You are on page 1of 4

Csodakunyhó sorozat

Mary Pope Osborne: Indiánok táborában

8. fejezet: A pipaszertartás

A nap már lemenőben volt, amikor a három póni hazatért. A sötétkék eget
arany-piros fénycsíkok ragyogták be. A sziúk tábora úszott a lemenő nap fényé-
ben. Az emberek összegyűltek a tűz körül.
Fekete Sólyom bevezette a gyerekeket a táborba. Leszálltak a lovaikról, és
odamentek a tűzhöz. A nagymama felállt, hogy üdvözölje őket.
- Sokáig elvoltatok – jegyezte meg.
Fekete Sólyom bátran állta a tekintetét.
- Nagyanya, megkíséreltem egyedül becserkészni egy bölényt – vallott színt.
- De nekem rontott. Jack mentette meg az életemet. Aztán Annie és a Fehér
Bölényasszony megnyugtatta a rohanó csordát.
- Remélem, tanulsz ebből a leckéből – mondta szigorúan az idős asszony.
- A rátartiságod odavezetett, hogy hencegni akartál. A hencegés őrültségre
csábított. Az őrültséged pedig megrémített egy bölényt. És a bölény
megrémítette az egész csordát. A dolgok egymásból következnek. Minden
mindennel összefügg.
- Nagyon megbántam már – mondta Fekete Sólyom, s lehajtotta a fejét. –
Tanultam belőle.
Jack megsajnálta a fiút.
- Én is szoktam butaságot csinálni – vigasztalta.
- És én is! – kurjantotta Annie.
A nagymama rájuk nézett.
- Bölénylány és Aki úgy lovagol, mint a szélvész, ma nagy bátorságról
tettetek tanúságot – mondta.
Jack elmosolyodott. Szerette az új sziú nevét: Aki úgy lovagol, mint a szélvész.
- Legyetek üdvözölve a családunkban – folytatta a nagymama.
A táborban megnyúltak az est árnyai. Valaki dobolni kezdett. A dobszónak olyan
üteme volt, akár a szívverésnek.
- Üljetek le közénk – hívta őket a nagymama.
Leültek mellé, a meleg tűz köré. A hűvös szellő parazsat fújt a szürke
félhomályba. Egy öregember egy hosszú pipát emelt az ég felé. Elmutatott vele
keletre, délre, nyugatra és északra. Aztán továbbadta a körben mellette ülőnek.
A férfi a szájához emelte a pipát, aztán füstöt fújt az aranyló tűzbe. Majd ő is
továbbadta.
- A szent pipa füstjében benne van a Nagy Szellem és a világ minden dolga –
magyarázta a nagymama a gyerekeknek.
- A Nagy Szellem? – tátotta a száját Annie.
- A Nagy Szellem a forrása mindannak, ami az élet szent körforgásában
létezik – válaszolta a nagymama. – Minden szellem teremtője.
- Miféle szellemekről van szó? – kérdezte Jack.
- Sokan vannak – mondta a nagymama. – A szél szelleme, a fák szelleme, a
madarak szelleme. Néhanapján látni őket. Máskor meg nem.
- És kicsoda a Fehér Bölényasszony? – faggatózott tovább Jack. – Róla mit
tudsz?
- Ő a Nagy Szellem Hírnöke. Akkor küldte el hozzánk, amikor az emberek
éheztek. Elhozta nekünk a szent pipát, így az imáink most már fel tudnak
szállni a Nagy Szellemhez. És ő elküldi nekünk válaszképp a bölényeket.
- Miből gondolod, hogy ma a Fehér Bölényasszonyt láttam? – kérdezte
Annie.
- Olykor a bátorságot úgy jutalmazzák, hogy segítséget küldenek.
Előhúzott egy barna-fehér tollat egy kis szarvasbőr táskából. Letette a földre
Jack és Annie elé.
- Fogadjátok el ezt az ajándékot – mondta. – Sastoll. A bátorságotokért.
- Vau! Vau! – csóválta a farkát Teddy.
Jack és Annie összemosolygott. A sastoll volt az ajándék, amit a kékellő síkságról
kaptak. Teljesítették a küldetést.
A kántálás és a dobszó egyre hangosabb és gyorsabb lett. Aztán elhalt. Az
öregember az ég felé nyújtotta a pipát.
- Minden mindennel összefügg – mondta.
A pipaszertartás véget ért. A sötét eget csillagok pettyezték. Az emberek
egyesével felálltak, és a sátrukba vonultak. Jack beledugta a sastollat a
tarisznyájába, és ásított egyet.
- Ideje indulnunk – mondta.
- Pihenjetek meg kicsit! – javasolta a nagymama. – Hajnalban útnak
indulhattok.
- Jó ötlet – értett egyet Annie.
Ő is ásított. Bementek a nagymamával és Fekete Sólyommal a sátorba. A nagy-
mama két bölénybőrből készült pokrócra mutatott, amiket a még mindig égő
tűz mellé terítettek. A gyerekek ráheveredtek, Teddy pedig bevackolta magát
közéjük. A nagymama és Fekete Sólyom a szemben lévő pokrócra feküdt.
Jack elnézte a kékesfehér füstöt, ami felszállt a tűzről. Kigomolygott a sátor
tetejének nyílásán a végtelen csillagos ég felé. Hallgatta a szelet, ami a füvet
borzolta. Sssz, sssz, sssz. Ez a préri hangja, gondolta. Aztán álomba merült.

Feladatok

1. Mi a fejezet címe?

…………………………………………………………………………………………………………………….

2. Húzd alá Fekete Sólyomra jellemző tulajdonságokat!

igazmondó félős vakmerő barátságtalan rátarti

3. Keress a szövegben olyan szavakat, amelyek a Milyen? kérdésre


válaszolnak!

…………………………………………………………………………………….………………………….............

4. Igaz vagy hamis?

A nap éppen felkelt, amikor visszaértek a táborba. □


Fekete Sólyom hazudott a nagyanyjának. □
A nagymama a családjába fogadta Anniet és Jacket. □
A gyerekek is részt vehettek a pipaszertartáson. □
5. Pótold a hiányos vázlatot!

Fekete Sólyom …………………………………………… .

……………………… és ……................. új ……………….. kap .


……………………………………………… körül .
Megvan az ………………………………….. !
6. Készíts rajzokat a vázlatpontokhoz!

1. 2.

3. 4.

You might also like