A tá víró

Szerzők: Kiss-Kollár Brigitta, Benkovics Vanda

1 Bevezetés (a projekt ismertetése)

A távíró célja az adattovábbítás nagy távolságra. A vezetékes távíró az első széles körben elterjedt,
folyamatosan használható távírórendszer volt. Előtte a különböző mechanikus, optikai
távírórendszerek drágák, nehezen használhatóak voltak, működésüket az időjárás, és a napszakok is
befolyásolták.

2 Tárgyalás (projekt)
Távíró üzemmódban az elemi idő értékére – illetve inverzére, az adatátviteli sebesség és a
modulációs sebesség értékére – külön megkötés általában nincs. A sebességet a technikai (és
emberi) lehetőségek határolják be. (Elemi idő a legrövidebb távírójel és/vagy távírószünet hossza.)

Az elemi idő mértékegysége megegyezik az idő mértékegységével, azaz másodperc (jele: s).

A modulációs sebesség, szimbólum sebesség és az adatátviteli sebesség mértékegysége a baud, az

elemi távírójel másodpercben kifejezett idejének reciproka, jele a B. Nevét Jean Maurice Émile
Baudot (1845. szeptember 11.–1903. március 28.) francia távírótechnikusról kapta.

Gyakorlat alapján zajos, kis sávszélességű csatornán (Föld–Hold–Föld összeköttetésnél; a 73 kHz és

136 kHz-es amatőrsávokban) alacsony modulációs sebességet (nagy elemi időt) használnak. Ez a
lassú távíró (QRS, QRSS, Slow CW); az elemi idő akár 200 másodperc is lehet, a modulációs sebesség
pedig 5 mbaud.

Ha összeköttetéshez használható periódusidő nagyon rövid – mint a meteornyomvonalas

összeköttetésnél – akkor nagy adatátviteli sebességet (kis elemi időt) kell használni – különben
rövidebb ideig tart a terjedés, mint egy periódus. Nagysebességű távíró (HSCW, High Speed CW,
QRQ), a modulációs sebesség 250 baudtól 3 kB-ig terjedhet.{1}

2.1 Előzmények (mások munkái/irodalom)

[1]: https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A1v%C3%ADr%C3%B3
2.2 Saját eredmény/munka

3 Befejezés (összefoglalás)
A (vezetékes) távírót tehát Samuel Morse (1791–1872) 1838-ban mutatta be – festőállványára
szerelve telepet, kapcsolót, elektromágnest, íróeszközt, papírt, óraművet és vezetéket.