You are on page 1of 8

KÁRMELHEGYI LEVELEK

A SARUTLAN KÁRMELITA NŐVÉREK BARÁTAINAK

MAGYARSZÉK • 2023/1. SZÁM ISTEN ELŐTT - KRISZTUSSAL - MINDENKIÉRT


„Mivel szerette övéit, mindvégig szerette” (Jn 13,1) ­ csak így lehet megérteni a
keresztet, amely nem a vég, hanem kiemelkedő helye a húsvéti misztériumnak. Itt
találkozik az ég és a föld. Jézus a kereszten megölte a gyűlöletet. Nem lehet a
gyűlöleté az utolsó szó. A kereszten született meg a reménység. Ha minden
összeomlik, akkor emelhetjük föl a fejünket. Minden keresztünkből élet forrásozik.
Jézus halálából születik az Egyház. Élet fakad abból, ha engedjük magunkat
Jézussal a keresztre szögezni. A Jézus iránti elkötelezettségünk arra hív, hogy
megéljük a dicsőséges keresztet.”

Marie­Elisabeth nővér

Áldott nagyböjti készületet


és a Feltámadás örömében megélt,
kegyelmekben gazdag húsvéti ünnepeket kívánunk
imádsággal és szeretettel

Beáta nővér és a Kármelita nővérek közössége Ferenc testvér alkotása, oltárkereszt részlet,
a Kármelita nővérek kápolnájában

AZ ÉBERSÉG

„Történt pedig e beszéd után mintegy nyolc nappal, hogy a misztériumnak. A színeváltozás jelenete mindhárom szinop­
maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és felment a hegy­ tikus evangéliumban szerepel, s nagyon fontos mondanivalót
re imádkozni. Miközben imádkozott, arcának színe elválto­ hordoz. „Krisztus istenségének rejtett energiája kiárad ember­
zott, a ruházata fehér lett és fényben sugárzó. És íme, két férfi ségének szentségén keresztül, s egy pillanatra látni engedi
beszélgetett vele, Mózes és Illés, akik dicsőségben megjelen­ Krisztus legtitkosabb, belső természetét. A szeretet vakító fé­
tek, és beszéltek az ő eltávozásáról, amelyet Jeruzsálemben nyének ez a kinyilvánult misztériuma feltárta a tanítványok
készült beteljesíteni. Pétert és a vele lévőket elnyomta az előtt, hogy mi fog történni Krisztus második eljövetelekor: az
álom. Amikor felébredtek, látták dicsőségét, és a két férfit,
akik ott álltak vele. És történt, hogy amikor eltávoztak tőle,
Péter ezt mondta Jézusnak: »Mester! Jó nekünk itt lenni!
Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet
és Illésnek egyet!« Nem tudta ugyanis, hogy mit mond. Amíg
ezeket mondta, felhő szállt le, és elborította őket. Amint a fel­
hőbe jutottak, félelem fogta el őket. A felhőből szózat hallat­
szott: »Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok«. Mikor a
szózat elhangzott, Jézus ismét egyedül volt. Ők pedig hallgat­
tak, és senkinek sem szóltak azokban a napokban mindarról,
amit láttak.”(Lk 9,28­36)
A római liturgia ősidőktől fogva megemlékezett a színevál­
tozásról, mégpedig nagyböjt második vasárnapján. Később az
Egyház augusztus hatodikán külön ünnepet is szentelt ennek

A MAGYARSZÉKI SARUTLAN KÁRMELITA NŐVÉREK HÍRLEVELE │ 3. ÉVFOLYAM 1. SZÁM


KÁRMELHEGYI LEVELEK
itt megmutatkozó mennyei fény átalakítja majd a teremtett messzebbre hatolhat a jelenségek felszínénél… A valódi látás
mindenséget.”1) mintegy lelki szemüveget kölcsönöz nekünk, amely kiigazítja
A dicsőségnek ez a túláradó ragyogása azonban – s ezt a ke­ a valóságról alkotott torz képünket, a saját projekcióink kive­
leti és nyugati egyház misztikusai egyöntetűen vallják – lelki tülésének eredményét. Ha a Szentlélek hatására Krisztus vi­
rövidzárlatot is eredményezhet. „Felhő szállt le, és elborította lágossága fokozatosan felfénylik lelkünkben, egész értelmünk
őket” – írja Lukács. A túl erős fény elvakítja, sötétségbe meríti átalakul és kifinomulttá válik. Annak köszönhetően, hogy a
az imádkozót. Isten annyira abszolút, transzcendens és erőtel­ hit sötét és száraz éjszakájában végbemenő hosszas tisztulá­
jes fény, hogy aki tekintetét erre a sugárzó világosságra for­ sunk lebontja hamis támaszainkat és téves vigaszainkat, su­
dítja, eleinte úgy érzi, mintha megvakulna. Ugyanakkor ez a gárzó fénnyel feltűnik előttünk Isten dicsősége, és Krisztus
tapasztalat nem más, mint Isten bensőséges közelségének sö­ világosságát befogadó szemünk új módon kezdi látni a vilá­
tétje, mégpedig gyógyító sötétsége. Szent Ágoston szívünk lá­ got.”4)
tásának meggyógyításáról beszél, hiszen ezzel láthatjuk meg Engedjük a lelkünkbe költözni Keresztes Szent János szinte
Istent.2) Nem minden sötétség áldott, de minden sötétség ál­ refrénszerűen ismételt tanácsát: „Higgy Istenben, aki mérhe­
dássá válhat. tetlenül nagyobb, mint a Vele kap­
Aki beleegyezik a tisztulási folya­ csolatos érzéseink, és messze felül­
matba, aki engedi, hogy az irányítás múlja Róla alkotott elképzelésein­
kicsússzon a kezéből, s Isten átvegye ket! Higgy ebben az Istenben, aki
a kormányt, aki elviseli, hogy az Úr Jézus Krisztusban kinyilatkoztatta
utat törjön érkezéséhez, abban Isten magát! Ez a legvalóságosabb ese­
új képességeket szabadít fel. Elvezet mény. Más tapasztalatokat pedig
a saját erőforrásainkon túlra. Keresz­ csak akkor vegyél komolyan, ha er­
tes Szent János erről így ír: „A szem­ re irányulnak, vagy ezen nyugsza­
lélődés sötét éjszakája annyira magá­ nak.”5)
ba meríti és annyira átitatja a lelket, A színeváltozás jelenetének még
Istenéhez annyira közel viszi, hogy egy felettébb különös részletére sze­
mindentől elzárja és megvédelmezi, retnék kitérni. Lukács beszámolója
ami nem Isten. A lélek gyógyulásáról szerint ekkor és majd később, a
van itt szó, arról, hogy visszanyeri az Getszemáni kertben is, (Lk 22,45) a
egészségét, azaz Istent.”3) tanítványokat elnyomja az álom.
Mindenkit szeretnék bátorítani, ha Hogyan lehetséges ez, hiszen mind­
a sötétség és a szárazság megtapasz­ két esetben valami egészen egye­
talásával találkozik: ne futamodj dülálló élményt élnek át? A színe­
meg, tarts ki! Amit ez a helyzet felkí­ változás során addig soha nem ta­
nál számodra, nem más, mint az ön­ pasztalt módon tárul fel előttük Is­
ző, birtokolni vágyó énedtől való ten dicsősége Krisztusban. A terem­
szabadulás esélye annak érdekében, tetlen fényt, Isten sugárzó, ugyanak­
hogy Isten töltse be az üressé vált kor elvakító jelenlétét korábban
belső teret. Amennyiben bízol abban, hogy Isten jelen van eb­ még nem tapasztalták meg ilyen átütő erővel. A Getszemáni
ben a folyamatban, akkor elkerülhetetlen fájdalmaid haláltu­ kertben pedig szintén olyan dolog történik velük, ami azelőtt
sából szülési fájdalmakká alakulhatnak át. S lassan­lassan el­ sohasem: Jézus arra kéri őket, most, egyetlen egyszer, hogy
kezd világítani a szívedben egy szelíd, derűs belső fény, amit imádkozzanak Érte. S ők elalszanak. Nézzük meg kicsit kö­
semmi sem tud kioltani. Sem a megpróbáltatások, sem a jövő zelebbről ezt a különös elalvást a Getszemáni kerti jelenetben.
bizonytalansága, sem az öregedés, sem a halál. Ez a felragyo­ Jézus ide is Pétert, Jakabot és Jánost viszi magával. Életerős
gó belső fény, „az élő szeretetláng”, vagyis a Szentlélek, a férfiakról van szó, akik – a csoportdinamika alapján − egy­
szív legmélyén él, belülről világít, s így a sötétben is folytatni mást is tudták volna erősíteni a virrasztásban. Mindez nyil­
tudod az utadat. vánvalóvá teszi, hogy itt nem egyszerűen egy szokványos fi­
„Az ember újfajta értelmi struktúrára tesz szert, új módon, zikai álmosságról van szó. Ez az elalvás a valóságnak egy mé­
Isten világosságában látja a valóságot. Isten mintegy lelki lyebb, spirituális rétegére mutat rá.
röntgensugarakat bocsát az ember rendelkezésére, amelyek Mielőtt a tanítványok elaludtak volna, Jézus bizalmasan
segítségével a jelenségek mélyére láthat, és tekintete megvallja előttük lelke szomorúságát. „Rettegni és gyötrődni

1) Vö. Gregory Collins osb, Krisztus kinyilvánult misztériuma II. kötet


2) St. Augustine: Sermon 88.5
3) Keresztes Szent János, A Kármel hegyére vezető út, Második könyv
4) Gregory Collins i.m.
5)Keresztes Szent János i.m.

2 A MAGYARSZÉKI SARUTLAN KÁRMELITA NŐVÉREK HÍRLEVELE │ 3. ÉVFOLYAM 1. SZÁM


KÁRMELHEGYI LEVELEK
kezdett.” (Mk 14,33) Ilyennek még soha nem látták Őt aze­ énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem te­
lőtt. Ez feldúlhatta és tanácstalanná tehette őket. Krisztus szo­ remhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti
rong? Krisztus megrémül a haláltól? Minden addigi bizonyos­ sem, ha nem maradtok énbennem.” (Jn 15,4)
ság összeroppant. A Mester szorongására Péterék semmit nem Érdemes lenne elgondolkodnod azon, mit is jelent konkrétan
válaszolnak. Jézusban maradni. Többek között azt, hogy mindent az Evan­
Jézus végigéli a gyötrődés (Mt 26,37) és az agónia (Lk gélium szűrőjén rostálok meg. Ami nem megy át rajta, azt
22,44) teljes mélységét, de még ebben a lehúzó örvényben is nem engedem be se a gondolataimba, se a vágyamba, se a szí­
ki akarja mondani a feltétlen igent az Atyának. Igent akar vembe. Amire nem tudom Jézus nevét rámondani, azt a láto­
mondani a kehelyre, s az elfogadás küzdelméhez szerette vol­ gatót (irigység, féltékenység, kapzsiság stb.) nem engedem be
na társul venni maga mellé a három tanítványt, hogy erősít­ a házamba. Az egyházatyák kommentárjaikban még egy más­
sék, hogy imádkozzanak és virrasszanak vele. fajta alvásról is beszélnek. Úgy fogalmaznak: Krisztus alszik
Háromszor is visszamegy hozzájuk, és mindháromszor alva a kereszten. Ez a megfogalmazás két szentírási helyre utal. Is­
találja őket. (Mt 26,40.43.45) Lukács a színeváltozáskor úgy ten az első emberpár teremtésekor mély álomba merítette
fogalmaz: „elnyomta őket az álom” (Lk9,32); a Getszemáni Ádámot, amikor Évát megalkotta. „ Az Úr Isten mély álmot
kerti jelenetben valamit hozzátesz: „szomorúságukban elalud­ bocsátott az emberre, és az elaludt. Akkor kivett egyet az ol­
tak” (Lk 22,4). dalbordái közül…, asszonnyá formálta…” (Ter 2,21­22) Az
A tanítványok csendbe merülnek, azután pedig álomba. Az atyák Isten teremtő, újjáteremtő művét látták a keresztáldo­
álomban talán menedéket keresnek a valóság elől, amit túl ne­ zatban. „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi
héz lenne elhordozni, amire nem voltak fölkészülve. elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Kor 5,17)
De van egy másik, spirituális dimenziója is ennek az alvás­ A másik szentírási kép szintén a Teremtés könyvéből való.
nak. A korai szerzetesatyák úgy tanítják, hogy a lelki álmos­ Annál a jelenetnél olvassuk, amikor Isten egyoldalúan – hi­
ság a lelkesedéssel, buzgósággal induló út szomorú végpontja szen csak Ő megy át a kettévágott állatok között! – szövetsé­
is lehet. Hogyan lehet idáig eljutni? get köt Ábrámmal. „Amikor aztán a nap leszállóban volt, mély
A buzgóság görög megfelelője a zéein, ami azt jelenti: forr­ álom fogta el Ábrámot, és nagy rettegés és sötétség szállt
ni. A buzgóság tehát hasonlítható egy forrásban lévő folyadék­ rá.” (Ter 15,12) A kereszt az Isten és az ember közötti új és
hoz, amely a hőt külső energiából, a Szentlélekből nyeri. Ve­ örök szövetségkötés megpecsételésének a helye. „Így tehát új
szélyes tévedés, amikor naivitásunkban azt képzeljük, hogy szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első
mi magunk termeljük a folyadék felforralásához a hőt. Ha gör­ szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívot­
csösen ragaszkodunk ehhez a meggyőződéshez, akkor a Szent­ tak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.” (Zsid 9,15)
lélek visszahúzódik, egészen addig, amíg az ember rá nem Amíg a tanítványok aludtak, az egész emberiség sorsa dőlt
döbben arra, hogy önerőből nem képes Isten energiáját helyet­ el. Jézus igent mondott a keresztre, igent mondott ránk.
tesíteni. Amint a Szentlélek visszahúzódik, a „hőmérséklet” A zsoltárossal együtt mi is hálás szívvel ismételgethetjük
nagyot zuhan, s csak langyosság marad a helyén. A megszo­ magunkban naponta többször is: „Uram, te vagy osztályré­
kott langyosság a nemtörődömség csapdájába ejt, ez pedig a szem és kelyhem, te tartod kezedben sorsomat. Osztályrészem
mindenen eluralkodó hanyagsághoz vezet. Innen már csak egy kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem.” (Zsolt
lépés az elbóbiskolás, a lelki álmosság, ami végül az éberség, 16,5­6)
a virrasztás teljes hiányát eredményezi. A spirituális alvásban
már nem ismerem föl a sötétségben ólálkodó ellenséget, de
nem látom meg a virradat első jeleit sem. Részlet A Vigasztaló Szentlélekről nevezett Mirjam
Egy 4. századi szerzetesatya, Ammonász abba a buzgóság nővér OCD:Öltözz erőbe című írásából.
két típusát különbözteti meg: ifjonti és felnőtt buzgóságról be­
szél.
Az ifjonti, a kezdeti buzgóságot – éberség hiányában − meg­
mérgezheti a hiú dicsőségvágy (csodáljanak!), a gőg (különb
vagyok náluk!) és a hatalomvágy (nekem kell őket vezetnem!)
szelleme.
Az érett, felnőtt buzgóság mibenlétét Krisztusról olvashatjuk
le. Egyedül Ő nem alszik, mert az a buzgóság, ami Őt fűti,
„stabil, tartós, békés, nyugodt. Hosszú utat tud végigjárni ren­
díthetetlen türelemmel.”6) Miért? Mert mindig egységben ma­
radt az Atyával. „Az Atya énbennem van, és én az Atyá­
ban…” (Jn 10,38) Jézus soha nem lépett ki ebből a közegből,
ebből a kapcsolatból. A János evangéliumban minket is több­
szörösen buzdít arra, hogy maradjunk Őbenne. „Maradjatok

6) Lettres des Peres du Désert, L10. Bellefontaine


A MAGYARSZÉKI SARUTLAN KÁRMELITA NŐVÉREK HÍRLEVELE │ 3. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 3
KÁRMELHEGYI LEVELEK

„ÉN VAGYOK A SZŐLŐTŐ,


TI A SZŐLŐVESSZŐK.” (JN 15,5)
MaranaTha Lelkigyakorlatos Házunk működtetését 2021.
október 15­től a Sacré Coeur nővérek négyfős közössége vet­
te át. Hálát adunk azért, hogy ez a mindkét részről vágyott
együttműködés megvalósulhatott, amely számunkra és a Sac­
ré Coeur nővérek számára is az isteni Gondviselés és a Szent­
lélek hathatós közreműködésének megtapasztalása volt.
Várjuk azokat, akik elcsendesedésre, lelki kísérésre vágynak,
egyénileg vezetett vagy csoportos lelkigyakorlatokon szeret­
nének részt venni. A programokról a MaranaTha ház honlap­
járól tájékozódhatnak: www.maranathahaz.hu

Alábbi írásunkban a MaranaTha házat működtető négy fős


közösség tagjai: Szilágyi Erzsébet, Szulyovszky Hajnalka,
Pietrzak Mariola és Berecz Rita, a Szent Szív Társaság nővé­
rei mesélnek alapítójukról, lelkiségükről és közösségeik szol­
gálatairól.
szágban és Európa más országaiban. Rendünk másik
meghatározó tagja, Philippine Duchesne 1818­ban kalandos
Rendünket, a Szent Szív Társaságot 1800. november 21­én
körülmények között jutott át Észak­Amerikába, ahol megkezd­
alapította Barat Szent Magdolna Zsófia, aki három fiatal tár­
te missziós tevékenységét és lett az észak­amerikai tartomány
sával együtt felajánlotta magát Jézus Szentséges Szívének. Ez
alapítója, ahonnan rendünk tovább terjedt Közép­ és Dél­
az alapítás a francia forradalom időszakában történt, amikor
Amerikába is.
olyan bizonytalan körülmények vették körül az embereket,
Minden földrészen jelen vagyunk, jelenleg 1683 szerzetes
mint napjainkban.
végzi szolgálatát. A Társaság központja Rómában található.
Lelkiségünk középpontja Jézus sebzett Szíve, amely szere­
Sacré Coeur iskoláink szerte a világon – bár egyre kevesebb
tetből mindent odaadott. Alapító nővéreink arra tettek fogadal­
szerzetesi jelenléttel – de viszik tovább nevelési koncepción­
mat, hogy „megismertetik Isten szeretetének kinyilatkoztatá­
kat, amelynek 5 legfontosabb célkitűzése a következő:
sát”, melyet a nevelés apostoli feladatán keresztül adnak to­
vább. • Személyes és cselekvő Istenhitre nevelés
A Társaság karizmája a Szent Ignác­i lelkiség családjából • Intellektuális értékek iránti mély tiszteletre nevelés
nőtt ki, de alapítónőnk a rend számára saját szabályzatot alko­ • Szociális tudatosságra való nevelés, amely konkrét
tott. cselekvésben valósul meg
Magdolna Zsófia bentlakásos iskolákat alapított, nevelési • Közösségépítés keresztény értékek alapján
célja az volt, hogy a növendékeket abban a korban lányok szá­ • A személyiség növekedése a bölcs szabadság légkörében
mára szokatlanul magas színvonalú oktatásban részesítsék,
emberi és lelki fejlődésüket a hitélet és a Szent Szív tisztele­ A II. vatikáni zsinat nagy szerepet játszott a rendi élet alaku­
tének alapjain biztosítsák, hogy később, mint anyák a család­ lásában, ekkor újra kellett gondolni a megváltozott társadalmi
jukra gyakorolt hatásuk révén hozzájáruljanak a társadalom körülmények között szerzetesi életünk alapjait.
keresztény szellemű megújításához. Megőrizve alapítónőnk nevelésről alkotott eredeti elképze­
Magdolna Zsófia különös gondot fordított arra is, hogy a lését, mely szerint a nevelés a társadalom átalakításának, a
bentlakásos iskolák mellett a szegény gyerekek számára in­ szociális háló újraszövésének eszközét jelenti, nevelői szolgá­
gyen iskolákat hozzon létre. latunkat három tevékenységi terület köré csoportosítottuk:
Az oktatás magas színvonalának és a szeretettel teli lelkiség­ • nevelés és képzés
nek köszönhetően nagyon gyorsan elterjedt a rend Franciaor­ • emberi fejlődés és az igazságosság előmozdítása
• pasztoráció és a hit útján való kísérés

Apostoli rend vagyunk, de a szemlélődő imádságból merí­


tünk erőt, ez az alap. Társaságunk mottója: „Egy szív, egy lé­
lek Jézus Szívében”. Rendünk jelképe a kezdetektől Jézus és
Mária szívét ábrázolta. 1988­ban megújult a jelképünk, amely
modern nyelven fejezi ki ugyanazt: Krisztushoz hasonlóan je­
len lenni a valóságban. A szalagból alakított szív az egység kö­
telékét és a közöttünk lévő párbeszéd, illetve kapcsolat eszkö­
zét jeleníti meg. A nyitott szív egyaránt jelenti Jézus Szívét és
a mi szívünket. Ebben a nyitott szívben van a világ törékeny­
ségével, sebeivel, mely elmélkedésünk tárgya, hogy felfedez­
zük benne Krisztust: „Krisztus ott van a világ szívébe rejtve,
ahová halála eltemette és ahonnan feltámadt élete is ered, mely
lassan áthatja a történelmet.” (1970­es Káptalan). A kereszt,

4 A MAGYARSZÉKI SARUTLAN KÁRMELITA NŐVÉREK HÍRLEVELE │ 3. ÉVFOLYAM 1. SZÁM


KÁRMELHEGYI LEVELEK
mint jelkép, azt az utat mutatja, melyen keresztül a kereszté­ Miskolcon, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Leánykollégi­
nyek mindig is követték az Urat, és amely elvezet minket belső umában végeztük nevelői szolgálatunkat.
vágyunkhoz, Jézus Szívéhez és embertársaink szívéhez. A harmadik (jelenlegi) vidéki alapításunk lehetősége már ko­
rábban felmerült bennünk akkor, amikor Bíró László püspök
Rendünk legkiemelkedőbb ünnepe: Jézus Szentséges Szívé­ atya – még a pécsi Székesegyház plébánosaként – meghívott
nek ünnepe, hiszen Jézus Szíve áll a középpontban. Ezen ün­ minket. A Szentlélek ereje úgy munkálkodott, hogy hosszabb
nep alkalmával minden évben megújítjuk fogadalmainkat. időszak elteltével bár, de ez az álmunk valóra válhatott nem­
A rend alapításának ünnepét november 21­én tartjuk, május rég, amikor a Karmelita Nővérek hívására, 2021 októberében
25­én pedig az 1925­ben szentté avatott alapítónőnk, Barat megérkeztünk Mánfára, a MaranaTha Házba. Ittlétünket aján­
Szent Magdolna Zsófia égi születésnapjáról emlékezünk meg. dékként éljük meg és hálásak vagyunk a magyarszéki Sarutlan
Másik szentünk Philippine Duchesne liturgikus emléknapja Karmelita Nővérekkel való együttműködésért.
november 18. Október 20­án „Mater Admirabilis” (Csodálatos
Anya) ünnepét tartjuk. A Csodálatos Anya kép minden intéz­
ményünkben és iskolánkban megtalálható, az eredetit
Rómában, a Trinita dei Monti kápolnában őrzik. A képen
látható Szűz Mária ötvözi a szellemi és gyakorlati munkát az
imádsággal együtt, mely a mi nevelői munkánkra is utal.
Jeles alkalmainkra imádságokkal (ún. kilencedekkel)
készülünk, továbbá együtt ünneplünk rendünk társult tagjaival
akik, november 21­én megújítják ígéretüket.

A magyar alapítás 1883­ban Budapesten vette kezdetét, az


első házunk a Philippineum az Ajtósi Dürer soron, 1917­ben
pedig létrejött az első leánygimnázium, a Sophianum. Mind­
két intézményünk fiatal lányok több generációját és családja­
ikat szolgálta egészen a szerzetesrendek feloszlatásáig. Az is­
kolák államosítását, valamint a szerzetesrendek többségének
feloszlatását követően, nővéreink nagyrészt elhagyták Magyar­
országot, de 11 nővér a szerzetesek egri táborába került, négy
nővért pedig később börtönbüntetésre ítéltek. Elsődleges feladatunk a családias hangulatú MaranaTha Lel­
Rendünk újraalapítása 1990 januárjában történt. Ekkor jöttek kigyakorlatos Ház üzemeltetése, az érkező vendégekről való
vissza az Ausztriában élő és szolgáló magyar nővérek Buda­ gondoskodás. Vannak csoportjaink, akik saját programmal ér­
pestre, a zugligeti plébániára, Kozma Imre atya hívására. Hár­ keznek, vannak, akik számára mi kínálunk lelki programot
man közülünk, mint „első fecskék”, 1991­ben kezdtük el jelölt (lelkigyakorlat, lelki kísérés stb.). Többen érkeznek egyéni el­
időnket. De nem csak az újraalapítás feltétele volt a hivatások csendesedésre is. Szívesen jönnek hozzánk plébániai csopor­
megléte, hanem azóta is, folyamatosan szívügyünk, hogy má­ tok, nagyobb családok. Visszatérő csoportok és egyének is
sokkal megosszuk karizmánk gazdagságát. Különféle prog­ vannak már, akiket a ház otthonos légköre „visszacsábít”.
ramjaink segítik a fiatalokat abban, hogy felfedezzék Isten Kiemelnénk két újszerű programunkat, melyek fókuszában a
akaratát az életükben. Lelki útvonaltervező (GPS) műhelyünk test és a lélek összhangja áll. Az egyik a Jézusi gyaloglás, me­
olyan fiatal felnőtteknek szól, akik tudatosan keresik életük lyet Molnár Renáta (Cor­Way életmód tréner) vezetésével és
irányát; a hivatástisztázó programunk pedig már olyan nők fe­ vele együttműködve valósítunk meg, a másik pedig a Tánc­
lé nyitott, akik a szerzetesi élet iránt érdeklődnek. A rendbe va­ ima, ahol a meditatív körtáncok és a Szent Ignác­i imamódok
ló belépés pedig különféle ismerkedési és elmélyülési szaka­ mélyítik el a résztvevők Istenkapcsolatát.
szokból áll. Alakulóban van egy ígéretes együttműködésünk a pécsi Pálos
Központban működő Manréza­körrel. Ennek nemrég megva­
Budapesten jelenleg két közösségünk található, az egyik a lósult gyümölcse volt az Advent első hetében szervezett
Zugligeti úton, a másik a Mese utcában. „Kísért imádság hete” c. programhoz való csatlakozásunk, ahol
Két vidéki alapításra került sor az elmúlt 30 évben. 1998­ban a résztvevők lelki kísérésébe kapcsolódtunk be.
Szegedre költöztünk, ahol 11 éven át főleg a fiatalok, az egye­ További együttműködés van kibontakozóban, egyelőre még
temisták pasztorációja volt a feladatunk. 2009­2014 között a tervezés szintjén a Zarándoktábor szervezőivel. Örülnénk, ha
ennek a dél­dunántúli útvonalnak kiinduló állomása lehetnénk!
Felföldi László püspök atya kért meg bennünket arra, hogy
az egyházmegyei katolikus iskolák tantestületének lelki meg­
erősítésében vállaljunk aktív szerepet, mely kérésnek örömmel
teszünk eleget. Ezenkívül az egyetemi lelkészségi programok­
hoz is kapcsolódunk.

A mögöttünk hagyott, eseményekben, találkozásokban gaz­


dag bő egy év hálára indít bennünket és köszönjük, hogy a pé­
csi egyházmegyében valóban otthonra találtunk!

Forrás: a Pécsi Egyházmegye honlapja, Lelki séta rovat


https://pecsiegyhazmegye.hu/aktualis/lelki­seta/5466­lelki­seta­a­
sacre­coeur­novereknel

A MAGYARSZÉKI SARUTLAN KÁRMELITA NŐVÉREK HÍRLEVELE │ 3. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 5


KÁRMELHEGYI LEVELEK
AZ ÍRÁSOK ÉRTELME
ELMÉLKEDÉS A HÚSVÉTI EVANGÉLIUMRÓL
Marie­Noëlle Thabut hat kötetes soroza­ később Péter is odaért, bement a sírba és ő
ta a vasárnapi szentmisék olvasmányait, is látta az otthagyott gyolcsot meg a ken­
evangéliumi szakaszait és zsolárait magya­ dőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a
rázza világos, közérthető nyelven. A Fran­ gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva
ciaországban bibliai előadásairól és köny­ más helyen. Most már a másik tanítvány is
veiről közismert szerző írásait a maros­ bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta
szentgyörgyi (Erdély) kármelita nővérekkel és hitt. Eddig ugyanis nem értették az
együttműködve, Katalin nővér fordításában Írást, amely szerint föl kellett támadnia a
adjuk közre. Az idei „A” egyházi év halálból. Ezután a tanítványok visszatértek
szentírási szakaszait értelmező I. és II. övéikhez.” (Jn 20,1­9)
kötetet már kapható, és a sorozat folytatá­ János megjegyzi, hogy még sötét volt. A
sa („B” és „C”) is hamarosan napvilágot feltámadás fénye átlyukasztotta az éjsza­
lát. Szívből ajánljuk lelkipásztoroknak, hit­ kát. Nyilván ugyanennek a János­evangé­
oktatóknak, és mindazoknak, akik az élet liumnak a prológusára gondolunk: „A vilá­
igéjét keresik vasárnapról vasárnapra a li­ gosság világít a sötétségben, de a sötétség
turgia által felkínált bibliai szövegekben. nem fogta fel”, a „megragadni” szó kettős
értelmében, amely egyszerre jelent „meg­
értést” és „megállítást”. A sötétség nem
értette meg a világosságot, mert, ahogy Jé­ bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta
zus mondja szintén Szent Jánosnál, a világ és hitt.” Szent János számára a leplek a
nem kaphatja meg az igazság Lelkét (Jn meggyőzés eszközei, a feltámadást bizon­
14,17), vagy: „a világosság a világba jött, yítják. Még Krisztus kivégzésekor, és azt
de az emberek jobban szerették a sötétsé­ követően sokkal később is, a keresztények
get, mint a világosságot” (Jn 3,19). ellenségei azt a hírt terjesztették, hogy
Mindezek ellenére a sötétség nem tudja tanítványai egyszerűen ellopták Jézus
megállítani a világosságot abban az érte­ testét. Szent János ezt válaszolja: Ha a
lemben, hogy nem tudja megakadályozni a testét elvitték volna, a lepleket is elvitték
ragyogását. Ugyancsak Szent János hozza volna! Ha pedig halott lett volna, akkor
a Krisztus győzelmét kifejező mondatot: egy holttestről lett volna szó, amelyről ter­
„Bízzatok, mert legyőztem a világot!” (Jn mészetesen nem vették volna le a lepleket,
16,33). amelyek burkolták.
Tehát „amikor még sötét volt”, Mária Ezek a leplek annak bizonyítékai, hogy
Magdolna látja, hogy a követ elmozdítot­ Jézus immár megszabadult a haláltól. Ez a
ták a sírtól. Elszalad megkeresni Simon két lepel, amely őt szorosan beborította, a
Pétert és a másik tanítványt, akit Jézus halál passzivitását jelképezte. E két, most
szeretett (feltételezzük, hogy magáról Já­ már haszontalanná vált elhagyott lepel lát­
nosról van szó), s ezt mondja nekik: „El­ tán, János lát és hisz. Ő azonnal megértet­
vitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova te. Amikor néhány nappal korábban Jézus
tették.” Magától értetődő, hogy a két tanít­ Lázárt visszahozta az életbe, Lázár megkö­
vány siet. Bizonyára észrevették János tözve jött ki a sírból, teste még mindig e
„A hét első napján, kora reggel, amikor tiszteletét Péter iránt. János gyorsabban világ bilincseinek foglya volt, teste nem
még sötét volt, Mária Magdolna kiment a fut, mert valószínűleg fiatalabb, de hagyja, feltámadott test volt. Jézus kioldozva jött
sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdí­ hogy Péter lépjen be először a sírba. ki, teljesen szabaddá válva, az ő feltáma­
tották a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez „Nem sokkal később Péter is odaért, be­ dott teste nem ismer többé béklyót.
és a másik tanítványhoz, akit kedvelt ment a sírba és ő is látta az otthagyott Az utolsó mondat kissé meglepő: „Eddig
Jézus, és hírül adta nekik: «Elvitték az Urat gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét be­ ugyanis nem értették az Írást, amely
a sírból, s nem tudni, hova tették.» Péter és födték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem szerint Jézusnak föl kellett támadnia a ha­
a másik tanítvány elindult és a sírhoz külön összehajtva más helyen.” Felfedezé­ lálból.”
sietett. Mind a ketten futottak. De a másik süket így lehet összefoglalni: a sír üres, és János már több alkalommal is megje­
tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és a leplek a helyükön maradtak. Amikor gyezte evangéliumában, hogy meg kellett
hamarabb ért a sírhoz. Benézett, s látta a azonban János is belép, a szöveg ezt várni a feltámadást ahhoz, hogy a tanítvá­
gyolcsot, de nem ment be. Nem sokkal mondja: „Most már a másik tanítvány is nyok megérthessék Krisztus misztériumát,

6 A MAGYARSZÉKI SARUTLAN KÁRMELITA NŐVÉREK HÍRLEVELE │ 3. ÉVFOLYAM 1. SZÁM


KÁRMELHEGYI LEVELEK
szavait és viselkedését. A templom megtisztítása során, amikor dásának, mint az üres sír… A következő napokban megtörtén­
Jézus valódi botrányt okozott, kiűzve az állatokkal kereskedőket tek a Feltámadott megjelenései. De egyik bizonyíték sem igazán
és a pénzváltókat János evangéliuma ezt mondja: „Amikor föl­ kényszerítő jellegű… Hinnünk kell minden más bizonyíték nél­
támadt a halálból, tanítványai visszaemlékeztek ezekre a szavak­ kül, mint amit a keresztény közösségek tanúságtétele megőrzött
ra, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak” (Jn 2,22). Ugyanígy a számunkra. Ha nincsenek is bizonyítékaink, ellenőrizhetjük a
Jeruzsálembe való ünnepélyes bevonulása kapcsán János meg­ feltámadás hatásait: személyek és közösségek mély átalakulá­
jegyzi: „Tanítványai először nem értették, de amikor Jézus meg­ sát, akik hagyják, hogy lakást vegyen bennük a Szentlélek –
dicsőült, ráeszméltek, hogy ami történt vele, azt megírták ahogy Pál mondja. Ez a legszebb bizonyítéka annak, hogy Jézus
róla” (Jn 12,16). él!
Valljuk meg őszintén: a Szentírásban sehol nem találnak olyan
mondatot, amely azt mondja, hogy a Messiás fel fog támadni. Részlet Marie­Noëlle Thabut Az Írások értelme (A év, I. kötet)
Az üres sír bejáratánál Péternek és Jánosnak nem volt megvilá­ című könyvéből
gosodása, mintha a Szentírás egy meghatározott mondata, ame­
lyet elfelejtettek, hirtelen eszükbe jutott volna, hanem hirtelen
Isten tervének egésze lett nyilvánvalóvá számukra. Ahogy Szent
Lukács mondja az emmauszi tanítványok kapcsán, szellemük
megnyílt „az Írások értelmére”.
„Látta és hitt. Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely sze­
rint föl kellett támadnia a halálból…” Mivel János hitt, a Szent­
írás megvilágosodott számára. Mindeddig annyi minden homály­
ban maradt benne. Mivel azonban egyszercsak tétovázás nélkül
a hit mellett döntött, minden megvilágosodott: egészen máshogy
olvassa újra a Szentírást, és az megvilágosodik számára. A
„kellett” kifejezés ezt a magától értetődést fejezi ki. Ahogy Szent
Anzelm mondta, nem kell érteni ahhoz, hogy higgyünk, de hinni
kell ahhoz, hogy megértsünk.
Számunkra sem lesz soha más bizonyítéka Krisztus feltáma­

Legújabb könyveinkből: ALEXANDRE SINIAKOV:


MARIE-NOËLLE THABUT: LEGELTESD AZ ÉN BÁRÁNYAIMAT
AZ ÍRÁSOK ÉRTELME
„Korábban beszámoltam a no‐
II. KÖTET, „A” ÉV viciátusom évei alatt a szamara‐
A II. Vatikáni Zsinat nyomaté‐ immal és a lovaimmal való kap‐
kosan kérte, hogy a Szentírás le‐ csolatomból fakadó kegyelmek‐
gyen hozzáférhető mindenki szá‐ ről. Most a képzésem további ré‐
mára. A vasárnapok és ünnepek széről szóló elbeszélést adom
liturgiája három év alatt végig‐ közre, melyben több a megpró‐
vezet bennünket az összes bibli‐ báltatás, ugyanakkor elmélyül‐
kus könyvön. Nem elég azonban tebb is abban az értelemben,
a bibliai szavakat olvasni vagy hogy az üdvösség nem a tudat‐
vasárnaponként hallgatni ahhoz, lanságot vagy a gond és a baj ta‐
hogy meg is értsük azokat! Egy gadását jelenti, hanem a rajtuk
jó vezető elengedhetetlenül való túllépést Isten figyelő tekin‐
szükséges, hogy „megnyissa ér‐ tete mellett. A nyájam barátja
telmünket az Írások megértésé‐ voltam. Íme, így váltam pászto‐
re”, ahogy Szent Lukács mondja rává az idő, a világ és a halál
(vö. Lk 24,45). megpróbáltatásai által. Pásztor vagyok, zsoltárt éneklő
szerzetes, pap, amikor celebrálok, a lovait edző, ápoló és
Marie-Noëlle Thabut kétségtelenül az egyik legjobb szakértő etető tenyésztő: az Ő juhainak a pásztora, a nap minden
ebben a témában. Világos szavakkal és ritka pedagógiai érzékkel órájában, életem minden napján.”
vezet be a szövegek mélységeibe, s ezzel az olvasók széles táborát Alexandre Siniakov 1981-ben született, jelenleg a franciaországi
segíti a vasárnapi szentmise-olvasmányok tudatosításában. orosz ortodox szeminárium rektora. Miután a Kaukázusban nevel‐
Marie-Noëlle Thabut a párizsi Katolikus Intézetben (l’Institut kedett, Franciaországba került, ahol letelepedett és az évek során
catholique) végzett teológia szakon. A versailles-i egyházmegye az ortodoxia és a keresztények közötti párbeszéd kiemelkedő alak‐
biblikus képzéssel megbízott szakembere, tizenkét éven át volt a jává vált. Korábban megjelent művei:
liturgikus és szentségi lelkipásztorkodás egyházmegyei és Comme l’éclair part de l’Orient [Miképpen a villám napkeleten tá‐
regionális felelőse. Számos kommentárt készített a vasárnapi mad] (La Procure-Panorama-díj, spirituális könyvek kategória,
szentmisék szentírási olvasmányairól a Notre-Dame és a Panorama 2018), Détachez-les et amenez-les-moi! [Oldjátok el, és vezessétek
rádiók, valamint a francia katolikus tévé, a KTO számára. Házas, hozzám] (30 Millió Barát Alapítvány irodalmi díja, 2019), amivel ki‐
három gyermeke és számos unokája van. érdemelte a spirituális irodalom Kis Hercege címet.

A kármelita könyvek megrendelhetők:


A www.karmelita.hu honlapon keresztül, vagy e-mailben a csoki.karmelita@gmail.hu címen. Üzenetrögzítő: +36 30 341 3930
A kármelita nővérek korábban megjelent könyveiről és kiadványairól szintén a honlapon tájékozódhat.

A MAGYARSZÉKI SARUTLAN KÁRMELITA NŐVÉREK HÍRLEVELE │ 3. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 7


KÁRMELHEGYI LEVELEK
Lelkigyakorlatok a Kármelben

Ebben az évben is nagy szeretettel várjuk az imádkozni, el‐


ADOMÁNYOK, SZJA 1%
csendesedni vágyókat vendégházainkba. Meghirdetett lelki‐ Mindenszentek Kármelért Alapítvány
gyakorlatainkról honlapunkon tájékozódhatnak. Számlaszám: 10918001-00000069-06290006
Adószám:18177662-1-41

HÓREB LELKIGYAKORLATOS HÁZ

Szeretettel várjuk az elcsendesedni


vágyókat kolostorunk vendégházába!
Hogy nővérközösségünk liturgikus Az alapítvány a Sarutlan Kármelita Nővérek magyarszéki közösségét segíti
imádságába minél többen abban, hogy kolostoruk mellett lelkiségi központot tartsanak fenn azok
bekapcsolódhassanak, és hogy másokkal számára, akik imádságos csöndre, a kármelita lelkiség megélésére
is megoszthassuk a csendnek, és az Úrral törekszenek a világban, közösen imádkozva a nővérekkel.
való találkozásnak ezt a kitüntetett terét, Hálás köszönetet mondunk adományozóinknak. A nővérek mindnyájukat
két évvel ezelőtt a korábban ostyasütésre szeretettel hordozzák imáikban.
használt épületünket vendégházzá
alakítottuk és kibővítettük.
AMI A KÁRMELBEN VÁRJA ÖNT:
Az így kialakított Hóreb
vendégházban - Csend és imádság Isten jelenlétében
15 szoba külön fürdőszobával,
- Közösségünk imaháttere
valamint előadóterem áll a
lelkigyakorlatozók rendelkezésére. - A természet szépsége

Kézműves csokoládéinkból A kolostor napirendje:


Hétköznapokon és szombaton:
 5.45: matutinum és laudes; 7.00: belső ima;
Díszdobozos bonbon 9 db­os  8.00: szentmise; 12.00: déli imaóra;
csomagolásban 17.00: vesperás és belső ima 20.05: kompletórium
 (szombaton 19.30: kompletórium és vigília)
Vasárnap:
 8.00: laudes; 10.00: belső ima 11.00: szentmise;
 12.15: déli imaóra; 17.00: belső ima;
 18.00: vesperás; 20.05: kompletórium
BÁRÁNY ét­, tej­ és fehér
csokoládéból

TOJÁS ét­, tej­ és fehér


csokoládéból

NYUSZI ét-, tej- és fehér


csokoládéból

Ropogós mogyorós tejcsokoládé


tábla, cappuccino ízű tábla és na­ KÁRMELHEGYI LEVELEK
rancsos étcsokoládé tábla (100g)

A MAGYARSZÉKI SARUTLAN
Kézműves csokoládéink megrendelhetők KÁRMELITA NŐVÉREK HÍRLEVELE
honlapunkon, a www.karmelita.hu címen
7396 Magyarszék, Kármelita kolostor 1.
2023. NAGYBÖJT – HÚSVÉT • 3. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Üzenetrögzítő: +36 30 341 4939 • www.karmelita.hu

You might also like