Amikor a halálról beszélünk, azt próbáljuk
Dávid az Istennel való kapcsolatát a nyáj és pásztor valamilyen módon lefesteni, mindig a sötétség, mélység, a
viszonyához hasonlítja, ahol a juhok pásztora a legjobbat
szeretné nyújtani az övéi számára. Az ószövetségben a
pásztoroknak igen fontos szerepük volt. Ők állandóan a
nyáj mellet tartózkodtak, éjjel és nappal őrizték a juhokat,
mivel ez volt egyetlen megélhetési forrásuk.
Táplálékban dús gazdag legelőket, tiszta forrásokat
kellett keressenek az állatok számára.
Ha pedig egy elkóborolt vagy szakadékba zuhant, a
pásztor utána ment és megmentette a halál torkából a
szegény jószágot.
Isten olyan, mint a jó pásztor, aki ismer minket. Ő
gondoskodik a mi életünkről, békességet tud adni vérző
szívünknek. Ő a saját fiát is „pásztor életmódra szánta”,
hiszen Ő maga mondja az Újszövetségben: Én vagyok a jó
Pásztor (Jn 10,11). Ez a Jó most is itt van, kedves
testvéreim. Veletek és mellettetek a ravatalnál. A
fájdalomban és a gyászban is jelen van, hozzátok ér,
felemeli elcsüggedt arcotokat és szemetekbe tekint: Ne
félj! Ő mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik
megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én
megnyugvást adok nektek.” (Mt 11,28) Ebben a
nyugalomban volt maga zsoltáríró is. Tudta, hogy
pásztorának gondja van őreá.
fény mentes közeg, a búskomorság képe tárul elénk. Így
írja le maga Dávid király is a halál közeli élményt: halál
árnyékának völgyében. Ilyenkor feketébe öltözünk,
kicsinek és erőtlennek érezzük magunkat, sötétség borítja
be gondolatainkat. Nincs étvágyunk, nincs erőnk, nincs
kedvünk semmire. Rátekintünk a koporsóra, mely mély
sötétséget rejt magában. Ott nyugszik egy test, mely
egykor érzelmeket táplált irántatok. Ott fekszik egy test,
mely egykor ölelő karjai közé vett titeket. Ez már nem lesz
így tovább.
De jó hírem van, gyászoló testvéreim: A legmélyebb
völgyekbe is napfény tud beszüremleni. A mélységek
mélységében is felcsillanhat a világosság. Ezt a
sötétséget, ezt a mélységet és fájdalmat valaki
megjárta, legyőzte és számunkra is felajánlotta. Maga
Jézus Krisztus megjárta a halált Keresztre feszítésekor. Ő
lement a mélységekbe, de nem maradt ott és számunkra ez
legyen a legnagyobb vigasztalásunk: mi halált érdemlünk,
de Jézus helyettünk tett áldozata által részesülhetünk az
ÖRÖK ÉLETBEN. Ő az a pásztor, aki elmegy az elveszett
juhokét, Ő az, aki a halál árnyékának völgyébe szállt alá,
hogy világosságot vigyen és felhozza az övéti. – Miért? –
„Mert úgy szerette Isten ezt a világot, hogy az Ő
egyszülött fiát adta, hogy ha valaki hisz Őbenne, el ne
vesszen, hanem örök élete legyen.”
 Hinnünk kell a megváltásban. Hinnünk kell a
Szentírás szavának, mert ez az egyetlen lehetőségünk,
nincs B opció. Néhai Szentmiklósi József testvérünk
elköltözése rádöbbent minket arra, hogy mennyire rövid az
életünk. Ma még együtt örül a család, holnap már nincs
közöttünk. Miként tudtok az életére visszatekinteni?
Hogyan látjátok az ő életét?

Én vagyok a feltámadás és az élet (Jn 11,25) – a

halállal nem ér véget mindennek. Van folytatás a halál
után. Húsvét reggele bizonyíték számunkra, hogy van
folytatás az után, hogy a lélek elhagyja ezt a földi testet.
Ez vigasztaljon titeket, drága testvéreim ebben a fájdalmas
órában, ez vigasztaljon továbbá életetek további részében,
így éljétek keresztyén életeteket.

„Én vagyok a Jó pásztor.” – Ez a Jó, veletek van és

veletek lesz akkor, amikor hajlékaitokba haza tértek és
megtapasztaljátok a hiány marcangoló fájdalmát. Ott lesz
és Ővele betölthetitek azt az űrt. Ő támaszt nyújt a szürke
mindennapokban is. És hívogat titeket: Jöjjetek
Énhozzám. – Hívogatlak én is a gyülekezet gyógyító
szeretetébe. Igen, a közösségnek van gyógyító ereje.