ismételten
megküldi kihirdetésre).
◘ Ha aggályai a törvény alkotmányosságával kapcsolatosak, akkor véleményezés
céljából megküldheti az Alkotmánybíróságnak (melynek határozata már őt is
köti).
 13. Jogi norma: jogtétel, jogszabály, jogszabályhely

Történeti fejlődésük során kezdetben meghatározó normatípus a szokás, az erkölcs és a vallási norma volt. Ezt
követően beszélhetünk a jog megjelenéséről, mely minőségileg új magatartás-befolyásoló szabályként jelent
meg. Később számtalan társadalmi norma alakult ki, pl. illem, divat, szakmai-technikai előírások stb. Végül a
politikai és szervezeti (közigazgatási) normák megjelenését figyelhetjük meg.

Jogi norma: A jogi norma “kitüntetett” szerepű társadalmi norma, amely a legitim állami kényszer kilátásba
helyezésével határozza meg a konkrét cselekvési mintát.
A jogi norma gondolati egységet képez, három szerkezeti elemet tartalmaz: hipotézis – diszpozíció - szankció, s
a jogtételekben találja meg kifejezési formáját. Tartalmi szempontból is teljes a “szerkezete”, hiszen mindig
valamely társadalmi viszonyt kíván teljes körűen szabályozni.

Jogtétel (vagy jogi mondat): a jogi norma nyelvi kifejeződése.

Egy jogi norma egy, vagy több jogtételben is kifejeződhet. A jogtétel valójában a jogalkotó akarat látható
megnyilvánulása. Olyan tételezett gondolati egység, amely egymással összegondolt jogszabályhelyekből
“építkezik”. A jogtétel tehát a jogi norma tartalmi-strukturális vonatkozásai alapján összetartozó, a jogi
kifejezhetőség technikai igényei szerint szerkesztett, illetve tagolt egység.

Jogszabály: Egyaránt jelenti a jogi normát és az alaki jogforrást, a jog külső megjelenési formáját. Egy
csoportba foglalt jogtételek összessége, amely jogtételek közt valamilyen tartalmi vagy logikai kapcsolat van.
Helyesebb volna, ha a jogszabály fogalmán csupán az alaki értelemben vett jogforrást értenénk (törvény,
rendelet, etc.), mert így ettől elhatárolva lehetne a jogi normáról és a jogtételekről beszélni.
A jogszabályok leíró jellegűek.
Pl. „Az első fokú határozat ellen fellebbezésnek van helye.” vagy „Írásbeli rendeletet,
végrendeletet csak olyan nyelven lehet írni, amelyet a rendelkező ért, olvasni tud.” Nincs a
leírásban „kell”-ezés. A nyelvi kifejezési mód nem előíró jellegű.
Miért nincs ez a „kell”-ezés?
Az alkotmányos demokráciában a jogszabályok címzettjei egyre inkább az állampolgárok. A
klasszikus felfogás nem így tekintett erre. 19-20. sz. a jogszabályok címzettjei a hatósági
személyek voltak.
Annál inkább hatékonyabb lesz a jog, minél inkább természetesnek veszi a jogkövető, a címzett a
jogi normába foglalt leírást. Annál kevésbé van kedvünk engedelmeskedni, minél inkább
kategorikusan fogalmaz valaki. A leíró fogalmazást sokkal természetesebbnek vesszük, mint az
előíró fogalmazást. Pl. Ha úgy fogalmaz a jogalkotó, hogy: „A SZJA mértéke 27%”, az sokkal
inkább elfogadható, mintha azt mondaná a jogalkotó, hogy: „A fizetésének a 27%-át fizesse be a
költségvetés számára.”
Ezzel együtt a jogszabályok mégis előírásokat fogalmaznak meg, még akkor is, ha a nyelvi
kifejezésmód leíró jellegű.
Megjegyzés: a mindennapos szóhasználatban laikusok és jogászok egyaránt használják a jogszabály kifejezést a
konkrét, egyedi norma megjelölésére. Helyesebb a jogszabályhely kifejezést használni.

A jogszabály: a jogrendszer legkisebb egysége. Ebből épül fel maga a jogrend.

A jogszabályok előállítója a parlament. A parlamentben képviselők ülnek; nem feltétlenül a
szakmaiságot tekinthetjük elsőrangú követelménynek, sokkal inkább a pártfegyelmet, ami rendjén
is van egy alkotmányos demokráciában. Nem teljes szerkezetű jogszabályt alkot meg a parlament,
hanem olyan részleges szabályt, amit később majd össze kell állítania a jogtudósnak. Pl. Btk.-ban
az egyik szabály rendelkezik az emberölésről, a másik szabály pedig a minősített esetéről. Ha a
jogalkalmazó alkalmazni akarja, akkor egybe kell elolvasnia a kettőt.

Amikor egy jogszabályról beszélünk:

 utalhatunk magára a jogszabályra is,
 és utalhatunk a helyére is. pl. Mondhatjuk azt, hogy: „az emberölésre vonatkozó jogszabály”,
ami adott esetben lehet több paragrafus is, de mondhatjuk azt is, hogy: „a Btk. 78.§. 8.
bekezdése”.
 Sőt az egész Btk-ra is utalhatunk, mint jogszabályra.
 A jogszabály kifejezés egy nagyon általános terminus, amit adott esetben pontosítani kell. (Egy
meghatározott paragrafus lehet, hogy csak egy jogszabály fele és a másik felét egy másik
paragrafusban kell megkeresni.)

Jogszabályhely: a jogi szabály paragrafusokba (szakaszokba), bekezdésekbe, pontokba foglalt elemi része,
amely legtöbbször hiányos szerkezetű (önmagában nem teljes).
 14. A jogi normák szerkezeti elemei (hipotézis és jogi következmény)

A regulatív magatartási normákat előíró szabályok hármas tagozódást mutatnak: hipotézis, diszpozíció,
szankció. A 3-as tagolódás a jog lényegéből fakadó szerkezet. A jog egészét tükröző elemi egységnek, a jogi
normának is elmaradhatatlan része, hogy milyen szituációt szabályoz, arra milyen előírást tartalmaz, s annak
nem teljesülése esetén milyen következményekkel kell számolni.
Fontos jogdogmatikai probléma az, hogy „ki a jogszabály címzettje”? Pl. a büntető jogi norma büntetési tételét
előíró rendelkezés az állampolgár számára, mint szankció, a jogalkalmazó számára, mint diszpozíció jelenik
meg. (pl.”…2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. A két címzetti kör esetében ugyanazon
jogtétel a jogszabály szerkezeti elemeinek más és más típusait jeleníti meg.

A teljes szerkezetű jogszabály elemei:

Hipotézis feltétel Az a feltétel, amelynek megléte esetén a norma életre kel.

→ Szociológiai értelemben ez valóságos társadalmi feltétel.
→ Pozitív, tételes jogi megközelítés szerint a hipotézis írja le azt a társadalmi szituációt, amelyben
valamilyen magatartás kötelező, vagy tilos, vagy megengedett.
→ A jogalkotó felől nézve a hipotézis tipikus életviszony, melynek jogi szabályozásához társadalmi
érdek fűződik.
A hipotézis nem minden egyes jogi tételben jelenik meg nyelvtanilag is, pl. ha jogszabály születik a
fuvarozási tevékenységről, akkor ennek minden egyes rendelkezése elé odaértendő – ha ezt nem is
tartalmazza, hogy „fuvarozási tevékenység esetén” alkalmazandó a szabály. A jogszabályok címükben
egyébként is megjelölik azt a területet, amelyre nézve a rendelkezéseket tartalmazzák.
Megfogalmazási módja, jellege: A jogalkotó szándékán múlik, hogy a szabályozandó társadalmi
viszonyt az általánosság milyen szintjén és milyen mélységben szabályozza. Ennek 3 alaptípusa:
1) Keretszabály, általános rendelkezés. A jogalkotó nagy vonalakban, a jogértelmezés számára tág teret
engedve fogalmaz. Ezzel lehetőséget teremt a rugalmas értelmezésre.
2) Kazuisztika: Túlságosan precíz a hipotézis. Mintapéldája: ALR (Allgemeines recht) – Porosz Tv.
Minden elképzelhető esetre vonatkozóan szabályoz a jogalkotó.
3) Tipikus jellegű hipotézis: Optimális, gyakori formája a hipotézisnek, társadalmilag a tipikus,
ismétlődő magatartást szabályozza.

Diszpozíció tv-i rendelkezés A követendő magatartás szabályait írja le: Mit kell csinálni, akkor, ha a hipotézis
fennáll. (pl. ha végrendeletet akar csinálni, 2 tanú szükséges.) Ez vonatkozhat egyéni magatartásra,
emberek csoportos tevékenységére, szervek, szervezetek kialakítására, stb. Diszpozícióként szerepelhet
kényszer támogatását is igénylő jogalkotói döntés. A jogalkotó a kötelezően előírt rendelkezését
(diszpozíció) többféleképpen fogalmazhatja meg:
 Diszpozitív diszpozíció (megengedő): amitől el lehet térni. Pl. „ha a felek másképpen nem
rendelkeznek…” Ilyen szabályozásra akkor kerül sor, amikor a jogalkotó választási lehetőséget
biztosít a címzettnek, de az előírt határok túllépése tiltott.
▫ A megengedő diszpozíciójú jogi normáknak van egy sajátos altípusa: az ajánló
diszpozíciójú jogtétel.
Még a címzettek magatartására vonatkozó korlátokat sem ismeri, a jogalkotó csak az
óhajtott magatartásmintát írja le szankció nélkül. A jogi normák összefüggő rendszerében
lehet ezeket értelmezni, ahol megtalálható a maguk helye.
 Kogens vagy kategorikus diszpozíció: amitől nem lehet eltérni. Pl. ingatlanra von. adásvételt
írásban kell rögzíteni
Előírhat kötelező magatartást, illetve passzív magatartást (tiltó diszpozíció), amely valamely
magatartás tanúsításától tilt el, vagy tartózkodásra kötelez.

Szankció következmény Ha megvalósul a tv-i tényállás (diszpozíció), akkor mi lesz a következménye.

→ Van pozitív jogkövetkezmény, joghatás is (pl. házasság), de ez nem szankció. Viszont a jog
védelemben részesíti annak célját.
→ A szankció negatív jogkövetkezmény. pl. börtönbüntetés, vagy szerződés érvénytelensége
Osztályozásuk: 1.) Szűkebb értelemben vett szankció → Azt a joghátrányt fogalmazza meg,
amelyet az előírt magatartás nem teljesítése vagy éppen a tiltott cselekmény
elkövetése esetén a jogalkotó előír.
• Személy elleni A címzett személyes szabadságát
korlátozhatja. (pl. kitiltás, kiutasítás, fogház, börtön)
• Vagyon elleni A címzett vagyonát fenyegeti joghátrány. Ez lehet pénzbeli
(pénzbüntetés) és természetbeni (elkobzás) szankció.
2.) Tágabb értelemben vett szankció:
• Reparatív szankció A normasértés előtti állapot
visszaállítása, jogi szaknyelv:
In integrum restitutio = Az eredeti állapot helyreállításának nevez. (pl.
kártérítés) Ez a fajta szankció főként a polgári jog rendszerében fordul elő.
• Represszív szankció Büntető, megtorló jellegű. Főleg a büntetőjogban
találkozunk velük. Elvárás, hogy visszatartó hatásuk legyen, illetve
megelőzést szolgáljanak (prevenció).
A prevenció két típusát különböztethetjük meg:
◦ speciális prevenció, vagyis a megbüntetett elkövető ne kövessen el
újabb jogsértést,
◦ generális prevenció, vagyis hogy a szankció másokat is
visszatartson a jogsértéstől.
 15. A jogszabályok tipológiája

A jogi normák általános célja az emberi magatartás befolyásolása. Ennek alapján 2 nagy csoportra oszthatjuk
fel a jogi normákat:

I. Regulatív szabályok: olyan jogi normák, amelyek közvetlenül arra irányulnak, hogy emberi
cselekvéseket befolyásoljanak, irányítsanak. 2 alaptípusa van:
1) Kötelezettséget előíró: amely révén a jogalkotó megkövetel valamilyen magatartást a
címzettektől, attól függetlenül, hogy mik az egyéni szándékaik (pl. ilyen az adófizetési
kötelezettség).
2) Felhatalmazó szabályok: Ezek is kötelezettségeket írnak elő, de csak arra az esetre, ha a
jogalany valamilyen célt szeretne elérni. Azt szabja meg, hogy miként érhető el a jogalany célja. A
jogalkotó felhatalmazza a jogalanyt valamely cselekvésre, de ennek az a feltétele, hogy be kell
tartania a felhatalmazásban leírt feltételeket (pl. „Írásbeli magánvégrendeletet csak olyan nyelven
lehet érvényesen tenni, amelyet a végrendelkező ért és amelyen írni, illetőleg olvasni tud.”)
II. A regulatív szabályok érvényesülését vagy érvényesítését lehetővé tevő szabályok: önmaguk
közvetlenül nem befolyásolnak emberi cselekvéseket.
1) Szervezeti szabály: Szervezetet létesít vagy szüntet meg, meghatározza a szervezet felépülését,
működését és kijelöli célját, feladatát, jogkörét (pl. az Alkotmánybíróság felállításáról szóló
törvény).
2) Garanciális szabályok: Technikai normákat, szabványokat írnak elő, ezek ismerete a gyártók és
az állampolgárok számára egyaránt fontos (pl. elektromos berendezések szabványai).
3) Utaló szabály: Más jogszabály rendelkezésére utal (pl. „A házasságkötés érvényességének alaki
kellékeire a házasságkötés helyén és idején hatályos jog irányadó.”). Utaló jogszabállyal
leggyakrabban a nemzetközi magánjog területén találkozunk, mely kollíziós normákat tartalmaz
(kollízió = összeütközés)
4) Fogalom meghatározó szabály (definíció szabály): Egy másik szabályban használt fogalom
jelentését határozza meg. Természetesen ezt mindig a jogalkotó végzi, ezért ezt a tevékenységet
jogalkotói jogszabály értelmezésnek is szokták nevezni (pl. „fegyveresen követi el a
bűncselekményt, aki lőfegyvert, vagy robbanóanyagot tart magánál.”).
5) Egyéb a regulatív szabályok érvényesülését segítő jogszabályok: sokfélék lehetnek, pl.
nemzetközi szerződéseket kihírdető, kinevezést, felmentést tartalmazó szabályok.

Végül léteznek olyan szabályok, amik még közvetve sem folyásolnak be emberi magatartásokat. Ezért ezeket
csak formális értelemben tekintjük jogszabályoknak. Ilyenek:
- Évfordulóról megemlékező, valakinek az emlékét megőrző, valamilyen esemény
jelentőségéről megemlékező szabályok. Pl. A katasztrófavédelmi törvény kezdete: „A
katasztrófavédelem nemzeti ügy.”
- Preambulum: A nagy fontosságú, jelentős jogszabályokhoz fűzött, ünnepélyes
hangvételű bevezető rész. A jogalkotó gondolatait fogalmazza meg a jogszabály megalkotásának
jelentőségéről, indokáról, céljáról.
 16. A jogszabályok osztályozása szerkezeti és tárgyi (tartalmi) szempontból

Jogszabályok osztályozása

I. Szerkezeti elemek szempontjából

1.) Teljes: ha a 3 elem megjelenik (hipotézis, diszpozíció, szankció) Megjegyzendő: A hipotézis és

diszpozíció közti határvonal logikailag elmosható. Bármely diszpozíció tekinthető egy
konkretizált hipotézisnek.

2.) Részleges: ha valamelyik elem hiányzik.

a.) Kategorikus normáról beszélünk. Ha a hipotézis hiányzik. Pl. kressz: „Behajtani tilos!”
vagy „A házasság alatt fogant gyermek atyja a férj…”
b.) Hipotetikus: Ha a szankció hiányzik: pl. „Ha többen közösen okoznak kárt (hipotézis),
felelősségük a károsulttal szemben egyetemleges (diszpozíció). Vagy ilyen a Lex
imperfecta = tökéletlen tv. Pl. kártyaadósságot nem lehet peresíteni. Naturalis obligatio
= természetbeli kötelem, természetes kötelezettség

II. Tartalmi szempontból

1.) Regulatív szabály Minden szabály ide is tartozik. Tipikus magatartás szabály. A címzettek
magatartását befolyásolja. Pl. adó megfizetése
2.) Szervezeti szabály A jog szabályozza a saját alkotását is, nem csak a mi magatartásunkat. A jog
önálló intézményrendszert épít ki a jogszabályok érvényesítésére. A szervezeti
szabály szervezetet létesít, vagy szüntet meg, illetve meghatározza a szervezet
felépülését, működését, kijelöli a célját, feladatát és jogkörét. Pl. az
Alkotmánybíróság felállításáról szóló törvény.
3.) Eljárási szabály Általában valamely jogérvényesítéssel kapcsolatos eljárást szabályoz. pl. „Az
elsőfokú bíróság határozata ellen – amennyiben a törvény nem zárja ki –
fellebbezésnek van helye.” vagy a polgári perrendtartás szabályai (hogyan kell
egy keresetlevelet benyújtani) Minden anyagi jogi jogág mellé tartozik egy
eljárás jogi szabály.
4.) Garanciális szabályok Technikai normákat, szabványokat írnak elő. Az Eu tele van ilyenekkel
(pl. nem lehet egyenes az uborka az Eu-ban.)
5.) Ajánló szabályok Legfőbb sajátossága, hogy nincs szankciója, vagyis a jogalkotó kívánatos, de
nem kötelező jogi előírásait tartalmazza. Pl. „A felek megállapodhatnak abban,
hogy a vállalkozó részletes ajánlatot készít a megrendelő pedig díjat fizet.”
Lényegében ezzel egyező a Lex imperfecta (tökéletlen törvény), hiszen az
állami kényszerhatalom megnyilvánulása itt hiányzik. Pl. a kártyaadósság
behajthatatlansága.
6.) Utaló szabályok Más jogszabály rendelkezésére utal. Leggyakrabban a nemzetközi magánjog
területén fordulnak elő. (melyik jogot kell alkalmazni) Az eltérő nemzeti
jogrendszerek összeütközésének kiküszöbölésére irányulnak.
7.) Definíció szabály Fogalom meghatározó szabály. Egy másik jogszabály tartalmát határozza meg.
Egy másik jogszabályban meghatározatlanul hagyott kifejezést határoz meg. A
jogértelmezés legautentikusabb szabálya. (pl. valaki felfegyverkezve követi el
a bűncselekményt. A definíció szabály mondja meg, hogy mit jelent a
„felfegyverkezve” kifejezés. pl. „Fegyveresen követi el a bűncselekményt, aki
lőfegyvert, vagy robbanóanyagot tart magánál”.) – Listagyűjtemény
8.) Egyéb Minden más ide tartozik. Sokfélék lehetnek, pl. nemzetközi szerződéseket
kihirdető, kinevezést, felmentést tartalmazó, évfordulóról megemlékező,
valakinek az emlékét megőrző, valamely esemény jelentőségéről megemlékező
stb. szabályok.
A nagy fontosságú, jelentős jogszabályok esetében találkozhatunk a jogforrás részét képező ünnepélyes
hangvételű bevezető résszel. Az ún. preambulum a jogszabály megalkotásának jelentőségére, céljára utaló
jogalkotói gondolatokat tartalmazza.

A joganyag rendezésének módozatai:

1) Kodifikáció: Új joganyag keletkezése. Ez egy jogalkotási forma. Olyan jogalkotási tevékenység, mely
során a szabályozandó jogszabályok körét egy kódexben (törvénykönyv) igyekeznek szabályozni. Ilyen
pl. a PTK, vagy a BTK. A kodifikátor soha nem tekinthet el a korábban keletkezett jogtól. Pl.
Justinianus kodifikátor volt. Megelőzi a kodifikációs munkát a kompiláció, mert össze kell gyűjteni a
korábbi törvényeket. Ezek hierarchikus rendet alkotva logikusan kapcsolódnak egymáshoz. Ez után
elfogadják és kihirdetik, így lesz kodifikáció.

2) Kompiláció: A hatályos joganyag megállapítása és rendezett formában való közzététele, bizonyos

időközönként, gyűjtemény formájában. Leginkább a jogforrási forma (törvény, rendelet stb.) és a
kibocsátás éve alapján teszik közzé. Ismert gyűjtemények: Törvények és Rendeletek Hivatalos
Gyűjteménye, Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye, CD tár, DVD tár stb.) Ez a joganyag-rendezési
módszer praktikus, mert a jogszabályok módosítását is tartalmazza, így napra kész a jogalkalmazás
számára.

3) Revízió: Legritkább esetben alkalmazzák. Egy joganyagot felülvizsgálnak, átszerkesztenek, elavult

tételeket hatályon kívül helyeznek és esetleg kisebb jelentőségű módosításokat végeznek. Átmeneti
társadalmi-politikai viszonyok idején alkalmazzák.
A 2. vh. után a büntető igazságszolgáltatásban bekövetkezett joganyag rendezés. Az
Igazságügyi Minisztérium 1951-ben és 1958-ban hivatalos jogszabálygyűjteményben
foglalta össze a 45 előtti időből származó és alkalmazásra kerülő, továbbá a háború után
alkotott új büntetőjogi rendelkezéseket. E jogszabálygyűjtemény BHÖ = A hatályos anyagi
büntetőjogi szabályok hivatalos összeállítása elnevezés alatt vált ismerté. Szerkezete a
büntető törvénykönyvek beosztását követte: általános és különös részre tagozódott.

4) Inkorporáció: A jogszabály rendszerezés leggyakoribb és legkézenfekvőbb módja. Ezt a módszert

alkalmazzák a jogszabályok módosítása esetében, amikor a változtatásokat beiktatják az eredeti
jogszabály szövegébe. Az adott jogszabály vonatkozó részét (szakasz, bekezdés, pont) módosítják, vagy
kiegészítik és a megváltozott részt beillesztik a jogszabály keretébe. Az inkorporálás többnyire nem
érinti a jogszabály szerkezetét, vagy szakaszainak sorrendjét. A beiktatott szakaszokat alszámmal jelölik
(pl. 70/A, B, C)

5) Egységes szerkezetbe foglalás: Azonos életviszonyra vonatkozó különböző jogforrások jogtételeinek

egymás mellé szerkesztését jelenti. Az alapjogszabályt és a végrehajtására vonatkozó jogszabályt
egységbe foglalja, s így egy helyen, egymást követően, jól áttekinthető módon ismerhető meg. Ez a
rendezési mód világossá teszi, hogy a törvény adott szakaszához kapcsolódik-e végrehajtási rendelkezés
és a jogalkalmazás számára világos helyzetet teremt.
A jobb áttekinthetőség érdekében az alapjogszabályt és a végrehajtási rendeletet eltérő szedésmóddal
emelik ki, ezzel is biztosítva a jogforrási szintek megkülönböztetését.

A jogszabályok rendezésének, kezelésének módszere a számítógép megjelenésével és a programok

kidolgozásával jelentősen megváltozott. A naprakész joganyag nyilvántartása, illetve a megfelelő „kulcs-
szavak” alapján való jogszabálykeresés jelentősen felgyorsította a jogalkalmazói tevékenységet.
17. A jogszabályok érvényessége és hatálya

A jogszabályok érvényességének és hatályának a fogalmát, igen gyakran összemossák (csak a magyarok

választják el az érvényességet a hatályosságtól). Mindkét terminust a jogszabály alkalmazásának
előfeltételeként kell értelmezni.
→ A jogszabályok címzettjei csak azokat a jogszabályokat kötelesek betartani, amelyek rájuk vonatkoznak.
→ A jogalkalmazó szervek csak azon jogsz.-ok alapján hozhatnak ítéletet, végzést, határozatot, amelyek
érvényesek és hatályosak.

A jogszabály érvényessége: Azt jelenti, hogy az adott jogszabály képes kötelező erőt kiváltani. Ez a
képesség bizonyítja, hogy a jogi norma normaként, tehát magatartások szabályozójaként létezik. pl. Szt István
törvényei bár törvények, nem jogi normák, hiszen ma nem tartjuk kötelezőnek (tolvaj kezének levágása, stb.)
Az érvényességről többféle értelemben beszélhetünk:
1.) Formálisan érvényes: Ha 3 követelménynek egy időben megfelel:
● A jogszabályt a jogalkotásra feljogosított szerv hozta meg: a törvényhozó szervek (parlament), a végrehajtó
hatalom intézményei (kormány, miniszterek), ill. az önkormányzatok. Megnevezésüket és
felhatalmazásukat általában a jogalkotásról szóló tv-ek tartalmazzák.
● A jogalkotó a jogszabályt az előírásoknak megfelelően (az Alkotmánynak, a Házszabálynak és a
jogalkotásról szóló tv-nek) alkotta meg.
● A jogszabályt a jog által előírt módon kihirdették. Közzétételre a „hivatalos lapok” szolgálnak (pl. Magyar
Közlöny, tárcaközlönyök)
2.) Tartalmilag érvényes: Ha a megalkotott jogszabály nem ellenkezik magasabb szintű, a
jogforrási hierarchiában előrébb helyet foglaló jogszabály tartalmával.
3.) Szociológiailag érvényes: Ha megfelel azoknak a társadalmi viszonyoknak, amikre vonatkozik, és a
címzettek (állampolgárok) a jogi normát kényszer alkalmazása nélkül is követik, tehát érvényesül. Vagyis a
jogszabály a funkció betöltésére alkalmas.

A jogszabály hatálya: Nem más, mint az érvényesség terjedelme. Mettől-meddig, kikre, milyen
területre kiterjedően, milyen ügyekre és eljárásban alkalmazható és alkalmazásukról mely szervek kötelesek
gondoskodni.
1.) Időbeli hatály: A jogszabályok hatályának van kezdete és vége.
1
→ Kezdetét általában maga a jogszabály állapítja meg. Napjainkban fontos elvárás a jogalkotókkal szemben,
hogy minden esetben konkrét időponthoz kössék a jogszabály kezdetét, mert ez biztosítja az időt a
címzetteknek és a jogalkalmazó szerveknek ahhoz, hogy a jogszabály előírásait megismerjék. (Hiszen ez a
jogkövető magatartás alapfeltétele.)
2
→ A jogszabályok időbeli hatálya legtöbbször a hivatalos lapban való közzétételük, tehát a kihirdetésük
napján kezdődik. „Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba…”
3
→ A legalapvetőbb, és széles társadalmi viszonyokat szabályzó jogszabályok (BTK, PTK) általában nem a
kihirdetésük napján lépnek hatályba, hanem többnyire 3-6 hónappal később. Ha a hatályba lépés napja a
kihirdetésnél későbbi időpont, akkor a jogszabály formális érvényessége elválik a hatályosságától.
4
→ Kivételes esetekben előfordul, hogy más jogszabály lépteti hatályba.
5
→ A végrehajtási jogszabállyal rendelkező normák esetében az alapnormával együtt kell a végrehajtó normát
is hatályba léptetni.
6
→ Ritkán fordul elő, de említendő a visszaható hatályú norma: Az újonnan megalkotott jogszabály
hatálybalépése előtti esetekre is alkalmazni kell. Ez ellentmondásos, hiszen az élethelyzet
fennállásakor a szabály még nem létezett, a jogalanyok a később megalkotott jogi normát még
nem vehették figyelembe. Nem véletlenül fogalmazódott meg a felvilágosodás korában a
klasszikus büntetőjogi elv: „Nullum crimen sine lege” = Nincs bűncselekmény törvény nélkül.
Visszaható hatályú normával gyakrabban találkozunk a pénzügyi jogi, adójogi vagy vámjogi
előírások esetében. A visszaható hatályú normák ellentmondanak a jogbiztonság kritériumának,
ezért demokratikus viszonyok között abban az elvben alkalmazzák, melynek lényege az, hogy az
új jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg hátrányosabb jogkövetkezményt.
Pl. „Bűncselekményt az elkövetés idején hatályban lévő törvény szerint kell elbírálni. Ha a
cselekmény elbírálásakor hatályban lévő új büntető törvény szerint a cselekmény már nem
bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új törvényt kell alkalmazni; egyébként az
új büntető törvénynek nincs visszaható ereje.”
A hatályon kívül helyezés módjai:
A jogszabályok általában nem rendelkeznek arról, mikor szűnik meg hatályuk, bár előfordul. Sokszor új norma
helyezi hatályon kívül. Vagy az Alkotmánybíróság – alkotmánysértő volta miatt – megsemmisíti.
Gyakran az új jogszabályban kifejezetten kimondják a korábbi hatályának megszűntét úgy, hogy
→ felsorolják a hatályukat vesztett jogszabályokat, vagy
→ az új jogszabály általánosságban kimondja, hogy a tartalmával ellentétes korábbi jogszabályok
hatályukat vesztik.

2.) Személyi hatály: A címzettek körét jelenti: Természetes személyek, jogi személyek (szervezetek).
● Általános személyi hatály: A jogszabály mindenkire egyaránt vonatkozik. (pl. ”aki”, „mindenki,
aki”- fogalmazás) A magyar állampolgárokra a magyar jogszabályok akkor is érvényesek, ha külföldön
tartózkodnak. („követi őket” a jogszabály hatálya), vagy „A magyar törvényt kell alkalmazni a külföldön
tartózkodó magyar hajón, vagy légi járművön elkövetett bűncselekményekre.”
● Különös személyi hatály: A jogalanyok egy bizonyos csoportjára vonatkozik. (pl. „a házastársak”,
„a sértett”, „a szerződő fél”)

3.) Területi hatály: Földrajzi meghatározás:

● Az ország egész területére vonatkozó (országos hatályú jogszabály)
● Az ország területén belül egy konkrét, kisebb területre (partikuláris hatály) vonatkozó
jogszabályok. Ilyenek a központi jogalkotó szervek specifikus rendelkezései és a helyi jogalkotó
szervek jogforrásai, pl. önkormányzati rendeletek.
Általános szabály: Az országos hatáskörű jogalkotó szervek által kibocsátott jogszabályok az
ország egész területére vonatkoznak, az itt élő magyar és nem magyar állampolgárokra
egyaránt.
Kivétel: A diplomáciai mentességet élvező külföldiekre vonatkozó szabályok. Rájuk nem vonatkozik a
tartózkodási helyük szerinti állam joghatósága. Nemzetközi egyezmények tartalmazzák az általuk
betartandó jogszabályokat.

4.) Tárgyi hatály: Azt mutatja meg, hogy az adott jogszabályt milyen ügyekben, mely esetekre
kell alkalmazni. A tárgyat összefoglalóan a jogszabályok címe jelöli, esetenként a preambulum pontosítja;
de teljes mértékben csak a jogszabályok tartalmából állapítható meg.

5.) Szervi hatály: Az ügyek jellegzetességei határozzák meg, hogy milyen típusú szerv milyen
eljárási rendben szabályozza az adott konkrét társadalmi viszonyt. Pl. egy bűncselekmény elkövetése
büntető és kártérítési eljárás is lehet.
 18. A jogrendszer horizontális tagozódása, a jogágak

Jogrendszer
A felvilágosodáshoz köthető az az igény, hogy rendszerbe foglalják a szabályokat. A 10 parancsolat szabályai
nem állnak össze rendszerré (egyik sem fontosabb, vagy kevesebb a másiknál.)
Matematikai rendszerek, axióma rendszerek mintájára születik meg az igény a jog rendszerezésére, vagyis a
kodifikáció gondolata.
LUHMANN, német szociológus, kortárs gondolkodó véleménye: Az egész társadalmat rendszerként kell
leírnunk. A társadalom a rendszer, ezen belül alrendszerek alakulnak ki. Az alrendszerek egyre inkább
differenciálódnak benne. A rendszerezés alapja a kódolás, mégpedig bináris kódolás (0 vagy 1):
 Gazdasági alrendszer: megéri, vagy nem éri meg. (pl. Ha megéri gazdasági alrendszer lesz,
ábra:
ha nem éri meg, kívül reked a gazdasági alrendszeren.) a
társadalom és alrendszerei
 Politikai alrendszer: uralmon lenni, vagy ellenzékbe lenni. J
 Jog alrendszere: érvényes, vagy nem érvényes. (Ha valami érvényes, az a jognak a része, G
ha nem érvényes, akkor nem a jog része.) Ez kizárja az erkölcs szabályait. Ezért beemelik P
az erkölcs főbb szabályait, - pl. jóhiszeműség és tisztesség elve - a jogrendszer közé, így
már ezeket is tudják rendszerezni. Ptk. elején találjuk. Ha nem lenne ott ez az elv, akkor
nem tekinthetnénk a jogrendszer részének, és bíróság előtt nem hivatkozhatnánk a jóhiszeműség és
tisztesség elvére.
A jogot rendszerében kell értelmeznünk, ez azt jelenti, hogy jog részének csak az tekinthető, ami érvényes, és
ezek az érvényes jogszabályok egymással összefüggenek. pl. egy önkormányzati rendelet végül is arra
vezethető vissza, hogy az önkormányzatokról szóló tv. meghatározza a jogszabályok hatáskörét a rendelet
alkalmazására, tehát az önkormányzati rendelet érvényessége a törvényre vezethető vissza.
Ezek alapján a jogrendszer 2 szempontból írható le: horizontális és vertikális leírás.

Horizontális leírás (vízszintes síkot jelenti)

Induljunk ki abból, hogy:

A legnagyobb halmaz, ami felírható, az maga a jog. Ez alatt találhatók a jogcsaládok. Ezen belül vannak a
jogkörök. Ide helyezhetjük a nemzetállamok szintjét. Ezekben a jogrendszer, majd ezeken belül a jogágak,
jogterület, ezen belül a jogintézmény és ezen belül a jogszabály.
ábra: Pozitivista gondolkodók szerint: a jog a szuverén parancsa. Ez nem
Jog jó felfogás, mert a legalsóbb rendszerből indulnak ki, vagyis a
Jogcsalád
Jogkörök nemzetközi jog? jogszabályból, pedig magából a jogból kellene.
---------------------- Nemzetállamok szintje
Jogrendszer EU jog?
Jogág  Helyes nézet: A jog szabályrendszer, ami megkülönböztethető a
Jogterület társadalmi szabályok más csoportjaitól.
Jogintézmény
Jogszabály

A jogrendszer nem pusztán hatályos jogszabályok összessége, - hiszen ekkor

még csak halmaz volna (melyben az elemek csak egymás mellett vannak)-,
hanem rendezett együttese. A rendszerszerű felépülés azt jelenti, hogy az egyes
jogi normák és az átfogó jogrendszer között további szerveződési szintek
különülnek el:

Jogintézmény: Jogi normákból felépített olyan séma, ami társadalmi viszony-típust szabályoz. (pl. két ember
együttélése; ennek neve és meghatározása pl. házasság.) Az így rögzült viszonytípust a jog szabályozás alá
vonhatja, így létrejön a jogintézmény. A jogintézmény változások ellenére is fennmaradhat, mint pl.
házasságról beszélünk az ókorban, vagy a középkorban, vagy ma a legkülönfélébb jogrendszerekben, annak
ellenére, hogy szabályainak tartalma kisebb-nagyobb mértékben eltér egymástól.
Nyilvánvaló, hogy egy jogintézményt kitevő normák összetartoznak, feltételezik egymást és csak együtt van
értelmük.
Ha az egyes normákat a jog „atomi” egységeinek nevezzük, akkor a jogintézményeket „molekuláris” egységnek
tekinthetjük.
Jogág: A jogrendszer egyértelmű belső tagolással rendelkezik, pl. büntetőjog, polgári jog, munkajog stb. A
jogintézményeket ezek mellé rendelhetjük, pl. kártérítés – polgári jog, fegyelmi felelősség – munkajog. „Fa”
metafora: Jogrendszer = törzs, jogágak = faágak, jogintézmények = gallyak, jogi normák = levelek.
Vannak tartósan fennálló jogágak (büntetőjog, polgári jog), vannak, amelyek nem tekinthetnek vissza hosszú
múltra, de úgy gondoljuk, hogy még sokáig fennmaradnak (alkotmányjog, közigazgatási jog) és vannak,
amelyek esetlegességeket tükröznek (szövetkezeti jog, környezetvédelmi jog).
A jogág tehát olyan jogszabályok viszonylag önálló csoportját jelöli, amelynek elemei egymással tartósan
összefüggenek, más jogszabályoktól vagy jogszabály-csoportoktól viszont egyértelműen elkülönülnek. Ezt
3 szemszögből vizsgálhatjuk:
1) Szabályozás tárgya alapján: Nem önmagukban a jogszabályok, hanem azok az életviszonyok
mutatnak összetartozást, amelyekre a szabályok vonatkoznak. pl. családjog - családokra vonatkozó
szabályok, mint polgárjogon belüli jogág.
2) Szabályozás módszere alapján: A kiválasztott tárgyat mi módon, a jog melyik eszközével rendezik. pl.
tulajdonvédelem, mely eltérő módszerrel szabályozódik a polgári jog védelmében (itt a tulajdonnal való
rendelkezést teszi lehetővé megengedő, vagyis diszpozitív normák segítségével) és a bűntető jogban (a
tulajdon háborítatlanságát védi tiltó, vagyis kogens szabályokkal)..
3) Diszciplináris jelleg: A diszciplina tudományágat, tudományterületet jelent, ez tehát a jogtudomány és
a jogi oktatás hozzájárulása a jogrendszer tagozódásához. A jogrendszert itt a tudomány és az oktatás
tagolja annak érdekében, hogy az enélkül kezelhetetlen jogszabálytömeg áttekinthető, tanítható és
tanulható legyen. Jogág lesz így az a joganyag, amelynek van tantárgya, tanszéke, folyóirata,
szakkönyve, stb. pl. ha elkezdjük tanítani a környezetvédelmi jogot, akkor az előbb-utóbb önálló jogág
lesz. (A legjobb lenne, ha nem lenne környezetvédelmi jog, mert az azt jelentené, hogy az összes jogág
önmagában érvényesítené már a környezeti értékek védelmét.)
A jogág és a jogterület megkülönböztetését a szokás, az élet alakítja ki; igazából csak a szabályok mennyisége
különbözteti meg őket egymástól.
A jogágakká szerveződő joganyag középpontja rendszerint egy-egy törvénykönyv, a jogágak által lefedett
jogterületek egymáshoz illeszkedve –elvileg- lefedik a jogrendszer egészét.
A horizontális jelleg egymás mellé rendeltséget jelent, közöttük elvileg nem lehet fontossági sorrendet
felállítani. Ebben az összefüggésben érthetővé válik, hogyan lesz a jogág a horizontális tagozódás alapegysége.
19. Közjog - magánjog

Közjog – magánjog felosztása

Ez a felosztás már a római jogban megjelenik: ius publicum, ius privatum, bár még nem éles az elkülönítés,
közérdek, magánérdek különbségéről tesznek említést. Ulpianus: „A közjog az, amely a római államra
vonatkozik, a magánjog az, amely az egyének érdekét tartja szem előtt; egyes dolgok ugyanis a köz hasznát
szolgálják, mások a magánszemélyekét.” A felosztást az teszi lehetővé, ha a társadalom szerveződésének ez a
két pólusa elválik, elkülönül és szembe is kerülhet egymással.
A felvilágosodásra érdemes visszavezetni a közjog és a magánjog elválasztását, amikor kialakul az „éjjeliőr
államforma”, vagyis az a forma, ahol az állam nem avatkozik bele a gazdaságba (az államnak a közszféra
keretei közé való visszaszorítása). A politikai állam és a polgári társadalom elválasztása a polgári forradalmak
győzelmével valósult meg (19.sz.).
A jogi individualizmus doktrinája szerint a közjogot azért kell elválasztani a magánjogtól, hogy szigorúan
meghúzzuk az állami cselekvés határait.
A közjog és magánjog két főszereplője: az Állam és az Egyén. Közjogba azok a jogi normák tartoznak,
melyek az állam jogalkotó és jogalkalmazó cselekvését szabályozzák. Magánjogba azok a jogi normák
tartoznak, amelyek a magánszemélyek cselekvését szabályozzák.
Az állam specifikuma az egyénnel szemben az, hogy: Mozaikszóval:
„Az állam a legitim erőszak monopóliumával rendelkező intézményes, uralmi
LEM IUSZ
szervezet.”
Max Weber definiciója
A közjog fontos feladata ezért, hogy az állam és az egyén kapcsolatát úgy szabályozza, hogy egyszerre
biztosítsa az állami akarat hatékony végrehajtását, valamint annak garanciáját, hogy a hatalom nem válik
önkényessé. A közjogi szabályok esetében az állam, mint a szuverén birtokosa jár el. (tehát amikor a
választójogot szabályozzák, az egy közjogi probléma, nem magánjogi kérdés.)
Az egyének egymás közti viszonyai ugyanakkor mellérendeltséget mutatnak, legitim módon nem
kényszeríthetik egymást.

Közjogi és a magánjogi jogszabályok különbségei:

1.) Jogviszonyok szerint:

■ Mivel az állam a szuverén birtokosa, ezért ezek a szabályok asszimmetrikusak. Jellegzetesen
asszimmetrikus a közjogi jogviszony, hiszen az államszervezet is hierarchikusan épül fel Aszimmetrikus: a
felek helyzete, pozíciója nem egyszintű. (pl. Ha az állam állampolgárságot ad valakinek, nem kell
megindokolnia, vagy megadja, vagy nem. megj.: Peresíthető az állam, ha nem adta meg.)
■ Magánjogi jogviszony szimmetrikus. (pl. adás-vétel jellegzetesen szimmetrikus; a banki hitel felvétel már
annyira nem szimmetrikus , bár próbálják védeni)

2.) Jogszabálytípus szerint:

■ A közjogban kogens: feltétlen érvényesülésre tartanak igényt. Feltétel nélküli. (pl. választójognak nincs
feltétele, csupán 18 év felett kell lenni)
■ A magánjogban diszpozitív (megengedő) normák, azaz a felek nyugodtan eltérhetnek a Ptk szabályaitól.
(pl. ”Ha a felek másként nem rendelkeznek, a Ptk hatályai szerint érvényesek.”)

3.) A szabályozás tárgyában:

■ A közjog közérdek. (de, pl. ha az állam privatizál, eladja az üdülőjét, ekkor a magánjog területére megy át
az adásvételi szerződéssel.)
■ A magánjog magánérdek. (de, aki veszni hagyja a magánérdek jogosultságát, az a közérdek ellen is vét.
Jhering elmélete, ejtsd: Jéring.)

Magánjog Középpontjában a polgárjog áll. (Szinonimaként használható) Római jogban: ius

civile-nek nevezik.
Ezt a jogágat 3 fő területre osztja fel Gaius: res, personae, actiones. Gaius tankönyve is 3-as felosztású?
Dolgok, személyek, keresetek (a francia tv.könyv ugyanilyen 3-as felosztású)

Az új Ptk felosztásában mi a német 4-es felosztást követjük:

1. Személyi jog (jogképesség, cselekvőképesség) Személyhez kötődő szabályok.
2. Dologi jog (abszolút szerkezetű jogviszony = mindenki köteles tiszteletben tartani az én jogomat)
Tulajdonjoghoz kötődik.
3. Kötelmi jog (tipikus relatív szerkezetű jogviszony = jogok és kötelességek harmóniában állnak
egymással) Szerződések joga.
4. Öröklési jog Halál esetére rendelkezhetünk. (Szellemi alkotások jogát is ide szokták csatolni; bár
újabban önálló területe a polgári jognak.)

Közjog
1.) Büntetőjog (3 részre oszthatjuk):
a.) Büntető anyagi jog mire hány évet lehet kapni
b.) Büntető eljárási jog garanciális szabályok
c.) Büntető végrehajtási jog büntetés letöltésére von. szabályok
2.) Alkotmányjog
Alapvető feladata: a hatalom korlátozása. Arról szól, hogyan korlátozza magát a hatalom. (Olyan az
alkotmányjog, mint Odüsszeusz, aki odakötözi magát az árbochoz a szirének énekénél.)
A fékek és egyensúlyok rendszerét alakítja ki az alkotmányjog, hogy ne alakulhasson ki hatalomkoncentráció.
3.) Közigazgatási jog
a.) közigazgatási anyagi jog rendezi azokat a kérdéseket, hogy hogyan járjanak el a közigazgatási
szervek
b.) közigazgatási eljárás jog

Közjog és magánjog határterületén elhelyezkedő jogágak (Vegyes szakjog)

Pl. Munkajog: Kicsit magánjog, kicsit közjog.
Miért? A munkaszerződés a magánjoghoz tartozik; a munkaadó
és munkavállaló magán természetű kötelmi viszonya lenne, de
az állam (a közjog eszközeivel élve) beavatkozik, védve a
munkavállalókat és meghatározza, hogy mit kell és mit lehet
kikötni egy munkaszerződésben. Pl. meg van határozva, hogy
maximálisan mennyi munkaidőt vállalhatunk munkavállalóként,
vagy a javadalmazásra vonatkozóan is szabályokat szabnak.
 20. A jog vertikális tagozódása
Vertikális leírás (függőleges síkot jelenti) Piramis:

Az alkotmány áll a piramis csúcsán. Mint alaptörvény.

Az Alkotmány és megkülönböztetései:

1.) merevebb egy

 Formális szabályrendszer, annál
értelemben: nagyobb a tekintélye
az alkotmány egy (pl. tízparancsolat)
jogszabály, egy végső Merev alkotmány
norma, amelyre az hátránya: Nehéz
összes többi jogszabály eldönteni a korszerű
visszavezethető. problémákat, mint pl.
 Tartalmi facebook-os
szempontból jogsértések.
(materiális Hajlékony
értelemben): alkotmány előnye:
A politikai Hozzáigazítható a
intézményrendszer társadalmi igényekhez
szabályozása. A Hajlékony
hatalommegosztás elve. alkotmány hátránya:
Ha könnyen
változtatható az
2.) alkotmány, akkor le
Írott és íratlan fog csúszni a
alkotmány (az íratlan törvények szintjére.
alkotmány is írott
igazából, ez a
megkülönböztetés
ugyanaz, mint a
kartális, vagy írott
alkotmány
megkülönböztetése.)
Kartális: Történeti
alkotmány
(évszázadok alatt
jön létre) Ezeket is
írott
dokumentumokból
ismerjük.
Írott: pl. Egyesült
Államok

3.)
Hajlékony és
merev alkotmány
A hajlékonyt könnyű, a
merev alkotmányt (pl.
Egyesült Államok
alkotmánya) nehéz
módosítani.
Merev alkotmány
előnye: Minél
Törvények

Autonóm jogalkotás. A törvényhozó törvényt hoz. A képviselői demokráciában ez a parlament. Ők kapnak

felhatalmazást arra, hogy meghozzák a törvényeket.

Rendeletek

1.) Autonóm formák pl. önkormányzati rendeletek. Helyi szinten rendezik a viszonyokat.
2.) Delegált jogalkotás pl. kormányrendelet, miniszterelnöki rendelet, miniszteri rendeletek.
Delegáció: A törvényhozó delegálja a jogalkotási hatáskört a végrehajtói hatalomnak.
Delegált jogalkotás: Ahol az autonóm jogalkotói intézmény pl a parlament átruházza a jogalkotás
lehetőségét a végrehajtó hatalomnak. (Tudjuk, hogy a kormány a végrehajtói hatalomhoz tartozik, tehát a
kormányrendelet egy delegált jogalkotás.)

Törvényerejű rendelet

Olyan rendelet, amely a törvények szintjén helyezkedik el. A végrehajtó hatalom hozza őket, voltaképpen
delegált rendelet.
Akkor szokták alkalmazni, amikor a parlament éppen nem ülésezik. Voltak visszaélések ezzel (pl. 89 előtti
időszakban), véletlenül akkor hoztak Tvr-t, amikor a parlament pont ülésezett. A hivatalos indoklás az lett,
hogy a Tvr-t ebédszünetben hozták .

A jogalkalmazás szintje, egyedi aktusok

Máig vitatott, hogy a bírói döntés vajon jogforrásnak tekinthető-e akár a törvényre, akár a rendeletre hivatkozik.
Angol jogban a bírók precedenseket alkotnak, tehát a jogalkalmazói aktus gyakorlatilag jogforrás erővel bír.

A joghézagok kérdése

Állítás: A jogrendszer rendszer. A rendszereknek pedig az a jellemzője, hogy nincs benne hézag. Ott van
jogbiztonság, ahol nincsen joghézag.

Joghézagok:
1.) In suffiencia elégtelen ha a jogalkotó nem szabályoz valamit, kifelejt valamit
2.) In determencia pontatlan pontatlanul fogalmaz a törvényhozó
3.) In konzisztencia nincs ütközés jogszabályok ütközéséből fakadó hézag pl. egy alkotmányellenes
törvény
4.) Axiológia értéktan van jogszabály, de úgy érezzük, hogy igazságtalan az alkalmazása.

Az inkonzisztenciához 3 db. jogalkalmazási elv tartozik:

Vertikális felosztáshoz 1. superiori derogat A magasabb rendű szabály lerontja az

kötődik inferiori alatta lévőt.
2. posteriori derogat priori A későbbi jogszabály lerontja a
Horizontális felosztáshoz korábbit.
kötődik 3. specialis derogat A speciális szabály lerontja a másikat.
generalis

Jogszabály

Szabály fogalma:
1.) Klasszikus jogkeletkezési elmélet: Szokásból alakul ki a jog. Szokás: azonos, állandó magatartás.
Szabály létrejöttéhez szükséges valami kötelező erő. (pl. a férfiak a templomban leveszik a sapkát) Ha van
kötelező erő, akkor már nem a szokás lesz a szabály alapja, hanem a norma. szokás → kötelező erő
→ norma → szabály
2.) Amikor a jogszabály keletkezik először: A jogszabályok - amennyiben érvényesek -, kötelező erővel
bírnak, amelyek a magatartásunkat befolyásolják.

A jogszabályok leíró jellegűek.

Pl. „Az első fokú határozat ellen fellebbezésnek van helye.” Nincs a leírásban „kell”-ezés. A nyelvi kifejezési
mód nem előíró jellegű.
Írásbeli rendeletet, végrendeletet csak olyan nyelven lehet írni, amelyet a rendelkező ért, olvasni tud.

Miért nincs ez a „kell”-ezés?

Az alkotmányos demokráciában a jogszabályok címzettjei egyre inkább az állampolgárok. A klasszikus
felfogás nem így tekintett erre. 19-20. sz. a jogszabályok címzettjei a hatósági személyek voltak.
Annál inkább hatékonyabb lesz a jog, minél inkább természetesnek veszi a jogkövető, a címzett a jogi
normába foglalt leírást. Annál kevésbé van kedvünk engedelmeskedni, minél inkább kategorikusan
fogalmaz valaki. A leíró fogalmazást sokkal természetesebbnek vesszük, mint az előíró fogalmazást. Pl.
Ha úgy fogalmaz a jogalkotó, hogy: „A SZJA mértéke 27%”, az sokkal inkább elfogadható, mintha azt
mondaná a jogalkotó, hogy: „A fizetésének a 27%-át fizesse be a költségvetés számára.”
Ezzel együtt a jogszabályok mégis előírásokat fogalmaznak meg, még akkor is, ha a nyelvi kifejezésmód leíró
jellegű.

A jogszabály: a jogrendszer legkisebb egysége. Ebből épül fel maga a jogrend.

A jogszabályok előállítója a parlament. A parlamentben képviselők ülnek; nem feltétlenül a szakmaiságot

tekinthetjük elsőrangú követelménynek, sokkal inkább a pártfegyelmet, ami rendjén is van egy alkotmányos
demokráciában. Nem teljes szerkezetű jogszabályt alkot meg a parlament, hanem olyan részleges szabályt,
amit később majd össze kell állítania a jogtudósnak. Pl. Btk.-ban az egyik szabály rendelkezik az
emberölésről, a másik szabály pedig a minősített esetéről. Ha a jogalkalmazó alkalmazni akarja, akkor
egybe kell elolvasnia a kettőt.

Amikor egy jogszabályról beszélünk:

 utalhatunk magára a jogszabályra is,
 és utalhatunk a helyére is. pl. Mondhatjuk azt, hogy: „az emberölésre vonatkozó jogszabály”, ami adott
esetben lehet több paragrafus is, de mondhatjuk azt is, hogy: „a Btk. 78.§. 8. bekezdése”.
 Sőt az egész Btk-ra is utalhatunk, mint jogszabályra.
A jogszabály kifejezés egy nagyon általános terminus, amit adott esetben pontosítani kell. (Egy meghatározott
paragrafus lehet, hogy csak egy jogszabály fele és a másik felét egy másik paragrafusban kell megkeresni
21. A jogrendszer egységének biztosítása

A jogrendszer egy állam hatályos jogszabályainak rendezett összessége.

A jogrendszer horizontális tagozódása szempontjából az egységesség kritériuma úgy fogalmazható meg, hogy a
jogrendszerben ne létezhessen két vagy több jogi norma, amely ugyanazt az emberi magatartást
másképp szabályozza.
 Ennek a legszélsőségesebb formája, amikor valamely magatartást az egyik jogi norma tiltana, a másik
kifejezetten előírná.
 Legenyhébb formája, amikor az egyik norma az adott magatartást kifejezetten tiltja, a másik megengedi.

A horizontális egységesség legalapvetőbb garanciája, az állami a szervek funkcionális, munkamegosztáson

alapuló szétválasztása, valamint az államnak a társadalomtól való elválasztása. A tartalmi ellentmondások
kiküszöbölésére számos elv és intézmény alakult ki. Ilyen elv, amely a tartalmi egység megteremtését
biztosítja: lex specialis derogat generali – a speciális szabály lerontja az általános érvényűt.

Hatásköri összeütközések feloldására – intézmények létrejötte; közigazgatási, hatásköri bíróság.

Az ütközések másik típusa: a jogszabályok területi hatályának, a jogalkotó szervek illetékességének

összehangolása (negatív, pozitív összeütközés).

A vertikális tagozódás szempontjából az egységesség kritériuma az, hogy a jogrendszerben ne legyen olyan
norma, amely ellentmond valamely magasabb szintű normának. Az ilyen jellegű normaellenes norma
megszüntetését az az elv biztosítja, hogy a magasabb szintűnek ellentmondó normát érvénytelennek kell
tekinteni.

Az új jogi normák beillesztését a következő elvek segítik a jogrendszerbe:

A jogforrási hierarchia azonos szintjein a lex posteriori derogat priori elve érvényesül, amely értelmében a
későbbi jogszabály lerontja az előbbi érvényét.
Sajátos problémát vet fel a visszaható hatályú jogszabályok megengedhetősége. Nem okoz gondot az olyan
visszaható hatályú jogszabály, amely a jogalanyok szerzett jogait nem csökkentik ill. növelik. Pl: munkajog
kapcsán, a felsőoktatásban töltött időt beszámítják a munkaviszonyba. A büntetőjogban pedig kizárt, hogy
visszamenőleg súlyosabb büntetést szabjanak ki. A visszaható hatály kimondásának a lehetősége általában nagy
vitákat, jogászok ellenállását váltja ki.
***
A jogrendszereket horizontálisan és vertikálisan lehet osztályozni. Horizontális felosztásakor alapvetően a jogi
normák tartalmi különbözõségére fordítottuk figyelmünket, míg a jog vertikális rendszerének vizsgálatakor
ezzel szemben a jog formális érvényességének a kérdése került a középpontba.
A jogrendszertől azt várjuk, hogy megoldást adjon a jog alá tartozó esetekben megfogalmazódó kérdésekre.
Ez az alkalmasság csak akkor áll fenn, ha a rendszer hézagmentes és ellentmondásmentes.

Joghézag: amikor egy adott tényállás kapcsán megjelenő magatartásról nem lehet eldönteni, hogy jogosnak
minősíthető –e vagy sem.
Ennek két oka lehet: fogyatékosság a jog rendszerében, új társadalmi viszony keletkezése, amit a jog eddig
még nem szabályozott.
A fogyatékosság, hogy nincs ilyen norma, pedig lennie kellene. Kiküszöbölésének az eszköze, az értelmezés.
Az európai jogtudomány különbséget tesz az ún. technikai joghézag és a valódi joghézag között.
A technikai joghézag esetén, a problémát a jogrendszer valamilyen belső ellentmondása okozza, míg a valódi
joghézag esetén a jogalkalmazó egy új társadalmi viszonnyal kerül szembe.
a joghézagok jellege szerint megkülönböztetünk:
 inszuffiencia- hézag - a jog nem szabályoz, pedig szabályoznia kellene.
 inkozisztencia- hézag - a jog szabályoz, de ellentmondásos módon.
 indetermecia- hézag - a jog szabályoz, de homályosan , nem egyértelműen.
 axiológiai – hézag - a jog szabályoz, de erkölcsileg nem elfogadható módon.
 22. Hatáskör és illetékesség (TK. 134-136)

Előfordul, hogy nem lehet megállapítani az adott esetben eljárni jogosult és köteles szervet.

Hatáskör: A bírósági vagy hatósági jogalkalmazó szervek döntési, intézkedési jogának körét, vagyis az ügyek
elosztásának elvét jelenti a hierarchikus szintek között.
Hatásköre sohasem egy konkrét szervnek, hanem egy szervtípusnak van. A hatáskör telepítése szempontjából
megkülönböztetünk általános és különleges szerveket.
Általános hatáskörű szervtípus: Az adott ügytípusban szabály szerint döntési felhatalmazottsággal
rendelkezik. Pl. a helyi járásbíróságok a peres eljárásokban.
Különleges hatáskörű szervek: A kivételek. Azok az ügytípusok tartoznak hozzájuk, amelyeket kiemeltek
a főszabály alól. Ilyenek a kiemelkedő súlyú ügyek (pl. az emberölés a büntető eljárásokban), illetve egyes
specifikus ügytípusok (pl. a katonák elleni büntető eljárás).

A hatáskör jogállamban nem vonható el, vagyis ha egy adott ügyben egy szerv megállapította a hatáskörét,
akkor abban nem járhat el más (pozitív elvonás), vagy ha megállapította hatáskörének hiányát, akkor arra nem
utasíthatja más (negatív elvonás).
Pozitív hatásköri összeütközés: Ha két szerv is megállapítja saját hatáskörét
Negatív hatásköri összeütközés: Ha mindkettő a hatáskörének hiányát állapítja meg.
Az ebből fakadó viták feloldására hatásköri bíróság szolgál, de ha ilyen nem működik, a hatásköri vita
szabályai rögzítve vannak.

Illetékesség: Az azonos hatáskörű szervek közül jelöli ki, hogy melyik jogosult és köteles eljárni.
A hatásköri szabályok egy szervtípus azonosítását teszik lehetővé; az illetékesség e szervtípusba tartozó szervek
közül jelöl ki egy konkrét szervet. Az illetékességi szabályok tehát a területi munkamegosztás elvét adják,
hiszen az azonos hatáskörű szervek más-más földrajzi területen működnek (pl. járásbíróságok, vagy
törvényszékek).
Illetékességi ok: az a szempont, amely illetékességet biztosít egy szervnek. Lehet általános és specifikus.
◙ Általános illetékességi ok: pl. a polgári jogi ügyekben az alperes lakóhelye, büntető ügyekben a
bűncselekmény elkövetésének a helye.
Kisegítő illetékességi ok: Ha az általános illetékességi ok nem állapítható meg, mint pl. az alperes utolsó
belföldi lakóhelye, ha időközben külföldre költözött.
◙ Különös illetékességi ok: Az általános szabálytól való eltérés esete, amely eredményezhet vagylagos és
kizárólagos illetékességet.
Vagylagos illetékesség: választható, pl. vagyonjogi perekben az ingatlan fekvésének helye, vagy
büntető ügyekben a terhelt lakóhelye, ha az ügyész ott emel vádat.
Kizárólagos illetékesség: leszűkíti az azonos hatáskörű szervek körét egy altípust jelölve ki, pl.
fiatalkorú ellen indult büntető eljárásban.

Az illetékesség kérdésében is ki kell zárni két lehetőséget: a pozitív és negatív összeütközést. Az ügyben nem
járhat el 2 bíróság vagy 2 hatóság (pozitív összeütközés), illetve az eljárást nehogy több lehetséges bíróság vagy
hatóság is elutasítsa ( negatív összeütközés).
 23. A jogösszehasonlítás általános kérdései; a jogrendszerek csoportosítása

A modern jogösszehasonlítás kezdeteinek előfutárai:

 ARISZTOTELÉSZ a híres Politika című művében, az általa ismert görög városállamok politikai
berendezését hasonlította össze (klasszikus osztályozás).
 A polgári időszakban az angol BACON, a francia MONTESQUIEU, a német LEIBNIZ számíthatók
előfutároknak.
 A XIX. században az összehasonlító módszernek sajátos előtörése figyelhető meg, a
nyelvtudományban-, a biológiában- DARWIN A fajok eredete….

A közös jog, a ius commune elvesztésének hatására kezdett kialakulni a XIX. sz-ban a jogösszehasonlítás, mint
tudományos törekvés. Elsősorban olyan jogterületek kerültek a jogösszehasonlítás érdeklődésének a
középpontjába, amelyek nem tartoztak a ius commune tradicionális szabályozási körébe. Ugyanakkor már
nemcsak a kontinentális, hanem az angol és az amerikai jogfejlődés is kutatás tárgya lett szerte Európában.

1900-ban Párizsban rendezik a Jogösszehasonlító Világkongresszust.

- tisztázni kell a módszertani kérdéseket, azaz mit mivel kell összehasonlítani
1. civilizált népek jogára kell korlátozni
2. csak a jogalkotás termékeire, azaz a tételes jogra (így az angol jog kiesik és a német is)
3. a civilizált európai népek közös jogát kell megteremteni IUS COMMUNE
– a középkori ius comune eszméjéből akarták újraéleszteni
A kongresszust követõen több kísérlet történt az osztályozásra.
David kétféle ismérv alapján végezte el az osztályozást. Egyfelől megkülönböztetett ún. ideológiai tényezõket,
másfelõl ún. technikai tényezõket. Kiindulópontja annak a kérdésnek a felvetése volt, hogy vajon egy
jogrendszerben végzett jogász, el tud-e igazodni egy idegen országban, egy más jogrendszerben. Ha ezek az
ismeretek máshol is átválthatók, hasznosíthatók, akkor azonos csoportban való jogrendszerekrõl van szó.
Ellenkezõ esetben pedig más jogcsaládba tartozik az adott jogrendszer.
A fontosabb - René David szerint - az ideológiai tényezõk körébe sorolt ismérvek csoportja. Ahol az adott
jogrendszer hátterét jellemzõ társadalmi tényezõk szerepelnek, amelyet a jogrendszer megítélésekor
múlhatatlanul figyelembe kell venni.
Ehhez képest másodlagosak a technikai tényezõk, amelyek a jogi formához kacsolódnak, tehát a jogi
terminológia, felosztások, a jog külsõ, formai oldala, amely lehetõvé teszi a tájékozódást.
Ezen az alapon David öt nagy jogcsaládot különböztetett meg:
- nyugati jogcsalád
- szocialista jog
- vallási jog
- hindu jog
- ősi kínai jog
René David nyomdokain számos más megközelítés született. Ezek közül a legjelentősebb egy német Konrad
Zweigel és Hein Kötz alapvető műve bevezetett egy új fogalmat a jogrendszerek csoportosításánál. A
jogrendszerek stílusáról beszél.
Ez a stílus öt elemből tevődik össze :
- történeti: a jogrendszer keletkezésének, fejlődésének sajátossága.
- ideológiai: jogrendszer hátterét jelentő világnézeti tényezőket
- jogforrások rendszere
- sajátos jogintézmények
- jogászi gondolkodás, érvelésmód

Jogcsaládok és jogkörök egymásra vetítése:

1) Római germán - angol jog - Európán kívüli - távol keleti
jogcsalád: - nem – angol jogrendszerek jogrendszerek
- romanista jogkör jogrendszerek - Fekete-Afrika joga
- germanista jogkör 4) Egyéb
- északi jogkör 3) Szocialista jog: jogrendszerek:
2) common law - szovjet - muzulmán jog
jogcsalád: - közép-európai - hindu jog
Ennek a felosztásnak a relativitását hangsúlyozta:
- anyaghoz kötött relativitás: mi a közjog, magánjog
- idő tényező által létező relativitás: egyes jogkörök átkerülnek egy másikba az idő folyamán
 24. A vallási és tradicionális jogrendszerek.

A jogrendszer egy állam hatályos jogszabályainak rendezett összessége.

A vallási jogrendszer két legnagyobb családja az iszlám és a hindu jog. Itt említhetnénk a zsidó jogot is,
azonban hatóköre igen szűk, így önmagában nem tekinthető teljes jogrendszernek.
A vallási jogok mindegyikét az jellemzi, hogy létezik egy szent könyv, amely írott formában tartalmazza és
előírja a társadalmi együttélés legfontosabb szabályait.
Azokban az országokban, ahol a vallási jog érvényesül, a vallásnak és az egyháznak kiemelkedő szerepe van és
befolyásolja a társadalmi életet, a hatalmat.
Nem csak a hívők lelki életével foglalkozik, hanem a mindennapi életre is előírásokat tartalmaz.
Tehát eltérő a legitimációs bázis - a hívők hisznek benne, ezért elfogadják, ezzel szemben a jogalkotó szervek
létrehozzák a jogrendszert és működtetik. A legitimációs erő a vallási hit, Isten nyilvánítja ki a jogszabályokat
valamely próféta által (Mózes, Mohamed, Manu). A jogforrás-hierarchia csúcsán a vallási jogszabályok állnak,
ezek a jog fölött állnak, örök és megváltoztathatatlan, ezért nem is jogszabály a kontinentális értelemben. Tehát
az állam alkotta jog csekély mértékben érvényesül, alacsonyabb rangúak, de a mindennapi életben
mérvadóbbak.

A tradicionális jogok két legfontosabb csoportja a Távol- Keleti és Fekete- Afrikai, Madagaszkári jogterületek.
A tradicionális jogok közös vonása, hogy a nyugati értelemben felfogott jogot elutasítják.
Alapelveik, hogy az érvényességüket az adott társadalom fennálló hagyományaiból nyerik.
Elvük, hogy a jó polgárnak nem kell törődnie a joggal, úgy kell élnie, hogy ne kelljen az igazságszolgáltatáshoz
fordulnia. Ez nem azt jelenti, hogy nincs jog, annyit jelent, hogy e szabályok elválaszthatatlanok az erkölcs
szabályaitól.
 25. A római-germán jogcsalád és jogkörei (TK 147-155)

A 11-13. sz.-ban jöttek létre mind a római-germán, mind a common law jogcsalád olyan szerkezeti elemei,
amelyek azóta is meghatározzák e jogcsaládok főbb jellemvonásait.
A római-germán jogcsalád neve is arra utal, hogy a római jogi és a germánok szokásjogi hagyományából
szövődött egybe.

A jogcsalád fejlődését meghatározó tényezők:

 Kezdetben a szokásjog dominanciája jellemezte. E szokásokat a „leges barbarorum” nevű
gyűjteményben foglalták össze.
 Ezekre rakódott a feudális korban:
- a feudális jog, azaz a hűbérurak és hűbéresek viszonya,
- az uradalmi jog, azaz a földesúr és jobbágyai viszonya (ide értve a birtokjogot és
földhasználati jogot)
- a kereskedelmi jog, azaz a kereskedők egymás közti viszonya
- a városi jog, azaz a városok és polgáraik státusza és jogaik
- a királyi jog, mint a központi hatalom alapja és a majdani alkotmányjog csírája.
 Befolyásolta továbbá:
- A kánonjog, vagyis a katolikus Egyház joga. A Ny.-Római Bir. bukását túlélő Egyház saját
belső szabályrendszerében vitte tovább a római jog eszméjét, fogalmait, intézményeit.
- A természetjogi tanítás, vagyis a tételes jogok felett álló tökéletes, változatlan jogrendszer,
amely egyszerre mércéje és forrása is az emberi jognak. A természetjogászoknak óriási szerepe van
a római-germán jogcsalád formálásában, pl. hozzájuk köthető:
▪ a kodifikáció; vagyis a hézagmentes, az életviszonyokat maradéktalanul szabályozó tv.könyv
eszméje.
▪ az emberi jogok eszméje: vannak olyan jogok, melyeket nem az állam ad és nem is vehet el.
▪ a jogállamiság: a hatalom korlátozottságának tana.
 Nagy hatással volt rá a felvilágosodás eszmerendszere:
- Racionalizmus (az ész, a gondolkodó ember, logika)
- Liberális tanok (a hatalom és a vele szerződést kötő nép)
 Mindvégig befolyásolja a tudomány és az oktatás.

A jogcsalád szerkezete
Ez a jogcsalád magánjogi súlypontú, hiszen a iustinianusi kompiláción alapult. A common law jogászai
civiljogi rendszernek nevezik. Azért alakult ez így, mert sokáig a jog itt a magánjogot jelentette; a közhatalom
gyakorlásával a jog nem foglalkozott. A közjog beolvadását az a természetjogi hatás tette lehetővé, mely által
elfogadták, hogy a hatalom gyakorlói, az uralkodók, a törvényhozók sem állnak a törvények fölött.
Magánjog: Az állampolgárok közötti vagyoni és személyes viszonyokat szabályozza (mellérendeltségi
viszony).
Közjog: Az állam szféráját rendezi (jellemzően alá-fölérendeltségi viszonyok vannak benne túlsúlyban).

A római-germán jogcsalád törvényi jog

 A törvények elsőbbsége jellemzi. A kontinentális jog szabályai a common law normáival szemben előre
tételezettek, azaz nem egy meghatározott eset eldöntéséből születnek meg és alkalmazzák őket későbbi
esetekre, hanem itt logikailag előbb van a norma és ebből következik a döntés.
 Szabályai absztraktabbak (átfogóbbak) az angol precedensjognál; egy-egy szabály az esetek nagy körére
terjed ki.
 Szabályai merevebbek, mivel a szabályt, ami vonatkozik a konkrét esetre, a bírónak kötelező
alkalmazni.
 Ezért válik el egymástól mereven itt a jogalkotás a jogalkalmazástól:
a jogalkotás általános szabályokat alkot,
a jogalkalmazás pedig – a logikai dedukció eszközével – a konkrét eset tényeire alkalmazza.
 Ha a törvény hallgat egy konkrét kérdésről, a kontinentális jogászok előszeretettel alkalmazzák a
törvényi analógiát, hiszen a joghézagot ilyenkor is a törvény szellemében, a törvényhozó szándékának
megfelelően töltik ki.
A bíróságok és az eljárás
A kora középkori eljárás fejletlenségeivel (istenítéletek, párbaj, eskü) szembenézve az egyetemi jogtudomány
kidolgozta az ún. római-kánonjogi eljárást, mely a jogcsalád minden országában követésre talált.
A felvilágosodás korszakának, a francia forradalomnak köszönhető a római-germán jogcsaládot jellemző
bizalmatlanság a bírókkal szemben, ugyanis a bírók a régi rend elkötelezett hívei voltak, így a forradalom
vesztesei közé tartoztak.
Montesquieu szerint a bíró nem lehet más, mint „a törvény szavait kimondó száj”. Így a római-germán jog
ideológiája szerint is a bíró csak a törvény szája, azaz döntése logikusan és kényszerűen következik a
jogszabályból és a megállapított tényállásból. A racionális és felkészült bírók tehát ugyanazt a döntést kell hogy
hozzák egymástól függetlenül is ugyanazon jogszabályok és tényállások esetén. A bírói döntések indoklása is
rövid, stílusa pedig személytelen és hivatalos.
A római-germán jogi kultúra meghatározó alakjai nem a „személytelen” bírók lesznek, hanem a törvényhozók és
a jogtudósok. A bírók itt szemben angol kollégáikkal, állami hivatalnokok; a bírói tisztség mindössze egy a
lehetséges jogi pályák közül. A jogi tanulmányok befejezése után hamar megtörténik a specializáció és az egyes
jogi pályák közti átjárás nem tipikus.

A jogtudomány és oktatás szerepe

A fentiekben a római-germán jogcsalád fejlődését befolyásoló tényezőknél említettük a jogtudomány és oktatás
szerepét. E jogcsalád alapja a római jog és az ez alapján kifejlődő jogtudomány. Az egyetemi jogtudomány az
igazságosság és erkölcs követelményeinek megfelelően az ún. ius commune (helyi jogok felett álló, római jogra
támaszkodó globális jog) megteremtését tűzte ki célul.
A ius commune előbb utóbb minden e jogcsaládhoz tartozó ország belső jogába megtalálta az utat, mégpedig
azért, mert:
- a helyi szokásjog hiányában ehhez fordultak, vagy
- ha valaki a helyi szokásjogot gyűjtötte is össze, a joganyag rendszerezéséhez a római jog kategóriáit és
rendszertanát alkalmazta.
Recepciónak hívjuk ezt a folyamatot.
Recepció: Az a folyamat, melyben a ius commune a belső jog részévé válik.
Ez a folyamat lehet:
- tudatos, rövid idejű és radikális (pl. a 16. sz-i német területeken, és lehet
- spontán, elhúzódó és kevésbé radikális (pl. Fr.o.-ban)
Megjegyzés: Ahol volt erős kp- hatalom, s fejlett belső jog alakult ki, mint Angliában, ott nem volt szükség
a recepcióra. Németo.-ban a területi széttagoltság és a kp- hatalom gyengesége miatt nagy igény volt a római
jogi eredetű szabályok átvételére.
Ugyanakkor a római-germán császárság határait messze túllépve, meghódította különösen egész Latin-
Amerikát, Afrika egy tekintélyes részét, a Közel-Kelet országait, Japánt és Indonéziát. Ezt az elterjedést
részben a gyarmatosítás, részben azok az előnyök okozták, amelyeket a jog átvételénél a XIX. századi
romanista jogokban általánosan elfogadott kodifikáció jogi technikája nyújtott.
A római- germán jogcsaládhoz tartozó jogkörök
 romanista jogkör: Franciaország, Belgium, Luxemburg, Hollandia, Olaszország, Spanyolország,
Portugália, Közel- Kelet némely országai, Afrika egy része, Indokína, Óceánia, Dél és Közép- Amerika
országai, Luosiana és Quebec)
 germanista jogkör: Németo., Ausztria, Svájc, Közép-Kelet-Európai országok- Csehország,
Magyarország
 északi jogkör: Dánia, Finnország, Izland, Norvégia, Svédország
Jellegadó törvénykönyvek a római-germán jogcsaládban

Francia PTK (romanista jogkör) = Code civil vagy Code Napoleon

Világos szerkezetű, minden feudális elemtől mentes, a bírói mérlegelésnek és önkénynek igen kis teret hagy;
rövid, egyszerű megfogalmazású. A legpolgáribb magánjogi kódexnek nevezik.
- Radikális álláspontot foglal a törvény és a bíró viszonyát illetően
- A tulajdonos-polgár törvénykönyve: A személyes-, a tulajdon-, és a szerződési szabadság maximumát
igyekszik garantálni.
- Átmenet az elvont jogelvek és a konkrét kazuisztikus jogszabályok között.
Német PTK (germanista jogkör) = BGB (Bürgerliches Gesetzbuch)
„Jogászjog”: A pandektista iskola pontossága, részletessége, absztraktságra törekvő nyelvezete és stílusa
jellemzi.
Címzettjei nem az állampolgárok, hanem elsősorban a jogászok; nyelve műnyelv, melyet igazán csak a szakma
érthet meg. Fő célja nem a tömörség, hanem a pontosság, ezért olykor igen bonyolult.
Szerkezete sajátos: 1 könyv: általános rész, 2. könyv: kötelmi jog, 3. könyv: tulajdonjog, 4. könyv: családi jog,
5. könyv: öröklési jog
Osztrák PTK = ABGB (Allgemeines Bürgerliches Gesetzbuch)
Sajátos átmenetet képez a BGB és a Code Civil között. Erős hatást gyakorolt rá az a tény, hogy a Habsburg
Birodalomban a felvilágosult abszolutizmus nyert teret. A kodifikáció még Mária Terézia idején indult meg, de
az első tervezetet a Bir-i Tanács elutasította, mondván, nem eléggé világos, túlságosan olyan, mint egy római
jogi tankönyv. Az 1811-es tervezetet fogadták el.
Az osztrák jogtudomány 1848 után erőteljes német hatás alá került és a pandektista iskola egy sor tanítását
elfogadta. Ettől kezdve a német és az osztrák jg fejlődése összetartó fejlődést mutat.
Svájci PTK (germanista jogkör) = ZGB (Zivilgesetzbuch, 1912)
A század elejének jogtudománya hatott rá erőteljesen.
- Azt hangsúlyozza, hogy a törvénykönyveknek közérthetőeknek kell lenniük.
- A jogalkalmazó kezét nem szabad nagyon megkötni, hiszen csak így tud a változó élet körülményeinek és
az egyedi jogeseteknek megfelelni.
- Szándékosan homályos bizonyos pontokon, hogy a jogalkalmazó (pl.bíró) a lehető legmegfelelőbb
megoldást találhassa meg az adott esetben.
 26. A common law jogcsalád és jogkörei

A jogcsalád kialakulása
A common law jogcsalád kialakulásának gyökerei is a 11-12. sz.-ra nyúlnak vissza. Az angol királyságnak a
korabeli kontinentális országokhoz képest szokatlanul erős kp-i hatalmat sikerült kiépítenie. A kontinentális
országokkal szemben, ahol még évszázadokig a helyi szokásjog volt a meghatározó, Angliában a kp-i királyi
bíróságok gyakorlatából kialakult egy olyan joganyag, melyet az ország közös jogának tekinthetünk (ez a
common law). A common law nem azonos a korabeli angol jog egészével, de meghatározó jelentőségre tett
szert, mivel a kp-i bíróságok nem fellebbezési bíróságok voltak, hanem első fokon, a többi bíróság mellett,
azokkal versengve nyújtottak jogszolgáltatást. Ebből következően az általuk fejlesztett jog nem egyszerűen a
helyi szokásjogok mellett kapott helyet, hanem azokat kiszorítva vált az ország közös jogává.
 A római jog hatása itt sokkal kisebb, mint a római-germán jogcsalád országaiban.
 Angliában nem volt szükség recepcióra sem, mert itt létezett egy olyan erős bírói kar, amely kezébe vette
az ország közös jogának fejlesztését.
Writ rendszer
A gyökerek taglalásakor említeni kell a writ rendszert. Writ: Királyi iratok, formulák, melyekre a
perindításnál volt szükség. Kezdetben a kancellária bármilyen panasz esetén kiadhatott egy writ-et. Később a
királyi bíróságok terjeszkedését rossz szemmel néző hűbérurak nyomására azonban a writek körét lezárták. Az
1258-as oxfordi törvények értelmében külön engedélyezni kellett ha egy panaszos olyan kérelmet terjesztett
elő, melyre nem volt alkalmas writ. Csak az érvényesíthette a jogát, akinek érvényes writ-je volt. (Innen a „No
writ, no right.” mondás.)
Equity
Amikor nem volt writ, a felek a királyhoz folyamodtak, hogy az hatalmánál fogva döntse el az ügyüket. A
király eleinte személyesen, később kancellárja útján teljesítette ezeket a kéréseket. A kancellária lassan a
common law hiányosságait „betömködő” szervezetté, bírósággá vált. Ebből a bíróságból fejlődött ki az equity,
mint a common law-t kiegészítő jogtest. Az equity eleinte harmonikusan együtt fejlődött a common law-val,
kiegészítve azt, azonban a 16.sz.-ra a két jogtestet alkalmazó bíróság között konfliktus alakult ki.

A jog szerkezete
Az angol jog rendszerezését nem racionális séma alapján végezték, hanem milyen writ, vagy más eljárás
segítségével érvényesíthető egy igény. Ezért nem mozognak a kontinentális jogászok otthonosan az angol jog
rendszerében.
 A szűkebb értelemben vett common law (feljebb inkább intézmény) a hagyományos common law
bíróságok által kifejlesztett, bírók által alkotott jog, másképpen fogalmazva esetjog.
 Az equity ehhez képest kiegészítő-kisegítő jog, azaz feltételezi a common law-t. Az equity tehát nem
jogág a kontinentális jogi értelemben, hiszen szabályait nem egy jogászi logika alakította ki, hanem
történelmi „véletlenek”. Intézményei sem alkotnak koherens rendszert.
 A harmadik jogtest a statute law, a törvényi jog, melyet a parlament illetve a közigazgatási szervek
alkotnak. (A II. Westminsteri Statutumhoz (1285) köthető, hogy az addig a common law részét képező
törvényeket külön jogtesthez kezdték sorolni, s ez a statute law.) A klasszikus angol elmélet szerint a
statute law a jognak nem rendes kifejezési módja: a bíró alkotta jog számukra idegen, amely csakis azáltal
válhat joggá, ha a bírók alkalmazzák (addig csak holt betű). A modern korban a statute law egyre inkább
beilleszkedik a jog rendszerébe és elfogadottá válik. Valójában ma már a bíróságok elé kerülő
jogviszonyok zömét törvények szabályozzák.
A common law jogrendszer további tagozódása:
Az eljárásjog szerint differenciálódik. A számunkra ismerős jogágak helyett a kötelmi jog, a tulajdonjog, a
társasági jog, a magánjogi deliktumok joga, a más érdekében gyakorolt tulajdonjog, a bizonyítási jog stb.
nevezetű jogterületekkel találkozunk.
A common law nem ismeri a hagyományos közjog-magánjog felosztást, mivel a jog itt szorosan a központi
hatalom szerveinek működéséhez kapcsolódott, s így mindig is közjogi jellege volt.

A precedensjog
A common law-nak korántsem kizárólag a precedensek képezik a forrását, sőt ma már a legtöbb jogterületen a
törvényhozó által alkotott jog dominál. A középkori angol jogra sem foghatjuk rá teljes egészében, hogy
precedensjogot alkalmazott, mert a bíróknak nem volt kötelező követniük a korábbi döntéseket.
 1. A „döntés fenntartása” elv: a korábbi bírói döntések követésének kötelezettsége. Csak a 19. sz.-ra
rögzült Angliában. Ennek a középkorban nem is lehettek meg a technikai feltételei, mert ehhez szükség
lett volna a bírói döntések autentikus lejegyzésére, márpedig ebből az időszakból, mint írásos emlékről,
csak az évkönyvekről (Year Books) tudunk, amelyek csak oktatási célból foglaltak össze egy-egy esetet.
Céljuk az érvelés oktatása, nem pedig az eldöntött esetek autentikus lejegyzése volt. Az angol bíróságok
gyakorlatában előfordult, hogy hivatkoztak korábbi döntéseikre, vagy követtek egy korábbi döntést, de ez
a kontinentális jogban is előfordult. E tekintetben az hozta a két jogrendszer különbözőségét, hogy míg a
francia forradalom idején a bírók a vesztesek oldalán álltak, s ezáltal bizalmatlanság alakult ki irányukban,
addig Angliában éppen ellenkező előjelű volt a változás és ezért nyerhetett teret a „döntés fenntartása” elv.
2. Alátámasztó szabály (ratio decidendi): Gyakori vélemény, hogy a törvényhozó álatal alkotott jog írott,
míg a bírói jog íratlan. Ez az állítás sem teljesen igaz. A bíróságok által alkotott jog ugyanúgy írott jog,
hiszen a bírói döntéseknek, indoklásoknak írásos formában kell megszületniük. Az eltérés lényege az,
hogy a törvényhozó által alkotott és rögzített szabály kanonikus formában van megfogalmazva, míg a bírói
döntésnél alkalmazott alátámasztó szabálynak nincs kanonikus formája. Másrészt a döntést alátámasztó
szabályt későbbi ügyekben eljáró bíróságok megváltoztathatják, tehát a korábbi bírói döntésektől el lehet
térni.
3. A megkülönböztetés módszere: A szabályok megváltoztatásánál alkalmazza a bíróság (2 esetben):
- Ha az előtte levő ügyre ugyan vonatkozik a korábbi esetre alkotott szabály, de az új esetnek olyan
egyedi sajátosságai vannak, amelyek indokolják a két eset megkülönböztetését.
- Ha bebizonyosodik, hogy a korábbi ügyet helytelenül döntötte el az akkor eljáró bíróság
(overruling). Ilyen esetekben ehhez csak a felsőbíróságoknak van privilégiuma.

A bíróságok és az eljárás
A középkori bizonyítási eszközök válságával Angliának hamar szembe kellett néznie. Erre a kihívásra
született meg az esküdtszék. Először azért hívtak össze esküdtszéket, hogy azok tudhatnak valamit a
vizsgálandó ügyről, ugyanakkor mégsem úgy tekintettek rájuk, mint a tanúk gyülekezetére. A későbbiekben az
esküdtek információval nem rendelkező, a bizonyítékokat értékelő testületté válnak. Előnyük, hogy
tehermentesítették a bíróságokat a ténymegállapítás időrabló feladata alól. Így Angliában jóval kevesebb
bíróra volt szükség, mint ott, ahol a ténymegállapítást is hivatásos bírók végezték; s ennek eredménye a kevés
számú, de tekintélyes bírói kar léte. (A kp-i bíróságok bíráinak száma a 19.sz.-ig 20 fő alatt maradt.) Az angol
jogban a jogi tudás nem más, minta kp-i bíróságok előtti érvelés elsajátítása; s ezt a tudást csak a westminsteri
bíróságokon lehetett megtanulni. A jogi érvelést elsajátított ügyvédek közül választották a bírókat. Így az
ügyvédek elitje és a bírók között rendkívül szoros kapcsolat alakult ki; egy céhet alkottak (amit „a parókások
rendjének” neveztek), testvérnek szólították egymást, s együtt béreltek Londonban lakást. Következésképpen a
kontinentális gyakorlattól eltérően a bírói tisztség itt nem az egyik jogi pálya a sok közül, hanem a jogászi
szakma csúcsát jelenti.

A jogtudomány és oktatás szerepe

- A jogi tudás átadása annak gyakorlati jellege miatt nem az egyetemeken, hanem az ún. Inn-ekben folyt.
Mint a név is mutatja, ezek fogadók voltak, ahol a tanoncok laktak; de később ezek lettek az oktatás
helyszínei is. Az oktatás kp-jában a próbaperek álltak, ahol szintén a jogi érvelés elsajátítása volt a
feladat.
- A jogászi kis létszám, a területi koncentráció (London belvárosa) és a személyes ismeretség, a hasonló
társadalmi háttér, s az oktatáson jóval túlmutató közös szocializáció mind hozzájárult ahhoz, hogy az
angol bírói kar rendkívül homogén és összetartó testületté vált.
- A common law népszerű alakjai nema törvényhozók, vagy a jogtudósok, hanem a híres bírók lettek. Itt
nem bolt jelen a bírókkal szembeni bizalmatlanság, mint Fr.o.-ban.
- A common law ideológiája szerint a jog többféleképpen értelmezhető, s a bírónak éppen ezért kreatív,
alkotó munkát kell végeznie. A bírók úgy tüntetik fel döntéseiket, mely mellett a többi értelmezési
alternatívánál meggyőzőbb érvek állnak. Általánosan elfogadott gyakorlat Angliában a bírói
különvélemény, ezen indoklások viszonylag hosszúak és személyesek, hiszen a bíró a véleményében nem
csak a bíróság egészét, hanem saját nézeteit is képviseli.

Bentham és az angol jog kodifikációjának kérdése

A common law egyik legfergetegesebb kritikáját Swift: Gulliver utazásai c. utópikus művében olvashatjuk, de
tudományos igénnyel azt Jeremy Bentham fejtette ki.
  A common law-t „fikciónak”, vagy „képzeletbeli jognak” nevezte, mivel szerinte megismerhetetlen.
Ebből kiindulva –szerinte– a jogászi érvelés nem más, mint az ügyfél érdekét szem előtt tartó vélelem
kialakítása, amely utána vagy megdől, vagy nem.
 A megkülönböztetés módszere –szerinte- nem más, mint a szabályok alóli kivételek sorozata; s ahol így
működik a jog, ott nincs jogbiztonság.
 Mindezek miatt szükség van a kodifikációra. A kodifikáció szó is Bentham találmánya, a latin nyelv
újrahasznosításával találta ki (codicem = törvénykönyvet, facere = csinálni): codificatio
Bentham szerint a kodifikációnak a következő igényeket kell kielégítenie:
- A kódexnek egyetemesnek kell lennie (egyetemes hasznot kell szolgálnia)
- Hézagmentesnek kell lennie; benne nem szabad utalni sem a szokásjogra, sem a természetjogra,
sem a nemzetközi jogra…A hézagmentesség nála azt jelenti, hogy az emberi cselekedetek
osztályait kell meghatározni, nem az egyes vagy egyedi cselekvéseket. Ami a kódexen kívül
marad, az nem is tekinthető jognak.
- A törvénykönyv legyen megismerhető: A szabályok tisztán és világosan legyenek
megfogalmazva; és legyenek közzétéve. A büntető törvény legyen a legfontosabb, amihez képest a
magánjog mindössze törvénymagyarázatot „érjen”. Pl. a büntetőjog védi a tulajdont, vagy a
házasságtörés tilalmát, míg magánjoghoz pusztán a házasságkötés feltételei tartozzanak.
- A kódexet magyarázattal kell ellátni, ami megvilágítja a törvényhozás indokát. És a bírák
számára is hasznos a törvénymagyarázat, hiszen minél közelebb áll a döntés az elvhez, annál
kevésbé lesz a döntés önkényes.
Az utópikus gondolkodókat az amerikai realisták kritizálták a legerőteljesebben. Szerintük „csak egy mesebeli
tv.könyv képes arra, hogy tekintetbe vegye az összes lehetséges jogvitát, és azokat szabályozza”.

A reformatórikus kodifikáció
A kodifikáció e típusának az elsődleges célja a jogrendezés, vagyis a jogszabályok áttekinthetőségének
biztosítása. Mondhatnánk kompilációnak, hiszen itt a jogalkotó nem tesz többet, mint a szokásjogot, vagy
annak egy részét egy könyvben rögzíti.

Kodifikáció az Egyesült Államokban

A föderatív szerkezetű EÁ.-ban – ahol az államalapításkor alig volt képzett jogász, s értette volna az angol
precedensek nyelvét – a common law-t csak a megfelelő változtatásokkal lehetett bevezetni.
Itt kodifikáción valóban csak kompilációt (az érvényes jog összegyűjtését) értettek. Az amerikaiak - az
angolokhoz hasonlóan – igazi jognak a bírói gyakorlatban kikristályosodott szabályokat tartják, és ezek a
kódexek is olyan formában tartalmazzák a jogszabályokat, ahogyan azt a gyakorlat kimunkálja. A különbség a
rendszerezettségben van. Az amerikai gyakorlatban nagyon kevés döntés születik a törvénykönyvre
hivatkozással, sokkal gyakoribb a szabályt alátámasztó joggyakorlat.
Az amerikai joggyakorlat a tagállamok számára ajánló jellegű ún. minta-törvénykönyvben testesül meg.
(Ezeket jogászok dolgozzák ki, s nem a politikusok hozzák létre). A jogfejlesztés kp.-ja az Amerikai
Jogtudományi Intézet. A kodifikáció nem kötelező, így az adott tagállam megteheti, hogy valamit átvesz a
minta-tv.könyv szabályaiból, vagy nem. (Ezt a döntést már nyilván a politika hozza meg.) A szabályok
egyébként nem is annyira részletesek. Pl. a mindössze 400 szakaszból álló Kereskedelmi Mintatörvénykönyvet
szinte az összes tagállam elfogadta már. E könyv a szerződések tipikus tartalmát rögzíti általános formában. De
ez a fajta jogegyesítés eléggé nehézkes; bonyolult megszavaztatni, vagy egységesen értelmezni a szövegeket.
 27. A jogalkalmazás mibenléte (Tk. 175-181)

Azért alkotunk jogszabályokat, mert azt szeretnénk, hogy az emberi magatartások és viszonyok aszerint
alakulnának a jövőben. Ha az emberi viszonyok és magatartások valóban a jogszabályoknak megfelelően
alakulnak, akkor azt mondhatjuk, hogy a jog érvényesül.
A jogszabályok érvényesülése 2féleképpen történhet meg: jogkövetés útján vagy jogalkalmazással.

Jogkövetés: amikor az emberek által tanúsított magatartás egybeesik a jogilag előírt mintával. Típusai:
- Tudattalan jogkövetés: Amikor úgy követjük a jogot, hogy nem is tudunk róla. Pl. támogatjuk rászoruló
gyermekünket, vagy szülőnket, ha jegyet váltunk a vonaton, ha nem nyúlunk ahhoz, ami a másé, stb. Valójában
ilyenkor nem is a jog, hanem a vallás, az erkölcs, a szokás, az illem parancsit követjük. A neveltetésünk során
sajátítjuk el azokat a magatartásformákat, amelyek egyúttal jogkövető magatartások is.
- Tudatos jogkövetés: Azért követjük a jog előírásait, mert tudjuk, hogy a jog mit kíván tőlünk;
törvénytisztelő állampolgárként engedelmeskedünk neki. Mindegy milyen megfontolásból, de magatartásunkat
a jogi normákhoz igazítjuk. A jogkövetés itt jogismereten alapul.
- Instrumentális jogkövetés: A joghoz való legtudatosabb viszonyulás. Itt már nem csak a jogszabályok
tartalmára, hanem azok funkciójára is kiterjed a jogismeret. A jogszabályt eszközként használjuk a saját
céljaink eléréséhez. Erre akkor kerül sor, ha:
1) egyéni céljaink nem érhetők el jogi eszközök felhasználása nélkül, (pl. érvényes házasság kötése,
ingatlan tulajdonjogának megszerzése)
2) egyéni céljaink elérhetőek ugyan, de a jog többlet-biztosítékot ad (pl. ha a közjegyző előtt teszünk
végrendeletet, ügyvéddel iratunk szerződést)
3) a jog előnyösebb alternatívát kínál (pl. bontópert a különélés helyett, bankbetétet a matrac helyett).

Jogalkalmazás: Amikor az önkéntes jogkövetés nem lehetséges, vagy elmarad, s emiatt bíróság, vagy más
hatóság előtti eljárásra kerül sor.
♠ A jogalkalmazás szó azt sugallja,
hogy először van a jog, s utána az alkalmazása (ha nem volna jog, nem volna mit alkalmazni). A
kontinentális jogrendszereknél ez a különbségtétel áll fenn a jogalkotás és a jogalkalmazás között is. Tehát a
jog előfeltétele a jogalkotás, s a jogot alkalmazó bíráskodás a jogalkalmazás. E viszonynak két ellentétes
nézetét valló képviselője szerint:
Montesquieu: A bíró személytelen gép kell, hogy legyen, s az ítéleteknek szilárdnak kell lenniük.
Jerome Frank: (amerikai): A bírák megváltoztatják, sőt alkotják a jogot.

A jogalkalmazás esetei: → Jogalkalmazásra a jogkövetés elmaradásakor kerül sor.

1) Ennek legnyilvánvalóbb esete a jogsértés bekövetkezése, s annak orvoslása általában a sérelmet
szenvedett fél kezdeményezésére; ezt nevezzük igazságszolgáltatásnak. Ilyenkor a jogsértésből fakadó
konfliktus eldöntése történik meg a jogszabályok előírásai szerint.
2) Ettől különbözik a hatósági jogalkalmazás, amikor a joghatás kiváltásához hivatalos, hatósági
közreműködésre van szükség (pl. a házasság megkötésekor, vagy felbontásakor, holttá nyilvánításkor,
cégbejegyzéskor…stb.)
3) Vannak olyan esetek is, amikor a jogszabály követése és alkalmazása is elmarad, tehát a norma nem
érvényesül.
a) Rendkívüli helyzetekben (pl. háború, forradalom, diktatúra, polgárháború) előfordulhat, hogy a
jogrendet az erőszak, az önkény váltja fel.
b) Ha a jog előírásai általában szokásosan érvényesülnek, akkor az adott társadalomban létezik
jogrend. Érvényes jogrenden belül is előfordulhat, hogy nincs se jogkövetés, se jogalkalmazás, pl.
mert
a szabály rossz, vagy idejétmúlt, idő előtti stb.; tehát a jogalkotó rossz munkát végzett. De az is
lehet, hogy a társadalom morális, politikai, társadalmi viszonyai nem kielégítőek. Az egyes normák
érvényesülésének elmaradása nem érinti a jogrend fennállását.
A jogalkalmazás modellje:
A jogalkalmazás szituációja: két fél konfliktusa. Ebbe avatkozik be egy 3. személy, hogy helyreállítsa a
megbomlott társadalmi rendet. (A 2 fél lehet: természetes személy, szervezet, intézmény, vagyontömeg, stb.)
A 3. személy 3 féle típust testesíthet meg:
1) A közvetítő:
Belehelyezkedik, mintegy beleéli magát a felek közti konfliktusba, úgy, hogy lehetőleg az eset összes részletét
és körülményét megismeri. A megoldást nem az eseten kívül keresi, hanem az esetből kibontva egyedi
megoldást keres. A megoldás fő módja a felek közti kompromisszum, vagyis a konfliktus feloldása, nem pedig
eldöntése. Ennek vannak feltételei:
 A közvetítő legyen pártatlan és elfogulatlan, hogy a felek megbízhassanak benne és elfogadják.
 A közvetítőnek legyen személyes tekintélye.
 A feleknek is fűződjön érdeke a viszály rendezéséhez.
A közvetítő a felek értelmére, érzelmére és akaratára egyaránt hatást fejthet ki a megoldás érdekében. A
közvetítés utóbbi évtizedekben egyre jobban terjedő formája a mediáció.
A közvetítés tehát:
- Nem külsődleges (a vitán belül keresi a megoldást)
- Nem formális (nem csupán formailag kielégítő, hanem tartalmilag is elfogadható
megoldást keres)
- Nem személytelen
- Nem normatív (nem külső normára, hanem a felek érdekeire hivatkozik)
- Nem imperatív (nem kényszer alkalmazásával, hanem a felek meggyőzésével próbál
megoldást találni)
2) A bíró:
Itt nem beszélhetünk konfliktus megoldásról, csupán annak eldöntéséről. A bíró nem a felek vitájából bontja ki
a megoldást, hanem egy külső normarendszerre hivatkozva, típus-megoldással dönti el a vitát. Nem a feleknek,
hanem a normáknak leginkább megfelelő döntést keresi. Nem törekszik a kompromisszum kieszközlésére (pl. a
súlyos testi sértés miatt indult büntetőeljárást akkor is le kell folytatni, ha a sértett és az elkövető időközben
kibékült – mondjuk két barát, vagy rokon)
Tekintélye nem személyéből fakad, hanem szakmai képzettségéből, vagy a mögötte álló normákból és
intézményekből, abból, hogy ő a mögöttes normarendszer hű és pártatlan tolmácsolója.
Nem kell tekintettel lennie döntéseinek következményeire.
Míg a közvetítő előre tekint a remélhetőleg helyreálló rendre, addig a bíró hátrafelé, a döntésekor fennálló
normákra és tényekre. A döntése mögött mindig ott kell állnia a kikényszerítés lehetőségének.
A bíró viszályrendezési típusa:
- Külsődleges
- Formális
- Személytelen
- Normatív
- Imperatív
3) Az adminisztrátor:
Az előző két típus sajátos elegye. E típus lényege az, hogy hatalmi döntést jelent a vitában, és a jövőben
elérendő célokat kell megvalósítania. Külsődleges, személytelen, nem személyes tulajdonságaira, hanem
hatalmi helyzetére támaszkodva dönt.
Társadalmi méretekben ilyen: a segélyek, támogatások, hitelek, stb. odaítélése, vagy a választás egymással
versengő munkavállalók, önkormányzatok, pályázatok, igénylők, kérelmezők, stb. között. Az adminisztrátor
elsősorban a közigazgatásban jut szerephez, ahol a kívülről való beavatkozás feltételei adottak.
***
A köznapi életben egy szülő közvetítőként jár el, ha megpróbálja kibékíteni a veszekedő gyerekeket, bíróként,
ha a helyes viselkedés szabályaira hivatkozva dönt, s adminisztrátorként, ha jutalmat oszt a jóknak és elvon a
rosszaktól.
 28. A jogalkalmazás szakaszai (Tk.181-186)

Alaptípusa a bírói jogalkalmazás. Szakaszai:

Tényállás megállapítása - Normák, jogszabályok megállapítása, értelmezése - Döntés, határozat meghozatala

1.) Tényállás megállapítása „Mi történt?”

A vita rendszerint az, hogy a felek nem értenek egyet. Mi pedig nem tudunk visszamenni az időben, hogy
tisztázzuk a tényeket. Döntést kell hozni az ellentmondásos állítások ellenére is, a felek, a tanúk, a szakértői
vélemények, s az okiratok figyelembevételével.
Bizonyítási eljárás: Az elérhető bizonyítékok lehető legteljesebb összegyűjtése és mérlegelése.
Mércéje a saját meggyőződés, de nem lehet szubjektív és az indoklásban erről meggyőző, racionálismódon kell
számot adni.
Bizonyítási teher: Annak szabályai, hogy ki köteles valamely tény fennállását bizonyítani. Büntető eljárásban:
a nyomozó hatóság, polgári perben: akinek érdekében áll, hogy a bíróság azt a tényt valónak ismerje el.
Pótolhatja a tény megállapítását a tény fennállására vonatkozó fikció vagy vélelem is.
Tanúzási kötelesség alóli mentesség: hozzátartozót illeti meg. Előfordul, hogy a ténymegállapítás útjában áll.
Az is előfordulhat, hogy a tények - bizonyíthatóság hiányában - nem állapíthatók meg.
Tényálláshoz kötöttség: A tényállás folytonos megkérdőjelezhetősége s felülvizsgálata ellen védi a
jogbiztonságot. A tényekről főként az elsőfokú bíróságon lehet vitázni, másodfokon ez már nem igen
lehetséges.

2.) A jogszabályok értelmezése

Az értelmezés azért szükséges, mert az elvontan megfogalmazott szövegeket nehéz a konkrét helyzetre
vonatkoztatni.
Az értelmezést megkülönböztethetjük alanyai szerint
1. Törvényi, vagy autentikus értelmezés: Maga a jogszabály, vagy az ahhoz kapcsolódó másik
jogszabály tartalmazza. Az ilyen értelmezés kötelező erejű és csak arra a jogszabályra vonatkozik,
amelyre megalkották.
2. Jogtudományi értelmezés: A jogirodalomban lelhető fel. A jog kutatóinak, művelőinek értekezései
ezek, amelyek segíthetik az értelmezést, de nem bírnak kötelező erővel.
3. Jogalkalmazói értelmezés: Érvényessége csak az adott ügyre terjed ki, de joggyakorlattá
kristályosodva általános érvényre is szert tehet. Pl. a Kúria joggyakorlatot egységesítő határozatai,
melyek az alsóbb bíróságokra kötelezőek. A joggyakorlat egységesítésére a törvényszékek és az
ítélőtáblák is törekszenek a saját területükön.
Az értelmezés módszerei
Belső értelmezés - nyelvtani és logikai -: Közvetlenül a szöveg jelentésének feltárására irányul. Eszközei: A
szöveg szavai, azok nyelvtani kapcsolatai, a kapcsolatok logikai szerkezete és az ezekből levont következtetés.
Külső értelmezés - történeti és rendszertani -: Következtetéseit vagy a szöveg megszületésének történetéből,
vagy a szöveg jogrendszerbeli elhelyezkedéséből vonja le.

3.) Döntéshozatal Utolsó lépés

A megállapított tények és az értelmezett jogszabályok egymásra vonatkoztatása. A feladat: A norma
vonatkoztatása a konkrét esetre.
Szillogizmus (Arisztotelész nyomán): Összefüggések keresése a normák és a tények állításai közt.
Felső tétel: Minden ember halandó.
⇒ Szókratész halandó.
Alsó tétel: Szókratész ember.
Ugyanez a séma a jogalkalmazásban:
Felső tétel: Aki mást megöl, bűntettet követ el.
⇒ X bűntettet követett el.
Alsó tétel: X mást megölt.
Felső tétel: Általánosan megfogalmazott jogi norma.
Alsó tétel: A konkrét tényállás.
Konklúzió: A jogalkalmazási feladat eredménye.
 29. A jogszabályok értelmezése (tk. 182-183. 185)

Az értelmezés azért szükséges, mert az elvontan megfogalmazott szövegeket nehéz a konkrét helyzetre
vonatkoztatni.

Az értelmezést megkülönböztethetjük alanyai szerint

1. Törvényi, vagy autentikus értelmezés: Maga a jogszabály, vagy az ahhoz kapcsolódó másik
jogszabály tartalmazza. Az ilyen értelmezés kötelező erejű és csak arra a jogszabályra vonatkozik,
amelyre megalkották.
2. Jogtudományi értelmezés: A jogirodalomban lelhető fel. A jog kutatóinak, művelőinek értekezései
ezek, amelyek segíthetik az értelmezést, de nem bírnak kötelező erővel.
3. Jogalkalmazói értelmezés: Érvényessége csak az adott ügyre terjed ki, de joggyakorlattá
kristályosodva általános érvényre is szert tehet. Pl. a Kúria joggyakorlatot egységesítő határozatai,
melyek az alsóbb bíróságokra kötelezőek. A joggyakorlat egységesítésére a törvényszékek és az
ítélőtáblák is törekszenek a saját területükön.

Az értelmezés módszerei
Belső értelmezés - nyelvtani és logikai -: Közvetlenül a szöveg jelentésének feltárására irányul. Eszközei: A
szöveg szavai, azok nyelvtani kapcsolatai, a kapcsolatok logikai szerkezete és az ezekből levont következtetés.
Külső értelmezés - történeti és rendszertani -: Következtetéseit vagy a szöveg megszületésének történetéből,
vagy a szöveg jogrendszerbeli elhelyezkedéséből vonja le.

A jogértelmezés eredménye
A módszerek különbözőségéből adódik, hogy azok eltérő eredményre is vezethetnek. A szöveg nyelvi és logikai
értelmezéséhez képest a rendszertani és történeti értelmezés eredménye lehet helybenhagyó, megszorító és
kiterjesztő.
Pl.: „Labdázni tilos!” Helybenhagyó: ha valóban csak a labdajátékokra vonatkozóan értelmezzük.
Megszorító: ha a kisgyerekek labdázását nem vonjuk alá, csak a nagyobbak
focizását.
Kiterjesztő: tilos a másokra esetleg veszélyes mozgással járó játékok űzése is.

A norma alkalmazásához az általános fogalmazásnál többre van szükségünk:

- a szöveg jelentésére és
- a megalkotójának szándékolt jelentésére (vagyis a szöveg értelmét magyarázó célokra vagy indokokra).

A jelentés feltárásának fontossága nyilvánvaló olyan kifejezések esetében, mint pl. „jó erkölcs”, vagy „kellő
időben”, vagy „a tőle elvárható segítség”.
A jelentés megállapításánál segít annak a kérdésnek a feltétele, hogy „Mi az értelme az adott szabálynak?” Az
az értelme, ami arra az okra, vagy célra vonatkozik, ami miatt született a szabály. Egy szabály mutathat a
szokásos jelentéstől eltérést is. Pl. „Az étterembe kutyát bevinni tilos!” Noha a tehén nem azonos a kutyával, de
valószínűleg a tehenet sem fogjuk beengedni.
 30. Jogérvényesülés, jogkövetés, jogismeret

A jogalkalmazás során jogi normák alkalmazása történik. Ezért fontos a jogi és nem-jogi normák

megkülönböztetése, hogy eldönthető legyen, indokolt –e a költséges peres eljárás, vagy nem. (Pl. Ha kirabolnak

minket, akkor igen, ha nem adják át a helyüket nekünk a buszon, akkor nem.)

 Jogalkalmazást csak az arra felhatalmazott szervek (bíróságok és más hatóságok) végezhetnek. A

jogérvényesülés működtetéséhez szükséges szakértelem: a jogászok. Feladatuk, hogy hivatásszerűen
működjenek közre a jog megalkotásában és alkalmazásában. A jogalkalmazás az ő kezükre bízott jogalkalmazó
szervek monopóliuma.
 Nem nevezzük jogalkalmazásnak, hanem jogkövetésnek, ahol már mi magunk alkalmazzuk a
jogszabályokat a saját ügyeinkre, elolvasva és megfogadva, pl. hogy mi a módja a cégbejegyzésnek, az építési
engedély megszerzésének stb.
Jogkövetés: amikor az emberek – a jogszabályok címzettjei – által tanúsított magatartás ténylegesen
egybeesik a jogilag előírt mintával. Típusai: tudattalan, tudatos és instrumentális.

Jogalkalmazásra részletesen szabályozott és intézményesített jogi eljárás szolgál.

Jogi eljárás: azt hivatott biztosítani, hogy a lehető legpártatlanabb, legobjektívabb, sőt legigazságosabb döntés
szülessen meg. Az eljárás ezért jogilag szabályozott, lehetőség szerint garantálva, a jogalkalmazó önkényétől
való mentességet.

Eljárásjogok
Az eljárás jogi szabályozásának következménye az anyagi jog és az eljárási jog.
1. Anyagi jog: A feleket megillető jogokat és kötelességeket határozzák meg.
Nem elég azonban tudnunk, hogy jogunk van valamire;
azt is tudnunk kell, hogy mit tehetünk, ha megsértik e jogunkat.
2. Eljárási jog: Az anyagi jogok érvényesíthetőségének módját, szükség esetén a végrehajtási eljárást, a
jog által meghatározott teendőket tartalmazza.
Helyesebb azonban eljárási jogokról beszélni. Hatalmi ágak szerint megkülönböztetünk közigazgatási
(végrehajtói hatalom) és bírósági eljárást (bírói hatalom).
A bírósági eljárás 2 fő típusa: a büntető és a polgári eljárás.
Az eljárásjogok közös jellemzői:
- Lépések egymás utáni sorozata az eljárás megindulásától a lezárásáig.
- Alapelveket tartalmaznak, amelyek célja a magánszemélyek védelme az erőfölénnyel szemben. (pl.
törvényesség, törvény előtti egyenlőség, pártatlanság, diszkriminációtól való mentesség,
tájékoztatáshoz, iratokba való betekintéshez való jog, jogorvoslat lehetősége, nyilvánosság biztosítása,
védelemhez vagy jogi képviselethez és tanácsadáshoz való jog, az anyanyelv használatának joga,
tisztességes eljáráshoz való jog.)
- Az eljárásjogok célja: a korrekt jogalkalmazás feltételeinek biztosítása. Egy jogvita nem egyszerűen a
„felek ügye”, hanem a közösség ügye; a közösség rendjét bontja meg az, aki felrúgj a normákat, s a
közösség az, amely elégtételt vesz emiatt. Az ítéleteket „Magyarország nevében” hozzák.

I. Közigazgatási eljárás
A közigazgatási eljárássorán közigazgatási határozat születik. Közigazgatási határozattal engedélyeznek
építkezést, tiltanak meg egy környezetszennyező tevékenységet, köteleznek eboltásra, vetnek ki adót, stb.
3 fő szakasza:
Alapeljárás: Az ügyfél kérelmére hivatalból indulhat meg. Az eljáró hatóságnak itt azt kell
megállapítania, hogy van-e joghatósága, hatásköre, illetékessége az adott ügyben eljárni. Ha igen, akkor a
hatóság feladata a tényállás tisztázása és a vonatkozó jogszabályi rendelkezések megállapítása. Erre a
hatóságnak 30 napja van (ez egyszer meghosszabbítható). A döntés 2 féle lehet: határozat vagy végzés.
Határozat: a hatóság érdemi döntése a konkrét ügyben, melyben a jogot, vagy a kötelezettséget megállapítja,
vagy a vitát eldönti.
Végzés: Eljárási kérdésben hozott döntés, mely az eljárást felfüggeszti, vagy továbblendíti, elősegítve az
érdemi döntés meghozatalának feltételeit.
Mindkettő tartalmaz: bevezető részt, rendelkező részt, indoklást és záró részt.
Az alapeljárás a döntés közlésével (kihirdetés, kézbesítés, hirdetmény) zárul.

Jogorvoslati eljárás: Az alapeljárásban hozott döntés felülvizsgálatát biztosítja, ha az valakinek a jogát

vagy érdekét sérti. Felülvizsgálatra az ügyfél kérelmére, vagy hivatalból kerülhet sor.
Az ügyfél számára rendelkezésre álló jogorvoslati eszközök:
1) Fellebbezés (utána)
2) Bírósági felülvizsgálat (ekkor közigazgatási per indul)
3) Perújítás (ez rendkívüli jogorvoslati eszköz). Ezzel a jogerős határozat ténybeli megalapozatlanságát
lehet sérelmezni, időközben felmerült új tényre, adatra, bizonyítékra hivatkozva.
Végrehajtási eljárás: A jogerős határozat végrehajtására szolgál, ha szükséges. Akkor szükséges, ha a
kötelezett vonakodik a kötelezettség teljesítésétől. Ez esetben hivatalból a jogosult kérelmére újabb eljárás
indulhat, ilyenkor már a kötelezettség kikényszerítésére. Külön szervezete a közigazgatási végrehajtó szolgálat.

II./A. Büntetőeljárás
Büntetőeljárás: A bíróság válasza a jogsértéssel előidézett konfliktusra.
Reparáció (jóvátétel): A bíróság utólag olyan helyzetet próbál teremteni, mintha a jogsértés nem történt
volna meg (pl. kártérítés, vagy az eredeti állapot helyreállítása).
Represszió (büntetés): Ha a reparáció nem lehetséges, vagy nem elégséges, a jogsértéshez további
következmény is fűzhető. Erre való a büntetés valamilyen formája, a represszió, mint pl. szándékos károkozás
büntetése. A reparáció az egyén sérelmét orvosolja, a represszió a közösség sérelmét.

A büntetőeljárás alapvető szabályait A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. tv. rögzíti. Ezen eljárás menete
aszimmetrikus: az elkövető és a vele szemben fellépő, az államot képviselő vádló (ügyész) viszonyára épül. A
büntető eljárás közsérelem miatt közjogias jelleget mutat, az állam büntető hatalmának érvényesítését szolgálja.
Mivel azonban a közhatalom birtoklása az ügyész és a bíró számára hatalmi túlsúlyt eredményez, a modern
büntetőeljárás egyik legfontosabb célja a garanciák kiépítése a hatalmi önkény kiküszöbölésére. Szakaszai:

Nyomozási szakasz: A nyomozó hatóságok (ügyészség, rendőrség, NAV) feladata a tényállás

felderítése, a bizonyítékok összegyűjtése, a terhelt kézrekerítése, a vádemelés megalapozása.
Az eljárás feljelentéssel, vagy a hatóság tudomásszerzése alapján a nyomozás elrendelésével indul meg. Ennek
megtörténtét a gyanúsítottal közölni kell, s biztosítani az őt megillető jogokat. A nyomozás lefolytatása szabály
szerint 2 hónap, de legfeljebb 2 év. Ezt követően vagy a nyomozás megszüntetéséről kell határozni, vagy a
keletkezett iratokat vádjavaslattal az ügyészhez kell továbbítani.

Ügyészi szakasz: feladata a döntés a vádemelésről. A bíróság a vádhoz kötöttség helyzetében van, csak
arról hozhat ítéletet, amely miatt és aki ellen az ügyész vádat emelt. Az ügyész a nyomozást felfüggesztheti,
megszüntetheti, a vádemelést elhalaszthatja vagy részben mellőzheti, vagy vádat emelhet úgy, hogy vádiratot
nyújt be a bírósághoz. Az ügyész a vád fölött az eljárás későbbi szakaszaiban is rendelkezik: a vádat képviseli, s
az ítélet meghozataláig módosíthatja vagy elejtheti. A terhelt a vádemelést követően: vádlott.

Bírósági szakasz: A büntetőeljárás központi része; a büntetőjogi felelősségrevonás.

1) A tárgyalás előkészítése: A bíróság azt vizsgálja, hogy megvannak e az eljárás lefolytatásának a feltételei.
Itt van helye: áttételnek (hatáskör vagy illetékesség hiányában), az eljárás felfüggesztésének, megszüntetésének.
2) Első fokú tárgyalás: ahol az eljárás minden szereplője személyesen és együttesen jelen van, itt történik
meg a bizonyítás lefolytatása és a határozathozatal. Ha lehet, egy napon, ha nem, akkor elnapolással több
alkalommal tisztázható a tényállás. Határozat alapjául csak a bíróság által közvetlenül felvett bizonyíték
szolgálhat. A tárgyalás végén a perbeszédeket követően a bíróság meghozza és kihirdeti a határozatát,
figyelmeztetve és lehetőséget adva a fellebbezés bejelentésére. A bíróságok 2 féle határozatot hozhatnak:
ítéletet, vagy végzést.
Ítélet: érdemi döntés a perben (bűnös, vagy felmentés).
Végzés: ha a bíróság nem dönt a bűnösségről, hanem az eljárást megszünteti. 2 fő részből áll: rendelkező
részből és indoklásból.
 Rendelkező rész: a bíróság érdemi döntése (bűnösség, vagy felmentés kimondása) és a bűnügyi
költség viselésére vonatkozó döntést és egyéb rendelkezéseket.
Indoklás: a vád összefoglalása, a vádlott személyi körülményeinek, a megállapított tényállásnak a
bizonyítékoknak a mérlegelése és a büntetést megalapozó jogszabályok megjelölése.
3) Másod fokú eljárás: A másodfokú bíróság, ha az elsőfokú ítéletet törvénysértőnek vagy
megalapozatlannak találja, az ítéletet hatályon kívül helyezi és az első fokú bíróságot új eljárásra és új határozat
meghozatalára utasítja. Ha egyetért az elsőfokú ítélettel, vagy elutasítja a fellebbezést és az ítéletet helyben
hagyja, vagy a szükséges mértékben megváltoztatja, s ez után a határozat jogerős és végrehajtható lesz.
4) Harmadfokú bírósági eljárás: Fellebbezési lehetőség van arra az esetre, ha a másodfokú bíróság a
büntetőjog szabályainak megsértésével állapította meg olyan vádlott bűnösségét, akit az első fokú bíróság
felmentett és fordítva.
Rendkívüli perorvoslat: azaz a jogerős ítélet felülbírálatára csak rendkívüli esetben kerülhet sor. Fajtái:
♠ Perújítás: Az ítélet meghozatalakor még figyelembe nem vett olyan új tény, vagy bizonyíték, amelynek
létezése eltérő döntést eredményezhetett volna. A perújítási eljárás 2 részből áll: Elsőként a kérelmet vizsgálja
meg a másodfokú bíróság, majd dönt a perújítás jogosságáról. Ha igen, akkor az ügy ismételt tárgyalására és új
határozathozatalra kerül sor az első fokú bíróságon.
♠ Felülvizsgálat intézménye: Az érintett a jogerős határozat megváltoztatását kérheti a Kúriától, arra
hivatkozva, hogy az ügydöntő határozat anyagi jogszabályt sért, vagy lényeges eljárási szabály megsértésével
született.
♠ Jogorvoslat a törvényesség érdekében: Ezt csak a legfőbb ügyész kezdeményezheti annak érdekében,
hogy a Kúria állapítsa meg, hogy a jogerős ítélet törvénysértő volt.
♠ Jogegységi eljárás: Lefolytatására a Kúria jogosult, a Kúria elnöke vagy a legfőbb ügyész
kezdeményezésére; valamilyen elvi kérdés, illetve jogkérdés felmerülése indokolja.
♠ Alkotmányjogi panaszeljárás: Az alkotmánybíróság folytatja le indítvány alapján abban az esetben, ha
egy ügyben alkotmány-ellenes szabályt alkalmaztak, vagy egy konkrét bírói döntés alkotmányos alapjogot sért.
Ha az alkotmányjogi panaszeljárás sikeres, az alapján lehet kérni a határozat felülvizsgálatát.

II/B. Polgári eljárás

A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény által szabályozott polgári eljárás modellje a követelést
támasztó felperes, illetve az ez ellen védekező alperes közötti konfliktus eldöntésére szolgál. A felek egymással
szimmetrikus viszonyban állnak. Kerete és folyamata a polgári ügy, tartalma a polgári eljárásjogi jogviszony. A
polgári eljárás első fokú és perorvoslati szakaszra különíthető el.

Elsőfokú bírósági eljárás: Kérelemre indul, melyre a keresetlevél szolgál: az eljáró bíróságot, a felek
adatait, a felperes által érvényesíteni kívánt jogot, az azt megalapozó tényeket és bizonyítékokat, s a bíróság
döntésére irányuló kérelmet tartalmazza, csatolva a rendelkezésre álló okiratokat. Keresetet csak az ügyben
érdekelt fél, esetenként helyette pl. az ügyész, vagy a gyámhatóság nyújthat be.
Tárgyalás előkészítési szakasz:
- Annak tisztázása, hogy a keresetlevél alkalmas-e a tárgyalásra?
- A tárgyalás nem más bíróság vagy hatóság hatáskörébe vagy illetékességébe tartozik-e?
- Nincs-e szükség hiánypótlásra, nem kell-e a keresetet tárgyalás kitűzése nélkül elutasítani?
- Ha nincs ilyen ok, vagy elhárították, akkor a bíróság kitűzi a tárgyalást.
Tárgyalás:
- Bizonyítékok összegyűjtése, megvizsgálása s ezek alapján a tényállás felderítése.
- Tárgyalási elv szerint történik a bizonyítás: A döntéshez szükséges tényt annak a félnek kell
bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azt a bíróság valónak elfogadja (a bíróság a kezdeményező
szerepet csak kivételesen veszi át).
- A bíróság itt is ítélettel, minden más kérdésben végzéssel határoz. Végzések: eljárásjogi kérdések
eldöntésére szolgálnak.
- Kivételesen születhet itt is ügydöntő határozat végzés formájában; pl. egyezség jóváhagyása, jogerőssé
vált fizetési meghagyás, a per megszüntetése, stb…
Ítélet:
- Fellebbezési záradékot is tartalmaznia kell: a fellebbezés lehetőségéről és módjáról szóló tájékoztatás.
- Az indoklás itt (vád helyett) a pertörténetet ismerteti;
- a zárórész ugyanolyan, mint a büntető ítéletnél, ugyanúgy kell kihirdetni, ill. közölni.
 Jogorvoslati szakasz: 2 fajtája: a rendes és a rendkívüli.
Rendes jogorvoslat: a fellebbezés, melyet az első fokon eljárt bírósághoz kell benyújtani, de azt a felettes
bírósága bírálja el (járásbíróság esetében a törvényszék, törvényszék esetében az ítélőtábla).
A fellebbezést elbíráló másodfokú bíróság:
- a pert megszüntetheti,
- az ítéletet hatályon kívül helyezheti, s ekkor új eljárást rendel el,
- de helyben is hagyhatja a megtámadott ítéletet, vagy részben megváltoztathatja.
Rendkívüli jogorvoslat:
- Perújítás: A jogerős ítélet ténybeli hibáinak orvoslására szolgál.
- Felülvizsgálat: Jogi hibák orvoslására szolgál. Pl. a jogerős ítélet jogszabályt sértett. A Kúria bírálja el,
s a kérelmet vagy elutasítja, vagy a határozatot hatályában fenntartja, esetleg megváltoztatva új
határozatot hoz, vagy hatályon kívül helyezi és új eljárást rendel el.
Polgári peres ügyekben is van lehetőség alkotmányjogi panasz benyújtására, sikeres panasz esetén azonban nem
felülvizsgálatnak, hanem perújításnak van helye.

Végrehajtás: A érdekeltek kezdeményezésére az önálló bírósági végrehajtók foganatosítanak. A

végrehajtás során okozott sérelmek orvoslására a végrehajtási perek szolgálnak.

Mediáció:
Jogrendszerünk új eleme;a legkülönfélébb életszférákban nyitja meg az egyezkedés lehetőségét.
Az alternatív vitarendezés modern intézményei között jött létre hazánkban:
- a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat (1996-ban): munkaügyi konfliktusok kezelésére és
viszonyok javítására.
- Fogyasztóvédelmi békéltető testület: A fogyasztóvédelmi törvény 1999-től állította fel (a területi
gazdasági kamarák mellett) a fogyasztói jogviták kezelésére.
- Egészségügyi közvetítői eljárás: 2000 óta működik, tisztán mediációs jellegű, amely a beteg és az
egészségügyi szolgáltató közötti jogviták peren kívüli rendezését hivatott elősegíteni.

A jogismeret: a jogkövető magatartás előfeltétele. A jognak az ismeretét jelenti.

Fontos, hogy az állampolgárok pontosan megismerjék és felismerjék a jogszabályokat csak így tudják tudatosan
követni azokat. A jogalkotó gondoskodik a jogszabályok kihirdetési kötelezettségéről. A törvénynek, a jognak a
nyilvános kihirdetése, közzététele éppúgy feltétele, mint az, hogy a jogszabályt arra felhatalmazott szerv
alkossa.
 31. A jogviszony mibenléte és osztályozása (Tk. 203- 207)

Társadalmi viszony - jogviszony:

Amikor az emberek cselekvése kölcsönösen igazodik egymáshoz társadalmi viszonyról beszélünk.(pl. férfiak és
nők viszonya, szerelmesek, haragosok, barátok, rokonok, üzletfelek)
Ha a társadalmi viszonyokat jogilag szabályozzák, jogviszony lesz. Egy társadalmi viszony jogviszonnyá válása 2
féleképp történhet meg:
- Már meglévő viszonyt egy idő elteltével a jog is szabályozás tárgyává teszi. (pl. együttélés – házasság)
- Ha egy társadalmi viszony eleve jogviszonyként jön létre. (pl. állampolgárság)

A társadalmi viszony és a jogviszony viszonya:

 Szelektív: A társadalmi viszonyoknak csak a lényegesnek tartott elemeit szabályozza a jog (pl. a
házasság jogi szabályozása nem tér ki arra, hogy ki mosogasson).
 Konstitutív: A jogi szabályozás visszahathat magára a társadalmi viszonyra (pl. „törvényes” és
„törvénytelen” gyermekek közti jogi különbségtevés kihathat a gyermekvállalási hajlandóságra).

A jogviszonyok osztályozása
 Jogágak szerinti megkülönböztetés: polgárjogi, büntető jogi, közigazgatási jogi, munkajogi jogviszonyok
 Általános és konkrét jogviszony:
- Általános: mindig egy jogintézmény, a jogban szabályozott valamilyen modell, pl. adás-vétel intézménye
(általában írja körül az eladó és a vevő jogait és kötelezettségeit).
- Konkrét: A valóságos szereplők között létrejövő tényleges kapcsolat (pl. ha egy vállalat alkalmazottja
útján ad el valamit X vevőnek).
 A jogviszony szereplőinek pozíciója szerint:
- Szimmetrikus jogviszonyok szereplőit egyenlő jogok és kötelességek illetik meg. Tipikusan ilyenek a
polgári jogi jogviszonyok (pl. adásvétel, ahol a felek a dolog és a vételár szolgáltatása tekintetében
kiegyenlített helyzetben vannak).
- Aszimmetrikus jogviszonyban ez az egyensúly hiányzik, a felek egymással alá - fölérendeltségi
viszonyban vannak, amely mögött az egyik fél hatalmi pozíciója rejlik (pl. a közjogi viszonyoknál, az adó
kivetése, vagy pl. a kisajátítás).

 A polgári jog körén belül megkülönböztetünk abszolút és relatív szerkezetű jogviszonyokat.

- Abszolút szerkezetű jogviszony: Legtipikusabb példája a tulajdonjog, ahol a tulajdonost mindenkivel
szemben megillet tulajdona háborítatlanságának joga, amely biztosítása egyben mindenki másnak a
kötelessége.
- A relatív szerkezetű jogviszony: Eleve meghatározott személyek között jön létre (pl.: bérleti díjat nem
köteles bárki megfizetni, csak a bérlő).
 32. A jogi tények (Tk. 207.-209)

Jogi tények: Azokat a történéseket, amelyek a jogviszonyokat mozgásba hozzák, összefoglalóan jogi tényeknek
nevezzük.

A jogi tények csoportosítása:

1. Akaratunktól független események:

a) Természeti események: pl. a születés puszta ténye keletkeztet állampolgársági jogviszonyt, vagy a
felek bármelyikének halála megszünteti a megbízási szerződést.
b) Reflexes vagy ösztönszerű viselkedésformák: Akaratlan, mégis magatartásunk által okozott
következmények, pl. tévedés, hanyagság, gondatlanság. Olyan esetek, amikor előidézünk valamit, amit
nem is akartunk.

2. Akaratlagos emberi magatartások:

Ezek akaratlagosak, esetleg céltudatosak, célirányosak is
a) A bírói vagy közigazgatási szervek aktusai: azok cselekvései, akik a jog nevében járnak el, pl.
házasságkötésnél az anyakönyvvezető, vagy a házassági jogviszony megszűnéséhez bírói ítélet kell.
b) A jog alanyainak vagy címzetteinek cselekvése: Ez lehet emberek, társulásaik, szervezeteik bármely
ténykedése, mely képes joghatást kiváltani. Ezek lehetnek:
Tiltottak: Megvalósításuk szankciót eredményez.
Kötelezőek: Elmulasztásuk szankciót eredményez.
Megengedettek: Egyéni mérlegelés alá tartozik a tanúsításuk, vagy az attól való tartózkodás.
Ilyenek a jogi aktusok.
Jogi aktusok: jogviszony keletkezésére, módosítására vagy megszüntetésére irányuló, vagy azt
célzó magatartások. Lehetnek:
- Kétoldalúak: pl. szerződéskötés, módosítás, felbontás. Ezeket nevezzük
jogügyleteknek
- Egyoldalúak: pl. szerződés egyoldalú felmondása, vagy lemondás az örökségről. Ezeket
nevezzük jognyilatkozatoknak.
A jogi aktusok általában szóban, vagy írásban valósulnak meg, de ráutaló magatartással is
végbemehetnek (pl. a boltban az árút belerakjuk a kosarunkba, vagy a pénztárnál bankkártyát
nyújtunk a pénztárosnak).
 33. A jogviszony elemei (Tk. 209.-217.)

A jogviszony alanyai: A személy (persona)

A személyek alapvetően két csoportra oszthatók:
Természetes személyek
Jogi személyek a jog által teremtett személy, valami, amit a jog valakinek tekint, még pontosabban
valakivé minősít. A jog személy fogalma alapvetően mentes az individualitástól.

A természetes személyek elszemélytelenítése és a jogi személyek megszemélyesítése találkozik egy pontban,

ahol immár fennáll az azonosságuk: abban, hogy egyformán jogalanyok.
A jog szereplői - emberek, szervezetek és más képződmények - egyenrangú és homogenizált résztvevői a jognak.
Jogalanyok: mindazok, akik mással jogilag értékelhető kapcsolatba kerülhetnek.
A jogalanyiság elismerés függvénye: az elismerés fakadhat közvetlenül jogszabályból, de lehet - közvetetten -
bejegyzés, vagy bejelentés eredménye is.
Felmerül a kollektív jogok kérdése. Vannak olyan embercsoportok, akik nem alkotnak szervezetet, pl. vállalati,
lakóhelyi, etnikai kollektívák, fogyasztók, etc. A gondot az okozza, hogy ki a jog alanya, ha sem a természetes
személyek, sem a belőlük formálódó valamiféle jogi személy sem nevezhető meg jogalanyként. Ebből következik
az, hogy jogalany az lehet, aki jogképességgel rendelkezik.

A jogviszony tárgya: az, amire a jogviszony vonatkozik, ami miatt az egyáltalán létrejön.
Jogviszony tárgya lehet: dolog, közvetett tárgy (magatartás), közvetlen tárgy.
 a dolog: pl. adásvétel, bérlet esetén a jogviszony tárgya a dolog amit eladnak , bérbe vesznek.
 közvetett tárgy (amikor nincs fizikai tárgy, dolog) – pl. a nyelvtanításra vonatkozó megbízási szerződés.
De van olyan, ahol jelen van a dolog, de a jogviszony nem arra, hanem a dologgal kapcsolatos
magatartásra vonatkozik.
 közvetlen tárgy, ami minden jogviszonyban fellelhető a jogalanyok meghatározott magatartása. A
jogviszony tárgyát képező magatartás irányulhat
o tevésre, (szerződés megkötése),
o mulasztás jogszabályok előírások ellenére történő nem tevés (segítség elmulasztása)

Első megközelítésben ez valamilyen dolog. Valóban, elsősorban a polgári jogban használatos a jogviszony
közvetett tárgya kifejezés. Tüzetesebb szemrevétel azonban azt mutatja, hogy még ahol jelen is van valamilyen
dolog, a jogviszony nem arra vonatkozik, hanem a feleknek a dologgal kapcsolatos magatartására. A
jogviszony közvetlen tárgya a jogalanyok meghatározott magatartása. A társadalmi viszonyt jogviszonnyá
tevő jogi szabályozás éppen arra irányul, hogy a felek magatartása egy előzetes jogi mintában rögzített
“menetrend”, vagy “szereposztás” szerint menjen végbe, mert ha nem, működésbe lépnek a jogkövetkezmények.
A jogviszony tárgyát képező magatartás megnyilvánulhat
tevésben (pl. lopás, szerződéskötés), vagy
mulasztásban (pl. segítségnyújtás elmulasztása, a kellő gondosság elmulasztása).
A jogviszony tárgyát kitevő magatartás a “ha..., akkor” szerkezetben kifejezett norma hipotézisében nyer
meghatározást. A magatartás megvalósulása a norma minősítése folytán eredményez jogviszonyt. “Ha valaki
mást megöl...”

A jogviszony tartalma: a jogalanyokat megillető, illetve terhelő, s a magatartásukra vonatkoztatott jogok és

kötelességek összessége.
Itt konkrét személyeknek a tárgyi jog (ui. a jogszabályok) által elismert, vagy előírt alanyi jogairól és
kötelességeiről van szó. Az alanyi jog a jogalanynak a jogszabályban biztosított és védett azon lehetőségére utal,
hogy más(ok)tól meghatározott magatartás tanúsítását igényelje. A jogi kötelesség pedig - ennek mintegy
reciprokaként - ugyanennek tanúsítására való kötelezést, annak jogi előírását jelenti.

Modern jogfelfogás
Individuális: a jogokat csak mint „ valakinek „ a jogait tudjuk elgondolni és kezelni.
Tulajdon- szerű: a jogokat úgy tudjuk elgondolni, mint a mi tulajdonunk, mint a „ mi jogunk”.
Kizárólagos: valamely csak annak alanyát illeti meg, s egyben korlátozza vagy kizárja mások jogát
ugyanarra.
 Semleges: az adott jog léte vagy nem léte független alanyának jogon kívüli helyzetétől. (vallási, politikai
hovatartozás)
Az alanyi jog a jogalanynak a jogszabályban biztosított és védett azon lehetőségére utal, hogy más(ok)tól
meghatározott magatartás tanúsítását igényelje. A jogi kötelesség pedig - ennek mintegy reciprokaként -
ugyanennek tanúsítására való kötelezést, annak jogi előírását jelenti.
 34. Felelősség és felelősségrevonás a jogban (Tk. 217-226)

Minden felelősség sémája: kérdés – válasz. A norma alkalmazója kérdez, a norma sértője felel.
A kérdés: „Miért tetted, vagy mulasztottad ezt, kötelességedet megszegve?”
Ha a válasz kielégítő, a személyt felmentik, ha a válasz nem megfelelő, elítélik.

A felelősség: az egyén és a közösség (társadalom) között teremt kapcsolatot. A közösség állítja fel a modellt, a
magatartási mintákat, a mércét (hogyan) és következményt is fűz a magatartás eredményéhez.
Felelősségrevonás:
- Az egyéni magatartás és a felállított közösségi magatartási minta, mérce egybevetése valamint annak
következményének megállapítása. Másképp:
- A felelősség megállapítására irányuló eljárás.
A felelősség előfeltétele: Valamilyen kötelesség fennállása és e kötelesség megszegése, vagy mulasztása.
A felelősség következménye: Alkalmazhatóvá válik a normaszegés esetére előírt szankció.
A felelősség megállapítása: Negatív értékelés, mely szerint valakinek a magatartása nem felelt meg a norma
előírásának és ezért alkalmazhatók vele szemben a szankciók.

Jogi felelősség:
A felelősség elemeinek és a felelősségrevonási eljárásnak pontos és részletes szabályozása van. PL. a
felelőtlenség fogalom a jogban nem azt jelenti, mint a köznyelvben. Nem jellemhiba, vagy negatív jelző,
hanem arra utal, hogy valaki nem vonható felelősségre (vagy mert nem várható el tőle, pl. gyermektől, vagy
elmebetegtől, vagy mert olyan a szituáció, pl. éppen haldoklik).
Felelősségrevonás elmaradása:
- Csak az a jogi eljárás torkollik felelősségrevonásba, ahol a jogsértő magatartás szankcióval van
összekapcsolva. Akár jogsérelem, akár szankció hiánya esetén felelősségről nem beszélhetünk, sem
felelősségrevonásról.
- Nem lehet felelősségre vonni azt, akitől a magatartás megfelelő tanúsítása, vagy a magatartás
következményeinek átlátása nem várható.
- Elmaradhat a felelősségrevonás időmúlás (elévülés) miatt
- Kegyelmezési jog gyakorlása folytán
- Ha a jogosult nem tesz feljelentést, vagy nincs kereset.
A jogi felelősség sajátos változata: a mások cselekedeteiért való felelősség. 2 fajtája van:
 kollektív felelősség: amikor a közösség felel bármelyik tagja felelősségéért.
 a feljebbvaló felelőssége: amikor az apa, a munkáltató, a megbízó, a parancsnok felel a felügyelete alá
tartozó gyermek, alkalmazott, megbízott, beosztott magatartásáért.

A felelőségrevonás alapjai
Szubjektív alapja: a cselekvő egyén, a szubjektum. Kell lenni valakinek, aki felelősségre vonható és alkalmas
is a felelősségre vonásra.
Objektív alapja: a valóság.
- Nincs olyan helyzet, amelyben ne lenne választási lehetőség.
- A következményekért csak az tehető felelőssé, akinek a cselekedete és annak következményei között
okozati összefüggés van.
Normatív alapja: A valóságot egy jogi normával kapcsolja össze. Azzal, ami történt a valóságban, szemben áll
az, aminek történnie kellett volna. A felelősséghez ezen kívül egy olyan norma is szükséges, amely szerint
ennek nem lett volna szabad megtörténnie.

Felelősségi alakzatok
Polgári jogi felelősség: Az adott helyzetben az átlagembertől elvárható magatartást kéri számon.
Alaptípusa: a kártérítési felelősség
Vannak esetek, amikor nincs szubjektív alapja a felelősségnek:
- fokozott veszéllyel járó tevékenység (pl. vasút működtetése)
- mások közreműködése (pl. alkalmazottak, megbízottak nyomán bekövetkezett kár)
Büntetőjogi felelősség: Mércéje a vétkesség. 2 dologra koncentrál:
- szándékos cselekmény (majd ezen belül egyenes szándék vagy eshetőleges szándék)
- gondatlan cselekmény (ezen belül a tudatos gondatlanság és a hanyagság)
A szándéknak van intenzítása is:
- előre kitervelt módon való elkövetés
- erős felindulásból való elkövetés
 35. A feudális abszolutizmus állama (Tk. 227-232)

Korszaka a 15-17.sz. A feud. absz. államainak kiépülése több évszázados folyamat eredménye volt.
Kialakulásának okai:
1.) Válságok
A válságok falupusztulásokat, a városgazdaságok hanyatlását, pol-i anarchiát és gyakran népességcsökkenést
jelentettek. Megoldásai:
1. A terhek áthárítása a paraszti rétegekre; de ez gyakran parasztfelkelésekhez, majd ennek
következményeként Nyugaton a jobbágyi kötöttségek fellazulásához, Közép- és Kelet Eu-ban a
„2.jobbágysághoz” vezetett.
2. Hatékony válságkezelési mód a gazdasági tér kitágítása, pontosabban a fejlettebb Nyugat saját
infrastruktúrájává alakította át a közép-eu-i térséget. (Ez nyilván a közép-eu-i térség lemaradását
eredményezte.)
3. Gyarmatosítás, földrajzi felfedezések. Nyugat-Eu. magához kapcsolta Amerikát, Afrika és Ázsia egyes
részeit. Keleten Oroszország gyakorlatilag összegyűjtögette az orosz területeket, s így lett hatalmas ázsiai
térséggé. Közép Eu-nak ekkor sem állt módjában „kitörés”.
2.) Az állami feladatok kibővülése
A válságok megoldása azonban mindenütt állami eszközöket igényelt, amely megteremtette az abszolút
monarchiának a feltételeit. Ezek: meggyengül a hagyományos nemesség, megerősödik a városi polgárság, az
államnak behódol a nemesség (tőle várva a 2.jobbágyság garantálását), az állam egyre inkább beavatkozik a
gazdasági fejlődésbe. Tehát a válságok kezelése mindenütt állami feladattá vált. Ehhez a feladathoz az
államoknak abszolutisztikus eszközöket kellett igénybe venniük.

A feud. absz. államának főbb jellemzői: „A társadalom állam alá rendelése.”

 Hivatali apparátus: Az uralkodóknak korábban is volt, de ez méretében is meghaladta a korábbiakat,
illetve máshogyan szerveződött. Szakképzett, fizetett, az uralkodótól függő, gyakran jogi végzettségű
tisztségviselőkből állt. Ekkor születik meg a modern értelemben vett bürokrácia. Ez az apparátus kezdi meg a
társadalom és a gazdaság irányítását.
 Állami egység megteremtése: Egységes, centralizált és hierarchikus államszervezet kiépítése, amely már
nevezhető formálódó nemzetállamnak.
 Egységes jog: A hűbéri jogot váltotta fel.
 Hadsereg, rendőrség: A korábbinál jóval nagyobb méretű, fizetett és szakosodott; súlyában is erősebb.
 A gazdaság irányítása: Az uralkodók korábban is szabályoztak g-i kérdéseket, pl. megreformálták a
pénzrendszert, vagy vámokat vetettek ki, de csak ekkor lett általánosan is elfogadott, hogy a gazdaság egészét az
állam irányítsa. Vagyis az abszolút monarchiák teremtették meg a mai értelemben vett gazdaságpolitikát.
Felismerték, hogy az állami gazdaság forrása a népesség adózóereje.
 Az állam legitim: Mindenki által elfogadottnak kell lennie.
 Az állam szuverén: Minden más hatalom felett áll, az állam a főhatalom birtokosa; s egy adott terület és
annak népessége felett a legfőbb hatalommal rendelkezik. Ennek eredményeképp történt a vallási élet, az
egyházak politikai hatalmának háttérbe szorítása.

Államfejlődés; A Nyugat és Kelet eltérései:

- Nyugaton az abszolutizmus viszonylag rövid ideig állt fenn, 50-150 év, Keleten mintegy 450
évig tartott.
- Nyugaton a nemesség számára biztosítottak polgári foglalkozást, kereskedést, Keleten a
nemesség „szolgáló nemesség” lett, automatikusan katonai, vagy hivatalnoki funkciót kellett betölteniük.
- A nyugati gazdaság a magánszférát erősítette, a keleti kizárólag az államot.
- Nyugaton a társadalom „világosította fel” önmagát (felvilágosodás), és uralkodóit, Keleten az
uralkodók kívánták felvilágosítani az alattvalóikat (felvilágosult abszolutizmus).
 36. A polgári állam (Tk. 232-237)

Nyugat-Európa polgári államai (16-18. sz.-ban formálódott ki)

Sajátosságai:
 A polgári társadalom alapja a polgári magántulajdon, mely mentes a politikai
előfeltételektől. Nem feltételezi a tulajdonos valamely pol-i közösséghez, vagy rendhez tartozását, tehát nem
kell politikai tevékenységet folytatnia. A tulajdon sajátossága, hogy szabadon értékesíthető, s hogy értéket
termel. A tulajdon lehet: tőketulajdon, munkaerő-tulajdon, de megjelenhet értékesíthető tudásként vagy
forgalomképes információként is.
 A tőkés árutermelés, a piacgazdaság uralkodóvá válása és a modern nagyvárosi lét
megszüntették a társadalmi (vagyoni, családi, foglalkozási) különbségek pol-ilag meghatározó jellegét.
 A közhatalom gyakorlása önálló tevékenységgé válik, megjelennek a kizárólag
politikával foglalkozók csoportjai: politikusok, államférfiak. A politika területein új feladatokat kell
megoldani: érdekképviselet, törvényalkotás, kormányzás.
 A vallás elvesztette világnézet-formáló szerepét, alternatív eszmék és ideológiák uralják
a pol-i gondolkodást. Ezen eszmeáramlatok („izmusok”): liberalizmus, konzervativizmus, szocializmus és
nacionalizmus. (Gyakran kombinálva: szociáldemokrácia, kereszténydemokrácia)
 Jellemző lesz a politikai nyilvánosság és eszközei (sajtó és közvélemény).
 Politikai pártok és az érdekérvényesítés szervezetei (szakszervezetek, egyesületek,
szakmai érdekképviseletek) megjelenése.
 Általánosan elfogadott, hogy az állami döntések jogszerűek (legálisak) maga az állam
legitim.

A modern jog:
A polgári államrend kiépülésével párhuzamosan született meg a modern jog is. Jellemzője, hogy nagy
hangsúlyt helyez a formai szempontokra, szabályai formalizált rendszert alkotnak.
♠ A jog rendszerszerűsége, általánossága és univerzalitása lehetővé teszi, hogy az egyes cselekedetek
jogi következményei előre jelezhetőek legyenek; tehát a jog többnyire kiszámíthatóan működik.
♠ Közjog, magánjog elkülönülése jellemző, ugyanúgy, mint a társadalom és az állam, a magánélet és a
közélet szétválása a polgári államban.
♠ Jellemzi a jogegyenlőség kiterjesztése:
- egyenjogúság (anyagi jogosultságok terén)
- törvény előtti egyenlőség
♠ Szabadságjogok elismerése:
- szólás szabadság
- sajtószabadság
- általános és egyenlő választójog
A 19. sz.-ban sok nyugat-európai országban „rendszerváltás” zajlott le, ekkor születtek meg a mai értelemben
vett pol-i rendszerek. Majd ezeken belül tartalmi változások következtek be, melynek során a liberális államok
szociális-jóléti államokká alakultak át.

Közép- és kelet- európai társadalmak sajátosságai

Történelmi fáziskésés jellemző; nem nyugati mintára zajlott a polgárosodás. A polgárosodás gyorsan, de
romboló módon zajlott le. Nem is számolta fel a régi pol-i rendszerek minden elemét, s nem tűntek el teljesen a
régi gazdasági, társadalmi szerkezetek.
A legtöbb országban kettős társadalmi struktúra alakult ki: (A „kend”-ek mellé minden szinten urak
kerültek.)
1. A hagyományos uralkodó osztály (pol-i, állami szférát uralók) mellett megjelentek a polgári csoportok.
2. A nagyszámú parasztság mellett megszületett a nagyvárosi munkásság.
Nem vált általánossá a pol-i előfeltételektől mentes polgári tulajdon és nem alakult ki a gazdaságtól elválasztott
pol-i szféra sem. Jellemző maradt a pol-i – hatalmi szféra túlsúlya; s a jelentős változások nem társadalmi,
hanem állami kezdeményezésre indultak meg.
Míg Ny-Eu-ban létrejöttek a szociális-jóléti államok, Közép- és Kelet Eu-ban „modernizáló” később pedig
„totális” államok alakultak ki.
 37. A polgári állam főbb formái a 19-20.sz.-ban (Tk. 237-251)

Liberális állam
A liberális állam szüntette meg az abszolutisztikus állami ellenőrzést a társadalom magánjellegű életszférái
felett. Az államok különböző mértékben váltak liberális jellegűvé: A legteljesebben Anglia, Hollandia és az
Egyesült Államok, a legkevésbé Poroszország vagy Oroszország.
A liberális rend sajátosságai:
 Az állam a lehető legnagyobb mértékben kivonul a gazdaságból és a magánszférából. Az állam a
gazdaságot nem támogatta, de nem is korlátozta. A szó szoros értelmében nem is volt „gazdaságpolitikája”.
Leírják „éjjeliőr állam”-ként is, hangsúlyozva, hogy csak az alábbi funkciói vannak: igazságszolgáltatás,
jogvédelem, közbiztonság megteremtése. A valóságban azonban felvállaltak még néhány pozitív funkciót:
kötelezővé tették és biztosították az alap, később a középszintű oktatást, kiépítették a modern egészségügyi
rendszer alapjait. Helyesebb lenne tehát a liberális államot korlátozott államként leírni.
 A köz- és magánszféra, a politika és gazdaság, a társadalom és állam elkülönülése jellemzi.
 A belső viszonyokban a szabad verseny, a külkapcsolatokban pedig a szabad kereskedelem elvét
követték.
 A liberalizmus alapértéke: az egyéni szabadság. A szabadságot fenyegető közhatalom korlátozására
törekszenek.
 A hatalomnak korlátoznia kell saját magát; ezért megosztották. Így jött létre a hatalommegosztás tana,
mely az államhatalmi ágak elválasztásában valósult meg, hogy azután egymást ellenőrizzék és fékezzék.
 Itt modernizálódik a parlamentarizmus, ahol ütközhetnek a rivalizáló társadalmi érdekek, hogy aztán
köztük pol-i konszenzus teremtődjön. Rájönnek, hogy a felek itt egymással vitában állnak, s mindenki
elfogadja, hogy a másikat nem legyőzni, hanem meggyőzni kell.
 A helyi önkormányzatok biztosították az egyének közvetlen pol-i tevékenységét, a helyi
hatalomgyakorlást és a politikai rend alulról való építkezését.
A liberális politikusok fő jelszava: „Engedjetek szabad folyást a dolgoknak, a világ megy magától is.” Ha a
világ valamilyen okból mégsem ment magától, a liberális politikusok nagyon jól tudták, hogy a dolgok
alakulásába néha be kell avatkozni.

Polgári demokrácia, polgári állam

Szinonimája a tőkés állam (mert az állam elsősorban a termelés feltételeit biztosítja), a képviseleti
demokrácia (a szabadságjogok jelentősége miatt) és liberális demokráciának is nevezik (mivel a
modernállam számos intézményét a liberálisok kezdeményezték), valamint alkotmányos demokráciaként is
leírják (az alkotmányosság eszméje miatt).
- Alapvető pol-i jogok elismerése - Magántulajdonon alapuló gazdasági rend
- Pol-i részvétel lehetősége - Pol-i váltógazdaság (versengő többpártrendszer)

Jogállam
A modern állam leírható jogállamként is, amelyben az állami tevékenység a jognak van alárendelve, s a
hatalmat nem önkényesen, hanem a jogszabályok alapján gyakorolják.
Alkotmányosság: Az állami szervek az alkotmányban és más törvényekben szabályozott módon működnek.
Törvényesség: A már megszületett törvényeket pol-i befolyástól mentesen alkalmazzák.
A jogállamiság fogalma gyakran az állami tevékenység korlátozottságát jelzi; hiszen minden körülmények
között tiszteletben kell tartania az állampolgárok jogi egyenlőségét és szabadságjogait.
A jogállam ellentéte a hatalmi önkényt is lehetővé tevő rendőrállam, az állami tevékenységet korlátlanul
kiterjesztő totális állam és részben ellentéte a rendszerint jóléti célokat követő szocialista állam.
Pártok és érdekképviseleti szervek
19. sz.-ban a pártok jellegzetes alakja az ún. honorácior-párt (a művelt és vagyonos rétegből szerveződött). A
20. sz. elején ezeket felváltották a tömegpártok. E pártok már nem a parlamenti képviselők körül szerveződtek,
hanem maguk juttattak be képviselőket a parlamentbe. Innentől kezdve nem a képviselők alapítottak pártokat,
hanem a pártok állítottak képviselőket. A pártok tevékenységének a célja az államhatalom megszerzése, vagy
megtartása.
Más pol-i szervezetek, korporációk
- különböző szakmai csoportok érdekeit érvényesítő társadalmi rétegek, - nyomásgyakorló csoportok, -
lobbik
Szociális jóléti állam
Az állam beavatkozik a társadalmi egyenlőtlenségek kiegyenlítése érdekében. Az állam a magángazdaságokban
keletkezett nemzeti össztermék nagy részét elvonja és az általa helyesnek tartott szempontok szerint elosztja.
 Stabilizálja a gazdaságot, csökkenti a társadalmi és politikai konfliktusforrásokat.
 Szociálpol-i tevékenységet folytat. (pl. társadalombiztosítás, nyugdíj, egészségbiztosítás, szociális
juttatások)
 Elismeri a szociális jogokat, pl. létminimumhoz, gazdasági biztonsághoz, társadalombiztosítási
szolgáltatáshoz, nyugdíjhoz, egészségügyi ellátáshoz való jog. De ide sorolhatók az oktatáshoz, esetleg a
lakáshoz való jog is.
 A munkához való jogot nem mindig ismerik el, de a munkanélküli segélyhez való jogot általában igen.
Viszont minél teljesebb foglalkoztatásra törekszik az állam, ennek érdekében munkahelyteremtő
gazdaságpolitikát folytat.
 Továbbá befolyásolja a foglalkoztatás politikát és a környezetvédelmet is.

Modernizáló állam
A Nyugattal szembeni elmaradottság felszámolása érdekében az állam változtatásokat tesz. Észak-, Közép-,
Kelet-, Dél és Dél-Kelet Európa országaira jellemző a modernizációs szerepvállalás.
Az államok önmagukat is modernizálták:
- nyugati intézményeket
- és eljárási formákat
- ill. politikai technikákat vettek át.
A hatalmi ágakat elválasztották, szakmai és helyi önkormányzatokat hoztak létre, elválasztották az államot és
az egyházakat, s meghonosították a parlamentarizmust.
 38. Hatalommegosztás doktrínájának lényege (Tk. 261-265)

Ókori görögök szerint csak rajtunk embereken múlik, milyen államot alkotunk magunknak, s hogy az a jó
állam, mely az adott közösségnek jó, ezért az alkotmányok koronként és államonként eltérőek lehetnek.
A történelmet tekintve azt látjuk, hogy a hatalommegosztás tanának gyakorlati célja a szabadság biztosítása,
mégpedig az állammal szemben.
A hatalommegosztás az államon belül egyfajta munkamegosztást jelent. Így az állam nem egyetlen központi
szerv (pl. uralkodó, vagy parlament) irányítása alatt áll, hanem intézmények összeműködő rendszere. De
ugyanennek az államnak tudjuk be mindazok cselekedeteit, akik az állam nevében járnak el: rendőrök, bírók,
pénzügyőrök, stb…)
Mégis többről van szó, mint egyszerű munkamegosztásról. A hatalom megosztásának gondolata mögött a
hatalom korlátozásának és ellenőrzésének terve húzódik meg. Erre megoldás a hatalom feldarabolása, majd a
keletkező részek megbízása egymás ellenőrzésével, korlátozásával, a jog eszközével. Tehát a hatalom
korlátozása jogi korlátozás.

Ma elfogadott hatalommegosztás klasszikus tana:

☻ Rendszeres választáson alapuló képviselet
☻ Képviseleten alapuló törvényhozás
☻ Törvények alá rendelt, de önálló politikát megvalósító végrehajtás
☻ Törvényeket alkalmazó, de szervezetileg és politikailag is független bíráskodás
Egymástól szervezetileg elkülönült, de intézményesen összekapcsolt állami szervek együttműködő rendszere.
Ehhez képest csak másodlagos, hogy milyen az elnöki hatalom (királyság, vagy elnök, vagy parlamentáris
köztársaság).

A hatalmi ágak elválasztásának elvei:

1.) Funkcionalista szemlélet: A hatalmi ágak között funkciók szerint tehető különbség.
Törvényhozás: feladata a törvények alkotása
Végrehajtás: feladata a törvények érvényre juttatása
Bíráskodás: feladata a törvények értelmezése és alkalmazása a konkrét esetben
E funkciók azonban nem különíthetők el ilyen tisztán, hiszen pl. a törvényhozó testület is eljárhat bírói
szerepben, vagy a végrehajtás is hozhat rendeletet, stb…

2.) A hatalmi ágak eljárása szerinti megkülönböztetés:

Törvényhozás: Nem „szakértő” testületek nyilvános vitáit, viták során meghozott kompromisszumos
döntéseket látunk.
Bíráskodás: Kis, zárt, szakértő testületek vagy személyek szabályozott, formalizált eljárásával találkozunk.
Végrehajtás: Szakembereket látunk, aktákat, értekezleteket, telefonokat, egyeztetéseket, körleveleket, stb…
De ez az elválasztás sem egyértelmű, mert eljárási módjukban is átjárás van.

3.) Történeti-normatív magyarázat

Ez a legkevésbé tudományos. Tömör lényege az, hogy ez a 3 hatalmi ág történetileg így alakult, mert akkoriban
ezt így találták helyesnek.
 39. A törvényhozó hatalom jellegzetességei (Tk. 266-269)

A törvényhozó szervek típusai:

Polsby 2 dologból indul ki:
- Van-e elkülönült, specializált törvényhozás?
- A törvényhozás zárt, vagy nyílt pol-i rendszer keretében működik-e?
Zárt pol-i rendszer: ha a társadalom tagjainak nincs beleszólása. Nyílt: az előbbi ellentéte.
Ebből kiindulva 4 alaptípus különíthető el:
1.) Nem specializált törvényhozás zárt pol-i rendszerben
Ekkor a társadalom egy kis csoportja birtokolja, vagy bitorolja a hatalmat, s szab törvényt puszta paranccsal.
Állami kényszerapparátus lehetősége ez.
2.) Specializált törvényhozás zárt pol-i rendszerben
Itt a zárt pol-i rendszer törvényhozó testületeket állít fel. Klasszikus példa erre a volt szocialista országok
parlamentjei. Ez a modell mindenesetre lehetővé teszi a jogrendet, mégha az a pol-i hatalom által korlátozott és
ellenőrzött is.
3.) Nem specializált törvényhozás nyílt politikai rendszerben
A polgárok beleszólhatnak a fontos döntésekbe, törvényeket alkothatnak, de ezt formátlanul teszik. Erre
szolgálnak a különféle gyűlések, népgyűlés, falugyűlés, melyek a kollektív bölcsesség előnyeire hivatkoznak.
Ennek a formának technikai nehézségekkel kell küzdeniük, hiszen csak egy bizonyos kisebb létszám tud egy
helyre összegyűlni, vagy pedig meg kell oldani a kommunikáció lehetőségét.
4.) Specializált törvényhozás nyílt pol-i rendszerben
Korunkban ez jellemző: Megfelelő pol-i eljárás útján választott és tevékenységében szabályozott törvényhozó
testület: a parlament.

A törvényhozó testület szerkezete:

Ismerünk egykamarás és kétkamarás rendszereket.
A mai demokratikus államok parlamentjeinek alsóházai tipikus esetben a képviselet elvén nyugszanak; egy-egy
képviselő egy meghatározott földrajzi területen a választókerületében élő népességet, a képviselők összessége
pedig az egész társadalmat képviseli, s a képviselők közvetlen választás révén szerzik a mandátumukat.
A második kamarák változatosabb képet mutatnak, s 3 csoportba lehet őket sorolni:
- arisztokratikus második kamarák: Továbbra is léteznek olyan felsőházak, pl. a brit Lordok Háza,
mely szerint az egyházi és a világi főurak önálló képviseletet kapnak.
- képviselet elvén nyugvó második kamarák: Egy-egy adminisztratív-területi egység (szervezet)
képviselői (függetlenül annak létszámától).
- funkcionális képviselet elvén nyugvó második kamarák: Az állampolgárok funkcionális (hivatások,
csoportok) alapú osztályozása. Önálló érdekképviseletek.

A törvényhozó szerv funkciói:

1.) Törvényhozás
2.) A politikai nyilvánosság feletti kontroll: A kormánypártok ezt a nyilvánosságot felhasználva
próbálják meggyőzni a választókat, másfelől az ellenzék kihasználva a nyilvánosságot kritizálja a
kormányon levők intézkedéseit.
***
Különbséget lehet tenni munka és vitaparlamentek között is.
Munkaparlament: A törvényhozó szerv érdemben vesz részt a törvények tartalmának meghatározásában.
Ilyen munkaparlament pl. az USA Kongresszusa, vagy a német Bundestag.
Vitaparlament: Fő funkciója, hogy nyilvánosságot biztosítson a parlamenti vitáknak és a kormány
ellenőrzésének, valamint szentesítse a törvényeket. (El is utasíthatja a kormány által kidolgozott
törvényjavaslatot.) Itt a törvényhozás főként a végrehajtó hatalomra esik. Pl. ilyen a brit alsóház.
 40. A végrehajtó hatalom jellemzői (Tk. 269-273)

A végrehajtó hatalom funkciói

A végrehajtó hatalmat tekinthetjük az abszolút állam maradványának. Nem alakult ki, mivel a kormányzat
központi részeként eleve megvolt. A végrehajtó hatalom pontosan az, mint ami a kormányzatból megmaradt a
törvényhozás és a bíráskodás leválasztása után.
A végrehajtó jelző elég félrevezető, mivel általában itt születnek a legfontosabb állami döntések, sőt a
törvényjavaslatok nagy részét a kormány dolgozza ki és nyújtja be, s jelentős mértékben a kormány határozza
meg a törvények végső tartalmát is.

A végrehajtó hatalom szervezete

Különbséget kell tenni a pol-i és az adminisztratív hatalom között. Ez a pol-i és a szakmai elem
kettéválasztására utal. Gyakorlati szempontból azért fontos ez a kérdés, mert:
☻ Ha kormányváltás következik be, akkor vajon a szakmai rétegnek is távoznia kell, vagy érdemes a
helyéről?
De ez a különválasztás felvet egy másik kardinális kérdést is. A szakmai elem, mivel állandó,
kompetenciafölénybe kerülhet a hozzájuk képest laikusnak mondható politikusokkal szemben. Ez a félelmek fő
oka is:
☻ Nehogy új osztályként vegyék át a hatalmat a társadalom felett.

A pol-i vezetéssel szemben az azt kiszolgáló szakmai apparátusnak előnyei vannak, hiszen:
- ők készítik elő a pol-i döntéseket, így befolyásuk is van rájuk,
- ők hajtják végre e döntéseket; jól, vagy rosszul,
- a diszkréció gyakorlása
Az igazgatási apparátus hatékony, mert:
- Tagjai szakértelemmel rendelkeznek.
- A szakismeretek szervezett összekapcsolása növeli a hatékonyságukat, vagy a kapacitást.
- Futószalag-technológiával dolgoznak (munkamegosztással), s így a legösszetettebb problémák is
könnyen kezelhetők
- Az idő során a gyakorlati tapasztalatok is felhalmozódnak
- És ide sorolható még a bürokratikus szervezeti forma előnye.
A közigazgatási apparátus tehát – legalábbis meghirdetetten – semleges kell, hogy legyen, s rajta múlik a
rendszer gyakorlati működése.

A kormányzat és az önkormányzat elválasztása

Az önkormányzatiság elve:
- Csak olyan kérdések eldöntése kerüljön magasabb szintre, amelyek helyben valamely okból nem
hozhatók meg,
- vagy a központban hatékonyabban hozhatók meg,
- vagy ha a közérdek elsőbbséget igényel a helyi érdekekkel szemben.

A végrehajtó hatalom szervezetének fő típusai: szervezeti felépítés alapján

Monokratikus végrehajtó szerv: A kulcsfontosságú döntések meghozatala egy személy kompetenciájába

tartozik (pl. abszolút uralkodók).
Kollegális végrehajtó szerv: Ha két egyenlő jogkörrel rendelkező személy együttesen gyakorolja a hatalmat és
egyik sem dönthet a másik beleegyezése nélkül (pl. a római consulok uralma).
Direktoriális végrehajtó szerv: A kormányzati hatalmat egy kis létszámú testület gyakorolja, melynek tagjai
egyenlőek és a döntéseket a tagok együttesen, szavazattöbbséggel hozzák (pl. a Sztálin halála utáni Szovjetunió,
ahol a Kommunista Párt Elnöksége gyakorolta a végrehajtó hatalmat).
Dualista végrehajtó szerv: Amikor a monokratikus és a direktoriális szerv között megoszlik a hatalom (pl. a mai
félprezidenciális francia berendezkedés: köztársasági elnök és a miniszterek).
 41. A bíráskodás, mint hatalmi ág (Tk. 273-279)

A bíráskodás a hatalommegosztás rendszerében

Szerves kapcsolat van a bíráskodás és a végrehajtás, hasonlóképpen a bíráskodás és a törvényhozás között.
Kérdés: A bíróság lehet -e politikától függő, vagy semleges?
A bíróság csak a törvényeknek van alárendelve, s nem a hatalom vagy a politikai élet többi szereplőinek.
A másik két hatalmi ággal szemben ellenőrző és egyensúlyozó szerepe van. A jogalkotást ellenőrzi az
alkotmánybíróság, a végrehajtást a közigazgatási bíróságok.

1.) Alkotmánybíráskodás: Alapgondolata az, hogy a jogalkotó tevékenység megvizsgálható és felülbírálható

legyen, abból a szempontból, hogy megfelel-e az állami berendezkedésnek és az alkotmánynak. Ha nem, akkor
legyen megsemmisíthető a jogalkotói aktus. Kiinduló helyzet: Az alkotott jog alá van rendelve a „magasabb
rendű törvényeknek”. Az emberi jogon belüli magasabb rendű törvény, amelynek a többi törvény alá van vetve:
az Alkotmány.
2 féle szervezeti megoldása ismert az alkotmánybíráskodásnak:
- vagy a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe tartozik, mint az USA-ban,
- vagy a kifejezetten erre a célra létrehozott testület feladata, mint Magyarországon.
Amikor egy jogszabály alkotmányosságáról, vagy vitatásáról kell dönteni, a per tárgya nem valamely emberi
magatartás, hanem egy jogszabály; nincs ténykérdés és bizonyítás, nincs fellebbezés és végrehajtás.

2.) Közigazgatási bíróságok: A végrehajtó hatalom döntéseinek törvényességét vizsgálják felül.

Bíráskodás elhelyezkedése a jogszolgáltatásban

Jogszolgáltatás: A jog szabályainak alkalmazása a konkrét, vitás esetekben.
Igazságszolgáltatás: ahol a bíróság az elé terjesztett jogvitában döntést hoz, azaz igazságot szolgáltat.

A rendes bíróságok hierarchikus szervezete:

Legalsó szint: Első fokon eljáró helyi bíróságok Járásbíróságok

Második szint: Másod fokú bíróságok Ítélőtáblák
kiemelt ügycsoportban Törvényszékek
Legfelsőbb szint: Legfelsőbb bíróság Kúria
 42. A bürokratikusan felépített szervezet (Tk. 279-284)

A szervezet
Tagjai bizonyos rend szerint kapcsolódnak egymáshoz, cselekvéseik egymást kiegészítve és feltételezve,
összehangoltan, azonos irányba haladnak.
Tág értelemben: szervezet minden munkamegosztásban és célirányosan együttműködő csoport.
Szűkebb értelemben: csak a formális szervezetek.

A szervezet jellemzői:
- A szervezet önálló léttel bír; tagja cserélődése ellenére is
- A szervezet környezetétől elkülönül
- Milyenségét az a tevékenység határozza meg, amelyre létrejött.
- A szervezet személytelen, a cselekvéseket magának a szervezetnek és nem a tagoknak tulajdonítjuk.
- A tagok helyét a szervezetben a pozíciójuk jelöli ki, tevékenységük körét pedig a szerepük.
- A szervezet egységének fenntartása szabályozást és irányítást igényel.
- A szervezetnek önmagára irányuló tevékenysége is van: toborzás, motiválás, koordinálás, stb.
- Általában hierarchikus felépítés jellemzi.

A bürokratikus szervezet
Működése szabályokon alapul és racionális. Ebből fakad a pontosság, megbízhatóság, kiszámíthatóság,
folyamatosság és szakértelem.
Jellemzői:
♠ Személytelen (nem függ az ügyintéző
kedvétől)
♠ A munkavégzés feltételeit szabályok írják
elő, amelyektől nem lehet eltérni.
♠ Szakképzettség. A tagok a munkát
főállásban, fizetésért és nyugdíjért,
szerződéses alapon és személyükben
szabadon végzik. (Ennek során
számolhatnak a szolgálati időtől és a
teljesítménytől függő előmenetellel.)
♠ Működése üzemszerű, azaz bizonyos
alapanyagból állít elő szabványos
végterméket; döntéseket. Az írásbeliségnek
itt kiemelkedő szerepe van. A bürokratikus
jelző is a büro = iroda szóból ered.
♠ Belső szabályok és jogszabályok írják elő az
ügyek elintézésének módját.
♠ Munkamegosztás érvényesül.
E vonások együttbiztosítják a hatékony, gépszerű működést.

A szervezet működését lerontó tényezők:

- Túlzott fegyelem: Ekkor a szervezet tagja számára nem az lesz fontos, hogy sikeres legyen a szervezet
alaptevékenysége, hanem hogy a rá vonatkozó elvárások maradéktalanul teljesüljenek.
- Testületi szellem: A szervezetben a pozíciók adottak, az előmenetel rendje kötött, a fizetés nem
növelhető a többiek rovására. Tehát nincs értelme egymással rivalizálni.
- Személytelenség: Ne keveredhessen a tagok személyes érdeke a szervezeti érdekkel; másrészt a
személytelenség a tagokat védi. „Nem én döntök, hanem a rám vonatkozó előírások.”
A személytelenségnek van még egy oldala: El kell tekinteni az ügyfél személyétől, őt is
személyteleníteni kell, azért, hogy a döntést ne a személyes érzelmek, indulatok vezéreljék, hanem a
törvényesség. Ez úgy lehetséges, ha az ügyfelet, pontosabban az ügyet kategorizáljuk és mint
elintézendő ügytípushoz viszonyulunk.
- Motiválatlanság: Nem elég egy hivatalnokkal tudatni a feladatait, motivációt is kellene ébreszteni
benne. De minthogy ez a bürokratikus személytelenséggel aligha fér össze, így a motivációt az egyén
bizonyos szükségleteinek kielégítése biztosíthatja.
- Csoportképződés: Az emberek vonzzák és taszítják, szeretik és utálják egymást, még akkor is, ha
egyazon szervezet tagjai. A csoportképződés szerint: a hierarchikus szintek közötti távolság nő, az adott
szinten belül azonban oldódik.
- Konfliktusok kezelése: A konfliktus önmagában nem rossz, hiszen szolgálhatja akár a hatékonyság
növelését, ilyen pl. a versenyszellem.
 43. A totális állam (Tk. 251-260)

A totális államok ugyanúgy modernizáló államok voltak, mint elődeik, bár eszközeik különböztek azokétól.
Egyes szerzők szerint: a társadalom elleni totális terror. A társadalom megfélemlítésére, milliók
elpusztítására vagy a népcsoportok áttelepítésére irányuló állami gyakorlat.
Más szerzők szerint: Ezekben a rendszerekben nincs különbség a köz- és a privátszféra között.
Mások: Az egypártrendszert tekintik a legfontosabb jellemzőjének, vagy a titkosrendőrség és a besúgói
rendszer szerepére, az ellenőrzött tömegkommunikáció intézményeire mutatnak rá.
Fontos megjegyezni, hogy a totalitarizmus jellegzetesen a 20. sz.-i Európa jelensége.

Előzményei:
 Ezekben az országokban nem alakult ki a nyugati értelembe vett polgári állam, nem honosodott meg
liberális állami intézményrendszer, nem szilárdultak meg a magánszféra védelmének intézményei.
 Ezek az országok a Nyugat perifériái voltak. Elmaradottsági pszichózis uralta, mely a gazdaság
politikától vezérelt modernizációját sürgette.

A totális uralom eszközei:

 Média: rádió, tömegsajtó, film
 A társadalom feletti teljes uralomra törekvő politikai párt
 Utópikus jellegű ideológia, mely milliók vágyaival találkozott

Befolyásoló körülmény volt a Nagy Gazdasági Világválság (1928-1932), melyből a totalitárius rendszerek
gyors és hatékony kiutat ígérnek.
A totalitarizmus nem jelentette ugyanazt minden országban, de abban hasonlítanak, hogy:
♠ A birtokló pol-i csoport ellenőrzése alatt tartotta a társadalmi élet minden területét, így a gazdaságot, a
kultúrát, az oktatást, a vallási életet, az információáramlást, sőt még a magánérintkezés világát is. Ennek
érdekében a legalapvetőbb emberi értékeket is tagadó eszközöket vett igénybe. A politika szintjén nem
voltak ellenállásra képes elemei.
♠ A rendszer kialakulását mindenütt a leszámolások (éjszakai tisztogatások és koncepciós perek) kísérték.
♠ Egypártrendszer kialakítása, vagyis az ellenzéki pártok hiánya, államosított érdekképviseletek
(szakszervezetek, kamarák).
Néhány szerző szerint a totális állam már nem is állam a hagyományos értelemben, hanem párturalom. Bár van
valamiféle alkotmányuk és bíróságaik többnyire csak formális jogszerűség alapján jártak el.
- A parlament súlya a minimálisra csökkent, lényeges döntéseket nem ebben a testületben, hanem
az uralkodó párt legfelsőbb szerveiben hozták.
- Az állami és pártbürokrácia hatalmas méretűvé vált, és a titkosrendőrség privilegizált helyzetbe
került. A totalitarizmus csúcspontja az 1930-as évekre tehető.
- Parancsgazdaság kiépítése: A megtermelt javak túlnyomó részét az állam elvonta és pol-i
szempontjai szerint osztotta el. A magántulajdonhoz kapcsolódó jogok korlátozása, vagy
megszüntetése jellemezte. Ez egyes országokban államosítás, máshol csak a termelés állami
irányítása keretében történt. Mindez hatalmas és költségigényes bürokráciát igényelt. A totális
államok a makrogazdasági fejlődésben kétségtelenül sikeresek voltak.

A totális állam 2 jellegzetes formája: „fasizmus és bolsevizmus (kommunizmus)”

Bármilyen pol-i irányvonalat követtek is, az mindenképp szélsőséges gyakorlatot jelentett.
 Az egyik nemzeti (fasizmus), a másik osztályalapon (bols.) volt forradalmi.
 A vezetők a középosztály és az ipari nagytőke világából (fasizmus), a másikban a munkásság és
a parasztság rétegeiből (bols.) kerültek ki.
 A fasizm. fenntartotta a magántulajdont, de a g-ot államilag irányította, a bols. az eszközöket
állami tulajdonba vette.
 Ideológiájában a fasizmus a nemzeti és a faji jelleget, a bolsevizmus pedig az
osztályszempontokat hangsúlyozta.

A késő-totalitárius állam jellemzői:

- Németországban a háborús vereség egyben a fasizta államrend teljes pusztulását jelentette. A teljes
újrakezdés, valamint Amerika gazdasági támogatása Németo. Ny-i részén viszonylag rövid idő alatt lehetővé
tette egy demokratikus polgári állam kiépülését.
- A Szovjetunió győzelméből következően ugyanakkor a totalitarizmus a közép- és délkelet-európai térségre
is kiterjedt. Az 1960-as évek végén Lengyelország, Magyarország és az egykori Jugoszlávia 2 évtizedig tartó
késői totalitárius korszakba lépett. Lényeges változás a hatalomgyakorlás terrorisztikus jellegének megszűnése
volt. A jogbiztonság egy minimális szintje is megvalósult, sőt néhány nem politikai jellegű szabadságjog is (pl.
utazási szabadság, vagy a munkához való jog szinte teljes foglalkoztatással) A szociálpolitikai juttatások
kommunista vonásai szocialista színezetet nyertek. A pol-i hatalom fokozatosan teret engedett a
magánszférának. A gazdaság és a társadalom irányításában teret kapott a szakértő bürokrácia, melyek döntéseit
már szakmai szempontok is vezérelték. Különböző pol-i alternatívákat képviselő erők jelentek meg. Azért a
szólás- és sajtószabadság korlátozott volt, s a politikai nyilvánosság intézményrendszere sem működött. Az
egyházaknak továbbra sem volt számottevő szerepe.
44. Az állami szuverenitás jelentése (Tk. 285-293)

Az állam hatalmi megnyilvánulásai között megjelennek az állami szervek intézkedései: a bírói ítéletek,
közigazgatási határozatok, rendőri intézkedések. Az állam autoritásként jelenik meg előttünk, ha az állam
hatalmi aktusa egy sajátos normatív igénnyel is összekapcsolódik: pl. kötelezi azokat, akikre vonatkoznak,
kötelező érvénnyel dönt a bíróság a felek ügyében. Az állam minden hatalmi igény elé helyezi magát, de ez
nem jelenti azt, hogy az erő alkalmazása mindenki más részéről jogtalan, hiszen létezik az önvédelem (mivel az
állam feltételezi, hogy nem lehet ott mindenhol egy rendőr).

Az állam csak absztrakció, minden „állami cselekmény” emberek által megy végbe. Egy állami alkalmazott
bizonyos cselekedeteit az államnak számítjuk be. Ha egy rendőr erőszakot alkalmaz (megbilincsel és bevisz az
őrsre) akkor azt az államhatalom részeként, annak képviselőjeként teszi. De ha ugyanez a rendőr otthon célba
lövés közben megsebesíti a szomszédot, akkor azt magánemberként teszi, és felelősségre vonható.

Az állam igényéből, hogy legfőbb autoritás legyen, adódnak bizonyos funkcionális követelmények. Legfőbb
autoritásból egy közösségen belül csak egy lehet. Az állam kiszorít minden olyan közösséget, személyt,
csoportot, amely nem hajlandó az állam autoritása alá rendelve működni. Ha nem egyértelmű, hogy mely
hatalmi szervek birtokolják a jogot teremtő és engedelmességet kiváltó autoritást, az biztosan anarchiához,
tömeges erőszakhoz vezet.

Azoknak a fogalmi elemeknek az összefoglalására, amelyek az állam sajátos autoritásigényének természetét,

tartalmát és alapjait segítenek megvilágítani, a szuverenitás kategóriáját használjuk. A szuverenitás fogalma
alapvetően 2 fogalommal tisztázható: hatalom és autoritás. A harmadik még ide kapcsolódó fogalom az, hogy
joguk van élni a hatalommal. Jean Bodin szerint a szuverenitás abszolút hatalom, de a mai demokráciában ez
így nem igaz.
1. Népszuverenitás: politikai autoritás forrása a nép. A nép képviselői útján, közvetve gyakorolja
szuverenitásából eredő jogait: képviselői hozzák a törvényeket, alakítják ki az állami intézményrendszert.
Ezt a kérdést lehet feltenni: milyen erkölcsi indokok szólnak az állam és a jog iránti engedelmesség mellett?
A népszuverenitás tana: azért kell hűségesnek lennünk egy adott államhoz, mert az a mi államunk, amelyet
mi tartunk fenn, bennünket képvisel. A népszuverenitásból levezetett fogalmi konsktrukció a nemzeti
szuverenitás. A nemzetet alapvetően politikailag szervezett népként foghatjuk fel.

2. Jogi szuverenitás: Minden államban szükség van normatív és szervezeti biztosítékokra, hogy a jogi ügyeket
biztosan és végleges hatállyal intézzék. Egyetlen állam sem létezhet jogi szuverén (olyan szabályok) nélkül,
amelyek egységes igazolást biztosítanak a jogi igényeknek és a jogilag meghatározott hatáskörök
gyakorlásának. A jogi szuverenitás funkcióját végső soron az alkotmány és az egyéb alkotmányos normák
töltik be. A jogi szuverenitás és az állami szuverenitás azért feleltethető meg egymásnak, mert az állami
szuverenitás tartalmát képező hatalmi igények implicit vagy explicit formában megtalálhatóak az
alkotmányos normákban. Kelsen szerint az állami szuverenitás azt jelenti, hogy az állam a legfőbb
jogközösség.

3. A gyakorlati szuverenitás fogalmát azért érdemes a jogi szuverenitás mellett megtartani, mert ez utal arra
az erőre, amely képes fenntartani a jogi szuverenitás gyakorlásának rendjét. Lord Bryce a gyakorlati
szuverént olyan de facto uralkodónak fogta fel, aki a jog révén, de akár a jog ellenére is képes érvényesíteni
az akaratát. A jogi hatalom együtt kell, hogy járjon bizonyos fizikai hatalommal (a potestas a potentiával).
Hiszen mi jelentősége lenne a bírósági ítéleteknek, ha nem lennének rendőrök, végrehajtók, börtönőrök?
Ezért mondjuk azt, hogy a szuverenitás egyik értelme a legfőbb kényszerítő hatalom birtoklása.

A belső szuverenitás azt jelenti, hogy egy adott államnak saját normatív rendje van, amely érvényességének
alapját tekintve nem függ semmilyen más állam jogrendjétől. Semmilyen más állam szervei nem bírálhatják
felül az állam hatóságai által végleges érvénnyel hozott döntéseket.
A külső szuverenitás azt jelenti, hogy az állam egyenlő és független résztvevőként jelenik meg a nemzetközi
életben: a többi állammal egyenrangú alanya a nemzetközi jognak.

A belső szuverenitás esetében az állam maga alakítja ki jogrendjét, az állami élet egyéb résztvevői
(állampolgárok, társadalmi szervezetek) pedig alárendelt viszonyban vannak hozzá képest. Az állam és a jog
legitimációt igénylő intézmények. Nem maradhatnak fenn, ha nem képesek erkölcsi indokokat szolgáltatni az
irántuk való engedelmesség mellett. Ez szükségessé teszi, hogy az állami intézmények működése maradjon
meg egy, az állampolgári közösség tagjai számára elfogadható politikai moralitás keretei között.
45. A szuverenitás belső oldala (Tk. 293-303)

A szuverenitás jegyeinek felsorolására először Jean Bodin tett kísérletet. Azok a jogkörök jelennek meg itt,
amelyek mintegy a szuverenitás lényegi tartalmát fejezik ki. Ha ezek bármelyike fölött elveszíti az állam a
rendelkezés lehetőségét (például mert más hatalom befolyása alá kerül), akkor szuverenitása is kérdésessé
válik. Bodin a következő kizárólagos jogköröket említi:
(a) a törvényhozás joga;

(b) a kiváltságok, mentességek, mentelmi jog adományozásának joga;

(c) a háborúindítás és a békekötés joga;

(d) a bíráskodás joga;

(e) a kegyelmezés joga;

(f) a tisztségviselők kinevezésének a joga;

(g) a pénzverés joga;

(h) az adókivetés joga.

Bár néhány elemmel kiegészült a lista, lényegi tartalma ma is ugyanaz. Ezt az is mutatja, hogy az összes
modern alkotmányban, így a Magyar Köztársaság Alkotmányában is, megtaláljuk ezeket a jogköröket, mint a
különböző állami szervek jogköreit. Így például az Országgyűlés:
1. megalkotja a Magyar Köztársaság Alaptörvényét; törvényeket alkot; felhatalmazást ad a feladat- és
hatáskörébe tartozó nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére;

2. megválasztja a köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság tagjait és elnökét, a Kúria elnökét, a legfőbb

ügyészt, az alapvető jogok biztosát és helyetteseit, valamint az Állami Számvevőszék elnökét;

3. határoz a hadiállapot kinyilvánításáról és a békekötésről.

A köztársasági elnök a Magyar Honvédség főparancsnoka: kinevezi a bírákat, a tábornokokat, a minisztereket,

az MNB elnökét, alelnökeit, az önálló szabályozó szerv vezetőjét és az egyetemi tanárokat.
A Kormány a végrehajtó hatalom általános szerve, a közigazgatás legfőbb szerve.
A bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el.
Ezek a jogok a belső szuverenitás tartalmi elemei. Bár vannak köztük olyanok, amelyek a külső
szuverenitással kapcsolatosak (nemzetközi szerződések megkötése, hadiállapot kinyilvánítása, békekötés),

!!!!!Innentől kurva hosszú, és unalmas, és nem tudom, hogy a korlátai kell-e egyáltalán!!!!
A belső szuverenitás korlátai 2 fő részből áll:
1. A szuverenitás jogi korlátai arra szolgálnak, hogy megakadályozzák, hogy minden jog és kötelezettség
felett egyetlen hatalmi központ rendelkezzen;

a. A szövetségi államok léte jelenti a jogi korlátok első típusát. Az államok lehetnek szövetségi
vagy unitárius államok. Az unitárius állam területi egységei (megyék, tartományok, kerületek)
nem rendelkeznek az állami szuverenitás egyetlen ismérvével sem. A szövetségi államokban
viszont saját állami szervezettel rendelkező egységeket (tagállamokat) találunk; a
szuverenitásból fakadó jogok megoszlanak a szövetségi és a tagállami szintű kormányzatok
között, tehát sem egyik, sem másik nem rendelkezik a szuverenitás teljességével.
Több csoportra oszthatók: teljesen (USSR), részben (Németország), gyengén (USA) centralizált
szövetségi államok. Továbbá említésképpen: föderációk, konföderációk, államszövetségek (pl:
UK – Kanada), perszonál-, reálunió.

b. A jogállamiság a jogi szuverenitás általánosan érvényesülő korlátja. Az állam jogi hatalma teljes,
 azaz minden lehetséges jogosultságra kiterjed. Azokat a korlátokat, amelyek az állampolgárok
fölötti jogi hatalom teljességét csorbítják, a jogállamiság, illetve a joguralom kategóriájával
szokás összefoglalni. A jogállamiság szűk, formális értelemben azt jelenti, hogy az állam minden
egyes szerve kötve van az érvényes joghoz. a jogállami jognak bizonyos tartalmi vonásai is
meghatározottak. Ezeket két csoportra oszthatjuk:

i. Az első csoportba bizonyos államszervezési elvek állnak. Kiemelkedik ezek közül a

hatalommegosztás elve, amelynek egyebek közt az adja a jelentőségét, hogy belőle
vezethető le néhány konkrétabb elv is, mint pl. a bírói függetlenség, a végrehajtó hatalom
parlamenti ellenőrzése.

ii. A szuverenitás előtt álló tartalmi jogi akadályok másik nagy csoportját az emberi jogok
jelentik. Az államról és a jogról való modern gondolkodás egyik markáns sajátossága az
az elgondolás, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása nélkül nem lehet legitim módon
gyakorolni az állami autoritást - az emberi jogokat tehát be kell építeni az alkotmányos
rendszerbe.

c. Bizonyos értelemben az önkormányzatiság is a jogi szuverenitás tartalmi korlátjaként fogható

fel. Az alkotmányos demokráciák egyik fontos sajátossága, hogy államszervezési elvként
érvényesül bennük az állampolgárok részvétele a közjegyekben. Ennek egyik dimenziója a
központi kormányzat bizonyos testületeinek (parlament) vagy tisztviselőinek (mint néhol a
köztársasági elnök) közvetlen választása. A másik dimenziót az jelenti, hogy a központi
kormányzat a helyi ügyek legtöbbjének intézését helyben választott szervekre bízza. A lokális
vagy regionális autonómia ilyen szerveit nevezzük önkormányzatoknak.

d. A társadalmi szervezetek a civil társadalom intézményei. Az állampolgári önszerveződés

nemcsak az államszervezeten belül érvényesíthető, megnyilvánulhat társadalmi szervezetek
létrehozásában is. A demokrácia elveit követő állam nem tarthatja fenn a jogot arra, hogy az
ilyen szervezetek létrehozását megakadályozza, illetve hogy ezek belső viszonyaiba
beavatkozzon.

i. Az egyház autonómiája az egyik alapvető polgári szabadságjog, a lelki- ismereti és

vallásszabadság érvényesülésének feltétele, ezért jellemző, hogy más szabályok
vonatkoznak rá, mint a „közönséges” társadalmi szervezetekre. Jelentőségüket az is
növeli, hogy az európai államok hosszú évszázadokig összefonódtak az egyházakkal. A
modern, szekularizált államok úgy jöttek létre, hogy kifejezetten el kellett őket választani
az egyházaktól.

ii. A szakmai autonómiák alapformái, a kamarák is az állampolgári önszerveződés példái,

bár történeti előzményeiket a középkori céhszervezetek jelentik. Külön figyelmet azért
érdemelnek, mert olykor sajátos hatósági jogokat is kapnak, vagyis állami feladatokat
vesznek át. Meghatározhatják például bizonyos szakmák gyakorlásának feltételeit,
felelősségre vonhatják tagjaikat a szakmai szabályok megszegéséért. Vannak olyan
foglalkozások (mint az ügyvédi és az orvosi munka), amelyeket csak azok művelhetnek,
akiket az illetékes szakmai kamara felvett a tagjai közé.

iii. Politikai pártok. A politikai érdekek és vélemények képviseletére sajátos társadalmi

szervezetek, pártok szerveződnek. A modern demokráciákban a pártok teremtik meg a
kapcsolatot a magánemberek társadalma és a hatalmi intézmények között. Választási
eljárások keretében képviselőket juttatnak a törvényhozó testületekbe, illetve az
önkormányzatokba.
2. 2. a szuverenitás gyakorlati korlátai pedig azt a politikai befolyást, fizikai hatalmat érintik, amelynek
birtoklása a jogi szuverenitás hatékony gyakorlásának előfeltételét jelenti. Ez 3 tényezőből áll:

a. Számot kell vetni először is bizonyos hatalmi potenciállal rendelkező politikai tényezőkkel\
amelyek valamilyen módon kapcsolatba kerülnek az állami hatalom gyakorlásával. A
történelemben mindig is fontos szerepet játszottak a politikai érdekek mentén szerveződő
hatalmi csoportosulások, amelyek képesek voltak befolyást gyakorolni arra, hogyan használják
fel jogi és politikai potenciáljukat az állami szervek. Pártokon kívül is szerveződnek politikai
csoportok, amelyek esetenként igen komoly befolyást gyakorolnak. Ezek közül érdemes
megemlíteni a nyomásgyakorló csoportokat (ez az angol pressure group fordítása), amelyek
bizonyos partikuláris érdekeket képviselnek (például a környezetvédelem, a gyáriparosok vagy a
mezőgazdaság érdekeit). Az ilyen csoportok szervezettebb változatát képezi a lobby. A lobby az
angolszász országokban alakult ki, és voltaképpen bejegyzett szervezetként működik, amely
elvileg törvényes korlátok között (például nyilvános adományokkal) törekszik bizonyos politikai
célok támogatásának megszervezésére.

b. A közvélemény, illetve annak intézményes bázisa, a tömegtájékoztatás sajátos korlátját jelentik

az állami hatalom mindenhatóságának. A közvélemény a demokrácia egyik fontos mozzanata
(sőt, „lényegképző és operatív alapja”). A demokrácia bizonyos értelemben úgy is felfogható,
mint a hatalom gyakorlását a közvélemény uralma alá rendelő politikai berendezkedés. A
tömegtájékoztatás ugyanakkor maga is hatalmi tényező, hiszen nem pusztán semleges
közvetítőként funkcionál. A lapok, a televíziók, a rádiók szerkesztői és tulajdonosai döntéseket
hoznak arról, hogy milyen közügyekre fordítanak figyelmet, és milyen véleményeknek adnak
teret. Mivel a közvélemény előtti hitelvesztés könnyen vezethet a kormány bukásához, a
tömegtájékoztatás feletti befolyásra való törekvés néha elkeseredett küzdelemmé fajul.

c. Bizonyos gazdasági korlátok is fontos szerepet játszhatnak, hiszen az állami intézmények

működése minden esetben erőforrások felhasználását előfeltételezi. Az, hogy az állam milyen
mértékben képes anyagi erőforrásokat felhalmozni, meghatározó abból a szempontból, mekkora
szervezetet építhet ki, milyen területekre képes kiterjeszteni a tevékenységét, mennyire képes
hatékonyan ellátni a feladatait. Ha egy állam híján van a gazdasági lehetőségeknek, a
szuverenitásából adódó jogait is kevésbé tudja gyakorolni. Előfordulhat, hogy már nem képes
fenntartani a közrendet, mert nem tudja finanszírozni a rendőrséget. Az anyagi források hiánya
demoralizálhatja az államszervezetet, és az állampolgárok bizalma is megrendülhet a rosszul
működő állami intézményekben. Ez az állami szuverenitás felmorzsolódásához vezethet.
46. A Szuverenitás külső oldala (tartalma,korlátai)

Minden állam részese az államok nemzetközi közösségének. Az őket megillető jogosultságok szuverenitásukra
vezethető vissza. A nemzetközi jog sajátossága,hogy szuverének kapcsolatrendszerét szabályozza.

Kelsen a szuverenitáshoz kapcsolódó jogokról:

- követségi jog (szabad kommunikáció más államokkal,ehhez képviselők)

- háborúindítási jog* (nemzetközi szabályok megtartása mellett)
- szerződéskötési jog
- jog az egyenlőségre és tiszteletre
- jog más államok ténykedésének kizárására saját területéről
- szuverén immunitás. Ne vessék más állam bíráskodása alá
- diplomáciai mentesség. követeit vegyék ki más államok hatalma alól.
- jog arra,hogy állampolgárait más államok előtt védelmezhesse
*a háború indítás joga a 20.században megkérdőjeleződött, több állam is lemondott erről, később pedig az
ENSZ Alapokmánya általános érvénnyel mondta ki az agresszió tilalmát.

Szuverenitásból eredő három anyajog:

- függetlenséghez való jog (beavatkozás tilalma, önvédelem joga)

- egyenlőséghez való jog
- békés egymás mellett élés elve (joga)
Szuverenitás negatív oldala: államterület feletti kizárólagos hatalom

pozitív oldala: Védelmeznie kell más államokat

Szuverenitás alanyainak azonosítása (montevideói egyezmény, 1933)

- állandó lakosság
- meghatározott terület
- kormányzat
- más államokkal való kapcsolattartás képessége
Vannak akik szerint ezeken felül szükség van arra is, hogy a többi állam befogadja, elismerje. Nem
összekeverendő a kormány elismerésével!!

Korlátok

- gyakorlati és jogi korlátok nem összekeverendők! Gyakorlatira példa hazánk és a Szovjetunió nem
egyenrangú „partnersége”.
Jogi korlátok

A jogalanyiság problémái

- protektorátus. Jogalanyiság fennmarad, önálló államforma nem.Pl: Hong Kong 1997-ig.

- védnökség alatt álló állam. A védnök állam bizonyos bel- és külpolitikai feladatokat átvesz. Pl: Marokkó
és Franciaország viszonya, 1912.

- mandátumterületek. Az első világháború után a győztes hatalmak felosztották egymás közt a vesztesek
gyarmatait.

- gyámság alatt álló terület. 2. világháború után, ENSZ Gyámsági Tanácsának felügyelete mellett.
- Vazallus állam. Ma már nem fellelhető államkapcsolati forma. Hódoltató, adóztató viszony.

Törökország és Erdély, vagy Anglia és Skócia viszonya példa erre a 14. század elejéig.

-Kondomínium. Egy állam felett több állam egyenlő mértékben gyakorol szuverenitást. Pl: Fonseca-öböl,
Nicaragua, El Salvador és Honduras birtoka.

Mentességek

- szuverén immunitás
az állam mentes a külföldi joghatóság alól, más államok bíróságai nem vonhatják eljárás alá.

- diplomáciai mentesség
még bűncselekmény elkövetése esetén is egyetlen lehetősége van a fogadó ország hatóságának: Persona
non grata-nak nyilvánítják.

Nemzetközi jog kötelező szabályaiból eredő korlátok

- pacta sunt servanda, a szerződéseket be kell tartani- elve. Eredményes kormány működés záloga a
rendezett nemzetközi kapcsolatok. „szomszédjogi korlátok”
Környezetszennyezés, folyók szennyezése, atomkísérletek, ezekből eredő diplomáciai problémák,
kártérítés felelőssége, stb.

Önként vállalt korlátozások

- Nemzetközi szerződésekben foglalt kötelezettség vállalások. Nemzetközi szervezetekben betöltött

tagsággal járó kötelezettségek. (ENSZ,EU)
Sok esetben szuverenitást érintő vállalások. Pl: Nato, hadsereg egy részét szövetségi irányítás alá
helyezni. Szuverenitás alapvető elemét érinti.
47. Az államok osztályozására szolgáló kategóriák csoportjai

- Az államok sokféleképpen osztályozhatók. Ezek közül egy a szuverenitás szempontjából történő

osztályozás.
- Klasszikus osztályozás államtípus és államforma szerint
- Modern osztályozás alkotmányforma, alkotmányos rendszer szerint, kormányforma szerint,
parlamentáris rendszer szerint, stb.
Az állam fogalmának sokrétű alkalmazási köre miatt ez a tétel bővebb kifejtést igényel,ami a további
tételek anyaga.

Viccen kívül,erre a tételre nem sok minden lehet mondani. Olvassátok el a könyvben is mindössze két oldal
tartozik ide, az is csak azt részletezi, hogy miért igényel bővebb kifejtést ez a tétel…

48. tétel

Az államok klasszikus osztályozása

Államtípus és államforma

- típus és forma mindkettő görög eredetű szó, ami latin közvetítéssel jutott el hozzánk. A típus az
összetartozásra utaló jegyek gyűjtőfogalma, a forma pedig természetfilozófiai fogalom. Bizonyos
megközelítésben a forma olyan „öntőséma” , melybe az anyag beleönthető, és azt valamilyenné, a neki
megfelelővé formálja.

Államtípus

-
kidolgozása elsősorban a német államtannak köszönhető, az államok bizonyos közös vonásokon
alapuló osztályozását szolgálja. Két változatát szokták felállítani: történeti típusok,és szociológiai
típusok. E kettőt össze is lehet vonni. Történeti típus szerint az ismertetőjegyek történelmileg
meghatározottak, korszakon belül azonosak. Szociológiai típus szerint a tipizálás alapja maga a
társadalom, tehát nem az államoknak vannak közös vonásaik, hanem a társadalmaknak.
Államforma

- fogalmának megalapozója Arisztotelész, Hérodotosz és Platón nyomán, görög poliszok mélyreható

tanulmányozása útján. A görög kultúra megelőlegezett szinte minden lehetőséget és változatot, mely a
tartalmak változásától függetlenül is alkalmazható. Arisztotelésztől eredeztetjük mai fogalmaink nagy
részét.

Arisztotelészi (klasszikus) tipológia

- politika: a városállamra és annak irányítására vonatkozó ismeretek összessége. Helyes és helytelen

(korcs) államforma megkülönböztetése attól függően, hogy a hatalom a közjóra, vagy saját érdekeire
törekszik.

egy személy több személy a többség,

„mindenki”
helyes államforma királyság arisztokrácia politeia
 korcs államforma türannisz oligarchia demokrácia

királyság: uralkodásra termett, bölcs férfiú kormányoz közjóra vezetve, írott, vagy íratlan szabályokat betartva

türannisz: nem tartja be a szabályokat, önérdek vezérli, zsarnok

arisztokrácia: előkelők kisebb csoportjának hatalma, nemes erkölcsű férfiak

oligarchia: vezetőkből hiányzik az erény, nincs tekintettel a köznépre, hatalom gyakorlásában csak a pénz
dominál

politeia: a legnemesebb államforma. Egyesíti az oligarchia gazdagságát az arisztokrácia erkölcsével. Minden

középút állama.

demokrácia: államformájára az egyenlőség jellemző, egyenlő jogú vagyonos és szegény osztályok. Mégis korcs
forma, mert a vezetők kiválasztásában semmilyen szerepe sincs az érdemnek, sorsolás, vagy vásárolt
szavazatok útján kerülnek hatalomra, vagy demagógok (népvezérek) hatalma alá kerül a társadalom. Mikor már
sóvárog a nép a káoszban a rend után, türanniszt valósítanak meg és kezdődik minden elölről. Társ. körforgási
elmélete

Klasszikus államformatan kiegészítése

- köztársaság (res publica)

államformája vegyes kormányzatként a legjobb,mert így megoszlik a hatalom a szenátus, a
magistratusok és a népgyűlés között. Az osztályozásban átveszi a politeia helyét a köztársaság modellje.

- diktatúra
Ez a modell szintén a rómaiaknak köszönhető. Alkotmányosan megállapított rendkívüli helyzet idején
lehetőséget ad a politikai berendezkedés meghatározott időre történő felfüggesztésére, és garanciák
mellett az egyeduralom gyakorlására. Máig mintaértékű kísérlet a néha elkerülhetetlen önkényuralom
törvényes keretek közé szorítására. Legfőbb biztosítéka az ideiglenesség!

- Államformák váltakozásának értelmezése

Macchiavelli körforgás elmélete. Természetes királyságból indul, elfajulva zsarnokságba torkollik, ezt
az előkelők megelégelik, arisztokráciát hoznak létre, ez eltorzulva oligarchiává válik, ez ellen a nép
fellázad, felváltja a demokrácia, ez a csőcselék uralmává fajul, ebből kiemelkedik egy érdemes vezető,
aki királyként helyreállítja a rendet és a békét. A körforgásból való kitörés egyetlen lehetséges
alternatíváját Macchiavelli is a köztársaság modelljében látja.
49.Államok jogi-szervezeti (modern) osztályozása

Az államformák szerinti tipizálás kiüresedésének egyik legfőbb oka, az újkori államelmélet alapja, a
köztársaság-monarchia fogalompáros létrejötte. A köztársaság Rómában jött létre, de „igazi karrierje” a francia
állambölcseletben kezdődött. Megkülönböztető jegye a többségi hatalomgyakorlás, az alkotmányosság maradt,
a többséget bizonyos testületek, a parlament és a végrehajtó hatalom képviselik, és a nyilvánosság kontrollálja.
A feudális monarchiákkal szemben tagjai egyenlő státusszal rendelkeznek, nem pedig egyenlőtlen jogállású
alattvalók. A köztársaságok választott államfőinek és az újkori monarchiák öröklés útján trónra kerülő
királyainak hatáskörében nincs érdemi különbség. A monarchia azon országokra jellemző államforma, ahol a
feudalizmusból a polgári társadalomba való átmenet fokozatos és békés volt, jelképezve a régi és új elit
kompromisszumát és a történelmi kontinuitást.

Alkotmányforma, alkotmányos rendszer

Történeti (tágabb értelmezésű) alkotmány

- A közhatalmat gyakorló intézményeket létrehozó, működésüket szabályozó jogszabályok összessége.

Pl:Nagy-Britannia, Új-Zéland, Izrael
Kartális alkotmány

- állami intézmények működését meghatározó szabályokat EGY jogszabály foglalja össze, rögzíti a
főhatalom eredetét, letéteményesét és jellegét (teljes, hiányos, korlátozott). Cél: az ilyen jogszabály
kiemelése a többi törvény közül, megalkotása és módosítása is eltérő úton történik.
XVI. század óta a főhatalom megnevezése a szuverenitás.

Államok szuverenitás szerinti osztályozása

- Unitárius államok
az állam területi egysége (megyék) nem rendelkeznek a szuverenitás részjogosítványaival. Pl: hazánk,
Nagy-Britannia, Franciao.

- Szövetségi államok (föderációk)

szuverenitás megoszlik a szövetségi állam és a tagállamok között.
Pl: Egyesült Államok, Német Szövetségi köztársaság

- Államszövetség (konföderáció)
államok között laza, nemzetközi jellegű kapcsolat.
Pl: USA 1787-ig, Németo. 1815-1866 között

Kelsenhez fűződő kategorizálás

- demokrácia: a jog alkotói és címzettei egybeesnek

- autokrácia: a jognak az alkotókon kívül mindenki más csak címzettje

Jogállamiság minősége szerint

 - formális állam
államtól csak az aktusok jogszabályhoz kötöttségét várja el,és hogy a törvények az alkotókra is
vonatkozzanak. (ennek ellentéte a rendőrállam)

- Tartalmi jogállam
Elvárás a hatalmi ágak megosztása, emberi jogok biztosítása

Kormányforma, kormányszervek szerint

Hatalommegosztást elfogadó rendszerek

- hatalmi ágakat szétválasztó rendszerek

- együttműködő és egymást ellenőrző (parlamentáris) rendszerek

Hatalommegosztást elutasító rendszerek (abszolút monarchia,náci Németo.)

Hatalmi ágakat szétválasztó rendszerek

- ókori demokráciák
- alkotmányos monarchia
- prezidenciális rendszer (USA, Latin-Amerika)
- fél-prezidenciális rendszer (Weimari-közt. 1919-33 között, 1958 óta Franciaország,
Oroszország,Ukrajna. Erős elnöki pozíció jellemzi.)

Együttműködő, egymást ellenőrző (parlamentáris) rendszerek

protokolláris közt. elnöki pozíció, ténylegesen irányító kormány jellemzi.

- kancellári rendszer
Erős végrehajtói hatalom, kormányfő csak konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal mozdítható el,
miniszterek egyesével nem, csak a teljes kormány vonható felelősségre.

- parlamenti túlsúlyú rendszer

instabil kormányzás, gyakori kormányválság
50.Az államok politikai rendszer szerinti tipológiája

- az állam jogi- szervezeti megközelítése nem képes az állam komplexitását teljes mértékben visszaadni,
így nem lehet teljes az e szempontokra alapozó tipológia sem. Ha azonban a tartalmi kritériumokat is
figyelembe vennénk, tipológiák végtelen sorát állíthatnánk fel. (gazdasági alapú tipizálás- Marx, vagy
feudális, szocialista, kapitalista államok)

Pártstruktúra milyensége szerinti tipizálás

Nem versengő pártrendszerek

1., Egypártrendszer

- klasszikus példája az orosz, majd szovjet- bolsevik párt,mely jól szervezett, konspiratív, „üldöztetésre
modellezett”. Az összes kormányzati funkció egyetlen központban összpontosul, és mindez alá van vetve a
politika szeszélyes természetének. Az egypártrendszerek csak a kormányzati rendszerük alapján nehezen
érthetők meg, hisz általában rendelkeznek írott alkotmánnyal, amely formálisan nem is kifogásolható. Vannak
elkülönült bírói, közigazgatási szervek és ülésezik a parlament is. Azonban a párt szervei központi és helyi
szinteken is irányítják a törvényhozó, végrehajtó és bírói szerveket, a hatalommegosztás így egyszerű
munkamegosztássá degradálódik. Rituális funkciójú választások: nincs kik közül választani. Fontos a hivatalos
ideológia, tömegkommunikáció, gazdasági tervezés, a fegyveres testületek.

2., Hegemón egypártrendszer

- formailag több párt létezik, a pártok közötti versenyt viszont erősen korlátozzák. jellemző volt Latin-Amerika
számos országára, Európában Lengyelországra és az NDK-ra. Párton belül is létezhetett különböző platformok
és frakciók közti versengés, azonban ez csak a hegemón párton belül létezhetett.

3., Domináns pártrendszer

- átmenet e kettő között. A pártok közötti verseny nincs adminisztratív eszközökkel korlátozva,de valamilyen
okból az egyik párt döntő befolyást szerez. Döntő befolyás lehet a megszerzett szavazatok aránya, kormányzati
pozícióban eltöltött ciklusok száma, vagy a többi párt támogatottság béli lemaradása. Hazánkban a dualizmus
idején, Tisza Kálmán nevével fémjelzett időszakra jellemző.

Versengő pártrendszerek

1., Kétpártrendszer

- a szavazatok többségét megszerző párt egyedül képes kormányt alakítani, a vesztesnek pedig reális esélye van
a következő választáson győzni. Klasszikus példa az Egyesült Államok. Kialakulása a többségi választási
rendszerrel magyarázható, ahol csak egyéni választókerületek vannak. Tradicionális kétpárti rendszer van
Nagy-Britanniában is, ahol ennek ellenére jelenleg koalíciós kormányzás van.

2., Mérsékelt többpártrendszer

- jellemzően 3-6 párt van, pártok közt kismértékű ellentét és polarizáció, a győztes párt koalícióra kényszerül,
emiatt kevésbé stabil kormányzati rendszer jellemzi,mint a kétpártrendszert. Koalíció gyengíti a kormányfő
hatalmi pozícióját, a közjogilag lehetséges döntés megbukhat a koalíciós partner ellenállásán. Hazánkon kívül
Európa legtöbb országára ez jellemző,pl: Németország, Ausztria, Belgium, Svédország.

3., Polarizált többpártrendszer

- jellemzően hatnál több párt, pártok közt ideológiai távolság, kicsi koalíciós hajlandóság, előfordulnak a
politikai rendszert alapjaiban megkérdőjelező pártok. Ilyen politikai rendszer jellemezte a Weimari-
köztársaságot, a második spanyol köztársaságot, Francia-, Olasz-, és Finnországot. Az első két országot
leszámítva a többiben hatékony kormányzás működött.

Kormányforma és pártszerkezet összefüggései

1., Polarizált többpártrendszer+parlamenti túlsúlyú kormányforma

- kormányzás stabilitása szempontjából a legrosszabb kombináció. A kormányfő csak több párt támogatásának
megnyerésével és az ezekhez szükséges alkukkal tud parlamenti többséget biztosítani. Ez állandó
kormányválsághoz vezet. Sokáig Olaszországban volt jellemző.

2., Mérsékelt többpártrendszer+ normál kormányzati forma

- a magyar és a német példa is azt bizonyítja,hogy a kancellári jellegű, konstruktív bizalmatlansági indítvány
intézménye által védett miniszterelnöki intézménnyel képes igen stabil kormányzást eredményezni.

3., Erős pártfegyelmű kétpártrendszer parlamentáris rendszerben

- szintén hatékony kormányzás, előzőtől eltérően nincs koalíciós kényszer. Amíg a miniszterelnök pártján belül
biztos támogatásra számíthat, lehetetlen elmozdítani. Sokáig a brit rendszerre volt jellemző.

4.,Prezidenciális rendszer

- az elnök nem függ a törvényhozás bizalmától, és felhatalmazását sem attól kapja. Parlamentáris rendszerrel
szemben jobban érvényre tudja juttatni a hatalommegosztás logikáját. Az elnök és a törvényhozás lehet
különböző pártállású. Ebben az esetben a törvényhozás támogatásának megszerzése jelenthet problémát. Ilyen
esetben ad hoc koalíciók állítása bizonyos ügyekben biztosítja a kormányzást.

Félprezidenciális rendszer

-V.francia köztársaság. Stabil kormányzás, ha a miniszterelnök és a köztársasági elnök mögött ugyanaz a párt
áll, viszont ha nem, akkor veszélybe kerülhet a demokrácia. Ez esetben,vagy ha a miniszterelnök pártja nincs
többségben, a prezidenciális rendszerrel ellentétben itt a köztársasági elnök a parlamentet feloszlathatja.
Hasonló kombináció vezetett a weimari köztársaságból Hitler totalitarizmusához.