Professional Documents
Culture Documents
Katalógus
Az Ön
megbízható
partnere
az intelligens
megoldásokhoz.
1
A Hager
Tisztelt Partnerünk!
nagy
gyorsabbak lehetünk. Sok éves rutinnal sok idő, pénz és munka
spórolható meg. Vannak azonban olyan pillanatok, amikor le kell
térni a járt útról ahhoz, hogy észrevegyük a soha vissza nem térő
lehetőségeket,
hangsúlyt
melyek csak ránk várnak.
fektet
Előttünk a lehetőség, hogy a megújuló energiát és az innovatív építési
technológiákat kihasználva a lakásokat energiahatékonnyá tegyük.
A mindennapokat megkönnyítő megoldásainkkal lehetőséget
biztosítunk akár az idős és ápolásra szoruló embereknek
a kutatás-
biztonságosan és önállóan élni.
fejlesztésre
energiahatékony épületautomatizálás kerüljön kialakításra. Ez annak
köszönhető, hogy az épületek nagyrésze már több mint 35 éve lettek
kialakítva és akkoriban a környezetvédelem és energiahatékonyság
nem volt mindennapos téma.
terén. Üdvözlettel:
Daniel Hager
Vezérigazgató
2 3
Egy fedél alatt
Az új Hager Forum - oktatási és reprezen-
tációs központ - az elzászi Obernai-ben
található, ahol együtt a partnereinkkel
dolgozunk az innovatív megoldásokon.
Ez az épület a Hager Group és partnereink
elhivatottságának szimbóluma.
4 5
E3
Globális felmelegedés, természeti erőforrások kimerülése, energiapolitika,
társadalmi kohézió ... Számos kihívás nem csak a társadalom, hanem
a cégek számára is . A fenntartható fejlődés elősegítésére a Hager Group
Ethics
E - Ethics (Etika) Elengedhetetlenek a képzett, motivált és egészséges
alkalmazottak ahhoz, hogy a legjobb szolgáltatást és
termékeket tudjuk nyújtani Önnek. Ugyanilyen fontos
dolog a biztos és egészséges munkahelyi környezet,
melyet maradéktalanul biztosítunk munkatársainknak,
is részt vesz az „E3“ kezdeményezésben. viszont cserébe elvárjuk, hogy a Hager számára fontos,
minden etikai elvet betartsanak.
Environ ment
E - Environment
Energy
Folyamatosan azon dolgozunk, hogy csökkentsük
az ökológiai lábnyomunkat. A CO2 kibocsátás
6 7
A technológia,
Hager design kialakításnak
köszönhetően a műszaki
termékek napi barátainkká
mint barát
válnak
Az arculat megtervezésénél
mindig a terméket használó
emberek igényeit kell elsősorban
figyelembe venni. Lehet
az szórakoztató, megfigyelő,
idő- vagy energiatakarékos.
Ideális esetben egy megbízható
„barát“. Ehhez tudnunk
kell, hogy mik az emberek Erwin van Handenhoven
mindennapi igényei. Csak Hager Group Design Director
8 9
A.1 - Elosztószekrények Oldal
01 Kiselosztók 14
02 Fali elosztók 36
03 Nagyáramú elosztók 80
09 Túlfeszültség-védelem 446
12 Világításvezérlés 528
14 Parapetcsatornák 554
15 Vezetékcsatornák 576
16 Padlószegély-csatornák 598
10 11
A. 1 - Elosztószekrények Oldal
01 Kiselosztók 14
mini gamma | golf | volta | vector
02 Fali elosztók 36
vega D | univers | orion plus
03 Nagyáramú elosztók 80
quadro 4 | quadro 5 | quadro+ | venezia | inox
12 13
Kiselosztók 01 Oldal
Kiselosztók
golf falon kívüli 17
volta | vector
golf süllyesztett 18
golf kiegészítők 19
14 15
Kiselosztók Kiselosztók
mini gamma golf falon kívüli
Falon kívüli kiselosztó In=63 A-ig --minden elosztó zárral is ellátható (külön cikkszám) Technikai adatok: --anyag: műanyag
--RAL 9010 --plombálható --IP védettség: ajtóval IP40, ajtó nélkül IP30
--IP30 --kikönnyítés a kábelbevezetésekhez --IK07 Szabványok:
--3 ponton rögzíthető, --N/PE sínekkel szállítva --II. érintésvédelmi osztály minden termék megfelel az MSZ EN 61439-3 szabványnak és az RoHS valamint
Kiselosztók
Kiselosztók
--teli és átlátszó ajtóval is --anyag: műanyag --szín:RAL9010, fehér a WEEE előírásoknak
--műszaki adatok 63A/400V
--N/PE sínekkel szállítva (beköthető vezetékek/sínek listája a cikkszámok előtt
feltüntetve)
Mini Gamma, IP30
Megnevezés Modulszám Cikkszám Megnevezés Modulszám Méret (mm) 25 mm2 16 mm2 10 mm2 Cikkszám
Falon kívüli - 2 modul, 160x55x82 mm 2 GD102N Teli ajtós 1x4 184x138x99 - 2 2 VS104PD
Falon kívüli - 4 modul, 180x110x82 mm 4 GD104N Teli ajtós 1x8 184x210x99 - 3 3 VS108PD
Falon kívüli - 6 modul, 180x146x82 mm 6 GD106N Teli ajtós 1x12 252x282x99 - 3 5 VS112PD
GD104N Falon kívüli - 8 modul, 180x182x82 mm 8 GD108N Teli ajtós 2x12 377x282x99 - 4 6 VS212PD
Falon kívüli - 10 modul, 180x218x82 mm 10 GD110N Teli ajtós 3x12 500x282x99 - 5 6 VS312PD
Teli ajtós 4x12 647x282x99 - 6 8 VS412PD
Teli ajtós 1x18 252x390x99 1 4 5 VS118PD VS412PD
Mini Gamma, teli ajtók Teli ajtós 2x18 377x390x99 1 6 7 VS218PD
Teli ajtós 3x18 500x390x99 1 7 8 VS318PD
Megnevezés Cikkszám Teli ajtós 4x18 647x390x99 1 8 9 VS418PD
Ajtó a GD102N-hez GP102P Teli ajtós 1x22 252x462x99 - 4 6 VS122PD
Ajtó a GD104N-hez GP104P
Ajtó a GD106N-hez GP106P
Ajtó a GD108N-hez GP108P Golf - falon kívüli, átlátszó ajtó
Ajtó a GD110N-hez GP110P
Megnevezés Modulszám Méret (mm) 25 mm2 16 mm2 10 mm2 Cikkszám
GP102P Átlátszó ajtós 1x4 184x138x99 - 2 2 VS104TD
Átlátszó ajtós 1x8 184x210x99 - 3 3 VS108TD
Mini Gamma, átlátszó ajtók Átlátszó ajtós 1x12 252x282x99 - 3 5 VS112TD
Átlátszó ajtós 2x12 377x282x99 - 4 6 VS212TD
Megnevezés Cikkszám Átlátszó ajtós 3x12 500x282x99 - 5 6 VS312TD VS104TD
Átlátszó ajtó a GD102N-hez GP102T Átlátszó ajtós 4x12 647x282x99 - 6 8 VS412TD
Átlátszó ajtó a GD104N-hez GP104T Átlátszó ajtós 1x18 252x390x99 1 4 5 VS118TD
Átlátszó ajtó a GD106N-hez GP106T Átlátszó ajtós 2x18 377x390x99 1 6 7 VS218TD
Átlátszó ajtó a GD108N-hez GP108T Átlátszó ajtós 3x18 500x390x99 1 7 8 VS318TD
Átlátszó ajtó a GD110N-hez GP110T Átlátszó ajtós 4x18 647x390x99 1 8 9 VS418TD
Átlátszó ajtós 1x22 252x462x99 - 4 6 VS122TD
GP102T
Megnevezés Cikkszám
Zár 2 db kulccsal a Mini Gamma elosztókhoz VZ313
VZ313
Műszaki adatok: --anyag: műanyag Az új golf elosztókhoz a tartozékok széles skálája rendelhető. A kábelrögzítőktől speciális igények kielégítését szolgáló ajtók stb. Egy másik tartozék választék
--IP védettség: ajtóval IP40, ajtó nélkül IP30 a gipszkarton falhoz való rögzítő klipszekig. A tartozékok és cserealkatrészek a színes matricák (deco csíkok) széles választéka, melyek a legkülönbözőbb
--IK07 Szabványok: széles skálája rendelhető, melyek mind hozzájárulnak az egyszerű és gyors színekben rendelhetők. Ezek kiemelik az elosztót a környezetből vagy éppen egy
--II. érintésvédelmi osztály minden termék megfelel az MSZ EN 61439-3 szabványnak és az RoHS valamint szereléshez és az igények maximális kielégítéséhez. Ilyenek pl. a kulcsos zárak, szép átmenettel illesztik a környezetbe.
Kiselosztók
Kiselosztók
--szín:RAL9010, fehér a WEEE előírásoknak
--műszaki adatok 63A/400V
--N/PE sínekkel szállítva (beköthető vezetékek/sínek listája a cikkszámok előtt Csere ajtók (csere tartozékok)
feltüntetve)
Leírás:
Golf - süllyesztett, teli ajtó --Műanyag ajtók
--Teli ajtók-RAL 9010
Megnevezés Modulszám Falkivágás méret (mm) 25 mm2 16 mm2 10 mm2 Cikkszám Cikkszám Cikkszám
Teli ajtós 1x4 189x170x72 - 2 2 VF104PD Megnevezés Elosztó típushoz átlátszó teli
Teli ajtós 1x8 189x242x72 - 3 3 VF108PD Csere ajtók VF/VS104 VZ621N VZ601N
Teli ajtós 1x12 257x318x72 - 3 5 VF112PD Csere ajtók VF/VS108 VZ622N VZ602N
Teli ajtós 2x12 382x318x72 - 4 6 VF212PD Csere ajtók VF/VS112 VZ623N VZ603N VZ630N
Teli ajtós 3x12 507x318x72 - 5 6 VF312PD Csere ajtók VF/VS212 VZ624N VZ604N
Teli ajtós 4x12 652x318x72 - 6 8 VF412PD Csere ajtók VF/VS312 VZ625N VZ605N
VF418PD Teli ajtós 1x18 257x426x72 1 4 5 VF118PD Csere ajtók VF/VS412 VZ626N VZ606N
Teli ajtós 2x18 382x426x72 1 6 7 VF218PD Csere ajtók VF/VS118 VZ627N VZ607N
Teli ajtós 3x18 507x426x72 1 7 8 VF318PD Csere ajtók VF/VS218 VZ628N VZ608N
Teli ajtós 4x18 652x426x72 1 8 9 VF418PD Csere ajtók VF/VS318 VZ629N VZ609N
Teli ajtós 1x22 257x498x72 - 4 6 VF122PD Csere ajtók VF/VS418 VZ630N VZ610N
Megnevezés Modulszám Falkivágás méret (mm) 25 mm2 16 mm2 10 mm2 Cikkszám Megnevezés Cikkszám
Átlátszó ajtós 1x4 189x170x72 - 2 2 VF104TD N, PE sín tartó VF/VS 4 M elosztókhoz, Lbelső=78mm VZ701N VZ630N
Átlátszó ajtós 1x8 189x242x72 - 3 3 VF108TD N, PE sín tartó VF/VS 8 M elosztókhoz, Lbelső=150mm VZ702N
Átlátszó ajtós 1x12 257x318x72 - 3 5 VF112TD N, PE sín tartó VF/VS 12 M elosztókhoz, Lbelső= 221mm VZ703N
Átlátszó ajtós 2x12 382x318x72 - 4 6 VF212TD N, PE sín tartó VF/VS 18/22 M elosztókhoz, Lbelső= 330mm VZ704N
VF112TD
Átlátszó ajtós 3x12 507x318x72 - 5 6 VF312TD
Átlátszó ajtós 4x12 652x318x72 - 6 8 VF412TD
N, PE sorkapcsok
Átlátszó ajtós 1x18 257x426x72 1 4 5 VF118TD
Átlátszó ajtós 2x18 382x426x72 1 6 7 VF218TD Kalapsínre Síntartóba K148
Átlátszó ajtós 3x18 507x426x72 1 7 8 VF318TD Megnevezés Cikksz., kék Cikksz., zöld Cikksz., barna Cikkszám
Átlátszó ajtós 4x18 652x426x72 1 8 9 VF418TD 2x16 mm² + 2x10 mm², L=30mm - - KM04L K140
Átlátszó ajtós 1x22 257x498x72 - 4 6 VF122TD 3x16 mm² + 4x10 mm², L=49mm KM07N KM07E KM07L K142
5x16 mm² + 6x10 mm², L=73mm KM11N KM11E KM11L K144
6x16 mm² + 7x10 mm², L=85mm KM13N KM13E - K148
1x25 mm² + 8x16 mm² + 8x10mm², L=121,5mm KM17N KM17E - K156
1x25 mm² + 11x16 mm² + 13x10mm², L=169mm KM25N KM25E - K158
Kiselosztók
--két kulccsal --készülék beépítési mélység: max. 70 mm csökkenthető 72 mm-re
--anyag: műanyag, fém ajtóval --N/PE sínekkel szállítva
Megnevezés Cikkszám
VZ794N
Zár VZ794N
Volta - süllyesztett
Megnevezés Cikkszám
Megnevezés Modulszám Falkivágás mérete Cikkszám
Gipszkarton beépítő szett VZ696N
Volta - süllyesztett, 1 soros 12 321x314,5x89 mm VU12NE
Volta - süllyesztett, 2 soros 24 470x314,5x89 mm VU24NE
VZ696N VU12NE
Volta - süllyesztett, 3 soros 36 595x314,5x89 mm VU36NE
Volta - süllyesztett, 4 soros 48 720x314,5x89 mm VU48NE
Kábel rögzítők VF/VS elosztókhoz Volta - süllyesztett, 5 soros 60 845x314,5x89 mm VU60NE
Megnevezés Cikkszám
Volta - falon kívüli
Kábel rögzítők VF/VS elosztókhoz VZ699N
Leírás:
--műanyag váz ajtó nélkül
Leírás:
--vízszintes szereléshez,soroláshoz
Volta - gipszkarton
Megnevezés Cikkszám
VZ787N Átlátszó felirati tartó csík VF/ VS 450mm VZ787N
Felirati csik VZ788N
Megnevezés Cikkszám
Leírás:
Kiselosztók
Kiselosztók
--minden Volta típusú elosztóhoz
Átlátszó ajtó süllyesztett elosztókhoz, 1 soros VZ131N
Átlátszó ajtó süllyesztett elosztókhoz, 2 soros VZ132N
Megnevezés Cikkszám
Átlátszó ajtó süllyesztett elosztókhoz, 3 soros VZ133N VZ302N
Zár 2 db kulccsal VZ302N
Átlátszó ajtó süllyesztett elosztókhoz, 4 soros VZ134N
Átlátszó ajtó süllyesztett elosztókhoz, 5 soros VZ135N
Magasított keret
VZ131N
Leírás:
Ajtó falba és gipszkarton falba süllyesztett elosztókhoz --az elosztó falbaépítési mélysége a magasított kerettel 72 mm-re csökkenthető
VZ121N
Vakolatvédelem
VA24K
Multimédia elosztó --anyag: műanyag Volta multimédia elosztó fém ajtóval - falon kívüli
--RAL 9010 --perforált szerelőlap az aktív és passzív készülékek részére
--3,4 vagy akár 5 soros --3 db 90°-ban forgatható dugalj az aktív készülékeknek
--falon kívül vagy falba építve --a külső méretek azonosak a moduláris Volta elosztókkal Leírás:
Kiselosztók
Kiselosztók
--elkülönített rész akár 12 db patch panel részére --megfelel a DIN 43871 szabványnak --osztott szerelőlap, kábeltartókkal
--patch panel RJ45 csatlakozókhoz
--3 db dugalj, 90°-ban forgatható
--kivágott fém ajtóval
Volta multimédia elosztó fém ajtóval - falba süllyesztett
Megnevezés Cikkszám
Leírás:
--osztott szerelőlap, kábeltartókkal Volta - multimédia elosztó, 3 soros, szerelőlap, dugalj, Patch panel VA36NW
--patch panel RJ45 csatlakozókhoz Volta - multimédia elosztó, 4 soros, szerelőlap, dugalj, Patch panel VA48NW VA36NW
--3 db dugalj, 90°-ban forgatható
--kivágott fém ajtóval
Volta multimédia elosztó műanyag ajtóval - falon kívüli
Megnevezés Cikkszám
Volta - multimédia elosztó, 3 soros, szerelőlap, dugalj, Patch panel VU36NW Leírás:
--osztott szerelőlap, kábeltartókkal
VU36NW Volta - multimédia elosztó, 4 soros, szerelőlap, dugalj, Patch panel VU48NW --patch panel RJ45 csatlakozókhoz
Volta - multimédia elosztó, 5 soros, szerelőlap, dugalj, Patch panel VU60NW --3db dugalj, 90°-ban forgatható
--műanyag kivágott ajtóval a jobb jelerősség miatt
Megnevezés Cikkszám
Volta multimédia elosztó fém ajtóval - gipszkarton falba építhető
12 db-os patch panel - 6 db RJ45 csatlakozóval FZ12MM FZ12MM
12 db-os patch panel - csatlakozó nélkül FZ12MMO
Leírás:
--osztott szerelőlap, kábeltartókkal 12 db-os patch panel - Keystone részére, csatlakozó nélkül FZ12MK
--patch panel RJ45 csatlakozókhoz 6 db-os patch panel - csatlakozó nélkül FZ06MMO
--3 db dugalj, 90°-ban forgatható
6 db-os patch panel - Keystone részére, csatlakozó nélkül FZ06MK
--kivágott fém ajtóval
Patch panel tartóbakok - 2 db FZ00MM
Megnevezés Cikkszám
Volta - multimédia elosztó, 3 soros, szerelőlap, dugalj, Patch panel VH36NW Csatlakozók patch panelhez
VU36NW Volta - multimédia elosztó, 4 soros, szerelőlap, dugalj, Patch panel VH48NW
Volta - multimédia elosztó, 5 soros, szerelőlap, dugalj, Patch panel VH60NW Megnevezés Cikkszám
RJ45 modul, C6A, 10GBit, ClassEA VZ314RJ
KOAX modul, F/F-foglalat VZ315FF
Volta multimédia elosztó műanyag ajtóval - gipszkarton falba építhető
KOAX modul, IEC-foglalat VZ316FB
KOAX modul, IEC-dugó VZ317FS
Leírás:
--osztott szerelőlap, kábeltartókkal OpDAT modul LC VZ318LC
--patch panel RJ45 csatlakozókhoz Vakdugó VZ314BL
--3 db dugalj, 90°-ban forgatható VZ314RJ
--műanyag kivágott ajtóval a jobb jelerősség miatt
Szerelőlap Volta hibrid --2 változat: 2 moduláris és 3 sor multimédiás vagy 3 mod. és 2 sor multim. kivitel
--5 soros volta elosztó méret --beépített dugalj és vakfedél (2. dugalj külön rendelhető)
--falba és gipszkartonfalba süllyeszthető verzió --csomag tartalmazza a VZ02MM multimédia eszköztartót
Megnevezés Cikkszám --a moduláris és multimédiás volta elosztó ötvözete --FZ06MMO üres patch panel utólag rendelhető
Kiselosztók
Kiselosztók
Perforált szerelőlap, 95x265 mm VZ00LB --anyag: műanyag
Perforált szerelőlap, 220x265 mm VZ318N
Perforált szerelőlap, 345x265 mm VZ320N
Volta hibrid fém ajtóval - falba süllyeszthető
VZ00LB
Leírás:
--perforált fém ajtóval
Műanyag ajtó falon kívüli elosztóhoz
Megnevezés Cikkszám
Leírás: Volta hibrid, 24 modul, 2 soros VU602NWH
--műanyag kivágott ajtóval a jobb jelerősség miatt
Volta hibrid, 36 modul, 3 soros VU603NWH
VA36W
Leírás:
--műanyag kivágott ajtóval a jobb jelerősség miatt
VU602WWH
Megnevezés Cikkszám
Volta műanyag ajtó, multimédia süllyesztett, 3 soros VZ123W
Volta műanyag ajtó, multimédia süllyesztett, 4 soros VZ124W Volta hibrid fém ajtóval - gipszkarton falba süllyeszthető
Volta műanyag ajtó, multimédia süllyesztett, 5 soros VZ125W
VZ123W Leírás:
--perforált fém ajtóval
Leírás:
VZ02MM --műanyag kivágott ajtóval a jobb jelerősség miatt
Megnevezés Cikkszám
Volta hibrid, 24 modul, 2 soros VH602WWH
Volta hibrid, 36 modul, 3 soros VH603WWH
VH602WWH
Tartozékok
Megnevezés Cikkszám
Dugaszoló aljzat volta hibridhez VZ00HD
VZ00HD
Dugaszoló aljzat beépítőkészlet volta hibridhez VZ00TS
Patch panel, 6 db üres FZ06MMO
Kiselosztók
--opcionális FL252Z fűtőelem helyezhető el, 12 W --anyag: műanyag --kábelcsatornából érkező bejövő kábelek fogadására
VZ747
Megnevezés Cikkszám
Vector, falon kívüli, IP65, 3-54 modul, kikönnyített kábelbevezetővel
Vector kábelbevezető, 12 modul széles elosztóhoz VZ747
Vector kábelbevezető, 18 modul széles elosztóhoz VZ748
Leírás:
--PE és N sorkapcsot tartalmazza
Perforált csatorna
Megnevezés Cikkszám
Vector elosztó, IP65, 3 modul VE103L
Megnevezés Cikkszám
Vector elosztó, IP65, 6 modul VE106L Vezetékcsatorna, 12 modulos vector-hoz VZ749
VZ749
Vector elosztó, IP65, 10 modul VE110L Vezetékcsatorna, 18 modulos vector-hoz VZ750
VE212L Vector elosztó, IP65, 12 modul VE112L
Vector elosztó, IP65, 18 modul VE118L
Vector elosztó, IP65, 2x12 modul VE212L Sorológyűrű
Vector elosztó, IP65, 2x18 modul VE218L
Vector elosztó, IP65, 3x12 modul VE312L Leírás:
--kiegészítő vízszintes soroláshoz
Vector elosztó, IP65, 3x18 modul VE318L
Vector elosztó, IP65, 4x12 modul VE412L
Megnevezés Cikkszám
VZ754
Vector sorológyűrű PG21 VZ754
Vector, falon kívüli, IP65, 3-54 modul, kikönnyített kábelbevezető nélkül, UV-álló
Leírás: Modultakaró
--RAL színkód: 7035
--elosztó anyaga: Polikarbonát
--PE és N sorkapcsot NEM tartalmaz Megnevezés Cikkszám
Modulrakaró, 6 modulos, RAL 7035 VZ413
Modultakaró, 12 modulos mm, RAL 7035 VZ415
Megnevezés Cikkszám
Modultakaró, 18 modulos, RAL 7035 VZ416
Vector, IP65, 3 modul, UV-álló, kikönnyített rész nélkül VE103SN
Vector, IP65, 6 modul, UV-álló, kikönnyített rész nélkül VE106SN VZ413
VE103SN
Vector, IP65, 10 modul, UV-álló, kikönnyített rész nélkül VE110SN
Vector, IP65, 12 modul, UV-álló, kikönnyített rész nélkül VE112SN
Vector, IP65, 18 modul, UV-álló, kikönnyített rész nélkül VE118SN PE és N sorkapcsok VExxxSN/VExxxPN elosztókhoz
Vector, IP65, 2x12 modul, UV-álló, kikönnyített rész nélkül VE212SN
Vector, IP65, 36 modul (3x12), UV-álló, kikönnyített rész nélkül VE312SN Megnevezés Sorkapcsok Cikkszám
Vector, IP65, 36 modul (2x18), UV-álló, kikönnyített rész nélkül VE218SN PE és N sorkapcsok, VE103xN elosztókhoz 2x4 VZ722
Vector, IP65, 4x12 modul, UV-álló, kikönnyített rész nélkül VE412SN PE és N sorkapcsok, VE106xN elosztókhoz 2x7 VZ723 VZ722
Vector, IP65, 3x18 modul, UV-álló, kikönnyített rész nélkül VE318SN PE és N sorkapcsok, VE110xN elosztókhoz 2x11 VZ724
PE és N sorkapocs síntartó, VZ521-VZ524-hez VZ744
PE és N sorkapcsok, VEx12xN (12 M széles) elosztókhoz 2x13 VZ521
Vector,falon kívüli, IP65, 3-54 modul, kikönnyített kábelbevezetővel, UV-álló PE és N sorkapcsok, VEx12xN (12 M széles) elosztókhoz 2x17 VZ522
PE és N sorkapcsok, VEx18xN (18 M széles) elosztókhoz 2x22 VZ523
Leírás:
PE és N sorkapcsok, VEx18xN (18 M széles) elosztókhoz 2x25 VZ524
--RAL színkód: 7035
--elosztó anyaga: Polikarbonát
--PE és N sorkapcsot NEM tartalmaz
Megnevezés Cikkszám
Vector, IP65, 3 modul, UV-álló, kikönnyített kábelbevezetővel VE103PN
Vector, IP65, 6 modul, UV-álló, kikönnyített kábelbevezetővel VE106PN
VE103PN
Vector, IP65, 10 modul, UV-álló, kikönnyített kábelbevezetővel VE110PN
Vector, IP65, 12 modul, UV-álló, kikönnyített kábelbevezetővel VE112PN
Vector, IP65, 18 modul, UV-álló, kikönnyített kábelbevezetővel VE118PN
Vector, IP65, 2x12 modul, UV-álló, kikönnyített kábelbevezetővel VE212PN
Vector, IP65, 36 modul (3x12), UV-álló, kikönnyített kábelbevezetővel VE312PN
Vector, IP65, 36 modul (2x18), UV-álló, kikönnyített kábelbevezetővel VE218PN
Vector, IP65, 4x12 modul, UV-álló, kikönnyített kábelbevezetővel VE412PN
Vector, IP65, 3x18 modul, UV-álló, kikönnyített kábelbevezetővel VE318PN
Kábelbevezető kikönnyítések
GD102N GD108N
Kiselosztók
Kiselosztók
alsó és felső fal
Az alján vagy a tetején kitörhető kábelbevezető rész. A másik oldalon
E
kikönnyített furatok 20mm; 25mm; 32mm;Eés 40mm mérettel.
A dobozok 180 fokban forgathatók.(bármelyik része lehet alul
vagy felül)
G
VF104... 1 row 4 VF104...204 1 row 225
4 170
204Frame189
225 170 189 Cikkszám
VS104...
A H1 row 4E VS104...
F 137,5
G row 4183,5
1
Wall niche
VS104... 1 sor 4 VS108
137,5 183,5
1 row 8101 68 209,558
VF108 1 row 8 VF108 275 1 row 225
8 242
275 189
225 242 189 VS108
Ref. 1 row 8183,5
Ref. A H E F VS108... 2 sor 8 209,5 183,5 173,5 68 58
G
G
VF112 1 row 12 VF112 352 1 row 293 318 257 VS112 1 row 12 VS112 281,51 row 12 251,5
VF104... 1 row 412 352
204 293
225 318
170 257
189 VS112... 1 sor 12 281,5 251,5 221,5
VS104... 158row 4
135,5
VF212 2 row 12 VF212 352 2 row 418 318 382 VS212... 2 sor 12VS212
281,5 2 row 12
376,5 221,5 281,52
260,5 58 376,5
VS212 row 812
VF108 1 row 812 352
275 418
225 318
242 382
189 VS312... 3 sor 12 281,5 500
VS108
221,5 385,5
158row
VF312 3 row 12 VF312 352 3 row 543
12 318
352 507
543 318 507 VS312 3 row 12 VS312 281,53 row 12 500
VF112 1 row 12 352 293 318 257 VS412... 4 sor 12 281,5 646,5 221,5
VS112491 178row 12
F
VF412GD104N
4 row 12 VF412 352 4 row 688 318 652 VS118... 1 sor 18VS412
389,5 4 row 12
251,5 329,5 281,54
135,5 646,5
58row 12
688 GD110N
F
12 352 318 652 VS412
VS212 258row 12
VF212 2 row 12 352 418 318 382 VS218... 2 sor 18 389,5 376,5 329,5 260,5
VF118 1 row 18 VF118 460 1 row 293
18 426
460 257
293 426 257 VS118 1 row 18 VS118 389,51 row 18 251,5
VF312 3 row 12 352 543 318 507 VS318... 3 sor 18 389,5 500 VS312
329,5 385,5 358row 12
VF218 2 row 18 VF218 460 2 row 418 426 382 VS418... 4 sor 18VS218
389,5 2 row 18
646,5 329,5
VS218491389,5 376,5
78row 18
18 460 418 426 382 42 row
F
VS412
F
VF412 4 row 12 352 688 318 652 12
VS122... 1 sor 22 461,5 251,5 401,5 135,5 58
VF318 3 row 18 VF318 460 3 row 543
18 426
460 507
543 426 507 VS318 3 row 18 VS318 389,53 row 18 500
VF118 1 row 18 460 293 426 257 VS118 1 row 18
VF418 4 row 18 VF418 460 4 row 688
18 426
460 652
688 426 652 VS418 4 row 18 VS418 389,54 row 18 646,5
VF218 2 row 18 460 418 426 382 VS218 2 row 18
VF122 1 row 22 VF122 532 1 row 293
22 498
532 257
293 498 257 VS122 1 row 22 VS122 461,51 row 22 251,5
VF318 3 row 18 460 543 426 507 VS318 3 row 18
VF418
For the wall niche, these 4 row 18 minimal.
460 688 426 652 VS418 4 row 18
For thedimensions
wall niche,are
these dimensions are minimal.
VF122 1 row 22 532 293 498 257 VS122 1 row 22
GD106N GD104N-GD110N
For hollow wall, For hollow wall,
The cavity wall section
The should be: section should be:
cavity wall A
Ref. E F
For Ref.
hollow wall,E F
VF104... 204 The 225 wall204
cavity
VF104... section should
225 be:
VF108 275 225
VF108 275 225
Ref. E F
VF112 352 293
VF112 352 293
VF104... 204 225
VF212 352 418
VF212 352 418
VF108 275 225
VF312 352 543
VF312 352 543
VF112 352 293
H
VF412 352 688
VF412 352 688
VF212 352 418
VF118 460 293
VF118 460 293
VF312 352 543
VF218 460 418
VF218 460 418
VF412 352 688
VF318 460 543
VF318 460 543
VF118 460 293
VF418 460 688
VF418 460 688
VF218 460 418
VF122 532 293
VF122 532 293
VF318 460 543
VF418
Depth must alwaysDepth
be 72must
mm min460. 688
30 always be 72Műszaki
mm minváltozás. joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 31
VF122 532 293
Kiselosztók Kiselosztók
golf süllyesztett - műszaki adatlap volta süllyesztett - műszaki adatlap
H18=40mm
H3=348mm
Kiselosztók
Kiselosztók
alsó és felső fal oldalfal H4=288mm
E E
Az alján vagy a tetején kitörhető kábelbevezető rész. A másik oldalon Az elosztó oldalán a modulsorok között 2 db 25mm átmérőjű kikön�-
E
kikönnyített furatok 20mm; 25mm; 32mm; és 40mm mérettel. nyítés van, amely lehetővé tesz a vízszintes sorolást.(kivéve a 4M és
A dobozok 180 fokban forgathatók.(bármelyik része lehet alul vagy 8M elosztókat)
felül) Frame Frame Wall niche Wall niche Dimensions Dimensions
Wall fixatio
E
Frame Wall niche 74,5
74,5 mm
mm távolság
zwischenaHutschiene
DIN-sín és und
ajtó belső oldala közöttDimension
H16
H19 Tür innen
Ref. Ref. A HA EH FE F Ref. Ref. A H E A F H
H13
G
G
Ref. Méretek // mm A H E F Ref. A
G
VF104... VF104...
1 row 4 1 row 4204 204 Frame
225 225
170 170 Wall niche
189 189 VS104...
80,5
80,5 mm
mm távolság
zwischen VS104...
1 rowa4Montageplatte
szerelőlap 137,5
és ajtó 1 innen
undbelső
Tür row 4 között 101137,5
183,5
oldala 68 183
Dimension
keret
VF104... 1 row 4 204 fal kivágás
225 170 189 VS104... 1 row 4 137,5 1
VF108 VF108 1Ref.
row 8 1 A row 8275 275A 225H 242E 189F VS108 1 row 8 VS108209,5 1 row
Ref. 8
183,5 209,5
173,5 A 68 183
Cikkszám H 225 242 189
H2 G
E F 91,5
91,5 mm
mm távolság
zwischenaRückwand
hátlap és ajtó belső oldala között
VS108 1 row 8 209,5 1
H1
VF108 1 row 8 275 225 242 189 H20 und Tür innen
VF104... 1 1row row 4 204 225 170 189 VS104... 1 1row row124 137,5 18
VF112 VF112 row4 12 204 12 352 293 318 257 VS112 1 row 12 VS112 281,5 251,5 281,5
221,5 135,5251
H26=125mm
VF104... 1 1sor 352 225
293 170
318 257 189
H12
VF112 11row
row812 352 293 318 257 VS112
VS108 11row
row812 281,5
209,5 2
18
VF108... 2VF108
VF212 VF212 2sor
row8 12 2 275
row 12352 225 275
352
418
225
242
418
318
242
189
318
382
189
382 VS212 2 row 12 VS212 281,5 2 row 12
376,5 281,5
221,5 260,5376
VF112... VF312 VF212
1VF112
sor 12 1352 2row
row1212 293 352352 318 418
293 318
318
257 382
257 VS212
VS112 12row
row12 12 281,5
281,5 3
25
VF312 3 row 12 3 row 12 352 352
543 543
318 318
507 507 VS312 3 row 12 VS312 281,5 3 row 50012 281,5 385,550
221,5
VF212... 2VF212 VF312
sor 12 2352 3row
row1212 418 352352 318 418
543 382
318
318 382
507 VS312
VS212 23row
row12 12 281,5
281,5 37
46
F
VF412 VF412 4 row 12 4 row 12 352 688 318 652 4 row 12 VS412 281,5 4 row 12 281,5 491646
F
352 688 318 652 VS412 646,5 221,5
VF312... 3VF312 sor 12 3352 4row
row1212 543 352352 318 543 507
318 507 VS312 34row
row12 281,5 65
F
VF412 688 318 652 VS412 12 281,5
VF118 VF118 row1218 1 352
1sor row 18460 460
293 293
426 426
257 257 VS118 1 row 18 VS118 389,5 1 row 18
251,5 389,5 135,5251
329,5
H14
VF412... 4VF412 688 318 652
F
4 row 12 352 688 318 652 VS412 4 row 12 281,5 64
VF118 1 row 18 460 293 426 257 VS118 1 row 18 389,5 2
H15
VF218 VF218
VF118... row1818 2 1460
2sor
1VF118 row 18
row460
18
460
418
293 460
418
426 426
293 382426
426 257 382
257 H1 H2 VS218 2 row 18 VS218 389,5 2 1row
VS118
18
376,5 389,5
row 18 329,5389,5260,5 25
376
VF218 2 row 18 460 418 426 382 VS218 2 row 18 389,5 3
VF218... 2VF218
VF318 VF318 3sor
row1818 3 2460
row 418 426 382 VU12 / VH12 356,5 mm 298,5 mm 3 row 18 VS318 389,5 3 2row row1818 329,5 389,5
389,5385,550
row18
460
18 460
543
460 543
426418 507 426
426 507
382 VS318 VS218 500 37
VF318... VF4183 VF318
sor 18 3 row 18 543 460 426543
460 426
507 507 VU24 / VH24 505,5 mm 445,5 mm VS318 3 row 18 389,5
VF418 VF318 4 row 18 4 3rowrow18
460
18 460
688
460 688
426543 652 426
426 652
507 VS418 4 row 18 VS418 389,5 4 3row
VS318 row1818 329,5
646,5 389,5
389,5 491646 5
VF418... 4 VF418 sor 18 460 VU36 / VH36 630,5 mm 570,5 mm VS418 4 row 18 389,5 6
4 row 18 688 460 426688 652
426 652
VF122 VF122 1 row 22 1 4row
VF418 row2218
532 532
460
293 293
498688 257 498
426 257
652 VU48 / VH48 755,5 mm 695,5 mm VS122 1 row 22 VS122
VS418
461,5 1 row
4 row22
251,5 18 461,5
401,5389,5135,5 251
64
VF122... 1 VF122 sor 22 532
1 row 22 293 532 498 293 257
498 257 VS122 1 row 22 461,5 2
VF122 1 row 22 532 293 498 257 VU60 / VH60 880,5 mm 820,5 mm H12 H13 H14 VS122 H15 1 row 22
H16 461,5 25
For the For
wall the
a falkivágáshoz wallthese
niche,
ezek aniche, these dimensions
dimensions
minimum are minimal.
are minimal.
méretek VU12 / VH12 321 mm 130 mm 104 mm 56 mm 64 mm
Forthe
For thewall
wallniche,
niche,these
thesedimensions
dimensionsareareminimal.
minimal. H8=330mm VU24 / VH24 470 mm 144 mm 114 mm 66 mm 79 mm
H9=240mm
A
VU36 / VH36 595 mm 144 mm 114 mm 66 mm 79 mm
A H10=218mm
AA H11=151mm
A A VU48 / VH48 720 mm 144 mm 114 mm 66 mm 79 mm
AA VU60 / VH60 845 mm 144 mm 114 mm 66 mm 79 mm
(6,5)
For hollow wall,
Forcavity
The hollowshould
wall, be: should be:
The cavity wall cavitywall
Thesection wallsection
section should be: JEL. LEÍRÁS
The cavity wall section should be: H1 Keret teljes magassága
25
Ref. Ref.
ERef. F EE FF 78 78 H2 Keret belmagassága
Ref. E F
VF104... 204
VF104... 225204
VF104... 204 225
225 H3 Keret teljes szélessége
VF104... 204 225 H4 Keret belső szélessége
VF108 VF108 225275
275
VF108 275 225
225
H5 Elosztó teljes magassága
VF108
VF112 275
352 225
293
VF112 352
VF112 293352 293
H7
H6
H5
H6 Függőleges távolság a hátsó rögzítő furatok között
VF112
VF212 352
352 293
418 H7 Elosztó belmagassága
VF212 352
VF212 418352 418
VF212
VF312 352
352 418
543 H8 Elosztó teljes szélessége
VF312 352
VF312 543352 543 104,5
H9 Kábelbevezető szélessége
VF412
VF312 352
352 688
543
VF412 352
VF412 688352 688 H10 Vízszintes távolság a hátsó rögzítő furatok között
25
VF118
VF412 460
352 293
688 H11 Vízszintes távolság rögzítő furatok között (pl.: fém szög)
VF118 460
VF118 293460 293
VF218 460 418 H12 Falkivágás magassága
VF118 460 293
VF218 460
VF218 418460 418 H13 Felső kábelbevezetés DIN 43871 szerint
VF318 460 543
VF218 460 418
VF318 460
VF418 543460
VF318 460 543
688 H14 Alsó kábelbevezetés DIN 43871 szerint
VF318 460 543 H15 Alsó kábelezési távolság a moduláris készülék és az elosztó
VF418 460
VF122 688460
VF418 532 688
293 H5 H6 H7 alja között
VF418 460 688 H16 Felső kábelezési távolság a moduláris készülék és az elosztó
VF122 532
VF122 293532 293 VU12 / VH12 335 mm 185 mm 224 mm
Depth must always
VF122 532 be 72 293mm min .VU24 / VH24 484 mm 334 mm 373 mm teteje között
H17 Falkivágás mélysége
Depth mustDepth
alwaysmust
be 72 mm min
always be . 72 mm min . VU36 / VH36 609 mm 469 mm 498 mm
H18 Maximális mélység a kábelbevezetéshez
Depth must always be 72 mm minVU48 . / VH48 734 mm 584 mm 623 mm
VU60 / VH60 859 mm 709 mm 748 mm H19 Távolság a DIN-sín és ajtó belső oldala között
H20 Távolság a hátlap és ajtó belső oldala között
H21=314,5mm
H21 Falkivágás szélessége
H22 Mélység az oldalsó kábelvezetéshez
H23 Szélesség az oldalsó kábelvezetéshez
H22=44mm
H25=9mm
H24 Belső szélesség-H23*2
H25 Keret vastagsága
H26 DIN-sínek közötti távolság (125 mm)
H23=17,5mm H24=269,5mm H23=17,5mm
Kiselosztók
1 soros: 3,6,10 modul 1 soros:12,18 modul
B
A H
A
47,5
J
K
B
1 soros 2 soros 3 soros 4 soros
D
Külső méretek (MaxSZxMé) 245 x 305 x 96,5 370 x 305 x 96,5 515 x 305 x 96,5 640 x 305 x 96,5
Felső rögzítési pont távolsága 127,5 127,5 147,5 147,5
Alsó rögzítési pont távolsága 112,5 112,5 112,5 112,5
E
C
Tömeg:
2 soros: 24, 36 modul 3 soros: 36,54 modul
Típus VA12B VA24B VA36N VA48B VA12T VA24T VA36T VA48T
Tömeg (kg) 1,14 1,55 1,94 2,53 0,57 0,84 1,12 1,41
96.5
1.5
36
127.5
A B C D
VE212PN/SN 310 427 230 280
VE218PN/SN 418 452 338 305
46
A B C D
VE312PN/SN 310 552 230 405
VE318PN/SN 418 602 338 455
125
4 soros: 48 modul
74
48.5
7.5
112.5
10
vega D | univers |
vega D kiválasztási segédlet 38
orion plus
vega D kiegészítők 41
Fali elosztók
univers süllyesztett, II. é.v., IP30 46
Cégünk azon dolgozik, hogy minden olyan fali elosztóra
megoldást tudjunk nyújtani, amire partnereinknek szüksége univers kiegészítők 47
lehet. Legyen szó egyszerű moduláris kialakításról vagy univers sorkapocs hellyel, IP44 51
akár kompakt megszakítós készülékek beépítéséről. Falon
kívüli és süllyeszthető elosztók széles választékából lehet univers falon kívüli és süllyesztett, I. é.v 52
választani. Ajánljuk IP65 védettségű orion plus elosztónkat orion plus fém, IP65 54
poros helyiségekben való elhelyezéshez vagy a műanyag
kivitelt akár kültérre is. Az összes fali elosztó különböző orion plus kiegészítők 64
36 37
Fali elosztók Fali elosztók
vega D kiválasztási segédlet vega D kiválasztási segédlet
Falon kívüli elosztók Tulajdonságok Ajtók Elosztó Fali rögzítő készlet Fedlap kábelbevezővel Gumis Kábelklipsz
Fali elosztók
Fali elosztók
sorolókészlet kábelbevezető
falon kívüli
verzióhoz
Félig előreszerelt Modulszám Moduláris Kompakt megszakító Kompakt megszakító Moduláris készülék Szerelőlapos készülé- Beépítő készlet Teli Átlátszó Függőlegesen Gumis bevezetés, Tömszelencéhez/ IP41 Falon kívüli
sorok beépítőkészlet beépítőkészlet beépítőkészlet kekhez beépítőkészlet sorkapcsokhoz, vagy vízszintesen IP41 bevezetés védőcsöhöz elosztóhoz
száma 160 A-ig 160 A-ig 300 mm magas 300 mm magas mélységben állítható
függőleges beépítés vízszintes beépítés kalapsínekkel
300 mm magas 150 mm magas 300 mm
FD22AN 48 2 FD02K1 FD01K1 FD01A1 FD02C2 FD02A2 FD22PN FD22TN FD00F1 FD00F2 FD00P2 FD00P3 VZ741 FD00B1
Süllyesztett elosztók Tulajdonságok Ajtók Gipszkarton fal Fedlap kábelbevezővel Gumis Kábelklipsz
beépítő szett kábelbevezető
Félig előreszerelt Modulszám Moduláris Kompakt megszakító Kompakt megszakító Moduláris készülék Szerelőlapos Beépítő készlet Teli Átlátszó Gipszkarton falhoz Gumis bevezetés, Tömszelencéhez/ IP41 Süllyesztett
sorok beépítőkészlet beépítőkészlet beépítőkészlet készülékekhez sorkapcsokhoz, IP41 védőcsöhöz elosztóhoz
száma 160 A-ig, 160 A-ig 300 mm magas beépítőkészlet mélységben állítható bevezetés
függőleges beépítés, vízszintes beépítés 300 mm magas kalapsínekkel 300 mm
300 mm magas 150 mm magas
FU22AN 48 2 FD02K1 FD01K1 FD01A1 FD02C2 FD02A2 FD22PN FD22TN VZ405N FD00P2 FD00P3 VZ741 FD00B2
Fali elosztók
1 teli és 1x24 moduláris sor 300 FD02A3
Falon kívüli elosztók, teljesen beépített
Leírás:
--ajtó nélkül Szerelőlap beépítőkészlet teli maszkkal
Leírás:
Megnevezés Modulszám Méret (mm) Cikkszám --mélységben állítható
Vega D, 2 soros, falon kívüli 48 450x550x193 FD22DN
Vega D, 3 soros, falon kívüli 72 600x550x193 FD32DN Maszk magassága
Vega D, 4 soros, falon kívüli 96 750x550x193 FD42DN Megnevezés (mm) Cikkszám
Vega D, 5 soros, falon kívüli 120 900x550x193 FD52DN Szerelőlap beépítőkészlet teli maszkkal 300 FD02C2
FD52DN FD02C2
Vega D, 6 soros, falon kívüli 144 1050x550x193 FD62DN
Vega D, 7 soros, falon kívüli 168 1200x550x193 FD72DN
Sorkapocs beépítőkészlet teli maszkkal
Vega D, 7 soros, falon kívüli 120 1200x550x193 FD72AN x160 kompakt megszakító beépítőkészlet 150 FD01K1
x160 kompakt megszakító beépítőkészlet 300 FD02K1
HICxxx átkapcsoló beépítőkészlet 300 FD02V2
Süllyesztett elosztók, teljesen beépített FD02K1
Leírás:
--ajtó nélkül Maszkok
--40 mm keretmélység
Megnevezés Cikkszám
Megnevezés Modulszám Falkivágás méret (mm) Cikkszám Csak maszk az FD01A1 beépítőkészlethez FD00C4
Vega D, 2 soros, süllyesztett 48 506x550x110 FU22DN Csak maszk az FD02A1 beépítőkészlethez FD00C1
Vega D, 3 soros, süllyesztett 72 656x550x110 FU32DN Csak maszk az FD02A3 beépítőkészlethez FD00C3
Vega D, 4 soros, süllyesztett 96 806x550x110 FU42DN Csak maszk az FD01A2 beépítőkészlethez FD00C5
FU42DN
Vega D, 5 soros, süllyesztett 120 956x550x110 FU52DN Csak maszk az FD02A2 és FD02C2 beépítőkészlethez FD00C2 FD00C3
Vega D, 6 soros, süllyesztett 144 1106x550x110 FU62DN
Vega D, 7 soros, süllyesztett 168 1256x550x110 FU72DN
Felirati csík
Megnevezés Cikkszám
Megnevezés Modulszám Falkivágás méret (mm) Cikkszám UZ02B9
Szimmetrikus DIN sín, 2 db UZ02B9
Vega D, 2 soros, süllyesztett 506x550x110 FU22AN
Vega D, 3 soros, süllyesztett 24 656x550x110 FU32AN
FU42AN Vega D, 4 soros, süllyesztett 48 806x550x110 FU42AN
Vega D, 5 soros, süllyesztett 72 956x550x110 FU52AN
Vega D, 6 soros, süllyesztett 96 1106x550x110 FU62AN
Vega D, 7 soros, süllyesztett 120 1256x550x110 FU72AN
Modultakaró Lezárók
Ajtók
Sorolószett falon kívüli vega D elosztókhoz
Megnevezés Cikkszám
Fali elosztók
Fali elosztók
Átlátszó ajtó Fx22xN-hez FD22TN Megnevezés Cikkszám
Átlátszó ajtó Fx32xN-hez FD32TN Teljes soroló szett, tömítőcsíkkal FD00F1
Átlátszó ajtó Fx42xN-hez FD42TN Rögzítő készlet soroláshoz FD00F2
Átlátszó ajtó Fx52xN-hez FD52TN
FD00F2
Átlátszó ajtó Fx62xN-hez FD62TN
Átlátszó ajtó Fx72xN-hez FD72TN
FD52TN Teli ajtó Fx22xN-hez FD22PN Kiegészítő süllyeszthető vega D elosztókhoz
Teli ajtó Fx32xN-hez FD32PN
Teli ajtó Fx42xN-hez FD42PN Megnevezés Cikkszám
Teli ajtó Fx52xN-hez FD52PN Beépítőszett gipszkarton falhoz VZ405N
Teli ajtó Fx62xN-hez FD62PN
Teli ajtó Fx72xN-hez FD72PN
Zárak
VZ405N
Megnevezés Cikkszám
Standard, alap zár (csere) FD00S0
Zár, 1242E FD00S1 Kábelvezetéshez kiegészítők
Zár, háromszög betéttel, 7 mm FD00S2
Zár, négyzetes betéttel, 7 mm FD00S3 Megnevezés Cikkszám
Zár, nr. 405 FD00S4 Kábelklipsz, nagy, 20 db UZ25V1
Zár, dupla tollal, 3 mm FD00S5 Kábelklipsz, kicsi, 20 db UZ25V2
FD00S1 Kábelklipsz falon kívüli elosztóhoz, 10 db FD00B1
Kábelklipsz süllyesztett elosztóhoz, 10 db FD00B2
Kábelklipsz tartó az UZ25V1 és UZ25V2-hez, 20 db UZ01V1
Sorkapocs tartó
Univerzális kereszttartó FD00F3
FD00B1
Megnevezés Cikkszám
FD00Q1
Sorkapocs tartó, QuickConnect-.hez, KN... FD00Q1
Sorkapocs tartó, csavaros, K... FD00Q2 Kábelcsatorna
Leírás:
Kábelbevezetők --4 db 44 cm hosszú FD00T1
--falon kívüli és süllyesztett elosztóhoz
Megnevezés Cikkszám
FD00P2 Kábelbevezető panel, teli lemezzel FD00P1 Megnevezés Cikkszám
Leírás:
Fali elosztók
Fali elosztók
--2 X 22 PE/N sínnel oszloponként
FD00H1
Szélesség Oszlopok
Megnevezés (mm) száma Modulszám Cikkszám
Szerelőlapok
Moduláris elosztó, univers, 500x300x161 mm 300 1 36 FWB31
Moduláris elosztó, univers, 500x550x161 mm 550 2 72 FWB32
Megnevezés Cikkszám
Moduláris elosztó, univers, 500x800x161 mm 800 3 108 FWB33
Perforált szerelőlap, 225x440 mm FD00M1
Moduláris elosztó, univers, 500x1050x161 mm 1050 4 144 FWB34 FWB31
Teli szerelőlap, 300x440 mm FD00M2
Perforált szerelőlap, 150x440 mm FD00M3
Teli szerelőlap, 150x440 mm FD00M4 Falon kívüli moduláris elosztó IP44, 650 mm magas
Leírás:
--2 X 22 PE/N sínnel oszloponként
FD00M1
Szélesség Oszlopok
Megnevezés (mm) száma Modulszám Cikkszám
Rajztartó
Moduláris elosztó, univers, 650x300x161 mm 300 1 48 FWB41
Moduláris elosztó, univers, 650x550x161 mm 550 2 96 FWB42
Megnevezés Cikkszám
Moduláris elosztó, univers, 650x800x161 mm 800 3 144 FWB43 FWB42
Rajztartó, műanyag, átlátszó, A4 FZ794
Moduláris elosztó, univers, 650x1050x161 mm 1050 4 192 FWB44
Leírás:
--2 X 25 PE/N sínnel oszloponként
Szélesség Oszlopok
Megnevezés (mm) száma Modulszám Cikkszám
Moduláris elosztó, univers, 800x300x161 mm 300 1 60 FWB51
Moduláris elosztó, univers, 800x550x161 mm 550 2 120 FWB52
Moduláris elosztó, univers, 800x800x161 mm 800 3 180 FWB53
FWB53
Moduláris elosztó, univers, 800x1050x161 mm 1050 4 240 FWB54
Leírás:
--2 X 25 PE/N sínnel oszloponként
Szélesség Oszlopok
Megnevezés (mm) száma Modulszám Cikkszám
Moduláris elosztó, univers, 950x300x161 mm 300 1 72 FWB61
Moduláris elosztó, univers, 950x550x161 mm 550 2 144 FWB62
Moduláris elosztó, univers, 950x800x161 mm 800 3 216 FWB63
Moduláris elosztó, univers, 950x1050x161 mm 1050 4 288 FWB64 FWB62
Leírás:
--2 X 25 PE/N sínnel oszloponként
Szélesség Oszlopok
Megnevezés (mm) száma Modulszám Cikkszám
Moduláris elosztó, univers, 1100x300x161 mm 300 1 84 FWB71
Moduláris elosztó, univers, 1100x550x161 mm 550 2 168 FWB72
Moduláris elosztó, univers, 1100x800x161 mm 800 3 252 FWB73
Moduláris elosztó, univers, 1100x1050x161 mm 1050 4 336 FWB74 FWB71
Komplett süllyesztett/gipszkartonba szerelhető moduláris elosztó --lapos keret Átlátszó ajtó, IP44, 550 mm széles elosztóhoz
--125 A -es készülékek számára, 12 modulos osztással --beépített kábeltartó sín
--komplett elosztó ajtóval, II. érintésvédelmi osztály --gipszkartonba süllyesztéshez szekrényenként 1 db VZ405N külön rendelendő
--érintésbiztos QuickConnect PE/N sínnel --szabványok: MSZ EN 61439-1/ -3 Leírás:
--kitörhető műanyag kábelbevezetések felül és alul, opcionálisan IP védett gumis --további adatok a műszaki oldalon -- eredeti teli ajtót cserélni lehet, falon kívüli verzióhoz
bevezetővel --anyag: fém, fém ajtóval
Megnevezés Cikkszám
Süllyesztett/gipszkartonba szerelhető mezős elosztó PE/N sínnel, QC, 500 mm magas Átlátszó ajtó univers elosztókhoz, jobbra nyitható, IP44, H:1100xSZ:550 mm FZ102N
Átlátszó ajtó univers elosztókhoz, jobbra nyitható, IP44, H:650xSZ:550 mm FZ104N
Leírás: Átlátszó ajtó univers elosztókhoz, jobbra nyitható, IP44, H:800xSZ:550 mm FZ106N
Fali elosztók
Fali elosztók
--oszloponként 35 x 7,5 mm kalapsínek, 125 mm-es távolsággal Átlátszó ajtó univers elosztókhoz, jobbra nyitható, IP44, H:500xSZ:550 mm FZ107N
--2 x 18 PE/N sínnel oszloponként FZ106N
Átlátszó ajtó univers elosztókhoz, jobbra nyitható, IP44, H:950xSZ:550 mm FZ110N
Átlátszó ajtó univers elosztókhoz, jobb és bal oldali, IP44, H:1100xSZ:1050 mm FZ164N
Szélesség Oszlopok
Megnevezés (mm) száma Modulszám Cikkszám
Moduláris elosztó, süllyesztett, 36 modul, kalapsínnel 300 1 36 FWU31S
Javító filc
FW31US2 Moduláris elosztó, süllyesztett, 72 modul, kalapsínnel 550 2 72 FWU32S
Moduláris elosztó, süllyesztett, 108 modul, kalapsínnel 800 3 108 FWU33S
Leírás:
--festés javításához
Leírás: FZ707
--oszloponként 35 x 7,5 mm kalapsínek, 125 mm-es távolsággal
--2 x 22 PE/N sínnel oszloponként
Leírás:
--oszloponként 35 x 7,5 mm kalapsínek, 125 mm-es távolsággal Állítható DIN sín, izolált
--2 x 22 PE/N sínnel oszloponként
Leírás:
Szélesség Oszlopok --hossza: 206 mm
Megnevezés (mm) száma Modulszám Cikkszám --állítható mélység: 21 mm
Moduláris elosztó, süllyesztett, 72 modul, kalapsínnel 300 1 72 FWU61S UT22B
Moduláris elosztó, süllyesztett, 144 modul, kalapsínnel 550 2 144 FWU62S
Megnevezés Cikkszám
FW62US2 Moduláris elosztó, süllyesztett, 216 modul, kalapsínnel 800 3 216 FWU63S
Allithato melysegű DIN sin, 7,5 mm, csak falon kívülihez UT22B
Állítható mélységű szigetelt DIN sín, 7,5 mm UT22C
Leírás:
--oszloponként 35 x 7,5 mm kalapsínek, 125 mm-es távolsággal
--2 x 22 PE/N sínnel oszloponként
Szélesség Oszlopok
Megnevezés (mm) száma Modulszám Cikkszám
Moduláris elosztó, süllyesztett, 84 modul, kalapsínnel 300 1 84 FWU71S
FW71US2 Moduláris elosztó, süllyesztett, 168 modul, kalapsínnel 550 2 168 FWU72S
Moduláris elosztó, süllyesztett, 252 modul, kalapsínnel 800 3 252 FWU73S
Leírás: Leírás:
--falon kívüli univers elosztókhoz --felső és alsó kábelbevezető
--falon kívüli elosztókhoz
Kábelbevezető csatorna, 176x550x135 mm FZ442N Kábelbevezető plombált helyekre, kivágható, IP44/IP54-es elosztóhoz FZ425
Fali elosztók
FZ441N
Kábelbevezető csatorna, 176x1050x135 mm FZ444N Felső és alsó kábelbevezető
Leírás:
Csere zárbetét
--felső és alsó kábelbevezető
--falon kívüli elosztókhoz
Leírás:
-- az eredeti zár helyett
Megnevezés Cikkszám FZ426
Kábelbevezető, nem plombálható FZ426
Megnevezés Cikkszám
Univers zár, dupla tollal, 3 mm, IP54 FZ501N
Univers zár, háromszög betéttel, 7 mm, IP54 FZ502N Felső és alsó kábelbevezető
FZ501N Univers zár, négyzetes betéttel, 7 mm, IP54 FZ503N
Univers zár, 2 db kulccsal, IP54, zár: 1333 FZ504N Leírás:
--FZ460N: kikönnyítések: 4xM16, 2XM20, 2XM16/25, 1XM25/40/50
--FZ466N: kikönnyítések: 12xM16, 4XM20
Összeépítő készlet függőleges soroláshoz --FZ468N: zárt
FZ460N
--FZ...N csavarozott
--védőcsőhöz és tömszelencéhez
Leírás: --falon kívüli elosztókhoz
-- falon kívüli szekrények függőleges sorolásához
Megnevezés Cikkszám
Megnevezés Cikkszám Kábelbevezető, IP44/54, univers, 6xM16, 2xM20, 2xM16/25, 1xM25/40/50 FZ460N
Összeépítő készlet, univers,függőleges, 1 oszlopos elosztó FZ441B
FZ441B Kábelbevezető, IP44/54, univers, 15xM16 és 4xM20 kikönnyítéssel FZ466N
Összeépítő készlet, univers,függőleges, 2 oszlopos elosztó FZ442B
Kábelbevezető, IP44/54, univers, kikönnyítés nélkül FZ468N
Összeépítő készlet, univers,függőleges, 3 oszlopos elosztó FZ443B
Összeépítő készlet, univers,függőleges, 4 oszlopos elosztó FZ444B
Modultakaró
Hátsó kábelbevezető, univers, IP44/IP54-es elosztóhoz FZ428 Törhető modultakaró, 216 mm, 12 modul/db, RAL9010, 10 db/csomag S35S
FZ428
Felirati csík
Leírás:
--12 modul széles
--ragasztható tartó, írható csík
--12 db/csomag
UZ005
Megnevezés Cikkszám
Felirati csík, univers, 12 db/csomag UZ005
Átlátszó ajtó, IP3X, 550 mm széles elosztóhoz Moduláris 800 mm magas elosztó, IP44, felül teli maszkkal
Leírás: Leírás:
--csere ajtó süllyesztett elosztókhoz -- felső részben: DIN sín 35x15 mm, 150 mm-es síntávolság, szigetelt kiépítés, teljes szélességben
--550 mm széles elosztóhoz --12 modulos osztás
--PE/N sín nélkül (külön rendelhető, lásd lent)
--anyag: fém, fém ajtóval
Megnevezés Szélesség Cikkszám
Ajtó, jobbra nyitható, M: 650x SZ: 550 mm 519 mm FZ006FT
Megnevezés Magasság Szélesség Mélység Modulszám Cikkszám
Ajtó, jobbra nyitható, M: 800x SZ: 550 mm 519 mm FZ010FT
Moduláris elosztó sorkapocs hellyel 800 mm 550 mm 161 mm 72 FWB52N
Fali elosztók
Fali elosztók
Ajtó, jobbra nyitható, M: 950x SZ: 550 mm 519 mm FZ014FT
FZ006FT Moduláris elosztó sorkapocs hellyel 800 mm 800 mm 161 mm 108 FWB53N FWB52N
Ajtó, jobbra nyitható, M: 1100x SZ: 550 mm 519 mm FZ022FT
Leírás:
Megnevezés Cikkszám --Felső részben: DIN sín 35x15 mm, 150 mm-es síntávolság, szigetelt kiépítés, teljes szélességben
--12 modulos osztás
Gipszkarton beépítő szett, süllyesztett univers elosztóhoz VZ405N
--PE/N sín nélkül (külön rendelhető, lásd lent)
--anyag: fém, fém ajtóval
FZ276
Leírás
--Felső részben: DIN sín 35x15 mm, 150 mm-es síntávolság, szigetelt kiépítés, teljes szélességben
--12 modulos osztás
--PE/N sín nélkül (külön rendelhető, lásd lent)
--anyag: fém, fém ajtóval
Leírás
--kiegészítők rendelési mennyisége elosztónként:12 modulos osztás
--FWBx2N: KM25A 2db+UZ03A1 2db
--FWBx3N: KM25A 3db+UZ03A1 2db
--FWBx4N: KM25A 4db+UZ03A1 4db KM25A
--az alábbi PE/N sínekkel az FWBxx sorozatú szekrények is tovább bővíthetőek
Moduláris elosztó, I. év. osztály, 3x24 modul 620x550x110 72 FW324FT Rögzítő sín bejövő kábeleknek, FWx36WT/FT szekrényekhez FZ36H
Fali elosztók
Fali elosztók
FW524FT Moduláris elosztó, I. év. osztály, 4x12 modul 770x334x110 48 FW412FT
Moduláris elosztó, I. év. osztály, 4x24 modul 770x550x110 96 FW424FT
Kiegészítő N/PE sorkapcsok
Moduláris elosztó, I. év. osztály, 4x36 modul 770x766x110 144 FW436FT
Moduláris elosztó, I. év. osztály, 5x12 modul 920x334x110 60 FW512FT
Leírás:
Moduláris elosztó, I. év. osztály, 5x24 modul 920x550x110 120 FW524FT --minden egyes KN26X-hez 1 db KN00A szükséges
Moduláris elosztó, I. év. osztály, 5x36 modul 920x766x110 180 FW536FT
Moduláris elosztó, I. év. osztály, 6x12 modul 1070x334x110 72 FW612FT Megnevezés Cikkszám
Moduláris elosztó, I. év. osztály, 6x24 modul 1070x550x110 144 FW624FT KN26E
Univerzális adapter N és PE sorkapcsok rögzítéséhez KN00A
Moduláris elosztó, I. év. osztály, 6x36 modul 1070x766x110 216 FW636FT PE sorkapocs, 6 csavaros + 20 rugós szorító, zöld/sárga, 63A KN26E
Moduláris elosztó, I. év. osztály, 7x36 modul 1220x766x110 252 FW736FT N sorkapocs, 6 csavaros + 20 rugós szorító, kék, 63A KN26N
Falon kívüli fém moduláris szekrények IP30 - I. érintésvédelmi osztály Felirati csík
JE003
Leírás:
Megnevezés Cikkszám
--12 és 24 modulos szekrények egyajtós, 36 modulosak kétajtós kivitelben.
--kalapsínek távolsága 150mm Felirati csík, 24 modul JE003
--a szekrények tartalmazzák a N/PE síneket is Felirati csík, 1 méteres, 1 csomag=5 db UZ08Z1
Méretek orion plus elosztószekrények Sorolókészlet Szerelőlap-fém Szerelőlap- Rögzítő készlet Belső ajtó-fém Modulkészülék Szerelőrúd készlet
két szekrény műanyag szerelő lap beépítő készlet „C“ rendszer
függőleges mélységi „S“ rendszer
összeillesztéséhez állításához
Fali elosztók
Fali elosztók
modul Modulkészülék kapacitás
H B T magasság sorok S rendszer * C rendszer * teli ajtóval átlátszó ajtóval
mag. szél. mélys. 50 mm száma modul modul modul modul
mm mm mm 150 soron- össze- soron- össze-
mm ként sen ként sen
300 250 160 - - - - - - - FL102A FL152A FL670A FL402A FL422A FL450A FL542A - -
350 300 160 300 2 12 24 10 20 FL104A FL154A FL670A FL404A FL423A FL450A FL544A FL979A FL461A
350 300 200 300 2 12 24 10 20 FL105A FL155A FL670A FL404A FL423A FL450A FL544A FL979A FL461A
500 300 160 450 3 12 36 10 30 FL109A FL159A FL670A FL407A FL424A FL450A FL547A FL981A FL462A
500 300 200 450 3 12 36 10 30 FL110A FL160A FL670A FL407A FL424A FL450A FL547A FL981A FL462A
500 400 160 450 3 18 54 16 48 FL111A FL161A FL670A FL408A FL425A FL450A FL548A FL982A FL462A
500 400 200 450 3 18 54 16 48 FL112A FL162A FL670A FL408A FL425A FL450A FL548A FL982A FL462A
650 400 200 600 4 18 72 16 64 FL117A FL167A FL670A FL412A FL426A FL450A FL551A FL983A FL463A
650 400 250 600 4 18 72 16 64 FL118A FL168A FL670A FL412A FL426A FL450A FL551A FL983A FL463A
650 500 200 600 4 24 96 22 88 FL119A FL169A FL670A FL413A FL427A FL450A FL552A FL984A FL463A
650 500 250 600 4 24 96 22 88 FL120A FL170A FL670A FL413A FL427A FL450A FL552A FL984A FL463A
800 500 200 750 5 - - 22 110 FL121A FL171A FL670A FL414A FL428A FL450A FL554A - FL465A
800 500 250 750 5 - - 22 110 FL122A FL172A FL670A FL414A FL428A FL450A FL554A - FL465A
800 600 250 750 5 28 140 26 130 FL123A FL173A FL670A FL415A FL429A FL450A FL555A FL985A FL466A
800 600 300 750 5 28 140 26 130 FL124A FL174A FL670A FL415A FL429A FL450A FL555A FL985A FL466A
950 600 250 900 6 - - 26 156 FL125A FL175A FL670A FL416A FL430A FL450A FL556A - FL467A
950 600 300 900 6 - - 26 156 FL126A FL176A FL670A FL416A FL430A FL450A FL556A - FL467A
950 800 250 900 6 - - 37 222 FL127A FL177A FL670A FL417A FL431A FL450A FL557A - FL467A
950 800 300 900 6 - - 37 222 FL128A FL178A FL670A FL417A FL431A FL450A FL557A - FL467A
1250 600 250 1200 8 - - 26 208 FL129A FL179A FL670A FL418A FL432A FL450A FL558A - FL468A
1250 800 300 1200 1200 8 - - 37 296 FL130A FL180A FL670A FL419A FL433A FL450A FL559A - FL468A
* „S“ rendszer esetén a komplett belső kialakítás egy cikkszám alatt található.
* „C“ rendszer esetén a megfelelő szerelőrúd készletre lehet szerelni a kiválasztott belső építőelemeket, mint
maszkok, beépítő készletek, stb.
--falon kívüli, fémlemezből készült elosztószekrény, IP65 védettséggel --anyag: fém, fém ajtóval Fémszekrény
--I. érintésvédelmi osztály --fém ajtó egy vagy két zárral, háromszögletű zárbetéttel
--RAL7035 szürke porszórt --az ajtó, vagy a teljes szekrény megfordítható
--a szekrény és az ajtó is rendelkezik földelési ponttal --hátlapra rögzített csavarok a szerelőlap gyors beszereléséhez Leírás:
--18 x H 50 mm modul
Fali elosztók
Fémszekrény 18 x H 50 mm modul 950 x 800 x 300 mm FL128A FL178A FL125A
FL102A Fémszekrény
Leírás:
Fémszekrény --24 x H 50 mm modul
Fémszekrény
Leírás:
--9 x H 50 mm modul
Fémszekrény
Leírás:
--12 x H 50 mm modul
Fémszekrény
Leírás:
--15 x H 50 mm modul
Leírás: Leírás:
--közvetlenül a hátlapra, vagy az FL450A készlet segítségével a sarkokban levő sínekre rögzíthető --a sínekhez rögzíthető a mellékelt készlet segítségével
--2 db kéttollú zárral zárható
Méretek Cikkszám
Megnevezés Szekrény Mag. x Szél. átlátszó ajtós Méretek Cikkszám
Fém szerelőlap 300 x 250 mm FL402A Megnevezés Szekrény Mag. x Szél. átlátszó ajtós
Fém szerelőlap 350 x 300 mm FL404A Fém belső ajtó 300 x 250 mm FL542A
Fém szerelőlap 500 x 300 mm FL407A Fém belső ajtó 350 x 300 mm FL544A
Fali elosztók
Fali elosztók
Fém szerelőlap 500 x 400 mm FL408A Fém belső ajtó 500 x 300 mm FL547A
FL407A FL552A
Fém szerelőlap 650 x 400 mm FL412A Fém belső ajtó 500 x 400 mm FL548A
Fém szerelőlap 650 x 500 mm FL413A Fém belső ajtó 650 x 400 mm FL551A
Fém szerelőlap 800 x 500 mm FL414A Fém belső ajtó 650 x 500 mm FL552A
Fém szerelőlap 800 x 600 mm FL415A Fém belső ajtó 800 x 500 mm FL554A
Fém szerelőlap 950 x 600 mm FL416A Fém belső ajtó 800 x 600 mm FL555A
Fém szerelőlap 950 x 800 mm FL417A Fém belső ajtó 950 x 600 mm FL556A
Fém szerelőlap 1250 x 600 mm FL418A Fém belső ajtó 950 x 800 mm FL557A
Fém szerelőlap 1250 x 800 mm FL419A Fém belső ajtó 1250 x 600 mm FL558A
Fém belső ajtó 1250 x 800 mm FL559A
Műanyag szerelőlap
Szerelőrúd készlet
Leírás:
--közvetlenül a hátlapra, vagy az FL450A készlet segítségével a sarkokban levő sínekre rögzíthető Leírás:
Műanyag szerelőlap 1250 x 600 mm FL433A Szerelőrúd készlet 500 x 1) 300 mm 1 FL462A
Szerelőrúd készlet 500 x 1) 400 mm 1 FL462A
Szerelőrúd készlet 650 x 1) 400 mm 1 FL463A
Rögzítő készlet szerelőlapokhoz Szerelőrúd készlet 650 x 1) 500 mm 1 FL464A
Szerelőrúd készlet 800 x 1) 500 mm 1 FL465A
Leírás: Szerelőrúd készlet 800 x 2) 600 mm 1 FL466A
--a szerelőlapok sínhez való rögzítéséhez (állítható mélységben) Szerelőrúd készlet 950 x 2) 600 mm 1 FL467A
Szerelőrúd készlet 950 x 2) 800 mm 1 FL467A
Cikkszám Szerelőrúd készlet 1250 x 2) 600 mm 1 FL468A
Megnevezés átlátszó ajtós
Szerelőrúd készlet 1250 x 2) 800 mm 1 FL468A
4 rögzítő idom alátétekkel és csavarokkal FL450A
FL450A
Kompakt megszakító beépítő készlet Hager készülékekhez, H 300 mm Műanyag telemaszk H 150 mm
Leírás:
--x160 típusokhoz komplett megoldást biztosít Megnevezés Szekrény szélesség Cikkszám
Műanyag telemaszk H 150 mm 300 mm FL711E
Műanyag telemaszk H 150 mm 400 mm FL712E FL713E
Megnevezés Szekrény szélesség Cikkszám
Műanyag telemaszk H 150 mm 500 mm FL713E
Kompakt megszakító beépítő készlet x160 készülékekhez, H 300 mm 400 mm - 16 modul FL371A
Műanyag telemaszk H 150 mm 600 mm FL714E
FL372A Kompakt megszakító beépítő készlet x160 készülékekhez, H 300 mm 500 mm - 22 modul FL372A
Műanyag telemaszk H 150 mm 800 mm FL715E
Kompakt megszakító beépítő készlet x160 készülékekhez, H 300 mm 600 mm - 26 modul FL373A
Fali elosztók
Fali elosztók
Kompakt megszakító beépítő készlet x160 készülékekhez, H 300 mm 800 mm - 37 modul FL374A
Műanyag telemaszk H 200 mm
Modulkészülék beépítő készlet H 150 mm modul magassággal Megnevezés Szekrény szélesség Cikkszám
Műanyag telemaszk H 300 mm 500 mm FL733E
Leírás: Műanyag telemaszk H 300 mm 600 mm FL734E
--kivágott maszk + kalapsín a bekötés függőleges 25x60 mm-es vezetékcsatorna segítségével történhet
FL363A Műanyag telemaszk H 300 mm 800 mm FL735E
FL733E
Megnevezés Szekrény szélesség Cikkszám
Modulkészülék beépítő készlet H 150 mm modul magassággal 300 mm - 10 modul FL361A
Modulkészülék beépítő készlet H 150 mm modul magassággal 400 mm - 16 modul FL362A Modul szerelőlap, fém, fix H 150 mm
Modulkészülék beépítő készlet H 150 mm modul magassággal 500 mm - 22 modul FL363A
Modulkészülék beépítő készlet H 150 mm modul magassággal 600 mm - 26 modul FL364A Megnevezés Szekrény szélesség Cikkszám
Modulkészülék beépítő készlet H 150 mm modul magassággal 800 mm - 37 modul FL365A Modul szerelőlap, fém, fix H 150 mm 300 mm FL311A
Modul szerelőlap, fém, fix H 150 mm 400 mm FL312A
Modul szerelőlap, fém, fix H 150 mm 500 mm FL313A FL312
Modulkészülék beépítő készlet H 200 mm modul magassággal
Leírás:
--kivágott maszk + kalapsín a bekötés függőleges 25x60 mm-es vezetékcsatorna segítségével történhet
Modul szerelőlap, fém mélységben állítható H 150 mm
FL367A
Modul szerelőlap, fém mélységben állítható H 200 mm --Falon kívüli, fémlemezből készült elosztószekrény, IP65 védettséggel --Fém ajtó egy vagy két zárral, háromszögletű zárbetéttel
--I. érintésvédelmi osztály --Az ajtó, vagy a teljes szekrény megfordítható
--RAL7035 szürke porszórt --Hátlapra rögzített csavarok a szerelőlap gyors beszereléséhez
Megnevezés Szekrény szélesség Cikkszám
--A szekrény és az ajtó is rendelkezik földelési ponttal
FL325A Modul szerelőlap, fém mélységben állítható H 200 mm 800 mm FL327A Leírás:
--komplett belső váz, kalapsínekkel és kivágott műanyag maszkokkal
--4db mélységben állítható rögzítő idom
Fali elosztók
Fali elosztók
--Ugyan azon szekrénybe a C rendszerhez képest több beépíthető modulkészülék
Modul szerelőlap, fém, fix H 300 mm --Sorkapcsok takarásához a normál 150mm-es teli maszkok felhasználhatóak (FL711E...FL714E)
Modul szerelőlap, fém mélységben állítható H 400 mmy 600 mm FL346A Lábazat H 150 mm 500 x 200 mm FL957A
Modul szerelőlap, fém mélységben állítható H 400 mm 800 mm FL347A Lábazat H 150 mm 500 x 250 mm FL958A
Leírás:
--mélységben állítható, felszerelt állapotban elfordítható a vezetékek bekötésének megkönnyítéséhez Zárbetétek
FL501A
Leírás:
Megnevezés Szekrény szélesség Hasznos hossz Cikkszám --alumíniumból
Kalapsín sorkapcsokhoz 400 mm 195 mm FL500A
Kalapsín sorkapcsokhoz 500 mm 295 mm FL501A
Kalapsín sorkapcsokhoz 600 mm 395 mm FL502A Megnevezés Jellemzők. Cikkszám
Kalapsín sorkapcsokhoz 800 mm 595 mm FL503A Zárbetétek háromszögletű, 8mm-es, tartalék FL93Z
Zárbetétek kéttollú, 3mm-es átmérővel FL95Z
FL93Z
Zárbetétek négyszögletű 8 x 8 mm FL80Z
Zárbetétek négyszögletű 6 x 6 mm FL82Z
Kulcsos ajtózár
Fali elosztók
Fali elosztók
FL230Z
Leírás:
--műszaki műanyagból
Ellenállásfűtés
--RAL7046 színű
--csak az FL93Z háromszögletű
--zárbetétre szerelhető rá
Megnevezés Cikkszám
Fűtés, 15 W, 230 V AC FL252Z
Megnevezés Jellemzők Cikkszám FL252Z
Fűtés, 30 W, 230 V AC FL253Z
FL96Z Kulcsos ajtózár kulccsal egyedi N 427 kóddal FL96Z
Fűtés, 45 W, 230 V AC FL254Z
Fűtés, 80 W, 230 V AC FL255Z
Fűtés, 150 W, 230 V AC FL256Z
Fali rögzítő fülek fémlemezből
Termosztát
Megnevezés Jellemzők. Cikkszám
Fali rögzítő fülek fémlemezből 4 darabos készlet FL85Z
Megnevezés Cikkszám
Hőmérséklet szabályozás fűtéshez, 10 A, 230 V AC, -10 és 80 °C FL258Z
Hőmérséklet szabályozás ventilátorhoz, 10 A, 230 V AC, -10 és 80 °C FL259Z
FL85Z
Plombacsavar FL258Z
Megnevezés Cikkszám
Műanyag tervtartó
Plombacsavar, 40 db/ csomag FL872Z
Megnevezés Cikkszám
Megnevezés Cikkszám
Kimeneti szűrő, 105x105 mm FL218Z
Kimeneti szűrő, 150x150 mm FL220Z
Kimeneti szűrő, 250x250 mm FL224Z
Kimeneti szűrő, 325x325 mm FL226Z
FL220Z
Méretek orion plus Szerelőrúd Fali rögzítő Szerelőlap Műanyag Kulcsos zár Modulkészülék Fém szerelőlap Szerelősínek
elosztószekrények készlet fülek rögzítő készlet belső ajtó (háromszögletű beépítő készlet mélységi
„C“ zárra állításhoz
rendszer * szerelhető)
Fali elosztók
Fali elosztók
moduláris Modulkészülék kapacitás
H B T magasság sorok S rendszer C rendszer teli ajtóval átlátszó
mag. szél. mélys. 50 mm száma modul modul modul so- modul ajtóval
mm mm mm H150 soron- össze- ronként összesen
ként sen
350 300 160 6 300 2 12 24 10 20 FL204B FL254B FL459A FL863Z FL450A FL643A FL96Z FL980A FL404A -
500 300 200 9 450 3 12 36 10 30 FL209B FL259B FL462A FL863Z FL450A FL644A FL96Z FL981A FL407A -
500 400 200 9 450 3 18 54 16 48 FL213B FL263B FL462A FL863Z FL450A FL645A FL96Z FL982A FL408A -
650 400 200 12 600 4 18 72 16 64 FL216B FL266B FL463A FL863Z FL450A FL646A FL96Z FL983A FL412A -
650 500 250 12 600 4 24 96 22 88 FL221B FL271B FL463A FL863Z FL450A FL647A FL96Z FL984A FL413A -
800 600 300 15 750 5 28 140 26 130 FL229B FL279B FL466A FL863Z FL450A FL649A FL96Z FL985A FL415A -
1200 600 300 21 1050 7 - - 23 161 FL322B FL522B - FL863Z FL450A FL592E FL96Z - FL512E FL672E
1200 850 300 21 1050 7 - - 37 259 FL327B FL527B - FL863Z FL450A FL602E FL96Z - FL522E FL672E
1200 1100 300 21 1050 7 - - 46 322 FL332B FL532B - FL863Z FL450A 2xFL592E FL96Z - FL532E FL672E
1450 850 300 9+15** 450+750** 3+5** - - 37+37** 111+185** FL352B - - FL863Z FL450A FL600E+FL601E** FL96Z - FL520E+FL521E** FL672E
1750 850 300 9+21** 450+1050** 3+7** - - 37+37** 111+259** FL354B - - FL863Z FL450A FL600E+FL602E** FL96Z - FL520E+FL522E** FL672E
1750 850 300 15+15** 750+750** 5+5** - - 37+37** 185+185** FL356B - - FL863Z FL450A FL601E+FL601E** FL96Z - FL521E+FL521E** FL672E
2050 850 300 15+21** 750+1050** 5+7** - - 37+37** 185+259** FL358B - - FL863Z FL450A FL601E+FL602E** FL96Z - FL521E+FL522E** FL672E
1150 1100 300 9+9** 450+450** 3+3** - - 46+46** 138+138** FL360B - - FL863Z FL450A 2xFL590E+2x- FL96Z - FL510E+FL510E** FL672E
FL590E**
1450 1100 300 9+15** 450+750** 3+5** - - 46+46** 138+230** FL362B - - FL863Z FL450A 2xFL590E+2x- FL96Z - FL510E+FL511E** FL672E
FL591E**
1750 1100 300 9+21** 450+1050** 3+7** - - 46+46** 138+322** FL364B - - FL863Z FL450A 2xFL590E+2x- FL96Z - FL510E+FL512E** FL672E
FL592E**
1750 1100 300 15+15** 750+750** 5+5** - - 46+46** 230+230** FL366B - - FL863Z FL450A 2xFL591E+2x- FL96Z - FL511E+FL511E** FL672E
FL591E**
2050 1100 300 15+21** 750+1050** 5+7** - - 46+46** 230+322** FL368B - - FL863Z FL450A 2xFL591E+2x- FL96Z - FL511E+FL512E** FL672E
FL592E**
Fali elosztók
--kiegészíthető szerelőlappal vagy moduláris készülékhelyekkel Álló szekrény, poliészter 1200x850x300 FL527B FL327B
FL322B
Álló szekrény, poliészter 1200x1100x300 FL532B FL332B
Leírás:
--a szerelőlapok alkalmazhatóságát lásd fenti táblázatban
Falon kívüli verzió, IP30,IP41 Süllyesztett verzió IP30, IP40 Kivitel: IP44
Fali szekrények
-- Érintésvédelmi osztály II, Védettség IP44
80 -- Magasság: 500, 650, 800, 950, 1100 mm
80 -- Szélesség 1-4 oszlop: 300, 550, 800, 1050 mm
420 -- Mélység 161 mm
420 -- Szín RAL9010 (tisztafehér)
-- Fix beltéri kiépítéshez
193
Fali elosztók
Fali elosztók
Részei:
Szekrény
-- 1 mm- es acéllemez, porszórásos
-- egymás mellé és egymás fölé sorolható
1
Ajtó
3 -- 1 mm acéllemez, porszórt
--
2 jobbos -balos kivitel
-- szerszám nélkül leszerelhető
2 -- belső, állítható zsanér
-- 110 ° nyitási szög
F1
F2
= = Szabványok és előírások
-- A VDE0600-500, -504 és -504/A1 szabványok szerint bevizsgált
-- MSZ EN 61439 szabványcsaládnak is megfelel
* csak FUx2AN -- Méret: DIN 43870 szerint
verzió -- Védettség IP44/IP54 DIN EN 60529 szerint (VDE 0470-1)
-- Védettség IP3x nyitott ajtónál
-- Légrés és kúszóáramút VDE0110-1 és -2 rész
Méretek -- Szennyeződési fok 3
-- Szigetelt: M
Falon kívüli elosztók Süllyesztett elosztók -- AC 230/400V, 50 Hz
-- Névleges áramerősség 125A
Cikkszám Elosztó méretei Rögzítés Cikkszám Elosztókeret Falkivágás
méretei mérete
A H E F1 F2
A H B E F
FD22AN FD22DN 550 450 350 325 245
FU22DN 600 537 40 550 506
FD32AN FD32DN 550 600 350 475 395
FU32DN 600 687 40 550 656
FD42AN FD42DN 550 750 350 625 545
FU42DN 600 837 40 550 806
FD52AN FD52DN 550 900 350 775 695
FU52DN 600 987 40 550 956
FD62AN FD62DN 550 1050 350 925 845
FU62DN 600 1137 40 550 1106
FD72AN FD72DN 550 1200 350 1075 995
FU72DN 600 1287 40 550 1256
FU22AN 600 537 72 550 506
FU32AN 600 687 72 550 656
FU42AN 600 837 72 550 806
FU52AN 600 987 72 550 956
FU62AN 600 1137 72 550 1106
FU72AN 600 1287 72 550 1256
Kábelbevezető mezőnként: alul és felül 4 Felső kábelbevezető: Általános leírás Tartósínek: galvanizált acél
két részes műanyagbevezető a szerszámnélküli Falba süllyesztett elosztó
szereléshez, 46 bevezetés
Szállítási tartalom komplett szekrénynél: Távtartók: műanyag
Mennyiség Típus Átmérő -- Elosztó, ajtóval
24 A 5 - 9 mm -- Belső tartók
-- Készüléktakaró-homloklap 46 mm-es nyílásmérettel Kalapsínek: galvanizált acél
11 B 9 - 11,5 mm -- Mezőnként beépített PE/N sínek quickconnect
8 C 11 - 16 mm
2 D 16 - 32 mm Maszkok és lezárások: műanyag
Vizsgálati szabvány:
1 E 16 - 37 mm
Fali elosztók
Fali elosztók
MSZ EN 61439-3, DIN VDE 0660-500, -504 és -504/A 1
B
Zár:
Rögzítési méretek mm-ben Az 1 ponton záródó standard zár más típusra cserélhető 2 ajtós el-
A osztóknál 3 pontos-rúdzár
80
Szekrény- Szekrényszélesség B
62
D
F
Kábelbevezetés:
800 A 648 648 648 648 648
Műanyag kábelbevezető alul és felül
F 140 390 640 890 1140
950 A 798 798 798 798 798
F 140 390 640 890 1140 Anyag
Porszórt acél ház és ajtó
1100 A 948 948 948 948 948
F 140 390 640 890 1140
Belső burkolat: műanyag
90
80 80 22 mm
Tür
X1
X2 X
Fali elosztók
Kivágási méret Kivágási méret
[mm] [mm]
Süllyesztett verzió
117
167
242
117
167
242
B-B metszet
Elosztó lábazattal
Fali elosztók
2 részes elosztó lábazattal
Fali elosztók
Cikk- modul Szekrény Szerelőlap Falra rögzítés Ajtó Cikk- modul Szekrény Szerelőlap
szám magas- Külső Belső Perem Méret Méret tartó fülre közvetle- Méret Méret Méret szám magas- Külső Belső Méret Méret
ság méret méret nül ság méret méret
H 50 B H P A C P1 x Y Z D E b h F G I L F1 G1 M N O Q S H 50 B H P A C P1 D E b h F G I L F1 G1 M N O Q S
FL102A + - 250 300 160 200 250 155 195 80 67,5 193 280 169 208 320 222 210 332 219 179 190 240 142 192 - FL204B - 6 302 352 160 250 300 154 243 330 219 258 339 269 219 389 276 115 240 290 155 200 -
FL152A FL254B
FL104A + 6 300 350 160 250 300 155 245 80 67,5 243 330 219 258 370 272 260 382 269 229 240 290 192 242 - FL209B - 9 302 502 200 250 450 194 243 480 219 408 339 419 219 539 276 265 240 440 155 350 250
FL154A FL259B
FL105A + 6 300 350 200 250 300 195 245 120 87,5 243 330 219 258 370 272 260 382 269 229 240 290 192 242 - FL213B - 9 402 502 200 350 450 194 343 480 319 408 439 419 319 539 376 265 340 590 255 500 400
FL155A FL263B
FL109A + 9 300 500 160 250 450 155 245 80 67,5 243 480 219 408 370 422 260 532 269 379 240 440 192 392 - FL216B - 12 402 652 200 350 600 194 343 630 319 558 439 569 319 689 376 415 340 590 255 500 400
FL159A FL266B
FL110A + 9 300 500 200 250 450 195 245 120 87,5 243 480 219 408 370 422 260 532 269 379 240 440 192 392 - FL221B - 12 502 652 250 450 600 244 443 630 419 558 539 569 419 689 476 395 440 590 340 470 380
FL160A FL271B
FL111A + 9 400 500 160 350 450 155 345 80 67,5 343 480 319 408 470 422 360 532 369 379 340 440 292 392 - FL229B - 15 602 802 300 550 750 294 543 780 519 708 639 719 519 839 576 495 540 740 440 620 480
FL161A FL279B
FL112A + 9 400 500 200 350 450 195 345 120 87,5 343 480 319 408 470 422 360 532 369 379 340 440 292 392 -
FL162A
FL117A + 12 400 650 200 350 600 195 345 120 87,5 343 630 319 558 470 572 360 682 369 529 340 590 292 542 450
FL167A
FL118A + 12 400 650 250 350 600 245 345 170 112,5 343 630 319 558 470 572 360 682 369 529 340 590 292 542 450
FL168A
FL119A + 12 500 650 200 450 600 195 445 120 87,5 443 630 419 558 570 572 460 682 469 529 440 590 392 542 450
FL169A
FL120A + 12 500 650 250 450 600 245 445 170 112,5 443 630 419 558 570 572 460 682 469 529 440 590 392 542 450
FL170A
FL121A + 15 500 800 200 450 750 195 445 120 87,5 443 780 419 708 570 722 460 832 469 679 440 740 392 692 600
FL171A
FL122A + 15 500 800 250 450 750 245 445 170 112,5 443 780 419 708 570 722 460 832 469 679 440 740 392 692 600
FL172A
FL123A + 15 600 800 250 550 750 245 545 170 112,5 543 780 519 708 670 722 560 832 569 679 540 740 492 692 600
FL173A
FL124A + 15 600 800 300 550 750 295 545 220 137,5 543 780 519 708 670 722 560 832 569 679 540 740 492 692 600
FL174A
FL125A + 18 600 950 250 550 900 245 545 170 112,5 543 930 519 858 670 872 560 982 569 829 540 890 492 842 750
FL175A
FL126A + 18 600 950 300 550 900 295 545 220 137,5 543 930 519 858 670 872 560 982 569 829 540 890 492 842 750
FL176A
FL127A + 18 800 950 250 750 900 245 745 170 112,5 743 930 719 858 870 872 760 982 769 829 740 890 692 842 750
FL177A
FL128A + 18 800 950 300 750 900 295 745 220 137,5 743 930 719 858 870 872 760 982 769 829 740 890 692 842 750
FL178A
FL129A + 24 600 1250 250 550 1200 245 545 170 112,5 543 1230 519 1158 670 1172 560 1282 569 1129 540 1190 492 1142 1050
FL179A
FL130A + 24 800 1250 300 750 1200 295 745 220 137,5 743 1230 719 1158 870 1172 760 1282 769 1129 740 1190 692 1142 1050
FL180A
quadro 4 | quadro 5
quadro 4 82
quadro 5 92
quadro+ | venezia
quadro+ 104
164
Nagyáramú
elosztók
elosztók
80 81
Fali és álló
elosztószekrények
Szakértői
quadro 4 tippek
Nagyáramú
Nagyáramú
A quadro 4 fali és álló elosztószekrények kialakítása könnyű teszi az egyedi igényeknek megfelelő kialakítását, ami
elosztók
elosztók
összeszerelést biztosít a három alapelem felhasználásával: a legtöbb elvárásnak megfelel 630 Amperig. A lapraszerelt
hátlap, oldalpanel, tető- és alap panelek (lábazat). csomagolásnak köszönhetően a tárolás és a szállítás is
Az elemek függőleges és vízszintes variálhatósága lehetővé optimalizált.
01 02 03 04
Előre beszerelt csavarok. Oldalak rögzítése. Vízszintes összeépítő Függőleges összeépítő
A csavarokat és az oszlo- Szerelősínek könnyítik készlet. Tartalmaz készlet. Tartalmaz 2 csavart
pokat előre az alapelembe meg az oldalak alap- és 2 csavart, 2 kapcsot és és 2 tartót.
szereljük. tetőelemhez történő 1 tartóoszlopot az első
rögzítését. takarópanelhez.
05 06
Fali rögzítés. Szélső és Rögzítés egyenetlen
Műszaki jellemzők:
központi rögzítő pontok falfelülethez. Állítható
--I érintésvédelmi segítségével. távtartók a hátoldalon.
--Fém szekrények
osztály
Előnyök: --Magasság: --500-1850 mm
--Könnyű vezetékezés a szekrény kialakításának --Mélység: --267 mm
köszönhetően
--Szélesség: --370 és 620 mm
--Teljeskörű megoldások 630A-ig, legyen szó fali vagy
sorolt mezős megoldásról --Védettség: --IP 30 - IP 40 - IP 43
82 83
Quadro4 Quadro4
áttekintő áttekintő
267 mm mélység Hátsó lemez Tető- és alap panelek Tetőpanel és lábazat Oldallemez Teli ajtó Átlátszó ajtó Állítható kalapsín Összeépítő készlet Összeépítő készlet
(2 db) készlet, zárható Vízszintes Függőleges
ajtóval soroláshoz soroláshoz
370 mm 620 mm 370 mm 620 mm 370 mm 620 mm 370 mm 620 mm 620 mm 620 mm
Nagyáramú
Nagyáramú
elosztók
elosztók
- 150 mm - - - - - - - 150 mm - - - FC350 - -
500 mm 450 mm FC110 FC210 FC415 FC425 FC445 FC455 FC010 450 mm FC310 FC330 FC340 - FC120 FC230
FC416* FC426 * FC446 * FC456 *
650 mm 600 mm FC111 FC211 FC415 FC425 FC445 FC455 FC011 600 mm FC311 FC331 FC341 - FC121 FC230
FC416 * FC426 * FC446 * FC456 *
800 mm 750 mm FC112 FC212 FC415 FC425 FC445 FC455 FC012 750 mm FC312 FC332 FC342 - FC122 FC230
FC416 * FC426 * FC446 * FC456 *
950 mm 900 mm FC113 FC213 FC415 FC425 FC445 FC455 FC013 900 mm FC313 FC333 FC343 - FC123 FC230
FC416 * FC426 * FC446 * FC456 *
1100 mm 1050 mm FC114 FC214 FC415 FC425 FC445 FC455 FC014 1050 mm FC314 FC334 FC344 - FC124 FC230
FC416 * FC426 * FC446 * FC456 *
1250 mm 1200 mm FC115 FC215 FC415 FC425 FC445 FC455 FC015 1200 mm FC315 FC335 FC345 - FC125 FC230
FC416 * FC426 * FC446 * FC456 *
1400 mm 1350 mm FC116 FC216 FC415 FC425 FC445 FC455 FC016 1350 mm FC316 FC336 FC346 - FC126 FC230
FC416 * FC426 * FC446 * FC456 *
1700 mm 1650 mm FC118 FC218 FC415 FC425 FC445 FC455 FC012 + FC013 1650 mm FC318 FC338 FC348 - FC122 + FC123 FC230
FC416 * FC426 * FC446 * FC456 *
1850 mm 1800 mm FC119 FC219 FC415 FC425 FC445 FC455 2 x FC013 1800 mm FC319 FC339 FC349 - 2 x FC123 FC230
FC416 * FC426 * FC446 * FC456 *
* IP43
--zárt elosztó berendezések 630 Amperig --IP30, IK07 ajtó nélkül Átlátszó és teli ajtók
--mélység: 267 mm --IP40, IK08 ajtóval
--IP43, IK08 ajtóval
quadro 4 összeállítása: Cikkszám Cikkszám Cikkszám
--az oldalak és az ajtó színe: RAL9010 Megnevezés Magasság átlátszó 620 mm teli 370 mm teli 620 mm
--hátlap --lábazat színe: RAL7042
--2 oldallemezből álló csomag Átlátszó és teli ajtók 450 mm FC340 FC310 FC330
--felső és alsó panel csomag VAGY A készletek lehetővé teszik a szekrények sokrétű kombinációját. Átlátszó és teli ajtók 600 mm FC341 FC311 FC331
--tető panel és lábazat csomag, magasság: 150 mm A termékek megfelelnek az MSZ EN 62208 és 61439-es szabványok Átlátszó és teli ajtók 750 mm FC342 FC312 FC332
--teli vagy átlátszó ajtó előírásainak is.
Átlátszó és teli ajtók 900 mm FC343 FC313 FC333
Átlátszó és teli ajtók 1050 mm FC344 FC314 FC334
Oldalak és hátsó lemez Átlátszó és teli ajtók 1200 mm FC345 FC315 FC335
Átlátszó és teli ajtók 1350 mm FC346 FC316 FC336 FC333
Nagyáramú
Oldalak és hátsó lemez 600 mm FC011 FC111 FC211
elosztók
elosztók
Oldalak és hátsó lemez 750 mm FC012 FC112 FC212 Leírás:
FC113 Oldalak és hátsó lemez 900 mm FC013 FC113 FC213 --mélységben állítható kalapsín moduláris készülékek részre, komplett zárral szállítva
--1 sor, 24 modul, 620mm széles szekrényhez megfordítható beépítés
Oldalak és hátsó lemez 1050 mm FC014 FC114 FC214
Oldalak és hátsó lemez 1200 mm FC015 FC115 FC215
Oldalak és hátsó lemez 1350 mm FC016 FC116 FC216 Megnevezés Cikkszám
Állítható moduláris sín FC350 FC350
Oldalak és hátsó lemez 1650 mm* FC012 + FC013 FC118* FC218*
Oldalak és hátsó lemez 1800 mm* 2 x FC013 FC119* FC219*
Zárak
Felső és alsó panelek
Leírás:
--az eredeti zár helyett kulcsos zár nr. 1242E 2 kulccsal szállítva
Leírás:
--előre beszerelt (nem eltávolítható) csavarokkal, kábelbevezetőkkel FZ597
Megnevezés Cikkszám
Cikkszám Cikkszám Kulcsos zár nr. 1242E, 2 kulccsal szállítva FZ597
Megnevezés hátlapok 370 mm hátlapok 620 mm
Kulcsos zár nr. 405, 2 kulccsal szállítva FZ452
Felső és alsó panelek, tartójával szállítva IP40-es védettséggel FC415 FC425
Kulcsos zár nr. 455, 2 kulccsal szállítva FZ453
Felső és alsó panelek, tartójával szállítva IP43-es védettséggel FC416 FC426
Zár 7mm-es négyzetes betéttel, krómozott, 1db kulccsal FZ451
FC415
Zár 7mm-es háromszög betéttel, krómozott, 1db kulccsal FZ450
Zár 3mm-es dupla tollal, krómozott, 1db kulccsal FZ449
Acél tervtartó
Leírás:
--A4-es méret öntapadós, ajtók belső oldalára ragasztható
Megnevezés Cikkszám
Acél tervtartó FZ795D
FZ795D
Leírás:
--1 csomag = 2 fül hátsó rögzítés csavarokkal szállítva
Megnevezés Cikkszám
Fali függesztő fülek FM640
FM640
Leírás:
--függőleges összeépítéshez, a 370 és 620 mm széles szekrényekhez egyaránt
--tartalma: 2 csavar és anya az alsó-, valamint 2 oszlop az oldalsó rögzítéshez
Megnevezés Cikkszám
Nagyáramú
Nagyáramú
elosztók
elosztók
Függőleges soroló készlet FC230
FC230
Leírás:
--vízszintes összeépítéshez
--a készlet a 370 és 620mm széles szekrényekhez egyaránt használható
--2 csavar és anya, illetve 2 távtartó az aljhoz való rögzítéshez, valamint az alj, a tető és a középső elem rögzítéséhez
Megnevezés Cikkszám
Vízszintes soroló készlet, magasság 450 mm FC120
Vízszintes soroló készlet, magasság 600 mm FC121
FC123 Vízszintes soroló készlet, magasság 750 mm FC122
Vízszintes soroló készlet, magasság 900 mm FC123
Vízszintes soroló készlet, magasság 1050 mm FC124
Vízszintes soroló készlet, magasság 1200 mm FC125
Vízszintes soroló készlet, magasság 1350 mm FC126
Vízszintes soroló készlet, magasság 1650 mm 1 x FC122 + 1 x FC123
Vízszintes soroló készlet, magasság 1800 mm 2 x FC123
Kábelbevezető
Leírás:
--alsó vagy felső gumis kábelkivezetéshez
FZ402
Megnevezés Cikkszám
Kábelbevezető IP54 FZ402
Kábelbevezető IP43 FZ403
Kábelbevezető teli FZ404
Vízszintes válaszfal
Leírás:
--fémlemezből, a quadro 4-hez és a quadro 5-höz
--szélesség 620 mm
Megnevezés Cikkszám
Vízszintes válaszfal FC664
L
Nagyáramú
Nagyáramú
elosztók
elosztók
H1
H F1
F2
F3
25
L H
70 16
Ø 8.5
30,5
P 35 35
70
39,5
Méretek mm-ben
Cikkszám H H1 L F1 F2 F3
hátlapok oldalak
42,5
FC215 FC015 1250 1200 620 1055 1020 565 25
2
FC116 FC016 1400 1350 370 1205 1170 315 Méretek mm-ben
3
FC216 FC016 1400 1350 620 1205 1170 565 hátlapok> oldalak H L H1 H2
1400
Fond 1650
Nagyáramú
Az IP55-ös védettségű quadro 5 elosztóberendezések energiaellátásához. Monoblokk kialakításúak,
elosztók
elosztók
ideálisak a kereskedelmi és vendéglátóipari de a levehető oldalaknak köszönhetően könnyen
megoldásokhoz, pl: konyhák, kórházak, szállodák, bankok hozzáférhetőek és sorolhatóak.
01 02 03 04
Könnyű kábelezés Belső kábelcsatornák Vízszintes vagy függőleges Vízszintesen sorolható
Különböző magasságú 200mm-es kábelcsatorna összeépítés szekrények
kábelbevezetők. kialakítását teszik lehetővé Megoldható egy Mezős rendszerek
a 900mm széles bonyolultabb kapcsolási kialakításához
szekrényekben terv is
Műszaki jellemzők:
--I érintésvédelmi
--Fém szekrények:
osztály
92 93
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
quadro 5 kiválasztási segédlet quadro 5 kiválasztási segédlet
Nagyáramú
elosztók
elosztók
szekrény belső szekrény szélessége: szekrény szélessége: (685mm hasznos) (885 mm hasznos) oldallap 1 pár A 900 mm széles teli ajtók átlátszó
magassága magasság (685mm hasznos) (435 mm hasznos) 700 mm teljes 900 mm teljes álló szekrényekhez ajtók
lábazattal 700 mm teljes 450 mm teljes
mélység: oldallap lábazat mélység: mélység: mélység: mélység: mélység: mélység: mélység: mélység: mélység: mélység: szélesség: szélesség: szélesség: szélesség: szélesség:
260mm 1 pár 150 mm 260 mm 400 mm 260 mm 400 mm 260 mm 400 mm 260 mm 400 mm 260 mm 400 mm 435 mm 685 mm 885 mm 685 mm 885 mm
510 mm 450 mm FM 200 FM 400 FM 450 - - - - - - - - - - - FM 530 - FM 540 -
1710 mm 1500 mm - - - FM 107 FM 117(1) FM 207 FM 217(1) FM 307 FM 317(1) FM 407 FM 417 FM 427 FM 437 FM 517 FM 537 FM 557 FM 547 FM 567
1860 mm 1650 mm - - - FM 108 FM 118(2) FM 208 FM 218(2) FM 308 FM 318(2) FM 408 FM 418 FM 428 FM 438 FM 518 FM 538 FM 558 FM 548 FM 568
2010 mm 1800 mm - - - FM 109 FM 119(3) FM 209 FM 219(3) FM 309 FM 319(3) FM 409 FM 419 FM 429 FM 439 FM 519 FM 539 FM 559 FM 549 FM 569
Quadro 5 belső váz 400 mm mély elosztók maszkos szereléséhez, KÜLÖN KELL RENDELNI:
(1) FM477
(2) FM478
(3) FM479
--quadro 5 szekrényeket zárt energiaelosztásra tervezték 630 Amperig. - IP30 / IK08 ajtó nélkül Fali szekrények, 700 mm széles
--Az oldalak nélküli szállítás lehetővé teszi, hogy a szekrények sorolhatóak - IP55 / IK10 ajtóval
legyenek egymáshoz, összetett rendeszereket létrehozva ezáltal. - szín: RAL9010
--A szekrényeket lábazattal egybeépítve szállítjuk. - lábazat szín: RAL7042 Leírás:
--A 900mm széles szekrényekben ezen felül egy 200mm-es rekeszt használha- --4 rögzítő füllel és takarólemezzel szállítva
tunk a sínezés, illetve a kábelrendezés részére. A termékek megfelelnek az MSZ EN 62208 és 61439-es szabványok --hasznos szélesség: 685 mm
--A vezetékezés és sínezés tartozékai beépíthetők a szekrény hátuljába. előírásainak is. --teljes szélesség: 700 mm (oldalakkal)
Nagyáramú
Lábazat mélység: 260 mm
elosztók
FM107
elosztók
Álló szekrények 1710 mm 1500 mm 400 mm FM117
Álló szekrények 1860 mm 1650 mm 260 mm FM108
Álló szekrények 1860 mm 1650 mm 400 mm FM118 Leírás:
--magasság: 150mm
Álló szekrények 2010 mm 1800 mm 260 mm FM109 --hasznos szélesség: 685 mm
Álló szekrények 2010 mm 1800 mm 400 mm FM119 --teljes szélesség: 700 mm FM450
--RAL 9042
--700 mm széles szekrényekhez
Álló szekrények lábazattal mélység: 260 és 400mm lábazat magassága: 150mm
Megnevezés Cikkszám
Leírás: Lábazat FM450
--2 rögzítő füllel és alsó-felső takarólemezzel szállítva
--belső szélesség: 685 mm
--teljes szélesség: 700 mm (oldalakkal)
--lábazat magassága: 150 mm Szerelősínek 400mm mély szekrényekhez
Leírás:
Megnevezés Teljes magasság Belső magasság Mélység Cikkszám --külön kell rendelni 400 mm mély elosztókhoz
Álló szekrények 1710 mm 1500 mm 260 mm FM207 --mindenképpen szükséges az elosztó maszkolásához!
FM208
Álló szekrények 1710 mm 1500 mm 400 mm FM217
Álló szekrények 1860 mm 1650 mm 260 mm FM208 Megnevezés Cikkszám
Álló szekrények 1860 mm 1650 mm 400 mm FM218 Szerelősínek FM477
Álló szekrények 2010 mm 1800 mm 260 mm FM209 Szerelősínek FM478
Álló szekrények 2010 mm 1800 mm 400 mm FM219 Szerelősínek FM479
FM477
Leírás:
--2 rögzítő füllel és alsó-felső takarólemezzel szállítva
--belső szélesség: 885 mm
--teljes szélesség: 900 mm (oldalakkal)
--lábazat magassága: 150 mm
Leírás: Leírás:
--260 mm mély szekrényekhez --függőleges összeépítő készlet fali szekrényekhez
--tartalma:
--4 csavar és M12 anya
Cikkszám
Megnevezés Magasság 260 mm --4 alátét
--1 öntapadó tömítés
2 oldalpanel 510 mm FM400
2 oldalpanel 660 mm FM401 FM630
2 oldalpanel 810 mm FM402 Megnevezés Cikkszám
Leírás:
--vízszintes összeépítő készlet fali és álló szekrényekhez
Oldalpanel, 2 db=1 csomag --tartalma:
Nagyáramú
Nagyáramú
--6 csavar + M6 anya
elosztók
elosztók
--1 öntapadó tömítés FM635
Leírás:
--260 vagy 400 mm mély szekrényekhez
Megnevezés Cikkszám
Vízszintes soroló készlet FM635
Cikkszám Cikkszám
Megnevezés Magasság 400 mm 260 mm
2 oldalpanel 1710 mm FM417 FM407
2 oldalpanel 1860 mm FM418 FM408
Fix szerelőlapok 700 mm széles elosztókhoz
2 oldalpanel 2010 mm FM419 FM409
Leírás:
FM417 --fix beépítés
--260 és 400 mm mély szekrényekhez, kivéve ahol külön jelölve van
Leírás:
--fix beépítés FM492
--260 és 400 mm mély szekrényekhez, kivéve ahol külön jelölve van
Megnevezés Cikkszám
Cikkszám Cikkszám Cikkszám
Megnevezés Magasság 435 mm 685 mm 885 mm Háromszög zárbetét 8 mm FZ515
Teli ajtók 510 mm - FM530 - Négyzetes zárbetét 6 x 6 mm FZ516
Nagyáramú
Teli ajtók 1860 mm FM518 FM538 FM558 --A4-es méret, öntapadós ajtók belső oldalára ragasztható
elosztók
elosztók
Teli ajtók 2010 mm FM519 FM539 FM559
Megnevezés Cikkszám
Leírás:
--acél keretben, edzett, füstszürke 3 mm-es üveglemez
--zsanérokkal és háromszög zárral felszerelve szállítva, zárakat lásd lent Acél tervtartó
--megfordítható ajtók
--távolság az ajtó és a maszk között: 54mm Leírás:
--A4-es méret, öntapadós ajtók belső oldalára ragasztható
Cikkszám Cikkszám Cikkszám
Megnevezés Magasság 435 mm 685 mm 885 mm
Átlátszó ajtók 510 mm - FM540 - Megnevezés Cikkszám
FM568 Átlátszó ajtók 660 mm - FM541 - Acél tervtartó FZ795D
FZ795D
Átlátszó ajtók 810 mm - FM542 -
Átlátszó ajtók 960 mm - FM543 -
Átlátszó ajtók 1110 mm - FM544 -
Fali rögzítő fülek
Átlátszó ajtók 1260 mm - FM545 -
Átlátszó ajtók 1410 mm - FM546 - Leírás:
Átlátszó ajtók 1710 mm - FM547 FM567 --quadro 4-hez és quadro 5-höz
Átlátszó ajtók 1860 mm - FM548 FM568 --a szekrény falra szereléséhez, a fülek függőlegesen vagy vízszintesen is elhelyezhetők
Átlátszó ajtók 2010 mm - FM549 FM569
Megnevezés Cikkszám
Fali rögzítő fülek FM640 FM640
Zárak fali szekrényekhez
100 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 101
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
quadro 5 méretek quadro 5 méretek
Nagyáramú
elosztók
elosztók
távolság az oszlo- felső panel széles- távolság az oszlopok felső panel
szélesség
pok ség között (mm) szélessége (mm)
(mm)
között (mm) (mm)
1 x 10 modul 250 350
450 250 350
1 x 24 modul 500 600
700 500 600
1 x 36 modul 700 800
quadro5 900 700 800
500 + kábel mező 600 + 200
102 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 103
Mezős elosztók
quadro+
Szakértői
tippek
Nagyáramú
Nagyáramú
Az IP55-ös védettségű quadro+ elosztóberendezések energiaellátásához. Lapraszerelt kialakításuknak
elosztók
elosztók
ideálisak a kereskedelmi és vendéglátóipari megoldások- köszönhetően könnyen hozzáférhetőek és sorolhatóak.
hoz, pl: konyhák, kórházak, szállodák, bankok
01 02 03 04
Cellák könnyű és Kis szélességű cella Könnyű kezelhetőség. Két lehetséges rögzítés.
gyors szerelése. 450 mm. A beépítő kész- Az oszlopok és a lábazat Az oszlopokon dupla lyukak
Felső illesztés, egyetlen letek már a 450mm széles eltávolítható, ezáltal vannak, a kialakítás
beépített csavarral, cellától felhasználhatóak az cellák kezelése közben nagyobb szabadságáért
mely rögzíti a felső és biztosított a teljes
az alsó részt hozzáférhetőség
05 06 07 08
Műszaki jellemzők:
Sorolhatóság. Sokféle rögzítési Belső kábelcsatorna. Kábelek
--I érintésvédelmi Vízszintes soroló készlet lehetőség. Alul és Opcionális a 900 és hozzáférhetősége.
--Fém szekrények: felhasználásával mélységben, keresztrudak 1000 mm széles cellákhoz Nyitott kábelbevezető.
Előnyök: osztály
használatával
--gyors szerelhetőség --Mélység: --400, 600, 800 mm
104 105
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
quadro+ kiválasztási segédlet quadro+ kiválasztási segédlet
Méretek felső és 4db füg- függőle- vízszintes teli lemez állítható teli ajtó átlátszó hátsó pa- befejező Rekesz oldallap lábazat belső acél galvanizált funkcioná- funkcionális oszlopok
alsó keret gőleges ges elválasztó a kábelbe- ajtók nel keret sín és (1db) H=100mm ajtó acél lis részleges magasság
szélesség szélesség magasság mélység vázelem elválasztó felső és vezető- (ajtó nél- kábelcsa- szerelőlap oszlopok, 1600 mm
W+w (mm) W (mm) H (mm) D (mm) alsó lemez az kül) torna teljes ma-
kerethez alsó részére gasság
és felső
keretek-
hez
- 450 1900 400 FN018E FN046E - - FN078E FN098E FN546E - FN216E - - FN356E FN438E - FN726E FN696E FN896E + 2 x FN690E
Nagyáramú
Nagyáramú
- 450 2100 400 FN018E FN047E - - FN078E FN098E FN547E - FN217E - - FN357E FN438E - FN727E FN697E FN897E + 2 x FN690E
elosztók
elosztók
- 450 1900 600 FN020E FN046E - - FN080E FN100E FN546E - FN216E - - FN366E FN440E - FN726E FN696E FN896E + 2 x FN691E
- 450 2100 600 FN020E FN047E - - FN080E FN100E FN547E - FN217E - - FN367E FN440E - FN727E FN697E FN897E + 2 x FN691E
- 450 1900 800 FN022E FN046E - - FN082E FN102E FN546E - FN216E - - FN376E FN442E - FN726E FN696E FN896E + 2 x FN692E
- 450 2100 800 FN022E FN047E - - FN082E FN102E FN547E - FN217E - - FN377E FN442E - FN727E FN697E FN897E + 2 x FN692E
- 700 1900 400 FN021E FN046E - - FN081E FN101E FN506E FN516E FN276E FN406E - FN356E FN441E FN700E FN736E FN696E FN896E + 2 x FN690E
- 700 2100 400 FN021E FN047E - - FN081E FN101E FN507E FN517E FN277E FN407E - FN357E FN441E FN701E FN737E FN697E FN897E + 2 x FN690E
- 700 1900 600 FN029E FN046E - - FN089E FN109E FN506E FN516E FN276E FN406E - FN366E FN451E FN700E FN736E FN696E FN896E + 2 x FN691E
- 700 2100 600 FN029E FN047E - - FN089E FN109E FN507E FN517E FN277E FN407E - FN367E FN451E FN701E FN737E FN697E FN897E + 2 x FN691E
- 700 1900 800 FN013E FN046E - - FN073E FN093E FN506E FN516E FN276E FN406E - FN376E FN433E FN700E FN736E FN696E FN896E + 2 x FN692E
- 700 2100 800 FN013E FN047E - - FN073E FN093E FN507E FN517E FN277E FN407E - FN377E FN433E FN701E FN737E FN697E FN897E + 2 x FN692E
- 900 1900 400 FN023E FN046E - - FN083E FN103E FN526E FN536E FN296E FN426E - FN356E FN443E FN706E FN746E FN696E FN896E + 2 x FN690E
- 900 2100 400 FN023E FN047E - - FN083E FN103E FN527E FN537E FN297E FN427E - FN357E FN443E FN711E FN747E FN697E FN897E + 2 x FN690E
- 900 1900 600 FN031E FN046E - - FN091E FN111E FN526E FN536E FN296E FN426E - FN366E FN453E FN706E FN746E FN696E FN896E + 2 x FN691E
- 900 2100 600 FN031E FN047E - - FN091E FN111E FN527E FN537E FN297E FN427E - FN367E FN453E FN711E FN747E FN697E FN897E + 2 x FN691E
- 900 1900 800 FN017E FN046E - - FN077E FN097E FN526E FN536E FN296E FN426E - FN376E FN437E FN706E FN746E FN696E FN896E + 2 x FN692E
- 900 2100 800 FN017E FN047E - - FN077E FN097E FN527E FN537E FN297E FN427E - FN377E FN437E FN711E FN747E FN697E FN897E + 2 x FN692E
700+200 - 1900 400 FN023E FN046E FN286E FN289E FN083E FN103E FN506E(1) FN516E(1) FN296E FN426E FN266E FN356E FN443E FN706E FN746E FN696E FN896E + 2 x FN690E
700+200 - 2100 400 FN023E FN047E FN287E FN289E FN083E FN103E FN507E(2) FN517E(2) FN297E FN427E FN267E FN357E FN443E FN711E FN747E FN697E FN897E + 2 x FN690E
700+200 - 1900 600 FN031E FN046E FN286E FN291E FN091E FN111E FN506E(1) FN516E(1) FN296E FN426E FN266E FN366E FN453E FN706E FN746E FN696E FN896E + 2 x FN691E
700+200 - 2100 600 FN031E FN047E FN287E FN291E FN091E FN111E FN507E(2) FN517E(2) FN297E FN427E FN267E FN367E FN453E FN711E FN747E FN697E FN897E + 2 x FN691E
700+200 - 1900 800 FN017E FN046E FN286E FN292E FN077E FN097E FN506E(1) FN516E(1) FN296E FN426E FN266E FN376E FN437E FN706E FN746E FN696E FN896E + 2 x FN692E
700+200 - 2100 800 FN017E FN047E FN287E FN292E FN077E FN097E FN507E(2) FN517E(2) FN297E FN427E FN267E FN377E FN437E FN711E FN747E FN697E FN897E + 2 x FN692E
700+300 - 1900 400 FN024E FN046E FN286E FN289E FN084E FN104E FN506E(3) FN516E(3) FN246E FN406E FN206E FN356E FN444E FN700E FN736E FN696E FN896E + 2 x FN690E
700+300 - 2100 400 FN024E FN047E FN287E FN289E FN084E FN104E FN507E(4) FN517E(4) FN247E FN407E FN207E FN357E FN444E FN701E FN737E FN697E FN897E + 2 x FN690E
700+300 - 1900 600 FN032E FN046E FN286E FN291E FN092E FN112E FN506E(3) FN516E(3) FN246E FN406E FN206E FN366E FN454E FN700E FN736E FN696E FN896E + 2 x FN691E
700+300 - 2100 600 FN032E FN047E FN287E FN291E FN092E FN112E FN507E(4) FN517E(4) FN247E FN407E FN207E FN367E FN454E FN701E FN737E FN697E FN897E + 2 x FN691E
700+300 - 1900 800 FN037E FN046E FN286E FN292E FN121E FN117E FN506E(3) FN516E(3) FN246E FN406E FN206E FN376E FN459E FN700E FN736E FN696E FN896E + 2 x FN692E
700+300 - 2100 800 FN037E FN047E FN287E FN292E FN121E FN117E FN507E(4) FN517E(4) FN247E FN407E FN207E FN377E FN459E FN701E FN737E FN697E FN897E + 2 x FN692E
106 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 107
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
quadro+ quadro+
Sorolható elosztók 4000 Amperig. --IP30 / IK08 ajtó nélkül Kábelbevezető- és takarólemezek IP55 tömítéssel Átlátszó ajtók:
Magasság: --IP55 / IK10 ajtóval Kábelbevezető-lemezek nyílása állítható a csúsztatható lemezeknek köszönhetően --3 mm vastag edzett üvegből
--1900mm (1800mm a maszkoknak) --RAL 9010 (szekrény), RAL 7042 (lábazat) Ajtók a quadro+ elosztókhoz --a maszk és az ajtó közötti távolság 70mm
--2100mm (2000mm a maszkoknak) --quadro+ korlátlan sorolási lehetőséget biztosít, komplett rendszerek --megfordíthatók Teli ajtók:
Mélység: létrehozásához. --IP55 / IK10 védettség --a maszk és az ajtó közötti távolság 75mm
--400, 600, 800 mm A quadro+-hoz szükséges kiegészítők:
A quadro+ összeállítása: --oldalpanel
--felső és alsó keretek --hátsó panel Funkcionális-oszlop készlet - részleges magasságú
--4db függőleges vázelem --síntartók
--teli és kábelbevezető lemezek --teli vagy átlátszó ajtók
--lábazat (100mm magas) Leírás:
--nem használható a 300mm-es sín-, és kábelcellákhoz
--200mm-rel rövidebb, részleges magasságú belső tartó oszlopok, a szekrényben függőlegesen a vízszintes sínezés alá vagy
fölé szerelve
Felső és alsó keretek és lábazatok
Szekrény
Szekrény Szekrény Cikkszám Cikkszám Megnevezés magasság Cikkszám
Megnevezés szélesség mélység Keretek Lábazatok
Funkcionális-oszlop készlet 1600 mm FN896E
Felső és alsó keretek, lábazatok 450 mm 400 mm FN018E FN438E
Funkcionális-oszlop készlet 1800 mm FN897E
Felső és alsó keretek, lábazatok 700 mm 400 mm FN021E FN441E FN896E
Nagyáramú
Nagyáramú
FN018E Felső és alsó keretek, lábazatok 900 mm 400 mm FN023E FN443E
elosztók
elosztók
Felső és alsó keretek, lábazatok 1000 mm 400 mm FN024E FN444E Kábelbevezető-,és takarólemezek
Felső és alsó keretek, lábazatok 450 mm 600 mm FN020E FN440E
Felső és alsó keretek, lábazatok 700 mm 600 mm FN029E FN451E Leírás:
Felső és alsó keretek, lábazatok 900 mm 600 mm FN031E FN453E --a szekrények aljára illetve tetejére
--a nyitott kivitel állítható szivacsos kábelbevezetővel ellátva FN081E
Felső és alsó keretek, lábazatok 1000 mm 600 mm FN032E FN454E
Felső és alsó keretek, lábazatok 450 mm 800 mm FN022E FN442E
Szekrény Szekrény Cikkszám Cikkszám
Felső és alsó keretek, lábazatok 700 mm 800 mm FN013E FN433E Megnevezés szélesség mélység teli nyitott
Felső és alsó keretek, lábazatok 900 mm 800 mm FN017E FN437E Kábelbevezető- és takarólemezek 450 mm 400 mm FN078E FN098E
Felső és alsó keretek, lábazatok 1000 mm 800 mm FN037E FN459E Kábelbevezető- és takarólemezek 700 mm 400 mm FN081E FN101E
Kábelbevezető- és takarólemezek 900 mm 400 mm FN083E FN103E
Kábelbevezető- és takarólemezek 1000 mm 400 mm FN084E FN104E
Függőleges vázelemek
Kábelbevezető- és takarólemezek 450 mm 600 mm FN080E FN100E
Kábelbevezető- és takarólemezek 700 mm 600 mm FN089E FN109E
Szekrény
Megnevezés magasság Cikkszám Kábelbevezető- és takarólemezek 900 mm 600 mm FN091E FN111E
Függőleges vázelemek, 4 db / szett 1900 mm FN046E Kábelbevezető- és takarólemezek 1000 mm 600 mm FN092E FN112E
Függőleges vázelemek, 4 db / szett 2100 mm FN047E Kábelbevezető- és takarólemezek 450 mm 800 mm FN082E FN102E
Kábelbevezető- és takarólemezek 700 mm 800 mm FN073E FN093E
Kábelbevezető- és takarólemezek 900 mm 800 mm FN077E FN097E
FN046E
Kábelbevezető- és takarólemezek 1000 mm 800 mm FN121E FN117E
Függőleges elválasztó
Teli és átlátszó ajtók
Leírás:
Leírás:
--kábelcella részére az alábbi szélességekben: 900 mm (700 + 200) vagy 1000 mm (700+300)
--zsanérokkal és háromszög zárral szállítva
--a készlet 1 db függőleges-, valamint rögzítő elemeket tartalmaz
--mezőnként 2db szükséges
Szekrény Szekrény Cikkszám Cikkszám
Megnevezés szélesség magasság teli nyitott
Szekrény
Megnevezés magasság Cikkszám Teli és átlátszó ajtók 450 mm 1900 mm FN546E FN510E
Függőleges elválasztó 1900 mm FN286E Teli és átlátszó ajtók 450 mm 2100 mm FN547E FN511E
FN286E Függőleges elválasztó 2100 mm FN287E Teli és átlátszó ajtók 700 mm 1900 mm FN506E FN516E FN516E
Teli és átlátszó ajtók 700 mm 2100 mm FN507E FN517E
Teli és átlátszó ajtók 900 mm 1900 mm FN526E FN536E
Funkcionális-oszlop készlet - teljes magasságú Teli és átlátszó ajtók 900 mm 2100 mm FN527E FN537E
Teli és átlátszó ajtók 1000 mm 1900mm FN506E FN516E
Leírás: + +
--nem használható a 300 mm-es sín-, és kábelcellákhoz FN206E FN206E
--két függőleges elemmel, rögzítő készlettel, és a maszkok részére 2db tartóval szállítva
Teli és átlátszó ajtók 1000 mm 2100 mm FN507E FN517E
+ +
Szekrény Cikkszám
FN207E FN207E
Megnevezés magasság Lábazatok
Funkcionális-oszlop készlet 1900 mm FN696E
Funkcionális-oszlop készlet 2100 mm FN697E
FN696E
108 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 109
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
quadro+ quadro+ kiegészítők
Leírás: Leírás:
--lezárják a 200 vagy 300 mm-es kábelmezőket --tömítés 10 x 6 mm
--hossz 10 m
Szekrény Szekrény FN951
Megnevezés szélesség magasság Cikkszám
Megnevezés Cikkszám
Kábelcella takarólemez 900 mm (200mm-es cella) 1900 mm FN266E
Vízszintes sorolókészlethez tömítőszivacs FN951
Kábelcella takarólemez 900 mm (200mm-es cella) 2100 mm FN267E
Kábelcella takarólemez 1000 mm (300mm-es cella) 1900 mm FN206E
FN266E Kábelcella takarólemez 1000 mm (300mm-es cella) 2100 mm FN207E Lábazat összeépítő készlet
Leírás:
Csavarozott hátlapok --kettő vagy több lábazat függőleges összeépítéséhez
--tartalma: 4db M12 csavar és anya FN430E
Leírás:
--a cellák hátsó felére rögzíthetők
Megnevezés Cikkszám
Nagyáramú
Nagyáramú
Lábazat összeépítő készlet FN430E
elosztók
elosztók
Szekrény Szekrény
Megnevezés szélesség magasság Cikkszám
Csavarozott hátlapok 450 mm 1900 mm FN216E
Emelő konzolok
Csavarozott hátlapok 450 mm 2100 mm FN217E
Csavarozott hátlapok 700 mm 1900 mm FN276E
Leírás:
FN276E Csavarozott hátlapok 700 mm 2100 mm FN277E --2 db-os készlet, M12 anyával
Csavarozott hátlapok 900 mm 1900 mm FN296E
Csavarozott hátlapok 900 mm 2100 mm FN297E
Megnevezés Cikkszám
Csavarozott hátlapok 1000 mm 1900 mm FN246E Emelő konzolok, szimpla emelőszem FZ767 FZ767
Csavarozott hátlapok 1000 mm 2100 mm FN247E Emelő konzolok, dupla FZ760E
Leírás:
Leírás:
--az oldalakra csavarokkal rögzíthetők, 1 csomag= 1 db, min. 2 db szükséges
--450 és 700 mm széles ajtóknál
FN952
Szekrény Szekrény
Megnevezés mélység magasság Cikkszám Megnevezés Cikkszám
Csavarozott oldalpanelek 400 mm 1900 mm FN356E Ajtónyitás-határoló FN952
Csavarozott oldalpanelek 400 mm 2100 mm FN357E
Csavarozott oldalpanelek 600 mm 1900 mm FN366E
FN950 Csavarozott oldalpanelek 600 mm 2100 mm FN367E Kulcsos zár
Csavarozott oldalpanelek 800 mm 1900 mm FN376E
Csavarozott oldalpanelek 800 mm 2100 mm FN377E Leírás:
--kihajtható kilincs zárzárbetéttel, 1242E kulccsal
Megnevezés Cikkszám
Zárbetétek, háromszög betét 8 mm FZ515
Zárbetétek, négyszög betét 6 x 6 mm FZ516
Zárbetétek, négyszög betét 8 x 8 mm FZ517
Műanyag kulcs, háromszög + négyzet + kéttollú FZ850
110 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 111
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
quadro+ kiegészítők quadro+ kiegészítők
Cikkszám Cikkszám
Megnevezés Cikkszám Megnevezés Cellaszélesség mag.= 50 mm mag.= 25 mm
FZ818 Műanyag tervtartó, merev FZ818 Perforált keresztrúd 450 mm FN863E FN862E
Műanyag tervtartó, átlátszó FZ794 Perforált keresztrúd 700 mm FN865E FN864E
Fém tervtartó FZ795D Perforált keresztrúd 900 mm FN867E FN866E
Ventilátorok
Perforált mélységi tartók
Leírás:
--RAL 7035 Leírás:
--nem maszkolt szerelés esetén a szekrények első és hátsó vázára rögzítésre FN883E
--síncellák függőleges vázára való rögzítésre
Nagyáramú
Nagyáramú
--25 mm-es lépések
elosztók
elosztók
Megnevezés Cikkszám
Ventilátor, 230 V, 20 W, 57 m^3/h, 150x150 mm FL210Z
Cikkszám Cikkszám
Ventilátor, 230 V, 20 W, 115 m^3/h, 250x250 mm FL212Z Megnevezés Cellaszélesség mag.= 50 mm mag.= 25 mm
FL212Z
Ventilátor, 230 V, 32 W, 190 m^3/h, 250x250 mm FL214Z Perforált mélységi tartók 400 mm FN883E FN882E
Ventilátor, 230 V, 67 W, 520 m^3/h, 325x325 mm FL216Z Perforált mélységi tartók 600 mm FN885E FN884E
Perforált mélységi tartók 800 mm FN887E FN886E
Ventilátor rács
Díszkeret
Leírás:
--IP 54 Leírás:
--cserélhető szűrővel --Ajtó nélküli szereléshez
Belső ajtók
Leírás:
--vízszintes rögzítésre a cellák oldalán
--H=50 mm Szekrény Szekrény
FN690E --25 mm-es ugrásokkal Megnevezés szélesség magasság Cikkszám
--maszkolt szerelés esetén a szekrények első és hátsó vázához rögzíthetőek Belső ajtók 700 mm 1900 mm FN700E
Belső ajtók 700 mm 2100 mm FN701E
112 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 113
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
quadro+ kiegészítők quadro+ kiegészítők
Szekrény
Megnevezés Cikkszám
Megnevezés mélység Cikkszám
Vízszintes elválasztók 400 mm FN289E Fűtés, 15 W, 230 V AC FL252Z FL252Z
Vízszintes elválasztók 600 mm FN291E Fűtés, 30 W, 230 V AC FL253Z
Takarólemezek
Termosztát
Leírás:
FN943E --két összeépített cella közti tér takarására, a szekrények tetejére szerelve
Megnevezés Cikkszám
Szekrény Hőmérséklet szabályozás fűtéshez, 10 A, 230 V AC, -10 és 80 °C FL258Z
Megnevezés mélység Cikkszám
Hőmérséklet szabályozás ventilátorhoz, 10 A, 230 V AC, -10 és 80 °C FL259Z
Takarólemezek 400 mm FN942E
Nagyáramú
Nagyáramú
Takarólemezek 600 mm FN943E
elosztók
elosztók
Takarólemezek 800 mm FN944E
Szekrény
Megnevezés mélység Cikkszám
Konzolok az gyűjtősín-tartókhoz 400 mm FN970E
Konzolok az gyűjtősín-tartókhoz 600 mm FN971E
Konzolok az gyűjtősín-tartókhoz 800 mm FN972E
Sarokelem
Leírás:
--kiegészítőkkel együtt, kompletten
--tartalmazza a soroláshoz szükséges elemeket is
Elosztó világítás
Leírás:
--UC2x9L típusok fénycsöves lámpatestek elektronikus előtéttel, kézi kapcsolóval
--UZ02L1 LED-es típus, mágneses rögzítéssel, kézi kapcsolóval
Szekrény
Megnevezés szélesség Cikkszám
Világítás, 6 W 450 mm UC229L
Világítás, 12 W 700 mm UC239L
Világítás, 16 W 900 mm UC249L
114 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 115
Nagyáramú elosztók
quadro+ méretek
L2
H
H2
H
Nagyáramú
Nagyáramú
elosztók
elosztók
100
P2
L
P ajtók magassága: H1: 1900 mm
L1
1900mm magas szekrények méretei [mm] (2100mm magas szekrényekre ugyanezek az értékek vonatkoznak, csak a H és H2 + 200mm!)
középponttól
középpontig
116 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 117
Quadro kiegészítők
belső kiépítés
Szakértői
tippek
Nagyáramú
Nagyáramú
A tartozékok lehetővé teszik az energiaelosztási rendszer a quadro 4, quadro 5 és quadro+ szekrényeknél egyaránt
elosztók
elosztók
egységeinek beépítését a quadro szekrényekbe. A elemek felhasználhatóak.
01 02 03 04
II é.v. osztályú készletek. Gyűjtősínek. Lehetőség Moduláris szerelőkészletek. A kiegészítők teljes skálája.
Moduláris készülékekhez és van a kalapsínek mögé való A kalapsín közvetlenül Maszkok, állítható sínek,
megszakítókhoz, szigetelt rögzítésükre vízszintesen és a szekrénybe pattintható. perforált lemezek, földelő
rögzítő lábakkal biztosítják függőlegesen egyaránt. A pozícionáláshoz a kapcsok, stb.
a II. osztályú segédeszközt a csomag
érintésvédelmet. tartalmazza.
Műszaki jellemzők:
--Fém lemezek
nem rögzített csavarokkal
118 119
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
quadro kiegészítők, beépítőkészletek quadro kiegészítők, beépítőkészletek
Kompakt megszakítók Kompakt megszakítók Kompakt megszakítók Kompakt megszakítók Kompakt megszakítók Kompakt megszakítók Légmegszakítók
és kapcsolók és kapcsolók 250 A és kapcsolók és kapcsolók és kapcsolók 4000 A-ig
125 és 160A 250A h250 LSI 400 és 630A 800 és 1000A 1250 és 1600A
x160 x250 h630 h1000 h1600
Beépítő készletek
szélesség (mm)
UC0xxx és UC1xxx
cikkszámú termékek
I. é.v. osztályúak
UC3xxx és UC4xxx
cikkszámú termékek
II. é.v. osztályúak
350 600 800 350 600 800 350 600 800 350 600 800 600 800 600 800 600 800
150
Nagyáramú
Nagyáramú
elosztók
elosztók
I. é.v.oszt. UC013H UC014H
II. é.v.oszt. UC313H UC314H
200
I. é.v.oszt. UC010H UC011H UC012H UC020H UC021H UC022H UC020H UC021H UC022H
II. é.v.oszt. UC310H UC311H UC312H UC320H UC321H UC322H UC320H UC321H UC322H
400
Beépítő készletek - magasság (mm)
I. é.v.oszt. UC030H UC023H UC024H UC030H UC023H UC024H UC140H UC141H UC142H UC054H UC055H
II. é.v.oszt. UC330H UC323H UC324H UC330H UC323H UC324H UC440H UC441H UC442H UC354H UC355H
600
UC051H UC061H
UC144H UC145H UC146H UC050H UC351H UC060H UC361H
UC444H UC445H UC446H UC350H UC352H UC360H UC362H
300
120 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 121
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
quadro kiegészítők, beépítőkészletek quadro kiegészítők, beépítőkészletek
Kompakt megszakítók beépítő készletei x160, x250, h250 LSI, h630 LSI Tartalma:
HA kapcsolók Moduláris készülékek Teli maszkok, szerelőlapok --Földelt vagy kettős szigetelésű változatok (I. ill. II. é.v. osztály) --Kivágott fém maszk, a hozzá tartozó kalapsínnel vagy szerelőlappal
látható megszakítással 10 modul (350 mm szél.) - teli maszkok alá mélységben állítható kalapsíne- --Direkt és forgó hajtáshoz --rögzítő elemek
160 - 1600A 24 modul (600 mm szél.) ket lásd később.
36 modul (800 mm szél.)
Beépítő készletek az x160 kompakt megszakító sorozathoz
350 600 800 350 600 800 350 600 800 600
Beépítő készletek az x250 kompakt megszakító sorozathoz
50 mm
Nagyáramú
Nagyáramú
Cikkszám Cikkszám
elosztók
elosztók
Megnevezés Jellemzők Magasság (mm) Szélesség (mm) I. é.v.oszt. II. é.v.oszt.
UC221 UC231 UC241 direkt hajtás függőleges készülékbeépítéshez 300 350 UC020H UC320H
áramvédő kapcsoló nélkül 600 UC021H UC321H
75 mm
800 UC022H UC322H
direkt hajtás függőleges készülékbeépítéshez 400 350 UC030H UC330H UC330H
áramvédő kapcsolóval 600 UC023H UC323H
UC220 UC230 UC240
800 UC024H UC324H
100 mm direkt hajtás vízszintes készülékbeépítéshez 200 600 UC127H UC427H
áramvédő kapcsolóval vagy anélkül 800 UC128H UC428H
motoros hajtás függőleges készülékbeépítéshez 300 600 UC321HM
UC239 UC249
áramvédő kapcsoló nélkül 800 UC322HM
150 mm
UC270 UC271
(800- (800-
1600A) 1600A)
800 mm UC227 UC237 UC247
122 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 123
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
quadro kiegészítők, beépítő készletek quadro kiegészítők, beépítőkészletek
h1000 LSI és h1600 LSI típusú öntöttházas megszakítók beépítő készletei --1 db kivágott fém maszk Beépítő készlet moduláris átkapcsolókhoz
--rögzítő elemek
I. érintésvédelmi osztályú változat
Cikkszám
Tartalma: Beépítő készletek látható kapcsolási állapotú kapcsolókhoz 160-tól
Megnevezés Magasság (mm) Szélesség (mm) II. é.v. oszt.
--1 db fém szerelőlap 1600A-ig
--1 db kivágott fém maszk --direkt vagy forgó hajtáshoz Beépítő készlet HIC4xxA moduláris átkapcsolókhoz 300 600 UC311S
--rögzítő elemek Tartalma: Beépítő készlet HIC4xxA moduláris átkapcsolókhoz 300 800 UC312S
--1 szigetelt szerelőlemez a fő készüléknek
II. érintésvédelmi osztályú, kettős szigetelésű változat --1 kivágott, fém maszk UC311S
Tartalma: --rögzítő eszközök
--1 db szerelőlap, 4db II é.v. osztályú szigetelt lábon
Beépítő készlet HIB/HIC4xxx átkapcsolókhoz, 125-1600 A
Nagyáramú
UC054H direkt hajtás függőleges készülékbeépítés, 2 készülék 600 800 UC352H Beépítő készlet HIB/HIC4xxx átkapcsolókhoz, 800-1600 A 600 800 UC328S
elosztók
elosztók
direkt hajtás függőleges készülékbeépítés 600 600 UC050H UC350H
800 UC051H UC351H
motoros hajtás függőleges készülékbeépítés 600 600 UC350HM Beépítő készlet HIxxx kézi átkapcsolókhoz, 125-1600 A
800 UC351HM
motoros függőleges készülékbeépítés, 2 készülék 600 800 UC352HM Cikkszám
Megnevezés Magasság (mm) Szélesség (mm) II. é.v. oszt.
Beépítő készlet HIxxx kézi átkapcsolókhoz, 125-400 A 300 600 UC331S
Beépítő készlet h1600 LSI kompakt megszakítóhoz Beépítő készlet HIxxx kézi átkapcsolókhoz, 125-400 A 300 800 UC332S UC332S
Beépítő készlet HIxxx kézi átkapcsolókhoz, 630 A 300 600 UC335S
Cikkszám Cikkszám Beépítő készlet HIxxx kézi átkapcsolókhoz, 630 A 300 800 UC336S
Megnevezés Jellemzők Magasság (mm) Szélesség (mm) I. é.v.oszt. II. é.v.oszt.
Beépítő készlet HIxxx kézi átkapcsolókhoz, 800-1250 A 600 600 UC337S
direkt hajtás függőleges készülékbeépítés 600 600 UC060H UC360H
Beépítő készlet HIxxx kézi átkapcsolókhoz, 800-1600 A 600 800 UC338S
800 UC061H UC361H
direkt hajtás függőleges készülékbeépítés, 2 készülék 600 800 UC362H
motoros hajtás függőleges készülékbeépítés 600 600 UC360HM Beépítő készlet NH olvadóbiztosítós kapcsolókhoz
800 UC361HM
UC060HM Cikkszám
motoros függőleges készülékbeépítés, 2 készülék 600 800 UC362HM
Megnevezés Magasság (mm) Szélesség (mm) I. é.v.oszt.
Beépítő készlet, LT052+ 2x16M 300 600 UC090
Beépítő készlet terheléskapcsolókhoz, 160-1600 A Beépítő készlet, 3xLT052 300 600 UC091
Beépítő készlet, 2xLT150 400 600 UC092 UC091
Cikkszám Beépítő készlet, 2xLT250 400 600 UC093
Megnevezés Jellemzők Magasság (mm) Szélesség (mm) II. é.v.oszt.
Vakfedél, NH000/NH00 készülékekhez UZ01Z6
160 A készletek 160A HA452 300 350 UC008
Cikkszám
Megnevezés Magasság (mm) Szélesség (mm) I. é.v. oszt.
Beépítő készlet légmegszakítóhoz, 800-2000 A 600 600 UC062AR
Beépítő készlet légmegszakítóhoz, 800-2000 A 600 800 UC082AR
Beépítő készlet légmegszakítóhoz, 2500-4000 A 600 800 UC083AR
UC062AR
124 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 125
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
quadro kiegészítők, moduláris beépítő készletek quadro kiegészítők
Moduláris készülékek beépítő készletei --A kalapsín-tartók a szekrény aljába pattintással gyorsan beépíthetők. Állítható perforált szerelőlemezek Beépítő készletek sorkapcsokhoz
--150mm és 200 mm-es magasságban, a pozicionálás elősegítésére segédeszkö- --A maszkok rögzítése a mellékelt csavarokkal történik. Segítségével bármilyen készülék beépíthető a 600mm széles szekrényekbe, 150 mm-es magasságban, kalapsín rögzíthető bele, 20 fokos döntéssel
zök mellékelve. pl nem moduláris épületautomatika-eszközök, nagyobb méretű tápegységek, a könynyebb beköthetőség miatt.
transzformátorok, stb..
Moduláris készülékek beépítő készletei, hossz: 600 mm, 1 sor 24 modul 150 mm UC201 Állítható kalapsínek sorkapcsokhoz (385 mm hasznos szélesség) UC951
Moduláris készülékek beépítő készletei, hossz: 600 mm, 1 sor 24 modul 200 mm UC205 Állítható kalapsínek sorkapcsokhoz (585 mm hasznos szélesség) UC952
Moduláris készülékek beépítő készletei, hossz: 800 mm, 1 sor 36 modul 150 mm UC203
Nagyáramú
Nagyáramú
Moduláris készülékek beépítő készletei, hossz: 800 mm, 1 sor 36 modul 200 mm UC207
Állítható perforált szerelőlemezek
elosztók
elosztók
Leírás:
Beépítő készletek sorkapcsokhoz --speciális készülékekhez tartókkal szállítva
--600 mm széles szekrényekhez
Leírás:
--kalap sínnel és teli maszkkal szállítva
Megnevezés Magasság Cikkszám
Pefrorált szerelőlemezek 300 mm UC960 UC962
Megnevezés Magasság Cikkszám Pefrorált szerelőlemezek 450 mm UC962
Beépítő készletek sorkapcsokhoz, hossz: 600 mm, 1 sor 22 modul 150 mm UC209 Pefrorált szerelőlemezek 600 mm UC964
Megnevezés Cikkszám
UC268
Zsanérok a maszkokhoz UC268
126 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 127
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
quadro kiegészítők, gyűjtősín tartók quadro kiegészítők, gyűjtősín tartók
Különféle rendszerek biztosítják az elektromos elosztást a quadro 4, quadro 5 és --oldalsó sínek Lapos sínek, 160-630 Amperig Gyűjtősín tartók 500-1600A
quadro+ szekrényekben: --lépcsőzetes sínek A quadro 4, quadro 5 szekrények vázára és a quadro+ keresztrudakra való Függőleges és vízszintes sín rögzítésre a quadro+ cellákban.
--lapos sínek --4 pólusú tartók rögzítéshez: Akár pólusonként dupla sínezéssel is, az alábi réz sínekhez:
--ferde sínek --síntartók akár 4000 A-ig --hátsó függőleges rögzítés, a moduláris készülékek mögött is --400 A, 50 x 5 mm
--függőleges rögzítés a hátsó kereten --630 A, 60 x 5 mm
--vízszintes rögzítés --800 A, 80 x 5 mm
--1000 A, 100 x 5 mm
Gyűjtősín UC830 UC820 UC826 UC815 Emelkedő sínek 250 - 630 Amperig
tartók Maszk mögé való rögzítéshez.
Vízszintesen rögzíthető a 250 és 500mm-es, függőlegesen pedig a 250mm-es
hátsó keret szélességnél.
Rögzítési Leírás:
távolság tartalma: UC820
- 250 mm --1 tartó
--3 M6 csavar
--2 távtartó a védőburkolatnak
Nagyáramú
Nagyáramú
elosztók
elosztók
Az alábbi réz sínekhez:
--160 A, 12 x 5 mm
--250 A, 20 x 5 mm
--400 A, 32 x 5 mm
--630 A, 32 x 10 mm
UC830 UC811 UC826 UC815
UC834 UC820 UC827 UC828 UC816 UC988
Megnevezés Cikkszám
Rögzítési
Lapos síntartó 160 - 630 Amperig UC820
távolság
- 250 mm
Leírás: UC812
--2 négyzetes anya és 2 M6 csavar
--250 mm keretszélességhez
Leírás: UC811
--2 négyzetes anya és 2 M6 csavar
--250 mm-es keretszélesség
--vízszintes rögzítés 250 és 500 mm-es keretszélességnél
UC830 UC812
Megnevezés Cikkszám
UC834 UC820 UC827
Síntartók alsó függőleges sínekhez UC811
Érintésvédelmi burkolat
Leírás:
megfelő méretre vágható
--szélesség: 294 mm
--magasság: 990 mm
128 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 129
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
quadro kiegészítők, gyűjtősín tartók quadro kiegészítők, gyűjtősín tartók
Ferde sínek 250-630 Amperig, a maszk mögött Oldalsó elhelyezésű, 250A-es áramsín szett quadro szekrényekhez A szekrények kábelrendező rekeszeibe történő függőleges beszereléshez,
--A készletek a quadro szekrények oldalához való rögzítést segítik elő. mindhárom quadro rendszerbe.
--Icc csúcs: 36 kA
Leírás: --A tartók rögzítési középpontjainak távolsága: 225 mm Keresztrudak nélküli beszerelhetőség a quadro 4, quadro 5 és quadro+
4 pólusú tartókkal szekrények hátuljába.
A készlet tartalma: Lépcsős sín szett 250- vagy 400A-es vezetőkkel
--2db tartó, 4db rögzítő, 8db négyzetes anya, 16db M6 csavar és 8db M8 csavar, 4db távtartó az é.v. burkolatnakk --Maszk mögé való rögzítéshez
Megnevezés Cikkszám
Oldalsó elhelyezésű 250A-es sín quadrohoz UC830
Érintésvédelmi burkolat
Nagyáramú
Nagyáramú
Leírás: UC830
elosztók
elosztók
Megfelelő méretre vágható
--hosszúság: 212 mm
--magasság: 990 mm
Szigetelő burkolat UC830-hoz
Megnevezés Cikkszám
Síntartók 500 - 1600 Amperig
Szigetelő burkolat UC830-hoz UC834
Leírás:
--3 pólusú tartó
UC823 --5 és 10 mm-es sínekhez is Lépcsős sín szett 250- vagy 400A-es vezetőkkel
Leírás:
Megnevezés Cikkszám 4 pólusú tartó, 1 db tartó, 6 db M6 csavarral, 2 db négyzetes anyával, az alábbi réz sínekhez:
Síntartók 3P, 500-1600A UC823 --250 A, 20 x 5 mm
--400 A, 32 x 5 mm
Megnevezés Cikkszám
Leírás:
Kábelrögzítő, 200mm széles kábelrendezőbe UC288 UC288
--UC824 és UC823 tartókhoz
Kábelrögzítő, 370/450mm széles szekrényekhez UC988
UC821 Kábelrögzítő, 620/700mm széles szekrényekhez UC289
Megnevezés Cikkszám
Kábelrögzítő, 900mm széles szekrényekhez UC989
Rögzítő konzolok UC821
Leírás:
Megnevezés Cikkszám --csavarokkal szállítva
Síntartók, 4x(3P+N), (30-120)x5 mm sínhez UC895E --hossz: 620 mm
Síntartók, 2x(3P+N), (30-120)x10 mm sínhez UC896E
Síntartók, 3x(3P+N), (30-120)x10 mm sínhez UC897E Megnevezés Cikkszám
UC895E
UC816
Védőburkolat szett UC816
Megnevezés Cikkszám
Perforált alumínium profil, 2x2000 mm hosszú (UC861E-vel rögzíthető) UC860E
UC861E Rögzítő acél konzol az UC860E-hez (10 db) UC861E
130 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 131
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
quadro kiegészítők quadro kiegészítők
Nagyáramú
elosztók
elosztók
Kimeneti szűrő, 250x250 mm FL224Z
Kimeneti szűrő, 325x325 mm FL226Z
Vízszintes perforált kábelcsatornák FL220Z
Leírás:
--tetővel Tartalék szűrő, csere esetére
UC912
--műanyag
--szélesség: 30 mm
--magasság: 80 mm
Megnevezés Cikkszám
Tartalék szűrő, FL218Z-hez FL228Z
Megnevezés Hossz Cikkszám Tartalék szűrő, FL220Z-hez FL230Z
Vízszintes kábelcsatornák 250 mm UC911 Tartalék szűrő, FL224Z-hez FL234Z
Vízszintes kábelcsatornák 500 mm UC912 Tartalék szűrő, FL226Z-hez FL236Z
FL230Z
Kábelcsatorna rögzítők
Ellenállásfűtés
Leírás:
--kábelcsatornák függőleges vagy vízszintes rögzítésére a quadro quadro szekrényekbe
Megnevezés Cikkszám
Fűtés, 15 W, 230 V AC FL252Z
Megnevezés Cikkszám FL252Z
Fűtés, 30 W, 230 V AC FL253Z
UC915 Kábelcsatorna rögzítők UC915
Fűtés, 45 W, 230 V AC FL254Z
Fűtés, 80 W, 230 V AC FL255Z
Kábel klipsz - modulsorok közötti kábelrendezéshez Fűtés, 150 W, 230 V AC FL256Z
Leírás:
--(1 szett = 20 db) Festék korrektor
Megnevezés Cikkszám
Megnevezés Cikkszám
UZ25V1 Kábelklipszek, nagy méretű UZ25V1 Festék korrektor, 9 ml, RAL 9010 FZ791N
FZ791N
Kábelklipsz tartó
Tervtartó, fém
Leírás:
--(1 szett = 20 db)
--sortávolság 150 mm Megnevezés Cikkszám
Tervtartó, fém, A4 FZ795D
Tervtartó, műanyag
Univerzális kereszttartók
Megnevezés Cikkszám
Leírás:
Tervtartó, műanyag, A4 FZ794
--kalapsínek függőleges beépítéséhez
Műanyag tervtartó, merev, A4 FZ818 FZ794
--kábelklipszek rögzítéséhez
132 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 133
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
quadro kiegészítők quadro kiegészítők
Leírás:
UC971 --Kiegészíthető a lenti fém kapcsokkal „C“ sín
Leírás:
Megnevezés Szélesség Cikkszám --elosztó-szerkezetekhez
Betáp földelő blokkok 250 mm UC971
Betáp földelő blokkok 500 mm UC972
Megnevezés Mélység Cikkszám A099C
"C" sín, szélesség 25 mm 15 mm A099C
Nagyáramú
Nagyáramú
elosztók
elosztók
Fém kapcsok
Speciális csavarok
Leírás:
--a fenti földelőblokkokhoz
Leírás:
M6
Beköthető vezeték A099D
Megnevezés keresztmetszetek Cikkszám A099C sínhez
K074 Fém kapcsok 16 mm² K070
Fém kapcsok 35 mm² K071 Megnevezés Cikkszám
Fém kapcsok 70 mm² K073 Speciális csavarok A099C sínhez A099D
Fém kapcsok 95 mm² K074
Leírás: M6 x 12 csavarok
--magasság: 80 mm
--M6-os csavarhoz
UC992 Megnevezés Cikkszám
M6 x 12 csavarok UC991
Megnevezés Cikkszám UC991
Fém alátétek UC992
Kalapsínek
A099 Leírás:
--szélesség: 35 mm
--hossz: 2000 mm
134 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 135
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
quadro műszaki adatlap quadro műszaki adatlap
Sínek rögzítése névleges sín méret (mm) síntartók maximális távolsága a zárlati áram függvényében (mm) Sínek rögzítése névleges sín méret (mm) síntartók maximális távolsága a zárlati áram függvényében (mm)
áramerősség áramerősség
10 kA 15 kA 20 kA 25 kA 30 kA 35 kA 10 kA 15 kA 20 kA 25 kA 30 kA 35 kA
In ≤ 630 A Icc ≤ 35 kA 160 A 12 x 5 1000 475 250 650 425 300 In ≤ 250 A, Icc ≤ 25 kA 250 A 20 x 5 300 200
UC820 UC830
250 A 20 x 5 1000 1000 950
Nagyáramú
Sínek rögzítése névleges sín méret (mm) maximálisan megengedhető rövidzárlati áramerősség a
áramerősség vázszélesség függvényében mindhárom quadro rendszerben 400 A 32 x 5 1000 1000 895 655 510 385
elosztók
elosztók
250 mm 500 mm
Sín rögzítése névleges sín méret (mm) síntartók maximális távolsága „d“ a zárlati áram függvényében (mm)
áramerősség
12 kA 23 kA 30 kA 39 kA 52 kA 70 kA
In ≤ 1600 A 3P 4P 3P 4P 3P 4P 3P 4P 3P 4P 3P 4P
Icc ≤ 70 kA
500 A 50 x 5 1475 1350 800 725 625 575 450 425 350 325 250 225
630 A 63 x 5 1600 1600 925 850 725 650 525 475 400 375 300 275
800 A 80 x 5 1600 1600 1075 957 825 775 600 550 450 425 350 325
d
1000 A 100 x 5 1600 1600 1225 1125 950 900 700 550 252 500 400 325
1250 A 80 x 5 x 2 1600 1600 1050 1025 825 800 600 575 450 450 350 325
UC824
UC823 1600 A 100 x 5 x 2 1600 1600 1250 1200 975 950 725 700 550 525 400 400
Gyűjtősín rögzítése névleges sín méret (mm) maximálisan megengedhető rövidzárlati áramerősség
áramerősség vázszélességtől függően quadro 4, quadro 5 és quadro+ rendszerben
250 mm 500 mm
630 A 30 x 10 45 kA 35 kA
136 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 137
Venezia - IP55
automatizálási
Szakértői
szekrények tippek
Nagyáramú
Nagyáramú
A Venezia termékcsalád tökéletes megoldást nyújt működést garantáló robosztus felépítés és IP védelem.
elosztók
elosztók
energiaelosztási és automatizálási feladatokra egyaránt. Felhasználási területei lefedik az ipar minden területét.
Ideális olyan területekre, ahol a kiváló minőség és Példaként említhetjük a gyógyszeripart, energiatermelést,
megbízhatóság mellett elengedhetetlen a hibamentes vegyipart, olajipart, illetve könnyű és nehézipari gyárakat.
01 02 03 04
Sorolható automatizálási Nagy méretválaszték. Szerelőlapos vagy Egy-és kétajtós szekrények.
szekrények. Sorolószett és Minden igény kielégíthető moduláris szerelés. A legkülönbözőbb
tömítő szalag szükséges a méretválasztékkal Külön beépítő készletek igényeket is kielégítő széles
moduláris készülékek és választék.
kompakt megszakítók
részére.
Műszaki jellemzők:
138 139
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
venezia - automatizálás, egyajtós kiválasztási segédlet venezia - automatizálás, egyajtós kiválasztási segédlet
Egyajtós elosztók Alsó/felső 4db függőleges Alsó/felső teli Alsó/felső kábel- Teli ajtó Átlátszó ajtó Hátlap Oldallap Lábazat
méretei lábazat nélkül Keretek vázelem lemez bevezető lemez H 100 mm
Nagyáramú
400 1500 400 FX018 FX044 FX078 FX098 FX544 FX304 FX214 FX354 FX438
elosztók
elosztók
400 1700 400 FX018 FX045 FX078 FX098 FX545 FX305 FX215 FX355 FX438
400 1900 400 FX018 FX046 FX078 FX098 FX546 FX306 FX216 FX356 FX438
400 2100 400 FX018 FX047 FX078 FX098 FX547 FX307 FX217 FX357 FX438
400 1500 600 FX020 FX044 FX080 FX100 FX544 FX304 FX214 FX364 FX440
400 1700 600 FX020 FX045 FX080 FX100 FX545 FX305 FX215 FX365 FX440
400 1900 600 FX020 FX046 FX080 FX100 FX546 FX306 FX216 FX366 FX440
400 2100 600 FX020 FX047 FX080 FX100 FX547 FX307 FX217 FX367 FX440
400 1500 800 FX022 FX044 FX082 FX102 FX544 FX304 FX214 FX374 FX442
400 1700 800 FX022 FX045 FX082 FX102 FX545 FX305 FX215 FX375 FX442
400 1900 800 FX022 FX046 FX082 FX102 FX546 FX306 FX216 FX376 FX442
400 2100 800 FX022 FX047 FX082 FX102 FX547 FX307 FX217 FX377 FX442
600 1500 400 FX025 FX044 FX080 FX100 FX554 FX314 FX224 FX354 FX440
600 1700 400 FX025 FX045 FX080 FX100 FX555 FX315 FX225 FX355 FX440
600 1900 400 FX025 FX046 FX080 FX100 FX556 FX316 FX226 FX356 FX440
600 2100 400 FX025 FX047 FX080 FX100 FX557 FX317 FX227 FX357 FX440
600 1500 600 FX028 FX044 FX088 FX108 FX554 FX314 FX224 FX364 FX450
600 1700 600 FX028 FX045 FX088 FX108 FX555 FX315 FX225 FX365 FX450
600 1900 600 FX028 FX046 FX088 FX108 FX556 FX316 FX226 FX366 FX450
600 2100 600 FX028 FX047 FX088 FX108 FX557 FX317 FX227 FX367 FX450
600 1500 800 FX030 FX044 FX090 FX110 FX554 FX314 FX224 FX374 FX452
600 1700 800 FX030 FX045 FX090 FX110 FX555 FX315 FX225 FX375 FX452
600 1900 800 FX030 FX046 FX090 FX110 FX556 FX316 FX226 FX376 FX452
600 2100 800 FX030 FX047 FX090 FX110 FX557 FX317 FX227 FX377 FX452
800 1500 400 FX031 FX044 FX082 FX102 FX564 FX324 FX234 FX354 FX442
800 1700 400 FX031 FX045 FX082 FX102 FX565 FX325 FX235 FX355 FX442
800 1900 400 FX031 FX046 FX082 FX102 FX566 FX326 FX236 FX356 FX442
800 2100 400 FX031 FX047 FX082 FX102 FX567 FX327 FX237 FX357 FX442
800 1500 600 FX033 FX044 FX090 FX110 FX564 FX324 FX234 FX364 FX452
800 1700 600 FX033 FX045 FX090 FX110 FX565 FX325 FX235 FX365 FX452
800 1900 600 FX033 FX046 FX090 FX110 FX566 FX326 FX236 FX366 FX452
800 2100 600 FX033 FX047 FX090 FX110 FX567 FX327 FX237 FX367 FX452
800 1500 800 FX036 FX044 FX096 FX116 FX564 FX324 FX234 FX374 FX458
800 1700 800 FX036 FX045 FX096 FX116 FX565 FX325 FX235 FX375 FX458
800 1900 800 FX036 FX046 FX096 FX116 FX566 FX326 FX236 FX376 FX458
800 2100 800 FX036 FX047 FX096 FX116 FX567 FX327 FX237 FX377 FX458
1000 1500 400 FX024 FX044 FX084 FX104 FX574 FX334 FX244 FX354 FX444
1000 1700 400 FX024 FX045 FX084 FX104 FX575 FX335 FX245 FX355 FX444
1000 1900 400 FX024 FX046 FX084 FX104 FX576 FX336 FX246 FX356 FX444
1000 2100 400 FX024 FX047 FX084 FX104 FX577 FX337 FX247 FX357 FX444
1000 1500 600 FX032 FX044 FX092 FX112 FX574 FX334 FX244 FX364 FX454
1000 1700 600 FX032 FX045 FX092 FX112 FX575 FX335 FX245 FX365 FX454
1000 1900 600 FX032 FX046 FX092 FX112 FX576 FX336 FX246 FX366 FX454
1000 2100 600 FX032 FX047 FX092 FX112 FX577 FX337 FX247 FX367 FX454
1000 1500 800 FX037 FX044 FX121 FX117 FX574 FX334 FX244 FX374 FX459
1000 1700 800 FX037 FX045 FX121 FX117 FX575 FX335 FX245 FX375 FX459
1000 1900 800 FX037 FX046 FX121 FX117 FX576 FX336 FX246 FX376 FX459
1000 2100 800 FX037 FX047 FX121 FX117 FX577 FX337 FX247 FX377 FX459
140 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 141
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
venezia - automatizálás, kétajtós kiválasztási segédlet venezia - automatizálás, kétajtós kiválasztási segédlet
Kétajtós elosztók Alsó/felső 4db függőleges Függőleges Vízszintes Alsó/felső Alsó/felső Teli ajtó Átlátszó ajtó Hátlap Oldallap Lábazat
méretei lábazat nélkül Keretek vázelem osztó osztó teli lemez kábelbeve- H 100 mm
zető
lemez
B P
b
Nagyáramú
** 1200 1500 400 FX026 FX044 - - FX086 FX106 FX584 FX254 FX354 FX446
elosztók
elosztók
** 1200 1700 400 FX026 FX045 - - FX086 FX106 FX585 FX255 FX355 FX446
** 1200 1900 400 FX026 FX046 - - FX086 FX106 FX586 FX256 FX356 FX446
** 1200 2100 400 FX026 FX047 - - FX086 FX106 FX587 FX257 FX357 FX446
** 1200 1500 600 FX034 FX044 - - FX094 FX114 FX584 FX254 FX364 FX456
** 1200 1700 600 FX034 FX045 - - FX094 FX114 FX585 FX255 FX365 FX456
** 1200 1900 600 FX034 FX046 - - FX094 FX114 FX586 FX256 FX366 FX456
** 1200 2100 600 FX034 FX047 - - FX094 FX114 FX587 FX257 FX367 FX456
** 1200 1500 800 FX038 FX044 - - FX122 FX118 FX584 FX254 FX374 FX460
** 1200 1700 800 FX038 FX045 - - FX122 FX118 FX585 FX255 FX375 FX460
** 1200 1900 800 FX038 FX046 - - FX122 FX118 FX586 FX256 FX376 FX460
** 1200 2100 800 FX038 FX047 - - FX122 FX118 FX587 FX257 FX377 FX460
** 1600 1500 400 FX027 FX044 1 x FX284 2 x FX289 FX087 FX107 FX594 2 x FX234 FX354 FX447
** 1600 1700 400 FX027 FX045 1 x FX285 2 x FX289 FX087 FX107 FX595 2 x FX235 FX355 FX447
** 1600 1900 400 FX027 FX046 1 x FX286 2 x FX289 FX087 FX107 FX596 2 x FX236 FX356 FX447
** 1600 2100 400 FX027 FX047 1 x FX287 2 x FX289 FX087 FX107 FX597 2 x FX237 FX357 FX447
** 1600 1500 600 FX035 FX044 1 x FX284 2 x FX291 FX095 FX115 FX594 2 x FX234 FX364 FX457
** 1600 1700 600 FX035 FX045 1 x FX285 2 x FX291 FX095 FX115 FX595 2 x FX235 FX365 FX457
** 1600 1900 600 FX035 FX046 1 x FX286 2 x FX291 FX095 FX115 FX596 2 x FX236 FX366 FX457
** 1600 2100 600 FX035 FX047 1 x FX287 2 x FX291 FX095 FX115 FX597 2 x FX237 FX367 FX457
** 1600 1500 800 FX039 FX044 1 x FX284 2 x FX292 FX123 FX119 FX594 2 x FX234 FX374 FX461
** 1600 1700 800 FX039 FX045 1 x FX285 2 x FX292 FX123 FX119 FX595 2 x FX235 FX375 FX461
** 1600 1900 800 FX039 FX046 1 x FX286 2 x FX292 FX123 FX119 FX596 2 x FX236 FX376 FX461
** 1600 2100 800 FX039 FX047 1 x FX287 2 x FX292 FX123 FX119 FX597 2 x FX237 FX377 FX461
Leírás: Leírás:
--1,5 mm vastag horganyzott acél zártszelvény --a függőleges osztóval együtt használva nehezebb alkatrészek elhelyezésére, illetve modul szerelőlapok rögzítésére
--belső oldalakon perforált lemezek alkalmazható
FX020 --rögzítéshez egyaránt használható kalitkás anya vagy önmetsző csavar --anyagvastagság 1,5 mm
--3D öntvény csatlakozó elem (M12 furattal az emelőszem rögzítéséhez) --rögzítéshez egyaránt használható kalitkás anya vagy önmetsző csavar
--az alsó és felső keretekhez történő rögzítéshez szükséges 4db csavart a csomag tartalmazza FX289
Megnevezés Cikkszám
Megnevezés Cikkszám
Alsó/felső keret, szél. x mély.: 400 x 400 mm FX018
Vízszintes osztó, mélység: 400 mm FX289
Alsó/felső keret, szél. x mély.: 600 x 400 mm FX025
Vízszintes osztó, mélység: 600 mm FX291
Alsó/felső keret, szél. x mély.: 800 x 400 mm FX031
Vízszintes osztó, mélység: 800 mm FX292
Alsó/felső keret, szél. x mély.: 1000 x 400 mm FX024
Alsó/felső keret, szél. x mély.: 1200 x 400 mm FX026
Alsó/felső keret, szél. x mély.: 1600 x 400 mm FX027
Alsó/felső teli lemez
Alsó/felső keret, szél. x mély.: 400 x 600 mm FX020
Nagyáramú
Nagyáramú
Alsó/felső keret, szél. x mély.: 600 x 600 mm FX028 Leírás:
elosztók
elosztók
Alsó/felső keret, szél. x mély.: 800 x 600 mm FX033 --anyagvastagság 1,5mm FX080
Alsó/felső keret, szél. x mély.: 1000 x 600 mm FX032 --poliuretán hab tömítés
--az alsó és felső keretekhez történő rögzítéshez szükséges 4db csavart a csomag tartalmazza
Alsó/felső keret, szél. x mély.: 1200 x 600 mm FX034
Alsó/felső keret, szél. x mély.: 1600 x 600 mm FX035
Megnevezés Cikkszám
Alsó/felső keret, szél. x mély.: 400 x 800 mm FX022
Alsó/felső teli lemez, szél. x mély.: 400 x 400 mm FX078
Alsó/felső keret, szél. x mély.: 600 x 800 mm FX030
Alsó/felső teli lemez, szél. x mély.: 600 x 400 vagy 400 x 600 mm FX080
Alsó/felső keret, szél. x mély.: 800 x 800 mm FX036
Alsó/felső teli lemez, szél. x mély.: 800 x 400 vagy 400 x 800 mm FX082
Alsó/felső keret, szél. x mély.: 1000 x 800 mm FX037
Alsó/felső teli lemez, szél. x mély.: 1000 x 400 mm FX084
Alsó/felső keret, szél. x mély.: 1200 x 800 mm FX038
Alsó/felső teli lemez, szél. x mély.: 1200 x 400 mm FX086
Alsó/felső keret, szél. x mély.: 1600 x 800 mm FX039
Alsó/felső teli lemez, szél. x mély.: 1600 x 400 mm FX087
Alsó/felső teli lemez, szél. x mély.: 600 x 600 mm FX088
Alsó/felső teli lemez, szél. x mély.: 800 x 600 agy 600 x 800 mm FX090
4db függőleges vázelem
Alsó/felső teli lemez, szél. x mély.: 1000 x 600 mm FX092
144 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 145
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
venezia - automatizálás venezia - automatizálás
Leírás: Leírás:
--2 mm anyagvastagságú sarokelem (4db) --két vagy több szekrény sorolásához
--a 1,5mm vastag burkoló lemezeket 8 db M6 önmetsző csavarral lehet rögzíteni --4 mm vastag horganyzott acél
--az alsó és felső kerthez rögzítéshez szükséges 4 db csavart tartalmazza a csomag --4 db csavarral rögzíthető a függőleges vázszerkezethez FN950
FX440
--két lábazat is egymásra szerelhető (amennyiben 200 mm lábazatra van szükség)
--a burkoló lapok eltávolítása után raklap emelővel mozgatható a szekrény
Megnevezés Cikkszám
Magasság: 100 mm Vízszintes soroló készlet FN950
Megnevezés Cikkszám
Öntapadós tömítő szalag, soroláshoz
Lábazat, szélesség x mélység: 400 x 400 mm FX438
Lábazat, szélesség x mélység: 600 x 400 és 400 x 600 mm FX440
Leírás:
Lábazat, szélesség x mélység: 800 x 400 és 400 x 800 mm FX442 --öntapadós habosított neoprén szalag
Lábazat, szélesség x mélység: 1000 x 400 mm FX444 --a szekrények sorolásánál az IP 55 védettség megtartásához szükséges tömítés
--két szekrény sorolásához 1 tekercsre van szükség
Lábazat, szélesség x mélység: 1200 x 400 mm FX446 FN951
Nagyáramú
Nagyáramú
Lábazat, szélesség x mélység: 1600 x 400 mm FX447 tömítés 10 x 6 mm tekercs hossza 10 m
elosztók
elosztók
Lábazat, szélesség x mélység: 600 x 600 mm FX450
Lábazat, szélesség x mélység: 800 x 600 és 600 x 800 mm FX452 Megnevezés Cikkszám
Lábazat, szélesség x mélység: 1000 x 600 mm FX454 Tömítés soroláshoz FN951
Lábazat, szélesség x mélység: 1200 x 600 mm FX456
Lábazat, szélesség x mélység: 1600 x 600 mm FX457
Lábazat, szélesség x mélység: 800 x 800 mm FX458 Emelő konzol
Lábazat, szélesség x mélység: 1000 x 800 mm FX459
Lábazat, szélesség x mélység: 1200 x 800 mm FX460 Leírás:
--sorolt szekrények csoportos emeléséhez
Lábazat, szélesség x mélység: 1600 x 800 mm FX461
--4 mm vastag horganyzott acél FZ760E
--a rögzítő csavar a 3D öntvényen keresztül közvetlenül a vázszerkezetbe csatlakozik
Megnevezés Cikkszám
Felső takarólemez soroláshoz
Lábazat összeépítő készlet, 4-4db M12 csavar és anya FN430E
FN430E
Leírás:
--sorolásnál a két szekrény tetőlemezei közötti rés takarására szolgál FX943
--a rögzítő csavar a 3D öntvényen keresztül közvetlenül a vázszerkezetbe csatlakozik
Megnevezés Cikkszám
Takarólemez, mélység: 400 mm FX942
Takarólemez, mélység: 600 mm FX943
Takarólemez, mélység: 800 mm FX944
Emelőszem
Leírás:
--egyedül álló szekrények emeléséhez használható
--horganyzott öntvényből készült
--a rögzítő csavar a 3D öntvényen keresztül közvetlenül a vázszerkezetbe csatlakozik
146 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 147
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
venezia - automatizálás venezia - automatizálás
Leírás: Leírás:
--1,5 mm vastag acél lemez --1,5 mm vastag acél lemez
--poliuretán tömítés --poliuretán tömítés
--az ajtón található zsanérokat a vázszerkezethez kell rögzíteni. Miután felhelyeztük az ajtót a vázszerkezeten található zsanérra, --biztonsági edzett üveg ajtók (folyamatos ragasztási technologiával, poliuretán alapanyagból)
a rögzítő tüskékkel (tartozék) kell fixálni azt. --az ajtón található zsanérokat a vázszerkezethez kell rögzíteni. Miután felhelyeztük az ajtót a vázszerkezeten található zsanérra,
--könnyedén átfordítható a rögzítő tüskékkel (tartozék) kell fixálni az ajtót.
--négy ponton zár (a függőleges vázszerkezethez kapcsolódva) --nyitási írány könnyedén átfordítható (gyárilag jobbra nyílik)
--négy ponton zár (a függőleges vázszerkezethez kapcsolódva)
Teliajtó, szél. x mag.: 400 x 1700 mm 8 mod. 200 FX545 Átlátszó ajtó, szél. x mag.: 400 x 1500 mm 7 mod. 200 FX304
Átlátszó ajtó, szél. x mag.: 400 x 1700 mm 8 mod. 200 FX305
Teliajtó, szél. x mag.: 400 x 1900 mm 9 mod. 200 FX546
Átlátszó ajtó, szél. x mag.: 400 x 1900 mm 9 mod. 200 FX306
Teliajtó, szél. x mag.: 400 x 2100 mm 10 mod. 200 FX547
Átlátszó ajtó, szél. x mag.: 400 x 2100 mm 10 mod. 200 FX307
Teliajtó, szél. x mag.: 600 x 1500 mm 7 mod. 200 FX554
Átlátszó ajtó, szél. x mag.: 600 x 1500 mm 7 mod.200 FX314
Teliajtó, szél. x mag.: 600 x 1700 mm 8 mod. 200 FX555
Átlátszó ajtó, szél. x mag.: 600 x 1700 mm 8 mod. 200 FX315
Nagyáramú
Nagyáramú
Teliajtó, szél. x mag.: 600 x 1900 mm 9 mod. 200 FX556
Átlátszó ajtó, szél. x mag.: 600 x 1900 mm 9 mod. 200 FX316
elosztók
elosztók
Teliajtó, szél. x mag.: 600 x 2100 mm 10 mod. 200 FX557
Átlátszó ajtó, szél. x mag.: 600 x 2100 mm 10 mod. 200 FX317
Teliajtó, szél. x mag.: 800 x 1500 mm 7 mod. 200 FX564
Átlátszó ajtó, szél. x mag.: 800 x 1500 mm 7 mod. 200 FX324
Teliajtó, szél. x mag.: 800 x 1700 mm 8 mod. 200 FX565 Átlátszó ajtó, szél. x mag.: 800 x 1700 mm 8 mod. 200 FX325
Teliajtó, szél. x mag.: 800 x 1900 mm 9 mod. 200 FX566 Átlátszó ajtó, szél. x mag.: 800 x 1900 mm 9 mod. 200 FX326
Teliajtó, szél. x mag.: 800 x 2100 mm 10 mod. 200 FX567 Átlátszó ajtó, szél. x mag.: 800 x 2100 mm 10 mod. 200 FX327
Teliajtó, szél. x mag.: 1000 x 1500 mm 7 mod. 200 FX574 Átlátszó ajtó, szél. x mag.: 1000 x 1500 mm 7 mod. 200 FX334
Teliajtó, szél. x mag.: 1000 x 1700 mm 8 mod. 200 FX575 Átlátszó ajtó, szél. x mag.: 1000 x 1700 mm 8 mod. 200 FX335
Teliajtó, szél. x mag.: 1000 x 1900 mm 9 mod. 200 FX576 Átlátszó ajtó, szél. x mag.: 1000 x 1900 mm 9 mod. 200 FX336
Teliajtó, szél. x mag.: 1000 x 2100 mm 10 mod. 200 FX577 Átlátszó ajtó, szél. x mag.: 1000 x 2100 mm 10 mod. 200 FX337
Teliajtó, szél. x mag.: 600 + 600 x 1500 mm 7 mod. 200 FX584 *
Teliajtó, szél. x mag.: 600 + 600 x 1700 mm 8 mod. 200 FX585 *
Teliajtó, szél. x mag.: 600 + 600 x 1900 mm 9 mod. 200 FX586 * Ajtónyitás-határoló
Teliajtó, szél. x mag.: 600 + 600 x 2100 mm 10 mod. 200 FX587 *
Teliajtó, szél. x mag.: 800 + 800 x 1500 mm 7 mod. 200 FX594 * Leírás:
--horganyzott acélból
Teliajtó, szél. x mag.: 800 + 800 x 1700 mm 8 mod. 200 FX595 * --az ajtón előkészített lyukakra szerelhető FN952
Teliajtó, szél. x mag.: 800 + 800 x 1900 mm 9 mod. 200 FX596 * --a 600; 800 és 1000mm széles ajtókhoz használható
Teliajtó, szél. x mag.: 800 + 800 x 2100 mm 10 mod. 200 FX597 *
Megnevezés Cikkszám
* dupla ajtó esetén (a zár a jobb oldali ajtóra szerelve érkezik), amennyiben belső osztó nélküli szekrényt
szeretnénk építeni L1200 mm vagy L1600 mm méretben Ajtónyitás határoló FN952
Leírás: Leírás:
--a kilincses zárszerkezetekhez használhatóak ezek a zárbetétek --A gyári zárbetét alternatívájaként
FZ515
Megnevezés Cikkszám Megnevezés Cikkszám
Kilincses zárszerkezet
Leírás:
--a standard zárszerkezetek helyett használható
--önállóan és az FL98Z zárszerkezettel együtt is működtethető
--anyaga technopolimer
FZ680
Megnevezés Cikkszám
Kilincses zárszerkezet FZ680
148 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 149
Venezia - IP 55 Venezia - IP 55
hátlap, oldallap belső ajtó
Leírás: Leírás:
--lemez vastagság 1,2-1,5 mm --lemez vastagság 1,2-1,5 mm
--poliuretán tömítés --két háromszögprofilú zárral zárható
--Műanyag pozicionálók, és a 8db multifunkciós zsanér segítségével könnyű felszerelés --nyitási irány könnyedén módosítható
--Rögzítése M6-os önmetsző csavarokkal --négy csavarral szerelhető fel a vázszerkezetre (a csomag tartalmazza)
--belső ajtó használatakor, nyitott külső ajtó mellett is garantált az IP30-as védettség
--a belső és külső ajtó között 70mm hely áll rendelkezésre
Megnevezés Magasság Csomagolási egység Cikkszám
Hátlap, szél. x mag.: 400 x 1500 mm 7 mod. 200 1 FX214
Megnevezés Magasság Csomagolási egység Cikkszám
FX555 Hátlap, szél. x mag.: 400 x 1700 mm 8 mod. 200 1 FX215 FX708
Belső ajtó, szél. x mag.: 400 x 1500 mm 7 mod. 200 1 FX702
Hátlap, szél. x mag.: 400 x 1900 mm 9 mod. 200 1 FX216
Belső ajtó, szél. x mag.: 400 x 1700 mm 8 mod. 200 1 FX703
Hátlap, szél. x mag.: 400 x 2100 mm 10 mod. 200 1 FX217
Belső ajtó, szél. x mag.: 400 x 1900 mm 9 mod. 200 1 FX704
Hátlap, szél. x mag.: 600 x 1500 mm 7 mod. 200 1 FX224
Belső ajtó, szél. x mag.: 400 x 2100 mm 10 mod. 200 1 FX705
Hátlap, szél. x mag.: 600 x 1700 mm 8 mod. 200 1 FX225 Belső ajtó, szél. x mag.: 600 x 1500 mm 7 mod. 200 1 FX707
Hátlap, szél. x mag.: 600 x 1900 mm 9 mod. 200 1 FX226 Belső ajtó, szél. x mag.: 600 x 1700 mm 8 mod. 200 1 FX708
Hátlap, szél. x mag.: 600 x 2100 mm 10 mod. 200 1 FX227 Belső ajtó, szél. x mag.: 600 x 1900 mm 9 mod. 200 1 FX709
Nagyáramú
Nagyáramú
Hátlap, szél. x mag.: 800 x 1500 mm 7 mod. 200 1 FX234
elosztók
elosztók
Belső ajtó, szél. x mag.: 600 x 2100 mm 10 mod. 200 1 FX710
Hátlap, szél. x mag.: 800 x 1700 mm 8 mod. 200 1 FX235 Belső ajtó, szél. x mag.: 800 x 1500 mm 7 mod. 200 1 FX712
Hátlap, szél. x mag.: 800 x 1900 mm 9 mod. 200 1 FX236 Belső ajtó, szél. x mag.: 800 x 1700 mm 8 mod. 200 1 FX713
Hátlap, szél. x mag.: 800 x 2100 mm 10 mod. 200 1 FX237 Belső ajtó, szél. x mag.: 800 x 1900 mm 9 mod. 200 1 FX714
Hátlap, szél. x mag.: 1000 x 1500 mm 7 mod. 200 1 FX244 Belső ajtó, szél. x mag.: 800 x 2100 mm 10 mod. 200 1 FX715
Hátlap, szél. x mag.: 1000 x 1700 mm 8 mod. 200 1 FX245 Belső ajtó, szél. x mag.: 1000 x 1700 mm 8 mod. 200 1 FX716
Hátlap, szél. x mag.: 1000 x 1900 mm 9 mod. 200 1 FX246 Belső ajtó, szél. x mag.: 1000 x 1900 mm 9 mod. 200 1 FX717
Hátlap, szél. x mag.: 1000 x 2100 mm 10 mod. 200 1 FX247 Belső ajtó, szél. x mag.: 1000 x 2100 mm 10 mod. 200 1 FX718
Hátlap, szél. x mag.: 1200 x 1500 mm 7 mod. 200 1 FX254
Hátlap, szél. x mag.: 1200 x 1700 mm 8 mod. 200 1 FX255
Hátlap, szél. x mag.: 1200 x 1900 mm 9 mod. 200 1 FX256
Hátlap, szél. x mag.: 1200 x 2100 mm 10 mod. 200 1 FX257
Oldallapok
Leírás:
--lemez vastagság 1,2-1,5 mm
--poliuretán tömítés
--műanyag pozicionálókkal egyszerű felszerelés
--rögzítés M6-os önmetsző csavarokkal
150 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 151
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
venezia - automatizálás venezia - automatizálás
Leírás: Leírás:
--2,5 mm vastag horganyzott acéllemez --alkalmazására akkor van szükség, ha több sorolt szekrénybe szeretnénk folyamatossá tenni a szerelő lapokat
--mélységben állítható 25mm-es lépésekben --2 csavarral rögzíthető
--az alsó felső kerethez a tartó füleket 2-2 db csavarral, a szerelőlapot
--a fülekhez 4 db csavarral kell rögzíteni (csomag tartalmazza)
--a szerelőlap és az ajtó közötti hasznos távolság Megnevezés Magasság Csomagolási egység Cikkszám
--P400: 300mm Kiegyenlítő panel, szekrény magasság: 1500 mm 7 mod. 200 1 UX784
--P600: 500mm Kiegyenlítő panel, szekrény magasság: 1700 mm 8 mod. 200 1 UX785
--P800: 700mm
Kiegyenlítő panel, szekrény magasság: 1900 mm 9 mod. 200 1 UX786
--a szerelőlap és a belső ajtó közötti hasznos távolság:
UX735 Kiegyenlítő panel, szekrény magasság: 2100 mm 10 mod. 200 1 UX787 UX784
--P400: 230mm
--P600: 430mm
--P800: 630mm
Oldalsó beszerelésű szerelőlap
Megnevezés Magasság Csomagolási egység Cikkszám
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 400 x 1500 mm 7 mod. 200 1 UX724 Leírás:
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 400 x 1700 mm 8 mod. 200 1 UX725 --2,5 mm vastag horganyzott acéllemez
Nagyáramú
Nagyáramú
--teljes szélességben kitölti a szekrényt
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 400 x 1900 mm 9 mod. 200 1 UX726
elosztók
elosztók
--mélységben állítható 25mm-es lépésekben
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 400 x 2100 mm 10 mod. 200 1 UX727 --8 db csavarral rögzíthető az alsó és felső sínekhez
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 600 x 1500 mm 7 mod. 200 1 UX734 --a szerelőlap és az ajtó közötti hasznos távolság:
--P400: 300mm
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 600 x 1700 mm 8 mod. 200 1 UX735
--P600: 500mm
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 600 x 1900 mm 9 mod. 200 1 UX736 --P800: 700mm
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 600 x 2100 mm 10 mod. 200 1 UX737 --a szerelőlap és a belső ajtó közötti hasznos távolság:
--P400: 230mm UX935
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 800 x 1500 mm 7 mod. 200 1 UX744
--P600: 430mm
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 800 x 1700 mm 8 mod. 200 1 UX745 --P800: 630mm
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 800 x 1900 mm 9 mod. 200 1 UX746
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 800 x 2100 mm 10 mod. 200 1 UX747 Megnevezés Magasság Csomagolási egység Cikkszám
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 1000 x 1500 mm 7 mod. 200 1 UX754 Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 400 x 1500 mm 7 mod. 200 1 UX924
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 1000 x 1700 mm 8 mod. 200 1 UX755 Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 400 x 1700 mm 8 mod. 200 1 UX925
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 1000 x 1900 mm 9 mod. 200 1 UX756 Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 400 x 1900 mm 9 mod. 200 1 UX926
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 1000 x 2100 mm 10 mod. 200 1 UX757 Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 400 x 2100 mm 10 mod. 200 1 UX927
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 1200 x 1500 mm 7 mod. 200 1 UX764 Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 600 x 1500 mm 7 mod. 200 1 UX934
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 1200 x 1700 mm 8 mod. 200 1 UX765 Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 600 x 1700 mm 8 mod. 200 1 UX935
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 1200 x 1900 mm 9 mod. 200 1 UX766 Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 600 x 1900 mm 9 mod. 200 1 UX936
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 1200 x 2100 mm 10 mod. 200 1 UX767 Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 600 x 2100 mm 10 mod. 200 1 UX937
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 800 x 1500 mm 7 mod. 200 1 UX944
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 800 x 1700 mm 8 mod. 200 1 UX945
Modul szerelőlap Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 800 x 1900 mm 9 mod. 200 1 UX946
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 800 x 2100 mm 10 mod. 200 1 UX947
Leírás: Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 1000 x 1500 mm 7 mod. 200 1 UX954
--1,5 mm vastag horganyzott acél lemez Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 1000 x 1700 mm 8 mod. 200 1 UX955
--mélységben állítható (25 mm) Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 1000 x 1900 mm 9 mod. 200 1 UX956
--a tartó füleket 2-2 db csavarral, a szerelőlapot a fülekhez 4 db csavarral kell rögzíteni (csomag tartalmazza)
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 1000 x 2100 mm 10 mod. 200 1 UX957
Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 1200 x 1500 mm 7 mod. 200 1 UX964
Megnevezés Magasság Csomagolási egység Cikkszám Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 1200 x 1700 mm 8 mod. 200 1 UX965
Részleges szerelőlap, szél. x mag.: 400x400mm 2 mod. 200 1 UX719 Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 1200 x 1900 mm 9 mod. 200 1 UX966
Részleges szerelőlap, szél. x mag.: 400x600mm 3 mod. 200 1 UX720 Szerelőlap, szekrény szél. x mag.: 1200 x 2100 mm 10 mod. 200 1 UX967
Részleges szerelőlap, szél. x mag.: 600x400mm 2 mod. 200 1 UX729
Részleges szerelőlap, szél. x mag.: 600x600mm 3 mod. 200 1 UX730
Részleges szerelőlap, szél. x mag.: 800x400mm 2 mod. 200 1 UX739
Részleges szerelőlap, szél. x mag.: 800x600mm 3 mod. 200 1 UX740
152 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 153
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
venezia - automatizálás kiegészítők venezia - automatizálás kiegészítők
Nagyáramú
--használata a nehezebb alkatrészek rögzítésénél ajánlott (megszakítók, kábelek stb) --1,5 mm vastagságú horganyzott acéllemezből
elosztók
elosztók
UX811 --1,5 mm vastagságú horganyzott acéllemezből --a csomagban található csavarokkal lehet rögzíteni a vázszerkezethez
--rögzítéshez egyaránt használható kalitkás anya vagy önmetsző csavar
--4db M6-os önmetsző csavarral szállítva
Megnevezés Magasság Cikkszám
Függőleges elválasztó, szél. x mag.: 400 x 1700 mm 8 mod. 200 UX048
Megnevezés Magasság Cikkszám Függőleges elválasztó, szél. x mag.: 400 x 1900 mm 9 mod. 200 UX049
Perforált sín, szélesség: 400 mm 25 mm UX800 Függőleges elválasztó, szél. x mag.: 400 x 2100 mm 10 mod. 200 UX050
Perforált sín, szélesség: 400 mm 50 mm UX810 Függőleges elválasztó, szél. x mag.: 600 x 1700 mm 8 mod. 200 UX058
Perforált sín, szélesség: 400 mm 100 mm UX820 Függőleges elválasztó, szél. x mag.: 600 x 1900 mm 9 mod. 200 UX059
Perforált sín, szélesség: 400 mm 200 mm UX828 Függőleges elválasztó, szél. x mag.: 600 x 2100 mm 10 mod. 200 UX060
Perforált sín, szélesség: 600 mm 25 mm UX801 Függőleges elválasztó, szél. x mag.: 800 x 1700 mm 8 mod. 200 UX068
Perforált sín, szélesség: 600 mm 50 mm UX811 Függőleges elválasztó, szél. x mag.: 800 x 1900 mm 9 mod. 200 UX069
Perforált sín, szélesség: 600 mm 100 mm UX821 Függőleges elválasztó, szél. x mag.: 800 x 2100 mm 10 mod. 200 UX070
Perforált sín, szélesség: 600 mm 200 mm UX829
Perforált sín, szélesség: 800 mm 25 mm UX802
Perforált sín, szélesség: 800 mm 50 mm UX812 Moduláris teli ajtó IP 54
Perforált sín, szélesség: 800 mm 100 mm UX822
Perforált sín, szélesség: 800 mm 200 mm UX830 Leírás:
--poliuretán tömítés
--2 db háromszög profilú zárbetéttel zárható
* 2000 mm hosszúságú, --a takarólemezt a készlet tartalmazza
tetszőleges méretűre szabható --a szerelőkészleten található 2 db zsanérra kell feltenni
UX452
Megnevezés Magasság Cikkszám
Moduláris teli ajtó, szél. x mag.: 600 x 400 mm 2 mod. 200 UX452
Moduláris teli ajtó, szél. x mag.: 600 x 600 mm 3 mod. 200 UX453
Megnevezés Magasság Cikkszám
Moduláris teli ajtó, szél. x mag.: 600 x 800 mm 4 mod. 200 UX454
Perforált tartó sín, hossz: 2000 mm 25 mm UX807
Moduláris teli ajtó, szél. x mag.: 600 x 1000 mm 5 mod. 200 UX455
Perforált tartó sín, hossz: 2000 mm 50 mm UX817
Moduláris teli ajtó, szél. x mag.: 800 x 400 mm 2 mod. 200 UX457
Perforált tartó sín, hossz: 2000 mm 100 mm UX827
Moduláris teli ajtó, szél. x mag.: 800 x 600 mm 3 mod. 200 UX458
Perforált tartó sín, hossz: 2000 mm 200 mm UX833
Moduláris teli ajtó, szél. x mag.: 800 x 800 mm 4 mod. 200 UX459
Moduláris teli ajtó, szél. x mag.: 800 x 1000 mm 5 mod. 200 UX460
154 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 155
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
venezia - automatizálás kiegészítők venezia - automatizálás kiegészítők
Leírás: Leírás:
--poliuretán tömítés --rögzíteni a csomagban található (2 db vagy 4 db) M6-os csavarokkal lehet
--1 db háromszög profilu zárral zárható --a két zsanért és záró dugót tartalmazza a csomag
UX484 --a kalapsínt (DIN) és a takaró lemezt a készlet tartalmazza --a tartókeretekhez kell rögzíteni
--a tartókeretekhez kell rögzíteni
Megnevezés Magasság Cikkszám
Megnevezés Magasság Cikkszám Teli maszk, szél. x mag.: 400 x 200 mm 1 mod 200 UX600 UX601 - UX607
Moduláris beépítő készlet, szél.: 600mm, 1 sor, 24 M 1 mod. 200 UX484 Teli maszk, szél. x mag.: 400 x 400 mm 2 mod 200 UX606
Moduláris beépítő készlet, szél.: 800mm, 1 sor, 36 M 1 mod. 200 UX485 Teli maszk, szél. x mag.: 400 x 600 mm 3 mod 200 UX612
Teli maszk, szél. x mag.: 400 x 800 mm 4 mod 200 UX618
Teli maszk, szél. x mag.: 600 x 200 mm 1 mod 200 UX601
Szerelőrúd készlet Teli maszk, szél. x mag.: 600 x 400 mm 2 mod 200 UX607
Teli maszk, szél. x mag.: 600 x 600 mm 3 mod 200 UX613
Leírás: Teli maszk, szél. x mag.: 600 x 800 mm 4 mod 200 UX619
--a moduláris ajtó felszereléséhez szükséges Teli maszk, szél. x mag.: 800 x 200 mm 1 mod 200 UX602
Nagyáramú
Nagyáramú
--csak a függőleges vázszerkezethez lehet rögzíteni (függőleges osztóhoz nem lehet rögzíteni)
Teli maszk, szél. x mag.: 800 x 400 mm 2 mod 200 UX608
elosztók
elosztók
Teli maszk, szél. x mag.: 800 x 600 mm 3 mod 200 UX614
Megnevezés Magasság Cikkszám Teli maszk, szél. x mag.: 800 x 800 mm 4 mod 200 UX620
Szerelőrúd készlet, magasság: 1700 mm 8 mod. 200 UX445
Szerelőrúd készlet, magasság: 1900 mm 9 mod. 200 UX446
Szerelőrúd készlet, magasság: 2100 mm 10 mod. 200 UX447 Moduláris készülék beépítő készlet DIN 17,5 mm
UX446
Leírás:
--a kalapsínt a csomag tartalmazza
Takarólemezek --rögzíteni a mellékelt (2 vagy 4 db) M6-os csavarokkal lehet
--a két zsanér és záródugók szintén a csomagban UX632
Leírás: --rögzítés a tartókeretekhez
--moduláris ajtóknál használhatóak a fedetlen felületek burkolására
UX448
--rögzíteni a csomagban található csavarokkal lehet
Megnevezés Magasság Cikkszám
Moduláris kalapsín készlet, 12 modul, szél. x mag.: 1 mod 200 UX630
Megnevezés Cikkszám 400 x 200 mm
Takarólemez, szélesség: 600 mm UX448 Moduláris kalapsín készlet, 24 modul, szél. x mag.: 1 mod 200 UX632
Takarólemez, szélesség: 800 mm UX449 600 x 200 mm
Moduláris kalapsín készlet, 36 modul, szél. x mag.: 1 mod 200 UX634
600 x 200 mm
Tartókeretek
Beépítő készlet 125-160 A kompakt megszakítókhoz, x160
Leírás:
--moduláris maszkok rögzítéséhez szükségesek Leírás:
--a függőleges vázszerkezetre kell felszerelni a csomagban található csavarokkal --a kalapsínt a csomag tartalmazza
--a külső ajtó és a moduláris maszkok közötti hasznos távolság 68 mm --rögzíteni a mellékelt (2 vagy 4 db) M6-os csavarokkal lehet
--a két zsanér és záródugók szintén a csomagban
--rögzítés a tartókeretekhez UX840
Megnevezés Magasság Cikkszám
Tartókeret, magasság: 200 mm 1 mod 200 UX580
Megnevezés Magasság Cikkszám
Tartókeret, magasság: 400 mm 2 mod 200 UX581
UX582 Kompakt megszakító beépítő készlet, szél. x mag.: 1 mod 200 UX840
Tartókeret, magasság: 600 mm 3 mod 200 UX582
600 x 200 mm
Tartókeret, magasság: 800 mm 4 mod 200 UX583
Kompakt megszakító beépítő készlet, szél. x mag.: 2 mod 200 UX841
Tartókeret, magasság: 1000 mm 5 mod 200 UX584
600 x 400 mm
Kompakt megszakító beépítő készlet, szél. x mag.: 1 mod 200 UX860
800 x 200 mm
Takarólemezek
Kompakt megszakító beépítő készlet, szél. x mag.: 2 mod 200 UX861
800 x 400 mm
Leírás:
--a takarólmezek használatával biztosítható a maszkok IP 30- as védelmi szintje nyitott ajtónál
UX595 --a maszkok alá és fölé kell szerelni a csomagban található csavarokkal
Megnevezés Cikkszám
Takarólemez, szélesség: 400 mm UX594
Takarólemez, szélesség: 600 mm UX595
Takarólemez, szélesség: 800 mm UX596
156 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 157
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
venezia - automatizálás műszaki adatlap venezia - automatizálás műszaki adatlap
Sorolhatóság Méretek
2 A Venezia szekrények vízszintesen korlátlanul sorolhatóak, Az elosztó szekrények külső méretének meghatározásához a jelölt
az IP55-ös védettség megtartása mellett, a következő alkatrészek külső méretekhez (L; H; P) hozzá kell még adni a határoló lemezek
felhasználásával: vastagságát:
1
-- 18mm a szélességhez
Soroló készletek: -- 18mm a magassághoz*
-- FN950 - összekötő lemezek -- 15mm a mélységhez
-- FN951 - poliuretán tömítés (*) + 100mm lábazat H
H1
Takaró lemezek soroláshoz:
-- FX942 a P400mm mély
-- FX943 a P600mm mély Egyajtós szekrény összeállítás (*): Egyajtós szekrény összeállítás (*):
-- FX944 a P800mm mély
szekrényekhez L1 P
-- Teli ajtó L L1 H H1 P -- Teli ajtó L
L L1 H H100H1 P
A sorolt szekrények egyenpotenciálra hozásához nincs szükség -- Átlátszó ajtó 1500 1400 400 -- Átlátszó ajtó 1500 1400 400
a gyáriakon kívül más alkatrészre. -- Belső ajtó -- Belső ajtó
-- Szerelőlemez 1700 1600 600 -- Szerelőlemez 1700 1600 600
Nagyáramú
Nagyáramú
400 300 400 300
Egy önálló szekrény emeléséhez elég az FZ767 emelőszem -- Hátlap 1900 1800 1900 1800
elosztók
elosztók
használata. Több sorolt szekrény emeléséhez az FZ760E dupla 2100 2000 Függőleges osztó használata 2100 2000
emelőszemekre van szükség (terhelhetőség (*) az L400 széles esetén:
500 kg/db). szekrények tartozékai -- Az L1000 széles szekrények
feloszthatóak
-- 600+400
-- 800+200
min. 27,5 cm
L1 P
L1 P L H100
9c
m H100 L1
. L P
min
L H100
tartozékai H
H
Szerkezet magassága: H1700 mm H H
H1
H1
H1
Belső magasság H1: 8 mod. 200 (1600 mm) H1 H1
W H1
00
D
158 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 159
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
venezia - automatizálás műszaki adatlap venezia - automatizálás műszaki adatlap
K
C
BA
K
A Venezia egy moduláris felépítésű elosztórendszer. Az egyik alap- Az alap szerkezet egyszerűen összeszerelhető nyolc csavar (tartozék) Az új 3D öntvény csatlakozó elem a gyors szerelhetőség és nagyobb
C
BA
T
N
O
eleme a szabadalmaztatott 3D öntvény csatlakozó elem, mely ötvözi segítségével. Már az alap renszer is IP 55 védelmi szintű, és nincs szerkezeti merevség érdekében már az alsó és felső keretekkel
FR
T
N
O
FR
a modularitás és a mérnöki gyakorlatiasság előnyeit. szükség külön tartozékra a fém alkatrészek egyenpotenciálra előszerelve kerül a csomagba.
hozásához. -- Főbb előnyei: A ferde csavarfészek kialakítás könnyebb hozzáférést
A 3D öntvény csatlakozó elem egyszerre teszi lehetővé a könnyű sze- biztosít
relhetőséget, a nagy szerkezeti szilárdságot és az egyszerű szállítást, Az alap szerkezet összeszerelésének főbb fázisait a lent található -- A rögzítéshez szükséges 8 darab csavar a keretekbe előszerelve
tárolást. képek ábrázolják. kerül a csomagba
-- Nincs szükség további alkatrészekre
K
C
BA
K
C
BA
6
T
N
Nagyáramú
Nagyáramú
O
FR
T
N
O
FR
elosztók
elosztók
Új vázszerkezet
FR
ON
T
BA
CK
T
BA
CK
Az új vázszerkezet 1,5 mm vastag zártszelvényből készül,
ez szavatolja a nagy stabilitást és a szerkezeti merevséget.
ON
FR
2
3
rögzítési rendszerhez.
4 CK
BA
CK
T BA
ON
FR T
ON
FR
6 6L864500.0
2 6L864500.0
Alsó/felső keret 4db függőleges vázelem Alsó/ felső lemez Lábazati takarólemezek
(teli vagy kábelbevezetős) (eltávolíthatóak) Új lábazat
CK
BA
CK
T BA
ON
FR T
2 2
Új zsanér
1
4 4
3 2 3
Az új Venezia multifunkciós zsanérok a vázszerkezetre szerelve
érkeznek. Egyszerre több funkciót is ellátnak:
-- tartja az ajtót a végső rögzítésig 1
Hátlap 6
Oldallapok6L864500.0 Ajtók zárszerkezettel
6L864500.0
Komplett alap szekrény lépésben lehet megtenni:
2 6L864500.0 -- fordítsuk el az ajtót 180 fokkal és szereljük fel a zsanérokra
2
-- fordítsuk át a zárat (nincs szükség másik zárra) 2
2
6L864500.0
90°
1
10
2 3
1
1 90° 2
160 4 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 161
Nagyáramú elosztók Nagyáramú elosztók
venezia - automatizálás műszaki adatlap venezia - automatizálás műszaki adatlap
Nagyáramú
3 3
4 darab M6-os csavarral (csomag tartalmazza) kell a függőleges
elosztók
elosztók
1
vázszerkezethez szerelni
2
22 1 2
1 Maszkok
2 1 -- Amennyiben moduláris eszközöket szeretnénk a szekrénybe sze- 1
2
relni, akkor ehhez rendelkezésre állnak kivágott és teli maszkok is.
8 6L864500.0
13 6L864500.0
13 6L864500.0
2 1
2
2
2
1 8 6L864500.0
1
1 1
1 2
2 2
1 1 2
1
2 2
3 1
13 6L864500.0
1
4
6L864500.0
3
3 1
1
12 6L864500.0
14 6L864500.0 12 6L864500.0
9 6L864500.0
Takarólemez rögzítése
(moduláris ajtó használata esetében)
13 6L864500.0
2 3
162 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 1 90° 163
Rozsdamentes Tűzálló elosztók
elosztók Fali és álló
orion.inox szekrények
Nagyáramú
Nagyáramú
Az orion.inox szekrények ideális választások különleges gyógyszeripari vagy olajipari ágazatok. A széles választék A köz- és kereskedelmi épületek, gyárak építése során útvonalakon a füst és mérgező gázok jelenlétét. Ahhoz,
elosztók
elosztók
alkalmazásokhoz. A rozsdamentes acélház ellenáll teljeskörű megoldást jelenthet az adott energiaelosztáshoz. szigorú tűzvédelmi követelményeket kell betartani hogy a tűzvédelmi készülékek megfelelően működjenek
a legkedvezőtlenebb külső hatásoknak, legyen szó akár A csatlakozódoboztól az álló elosztóig mindegyik szekrény a villamos rendszerrel és azok berendezéseivel természetesen az elosztóknak, a tápkábeleknek és azok
csatlakozódobozokról, fali szekrényekről vagy akár IP66 védettségű és NEMA4X kivitel. A szabványos AISI304 kapcsolatban. Tűz esetén az igényektől függően kell tartószerkezeteinek tűzállónak/funkciómegtartónak kell
sorolható álló elosztókról. Az inox elosztók különösen (V2A) rozsdamentes acél kivitelen kívül akár AISI316L (V4A) biztosítani bizonyos időtartamig a tűzvédelmi készülékek és lenniük. Az ilyen kiemelt előírásokhoz biztosít a Hager
ajánlottak olyan területekre, ahol az átlagostól eltérő kivitelben is rendelhető, amely magas só- vagy klórtartalmú a füstelvezető ventilátorok villamos energiaellását. Az egyik megoldást a különböző tűzálló fali és álló szekrényekkel,
külső körülmények vannak mint például élelmiszeripari, környezetben is ellenálló. legfontosabb követelmény, hogy megelőzzük a menekülő kiselosztókkal, szekrényajtókkal és kötődobozokkal.
Műszaki jellemzők:
--tűzterheléses szigetelés
30-90 percig DIN 4102-11
szerint
--áramkör funkciótartása
Előnyök:
30-90 percig DIN 4102-12
Műszaki jellemzők: --ajtó nyitási iránya megfordítható (akár helyszínen is) szerint
164 165
Elektromos autó 04 Oldal
töltőállomások
witty.home - otthoni felhasználásra 168
Elektromos autó
töltőállomások
töltőállomások
166 167
Elektromos autó töltőállomások Elektromos autó töltőállomások
witty.home - otthoni felhasználásra witty.park - szabadtéri verzió
Elektromos töltőállomás otthoni felhasználásra, 22 kW, műanyag Elektromos töltőállomás RFID kártyával, 22 kW, műanyag
Leírás:
--különböző fix töltőkábel típusokkal kompatibilis Megnevezés Cikkszám
--UV-álló műanyag ház Töltőállomás M3T2, 32 A, 3P, műanyag XEV252S7035
XEV150S7035 --kábelt külön kell rendelni
--szabvány: MSZ EN 61851-1, MSZ EN 61851-22 Töltőállomás M3T2, 32 A, 3P és M2, 16 A, műanyag XEV253S7035 XEV252S7035
--méret (MaxSZxMé): 480x346x233 mm
Megnevezés Cikkszám
Nyilvános töltőállomás, két töltő csatlakozási ponttal, RFID kártyával, 2x22 kW, fém
Töltőállomás fix kábellel, Mode 3 - 32 A, szürke XEV150S7035
Töltőállomás fix kábellel, Mode 3 - 32 A és Mode 2 - 16 A, szürke XEV151S7035 Leírás:
--Kábelt külön kell rendelni
Töltőállomás Mode 3 - Type 2 csatlakozóval, 32 A, szürke XEV152S7035 --UV álló
Töltőállomás Mode 3 - Type 2 csatlakozóval, 32 A és Mode 2 - 16 A, szürke XEV153S7035 --Szabvány: MSZ EN 61851-1, MSZ EN 61851-22
--Méret (MaxSZxMé): 780x355x202 mm
Elektromos autó
töltőállomások
töltőállomások
Névleges feszültség: 230/400 V XEV653C
Frekvencia: 50 Hz
Névleges áram: 16, 32 A
Csatlakozó típusok: Type 1, Type 2
XEV653C töltőállomás kiegészítők
XEV41051611
Megnevezés Cikkszám
Megnevezés Cikkszám
Fix töltőkábel ,M3T1, 16 A, 1P, L=5 m XEV41051611
Lábazat az XEV653C verzióhoz XEV426
Fix töltőkábel ,M3T2, 16 A, 1P, L=5 m XEV42051611
Falrögzítéshez tartószerkezet XEV653C verzióhoz XEV427
Fix töltőkábel ,M3T2, 16 A, 3P, L=5 m XEV42051631
Fém merevítő az XEV426 betonalaphoz XEV428
Fix töltőkábel ,M3T2, 32 A, 3P, L=5 m XEV42053231
Megnevezés Cikkszám
Lábazat witty.home-hoz, 1 töltőhöz, RAL 7011 XEV418 Mode 3 Type 2 dugaszolható töltőkábelek
Lábazat witty.home-hoz, 2 töltőhöz, RAL 7011 XEV419
Talapzat a witty.home lábazathoz XEV420
Megnevezés Cikkszám
Töltőkábel csatlakozókkal, M3 T2+T1, 20 A, 1P, L=5 m XEV42151611
Töltőkábel csatlakozókkal ,M3 T2+T2, 20 A, 1P, L=5 m XEV42251611
Töltőkábel csatlakozókkal ,M3 T2+T2, 20 A, 3P, L=5 m XEV42251631
XEV418
Töltőkábel csatlakozókkal ,M3 T2+T2, 32 A, 3P, L=5 m XEV42253231
XEV42253231
RFID kártya
Megnevezés Cikkszám
20 db RFID kártya, felhasználóknak XEV308
20 db RFID kártya, superuser-nek XEV309
XEV308
168 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 169
A. 2 - Készülékek Oldal
09 Túlfeszültség-védelem 446
12 Világításvezérlés 528
170 171
Megszakítók és 03 Oldal
terheléskapcsolók
Kompakt megszakító, x160 174
Megszakítók és
Megszakítók és
terhelésk.
terhelésk.
Kompakt megszakító, x250 178
172 173
Megszakítók és terheléskapcsolók Megszakítók és terheléskapcsolók
Kompakt megszakítók, x160 Kompakt megszakítók, x160
--termikus és mágneses kioldóval a hálózatok védelmére --alumínium kábelek bekötéséhez külön cikkszámon elérhető a bekötő Elektronikus áramvédő-kapcsoló (Fi-relé)
--rögzíthető DIN sínre, szerelőlapra vagy beépítőkészlettel is beépíthető --mechanikus tesztgomb
Megszakítók és
Megszakítók és
--a billenőkapcsoló állapotából könnyen felismerhető 3 állapot: KI/BE/TRIP --széles választék a kiegészítőkből
--szabvány szerint kialakított kapcsok, rézkábelek bekötésére Érzékenység: 30/100/300 mA/1/3/6 A
Késleltetés: 0/0,06/0,15/0,3/0,5/1 s
terhelésk.
terhelésk.
Leírás:
Kompakt megszakító, x160, fix termikus kioldás, 18 kA --az érzékenység és a késleltetés is beállítható
Megnevezés Cikkszám
Megnevezés In Modulszám (3P/4P) Cikkszám 3P Cikkszám 4P Segédérintkező, 1 váltó, x160-250, 250 V AC, AX HXA021H
Kompakt megszakító, állítható termikus 25 A 4,5/6 HHA025H HHA026H Hibajelző érintkező, 1 váltó, x160-250, 250 V AC, AL HXA024H
HHA025H Kompakt megszakító, állítható termikus 40 A 4,5/6 HHA040H HHA041H Segédérintkező, 1 váltó, x160-250, 125 V AC, AX HXA025H
Kompakt megszakító, állítható termikus 63 A 4,5/6 HHA063H HHA064H Hibajelző érintkező, 1 váltó, x160-250, 125 V AC, AL HXA026H HXA021H
Kompakt megszakító, állítható termikus 80 A 4,5/6 HHA080H HHA081H
Kompakt megszakító, állítható termikus 100 A 4,5/6 HHA100H HHA101H
Munkaáramú kioldó, SH
Kompakt megszakító, állítható termikus 125 A 4,5/6 HHA125H HHA126H
Kompakt megszakító, állítható termikus 160 A 4,5/6 HHA160H HHA161H
Leírás:
--a munkaáramú kioldóval távolról is ki lehet oldani a terheléskapcsolókat és kompakt megszakítókat
174 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 175
Megszakítók és terheléskapcsolók Megszakítók és terheléskapcsolók
Kompakt megszakítók, x160 Kompakt megszakítók, x160
Megszakítók és
Leírás: Leírás:
--BE és KI állásban lakatolható --flexibilis Cu/Al kábelek: 6-72 mm2
terhelésk.
terhelésk.
--bármelyik x160 kapcsoló és kompakt megszakítóhoz --merev Cu/Al kábelek: 6-95 mm2
--elosztóba való beépítési mélység ellenőrizendő
Leírás:
--BE és KI állásban lakatolható HYA028H
--bármelyik x160 kapcsoló és kompakt megszakítóhoz
--tengely max átmérő 8 mm, 200 mm hosszú
--elosztóba való beépítési mélység ellenőrizendő Kiegészítő lakatokhoz
Megnevezés Cikkszám
Megnevezés Cikkszám
Ajtóra kivezetett forgóhajtás, x160 HXA031H
Kiegészítő lakatokhoz, x160-250 HXA039H
HXA031H HXA039H
HYA014H
Fáziselválasztók
Leírás:
--3 db/csomag
--50 mm hosszú
HYA019H --2 egymás melletti megszakító esetén használjon fáziselválasztót
Megnevezés Cikkszám
Fáziselválasztó, 4P HYA019H
Kapocstakarók
Leírás:
--csatlakozó hosszabbítókhoz
--fázisszéthúzokhoz a széles verziót kell alkalmazni
Megnevezés Cikkszám
DIN sín szintező kompakt megszakítók mellé HYA036H
HYA036H
176 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 177
Megszakítók és terheléskapcsolók Megszakítók és terheléskapcsolók
Kompakt megszakítók, x250 Kompakt megszakítók, x250
--termikus és mágneses kioldóval a hálózatok védelmére --alumínium kábelek bekötéséhez külön cikkszámon elérhető a bekötő Munkaáramú kioldó, SH
--rögzíthető DIN sínre, szerelőlapra vagy beépítőkészlettel is beépíthető --mechanikus tesztgomb
Megszakítók és
Megszakítók és
--a billenőkapcsoló állapotából könnyen felismerhető 3 állapot: KI/BE/TRIP --széles választék a kiegészítőkből
--szabvány szerint kialakított kapcsok, rézkábelek bekötésére Leírás:
--a munkaáramú kioldóval távolról is ki lehet oldani a teljesítménykapcsolókat és kompakt megszakítókat
terhelésk.
terhelésk.
Kompakt megszakító, x250, állítható termikus és mágneses kioldás, 40 kA
Megnevezés Cikkszám
Munkaáramú kioldó, x160-250, 24 V DC HXA001H
Zárlati szilárdság: 40 kA 400 V (IEC/MSZ EN 60947-2)
Névleges feszültség: 220/415 V Munkaáramú kioldó, x160-250, 48 V DC HXA002H
Munkaáramú kioldó, x160-250, 100-120 V AC HXA003H
Leírás: HXA004H
--állítható termikus kioldás: 0,63/0,8/1xIn Munkaáramú kioldó, x160-250, 200-240 V AC HXA004H
Munkaáramú kioldó, x160-250, 380-450 V AC HXA005H
Megnevezés Cikkszám
Motoros hajtás, x250, 24 V DC HXB040H
Motoros hajtás, x250, 230-240 V AC HXB042H
HXB040H
178 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 179
Megszakítók és terheléskapcsolók Megszakítók és terheléskapcsolók
Kompakt megszakítók, x250 Kompakt megszakítók, x250
Megszakítók és
Flexibilis Cu/Al kabelek: 95 - 240mm²
Megnevezés Cikkszám
Merev Cu/Al kabelek: 95 - 240mm2
terhelésk.
terhelésk.
Mechanikus retesz x250 készülékekhez HXB065H Huzasi nyomatek: 25Nm
HYB005H
HXB065H Megnevezés Cikkszám 3P Cikkszám 4P
Direkt bekötők, x250/h250, Cu/Al HYB005H HYB006H
Elektronikus retesz
Direkt bekötőhöz takarólemez
Megnevezés Cikkszám
Elektronikus retesz, x250 és h250 HXB068H Megnevezés Cikkszám
Direkt bekötőhöz takarólemez, x250, 3P HYB027H
Elektronikus retesz, x/h250-h630/1000 HXB069H
Direkt bekötőhöz takarólemez, x250, 4P HYB028H
HXB068H
Csatlakozó hosszabbítók
HYB027H
Megnevezés Cikkszám 3P Cikkszám 4P
Egyenes csatlakozók HYB010H HYB010H
Fázisszéthúzók HYB011H HYB012H Kiegészítő lakatokhoz
HYB010H
Bezeichnung Cikkszám
HYB031H
Fáziselválasztók
Leírás:
--3 db/csomag
--97 mm hosszú
HYB019H
Megnevezés Cikkszám
Fáziselválasztó, 4P HYB019H
Kapocstakarók
Leírás:
--csatlakozó hosszabbítókhoz
HYB021H --fázisszéthúzokhoz a széles verziót kell alkalmazni
Direkt bekötők
180 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 181
Megszakítók és terheléskapcsolók Megszakítók és terheléskapcsolók
Kompakt megszakítók, h250 Kompakt megszakítók, h250
--elektronikus kioldóval --a billenőkapcsoló állapotából könnyen felismerhető 3 állapot: KI/BE/TRIP Feszültségcsökkenési kioldó, UV
--L= túlterhelés/hosszú idejű kioldás --szabvány szerint kialakított kapcsok, rézkábelek bekötésére
Megszakítók és
Megszakítók és
--S= rövid idejű kioldás --alumínium kábelek bekötéséhez külön cikkszámon elérhető a bekötő
--I= zárlat/azonnali kioldás --mechanikus tesztgomb Leírás:
--a feszültségcsökkenési kioldóval távolról is ki lehet oldani a terheléskapcsolókat és kompakt megszakítókat
terhelésk.
terhelésk.
--szerelőlapra vagy beépítőkészlettel is beépíthető --széles választék a kiegészítőkből
--a feszültségcsökkenési kioldó azonnali kioldást hajt végre
--a késleltetett feszültségcsökkenési kioldó késleltetése 500 ms
Motoros hajtás
Kompakt megszakító, h250, elektronikus kioldó (LSI), 70 kA
Megnevezés Cikkszám
Zárlati szilárdság: 70 kA 400 V (IEC/MSZ EN Motoros hajtás, h250, 24 V DC HXC040H
60947-2)
Motoros hajtás, h250, 230-240 V AC HXC042H
Névleges feszültség: 220/690 V
Állítható termikus kioldás: 0,4/0,5/0,63/0,8/0,9/0,95/1xIn
Leírás:
--hosszú idejű kioldás állítható HXC042H
--rövid idejű kioldási karakterisztikát lásd: műszaki adatlapok
HEC250H
Csatlakozó hosszabbítók
Megnevezés In Cikkszám 3P Cikkszám 4P
Kompakt megszakító, LSI 40 A HEC040H HEC041H
Kompakt megszakító, LSI 125 A HEC125H HEC126H Megnevezés Cikkszám 3P Cikkszám 4P
Kompakt megszakító, LSI 250 A HEC250H HEC251H Egyenes csatlakozók, h250 HYC010H HYC010H
Fázisszéthúzók, h250 HYC011H HYB012H
HYC011H
Megnevezés Cikkszám
Munkaáramú kioldó, SH
Lakatolható közvetlen forgóhajtás, h250 HXC030H
Ajtóra kivezetett forgóhajtás, h250 HXC031H
Leírás:
--a munkaáramú kioldóval távolról is ki lehet oldani a terheléskapcsolókat és kompakt megszakítókat
Megnevezés Cikkszám
Munkaáramú kioldó, h250-1000, 24 V DC HXC001H
HXC030H
Munkaáramú kioldó, h250-1000, 48 V DC HXC002H
Munkaáramú kioldó, h250-1000, 100-120 V AC HXC003H
HXC004H Munkaáramú kioldó, h250-1000, 200-240 V AC HXC004H
Munkaáramú kioldó, h250-1000, 380-450 V AC HXC005H
Munkaáramú kioldó, h250-1000, 110 V DC HXC008H
182 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 183
Megszakítók és terheléskapcsolók Megszakítók és terheléskapcsolók
Kompakt megszakítók, h250 Kompakt megszakítók, h630
Megszakítók és
--S= rövid idejű kioldás --mechanikus tesztgomb
Leírás: --I= zárlat/azonnali kioldás --széles választék a kiegészítőkből
--csatlakozó hosszabbítókhoz
terhelésk.
terhelésk.
--szerelőlapra vagy beépítőkészlettel is beépíthető --fáziselválasztót tartalmazza az alapkészülék
--a billenőkapcsoló állapotából könnyen felismerhető 3 állapot: KI/BE/TRIP
Fázisbővítő
Kompakt megszakító, h630, elektronikus kioldó (LSI), 70 kA
Leírás:
--max. beköthető vezeték 95-240 mm² (rm/re)
Zárlati szilárdság: 70 kA 400 V (IEC/MSZ EN
--húzási nyomaték 25 Nm
60947-2)
Névleges feszültség: 220/690 V
HYB005H Állítható mágneses kioldás: 100/200 ms
Megnevezés Cikkszám 3P Cikkszám 4P
Állítható termikus kioldás: 0,4/0,5/0,63/0,8/0,9/0,95/1xIn
Fázisbővítő x250/h250 készülékhez, Al/Cu HYB005H HYB006H
Leírás:
--különböző kioldási karakterisztikák állíthatók be
Direkt bekötőhöz takarólemez --630 A-es megszakító csatlakozó hosszabbítóval
HED250H
Megnevezés In Gyorskioldás (xIn) Cikkszám 3P Cikkszám 4P
Megnevezés Cikkszám
Kompakt megszakító, LSI 250 A 2,5/5/10 HED250H HED251H
Direkt bekötőhöz takarólemez, h250, 3P HYC027H
Kompakt megszakító, LSI 400 A 2,5/5/10 HED400H HED401H
HYC027H Direkt bekötőhöz takarólemez, h250, 4P HYC028H
Kompakt megszakító, LSI 630 A 2,5/5/8 HED630H HED631H
Kiegészítő lakatokhoz
Elektronikus áramvédő-kapcsoló (Fi-relé)
Megnevezés Cikkszám
Érzékenység 30/100/300 mA/1/3/6 A
Kiegészítő lakatokhoz, h250 HXC039H Késleltetés 0/0,06/0,15/0,3/0,5/1 s
Leírás:
--az érzékenység és a késleltetés is beállítható
Megnevezés In Cikkszám
HBD401H
Fi-relé h400 kompakt megszakítóhoz 400 A HBD401H
HXC039H
Fi-relé h630 kompakt megszakítóhoz 500 A HBD631H
Mechanikus retesz
Terheléskapcsoló
Megnevezés Cikkszám
Mechanikus retesz h250 készülékekhez HXC065H Leírás:
--Icw (0,3 sec) = 5 kA
HXC065H
Megnevezés In Cikkszám 3P Cikkszám 4P
Terheléskapcsoló 400 A HCD400H HCD401H
Elektronikus retesz Terheléskapcsoló 630 A HCD630H HCD631H
184 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 185
Megszakítók és terheléskapcsolók Megszakítók és terheléskapcsolók
Kompakt megszakítók, h630 Kompakt megszakítók, h630
Megszakítók és
Leírás: Leírás:
--váltóérintkezővel --BE és KI állásban lakatolható
terhelésk.
terhelésk.
--bármelyik h630 kapcsoló és kompakt megszakítóhoz
--elosztóba való beépítési mélység ellenőrzése
Megnevezés Cikkszám
Segédérintkező, 1 váltó, h250-1600, 230 V AC, AX HXC021H
Megnevezés Cikkszám
Hibajelző érintkező, 1 váltó, h250-1600, 230 V AC, AL HXC024H Ajtóra kivezetett forgóhajtás, h630 HXD031H
Segédérintkező, 1 váltó, h250-1600, 125 V AC, AX HXC025H
Leírás:
Megnevezés Cikkszám
--a munkaáramú kioldóval távolról is ki lehet oldani a terheléskapcsolókat és kompakt megszakítókat
Motoros hajtás, h630, 24-48 V DC HXD040H
Motoros hajtás, h630, 100-240 V AC HXD042H
Megnevezés Cikkszám
Munkaáramú kioldó, h250-1000, 24 V DC HXC001H
Munkaáramú kioldó, h250-1000, 48 V DC HXC002H
Munkaáramú kioldó, h250-1000, 100-120 V AC HXC003H
Feszültségcsökkenési kioldó, UV
Megnevezés Cikkszám
Mechanikus retesz h630 készülékekhez HXD065H
Leírás:
--a feszültségcsökkenési kioldóval távolról is ki lehet oldani a terheléskapcsolókat és kompakt megszakítókat
--a feszültségcsökkenési kioldó azonnali kioldást hajt végre
--a késleltetett feszültségcsökkenési kioldó késleltetése 500 ms HXD065H
Megnevezés Cikkszám
Feszültségcsökkenési kioldó, h250-630, 24 V DC HXC011H Elektronikus retesz
Feszültségcsökkenési kioldó, h250-630, 100-120 V AC HXC013H
HXC014H Feszültségcsökkenési kioldó, h250-630, 200-240 V AC HXC014H Megnevezés Cikkszám
Feszültségcsökkenési kioldó, h250-630, 380-450 V AC HXC015H Elektronikus retesz, x/h250-h630/1000 HXB069H
Feszültségcsökkenési kioldó, h250-630, 100-120 V DC HXC018H
Feszültségcsökkenési kioldó, h250-630, 200-240 V DC HXC019H
Csatlakozó hosszabbítók
Késleltetett feszültségcsökkenési kioldó, h250-630, 24 V DC HXD051H
Késleltetett feszültségcsökkenési kioldó, h250-630, 110-120 V AC HXD053H
Megnevezés Cikkszám 3P Cikkszám 4P
Késleltetett feszültségcsökkenési kioldó, h250-630, 200-240 V AC HXD054H
Egyenes csatlakozók, 400 A HYD010H HYD010H
Késleltetett feszültségcsökkenési kioldó, h250-630, 380-450 V AC HXD055H
Egyenes csatlakozók, 630 A HYD013H HYD013H
Fázisszéthúzók, 400 A HYD011H HYD012H
Közvetlen forgóhajtás Fázisszéthúzók, 630 A HYD014H HYD015H HYD010H
Eigenschaften:
--BE és KI állásban lakatolható Hátsó csatlakozók
--bármelyik h630 kapcsoló és kompakt megszakítóhoz
--elosztóba való beépítési mélység ellenőrzése
Megnevezés Cikkszám 3P Cikkszám 4P
Hátsó csatlakozáshoz, h630 HYD033H HYD034H
Megnevezés Cikkszám
Lakatolható közvetlen forgóhajtás, h630 HXD030H
HYD033H
HXD030H
186 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 187
Megszakítók és terheléskapcsolók Megszakítók és terheléskapcsolók
Kompakt megszakítók, h630 Kompakt megszakítók, h1000
Megszakítók és
--S= rövid idejű kioldás --mechanikus tesztgomb
Leírás: --I= zárlat/azonnali kioldás --széles választék a kiegészítőkből
--csatlakozó hosszabbítókhoz
terhelésk.
terhelésk.
--szerelőlapra vagy beépítőkészlettel is beépíthető --fáziselválasztót tartalmazza az alapkészülék
--a billenőkapcsoló állapotából könnyen felismerhető 3 állapot: KI/BE/TRIP
Leírás:
Flexibilis Cu/Al kábelek: 35 - 240mm²
--különböző kioldási karakterisztikák állíthatók be
Merev Cu/Al kábelek: 35 - 240mm²
Húzási nyomaték: 25Nm
HYD005H Megnevezés In Gyorskioldás (xIn) Cikkszám 3P Cikkszám 4P
HNE970H
Kompakt megszakító, LSI 800 A 2,5/5/10 HNE800H HNE801H
Megnevezés Cikkszám 3P Cikkszám 4P Kompakt megszakító, LSI 1000 A 2,5/5/8 HNE970H HNE971H
Direkt bekötő, h400/h630, Cu/Al HYD005H HYD006H
Megnevezés Cikkszám
Direkt bekötőhöz takarólemez, 3P HYD027H
Terheléskapcsoló
Direkt bekötőhöz takarólemez, 4P HYD028H
Leírás:
--Icw (0,3 sec) = 10 kA
HYD027H
Megnevezés Cikkszám.Nr.
Kiegészítő lakatokhoz, h630-1000 HXD039H HCE800H
Bezeichnung Cikkszám
Segédérintkező, 1 váltó, h250-1600, 230 V AC, AX HXC021H
Hibajelző érintkező, 1 váltó, h250-1600, 230 V AC, AL HXC024H
Segédérintkező, 1 váltó, h250-1600, 125 V AC, AX HXC025H
Hibajelző érintkező, 1 váltó, h250-1600, 125 V AC, AL HXC026H HXC021H
188 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 189
Megszakítók és terheléskapcsolók Megszakítók és terheléskapcsolók
Kompakt megszakítók, h1000 Kompakt megszakítók, h1000
Megszakítók és
Leírás: Megnevezés Cikkszám
--a munkaáramú kioldóval távolról is ki lehet oldani a terheléskapcsolókat és kompakt megszakítókat
terhelésk.
terhelésk.
Motoros hajtás, h1000, 24-48 V DC HXE040H
Motoros hajtás, h1000, 100-240 V AC HXE042H
Megnevezés Cikkszám
Munkaáramú kioldó, h250-1000, 24 V DC HXC001H HXE040H
Munkaáramú kioldó, h250-1000, 48 V DC HXC002H
Munkaáramú kioldó, h250-1000, 100-120 V AC HXC003H
Munkaáramú kioldó, h250-1000, 200-240 V AC HXC004H Mechanikus retesz h1000 készülékekhez
HXC004H
Munkaáramú kioldó, h250-1000, 380-450 V AC HXC005H
Munkaáramú kioldó, h250-1000, 110 V DC HXC008H Megnevezés Cikkszám
Mechanikus retesz h1000 készülékekhez HXE065H
Leírás:
--a feszültségcsökkenési kioldóval távolról is ki lehet oldani a terheléskapcsolókat és kompakt megszakítókat Elektronikus retesz
--a feszültségcsökkenési kioldó azonnali kioldást hajt végre
--a késleltetett feszültségcsökkenési kioldó késleltetése 500 ms
Megnevezés Cikkszám
Megnevezés Cikkszám
Elektronikus retesz, x/h250-h630/1000 HXB069H
Feszültségcsökkenési kioldó, h1000-1600, 24 V DC HXE011H
Feszültségcsökkenési kioldó, h1000-1600, 100-120 V AC HXE013H
Feszültségcsökkenési kioldó, h1000-1600, 200-240 V AC HXE014H
HXE014H Hátsó csatlakozók
Feszültségcsökkenési kioldó, h1000-1600, 380-415 V AC HXE015H
Feszültségcsökkenési kioldó, h800-1600, 100-120 V DC HXE018H
Feszültségcsökkenési kioldó, h800-1600, 200-240 V DC HXE019H Megnevezés Névleges áram Cikkszám 3P Cikkszám 4P
Késleltetett feszültségcsökkenési kioldó, h800-1600, 24 V DC HXE051H Hátsó csatlakozáshoz, h1000 800 A HYE031H HYE032H
Késleltetett feszültségcsökkenési kioldó, h800-1600, 110-120 V AC HXE053H Hátsó csatlakozáshoz, h1000 1000 A HYE033H HYE034H
Késleltetett feszültségcsökkenési kioldó, h800-1600, 200-240 V AC HXE054H
HYE031H
Késleltetett feszültségcsökkenési kioldó, h800-1600, 380-415 V AC HXE055H
Kapocstakarók
Közvetlen forgóhajtás
Leírás:
Leírás: --csatlakozó hosszabbítókhoz
--BE és KI állásban lakatolható
--bármelyik h1000 kapcsoló és kompakt megszakítóhoz
--elosztóba való beépítési mélység ellenőrzése Megnevezés Cikkszám 3P Cikkszám 4P
Kapocstakaró egyenes csatlakozókhoz HYE021H HYE022H
Megnevezés Cikkszám Kapocstakaró hátsó csatlakozókhoz HYE025H HYE026H
Lakatolható közvetlen forgóhajtás, h1000 HXE030H
HXE030H HYE021H
HXE031H HYE007H
Kiegészítő lakatokhoz
Megnevezés Cikkszám
Kiegészítő lakatokhoz, h630-1000 HXD039H
HXD039H
190 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 191
Megszakítók és terheléskapcsolók Megszakítók és terheléskapcsolók
Kompakt megszakítók, h1600 Kompakt megszakítók, h1600
--elektronikus kioldóval --szabvány szerint kialakított kapcsok, rézkábelek bekötésére Munkaáramú kioldó, SH
--L= túlterhelés/hosszú idejű kioldás --alumínium kábelek bekötéséhez külön cikkszámon elérhető a bekötő
Megszakítók és
Megszakítók és
--S= rövid idejű kioldás --mechanikus tesztgomb
--I= zárlat/azonnali kioldás --széles választék a kiegészítőkből Leírás:
--a munkaáramú kioldóval távolról is ki lehet oldani a terheléskapcsolókat és kompakt megszakítókat
terhelésk.
terhelésk.
--szerelőlapra vagy beépítőkészlettel is beépíthető --fáziselválasztót tartalmazza az alapkészülék
--a billenőkapcsoló állapotából könnyen felismerhető 3 állapot: KI/BE/TRIP
Megnevezés Cikkszám
Kompakt megszakító, h1600, elektronikus kioldó (LSI), 50 kA Munkaáramú kioldó, h1600, 24 V DC HXF001H
Munkaáramú kioldó, h1600, 48 V DC HXF002H
Zárlati szilárdság: 50 kA 400 V (IEC/MSZ EN Munkaáramú kioldó, h1600, 100-120 V AC HXF003H
60947-2) Munkaáramú kioldó, h1600, 200-240 V AC HXF004H
Névleges feszültség: 220/690 V HXF001H
Állítható termikus kioldás 0,4/0,5/0,63/0,8/0,9/0,95/1xIn Munkaáramú kioldó, h1600, 380-450 V AC HXF005H
Munkaáramú kioldó, h1600, 110 V DC HXF008H
Leírás:
--különböző kioldási karakterisztikák állíthatók be
Feszültségcsökkenési kioldó, UV
Megnevezés In Cikkszám 3P Cikkszám 4P
HNF990H
Kompakt megszakító, LSI 1250 A HNF980H HNF981H Leírás:
--a feszültségcsökkenési kioldóval távolról is ki lehet oldani a terheléskapcsolókat és kompakt megszakítókat
Kompakt megszakító, LSI 1600 A HNF990H HNF991H --a feszültségcsökkenési kioldó azonnali kioldást hajt végre
--a késleltetett feszültségcsökkenési kioldó késleltetése 500 ms
Leírás: Leírás:
--Icw (0,3 sec) = 20 kA --BE és KI állásban lakatolható
--bármelyik h1600 kapcsoló és kompakt megszakítóhoz
--elosztóba való beépítési mélység ellenőrzése
Megnevezés In Cikkszám 3P Cikkszám 4P
Terheléskapcsoló 1250 A HCF980H HCF981H
Megnevezés Cikkszám
Terheléskapcsoló 1600 A HCF990H HCF991H
Lakatolható közvetlen forgóhajtás, h1600 HXF030H
HCF980H HXF030H
Leírás:
Leírás:
--váltóérintkezővel
--BE és KI állásban lakatolható
--bármelyik h1600 kapcsoló és kompakt megszakítóhoz
--elosztóba való beépítési mélység ellenőrzése
Megnevezés Cikkszám
Segédérintkező, 1 váltó, h250-1600, 230 V AC, AX HXC021H
Hibajelző érintkező, 1 váltó, h250-1600, 230 V AC, AL HXC024H Megnevezés Cikkszám
Segédérintkező, 1 váltó, h250-1600, 125 V AC, AX HXC025H Ajtóra kivezetett forgóhajtás, h1600 HXF031H
192 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 193
Megszakítók és terheléskapcsolók
Kompakt megszakítók, h1600
Motoros hajtás
Megszakítók és
Megszakítók és
Megnevezés Cikkszám
terhelésk.
terhelésk.
Motoros hajtás, h1600, 24-48 V DC HXF040H
Motoros hajtás, h1600, 200-230 V AC HXF042H
HXF040H
Kiegészítő lakatokhoz
Megnevezés Cikkszám
Kiegészítő lakatokhoz, h1600 HXF039H
HXF039H
194 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 195
Légmegszakítók
HWT széria
Szakértői
Megszakítók és
Megszakítók és
tippek
terhelésk.
terhelésk.
A HWT légmegszakítók az elosztószerelők, tanácsadók és Teljesen külön specifikálható légmegszakítók, bármilyen ki-
végfelhasználók körében végzett kiterjedt piackutatás alakítással. Legyen szó fix vagy kocsizható verzióról, külön-
eredménye. A HWT sorozat a világ legkisebb légmegs- böző csatlakozási és kommunikációs lehetőségek, kettős
zakítói közé tartozik. megszakítás és feszültségcsökkenési vagy munkaáramú
kioldókkal is felszerelhető.
01 02 03 04
Többféle kialakítás Kiegészítők beépítése Kettős megszakítás Sorkapcsok
Fix és kikocsizható Integrált motoros hajtás Áramkör kettős megszakí- Könnyen hozzáférhető
Közvetlenül hozzáférhető Feszültségcsökkenési tása 50%-kal csökkentett sokapocs:
elülső csatlakozó kioldó, akár ívfeszültség Vezérlőjeleknek
Hátsó és vízszintes késleltetett is Minimális érintkezőkopás - Jelzőérintkezőknek
csatlakozás is kialakítható Munkaáramú kioldó hosszabb élettartam Segédérintkezőknek
Pozíciójelző érintkezőknek
(opcionális)
05 06
Kommunikáció Ívállóság
MODBUS RTU (a kocsizható verziónál)
Légmegszakító állapota Nem szükséges biztonsági
Előnyök: Hibanapló távolság a közelben lévő
Különböző jellemzők fém tárgyakkal
--Maximális teljesítmény, minimális méret --Azonos magasság és mélység 4000 A-ig
beállítása
--Fix verzió mélysége: 290 mm --Csak 3 különböző szélességű verzió 4000 A-ig Légmegszakító
konfigurálása
--Kocsizható verzió mélysége: 345 mm, --Azonos maszkkivágás minden verzióhoz
az egyik legkisebb a világon
196 197
Gyors kettős megszakítás Idő (s) Továbbfejlesztett szelektivitás
t 32 1
- az áramkör kettős megszakítása LSI ACB - alapértelmezett szabványos LSI-kioldó
LI ACB
- 50%-kal csökkentett ívfeszültség - több mint 5 millió kioldási karakterisztika választható ki
Megszakítók és
Megszakítók és
- minimális érintkezőkopás - hosszabb élettartam - zónaszelektivitás biztosítható
L
- rendkívül gyors zárlatmegszakítás - szelektivitás biztosítható a mögöttes védelmi készülékekkel
terhelésk.
terhelésk.
az MSZ EN 60269 és MSZ EN 60255-3 szabvány szerint
198 199
Megszakítók és terheléskapcsolók Megszakítók és terheléskapcsolók
Moduláris forgókapcsolók Moduláris forgókapcsolók
Moduláris terheléskapcsoló --biztosítja a terhelés alatti be- és kikapcsolást valamint a szakaszolást minden Ajtóra kivezetett hajtás
--DIN sínre vagy szerelőlapra rögzíthető kisfeszültségű áramkörben
Megszakítók és
Megszakítók és
--a forgókar kikapcsolt állapotban reteszelhető --szabvány: IEC/MSZ EN 60947-3
--IP védettség: IP20 Leírás:
--IP55
terhelésk.
terhelésk.
--3 állásban reteszelhető
Moduláris terheléskapcsoló, 3 és 4 pólus --tengely külön rendelhető
Leírás:
Moduláris terheléskapcsoló, 3 és 4 pólus --előresiető nyitás
Megnevezés Cikkszám
Szigetelési feszültség: 800 V
Segédérintkező mod. terheléskapcsolókhoz, 1Z+1NY, 20-125 A HZC311
Leírás: Segédérintkező mod. terheléskapcsolókhoz, 2Z, 20-125 A HZC312
--AC 23 - 415 V AC
Segédérintkező mod. terheléskapcsolókhoz, 1Z, 100-160 A HZF301
--beköthető vezeték: 35 mm2 merev
Segédérintkező mod. terheléskapcsolókhoz, 1NY, 100-160 A HZF302
HZC311
Megnevezés Névleges áram Modulszám Cikkszám
Moduláris terheléskapcsoló 63 A 3 HAC306
HAC410 Moduláris terheléskapcsoló 80 A 3 HAC308 Érintésvédelmi takaró mod. kapcsolókhoz
Moduláris terheléskapcsoló 100 A 3 HAC310
Moduláris terheléskapcsoló 63 A 4 HAC406
Megnevezés Cikkszám
Moduláris terheléskapcsoló 80 A 4 HAC408
Érintésvédelmi takaró, 20-63 A, 3P HZC211
Moduláris terheléskapcsoló 100 A 4 HAC410
Érintésvédelmi takaró, 63-100 A, 3P HZC213
Érintésvédelmi takaró, 100-125 A, 3P HZC215
Leírás:
--DIN sínre vagy szerelőlapra rögzíthető
SB432PV
200 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 201
Megszakítók és terheléskapcsolók Megszakítók és terheléskapcsolók
Moduláris forgókapcsolók Terheléskapcsolók
Moduláris terheléskapcsoló látható kapcsolási helyzettel, 3 és 4 pólus --beépítőkészlettel szerelhető a quadro elosztókba --biztosítja a terhelés alatti be- és kikapcsolást valamint a szakaszolást minden kis-
--direkt hajtás feszültségű áramkörben
Megszakítók és
Megszakítók és
--In: 160-1600 A --szabvány: MSZ EN 60947
Szigetelési feszültség: 800 V
terhelésk.
terhelésk.
Leírás: Terheléskapcsoló, 3P
--AC 23 - 415 V AC
--beköthető vezeték: 70 mm2 merev
Leírás:
--AC 23 - 400 V AC
Megnevezés Névleges áram Modulszám Cikkszám --reteszelhető hajtás
Mod. terheléskapcsoló, látható állapot 100 A 6,5 HAE310 --rögzítőcsavarok és anyák
Mod. terheléskapcsoló, látható állapot 125 A 6,5 HAE312 --kézi működtetés
HAE416
Mod. terheléskapcsoló, látható állapot 160 A 6,5 HAE316
Max. beköthető merev kábel Szigetelési
Mod. terheléskapcsoló, látható állapot 100 A 8 HAE410 Megnevezés Névleges áram keresztmetszet / pólus feszültség Cikkszám
Mod. terheléskapcsoló, látható állapot 125 A 8 HAE412 Terheléskapcsoló 125 A 50 mm² 800 V HA351
Mod. terheléskapcsoló, látható állapot 160 A 8 HAE416 HA358
Terheléskapcsoló 160 A 95 mm² 800 V HA352
Terheléskapcsoló 250 A 150 mm² 800 V HA354
Terheléskapcsoló 400 A 240 mm² 1000 V HA357
Tengely HAE moduláris kapcsolókhoz
Terheléskapcsoló 630 A 2x300 mm² 1000 V HA358
Terheléskapcsoló 800 A 2x300 mm² 1000 V HA360
HZC114 Megnevezés Hossz Cikkszám
Terheléskapcsoló 1250 A 4x185 mm² 1000 V HA362
Tengely, D=6 mm, 20-100 A 150 mm HZC114
Terheléskapcsoló 1600 A 6x240 mm² 1000 V HA364
Tengely, D=6 mm, 20-100 A 200 mm HZC115
Tengely, D=6 mm, 100-160 A 320 mm HZC116
Terheléskapcsoló, 4P
Megnevezés Cikkszám
Bezeichnung Cikkszám
Segédérintkező HAE terheléskapcsolókhoz, 1Z+1NY, 20-125 A HZC311
Direktbekötő, HA352-höz, 16-95 mm² HZ073
Segédérintkező HAE terheléskapcsolókhoz, 2Z, 20-125 A HZC312
Direktbekötő, HA354-hez, 16-185 mm² HZ074
Segédérintkező HAE terheléskapcsolókhoz, 1Z, 100-160 A HZF301 HZ074
Direktbekötő, HA357-hez, 50-240 mm² HZ075
HZC311 Segédérintkező HAE terheléskapcsolókhoz, 1NY, 100-160 A HZF302
Direktbekötő, HA358-hoz, 90-300 mm² HZ076
202 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 203
Megszakítók és terheléskapcsolók Megszakítók és terheléskapcsolók
Terheléskapcsolók Terheléskapcsolók
Megszakítók és
Leírás:
Megnevezés Hossz Cikkszám
--HA terheléskapcsolókhoz
terhelésk.
terhelésk.
--felülre és alulra Tengely, D=10 mm, 63-400 A 200 mm HZC101
HZC101
--készülék szemből takarásához Tengely, D=10 mm, 63-630 A 320 mm HZC102
HZ033
Tengely, D=12 mm, 800-1600 A 200 mm HZC105
Megnevezés Cikkszám Tengely, D=12 mm, 800-1600 A 320 mm HZC106
Védőburkolat, 3P, HA351/352 HZ033
Védőburkolat, 3P, HA354 HZ034
Segédérintkező HA terheléskapcsolókhoz
Védőburkolat, 3P, HA357/358 HZ035
Védőburkolat, 3P, HA360 HZ036
Szigetelési feszültség: 250 V
Védőburkolat, 3P, HA362/364 HZ037
Leírás:
--cos (fi) = 0,8
--mechanikai élettartam: 107 kapcsolás
Védőburkolat, 4 pólus
--megszakítás előresiető- és jelzőérintkezők
--125-630 A kapcsolókhoz
Eigenschaften:
--HA terheléskapcsolókhoz
--felülre és alulra Megnevezés Cikkszám
HZ043 HZ023
--készülék szemből takarásához Segédérintkező HA terheléskapcsolókhoz, 2x 1Z+1NY, 125-630 A HZ023
Megnevezés Cikkszám
Védőburkolat, 3P, HA451/452 HZ043
Védőburkolat, 3P, HA454 HZ044
Védőburkolat, 3P, HA457/458 HZ045
Védőburkolat, 3P, HA460 HZ046
Védőburkolat, 3P, HA462/464 HZ047
Leírás:
--csatlakozások védelmére, burkolására (IP2X)
--csatlakozási oldalanként 1 db-ot kell rendelni
Leírás:
--csatlakozások védelmére, burkolására (IP2X)
--csatlakozási oldalanként 1 db-ot kell rendelni
Megnevezés Cikkszám
Leírás:
--tengelyt külön kell rendelni
Megnevezés Cikkszám
Kivezetett hajtás, 100-630 A HZC002
Kivezetett hajtás, 800-1600 A HZC003
HZC002
204 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 205
Megszakítók és terheléskapcsolók Megszakítók és terheléskapcsolók
Olvadóbiztosítós terheléskapcsolók Olvadóbiztosítós terheléskapcsolók
Megszakítók és
Leírás: Leírás:
--szemmel látható kapcsolási állapot --sínek és csatlakozók közvetlen érintés elleni védelme
terhelésk.
terhelésk.
--kettős megszakítás pólusonként
--olvadóbiztosítókkal a túlterhelés és zárlat elleni védelemhez
--IP20 védettség Megnevezés Cikkszám
Érintésvédelmi takaró, 160 A, 3P HZF202
Leírás:
Olvadóbiztosítós terheléskapcsolók, 4P --max. 2 x 2,5 mm²
Leírás:
--szemmel látható kapcsolási állapot Megnevezés Cikkszám
--kettős megszakítás pólusonként Segédérintkező HFD készülékekhez, 1Z, 100-160 A HZF301
--olvadóbiztosítókkal a túlterhelés és zárlat elleni védelemhez Segédérintkező HFD készülékekhez, 1NY, 100-160 A HZF302
--IP20 védettség
HZF302
Megnevezés Névleges áram Méret Cikkszám
Olvadóbiztosítós terheléskapcsoló, 4P 63 A NH000 HFD406
HFD406 Olvadóbiztosítós terheléskapcsoló, 4P 125 A NH00 HFD412
Olvadóbiztosítós terheléskapcsoló, 4P 160 A NH00 HFD416
Olvadóbiztosítós terheléskapcsoló, 4P 250 A NH1 HFD425
Olvadóbiztosítós terheléskapcsoló, 4P 400 A NH2 HFD440
Olvadóbiztosítós terheléskapcsoló, 4P 630 A NH3 HFD463
Leírás:
--reteszelhető
--tengelyt külön kell rendelni
Megnevezés Cikkszám
Kivezetett hajtás, 20-250 A HZC001
Kivezetett hajtás, 100-400 A HZC002
Kivezetett hajtás, 630-1600 A HZC003
HZC002
206 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 207
Megszakítók és terheléskapcsolók Megszakítók és terheléskapcsolók
Moduláris kézi átkapcsolók Moduláris kézi átkapcsolók
Megszakítók és
--a forgókar kikapcsolt állapotban reteszelhető --Védettség: IP20
--Ith(40°C) 63-160 A --Szabvány: IEC/MSZ EN 60947-3 Megnevezés Cikkszám
terhelésk.
terhelésk.
--2 független kisfeszültségű áramkör terhelés alatti átkapcsolására alkalmas
Átvezető sín moduláris átkapcsolóhoz, 20-40 A, 3P HZC706
Átvezető sín moduláris átkapcsolóhoz, 20-40 A, 4P HZC707
Moduláris átkapcsoló, 3 és 4 pólus Átvezető sín moduláris átkapcsolóhoz, 63-80 A, 3P HZC708 HZC706
Átvezető sín moduláris átkapcsolóhoz, 63-80 A, 4P HZC709
Leírás:
--védettség: IP55
--reteszelhető mind a 3 pozícióban
--tengelyt külön kell rendelni
Megnevezés Cikkszám
Kivezetett hajtás, 20-80 A HZC016
HZC016
Leírás:
--előresiető nyitás
Megnevezés Cikkszám
Segédérintkező HIM készülékekhez, 1Z+1NY, 20-125 A HZC311
Segédérintkező HIM készülékekhez, 2Z, 20-125 A HZC312
HZC311
208 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 209
Megszakítók és terheléskapcsolók Megszakítók és terheléskapcsolók
Kézi átkapcsolók 125 A-ig Kézi átkapcsolók 1600 A-ig
Megszakítók és
--DIN sínre vagy szerelőlapra rögzíthető --szabvány: IEC/MSZ EN 60947-3 --3 kapcsolási állapot: I-0-II
--villamos leválasztás Funkció: --szerelőlapra rögzíthető
terhelésk.
terhelésk.
--2 független kisfeszültségű áramkör terhelés alatti átkapcsolására alkalmas --kompakt design
--védettség: IP20
--szabvány: IEC/MSZ EN 60947-3
Kézi átkapcsoló, 63-125 A, 4 pólusú
HZ156R
210 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 211
Megszakítók és terheléskapcsolók Megszakítók és terheléskapcsolók
Kézi átkapcsolók 1600 A-ig Automatikus moduláris átkapcsolók
Megszakítók és
Leírás:
Megnevezés Névleges áram Cikkszám
--IP2x pólusonként
terhelésk.
terhelésk.
Automatikus moduláris átkapcsoló, 4P 20 A HIC402A
Automatikus moduláris átkapcsoló, 4P 40 A HIC404A
Megnevezés Cikkszám
Automatikus moduláris átkapcsoló, 4P 63 A HIC406A
Érintésvédelmi takaró, 125-200 A, 4P HZC202
Automatikus moduláris átkapcsoló, 4P 80 A HIC408A
HZC202 Érintésvédelmi takaró, 200-400 A, 4P HZC204
Automatikus moduláris átkapcsoló, 4P 100 A HIC410A HIC416A
Érintésvédelmi takaró, 400-630 A, 4P HZC206
Automatikus moduláris átkapcsoló, 4P 125 A HIC412A
Automatikus moduláris átkapcsoló, 4P 160 A HIC416A
Átvezető sín HI kézi átkapcsolóhoz
Leírás:
--elmenő áramkörök összekötéséhez, pólusonként
--1 csomag = 4 darab
HZ159
Megnevezés Cikkszám
Átvezető sín HI kézi átkapcsolóhoz, 125/160 A HZ156
Átvezető sín HI kézi átkapcsolóhoz, 250 A HZ157
Átvezető sín HI kézi átkapcsolóhoz, 400 A HZ158
Átvezető sín HI kézi átkapcsolóhoz, 630 A HZ159
Átvezető sín HI kézi átkapcsolóhoz, 800 A HZ162
Átvezető sín HI kézi átkapcsolóhoz, 1250 A HZ163
Átvezető sín HI kézi átkapcsolóhoz, 1600 A HZ164
212 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 213
Megszakítók és terheléskapcsolók Megszakítók és terheléskapcsolók
Motoros átkapcsolók Motoros átkapcsolók
Megszakítók és
- szerelőlapra rögzíthető
Funkció: - látható kapcsolási állapot Leírás:
--3 kapcsolási állapot: I-0-II
terhelésk.
terhelésk.
- 2 független kisfeszültségű áramkör terhelés alatti távolról való átkapcsolása - kézi vészkapcsoló
- szabvány: MSZ EN 60947-3, MSZ EN 60947-6-1 --integrált vezérlőegység az automatikus átkapcsoláshoz
Leírás: --hálózat és generátor közötti átkapcsolás
HIBxxxM és HICxxxG/E készülékek 4 pólusú átkapcsolók, motoros hajtással és --visszajelző relé a készülék folyamatos rendelkezésre állásáról
látható kapcsolási állapottal --nem világos áttérés, fogyasztónál ideiglenes feszültségkimaradás
HIBxxxM: távvezérelt átkapcsoló motoros hajtással --integrált segédérintkező
HICxxxG/E: automatikus átkapcsoló motoros hajtással --energiamenedzsment és kommunikációs funkciók
--automatikus vagy kézi átkapcsolás funkció
Megnevezés Cikkszám
Átvezető sín motoros átkapcsolóhoz, 125/160 A HZ156
Átvezető sín motoros átkapcsolóhoz, 250 A HZ157
Átvezető sín motoros átkapcsolóhoz, 400 A HZ158
Átvezető sín motoros átkapcsolóhoz, 630 A HZ159
Átvezető sín motoros átkapcsolóhoz, 800 A HZ162
Átvezető sín motoros átkapcsolóhoz, 1250 A HZ163
Átvezető sín motoros átkapcsolóhoz, 1600 A HZ164
214 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 215
Megszakítók és terheléskapcsolók
Motoros átkapcsolók
Megszakítók és
Vezeték max. hossza: 3m
Használati hőmérséklet: -10 bis 55 °C
terhelésk.
terhelésk.
Szélesség: 96 mm
Magasság 96 mm
IP védettség IP21
Leírás:
--kijelző a kapcsolási állapot vizuális megjelenítéshez
--ajtóba építhető, RJ45 csatlakozó
HZI910
Megnevezés Cikkszám
Kijelző a kapcsolási állapot vizuális megjelenítéshez HZI910
Leírás:
--kijelző a kapcsolási állapot vizuális megjelenítéséhez és programozáshoz
--ajtóba építhető, RJ45 csatlakozó
Megnevezés Cikkszám
HZI911
Kijelző átkapcsolók programozásához HZI911
Vezérlő egység
Leírás:
--lehetővé teszi a HZI910 és HZI911 kijelzőkkel való vezérlést a motoros átkapcsolóknál
Megnevezés Cikkszám
Vezérlő egység HZI811
HZI811
Leírás:
--belső védelem: olvadóbiztosító bemenetenként (3,15 A)
--lehetővé teszi a HIBxxx készülékek vezérlésének betáplálását 2 független 230 V-os hálózatról
--LED-es visszajelzés
HZI812
Megnevezés Cikkszám
Kettős betápláló modul HZI812
216 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 217
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kompakt megszakító DC áramkörökben Termomágneses kioldó
Kompakt megszakítók alkalmazása egyenáramú Az x160 és x250 típusú kompakt megszakítók termikus (bimetál) és
rendszerekben elektromágneses kioldóval vannak kialakítva.
Megszakítók és
Megszakítók és
terhelésk.
terhelésk.
Védelmi készülékek egyenáramú rendszerekben Időállandó
Az áramváltóknak váltakozó áramra van szükségük, hogy mágneses A DC áramkörök időállandója határozza meg, hogy a terhelés
teret hozzanak létre és így feszültséget indukáljanak a szekunder megszakítása/kapcsolása esetén a feszültség vagy áram függvénye
oldalon. Bármely olyan készülék, ami áramváltóval oldja meg az áram hogyan alakul.
mérését és bizonyos értékek érzékelését, azok a DC rendszerek
védelmére nem alkalmazható. A legtöbb elektronikus kioldóval Az időállandó azt mutatja meg, hogy a kondenzátor feszültsége vagy
rendelkező kompakt megszakító ebbe a kategóriába esik. a tekercs árama milyen gyorsan reagál a tranziensekre.
Vizsgálatok és jóváhagyások
IEC International Electrotechnical Commission
NK, Japan Nippon Kaiji Kyokai
LR, UK Lloyd’s Register of Shipping
ABS, USA American Bureau of Shipping
GL, Germany Germanischer Lloyd
BV, France Bureau Veritas
218 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 219
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Termikus és elektromágneses kioldó Elektronikus kioldó
Megszakítók és
keresztmetszetéhez megfelelő névleges áram tartozzon.
Az IR értéke 0,63-1 között állítható be. Kioldási és beállítási értékek Áramértékek
terhelésk.
terhelésk.
Az elektronikus kioldó jelleggörbét 3 fontos részre lehet osztani:
2 (L - long time delay): túlterhelés elleni védelem Ir = túlterhelés elleni védelem áramértéke, amely a vezeték vagy fo-
(S - short time delay): késleltetett rövidzárlati védelem gyasztó túlterhelését akadályozza meg.
(I - instantaneous): azonnali kioldás tr = késleltetési idő túlterhelés esetén. Ennek értéke 2xIr és 6xIr kö-
Minden hiba esetén ezek a beállítási lehetőségek megoldást zött változik, annak nagyságától függően.
nyújtanak ahhoz, hogy optimálisan és biztonságosan működjön Isd = rövidzárlati védelem beállított áramértéke. Az Ir értékének több-
a villamos rendszer. A kioldási jellemzők különböző szakaszokra szöröse.
osztják a karakterisztikát. Ezekkel a beállításokkal meg lehet határozni tsd = rövidzárlat esetén a késleltetési idő, hogy a szelektivitás telje-
például a hogy a kompakt megszakító milyen késleltetéssel oldjon ki. süljön.
Ii = pillanatkioldású zárlatvédelem áramértéke. Ez az érték 10xIr-
L = Long Time Delay, túlterhelés elleni védelem azaz lassú kioldás, vagy 14xIr, a készülék típusától függően.
(xIn) (xIn) amely az áramnak a nagyságától függően old ki.
S = Short Time Delay, rövidzárlat elleni védelem, azaz gyorskioldás.
3 Az Ii potméterrel beállítható a gyorskioldó értéke, így a rövidzárlati Ez a kioldás biztosítja, hogy a kábelek végén kialakuló zárlatok is
kioldást lehet szabályozni. meg legyenek szakítva. Ez az érték a Ik1-től függ, ami a telepítési
helyen lévő zárlati áram. Erre az értékre szokták beállítani, hogy
minden esetben érzékelhető legyen a rövidzárlat és a kioldás
megtörténjen. A késleltetést a rendszer szelektivitásának
biztosításához kell meghatározni, nehogy felesleges leoldások
legyenek vagy egyidejűleg oldjon ki a fedővédelem és a hibás
áramkörben lévő védelmi készülék. Mindenképpen próbáljuk
elkerülni a nem hibás áramkörök szükségtelen leoldását.
I = Instantaneous, azonnali kioldás.
Ez a kioldás felelős a nagy rövidzárlatok azonnali érzékelésére és
azok megszüntetésére. Az eszköz típusától függően ez az érték fix.
Nullavezető védelme
A 4 pólusú kompakt megszakítóval a nullvezetőt is lehet védeni. A Példa: h630/400 A, 3 pólus
nullvezető és fázisvezetők védelmének beállításai:
Motorvédelem
A megszakítók, amelyek motorokat táplálnak, gyakran csak rövidzár-
lati védelemmel vannak ellátva. A túlterhelés elleni védelmet külön
egy termikus kioldó vagy elektronikus védelem oldja meg.
Ezek a speciális megszakítók túlterhelés elleni védelem nélkül lettek
kialakítva. A Hager 4 pólusú kompakt megszakítók túlterhelés- és rö-
vidzárlat-védelemmel is rendelkeznek, így megfelelő védelmet nyújta-
nak a nullvezetőnek is.
Beállítások
A bal oldali potméterrel lehet beállítani a túlterhelés elleni védelmet. Javasolt görbék
A jobb oldali potméterrel pedig a 7 előre beállított karakterisztikát le- a fogyasztókhoz
het kiválasztani a rövidzárlati védelemnek a h630/400 A-es kompakt 1 Generátor védelme
megszakítónál. (lásd az ábrát fent) 2-4 Transzformátor
Minden kompakt megszakító műszaki adatlapjánál megtalálható a védelme
részletes kioldási jelleggörbe és azok beállítása. 5-7 Fogyasztó védelme
220 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 221
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Elektronikus kioldó Külső kiegészítők
Megszakítók és
Szeretnénk beállítani az 5. előre beállított karakterisztikát, IB = 320 A
terhelésk.
terhelésk.
A-es terhelésnél. Következőképpen kell kivitelezni.
A bal oldali potmétert 0,8-ra kell állítani, ezzel kerül kiválasztásra az Ir .
(400x0,8= 320 A) A jobb oldali potmétert pedig az 5-ös számra kell
tekerni, így választhatjuk ki a kívánt karakterisztikát, amit a jobb oldali 6
ábrán kékkel jelöltünk.
8
IR (%)
9
Rövidzárlati áram korlátozása
Példa: h630/ 400 A, 3 pólus
Különböző csatlakozók
5 Hátsó csatlakozók
6 Hosszabbító csatlakozók, fázisszéthúzók
7 Direkt bekötők
222 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 223
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Csatlakozók Belső kiegészítők
Megszakítók és
oldását, ha vezérlőfeszültséget adunk a kioldóra.
A munkaáramú kioldó tartósabb vezérlőfeszültség jelenlétét is elviseli,
terhelésk.
terhelésk.
így akár két kompakt megszakító elektronikus reteszeként is alkal-
mazhatóak.
Amint a munkaáramú kioldó megszólal, a megszakító és annak bille-
nőkapcsolója kioldott (TRIP) állapotba kerül.
Megengedett feszültség-tartományok: 85-110% AC és 75-125% DC
vezérlőfeszültség esetén.
Beköthető kábelkeresztmetszet: 0,5-1,25 mm².
A munkaáramú kioldók színkódja szürke.
Csatlakozók típusai
Áttekintés a csatlakozó típusairól Feszültségcsökkenési kioldó
Különböző csatlakozási típusok állnak rendelkezésre A feszültségcsökkenési kioldó automatikusan bontja az áramkört/ki-
a betáp és elmenő kábelekhez: kapcsolja a megszakítót, ha a vezérlési feszültség 70-35% alá esik.
- Elülső csatlakozás a megszakítón A feszültségcsökkenési kioldó megakadályozza az újra bekapcsolá-
- Csavarokat tartalmazza a csomag sát a megszakítónak, egészen addig, amíg a névleges feszültség
- Hátsó csatlakozók 85%-át el nem éri a hálózati feszültség. Amint a feszültségcsökke-
- Direkt bekötők nési kioldó megszólal, a megszakító és annak billenőkapcsolója kiol-
- Hosszabbító csatlakozók, fázisszéthúzók dott (TRIP) állapotba kerül. Beköthető kábelkeresztmetszet:
0,5-1,25 mm². A feszültségcsökkenési kioldók színkódja szürke és
DIN sín adapter 125 A-ig fekete.
Segédérintkező
A segédérintkező feszültségmentes visszajelzést ad a megszakító BE
vagy KI állapotáról. Beköthető kábelkeresztmetszet: 0,5-1,25 mm².
A segédérintkezők színkódja szürke.
224 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 225
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Motoros hajtás Motoros hajtás
Megszakítók és
való ki-és bekapcsolása. A motoros hajtás rendkívül megbízható: arra A motoros hajtás önzáró áramkör a nyitó és záró jelek számára. Egy
a kapcsolási teljesítményre lett tervezve, amire a kompakt megsza- aktuális nyitó- vagy zárójel teljes működést indít el. Ha a megszakító
terhelésk.
terhelésk.
kító képes. kiold, akkor a motoros hajtás OFF kapcsára küldött jellel a motor
-- könnyen szerelhető állapota visszaáll.
-- gyors válaszreakció (=<100 ms)
-- zárszerkezet alapfelszerelés Csatlakozó vezérlő
-- opcionális kulcsos zár Ha a motoros hajtás mellett feszültségcsökkenési kioldóval is kábelezéshez
-- tápfeszültség visszajelző felszereltük a megszakítót, akkor a vezérlési áramot úgy kell
beállítani, hogy a kioldó reagálni tudjon, mielőtt egy visszakapcsolási
kézi kapcsoló
betáp kijelzés vagy bekapcsolási parancs érkezik a motorra. 40 ms-os késleltetés
kézi vezérlő-
kar
már elég ahhoz, hogy a feszültségcsökkenési kioldó reagálni tudjon.
Ha munkaáramú kioldót használunk, akkor arra kell figyelni, hogy
a kioldási áram úgy legyen beállítva, hogy feszültségmentes legyen
mielőtt visszakapcsolási vagy bekapcsolási parancs érkezik.
opcionális zár Ha a terheléskapcsoló és kompakt megszakító mechanikusan van
reteszelve, ahhoz hogy teljesen megbízhatóan működjön javasolt
az elektronikus retesz használata is. Az elektronikus reteszhez külön
kábel szükséges. A kábelvégeket a motorokon található
be- és ki-
sorkapcsokba kell bekötni, így biztosítva a további védelmet egyéb
feszültség- kapcsolás tartozék nélkül.
visszajelzés visszajelző
opcionális
zár be- és ki- Automatikus Reset
be- és kikap- kapcsoló A fent bemutatott motoros hajtások automatikus visszakapcsolással
csoló gomb
rendelkezek.
kapcsoló jel-
zéssel
reteszelés választó-
lakattal kar
Telepítés
-- Kevesebb mint 10 mp alatt fel lehet szerelni
-- Csavaros rögzítés
Keresztreteszelés
Két kompakt megszakító mechanikus reteszelése mellett az elektro-
mos reteszelést is meg kell oldani. Keresztreteszelés motoros hajtás-
hoz való elektromos kábelreteszeléssel vagy vezérlőkábellel oldható
meg.
Körcsatlakozó
226 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 227
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kompakt megszakítók áttekintő Kompakt megszakítók áttekintő
Megszakítók és
Típus-csoport HCA HHA HNA HCB HNB HNC HEC HND HCD HND HED HCE HNE HEE HCF HNF HEF
terhelésk.
terhelésk.
Pólusok száma 3-4 3-4 3-4 3-4 3-4 3-4 3-4 3-4 3-4
Névleges áram In [A] 160 250 250 400 630 1000 1600
Lehetséges védelmi tartomány [A] 125 - 160 16 - 160 250 100 - 250 40-125-250 250-400 400-630 250-630 800-1000 1250-1600
Névleges üzemi feszültség (AC) Ue [V] 220 / 440 220 / 440 220 / 690 220 / 690 220 / 690 220 / 690 220 / 690
Frekvencia f [Hz] 50 / 60 50 / 60 50 / 60 50 / 60 50 / 60 50 / 60 50 / 60
Névleges szigetelési feszültség Ui [V] 690 800 800 800 800 800 800
(AC) 50-60 Hz 220/230 V Icu [kA] - 35 85 - 85 85 100 85 - 85 100 - 85 (800 A) 100 - 100 100
75 (1000 A)
(AC) 50-60 Hz 380/415 V Icu [kA] - 25 40 - 40 50 70 50 - 50 70 - 50 70 - 50 70
228 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 229
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kaszkádolás IEC/MSZ EN 60947-2 szabvány szerint Szelektivitás
Megszakítók és
nálva a fedővédelmek -olvadóbiztosítók, kompakt megszakítók - kompakt megszakítót - tervezünk be, akkor jelentős pénzügyi megta- Mi a szelektivitás lényege? Szelektivitási táblázatok értelmezése
áramkorlátozó képességét, az ezek után beépített védelmi készülékek karítást érhetünk el, mert nem mindegy, hogy a mögötte lévő kismeg- A szelektivitás a védelmi készülékek összehangolása olyan szem-
terhelésk.
terhelésk.
zárlati szilárdsága kisebb, ezért gazdaságilag sokkal kedvezőbb lehet szakítók zárlati szilárdsága mekkora. Nagymértékű értékbeli pontból, hogy mindig a hibahelyhez legközelebbi készülék oldjon ki A „T” betűvel jelölt részek biztosítják a teljes szelektivitást a hálózatol-
a projekt ára. különbség van a 4,5-6-10-15 kA-es kismegszakítók között, főleg ha és elkerüljük a nem hibás hálózatrészek felesleges feszültségmente- dali és az az mögötti védelmi készülékek között. A teljes szelektivitás
nagy mennyiségekről van szó. sítését. minden hibaáram típusra teljesül a fedő és fogyasztóhoz közeli ké-
A fedővédelmek ellenállnak a nagyobb zárlati áramoknak, így a mö- -- a kaszkádolási táblázat segítségével egyszerűsíthető a védelmi szülékek között.
göttük lévő védelmi készülékeknek nem kell ugyanazt a zárlati áramot készülékek kiválasztása
elviselniük, hanem a gyártók által feltüntetett táblázatokban lévő kor- -- pénzügyi megtakarítás a fogyasztókat közvetlenül védő készülékek Teljes szelektivitás A táblázat többi részében vagy részlegesen vagy egyáltalán nem sze-
látozott zárlati áramértékeket. megfelelő zárlatszilárdság kiválasztásával - hibás áramkör/rész ki van kapcsolva lektívek a készülékek.
- a fedővédelem zárva maradt, nem hibás áramkörök üzemelnek
Mivel a zárlati áram korlátozását a fedővédelem végzi, ezért az alatta Ha a részleges szelektivitás teljesül, akkor a szelektivitási határáram
lévő összes készülékre érvényes a kaszkádolás, nem csak az egymás Ezenkívül a kaszkádolás segítségével csökkenthetőek a zárlat által van feltüntetve. Ez alatt teljesül a szelektivitás, a megjelölt érték felett
után lévő készülékekre. létrehozott elektrodinamikus és termikus hatások. Részleges szelektivitás viszont mindkét védelmi készülék kiold.
A lenti táblázatokban lévő értékek kA-ben adják meg azt a zárlati -- szelektivitás nem éri el az előre kalkulált zárlati áramot
áramértéket, amit a fedővédelem után beépített készülékek el tudnak -- hibás áramkör/rész ki van kapcsolva
viselni a kaszkádolásnak köszönhetően. -- a szelektivitási határáram (IS) feletti zárlati áram nyithatja a fedővé- Megjegyzés: a szelektivitás teljes, ha ICW (IS- szelektivitási határáram)
delmet, szelektivitás nem teljesül = ICS , függetlenül attól, hogy a megszakító beépített vagy külső vé-
delmi relével van felszerelve.
maximális zárlati szilárdság, kA A legtöbb megszakító nyit, ha ICW (IS) <ICS.
MSZ EN 60947-2, 3P+N, 220/380-240/415 V AC
Fedővédelem
x160TM x250TM h250LSI h630LSI h1000LSI h1600LSI
HHA HNA HNB HNC HEC HND HED HNE HEE HNF HEF
IEC 60947-2 25 kA 40 kA 40 kA 50 kA 70 kA 50 kA 70 kA 50 kA 70 kA 50 kA 70kA
HHA 25 kA 25 40 40 50 70 50 55 45 45 28 28
x160TM
HNA 40 kA - 40 40 50 70 50 70 50 70 50 50
x250TM HNB 40 kA - - 40 50 70 50 70 50 70 50 50
HNC 50 kA - - - 50 70 50 70 50 70 50 70
h250LSI
Terhelésoldali
HEC 70 kA - - - - 70 50 70 50 70 50 70
HND 50 kA - - - - - 50 70 50 70 50 70
h630LSI
HED 70 kA - - - - - - 70 50 70 50 70
HNE 50 kA - - - - - - - 50 70 50 70
h1000LSI
HEE 70 kA - - - - - - - - 70 50 70
HNF 50 kA - - - - - - - - - 50 70
h1600LSI
HEF 70 kA - - - - - - - - - - 70
Fedővédelem
x160TM x250TM h250LSI h630LSI h1000LSI h1600LSI
HHA HNA HNB HNC HEC HND HED HNE HEE HNF HEF
IEC 60947-2 35 kA 85 kA 85 kA 85 kA 100 KA 85 kA 100 KA 85kA 100 KA 100 KA 100 KA
HHA 35 kA 35 85 85 85 100 85 100 85 100 45 45
x160TM
HNA 85 kA - 85 85 85 100 85 100 85 100 100 100
x250TM HNB 85 kA - - 85 85 100 85 100 85 100 100 100
HNC 85 kA - - 85 85 100 85 100 85 100 100 100
Terhelésoldali
h250LSI
HEC 100 kA - - - - 100 85 100 85 100 100 100
HND 85 kA - - - - - 85 100 85 100 100 100
h630LSI
HED 100 kA - - - - - - 100 85 100 100 100
HNE 85 kA - - - - - - - 85 100 100 100
h1000LSI
HEE 100 kA - - - - - - - - 100 100 100
HNF 100 kA - - - - - - - - - 100 100
h1600LSI
HEF 100 kA - - - - - - - - - - 100
230 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 231
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kaszkádolás: kompakt megszakítók / kismegszakítók Kaszkádolás: kompakt megszakítók / kismegszakítók
Megszakítók és
x160 TM x250 TM h250 TM h250 LSI h400 LSI h630 LSI h1000 LSI h1600 LSI
Típusok/Cikkszámok
terhelésk.
terhelésk.
HDA HHA HNA HHB HNB HHG HNG HEG HNC HEC HHD HND HND HED HNE HEE HNF HEF
Zárlati megsz. kép. IEC 60898 / 61009-1 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Zárlati megsz. kép. IEC 90947-2 25 KA 35 kA 85 kA 35 kA 85 kA 35 kA 85 kA 85 kA 85 kA 100 kA 35 kA 85 kA 85 kA 100 kA 85 kA 100 kA 100 kA 100 kA
Karakterisztika - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Ax8xx 4,5 kA 6 kA B, C 10 kA 10 kA 10 kA 10 kA 10 kA 7,5 kA 7,5 kA 7,5 kA 10 kA 7,5 kA 10 kA 10 kA 6 kA 6 kA 6 kA 6 kA 6 kA 6 kA
Ax9xx 6 kA 10 kA B, C 15 kA 15 kA 15 kA 15 kA 15 kA 12,5 kA 12,5 kA 12,5 kA 15 kA 12,5 kA 15 kA 15 kA 10 kA 10 kA 10 kA 10 kA 10 kA 10 kA
Kaszkádolás: kompakt megszakítók/kismegszakítók 1PP 230V - 240V 2PP / 3PP / 3PP+N / 4PP 400V - 415V IEC 60947-2
x160 TM x250 TM h250 TM h250 LSI h400 LSI h630 LSI h1000 LSI h1600 LSI
Típusok/Cikkszámok
HDA HHA HNA HHB HNB HHG HNG HEG HNC HEC HHD HND HND HED HNE HEE HNF HEF
Zárlati megsz. kép. IEC 60898 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Zárlati megsz. kép. IEC 60947-2 18 KA 25 kA 40 kA 25 kA 40 kA 25 kA 50 kA 65 kA 50 kA 70 kA 25 kA 50 kA 50 kA 70 kA 50 kA 70 kA 50 kA 70 kA
Karakterisztika - - - - - - - - - - - - - - - - - -
MX, MY 3 kA 4,5 kA B, C 10 kA 10 kA 15 kA 10 kA 10 kA 10 kA 10 kA 10 kA 10 kA 10 kA 6 kA 6 kA 6 kA 6 kA 4,5 kA 4,5 kA 4,5 kA 4,5 kA
MU, MT, MV 6 kA 10 kA B, C 18 kA 20 kA 30 kA 20 kA 20 kA 20 kA 20 kA 20 kA 20 kA 20 kA 15 kA 15 kA 15 kA 15 kA 10 kA 10 kA 10 kA 10 kA
NB, NC, ND 10 kA 15 kA B, C, D 18 kA 25 kA 40 kA 25 kA 30 kA 25 kA 30 kA 30 kA 30 kA 30 kA 20 kA 20 kA 20 kA 20 kA 20 kA 20 kA 15 kA 15 kA
MVN, MWN 3 kA - B, C 10 kA 10 kA 15 kA 10 kA 10 kA 10 kA 10 kA 10 kA 10 kA 10 kA 6 kA 6 kA 6 kA 6 kA 4,5 kA 4,5 kA 4,5 kA 4,5 kA
MBN, MCN 6 kA - B, C 18 kA 20 kA 30 kA 20 kA 20 kA 20 kA 20 kA 20 kA 20 kA 20 kA 15 kA 15 kA 15 kA 15 kA 10 kA 10 kA 10 kA 10 kA
MB, MC, NGN 6 kA 10 kA B, C, D 18 kA 25 kA 30 kA 20 kA 25 kA 25 kA 20 kA 20 kA 25 kA 20 kA 20 kA 20 kA 20 kA 20 kA 10 kA 10 kA 10 kA 10 kA
NBN, NCN, NDN 10 kA 15 kA B, C, D 18 kA 25 kA 40 kA 25 kA 30 kA 25 kA 30 kA 30 kA 30 kA 30 kA 20 kA 20 kA 20 kA 20 kA 20 kA 20 kA 15 kA 15 kA
- 25 kA B, C, D - 25 kA 40 kA 25 kA 40 kA 25 kA 40 kA 40 kA 40 kA 40 kA 25 kA 40 kA 40 kA 40 kA 30 kA 30 kA 25 kA 25 kA
NQN, NRN, NSN - 20 kA B, C, D - 25 kA 40 kA 25 kA 35 kA 25 kA 35 kA 35 kA 35 kA 35 kA 25 kA 25 kA 25 kA 25 kA 25 kA 25 kA 20 kA 20 kA
- 15 kA B, C, D 18 kA 25 kA 40 kA 25 kA 30 kA 25 kA 30 kA 30 kA 30 kA 30 kA 20 kA 20 kA 20 kA 20 kA 20 kA 20 kA 15 kA 15 kA
MMN 2xx, MMN 3xx - 25 kA mágn. - 25 kA 40 kA 25 kA 40 kA 25 kA 40 kA 40 kA 40 kA 40 kA 25 kA 40 kA 40 kA 40 kA 30 kA 30 kA 25 kA 25 kA
MMN 2xx, MMN 3xx - 30 kA mágn. - 25 kA 40 kA 25 kA 35 kA 25 kA 35 kA 35 kA 35 kA 35 kA 25 kA 25 kA 25 kA 25 kA 25 kA 25 kA 20 kA 20 kA
HLE, HLF, HLS 10 kA 10 kA B, C 18 kA 20 kA 30 kA 20 kA 25 kA 20 kA 25 kA 25 kA 25 kA 25 kA 15 kA 15 kA 15 kA 15 kA 15 kA 15 kA 10 kA 10 kA
HMB, HMC, HMD 15 kA 15 kA B, C, D 18 kA 25 kA 40 kA 25 kA 30 kA 25 kA 30 kA 30 kA 30 kA 30 kA 20 kA 20 kA 20 kA 20 kA 20 kA 20 kA 15 kA 15 kA
HMJ, HMK - 30 kA B, C - - 40 kA - 40 kA - 50 kA 50 kA 50 kA 50 kA - 50 kA 50 kA 50 kA 50 kA 50 kA 35 kA 35 kA
HMX - 50 kA C - - - - - - 50 kA 50 kA 50 kA 50 kA - 50 kA 50 kA 50 kA 50 kA 50 kA 50 kA 50 kA
232 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 233
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Szelektivitási táblázat Szelektivitási táblázat
Határok (kA)
h400 TM
x160 TM x250 TM h250 TM h250 LSI h630 LSI h1000 LSI h1600 LSI
Megszakítók és
Megszakítók és
25/50 kA
18/25/40kA 25/40kA 25/50/65 kA 50/70 kA 50/70 kA 50/70 kA 50/70 kA
In 16A 20A 25A 32A 40A 50A 63A 80A 100A 125A 160A 100A 125A 160A 200A 250A 32A 63A 100A 125A 160A 200A 250A 40A 125A 250A 250A 400A 250A 400A 630A 630A 800A 1000A 1250A 1600A
terhelésk.
terhelésk.
6A 1,6 1,7 1,8 2,1 2,6 3,4 4,6 T T T T T T T T T 2,9 5,9 T T T T T 3,1 T T T T T T T T T T T T
10A 1,4 1,5 1,6 1,9 2,3 2,7 3,2 3,8 4,5 5,5 T 5,3 T T T T 2,5 4,1 5,9 T T T T 2,6 T T T T T T T T T T T T
B karakterisztika
16A - - 1,5 1,7 2 2,3 2,7 3,1 3,6 4,1 5,2 4,3 5,3 T T T 2,2 3,5 4,7 5,8 T T T 2,4 5,3 T T T T T T T T T T T
MHN
20A - - - 1,7 2 2,3 2,7 3,1 3,6 4,1 5,2 4,3 5,3 T T T 2,2 3,5 4,7 5,8 T T T 2,4 5,3 T T T T T T T T T T T
25A - - - - 1,9 2,1 2,3 2,6 2,8 3,2 4 3,3 4,1 5,4 T T 2 3 3,7 4,6 6 T T 2,2 4,1 T T T T T T T T T T T
32A - - - - - 2,1 2,3 2,6 2,8 3,2 4 3,3 4,1 5,4 T T - 3 3,7 4,6 6 T T - 4,1 T T T T T T T T T T T
40A - - - - - - 1,6 1,9 2,1 2,4 3,1 2,5 3,1 4,2 T T - 2,3 2,8 3,4 4,6 T T - 3,1 T T T T T T T T T T T
1A 1,5 1,6 1,8 2,3 2,9 4 T T T T T T T T T T 3 T T T T T T 3,3 T T T T T T T T T T T T
2A 1,5 1,6 1,8 2,3 2,9 4 T T T T T T T T T T 3 T T T T T T 3,3 T T T T T T T T T T T T
6A 1,3 1,4 1,6 1,9 2,3 2,9 3,9 5,5 T T T T T T T T 2,5 5 T T T T T 2,6 T T T T T T T T T T T T
C karakterisztika
MJN, MLN
10A 1,1 1,2 1,4 1,7 2 2,4 2,8 3,4 4 4,9 T 4,6 T T T T 2,3 3,6 5,2 T T T T 2,4 T T T T T T T T T T T T
16A - - 1,2 1,5 1,8 2 2,3 2,7 3 3,6 4,6 3,6 4,6 T T T 1,9 2,9 3,9 5 T T T 2,1 4,6 T T T T T T T T T T T
20A - - - 1,5 1,8 2 2,3 2,7 3 3,6 4,6 3,6 4,6 T T T 1,9 2,9 3,9 5 T T T 2,1 4,6 T T T T T T T T T T T
25A - - - - 1,6 1,8 2 2,2 2,4 2,9 3,6 2,9 3,6 4,8 T T 1,8 2,4 3,2 4 5,3 T T 1,9 3,6 T T T T T T T T T T T
32A - - - - - 1,8 2 2,2 2,4 2,9 3,6 2,9 3,6 4,8 T T - 2,4 3,2 4 5,3 T T - 3,6 T T T T T T T T T T T
40A - - - - - - 1,4 1,7 1,9 2,2 2,8 2,2 2,8 3,7 5,5 T - 2,3 2,4 3,1 4,2 T T - 2,8 T T T T T T T T T T T
6A 1,4 1,5 1,6 1,9 2,3 3 4 5,5 6,7 8,6 T 7,8 T T T T 2,5 5,2 8,7 T T T T 2,7 T T T T T T T T T T T T
10A 1,2 1,3 1,4 1,7 2 2,4 2,8 3,4 4 4,9 6,4 4,7 6,2 8,6 T T 2,2 3,6 5,2 6,9 9,6 T T 2,3 6,2 T T T T T T T T T T T
13A - 1,2 1,3 1,5 1,8 2,1 2,4 2,8 3,2 3,7 4,6 3,8 4,7 6,2 9,9 T 2 3,1 4,2 5,2 6,9 T T 2,1 4,7 T T T T T T T T T T T
B karakterisztika
16A - - 1,3 0 1,8 2,1 2,4 2,8 3,2 3,7 4,6 3,8 4,7 6,2 9,9 T 2 3,1 4,2 5,2 6,9 T T 2,1 4,7 T T T T T T T T T T T
MB, MU, MV
20A - - - 0 1,8 2,1 2,4 2,8 3,2 3,7 4,6 3,8 4,7 6,2 9,9 T 2 3,1 4,2 5,2 6,9 T T 2,1 4,7 T T T T T T T T T T T
25A - - - - 1,7 1,9 2,1 2,3 2,5 2,9 3,6 3 3,7 4,9 7,4 T 1,8 2,7 3,3 4,1 5,4 8,2 T 2 3,7 T T T T T T T T T T T
32A - - - - - 1,9 2,1 2,3 2,5 2,9 3,6 3 3,7 4,9 7,4 T - 2,7 3,3 4,1 5,4 8,2 T - 3,7 T T T T T T T T T T T
40A - - - - - - 1,6 1,7 1,9 2,2 2,8 2,3 2,8 3,8 5,9 9,9 - 2,1 2,5 3,1 4,2 6,5 T - 2,8 9,9 T T T T T T T T T T
50A - - - - - - - 1,4 1,5 1,8 2,3 1,8 2,3 3,2 4,9 8,6 - 1,7 2 2,5 3,5 5,4 9,6 - 2,3 8,6 T T T T T T T T T T
63A - - - - - - - - 1,5 1,5 1,8 1,4 1,8 2,4 4,2 7,7 - - 1,6 2 2,7 4,7 8,5 - 1,8 7,7 9,4 T T T T T T T T T
0,5A 1,3 1,4 1,6 2 2,5 3,5 5,6 8,8 T T T T T T T T 2,6 7,3 T T T T T 2,9 T T T T T T T T T T T T
1A 1,3 1,4 1,6 2 2,5 3,5 5,6 8,8 T T T T T T T T 2,6 7,3 T T T T T 2,9 T T T T T T T T T T T T
2A 1,3 1,4 1,6 2 2,5 3,5 5,6 8,8 T T T T T T T T 2,6 7,3 T T T T T 2,9 T T T T T T T T T T T T
3A 1,1 1,2 1,4 1,7 2 2,5 3,4 4,8 5,8 6,8 8,5 6,8 8,6 T T T 2,2 4,4 7,5 9,5 T T T 2,3 8,6 T T T T T T T T T T T
4A 1,1 1,2 1,4 1,7 2 2,5 3,4 4,8 5,8 6,8 8,5 6,8 8,6 T T T 2,2 4,4 7,5 9,5 T T T 2,3 8,6 T T T T T T T T T T T
MC, MN, MW, MT
6A 1,1 1,2 1,4 1,7 2 2,5 3,4 4,8 5,8 6,8 8,5 6,8 8,6 T T T 2,2 4,4 7,5 9,5 T T T 2,3 8,6 T T T T T T T T T T T
C karakterisztika
10A - 1,1 1,25 1,5 1,8 2,1 2,5 3 3,5 4,3 5,6 4,1 5,4 7,6 T T 2 3,2 4,6 6 8,4 T T 2,1 5,4 T T T T T T T T T T T
13A - 1 1,1 1,3 1,6 1,8 2,1 2,4 2,7 3,2 4,1 3,2 4,1 5,6 8,3 T 1,7 2,6 3,5 4,5 6,2 9,2 T 1,9 4,1 T T T T T T T T T T T
16A - - 1,1 1,3 1,6 1,8 2,1 2,4 2,7 3,2 4,1 3,2 4,1 5,6 8,3 T 1,7 2,6 3,5 4,5 6,2 9,2 T 1,9 4,1 T T T T T T T T T T T
20A - - - 1,3 1,6 1,8 2,1 2,4 2,7 3,2 4,1 3,2 4,1 5,6 8,3 T 1,7 2,6 3,5 4,5 6,2 9,2 T 1,9 4,1 T T T T T T T T T T T
25A - - - - 1,4 1,6 1,8 2 2,2 2,6 3,2 2,6 3,2 4,3 6,3 9,9 1,6 2,2 2,9 3,6 4,8 7 T 1,7 3,2 9,9 T T T T T T T T T T
32A - - - - - 1,6 1,8 2 2,2 2,6 3,2 2,6 3,2 4,3 6,3 9,9 - 2,2 2,9 3,6 4,8 7 T - 3,2 9,9 T T T T T T T T T T
40A - - - - - - 1,3 1,5 1,7 2 2,5 2 2,5 3,4 5 8,5 - 2,1 2,2 2,8 3,8 5,6 9,4 - 2,5 8,5 T T T T T T T T T T
50A - - - - - - - 1,1 1,5 1,5 2 1,5 1,9 2,7 4,2 7,3 - 1,3 1,7 2,1 3 4,7 8,1 - 1,9 7,3 8,9 T T T T T T T T T
63A - - - - - - - - 1,5 1,5 1,6 1,3 1,6 2,2 3,8 6,7 - - 1,3 1,6 2,4 4,2 7,4 - 1,75 6,7 8,2 T T T T T T T T T
6A 1,1 1,2 1,3 1,5 1,8 2,4 3,2 4,4 5,4 T T T T T T T 2 4,2 T T T T T 2,2 T T T T T T T T T T T T
10A 0,95 1,05 1,2 1,4 1,6 1,9 2,2 2,7 3,2 3,9 5,1 3,8 5 T T T 1,6 2,9 4,2 5,5 T T T 1,8 5 T T T T T T T T T T T
13A - 0,95 1,05 1,2 1,4 1,7 1,9 2,2 2,6 3 3,7 3 3,8 5 T T 1,6 2,5 3,4 4,2 5,5 T T 1,7 3,8 T T T T T T T T T T T
B karakterisztika
16A - - 1,05 1,2 1,4 1,7 1,9 2,2 2,6 3 3,7 3 3,8 5 T T 1,6 2,5 3,4 4,2 5,5 T T 1,7 3,8 T T T T T T T T T T T
20A - - - 1,2 1,4 1,7 1,9 2,2 2,6 3 3,7 3 3,8 5 T T 1,6 2,5 3,4 4,2 5,5 T T 1,7 3,8 T T T T T T T T T T T
MBN
25A - - - - 1,3 1,5 1,7 1,8 2 2,3 2,9 2,4 3 3,9 5,9 T 1,4 2,2 2,6 3,3 4,3 T T 1,6 3 T T T T T T T T T T T
32A - - - - - 1,5 1,7 1,8 2 2,3 2,9 2,4 3 3,9 5,9 T - 2,2 2,6 3,3 4,3 T T - 3 T T T T T T T T T T T
40A - - - - - - 1,3 1,4 1,5 1,8 2,2 1,8 2,2 3 4,7 T - 1,7 2, 2,5 3,4 5,2 T - 2,2 T T T T T T T T T T T
50A - - - - - - - 1,1 1,5 1,5 1,8 1,4 1,8 2,6 3,9 T - 1,4 1,6 2 2,8 4,3 T - 1,8 T T T T T T T T T T T
63A - - - - - - - - 1,5 1,5 1,6 1,3 1,625 2,1 3,4 T - - 1,3 1,625 2,2 3,8 T - 1,75 T T T T T T T T T T T
0,5A 1,05 1,1 1,3 1,6 2 2,8 4,5 T T T T T T T T T 2,1 5,8 T T T T T 2,3 T T T T T T T T T T T T
1A 1,05 1,1 1,3 1,6 2 2,8 4,5 T T T T T T T T T 2,1 5,8 T T T T T 2,3 T T T T T T T T T T T T
2A 1,05 1,1 1,3 1,6 2 2,8 4,5 T T T T T T T T T 2,1 5,8 T T T T T 2,3 T T T T T T T T T T T T
3A 0,9 1 1,1 1,4 1,6 2 2,7 3,8 4,6 5,4 T 5,4 T T T T 1,8 3,5 T T T T T 1,8 T T T T T T T T T T T T
4A 0,9 1 1,1 1,4 1,6 2 2,7 3,8 4,6 5,4 T 5,4 T T T T 1,8 3,5 T T T T T 1,8 T T T T T T T T T T T T
6A 0,9 1 1,1 1,4 1,6 2 2,7 3,8 4,6 5,4 T 5,4 T T T T 1,8 3,5 T T T T T 1,8 T T T T T T T T T T T T
C karakterisztika
10A 0,8 0,9 1 1,2 1,4 1,7 2 2,4 2,8 3,4 4,5 3,3 4,3 T T T 1,6 2,6 3,7 4,8 T T T 1,7 4,3 T T T T T T T T T T T
MCN
13A - 0,8 0,9 1,05 1,3 1,5 1,7 1,9 2,1 2,6 3,3 2,6 3,3 4,5 T T 1,4 2,1 2,8 3,6 5 T T 1,5 3,3 T T T T T T T T T T T
16A - - 0,9 1,05 1,3 1,5 1,7 1,9 2,1 2,6 3,3 2,6 3,3 4,5 T T 1,4 2,1 2,8 3,6 5 T T 1,5 3,3 T T T T T T T T T T T
20A - - - 1,05 1,3 1,5 1,7 1,9 2,1 2,6 3,3 2,6 3,3 4,5 T T 1,4 2,1 2,8 3,6 5 T T 1,5 3,3 T T T T T T T T T T T
25A - - - - 1,1 1,3 1,4 1,6 1,8 2,1 2,6 2,1 2,6 3,4 5 T 1,3 1,8 2,3 2,9 3,8 5,6 T 1,4 2,6 T T T T T T T T T T T
32A - - - - - 1,3 1,4 1,6 1,8 2,1 2,6 2,1 2,6 3,4 5 T - 1,8 2,3 2,9 3,8 5,6 T - 2,6 T T T T T T T T T T T
40A - - - - - - 1,05 1,2 1,5 1,6 2 1,6 2 2,7 4 T - 1,7 1,8 2,2 3 4,5 T - 2 T T T T T T T T T T T
50A - - - - - - - 1 1,5 1,5 1,7 1,3 1,625 2,2 3,4 5,8 - 1 1,4 1,7 2,4 3,8 T - 1,75 5,8 T T T T T T T T T T
63A - - - - - - - - 1,5 1,5 1,6 1,3 1,625 2,1 3 5,4 - - 1,3 1,625 2,1 3,4 5,9 - 1,75 5,4 T T T T T T T T T T
T=teljes szelektivítás. Minden egyes aláhúzott értéket “T”-nek kell tekinteni, ha az meghaladja a kismegszakító zárlati szilárdságát.
Minden érték a kompakt megszakítók maximális beállítási értékével lett figyelembe véve.
234 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 235
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Szelektivitási táblázat Szelektivitási táblázat
Határok (kA)
h400 TM
x160 TM x250 TM h250 TM h250 LSI h630 LSI h1000 LSI h1600 LSI
Megszakítók és
Megszakítók és
25/50 kA
18/25/40kA 25/40kA 25/50/65 kA 50/70 kA 50/70 kA 50/70 kA 50/70 kA
In 16A 20A 25A 32A 40A 50A 63A 80A 100A 125A 160A 100A 125A 160A 200A 250A 32A 63A 100A 125A 160A 200A 250A 40A 125A 250A 250A 400A 250A 400A 630A 630A 800A 1000A 1250A 1600A
terhelésk.
terhelésk.
6A 1,4 1,5 1,6 1,9 2,3 3 4 5,5 6,7 8,6 12 7,8 11 16 T T 2,5 5,2 8,7 12 18 T T 2,7 11 T T T T T T T T T T T
10A 1,2 1,3 1,4 1,7 2 2,4 2,8 3,4 4 4,9 6,4 4,7 6,2 8,6 14 23 2,2 3,6 5,2 6,9 9,6 15 T 2,3 6,2 23 T T T T T T T T T T
13A - 1,2 1,3 1,5 1,8 2,1 2,4 2,8 3,2 3,7 4,6 3,8 4,7 6,2 9,9 17 2 3,1 4,2 5,2 6,9 11 19 2,1 4,7 17 21 T T T T T T T T T
B karakterisztika
16A - - 1,3 1,5 1,8 2,1 2,4 2,8 3,2 3,7 4,6 3,8 4,7 6,2 9,9 17 2 3,1 4,2 5,2 6,9 11 19 2,1 4,7 17 21 T T T T T T T T T
NQN, NBN
20A - - - 1,5 1,8 2,1 2,4 2,8 3,2 3,7 4,6 3,8 4,7 6,2 9,9 17 2 3,1 4,2 5,2 6,9 11 19 2,1 4,7 17 21 T T T T T T T T T
25A - -- - - 1,7 1,9 2,1 2,3 2,5 2,9 3,6 3 3,7 4,9 7,4 13 1,8 2,7 3,3 4,1 5,4 8,2 14 2 3,7 13 15 T T T T T T T T T
32A - -- - - - 1,9 2,1 2,3 2,5 2,9 3,6 3 3,7 4,9 7,4 13 - 2,7 3,3 4,1 5,4 8,2 14 - 3,7 13 15 T T T T T T T T T
40A - - -- - - - 1,6 1,7 1,9 2,2 2,8 2,3 2,8 3,8 5,9 9,9 - 2,1 2,5 3,1 4,2 6,5 11 - 2,8 9,9 12 T T T T T T T T T
50A - - - - - - - 1,4 1,5 1,8 2,3 1,8 2,3 3,2 5,9 8,6 - 1,7 2 2,5 3,5 5,4 9,6 - 2,3 8,6 11 T T T T T T T T T
63A - - - - - - - - 1,5 1,5 1,8 1,4 1,8 2,4 4,2 7,7 - - 1,6 2 2,7 4,7 8,5 - 1,8 7,7 9,4 T T T T T T T T T
0,5A 1,3 1,4 1,6 2 2,5 3,5 5,6 8,8 12 16 23 14 20 T T T 2,6 7,3 16 22 T T T 2,9 20 T T T T T T T T T T T
1A 1,3 1,4 1,6 2 2,5 3,5 5,6 8,8 12 16 23 14 20 T T T 2,6 7,3 16 22 T T T 2,9 20 T T T T T T T T T T T
2A 1,3 1,4 1,6 2 2,5 3,5 5,6 8,8 12 16 23 14 20 T T T 2,6 7,3 16 22 T T T 2,9 20 T T T T T T T T T T T
3A 1,1 1,2 1,4 1,7 2 2,5 3,4 4,8 5,8 6,8 8,5 6,8 8,6 12 17 T 2,2 4,4 7,5 9,5 13 19 T 2,3 8,6 T T T T T T T T T T T
4A 1,1 1,2 1,4 1,7 2 2,5 3,4 4,8 5,8 6,8 8,5 6,8 8,6 12 17 T 2,2 4,4 7,5 9,5 13 19 T 2,3 8,6 T T T T T T T T T T T
6A 1,1 1,2 1,4 1,7 2 2,5 3,4 4,8 5,8 6,8 8,5 6,8 8,6 12 17 T 2,2 4,4 7,5 9,5 13 19 T 2,3 8,6 T T T T T T T T T T T
C karakterisztika
NRN, NCN
10A 1 1,1 1,25 1,5 1,8 2,1 2,5 3 3,5 4,3 5,6 4,1 5,4 7,6 12 20 2 3,2 4,6 6 8,4 13 22 2,1 5,4 20 24 T T T T T T T T T
13A - 1 1,1 1,3 1,6 1,8 2,1 2,4 2,7 3,2 4,1 3,2 4,1 5,6 8,3 14 1,7 2,6 3,5 4,5 6,2 9,2 16 1,9 4,1 14 18 T T T T T T T T T
16A - - 1,1 1,3 1,6 1,8 2,1 2,4 2,7 3,2 4,1 3,2 4,1 5,6 8,3 14 1,7 2,6 3,5 4,5 6,2 9,2 16 1,9 4,1 14 18 T T T T T T T T T
20A - - - 1,3 1,6 1,8 2,1 2,4 2,7 3,2 4,1 3,2 4,1 5,6 8,3 14 1,7 2,6 3,5 4,5 6,2 9,2 16 1,9 4,1 14 18 T T T T T T T T T
25A - - - - 1,4 1,6 1,8 2 2,2 2,6 3,2 2,6 3,2 4,3 6,3 11 1,6 2,2 2,9 3,6 4,8 7 12 1,7 3,2 11 13 T T T T T T T T T
32A - - - - - 1,6 1,8 2 2,2 2,6 3,2 2,6 3,2 4,3 6,3 11 - 2,2 2,9 3,6 4,8 7 12 - 3,2 11 13 T T T T T T T T T
40A - - - - - - 1,3 1,5 1,7 2 2,5 2 2,5 3,4 5 8,5 - 2,1 2,2 2,8 3,8 5,6 9,4 - 2,5 8,5 10 T T T T T T T T T
50A - - - - - - - 1,1 1,5 1,5 2 1,5 1,9 2,7 4,2 7,3 - 1,3 1,7 2,1 3 4,7 8,1 - 1,9 7,3 8,9 24 T T T T T T T T
63A - - - - - - - - 1,5 1,5 1,6 1,3 1,625 2,2 3,8 6,7 - - 1,3 1,625 2,4 4,2 7,4 - 1,75 6,7 8,2 22 T T T T T T T T
0,5A 1 1,1 1,3 1,6 2 3 4,5 7,4 10 13 18 12 16 24 T T 2,1 5,9 13 18 T T T 2,3 16 T T T T T T T T T T T
1A 1 1,1 1,3 1,6 2 3 4,5 7,4 10 13 18 12 16 24 T T 2,1 5,9 13 18 T T T 2,3 16 T T T T T T T T T T T
2A 1 1,1 1,3 1,6 2 3 4,5 7,4 10 13 18 12 16 24 T T 2,1 5,9 13 18 T T T 2,3 16 T T T T T T T T T T T
3A 0,9 1 1,1 1,3 1,6 2,1 2,7 3,8 4,7 5,7 7,3 5,5 7,2 9,9 14 23 1,7 3,5 6,1 8 11 16 T 1,9 7,2 23 T T T T T T T T T T
4A 0,9 1 1,1 1,3 1,6 2,1 2,7 3,8 4,7 5,7 7,3 5,5 7,2 9,9 14 23 1,7 3,5 6,1 8 11 16 T 1,9 7,2 23 T T T T T T T T T T
6A 0,9 1 1,1 1,3 1,6 2,1 2,7 3,8 4,7 5,7 7,3 5,5 7,2 9,9 14 23 1,7 3,5 6,1 8 11 16 T 1,9 7,2 23 T T T T T T T T T T
NGN, NSN, NDN
D karakterisztika
10A - 0,9 1 1,2 1,4 1,7 2 2,4 2,8 3,4 4,4 3,3 4,3 5,9 8,6 14 1,6 2,6 3,7 4,8 6,6 9,6 16 1,6 4,3 14 18 T T T T T T T T T
13A - - 0,95 1,1 1,3 1,5 1,7 1,9 2,2 2,6 3,3 2,6 3,2 4,5 6,8 11 1,4 2,2 2,9 3,6 5 7,5 12 1,5 3,2 11 13 T T T T T T T T T
16A - - - 1,1 1,3 1,5 1,7 1,9 2,2 2,6 3,3 2,6 3,2 4,5 6,8 11 - 2,2 2,9 3,6 5 7,5 12 1,5 3,2 11 13 T T T T T T T T T
20A - - - - 1,3 1,5 1,7 1,9 2,2 2,6 3,3 2,6 3,2 4,5 6,8 11 - 2,2 2,9 3,6 5 7,5 12 1,5 3,2 11 13 T T T T T T T T T
25A - - - - - 1,2 1,4 1,6 1,8 2 2,5 2,1 2,5 3,4 5,3 8,6 - 1,8 2,3 2,8 3,8 5,9 9,5 - 2,5 8,6 10 T T T T T T T T T
32A - - - - - - 1,4 1,6 1,7 2 2,5 2,1 2,5 3,4 5,3 8,6 - - 2,3 2,8 3,8 5,9 9,5 - 2,5 8,6 10 T T T T T T T T T
40A - - - - - - - 1,2 1,5 1,5 1,8 1,5 1,9 2,4 4,1 6,8 - - 1,7 2,1 2,7 4,5 7,6 - 1,9 6,8 8,4 23 T T T T T T T T
50A - - - - - - - - 1,5 1,5 1,6 - 1,9 2,4 4,1 6,8 - - - 1,7 2,2 3,9 6,5 - 1,9 6,8 7,2 20 T T T T T T T T
63A - - - - - - - - - 1,5 1,6 - - 2,08 3,1 5,3 - - - - 2,08 3,4 5,9 - 1,75 5,3 6,5 18 T T T T T T T T
0,63A 1,1 1,15 1,2 1,35 1,5 1,8 2,7 4,9 8 13 22 9 16 T T T 1,8 3,5 10 18 T T T 1,8 16 T T T T T T T T T T T
1,25A 1,1 1,15 1,2 1,35 1,5 1,8 2,7 4,9 8 13 22 9 16 T T T 1,8 3,5 10 18 T T T 1,8 16 T T T T T T T T T T T
1,6A 1 1,05 1,1 1,2 1,4 1,7 2,1 2,7 3,3 4,5 7 3,9 5,7 9,9 17 T 1,6 2,7 4,3 6,3 11 19 T 1,6 5,7 T T T T T T T T T T T
2,5A 1 1,05 1,1 1,2 1,4 1,7 2,1 2,7 3,3 4,5 7 3,9 5,7 9,9 17 T 1,6 2,7 4,3 6,3 11 19 T 1,6 5,7 T T T T T T T T T T T
4A - - 1 1,1 1,3 1,5 1,9 2,4 3 4,1 5,6 3,5 5,1 7,6 12 20 1,4 2,5 3,9 5,7 8,4 13 22 1,5 5,1 20 24 T T T T T T T T T
MMN
6,3A - - - - 1,3 1,5 1,9 2,4 3 4,1 5,6 3,5 5,1 7,6 12 20 - 2,5 3,9 5,7 8,4 13 22 - 5,1 20 24 T T T T T T T T T
10A - - - - - - 1,7 2,1 2,7 3,7 4,5 3,2 4,7 6,1 8,8 14 - 2,2 3,5 5,2 6,8 9,8 16 - 4,7 14 18 T T T T T T T T T
12,5A - - - - - - - 2,1 2,7 3,7 4,5 3,2 4,7 6,1 8,8 14 - - 3,5 5,2 6,8 9,8 16 - 4,7 14 18 T T T T T T T T T
16A - - - - - - - - 2,5 3,3 4 - 4,1 5,4 7,8 13 - - 3,3 4,6 6 8,7 14 - 4,1 13 15 T T T T T T T T T
20A - - - - - - - - - 3,3 4 - - 5,4 7,8 13 - - - 4,6 6 8,7 14 - - 13 15 T T T T T T T T T
25A - - - - - - - - - - 4 - - - 7,8 13 - - - - 6 8,7 14 - - 13 15 T T T T T T T T T
80A - - - - - - - - - 7,8 8,6 - 6,9 7,7 8,8 11 - - 7,7 8,5 9,8 12 16 - 6,9 11 18 T T T T T T T T T
HLE, HMB,
terisztika
B karak-
HMJ
25A - - - - 2,4 3,1 3,9 4,9 5,8 6,7 7,5 6,8 8,5 11 14 20 2,4 5,1 7,5 9,4 12 15 22 2,8 8,5 20 24 T T T T T T T T T
C karakterisztika
32A - - - - - 2,9 3,6 4,5 5,4 6,3 7,1 6,3 7,9 9,9 13 18 - 4,7 7 8,8 11 14 20 - 7,9 18 22 T T T T T T T T T
40A - - - - - - 3,3 4,2 5,1 6 6,8 5,9 7,6 9 12 17 - 4,3 6,6 8,4 10 13 19 - 7,6 17 21 T T T T T T T T T
50A - - - - - - - 3,9 4,8 5,7 6,5 5,6 7,2 8,6 11 16 - 4 6,2 8 9,6 12 18 - 7,2 16 20 T T T T T T T T T
63A - - - - - - - - 4,5 5,4 6,2 5,3 6,8 8,4 11 16 - - 5,9 7,6 9,3 12 18 - 6,8 16 20 T T T T T T T T T
80A - - - - - - - - - 7,4 8,2 - 6,6 7,3 8,6 11 - - 7,3 8,1 9,6 12 16 - 6,6 11 18 T T T T T T T T T
100A - - - - - - - - - - 8,2 - - 7,3 8,6 11 - - - 8,1 9,6 12 16 - - 11 18 T T T T T T T T T
125A - - - - - - - - - - - - - - 8,6 11 - - - - 9,6 12 16 - - 11 18 T T T T T T T T T
80A - - - - - - - - - - - - - - 8,9 12 - - - - - 9,8 13 - - 12 14 T T T T T T T T T
terisztika
D karak-
HMD
100A - - - - - - - - - - - - - - - 10 - - - - - - 11 - - 10 12 T T T T T T T T T
125A - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 8,7 10 T T T T T T T T T
T=teljes szelektivítás. Minden egyes aláhúzott értéket “T”-nek kell tekinteni, ha az meghaladja a kismegszakító zárlati szilárdságát.
Minden érték a kompakt megszakítók maximális beállítási értékével lett figyelembe véve.
236 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 237
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Szelektivitási táblázat MSZ EN 60947-2 szabvány szerint Szelektivitási táblázat MSZ EN 60947-2 szabvány szerint
Icc (kA) fedővédelem x160 TM x250 TM h250 LSI h630 LSI h1000 LSI h1600 LSI
25/40 kA 25/40 kA 50/70 kA 25/40 kA 25/40 kA 25/40 kA
Megszakítók és
Megszakítók és
terhelésoldali HHA, HNA HNB HHG, HNG, HEG HNC, HEC HND, HED HNE, HEE HNF, HEF
(A) 16-50 63 80 100 125 160 100 125 160 200 225 250 20 32 50 63 100 125 60 200 250 20 32 50 63 100 125 160 250 40 125 250 250 300 350 400 250 400 500 600 630 630 800 630 700 800 1000 800 1250 1600
terhelésk.
terhelésk.
HHA x160 TM 16 - 2 2 2.9 2.9 3 2.15 2.9 4.1 5.6 5.5 5.4 - - - 1.2 2.15 2.9 4.1 5.6 5.4 - - - 1.1 1.9 2.6 4.1 5.4 T T T 6.5 8.8 10.5 13 T T T T T 18.6 28 T T T T T T T
HNA 40 kA 20 - 2 2 2.9 2.9 3 2.15 2.9 4.1 5.6 5.5 5.4 - - - 1.2 2.15 2.9 4.1 5.6 5.4 - - - 1.1 1.9 2.6 4.1 5.4 T T T 6.5 8.5 10.5 13 T T T T T 18.6 28 T T T T T T T
25 - 2 2 2.9 2.9 3 2.15 2.9 4.1 5.6 5.5 5.4 - - - 1.2 2.15 2.9 4.1 5.6 5.4 - - - 1.1 1.9 2.6 4.1 5.4 T T T 6.5 8.5 10.5 13 T T T T T 18.6 28 T T T T T T T
32 - 1.8 1.8 2.6 2.6 2.7 2 2.6 3.6 5 4.9 4.8 - - - 1.15 2 2.6 3.6 5 4.8 - - - 1 1.8 2.4 3.6 4.8 T T T 5.6 7.3 8.8 10.5 T T T T T 15.4 22.5 T T T T T T T
40 - 1.6 1.6 2.35 2.35 2.4 1.8 2.35 3.3 4.3 4.25 4.2 - - - 1.1 1.8 2.35 3.3 4.3 4.2 - - - 1 1.6 2.2 3.3 4.2 - T T 4.95 6.2 7.6 9.2 T T T T T 13.3 18.9 T T T T T T T
50 - 1.6 1.6 2.35 2.35 2.4 1.8 2.35 3.15 4.25 4.2 4.15 - - - 1.1 1.8 2.35 3.15 4.25 4.15 - - - 1 1.6 2.2 3.15 4.15 - T T 4.8 6 7.45 8.8 T T T T T 13 18.5 T T T T T T T
63 - - - 2.15 2.15 2.2 1.7 2.15 3 4.05 4 3.9 - - - - 1.7 2.15 3 4.05 3.9 - - - - 1.5 2 3 3.6 - T T 4.6 5.8 7.1 8.3 T T T T T 12.5 18.2 T T T T T T T
80 - - - 2.15 2.15 2.2 1.7 2.15 2.9 3.9 3.9 3.8 - - - - 1.7 2.15 2.9 3.9 3.8 - - - - 1.5 2 2.9 3.8 - T T 4.35 5.6 6.8 7.9 T T T T T 11.7 16.6 T T T T T T T
100 - - - - - 2.1 - 1.95 2.75 3.7 3.7 3.6 - - - - - 1.95 2.75 3.7 3.6 - - - - - 1.8 2.75 3.6 - T T 4.15 5.4 6.5 7.5 T T T T T 11.2 15.9 T T T T T T T
125 - - - - - 2.1 - - 2.65 3.5 3.5 3.4 - - - - - - 2.65 3.5 3.4 - - - - - - 2.65 3.4 - 1.65 T 4 5 6 7 T T T T T 10 14.2 T T T T T T T
160 - - - - - - - - - 3.45 3.4 3.35 - - - - - - - 3.45 3.35 - - - - - - - 3.35 - - T 3.9 4.9 5.9 6.6 T T T T T 9.7 13.5 T T T T T T T
HNB x250 TM 100 - - - - - - - 1.95 2.5 3.15 3.2 3.3 - - - - - 1.95 2.5 3.15 3 - - - - - 1.8 2.5 3 - T T 3.6 4.3 5 5.75 T T T T T 7.6 9.6 T T T T T T T
40 kA 125 - - - - - - - - 2.5 3.15 3.2 3.3 - - - - - - 2.5 3.15 3 - - - - - - 2.5 3 - 1.65 T 3.6 4.3 5 5.75 T T T T T 7.6 9.6 T T T T T T T
160 - - - - - - - - - 3.15 3.2 3.3 - - - - - - - 3.15 3 - - - - - - - 3 - - T 3.6 4.3 5 5.75 T T T T T 7.6 9.6 T T T T T T T
200 - - - - - - - - - - 3.2 3.3 - - - - - - - - 3 - - - - - - - 3 - - T 3.6 4.3 5 5.75 T T T T T 7.6 9.6 T T T T T T T
225 - - - - - - - - - - - 3.3 - - - - - - - - 3 - - - - - - - 3 - - T 3.6 4.3 5 5.75 T T T T T 7.6 9.6 T T T T T T T
250 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 3.25 - 4.3 5 5.75 T T T T T 7.6 9.6 T T T T T T T
20 - - - - - - 1.55 1.95 2.5 3.15 3.2 3.3 - 0.41 0.6 1 1.55 1.95 2.5 3.15 3 - 0.38 0.6 0.9 1.45 1.8 2.5 3 T T T 3.6 4.3 5 5.75 T T T T T 7.6 9.6 T T T T T T T
32 - - - - - - 1.55 1.95 2.5 3.15 3.2 3.3 - - 0.6 1 1.55 1.95 2.5 3.15 3 - - 0.6 0.9 1.45 1.8 2.5 3 T T T 3.6 4.3 5 5.75 T T T T T 7.6 9.6 T T T T T T T
50 - - - - - - 1.55 1.95 2.5 3.15 3.2 3.3 - - - 1 1.55 1.95 2.5 3.15 3 - - - 0.9 1.45 1.8 2.5 3 - T T 3.6 4.3 5 5.75 T T T T T 7.6 9.6 T T T T T T T
63 - - - - - - 1.55 1.95 2.5 3.15 3.2 3.3 - - - - 1.55 1.95 2.5 3.15 3 - - - - 1.45 1.8 2.5 3 - T T 3.6 4.3 5 5.75 T T T T T 7.6 9.6 T T T T T T T
100 - - - - - - - 1.95 2.5 3.15 3.2 3.3 - - - - - 1.95 2.5 3.15 3 - - - - - 1.8 2.5 3 - T T 3.6 4.3 5 5.75 T T T T T 7.6 9.6 T T T T T T T
125 - - - - - - - - 2.5 3.15 3.2 3.3 - - - - - - 2.5 3.15 3 - - - - - - 2.5 3 - 1.65 T 3.6 4.3 5 5.75 T T T T T 7.6 9.6 T T T T T T T
160 - - - - - - - - - 3.15 3.2 3.3 - - - - - - - 3.15 3 - - - - - - - 3 - - T 3.6 4.3 5 5.75 T T T T T 7.6 9.6 T T T T T T T
200 - - - - - - - - - - 3.2 3.3 - - - - - - - - 3 - - - - - - - 3 - - T 3.6 4.3 5 5.75 T T T T T 7.6 9.6 T T T T T T T
250 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 3.25 3.6 4.3 5 5.75 T T T T T 7.6 9.6 T T T T T T T
20 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 0.38 0.6 0.9 1.45 1.8 2.5 3 T T T 4.2 4.8 5.2 5.9 T T T T T 8.2 10 T T T T T T T
32 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 0.6 0.9 1.45 1.8 2.5 3 T T T 4.2 4.8 5.2 5.9 T T T T T 8.2 10 T T T T T T T
50 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 0.9 1.45 1.8 2.5 3 - T T 4.2 4.8 5.2 5.9 T T T T T 8.2 10 T T T T T T T
63 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 1.45 1.8 2.5 3 - T T 4.2 4.8 5.2 5.9 T T T T T 8.2 10 T T T T T T T
100 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 1.8 2.5 3 - T T 4.2 4.8 5.2 5.9 T T T T T 8.2 10 T T T T T T T
125 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 2.5 3 - 1.65 T 4.2 4.8 5.2 5.9 T T T T T 8.2 10 T T T T T T T
160 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 3 - - T 4.2 4.8 5.2 5.9 T T T T T 8.2 10 T T T T T T T
250 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 3.25 - 4.8 5.2 5.9 T T T T T 8.2 10 T T T T T T T
HNC h250 LSI 40 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 1.625 3.25 4.2 4.8 5.2 5.9 T T T T T 8.2 10 T T T T T T T
HEC 50/70 kA 125 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 3.25 4.2 4.8 5.2 5.9 T T T T T 8.2 10 T T T T T T T
250 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 4.8 5.2 5.9 - T T T T 8.2 10 T T T T T T T
250 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 3.25 - 4.3 5 5.75 3.25 T T T T 8.2 10 T T T T T T T
300 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 5 5.75 - T T T T 8.2 10 T T T T T T T
350 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 5.75 - T T T T 8.2 10 T T T T T T T
400 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 5.2 T T T 8.2 10 T T T T T T T
HND h630 LSI 250 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 5.75 - 5.2 T T T 8.2 10 T T T T T T T
HED 50/70kA 400 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 6.3 T T 8.2 10 T T T T T T T
500 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 6.3 T 8.2 10 T T T T T T T
600 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 6.3 8.2 10 7.55 T T T T T T
630 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 8.2 10 - T T T T T T
630 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 6.3 - 10 - T T T T T T
800 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - T - T T
HNE h1000 LSI 630 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 10 - 9.6 T T T T T
HEE 50/70 kA 700 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 10 - - 9.6 T 15 T T
800 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - T - T T
7000 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - T T
HNF h1600 LSI 800 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 10 - T T
HEF 50/70 kA 1250 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - T
1600 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Megszakítási képesség az IEC 60947 - 2 szerint. Hálózat: 3 fázis + nulla 220/380 ~ 240/415 V AC
megjegyzés: “T” = teljes szelektivitás (a feltüntetett értékig)
“-” = nem szelektív
238 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 239
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kompakt megszakítók, x160 Kompakt megszakítók, x160
10000
Megszakítók és
Megszakítók és
220/240V AC 380/415V AC
IEC 60 947-2 IEC 60 947-2
terhelésk.
terhelésk.
HHA Icu 35 kA 25 kA
Ics 25 kA 20 kA
HNA Icu 85 kA 40 kA
Ics 40 kA 20 kA
Icw - 2 kA -1 s
A védelem beállítása
Hideg indítás
idő (s)(s)
5,5
10
Auslösezeit
TRIP
Kioldási
125A, 50A
160A
100A, 40A
80A
Meleg indítás
63A
32A
1
25A
20A
16A
Termikus kioldó beállítása 0,63-tól 0,8 - 1 x In-ig Elektromágneses kioldó beállítása rögzített > 10 x In
0.1
3 In Ech.
20 - 5040%
A 63 - 80 A 100 - 125 A 160 A
Ech. 65%
Imag 600 A 1000 A 1500 A 1600 A
6
0.01
1 10 1
xIn
Strom
Névleges (A)(A)
áram
1
IP
PUSH TO TR IN 25 - 160 A
Névleges üzemi áram 1 Ir x IN 0,63 0,8 1
6
Elektromágneses kioldó Imag x Ir > 10 x IN
240 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 241
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kompakt megszakítók, x160 Kompakt megszakítók, x160
Megszakítók és
107 A A 11 96,1
11 96,1 A (mm) B (mm) C (mm)
B B 3P 74,5 25 111
terhelésk.
terhelésk.
A4P A 99,5 25 111
(mm) (mm)
1P 24,8 1P 24,8
130
114
130
114
45
45
2P 49,5 2P 49,5
C
160A
125A
106 HHA... bis 25kA 100A
80A
63A
HNA... bis 40kA 50A
40A
3P 74,5 3P
OK 74,5 OK
32A
I²t (k²s)
16-20-25A
4P 99,5 4P
OK 99,5 OK
25 25 25 2515 15
68 68
105
104
B
0,1 1 10 100
Iccp (kA rms)
230
100
230
160 A
125 A
100 A 80 A
63 A
50 A
40 A
32 A
16-20-25 A
10
Ip (kA)
B
HNA... bis 40kA
0.1
0,1 1 10 100
Iccp (kA rms)
Megszakítók és
min. 6 mm² max. 70 mm²
min. 6 mm² max. 95 mm² 17
terhelésk.
terhelésk.
5 6,6 Nm
16 mm 12 % noir
max.
A HYA005H és HYA006H direktbekötők alumínium kábelekhez aján-
lott. Vezeték keresztmetszete: 35-95 mm2.
4
12 % noir
4 4
Fáziselválasztók
PUSH TO TRIP
3P 3P PUSH TO TRIP
PUSH TO TRIP
Ø8 Ø8
28
28
67 87
203 mm
203 mm
92 122
Ech. 60%
Ech. 60%
Ech. 60%
4P 4P
25 25 25 35 35 35
12
55 L (mm) Közvetlen forgóhajtás Hosszabbított forgóhajtás
Ech. 30%
L
101,8
45
101,8
45
53,7
8,5
Ech. 60%
AI1_H160_T1_16
AI1_H160_T1_19
PUSH TO TRIP
Ech. 35%
244 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva Ech. 35% 245
ON TEST 3 4
Műszaki adatlapok PUSH TO TRIP
ON
A (I n) Műszaki adatlapok
Kompakt megszakítók, x160 Kompakt megszakítók, x160
A
PUSH TO TRIP
Megszakítók és
1 2 az áramvédőt a kapcsoló/megszakító készülékkel egy
1, 2, 3 . . . 12 0,06 Nein OK OK OK OK OK
S ( t)
0,3 0,5
1
tömbbé alakítja. OFF 0,1 13
3
10
terhelésk.
terhelésk.
0,03
I n (A)
0,3 1
Megerősített szigetelés (II é.v. osztály)
OK OK OK OK OK
0,15 0,3
TEST 0,1
0,15 Nein
0,5
3 0,06
1
Inst.
0,03 6
N 1 2 t (s)
1 22
0,1 10
0,06
3 0,03
0,5 1 2
0,03
I n (A)
I n (A)
PUSH TO TRIP 0,15 0,3
Inst.
0,15 0,3
1
0,06 0,5
0,06 0,5
B
1
1 Inst.
OFF OFF
Inst.
t (s)
t (s)
OK OK OK OK OK
t (s)
Clack !
USH TO TRIP
0,5 Nein OFF
OFF OFF
1 Nein OK OK OK OK OK
Az
2 áram-védőkapcsolók kompakt készülékekre szerelve biztos védel-
met nyújtanak mind a szivárgó áramok, mind pedig a közvetett vagy A (I∆n)
3 közvetlen áramütés ellen. 4 0,03 0,1 0,3 1 3 6
A (I n) azon- OK OK OK OK OK OK
Az áramvédő-kapcsoló készülékek védettek a tranziens áramok által A
0,03 0,1 Képesek
0,3 1érzékelni 6
3 a szi- nali
okozott kellemetlen kioldásokkal szemben.
V
0,3 0,5
1
nuszos váltó- és a lüktető egyenáramot
inst. OK (A típus
OK OK ),OK
továbbá
OK elke-
OK
5 hibás kioldások is (HI típus - magas
rülhetők a hálózati zavarok miatti 0,1
0,3 1
3
S(∆t)
0,06
0,15
Nem
Nem
OK
OK
OK
OK
OK
OK
OK
OK
OK
OK max. 1,5 max. 1,5 B
3
OK OK OK OK
10
I n (A) 3 4 4
4 5 5
S ( t)
I n (A)
0,3 Nem OK OK OK OK OK
0,3 0,5
1
0,1 13
15 0,3 0,15 0,3 3
10
0,06 0,5 0,03
0,5
1 I n (A)
1 Inst.
0,3 1
OK OK OK OK OK
t (s) 0,15 0,3
4 4 5 5
1
Inst.
0,03 6 t (s)
Jellemzők
I n (A)
0,15 0,3
0,3 Nein OK OK OK OK OK 1 Nem OK OK OK OK OK V
0,06 0,5
12 12
Click
A
Inst. 1
0,5
t (s)
Nein OK OK OK OK OK B
Reset gomb:
Jelzi az áramvédő kioldását1 és újraindítás
Nein OKelőttOK
ezzel OK
kell nyugtázni
OK OK Áramvédő-kapcsoló (Fi-relé) működése
a készüléket. PUSH TO TRIP PUSH TO TRIP
betáp
Strom
Tesztgomb, különböző funkciók ellenőrzésére: N L1 L2 L3
PUSH TO TRIP PUSH TO TRIP PUSH TO TRIP
PUSH TO TRIP
PUSH TO TRIP
PUSH TO TRIP
2 1 PUSH TO TRIP
Lehetővé
4 teszi a megszakító - áramvédő kapcsolat működésének V 4
elektromos ellenőrzését max. 1,5 max. 1,5 B PUSH TO TRIP PUSH TO TRIP
PUSH TO TRIP
6 Mechanikai tesztgomb: A V
4 4 6 Nm
12 12
Lehetővé teszi a megszakító - áramvédő Click
kapcsolat működésénekA 6 Nm 6 Nm
4 2,5
OK mechanikai ellenőrzését CA
OK 0,3 0,5
1 2 1
LED, az alapbeállítás szerinti áramerősségeket jelzi: 6 Nm 1 2
0,1 13
3
10
0,03
I n (A)
IΔn-nél. 2,5
t (s)
ON
OK
Távjelzés alakítható ki 50% B I∆n-nél.
OK A beállított hibaáram felét hang vagy fényhatás jelezheti a lenti
áramkör kialakításával. Méretek 1 ON 2 3
OK ON
3 P - 4 P ON A ON 3 106,7 mm 3
Testtaste
tesztgomb 3 P O-N4 P A
ON 106,7 mm PUSH TO TRIP
A
B
PUSH TO TRIP
PUSH TO TRIP
A PUSH TO TRIP
A Clack !
B B
PUSH TO TRIP PUSH TO TRIP
B V 3P 4P
N L1 L2 L3
Clack ! Clack !
3P 4P
Anschluss
elmenő
ON A (mm) 100 100 3
V
ON A (mm) 100 100
A
A B (mm) 174,5 199,5
PUSH TO TRIP
2 1 OFF
45
+ OFF ON
1 1 2 ON = TRIP 2 ON = TRIP
45
OFF OFF
Clack !
165
+ OFF ON + OFF ON
165
2,5 6 Nm OK OK
OK OK
6 Nm 6 Nm B
ON
B TRIP
B ON
4
ON ON
TRIP 4 TRIP ON
4
ON
PUSH TO TRIP
B PUSH TO TRIP
A
PUSH TO TRIP
B PUSH TO TRIP
37
1 2 ON = TRIP OFF
37
A mini mini
A A 16mm
6 6
+ OFF ON
mini mini mini mini max max
6 6 6 6 Max.
70 95
16mm 16mm
Max. max max Max. 25 25 max max
B25 25
70 95 70 95
6 Nm
79 mm 16
B 79 mm 16
B
ON
TRIP
3P 4P ON
4
A (mm) 100 100
PUSH TO TRIP
B (mm)
B 174,5 199,5
PUSH TO TRIP
A
246 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 247
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kompakt megszakítók, x250 Kompakt megszakítók, x250
3
Megszakítók és
Megszakítók és
2
Stunden
2
terhelésk.
terhelésk.
óra
1
40
30
20
Minuten
PUSH TO TRIP
0,63 10
perc
PUSH TO TRIP
0,8 8 10
6
1 5 13
l r (xIn) Imag (xIn) 4
Hideg állapot
2
6
220/240V AC 380/415V AC
1
IEC 60 947-2 IEC 60 947-2
40
HNB Icu 85 kA 40 kA
30
4-pólusú
Ics 40 kA 20 kA 20
HCBEch. 25%
I - 9 kA
Auslösezeit
cm
10
Icw - 3 kA -1 s
Kapcsolási idő
6
Meleg állapot
4
A védelem beállítása %0
6 2
5 1
1 8
0,8
100%
1
Másodperc
xIn / Imag 13 10 0,63
Sekunden
Imag (xIn) l r (xIn)
0.6
0.4
6 3 2 1 0.2
TRIP 0.1
0.06
PUSH TO TRIP
0.04
Ech. 80 %
0.02
0.01
0.005
80
100
125
200
300
400
500
600
1000
1500
2000
3000
4000
5000
8000
100 - 200 A 250 A
Ir (x In) 1 0,63 - 0,8 - 1 x In AI1_x250_T1_09
Strom ináram,
Névleges % % In
Ii (x In) 2 6 - 8 - 10 - 13 x In 5 - 7 - 9 - 11 x In
3-pólusú
0 - 100%
0,63
x In/Ii 3 IN 100-250 A- 0,8 8 10
0 - 60% PUSH TO TRIP
2 1
100 - 200 A 250 A
Imag x Ir > 10 x IN 6 8 10 13 5 7 9 11 4-pólusú
Elektromágneses kioldó 2
Ech. 80 % 5 1
8
0,8
2 1
248 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 249
AI1_x250_T1_09
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kompakt megszakítók, x250 Kompakt megszakítók, x250
Megszakítók és
10 35 35 A (mm) B (mm) C (mm)
250 A 35 35 96 mm 3P 104,5 35 126
terhelésk.
terhelésk.
4P 139,5 35 126
100 A
108
165 mm
mmmm
45
144 mmC
165144
45
C
PUSH TO TRIP
Ech. 30%
I2t (A2 s)
Ech. 30%
106
B 22
B 22 68
68
A A C C
A (mm) B (mm) C (mm)
3P 104,8 54,5 64
104 4P 139,8 54,5 64
0,1 1 10 100
Iccp (kA rms)
B
Áramkorlátozási jelleggörbe (átengedett csúcsáram)
100
10
Ip (kA)
Ech.Ech.
20%20%
0,1
0,1 1 10 100
Iccp (kA rms) PUSH TO TRIP
PUSH TO TRIP
250 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 251
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kompakt megszakítók, x250 Kompakt megszakítók, x250
Kiegészítők Csatlakozások
Kapocstakaró fázisszéthúzóhoz Egyenes fázisbővítők és fázisszéthúzók
Megszakítók és
Megszakítók és
A C
A (mm) B (mm) C (mm) 23
terhelésk.
terhelésk.
3P 147,5 54,5 64 23
Ø 11
16 mm
4P 196 54,5 64 Max.
16 mm
Max.
B
5
5 65 12 Nm
65 12 Nm
PUSH TO TRIP
PUSH TO TRIP
PUSH TO TRIP
PUSH TO TRIP
PUSH TO TRIP
48,5 48,5
3P
13,5 35
11,5
Ø 11 Ø 11
29,5
3P
23
52,5
29,5
Kapocstakaró hátsó csatlakozáshoz
A Ech. 20 % C C
93 Ech. 60%
A A (mm) B (mm) C (mm) Ech. 60% Ø 8,5
11,5
226
3P 104,8 5 64
B
4P 139,4 5 64 36,5 23
128
226
120
168
PUSH TO TRIP 4P
35 35 35
PUSH TO TRIP
4P
50 50 50
Hátsó csatlakozók
4P
3P
Ech. 27%
Kapocstakaró direkt bekötőhöz
35 35 35 16 57
Ech. 27%
11
A A C C AI1_H160_T1_31
A (mm) B (mm) C (mm)
AI1_H160_T1_31
3P 104,8 28,5 64
4P 139,8 28,5 64
B
144 mm
11
PUSH TO TRIP
92
PUSH TO TRIP PUSH TO TRIP
Ech. 18%
PUSH TO TRIP
252 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 253
Ech. 20%
Ech. 20%
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kompakt megszakítók, x250 Kompakt megszakítók, x250
48,5 116
Megszakítók és
Megszakítók és
1,9 48,5
terhelésk.
terhelésk.
23 mm
1,9 1,7 M ax .
20 55
maxi. 1,7
55
101,8
45
53,7
16 mm
101,8
45
Max.
PUSH TO TRIP
100
53,7
100
PUSH TO TRIP
6H 5540.a 3,7
104,5
min. 35 mm2 3,7 2
max. 150 mm min. 95 mm2 max. 240 mm2
5 55 104,5 55
min. 35 mm2 max. 185 mm2 10
5 95 mm - 240 mm2 = 25 Nm
2
Ajtóra kivezetett forgóhajtás
5 55 55
85 35 mm2 - 50 mm2 = 25 Nm
60 mm2 - 185 mm2 = 25
12Nm
% noir 12 % noir 12
12
107,5
Csatlakozás szemessaruval
97
L
107,5
97
L
200
Ø8 PUSH TO TRIP
200
PUSH TO TRIP
25
9 mm
1,9 max.
101,8
1,9 1,7
45
55
101,8
1,7
55
45
PUSH TO TRIP
PUSH TO TRIP
25 mm 10
max.
10
100
Ech. 60%
PUSH TO TRIP
Motoros hajtás
PUSH TO TRIP
100
PUSH TO TRIP
90
PUSH TO TRIP
90
104,5 90 90 HXB040H HXB042H
Ech. 60%
104,5 Névleges üzemi 24 VDC 230-240 VAC
feszültség
65 12 Nm Üzemi / Indulási 24 VDC 18/26
3,7 PUSH TO TRIP
áramerősség (A)
3,7 230-240 VAC - 3,5 / 7
Fáziselválasztók 55
155
165
155
165
55 55 Működési idő (ON) 0,1 s
55 55 55
(OFF) 0,1 s
(RESET) 0,1 s
Kapcsolási veszteségi teljesítmény 300 VA min.
Szigetelési feszültség (1 perc) 1000 VAC 1500 VAC
97
Ech. 35%
97
Ech. 35%
Ech. 50%
AI3_x250_Cde_T1_01
EchelleEchelle
12,5 % 12,5 %
AI3_x250_Cde_T1_01
AI1_H160_T1_31
AI1_H160_T1_31
254 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 255
PUSH TO TRIP
2 ON TEST
3 4
Műszaki adatlapok ON
Add-onAdd-on
blocksblocks Műszaki adatlapok
A (I n)
PUSH TO TRIP
Megszakítók és
1 2
2 1 ON
ON ON
ON ON
ON ON
ON 2
0,06 Nein OK OK OK OK OK
S ( t)
0,3 0,5
1
0,1 13
3
10
5
terhelésk.
terhelésk.
0,03
0,3 1 I n (A)
0,1 3
0,3 1
10
12 Nm 12 Nm
OK OK OK OK OK
0,15 0,3
0,15 Nein
0,03
0,1 3 0,06 0,5
I n (A) 1
5 mm
5 mm
Inst.
0,03 6
0,15 0,3 6 6 t (s)
0,06 0,5
1 I n (A)
Inst.
t (s) 0,1
0,03
0,3 0,5
1
3
I n (A)
0,1
0,03
0,3 1
3
10
I n (A)
5
0,06
0,15 0,3
0,5 0,3 Nein OK OK OK OK OK
0,15 0,3
Inst. 1
B
0,15 0,3 0,5
0,5 0,06
0,06 1
1 Inst.
Inst.
t (s)
t (s)
OK OK OK OK OK
t (s)
USH TO TRIP
0,5 Nein IP
TO TR
PUSH
IP
TO TR
PUSH
1 Nein OK OK OK OK OK
A (I∆n)
0,03 0,1 0,3 1 3 6
3 4
azon- OK OK OK OK OK OK
A (I n)
PUSH TO TRIP
nali
0,03 0,1 0,3 1 3 6 0,06 Nem OK A OK OK OK OK 3 4 V
B
270
S (∆t) max. 1,5 max. 1,5
inst. OK OK OK OK OK OK 0,15 Nem OK OK OK OK OK
3
0,3 Nem OK OK OK OK OK
0,06 Nein OK OK OK OK OK
S ( t)
4
0,3 0,5
1
13
0,5 Nem OK OK OK OK OK
0,1
3
10
0,03
I n (A)
0,3 1
OK OK OK OK OK
0,15 0,3
0,1
0,15 Nein
0,5
3 0,06
1 Nem OK OK OK OK OK V
1
12
t (s)
12 Click
A
I n (A)
45
0,06 0,5
105
Inst.
áramütés ellen.
1
Áramvédő-kapcsoló B
Aáltal
OK OK OK OK OK
t (s)
0,5 Nein
10,5
Strom
betáp
IP IP
1 Nein OK OK OK OK OK
okozott kellemetlen kioldásokkal szemben. Képesek érzékelni a szi-
nuszos váltó- és a lüktető egyenáramot (A típus ), továbbá elke-
N L1 L2 L3
2 1
rülhetők a hálózati zavarok miatti hibás kioldások is (HI típus - magas
védettségű) 35 35 35 68
V
max. 1,5 max. 1,5 B 139,5 93,2
Jellemzők 0,1
0,3 0,5
1
13 V
CA 2,5
3
10 12
12 Click
0,03
I n (A)
A Méretek
Reset gomb:
Jelzi az áramvédő kioldását és újraindítás előtt ezzel
0,06
0,15 0,3
kell
0,5 nyugtázni 50% 35
a készüléket. Inst.
1
2 1
t (s) ON 2x M4
Tesztgomb, különböző funkciók ellenőrzésére: DimensionsDimensions
Lehetővé teszi a megszakító - áramvédő kapcsolat működésének 2,5
elektromos ellenőrzését 70 70 96 96 35 35
Mechanikai tesztgomb: B
126
PUSH TO TRIP
270
270
126
126
45
45
LED, az alapbeállítás szerinti áramerősségeket jelzi: N L1 L2 L3
zöld fény jelzi a megfelelő működést, 25 % (narancs) és 50% (piros) 2x M4
Anschluss
elmenő
I∆n-nél
270
270
Távjelzés alakítható ki 50% IΔn-nél A beállított hibaáram felét hang
vagy fényhatás jelezheti a lenti áramkör kialakításával.
104,5
45
45
105105
104,5
104,5
105
45
45
105
10,5
10,5
V
11
11
2x M4
35 3535 35
3535 35 70 70
35 35 140 35 35 35 68 68
68 68
140 94 94
139,5 139,5 93,2 93,2 70
35 35
2x M4 2x M4
2 1 C.36 C.36
4 5 3
126
126
PUSH TO TRIP
PUSH TO TRIP
5
2x M4 2x M4
104,5
104,5
256 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 257
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kompakt megszakítók, h250 Kompakt megszakítók, h250
Kompakt megszakítók 220 / 240 V 380 / 415 V 660 / 690 V Kioldási jelleggörbe - h250 3P LSI kompakt megszakító
AC AC AC 4
1 2
Megszakítók és
Megszakítók és
HNC Icu (kA) 85 50 7,5 3
Stunde
terhelésk.
terhelésk.
Ics (kA) 85 25 7,5
Óra
2
HEC Icu (kA) 100 70 20
Ics (kA) 100 70 15 1
50
40
30
20
Karakterisztikák:
1 Generátor
10
8 2 és 3 Transzformátor
Minute
4 és 5 Fogyasztó
Perc
6
5
4
3 5
Elektronikus kioldó egység (LSI) beállításai
2
1 2
1
50
40
30
20
1 2
10 1
Zeitidő
8
Kapcsolási
6
5 2
4
3
LSI
L - “Long delay”: hosszú késleltetés - túlterhelés elleni védelem: 2
Sekunde
3
Másodperc
Ir és tr beállítása
1
S - “Short delay”: rövid késleltetés - rövidzárlat elleni védelem:
0.8
lsd és tsd beállítása
0.6
4
0.5
I - “Instantaneous”: azonnali < 10ms 0.4 5
rövidzárlat esetén: 2,5 - 10 x lr 0.3
0.2
0.1
0.08
0.06
0.05
0.04 1,2,3,4
0.03
0.02
0.01
0.005
1000
1500
2000
2500
3000
4000
5000
6000
7000
8000
100
125
150
200
250
500
600
700
800
900
80
90
Ir [%]
258 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 259
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kompakt megszakítók, h250 Kompakt megszakítók, h250
Kioldási jelleggörbe - h250 4P LSI kompakt megszakító Energiakorlátozási jelleggörbe (I2t) HNC, HEC, 125 A-ig, 3 és Energiakorlátozási jelleggörbe (I2t) HNC, HEC, 160-250 A, 3 és
4 pólusú 4 pólusú
4
1 2 10 7 10 7
Megszakítók és
Megszakítók és
3
Stunde
terhelésk.
terhelésk.
2
óra
1
50
40
30
20
Karakterisztikák:
10
1, 4 és 7 Generátor 10 6 10 6
8 2, 5 és 8 Transzformátor
Minute
3, 6 és 9 Fogyasztó
perc
6
5
I²t (A²s)
4
I²t (A²s)
3
1
50
40
10 5 10 5
HNC...up to 50kA HNC...up to 50kA
30 HNC... 50kA-ig
HNC... 50kA-ig
3,6,9 HEC... 70kA-ig HEC... 70kA-ig
HEC...up to 70kA HEC...up to 70kA
20
10
1,4,7
idő
8
Zeit
Kapcsolási
6
5
4 2,5,8
3
Sekunde
2
10 4 10 4
Másodperc
1 10 100 1 10 100
1
0.8 Iccp (kA rms) Iccp (kA rms)
0.6
0.5
0.4
0.3
Áramkorlátozási jelleggörbe (Ip) HNC, HEC, 3 és 4 pólusú
0.2 100
0.1
0.08
0.06
0.05
0.04
0.03
0.02
10
0.01
Ip (kA)
0.005
1000
1500
2000
2500
3000
4000
5000
6000
7000
8000
100
125
150
200
250
500
600
700
800
900
80
90
Ir [%]
260 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 261
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kompakt megszakítók, h250 Kompakt megszakítók, h250
Megszakítók és
96 mm
139,5 (4P) 96 23
terhelésk.
terhelésk.
23
Ø 11
Ø 11
29,5
29,5
120
226
226
16 mm
Max.
165
144
45
102
45
PUSH TO TRIP
4P 4P
35 35 35 48,5 48,5 48,5 5
65 12,7 Nm
35 35 68
Csatlakozás direktbekötővel
Connection by collar
20
max. Ø8
55
55
22
Ech. 50%
19 Nm
Ech. 60%
275
275
HYC003H, HYC004H
Hátsó csatlakozások
4P
4P
3P
3P
35 35 35
35 35 35 16 57
16 57
11
11
Kapocstaktaró a hátsó csatlakozásokhoz
A A 96 96 12 Nm
7,5
7,5
6
AI1_H160_T1_31
144
144
170
170
11
11
92
92
262 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 263
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kompakt megszakítók, h250 Kompakt megszakítók, h250
Megszakítók és
A 195
92
92
terhelésk.
terhelésk.
101,8
155
155
101,8
72
72
A (mm)
3P 104,8 HXB040H HXB042H
4P 139,8 Névleges üzemi 24 VDC 230-240 VAC
23,8 feszültség
23,8
Működési áram/ 24 VDC 18/26 -
Ajtóra kivezetett forgóhajtás Indulási áram (A)
A 178,5 230-240 VAC - 3,5/7
A 178,5
Működési idő (ON) 0,1 s
(OFF) 0,1 s
200
200
(RESET) 0,1 s
Kapcsolási veszteségi teljesítmény 300 VA min.
22
22
A (mm)
3P 104,8
4P 139,8
Ech. 35%
Ech. 35%
AI3_h250_Cde_T1_01
AI3_h250_Cde_T1_01
264 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 265
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kompakt megszakítók, h630 Kompakt megszakítók, h630
Megszakítók és
3 Ir (A) Charakteristik
2
Stunde
0,8
0,85
0,9 4
5
6 2
terhelésk.
terhelésk.
3 7
1
einstellbar 1 0,63 0,95
0,5 1 2
T
40 0,4 1
7
30 ON
6 PICK UP TEST IN
20 5
OFF
4 3
10 1
Minute
2 2
6 5,6,7
Karakterisztikák:
4 3 1 Generátor
0.2S
0.1S 2 -4 Transzformátor
2 5 -7 Fogyasztók
1,2 3 4
1 2.5 5 10 14 x Ir I
40
220/240 V 380/415 V 660/690 V 30
AC (kA) AC (kA) AC (kA)
20
HND Icu 85 50 20
Ics 85 50 15 10
HED Icu 100 70 20 6
Zeit
Ics 85 50 15 4
HCD Icm - 9 -
Icw - 5 kA-0,3 s - 2
Beállítások
Sekunde
0.6
0.4
0.2
0.1
LSI 3P/4P
0.06 1250/1600 A
Ir (A) Charakteristik
B 0.04
0,9 5
0,8 0,95 4 6
A 0.02 0,63 1 3 7
0,5 2
0,4 1
0.01 ON
PICK UP TEST IN
OFF
0.005
80
100
125
200
300
400
500
600
1000
1500
2000
3000
4000
5000
8000
IR [%]
LSI
250/400/630 A
1 B
2 Ir (A)
Ir (A)
Névleges üzemi áram 1 Ir x In 0,4 0,5 0,63 0,8 0,9 0,95 1
0,85 5
0,8 0,9 4 6
Karakterisztikák 2 Nr. 1 2 3 4 5 6 7
0,63 0,95 3 7
1 Beállítás L tR (s) 11 21 21 5 10 19 29
Ech. 55%
0,5 2
Ech.
0,4 35% NP
ON 1xI R
1
3 200 % x Ir 600 % x Ir
S Isd x Ir 2,5 5 10
OFF 0,5xIR
PICK UP TEST IN
tsd (s) 0,1 0,2
I Ii x Ir 14 (max : 13 x In)
Elektronikus védelmi egység beállítása (LSI)
opcionális 3 nullvezető IN x Ir 0 - 0,5 - 1
LSI
L = “Long delay”: hosszú késleltetés - túlterhelés elleni tN (s) tN=tR
védelem: Ir és tr beállítása
S = “Short delay”: rövid késleltetés - rövidzárlat elleni
védelem: lsd és tsd beállítása
I = “Instantaneous”: azonnali < 10ms rövidzárlat
esetén: 2,5 - 10 x lr
266 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 267
2
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kompakt megszakítók, h630 Kompakt megszakítók, h630
Kioldási jelleggörbe - h630: 630 A, HND/HED, 3 és 4 pólusú Energiakorlátozási jelleggörbe (átengedett Energiakorlátozási jelleggörbe (áten- Energiakorlátozási jelleggörbe (átenge-
LSI 3P/4P energia), 3/4P, h630 - 250 A gedett energia), 3/4P, h630 - 400 A dett energia), 3/4P, h630 - 630 A
Megszakítók és
Megszakítók és
1250/1600 A 1 10 7 10 7 10 7
3 Ir (A) Charakteristik
terhelésk.
terhelésk.
2
Stunde
0,85 5
2
óra
0,8 0,9 4 6
állítható
einstellbar 1
0,95 3 7
0,63
T
1 0,5 1 2
7
40 0,4 1
30 6 ON
5 PICK UP TEST IN
20 4
OFF
3 10 6 10 6 10 6
1
10 2 2
perc
Minute
5,6,7
I²t (A²s)
I²t (A²s)
I²t (A²s)
6
0.2S
3 Karakterisztikák:
4 0.1S 1 Generátor
1,2 3 4
2 -4 Transzformátor
2 5 -7 Fogyasztók
2.5 5 10 14 x Ir 10 5 10 5 10 5
I
HHD... ...up to 50kA
HND25kA-ig HND ...up
HND... 50kA-ig
to 50kA ...up
HND...
HND 50kA-ig
to 50kA
1
HND... ...up to 70kA
HED50kA-ig HED ...up
HED... 70kA-ig
to 70kA ...up
HED...
HED 70kA-ig
to 70kA
40
30
20
10
10 4 10 4 10 4
Zeit idő
1 Áramkorlátozási jelleggörbe (Ip) HND, HED, 3 és 4 pólusú, 250-400 A Áramkorlátozási jelleggörbe (Ip) HND, HED, 3 és 4 pólusú, 630 A
Másodperc
Sekunde
0.6
0.4 100 100
0.2
0.1
LSI 3P/4P
0.06 1250/1600 A
Ir (A) Charakteristik
0.04
0,9 5
0,8 0,95 4 6
0.02 0,63 1 3 7
10
0,5 2
10
0,4 1
0.01 ON
PICK UP TEST IN
Ip (kA)
Ip (kA)
OFF
0.005
80
100
125
200
300
400
500
600
1000
1500
2000
3000
4000
5000
8000
IR [%]
1 1
Ir (A)
Névleges üzemi áram 1 Ir x In 0,4 0,5 0,63 0,8 0,85 0,9 0,95 1 HND... 50kA-ig HND... 50kA-ig
HED... 70kA-ig HND... 70kA-ig
Karakterisztikák 2 Nr. 1 2 3 4 5 6
Beállítás L tR (s) 11 21 21 5 10 16
200 % x Ir 600 % x Ir Ech. 55%
S Isd x Ir 2,5 5 8 0,1 0,1
0,85
tsd (s) 0,1 0,1 0,1 1 10 100 0,8 0,9
0,1 1 10 100
Iccp (kA rms) Iccp (kA rms)
Icc (kA) 0,63 0,95 Icc (kA)
I Ii x Ir 14 (max : 10 x In) 0,5 1
tN (s) tN=tR
268 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 269
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kompakt megszakítók, h630 A C
Kompakt megszakítók, h630
B
Méretek Kapocstakaró egyenes csatlakozókhoz Fázisszéthúzók és egyenes csatlakozókhoz
avec insert
(3P) 140 148 163
Megszakítók és
Megszakítók és
145 A D A C
(4P) 185 60 60 45 45 45
Ø 14 C
terhelésk.
terhelésk.
30 45 12*
3P 4P
B
30
30
8
B
22,5 Nm
30
Ø14 Ø14
349 mm
480
D
90
E
Ech. 20%
30
4P
60 60 60
208
A (mm) B (mm) C (mm) D (mm)
3P 140 85 97 94,5
97 Hátsó csatlakozások
4P 185 85 97 94,5
45 45 103
4P
15
A C 45 45 45
D
B
E
B'
B
228 mm
8
22,5 Nm
15
Cache bornes pour 3P 96
Ech. 20%
A C
Kábelsarus csatlakozás
M 10
30 mm
max. Ech. 30%
AI3_H400_T1_045b
8
22 Nm
270 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 271
ON
PUSH TO TRIP
Megszakítók és
t (s)
1 2
103
terhelésk.
terhelésk.
USH TO TRIP
0,3 1
0,1 3
0,03 6
I n (A)
0,3 1
5 0,15 0,3
241,5
0,3 0,5 3
0,06
0,1
127
0,5
0,1 10
3 0,03
0,03
I n (A)
I n (A)
0,06
0,15 0,3
0,5 0,06
0,15 0,3
0,5
1
Inst. 1
1 Inst.
Inst.
t (s)
t (s)
t (s)
USH TO TRIP
3 4 A (I∆n)
0,03 0,1 0,3 1 3 6
Ajtóra kivezetett forgóhajtás
A (I n) 3 4
azon- OK OK OK OK OK OK
nali
140 180,5 140
140
0,03
180,5
180,5
0,1 x x
0,3
4444
19,5
19,5 1 3 6 Az áramvédő-kapcsoló készülékek védettek a tranziens áramok által
okozott kellemetlen kioldásokkal szemben.
A (I n)
A S (∆t)
0,06 nem OK OK
A
OK OK OK
0,03 0,1 0,3Képesek
1 érzékelni
3 a6szi- 0,15 nem OK OK OK OK OK
nuszos váltó- és a lüktető egyenáramot (A típus ), továbbá elke- 0,3 nem OK OK OK OK OK
rülhetők a hálózati zavarok
inst. OK miattiOK
hibás OK
kioldások
OKis (HI OK
típus - magas
OK
inst. OK OK OK OK OK OK védettségű)
0,5
1
nem
nem
OK
OK
OK
OK
OK
OK
OK
OK
OK
OK
0,06 Nein OK OK OK OK OK
S ( t)
0,3 0,5
1
0,1 13
3
10
0,03
I n (A)
0,06 Nein OK OK OK OK OK
0,3 1
Nein OK OK OK OK13 OK Áramvédő-kapcsoló (Fi-relé) működése 0,15 0,3
Jellemzők 0,15
0,1 3 0,5
S ( t)
0,06
0,03 6 0,3 0,5
1 Inst.
1
127
127
241,5
t (s)
0,1
127
3
10
242
241,5
I n (A) 0,03
Strom
betáp
Nein OK OK OK OK OK
Reset gomb: 0,3
0,15 0,3 I n (A)
0,06 0,5
0,3 1 N L1 L2 L3
OK OK OK OK OK
Inst. 1 0,15 0,3
0,1
0,15 Nein B
0,5
Jelzi az áramvédő kioldását és újraindítás előtt ezzel
OK Inst.kellOK nyugtázni
OK a
3 0,06
OK OK
t (s)
0,03 6 készüléket.
0,5 Nein 1
t (s)
125
125
I n (A) 2727 1 Nein OK OK OK OK OK
0,06
0,15 0,3
0,5 0,3 Nein OK OK OK OK OK Tesztgomb, különböző funkciók ellenőrzésére:
Lehetővé teszi a megszakító - áramvédő kapcsolat működésének
Inst. 1 elektromos ellenőrzését.
B
x+46,5
x+46,5
CA
OK OK OK OK OK
t (s)
0,5 Nein Mechanikai tesztgomb:
Lehetővé teszi a megszakító - áramvédő kapcsolat
max. 1,5 B
működésének
max. 1,5
V
50%
Motoros hajtás mechanikai ellenőrzését.
ON
139,5
139,5 220220 1 Nein OK OK OK OK OK LED, az alapbeállítás szerinti áramerősségeket jelzi:
12 12 V elektronikus
123123 zöld fény jelzi a megfelelő működést, 25Click A
% (narancs) és 50% (piros)
lΔn-nél.
2,5 N L1 L2 L3
V
max. 1,5 max. 1,5 B Anschluss
elmenő
12 V
12 Click
A
HXD040H HXD042H
Névleges működési fe- 24-48 VDC 100-240 VAC 2 1
szültség
Műkökdési áram/ 24 VDC -/9,2(ON)4,3/9,8 (OFF,RESET) -
Indulási áram (A) 48 VDC -/3,8(ON)4,3/9,8 (OFF,RESET) -
100-110 VAC - Position TRIP -/1,9(ON)1,3/3,8 (OFF,RESET)
Ech.
Ech.
200-240 25%
25%
VAC - -/3,3(ON)0,9/3,8 (OFF,RESET) 2,5
Működési idő (s) (ON) 0,1 s
(OFF) 1,5 s
(RESET) 1,5 s
Kapcsolási veszteségi teljesítmény 300 VA min.
Szigetelési feszültség (1 perc) 1000 VAC 1500 VAC
272 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 273
AI1_H400_cde_débro_T1_03
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kompakt megszakítók, h630 Kompakt megszakítók, h630
Áramvédő-kapcsoló blokk felszerelése Kompakt megszakítók Elektronikus kioldó egység beállításai (LSI)
HNE, HEE, 3 és 4 pólus
Megszakítók és
Megszakítók és
1 ON
RESET ON
terhelésk.
terhelésk.
5 mm
Termikus és mágneses kioldó
TM
630 / 800 A
0,8
LSI 1 B
2
0,65
Ir (x In)
1 5
Ii (x In)
10
800/1000 A Ir (A) Characteristics
0,63 0,95 3 7
0,5 1 2
0,4
NP 1
ON 1xIR
3
2 3
220/240 V 380/415 V 660/690 V Ech. 20% OFF 0,5xIR
PICK UP TEST IN
AC (kA) AC (kA) AC (kA)
88 22,5
22,5Nm
Nm HNE Icu 85 (800 A), 75 (1000 A) 50 20
Ics 85 (800 A), 75 (1000 A) 50 20 LSI
HEE Icu 100 70 20 L = “Long delay”: hosszú késleltetés - túlterhelés elleni védelem:
Ics 100 (800 A), 75 (1000 A) 50 20 Ir és tr beállítása
S = “Short delay”: rövid késleltetés - rövidzárlat elleni védelem:
HCE Icm - 17 - lsd és tsd beállítása
I = “Instantaneous”: azonnali < 10ms rövidzárlat esetén: 2,5 - 10 x
Icw - 10 kA-0,3 s -
lr (630-800A), és 2,5 - 8 x Ir (1000A)
45 45 45 97
185 121
AI1
274 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 275
1
2
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kompakt megszakítók, h1000 Kompakt megszakítók, h1000
Megszakítók és
1250/1600 A 1 1250/1600 A
3 Ir (A) Charakteristik 3 1 Ir (A) Charakteristik
Stunden
Stunden
terhelésk.
terhelésk.
2 2
einstellbar 1 0,85 5
2 einstellbar 1 0,85 5
2
óra
óra
T
3 7 0,95 3 7
1 0,63 0,95 1 0,63
7 1
7 0,5 1 2
0,5 2
40 6 40 6 1
0,4 1 0,4
30 5 ON
30 5 ON
4 PICK UP TEST IN 4 PICK UP TEST IN
20 20
1 OFF 1 OFF
2 2 3 2 2 3
Minuten
Minuten
Karakterisztikák:
perc
10 10
perc
5,6,7 5,6,7
6 3 6 3
1 Generátor
0.2S
0.1S Karakterisztikák:
0.2S
0.1S
2 - 4 Transzformátor
4 4 5 - 7 Fogyasztók
1,2 3 4 1 Generátor 1,2 3 4
2 2 - 4 Transzformátor 2
2.5 5 10 14 x Ir I 2.5 5 10 14 x Ir I
5 - 7 Fogyasztók
1 1
40 40
30 30
20 20
idő
idő
Auslösezeit
Auslösezeit
10 10
Kapcsolási
Kapcsolási
6 6
4 4
2 2
1 1
Másodperc
Másodperc
Sekunden
Sekunden
0.6 0.6
0.4 0.4
0.2 0.2
0.1 0.1
0.06 0.06
0.04 LSI 3P/4P 0.04 LSI 3P/4P
1250/1600 A 1250/1600 A
0.02 Ir (A) Charakteristik 0.02 Ir (A) Charakteristik
0,9 5 0,9 5
0,8 0,95 4 6 0,8 0,95 4 6
0.01 0.01 3 7
1 3 7 0,63 1
0,63
0,5 2 0,5 2
0.005 0.005 1
0,4 1 0,4
80
100
125
200
300
400
500
600
1000
1500
2000
3000
4000
5000
8000
80
100
125
200
300
400
500
600
1000
1500
2000
3000
4000
5000
8000
ON ON
PICK UP TEST IN PICK UP TEST IN
OFF OFF
Névleges
Strom áram,
in % % In Névleges
Stromáram,
in % % In
Ir (A) Ir (A)
Névleges üzemi áram 1 Ir x In 0,4 0,5 0,63 0,8 0,9 0,95 1 Névleges üzemi áram 1 Ir x In 0,4 0,5 0,63 0,8 0,9 0,95 1
Karakterisztikák Nr. 1 2 3 4 5 6 7 Karakterisztikák Nr. 1 2 3 4 5 6
Beállítások 2 L tR (s) 11 21 21 5 10 19 29 Beállítások 2 L tR (s) 11 21 21 5 10 16
200 % x Ir 600 % x Ir 200 % x Ir 600 % x Ir
S Isd x lr 2,5 5 10 S Isd x Ir 2,5 5 8
tsd (s) 0,1 0,2Ech. 55% tsd (s) 0,1 Ech.
0,2 55%
I Ii x lr 14 (max : 12 x In) I Ii x Ir 14 (max : 10 x In)
Választható 3 NP IN x lr 0 - 0,5 - 1 Választható 3 NP IN x Ir 0 - 0,5 - 1 0,85
0,8 0,9
tN (s) IN=tR tN (s) IN=tR 0,95
0,63
0,5 1
0,4
276 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 277
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kompakt megszakítók, h1000 Kompakt megszakítók, h1000
Megszakítók és
A A B C
10 8 10 8 B
145 (mm) (mm) (mm)
terhelésk.
terhelésk.
3P 210 180 243
4P 280 250 243
433
273
331
D 403
90
D
433
273
331
403
90
10 7 10 7
I²t (A²s)
I²t (A²s)
35
70 70 99,5
35
70 70 99,5
10 6 HNE... ...
10 6
HNE50kA-ig up to
50kA ...up to
HNE... 50kA-ig
HNE70kA-ig 50kA
HEE... 70kA-ig HEE...
HEE...up to 70kA HEE...up to 70kA
Kapocstakaró egyenes csatlakozókhoz
A C A AB C D
C
(mm) (mm) (mm)
3P 215 130 99,5
4P 285 130 99,5
B
B
10 5 10 5
1 10 100 1 10 100 Ech. 12,5%
Iccp (kA rms) Iccp (kA rms) Ech. 12,5%
480
534
Áramkorlátozási jelleggörbe (Ip) HNE, HEE, 3 és 4 pólusú,
h1000
108
107
A C A B C
(mm) (mm) (mm)
3P 206 14 Ech. : 20 % 101
B
Ip (kA)
4P 280 18 99
10
6 HNE... 50kA-ig
HNE... upto 50kA
HEE... 70kA-ig
HEE... upto 70kA
AI3_H800_T1_03
5
10 AI3_H800_T1_03
0,1 1 10 100
Icc (kA rms)
Ech. : 18 % AI3_H800_Cbtri_01
79
278 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 279
1000A:
vertical only.
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kompakt megszakítók, h1000 Kompakt megszakítók,
90° h1000
1000A:
vertical only.
Egyenes csatlakozók Hátsó csatlakozások
Megszakítók és
Megszakítók és
1 2
Ø13
Ø13 65,7
3636 195195 65,7Nm
Nm
terhelésk.
terhelésk.
Ø13 65,7 Nm 800A
36 36 195
Ø 13 40
5040
50 90°
90°
40 1000A:
40 1000A:
50 vertical only.
1000A
vertical only.
90°
1000A:
vertical only.
630- 10 10 10
60 60
800 A
12 12 10 12
1000 10
630- A 60 10
58 60 58
800 A
12 12 12
1000 A 58 58
20 36
122
285 (630-800 A)
288 (1000 A)
20 36
122
285 (630-800 A)
243
288 (1000 A)
630- 10 10 10 800A
630-
800 A 1060 60
10 10
243
60 60
630-800 A1012 10
12 12 10
1000 A 60
58 58 60
800 A 12 12 12
1000 A 58 58 Ø 13
12 12 12 20 36
1000 A 58 58 Ø 13
122
285 (630-800 A)
288 (1000 A)
20 36
122
243
Rézsín közvetlen bekötése a készülékbe, réz sín maximális
243(630-800 A)
20 36
122
A) A)
szélessége: 50 mm
288 (1000
243
288 (1000 A)
285 (630-800
Ø 13
Kábelsarus csatlakozás
285
1 2
Ø 13
Kábelsaruval / direkt bekötés
Ø 13
1 2
Ech. 30%
82
105 25 Nm
82
82
AI1_H800_T1_14 105 25 Nm
280 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 281
max. 4x240 mm2
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kompakt megszakítók, h1000 Kompakt megszakítók, h1600
Megszakítók és
115 115 200 200 220/240 V 380/415 V 660/690 V
AC AC AC
terhelésk.
terhelésk.
103 103 (kA) (kA) (kA)
HNF Icu 100 50 25
Ics 75 50 25
HEF Icu 100 70 45
Ics 75 50 34
HCF Icm - 45 -
127
127
Icw - 20 kA-0,3 s -
1250/1600 A 1
6 12
Ir (x In) Ii (x In)
1
2
120 120
180,5 180,5
45 0,8
0,85
0,9 4
5
6 2
0,95 3 7
0,63
0,5 1 2
0,4 1
ON
LSI
L = “Long delay”: hosszú késleltetés - túlterhelés elleni védelem:
Ir és tr beállítása
S = “Short delay”: rövid késleltetés - rövidzárlat elleni védelem:
127
127
125
125
27 27
322 322
LSI 3P/4P
Motoros hajtás 1250/1600 A
Ir (A) Characteristics
0,9 5
0,95
139,5 139,5 215 215 0,8 4 6
1 3 7
0,63
0,5 2
113 113 0,4 1
ON
PICK UP TEST IN
OFF
160
160
Ech. 55%
282 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 283
2
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kompakt megszakítók, h1600 Kompakt megszakítók, h1600
Kioldási jelleggörbe - Kompakt megszakítók h1600 LSI LSI 3P/4P Energiakorlátozási jelleggörbe (átengedett energia), Energiakorlátozási jelleggörbe (átengedett energia),
1250/1600 A 3/4P, h1600 - 1250 A 3/4P, h1600 - 1600 A
3 1
Megszakítók és
Megszakítók és
Ir (A) Charakteristik
einstellbar 1 10 8 10 8
Stunden
2
0,8
0,85
0,9 4
5
6 2
óra
terhelésk.
terhelésk.
T
0,95 3 7
0,63
1 7 0,5 1 2
6
40 0,4 1
30 5 ON
4 PICK UP TEST IN
20 OFF
1 3
2 2
Minuten
perc
10 Karakterisztikák:
5,6,7
6 1 Generátor
3 2 - 4 Transzformátor
4
0.2S
0.1S 5 - 7 Fogyasztók
10 7 10 7
2 1,2 3 4
I²t (A²s)
I²t (A²s)
2.5 5 10 14 x Ir I
1
40
30
20
Auslösezeit
idő
10
10 6 10 6
... ...
Kapcsolási
6 HNF50 kA
HNF... up-igto
50kA HNF50 kA
HNF... up-igto
50kA
HEF... ... ...kA -ig
4 HEF up to 70kA
70 kA -ig
HEF up to 70kA
HEF... 70
1
Másodperc
Sekunden
0.6
0.4
10 5 10 5
0.2 1 10 100 1 10 100
Iccp (kA rms) Iccp (kA rms)
0.1 LSI 3P/4P
0.06
1250/1600 A
Ir (A) Charakteristik
0.04 0,8
0,9
0,95 5
6
4
1 3 7
0,63
0.02 0,5 2
0,4 1 Áramkorlátozási jelleggörbe (Ip) HNF, HEF, 3 és 4 pólusú,
ON
0.01 PICK UP TEST IN h1600
OFF
0.005 1000
80
100
125
200
300
400
500
600
1000
1500
2000
3000
4000
5000
8000
500
Névleges
Stromáram,
in % % In
100
Ir (A)
Névleges üzemi áram 1 Ir x In 0,4 0,5 0,63 0,8 0,9 0,95 1
Ip (kA)
80
Ech. 55%
Karakterisztikák 2 Nr. 1 2 3 4 5 6 7
0,85
0,8 0,9
Beállítások L tR (s) 11 21 21 5 10 19 29
0,63 0,95
10
0,5 1
200 % x lr 600 % x lr
0,4
HNE...50
HNF... upto
kA 50kA
-ig
S Isd x lr 2,5 2,5 5 10 10 10 10 HEE... upto 70kA
HEF... 70 kA -ig
I Ii x lr 14 (lmax : 12xln)
1
0,1 1 5 10 50 100
Választható 3 NP IN x Iw 0 - 0,5 - 1 Iccp (kA rms)
tN (s) IN= tR
284 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 285
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kompakt megszakítók, h1600 Kompakt megszakítók, h1600
Megszakítók és
A B
B
191 (mm) (mm) 140 140 262 262
terhelésk.
terhelésk.
3P 210 185
132 132
11 4P 280 255
165
165
570
370
476
541
95
102 102
70 70 46
140
Ajtóra kivezetett forgóhajtás
165
165
125
125
27
27
322
322
19
Motoros hajtás
(RESET) 3s
Kapcsolási veszteségi 300 VA min.
teljesítmény
Szigetelési feszültség (1 perc) 500 VAC 1500 VAC
286 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 287
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Belső kiegészítők szerelési útmutató Légmegszakítók kiválasztási segédlet
Megszakítók és
x160 állnak rendelkezésre, hogy az egyedi igények teljes mértékben
Hilfs- 4P Arbeits- teljesülhessenek.
terhelésk.
terhelésk.
kontakt 3P strom-
AX SH
auslöser
ACB típus
Standard típusok
oder
AX AL SH / UV
Signal- AL UV Unter-
kontakt spannungs- 3 pólus 4 pólus
auslöser
h250
Alsó-felső csatlakozás
Csavaros csatlakozás
h400
h630
h1000
h1600
Normális környezet Speciális környezet
288 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 289
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Légmegszakítók kiválasztási segédlet Légmegszakítók kiválasztási segédlet
Megszakítók és
Kikocsizható Állásjelző (opcionális) Sorkapocs sor
Külön beépítőkészlettel rögzíthető az elosztókba.
terhelésk.
terhelésk.
Kikocsizható Segédérintkezők
Légmegszakító fizikai pozíciói
Csatlakozó kapcsokkal. A légmegszakítót 4 pozícióba lehet moz-
gatni: működés, teszt, villamos leválasztás, karbantartás (szemmel
Furat az emeléshez
látható leválasztás)
A szekrény ajtó a következő pozíciókban maradhat csukott pozíció-
ban: működés, teszt, villamos leválasztás. Kapcsolásszámláló
Légmegszakító rögzítése
Belső felépítés
Záró mechanizmus
Csavaros csatlakozás Szigetelés Áramváltó áramméréshez
290 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 291
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Légmegszakítók kioldó típusai Légmegszakítók kioldók beállítása
Megszakítók és
A HWT légmegszakítók mindegyike (OCR) túláramkioldóval van felszerelve, amik alkalmasak az effektív értékek mérésére és különböző védelmi Védelmi funkciók Beállítási tartomány
kioldások alkalmazására. Túláramú kioldó LT
terhelésk.
terhelésk.
Túláramú kioldó [IR] (A) [In] x (0.8 – 0.85 – 0.9 – 0.95 – 1.0 – NON); 6 lépcsős
A kioldó nem old ki ha <= ([IR] x 1.05). • Kioldás ha ([IR] x 1.05) < Túláram <= ([IR] x 1.2)
Kioldási idő [tR] (s) (0.5 – 1.25 – 2.5 – 5 – 10 – 15 – 20 – 25 – 30) 600%-nál [IR]; 9 lépcsős
Beállítási eltérési tartomány (%) ± 15% + 150 ms – 0 ms
külön rendelhető
Rövidzárlati kioldó ST
Rövidzárlati kioldó [Isd] (A) [In] x (1 – 1.5 – 2 – 2.5 – 3 – 4 – 6 – 8 – 10 – NON); 10 lépcsős
Beállítási eltérési tartomány (%) ± 15%
Kioldási idő [tsd] (ms) 50 100 200 400 600 800 ; 6 lépcsős
Reset idő (ms) 25 75 175 375 575 775
Max. teljes kioldási idő (ms)
120 170 270 470 670 870
Azonnali kioldó INST vagy MCR (AGR-11B-nél csak azonnali)
Azonnali kioldó [Ii] (A) [In] x (2 – 4 – 6 – 8 – 10 – 12 – 14 – 16 – NON); 9 lépcsős
Beállítási eltérési tartomány (%) ± 20%
Kioldás előrejelzés PTA
Üzemi áram [IP1] (A) [In] x (0.75 – 0.8 – 0.85 – 0.9 – 0.95 – 1.0); 6 lépcsős
Beállítási eltérési tartomány (%) ± 7.5%
Kioldási idő [tP1] (s) (5 – 10 – 15 – 20 – 40 – 60 – 80 – 120 – 160 – 200) [IP1]-nél vagy több; 10 lépcsős
Beállítási eltérési tartomány (%) ± 15% + 100 ms – 0 ms
Földzárlat kioldó GF Megjegyzés: A földzárlati kioldó áramának [Ig] 1200 A alatt kell lennie
Üzemi áram [Ig] (A) [ICT] x (0.1 – 0.2 – 0.3 – 0.4 – 0.6 – 0.8 – 1.0 – NON); 8 lépcsős
Beállítási eltérési tartomány (%) ± 20%
Kioldási idő [tg] (ms) 100 200 300 500 1000 2000 ; 6 lépcsős
Reset idő (ms) 75 175 275 475 975 1975
Max. teljes kioldási idő (ms) 170 270 370 570 1070 2070
Betáp oldali földzárlat REF (csak AGR-21B, 31B)
Üzemi áram [IREF] (A) [ICT] x (0.1 – 0.2 – 0.3 – 0.4 – 0.6 – 0.8 – 1.0 – NON); 8 lépcsős
Beállítási eltérési tartomány (%) ± 20%
Kioldási idő (s) Azonnali
Nullvezető védelme NP
Üzemi áram [IN] (A) [ICT] x (0.4 – 0.5 – 0.63 – 0.8 – 1.0); Rögzített érték, megrendeléskor kell megadni a beállítást.
A kioldó nem old ki ha <= ([IN] x 1.05). Kioldás ha ([IN] x 1.05) < Túláram <= ([IN] x 1.2)
Kioldási idő [tN] (s) Kioldás [IN] 600%-nál, LT időkésleltetéssel [tR]
Beállítási eltérési tartomány (%) ± 15% + 150 ms – 0 ms
Fázishiba védelem NS (csak AGR-21B, 31B)
Üzemi áram [INS] (A) [In] x (0.2 – 0.3 – 0.4 – 0.5 – 0.6 – 0.7 – 0.8 – 0.9 – 1.0 – NON); 9 lépcsős
Beállítási eltérési tartomány (%) ± 10%
Kioldási idő [tNS] (s) 0.4 – 0.8 – 1.2 – 1.6 – 2 – 2.4 – 2.8 – 3.2 – 3.6 – 4; 10 lépcsős
Beállítási eltérési tartomány (%) ± 20% + 150 ms – 0 ms
Hibaáram védelem ELT (csak AGR-31B)
Szabványos védelmi kioldó AGR-11B Szabványos védelmi kioldó AGR-21B Szabványos védelmi kioldó AGR-31B tí- Üzemi áram [I∆R] (A) 0.2 – 0.3 – 0.5 – 1 (Közepes érzékenység) vagy 3 – 5 (Alacsony érzékenység)
típusú kijelzővel típusú LCD kijelzővel, árammérővel pusú LCD kijelzővel, fogyasztásmérővel Beállítási eltérési tartomány (%) [IR] 50% alatt nincs működés, [IR] 50-100% között van működés.
LCD kijelző háttérvilágítás opcionális LCD kijelző háttérvilágítás beépített Kioldási idő [t∆R] (ms) 100 200 300 500 1000 2000 ; 6 Lépcsős
Reset idő (ms) 50 150 250 450 950 1950
Max. teljes kioldási idő (ms) 250 350 450 600 1150 2150
Feszültségcsökkenési figyelmeztetés UV ((csak AGR-31B)
Üzemi feszültség (V) [Vn] x (0.8 – 0.85 – 0.9 – 0.95); 4 lépcsős
Feszültcsökkenési beállítás (V) [Vn] x (0.4 – 0.6 – 0.8); 3 lépcsős
Kioldási idő (s) 0.1 – 0.5 – 1 – 2 – 5 – 10 – 15 – 20 – 30 – 36; 10 lépcsős
Tápfeszültség AC 100–120 V DC 100–125 V DC 24 V
AC 200–240 V DC 200–250 V DC 48 V
LFogyasztási teljesítmény: 5 VA
292 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 293
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Fix beépítésű légmegszakítók méretei Fix beépítésű légmegszakítók méretei
Megszakítók és
P: A megszakító burkolatának középvonala
P
PP
5
terhelésk.
terhelésk.
Csatlakozók mérete N N 130 3-ø11
130 85 85 130 85
15
85 85 85
Typ t1 t2 t3 W
15
P
15
35
35
HWT08 10 10 15 17,5
35
HWT12 10 10 15 17,5 Hátsó rögzítési
pontok 2-ø11
HWT16 20 15 25 22,5 2-ø11
HWT20 20 15 25 -
N
N
27
27
515
580
580
580
227 6227 6
515
305.5
305.5
305.5
305.5
305.5
10.5
15
65
35
65
Szerelési37 100 2837
34 100 28 34 t3 10 28 21.5 11.5
208.5261
(3P)(3P) távolság t3 25 25
261
208.5 293.5381
(4P)(4P) 82 165 58 25 25 11.5 21.5 25 25 2850 50 10
82 165 58 25 10.5
305 188.5188.5
(3P) (3P)
305 88 25 25273.5 83
273.5 (4P) (4P) 188.525 25
188.5
83 88
PP
P 228(3P) 241 (3P)
293
240 293(3P)
240(3P) 228175 175(3P)
102 165 102 165
361 (4P)
413(4P)
325(4P) 348(4P)
260(4P) 241
194 194
35 P 5
N
18
18
Előlap kivágás 35 35
15 130 130 130
2-ø20 2-ø20
15 N
12.5
15 85 85 85
15.5
W
2525 25
25 25
N
100
N 12
25
12
550
550
14.5 14.5
W
12.5 12.5
550 (Ívvédelem)
460
490
460
490
22
149
120
W
17
329
329
17
335
329
329
335
2525
25
252525
9
9 t2
100
W
150.5
267
165
15.5
267
12.5
35
33
33
20
33
33
35
238 3-ø11 2-ø11
30
250
100
238
30
250 4-ø11
100
180 180(3P)
233 233(3P) 82 165 118
Szerelési távolság 265(4P) Hátsó rögzítési pontok 82 165 118
365
353(4P) 365
35
Kivágások
82
15
82
35
15
15
15 25 25
80
165
Megjegyzés:
52
165
25
Az ajtóperem használata esetén 339 mm kivágás szükséges a 335
mm helyett. 3-ø11
2-ø11 P
N
85 85 85
N 5
t1
130 130 130
30
165 165(3P) 4-ø14
217.5 250(4P)
217.5(3P) 4-ø14
337.5(4P)
174
Rögzítési pontok
154
138
148
82 165 118
365
82 165 118
365
294 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 295
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Fix beépítésű légmegszakítók méretei Fix beépítésű légmegszakítók méretei
35átfedés
N N 130130 130130 130130 3-ø11
3-ø11
Megszakítók és
Megszakítók és
P: A megszakító burkolatának középvonala P P
15
15
35
terhelésk.
terhelésk.
Max. csatlakozási
Hátsó rögzítési
pontok
N N
27
27
515
515
580
580
227227 6 6
305.5
305.5
305.5
305.5
15
15
65
65
35
35
Szerelési 10 10 28 28 21.521.5 11.511.5
261261
(3P)(3P) távolság 37 3710010028 28
34 34
261261 381381
(4P)(4P) 25 25 2511.511.5 25 25
21.521.5 25 25
28 28 10 10
82 82 165165 58 58
25 2510.5
10.5
305305 88 88 25 25 25 83 83 25 25 25
83 83 88 88
P P
P P 228(3P)
293293 293(3P)
293(3P) 228228 228(3P) 102102 165165 241241
(3P)(3P)
413(4P)
413(4P) 348(4P)
348(4P) 361361
(4P)(4P) 241241
194194
35 35 P P5 5
N N
18
18
15 15 130130 130130 130130
Előlap kivágás 2-ø20
2-ø20
2525 25
550 (Ívvédelem)
100
N N
100
12 12
550
550
12.5 12.5
460
490
460
490
2
2
120
120
17 17
329
329
329
329
335
335
252525
9 9
100
100
165
165
267267
12.5
20 20
33
33
35
33
33
35
238238
30
30
250250 4-ø11
4-ø11
100
100
233233 233(3P)
233(3P) 82 82 165165 118118
Szerelési távolság 353(4P) Hátsó rögzítési 365365
353(4P)
pontok 35 35
15 15
Kivágások
82
82
15 25 25 15
15 25 25 15
80
80
165
165
3-ø11
3-ø11
P P
N N 5 5
Megjegyzések: 130130 130130 130130
30
30
1. Az ajtóperem használata esetén 339 mm kivágás szükséges a 335
mm helyett. 217.5
217.5 217.5(3P)
217.5(3P) 4-ø14
4-ø14
2. Legalább 7 mm-es távolság szükséges a vezetékek között, bele- 337.5(4P)
337.5(4P)
értve a rögzítőcsavarokat és hosszabbítócsonkokat.
154
154
Rögzítési pontok
148
148
82 82 165165 118118
365365
296 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 297
35
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kocsizható légmegszakítók méretei Kocsizható légmegszakítók méretei
35
515
HWT légmegszakítók, 800-2000 A, kocsizható Alsó-felső csatlakozás N P
P
Megszakítók és
P: A megszakító burkolatának középvonala N 130 130 130 3-ø11
15
P
15
terhelésk.
terhelésk.
Csatlakozók mérete
35
35
Típus t1 t2 t3 W
HWT08 10 10 15 17,5
65
HWT12 10 10 15 17,5
35
N
HWT16 20 15 25 22,5
15
t3
27
HWT20 20 15 25 - 318 25
50
515
580
380
227 6 2-ø11
305.5
305.5
P
15
35 35 85 85 85
35
Előlap kivágás 17 194
65
35
P Szerelési
15
37 100 28 34 15 15 10 21.5 28 11.5
18
261 (3P) távolság
261 381 (4P) 25 25 11.5 2525 25
82 165 t3
58 25 10.5 21.550 28 10
2-ø11 88 83
15.5
305 25 25 25 25
2-ø11
83 88
P
W
P
25 25
293 293(3P) 228 228(3P)N 10212 165 241 (3P)
25
413(4P) 348(4P) 361 (4P) 241 42.5
14.5 14.5
W
194
2
9 32
35 P
149
5
400
329
460
490
500
18
335
W
2-ø20
12.5
25
25 25
R1
16
2525 25
150.5
W
32
15.5
100
N
12
50
40
550
12.5 12.5
42.5 3-ø11 7
460
490
33
25
30
1 t2
27
2
120
21
17 9 345 40 29
329
329
335
252525
249(4P)
177 177(3P) Kurblizás sugara 225(4P)
9
100
Ha a rögzítő fel van szerelve 262(4P) 35
165
Kivágások 267
204 204(3P) 15
12.5
20
33
33
35
289(4P)
N
240238
30
52
25
250 4-ø11 85 85 85
100
325(4P)
233 233(3P) 82 165 118
365 2-ø11
353(4P)
Megjegyzések:
94
t1
mm helyett. 15
82
15
141
15 25 25
80
174
165
3-ø11
P
N 5
138
4-ø14
120 120(3P) 130 130 130
30
205(4P)
217.5 217.5(3P) 4-ø14
337.5(4P)
Rögzítési pontok
385
154
148
82 165 118
365
298 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 299
83 88
Műszaki adatlapok Műszaki
21.5 28 25adatlapok
25 10
11.5 25 25
65
35
25 10 28 21.5 11.5
15
HWT légmegszakítók, 2500-3200 A, kocsizható Alsó-felső csatlakozás
318 P 25 25 25 25
5
Megszakítók és
Megszakítók és
P: A megszakító burkolatának középvonala 88130 83
Max. csatlakozási
3-ø11 N 130 130
380
15
P
terhelésk.
terhelésk.
átfedés
35
P
C
2-ø20 N 5
Teljes keret 221.5 221.5(3P) 81 Szerelési távolság 14 21
331.5(4P) 130 130 130
Előlap kivágás 17 194 35
P 35
15
18
515
12.5
25 25 25
N
100
12 83 88
11.5 25 25 21.5 28 25 25 10 65
12.5 12.5
2
12.5Max. csatlakozási
4-ø11 54.5
120
400
329
460
490
500
335
átfedés
65
35
25
R1
100
25
25 25
10 28 21.5 11.5
15
16
32
318 25 25 25 25
165
88 83
50
40
380
33
P 60 7
25
30
27
250 94 141 110 P
C 21
238 9 345 40 29 20
216 216(3P) 265 2-ø20 385 N 5
221.5 221.5(3P) 81 Kurblizás sugara 14 21 192.5(3P)
336(4P)
230 331.5(4P) 230(3P) 35 130 130 130312.5(4P)
35 P
C
350(4P) 17 194
P 15
257 257(3P) 15
18
Kivágások Ha a rögzítő fel van szerelve N 5
15
377(4P)
12.5
293 293(3P) 130 130 130
25 25
80
413(4P)
25 25 25
Szerelési
N
100
Szerelési távolság távolság 12
15
65
3-ø11
94
12.5 12.5
2
9 4-ø11 54.5
120
30
400
329
460
141 490
500
335
25 25 25
R1
100
16
32
154
165
12.5
50
40
33
60 7
25
30
27
250 94 141 110 21
4-ø14
30
9 345 40 29 20
148
216 216(3P) 238
265 385 192.5(3P)
336(4P)
230 172.5 230(3P) 172.5(3P) 35 312.5(4P) P
C
350(4P) 15
292.5(4P)
257 257(3P)
385 N 5
15
377(4P)
Rögzítési pontok
293 293(3P) 130 130 130
25 25
80
413(4P)
15
Megjegyzések: 3-ø11
94
30
mm helyett.
2. Legalább 7 mm-es távolság szükséges a vezetékek között, bele-
141
154
4-ø14
30
148
172.5 172.5(3P)
292.5(4P)
385
300 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 301
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
181
Kocsizható légmegszakítók méretei Kocsizható légmegszakítók méretei
15
50
181
15
HWT légmegszakítók, 2500-3200 A, kocsizható
Megszakítók és
Megszakítók és
P: A megszakító burkolatának középvonala
Sorkapocs fedél
Bekocsizott pozíció
terhelésk.
terhelésk.
Teljes keret 14 21
CP 2-ø20 CP
P Szerelési távolság Teszt pozíció 155 48 Max. csatlakozási átfedés
Előlap kivágás 435.5(3P)
194 P 5
P 605.5(4P) Kikocsizott pozíció 2x2-ø20 20 417(3P)
N
18
14 211.5 211.5(3P) 587(4P)
130 160 160
14 21 4-ø11
14
CP 331.5(4P)
12.5
17 199 4-ø11 N 42.5
18
20
25
ON/OFF
17.5
nyomógomb
25
12
100
N fedél
67
25
12.5 12.5
2
500
490
460
120
165 35 35 35
400
17
329
335
N
12
25 25 25
17.5
100
16
40
500
50
R1
32
490
4
9
460
12.5
465
80
25 425
335
329
27
30
33
42.5 RKurblizás sugara 51
11
140
1
225
6 7
185
250 238
9 375 29
164 441(3P)
50
60
611(4P) 35
33
177 454(3P) 295 428
Ha a rögzítő fel van szerelve 60
624(4P)
20
30
397(3P)
567(4P)
65 20 A szerelőfurathoz nem 550(4P)
9 345
377(4P)
szükséges,
293 293(3P) csak a megszakító stabi-
265 485
413(4P)
litását segíti
P
Megjegyzések:
120
94
4-ø14
172.5 172.5(3P)
292.5(4P)
302 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 303
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kioldó bekötési rajza (OCR) AGR-11B Kioldó bekötési rajza (OCR) AGR-11B
Megszakítók és
(+) (+) 1 1 (+) (+)
UVT
terhelésk.
terhelésk.
~ ~ «BE» kapcsoló ~ ~
tápfeszültség
PB PB PB PB PB PB
4 4 Alap felszereltség Opció Opció
4C 4C 3C 3C 3C 3C
05 05 02 02 12 12 03 03 10 10 09 080918082818 24
28 3024 30 151 151
141 141
131 131
121 121111 111
211 211
311 311
411 411
511 511
611 611
711 711
811 811
911 911
011 011
Feszültségcsökkenési
kioldó (UVT)
S1 S1 S3 S3
S2 S2
19 2919 29 15 15 17 17
27 27 22 22 07 07 20 20 154
154 152 152
144 144
142 142
134 134
132 132
124 124114
122 122112
114 112
214 214
212 212
314 314
312 312
414 414
412 412
514 514
512 512
614 614
612 612
714 714
712 712
814 814
812 812
914 914
912 912
014 014 012
012
K K k k 3 3
Áramváltó
nullvezetőhöz
X X
L L l l ~ ~ ~ ~
(–) (–) (–) (–)
304 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 305
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kioldó bekötési rajza (OCR) AGR-21B Kioldó bekötési rajza (OCR) AGR-21B
Főáramkör Áramváltó null- Vezérlő- Motoros hajtás Munkaáramú Feszültségcsökkenési Pozíció jelző Segédérintkezők
vezetőhöz feszültség Funkció kioldó (SHT) kioldó (UVT)
Megszakítók és
Megszakítók és
(+) (+) 1 1 (+) (+) UVT
terhelésk.
terhelésk.
~ ~ «BE» kapcsoló ~ ~ tápfeszültség
01 1101 11 05 05 02 02 12 12 03 03 10 10 09 080918082818 24
28 3024 30 151 151
141 141
131 131
121 121111 111
211 211
311 311
411 411
511 511
611 611
711 711
811 811
911 911
011 011
Feszültségcsökkenési
kioldó (UVT)
S1 S1 S3 S3
S2 S2
306 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 307
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Moduláris kapcsolók, HAB/HAC Moduláris kapcsolók, HAD
Megszakítók és
terhelésk.
terhelésk.
Teljes méret = A1 + (x) x A2 (x = 2 max)
Teljes
méret
Direkt hajtás
Direkt hajtás
Ajtóra kivezetett
Forgóhajtás oldalsó kivezetéshez Ajtóra kivezetett hajtás
hajtás
308 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 309
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Moduláris kapcsolók, HAE Terheléskapcsolók
Megszakítók és
C1 C1 3P 3P 3P 4P4P 4P
mmmmmm mmmm
mm Segédérintkező HZ023, 2 váltó
A A A A C2 C2 A
terhelésk.
terhelésk.
C4 C4 K1 K1
K2 K2 C4 C4 K1 K1 C3 C3 A A A 109109
109 135135
135 Műszaki adatok:
J J J -- Névleges áram 16 A 250 V~
B B B 124,5
124,5
124,5 124,5
124,5
124,5
N
cos ϕ = 0,8
B1 B1 B1 189
189189 189
189189 250 V~ cos ϕ = 0,35 In = 12 A
C 8484 84 84 0 I
1 13 35 5 1 13 35 57 7
C C 84 84 400 V~ cos ϕ = 0,35 In = 8 A
6 46 24 2 8 68 46 24 2
C1 C1 C1 7070 70 70
70 70 -- Használati hőmérséklet -20°C + 125°C
M
H
0
-- Villamos élettartam
C2 C2 C2 50,5
50,550,5 50,5
50,550,5
B B K B1
K B1 B B K B1
K B1 -- IP védettség: IP20
C3 C3 C3 29,5
29,529,5 29,5
29,529,5
C4 2222 22 22
5 35 13 1 7 57 35 13 1
2 24 46 6 2 24 46 68 8
C4 C4 22 22
J J J
2626 26 26
26 26
K
K 132 132
K K 132132 132132 G
K1 35 61
J J M5/0.2
M5/0.2 J J M5/0.2
M5/0.2 6 6 K1 K1 35 35 61 61
K2 26 /
C C K2 K2 26 26 / / Méretek
Méret Cikkszám
(mm) HA352 HA354 HA357 HA358 HA360 HA362 HA364 HA452 HA454 HA457 HA458
Cikkszám Névleges áram AC Kapocsfedél In/A 160 A 250 A 400 A 630 A 800 A 1250 A 1600 A 160 A 250 A 400 A 630 A
HAE310 3 x 100 A AC-23 A HZC217 A 140 180 180 230 280 372 372 170 230 230 290
HAE410 4 x 100 A HZC218 B 135 160 170 260 320 330 360 135 160 160 260
HAE312 3 x 125 A HZC217 C 65 75 75 110 140 140 140 65 75 75 110
HAE412 4 x 125 A HZC218 D 35 39 39 65 86 86 86 35 39 39 55
HAE316 3 x 160 A AC-23 B HZC217 E 120 130 130 165 234 234 234 120 130 130 165
HAE416 4 x 160 A HZC218 F 148 150 150 170 330 330 330 140 142 142 223
G 120 160 160 210 255 347 347 150 210 210 270
H 65 80 80 140 175 175 175 65 80 80 140
HZC217 J 36 50 50 65 80 120 120 36 50 50 65
HZC218 K 20 25 25 40 50 63 80 20 25 25 45
L 20,5 22,5 22,5 36,5 47 47 51 20,5 22,5 22,5 36
HZF301 M 174 210 210 420 460 460 460 174 210 210 385
HZF302 N 45 55 55 130 130 130 130 45 55 55 65
HZC311
HZC312
81
Ajtófurat HA352-358 HA360-64 A HA360-64
50 81
A Mindestlänge mithosszabbí-
4 4,5 ø 31 50
mimimális távolság
Verlängerungsachse: 262 ± 1
tott hajtással: 262 ± 1, 212 ± 1
45º
4 ø 4,5 212 ± 1 Mindestlänge mit
ø 31 hosszabbított hajtás nélkül
Frontschild
31 ohne Verlängerungsachse
Verlängerungsachse: 262 ± 1
65 x 65
45º
4 ø 4,5 212 ± 1
50
Frontschild
ohne Verlängerungsachse
26
65 x 65
I
I ON
50
5024
26
24
90°
70
3,
5
Direkt
Direkt hajtás
Drehantrieb ø 25
70
O
28 =
OFF 50
90
=
A
3,
4ø6
5
O ø 25
28 =
=
A
4ø6
HZC114
HZC115 I ON
HZC116
Ajtófurat HA352-358 Cikkszám HA352 / 354 / 357 HA358 + HA458 HA360-64
HA452 / 454 / 457 HA460-64
90°
126,5
O Drehantrieb zum
OFF hajtás
Türeinbau
L 70
310 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 311
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Terheléskapcsolók Terheléskapcsolók
Megszakítók és
von 160 bis 630 A -- ajtóra kivezetett: a kézi hajtás az elosztó ajtajára felszerelhető. A ki-
Névleges áram Ith (40° C) 125 A 160 A 250 A 400 A 630 A 800 A 1250 A 1600 A
vezetett hajtás esetén az ajtó csak 0 (KI) állapotban nyitható, 1-es
terhelésk.
terhelésk.
(BE) pozícióban reteszeli az ajtót. Névleges szigetelési feszültség 800 800 800 1000 1000 1000 1000 1000
Ui (V)
Klemmenabdeckung
Kapocstakarók Névleges lökőfeszültség Uimp (kV) 8 8 8 12 12 12 12 12
IP 20
IP20, 160-630 A
von 160 bis 630 A
Motorteljesítmény AC-23 (kW) HA351 HA352/ HA354/ HA357/ HA358/ HA360 HA362 HA364
HA452 HA454 HA457 HA458
415 V AC 63/63 80/80 132/132 220/220 220/280 450/450 710/710 710/710
Meddőteljesítmény (kvar) HA351 HA352/ HA354/ HA357/ HA358/ HA360 HA362 HA364
HA452 HA454 HA457 HA458
400 V AC 55 75 115 185 290 365
Névleges zárlati szilárdság gG előtét HA351 HA352/ HA354/ HA357/ HA358/ HA360 HA362 HA364
-- alkalmas réz és alumínium kábelek közvetlen csatlakoztatásához -- integrálható IP2X burkolatba olvadóbiztosítóval HA452 HA454 HA457 HA458
Feltételezett rövidzárlati áram (kA eff.) 100 100 50 100 70 50 100 100
Alkalmazott olvadóbiztosító árama (A) 125 160 250 400 630 800 1250 2 x 800
In / A Kábel keresztmetszet Flexisín Ajánlott blankolási
flexibilis merev szélesség méret Feltételezett zárlati szilárdsága a kapcsolóknak 0,3 s-nál kisebb idő alatt megszakítás esetén
160 A 16-95 mm2 16-95 mm2 13 mm 20 mm
HA351 HA352/ HA354/ HA357/ HA358/ HA360 HA362 HA364
250 A 16-185 mm2 16-185 mm2 18 mm 25 mm HA452 HA454 HA457 HA458
400 A 50-240 mm2 50-300 mm2 20 mm 32 mm Névleges zárlati szilárdság 15 15 17 25 25 50 100 100
630 A 70-300 mm2 70-300 mm2 24 mm 45 mm Icw 0,3s (kA eff.)
800 A 2 x 300 mm2 50 mm
1250 A 4 x 185 mm2 60 mm Rövidzárlat (egyszeri kapcsolás) HA351 HA352/ HA354/ HA357/ HA358/ HA360 HA362 HA364
1600 A 6 x 240 mm2 90 mm HA452 HA454 HA457 HA458
Névleges zárlati szilárdság 7 7 9 13 13 35 50 50
Icw 1s (kA eff.)
Névleges bekapcsolási képesség zárlatra előtét 11,9 11,9 15,3 26 26 73,5 75 75
olvadóbiztosító nélkül Icm (kA feltételezett csúcsér-
ték)
312 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 313
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Terheléskapcsolók Olvadóbiztosítós terheléskapcsolók
Megszakítók és
HA351 HA352/ HA354/ HA357/ HA358/ HA360 HA362 HA364 125-400 A
HA452 HA454 HA457 HA458
terhelésk.
terhelésk.
Min. vezeték keresztmetszet 35 50 95 185 2 x 150 2 x 185
Min. keresztmetszet réz sín (mm2) 2 x 30 x 5 2 x 40 x5 2 x 60 x 5 2 x 80 x 5
Max. réz kábel keresztmetszet (mm2) 50 95 150 240 2 x 300 2 x 300 4 x 185 6 x 185
Max. réz sín vastagsága (mm) 25 25 32 40 50 63 100 100
Min./Max. meghúzási nyomaték (Nm) 9/- 9/- 20/- 20/- 20/- 40/45 40/45 40/45
Mechanikai jellemzők
In NH E E AC AB H J DA DB M N P T T1 U Y Z AA
min max
63 A OOO 120 145 117 50 159 145 32 106 36 32 59 12 2 118
125 A OO 135 145 268 127 54 141 193 36 127 40 36 62 20 2,5 19,5 162
160 A OO 135 225 268 127 54 141 193 36 127 40 36 62 20 2,5 19,5 162
250 A 1 154 225 345 146 86 185 251 60 162 64 60 84 32 2,5 19,5 195
400 A 2 157 225 345 149 91 200 260 66 172 70 66 84 50 3 20 205
630 A 3 311 471 65 250 297 380 284 250 94 90 51 7 59 300
3P
378
4P
314 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 315
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Olvadóbiztosítós terheléskapcsolók Moduláris kézi átkapcsolók, HIM
Megszakítók és
NH olvadóbetét mérete OOO OO 0 1 2 3 Méretek HIM
terhelésk.
terhelésk.
Névleges szigetelési feszültség Ui (V) 750 750 750 750 800 1000
IP védettség 20 20 20 20 20 20
Névleges lökőfeszültség Uimp (kV) 8 8 8 8 8 12
Névleges üzemi áram Ie, AC-22, 400 V (A) 63 125 160 250 400 630
Névleges üzemi áram Ie, AC-23, 400 V (A) 63 125 160 250 400 630
Motorteljesítmény AC-23 (kW)* 30 63 80 132 220 355
Feltételezett rövidzárlati áram gG olvadóbetéttel (kA eff) 100 100 100 100 100 100
Maximális olvadóbiztosítóbetét méret (A) 100 125 160 250 400 630
Dinamikus rövidzárlati áram Icc (kA) 20 20 32,5 40 70 Összesen
Élettartam (kapcsolások száma) 10000 10000 10000 10000 10000 10000
Max. réz vezeték keresztmetszet (mm^2) 25 95 95 240 240 2x300
Max. rézsín szélesség (mm) 20 20 32 45 50
Összesen= A1 + (x) x A2
Csavaros kötés M5x8 M8x16 M8x16 M10x16 M10x16 M12x35
Meghúzási nyomaték (Nm) 2,94 12,75 12,75 25,48 25,48 44,1
Cikkszám
C C
*Értékek gyártónként változnak. A A 75 75 X (X
X min.(X= min.
30 mm)
= 30 mm)
(1)
ategória, A jelölés = gyakori működtetés,
K
B jelölés = nem gyakori működtetés
(2)
Az értékek csak tájékoztató jellegűek, gyártónként változnak.
(3)
Névleges üzemi feszültség Ue= 400 V AC
(4)
Az értékek érvényesek minden megszakítóra érvényes,
0,3 sec alatti megszakítás esetén
316 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 317
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kézi átkapcsolók 125 A-ig, HIxxxR Kézi átkapcsolók 125 A, HIxxxR
Műszaki adatok MSZ EN 60947-3 szabvány szerint Moduláris átkapcsoló hajtással 63-125A-ig,
HI403R, HI404R, HI405R, HI406R
Megszakítók és
Megszakítók és
63-125 A HI 403R HI 404R HI 405R HI 406R
Névleges áram Ith (40°C) 63 A 80 A 100 A 125 A Querschnitte maximal
Keresztmetszet max.
terhelésk.
terhelésk.
Querschnitte
50 mm2 starr maximal
2 94
Névleges szigetelési feszültség Ui (V) 800 800 800 800 50
50 mm²2 tömör
35 mm2 starr
flexibel 52 94
Névleges lökőfeszültség Uimp (kV) 8 8 8 8 35 mm
35 mm²flexibel
hajlékony 52 45
Névleges üzemi áram Ie (A) 45
Névleges feszültség Alkalmazási kategória A/B(1) A/B(1) A/B(1) A/B(1)
415 VAC AC-21 A / AC-21 B 63/63 80/80 100/100 125/125
415 VAC AC-21 A / AC-21 B 63/63 80/80 100/100 125/125
90,5
96,5
415 VAC AC-22 A / AC-22 B 63/63 80/80 100/100 125/125
90,5
96,5
69,5
415 VAC AC-23 A / AC-23 B 63/63 63/63 63/63 63/63
69,5
4444
690 VAC(2) AC-20 A / AC-20 B 63/63 80/80 100/100 125/125
690 VAC(2) AC-21 A / AC-21 B 63/63 80/80 80/80 80/80
690 VAC(2) AC-22 A / AC-22 B 40/40 40/40 40/40 40/40
6 6
690 VAC(2) AC-23 A / AC-23 B 25/25 25/25 25/25 25/25 89
220 VDC(3) DC-20 A / DC-20 B 63/63 80/80 100/100 125/125 89
44,5 21 21 21
220 VDC(3) DC-21 A / DC-21 B 63/63 80/80 100/100 125/125 44,5 21 21 21
Montage auf Hutschiene Verbindungsschiene
Összekötősín
220 VDC(3) DC-22 A / DC-22 B 63/63 80/80 100/100 100/100 Verbindungsschiene
Kalapsínre
Montage aufszerelés
Hutschiene
220 VDC(3) DC-23 A / DC-23 B 63/63 63/63 63/63 63/63
Motorteljesítmény AC-23 (kW) Az ajtóra kivezetett hajtás méretei
400 V AC előresiető segédérintkező nélkül AC-23 (kW)(4) 30/30 30/30 30/30 30/30 I
63 I
690 V AC előresiető segédérintkező nélkül AC-23 (kW)(4) 22/22 22/22 22/22 22/22 215
+0,5
Meddőteljesítmény (kvar) 2 Ø 4,5
90
13 182,5 19,5 Ø 31
400 V AC(4) 28 37 45 55
46,5
75 75
Feltételezett rövidzárlati áram gG olvadóbetéttel (kA eff)
90
Lehetséges rövidzárlati áram (kA eff.)(5) 100 100 100 100
50
0
Maximális olvadóbiztosítóbetét méret (A)(5) 63 80 100 125
Feltételezett rövidzárlati áram megszakítóképesség kompakt megszakítóval, ha a megszakítás 0,3 sec alatt megtörténik(6)
Névleges lökőfeszültség 0,3s Icw (kA eff.) 4,5 4,5 4,5 4,5
90
Ø 65
115,5
= =
105
Rövidzárlat-állóság (csak megszakítás) 0 II
Névleges zárlati áram megszakítóképesség 1s Icw (kA eff.) 2,5 2,5 2,5 2,5
Névleges rövidzárlati áram bekapcsolóképesség ICM (kA csúcs) 3,55 3,55 3,55 3,55 Ø 4 mm
Szerelés 3
Min. réz vezeték keresztmetszet (mm2) 4 4 4 4 Ø 22,5
294 max.
125 min.
Max. réz vezeték keresztmetszet (mm2) 50 50 50 50
12,7
Min.,/max. meghúzási nyomaték (Nm) 6 6 6 6
90
Mechanikus jellemzők 21 21 21
Élettartam (kapcsolások száma) 10.000 10.000 10.000 10.000
Készülék tömege, 3 pólus (kg) 1,2 1,2 1,4 1,4
Készülék tömege, 4 pólus (kg) 1,4 1,4 1,6 1,6 II
(1)
ategória, A jelölés = gyakori működtetés,
K Szerelés
B jelölés = nem gyakori működtetés
Kapocstakaróval vagy fáziselválasztóval
(2) Segédérintkező
Hilfsschalter
(3)
4 pólusú készüléknél 2 csatlakozó pólusonként
(4)
Az értékek csak tájékoztató jellegűek, gyártónként változnak
(5)
Névleges üzemi feszültség Ue= 400 V AC
(6)
Az értékek érvényesek minden megszakítóra érvényes, 0,3 sec
alatti megszakítás esetén
Direkt hajtás
Drehantrieb direkt
Hilfsschalter
Segédérintkező
Összekötősín
Verbindungsschiene
Türdrehantrieb
Ajtóra kivezetett hajtás
318 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 319
Műszaki adatlapok Műszaki adatlapok
Kézi átkapcsolók 1600 A-ig, HI Automatikus motoros átkapcsolók, HIB
Átkapcsoló HI451, HI454, HI456, HI458 Átkapcsoló ajtóra kivezetett hajtással HI451-HI464 HIB412M HIB416M HIB425M HIB440M HIB463M HIB480M HIB491M HIB492M
A A Y1 Névleges áram Ith (40° C) 125 A 160 A 250 A 400 A 630 A 800 A 1250 A 1600 A
Megszakítók és
Megszakítók és
Y1
J J1 J J1
Y Y Névleges szigetelési feszültség Ui (V) 800 800 800 800 1000 1000 1000 1000
terhelésk.
terhelésk.
R ØX R ØX T T T T Névleges lökőfeszültség Uimp (kV) 8 8 8 8 12 12 12 12
II
II
ØL ØL
H
H
126,5
Z
Z
S
S
Névleges üzemi áram Ie (A) MSZ EN 60947-3 szabvány szerint
O
B
U
O
B
K
E 25
Névleges Alkalmazási kategória A/B(1) A/B(1) A/B(1) A/B(1) A/B(1) A/B(1) A/B(1) A/B(1)
D 9 70 feszültség
G
G
Z
Z
415 VAC AC-21 A / AC-21 B 125/125 160/160 250/250 400/400 630/630 800/800 1250/1250 1600/1600
H
H
415 VAC AC-22 A / AC-22 B 125/125 160/160 250/250 400/400 630/630 800/800 1250/1250 1600/1600
4 x ø 4,5
ø 31 415 VAC AC-23 A / AC-23 B 125/125 160/160 250/250 250/250 500/500 800/800 1250/1250 1250/1250
I
I
E E 690 VAC(2) AC-20 A / AC-20 B 125/125 160/160 250/250 400/400 630/630 800/800 1250/1250 1600/1600
V P P P W N V P II P P W N I C C 690 VAC(2) AC-21 A / AC-21 B 125/125 160/160 250/250 200/250 500/500 800/800 800/800 1000/1000
50
690 VAC(2) AC-22 A / AC-22 B 125/125 125/125 125/160 125/160 315/ 315 800/800 800/800 1000/1000
50 * 18 mm p/HI451-HI458 690 VAC(2) AC-23 A / AC-23 B 63/80 63/80 100/125 100/125 160/200 200/250 200/250 500/500
20 mm p/HI460-HI464 220 VDC AC-20 A / AC-20 B 125/125 160/160 250/250 400/400 630/630 800/800 1250/1250 1600/1600
0
220 VDC AC-21 A / AC-21 B 125/125 160/160 250/250 250/250 630/630 800/800 1250/1250 1250/1250
220 VDC AC-22 A / AC-22 B 125/125 160/160 250/250 250/250 500/500 800/800 1250/1250 1250/1250
Átkapcsoló HI460, HI462, HI464 Kiegészítők 220 VDC AC-23 A / AC-23 B 125/125 125/125 200/200 200/200 500/500 800/800 1250/1250 1250/1250
A 440 VDC AC-20 A / AC-20 B 125/125 160/160 250/250 400/400 630/630 800/800 1250/1250 1600/1600
F Klemmenabdeckung transparent
Átlátszó kapocstakarók 440 VDC AC-21 A / AC-21 B 125(3)/125(3) 125(3)/125(3) 200(3)/200(3) 200(3)/200(3) 500(3)/500(3) 800(4)/800(4) 1250(3)/1250(3) 1250(3)/1250(3)
37,5 M 87,5 440 VDC AC-22 A / AC-22 B 125(3)/125(3) 125(3)/125(3) 200(3)/200(3) 200(3)/200(3) 500(3)/500(3) 800(4)/800(4) 1250(3)/1250(3) 1250(3)/1250(3)
440 VDC AC-23 A / AC-23 B 125(4)/125(4) 125(4)/125(4) 200(4)/200(4) 200(4)/200(4) 500(4)/500(4) 800(4)/800(4) 1250(3)/1250(3) 1250(3)/1250(3)
R
Névleges üzemi áram Ie (A) IEC 60947-6-1 szabvány szerint
11
220
AA
,, , 415 VAC AC-31B 125 160 250 400 630 800 1250 1600
Segédérintkezők
Hilfsschalter IP2 IP2X
Rövidzárlat állóképesség
HIB412M HIB416M HIB425M HIB440M HIB463M HIB480M HIB491M HIB492M
2 Segédérintke-
X P P P 51,5 Névleges zárlati áram megszakítóképes- 7 7 9 9 13 26 35 50
zők IP2X
Hilfsschalter IP2 ség 1s Icw (kA eff.)
J
Dinamikus rövidzárlati áram Icc (kA 20 20 30 30 45 55 80 110
csúcs)(6)
28 Lehetséges rövidzárlati áram (kA eff.)(5) 100 100 50 18 70 50 100 100
Cikk- A1
szám Achsverlängerung
Tengely Maximális olvadóbiztosítóbetét méret (A)(5) 125 160 250 400 630 800 1250 1600
4ø6
==
HI460 460
50
HI464 592 HIB412M HIB416M HIB425M HIB440M HIB463M HIB480M HIB491M HIB492M
65
50
320 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 321
A
Fix. 195
Fix. 180
W 1
CA
Ø9 U
J
Mechanikus jellemzők 125-630 A M J1
U
HIB412M HIB416M HIB425M HIB440M HIB463M HIB480M HIB491M HIB492M
Megszakítók és
Megszakítók és
J
138
M J1 W
Élettartam (kapcsolások száma) 10000 10000 8000 8000 5000 4000 4000 3000 U
20
CA
terhelésk.
terhelésk.
4
Készülék tömege, 3 pólus (ATyS 3) (kg) 3,2 3,3 3,7 4,7 5,2 19,6 24,6 36,1 W
Készülék tömege, 4 pólus (ATyS 3) (kg) 3,3 3,4 3,8 5,2 5,7 23,1 29,6 42,1 5
CA
=
Fix. 195
Fix. 180
Készülék tömege, 3 pólus (ATyS 6) (kg) 4 4,1 4,5 5,5 6 20,4 25,4 36,9
101
AC
BA
AA
223
J
101
Készülék tömege, 4 pólus (ATyS 6) (kg) 4,1 4,2 4,6 6 6,5 23,9 30,4 42,9 5
3 M J1
=
=
140
50.5
Fix. 195
Fix. 180
101
AC
BA
AA
223
V
U
CA
=
10.5 Y Y 48
140
1 Kategória, A jelölés = gyakori működtetés, B jelölés = nem gyakori működtetés 2
85
V
2 Kapocstakaróval vagy fáziselválasztóval
CA
10 X T T T10.5 11 Y
=
Y 48 Z1
3 3 pólusú készüléknél 2 csatlakozó pozitív pólus és 1 csatlakozó negatív pólus 3
250
207
AC
AA
2 F Z2
280
85
4 4 pólusú készüléknél 2 csatlakozó pólusonként 10 X T T T 11
A H
=
Z1
5 Névleges üzemi feszültség Ue = 400 VAC.
166
3 C
F Z2
6 Az eltelt idő a kapcsolás és a kívánt kapcsolási állapot létrejötte között
Fix. 195
Fix. 180
A W 1
H
Ø7 C 2
Fix. 195
Fix. 180
12.5 X T T T 12.5
CA
W 1
F Z1
Ø7 Ø9 U
CA
1
Ø9 U
J
138
800-1600 A 3 M
20
J1
J 4
138
138 U
M J1 20 5
3 20
V
4
6
U
101
250
207
AC
AA
V
B
280
50.5
6
150
=
166
166
101
250
207
AC
AA
50.5
B
280
50.5
=
166
166
2 Y 5 Y 48
12.5 X T T T 12.5
F Z1 3
2 Y 5 Y 48 Z2 94
12.5 X T T T 12.5
F Z1 3 H
1
Z2 C
94
H
1
C
ø9 16 x 11 ø12,5
138
20 5 5 5
12,5
150
15 28,5
10 33
ø 15
15
50.5
150
25 25
8,5 33 8,5 30 30
15,75 28,5 15,75
50.5
45 45
50 60 90
Méretek
Cikkszám In (A) A B C AC F H J J1 M T U V W X Y Z1 Z2 AA BA CA
HIB412 125 340 - 244 235 322,5 151 184 34 150 36 20 25 9 22 3,5 38 134 135 115 10
HIB416 160 340 - 244 235 322,5 151 184 34 150 36 20 25 9 22 3,5 38 134 135 115 10
HIB425 250 395 - 244,5 280 378 153 245 35 210 50 25 30 11 33 3,5 39,5 134,5 160 130 15
HIB440 400 395 - 244,5 280 378 153 245 35 210 50 35 35 11 33 3,5 39,5 134,5 170 140 15
HIB463 630 459 - 320,5 400 437 221 304 34 270 65 45 50 13 37,5 5 53 190 260 220 20
HIB480 800 750 370 391,5 461 584 293 386,5 51,5 335 80 50 60,5 - 60 7 66,5 253,5 321 - -
HIB491 1250 750 370 391,5 461 584 293 386,5 51,5 335 80 60 65 - 60 7 66,5 253,5 330 - -
HIB492 1600 882 380 391,5 481 716 293 518,5 51,5 467 120 90 144 - 66 8 67,5 253,5 288 - -
322 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 323
Olvadóbiztosítók és 06 Oldal
csatlakozók
DII olvadóbiztosítós készülékek 326
Olvadóbiztosítók
Hengeres olvadóbetétek 336
és csatlakozók
és csatlakozók
Napelemes olvadóbiztosítók 338
Tökéletesen összehangolt megoldás: a Hager olvadóbiztosítós
NH olvadóbiztosítós kapcsolók 339
szakaszolókapcsolók egyszerre nyújtanak megfelelő villamos
megoldást és könnyen szerelhetőek az elosztókba. Kompakt NH olvadóbiztosítós kapcsolók kiegészítők 342
és szerelőbarát megoldás, sokoldalú kialakítás legyen szó
NH függőleges kapcsolók 344
szerelőlapra vagy gyűjtősínre rögzíthető készülékről vagy
függőleges olvadóbiztosítós kapcsolóról. Az LT0050 készülék NH függőleges kapcsolók kiegészítők 346
pedig a piacon található legkeskenyebb NH olvadóbiztosítós
NH olvadóbetétek, gG 349
kapcsoló. A szereléshez szükséges segédanyagok is
megtalálhatóak a fejezet második részében: leágazó kapcsok, Betáplálókábel leágazó sorkapcsok 351
sorkapcsok és elosztóblokkok.
Sorkapcsok, 240 mm2-ig 353
Elosztóblokkok 359
324 325
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
DII olvadóbiztosítós készülékek DII olvadóbiztosítós készülékek
--szabványok: DIN VDE 0636, DIN 49510 --maszkolható (46 mm) Szigetelő gyűrű
--DIN sínre rögzíthető
Leírás:
--szürke műanyag
DII biztosítóaljzat, 25 A
Olvadóbiztosítók
--DIN sínre szerelhető
és csatlakozók
és csatlakozók
--kérésre csavaros rögzítés szerelőlaphoz
Gyűjtősín, gyors rögzítés DII olvadóbiztosító betét, E27, 22x50 mm, gyors
Leírás:
Leírás: --szabványok: DIN 49515, VDE 0636
--KB309N-hez --karakterisztika: FF
--névleges feszültség: 500 V~
Megnevezés Cikkszám
KZ021 Végzáró, 1P, 1 csomag= 10 db KZ021
Megnevezés Cikkszám
DII olvadóbiztosító betét, E27, 500 V, FF, 2 A LE27FF02 LE27FF02
326 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 327
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
DII olvadóbiztosítós készülékek DII olvadóbiztosítós készülékek
DIII olvadóbiztosító betét, E33, 27x50 mm, lomha Csavaros illesztőbetét, DII/E27
Olvadóbiztosítók
Csavaros illesztőbetét, DII, E27, kerámia, 4 A LE27P04
és csatlakozók
és csatlakozók
Megnevezés Cikkszám Csavaros illesztőbetét, DII, E27, kerámia, 6 A LE27P06
LE3363 LE27P02
DIII olvadóbiztosító betét, E33, 500 V, gG, 35 A LE3335 Csavaros illesztőbetét, DII, E27, kerámia, 10 A LE27P10
DIII olvadóbiztosító betét, E33, 500 V, gG, 50 A LE3350 Csavaros illesztőbetét, DII, E27, kerámia, 16 A LE27P16
DIII olvadóbiztosító betét, E33, 500 V, gG, 63 A LE3363 Csavaros illesztőbetét, DII, E27, kerámia, 20 A LE27P20
Csavaros illesztőbetét, DII, E27, kerámia, 25 A LE27P25
Leírás:
Kioldási karakterisztika gl-től gG-ig
--DIN 49516
--kerámia
Leírás:
--szabványok: DIN 49515, VDE 0636
Megnevezés Cikkszám
--karakterisztika: F
--névleges feszültség: 500 V~ Csavaros illesztőbetét, DIII, E33, kerámia, 35/40 A LE33P35
Csavaros illesztőbetét, DIII, E33, kerámia, 50 A LE33P50
Csavaros illesztőbetét, DIII, E33, kerámia, 63 A LE33P63
Megnevezés Cikkszám
DIII olvadóbiztosító betét, E33, 500 V, F, 35 A LE33F35 LE33P50
LE33F63
DIII olvadóbiztosító betét, E33, 500 V, F, 50 A LE33F50
DIII olvadóbiztosító betét, E33, 500 V, F, 63 A LE33F63
Betét tartórugó
Leírás:
--szabványok: DIN 49515, VDE 0636
--karakterisztika: FF
--névleges feszültség: 500 V~
LE27H
Megnevezés Cikkszám
DIII olvadóbiztosító betét, E33, 500 V, FF, 35 A LE33FF35
LE33FF63 Illesztőhüvely fogó
DIII olvadóbiztosító betét, E33, 500 V, FF, 50 A LE33FF50
DIII olvadóbiztosító betét, E33, 500 V, FF, 63 A LE33FF63
Leírás:
--DIN 49516
--SII és SIII csavaros betétekhez
Csavaros fej vizsgálati nyílással, DII/E27 LE2733S
Megnevezés Cikkszám
Megnevezés Cikkszám
DII - DIII LE2733S
Csavaros fej, DII, E27, szigetelt LE27SI
Csavaros fej, DII, E27, szigetelt, plombálható, 25 A LE27SIP
Csavaros fej, DII, E27, kerámia LE27SK
LE27SK
Megnevezés Cikkszám
Csavaros fej, DII, E33, szigetelt LE33SI
Csavaros fej, DII, E33, szigetelt, plombálható, 63 A LE33SIP
Csavaros fej, DII, E33, kerámia LE33SK
LE33SK
328 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 329
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
D0 olvadóbiztosítós készülékek D0 olvadóbiztosítós készülékek
Leírás: Leírás:
--DIN 49524, VDE 0636/T41 és MSZ EN 60269 szabványnak megfelel --DIN VDE 0660-107, MSZ EN 60947-3 szabvány szerint
--névleges feszültség: 400 V~ --névleges áram (In): 63 A
--kerámia --névleges feszültség (Un): 400 V AC, 60 V DC 1 pólus, 110 V DC 2 pólus
--DIN sínre szerelhető --zárlati szilárdság (Iz): 50 kA - AC22B
Olvadóbiztosítók
és csatlakozók
és csatlakozók
D01 biztosítóaljzat, 1P, 16 A LD042 D02 1P 63 A 1P L71M
L73M
LD042 D01 biztosítóaljzat, 3P, 16 A LD047 D02 2P 63 A 2P L72M
D02 3P 63 A 3P L73M
D02 4P 63 A 4P L74M
D02 biztosítóaljzat
D02 2P 63 A 1P+N L75M
D02 4P 63 A 3P+N L76M
Leírás:
--DIN 49524, VDE 0636/T41 és MSZ EN 60269 szabványnak megfelel
--névleges feszültség: 400 V~
--kerámia Kiegészítők
--DIN sínre szerelhető
Megnevezés Cikkszám
Megnevezés Cikkszám Olvadóbiztosító tartó L71-76M-hez, 6 db/csomag LE7XSH
LD046
D02 biztosítóaljzat, 1P, 63 A LD043 Tartórugó L7XM-hez, D01 olvadóbetéthez, 12 db/csomag LE14M
D02 biztosítóaljzat, 3P, 63 A LD046
D03 biztosítóaljzat
LE7XSH
Leírás:
--DIN 49524, VDE 0636/T41 és MSZ EN 60269 szabványnak megfelel
--névleges feszültség: 400 V~
--kerámia Fázissín
--DIN sínre szerelhető
--betáp csavaros, elmenő bilincs Leírás:
--linocur-okhoz KB180Q
--3 pólusú
Megnevezés Cikkszám --16 mm2
L45 D03 biztosítóaljzat, 1P, 100 A, M30x1,5 L45 --villás
Megnevezés Cikkszám
D02 olvadóbiztosítós kapcsoló, 60 mm-es síntávra, 27 mm széles Fésűs sín, 1P, 16 mm2, 37 modul KB180Q
Fésűs sín, 1P, 35 mm2, 37 modul KB199Q
Leírás:
Fésűs sín, 3P, 16 mm2, 37 modul KB380Q
--DIN VDE 0638, MSZ EN 60947-3
--névleges áram In=63 A Fésűs sín, 3P, 35 mm2, 37 modul KB399Q
--névleges feszültség Un= 400 V AC Végzáró fésűs sínhez, 1P, 50 db/csomag KZN027
--zárlati szilárdság Icm= 50 kA - AC22B
Végzáró fésűs sínhez, 3P, 50 db/csomag KZN028
--D01 és D02 betétekhez
--10x38 mm-es olvadóbetétekhez tartórugó szükséges Végzáró fésűs sínhez, 3P, 10 db/csomag KZN030
--LED-es kiolvadásjelzés
--minden pólus kapcsolható
L066M
Megnevezés Cikkszám
D02 biztosítós kapcsoló, 3P, 63 A, 60 mm-es síntávra L063M
D02 biztosítós kapcsoló, 4P, 63 A, 60 mm-es síntávra L066M
Tartórugó
Leírás:
--L063M és L066M készülékekhez
--D01-es olvadóbetét használatához szükséges D02-es készüléknél
Megnevezés Cikkszám
Tartórugó L063M készülékhez D01 olvadóbetéthez LE063H
LE063H
330 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 331
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
D0 olvadóbiztosítós készülékek D0 olvadóbiztosítós készülékek
--olvadóbiztosító betétek D01/E14 és D02/E18 aljzatokhoz --zárlati szilárdság (Iz): 50 kA/400 V AC, 8 kA/ 250 V DC Csavaros fej vizsgálati nyílással, D01/E14
--gG és gL karakterisztikával --szabványok: EC 60269, DIN 49522, VDE 0636/T41
--névleges feszültség (Un): 400 V AC, 250 V DC
Leírás:
--DIN 49522, VDE 0636/T14, MSZ EN 60269 szabvány szerint
Olvadóbiztosító betét, D01 / E14 --VDE igazolás
Olvadóbiztosítók
Csavaros fej, D01, E14, kerámia LE14SK
és csatlakozók
és csatlakozók
--DIN 49522, VDE 0636/T14, EN 60269 szabvány szerint
--VDE igazolás
--névleges feszültség 400 V ~, 250 V = LE14SI
Leírás:
--DIN 49522, VDE 0636/T14, MSZ EN 60269 szabvány szerint Csavaros fej vizsgálati nyílással, D03/M30x2
--VDE igazolás
--névleges feszültség: 400 V~, 250 V =
--15x36 mm Leírás:
--DIN 49522, VDE 0636/T14, MSZ EN 60269 szabvány szerint
--VDE igazolás
Megnevezés Cikkszám
LE1820
Olvadóbiztosító, D02, E18, 20 A, 400 V, gG, kiolvadásjelzővel LE1820 Megnevezés Cikkszám
Olvadóbiztosító, D02, E18, 25 A, 400 V, gG, kiolvadásjelzővel LE1825 Csavaros fej, D03, M30x2, kerámia, 100 A LM30SK
Olvadóbiztosító, D02, E18, 32 A, 400 V, gG, kiolvadásjelzővel LE1832
Olvadóbiztosító, D02, E18, 35 A, 400 V, gG, kiolvadásjelzővel LE1835
LM30SK
Olvadóbiztosító, D02, E18, 40 A, 400 V, gG, kiolvadásjelzővel LE1840
Olvadóbiztosító, D02, E18, 50 A, 400 V, gG, kiolvadásjelzővel LE1850
Olvadóbiztosító, D02, E18, 63 A, 400 V, gG, kiolvadásjelzővel LE1863 Illesztőbetétek , D01/ E14
Leírás:
Olvadóbiztosító betét, D03 / M30x2 --DIN 49523 szabvány szerint
332 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 333
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
D0 olvadóbiztosítós készülékek Moduláris szakaszolókapcsolók
Olvadóbiztosítók
--névleges áram: 32 A
és csatlakozók
és csatlakozók
D02 E18 6A zöld LE18P06 --névleges feszültség: 690 V AC
LE18P02 D02 E18 10 A piros LE18P10 --névleges frekvencia: 50-60 Hz
--beköthető vezeték: 16 mm² flexi vagy 25 mm² merev
D02 E18 16 A szürke LE18P16
D02 E18 20 A kék LE18P20
D02 E18 25 A sárga LE18P25 Megnevezés Modulszám Cikkszám
D02 E18 35 A fekete LE18P35 Olvadóbiztosítós szakaszoló, 10,3x38 mm, 1P 1 LSN501 LSN501
D02 E18 50 A fehér LE18P50 Olvadóbiztosítós szakaszoló, 10,3x38 mm, 2P 2 LSN502
Olvadóbiztosítós szakaszoló, 10,3x38 mm, 3P 3 LSN503
Olvadóbiztosítós szakaszoló, 10,3x38 mm, 1P+N 2 LSN512
Illesztőbetétek , D03 / M30x2 Olvadóbiztosítós szakaszoló, 10,3x38 mm, 3P+N 4 LSN504
Leírás:
--DIN 49523 szabvány szerint Olvadóbiztosítós szakaszoló, L51, 14x51 mm
Leírás:
Biztosító mérete Névleges áram Cikkszám
--14x51 mm hengeres olvadóbetétekhez
D03 80 A LM30P80 --névleges áram: 50 A
--névleges feszültség: 690 V AC
--névleges frekvencia: 50-60 Hz
--készülék magassága: 108 mm
LM30P80 --beköthető vezeték: 25 mm² flexi vagy 35 mm² merev
LE14H Leírás:
--22x58 mm hengeres olvadóbetétekhez
--névleges áram: 125 A
--névleges feszültség: 690 V AC
Illesztőhüvely fogó --névleges frekvencia: 50-60 Hz
--készülék magassága: 125 mm
--beköthető vezeték: 35 mm² flexi vagy 50 mm² merev
Biztosító mérete Cikkszám
D01 - D02 LE1418S
LE1418S Megnevezés Modulszám Cikkszám LS701
Olvadóbiztosítós szakaszoló, 22x58 mm, 1P 2 LS701
Olvadóbiztosítós szakaszoló, 22x58 mm, 2P 4 LS702
D0 illesztőbetét Olvadóbiztosítós szakaszoló, 22x58 mm, 3P 6 LS703
Olvadóbiztosítós szakaszoló, 22x58 mm, 1P+N 4 LS712
Biztosító mérete Típus Cikkszám Olvadóbiztosítós szakaszoló, 22x58 mm, 3P+N 8 LS704
D02 - D03 Foglalat LDSD02D03
LDSD02D03
334 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 335
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
Hengeres olvadóbetétek Hengeres olvadóbetétek
Hengeres olvadóbetét, 10x38 mm, 500 V Hengeres olvadóbetét, 22x58 mm, 690 V
Leírás: Leírás:
--CH --CH
--DIN 269-2-1 szabvány szerint --DIN 269-2-1 szabvány szerint
LF301G --VDE 0636/MSZ EN 60269 szabvány: gG --VDE 0636/MSZ EN 60269 szabvány: gG
--méret: ø 10,3 x 38 mm --méret: ø 22 x 58 mm
LF540G
--zárlati megszakítóképesség: 500 V AC- 100 kA --zárlati megszakítóképesség: 690 V AC- 80 kA
Olvadóbiztosítók
Olvadóbiztosítók
és csatlakozók
és csatlakozók
Megnevezés Cikkszám Megnevezés Cikkszám
Hengeres olvadóbetét, 10x38mm, gG, 1 A LF301G Hengeres olvadóbetét, 22x58 mm, gG, 16 A LF516G
Hengeres olvadóbetét, 10x38mm, gG, 2 A LF302G Hengeres olvadóbetét, 22x58 mm, gG, 20 A LF520G
Hengeres olvadóbetét, 10x38mm, gG, 4 A LF304G Hengeres olvadóbetét, 22x58 mm, gG, 25 A LF525G
Hengeres olvadóbetét, 10x38mm, gG, 6 A LF306G Hengeres olvadóbetét, 22x58 mm, gG, 32 A LF532G
Hengeres olvadóbetét, 10x38mm, gG, 10 A LF310G Hengeres olvadóbetét, 22x58 mm, gG, 40 A LF540G
Hengeres olvadóbetét, 10x38mm, gG, 16 A LF316G Hengeres olvadóbetét, 22x58 mm, gG, 50 A LF550G
Leírás:
--CH Leírás:
--DIN 269-2-1 szabvány szerint --CH
LF320G --VDE 0636/MSZ EN 60269 szabvány: gG --DIN 269-2-1 szabvány szerint
--méret: ø 10,3 x 38 mm --VDE 0636/MSZ EN 60269 szabvány: gG
--zárlati megszakítóképesség: 400 V AC- 100 kA --méret: ø 22 x 58 mm LF599G
--zárlati megszakítóképesség: 500 V AC- 120 kA
Megnevezés Cikkszám
Megnevezés Cikkszám
Hengeres olvadóbetét, 10x38mm, gG, 20 A LF320G
Hengeres olvadóbetét, 22x58 mm, gG, 63 A LF563G
Hengeres olvadóbetét, 10x38mm, gG, 25 A LF325G
Hengeres olvadóbetét, 22x58 mm, gG, 80 A LF580G
Hengeres olvadóbetét, 10x38mm, gG, 32 A LF332G
Hengeres olvadóbetét, 22x58 mm, gG, 100 A LF590G
Hengeres olvadóbetét, 22x58 mm, gG, 125 A LF599G
Hengeres olvadóbetét, 14x51 mm, 690 V
Leírás:
--CH
--DIN 269-2-1 szabvány szerint
--VDE 0636/MSZ EN 60269 szabvány: gG
LF416G --méret: ø 14 x 51 mm
--zárlati megszakítóképesség: 690 V AC- 80 kA
Megnevezés Cikkszám
Hengeres olvadóbetét, 14x51 mm, gG, 2 A LF402G
Hengeres olvadóbetét, 14x51 mm, gG, 4 A LF404G
Hengeres olvadóbetét, 14x51 mm, gG, 6 A LF406G
Hengeres olvadóbetét, 14x51 mm, gG, 10 A LF410G
Hengeres olvadóbetét, 14x51 mm, gG, 16 A LF416G
Hengeres olvadóbetét, 14x51 mm, gG, 20 A LF420G
Hengeres olvadóbetét, 14x51 mm, gG, 25 A LF425G
Leírás:
--CH
LF432G --DIN 269-2-1 szabvány szerint
--VDE 0636/MSZ EN 60269 szabvány: gG
--méret: ø 14 x 51 mm
--zárlati megszakítóképesség: 500 V AC- 120 kA
Megnevezés Cikkszám
Hengeres olvadóbetét, 14x51 mm, gG, 32 A LF432G
Hengeres olvadóbetét, 14x51 mm, gG, 40 A LF440G
Hengeres olvadóbetét, 14x51 mm, gG, 50 A LF450G
336 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 337
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
Napelemes olvadóbiztosítók NH olvadóbiztosítós kapcsolók
PV szolár olvadóbetét, gPV, 1000 V --szabvány: DIN VDE 0660T-107, MSZ EN 60947-3
Karakterisztika: gPV
LF302PV
Leírás: NH000 szakaszoló-kapcsoló, kalapsínre szerelhető, 100 A
--CH
--DIN 269-2-1 szabvány
Leírás:
--VDE 0636/MSZ EN 60269 szabvány: gG
--kalapsínre vagy szerelőlapra
--méret: ø 10,3 x 38 mm
--50 mm2 betáp és elmenő vezeték keresztmetszet
--zárlati megszakítóképesség: 1000V DC- 30 kA
Olvadóbiztosítók
Olvadóbiztosítók
--plombálható
és csatlakozók
és csatlakozók
Megnevezés Cikkszám
Megnevezés Cikkszám
PV szolár olvadóbetét, 10x38 mm, 1000 V DC, 2A LF302PV
NH000 szakaszoló-kapcsoló, 3x100 A, kalapsín LT0050
PV szolár olvadóbetét, 10x38 mm, 1000 V DC, 3A LF303PV
PV szolár olvadóbetét, 10x38 mm, 1000 V DC, 4A LF304PV LT0050
PV szolár olvadóbetét, 10x38 mm, 1000 V DC, 6A LF306PV
PV szolár olvadóbetét, 10x38 mm, 1000 V DC, 8A LF308PV
PV szolár olvadóbetét, 10x38 mm, 1000 V DC, 10A LF310PV NH000 szakaszoló-kapcsoló, gyűjtősínre szerelhető, 60 mm síntáv, 100 A
PV szolár olvadóbetét, 10x38 mm, 1000 V DC, 12A LF312PV
PV szolár olvadóbetét, 10x38 mm, 1000 V DC, 16A LF316PV Leírás:
--gyűjtősínre: 12-30 x 5/10 mm
PV szolár olvadóbetét, 10x38 mm, 1000 V DC, 20A LF320PV --elmenő kábel keresztmetszet 50 mm2, szorító csatlakozóval
--plombálható
--LT0056, elmenő csatlakozás alul
--LT0057, elmenő csatlakozás felül
DC olvadóbiztosítós szakaszoló, 1000 V
Megnevezés Cikkszám
Leírás: NH000 szakaszoló-kapcsoló, 3x100 A, 60 mm síntáv, alsó LT0056
--CH LT0056
NH000 szakaszoló-kapcsoló, 3x100 A, 60 mm síntáv, felső LT0057
--DIN 269-2-1 szabvány
--VDE 0636/MSZ EN 60269 szabvány: gG
--méret:ø 10,3 x 38 mm
--zárlati megszakítóképesség:: 1000 V DC-30 kA NH00 szakaszoló-kapcsoló, kalapsínre szerelhető, 160 A
Leírás:
Megnevezés Cikkszám
--kalapsínre
LS401 DC olvadóbiztosítós szakaszoló, 1P, 1000 V, L38 L501PV --LT050: 95 mm2 betáp és elmenő vezeték keresztmetszet
DC olvadóbiztosítós szakaszoló, 2P, 1000 V, L38 L502PV --LT051: betáp 95 mm² szorító csatlakozóval, elmenő 3x16 mm²
--LT052: betáp és elmenő leágazás M8-as csavarral
--plombálható
--LT050-LT052: kalapsínre és szerelőlapra is rögzíthető
Megnevezés Cikkszám
NH00 szakaszoló-kapcsoló, 3x160 A, 95 mm2 LT050 LT050
Leírás:
--gyűjtősínre: 12-30 x 5/10 mm
--LT056: 95 mm2, szorító csatlakozóval
--LT057: 95 mm2, M8 csavar
--plombálható
Megnevezés Cikkszám
NH00 szakaszoló-kapcsoló, 3x160 A, 60 mm síntáv, 95mm2 szorító cs. LT056
NH00 szakaszoló-kapcsoló, 3x160 A, 60 mm síntáv, M8 LT057 LT056
338 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 339
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
NH olvadóbiztosítós kapcsolók NH olvadóbiztosítós kapcsolók
Leírás: Leírás:
--betáp és elmenő leágazás M10 csavarral --betáp és elmenő leágazás M10 csavarral
--plombálható --plombálható
Olvadóbiztosítók
és csatlakozók
és csatlakozók
LT150 LT350
NH1 szakaszoló-kapcsoló, gyűjtősínre rögzíthető, 60 mm, 250 A NH3 szakaszoló-kapcsoló, gyűjtősínre rögzíthető, 60 mm, 630 A
Leírás: Leírás:
--12-30 x 5/10 mm-es gyűjtősínekhez, 60 mm síntávra --12-30 x 5/10 mm-es gyűjtősínekhez, 60 mm síntávra
--LT153: felső csatlakozásra előszerelve, univerzális M10 --M12 csavarral
--LT154E: betáp és elmenő leágazás M10 csavarral --plombálható
--alsó leágazás kialakítása: a gyűjtősín-kapocs elfordításával lehetséges
--plombálható
Megnevezés Cikkszám
NH3 szakaszoló-kapcsoló, 3x630 A, síntáv 60 mm, M12 LT353
Megnevezés Cikkszám
NH1 szakaszoló-kapcsoló, 3x250 A, síntáv 60 mm, M10 LT153
LT153 LT353
NH1 szakaszoló-kapcsoló, 3x250 A, síntáv 60 mm, 2xM10 LT154E
Leírás:
--betáp és elmenő leágazás M10 csavarral
--plombálható
Megnevezés Cikkszám
NH2 szakaszoló-kapcsoló, 3x400 A, szerelőlapos, M10 LT250
LT250
Leírás:
--12-30 x 5/10 mm-es gyűjtősínekhez, 60 mm síntávra
--LT253: felső csatlakozásra előszerelve, univerzális M10
--LT254E: betáp és elmenő leágazás M10 csavarral
--alsó leágazás kialakítása: a gyűjtősín-kapocs elfordításával lehetséges
--plombálható
Megnevezés Cikkszám
340 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 341
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
NH olvadóbiztosítós kapcsolók kiegészítők NH olvadóbiztosítós kapcsolók kiegészítők
Megnevezés Cikkszám
Készlet az áramváltók beépítéséhez, NH3 LZ253
Kapcsolási állapotjelző, 2A LZ053
Olvadóbiztosítók
Olvadóbiztosítók
LZ053
és csatlakozók
és csatlakozók
LZ252
Ablakreteszelő készlet
Leírás:
--csak Cu vezetőhöz
Megnevezés Cikkszám
342 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 343
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
NH függőleges kapcsolók NH függőleges kapcsolók
NH00 függőleges kapcsoló, 60 mm-es síntávra, 160A Dupla NH2-3 függőleges kapcsoló, 185 mm-es síntávra
Leírás: Leírás:
--forgatható kapcsokkal és maszkkal, alsó/felső leágazás is kialakítható --az elmenő oldal fordítható: vagy alsó vagy felső csatlakozás
--különböző bekötési lehetőségek --M12 csavaros
--3 pólusú kapcsolás --3 pólusú kapcsolás
--csak Cu vezetőkhöz --kapocsfedelet külön lehet rendelni hozzá
--áramváltóval felszerelhető
--csatlakozócsavarok nélkül rögzíthető a gyűjtősínre
Megnevezés Cikkszám
Olvadóbiztosítók
Olvadóbiztosítók
és csatlakozók
és csatlakozók
NH00 függőleges kapcsoló, 60 mm síntáv, szorító kapocs LVS0060RPX
Megnevezés Cikkszám
LVS0060SPX NH00 függőleges kapcsoló, 60 mm síntáv, csavaros LVS0060SPX LVDR1260CPX
Dupla NH3 függőleges kapcsoló, 185 mm síntáv, csavaros LVDR1260CPX
Dupla NH2 függőleges kapcsoló, 185 mm síntáv, csavaros LVDR800CPX
NH00 függőleges kapcsoló, 185 mm-es síntávra, 160A
Leírás:
--LVSG00SPX/RPX: kampóval a csatlakoztatáshoz
--LVSG00TSPX/TRPX: megnövelt készülékmélységgel, az NH1-3 készülékek melléépítéséhez
--LVSGW00TSPX/TRPX: megnövelt készülékmélységgel és külön kialakított rész az LVZ00SE1xx5k1 típusú áramváltókhoz
--különböző csatlakozási variációk
--3 pólusú kapcsolás
--csavarok nélkül szerelhető a gyűjtősínekhez
Megnevezés Cikkszám
LVSG00RPX NH00 függőleges kapcsoló, 185 mm síntáv, szorító kapocs, beépíthető áramváltó LVSGW00TRPX
NH00 függőleges kapcsoló, 185 mm síntáv, csavaros, beépíthető áramváltó LVSGW00TSPX
NH00 függőleges kapcsoló, 185 mm síntáv, szorító kapocs, kampós csatlakozás LVSG00RPX
NH00 függőleges kapcsoló, 185 mm síntáv, csavaros, kampós csatlakozás LVSG00SPX
NH00 függőleges kapcsoló, 185 mm síntáv, szorító kapocs, magasított LVSG00TRPX
NH00 függőleges kapcsoló, 185 mm síntáv, csavaros, magasított LVSG00TSPX
Leírás:
--az elmenő oldal fordítható: vagy alsó vagy felső csatlakozás
--M12 csavaros
--külön rendelhető hozzá az LVZSRK bekötő (lásd kiegészítőknél)
--3 pólusú kapcsolás
--áramváltóval felszerelhető
--csatlakozócsavarok nélkül rögzíthető a gyűjtősínre
Megnevezés Cikkszám
LVSG3CPX NH1 függőleges kapcsoló, 185 mm síntáv, csavaros LVSG1CPX
NH2 függőleges kapcsoló, 185 mm síntáv, csavaros LVSG2CPX
NH3 függőleges kapcsoló, 185 mm síntáv, csavaros LVSG3CPX
Leírás:
--az elmenő oldal fordítható: vagy alsó vagy felső csatlakozás
--Alu V-csatlakozóval
--nem használható csavaros bekötéshez
--3 pólusú kapcsolás
--áramváltóval felszerelhető
--csatlakozócsavarok nélkül rögzíthető a gyűjtősínre
Megnevezés Cikkszám
LVSR1VPVK4 NH1 függőleges kapcsoló, 185 mm síntáv, V-csatlakozós LVSR1VPVK4
NH2 függőleges kapcsoló, 185 mm síntáv, V-csatlakozós LVSR2VPVK4
NH3 függőleges kapcsoló, 185 mm síntáv, V-csatlakozós LVSR3VPVK4
344 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 345
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
NH függőleges kapcsolók kiegészítők NH függőleges kapcsolók kiegészítők
Leírás: Leírás:
--LVZAL: áramváltó beszerelése esetén használatos --NH00 (60/185 mm) készülékekhez, kiegyenlítő burkolat és rögzítő csavarokkal
--NH00 (60/185 mm) készülékekhez, max. 80x10 mm réz keresztmetszetig
--kiegyenlítő burkolat LVZ00AOU külön cikkszámként LVZ00DA60-185S
Megnevezés Cikkszám
Érintésvédelmi burkolat, dupla készülékhez LVZAD
Megnevezés Cikkszám
Érintésvédelmi burkolat, rövid, NH00/60 mm LVZ00AK
Dupla adapter, 2xNH00/60 mm készülékhez, 185 mm-es síntávra LVZ00DA60-185S
Olvadóbiztosítók
Olvadóbiztosítók
és csatlakozók
és csatlakozók
Érintésvédelmi burkolat, hosszú, NH00/60 mm LVZ00AL
Dupla adapter, 2xNH00/185 mm készülékhez, 185 mm-es síntávra LVZ00DA185-185
LVZ00AL Érintésvédelmi burkolat, hosszú, NH00/185 mm LVZ00AL185
Kiegyenlítő burkolat, NH00/60 mm készülékhez, 185 mm-es síntávra LVZ00AOU
Érintésvédelmi burkolat, hosszú, NH1-3/185 mm LVZAL
Érintésvédelmi burkolat, rövid, NH1-3/185 mm LVZAK1
Gyűjtősín kapocs
Megnevezés Cikkszám
NH1-NH3 LVZTW Direktbekötő NH1-NH3 készülékekhez
Leírás:
Rögzítő csavarok --univerzális direkt csatlakozó
--utólag is rögzíthető NH1-3 készülékekhez,M12 csavarral
--korrózió-ellen védett
Leírás:
--rugós
--gyűjtősín csatlakozásokhoz Megnevezés Cikkszám
LVZSRK
Direktbekötő, 240 mm2, NH1-3, 1 készlet= 3 db LVZSRK
LVZ1230 Megnevezés Cikkszám
Csavarok gyűjtősínekhez, M8x20, 1 készlet= 3 db LVZ0820
V-csatlakozó NH1-NH3 készülékekhez, Alu
Csavarok gyűjtősínekhez, M12x30, 1 készlet= 3 db LVZ1230
Csavaranya, M12, 3 db UVZ1M12SM
Leírás:
--utólag is rögzíthető V-csatlakozó NH1-3 készülékekhez
Mikrokapcsoló a kapcsolási állapot jelzésére
Megnevezés Cikkszám
Leírás:
--1 záró és 1 nyitó érintkező V-csatlakozó, 240 mm2 sm/rm, NH1-3, 1 készlet= 3 db LVZVA
--2 A/ 250 V AC, 2,8x0,5 mm
--NH00 (60/185 mm) készüléknél 2 db használható
--NH1-3 (185 mm) készüléknél 1 db használható LVZVA
346 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 347
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
NH függőleges kapcsolók kiegészítők NH olvadóbetétek, gG
Direktbekötők NH késes olvadóbiztosító betét, 500 V~ gG típus kábel- és végfogyasztó --fém fogófül
védelmére a DIN 43620, VDE 0636, MSZ EN 60269 szabványok szerint. --DIN 43620, VDE 0636 és MSZ EN 60269 szabványnak megfelel
--minimális rendelési mennyiség 1 csomag (3 db) és annak egész számú
Megnevezés Cikkszám Leírás: többszöröse
PEN-bekötő, 300 mm2, V2N LVZAVK --felső indikátor/kiolvadásjelző
--névleges feszültség: 500 V~
Duplabekötő V-csatlakozóval, 95 mm² LVZ00MPDA
Olvadóbiztosítók
és csatlakozók
és csatlakozók
Megnevezés Cikkszám
LVZAVK
NH000 olvadóbiztosító betét, gG, 2 A LNH00002T
NH000 olvadóbiztosító betét, gG, 4 A LNH00004T
Áramváltó, nem hitelesített NH000 olvadóbiztosító betét, gG, 6 A LNH00006T
NH000 olvadóbiztosító betét, gG, 10 A LNH00010T
Leírás: NH000 olvadóbiztosító betét, gG, 16 A LNH00016T
--szekunder áram= 5 A, LVZWxxx
NH000 olvadóbiztosító betét, gG, 20 A LNH00020T
--szekunder áram= 1 A, LVZWExxx
--szekunder áram= 5 A, LVZ00SExxx NH000 olvadóbiztosító betét, gG, 25 A LNH00025T LNH00002T
--LVZ00SExxx áramváló NH00/185 mm készülékekhez NH000 olvadóbiztosító betét, gG, 32 A LNH00032T
--szorítókapocs
--adattáblával NH000 olvadóbiztosító betét, gG, 35 A LNH00035T
NH000 olvadóbiztosító betét, gG, 40 A LNH00040T
Megnevezés Cikkszám
NH000 olvadóbiztosító betét, gG, 50 A LNH00050T
LVZWE400 Áramváltó, 400/1, p.o:1, NH1-3/185 LVZWE400 NH000 olvadóbiztosító betét, gG, 63 A LNH00063T
Áramváltó, 600/1, p.o:1, NH1-3/185 LVZWE600 NH000 olvadóbiztosító betét, gG, 80 A LNH00080T
Áramváltó, 150/5, p.o:1, NH1-3/185 LVZW150 NH0 olvadóbiztosító betét, gG, 10 A LNH0010T
Áramváltó, 250/5, p.o:1, NH1-3/185 LVZW250 NH000 olvadóbiztosító betét, gG, 100 A LNH00100T
Áramváltó, 400/5, p.o:1, NH1-3/185 LVZW400 NH00 olvadóbiztosító betét, gG, 125 A LNH00125T
Áramváltó, 600/5, p.o:1, NH1-3/185 LVZW600 NH0 olvadóbiztosító betét, gG, 16 A LNH0016T
Áramváltó, 100/5, p.o:1, NH00/185 LVZ00SE100-5K1 NH00 olvadóbiztosító betét, gG, 160 A LNH00160T
Áramváltó, 150/5, p.o:1, NH00/185 LVZ00SE150-5K1 NH0 olvadóbiztosító betét, gG, 20 A LNH0020T
NH0 olvadóbiztosító betét, gG, 25 A LNH0025T
NH0 olvadóbiztosító betét, gG, 32 A LNH0032T
Áramváltó blokk NH0 olvadóbiztosító betét, gG, 35 A LNH0035T
NH0 olvadóbiztosító betét, gG, 40 A LNH0040T
Leírás:
NH0 olvadóbiztosító betét, gG, 50 A LNH0050T
--burkolat nélkül
--M12 csavaros csatlakozás, csavarral együtt NH0 olvadóbiztosító betét, gG, 63 A LNH0063T
--ütésálló műanyag ház NH0 olvadóbiztosító betét, gG, 80 A LNH0080T
--utólag felszerelhető LVSGxCPX készülékekhez
NH0 olvadóbiztosító betét, gG, 100 A LNH0100T
--p.o.: 0,5s
--szekunder áram: 5 A NH0 olvadóbiztosító betét, gG, 125 A LNH0125T
LVZWB200 NH0 olvadóbiztosító betét, gG, 160 A LNH0160T
Megnevezés Sn Cikkszám
Áramváltó blokk, 200/5, p.o: 0,5s, NH1-3 2,5 VA LVZWB200
Áramváltó blokk, 300/5, p.o: 0,5s, NH1-3 5 VA LVZWB300 NH1 késes olvadóbiztosító betét, fém fogófüllel
Áramváltó blokk, 400/5, p.o: 0,5s, NH1-3 5 VA LVZWB400
Áramváltó blokk, 500/5, p.o: 0,5s, NH1-3 5 VA LVZWB500 Megnevezés Cikkszám
Áramváltó blokk, 600/5, p.o: 0,5s, NH1-3 5 VA LVZWB600 NH1C olvadóbiztosító betét, gG, 25 A LNH1025T
NH1C olvadóbiztosító betét, gG, 32 A LNH1032T
NH1C olvadóbiztosító betét, gG, 35 A LNH1035T
Kábeltartó kiegészítők
NH1C olvadóbiztosító betét, gG, 40 A LNH1040T
NH1C olvadóbiztosító betét, gG, 50 A LNH1050T
Megnevezés Cikkszám NH1C olvadóbiztosító betét, gG, 63 A LNH1063T
Kábeltartó, NH1-3, 1 készlet= 10 db LVZKH NH1C olvadóbiztosító betét, gG, 80 A LNH1080T LNH1025T
LVZKH Készlet áramváltókhoz, 2,5 mm² fekete kábel, tartóval, NH00-NH4 LVZVKSD NH1C olvadóbiztosító betét, gG, 100 A LNH1100T
Készlet méréshez, tartóval, NH00-NH4 LVZVK NH1C olvadóbiztosító betét, gG, 125 A LNH1125T
NH1C olvadóbiztosító betét, gG, 160 A LNH1160T
NH1 olvadóbiztosító betét, gG, 200 A LNH1200T
NH1 olvadóbiztosító betét, gG, 224 A LNH1224T
NH1 olvadóbiztosító betét, gG, 250 A LNH1250T
348 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 349
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
NH olvadóbetétek, gG Betáplálókábel leágazó sorkapcsok
NH2 késes olvadóbiztosító betét, fém fogófüllel Betáplálókábel leágazó sorkapcsok, 1P, sorolható
Olvadóbiztosítók
és csatlakozók
és csatlakozók
NH2C olvadóbiztosító betét, gG, 63 A LNH2063T
LNH2025T NH2C olvadóbiztosító betét, gG, 80 A LNH2080T Megnevezés Magasság Szélesség Mélység Cikkszám KH35E
NH2C olvadóbiztosító betét, gG, 100 A LNH2100T Betáplálókábel leágazó sorkapcsok, 35 mm2, 1P, PE 55 mm 27 mm 37 mm KH35E
NH2C olvadóbiztosító betét, gG, 125 A LNH2125T Betáplálókábel leágazó sorkapcsok, 35 mm2, 1P, L 55 mm 27 mm 37 mm KH35L
NH2C olvadóbiztosító betét, gG, 160 A LNH2160T Betáplálókábel leágazó sorkapcsok, 35 mm2, 1P, N 55 mm 27 mm 37 mm KH35N
NH2C olvadóbiztosító betét, gG, 200 A LNH2200T
NH2C olvadóbiztosító betét, gG, 224 A LNH2224T
Betáplálókábel leágazó sorkapcsok, 1P, sorolható
NH2C olvadóbiztosító betét, gG, 250 A LNH2250T
NH2 olvadóbiztosító betét, gG, 300 A LNH2300T
Névleges áram 160 A --sorolhatóak
NH2 olvadóbiztosító betét, gG, 315 A LNH2315T --DIN sínre rögzíthető
NH2 olvadóbiztosító betét, gG, 355 A LNH2355T Leírás: --közvetlen érintés ellen védett
--1P, 4 csatlakozás pólusonként
NH2 olvadóbiztosító betét, gG, 400 A LNH2400T --betáp és elmenő: 1x70 mm2
--10-70 mm2 tömör Cu (egy-vagy többvezetős)
--6-50 mm2 sodrott érvéghüvellyel
NH3 késes olvadóbiztosító betét, fém fogófüllel
Megnevezés Magasság Szélesség Mélység Cikkszám
KH70B
Megnevezés Cikkszám Betáplálókábel leágazó sorkapcsok, 2x70/2x50 mm2, 1P, kék 60 mm 32,8 mm 48,7 mm KH70B
NH3C olvadóbiztosító betét, gG, 80 A LNH3080T Betáplálókábel leágazó sorkapcsok, 2x70/2x50 mm2, 1P, szürke 60 mm 32,8 mm 48,7 mm KH70G
NH3C olvadóbiztosító betét, gG, 100 A LNH3100T Betáplálókábel leágazó sorkapcsok, 2x70/2x50 mm2, 1P, zöld 60 mm 32,8 mm 48,7 mm KH70GN
NH3C olvadóbiztosító betét, gG, 125 A LNH3125T
NH3C olvadóbiztosító betét, gG, 160 A LNH3160T
Betáplálókábel leágazó sorkapcsok, 3P
NH3C olvadóbiztosító betét, gG, 200 A LNH3200T
NH3C olvadóbiztosító betét, gG, 224 A LNH3224T
Névleges áram 80 A --tömör/többerű: 1,5-25 mm2
LNH3080T NH3C olvadóbiztosító betét, gG, 250 A LNH3250T --sodrott (érvéghüvellyel): 1,5-16 mm2
NH3C olvadóbiztosító betét, gG, 300 A LNH3300T Leírás: --közvetlen érintés ellen védett
--3 pólus, 4 csatlakozás pólusonként
NH3C olvadóbiztosító betét, gG, 315 A LNH3315T
NH3C olvadóbiztosító betét, gG, 355 A LNH3355T
NH3C olvadóbiztosító betét, gG, 400 A LNH3400T Megnevezés Magasság Szélesség Mélység Cikkszám
NH3 olvadóbiztosító betét, gG, 425 A LNH3425T Betáplálókábel leágazó sorkapcsok, 2x25/2x16 mm2, 4P 65,9 mm 69,2 mm 45,5 mm KH23C
KH23C
NH3 olvadóbiztosító betét, gG, 500 A LNH3500T
NH3 olvadóbiztosító betét, gG, 630 A LNH3630T
Betáplálókábel leágazó sorkapcsok, 4P
NH4 késes olvadóbiztosító betét, fém fogófüllel, közepső kiolvadásjelzővel Névleges áram 80 A --tömör/többerű: 1,5-25 mm2
--sodrott (érvéghüvellyel): 1,5-16 mm2
Leírás: --közvetlen érintés ellen védett
Megnevezés Cikkszám --4 pólus, 4 csatlakozás pólusonként
NH4a olvadóbiztosító betét, gG, 400 A LNH40400M
NH4a olvadóbiztosító betét, gG, 500 A LNH40500M
Megnevezés Magasság Szélesség Mélység Cikkszám
NH4a olvadóbiztosító betét, gG, 630 A LNH40630M Betáplálókábel leágazó sorkapcsok, 2x25/2x16 mm2, 4P 65,9 mm 82,4 mm 43 mm KH24C
NH4a olvadóbiztosító betét, gG, 800 A LNH40800M
NH4a olvadóbiztosító betét, gG, 1000 A LNH41000M KH24C
NH4a olvadóbiztosító betét, gG, 1250 A LNH41250M
LNH40400M NH4a olvadóbiztosító betét, gG, 1600 A LNH41600M
Átvezető kés
Megnevezés Cikkszám
NH0 átvezető kés, 160 A, szigetelt fogantyúval LNH0TM
NH00 átvezető kés, 160 A, szigetelt fogantyúval LNH00TM
NH1 átvezető kés, 250 A, szigetelt fogantyúval LNH1TM
NH2 átvezető kés, 400 A, szigetelt fogantyúval LNH2TM
NH3 átvezető kés, 630 A, szigetelt fogantyúval LNH3TM
NH4a átvezető kés, 1600 A, szigetelt fogantyúval LNH4TMM
LNH2TM
350 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 351
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
Betáplálókábel leágazó sorkapcsok Sorkapcsok, 240 mm2-ig
Olvadóbiztosítók
és csatlakozók
és csatlakozók
97,6 mm 25 mm 82,8 mm 25 - 95mm² KR95P
KR15P
Betáplálókábel leágazó sorkapcsok, 5P
KH25C
Megnevezés Magasság Szélesség Mélység Cikkszám Megnevezés Magasság Szélesség Mélység Cikkszám
Betáplálókábel leágazó sorkapcsok, 2x25/2x16 mm2, 5P 65,9 mm 102,4 mm 45,5 mm KH25C Sorkapocs Alu+Cu, 2,5-50 mm2, szürke 43 mm 18 mm 50 mm K50AL
Sorkapocs Alu+Cu, 2,5-50 mm2, kék 43 mm 18 mm 50 mm K50AN
Sorkapocs Alu+Cu, 2,5-50 mm2, zöld-sárga 43 mm 18 mm 50 mm K50AE
Betáplálókábel leágazó sorkapcsok, 5P K50AL
352 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 353
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
PE és N sorkapcsok, QuickConnect PE és N sorkapcsok, QuickConnect
Leírás:
Megnevezés Szélesség Cikkszám
--fázis sorkapcsok áthidalásához
N-sorkapocs, QuickConnect, N, 6 csatlakozás 30 mm KN06N --1 készlet= 10 db
N-sorkapocs, QuickConnect, N, 10 csatlakozás 45 mm KN10N
N-sorkapocs, QuickConnect, N, 14 csatlakozás 60 mm KN14N Megnevezés Cikkszám
N-sorkapocs, QuickConnect, N, 18 csatlakozás 75 mm KN18N Áthidalás fázis sorkapocs blokkokhoz, QC KN99P
N-sorkapocs, QuickConnect, N, 22 csatlakozás 90 mm KN22N
Olvadóbiztosítók
Olvadóbiztosítók
és csatlakozók
és csatlakozók
N-sorkapocs, QuickConnect, N, 26 csatlakozás 105 mm KN26N KN99P
KN06N
Szélesség 315 mm
PE-sorkapocs blokk, zöld-sárga
Megnevezés Cikkszám VZ710
Megnevezés Szélesség Cikkszám Sorkapocs tartó, QC, univers VZ710
PE-sorkapocs, QuickConnect, z-s, 6 csatlakozás 30 mm KN06E
PE-sorkapocs, QuickConnect, z-s, 10 csatlakozás 45 mm KN10E
PE-sorkapocs, QuickConnect, z-s, 14 csatlakozás 60 mm KN14E
KN14E PE-sorkapocs, QuickConnect, z-s, 18 csatlakozás 75 mm KN18E
PE-sorkapocs, QuickConnect, z-s, 22 csatlakozás 90 mm KN22E
PE-sorkapocs, QuickConnect, z-s, 26 csatlakozás 105 mm KN26E
Univerzális adapter sorkapcsokhoz
Áthidalás PE-sorkapocs blokkokhoz, zöld-sárga Szélesség 105 mm Az univerzális adapter lehetővé teszi, hogy
a QuickConnect-es sorkapcsokat vízszintesen vagy
függőlegesen is rögzíteni lehessen, akár szerelőlemezre
Leírás:
vagy akár C-sínre.
--PE-sorkapcsok áthidalásához
--1 készlet= 10 db
Megnevezés Cikkszám KN00A
Megnevezés Cikkszám Univerzális QC adapter KN00A
Áthidalás PE-sorkapocs blokkokhoz, QC KN99E
KN99E
354 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 355
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
PE és N sorkapcsok, csavaros Gyűjtősín kapcsok
Leírás:
--DIN sínre rögzíthető
Gyűjtősín kapocs, 10-50 mm2
Megnevezés Cikkszám
Gyűjtősín távolság 10 mm Leírás:
KM10N PE sorkapocs, csavaros, 10 csatlakozás, zöld-sárga KM10E Gyűjtősín vastagsága 5 mm --12x5 mm gyűjtősínekhez
N sorkapocs, csavaros, 10 csatlakozás, kék KM10N Termék szélessége 16,5 mm --Cu vezetőhöz
Olvadóbiztosítók
Olvadóbiztosítók
Meghúzási nyomaték 10Nm --tömör egy-vagy többvezetős kábelhez, akárcsak sodrott
és csatlakozók
és csatlakozók
vezetékhez, 10-50 mm2
--szektor keresztmetszet: 35-50 mm2
PE sorkapcsok, csavaros
Gyűjtősín Vezeték keresztmetszet
Leírás: Megnevezés magassága tömör Cikkszám
--gyors rögzítés DIN sínre Gyűjtősín kapocs, 50 mm2-ig, 12x5 mm sínre 12/30 mm 10 - 50mm² K96D K96D
--oldalsó telepítés lehetséges a falon kívüli volta elosztóknál
Megjegyzés:
KM07E KM17E és KM25E: DIN sínre rögzítéshez 2xKZ060 kiegészítőt kell rendelni Gyűjtősín kapocs, 1,5-16 mm2
N sorkapcsok, csavaros
Megnevezés Cikkszám
Gyűjtősín Vezeték keresztmetszet
N-sorkapocs, csavaros, z-s, 6 csatlakozás KM06N Megnevezés magassága tömör Cikkszám
N-sorkapocs, csavaros, z-s, 7 csatlakozás KM07N Gyűjtősín kapocs, 35 mm2-ig, 12-40x5 mm sínre 12/30 mm 35mm² K96T
N-sorkapocs, csavaros, z-s, 11 csatlakozás KM11N K96T
N-sorkapocs, csavaros, z-s, 13 csatlakozás KM13N
N-sorkapocs, csavaros, z-s, 17 csatlakozás KM17N
Gyűjtősín kapocs, 16-70 mm2
N-sorkapocs, csavaros, z-s, 25 csatlakozás KM25N
356 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 357
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
Gyűjtősín kapcsok Elosztóblokkok
Gyűjtősín kapocs, 1,5-16 mm2 Elosztóblokk több elmenő csatlakozással, 1P, 160 A
Olvadóbiztosítók
Gyűjtősín kapocs, 16 mm2-ig, 12-40x10 mm sínre 12/30 mm 1,5 - 16mm² K96B
és csatlakozók
és csatlakozók
Elosztóblokk, 160 A, 1P KJ02C
K96B KJ02C
Gyűjtősín kapocs, 4-35 mm2 Elosztóblokk több elmenő csatlakozással, 1P, 250 A
Megnevezés Cikkszám
Gyűjtősín Vezeték keresztmetszet
Megnevezés magassága tömör Cikkszám Elosztóblokk, 250 A, 1P KJ02A
Gyűjtősín kapocs, 35 mm2-ig, 12-40x10 mm sínre 12/30 mm 4 - 35mm² K96J
K96J KJ02A
Gyűjtősín kapocs, 16-70 mm2 Elosztóblokk több elmenő csatlakozással, 1P, 400 A
Megnevezés Cikkszám
Gyűjtősín Vezeték keresztmetszet
Megnevezés magassága tömör Cikkszám Elosztóblokk, 400 A, 1P KJ02B
Gyűjtősín kapocs, 70 mm2-ig, 12-40x10 mm sínre 12/30 mm 16 - 70mm² K96E
K96E KJ02B
Gyűjtősín kapocs, 16-120 mm2 Elosztóblokk zárt elülső résszel, 1P, 125 A
Megnevezés Cikkszám
Elosztóblokk, zárt, 160 A, 1P KJ02CN
KJ02CN
358 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 359
Olvadóbiztosítók és csatlakozók
Elosztóblokkok
Megnevezés Cikkszám
Olvadóbiztosítók
Olvadóbiztosítók
Elosztóblokk, zárt, 250 A, 1P KJ02AN
és csatlakozók
és csatlakozók
KJ02AN
Sínes elosztóblokk
Sínes elosztóblokk
Sínes elosztóblokk
Sínes elosztóblokk
Leírás:
--Kalapsínre rögzíthető
--In=160A --beköthető vezetékek
--4P, Icc: 20kA --betáp 4 x 50 mm² hajlékony
--elmenő 3 x 35 mm²+ 8 x 16 mm² hajlékony
KJ01D
Megnevezés Szélesség Magasság Mélység Modulszám Cikkszám
Sínes elosztóblokk 169 mm 87 mm 60 mm 9,5 KJ01D
360 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 361
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
Műszaki adatlapok - D0 Műszaki adatlapok - D0
Olvadóbiztosítók
(13A) fekete Olvadó-
és csatlakozók
és csatlakozók
Pólusszám 3P, 3P+N betét
16A szürke
Szigetelőanyag műanyag, halogén-foszfor-szilikonmentes
20A kék
Tűzosztály / Kúszóáram UL94/V0, izzószálas 960 ºC / CTI600 Illesztő-
25A sárga hüvely
IP védettség IP20 / ujj és kézi érintés ellen védett
(32A) 35A (40A) fekete Illesztő csavar
Névleges feszültség, Ue 400 V~ Érintésvédelmi
50A fehér
Névleges áram, Ie 63 A burkolat
63A réz
Névleges határáram, Ie 63 A
80A ezüst
Zárlati megszakítóképesség, Icm 50 kAeff
100A piros
Kapcsolási osztály AC 23B
125A sárga
Túlfeszültség kategória IV (DIN VDE 0110) Biztosító
160A réz aljzat
Szennyezettségi fok 3 (DIN VDE 0110)
200A kék
Lökőfeszültség-állóság, Uimp 6000 V
Szerelés rozsdamentes acél kapcsok 1,5 ... 35 mm²
Meghúzási nyomaték, MD 4 Nm
a) D0 rendszer (NEOZED) b) D rendszer (DIAZED)
60
226
262
60
60
22 32
67
80
22 32
67
Kapcsolási rajz, szimbólum
80
362 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 363
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
Műszaki adatlapok - D0 Műszaki adatlapok - D olvadóbiztosítók
Áram
Olvadóbiztosítók
Olvadóbiztosítók
L
L
és csatlakozók
és csatlakozók
Ød2 Ød2 Ød2 Ød2
Ød4 Ød4 Ød4 Ød4
In Pv (W) In Pv (W)
selektiv bei
bei 500V-
500V- D01 2A 0,8 DII 2A 1,5
Az LE1832 és LE1840 méretei és megszakítási képessége megegyezik az LE1835 készülék tulajdonságaival.
4A 1,1 4A 1,6
Típus Névleges áram (A) Névleges feszültség ø d1 ø d2 ø d3 ø d4 ø d5 L 6A 1,2 6A 1,8
(AC/DC V) 10A 1,1 10A 1,4
D01/E14 2 400/250 6 9,8 7,3+0,3-0,3 11-0,7 - 36+1-1 16A 1,7 16A 2,1
4 20A 1,7 20A 2,2
6 25A 2,3 25A 3
10 8,5+0,3-0,3 D02 35A 2,8 DIII 35A 4,1
13 50A 3,8 50A 5
16 9,7+0,3-0,3 63A 5,0 63A 6,9
D02/E18 20 10 13,8 10,9+0,3-0,3 15,3-0,8 16,7-1,3
25 12,1+0,3-0,3
35 13,3+0,3-0,3 Kioldási karakterisztika, D01, D02, DII, DIII gG/gL
50 14,5+0,3-0,3
63 15,9+0,3-0,3
364 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 365
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
Műszaki adatlapok - PV olvadóbetétek Műszaki adatlapok - NH olvadóbiztosítós kapcsolók
Műszaki adatok LT050, LT051, LT052: DIN sínre rögzíthető NH00 olvadóbiztosítós LT0050: DIN sínre rögzíthető NH00 olvadóbiztosítós készülék
készülékek méretrajza méretrajza
Méret Típus Névleges feszültség Névleges áram Cikkszám
10.3 x 38 mm gPV 900 V DC 2A LF302PV
3A LF303PV
4A LF304PV
6A LF306PV
8A LF308PV
Olvadóbiztosítók
Olvadóbiztosítók
10 A LF310PV
és csatlakozók
és csatlakozók
12 A LF312PV
16 A LF316PV
20 A LF320PV
Névleges áram 2 3 4 6 8 10 12 16 20
Pv (W) 0,7xIn értéknél 0,35 0,49 0,76 1,03 0,66 0,88 0,99 1,27 1,56
Pv (W) In értéknél 0.85 1.2 1.85 2.5 1.6 2.15 2.4 3.1 3.8
LT056, LT057: 60 mm távolságú gyűjtősínre rögzíthető NH00 LT0056: 60 mm távolságú gyűjtősínre rögzíthető NH00
olvadóbiztosítós készülékek méretrajza olvadóbiztosítós készülék méretrajza
tv (s)
Ip (Arms)
366 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 367
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
Műszaki adatlapok - NH olvadóbiztosítós kapcsolók Műszaki adatlapok - NH olvadóbiztosítós kapcsolók
LT150 olvadóbiztosítós kapcsoló méretrajza LT353-NH3 olvadóbiztosítós készülék méretrajza Áramváltóval egybeépített NH1-NH3 készülékek méretrajzai
60 mm távolságú gyűjtősínre
Típus A
NH1 45
NH2 60
NH3 60
Olvadóbiztosítók
Olvadóbiztosítók
és csatlakozók
és csatlakozók
NH1 és NH2 olvadóbiztosítós készülékek méretrajza
60 mm távolságú gyűjtősínre
Típus A B C
NH2 210 65 166
NH3 250 80 195
368 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 369
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
Műszaki adatlapok - NH00, 60 mm Műszaki adatlapok - NH00, 60 mm
Méretek Méretek
3 pólusú, NH00 - 60 mm síntávra, kapcsolható, alap 3 pólusú, NH00 - 60 mm síntávra, kapcsolható, hosszabbított
fogadócsatlakozókkal fogadócsatlakozókkal
zárt helyzet nyitott helyzet
Olvadóbiztosítók
Olvadóbiztosítók
és csatlakozók
és csatlakozók
Csatlakozás
370 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 371
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
Műszaki adatlapok - NH00, 185 mm Műszaki adatlapok - NH00, 60 mm
Olvadóbiztosítók
és csatlakozók
és csatlakozók
Csatlakozás 3 pólusú, NH00 - 185 mm síntávra, kapcsolható, hosszabbí-
tott fogadócsatlakozókkal
Kiszakaszolt állapot
rögzítés:
3xM12 csavarral
372 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 373
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
Műszaki adatlapok - NH00, 185 mm Műszaki adatlapok - NH1-3, 185 mm
Olvadóbiztosítók
és csatlakozók
és csatlakozók
3 pólusú, NH1-3 - 185 mm síntávra, kapcsolható, hosszabbított
fogadócsatlakozókkal
374 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 375
Durchlass-Kennlinien / cut-off curves
Olvadóbiztosítók és csatlakozók NH-SicherungseinsätzeOlvadóbiztosítók
/ NH fuse-links és csatlakozók
Műszaki adatlapok - NH1-3, 185 mm Műszaki adatlapok-
Gr. / size NH000-4a
00 - 4a gG AC 500 Volvadóbiztosító betétek
Lab.-Nr.:P-09-025 23.03.2012
Dupla függőleges kapcsolók 800/1260 A Gyűjtősín akasztófül utólagos rögzítéshez, NH1-3, LVZK NH olvadóbiztosító betétek
(cos φ 0,1)
Gyűjtősín vastagsága: 5-10 mm
κ = 1,73
NH000-4a, gG, 500 V AC
(cos φ 1)
κ =1
Zárlatkorlátozási karakterisztika
κ
1000
Olvadóbiztosítók
Olvadóbiztosítók
és csatlakozók
és csatlakozók
1600
1250
** sínek vastagsága: 2
0,1
0,1 1 10 100 1000
www.hager.com
376 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 377
Olvadóbiztosítók és csatlakozók
Műszaki adatlapok- NH000-4a olvadóbiztosító betétek Olvadóbiztosítók és csatlakozók
Műszaki adatlapok- NH000-4a olvadóbiztosító betétek
Lab.-Nr.:P -09-024
10000
10000
Lab.-Nr.:P-09-022
tvs
s
tvs
32 40 100 125 224 315 400 630 1000 1600
s 32 40 63 100
Olvadóbiztosítók
Olvadóbiztosítók
25 35 50 63 80 160 200 250 500 800 1250
és csatlakozók
és csatlakozók
1000 2 4 6 10 16 20 25
35 50 80
1000
1
1
www.hager.com
www.hager.com
0,1
0,1
23.03.2012
23.03.2012
40 63 125 200 250 500 800 1250 32 63
40 100
25 32 35 50 80 100 160 224 315 400 630 1000 1600 2 4 6 10 16 20 25 35 50 80
0,01 0,01
10 100 1000 10000 Ip / A 100000 1 10 100 1000 Ip / A 10000
Szelektivitás 1 Transzformátor
500 V ~ 2 Fedővédelem, olvadóbiztosító
3 Fogyasztót védő olvadóbiztosító
4 Túlterhelés vagy rövidzárlat
378 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 379
Olvadóbiztosítók és csatlakozók Olvadóbiztosítók és csatlakozók
Gyűjtősín terhelhetősége Áramváltó méretezése
Sínek áramterhelhetősége: a táblázat megmutatja a téglalap kereszt- Hibahatárok 0,2...3 osztályú áramváltók esetén,
metszetű E-Cu F30 réz terhelési áramát 35°C-os levegő és 65°C-os MSZ EN 60044 szabvány szerint
sínhőmérséklet esetén. Ha a sín szélessége függőleges irányban van.
Osztálypontosság Hibaáram Szöghiba
1.2 In 0.2 In 0.1 In 0.05 In 0.01 In 1.2 In 0.2 In 0.1 In 0.05 In 0.01 In
Szélesség x Kereszt- Tömeg Áramterhelhetőség (A), f ≤ 60 Hz 1.0 In 1.0 In
Vastagság metszet kg/m flexi sínek száma merev sínek száma
(mm) mm² % % % % % min min min min min
1 2 3 4 1 2 3 4
I II III IIII I II III IIII 1 1 1.5 3 60 90 180
Olvadóbiztosítók
Olvadóbiztosítók
12 x 2 23,5 0,209 123 202 228 108 182 216
és csatlakozók
és csatlakozók
* 0,5xIn és termikus névleges áram
12 x 5 200
15 x 2 29,5 0,262 148 240 261 128 212 247
A mérő és szekunder kör teljesítményfelvétele
12 x 10 320
Az elektronikus mérők névleges teljesítménye kevesebb, mint 1 VA.
15 x 3 44,5 0,396 187 316 381 162 282 361 A további veszteségi teljesítményt az áramváltók és mérő között lévő
20 x 2 39,5 0,351 189 302 313 162 264 298 kábel okozza:
20 x 3 59,5 0,529 237 394 454 204 348 431
20 x 5 99,1 0,882 319 560 728 274 500 690 Veszteségi teljesítménye a kábelnek, 2 vezetős rendszer esetén
20 x 10 199 1,77 497 924 1320 427 825 1180 szekunder áramkör névleges árama: 5 A
25 x 3 74,5 0,663 287 470 525 245 412 498
Vezeték keresztmetszet Kábelhosszakhoz tartozó veszteségi teljesítmény (VA)
25 x 5 124 1,11 384 662 839 327 586 795
1m 2m 4m 6m 8m 10 m 15 m 20 m 30 m 40 m
30 x 3 89,5 0,796 337 544 593 285 476 564
1.5 mm² 0.60 1.19 2.38 3.57 4.76 5.95 8.93 11.90 17.86 23.81
30 x 5 149 1,33 447 760 944 379 672 896
2.5 mm² 0.36 0.71 1.43 2.14 2.86 3.57 5.36 7.14 10.71 14.29
30 x 10 299 2,66 676 1200 1670 573 1060 1480
4 mm² 0.22 0.45 0.89 1.34 1.79 2.23 3.35 4.46 6.70 8.93
40 x 3 119 1,06 435 692 725 366 600 690
6 mm² 0.15 0.30 0.60 0.89 1.19 1.49 2.23 2.98 4.46 5.95
40 x 5 199 1,77 573 952 1140 482 836 1090
10 mm² 0.09 0.18 0.36 0.54 0.71 0.89 1.34 1.79 2.68 3.57
40 x 10 399 3,55 850 1470 2000 2580 715 1290 1770 2280
50 x 5 249 2,22 697 1140 1330 2010 583 994 1260 1920
50 x 10 499 4,44 1020 1720 2320 2950 852 1510 2040 2600
Veszteségi teljesítménye a kábelnek, 2 vezetős rendszer esetén
60 x 5 299 2,66 826 1330 1510 2310 688 1150 1440 2210 szekunder áramkör névleges árama: 1 A
60 x 10 599 5,33 1180 1960 2610 3290 985 1720 2300 2900
80 x 5 399 3,55 1070 1680 1830 2830 885 1450 1750 2720 Vezeték keresztmetszet Kábelhosszakhoz tartozó veszteségi teljesítmény (VA)
80 x 10 799 7,11 1500 2410 3170 3930 1240 2110 2790 3450 10 m 20 m 30 m 40 m 50 m 60 m 70 m 80 m 90 m 100 m
100 x 5 499 4,44 1300 2010 2150 3300 1080 1730 2050 3190 1 mm² 0.36 0.71 1.07 1.43 1.79 2.14 2.50 2.86 3.21 3.57
100 x 10 999 8,89 1810 2850 3720 4530 1490 2480 3260 3980 1.5 mm² 0.24 0.48 0.71 0.95 1.19 1.43 1.67 1.90 2.14 2.38
120 x 10 1200 10,7 2110 3280 4270 5130 1740 2860 3740 4500 2.5 mm² 0.14 0.29 0.43 0.57 0.71 0.86 1.00 1.14 1.29 1.43
160 x 10 1600 14,2 2700 4130 5360 6320 2220 3590 4680 5530 4 mm² 0.09 0.18 0.27 0.36 0.45 0.54 0.63 0.71 0.80 0.89
200 x 10 2000 17,8 3290 4970 6430 7490 2690 4310 5610 6540 6 mm² 0.06 0.12 0.18 0.24 0.30 0.36 0.42 0.48 0.54 0.60
10 mm² 0.04 0.07 0.11 0.14 0.18 0.21 0.25 0.29 0.32 0.36
Pv = Is²*2*1*L =VA
Acu*56
380 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 381
Moduláris védelmi 07 Oldal
készülékek
Kismegszakítók, 4,5-6 kA 384
Kismegszakítók, 25 kA 390
Áramvédő-kapcsolók 392
Legfontosabb kritérium az elosztóknál a védelmi készülékek
Kombinált áramvédő-kapcsolók 394
megbízhatósága és megfelelő működése. Alapvető készülékek
Moduláris védel-
Moduláris védel-
az elosztókban a vezetékvédő és hálózati hibákra - legyen
mi készülékek
mi készülékek
Kiegészítők moduláris védelmi készülékekhez 395
szó túlterhelésről vagy akár zárlatról - kioldó kismnegszakítók.
Sorolósínek moduláris védelmi készülékekhez 397
Fém rögzítővel a megfelelő tartásért, könnyen rögzíthető
sorolósínekkel és akár a sor közepén lévő készülék is Műszaki adatlapok 400
kipattintható. Az érintésvédelemhez szükséges áramvédő-
kapcsolók nagy választéka is elérhető a Hager-nél.
382 383
Moduláris védelmi készülékek Moduláris védelmi készülékek
Kismegszakítók, 4,5-6 kA Kismegszakítók, 4,5-6 kA
--szabványok: MSZ EN 60898-1, VDE 0641-11 --fém rögzítőkapocs C-sínre való rögzítéshez Kismegszakító, 4,5 kA, 4P
--energiakorlátozási osztály: 3 --fésűs sínt nem kell külön fogni a kismegszakító rögzítésénél
--könnyen ki- és beszerelhető --névleges feszültség: 230/400 V AC
Cikkszám Cikkszám
--csavaros --névleges frekvencia: 50/60 Hz Névleges áram Modulszám MSZ EN 60898-1 B karakterisztika C karakterisztika
--Bi-Connect
6A 4 4,5 kA MX406 -
10 A 4 4,5 kA MX410 -
Kismegszakító, 4,5 kA, 1P 16 A 4 4,5 kA MX416 -
20 A 4 4,5 kA MX420 -
Cikkszám Cikkszám 25 A 4 4,5 kA MX425 -
Névleges áram Modulszám MSZ EN 60898-1 B karakterisztika C karakterisztika
32 A 4 4,5 kA MX432 -
1A 1 4,5 kA - MY101 MX416
40 A 4 4,5 kA MX440 -
2A 1 4,5 kA - MY102
4A 1 4,5 kA - MY104
6A 1 4,5 kA MX106 MY106 Kismegszakítók, 6 kA, 1P
10 A 1 4,5 kA MX110 MY110
Moduláris védel-
Moduláris védel-
13 A 1 4,5 kA MX113 MY113 Cikkszám Cikkszám
mi készülékek
mi készülékek
MX116 Névleges áram Modulszám MSZ EN 60898-1 MSZ EN 60947-2 B karakterisztika C karakterisztika
16 A 1 4,5 kA MX116 MY116
0,5 A 1 6 kA 10 kA - MC100A
20 A 1 4,5 kA MX120 MY120
1A 1 6 kA 10 kA - MC101A
25 A 1 4,5 kA MX125 MY125
2A 1 6 kA 10 kA - MC102A
32 A 1 4,5 kA MX132 MY132
4A 1 6 kA 10 kA - MC104A
40 A 1 4,5 kA MX140 MY140
6A 1 6 kA 10 kA MB106A MC106A
10 A 1 6 kA 10 kA MB110A MC110A
MC116A
Kismegszakító, 4,5 kA, 1P+N 13 A 1 6 kA 10 kA MB113A MC113A
16 A 1 6 kA 10 kA MB116A MC116A
Cikkszám Cikkszám 20 A 1 6 kA 10 kA MB120A MC120A
Névleges áram Modulszám MSZ EN 60898-1 B karakterisztika C karakterisztika
25 A 1 6 kA 10 kA MB125A MC125A
2A 1 4,5 kA - MJN502A
32 A 1 6 kA 10 kA MB132A MC132A
4A 1 4,5 kA - MJN504A
40 A 1 6 kA 10 kA MB140A MC140A
6A 1 4,5 kA MHN506A MJN506A
50 A 1 6 kA 10 kA MB150A MC150A
10 A 1 4,5 kA MHN510A MJN510A
63 A 1 6 kA 10 kA MB163A MC163A
13 A 1 4,5 kA MHN513A MJN513A
16 A 1 4,5 kA MHN516A MJN516A
MHN510A
20 A 1 4,5 kA MHN520A MJN520A Kismegszakítók, 6 kA, 1P+N
25 A 1 4,5 kA MHN525A MJN525A
32 A 1 4,5 kA MHN532A MJN532A Cikkszám Cikkszám
Névleges áram Modulszám MSZ EN 60898-1 MSZ EN 60947-2 B karakterisztika C karakterisztika
40 A 1 4,5 kA - MJN540A
6A 1 6 kA - MKN506A MLN506A
6A 2 6 kA 10 kA MB506A MC506A
Kismegszakító, 4,5 kA, 2P 10 A 1 6 kA - MKN510A MLN510A
10 A 2 6 kA 10 kA MB510A MC510A
Cikkszám Cikkszám 13 A 1 6 kA - MKN513A MLN513A
Névleges áram Modulszám MSZ EN 60898-1 B karakterisztika C karakterisztika
13 A 2 6 kA 10 kA MB513A MC513A
6A 2 4,5 kA MX206 MY206 MLN513
16 A 1 6 kA - MKN516A MLN516A
10 A 2 4,5 kA MX210 MY210
16 A 2 6 kA 10 kA MB516A MC516A
13 A 2 4,5 kA MX213 MY213
20 A 1 6 kA - MKN520A MLN520A
16 A 2 4,5 kA MX216 MY216
20 A 2 6 kA 10 kA MB520A MC520A
20 A 2 4,5 kA MX220 MY220
25 A 1 6 kA - MKN525A MLN525A
25 A 2 4,5 kA MX225 MY225
MX216 25 A 2 6 kA 10 kA MB525A MC525A
32 A 2 4,5 kA MX232 MY232
32 A 1 6 kA - MKN532A MLN532A
40 A 2 4,5 kA MX240 MY240
32 A 2 6 kA 10 kA MB532A MC532A
40 A 1 6 kA - - MLN540A
Kismegszakító, 4,5 kA, 3P 40 A 2 6 kA 10 kA MB540A MC540A
50 A 2 6 kA 10 kA MB550A MC550A
Cikkszám Cikkszám
63 A 2 6 kA 10 kA MB563A MC563A
Névleges áram Modulszám MSZ EN 60898-1 B karakterisztika C karakterisztika
6A 3 4,5 kA MX306 MY306
10 A 3 4,5 kA MX310 MY310
13 A 3 4,5 kA MX313 MY313
16 A 3 4,5 kA MX316 MY316
20 A 3 4,5 kA MX320 MY320
25 A 3 4,5 kA MX325 MY325
MY320
32 A 3 4,5 kA MX332 MY332
40 A 3 4,5 kA MX340 MY340
50 A 3 4,5 kA - MY350
63 A 3 4,5 kA - MY363
384 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 385
Moduláris védelmi készülékek Moduláris védelmi készülékek
Kismegszakítók, 4,5-6 kA Kismegszakítók, 10-15 kA
Kismegszakítók, 6 kA, 2P --szabványok: MSZ EN 60898-1, MSZ EN 60947-2, VDE 0641-11 --fém rögzítőkapocs C-sínre való rögzítéshez
--energiakorlátozási osztály: 3 --fésűs sínt nem kell külön fogni a kismegszakító rögzítésénél
--könnyen csatlakoztatható a fésűs és villás sorolósínekhez --névleges feszültség: 230/400 V AC
Cikkszám Cikkszám
--csavaros --névleges frekvencia: 50/60 Hz
Névleges áram Modulszám MSZ EN 60898-1 MSZ EN 60947-2 B karakterisztika C karakterisztika
--Bi-Connect
0,5 A 2 6 kA 10 kA - MC200A
1A 2 6 kA 10 kA - MC201A
2A 2 6 kA 10 kA - MC202A Kismegszakítók, 10-15 kA, 1P
4A 2 6 kA 10 kA - MC204A
6A 2 6 kA 10 kA MB206A MC206A MSZ EN MSZ EN Cikkszám Cikkszám Cikkszám
Névleges áram Modulszám 60898-1 60947-2 B karakt. C karakt. D karakt.
10 A 2 6 kA 10 kA MB210A MC210A
0,5 A 1 10 kA 15 kA - NCN100 NDN100
MB210A
13 A 2 6 kA 10 kA MB213A MC213A
1A 1 10 kA 15 kA - NCN101 NDN101
16 A 2 6 kA 10 kA MB216A MC216A
2A 1 10 kA 15 kA - NCN102 NDN102
20 A 2 6 kA 10 kA MB220A MC220A
4A 1 10 kA 15 kA - NCN104 NDN104
25 A 2 6 kA 10 kA MB225A MC225A
6A 1 10 kA 15 kA NBN106 NCN106 NDN106
32 A 2 6 kA 10 kA MB232A MC232A
Moduláris védel-
Moduláris védel-
10 A 1 10 kA 15 kA NBN110 NCN110 NDN110
mi készülékek
mi készülékek
40 A 2 6 kA 10 kA MB240A MC240A NBN116
13 A 1 10 kA 15 kA NBN113 NCN113 NDN113
50 A 2 6 kA 10 kA MB250A MC250A 16 A 1 10 kA 15 kA NBN116 NCN116 NDN116
63 A 2 6 kA 10 kA MB263A MC263A 20 A 1 10 kA 15 kA NBN120 NCN120 NDN120
25 A 1 10 kA 15 kA NBN125 NCN125 NDN125
386 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 387
Moduláris védelmi készülékek Moduláris védelmi készülékek
Kismegszakítók, 10-15 kA Kismegszakítók, 10-15 kA
Moduláris védel-
mi készülékek
mi készülékek
40 A 10 10 kA 15 kA NBN440 NCN440 NDN440 125 A 4 6 10 kA 10 kA HLE499S HLF499S
50 A 10 10 kA 15 kA NBN450 NCN450 NDN450
63 A 10 10 kA 15 kA NBN463 NCN463 NDN463
Kismegszakítók, 15 kA, 80-125 A
388 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 389
Moduláris védelmi készülékek Moduláris védelmi készülékek
Kismegszakítók, 25 kA Kismegszakítók, 30-50 kA
--szabványok: MSZ EN 60898-1, MSZ EN 40946-2, MSZ EN 60947-2, --megerősített csatlakozó Kismegszakítók, 30 kA
--csavaros
MSZ EN Cikkszám
Névleges áram Pólusszám Modulszám 60947-2 C karakt.
Kismegszakítók, 25 kA, 1P 80 A 1 1,5 30 kA HMK180
100 A 1 1,5 30 kA HMK190
MSZ EN Cikkszám Cikkszám
Névleges áram Modulszám 60947-2 C karakt. D karakt. 125 A 1 1,5 30 kA HMK199
6A 1 25 kA NRN106 NSN106 80 A 2 3 30 kA HMK280
10 A 1 25 kA NRN110 NSN110 100 A 2 3 30 kA HMK290
16 A 1 25 kA NRN116 NSN116 125 A 2 3 30 kA HMK299
HMK390
20 A 1 25 kA NRN120 NSN120 80 A 3 4,5 30 kA HMK380
25 A 1 25 kA NRN125 NSN125 100 A 3 4,5 30 kA HMK390
32 A 1 20 kA NRN132 NSN132 125 A 3 4,5 30 kA HMK399
NRN106 80 A 4 6 30 kA HMK480
40 A 1 20 kA NRN140 NSN140
100 A 4 6 30 kA HMK490
Moduláris védel-
Moduláris védel-
50 A 1 15 kA NRN150 NSN150
mi készülékek
mi készülékek
63 A 1 15 kA NRN163 NSN163 125 A 4 6 30 kA HMK499
390 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 391
Moduláris védelmi készülékek Moduláris védelmi készülékek
Áramvédő-kapcsolók Áramvédő-kapcsolók
Áramvédő-kapcsolók/FI relék --egyszerűen eltávolítható a fésűs fázissínről --névleges feszültség: 230/400 V --frekvencia: 50 Hz
--szabványok: MSZ EN 61008-1, MSZ EN 61008-2-1, VDE 0664-10+11 --nem alkalmas klór környezetében használni
--impulzusérzékeny és túlfeszültségálló 250 A-ig --állásjelzővel
--zárlati szilárdság 6 kA, 63 A-es (gL) Előtét biztosító esetén --kioldásjelzővel, felirati csík tartóval Áramvédő-kapcsolók/FI relék, A típus
--szereléskönnyítő Bi-Connect csatlakozás --opcionális segédérintkező
--utólag is könnyen rögzíthetőek a kiegészítők
--védelem a DIN VDE 0106 100. rész szerint Megnevezés Névleges áram Hibaáram Modulszám Cikkszám
FI relé, 1P+N 16 A 10 mA 2 CC216J
FI relé, 1P+N 25 A 30 mA 2 CD225J
Lakossági áramvédő-kapcsolók/FI relék, AC típus
FI relé, 1P+N 40 A 30 mA 2 CD240J
FI relé, 1P+N 63 A 30 mA 2 CD263J
Névleges feszültség 230 V
Frekvencia 50 Hz FI relé, 1P+N 40 A 100 mA 2 CE240J
FI relé, 1P+N 25 A 300 mA 2 CF225J
Leírás: FI relé, 1P+N 40 A 300 mA 2 CF240J CDA440D
--az összes lentebb sorolt FI relékkel ellentétben ezek a készülékek:
FI relé, 1P+N 63 A 300 mA 2 CF263J
NEM tartalmaznak kioldásjelzőt
NEM tartalmaz állásjelzőt FI relé, 3P+N 25 A 30 mA 4 CD425J
Moduláris védel-
Moduláris védel-
NEM tartalmaznak felirati csík tartót FI relé, 3P+N 40 A 30 mA 4 CD440J
mi készülékek
mi készülékek
NEM építhető mellé segédérintkező
FI relé, 3P+N 63 A 30 mA 4 CD463J
--DE minden egyéb műszaki kialakításban megegyezik az AC típussal és a szabványoknak teljes mértékben megfelel!
CDC724J FI relé, 3P+N 80 A 30 mA 4 CD480D
FI relé, 3P+N 100 A 30 mA 4 CD484D
Megnevezés Névleges áram Hibaáram Modulszám Cikkszám FI relé, 3P+N 25 A 100 mA 4 CE425J
Lakossági FI relé, 1P+N 25 A 30 mA 2 CDC724J FI relé, 3P+N 40 A 100 mA 4 CE440J
Lakossági FI relé, 1P+N 40 A 30 mA 2 CDC740J FI relé, 3P+N 63 A 100 mA 4 CE463J
Lakossági FI relé, 1P+N 63 A 30 mA 2 CDC762J FI relé, 3P+N 80 A 100 mA 4 CE481J
Lakossági FI relé, 3P+N 25 A 30 mA 4 CDC725J FI relé, 3P+N 100 A 100 mA 4 CE485J
Lakossági FI relé, 3P+N 40 A 30 mA 4 CDC742J FI relé, 3P+N 25 A 300 mA 4 CF425J
Lakossági FI relé, 3P+N 63 A 30 mA 4 CDC763J FI relé, 3P+N 40 A 300 mA 4 CF440J
FI relé, 3P+N 63 A 300 mA 4 CF463J
FI relé, 3P+N 80 A 300 mA 4 CF480D
Áramvédő-kapcsolók/FI relék, AC típus
FI relé, 3P+N 100 A 300 mA 4 CF484D
FI relé, 3P+N 125 A 300 mA 4 CFA490
Névleges feszültség 230 V
Frekvencia 50 Hz
Áramvédő-kapcsolók/FI relék, HI típus
Megnevezés Névleges áram Érzékenység Modulszám Cikkszám
FI relé, 1P+N 16 A 10 mA 2 CC217J Megnevezés Névleges áram Hibaáram Modulszám Cikkszám
FI relé, 1P+N 25 A 30 mA 2 CD226J FI relé, 1P+N 25 A 30 mA 2 CDH225J
FI relé, 1P+N 40 A 30 mA 2 CD241J FI relé, 1P+N 40 A 30 mA 2 CDH240J
CDA240D FI relé, 1P+N 63 A 30 mA 2 CD264J FI relé, 3P+N 40 A 30 mA 4 CDH440J
FI relé, 1P+N 25 A 100 mA 2 CE226J
FI relé, 1P+N 40 A 100 mA 2 CE241J
FI relé, 1P+N 63 A 100 mA 2 CE264J CDH440J
FI relé, 1P+N 25 A 300 mA 2 CF226J
FI relé, 1P+N 40 A 300 mA 2 CF241J
Áramvédő-kapcsolók/FI relék, S típus
FI relé, 1P+N 63 A 300 mA 2 CF264J
FI relé, 3P+N 25 A 30 mA 4 CD426J
FI relé, 3P+N 40 A 30 mA 4 CD441J Megnevezés Névleges áram Hibaáram Modulszám Cikkszám
392 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 393
Moduláris védelmi készülékek Moduláris védelmi készülékek
Kombinált áramvédő-kapcsolók Kiegészítők moduláris védelmi készülékekhez
Kombinált áramvédő-kapcsolók, 30 mA, AC típus --utólag is beépíthető a kismegszakítókhoz és kombinált FI relékhez Megjegyzés:
--segédérintkező, jelzőérintkező, munkaáramú kioldó, feszültségcsökkenési kioldó --a kismegszakítókhoz maximum 3 db segédérintkező/jelzőérintkező és 1 db kioldó
--szabvány: DIN VDE 0106 - 100. rész csatlakoztatható. Pl.: 3xMZ201+1xMZ203
MSZ EN Cikkszám Cikkszám
Pólusszám Névleges áram 61009-1 B karakt. C karakt.
--kiegészítő reteszeléshez
Moduláris védel-
MZ201
mi készülékek
mi készülékek
1P+N 25 A 6 kA AD925B AD975B
1P+N 32 A 6 kA AD932B AD982B
1P+N 40 A 6 kA AD940B AD990B Jelzőérintkező
Leírás:
Kombinált áramvédő-kapcsolók, 30 mA, A típus --a kismegszakító túlterhelése, rövidzárlati kioldása vagy feszültségcsökkenési/munkaáramú kioldó működése esetén jelez
--távjelzésre alkalmas a kismegszakító mögött lévő hálózati hibáról, kapcsolóval a riasztási jel „RESET“-elhető
MSZ EN Cikkszám Cikkszám
Pólusszám Névleges áram 61009-1 B karakt. C karakt.
Megnevezés Modulszám Cikkszám
1P+N 6A 6 kA AD906J AD956J
Jelzőérintkező, 1z+1ny, 6 A, 240 V 0,5 MZ202
1P+N 10 A 6 kA AD910J AD960J
1P+N 16 A 6 kA AD916J AD966J
1P+N 20 A 6 kA AD920J AD970J MZ202
1P+N 25 A 6 kA AD925J AD975J
1P+N 32 A 6 kA AD932J AD982J
ADX406D Munkaáramú kioldó
1P+N 40 A 6 kA AD940J AD990J
3P+N 6A 6 kA ADM406C ADM456C
Leírás:
3P+N 10 A 6 kA ADM410C ADM460C --a kismegszakító távkioldására alkalmas (impulzussal is lehetséges), feszültség jelenlétére kioldja a kismegszakítót
3P+N 13 A 6 kA ADM413C ADM463C --CZ001 készülék mellé szerelve akár FI reléhez is használható
3P+N 16 A 6 kA ADM416C ADM466C
3P+N 20 A 6 kA ADM420C ADM470C Megnevezés Modulszám Cikkszám
3P+N 25 A 6 kA ADM425C ADM475C Munkaáramú kioldó, 230-415 V AC/110-130 V DC 1 MZ203
3P+N 32 A 6 kA ADM432C ADM482C Munkaáramú kioldó, 24-48 V AC/12-48 V DC 1 MZ204
3P+N 40 A 6 kA ADM440C ADM490C
MZ204
1P+N 6A 10 kA ADA506D ADA556D
1P+N 10 A 10 kA ADA510D ADA560D
1P+N 13 A 10 kA ADA513D ADA563D Feszültségcsökkenési kioldó
1P+N 16 A 10 kA ADA516D ADA566D
1P+N 20 A 10 kA ADA520D ADA570D Leírás:
--kismegszakító kioldása hálózati feszültség kiesése vagy csökkenése esetén
1P+N 25 A 10 kA ADA525D ADA575D
--kioldási karakterisztika: U<35%-kioldás, 35%<U<70%-kioldás vagy tartás, U>70%-tartás
1P+N 32 A 10 kA ADA532D ADA582D --csak a hálózati feszültség jelenléte esetén lehet visszakapcsolni a kismegszakítót
3P+N 6A 10 kA ADX406D ADX456D --CZ001 készülék mellé szerelve akár FI reléhez is használható
3P+N 10 A 10 kA ADX410D ADX460D
3P+N 13 A 10 kA ADX413D ADX463D Megnevezés Modulszám Cikkszám
3P+N 16 A 10 kA ADX416D ADX466D Feszültségcsökkenési kioldó, 48 V DC 1 MZ205
3P+N 20 A 10 kA ADX420D ADX470D Feszültségcsökkenési kioldó, 230 V AC 1 MZ206 MZ205
3P+N 25 A 10 kA ADX425D ADX475D
3P+N 32 A 10 kA ADX432D ADX482D
Kiegészítők reteszeléshez
3P+N 40 A 10 kA ADX440D ADX490D
Leírás:
--megakadályozza a jogosulatlan ki- és bekapcsolást
--alkalmazása: minden készülékhez, ami szabványos billenőkapcsolóval rendelkezik
Megnevezés Cikkszám
Kiegészítő reteszeléshez, kismegszakítóhoz, FI reléhez MZN175
Plombafedél moduláris eszközökhöz MZN176
Lakat reteszeléshez, 3 db kulccsal S014
MZN175
394 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 395
Moduláris védelmi készülékek Moduláris védelmi készülékek
Kiegészítők moduláris védelmi készülékekhez Sorolósínek moduláris védelmi készülékekhez
--maximálisan 2 kiegészítő csatlakoztatható az áramvédő-kapcsolókhoz/ --fontos megjegyzés: a FI reléknél (16-100 A) mindig először a CZ001 érintkezőt --fázissínek a következő kismegszakítókhoz: 4,5-6-10-15 kA --könnyen csatlakoztatható a QuickConnect és Bi-Connect készülékekhez is
FI relékhez kell beépíteni, majd azután 1xMZ203-206-ot
Moduláris védel-
Villás sorolósín, 2 pólus
mi készülékek
mi készülékek
Kapocstakaró
Leírás:
KDN263A
Leírás: --2 pólusú kismegszakítók vagy 1P+N FI relék/kombi FI relék sorolásához
--plombálható
--1 csomag= 2 db
Névleges áram Modulszám Sín keresztmetszet Cikkszám
63 A 12 10 mm² KDN263A
Megnevezés Modulszám Cikkszám 63 A 56 10 mm² KDN263B
Kapocstakaró FI reléhez, 2P 2 CZN005
80 A 12 16 mm² KDN280A
Kapocstakaró FI reléhez, 4P 4 CZN006
80 A 57 16 mm² KDN280B
CZN005
Leírás: Leírás:
--kismegszakítók, fi-relék és kombinált fi-relék távvezérléséhez, KI-BE kapcsolásához --4 pólusú vagy 3P+N FI relék/kombi FI relék sorolásához
--csak és kizárólag In=<63 A-es kismegszakítókhoz használható! KDN363F
--az MZ903 csak NxN verzióhoz megfelelő!
Névleges áram Modulszám Sín keresztmetszet Cikkszám
63 A 12 10 mm² KDN463A
Megnevezés Modulszám Cikkszám
Távvezérlő, 1-2 pólushoz 3 MZ905 63 A 57 10 mm² KDN463B
Automatikus visszakapcsoló moduláris védelmi készülékekhez Villás sorolósín FI relés csoport-leágazásokhoz, 3 pólus
Leírás: Leírás:
--kismegszakítók, fi-relék és kombinált fi-relék automatikus visszakapcsolásához --1 db 3P+N FI reléhez és 8 modul kismegszakítóhoz KDN363F
--csak és kizárólag In=<63 A-es kismegszakítókhoz használható!
--az MZ913 csak NxN verzióhoz megfelelő!
Névleges áram Modulszám Sín keresztmetszet Cikkszám
63 A 12 10mm² KDN363F
Megnevezés Modulszám Cikkszám
Automatikus visszakapcsoló, 1-2 pólushoz 3 MZ915
Automatikus visszakapcsoló, 3-4 pólushoz 3 MZ913
MZ915
396 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 397
Moduláris védelmi készülékek Moduláris védelmi készülékek
Sorolósínek moduláris védelmi készülékekhez Sorolósínek moduláris védelmi készülékekhez
Leírás: Leírás:
--3 fázisú leágazásokhoz: L1+N, L2+N, L3+N, L1+N... --szabadon maradt sorolósínekhez védőburkolat, 1 db= 5 modul
KZ059
KDN451D --2 pólusú kismegszakítók vagy 1P+N FI relék/kombi FI relék sorolásához
Megnevezés Cikkszám
Névleges áram Modulszám Sín keresztmetszet Cikkszám
Sorolósín védőburkolat KZ059
80 A 12 16mm² KDN451D
80 A 57 16mm² KDN451E
Távolságtartó modul
Moduláris védel-
mi készülékek
mi készülékek
Névleges áram Modulszám Sín keresztmetszet Cikkszám
80 A 12 16 mm2 KDN450D
80 A 58 16 mm2 KDN450E
LZ060
Direkt bekötők
Villás sorolósín segédérintkezős kismegszakítókhoz, 1 pólus
Megnevezés Cikkszám
KDN181B Direkt bekötő, 1P, tűs csatlakozó, 1x25 mm² KF81A
Leírás:
--1 fázisú segédérintkezővel rendelkező moduláris készülékek sorolásához Direkt bekötő, 1P, villás csatlakozó, 1x25 mm² KF81D
Direkt bekötő, 1P, tűs csatlakozó, 2x16 mm² KF82A
Névleges áram Modulszám Sín keresztmetszet Cikkszám Direkt bekötő, 1P, tűs csatlakozó, 1x35 mm² KF83A
80 A 57 16mm² KDN181B Direkt bekötő, 1P, villás csatlakozó, 1x25 mm² KF84A
KF81A
Villás sorolósín segédérintkezős kismegszakítókhoz, 3 pólus
KDN381B Leírás:
--3 fázisú sín, 1 pólusú segédérintkezővel rendelkező moduláris készülékek sorolásához: L1+sé., L2+sé.,L3+sé.
KDN383B Leírás:
--3 fázisú segédérintkezővel rendelkező moduláris készülékek sorolásához: 3P+sé.
Sorolósín végzárók
398 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 399
Moduláris védelmi készülékek Moduláris védelmi készülékek
Kismegszakítók műszaki adatlap Kismegszakítók kioldási jelleggörbék
Kismegszakítók kioldási karakterisztikái és alkalmazásuk Kioldási jelleggörbe: B/C/D IEC 60898-1 szabvány szerint „B“ kioldási karakterisztika „C“ kioldási karakterisztika
Kábelek és vezetékek védelmére szolgálnak túlterhelés és rövidzárlat Szabványok: MSZ EN 60898-1, VDE 0641-11 Kismegszakító típusok: Kismegszakító típusok:
esetén. MXxxx, MBxxxA, NBNxxx MYxxx, MCxxxA, NCNxxx
10000
6000
2 Az 1, 2, 3 és 4 Az 1, 2, 3 és 4
4000
Két különböző kioldóval rendelkeznek: 3600 DC pontokat lásd pontokat lásd
2000 1
-- egy időkésleltetett termikus/bimetál kioldó túlterhelés elleni vé- az 1. és 2. táblázatban. az 1. és 2. táblázatban.
1000
delemhez 600
400
-- egy elektromágneses kioldó rövidzárlat elleni védelemhez AC
200
100
60
40
Szabányok a QuickConnect és csavaros csatlakozáshoz:
20
(s)
Sek.
Zeit in idő
10
VDE 0641-11 6
Kioldási
4
1
A „B”, „C” és „D” kioldási karakterisztikák és a lenti számítások figye- 0,6
0,4
lembevételével kell kiválasztani a kismegszakítót, hogy megfelelően B
Moduláris védel-
Moduláris védel-
védje a kábelt és fogyasztót.
0,2
4
mi készülékek
mi készülékek
0,1
0,04 3
0,02
A túlterhelés következtében kialakuló, nagymértékű 0,01
melegedés elleni védelem akkor biztosított, ha az alábbi 0,004
feltételek teljesülnek: 1
1,13
1,5 2 3 4 6 8 10 15 20 30 40
1,45
Névleges áram
Vielfaches destöbbszöröse
Nennstromes(xIn) Névleges áram többszöröse (xIn)
Kioldási idő (s)
idő (s)
40
4 Irm2 5 In 7,5 In 10 In 15 In
Zeit in Sek.
20
10
Kioldási
6
4
2. táblázat
In ≤ Iz 2 Zárlati „B“ kioldási „C“ kioldási „D“ kioldási
1
0,6
szilárdság karakterisztika karakterisztika karakterisztika
0,4 10 kA AC DC AC DC AC DC
0,2
4 ~ 50 Hz ~ 50 Hz ~ 50 Hz
„B”, „C”, „D” jelleggörbéjű kismegszakítók 0,1 D
alkalmazásakor a védelmi rendszer meghatározásához elég az 0,04 3 1 It1 1,13 In 1,13 In 1,13 In 1,13 In 1,13 In 1,13 In
az In ≤ Iz összefüggést figyelembe venni. It2 1,45 In 1,45 In 1,45 In 1,45 In 1,45 In 1,45 In
0,02 2
0,01
0,004 3 Irm1 3 In 4,5 In 5 In 5 In 10 In 15 In
Kismegszakítók alkalmazása: 1
1,13
1,5 2 3 4 6 8 10 15 20 30 40
4 Irm2 5 In 7,5 In 10 In 15 In 20 In 30 In
Névleges áram többszöröse (xIn)
„B” karakterisztika: xIn (névleges áram többszöröse)
1,45
Vielfaches des Nennstromes
Lakóépületeknél alkalmazható
(világítási és dugaszolóaljzat áramköröknél)
„C” karakterisztika: Az átengedett energia (I2*t) Zárlati áram korlátozása
Nagy bekapcsolási áramfelvételű berendezések kábel/vezeték védel- 1 Kismegszakítók: MXxxx, MYxxx, MBxxxA, MCxxxA 1 Kismegszakítók: MXxxx, MYxxx, MBxxxA, MCxxxA
mére (lámpacsoportok, motorok, stb.) 2 Kismegszakítók: NBNxxx, NCNxxx, NDNxxx 2 Kismegszakítók: NBNxxx, NCNxxx, NDNxxx
„D” karakterisztika:
Igen nagy bekapcsolási áramfelvételű berendezések kábel/vezeték
védelmére (hegesztő-transzformátorok, motorok, stb.)
400 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 401
Moduláris védelmi készülékek Moduláris védelmi készülékek
Kismegszakítók műszaki adatlap Kismegszakítók műszaki adatlap
Moduláris védel-
Zárlati megszakítóképesség, Icn 4,5/6 kA 10 kA 10 10 9,4 9,4 8 7,5 7 6,4 2. Kioldási jellemzők
mi készülékek
mi készülékek
Energiakorlátozási osztály 3 (VDE szerint 32 A-ig) 16 16 15 15 13 12 11 10 -- A termikus kioldóra az adatok nem változnak
20 20 18,5 18,5 16,5 15 14 13 - kioldási sáv alsó érték, I1 = 1,13 In
Névleges frekvencia 50 / 60 Hz - kioldási sáv felső érték, I2 = 1,45 In
Vezetékek bekötése • Bejövő: csatlakoztatásra kész Bi-Connect kapocs raszteres állással → 1-25 mm² 25 25 23,5 23,5 20,5 19 17,5 16 -- elektromágneses kioldó:
• Elmenő: direkt-beköthető/ kosaras kapocs → 1-25 mm² 32 32 30 30 26 24 22 20
• Bejövő QuickConnect → 63 A fázissín 40 40 37,5 37,5 33 30 28 25
• Elmenő QuickConnect - tömör → 1,5-4 mm² Kioldási B C D
50 50 47 47 41 38 35 32
• Elmenő QuickConnect - hajlékony kábelsaru nélkül → 1,5-4 mm² karakterisz- AC / 50 Hz DC AC / 50 Hz DC AC / 50 Hz
63 63 63 59 51 48 44 40 tika
Csavaros bekötés meghúzási 2,8 Nm kapcsonként
nyomatéka alsó határa 3 x In 3 x In 5 x In 5 x In 10 x In
Készülék élettartama névleges ≤ 32 A 20000 kapcsolási ciklus felső határa 5 x In 7,5 x In 10 x In 15 x In 20 x In
terhelés mellett > 32 A 10000 kapcsolási ciklus Az egymás mellé szerelt kismegszakítók terhelhetősége
Az egymás mellé szerelt kismegszakítók kölcsönös termikus
IP védettség IP2x, min. IP30-as elosztóba beépítve egymásra hatását figyelembe vevő, azaz a terhelhetőséget
Környezeti hőmérséklet Működés: -25...+60°C csökkentő korrekciós tényező (K). Méretek
Tárolás: -25...+80°C MXxxx, MYxxx, MBxxxA, MCxxxA, NBNxxx, NCNxxx, NDNxxx
Lökőfeszültség, Uimp 4 KV
Kismegszakítók száma (1) K
1 1,0
2..3 0,95
Beköthető vezeték kismegszakítókba
4..5 0,9
≥6 0,85
Zárlati szilárdság flexibilis tömör
6 kA (1)
érvényes az 1,2,3,4,1P+N és 3P+N készülékekre
érvéghüvellyelérvéghüvely
nélkül
A hálózati feszültség frekvenciáját figyelembe vevő, a kioldási
Vezeték 1 2 1 2 1 2
jelleggörbet módosító korrekciós tényezők
keresztmetszet vezető vezető vezető vezető vezető vezető
A termikus kioldó a frekvenciától függetlenül működik.
1 mm² x x x Az elektromágneses kioldó esetében a különböző frekvencia
1,5 mm² x x x x x x értékekhez tartozó korrekciós tényező (K) figyelembe vétele
2,5 mm² x x x x x x szükséges.
4 mm² x x x x x x
6 mm² x x x x x F (Hz) 16 2/3 - 100 Hz 200 Hz 400 Hz
10 mm² x x x x 60 Hz
16 mm² x x x K 1 1,1 1,2 1,5
25 mm² x x korrekciós
tényező
402 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 403
Moduláris védelmi készülékek Moduláris védelmi készülékek
Kismegszakítók, 6kA - szelektivitás Kismegszakítók, 6 kA - kaszkádolás
Moduláris védel-
50
mi készülékek
mi készülékek
8
Kismegszakító, B karakt., 6 kA, MBxxxA 63
Olvadóbiztosító, NH000/00, gG
IN (A) 10 A 16 A 20 A 25 A 32 A 35 A 40 A 50 A 63 A 80 A 100 A 125 A 160 A Kismegszakító, C karakt., 6 kA, MCxxxA
6 0,1 0,2 0,3 0,5 1 1,2 1,5 2,3 2,6 4,9 T T T
Olvadóbiztosító, NH000/00, gG
10 0,1 0,2 0,4 0,9 1 1,3 1,9 2,2 3,9 T T T
IN (A) 50 A 63 A 80 A 100 A 125 A 160 A
13 0,1 0,2 0,4 0,8 0,9 1,1 1,6 1,8 3,2 5,5 T T
0,5
16 0,2 0,4 0,8 0,9 1,1 1,6 1,8 3,2 5,5 T T
1
20 0,6 0,7 0,9 1,4 1,6 2,7 4,7 T T
2
25 0,6 0,7 0,9 1,4 1,6 2,7 4,7 T T
3
32 0,8 1,2 1,4 2,5 4,3 T T
4
40 1,2 1,4 2,5 4,3 T T
6
50 1,3 2,3 3,9 5,9 T
10
63 2,3 3,9 5,9 T
13
16 50 40
Kismegszakító, C karakt., 6 kA, MCxxxA 20
21
25
Olvadóbiztosító, NH000/00, gG 11
32
IN (A) 2A 4A 6A 10 A 16 A 20 A 25 A 32 A 35 A 40 A 50 A 63 A 80 A 100 A 125 A 160 A 40
0,5 0,02 0,05 0,1 0,2 0,3 0,4 0,9 2,2 2,7 3,8 T T T T T T 50
1 0,02 0,05 0,1 0,1 0,2 0,4 0,7 1,6 1,9 2,5 3,8 5,1 T T T T 8
63
2 0,05 0,1 0,1 0,2 0,4 0,7 1,6 1,9 2,5 2,5 5,1 T T T T
3 0,09 0,1 0,2 0,3 0,5 1,2 1,5 1,9 2,5 3,5 T T T T
(*)
(*) kaszkádolás az MSZ EN 60947-2 szabvány szerint
4 0,09 0,1 0,2 0,3 0,5 1,2 1,5 1,9 1,9 3,5 T T T T
6 0,1 0,2 0,3 0,5 1 1,2 1,5 1,9 2,6 4,9 T T T
10 0,1 0,3 0,4 0,9 1,2 1,3 1,5 2,2 3,8 T T T
13 0,1 0,2 0,3 0,7 1 1,1 1,3 1,8 3,2 5,6 T T
16 0,2 0,3 0,7 1 1,1 1,1 1,8 3,2 5,6 T T
20 0,6 0,7 0,9 1,1 1,5 2,7 4,6 T T
25 0,6 0,7 0,9 0,9 1,5 2,7 4,6 T T
32 0,9 0,9 1,4 2,5 4,2 T T
10 0,8 1,4 2,5 4,2 T T
50 1,3 2,3 3,9 5,9 T
63 2,3 3,9 5,9 T
(*)
T= teljes szelektivitás, megegyezik a kismegszakítók névleges megszakítóképességgel az MSZ EN 60898 szabvány szerint
404 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 405
Moduláris védelmi készülékek Moduláris védelmi készülékek
Kismegszakítók, 10 kA - szelektivitás Kismegszakítók, 6 kA - kaszkádolás
Moduláris védel-
50 1,6 2,7 4,4 6,3 T 50
mi készülékek
mi készülékek
63 2,7 4,4 6,3 T 63
406 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 407
Moduláris védelmi készülékek Moduláris védelmi készülékek
Kismegszakítókhoz érintkezők Kismegszakítók, 80-125 A műszaki adatlap
Moduláris védel-
Testtaste
nyomógomb nyomógomb működtetni.
mi készülékek
mi készülékek
Elektromos élettartam (MSZ EN 60898) 4000 kapcsolási ciklus
Veszteségi teljesítmény névleges áramnál In 80 A 5W 10 W 15 W 20 W
100 A 5,5 W 11 W 16,5 W 22 W
125 A 8W 16 W 24 W 32 W
Tartozék kismegszakító kioldására
Funkció: a kismegszakító távlekapcsolása Veszteségi teljesítmény kábellel 80 A 8,2 W 16,4 W 24,6 W 32,8 W
100 A 9,1 W 18,1 W 27,2 W 36,3 W
125 A 11,9 W 23,8 W 35,7 W 47,6 W
Munkaáramú kioldó Feszültségcsökkenési kioldó
Környezeti hőmérséklet -5...+60°C (In 30°C)
MZ203 MZ204 -- A kismegszakító kioldása a mágnestekercs MZ205 MZ206 -- A kismegszakító kioldása a feszültség Tárolási hőmérséklet -25...+80°C
vezérlésével, mind nyomógombbal (impulzus- lecsökkenésekor Szerelési pozíció függőleges, vízszintes
jellel), mind kapcsolóval lehetséges -- Kioldás tartós feszültség-kimaradás és Környezetállóság 95% páratartalom 55°C-nál
-- Alkalmazás: rövididejű feszültség-kiesés esetén
MZ203 MZ204
a kismegszakító távlekapcsolása MZ205 MZ206
-- Alkalmazás: Tengerszint feletti magasság 2000 m
4560030 4560040 4560057
U< U<
(körfűrészek hajtómotorjainál, stb.) Bekötés: sodrott 35 mm²
C2 C2 D2 D2
tömör 70 mm²
Segédcsatlakozó: lapos csatlakozó 2,5-3,5 mm^2 kábel, 1,5-6 mm^2 (max. 6 A)
Meghúzási nyomaték 3,5-5 Nm
Tömeg 240 gr. 475 gr. 712 gr. 950 gr.
negyedik kiegészítő harmadik kiegészítő második kiegészítő első kiegészítő Karakterisztika C D C° In 80 A In 100 A In 125 A
/ / / MZ201 - MZ206 Szabvány MSZ EN MSZ EN MSZ EN MSZ EN 30 1.00 1.00 1.00
/ / MZ201 MZ201 60898 60947 60898 60947 35 0.97 0.97 0.98
/ / MZ203-MZ206 MZ201 80 A 40 0.94 0.93 0.95
/ MZ203-MZ206 MZ201 MZ201
Im1 alsó határ 7,1.In 9,1 14,1 14,7.In 45 0.91 0.89 0.93
MZ203-MZ206 + MZ201 + MZ201 + MZ201 +
/ / MZ202 Im2 felső határ 14,1.In 13,6 28,3.In 22,1.In 50 0.87 0.86 0.90
/ / MZ201 MZ202 100 A 55 0.84 0.82 0.87
/ MZ203-MZ206 MZ201 MZ202 Im1 alsó határ 7,1.In 7,9.In 14,1.In 14,1.In
MZ203-MZ206 MZ201 MZ201 MZ202 60 0.80 0.77 0.85
Im2 felső határ 14,1.In 11,9.In 28,3.In 21,2.In
125 0A
Műszaki adatok MZ201 MZ202 MZ203/204 MZ205/206
Im1 alsó határ 7,1.In 7,9.In 14,1.In 12,5.In
Érintkezők - 1 z + 1 ny 1 z + 1 ny - -
potenciálmentes potenciálmentes Im2 felső határ 14,1.In 11,9.In 28,3.In 18,7.In
Un/In 230 V~ 6 A AC12 230 V~ 6 A AC12 - -
Tekercs Un - - MZ203: 230 V - 415 V~ 50 Hz MZ205: 48 V
110 V - 130 V MZ206: 230 V~ 50 Hz
Méretek
MZ204: 24 V - 48 V~ 50 Hz
12 V - 48 V
Fogyasztás - - 8 VA 3 W / 3 VA
meghúzáskor,tartáskor (fogyasztás meghúzáskor) (fogyasztás tartáskor)
Kioldási - - - Un < 35 % lekapcsolás
tartomány Un 35-70 % lekapcsolás vagy tartás
Un > 70 % tartás
Modulszám (17,5 mm) 0,5 1 1
Környezeti hőmérséklet -25°C tól +60°C-ig
Raktározási hőmérséklet -40°C tól +80°C-ig egypólus
Csatlakozás sodrott vezeték 1 x 0,5-től 4 mm²-ig, vagy 2 x 0,5-től 1,5mm²-ig
kétpólus
Csatlakozás tömör vezeték 1 x 1-től 6 mm²-ig, vagy 2 x 0,5-től 2,5mm²-ig
hárompólus
négypólus
408 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 409
Moduláris védelmi készülékek Moduláris védelmi készülékek
Kismegszakítók, 80-125 A - szelektivitás és kaszkádolás Kismegszakítók, 80-125 A - kioldási karakterisztikák
Moduláris védel-
mi készülékek
mi készülékek
63 A - 0,75 0,94 - 1,5 1,9
80 A - - 0,94 - - 1,9
› ›
100 A - - - - - -
125 A - - - - - - Független rövidzárlati áram (A) Független rövidzárlati áram (A)
Kismegszakító, „C” karakterisztika
0,5 A 0,6 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9
1A 0,6 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9 Zárlati áram korlátozása
2A 0,6 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9
Kioldási karakterisztika, C, 240/415 V, MSZ EN 60898 Kioldási karakterisztika, D, 240/415 V, MSZ EN 60898
3A 0,6 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9
4A 0,6 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9
6A 0,6 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9
10 A 0,6 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9
16 A 0,6 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9
20 A 0,6 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9
25 A 0,6 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9
32 A 0,6 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9
40 A 0,6 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9
50 A 0,6 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9
63 A - 0,75 0,94 - 1,5 1,9
80 A - - 0,94 - - 1,9
100 A - - - - - -
125 A - - - - - -
Kismegszakító, „D” karakterisztika
0,5 A 0,6 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9
1A 0,6 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9
2A 0,6 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9
3A 0,6 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9
4A 0,6 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9
6A 0,6 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9
10 A 0,6 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9
16 A 0,6 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9
20 A 0,6 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9
25 A 0,6 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9
32 A - 0,75 0,94 1,2 1,5 1,9
40 A - - 0,94 1,2 1,5 1,9
50 A - - - - 1,5 1,9
63 A - - - - - 1,9
80 A
100 A
125 A
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Független rövidzárlati áram (A)
› Független rövidzárlati áram (A)
›
Kaszkádolás
Kismegszakítók/kompakt megszakítók
230/400 V, MSZ EN 60947-2 szabvány szerint
410 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 411
Moduláris védelmi készülékek Moduláris védelmi készülékek
Vezeték keresztmetszet méretezése és vezetékvédelem Kisfeszültségű kábelek külső átmérői (átlagos)
Rézkábelek az MSZ EN 60364-5-52/DIN VDE 0298-4 szabvány szerint, Keresztmet- Kábel- és vezetéktípusok
25°C környezeti hőmérsékleten szet
mm² NYY NYM H07RN-F
Szigetelés anyaga PVC 1 x 1,5 7,0 5,3 -
1 x 2,5 7,5 6,0 -
Kábel típusa NYM, NYBUY, NHYRUZY, NYIF, H07V-U, H07V-R, H07V-K, NYIFY NYY, NYCWY, NYKY,
1x 4 9,0 6,6 -
NYM, NYMZ, NYMT,
1x 6 9,0 7,3 9,5
NYBUY, NHYRUZY
1 x 10 10,0 8,5 10,8
Megengedett üzemi 70 °C 1 x 16 11,0 10,0 12,1
hőmérséklet
1 x 25 13,0 - 14,2
Környezeti hőmérséklet 25 °C 1 x 35 14,0 - 15,7
Vezetők száma 2 3 2 3 2 3 2 3 2 3 2 3 2 3 2 3 2 3 2 3 1 x 50 16,0 - 18,1
Telepítési mód A B1 B2 C E 1 x 70 17,5 - 20,4
1 x 95 20,0 - 23,3
hőszigetelt falakban Falon vagy falban elhelyezve szabadon szerelve, 1 x 120 21,5 - 25,3
elektromos védőcsőben közvetlenül megadott távolságra
a faltól 1 x 150 23,5 - 28,0
elhelyezett 1 x 185 25,5 - 30,8
Moduláris védel-
Moduláris védel-
mi készülékek
mi készülékek
1 x 240 29,0 - 33,7
1 x 300 31,5 - 37,1
1 x 400 36,5 - -
1 x 500 39,5 - -
Egyerű kábelek Egyerű kábelek Többerű kábelek Többerű kábelek ≥ 0,3 d ≥ 0,3 d
védőcsőben védőcsőben védőcsőben falon vagy padlón 2 x 1,5 11,5 9,0 9,7
elhelyezve1) 4) elhelyezve, falon elhelyezve, falon elhelyezve3) 2 x 2,5 12,5 10,5 11,5
kívül2) vagy padlón 2x4 13,5 11,7 13,2
2x6 14,5 12,5 15,3
2 x 10 16,5 15,4 -
2 x 16 18,5 - -
2 x 25 23,0 - -
Többerű kábelek Egyerű kábelek Többerű kábelek Egyerű PVC 2 x 35 24,0 - -
védőcsőben védőcsatornában védőcsatornában köpenyes kábelek 3 x 1,5 12,0 9,5 9,8
elhelyezve4) elhelyezve, falon elhelyezve, falon falon vagy padlón 3 x 2,5 13,0 11,0 11,1
kívül vagy padlón elhelyezve 3x 4 14,5 12,5 14,0
3x 6 15,5 14,5 16,1
3 x 10 17,5 18,0 22,3
3 x 16 20,0 - 25,4
3 x 25 25,0 - 30,2
Többerű kábelek Egyerű kábelek, Többerű vagy PVC 3 x 35 24,0 - 32,3
falban elhelyezve egyerű PVC köpenyes kábelek 3 x 50 27,5 - 37,5
köpenyes kábelek, falban vagy 3 x 70 30,5 - -
többerű kábelek vakolatban 3 x 95 34,5 - -
védőcsőben, falban elhelyezve 3 x 120 37,5 - -
elhelyezve
3 x 150 40,5 - -
Vezeték keresztmetszet A maximális terhelési áram Iz (A) és a névleges áram In (A), aminél a védelmi készüléknek I2<=1,45*In 3 x 185 44,5 - -
(mm²) teljesülnie kell 3 x 240 50,5 - -
IZ In IZ In IZ In IZ In IZ In IZ In IZ In IZ In IZ In IZ In 3 x 300 54,0 - -
1,5 16,5 16 14 137) 18,5 16 16,5 16 16,5 16 15 137) 21 20 18,5 16 21 20 19,5 16 4 x 1,5 12,5 10,0 11,0
2,5 21 20 19 16 25 25 22 20 22 20 20 20 28 25 25 25 29 25 27 25 4 x 2,5 14,0 11,4 13,0
4x 4 15,5 13,5 15,0
4 28 25 25 25 34 328) 30 25 30 25 28 25 37 359) 35 359) 39 359 36 359 4x 6 17,0 15,0 18,5
6 36 359) 33 328) 43 4010) 38 359) 39 359) 35 359) 49 4010) 43 4010) 51 50 46 4010) 4 x 10 19,0 18,0 24,0
10 49 4010) 45 4010) 60 50 53 50 53 50 50 50 67 63 63 63 70 63 64 63 4 x 16 22,0 22,0 27,6
16 65 63 59 50 81 80 72 63 72 63 65 63 90 80 81 80 94 80 85 80 4 x 25 27,5 26,9 34,0
25 85 80 77 63 107 100 94 80 95 80 82 80 119 100 102 100 125 125 107 100 4 x 35 27,5 30,0 37,0
4 x 50 31,0 - 43,4
35 105 100 94 80 133 125 118 100 117 100 101 100 146 125 126 125 154 125 134 125 4 x 70 35,0 - 48,3
50 126 125 114 100 160 160 142 125 - - - - - - - - - - - - 4 x 95 40,0 - 55,7
70 160 160 144 125 204 200 181 160 - - - - - - - - - - - - 4 x 120 43,5 - -
95 193 160 174 160 246 200 219 200 - - - - - - - - - - - - 4 x 150 47,5 - -
120 223 200 199 160 285 250 253 250 - - - - - - - - - - - - 4 x 185 52,5 - -
4 x 240 59,5 - -
4 x 300 61,0 - -
5 x 1,5 14,0 10,8 13,0
5 x 2,5 15,5 12,3 15,0
1)
érvényes a zárt padlócsatornákban, védőcsőben elhelyezett 4)
érvényes a védőcsatornában elhelyezett egyerű kábelekre, egyerű 5x 4 17,5 14,9 18,0
egyerű kábelekre is PVC köpenyes kábelekre és többerű kábelekre is 5x 6 19,0 16,3 20,5
2)
érvényes a nem zárt padlócsatornákban, védőcsőben elhelyezett 5)
érvényes a sarokban, védőcsőben elhelyezett egyerű kábelekre is 5 x 10 22,0 19,7 26,3
egyerű kábelekre is 6)
érvényes a sarokban elhelyezett többerű kábelekre is In= 10 A 5 x 16 25,5 24,3 30,0
3)
érvényes a nyitott és nem zárt csatornákban elhelyezett többerű 5 x 25 30,0 30,0 36,4
kábelekre is
412 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 413
Moduláris védelmi készülékek Moduláris védelmi készülékek
Áramvédő-kapcsolók műszaki adatlap Áramvédő-kapcsolók műszaki adatlap
Moduláris védel-
Az áramvédő-kapcsoló összeépíthető vezetékvédő Áramvédő-kapcsolók szelektivitása:
mi készülékek
mi készülékek
Közvetett érintés (veszélyes érintési feszültség): kismegszakítóval is.
Feszültség alatt álló részek érintése (villamos készülék teste)
szigetelési hiba miatt.
S ∆
I ∆N= 300 mA
UL
RA ≤
I∆N
Az alábbi táblázat tartalmazza a földelési ellenállás RA (Ω) maximális Áramvédő-kapcsoló működési séma (TN-S rendszer)
értékeit az I∆N és az UL függvényében (TT-rendszer esetére) Áramvédő-kapcsolók rövidzárlat védelme előtét-biztositókkal
L3 A fogyasztó oldali rövidzárlati meghibásodások észleléséhez a betáp
L2 oldalon kialakított rövidzárlat védelem szolgál (Back-Up-védelem).
Névleges hibaáram I∆N Max. földelési ellenállás érték Ω L1
UL = 50 V UL = 25 V N
Közepes 500 mA 100 50 PE Áramvédő-kapcsoló Előtét biztosító Előtét biztosító Előtét biztosító Előtét biztosító
érzékenység 300 mA 166 83 63 A / gL 80 A / gL 100 A / gL 125 A / gL
100 mA 500 250 2 pólus 25 A 6000 A 5000 A 4500 A
Nagy 30 mA 1670 835 N L1 40 A 6000 A 5000 A 4500 A
érzékenység 10 mA 5000 2500
63 A 6000 A 5000 A 4500 A
4 pólus 25 A 6000 A 5000 A 4500 A
40 A 6000 A 5000 A 4500 A
63 A 6000 A 5000 A 4500 A
80 A 6000 A 5000 A 4500 A
Id Kioldórelé
Abschaltrelais
Teszt-
Test- 100 A 6000 A 5000 A 4500 A
Gyűrűvasmag
Ringkern mit
gomb
taste
differenciális 125 A 10000 A
I1 I2 Differentialspulen
tekercseléssel
und Messwicklung és
mérőtekerccsel
Áramvédő-kapcsoló flexibilis merev
érvéghüvellyel érvéghüvely nélkül
Vezeték 1 vezetős 2 vezetős 1 vezetős 2 vezetős 1 vezetős 2 vezetős
keresztmetszet
Ic Id I2 I1
1 mm² X X X
1,5 mm² X X X X X X
2,5 mm² X X X X X X
4 mm² X X X X X X
Ic 6 mm² X X X X X
Id
10 mm² X X X X
16 mm² X X X
25 mm² X (FI 80-100 A) X (FI 80-100 A) X
35 mm² X (FI 80-100 A) X (FI 80-100 A)
RA
414 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 415
Moduláris védelmi készülékek Moduláris védelmi készülékek
Áramvédő-kapcsolók, B típus - műszaki adatlap Áramvédő-kapcsolók műszaki adatlap
A 4 pólusú „B” típusú FI relék a váltakozó- és egyenáramot is érzéke- Fontos megjegyzések az elektronikus berendezésekkel „A“ és „B“ típusú FI relék műszaki adatai
lik. Ebbe beletartozik a szinuszhullámú váltakozóáram, a hálózati kapcsolatban (frekvenciaváltók, inverterek, stb.):
50 Hz-es és a 0-50 MHz-es frekvenciatartományba eső váltakozóára- 2 pólus, A típus 4 pólus, A típus 4 pólu, B típus
mon lévő lüktető maradék egyenáramú összetevők. Az általános FI Szabványok DIN VDE 0664 -10+11 / MSZ EN 61008-1 és MSZ EN 61008-2-1
relék egy- és háromfázisú váltakozóáramú hálózatokban is használ- 1 Az elektronikus készülékek és azokhoz kapcsolódó EMC védelmi Névleges áram 16 A, 25 A, 40 A, 63 A 25 A 40 A 63 A 80 A 100 A 125 A 40 A 63 A
hatóak. Ezek a FI relék (A és AC) nem használhatóak egyenáramú há- intézkedések, mint például: integrált vagy upstream EMC szűrők
lózatokban. A frekvenciaváltók használata esetén a 100 Hz-től és árnyékolt kábelek nagy szivárgási áramokat Névleges feszültség 127/230 V~ -10% / +6% 230 / 400 V~ -10% / +6%
1 kHz-ig terjedő frekvenciatartományban különösen nagy szivárgási eredményezhetnek. min. üzemi feszültség: 0V
áramok folyhatnak az EMC-szűrőn keresztül a védővezetőre. Az ilyen 2 A FI relé után bekötött elektronikus készülékek maximális száma az A/AC típusú hibaáramok (független a hálózati
szivárgási áramok által okozott nemkívánatos kioldások elkerülésé- függ a szivárgó áramok nagyságától. A nagy szivárgási áram nem- érzékeléséhez feszültség)
nek érdekében a kioldási érzékenység nagymértékben csökken eb- kívánatos kioldásokat eredményezhet, a készülék speciális frek- a B típusú hibaáramok 30 V AC
ben a frekvenciasávban a B típusú FI reléknél. Ezért a tűzvédelem vencia válasz kioldása ellenére is. A keletkező szivárgási érzékeléséhez
ebben a frekvenciatartományban nem garantált. Ahhoz hogy a teljes áramokról a megfelelő információkat az elektronikus berendezés-
frekvenciatartományon biztosítva legyen a közvetlen érintés elleni gyártótól kell beszerezni. Szabványos B kivitel 0 – 1 MHz
védelem 50 V valamint 25 V feszültség esetén, a földelési ellenállás- 3 A frekvenciaváltó működése során a motort betápláló hosszú ár- Modulszélesség 2 4
nak <50 Ohm valamint <25 Ohm-nak kell lennie - függetlenül az al- nyékolt kábel miatt nagy szivárgási áram jöhet létre a vezérlés en- Frekvencia 50 Hz
kalmazott FI relé hibaáram értékétől -. Az 1 kHz feletti tartomány gedélyezésével és így nemkívánatos kioldások következhetnek Hibaáram nagysága 10 mA 30 mA 30 mA 30 mA 30 mA 30 mA 300 mA 30 mA
esetén a B típusú FI relék (30 és 300 mA) hibaáram érzékenysége 300 be. Ezen kioldások elkerülés érdekében érdemes egy szinuszos 30 mA 300 mA 30 mA [HI] 30 mA [HI] 300 mA 300 mA 500 mA 300 mA
Moduláris védel-
Moduláris védel-
mA alatt van, így a frekvenciaváltók frekvenciatartománya kimeneti szűrőt alkalmazni egyből a frekvenciaváltó után (a motort 300 mA 500 mA 100 mA 100 mA 500 mA 500 mA
mi készülékek
mi készülékek
biztosítja a tűzvédelmet. betápláló árnyékolt kábel előtt). 500 mA 300 mA 300 mA
4 A tápegységgel rendelkező elektronikus készülékek be-és kikap- 300 mA [S] 300 mA [S]
csolása esetén nagy áramimpulzus alakulhat ki és hosszabb idő- 500 mA 500 mA
Elektromos csatlakozás tartam esetén ez kioldást eredményezhet. Ahhoz hogy ezek
Minden vezető és fázisvezető (L1, L2, L3, N) áthalad a FI relén. a be-és kikapcsolások a lehető legrövidebb idő alatt lezajlanak, Zárlati szilárdság 6000 A 10.000 10.000 A
Az energiaáramlás irányát figyelembe kell venni, azaz a betáplálás: nem ajánlott a FI relékkel való kapcsolásuk. A megfelelő gyorsa- A
1,3,5,7 kapcsok, míg az elmenő (fogyasztóhoz közeli) : 2,4,6,8 kap- ságú kapcsolás mágneskapcsolóval vagy motoros kapcsolóval Lökőáram-állóság minden termékre 250 A, kivéve az [S] és [HI] típus: 5000 A
csok. A 2 pólusú fogyasztó esetén a lenti kapcsolási rajz szerint kell oldható meg, kézi forgókapcsolót nem szabad használni. Használati hőmérséklet -25°C - +40°C -25°C - +40°C
a bekötést megcsinálni, hogy a védelmi készülék megfelelően mű- 5 A vonatkozó előírásoknak megfelelően csak a kereskedelemben Tárolási hőmérséklet -25°C - +80°C -25°C - +40°C
ködjön. Az alumínium vezetéket meg kell blankolni és zsírozni kapható 3 vezetékes EMC szűrő a hozzátartozó elektronikus táp-
bekötés előtt. egységgel használható. Annak érdekében, hogy ne befolyásolja Hajlékony kábel keresztmetszete 16 mm² 16 mm² 50 mm²
a szűrő hatását nem szabad egyfázisú fogyasztókat az EMC szűrő Merev kábel keresztmetszete 25 mm² 35 mm² 50 mm²
kimeneti oldalára csatlakoztatni, mint például izzólámpákat. Meghúzási nyomaték 2,8 Nm 3 Nm
Kapcsolási rajz 3 fázisú csatlakozásnál (L1-L3+N) 6 A elektronikus berendezéseknél általában különböző órajelet lehet
kiválasztani. A legrosszabb esetben az órajel frekvenciája az EMC
szűrő oszcillációjához vezet és ezáltal nagy szivárgó áram alakul-
hat ki és így a FI relé kiold, megszakítja az áramkört. Ebben Műszaki adatok a FI relék (16-100 A) kiegészítőihez
az esetben módosítani kell az órajelet!
7 A B típusú FI relék kioldási frekvenciája olyan készülékekre lett
optimalizálva, amelyek frekvenciaváltóval a készülék frekvenciája CZ001 MZ203/MZ204 MZ205/MZ206
100 Hz-ig tart. A megfelelő szükséges védelmek (személy vala- Érintkezők 1 záró+1 nyitó - -
mint tűzvédelem) működéséhez a frekvenciaváltón a berendezés potenciál mentes
frekvenciáját nem szabad 100 Hz-nél nagyobbra állítani. Un/In 230 V~ 6 A AC12 - -
Tekercs MZ203: 230 V~ 415 V~ 50 Hz MZ205: 48 V
Un - 110 V~ 130 V MZ206: 230 V~ 50 Hz
MZ204: 24 V~ 48 V~ 50 Hz
- 12 V~ 48 V
Meghúzási teljesítmény - 8 VA (Meghúzási teljesítmény) 3 W/3 VA (tartási teljesítmény)
Kioldási jellemzők - - Un < 35 % kioldás
Un 35-70 % kioldás
vagy tartás
Un > 70 % tartás
Modulszám (17,5 mm) 1
Meghúzási nyomaték max. 1,2 Nm (PZ1 csavarfej)
Használati hőmérséklet -25°C...+60°C
Tárolási hőmérséklet -40°C...+80°C
Vezeték keresztmetszet, 1x(0,5-4) mm2 vagy 2x(0,5-1,5) mm2
hajlékony
Vezeték keresztmetszet, merev 1x(1-6) mm2 vagy 2x(0,5-2,5) mm2
CZ009
Melyik készülékhez 125 A - FI relé
Érintkező 1 záró+1 nyitó, 6 A, 230 V~
Modulszám (17,5 mm) 0,5
Használati hőmérséklet -25°C...+ 40°C
Tárolási hőmérséklet -25°C...+ 40°C
416 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 417
Moduláris védelmi készülékek Moduláris védelmi készülékek
Áramvédő-kapcsolók kiegészítők Kombinált áramvédő-kapcsoló - kapcsoló, 2P- „A“ -műszaki adatlap
Moduláris védel-
mi készülékek
mi készülékek
Csatlakozások - Bejövő: bekötésre kész Bi-Connect → 1-25 mm²
40A/
I n 0,
03A
- Elmenő: rugós → 1-25 mm²
CD
S 24
0D
- Bejövő QuickConnect → 63 A-es fázissín
- Elmenő QuickConnect - merev → 1,5-2,5 mm²
- Elmenő QuickConnect - flexibilis → 1,5-2,5 mm²
Meghúzási nyomaték 2,1 Nm kapcsonként
Segédérintkező/Jelzőérintkező
1 záró+1 nyitó érintkező, 6 A/ 230 V~ Kombinált FI relé, 6/10 kA flexibilis merev
érvéghüvellyel érvéghüvely
nélkül
Jelzőérintkező (SD) Segédérintkező (CA)
Vezeték 1 2 1 2 1 2
keresztmetszet vezetős vezetős vezetős vezetős vezetős vezetős
1 mm² x x x
1,5 mm² x x x x x x
91 13 2,5 mm² x x x x x x
4 mm² x x x x x x
6 mm² x x x x x
CZ 001
186001 3 10 mm² x x x x
6 A 230 V
92 91 13 14 16 mm² x x x
92 14 25 mm² x x
93 21
93 94
SD CA
22
21
Segédérintkező/Jelzőérintkező 10 kA-es készülék elektronikus kioldó Méretek
A „CA” segédérintkező/jelzőérintkező fel van szerelve 1 záró+1 nyitó Kombinált FI relék
érintkezővel (6 A/ 230 V~), amit akár csavarhúzóval tesztelés céljából reset 67
át lehet kapcsolni. 1 3 N
44 35
T 67
94 22 44 35
SD
Az érintkező kiold:
-- hibaáram érzékelése esetén
-- kézzel/csavarhúzóval kapcsolás esetén
CA In0
,03
A
2 4 N In0
,03
A
83
83
D
516
ADA 9 16D
B16
0 ADA
B16
1000
3
0
600
3
418 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 419
Moduláris védelmi készülékek Moduláris védelmi készülékek
Kombinált áramvédő-kapcsoló - korrekciós tényezők Kombinált áramvédő-kapcsoló - 4P műszaki adatlap
Moduláris védel-
Névleges feszültség Ue 440 V 440 V 440 V Zárlati megszakítóképesség, Icn, MSZ EN 61009-1 10000 A
mi készülékek
mi készülékek
Névleges áram In In 0.96 x In 0.93 x In Névleges szigetelési feszültség, Ui, MSZ EN 61009-1 500 V
Lökőfeszültség-állóság, Uimp 4 kV
Egymás mellé helyezett kombinált FI relék korrekciós tényezője Lökőáram-állóság (8/20 ms), MSZ EN 61009-1 3 kA
A lenti táblázatban található korrekciós tényezővel (K) kell számolni,
Energiakorlátozási osztály 3
az ott feltüntetett egymás mellé beépített kombinált FI relék esetén:
Túlfeszültségi osztály III
Darabszám K
Mechanikus élettartam 2000
n=1 1
Villamos élettartam 2000
2≤n<4 0.8 IP védettség 2x
4≤n<6 0.7 Környezeti hőmérséklet, Tu
6 ≤ n < 10 0.6 üzemi -25°C...+40°C
tárolási -55°C...+70°C
10 ≤ n 0.5 Szennyezettségi fokozat (MSZ EN 61009-1) 2
Dielektromos szilárdság (MSZ EN 61009-1) 2 kV
Plombálható kivitel Igen
Lezárható Igen
Kapcsolási állapot jelzése KI („O” jelzés zöld háttér)
BE („I” jelzés szürke háttér)
Hibaáram kioldásjelző Sárga kioldás jelző készülék közepén
Tengerszint feletti magasság <=2000 m (2000 m felett lásd lenti táblázat)
Kapocs típusa fent Csavaros bekötés
Kapocs típusa lent Csavaros bekötés+Bi-Connect csatlakozó a villás sorolósínekhez
Meghúzási nyomaték 2 Nm
Vezeték keresztmetszet, tömör 1 - 25 mm²
Vezeték keresztmetszet, flexibilis 1 - 16 mm²
Méretek (MAxMÉxSZ) 84 x 69.75 x 71 mm
6A 10 A 13 A 16 A 20 A 25 A 32 A 40 A
6.82 9.70 10.10 10.94 11.67 12.30 14.56 17.67
420 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 421
Moduláris védelmi készülékek Moduláris védelmi készülékek
Kombinált áramvédő-kapcsoló, 4P - méretek Kombinált áramvédő-kapcsoló, 4P - korrekciós tényezők
In (A) -25°C -20°C -15°C -10°C -5°C 0°C 5°C 10°C 15°C 20°C 25°C 30°C 35°C 40°C 45°C 50°C 55°C 60°C
6A 7.3 7.2 7.1 7.0 6.9 6.8 6.6 6.5 6.4 6.3 6.1 6.0 5.9 5.7 5.6 5.4 5.3 5.1
10 A 12.3 12.1 11.9 11.7 11.5 11.3 11.1 10.9 10.7 10.5 10.2 10.0 9.8 9.5 9.2 9.0 8.7 8.4
13 A 15.5 15.3 15.1 14.9 14.7 14.4 14.2 14.0 13.7 13.5 13.2 13.0 12.7 12.5 12.2 12.0 11.7 11.4
16 A 19.4 19.1 18.8 18.6 18.3 17.9 17.6 17.3 17.0 16.7 16.3 16.0 15.6 15.2 14.8 14.4 14.0 13.6
20 A 23.8 23.5 23.2 22.8 22.5 22.2 21.8 21.5 21.1 20.7 20.4 20.0 19.6 19.1 18.6 18.2 17.7 17.2
25 A 31.7 31.1 30.6 30.0 29.4 28.8 28.2 27.6 27.0 26.3 25.7 25.0 24.3 23.6 22.8 22.0 21.2 20.4
32 A 39.9 39.2 38.6 37.9 37.2 36.5 35.8 35.1 34.3 33.6 32.8 32.0 31.2 30.3 29.4 28.5 27.5 26.5
40 A 49.8 49.0 48.2 47.4 46.5 45.6 44.7 43.8 42.9 42.0 41.0 40.0 38.9 37.7 36.5 35.2 33.9 32.6
Moduláris védel-
Moduláris védel-
mi készülékek
mi készülékek
Tényezők tengerszint feletti magasság függése
Darabszám K
n=1 1
2≤n<4 0.8
4≤n<6 0.7
6 ≤ n < 10 0.6
10 ≤ n 0.5
422 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 423
Motorvédő- és 08 Oldal
mágneskapcsolók
Motorvédő-kapcsolók 426
Impulzusrelék 428
Motorvédő- és
mágneskapcs.
mágneskapcs.
használata a zavaró hanghatások elkerülés végett: nincs
kapcsolási zaj és így könnyebb a pihenés. A lakossági
moduláris mágneskapcsolók elérhetőek AC és DC vezérlő
feszültséggel is, akár 63 A-ig.
424 425
Motorvédő-és mágneskapcsolók Motorvédő-és mágneskapcsolók
Motorvédő-kapcsolók Motorvédő-kapcsolók
Motorvédő- és
mágneskapcs.
mágneskapcs.
20-25 A 2,5 MM513N
Leírás:
25-32 A 2,5 MM514N --3 x 25 mm²
--sínek betáplálásához
--a sínt le kell süllyeszteni
Segédérintkező
Megnevezés Modulszám Cikkszám
Leírás: Direkt bekötő motorvédő-kapcsolóhoz, 3P, 10 mm2 2,5 KF30M KF30M
--1 záró+1 nyitó érintkező, 3,5 A - 230 V AC
MZ520N
Megnevezés Cikkszám
Érintésvédelmi burkolat KZ058
KZ058
Jelzőérintkező
Leírás:
--2 záró érintkező, 3,5 A - 230 V AC, 2 A - 400 V AC
--jelzés: a) túlterhelés esetén; b) rövidzárlat esetén
MZ527N
Feszültségcsökkenési kioldó
MZ528N
426 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 427
Motorvédő-és mágneskapcsolók Motorvédő-és mágneskapcsolók
Impulzusrelék Mágneskapcsolók, 230 V AC
--szabvány: MSZ EN 60669-1, MSZ EN 60669-2-2 --folyamatos állásjelzés külső készülékhez, pl: kapcsolóóra vagy végállás-kapcsoló --szabvány: MSZ EN 61095, VDE 0637-3 --érintkező pozíció kijelzés
--AC és DC üzemmód --érintésvédelem DIN VDE 0106, 100 --opcionális: ESC080 segédérintkező --érintkező védelem DIN VDE 0106 100.rész szerint
--érintkező állásjelző és kézi kapcsolás --az impulzusrelékkel kapcsolható lámpatípusok darabszámát lásd a műszaki --csendes üzemű mágneskapcsolók: ESCxxxS --frekvencia 50 Hz
adatlapok résznél
--impulzusvezérelt áramkörök központi vezérlésére, KI-BE kapcsolására --a lenti impulzusrelék (EPN sorozat) LED fényforrásokhoz is használható
--többfokozatú központi KI-BE kapcsoló az egyedi központi vezérlés felülbírálatára 400 W teljesítményig Mágneskapcsoló, 230 V AC, 1 pólus
--1 záró és 1 nyitó érintkező távjelzéshez
Motorvédő- és
mágneskapcs.
mágneskapcs.
Névleges Névleges 25 A 1 1 záró+1 nyitó ESC227
Megnevezés áram feszültség [AC/DC] Modulszám Érintkezők Cikkszám
40 A 3 2 záró ESC240
Impulzusrelé, 1 záró+1 nyitó 16 A 48 V/24 V 1 1Z+1NY EPN503
40 A 3 2 nyitó ESC241
Impulzusrelé, 1 záró+1 nyitó 16 A 230 V/110 V 1 1Z+1NY EPN515
63 A 3 2 záró ESC263
Impulzusrelé, 1 záró+1 nyitó 16 A 24 V/12 V 1 1Z+1NY EPN518
63 A 3 2 nyitó ESC264 ESC225
Impulzusrelé, 1 záró+1 nyitó 16 A 12 V/- 1 1Z+1NY EPN519
Névleges
Megnevezés áram Modulszám Érintkezők Cikkszám
Tartozék impulzusreléhez, központi vezérléshez 1A 0,5 EPN050
Segédérintkező impulzusrelékhez, 2A, 250 V 2A 0,5 1Z+1NY EPN051
Tartozék impulzusreléhez, többszintű központi vezérléshez 1A 0,5 EPN052
Tartozék impulzusreléhez, folyamatos jelhez 2A 0,5 EPN053
EPN050
428 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 429
Motorvédő-és mágneskapcsolók Motorvédő-és mágneskapcsolók
Mágneskapcsolók, 230 V AC Mágneskapcsolók, 12/24 V AC
Névleges áram Modulszélesség Érintkezők Cikkszám Névleges áram Modulszélesség Érintkezők Cikkszám
16 A 1 2 záró ERC216 25 A 1 1 záró ESL125
16 A 1 2 nyitó ERC217 25 A 1 2 záró ESL225
16 A 1 1 záró+1 nyitó ERC218 25 A 1 2 nyitó ESL226
16 A 2 3 záró ERC316 25 A 1 1 záró+1 nyitó ESL227
16 A 2 4 nyitó ERC416 25 A 2 4 záró ESL425
16 A 2 2 záró+2 nyitó ERC418 25 A 2 4 nyitó ESL426
ERC216 25 A 1 1 záró ERC125 25 A 2 2 záró+2 nyitó ESL427 ESL463
25 A 1 2 záró ERC225 25 A 2 3 záró+1 nyitó ESL428
25 A 1 2 nyitó ERC226 40 A 3 2 záró ESL240
25 A 2 3 záró ERC325 40 A 3 2 nyitó ESL241
25 A 2 4 záró ERC425 40 A 3 4 záró ESL440
25 A 2 4 nyitó ERC426 63 A 3 2 záró ESL263
25 A 2 2 záró+2 nyitó ERC427 63 A 3 2 nyitó ESL264
25 A 2 3 záró+1 nyitó ERC428 63 A 3 4 záró ESL463
40 A 3 2 záró ERC240
63 A 3 2 záró ERC263
Mágneskapcsolók, 12 V AC, kapcsolható, I-AUTO-0
Motorvédő- és
Motorvédő- és
mágneskapcs.
mágneskapcs.
Mágneskapcsoló, 230 V AC, kézzel kapcsolható, I-AUTO-0 Névleges áram Modulszélesség Érintkezők Cikkszám
16 A 1 2 záró ERL216
Névleges áram Modulszélesség Érintkezők Cikkszám 16 A 1 2 nyitó ERL217
25 A 1 2 záró ETC225 16 A 1 1 záró+1 nyitó ERL218
25 A 1 2 nyitó ETC226 16 A 2 2 záró+2 nyitó ERL418
25 A 1 1 záró+1 nyitó ETC227 25 A 1 2 záró ERL225
25 A 2 3 záró ETC325 25 A 2 4 záró ERL425
25 A 2 4 záró ETC425 40 A 3 2 záró ERL240 ERL217
40 A 3 3 záró ETC340 63 A 3 2 záró ERL263
ETC463 40 A 3 4 záró ETC440
63 A 3 3 záró ETC363
Mágneskapcsolók, 24 V AC
63 A 3 4 záró ETC463
430 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 431
Motorvédő-és mágneskapcsolók Motorvédő-és mágneskapcsolók
Csendes mágneskapcsolók, 230 V AC Csendes mágneskapcsolók, 230 V AC
Csendes mágneskapcsoló, 230 V AC, 1 pólus Csendes mágneskapcsoló, 230 V AC, kapcsolható, I-AUTO-0
Névleges áram Modulszélesség Érintkezők Cikkszám Névleges áram Modulszélesség Érintkezők Cikkszám
25 A 1 1 záró ESC125S 25 A 1 1 záró ERC125S
25 A 1 2 záró ERC225S
25 A 2 2 záró ERC625S
25 A 2 3 záró ERC325S
25 A 2 4 záró ERC425S
40 A 1 2 záró ERC240S
ESC125S ERC225S
Csendes mágneskapcsoló, 230 V AC, 2 pólus Csendes mágneskapcsoló, 230 V AC, kézzel kapcsolható, I-AUTO-0
Névleges áram Modulszélesség Érintkezők Cikkszám Névleges áram Modulszélesség Érintkezők Cikkszám
25 A 1 2 záró ESC225S 25 A 1 2 záró ETC225S
40 A 3 2 záró ESC240S 25 A 2 3 záró ETC325S
63 A 3 2 záró ESC263S 25 A 2 4 záró ETC425S
Motorvédő- és
Motorvédő- és
mágneskapcs.
mágneskapcs.
ESC225S ETC225S
ESC325S
432 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 433
Motorvédő-és mágneskapcsolók Motorvédő-és mágneskapcsolók
Csendes mágneskapcsolók, 12/24 V AC/DC Csendes mágneskapcsolók, 12/24 V AC/DC
Névleges áram Modulszélesség Érintkezők Cikkszám Névleges áram Modulszélesség Érintkezők Cikkszám
25 A 1 2 záró ESL225SDC 16 A 2 2 záró+2 nyitó ERD418S
25 A 2 3 nyitó ESL326SDC 25 A 1 2 záró ERD225S
25 A 2 4 záró ESL425SDC 25 A 2 2 záró ERD625S
25 A 2 4 nyitó ESL426SDC 25 A 2 4 záró ERD425S
25 A 2 2 záró+2 nyitó ESL427SDC
25 A 2 3 záró+1 nyitó ESL428SDC
ESL225SDC ERD425S
Csendes mágneskapcsolók, 12 V DC, kapcsolható, I-AUTO-0 Csendes mágneskapcsolók, 24 V DC, kapcsolható, I-AUTO-0
Névleges áram Modulszélesség Érintkezők Cikkszám Névleges áram Modulszélesség Érintkezők Cikkszám
16 A 1 2 záró+2 nyitó ERL418SDC 25 A 1 2 záró ERD225SDC
25 A 2 2 záró ERL625SDC 25 A 2 2 záró ERD625SDC
25 A 2 4 záró ERL425SDC 25 A 3 4 záró ERD425SDC ESD263S
Motorvédő- és
mágneskapcs.
mágneskapcs.
ERL418SDC
Névleges áram Modulszélesség Érintkezők Cikkszám
40 A 3 2 záró ESD240S
Csendes mágneskapcsolók, 12 V AC/DC 40 A 3 4 záró ESD440S
63 A 3 2 záró ESD263S
Névleges áram Modulszélesség Érintkezők Cikkszám 63 A 3 4 záró ESD463S
40 A 3 2 záró ESL240S
40 A 3 4 záró ESL440S
63 A 3 2 záró ESL263S ESD263S
63 A 3 4 záró ESL463S
ESL240S
Névleges áram Modulszélesség Érintkezők Cikkszám
40 A 3 2 záró ERD240S
Csendes mágneskapcsolók, 12 V AC/DC, kapcsolható, I-AUTO-0 63 A 3 2 záró ERD263S
Interface relé
ERL263S
Frekvencia 50/60 Hz --terhelési áram: 75-120 mA
Szigetelési feszültség 250 V --kimenet: 1 váltóérintkező, min. 10 mA - 12 V DC
ESC080
434 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 435
Motorvédő-és mágneskapcsolók Motorvédő-és mágneskapcsolók
Motorvédő-kapcsolók műszaki adatlap Impulzusrelék műszaki adatlap
Szabvány MSZ EN 60947-4-1 Impulzuskapcsoló EPN510 EPN501 EPN513 EPN511 EPN512 EPN525 EPN548 EPN528
VDE 0660, 102. EPN515 EPN503 EPN518 EPN519 EPN522 EPN540 EPN541
Névleges üzemi feszültség 230 V - 690 V~ EPN520 EPN526 EPN524 EPN521 EPN546
Névleges üzemi áram max. 32 A AC vezérlés
-- Névleges feszültség 230 V 48 V 24 V 12 V 8V 230 V 48 V 24 V
Névleges lökőfeszültség 6 kV
-- Tolerancia +10/-20 % +10/-20 % +10/-20 % +10/-20 % +10/-20 % +10/-20 % +10/-20 % +10/-20 %
Névleges frekvencia 40 - 60 Hz -- Frekvencia 50 Hz 50 Hz 50 Hz 50 Hz 50 Hz 50 Hz 50 Hz 50 Hz
Villamos élettartam 100000 AC 3 -- Üzemi fogyasztás 24 VA 29 VA 24 VA 24 VA 20 VA 48 VA 47 VA 43 VA
Működési ciklus 100 % ED DC Vezérlés
Környezeti hőmérséklet -25°C, +55°C -- Névleges feszültség 110 V 24 V 12 V – – 110 V 24 V 12 V
-- Tolerancia +10/-20 % +10/-20 % +10/-20 % +10/-20 % +10/-20 % +10/-20 % +10/-20 % +10/-20 %
Vezeték keresztmetszet
-- Üzemi fogyasztás 12 W 12 W 12 W 12 W 12 W 25 W 25 W 25 W
tömör 1-6 mm2
Érintkezők terhelhetősége
flexibilis 1-4 mm2 -- Névleges áram 16 A 16 A
Névleges üzemi áram, xIn -- Szigetelési feszültség AC 250 V AC 400 V
-- Villamos élettartam (cosφ=1) 150000 kapcsolás 150000 kapcsolás
-- Mechanikai élettartam 500000 kapcsolás 500000 kapcsolás
Segédérintkező MZ520N Kiválasztási táblázat, AC-3: -- Teljesítményveszteség (érintkezők) 1,2 W 1,2 W
-- 1 záró és 1 nyitó érintkező -- Min. impulzus időtartam 50 ms
-- 3,5 A/ 230 V~ 220 V 380 V 440 V 500 V 660 V Beállítási áram -- Tartós feszültség max. 1 óra
-- 2 A/ 400 V~ 230 V 400 V 690 V -- Nyugalmi áram 6 mA
240 V 415 V (lámpás nyomógomb)
kW kW kW kW kW párhuzamos C = 1 µF 10 mA
párhuzamos C = 10 µF 44 mA
Motorvédő- és
Motorvédő- és
mágneskapcs.
mágneskapcs.
- - - - 0,06 0,1 - 0,16 A
Jelzőérintkező MZ527N C = 20 µF fölött 110 mA
- 0,06 0,06 0,06 0,12 0,16 - 0,25 A
-- 2 záró érintkező 3,5 A/230 V~ -- nyugalmi áram EP071 – 15 mA –
2 A/400 V~ 0,06 0,09 0,12 0,12 0,18 0,25 - 0,40 A
-- segédérintkezővel
-- jelzés rövidzárlat esetén 0,09 0,12 0,18 0,25 0,25 0,40 - 0,63 A párhuzamos C = 1 µF – 50 mA –
-- jelzés túlterhelés esetén 0,18 0,25 0,25 0,37 0,55 0,63 - 1,0 A párhuzamos C = 2,2 µF – 100 mA –
0,25 0,55 0,55 0,75 1,1 1,0 - 1,6 A Üzemi hőmérséklet -5-től +40°C-ig
0,37 0,75 1,1 1,1 1,5 1,6 - 2,5 A Tárolási hőmérséklet -40-től +80°C-ig
Feszültségcsökkenési kioldó:
MZ528N - 230 V~ 0,75 1,5 1,5 2,2 3 2,5 - 4,0 A Csavaros kötés
MZ529N - 400 V~ -- hajlékony 6 mm²
1,1 2,2 3 3 4 4,0 - 6,3 A
-- merev 10 mm²
2,2 4 4 4 7,5 6,3 - 10 A
Vezeték keresztmetszet QC
4 7,5 9 9 12,5 10 - 16 A -- egyerű kábelsaru nélkül 1 - 2,5 mm²
5,5 9 11 12,5 15 16 - 20 A -- merev 1 - 2,5 mm²
Szerelés:
5,5 12,5 12,5 15 22 20 - 25 A
segédérintkező vagy jelzőérintkező
7,5 15 - - - 25-32 A Tartozékok EPN050, EPN052(2) EPN051 EPN053
Névleges feszültség (1) AC 24-től 230V-ig – AC 24-től 230V-ig
DC 12-től 110V-ig
Zárlati szilárdság fedővédelem Érintkező terhelhetősége (AC1) – 2 A / AC 250 V –
220-240 V~ 400-415 V~ 230 V~ 400 V~ Üzemi hőmérséklet -5-től +40°C-ig
MM501N nincs szükség nincs szükség Tárolási hőmérséklet -40-től +80°C-ig
MM502N fedővédelemre, belső fedővédelemre Bekötés
MM503N kiépítés 100 kA-ig -- hajlékony 6 mm²
OFF
MM504N -- merev 10 mm²
MM505N (1)
Kiegészítő vezérlőfeszültsége = impulzuskapcsoló vezérlőfeszültsége
MM506N (2)
230V-nál max. 16db EPN050, 24V-nál pedig max 3db EPN050 kapcsolható össze
MM507N
Clic !
MM508N
MM509N
MM510N 1 A tartozékok szerszám nélkül egyszerűen szerelhetők Impulzuskapcsolók és tartozékok kombinációja
feszültségcsökkenési kioldó MM511N 16 kA 16 kA 50 A 50 A
MM512N 16 kA 16 kA 50 A 50 A
2
MM513N 16 kA 16 kA 50 A 50 A
MM514N 16 kA 16 kA 50 A 50 A
Clic ! 4
90
436 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 437
Motorvédő-és mágneskapcsolók Motorvédő-és mágneskapcsolók
Impulzusrelék műszaki adatlap Impulzusrelék műszaki adatlap
Motorvédő- és
mágneskapcs.
mágneskapcs.
58 W 14 - 250 W 3 54 µF Központi vezérlés
párhuzamosan 15 W 27 121 µF 400 W 2 50 µF
kompenzált 18 W 27 121 µF L/-
Kompenzálatlan, 70 W 9 -
30 W 25 112 µF N/+
nagynyomású 150 W 5 -
36 W 25 112 µF nátriumgőz-lámpa 250 W 3 - Aus Ein
58 W 16 72 µF 400 W 2 -
Duo-kapcsolású 2 x 18 W 40 2,7 µF Kompenzált, 70 W 5 60 µF
2 x 20 W 40 2,7 µF nagynyomású 150 W 3 54 µF
2 x 36 W 22 3,4 µF nátriumgőz-lámpa 250 W 2 64 µF
2 x 40 W 22 3,4 µF 400 W 1 50 µF
2 x 58 W 12 5,3 µF
EPN050 EPN050 EPN050 EPN050
2 x 65 W 12 5,3 µF EPN052 33 33
Duo-kapcsolás 18 W 30 -
elektronikus előtéttel 36 W 26 - 31 11 11 31 11 11
58 W 15 -
A1 1 3 A1 1 3 A1 1 3 A1 1 3
(1)
A megadott kondenzátor terhelést nem szabad túllépni A2 2 4 A2 2 4 A2 2 4 A2 2 4
32 14 14 32 14 14
EPN052
EPN051 Jelzés segédérintkezővel EPN053 Vezérlés folytonos jellel Az impulzus kapcsolók méretei
L L 42
N N 17.5 38
23
11
21
A1 1 3
A1 1 3
85 45
A2 2 4
A2 2 4
22
12
24
14
58
61
Kapcsolóóra
438 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 439
Motorvédő-és mágneskapcsolók Motorvédő-és mágneskapcsolók
Mágneskapcsolók műszaki adatlap Mágneskapcsolók műszaki adatlap
Műszaki adatok Mágneskapcsolók Segéd- Interfészrelék Műszaki adatok, kiválasztási segédlet mágneskapcsolókhoz A műszaki táblázat a lenti követelmények teljesülése
érintke- A mágneskapcsolók kiválasztásánál a következő jellemzőket kell esetén hiteles:
zők figyelembe venni: -- működési hőmérséklet 40°C alatt
-- alkalmazási terület (fűtés, világítás, stb.) -- ha több mágneskapcsoló kerül egymás mellé beépítve, akkor a má-
ERL216 ERD216 ERC216 ERL418 ERD418 ERC418 ESC080 EN145 EN146 -- kapcsolási teljesítmény/ fogyasztó teljesítménye sodik mellé LZ060 (0,5 modulszéles) távtartót kell beépíteni
ERL218 ERD218 ERC218 -- élettartam (mechanikus/villamos) -- ha több csendes mágneskapcsoló kerül egymás mellé beépítve,
Névleges feszültség AC 12 V/ 24 V/ 230 V/ 50 12 V/ 24 V/ 230 V/ 250 V 12-24 V 230 V akkor minden készülék mellé LZ060 (0,5 modulszéles) távtartót kell
50 Hz 50 Hz Hz 50 Hz 50 Hz 50 Hz AC/DC beépíteni
Szabvány EN 61095 EN 61095 -- Működési ciklus: 100 %
Modulszám 1 2 1/2 1
Termikus határáram Ith (40°C) 16 A 6A 5A Műszaki adatok ESL225 ESD225 ESC125 ESD425 ESC325 ESD440 ESD463 ESC240S* ESC263S* ESC080
ESC225 ESC325S* ESC340 ESC463
Névleges frekvencia 50 - 60 Hz 50 Hz ESC226 ESC425 ESC340S* ESC463S*
Névleges szigetelési feszültség (Ui) 250 V ESC227 ESC425S* ESC440 ESC464
ESC225S* ESC426 ESC440S*
Névleges lökőfeszültség (Uimp) 4 kV ESC426S* ESC441
IP védettség 2 ESC428
ESC428S*
Névleges áram és kapcsolási teljesítmény AC Névleges feszültség AC 12 V/ 50 24 V/ 230 V/ 24 V/ 230 V/ 24 V/ 50 Hz 230 V/ 50 Hz 250 V
AC-1 / AC-7a Hz 50 Hz 50 Hz 50 Hz 50 Hz *230 V/ 50/60 Hz
*230 V/ 50/60 Hz *230 V/ 50/60 Hz
Névleges üzemi áram Ie 16 A
Szabvány
Névleges kapcsolási teljesítmény 230 V 3 kW Modulszám 1 2 3 1/2
400 V 8,9 KW Termikus határáram Ith (40°C) 25 A 40 A 63 A 40 A 63 A 6A
AC-3 / AC-7b Névleges frekvencia 50 - 60 Hz
Névleges üzemi áram Ie 5,5 A Névleges szigetelési feszültség (Ui) 250 V 440 V
Motorvédő- és
mágneskapcs.
mágneskapcs.
IP védettség 2
400 V 1,7 kW
Névleges áram és kapcsolási teljesítmény AC
AC-12
AC-1 / AC-7a
Névleges üzemi áram Ie, 230 V 6A Névleges üzemi áram Ie 25 A 40 A 63 A 40 A 63 A
AC-15 Névleges kapcsolási teljesítmény 230 V 4,6 kW 7,3 kW 11,6 kW 7,3 kW 11,6 kW
Névleges üzemi áram Ie, 230 V 2A 400 V 13,8 kW 22 kW 35 kW 22 kW 35 kW
Mechanikus és villamos élettartam AC-3 / AC-7b
440 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 441
Motorvédő-és mágneskapcsolók Motorvédő-és mágneskapcsolók
Mágneskapcsolók műszaki adatlap Mágneskapcsolók műszaki adatlap
A mágneskapcsolók kiválasztását a működtetni kívánt terhelés típusa A következő táblázat az egy pólusra köthető maximális lámpaszámot
(fűtés, világítás...), valamint az üzemi körülmények (hőmérséklet, kí- adja meg 230V, 50Hz terhelő áram mellett.
vánt élettartam...) határozzák meg.
Típus 1 + 2 modul 3 modul Típus 1 + 2 modul 3 modul
Lámpa terhelés Teljesítmény Kompenzálás (Cmax) 16 A 25 A 40 A 63 A Lámpa terhelés Teljesítmény Kompenzálás (Cmax) 16 A 25 A 40 A 63 A
-- Izzó és halogén lámpák 40 W 45 60 105 160 -- Duokapcsolás, elektronikus előtéttel 2 x 18 W 36 56 111 166
60 W 30 48 85 125 2 x 36 W 20 30 60 90
75 W 25 38 70 100 2 x 58 W 12 19 38 57
100 W 20 30 50 75
150 W 13 20 35 50
200 W 10 15 25 38
300 W 7 10 18 25 -- Nagynyomású higanygőz lámpa, 50 W 15 20 34 53
500 W 4 6 10 15 kompenzálatlan 80 W 10 15 27 40
1000 W 2 3 6 8 125 W 8 10 20 28
250 W 4 6 10 15
400 W 2 4 6 10
Fénycsövek 700 W 1 2 4 5
-- Energiatakarékos lámpa, 5W 210 330 660 700 -- Nagynyomású higanygőz lámpa, 50 W 7 μF 11 15 28 43
kompenzálatlan 7W 150 222 456 495 párhuzamosan kompenzált 80 W 8 μF 9 13 25 38
9W 126 195 375 407 125 W 10 μF 9 10 20 30
11 W 105 161 325 357 250 W 18 μF 4 6 11 17
15 W 75 123 247 290 400 W 25 μF 3 4 8 12
18 W 65 105 215 247 700 W 40 μF 2 2 5 7
20 W 57 92 190 220 1000 W 60 μF 0 1 3 5
23 W 52 80 164 192
26 W 50 75 150 170 -- Kisnyomású nátriumgőz lámpa, 18 W 18 34 57 90
Motorvédő- és
Motorvédő- és
kompenzálatlan 35 W 4 10 15 25
mágneskapcs.
mágneskapcs.
-- E
nergiatakarékos lámpák 5W 160 230 470 705 55 W 5 9 13 22
elektronikus előtéttel 7W 120 180 330 510 90 W 3 6 9 20
9W 94 133 265 395 135 W 2 4 6 10
11 W 80 125 220 305 180 W 2 4 6 10
15 W 65 90 126 225
18 W 48 69 138 187 -- Kisnyomású nátriumgőz lámpa, 18 W 7 μF 14 21 40 60
20 W 50 70 110 160 párhuzamosan kompenzált 35 W 8 μF 6 10 15 23
23 W 43 60 98 142 55 W 10 μF 5 7 11 16
26 W 34 50 84 125 90 W 18 μF 3 5 8 11
135 W 25 μF 2 3 5 7
-- Kompenzálatlan 15 W 22 30 70 100 180 W 40 μF 2 3 5 7
18 W 22 30 70 100
20 W 22 30 70 100 -- Nagynyomású nátriumgőz lámpa, 35 W 15 22 40 60
36 W 20 28 60 90 kompenzálatlan 50 W 12 17 28 42
40 W 20 28 60 90 70 W 8 12 20 32
42 W 19 25 55 83 110 W 6 9 17 25
58 W 13 17 35 56 150 W 4 7 13 18
65 W 13 17 35 56 250 W 2 4 8 11
80 W 10 15 30 48 400 W 1 2 5 8
115 W 7 10 20 32 1000 W 1 1 2 3
140 W 6 8 16 26 -- Nagynyomású nátriumgőz lámpa, 35 W 6 μF 11 18 30 50
-- Párhuzamosan kompenzált 15 W 5 μF 15 20 40 60 párhuzamosan kompenzált 50 W 8 μF 9 11 24 32
18 W 5 μF 15 20 40 60 70 W 12 μF 6 8 17 25
20 W 5 μF 15 20 40 60 110 W 12 μF 5 6 16 24
36 W 5 μF 15 20 40 60 150 W 20 μF 6 7 13 20
40 W 5 μF 15 20 40 60 250 W 32 μF 5 6 9 14
42 W 5 μF 15 20 40 60 400 W 45 μF 3 4 8 10
58 W 7 μF 11 17 30 43 1000 W 100 μF 1 2 4 6
65 W 7 μF 10 15 30 43 -- Fémhalogén lámpa, 35 W 27 40 68 106
80 W 7 μF 10 15 30 43 kompenzálatlan 70 W 16 24 42 64
115 W 18 μF 5 9 14 20 150 W 8 12 20 32
-- Duokapcsolású 2 x 18 W 20 30 50 75 250 W 5 8 14 21
2 x 20 W 20 30 50 75 400 W 3 5 8 13
2 x 36 W 11 16 26 42 1000 W 1 2 4 5
2 x 40 W 9 14 40 64 -- Fémhalogén lámpa, 35 W 6 μF 12 18 31 50
2 x 42 W 9 14 40 64 párhuzamosan kompenzált 70 W 12 μF 6 9 16 25
2 x 58 W 7 10 27 42 150 W 20 μF 4 6 10 15
2 x 65 W 7 10 27 42 250 W 32 μF 3 4 7 10
2 x 80 W 5 8 22 34 400 W 35 μF 2 3 5 7
2 x 115 W 4 6 16 25 1000 W 60 μF 1 1 2 3
-- Duokapcsolású, 2 x 18 W 3,5 μF 30 46 80 123
soros kompenzálással 2 x 20 W 3,5 μF 30 46 80 123
2 x 36 W 4,5 μF 16 24 44 68
2 x 40 W 4,5 μF 14 22 39 61
2 x 42 W 4,5 μF 14 22 39 61
2 x 58 W 7 μF 10 16 27 42
2 x 65 W 7 μF 10 16 27 42
2 x 80 W 9 μF 9 13 22 34
2 x 115 W 18 μF 6 10 16 25
-- Elektronikus előtéttel 18 W 74 111 222 333
36 W 38 58 117 176
58 W 25 37 74 111
442 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 443
Motorvédő-és mágneskapcsolók Motorvédő-és mágneskapcsolók
Mágneskapcsolók műszaki adatlap Mágneskapcsolók műszaki adatlap
63
60 60 60 63 63 63
44 44 44 44 44 44
U U 44 44 44 44 44 44
A1 A1
35,6
35,6
35,6
35,6
35,6
35,6
85,4
85,4
85,4
45
45
45
83
83
83
35,6
35,6
35,6
35,6
35,6
35,6
85,4
85,4
85,4
45
45
45
83
83
83
R R R 6,15 6,15 6,15 6,15 6,15 6,15
R R
Méretek: 2 modulos
Előlnézet Oldalnézet Oldalnézet
kapcsoló nélkül kapcsolóval
65 65 65 69 69 69
65 65 65 69 69 69
60 60 60 64 64 64
60 60 60 64 64 64
Motorvédő- és
Motorvédő- és
mágneskapcs.
mágneskapcs.
35,75 35,75 35,75 44 44 44 44 44 44
35,75 35,75 35,75 44 44 44 44 44 44
85,43
85,43
85,43
35,6
35,6
35,6
35,6
35,6
35,6
85,43
85,43
85,43
83
45
83
45
83
45
35,6
35,6
35,6
35,6
35,6
35,6
230 V 16 A 3,00 2,50 1,90 0,85 0,70
83
45
83
45
83
45
25 A 4,60 4,00 3,00 1,35 1,00
40 A
7,30 6,30 4,70 2,20 1,60
63 A
11,60 10,0 7,50 3,50 2,50
6,15 6,15 6,15 6,15 6,15 6,15
400 V 16 A 8,90 8,00 5,80 2,80 2,00 6,15 6,15 6,15 6,15 6,15 6,15
54 54 60,25
65 60,25
65 60,25 63,65
69 63,6569 63,65
L1 L2 44,3
60,25
44,3
60,25 44,3
44,3
63,65
44,3
63,65 44,3
44,3 44,3 44,3 44,3
88
85
45
88
85
45
36
36
36
36
88
85
45
36
36
88
85
45
88
85
45
36
36
36
36
A1
M ESC080
M
3~ Előlnézet Oldalnézet
11 11 11 44 44 44
11 11 44 44
egyfázisú háromfázisú Mágneskapcsoló
(AC3 vagy AC7b) kiválasztása
230 V 400 V 2 pólus 3 pólus
maximális fogyasztói 0,88 25 A
83
66
45
83
66
45
87
87
83
66
45
87
terhelés (kW) 2,6 40 A
83
66
45
83
66
45
87
87
2,6 25 A
7,8 40 A
10,0 63 A 9 9 9 60 60 60
9
11 11 9 11 60
65 65 60 65
Kiválasztási segédlet mágneskapcsolókhoz 11 11 65 65
A mágneskapcsoló kiválasztásánál figyelembe kell venni a terhelés
típusát (fűtés, világítás, motoros fogyasztó) és az üzemi igényeket
(környezeti hőmérséklet, élettartam).
444 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 445
Túlfeszültség- 09 Oldal
védelem
Túlfeszültség-levezető, T1+T2 448
Túlfeszültség-levezető, T1 449
Túlfeszültség-levezető, T2 450
Túlfeszültség-levezető, T3 452
Túlfeszültség-
védelem
védelem
446 447
Túlfeszültség-védelem Túlfeszültség-védelem
Túlfeszültség-levezető, T1+T2 Túlfeszültség-levezető, T1
--szabványok: MSZ EN 61643-11 / VDE 0675-6-11 --mindegyik cserélhető betétes készülék --szabványok: MSZ EN 61463-11, VDE 0675-6-11
Névleges feszültség MSZ EN 61643-1 szabvány szerint: 255 V Névleges feszültség MSZ EN 61643-1 szabvány szerint: 255 V
Földelési Földelési
Megnevezés Iimp Up rendszer Modulszám Cikkszám Megnevezés Iimp Up rendszer Modulszám Cikkszám
Túlfeszültség-levezető, 3P 75 kA 1,5 kV TN-C 6 SPN800 Túlfeszültség-levezető, 1P 50 kA 4 kV TN 2 SP120
SPN801
Túlfeszültség-levezető, 4P 100 kA 1,5 kV TN-S 8 SPN801 Túlfeszültség-levezető, 1P 100 kA 4 kV TT 2 SP150
Túlfeszültség-levezető, 4P 100 kA 1,5 kV TT 8 SPN802 Túlfeszültség-levezető, 3P 100 kA 4 kV TN 4 SP320
Túlfeszültség-levezető távjelzővel, 3P 75 kA 1,5 kV TN-C 6 SPN800R
Túlfeszültség-levezető távjelzővel, 4P 100 kA 1,5 kV TN-S 8 SPN801R SP120
SPN080
Túlfeszültség-levezető, T1+T2
Túlfeszültség-
Túlfeszültség-
védelem
védelem
Névleges feszültség MSZ EN 61643-1 szabvány szerint: 275 V
Földelési
Megnevezés Iimp Up rendszer Modulszám Cikkszám
Túlfeszültség-levezető, 3P 37,5 kA 1,5 kV TN-C 3 SPN900
Túlfeszültség-levezető, 4P 50 kA 1,5 kV TN-S 4 SPN901
Túlfeszültség-levezető távjelzővel, 3P 37,5 kA 1,5 kV TN-C 3 SPN900R
Túlfeszültség-levezető távjelzővel, 4P 50 kA 1,5 kV TN-S 4 SPN901R
SPN901
SPN901
448 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 449
Túlfeszültség-védelem Túlfeszültség-védelem
Túlfeszültség-levezető, T2 Túlfeszültség-levezető, T2
--szabvány: MSZ EN 61463-11, VDE 0675-6-11 --az 1. és 2. típusú levezetők közötti áramútnak 15 m-nél nagyobbnak kell lennie, Túlfeszültség-levezető betét, T2, PV-napelemes rendszerekhez
--ezen levezetők feladata a túlfeszültségek 1,25 kV/ 1,5 kV/ 2 kV értékre való ha ez nem teljesül, akkor csatolóinduktivitást kell beépíteni
korlátozása és a hálózaton belül az I. típusok után kell beépíteni
Megnevezés Iimp Up Modulszám Cikkszám
Túlfeszültség-levezető, PV, 3P 25 kA 4 kV 3 SPV325
Túlfeszültség-levezető, T2, 1P
Földelési
Megnevezés Iimp Up rendszer Modulszám Cikkszám
Túlfeszültség-levezető távjelzővel, 1P 40 kA 2 kV IT 1 SPN113 SPV325
Földelési SPV025
Megnevezés Iimp Up rendszer Modulszám Cikkszám
Túlfeszültség-levezető, 3P 40 kA 1,25 kV TN-C 3 SPN315
Túlfeszültség-levezető távjelzővel, 3P 40 kA 1,5 kV TN-C 3 SPN317
Túlfeszültség-levezető, 3P 40 kA 2 kV IT 3 SPN513
Túlfeszültség-levezető távjelzővel, 3P 40 kA 2 kV IT 3 SPN517
SPN317
Túlfeszültség-
Túlfeszültség-
Túlfeszültség-levezető, T2, 4P
védelem
védelem
Névleges feszültség: 230/400 V
Földelési
Megnevezés Iimp Up rendszer Modulszám Cikkszám
Túlfeszültség-levezető, 4P 40 kA 1,5 kV TN-S 4 SPN415
Túlfeszültség-levezető távjelzővel, 4P 40 kA 1,5 kV TN-S 4 SPN417
Túlfeszültség-levezető, 4P 40 kA 1,5 kV TT/TN-S 4 SPN418
Túlfeszültség-levezető távjelzővel, 4P 40 kA 1,5 kV TT/TN-S 4 SPN419
SPN417
Túlfeszültség-levezető betét, T2
SPN013
450 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 451
Túlfeszültség-védelem Túlfeszültség-védelem
Túlfeszültség-levezető, T3 Túlfeszültség-levezető, KNX
--szabvány: MSZ EN 61463-11, VDE 0675-6-11 a végkészülékhez, hogy a túlfeszültség elfogadható szintre csökkenthető legyen Túlfeszültség-levezető, KNX rendszerekhez
--a készülék ≥ 1,5 kV-ra korlátozza a túlfeszültséget.
a T3 túlfeszültség-levezetőknek a lehető legközelebb kell lenniük
Megnevezés Iimp Cikkszám
Túlfeszültség-levezető, KNX, 2P, 200 mm 5 kA TG029
Túlfeszültség-levezető, T3
Up: 1,5 kV
Leírás:
--Finom védelem, „D“ osztály
--1P+N-PE kioldás kijelzővel TG029
--L-N: védelmi szint ≤ 1,25 kV
--L(N)-PE: védelmi szint ≤ 1,5 kV
Földelési
SPN203N Megnevezés Iimp Up rendszer Modulszám Cikkszám
Túlfeszültség-levezető, 1P 5 kA 1,5 kV TN-S 1 SPN203N
Túlfeszültség-levezető, 3P 8 kA 1,5 kV TN-S 2 SPN403N
Betét SPN203N-hez 5 kA 1,5 kV 1 SPN023N
Betét SPN403N-hez 8 kA 1,5 kV 2 SPN043N
Túlfeszültség-
Túlfeszültség-
védelem
védelem
452 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 453
Túlfeszültség-védelem Túlfeszültség-védelem
Túlfeszültség-védelem alapjai Túlfeszültség-védelem alapjai
Túlfeszültség-
védelem
védelem
közepes B C C C
1 Stufe 1
fokozat 2Stufe 2 3Stufe
fokozat 3
fokozat
nagyon érzékeny B C D C D C D
6 kV
4 kV
1,5 kV
Áramszol-
EVU- Mindest-Überspannungsfestigkeit
A szigetelés minimális der
gáltatói
Bereich Isolation
túlfeszültség-állósága
terület (1)
Ha az épület elhelyezkedése nem is villám által veszélyeztetett,
akkor is előfordulhatnak túlfeszültségek a hálózat oldaláról.
KUNDENANLAGE
Fogyasztó villamos hálózata Ezért egy T3/”C” típusú túlfeszültség-levezető ajánlott a maximális
védelemhez.
454 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 455
Túlfeszültség-védelem Túlfeszültség-védelem
Koordinált túlfeszültség-védelem T1+T2 típusú készülékek bekötési adatlap
Villámáram-és túlfeszültség-levezetők szerelése -- Az egyes levezetők között bizonyos minimális vezetékhosszakra TN-C hálózatba történő bekötés soros csatlakozással
létesítményekben van szükség:
Villám- és túlfeszültség-levezető szerelését csak arra kiképzett A különböző védelmi fokozatok között lefektetett vezetékeket F
szakember kivitelezheti, emellett az ide vonatkozó biztonsági induktivitásoknak tekinthetjük. Általánosságban a villámáram- gL/gG
előírásokat és szabályokat figyelembe kell venni és be kell levezető (durva védelem) és a túlfeszültség-levezető (középvé- F ≤ 125 A
tartani. Ügyelni kell arra, hogy a berendezés üzemi feszültsége delem) közötti vezetékszakasz akkor tekinthető induktivitásnak, ha
a levezető ill. a védő csatlakozó névleges feszültségét ne lépje túl. az legalább 15 m, a kombinált (T1+T2) levezető esetében erre nincs F OK
szükség.
F > 125 A
Fontos szerelési tanácsok
TNC
-- A hatásos túlfeszültség-védelem előfeltétele a megfelelően kialakí- Ha ez a minimális vezetékhossz a villámáram-levezető és a
parallel
tott potenciálkiegyenlítés és kis impedanciájú földelési rendszer; túlfeszültség-levezető között nem alakítható ki, akkor „mesterséges”
-- Hogy a vezetékek mentén kialakuló feszültségesést elkerüljük, a induktivitást, kell a levezetők közé beiktatni.
vezeték-összekötéseket (a fázisvezetők és a levezető, valamint a le- -- Villámáram levezető (durva védelem) → levezető B
vezető és a potenciálkiegyenlítő sín között a lehető legrövidebbre -- Túlfeszültség-levezető (középvédelem) → levezető C
kell választani. -- Készülék-védelem (finom védelem) → levezető D
-- A villámáram-levezetőket (durva védelem) az épület fő betáplálási F S2 S3
pontjának közelében kell elhelyezni. A túlfeszültség-levezetők A mm² mm²
(középvédelem) pedig az alelosztókban kerülnek elhelyezésre. 25 10 16
35 10 16
40 10 16
50 10 16
63 10 16
Szerelési példák 80 16 16
100 25 16
Levezető Főelosztó 1. alelosztó 2. alelosztó Végkészülék Vezetékhossz Vezetékhossz 125 35 16
kombináció L1 L2
Villámáram-levezető L1 TV-készülék 15 m
(durva védelem) B C D
B HIFI
+
Túlfeszültség- L1 L2 PC 15 m tetszőleges
B C D
levezető
(középvédelem) Mosógép
Túlfeszültség-
Túlfeszültség-
C L1 tetszőleges
+ B El* C D Szárítógép
védelem
védelem
Készülék-védelem
(finom védelem) Hűtő Az „F” előtétbiztositó maximum 125 A-es lehet, nagyobb áramot
D a készülék kapcsai tartósan nem viselnek el.
B El* C D …
Párhuzamos bekötés
Villámáram-levezető L1 15 m F1 - F2
(durva védelem) B C
gL/gG
B
+ F1
Túlfeszültség- > 315 A
levezető
(középvédelem) B El* C F F2
C = 315 A
F1
≤ 315 A
Túlfeszültség- L1 tetszőleges
C D F2
levezető
(középvédelem)
C C D
+ F1 S2 S3 F2
Készülék-védelem A mm² mm² A
(finom védelem) L2 tetszőleges
C D 25 10 16 -
D 35 10 16 -
40 10 16 -
C D 50 10 16 -
63 10 16 -
Túlfeszültség- 80 10 16 -
levezető C 100 16 16 -
(középvédelem) 125 16 16 -
C C 160 25 25 -
200 35 35 -
Kombiableiter 250 35 35 -
Typ 1 L1 L2 tetszőleges tetszőleges
B C C D C D 315 50 50 -
> 315 50 50 315
A szigetelés minimális 6 kV
túlfeszültségállósága 4 kV
1,5 kV
Az F2-es előtétbiztosító maximum 325A-es lehet, nagyobb áramot
*Li = leválasztó induktivitás a készülék kapcsai tartósan nem viselnek el.
456 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 457
Túlfeszültség-védelem Túlfeszültség-védelem
T1+T2 típusú készülékek műszaki adatlap T1 típusú készülékek műszaki adatlap
Kombinált túlfeszültség-levezető SPN800 TN-C hálózatokhoz Kombinált túlfeszültség-levezető SPN801 és SPN802 a TN-S ill. T1 típusú villámáram-levezető Az SP120 és SP320 készülékeket nem szükséges előtétbiztosítóval
TT hálózatokhoz. A T1 típusú villámáram-levezető képes nagy energiájú túlfeszültsége- ellátni, ha a villamos betáplálás kisebb, mint 160 A. Nagyobb névle-
ket a DIN VDE 0185 szabvány szerinti értékekre lecsökkenteni. Eze- ges áram esetén a túlfeszültség-levezetőket 160 A-es előtétbiztosító-
ket a készülékeket a mérőhelyekhez és a főelosztók betáplálásához val kell ellátni. (lásd bekötési rajzot a fejezet végén)
közel kell telepíteni.
120 150
SP SP
320
SP
Túlfeszültség-
Iimp (10/350) μs 75 kA 100 kA (max. folyamatos üzemi fesz.)
Up ≤ 1,5 kV Névleges levezetési áram 1,5 kAeff 100 Aeff
védelem
védelem
Előtét biztosítók az üzemi feszültségen
soros csatlakozás 125 A Iimp (10/350) μs 50 kA (1pólus) 100 kA (3 pólus) 50 kA (1 pólus)
párhuzamos csatlakozás 315 A Up ≤ 4 kV
Zárlati szilárdság 25 kAeff Előtét biztosító ≤ 160 A gL/gG -
Védettség IP 20 Zárlati szilárdság 50 kA / 50 Hz -
Üzemi hőmérséklet -40...+60°C (előtétbiztosítóval)
Csatlakozás Védettség IP 20
flexibilis 10 … 35 mm² Tárolási hőmérséklet
merev 10 … 35 mm² -40...+80°C
Megszólalási idő ≤ 100 ns Üzemi hőmérséklet -40...+80°C
Távjelző kontakt nem igen nem igen nem igen Szigetelési ellenállás ≥ 103 MΩ
Meghúzási nyomaték 7 Nm Csatlakozás
flexibilis 10 … 35 mm²
merev 10 … 50 mm²
Megszólalási idő ≤ 100 ns
Meghúzási nyomaték 7 Nm
458 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 459
Túlfeszültség-védelem Túlfeszültség-védelem
T2 T2 készülékek műszaki adatlap
SPN 015 SPN 015 SPN 015 SPN 015 SPN 015 SPN 015 SPN 015 SPN 018
Műszaki adatok
SPN 015 SPN 015 SPN 015
L1 L2 L3 N L1 L2 L3 N
L1 L2 L3
Túlfeszültség-levezetők, T2
PE
Cikkszám SPN113 SPN115 SPN117 SPN118 SPN315 SPN317 SPN513 SPN517 SPN415 SPN417 SPN418 SPN419
Betétek típusa 1x 1x 1x 1x 3x 3x 3x 3x 4x 4x 3x 3x
SPN 418
SPN013 SPN015 SPN018 SPN018 SPN015 SPN015 SPN013 SPN013 SPN015 SPN015 SPN015 SPN015
SPN115 ugyanaz mint az SPN315 ugyanaz mint az SPN415 ugyanaz mint az SPN418 ugyanaz SPN
mint419
az
1x 1x
SPN117, csak távjelzés nélkül SPN317, csak távjelzés nélkül SPN417, csak távjelzés nélkül SPN419, csak távjelzés nélkül
SPN018 SPN018
Túlfeszültség-
Túlfeszültség-
Pólusszám 1 1 1 1 3 3 3 3 4 4 4 4
Csatlakozások: Környezeti -40°C-tól +80°C-ig
védelem
védelem
-- Bekötési példákat lásd a fejezet végén található oldalakon hőmérséklet
-- A túlfeszültséglevezetőket max. 125 A-re lehet előtét-biztosítani Védettség IP20
-- A túlfeszültséglevezetőt a lehető legrövidebb úton földelni kell
Jelzőérintkező – – – – – –
-- Csak szabványos, megfelelően lemért EPH és földelő hálózatba
szabad a készülékeket csatlakoztatni, min. 6mm²-es vezetővel Jelzőérintkező
(váltó) kapcsolási
teljesítmény
250 V AC 0,5 A – 0,5 A – – 0,5 A – 0,5 A – 0,5 A – 0,5 A
250 V DC 0,1 A – 0,1 A – – 0,1 A – 0,1 A – 0,1 A – 0,1 A
125 V DC 0,2 A – 0,2 A – – 0,2 A – 0,2 A – 0,2 A – 0,2 A
Jelzőérintkező bekötése az SPN117, SPN317, SPN417, SPN419
típusú túlfeszültség-levezetőknél 75 V DC 0,5 A – 0,5 A – – 0,5 A – 0,5 A – 0,5 A – 0,5 A
Jelzőérintkező
I min 250 V AC / 0,5 A csatlakoztatása
11
250 V DC / 0,1 A
12 14 sordott 0,25 mm² – 0,25 mm² – – 0,25 mm² – 0,25 mm² – 0,25 mm² – 0,25 mm²
I max 125 V DC / 0,2 A tömör 1,5 mm² – 1,5 mm² – – 1,5 mm² – 1,5 mm² – 1,5 mm² – 1,5 mm²
75 V DC / 0,5 A échelle : 1 Csatlakozás
hajlékony 1,5mm² … 2,5mm²
Min 0,25 mm² 0,25 mm² 12 14 11 tömör 1,5mm² … 2,5mm²
Max 1,5 mm² 1,5 mm² Meghúzási 5 Nm
nyomaték
Hálózat IT TN-S TN-S TT TN-S TN-S IT TN-S TN-S TN-S TT TT
460 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 461
Túlfeszültség-védelem Túlfeszültség-védelem
T3 készülékek műszaki adatlap Koordinált túlfeszültség-védelem TN-C-S rendszerben
Túlfeszültség-levezető, T3 A 3. típusú túlfeszültség-levezető az utolsó lépcsője a túlfeszült- Alkalmazás különböző földelési rendszerek esetén:
A teljes túlfeszültség-védelem elérése érdekében érdemes a T2 ség-védelemnek. Ezeknek a készülékeknek a feladata a feszültség- TN-C és TN-C-S hálózatok
túlfeszültség-levezető mögé egy T3 túlfeszültség levezetőt is szintet a végkészülék által elviselhető értékre csökkenteni, ebből
beépíteni, különösen olyan áramkörökben, ahol érzékeny következően javasolt a finomvédelmet a végfelhasználóhoz a lehető TN-C rendszer
TN-C-System TN-C-S rendszer
TN-C-S-System
F1
végfogyasztó van, pl.: HIFI, TV vagy drága elektronikus készülék. legközelebb elhelyezni.
L1
L2
SPN203N Cikkszám SPN203N SPN403N
L3
Szabvány MSZ EN 61 643-11
Modulszám 1 2 PLE PEN
N
Névleges feszültség 230 V AC
Üzemi feszültség Uc 255 V AC (50 / 60 Hz) PE
Levezető képesség 3 kA F2
In (8/20 μs)
Uoc 6 kV
Védelmi szint Up
L ==> N ≤ 1250 V
L/N ==> N ≤ 1500 V 1 vagy egyszer 3 pólusú
L Villámáram-levezető SP320
Üzemi hőmérséklet - 40°C .... + 60°C
L1 L2 L3 L1 L2 L3 N 2 vagy egyszer SP415N
Vezeték keresztmetszet ≥15 m
flexibilis 0,5 - 2,5 mm2 SP120 SP120 SP120 SPN315 SPN115
tömör 0,5 - 4 mm2
W Védettség IP20
Bekötési rajzok:
PAS PAS
Túlfeszültség-
Túlfeszültség-
N N
PE / PE /
védelem
védelem
L L
*) *) F F
F ≤ 25 A gG F ≤ 25 A gG
Elvi kapcsolási rajz TN-C hálózatra
Szolgáltató
EVU Főelosztó
Hauptverteilung Alelosztó
Unterverteilung Végkészülék
Endgerät
o.k. o.k.
elektronische
Elektronikus elektronische L1
Geräte
készülékek Geräte F F
F > 25 A gG F > 25 A gG
TT rendszerben
*) in TT -System
*) in TT -System L2
I∆ I∆ L3
RCD / FI RCD / FI F1 F3 PEN
paralleler paralleler
párhuzamos
Fi-relével
mit FI-Schutzschalter
mit FI-Schutzschalter max. max.
Anschluss Anschluss
bekötés
25 mm2 25 mm2
F2 F4
Durva
Blitzstromableiter Közepes
Überspannungsableiter Készülék
Überspannungsableiter
Typ 1 Typ 2 Typ 3
védelem
védelem védelem
≥15 m
N N
PE / PE / min.
E E min.
L L
F1 F1 16 mm2 6 mm2
*) *) elektronische elektronische
F2 F2Elektronikus
Geräte Geräte
készülékek
PAS PAS
F1 > 25 A gG F1 > 25 A gG
F1 F1
F2 ≤ 25 A gG F2 ≤ 25 A gG Megjegyzés:
Ha az F3 biztosító értéke nagyobb, mint 125 A, akkor a levezetőt
F1 ≤ 25 A gG F1 ≤ 25 A gG kiegészítő F4 = 125 A-es olvadóbiztosítóval kell ellátni.
*) inTTTTrendszerben
-System *) in TT -System
I∆ I∆ F2 F2 TN-S hálózat
RCD / FI RCD / FI Ennél a rendszernél a nulla vezetőn is telepíteni kell durva és
F2 F2
Fi-relével
közepes védelmet ellátó védelmi készüléket.
mit FI-Schutzschalter
mit FI-Schutzschalter
462 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 463
Túlfeszültség-védelem
Koordinált túlfeszültség-védelem kialakítása TT rendszerben
TT-rendszer
Kétlépcsős védelmi koncepció a TT-rendszerhez SP150 típusú
villámáram-levezető alkalmazásával
Főelosztó
Hauptverteilung Alelosztó
Unterverteilung
L1
L2
FI
L3
Áramvédő kapcsoló
FI-Schutzschalter
L1 L2 L3 L1 L2 L3
SP120 SP120 SP120 SP150 ≥15m SPN418
Túlfeszültség-
Túlfeszültség-
védelem
védelem
PAS
EPH
1 vagy egyszer 3-pólusú túlfeszültséglevezető SP320
2 vagy 3 x SP 115 N + 1 SP 118 N
Szolgáltató
EVU Főelosztó
Hauptverteilung Alelosztó
Unterverteilung Végkészülék
Endgerät
L1
L2
L3
kapcsoló
F1 F3
FI-Schutzschalter
max. max.
25 mm2 25 mm2
áramvédő
F2 F4
N
Blitz- Blitz-
strom-
SP150 strom-
SPN118N
ableiter-
jelű durva ableiter-
jelű durva
védelem
Typ 1 Typvédelem
1
SP150 SPN118
PE
EPH
PAS EPH
PAS
464 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 465
Kapcsoló- és 10 Oldal
jelzőkészülékek
Billenő terheléskapcsoló 468
Jelzőlámpák 472
jelzőkészülékek
Kapcsoló- és
Kapcsoló- és
466 467
Kapcsoló- és jelzőkészülékek Kapcsoló- és jelzőkészülékek
Billenő terheléskapcsolók Billenő terheléskapcsolók
Leírás:
Billenő terheléskapcsoló jelzőlámpával, 1 pólusú --frekvencia: 50/60 Hz
Leírás:
Megnevezés Névleges áram Névleges feszültség Modulszám Cikkszám
--szabvány: MSZ EN 60 669-1
--Bi-Connect kapocs nélkül Billenő terheléskapcsoló 16 A 400 V 2 SBN416
--frekvencia: 50/60 Hz Billenő terheléskapcsoló 25 A 400 V 2 SBN425
Billenő terheléskapcsoló 32 A 400 V 2 SBN432
Megnevezés Névleges áram Névleges feszültség Modulszám Cikkszám Billenő terheléskapcsoló 40 A 400 V 4 SBN440 SBN425
Billenő terheléskapcsoló 16 A 230 V 1 SBT116 Billenő terheléskapcsoló 63 A 400 V 4 SBN463
Billenő terheléskapcsoló 25 A 230 V 1 SBT125 Billenő terheléskapcsoló 80 A 400 V 4 SBN480
SBT116 Billenő terheléskapcsoló 100 A 400 V 4 SBN490
Billenő terheléskapcsoló 125 A 400 V 4 SBN499
jelzőkészülékek
--Bi-Connect kapoccsal Leírás:
Kapcsoló- és
Kapcsoló- és
--frekvencia: 50/60 Hz --10 mm² előszerelt kiegészítő kapocs az SH363K-nál
--10 mm² minden fázishoz csatlakoztatható
--frekvencia: 50/60 Hz
Megnevezés Névleges áram Névleges feszültség Modulszám Cikkszám
Billenő terheléskapcsoló 16 A 230 V 1 SBN216
Megnevezés Névleges áram Névleges feszültség Modulszám Cikkszám
Billenő terheléskapcsoló 25 A 230 V 1 SBN225
Kompakt kapcsoló 63 A 400 V 2,5 SH363N
SBN263 Billenő terheléskapcsoló 32 A 230 V 1 SBN232
Kompakt kapcsoló 63 A 400 V 2,5 SH363K
Billenő terheléskapcsoló 40 A 400 V 2 SBN240 SH363N
Billenő terheléskapcsoló 63 A 400 V 2 SBN263
Billenő terheléskapcsoló 80 A 400 V 2 SBN280
Kompakt kapcsoló, reteszelhető, plombálható
Billenő terheléskapcsoló 100 A 400 V 2 SBN290
Tulajdonságok:
--10 mm² előszerelt kiegészítő kapocs
Billenő terheléskapcsoló jelzőlámpával, 2 pólusú
--10 mm² minden fázishoz csatlakoztatható
--frekvencia: 50/60 Hz
Leírás:
--szabvány: MSZ EN 60 669-2-4
--Bi-Connect nélkül Megnevezés Névleges áram Névleges feszültség Modulszám Cikkszám
--frekvencia: 50/60 Hz Kompakt kapcsoló, plombálható, 3 pólus 63 A 400 V 2,5 SH363S
Kompakt kapcsoló, plombálható, 4 pólus 63 A 400 V 3,5 SH463N
SH363S
Megnevezés Névleges áram Névleges feszültség Modulszám Cikkszám Kompakt kapcsoló, plombálható, 4 pólus 63 A 400 V 3,5 SH463B
Billenő terheléskapcsoló 16 A 230 V 1 SBM216
Billenő terheléskapcsoló 25 A 230 V 1 SBM225
SBM216
468 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 469
Kapcsoló- és jelzőkészülékek Kapcsoló- és jelzőkészülékek
Váltó- és választókapcsolók Nyomókapcsolók és nyomógombok
--szabvány: MSZ EN 60669-1, MSZ EN 60947-3 --érintésvédelem: DIN VDE 0106, 100 --szabvány: IEC 62094-1. IEC 60947-1 --felirati csíknak hely
--érintésvédelem: DIN VDE 0106, 100
Váltókapcsoló, I-II
Nyomókapcsoló
Leírás:
--frekvencia: 50/60 Hz Leírás:
--frekvencia: 50/60 Hz
--szigetelési feszültség: 250 V
Megnevezés Névleges áram Névleges feszültség Modulszám Cikkszám
Váltókapcsoló 16 A 230 V 1 SFL116
Megnevezés Névleges áram Névleges feszültség Modulszám Cikkszám
Váltókapcsoló 25 A 230 V 1 SFL125
Nyomókapcsoló, 1 záró 16 A 230 V 1 SVN312
Váltókapcsoló, 2 váltó 25 A 230 V 2 SFL225
Nyomókapcsoló, 1 nyitó 16 A 230 V 1 SVN322
Váltókapcsoló, 1z+1ny 25 A 230 V 1 SFM125
SFL116 Nyomókapcsoló, 2 záró 16 A 230 V 1 SVN332
SVN312
Nyomókapcsoló, 2 nyitó 16 A 230 V 1 SVN342
Leírás:
Nyomókapcsoló jelzőlámpával
--frekvencia: 50/60 Hz
Leírás:
Megnevezés Névleges áram Névleges feszültség Modulszám Cikkszám --frekvencia: 50/60 Hz
Választókapcsoló 16 A 230 V 1 SFB116 --szigetelési feszültség: 250 V
Választókapcsoló 25 A 230 V 1 SFB125
Váltókapcsoló, 2 pólus 16 A 230 V 2 SFB216 Megnevezés Névleges áram Névleges feszültség Modulszám Cikkszám
SFB125 Váltókapcsoló, 2 pólus 25 A 230 V 2 SFB225 Nyomókapcsoló, 1 záró, zöld jelzőlámpával 16 A 230 V 1 SVN413
Nyomókapcsoló, 2 záró, zöld jelzőlámpával 16 A 230 V 1 SVN433
Nyomókapcsoló, 2 záró, zöld jelzőlámpával 16 A 12/48 V 1 SVN463
SVN413
Nyomókapcsoló, 2 záró, piros jelzőlámpával 16 A 12/48 V 1 SVN464
Nyomógomb
Leírás:
--frekvencia: 50/60 Hz
--szigetelési feszültség: 250 V
jelzőkészülékek
jelzőkészülékek
Kapcsoló- és
Kapcsoló- és
Megnevezés Névleges áram Névleges feszültség Modulszám Cikkszám
Nyomógomb, 1 záró 16 A 230 V 1 SVN311
Nyomógomb, 1 nyitó 16 A 230 V 1 SVN321
Nyomógomb, 2 záró 16 A 230 V 1 SVN331
SVN311
Nyomógomb, 2 nyitó 16 A 230 V 1 SVN341
Nyomógomb, 1 záró+1 nyitó 16 A 230 V 1 SVN351
Nyomógomb, 1 piros+1 zöld, 2 záró 16 A 230 V 1 SVN371
Nyomógomb, 1 piros+1 zöld, 1 záró+1 nyitó 16 A 230 V 1 SVN391
Nyomógomb jelzőlámpával
Leírás:
--frekvencia: 50/60 Hz
--szigetelési feszültség: 250 V
470 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 471
Kapcsoló- és jelzőkészülékek Kapcsoló- és jelzőkészülékek
Jelzőlámpák Csengők, berregők
Leírás:
--frekvencia: 50/60 Hz
LED-es jelzőlámpa --hangerő: 85 dB
--max. 1 óra tartós üzemben
Leírás:
--frekvencia: 50/60 Hz
--szigetelési feszültség: 250 V Megnevezés Névleges áram Névleges feszültség Modul Névleges teljesítmény Cikkszám
Csengő 0,33 A 8/12 V 1 5 VA SU212
Csengő 0,03 A 230 V 1 6,5 VA SU213
Megnevezés Névleges feszültség Modul Jelzőlámpa szín Cikkszám SU212
LED-es jelzőlámpa 230 V 1 zöld SVN121
LED-es jelzőlámpa 230 V 1 piros SVN122
LED-es jelzőlámpa 230 V 1 narancs SVN123 Berregő
SVN122
LED-es jelzőlámpa 230 V 1 kék SVN124
LED-es jelzőlámpa 230 V 1 fehér SVN125 Leírás:
--hangerő: 78 dB
LED-es jelzőlámpa 12/48 V 1 zöld SVN131 --max. 1 óra tartós üzemben
LED-es jelzőlámpa 12/48 V 1 piros SVN132
LED-es jelzőlámpa 12/48 V 1 narancs SVN133
Megnevezés Névleges áram Névleges feszültség Modul Névleges teljesítmény Cikkszám
LED-es jelzőlámpa 12/48 V 1 kék SVN134
Berregő 0,33 A 8-12V 1 5 VA SU214
LED-es jelzőlámpa 12/48 V 1 fehér SVN135
Berregő 0,03 A 230V 1 6,5 VA SU215
SU214
LED-es jelzőlámpa, két jelzőszínnel
jelzőkészülékek
LED-es jelzőlámpa, három piros jelzőlámpával
Kapcsoló- és
Kapcsoló- és
Végzáró
Leírás:
--frekvencia: 50/60 Hz
--szigetelési feszültség: 250 V Megnevezés Cikkszám
Végzáró, 1 pólus fésűs sínhez, 1 csomag=10 db KZN021
Megnevezés Névleges feszültség Modul Jelzőlámpa szín Cikkszám
LED-es jelzőlámpa, három piros jelzőlámpával 230 V 1 piros SVN127
KZN021
SVN127
472 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 473
Kapcsoló- és jelzőkészülékek Kapcsoló- és jelzőkészülékek
Leválasztó és csengő transzformátorok Moduláris dugaszoló aljzat és lámpa
Leírás:
--II. érintésvédelmi osztályú elosztókba
Leválasztó transzformátor
Megnevezés Névleges feszültség Modulszám Kimeneti feszültség Névleges teljesítmény Cikkszám SN017
Leválasztó transzformátor 230 V 4 12/24 V 25 VA ST312
Leválasztó transzformátor 230 V 4 12/24 V 16 VA ST313
Leválasztó transzformátor 230 V 4 12/24 V 40 VA ST314 Kompakt lámpa elosztóba
ST312
Leválasztó transzformátor 230 V 6 12/24 V 63 VA ST315
Leválasztó transzformátor 230 V 2 12 V 18 VA ST320 Leírás
--Névleges feszültség: 230 V
--Frekvencia: 50 Hz
--A kompakt lámpa elosztókhoz, akár kézzel is kivehető és használható mint egy zseblámpa.
Csengőtranszformátor --Két üzemmód választható az előlapon:
--automatikus bekapcsolás feszültségkiesés esetén
--manuális bekapcsolás
Megnevezés Névleges feszültség Modulszám Kimeneti feszültség Névleges teljesítmény Cikkszám --Világítási időtartam: 12 óra töltés esetén 1 óra, 36 óra töltés esetén 1,5 óra
Kapocsfedél csengő-transzformátorhoz ST010
Kapocsfedél csengő-transzformátorhoz ST011 EE960
Megnevezés Modulszám Cikkszám
Csengőtranszformátor 230 V 2 8/12 V 4 VA ST301
Kompakt lámpa elosztóba 3 EE960
Csengőtranszformátor 230 V 2 8/12 V 8 VA ST303
Csengőtranszformátor 230 V 2 8V 8 VA ST303N
Csengőtranszformátor 230 V 3 8/12 V 16 VA ST305
ST301
jelzőkészülékek
jelzőkészülékek
Kapcsoló- és
Kapcsoló- és
474 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 475
Kapcsoló-és jelzőkészülékek Kapcsoló-és jelzőkészülékek
SBN terheléskapcsolók műszaki adatlap SVN jelzőlámpák műszaki adatlap
45 mm
IEC OK OK OK OK OK - 100 A 100 A/gL 6 kA
Névleges áram 60669-2-4
16 A 25 A 40 A 63 A 80 A 100 A
Frekvencia 50 / 60 Hz 50 / 60 Hz 50 / 60 Hz 50 / 60 Hz 50 / 60 Hz 50 / 60 Hz
Szigetelési feszültség 440 V 440 V 440 V 440 V 440 V 440 V
Lökőfeszültség-állóság 3 KV 3 KV 6 KV 6 KV 6 KV 6 KV 17,5 mm 61,2 mm (LED) 66,3 mm
Szennyezettségi fok 3 (SB) / 2 (SF) 3 (SB) / 2 (SF) 3 3 3 3 Műszaki adatok:
Üzemi hőmérséklet -20°C...+50°C -20°C...+50°C -20°C...+50°C -20°C...+50°C -20°C...+50°C -20°C...+50°C
Cikkszám SVN1... SVN4... SVN3...
Tárolási hőmérséklet -40°C...+80°C -40°C...+80°C -40°C...+80°C -40°C...+80°C -40°C...+80°C -40°C...+80°C (LED jelzőlámpa) (nyomógomb jelzőlámpával) (nyomógomb
nyomó-
kapcsoló)
Méretek 1 modul
Névleges üzemi áram Szabvány IEC 62094-1 IEC 60947-1
Névleges üzemi feszültség Felhasználási kategória Védelem IP2x
400V AC AC 21 A 16 A 25 A 40 A 63 A 80 A 100 A Névleges üzemi feszültség (Ue) 230 V 48 V 24 V 12 V 230 V
400V AC AC 22 A 16 A 25 A 40 A 63 A 80 A 100 A Frekvencia 50/60 Hz
Névleges üzemi áram (In) 230 V AC12 - - 16 A
230 V AC14 - - 10 A
Fényforrás LED technológia, nem cserélhető -
Zárlati szilárdság Áramfelvétel AC 3,45 mA 6,9 mA 3,3 mA 1.5 mA 3,45 mA -
DC - 9.7 mA 4.6 mA 2.1 mA - -
Névleges rövidzárlat állóképesség, IEC 60947-3 240 A 375 A 600 A 945 A 960 A 1200 A
t=1 s-ig, Icw (ms) Lökőfeszültség-állóság (Uimp) 4 kV 2 kV 4 kV
Névleges zárlati áram (Icc) - 1000 A gl 10 A
Szigetelési feszültség (Ui) 250 V
Élettartam 100.000 h -
Bekötés
villamos élettartam - 15.000 (AC12) 6000 (AC14)
merev 16 mm² 16 mm² 25 mm² 25 mm² 50 mm² 50 mm² mechanikus élettartam - 15.000
flexibilis 10 mm² 16 mm² 16 mm² 16 mm² 35 mm² 35 mm² Bekötés Keretes kapocs (PZ2)
meghúzási nyomaték 1,8 Nm 1,8 Nm 2,8 Nm 2,8 Nm 3,6 Nm 3,6 Nm hajlékony 0.75 mm² ... 6 mm²
jelzőkészülékek
jelzőkészülékek
Kapcsoló- és
Kapcsoló- és
védelem (IP) 20 20 20 20 20 20 merev 0.75 mm² ... 10 mm²
mechanikus élettartam 100.000 100.000 30.000 30.000 20.000 20.000 Meghúzási nyomaték 1.7 Nm
elektromos élettartam, AC-22 25.000 25.000 5.000 5.000 2.500 2.500 Környezeti hőmérséklet:
raktározási -20°C ...+50°C
üzemi -40°C ...+80°C
Méretek Pólus
Szélesség (mm) 1P 17,5 17,5 17,5 17,5 17,5 17,5
2P 17,5 17,5 36 36 36 36
3P 36 36 53 53 53 53
4P 36 36 72 72 72 72
Magasság (mm) 83 83 83 83 83 83
Mélység (mm) 72 72 72 72 72 72
476 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 477
Kapcsoló- és jelzőkészülékek Kapcsoló- és jelzőkészülékek
Leválasztó és csengő transzformátorok műszaki adatlap Kompakt lámpa műszaki adatlap
Biztonsági transzformátorok Biztonsági transzformátor Primer feszültség Szekunder feszültség A kompakt lámpa akár kézzel is levehető és zseblámpaként is használható.
A biztonsági transzformátorok a személyek védelmét szolgálják.
Ezen transzformátoroknál a bementi és kimeneti tekercselést egy 230 V 24 V U2
megerősített, illetve kettős szigetelés választja el egymástól. I Akku-mód --> a világítás bekapcsolva
A biztonsági transzformátorok alkalmasak az érintésvédelmi U1 U3 Hálózati mód --> a
utomatikus bekapcsolás
törpefeszültségű (SELV) áramkörök táplálására (Ueff ≤ 50 V). feszültség kimaradásnál
--> a LED zölden világít
0
Csengőtranszformátorok O Akku mód --> a világítás kikapcsolva
A csengő-transzformátorok Ueff ≤ 24 V kimeneti feszültségű Ech. 50%
Hálózati mód --> nincs automatikus 0
jelzőkészülékek
Kapcsoló- és
Kapcsoló- és
Műszaki adatok SN016 / SN017
Műszaki jellemzők
Üzemi feszültség 250 V
Névleges áram 16 A
Frekvencia 50/60 Hz
Szerelési mód DIN sín
Pólusszám 2,5
Csatlakozási keresztmetszet min. 2x1 mm² -
max. 2x2,5 mm²
Szélesség 44 mm
Magasság 75 mm
Mélység 66 mm
Frekvencia 50/60 Hz
Bekötés típusa QuickConnect
Szín világosszürke RAL 7035
Ech. 50 % AI1_EE960_T1_02
478 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 479
Mérőkészülékek 11 Oldal
és áramváltók
Energiafelügyelet 482
Fogyasztásmérők 484
Multiméterek 487
Áramváltók 488
Kis méretűek és csak néhány modulszámot igényelnek
Mérő átkapcsolók 489
a DIN sínen. Mégis mindent tudnak, amit egy modern
fogyasztásmérőnek tudnia kell: akár 6000 A-ig, 230/400 V-os Feszültség- és áramfigyelő relék 490
névleges hálózati feszültség, direkt vagy áramváltós,
Műszaki adatlapok 492
hasznos vagy meddőteljesítmény mérése, egytarifás vagy
kéttarifás, M-bus vagy MODBUS interfésszel. Az áram- és
feszültségméréshez használt mérőműszerek ugyanolyan
megbízhatóak, mint az összes többi Hager készülék.
Pontosság és megbízhatóság, amikre Ön mindig számíthat.
Mérőkészülékek
Mérőkészülékek
és áramváltók
és áramváltók
480 481
Mérőkészülékek és áramváltók Mérőkészülékek és áramváltók
Energiafelügyelet Energiafelügyelet
EC367M
EC700
Megnevezés Modulszám Cikkszám Megnevezés Modulszám Cikkszám
Fogyasztásmérő, 3 fázis, 100A direkt, Modbus, MID 7 EC367M Impulzusjel összesítő, 7 bemenettel 4 EC700
Fogyasztásmérő, 3 fázis, áramváltós, Modbus, MID 4 EC377M
Mérőkészülékek
található
és áramváltók
és áramváltók
EC366
Megnevezés Modulszám Cikkszám
Fogyasztásmérő,3 fázis,100A,direkt, Modbus 7 EC366
Fogyasztásmérő,3 fázis, áramváltós, Modbus 4 EC376
482 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 483
Mérőkészülékek és áramváltók Mérőkészülékek és áramváltók
Fogyasztásmérők Fogyasztásmérők
A fogyasztásmérőkkel az egy- vagy háromfázisú áramkörök hatásos, meddő és felszerelve. A mért értékek különböző kommunikációs protokollal továbbíthatóak: Fogyasztásmérők, 3 fázisú
látszólagos teljesítményét vagy felhasznált energiáját lehet mérni. A mérőműszerek impulzuskimenet, M-bus, MODBUS.
lehetővé teszik,hogy pontosan meghatározzuk egy lakás/elektromos fűtés/villamos
gépek fogyasztását és annak költségeit az ipari és lakossági épületekben. Digitális Kalibrált fogyasztásmérők: Leírás: --kettős tarifa (csak EC352/362/372)
kijelzővel rendelkeznek, melyek mutatják az energiafelhasználást, teljesítményt és A mérők a gyárból kalibrálva érkeznek, ez azt jelenti, hogy a kalibrálási költséget --minden hálózati rendszerben használható --megvilágított LCD kijelző
az üzemi áramot is akár. A készülékek egy teljes üzemi ciklusú számlálóval és egy tartalmazzák. --hatásos energia mérése --7 digites kijelző: 000000.0 kWh
résszámlálóval - nullázási lehetőséggel (MID típus nullázás nélkül) - vannak --meddőenergia mérése (csak EC370/372) --a kábelezési hibák megjelennek
--visszatáplált energia mérése/kétirányú mérés (csak --védelem bekötési hiba esetén (csak EC35x/36x)
EC365B) --a mérések és mérőállások időszakos tárolása
--különböző mért értékek megjelenítése --impulzus kimenet
Fogyasztásmérő, MID típus, 1 fázisú --B pontossági osztály (1%) az MSZ EN 50470-3 szabvány
szerint
Frekvencia 50/60 Hz --kettős tarifa EC350
Névleges áram 0,04/63 A --megvilágított LCD kijelző
Megnevezés Áram mérési tartomány Cikkszám
Tápfeszültség 230V +/- 15% --7 digites kijelző: 000000.0 kWh
--a kábelezési hibák megjelennek Fogyasztásmérő, 3 fázisú, 1 tarifás, direkt, 63 A 0,04/63 A EC350
Leírás: --a mérések és mérőállások időszakos tárolása Fogyasztásmérő, 3 fázisú, 2 tarifás, direkt, 63 A 0,04/63 A EC352
--minden hálózati rendszerben használható --impulzus kimenet
--hatásos energia mérése Fogyasztásmérő, 3 fázisú, 1 tarifás, direkt, 100 A 0,08/100 A EC360
--plomba készlettel
--különböző mért értékek megjelenítése Fogyasztásmérő, 3 fázisú, 2 tarifás, direkt 100 A 0,08/100 A EC362
--B pontossági osztály (1%) az MSZ EN 50470-3 szabvány Fogyasztásmérő, 3 fázisú, kétirányú, direkt, 100 A 0,08/100 A EC365B
szerint
EC154M Fogyasztásmérő, 3 fázisú, 1 tarifás, áramváltós 50-6000 A EC370
Fogyasztásmérő, 3 fázisú, 2 tarifás, áramváltós 50-6000 A EC372
Megnevezés Cikkszám
Fogyasztásmérő, MID,1 fázisú, direkt, 63A EC154M
Fogyasztásmérők, MID-hiteles, 3 fázisú, MBUS, MODBUS
Fogyasztásmérő, MID típus, 3 fázisú Névleges frekvencia 50 Hz --MID hitelesített mérő pontossági osztálya C az EN 40470-3
szabvány alapján
Frekvencia 50/60 Hz --kettős tarifa Leírás: --megvilágított LCD kijelző
Névleges áram 0,08/100 A --megvilágított LCD kijelző --névleges feszültség: 230/400V AC +/- 15% --7 digites kijelző: 000000.0 kWh
Tápfeszültség 230/400V +/- 15% --7 digites kijelző: 000000.0 kWh --a kijelző áttekintése a műszaki adatlapok fejezetben --a kábelezési hibák megjelennek
--a kábelezési hibák megjelennek található --a MODBUS mérő értékei a Hager energia-monitoring
Leírás: --a mérések és mérőállások időszakos tárolása --különböző mért értékek megjelenítése szerverén (pl.: HTG411H) leolvasható
EC367M
--minden hálózati rendszerben használható --impulzus kimenet
--hatásos energia mérése --plomba készlettel
EC364M --különböző mért értékek megjelenítése Megnevezés Cikkszám
--B pontossági osztály (1%) az MSZ EN 50470-3 szabvány Fogyasztásmérő, 3 fázisú, 100 A, direkt, Modbus, MID EC367M
szerint
Fogyasztásmérő, 3 fázisú, 100 A, direkt, Mbus, MID EC369M
Megnevezés Cikkszám Fogyasztásmérő, 3 fázisú, áramváltós, Modbus, MID EC377M
Fogyasztásmérő, MID, 3 fázisú, direkt, 100A EC364M Fogyasztásmérő, 3 fázisú, áramváltós, Mbus, MID EC379M
Leírás: --megvilágított LCD kijelző (csak EC150/152) Névleges frekvencia 50-60 Hz --különböző mért értékek megjelenítése
--minden hálózati rendszerben használható (EC150/152) --7 digites kijelző: 000000.0 kWh (csak EC150/152) --megvilágított LCD kijelző
--hatásos energia mérése --6 digites kijelző: 000000.0 kWh (csak EC050/051) Leírás: --7 digites kijelző: 000000.0 kWh
Mérőkészülékek
Mérőkészülékek
--különböző mért értékek megjelenítése (EC150/152) --a kábelezési hibák megjelennek (csak EC150/152) --névleges feszültség: 230/400V AC +/- 15% --a kábelezési hibák megjelennek
és áramváltók
és áramváltók
--B pontossági osztály (1%) az MSZ EN 50470-3 szabvány --a mérések és mérőállások időszakos tárolása --a kijelző áttekintése a műszaki adatlapok fejezetben --a MODBUS mérő értékei a Hager energia-monitoring
szerint --impulzus kimenet (csak EC051/150/152) található szerverén (pl.: HTG411H) leolvasható
--kettős tarifa (csak EC152) EC366
Megnevezés Cikkszám
Megnevezés Áram mérési tartomány Cikkszám Fogyasztásmérő, 3 fázisú, 100 A, direkt, Modbus EC366
EC150
Fogyasztásmérő, 1 fázisú, 32A, 1 modul 0,02/32 A EC050
Fogyasztásmérő, 3 fázisú, 100 A, direkt, Mbus EC368
Fogyasztásmérő, 1 fázisú, 32A, impulzus kimenettel,1 modul 0,02/32 A EC051
Fogyasztásmérő, 3 fázisú, áramváltós, Modbus EC376
Fogyasztásmérő, 1 fázisú, 1 tarifás, direkt 63A 0,04/63 A EC150
Fogyasztásmérő, 3 fázisú, áramváltós, Mbus EC378
Fogyasztásmérő, 1 fázisú, 2 tarifás, direkt 63A 0,04/63 A EC152
Üzemóraszámláló
Megnevezés Cikkszám
Üzemóraszámláló EC100
EC100
484 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 485
Mérőkészülékek és áramváltók Mérőkészülékek és áramváltók
Feszültség- és árammérők Multiméterek
A villamosenegia hálózatot karbantartók számára fontos, hogy alkalmanként Az analóg mérőeszközök váltakozó feszültség vagy áramok mérésére alkalmasak. Multiméter kalapsínre
azonnali adatot tudjanak begyűjteni a betáplási vagy elmenő áramkörök feszültség- A digitális verziók túlterhelésjelzővel is fel vannak szerelve.
és áramértékeiről. Erre a megfelelő megoldás a feszültség- és árammérők.
Leírás: --konfigurálható bemenetek / kimenetek (SM101C)
--áramkörök jellemzőinek mérésére --pontosság osztály: 0,2% a feszültségek és áram,
--pillanatnyi feszültségek 0,5% a teljesítmény mérésénél
Digitális voltmérő --pillanatnyi teljesítmények --SM101C kommunikációs interfész RS485
--hatásos/meddő teljesítmény mérés (SM101C) (pl. az energiafelügyeleti rendszerbe történő integráláshoz
Leírás: --pontossági osztály : 1,5 --üzemóra számláló HTG411H vagy SM103E készülékkel)
--egyfázisú mérésnél direkt csatlakozás --fogyasztás: ~4,5 VA --mérés 51. felharmonikusig (SM101C)
--háromfázisú mérésnél mérő átkapcsoló szükséges
--direktmérés
Megnevezés Cikkszám
SM101E
Multiméter, 3 fázisú, áramváltós SM101E
Mérési tartomány Cikkszám Multiméter, 3 fázisú, áramváltós, RS485 SM101C
0-tól 500 V-ig SM501
SM501
Ajtóra szerelhető multiméter, SM102E
SM500
Ajtóra szerelhető komfort multiméter, SM103E
Leírás:
Mérőkészülékek
Mérőkészülékek
--konfigurálható impulzuskimenet vagy BUS rendszer
és áramváltók
és áramváltók
Analóg ampermérő a készülékhez
Leírás:
Megnevezés Cikkszám
--direkt vagy áramváltós mérés
--pontossági osztály : 1,5 Impulzus kimenet SM102E-hez SM200
--fogyasztás: 1,1 VA RS485 modul Jbus/Modbus SM102E-hez SM210
SM200
Mérési tartomány Cikkszám
0-5 A SM005
0-15 A SM015 Multiméter kiegészítők SM103E-hez
SM030
0-30 A SM030
0-50 A SM050 Leírás: --memóriamodul akár 62 napos ciklusra is: hatásos/ meddő
--konfigurálható impulzuskimenet vagy BUS rendszer teljesítmény; hiba naplózása; minimális,maximális és
0-100 A SM100
a készülékhez átlagos fogyasztás
0-150 A SM150 --2 bemenet/ 2 kimenet a távvezérléshez és monitorozáshoz
0-250 A SM250
0-400 A SM400
Megnevezés Cikkszám
0-600 A SM600 Impulzuskimenet SM103E-hez SM201
2 bemenet/2 kimenet SM103E-hez SM202
Analóg kimenet SM103E-hez SM203 SM201
486 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 487
Mérőkészülékek és áramváltók Mérőkészülékek és áramváltók
Áramváltók Mérő átkapcsolók
Leírás: --szekunder áram: 5 A Leírás: --3 opció a vonali feszültségekhez: L1-L2, L1-L3, L2-L3
--nagy méretű szekunder áramköri csatlakoztathatóság --a BG113 áramváltókhoz az SRZH01 kalapsín adapter Mérési tartomány: --3 opció a fázisfeszültségekhez: L1-N, L2-N, L3-N
--érintésvédelem DGUV 3. verziója szerint használható --7 pozíció 20 A 400 V AC háromfázisú hálózathoz null- --„0“ állással
--ütésálló műanyag ház --áramváltók méreteit lásd a műszaki adatlapoknál vezetővel
--1. pontossági osztály
Megnevezés Cikkszám
Megnevezés Cikkszám Voltmérő átkapcsoló, 7 állással SK602
Áramváltó, BG 213, 50/5 A, 1,5 VA, p.o: 1 SRA00505
SRA00505 Áramváltó, BG 113, 60/5 A, 1 VA, p.o: 1 SRA00605 SK602
Áramváltó, BG 113, 75/5 A, 1,5 VA, p.o: 1 SRA00755
Áramváltó, BG 113, 100/5 A, 2,5 VA, p.o: 1 SRA01005
Ampermérő átkapcsoló
Áramváltó, BG 113, 125/5 A, 2,5 VA, p.o: 1 SRA01255
Áramváltó, BG 113, 150/5 A, 2,5 VA, p.o: 1 SRA01505
Leírás: --fázisonkénti leolvasás, „0“ pozícióval
Áramváltó, BG 113, 200/5 A, 2,5 VA, p.o: 1 SRA02005 Mérési tartomány: --áramváltó szükséges hozzá
Áramváltó, BG 113, 250/5 A, 2,5 VA, p.o: 1 SRA02505 --4 pozíció 20 A - 400 V AC háromfázisú hálózathoz null-
vezetővel
Áramváltó, BG 115, 60/5 A, 1,5 VA, p.o: 1 SRB00605
Áramváltó, BG 115, 75/5 A, 2,5 VA, p.o: 1 SRB00755
Áramváltó, BG 413, 300/5 A, 5 VA, p.o: 1 SRI03005 Megnevezés Cikkszám
Áramváltó, BG 113, 400/5 A, 5 VA, p.o: 1 SRC04005 Átkapcsoló ampermérőhöz, 20A, 400 V SK603
Mérőkészülékek
és áramváltók
és áramváltók
Megnevezés Cikkszám
Kalapsín adapter áramváltókhoz
Kulcsos kapcsoló, 10A, 400V, 2 pólus, 3 modul SK606
2 db pótkulcs a kulcsos kapcsolóhoz SK001
Leírás:
--A BG113 áramváltókhoz az SRZH01 kalapsín adapter SK606
használható
Megnevezés Cikkszám
Mérőkhöz ajtóba beépítő készlet, 4 modul széles készülékekhez SM002 SM002
488 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 489
Mérőkészülékek és áramváltók Mérőkészülékek és áramváltók
Feszültség- és áramfigyelő relék Feszültség- és áramfigyelő relék
Olyan elosztókban érdemes használni, ahol a feszültség vagy az áram Minden figyelőrelé hibajelző váltóérintkezővel van kialakítva. (250 V, 8A) Feszültségfigyelő-relé, 3 fázisú, univerzális
megfigyelésére, jelenlétvizsgálatára van szükség.
EU101
Megnevezés Cikkszám
Feszültségfigyelő-relé, 1 fázisú, univerzális, LCD EU102
EU102
Mérőkészülékek
és áramváltók
és áramváltók
Leírás: --direkt vagy áramváltós mérés
--az aktuális áram értéke megjelenik az LCD kijelzőn --hibaérzékelési idő: 0,1-12 s
(ampermérő funkció) --AC és DC megfigyelés
--állítható áramcsökkenési és túláram sáv
Megnevezés Cikkszám
Áramfigyelő-relé, 1 fázisú, univerzális EU103
EU103
Megnevezés Cikkszám
Feszültségfigyelő-relé, 3 fázisú, klímákhoz EU301
EU301
490 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 491
Mérőkészülékek és áramváltók Mérőkészülékek és áramváltók
Műszaki adatlapok - mérők áttekintése Műszaki adatlapok - mérők áttekintése
Mérőkészülékek
és áramváltók
és áramváltók
rálható) Egyenfeszültség 120 … 350 VDC 120 … 350 VDC
Kimenet • Tolerancia DC feszültségnél ± 20 % ± 20 %
Hőmérséklet • Frekvencia 50 / 60 Hz 50 / 60 Hz
Memória • Fogyasztás 10 VA 10 VA 5 VA 5 VA
Kommunikáció • • Maximális kapcsolási szám ≤ 108 ≤ 108
Ethernet • Üzemi feltételek
Üzemi hőmérséklet - 10 … + 55 °C - 10 … + 55 °C - 10 … + 55 °C - 10 … + 55 °C
Tárolási hőmérséklet - 20 … + 85 °C - 20 … + 85 °C - 20 … + 70 °C - 20 … + 70 °C
Relatív páratartalom 95,00 % 95,00 % 95,00 % 95,00 %
492 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 493
Mérőkészülékek és áramváltók Mérőkészülékek és áramváltók
Műszaki adatlapok - SM101C/E Műszaki adatlapok - SM101C/E
IP védettség 30
3 Kiválasztó nyomógomb: feszültség, frek-
vencia és THDu Készülék elülső IP védettsége 52
4 Kiválasztó nyomógomb: hatásos, meddő Kijelző típusa LCD
és látszólagos teljesítmény
45
Tömeg 205 g - 215 g
(pillanatnyi és maximális értékek) és C=0.1Wh/imp
(feszültség, áram)
5 Kiválasztó nyomógomb:
2 energiafogyasztás és üzemidő Vezeték keresztmetszet, egyéb 2,5 mm²
3 6 Kiválasztó nyomógomb: hőmérséklet
és áramváltó értékének beállítása COM RS485
4 7 Állapotkijelzés
5
Műszaki adatok
6
Áram mérése nagyimpedanciájú bemeneteken keresztül (TRMS) Energiamérési pontosság
7
Áramváltó primer oldal 9 999 A Hatásos energia 0,5s osztálypontosság
Áramváltó szekunder oldal 5A (MSZ EN 62053-22 szerint)
Mérési tartomány 0 … 11 kA Hatásos energia 2 osztálypontosság
(IEC 62053-23 szerint)
Bemeneti igény 0,6 VA
Értékek aktualizálása 1s
Pontossági osztály 0,2 % Működtető feszültség
Tartós túlterhelés 6A Váltóérintkező 200 … 277 VAC
Rövididejű túlterhelés 10xIn, 1 mp-ig Tolerancia AC feszültségnél ± 15 %
1 Frekvencia 50 / 60 Hz
SM103E Hager Webserver Fogyasztás < 3 VA
Feszültség mérése (TRMS)
Direktmérés fázisok között, vonali 50 … 500 VAC
Direktmérés fázis nulla között, fázis 28 … 289 VAC Digitális kimenet (impulzus / BE-KI)
Bemeneti igény ≤ 0,1 VA Csatlakozás 1
Értékek aktualizálása 1s Típus 100 VDC - 0,5 A - 10 VA
SM101E SM101C SM103E Pontossági osztály 0,2 % Maximális kapcsolási szám ≤ 108
Tartós túlterhelés 800 VAC
Kommunikáció
RS485 Teljesítménymérés Csatlakozás RS485
Értékek aktualizálása 1s Típus 2...3 vezeték fél-duplex
SM103E + SM213 o. SM214 Pontossági osztály 0,5 % Protokoll JBUS/MODBUS®
RTU-Modbus
Sávszélesség JBUS/MODBUS® 1400 … 38400 Baud…
Teljesítménytényező mérése
Értékek aktualizálása 1s
Mérőkészülékek
Mérőkészülékek
Pontossági osztály 0,5 % Üzemi feltételek
és áramváltók
és áramváltók
Alkalmazás Üzemi hőmérséklet - 10 … + 55 °C
Multiméter Felharmonikusok (51.) Frekvencia mérése Tárolási hőmérséklet - 20 … + 70 °C
-- Áram -- THD SM101C Mérési tartomány 45 … 65 Hz Relatív páratartalom 85 %
- pillanatnyi érték: I1, I2, I3, In - áram THD I1, THD I2, THD I3
- maximális érték: I1, I2, I3, In. - fázisfeszültség Értékek aktualizálása 1s
-- Pillanatnyi feszültség és frekvencia THD U1, THD U2, THD U3 Pontossági osztály 0,1 %
- pillanatnyi érték: - vonali feszültség
U2, U3, U12, U23, U31, F. THD U12, THD U23, THD U31
-- Pillanatnyi fogyasztás
- pillanatnyi érték: 3P, Duplatarifás funkció SM101C
ΣP, 3Q, ΣQ, 3S,ΣS Választható 2 tarifa között
- maximális érték:
ΣP, ΣQ, ΣS. Események
-- Pillanatnyi teljesítménytényező Hibajelzés minden hálózati hiba esetén
- pillanatnyi érték: 3PF, ΣPF.
Kommunikáció SM101C
SM101C fogyasztás mérése Digitális RS485 (JBUS/MODBUS)
-- hatásos energia +/- kWh
-- meddő energia +/- kvarh Kimenet SM101C
-- üzemidő -- készülékek ellenőrzése
-- riasztás továbbítása
-- impulzuskimenet
494 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 495
Mérőkészülékek és áramváltók Mérőkészülékek és áramváltók
Műszaki adatlapok - SM101C/E bekötése Műszaki adatlapok - SM102E/SM103E
3/4 vezetős rendszer 1 db áramváltóval 1 fázisú rendszer 1 db áramváltóval 2 fázisú rendszer 1 db áramváltóval RS485
N P1
L1 P1
L1
P1 S1 S2 S1 S2
L1 N L2
S1 S2
L2
L3 Multiméter Multiméter Hager Webserver
1 1 1 1 1 1 -- Áram -- Áram
- pillanatnyi érték: I1, I2, I3, In - Pillanatnyi érték: I1, I2, I3, In
- maximális érték: I1, I2, I3, In. - Közép/maximális érték:
V1 V2 V3 VN S1 S2 S1 S2 S1 S2 V1 V2 V3 VN S1 S2 S1 S2 S1 S2 V1 V2 V3 VN S1 S2 S1 S2 S1 S2 -- Pillanatnyi feszültség és frekvencia I1,I2, I3, In.
I1 I2 I3 I1 I2 I3 I1 I2 I3 - pillanatnyi érték: U1, U2, U3, U12, U23, U31, F. -- Pillanatnyi feszültség és frekvencia
-- Pillanatnyi fogyasztás - Pillanatnyi érték: U1, U2, U3, U12,
- pillanatnyi érték: 3P, ΣP, 3Q, ΣQ, 3S,ΣS U23, U31, F, VSystem, USystem
- maximális érték: ΣP, ΣQ, ΣS. - Közép/maximális érték:
Nem szimmetrikusan terhelt hálózatok -- Pillanatnyi teljesítménytényező U1,U2, U3, U12, U23, U31, F.
- pillanatnyi érték: 3PF, ΣPF. -- Pillanatnyi fogyasztás
3/4 vezetős rendszer 3 db áramváltóval 3 vezetős rendszer 2 db áramváltóval 3 vezetős rendszer 2 db áramváltóval - Pillanatnyi érték: 3P, ΣP, 3Q, ΣQ, 3S, ΣS
- maximális érték: ΣP, ΣQ, ΣS
1 =1
Sicherung 0,5 A gG0,5A
= olvadóbiztosító / 0,5gG
A Klasse CC 1 =1
Sicherung 0,5 A gG
= olvadóbiztosító / 0,5
0,5A gGA Klasse CC 1 =1
Sicherung 0,5 A gG
= olvadóbiztosító / 0,5
0,5A gGA Klasse CC Fogyasztás mérése - fogyasztási trend: ΣP, ΣQ, ΣS.
N -- hatásos energia : +/- kWh -- Pillanatnyi teljesítménytényező
P1 P1
P1 L1 L1 -- meddő energia: +/- kvarh - Pillanatnyi érték: 3PF, ΣPF
L1 S1 S2 S1 P1
L2 L2 - Közép/maximális érték: ΣPF
S1 S2
-- üzemidő:
L2 P1 S1 S2
L3 L3
P1
L3 S1 S2 -- Hőmérséklet(1)
S1 S2
- belső
1 1 1 1 1 1 1 1 1 Felharmonikusok (51.) - külső, 3 db PT100
-- THD SM101C
V1 V2 V3 VN S1 S2 S1 S2 S1 S2 S1 S2 S1 S2 S1 S2 S1 S2 S1 S2 S1 S2
- áram THD I1, THD I2, THD I3
V1 V2 V3 VN V1 V2 V3 VN
- fázisfeszültség THD U1, THD U2, THD U3 Fogyasztás mérése
I1 I2 I3
I1 I2 I3 I1 I2 I3 - vonali feszültség THD U12, THD U23, THD U31 -- hatásos energia: +/- kWh
-- meddő energia: +/- kWh
-- látszólagos energia: kVAh
Események(1) -- üzemidő:
Egyéb információk
Hibajelzés minden hálózati hiba esetén
Kommunikáció RS485 modulon keresztül Működtető áramkör DC és AC tápfeszültséggel
Felharmonikusok
220/ 277 VAC (IEC) A működtető feszültség ajánlott védelmi Kommunikáció -- THD
készüléke: 500 mA-es gG olvadóbetét. Digitális RS485 (JBUS/MODBUS) - áram THD I1, THD I2, THD I3
- fázisfeszültség THD U1, THD U2, THD U3
LIYCY-CY - vonali feszültség THD U12, THD U23, THD U31
Kimenet -- egyéni vagy akár 63-ig
Mérőkészülékek
Mérőkészülékek
-- készülékek ellenőrzése - áram HI1, HI2, HI3, HIn
és áramváltók
és áramváltók
0V - + 20 22 -- riasztás továbbítása - fázisfeszültség HU1, HU2, HU3
AUX -- impulzuskimenet - vonali feszültség HU12, HU23, HU31
RS485
Terhelési görbe(1)
Sorkapocskiosztás -- Hatásos és meddő teljesítmény: ΣP+/-; ΣQ+/-
-- Feszültség és frekvencia: U1, U2, U3, U12, U23, U31, F.
12 14 16 2 20 22 1 3 5 7 9 11 18
Események(1)
V1 V2 V3 VN A U X S1 S2 S1 S2 S1 S2 -- Hibajelzés minden hálózati hiba esetén
I1 I2 I3
Bemenet/Kimenet(1)
1 3 15 17 4 6 8 10 -- impulzusszámláló
0V + - OUT 1 IN 1
-- készülékek ellenőrzése/felügyelete
-- riasztás továbbítása
RS485 -- impulzuskimenet
(1)
optional verfügbar
RS485 4-6: impulzuskimenet 8-10: bemenet
496 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 497
Mérőkészülékek és áramváltók Mérőkészülékek és áramváltók
Műszaki adatlapok - SM102E SM102E/SM103E bekötése
Műszaki adatok Kiegészítők Működtető áramkör DC és AC Kommunikációs modul Impulzus és hiba modul
tápfeszültséggel
Áram mérése nagyimpedanciájú bemeneteken keresztül (TRMS) Impulzus és hiba modul
Áramváltó primer oldal 9 999 A Típus 100 VDC - 0,5 A - 10 VA
Áramváltó szekunder oldal 5A
Mérési tartomány 0 … 11 kA Kommunikáció
Bemeneti igény 0,6 VA Csatlakozás RS485
Értékek aktualizálása 1s Típus 2...3 vezeték fél-duplex
Pontossági osztály 0,2 % Protokoll JBUS/MODBUS®, RTU-Modbus
Tartós túlterhelés 6A
Rövididejű túlterhelés 10xIn, 1 mp-ig
Feszültség mérése (TRMS) A működtető feszültség ajánlott RS485 interfész 18 - 19: impulzuskimenet
Direktmérés fázisok között, vonali 50 … 500 VAC védelmi készüléke: R = 120 Ω: belső ellenállás
Direktmérés fázis nulla között, fázis 28 … 289 VAC 500 mA-es gG olvadóbetét. az RS485 csatlakozáshoz
Bemeneti igény ≤ 0,1 VA
Értékek aktualizálása 1s Szimmetrikusan terhelt hálózat
Pontossági osztály 0,2 %
Tartós túlterhelés 800 VAC 3/4 vezetős rendszer 1 db áramváltóval 1 fázisú rendszer 1 db áramváltóval 2 fázisú rendszer 1 db áramváltóval
1 = olvadóbiztosító 0,5A gG 1 = olvadóbiztosító 0,5A gG 1 = olvadóbiztosító 0,5A gG
Fizikai paraméterek
Méretek SZxMAxMÉ 96 x 96 x 60 mm
IP védettség IP30
Készülék elülső IP védettsége IP52
Kijelző típusa LCD
Tömeg 400 g
Sorkapocskiosztás
Mérőkészülékek
-- monitorozás: 3I, In, 3V, 3U, F, ΔP, ΔQ, ΔS, ΔPFL/C, THD 3I, THD 3V,
és áramváltók
és áramváltók
THD 3U és időmérés
-- készülékek ellenőrzése
Kommunikáció
-- RS485 kapcsolat JBUS/MODBUS protokoll
(38400 Baud sávszélességig)
498 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 499
Mérőkészülékek és áramváltók Mérőkészülékek és áramváltók
Műszaki adatlapok - SM103E Műszaki adatlapok - multiméter modulok
Mérőkészülékek
- mérés:
és áramváltók
és áramváltók
3I, In, 3V, 3U, F, ± ΔP, ± ΔQ, ΔS, ΔPFL/C, THD 3I, THD In, THD 3V,
THD 3U, Pprogn, Qprogn, Sprogn, T°C belső, T°C 1, T°C2, T°C3
és az idők mérése
- távirányítás
- távirányítás idővezérléssel
Memória modul
-- legfeljebb 62 napig tárolja külső vagy belső szinkronizálással a P+,
P-, Q+, Q- értékeket 5, 8, 10, 15, 20, 30 és 60 percenként
-- az utolsó 10 hibának menti az időpontját
-- menti az utolsó pillanatnyi minimális és maximális értékeket:
3U, 3V, 3I, In,F, ΔP±, ΔQ±, ΔS, THD 3U, THD 3V, THD, 3U, THD, 3V,
THD, 3I, THD In
-- menti az időpontját az utolsó feszültségcsökkenésnek,
túlfeszültségnek és áramkimaradásnak
-- tárolja a középértékeket szinkronizációtól függően: 3U, 3V és
F (maximum 60 napig)
500 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 501
Mérőkészülékek és áramváltók Mérőkészülékek és áramváltók
Műszaki adatlapok - multiméter modulok
Modulok kompatibilitása
Mérőkészülékek
és áramváltók
és áramváltók
502 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 503
Mérőkészülékek és áramváltók Mérőkészülékek és áramváltók
Műszaki adatlapok - mérőkészülékek kommunikációja Műszaki adatlapok - mérőkészülékek kommunikációja
RTU/TCP/IP
Más készülék SM103E & SM214
JBUS/MODBUS
Wasser/
Gas/Luft
SM101C
EC700
Impulse
Más mérőkészülék
ECxxx impulzuskimenettel,
pl.: gáz, víz, fűtés
Monitoring Webserver
Jbus/Modbus
Master
JBUS/MODBUS
SM103E & SM211 SM102E & SM210 SM101C EC700 Más készülék
Mérőkészülékek
Mérőkészülékek
és áramváltók
és áramváltók
Impulse
Más mérőkészülék
impulzuskimenettel,
ECxxx pl.: gáz, víz, fűtés
504 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 505
Mérőkészülékek és áramváltók Mérőkészülékek és áramváltók
Műszaki adatlapok - kiválasztási segédlet Műszaki adatlapok - kiválasztási segédlet
Típus - Névleges áram Egyfázisú Egyfázisú Háromfázisú Háromfázisú Háromfázisú Háromfázisú Háromfázisú Háromfázisú Háromfázisú Háromfázisú Háromfázisú Háromfázisú
direktmérő direktmérő direktmérő direktmérő direktmérő direktmérő direktmérő direktmérő áramváltós 5 A áramváltós 5 A áramváltós 5 A áramváltós 5 A
63 A-ig 63 A-ig 63 A-ig 63 A-ig 100 A-ig 100 A-ig 100 A-ig 100 A-ig
Fogyasztásmérő/Cikkszám EC150 EC152 / EC154M EC350 EC352 EC360 EC365B / EC364M EC366 / EC367M EC368 / EC369M EC370 EC372 EC376 / EC377M EC378 / EC379M
Műszaki adatok
MID: • (EC154M) • (EC367M) • (EC369M) • (EC377M) • (EC379M)
MSZ EN 50470 szabvány szerint
B+D
Modbus RS485 • •
M-BUS RS485 • •
Modulszám 3 Modul 3 Modul 4 Modul 4 Modul 7 Modul 7 Modul 7 Modul 7 Modul 4 Modul 4 Modul 4 Modul 4 Modul
Bemeneti feszültség 230 … 400 VAC 230 … 400 VAC 230 … 400 VAC 230 … 400 VAC 230 … 400 VAC 230 … 400 VAC 230 … 400 VAC 230 … 400 VAC 230 … 400 VAC 230 … 400 VAC 230 … 400 VAC 230 … 400 VAC
Funkciók
Teljes-és részfogyasztás (kWh) •/• • / • (EC152) •/• •/• •/• • / • (EC365B) • / KOM (EC367M) • / KOM (EC369M) •/• •/• • / KOM (EC377M) • / KOM (EC379M)
Hatásos/meddő teljesítmény •/- •/- •/- •/- •/- •/- • / KOM • / KOM •/- •/- • / KOM • / KOM
Dupla tarifa • • • KOM, legfeljebb 4 KOM, legfeljebb 4 * KOM, legfeljebb 4 KOM, legfeljebb 4
Teljes-és részteljesítmény (kVARh) KOM KOM KOM KOM
kVA KOM KOM KOM KOM
Terhelési görbe KOM KOM KOM KOM
Mérés (I, V, P, Q, S, F és FP) KOM KOM KOM KOM
Áramváltók csatlakozását ellenőrzi • •
Bidirekt mérés • (EC366) • (EC368) • (EC376) • (EC378)
(fogyasztott és termelt energiát is)
Osztálypontosság
Hatásos teljesítmény 1. osztály 1. osztály 1. osztály 1. osztály 1. osztály 1. osztály 1. osztály 1. osztály 1. osztály 1. osztály 1. osztály 1. osztály
Hatásos teljesítmény B osztály B osztály B osztály B osztály 1. osztály C osztály C osztály
(EC154M) (EC364M) (EC367M) (EC369M) (EC377M) (EC379M)
Jellemzők
LED működési visszajelző • • • • • • • • • • •
Impulzuskimenet 100 Wh 100 Wh 100 Wh 100 Wh 100 Wh 100 Wh
Plombálható fedél • (EC154M) • (EC364M) • (EC367M) • (EC369M) • (EC377M) • (EC379M)
(csak a MID hiteles)
Védelem a fázis-nulla • • • • • • • • • • • •
Mérőkészülékek
Mérőkészülékek
felcserélése esetén
és áramváltók
és áramváltók
506 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 507
Mérőkészülékek és áramváltók Mérőkészülékek és áramváltók
Műszaki adatlapok - fogyasztásmérők Műszaki adatlapok - fogyasztásmérők
Az értékek
+ -
T1/T2 leolvasása EC050 bekötési rajz EC051 bekötési rajz Az értékek leolvasása
A „lapozás” gomb többszöri megnyomásával válthatunk a különböző értékek között.
T1/T2 = 10 Imp / kwh = 10 Imp / kwh A „lapozás” gomb többszöri megnyomásával lapozhatunk a külön-
1 + -
Alapértelmezés szerint a kijelző a felhasznált energiát mutatja az aktuális tarifában. böző értékek között. Alapértelmezés szerint a kijelző a felhasznált
1 Gombnyomás: A kijelző háttérvilágításának bekapcsolása. A felhasznált energia kijelzése energiát mutatja az aktuális tarifába.
1 3az5 aktuális
7 tarifában 1 3 5 7
2 Gombnyomás: A felhasznált
EC154M energia kijelzése a második tarifában
EC364M
Mérőkészülékek
L -- illetve megfelelő-e
L' az L1, L2,
L2 L3 fázisok sorrendje L2 2 (kWh)
és áramváltók
és áramváltók
L3 L3
N
N 3 a pillanatnyi teljesítmény ki-
Neutral Neutral jelzése
Megjegyzés: IEC 61036 IEC 61036
~ ~ ~ ~
4 1 2 3 az EC364-nél illetve 1 az EC154M-nél
3 EC152
EC150/152 bekötése Az EC152 az összenergiát és
jelzi a megfelelő fázisok (L1,L2,L3) feszültségét a tarifákra szétbontott (T1 vagy
3 4 T2) össz (T)- és részenergiát
1 = Tápfeszültség (T1 vagy T2) is tudja mérni és
EC154M bekötése EC364M bekötése 2 = Terhelés kijelezni.
T1/T2
+ -
T1/T2
3 = Impulzus kimenet
3 4 + - 4 = Tarifa vezérlés A résztarifa törlése
T1/T2 3 4
+ -
T1/T2
(T1=0V / T2=230V~ -- a lapozás gomb megnyomásával a részenergia felhasználás meg-
1 = Tápfeszültség
1 3 5 7
+ -
+/-15%) jelenik a kijelzőn
2 = Terhelés
EC154M
1 3 5 7
6 5 = Villanó LED impulzus -- a Reset gombot min. 3 mp-ig nyomva kell tartani és így a számláló
1 3 5 7 3 = Impulzus kimenet
1 3 5 7
EC364M
1 Wh-ként nullázódik
EC154M 4 = T
EC364M arifa vezérlés (T1=0V / 7 6 = Nyomógomb a kijelző
T2=230V~ +/-15%) 6
6
5 lapozásához
5 = 5 felvillanó LED impulzus 5 7 = Reset a résztarifa számláló Hibajelzés
EC364M-nél 2Wh-t, 2 4 6 8 10 12 14 nullázáshoz Nem megfelelő bekötés esetén a kijelzőn megjelenik az „ERROR”
5
2 EC154M
4 6
2 esetén
4 10
8
6 pedig
12 14 felirat.
2 4 6 1Wh-t jelent -- meg kell vizsgálni, hogy a kapcsolási rajznak megfelelő-e az ára-
L1 1 2
6 = Nyomógomb a kijelző L1
L1 L2
L1
L2
mirány
L2
L lapozásához L'
L2
1 2
L L' L3 L3
L3 N L3
1 N 2 N
N
508 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 509
6E 5060.a
Mérőkészülékek és áramváltók Mérőkészülékek és áramváltók
Műszaki adatlapok - fogyasztásmérők Műszaki adatlapok - fogyasztásmérők
EC350, EC352
Háromfázisú fogyasztásmérő EC360/362/365B bekötése
Üzemi frekvencia 50/60 Hz +/- 2 Hz 50/60 Hz +/- 2 Hz 50/60 Hz +/- 2 Hz 50/60 Hz +/- 2 Hz 50/60 Hz +/- 2 Hz 50/60 Hz +/- 2 Hz 50/60 Hz +/- 2 Hz 8
Saját fogyasztás: kijelző / mérés <0,6reset
W/2,8 VA
reset
C <0,6 W/2,8 VA <0,6 W/2,5 VA <0,6 W/2,5 VA <0,6 W/2,5 VA <0,6 W/2,8 VA <0,6 W/2,8 VA 2 4 6 8 10 12 14 6 = Nyomógomb a kijelző
max. fázisonként max. fázisonként max. fázisonként max. fázisonként max. fázisonként max. fázisonként max. fázisonként lapozásához
Pontossági osztály B (1%) D B (1%) B (1%) B (1%) B (1%) B (1%) B (1%) 7 = Reset a résztarifa számláló
L1 L1
nullázáshoz
Periodikus mentés igen igen igen igen igen igen igen L2 L2 2
L3 L3 8 = Villanó LED impulzus
6E 5062.a
Kijelző 7 karakter, min. 7 karakter, min. 7 karakter, min. 7 karakter, min. 7 karakter, min. 7 karakter, min. 7 karakter, min. N 2 Wh-ként
877067
egység egység egység egység egység egység egység
0,1 kWh 0,1 kWh 0,1 kWh 0,1 kWh 0,1 kWh 0,1 kWh 0,1 kWh * EC 362
Mérés Össz+rész Össz+rész Össz+rész Össz+rész Össz+rész Össz+rész Össz+rész EC360, EC362
6E 5060.a
Max kijelezhető érték 999 999,9 kWh 999 999,9 kWh 999 999,9 kWh 999 999,9 kWh 999 999,9 kWh 999 999,9 kWh 999 999,9 kWh
Burkolat védettsége IP20 IP20 IP20 IP20 IP20 IP20 IP20
Védelmi osztály II II II II II II II A B
LED-kijelző 1 Wh pro 1 Wh pro 2 Wh pro 2 Wh pro 2 Wh pro 1 Wh pro 10 1 Wh pro 10 EC350, EC352
A B EC360/362 funkciók A B EC365B funkciók
Felvillanásonként Felvillanásonként Felvillanásonként Felvillanásonként Felvillanásonként Felvillanásonként Felvillanásonként
A LCD kijelző A LCD kijelző
Impulzus kimenet Energia impulzus Energia impulzus Energia impulzus Energia impulzus Energia impulzus Energia impulzus Energia impulzus
B Nyomógomb a kijelző B Nyomógomb a kijelző
kimenet kimenet kimenet kimenet kimenet kimenet kimenet
lapozásához lapozásához
6E 5060.a
Modulszám 4 4 7 7 7 4 4 reset
C
Az értékek leolvasása
reset
Az értékek leolvasása
Csatlakozás A „lapozás” gomb többszöri
- flexibilis 1 - 16 mm² 1 - 16 mm² 2,5 - 35 mm² 2,5 - 35 mm² A
2,5 - 35 mm² 1 - 6 mm² 1 - 6 mm² D megnyomásával lapozhatunk A „lapozás” gomb többszöri megnyomásával lapozhatunk
- tömör 1,5 - 16 mm² 1,5 - 16 mm² 2,5 - 35 mm² 2,5 - 35 mm² 2,5 - 35 mm² 1,5 - 10 mm² 1,5 - 10 mm² a különböző értékek között. Alapértelmezés szerint a kijelző a a különböző értékek között. Alapértelmezés szerint a kijelző a
Környezeti hőmérséklet
felhasznált energiát mutatja az aktuális tarifába. felhasznált energiát mutatja az aktuális tarifába.
- raktározás -25°C-tól +55°C-ig -25°C-tól +55°C-ig -25°C-tól +55°C-ig -25°C-tól +55°C-ig -25°C-tól +55°C-ig -25°C-tól +70°C-ig -25°C-tól +70°C-ig
- üzem -10°C-tól +55°C-ig -10°C-tól +55°C-ig -10°C-tól +55°C-ig -10°C-tól +55°C-ig -10°C-tól B
+55°C-ig -10°C-tól +55°C-ig -10°C-tól +55°C-ig
EC360 EC365B
reset
reset
C
1 1 Gombnyomás: 1 1 Gombnyomás:
EC350/352 bekötése A kijelző háttérvilágításának A kijelző háttérvilágításának
Az értékek leolvasása D bekapcsolása. Az összes bekapcsolása. Az összes
4 5 A „lapozás” gomb többszöri megnyomásával lapozhatunk felhasznált energia kijelzése felhasznált energia kijelzése
3 T1/T2 * a különböző értékek között. Alapértelmezés szerint a kijelző a (kWh) (kWh)
N + - 2
felhasznált energiát mutatja az aktuális tarifába. 2 Gombnyomás: 2 Gombnyomás:
2 részenergia-felhasználás részenergia-felhasználás
1 = Tápfeszültség EC350 (kWh) (kWh)
2 = Terhelés 1
1 Gombnyomás: A kijelző 3 Gombnyomás: 3 Gombnyomás:
háttérvilágításának 3
N 1 3 3 = Nullvezető a pillanatnyi teljesítmény a pillanatnyi teljesítmény
Mérőkészülékek
Mérőkészülékek
4 = Impulzus kimenet (So) bekapcsolása. Az összes kijelzése kijelzése
és áramváltók
és áramváltók
T1/T2*
5 = Tarifa vezérlés csak EC352 felhasznált energia kijelzése + -
3
(T1=0V / T2=230V~ (kWh)
6 +/-15%) 2 Gombnyomás: részenergia- 1 3 5 7
4
6 = Nyomógomb a kijelző 2 felhasználás (kWh)
7
reset lapozásához 3 Gombnyomás: a pillanatnyi
8 7 = Reset a résztarifa számláló teljesítmény kijelzése EC362
nullázáshoz Az EC362 az összenergiát
reset
2 Wh-ként EC352
6E 5060.a
3
Az EC352 az összenergiát és L1 L1
1 2 a tarifákra szétbontott (T1 vagy L2
ANrésztarifa1 törlése
L3 3
L2
L3
Hibajelzés:
L1 L1' T2) össz (T)- és részenergiát -- a lapozás gomb megnyomásával a részenergia felhasználás
N Nem megfelelő bekötés esetén a kijelzőn megjelenik az „ERROR”
877067
EC350, EC352
L2 L2' (T1 vagy T2) is tudja mérni és
kijelezni.
megjelenik a kijelzőn * EC 362 felirat.
L3 L3' -- a Reset gombot min. 3 mp-ig nyomva kell tartani és így a számláló -- meg kell vizsgálni, hogy a kapcsolási rajznak megfelelő-e
nullázódik az áramirány
* EC 352 A résztarifa törlése
T1/T2 *
reset
N + -
-- a lapozás gomb megnyomásával a részenergia felhasználás
AA LCD kijelző
B Nyomógomb a kijelző megjelenik a kijelzőn Hibajelzés:
2 4 6 8 10 12 Megjegyzés:
~ ~ ~
lapozásához -- a Reset gombot min. 3 mp-ig nyomva kell tartani és így Nem megfelelő bekötés esetén a kijelzőn megjelenik az „ERROR” 1 2 3 jelzi a megfelelő fázisok (L1, L2, L3) feszültségét
C Reset a résztarifa számláló N
a számláló1nullázódik
3
felirat.
BB nullázáshoz L1 -- meg kell vizsgálni, hogy aL1'kapcsolási rajznak megfelelő-e
D Villanó LED impulzus L2 az áramirány L2'
CC L3 -- illetve megfelelő-e az L1,L3'
L2, L3 fázisok sorrendje
reset
reset 1 Wh-ként
DD * EC 352
reset
Megjegyzés:
~ ~ ~
2 4 6 8 10 12 1 2 3 jelzi a megfelelő fázisok (L1, L2, L3) feszültségét
L1 L1'
L2 L2'
510 L3 L3' Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 511
passer au réglage suivant.
4. Le type de réseau (1L+N, 2L, 3L, 3L+N) s'affiche.
• Poids de l'impulsion fixe : 100 Wh
6000 A
• Durée de l’impulsion : 100 ms
3.Mit Taste “prog” den gewünschten Wert
Messbereich 50 bis 6000A
bestätigen und zum nächsten Einstellvorgang bei Spannungsunterbrechung im EEPROM-
weitergehen. Speicher.
Par appuis successifs sur la touche "lecture" • Tension d'alimentation externe :
- Merkmale der Tarifeingang : Tarif 1 = 0 V
Mérőkészülékek és áramváltók Principe
faire défiler les différentes valeurs et sélectionner de 20 ... 30 V
fonctionnement Remise à zéro du compteur partiel Funktionsprinzip
4.Die Stromnetzart (1L+N, 2L, 3L, 3L+N) wird ange- EC372 :
Mérőkészülékek és áramváltók
6E 5068.a
Ce compteurCaractéristiques
d'énergie mesure l’énergie électrique - Appuyer sur la touche lecture afin d'afficher à
Tarif 2 : 30 V
Der Energiezähler erfasst die Wirkenergie, die von Der +/-
Zähler15% EC372 schlüsselt den Gesamt- und
le type de réseau. mécaniques zeigt. - Energie Impuls-Ausgang :
Műszaki adatlapok
- fogyasztásmérők
Teilenergieverbrauch
Műszaki adatlapok - fogyasztásmérők
active consommée par un circuit électrique. l'écran une energie partielle. einem elektrischen Stromkreis verbraucht wird. nach Tarifen (T1 oder T2)
5. Appuyer sur la touche “prog” pour valider Iletest équipé -d’un
passer au réglage suivant.
Boîtier
- Indice
visualiser l'énergie
modulaire
afficheur
de protection
consommée
depermet
digital qui largeurde4 M (70- mm)
boîtier : IP20
et la puissance.
Faire un appui prolongé (> 3s) sur le bouton
reset.
Durch mehrmaliges Er
die unterschiedlichen
Betätigen der Taste "Ablesen" • Wert eines
ist mit einem digital Display ausgerüstet, das die
Wertevon
Anzeige durchblättern undund
Energieverbrauch die Leistung
• Impulsdauer
ermö-
und den:Gesamtverbrauch
Impuls
: 100 ms
100 Wh (T) auf.
Bekötés/funkció EC370/372
Par appuis sur la touche "lecture" faire défiler
valeurs et sélectionner le type de l'installation.
AA A
les
différentes.
- Température de fonctionnement : -10
LDC kijelző
affiché
°C à pour chacune des phases que la prise
- Vérifier 6.Brei Drehstromanlagen
Fogyasztásmérők
zwei verschiedene Tarifbereiche aufteilen.
Aáttekintésewird die Anlagenart ange-
- Schutzart Gehäuse
- Schutzart
(3 Sec.).: IP20
Frontplatte
Der : IP50/IK03
Teilverbrauchszähler ist auf Null gesetzt.
Présentation +55 °C
du produit de mesure courant et tension se fait bien sur Produktbeschreibung
zeigt "symmetrisch/asymmetrisch" (Bl, Unbl). - Schutzklasse : II
Fehlermeldung :
7. Appuyer sur la touche “prog” pour valider.A Afficheur -LCD.
B
BB “prog” Nyomógomb Capacité azdeértékek
raccordementlapozásához
: la même phase. Durch mehrmaliges
B
A LCD-Display.
Betätigen der Taste "Ablesen" Umgebung Bei unsachgemäßem Anschluss wird "ERROR"
4 5 1 8. Faire un appui long (3s) sur la touche B pour
Touche pour • souple:
défilement1 à
des6 mm 2
valeurs. - Vérifier le câblage du produit (L/N). Taste zum
B Werte Durchblätternund
der die
Werte. am Display angezeigt.
C Nyomógomb az áramváltó és a hálózat beállításához Mérő típusa Egyfázisú
die unterschiedlichen fogyasztásmérők
durchblättern - Lagertemperatur :Háromfázisú
-25Phase
°C bis + 70 °C fogyasztásmérők
T1/T2 * quitter le mode paramétrage. C Touche “prog” • rigide : 1,5 à 10 lemm
pour paramétrer
2
calibre du T.I. T1/T2 * Anlagenart auswählen.
C Taste prog um den Wert des Wandlers und die - Für jede
- Betriebstemperatur : -10 °C(I1,
überprüfen, ob die
bisI2,+I3)55und
°Cdie
+ - U1 U2 U3 N CC D Reset
et le typegomb
de réseau.
Note :
L'information
+ -
sur l'afficheur indique que
U1 U2 U3 N
Mérés7.Mit
típusa CDirekt 32 A
Netzart Direkt
einzustellen. 63 A Strommessung
- Anschlussquerschnitt Direkt : 63 A Direkt 100 A Áramváltós
prog prog
Taste “prog” bestätigen. Spannungsmessung (L1, L2, L3) an
Lecture des valeurs ED Fogyasztásmérést
Touche reset pour remettrejelző à zéro villogó
le compteurLED la phase correspondante (1, 2, 3) est sous D Reset um den Teilzähler auf Null zu setzen.
• flexibel mm2Phase erfolgen.
derselben
: 1 bis 6 EC350
Par appuis successifs sur la reset DD
touche "lecture" faire
partiel. tension. Cikkszám
8.Umreset DEC050
den Konfigurationsmodus EC051 zu EC150
verlassen, TasteEC152 EC154M - Verdrahtung
EC352 EC360 EC362 EC364M EC365B EC370 EC372
E Blinkende-LED Anzeige (1 Wh = 10 impuls).
Prog anhaltend1 drücken (31Sekunden).1 • massiv : 1,5 bis 10 mmdes 2 Produktes überprüfen (L/N).
défiler les différentes valeurs. E LED métrologique (1 Wh = 10 impulsions). Tarifák száma 2 2 Bemerkung1 : 2 1 2 2 1 1 2
Par défaut, le compteur affiche l'énergieEE consom- Spécifications techniques E Konfiguration des Zählers Die Meldung am Display besagt, dass die
1 3 9 11 13 15 1 3 9 11 13 15
mée dans le tarif en cours. AParamétrage
mérők beállítása:
du compteur Caractéristiques métrologiques Pontossági x Vor der xInbetriebnahme
Ablesen der Werte x des Zählersx sind x x
entsprechende Phase x (1, 2, 3) Spannung
x führt. x x x x x
Les réglages suivants sont à effectuer avant la mise - Classe de précision B (1%) selon EN50470-3 folgende Einstellungen vorzunehmen :
EC370 : Aenhasználatba
service du compteur vétel: előtt az alábbiakat kell - LEDbeállítani:
métrologique : 1 Wh/ 10 impulsions osztályDurch mehrmaliges Betätigen
B (1%) - Werte des
der Taste "Ablesen"
Stromwandlers.
können die unterschiedlichen Werte durchgeblättert Technische Daten
6 1 1er appui : Allumage du retro-éclairage. --- Áramváltó
Calibre du TI. értéke - Courant de démarrage : 10 mA
Hatásos energia x - Art
werden.
des Stromnetzes (Ein- oder Dreiphasenstrom
x x x x x
Messtechnische x
Daten x x x x x x
prog
3 -
Consommation d'énergie active totale (kWh).
Type d'installation
--- Hálózat fajtája
Type de réseau
(mono
triphasé
ou triphasé).
(fázisszám,
(équilibré ou nullvezetős
non
- Courant de base : 5 A
-vagy
Courant nullvezető
max. : 6 A nélküli) prog
mérése
Standardmässig zeigt
mit / ohne Nullleiter).
der Zähler die
- Art der Drehstromanlage (symmetrisch bzw.
- Genauigkeitsklasse B (1%) gemäß EN50470-3
- Blinkende LED-Anzeige : 1Wh/10 Impuls
7 -- Többfázisú
2 2ème appui : consommation d'énergie active équilibré). hálózat: szimmetrikus, vagyCaractéristiques
asszimmetrikus techniques verbrauchte Energie imasymmetrisch.
aktuellen Tarif an. - Einschaltstrom : 10 mA
reset
partielle (kWh). 1. Pour entrer en mode paramétrage, faire un appui - Consommation : < 0,6 W et 2,8 VA par phase Meddő
reset
energia
EC370 : 1. Um den Konfigurationsmodus aufzurufen Taste - Referenzstrom : 5 A x x
8
3 3ème appui : consommation d'énergie réactive long (3 sec) sur la touche “prog”. - Alimentation : 230/400 V +/- 15% mérése “prog” anhaltend
1 1. Betätigung : Einschalten drücken (3 Sekunden).
der Display- - Max. Strom : 6 A
2 4 6 8 10 12 totale (kVARh).
2. Le réglage du calibre du TI s'affiche (100A). Par
A programozási
successifs sur la funkció eléréséhez,
- Fréquence : 50/60 Hz +/- 2 Hz
- Sauvegarde périodique et sur coupure 2
a secteur
„prog“ gombot
4 6 8 10 12
Pillanatnyi
Hintergrundbeleuchtung. Aktiver
2.Die Werte des Stromwandlers wird angezeigt
x x x
Technische Merkmale
x x: < 0,6 W & 2,8 x VA pro x x x x x
1 mémoire 3 mp-nél to-
4 4ème appui : consommation d'énergie réactive appuis touche "lecture", faire (100A).
Energieverbrauch gesamt (kWh).Durch mehrmaliges Drücken der Taste - Leistungaufnahme
dans EEPROM
partielle (kVARh). défiler les différentes valeurs de TI possibles (50,
vább nyomva kell tartani. - Caractéristique entrée tarifs EC372 : fogyasztásmérés
2 2. Betätigung : aktiver
“Ablesen” die unterschiedlichen
Energieteilverbrauch
Phase
100, 150, 200, 250, 300, 400, 600, 800… 6000A). Stromwandlerwerte durchblättern (50, 100, 150, - Versorgungsspannung : 230/400 V +/- 15%
A 6-ossurgomb többszöri
“prog” pourmegnyomásával
tarif 1 = 0 V, tarif 2 = 230 V +/- 15%
beállítható a kívánt kijelzése (kWh).
5 5ème appui : puissance instantanée. 2 impulsionáram-
3. Appuyer la touche valider et 200, 250, 300, 400, 600, 800… 6000A). - Frequenz : 50/60 Hz +/- 2 Hz
- Caractéristiques sortie :
2 - Periodisches Speichern der Messungen und
L1 L1
EC372 : váltóauérték.
passer réglage suivant. • Poids de l'impulsion fixe : 100 L1
• Durée de l’impulsion : 100 ms
Wh L1 LED visszajelző
3 3. Betätigung
(kVARh).
x: Blindleistungsverbrauch
x “prog” denx gewünschten
3.Mit Taste
bestätigen und zum
gesamt x Wert
nächsten Einstellvorgang
x x x
bei Spannungsunterbrechung imxEEPROM- x x x x x
L2 L2 Le EC372 détaille les consommations d'énergie
4. Le
3 A type
„prog“-gomb
de réseau (1L+N, megnyomásával
Par appuis successifs sur la touche "lecture"
rögzíthető,
2L, 3L, 3L+N) s'affiche. majd a következő
• Tension d'alimentation externeL2
: L2 MID hiteles weitergehen. Speicher.
x
4 4. Betätigung : Blindleistungsteilverbrauch - Merkmale der Tarifeingang : Tarif 1=0V
actives totales et partielles par tarif (T1 ou T2) et beállításra lépünk.
audéfiler les différentes valeurs et sélectionner
faire 20 ... 30 V 4.Die Stromnetzart (1L+N, 2L, 3L, 3L+N) wird ange-
L3 Teljes és (kVARh).
részfo- x/- zeigt. x/- x/x x/x x/- - Tarif 2 : 30 V +/- 15%
x/x x/x x/x x/x x/- x/x x/x x/x
L3 L3 total (T). 4 hálózat típusának kiválasztása (1L+N; 2L; 3L; 3L+N) a 6-os
leAtype de réseau. Caractéristiques mécaniques L3
gyasztás5 5.kijelzése
Energie Impuls-Ausgang :
5. Appuyer sur la touche “prog” pour valider et
gombbal.
- Boîtier modulaire de largeur 4 M (70 mm)
Betätigung Durch mehrmaliges
: augenblickliche Betätigen der Taste "Ablesen"
Leistung. • Wert eines Impuls : 100 Wh
877070
N N passer au réglage suivant. - Indice de protection boîtier : IP20N N die unterschiedlichen Werte durchblättern und die • Impulsdauer : 100 ms
5 A „prog“-gombbal a kívánt érték
6. Pour les installations triphasées, le type d'instal- rögzíthető,
- Indice de majd a következő
protection nez : IP50/IK03 LCD kijelző x x
Stromnetzart x
auswählen. x x x Versorgungspannung
• Extern x : 20x... 30 V x x x x x
* EC 372 beállításra
lation ugrunk. Equilibré" (Bl,
s'affiche "Equilibré/Non
- Classe d’isolation : II * EC 372Háttérvilágítás 5.Mit Taste “prog” den gewünschten Wert Maße und Schutzklasse
Unbl). Environnement bestätigen und zumxnächsten Einstellvorgang
x x x x
- Modulbau-Gehäuse, 4 PLE (70 mm)
x x x x x x
6 Háromfázisú hálózatoknál
"lecture" faire„szimmetrikus/asszimmetrikus“
- Température de stockage : -25ki- °C à +70 °C weitergehen.
1 = Tápfeszültség Par appuis sur la touche
jelzése. A 6-os gomb többszöri megnyomásával
valeurs et sélectionner le type de
défiler les
l'installation. - Température de fonctionnement : -10 °C à
lehet a különböző
Védelem hibás 6.Brei Drehstromanlagen wird die Anlagenart ange-
- Schutzart
x Gehäusex: IP20 6E 5068.a
- Schutzart Frontplatte : IP50/IK03
x x x x
7. Appuyer sur la touche “prog” pour valider.
+55 °C bekötés esetén zeigt "symmetrisch/asymmetrisch" (Bl, Unbl). - Schutzklasse : II
2 = Terhelés adatok között lapozni és a bekötési módot - Capacitéválasztani.
de raccordement : Durch mehrmaliges Betätigen der Taste "Ablesen" Umgebung
3 = Programozó gomb, az áramváltó-, és 8. Faire un appui long (3s) sur la touche “prog” pour
7 „Prog“ gombbal rögzítjük • souple: 1 à 6 mm2 Kétirányú mérés die unterschiedlichen Werte durchblättern und die - Lagertemperatur : -25 °C bis + 70 °C x
T1/T2 * quitter le mode paramétrage. • rigide : 1,5 à 10 mm2 T1/T2 *
+ - (fogyasztás/
U1 U2 U3 N U1 U2 U3 N Anlagenart auswählen. - Betriebstemperatur : -10 °C bis + 55 °C
a hálózat beállításához + - 8 A beállítási menű elhagyásához a program gombot 3mp-nél kell 7.Mit Taste “prog” bestätigen. - Anschlussquerschnitt :
Lecture des valeurs termelés)
4 = Energia impulzus kimenet Par tovább nyomva sur tartani. 8.Um den Konfigurationsmodus zu verlassen, Taste • flexibel : 1 bis 6 mm2
appuis successifs la touche "lecture" faire • massiv 2
5 = Tarifavezérlés csak EC372-nél défiler les différentes valeurs. Kábelezési hiba x (3 Sekunden).
Prog anhaltend drücken x x x : 1,5 bis 10 x mm x x x x x x
Par défaut, le compteur affiche l'énergie consom- FR Notice d’instructions 1 3 kijelzése DE Bedienungsanleitung
(T1=0V / T2=230V~ +/-15%) 1 3 9 11 13 15
mée dans le tarif en cours.
9 11 13 15
Ablesen der Werte
6 = Nyomógomb a kijelző lapozásához Az értékek
EC370 : leolvasása Impulzuskimenet x
Durch mehrmaliges x
Betätigen x "Ablesen"
der Taste x x x x x x x x x
können die unterschiedlichen Werte durchgeblättert
7 = Reset gomb a részszámláló 0-ra állítására A1lapozás
1er appui :gomb
Allumagetöbbszöri megnyomásával válthatunk a különböző
du retro-éclairage.
8 = Fogyasztásmérést jelző villogó LED prog Consommation
értékek között.d'énergie
NL activeFR
Alapértelmezés Compteur d'énergie
totale (kWh).
szerint a kijelző felhasznált energiát
Csomag tartal- prog
werden.
Standardmässig zeigt der Zähler die Drehstromzähler,
x x
mazza a plomba
reset
2 2ème appui : consommation
mutatja
partielleaz
IT
aktuális tarifában.
(kWh).
d'énergie
DE triphasé,
active
szettet is
verbrauchte Energie im aktuellen Tarif an.
reset
EC370 :
Messung über
A résztarifa törlése 2 4 6 8 10 12
3 3ème appui : consommation d'énergie réactive
totale (kVARh).
mesure via TI de 50 à 2 4 6 8 10 12
1 1. Betätigung : Einschalten der Display-
Hintergrundbeleuchtung. Aktiver
Stromwandler,
-- a lapozás gomb megnyomásával a részenergia felhasználás meg- 4 4ème appui : consommation d'énergie réactive
EC370 6000 A Energieverbrauch gesamt (kWh).
Műszaki adatok EC1002- üzemóra Messbereich 50 bis 6000AEC100 készülék bekötése
partielle (kVARh). 2. Betätigung :számlaló
aktiver Energieteilverbrauch
jelenik a kijelzőn 15 5ème
Gombnyomás:
appui : puissanceA instantanée.
kijelző háttérvilágításának
Principe de fonctionnementbekapcsolása. Remise à zéro du compteur partiel Névleges feszültség: 230 V~ (kWh). Funktionsprinzip EC372 :
6E 5068.a
Hibajelzés N N
Steuerung
N N
5 Gombnyomás: Pillanatnyi teljesítmény Le EC372 permet, en plus, de répartir la consom- Message d'erreur : mit Zählerrückstellung ausgestattet. verbrauch am Bildschirm anzuzeigen.
Vezérlés
* EC 372 mation mesurée dans deux tranches tarifaires * EC 372 Darüber hinaus kann der EC372 erfasste Energie in - Taste Reset einen längeren Moment drücken
Nem megfelelő bekötés esetén a kijelzőn megjelenik az „ERROR” différentes.
En cas de mauvais raccordement, "ERROR"
est affiché à l'écran. zwei verschiedene Tarifbereiche aufteilen. (3 Sec.).
felirat. A - Vérifier pour chacune des phases Kijelző:
que la prise A
Der Teilverbrauchszähler
6E 5068.a
ist auf
00005 20 Null gesetzt.
Présentation du produit de mesure courant et tension se fait bien sur Produktbeschreibung Schütz Fehlermeldung :
-- meg kell vizsgálni, hogy a kapcsolási rajznak megfelelő-e A Afficheur LCD. la même phase. -- 6 digites számláló A LCD-Display.
Schütz EC100
Bei unsachgemäßem Anschluss wird "ERROR"
az áramirány B B Touche pour défilement des valeurs. - Vérifier le câblage du produit (L/N).-- villogó zöld üzemjelző B B Taste zum Durchblättern der Werte. A2 am Display angezeigt.
-- illetve megfelelő-e az L1, L2, L3 fázisok sorrendje C Touche “prog” pour paramétrer le calibre du T.I. C Taste prog um den Wert des Wandlers und die - Für jede Phase überprüfen, ob die
Mérőkészülékek
Mérőkészülékek
C Note : C Strommessung (I1, I2, I3) und die
et le type de réseau. Netzart einzustellen.
és áramváltók
és áramváltók
prog L'information sur l'afficheur indique que prog
Spannungsmessung (L1, L2, L3) an
D Touche reset pour remettre à zéro le compteur la phase correspondante (1, 2, 3) est sous D Reset um den Teilzähler auf Null zu setzen. derselben Phase erfolgen.
D partiel. tension. Funkció: D E Blinkende-LED Anzeige (1 Wh =
Fogyasztó10 impuls). - Verdrahtung des Produktes überprüfen (L/N).
Megjegyzés:
reset reset
Verbraucher
~ ~ ~ E LED métrologique (1 Wh = 10 impulsions). A vezérlőfeszültség jelenléte alatt a számláló 6 percenként Bemerkung :
1 2 3 jelzi a megfelelő fázisok (L1, L2, L3) feszültségét E Spécifications techniques E Konfiguration des Zählers
Caractéristiques métrologiques továbbugrik. A számláló nem visszaállítható.
Die Meldung am Display besagt, dass die
Paramétrage du compteur Vor der Inbetriebnahme des Zählers sind entsprechende Phase (1, 2, 3) Spannung führt.
Les réglages suivants sont à effectuer avant la mise - Classe de précision B (1%) selon EN50470-3 folgende Einstellungen vorzunehmen :
en service du compteur : - LED métrologique : 1 Wh/ 10 impulsions - Werte des Stromwandlers.
- Courant de démarrage : 10 mA
Technische Daten
- Calibre du TI. - Art des Stromnetzes (Ein- oder Dreiphasenstrom Messtechnische Daten
1 - Type d'installation (mono ou triphasé).
- Type de réseau triphasé (équilibré ou non
- Courant de base : 5 A
- Courant max. : 6 A
mit / ohne Nullleiter).
- Art der Drehstromanlage (symmetrisch bzw.
- Genauigkeitsklasse B (1%) gemäß EN50470-3
- Blinkende LED-Anzeige : 1Wh/10 Impuls
équilibré). Caractéristiques techniques asymmetrisch. - Einschaltstrom : 10 mA
1. Pour entrer en mode paramétrage, faire un appui - Consommation : < 0,6 W et 2,8 VA par phase 1. Um den Konfigurationsmodus aufzurufen Taste - Referenzstrom : 5 A
long (3 sec) sur la touche “prog”. - Alimentation : 230/400 V +/- 15% “prog” anhaltend drücken (3 Sekunden). - Max. Strom : 6 A
2 2. Le réglage du calibre du TI s'affiche (100A). Par
appuis successifs sur la touche "lecture", faire
- Fréquence : 50/60 Hz +/- 2 Hz
- Sauvegarde périodique et sur coupure 2.Die Werte des Stromwandlers wird angezeigt
(100A). Durch mehrmaliges Drücken der Taste
Technische Merkmale
- Leistungaufnahme : < 0,6 W & 2,8 VA pro
secteur dans mémoire EEPROM
défiler les différentes valeurs de TI possibles (50, “Ablesen” die unterschiedlichen Phase
- Caractéristique entrée tarifs EC372 :
100, 150, 200, 250, 300, 400, 600, 800… 6000A). Stromwandlerwerte durchblättern (50, 100, 150, - Versorgungsspannung : 230/400 V +/- 15%
tarif 1 = 0 V, tarif 2 = 230 V +/- 15%
3. Appuyer sur la touche “prog” pour valider et 200, 250, 300, 400, 600, 800… 6000A). - Frequenz : 50/60 Hz +/- 2 Hz
- Caractéristiques sortie impulsion :
- Periodisches Speichern der Messungen und
3 passer au réglage suivant.
4. Le type de réseau (1L+N, 2L, 3L, 3L+N) s'affiche.
• Poids de l'impulsion fixe : 100 Wh
• Durée de l’impulsion : 100 ms
3.Mit Taste “prog” den gewünschten Wert
bestätigen und zum nächsten Einstellvorgang bei Spannungsunterbrechung im EEPROM-
weitergehen. Speicher.
Par appuis successifs sur la touche "lecture" • Tension d'alimentation externe :
- Merkmale der Tarifeingang : Tarif 1 = 0 V
faire défiler les différentes valeurs et sélectionner 20 ... 30 V 4.Die Stromnetzart (1L+N, 2L, 3L, 3L+N) wird ange- Tarif 2 : 30 V +/- 15%
le type de réseau. Caractéristiques mécaniques zeigt. - Energie Impuls-Ausgang :
4 5. Appuyer sur la touche “prog” pour valider et
passer au réglage suivant.
- Boîtier modulaire de largeur 4 M (70 mm)
- Indice de protection boîtier : IP20 Durch mehrmaliges Betätigen der Taste "Ablesen"
die unterschiedlichen Werte durchblättern und die
• Wert eines Impuls : 100 Wh
• Impulsdauer : 100 ms
- Indice de protection nez : IP50/IK03 Stromnetzart auswählen. • Extern Versorgungspannung : 20 ... 30 V
6. Pour les installations triphasées, le type d'instal- - Classe d’isolation : II
lation s'affiche "Equilibré/Non Equilibré" (Bl, 5.Mit Taste “prog” den gewünschten Wert Maße und Schutzklasse
Unbl). Environnement bestätigen und zum nächsten Einstellvorgang - Modulbau-Gehäuse, 4 PLE (70 mm)
- Température de stockage : -25 °C à +70 °C weitergehen.
5 Par appuis sur la touche "lecture" faire défiler les
valeurs et sélectionner le type de l'installation. - Température de fonctionnement : -10 °C à 6.Brei Drehstromanlagen wird die Anlagenart ange-
- Schutzart Gehäuse : IP20
- Schutzart Frontplatte : IP50/IK03
+55 °C zeigt "symmetrisch/asymmetrisch" (Bl, Unbl). - Schutzklasse : II
7. Appuyer sur la touche “prog” pour valider. - Capacité de raccordement : Durch mehrmaliges Betätigen der Taste "Ablesen" Umgebung
8. Faire un appui long (3s) sur la touche “prog” pour • souple: 1 à 6 mm2 die unterschiedlichen Werte durchblättern und die - Lagertemperatur : -25 °C bis + 70 °C
T1/T2 * quitter le mode paramétrage. • rigide : 1,5 à 10 mm 2
T1/T2 * Anlagenart auswählen. - Betriebstemperatur : -10 °C bis + 55 °C
+ - U1 U2 U3 N + - U1 U2 U3 N
7.Mit Taste “prog” bestätigen. - Anschlussquerschnitt :
Lecture des valeurs • flexibel : 1 bis 6 mm2
Par appuis successifs sur la touche "lecture" faire 8.Um den Konfigurationsmodus zu verlassen, Taste
Prog anhaltend drücken (3 Sekunden). • massiv : 1,5 bis 10 mm2
défiler les différentes valeurs.
1 3 9 11 13 15 Par défaut, le compteur affiche l'énergie consom- 1 3 9 11 13 15
mée dans le tarif en cours. Ablesen der Werte
EC370 : Durch mehrmaliges Betätigen der Taste "Ablesen"
können die unterschiedlichen Werte durchgeblättert
1 1er appui : Allumage du retro-éclairage. werden.
prog Consommation d'énergie active totale (kWh). prog
Standardmässig zeigt der Zähler die
reset
2 2ème appui : consommation d'énergie active reset
verbrauchte Energie im aktuellen Tarif an.
512 partielle (kWh).Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva EC370 : 513
3 3ème appui : consommation d'énergie réactive 1 1. Betätigung : Einschalten der Display-
2 4 6 8 10 12 totale (kVARh). 2 4 6 8 10 12 Hintergrundbeleuchtung. Aktiver
Mérőkészülékek és áramváltók Mérőkészülékek és áramváltók
Műszaki adatlapok - MBUS,MODBUS fogyasztásmérők Műszaki adatlapok - MBUS,MODBUS fogyasztásmérők
Direkt 100A Áramváltós (5 A) Cikkszám EC366 EC367M EC368 EC369M EC376 EC377M EC378 EC379M
C
Pillanatnyi teljesítmény irányjelzéssel kW X X X X X X X X
reset
C
Áramváltó beállítása a Menüben X X X X
A B A
LCD: 7 digites kijelző kék háttérvilágítással
* C1= az áramváltók arányának módosításainak száma
B ** C2= a hálózati típusok módosításainak száma
C
reset
C
reset D
D E
Mérőkészülékek
Mérőkészülékek
LCD kijelző LCD kijelző
és áramváltók
és áramváltók
Nyomógomb az értékek lapozásához Nyomógomb az értékek lapozásához
Nyomógomb az áramváltó és a hálózat beállításához Nyomógomb az áramváltó és a hálózat beállításához
Fogyasztásmérést jelző villogó LED (2 Wh/impulzus) Reset gomb a napi számláló nullázásához
Fogyasztásmérést jelző villogó LED (0,1 Wh/impulzus)
Külső méretek
Fogyasztásmérők EC376/EC377M/EC378/EC379M = 4 modul széles
Fogyasztásmérők EC366/EC367M/EC368/EC369M = 7 modul széles
Szín = standard szürke
LCD kijelző = háttérvilágítással
514 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 515
Mérőkészülékek és áramváltók Mérőkészülékek és áramváltók
Műszaki adatlapok - MBUS,MODBUS fogyasztásmérők Műszaki adatlapok - MBUS,MODBUS fogyasztásmérők
EC366/EC367M/EC368/EC369M COM
+ - 0
COM
+ - Tartozékok
A fogyasztásmérő fázisfelcserélési felismerő funkcióval rendelkezik. -- lezáró ellenállás 120 Ω (csak MODBUS mérő esetén)
Ezt a funkciót a mérő használata előtt érdemes elvégezni, hogy 1 3 5 7 1 3 5 7 -- plomba szett MID hiteles mérők esetén (EC377M/EC379M és EC367M/EC369M)
elkerüljük a mérés pontatlanságát és hibás mérést.
2 Teszt futtatása:
-- tartsa nyomva 3 mp-ig a „MENÜ“ nyomógombot EC366/EC367M EC368/EC369M
3 A következő hibaüzenet a következő elkötéseket jelenti:
-- Err 0 = nincs hiba
-- Err 1 = az L1 fázis fordítva van bekötve (L1 ⇔ L1’)
-- Err 2 = az L2 fázis fordítva van bekötve (L2 ⇔ L2’)
-- Err 3 = az L3 fázis fordítva van bekötve (L3 ⇔ L3’)
-- Err 7 = rossz a bekötés a V1 és N között
-- Err 8 = rossz a bekötés a V2 és N között
-- Err 9 = rossz a bekötés a V3 és N között
EC376/EC377M/EC378/EC379M
A fogyasztásmérő fázisfelcserélési felismerő funkcióval rendelkezik.
Ezt a funkciót a mérő használata előtt érdemes elvégezni, hogy
elkerüljük a mérés pontatlanságát és hibás mérést.
Mérőkészülékek
L2 L2
-- Err 7 = rossz a bekötés a V1 és N között Terület 1 / Terület 2
és áramváltók
és áramváltók
N N
-- Err 8 = rossz a bekötés a V2 és N között L3 L3
-- Err 9 = rossz a bekötés a V3 és N között N N
EC376/EC377M EC376/EC377M
COM COM
+ - 0 U1 U2 U3 N + - U1 U2 U3 N
1 3 5 9 11 13 15 1 3 5 9 11 13 15
prog prog
reset
reset reset
2 4 6 8 10 12 2 4 6 8 10 12
L1 L1 L1 L1
L2 L2
N N
L3 L3
N N
EC378/EC379M EC378/EC379M
516 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 517
Mérőkészülékek és áramváltók Mérőkészülékek és áramváltók
Műszaki adatlapok - mérők kommunikációja Műszaki adatlapok - áramváltók
Funktionsübersicht
Energiezähler und Multifunktionsmessgeräte
Áramváltók, p.o.: 1
Impulzusjel Átkapcsolók
Fogyasztásmérők Multiméterek
összesítő Műszaki adatok VDE 0414 T44-1/ MSZ EN 60044-1 szerint
Fogyasztásmérők
Fogyasztásmérők háromfázisú
Más
Moduláris Ajtóba építhető
Primer névleges áram I1N 150-4000 A
egyfázisú mérők
Szekunder névleges áram I2N 1 és 5 A
Direkt- Direkt- Direkt- Direkt- Áramváltós Gáz, Áramváltós Névleges frekvencia 50-60 Hz
mérés mérés mérés mérés 6000/5 A (nem MID) Víz, Áramváltós további Áramváltós
32 A 63 A 63 A 100 A 3000/5 A (MID) ... modulokkal
Maximális feszültség Um 720 V
Lökőfeszültség-állóság (Izolációs feszültség) 3 kV
További fogyasztásmérők Túláram korlátozó tényező (FS) FS 5
Termikus túláram állóság 1.2 x l1N
Maximális túláram 120% In
EC051 EC150
EC152
EC350
EC352
EC360
EC362
EC370
EC372
Termikus zárlati áram állóság Ith = 60 x I1N max. 50 kA
EC154M (MID) EC364M (MID)
EC365B Maximális zárlati áram Idyn = 2.5 x Ith max. 120 kA
Környezeti hőmérséklet -5°C...+40°C
Impulzuskimenetek Szigetelési osztály MSZ EN 60085 E
IP védettség MSZ EN 60259/VDE 0470 T1 IP 20
Impulzusbemenet SM103E SM102E HIC4xxE/G Kiépítés zárt műanyag ház
(7 max)
IP Protokoll
EC368 EC378 Hőállóság 105°C
M-Bus Protokoll EC369M (MID) EC379M (MID)
Próbafeszültség 2500 V
SM103E
HIC4xxE/G
Mérőkészülékek
és áramváltók
és áramváltók
BG413 BG 513
Sín méretek: 40x12 mm Sín méretek: 50x12 mm
Körvezető/kábel Ø max. 28 mm Körvezető/kábel Ø max. 45 mm
SRI04005 SRJ06005
518 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 519
Mérőkészülékek és áramváltók Mérőkészülékek és áramváltók
Műszaki adatlapok - áramváltók Műszaki adatlapok - áramváltók
40
0
10
108
ø45
30
10
51
44
31
11
41.25
122
51
ø80
Mérőkészülékek
Mérőkészülékek
és áramváltók
és áramváltók
65
3 6,5 51
4 0 61
64 8 56
81 80
50 6,5
60
85
BG 613
Sín méretek: 60x10 (15) mm, 50x30 mm
BG 613 BG 814 Körvezető/kábel Ø max. 45 mm
Sín méretek: 60x10 (15) mm, 50x30 mm Sín méretek: 80x10 mm, 60x30 mm
Körvezető/kábel Ø max. 45 mm Körvezető/kábel Ø max. 60 mm
SRG30005
SRD08005 SRE12505 SRE16005
SRD10005 SRE20005
SRD15005
520 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 521
Mérőkészülékek és áramváltók Mérőkészülékek és áramváltók
Műszaki adatlapok - áramváltók Műszaki adatlapok - feszültség- és árammérők
160
-- tartós túlterhelés 1,2 x Un 1,2 x In 1,2 x In 1,2 x In
ø85
51
-- rövidzárlati 2 x Un 5 mp-ig 10 x In 5 mp-ig 10 x In 5 mp-ig 10 x In 5 mp-ig
31
54
Hőmérséklet hatása ±0,03 % / °C
Frekvencia 45 - 65 Hz
Szigetelés vizsgálati feszültség 2 kV / 1 perc - 50 Hz
81
Hőmérséklet
80
-- tárolási -25°C...+50°C
-- használati -40°C...+80°C
40 6,5 1
1035
5 1
74 8
Digitális mérőkészülékek
198
ø98
72
83
40
72
52
Mérőkészülékek
2
92 1 122 12 Típus direkt direkt áramváltós áramváltós áramváltós
és áramváltók
és áramváltók
Pontosság 1 % 23°C-nál; ±1°C
89
0 0
Saját teljesítmény ≤ 4,5 VA ≤ 1 VA
11 59,5 11 59,5
6,5 1 1 Túlterhelés-állóság
58 58
,8 -- tartós túlterhelés 1,2 x Un 1,2 x In 2 x In 2 x In 2 x In
6,5
-- rövidzárlati 2 x Un 5 mp-ig 10 x In 5 mp-ig 10 x In 5 mp-ig 10 x In 5 mp-ig 10 x In 5 mp-ig
Szekunder áram 0-5A
BG 1254 BG 1274 Hőmérséklet hatása ±0,03 % / °C
Sín méretek: 3x120x10 mm Sín méretek: 4x120x10 mm
Frekvencia 45 - 65 Hz
Szigetelés vizsgálati feszültség 2 kV / 1 perc - 50 Hz
SRG30005 SRH30005 Hőmérséklet
SRG40005 SRH40005 -- tárolási -10°C...+55°C
-- használati -40°C...+70°C
522 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 523
Mérőkészülékek és áramváltók Mérőkészülékek és áramváltók
Műszaki adatlapok - feszültség- és árammérők Műszaki adatlapok - feszültség- és áramfigyelő relék
Kapcsolási rajz: feszültségmérő bekötése Cikkszám EU100 EU101 EU301 EU302 EU102 EU103 EU300
SK602 merőátkapcsolóval Típus Feszültségfi- Feszültségfi- Feszültségfi- Feszültségfi- Feszültségfi- Áramfigye- Feszültségfi-
L1 L1 gyelő-relé gyelő-relé gyelő-relé gyelő-relé, gyelő-relé, lő-relé, gyelő-relé,
L2 L2 (klímákhoz), (klímákhoz), (klímákhoz),
L3 L3 1 fázisú 1 fázisú 3 fázisú 3 fázisú 1 fázisú 1 fázisú 3 fázisú
N N Tápfeszültség 230 V AC +10% -15%
Üzemi frekvencia 50/60 Hz ± 2%
1 3 5 7 9
Névleges feszültség (UN) 230 V AC 230 V AC 3 x 230 V AC 3 x 230 V AC 15 V bis 600 V 3 x 230 V AC
L1L2
0
L1
Névleges frekvencia (IN) 50/60 Hz 50/60 Hz 50/60 Hz 50/60 Hz AC/DC 50/60 Hz
L2L3 L2
Hiba észlelése 200 ms 200 ms 200 ms 0,1s – 12 s 0,1s – 12 s 0,1s – 12 s 200 ms
L3L1 L3
1 3 5 7 9 SK 602 SM 501 Újraindítási idő beállítása 5 vagy 10 perc 5 vagy 10 perc, 5 vagy 10 perc,
0
2 4 6 8 10 2 4 12 14 készüléken készüléken
L1L2 L1 0 100
200 300 400
500 beállítható beállítható
L2L3 L2
L3L1 L3
V Hiba tárolása nem nem nem E és KI
B BE és KI BE és KI
SK 602 SM 500 kapcsolható kapcsolható kapcsolható
2 4 6 8 10 2 4 a készüléken a készüléken a készüléken
Hiba típusának figyelése Feszültség- Feszültség- Feszültség- Feszültség- Feszültség- Áram- Feszültség-
csökkenés és csökkenés és csökkenés és csökkenés és csökkenés és csökkenés és csökkenés és
túlfeszültség túlfeszültség túlfeszültség túlfeszültség túlfeszültség túláram vagy aszimetria
mindkettő
Kapcsolási rajz: árammérő bekötése áramváltókon Hiba tartománya Umin: 0,75 UN ±5% ... ±5% ... ±5% ... DC: 15-700 V direkt: Umin: 0,7 UN
keresztül és SK603 mérőátkapcsolóval Umax: 1,2 UN ±20% UN ±20% UN ±20% UN ... AC: 0,1 A bis 10 A Asy: -5% ...
15 V ... 480 V áramváltó: -20%
L1 50/5 A,
L1
L2
... 600/5 A
L2
L3 L3 Saját fogyasztás 5 VA
N Használati- és -- LED -- billenőkap- -- billenőkap- -- billenőkap- -- kijelző a -- kijelző a -- LED
N
kijelzőelemek ON: csoló az újra- csoló az újra- csoló az újra- paraméterek paraméterek -- ON: Üzem
Üzem alatt indítási idő indítási idő indítási idő beállításához beállításához alatt
Def: beállításhoz beállításhoz beállításhoz -- vezérlő -- vezérlő -- Def: Hiba
3 11 Hiba -- LED -- LED -- LED gombok gombok -- Asy:
hager 13 5 7 -- ON: Üzem -- ON: Üzem -- ON: Üzem -- LED -- LED aszimetria
13 5 7 10 15 20 0 alatt alatt alatt -- Def: Hiba -- Def: Hiba -- potméter:
0
-- Def: Hiba -- Def: Hiba -- Def: Hiba -- %-os érték
0 5
25
L3 L1
L3 L1 A SM151 / SM401 / SM601 -- potméter: -- potméter: -- potméter: beállítása
SK603 L2
SK603 L2 SM 500
563500
8 10
-- %-os érték -- %-os érték -- %-os érték
8 10
beállítása beállítása beállítása
-- hibaérzékelési
idő beállítása
Kimenet Váltóérintkező 8 A - AC1 250 V
IP védettség IP30
Műszaki adatok: Bekötés: Modulszám 2 modul
frekvencia 50-60 Hz tömör max.: 6 mm² Hőmérséklet
szekunder áram 0-5 A sodrott max.: 4 mm² -- tárolási -40...+70°C
tartós túlterhelés-állóság 1,2xIn -- használati -20...+55°C
Tárolási hőmérséklet -25...+50°C version catalogue Bekötés
Mérőkészülékek
Mérőkészülékek
Használati hőmérséklet -40...+80°C
és áramváltók
és áramváltók
AI3_SM501_T2_1b----flexibilis
tömör
0,75...4 mm²
1...6 mm²
version catalogue
5 9
AI3_SM500_T2_1b
EU100: Feszültségfigyelő-relé, 1 fázisú, klímákhoz
L
N t1 = 10 min
5 9
t1 = 05 min
5 9
1 5 9
EU 100
2 Def 5 9
1 On
2 4 6 10
524 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 525
Mérőkészülékek és áramváltók Mérőkészülékek és áramváltók
Műszaki adatlapok - feszültség- és áramfigyelő relék Műszaki adatlapok - feszültség- és áramfigyelő relék
1 5 9
EU 101 2 4 6
EU 300
3 10 mn 10 15
4
5 mn 5 20
2 Def 3 Asy
10 15
4
5 20 3 Asy
1 On 2 Def
1 On
2 4 6 10 2 Def
2 4 6 10
1 ON
1 5 9 0 3 5 mn
5 < x% < 20
t1 t1 t1 t1 t1
EU 301
Memo OFF
2 4 6
3 10 mn 10 15
4 2 Def
t t t 5 mn 5 20
2 Def
1 On
2 Def 1 On
set / reset select
def EU 102 2 4 6 10
2 4 6 10 reset memo reset memo
Memo ON
2 4 6
t t t
Mérőkészülékek
1 On Lo + 1%Lo
és áramváltók
és áramváltók
6A Lo = Un - u
EU103: Áramfigyelő-relé, 1 fázisú, univerzális
0
L
Up 1 5 9
Memo OFF
N 2 4 6
Up - Hys t t t
i 0,1...10A EU 302
6A 3 On level (%)
10 15
4
Lo + Hys Off
5 20 2 Def
2 Def
Lo AI1_EU101_T2_04 5
1 On 0,1 12
Memo ON
2 4 6 10 2 4 6
t t t
Memo OFF
2 4 6
t
OFF
t t
2 Def
2 4 6
t t t
ON
OFF
526 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 527
AI1_EU301_T2_02 AI1_EU101_T2_04
Világításvezérlés 12
Dimmerek
Oldal
530
Világításvezérlés
528 529
Világításvezérlés Világításvezérlés
Dimmerek Lépcsőházi automaták
Névleges feszültség 230 V~ +10%/-15% Vezeték keresztmetszet (merev) 1,5 … 6 mm² Névleges feszültség 230 V~ Modulszélesség 1
Teljesítményfelvétel 2,1 W Vezeték keresztmetszet (hajlékony) 1,5 … 6 mm² Névleges áram 16 A Kimenet 1 záró kontaktus
Dimmelhető 230 V LED 60 W Modulszélesség 1 230 V izzó és halogén izzó max. 2300 W Csatlakozás 3 és 4 vezetős
Dimmelhető LED-ek száma max. 8 LED 400 W
230 V izzó és halogén izzó 300 W --automatikus terhelésfelismerés Párhuzamosan kompenzált fénycsövek 1000 VA --BE/AUT kapcsolóval
Dimmelhető energiatakarékos lámpa 60 W --csavaros Fénycsöves lámpatest max. 3600 VA --nagyon csendes
hagyományos előtéttel 300 VA --DIN sínre szerelhető Beállítható időtartam 30 s … 10 min --3 és 4 vezetékes áramkörök automatikus felismerése
elektronikus előtéttel 300 W --csak szabályozható fényforrásokhoz Használati hőmérséklet -10 … 55 °C --DIN sínre szerelhető
Maximális távolság max. 50 m --komfort funkciók (1-4): EVN012 Vezeték keresztmetszet (hajlékony) 1 … 6 mm² --csavaros
Használati hőmérséklet -10 … 45 °C --csatlakoztatható világító és sima (max 5 mA) Vezeték keresztmetszet (merev) 1,5 … 10 mm² --nullvezető szükséges
EVN011 nyomógombhoz: EVN012 EMN001
Dimmer, 1000 W
Távkapcsoló elengedés késleltetéssel
Névleges feszültség 230 V~ +/- 10% --7 szegmenses kijelző: EV102
Teljesítményfelvétel 15 W --állítható fényerő 2 potméterrel: EV100 Névleges feszültség 230 V AC --kézi KI-BE kapcsolás
230 V izzó és halogén izzó 20 … 1000 W --állítható fényerő és dimmelés sebessége kijelzőn: EV102 Vezérlő feszültség 8/12/24/230 V AC --LED állapotjelzés
Dimmelhető energiatakarékos lámpa --helyi üzemmód: nyomógomb csatlakozás Névleges áram 16A 250V AC1 --nagyon csendes
hagyományos előtéttel 20 … 1000 VA --slave üzemmód: vezérlés 1-10 V bemeneti jel 230 V izzó és halogén izzó max. 1500 W --1 záró kontaktus
elektronikus előtéttel 25 … 1000 W --master üzemmód: vezérlés 1-10 V kimeneti jel LED 400 W --DIN sínre szerelhető
Használati hőmérséklet -10 … 45 °C --túlmelegedés elleni védelem, LED kijelzés Párhuzamosan kompenzált fénycsövek 300 VA --QuickConnect
Vezeték keresztmetszet (merev) 1,5 … 10 mm² --túlterhelés elleni védelem, LED kijelzés Max. teljesítmény fénycsöves 1000 VA
EV100 Vezeték keresztmetszet (hajlékony) 1 … 16 mm² --csavaros lámpatesteknél
Modulszélesség 5 --DIN sínre szerelhető Beállítható időtartam 5 … 60 min
Segédérintkező: EV102 5 A, 230 V~ AC1 --helyi/slave/master üzemmód Használati hőmérséklet -20 … 60 °C
--1-10 V interfész Vezeték keresztmetszet (hajlékony) 1,5 … 2,5 mm² EPS450B
--automatikus terhelésfelismerés Vezeték keresztmetszet (merev) 1,5 … 2,5 mm²
Modulszám 1
Megnevezés Cikkszám
Megnevezés Cikkszám
Dimmer, 1000 W, LED/ESL EV100
Időrelé elengedés késleltetéssel EPS450B
Világításvezérlés
Világításvezérlés
Dimmer komfort, 1000 W, LED/ESL EV102
Megnevezés Cikkszám
Vezérlő egység, 1-10 V EV106
Vezérlő egység komfort, 1-10 V EV108
530 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 531
Világításvezérlés Világításvezérlés
Időrelék Analóg kapcsolóórák
Névleges feszültség 12 ... 48 V=/12 ... 230 V~ Használati hőmérséklet -10 … 50 °C Névleges feszültség 230 V~ Ciklusszám cos(ϕ)=0,6 min. 20000
Névleges áram 8A 230V AC1 Vezeték keresztmetszet (hajlékony) 1 … 6 mm² Névleges áram 16A 250V AC1 Használati hőmérséklet -10 … 55 °C
Névleges áram, cos(ϕ)=0,6 max. 5 A Vezeték keresztmetszet (merev) 1,5 … 10 mm² Névleges áram, cos(ϕ)=0,6 max. 3 A Vezeték keresztmetszet (hajlékony) 1 … 4 mm²
Teljesítményfelvétel 15 VA Modulszám 1 Teljesítményfelvétel 0,5 VA Vezeték keresztmetszet (merev) 1 … 4 mm²
Névleges fogyasztás teljes ~2 W Névleges fogyasztás teljes terhelésnél ~1W Modulszám EH010 és EH011 1
terhelésnél --váltóérintkező 230 V izzó és halogén izzó max. 900 W Modulszám EH110 és EH111 3
230 V izzó és halogén izzó max. 450 W --2 potméterrel beállítható a késleltetési idő Csatornaszám 1
Fénycsöves lámpatest max. 600 VA --LED üzemállapot visszajelzés Kontakt 1 --potenciálmentes érintkező
Kapcsolási ciklus min. 50000 --csavaros Legrövidebb kapcsolási idő 15 min --programciklus: 24 óra
Beállítható időtartam 0,1 s... 10 h --DIN sínre szerelhető Ciklusszám 96 --csavaros
EZN001 --megjegyzés: nem alkalmazható SELV rendszereknél Kapcsolási ciklus min. 50000 --DIN sínre szerelhető EH010
Megnevezés Cikkszám
Időrelé, meghúzás késleltetéssel EZN001 Megnevezés Cikkszám
Időrelé, elengedés késleltetéssel EZN002 Analóg kapcsolóóra járási tartalék nélkül, napi, 1 NO EH010
Időrelé, bemenet hosszúságától független EZN003 Analóg kapcsolóóra járási tartalék nélkül, napi, 1 váltóérintkező EH110
Időrelé, impulzusra kapcsol EZN004 Analóg kapcsolóóra járási tartalékkal, napi, 1 NO EH011
Időrelé, folyamatosan villogó EZN005 Analóg kapcsolóóra járási tartalékkal, napi, 1 váltóérintkező EH111
Névleges feszültség 12 ... 48 V=/12 ... 230 V~ Vezeték keresztmetszet (merev) 1,5 … 10 mm² Névleges feszültség 230 V~ Használati hőmérséklet -10 … 55 °C
Névleges áram 8A 230V AC1 Modulszám 1 Névleges áram 16A 250V AC1 Vezeték keresztmetszet (hajlékony) 1 … 4 mm²
Névleges áram, cos(ϕ)=0,6 max. 5 A Méret (SZxMaxMé) 17,5 x 85 x 58 mm Névleges áram, cos(ϕ)=0,6 max. 3 A Vezeték keresztmetszet (merev) 1 … 4 mm²
Teljesítményfelvétel 15 VA Teljesítményfelvétel 0,5 VA Modulszám 2
Névleges fogyasztás teljes ~2 W --váltóérintkező Névleges fogyasztás teljes terhelésnél ~1W
--2 potméterrel beállítható a késleltetési idő 230 V izzó és halogén izzó max. 1000 W --váltóérintkező
terhelésnél
--LED üzemállapot visszajelzés Csatornaszám 1 --potenciálmentes érintkező
230 V izzó és halogén izzó max. 450 W
--csavaros Kontakt 1 --programciklus: 24 óra
Fénycsöves lámpatest max. 600 VA
--DIN sínre szerelhető Legrövidebb kapcsolási idő 30 min --csavaros
Kapcsolási ciklus min. 50000
--megjegyzés: nem alkalmazható SELV rendszereknél Kapcsolási ciklus min. 50000 --DIN sínre szerelhető
Beállítható időtartam 0,1 s … 10 h EH209
EZN006 Kapcsolási ciklus cos(ϕ)=0,6 min. 20000 --BE/AUT kapcsolóval
Használati hőmérséklet -10 … 50 °C
Vezeték keresztmetszet (hajlékony) 1 … 6 mm²
Megnevezés Cikkszám
Megnevezés Cikkszám Analóg kapcsolóóra járási tartalék nélkül, napi EH209
Multifunkcionális időrelé EZN006 Analóg kapcsolóóra járási tartalék nélkül, napi, finom beállítással EH210
Analóg kapcsolóóra járási tartalékkal, napi EH211
Világításvezérlés
Járási tartalék ~200 h --BE/AUT kapcsolóval
Megnevezés Cikkszám
Analóg kapcsolóóra járási tartalékkal, napi, 2 modul EH271
Analóg kapcsolóóra járási tartalékkal, napi, 3 modul EH171
Analóg kapcsolóóra járási tartalékkal, napi és heti, 5 modul EH191
532 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 533
Világításvezérlés Világításvezérlés
Digitális kapcsolóórák Digitális kapcsolóórák
Névleges feszültség 230 V~ Vezeték keresztmetszet (merev) 1 … 4 mm² Névleges feszültség 230 V~ Vezeték keresztmetszet (merev) 1,5 … 10 mm²
Névleges áram 16A 250V AC1 Modulszám 1 Névleges áram 16A 250V AC1 Modulszám 2
Teljesítményfelvétel 1 VA Teljesítményfelvétel 6 VA
Névleges fogyasztás teljes terhelésnél 1W --váltóérintkező Névleges fogyasztás teljes terhelésnél 4W --2 db váltóérintkező
230 V izzó és halogén izzó max. 1000 W --potenciálmentes érintkező 230 V izzó és halogén izzó max. 2300 W --potenciálmentes érintkező
Csatornaszám 1 --programciklus: 24 órás - EG010 Csatornaszám 2 --hálózati feszültség nélkül programozható
Kontakt 1 --programciklus: 1x7 napos - EG071 Kontakt 2 --programozás kulccsal is lehetséges
Legrövidebb kapcsolási idő 1 min --csavaros Legrövidebb kapcsolási idő 1 min --automatikus téli/nyári időszámítás
Járási tartalék 3 év --DIN sínre szerelhető Járási tartalék 5 év --programciklus: 2x7 napos EG203
Pontosság ± 1 s/nap --lítium elemmel, típusa: CR1632 Pontosság ± 1,5 s/nap --csavaros
EG010 Használati hőmérséklet -10 … 50 °C Használati hőmérséklet -5 … 45 °C --DIN sínre szerelhető
Vezeték keresztmetszet (hajlékony) 1 … 4 mm² Vezeték keresztmetszet (hajlékony) 1 … 16 mm²
Megnevezés Cikkszám
Megnevezés Cikkszám Digitális heti kapcsolóóra, 2 modul, 2 csatornás EG203
Digitális kapcsolóóra, napi, 1 csatornás EG010 Digitális heti kapcsolóóra, 2 modul, 2 csatornás, komfort EG203E
Digitális kapcsolóóra, heti, 1 csatornás EG071
Világításvezérlés
--lítium elemmel: CR2450
Megnevezés Cikkszám
Digitális kapcsolóóra, heti, 2 modul, 1 csatornás, komfort, 230 V~ EG103E
Megnevezés Cikkszám
Digitális kapcsolóóra, heti, 2 modul, 1 csatornás, 12/24 V~/= EG103V
Digitális éves kapcsolóóra, 2 modul, 2 csatornás EG293B
Digitális kapcsolóóra, heti, 2 modul, 1 csatornás, DCF, 230 V~ EG103D
534 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 535
Világításvezérlés Világításvezérlés
Alkonykapcsolók Alkonykapcsolók
Névleges feszültség 230 V~ +10%/-15% --megvilágítási érték beállítása potméterrel Névleges feszültség 230 V~ +10%/-15% Bekapcsolási késleltetés 10s
Névleges áram AC1 16 A --legkisebb programlépés: 15 perc (EE110) és 1 perc (EE171) Névleges áram AC1 16 A Kikapcsolási késleltetés 40s
Teljesítményfelvétel 1,5 VA --napi időzítő 230 V izzó és halogén izzó 2300 W Használati hőmérséklet -25 … 45 °C
230 V izzó 2000 W --LED állapotjelzés hagyományos előtéttel 1500 VA Vezeték keresztmetszet 1 … 4 mm²
230 V halogén izzó 1000 W --AUT-TEST-ON/OFF elektronikus előtéttel 1500 W
Nem kompenzált fénycsövek 1000 W --maximális kábelhossz az alkonykapcsoló és érzékelő között Nem kompenzált fénycsövek 2000 W --megvilágítási érték beállítása potméterrel
Párhuzamosan kompenzált fénycsövek 200 W 50 m lehet Elektronikus előtéttel kompenzált 16 x 58 W --beállítható be-és kikapcsolás késleltetés
DUO fénycsövek 1000 W --potenciálmentes váltóérintkező fénycsövek --falon kívüli
Megvilágítás érzékelési tartomány 5 … 2000 lx --csavaros Kompakt fénycsövek 20 x 20 W --csőrúdhoz is rögzíthető
Bekapcsolási késleltetés 15 s --DIN sínre szerelhető Megvilágítás érzékelési tartomány 2...1000 lx --szerelvénydobozzal falba süllyeszthető
EE110 Kikapcsolási késleltetés 60 s --falra és mennyezetre rögzíthető érzékelővel --csavaros csatlakozás EE702
Járási tartalék 200 h
Használati hőmérséklet -10 … 50 °C Megnevezés Cikkszám
Vezeték keresztmetszet (hajlékony) 0,5 … 4 mm² Falon kívüli kompakt alkonykapcsoló, komfort EE702
Vezeték keresztmetszet (merev) 0,5 … 4 mm²
Modulszám (EE110/EE171) 5/3
Alkonykapcsoló, 2 csatornás
Megnevezés Cikkszám
Alkonykapcsoló napi analóg időkapcsolóval EE110 Névleges feszültség 230 V~ +10%/-15% --megvilágítási érték beállítása potméterrel
Alkonykapcsoló digitális heti időkapcsolóval EE171 Névleges áram AC1 16 A --AUT/TEST kapcsolóval
Teljesítményfelvétel 250 V AC --csatornánként potenciálmentes váltóérintkező
230 V izzó és halogén izzó 1,5 VA --maximális kábelhossz az alkonykapcsoló és érzékelő között
Nem kompenzált fénycsövek 2300 W 50 m lehet
Alkonykapcsolók érzékelőkkel Párhuzamosan kompenzált fénycsövek 2000 W --két alkonykapcsoló közötti távolság max. 50 m lehet
Fénycsövek elektronikus előtéttel 1000 W --csavaros
Névleges feszültség 230 V~ +10%/-15% --késleltetett ki-és bekapcsolás potméterrel beállítható Kompakt fénycsövek 10 x 20 W --DIN sínre szerelhető
Névleges áram AC1 16 A --megvilágítás érzékelése beállítható Megvilágítás érzékelési tartomány 2 … 200 lx --maximum 10 összekapcsolható eszköz (EE202)
Teljesítményfelvétel 300 mW --potenciálmentes NO érintkező Bekapcsolás késleltetés 30 s
Kikapcsolási késleltetés 30 s EE200
230 V izzó és halogén izzó 2300 W --csavaros
Nem kompenzált fénycsövek 1000 W --DIN sínre szerelhető Használati hőmérséklet 0 … 45 °C
Párhuzamosan kompenzált fénycsövek 1000 W --falra és mennyezetre rögzíthető érzékelővel: EEN100 Vezeték keresztmetszet 0,5 … 4 mm²
DUO fénycsövek 1000 W --felületbe szerelhető vízálló érzékelővel: EEN101 Modulszám 4
Megvilágítás érzékelési tartomány 5 … 2000 lx
Kikapcsolási késleltetés 80 s
Megnevezés Cikkszám
Modulszám 1
EEN100 Bekapcsolási késleltetés 60 s Alkonykapcsoló, 2 csatornás EE200
Alkonykapcsoló komfort, 2 csatornás EE202
Megnevezés Cikkszám
Alkonykapcsoló falon kívüli érzékelővel EEN100 Vízálló fényérzékelő
Alkonykapcsoló felületbe szerelhető vízálló érzékelővel EEN101
Használati hőmérséklet -30 … 60 °C --az alkonykapcsoló és érzékelő között maximum 100 m
Kábel hossza 1m távolság lehet
Falon kívüli kompakt alkonykapcsoló Vezeték keresztmetszet 2 x 0,75 mm²
Beállítható megvilágítási érték 5 ... 2000 lx
Névleges feszültség 230 V~ +10%/-15% Megvilágítás érzékelési tartomány 10 … 30 lx
Névleges áram AC1 8 A Kikapcsolási késleltetés 120 s
230 V izzó és halogén izzó 1000 W Használati hőmérséklet -25 ... 45 °C Megnevezés Cikkszám
hagyományos előtéttel 750 VA Vezeték keresztmetszet 1 … 4 mm² Vízálló fényérzékelő EEN002
elektronikus előtéttel 750 W
Nem kompenzált fénycsövek 1000 W --rögzített be-és kikapcsolás késleltetés EEN002
Elektronikus előtéttel kompenzált --falon kívüli
fénycsövek 8 x 58 W --csőrúdhoz is rögzíthető
Kompakt fénycsövek 12 x 20 W --szerelvénydobozzal falba süllyeszthető
Bekapcsolási késleltetés 40 s --csavaros csatlakozás Falon kívüli fényérzékelő
EE701
Világításvezérlés
Világításvezérlés
Beállítható megvilágítási érték 5 … 2000 lx --az alkonykapcsoló és érzékelő között maximum 50 m
Megnevezés Cikkszám Használati hőmérséklet -30 ... 60 °C távolság lehet
Falon kívüli kompakt alkonykapcsoló EE701 Vezeték keresztmetszet 0,75 … 4 mm² --a megvilágítási érték mérésére
Megnevezés Cikkszám
Falon kívüli fényérzékelő EEN003
EEN003
536 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 537
Jelenlét- és 13 Oldal
mozgásérzékelők
Jelenlét-érzékelők 540
Mozgásérzékelők 543
mozgásérzékelők
Jelenlét- és
Jelenlét- és
538 539
Jelenlét- és mozgásérzékelők Jelenlét- és mozgásérzékelők
Jelenlét-érzékelők Jelenlét-érzékelők
Üzemi feszültség 230 V~ +10%/-15% --1 elektronikus kimenet (Triac) a lépcsőházi világítás Méretek (Ø x magasság) 70 x 45 mm - mennyezeti szereléshez
Kapcsolási áram, cos ϕ = 0,8 max. 16 A kapcsoló vezérléshez - kábelbevezetővel
Teljesítményfelvétel (stand by) ~ 1,2 W --energiatakarékosság: a fényerőtől függő be ill. kikapcsolás - KNX jelenlét-érzékelőhöz
230 V izzó és halogén lámpa 2300 W --piros diagnosztikai és beállítási LED
230 V LED 20x 18 W --kapcsolóegység (süllyesztett)
EE810 12 V halogénlámpák 1500 W --a jelenlét-érzékelő energiát takarít meg azzal, hogy Megnevezés Cikkszám
Fénycsöves lámpatestek 290 W lekapcsolja a fényt távollét esetében ill. megfelelő Szerelvénydoboz falon kívüli jelenlét érzékelőhöz, polár fehér, matt EE813
párhuzamosan kompenzált fényerősségnél
elektronikus előtéttel 580 W --alkalmazási területek: irodák, iskolák, szállodák, nyugdíjas
Kompakt fénycsöves lámpatestek 20 x 18 W otthonok EE813
Megfigyelt terület max. 162 m²
Érzékelési szög 360 ° Opcionális tartozékok Cikkszám
Javasolt beépítési magasság 2,5 … 3,5 m 2 csatornás jelenlét-érzékelő FK/SÜ EE811
Érzékelési terület átmérő ~5m Szerelvénydoboz jelenlét érzékelőhöz, falon kívüli EE813
Infravörös jelenlét-érzékelő
íróasztal magasságban Időkapcsoló lépcsőházi világításhoz EMN001
Megvilágítás érzékelése, állítható ~ 5 … 1200 lx Multifunkciós időkapcsoló lépcsőházi világításhoz EMS005 Üzemi feszültség 230 V~ +10%/-15% folyosó-, irodai-, tesztmód
Üzemi hőmérséklet 0 … 45 °C 230 V izzó és halogén izzók 2300 W --mennyezeti szerelés, rugós konzolokkal
Kompakt fénycsövek 23x23 VA --energia-megtakarítás: jelenlét és fényerő függő világítás ki-
--egyes eszközök közötti kommunikáció (felügyeleti rendszer hagyományos előtéttel 1500 VA és bekapcsolás
kialakítása) elektronikus előtéttel 1500 W --piros és zöld nyugtázó/vételező LED
--2 üzemmód: jelenlét-érzékelő vagy mennyezeti érzékelő Fénycsöves lámpatestek 1000 VA --csavarkötésekkel
--mennyezetre szerelhető (60-as szerelődoboz esetében is) párhuzamosan kompenzált --a jelenlét-érzékelő energiát takarít meg azzal, hogy
Kikapcsolás időzítés, állítható 1 min ... 1 h lekapcsolja a fényt távollét esetében ill. megfelelő fényerős-
Érzékelési szög 360° ségnél
Megnevezés Cikkszám Ajánlott szerelési magasság 2,5 ... 3,5 m --alkalmazási területek: irodák, iskolák, szállodák, nyugdíjas EE815
Jelenlét-érzékelő, 1 csatorna, polár fehér, matt EE810 Érzékelési terület a padlón ~7m otthonok
Érzékelési terület íróasztal ~5m --szabvány: MSZ EN 60669-2-1
magasságban
Jelenlét-érzékelő, 2 csatornás Megvilágítás érzékelése, állítható ~ 5 ... 1000 lx Opcionális tartozékok Cikkszám
Üzemi hőmérséklet -10 ... 45°C IR konfigurációs távirányító jelenlét-érzékelőkhöz EE807
Méretek (Ø x magasság) 78x70 mm IR távirányító jelenlét-érzékelőkhöz EE808
Üzemi feszültség 230 V~ +10%/-15% --két külön funkciócsatorna: fényerőfüggő és fényerő Szerelési nyílás Ø 60 ... 63 mm Védőház, falon kívüli jelenlét-érzékelőkhöz EEK005
Érzékelési terület átmérője talajszinten 12 m független funkciók Beépítési falvastagság 10 ... 28 mm
Kapcsolási áram, cos ϕ = 0,8 max. 16 A --1. csatorna fényerőfüggő vagy félautomata vezérléshez Összekötő-kapocs IEC 60669-1 szerint
Teljesítményfelvétel (stand by) ~ 1,2 W --2. csatorna fényerő független vezérléshez, előre
230 V izzó és halogén lámpa 2300 W meghatározott bekapcsolási késleltetéssel / 3 üzemmód/ --csak külön álló készülékként
EE811 230 V LED 20x18 W --teszt üzemmóddal --potméterrel állítható, leszerelés nélkül
12 V halogénlámpák 1500 W --mennyezetre szerelhető (60-as szerelődoboz esetében is) --üzemmódok: félautomata, automata, tanuló-, napi- ,
Fénycsöves lámpatestek --energia-megtakarítás: jelenlét és fényerő függő világítás
párhuzamosan kompenzált 290 W ki- és bekapcsolás
elektronikus előtettel 1000 W --energia-megtakarítás: jelenlét és fényerő függő világítás és Megnevezés Cikkszám
Kompakt fénycsöves lámpatestek 20x18 W fűtés ki és bekapcsolás
Infravörös jelenlét-érzékelő, polár fehér, matt EE815
Megfigyelt terület max. 162 m2 --kapcsolóegység (süllyesztett)
Érzékelési szög 360° --a detektorfej 90 fokkal elfordítható
Javasolt beépítési magasság 2,5 ... 3,5 m --a jelenlétérzékelő energiát takarít meg azzal, hogy
Érzékelési terület átmérő lekapcsolja a fényt távollét esetében ill. megfelelő DALI infravörös jelenlét-érzékelő
talajszinten ~ 12 m fényerősségnél
íróasztal magasságban ~5m --alkalmazási területek: irodák, iskolák, szállodák, nyugdíjas Üzemi feszültség 230 V~ +10%/-15% --mennyezeti szereléshez, rugós konzolokkal
Megvilágítás érzékelése, állítható 5 ... 1200 lx otthonok Energiafogyasztás ~ 60 mW --integrált DALI/DSI kimenet (broadcast) a 24 DALI / DSI EKG
Üzemi hőmérséklet 0 ... 45 °C Kikapcsolási időzítés, beállítható 1 min … 1 h átkapcsolásához / vezérléséhez
Opcionális tartozékok Cikkszám Érzékelési szög 360 ° --energia-megtakarítás: jelenlét és fényerő függő világítás
--A lefedett terület növelésére összekapcsolható 1 csatornás 1 csatornás jelenlét-érzékelő FK/SÜ EE810 Ajánlott szerelési magasság 2,5 … 3,5 m ki- és bekapcsolás
jelenlét érzékelővel Szerelvénydoboz jelenlét érzékelőhöz, falon kívüli EE813 Érzékelési terület a padlón ~7m --piros és zöld nyugtázó/vételező LED
Érzékelési terület íróasztal ~5m --csavarkötésekkel
magasságban --a jelenlét-érzékelő energiát takarít meg azzal, hogy
Megnevezés Cikkszám Megvilágítás érzékelése, állítható ~ 5 … 1000 lx lekapcsolja a fényt távollét esetében ill. megfelelő fényerős-
Jelenlét-érzékelő, 2 csatorna, polár fehér, matt EE811 Üzemi hőmérséklet -10 … 45 °C ségnél EE816
Méretek (Ø x magasság) 78 x 70 mm --alkalmazási területek: irodák, iskolák, szállodák, nyugdíjas
Szerelési nyílás Ø 60 … 63 mm otthonok
Beépítési falvastagság 10 … 28 mm --szabvány: MSZ EN 60669-2-1
Összekötő-kapocs IEC 60669-1 szerint
Opcionális tartozékok Cikkszám
--csak különálló készülékként IR konfigurációs távirányító jelenlét-érzékelőkhöz EE807
--potméterrel állítható, leszerelés nélkül IR távirányító jelenlét-érzékelőkhöz EE808
--4 különböző megvilágítási érték rögzíthető kézi távirányítóval Védőház, falon kívüli jelenlét-érzékelőkhöz EEK005
--üzemmódok: félautomata, automata, tanuló-, napi-,
folyosó-, irodai-, tesztmód
mozgásérzékelők
mozgásérzékelők
Jelenlét- és
Jelenlét- és
Megnevezés Cikkszám
DALI infravörös jelenlét-érzékelő, polár fehér, matt EE816
540 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 541
Jelenlét- és mozgásérzékelők Jelenlét- és mozgásérzékelők
Jelenlét-érzékelők Mozgásérzékelők
Méretek (Ø x magasság) 75 x 65 mm --Mennyezeti szereléshez Üzemi feszültség 230 V~ +10%/-15% Vezeték keresztmetszet 1 … 2,5 mm²
--Kábelbevezetéssel Kapcsolási áram (ohmos terhelés) max. 10 A Szerelési nyílás Ø 75 mm
Teljesítmény-felvétel (standby) 0,3 W Beépítési falvastagság 5 … 20 mm
Energiatakarékos/LED lámpák 20 x 20 W
Megnevezés Cikkszám hagyományos előtéttel 1500 VA --csak különálló készülékként
Falon kívüli szerelvénydoboz, polár fehér, matt EEK005 elektronikus előtéttel 1500 W --energia-megtakarítás: jelenlét és fényerő függő világítás
230 V izzók és halogénlámpák 2300 W ki- és bekapcsolás
Nem kompenzált fénycsövek 1000 W --leszerelés nélkül állítható fényerő és kikapcsolási idő
Fénycsöves lámpatestek elektronikus 1000 W --potenciálmentes NO érintkezéssel
előtéttel --rögzítőkkel ellátva EE805A
EEK005
Érzékelési szög 360 ° --mennyezeti szerelés, rugós konzolokkal
Érzékelési terület, mozgás ~6m --csavarkötésekkel
Érzékelési terület, jelenlét ~4m --mozgás érzékelése esetén a beállított megvilágítási értéktől
IR távirányító jelenlét-érzékelőkhöz Kikapcsolási idő beállítható 5 s … 30 min függően újraindítja a kikapcsolási időt
Megvilágítás érzékelése, állítható ~ 5 … 1000 lx
Elem élettartam (év) ~ 3,5 év --RC6-kód Ajánlott szerelési magasság 2,5 … 3,5 m
Méretek (HxSZxM) 120 x 70 x 10 mm --a jelenlét érzékelőhöz csatlakoztatott világítás vezérlése Üzemi hőmérséklet -5 … 45 °C
--KNX felhasználásra is, KNX IR jelenlét érzékelő
--további nyugtázó LED az IR átvitel jelzésére --hatóköre a csatlakoztatott jelenlét érzékelőtől függ
Megnevezés Cikkszám
--zöld „ON“ és piros „OFF“ gombokkal (be / ki, dimmelés ) --a szükséges elemekkel (CR 2032) szállítva
--4 nyomógomb Süllyeszthető mozgásérzékelő, 360°, polár fehér, matt EE805A
Megnevezés Cikkszám
Falon kívüli mozgásérzékelő, 360°, polár fehér, matt EE804A
Üzemi feszültség 230 V~ --a lefedettség kiterjesztése miatt több készülék párhuzamos
Kapcsolási áram (ohmos terhelés) max. 10 A csatlakoztatása lehetséges
Teljesítmény-felvétel (standby) 1W --energia-megtakarítás: jelenlét és fényerő függő világítás
230 V LED 20x20 W ki- és bekapcsolás
Energiatakarékos lámpák 230 V LED --alacsony fogyasztás
12 V-os halogénlámpák 1500 VA --2 üzemmóddal: idő- és fényfüggő
230 V izzók és halogénlámpák 2300 W --bekapcsolás vagy impulzus üzemmód
Nem kompenzált fénycsövek 1200 W --teszt üzem EE880
Párhuzamosan kompenzált lámpatestek 1000 W --leszerelés nélkül állítható fényerő és kikapcsolási idő
Fénycsöves lámpatestek elektronikus 580 W --piros működtető LED
előtéttel --rögzítővel
Érzékelési szög 360 ° --elágazó kábelbevezetéssel
Érzékelési terület a padlón ~ 20 x 4 m --mennyezeti szereléshez
Kikapcsolási idő beállítható 5 s … 15 min --mozgás érzékelése esetén a beállított megvilágítási értéktől
Megvilágítás érzékelése, állítható ~ 2 … 2000 lx függően újraindítja a kikapcsolási időt
mozgásérzékelők
mozgásérzékelők
Ajánlott szerelési magasság 3m --különösen ajánlott hosszú folyosókon történő
Üzemi hőmérséklet -20 … 50 °C mozgásérzékelésre
Jelenlét- és
Jelenlét- és
Megnevezés Cikkszám
Falon kívüli IR mozgásérzékelő, 360°, polár fehér, fényes EE880
542 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 543
Jelenlét- és mozgásérzékelők Jelenlét- és mozgásérzékelők
Mozgásérzékelők Mozgásérzékelők
Kültéri mozgásérzékelő, 140°, falon kívüli Kültéri mozgásérzékelő, 220°, falon kívüli
Üzemi feszültség 230 V~ --alacsony fogyasztás Üzemi feszültség 230 V~ --alacsony fogyasztás
Kapcsolási áram (ohmos terhelés) max. 10 A --energia-megtakarítás: jelenlét és fényerő függő világítás Kapcsolási áram (ohmos terhelés) max. 16 A --energia-megtakarítás: jelenlét és fényerő függő ki- és
Teljesítmény-felvétel (standby) 1,2 W ki- és bekapcsolás Teljesítmény-felvétel (standby) 1,2 W bekapcsolás
Energiatakarékos lámpák 10 x 20 W --LED-es visszajelzés Energiatakarékos lámpák (230 V) 10 x 20 W --2 üzemmóddal: idő- és fényfüggő bekapcsolás vagy
12 V-os halogénlámpák 1500 VA --fedőelemekkel az érzékelési terület korlátozására 12 V-os halogénlámpák 1500 VA aktiválás
230 V izzók és halogénlámpák 1500 W --vízszintesen forgatható 230 V izzók és halogénlámpák 1500 W --leszerelés nélkül állítható fényerő és kikapcsolási idő
Fénycsöves lámpatestek --rögzítőkkel ellátva Fénycsöves lámpatestek 290 W --LED-es visszajelzés
EE820 EE830
párhuzamosan kompenzált 290 W --kábelbevezetés párhuzamosan kompenzált --készülék alatti területet is érzékeli
elektronikus előtéttel 580 W --fali és mennyezeti szerelés, sarokrögzítés adapterrel elektronikus előtéttel 580 W --vízszintesen forgatható
Érzékelési szög 140 ° --csavarkötésekkel Érzékelési szög 200 ° --rögzítőkkel ellátva
Kikapcsolási idő beállítható 5 s … 15 min --mozgás érzékelése esetén a beállított megvilágítási értéktől Kikapcsolási idő beállítható 5 s … 15 min --kábelbevezetés
Megvilágítás érzékelése, állítható ~ 5 … 1000 lx függően újraindítja a kikapcsolási időt Megvilágítás érzékelése, állítható ~ 5 … 1000 lx --fali és mennyezeti szerelés, sarokrögzítés adapterrel
Ajánlott szerelési magasság 2,5 m --nullvezető szükséges! Ajánlott szerelési magasság 2,5 m --csavarkötésekkel
Üzemi hőmérséklet -20 … 55 °C Üzemi hőmérséklet -20 … 55 °C --mozgás érzékelése esetén a beállított megvilágítási értéktől
Méretek (SZxMaxMé) 83 x 97 x 127 mm Méretek (SZxMaxMé) 83 x 97 x 127 mm függően újraindítja a kikapcsolási időt
--nullvezető szükséges!
--csak különálló készülékként --mint különálló, master és slave készülékként is használható
Megnevezés Cikkszám
Kültéri mozgásérzékelő, polár fehér, matt EE820 Megnevezés Cikkszám
Kültéri mozgásérzékelő, antracit, matt EE821 Kültéri mozgásérzékelő, 220°, polár fehér, matt EE830
Kültéri mozgásérzékelő, 220°, antracit, matt EE831
Megnevezés Cikkszám
Kültéri mozgásérzékelő, komfort, polár fehér, matt EE850 Megnevezés Cikkszám
Kültéri mozgásérzékelő, komfort, antracit, matt EE851 Kültéri mozgásérzékelő, 200°, komfort, polár fehér, matt EE860
Kültéri mozgásérzékelő, 200°, komfort, antracit, matt EE861
mozgásérzékelők
mozgásérzékelők
Jelenlét- és
Jelenlét- és
544 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 545
Jelenlét- és mozgásérzékelők Jelenlét- és mozgásérzékelők
Mozgásérzékelők Mozgásérzékelők
Kültéri mozgásérzékelő, 360°, falon kívüli Nagyfrekvenciás mozgásérzékelő, falon kívüli, kültéri , 360°
Üzemi feszültség 230 V~ +10%/-15% --mint különálló, master és slave készülékként is használható Üzemi feszültség 230 V~ +10%/-15% --energia-megtakarítás: jelenlét és fényerő függő ki- és
Kapcsolási áram (ohmos terhelés) max. 10 A --energia-megtakarítás: jelenlét és fényerő függő ki- és Kapcsolási áram 10 A bekapcsolás
Teljesítmény-felvétel (standby) 1,2 W bekapcsolás Teljesítmény-felvétel (standby) 1W --alacsony fogyasztás
Energiatakarékos lámpák 10 x 20 W --leszerelés nélkül állítható fényerő és kikapcsolási idő LED (230 V) 20x 20 W --2 üzemmóddal: idő- és fényfüggő bekapcsolás vagy
12 V-os halogénlámpák 1500 VA --a lencse beállítása függőlegesen -30 ... + 90 ° Energiatakarékos lámpák 20 x 20 W aktiválás
230 V izzók és halogénlámpák 1500 W --LED-es visszajelzés 12 V-os halogénlámpák 1500 W --tesztüzemmel EE883
Fénycsöves lámpatestek --potenciálmentes NO érintkezéssel 230 V izzók és halogénlámpák 2300 W --leszerelés nélkül állítható fényerő és kikapcsolási idő
párhuzamosan kompenzált 400 W /47 μF --függőlegesen elforgatható Kompenzálatlan fénycsöves 1200 W --LED-es visszajelzés
EE840 elektronikus előtéttel 580 W --rögzítőkkel ellátva lámpatestek --rögzítőkkel ellátva
Érzékelési szög 360 ° --kábelbevezetés Fénycsöves lámpatestek --kitörhető kábelbevezetővel
Érzékelési terület a padlón ~ 12 m --fali és mennyezeti szerelés, sarokrögzítés adapterrel párhuzamosan kompenzált 1000 W --mennyezeti
Kikapcsolási idő beállítható 5 s … 15 min --csavarkötésekkel elektronikus előtéttel 580 W --Nagyfrekvenciás technológia: a készülék hőmérséklettől
Megvilágítás érzékelése, állítható ~ 5 … 1000 lx --mozgás érzékelése esetén a beállított megvilágítási értéktől Érzékelési szög 360 ° független mozgás érzékelése esetén a beállított
Érzékenység, állítható 20 … 100 % függően újraindítja a kikapcsolási időt Érzékelési terület a padlón ~8m megvilágítási értéktől függően kapcsol be a meghatározott
Ajánlott szerelési magasság 2,5 m --nullvezető szükséges! Kikapcsolási idő beállítható 5 s … 15 min időtartamra. A készülék ajtó, üvegfalak és vékony nem fém
Üzemi hőmérséklet -20 … 55 °C Megvilágítás érzékelése, állítható ~ 2 … 2000 lx elválasztófalak mögötti mozgást is érzékeli.
Méretek (SZxMaxMé) 91 x 139 x 153 mm Üzemi hőmérséklet -20 … 50 °C
Méretek (SZxMaxMé) 125,5 x 51 mm Opcionális tartozékok Cikkszám
Védőkosár nagyfrekvenciás mozgásérzékelőhöz EEK006
--a lefedettség kiterjesztése miatt több készülék párhuzamos
Megnevezés Cikkszám csatlakoztatása lehetséges
Kültéri mozgásérzékelő, 360°, polár fehér, matt EE840
Kültéri mozgásérzékelő, 360°, antracit, matt EE841
Megnevezés Cikkszám
Nagyfrekvenciás, falon kívüli, kültéri mozgásérzékelő, polár fehér, fényes EE883
Megnevezés Cikkszám
Kültéri mozgásérzékelő, falon kívüli, LED, polár fehér EE610
mozgásérzékelők
mozgásérzékelők
Jelenlét- és
Jelenlét- és
546 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 547
Jelenlét- és mozgásérzékelők
Mozgásérzékelők
Megnevezés Cikkszám
Kültéri mozgásérzékelő, falon kívüli, 220°/360°, LED reflektor, polár fehér EE600
IR távirányító mozgásérzékelőkhöz
Megnevezés Cikkszám
EE806
Távvezérlő mozgásérzékelőkhöz, matt fekete EE806
Megnevezés Cikkszám
Sarokadapter mozgásérzékelőhöz, matt polár fehér EE825
Sarokadapter mozgásérzékelőhöz, matt antracit EE826
EE825
Megnevezés Cikkszám
Sarokadapter mozgásérzékelőhöz, matt polár fehér EE855
Sarokadapter mozgásérzékelőhöz, matt antracit EE856
EE855
mozgásérzékelők
mozgásérzékelők
Mennyezeti adapter EE820/EE830 mozgásérzékelőkhöz
Jelenlét- és
Jelenlét- és
--mennyezeti szereléshez
Megnevezés Cikkszám
Mennyezeti adapter mozgásérzékelőhöz, matt polár fehér EE827
Mennyezeti adapter mozgásérzékelőhöz, matt antracit EE828
EE825
548 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 549
Jelenlét- és mozgásérzékelők Jelenlét- és mozgásérzékelők
Infra jelenlét-érzékelők műszaki adatlap Infra jelenlétérzékelők műszaki adatlap
3 Potméter a beállításhoz A készülékhez két távirányító áll rendelkezésre EE810 EE810 Lépcsőházi
3
EMN 001
automata
5
3 8
EMN001
min.
31 mm
+
3 Jelenlétérzékelő csatla- L
N 3
Beállítások/Üzembe helyezés
Felhasználó általi beállítás 4 Beépítődoboz L
L
villanyszerelő által Kép 1: Álmennyezetbe vagy falon kívüli dobozba szerelés EE813
10 ... 28 mm
N N
-- Beállítható fényerő érzékelése -- A vezérelt világítás kapcsolása Kép 3: Lámpa direkt bekötése / lépcsőházi automatával való vezér-
-- A bekapcsolás késleltetés -- Csak az EE816 készülék (DA- Jelenlét-érzékelő vezérlése 1-10 V interfésszel falon kívüli/ lés
beállítása LI-DSI) süllyesztett [EE812]
-- Az üzemmód kiválasztása -- A vezérelt világítás dimmelése Bekötés
-- Gyári beállítások visszaállítása -- 4 különböző fényerő mentése Használja ugyanazt a fázist az összes eszköznél a manuális
EEK005 -- 2 beállítható konfiguráció és használata kapcsolás és a master-slave üzemmód használatakor is!
a kényelmes több módon
történő használathoz
230 V
L
N
Kép 4: Az infra jelenlét-érzékelő bekötése
mozgásérzékelők
3 5 8
3,5 5 9
Jelenlét- és
Jelenlét- és
230 V
L
h
N
h A helyiség/szerelési Kép 5: DALI infra jelenlét-érzékelő bekötése
magasság
x A pontos érzékelési
terület a mozgásérzé-
x keléshez
y y Az érzékelési terület
átmérője
Kép 3: Az érzékelési terület nagysága a szerelési magasság
függvényében
550 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 551
A. 3 - Tehalit vezetékcsatornák Oldal
05 Parapetcsatornák 554
BRN | BR | BRA
06 Vezetékcsatornák 576
LF
07 Padlószegély-csatornák 598
SL | AKA | SLA
552 553
Parapetcsatornák 14
tehalit.BRN
Oldal
556
tehalit.BRN | BR | BRA
csatornák
csatornák
tehalit.BR 560
Parapet-
Parapet-
tehalit.BRA 564
554 555
Parapetcsatornák Parapetcsatornák
tehalit.BRN tehalit.BRN
csatornák
Parapet-
Parapet-
1 BRN70110 67 110 80 C-profil szerelvénybeépítés 22
1
8 9
BRN70170 67 170 80 C-profil szerelvénybeépítés 24
2
6
6
BRN70210 67 210 80 C-profil szerelvénybeépítés 24
4
1
BRN70170A 67 170 80 C-profil szerelvénybeépítés 26
3
9 3
8 8
BRN90170 87 170 80 C-profil szerelvénybeépítés 26
8
7
BRN
1 csatorna profil és alkatrészek
2 csatorna kiegészítők
3 aljzat, túlfeszültség védelem
4 telefon és Sat csatlakozó doboz
5 adatcsatlakozó doboz
6 készülékcsatlakozó CEE eszközökhöz 32 A-ig
7 konzol
8 parapet burkolat
9 beépítő doboz modulkészülékek részére
556 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 557
Parapetcsatornák Parapetcsatornák
tehalit.BRN tehalit.BRN
--C-profil szerelvénybeépítés Elérhető színek Alsórész ( 2 alsórész összekötő, 10 rögzítőpatent méterenként, Szerelvénydobozok
--3 kamrás rendszer, erősáramú és adatkábelek elválasztása RAL 9010 tisztafehér 5 rendszerkapocs méterenként 170-es mérettől) univerzális beépítődoboz
--70x130 mérettől eltávolítható oldalpanelek RAL 7035 világosszürke Fedél külön --GLS5500: fekete
--50 mm-es furatozás a konzolhoz és 200 mm a falra szereléshez --GLT5000: szürke
csatornák
csatornák
Anyag Megjegyzés --Berker szerelvények beépítése esetén
Parapet-
Parapet-
PVC Mennyezetre szerelés esetén a fedelet adott esetben külön rögzítenie kell GLT5000 használata szükséges
Szállítási hossz
2000 mm
6000 mm-ig kérésre egyedi
méretben is
Szállítás
Csatorna alj Fedél Végzáró Állítható belső Állítható külső 90 °os sarok T-elem és Fali átvezetőkeret
PVC PVC PVC sarok sarok PVC kereszt elem PC - ABS
PVC PVC PC - ABS
558 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 559
Parapetcsatornák Parapetcsatornák
tehalit.BR tehalit.BR
csatornák
Parapet-
Parapet-
BR70100 68 100 80 C-profil szerelvénybeépítés 32
3 5
4
2
1
6
2
1
7
6
tehalit.BR
1 csatorna profil és alkatrészek
2 dugaljak,túlfeszültség védelem
3 adatdobozok
4 telefon és Sat csatlakozó doboz
5 készülékcsatlakozó CEE eszközökhöz 32 A-ig
6 takarók
7 konzol
8 parapet burkolat
9 beépítő doboz modulkészülékek részére
560 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 561
Parapetcsatornák Parapetcsatornák
tehalit.BR tehalit.BR
csatornák
--50 mm-es furatozás a konzolhoz és 200 mm a falra szereléshez Anyag Szállítás --Berker szerelvények beépítése esetén
Parapet-
Parapet-
PVC Csatorna alj, fedél külön GLT5000 használata szükséges
Megjegyzés
Mennyezetre szerelés esetén a fedelet
adott esetben külön rögzítenie kell
Csatorna alj Fedél Összekötő Végzáró Végzáró IP54 Belső sarok Külső sarok Külső sarok Függőleges T-elágazó
PVC PVC Polystyrol (PS) PVC cink öntvény PVC PVC takaró sarokelem PVC
PVC PVC
BR70130 BR7013019010 BR7013029010 L2554 M55739010 L61349010 L87719010 L87729010 L87789010 L87759010 L87769010
tisztafehér tisztafehér színtelen tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér
Méret a = 250 mm Méret a = 250 mm Méret a = 250 mm Méret a = 250 mm
BR7013017035 BR7013027035 L2554 M55737035 L61347035 L87717035 L87727035 L87787035 L87757035 L87767035
világosszürke világosszürke színtelen világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke
Méret a = 250 mm Méret a = 250 mm Méret a = 250 mm Méret a = 250 mm
BR70170 BR7017019010 BR7017029010 L2558 M56139010 L61449010 L91019010 L91029010 L92889010 L91059010 L91069010
tisztafehér tisztafehér színtelen tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér
Méret a = 250 mm Méret a = 250 mm Méret a = 250 mm Méret a = 250 mm
BR7017017035 BR7017027035 L2558 M56137035 L61447035 L91017035 L91027035 L92887035 L91057035 L91067035
világosszürke világosszürke színtelen világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke
Méret a = 250 mm Méret a = 250 mm Méret a = 250 mm Méret a = 250 mm
562 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 563
Parapetcsatornák Parapetcsatornák
tehalit.BRA tehalit.BRA
csatornák
Parapet-
Parapet-
BRA65100 68 100 80 Előlapi szerelvénybeépítés 68
5
65
43
21
1 7
2
1
tehalit.BRA
1 csatorna profil és alkatrészek
2 dugaljak,túlfeszültség védelem
3 adatdobozok
4 telefon és BK csatlakozó doboz
5 készülékcsatlakozó CEE eszközökhöz 32 A-ig
6 Konzol
7 Parapet burkolat
8 beépítő doboz modulkészülékek részére
564 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 565
Parapetcsatornák Parapetcsatornák
tehalit.BRA tehalit.BRA
csatornák
--a kiegészítő elemek anyagait lásd lent a táblázatban további színek rendelésre Szállítás --GLT4100: előlapi szerelés
Parapet-
Parapet-
Csatorna alj, fedél külön --GLT5000: C-profil szerelés
Anyag
Alumínium Megjegyzés
Fedél rendelésre PVC-ből Mennyezetre szerelés esetén a fedelet adott esetben külön rögzítenie kell
Csatorna alj Fedél Kupplung Végzáró Belső sarok Állítható belső Külső sarok Külső saroktakaró Állítható külső Függőleges Függ.sarok vágást takaró Fali takarókeret
Alumínium Alumínium Fém PC - ABS Alumínium sarok Alumínium Alumínium sarok sarokelem PC - ABS Fém Fém
PC - ABS PC - ABS Alumínium
BRA65100 BRA651001ELN BRA0802ELN BRAX9 BRA651006LAN BRA651004ELN BRA651004HLAN BRA651003ELN BRA0802AELN BRA651003HLAN BRA651005ELN BRA651005HLAN BRA65100WLAN BRA651007LAN
alumínium alumínium horganyzott alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium
Méret a = 7 mm Méret a = 146 mm Méret a = 143 mm Méret a = 80 mm Méret a = 37 mm Méret a = 180 mm Méret a = 135 mm Méret a = 7 mm Méret a = 25 mm
BRA6510019010 BRA08029010 BRAX9 BRA6510069010 BRA6510049010 BRA651004H9010 BRA6510039010 BRA0802A9010 BRA651003H9010 BRA6510059010 BRA651005H9010 BRA65100W9010 BRA6510079010
tisztafehér tisztafehér horganyzott tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér
Méret a = 7 mm Méret a = 146 mm Méret a = 143 mm Méret a = 80 mm Méret a = 37 mm Méret a = 180 mm Méret a = 135 mm Méret a = 7 mm Méret a = 25 mm
BRA65130 BRA651301ELN BRA0802ELN BRAX9 BRA651306LAN BRA651304ELN BRA651304HLAN BRA651303ELN BRA0802AELN BRA651303HLAN BRA651305ELN BRA651305HLAN BRA65130WLAN BRA651307LAN
alumínium alumínium horganyzott alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium
Méret a = 7 mm Méret a = 146 mm Méret a = 143 mm Méret a = 80 mm Méret a = 37 mm Méret a = 210 mm Méret a = 165 mm Méret a = 7 mm Méret a = 25 mm
BRA6513019010 BRA08029010 BRAX9 BRA6513069010 BRA6513049010 BRA651304H9010 BRA6513039010 BRA0802A9010 BRA651303H9010 BRA6513059010 BRA651305H9010 BRA65130W9010 BRA6513079010
tisztafehér tisztafehér horganyzott tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér
Méret a = 7 mm Méret a = 146 mm Méret a = 143 mm Méret a = 80 mm Méret a = 37 mm Méret a = 210 mm Méret a = 165 mm Méret a = 7 mm Méret a = 25 mm
BRA65170 BRA651701ELN BRA0802ELN BRAX9 BRA651706LAN BRA651704ELN BRA651704HLAN BRA651703ELN BRA0802AELN BRA651703HLAN BRA651705ELN BRA651705HLAN BRA65170WLAN BRA651707LAN
alumínium alumínium horganyzott alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium
Méret a = 7 mm Méret a = 146 mm Méret a = 143 mm Méret a = 80 mm Méret a = 37 mm Méret a = 250 mm Méret a = 205 mm Méret a = 7 mm Méret a = 25 mm
BRA6517019010 BRA08029010 BRAX9 BRA6517069010 BRA6517049010 BRA651704H9010 BRA6517039010 BRA0802A9010 BRA651703H9010 BRA6517059010 BRA651705H9010 BRA65170W9010 BRA6517079010
tisztafehér tisztafehér horganyzott tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér
Méret a = 7 mm Méret a = 146 mm Méret a = 143 mm Méret a = 80 mm Méret a = 37 mm Méret a = 250 mm Méret a = 205 mm Méret a = 7 mm Méret a = 25 mm
BRA65210 BRA652101ELN BRA0802ELN BRAX9 BRA652106LAN BRA652104ELN BRA652104HLAN BRA652103ELN BRA0802AELN BRA652103HLAN BRA652105ELN BRA652105HLAN BRA65210WLAN BRA652107LAN
alumínium alumínium natureloxált alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium alumínium
Méret a = 7 mm Méret a = 146 mm Méret a = 143 mm Méret a = 80 mm Méret a = 37 mm Méret a = 290 mm Méret a = 266 mm Méret a = 7 mm Méret a = 25 mm
BRA6521019010 BRA08029010 BRAX9 BRA6521069010 BRA6521049010 BRA652104H9010 BRA6521039010 BRA0802A9010 BRA652103H9010 BRA6521059010 BRA652105H9010 BRA65210W9010 BRA6521079010
tisztafehér tisztafehér natureloxált tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér
Méret a = 7 mm Méret a = 146 mm Méret a = 143 mm Méret a = 80 mm Méret a = 37 mm Méret a = 290 mm Méret a = 266 mm Méret a = 7 mm Méret a = 25 mm
566 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 567
Parapetcsatornák Parapetcsatornák
Parapetcsatorna kiegészítők Parapetcsatorna kiegészítők
csatornák
védelemmel és fordított polaritás elleni védelemmel, ellenőrző nyílások hozzáfér- --D osztályú védelem
Parapet-
Parapet-
hetők a csatlakoztatáskor. --névleges zárlati szilárdság 1.5 kA
Megnevezés Cikkszám
--csatlakoztatás közvetlenül 1,5 - 2,5 mm² dugaszolóaljzat vagy bemeneti aljzat --max. zárlati szilárdság 5 kA
Válaszfal, PVC, BR/N/A/S csatornához C-profillal M1043 segítségével G4703 --terminál a távjelző kapcsolathoz
Anyag
Toldóelem, PC/ABS halogénmentes --halogénmentes
Pótalkatrész
Dupla dugalj
G1720
Megnevezés Cikkszám
Névleges áram: 16 A
Toldóelem, halogénmentes, BRN/LF/LFH 60X150/190/230 mm G1720 Névleges feszültség: 250 V
Frekvencia: 50/60 Hz
Csatlakozás: Wago Winsta GS20009010
Földelővezeték
Megnevezés Szín Cikkszám
--dugaszolható, a fedél és az alj egyenpotenciálra való hozásához Dupla dugalj, WAGO C-Profil, tisztafehér tisztafehér GS20009010
Dupla dugalj, WAGO C-Profil,grafitfekete grafitfekete GS20009011
L4181GNGE Hosszúság Átmérő Szín Cikkszám Dupla dugalj, WAGO C-Profil,piros piros GS20003020
150 mm 4 mm² zöld-sárga L4181GNGE Dupla dugalj, WAGO C-Profil,mentazöld mentazöld GS20006029
300 mm 4 mm² zöld-sárga L4182GNGE
600 mm 4 mm² zöld-sárga L4183GNGE
Takarókeret kettes dugaljhoz,ABS halogénmentes
Anyag: ABS
Halogénmentes: igen
Leírás
--sorolható
--dugaljak ugyanabban az áramkörben közvetlenül sorolhatóak GB080209010
--dugaljak különböző áramkörökben közdarab segítéségével sorolhatóak
--egységes forma az adatdobozokkal
Szállítás:
--a keret két közdarabbal előreszerelve
568 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 569
Parapetcsatornák Parapetcsatornák
Parapetcsatorna kiegészítők Parapetcsatorna kiegészítők
--emelt érintésvédelemmel ellátott aljzat --csatlakoztatás közvetlenül 1,5 - 2,5 mm² dugaszolóaljzat vagy bemeneti aljzat Csatlakozókábel , 3x2,5mm
--kis helyigény az egyszerű plug-in technológiának köszönhetően a WAGO plug-in segítségével G4703
rendszerrel
Anyag Vezetékszám: 3
--3-pólusú csatlakozórendszerrel sorolható, névleges áramerősség 25 A-ig,
--halogénmentes Átmérő: 2,5 mm²
csatornák
csatornák
érintésvédelemmel és fordított polaritás elleni védelemmel, ellenőrző nyílások
Parapet-
Parapet-
hozzáférhetők a csatlakoztatáskor.
Elmenő és betápcsatlakozóval
Hármas dugalj, WAGO C-Profil, tisztafehér tisztafehér GS30009010 Csatlakozókábel Wago 3x2,5˛ L=5m G4762
Hármas dugalj, WAGO C-Profil,grafitfekete grafitfekete GS30009011 Csatlakozókábel Wago 3x2,5˛ L=7,5m G4764
570 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 571
Parapetcsatornák Parapetcsatornák
Parapetcsatorna kiegészítők Parapetcsatorna kiegészítők
Dupla Cat.6A 8/8 árnyékolt adatcsatlakozó --emelt érintésvédelemmel ellátott aljzat --csatlakoztatás közvetlenül 1,5 - 2,5 mm² dugaszolóaljzat vagy bemeneti aljzat
--kis helyigény az egyszerű plug-in technológiának köszönhetően a WAGO plug-in segítségével G4703
rendszerrel
Leírás
--3-pólusú csatlakozórendszerrel sorolható, névleges áramerősség 25 A-ig,
--UAE csatlakozó doboz Kategória Cat.6A 8/8 Árnyékolt, 500 MHz-ig
csatornák
csatornák
érintésvédelemmel és fordított polaritás elleni védelemmel, ellenőrző nyílások
Parapet-
Parapet-
--Line kapcsolat LSA plus csatlakozási technológiában
hozzáférhetők a csatlakoztatáskor.
--Kábelbevezetés 8 irányból lehetséges
GS20019010
Anyag: ABS Megnevezés Szín Cikkszám
Halogénmentes: igen Dupla dugalj, előlapi rögzítéshez, Wago gyorscsatl. tisztafehér GS20019010
Leírás
--sorolható
--dugaljak ugyanabban az áramkörben közvetlenül sorolhatóak GB080209010
--dugaljak különböző áramkörökben közdarab segítéségével sorolhatóak
--egységes forma az adatdobozokkal
Szállítás:
--a keret két közdarabbal előreszerelve
572 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 573
Parapetcsatornák Parapetcsatornák
Parapetcsatorna kiegészítők Parapetcsatorna kiegészítők
--emelt érintésvédelemmel ellátott aljzat --csatlakoztatás közvetlenül 1,5 - 2,5 mm² dugaszolóaljzat vagy bemeneti aljzat Kábelek és csatlakozók Csatlakozó káblek anyaga
--3-pólusú csatlakozórendszerrel sorolható, névleges áramerősség 25 A-ig, segítségével G4703 --bemeneti aljzat és kimeneti csatlakozó a WAGO-WINSTA rendszerrel PVC vagy halogén mentes hüvely
érintésvédelemmel és fordított polaritás elleni védelemmel, ellenőrző nyílások --csatlakozási keresztmetszet 1,5 - 2,5 mm² rugós bilincsekkel Kérésre más hosszban is kérhető
hozzáférhetők a csatlakoztatáskor. --pólusonként két független végpont a szilárd és finomhuzalos vezetékek számára
csatornák
csatornák
a kábelezéshez Megjegyzés
Parapet-
Parapet-
--100% -os érintésvédelem és fordított polaritásvédelem Csatlakozó rendszer és csatlakozó vezeték Wieland-gesis kérésre
3-as dugalj --tesztelőnyílások hozzáférhetők a csatlakoztatáskor Csatlakozó csövek más hosszúságban, kérésre
Energiebus
Névleges áram: 16 A Csatlakozó fázisváltó 5 x 2,5 mm² - 3 x 2,5 csatlakozáshoz
Névleges feszültség: 250 V mm² WAGO-WINSTA csatlakozókka
Frekvencia: 50/60 Hz
GS30019010 Csatlakozás: Wago Winsta
Betápcsatlakozó
Megnevezés Szín Cikkszám
3-as dugalj,előlapi szerelés,WAGO tisztafehér GS30019010 Az aljzat csatlakoztatásához a bemeneti aljzat szükséges
3-as dugalj,előlapi szerelés,WAGO grafitszürke GS30019011
3-as dugalj,előlapi szerelés,WAGO piros GS30013020 Megnevezés Cikkszám
3-as dugalj,előlapi szerelés,WAGO mentazöld GS30016029 Betápcsatlakozó, 3P, 1,5-2,5mm2 merev és sodrott vezetőhöz, Wago G4703 G4703
Takarókeret 3-as dugaljhoz, ABS halogénmentes (fedél: 80mm) sorolható Elmenő csatlakozó
Vezetékszám: 3
Átmérő: 1,5 mm²
Elmenő és betápcsatlakozóval
Megnevezés Cikkszám
Csatlakozókábel Wago 3x1,5˛ L=0,3m G4719
Csatlakozókábel Wago 3x1,5˛ L=0,45m G4730
Csatlakozókábel Wago 3x1,5˛ L=0,75m G4732 G4732
Csatlakozókábel Wago 3x1,5˛ L=1,5m G4735
Csatlakozókábel Wago 3x1,5˛ L=2,5m G4736
Csatlakozókábel Wago 3x1,5˛ L=4,5m G4740
Csatlakozókábel Wago 3x1,5˛ L=5m G4745
Csatlakozókábel Wago 3x1,5˛ L=7,5m G4746
Csatlakozókábel Wago 3x1,5˛ L=10m G4749
Csatlakozókábel Wago 3x1,5˛ L=12,5m G4750
574 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 575
Vezetékcsatornák 15 Oldal
tehalit.LF
tehalit.LF áttekintő 578
tehalit.LF 580
csatornák
Vezeték-
Vezeték-
teszi a szerelést. Az előszerelt rögzítő elemek segítik
a kábelek elhelyezését. A tehalit.LF tökéletes megoldás
pincék, garázsok, irodák, kereskedelmi és ipari épületek
helységen belüli kábelezések esztétikus elrejtéséhez.
576 577
Vezetékcsatornák Vezetékcsatornák
tehalit.LF áttekintő tehalit.LF áttekintő
tehalit.LF rendszer Csatorna Magasság Szélesség Belső átmérő Kábelbefogadó Forma-elemek Válaszfal Oldal
merev sarokelemekkel mm mm mm² képesség Ø 11 mm
csatornák
Vezeték-
Vezeték-
LF30030 30 30 720 3 merev sarokelem - 368
LF30045 30 45 1.010 5 merev sarokelem - 370
LF30060 30 57 1.500 7 állítható sarokelem - 374
tehalit.LF rendszer
állítható sarokelemekkel
tehalit.LF rendszer,
forma-elemekkel, szögben állítható
2 2
tehalit.LF
LF PVC
1 LF csatorna profil
2 LF forma-elemek és tartozékok
578 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 579
Vezetékcsatornák Vezetékcsatornák
tehalit.LF tehalit.LF
--LF30060 mérettől előre beépített állítható tartókapcsok Elérhető színek Szállítási hossz Megjegyzés
--125 mm távolságban előre furatozva RAL 9010 tisztafehér 2000 mm Mennyezetre szerelés esetén a fedelet adott esetben külön rögzítenie kell
RAL 7035 világosszürke 6000 mm-ig kérésre egyedi méretben is
RAL 7030 szürke
RAL 8014, barna Szállítás
Komplett csatorna alj+fedél
Anyag Kuplung (1 pár/m LF30030 mérettől)
PVC 2 tartókapocs méterenként LF3060 mérettől
csatornák
csatornák
Vezeték-
Vezeték-
Kábelbefogadó Csatorna-alj és Végzáró Belső sarok Külső sarok 90 °os sarok T-elem és kereszt
képesség fedél PVC PVC PVC PVC elem
Ø 11 mm PVC PVC
1 LF2002007035 M61237035
világosszürke világosszürke
1 LF2002007030 M61237030
szürke szürke
1 LF2002008014 M61238014
barna barna
580 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 581
Vezetékcsatornák Vezetékcsatornák
tehalit.LF tehalit.LF
--LF30060 mérettől előre beépített állítható tartókapcsok Elérhető színek Szállítási hossz Megjegyzés
--125 mm távolságban előre furatozva RAL 9010, tisztafehér 2000 mm Mennyezetre szerelés esetén a fedelet adott esetben külön rögzítenie kell.
RAL 7035, világosszürke 6000 mm-ig kérésre egyedi méretben is
RAL 7030, szürke
RAL 8014, barna Szállítás
Komplett csatorna alj+fedél
Anyag Kuplung (1 pár/m LF30030 mérettől)
PVC 2 tartókapocs méterenként LF3060 mérettől
csatornák
csatornák
Vezeték-
Vezeték-
Kábelbefogadó Csatorna-alj és Végzáró Belső sarok Külső sarok 90 °os sarok T-elem és kereszt
képesség fedél PVC PVC PVC PVC elem
Ø 11 mm - PVC PVC
582 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 583
Vezetékcsatornák Vezetékcsatornák
tehalit.LF tehalit.LF
--LF30060 mérettől előre beépített állítható tartókapcsok Elérhető színek Szállítási hossz Megjegyzés
--125 mm távolságban előre furatozva RAL 9010, tisztafehér 2000 mm Mennyezetre szerelés esetén a fedelet adott esetben külön rögzítenie kell.
RAL 7035, világosszürke 6000 mm-ig kérésre egyedi méretben is
RAL 7030, szürke
RAL 8014, barna
Szállítás
Anyag Komplett csatorna alj+fedél
PVC Kuplung (1 pár/m LF30030 mérettől)
2 tartókapocs méterenként LF3060 mérettől
csatornák
csatornák
Vezeték-
Vezeték-
Kábelbefogadó Csatorna-alj és Toldóelem Végzáró Belső sarok Külső sarok 90 °os sarok T-elem és kereszt
képesség fedél Polystyrol (PS) PVC PVC PVC PVC elem
Ø 11 mm PVC PVC
584 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 585
Vezetékcsatornák Vezetékcsatornák
tehalit.LF tehalit.LF
--LF30060 mérettől előre beépített állítható tartókapcsok Elérhető színek Szállítási hossz Megjegyzés
--125 mm távolságban előre furatozva RAL 9010, tisztafehér 2000 mm Mennyezetre szerelés esetén a fedelet adott esetben külön rögzítenie kell.
RAL 7035, világosszürke 6000 mm-ig kérésre egyedi méretben is
RAL 7030, szürke
RAL 8014, barna Szállítás
RAL 9011, fekete Komplett csatorna alj+fedél
Kuplung (1 pár/m LF30030 mérettől)
Anyag 2 tartókapocs méterenként LF3060 mérettől
PVC
csatornák
csatornák
Vezeték-
Vezeték-
Kábelbefogadó Csatorna-alj és Toldóelem Végzáró Belső sarok Külső sarok 90 °os sarok T-elem és kereszt
képesség fedél Polystyrol (PS) PC - ABS PC - ABS PC - ABS PC - ABS elem
Ø 11 mm PVC PC - ABS
586 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 587
Vezetékcsatornák Vezetékcsatornák
tehalit.LF tehalit.LF
--a csatorna egyszerű kialakításának köszönhetően, egy ember által szerelhető Elérhető színek Szállítási hossz Megjegyzés
--előre beépített állítható tartókapcsok RAL 9010, tisztafehér 2000 mm --mennyezetre szerelés esetén a fedelet adott esetben külön rögzítenie kell
--125 mm távolságban előre furatozva RAL 7035, világosszürke 6000 mm-ig kérésre egyedi méretben is --belső- és külső sarok : szögben állítható elemek (+/- 7 fok)
RAL 7030, szürke --belső-, külső sarok, 90 °os sarok és a végzáró 10 mm-el takarják a vágásokat
RAL 8014, barna Szállítás --univerzális végzáró
RAL 9011, fekete Komplett csatorna alj+fedél
Toldó elemek ( 1 pár/m, 2 rögzítő /m)
Anyag
PVC
csatornák
csatornák
Vezeték-
Vezeték-
Kábelbefogadó Csatorna-alj és Toldóelem Végzáró Állítható végzáró Állítható belső Állítható külső 90 °os sarok T-elem és kereszt Takaró elem
képesség fedél Polystyrol (PS) PVC PC - ABS sarok sarok ABS elem PC - ABS
Ø 11 mm PVC ABS ABS PVC
LF30060 7 LF3006009010 M7214 M53939010 LFF600669010 LFF300649010 LFF300639010 LFF300659010 M53969010 M7239
tisztafehér színtelen tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér színtelen
Kábelbefogadó Csatorna-alj és Toldóelem Végzáró Állítható végzáró Állítható belső Állítható külső 90 °os sarok T-elem és kereszt Takaró elem Válaszfal
képesség fedél Polystyrol (PS) PC - ABS PC - ABS sarok sarok ABS elem PC - ABS PVC
Ø 11 mm PVC ABS ABS PC - ABS
LF40060 7 LF4006009010 M7204 M54039010 LFF600669010 LFF400649010 LFF400639010 LFF400659010 M54069010 M7239 M2024
tisztafehér színtelen tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér színtelen színtelen
7 LF4006007035 M7204 M54037035 LFF600667035 LFF400647035 LFF400637035 LFF400657035 M54067035 M7239 M2024
világosszürke színtelen világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke színtelen színtelen
7 LF4006007030 M7204 M54037030 LFF600667030 LFF400647030 LFF400637030 LFF400657030 M54067030 M7239 M2024
szürke színtelen szürke szürke szürke szürke szürke szürke színtelen színtelen
7 LF4006008014 M7204 M54038014 LFF600668014 LFF400648014 LFF400638014 LFF400658014 M54068014 M7239 M2024
barna színtelen barna barna barna barna barna barna színtelen színtelen
588 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 589
Vezetékcsatornák Vezetékcsatornák
tehalit.LF tehalit.LF
csatornák
Vezeték-
Vezeték-
Kábelbefogadó Csatorna-alj és Toldóelem Végzáró Állítható végzáró Állítható belső Állítható külső 90 °os sarok T-elem és kereszt Takaró elem Válaszfal
képesség fedél Polystyrol (PS) PC - ABS PC - ABS sarok sarok ABS elem PC - ABS PVC
Ø 11 mm PVC ABS ABS PC - ABS
LF40061 7 LF4006109010 M7204 M54039010 LFF600669010 LFF400649010 LFF400639010 LFF400659010 M54069010 M7239
tisztafehér színtelen tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér színtelen
LF40090 10 LF4009009010 M7204 M54539010 LFF600969010 LFF400949010 LFF400939010 LFF400959010 M54569010 M7248 M2024
tisztafehér színtelen tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér fekete színtelen
10 LF4009007035 M7204 M54537035 LFF600967035 LFF400947035 LFF400937035 LFF400957035 M54567035 M7248 M2024
világosszürke színtelen világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke fekete színtelen
10 LF4009007030 M7204 M54537030 LFF600967030 LFF400947030 LFF400937030 LFF400957030 M54567030 M7248 M2024
szürke színtelen szürke szürke szürke szürke szürke szürke fekete színtelen
LF40091 10 LF4009109010 M7204 M54539010 LFF600969010 LFF400949010 LFF400939010 LFF400959010 M54569010 M7248
tisztafehér színtelen tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér fekete
LF40110 13 LF4011009010 M7204 M54139010 LFF601169010 LFF401149010 LFF401139010 LFF401159010 M54169010 M5429 M2024
tisztafehér színtelen tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér fekete színtelen
13 LF4011007035 M7204 M54137035 LFF601167035 LFF401147035 LFF401137035 LFF401157035 M54167035 M5429 M2024
világosszürke színtelen világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke fekete színtelen
13 LF4011007030 M7204 M54137030 LFF601167030 LFF401147030 LFF401137030 LFF401157030 M54167030 M5429 M2024
szürke színtelen szürke szürke szürke szürke szürke szürke fekete színtelen
590 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 591
Vezetékcsatornák Vezetékcsatornák
tehalit.LF tehalit.LF
csatornák
Vezeték-
Vezeték-
Kábelbefogadó Csatorna-alj és Toldóelem Végzáró Állítható végzáró Állítható belső Állítható külső 90 °os sarok T-elem és kereszt Takaró elem Válaszfal
képesség fedél Polystyrol (PS) PVC PC - ABS sarok sarok ABS elem PC - ABS PVC
Ø 11 mm PVC ABS ABS PVC
LF60060 12 LF6006009010 M7224 M54439010 LFF600669010 LFF600649010 LFF600639010 LFF600659010 M54469010 M7239 M2026
tisztafehér színtelen tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér színtelen színtelen
12 LF6006007035 M7224 M54437035 LFF600667035 LFF600647035 LFF600637035 LFF600657035 M54467035 M7239 M2026
világosszürke színtelen világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke színtelen színtelen
12 LF6006007030 M7224 M54437030 LFF600667030 LFF600647030 LFF600637030 LFF600657030 M54467030 M7239 M2026
szürke színtelen szürke szürke szürke szürke szürke szürke színtelen színtelen
LF60090 18 LF6009009010 M7224 M54639010 LFF600969010 LFF600949010 LFF600939010 LFF600959010 M54669010 M7248 M2026
tisztafehér színtelen tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér fekete színtelen
18 LF6009007035 M7224 M54637035 LFF600967035 LFF600947035 LFF600937035 LFF600957035 M54667035 M7248 M2026
világosszürke színtelen világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke fekete színtelen
18 LF6009007030 M7224 M54637030 LFF600967030 LFF600947030 LFF600937030 LFF600957030 M54667030 M7248 M2026
szürke színtelen szürke szürke szürke szürke szürke szürke fekete színtelen
LF60110 23 LF6011009010 M7224 M55039010 LFF601169010 LFF601149010 LFF601139010 LFF601159010 M55069010 M5429 M2026
tisztafehér színtelen tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér fekete színtelen
23 LF6011007035 M7224 M55037035 LFF601167035 LFF601147035 LFF601137035 LFF601157035 M55067035 M5429 M2026
világosszürke színtelen világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke világosszürke fekete színtelen
23 LF6011007030 M7224 M55037030 LFF601167030 LFF601147030 LFF601137030 LFF601157030 M55067030 M5429 M2026
szürke színtelen szürke szürke szürke szürke szürke szürke fekete színtelen
592 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 593
Vezetékcsatornák Vezetékcsatornák
tehalit.LF tehalit.LF
csatornák
Vezeték-
Vezeték-
Kábelbefogadó Csatorna-alj és Toldóelem Végzáró Állítható végzáró Állítható belső Állítható külső 90 °os sarok T-elem és kereszt Takaró elem
képesség fedél Polystyrol (PS) PC - ABS PC - ABS sarok sarok PC - ABS elem PC - ABS
Ø 11 mm PVC PC - ABS PC - ABS PC - ABS
LF60111 23 LF6011109010 M7224 M55039010 LFF601169010 LFF601149010 LFF601139010 LFF601159010 M55069010 M7249
tisztafehér színtelen tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér színtelen
LF60150 30 LF6015009010 G1720 M55239010 M55219010 M55229010 M55259010 M55269010 M7250 M2026
tisztafehér színtelen tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér színtelen színtelen
LF60190 38 LF6019009010 G1720 M55339010 M55319010 M55329010 M55359010 M55369010 M7251 M2026
tisztafehér színtelen tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér színtelen színtelen
594 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 595
Vezetékcsatornák Vezetékcsatornák
tehalit.LF tehalit.LF
csatornák
Vezeték-
Vezeték-
Kábelbefogadó Csatorna-alj és Toldóelem Végzáró Belső sarok Külső sarok 90 °os sarok T-elem és kereszt Takaró elem Válaszfal
képesség fedél Polystyrol (PS) PVC PVC PVC PVC elem PC - ABS PVC
Ø 11 mm PVC PVC
LF60230 46 LF6023009010 G1720 M55439010 M55419010 M55429010 M55459010 M55469010 M7252 M2026
tisztafehér színtelen tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér színtelen színtelen
596 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 597
Padlószegély- 16 Oldal
csatornák
tehalit.SL áttekintő 600
tehalit.SL 602
tehalit.SL
tehalit.SL - lágy peremmel 604
Padlószegély-
csatornák
csatornák
padlószegély-csatorna rendszerek megoldást nyújtanak
minden igényre. Az innovatív tervezésnek köszönhetően úgy
tűnhet, mintha a szerelvények lebegnének a csatornán és
emellett a pozíciójuk bármikor megváltoztatható. Az elegáns
megjelenéshez hozzájárul a változatos szín és dekorválaszték.
598 599
Padlószegély-csatornák Padlószegély-csatornák
tehalit.SL áttekintő tehalit.SL áttekintő
tehalit.SL csatona
Csatorna Magasság Szélesség Hosszúság Rekesz szám Kábelbefogadó Oldal
mm mm mm képesség Ø 11 mm
Padlószegély-
SL20115 115 20 2.000 4 13 316
csatornák
csatornák
6
5
4 tehalit.EK sarokcsatorna
Csatorna Magasság Szélesség Hosszúság Belső átmérő Kábelbefogadó Válaszfal Oldal
mm mm mm mm² képesség Ø 11 mm
1
EK40040 40 40 2.500 800 4 fest 334
2
3
tehalit.SL
1 Csatorna profilok és alkatrészek
2 Szőnyegezhető padlószegély-csatorna
3 Szerelvénydobozok
4 Függőleges csatornaidom
5 Sarokcsatorna
6 Padlószegély-csatorna lágy peremmel
600 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 601
Padlószegély-csatornák Padlószegély-csatornák
tehalit.SL tehalit.SL
Padlószegély-
Kábelbefogadó Csatorna alj Csatorna fedél Végzáró Állítható Állítható Csatlakozó sarok- 3D leágazó Takaró Toldóelem
csatornák
csatornák
képesség PVC PVC PC - ABS belső sarok külső sarok csatornához PC - ABS szerelvény- PC - ABS
Ø 11 mm ABS ABS ABS dobozhoz
ABS
SL200801 és SL200802 7 SL200801 SL2008029010 SL2008069010 SL2008049010 SL2008039010 SL20080819010 SL2008089010 SL20080A9010 SL2008079010
fekete tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér
602 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 603
Padlószegély-csatornák Padlószegély-csatornák
tehalit.SL - lágy peremmel tehalit.SL - lágy peremmel
Padlószegély-
Kábelbefogadó Csatorna alj Csatorna fedél Végzáró Állítható Állítható Csatlakozó 3D leágazó Takaró Toldóelem
csatornák
csatornák
képesség PVC PVC PC - ABS belső sarok külső sarok sarokcsatornához PC - ABS szerelvény- PC - ABS
Ø 11 mm ABS ABS ABS dobozhoz
ABS
SL200801 és SL2008021 7 SL200801 SL20080219010 SL2008069010 SL2008049010 SL2008039010 SL20080819010 SL2008089010 SL20080A9010 SL2008079010
fekete tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér tisztafehér
604 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 605
Padlószegély-csatornák Padlószegély-csatornák
tehalit.SL - szönyegezhető tehalit.SL - szönyegezhető
Padlószegély-
Kábelbefogadó Csatorna-alj Fedél Végzáró 3D leágazó Takaró
csatornák
csatornák
képesség PVC PVC PC - ABS PC - ABS szerelvény-
Ø 11 mm dobozhoz
ABS
606 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 607
Padlószegély-csatornák Padlószegély-csatornák
tehalit.SL kiegészítők tehalit.SL kiegészítők
Bekötésre kész szerelvénydoboz tehalit.SL rendszerhez SL20080 Megjegyzés Szerelvénydoboz dugaszoló aljzattal és túlfeszültség védelmi modullal
Kiegészítő takaró - szerelvény dobozhoz - külön rendelhető
Anyag
PC/ABS halogénmentes Dugaszoló aljzat, SCHUKO ®
- 230V, 16A
- QuickConnect bekötés
- érintésvédelemmel
Földelt dugalj, SCHUCKO, kettes
Túlfeszültség védelmi modul
--földelt dugalj érintésvédelemmel --max. szükséges előtétvédelem: 16 A gL/C
--túlfeszültségi kategória: III, T3
Megjegyzés
A fedélhez passzoló takarót SL20080AXXX külön kell rendelni. Megjegyzés
A fedélhez passzoló takarót SL20080AXXX külön kell rendelni. SL200809029010
Padlószegély-
Szerelvénydoboz, dugalj és túlfesz., SL 20x80 alumínium 1 SL20080902D1
csatornák
csatornák
Dupla adatcsatlakozó, Cat6A
Szerelvénydoboz dugaszoló aljzattal és dupla Cat6A adatcsatlakozóval
--2 db RJ45, Cat6A
--UAE WE (8/8) Dugaszoló aljzat, SCHUKO ®
--230V, 16A
Megjegyzés --QuickConnect bekötés
A fedélhez passzoló takarót SL20080AXXX külön kell rendelni. --érintésvédelemmel
Adatcsatlakozó
Megnevezés Szín Cikkszám --2 db RJ45, Cat6A
Szerelvénydoboz, 2xCAT6A, SL 20x80 tisztafehér SL200809079010
SL200809079010 Szerelvénydoboz, 2xCAT6A, SL 20x80 grafitfekete SL200809079011 Megjegyzés
A fedélhez passzoló takarót SL20080AXXX külön kell rendelni.
Szerelvénydoboz, 2xCAT6A, SL 20x80 alumínium SL20080907D1 SL200809209010
Megjegyzés
A fedélhez passzoló takarót SL20080AXXX külön kell rendelni.
Szerelvénydoboz dugaszoló aljzattal és hangszóró csatlakozóval
608 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 609
Padlószegély-csatornák Padlószegély-csatornák
tehalit.SL kiegészítők tehalit.SL kiegészítők
Padlószegély-
Szerelvénydoboz dugalj és LED, SL 20x80 alumínium SL20080925D1 Univerzális szerelvénydoboz süllyesztett készülékekhez takarókerettel
csatornák
csatornák
--pl.: Berker kapcsolókhoz
Szerelvénydoboz dugaszoló aljzattal és mozgásérzékelővel --további takaró elem nem szükséges
Megjegyzés
SL200809269010 A fedélhez passzoló takarót SL20080AXXX külön kell rendelni.
Megjegyzés
A fedélhez passzoló takarót SL20080ACXXX külön kell rendelni.
610 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 611
Padlószegély-csatornák Padlószegély-csatornák
tehalit.SL kiegészítők tehalit.SL - LED
--3 db antenna-csatlakozóval, átmenő --flexibilis LED szalag, szilikon, 24 V,; 10 cm-ként 6 LED van elhelyezve
--frekvencia tartomány: 5-2000 MHz --LED közötti távolság 16 mm (360 db LED)
--fehér LED06WEISS
Megjegyzés
A fedélhez passzoló takarót SL20080AXXX külön kell rendelni. --LED színhőmérséklet: 6500 K
--fényerősség LED-enként: 2.304 lm
--IP68
Megnevezés Szín Cikkszám --világítási szög: 120°
--fogyasztás: 28,8 W
Szerelvénydoboz, antenna-csatlakozó, SL 20x80 tisztafehér SL200809489010 --feszültség: 24 V
SL200809489010 Szerelvénydoboz, antenna-csatlakozó, SL 20x80 grafitfekete SL200809489011 --LED-ek száma: 360
Szerelvénydoboz, antenna-csatlakozó, SL 20x80 alumínium SL20080948D1 --energiaosztály: A
Megjegyzés
10 méterenként új LED trafó szükséges.
Szerelvénydoboz, végzáró antenna-csatlakozóval
Padlószegély-
Padlószegély-
csatornák
--frenkvencia tartomány 5-2000 MHz 6000 mm 4 mm 11 mm LED06WEISS
csatornák
Megjegyzés
A fedélhez passzoló takarót SL20080AXXX külön kell rendelni.
Fedél, 80 mm, LED szalag beépítéséhez
Szerelvénydoboz keret
Csatorna alj, 80 mm, LED szalag beépítéséhez
Anyag
PC/ABS halogénmentes
Anyag: PVC SL200801LED
Hossz: 2000 mm
Megjegyzés
A fedélhez passzoló takarót SL20080AXXX külön kell rendelni.
Magasság Szélesség Szín Cikkszám
Teljesítmény: 100 W
Bemeneti feszültség: 230 V/50 Hz
Kimeneti feszültség: 24 V DC
Méretek: 190x52x37 mm
LEDTR100
Megnevezés Cikkszám
Trafó LED szalaghoz, 100 W LEDTR100
612 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 613
Padlószegély-csatornák Padlószegély-csatornák
tehalit.SL - LED Taposócsatornák
Szerelvénydoboz 30 W-os LED trafóval (hossz= 6 m) --biztonságos mechanikai védelem nagy terhelés esetén is Szállítás:
--könnyen eltávolítható tetővel teljes csatorna alsó és felső részekkel
--különálló kamrák az erősáramú és adatkábelek elválasztására
Megjegyzés
A fedélhez tartozó takarót SL20080AXXXX külön kell rendelni.
Taposócsatorna, alumínium
Megnevezés Szín Cikkszám
Szerelvénydoboz LED trafóval, 20x80 fekete SL200809LED9011 Anyag: alumínium
Szerelvénydoboz LED trafóval, 20x80 alumínium SL200809LEDD1 Szín: alumínium
Hossz: 2000 mm
Kamrák száma: 2 AKA181250ELN
SL200809LED9011 Kábelek száma, NYM 3x1,5 mm2: 8
Komplett csatorna fedéllel és aljjal, a kábel behelyezése felülről lehetséges, a fedél cserélhető: BRAN700802ELN
Padlószegély-
--QuickConnect bekötés
csatornák
csatornák
--megnövelt érintésvédelemmel Taposócsatorna, műanyag (PVC) alj, alumínium fedél
Mozgásérzékelő
--érzékelési szög: 90-180°, manuálisan állítható Anyag: vegyes
--fényerő érzékelés beállítása: nyomógombbal vagy potméterrel Hossz: 2000 mm SLA180750ELN
Kamrák száma: 4
Megjegyzés Kábelek száma, NYM 3x1,5 mm2: 4
SL200809269011 A fedélhez tartozó takarót SL20080AXXXX külön kell rendelni.
Megnevezés Cikkszám
Megnevezés Szín Cikkszám Taposócsatorna, PVC és Alu, 18x75, eloxált SLA180750ELN
Szerelvénydoboz, trafóval és mozgásérz., SL 20x80 grafitfekete SL200809269011
Szerelvénydoboz, trafóval és mozgásérz., SL 20x80 alumínium SL20080926D1
Taposócsatorna, műanyag
614 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 615
Perforált 17 Oldal
vezetékcsatornák
tehalit.BA6|BA7 áttekintő 618
tehalit.BA7 620
tehalit.VK
tehalit.BA6 622
tehalit.LKG 626
Az elosztószekrényben lévő átláthatóság ugyanolyan fontos,
tehalit.DNG 628
akár a benne lévő készülékek megfelelő működése.
Az elektromos rendszer kábelezése nemcsak a megjelenésről tehalit.HA7|HNG, halogénmentes áttekintő 630
szól, hanem nagyon fontos a telepítés sorrendje és
tehalit.HA7, halogénmentes 632
a működési biztonság. A tehalit.BA7, a tehalit.BA6,
a tehalit.LKG és a tehalit.DNG perforált (PVC) csatornákkal tehalit.HNG, halogénmentes 634
Perforált veze-
Perforált veze-
a Hager különböző kábelezési megoldásokat kínál, amelyek
tékcsatornák
tékcsatornák
tehalit.VK-flex, halogénmentes 636
mindenféle mérethez, színhez és egyéb előírásokhoz
megfelelő kábelvezetést biztosítanak.
616 617
BA615 BA615 BA6BA6 15 15
BA620 10 10
4 24 2 14 14
8 8
6,5
6,5
4,5
4,5
BA7BA7 12,5 6 2 14 8 25 25
25 25
6,5
4,5
Perforált vezetékcsatornák Perforált vezetékcsatornák
BA615 BA620 10 4 2 14 8
BA6BA6
6,5 6,5
4,5
BA615 15 25
15
A725
BA7BA7
25 10 4
10 24 2 14 8
14 8
6,5
10 14 8
4,5
12,5 612,5
2 6 2 14 8
14 8 BA620 4 2
4,5
6,5
6,5
tehalit.BA6|BA7 áttekintő tehalit.BA6|BA7 áttekintő
4,5
4,5
6,5
4,5
25 25 25
25 25
A725 25 25
15
BA7BA7 12,5 612,5
2 6 2 25 25 14 8
14
BA615 BA615
8 BA6BA6
15
25 25 25
6,5
4,5
6,5
4,5
10 10
4 24 2 14 14
8 8
6,5
6,56,5
4,5
4,54,5
BA620 BA620 10 10 24 2 25 14 25 14 8
4 25 8 25
6,5
4,5
A725 25 25 25 25 25
25 25
12,5 612,5
2 6 2 14 14
8 8 15
6,5
15
6,5
4,5
4,5
BA615 BA615 25 25
A725 25 25 25
BA620 BA620 10 10
4 24 2 14 8
14 8
6,5
6,5 6,5
4,5
4,5 4,5
6,5
25 25
4,5
25 25 25
tehalit.BA7
612,5 25 14 8
12,5 2 6 2
2 14
14 8
8 25 25
6,5
12,5 6 25 25
4,5
BA630
6,5
BA7 oldalkivágás méretek BA7 fenékfuratok MSZ EN 50085 BA6 oldalkivágás méretek BA6 fenékfuratok MSZ14EN8 50085
4,5
10
6,5
4 2
4,5
A725 BA63025 25 BA615
25 25
BA615 15 15
25
40
25 10 14 8
12,5
12,5 6 2
612,5
2 6
6 2
25 14 8 BA620
14 8 BA620 4
10 24 2 14 8
Csatorna Magasság Szélesség Belső Kábelbefogadó képesség 0,4 Oldal
6,5
40
6,5
10 14 8
4,5
14 8
4,5
6,5
14 8 10 24 2 14 8
6,5
4,5
12,5 2 4
4,5
40
6,5
6,5
4,5
6,5
4,5
A740
6,5
6,5
4,5
4,5
4,5
25 25
25
25 25
25
BA630
25 25
25
25
25
25
25
25
25 25 25 25 mm mm átmérő H05 - U/K H07 - U/R
12,5 612,5
2 6 2 14 8
14 8 15 15
40
40
mm² Ø 1 mm² Ø 1,5 mm² Ø 2,5 mm²
6,5
40
4,5
A740
6,5
4,5
BA620 BA620 10 10
4 24 2 14 14
8 8
6,5
6,56,5
4,5
4,54,5
10 10 24 2 25 14 25 14 8
4 25 8 25
6,5
25 25
4,5
25 25 25 25
12,5 612,5
2 6 2 40 40
25
14
25
14
25
8 BA630
8
BA630 25 25
BA7 25025 25 25 220 14 10 7 532
A740
csatorna magasság 25 mm csatorna szélesség 25 mm csatorna magasság 15 mm25 25
csatorna szélesség 15 mm
6,5
6,5
4,5
4,5
25 25 BA620 BA620 10 10
4
40
24
4 2
40
14 8
14 8
BA7 25040 25 40 375 24 18 13 532
25 10 25 14 25 8
6,5
6,5
2
4,5
4,5
6,5
4,5
6,56,5
25 25
4,54,5
A740 12,5 6 2 40 40 14 8
8 BA630 10 4 2 14 8
6,5
12,5 6 2 14
4,5
BA630 25 25
6,5
6,5
4,5
25 25
4,5
25 14 25 8 25 BA640
BA640 25
40
25
40 BA7 40025 40 25 462 30 22 15 532
12,5 612,5
2 6 2 40 14 8 10 4
10 24 2 14 8
14 8
6,5
6,5
BA7 40040 40 40 749 49 35 25 532
4,5
A740
4,5
6,5
40 10 10 14 8
14 8
4,54,5
6,5
8 BA620
8 BA620 4 24
4 2
4,5
12,5 612,5
2 6 2 14 14 10 2 60 14 8
6,5
6,5
4,5
4,5
6,5
6,5
4,5
6,5
4,5
BA630 BA630 60 25 25
25 25
60 25 25
25 25
A760 40 40
25 25
25 25
BA640 csatorna magasság 20 mm40
25 25
40 csatorna szélesség 25 mm BA7 40060 40 60 1.155 75 54 39 532
12,5 612,5
2 6 2 14 8
14 8
6,5
BA7 40080 40 80 1.557 101 73 52 532
4,5
6,5
10 14 8
4,5
10 24 2 14 8
csatorna magasság 40 60mm60 csatorna szélesség 40BA630
mm 4
6,56,5
6,56,5
4,54,5
4,54,5
25
25 25
10 10 24 2 60 14 25 8
25 25 25 25BA630 25 4 25 14 25
25 25 8 25
A760
12,5 612,5
2 6 2 14 14
8 8
BA7 40100 40 100 1.956 127 91 65 532
6,5
40
6,5
4,5
40
4,5
60 BA640 BA640
60
10 14 25 14
8 25 8
25 25 10 4 24
2 2 14 8
6,5
25 10 10 14 8
4,5
A760 4 4 2
6,5
4,5
6,5
BA7 60025 60 25 836 54 39 28 532
6,5
4,5
60
4,5
14 8 BA630 60 25 25
25 25
12,5 612,5
2 6 2 14 8 BA630
6,5
4,5
6,5
4,5
A760
60 60
25 25
BA640 BA640
25 csatorna magasság
10 30
4 mm
2 40 40 csatorna szélesség 40 mm
14 8 BA7 60040 60 40 1.404 91 66 47 532
6,5
6,5 6,5
4,5
4,5 4,5
12,5 612,5
2 6 2 14 8
14 8 BA660 10 44 22 4 14 88
14 8 10 10 14 25 14 25 8 BA7 60060 60 60 2.184 142 102 73 532
6,5
6,5
4,5
6,5
4,5
4,5
60
6,5
60
6,5
4,5
25 25
4,5
60 BA630 BA630 25 25
25 25
60
A760 25 25
25
BA640 BA640
10 14 8
BA7 60080 60 80 2.970 193 139 99 532
12,5 612,5
2 6 2 14 8
14 8 4 2 40 40
6,56,5
BA7 60100 60 100 3.746 243 175 125 532
4,54,5
6,5
80
csatorna magasság 60 60mm60 csatorna szélesség 60 mm
50
4,5
6,5
4,5
10 80 25 14
8 25 8
50
BA660 10 4 24 2 60 25 14 25
6,5
60
4,5
80 25 25
50
12,5 612,5
2 6 2
25
14
25
8 BA640
14 8 BA640
25 25 25
BA7 60120 60 120 4.519 294 211 151 532
6,5
4,5
6,5
4,5
A780 10 14 25 14
8 25 8
10 4 24 2
6,56,5
4,54,5
6,56,5
25 25 25 25
4,54,5
25 80
50
80 BA660 BA660 60 60 25 14 25 8
50
80 10 14 25 8 25
50
10 4 24 2
12,5 612,5
2 6 2 25 14 25 14
8 8
csatorna magasság 40 mm csatorna szélesség 60 mm BA7 80025 80 25 1.202 78 56 40 532
6,5
6,5
4,5
4,5
A780
80 BA640 BA640 BA7 80040 80 40 2.071 135 97 69 532
50
80 10 10
4 24 14 8
14 8
50
6,5 6,5
6,5 6,5
4,5
50
25 14 25 8 25 BA680 80
6,5
50
10 60 14 25 14
8 25 8
4,5
10
4 24 2 60
6,5
4,5
6,56,5 4,5
A780 BA680
Perforált veze-
Perforált veze-
80 80
BA7 80080 80 80 4.412 287 206 148 532
50
50
10 4 2 14 8
tékcsatornák
tékcsatornák
12,5 612,5
2 6 2 14 8 BA640
14 8 BA640 10 4
10 24 2 14 8
14 8
6,5
4,5
10 14 8
6,5 6,5
4 2
4,5
4,5 6,5
25 25
4,5
6,5
25
BA660
BA7 80100 80 100 5.577 362 261 187 532
4,5
A780 BA660 80 80
50
50
12,5 6 2 14 8 25 25
25 25
80 60 60 25 25
25 25
50
A780 25 25 25 10 10
4 24 2 14 14
8 8
6,5
6,5
4,5
4,5
12,5 612,5
2 6 2 10 4 2 14 8
14 8 BA660
8 BA660 80
6,5
14
50
4,5
80 100
50
50
80 80
50 50
6,5
50
4,5
6,5
4,5
25
25 25
25 25
25 25 BA680
100
BA7 100060 100 60 4.239 275 198 142 532
100
25 25 BA680
csatorna magasság 60 mm csatorna szélesség 80 mm
50
12,5 612,5
2 6 2 14 8
14 8
BA7 100080 100 80 5.815 378 272 195 532
6,5
4,5
6,5
4,5
10 10
4 24 2 14 14
8 8
6,5
4,5
10 14 8
6,5
24 2 80
4,5
50 50
10 80 14 8
50
4
6,5
BA660
4,5
6,5
BA660 25 25
4,5
25 25 25
100
25
25
25
25 BA7 100100 100 100 7.391 480 346 247 532
A7100 100 8 BA680
8 BA680
50
12,5 612,5
2 6 2 100
50
14 14
6,5
6,5
4,5
4,5
25 25
25 25 10
10 10
44 22 4 2 14
14 88
14 8
6,5
6,5
4,5
4,5
80
50 50
A7100 100 BA660
8 BA660 80 25 25
25 25
50 50
50
12,5 612,5
2 6 2 100
50
14 14
8 BA680
6,5
4,5
6,5
4,5
6,5
100 14 8
4,5
100
50
50
14 8
6,5
6,5
4,5
4,5
6,5
4,5
6,5
4,5
80 80
50 50
50 50
csatorna magasság 100 mm csatorna szélesség
25 25
100 mm
BA680 BA680 100 100
25 25
25
14
25
8
25
Csatorna Magasság Szélesség Belső Kábelbefogadó képesség 0,4 Oldal
6,5 6,5
4,5 4,5
A7100 100
50
100
50
14 8 10 25 14 25 8
25 14 25
6,5
10 4 24 2 8
4,5
6,5
4,5
25 25 25 csatorna magasság 80 mm100 csatorna szélesség25 100
25 mm
25
50
A7100 100 100
mm² Ø 1 mm² Ø 1,5 mm² Ø 2,5 mm²
5050
50
100
50
BA680
14 8 BA680 120 14 8
6,5
4,5
14 8
6,5
4,5
6,5
4,5
25 25
25 25
25 25 10 10
4 24 2 14 14
8 8
BA6 15015 18 18 158 10 7 5 534
6,5
4,5
6,5
25 25
4,5
120
5050
14 8
14 8 100 100
50
6,5
4,5
6,5
4,5
120
50
BA680 BA680 14 8
25 14 25 8
6,5 6,5
4,5
6,5 6,5
4,5
25 25 25 25 25
14 14
8 8 10 10
4 24 2 14 25 14
8 25 8 BA6 20025 21 32 240 16 11 8 534
4,5
4,5
6,5
6,5
120
4,5
50 50
4,5
120
50
120
50
100 100
50
14 8
14 8
6,5
6,5
4,5
4,5
6,5
120
4,5
50
120
50
25 25
120 BA6 30025 33 31 456 30 21 15 534
50 50
120
5050
14 8
csatorna szélesség
14
120
8
mm 100 100 14 8
BA6 30040 33 47 751 49 35 25 534
6,5
14 8
4,5
6,56,5
6,5
4,54,5
4,5
6,5
4,5
120 120 25 14 25 8
50
50
25 25 25 25 25
50
120 14 14
8 8
BA6 40015 43 20 545 35 25 18 534
50
14 8
6,5
25 25
6,5
4,5
120
4,5
25
50
6,5
4,5
120
50
120
50
25 25 25
14 8
BA6 40040 43 47 1.145 74 54 38 534
BA7 25 x 25 25 BA6 18 x 18 BA6 65 x 108 14 8
6,5
4,5
6,5
4,5
25 25
25 25 BA6 40060 43 67 1.809 118 85 61 534
50 100
BA70252K 14 25 14
25 14 88 8
BA6 40120 44 129 3.406 221 159 114 534
100
6,5
6,5
25
4,5
4,5
6,5
4,5
150 25 25
BA7 40 x 25 BA70252K 25 25 25
BA6 65 x 209
BA7 40 x 40 BA70252K, BA7 25 x 25 mm BA6 33 x 20 120
50
120
50
14 8
6,5
6,5
BA70252K
4,5
4,5
100
25 25
25 25
25 25
BA7 40 x 80 BA6 33 x 47 BA6 84 x 47 BA6 60025 64 31 1.255 82 59 42 534
40 120 120
50
4,5
6,5
4,5
25 25
25
25 25
25
1010
BA7 60 x 25 BA70402K BA6 43 x 31 csatorna szélesség 150 mm BA6 60080 64 88 3.886 252 182 130 534
BA70402K 40 14 14
8 8
BA7 60 x 40 BA70402K, BA7 25 x 40 mm BA6 43 x 47 BA6 85 150
x 108
6,5
6,5
4,5
14 8
4,5
4,5
100
100
150 25 25 25
25 25
BA7 60 x 60 BA6 43 x 67 BA6 85 x 129 BA6 60120 65 129 5.791 376 271 194 534
10
BA7 60 x 80 BA70402K
14 14
8 8 BA6 60150 65 159 7.185 467 336 241 534
100
6,5
4,5
100
14 8
6,5
150
6,5
4,5
25 25
BA6 60200 65 209 9.580 622 448 321 534
csatornaOT
25 25
BA7 60 x 120 magassághoz BA6 44 x 129
1515
BA70602
100
14 8
14 8
100
6,5
150
6,5
14 8
4,5
150
4,5
OT
4,5
BA7 80 x 40
200
BA6 80040 84 47 2.876 187 134 96 534
BA7 80 x 60 BA6 64 x 31 BA6 80060 84 67 4.238 275 198 142 534
15
BA70602
100
100
150 25 14 25 14 8
150 25 8 25
6,5
4,5
6,5
4,5
6,5
4,5
4,5
25 25
BA7 80 x 120 BA70402 für BA7 X x 40 mm BA6 64 x 88 150 150 25 25
BA6 80120 85 129 8.240 535 385 276 534
BA70602 für BA7 X x 60 mm
150
200
BA7 100 x 60 BA70802 für BA7 X x 80 mm
14 8
25 14 25 8
6,5
4,5
6,5
4,5
25 25
25 25
BA7 100 x 80 BA71002 für BA7 X x 100 mm csatorna szélesség 200 mm
BA7 100 x 100 BA71202 für BA7 X x 120 mm
150
150
200 200 14 8
14 8
6,5
6,5
4,5
4,5
25 25 25
25 25
150
150
200 200
14 8 14 8
618 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 619
6,5
4,5
6,5
4,5
25 25
150
150
200 200
Perforált vezetékcsatornák Perforált vezetékcsatornák
tehalit.BA7 tehalit.BA7
--40 mm-es magasságtól és 40 mm-es szélességtől a csatorna fogai az alapig Szállítás: BA7 fedél
kitörhetőek --Alj és fedél egyben
--a fogak közötti távolság 12,5 mm
--kábelbefogadó képesség 6 mm² Megjegyzés Hosszúság: 2000 mm
--fenékfuratozás MSZ EN 50085 szabvány alapján Szintén rendelkezésre áll és rendelhető egyedi árral:
--80 mm csatorna szélességtől plusz 3. fenékfurat --fenékfuratozás egyedi méretezéssel is rendelhető BA7025K - fedél kizárólag BA725025-hez
BA70402K - fedél kizárólag BA725040-hez BA70402
--minden mérethez egy kábeltartó --szállítás fenékfurat nélkül
--második vezetéktartó 60 mm-es csatorna magasságtól --öntapadó szalag
--UL előírásnak megfelelő, 48414 --különböző színek Fedél Csomagolási
--CSA előírásnak megfelelő, 22009 --különböző hosszúságok Megnevezés szélesség Szín Anyag egység Cikkszám
--UL94 V0 szerint önkioltó --speciális lyukasztás BA7 csatorna fedél 25x25 25 mm szürke PVC 28 BA70252K
--hőállóság -5 °C-tól +60 °C-ig --gyártás az ügyfél rajzai szerint
BA7 csatorna fedél 25x40 40 mm szürke PVC 28 BA70402K
BA7 csatorna fedél 40/60/80 magassághoz 25 mm szürke PVC 28 BA70252
BA7 csatorna alj és fedél BA7 csatorna fedél 40/60/80 magassághoz 40 mm szürke PVC 28 BA70402
BA7 csatorna fedél, SZ=60 mm 60 mm szürke PVC 20 BA70602
Hosszúság: 2000 mm BA7 csatorna fedél, SZ=80 mm 80 mm szürke PVC 20 BA70802
BA7 csatorna fedél, SZ=100 mm 100 mm szürke PVC 12 BA71002
Csomagolási
BA760040 Magasság Szélesség Szín Anyag egység Cikkszám
BA7 csatorna fedél, SZ=120 mm 120 mm szürke PVC 12 BA71202
Perforált veze-
40 mm 80 mm szürke PVC 30 BA740080
tékcsatornák
tékcsatornák
Csomagolási
40 mm 100 mm szürke PVC 20 BA740100 Megnevezés egység Cikkszám
BA7CLIP
BA7/HA7 klipsz, min. 40 mm szélességű csatornákhoz 10 BA7CLIP
60 mm 25 mm szürke PVC 60 BA760025
60 mm 40 mm szürke PVC 40 BA760040
60 mm 60 mm szürke PVC 24 BA760060
60 mm 80 mm szürke PVC 20 BA760080
60 mm 100 mm szürke PVC 16 BA760100
60 mm 120 mm szürke PVC 12 BA760120
80 mm 25 mm szürke PVC 20 BA780025
80 mm 40 mm szürke PVC 20 BA780040
80 mm 60 mm szürke PVC 20 BA780060
80 mm 80 mm szürke PVC 12 BA780080
80 mm 100 mm szürke PVC 12 BA780100
80 mm 120 mm szürke PVC 16 BA780120
100 mm 60 mm szürke PVC 16 BA7100060
100 mm 80 mm szürke PVC 16 BA7100080
100 mm 100 mm szürke PVC 12 BA7100100
25 mm 25 mm kék PVC 50 BA725025BL
40 mm 25 mm kék PVC 48 BA740025BL
40 mm 40 mm kék PVC 50 BA740040BL
40 mm 60 mm kék PVC 40 BA740060BL
60 mm 25 mm kék PVC 60 BA760025BL
60 mm 40 mm kék PVC 40 BA760040BL
60 mm 60 mm kék PVC 24 BA760060BL
80 mm 25 mm kék PVC 20 BA780025BL
80 mm 60 mm kék PVC 20 BA780060BL
80 mm 100 mm kék PVC 12 BA780100BL
620 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 621
Perforált vezetékcsatornák Perforált vezetékcsatornák
tehalit.BA6 tehalit.BA6
Perforált veze-
tékcsatornák
tékcsatornák
43 mm 31 mm szürke PVC 48 BA64002507030B Szín: fekete
622 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 623
LKG
8 2 4 25 14 8 DNG 10 4 2 14 8
6,5
4,5
4,5 6,5
12 5 2 25 14 25 8
4,5
6,5
4,5
DNG20 12 5 2 14 8
LKG
LKG
6,5
37 25 25
Perforált vezetékcsatornák
8 2 4 25 DNG25
14 8
Perforált vezetékcsatornák
6,5
4,5
DNG25 20
25
37 25
6,5
25
LKG
4,5
8 2 4 14 8 12 5 2 25 14 25 8
6,5
DNG 25 25
4,5
6,5
4,5
DNG20 25 25
37 25DNG25
25 DNG 20
25
LKG
LKG 88 822 244 4
25
14
14 14 88 8
6,5
6,5
4,5
6,5
4,5
4,5
10 4 2 14 8
6,5
12 5 2 25 14 25 8
4,5
6,5
4,5
LKG37
37 25
DNG20 25 25 25
50 8 2 4 37
25 25 DNG25
14 8
6,56,5
20
4,54,5
8 82 24 4 14 14 8 8 25
6,5
tehalit.LKG
4,5
12 125 5 2 2 14 814 8
LKG oldalkivágás méretek37 LKG fenékfuratok 25
MSZ 25 EN 50085 DNG oldalkivágás méretek DNG fenékfuratok 25
MSZ EN 50085
6,5
6,5
4,5
25 25 25 25
LKG37
37 8 2 4 14 8 12 5 2 14 25 8
6,5 6,5
50
4,5 4,5
4,5 4,5
25 25 25 25
8 82 24 4 14 14 8 8
10 44 22 14 148 8 Csatorna Magasság Szélesség Belső Kábelbefogadó képesség 0,4 Oldal
6,5
DNG37
4,5
DNG37
DNG25 10 37 37
6,5
4,5
25 25
37 37 DNG2025 25 825
25DNG20 25
LKG37
50 8 2 4 14
mm mm átmérő H05 - U/K H07 - U/R
6,5
12 5 2 14 8
4,5
25 25
6,5
4,5
2020 25 25
25 258
25 25 12 5 2 14
mm² Ø 1 mm² Ø 1,5 mm² Ø 2,5 mm²
6,5
4,5
25 25
50 37 25 25 25 25
8 82 24 4 DNG25
DNG37
14 14 8 8 25 2525 25
37
LKG 37025 35 25 620 40 29 21 537
6,5
6,56,5
4,5
4,54,5
8 2 4 14 8 25
csatorna magasság 25 mm csatorna szélesség2525 25mm csatorna szélesség
12 5 20
2 mm csatorna szélesség 20 14
mm 8 LKG 37037 35 35 895 58 42 30 537
6,5
4,5
LKG50 37 37 12 5 2 25
14 258
50
4,5
82 24 4 14 14 88 8
88 LKG 37050 35 50 1.314 85 61 44 537
6,5
4,5
6,5
2 4 14
4,5
50
6,5
4,5
25DNG37
DNG25
25 25 25 12 5 2 37 14 8
6,5
12 5 2 14 8
LKG 37075 35 75 2.020 131 94 68 537
6,5
25
4,5
75
LKG50 37 37 12 5 2 14 8
50 88 822 424 14
14 14 88
4,5
4 8
6,5
6,5
LKG 37100 35 100 2.732 178 128 91 537
4,5
4,5
50 25 25 25 25
25 25 25 25 25
25DNG50 12 5 2 50 14 8
6,5
75 DNG37
4,5
50 37 37 DNG50 12 5 2 3750
csatorna szélesség 251414
mm 8
6,5 6,5
LKG50 8 2 4 14 8
4,5 4,5
50 12 5 2 8
6,5
25DNG25
25
4,5
6,5
4,5
75 csatorna magasság 50 mm csatorna szélesség 37 mm DNG25
25 25 25 25
12 5 2
25 25
14
25
8 LKG 50037 50 35 1.337 87 63 45 537
25
8 82 24 4 50 25 25
14 14 8 8 minden más 25 25 LKG 50050 50 50 1.984 129 93 66 537
6,5
6,5
4,5
4,5
DNG37 25 25
25 25
75
DNG50
csatornaszélességhez
12 5 2
3750
25 14 25 8 LKG 50075 50 75 3.085 200 144 103 537
6,5
4,5
12 5 2 14 8
25 14 25 8
LKG 50100 50 100 4.152 270 194 139 537
6,5
4,5
50 50 25 25
6,5
82 24 4
4,5
8 14 14 8 8
6,5
4,5
6,5
4,5
LKG75
75 DNG37
csatorna szélesség 37
25 mm
25 LKG 50125 50 125 5.235 340 245 175 537
DNG50 3750
14 8
25 25 25 25 12 55 22 148 8
LKG 50140 50 140 5.908 384 276 198 537
6,5
6,5
4,5 12 14
4,5
8 82 24 4 50 50 14 14 8 8
6,5 6,5
4,5 4,5
6,5
6,5
4,5
75 4,5 12 12 5 5 2 2 1425 814 8
50
25
6,5
4,5
LKG75
75 14 8 12 5 2 14 8
6,5
4,5
6,5 6,5
LKG 75050 75 50 3.037 197 142 102 537
4,5 4,5
csatorna magasság 75 mm 50 50 csatorna szélességDNG50
50
DNG37mm
25 25 25
25DNG75
12 5 2 3750
25
14
25
8
75
50
75
LKG 75075 75 75 4.740 308 222 159 537
50
75
LKG75 DNG75
14
DNG37 8
6,5
37
4,5
25 25
25 25 25 25 12 5 2 25 14 8
25
LKG 75100 75 100 6.444 419 301 216 537
6,5
75
4,5
50
75
50
25 25
DNG50 14 8
25 14 25 8 50 LKG 75125 75 125 8.148 529 381 273 537
6,5
12 5 2 14 8
6,5
4,5
4,5
csatorna szélesség
25
50
25
mm
6,5
4,5
75 DNG75
50
12 5 2 14 8
6,5
4,5
75 25 25
50
25 25
14 14 8 8
6,5
4,5
25 25
6,56,5
4,54,5
14
DNG50 8
Perforált veze-
Perforált veze-
75 75 12 5 2 50 14 8
50
50
6,5
4,5
tékcsatornák
tékcsatornák
25DNG75
25
14 14 8 8 12 5 2 14 8 tehalit.DNG
6,56,5
6,5
4,54,5
4,5
4,56,5
4,5
14 8 75 14 258 25
50
12 5 2
csatorna szélesség 75 mm
6,5
75 75
50
50
25 25
DNG50
25 25 25 25 50 Csatorna Magasság Szélesség Belső Kábelbefogadó képesség 0,4 Oldal
100 14 8 12 5 2 14 8
50 50
6,5
DNG75
mm mm átmérő H05 - U/K H07 - U/R
4,5
6,5
4,5
DNG50 50
75 75 12 5 2 14 8
50
6,5
4,5
75 25 25
50
100 25 25 25
25 14
DNG100 8
25 25 mm² Ø 1 mm² Ø 1,5 mm² Ø 2,5 mm²
50
100
csatorna szélesség 8 75 0 mm
6,5
50
4,5
DNG75 12 5 2 25 14
25 8 DNG 20020 20 20 221 14 10 7 539
6,5
4,5
100 25 25
50
25DNG100
25 25 25 12 5 2 14 8
75100
50
14 14 8 8
6,5
4,5
25 25
50
6,5
6,5
4,5
4,5
25 25 25 25
DNG 25025 25 25 432 28 20 14 539
100
50
DNG75 12 12 5
5 2 2 814 8
DNG 25037 25 37 626 41 29 21 539
6,5
14
4,5
14 14 8 8
6,5
4,5
6,5
4,5
6,5
4,5
25DNG100 75100
50
25 25 25
50
25 25
100100
50
50
12 5 2 14 8
14
14 14 88 DNG 37020 37 20 503 33 24 17 539
6,5 6,5
4,5 4,5
csatorna szélesség 100 mm8
6,5
4,5
DNG75
6,5
6,5
4,5
4,5
25 25 12 5 2 14 8
75 DNG 37037 37 37 1.036 67 48 35 539
50
DNG100 100
50
100 100
50
14 8 1425 8 25
50
6,5
4,5
6,5
DNG75
4,5
25 25
25 25 25 25
125
csatorna szélesség 100 mm
50 50
75
50
14 8 12 5 2 14 8 DNG 50020 50 20 710 46 33 24 539
6,5
4,5
100 100
50
6,5
4,5
25 25 14 8
DNG 50025 50 25 918 60 43 31 539
6,5
4,5
DNG100 100
50
125
50
25 25 25 25 25 25
14 8
DNG 50037 50 37 1.472 96 69 49 539
6,5
4,5
25 25 25 25
125
50
125 DNG 50050 50 50 1.974 128 92 66 539
50
12 5 2 6,5 14 8
4,5
25 25 25 25 6,5 14 8
4,5
DNG100 100
DNG 50075 50 75 3.031 197 142 101 539
50
14 8
25 14 25 8
6,5
6,5
4,5
4,5
25 25
12 5 2 125 14 8
50
125
DNG 50100 50 100 4.105 267 192 137 539
50
6,5
4,5
25 25
csatorna szélesség 125 mm8 14 14 8 25 14 8 DNG 50125 50 125 5.179 336 242 173 539
6,5
25
4,5
6,5
4,5
6,5
4,5
DNG100 100
50
125125
50
50
12 5 2 14 8
6,5
4,5
25 25
25 14 25 8 125
50
6,56,5
4,54,5
14 14 8 8
DNG100 DNG 75025 75 25 1.346 87 63 45 539
6,5
100
4,5
50
25
14 258
125 125
50
6,5
4,5
14 8
csatorna szélesség 25
12525mm
6,5
25 25 25 25
4,5
DNG100 100
50
125 125 14 8
50
6,5
25 25
25 258
25 25 25 25 14
6,5
4,5
140
DNG 75100 75 100 6.353 413 297 213 539
50
14 8
6,5
4,5
25 25 125
DNG 75125 75 125 8.022 521 375 269 539
50
25 25 25 25
140
50
25 25
25 25
14 8 8 14 8
6,5
25 14 25
4,5
6,5
6,5
4,5
4,5
140 csatorna szélesség 140 mm 14 8 DNG 100050 100 50 4.098 266 192 137 539
50
6,5
4,5
125
50
25 25
14 14 8 8 DNG 100075 100 75 6.387 415 299 214 539
6,5
25 25
4,5
6,5
4,5
25 25 14 8
6,5
4,5
14 14 8 8 125
50
6,5
6,5
4,5
4,5
140 140
50
25 25
50
25 25 25 25
LKG 35 x 35 DNG 25 x 25 DNG 75 x 37
LKG 35 x 50 140 140 DNG 25 x 37 DNG 75 x 50
50
50
624 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 625
Perforált vezetékcsatornák Perforált vezetékcsatornák
tehalit.LKG tehalit.LKG
--DIN 43659 szabvány szerinti perforált csatorna méretek Szállítás: LKG vezetéktartó kengyel
--a fedél könnyű felrakása és levétele --Alj és fedél egyben
--a fogak közötti távolság 8 mm
Csomagolási
--kábelbefogadó képesség 2,5 mm² Megjegyzés Magasság Szélesség Szín Anyag egység Cikkszám
--oldalsó perem hullámossága révén jobb kábeltartás, különösen vékony kábel Szintén rendelkezésre áll és rendelhető egyedi árral:
esetén --fenékfuratozás egyedi méretezéssel is rendelhető 37 mm 50 mm fekete PVC 50 LK370503
--fenékfuratozás MSZ EN 50085 szabvány alapján --szállítás fenékfurat nélkül 37 mm 75 mm fekete PVC 50 LK370753
--CSA előírásnak megfelelő, 22009 --3. fenékfurat 75 mm-től 50 mm 50 mm fekete PVC 50 LK500503
--UL94 V0 szerint önkioltó --öntapadó szalag
--hőálló -5 °C-től +60 °C-ig --különböző színek 50 mm 75 mm fekete PVC 50 LK500753
--15 különböző méret --különböző hosszúságok 50 mm 100 mm fekete PVC 50 LK501003
--speciális lyukasztás
50 mm 125 mm fekete PVC 50 LK501253
--gyártás az ügyfél rajzai szerint LK750753
50 mm 140 mm fekete PVC 50 LK501403
75 mm 50 mm fekete PVC 50 LK750503
LKG csatorna alj és fedél 75 mm 75 mm fekete PVC 50 LK750753
75 mm 100 mm fekete PVC 50 LK751003
Hosszúság: 2000 mm 75 mm 125 mm fekete PVC 50 LK751253
Csomagolási
LKG5007507030B Magasság Szélesség Szín Anyag egység Cikkszám
LKG végzáró
35 mm 25 mm szürke PVC 48 LKG3702507030B
35 mm 35 mm szürke PVC 40 LKG3703707030B Csomagolási
35 mm 50 mm szürke PVC 48 LKG3705007030B Magasság Szélesség Szín Anyag egység Cikkszám
Perforált veze-
35 mm 100 mm szürke PVC 20 LKG3710007030B 37 mm 37 mm szürke PVC 50 LK3703747030
tékcsatornák
tékcsatornák
50 mm 35 mm szürke PVC 48 LKG5003707030B 37 mm 50 mm szürke PVC 50 LK3705047030
50 mm 50 mm szürke PVC 48 LKG5005007030B 37 mm 75 mm szürke PVC 50 LK3707547030
50 mm 75 mm szürke PVC 20 LKG5007507030B 50 mm 37 mm szürke PVC 50 LK5003747030
50 mm 100 mm szürke PVC 24 LKG5010007030B 50 mm 50 mm szürke PVC 50 LK5005047030
LK7507547030
50 mm 125 mm szürke PVC 18 LKG5012507030B 50 mm 75 mm szürke PVC 50 LK5007547030
50 mm 140 mm szürke PVC 16 LKG5014007030B 50 mm 100 mm szürke PVC 50 LK5010047030
75 mm 50 mm szürke PVC 22 LKG7505007030B 50 mm 125 mm szürke PVC 50 LK5012547030
75 mm 75 mm szürke PVC 24 LKG7507507030B 50 mm 140 mm szürke PVC 50 LK5014047030
75 mm 100 mm szürke PVC 18 LKG7510007030B 75 mm 50 mm szürke PVC 50 LK7505047030
75 mm 125 mm szürke PVC 12 LKG7512507030B 75 mm 75 mm szürke PVC 50 LK7507547030
75 mm 100 mm szürke PVC 50 LK7510047030
75 mm 125 mm szürke PVC 50 LK7512547030
LKG Fedél
Hosszúság: 2000 mm
Fedél Csomagolási
LK3707527030 Megnevezés szélesség Szín Anyag egység Cikkszám
LKG csatorna fedél, SZ= 25 mm 25 mm szürke PVC 160 LK3702527030
LKG csatorna fedél, SZ= 35 mm 35 mm szürke PVC 80 LK3703727030
LKG csatorna fedél, SZ= 50 mm 50 mm szürke PVC 76 LK3705027030
LKG csatorna fedél, SZ= 75 mm 75 mm szürke PVC 48 LK3707527030
LKG csatorna fedél, SZ= 100 mm 100 mm szürke PVC 28 LK3710027030
LKG csatorna fedél, SZ= 125 mm 125 mm szürke PVC 28 LK5012527030
LKG csatorna fedél, SZ= 140 mm 140 mm szürke PVC 20 LK5014027030
626 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 627
Perforált vezetékcsatornák Perforált vezetékcsatornák
tehalit.DNG tehalit.DNG
--DIN 43659 szabvány szerinti perforált csatorna méretek Megjegyzés DNG vezetéktartó kengyel
--a fedél könnyű felrakása és levétele Szintén rendelkezésre áll és rendelhető egyedi árral:
--a fogak közötti távolság 10 és 12,5 mm -- fenékfuratozás egyedi méretezéssel is rendelhető
Csomagolási
--kábelbefogadó képesség 6 mm² --szállítás fenékfuratozás nélkül
Magasság Szélesség Szín Anyag egység Cikkszám
--21 különböző csatorna méret --3. fenékfurat 75 mm-től
--fenékfuratozás MSZ EN 50085 szabvány alapján --öntapadó szalag 50 mm 50 mm fekete PVC 50 LK500503
--UL előírásnak megfelelő, 48414 --különleges színek 50 mm 75 mm fekete PVC 50 LK500753
--CSA előírásnak megfelelő, 22009 --különleges hosszúságok
50 mm 100 mm fekete PVC 50 LK501003
--UL94 V0 szerint önkioltó --speciális lyukasztás
--hőálló -5 °C-tól +60 °C-ig --gyártás az ügyfél rajzai szerint 50 mm 125 mm fekete PVC 50 LK501253
75 mm 37 mm fekete PVC 50 DN750373
Szállítás:
75 mm 50 mm fekete PVC 50 LK750503
--Alj és fedél egyben DN750373
75 mm 75 mm fekete PVC 50 LK750753
75 mm 100 mm fekete PVC 50 LK751003
DNG csatorna alj és fedél 75 mm 125 mm fekete PVC 50 LK751253
37 mm 50 mm fekete PVC 50 DN1000503
Hosszúság: 2000 mm 100 mm 75 mm fekete PVC 50 DN1000753
100 mm 100 mm fekete PVC 50 DN1001003
Csomagolási
DNG5005007030B Magasság Szélesség Szín Anyag egység Cikkszám
20 mm 20 mm szürke PVC 64 DNG2002007030B
25 mm 25 mm szürke PVC 48 DNG2502507030B
25 mm 37 mm szürke PVC 64 DNG2503707030B
37 mm 20 mm szürke PVC 32 DNG3702007030B
Perforált veze-
Perforált veze-
37 mm 37 mm szürke PVC 32 DNG3703707030B
tékcsatornák
tékcsatornák
50 mm 20 mm szürke PVC 20 DNG5002007030B
50 mm 25 mm szürke PVC 18 DNG5002507030B
50 mm 37 mm szürke PVC 40 DNG5003707030B
50 mm 50 mm szürke PVC 48 DNG5005007030B
50 mm 75 mm szürke PVC 20 DNG5007507030B
50 mm 100 mm szürke PVC 24 DNG5010007030B
50 mm 125 mm szürke PVC 18 DNG5012507030B
75 mm 25 mm szürke PVC 32 DNG7502507030B
75 mm 37 mm szürke PVC 40 DNG7503707030B
75 mm 50 mm szürke PVC 20 DNG7505007030B
75 mm 75 mm szürke PVC 16 DNG7507507030B
75 mm 100 mm szürke PVC 16 DNG7510007030B
75 mm 125 mm szürke PVC 12 DNG7512507030B
100 mm 50 mm szürke PVC 24 DNG10005007030B
100 mm 75 mm szürke PVC 16 DNG10007507030B
100 mm 100 mm szürke PVC 12 DNG10010007030B
DNG fedél
Hosszúság: 2000 mm
Fedél Csomagolási
DN5005027030
Megnevezés szélesség Szín Anyag egység Cikkszám
LKG csatorna fedél, SZ= 20 mm 20 mm szürke PVC 120 DN2002027030
LKG csatorna fedél, SZ= 37 mm 37 mm szürke PVC 100 DN3703727030
LKG csatorna fedél, SZ= 50 mm 50 mm szürke PVC 80 DN5005027030
LKG csatorna fedél, SZ= 75 mm 75 mm szürke PVC 60 DN5007527030
LKG csatorna fedél, SZ= 100 mm 100 mm szürke PVC 28 DN5010027030
LKG csatorna fedél, SZ= 125 mm 125 mm szürke PVC 28 DN5012527030
628 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 629
25 25
HA7
HA7 25 HNG25 12,5 5 2 25 14 8
6,5
12,5 12,5
6 26 2 148 8
HNG
4,5
14
6,5
4,5
6,5
4,5
Perforált vezetékcsatornák HNG Perforált vezetékcsatornák
A725
HA7
HA7
25 25
HNG25 12,5 5 2 25 14 25 8
6,5
4,5
25 25 25
6,5
4,5
12,5 6 2 14 8 25
6,5
1425 148 25 8
4,5
25 2525 25 12,5 55
12,5 22
HA7
HA7 HNG
6,5
4,5
6,5 6,5
4,5 4,5
A725
25
25
HNG 12,5 5 2
25
14
25
8
12,5 12,5
6 26 2 14 HNG25
148 8
3725
6,5
6,5 6,5
4,5
4,5 4,5
HNG37
A725 12,5 6 2 25 14 25HNG25
25 8 25 12,5 5 2
25
14 8
6,5 6,5
4,5 4,5
25 25 12,5 5 2 25 142525148 25 8
6,5
4,5
12,5 5 2
12,5 12,5
6 26 2 14148 8 25 25
6,5 6,5
4,5
6,56,5
4,54,5
tehalit.HA7
12,5 12,5
6 26 2 40
25148 25 8
HNG25
25 1425 12,5 5 2 3725 14 8
A725
HA7 oldalkivágás méretek HA7 fenékfuratok HNG37
HNG25
HNG oldalkivágás méretek HNG fenékfuratok
4,5
6,5
4,5
25
25 25 12,5 5 2 14 8
25 25
6,5 6,5
4,5 4,5
A740 12,5 12,5
6 26 2 14 148 8 25 25
Csatorna Magasság Szélesség Belső Kábelbefogadó képesség 0,4 Oldal
6,5
12,5 55 22 25 142525148 25 8
6,5 6,5
12,5
4,5
4,5 4,5
40 40
6,5
4,5
A725 12,5 6 2 HNG37
25 1425
25 8 25 37
12,5 6 2 14 8
mm mm átmérő H05 - U/K H07 - U/R
6,5
4,5
37
25 25 25 25 25HNG37
HNG25
HNG2525 12,5 55 2 14 8
6,56,5
12,5 2 2525 25 14 25 8
4,54,5
6,5
4,5
A740 40
40
12,5 5 2
25
14
25
8
mm² Ø 1 mm² Ø 1,5 mm² Ø 2,5 mm²
12,5 12,5
6 26 2 25 142525148 25 8 25 2525 25
6,5
6,5 6,5 6,5 6,5
4,5
4,5 4,5 4,5
csatorna magasság 25 mm csatorna szélesség 37 HA7 25025 25 25 220 14 10 7 552
25 25 25mm csatorna magasság2 25 mm csatorna szélesség1425 8mm
12,5 6 2 25 14 HNG37
25 8 37
50
HNG37
HNG50 12,5 5
HA7 25040 25 40 375 24 18 13 552
6,56,5
4,54,5
A740
40 40 12,5 55
12,5 22 14 148 8
6,5
12,5 12,5
6 26 2 14 148
4,5
8 25 2525 25
6,5 6,5
4,5 4,5
12,5 12,5
6 26 2 25 142525148 25 8
4,5
12,5 5 2 25 2514 8
60 3737
HA7 40025 40 25 462 30 22 15 552
6,5
HNG37
4,5
A740 40 HNG37
HNG50 50
40 12,5 5 2 14 8
6,56,5
4,54,5
12,5 12,5
6 26 2 14 148 8 5 2 14 8
6,5
12,5
6,5 6,5
HA7 40040 40 40 749 49 35 25 552
4,5
4,5 4,5
A760 5 2 2514 8
12,5 25
6,5
25 25
4,5
12,5 6 2 25 142525 8 25
60 60
12,5 6 2 25 2514 8
csatorna magasság 37 mm csatorna szélesség
25 37
25 mm HA7 40060 40 60 1.155 75 54 39 552
6,5
4,5
A740
40 40
csatorna magasság 40 mm csatorna szélességHNG37
40 mm HNG50
HNG37 3750 50
HNG50 12,5 55
12,5 22 37 14 148 8
HA7 40080 40 80 1.557 101 73 52 552
6,5 6,5
6,5
4,5 4,5
4,5
A760 12,5 12,5
6 26 2 25 142525148 25 8 12,5 5 2 25 14 25 8
HA7 40100 40 100 1.956 127 91 65 552
6,5
6,5
4,5
25 2525 25
4,5
60
60 25 25
25 25
25 25
A760 HNG50 12,5 5 2 5050 14 8
6,5
4,5
12,5 12,5
6 26 2 14 HNG50
8 12,5 5 2 14 8
HNG75
14 8
HA7 60025 60 25 836 54 39 28 552
6,56,5
4,5
6,5
4,5
4,56,5
60 60 25 14 25 8
4,5
12,5 6 2 25 25 12,5 5 2 14 8
6,5
4,5
75
50
A760 25 25
HA7 60040 60 40 1.404 91 66 47 552
50 25 25
12,5 12,5
6 26 2 14 14HNG50
8 8 12,5
csatorna magasság
5 2
50 mm50 csatorna szélesség 5014 mm
14 8
HA7 60060 60 60 2.184 142 102 73 552
6,5
6,5
4,5
4,5
12,5 12,5
6 26 2 60 25148 25 8
6,5
25 1425
4,5
60
6,5
4,5
HNG75
6,5
4,5
HNG50
12,5 5 2 8
HA7 60080 60 80 2.970 193 139 99 552
6,5
4,5
12,5 55
12,5 22 14 148 8
csatorna magasság 60 mm 80
csatorna szélesség 60 mm
50
6,5
75
6,5
50
4,5
25 25
4,5
A760
12,5 6 2 60 60 25 142525HNG50
8 50
25 25
HA7 60100 60 100 3.746 243 175 125 552
14 25 8
6,5
4,5
A780 12,5 6 2 25 25
HA7 60120 60 120 4.519 294 211 151 552
6,5
4,5
80
50
80 HNG75
50
HNG75 50
HNG50 5 2
25 25 12,5 25 14 25 8
6,5
4,5
7575
50
50
12,5 5 2 14 8
6,5
4,5
12,5 12,5
6 26 2 25 142525148 25 8 25 25
6,5
6,5
4,5
4,5
A780 80 2525HNG75
25 1425 8 25
50
25
6,56,5
4,54,5
HNG75 12,5 5 2
75 25
14
25
8 HA7 80040 80 40 2.071 135 97 69 552
50
12,5 12,5
6 26 2 14 148 8
6,5
25 25
4,5
4,5
12,5 5 2 14 8
csatorna magasság 75 mm75 csatorna szélesség 75 mm
50
A780
6,5
4,5
80 80
50
50
25 14 25 8
Perforált veze-
Perforált veze-
12,5 6 2 25 HNG75 14 8
HA7 80080 80 80 4.412 287 206 148 552
6,5 6,5
25
6,5 4,5
6,5 6,5
4,5 4,5
tékcsatornák
tékcsatornák
csatorna magasság
12,5 12,5
6 26 2
80 mm csatorna szélességHNG75
80 mm 14 148 8 12,5 5 2 100 14 8
50
75
HA7 80100 80 100 5.577 362 261 187 552
50
4,5
6,5 4,5
25 25
A780 80
50
80
50
12,5 12,5
6 26 2 25 142525148 25 8 25 14 25 8
12,5 5 2 75
HA7 80120 80 120 6.737 438 315 226 552
4,5
50
6,5
4,5
6,5
4,5
HNG75 14 8
6,5
4,5
100 14 8
5050
A780 100
6,5
50
4,5
80 80 75 25 25
50
50
12,5 6 2 25 1425
25 8 25
HNG75 25 25
HA7 100060 100 60 4.239 275 198 142 552
6,5
4,5
12,5 6 2 14 8
6,5
4,5
25 25
75
HA7 100080 100 80 5.815 378 272 195 552
50
100 100
50
14 8
50
6,5
4,5
A7100
100
HA7 100100 100 100 7.391 480 346 247 552
50
25 252514 25 8
12,5 12,5
6 26 2 25 14 25 8 25 2514 8
6,5
6,5
4,5
4,5
6,5
25 25
4,5
100
50
100
csatorna szélesség1425100
8 25mm
50
100
50
6,56,5
4,54,5
A7100 14 8
12,5 12,5
6 26 2 25 142525148 25 8
6,5
4,5
6,5
4,5
100
50
25 2514 8
csatorna magasság 100100
mm csatorna szélesség 100 mm
6,5
4,5
100
50
50
A7100 100
tehalit.HNG
50
25 25
12,5 12,5
6 26 2 14 25148
25 14 8 8 14 8
6,5
6,5
6,5
4,5
4,5
4,5
14 8
6,5
25 25
4,5
6,5
4,5
100
50
100 100 Csatorna Magasság Szélesség Belső Kábelbefogadó képesség 0,4 Oldal
50
25 25
50
125
50
A7100 14 8
6,5
mm mm átmérő H05 - U/K H07 - U/R
4,5
25 142525148 25 8
6,5
4,5
6,5
100
50
4,5
1425 8 25
mm² Ø 1 mm² Ø 1,5 mm² Ø 2,5 mm²
6,5
4,5
100 100 100
50
50 50
50 50
A7100
0 25 25
120 125 14 8
HNG 25025 25 25 413 27 19 14 554
6,5
25 142525 8 25
4,5
6,5
4,5
14 8
6,5
4,5
100 25 25
50
6,5 1425 8 25
4,5
120 120 csatorna szélesség 125 mm
50
50
4,5
4,5
125
50
14 8
HNG 37037 37 37 1.036 67 48 35 554
6,5
25 25 4,5
25 14 25 8
125
6,5
120
50
HNG 37050 37 50 1.400 91 65 47 554
50
4,5
120
csatorna szélesség 120 8mm
14 148
50
25 25
6,5
4,5
6,5
4,5
125
50
25 2525 25
14 8
HNG 50025 50 25 918 60 43 31 554
6,5
4,5
120 120
50
50
14 148 8 25 14 25 8
6,5
6,5
6,5
4,5
4,5
4,5
25 25 25 25
120 120
csatorna magasság 25 mm HNG 50050 50 50 1.974 128 92 66 554
50
50
25 2514 8
HA7 25 x 25 25 HNG 25 x 25
6,5
25 25 2525 25
HA7 25 x 40 125
50
120 120 125 HNG 50100 50 100 4.105 267 192 137 554
50
50
50
1010
BA70252K HNG 37 x 25 25
25
25
25
HNG 50125 50 125 5.179 336 242 173 554
HA7 40 x 25 BA70252K 25 25 25 2525 HNG 37 x 37
HA7 40 x 40 HA70252K, HA7 25 x 25 HNG 37 x 50 125
50
2525 25
BA70252K 25 2525 25 25
HNG 75050 75 50 3.015 196 141 101 554
HA7 40 x 80 40 HNG 50 x 25
HA7 40 x 100 40 HNG 50 x 37 HNG 75075 75 75 4.671 303 218 156 554
HNG 50 x 50 25 25
HNG 75100 75 100 6.353 413 297 213 554
1010
HA7 60 x 80 BA70402K
HA7 60 x 100 OT
HA7 fedél 40 mm-es csatorna HNG 75 x 37
OT
HA7 60 x 120 magassághoz HNG 75 x 50
1515
BA70602 HNG 75 x 75
HA7 80 x 25 BA70602 OT HNG 75 x 100
HA7 80 x 40 HNG 75 x 125
HA7 80 x 60
15
BA70602
HA7 80 x 80
HA7 80 x 100 HA70252, HA7 X x 25 mm
HA7 80 x 120 HA70402, HA7 X x 40 mm
HA70602, HA7 X x 60 mm
HA7 100 x 60 HA70802, HA7 X x 80 mm
HA7 100 x 80 HA71002, HA7 X x 100 mm
HA7 100 x 100 HA71202, HA7 X x 120 mm
630 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 631
Perforált vezetékcsatornák Perforált vezetékcsatornák
tehalit.HA7, halogénmentes tehalit.HA7, halogénmentes
--a csatorna fogak szerszám nélkül belülről és kívülről is kitörhetőek, kivéve --UL előírásnak megfelelő, 48414 BA7/HA7 klip, PC/ABS halogénmentes
a HA740025, HA760025 és a HA780025-nél, ezeknél a csatornáknál csak --CSA előírásnak megfelelő, 22009
kívülről --MSZ EN 45545-2 szabványnak megfelel
--a csatorna fogak 40 mm-es magasságtól és szélességtől szerszámmal Anyag: polisztirol (PS)
kitörhetőek a csatorna aljáig Szállítás: Halogénmentes: igen
--könnyű tető és nagy fedéltartó erő --Alj és fedél egyben
--6 mm-ig fogkitörés nélkül vezetékezhető Csomagolási
--40 mm magasságtól és szélességtől minden mérethez egy kábel klipsz Megjegyzés Megnevezés egység Best.Nr. BA7CLIP
--egy soros fenékfuratozás: 25, 40 és 60-as csatorna szélességnél A csatorna ne érintkezzen olajokkal, zsírokkal és oldószerekkel, mivel fennáll BA7/HA7 klip, 40-es szélességtől 10 BA7CLIP
--3 soros fenékfuratozás: 80,100 és 120 mm csatorna szélességnél a feszültségkorrózió veszélye.
--3 soros furatozás kalapsínes szereléshez
--kábeltartó fülek a vezetékek elválasztásához
--MSZ EN 50085-2-3 szabvány szerint bevizsgálva
--UL94 V0 szerint önkioltó
--hőálló -25 °C-tól +90 °C-ig
Hosszúság: 2000 mm
HA760060 Csomagolási
Magasság Szélesség Szín Anyag egység Cikkszám
25 mm 25 mm világosszürke PC - ABS 50 HA725025
25 mm 40 mm világosszürke PC - ABS 48 HA725040
40 mm 25 mm világosszürke PC - ABS 48 HA740025
Perforált veze-
Perforált veze-
tékcsatornák
tékcsatornák
40 mm 40 mm világosszürke PC - ABS 50 HA740040
40 mm 60 mm világosszürke PC - ABS 40 HA740060
40 mm 80 mm világosszürke PC - ABS 30 HA740080
40 mm 100 mm világosszürke PC - ABS 20 HA740100
60 mm 25 mm világosszürke PC - ABS 60 HA760025
60 mm 40 mm világosszürke PC - ABS 40 HA760040
60 mm 60 mm világosszürke PC - ABS 24 HA760060
60 mm 80 mm világosszürke PC - ABS 20 HA760080
60 mm 100 mm világosszürke PC - ABS 16 HA760100
60 mm 120 mm világosszürke PC - ABS 12 HA760120
80 mm 25 mm világosszürke PC - ABS 20 HA780025
80 mm 40 mm világosszürke PC - ABS 20 HA780040
80 mm 60 mm világosszürke PC - ABS 20 HA780060
80 mm 80 mm világosszürke PC - ABS 12 HA780080
80 mm 100 mm világosszürke PC - ABS 12 HA780100
80 mm 120 mm világosszürke PC - ABS 16 HA780120
100 mm 60 mm világosszürke PC - ABS 16 HA7100060
100 mm 80 mm világosszürke PC - ABS 16 HA7100080
100 mm 100 mm világosszürke PC - ABS 12 HA7100100
Hosszúság: 2000 mm
Fedél Csomagolási
Megnevezés szélesség Szín Anyag egység Cikkszám
HA7 csatorna fedél, 25x25 25 mm világosszürke PC - ABS 28 HA70252K
HA7 csatorna fedél, 25x40 40 mm világosszürke PC - ABS 28 HA70402K
HA7 csatorna fedél, 40/60/80-as magasság, SZ=25 25 mm világosszürke PC - ABS 28 HA70252
HA7 csatorna fedél, 40/60/80-as magasság, SZ=40 40 mm világosszürke PC - ABS 28 HA70402
HA7 csatorna fedél, SZ=60 60 mm világosszürke PC - ABS 20 HA70602
HA7 csatorna fedél, SZ=80 80 mm világosszürke PC - ABS 20 HA70802
HA7 csatorna fedél, SZ=100 100 mm világosszürke PC - ABS 12 HA71002
HA7 csatorna fedél, SZ=120 120 mm világosszürke PC - ABS 12 HA71202
632 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 633
4,5 8 8 50 12
44 M5692
4,5
4,
24
L2222
M5693
14
20
L2222 24
44 L2222
20 14
Perforált vezetékcsatornák Perforált vezetékcsatornák
41
M5693
L2222 L2222 M5693
23
M5693
L2222 4,5 8 8 50 12
23
41
M5693 4,5 8 8
4,5
M5693 50 12
4,5
33
33 4,5 8 L2232 50 6
14
4,5 8 50 6
3,5
L2232
14
L2232
3,5
32
L2232 L2232 4,5 8 8 50 12
11
32
4,5
L2232 M569011 4,5 8 8 M5690 50 12
11
M5690 M5690
11
4,5
44
M5690
42 15
M5690 44 L2242
20
15
--DIN 5510 szabványnak megfelel Megjegyzés VK-flex oldalkivágás méretek VK-flex
L2242 50 fenékfuratozás
12
20
L2242 L2242 4,5 8 50 12
4,5 8
4,5
--DIN 43659 szabvány szerinti perforált csatorna méretek A csatorna ne érintkezzen olajokkal, zsírokkal és oldószerekkel, mivel
42
4,5
L2242 L2242 4,5 8 4,5 8 50 650 6
M5691
--a fedél könnyű felrakása és levételea fennáll a feszültségkorrózió veszélye. 24 M5691
3,5
M569124
3,5
M5691
14
14
--a fogak közötti távolság 12,5 mm 11
L2212
11
L2212
M5691
22
M5691 L2212 L2212
22
11
--kábelbefogadó képesség 6 mm² Szintén rendelkezésre áll és rendelhető egyedi árral:
11
4,5 8 8 50 12
--fenékfuratozás MSZ EN 50085 szabvány alapján --fenékfuratozás konstans mérettel a külső peremhez
L2212 L2212 4,5 8
Csatorna magasság 10 mm
8
Csatorna szélesség 10 mm
50 12
4,5
16
16
4,5
--CSA előírásnak megfelelő, 22009 --szállítás fenékfuratozás nélkül 33
33 4,5 8 M5692 50 1250 12
4,5 8
14
--UL94 V0 szerint önkioltó --3. fenékfurat 75 mm-től
4,5
M5692
4,5
14
M5692
31
--hőálló -25 °C-tól +90 °C-ig --öntapadó szalag VK-flex
M5692 24 M5692
31
24
VK-flex
M5692
L2222 L2222
14
14
--halogénmentes --különleges színek L2222 L2222
4,5 8 8 50 12
L2222 4,5 8 8 50 12
23
--15 különböző méret --különleges hosszúságok L2222
4,5
23
Csatorna magasság 20 mm Csatorna szélesség 20 mm
4,5
--speciális lyukasztás 44
44 4,5 8 8 4,5 8 8 M5693 50 1250 12
Szállítás: --gyártás az ügyfél rajzai szerint
20
M5693
3,5 4,5
20
4,5 8 50 6
3,54,5
4,5 8 50 6
41
--Alj és fedél egyben M5693
41
33 M5693 M569333 M5693
11 L2232 L2232
11 14
1114
11 M5690 M5690
L2232
M5690 L2232 M5690
15 32
32
L2232 L2232
M5690 Csatorna magasság 30 mm Csatorna szélesség 30 mm
HNG csatorna alj és fedél M5690
15
4,5 8 8 4,5 8 8 50 1250 12
3,5 4,5
4,5
4,5 8 50 6
44 4,5 8 4,5 8 50 1250 12
44
4,5
50 6
Hosszúság: 2000 mm
4,5
3,5
11 L2242 L2242
11 20
1114 20
24 L2212 M5691
24
11 M5691 M5691 L2212
42
14
M5691
42
L2242 L2242 L2212 L2242
L2242
HNG5005007035B Csomagolási L2212
L2212
16
M5691
Csatorna magasság 40 mm Csatorna szélesség 40 mm
22
M5691
1622
Magasság Szélesség Szín Anyag egység L2212 Cikkszám
25 mm 25 mm világosszürke PPO 36 HNG2502507035B
4,5 8 8 50 12
37 mm 25 mm világosszürke PPO 48 HNG3702507035B 4,5
4,5 8 8 50 12
4,5
8
4,5
VK-flex méretek
4,5
37 mm 37 mm világosszürke PPO 32 33 HNG3703707035B 33
24
L2222
14
24 M5692
14
L2222
L2222
M5692
VK-flex 10 x 10
14
37 mm 50 mm világosszürke PPO 40 HNG3705007035B
L2222 M5692
Perforált veze-
Perforált veze-
L2222
31
23
M5692 M5692
tékcsatornák
tékcsatornák
31
L2222
VK-flex 20 x 20
23
M5692
50 mm 25 mm világosszürke PPO 48 HNG5002507035B
VK-flex 30 x 30
50 mm 37 mm világosszürke PPO 40 HNG5003707035B 4,5 8 50 6
4,5VK-flex 40 x 40
4,5 3,5
8 4,5 8 8 50 650 12
50 mm 50 mm világosszürke PPO 48 HNG5005007035B
4,5 3,5
11 4,5 8 8
M5690 M5690 50 12
11
11 33
50 mm 75 mm világosszürke PPO 20 HNG5007507035B
M5690 M5690
14 11
L2232
14
33 M5690
32 15
L2232
50 mm 100 mm világosszürke PPO 24 M5690 HNG5010007035B
L2232
L2232
3215
L2232
50 mm 125 mm világosszürke PPO 18 L2232 HNG5012507035B 4,5 8
Csatorna Magasság Szélesség 50
Hosszúság
6
Kábelbefogadó képesség Oldal
3,5
75 mm 37 mm világosszürke PPO 40 HNG7503707035B
11
4,5 8
mm 50
mm 6
mm H05 - U/K H07 - U/R
50 12
3,5
L2212 4,5 8 L2212
11
75 mm 50 mm világosszürke PPO 20 HNG7505007035B
4,5
11
L2212 4,5 8 50 12 Ø 1 mm² Ø 1,5 mm² Ø 2,5 mm²
L2212 L2212 M5691
4,5
16
24
11
75 mm 75 mm világosszürke PPO 16 HNG7507507035B M5691
M5690/L2212 10 10 250 10 8 5 557/559
14
L2212 24 M5691
16
75 mm 100 mm világosszürke PPO 16 M5691 M5691
HNG7510007035B M5691/L2222 20 20 500 20 18 13 557/559
22
14
75 mm 125 mm világosszürke PPO 12 M5691 HNG7512507035B M5692/L2232 30 30 500 57 46 30 557/559
22
M5693/L22424,5 8
40 40 50 500
12 101 81 53 558/560
4,5
24 4,5 8 50 12
HNG fedél L2222
4,5
14
L2222
24 L2222
23
L2222
14
L2222
Hosszúság: 2000 mm L2222
23
4,5 8 50 6
HN3705027035
3,5
Fedél Csomagolási 11 50 6
M5690 4,5 8 M5690
Megnevezés szélesség Szín Anyag egység Cikkszám
11
3,5
HNG csatorna fedél, SZ=25 25 mm világosszürke PPO 148 11 HN2502527035
M5690
15
M5690 M5690
11
HNG csatorna fedél, SZ=37 37 mm világosszürke PPO 100 HN3703727035
M5690
15
4,5 8 50 6
HNG csatorna fedél, SZ=50 50 mm világosszürke PPO 76 HN3705027035
3,5
11
HNG csatorna fedél, SZ=75 75 mm világosszürke PPO 60 HN5007527035 L2212 4,5 8 L2212 50 6
11
3,5
HNG csatorna fedél, SZ=100 100 mm világosszürke PPO 28 HN5010027035
L2212
16
11
L2212
HNG csatorna fedél, SZ=125 125 mm világosszürke PPO 28 HN5012527035 L2212
11
L2212
16
Szín: piros
Csomagolási
Magasság Szélesség Anyag Halogénmentes egység Cikkszám
37 mm 50 mm PC - ABS igen 50 HN370503
50 mm 50 mm PC - ABS igen 50 HN500503
HN370503 50 mm 75 mm PC - ABS igen 50 HN500753
50 mm 100 mm PC - ABS igen 50 HN501003
50 mm 125 mm PC - ABS igen 50 HN501253
75 mm 37 mm PC - ABS igen 50 HN750373
75 mm 50 mm PC - ABS igen 50 HN750503
75 mm 75 mm PC - ABS igen 50 HN750753
75 mm 100 mm PC - ABS igen 50 HN751003
75 mm 125 mm PC - ABS igen 50 HN751253
634 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 635
Perforált vezetékcsatornák Perforált vezetékcsatornák
tehalit.VK-flex tehalit.VK-flex
--gyűrű alakú, rugalmas kábelcsatorna egyoldalas nyílással a kábelek könnyű --UL előírásnak megfelelő, 48414 --kétoldalas ragasztószalaggal bevont Megjegyzés
beillesztéséhez --CSA előírásnak megfelelő, 22009 --alkalmas sima felületekre, kivéve a polietilén és a polipropilén alapú festékeket, Egyedi hosszúságok kérésre.
--különösen alkalmas ajtókábelezéshez vagy gyors kábelezéshez --UL94 V0 szerint önkioltó valamint a szilikon tartalmú festékeket, pl. kalapácslakk
--könnyen összeszerelhető
--4 méretben és két hosszban, első és hátsó rögzítőkkel Megjegyzés
--hőálló -25 °C-tól +90 °C-ig Egyedi hosszúságok kérésre. VK-flex, öntapadó
Hosszúság: 250 mm
VK-flex csatorna L2212
Anyag: Polyamid (PA)
Halogénmentes: igen
Hosszúság: 250 mm
M5690 Anyag: Polyamid (PA)
Halogénmentes: igen Csomagolási
Megnevezés Szín egység Cikkszám
VK-flex, öntapadós, 10 mm, L=0,25 m világosszürke 40 L2212
Csomagolási
Megnevezés Szín egység Cikkszám
VK-flex, 10 mm, L=0,25 m világosszürke 40 M5690
VK-flex, öntapadó
Hosszúság: 500 mm
VK-flex csatorna
Anyag: Polyamid (PA) L2222
Halogénmentes: igen
Hosszúság: 500 mm
M5691 Anyag: Polyamid (PA) Csomagolási
Halogénmentes: igen Megnevezés Szín egység Cikkszám
VK-flex, öntapadós, 20 mm, L=0,5 m világosszürke 40 L2222
Perforált veze-
Perforált veze-
tékcsatornák
tékcsatornák
Csomagolási
Megnevezés Szín egység Cikkszám
VK-flex, 20 mm, L=0,5 m világosszürke 40 M5691 VK-flex, öntapadó
Hosszúság: 500 mm
VK-flex csatorna Anyag: Polyamid (PA)
Halogénmentes: igen L2232
Hosszúság: 500 mm
Anyag: Polyamid (PA) Csomagolási
M5692 Halogénmentes: igen Megnevezés Szín egység Cikkszám
VK-flex, öntapadós, 30 mm, L=0,5 m világosszürke 40 L2232
Csomagolási
Megnevezés Szín egység Cikkszám
VK-flex, 30 mm, L=0,5 m világosszürke 40 M5692 VK-flex, öntapadó
Hosszúság: 500 mm
VK-flex csatorna Anyag: Polyamid (PA)
Halogénmentes: igen
L2242
Hosszúság: 500 mm
Csomagolási
Anyag: Polyamid (PA)
Megnevezés Szín egység Cikkszám
Halogénmentes: igen
M5693 VK-flex, öntapadós, 40 mm, L=0,5 m világosszürke 40 L2242
Csomagolási
Megnevezés Szín egység Cikkszám
VK-flex, 40 mm, L=0,5 m világosszürke 40 M5693
636 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 637
Irodai design 18 Oldal
tehalit.DAP|DEP
tehalit.DA|DE áttekintő 640
tehalit.DA 642
Irodai design
638 639
Irodai design Irodai design
tehalit.DA|DE áttekintő tehalit.DAP|DEP áttekintő
1 2 3 4 5
1
2
Irodai design
Irodai design
tehalit.DA | DE
1 tehalit.DAS
2 tehalit.DAF tehalit.DAP | DEP
3 tehalit.DAK
4 tehalit.DES 1 tehalit.DAP
5 tehalit.DEF 2 tehalit.DEP
640 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 641
Irodai design Irodai design
tehalit.DA tehalit.DA
3 változat --RAL 9010 változatnál véglapokkal és mennyezeti csatlakozóval, RAL 9010, Anyag --polyamid mennyezeti rögzítő
Energiaoszlop, mennyezetig érő tisztafehér --horganyzott acéllemez rögzítő --öntöttvas állvány
--feszített szereléstechnikával (S) --különleges szín kérésre
--szorító szereléstechnikával (K)
--flex szereléstechnikával (F) Anyag
Rögzítő DA 200, 1 kamrás, horganyzott acéllemez
--egyszerű és gyors egyszemélyes szerelés --talpazat: alumínium
--mennyezeti energiaoszlop, 1 kamrás --véglapok: polyamid/alumínium
--feszítőmechanizmus: acél Anyag: acél
Beépíthető készülékek
Elülső beépíthetőség WAGO-WINSTA dugaszolható rendszerrel és takaróelemekkel Általános információ
vagy hagyományos eszközbeépítéssel. Kábelbefogadó képesség: 6 x ø 12 mm és 4 x ø 8 mm Megnevezés Cikkszám
Acél rögzítő, DA 200, egyoldalas L5310
--ELN változatnál véglapokkal és mennyezeti csatlakozóval, RAL 9011, Megjegyzés L5310
grafitfekete Minden DA 200 oszlop esetén lámpatestek integrálása lehetséges.
Enyhén ívelt profil, beleértve a válaszfalat, mennyezeti csatlakozót és a talpazatot is. Megnevezés Szín Cikkszám
Rosette halogénmentes DA200, lakozott, alumínium alumínium DAC80LAN
Megjegyzés
Rosette halogénmentes DA200, grafitfekete fekete DAC809011 DAC809011
A megadott rögzítési magasság megfelel a mennyezet magasságtartományának. A megfelelő maximális álmennyezeti
magasság a legalacsonyabb magasság -50 mm. Rosette halogénmentes DA200, tisztafehér tisztafehér DAC809010
Rosette halogénmentes DA200, világosszürke világosszürke DAC807035
Kivitel Rögzítési magasság Felület Szín Cikkszám
DAS8025009010
egyoldalú 2500/2800 mm lakkozott tisztafehér DAS8025009010
Lábazat DA 200-hoz, flex szereléstechnikával, 1 kamrás
egyoldalú 2500/2800 mm eloxált alumínium DAS802500ELN
egyoldalú 2800/3100 mm lakkozott tisztafehér DAS8028009010
Anyag: Öntöttvas
egyoldalú 2800/3100 mm eloxált alumínium DAS802800ELN Tömeg: 15 kg
egyoldalú 3100/3400 mm lakkozott tisztafehér DAS8031009010 Méretek: 300x300x26 mm
egyoldalú 3100/3400 mm eloxált alumínium DAS803100ELN
Irodai design
Irodai design
egyoldalú 3400/3700 mm lakkozott tisztafehér DAS8034009010 Megnevezés Szín Cikkszám DAFF20009011
egyoldalú 3400/3700 mm eloxált alumínium DAS803400ELN Öntöttvas lábazat DAF-hoz, fekete grafitfekete DAFF20009011
Öntöttvas lábazat DAF-hoz, világosszürke világosszürke DAFF20007035
Enyhén ívelt profil, beleértve a szorítóbilincset, válaszfalat, mennyezeti csatlakozót és a talpazatot is. talpazat, váz és fedél egyenpotenciálra hozásához használatos
Megjegyzés
A megadott rögzítési magasság megfelel az oszlop profilhosszának. Megnevezés Cikkszám
EPH szett DA 200-hoz L5805
L5805
Kivitel Rögzítési magasság Felület Szín Cikkszám
Anyag: Alumínium
Enyhén ívelt profil, beleértve a vázat (hossz: 2000 mm, átmérő 40 mm), a válaszfalat és mennyezeti csatlakozót.
Talapzat nélkül.
Megjegyzés
A megadott rögzítési magasság megfelel az oszlop profilhosszának.
642 Műszaki változás joga fenntartva Műszaki változás joga fenntartva 643
Irodai design Irodai design
tehalit.DA tehalit.DA
3 változat --RAL 9010 változatnál véglapokkal és mennyezeti csatlakozóval, RAL 9010, Anyag --polyamid mennyezeti rögzítő
Energiaoszlop, mennyezetig érő tisztafehér --horganyzott acéllemez rögzítő --öntöttvas állvány
--feszített szereléstechnikával (S) --különleges szín kérésre