You are on page 1of 3

autóvillamosság

A motort automatikusan
újraindító generátor
A gépkocsiszerkezetek
fejlesztését eddig sem a
szürkeség jellemezte.
Az elektronika rá- és
beépülése azonban
nemcsak színesíti és
felgyorsítja, hanem
visszanyúló tendenciák-
kal is gazdagítja azt.
Például olyanokkal,
mint cikkünk tárgya, a
jármûmotor automatikus
újraindítására is alkal-
mas generátor.

A motort, a gyújtáskulcs használata


nélkül újraindító start/stop rendszert,
amely a motor leállításával küszöböli ki
az álló gépkocsimotor alapjárati
motorüzemét, többen is gyártanak és Az ékszíjhajtású Speedstart12
(TM)
indítógenerátor beépítése
forgalmaznak.
(TM)
Az utólag beépíthetõ eszközök közül Visteon Speedstart12 indítógenerá- A Visteon és a Renault úgy határozott,
ma csak egyetlenegy van, amely az tora, amely a Renault Twingók vezeté- hogy az új villamos gép – ez a
újraindítást a legkedvezõbb emissziójú sét intelligens módon hivatott meg- Speedstart12(TM) indítógenerátor –
motorbeállítással képes végezni. Ez a könnyíteni. néhány, 12 voltos hálózaton is meg-
alósítható elõnyét, a folyó gyártásra
Egy kis magyarázat (Renault Twingo) visszanyúló fejlesz-
tésével kamatoztatja.
Mit értünk visszanyúló A Speedstart azért intelligens, mert a
tendencián, és mit intelligens jármûmotort a vezetõ gázadására nem
módon? Mint ismeretes, pusztán logikai és villamos, hanem
várhatóan 2005/2006 emissziós kritériumokat is teljesítve
tájékán kezdõdik a gépko- indítja be. Úgy, hogy az indítást követõ
csik villamos hálózati másodpercekben maximális
feszültségének 42 voltos károsanyag-kibocsátás, a hatályos
szintre emelése. Ez kiváló korlátozásokat kielégítve, a lehetõ
lehetõséget kínál az indító, a legkisebb legyen.
generátor és a fõtengely Az intelligens újraindítás egyébként az
torziós lengéscsillapító elkövetkezõ évek olyan új megoldásá-
funkcióit egyesítõ, integrált nak tekinthetõ, amely éppúgy beleépül
eszköz (elsõ bejelentõjére a belsõ égésû motorral hajtott gépko-
A Visteon Speedstart12
(TM)
indítógenerátor beépítési tekintettel, nevezzük ISAD- csik környezetvédelmi eszköztárába,
vázlata nak) bevezetésére is. mint a katalizátor, a kipufogógáz-

20 autótechnika 2003/11
autóvillamosság

stop funkciójú, ékszíjjal 20%-kal meghaladja a körmöspólusú


hajtott, integrált indítógene- generátorokét. Teljesítménye tartós
rátor, amely a jármû üzemben eléri a 3 kW-ot, ami további
megállásakor leállítja a villamos fogyasztók áramellátását teszi
belsõ égésû motort. Ahhoz, lehetõvé.
hogy a vezetõ jármûvével A Speedstart a generátor feszültség-
továbbhaladjon, benyomott szabályozóját és a villanymotor
fékpedál mellett elegendõ mûködését szabályozó elektronikát is
a gázpedálra lépnie, és a magába foglaló, többfunkciójú
Speedstart, a másodperc kompakt eszköz. Alkalmazása
tört része alatt, késedelem nélkülözhetõvé teszi a különálló
nélkül újraindítja a jármû- generátor és indítómotor, továbbá,
motort. egyes esetekben az indító
Mivel a korábbi tapasztala- fogaskoszorú használatát is. Innova-
tok szerint a hasonló tív ékszíjhajtása miatt az indítógene-
(TM) eszközök rendszerint a rátorral szemben nem merül fel
A Speedstart12 mûködése a Visteon fordulatszámlá-
lójával és villamos teljesítménymérõ mûszerével jól menettulajdonságok beépítési korlátozás.
szemléltethetõ és ellenõrizhetõ hátrányára szokták kifejteni Bár a Speedstart mind hagyományos,
levegõtisztaság-védõ mind zárt cellájú (VRLA) akkumuláto-
visszavezetés vagy hamarosan a hatásukat, az ezt kiküszöbölõ, késede- rokkal együtt üzemeltethetõ, a gyakori
koromszûrõ. lem nélküli motorindítást a próbajármû- indítások a szokásosnál nagyobb
A hasonló rendeltetésû korábbi vek kedvezõ menettulaj-
változatok közül említést érdemel a VW donságaként értékelték a
Öko Golf és Öko Van jármûvein tesztpilóták. A menettulaj-
alkalmazott megoldása. Ezek dízelmo- donságok javulása pedig a
torjának újraindító rendszere a jármû legmeggyõzõbb érve a
leállását (és rögzítõ fékezését) követõ- vásárlók meggyõzésének.
en automatikusan oldotta a tengely- Bár ez sem lebecsülendõ, a
kapcsolót. A motor és a jármû újraindí- rendszer legfõbb elõnye az,
tása a gázpedál benyomására követ- hogy ezt a jó tulajdonságát
kezett be. az EU elkövetkezõ emisszi-
A legújabbak között hasonló újraindító ós követelményeinek
rendszert Bosch Direkstart néven – az egyidejû kielégítésével,
indítómotor és a generátor funkciók 5%-ot is elérõ fogyasztás- 1,8 literes lökettérfogatú, 4 hengerû motor, hagyomá-
egyesítése nélkül – készül bevezetni. A csökkenéssel képes nyos indítómotorral, és Speedstart12(TM), 25 oC hõmér-
Siemens pedig, a maga ISAD-program- kifejteni. sékleten, indítógenerátorral végzett beindításának
diagramja
jából visszanyúló fejlesztésként jelentett Mindez azért is elõnyös,
be kondenzátoros újraindító rendszert. mert a rendszer egyidejû-
leg, az ACEA (Európai
Speedstart12(TM) Autógyártók Szövetsége)
által javasolt, 2008-ig
(TM)
A Visteon Speedstart12 elnevezésû, elérendõ 25%-os CO2-
gyorsindítónak fordítható indítógenerá- kibocsátás csökkentési
tora csökkenti a jármûmotor tüzelõ- törekvéseknek is hatásos
anyag-fogyasztását és a károsanyag- eszköze.
kibocsátását. Az újonnan fejlesztett A Speedstart gyorsan
indítórendszerrel 5% üzemanyag (átlagosan 0,4 másodperc 1,8 literes lökettérfogatú, 4 hengerû motor, hagyomá-
megtakaríthatását teszi lehetõvé úgy, alatt) és alig hallhatóan, nyos indítómotorral, és Speedstart12(TM), –30 oC
hogy hasonló arányban csökken a külön indítómotor haszná- hõmérsékleten, indítógenerátorral végzett beindításá-
motor CO2-kibocsátása. nak diagramja
lata nélkül indít. Olyan
A Speedstart funkcióját tekintve 12 V- o
dinamikával, amely –30 C-os hideg- tárolóképességû akkumulátorok
os villamos hálózaton mûködõ, start/ ben is fölöslegessé tette külön indító- megválasztását indokolják.
motor használatát, a A Visteon a Speedstart-rendszert, a
(TM) kísérlet tárgyául Renault-on kívül, egyéb európai
A Speedstart12 hatásfoka generátorüzemben
választott 3 liter gépkocsigyártó megrendelésére gyártja.
Áramtermelés, A 20 60 100 lökettérfogatú motor
Hatásfok 1800/min-on, % 80,5 77,7 74,7 beindításakor. 42 voltosan
A Speedstart töltési
Hatásfok 4500/min-on, % 84,5 82,2 78,9
hatásfoka generátor- A gépkocsik olyan új szolgáltatásai,
Hatásfok 6000/min-on, % 85,8 84,2 79,1 üzemben mintegy mint amilyet például a start/stop

autótechnika 2003/11 21
autóvillamosság

rendszer jelent, jelentõsen megváltoz- hogy kielégíthes-


tatják az akkumulátorokkal szemben se a motor és a
támasztott követelményeket. Nyilván- fedélzet újabb
való ugyanis, hogy a gépkocsi start/ kikapcsolással
stop rendszerrel végzett halk és járó, áramellátási
emissziószegény gyorsindítására igényét. A jármû
gyakrabban kerül sor, mint a hagyomá- élettartama során
nyos indítómotoroséra. Az is nyilván- az akkumulátor-
való, hogy a motor leállításának és nak legalább
start/stop indításának idõtartama alatt tízezer hasonló
is az akkumulátornak kell ellátnia ciklust kell
árammal a villamos fogyasztókat. Ez kielégítenie, ami
azt jelenti, hogy a jármûakkumulátor- összességében
nak több mint egy percen keresztül, egy nagyság-
folyamatosan 1 kW körüli teljesít- renddel több
ménnyel kell táplálnia a villamos indítást jelent az
fogyasztókat, majd a motor újraindítá- eddigieknél. A VW lendülethasznosító rendszerének felépítése
sához további töltést kell szolgáltatnia. A start/stop
A vázolt igénybevételt követõen a rendszer, az IAA-n bejelentett elektro- áramtermelést tesz lehetõvé a hagyo-
lehetõ leggyorsabban fel kell töltõdnie, mos gyorsítórendszer, és az elektro- mányos, körmöspólusú generátorénál.
mos fékrendszerek regenera- Az indítógenerátor az álló motort igen
tív fékezése olyan többlet- csendes üzemben, 0,4 másodperc alatt
igényt jelentenek, amelyek képes beindítani, és alapjárati fordulat-
csak lendkerék-indítógenerá- számra gyorsítani.
torral, és vele összehangolt o
Az indítógenerátor –30 C hõmérsékle-
kapacitású, 42 V-os akkumu- tig 2,1 kW teljesítményfelvétellel, 65 Nm
látorral elégíthetõk ki. indítónyomaték kifejtésére alkalmas.
Alapjárati töltési teljesítménye 2 kW. Az
Összegzés új európai menetciklus, reprodukálható
körülményei között, 5%-kal csökkenti a
(TM)
A Speedstart12 integrált, motor üzemanyag-fogyasztását.
motorvezérlõ és teljesítmény- Az indítógenerátort a motorral, a motor
elektronikát is magába erõátvitelének minimális módosítását
foglaló, folyadékhûtésû igénylõ, korszerû ékszíjhatás kapcsolja
villamos gép, amelynek egybe.
használata javítja a motortér Az indítógenerátor kompatibilis a ma
kihasználását; 3 liter lökettér- gyártott 12 V hálózati feszültségû
fogatú motorig nélkülözhetõ- gépkocsimotorok villamos hálózatával,
A VW Öko Golf elnevezésû, katalizátoros dízelmoto-
vé teszi a különálló indítómo- azon helytakarékosan elhelyezhetõ és
rokhoz kifejlesztett, lendkeréklendület-hasznosító
start/stop rendszerének részegységei. 1. Hidraulikus
tort és a generátort; generá- mûködtethetõ.
szivattyú. 2. Hidraulikaegység. 3. Munkahenger. 4. torüzemben 3 kW teljesít- Az indítógenerátor hosszúsága: 156 mm,
Elektronikus mûködésvezérlõ egység. 5. Hidraulika ményhatárig, maximálisan átmérõje: 146 mm, tömege: 11 kg.
olajtartály 20%-kal nagyobb hatásfokú petjan

22 autótechnika 2003/11

You might also like