Professional Documents
Culture Documents
által a ,
vele,
benne
élünk
Nyolc Boldogság
1
Közösség
Schuschnigg Theresia CB
Nihil obstat
Budapestini, die 13 Septembris 2017
Dr. Csaba Török
censor deputatus
Nr. 1508-3/2017
Imprimatur
Péter Card. Erdő
primas, archiepiscopus
ISBN 978-963-9801-10-3
Bevezető 6
I. Imában, igazságban, párbeszédben
1. nap: Együtt halad a házigazda és a vendég 11
2. nap: Irgalmas szeretet 13
3. nap: Tisztul a tekintetem 15
4. nap: Életadó csend 17
5. nap: Valódi jelenlét 19
6. nap: Az Ige testté lett 21
7. nap: Az Ige kenyérré lett 23
8. nap: Tápláló szent kenyér 25
9. nap: Maradj velünk, Urunk! 27
10. nap: Hiszek a szeretetben 29
6
A választott út nagyon egyszerű: harminc napon át
elmélkedünk az Eucharisztiáról, ennek jelentőségéről
és jelenlétéről saját életünkben. Követjük a szentmise
felépítésének két legfőbb mozzanatát: az ige liturgiája
és az Eucharisztia liturgiája. Ezt az utóbbit két rész-
ben szemléljük: felajánlás és átváltoztatás, egyesülés
Krisztus testével (áldozás) és küldetés. Ebből fakad
az Eucharisztikus Élet Mozgalom három alappillére:
ima, felajánlás és apostolkodás.
7
Persze többféle módon lehet majd „használni” ezt
az írást. Harminc napon át bejárhatunk egy utat,
akár egy tízperces napindítással, akár egy hosszabb
elmélkedéssel. Vissza-visszatérhetünk egy témához;
elmélyíthetünk egy-egy részt; lehet támasza a napi
imánknak vagy a szentségimádásnak; lehet felkészü-
lés a szentmisére…
8
I.
ImáBan, IgazSágBan,
párBeSzédBen
1 Együtt halad a házigazda és a vendég
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
jelenlét, tudatos figyelem, meghívás, párbeszéd
12
2 Irgalmas szeretet
1
Timothy Radcliffe OP, Miért járunk Misére, 31. 13
válaszul én is meg tudjak bocsátani, és szabadon tud-
jam engedni azokat, akik tartoznak nekem. Ehhez
kérem a Szűzanya közbenjárását.
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
irgalom, feltétel nélküliség, valódi önátadás
14
3 Tisztul a tekintetem
15
Istenem, te rejtve vagy a kenyér és bor színe alatt,
tedd tisztává és szabaddá szívemet, hogy fel tudjalak
ismerni a hétköznapok valóságának színei alatt.
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
tiszta szív, tényleges valóság, új fény
16
4 Életadó csend
2
Mustó Péter, Csendben születik az élet, 22. 17
Istenem, odaadom neked gondolataimat, érzéseimet,
emlékeimet, vágyaimat, kapcsolataimat és mind-
azt, ami vagyok. Segíts, hogy most figyelni tudjak
a jelenlétedre.
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
figyelmes hallgatás, átengedés, csend
18
5 Valódi jelenlét
3
Mustó Péter, 26. 19
Istenem, értem kenyérré válsz minden nap. Ébreszd
fel bennem az irántad való vágyat, hogy meg tud-
jam szeretni a jelen pillanatot, bármilyen is az éppen,
mert téged hordoz.
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
jelenlét, jelen pillanat, befogadás, új élet
20
6 Az Ige testté lett
21
Istenem, hadd legyen bennem élénk figyelem a te
szavadra, és türelem, hogy engedjelek munkálkodni
magamban, s így lépésről lépésre növekedjen ben-
nem valódi identitásom.
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
Isten szava, identitás, élet
22
7 Az Ige kenyérré lett
23
Uram, jöjj, árassz el Szentlelkeddel, hogy érteni és
követni tudjalak téged, aki kicsivé lettél! Add, hogy
ki tudjak üresedni: túl tudjak lépni önmagamon,
hiúságomon és bölcsességemen, hogy felismerjelek
a gyermek szemével.
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
tanítás, kiüresedés, útitárs
24
8 Tápláló szent kenyér
25
Uram, adj nekem bátorságot, hogy észrevegyem,
mennyire éhezem és szomjazom utánad, mennyi-
re vágyom az örökkévalóságra! Vágyom, hogy eléd
tárhassam a bennem lévő űrt, és minden próbálko-
zásomat, amivel megkísérlem betölteni azt. Hadd
találkozzon a kettőnk szomjúsága! Rábízom magam
a Szűzanyára.
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
vágy, éhség, lét
26
9 Maradj velünk, Urunk!
27
Uram, amikor az imában megtapasztalom a kísér-
tést, vagy elbátortalanodom, emlékeztess engem
jelenlétedre! Vezesd figyelmemet a te csendes, szelíd
és békés szereteted felé, és add, hogy tudjak veled
maradni.
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
szegénység, szembenézni, maradni, csend
28
10 Hiszek a szeretetben
29
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
hit, szeretet, egyszerűség, önmagam elfogadása
30
II.
éleTünk FelaJánláSa
11 Meghívás
33
maradj velem! És látni fogom, hogy ahova meghív-
lak, ott igazából én vagyok a vendég, a meghívott.
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
meghívás, tapintat, otthonosság
34
12 Ajándékozás
35
Istenem, add nekem a kegyelmet, hogy áttetsző
lehessek előtted, hogy odaajándékozhassam neked
az egész létemet! Fogadd el szeretettel, ehhez kérem a
Szűzanya közbenjárását.
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
egyszerűség, valóság, felajánlás, nyitottság
36
13 Új valóság
37
Tisztíts meg engem, Istenem, hogy el tudjam fogadni
az új élet és az új látásmód ajándékát! Erősítsd ben-
nem a bizalmat, hiszen mindennek, ami van, szabad
lennie!
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
befogadás, átformálódás, ítéletmentes elfogadás
38
14 Odaadott földi valóságom
39
Istenem, itt vagyok én, az odaadott kenyér, a te
teremtő szereteted és az én emberi munkám gyü-
mölcse. Felajánlom neked, s kérem, hogy az élet
kenyerévé válhassak.4
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
kenyér, felajánlás, meghívás, átformálódás
4
ö. Az Eucharisztia liturgiája: „Áldott vagy, Urunk, mindenség Istene, mert
V
a te bőkezűségedből kaptuk a kenyeret. Felajánljuk neked, mint a föld ter
mését és az emberi munka gyümölcsét. Ebből lesz számunkra az élet kenyere.” 40
15 Az átlényegülés titka
41
ezt az igazságot; reményemmel pedig várom, hogy
ez az átalakulás lépésről lépésre történjen a szívem
mélyén.
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
hit, remény, átlényegülés
42
16 Emlékezés
5
Szt. Ágoston, De Civitate Dei, X,6 43
és véréből való részesedésünk azt eredményezi, hogy
azzá válunk, amit megeszünk.”6
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
emlékezet, kenyérré válni, hasonlóság
6
Cantalamessa, 35., idézi Nagy Szent Leót: Tizenkét beszéd a Passióról. 44
17 A Szentlélek műve
7
Vö. Cantalamessa, 28-29, 34. 45
Szentlélek Istenem, jöjj, és ébreszd fel bennem a
szentség utáni vágyat. Add, hogy ne csak magamhoz
vegyem az Eucharisztiát, hanem egyre inkább azzá
váljak, amit magamhoz veszek!
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
szentség, Szentlélek, kenyérré válni
46
18 Imádom a felemelt Krisztust
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
imádás, eucharisztikus jelenlét, csend
48
19 Krisztus áldozata
8
II. János Pál, Ecclesia de Eucharistia, 11. 49
„Minden áldott nap szemlélem az ostyát és a kelyhet,
melyekben az idő és a tér mintegy ‘koncentrálódik’,
és a Golgota drámája újra meg újra megelevenedik,
föltárván a maga titokzatos ‘egyidejűségét’. A hitem
minden áldott nap felismerhette a konszekrált ke-
nyérben és borban az isteni Útitársat, aki csatlako-
zott a két emmauszi tanítványhoz, hogy megnyissa
szemüket a világosságnak, szívüket pedig a remény-
nek (vö. Lk 24,13-35).”9
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
áldozat, egyidejűség, szeretet
9
II. János Pál, Ecclesia de Eucharistia, 59. 50
20 Valóságos jelenlét az életemben
10
Cantalamessa, 98. 51
Istenem, valóságos jelenléted az Eucharisztiában
arra hív, hogy én is igazán legyek jelen önmagam,
szeretteim és a te számodra. Te megszentelted föl-
di életünket, segíts, hogy megtaláljalak és imádjalak
lélekben és igazságban!
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
jelenlét, valóság, éhség
52
III.
egYeSüléS krISzTuSSal
éS mISSzIÓ
21 Krisztus vére – az élet ígérete a halálban
11
antalamessa, 59. idézi Paul Claudel versét, Le Précieux Sang
C
(A drága vér). 55
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
Krisztus vére, győzelem, üdvösség
56
22 Megtört kenyér
57
Jöjj, Szentlélek Úristen, és mutasd meg nekem, me-
lyik a mai napi kenyerem! Aztán adj nekem erőt,
hogy el tudjam fogadni ezt a kenyeret, megáldjam,
megtörjem, és odanyújtsam azoknak, akiknek leg-
inkább szükségük van rá! Szűz Mária, járj közben
értem!
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
megtört kenyér, ajándék, felajánlás
58
23 Életet hordozó táplálék
59
konkrétan azt jelenti, hogy érzéseink, vágyaink, gon-
dolkodásmódunk hasonlóvá válik az övéhez.”12
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
aktuális éhség, jelenlét, egyesülés
12
Cantalamessa, 36. 60
24 Krisztus és a tanítvány „egymásban léte”
13
II János Pál, Ecclesia de Eucharistia, 22.
14
Vö. az Eucharisztia liturgiája, Az adományok előkészítése. 61
Segíts, kérlek, hogy ne megszokásból és tudatlanul
vegyelek magamhoz téged, hanem tudjak vágyni
erre a meghitt barátságra, egyesülésre, amiben végre
életre találhatok!
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
barátság, egyesülés, egymásban lét
62
25 A megtestesülés folytatódik
15
II. János Pál, Ecclesia de Eucharistia 55. 63
emberré lett és ember maradt, és kenyérré lett az
emberiség megszentelésére. És igen, áment akarok
mondani erre. Ezen túl minden, ami hitelesen emberi,
az isteni is; őrá mutat, ő felfedezhető benne. Áldott
legyen Krisztus a megváltás csodálatos művéért!
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
megtestesülés, emberség, istenség
64
26 Meglátogat, megáld és küld
65
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
áttetszőség, párbeszéd, egyesülés, ajándék
66
27 A lábmosás
67
Istenem, tégy engem a te szíved szerinti szolgáddá!
Hadd növekedjen bennem az önzetlen, odaadott
és felajánlott szeretet, melyet megtapasztalhatok az
Eucharisztiában!
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
ajándék, ingyenesség, szeretet
68
28 Még abban az órában útra keltek
69
Istenem, gyújtsd lángra bennem jelenléted tüzét,
hogy hirdessem és sokakkal megosszam a te életedet!
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
felismerni, hirdetni, lángoló szív
70
29 A szeretet iskolája
16
Cantalamessa, 95. 71
Uram, nyisd meg fülemet és szememet, hogy meg-
hallhassam és észrevehessem a szegényt, akit rám
bízol, és úgy szeressem őt, ahogy te szeretsz engem!
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
szegény, szeretet, utánozni
72
30 Békémnek záloga
17
II János Pál, Ecclesia de Eucharistia 18. 73
anélkül, hogy teremtménye meg ne semmisülne fen-
ségének ragyogásától. De épp létének elleplezett vol-
ta hozza létre a feltárulkozás, a színről színre látás
utáni vágyat. Aki szeret, az érti ezt meg.”18
Üdvözlégy Mária
Kulcsszavak
látni, jelenlét, vágy
18
Cantalamessa 116. 74
Az első harminc nap…
75
De hogyan tudom folytatni ezt az utat, megőrizni
hitem kincsét és megfelelően ápolni, hogy egyre több
gyümölcsöt hozzon? Ehhez elengedhetetlen rendsze-
resen elcsendesedni, és imában Krisztushoz fordulni.
De pont itt van a nehézség is. Hogyan imádkozzunk,
hogyan teremtsünk csendet, és aztán mivel foglal-
kozzunk? A napi imaidő itt ajánlott felépítése talán
egy kis segítséget tud ebben nyújtani:
Észlelés
Az első lépés mindig egy rövid észlelés volt. Ez egy
egyszerű eszköz ahhoz, hogy megérkezzünk és meg-
álljunk, hogy jelen tudjunk lenni itt és most. Ahol
a testünk van, ott vagyunk jelen. Ha észleljük a kör-
nyezetünket és önmagunkat, az segít összpontosítani
a figyelmünket.
Olvasás
Majd következett egy rövid idézet – akár a Szentírás-
ból, akár valamelyik lelki írásból. Szükségünk van
valamire, amire támaszkodhatunk, amivel elindul-
hatunk, és erre nagyszerű forrásaink vannak.
Elmélkedés
Ezután egy elmélkedés segítségével személyessé tet-
tük az olvasott idézetet. Azzal megyek tovább, ami
76
megérintett ebben – elgondolkodom rajta, ismételge-
tem magamban, amit lényegesnek érzek, és hagyom,
hogy átjárjon.
Párbeszéd
A következő lépés az, hogy egy fohászban megfogal-
mazom azt, amit kaptam. Istenhez fordulok tehát,
és párbeszédet kezdek vele arról, ami most bennem
van.
Visszatekintés
A következő imaidőm előkészítéseként pedig Isten
elé hozhatom azt is, amit a felismeréseim kapcsán
megtapasztaltam.
77
Felhasznált irodalom
78
Kulcsszavak
79
irgalom 15 remény 43
Isten szava 23 szegény(ség) 29, 73
istenség 65 szembenézni 29
jelen pillanat 21 Szentlélek 47
jelenlét 13, 21, 49, 53, 61, 75 szentség 47
kenyér 41, 45, 47, 59 szeretet 31, 51, 69, 73
kiüresedés 25 szív 17, 71
Krisztus vére 57 tanítás 25
látni 75 tapintat 35
lét 27, 63 tisztaság 17
maradni 29 tudatosság 13
meghívás 13, 35, 41 új 17, 21
megtestesülés 65 utánozni 73
megtört 59 útitárs 25
nyitottság 37 üdvösség 57
otthonosság 35 vágy 27, 75
önátadás 15 valóság 15, 17, 37, 53
párbeszéd 13, 67
80
Az Eucharisztikus Élet Mozgalom
Eucharisztikus
Élet Mozgalom
81
Imádság: Vágyom arra, hogy az imádság lelkülete
hassa át az életemet.
A szentséglátogatás, a szentségimádás, a szentmi-
se megünneplése, valamint a rendszeres szentál-
dozás formálja ki bennünk leginkább az eucha-
risztikus lelkiséget. Elkötelezzük magunkat arra,
hogy rendszeres szentségi életet élünk, naponta
imádkozunk, ha egészségünk engedi havonta
legalább félórányi szentséglátogatást végzünk, és
egy kijelölt másik tagért közbenjárunk.
83