11. A.

A sürgősségi lélektan fogalma, feladata, célja, színterei és szakaszai

Rövid trauma-elmélet történelem:

 A pszichés trauma kutatásában a lázas kutatás és a téma teljes elhanyagolásának időszakai

váltják egymást. Sorozatosan felmerülő kérdés volt, hogy a tünetek testi vagy lelki
betegség megnyilvánulásai-e.
 Nem rendszerezett, eseményekhez (tűzvész, amerikai polgárháború, vasúti balesetek,
gyermekbántalmazások) kapcsolódó, szomatikus hipotézisek leírásai a 17. századtól
fennmaradtak.
 A 19. század végén a hisztéria hőskorában Charcot a hisztéria neurológiai károsodásra
emlékeztető tünetein (motoros bénulás, érzékleti kiesések, konvulzív tünetek, amnézia)
demonstrálta, hogy lélektani okokra vezethetők vissza, mert hipnózissal mesterségesen is
létre lehetett hozni őket.
 Janet valamint Freud és Breuer 1890-es években leírták, hogy a hisztéria olyan állapot,
melyet pszichés trauma okoz. A traumatikus eseményekre adott elviselhetetlen érzelmi
reakciók olyan módosult tudatállapotot (Janet ezt disszociációnak nevezte) hoznak létre,
amely hisztériás tüneteket vált ki.
 Az első világháború kapcsán ismét előtérbe került a traumaelmélet: a katonák hisztériára
emlékeztető tüneteit gránátsokknak nevezték, eleinte agyrázkódást feltételezve a
háttérben. Orvosi vita indult, jellemhibának tartott állapot gyógykezelésére büntetésen
alapuló terápiát javasoló álláspont, és a harctéri neurózist valós pszichiátriai kórállapotnak
tartók között, aki szerint erős jellemű katona is átélheti, gyógymódja a beszélgető kúra.
 1941-ben Abraham Kardiner megjelentette ’A háború traumás neurózisai’ c. könyvét,
melyben foglalkozott az epizodikus amnéziával és megalkotta traumás tünet-együttes ma
is érvényes leírását.
 A második világháborúban kimondták, hogy bárki összeomolhat, védőfaktor a
bajtársakkal és vezetőkkel való kapcsolat; előtérbe kerültek a harctérhez közeli
rövidterápiák, a traumatikus emlékek feltárása módosult tudatállapot segítségével és
katartikus újraélésük.
 A vietnámi háború után a veteránok által létrehozott rap-csoportok segítettek traumát átélt
veteránok élményfeldolgozásában és felhívták a figyelmet a maradandó pszichés
sérülésekre.
 1980-ban a PTSD bekerült a DSM III-ba, 2015-ben az Akut stressz zavar pedig a DSM V-
be.

A lélektani beavatkozások főbb színterei: (a traumatikus eseménytől időben egyre távolodva)

 Lelki elsősegély nyújtása – Sürgősségi lélektan

 Krízisintervenció
 Pszichoterápia

A sürgősségi lélektan fogalma:

Lélektani eszközökkel történő beavatkozás lelki veszteségek, és / vagy testi sérülések, illetve
azoktól való veszélyeztetettség helyzeteiben, amelynek nem célja a személyiség korrekciója,
hanem a sérülés, vagy veszteség, illetve annak anticipáló állapota elviselésére, kibírására, és
az együttműködés megnyerésére irányul.

A lelki elsősegélynyújtás valós idejű beavatkozás.

Színterei a trauma, a veszteség, a krízis akut szakaszai:

 válság- és katasztrófahelyzetek
 testi betegségek
 a beteg számára megterhelő beavatkozások
Az érintettek reakciói vészhelyzetekben:

 15-25%-uk képes lélekjelenlétét megőrizni, racionálisan cselekedni, a veszéllyel

megfelelően szembenézni, másokra odafigyelni, segítséget hívni és nyújtani.
 Összességében, ha együttműködési nehézségekkel is, de az emberek 75-85%-a
irányítható.
 10-25%-uk él át akut stresszrakciónak megfelelő extrém stresszt, melyet debilizáló
szorongás, derealizáció, deperszonalizáció jellemezhet. Két szélsőséges viselkedés
alakulhat:
 o Mozgásvihar, mely a személyt belesodorhatja egy következő vészhelyzetbe,
vagy akadályozhatja a mentésben résztvevők munkáját.
o Stupor, mely bemerevedett állapot, megjelenhet magzati póz, hintázás; ekkor
nagyon nehéz cselekvés indítására bírni.

A traumatikus esemény lelki hatása, az egyén személyisége, korábbi érzékenyítő traumái és

aktuálisan stabil vagy krízisben lévő élethelyzete mellett függ:

 A mértéktől: irreverzibilis (haláleset, végleges egészségkárosodás) vagy reverzibilis

(gyógyuló sérülés, rekonstruálható kár)
 Az érintettek szociális távolságától: személyes érintettség › közeli hozzátartozó ›
ismerős › ismeretlenek
 A kiterjedtségtől: legnehezebb egyedül átélni, ha néhány ember érintett, akkor társas
támaszt nyújthatnak, ha viszont tömegeket, akkor nő a megterhelés, a segítségnyújtás
lehetősége szűkül.
 A fizikai távolságtól, érzelmi távolíthatóságtól: benne vagyunk a helyzetben › napi
bejárható távolságnyira, testközelben › messze történt, nem érint közvetlenül
 Időbeni távolságtól: most történik, még befolyásolható az alakulása - éppen lezajlott,
már nem befolyásolható, de a károk még enyhíthetők – már lezajlott, nem
befolyásolható, nem enyhíthető
 A tudomásszerzés módjától: átélő – személyesen értesített – másokkal együtt értesülő
 A bejósolhatóságtól – számíthattunk-e előre az eseményre
A megterhelés mértéke függ a befolyásolhatóságtól, bejósolhatóságtól, énkép sérülésétől
és a képességek mozgósításának lehetőségétől (Lazarus és Folkmann, 1984.)

A traumatikus krízis szakaszai:

1. sokk (belső káosz, bénulás, érzelmi kitörés)

2. reakció (emocionális, kognitív és szomatikus)
3. feldolgozás (gyász, búcsú, megoldás)
4. újrakezdés
A szakaszok megkülönböztethetőek, de nem különülnek el élesen egymástól, akár
„cirkulálásuk” is megfigyelhető.

A traumában érintett:
  A lét fenntartása, az életösztön
 Az életet vezérlő tájékozódási pontok
 A megkapaszkodás ösztöne (Hermann Imre)
 A célok, amiért eddig küzdött értelmüket vesztik, mert teljesen vagy részlegesen
megsemmisülnek (V. Frankl)
 Az élet addig elért eredményei, befektetett energiái
 A lét értelmezése és a lét értelmébe vetett hit
A következmény lelki összeomlás, sokk; mely az ősi, archaikus szintet érinti; a sejtekbe,
szövetekbe íródik; elemi érzetekben tör a felszínre a fájdalom, a düh és a gyűlölet; a fájdalmat
a lélek fokozatosan adagolja, hogy elviselhető, kibírható legyen.

A sokk tünetei:

 Szemkontaktus nem, vagy alig vehető fel,

 Tekintet egy-egy pontra fixál, exploráció alig észlelhető
 Kapaszkodó kezek, karok (Hermann Imre)
 Testtartás: magzati pózhoz közelítő
 Merev mozdulatlanság, „hintázás”, vagy hirtelen és céltalan elrohanás, elkóborlás
 Differenciálatlan hangok (sírás, üvöltés, sikoly, „dünnyögés”, „mormogás”)
 A beszéd tagolatlan, tartalmilag töredezett
Mindezzel a lélek tartópilléreket épít. A dezorientáció, beszűkültség-derealizáció és regresszió
triászának pszichodinamikai célja a tagadás és a meg nem történtté tevés elhárító
mechanizmusainak aktivizálódását elősegíteni; időt nyerni a belső erők mobilizálásához,
amellyel összetartható a személyiség a teljes széteséstől.

A sürgősségi lélektani munka célja:

A reakció és cselekvőképesség legalább részleges helyreállítása, hogy a személy konkrét

cselekvési egységeket képes legyen végrehajtani; a személy megnyerése, hogy
együttműködjön a mentésben résztvevőkkel; illetve előkészítése a további segítség (orvosi
ellátás, krízisintervenció, tanácsadás, terápia) igénybevételére.

A sürgősségi lélektani segítségnyújtás feladata:

  Kiemelni a sokkos állapotból és eljutni a reakció- és cselekvőképesség részleges
helyreállításáig
 A belül felgyülemlett érzelmek, energiák előtt levezetési csatorna, szelep megnyitása
 Az én-erő feltöltése „kívülről”
 Az elhárító mechanizmusok aktivizálása
Várható eredmények:

 Merev, görcsös állapot (stupor) oldódása,

 Heves érzelemkitörés (sírás, zokogás, artikulálatlan üvöltés, agresszív
megnyilvánulások, pl. rácsap vagy belerúg valamibe)
 Majd figyelem terelhető a segítőre, szemkontaktus rövid időre felvehető
 Tekintet exploráló jellegű
 Kisebb kéréseket képes teljesíteni:
 pl. álljon fel, menjünk arrébb
A lelki elsősegély szerepe:

 Társas támasz
 A segítő „tartó” szerepe (érzelmi rezonancia, empátia, a sérült énkép összetartása:
elfogadás)
 Helyettes információ feldolgozó (realitás, hitelesség)
 Energetizáló
 Kimozdító (stuporból a cselekvés felé)

A lelki elsősegélynyújtás szintjei:

Kognitív, emocionális, vegetatív és viselkedéses – a beavatkozásnak is azon a szinten kell

történni, melyben az egyén tünetet mutat.

A lelki munka szakaszai:

1, Tájékozódás, a lehető legtöbb információ összegyűjtése. Meg kell tudni, mi az esemény

centruma és perifériája:

 Ki a minket delegáló, mi történt, kiket érint, mikor észlelték, ki észlelte.

  Lezajlott esemény vagy további változások várhatók.
 Mi várható a helyszínen, mely segítők vannak jelen, kiknek az érkezése várható.
 Rendelkezésre állnak-e személyes információk, ismertek-e hozzátartozók stb.
 Hova tudjuk továbbküldeni majd az érintetteket, hova delegálhatók.
 Kikkel működünk együtt, és kiemelten ki a kapcsolattartó, akit figyelünk, és aki
értesít, ha változnak a körülmények.
2, A helyszín megközelítésekor meg kell figyelni az esemény centrumát és koncentrikusan a
környezetet: kik vannak jelen hányan, milyen tereptárgyak, mentőalakulatok.

3, Együttműködés: Megérkezéskor együtt kell működni a mentési erőkkel, a mentés vagy

kárhely parancsnok irányítása alatt kell dolgozni, ő dönt arról, van-e lehetőség pszichológiai
munkára. Döntést kell hozni, hogy lehet-e lelki munkát végezni, vagy veszély fennállása miatt
aktív kényszerítő megoldást kell alkalmazni (például elvinni az érintett személyt a veszélyes
helyszínről, nem megnyerni az együttműködésre, hogy elmenjen onnan), vagy újra kell
éleszteni, elsősegélyt kell nyújtani, sérülést kell ellátni.

4, Felkészülés a kapcsolatfelvételre:

 A segítőnek hivatásszemélyiségét előtérbe állítva gondoskodnia kell róla kompetenciái

által, hogy a helyzet ne árassza el.
 A személy kiválasztása, akinek segítséget nyújt a pszichológus: pszichológiai
ellátásnál az osztályozásnak nincs szakmai protokollja, az elv a legveszélyeztetettebb
személy elsőnek választása, de többnyire az kerül előtérbe, aki a legerősebb
vészjeleket küld a viselkedésével, bár a felhívó jelek megtévesztőek lehetnek. A
viszonylag adekvát módon viselkedőknek elfoglaltságot kell biztosítani, feladatot kell
adni, egymás segítésére kell őket kérni.
 A figyelmünket meg kell osztani az érintett személlyel folyó munka közben is,
figyelni kell a helyszín változásait, a kapcsolattartó személyünket, a helyszínen lévők
állapotváltozásait, ügyelni kell saját biztonságunkra is.
5, Metakommunikatív elemek: a metakommunikatív jelzések kiemelten fontosak, amikor
akut stressz hatására a személyiség védvonalai felbomlanak.

A térköz távolság szabályozása:

 az egyénenként eltérő intim zóna vészhelyzetben még változik, addig menjünk közel,
míg teste kis rezdülése jelzi, hogy elértük az intim zónát, ebbe ne lépjünk bele
  fontos a tompaszög megtartása, hogy ki tudjon térni a tekintetünk elől, hátra tudjon
lépni
 fontos a testmagasság beállítása, igyekezzünk azonos szemmagasságba kerülni, mert
valaki fölé hajolni egy eleve regresszív helyzetben további regressziót hívna;
ugyanakkor a segítőnek nem jó leülni, mert egy esetleges mozgásvihar kialakulásakor
nem tudna elég gyorsan reagálni
 ha mások is vannak a helyszínen, próbáljunk diszkrét teret teremteni azzal, hogy
takarjuk mások tekintete elől
A hangszín és hanghordozás sugalljon empátiát, közvetítsen biztonságot, megtartást.

Érintés – nagy egyéni különbségek vannak, de ha bírja a személy, akkor sokat segíthet.
Legkevésbé kritikus a vállat megérinteni, de mindenképpen lehetőleg ruhával fedett területet,
és figyeljük a reakciókat, ha nincs tiltakozás, akkor tartsuk meg az érintést. Igényelhet fizikai
támaszt, például ölelést. Gyermek esetén ne engedjük el a kezét, vegyük fel.

Verbális elemek:

 Amit mondhatunk például: nevünk, hogy úgy kerültünk ide, hogy küldtek, mert
emberekkel foglalkozunk. Ezt az információt a személy valószínűleg nem jegyzi meg, de
ezzel elindul a helyzet keretezése, melyből tovább lehet majd haladni.
 A verbális kommunikáció megkezdésekor általában még nincs szemkontaktus, a figyelmet
önmagunkra kell terelni, hogy a szemkontaktus létrejöjjön
 Figyelni kell, hogy milyen reakciók keletkeznek: felénk fordul-e, van-e exploráció, és a
szemmozgás csak önmaga előtti vagy nagyobb térre nyit, alakul-e mozgásvihar.
Figyeljünk az érzelmi, kognitív, viselkedéses és vegetatív szintekre is, amelynél eltérés
van, azon a szinten kell beavatkozni.
A verbális kommunikáció során:

 rövid, tömör, egyszerű kijelentő mondatokat használjunk, minél kevesebb szóval

megfogalmazott közléseket
 ha azt kell közölni, mit ne tegyen, akkor úgy kell megfogalmazni, hogy mit tegyen és
hogyan
 nagy kognitív deficittel kell számolni, mely az értékelő munkát és a munkamemóriát is
érinti, ezért rövid megfogalmazás és többszöri ismétlés kellhet, és az ok-okozati
összefüggések általában már nehezen beláthatók
  lehetőleg igazat mondjunk és csak azt, amiben biztosak vagyunk; tikintettel léve arra,
mit bír el a személy
 ha a személy pszichotikus állapotban van, akkor be kell lépni a pszichotikus képbe, és
folyamatosan narrálva abban részt kell venni, arról kérdezni őt
6, Lehetséges beavatkozások, pszichotechnikák

Mindig a helyzettől függ, hogy mely technikák alkalmazhatók:

 Légzésgyakorlatok: az orron át történő légzésre figyelni – életveszélyes helyzetben a

légzés tudatosításával folyamatossá válik az élettel való kapcsolat, a kontroll-érzést
növeli, hogy erre valamilyen uralmat tudunk gyakorolni. Bevezethető például hasonló
szöveggel: „Látom, hogy nagyon feszült, van egy technika, amivel egy kicsit
levehetünk ebből a feszültségből, figyeljünk a légzésünkre…”
 A légzésgyakorlatok segítik az alapritmus újra megtalálását. Normál ütemű belégzés
után 3-4 alkalommal hosszabb kilégzést végezve megnyugszik a szívfrekvencia, a
szívritmus lassulásával pedig az agyi túlgerjesztettség is csökkenthető.
 A progresszív relaxáció elveinek alkalmazása: bármilyen feszültek vagyunk, mindig
lehet tovább feszíteni és az ebből való elengedés megkönnyebbüléssel jár. A
kontakttól függ, hogy a személy mennyire vonható be ilyen tevékenységbe, de
kezének ökölbe szorítására és elengedésére általában mindenki rávehető, és ha lehet a
többi testtájra is kitérhetünk.
 Pszichogimnasztikai elemek:
o A nagy ballisztikus lendítőmozgások az extrapiramidális rendszert ingerlik,
mely hat szepto-hippokampális rendszerre, a szorongásközpontra, így ilyen
mozgások által a szorongás csökkenthető: például karlendítés egyik majd
másik karral, közben leguggolva, felállva.
o A nagy izommozgások kedvezően hatnak, például összetapasztott tenyerekkel
a karok minél erősebb összepréselése, majd ujjvégek egymásba fordításával a
karok széthúzása ellazítja a vállövek izmait.
 Rövid relaxáció, amennyiben lehetséges, alkalmazható, az általános szöveget
adaptáljuk a helyzethez! „Megnyugszom, ellazulok, csak a légzésemre figyelek. Csak
az orromon át be- és kiáramló levegőre figyelek. Érzem, hogy minden
lélegzetvételemmel egyre nyugodtabb vagyok. Nyugalom és béke érzése tölt el.”
 Imaginatív technikák rövid relaxációval bevezetve, vagy anélkül. Ezek által a diffúz
érzés kereteket kaphat, kognitív síkra helyezhetjük a testi érzetet. Ha a testi érzetet
képként meg tudjuk jeleníteni, akkor a képből kiindulva átalakíthatóvá válik. Például
az érzés leírása, annak elképzelése, hogy ha festő lenne, milyen képet alkotna erről az
érzésről, majd a kép kis átalakítása úgy, egy kicsit jobb legyen. Az imagináción jól
végigvezetve az érintettet általában ezután változik valamennyire a testi érzés, például
enyhül a fájdalom.
7, Delegálás

8, A segítő mentálhigiénéjéről való gondoskodás:

A mentésben résztvevőket ért lélektani hatások:

 Folyamatos készenlét
 Információhiányos helyzetek
 Időkényszer nyomása
 Emberi élet, testi épség veszélyeztetettsége
 A szükséges eszközök rendelkezésre állnak-e
 Esetleges triázsolás (az ellátást igénylők sérülés és kapacitás szerinti osztályozása)
speciális érzelmi terhelése
 Saját testi épség, élet veszélyeztetettsége
A pszichológusokra kiemelten megterhelő, hogy empátiásan vannak jelen a helyzetben,
ezért veszélyeztetettek a túltelítődésre.

A sürgősségi lélektani helyzetek sajátosságai:

 A pszichológiai munka a vészhelyzeti esemény közben zajlik, megszűnik a

„mintha-tér”. A segítőnek zárójelbe kell tenni saját élete eseményeit és a
hivatásszemélyiségét kell előtérbe állítani, de önmaga is részesévé válik a
folyamatnak. Az empátiás együttrezgés, az áttétel-viszontáttétel és az azonosulás
közötti vékony határok nehezebben tarthatók.
 A körülmények nem teszik lehetővé az elkülönült munkamódot, nincs zárt
pszichológiai tér, nem érvényesíthető teljességében a titoktartási és adatvédelmi
kötelezettség.
 Az időkényszer ellenére is szükséges információkat szerezni, mert ha az időbeli
sürgetettség, információhiány, kaotikus állapot, és addigi rend felbomlásának
 metszéspontjában lép be a segítő, maga is életveszélyes helyzetet teremthet. A
pszichológust szakmai kompetenciája és gyakorlata mellett a plusz információ
óvja meg attól, hogy elárassza a helyzet.

A segítő önsegítése:

 Sürgősségi helyzetekre valamennyire felkészülhetünk műveletsorok kialakításával,

cselekvésminták, automatizmusok megtanulásával.
 Fontos, hogy legyen egy rövid felkészülési szakasz, bármennyire is sürget az idő,
információkat kell nyerni.
 A vészhelyzetben hasznos, ha a segítőnek van biztos relaxációs technikája, az
önkarbantartásra rendelkezésre álló technikája.
 Fontos a reális elvárások kialakítása, vészhelyzetben nagy eredménynek számít, ha
sikerül az érintett együttműködését megnyerni.
 A sürgősségi lélektani ellátás nagyon megterhelő, az esemény a segítő élettörténetének
részévé válik. Utána fontos a feszültség levezetése, szupervíziós, debriefing lehetőség,
a kollégákkal való megbeszélés, ennek hiányában vagy tovább ható eseménynél sokat
segíthet a képi munka.
Katasztrófahelyzetek (Hajdúska könyvből)

A katasztrófahelyzetek (természetiek és társadalmiak) halmozott és sűrített krízisek; melyek

az emberek csoportját, esetleg tömegét is érintő szélsőséges, az életet, a testi épséget is
veszélyeztető helyzetek.

A katasztrófahelyzet szakaszai: 1. A vészhelyzet becsapódásának időszaka, mely a katasztrófa

jellegétől függően órákig, napokig tart. Ez a sürgősségi lélektani beavatkozások időszaka.

2. A vészhelyzet megszűnését közvetlenül követő időszak, amikor a helyzet kezd

normalizálódni, elindul a mindennapok visszarendeződése, az elszenvedettek megkezdik a
történtek lereagálását, elindul a feldolgozás kezdeti szakasza, de még mindennek a
középpontjában a trauma áll. Ez a szakasz hetekig tart.

3. A poszttraumás időszak, melyben bár az élet visszatér a megszokott kerékvágásba, az

elszenvedetteknél maradhatnak tünetek, hónapokig eltarthat.
Katasztrófahelyzetben az intervenciók célja a tömegpánik kialakulásnak megelőzése, minél
kevesebb áldozat, testi, lelki sérülés és a következményes megbetegedések megelőzése.

Pánik

A pánik irracionális menekülési reakció a külvilág meglepetésszerű, hirtelen, kedvezőtlen

változására.

Szakaszai (Pataki, 1998): 1, Prekritikus szakasz – ekkor történik a krízis észlelése, a váratlan
esemény sokkszerűen érinti az egyént, kilátástalanság, tanácstalanság, reményvesztettség
érzése keletkezhet. 2, Kritikus szakasz – eseménygazdagság és káosz, menekülési és
cselekvési kísérletek váltakozása, kiválasztódhat informális vezető. 3, Posztkritikus szakasz –
racionális cselekedetek túlsúlyba kerülése, kooperáció, külső segítség bekapcsolódása. 4,
Pánik előtti állapothoz való visszatérés – sikeres megküzdés esetén új alkalmazkodási
technikák beépítése, sikertelen esetben maradványtünetek.

Katasztrófahelyzetben a pánik megelőzésére irányuló alapelvek:

 Kellő mértékű, nyugodt, őszinte, de reményt fenntartó tájékoztatás.

 A tájékoztatás rendszeressége és hitelessége a közvetlen emberi kommunikáció és a
tömegkommunikáció csatornáin is.
 Az irányítás, vezetés meglétének tudatosítása.
 A csoport rendjének, fegyelmének fenntartása.
 Általános közérzetjavító intézkedések: éhezés, szomjazás, kimerültség elkerülése
érdekében.
 Feladatokra, munkára irányítással elfoglaltságról való gondoskodás, a szorongásról a
figyelem elterelése.
 A felgyülemlett feszültség levezetésének megteremtése, azonnali lelki támogatás.
 A nyilvánvaló lelki zavarokkal küzdő, illetve már pánikba esett személyek lehetőség
szerinti elkülönítése és pszichés ellátásuk biztosítása.
11. B.

Sürgősségi lélektani helyzetek kapcsolati és kommunikációs sajátosságai,

együttműködés a mentésben résztvevő szervezetekkel
Kulcsszavak: lelki elsősegély, sürgősségi lélektan, trauma, krízis, kommunikációs
sajátosságok

A krízis váratlan, hirtelen fellépő, testi integritást fenyegető esemény, válsághelyzet,

mely valamely korábbi, viszonylagos egyensúlyi állapot felborulását eredményezi. A
személy kénytelen a veszélyeztető körülményekkel szembenézni. A helyzetből adódó
sajátosságok mindennél fontosabb pszichológiai problémává válnak számára,
ugyanakkor a szokásos problémamegoldó eszközökkel ésa mobilizálható pszichológiai
energiával sem megoldani, sem elkerülni, vagy kikerülni nem képes.

A fentiek magukban hordozzák az új egyensúlyi állapot elérésének lehetőségét.

Bevezetés

A sürgősségi lélektan a lélektani eszközökkel történő beavatkozás egy trauma esetén,

melynek célja nem a személyiség korrekciója, hanem a sérülés, vagy veszteség, illetve
annak anticipáló állapotának elviselésére, kibírására, valamint az együttműködés
megnyerésére irányul.

Extrém stresszhelyzetek sajátosságai

- Centrum, fókusz, koncentrikus körök: a sürgősségi eseteknek minden esetben van

egy centruma, ahol a kritikus esemény megtörtént. Az eseménytől egyre távolodva
koncentrikus körökbe rendeződnek a szintén érintett személyek. Lényeges, hogy a
fókuszon kívüli koncentrikus körökben van-e olyan, aki a viselkedésével veszélybe
sodorhatja magát, vagy másokat. Emiatt lényeges a külsőbb körök monitorozása is.
- Elsőbbségi beavatkozás az életmentés. A pszichológus laikus életmentő, amíg a
professzionális mentőalakulatok megérkeznek.
- A lélekjelenlét megőrzésében egy spektrum mentén helyezkedünk el, ahol az alsó 30
%-ba tartozó személyek nagy valószínűséggel inadekvát választ adnak majd a kritikus
eseményre, esetleg segítségre, határozott egyértelmű utasításokra van szükség az
irányításukban.
- A mozgásviharra és/ vagy akataton stuporra figyelni kell. Az esemény töredezetté
válik, regresszió jelentkezik (magzati póz, mantrázás, hintázás). Az egyik könnyen
átfordulhat a másikba.
- A viselkedési minták előzetes kialakítása segíti a megfelelő reagálást. Fontosak az
automatizmusok, mert extrém stresszhelyzetben ezek kivitelezése gördülékenyebben
 megy (pl. ez jól megfigyelhető annál a katonánál, akire rálőtt egy merénylő, ám őt a
kevlár mellény megvédte. Ezután néhány másodperc alatt fedezékbe vonult, tehát
katonailag helyesen cselekedett. Amikor utólag kérdezték arról, mit élt át a
szituációban, nem emlékezett semmire, csak arra, hogy biztos volt benne, hogy már
meghalt. A cselekedetei akkor teljesen öntudatlanok voltak. Ez alátámasztja a drillezés,
vagyis az előre begyakorlás jelentőségét, hiszen az ilyen magatartásmintázatok
szélsőséges stresszhelyzetben is könnyebben kivitelezhetők ).

A reakciókat a befolyásoló tényezők

- Ha egy esemény befolyásolható és bejósolható, valamint másokkal együtt éljük át,

elviselhetőbb szinten marad. További lényeges tényező az is, hogy a történtek
visszafordíthatók, vagy nem. Ha a károk enyhíthetők, más intenzitású a krízis, mint ha
csupán a veszteség elfogadása lehetséges már.
- Ha részese vagyunk az esemény lezajlásának, nagyobb mértékű a megterhelés, mintha
utána szerzünk róla tudomást.
- A megterhelés mértéke függ az áldozatokkal való szociális távolságtól. Amennyiben a
közvetve, vagy közvetlenül érintett áldozatok között gyermekek is vannak, az jóval
intenzívebb hatást gyakorol, mint felnőtt érintettség esetén.
- Nagy tömeget érintő esemény, valamely személyes érintettség, hasonlóság ugyancsak
megterhelőbb. Ilyenkor az erőforrások is szűkülnek.
- Személyes élettörténeti előzmények, aktuális élethelyzet, a személyiség is befolyásolják
a reakciókat (krízismátrix).

Mit tegyünk,ha szükség van ránk?

1. Legyen egy felkészülési szakasz: Ezeket a helyzeteket időbeli sürgetettség, kaotikus

állapotok, információhiány, a keretek felbomlása jellemzi. Sokszor a bennünket a
helyszínre delegáló személy is információhiányban szenved, ennek ellenére
tájékozódnunk kell arról, hogy a sérültek hányan és milyen jellegű sérülésekkel bírnak.
A helyzet életveszélyes is lehet. Folyamatosan monitorozni kell, hogy mi történik a
környezetben.
Információnyerés a következőkről:

a. Milyen esemény zajlik, mikor kezdődött, mi várható még?

b. Információkat szerezni az esemény centrumában lévőkről (mi várható, pl. ki kell-e
vonulni a területről) és a periférián lévőkről. A lelkileg sérültek általában fel sem tűnnek
senkinek, mert a periférián vannak. A perifériára szorult sokkos állapotban lévőkre is
figyelni kell, mert a viselkedésük kiszámíthatatlan.
c. Ki biztosítja a pszichológus személyes biztonságát?
d. Várható-e újabb fenyegető esemény?
e. Menekülési útvonal
f. Milyen további mentőerők érkezését várjuk, kikkel kell együttműködni?
g. Mit várnak tőlünk? Hova hozzuk ki a személyt és kinek adjuk át?
h. Hova küldöm tovább az általam ellátott embereket?

2. Helyszín megközelítése: A helyszínt és annak koncentrikus körökben megközelíthető

területeit alaposan meg kell figyelni, folyamatosan monitorozni kell, meg kell osztani a
figyelmet a kliens és a környezet között. Lényeges, milyen személyek, tereptárgyak
vannak jelen. Mindig a legveszélyeztetettebb emberekkel kezdünk el dolgozni,
ugyanakkor akik nem kérnek pszichológiai segítséget, hanem csak csendben vannak,
azok is potenciális veszélyforrást jelentenek. Ha valaki látszólag jobb állapotban van, és
nem tudunk rá figyelni, esetleg idegesítően fontoskodó, azoknak feladatot adunk.
3. Cél: énerő kívülről történő megtámogatása. Gyerekeket eltávolítani a helyzetből,
viszonylagos biztonság megteremtése, alapvető szükségletek megteremtése. A
viszonylagosan cselekvőképes felnőtteknek feladat adható. Térben időben legyen
orientált, realitástudata megtartott. Cselekvési egységekre lebontva apró utasításokat
értsen meg a kliens, mert így az életveszélyes helyzetben képes lesz együttműködni
velünk. Érjülók el a legalább részleges cselekvőképesség szintjét. Hozzátartozó
hívásánál fontos az épp aktuális működéseket előtérbe helyezni. Szociális háló
megteremtése minden krízisnél fontos.

Kapcsolati és kommunikációs sajátosságok

Nonverbális kommunikáció:

Minden embernek más az intimitásigénye, ami krízishelyzetben változhat. Ha a

térközszabályozásban elérjük a kliens által meghúzott határt, azt nonverbálisan jelzi.
Ilyenkor ne közeledjünk tovább, mert a krízishelyzet fokozhatja a határok védelmében
tett viselkedés intenzitását. Úgy üljünk, vagy álljunk, hogy a testünk tompaszöget zárjon
be egymással, hogy legyen lehetősége a tekintetével, vagy akár fizikailag is kitérni
előlünk. Kerüljünk szemmagasságba, hogy hangsúlyozzuk a szimmetrikus viszonyt. Az
asszimetrikus helyzet fokozhatja a regressziót.

Szemkontaktus nem mindig van ilyenkor még. Éreztessük vele, hogy képesek vagyunk
a támasz nyújtására, empátiásan megközelítjük azt a helyzetet, amiben ő is benne van.
Részeseivagyunk tehát a helyzetnek, megszűnik a „mintha-tér”. Legyünk képesek
kívülről ránézni a szituációra, aminek az okból is nagy jelentősége van, hogy
monitorozhassuk a környezetet az esetleges újabb katasztrófa bekövetkezte miatt (pl.
robbantásos merényletnél másodlagos robbantás előfordulhat). A megtartó pszichológus
szerepében könnyebben bennemaradhatunk abban az esetben, ha az információgyűjtési
szakaszban bőséges, egzakt információkat szereztünk a történtekről és az érintettek
köréről.

A hang metakommunikációs jegyei fontosabbak, mint maga a tartalmi közlés.

Bemutatkozásnál megtörténik a kliens tájékoztatása arról, hogy mi a feladatunk, honnan
jöttünk. Könnyen lehet, hogy az elhangzottak nem tudatosulnak, ám azt érezheti, hogy
elindult a helyzet keretezése.

Kommunikációnal figyeljük a tekintet irányát, a szemmozgásokat. A teshelyzet

változásai információt adnak arról, mikor kezd el nyitni a kliens a szakember felé.
Monitorozzuk a testtartást, hogy az kereső, támadó elkerülő, vagy védekező pozíciót
takar-e.

Az érintés az extrém stresszhelyzet szituációiban nagy jelentőséggel bír. A legkevésbé

kritikus a vállat megérinteni. A terület lehetőség szerint legyen ruhával fedett. Az
érintésre adott reakció támpontot ad a továbbiakhoz. Amennyiben visszahúzódás
látható, a kliens vélhetően nem preferálja azt. A nem kívánt érintés nagyobb
visszalépést jelenhet a rapport kialakulásában, mint annak elmaradása.

Verbális kommunikáció

Amit mondunk, az fedje a valóságot, ám csak annyi információt osszunk meg a

klienssel, aminnyit ő láthatóan elbír. A vigasztalás nem minden esetben realis.
Biztosítsuk őt az együttérzésünkről, igyekezzünk megnyugtatni, realitásérzékét
 felmérni. A kliens jelenre irányultságának fokozásakor igyekszünk őt a valóságban
elhelyezni, amivel a potenciálisan fennálló vészhelyzetek azonnali elhárítását is
segíthetjük. Ugyanakkor orientáljuk a klienst a jövőre, cselekvésre is, amikor közösen
számba vesszük a rank váró teendőket.

A trauma átélése után a személyek szuggesszívebbé válnak, ezért minden szavunk

hangsúlyos lehet ( pl. nem azt mondjuk, hogy “nem fogsz meghalni”, hanem azt, hogy
“életben maradsz”). A negatív kód koncepció ismeretében kerüljük a tagadó
megnyilatkozásokat.

További szabályok:

- Rövid, tömör kijelentőmondatok

- Minél kevesebb szóban fogalmazzuk meg a mondanivalónkat
- Ne tiltsuk, vagy állítsuk le a viselkedést, hanem a helyesnek ítélt viselkedést
fogalmazzuk meg
- Ok-okozati értelmezéseket, hasonlítgatásokat a kialakult kognitív deficit miatt ne
nagyon használjunk

Főbb kapcsolati és kommunikációs szabályok

- Empátia: a másik fél sérülékenysége, talajvesztettsége, kiszolgáltatottsága, szégyene,

elemi érzetei,fájdalma, akár artikulátlan dühe, vagy tájékozódási bizonytalansága, stb.
ld: elméleti rész
- Hitelesség: helyettes információ feldolgozóként adunk információt, ami legyen igaz és
elviselhető!
- Elfogadás, emberként való megbecsülés közvetése
- Megtartó erő közvetítése: az akut segítségnyújtás szakaszában a segtő ad a saját erejéből
(és nem a klienst tesszük alkalmassá, érettebbé)
- Támasz nyújtása
- Mértékek (verbális, nonverbális kommunikáció elemeinek egyensúlyának megtalálása)

Alkalmazható technikák

- Rövid relaxációs technikák (izomlazítást, légzéskontrollt célzó)

- Progresszív relaxációs elemek (feszítés-lazítás)
- Pszichogimnasztikai elemek (flexorok és extensorok)
- „Lereágaltató” technikák (kiüvöltés, tárgyak)
- Állapotkép
- Elemi érzet
- Kényszerítő technikák (fizikai, emocionális, kognitív, vegetatív)

Együttműködés a mentésben részt vevő szervezetekkel

Pszichológusként egy szervezet tagjaként vagyunk delegálva a feladatra. A feladatot a

munkahelyi vezető adja, ő a szakmai vezető. Lényeges az információnyerés az
elvárásokról, helyszínről, érintett személyekről és a célokkal kapcsolatban.

Lehetséges, hogy a helyszínre már nem a szakmai vezetővel érkezünk, ezért tisztázásra
szorul:

- hogy a helyszínen ki lesz a pszichológus(ok) vezetője (pl. katona parancsnok),

- a helyszínen várható beavatkozások hogyan és milyen mértékben érintik a
pszichológiai munkát,
- a kliens további pszichológiai ellátására milyen delegálási lehetőségek vannak

Mindeközben folymatos együttműködés és reciprok kommunikáció szükséges. A

mentőegységek, hivatalos szervek helyszínre érkezésekor minden esetben tájékoztassuk
jelenlétünkről az egység parancsnokát, és amennyiben lehetőség van rá, kérjünk további
eligazítást.

A fizikai sérülések ellátása prioritást élvez.

A tolmáccsal való együttműködés

Amennyiben tolmáccsal dolgozunk együtt, azt minden esetben készítsük fel.

- Kérjük meg, hogy ne irodalmi nyelven fordítson, mert az esetleges

bizonytalanságoknak, vagy a nyelvtani hibáknak is nagy jelentősége lehet.
- A tolmács és a kliens között ne legyen kommunikáció, ő kizárólag a szakembernek
fordítson.
- Készítsük fel a tolmácsot arra is, hogy a szituációs emocionálisan megterhelő, akár
veszélyes is lehet.
- A szemkontaktust a klienssel tartjuk, de időnként kipillantunk a tolmácsra.
- A klienssel tompaszöget veszek fel, a tolmács tőlünk karnyújtásnyira van, de még nem a
klienssel szemben.
- Gondoskodjunk a tolmács mentálhigiénéjéről. A munkát követően fontos a történtek
dekurzálása.