Európai Unió Joga I II

EURÓPAI KÖZJOG I-II. - TÉTELEK 2014.
A fejezet címek után feltüntetett tankönyvi oldalszámok

Osztovits András (szerk.): EU-jog. HVG-Orac, 2012, Budapest című kiadványt jelentik

Tételsor „A”

1. Az Európai Közösségek kialakulása és fejlődése az Egységes Európai Okmányig (Tankönyv, 31-40. o.)
2. Az Európai integráció fejlődése az Egységes Európai Okmányt követően (Tankönyv, 40-57. o.)
3. Az Európai Tanács és elnöke (Tankönyv, 62-67. o.)
4. Az Európai Unió Tanácsa (Tankönyv, 67-73. o.)
5. Az Európai Bizottság (Tankönyv, 73-89. o.)
6. Az Európai Parlament (Tankönyv, 89-99. o.)
7. Az Európai Számvevőszék (Tankönyv, 99-104. o.)
8. A központi bankok rendszere és az Európai Központi Bank (Tankönyv, 104-122. o.)
9. Az Európai Unió Bíróságának szervezete (Tankönyv, 122-136. o.)
10. Az Európai Unió Bírósága előtti eljárás fontosabb szabályai (Tankönyv, 136-141. o.)
11. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, Régiók Bizottsága (Tankönyv, 141-144. o.)
12. Az Európai Unió ügynökségei (Tankönyv, 144-160. o.)
13. Az uniós jog jogforrási rendszere (Tankönyv, 168-176. o.)
14. A másodlagos uniós jogi aktusok hierarchiája (Tankönyv, 182-187. o.)
15. Jogalkotási eljárások (Tankönyv, 187-194. o.)
16. A hatáskör átruházás elve (Tankönyv, 201-210. o.)
17. Jogharmonizáció (Tankönyv, 210-219. o.)
18. Az uniós jog elsőbbsége, autonómiája (Tankönyv, 219-224. o.)
19. Az uniós jog közvetlen hatálya (Tankönyv, 224-235. o.)
20. A közvetett hatály és a kölcsönös elismerés elve (Tankönyv, 236-241. o.)
21. Az alapvető jogok védelme az Európai Unióban (Tankönyv, 241-255. o.)

Tételsor „B”

1. A lojális együttműködés elve (Tankönyv, 255-261. o.)
2. A tagállamok kártérítési felelőssége az uniós jog megsértéséért (Tankönyv, 261-268. o.)
3. A kötelezettségszegési eljárás (Tankönyv, 268-288. o.)
4. Semmisségi eljárás (Tankönyv, 288-310. o.)
5. Mulasztási eljárás (Tankönyv, 310-315. o.)
6. Az előzetes döntéshozatali eljárás célja, szakaszai, a kezdeményezésre jogosultak, a kérdések (Tk 315-323.
o.)
7. Az előzetes döntéshozatali eljárásban a felek jogai, az előterjesztés szükségessége, megengedhetősége és
kötelezettsége (Tankönyv, 323-332. o.)
8. Az előzetes döntéshozatali eljárásban meghozott határozat (Tankönyv, 332-336. o.)
9. Az uniós polgárság, az uniós polgárok jogai (Tankönyv, 338-356. o.)
10. A vámunió és az adódiszkrimináció (Tankönyv, 382-389. o.)
11. A mennyiségi korlátozások (Tankönyv, 389-420. o.)
12. A munkavállalók szabad mozgása (Tankönyv, 423-443. o.)
13. A letelepedés, a szolgáltatásnyújtás és a tőkemozgás szabadságának közös alapjai (Tankönyv, 443-461. o.)
14.A társaságok szabad letelepedése (Tankönyv, 464-474.o.)
15. A letelepedési jog és a nemzetközi adójog (Tankönyv, 474-479. o.)
16. A szolgáltatások szabadsága (Tankönyv, 479-489. o.)
17. A tőke- és fizetési műveletek szabadsága (Tankönyv, 489-500. o.)
18. Az európai kartelljog (Tankönyv, 502-515. o.)
19. A piaci erőfölénnyel való visszaélés (Tankönyv, 519-527. o.)
20. Állami támogatások (Tankönyv, 538-546. o.)
1
1. Az Európai Közösségek kialakulása és fejlődése az Egységes Európai Okmányig
1949-ben a szövetséges hatalmak megengedték, hogy az általuk megszállt területen létrejöjjön a szuverén Nyugat-
Németország, azzal a feltétellel, hogy a stratégiai szén és acéltermelő vidéket nemzetközi ellenőrzés alá helyezik. A
franciák tudták, hogy a németek megkísérelnek megszabadulni a nemzetközi gyámkodástól, ezért Jean Monnet és
Robert Schumann integrációs kezdeményezést terjesztett elő (1950. május 9-én, a II. világháborút lezáró évfordulón) az
Európai Szén- és Acélközösség megteremtéséről. 🡪 Schumann Deklaráció. (A két úriember zsenialitása abban állt,
hogy tudták: a szén és acéltermelés nemzetközi kontroll alatt tartása lehetetlenné teszi, hogy bármelyik résztvevő állam
háborút indítson a másik ellen – hiszen titkos fegyverkezésre nincs mód. Ugyanakkor a német szén acéltermelés Európa
gazdasági motorja, melynek nemzetközi garanciák mellett történő újraindítása egész Nyugat-Európa gazdaságát
lendületbe hozhatja.)
Az Európai Szén- és Acélközösséget (ESZAK) megteremtő Párizsi szerződést 1951. 04.18-án hat európai állam kötötte
meg: Franciaország, Nyugat-Németország, Luxemburg, Belgium, Hollandia és Olaszország, mely 1952. január 1-én
lépett hatályba. (A szerződést 50 évre kötötték, így 2003. 01.01-re megszűnt, joganyaga és struktúrái az EU Közösségbe
olvadtak.)
A Párizsi szerződés az alábbi intézményeket hozta létre:

o Főhatóság: (első elnöke: Jean Monnet) a tagállamok kormányától független, általuk nem utasítható és egyben a
Szerződés legfőbb végrehajtó szerve; 9 főből áll.
Az együttműködés speciális formájú voltát a szupranacionalitás adja, amely azt jelenti, hogy a Szerződésben
részes államok arról állapodnak meg, hogy egy szervet saját maguk fölé emelnek, és készek a szerv által kiadott
utasításokat maguk is végrehajtani, illetve a szóban forgó szerv az államokon felüli szervezeti rendszereket és
intézményeket közvetlenül is utasíthatja.
o Különleges Minisztertanács: feladata, az ESZAK-ban az egyes tagállamok akaratát a szervezet szintjén
megjelenítse.
o Közös Gyűlés: (első elnöke: Paul-Henri Spaak) ESZAK-ot létrehozó államok polgárai a szervezet tevékenységébe
jogosultak beleszólni.
o Bíróság: az ESZAK intézményeinek és a tagállamok közötti viták rendezésére alapították meg.
Európai Védelmi Közösség:

Franciaország, Németország, Olaszország és a Benelux államok 1952.05.27 szerződést írtak alá az Európai Védelmi
Közösség létrehozásáról. A védelmi közösség egységes európai hadsereget hozott volna létre. A szerződést csak
Franciaország nem ratifikálta🡪így a védelmi közösség terve megbukott.
Nyugat-európai Unió (NYEU):

Franciaország, Németország, Olaszország és a Benelux államok 1954.10.23. védelmi megállapodásukat, a Brüsszeli
Szerződést, mellyel megalapították a NYEU-t. A tagállamok vállalták, hogy külső támadás esetén kölcsönösen megvédik
egymást, de közös hadsereg létrehozását nem tűzték ki célul. A NYEU azonban megalakulása után kizárólag
védelempolitikai kérdésekkel foglalkozott. Megfelelő infrastruktúra nélkül néhány év múlva tetszhalott állapotba került 🡪
1997-ben a szervezet elkezdett az EU-ba beépülni, végül 2011ben megszűnt.
Európai Gazdasági Közösség és az Európai Atomenergia Közösség:

1955-ben az ESZAK jelentést terjesztett elő az európai integráció továbbfejlődéséről és a közös piac megteremtéséről a
tagállamok között. A jelentés szólt Európa jövőbeli energiaszükségleteiről és az atomenergia-fejlesztésben rejlő
lehetőségekről. Az Euratom (Európai Atomenergia Közösség) sikeres létrehozásához hozzájárult a szuezi válság és
az 1956-os magyar forradalom híre is.
Franciaország, Németország, Olaszország és a Benelux államok 1957.03.25-én Rómában három szerződést írtak alá, melyek
a ratifikációt követően 1958. január 1-jén léptek hatályba:
● Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Szerződés
● Európai Atomenergia Közösséget létrehozó Szerződés (Euratom)
● Intézmények egyesítéséről szóló Szerződés
2
Európai Atomenergia Közösség (Euratom):

Célja, hogy egyesítse a tagállamok között az atomenergia termelésére vonatkozó erőfeszítéseket és egyben megteremtve
a feltételeit a Közösségben termelt energia exportjának. Euratom ún. szerződéses törvény 🡪 a Szerződés részletesen lefekteti
az együttműködés céljait és a megvalósítás módozatait.
Eredeti célját, Európa energiaellátásnak atomenergiára történő átállását nem sikerült elérnie.
Európai Gazdasági Közösség (EGK):

Az ~ megteremtésével a szerződő felek célja az volt, hogy kiépítsék a vámuniót a tagállamok között. Vámunió – a vámok
és mennyiségi korlátozások lebontását jelenti a tagállamok között, másfelől a harmadik országokkal szemben
alkalmazandó vámtételek közös meghatározását vonja maga után.
Az EGK ezen felül célul tűzte ki:

o a közösségen belül megvalósuljon a termelési tényezők, azaz a munkaerő, az áruk, a szolgáltatások és a tőke
szabad áramlása a tagállamok között 🡪 piaci szabadságok
o közös mezőgazdasági politika kialakítása
o közös közlekedési politika
o egyre szorosabb egység megteremtése a tagállamok között
Az EGK-t a Maastrichti Szerződésmódosítással Európai Közösségre (EK) nevezték át (a köznyelv hosszú időn
keresztül Közös Piac elnevezéssel illette.
Euroszklerózis
1966-ban lényegesen lelassult az Európai integráció a Luxemburgi Kompromisszummal 🡪 euroszklerózis évei. A
megállapodás lényege, hogy azokban az esetekben, amikor az alapító szerződések többségi döntéshozatalt írtak elő, de a
döntés valamelyik tagállam alapvető nemzeti érdekébe ütközik, a döntést elhalasztják mindaddig, amíg a tárgyalások
során a megegyezések nem jutnak el.
A ’70-es években sem gyorsult fel a Közösségek munkája. A stagnálás oka kettős: egyfelől olajválságok és a nyomában
kialakuló gazdasági recessziók a politikusok figyelmét elsősorban a nemzeti szint felé irányította, másfelől a
döntéshozatalban széles körben alkalmazott egyhangúsági követelmény körülményessé és nehézkessé tette az aktusok
elfogadását és a továbblépést.
Első bővítés - 1973. Egyesült Királyság, Írország, Dánia (EU 9 tagállamra bővült)
Második bővítés - 1981. Görögország (EU 10 tagállamra bővült)
Harmadik bővítés - 1986. Portugália, Spanyolország (EU 12 tagállamra bővült; amely jelentős kihívást jelentett az EGK
számára, hiszen ebben az időszakban Európa majdnem csőd közeli állapotba jutott).
Az Egységes Európai Okmány

1985. 02. 17. Hágában írták alá, az EGK szerződés első módosítását, ami 1986-ban lépett hatályba.
Célja: a belső piac megteremtése, ami 1992. 12. 31-ig befejeződjék 🡪 intenzív jogharmonizációs és jogalkotási
folyamatot indított el a tagállamokban. A belső piac megvalósításához nem elegendő ugyanis, hogy az áruk, a személyek,
a szolgáltatások és a tőke szabadon áramolhatnak a tagállamok között, arra is szükség van, hogy a négy piaci
szabadságnak eltűnjenek a másodlagos fizikai (határellenőrzések), technikai (kötelező nemzeti szabványok) és pénzügyi
jellegű akadályai is.
Ennek érdekében az EGK-Szerződésbe bekerült a belső piac megvalósításának célja a megfelelő jogalkotási
felhatalmazással.
A szerződés:
- intézményesítette Európai Politikai Együttműködés (EPE) is
- a módosítással nőttek a Gyűlésről Európai Parlamentre átkeresztelt intézmény hatásköre is
- számos területen a konszenzusos döntéshozatal helyett a többségi döntéshozatal irányába mozdult el 🡪
felszámolta a vétó fenyegetését és lehetővé tette a gyorsabb és hatékonyabb jogalkotást.
- Új területekkel bővül az EGK tevékenység: környezetvédelmi politika, regionális politika vagy a
fogyasztóvédelem.
3
2. Az Európai integráció fejlődése az Egységes Európai Okmányt követően
A Maastrichti szerződés előzményei:

o ’80-as évek végén radikális, a nyugati világ számár nem várt események indultak el Közép-Kelet Európában.
● Lengyelország 1989. szabad választások
● Magyarország 1989. Köztársaság kikiáltása, vasfüggöny lebontása
● 1990. szabad választások Kelet-Németországban, majd Németország újraegyesítése
o a Közép-Kelet európai országok frissen hatalomra került ellenzéki erői új lendületet vittek az európai
politikába. A 40 évnyi szovjet elnyomás után ezek az országok lelkesen és idealista módon tekintettek az
Európai politikai egység megteremtésének irányába, és szerették volna, ha hazájuk mielőbb csatlakozik az
egységes Európához.
A MAASTRICHTI SZERZŐDÉSt 1992 februárjában írták alá és 1993. 11. 1-jén lépett hatályba, vívmányai:
o megteremtette az Európai Uniót, mint politikai fogalmat (az elnevezéssel kifejezésre kívánták juttatni, hogy az
európai államok célja a gazdasági együttműködés megteremtésén túl a szorosabb politikai egység megteremtése.
🡪 nem ruházták fel jogi személyiséggel, tehát nem nemzetközi szervezet 🡪a tagállamok politikai
együttműködésének kerete
o létrejött az EU pilléres szerkezete:
● I. pillér az Európai Közösségből állt, mely maga is három szerkezeti elemre oszlott 🡪 EK, Euratom,
ESZAK 🡪 az EU szupranacionális pillére
● II. pillér a Közös Kül- és Biztonságpolitika 🡪 nem szupranacionális formában jött létre.
● III. pillér Bel- és Igazságügyi Együttműködés megteremtése
▪ A belső piac megteremtésével és a schengeni övezet létrehozásával az Unió területének nagy
részén megvalósult a személyek szabad áramlása. A Bel- és Igazságügyi Együttműködés
lehetőséget biztosított arra, hogy a tagállamok kiépítsék a szabadság, biztonság és a jog
érvényesülésének térségét.
● szabadság térsége = szabad mozgás feltételeinek megteremtése (utazási okmányok,
közös vízum-, menekült- és bevándorláspolitikára, határrendészeti együttműk.)
● biztonság térsége = nyomozó hatóságok együttműködése
● jogérvényesítés = a bírósági hatalom kölcsönös elismerése és végrehajtása
▪ A Bel- és Igazságügyi Együttműködés döntéshozó szerve a Miniszterek Tanácsának olyan
formációja, amelyben a tagállamokat a bel- és igazságügyi miniszterek képviselik. A
döntéshozatal egyhangúsággal történt (kormányközi együttműködés egyik formája)
o A Maastrichti Szerződés rendelkezett az Európai Tanács szerepéről. Továbbra is az Unió csúcsszerve maradt,
egy olyan jogilag szabályozott működésű politikai testület, amelynek feladata, hogy az Európai integráció három
pillére felett a legfontosabb politikai, stratégiai döntések meghozataláról gondoskodjon. Ezen felül a II.
pillérben az Európai Kül- és Biztonságpolitikai kérdésekben jogalkotó hatásköre is volt.
o A Maastrichti Szerződés megteremtette az uniós polgárság intézményét is 🡪 közvetlen közjogi kapcsolat az EU
polgárai és az Unió között
o Gazdasági és Pénzügyi Unió megteremtését tűzi ki célul. Tagállamok közös pénze az euró. Az egységes
pénzügy rendszerhez történő csatlakozás a tagállamok jogi kötelezettsége 🡪 mely alól csak az Egyesült Királyság
és Dánia kapott felmentést.
o A Maastrichti Szerződés két részből áll:
● magában foglalja az Európai Unió létrehozásáról szóló Szerződést, másrészről
● az Európai Gazdasági Közösség létrehozásáról szóló Szerződés módosítását, melynek neve a
továbbiakban: Európai Közösség létrehozásáról szóló Szerződés
Negyedik bővítés: 1995. Ausztria, Finnország, Svédország (EU 15 tagállamra bővült)
AMSZTERDAMI SZERZŐDÉSt: 1997-ben írták alá és 1999-ben lépett hatályba, két részből áll:
o Európai Közösséget alapító Szerződés módosításából
o Európai Unióról szóló Szerződés módosításából
4
A legjelentősebb változásokat a III. pillér területén hozta. A pillér nevét a Bel- és Igazságügyi együttműködésről
átkeresztelték Büntető Ügyekben Való Rendőrségi és Igazságügyi Együttműködésre. (Az illegális bevándorlás, a vízumpolitika, a
menekültügy és a polgári ügyekben történő igazságügyi együttműködés átkerült a szupranacionális I. pillérbe.)
Az Amszterdami Szerződéssel vált a schengeni megállapodások eredményeként létrejött az ún. schengen acquis (áki),
mely az EU jogának szerves része. Az Amszterdami Szerződés óta tehát a schengeni övezethez is kötelező csatlakozni,
ám a csatlakozáshoz (az eurózónához való csatlakozáshoz hasonlóan) bizonyos feltételeket teljesíteni kell.
● Schengen I. megállapodás (1985) célja: fokozatosan fizikailag is lebontsák egymás között a határokat és fokozatosa
kölcsönösen eltöröljék a határellenőrzéseket.
● Schengen II. Végrehajtási Egyezmény (1990), eltörölték a személyek ellenőrzését a közös határátkelőkön és közös
vízumpolitikát vezettek be. (jelenleg az EU valamennyi tagja részese, Magyarország 2007.12.21-én csatlakozott)
NIZZAI SZERZŐDÉS:
A ’90-es évek közepétől a közép-, és kelet-európai országok egyre jobban szerettek volna az EU teljes jogú tagjává válni.
Az EU politikai és gazdasági feltételeket támasztott a tagjelölt országokkal szemben. Az EU hangsúlyozta, hogy
saját magának is intézményi reformokat kell végrehajtania, hogy képes legyen befogadni a csatlakozásra váró új
tagállamokat is.
Az intézményi reform legfontosabb eleme a szavazati arányok meghatározása a Tanácsban, valamint a képviselői
helyek számának rögzítése az Európai Parlamentben a tagjelölt országok számára is.
A Nizzai Szerződés rögzítette a tagjelölt országok szavazatszámát. A szavazatszám nemcsak azért fontos, mert
közvetlenül meghatározza a tagállam befolyásolását a születendő döntésre, de azért is, mert mértéke egyenesen arányos
a tagállam politikai mozgásterének mértékével, milyen kompromisszumot tud kicsikarni a többi tagállamból egy adott
döntés támogatásához (bargaining power).
A Nizzai Szerződés legfontosabb intézményi változása abban állt, hogy az Európai Bíróság jelentős munkaterhe miatt
egy újabb bírói fórumot teremtettek az Európai jog alkalmazásával és értelmezésével kapcsolatos jogviták elbírálására.
🡪Elsőfokú Bíróság (Lisszabon óta Törvényszék), melynek döntései ellen az Európai Bírósághoz lehetett fellebbezni.
A Nizzai Szerződés (2001-ben alá, és 2003-ban lépett hatályba) is két részből áll,
o egyrészt az Európai Közösséget létrehozó Szerződés módosításából
o másrészt az Európai Unióról szóló Szerződés módosítása
Az ötödik bővítés:
Az Európai Unió a ’90-es évek elején a térség országaival eleinte csak társulási megállapodások („Európa
megállapodások”) megkötésére volt kész, így pl. Lengyelországgal, Szlovéniával és Magyarországgal. Az Európai Unió
az alábbi feltételeket támasztotta 1993-ban a csatlakozni kívánó tagállamokkal szemben „koppenhágai kritériumok”:
o megszilárdult jogállam és parlamenti demokrácia
o emberi és kisebbségi jogok védelme
o működő piacgazdaság, amely képes elviselni a belső piaci verseny nyomását, konvergencia feltételek vállalása
o nemzeti jogharmonizáció, európai jog átvétele
o az Unió kész legyen újabb tag felvételére anélkül, hogy az integráció lendülete csorbát szenvedne
A Csatlakozási Szerződés 2004.05.01-jén lépett hatályba („ősrobbanás bővítés” – egyszerre tíz tagállam csatlakozását
valósította meg).
A hatodik bővítés: 2007. -Bulgária és Románia
Út az Alkotmányos Szerződés felé

A Nizzai Szerződés sok tekintetben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az Európa Tanács 2001-ben laeken-i
csúcson új reformokat határozott meg, változások fő iránya:
- át kell alakítani az EU intézményeit, hogy alkalmasak legyenek az erősödő és bővülő globális szerepvállalásra.
Polgárközelibb Európát kellett kialakítani, átláthatóan működő, hozzáférhető intézményekkel és joganyaggal. Ennek
érdekében az Európai Unió joganyagát egyszerűsíteni, és egy egységes dokumentumba kellett rendezni. A cél az volt,
5
hogy az Unió működése mindenki számára elérhetővé és felfoghatóvá váljék, vagyis annak céljait, mechanizmusát a
polgárok is megérthessék, hogy könnyebben tudjanak azonosulni azzal.
- orvosolni kellett a demokrácia-deficitet: ami abból állt, hogy a közvetlenül választott képviselőkből álló Európai
Parlament a delegált kormánytagokból álló Tanácshoz képest még mindig kisebb szerepet játszott a döntéshozatali
folyamatokban.
- szükséges volt az Unió és a tagállamok hatásköreinek pontos elkülönítése. A hatásköri rendet ugyanis addig nem az
alapító szerződések szabályozták, hanem azt az Európai Bizottság fejlesztette ki a joggyakorlatában.
- A szerződéses reform demokratikus, átlátható előkészítése érdekében megalkották az ún. Európai Konventet. A
Konvent kezdettől fogva alkotmányozó gyűlésnek tekintette magát azzal a célkitűzéssel, hogy egyetlen, összefüggő
alkotmányos dokumentumot fog a kormányközi konferencia elé terjeszteni. 2003-ban az Európai Tanács elé
terjesztette az általa javasolt szerződéstervezet szöveget. A tagállamok 2004-ben Rómában írták alá az Alkotmányos
Szerződést 🡪 csak 18 állam erősítette meg 🡪 elbukott.
Az EU vezetői 2007-ben tartották meg és elfogadták a Reformszerződés elnevezésű megállapodást, amit Lisszabonban
írtak alá, de csak 2009 decemberében lépett hatályba.
A Lisszaboni Szerződés
A Reformszerződés rendelkezései adják az EU jelenleg hatályos alkotmányos berendezkedésének alapjait. A Lisszaboni
Szerződés lényegében integráns formában megőrizte az Alkotmányos Szerződés vívmányait. A reformok elfogadása
érdekében le kellett mondani:
o a föderális berendezkedésre emlékeztető elnevezésekről (pl: külügyminiszter, európai törvény, európai
alkotmány)
o arról, hogy az EU alapvető normáit egyetlen dokumentumba rendezzék,
o az európai szimbólumok szerződésbe iktatásáról (mint jelmondat, zászló, himnusz)
6
3. Az Európai Tanács és elnöke
Az Európai Tanácsot, mint az Unió hivatalos szervét meg kell különböztetni az Európa Tanácstól, amely az EU
intézményi keretein kívül elhelyezkedő regionális nemzetközi szervezet.
Az Európa Tanács létrehozatalára 1949-ben, strasbourg-i székhellyel került sor. A szervezet jelenleg 47 tagállamot számlál. Fő célja
a demokratikus európai normák őrzése és fejlesztése, valamint az emberi jogok védelme 🡪 Emberi Jogok Európai Egyezménye, illetve ennek
keretében felállított Emberi Jogok Európai Bírósága, amely az emberi jogok legfontosabb bírói fóruma az európai kontinensen.
Az Európai Tanács az EU legmagasabb szintű döntéshozó szerve, bizonyos esetekben a legmagasabb szintű
jogalkotó grémiuma is. 🡪 EU csúcsszerveként is szokás említeni.
Az EU állam- és kormányfőiből áll (állam-, vagy kormányfő vesz részt, attól függően, hogy a nemzeti jogrend szerint ki
a végrehajtó hatalom feje az adott tagállamban), de részt vesz a tanácskozásokon az Európai Bizottság elnöke, valamint
valamennyi tagállam külügyminisztere.
Az Európai Tanács létrejötte

Kezdetben nem tervezték az európai integráció részévé tenni. 1969-ben vezették be, hogy az állam-, és kormányfők
rendszeres időközökben találkozzanak. Üléseiken megállapodnak a legfontosabb politikai irányokban, ezt követően a
technikai kérdések egyeztetése már alacsonyabb szinten folytatódik.
Ezeket a csúcstalálkozókat az Egységes Európai Okmány emelte be a közösségi jogba, a Tanács tevékenységének
részletesebb szabályozása az EU Szerződésében jelent meg. A Lisszaboni Szerződés 2009-től az Unió intézményévé
tette az Európai Tanácsot.
Az Európai Tanács feladatai

Alapvetően nem jogalkotó testület, hanem politikai döntéshozó szerv. Elsődleges feladata, hogy meghatározza az EU általános
politikai irányait, és megadja az Unió fejlődéséhez szükséges ösztönzést.
A soros elnökség
A tagállamok rotációs rendszerben féléves ciklusokban váltják egymást az EU élén. A soros elnökséget ellátó tagállam hívja
össze az Európai Tanács, az Európai Unió Tanácsa és ezek előkészítő bizottságainak üléseit, egyúttal betölti a levezető
elnök szerepét. Nagy befolyásoló erőt jelent, hogy a soros elnökség határozza meg az EU Tanácsával kapcsolatos
valamennyi intézmény napirendi pontjait. (Magyarország 2011. január)
Az Európai Tanács elnöke

A Lisszaboni Szerződés egyik intézményi újítása, hogy bevezette az Európai Tanács elnökének tisztségét. Az elnököt az
Európai Tanács választja minősített többséggel, 2,5 éves időtartamra. Mandátuma egyszer, azonos időtartamra
meghosszabbítható. Ma már az Európai Tanács állandó elnökét tekintik az EU kvázi elnökének. Feladata az Európai
Tanács munkájának előkészítése és folyamatosságának biztosítása, ideértve a Tanács üléseinek összehívása és az azokon
való elnökölés. Az elnök nemzetközi dimenzióban a legmagasabb szinten képviseli az EU-t. (jelenleg Donald Tusk)
Az Európai Tanács ülései

A Reformszerződés hatályba lépése óta minden félévben két ülést tart. Az üléseket Brüsszelben, vagy annak a tagállamnak a
területén szokták tartani, amelyik a soros elnökséget látja el. A rendes ülések két napig tartanak; az ülések végén a
megszületett döntésről ún. elnökségi következtetéseket ad ki a soros elnökséget ellátó tagállam, amely a legfontosabb
politikai megállapodást foglalja magába.
Az Európai Tanács működésével kapcsolatos adminisztratív teendőket a Főtitkárság látja el. Az Európai Tanács:
o stratégiai döntéseket hoz,
o egyeztetéseket végez és
o politikai megállapodások létrejöttét készíti elő.
o Külpolitika terén jogot is alkot, határozatokban dönti el a külpolitikai cselekvés irányát, ezek valamennyi uniós
jogállamra nézve kötelező erővel bírnak.
o Jogi aktusokat is hozhat
o A gazdaságpolitika és a foglalkoztatáspolitika területén „következtetéseket” fogad el.
o 27 tagú szervezet
7
4. Az Európai Unió Tanácsa
Az Európai Unió Tanácsa nem egyenlő az Európa Tanács és az Európai Tanács intézményével. Egyszerűbben
Tanácsnak is szokták nevezni, korábban a Miniszterek Tanácsa volt az intézmény elnevezése. Az EU legfontosabb
jogalkotó szerve, a tagállami érdekek érvényesítésének fóruma.
A Tanács összetétele
A tagállamok miniszteri szintű képviselőiből áll. Minden tagállamot egy miniszter képvisel, aki a tagállami érdekeket
jeleníti meg a döntéshozatal során. A tárgyalásra kerülő kérdésektől, aktuális napirendtől függ, hogy melyik miniszter
képviseli a tagállamot.
A Tanácsi formációk
EU Tanácsa többfajta összetételben működik, az EUSz. két formációt említ, a többi formációval az Európai Tanács
minősített többséggel dönt.
Általános Ügyek Tanácsa: a legfontosabb általában a belső piaci kérdéseket érintő jogszabályalkotással kapcsolatos
ügyekben jár el. A tagállamokat a külügyminiszter képviseli.
Külügyek Tanácsa: szintén a külügyminiszter képviseli. A Lisszaboni Szerződés újítása. Nincs éles elhatárolás a két
tanácsi formáció között. Az Általános Ügyek Tanácsának ülését közvetlenül követi a Külügyek Tanácsa
ülése, ugyanazokkal a résztvevőkkel.
Ecofin: a Gazdasági és Pénzügyek Tanácsa: a gazdaság és pénzügyekért felelős miniszterek vesznek részt. Piaci
műveletekkel, tőkemozgással és harmadik országoknak nyújtott pénzjuttatásokkal kapcsolatos kérdéseket
tárgyal, előkészíti az Unió teljes költségvetését.
Bel-, és Igazságügyi Tanács: a tagállamok közötti rendőrségi együttműködéssel és a Schengeni övezet kiterjesztésével
összefüggő feladatokat tárgyalja.
Közlekedési, Hírközlési és Energiapolitikai Ügyek Tanácsa: a transzeurópai hálózatok kiépítésének és hatékony
működtetésének kiemelt célját jeleníti meg.
Foglalkoztatáspolitikai, Szociálpolitikai és Fogyasztóvédelmi Ügyek Tanácsa: egészségügyi ellátások, a
munkához jutás, illetve a munkakörülmények színvonalának javítása
Környezetvédelmi Tanács: környezet minőségének megőrzése és javítása, a regionális környezetvédelmi problémák
megoldásának szorgalmazása, természeti erőforrások ésszerű felhasználása.
Mezőgazdasági és Halászati Tanács: vidékfejlesztési, mezőgazdasági és halászati intézkedések finanszírozása
Oktatás, az Ifjúság és a Kultúra Ügyeivel foglalkozó Tanács: évente 3 alkalommal tanácskoznak a miniszterek a
szakterületükhöz tartozó, európai jelentőségű kérdésekről.
COREPER:
A Tanács ülésein jelen lévő miniszterek a döntéshozatalban vesznek részt, a döntések előkészítése alacsonyabb szinten
folyik. Az Állandó Képviselők Bizottsága (COREPER) a legmagasabb szintű és legjelentősebb döntés-előkészítő szerv
a tanácsi munkafolyamatban. A tagállamok Brüsszelben, az Unió mellett működő állandó képviseleteinek a vezetőiből
áll. Elnöke a soros elnökséget betöltő tagállam brüsszeli nagykövete. Kétféle felállásban működik:
● COREPER I.: az állandó brüsszeli képviselők helyettesei, hatásköre: mezőgazdaság, a belső piac, az oktatás és
szociális kérdések. 27 tagú
● COREPER II.: az állandó képviselőkből áll, elsősorban a kül-, és gazdaságpolitika és pénzügyi kérdések jogi
előkészítésével foglalkozik. 27 tagú
A COREPER munkáját több 100 tanácsi munkacsoport és bizottság segíti, ezekben szakértői szintű döntés-előkészítés
folyik.
Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság (EKTB)

Az EU-val összefüggő hazai kormányzati tevékenység irányítása és összefogása érdekében hozták létre. Az EKTB-t
o a különböző tanácsi munkacsoportokban részt vevő magyar képviselők alkotják
o hetente ülésezik
o elsődleges feladata, hogy előkészítse a Tanács és a COREPER üléseit,
o meghatározza a képviselendő magyar álláspontot,
o és a szakértői csoport javaslatai alapján továbbítsa azt az Állandó Képviselethez.
Főtitkárság:
o feladata a Tanács több ezer fős adminisztratív szervezetének irányítása
8
o élén a főtitkár és a főtitkár-helyettes áll
CORTESY: Európai levelezők

Feladata, hogy az egyes tagállami minisztériumokban előkészítsék az uniós ügyeket. A nemzeti levelezők azt biztosítják,
hogy az uniós jogszabálytervezetek eljussanak megfontolásra a tanácsi munkacsoportokhoz, hogy megkezdődhessen a
tagállami közigazgatási egyeztetés, a nemzeti álláspont kialakításának folyamata.
A Tanács Jogi Szolgálata Itt zajlik az EU által kötött legfontosabb nemzetközi megállapodások kidolgozása.
Politikai Tervező és Korai Előrejelző Egység: Célja, hogy a nemzetközi eseményeket figyelve feltárja a világ
válságövezeteivel kapcsolatos helyzeteket, és tanácsot adjon az EU-nak az általa képviselendő álláspontról.
Döntéshozatal a Tanácsban
o A kül- és biztonságpolitika, a szociális biztonságra vonatkozó intézkedések és az adójog kérdéseiben 🡪 egyhangú
szavazással történik (minden tagállamot 1 szavazat illeti meg)
o A többi esetben 🡪 minősített többséggel hozzák meg a döntéseket. (főszabálynak tekinthető a Tanácsban)
A Lisszaboni Szerződés reformja: Fokozatos változást vezet be a szavazás metódusában, amely három ciklust
különböztet meg:
1. 2009.12.01 – 2014.10.31.:
o
a tagállamok eltérő szavazati súllyal bírnak.
o
a 27 tagállam súlyozott szavazatainak száma: 345
o
255 támogató szavazat kell
o
a leadott szavazatoknak az Unió népességének legalább 62%-át kell képviselnie
2. 2014.11.01-től
o minden tagállamnak egy szavazata lesz
o megszűnik a szavazatok súlyozása
o legalább 55%, de legkevesebb 15 tagállam támogatása szükséges és a támogató államok az Unió
összlakosságának minimum 65%-át képviseljék
o minden más javaslat esetén a tagállamok 72%-ának kell támogatnia, valamint az Unió összlakosságának
minimum 65%-át képviseljék
3. 2014.11.01 – 2017.03.31
o bármely tagállam kérésére a minősített többséget a korábbi (2014.10.31-ig alkalmazott) metódus alapján kell
számítani: átmeneti periódus
o A Tanács valamennyi formációjában alkalmazzák.
A luxemburgi kompromisszum továbbélése

Előzmény: DeGaulle szerint a többségi szavazás sértette Franciaország érdekeit, ezért visszahívta a Tanácsból
képviselőjét 🡪 „üres szék politikája” 🡪 erre született a luxemburgi kompromisszum.
Amennyiben az Unió népességének 19,5%-át kitevő tanácsi tagok nem értenek egyet egy jogszabályjavaslattal, akkor
kérhetik a luxemburgi formula alkalmazását:
o bár a többségi döntési eljárás elfogadható, amennyiben egy vagy több ország alapvető fontosságú érdeke forog
kockán, a Tanács tagjai ésszerű időn belül törekednek olyan megoldást kidolgozni, melyet valamennyi tagállam
elfogadhat
o egyetlen tagállam sem akadályozta meg a többségi döntést
9
5. Az Európai Bizottság
Feladatkörét tekintve az uniós intézményrendszer legsokoldalúbb tagja, amely egyszerre lát el:
● javaslattevő, ● jogalkotási ● végrehajtási feladatokat.
● döntéskezdeményező ● ellenőrzési
● döntés-előkészítő ● képviseleti, valamint
A Bizottság elnevezés szűkebb értelemben az intézményt vezető, a tagállamok számára megegyező számú biztosból álló
politikai testület, a biztosok kollégiumát jelenti, tágabb értelemben pedig az irányításuk alatt működő több tízezer fős
tisztviselői karra utal.
Szupranacionális szerv, működése során kizárólag az uniós érdekeket tarthatja szem előtt, azokat kell előmozdítania és
képviselnie.
Bizottság összetétele
BIZTOSOK: A biztosok kollégiuma jelenleg a tagállamok egy-egy állampolgárából, azaz 27 biztosból áll. Beleértve az
elnökét, valamint az Unió külügyi- és biztonságpolitikai főképviselőjét, aki a Bizottság egyik alelnöke.
2014.11.01-én kerül sor a rotációs rendszer bevezetésére, ekkortól a Bizottság a tagállamok 2/3-val megegyező számú
tagból fog állni.
Biztosi kinevezés feltételei:

● valamely tagállam állampolgárságával kell rendelkeznie
● függetlenségükhöz nem férhet kétség
● általános alkalmasság és európai elkötelezettséggel kell rendelkezniük a feladataik teljesítéséhez
● vezetői és szakmai ismeretek
● rendelkezzen az aktuális kormány-, illetve a kormánypártok bizalmával és támogatásával, mivel a biztost az
adott tagállam kormánya jelöli.
Bizottság tagjainak kinevezési eljárása

Az egyik legbonyolultabb és politikailag legkényesebb folyamat.
● Az Európa Tanács minősített többséggel javaslatot tesz az Európai Parlamentnek a Bizottság elnökének jelölt
személyre vonatkozóan. Az elnöknek jelölt személyt az EU Parlament tagjainak többségével választják meg.
● A Tanács a megválasztott elnökkel közös megegyezésben elfogadja az azon további személyeket tartalmazó listát,
akiket a Bizottság tagjaivá kíván kinevezni. E személyeket a tagállamok javaslatai alapján kell kiválasztani.
Megjelölésre kerül, hogy a tagállamokból érkező egyes biztos jelöltek a Bizottságon belül mely tevékenység, illetve
terület felügyeletét szándékoznak majd ellátni. A biztosok soha nem a saját tagállamukat képviselik a Bizottságban.
● A biztosjelöltekről szóló tanácsi döntést követően az EU Parlament illetékes szakbizottságai valamennyi jelöltet
egy meghallgatási eljárásnak veti alá. (szakmai és személyi alkalmasság vizsgálata)
● Az EU Parlament szavaz a Bizottság elnökének-, a Bizottság többi tagjának-, valamint az Unió külügyi és
biztonságpolitikai főképviselőjének – mint a testületnek – a jóváhagyásáról. E jóváhagyás alapján a Bizottságot az
Európai Tanács nevezi ki, minősített többséggel.
● A Bizottság hivatali ideje (a Maastrichti Szerződés óta) 5 év, amely megegyezik a Parlament hivatali ciklusával.
A Bizottság elnöke Meghatározó befolyással rendelkezik az intézmény egészének működésére. Felelős:

● meghatározza a Bizottság működésére vonatkozó politikai iránymutatásokat, céljából irányítja a Bizottság
munkáját
● megállapítja a Bizottság belső szervezetét, dönt a feladatok csoportosításáról és elosztásáról
● a Bizottság bármely tagját felhívhatja lemondásra 🡪 az érintett biztos köteles annak eleget tenni
● a Bizottság tagjai számára külön tevékenység területeket jelölhet ki (Bizottság munkájának előkészítése,
bizottság határozatainak végrehajtása)
● képviseli a Bizottságot, összehívja, előkészíti és vezeti a Bizottság üléseit, heti rendszerességgel
Az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője
● A főképviselő irányítja az Unió közös kül- és biztonságpolitikáját, munkáját az európai külügyi szolgálat segíti.
● Egyrészt javaslataival vesz e politika alakításában
● a másrészt a Tanácstól kapott felhatalmazás alapján végrehajtja azt
10
● kettős intézményi kötődés: egyszerre tölti be Külügyek Tanácsának az elnöki tisztét, valamint a Bizottság egyik
alelnöki posztját
● feladatainak nagyobbik része a Tanács működéséhez kapcsolódik
● a Bizottságon belüli feladatainak gyakorlása során a Bizottság működésére irányadó eljárások szerint jár el.
A biztosi kabinetek
- A Bizottság mindegyik tagja saját kabinettel rendelkezik, amely segíti a feladatai ellátásában és a Bizottság
határozatainak előkészítésében. (max. 6 fős, ebből max. 3 főnek lehet azonos állampolgársága a biztossal, kivéve
kabinet vezetője vagy annak helyettese)
- szervezik a biztosok munkáját, részt vesznek a biztosok közötti munka koordinálásában
- a biztosok kapcsolatát is fenntartja saját tagállamukkal
A Bizottság főtitkára
● A bizottságon belüli koordináció legfontosabb szereplője a Bizottság főtitkársága, amelynek elsődleges feladata
a szervezetrendszer működtetése
● vezetője a főtitkár, aki hetente találkozik a biztosi kabinetek vezetőivel és a főigazgatókkal
● segíti az Elnököt, a Bizottság munkájának előkészítésében és üléseinek megtartásában
● részt vesz a biztosok kollégiumának ülésein
● felügyeli, hogy a határozathozatali eljárásokat megfelelően alkalmazzák és
● gondoskodik a határozatok végrehajtásáról, valamint
● ő tartja a kapcsolatot a többi uniós intézménnyel.
Főigazgatóságok és szolgálatok
● A bizottságon belüli szervezeti egységek a főigazgatóságok és azokkal egyenrangú szolgálatok
● A főigazgatóságok és a szolgálatok igazgatóságokból, az igazgatóságok pedig csoportokból állnak
● A főigazgatóságok munkájáért főszabályként egy-egy biztos felelős
● a tagállami minisztériumokhoz hasonlítható szervezeti keretek között működnek, ezekben zajlik az egyes uniós
szakpolitikákkal kapcsolatos döntés-előkészítő, jogalkotó és végrehajtó munka
● a Bizottság székhelye Brüsszelben és Luxembourgban van, emellett
● valamennyi tagállamban rendelkezik képviseleti funkciót ellátó irodákkal,
● a világ fővárosaiban pedig delegációkat működtet.
Döntéshozatali eljárások a Bizottságban

● A Bizottság döntéseinek előkészítése többnyire a főigazgatóság valamely alsóbb szintű szervezeti egységében
kezdődik, majd a döntést általában a biztosok kollégiuma hozza meg.
● A döntés-előkészítés során a javaslatot szolgálatközi egyeztetésre bocsátják, valamint értesíteni kell róla a
Főtitkárságot is.
● A Jogi Szolgálat véleményét minden előterjesztés esetén kötelező kikérni.
● A Bizottság a döntéseit 4 különböző eljárás keretében hozza meg:
1. szóbeli eljárás: a biztosok kollégiumának ülésein születik meg a döntés, hetente egyszer, egyszerű többség 🡪
egyhangúság
2. írásbeli eljárás: a javaslatot a Bizottság valamennyi érintett szervezeti egysége és a Jogi Szolgálat is
jóváhagyta, akkor lehet a testület hozzájárulását írásbeli eljárás útján megszerezni
3. felhatalmazási eljárás: A Bizottság egy vagy több tagját felhatalmazhatja (kollektív felelősség elve), hogy
nevében és az általa meghatározott feltételek szerint és korlátok között irányítási vagy igazgatási
intézkedéseket tegyen.
4. hatáskör átruházási (delegálási) eljárás: a Bizottság átruházhatja a főigazgatókra és a szolgálatok vezetőire
azt a hatáskört, hogy nevében és az általa meghatározott feltételek és korlátok között irányítási vagy
igazgatási intézkedéseket tegyen.
A Bizottság és tagjainak függetlensége:

● A Bizottságnak az Unió általános érdekeit kell előmozdítania, amely feladatát csak függetlenül eljárva képes
teljesíteni.
● Feladatainak ellátása során teljes mértékben független, a Bizottság tagjainak tartózkodniuk kell a
kötelezettségeikkel vagy a feladataik ellátásával összeegyeztethetetlen cselekedetektől.
11
● Az intézményi függetlenség mindenekelőtt a kormányzati szerves utasításaitól és befolyástól való függetlenséget

jeleni, de tágabb értelemben minden külső behatástól való mentességet is.
● A szerződés szerint a Bizottság tagjai nem kérhetnek és fogadhatnak el utasításokat semmilyen kormánytól,
intézménytől, szervtől vagy más szervezettől.
Összeférhetetlenségi szabályok:
● A Bizottság tagjai hivatali idejük alatt nem fogytathatnak semmilyen egyéb – akár kereső, akár ingyenes
foglalkozást. Hivatalba lépésükkor ünnepélyes kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy hivatali idejük alatt és
annak lejárta után is tiszteletben tartják a hivatalukból eredő kötelezettségeiket.
● A magatartási kódex értelmében a mellékfoglalkozás tilalma nem abszolút, ez alól a Bizottság elnöke adhat
felmentést. A biztosok bejelentés és engedély nélkül tarthatnak ingyenes előadásokat az integráció érdekében,
részt vehetnek rövidebb időre szóló ilyen tárgyú kutatásokban, valamint vállalhatnak fizetéssel nem járó
tiszteletbeli megbízatást politikai, kulturális vagy jótékonysági egyesületnél.
● Összeférhetetlen a biztosi megbízatással bármilyen tagállami kormányzati tisztség betöltése, valamint az
Európai Parlamentben való képviselőség. (a biztosok nem fogadhatnak el 150 eurót meghaladó értékű
ajándékokat, ill. az esetleges kitüntetések, díjak és egyéb elismerések is bejelentési kötelezettség alá esnek az
elnök felé).
● A biztos köteles a Bizottságot a biztosi hivatalának megszűnését követő 1 éven belül elvállalni tervezett
tevékenységéről kellő időben értesíteni, amely dönt arról, hogy az adott tevékenység összeegyeztethető-e a
biztosra vonatkozó kötelezettségekkel.
● Amennyiben a Bizottság valamely hivatalban lévő vagy korábbi tagja megsérti az összeférhetetlenséggel
kapcsolatos kötelezettségeit, akkor a Bíróság – Tanács vagy a Bizottság kérelmére az érintett tagot felmentheti
vagy megvonhatja tőle a nyugdíjjogosultságát vagy az azt helyettesítő egyéb juttatásokhoz való jogát.
Az elszámoltathatóság eszközei:
● Az elszámoltathatóság általános értelemben a meghozott döntésekért való felelősségvállalást, illetve a döntések
megfelelő indokolásának és magyarázatának a kötelezettségét takarja.
● Az elszámoltathatóság illetve az átláthatóság elvének egy speciális területe a Bizottság dokumentumaihoz
történő szabad hozzáférés kérdése.
● A Bizottság tevékenysége felett általános jelleggel az Európai Bíróság gyakorol ellenőrzési jogot.
● A Bizottság pénzügyi-költségvetési tevékenysége feletti kontroll belső (a Bizottság Belső Ellenőrzési Szolgálata)
és külső (Európai Számvevőszék) könyvvizsgálókon keresztül történik.
● Számos területen (pl.uniós polgárság, szociális kérdések, Unió pü-i-helyzete) áll fenn jelentéstételi
kötelezettsége
● A Bizottság testületileg az Európai Parlamentnek tartozik felelősséggel, az a Bizottság munkájának ellenőrzését
végzi. A Bizottság a Parlament bármely ülésén részt vehet, és kérésre bármikor felszólalhat, valamint szóban és
írásban köteles válaszolni a Parlament vagy annak tagjai által hozzá intézett kérdésekre.
● Az ellenőrzésben részt vesz még az európai ombudsman is, akinél az arra jogosultak panasszal élhetnek a
Bizottságon belül esetleg előforduló hivatali visszaélés gyanúja esetén.
A biztosi megbízatás megszűnésének okai és esetei

● 5 éves hivatali idő ● felmentéssel ● az Európai Parlament
lejártával ● a Bizottság elnökének által elfogadott
● biztos halálával felhívására történő bizalmatlansági indítvány
● lemondással lemondással esetén
A Bizottság feladatai:
A Szerződés értelmében a Bizottság legfontosabb célkitűzése, hogy előmozdítsa az Unió általános érdekeit és ehhez
kapcsolódva megtegye a megfelelő kezdeményezéseket. A Szerződés az uniós érdekek védelme mellett 7 konkrét
területet jelöl meg a Bizottság feladataként:
1. A Szerződések, valamint az intézmények által a Szerződések alapján elfogadott intézkedések alkalmazásáról

való gondoskodás (ebben a feladatkörben egyszerre van jelen a végrehajtó és a jogalkotó funkció)
1) a Bizottság eredeti (végrehajtási) jogalkotási hatáskört gyakorol, mivel a Szerződések tartalmaznak ilyen
felhatalmazó rendelkezéseket, pl.:
12
● rendeletben szabályozhatja a tagállami munkavállalók jogának gyakorlását, hogy más tagállam területén
maradhassanak foglalkoztatásuk megszűnését követően is.
● versenyjog területén határozatokat hozhat
● tagállamokkal együttműködve saját felelősségére végrehajtja az uniós költségvetést
2) a Bizottságra delegált (származékos) jogalkotási hatáskört gyakorol
a Bizottságnak a származékos jogalkotó hatáskörét, illetve döntéshozatali módszerét nevezik
komitológiának, amelyben a Bizottságra delegált jogalkotó hatáskört a Tanács részéről tagállami
szakértőkből álló, ún. komitológiai bizottságok ellenőrzik.
2. Felügyeli az uniós jog alkalmazását

A Bizottság a „Szerződések őreként” a Bíróság ellenőrzése mellett felügyeli az uniós jog alkalmazását. Az uniós
jogrendszer hatékony működésének feltétele, hogy annak szabályait a tagállamok, az uniós intézmények, a polgárok
és a vállalkozások is tiszteletben tartsák.
3. Végrehajtja a költségvetést és irányítja a programokat

A Bizottság minden évben elkészíti a következő évre szóló költségvetés tervezetét; a már elfogadott költségvetés
vonatkozásában ellenőrző (ktg.vetés bevételi oldala) és végrehajtó (ktg.vetés kiadási oldala) feladatokat lát el.
4. Koordinatív, végrehajtó és igazgatási feladatokat lát el

Ez a hatáskör egy olyan általános szerződéses megfogalmazásnak tekinthető, amelyet az egyes uniós
szakpolitikáknál a Szerződések töltenek meg tartalommal. A Bizottságot az Unió ügynökségei és egyéb
decentralizált szervei segítik
5. Ellátja az Unió külső képviseletét

● a nemzetközi szervezetekben történő részvétel,
● Unió diplomáciai képviseletének ellátása,
● az Unió által egy vagy több harmadik országgal vagy nemzetközi szervezettel való nemzetközi
megállapodások megkötése
6. Javaslatokat tesz a jogalkotási aktusok elfogadására

Az Unió jogalkotási aktusait kizárólag a Bizottság javaslata alapján lehet elfogadni. A Bizottság jogalkotás-
kezdeményezési joggal rendelkezik, amely azt jelenti, hogy folyamatosan javaslatokat készít új és módosító jogi
aktusokra a Tanácsnak és a Parlamentnek. 🡪 a szinte kizárólagos jogalkotás-kezdeményezési jognak köszönhetően
a Bizottságnak minden más uniós intézménynél nagyobb befolyása van az uniós jogalkotásra. A Tanács és a
Parlament főszabályként nem alkothatnak uniós jogot olyan területen, amelyeken a Bizottság nem tesz javaslatot. A
jogalkotás-kezdeményezési jog azonban nem korlátlan és kizárólagos jogosítvány.
1) A politikai döntéseket hozó Európai Tanács felkérheti a Bizottságot valamilyen területen cselekvésre, azaz
pl. jogalkotási javaslatok megfogalmazására.
2) A Európai Parlament is felkérheti a Bizottságot olyan kérdésre vonatkozó javaslat előterjesztésére, amely a
Parlament megítélése szerint a Szerződések végrehajtása céljából uniós jogi aktus kidolgozását teszi
szükségessé. A Parlamentnek ez a „felkérése” semmiképpen nem jelent jogi kötelezettséget a Bizottság
számára.
3) A Tanács szintén felkérheti a Bizottságot, hogy végezze el a Tanács által a közös célkitűzések eléréséhez
szükségesnek tartott vizsgálatokat, és terjesszen be hozzá megfelelő javaslatokat.
A Bizottság jogalkotás-kezdeményezési jogához tartoznak még tágabb értelemben: a
- Fehér Könyvek (ágazati politikáról, vagy annak részterületéről készített átfogó összeállítás – intézkedési tervvel)
- Zöld Könyvek (vitaindító dokumentum az adott terület problémájának megoldására - intézkedési terv nélkül)
- Bizottsági közlemények (politikai kérdésről vagy napirendi vitáról készít átfogó elemzést, ill. értékelést)
7. Indítványt tesz az Unió tevékenységének éves és többéves programjára

Magában foglalja a Bizottság saját tevékenységére vonatkozó tervek meghatározását
13
6. Az Európai Parlament
A Parlament elődei:
1951-ben az ESZAK Közös Gyűlésével, majd 1957-től az Euratom, az EGK és az ESZAK közösen működtetett
Gyűlésével jelent meg az európai integrációban egy parlament jellegű szerv, amely az egyes nemzeti parlamentek
képviselőit tömörítő delegációból állt. Kizárólag konzultációs feladatuk volt. 1962-ben a Gyűlés úgy döntött, hogy a
jövőben Európai Parlamentnek nevezi magát.
Az Európai Parlament székhelyei:

● elsődleges székhely, ahol a plenáris ülésekre került sor: Strasbourg
● fontos parlamenti székhely, ahol a bizottsági üléseket tartják: Brüsszel
● Európai Parlament Titkársága: Luxemburg
Az Európai Parlament képviselői és választásuk

● Az Európai Parlamentet 1979 óta általános, közvetlen, titkos és arányos választásokon választják meg.
● Képviselőit 5 évre választják
● Hazánkban az európai parlamenti választásokat a Köztársasági Elnök írja ki
● a Parlament létszáma a Lisszabon Szerződés hatálybalépését követően 751 fő, de a jelenlegi 736 képviselővel választott
parlament mandátuma 2014-ig tart.
● hazánkból 21 képviselőt választanak a Parlament tagjai közé
Az Európai Parlament tisztségviselői

● A legmagasabb rangú tisztségviselője az Elnök, akit a képviselők maguk közül választanak meg. Az Elnök feladata
az ülések megnyitása, felfüggesztése és berekesztése. A Parlamentet nemzetközi kapcsolatokban és protokolláris
alkalmakkor továbbá bírósági vagy pénzügyi természetű ügyekben az elnök képviseli.
● Az Elnök munkáját 14 alelnök segíti. 🡪 Elnökség: Elnök + 14 alelnök
● Az Európai Parlament napi igazgatási feladatainak elvégzésében a választott tisztségviselők, a questorok segítik.
● Az Elnök, az alelnök és a questorok (szerepük a magyar OGY jegyzőihez hasonlít) mandátuma 2,5 évre szól.
● Az Elnökség feladatai:
o elsősorban a Parlament adminisztratív tevékenységének irányítása,
o utasításokkal látja el a Parlament igazgatási apparátusát,
o meghatározza a Főtitkárság szervezeti felépítését,
o megállapítja a tisztviselők és egyéb alkalmazottak igazgatási és pénzügyi helyzetére vonatkozó rendelkezéseket,
o elkészíti a Parlament előzetes költségvetési tervezetét
Az Európai Parlament pártcsoportjai

Az Európai Parlament tagjai az európai népet képviselik. Az egyes országokból megválasztott képviselők nem
honfitársaikkal ülnek egy csoportban, hanem a velük azonos politikai családhoz tartozó képviselőkkel. A pártcsoportok
megalakításának feltétele, hogy legalább 25 parlamenti képviselő csatlakozzon hozzá.
Az alábbi pártcsoportok alkotnak frakciókat: Magyarországról tag: Függetlenek: Jobbik

Európai Néppárt Fidesz
Szocialisták és Demokraták Progresszív MSZP, DK
Szövetsége
Európai Konzervatívok és Reformisták
Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért
Zöldek – Európai Szabad Szövetség LMP, Együtt-PM
Egyesült Európai Baloldal – Északi Zöld Baloldal
Szabadság és Demokrácia Európája
Határozatképessége, nyelvei, bizottságok
14
Az Európai Parlamentben a nagy létszám miatt a határozatképesség szabályai rugalmasak, a döntéshez általában
elegendő a jelen lévő képviselők egyszerű többsége. Az Európai Unió valamennyi hivatalos nyelve az Európai Parlament
hivatalos nyelve is.
Az Európai Parlamentben fontos előkészítő munka zajlik a parlamenti bizottságokban, a legfontosabbak:
● Belső piac és fogyasztóvédelem
● Nemzetközi kereskedelem
● Költségvetési Bizottság
● Regionális fejlesztési Bizottság
● Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság
● Petíciós Bizottság
● Külügyi Bizottság
A Bizottságoknak nagy jelentősége van a jogszabályalkotás során is. Az együttdöntési eljárás során a bizottsági
tervezetet az illetékes bizottság vagy bizottságok gyúrják át a Parlament részére elfogadható formába.
Az Ombudsman
Az Európai Parlament választja meg az európai ombudsmant, akinek az a feladata, hogy elsősorban az európai polgárok
beadványai alapján felhívja a figyelmet azokra az anomáliákra, amelyet az uniós szervek az európai jog alkalmazása során
elkövettek. Az európai ombudsman a Parlament által választott tisztségviselő, aki az uniós állampolgárok, illetve a
tartósan valamely tagállamban tartózkodó természetes vagy jogi személyek panaszait vizsgálja ki.
A Petíciós Bizottság az Európai Parlament egyik bizottsága, amely az Európai Unió intézményeinek vagy a tagállami
szerveknek az eljárása az európai jogot megsérti.
Az Európai Parlament hatáskörei

1.) önigazgatási hatáskör: szabadon választja meg tisztségviselőit, meghatározza struktúráját és elfogadja ügyrendjét
2.) részvétel a jogalkotásban
Mára a háttérbe szorult, de alkalmazzák pl. a versenyjog területén, a belső piaccal
- konzultációs
kapcsolatos mentességek, vagy az uniós állampolgároknak adható diplomáciai és
eljárás:
konzuli védelem esetében.
A Lisszaboni Szerződés a rendes jogalkotási eljárás bevezetésével és annak új
területekre való kiterjesztésével az Európai Parlamentet valódi társjogalkotóvá tette,
ezáltal a Tanáccsal egyenrangú jogalkotó intézményt hozott létre. (itt a jogszabály
tervezetét az Európai Bizottság dolgozza ki. Látni lehet az alapvető különbséget a
- rendes jogalkotási
nemzeti parlamentek és az EP között a hatásköröket illetően. Minden nemzeti
eljárás
parlamentnek lehetősége van arra, hogy egy jogszabálytervezetet maga
kezdeményezzen és tárgyaljon. Az EP viszont nem rendelkezik ezzel a jogosultsággal.
Ha a Bizottság nem alkot jogszabálytervezetet, akkor az EP nem tud foglalkozni egy
adott jogalkotási kérdéssel.
Különleges jogalkotási eljárás. Egyetértési jog illeti meg a Parlamentet az Unió és
- egyetértési eljárás: harmadik országok, illetve nemzetközi szervezetek közötti megállapodások tárgyalása
és megkötése során
Egy bonyolult, a rendes jogalkotási eljáráshoz hasonló eljárási típus, ahol az EP-nek
igen erős jogosítványai vannak. Az Unió éves költségvetését az EP és a Tanács
- költségvetési határozza meg. A Bizottság elkészíti a költségvetési tervezetet tartalmazó javaslatát az
eljárás: EP és a Tanács elé terjeszti. Ezt követően a Tanács elkészíti a tervezetre vonatkozó
indokolt álláspontját, amelyet az EP elé terjeszt. A költségvetési eljárás akkor zárul le,
ha a Parlament elnöke a költségvetést kézjegyével ellátja.
3.) politikai ellenőrző szerepében nagymértékben tudja az európai végrehajtó hatalom létrehozását, elmozdítását,
működését befolyásolni:
- a Parlament választja meg a Bizottság Elnökét.
- A biztosok kollégiumának kinevezésekor meghallgatja a jelölteket
- Bizalmatlansági indítványt tárgyalhat a Bizottság ellen, amelynek elfogadása a Bizottság kötelező lemondását
vonja maga után.
15
- A Parlament dönt a bizottsági jelentésekről, valamint a féléves programról
Demokráciadeficit
A ~ fogalma arra az alapvető problémára utal, hogy az uniós polgárok politikai értelemben nem képesek az Európai
Unió fejlődésének irányait oly mértékben meghatározni, mint ahogy azt a nemzeti politika szintjén tehetik. (Az EU-ban
sajnos nincs súlya az európai parlamenti választásoknak: nincsenek európai szintű pártok, csak pártszövetségek, amelyek
nem vallanak teljes mértékben egyező álláspontot az EU által követendő értékekről és célkitűzésekről.)
A ~ másik tényezője az, hogy az EU-ban általában túlzottan sok tisztségre kerülnek európai vezetők választás
hiányában, akik ezáltal kellő demokratikus kontroll nélkül végzik a tevékenységüket.
7. Az Európai Számvevőszék
● A Számvevőszék 1977-ben luxemburgi székhellyel megkezdte működését, az uniós pénzügyek ellenőrzésével foglalkozik
● a közösségi költségvetés kiadásait és bevételeit illetően a Számvevőszék által végzett külső ellenőrzés kiegészíti az
intézmények által folytatott belső ellenőrzéseket, valamint a zárszámadási eljárást.
● A Számvevőszéket a Maastrichti Szerződés emelte intézményi rangra.
A Számvevőszék összetétele és szervezete

- a Számvevőszék a tagállamok 1-1 állampolgárából álló testület
- tagjaira a tagállamok kormányai tesznek javaslatot olyan személyek közül, akik függetlenségéhez nem férhet kétség,
valamint saját államukban külső ellenőrzést végző szerveknél dolgoztak, vagy akik rendelkeznek a hivatal
betöltéséhez szükséges különleges képesítéssel.
- tagjait a javaslatok alapján az EP-tel való konzultációt követően a Tanács nevezi ki, titkos szavazással, 6 éves, megújítható
időtartamra.
- Elnökét a tagok maguk közül választják meg 3 éves, megújítható időtartamra. Az Elnök feladatai:
o összehívja és vezeti a Számvevőszék üléseit
o felelős az intézmény irányításáért, döntéseinek végrehajtásáért, valamint
o képviseli a Számvevőszéket a többi uniós intézménnyel szemben, a tagállami külső ellenőrző
szervekkel szemben, illetve a külkapcsolatokban
o feladatainak egy részét egy vagy több számvevőszéki tagra átruházhatja
- a Számvevőszéknek kb. 800 alkalmazottja van (ideértve az ellenőröket, a fordítókat és az ügyviteli alkalmazottakat)
- A Számvevőszék egy külső könyvvizsgáló céggel ellenőrizteti pénzügyi beszámolóit, eredményét nyilvánosságra
hozza.
Számvevőszék függetlensége
A Számvevőszék tagjai feladataik ellátása során teljes értékben függetlenek és az Unió általános érdekében járnak el.
Függetlenségi kritériumok:
● a tagállami kormányok csak olyan személyeket javasolhatnak, akik függetlenségéhez nem férhet kétség
● Számvevőszék tagjai hivatalba lépésükkor kötelezettséget vállalnak arra, hogy a hivatali idejük alatt és után
tiszteletben tartják a hivatalukból eredő kötelezettségeiket és különösen azt, hogy megbízatásuk megszűnését
követően feddhetetlenül és tartózkodóan járnak el kinevezések vagy előnyök elfogadásával kapcsolatban.
● Intézményi függetlenségét biztosítja a Szerződés, mely kimondja, hogy a tagok feladataik ellátása során nem kérhetnek és
fogadhatnak el utasításokat kormányoktól vagy más szervezetektől, továbbá tartózkodniuk kell a feladataikkal
összeegyeztethetetlen cselekedetektől.
Intézményi autonómia: az utasítások kérésének, illetve elfogadásának tilalmát jelenti. Ezt kiegészíti a tagok személyes
függetlenségét védő, ill. azt erősítő rendelkezések. Pl. 6 éves hivatali idő, másrészt a felmentésre irányadó szabályozás: a
Számvevőszék tagját csak akkor lehet hivatalából elmozdítani, ha az Európai Unió Bírósága teljes ülésben eljárva a
Számvevőszék kérelmére megállapítja, hogy már nem felel meg a kívánt feltételeknek vagy nem tesz eleget a hivatalából
eredő kötelezettségeknek.
● összeférhetetlenségi szabály: a Számvevőszék tagjai hivatali idejük alatt semmilyen egyéb foglalkozást nem folytathatnak
(kivéve oktatói, szerzői 🡪 arról, hogy ez összeférhetetlen-e a számvevőszéki tagsággal, arról külön bizottság dönt).
A Számvevőszék működése
A Számvevőszék vizsgálati jogköre kiterjed az Unió összes bevételére és kiadására vonatkozó elszámolásokra, valamint
az Unió által létrehozott valamennyi szerve, illetve hivatal minden bevételére és kiadásra vonatkozó elszámolásra,
amennyiben az ilyen vizsgálatot a szerv létesítő okirata nem zárja ki. A Számvevőszék által vizsgálható intézmények
16
közé tartozik az Európai Fejlesztési Alap (nem része az uniós költségvetésnek), az Európai Beruházási Bank és az
Európai Központi Bank (csak hatékonyság vizsgálat)
A Számvevőszék vizsgálatának szempontjai közé tartoznak

● a bevételek és kiadások jogszerűsége és szabályszerűsége,
● a pénzgazdálkodás hatékonysága és eredményessége.
Bármilyen szabálytalanság észlelése jelentéstételi kötelezettséget eredményez.
Jogszerűség vizsgálat A hatékonyság-, és eredményvizsgálat

● a Szerződéseknek, a nemzetközi ellenőrzési standardok figyelembevételével
● az Unió költségvetésének, történik.
● a költségvetési rendeletnek,
● valamint az azok végrehajtásával kapcsolatos jogi
aktusoknak való megfelelésére terjed ki.
A bevételek ellenőrzését az esedékesként megállapított összegek és az Unió számára ténylegesen kifizetett összegek, míg
a kiadások tekintetében a vállalt kötelezettségek és a teljesített kifizetések alapján végzi.
Az ellenőrzések főszabályként utólagos kontrollt jelentenek.
Az ellenőrzés kétféle módon történhet:

● nyilvántartások alapján
● szükség esetén a helyszínen (helyszín alatt kell érteni az Unió intézményeit, az Unió nevében bevételt vagy
kiadást kezelő szerv, illetve hivatalok helyiségeit és azokat a tagállamokat, melyek a költségvetésből kifizetésben
részesültek) 🡪 a nemzeti ellenőrző szervek nem kötelesek az ellenőrzésben részt venni.
Az ellenőrzés sikeres lefolytatása érdekében a Számvevőszék lényegében minden dokumentumhoz jogosult hozzáférni.
Az Európai Beruházási Banknak az uniós kiadások és bevételek kezelése terén végzett tevékenység tekintetében a
Számvevőszéknek a Bank által őrzött információkhoz való hozzáférési jogáról egy külön megállapodás rendelkezik,
amely a Számvevőszék, a Bank és a Bizottság között jön létre.
Az Unió éves költségvetéséről a Számvevőszék az elszámolás megbízhatóságát, valamint az alapjául szolgáló ügyletek
jogszerűségét és szabályszerűségét igazoló nyilatkozatot terjeszt az Európai Parlament és a Tanács elé. Ennek az ún.
megbízhatósági nyilatkozatnak (az Unió Hivatalos Lapjában is közzé kell tenni) a célja annak bemutatása, hogy a
költségvetés és az abban feltüntetett számok mennyire felelnek meg a tényleges helyzetnek, azaz mennyire megbízhatók
számviteli szempontból.
A Számvevőszék minden egyes pénzügyi év lezárását követően éves jelentést készít, amelyet meg kell küldeni az Unió
többi intézményének, majd az intézmények a Számvevőszék megállapításaira adott válaszaival együtt közzé kell tenni a
Hivatalos Lapban.
A megbízhatósági nyilatkozaton és az éves jelentésen kívül a Számvevőszéknek lehetősége van valamely meghatározott
kérdésre megállapításait jelentés formájában előterjeszteni, továbbá a többi uniós intézmény bármelyikének kérésére
véleményt adni.
A Számvevőszéknek nincs jogalkotási hatásköre, azaz egyetlen intézkedése sem minősül jogi aktusnak. A Számvevőszék
csupán az esetleges jogszerűtlenség, illetve az uniós források nem hatékony felhasználásának megállapítására jogosult,
további intézkedésekre – beleértve az esetleges szankciók alkalmazását is – nincs felhatalmazva. Amennyiben az ellenőrzés
olyan szabálytalanságot tár fel, amely az Európai Csalás Ellen Hivatal feladat- és hatáskörét érinti, akkor a
Számvevőszéknek meg kell keresnie a Hivatalt.
17
8. A központi bankok rendszere és az Európai Központi Bank
Az európai gazdasági és monetáris unió (GMU) az egységes piacra épülő olyan magas szintű gazdasági integrációs
forma, amelyben a közös fizetőeszköz bevezetése és használata érdekében a részt vevő államok egyrészt lemondanak
monetáris politikájuk1 önálló meghatározásának és végrehajtásának jogáról, és azt kizárólagos uniós hatáskörbe utalják,
másrészt közös szabályokban állapodnak meg a tagállami hatáskörben maradt fiskális politikák összehangolása
érdekében.
A Maastrichti Szerződés fektette le a GMU létrehozásának jogi és intézményi alapjait, annak három fázisban
megvalósítandó programját.
I. szakasz: 1990-1993. olyan lépéseket tartalmazott, amelyek nem igényeltek elsődleges jogi módosításokat.
II. szakasz: 1994-1998. megteremteni a közös pénz bevezetésének gazdasági, jogi és intézményi feltételeit.
1998.06.01-én jött létre a Központi Bankok Európai Rendszere (KBER) és az Európai Központi Bank
(EKB) azzal a feladattal, hogy előkészítsék a teljes körű működésüket, amelyre a harmadik szakasz
kezdetétől került sor.
III. szakasz: 1999.01.01-jén kezdődött konvergencia kritériumok 🡪 jogilag megszületett a közös európai fizetőeszköz, az
euró.
konvergencia kritériumok:
- a tagállam inflációs rátája nem lehet több mint 1,5 %-kal magasabb, mint a 3 legalacsonyabb inflációval rendelkező uniós ország
átlaga.
- A költségvetési hiány nem haladhatja meg a GDP 3%-át
- A bruttó államadósság nem haladhatja meg a GDP 60 %-át
- A Nemzeti Bank alapkamata nem haladhatja meg 2%-kal magasabb mértékben a 3 legalacsonyabb kamatlábbal rendelkező
országét.
- Az országnak csatlakoznia kell az Európai Monetáris Rendszer II-höz – azaz rögzítenie kell az átváltási árfolyamot a többi
Európai valutához képest, és ezen az értéken 2 éven keresztül nem szabad változtatni.
A GMU-ra vontkozó uniós szabályozásra jelenleg jelentős aszimetria jellemző. A kizárólagos uniós hatáskörbe emelt
monetáris és árfolyam-politika mellett, a gazdasági unió egyik alappillére, a költségvetési politika alakításának joga
ugyanis alapvetően tagállami hatáskörben maradt. A GMU továbbfejlesztése és megerősítése napjainkban az Unió előtt
álló egyik kihívás, amelyben az integráció további sorsa is eldőlhet.
A Központi Bankok Európai Rendszere (KBER) kétszintű szervezeti felépítése és az eurórendszer

A KBER olyan decentralizált központi bankrendszer, amelyben a tagállami központi bankok továbbra is megmaradtak,
azonban integrálták őket a KBER-be. Ennek megfelelően a KBER az Európai Központi Bankból (EKB-ból) és a
tagállamok nemzeti központi bankjaiból áll. 🡪 ez a KBER két szintje.
A Szerződés ennek megfelelően csak az EKB-t ruházza fel jogi személyiséggel, valamint kimondja, hogy a KBER-t az
EKB döntéshozó szervei irányítják.
Az átláthatóság érdekében az EKB Kormányzótanácsa 1999 januárjában bevezette az un. eurórendszer fogalmát. Az
eurórendszert az EKB és azon tagállamok nemzeti központi bankjai alkotják, amelyek pénzneme az euró.
A tagállami jegybankok szerepe és jogi helyzete a KBER-ben

● Az alapokmány kifejezetten megtiltja a nemzeti központi bankok EKB-n belüli részesedésének átruházását,
zálogjoggal megterhelését és lefoglalását.
● A nemzeti központi bankok és az EKB között alá-fölérendeltségi viszony van. (a nemzeti központi bankok az EKB
iránymutatásainak és utasításainak megfelelően tevékenykednek, másrészt az EKB a Bírósághoz fordulhat a nemzeti
központi bankokkal szemben az uniós jogi kötelezettségeik teljesítésével kapcsolatos jogvitáikban)
● a nemzeti központi bankok az EKB-nak való jogi alárendeltségük ellenére, fontos szerepet játszanak a KBER
működésében: nagy jelentőségük és befolyásuk van.
1
A monetáris politika egy gazdaságpolitikai tevékenység, melynek során a monetáris hatóság befolyásolja a rövidtávú kamatkondíciókat,
és ezáltal átmenetileg hatást gyakorol az makrogazdasági keresletre is. A legtöbb országban a központi bank, vagy más néven jegybank a
monetáris politikáért felelős állami intézmény. A monetáris politika kivitelezésének legfontosabb eszköze a legtöbb modern jegybank
gyakorlatában az irányadó kamatlábszintjének meghatározása.
18
● a tagállami központi bankoknak jelentős szerepük van az EKB döntéseinek előkészítésében (statisztikai adatok
összegyűjtése és szolgáltatása),
● az EKB döntéseinek végrehajtásában is megkerülhetetlen tényezők.
Az EKB célkitűzései
● elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, amely az egész rendszer alapját jelenti
● célja, az inflációs ráta középtávon 2% alatt, illetve annak közelében tartása.
● támogatnia kell az Unión belüli általános gazdaságpolitikát
● a célkitűzésrendszerhez tartozik még az a szabály, hogy az EKB a szabad versenyen alapuló nyitott piacgazdaság elvével
összhangban tevékenykedik, elősegítve az erőforrások hatékony felhasználását és tiszteletben tartva a következő
alapelveket: stabil ár, rendezett államháztartás és monetáris feltételek, fenntartható fizetési mérleg
AZ EKB FELADATAI
I. ALAPVETŐ FELADATOK:
● az Unió monetáris politikájának meghatározása és végrehajtása: A monetáris politika meghatározása a
monetáris célkitűzésekről és az azok eléréséhez szükséges eszköztárról szóló döntések meghozatalát jelenti. A
végrehajtásra vonatkozó szabályokat az alapokmány tartalmazza.
● devizaműveletek végzése: a külföldi devizapiacokon történő tranzakciókat, illetve intervenciókat jelenti,
amelyek szükségesek lehetnek az árstabilitás eléréshez, illetve megőrzéséhez.
● a tagállamok hivatalos devizatartalékainak tartása és kezelése: a monetáris unió velejárója, hogy a
hivatalos devizatartalékok kezelése is közössé váljon, amely lehetővé teszi a többi feladatkör hatékony ellátását,
megteremtve annak pénzügyi alapjait. Főszabály szerint, a nemzeti központi bankoknál maradó
devizatartalékokkal végzendő valamennyi művelethez – egy meghatározott összeghatáron felül – meg kell
szerezni az EKB jóváhagyását, hogy összhangban legyen az Unió árfolyam-, és monetáris politikájával.
● a fizetési rendszerek zavartalan működésének előmozdítása: a GMU harmadik szakaszának kezdetét
követően megkezdte működését a tagállamok közötti euróban végzett elszámolására szolgáló ún. TARGET
rendszer. A TARGET2 rendszer = valós idejű bruttó kiegyenlítést biztosít az euróban történő fizetésekre.
II. BANKJEGY ÉS ÉRMEKIBOCSÁTÁS SZABÁLYOZÁSA:

Az Unión belül kizárólag az EKB jogosult euró bankjegyek kibocsátásának az engedélyezésére. Ilyen bankjegyeket
kibocsátani az EKB és a nemzeti központi bankok jogosultak, és kizárólag az általuk kibocsátott bankjegyek minősülnek
törvényes fizetőeszköznek az euró övezeten belül. Különbség a bankjegy kibocsátásának engedélyezése és a bankjegyek
kibocsátásának jog (emissziós joga) és a bankjegy-forgalomba hozatala között:
- az engedélyezési jogot az EKB egyedül gyakorolja,
- a kibocsátási jog (emissziós jog) azonban rajta kívül a nemzeti központi bankokat is megillet(het)i,
- a bankjegyek forgalomba hozatalát és forgalomból való kivonását, valamint fizikai kezelését kizárólag a
nemzeti központi bankok végzik, amelyet a KBER-en belüli decentralizálás elvével összhangban technikai
feladatként látnak el.
- érmekibocsátást illetően, a tagállamok bocsátják ki az EKB által jóváhagyott mennyiségben, műszaki jellemzőkről
pedig a Tanács dönt.
III. EGYÉB FELADATOK

1) konzultatív és véleményező funkció: az EKB jogalkotásban játszott konzultatív funkciója kétirányú. Egyrészt
fennáll az uniós jogalkotási folyamatban, amely alapján az EKB-val konzultálni kell a hatáskörébe tartozó
valamennyi uniós jogi aktusra irányuló javaslattal kapcsolatban. Másik irány a tagállami jogalkotók felé hoz létre
kötelezettséget 🡪 a tagállamok hatóságainak minden olyan nemzeti jogszabálytervezetekről konzultálniuk kell az
EKB-val, amely annak hatáskörébe tartozik, illetve érinti az adott nemzeti központi bank működését. A
Szerződés biztosítja az EKB számára a saját kezdeményezésére történő véleményezési, illetve tanácsadási jogot is.
(hatáskörébe tartozó területeken)
2) hozzájárulás a prudenciális felügyelethez: az EKB támogatja a hatáskörrel rendelkező hatóságokat a
hitelintézetek prudenciális felügyeletére és a pénzügyi rendszer stabilitására vonatkozó politikák zavartalan
megvalósításában. 🡪 az EKB elősegíti a központi bankok és a nemzeti felügyeleti hatóságok együttműködését a
prudenciális felügyelettel és a pénzügyi stabilitással kapcsolatos stratégiai kérdésekben.
3) statisztikai feladatok: jelentősége abban áll, hogy az Unió gazdasági folyamataira vonatkozó hiteles adatok
nélkül az EKB nem tudna leget tenni a monetáris politika meghatározásában és végrehajtásában megnyilvánuló
19
feladatának. Az EKB a nemzeti központi bankok közreműködésével köteles gondoskodni a KBER feladatai
megvalósításához szükséges statisztikai adatokról, amelyeket vagy a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságoktól
vagy közvetlenül a gazdaság szereplőitől szerezhet be. A statisztikai adatgyűjtést főszabály szerint a nemzeti
központi bankok végzik.
4) jogalkotó és végrehajtó funkció: Az EKB rendeleteket, határozatokat, ajánlásokat és véleményeket alkothat,
irányelveket azonban nem. Az EKB rendeleteire és határozataira ugyanaz a joghatások vonatkoznak, mintha
valamelyik más uniós jogalkotó intézmény bocsátotta volna ki őket. A rendeletalkotási jog főszabály szerint
erősen korlátozott. Iránymutatások és utasítások külön kategóriát képeznek, mert ezek kizárólag az
eurórendszeren belül keletkeztethetnek jogokat és kötelezettségeket.
AZ EKB DÖNTÉSHOZATALI RENDSZERE

Kormányzótanács Igazgatóság Általános Tanács
Kormányzótanács
Az EKB legfőbb döntéshozó szerve, mely az EKB igazgatóságának tagjaiból és az euróövezetet alkotó tagállamok
nemzeti központi bankjainak elnökeiből áll. főbb feladatai:
▪ elfogadja a KBER-re ruházott feladatok ellátásának biztosítása érdekében szükséges iránymutatásokat és
határozatokat
▪ meghatározza az Unió monetáris politikáját
▪ ellátja az EKB konzultációs és véleményező feladatait
▪ dönthet az Európai Bíróság előtt történő keresetindításról
Igazgatóság
Az EKB másik döntéshozó szerve, összetétele egyedülálló az uniós struktúrában 🡪 6 tagja van: az EKB elnöke, az
alelnök, és 4 további tag.
- Az egyetlen uniós döntéshozó szerv, amely nem tagállami képviseleten alapul; az Európai Tanács minősített
többséggel nevezi ki olyan személyek közül, akik monetáris vagy banki területen elismert szakmai tekintéllyel és
tapasztalattal rendelkeznek
- tagjai csak az euró övezeti tagállamok állampolgárai lehetnek, megbízatásuk 8 évre szól, és nem újítható meg.
- tevékenysége:
⮚ legfőbb feladata a Kormányzótanács által meghatározott monetáris politika végrehajtása érdekében kiadja a
szükséges utasításokat a nemzeti központi bankok számára
⮚ felelős az EKB folyó ügyeinek intézéséért
⮚ felelős a Kormányzótanács üléseinek előkészítéséért
- folyamatosan működik, az EKB állandó döntéshozatali szervének tekinthető
Az Általános Tanács
● az EKB harmadik döntéshozó szerve, mindaddig működni fog, amíg léteznek kimaradási joggal, vagy eltéréssel
rendelkező tagállamok
● amikor az utolsó tagállam is csatlakozik a közös pénz övezetéhez, felosztásra kerül
● tagjai: EKB elnöke, alelnöke, valamint a nemzeti központi bankok elnökei (beleértve azon tagállamokat is,
melyek még nem része a közös pénz övezetének)
● nem tekinthető valódi döntéshozó szervnek, önálló hatáskörrel gyakorlatilag nem rendelkezik; legnagyobbrészt
a véleményezésben testet öltő közreműködésben merül ki
● önállóan végzett feladatköre: ellátja az EKB ún. átmeneti feladatait, figyelemmel kíséri és időszakosan áttekinti az
ERM-II árfolyam-mechanizmus működését.
A jegybanki függetlenség és annak jogi biztosítékai

1. Elméleti kutatások alátámasztják azt, hogy a jegybank függetlensége elősegíti az árstabilitás elérését és fenntartását.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy azokban az államokban, ahol a jegybank nem alárendeltje a kormányzatnak, ott
nagyobb fokú árstabilitás figyelhető meg.
2. Intézményi függetlenség
A kormányzati szervek utasításaitól és befolyásától való függetlenséget jelenti, tágabb értelemben mindenféle külső
behatástól való mentességet is. A jegybanki autonómiáról az EUMSz. 130.cikke rendelkezik: a Szerződések és az
20
alapokmány által rájuk ruházott hatáskörök gyakorlása, valamint az ilyen feladatok és kötelezettségek végrehajtása során
sem az EKB, sem a nemzeti központi bankok, sem döntéshozó szerveik valamely tagja nem kérhet, vagy nem fogadhat
el utasítást az uniós intézményektől, szervektől, vagy hivataloktól, a tagállamok kormányaitól vagy bármely egyéb
szervtől.
3. Személyi függetlenség
● alkalmassági feltételek
● EKB igazgatóság tagjainak megbízatása 8 évre szól és nem újítható meg; a nemzeti központi bank elnöke
legalább 5 év hivatali idő és újraválasztható
● felmentési eljárás és garanciái: az EKB Igazgatóság tagjait, valamint a nemzeti központi bankok elnökeit
kizárólag abban az esetben lehet hivataluktól felmenteni, ha már nem felelnek meg a feladataik ellátásához
szükséges feltételeknek, vagy ha súlyos kötelezettségszegést követtek el. (az Európai Unió Bírósága dönthet a
felmentésről)
● összeférhetetlenség
4. Funkcionális függetlenség:
az adott központi banknak minél egyértelműben van jogilag meghatározott célkitűzésrendszere, annál nagyobb
függetlenséget élvez a kormányzattal való kapcsolatában.
5. Pénzügyi és gazdasági függetlenség:

A pénzügyi autonómia a nemzeti központi bankok viszonylatában megköveteli, hogy azok rendelkezzenek a feladataik
ellátásához szükséges anyagi eszközökkel. Gazdasági függetlenség eleme a közszféra monetáris finanszírozása, valamint
a tagállamok pénzügyi szervezetekhez való ún. privilegizált hozzáférésének a tilalma.
6. Jogforrástani megközelítés:
Az EKB-ra vonatkozó normákat az elsődleges uniós jog határozza meg, amelyek megváltoztatására csak
szerződésmódosítással vagy egy új szerződéssel, valamint annak tagállamok általi ratifikációjával kerülhet sor 🡪 EKB
rendelkezik a legmagasabb szintű jegybanki autonómiával.
Az EKB demokratikus elszámoltathatósága

Bármilyen magas szintű is legyen egy központi bank függetlensége, annak egy jogállamban ki kell egészülnie olyan
eljárásokkal és szabályokkal, amelyek biztosítják az alapvető demokratikus elvek érvényesülését 🡪 ez az elv az ún.
demokratikus elszámoltathatóság 🡪 a meghozott döntésekért való felelősségvállalást, illetve a döntések megfelelő
indokolásának és magyarázatának a kötelezettségét takarja.
Az EKB kapcsolata a Tanáccsal és a Bizottsággal

Az elszámoltathatóság egyik területe általános értelemben a központi bankoknak a végrehajtó hatalommal való
intézményes kapcsolatait takarja.
● a Tanács elnöke és a Bizottság egy tagja szavazati jog nélkül részt vehet az EKB Kormányzótanácsának ülésein,
a Tanács elnöke megvitatás céljából indítványt is terjeszthet a Kormányzótanács elé.
● Az EKB elnökét meg kell hívni a Tanács üléseire, amennyiben a Tanácsa a KBER céljaival és feladataival
kapcsolatos kérdéseket vitat meg.
● Az EKB, a Tanács és Bizottság közötti kapcsolódási pont a véleményezési joggal és egyes területeken
jelentéstételi kötelezettséggel rendelkező Gazdasági és Pénzügyi Bizottság
Az EKB beszámolási kötelezettsége

A transzparencia egyik megnyilvánulási formája, hogy egy jegybank meghatározott rendszerességgel jelentéseket készít
saját tevékenységéről.
● az EKB éves jelentést készít a Parlamentnek, a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint az Európai Tanácsnak
● Az EKB-nak ¼ éves rendszerességgel jelentést készít és közzéteszi a KBER tevékenységét, valamint hetente
KBER konszolidált pénzügyi kimutatásait
● az EKB esetében a demokratikus elszámoltathatóságának formája az Európai Parlamenttel történő ún. monetáris
párbeszéde 🡪 ennek magyarázata, hogy a Parlament az egyetlen olyan intézmény, amely legitimitását közvetlenül
az uniós polgároktól nyeri, így joggal tart igényt arra, hogy demokratikus módon választott testületként részt
vegyen az EKB elszámoltatásában.
21
● az EKB-nak az Unió intézményi és jogi kereteibe történő bekapcsolásában szerepe van az Európai Unió
Bíróságának a következő eljárások segítségével:
a) előzetes döntéshozatali eljárásban a Bíróság vizsgálhatja az EKB jogi aktusainak érvényességét és
értelmezheti azokat
b) megsemmisítési eljárásban az EKB jogi aktusainak jogszerűségi bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti
c) intézményi mulasztás iránti eljárás EKB-val szemben, ill. az is élhet ilyen keresetindítási joggal.
d) Kikényszerítési eljárások
22
9. Az Európai Unió Bíróságának szervezete
Az Európai Unió luxembourgi székhelyű Bírósága jelenleg három igazságszolgáltatási fórumból áll:
1. Bíróság 2. Törvényszék 3. Közszolgálati Törvényszék
Feladata, hogy biztosítsa a jog tiszteletben tartását a Szerződések értelmezése és alkalmazása során; 1958. 10. 07-én
alakult meg.
A Bíróság:
● dönt a tagállamok vagy az intézmények valamelyik, illetve valamely természetes vagy jogi személy által hozzá
benyújtott keresetekkel elé terjesztett ügyekben
● a nemzeti bíróságok kérésére előzetes döntést hoz az uniós jog értelmezésére vagy az intézmények által elfogadott
jogi aktusok érvényességére vonatkozó kérdésekről
● dönt a Szerződésekben meghatározott egyéb esetekben
A BÍRÓSÁG
1. Összetétel:
● tagállamonként 1-1 bíróból áll, munkáját főtanácsnokok segítik
● a főtanácsnokok száma 8, ebből 5-öt a legnagyobb tagállamok (Egyesült Királyság, Németország, Olaszország és
Spanyolország) jelöltjei töltik be, a fennmaradó 3 helyre rotációs rendszerben a többi tagállam tehet javaslatot.
Főtanácsnokok feladatai:
- teljesen pártatlanul és függetlenül eljárva, nyilvános tárgyaláson indokolással ellátott indítványt terjesszen elő
azokban az ügyekben, amelyek esetében a Bíróság alapokmánya szerint a főtanácsnok részvételére van
szükség
- teljes egészében feldolgozza az elé kerülő ügyeket, azonban indítványa nem kötelezi a Bíróságot
2. Bírók és főtanácsnokok kinevezése:

a) a Bíróság bíráit és főtanácsnokait olyan személye közül választják ki, akiknek függetlenségéhez nem férhet
kétség, és akik megfelelnek országukban a legfelsőbb bírói tisztségbe történő kinevezéshez szükséges
feltételeknek, vagy akik elismert szakértelemmel rendelkező jogtudósok
b) a tagállamok kormányai közös megegyezéssel 6 éves időtartamra nevezik ki
c) a Lisszaboni Szerződés 255. cikke értelmében egy bizottságnak lett a feladata, hogy a bíráknak és a
főtanácsnokoknak jelölt személyek feladatra való alkalmasságukról előzetesen véleményt nyilvánítson.
3. Közös szabályok:
- a bírák és főtanácsnokok hivatali idejük lejárta után újra kinevezhetők
- megbízatásuk megszűnhet: a megbízás lejártával, halállal, elmozdítással és lemondással
- a bírói és főtanácsnoki kar 3 évente részlegesen megújul, amely alkalmanként az adott kar felét érinti
- függetlenségük biztosítása érdekében a bírókat és a főtanácsnokokat mentesség illet meg mindenfajta bírósági
eljárás alól. (hivatali idejük lejárta után továbbra is megilleti őket a mentelmi jog, csak a Bíróság függesztheti fel
teljes ülésben eljárva)
- az összeférhetetlenséggel kapcsolatos rendelkezések értelmében a Bíróság tagjai semmilyen politikai vagy
közigazgatási hivatalt nem tölthetnek be, semmilyen egyéb (akár kereső, akár ingyenes) foglalkozást nem
folytathatnak, kivéve, ha ez alól a Tanács kivételesen mentesítést ad.
- szabály, hogy a bíróknak és főtanácsnokoknak meg van tiltva, hogy olyan ügy elbírálásában vegyenek részt,
amelyben előzőleg valamelyik fél érdekében már eljárt, vagy részt vett (tanácsadóként, ügyvédként)
- működésük megkezdése előtt minden bíró és főtanácsnok a Bíróság nyilvános ülésén esküt tesz arra, hogy
feladatait pártatlanul és lelkiismeretesen látja el, és megőrzi a Bíróság tanácskozásainak titkosságát.
- a bíráknak, a főtanácsnokoknak és a hivatalvezetőknek a Bíróság székhelyén, Luxembourgban kell lakniuk
4. A Bíróság elnöke
a) a Bíróság elnökét a bírák maguk közül választják meg 3 éves időtartamra, s újraválasztható. titkos szavazással,
több, mint 50%
b) az elnök elsődleges feladata, hogy irányítsa a Bíróság munkáját és szervezeti egységeit, valamint elnököljön a
tárgyalásokon és a zárt tanácskozásokon
23
c) az elnök jelöli ki az egyes ügyekben az előadó bírót

5. A Bíróság hivatalvezetője
- a Bíróság nevezi ki és meghatározza a tevékenységére vonatkozó szabályokat
- a Bíróság főtitkári teendőit ellátó hivatalvezetőt pályázat alapján 6 éves időtartamra nevezik ki, a megbízás
megújítható.
- a Bíróságon dolgozó tisztviselők és egyéb alkalmazottak a hivatalvezetőnek tartoznak felelősséggel
- főszabály szerint részt vesz a Bíróság és a tanácsok ülésein, így segíti a Bíróságot, az elnököt, a tanácselnököt és
a bírákat valamennyi hivatali feladatuk ellátásába
- a Hivatal legfontosabb feladata, hogy az EU Hivatalos Lapjában közleményt tesz közzé, amely tartalmazza a
keresetlevél nyilvántartásba vételének idejét, felek nevét és lakóhelyét, a jogvita tárgyát, a felperes kérelmeit,
valamint a felhozott jogalapok és főbb érvek megjelölését. A hivatalvezető az elnök felügyelete mellett felelős a
dokumentumok átvételéért, megküldéséért és őrzéséért, valamint a kézbesítések szabályszerű teljesítéséért.
6. Az ítélkező testületek (a Bíróság az alábbi ítélkező testületekben ülésezik:)

a) a Bíróság teljes ülése, amelyet a bírák összessége alkot: a teljes ülés határozatai csak akkor érvényesek, ha
legalább 15 tag jelen van. Teljes ülésben kell dönteni: az európai ombudsman-, az Európai Bizottság- és az Európai
Számvevőszék valamely tagjának felmentéséről
b) 13 bíróból álló nagytanács: akkor jár el, ha az eljárásban félként részt vevő tagállam vagy uniós intézmény azt
kéri. Főtanácsnok részvétele kötelező; ilyen formában a legfontosabb elvi jelentőségű jogértelmezési kérdésekről
születik döntés
c) 5 bíróból álló tanácsok: azokban az ügyekben dönt, amelyekben összetett jogi probléma merül fel
d) 3 bíróból álló tanácsok: ügyei: melyek nem vetnek fel új jogkérdést, a Bíróság döntése egyértelműen levezethető
az uniós jogszabályokból, illetve a bíróság ítélkezési gyakorlatából
A Bíróság hatáskörei
● előzetes döntés meghozatala a Szerződések értelmezéséről, valamint uniós intézmények, szervek, hivatalok jogi
aktusainak érvényességéről és értelmezéséről
● a tagállami kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetek
● a Törvényszék határozataival szemben kizárólag jogi kérdésben benyújtott fellebbezésével
● az Unió által kötött nemzetközi szerződés megkötése előtti véleményadás
● az európai ombudsman, az Európai Bizottság tagja, valamint a Számvevőszék tagjának felmentése, ill. valamely
juttatásának megvonása
● megsemmisítési és az intézményi mulasztás megállapítása
● tagállamok között felmerülő, a Szerződések tárgyával összefüggő vitás ügyek.
TÖRVÉNYSZÉK
1. Összetétele:
● tagállamonként legalább 1 bíróból áll. (28 fő)
● nincsenek főtanácsnokok,
2. A bírák, az elnök és a hivatalvezető:

▪ a Törvényszék tagjait olyan személyek közül választják ki, akinek függetlenségéhez nem férhet kétség, és akik
megfelelnek a felsőbb bírói tisztségbe történő kinevezéshez szükséges alkalmassági feltételeknek
▪ a bírákat a tagállamok kormányai nevezik ki, közös megegyezéssel, 6 éves időtartamra.
▪ a tagság itt is 3 évenként részlegesen megújul, a távozó tagok helyére pedig újra kinevezhetők
▪ a Törvényszék bíróinak megbízatása megszűnhet: a megbízatás lejártával, halállal, elmozdítással és lemondással.
▪ mentelmi jog, összeférhetetlenség egyenlő a Bíróságnál alkalmazottakkal.
▪ a Törvényszék elnökét: a bírák maguk közül választják meg 3 éves időtartamra, újraválasztható.
▪ a Törvényszéknek saját hivatalvezetője van: akit a Törvényszék nevez ki és maghatározza a tevékenységére
vonatkozó szabályokat
▪ a Törvényszék nem rendelkezik a Bíróságtól elkülönült saját apparátussal, hanem közös tisztviselői kar látja el z
ügyviteli és igazgatási feladatokat
3. Ítélkező testületek (a következő testületekben és formában hozhatja döntéseit:)

- teljes ülés: többnyire eljárási kérdésekben (ritka)
24
- 13 bíróból álló nagytanács: kivételes és ritka, akkor, ha az ügy jogi bonyolultsága vagy jelentősége illetve
különleges körülmények miatt a Törvényszék teljes ülése úgy dönt
- 5 bíróból álló tanácsok: tanácselnökből, az előadó bíróból és 3 tagból áll. határozata akkor érvényes, ha
legalább 3 bíró vett részt
- 3 bíróból álló tanácsok: mindhárom tanácstag részt vett, a leggyakrabban alkalmazott testület.
- fellebbezési tanács
- egyesbíró: a 3 fős tanácsok tehermentesítését szolgálja, Egyesbíróként az ügy előadó bírája járhat el:
▪ közszolgálati jogviták
▪ természetes vagy jogi személyek által indított megsemmisítési, intézményi mulasztás megállapítása iránt
▪ az Unió által vagy nevében kötött közjogi vagy magánjogi szerződésekben foglalt választott bírósági
kikötés alapján indult ügyek.
- a Törvényszék elnöke: kizárólag végzés formájában meghozott határozatokkal.
4. A Törvényszék hatáskörei
● megsemmisítés iránti keresetek
● intézményi mulasztás megállapítása iránti keresetek
● az Unió szerződésen kívüli felelőssége körében az uniós intézmények vagy alkalmazottai által feladataik
teljesítése során okozott károk megtérítésével kapcsolatos keresetek
● szellemi tulajdonnal kapcsolatos ügyek
● a Közszolgálati Törvényszék határozataival szemben benyújtott jogorvoslati kérelmek
● különleges eljárások
5. Fellebbezés a Törvényszék határozataival szemben

● A Törvényszék elsőfokú hatáskörében meghozott határozataival kizárólag jogkérdésekben lehet a Bírósághoz
fellebbezni, szabályait az alapokmány tartalmazza.
● Csak a Törvényszék eljárást befejező, eljárási kérdésekről rendelkező határozata ellen lehet fellebbezést
benyújtani, a megtámadott határozat közlésétől számított 2 hónapon belül.
● A fellebbezésnek főszabály szerint nincs felfüggesztő hatálya, kivétel ez alól a Törvényszék valamely rendeletet
semmissé nyilvánító határozata.
KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK
1. Összetétele:
● 7 bíróból áll, 6 évre szól a megbízatásuk, újra kinevezhetőek
● tagjait olyan személyek közül választják ki, akinek függetlenségéhez nem férhet kétség, és akik rendelkeznek a
bírói tisztségbe történő kinevezéshez szükséges alkalmassági feltételeknek
● a megüresedő bírói tisztséget egy új bíró 6 éves időtartamra történő kinevezésével kell betölteni
● tagjait a Tanács nevezi ki, egyhangú határozattal
● elnökét a bírók maguk közül választják meg 3 éves időtartamra, megbízatása megújítható
● az elnök irányítja a Közszolgálati Törvényszék munkáját és szervezeti egységeit, valamint elnököl a teljes ülésen,
az 5 bíróból álló tanácsban; valamint minden olyan 3 bíróból álló tanácsban, amelybe be van osztva
2. Ítélkező testületek:
a. teljes ülés d. egyesbíró
b. 5 bíróból álló tanács e. Közszolgálati Törvényszék elnöke
c. 3 bíróból álló tanácsok: rendes ítélkező
testület
Közszolgálati Törvényszék hatásköre: első fokon az Unió és alkalmazottai között felmerülő minden vitás ügyben
Fellebbezés:
● fellebbezni a Közszolgálati Törvényszék eljárást befejező határozata ellen, és annak az érdemi kérdésekről csak
részben rendelkező, illetve a hatáskör hiányára vagy a kereset meg nem engedhetőségére alapozott kifogásokra
vonatkozó eljárási kérdésekről rendelkező határozata ellen a Törvényszékhez lehet (a megtámadott határozat
közlésétől számított 2 hónapon belül)
● fellebbezés kizárólag jogkérdésekre vonatkozhat; főszabály szerint nincs felfüggesztő hatálya
25
26
10. Az Európai Unió Bírósága előtti eljárás fontosabb szabályai
ELJÁRÁS A BÍRÓSÁGON
A Bíróság előtti eljárást elsősorban a Szerződések, a Bíróság alapokmánya, valamint az eljárási szabályzat rendelkezései
szabályozzák, amelyeket a bíróság különböző útmutatói és tájékoztatói egészítenek ki.
1. Az eljárás vázlata
Közvetlen keresetek és fellebbezési kérelem esetén a Bíróság előtti eljárás két részből áll, egy írásbeli és egy szóbeli
szakaszból.
írásbeli eljárás Szóbeli eljárás:
során közlik a felekkel és az uniós intézményekkel,
amelyeknek határozatai a jogvita tárgyát képezik,
- a keresetlevelet, az előadó bíró által benyújtott jelentés felolvasása,
- az előkészítő iratokat, az indítványok meghallgatása.
- az ellenkérelmet, Ha a Bíróság úgy ítéli meg, hogy az ügy nem vet fel új
- az észrevételeket, jogkérdést, akkor a főtanácsnok meghallgatását követően
úgy határozhat, hogy az ügyben a főtanácsnok indítványa
- az ezek alátámasztásául szolgáló minden iratot és
nélkül dönt.
okiratot vagy azok hitelesített másolatát.
- a közlésekért a hivatalvezető felelős.
Előzetes döntéshozatali kérelem esetén az eljárás vázlata némileg eltérő. Ekkor az előzetes döntést kérő tagállami
bíróság közli a Bírósággal az eljárás felfüggesztéséről és az ügynek a Bíróság elé utalásáról szóló határozatát. Ezt a
határozatot a Bíróság hivatalvezetője továbbítja a feleknek, a tagállamoknak és a Bizottságnak, továbbá annak az uniós
intézménynek, hivatalnak, szervnek, aki meghozta ezt a jogi aktust, amelynek érvényessége vagy értelmezése a jogvita
tárgyát képezi, amelyek 2 hónapon belül beadványokat vagy írásbeli észrevételeket nyújthatnak be a Bírósághoz.
2. A képviselet
Az uniós tagállamokat, az EGT megállapodásban részes államokat és az uniós intézményeket a Bíróság előtt esetenként
kinevezett meghatalmazott képviseli, akit tanácsadó vagy ügyvéd segíthet. A kötelező képviselet elve alapján a többi felet
ügyvédnek kell képviselnie 🡪 csak olyan ügyvéd léphet fel, aki valamely tagállam bírósága vagy az EGT megállapodásban
részes más állam bírósága előtt eljárni jogosult.
3. A nyelvhasználat
Meg kell különböztetni a Bíróság munkanyelvét és az egyes eljárások nyelvét. A munkanyelv a francia.
● az eljárás nyelve az Unió bármely hivatalos nyelve lehet; melyet főszabály szerint a felperes választ meg. Amennyiben
az alperes tagállam, illetve tagállambeli természetes vagy jogi személy, akkor az eljárás nyelve ennek a tagállamnak a
hivatalos nyelve. Az eljárás nyelvéről a felek együttesen is dönthetnek.
● az előzetes döntéshozatali eljárás nyelve annak a nemzeti bíróságnak a nyelve, amely a Bírósághoz fordult
● a bírák és a főtanácsnokok mind írásban, mind szóban használhatnak az eljárás nyelvétől eltérő más nyelvet is,
amelyet az eljárás nyelvére lefordítanak.
4. Az írásbeli szakasz
A hivatalvezetőnek címzett keresetlevéllel indul, amelynek egyebek mellett tartalmaznia kell:
● a felperes nevét, lakóhelyét vagy székhelyét,
● annak a félnek az adatait, aki ellen a keresetet benyújtották
● a jogi képviselő megjelölését és képviseleti jogának igazolását
● a jogvita tárgyát, és a felhozott jogalapok rövid ismertetését
● a felperesnek a Bíróság döntésére irányuló kérelmét
● szükség esetén a felajánlott bizonyítékok megjelölését.
● A keresetlevélhez adott esetben csatolni kell azt a jogi aktust, amelynek megsemmisítését a Bíróságtól kérik, vagy az
intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset esetén – arra az időpontra vonatkozó okirati bizonyítékot, hogy az
intézményt felszólították az intézkedés meghozatalára.
● A keresetlevelet kézbesítik az alperes részére, akinek a kereset közlésétől számított egy hónapon belül ellenkérelmet kell
előterjesztenie.
27
5. Előzetes jelentés
Az ügy előadó bíróját a Bíróság elnöke jelöli ki és kitűzi azt a határnapot, amikor az előadó bírónak be kell nyújtania
előzetes jelentését a Bíróság általános értekezletének:
● Javaslatokat tartalmaz, hogy szükséges-e bizonyítás-felvétel, egyéb előzetes intézkedés,
● az ügyet melyik ítélkező testület elé utalják,
● eltekintsenek-e az eljárás szóbeli szakaszától, ill. a főtanácsnok indítványától.
6. Bizonyítás
A bíróság végzéssel határozza meg az által megfelelőnek tartott bizonyítandó eszközöket, és megjelöli a
bizonyítandó tényeket. Bizonyítási eszközök lehetnek:
● a felek személyes ● a dokumentumok ● szakértői vélemény
megjelenése benyújtása ● helyszíni szemle
● tájékoztatás kérése ● tanúvallomás
A bizonyításfelvétel befejezését követően az elnök kitűzi a szóbeli szakasz megnyitásának határnapját, az előadó bíró
pedig elkészíti a tárgyalási jelentést (amelyben összegzi az ügy jogi kereteit, az eljárás addigi menetét és a felek
észrevételeit). 🡪 még az első tárgyalás előtt megküldenek a peres feleknek.
7. Szóbeli szakasz
Az ügyek nagyobb részében nem kerül sor, mivel a Bíróság dönthet annak elhagyásáról, amennyiben egyik fél sem
terjesztet elő meghallgatásra irányuló indokolással ellátott kérelmet. A Bírósági tárgyalásai nyilvánosak, kivéve, ha a
Bíróság hivatalból, vagy a felek kérelmére másként nem határoz. A tárgyalást az elnök nyitja meg, vezeti le és
gondoskodik a rend fenntartásáról. A tárgyaláson a Bíróság kihallgatja a feleket, a tanúkat, és a szakértőket. A felek csak
képviselőik útján szólhatnak fel a Bíróságon. A hivatalvezető minden tárgyalásról jegyzőkönyvet készít.
8. Gyorsított eljárás
A felek valamelyikének kérelmére az elnök kivételesen dönthet úgy, hogy az ügyet gyorsított eljárásban bírálják el, ha az
ügy rendkívüli sürgőssége azt követeli. Főszabályként nincs válasz, viszonválasz és beavatkozás, a főtanácsnok
meghallgatása nem mellőzhető.
9. Tanácskozás és az ítélet
Ha az adott ügyben készült főtanácsnoki indítvány, akkor a bírák tanácskozásának az lesz a kiindulópontja. A
határozathozatalban csak a bírák vehetnek részt, a tanácskozások titkosak. A bírák egyszerű többséggel hozzák meg a
döntést. Az ítéleteket indokolni kell, és tartalmaznia kell a bírák nevét. Az ítélet kihirdetésének (nyilvános ülésen)
napjától rendelkezik kötelező erővel. A költségekről az eljárást befejező ítéletben vagy végzésben kell határozni.
10. Fellebbezések a Törvényszék határozatai ellen

● A Bíróság vagy a Törvényszék hivatalához előterjesztett kérelemmel történik
● a fellebbezésnek tartalmaznia kell: a fellebbező adatait, a felhozott jogalapokat és jogi érveket, valamint a fellebbező
kérelmeit
● 2 hónapon belül a felek válaszbeadványt nyújthatnak be
● az elnök engedélyével sor kerülhet válaszra és viszonválaszra is
ELJÁRÁS A TÖRVÉNYSZÉKEN
Elsősorban a Szerződések, a Bíróság alapokmánya, valamint a Törvényszék eljárási szabályzatának rendelkezései
szabályozzák, amelyeket a Törvényszék különböző útmutatói és tájékoztatói egészítenek ki. Eljárása alapvetően megegyezik
a Bíróságnál alkalmazott szabályokkal.
ELJÁRÁS A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKEN
Eljárását a Szerződések, a Bíróság alapokmánya, valamint a Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzatának
rendelkezései szabályozzák, amelyeket itt is útmutatók és tájékoztatók egészítenek ki. A Közszolgálati Törvényszék
eljárása a legtöbb ponton megegyezik a Bíróság és Törvényszék eljárásával. Eltérés:
● az írásbeli szakasz egyszerűsítését szolgálja, hogy főszabályként a felek között csak egy beadványváltásra kerül sor;
másodikra csak kivételesen és a Bíróság engedélyével kerülhet sor
● a Közszolgálati Törvényszék az eljárás bármely szakaszában vizsgálhatja a felperes és az alperes közötti jogvita
egészben vagy részben egyezséggel történő rendezésének lehetőségét.
28
● bizonyos eljárási idők rövidebbek (pl.: elfogadhatatlanságra vonatkozó kérelem, a keresetlevél kézbesítésétől
számított 1 hónap)
11. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, Régiók Bizottsága
Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) konzultatív testület.

● az EGK Szerződés hozta létre 1957-ben, azzal a céllal, hogy tanácsadói minőségben segítse a Tanácsot,
● a testület székhelye Brüsszelben van,
● 3 nagy terület képviselőiből áll: a munkaadók, munkavállalók szervezeteinek és a civil társadalom egyéb
területeinek képviselőiből áll
● tagjainak száma max. 350, jelenleg 344 tagja van
● a tagállamok jelölései alapján a Tanács nevezi ki, minősített többséggel, 5 éves időtartamra, megújítható a
megbízás
● az EGSZB tagjai feladataik ellátása során függetlenek, nem utasíthatók, tevékenységüket az Unió általános
érdekeit szem előtt tartva végzik.
● működésének célja: hogy az általa képviselt érdekcsoportok véleményét az Unió döntéshozó intézményei
megismerhessék, és döntéseiknél figyelembe vehessék.
● a Parlament, a Tanács és a Bizottság köteles a Szerződések által meghatározott kérdésekben kikérni az EGSZB
véleményét, jogilag azonban nem köti őket a döntéshozataluk során
● saját tagjai közül 2,5 éves időtartamra választja meg elnökét és tisztségviselőit, valamint elfogadja eljárási szabályzatát
● elnökség: az elnökből és a két alelnökből, a közgyűlés által közvetlenül megválasztott, tagállamonként 1-1
tagjából, az EGSZB három csoportjának elnökei, valamint szekcióelnökökből áll; az EGSZB általános
vezetéséért viseli a politikai felelősséget.
● szekciók: 6 szakosított szekció működik, amelyek feladata, hogy előkészítsék a közgyűlés által elfogadandó
véleményeket, vagy tájékoztató jelentéseket; az alábbi területekért felelősek:
▪ mezőgazdaság és környezetvédelem ▪ külkapcsolatok
▪ gazdasági és monetáris unió, gazdasági és ▪ belső piac, fogyasztók
társadalmi kohézió ▪ közlekedés, energia; infrastruktúra és
▪ foglalkoztatás, szociális ügyek információs társadalom
Régiók Bizottsága
Az EGSZB mellett az Unió másik tanácsadó testülete, amelyet a Maastrichti Szerződés hozott létre azzal a céllal, hogy a helyi
és regionális érdekek hatékonyabban legyenek képviselve az uniós döntéshozatalban.
● székhelye: Brüsszelben
● regionális és helyi testületek olyan képviselőiből áll, akik valamely regionális vagy helyi testületben választással nyert
képviselői megbízatással rendelkeznek, valamely választott testületnek tartoznak politikai felelősséggel
● tagjainak száma max. 350 fő;
● a tagállamok jelölései alapján a Tanács nevezi ki, minősített többséggel, 5 évre, megújítható
● a tagok függetlenek, nem utasíthatók, tevékenységüket az Unió általános érdekében gyakorolják; a tagság
összeférhetetlen az európai parlamenti képviselőséggel.
● tevékenysége hasonlít az EGSZB-hez, az Unió döntéshozó intézményei, azaz a Parlament, a Tanács és a
Bizottság kötelesek a Szerződések által meghatározott esetekben, továbbá minden olyan esetben (határokon
átnyúló együttműködést érintő) amikor azt az intézmények valamelyike indokoltnak tartja konzultálni a Régiók
Bizottságával.
● saját tagjai közül 2,5 éves időtartamra választja meg az elnökét és tisztségviselőit, valamint elfogadja eljárási
szabályzatát.
● A Régiók Bizottsága egyrészt megsemmisítés iránti keresetet nyújthat be az előjogait sértő uniós jogalkotási
aktusok ellen,
● másrészt a szubszidiaritás elvét sértő olyan jogalkotási aktusok ellen, amelyek elfogadásához vele konzultálni
kell.
● elnökség: az elnökből, az első alelnökből, tagállamonként 1-1 alelnökből, 27 további tagból, valamint a politikai
csoportok elnökeiből áll.
● a Régiók Bizottságán belül, 6 szakbizottság működik, amelyek adott szakpolitikai területekkel foglalkoznak, és
előkészítik a plenáris üléseken megvitatandó véleményeket, területei:
▪ területi kohézió ▪ gazdaság- és szociálpolitika
29
▪ oktatás, ifjúság, kutatás ▪ uniós polgárság, kormányzás,

▪ környezetvédelem, éghajlatváltozás, intézményi és külügyi ügyek
energiaügy ▪ természeti erőforrások
Az Európai Unió ügynökségei
Ügynökségek
Az EU ügynökségei és decentralizált szervei négy kategóriába sorolhatók:
1. A szabályozási ügynökségeket és szerveket a tagállamok és állampolgáraik támogatása céljából hozták létre
2. Az Euratom-ügynökségek és szervek az Euratom-Szerződés célkitűzéseinek megvalósítását szolgálják
3. A végrehajtó ügynökségeket egy tanácsi rendelet olyan szervezetként definiálja, amelyeket egy vagy több uniós
program irányításához kapcsolódó bizonyos feladatokkal bíznak meg
4. A pénzügyi felügyeleti szervek az európai pénzügyi rendszer egészének stabilitását fenyegető veszélyek
megelőzésével foglalkoznak.
1. Szabályozási ügynökségek és szervek

a politikai ügynökségekből működik a közös kül- és biztonságpolitikai a büntetőügyekben folytatott
a legtöbb, amelyek elkülönülnek az ügynökségek rendőrségi és igazságügyi
uniós intézményektől és saját jogi együttműködési ügynökségek
személyiséggel is rendelkeznek
✔ Az Európai Unió
- Európai Elektronikus Hírközlési Biztonságpolitikai ⮚ Az Európai Unió Igazságügyi
Szabályok Testülete Kutatóintézete Együttműködési Egysége
- ~ Élelmiszer-biztonsági Hatóság ✔ Európai Unió ⮚ Európai Rendőrakadémia
- ~ Unió Alapjogi Ügynöksége Műholdközpontja (EUSC) ⮚ Európai Rendőrségi Hivatal
- Európai Unió Szerveinek ✔ Európai Védelmi Ügynökség (Europol)
Fordítóközpontja
- Belső Piaci Harmonizációs Hivatal
(védjegyek és formatervezési
minták
- Energiaszabályozók
Együttműködési Ügynöksége
- Európai Alapítvány az Élet- és
Munkakörülmények Javításáért
- Európai Betegségmegelőzési és
Járványvédelmi Központ
- Európai GNSS Ügynökség
- Európai Gyógyszerügynökség
- ~ Halászati Ellenőrző Hivatal
- Európai Hálózat- és
Információbiztonsági Ügynökség
- Európai Határőrizeti Ügynökség
- Európai Képzési Alapítvány
- ~ Környezetvédelmi Ügynökség
- ~ Menekültügyi Támogatási
Hivatal
- ~Munkahelyi Biztonsági és
Egészségvédelmi Ügynökség
- ~ Repülésbiztonsági Ügynökség
- ~ Szakképzés-fejlesztési Központ
- ~ Tengerbiztonsági Ügynökség
- Európai Vasúti Ügynökség
- Európai Vegyianyag-ügynökség
- Kábítószer és kábítószer-függőség
Európai Megfigyelő Központja
30
- Közösségi Növényfajta-hivatal
- Nemek Közötti Egyenlőség
Európai Intézete
13. Az uniós jog jogforrási rendszere
Az Európai Unió jogrendszerét egy többszintű, egymással hierarchikus kapcsolatban álló jogforrási rendszer alkotja.
Jogforrási hierarchia szerint megkülönböztetjük:

● az elsődleges jog (primer) forrásait, melyek az alapító és alapszerződéseket jelentik
● a másodlagos (szekunder) jogforrásokat , melyek megalkotása az Unió intézményei jogosultak a Szerződésekben
meghatározott célok és feladatok megvalósítása érdekében.
● egyéb jogforrások csoportja a primer, illetve a szekunder jogforrások körébe nem besorolható jogi normák (az Unió által
kötött nemzetközi szerződések, az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata.)
ELSŐDLEGES JOGFORRÁSOK
Ide tartoznak az alapító szerződések és ezek módosításai, a csatlakozási szerződések, a tagállamok egymás között kötött,
kiemelt fontosságú, az alapszerződéseket kiegészítő nemzetközi szerződések pl. az ún. költségvetési szerződések,
valamint az általános jogelvek.
1. AZ ALAPÍTÓ SZERZŐDÉSEK ÉS EZEK MÓDOSÍTÁSAI (EGYÜTTESEN ALAPSZERZŐDÉSEK),

- az uniós jogforrási hierarchia csúcsán helyezkednek el és az EU ún. alkotmányos keretét alkotják
- az elsődleges joganyag részét képezi az alapszerződésekhez csatolt jegyzőkönyvek és a tagállamok egyoldalú
nyilatkozatai is
- az alapszerződések rendszerében a legutolsó nagy módosítás a 2009.12.01-től hatályos Reformszerződésnek is
nevezett Lisszaboni Szerződéssel ment végbe. A módosítás eredményeképpen 2009.12.01-től:
▪ az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ),
- 55 cikkből áll, rögzíti az európai integráció alkotmányos keretét, meghatározza az EU céljait,
alapértékeit, alapelveit és az uniós intézményrendszerre vonatkozó keretszabályokat
▪ az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ),
- a korábban hatályos Európai Közösségekről szóló szerződést a Lisszaboni Szerződés átnevezte.
- hatálya az Unió valamennyi integrációs területén és a teljes uniós jogrendre kiterjed, tartalmazza a
működés elsődleges jogi szabályait
- preambulumból és 358 cikkből álló EUMSZ az Unió működésére vonatkozó primer jogi normákat, az
uniós intézményekre, az uniós jogra, a belső piac és az uniós politikára vonatkozó funkcionális
rendelkezéseket szabályozza (7 részből áll)
▪ a hozzájuk csatolt jegyzőkönyvek alkotják az EU hatályos alapszerződéseit.
- az EUSZ és az EUMSZ egységes szerkezetbe foglalt ún. konszolidált változata az EU Hivatalos Lapjában
jelent meg.
Alapszerződések keletkezésük időrendjében:

▪ Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) létrehozásáról szóló szerződés (Párizs 1951.04.18. 🡪 1952.07.23.)
▪ Európai Gazdasági Közösség (EGK) létrehozásáról szóló szerződés (Róma, 1957.03.25. 🡪 1958.01.01)
▪ Európai Atomenergia-közösség (Euratom) létrehozásáról szóló szerződés (Róma, 1957.03.25. 🡪 1958.01.01)
▪ Európai Közösségek egységes Tanácsának és egységes Bizottságának létrehozásáról szóló szerződés (Egyesítő Szerződés, Brüsszel
1965.04.08 🡪 1967.07.01), az Amszterdami Szerződés hatályon kívül helyezte
▪ Egységes Európai Okmány (Luxembourg, 1986.02.17 🡪 1987.07.01)
▪ Európai Unióról szóló szerződés (Maastrichti Szerződés, 1992.02.07 🡪 1993.11.01) két fő részből áll:
- az Európai Unióról szóló szerződés, valamint az Európai Közösségről szóló szerződés,
- az Euratom létrehozásáról szóló szerződés és az ESZAK célközösségről szóló szerződés módosítása
▪ Amszterdami Szerződés az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösségeket létrehozó szerződések és
okmányok módosításáról (1997.10.02. 🡪 1999.05.01)
31
▪ Nizzai Szerződés az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösségeket létrehozó szerződések és
okmányok módosításáról (2001.02.26 🡪2003.02.01.)
▪ Lisszaboni Szerződés az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés okmányok
módosításáról (Reformszerződés, 2007.12.13. 🡪 2009.12.01) két részből áll:
● az Európai Unióról szóló szerződés (EUSz.)
● az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSz.), amely az Európai Közösségről szóló szerződés
helyébe lépett.
Az alapszerződések közül ALAPÍTÓ SZERZŐDÉSnek nevezzük azokat, amelyek új jogalanyt hoztak/hoznak létre:
▪ Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) létrehozásáról szóló szerződés,
▪ Európai Gazdasági Közösség (EGK) létrehozásáról szóló szerződés, melyet a Maastrichti Szerződés átnevezett az Európai
Közösségekről (EKSz) szóló szerződésnek,
▪ Európai Atomenergia-közösség (Euratom) létrehozásáról szóló szerződés,
▪ Európai Unióról szóló szerződés (Maastrichti Szerződés, EUSz.)
Az Alkotmányszerződés, az EU történetében az egyetlen olyan Szerződés, amely elfogadásra/aláírásra került, de a

hatálybelépéséhez szükséges tagállami ratifikáció sikertelensége miatt nem léphetett hatályba.
Módosító szerződéseknek nevezzük azokat a szerződéseket, amelyek az alapító szerződéseket módosítják. (Egyesítő
Szerződés, Egységes Európai Okmány, az Európai Unióról szóló Maastrichti Szerződésnek az ESZAK-, az EGK- és
Euratom Szerződések módosításáról szóló része (a Maastrichti Szerződés egyben alapító és módosító szerződés), az
Amszterdami Szerződés, a Nizzai Szerződés és a Lisszaboni Szerződés.
2. a CSATLAKOZÁSI SZERZŐDÉSEK, az uniós jog elsődleges forrásai körébe tartoznak.

o ún. vegyes szerződések, amelyek az Unió, a tagállamok és a csatlakozó ország(ok) között jönnek létre
o a tagállami ratifikációs eljárások lefolytatás után, a megerősítő okmányok letétbe helyezésének napján lép
hatályba; ekkor a csatlakozó ország az Unió teljes jogú tagjává válik. 🡪 a csatlakozás időpontjától kezdve az új
tagállamra nézve kötelezőek az alapító és módosító szerződések, valamint a csatlakozást megelőzően az uniós
intézmények által elfogadott jogi aktusok. Az új tagállam ugyancsak kötelezi magát, hogy csatlakozik az Unió
által kötött nemzetközi egyezményekhez.
o a Szerződések módosításként fogható fel 🡪 ugyanis a szerződésben meg kell határozni, hogy az új tagállam
hány fős képviselői helyet kap az egyes uniós intézményekben
o az eddigi csatalakozási szerződések (aláírás éve 🡪 hatálybalépés):
▪ Dánia, Írország, Egyesült Királyság (1972 🡪 1973.01.01.)
▪ Görögország (1979 🡪 1981.01.01)
▪ Spanyolország, Portugália (1985 🡪 1986.01.01)
▪ Ausztria, Finnország, Svédország (1994 🡪 1995.01.01)
▪ Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia,
Szlovénia (2003. 🡪 2004.05.01)
▪ Románia, Bulgária (2004 🡪 2007.01.01)
▪ Horvátország (2011 🡪 2013.07.01)
3. A TAGÁLLAMOK EGYMÁS KÖZÖTT KÖTÖTT KIEMELT FONTOSSÁGÚ, AZ ALAPSZERZŐDÉSEKET KIEGÉSZÍTŐ

NEMZETKÖZI SZERZŐDÉSEK
Az elsődleges uniós jogforrás részét képezik a költségvetési szerződések: Luxemburgi Szerződés (1971) és Brüsszeli
Szerződés (1977)
4. AZ ÁLTALÁNOS JOGELVEK
- olyan íratlan jogforrások, melyek Európai Bíróság jogfejlesztő tevékenysége folytán váltak a közösségi jogrend, majd az
uniós jogrend részévé és lehetővé tették, hogy olyan területekre is szabályokat határozzanak meg, amelyekről az
integráció adott fokán a Szerződések nem rendelkeztek. Ezek a jogelvek közösségi/uniós jogalkotás, jogalkalmazás
általánosan érvényesülő követelményeit képezik.
- Az általános jogelvek körébe tartoznak:
▪ Alapjogok védelme ▪ arányosság elve ▪ a jogbiztonság elve
32
▪ a visszaható hatály tilalma ▪ a védekezéshez való jog, ▪ a szerzett jogok

▪ hatékony jogi felülvizsgálat védelmének elve
▪ egyenlő elbánás elve elve
▪ a jóhiszemű eljárás ▪ a méltányosság elve
Ezeket a garanciális jogelveket az Európai Bíróság alkalmazza mind az uniós jog értelmezése, mind pedig a
jogalkalmazás során, illetőleg kötik az Unió intézményeit is mind jogalkotóként, mind jogalkalmazóként, sőt a tagállami
intézményeket is, amennyiben uniós jogot alkalmaznak.
- az alapvető jogoknak az uniós jogba történő beilleszkedését jelezte, hogy az alapvető jogok 2000-től összefoglalásra
kerültek az Európai Unió Alapjogi Chartájában, amelyet aztán a Lisszaboni Szerződés kötelező jogi erőre emelt,
illetőleg kimondta, hogy a Charta ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint a Szerződések, tehát expressis verbis beemelte
az elsődleges jog körébe.
- a Lisszaboni Szerződés 2009.12.01-től az alapvető jogok védelmének elvét a Szerződés szintjére emelte, kiemelve,
hogy az alapvető jogok, ahogyan azokat az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai
egyezménye biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból következnek,
az uniós jogrend részét képezik, mint annak általános elvei.
MÁSODLAGOS JOGFORRÁSOK
⮚ Azok a jogi aktusok, amelyek az Unió hatásköreinek gyakorlása érdekében (a Szerződésekben meghatározott eljárási
rend szerint) az EU intézményei fogadnak el. Az uniós jogrendszer legnagyobb részét a másodlagos aktusok
alkotják, amelyek nem lehetnek ellentétesek az elsődleges joggal.
⮚ A másodlagos jogforrások fajtái
Kötelező erővel rendelkezik: Nincs kötelező ereje – puha jog (soft law):
● a rendelet ● ajánlások és
● az irányelv és ● a vélemények
● a határozat
ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEK
a) a jogi aktus típusának megválasztása:
ha a Szerződések meghatározzák az uniós jogi aktus típusát az adott feladat vagy uniós politika szabályozásakor,
akkor ettől nem lehet eltérni. Minden más esetben az Unió intézményei a szabályozás tárgya szerint, az arányosság-
szükségesség elvével összhangban döntenek a jogi aktus típusáról.
b) a másodlagos jogi aktusok jogalapja:
az uniós intézmények kizárólag a Szerződésekben adott jogalkotási felhatalmazás alapján fogadhatnak el
másodlagos uniós jogi aktusokat, amelyek nem lehetnek ellentétesek a Szerződések rendelkezéseivel.
c) a másodlagos jogi aktus indoklása:
a jogi aktusoknak indokolást kell tartalmazniuk, és azokban utalni kell minden olyan javaslatra, kezdeményezésre,
ajánlásra, kérésre vagy véleményre, amelyet a Szerződések előírnak. Az uniós jogi aktusok indoklását az ún.
preambulum-bekezdések tartalmazzák, amelyek megelőzik a rendelkező részt. Az indokolásban foglaltak főszabály
szerint nem rendelkeznek kötelező erővel, de fontos szerepük van mind az aktus értelmezése során, mind
érvényességének vizsgálatakor. Az indokolási kötelezettség valamennyi másodlagos uniós jogi aktusra vonatkozik.
Az indokolási kötelezettség megsértése/hiánya közjogi érvénytelenségi ok.
d) másodlagos jogi aktusok hatálya: megkülönböztethető a területi, időbeli és tárgyi hatály.
▪ területi hatály: a tagállamok területére terjed ki.
▪ személyi hatály: lehet általános hatályú, egyedi és csak a tagállamokra kötelező hatályú is.
● Az általános hatályú jogi aktus általánosan kötelező valamennyi uniós jogalanyra.
● Egyedi aktusok személyi hatálya címzettjeire,
● az irányelv csak a tagállamokra kötelező
▪ tárgyi hatályát az adott jogi aktus határozza meg.
e) másodlagos jogi aktusok kihirdetése és hatálybalépése:
az Európai Unió Hivatalos Lapjában ki kell hirdetni, a bennük megjelölt napon, illetve ennek hiányában a
kihirdetésüket követő 20. napon lépnek hatályba.
33
14. A másodlagos uniós jogi aktusok hierarchiája
A Lisszaboni Szerződés - az uniós jogforrási rendszer átláthatóságának erősítése céljából - a másodlagos uniós jogi
aktusok új hierarchiáját alakította ki, melynek lényege a jogalkotási és nem jogalkotási jellegű jogi aktusok elhatárolása
A jogalkotási aktusok a jogforrási hierarchiában magasabb szinten állnak, mint a nem jogalkotási aktusok 🡪 a nem jogalkotási
aktusok rendelkezései nem lehetnek ellentétesek a jogalkotási aktusokéval.
Az uniós intézményeknek főszabályként az EUMSz. 288. cikk szerint kötelező jogi aktus típusok valamelyikét – rendelet,
irányelv, határozat – kell választaniuk, melyre a Szerződések rendelkezései irányadóak. Amennyiben a Szerződések
rendelkezései nem határozzák meg, hogy milyen típusú jog aktust kell elfogadni, a jog aktus típusát az intézmények az
alkalmazandó eljárásoknak megfelelően, eseti alapon maguk választják meg.
Jogalkotási aktusoknak minősülnek a jogalkotási eljárás keretében hozott jogi aktusok.

o rendes vagy különleges eljárás keretében fogadhatók el
o nem a tartalom, hanem az alkalmazott eljárási forma alapján határolható körül
o kezdeményezésénél a Bizottság a rendes jogalkotási eljárásban elfogadott jogi aktusok terén kizárólagos
kezdeményezési joggal rendelkezik, a Szerződések által külön meghatározott esetekben, jogalkotási aktusok
● a tagállamok egy csoportjának, ● a Bíróság illetve
● az EParlamentnek a kezdeményezésére, ● az Európai Beruházási Bank kérelme
● az Európai Központi Bank ajánlására, vagy alapján is elfogadhatók.
A nem jogalkotási aktusok minden olyan uniós aktus, amelyet nem jogalkotási eljárásban fogadtak el, ún. nem
jogalkotási aktusnak minősül. Fajtái:
o a felhatalmazáson alapuló és o a végrehajtási aktusok
A jogforrási formát alapul véve a nem jogalkotási aktusok mindhárom kötelező erővel bíró másodlagos uniós jogi aktus:
o rendelet, o irányelv, o határozat típusát ölthetik.
Egyéb speciális, a Szerződésekben meghatározott elnevezéssel is illethetők: intézkedés, utasítás, védintézkedés.
A nem jogalkotási aktus jogalapja az ún. alapjogi aktus, tehát az a jogalkotási eljárásban elfogadott jogi aktus, amelyben
felhatalmazzák az adott uniós intézményt, főszabályként a Bizottságot, a nem jogalkotási aktus elfogadására.
Felhatalmazáson (delegáláson) alapuló jogi aktus

EUMSz. 290. cikke értelmében „a jogalkotási aktusokban felhatalmazás adható a Bizottság részére olyan általános hatályú nem
jogalkotási aktusok elfogadására, amelyek a jogalkotási aktusok egyes nem alapvető rendelkezéseit kiegészítik, illetve módosítják.”
- a felhatalmazáson alapuló aktusok elfogadása a Bizottság kizárólagos hatáskörébe tartozik.
- a felhatalmazás csak a jogalkotási aktusok nem alapvető rendelkezéseinek módosítására vagy kiegészítésére szólhat;
- módosíthatja az alap jogalkotási aktust, tehát tartalma jogalkotási aktust érint, de nem minősül jogalkotási aktusnak a
jogforrási hierarchia szempontjából.
- EUMSz. előírja, hogy egy adott szabályozási terület alapvető elemei kizárólag a jogalkotási aktusban szabályozhatók, és
így ezekre vonatkozóan nem adható felhatalmazás.
- a Szerződés követelményként szabja meg, hogy meg kell határozni a felhatalmazás céljait, tartalmát, alkalmazási körét
és időtartamát. (sunset klauzula – biztosítékot jelent arra, hogy a meghatározott időtartam után a felhatalmazás
megszűnjön, és így a jogalkotó – a Tanács és az EP – visszakapja az egykor delegált hatáskört)
- kötelezően meg kell határozni a felhatalmazás gyakorlásának feltételeit. A Bizottság a jogalkotói hatáskört gyakorló
Tanács és az Európai Parlament együttes kontrollja alatt áll, amely azt célozza, hogy a delegált jogkör gyakorlója ne
léphesse túl a hatáskörét.
34
Végrehajtási aktusok
EUMSz. 291. cikk – az uniós jog végrehajtása főszabályként a tagállamok feladata. „a tagállamok nemzeti jogukban
elfogadják a kötelező erejű uniós jogi aktusok végrehajtásához szükséges intézkedéseket”.
„ha valamely kötelező erejű uniós jogi aktus végrehajtásának egységes feltételek szerint kell történnie, az ilyen jogi aktus
végrehajtási hatásköröket ruház a Bizottságra illetve különleges és kellően indokolt esetekben, a Tanácsra.”
A végrehajtási aktusok alapja mindig egy ún. alapjogi aktus, amely feljogosítja a Bizottságot – kivételes esetekben a
Tanácsot – a végrehajtási aktus (rendelet, határozat, irányelv) elfogadására.
A nem jogalkotási jogi aktusok két kategóriáját összevetve megállapítható, hogy
● felhatalmazás alapján csak a Bizottság fogadhat el jogszabályt, míg
● végrehajtási jellegű jogi aktusokat alkothatnak a tagállamok, a Bizottság és kivételesen a Tanács is.
A másodlagos jogforrási hierarchiába tartozó végrehajtási aktusnak a Bizottság, illetve a Tanács által elfogadott kötelező
aktusokat nevezzük.
Különbözik a két csoport az ellenőrzési jogosultságok terén is:
● a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok esetén az ellenőrzési jogot: Európai Parlament és a Tanács gyakorolhatja
● végrehajtási aktusok esetén: a Bizottság általi elfogadását a tagállamok képviselőiből álló komitológiai 2 bizottságok
ellenőrzik.
Egyéb jogforrások
Ide sorolhatók az Unió intézményei, szervei, hivatalai, ügynökségei által kiadott jogforrások, amelyek nem sorolhatók
sem az elsődleges jog, sem a másodlagos jog körébe, viszont kiegészítő, hatáskitöltő szerepük és kötelező jellegük
folytán a jogrendszer fontos elemeinek tekinthetőek. Ide sorolhatóak:
o a közös kül- és biztonságpolitika területén született határozatok
o az Unió által kötött nemzetközi szerződések
o szerződési szintre emelt intézményközi megállapodások
o ügynökségek nem végrehajtási aktusai
o Európai Bíróság/Törvényszék joggyakorlata, határozatai
Uniós vívmányok
A teljes uniós joganyagot, amely magában foglalja az elsődleges jogforrásokat, a másodlagos jogot és az ún. egyéb uniós
jogforrásokat uniós vívmányoknak/uniós acquis-nak nevezzük.
2
A komitológia kifejezéssel illetik az EU-jogszabályokkal kapcsolatos tanácsadást és végrehajtást végző, 237 darab, különböző feladatokkal foglalkozó
bizottságot. Bizonyos értelemben azonban mind az 1500 bizottság és munkacsoport az EU-jogszabályokkal kapcsolatban ad tanácsot, illetve azokat hajtja
végre.
35
15. Jogalkotási eljárások

A laekeni célkitűzések között szerepelt az is, hogy a jogalkotási eljárások rendszerét egyszerűbbé kell tenni.
Az uniós döntéshozatali eljárások fajtái:

jogalkotási eljárások nem jogalkotási eljárások
- rendes jogalkotási eljárás - felhatalmazáson alapuló aktusok
- ún. különleges jogalkotási eljárás - végrehajtási aktusok elfogadására irányuló eljárás
A jogalkotási aktusok elfogadására irányuló eljárás

A Lisszaboni Szerződés értelmében a jogalkotási aktusok tervezetét továbbítani kell a nemzeti parlamentnek is, melyek
indokolt véleményt küldhetnek az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság elnökeinek arra vonatkozóan, hogy egy
jogalkotási aktus tervezete összhangban van-e a szubszidiaritás elvével.
A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS

A Lisszaboni Szerződés a másodlagos jog esetében főszabályként az ún. rendes jogalkotási eljárást határozza meg.
A rendes jogalkotói eljárás lényege, hogy az Európai Parlament és a Tanács egyenrangú társjogalkotóként működik
együtt a döntéshozatalban. A főszabályként érvényesülő rendes jogalkotáshoz képest minden más eljárás kivételesnek
tekintendő.
A rendes jogalkotási eljárás fogalma (EUMSz. 289. cikk (1) bek.): rendes jogalkotási eljárás rendeleteknek, irányelveknek vagy
határozatoknak a Bizottság javaslata alapján, az Európai Parlament és a Tanács által történt közös elfogadásából áll.
A rendes jogalkotási eljárás keretében a jogalkotás kezdeményezője és a jogalkotási javaslat előterjesztője a Bizottság,
amely e jogkörében a javaslatot egyidejűleg megküldi az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, valamint a tagállamok
parlamentjeinek is. Az eljárás ún. háromolvasatos eljárás az Európai Parlament és a Tanács között, ami azt jelenti, hogy
legfeljebb háromszor („három olvasatban”) foglalkozik mind a két uniós intézmény az adott aktussal, és ennek során
kerülhet sor az adott uniós aktus elfogadására.
Az eljárás menete:
a) a Bizottság beterjeszti a jogalkotási javaslatot az EP és a Tanács elé. Első olvasatának tárgyalása.
b) EP elfogadja az első olvasatban álláspontját, amit továbbít a Tanácsnak. Először mindig az EP foglal állást.
c) a Tanács, ha egyetért az EP álláspontjával, elfogadja a javaslatot 🡪 a jogi aktus első olvasatban megszületik.
d) a Tanács, ha nem ért egyet az EP álláspontjával, saját álláspontot fogad el, amelyet megküld, az EP-nek 🡪 ez jelenti
a második olvasat kezdetét. (az első olvasat egésze során nincs határidő meghatározva a lezárásra)
e) a második olvasat tekintetében az EP 3 hónapon belül (mely 1 hónappal meghossz.) az alábbi döntéseket hozhatja:
● egyetért a Tanáccsal 🡪 a javaslat második olvasatban elfogadásra kerül
● tagjainak többségével elutasítja: tovább nem tárgyalható a javaslat 🡪 el nem fogadottnak kell tekinteni
● tagjainak többségével módosítást javasol: a módosított szöveget megküldi a Tanácsnak és a Bizottságnak; a
Bizottság véleményt nyilvánít a módosításról.
f) a Tanács az EP módosításainak kézhezvételétől számított 3 hónapon belül (+1 hó) minősített többséggel dönt:
● egyetért 🡪 elfogadottnak minősül
● nem fogad el minden módosítást 🡪 az EP elnöke és a Tanács elnöke 6 héten belül (+2 hét) ún.
egyeztetőbizottságot hív össze. (a Tanács csak egyhangúan dönthet azokról a módosításokról, amelyekről a
Bizottság elutasított véleményt adott.)
g) egyeztetés: az egyeztetőbizottság az EP és a Tanács második olvasatban elfogadott álláspontja alapján az
összehívástól számított 6 héten belül megállapodásra jusson egy közös szövegtervezetről.
h) az egyeztetőbizottság összehívásától számított 6 héten belül nem hagy jóvá közös szövegtervezetet, 🡪 a javaslatot
elutasítottnak kell tekinteni és lekerül a napirendről.
i) Ha az egyeztetőbizottság jóváhagy egy közös szövegtervezetet, ez a harmadik olvasata a javaslatnak. A jóváhagyástól
számított 6 hét áll rendelkezésre, hogy az EP (egyszerű többséggel) és a Tanács (minősített többséggel) elfogadja a
jogi aktust 🡪 ha nem fogadja el, elutasítottnak kell tekinteni.
Főszabály szerint a Bizottság kezdeményezi a rendes jogalkotó eljárást, a Szerződések szűk körben lehetővé teszik, hogy
kezdeményezés jogát megtörje a tagállamok egy csoportja, az Európai Központi Bank ajánlása alapján, illetve a Bíróság
kérelme alapján.
36
A rendes jogalkotó eljárás során konzultációs jog illeti meg az Unió két tanácsadó szervét, az Európai Gazdasági és Szociális
Bizottságot és a Régiók Bizottságát. Jogi értelemben véve a tanácsadó szervek véleménye nem köti az EP-t és a
Tanácsot, de a kötelező konzultáció elmaradása (mint lényeges eljárási szabály megsértése) ez elfogadott jogi aktus
megsemmisítését eredményezheti.
A rendes jogalkotó eljárás során az EP tagjai többségével, 50%+1 szavazattal dönt. A Tanácsban az ún. minősített többségi
szavazás alkalmazandó.
● a jelenlegi ún. súlyozott szavazati rendszer 2014.11.01-ig érvényes, utána ún. kettős többség szabálya lesz érvényben: egy jogi
aktus elfogadásához egyrészt szükség lesz a tagállamok 55%-ának támogatására, másrészt ez lefedje az EU
népességének legalább 65%-át.
● 2011.11.01-2017.03.31 között: átmeneti időszak, a tagállam kérheti, a korábbi szabályok szerint történjen a
minősített többség számítása; valamint élhetnek még az ún. könnyített blokkoló kisebbségi szabállyal is, ami szerint 3
tagállam elegendő a blokkoló kisebbséghez.
KÜLÖNLEGES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁSOK

A jogalkotási eljárás másik formája a különleges jogalkotási eljárás. Fogalma (EUMSz. 289. cikk (2) bekezdés): A
Szerződések által külön meghatározott esetekben rendeleteknek, irányelveknek vagy határozatoknak a Tanács
közreműködésével az EP által történő, vagy az EP közreműködésével a Tanács által történő elfogadása különleges
jogalkotói eljárásnak minősül.
1) Az EP számára az együttdöntéstől eltérő szerepet ír elő a Szerződés, illetve ha a Tanácsban nem minősített
többségi szavazással, hanem egyhangúlag születik a (döntés) határozat.
● az EP saját kezdeményezésű rendeletalkotás eljárásai (meghatározza a tagjai, és az európai ombudsman
feladatainak ellátására vonatkozó szabályokat és általános feltételeket; az éves költségvetés elfogadása
● a Tanács egyhangúlag határoz az EP egyetértésével (európai választásokra vonatkozó szabályok elfogadása)
2) a Tanács az EP-tel folytatott konzultációt követően minősített többséggel hoz döntést (kutatás és technológia,
fejlesztés egyedi programjai)
Számos területen megmaradt a Tanács egyhangú döntési joga, párosítva az EP konzultációs jogával
(adóharmonizáció, útlevelek, személyi igazolványok, tartózkodási engedélyek, stb.)
3) Elfogadhat úgy is a Tanács önállóan jogi aktust, hogy az EP-nek nem konzultációs joga van, hanem annak
egyetértése szükséges. Az egyetértési jog, gyakorlatilag vétójogot jelent az EP számára (csatlakozási szerződések
elfogadása).
A nemzeti parlamentek szerepe a jogalkotási eljárásokban

A Lisszaboni Szerződés egyik fontos újítása, hogy az uniós jogalkotási eljárásokban a tagállamok nemzeti parlamentjei
jogot kaptak a szubszidiaritás elvének előzetes (ex ante) vizsgálatára.
Az ún. előzetes figyelmeztetési eljárásban a nemzeti parlamentek a jogalkotási aktus tervezetéről indokolt véleményt
küldhetnek az EP, a Tanács és a Bizottság elnökének, összefoglalva azokat az indokokat, amelyek miatt a jogalkotási
javaslatot nem tartják összeegyeztethetőnek a szubszidiaritás elvével. Főszabályként a jogalkotási tervezet megküldésétől
számított 8 hét áll a nemzeti parlamentek rendelkezésére.
Az előzetes figyelmeztetési eljárásnak két formája van:
sárga lapos figyelmeztetés narancsságra lapos eljárás
● véleményt küldenek a nemzeti parlamentek, ● a rendes jogalkotási eljárás keretében, a Bizottság által
amennyiben az általuk leadott szavazatok legalább kezdeményezett jogalkotási javaslatról a nemzeti
1/3-a azt képviseli, hogy a jogalkotási aktus tervezete parlamentek a részükre biztosított szavazatoknak
nincs összhangban a szubszidiaritás elvével. legalább az egyszerű többségével azt állapítják meg,
▪ a nemzeti parlamentek sárga lapos figyelmeztetése hogy a jogalkotási aktus tervezete nincs összhangban
esetén a jogalkotási tervezetet az előterjesztője a szubszidiaritás elvével.
köteles felülvizsgálni. A felülvizsgálatot követően a ▪ ez az eljárás kizárólag csak akkor alkalmazható, ha az
jogalkotási tervezet kezdeményezője szabadon uniós jogalkotói javaslat a rendes jogalkotói eljárás
dönthet arról, hogy a javaslatot fenntartja, módosítja keretében a Bizottságtól származik. A Bizottság
vagy visszavonja, de a döntést kötelező köteles felülvizsgálni a javaslatot, amelyet fenntarthat,
megindokolni. módosíthat vagy visszavonhat. ha fenntartja a
javaslatot, indokolnia kell, hogy álláspontja szerint
miért felel meg a javaslat a szubszidiaritás elvének.
37
16. A hatáskör átruházás elve
Az EU hatáskörei a tagállamok által az alapszerződésekben átruházott hatáskörökből származtathatók. A tagállamok

szuverenitásuk önkéntes korlátozását vállalva, az európai integrációhoz szükséges területeken átruházták/átruházzák
hatásköreiket az Unióra, amelyet bizonyos esetekben az Unió intézményei önállóan, más esetekben pedig a
tagállamokkal közösen gyakorolnak.
A hatáskör-átruházás elve (EUMSz. 5. cikk)

Az Uniós hatáskörök tekintetében érvényesülő legfontosabb elv az ún. korlátozott felhatalmazás elve . Ez azt jelenti,
hogy az Uniónak nincs korlátlan és generális hatásköre, hanem az uniós intézmények intézkedéseiket a Szerződésekben
lévő felhatalmazásra alapíthatják. Az Unió hatásköreinek elhatárolására a hatáskör-átruházás elve az irányadó. A
hatáskör átruházás elvének megfelelően az Unió kizárólag a tagállamok által a Szerződésekben ráruházott hatáskörök
határain belül jár el, a Szerződésekben foglalt célkitűzések megvalósítása érdekében. Ezt nevezzük a hatáskör-átruházás
elvének.
Új hatáskörök átruházásakor (hatáskörtranszfer) az alapító szerződések módosítása szükséges.
Az uniós hatáskörök területeit és a tagállami hatáskörben maradó ún. nemzeti hatásköröket fontos egyértelműen
elhatárolni. A hatáskör-átruházás elvének megfelelően „minden olyan hatáskör, amelyet a Szerződések nem ruháztak az Unióra,
a tagállamoknál marad”. Ilyen tagállami ügyek az állampolgársági ügyek, a nemzetbiztonsági és közrendi kérdések.
Az uniós hatáskörök gyakorlása tekintetében alapvető elvként érvényesül az arányosság és a szubszidiaritás elve. Az
arányosság elve szerint az Unió intézkedése sem tartalmilag, sem formailag nem terjedhet túl azon, ami a Szerződések
célkitűzéseinek eléréséhez szükséges.
A szubszidiaritás elve pedig azt jelenti, hogy azokon a területeken, amelyek nem tartoznak kizárólagos hatáskörbe, az
Unió csak akkor és annyiban jár el, amikor és amennyiben a tervezett intézkedés céljait a tagállamok sem központi, sem
regionális vagy helyi szinten nem tudják kielégítően megvalósítani, így azok a tervezett intézkedés terjedelme vagy hatása
miatt az Unió szintjén jobban megvalósíthatóak.
Az uniós hatáskörök fajtái

Az uniós hatásköröket – abból a szempontból, hogy a tagállamok a Szerződésekben milyen mértékben engedték át
jogalkotási és egyén szuverenitásukat – 3 osztályba sorolhatjuk.
1. kizárólagos uniós hatáskör
2. megosztott hatáskör
3. támogató, összehangoló, kiegészítő hatáskör
1. Kizárólagos uniós hatáskörök

Ha egy meghatározott területen a Szerződések kizárólagos hatáskört ruháznak az Unióra, e területén kizárólag az Unió
alkothat és fogadhat el kötelező erejű jogi aktust, a tagállamok csak annyiban, amennyiben őket az Unió erre
felhatalmazza, vagy ha annak célja az Unió által elfogadott jogi aktusok végrehajtása.
● vámunió ● közös kereskedelempolitika
● belső piaci versenyszabályok ● nemzetközi megállapodások megkötése, ha
● monetáris politika az euroövezetben uniós jogalkotási aktus írja elő
2. Megosztott hatáskör
Az ilyen területen mind az Unió, mind pedig a tagállamok alkothatnak és elfogadhatnak kötelező erejű jogi aktusokat. A
megosztott hatáskörök egyfajta versengő hatáskört keletkeztetnek a tagállamok és az Unió között, ahol azonban az
Unió kedvezményezett pozícióból rajtol, mivel a tagállamok e hatáskörüket csak olyan mértékben gyakorolhatják,
amilyen mértékben az Unió nem gyakorolta a hatáskörét. Amennyiben az Unió gyakorolja jogalkotói hatáskörét és
kimerítően szabályozza a megosztott hatáskörbe tartozó területet, ezzel mintegy el is zárja a tagállamokat a jogalkotás
lehetőségétől. Ezt a jelenséget előfoglalásnak, preemciónak nevezzük.
Bizonyos esetekben visszakaphatják szabályozási hatáskörüket a tagállamok a lefoglalt területekre, ha az Unió úgy
határoz, hogy lemond hatáskörének gyakorlásáról. Ilyen helyzet állhat elő pl. akkor, ha az Unió egy megosztott
hatáskörben tartozó területen korábban elfogadott jogi aktust hatályon kívül helyez, vagy az Európai Bíróság a
szubszidiaritás elvének megsértése miatt megsemmisíti az Unió kötelező jogi aktusát. A megosztott hatáskörök
gyakorlását segíti a szubszidiaritás elve. Annak megvalósulását már a jogi aktus előkészítése során vizsgálni kell és be
38
nem tartása a jogi aktus érvénytelenségét (semmisségét) eredményezheti. Az Unió megosztott hatáskörébe tartoznak az
alábbi területek:
● belső piac ● a közegészségügy terén jelentkező közös
● szociálpolitika biztonsági kockázatok
● gazdasági, társadalmi és területi kohézió ● a kutatás, a technológiafejlesztés és az
● mezőgazdaság és halászat űrkutatás
● környezetvédelem ● a fejlesztési együttműködés és a humanitárius
● fogyasztóvédelem segítségnyújtás
● közlekedés ● közös kül- és biztonságpolitika
● transzeurópai hálózatok meghatározására és végrehajtására,
● energiaügy ● közös védelempolitika fokozatos kialakítását
● a szabadságon, a biztonságon és a jog ● foglalkoztatáspolitika összehangolása
érvényesülésén alapuló térség ● az euró zónához nem tartozó tagállamok
gazdaságpolitikájának az összehangolása
3. A tagállami intézkedéseket támogató, összehangoló vagy kiegészítő hatáskörök

„Az Unió hatáskörrel rendelkezik a tagállamok intézkedéseit támogató, összehangoló vagy kiegészítő intézkedések
megtételére” anélkül azonban, hogy ennek révén elvonná a tagállamok e területeken meglévő hatásköreit.
Az Unió hatásköre ezen a területen korlátozott, mert főszabályként az intézkedések meghozatalára irányuló jogalkotó
hatáskörrel a tagállamok rendelkeznek és az Unió „csak” a tagállami intézkedéseket támogató, összehangoló vagy
kiegészítő céllal fogadhat el uniós aktusokat, azzal a lényeges megkötéssel, hogy az Unió intézkedései nem
eredményezhetik a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek harmonizációját. A támogató,
összehangoló vagy kiegészítő hatáskörbe tartoznak az alábbi területek:
● az emberi egészség védelme és javítása ● oktatás, szakképzés, ifjúság és sport
● ipar ● polgári védelem
● kultúra ● igazgatási együttműködés
● idegenforgalom
Az ún. RUGALMASSÁGI KLAUZULA 🡪 „gumi jogalap”

A speciális hatásköri szabályok között meg kell említeni az ún. rugalmassági klauzulát. Egyfajta kisegítő hatáskört teremt
az uniós intézmények számára intézkedések meghozatalára. Akkor alkalmazható, ha a Szerződésekben meghatározott
politikák keretében az Unió fellépése bizonyul szükségesnek ahhoz, hogy a Szerződésekben foglalt célkitűzések
valamelyike megvalósuljon és a Szerződések nem biztosítják a szükséges hatáskört.
A SZUBSZIDIARITÁS ELVE ÉS JELENTÉSE

A szubszidiaritás azon kevés uniós jogelv közé tartozik, amely nem az Európai Bíróság jogfejlesztő tevékenysége,
hanem a tagállamok elővigyázatossága folytán került be 1992-ben a Maastrichti Szerződésbe azzal a céllal, hogy a
hatáskörök gyakorlása a hatékonyság figyelembevételével az uniós polgárokhoz legközelebbi szinten történjen és a
Közösség ne gyakoroljon indokolatlanul több hatáskört annál, mint ami Szerződésünkben foglalt célok teljesítése
érdekében szükséges.
A Lisszaboni Szerződés áthelyezte az EUSz-be 🡪 generális alapelv lett.
A szubszidiaritás elve a tagállamok, illetőleg a tagállamok központi és regionális szintjei és az Unió közötti
hatáskörmegosztásról szól.
Alkalmazási köre az uniós döntéshozatal és jogalkotás azon területein alkalmazandó, ahol az Unió a Szerződés
értelmében megosztott, illetőleg támogató-összehangoló-kiegészítő hatáskörrel rendelkezik és e hatáskörének
valamelyikében fogad el intézkedéseket. Ugyancsak alkalmazni kell olyan uniós intézkedések meghozatala során,
amelynek jogalapja az ún. rugalmassági klauzula.
Címzettjei az uniós intézmények, amelyeket kiemelt kötelezettség és felelősség terhel a szubszidiaritás és arányosság
elvének tiszteletben tartása és érvényesülésük biztosítására.
Lényege: annak eldöntéséhez nyújt segítséget, hogy melyik szinten szülessen meg a döntés, tehát hogy indokolt-e, hogy
uniós szinten fogadjanak el egy konkrét intézkedést.
39
A szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása ún. indokolás körülmény, ami azt jelenti, hogy a jogalkotási tervezetet
indokolni kell a szubszidiaritásnak való megfelelés szempontjából. Garanciák: Hatásvizsgálat, korai figyelmeztetési eljárás
🡪 ha az uniós intézmények olyan jogalkotói aktust fogadnak el, amely sérti a szubszidiaritás elvét az Európai Bíróság
előtt megtámadható 🡪 megalapozott kereset esetén a jogi aktust semmissé nyilvánítja. Megsemmisítés iránti keresetet a
tagállamok, a Bizottság, az Európa Parlament, a Tanács, az Európai Központi Bank és a Régiók Bizottsága, illetve a
magánszemélyek nyújthatnak be.
Az arányosság elve:
Olyan általános jogelv, mely szintén az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatában kristályosodott ki. A Maastrichti
Szerződés inkorporálta a Szerződésbe és ezzel az írott, elsődleges jog részeként is elismerésre került. Az arányossági elv
fogalma: az arányosság elvének megfelelően az Unió intézkedése sem tartalmilag, sem formailag nem terjedhet túl azon,
ami a Szerződések célkitűzéseinek eléréséhez szükséges. Az uniós hatáskörök gyakorlása – a szubszidiaritás elve mellett
– az arányosság elve az irányadó.
Alkalmazási köre: az Unió valamennyi hatáskörének gyakorlása során, általános követelményként alkalmazandó. Az
uniós hatáskörök valamennyi fajtájában (kizárólagos, megosztott és a támogató-összehangoló-kiegészítő hatáskörökben)
alkalmazni kell mind a jogalkotás, mind pedig a jogalkalmazás során.
Az arányossági elv címzettjei az Unió intézményei.

Az arányossági teszt során vizsgálni kell, hogy az adott uniós intézkedés formailag és tartalmilag alkalmas-e a
meghatározott cél elérésére, korlátoz-e bármilyen mértékben is jogot vagy jogilag védett érdeket, valamint, hogy nem
ró-e túlzott terhet a magánszemélyekre. A jogalkotási aktus tervezetét külön indokolni kell az arányosság elv
tekintetében, figyelembe kell venni annak szükségességét, hogy arányban álljon az elérendő célkitűzésekkel.
Ha az uniós jogi aktus nem megy át az arányosság tesztjén, tehát nem szükséges a Szerződések célkitűzéseinek
eléréséhez, akkor a jogi aktus nem lehet jogszerű sem. Az arányosság elvét sértő intézkedéseket az Európai Bíróság
semmissé nyilvánítja.
40
17. Jogharmonizáció
Az uniós együttműködésben kettős értelemben beszélhetünk jogharmonizációról:

● egyrészről az uniós jog
● másfelől a tagállami belső jog értelmében
Az uniós jog felől közelítve a jogharmonizációs az uniós jogalkotás egy sajátos szabályozási módszerét jelenti. Az uniós
jogharmonizáció arra hivatott, hogy a tagállamok jogrendszerét az uniós joghoz és ez által egymáshoz is közelítse. Az
EU jogalkotó szerveit az EU működéséről szóló szerződés olyan jogi aktusok (intézkedések, irányelvek) elfogadására
jogosítja fel, amelyek a tagállamokat nemzeti jogszabályaik közelítésére kötelezik. A tagállamok jogszabály közelítése
alatt a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítését, harmonizálását értjük. A jogközelítés
és a jogharmonizáció egymás szinonimájaként használatos.
A jogharmonizációs másik értelmében, a tagállamok belső jogalkotói tevékenységét jelenti: célja az uniós tagságból eredő
kötelezettségek végrehajtása, illetve a tagságból fakadó jogok érvényesítését biztosító belső jogi környezet
megteremtése. A kötelezettség alapja az uniós jog, amely a tagállamokra nézve ír elő jogalkotói kötelezettséget.
Az uniós jog átültetésére irányuló jogalkotói folyamatot más néven jogharmonizációnak vagy jogközelítésnek
nevezzük. Az Unió minden tagállamában folyamatosan zajló tevékenység, amely azt a célt szolgálja, hogy az adott
tagállam jogrendszere az EU jogával összeegyeztethető legyen. Ennek sajátossága, hogy az uniós jog valamilyen
formában beépül a tagállamok jogrendszereiben, vagyis az ún. belső jog részévé válik.
A jogalkotó kötelezettség irányulhat:

● pozitív, cselekvő jogharmonizációra, amely a tagállamok a meglévő jogszabályok módosítására, vagy új
jogszabályok elfogadására kötelezi
● negatív jogharmonizációra, amely a tagállamokat deregulációra kötelezi, vagyis az uniós jogi aktussal össze
nem egyeztethető/inkompatibilis nemzeti jogszabály hatályon kívül helyezésére.
A jogharmonizáció szabályozási keretet határoz meg a tagállamok számára. Attól függően, hogy a szabályozási keret
mennyire köti meg az átültetés során a tagállamok mozgásterét, a jogharmonizáció lehet:
● teljes, vagy más néven maximumharmonizáció (annyira részletesek, hogy nem biztosítanak eltérési lehetőséget
a nemzeti jogba való átültetés/implementáció során.)
● opcionális jogharmonizáció, szabályozási opciókat, lehetőségeket kínál fel a tagállamok számára, melyek közül
az átültetés során a tagállam a jogrendszerébe illő megoldást választja
● minimumharmonizációról akkor beszélünk, ha a tagállamok az átültetés során fenntarthatják a meglévő
szigorúbb szabályaikat
● új megközelítési jogharmonizációs módszer, amely az alapvető követelmények meghatározására fókuszál.
Csak az alapvető biztonsági követelményeket írják elő és ennek átültetésére kötelezik a tagállamokat. Pl. CE
jelzés.
Jogharmonizációs jogalapok EUMSz. több címében is találunk:

● belső piaci jogharmonizációs jogalapok
● különös jogalapok: fogyasztóvédelem, környezetvédelem.
Az, hogy a jogalkotó a különös jogalapot vagy a belső piaci jogharmonizációs jogalapot választja-e, gondos
mérlegelést igényel, hiszen a jogalap hiánya vagy nem megfelelő megválasztása a jogi aktus
megsemmisítéséhez vezethet. A jogalapnak objektív tényezőkön kell alapulniuk, különös figyelemmel az
adott intézkedés céljára és tartalmára.
● Szabályozott kisegítő, vagy más néven rugalmassági klauzula is 🡪 „gumi jogalap”nak is becézik
Jogharmonizációs intézkedések fajtái – a jogharmonizáció eszközei

A jogharmonizációs jogalapok rendelkeznek arról is, hogy mely másodlagos uniós jogi aktus szolgálhat a
jogharmonizáció eszközéül. Vannak olyan jogharmonizációs jogalapok, amelyek a jogi aktus nevesítése helyett az uniós
intézményeket – rendes vagy különleges jogalkotási eljárástól függően a Tanácsot és/vagy az Európai Parlamentet – ún.
jogharmonizációs „intézkedések” megalkotására jogosítják fel.
41
Jogharmonizáció elsődleges eszköze az irányelv. Az irányelvek a célokat illetően minden címzett tagállamra kötelezőek és
arra kötelezik a tagállamokat, hogy az irányelvet ültessék át a nemzeti jogba. Az átültetésre irányuló jogalkotási
folyamatot más néven jogharmonizációnak vagy jogközelítésnek nevezzük. Jogharmonizációs feladat azonban nemcsak
az irányelvek átültetéséből, hanem elvileg bármely uniós jogi rendelkezésből fakadhat.
A rendeletekhez hasonlóan az általános hatályú, normatív határozatok is kiválthatnak nemzeti jogalkotási
kötelezettséget, sőt előfordulhat az is, hogy az Európai Bíróság ítéletéből következik jogalkotási feladat. Pl. regisztrációs
adóra vonatkozó Európai Bizottság előtti magyar ügyek (A Bíróság megállapította, hogy a magyar szabályozás az
adódiszkrimináció tilalmába ütközik, az áruk szabad mozgását korlátozza)
A tagállami jogharmonizációs célú jogalkotási feladatok teljesítése

A tagállami jogharmonizáció tekintetében a tagállamok nagyfokú önállósággal rendelkeznek, de az elérendő eredmény és
az átültetés határideje tekintetében az irányelvben megadott feltételek kötelezik őket. A Bizottság rendszeresen ellenőrzi
a belső piaci irányelvek végrehajtását, az átültetési határidők betartását és közzéteszi az ún. belső piaci eredménytáblát.
Az ajánlás számos olyan helyes gyakorlatot azonosított, amelyek segítik a tagállamokat a belső piaci irányelveknek a
nemzeti jogba történő helyes és időszerű átvételében. Az ajánlások figyelembevételével a tagállamok maguk alakítják ki
azt a jogharmonizációs célú jogalkotási mechanizmust, ami biztosítja az uniós jogharmonizációs célú irányelvek
határidőben történő és helyes átültetését.
Magyarországon a jogharmonizáció felelőse a Kormány. A kormányzaton belül kiemelt szerep jut az igazságügyért
felelős miniszternek, aki a jogharmonizációs feladatok összehangolásáért, koordinációjáért felelős. A magyar jogforrási
rendszerben nincsenek sajátos jogharmonizációs eszközök, vagyis a jogharmonizációs célú magyar jogalkotás
ugyanazokat a jogforrás típusokat használja, mint a rendes jogalkotás.
Az Európai Unió Bírósága által kialakított hármas követelményrendszer irányadó, tehát az irányelveket olyan
jogforrásba kell átültetni, amely általános, kötelező erejű és effektív. Ezen kritériumoknak a magyar jogrendszerben a
törvény, a kormányrendelet és a miniszteri rendeletek felelnek meg.
A tagállami jogharmonizációs jogalkotás folyamatosan, az uniós jogalkotás mindennapi ritmusához igazodva, egyedi
programozási rend szerint történik: lényege, hogy az uniós jogi aktusnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő
kihirdetését követően el kell fogadni a tagállami végrehajtás egyedi programját, tehát az átültetés ütemezésének
kormányzati lépéseit. A jogharmonizációs programozás alapja a jogharmonizációs javaslat. Ilyet kell készíteni az uniós
jogi aktus átültetéséhez, végrehajtásához, vagy az Unió jogának való megfeleléshez egyébként szükséges jogalkotási
feladatról. A harmonizációs javaslatot akkor is el kell készíteni, ha az uniós jogi aktusból jogalkotási kötelezettség ered,
de jogalkotásra azért nincs szükség, mert a hatályos jogszabályok az uniós jogi aktus rendelkezéseinek teljes mértékben
megfelelnek.
A jogharmonizációs javaslat tervezetét főszabályként a tárgykör szerint felelős miniszter készíti el és bocsátja
egyeztetésre. Hatásköri összeütközések esetén a jogharmonizációs javaslat tervezetét az uniós döntéshozatalban részt
vevő, a kormányzati tárgyalási álláspontot képviselő miniszter készíti el. A jogharmonizációs javaslat tervezetét
főszabályként az uniós jogi aktus kihirdetésétől számított 30 napon belül kell elkészíteni és egyeztetésre bocsátani. A
jogharmonizációs javaslatot egyeztetés céljából meg kell küldeni az igazságügyért, a kormányzati tevékenység
összehangolásáért, az európai integrációs ügyekért és az államháztartásért felelős miniszter részére. Egyeztetési határidő
30 nap.
Az igazságügyért felelős miniszter a jogharmonizációs kötelezettségek teljesítése érdekében ellenőrzi a
jogszabálytervezetek uniós jognak való megfelelését. Az igazságügyért felelős miniszter jogharmonizációs adatbázisban
tartja nyilván a jogharmonizációs javaslatokban szereplő adatokat.
A tagállamokat ún. notifikációs (értesítési) kötelezettség terheli, melynek értelmében a jogharmonizációs céllal
elfogadott nemzeti jogszabályok szövegét meg kell küldeni a Bizottság részére. Az értesítési kötelezettség a tagállami
kötelezettségek teljesítésének ellenőrzését szolgálja.
Egyéb uniós szabályozási módszerek

A jogegységesítésről beszélünk, ha az uniós jogalkotó kizárólagosan és teljes körűen szabályoz egy adott integrációs területet
és nem hagy a tagállamok számára jogalkotási hatáskört. A jogegységesítés tipikus jogi aktus, formája az uniós rendelet,
normatív tartalmú határozat. Az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata által kifejlesztett kölcsönös elismerés elve a
tagállamokat egymás nemzeti szabályainak elismerésére és tiszteletben tartására kötelezi anélkül, hogy a tagállami jogok
harmonizálását vagy egységesítését írná elő. A kölcsönös elismerés a tagállamoknak egymás jogrendszerébe vetett
kölcsönös bizalmára épül.
Koordinatív intézkedés azokon a területeken, ahol az unió csak a tagállami intézkedéseket támogató, összehangoló vagy
kiegészítő hatáskörrel rendelkezik, a tagállamok intézkedéseit támogató, összehangoló vagy kiegészítő intézkedések
42
megtételére jogosult, azzal az erős korláttal, hogy az intézkedésekkel nem vonhatja el a tagállamoknak e területeken
meglévő hatásköreit. Másik korlátja, hogy nem eredményezhetik a tagállamok törvényei, rendeletei vagy közigazgatási
rendelkezéseinek harmonizációját.
43
18. Az uniós jog elsőbbsége, autonómiája
Az uniós jog alkotmányos alapjait jelentő elveket az Európai Bíróság az uniós jog értelmezésére irányuló ítélkezési
gyakorlatában fejlesztette ki. Az uniós jog alapelvei:
- az uniós jog elsőbbségének (szupramáciájának / primátusának) elve
- az uniós jog közvetlen hatálya
- a közvetlen alkalmazhatóság elve
- közvetett hatály elve
- a kölcsönös elismerés elve
- az alapvető jogok védelmének elve
Az uniós jog elsőbbsége, autonómiája

Az uniós jog és a nemzeti jog viszonyát meghatározó alapvető elv, az uniós jog elsőbbségének elve, az Európai Bíróság
jogfejlesztő tevékenységének eredményeként született, tekintettel arra, hogy az alapító szerződések nem tartalmaznak
semmilyen rendelkezést a tagállami jog és az uniós jog (közösségi jog) kapcsolatára vonatkozóan.
Az uniós jog elsőbbségek lényege, hogy a Szerződések és a Szerződések alapján az unió által elfogadott jogi aktusok az
Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata által megállapított feltételek szerint a tagállamok jogával szemben elsőbbséget
élveznek. A tagállami jogalkotót ez arra kötelezi, hogy ne alkosson az uniós joggal ellentétes nemzeti jogszabályokat, a
jogalkalmazó szerveket (tagállami bíróságok, közigazgatási szerveket) pedig hivatalból arra kötelezi, hogy félretegyék az
uniós jogba ütköző nemzeti jogot és a nemzeti joggal szemben az uniós jogokat alkalmazzák.
A COSTA-ÜGYben az Európai Bíróság kimondta, hogy a közösségi jog elsőbbséget élvez a tagállamoknak az alapító
szerződés hatálybalépése után elfogadott jogszabályaival szemben. A Costa-ügy tényállása szerint, 1962-ben egy olyan
olasz államosítási törvényt fogadtak el, amely nem volt összhangban az EGK Szerződés bizonyos cikkeivel. Az 1962-es
olasz törvény alapján államosították azt az olasz elektromos vállalatot (ENEL) is, amelynek Flaminio Costa ügyvéd, az
alapeljárás felperese, a részvényese volt és kötelezték arra, hogy a részvényeit az olasz államra ruházza. Costa úr a
bírósághoz fordult, mivel álláspontja szerint az államosításra vonatkozó olasz törvény ellentétes az EGK Szerződéssel,
így az államosítás nem megengedett. Ugyanakkor az olasz kormány arra hivatkozott, hogy a későbbi törvény lerontja a
korábban hozottat, azaz az 1957-es EGK Szerződést kihirdető törvényben foglalt rendelkezéseket. Az előzetes
döntéshozatali eljárásban az olasz bíróság kérte az Európai Bíróságtól az EGK-Szerződés értelmezését. Az Európai
Bíróság kimondta a Costa ügyben: a hagyományos nemzetközi szerződésektől eltérően az EGK-Szerződés saját
jogrendszert hozott létre, amely a Szerződés hatálybalépésétől a tagállamok jogrendszerébe illeszkedik, és amely azok
bíróságaira nézve kötelező. ….az államok, bár szűk területeken de korlátozták szuverén jogaikat, és így a saját
állampolgáraikra és önmagukra alkalmazandó joganyagot hoztak létre. A jelenlegi EUMSz megerősíti a közösségi jog
elsőbbségét, amely szerint a rendelet kötelező érvényű, és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.
Az uniós jog elsőbbséget élvez a tagállamoknak nemcsak a Szerződés hatálybalépésekor hatályos, de az azt követően
alkotott jogával szemben is.
A SIMMENTHAL-ÜGYben az Európai Bíróság általános érvénnyel megállapította, hogy a nemzeti bíróság köteles
hatáskörében a közösségi jog rendelkezéseit alkalmazni, azokat maradéktalanul érvényre juttatni. Ha szükséges,
mellőznie kell azon nemzeti jogszabályok alkalmazását, melyek a közösségi joggal ellentétesek, még akkor is, ha az adott
nemzeti jogszabályt később fogadták el. Ehhez nem szükséges, hogy a nemzeti bíróság megvárja, hogy az adott nemzeti
jogszabályt bármely szerv erre irányuló aktusával hatályon kívül helyezze.
Az uniós jog elsőbbségének az elve teljes mértékben kötelezi a tagállamok jogalkotó és jogalkalmazó szerveit: a
közigazgatási és nemzeti bíróságokat. Az uniós jog elsőbbségének az elve a tagállami jogalkotás tekintetében azt jelenti,
hogy a tagállami jogalkotók nem fogadhatnak el az uniós joggal ellentétes jogszabályi rendelkezéseket, vagy ha ilyet
elfogadnak, módosítani vagy hatályon kívül kell helyezni azokat. 🡪 ha mégis elfogadnak a közösségi normákkal
összeegyeztethetetlen jogi aktusokat, akkor a tagállam ellen kötelezettségszegési eljárást lehet indítani.
A Ciola-ügyben mutattak rá, hogy az uniós jog elsőbbségének elve a tagállamok közigazgatási szervei által hozott egyedi
aktusok esetén is alkalmazandó.
A tagállami bíróságok tekintetében az Európai Bíróság a Simmenthal-ügyben kimondta, hogy a tagállamok bíróságai az
uniós jog rendes bíróságainak minősülnek, amelyeknek tagállami szervekként az a feladatuk, hogy hatáskörükben eljárva
védjék az uniós jog által a magánszemélyekre ruházott jogokat. A tagállami bíróságokat és közigazgatási szerveket az
uniós jog elsőbbsége elve érvényesítésének kötelezettsége hivatalból terheli, vagyis minden olyan esetben, amikor egy
44
tagállami jogszabály az uniós jogba ütközik, erre irányuló kérelem hiányában is kötelesek érvényre juttatni az uniós jog
elsőbbségének az elvét, tehát az uniós jog elsőbbségének az elvét, tehát az uniós jogba ütköző nemzeti jogszabályt nem
alkalmazhatják. Az uniós jog elsőbbségének elve az elsődleges és a másodlagos uniós jog teljességének (beleértve az
Unió által kötött nemzetközi megállapodásokat is) tekintetében kötelezi a tagállamokat. Az uniós jog elsőbbségének
érvényesítési kötelezettsége tekintetében az egyetlen kritérium, hogy annak az uniós jogszabálynak közvetlen hatállyal
kell bírnia.
Az uniós joggal ellentétes nemzeti jogszabályok, illetőleg jogi normák az uniós jog elsőbbségének alkalmazása révén
nem veszítik el automatikusan az érvényességüket, hiszen továbbra is alkalmazhatók maradhatnak az Unión kívüli 3.
országok vonatkozásában.
Az uniós jog elsőbbségének elvét az Európai Bíróság alakította ki és fejlesztette tovább. Az elv kodifikálására kísérlet
történt az Alkotmányszerződésben, amelyet azonban nem írtak alá. Ugyanakkor a tagállamok a Lisszaboni Szerződéshez
csatolt 17.sz.nyilatkozatban megerősítették az uniós jog elsőbbségének elvét „a Szerződések és a Szerződések alapján az
Unió által elfogadott jogi aktusok az Európai Unió Bíróság ítélkezési gyakorlata által megállapított feltételek szerint a
tagállamok jogával szemben elsőbbséget élveznek”.
A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a közösségi jog elsőbbsége a közösségi jog egyik alapelve. A Bíróság
szerint ez az elv az Európai Közösség sajátos természetéből fakad. E megszilárdult ítélkezési gyakorlat első ítélete a
Costa ügyben hozott 1964-es ítélet.
45
19. Az uniós jog közvetlen hatálya

Az uniós jog (korábban közösségi jog) közvetlen hatályának elve is az Európai Bíróság jogfejlesztő tevékenységének
eredményeként alakult ki.
A közvetlen hatály elve szerint az uniós jog egyértelmű és feltétel nélküli rendelkezéseinek a magánszemélyekre
vonatkozóan is jogkeletkeztető hatásuk van, vagyis alkalmasak arra, hogy a magánszemélyek ezekre közvetlenül jogot
alapítsanak. 🡪 ebből következően a magánszemélyek az Európai Bíróság által meghatározott feltételeknek megfelelő
uniós normákra közvetlenül hivatkozhatnak a nemzeti bíróságok előtt, és kérhetik, hogy a tagállami bíróság ítéletét az
uniós jogra alapítsa. A közvetlen hatály két fajtáját különböztetjük meg:
- vertikális közvetlen hatállyal bír a rendelkezés, ha a tagállam és a magánszemélyek viszonyában keletkeztet olyan
jogokat és/vagy kötelezettségeket, melyre a magánszemély hivatkozhat a tagállami bíróság előtt.
- horizontális közvetlen hatályról beszélünk, ha az uniós rendelkezés magánszemélyek egymás közötti
jogviszonyában keletkeztet olyan jogokat és/vagy kötelezettségeket, melyre a magánszemélyek hivatkozhatnak a
tagállami bíróság előtt.
A közvetlen hatály elvének kimunkálása az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatában

Az Európai Bíróság a közvetlen hatály elvét a VAN GEND & LOOS ÜGYben fejtette ki. A jogvita Van Gend &
Loos holland vállalkozó és a holland vámhatóság között merült fel annak következtében, hogy az általa importált vegyi
terméket egy másik – magasabb - vámtarifatétel alá sorolták be a jogszabály-módosítás nyomán. A vállalkozó azzal
érvelt, hogy az átsorolás miatti vámtarifa-emelés a Római Szerződésbe ütközik, és nem lehet a meglévő vámokat
felemelni és új vámokat bevezetni (stand still elv). A holland kormány az előzetes döntéshozatalra az Európai Bíróság
elé utalt ügyben arra hivatkozott, hogy a Szerződés a tagállamokra nézve állapít meg jogokat és kötelezettségeket, mivel
a Szerződés egy nemzetközi szerződés, amit a tagállamok egymással kötöttek és nincs közvetlen hatálya egy tagállam
területén. A tagállam állampolgárai e cikk alapján nem érvényesíthetnek olyan egyéni jogokat, amelyeket a nemzeti
bíróságoknak védelemben kell részesíteniük.
Az Európai Bíróság megállapította, hogy a Szerződés 12. cikke - közvetlen hatállyal rendelkezik és olyan egyéni jogokat
hoz létre, amelyeket a nemzeti bíróságoknak védeniük kell.
Bírósági következtetés: a Közösség nemzetközi jognak egy új jogrendszerét alkotja, melynek javára az államok, bár szűk
területeken, de korlátozták szuverén jogaikat, és amelynek nemcsak a tagállamok, de az állampolgárai is az alanyai. A
tagállamok jogalkotásától függetlenül közösségi jog nemcsak kötelezettségeket ró a magánszemélyekre, de arra is szolgál,
hogy számukra jogokat keletkeztessen, amelyek az őket megillető jogok összességébe tartoznak.
Az Európai Bíróság véglegesen rögzítette: közvetlen hatállyal az az uniós aktus bír, amely
✔ kellően pontos (egyértelmű) 🡪 világosan, egyértelműen fogalmazza meg a követelményeket.
✔ feltétel nélküli, 🡪 a rendelkezésbe foglalt jog vagy kötelezettség nem függ az uniós intézmények vagy
tagállamok hatóságainak megítélésétől, értékelésétől.
✔ negatív tartalmú 🡪 valamitől való tartózkodásra, nem-tevésre kötelez.
✔ és alkalmazásához nem igényel a tagállamok részéről végrehajtási intézkedést (önálló) 🡪
kikényszeríthetőségéhez nem szükséges más tagállami vagy uniós végrehajtási intézkedés.
A szerződések közvetlen hatálya

Az Európai Bíróság a Van Gend & Loos ügyben mondta ki, hogy a Szerződések rendelkezései közvetlen hatállyal
bírnak. „A Szerződés szelleme, rendszere és megfogalmazása szerint a 12. cikket úgy kell értelmezni, hogy az közvetlen
hatállyal bír, és olyan egyéni jogokat keletkeztet, melyeket a nemzeti bíróságoknak védelemben kell részesíteniük.” 🡪 az
ügy vertikális közvetlen hatállyal rendelkezik.
DEFRENNE KONTRA SABENA ÜGY – Defrenne kisasszony ugyanazon munkáért kevesebb bért kapott, mint
férfi kollégái. A belga bíróság előtt indított kártérítési keresetben jogalapként a Szerződés egyik cikkét hívta, melynek
értelmében „minden tagállam biztosítja annak az elvnek az alkalmazását, hogy a férfiak és a nők egyenlő vagy egyenlő
értékű munkáért egyenlő díjazást kapjanak.” Az Európai Bíróság a Van Gend & Loos esetben kifejtett érvelésén
továbblépett, és kimondta, hogy a Szerződés rendelkezései, amennyiben megfelelnek a közvetlen hatály feltételeinek,
alkalmas arra is, hogy magánszemélyek egymás közötti jogviszonyában jogokat és kötelezettségeket keletkeztessenek, és
ezekre közvetlenül hivatkozni lehet a nemzeti bíróság előtt. 🡪 konkrét ügy horizontális közvetlen hatállyal bírnak.
A rendeletek közvetlen hatálya

A másodlagos uniós jogforrások közül a rendelet közvetlen hatálya egyértelműen a Szerződésből következik. Az
EUMSz szerint a „rendelet általános hatállyal bír. Teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi
46
tagállamban.” A rendelet általános hatálya kiterjed valamennyi uniós jogalanyra (tagállamok, uniós intézmények,
magánszemélyek: természetes és jogi személyek), illetőleg közvetlen hatálya van a vertikális és horizontális viszonyokban
is.
Határozatok közvetlen hatálya
Az Európai Bíróság nem csak azon határozatok közvetlen hatályát ismerte el, amelyek címzettjei magánszemélyek,
hanem azokét is, amelyeknek címzettjei egy vagy több, illetve valamennyi tagállam.
Az irányelvek közvetlen hatálya

Az Európai Bíróság az irányelvek közvetlen hatályát annyiban korlátozta, hogy magánszemélyek csak abban az esetben
hivatkozhatnak egy irányelvre a tagállami bíróság előtt a tagállammal szemben, amennyiben a tagállam elmulasztotta az
irányelv átültetését vagy nem megfelelően ültette át.
⮚ Marshall-ügyben (diétás nővér kontra Egyesült Királyság kórháza, nyugdíjkorhatár) a Bíróság kategorikus verdiktje
az volt, hogy az irányelvek nem rendelkeznek horizontális közvetlen hatállyal. Csak a tagállamok tekintetében áll
fenn annak lehetősége, hogy arra egy nemzeti bíróság előtt hivatkozni lehessen; az irányelv önmagától nem alapíthat
kötelezettséget magánszemélyre nézve és az irányelv rendelkezése nem hivatkozható magánszeméllyel szemben.
⮚ Fratelli Costanzo SpA-ügyben az állam fogalmát a bíróság kiterjesztette a közigazgatás valamennyi szervére, az
irányelvek vertikális közvetlen hatálya alapján velük szemben is hivatkozni lehet az irányelvekre a nemzeti bíróság
előtt.
⮚ 1990-ben Foster és társai ügyben az Európai Bíróság kimondta, hogy az irányelvi rendelkezésekre lehet hivatkozni az
olyan szervezetekkel vagy szervekkel szemben, amelyek az állam felügyelete vagy ellenőrzése alatt állnak. Ez a
kiterjesztés alapot teremt arra, hogy a magánszemélyek az irányelvekre hivatkozhassanak az önkormányzatokkal, a
helyi vagy regionális hatóságokkal, tagállami adóhatósággal, a rendvédelmi szervekkel, valamint az állami
intézkedésük alapján a közegészségügyi szolgáltatások és egyéb közszolgáltatások nyújtásáért felelős szervekkel
szemben is.
KÖZVETETT HATÁLY elve: a tagállami bíróságoknak, amennyire csak lehetséges az irányelv szövegének és
céljának a fényében kell értelmezniük a nemzeti jogot. Ugyancsak megemlíthető a tagállamoknak az uniós jog
megsértéséért fennálló KÁRTÉRÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK ELVE is, aminek segítségével a Bíróság
lehetővé tette, hogy a magánszemély a tagállami bíróság előtt a tagállamtól követelje a tagállam által neki okozott olyan
károknak a megtérítését, amelyek egy irányelv át nem ültetése vagy nem megfelelő átültetése miatt keletkeztek.
Ha egy irányelv az uniós jog által elismert valamely alapelvet pontosítja, bírhat horizontális közvetlen hatállyal, tehát e
vonatkozásban magánszemélyek jogait nemzeti bíróságnak védelemben kell részesíteni.
47
20. A közvetett hatály és a kölcsönös elismerés elve
A közvetett hatály vagy értelmezési kötelezettség doktrínáját az Európai Bíróság fogalmazta meg, azzal a céllal, hogy
segítse az irányelvek hatékony érvényesülését. Az alapelv azt a kötelezettséget rója a jogalkalmazó nemzeti bíróságokra
(mint az irányelvek végrehajtásáért felelős jogalkalmazó állami szervekre), hogy a nemzeti jogot lehetőség szerint akként
értelmezzék, hogy az biztosítsa az irányelvek hatékony érvényesülését, vagyis a nemzeti jogot úgy kell értelmezni, hogy
az összhangban legyen az uniós irányelvvel. A közvetett hatály egy másik alapelvből, az ún. lojális együttműködés
kötelezettségéből vezethető le, amely szerint a tagállamok kötelesek meghozni minden olyan általános vagy egyedi
intézkedést, amely a Szerződésből illetve az unió intézményeinek intézkedéseiből eredő kötelezettségek teljesítését
biztosítja, és tartózkodnak minden olyan intézkedéstől, amely veszélyezteti az uniós célkitűzések megvalósítását. A
nemzeti bíróságokat is köti jogalkalmazó tevékenységük során a lojális együttműködés kötelezettsége, aminek
következtében a nemzeti bíróságok kötelesek az uniós jog hatályosulásáról gondoskodni és ezzel összefüggésben a saját
nemzeti jogszabályaikat amennyire csak lehetséges az irányelv céljának és szövegének fényében kell értelmezni. Ezt a
nemzeti bíróságok tekintetében megfogalmazott értelmezési kötelezettséget nevezzük az irányelvek közvetett
hatályának.
Negatív közvetett hatály tétele

A negatív közvetett hatály elvének lényege, hogy a jogharmonizációs kötelezettség nem teljesítése (átültetés elmaradása,
vagy tartalmi hiányossága) nem róhat kötelezettséget a magánszemélyekre és a tagállamok nem hivatkozhatnak a
magánszemélyekkel szemben az irányelvben meghatározott kötelezettségre.
Kölcsönös elismerés elve

A ~ az alapító Szerződésekben kifejezetten nem szerepelt, az az Európai Bíróság jogfejlesztő tevékenységének
köszönhető. CASSIS DE DIJON-ÜGYben (francia likőrgyártó kontra német hatóság) az Európai Bíróság arra a
következtetésre jutott, hogy alkoholtartalmú italokat, feltéve, hogy jogszerűen állították elő, és hozták forgalomba egy
másik tagállamban, bármely tagállamban forgalomba lehet hozni, amennyiben az import korlátozását nem indokolja
semmilyen, a pénzügyi felügyelet hatékonyságával, a közegészség védelmével, a kereskedelmi ügyletek tisztaságával, a
fogyasztók védelmével kapcsolatos kényszerítő követelmény.
A kölcsönös elismerés elve azt jelenti, hogy a tagállamok – egységes uniós jog hiányában, vagyis az ún. nem harmonizált
területeken – kötelesek elismerni és tiszteletben tartani egymás nemzeti jogát, szabványait és nem akadályozhatják,
illetőleg nem korlátozhatják az áruk szabad forgalmát az eltérő tagállami szabályokra hivatkozással. Amennyiben egy
terméket valamely tagállamban jogszerűen állítottak elő és hoztak forgalomba, akkor azt a terméket az unió egész
területén szabadon forgalmazhatónak kell tekinteni, amennyiben nincs az adott területre vonatkozó uniós jogi
szabályozás.
1. A kölcsönös elismerés elve nagy hatással volt a belső piac (áruk és szolgáltatások) fejlődésére és alapvető
elvként nyert elismerést az áruk és szolgáltatások szabad mozgása elé állított tagállami akadályok és
korlátozások megszüntetésében.
2. A 764/2008/EK rendelet célja az volt, hogy kötelező jogi aktusban szabályozza az Európai Bíróság által
kifejlesztett kölcsönös elismerési klauzula tagállami alkalmazásának követelményeit.
3. A kölcsönös elismerés más területeken is létjogosultságot nyert: oklevelek, bizonyítványok és képesítések
megszerzéséről szóló egyéb tanúsítványok kölcsönös elismerése tekintetében, melynek célja, hogy
megkönnyítse egy másik tagállamban az önálló vállalkozói tevékenység folytatását, a munkavállalást, a
szabadfoglalkozások gyakorlását olyan területeken, ahol e tevékenység gyakorlásának megkezdését a fogadó
állam szakmai képesítéshez köti.
4. A kölcsönös elismerés érvényesülésének másik sajátos területe a bírósági, hatósági határozatok kölcsönös
elismerése a szabadság, biztonság és jog érvényesülése 🡪 2004. Hága
5. Stockholmi-program: mind a polgári, mind pedig a büntető-igazságszolgáltatási együttműködés területén
alapelvként határozta meg a bírósági határozatok kölcsönös elismerésének elvét.
48
21. Az alapvető jogok védelme az Európai Unióban
Az alapvető jogok az általános jogelvek körébe tartozó olyan emberi jogok, amelyek az uniós jogrend részét képezik. Az
Európai Unió biztosítja az alapjogok védelmét az uniós jog megalkotása, értelmezése, alkalmazása és érvényesítése
során.
Az általános jogelvek körébe sorolhatók

egyrészről az alapvető emberi jogokat másrészről pedig a jogalkotás és jogalkalmazás jogállami
elveit:
forrásuk származhat - jogbiztonság
- az Európai Bíróság joggyakorlatából - jogos várakozások,
- az Emberi Jogok Európai Egyezményéből - arányosság,
- a tagállamok közös hagyományaiból, - egyenlőség,
- gyökerezhetnek a nemzeti jogból (jogbiztonság elve, - szubszidiaritás elvei
visszaható hatály tilalma, szerzett jogok védelmének elve)
- nemzetközi jogból (pacta sunt servanda)
- uniós jog
A jogelvek lehetnek anyagi jogi és eljárásjogi jellegűek.

Anyagi jogi jellegű – a felróhatóság elve a kártérítés körében; jóhiszeműség és tisztesség elve, tulajdonjoghoz való jog
elve
Eljárási jellegű – a meghallgatáshoz való jog; a méltányosság; egyenlőség; jogorvoslathoz való jog elvei
Az alapvető jogok védelme az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatában

A Közösségeket alapító Szerződések nem tartalmaztak az alapvető jogok védelmére vonatkozó általános
rendelkezéseket. Az EGK-Szerződésben mindössze az állampolgárság alapján történő megkülönböztetés tilalma,
illetőleg a nők és férfiak egyenlő értékű munkájáért egyenlő díjazás elve. Az irányváltás a Stauder-ügyben (szociális
ellátásra jogosult kontra Ulm város hatósága – vajkuponok – emberi jogok megsértése) mutatkozott meg, a Bíróság
kimondta, hogy az alapvető jogok a közösségi jog általános elveinek részét képezik. Az Európai Bíróság megállapította,
hogy valamennyi tagállamhoz címzett határozat esetén a határozatokat az egységes alkalmazás és egységes értelmezés
érdekében az összes nyelvi változat figyelembevételével kell értelmezni.
„a nemzetközi megállapodásból eredő kötelezettségek sem sérthetik a Szerződések alkotmányos elveit, köztük azt az
elvet, hogy valamennyi uniós jogi aktusnak tiszteletben kell tartania az alapvető jogokat.”
Az Európai Bíróság az alapvető jogok területén kialakított ítélkezési gyakorlata megkerülhetetlen kötelezettséggé tett
mind az uniós jogalkotás, mind az uniós jog alkalmazása során az alapvető jogok tiszteletben tartását.
Az Európai Unió alapértékei és védelmük

Az alapszerződések szintjén az alapvető jogokban a legátfogóbb változás a Lisszaboni Szerződésnek köszönhetők. A
Reformszerződés egyrészt kötelező jogi erőre emelte az Európai Unió Alapjogi Chartáját, másrészről kimondta, hogy az
Unió csatlakozik az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez (EJEE).
Alapértékként határozza meg a Szerződés az emberi méltóság tiszteletben tartását, az emberi jogokat, ezek között a
kisebbségek jogait, alapértéknek tekinti továbbá a szabadság, a demokrácia és jogállamiság elveit. Az Unióhoz csak azok
az országok csatlakozhatnak, akik ezeket az értékeket tiszteletben tartják. A Szerződés szerint „az Unió az emberi
méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok –
ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a
tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és
a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.”
Az alapvető értékek tagállami megsértése esetén követendő eljárás és jogkövetkezményei

Az EUSz. 7. cikke az alapvető értékek tagállamok általi megsértése esetén két eljárást tesz lehetővé, melyeket
összefoglalóan demokratikus alapértékek védelméről szóló eljárásoknak nevezünk.
- az alapvető értékek megsértésének egyértelmű veszélye esetén követendő eljárás (prevenciós eljárás)
- az alapvető értékek súlyos és tartós megsértése esetén követendő eljárás (szankciós eljárás)
Az alapvető jogok
49
„Az alapvető jogok, ahogyan azokat az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény
biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból következnek, az uniós jogrend részét
képezik, mint annak általános elvei.” Az unió által védett alapvető jogokat az Alapjogi Charta foglalja össze.
Az Európai Unió Alapjogi Chartája

Az Alapjogi Chartát 2009. december 01. napján a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésének napjával a Szerződésekkel
azonos jogi kötőerővel ruházta fel a Lisszaboni Szerződés és ezzel beemelte az elsődleges uniós jogforrások körébe.
Az Alapjogi Charta tartalma: Preambulumból és 54 cikkből, és 7 címből áll.

I. cím Méltóság (az emberi méltóság, az élethez való jog, a személyi sérthetetlenséghez való jog
Szabadságok (a szabadsághoz és biztonsághoz való jog, a magán- és a családi élet tiszteletben tartása, a személyes
II. cím
adatok védelme, a házasságkötéshez és a családalapításhoz való jog
III. cím Egyenlőség (A törvény előtti egyenlőség, a megkülönböztetés tilalma, a nők és a férfiak közötti egyenlőség)
Szolidaritás (az indokolatlan elbocsátással szembeni védelem, tisztességes és igazságos munkafeltételek, a család
IV. cím
és a munka, egészségvédelem, környezetvédelem, fogyasztóvédelem)
V. cím A polgárok jogai (Aktív és passzív választójog az európai parlamenti választásokon, az európai ombudsman)
VI. cím Igazságszolgáltatás (az ártatlanság vélelme és a védelemhez való jog)
VII. cím A Charta értelmezésére és alkalmazására vonatkozó általános rendelkezések
Az Alapjogi Charta címzettjei

az Unió intézményei, szervei és hivatalai, korlátozott mértékben a tagállamok, annyiban, amennyiben az Unió jogát
hajtják végre. Az Alapjogi Chartában foglaltak tehát a tagállamokat kötelezik, ha olyan intézkedéseket hoznak, amelyek
az uniós jog végrehajtásául szolgálnak, vagy annak tekinthetők. Az Alapjogi Charta valamennyi uniós intézményre
kötelező, ebből következően az intézményi jogi aktusok preambulumában (indokolásában) – amennyiben az aktus az
alapvető jogokat érinti – utalni kell az Alapjogi Chartának való megfelelésre.
Az Unió csatlakozása az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez (EJEE)
A Lisszaboni Szerződésben deklarálták, hogy „az Unió csatlakozik az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről
szóló európai egyezményhez”. Ezzel a Szerződés jogalapot teremtett az Egyezményhez való csatlakozásra.
50
FÜGGELÉK
f) Alapszerződések keletkezésük időrendjében:

i. Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) létrehozásáról szóló szerződés (Párizs 1951.04.18. 🡪 1952.07.23.)
ii. Európai Gazdasági Közösség (EGK) létrehozásáról szóló szerződés (Róma, 1957.03.25. 🡪 1958.01.01)
iii. Európai Atomenergia-közösség (Euratom) létrehozásáról szóló szerződés (Róma, 1957.03.25. 🡪 1958.01.01)
iv. Európai Közösségek egységes Tanácsának és egységes Bizottságának létrehozásáról szóló szerződés (Egyesítő Szerződés,
Brüsszel 1965.04.08 🡪 1967.07.01), Az Amszterdami Szerződés hatályon kívül helyezte
v. Egységes Európai Okmány (Luxembourg, 1986.02.17 🡪 1987.07.01)
vi. Európai Unióról szóló szerződés (Maastrichti Szerződés, 1992.02.07 🡪 1993.11.01) két fő részből áll:
1. az Európai Unióról szóló szerződés, valamint az Európai Közösségről szóló szerződés,
2. az Európai Atomenergia-közösség létrehozásáról szóló szerződés és az Európai Szén- és
Acélközösségről szóló szerződés módosítása
vii. Amszterdami Szerződés az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösségeket létrehozó szerződések
és okmányok módosításáról (1997.10.02. 🡪 1999.05.01)
viii. Nizzai Szerződés az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösségeket létrehozó szerződések és
okmányok módosításáról (2001.02.26 🡪2003.02.01.)
ix. Lisszaboni Szerződés az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés
okmányok módosításáról (Reformszerződés, 2007.12.13. 🡪 2009.12.01) két részből áll:
1. az Európai Unióról szóló szerződés (EUSz.)
2. az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSz.), amely az Európai Közösségről szóló szerződés
helyébe lépett.
g) Az alapszerződések közül alapító szerződésnek nevezzük azokat, amelyek új jogalanyt hoztak/hoznak létre:
i. Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) létrehozásáról szóló szerződés,
ii. Európai Gazdasági Közösség (EGK) létrehozásáról szóló szerződés, melyet a Maastrichti Szerződés átnevezett az Európai
Közösségekről (EKSz) szóló szerződésnek,
iii. Európai Atomenergia-közösség (Euratom) létrehozásáról szóló szerződés,
iv. Európai Unióról szóló szerződés (Maastrichti Szerződés, EUSz.)
51
B/1. A lojális együttműködés elve
A lojális együttműködés elvének „elődje” az ún. közösségi hűség klauzula az Európai Közösségek alapításakor került be
a Szerződésekbe, azzal a céllal, hogy elvi szinte rögzítse a tagállamok együttműködési kötelezettségét a Közösségek
céljainak, feladatainak teljesítésében.
A Lisszaboni Szerződés átkeresztelte a közösségi hűség elvét lojális együttműködés elvére. A másik szembetűnő
változás, hogy az Európai Közösségről szóló szerződésből → az Európai Unióról szóló szerződésbe helyeződött át a
normaszöveg. Ez nem csak „jogtechnikai” változást jelent, hanem általános jogelvi funkciót tölt be.
Az EUSz. 4. cikk (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a]z Unió és a tagállamok a lojális együttműködés elvének megfelelően
kölcsönösen tiszteletben tartják és segítik egymást a Szerződésekből fakadó feladatok végrehajtásában.” Az Európai Bíróság
értelmezési tevékenységének eredményeképpen kimondta, hogy a közösségi hűség elve nem csak a tagállamok irányába
keletkeztet kötelezettségeket, hanem a Közösséget is együttműködési kötelezettség terheli a tagállamok felé.
A lojalitás elvének fogalmából következően a kötelezettségek tartalmuk szerint a tagállamokat aktív cselekvésre,
intézkedésre vagy pedig valamilyen cselekvéstől való tartózkodásra kötelezi.
1.) A tagállamokat terhelő intézkedési kötelezettség a Szerződésekből, illetve az Unió intézményeinek
intézkedéseiből eredő kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében megteszik az általános vagy különös
intézkedéseket.
2.) A lojális együttműködés elvéből következő tartózkodási kötelezettség alapján a tagállamok tartózkodnak minden
olyan intézkedéstől, amely veszélyeztetheti az Unió célkitűzéseinek megvalósítását.
3.) A segítési kötelezettségből következően a tagállamok segítik az Uniót feladatainak teljesítésében.
A tagállamokat terhelő általános kötelezettségek alanyai

A tagállami kötelezettség egyaránt terheli a tagállamok jogalkotó és jogalkalmazó szerveit, illetőleg az igazságszolgáltatási
szerveket és a közigazgatási hatóságokat is, hiszen az uniós jog végrehajtása a tagállam valamennyi szervének
kötelezettsége. Az uniós jog hatékony tagállami érvényesítésének kötelezettsége magában foglalja a teljes uniós jogot,
nevezetesen az elsődleges uniós jogot, a másodlagos (intézményi) jogi aktusokat, az Európai Unió által kötött
nemzetközi szerződéseket és az Európai Bíróság ítéleteit is.
a) a tagállami jogalkotó szervek szerepe az uniós jog végrehajtásában : a közvetlenül hatályos uniós jog esetében a
tagállam jogalkotási joga meglehetősen korlátozott.
b) tagállami közigazgatás szerepe a tagállami kötelezettségek teljesítésében : az uniós jog hatékony érvényesülését a
tagállamok a jogalkotás mellett a jogalkalmazás útján is kötelesek biztosítani. Az uniós jog végrehajtását a
tagállamok közigazgatási szervei végzik, mivel az Unió főszabályként nem rendelkezik önálló végrehajtó
szervekkel. A tagállamok közigazgatásának az uniós jogot kötelezően kell alkalmaznia.
c) a tagállami igazságszolgáltatás szerepe az uniós jog érvényesítésében : az uniós jog érvényesítése terén a
tagállami jogalkalmazó szerveknek, köztük a bíróságoknak elsődleges szerepe van. A tagállami bíró a nemzeti
eljárásjogi törvények alapján jár el, de az ítéletét az uniós anyagi jogra kell alapítania 🡪 SIMMENTHAL
ÜGYben az Európai Bíróság megfogalmazta: a nemzeti bíróságokat egyenesen a közösségi jog érvényesítésére
hivatott bíróságnak nevezte. A CARTESIO-ÜGYben a Bíróság rámutatott, hogy az előzetes döntéshozatali
eljárás kezdeményezésére vonatkozó, minden nemzeti bíróság számára biztosított hatáskört kérdőjelezné meg
az olyan szabályok alkalmazása, amelyek lehetővé teszik a fellebbviteli bíróság számára, hogy az előzetes
döntéshozatal iránti kérelem visszavonására és a felfüggesztett nemzeti eljárás folytatására utasítsa az
alacsonyabb szintű bíróságot.
A lojális együttműködés elve az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatában

Kiterjesztésre került a tagállamok egymás közötti, sőt az uniós intézmények egymás közötti együttműködési
kötelezettségére is.
52
B/2. A tagállamok kártérítési felelőssége az uniós jog megsértéséért
A tagállamoknak az uniós jog megsértéséért fennálló kártérítési felelősségének az elvét az Európai Bíróság alakította ki
jogfejlesztő tevékenysége során.
Az elv értelmében a tagállamok kártérítési felelősséggel tartoznak a magánszemélyeknek azért a károkért, amelyek az
uniós jogból kötelezettségeik megsértése következtében keletkeztek. Amennyiben valamely kötelező uniós jogi aktusból
folyó kötelezettségét a tagállam megsérti, és ezzel magánszemélyeknek kárt okoz, köteles a keletkezett kárt megtéríteni.
Az Európai Bíróság kimondta, hogy meghatározott feltételek teljesülése esetén a tagállamok felelősek a
magánszemélyeknek az irányelv átültetésének elmaradása vagy nem megfelelő átültetése miatt keletkezett kárukért. A
bíróság Andrea Francovich ügy ítéletében kiemelte, hogy a tagállamot terhelő kártérítési kötelezettség lehetősége
különösképpen fontos akkor, amikor a közösségi normák teljes körű hatályosulása az állam valamely jogi aktusától függ,
és ennek következtében a magánszemélyek az adott aktus hiányában nem érvényesíthetik a nemzeti bíróságok előtt a
közösségi jog által elismert jogaikat. A bíróság hangsúlyozta továbbá, hogy a tagállamoknak azt a kötelezettségét, hogy
ezeket a károkat megtérítsék, a Szerződés 5. cikke is megalapozza, amely szerint a tagállamok kötelesek minden
általános vagy különös intézkedést megtenni annak érdekében, hogy biztosítsák a közösségi jog által előírt
kötelezettségeik végrehajtását. A fenti kötelezettségek közé tartozik az is, hogy megszüntessék a közösségi jog
megsértésének jogellenes következményeit. Az elv, mely szerint az állam a felelős a közösségi jog neki betudható
megsértésével a magánszemélyeknek okozott károkért, szerves része a Szerződés rendszerének. Hangsúlyozni kell, hogy
az állam kárfelelőssége az uniós jogból következik, azonban a kárigény érvényesítésére az érintett tagállam anyagi és
eljárási rendelkezései irányadóak. Nem alkalmazhatók azok a tagállami előírások, amelyek korlátozzák az állam
felelősségét.
Köbler-ügyben az Európai Bíróság úgy érvelt, hogy a tagállam kártérítési felelősséggel tartozik akkor is, ha az uniós jog
megsértése egy olyan tagállami bíróságnak tudható be, amelynek határozata ellen már nincs lehetőség rendes
jogorvoslattal élni. Az Európai Bíróság az indokolásában úgy érvelt, hogy „ha a nemzetközi jogban az állam, amely
felelős egy nemzetközi kötelezettség megszegéséért, egységes mivoltában szerepel, függetlenül attól, hogy a jogsértés,
amelynek alapján a kár keletkezett, a törvényhozónak, az igazságszolgáltatásnak vagy a végrehajtó hatalomnak
tulajdonítható-e. Ennek annál is inkább így kell lennie a közösségi jogrendben, mivel minden állami hatóság, köztük a
jogalkotó is, feladata ellátása során köteles tiszteletben tartani azokat a normákat, amelyeket a közösségi jog előír, és
amelyek közvetlenül meghatározzák a magánszemélyek helyzetét.”
„a végső fokon ítélkező bíróság fogalmából következik az, hogy ez az utolsó igazságszolgáltatási fórum, amely előtt a
magánszemélyek a közösségi jogban elismert jogaikat érvényesíthetik. Mivel pedig az e jogok megsértését jelentő
jogerős ítélet ellen rendes úton fellebbezni már nem lehet, a magánszemélyeket nem lehet megfosztani az állami
felelősség megállapításának lehetőségétől, és ez által jogaik megfelelő védelmének lehetőségétől”.
„ a magánszemélyeket a közösségi jog alapján megillető jogok védelmének követelményéből következően rendelkezniük
kell azzal a lehetőséggel, hogy a nemzeti bíróság előtt kártérítést kapjanak azon károk után, amelyek végső fokon
ítélkező bíróság jogsértő határozatából származnak.”
A tagállamnak az uniós jog megsértéséért fennálló kártérítési felelősségének feltételei:

A közösségi jog 3 feltétel együttes fennállásakor biztosítja a kártérítéshez való jogot, nevezetesen a megsértett jogi aktus
célja, hogy az egyéneket jogokkal ruházza fel, továbbá a jogsértés kellően súlyos, és fennáll a közvetlen okozati
összefüggés a kötelezettség állam általi megsértése és a jogsérelmet elszenvedett személyek kára között.
A 3 feltétel tartalma:
1) az uniós jog jogkeletkeztető jellege – a Szerződés cikkei az egyének számára jogokat is keletkeztetnek,
amelyeket a nemzeti bíróságnak védelemben kell részesíteni, tehát nyilvánvaló, hogy az első feltétel teljesül.
2) tagállami jogsértés kellően súlyos-e: a Közösség intézményei az általuk elfogadott jogellenes normatív
aktusokkal az egyéneknek kárt okoznak, és nyilvánvalóan súlyos, ha annak ellenére továbbra is fennáll, hogy a
felrótt kötelezettségszegést megállapító ítéletet hoznak, illetve a Bíróság abban a tárgykörben kialakított
következetes ítélkezési gyakorlatából következik a kérdéses magatartás jogsértő jellege.
3) Jogsértés és a kár között okozati összefüggés – a Bíróság rámutatott, hogy a nemzeti bíróság hatáskörébe
tartozik annak ellenőrzése, hogy fennáll-e közvetlen okozati összefüggés a kötelezettség állam általi megsértése
és a jogsérelmet szenvedett személyek kára között. Azok a magánszemélyek, akiknek az állam az uniós jog
megsértésével kárt okoz, nemzeti bíróság előtt érvényesíthetnek kártérítési igényt az állammal szemben. Az
állam kártérítési felelősségének megállapításához a hármas feltételrendszer valamennyi feltételének fennállását
bizonyítani szükséges.
53
B/3. A kötelezettségszegési eljárás.
A Bizottság gondoskodik az elsődleges és másodlagos uniós jog alkalmazásáról, és felügyeli az uniós jog alkalmazását.
Ezen feladat ellátásához szükséges eszköz a kötelezettségszegési eljárás megindításra és lefolytatására vonatkozó
hatáskör, amelynek keretében a Bizottság annak megállapítását kérheti a Bíróságtól, hogy egy tagállam nem tett eleget a
Szerződésekből vagy valamely uniós jogi aktusból eredő kötelezettségeinek. A kötelezettségszegés fennállása objektív
körülmény, e tekintetben nincs jelentősége az alperes tagállam jogsértése szándékos, vagy vétlen volt-e, sem annak, hogy
a kötelezettségszegés egyszeri vagy ismétlődő jellegű, csekélyebb súlyú vagy kirívóan súlyos volt-e.
Az elsődleges és másodlagos uniós jog rendelkezéseinek megsértése

✔ az elsődleges jog konkrét rendelkezéseinek megsértése olyan esetekben merül fel, amikor a Szerződések hatálya
alá tartozó jogterületen nincs olyan másodlagos, a szerződések felhatalmazása alapján az uniós intézmények
által alkotott jogszabályi rendelkezés, amelynek megsértése közvetlenül felvethető volna.
✔ A másodlagos uniós jog esetében azon jogi aktusok megsértése alapozhat meg kötelezettségszegést, melyek
kötelezőek a tagállamokra nézve 🡪 rendelet, irányelv és a tagállamnak címzett határozat.
A tagállamokat terhelő együttműködési kötelezettség megsértése

⮚ Az elsődleges uniós jog megsértésének sajátos esete az ún. lojális együttműködés elvének megsértése
- érintett tagállam nem ad kellően világos és pontos tájékoztatást egy adott irányelv átültetésére vonatkozóan
- vagy, ha a tagállam nem biztosítja a jogalanyoknak az uniós jog alapján megillető jogok megfelelő védelmét.
⮚ A kötelezettségszegési eljárások egyik gyakori típusa az, amikor a Bizottság valamely irányelv átültetésének, ill. az
átültetésről szóló értesítés megküldésének elmulasztását rója a tagállam terhére. Az irányelvek maguk rendelkeznek a
nemzeti jogba történő átültetésükre nyitva álló határidőről és arról, hogy az átültető rendelkezésekről a Bizottságot e
határidőn belül tájékoztatni kell, így a Bizottság részéről könnyen ellenőrizhető az, hogy a tagállamok egy adott
irányelv vonatkozásában bejelentették-e az irányelvet átültető jogszabályokat. Amennyiben a Bizottság
rendelkezésére álló nyilvántartások szerint e tájékoztatást nem kapta meg, a bejelentés elmulasztása miatt
kötelezettségszegési eljárást indíthat.
⮚ A Bizottság vizsgálja az átültetés megfelelő voltát is.
⮚ Sajátos esetnek minősül a tagállamoknak az Európai Központi Bankkal szemben fennálló konzultációs kötelezettség
elmulasztása, illetve a konzultációs eljárás szabályainak megszegése.
Az uniós jog általános elvének megsértése

A Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében az elsődleges uniós joggal egyenértékűek, ezért a Bizottság
kötelezettségszegési eljárás keretében hivatkozhat arra, hogy egy tagállam az uniós jog általános elveinek megsértésével
nem tett eleget az uniós jog alapján fennálló kötelezettségeinek.
Megindítása:
A kötelezettségszegési eljárás két egymástól elkülönülő, de egymást feltételező szakaszból áll:
1. a PERT MEGELŐZŐ SZAKASZ (a Bizottság és a tagállam közötti kétoldalú párbeszéden alapul. Eljárás- és
pergazdaságossági megfontolások amellett szólnak, hogy a Bizottság kísérelje meg a tagállamot még a kereset
benyújtását megelőzően rávenni a jogsértés megszüntetésére. 🡪 ennek megfelelően válik szükségessé a tagállam
tájékoztatása a terhére rótt jogsértés mibenlétéről és annak biztosítása, hogy arra vonatkozóan érdemben
észrevételt tehessen, jogi érveit, védekezéseit kifejthesse, másrészt azonban a felmerült jogsértés orvoslásának
megkísérlése, adott esetben olyan kompromisszumos megoldással, amely mind a Bizottság, mind a tagállam
számára elfogadható.
2. a BÍRÓSÁG ELŐTTI ELJÁRÁS SZAKASZA (klasszikus kontradiktórius bírósági eljárás)
Amennyiben a Bíróság megítélése szerint egy tagállam a Szerződésekből eredő valamely kötelezettségét nem teljesítette,
az ügyről indokolással ellátott véleményt ad, miután az érintett tagállamnak lehetőséget biztosított észrevételei
megtételére. Ez valójában több lépcsőből áll.
⮚ Az eljárás megindítására kerülhet sor oly módon, hogy a Bizottság hivatalos tudomással bír, illetve saját
nyilvántartásai, ellenőrzése vagy tájékozódása nyomán szerez szóban forgó jogsértésről tudomást, de akkor is,
ha arra természetes és jogi személyek, más uniós intézmények vagy szervek, illetve adott esetben egy másik
tagállam arra hívja fel a figyelmét.
54
⮚ Bármely természetes vagy jogi személy panasszal fordulhat a Bizottsághoz → a panaszt írásban – postai úton,
telefaxon vagy e-mailben – kell benyújtani, erre a célra használható a Bizottság által a Hivatalos Lapban
közzétett és az internetről is letölthető formanyomtatvány. → a panasz iktatásra kerül, és arról a beérkezést
követő 15 napon belül átvételi elismervényt küld. → ha a Bizottság úgy dönt, hogy a kötelezettségszegési eljárás
megindítására kerülhet sor, és felveszi a kapcsolatot a jogsértéssel érintett tagállam hatóságaival, a panaszos
személyazonosságát, csak abban az esetben adja meg, ha ehhez a panaszos hozzájárult. Általánosságban 12
hónapon belül döntést hoznak az ügyben → megszüntetés, vagy eljárás megindítása. Amennyiben a panaszos
úgy ítéli meg, hogy a Bizottság a panaszát nem kezelte kellő körültekintéssel, akkor az európai ombudsmanhoz
fordulhat.
A pert megelőző eljárás

1.) INFORMÁLIS SZAKASZ
✔ A kötelezettségszegési eljárás formális megindítását megelőzően a Bizottság általában informálisan
tájékozódik az érintett tagállamnál annak érdekében, hogy pontos tájékoztatást adjon a felmerült
jogsértéssel érintett nemzeti jogszabályok, hatósági gyakorlat vagy egyéb intézkedés tartalmáról, illetve
kifejthesse a jogsértés fennállására vagy fenn nem állására vonatkozó álláspontját.
✔ Ezen információgyűjtés során tisztázhatóak pl. a panaszos által felvetett jogsértés körülményei, vagy az
esetleges tagállami mulasztás.
2.) ADMINISZTRÁCIÓS SZAKASZ
● A tagállam megkeresése zajlik, a tagállam kormányának címzett levélben kér tájékoztatást a Bizottság 🡪 erre
választ a tagállamnak 10 héten belül kell megadnia. Az eljárás megindítására vagy lezárására vonatkozó döntést
a biztosok kollégiuma hozza meg.
● Ha a Bizottság kötelességszegési eljárás formális megindítása mellett dönt, úgy a tagállamnak hivatalos
felszólítást küld – általában két hónapos, gyorsított eljárásban egy hónapos – határidő kitűzésével lehetőséget
biztosít az államnak, hogy a felszólításban vázolt tényállásra és jogi elemzésre vonatkozó álláspontját kialakítsa,
és azt megküldje a Bizottságnak. A Bizottságnak valamennyi vitás kérdést meg kell jelölnie, és minden olyan
elemet, amely szükséges lehet a tagállami védekezés előkészítéséhez. A hivatalos felszólítás egyúttal a további
jogvita kereteit is kijelöli, mivel a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében az eljárásban később kibocsátott
indokolással ellátott véleménynek ugyanazon jogsértésen kell alapulnia, mint a hivatalos felszólításnak.
● A hivatalos felszólításra adott tagállami válasz függvényében dönt a Bizottság az eljárás folytatásáról, vagy
annak lezárásáról. A tagállam az adott válaszból az derül ki, hogy a felszólításban vázolt ténybeli vagy jogi
helyzet nem pontos, vagy a felvetett jogkérdés részben már nem áll fenn, a Bizottság kiegészítő hivatalos
felszólítást megküldésével folytathatja az eljárást, amelyben lehetősége van a tagállami válasz alapján pontosítani
a jogvita tárgyát.
● Ha a tagállami válasz a Bizottság számára nem kielégítő, és kiegészítő felszólítás megküldésére nincs szükség,
sor kerül az indokolással ellátott vélemény kibocsátására. 🡪 Az indokolással ellátott véleményre adandó
tagállami válaszra vonatkozóan a Bizottság általában – a hivatalos felszólításhoz hasonlóan – két hónapos,
gyorsított kötelezettségszegési eljárás esetén egy hónapos határidőt tűz. E határidőnek kiemelkedő jelentősége
van a bírósági eljárásban , ugyanis a Bíróság a Bizottság keresete alapján minden esetben azt vizsgálja, hogy a
tagállami kötelezettségszegés az indokolással ellátott véleményében megadott határidő végén fennállt-e.
A BÍRÓSÁGI ELJÁRÁS
⮚ A kötelezettségszegési eljárásnak a nyelve az alperes tagállam hivatalos nyelve, ha az alperes tagállamnak több
hivatalos nyelve van, ezek közül a felperes jogosult választani. A Bizottság a keresetlevelet az eljárási szabályzatban
meghatározott formában köteles benyújtani, melynek mellékletét képezi az eljárás korábbi szakaszában keletkezett
dokumentumok.
⮚ A keresetlevelet a Bíróság Hivatala kézbesíti az alperes tagállam számára, amely a kézbesítést követő 1 hónapon belül
terjesztheti elő ellenkérelmét.
⮚ Az eljárás írásbeli szakaszát követően tárgyalásra akkor kerülhet sor, ha a felek valamelyike annak megtartását kéri.
Bizonyítás:
- A jogsértés megállapítása érdekében a Bizottságnak valamennyi ténybeli adatot és jogi hivatkozást elő kell adnia, a
kötelezettségszegés tényét neki kell tudnia bizonyítani. Ebből az is következik, hogy a jogsértés feltételezése,
vélelmezése nem elegendő a sikeres perléshez.
- A tagállamok eljárásjogi hibákra, vagy anyagi jogi értelmezésekre hivatkoznak.
- A tagállamok NEM hivatkozhatnak a vitatott uniós jogi kötelezettség végrehajtását akadályozó (jogi vagy ténybeli)
55
nehézségekre, vagy arra, hogy a kötelezettségszegés nem járt tényleges érdeksérelemmel.
Ítélet:
▪ Amennyiben a Bíróság a Bizottság keresetének helyt ad, megállapítja az alperes tagállam kötelezettségszegését és
(amennyiben ezt a Bizottság kérte) kötelezi az eljárás költségeinek viselésére.
▪ Ugyancsak az alperes tagállamot kötelezi az eljárás költségeinek viselése akkor, ha a Bizottság a keresetét még az
ítélet meghozatalát megelőzően visszavonja és a Bíróság az eljárást végzéssel szünteti meg.
▪ Marasztaló ítélet esetében a Bíróság nem rendelkezhet a tagállam által a jogsértés megszüntetése érdekében
szükséges lépésekről.
▪ A Bíróság nem rendelkezhet határidőről sem, amelyen belül a tagállamnak meg kell szüntetnie a jogsértést.
▪ A Bíróság megállapíthatja ugyan valamely nemzeti jogszabálynak az uniós jogba való ütközését, arra nincs hatásköre,
hogy e nemzeti jogszabályt hatályon kívül helyezze.
▪ A tagállamnak ugyanakkor haladéktalanul és mindent meg kell tennie az ítéletben megállapított kötelezettségszegés
megszüntetése érdekében, azaz az ítélet jogerejénél fogva beáll az uniós joggal ellentétesnek ítélt nemzeti jogszabály
alkalmazására vonatkozó tilalom és a jogsértés megszüntetésére vonatkozó kötelezettség. 🡪 a tagállami jogalkotónak
meg kell hoznia a megfelelő jogszabályokat, a tagállami bíróságok pedig nem alkalmazhatják az uniós joggal
ellentétesnek minősített nemzeti jogszabályt.
A tagállam által egy másik tagállam ellen indított kötelezettségszegési eljárás jellemzői
o A Bizottság őrködik az uniós jog betartása felett, a tagállamoknak nincs olyan kötelezettségük, hogy a többi tagállam
tekintetében felügyeljék az uniós jog betartását. Ennek ellenére természetesen érdekük fűződhet ahhoz, hogy az ilyen
jogsértésekre felhívják a Bizottság figyelmét, illetve adott esetben maguk járjanak el a jogsértő tagállammal szemben.
Az EUMSz. aláírásával a tagállamok vállalják az Európai Bíróság kizárólagos hatáskörét 🡪 az uniós jogot érintő viták
elbírálására a tagállamok egymással szemben (uniós jog hatálya alá tartozó kérdésekben) nem fordulhatnak más
nemzetközi bírósághoz vagy választottbírósághoz.
o Az eljárást megindítani kívánó tagállam nem fordulhat közvetlenül a Bírósághoz, először a Bizottságot kell
megkeresnie a másik tagállamot érintő kifogásával, a Bizottság pedig közvetítőként eljárva lehetőséget biztosít
mindkét tagállamnak, hogy álláspontjukat írásban és szóban kifejtsék. Az eljárás Bizottság előtti szakasza maga is arra
szolgál, hogy az érintett tagállamok megkíséreljenek megfelelő megoldást találni nézeteltérésükre, figyelemmel arra,
hogy a tagállamok közötti per igen radikális lépésnek számít, amellyel csak abban az esetben élnek, ha más lehetőség
már nem látszik a jogvita feloldására.
o A Bizottság dönthet úgy is, hogy kibocsát indokolással ellátott véleményt az ügyben. A keresetet akkor is
benyújthatja a tagállam, ha a Bizottság kibocsát ugyan indokolással ellátott véleményt, de az ebben megfogalmazott
álláspontja szerint nem áll fenn az eljárást megindító tagállam által kifogásolt jogsértés. 🡪 ez történt a Magyarország
által Szlovákia ellen indított eljárásban is, amelyben a Bizottság a 2010. június 24-én kibocsátott indokolással ellátott
véleményében úgy találta, hogy nem áll fen a Mo. által felvetett jogsértés. Az eljárás alapja: a szlovák hatóságok azon
döntése, amellyel Sólyom László köztársasági elnök 2009. augusztus 21-i révkomáromi látogatása kapcsán
megtiltották a köztársasági elnök belépését a Szlovák Köztársaság területére)
A tagállami kötelezettségszegést megállapító ítélet végrehajtásának kikényszerítése

A tagállamnak, amelynek kötelezettségszegését a Bíróság megállapította, haladéktalanul mindent meg kell tennie annak
érdekében, hogy az ítéletnek eleget tegyen. A Maastrichti Szerződésben a tagállamok felruházták a Bíróságot, hogy
átalányösszeg vagy kényszerítő bírság megfizetésére kötelezze azt a tagállamot, amely a Bizottság által meghatározott
határidőben nem tesz eleget az ítéletben foglaltaknak.
Az átalányösszeg a kötelezettségszegést megállapító ítélet és az Európai Bíróság által megállapított szerződésszegés
között fennálló jogsértést hivatott utólag szankcionálni, míg a
Kényszerítő bírság kiszabása a továbbra is fennálló jogsértés minél előbbi orvoslásának kikényszerítését szolgálja oly
módon, hogy a tagállam a meghatározott időszakra vonatkozóan előre megállapított bírságösszeget köteles
folyamatosan fizetni mindaddig, amíg az „első ítéletnek” eleget nem tesz.
56
B/4. A semmisségi eljárás
Az Európai Bíróság kifejtette, hogy az Unió egy olyan jogközössége jelent, ahol sem az intézmények, sem pedig a
tagállamok nem mentesülnek annak vizsgálata alól, hogy jogi aktusaik megfelelnek-e a Szerződéseknek. A Szerződés
teljes jogorvoslati és eljárási rendszert hozott létre abból a célból, hogy az Európai Bíróságra ruházza az intézmények
jogi aktusai jogszerűségének felülvizsgálatát. A semmisségi eljárás e garanciális jellege csak az ún. privilegizált
kérelmezők (tagállamok és uniós intézmények) esetén érvényesül teljes mértékben 🡪 a magánszemélyek keresetindítási
joga korlátozott.
Hatásköri szabályai:
A semmiségi eljárás főszabály szerint a Törvényszék hatáskörébe tartozik. Ez alól kivételek, amelyeket az Alapokmány a
Bíróság hatáskörébe utal:
• a tagállamok által
a) az Európai Parlament és/vagy a Tanács valamely jogi aktusa ellen benyújtott keresetek,
b) a Bizottságnak valamely jogi aktusa, illetve mulasztása miatt benyújtott keresetek,
• az uniós intézmények által az Európai Parlament és/vagy Tanács, a Bizottság, illetve az Európai Központi Bank
valamely jogi aktusa, illetve mulasztása miatt benyújtott keresetek.
Kizárt a semmiségi eljárás – nem indítható meg:

- az elsődleges uniós jogi rendelkezések ellen
- az Unió és valamely 3. ország között létrejött nemzetközi szerződések
- az olyan közbenső intézkedések ellen, amelyeknek célja csupán a végleges határozat előkészítése.
- Belső, munkaszervezési jellegű intézkedések (pl. parlamenti vizsgálóbizottság összeállításáról szóló határozat nem
minősül jogi aktusnak)
- Ajánlások, vélemények, értelmezések, szándéknyilatkozatok, magatartási kódexek, közlemények
- Az uniós intézmények pl. hallgatási gyakorlata
- uniós intézmények, hivatalok vagy szervek által kötött magánjogi szerződésekkel kapcsolatos intézkedések
Peres felek A vonatkozó angol nyelvű szakirodalomban meghonosodott terminológia betüremkedett a semmisségi
eljárást elemző magyar nyelvű jogirodalomba, ezért szinte mindenhol
✔ privilegizált
✔ kvázi privilegizált
✔ nem privilegizált felperes kifejezést találunk.
PRIVILEGIZÁLT FELPERES nem kell az eljáráshoz fűződő érdeket igazolni; a felperesek bármilyen, akár másnak
címzett jogi aktusokat is megtámadhatnak.
KVÁZI PRIVILEGIZÁLT csak előjogaik megóvása érdekében nyújthatnak be semmisségi keresetet, vagy feltétel a
személyes érintettségük. Ez a lehetőség illeti meg a Számvevőszéket, az EKB-t, illetve a Régiók
Bizottságát.
NEM PRIVILEGIZÁLT FELPERES természetes és jogi személyek, akik főszabály szerint csak közvetlen és személyes
érintettség esetén élhetnek ezzel a keresetindítási lehetőséggel.
Magánszemélyek keresetindítási joga: Az EUMSz. 263. cikk (4) bekezdése értelmében semmiségi keresetet nyújthat
be bármely természetes vagy jogi személy. E keresetindítási jog nem csak az uniós polgárokra, vagy az Unió területén
székhellyel rendelkező jogi személyekre korlátozódik, HANEM így a nem uniós országok állampolgárai, vagy az EU-n
kívüli országban székhellyel rendelkező jogi személyek is megindíthatják ezt az eljárást. Jogi személynek minősülnek
mindazon közjogi testületek és egyesületek, amelyek nemzeti joguk alapján jogképesek, valamint a régiók, a
tartományok, az egyházak, a kamarák, valamint a közalapítványok is.
Magánszemélyek keresetindításának feltételei:

• a jogi aktus címzettjei,
• azok a személyek, akik nem címzettjei a jogi aktusnak (annak más személy vagy pl.: tagállam a címzettje), de az
57
közvetlenül és személyükben érinti őket, tehát a kifogásolt uniós jogi aktus közvetlen hatás gyakoroljon a
magánszemélyek jogi helyzetére
• A végrehajtási intézkedéseket nem tartalmazó rendeleti jellegű jogi aktusok ellen azok a személyek, akiket e
rendeletek közvetlenül érintenek.
Alperesek: Mindig az az uniós intézmény, szerv vagy hivatal, amelyik a keresettel megtámadott jogi aktust meghozta.
Rendes jogalkotási eljárásban hozott normáról van szó úgy a Tanács és az Európai Parlament, valamint az Európai
Tanács is.
SEMMISSÉGI KERESET JOGCÍMEI:

1. hatáskör hiánya: vonatkozhat az Unió vagy valamely intézményének az adott tárgykör szabályozására vonatkozó
hatáskörének hiányára, továbbá a hatáskör időbeni, illetve területi hiányára.
2. lényeges eljárási szabályok megsértése: ilyennek minősül.
• Jogi aktus elfogadásához vezető adminisztratív eljárási garanciára vonatkozó szabályok megsértése,
• nem-létező jogi aktus. Ez olyan nyilvánvaló és súlyos hibával elfogadott aktus, ami – a többi jogi normával
ellentétben – még átmenetileg, semmisségig, illetve hatályon kívül helyezésig sem minősül érvényesnek.
Konkrétan ilyen aktusok azok, amelyekből nem lehet megállapítani hatálybalépésük időpontját vagy a
címzettjeinek kötelezettségét, a címzettek körét.
• A jogi aktus indokolására vonatkozó kötelezettség megsértése, tehát az indokolásnak világosnak és egyértelműnek kell
lennie oly módon, hogy azt az érdekeltek a jogaik védelmében felhasználhassák, illetve az EuB is gyakorolni
tudja felülvizsgálati jogát.
• A jogi aktus megfelelő hitelesítésének hiánya. Ezt a hiányt nem lehet utólagos intézkedéssel orvosolni,
például úgy, hogy a más kézbesített jogi aktust ezután hitelesítik.
• Az intézmény belső eljárási szabályzatának megsértése, melyre a magánszemélyek csak akkor hivatkozhatnak, ha az
adott szabály konkrét jogokat biztosít a számukra.
3. a Szerződések vagy az alkalmazására vonatkozó bármely jogi rendelkezés megsértése. E jogcímmel mind az
elsődleges, mind a másodlagos uniós jogi rendelkezéseket, valamint az uniós jog általános elveinek megsértésére is
lehet hivatkozni. Az Unió elismeri az Alapjogi Chartában foglalt jogokat, szabadságokat, elveket és e Charta
ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint a Szerződések. Az alapelvek az uniós jogrend részét képezik, mint annak
általános elvei. E rendelkezések értelmében tehát az uniós jogi aktusok elleni semmisségi keresetekben hivatkozni
lehet az Alapjogi Charta egyes rendelkezéseinek megsértésére, illetve a tagállamok közös alkotmányos
hagyományaiból eredő általános jogelvek megsértésére is:
• egyenlőség elve, végelme,
• megkülönböztetés tilalma, • arányosság elve,
• jogbiztonság, • kétszeres büntetés tilalma,
• jogos várakozások és szerzett jogok • enyhébb büntetés visszaható hatályának
elve, etc.
4. hatáskörrel való visszaélés akkor állapítható meg, ha objektív, lényeges és egybehangzó bizonyítékok alapján a jogi
aktust azzal a kizárólagos, de legalábbis meghatározó céllal fogadták el, hogy valamilyen a jogi aktusban hivatkozott
céltól eltérő eredményt érjenek el, vagy megkerüljék a Szerződésben a jogi aktus elfogadására előírt eljárást.
A semmisség vizsgálatának terjedelme A semmisséget megállapító ítéletben az Európai Bíróság nem írhatja elő,
hogy az alapján az uniós intézménynek milyen konkrét lépéseket kell tenniük, nem adhat utasítást a semmisségi ok
kijavításának módjára.
Semmisségi eljárás menete

1. A felperes keresetlevelének benyújtása (kötelező tartalmi elemekkel), valamint a jogi aktus csatolása, aminek a
megsemmisítését kérik az EuB-tól.
2. Az eljárást a vitatott intézkedés kihirdetésétől, vagy a felperessel történő közléstől, ennek hiányában attól a naptól
számított 2 hónapon belül kell megindítani, amikor a felperes tudomást szerzett róla. A határidő betartását az EuB
hivatalból vizsgálja, az elkésett keresetleveleket elfogadhatatlannak minősíti és elutasítja. A kereseteknek nincs
halasztó hatályuk, az EuB azonban elrendelheti a megtámadott jogi aktus végrehajtásának felfüggesztését.
3. Az EuB a keresetlevelet megküldi az alperesnek, aki a kézbesítést követően ellenkérelmet terjeszthet elő. Az
ellenkérelmet és a keresetlevelet a peres felek kiegészíthetik, de ebben már új jogi érvet nem terjeszthetnek elő.
4. A felek közti beadványváltást főszabály szerint szóbeli tárgyalás követi (ezt kérelmezni kell), majd a Bíróság előtti
ügyekben a főtanácsnoki indítvány előterjesztése, végül a határozathozatal következik.
58
A semmisséget megállapító határozat

Az érvényesség vélelme alapján mindaddig, amíg az EuB a konkrét uniós jogi normát ítéletével nem nyilvánítja
semmisnek, addig azt érvényesnek kell tekintetni és alkalmazni kell. Semmisséget megállapító ítélet esetén erga omnes,
(mindenkire kiterjed), határozatok esetén inter partes (csak a határozat által érintett személyekre) vonatkozik. Főszabály
szerint minden semmisséget megállapító határozat ex tunc 🡪 a jogi aktus elfogadásáig visszaható hatályú.
A semmiségi eljárásban hozott ítélet alapján az alperes uniós intézmények nem feltétlenül keletkezik tevőleges
kötelezettsége.
• Azzal tesz eleget, ha a megsemmisített rendelkezést nem hozza meg még egyszer,
• az ítéletben foglaltak végrehajtása lehetetlen, ilyenkor méltányosan kell kompenzálnia a felperest,
• új jogi aktus létrehozása, megalkotása,
• adott hiba kijavítása,
• hatályon kívül helyezés.
A pervesztes intézménynek (szervnek vagy hivatalnak) a semmisséget megállapító ítéletből eredő kötelezettségének
teljesítését az EuB előtt ki lehet kényszeríteni. Amennyiben az intézmény (szerv vagy hivatal) nem jár el ésszerű időn
belül, mulasztás megállapítása iránti eljárást lehet kezdeményezni vele szemben, amennyiben pedig nem megfelelően
hajtja végre az ítéletben foglaltakat, az elfogadott jogi aktus ellen megsemmisítés iránti keresetet lehet előterjeszteni.
A semmisségi kereset és a szerződésen kívüli felelősség kapcsolata

Az uniós jogi normát semmisség nyilvánító, illetve az uniós intézmény (szerv vagy hivatal) mulasztását megállapító ítélet
adott esetben megalapozhatja az Uniónak a szerződésen kívüli felelősségét, mellyel kapcsolatban kártérítési igény
érvényesíthető.
A kártérítési igény megalapozottságához szükséges:
❖ intézkedés vagy mulasztás jogellenessége
❖ intézménynek felrótt magatartás jogellenessége
❖ kár bekövetkezése és a magatartás, illetve
❖ a kár közötti okozati összefüggés fennállása.
59
B/5. Mulasztási eljárás
Az uniós jogi aktus semmisnek nyilvánítása iránti eljárását egészíti ki az uniós intézmény mulasztásának megállapítása iránti
eljárás. A két eljárás az EuB jogértelmezése szerint egy és ugyanazon célt szolgál: az uniós intézmények törvényes
működésének ellenőrzését. A különbség a kettő között:
A semmissé nyilvánítás 🡪 „végtermék”, a meghozott jogi norma oldaláról teszi lehetővé a törvényességi kontrollt
A mulasztási eljárás 🡪 az intézmények törvénytelen „hallgatása” ellen teszi lehetővé a fellépést.
A mulasztási eljárásnak a szabályozása több mindenben hasonlóságot mutat a semmisségi eljárással, így különösen a
perindításra jogosultak köre (privilegizált és nem privilegizált) tekintetében.
PRIVILEGIZÁLT FELPERES nem kell az eljáráshoz fűződő érdeket igazolni; a felperesek bármilyen, akár másnak címzett
jogi aktusokat is megtámadhatnak.
NEM PRIVILEGIZÁLT FELPERES természetes és jogi személyek, akik főszabály szerint csak közvetlen és személyes
érintettség esetén élhetnek ezzel a keresetindítási lehetőséggel.
Fontos különbség az, hogy amennyiben az az uniós intézmény, amellyel szemben a döntéshozatal elmulasztása felmerült,
mégis meghozza a határkörébe tartozó jogi normát, akkor az eljárás megindításának nincs helye.
A mulasztási eljárás főszabály szerint a Törvényszék hatáskörébe tartozik.
Peres felek:
Felperesek lehetnek: Alperesek lehetnek:
▪ tagállamok és uniós intézmények (privilegizált felperesek) ▪ Aki elmulasztotta a jogi aktust kibocsátani.
▪ természetes és jogi személyek (kvázi privilegizált ▪ Kivételes esetben a Számvevőszék.
felperesek) 🡪 csak a nekik címzett jogi aktus
meghozatalának elmulasztása esetén élhetnek ezen
jogukkal 🡪 ők nem keresettel, hanem PANASSZAL
fordulhatnak az EuB.felé
Mulasztási eljárás szakaszai:

1. A keresetlevél benyújtása előtt a felperesnek fel kell keresnie a mulasztó intézményt annak érdekében, hogy az járjon el.
A cél, hogy az elmulasztott döntéshozatal minél előbb pótlásra kerüljön, a sérelmes jogi helyzet megszűnjön, tekintettel
arra, hogy az EuB-nak ezen eljárás végén meghozott határozata a mulasztó intézmény döntését nem pótolja. Ez az ún.
PERELŐKÉSZÍTŐ SZAKASZ, ami tehermentesíti az EuB-ot. További rendeltetése, hogy rögzítse a felperes
személyét és a per tárgyát. 🡪 a peres eljárásban csak az lehet a felperes, aki az érintett intézményt a meghatározott döntés
meghozatalára felkérte és csak azon konkrét mulasztás megállapítását kérheti, amelyet már a perelőkészítő szakaszban is
megjelölt.
❖ Mulasztó intézmény felkeresése (formai kötöttség nincsen, de csak írásban lehetséges a benyújtása.)
❖ konkrétan meg kell nevezni az intézkedést, amit az intézmény elmulasztott, oly módon, hogy az intézmény
számára egyértelműen beazonosítható legyen, mit várnak el tőle
❖ egyértelműen kell utalni arra, hogy a felperes az intézmény állásfoglalását várja a megkeresésére, s amennyiben
azt az előírt 2 hónapos határidőn belül nem teljesíti, úgy az EuB-hoz fordul.
2. Keresetindítás, keresetlevél benyújtása 🡪 csak azután van helye, hogy az uniós intézmény a megkeresésre 2 hónapon
belül nem foglalt állást. Állásfoglalásnak minősül az adott intézménynek a megkeresésre adott, egyértelműen a tárgyra vonatkozó
bármilyen válasza. Amennyiben az intézmény a megkeresést megalapozottnak találja, úgy arról értesíti a felperest, hogy a szükséges döntést
meghozza. Amennyiben az így meghozott döntés a felperes szerint nem megfelelő, úgy azzal szemben semmisségi eljárást indíthat. Ugyanez a
jogvédelmi eszköz áll a felperes rendelkezésére akkor is, ha az intézmény a megkeresésre adott válaszában arról tájékoztatja őt, hogy kérését
megalapozatlannak találja. KERESETLEVÉL benyújtható:
⮚ Ha az intézmény a 2 hónapos határidőn belül egyáltalán nem válaszol
⮚ Vagy arra hivatkozik, hogy a tényállás újbóli megvizsgálását tartja fontosnak
⮚ Bizonytalan tartalmú választ ad, amelyből nem derül ki a mulasztás tényének elismerése vagy megtagadása
• Tagállamok, és az uniós intézmények valamennyi uniós intézmény, szerv vagy hivatal ellen megindíthatják ezt az
eljárást, annak konkrét döntése meghozatalának elmulasztása miatt. A döntéshozatal elmulasztása csak abban az
60
esetben lehet a per tárgya, ha ez a mulasztás sérti az EUSz-t vagy az EUMSz-t.

• Magánszemélyek keresetei két lényeges kérdésben térnek el a tagállamok, illetve az uniós intézmények által indítható
perektől, hogy ajánlások és vélemények meghozatalának elmulasztása nem lehet az ilyen perek tárgya, valamint, hogy
az elmulasztott döntésnek olyannak kell lennie, aminek a felperes konkrét címzettje lenne. Természetes és jogi
személyek a mulasztási eljárást csak normatív erejű uniós jogi normák vonatkozásában indíthatják, rendeletek,
irányelvek meghozatalának elmulasztását természetes és jogi személyek ezen eljárás keretei között nem
sérelmezhetik. A per során a felperesnek bizonyítania kell, hogy a meg nem hozott jogi aktus címzettje ő lenne.
B/6. Az előzetes döntéshozatali eljárás célja, szakaszai, a kezdeményezésre jogosultak, a kérdések
Az előzetes döntéshozatali eljárás célja:

Az EU tagállamai az alapításkor kötöttek alapján: a közösségi jogon alapuló igények érvényesítésére nem hoznak létre
egy, a tagállamoktól független bírósági szervezetrendszert, hanem az ilyen követelések a nemzeti bíróságok előtt lehet és
kell érvényesíteni. 🡪 a tagállami bíróságoknak ismerniük és alkalmazniuk kell a közösségi jogot. Az előzetes
döntéshozatali eljárás célja, hogy az uniós jogot minden tagállam bírósága egységesen értelmezze és alkalmazza annak
érdekében, hogy ezáltal az gyakorlatilag is közös jog maradjon, és a jogbizonytalanságok megszűnjenek. A másik célja az
egyének a bírói jogvédelmének javításaként foglalható össze. (abban az esetben ugyanis, ha a nemzeti bíróságok előtti
jogvitákban belső jog és a közvetlen hatályú uniós jog összevetése merül fel, és így – közvetve vagy közvetlenül – az
uniós jogszabály értelmezése válik vitássá, az adott tagállami bíróság az EuB-hoz fordulhat előzetes döntésért.
NEM kezdeményezhető előzetes döntéshozatali eljárás:
o Közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó rendelkezések, valamint az azok alapján elfogadott jogi aktusok
tekintetében
o Egy tagállam rendőrsége vagy más bűnüldöző szolgálata által végrehajtott intézkedések érvényességének vagy
arányosságának, ill. a közrend fenntartásával és a belső biztonság megőrzésével kapcsolatos tagállami hatáskörök
gyakorlásának felülvizsgálatára.
Az előzetes döntéshozatali eljárás szakaszai:

Az előzetes döntéshozatali eljárás speciális, közbenső eljárás, amelyet a nemzeti bíróságok kezdeményezhetnek az EuB-
nál. 🡪 az EuB ítélet formájában válaszolja meg a neki feltett kérdéseket, de a jogvitát érdemben a nemzeti bíróságnak
kell eldöntenie, az EuB-tól kapott ítélet fényében. (a közbenső eljárás jellegét erősíti az is, hogy annak költségeiről nem
az EuB, hanem a nemzeti bíróság határoz)
1. a nemzeti bíróság a kezdeményező végzését megküldi az EuB-nak.(ezt a határozatot a Bíróság hivatalvezetője
továbbítja a feleknek, a tagállamoknak és a Bizottságnak, továbbá a Tanácsnak vagy az Európai Központi Banknak)
2. a határozat közlését követő 2 hónapon belül a feleknek, a tagállamoknak, a Bizottságnak, továbbá az adott esetben
az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és az Európai Központi Banknak jogában áll a Bírósághoz beadványokat
vagy írásbeli észrevételeket benyújtani,
3. főszabály szerint az EuB előtti eljárás előzetes döntéshozatalra utalás esetén szóbeli részt is magában foglal:
tárgyalást tűz ki, ahová megidézi az alapeljárás peres feleit, az előterjesztő bírót, és mindazokat, akik írásbeli
észrevételeket terjesztettek elő. Ettől a bíróság akkor térhet el és mellőzheti a tárgyalás megtartását, ha az érdekeltek
egyike sem nyújtott be olyan kérelmet, amely tartalmazza annak indokait, hogy miért kéri meghallgatását.
Gyorsított eljárás alkalmazható, amennyiben a megadott körülmények alátámasztják az ügy rendkívüli sürgősségét 🡪 szabadságon,
biztonságon és jog érvényesülésére alapozva. Pl. fogva tartott vagy szabadságától megfosztott személy esetében, továbbá ha a szülői felügyeletre
vagy gyermekelhelyezésre vonatkozik a jogvita.
Az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére jogosultak:

• minden olyan jogalkalmazó szerv, ami saját nemzeti joga alapján bíróságnak minősül, az előterjesztésre jogosult.
Bíróság: az a szervezet, amely jogszabály alapján jön létre, állandó jelleggel működik, hatásköre kötelező
jellegű, az eljárása kontradiktórius, a szervezet jogszabályokat alkalmaz és független.
• Választottbíróságok NEM felelnek meg a „bíróság” fogalmi követelményeinek – törvény hozta létre, a hatásköre a
kollektív szerződést aláíró felek közötti, azzal kapcsolatos jogvitákra terjed ki. DE! amennyiben a nemzeti
jogszabályok lehetővé teszik, hogy a rendes bíróságokhoz forduljanak meghatározott eljárási cselekmények
foganatosításáért, vagy ezen utóbbiak a választottbíróság ítéletét megsemmisíthetik, a rendes bíróságok számára
mindig nyitva áll az előzetes döntéshozatali eljárás lehetősége.
• Kamarák, köztestületek 🡪 munkájukat a hatóságok jóváhagyásával és közreműködésével végzik, és amelyeknek a
peres eljárás során hozott határozata tényleges is végérvényesnek tekinthető abból a szempontból, hogy az ellen
gyakorlatilag nincs jogorvoslati lehetőség a rendes bíróságokhoz, a tagállam szerinti bíróságnak kell tekinteni.
61
Előterjeszthető kérdések:
✔ Szerződések értelmezése
✔ Uniós intézmények (szervek és hivatalok) jogi aktusainak érvényessége és értelmezése
✔ EuB. kiterjesztette joggyakorlatában az uniós jogrend általános elveivel
✔ Az EuB. Saját korábbi ítélete is tárgya lehet az előzetes döntéshozatali eljárásnak
B/7. Előz. döntéshozatali eljárásban a felek jogai, az előterjesztés szükségessége, megengedhetősége és kötelezettsége.
A peres felek jogai:

Az előzetes döntéshozatali eljárás nem nyit jogorvoslati lehetőséget a tagállami bíróság előtt folyamatban lévő eljárás
felei számára. Az érintett bíróságnak tehát nem kell csupán azért előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményeznie, mert
az egyik fél kifejezésre juttatta, hogy a jogvita uniós jogi kérdés értelmezését veti fel, vagy az eljárás kezdeményezését
indítványozza. Ez fordítva is igaz: ha a peres felek nem kezdeményezik, vagy uniós jogra egyáltalán nem hivatkoznak, az
eljáró nemzeti bíróságot akkor is megilleti az előzetes döntéshozatali eljárás (hivatalból történő!) kezdeményezésének
joga.
• Csak a nemzeti bíróságok – s nem az előttük folyamatban lévő eljárás felei – kereshetik meg a Luxemburgi
Bíróságot, így azt is csak a tagállami bíróság határozhatja meg, hogy mely, mennyi és milyen tartalmú kérdést
terjeszt elő az EuB-nak.
• A felek nem jogosultak sem a kérdések számának, sem azok tartalmának a megváltoztatására.
• a nemzeti bíróság előtti eljárásban érdekelt felek közvetlenül semmiképpen nem kezdeményezhetik az előzetes
döntéshozatali eljárást, arra kizárólag a nemzeti bíróságok jogosultak,
• a peres feleket az EuB előtti eljárási szakaszban sem illeti meg semmilyen kezdeményezési jog, csak a
véleményük kifejtésére van lehetőség (írásbeli észrevételt tehetnek a nemzeti bíróság által meghatározott
kérdésekre). A szóbeli tárgyaláson egyszeri és megismételhetetlen alkalommal tehetnek nyilatkozatot.
• a szóbeli tárgyaláson is kifejthetik véleményüket
Az előterjesztés szükségességének mérlegelése:

Az eljáró nemzeti bíró belátásra bízza, hogy az előtte folyamatban lévő ügy eldöntése érdekében szükséges-e a kérdéses
uniós jogszabály előzetes értelmezése, vagy érvényességének vizsgálata. A felelősség egyértelműen a nemzeti bírót
terheli nemcsak annak mérlegelésében, hogy ügydöntő határozata meghozatalához szükséges-e a luxemburgi Bíróság
megkeresése, hanem abban is, hogy az előtte folyamatban lévő per mely szakaszában teszi ezt meg. Egy korai vagy
rosszul megfogalmazott kérdés „lavinaszerű” folyamatokat indíthat el.
Az előterjesztés megengedhetősége az EuB. hatáskörének vizsgálata:

• amennyiben az értelmezés olyan jogi normára irányul, amit az uniós szervek még ki sem bocsátottak,
• amennyiben az előterjesztő bíróság előtt az alapeljárás megszűnt,
• amennyiben nincs összefüggés a tagállami bíróságtól kért uniós jogi értelmezés vagy érvényességi vizsgálat és az ügy
körülményei és tárgya között.
Az előzetes döntéshozatali eljárásban kötelezettek:

Az EUMSz. 267. cikkének (3) bekezdése értelmében, azok a tagállami bíróságok, amelyek döntései ellen a belső jog
alapján nincs helye további jogorvoslatnak, kötelesek az EuB-ot megkeresni. Az előterjesztési kötelezettséget az
indokolja, hogy a tagállami bíróságok ne kerülhessék ki teljesen joggyakorlatuk során a luxemburgi Bíróságot, s ezáltal
ne kerüljön veszélybe az uniós jog egységes alkalmazása.
Az előterjesztési kötelezettség sajátos esetei:

❖ Nemperes eljárások → amennyiben az adott tagállami jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy egy bírósági nemperes
eljárás során hozott határozat kapcsán a felek peres eljárást kezdeményezhessenek, úgy nem áll fenn a tagállami
bíróság előterjesztési kötelezettsége. Mindez nem zárja ki, hogy előzetes kérdéssel forduljon a luxemburgi
Bírósághoz, ha ezt az előtte lévő ügy eldöntése szempontjából fontosnak tartja.
❖ Uniós jogi norma érvényességének vizsgálata → az EuB saját magának fenntartotta az uniós jogszabályok érvénytelensége
megállapításának kizárólagos jogát az előzetes döntéshozatali eljárás keretei között.
KIVÉTELEK AZ ELŐTERJESZTÉSI KÖTELEZETTSÉG ALÓL:
62
Az EuB. a CILFIT ügyben hozott ítéletében határozta meg azokat a kivételes eseteket, amikor a tagállami bíróságoknak
az EUMSz. 267. cikk (3) bekezdésében előírt előterjesztési kötelezettségük ellenére nem kell az EuB-hoz fordulniuk. Az
ítélet indokolásának elején a luxemburgi Bíróság emlékeztet arra, hogy az EUMSz. szerint ő jogosult az uniós
jogszabályok értelmezésére és a másodlagos uniós jogszabályok érvényességének vizsgálatára, a tagállami bíróságok
pedig jogosultak, illetve kötelesek őt ezekre irányuló kérdésekkel kapcsolatban megkeresni. A (3) bekezdésben írt
kötelezettség célja annak megakadályozása, hogy az Unión belül, az uniós jogra vonatkozóan egymástól eltérő bírósági
értelmezések szülessenek.
1. A felmerült kérdés a jogvita érdemi eldöntése szempontjából nem releváns: a tagállami bíróságok a saját hatáskörükön belül
megítélhetik, hogy a saját döntésük meghozatalához szükséges-e uniós jogi kérdésekről való előzetes határozat. 🡪
ezek a bíróságok tehát nem kötelesek az előttük felmerült uniós jog értelmezésével kapcsolatos kérdést
előterjeszteni, amennyiben az a döntés szempontjából nem jelentős, azaz bármilyen értelmezés is születne, annak
nem lenne hatása a jogvita eldöntésére. DE! abban az esetben viszont, ha a végső fokon eljáró nemzeti bírók arra a
következtetésre jutnak, hogy az előttük folyamatban lévő jogvita eldöntése érdekében uniós jogszabályt kell alkalmazniuk,
kötelesek a Bíróságnak minden azzal kapcsolatos értelmezési kérdést előterjeszteni.
2. ha az érintett jogkérdésre vonatkozóan a Bíróságnak kialakult joggyakorlata van, függetlenül attól, hogy azt melyik fajta
eljárásban alakította ki, még akkor is, ha a vitás kérdések nem teljesen azonosak a megválaszoltakkal. Mindez nem
korlátozza a nemzeti bíróságok előterjesztési jogát, így tehát a végső soron eljáró testületek is mindenkitől
függetlenül bármikor folyamodhatnak az EuB-hoz, ha azt szükségesnek tartják. (fontos kihangsúlyozni, hogy az EuB.
kialakult joggyakorlat esetében lát csak okot arra, hogy az egyébként az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére kötelezett
nemzeti bíróság ennek a kötelezettségének ne tegyen eleget. Ha az EuB-nak a vitás jogi rendelkezés értelmezésére még csak 1 ítélete
van, akkor kialakult joggyakorlatról nem beszélhetünk.)
3. az uniós jog helyes alkalmazása annyira nyilvánvaló, hogy minden ésszerű kételyt kizár
Az előterjesztési kötelezett megszegésének jogkövetkezményei:

• perindítási jogosultság a Bizottság által, ha megítélése szerint a tagállam Szerződésekből eredő valamely
kötelezettségét nem teljesítette,
• önmagában az előterjesztési kötelezettség megszegése nem elégséges a tagállam kártérítési kötelezettségének
megállapításához, „mindössze” eljárásjogi szabálysértésnek minősül.
• Kártérítési kötelezettség megállapításához úgy vezethet, ha ezáltal a végső fokon eljáró nemzeti bíróság
nyilvánvalóan uniós jogba ütköző ügydöntő határozatot hoz.
63
B/8. Előzetes döntéshozatali eljárásban meghozott határozat
Az EuB ítéletében válaszolja meg a nemzeti bíróságok kérdéseit, amelynek kihirdetésével fejeződik be az előzetes
döntéshozatali eljárás. Ennek a végső határozatnak mind a tartalma, mind a formája visszatükrözi azt a tényt, hogy egy
közbenső eljárásról van szó, s nem az alapjogvita eldöntéséről. A közbenső eljárás jellegét erősíti az is, hogy az előzetes
döntéshozatali eljárás végén meghozott ítéletben az EuB nem dönt a felmerült eljárási költségekről, hanem ebben is a
megkereső nemzeti bíróságnak kell határoznia ügydöntő ítéletében.
Az EuB ezen ítéleteinek a legvégén található a rendelkező rész, s ezt megelőzően az indokolás, amiben az alapeljárás
tényállásának összefoglalását, a vonatkozó nemzeti jogszabályokra utalás, a megkereső bíróság kérdéseit, a benyújtott
írásbeli, illetve szóbeli észrevételek ismertetését, s végül a feltett kérdésekre, általában külön-külön, a jogi érveléssel
alátámasztott válaszokat olvashatjuk.
Az előzetes döntéshozatali eljárásban hozott ítélet hatálya az eljárást kezdeményező bíróságra

Az EuB ítélete minden esetben köti az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező bíróságot, annak érvényességét,
tartalmát, végkövetkeztetéseit sem ő, sem a peres felek nem vitatják. Az EuB előzetes ítéletének hatálya nem zárja ki azt
sem, hogy ugyanaz a bíróság ugyanabban az eljárásban újra a luxemburgi Bíróság jogértelmezését kérje, amennyiben a
megkereső bíróságnak az első ítélet megértésével vagy alkalmazásával kapcsolatban nehézségei vannak, vagy a
Bíróságnak új jogkérdést tesz fel, vagy olyan új szempontokat tár fel, amik arra késztethetik a Bíróságot, hogy egy már
feltett kérdést eltérően válaszoljon meg. Tehát nemcsak a megkereső bíróság, hanem az adott ügyben a
későbbiekben, perorvoslati eljárás keretében határozatot hozó nemzeti bíróságok is kötve vannak az előzetes
ítélethez, azt semmilyen szempontból nem bírálhatják felül.
Az előzetes döntéshozatali eljárásban hozott ítélet időbeli hatálya

Az EuB. vonatkozó joggyakorlata alapján az előzetes döntéshozatali eljárásban hozott ítélet időbeli hatályának
vonatkozásában ex tunc hatálya van. 🡪 valamely előzetes döntéshozatali kérdésben hozott ítélet hatásai főszabály
szerint az értelmezett szabály hatálybalépésének napjára visszamenőleg érvényesülnek.
Az uniós jogot a nemzeti bíróságok minden esetben egységesen alkalmazzák, az következik, hogy egyedül a luxemburgi
Bíróság feladata dönteni, hogy az ítéletben elfogadott értelmezés hatályát időben korlátozza-e. Az EuB az előzetes
döntéshozatali eljárás során mindig hivatalból, arra irányuló kifejezett kérdés nélkül is megvizsgálja, hogy az adott uniós
jogszabály értelmezésének vagy érvényességének milyen időbeli hatályt tulajdonít.
További sajátossága a problémának, hogy az EUMSz. nem rendelkezik arról, hogy mi lesz a további jogi sorsa annak az
uniós normának, amit az EuB egy előzetes döntéshozatali eljárás során érvénytelennek minősít. Ezt a hiányt a
luxemburgi Bíróság analógia útján próbálta pótolni, a semmisségi eljárás alapulvételével, s jutott arra a következtetésre,
hogy főszabály szerint a kérdéses közösségi jogi normát ítélete kibocsátásának napján 🡪 ex nunc hatállyal mondja ki
érvénytelennek.
Uniós jogi normát értelmező ítélet hatálya

Az EuB mint az EU „legfelsőbb bírósága – alkotmánybírósága” ítélkezési tevékenysége során arra törekszik, mint
minden, a nemzeti bírósági szervezetrendszer csúcsán elhelyezkedő fórum: ugyanolyan tényállású ügyekben, ugyanazon
jogszabályok alapján azonos tartalmú döntések meghozatalára 🡪 egységes joggyakorlat biztosítására.
Bár formailag nem köti a tagállami bíróságokat a más ügyben hozott előzetes döntéshozatali ítélet, az ügydöntő
határozatukat mégis az EuB joggyakorlatának fényében kell meghozniuk. Az EUSz. 4. cikk (3) bekezdésének lojális
64
együttműködési kikötése ugyanis minden nemzeti bíróságra nézve azzal a kötelezettséggel jár, hogy az uniós
jogszabályok közvetlen hatályából eredő jogvédelmet biztosítsák. Ezt pedig a tagállami bíróságok csak akkor tudják
megvalósítani, ha követik az EuB vonatkozó joggyakorlatát.
Összefoglalva: a luxemburgi Bíróságnak az uniós jogszabályok értelmezése kapcsán, előzetes döntéshozatali eljárás
során hozott ítéleteinek a NEM megkereső bíróságokra való hatályának kérdését: az leginkább egy kontinentális
legfelsőbb bíróság elvi határozata (BH) kötőerejének feleltethető meg.
Amennyiben az EuB az előzetes döntéshozatali eljárás végén meghozott ítéletében a vizsgált uniós jogi normát
semmisnek találja, akkor azt a normát – bár formailag még mindig hatályban marad – erre az ítéletre tekintettel a
nemzeti bíróságoknak nem kell alkalmazniuk.
B/9. Az uniós polgárság, az uniós polgárok jogai
Az uniós polgárság fogalmát a Maastrichti Szerződés vezette be, amely egyfelől politikai jogokkal ruházta fel őket,
másfelől biztosítva azt, hogy az ugyanolyan helyzetben lévő személyek állampolgárságuktól függetlenül ugyanolyan jogi
bánásmódban részesüljenek a Szerződések hatálya alá tartozó helyzetekben.
Az uniós polgárság nem jelent a nemzeti állampolgársággal egyenértékű, azzal szinonim jogállást, jelenlegi állapotában e
státus kevesebb a hagyományos állampolgárság fogalmánál. A tagállami állampolgárságot kiegészítő gazdasági és
politikai jogokat biztosít az uniós jog hatálya alá tartozó helyzetben lévő tagállami állampolgároknak. Az uniós
polgárság tartalmát az EUMSz. sorolja fel:
a) Szabad mozgás és tartózkodás joga
b) Választójog az önkormányzati választásokon a tartózkodás helye szerinti tagállamban
c) Választójog az európai parlamenti választásokon a tartózkodás helye szerinti tagállamban
d) Diplomáciai és konzuli védelemhez való jog
e) Polgári kezdeményezéshez való jog
f) A petíciós jog
g) Az európai ombudsmanhoz fordulás joga
h) Az uniós intézményekhez való fordulás joga
A felsorolás nem kimerítő jellegű. Az EUMSz. 20. cikk (2) bekezdése értelmében az uniós polgárokat megilletik a
Szerződések által rájuk ruházott jogok, és terhelik az azokban előírt kötelezettségek, így az egyenlő
bánásmódhoz való jog és a hátrányos megkülönböztetés tilalma, az EP, a Tanács és a Bizottság
dokumentumaihoz való hozzáférés joga és a személyes adatok védelme.
Az uniós polgársággal járó jogokat emellett kiemeli az EU Alapjogi Chartája is. A jogi kötőerővel bíró Charta
preambuluma szerint az unió tevékenységei középpontjába az egyén állítja, létrehozva az uniós polgárság intézményét és
megteremtve a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséget.
Uniós polgár mindenki, aki valamely tagállam állampolgára 🡪 a tagállami állampolgársági jogszabályok határozzák meg,
hogy ki minősül uniós polgárnak. Azonban a tagállamoknak az állampolgárság meghatározására vonatkozó szabadsága
nem korlátlan: egyrészt a nemzetközi jog, másrészt pedig az uniós jog korlátozza azt. (A nemzetközi jog értelmében a
nemzetközi egyezmények, a nemzetközi szokásjog, az állampolgárságra vonatkozó általános elvek és a más államok
irányában vállalt kötelezettségek korlátozzák az államok szabadságát.
A SZABAD MOZGÁS ÉS TARTÓZKODÁS JOGA → a természetes személyek az állampolgárságuktól eltérő

bármely tagállamban munkát vállalhatnak, önálló vállalkozói tevékenységet folytathatnak, és ezekhez kapcsolódóan, de
ettől függetlenül is beléphetnek másik tagállam területére, ott tartózkodhatnak hosszabb vagy rövidebb ideig, és azt
bármikor szabadon elhagyhatják. Ez az uniós polgárok legjelentősebb jogosítványa az Unió tagállamaiban való
szabad mozgás és letelepedés joga. 2004-es irányelv az uniós polgárokat gazdasági aktivitásuk alapján 4 kategóriába
osztja:
◦ munkavállalók és egyéni vállalkozók: már a tevékenység megkezdésének időpontjától kezdve jogosultak az egyenlő
bánásmódra a szociális ellátások terén,
◦ diákok,
◦ családtagok,
◦ az összes többi személy, aki nem sorolható az előbb említett kategóriák egyikébe sem.
65
Jelentős újítás, hogy a három hónapot meghaladó tartózkodás esetén a tagállami hatóságok nem bocsátanak ki
tartózkodási engedélyt, hanem csak bejelentési kötelezettséget írhatnak elő az uniós polgároknak, és ennek során
kötelezhetik arra, hogy a lakóhelyük szerinti illetékes hatóság előtt igazolják, hogy gazdasági tevékenységet végeznek,
vagy megfelelő anyagi fedezettel és egészségügyi biztosítással rendelkeznek. Továbbá, hogy 5 év folyamatos tartózkodás
után az uniós polgárok és családtagjaik huzamos tartózkodási jogot szereznek. 3 hónapnál hosszabb ideig egy másik
tagállamban tartózkodó személyek – ha nem munkavállalók – főszabály szerint csak addig maradhatnak egy másik
tagállamban, amíg „elegendő anyagi fedezettel rendelkeznek” és „nem jelenteken indokolatlan terhet a fogadó tagállam
számára.” 5 év fogadó tagállambeli tartózkodás után az állandó tartózkodási joggal bíró személyek ugyanazokra a
szociális ellátásokra jogosultak, mint a fogadó tagállam állampolgárai.
Kiutasítás: Az irányelv tartalmazza a szabad mozgás és tartózkodás jogának közrend, közbiztonság és közegészségügyi
indokok alapján történő korlátozásának a szabályait 🡪 gazdasági okokra való hivatkozással senkit nem lehet kiutasítani a
fogadó országból. A kiutasítást kizárólag az egyénnek az államra nézve kellőképpen súlyos és tényleges, személyes
viselkedése alapozhatja meg. Az irányelv széles körű garanciákat biztosít az egyéneknek, így a kiutasító határozat
meghozatala nem történhet „rutineljárásban”, a tagállami hatóságnak tényleges vizsgálatot kell lefolytatnia. A kiutasító
határozat meghozatala során a hatóságok kötelesek figyelembe venni az érintett személy életkorát, családi és anyagi
helyzetét, és azt, hogy mióta tartózkodik a fogadó államban, mennyire integrálódott szociálisan és kulturálisan új
környezetébe. Ha több mint 10 éve tartózkodik a fogadó államban, akkor nem utasítható ki. Jogorvoslati lehetőséget
kell az államnak biztosítani erre.
VÁLASZTÓJOG → az uniós polgárokat a tartózkodás helye szerinti tagállamban aktív és passzív választójog
illeti meg a helyhatósági választásokon, valamint az európai parlamenti választásokon. A választójog vezérelve a
diszkriminációmentesség; alapelv: a választó maga dönti el, hogy részt vesz-e a tartózkodási helye szerinti helyhatósági
választásokon.
a) Aktív és passzív választójog a helyhatósági választásokon a tartózkodás helye szerinti tagállamban
A választójog gyakorlásának három feltételét rögzíti az irányelv:
- a személynek uniós polgárnak kell lennie,
- olyan tagállamban kell rendelkeznie lakóhellyel, amely nem a sajátja,
- teljesítenie kell mindazokat a feltételeket, amelyeket az adott állam joga saját állampolgárai számára előír.
Az irányelv egy ponton ír elő többletfeltételt a nem honos polgárok passzív választójogának gyakorlása
tekintetében: ha az uniós polgárt a honosság szerinti államban megfosztották a passzív választójogától, akkor a
fogadó tagállam is kizárhatja e jog gyakorlása alól.
b) választójog az európai parlamenti választásokon a tartózkodás helye szerinti tagállamban

Ezt a jogot a 93/109/EK. irányelv határozza meg 🡪Biztosítja a szabad választás elvét: az uniós polgároknak joguk
van arra, hogy maguk válasszák meg azt a tagállamot, amelyben részt kívánnak venni az európai választásokon,
azonban kimondja a kettős szavazat tilalmát: a választójog egyenlőségének alkotmányos elvéből fakadóan a
választópolgár csak egy uniós tagállamban élhet választójogával.
A DIPLOMÁCIAI ÉS KONZULI VÉDELEMHEZ VALÓ JOG

Az Európai Unió valódi diplomáciai védelmet kizárólag az uniós intézmények tagjai és alkalmazottai tekintetében
gyakorol. Az uniós jog által az uniós polgárok számára garantált jog mindössze egy minimális konzuli segítségnyújtásra,
az Unió területén kívül bajba jutott uniós polgárok közigazgatási-tárgyi segítségre korlátozódik a diplomáciai
képviseletek és konzulátusok részéről, és csak azokban az államokban elérhető, ahol nincs vagy nem elérhető az érintett
személy állampolgársága szerinti képviselet. Az 95/553/EK határozat alapján, amikor segítséget kell biztosítani, az
alábbiak:
• letartóztatás vagy fogvatartás,
• baleset, súlyos betegség,
• a polgár által elszenvedett erőszakos cselekmény,
• haláleset esetén,
• egyéb rászorultsági helyzetben.
Ezenkívül a polgár kérelmezheti a védelmet bármely más esetben is, ilyenkor azonban a tagállam mérlegelésén múlik,
nyújt-e segítséget. E határozat alapelve a diszkriminációmentesség: „[a] védelmet nyújtó diplomáciai és konzuli
képviseleteknek a segítségéért folyamodó személyt úgy kell kezelniük, mintha az általuk képviselt tagállam állampolgára
66
volna.” A védelem gyakorlásának feltételei: a polgár tartózkodási helye szerinti állam felségterületén saját tagállama nem
rendelkezik sem elérhető állandó képviselettel, sem tiszteletbeli konzullal, és ha uniós polgár igazolni tudja, hogy
valamely tagállam állampolgára. (pénzbeli segítséget kap – előleg formájában, melyről nyilatkozni szükséges a
visszafizetésről)
A polgárok diplomáciai és konzuli védelem joga alapvetően kormányközi jellegűnek minősíthető.
AZ EURÓPAI OMBUDSMANI (EO) PANASZ JOGA.

Az EO jogosult az Unió bármely polgárától vagy valamely tagállamban lakóhellyel, illetve székhellyel rendelkező
természetes, vagy jogi személytől az uniós intézmények szervek vagy hivatalok tevékenysége során felmerülő hivatali
visszásságokra vonatkozó panaszokat átvenni. E rendelkezés alapján egyértelmű, hogy nem csak az uniós polgárokat
megillető jogosultságról van szó. (Hivatalos nyelveken lehet írásban benyújtani, vagy szóban előterjeszteni 🡪 tudomásra
jutástól számított 2 éven belül.
Az EO hivatali visszásság esetén járhat el. Az ombudsman saját meghatározása szerint „hivatali visszásság abban az
esetben történik, ha egy közjogi szerv elmulasztja a rá vonatkozó szabálynak vagy elvnek való megfelelést”. Az EO
megfogalmazta a helyes hivatali magatartás európai kódexét és a Közszolgálati alapelveket, amelyekből a polgárok
tájékozódhatnak a jogaikról, másrészt az uniós tisztviselők kötelezettségei is egyértelműen rögzítésre kerültek. Ha a
panasz befogadható az EO dönt arról, hogy indokolt-e a vizsgálat lefolytatása.
Saját kezdeményezésre is indíthat vizsgálatot. Megkeresi a bepanaszolt szervet azzal, hogy tegye meg észrevételeit 3
hónapon belül, majd értesíti a panaszost a válaszról, akinek 1 hónap áll rendelkezésére reagálni. Meghallgathatja az uniós
alkalmazottakat, illetve akár helyszíni vizsgálatot is lefolytathat. Ha hivatali visszásságot tár fel, akkor:
1. megkísérelhet olyan megegyezést létrehozni, melynek tartalma mindkét felet kielégíti, ha az adott sérelem
orvosolható jellegű,
2. lezárhatja az ügyet az ún. kritikai észrevétellel, amelyben megállapítja a hibás ügyintézést, ám nem tesz formális
ajánlást,
3. ha súlyos és/vagy általánosítható visszásságról van szó, az ombudsman ajánlástervezetet nyújt be az érintett
intézménynek, amelyre a hatóság 3 hónapon belül köteles részletes választ adni,
4. ha az intézmény nem követi az ajánlástervezetben foglaltakat, az EO-nak lehetősége van az EP-hez benyújtott
különleges jelentés elkészítésére.
Az ombudsman ezzel elérkezett lehetőségei határához. Az általa kiadott aktusok ugyanis nem bírnak jogi kötelező
erővel, azokat végrehajtani az adott szerv kompromisszuma nélkül nem lehet. Sokkal inkább véleményt, a problémás
területek megjelölését és megoldási javaslatot tartalmaznak, ezért Bíróság előtt megsemmisítési eljárásban megtámadni
vagy bírói úton kikényszeríteni az EO ajánlásait nem lehet. Mindez azonban hozzátartozik az ombudsmani intézmény
lényegéhez, hiszen alternatív jogorvoslati lehetőségről van szó.
PETÍCIÓS JOG:
Az Európai Unió polgárainak a választójog mellett politikai jellegű joga a petíció benyújtásának lehetősége az EP-hez. A
legtöbb petíciót a környezetvédelem és a szociális ügyek témájához kapcsolódóan terjesztik elő. A petíció benyújtható
egyénileg vagy csoportosan. Az utóbbit tömeges petícióként kezeli a bizottság. Az előírás annyi, hogy írásban az EP-hez
legyen címezve, az Unió valamely hivatalos nyelvén nyújtsák be, és tartalmazza a benyújtó nevét, állampolgárságát,
lakcímét/székhelyét és aláírását. Két fő feltétele van:
1. a petíció benyújtóját közvetlenül érintse az ügy,
2. az Unió tevékenységi területére vonatkozó ügyben nyújtsák be.
A petíció beérkezését követően nyilvántartásba veszik, kihirdetik az EP teljes ülésén, a Hivatalos Lapban erről
közleményt tesznek közzé, majd az EP elnöke továbbítja őket a Petíciós Bizottsághoz további vizsgálatra. Intézkedhet a
petíciót benyújtó személyek meghallgatásáról, általános meghallgatást szervezhet, információt, véleményt kérhet más
bizottságoktól vagy delegációktól és a Bizottságtól. Az EP eljárási szabályzata és az EUMSz nem garantál semmilyen
konkrét eredményt, csupán biztosítják, hogy kezelik a petíciókat, a meghatározott eljárási szabályok szerint, tehát
elsősorban az ügyek békés megoldására törekszik. A petíciós jog erősíti az EP ellenőrző szerepét, ezáltal megerősíti a
helyét az Uniós intézmények között. A petíciók értékes információforrást jelentenek az EP számára: fontos
visszacsatolási csatorna az európai jogszabályok alkalmazásáról, gyakran napvilágra hozva a végrehajtási folyamat
hiányosságait és nehézségeit, továbbá gyakran rámutatnak olyan területekre, ahol az Unió további intézkedésére van
szükség a tagállami hatóságok koordinálásához és az uniós célkitűzések teljes körű megvalósításához.
AZ UNIÓS POLGÁRI KEZDEMÉNYEZÉSHEZ VALÓ JOG

Az uniós polgárok legújabb, a Lisszaboni Szerződés által bevezetett jog. 1 millió uniós polgár kezdeményezheti, hogy az
67
Európai Bizottság terjesszen elő megfelelő javaslatot azokban az ügyekben, amelyekben a polgárok megítélése szerint a
Szerződések végrehajtásához uniós jogi aktus elfogadására van szükség. Csak olyan kezdeményezést lehet
megfogalmazni, amely az Európai Bizottság hatáskörébe tartozik. Az aláírásgyűjtést egy legalább 7 tagú „polgári
bizottság” kezdeményezheti, amelynek minden tagja más-más állampolgárságú. Ennek a szervezőbizottságnak kell
regisztrálnia az ügyet a Bizottságnál, majd ettől számítva 12 hónapon belül kell összegyűjtenie országarányosan az 1
millió támogató aláírást. A rendelet meghatározza az egyes tagállamokból származó aláírók legalacsonyabb számát.
Magyarország esetében ez 16.500.
B/10. A vámunió és az adódiszkrimináció
Az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) lehetővé tette a szerződésben részes államoknak, hogy ha az
egymás közötti kereskedelmi együttműködés még szorosabbá és liberalizáltabbá kívánják tenni, akkor ezt
szabadkereskedelmi övezet, illetve vámunió megalapításával valósíthatják meg. Két vagy több ország egymás közötti
kereskedelmében teljes mértékben eltörli a vámokat, mennyiségi korlátozásokat és az ezekkel egyenlő hatású
intézkedéseket, azaz megteremti a kereskedelem teljes szabadságát. Az ilyen külön megállapodásokon alapuló jogok és
kötelezettségek nem terjednek ki a 3. államokra.
A szabadkereskedelmi övezetben (EFTA, NAFTA) a részt vevő államok megtartják az ellenőrzést a külkereskedelmi
kapcsolataik kialakítását illetően. Ezért fenntartják a külkereskedelmi áruforgalom ellenőrzésének jogát a
szabadkereskedelmi övezetben részt vevő országok belső határain, saját kereskedelmi szabályaik érvényesítésére. Itt az
importáru ellenőrzése, elvámolása attól függ, honnan származik a termék. Amennyiben az áru származására
megállapított szabályok szerint a szabadkereskedelmi övezet partnerállamából származik nincs vám = az áru zöld utat
kap.
Vámunió esetén az abban részt vevő tagállam lemond arról a jogáról, hogy a külkereskedelmi kapcsolatait önállóan
alakítsa ki. Lényege, hogy közös külső vámtarifát alkalmaznak és teljesen eltörlik a vámokat a tagállamok közötti
kereskedelemben. A vámunió előfeltétele a belső piac létrejöttének és működésének, egyben a gazdasági és pénzügyi
unió létezésének is. Ilyenformán a vámunión belüli belső vámhatárok szükségtelennél válnak azzal, hogy a harmadik
országokkal szemben a vámunió külső határaira tevődik át a vámkontroll.
Áruforgalom alapszabadságának KÜLSŐ OLDALA:

• Közös Vámtarifa, az a külső vámtarifa, amelyet az EU-ba behozott termékekre alkalmaznak.
• A Vámkódex szintén fontos alkotóeleme az alapszabadság külső oldalának.
Áruforgalom alapszabadságának BELSŐ OLDALA:

A vámunió központi eleme a belső piacon meglévő kereskedelmi akadályok teljes lebontása. Amennyiben ez
megvalósul, akkor az EU belső piaca lényegében úgy funkcionál, mint bármelyik nemzeti piac. A kereskedelmi
akadályoktól megtisztított és ilyenformán liberalizált belső piacon, mind a tagállamokban előállított termékek, mind a 3.
országból származó, az Unióba jogszerűen behozott áruk szabadon áramolhatnak. Ezeknek az áruknak a vonatkozásában
minden megkülönböztető elbánás tiltott az Unió közös belső piacán. Ez azt is jelenti, hogy az EU-ban forgalmazott
árukra rendszerint nem kell eredetigazoló dokumentumokat bemutatni.
A vámok és vámokkal azonos hatású intézkedések:

Vámnak minősül minden olyan díj, amelyet egy tagállam egy adott áru exportja vagy importja esetén ró ki,
miközben a hasonló hazai terméket ilyen díj megfizetésének kötelezettsége nem terheli. A vámunió lényege az
a tilalmi szabály, amely szerint nem lehet export- és importvámokat, valamint ezekkel azonos hatású díjakat kiszabni a
tagállamok között. Ez nem csak vámok alkalmazását tilalmazza, hanem az azokkal azonos hatású díjakat is.
Sokkal inkább elterjedt, hogy a tagállamok a tilalmat megkerülő intézkedéseket hoznak adók és más díjak bevezetésével,
68
amelyeknek aztán a hatásuk éppen olyan, mint a vámoké 🡪 növekedést idéznek elő a termék piaci árában, ezzel
csökkentve az ilyen módon megterhelt áru eladhatóságát.
Európai Bíróság által definiált vámokkal azonos hatású díj fogalma:
✔ Az áru határon való átlépése kapcsán egyoldalúan kiszabott pénzügyi teher, amelyet az adott állam más tagállamból
érkező vagy oda szállított árukra vet ki, miközben hazai terméket ilyen kötelezettség nem terheli;
✔ Teljesen függetlenül elnevezésüktől és kivetésük módjától, vámmal azonos hatású díjnak tekinthető;
✔ Még akkor is, ha nem az állam javára fizetendők meg,
✔ Nem vezetnek diszkriminatív vagy protekcionista elbánáshoz, és
✔ A díjjal terhelt áru nem áll versenyben hazai termékkel.
Vannak azonban olyan díjkiszabások is, amelyek nem tekinthető vámmal azonos hatású díjaknak:
• ezeket szintén az áru tagállamok közötti határon való átlépéskor szedik be, valamilyen hatósági előírásra hivatkozva,
• az uniós jog rendeli el az áru határon történő ellenőrzését és a tagállam illetékes hatósága ennek eleget tesz,
• akkor sem sérti meg a tagállami intézkedést, az általa kiszabott díjjal a belső piac szabadságát, ha az nem az
állam bevételeit növeli, hanem az állam által a személyeknek teljesített valamilyen szolgáltatás arányos
ellentételezésként fizették meg.
A tagállamon belüli diszkriminatív és piacvédő adók:

A vámok eltörlése következtében az EU belső piacán kialakult szabad árumozgást jelentősen korlátozhatják a
tagállamok diszkriminatív adói, amelyekkel szemben más tagállamokból származó termékeket sújtják. Itt pusztán a vám
adóra történő „átnevezéséről” van szó. A hatás ugyanaz lenne, vagyis növelni az importtermék árát és ezzel kedvezőbb
pozícióba hozná a piacon a hazai termelőket, kereskedőket. Az EUMSz. 110. cikke leszögezi, hogy a tagállamok sem
közvetlenül, sem közvetve nem vethetnek ki más tagállamok termékeire, a hasonló jellegű hazai termékre közvetlenül
vagy közvetve kivetett adónál magasabb belső adót. A tagállamok továbbá sem vethetnek ki más tagállamok áruira
olyan jellegű adót, mely más termékek közvetett védelmét szolgálhatja. TEHÁT tilos azt a külföldi terméket
diszkriminatív elbánásba részesíteni, amely közvetve vagy közvetlenül versenyhelyzetben van a hazai áruval. Különösen
fontos, hogy a közvetlenül kiszabott adók (áfa, jövedéki adók) lehetőleg versenysemleges módon kerüljenek
bevezetésre.
Az adók kivetése alapvetően a tagállamok hatáskörébe tartozik. Csupán az adók diszkriminatív jellegű alkalmazása
ütközik uniós rendelkezésekbe. Ha egy adószabály különbséget tesz az adóalanyok között objektív szempontokra
hivatkozva, de valójában mégis a külföldről származó áruk kedvezőtlenebb piaci helyzetét idézi elő, akkor ezzel
ténylegesen megvalósul a diszkrimináció.
69
B/11. A mennyiségi korlátozások
A belső piac működése szempontjából a mennyiségi korlátozások jelentik az egyik legproblematikusabb területet.
A vámok jellegzetessége az, hogy jól azonosíthatók, a külkereskedők számára jól kiszámíthatók az exportárak kialakításakor.
Jóval nagyobb problémát jelenthetnek a mennyiségi korlátozások (érték vagy mennyiség által meghatározott
árukontingensek). Ez utóbbiak azonosítása és bizonyítása sok esetben rendkívül körülményes. Az ezeket az intézkedéseket
alkalmazó államok törekednek saját piacuk védelme érdekében nehezen felfedhető vagy vitatható előírásokat érvényre
juttatni. 🡪 Éppen ezeknek a helyzeteknek az elkerülésére rögzíti az uniós jog, hogy tilalmazott a tagállamok között az importra
és az exportra vonatkozó minden mennyiségi korlátozás és az azzal azonos hatású intézkedés.
A megfogalmazott tilalmi rendelkezések alól az EUMSz. 36. cikk ad felmentést. Ez megengedi a behozatalra és kivitelre vagy
tranzitárukra olyan tilalmak alkalmazását, amelyek a közerkölcs, közrend, közbiztonság, az emberek, állatok és növények egészségének és
életének védelme, a művészi, történelmi vagy régészeti értéket képviselő nemzeti kincsek védelme vagy az ipari és kereskedelmi tulajdon védelme
indokol. Azonban a kivételes tilalmi intézkedések és korlátozások nem alkalmazhatók önkényesen, diszkriminatív módon vagy a
tagállamok közötti kereskedelem rejtett korlátozásának eszközeként.
Tárgyi hatály: A mennyiségi korlátozásokról szóló rendelkezések tárgya az áru. Ez egyrészről egy megtestesült dolog, másrészről
olyan dolog, amelynek pénzben kifejezhető értéke, tehát ára van, és kereskedelmi ügyletek tárgya lehet. Ide értendők az
energiahordozók is, mint a gáz és az elektromos áram.
Alanyi hatály: A rendelkezések címzettje kizárólag a tagállam. Az intézkedések állami intézkedések formájában jelennek meg.
Ezek jobbára jogszabályként látnak napvilágot (pl. törvény, kormányrendelet). Jogszabályban rögzített kötelezettség
teljesítésének elmulasztásával is megvalósulhat a tilalom megsértése. Az állami intézkedések fogalmát szélesen kell értelmezni;
idetartoznak a közigazgatási szervek előírásai, de a regionális hatóságoké, önkormányzatoké, közalapítványoké, illetve olyan
magánszemélyeké vagy szervezeteké, amelyekre, ha korlátozottan is, közhatalmi jogosítványokat ruháztak. Adott esetben egy
állami köztisztviselő nyilatkozata is eredményezhet mennyiségi korlátozást és azzal azonos hatású intézkedést, ha a
körülményekből arra lehet következtetni, hogy a köztisztviselő e nyilatkozatát állami felhatalmazás alapján tette. Említést
érdemel az EuB által Franciaországgal szemben indított jogvitája, ahol a francia agrártermelők útlezárásokkal akadályozták a
más tagállamokból származó áruk szállítását Franciaországba. Az EuB. szerint itt nem közvetlen, aktív állami intézkedésről
van szó, hanem az állam passzivitásáról, mulasztásáról, hogy nem tett meg a szükséges lépéseket az áruk szabad mozgásának
biztosítására. 🡪 nem tett semmit egy magánszervezet korlátozó intézkedéseinek megszüntetésére, ami arra az eredményre
vezetett, hogy az áruk szabad áramlása korlátozódott.
Az import közvetlen tilalma vagy korlátozása

EUMSz. 34. § cikke elsősorban azokra a tilalmi intézkedésekre vonatkozik, amelyekben magát az árut érintik a határon való
átlépéskor. Mennyiségi korlátozás tilalma kiterjed minden olyan intézkedésre, amelyek részben vagy teljesen megakadályozzák
az áruk behozatalát, kivitelét és a tranzit szállítását. Behozatali korlátok:
70
❖ a behozatal kvótákban való meghatározása

❖ bizonyos termékekre nézve a határon való átlépési helyek számát csökkentik,
❖ alkoholos italok – magánszemélyek általi behozatalának megtiltása
❖ egy másik tagállamban forgalomba helyezett gépjárműre átírási követelmények bevezetése
❖ bizonyos tanúsítványok bemutatásának előírása
❖ minőségi és eredettanúsítványok,
❖ eredetiségi igazolás
Diszkrimináció
A behozatalra vonatkozó (EUMSz 34. cikk) tilalmi rendelkezés magába foglalja a diszkrimináció tiltását is. Egyrészről a
közvetlen diszkriminációt sem engedi meg, másrészről nem fogadja el jogszerű intézkedésnek, ha egy olyan rendelkezés
végeredményében megkülönböztető hatást valósít meg.
a) A közvetlen és nyílt megkülönböztető elbánásra példa a Buy Irish ügy, amelyben a diszkriminatív rendelkezés belföldi termékek
reklámkampányára vonatkozott. (hazai fogyasztókat az Írországban előállított termékek vásárlására biztattak). Itt egy olyan
intézkedésről volt szó, amely hatásában hasonló a más tagállamból származó importot korlátozó kötelező jellegű
kormányintézkedések.
b) Rejtett diszkriminatív szabályozás akkor valósul meg, amikor egy olyan előírásról van szó, amely kifejezetten nem tesz
különbséget a hazai és más tagállamból származó áruk között, azonban a gyakorlatban az importárukat sújtja. A tilalmak
és korlátozások nem lehetnek önkényes megkülönböztetés vagy a tagállamok közötti kereskedelem rejtett korlátozásának
eszközei.
Minden olyan, a kifejezett mennyiségi korlátozásokon túlmenő intézkedést, amely az áru behozatalát, tranzitját vagy kivitelét
megnehezíti, megdrágítja vagy akadályozza – mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedéseknek nevezzük.
Importáruk hátrányos megkülönböztetése:
● Olyan szinten rögzítik az árakat, amely hátráltatják a behozatalt
● Importtermékek behozatalát képviselőhöz vagy megbízotthoz kötik
● Csak behozatali termékre formát, méretet, súlyt, összetételt, külső megjelenést, azonosítást, kiszerelést írnak elő
● Importra garanciát vagy előlegfizetést írnak elő
● Csak importtermékek vonatkozásában tiltják a reklámot.
Mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedésekkel kapcsolatos bírósági gyakorlat

DASSONVILLE-ÜGY
Dassonville franciaországi székhelyű nagykereskedő Belgiumba exportált skót whiskyt a fia által igazgatott, szintén
Dassonville név alatt működő importőr ital-nagykereskedésnek. A belga hatósági előírások szerint alkoholt csak az áru, jelen
esetben csak a skót whisky előállítójától közvetlenül beszerzett eredetigazolással lehet a Belga Királyságban forgalomba hozni,
amellett, hogy a belga hatóságok is kiállítottak külön egy hasonló igazolást. Dassonville természetesen nehezen tudott az
előállító országtól igazolást beszerezni, hisz ő a terméket Franciaországból szállíttatta a szomszédos Belgiumba. Az üvegen fel
volt tüntetve a termék eredete, azonban brit hatósági igazolással Dassonville nem rendelkezett, amelyből kiderült volna, hogy
az általa kínált árun feltüntetett skót whisky megjelölést jogosan használja, ezért a belga hatóságok büntetőeljárást
kezdeményeztek ellen. Az ügy az EuB elé került, amely kifejtette, hogy egységes uniós előírások nincsenek a szeszes italokkal
kapcsolatosan (termék eredetére vonatkozóan). A belga hatóság olyan formai követelményt állít fel egy vállalkozással
szemben, amelyet azt nyilvánvalóan csak nehézségek árán tudna teljesíteni. Azt is lényeges szempontnak tartotta az EuB,
hogy a francia hatóságok már egyszer megvizsgálták a termékeket és mindent rendben találtak, ideértve az eredetigazolásokat
is.
A Dassonville-i ügy ítélete fontos elvet szögez le, amely Dassonville-formula néven vált ismertté: „Minden olyan, a
tagállamok által bevezetett kereskedelmi előírás, amely képes közvetve vagy közvetlenül, ténylegesen vagy potenciálisan
akadályozni a Közösségen (Unió) belüli kereskedelmet, a mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedésnek
tekinthető.”
A CASSIS DE DIJON ÜGY

A tényállás szerint egy NSZK cég Cassis de Dijon francia feketeribizli-likőrt akart Németországba importálni és ott árusítani.
Az ital 15-20%-ban tartalmazott alkoholt, ám a német előírások szerint tilos volt a 25%-os alkoholtartalom alatti gyümölcsből
készült szeszesitalokat kereskedelmi forgalomba hozni az akkori NSzK-ban. Így azzal kellett elszámolnia a cégnek, hogy vagy
egyáltalán nem importálja a francia likőrt vagy a behozni szándékolt francia likőrnek valamilyen más nevet ad, ami viszont a
termék piacképességét, eladhatóságát rontotta volna. Az Európai Bíróság a német vállalkozónak adott igazat, azzal, hogy
megfogalmazta a „kölcsönös elismerés elvét”, tehát: az áruk szabad mozgását a tagállamok nemzeti jogrendszereik
különbözősége alapján csak akkor korlátozhatják, ha erre az Európai Bíróság ítélete alapján:
– pénzügyi felügyelet hatékonysága,
71
– közegészség védelme,
– kereskedelmi ügyletek tisztessége,
– fogyasztók védelme szempontjából fontos érdekek indokolják.
- Az EuB. alaptalannak vélte a német hatóság aggodalmát, a francia feketeribizli-likőr lehetséges közegészséget fenyegető
hatása miatt, mert Németországban más alacsony alkoholtartalmú italt is forgalmaznak 🡪 A minimális alkoholtartalom
kötelező rögzítése nem tekinthető közérdekű célnak 🡪 ezen német előírás a francia termék kiszorítását eredményezte.
- A minimális alkoholtartalom kötelező előírását túlzó követelményként értékelte
- Az EuB megállapította: ha egy terméket jogszerűen állítanak elő és forgalmaznak az egyik tagországban, akkor ezt az árut
az egész Unió területén, szabadon lehet forgalmazni. Jogszerűtlen, ha a külföldi termék csak azzal a feltétellel hozható
forgalomba, ha a nemzeti speciális szabályoknak is megfelel.
- Az EUMSz. 34. cikkének hatályát kiterjesztette minden olyan intézkedésre, amely a mennyiségi korlátozásokkal azonos
hatású lehet. 🡪 árubehozatali tilalomból áruforgalmazásokra vonatkozó tilalmi szabállyá alakult át az EUMSz 34.c.
- A Cassis de Dijon ügyben hozott ítélet megakadályozza, hogy a tagállamok külön előírásokkal, szabványokkal védjék
nemzeti termékeiket.
A kivitelre vonatkozó mennyiségi korlátozás

Az EUMSz. 35. cikke szerint a tagállamok között tilos a kivitelre vonatkozó minden mennyiségi korlátozás és azzal azonos
hatású intézkedés. A kivitelnél a tagállami érdek általában az, hogy elősegítse az exportot, hiszen ezzel a termelés bővül, növekszik a
termelők, kereskedők bevétele és nem utolsósorban a foglalkoztatottság.
Korlátozásról akkor beszélünk, ha egy tagállam az adott termék kivitelét csak egy bizonyos terjedelemben engedi meg vagy
éppen teljesen megtiltja. A kiviteli korlátozás két további formáját állapította meg az Európai Bíróság:
– ha tagállam illetékes hatósága megtagadja az exportengedély kiadását,
– ha a tagállam olyan rendelkezést léptet életbe, hogy bizonyos termékeket csak belföldön lehet értékesíteni.
Mennyiségi korlátozások tilalma alóli kivételek

Íratlan (ún. kényszerítő érdekek) Írott (EUMSz 36. cikk)
- pénzügyi felügyelet hatékonysága A tagállamok közötti mennyiségi korlátozásokra és az azokkal
- közegészség védelme azonos hatású intézkedések tilalmára vonatkozó rendelkezések nem
- kereskedelmi ügyletek tisztessége zárják ki a behozatalra, a kivitelre vagy a tranzitárura hozott olyan
- a fogyasztók védelme tilalmakat vagy korlátozásokat, amelyeket a
Fentiek kiegészültek: - a közerkölcs
- környezetvédelem, - a közrend és közbiztonság
- a sajtó és média sokszínűségének fenntartása - az emberek, állatok és növények egészségének és életének
- egy tagállam kulturális sajátosságai védelme,
- biztonságos munkahelyek - a művészeti, történelmi vagy régészeti értéket képviselő
nemzeti kincsek védelme vagy
NEM lehet kivételes szempont a tagállamok nemzetgazdasági - az ipari és kereskedelmi tulajdon védelme indokol.
érdeke!
Az EUMSz. 36. cikke alapján a következő indokok alapján állapítható meg a tilalom alóli kivétele, ezek:
Közerkölcs → A tagállam belső ügye, hogy a közerkölcsre vonatkozó követelményeket kialakítsa. JOGESET:
CONEGATE-ÜGY, a vállalat Németországból pornográf tárgyakat importált az Egyesült Királyságba. A brit vámhatóságok
elkobozták azzal, hogy illetlen és szeméremsértő tárgyak, amely a brit rendelkezések szerint tilos, így azt a vámhatóság
elkobozta. A Bíróság szerint a szeméremsértő termékek importjának tilalma csak akkor fogadható el, ha az importőr
országban az ehhez hasonló termékek forgalmazását és előállítását szintén tilalommal sújtják. Az Egyesült Királyságban ezt
nem sújtották tilalommal.
Közrend → A közrendre való hivatkozásnál tipikusan olyan szabályzásokról volt szó, amelyek szabálysértések és
bűncselekmények üldözését vagy megakadályozását hivatottak szolgálni. A Bíróság ugyanakkor kiemelte, hogy pusztán az a
tény, hogy egy nemzeti szabály büntetőjogi következményeket tartalmaz, magában még nem jelenti azt, hogy a közrendi
kivételre lehessen hivatkozni. JOGESET: BOSCHER ÜGY: egy német autókereskedő ház Párizsban használt autókat akar
elárverezni. A francia hatóság megtiltotta az árverést, hivatkozva arra, hogy a német kereskedőház nem szerepel a francia
cégjegyzékben, és francia adószáma sincs, továbbá arra hivatkozott, hogy a hatósági intézkedésre az autólopások, az
orgazdaság és a csalás bűntettének megelőzése miatt van szükség. Az EuB ezt aránytalan intézkedésnek tartotta.
Közbiztonság → A tagállam mind belső, mind külső biztonságát jelenti. Alapvetően akkor lehet erre hivatkozni, ha az állam
léte szempontjából kiemelkedő jelentőséggel bír. Pl. ha a tagállam gazdaságának működése, intézményei és fontos
72
közszolgáltatásai és a lakosság megélhetése kerül veszélybe. Ennek a veszélyhelyzeteknek jelentős mérvűnek kell lenniük.
Emberek, állatok és növények egészségének és életének védelme → legtöbb konfliktus az uniós jog és a tagállam
joga között. Az ~ kiemelten fontos feladat az államoknak. A védelmi intézkedések formái a leggyakrabban a:
✔ behozatali tilalom,
✔ a termékre vonatkozó előírások,
✔ élelmiszereknél adalékanyagok felhasználásának tilalma,
✔ ember-, állat- és növény-egészségügyi vizsgálatok, ellenőrzések,
✔ behozatali engedélyek vagy igazolások.
Művészi, történelmi vagy régészeti értéket képviselő nemzeti kincsek védelme → Ez a kivétel lehetővé teszi, hogy az
adott tagállam megakadályozza, esetleg korlátozza a nemzeti kulturális értékek kivitelét az országból, még akkor is, ha ezeknek
a hazai piacon anyagi értéke van és forgalomképesek.
Ipari és kereskedelmi tulajdon védelme → Tiszteletben kell tartani minden országnak az adott tagállamban fennálló
alkotmányos tulajdoni rendet, másrészről ezeknek a jogoknak a gyakorlása összhangban kell hogy legyen az uniós áruk
mozgásának alapszabadságával. A jogtulajdonosoknak kizárólagos rendelkezési jogát tiszteletben kell tartani. Ez megelőzi az
áruk szabad mozgása alapszabadságát is, hiszen egy szellemi tulajdonjog védelméről és nem gazdasági érdekről van szó. 🡪 a
belső piac szabad áruforgalomra vonatkozó uniós rendelkezések a tagállamokat nem akadályozhatják meg abban, hogy az
anyagi értéket képviselő tulajdonjogok tulajdonosait kellő védelemben részesítsék.
B/12. A munkavállalók szabad mozgása
Az uniós polgárság intézményének megerősödésével, ill. az európai szolidaritás elvének meggyökeresedésével az uniós
munkavállaló már nem csupán termelési tényezőként, hanem a fogadó állam társadalmába hosszú távon integrálódni
kívánó polgárként jelenik meg. A mobilitási hajlandóságot a gazdasági szempontokon túl számos tényező is
befolyásolhatja. Visszahúzó erőt jelentenek a nyelvi akadályok, a kulturális különbségek és a megszokott környezettől,
legfőképp a családtól való elszakadás nehézsége.
EUMSz. 45. cikke tartalmazza ezen jogokat, miszerint e szabadság biztosította a tagállami polgárságú munkavállalók
részére, hogy a Közösség területén álláskeresés céljából szabadon mozogjanak, valamint egy másik tagállam területén a
fogadó ország polgáraival azonos feltételek szerint munkát vállaljanak.
A munkavállaló fogalma → tekintettel arra, hogy maga a Szerződés nem definiálja a munkavállaló fogalmát, annak
tartalommal való megtöltése a Bíróságra várt. Az EuB joggyakorlatában mindenekelőtt egyértelművé tette, hogy a
munkavállaló fogalma a nemzeti jogoktól független, önálló tartalommal bíró uniós jogi fogalom.
Az EuB kifejtette, hogy a munkaviszony lényege, hogy egy személy, meghatározott ideig, egy másik személy
számára és irányítása alapján, díjazás ellenében tevékenységet fejt ki. A munkavállalói státus meghatározásakor így
teljességgel közömbös a belső jog által meghatározott jogviszony formája, a munkáltató és a munkavállaló közti
kapcsolat jellege. A munkavállalásnak valós és tényleges gazdasági tevékenységet kell magába foglalnia!!
A munkavállalókat és családtagjaikat megillető jogosultságok

EUMSz. 45. cikk (1) bekezdése értelmében az Unión belül biztosítani kell a munkavállalók szabad mozgását, ami a (2)
bekezdés szerint magába foglalja az állampolgárság alapján történő minden megkülönböztetés megszüntetését a
tagállami munkavállalók között, a foglalkoztatás, a javadalmazás, valamint az egyéb munka és foglalkoztatási feltételek
tekintetében. A (3) bekezdés a szabadság részjogosítványait sorolja fel, amely értelmében a munkavállalónak joga van,
hogy:
• tényleges állásajánlatokra jelentkezzen,
• e célból a tagállamok területén szabadon mozogjon,
• munkavállalás céljából valamely tagállamban tartózkodjon,
• a foglalkoztatás megszűnését követően bizonyos feltételekkel a tagállam területén maradjon.
73
Jelenleg a szerződéses rendelkezéseken túl a már fent említett, az uniós polgárok és családtagjaik tagállamok területén
való szabad mozgásáról és tartózkodásáról szóló 2004/38/EK irányelv és a munkavállalók Unión belüli szabad
mozgásáról szóló 492/2011/EU rendeletek szabályai részletezik a munkavállalókat megillető jogokat, melyek a
következők:
1.) FOGLALKOZTATÁSHOZ VALÓ JOG → biztosítja, hogy egy uniós polgár munkavállalóként egy másik tagállam
területén a fogadó ország polgáraival azonos feltételek mellett munkát vállalhasson. A rendelet tilt minden a más
tagállam polgáraival szemben alkalmazott korlátozást, amelyet a fogadó ország polgáraival szemben nem
érvényesítenek.
a) A közvetlen diszkrimináció tilalma
b) Közvetett diszkrimináció tilalma → a rendelet tiltja azokat a tagállami szabályokat, amelyek ugyan
állampolgárságtól függetlenül alkalmazandók, azonban kizárólagos vagy fő céljuk, illetve hatásuk, hogy távol
tartsák a többi tagállam állampolgárát a betölthető munkahelyektől.
c) A piacra jutást gátló nem diszkriminatív szabályok → A Bíróság minden tagállami intézkedést a szerződésbe
ütközőnek tekint, amely akadályozza a belső piaci szabadság érvényesülését.
2.) A FOGLALKOZTATÁS SORÁN BIZTOSÍTOTT EGYENLŐ BÁNÁSMÓD

▪ a fogadó állam hatóságaitól megkövetelhető, hogy egy másik tagállam migráns munkavállalója a foglalkoztatási és
munkafeltételek tekintetében a hazai állampolgárokkal azonos bánásmódban részesüljön, különösen, ami a
javadalmazást, a munkaviszony megszüntetését és munkanélkülivé válás esetén az újra elhelyezkedést illeti.
▪ A hazai munkavállalókkal azonos szociális és adókedvezményeket élvezzen.
▪ A hazai munkavállalókkal azonos feltételek szerint részesüljön szakiskolai képzésben és átképzésben.
▪ Egyenlő bánásmód illesse meg a szakszervezeti tagság és az azzal kapcsolatos jogok gyakorlása vonatkozásában.
▪ Ugyanazokat a jogokat és kedvezményeket élvezhesse, amelyeket a hazai állampolgárok nyújtanak lakhatási
ügyekben.
FOGLALKOZTATÁS ÉS MUNKAFELTÉTELEK → a Bíróság gyakorlatában elég gyakori, amikor a külföldi munkavállalót a

hazai munkavállalókénál hátrányosabb munkafeltételek miatt éri sérelem.
SZOCIÁLIS ELŐNYÖK → ilyennek minősül minden kedvezmény, amelyet a hazai munkavállalóknak általános jelleggel,
objektív alapon, elsősorban a munkavállalói minőségük alapján, vagy azon egyszerű tény folytán biztosítanak, hogy a
tagállam területén élnek, mindezt azért, hogy megkönnyítsék Unión belüli mozgásukat. (pl. a munkavállaló munka- és
életfeltételeinek javítását, illetve szociális integrációját szolgálja).
ADÓELŐNYÖK → tekintettel, hogy a közvetlen adózás területén az uniós jog nem harmonizál, az uniós polgár
munkavállalók kedvezőtlenebb helyzetben találhatják magukat, ha egy másik tagállamba költöznek.
LAKHATÁS → A rendelet értelmében a migráns munkavállalónak ugyanazokat a jogokat és kedvezményeket kell

biztosítani lakhatási ügyekben, mint amelyeket a hazai polgároknak nyújtanak.
ISKOLAI KÉPZÉS, ÁTKÉPZÉS → A szakképzés igen hangsúlyos eleme a munkavállalói jogosítványoknak, hiszen
hatékonysága meghatározó módon befolyásolja a munkaerő képzettségének szintjét. Az olyan oktatás, amely egy
meghatározott szakmához, munkavállaláshoz szükséges gyakorlat vagy szaktudás megszerzését biztosítja,
szakképzésnek minősül. Az egyetemi oktatás általában szakképzés, kivéve, ha olyan különleges oktatási modulról van
szó, amely inkább az érintettek általános tudását kívánja előmozdítani, és nem egy foglalkozás gyakorlására készíti fel.
SZAKSZERVEZETI JOGOK → Más tagállami munkavállalók azonos feltételekkel válhatnak szakszervezeti tagokká.
3.) A CSALÁDTAGOKAT MEGILLETŐ JOGOSÍTVÁNYOK

• a munkavállaló házastársa és azok a lemenő és egyenes ági rokonaik, akik 21 évnél fiatalabbak vagy a munkavállaló
eltartottjai,
• a munkavállaló élettársa, akivel egy tagállami jogszabályai szerint létrejött regisztrált,
• élettársi kapcsolatban él, feltéve, hogy a fogadó ország joga a regisztrált élettársi kapcsolatot a házassággal
74
egyenértékűnek tekinti,
• a regisztrált élettárs egyenes ági leszármazottai a fentiek szerint,
• a munkavállaló és házastársa/élettársa eltartott egyenes ági felmenői.
Milyen jogosítványok illetik meg a családtagokat? A migráns munkavállalót a családtagjaik szabadon elkísérhetik a
foglalkoztatás államába, sőt immár közvetlenül is csatlakozhatnak hozzá egy harmadik országból. Házastársát és
gyermekeit megilleti tovább a jog, hogy a foglalkoztatás hely szerinti állam területén kereső tevékenységet folytassanak,
méghozzá állampolgárságtól függetlenül. A gyermekei jogosultak az oktatásra a fogadó államban.
Nemzetközi elem szükségessége → a Bíróság logikája szerint, ha valaki él a szabad mozgás kínálta jogokkal, majd
visszatér eredeti hazájába, legalább olyan jogokat kell, ott élvezzen, mint amit az uniós jog alapján egy másik
tagállamban élvezne.
Kivételek a munkavállalók szabad mozgásának biztosítása alól:

Az állampolgárságon alapuló megkülönböztetés tilalma nem egy abszolút tilalom, azaz korlátozás alá eshet. Így a
Szerződés a munkavállalók szabad áramlásának korlátjaként ismeri el a közrendi, közbiztonsági, közegészségügyi alapú
igazolásokat.
Közrendi, közbiztonsági kivételek: az EuB deklarálta, hogy a közrendre való hivatkozás feltételezi a társadalom valamely
alapvető érdekét sértő tényleges és kellőképpen súlyos fenyegetés létét.
Közszolgálatban történő foglalkoztatás: a tagállamok saját állampolgárai azok, akik kellő lojalitással bírnak az állam felé,
továbbá akik legitimnek tűnnek a lakosság szemében.
A bírósági esetjog kivételei
B/13. A letelepedés, a szolgáltatásnyújtás és a tőkemozgás szabadságának közös alapjai
A szabadságoknak konkrét gazdaságpolitikai funkciójuk van: a belső piac megteremtése és hatékony működése. Az EUMSz. szerint
a belső piac egy olyan, belső határok nélküli térség, amelyben biztosított a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása is.
A piac az a reális vagy virtuális hely, ahol a gazdasági kereslet és kínálat találkozhat. Ahhoz, hogy a kereslet és a kínálat a piacon
megjelenhessen, a termékek (áruk és szolgáltatások) mellett gazdasági szereplőkre (önfoglalkoztatókra) is szükség van. A gazdasági
szereplők a vállalkozások, akik a kínálati és keresleti oldalon is megjelennek. Az áruk és szolgáltatások előállítása és forgalmazása
nem nélkülözheti továbbá a tőkét és a pénzeszközöket, valamint az ezekkel végzett műveleteket.
Az EuB a letelepedés, a szolgáltatások és a tőkemozgás szabadságát összehasonlítva arra jutott, hogy egyrészt az EUMSZ hatálya alá
tartozó személyek a tagállamok területére beléphetne és ott gazdasági tevékenységet is kifejthetnek, másrészt tilos e személyeknek a
nemzeti alapon történő bármiféle megkülönböztetése.
A szabályozás szintjei
A letelepedés, a szolgáltatások és a tőkemozgás szabadságát az elsődleges jog az EUMSz. tételezi. Az EuB mindhárom szabadság
tekintetében megállapította, hogy az EUMSz. vonatkozó rendelkezései közvetlen hatállyal bírnak.
Az európai jog és joggyakorlat a letelepedés, a szolgáltatásnyújtás és a tőkemozgás kapcsán lényegében azonos logikát követ: tilos az
adott szabadság gyakorlásának a tagállamok általi indokolatlan korlátozása az adott tagállam határán átnyúló szituációkban. Az a
követelmény, hogy a tagállamok azonos feltételek mellett biztosítsák a saját piacaikhoz való hozzáférést a más tagállamból származó
gazdasági szereplők számára, és ne akadályozzák a saját gazdasági szereplőiket, fogyasztóikat a többi tagállam piacához és
fogyasztóihoz való hozzáférésükben.
A szabadságok elhatárolása egymástól és más jogintézményektől

A tőkemozgás szabadsága például nemcsak a tagállamok közötti, hanem a tagállamok és harmadik országot közötti relációban is
érvényesül, míg a szolgáltatásnyújtás szabadsága nem. Ha egy adott ügyben több szabadság alkalmazása is szóba jöhet, akkor
főszabályként azt a szabadságot kell vizsgálni, amelyik az adott ügyben a meghatározó, míg az amellett csak járulékos
75
jelleggel szereplő másik szabadság tárgyalásától el lehet tekinteni. A vizsgált szabadságok elsődleges célja a nemzeti alapon
történő megkülönböztetés tilalma. A letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadsága tehát a különös-általános viszonyában áll az
állampolgárságon alapuló megkülönböztetés generális tilalmával.
A munkavállalás – a munkaviszony lényege az, hogy az adott személy (munkavállaló) bizonyos ideig egy másik személy számára és
irányítása alatt nyújtja szolgáltatásait díjazás fejében, addig az a tevékenység, amelyet adott személy (önfoglalkoztató, azaz a
vállalkozó) egy ilyen alá-fölé rendeltségi jogviszonyon kívül folytat, a szabad letelepedés hatálya alá tartozik. Ha tehát adott
természetes személy nem önálló gazdasági tevékenységet fejt ki, azaz nem saját kockázatára jár el, hanem hierarchikus viszonyban
dolgozik, akkor közvetlenül az adott természetes személy szempontjából a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadsága nem jöhet
szóba. Ugyanakkor magától értetődik, hogy a munkavállalót is megilleti a tőke- és fizetési műveletek gyakorlásának, valamint a
szolgáltatások igénybevételének a szabadsága.
ÖSSZEHASONLÍTÁSOK
LETELEPEDÉS ↔ SZOLGÁLTATÁSNYÚJTÁS
Az EUMSz. kimondja, hogy a letelepedési jogra vonatkozó fejezet rendelkezéseinek sérelme nélkül a szolgáltatást nyújtó személy a
szolgáltatásnyújtás érdekében tevékenységét ideiglenesen a szolgáltatásnyújtás helye szerinti tagállamban is folytathatja az ezen állam
saját állampolgáraira irányadó feltételek szerint.
A 2006/123/EK irányelv indokolása rámutat, hogy a szolgáltatások belső piacán létező akadályok egyrészt azokat a szolgáltatókat
érintik, akik egy másik tagállam területén kívánnak letelepedni, másrészt azokat, akik egy másik tagállam területén szolgáltatást
nyújtanak, de ott nem kívánnak letelepedni, ezért lehetővé kell tenni, hogy a szolgáltatók választhassanak az említett két szabadság
között.
A letelepedés szabadsága és a szolgáltatások szabad mozgása elve közötti különbség tekintetében kulcsfontosságú az a kérdés, hogy
a gazdasági szereplő letelepedett-e abban a tagállamban, amelyben az adott szolgáltatást nyújtja. Ha ugyanis a gazdasági szereplő
letelepedett abban a tagállamban, amelyben a szolgáltatást nyújtja, akkor ügye a letelepedés szabadságának alkalmazási körébe
esik.
Ezzel szemben, ha a gazdasági szereplő nem telepedett le a szolgáltatásnyújtás helye szerinti tagállamban, mert csak ideiglenesen, az
eseti szolgáltatásnyújtáshoz feltétlenül szükséges időre utazott át e másik tagállamba, akkor a szolgáltatások szabad mozgása
vonatkozik tevékenységére. Az EuB a Gebhard-ügyben kifejtette, hogy adott tevékenység ideiglenes jellegének meghatározásakor
NEM kizárólag a szolgáltatásnyújtás időtartamát kell figyelembe venni, hanem annak rendszerességét, időszakos vagy folyamatos
jellegét is. Az infrastruktúra fenntartásával (iroda, helyiség) a személy önmagában még nem telepedett le a tagállamban.
LETELEPEDÉS ↔ TŐKEMOZGÁS
A letelepedés és a tőkemozgás szabadságát az EuB elvi éllel határolta el egymástól: abban az esetben, ha olyan társasági
részesedésről van szó, amely irányító befolyást biztosít a részesedés tulajdonosa számára a társaság döntései felett, és lehetővé teszi
számára a társaság tevékenységének meghatározását, az EUMSz. letelepedési szabadságára vonatkozó rendelkezéseit kell
alkalmazni.
Ezzel szemben a tőke szabad mozgására vonatkoznak különösen a közvetlen befektetések, azaz minden olyan természetes vagy
jog személy által végrehajtott befektetés, amely a tőkét biztosító személy és azon társaság közötti tartós és közvetlen kapcsolat
létrehozását, illetve fenntartását szolgálja, amely a tőkét biztosító személy és azon társaság közötti tartós és közvetlen kapcsolat
létrehozását, illetve fenntartását szolgálja, amelynek részére e tőkét gazdasági tevékenység folytatása céljából szánják.
SZOLGÁLTATÁSNYÚJTÁS ↔ TŐKEMOZGÁS
A szolgáltatások szabadságát általában is a tőkemozgás szabadsága mögött szabályozza csak. Kimondja, hogy a tőkemozgásokkal
kapcsolatos banki és biztosítási szolgáltatások liberalizációja a tőkemozgásokkal összhangban valósul meg. A szabad tőkemozgásra
vonatkozó rendelkezések tárgyi hatálya alá esik, úgy már nem szükséges vizsgálni, hogy vajon az érintett magánszemély
szolgáltatásnyújtónak minősül-e az EUMSz. alapján.
Egyenlő bánásmód
A letelepedés, a szolgáltatások és a tőkemozgás szabadsága kapcsán az EUMSz. a tagállamokkal szemben korlátozási tilalmat állít
fel, tehát a magánszemélyeket megillető ezen szabadságok pozitív tartalma a tagállamokkal szembeni negatív kötelezettség felől
határozható meg.
Pozitív oldalról ezt úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a tagállamok kötelesek biztosítani – saját állampolgáraikhoz, társaságaikhoz
képest – az egyenlő bánásmódot a más tagállamok állampolgárainak, társaságainak a letelepedés, a szolgáltatásnyújtás és a
tőkemozgások területén is. A hátrányos megkülönböztetés nemcsak azzal valósulhat meg, hogy különböző szabályokat alkalmaznak
objektíve összehasonlítható helyzetben lévő személyekre, hanem azzal is, hogy ugyanazt a szabályt alkalmazzák az objektíve
különböző helyzetekben lévő jogalanyokra.
A tagállamok számára nem csak az a tilos, hogy más tagállamok állampolgárait és társaságait korlátozzák a saját piacukra
való belépésben, hanem főszabályként az is, hogy a saját állampolgáraikat, társaságaikat akadályozzák abban, hogy egy
másik tagállam piacához hozzáférjenek, akár gazdasági szereplőként, akár fogyasztóként: az ún. származási tagállam nem
akadályozhatja meg állampolgára vagy a nemzeti joga szerint alapított társaság számára, hogy egy másik tagállamban
telepedjen le, vagy ott vegyen igénybe szolgáltatást.
76
Ehhez az EuB még hozzátette, hogy valamely speciális területre vonatkozó uniós szabályozás hiányában a jogalanyok uniós jogból
származó jogainak a védelmét biztosító eljárási szabályok meghatározása ugyan minden egyes tagállam belső jogrendjébe tartozik,
azzal a feltétellel azonban, hogy azok nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint a hasonló jellegű belső esetekre vonatkozók 🡪
egyenértékűség elve //// és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított
jogok gyakorlását 🡪 tényleges érvényesülés elve
Kölcsönös elismerés
Az ún. kölcsönös elismerés elvét az EuB az áruk szabad mozgása kapcsán fektette le. A tagállamok az egymás iránti kölcsönös
bizalom alapján főszabályként kötelesek elfogadni egymás jogi szabályozását annyiban, amennyiben az valamely piaci magatartást
engedélyez. Az EuB a szolgáltatásokkal kapcsolatban rögzítette, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága megköveteli mindazon
korlátozások megszüntetését, amelyek alkalmasak arra, hogy megakadályozzák vagy megnehezítsék olyan, másik tagállamban
letelepedett szolgáltatók tevékenységét, akik e másik tagállamban jogosultak hasonló szolgáltatásokat nyújtani. Főszabályként, ha
adott gazdasági szereplő az egyik tagállamban jogosult valamely szolgáltatás nyújtására, akkor a többi tagállam sem akadályozhatja
meg, hogy e gazdasági szereplő a területükön is ugyanazt a szolgáltatást nyújtsa.
Az egyik tagállamnak meg kell elégednie a másik, a letelepedés tagállamának jogszabályai által nyújtott biztosítékokkal: azokat
elégségesnek kell elismernie, azokhoz nem tehet hozzá további követelményeket. A tagállamoknak nem kell a társaságok kölcsönös
elismeréséről szóló egyezményt elfogadniuk ahhoz, hogy kimondott feltételeket teljesítő társaságok gyakorolhassák a letelepedés
szabadságát.
Az EUMSz. alapján → az EUMSz. maga is meghatároz olyan eseteket, amelyekre a szabadságok nem vonatkoznak: így például a
közhatalom gyakorlásához kapcsoló tevékenységekre, mert az a szuverenitás azon területére tartozik, amely főszabályként kívül esik
a belső piac megvalósításához szükséges.
A korlátozások alkalmazása maga sem korlátlan. A tagállamok természetesen élhetnek az EUMSz. által biztosított korlátozási
lehetőséggel, de azt csak a rendeltetésszerű joggyakorlás keretei között tehetik és a tagállam köteles bizonyítani, hogy az általa
alkalmazott korlátozás megengedhető, összeegyeztethető az uniós joggal.
Ezt azt az ún. Gebhard-teszt alapján döntik el. A tagállam korlátozó szabályozását
- megkülönböztetés nélkül kell alkalmazni a belföldi és a külföldi személyekre
- közérdeken alapuló kényszerítő indokoknak kell alátámasztaniuk
- alkalmasnak kell lennie az elérni kívánt cél megvalósítására, és
- nem haladhatja meg a szükséges mértéket.
Ha a tagállam korlátozó szabályozása nem felel meg e feltételeknek, akár csak egynek, akkor a korlátozás sérti az uniós jogot, és nem
lehet alkalmazni.
A Gebhard-teszt alkalmazására a konkrét ügyben a nemzeti bíró jogosult, akinek az EuB természetesen – előzetes döntéshozatali
eljárás keretében – támogatást adhat: az előzetes döntéshozatali eljárásban meghozott ítéletében az EuB megjelölheti, hogy a
korlátozás igazolhatósága kapcsán mely tényállási elemek relevánsak (azaz a tagállami bírónak mit kell vizsgálni) és mennyiben (azaz,
hogy azokat a tagállami bírónak miként kell értékelnie). Ezen iránymutatás keretei között a konkrét ügyet elbíráló nemzeti bírónak
kell majd megítélnie, hogy a szóban forgó tagállami intézkedés korlátozásnak minősül-e, és ha igen, akkor az vajon igazolható-e.
B/14. A társaságok szabad letelepedése
A letelepedési szabadság célja, hogy lehetővé tegye valamely tagállam állampolgárának (társaságának), hogy telephelyet
létesítsen egy másik tagállamban annak érdekében, hogy ott tevékenységet végezzen. A letelepedés szabadsága az
európai jog által a magánszemélyeknek (vállalkozásoknak és természetes személyeknek egyaránt) biztosított azon alanyi
jog, amely alapján a magánszemélyek eldönthetik, hogy valamely gazdasági tevékenységük folytatása célja az EU
területén belül hol rendezkednek be e tevékenység irányítására. Az EuB gyakorlata alapján a letelepedés szabadság magja az
a lehetőség, hogy az uniós állampolgár vagy társaság állandó és folyamatos jelleggel részt vegyen a származási államától eltérő másik
tagállam gazdasági életében, és ott haszonra tegyen szert. 🡪 Gebhard-ügy.
A letelepedés fogalmát az EUMSz. közvetlenül nem határozza meg, csak azt mondja ki, hogy a letelepedési jog mire
jogosítja fel a magánszemélyeket, illetve másik oldalról mit tilt a tagállamoknak 🡪 tilos a valamely tagállam
állampolgárainak egy másik tagállam területén történő szabad letelepedésre vonatkozó minden korlátozás.
A szabad letelepedés magában foglalja a jogot gazdasági tevékenység önálló vállalkozóét történő megkezdésére és
folytatására, vállalkozások és társaságok alapítására és irányítására. A letelepedés állandó helyszínen (telephelyen),
határozatlan ideig ténylegesen végzett gazdasági tevékenységet jelent.
A letelepedés szabadsága az EUMSz. 54. cikkének megfelelően magába foglalja, hogy a valamely tagállam jogszabályai
alapján létrehozott olyan társaságok, amelyek létesítő okirat szerinti székhelye, központi ügyvezetése vagy üzleti
tevékenységének fő helye az Európai Unió területén van, jogosultak tevékenységüket az érintett tagállamban
leányvállalat, fióktelep vagy képviselet útján gyakorolni. Ugyanezen cikk meghatározza a társaság fogalmát is: a polgári
77
vagy kereskedelmi jog alapján létrejött társaság, beleértve a szövetkezeteket és a közjog vagy a magánjog hatálya alá
tartozó más jogi személyeket, kivéve a nonprofit szervezeteket.
A tagállamok jogrendszereiben valamely társaság főszabályként csak akkor létezhet, ha egyrészt létét az adott tagállam
jogi szabályozása eleve megengedi, másrészt, ha a jogi létesítését a tagállam arra illetékes hatóság kifejezetten és külön is
jóváhagyja, általában nyilvántartásba vétel útján. A Cartesio-ítélet alapján egyértelmű, hogy a letelepedés szabadságával
csak az a társaság élhet, amely nemcsak valamely tagállam joga szerint alakul meg, hanem folyamatosan ennek a
tagállami jognak megfelelően létezik, működik.
Székhely
Az európai társasági jogokban – jogi természete és funkciója alapján – a legáltalánosabb szinten kétféle székhely
különböztethető meg.
• Az egyik az angol társasági jog bejegyzett iroda 🡪(formális székhely) intézménye, mely gyakorlatilag mint postacím
csupán arra szolgál, hogy ott a társaság harmadik személyek és hatóságok számára megtalálható legyen. Ettől
független, hogy használja-e a társaság a bejegyzett irodáját egyéb célokra is, mindazonáltal az angol jog a bejegyzett
irodától azt nem követeli meg.
• A másik típus a tényleges székhely, amim érdemi funkciót lát el, az a társaság gazdasági tevékenységének a
központja, a központi ügyintézés helye.
Nemzetközi székhelyáthelyezésnél tehát az egyik első kérdés, hogy a társaság melyik székhelyét kívánja áthelyezni? A
letelepedés az EuB értelmezésében a fogadó tagállamban állandó telephelyen, határozatlan ideig ténylegesen végzett
gazdasági tevékenységet foglalja magában, ami azt feltételezi, hogy az érintett társaság valóban letelepedett a fogadó
államban, és ott ténylegesen gazdasági tevékenységet végez. A székhelyáthelyezéssel nem változik a társaságra irányadó
jog, akkor az eredeti székhely szerinti államnak kell megengednie, ha pedig a székhellyel együtt a társaság magánjogi
státusa is megváltozna, akkor az új székhely és az új állam kezében van a döntés.
A nemzetközi székhelyáthelyezéssel adott társaságnak az a célja, hogy székhelyét másik államba tegye át, és így
működjön tovább.
CENTROS-ÜGY az EUMSz. a letelepedés szabadság tekintetében a közösségi társaságokat a természetes
személyekkel azonosan kezeli 🡪 asszimiláció elve. Az ítélet azt is leszögezte, hogy a közösségi jog alapján a tagállami
állampolgároknak kifejezetten lehetőségük van arra, hogy számukra legkedvezőbb társasági jog szerint alapítsanak
társaságot.
CARTESIO-ÜGY A társaság a székhelyét Olaszországba akarta áthelyezni. A változásbejegyzési kérelmet a cégbíróság

elutasította, a Szegedi Ítélőtábla pedig előzetes döntéshozatalai eljárást kezdeményezett. Az EuB ítélete szerint a társaság
csak az adott tagállam jogrendje szerint létezik, és közvetlenül nincs joga ahhoz, hogy tényleges székhelyét másik
tagállamba helyezze át.
B/15. A letelepedési jog és a nemzetközi adójog
A kettős adóztatás → a nemzetközi adójogban alapelv, hogy adott adóalany abban az államban bír illetőséggel, tehát
abban az államban terheli őt főszabály szerint adózási kötelezettség, amelyikben a természetes személyek lakóhelye,
illetve a társaságok tényleges üzletvezetésének a fő helye van. A kettős adóztatás elkerülése érdekében az államok
kétoldalú nemzetközi szerződéseket kötnek, jellemzően az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet)
vonatkozó modellegyezményét követve. Ezen nemzetközi egyezmények úgy rendelkeznek, hogy ha az adott személy
mindkét államban illetőséggel bír, akkor ezen személy főszabályként abban az államban fog adót fizetni, amelyikben
• a természetes személy állandó lakóhellyel rendelkezik; amennyiben mindkét államban rendelkezik állandó lakóhellyel,
úgy abban az államban tekintendő belföldi illetőségűnek, amellyel személyi és gazdasági kapcsolatai szorosabbak,
• a jogi személy pedig abban az államban tekintendő belföldi illetőségűnek, amelyben a tényleges üzletvezetésnek a
helye van = székhely
Letelepedés és illetőség
A letelepedés állandó helyszínen, határozatlan ideig ténylegesen végzett gazdasági tevékenységet jelent. Az adott
gazdasági szereplő abban a tagállamban rendelkezik illetőséggel, amelyikben letelepedett. A gazdasági szereplő úgy is
gyakorolhatja szabad letelepedési jogát, hogy megváltoztassa adójogi illetőségét. Ez
✔ egyrészt azt a lehetőséget biztosítja a gazdasági szereplőknek, hogy válogassanak a tagállamok által kínált
adójogi feltételek között, és abban a tagállamban telepedjenek le, amelyik a legkedvezőbb feltételeket biztosítja
78
számukra.
✔ Másrészről ez a tagállamokra nézve veszélyeket is rejt, hiszen a gazdasági szereplők a letelepedési joguk
gyakorlásával saját jövedelmüket elvonhatják adott tagállam fennhatósága alól, és azt egy másik tagállam
fennhatósága alá helyezhetik.
Az európai joggyakorlat
Az adózás kérdése a tagállamok számára közvetlen anyagi jelentőséggel bír. Nem meglepő ezért, hogy a tagállamok a
nemzeti szabályozásaikat úgy igyekeznek kialakítani, hogy az legalábbis ne sértse saját adóztatási érdekeiket. Az EuB
számos esetben rámutatott arra, hogy a tagállami költségvetési érdekek önmagukban nem igazolhatják az európai szabadságok
korlátozását.
Az EuB egy másik ítéletében rámutatott, hogy főszabályként ugyan valóban nincs helye a társaságok (adójogi) jogait
attól függővé tenni, hogy melyik tagállamban van a székhelyük, mert ez a letelepedési szabadság akadálya, ugyanakkor
azonban ez a megkülönböztetés igazolható azzal, hogy az elengedhetetlen ahhoz, hogy a tagállam adójogi
joghatóságának gyakorlását ne lehessen meghiúsítani; ha ugyanis az adott csoportba tartozó társaságok maguk
dönthetnék el, hogy veszteségeiket melyik tagállamban számolják el, ezzel meghiúsítanák az adókivetési jog tagállamok
közötti kiegyensúlyozott elosztását, ami szükséges, és ami az adószuverén tagállamok kompetenciája.
B/16. A szolgáltatások szabadsága
Az EU gazdaságában a szolgáltatások a gazdasági kibocsátás motorját képezik, és a tagállamok többségében a GDP és a

foglalkoztatottság 70 %-át teszik ki. Az EUMSz. 57. cikke a szolgáltatásnyújtást szubszidiáriusan szabályozza: csak
akkor alkalmazandó, ha az áruk, a tőke és a személyek szabad mozgására vonatkozó rendelkezések hatálya nem
állapítható meg. Ez a szabályozási koncepció mindazonáltal nem zárja ki azt sem, hogy a szolgáltatásnyújtás egy másik
szabadsággal konkuráljon adott ügyben, és nem oldja meg azt a gyakorlati kérdést sem, hogy efféle konkurencia esetén
melyik szabadságra vonatkozó Fejezetet kell alkalmazni.
Szolgáltatás fogalma a 2006/123/EK számú irányelv meghatározásában: rendszerint díjazás ellenében nyújtott, önálló
gazdasági tevékenység. A munkavállaló által a munkaszerződés keretében nyújtott „szolgáltatás” ezért nem esik az
EUMSz tárgyi hatálya alá, hiszen a munkavállaló nem önálló gazdasági tevékenységet, hanem alárendelt munkát végez.
EUMSz. 57. cikke szerint szolgáltatásnak minősülnek:

(a) az ipari jellegű tevékenységek,
(b) a kereskedelmi jellegű tevékenységek,
(c) a kézműipari tevékenységek,
(d) a szabadfoglalkozásúként végzett tevékenységek.
79
A szabadság alanyai
A szolgáltatás nyújtója (az aktív oldal) azért kínálja szolgáltatásait a piacon, hogy azokat mások – mint vevők, mint
fogyasztók – igénybe vegyék (passzív oldal).
A szolgáltatás nyújtója az EUMSz. rendszerében csak önálló gazdálkodó (önfoglalkoztató) lehet, azonban belül
viszont bármely természetes személy, aki valamely tagállam állampolgára, vagy bármely jogi személy, amely valamely
tagállamban telepedett le, és aki, vagy amely szolgáltatást kínál vagy nyújt.
A szolgáltatás igénybe vevője pedig az a természetes személy, aki valamely tagállam állampolgára vagy a közösségi jogi
aktus által ráruházott jogokkal rendelkezik, vagy bármely jogi személy, mely valamely tagállamban telepedett le, és aki,
vagy amely szakmai vagy nem szakmai célokra igénybe vesz vagy kíván venni valamely szolgáltatást. A szolgáltatást
természetesen igénybe veheti nem tagállami állampolgár is, azonban esetleges korlátozás esetén ő maga nem tud
közvetlenül hivatkozni a szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezésekre 🡪 közvetve igen, pl. Carpenter-ügy.
A szabadság tartalma
Az EUMSz. 56. cikk első bekezdése szerint tilos az Unión belüli szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó minden
olyan korlátozás a tagállamok olyan állampolgárai tekintetében, akik nem abban az államban telepedtek le, mint a
szolgáltatást igénybe vevő személy. Nemcsak a fogadó állam, hanem a szolgáltatás nyújtó (származási) tagállama által előírt
korlátozások is tiltottak. Az EuB ezzel kapcsolatosan kifejtette: a szolgáltatásnyújtás érdekében a szolgáltatást nyújtó
személy beléphet azon tagállam területére, ahol a szolgáltatás igénybe vevője (fogyasztó) letelepedett, és maga az
igénybe vevő is ellátogathat abba a tagállamba, ahol a szolgáltatást nyújtó telepedett le.
CARPENTER ÜGY Az angol alapügy tényállása szerint egy Fülöp-szigeteki állampolgárságú hölgy jogszerűen
beutazott 6 hónapra az Egyesült Királyságba, melynek leteltével is ott maradt, és elmulasztotta tartózkodási engedélye
meghosszabbítását kérni, majd házasságot kötött a brit állampolgár Peter Carpenter úrral. Ez az úr tudományos
folyóiratokban reklámhelyeket értékesítő vállalkozást vezetett, melynek székhelye az Egyesült Királyságban volt, de
tevékenysége jelentős részét az Unió más tagállamaiban letelepedett hirdetőkkel folytatta, és rendszeresen utazgatott
más tagállamokba. Carpenter asszony tartózkodási engedély iránti kérelmet terjesztett elő az illetékes brit hatósághoz,
amelyet azonban elutasítottak, és kiutasították a Fülöp-szigetekre. Carpenter asszony keresetet nyújtott be a kiutasítási
határozat ellen arra hivatkozva, hogy a brit hatóságoknak nem volt joga kiutasítania őt, mivel az európai jog alapján
tartózkodási jog illeti meg az Egyesült Királyságban: mivel férjének vállalkozása szükségletei miatt szolgáltatások
nyújtása és igénybevétele érdekében utaznia kell egyéb tagállamokba, ezt könnyebben megteheti, ha a felesége a korábbi
házasságából származó két gyermekével foglalkozik, ily módon az ő kiutasítása korlátozza a férjének a szolgáltatások
nyújtásához és igénybevételéhez való jogát. Az EuB ezen érvelést elfogadta, és megállapította, hogy a szolgáltatásnyújtás
szabadságának hatálya kiterjed a tagállami állampolgársággal nem rendelkező Carpenter asszony bevándorlási ügyére is.
A szolgáltatási irányelv
A belső piacon számos akadály gátolja a szolgáltatókat, különösen a kis- és középvállalkozásokat abban, hogy működési
területüket kiterjeszthessék országuk határain túl, és a belső piac nyújtotta előnyöket teljes mértékben kihasználhassák,
ami gyengíti az Európai Unió szolgáltatóinak világpiaci versenyképességét. A fogyasztók számára szintén szélesebb körű
választási lehetőséget, valamint jobb és olcsóbb szolgáltatásokat biztosíthat egy olyan szabad piac, amely a tagállamokat
arra készteti, hogy megszüntessék a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtás korlátozásait. Az irányelv szerint azért
szükséges a szolgáltatók letelepedési szabadságát, valamint a szolgáltatások tagállamok közötti szabad mozgását gátló
akadályok elhárítása, valamint e két alapvető szabadság gyakorlásához szükséges jogbiztonság garantálása a
szolgáltatások igénybevevői és a szolgáltatók számára. 🡪 Az irányelv rendelkezéseit csak olyan mértékben kötelező alkalmazni,
amilyen mértékben az érintett tevékenységek a versenyre nyitottak, így a tagállamokat sem az általános gazdasági érdekű
szolgáltatások liberalizációjára, sem a szolgáltatásokat nyújtó közintézmények magánosítására, sem az egyéb
tevékenységek vagy egyes szolgáltatások esetében meglévő monopóliumok eltörlésére nem kötelezettek.
Szabályozott szakmák
A szolgáltatások megfelelő nyújtásához olyan speciális szakismeret lehet szükséges (orvosi, mérnöki), melynek megléte
és ellenőrizhetősége a fogyasztók alapvető jogainak biztosításához szükséges. Az egyes tagállamoknak képesítésekre
vonatkozó, saját belső szabályozása természetesen nem egyforma; ez azonban önmagában nem lehet elegendő ok arra,
hogy az egyik tagállam megtagadja a másik tagállamban képesítést szerzett személytől, hogy a területén nyújtsa az adott,
képesítéshez kötött szolgáltatást.
Figyelembe kell venni az illető kérelmező által a másik tagállamban ugyanezen szakma gyakorlása érdekében
80
megszerzett diplomákat, bizonyítványokat és egyéb képzettségi igazolásokat, majd az ezen diplomák, és bizonyítványok
által igazolt speciális tudást és képességeket össze kell hasonlítani a nemzeti szabályokban előírt képzettségi
követelményekkel. Minden olyan fogadó tagállam, amely egy szakmát szabályoz, köteles figyelembe venni a másik
tagállamban szerzett képesítéseket, és meg kell vizsgálnia, hogy azok megfelelnek-e az általa megkövetelt
képesítéseknek.
Reklámozási és ajánlattételi tilalom

A szerencsejátékok szabályozása azon területek közé tartozik, amelyek tekintetében jelentős erkölcsi, vallási és kulturális
különbségek állnak fent a tagállamok között. Így - a vonatkozó harmonizáció hiányában – a tagállamok szabadon
állapíthatják meg a szerencsejátékokkal kapcsolatos politikájuk célkitűzéseit, és szabadon határozhatják meg a kívánt
védelem pontos szintjét.
B/17. Tőke- és fizetési műveletek szabadsága
A fejlett piacgazdaság elképzelhetetlen a tőke megfelelően rugalmas áramlása és a fizetési műveletek gyors és megbízható
lebonyolítása nélkül. A tőke, illetve a pénzeszközök mozgása biztosíthatja csak a belső piac hatékony működését, hiszen pl.
már az áru- és szolgáltatásforgalom is megbénulna az ellentétes irányú pénzforgalom hiányában.
Az EUMSz. 63. cikk szerinti tőkemozgásoknak minősülnek különösen a közvetlen befektetések, azaz minden olyan
természetes vagy jogi személy által végrehajtott befektetés, amely a tőkét biztosító személy és azon társaság közötti tartós és
közvetlen kapcsolat létrehozását, illetve fenntartását szolgálja.
A 88/361/EGK irányelv értelmében a tőkemozgások felölelik a tőkemozgások lebonyolításához szükséges valamennyi
művelet, így az ügylet megkötését és teljesítését, továbbá a kapcsolódó átutalásokat is.
Közvetlen befektetés – portfólióbefektetés

Az EuB megállapította, hogy tőkemozgásoknak minősülnek
⮚ különösen a valamely vállalkozás irányításában és ellenőrzésében a megszerzett részvények értékével arányosan történő
tényleges részvételt lehetővé tevő részesedésszerzés formájában megvalósuló, ún. közvetlen befektetések,
⮚ valamint a tőkepiacon értékpapírok egyedül pénzügyi befektetési célzattal, a vállalkozás irányítása és ellenőrzése
81
befolyásolásának szándéka nélkül történő megvásárlása, az ún. portfólióbefektetések.
Mindkét befektetési formát illetően az EuB megállapította, hogy az EUMSz. 63. cikk szerinti korlátozásoknak kell minősíteni
azon nemzeti intézkedéseket, amelyek megakadályozhatják, vagy korlátozhatják az érintett társaságok részvényeinek
megszerzését vagy más tagállamok befektetőit elriaszthatják attól, hogy e társaságokba befektessenek.
Közvetlen befektetések a következők:

1. fióktelepek alapítása, vagy kiterjesztése vagy új vállalkozások létrehozása, amelyek kizárólag a tőkét biztosító személy
tulajdonában vannak, valamint a meglévő vállalkozások teljes mértékben történő megszerzése,
2. részesedés új vagy meglévő vállalkozásban tartós gazdasági kapcsolatok létrehozása vagy fenntartása céljából
3. hosszú távú kölcsönök tartós gazdasági kapcsolatok létrehozása vagy fenntartása céljából,
4. jövedelmek újra-befektetése tartós gazdasági kapcsolatok fenntartása céljából.
Beruházásvédelem
A nemzetközi tőkeműveletek egyik fajtáját képezik a külföldi beruházások (mint közvetlen befektetések). A nemzetközi
beruházásvédelem a nemzetközi közjogban két- és többoldalú államközi egyezmények, valamint az erre épülő nemzetközi
választottbírósági gyakorlat mentén épült ki és fejlődött. A nemzetközi beruházások nem nélkülözhetik sem a tőkemozgást
(hiszen a befektetéshez tőkére van szükség, amit a külföldi befektető biztosít), sem a fizetési műveleteket.
A nemzetközi beruházásvédelem egyik lényegi eleme, hogy valamely államban beruházó külföldi befektető (ha a
beruházásával kapcsolatosan a fogadó állam részéről sérelem éri), az erre vonatkozó jogvitát közvetlenül maga is nemzetközi
választottbíróság elé utalhatja, vagyis a nemzetközi beruházásvédelem nemzetközi közjogi eszközei közvetlenül
érvényesíthető jogokat ruháznak a magánszemély külföldi befektetőkre. A Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével azonban az
Unió a közös kereskedelempolitika keretében kizárólagos hatáskört szerzett a külföldi közvetlen befektetések tárgyában.
Fizetési műveletek
A fizetési műveletek a tőkeműveleteknél részben tágabb, részben szűkebb halmazt jelentenek. Egyrészt a fizetési műveletek
csak a kifizetéseket, átutalásokat jelenti, másrészt viszont minden fizetési műveletet magában foglal, ideértve a nem gazdasági
célú műveleteket is (pl. családtagok közötti transzfer). A fizetési műveletek magukba foglalják a készpénzforgalmat is. A
készpénz egyrészt a bemutatóra szóló és átruházható értékpapír, beleértve a bemutatóra szóló pénzügyi eszközöket (utazási
csekkek, váltók), másrészt a valuta (bankjegyek, pénzérmék).
A tőkemozgás szabadsága mindenkit megillet, aki képes arra, hogy határokon átnyúló tőke- és/vagy fizetési
műveletben vegyen részt.
Tételes jogi korlátozások

Mivel a nemzetköz adójogban evidencia a lakóhely (a székhely), azaz a letelepedés helye szerinti megkülönböztetés,
természetes, hogy az ezen alapuló tagállami megkülönböztető szabályozások érvényesen fenntarthatóak a tőkemozgásokat
illetően. A 65. cikk ezért kimondja, hogy a korlátozási tilalom nem érinti a tagállamoknak az a jogát, hogy:
• alkalmazzák adójoguk azon vonatkozó rendelkezéseit, amelyek a lakóhely vagy a tőkebefektetés helye alapján az adózók
között különbséget tesznek,
• meghozzák a szükséges intézkedéseket a nemzeti törvények és rendeletek megsértésének megakadályozására, különösen
az adózás és a pénzügyi szervezetek prudenciális felügyelete terén, vagy, hogy eljárásokat alakítsanak ki a tőkemozgások
igazgatási vagy statisztikai célú bejelentésére, illetve, hogy a közrend, vagy a közbiztonság által indokolt intézkedéseket
hozzanak.
Kettős adóztatás – az európai pénzügyi jog vonatkozó harmonizációjának hiányában a kettős adóztatás önmagában nem
tiltott az európai jog alapján, az nem minősül a tőkemozgás tiltott korlátozásának, jóllehet a kettős adóztatás de facto
korlátozza a tagállamok közötti tőkemozgást (a befektetéseket), mert a befektető számára nyilvánvalóan kedvezőtlen, ha
ugyanazon jövedelem után két tagállamban is adót fizet. E tekintetben az ún. jogi értelemben vett kettős adóztatásról van
szó, vagyis arról az esetről, amikor ugyanazt a jövedelmet két tagállam is megadóztatja egymástól függetlenül (pl. az egyik
tagállamban letelepedett társaság által a másik tagállamban tulajdonolt ingatlan bérbeadásából származó bevételt megadóztatja
a társaság letelepedési állam is, és az ingatlan fekvése helye szerinti tagállam is). Ettől megkülönböztetendő az ún. gazdasági
értelemben vett kettős adóztatás, amikor egy már adózott jövedelmet terhel újabb adó az időben később
82
B/18. Az Európai Unió kartelljoga
Az Európai Unió vállalkozásokra vonatkozó kartelljogi szabályai a verseny korlátozására kötött megállapodásokat érintik
(EUMSz.101. cikk), míg ettől elkülönülnek a piaci erőfölénnyel való visszaélésre vonatkozó uniós előírások, valamint a
vállalatok fúzióival foglalkozó rendelete.
Az uniós jog és a nemzeti jog közötti viszony az elsőbbség elve alapján nyugszik. Ennek értelmében a nemzeti jog
rendelkezései nem alkalmazhatóak akkor, ha ezek az uniós jogba ütköznek. A tagállamokban az uniós szabályok mellett,
saját kartelljogi szabályok vannak hatályban. Az uniós szabályok alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha két vagy több
tagállam vállalatai érintettek a versenykorlátozó megállapodásban.
Az EU kartelljog tárgyi hatálya → ez lényegében azokra a területekre terjed ki, amelyekre az Európai Unió
Működéséről szóló Szerződés hatálya is kiterjed. Vannak ez alól kieső területek. Ezek a mezőgazdasági termékek
termelése és kereskedelme, melyre a versenyszabályok csak olyan mértékben vonatkoznak, amilyen mértékben nem
akadályozzák a közös agrárpolitikai célkitűzéseinek megvalósulását.
83
Az uniós kartelljog alanyi hatálya → a kartelljogi normák címzettjei a vállalkozások, amely egy gazdasági
egység, függetlenül attól, hogy milyen jogi és finanszírozási formában működik. A vállalkozás gazdasági
tevékenységet folytat, amit gazdasági teljesítmény kínálatát és szolgáltatását jelenti a piacon. Ide értendők a
közvállalkozások, és olyan vállalkozások, amelyeknek a tagállamok különleges és kizárólagos jogokat biztosítanak, ha a
termékeket és szolgáltatásokat nyújtanak a piacon, még akkor is, ha ezt nem nyereség elérése szándékával teszik. A
puszta beszerzési tevékenység folytatása viszont nem tekinthető vállalkozásnak. Az uniós kartelljog szempontjából
vállalkozásról csak akkor beszélhetünk, ha az az árut és szolgáltatást ellenszolgáltatás fejében kínálja a piacon! Mivel a
vállalkozások jogi formája nem meghatározó jelentőségű az európai versenyjog szempontjából, így természetesen
személyekre is kiterjed az alanyi hatálya (pl. sportoló, zenészek)
KARTELLTILALOM – 3 területet szabályoz:

1.) a kartellek tényállási elemeit
2.) a jogellenes kartell-megállapodások polgári jogi jogkövetkezményei (szankciók)
3.) kartelltilalom alóli mentesség lehetőségei
A KARTELLTILALOM TÉNYÁLLÁSI ELEMEI:

❖ összeegyeztethetetlen és tilos
- megállapodások vagy összehangolt magatartás
- vállalkozások között,
- amelyek alkalmasak arra, hogy hatással lehessenek a tagállamok közötti kereskedelemre,
- céljuk vagy hatásuk a belső piacon belüli verseny megakadályozása korlátozása vagy torzítása
❖ a kartell-megállapodások és döntések semmissége 🡪 a tiltott megállapodás vagy döntés semmis.
❖ mentesítés lehetősége az EB által 🡪 egyedi, csoportos
❖ a kartelltilalom betartásának ellenőrzése a Bizottság által 🡪 a jogsértő magatartás megszüntetésére való felszólítás,
pénzbírság kiszabása
Megállapodások, és egyeztetett magatartások → az EuB ítélkezési gyakorlata szerint akkor jön létre megállapodás a
vállalkozások között, ha az érintettek közös akarattal juttatják kifejezésre, hogy az adott piacon egyeztetett formában
fognak fellépni, tevékenykedni. A megállapodásra törekvő vállalkozások szabad elhatározásból, együttműködésből, de
olyan eset is elképzelhető, ahol az egy vállalkozás a másiktól fenyegetés vagy más kényszer alkalmazásával éri el a
kooperatív magatartást.
A vállalkozások társulásai által hozott döntések → a különböző szakmai egyesületek, kamarák vagy testületek által hozott
döntések hatékony módon képesek a verseny korlátozására.
Összehangolt magatartás létrejöttéhez szükséges egy tényleges, tudatos megegyezés a felek között, függetlenül ennek jogi
kötőerejétől. Az összehangolt magatartás bizonyítása pl.ülésekről, megbeszélésekről jegyzőkönyv, tanúvallomások
alapján megállapítható. Az Európai Bizottság átfogó „nyomozati” jogosítványokkal rendelkezik. Pl. házkutatást
tarthat, információkat szerezhet be. Lehetősége van „vádalku” megkötését indítványozni 🡪az összehangolt piaci
magatartásban érintett vállalkozásnak kilátásba helyezheti a pénzbírság részleges vagy teljes elengedését annak fejében,
ha arról bizonyítékokat szolgáltat az Európai Bizottságnak.
TAGÁLLAMOK KÖZÖTTI KERESKEDELEMRE GYAKOROLT HATÁS:

A ~ megvalósul akkor, ha kellő mértékű valószínűséggel előre látható, hogy a vállalkozások közötti megállapodás
közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan a tagállamok közötti árukereskedelmet érintheti, azt
hátrányosan befolyásolhatja. 🡪 itt felismerhetők a Dassonville formula elemei. A piaci verseny tényleges korlátozása sem
szükséges, elég az, hogy arról a felek pusztán megállapodjanak, egyeztessenek és ezzel a belső piacon a kereskedelem
akadályozásának lehetőségét megteremtsék. Elegendő, ha a megállapodás vagy magatartás „alkalmas” arra, hogy a
tagállamok közötti kereskedelemre hatással legyen. Az ilyen következményekkel járó megállapodás akkor jön létre, ha az
abban részt vevő vállalkozások az adott nemzeti piacról mintegy „kizárják” a külföldi versenytársakat, ill. az Unió belső
piacán a versenystruktúrák megváltozását idézik elő.
Tisztán csak 1 tagállamban létesített kartell csak akkor eredményezheti az uniós versenyjog megsértését, ha
- export- ill. importtevékenységet végez, és
- tevékenysége olyan szolgáltatásra irányul, amely természeténél fogva határokon átível;
- a kartell-megállapodás korlátozza annak lehetőségét, hogy más tagállamokból származó versenytársak az adott
tagállam piacán tevékenykedjenek;
84
- a kartell-megállapodás és az abból fakadó versenykorlátozó hatás teljesen kiterjed az egész tagállam felségterületére
A verseny célzatos korlátozása: Cél az unió belső piacán a verseny csökkentése és ezáltal az adott piacon bevételeik
növelése:
✔ az árak rögzítése
✔ a termelés és forgalmazás korlátozása
✔ a piacok felosztása
✔ az exportot korlátozó vagy tiltó vertikális megállapodások
Kartelltilalom alóli mentesítés → a mentesítés akkor jöhet számításba, ha a megállapodások, döntések, összehangolt
magatartások egyidejűleg az alábbi előfeltételeknek tesz eleget:
1. hozzájárulnak az áruk termelésének vagy forgalmazásának javításához, ill. a műszaki vagy gazdasági fejlődés
előmozdításához,
2. lehetővé teszi a fogyasztók méltányos részesedését a belőle eredő előnyből,
3. mindebből kifolyólag az előnyökben részesedő vállalkozásokra nem róhat olyan korlátozásokat, amelyek e célok
eléréséhez nem nélkülözhetetlenek, és
4. nem teheti lehetővé ezeknek a vállalkozásoknak, hogy a kérdéses áruk tekintetében a versenyt megszüntessék.
A mentesítésről szóló 1/2003/EK rendelet szerint nemcsak az Európai Bizottság, hanem a nemzeti hatóságoknak és
bíróságoknak (választottbíróságok) is rendelkeznek mentesítési hatáskörrel. A rendelet kimondja, hogy az EUMSz. 101.
cikk (1) bekezdése alá eső olyan megállapodások, döntések és összehangolt magatartások, amelyek eleget tesznek a fenti
mentesítési feltételeknek, nem tiltottak, anélkül, hogy ezt előzetes határozatnak kellene megállapítania („legális kivétel”
alkalmazásának elve). Tehát, hogy a mentesítés körülményei fennállnak-e, ezt az érintett vállalatok önvizsgálat útján
maguk dönthetik el. Ilyenformán a mentesítésre vonatkozó rendelkezések közvetlen hatállyal bírnak. Az
„önmegítélésnek” reálisnak kell lennie, hisz ellenkező esetben pénzbírságot kockáztatnak. Lehetőségük van az EB-gal
konzultálni, hogy adott cselekményük valóban megfelel-e a mentesítés feltételeinek 🡪 megerősítő levelek 🡪 amelyek
„megnyugtatják” a vállalkozásokat, de nincs kötelező hatályuk, így a tagállami bíróságokat nem köti.
Csoportos mentesítések → az adott kartell-megállapodást érintő csoportmentesítés, teljes terjedelemben és általánosan jelent
mentesítést. A csoportmentesítő rendeletek meghatározott időre szólnak, általában 10-12 évre érvényesek. Két fő
területre terjednek ki:
• piacokra vagy iparágakra (biztosítás, gépjárműágazat, vonalhajózási társaságok, légi fuvarozás),
• bizonyos megállapodás-típusokra (vertikális, kutatásfejlesztési, szakosítási és technológiaátadási
megállapodások).
A 330/2010/EU rendelet tartalmaz egy ún. „fekete listát” azokról a megállapodásokról, amelyek kapcsán a
csoportmentesítést nem lehet alkalmazni. Ilyenek pl.
● a viszonteladási ár megkötése (azaz a minimum- és fix ár meghatározása), miközben megengedett az ajánlott és a
maximum ár rögzítése.
● Eladási korlátozások is tilosak (pl. kedvezményadás elutasítása, szállítás megtagadása)
● Szelektív forgalmazási rendszerek is tiltottak (pl. vevők közti szelekció)
● Az összetevők szállítójának korlátozása is tilos.
B/19. A piaci erőfölénnyel való visszaélés
Az EUMSz. 102. cikke tiltja, hogy egy vagy több vállalkozás a belső piacon vagy annak jelentős részén meglévő
erőfölényével visszaél, amennyiben ez hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre. A kartellekről szóló szabályokkal
ellentétben itt nem legalább két vállalat piaci magatartásának egyeztetéséről van szó, hanem pusztán egy, domináns
helyzetben lévő vállalkozás versenykorlátozó tevékenysége a vizsgálat tárgya.
Erőfölény meghatározása: Eszerint egy adott vállalkozás vagy akkor rendelkezik erőfölénnyel, ha abba a helyzetbe
kerül, hogy az adott releváns piacon a versenyt megakadályozza, vagy ha a piaci magatartását a versenytársakra való
tekintet nélkül alakítja ki.
Együttes, kollektív piaci erőfölény → az adott piacon a többségben lévő vállalatok együttesen képesek a domináns
helyzetet kialakítani. Itt nem csak a közös irányítás alatt lévő vállalatcsoportokra kell gondolni, hanem azokra két vagy
85
több, egymástól gazdaságilag független vállalkozásokra is, amelyek strukturálisan vagy a piac adottságai miatt kerülnek
kapcsolatba, és így a konkurenciával, vagy a fogyasztókkal szemben a piacon egységesen jelennek meg.
A megállapításának feltételei → normális körülmények között a vállalkozás 50%-os piaci részesedése alapozhatja
meg a domináns piaci helyzetet. Ha ez az érték 20 és 40 % közé esik, valószínűtlen, 25 %-os piaci részesedésnél pedig
kizárható az erőfölény részesedése. Ha ez 50% alatt lenne, akkor más tényezőket is figyelembe kellene venni, ezek:
• többi piaci partner részesedésének mértéke,
• a sorrendben következő partner százalékaránya,
• technológiai előny,
• az adott termék, márka minősége,
• marketing, áruterítés.
RELEVÁNS ÁRUPIAC: A piaci erőfölény megállapításához szükséges, hogy minden egyes esetben meghatározzuk azt a
földrajzilag és tárgyi szempontból releváns piacot, amelyen a domináns helyzet kialakult.
Tárgyi szempontból releváns piac, azaz árupiac
Ennek a piacnak a meghatározása erősen függ az adott termék más termékkel való helyettesítésének
lehetőségétől. Ezt a vevők és fogyasztók szempontjából kell megközelíteni. Ugyanis, ha az figyelhető meg,
hogy a fogyasztók jelentéktelen, ám tartós áremelkedés esetén egy másik termék vásárlására térnek át, akkor ez
a termék is a releváns piachoz számítható. Vizsgálandó, hogy a kínálati oldalon milyen gyorsan tudja átvenni a
piacon egy másik versenytárs az áru kínálatát a vevők fogyasztók felé. Pl. rendelkezik-e olyan árukészlet felett,
hogy biztosítani tudja a kieső termék szállítását.
Területileg releváns piac → földrajzi szempontból nézve a vevők számára beszerzési forrásul szolgálnak, illetve, amelyek
a lehetséges domináns piaci helyzettel rendelkező vállalkozásnak konkurenciát jelentenek. Az Európai Bizottság
szerint a ~ az a terület, ahol a vállalkozások termékeiket és szolgáltatásaikat kínálják, és ahol a versenyfeltételek
nagyjából egyöntetűek, valamint a szomszédos piaci területeken érezhetően különböző versenyfeltételek uralkodnak.
A releváns földrajzi piac szükséges feltétele, hogy átfogja a közös belső piacot vagy annak lényeges részét.
I. A PIACI ERŐFÖLÉNNYEL VALÓ VISSZAÉLÉS

Az adott piacon fennálló erőfölényről akkor beszélhetünk, ha a vállalkozás olyan uralkodó helyzetben van, hogy képes a
hatékony gazdasági verseny megakadályozására. Tehát képes arra, hogy a versenytársaktól, a beszerző
nagykereskedőktől és végül a fogyasztóktól nagymértékben és tartósan függetlenítse magát. Az uniós
versenyjog nem tiltja magában a domináns piaci helyzet fennállását, de tiltja az azzal való visszaélést. A piaci
erőfölénnyel rendelkező vállalkozás magatartása eltér a normális piaci versenyben megszokottól. Ez a magatartás
kétféleképpen érintheti a piaci partnereket:
1. korlátozza azokat a tevékenységükben,
2. vagy egyszerűen kiszorítja, kizsákmányolja őket.
A korlátozás útján megvalósuló piaci fölénnyel való visszaélés egyenesen a versenytársak ellen irányul. A teljesítményre
alapozott versenymagatartás nem jogsértő, hiszen ez a vállalkozás sikeres működését jelentheti, ha növeli pl.: a
kereskedelem forgalmát az adott piacon a versenytárs rovására. Lényeges, hogy a piaci erőfölénnyel bíró vállalkozás a
piacon szokásos ajánlatokat teszi, vagy éppen a gazdasági teljesítményektől idegen eszközöket használ fel a versenyben. Pl.:
1. ÜZLETI KAPCSOLAT MEGTAGADÁSA
- A cég nem szállító árut B viszonteladónak, mert ez utóbbi ezt az árut a konkurenseinek adná tovább
- A domináns piaci helyzetben lévő vállalkozás által üzemeltetett berendezéshez megtagadja a hozzáférést.
2. FELFALÓ ÁR
Az ajánlati ár az átlagos változó költségeknél alacsonyabb áron történik. A ~ elsősorban azzal okoz kárt, hogy az
ilyen dömpingárral kiszoríthatók a piacról a versenytársak, majd ezt követően az erőfölénnyel rendelkező vállalkozás
kénye-kedvére alakíthatja ki az árakat. Ezek az árak jóval magasabbak lesznek, mint azok, amelyeket a versenytársak
piaci jelenlétében alakított volna ki. A domináns piaci helyzetben lévő vállalkozás olyan anyagi előnyre tesz szert, amiből
minden gond nélkül tudja felfaló árból (dömping ár) fakadó veszteségeit fedezni.
3. EGYETLEN MÁRKÁHOZ KÖTÉS, HŰSÉGKEDVEZMÉNY
Az erőfölénnyel való visszaélés akkor valósulhat meg, ha a vevőkre és a beszállítókra gyakorolt kötöttségek komoly
hatással vannak a piaci versenytársak kereskedelmi forgalmára. Itt alapvetően azzal a céllal kívánja az erőfölénnyel
rendelkező vállalkozás beszállítóit és nagykereskedői beszerzőit az adott márkához kötni, pl.: ún.
hűségkedvezményekkel, hogy aztán a fogyasztók csak ennek a vállalkozásnak a termékeit vásárolják. A vevő hosszú távú
szerződésben kötelezi magát, hogy a terméket kizárólag ennél a vállalkozásnál szerzi be.
86
4. ÁRUKAPCSOLÁS
Ez akkor áll elő, ha a piaci erőfölénnyel rendelkező vállalkozás, a tőle beszerző félre olyan kötelezettséget ró, hogy ez
utóbbi a számára szükséges termék vagy szolgáltatás mellett további olyan árut vagy szolgáltatást rendeljen meg, amely
nem áll ezekkel szoros és ésszerű kapcsolatban. Más szóval a domináns helyzetben lévő vállalkozás a vásárlójára
rákényszeríti, hogy a fő termékkel együtt a kapcsolt terméket is nála szerezze be. Pl. egy műszaki termék eladását vagy
bérbeadását kombinálják az alkatrészek szállításával és/vagy a javítás, karbantartás kikötésével 🡪 Hilti-ügyben került
megállapításra az árukapcsolás jogellenessége:
• az adott vállalkozás erőfölényben van a kapcsolódó piacon,
• a kapcsolás hiányában a vevő az érintett termékeket külön-külön venné meg, és
• az összekapcsolt termékeket kényszerből vásárolja meg, valamint
• az árukapcsolás a verseny kizárást eredményezi.
II. KIZSÁKMÁNYOLÓ JELLEGŰ VISSZAÉLÉSEK

A piaci fölényével kizsákmányoló jelleggel él vissza a vállalkozás, ha piaci partnerének függő helyzetét használja ki annak
érdekében, hogy üzleti előnyt kényszerítsen ki maga számára 🡪 az adott vállalkozás olyan feltételeket diktál, amelyeket rendes
piaci verseny feltétele alapján nem tudna megtenni.
⮚ Túlzottan magas ár, tisztességtelen üzleti feltételek → a domináns piaci helyzetben lévő vállalkozás éppen azért
tud túlzottan magas árat követelni, mert képes kihasználni partnere adott helyzetét. Lényeges eleme egy ilyen
vizsgálatnak a nyereség nagyságának a megállapítása.
⮚ Termelés korlátozása → a piaci erőfölénnyel rendelkező vállalkozás ésszerű ok nélkül nem korlátozhatja az
előállított áru mennyiségét, forgalomba hozatalát vagy műszaki fejlesztését. Célja, hogy mesterséges áruhiányt idézzen elő a
piacon, és így az árakat a saját haszna növelésére emelni tudja.
⮚ Üzleti partnerek diszkriminációja → az erőfölényt élvező vállalkozás csak nála vásárlót kedvezőbb elbánásban
részesíti azzal a vevővel szemben, aki szükségleteit nem csak nála, de a piacon fellépő más vállalkozásoknál is kielégíti.
⮚ Jogkövetkezménye, hogy az Európai Bizottság jogosult pénzbírság kiszabására. A jogsértő szerződések semmisek.
Ezen kívül a jogsértő magatartással való felhagyásra szólítják fel, vagy kártérítésre is kötelezhető.
B/20. Állami támogatások
Az Európai Unió közös piacán megvalósuló versenyre nem csak vállalkozások magatartása hat, hanem a tagállamok
gazdaságpolitikai intézkedései is. A tagországok fontos belpolitikai kérdésként kezelik az állami támogatásokat, így nem
meglepő, hogy érdek-összeütközés alakulhat ki az uniós és tagállami törekvések között. A tagállamok által a
vállalkozásoknak nyújtott közvetett vagy közvetlen támogatások nagyban torzíthatják az uniós piacokon kialakuló
versenyt. A tagállamok vállalkozásoknak nyújtott támogatásait az Európai Bizottság, mint a közös belső piaci versenyt
felügyelő hatóság ellenőrzése alá kerülnek. Az Európai Bizottság, mint a közös belső piaci verseny felügyelő „hatóság”
ellenőrzése alá kerüljenek. Az Európai Bizottság döntés hoz a támogatásokról, de itt nemcsak a versenypolitikai
szempontokra tekintettel, hanem más uniós politikákra (regionális, ipar-, közlekedési politikák) is figyelemmel van.
87
Az uniós versenyszabályok alapvetően tiltják az állami támogatásokat, mégis nem korlátlanul, elismervén ezzel,
hogy az állami támogatások adott esetben szükségesek is lehetnek.
Az állami támogatások nagyjából három csoportba sorolhatjuk:

1. regionális támogatások, amelyek geográfiailag meghatározott területhez tapadó munkahely teremtési, termelési,
működési szubvenciók,
2. ágazati támogatások, pl. gépjárműipar, hajógyártás, közlekedés, stb. szektorokra terjedhet ki, piactorzító hatásuk
jelentős,
3. horizontális támogatások, amelyek nem esnek a fenti két kategória alá és alapvetően kis- és középvállalkozásoknak
nyújtott, környezetvédelmet biztosító, kutatást és fejlesztést elősegítő állami beavatkozást jelentenek. Ez utóbbiak
rendszerint nem tekinthető az uniós piaci versenyt korlátozó hatásúaknak.
A belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan
támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnybe részesítése által torzítja a
versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.
Állami támogatás fogalmi elemei

Az EUMSz. 107. cikke (1) bekezdéséből kiindulva az állami támogatások alapvetően tilosak. Ugyanakkor e primer jogi
rendelkezések nem definiálják, hogy mi értendő állami támogatás alatt. Ezt a bírósági esetjog pótolja. A judikatúra nem
csak az ún. „pozitív”, közvetlen jellegű támogatásokat sorolja ide, hanem a nem közvetlen, azaz a vállalkozások terheit
csökkentő (adóelengedés, tartozásokért kezesség vállalás, olcsó állami ingatlan juttatása) támogatásokat is. Az egyik
lényeges elem az adott állami támogatások azonosításában, hogy a kedvezményben részesített vállalkozás nem kötelezett
arra, hogy a megkapott támogatás fejében valamilyen, az adott piaci viszonyoknak megfelelő ellenszolgáltatást teljesítsen.
Ám a piackorlátozó állami támogatás akkor is fennáll, ha van ellenszolgáltatás, ám az jóval csekélyebb, mint a kapott
szubvenció értéke (pl. anyagi vagy munkaerőforrások piaci áron aluli átengedése a támogatott cégnek). Sőt az adott
vállalkozást terhelő uniós támogatás visszafizetési kötelezettségének átvállalása is minősülhet állami támogatásnak.
Az állam nem nyújthat olyan támogatást vállalkozásnak, amely a piaci versenyviszonyokat hátrányosan érinti 🡪 ez
különösképp jogsértő.
Keresztszubvenció → az állam által működtetett vállalat, amely monopolhelyzetben van az adott piacon (pl. postai
levélküldemények), az itt elért bevételeit olyan tevékenység finanszírozására használja fel, ahol ki van téve konkurens
vállalatok versenyének. Ezzel közvetetten állami, ún. keresztszubvenciót valósít meg, hiszen itt versenyelőny keletkezik
a vállalkozás részére és nincs semmiféle kiegyenlítő ellenszolgáltatás, amely ezt a méltánytalan versenyhelyzetet
orvosolná. 🡪itt tehát állami támogatásról van szó, amely tilos az EUMSz.szerint.
Egy, egyébként önmagában megengedett állami támogatás úgy válhat jogellenesség, hogy azt valójában egy járulék
segítségével finanszírozzák meg, ami által a támogatás hatása megerősítést nyer. A másik eset az, amikor egy támogatás
nyilvánvalóan jogellenes, és ezt egy adó beszedésével finanszírozzák, amely a támogatásának szerves részét képezi.
Ekkor ez az adó jogellenes támogatásnak minősül.
A támogatás versenyt torzító hatása → minden állami támogatás esetén kiindulhatunk abból, hogy a
kedvezményezett vállalat az adott piacon előnyre tehet szert piaci versenytársaival szemben. Ezért az Európiai
Bizottság minden egyes esetet körültekintően kell megvizsgáljon, hogy a támogatást érvényre juttató intézkedések
milyen mértékben befolyásolhatják ténylegesen a versenyhelyzetet.
De minimis szabály: a támogatások csak egy bizonyos szint felett befolyásolhatják károsan a piaci versenyt, ezért az
Európai Bizottság gyakorlata szerint jelenleg, ha támogatás összege nem haladja meg a 3 éves időszak alatt a 200 ezer
eurót vállalkozásonként, akkor ezekre nem terjed ki az EUMSz. 107. cikk hatálya, azaz ezek automatikusan
engedélyezetteknek minősülnek.
Kivételek az állami támogatások tilalma alól - 2 csoportot képeznek az EUMSz. 107. cikk alapján:
1. magánszemélyeknek nyújtott szociális támogatások, ha azt a termék származásán alapuló megkülönböztetés nélkül nyújtják,
2. természeti katasztrófa vagy más rendkívüli esemény miatt előálló károk helyreállítására juttatott támogatások.
Az Európai Bizottság döntése alapján lehet az állami támogatást megengedettnek minősíteni:

• az alacsony életszínvonalú vagy jelentős alulfoglalkoztatottsággal bíró térségek részére nyújtott támogatások,
88
• valamely közös európai érdeket szolgáló fontos projekt megvalósítására nyújtott támogatás,
• egy tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére nyújtott támogatások,
• egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, azaz szektorális támogatás,
• a kultúrát és kulturális örökséget elősegítő támogatások,
• a Tanács döntéseihez kapcsolódó kivételek.
Új állami támogatásokkal kapcsolatos eljárás

A BEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉG elengedhetetlen ahhoz, hogy az Európai Bizottság eleget tudjon tenni versenyfelügyeleti
hatáskörének. Mindezek az előzetes kontroll elvén nyugszanak. Ennek megfelelően minden tagállam által alkalmazandó
támogatást vagy a más meglévő támogatás módosítását az Európai Bizottságnak kell bejelenteni (általános notifikációs
kötelezettség).
A főeljárást egy ELŐZETES VIZSGÁLAT előzi meg, amelyet 2 hónapon belül kell végrehajtani. Ha az Európai Bizottság
azt állapítja meg, hogy
- a vizsgált állami támogatás nem jogsértő és összeegyeztethető a közös belső piaci versennyel, akkor ezt döntéssel
rögzíti, tehát az állami támogatás engedélyezettnek tekinthető.
- az EB ezt a határidőt túllépi, akkor az állami támogatást engedélyezettnek kell tekinteni.
- Ha problematikusnak tartja, akkor megindítja a fővizsgálatot, amelyet 18 hónapon belül kell befejeznie. Amíg a
vizsgálati eljárásban a végső határozat meg nem születik, az érintett tagállam a tervezett intézkedéseket nem hajthatja
végre.
ÁLLAMI TÁMOGATÁS VISSZATÉRÍTÉSE

Abban az esetben, ha az Európai Bizottság a fő eljárás eredményeképpen megállapítja, hogy az adott állami támogatás
összeegyeztethetetlen a közös belső piaccal és a tagország már állami juttatásban részesítette vállalkozását, a támogatás
visszakövetelendő. (ez történt a Malévvel is, ami a légitársaság csődjét jelentette). Ha ennek határidőn belül nem tesznek
eleget, akkor a Bizottság az EuB-hoz fordulhat. A visszakövetelés a tagállami bíróságtól is kérhető, illetve kell kérni azt.
89
90

Európai Unió Joga I II

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Európai Unió Joga I II

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

EURÓPAI KÖZJOG I-II. - TÉTELEK 2014.

A fejezet címek után feltüntetett tankönyvi oldalszámok

1. Az Európai Közösségek kialakulása és fejlődése az Egységes Európai Okmányig

A Párizsi szerződés az alábbi intézményeket hozta létre:

Európai Védelmi Közösség:

Nyugat-európai Unió (NYEU):

Európai Gazdasági Közösség és az Európai Atomenergia Közösség:

Európai Atomenergia Közösség (Euratom):

Európai Gazdasági Közösség (EGK):

Az EGK ezen felül célul tűzte ki:

Az Egységes Európai Okmány

2. Az Európai integráció fejlődése az Egységes Európai Okmányt követően

A Maastrichti szerződés előzményei:

Negyedik bővítés: 1995. Ausztria, Finnország, Svédország (EU 15 tagállamra bővült)

A hatodik bővítés: 2007. -Bulgária és Románia

Út az Alkotmányos Szerződés felé

3. Az Európai Tanács és elnöke

Az Európai Tanács létrejötte

Az Európai Tanács feladatai

Az Európai Tanács elnöke

Az Európai Tanács ülései

4. Az Európai Unió Tanácsa

Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság (EKTB)

o élén a főtitkár és a főtitkár-helyettes áll

CORTESY: Európai levelezők

A luxemburgi kompromisszum továbbélése

Biztosi kinevezés feltételei:

Bizottság tagjainak kinevezési eljárása

A Bizottság elnöke Meghatározó befolyással rendelkezik az intézmény egészének működésére. Felelős:

Döntéshozatali eljárások a Bizottságban

A Bizottság és tagjainak függetlensége:

● Az intézményi függetlenség mindenekelőtt a kormányzati szerves utasításaitól és befolyástól való függetlenséget

A biztosi megbízatás megszűnésének okai és esetei

1. A Szerződések, valamint az intézmények által a Szerződések alapján elfogadott intézkedések alkalmazásáról

2. Felügyeli az uniós jog alkalmazását

3. Végrehajtja a költségvetést és irányítja a programokat

4. Koordinatív, végrehajtó és igazgatási feladatokat lát el

5. Ellátja az Unió külső képviseletét

6. Javaslatokat tesz a jogalkotási aktusok elfogadására

7. Indítványt tesz az Unió tevékenységének éves és többéves programjára

Az Európai Parlament székhelyei:

Az Európai Parlament képviselői és választásuk

Az Európai Parlament tisztségviselői

Az Európai Parlament pártcsoportjai

Az alábbi pártcsoportok alkotnak frakciókat: Magyarországról tag: Függetlenek: Jobbik

Határozatképessége, nyelvei, bizottságok

Az Európai Parlament hatáskörei

- A Parlament dönt a bizottsági jelentésekről, valamint a féléves programról

A Számvevőszék összetétele és szervezete

A Számvevőszék vizsgálatának szempontjai közé tartoznak

Jogszerűség vizsgálat A hatékonyság-, és eredményvizsgálat

Az ellenőrzés kétféle módon történhet:

8. A központi bankok rendszere és az Európai Központi Bank

A Központi Bankok Európai Rendszere (KBER) kétszintű szervezeti felépítése és az eurórendszer

A tagállami jegybankok szerepe és jogi helyzete a KBER-ben

II. BANKJEGY ÉS ÉRMEKIBOCSÁTÁS SZABÁLYOZÁSA:

III. EGYÉB FELADATOK

AZ EKB DÖNTÉSHOZATALI RENDSZERE

A jegybanki függetlenség és annak jogi biztosítékai

5. Pénzügyi és gazdasági függetlenség:

Az EKB demokratikus elszámoltathatósága

Az EKB kapcsolata a Tanáccsal és a Bizottsággal

Az EKB beszámolási kötelezettsége