Keresd a Csodakunyhó

könyveket!

Már megjelent:
Dinoszauruszok földjén
Lovagok között
Múmiák nyomában
Kalózok hajóján
Nindzsák éjszakája
Őserdő mélyén
A kardfogú tigris birodalma
Kaland a
Holdon
Mary Pope Osborne

Budapest, 2010
 A mű eredeti címe:
Midnight on the Moon

Megjelent a Magic Tree House™ sorozatban

A Magic Tree House™ Mary Pope Osborne
bejegyzett védjegye

Copyright © Mary Pope Osborne 1996 (szöveg)

Copyright © Sal Murdocca 1996 (illusztráció)

Magyar kiadás © Animus Kiadó, 2010

A Random House Children’s Books engedélyével

Fordította: Moldova Júlia

ISBN 978 963 324 019 9

Kiadta az Animus Kiadó 2010-ben
1301 Bp. Pf. 33
info@animus.hu
www.animus.hu
Az 1795-ben alapított
Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők
Egyesülésének tagja
Felelős kiadó: Balázs István
Szerkesztette: Kukucska Zsófia
Korrektúra: Bencze Mariann
Nyomdai előkészítés és tipográfia: Scriptor Kft.
Borító: Beleznai Kornél
A nyomtatás és a kötés az
ALFÖLDI NYOMDA Zrt. munkája
Felelős vezető: György Géza vezérigazgató
 Tartalomjegyzék

1. Holdfény ........................................ 8
2. Űrszálló ........................................ 15
3. Szezám, tárulj! ............................. 22
4. Holdnyulak................................... 29
5. Tarts ki! ........................................ 37
6. Magasugrás .................................. 43
7. A holdember................................. 50
8. Csillagkép .................................... 55
9. Morgan ......................................... 62
10. Földi élet .................................... 66
 Emlékszel?

Egy nyári napon varázslatos csoda-

kunyhó tűnt fel az erdőben.
A nyolcéves Jack és hétéves húga,
Annie, felmásztak a létrán, be a faágra
épült kunyhóba. Azt látták, hogy a
kunyhó telis-tele van mindenféle könyv-
vel!
Jack és Annie hamarosan rájöttek,
hogy elvarázsolt kunyhót találtak,
amivel a világon bárhova eljuthatnak.
Csak rá kell mutatniuk egy képre va-
lamelyik könyvből, és azt kívánni, bár-
csak ott lennének.
Jack és Annie ellátogattak a dinoszau-
ruszok korába, láttak lovagokat, egyip-
tomi királynőt, kalózokat, nindzsákat,
az amazonasi esőerdőt és megfordultak
a jégkorszakban.

6
 Kalandjaik közben megtudták, hogy
a házikó egy Morgan le Fay nevezetű
hölgyé. Morgan varázsló és könyvtáros
volt, Artúr király udvarában élt. Mesz-
szi földekre, a múltba és a jövőbe uta-
zott, Artúr király könyvtárába gyűjtötte
a könyveket.
Egy napon a testvérek megtalálták
Morgan levélkéjét. Azt írta, hogy go-
nosz varázslat sújtja, és csak akkor
menekülhet, ha Jack és Annie megta-
lálnak négy különleges dolgot. A test-
vérek útnak indultak a csodakunyhó-
val, hogy összeszedjék a négy dolgot,
és megszabadítsák Morgant.
Egy Mogyoró névre hallgató egérke
segítségével a testvérek az ősi Japán-
ban találták meg az első dolgot, a má-
sodikat az amazonasi esőerdőben, a
harmadikat a jégkorszakban.
És Jack meg Annie most ismét útnak
indul. A negyedik, utolsó dolgot kere-
sik, ezúttal a Holdon.

7
 1.
Holdfény

– Jack! – suttogta egy hang.

Jack kinyitotta a szemét. A hold fé-
nyében egy ember körvonalait vette ki.
– Kelj fel! Öltözködj! – rendelkezett
Annie, mert persze ő volt az.
Jack felkattintotta a lámpát. A sze-
mét dörzsölte.
Annie az ágya mellett állt. Farmer-
ban, pulcsiban.
– Gyere, menjünk ki a kunyhóhoz!
– Hány óra? – kérdezte a fiú. Felvet-
te a szemüvegét.
– Ne nézd meg az órád! – hadarta
Annie.

8
 Jack megnézte. – Jaj, atyám! – nyög-
te. – Éjfél. Túl sötét van.
– Nem, nincs túl sötét. A hold épp
eléggé világít.
– Várjuk meg a reggelt! – morogta
Jack.
– Nem. Most. Rögtön. – szögezte le
Annie. – Meg kell találnunk a negye-
dik M betűs dolgot. Az az érzésem,
hogy a telihold a segítségünkre lesz.
– Ez őrültség. Aludni akarok.
– Majd alszol, ha visszajöttünk –
nyüstölte Annie. – Tudod, amíg nem
vagyunk itt, nem múlik az idő.
– Jaj, atyám! – forgatta a szemét Jack.
De kimászott az ágyból.
– Hurrá! Várlak a hátsó ajtónál –
mondta a kislány, és kitipegett Jack
szobájából.
A fiú ásított. Felhúzta a farmerét, a
tornacipőt, a pulcsit. Berakta a noteszét
és egy ceruzát a hátizsákjába. És lelo-
pózott a lépcsőn.

9
 Annie kinyitotta a hátsó ajtót. Csön-
desen kiléptek a kertbe.
– Várj! – suttogta Jack. – Kell egy
zseblámpa.
– Nem, nem kell. Már mondtam: a
hold majd világít nekünk – közölte
Annie, és elindult.
Jack sóhajtott, és utána eredt.
Annie-nek igaza van, gondolta a fiú.
A hold olyan fényesen ragyogott, hogy
Jack látta a saját árnyékát. Úgy tűnt,
mintha mindent ezüstporral szórtak
volna be.
Hamar maguk mögött hagyták az ut-
cájukat. Annie a város melletti erdőbe
tartott. A fák árnyékában már sokkal
sötétebb volt.
Jack felnézett, a csodakunyhót keres-
te.
– Ott! – mutatta Annie.
A kunyhó ragyogott a hold fényében.
Annie megragadta a kötéllétrát, és
elindult felfelé.

10
11
 – Csak óvatosan… lassan! – intette
Jack.
A húga után mászott, fel a létrán,
majd be a kunyhóba.
Holdsugár sütött be az ablakon.
Pont a fapadlón csillámló M betűre.
És az M betűre tett három dologra:
egy malachit kőre a nindzsák korából,
egy mangóra az esőerdőből és egy
mamutcsontra a jégkorszakból.
– Már csak egy M betűs dolog hi-
ányzik – mondta Annie. – És akkor
Morgan megszabadul.
Cin-cin.
– Mogyoró! – örült meg Annie.
A félhomályban Jack egy kicsi egér-
két pillantott meg. Épp egy nyitott
könyvön üldögélt.
– Ugye nem vártál minket ilyen ké-
sőn? – kérdezte Annie.
A kislány felvette Mogyorót, Jack
meg a nyitott könyvet.

12
 – Na? Most hova megyünk? – érdek-
lődött Annie.
Jack a holdfény felé tartotta a köny-
vet.
– Húúú! – szusszantotta. – Mond-
tam, hogy hozzunk zseblámpát! Nem
látok semmit.
Csak mindenféle táblázatot meg sö-
tét képeket tudott kivenni. De semmit
sem bírt elolvasni.
– Nézd meg a borítót! – javasolta
Annie.
Ott nagyobbak voltak a betűk. Jack
odasandított.
– Az a címe, hogy Hahó, Hold!
A kislánynak elállt a lélegzete. – A
Holdra megyünk?
– Dehogyis! – legyintett Jack. – Oda
csak több tonnányi felszereléssel lehet
eljutni.
– Miért?
– Mert nincs oxigén. Nem kapnánk
levegőt. De ezen kívül nappal halálra

13
főnénk, éjjel meg jégkockává fagy-
nánk.
– Juj! Akkor szerinted hova me-
gyünk?
– Talán egy űrhajós kiképző köz-
pontba – vélte Jack.
– Ez elég menőnek hangzik.
– Aha – Jack mindig is vágyott rá,
hogy összeismerkedhessen űrhajósok-
kal és űrkutatókkal.
– Akkor mondd ki a kívánságot! –
nógatta Annie.
Jack megint kinyitotta a könyvet.
Egy kupolás építményre mutatott.
– Bárcsak ott lehetnénk! – mondta ki
hangosan.
Feltámadt a szél.
A kunyhó forogni kezdett.
Egyre gyorsabban és gyorsabban
pörgött!
Aztán minden elcsendesedett.
Teljes csend lett. Olyan csend, ami-
lyet csak álmában hall az ember.

14
 2.
Űrszálló

Jack kinyitotta a szemét.

Kinézett az ablakon. A kunyhó egy
nagy, fehér teremben landolt.
– Ez meg milyen űrhajósképző? –
kérdezte Annie.
– Nem tudom – ismerte el Jack.
A kör alakú szobán nem volt ablak.
A padló is fehér volt, az íves falakat
erős lámpák világították meg.
– Hahó! – kiáltotta Annie.
Semmi válasz.
Hol lehetnek az űrhajósok és a tudó-
sok? – tűnődött Jack.
– Nincs itt senki – jelentette Annie.

15
 – Ezt meg honnan tudod? – kérdezett
vissza Jack.
– Csak úgy. Érzem.
– Meg kell tudnunk, hol vagyunk –
mondta Jack.
Megnézte a holdas könyvet, még
ugyanott volt nyitva. Elolvasta a kupo-
lás dolog képe alatti szöveget.

2031-ben holdbázist építettek.

A terem teteje nyitható, így be,
illetve ki tudják engedni az űr siklókat.

– Jaj, atyám… – suttogta Jack.

– Mi a baj? – aggódott Annie.
Jacknek majd kiugrott a szíve izgal-
mában. Alig bírt megszólalni. – Egy
holdbázisra érkeztünk – nyögte ki vé-
gül.
– És? – értetlenkedett Annie.
– És? A holdbázis a Holdon van!
Annie szeme elkerekedett. – A Hol-
don vagyunk?

16
 Jack bólintott. – Azt írja a könyv,
hogy a bázist 2031-ben építették. Szó-
val ez a könyv 2031 után íródott! Ez azt
jelenti, hogy a jövőből került hozzánk!
– Húha! – füttyentett Annie. – Akkor
Morgan biztos előre utazott az időben,
és kikölcsönözte egy jövőbeli könyv-
tárból.
– Pontosan. És most itt vagyunk a
jövőben, a Holdon.
Cin-cin!
Annie és Jack Mogyoróra nézett. Az
egér körbe-körbe szaladgált.
– Szegényke – jegyezte meg Annie.
Megpróbálta felvenni, de Mogyoró
elbújt az M betűre állított mangó mögé.
– Talán ideges, hogy a Holdra került
– mondta Annie.
– És ezzel nincs egyedül – vágta rá
Jack. Kifújta a levegőt, és megigazítot-
ta a szemüvegét.
– És mi az, hogy holdbázis? – kér-
dezte Annie.

17
 Jack belenézett a könyvbe. Hango-
san felolvasta.

Mikor a tudósok a Holdra

látogatnak, a bázison
alszanak és étkeznek.

– Egy űrszálló! – kiáltotta Annie.

– Olyasmi, gondolom – bólintott
Jack, majd tovább olvasott.

A kis bázison található egy

leszállóterem és egy
szkafanderraktár.
A lég- és hőmérséklet-szabályozás
révén lehetséges a szabad lélegzés.

– Akkor ezért kapunk levegőt –

mondta Jack.
– Nézzünk körül! – javasolta Annie.
– Meg kell keresnünk Morgannek a
negyedik dolgot.

18
 – Nem, először tanulmányozzuk ezt
a térképet! – Jack elővette a noteszét.
– Majd te tanulmányozod – vetette
oda Annie.
Jack lemásolta a térképet, és bejelöl-
te rajta a kunyhót.

– Lássuk! – A fiú az X-re bökött. –

Itt vagyunk most.
Jack felnézett. Annie eltűnt.
– Jaj, atyám! – nyögte a fiú. Lelépett,
őt meg otthagyta, mint mindig. Még
mielőtt rendes tervet kovácsoltak volna.
Jack visszatette a Holdról szóló
könyvet és a ceruzát a hátizsákjába.

19
Fogta a táskát meg a noteszt, és elin-
dult kifelé az ablakon.
Cin-cin!
A fiú visszanézett Mogyoróra. Az
egér fel-alá rohangált az M betűn.
– Maradj csak, itt biztonságban le-
szel – szólt oda neki. – Jövünk vissza
nemsokára.
Jack átvetette magát az ablakpárká-
nyon. Letette a lábát a leszállóterem
padlójára.
– Annie! – kiabált.
Nem jött válasz.
Jack megnézte az ábrát.
Csak egy utat látott rajta. Elindult az
íves fehér fal mellett a lépcsők felé.
Felment a lépcsőn, át a folyosóra.
– Jack! Siess már! – Annie a folyosó
végén állt a légzsilipben. Egy hatalmas
ajtó üvegén át bámult kifelé.
– Jaj, atyám! – nyögte Jack. Elállt a
lélegzete attól, amit látott.

20
 Sziklás, szürke táj terült el előttük.
Hatalmas kráterek tátongtak, és óriási
hegyek magasodtak. Sütött a nap, de
az ég szurokfekete maradt.
– Mondd szépen, hogy Hahó, Hold!
– jegyezte meg halkan Annie.

21
 3.
Szezám, tárulj!

– Valahol ott kinn kell lennie a negye-

dik dolognak – mondta Annie.
Az ajtó mögötti gombon ez a felirat
állt: NYITÁS. Annie kinyújtotta a ke-
zét, hogy megnyomja.
– Várj! – Markolta meg a csuklóját
Jack. – A Holdon nincs levegő. Elfe-
lejtetted?
– Ja, értem. De muszáj kimennünk,
meg kell keresnünk az M betűs dolgot.
– Nézzük, mit ír a könyv. – Jack elő-
vette az albumot. Addig lapozgatott,
míg meg nem látott egy képet a Hold
felszínéről. Ez állt alatta:

22
 A Hold huszonkilenc nap
alatt kerüli meg a Földet.
A Holdat nem védi levegő
a Nap sugaraitól, így
a hőmérséklet napközben
több mint 100 fok is lehet.

Jack Annie-re nézett. – Mondtam,

hogy azonnal szétfövünk, ha kime-
gyünk.
– Juj.
Jack folytatta az olvasást.

A Holdat kutató tudósok

szkafandert viselnek, ez
megvédi őket a forróságtól
és a hidegtől. A tartályokban
két órára elegendő oxigént
visznek magukkal.

– Honnan szerezzünk szkafandert? –

kérdezte Annie. Körbenézett, és visz-
szasietett a folyosón. – Talán… itt?

23
 Jack a térképet nézegette. – Próbál-
kozzunk meg a szkafander-tárolóval!
– Jaj, ne bújd már azt a térképet! In-
kább nézd igaziból a termet!
Jack felpillantott. Annie a folyosó
túlsó végén épp benézett egy ajtón.
– Tele van szkafanderrel – jelentette.
Jack odament.
Testes, fehér ruhák lógtak a fogaso-
kon. Oxigéntartályok, sisakok, kesz-
tyűk, csizmák sorakoztak csinos so-
rokban a polcokon.
– Hú, ez olyan, mint a kastélyban a
páncélszoba! – jegyezte meg Jack.
– Igen. Jó sok páncéllal.
– Keressük meg a legkisebbet! –
mondta Jack. – Felvehetjük a ruhánkra.
Annie kiválasztotta a legkisebb, fe-
hér ruhát. Jack a második legkisebbet.
Beleléptek, és magukra húzták.
Aztán Annie felerősítette Jack oxi-
génpalackját.

24
 – Kösz – szólt hátra Jack, és ő is se-
gített Annie-nek.
– Kesztyű? – Mindketten a kezükre
húztak egyet.
– Csizma? – A testvérek belebújtak
egy-egy pár hatalmas, fehér csizmába
is.
– Sisak? – Jack elvett egyet a polc-
ról.
– Hú, milyen könnyű! – csodálkozott
a fiú. – Azt hittem, olyan, mint a lova-
goké.
Mindketten sisakot is vettek. Segítet-
tek egymásnak hozzákapcsolni őket a
ruhákhoz.
– Nem tudom oldalra fordítani a fe-
jem – mondta Annie.
– Én sem – felelte Jack. – Gyere,
próbáljuk ki, tudunk-e járni benne.
A gyerekek nehézkesen körbetotyog-
tak a szobában. Jack úgy érezte magát,
mint egy különösen dagadtra sikerült
hóember.

25
 – Csukd le az üveget a sisakon!
szólt oda neki Annie.
Mind a ketten lecsukták. Jack érezte,
hogy hűvös levegővel telik meg a si-
sak.
– KAPOK LEVEGŐT! – ordította
Annie. A hang majd szétrepesztette
Jack dobhártyáját.
– Hé! Beszélj halkabban! – szólt rá a
húgára. – Rádió-összeköttetés van a
két sisak között.
– Bocsi – suttogta Annie.
Jack visszatette a Hahó, Hold!-at a
hátizsákjába, és a vállára vette.
– Rendben. Ne felejtsd el: csak két
óránk van kinn, addig elég az oxigén.
Úgyhogy rém gyorsan meg kell talál-
nunk a negyedik dolgot.
– Remélem, sikerül.
– Én is nagyon. – Jack tudta, hogy
addig nem tudnak hazamenni, amíg
meg nem találják.

26
 – Gyerünk! – Annie egy kicsit meg-
lökte a bátyját.
– Ésszel! Csak semmi ökörködés,
azzal nem húzhatjuk az időt! – papolt

27
tovább Jack. – Nem lenne jó, ha eles-
nénk ebben a göncben.
– MENJÜNK már! – Annie kitolta a
bátyját a szobából. Visszamentek a
légzsiliphez.
– Készen vagy? – kérdezte Annie. –
Akkor: szezám, tárulj! – Megnyomta a
NYITÁS gombot. A hátuk mögött las-
san becsukódott egy ajtó, és előttük ki-
nyílt egy másik.
És Jack meg Annie kiléptek a Hold-
ra.

28
 4.
Holdnyulak

– Azt a mindenit! – kiáltotta Annie.

Tett egy lépést előre.
De Jack meg sem moccant. Először
mindent alaposan fel akart mérni.
Lenézett a földre. Púderfinom, szür-
ke porrétegen állt.
Mindenhol lábnyomokat látott. Jack
eltűnődött, vajon ki járhatott arra.
Benyúlt a zsákba, elővette a könyvet.
Meglepve érezte, milyen könnyű lett
hirtelen a vaskos kötet!
Talált egy képet a lábnyomokról. Ez
a szöveg állt alatta:

29
 A Holdon nincs szél,
hogy elfújja, vagy víz, hogy
elmossa a nyomokat.
Így azok maguktól évmilliók
alatt sem tűnnek el.

– Jaj, atyám! – ámult el Jack.

A Hold volt a legcsendesebb hely,
ahol valaha életében járt. Olyan néma
volt, mint egy képeslap. És a némasága
addig tart, míg a világ világ.
Jack a szurokfekete égre bámult. A
távolban csodálatos, kék-fehér labda
tündökölt a messzeségben.
A Föld!
Most először érezte át igazán Jack,
hogy igen, az űrben járnak.
– Nézd csak! – kiáltott oda nevetve
Annie.
Elugrált Jack mellett… szinte repült.
A talpára érkezett. És aztán megint
felugrott.
– Holdnyúl vagyok! – kiabálta.

30
 Jack nevetett. Hogy csinálja ezt An-
nie? – tűnődött. Lapozott egyet, és to-
vább olvasott.

Az ember súlya csökken

a Holdon, mert kisebb
a gravitáció, és ritkább
a levegő. Ha a Földön
30 kilós valaki, akkor
a Holdon csak 10 kilót nyom.

– Ne állj ott azzal a könyvvel! – An-

nie kiragadta az albumot Jack kesztyűs
kezéből. Magasra feldobta.
A könyv messzire felrepült.
Jack utána eredt.
Le-fel ugrált. Ho-ho-hoppá! Most
már ő is érezte, hogy pehelykönnyűvé
változott.
– Nézd! – harsogta Annie-nek. – Én
is holdnyúl vagyok!

31
 Mikor Jack csizmája a talajnak ütő-
dött, kecses holdporfelhő szállt az ég
felé.
A könyv egy sekély kráter szélén
landolt.
Mikor Jack érte nyúlt, próbált meg-
állni. De megcsúszott a lába.
El is esett, az oldalára zuhant. Pró-
bált felállni. De nem tudta visszanyerni
az egyensúlyát.
Megint megpróbálta. De túl mély
volt a por. És a szkafander túlságosan
ormótlan.
– Jól vagy? – kérdezte aggódva An-
nie.
– Nem tudok felállni.
– Nem kellett volna ökörködéssel
húzni az időt – közölte bölcsen Annie.
– Te kezdted – védekezett Jack. –
Most segíts felállni, légy szíves.
Annie elindult a bátyja felé.
– Ne ess el te is! – figyelmeztette
Jack.

32
 – Nem fogok. – Annie nagyon lassan
haladt. Félig lebegett, félig sétált.
– Add ide a kezed!
Annie megfogta Jack kezét. Oda-
nyomta a csizmáját a testvére lábához,
és felhúzta Jacket.
– Köszi!
– Semmiség. Nem volt nehéz, na-
gyon könnyű vagy.

33
 – Hálistennek sikerült – nyögött
Jack. – Egyedül képtelenség talpra áll-
ni.
Felvette a porlepte könyvet. Gondo-
san lesöprögette.
– Hé, nézd csak! – Annie a kráter
szélén állt.
– Mi az? – kérdezte Jack.
– Egy holdjáró!
A holdjáró a kráterben állt négy, ha-
talmas kerekén.
– Jaj, menjünk egy kört! – könyör-
gött Annie.
– Nem lehet – szögezte le Jack. –
Csak két óránk van, addig tart az oxi-
génünk, emlékszel?
– Egészen biztos vagyok benne,
hogy hamarabb megtaláljuk az M be-
tűs izét, ha a holdjáróval megyünk! –
Annie leugrott a kráterbe.
– De nem tudunk vezetni! – tiltako-
zott Jack.

34
 – Ezt tutira elvezetjük, azt lefoga-
dom. Egyszerűnek tűnik. Gyerünk!
A kislány behuppant a vezetőülésre.
– De nincs is jogosítványod!
– Kit érdekel? – vont vállat Annie. –
Itt, a Holdon nincsenek utak, nincse-
nek forgalmi lámpák, sőt forgalom és
rendőrök sem.
Jogos, gondolta Jack.
– Na jó, szép lassan. – egyezett bele
a fiú, és beszállt a húga mellé.
Annie megnyomta a BE feliratú
gombot.
A holdjáró imbolyogva elindult hát-
rafelé.
– Ajjaj!
– Lépj rá a fékre! – szólt oda Jack.
Annie benyomott lenn egy pedált. A
járgány rángatózva megállt.
– Huhh – szusszant a kislány.
– Biztos rükvercben van – közölte
Jack –, hadd nézzem csak!

35
 De még mielőtt bármit megnézhetett
volna, Annie megnyomott egy másik
gombot.
A holdjáró hátrabillent és felágasko-
dott. Az első kerekei a levegőbe me-
redtek.
– Ki akarok szállni! – ordított Jack.
Annie megnyomott még néhány
gombot.
A kerekek újra a talajra ereszkedtek,
a járgány megugrott, elindult előre.
– Hé, lassabban! – kiabált Jack.
– Nem bírok – kiáltott vissza Annie.
– Nem tudom, hogyan kell!
Annie kormányzott, átdöcögött az
árkokon. A széles kerekek miatt a
holdjáró nem süllyedt el a porban.
– Óvatosan! – rimánkodott Jack.
A járgány felkapaszkodott a kráter-
ből.
Szürke porfelhő emelkedett mögöt-
tük. A testvérek elindultak egyenesen
előre a Holdon.

36
 5.
Tarts ki!

Annie bukkanókon és gödrökön át ve-

zette a holdjárót. Úgy rángatott, mint
egy megvadult ló.
– Átmegyek ott! – mutatott két hegy
közé, egy szorosra.
Jack belekapaszkodott a műszerfal-
ba. A járgány elért a szoroshoz, és át-
kelt rajta.
A másik oldalon a talaj még sziklá-
sabbá vált.
– Te figyeld a ne-negyedik M betűs
dolgot! – szólt oda Annie a bátyjának,
miközben le-föl zötykölődött.
Jack felnyögött. Lehetetlen lett volna
bármit is észrevenni a vad rázkódásban.
37
 – La-lassíts!
– De hogyan?
– Próbáld benyomni a fékpedált!
Lenn, a padlón! Lassan!
Annie benyomta a féket.
A járgány lelassult. Jack megköny-
nyebbülten felsóhajtott. Az utazás még
mindig zötyögős volt, de legalább ren-
desen szemügyre vehette a Holdat.
Még sosem látott ilyen színtelen, ko-
pár helyet. Semmi zöld, semmi kék,
semmi piros.
Sem víz, sem fák, sem felhők.
Csak hatalmas sziklák és kráterek
mindenhol… Meg egy amerikai zászló.
– Jaj, atyám! – szólalt meg Jack. –
Ezt az az űrhajós tette ide, aki először
járt a Holdon.
– És nézd csak! – mutatta Annie. –
Egy távcső!
Odahajtott a zászlóhoz és a távcső-
höz. Addig nyomta a féket, míg a jár-
gány teljesen megállt.

38
 Benyomta a KI feliratú gombot. És
Jackkel együtt kiugrott a holdjáróból.
Hatalmas, lassú léptekkel odamasí-
roztak, ahol először járt ember a Hol-
don.
A zászló mellett egy acél táblácskát
találtak. Annie hangosan olvasta:

39
IDE ÉRKEZETT MEG ELŐSZÖR AZ
EMBER A FÖLDRŐL A HOLDRA.
1969. JÚLIUS
BÉKÉVEL JÖTTÜNK
AZ EGÉSZ EMBERISÉG NEVÉBEN.

– Jó üzenet – mondta Jack.

Odaadta Annie-nek a könyvet. Elő-

40
vette a noteszét meg a ceruzát, elkezd-
te lemásolni a feliratot.
– Mi is hagyjunk itt üzenetet! – in-
dítványozta Annie.
– De mit írjunk?
– Ugyanazt. Csak azzal a különbség-
gel, hogy mi voltunk az első gyerekek itt.
Jack új lapot kezdett a noteszben.
Nagy betűkkel leírta a feliratot.
– Most írjuk alá! – mondta Annie.
Jack odakörmölte a nevét
Aztán átadta a húgának a noteszt
meg a ceruzát. Ő is aláírta.
Jack kitépte a lapot. Odatette a zász-
lóhoz.

Ide érkeztek meg az első gyerekek

a Földről a Holdra. Békével jöt-
tünk minden gyerek nevében.
Jack
ANNIE

41
 Az üzenet most már mindig itt lesz,
nem fújja el a szél, nem mossa el az
eső. Mindörökké itt marad, hacsak va-
laki el nem viszi.
Jack beleszédült az örökkévalóság
gondolatába. Megrázta a fejét, hogy ki-
tisztuljanak a gondolatai. Eszébe jutott,
vajon nem telt-e még le a két óra.
– Bárcsak lenne egy karórám! Félek,
hogy kifutunk az időből – morfondíro-
zott.
– Óó! Egy holdember – rikkantott
Annie.
– Micsoda?
Jack megfordult és a húgára nézett.
A kislány egy távcsőbe bámult. Jack
is odament. Annie odébb lépett, így
Jack is bele tudott nézni.
Elakadt a lélegzete. A
távolban valami repült
a talaj felett. Olyan
volt, mint egy hatal-
mas, űrruhás ember.

42
 6.
Magasugrás

– Ez meg kicsoda? – kérdezte Jack.

– Nem tudom. De hamarosan meg-
tudjuk. – Annie integetni kezdett.
– Ne! – Jack elkapta a húga kezét. –
Menjünk vissza a bázisra, még mie-
lőtt… még mielőtt ideér!
– De miért?
– Nem tudjuk, ki ez. Nem tudjuk, ba-
rát-e vagy ellenség.
– De nem mehetünk vissza – vitázott
tovább Annie. – Még nem találtuk meg
a negyedik dolgot. Így nem tudunk ha-
zamenni.
– Nem számít. Bezárjuk a bázis ajta-
ját, megvárjuk, hogy elmenjen –
43
mondta Jack. – És kicseréljük az oxi-
géntartályokat.
Jack a holdjáróhoz sietett. – Gyere! –
vezényelt, és beugrott a vezetőülésbe.
Annie még intett egyet a kis pont fe-
lé az égen, és ő is beült.
A holdjáró elindult.
– Óvatosan! – kérte Annie.
A sziklák megrázták a járgányt, ami-
kor Jack megfordult. A szoros felé vet-
ték az utat.
Jack kráterek és sziklák között ka-
nyargott. A holdjáró többször is majd-
nem felborult.
– Jajaj! Lassíts! – sikoltozott Annie.
Már majdnem a hegyek között vol-
tak. Hirtelen porfelhő szállt fel előttük.
A talaj remegett.
– Vigyázz! – kiabált Annie.
Jack nem látott semmit.
Rátaposott a fékre. Rángatózva meg-
álltak.
Leszállt a por.

44
 Egy hatalmas szikla zuhant le a kes-
keny szorosba. Beragadt a két kőfal
közé! Csapdába estek!
Jack gyorsan fellapozta a könyvet,
talált egy képet egy hatalmas szikláról.
Hangosan felolvasta a képaláírást.

Változatos méretű sziklák

csapódnak be a Hold
felszínére. Ezeket a köveket
meteoritnak hívjuk.

– Még szerencse, hogy nem rajtunk

landolt ez a meteorit – jegyezte meg
Jack.
– Igen. Ahhoz meg azt hiszem túl
nagy, hogy ez legyen a negyedik M
betűs dolog. – Annie már kimászott a
holdjáróból, ott állt a meteorit mellett.
Majdnem kétszer akkora volt, mint a
kislány.
Jack felnézett a fekete égre. A repülő
valami nem volt sehol… egyelőre.

45
 – Át kell ugranunk rajta – jelentette
ki Annie.
– Átugrani? Nem hiszem. Ahhoz túl
magas.
– De én akkor is megpróbálom – kö-
zölte Annie.
– Várj! Előbb gondoljuk végig! –
kérte Jack.
De a húga már hátrált.
– Egy-két-há, rajta! – kiáltotta, és ha-
talmas szökkenésekkel megindult a
meteorit felé.
Mikor a kőhöz ért, elrugaszkodott a
földről. És felrepült, fel az égbe, majd
eltűnt a meteorit mögött.
– Annie! – kiabált Jack.
Nem jött válasz.
– Jaj, atyám! – Jack is hátrált pár lé-
pést, és megindult a meteorit felé.
Olyan magasra ugrott, amilyen magas-
ra csak bírt. És repült, repült a levegő-
ben.

46
 Jack leért a talajra, és arccal előre a
porba esett.
Megpróbált felállni. De a szkafander
túl ormótlan volt ehhez. Akkor gurulni
próbált. De ebben a göncben ez is le-
hetetlen volt.
– Jaj, ne! – nyögött fel a fiú. – Már
megint.
– Itt vagy? – kérdezte Annie. – Sike-
rült?
– Igen! – Jack megkönnyebbült,
hogy a testvére hangját hallja. De nem
tudta felé fordítani a fejét. Csak a rá-
dióból hallotta, amit mond.
– Segítesz?
– Nem – felelte a kislány.
– Miért nem?
– Mert én is elestem.
– Jaj, atyám! – sóhajtott Jack. – Most
aztán tényleg nagy bajban vagyunk.
Megint megpróbált felállni. Nem si-
került.
– Látsz valamit? – kérdezte.

47
48
 – Csak az eget – válaszolta Annie. –
Hú, ez azért durva…
– Félek, hogy kifogy az oxigénünk –
vallotta be Jack. – Úgy érzem, letelik
lassan a két óra.
– Jack…
– És a holdember? Ő vajon hova
ment?
– Jack! – suttogta megint Annie.
– Igen?
– Itt van a holdember.
– Hogy micsoda?
– Itt áll fölöttem.

49
 7.
A holdember

Jack ereiben megfagyott a vér.

Hallotta, hogy Annie beszél.
– Szia! – mondta a kislány. – Béké-
vel jöttünk.
Csönd volt egy ideig. Aztán megint
Annie hangja: – Köszönöm. Segítenem
kell a bátyámnak.
Egy pillanat múlva Annie a hátára
görgette Jacket.
Megfogta a kezét és felhúzta.
– Kösz – mondta a fiú, mikor végre
talpra állt.
A holdember úgy egy méterre állt tő-
lük.
Az arcát fém ellenző takarta.
50
 Úgy nézett ki, mint egy űrhajós.
Mint egy hatalmas űrhajós, óriási tar-
tállyal. Olyan nagy volt, mint egy
fridzsider.
– Ez egy jetpack! – állapította meg
Jack. – Láttam róla képeket, ilyennel
repülnek majd az űrhajósok! Ez egy
mini űrhajó, ugye?
A holdember nem válaszolt.
– Azt hiszem, nem hall minket –
mondta Annie. – Nála nincs bekötve a
rádiónk.
– Ja, tényleg. Akkor írok neki! –
szólt Jack.
– Jó ötlet.
Jack elővette a noteszt meg a ceru-
zát. Ezt írta:

Minket Jacknek és Annie-nek hívnak.

Békével jöttünk. Te ki vagy?

51
 Jack odaadta a noteszt meg a ceruzát
a holdembernek. Szinte eltűntek a ha-
talmas kézben.
A holdember lenézett a cédulára. Az-
tán az aprócska ceruzára. Majd lapo-
zott egyet.
Jack és Annie nézték, ahogy a papír-
ra nyomja a ceruzát. Nagyon gondosan
írt valamit.
Végül visszaadta a noteszt Jacknek.
Jack és Annie megnézték az ábrát.
– Csillagok! – mondta Annie. – Csil-
lagokat rajzolt.
– Mi lehet ez? Talán űrtérkép.

52
 – Űrtérkép?
– Igen, az lehet. De ennek semmi ér-
telme. Még csak nem is M betűvel
kezdődik – szusszant Jack –, akkor

53
biztosan nem ez a negyedik dolog.
Vagy ez az, csak nem tudjuk, mit je-
lent.
– Kérdezzük meg tőle, mit jelent ez a
térkép! – Annie megfordult. – Már so-
sem tudjuk meg.
– Miért? – nézett fel a térképből
Jack.
– Hát ezért! – nyújtotta ki a kezét
Annie. A holdember a hegyek fölött
szállt.
– Köszönjük! – kiabált utána Annie.

54
 8.
Csillagkép

– Ki lehetett ez az ember? – kérdezte

Jack. – És mit jelent ez a furcsa rajz?
– Nem tudom. De próbáljuk ki, mű-
ködik-e – felelte Annie.
Jack mély levegőt vett. – Igen, jobb
lesz, ha sietünk vissza. Azt hiszem, ki-
fogyóban az oxigénem. Nehezebben
kapok levegőt.
– Én is – vágta rá Annie.
– Lassan menjünk, igyekezzünk ki-
csiket lélegezni!
A testvérek hosszú, lebegő léptekkel
elindultak a holdbázis felé. Jack visz-
szatartotta a lélegzetét, mintha víz alatt
lett volna.
55
 Mire odaértek a fehér kupolához,
már majdnem szétrobbant.
Annie megnyomott egy gombot a
hatalmas ajtó oldalában. Besiettek a
légzsilipbe. Egy ajtó bezáródott mö-
göttük, egy másik kinyílt, átmehettek a
folyosóra.
Jack kinyitotta a sisak ablakát. Hosz-
szan, mélyen lélegzett… Aztán kifújta
a levegőt. – Húúúú!
– Szedjük le magunkról ezeket a
göncöket! – indítványozta Annie.
– Jó ötlet – Jack már majd belepusz-
tult, annyira vágyott rá, hogy kiszaba-
dítsa a karját meg a lábát.
Nehézkesen totyogtak befelé a szka-
fander-raktárba, Jack újra nehéznek
érezte magát.
Annie és Jack segítettek egymásnak
lekapcsolni a sisakot, lehúzni a kesz-
tyűt, bakancsot. Aztán kiléptek a szka-
fanderből.

56
 – Huhh! – szusszant Jack megköny-
nyebbülten. Levette a szemüvegét, és
megdörzsölte a szemét.
Isteni érzés volt kiszabadulni a ruhá-
ból… Még akkor is, ha már nem érez-
hette magát hópihének.
– Siessünk! Mogyoró vár minket!
Annie előreszaladt a lépcsőn, át a ra-
gyogó leszállóterembe.
– Hurrá! – szólalt meg halkan.
Jack megkönnyebbülten látta, hogy a
csodakunyhó még ott áll. Hamarosan
indulnak haza. Már alig várta.
– Visszajöttünk, Mogyoró! – kiabált
Annie.
Cin-cin! Mogyoró odaszaladt az M
betűre.
– Annyira hiányoztál! – Annie meg-
simogatta az egérkét. – Találkoztunk a
holdemberrel.
– Ne haragudj, Mogyoró, de menj,
kérlek, odébb! – szólt Jack. – Ezt még
oda kell tennünk az M betűre.

57
 Annie gyengéden felemelte az egeret.
Jack kitépte a csillagos rajzot a note-
széből. Lerakta az M betűre a mamut-
csont, a mangó és a malachit mellé.
Sóhajtott egyet, és visszaült a sarká-
ra. – Add ide a hazatérős könyvet! –
szólt oda Annie-nek. Csönd.
Jack a testvére felé fordult.
– Nem megy, Jack – mondta a kis-
lány. – Nincs meg a könyv.
– Hogy micsoda?
– Tudtam, hogy nem ez a rajz a ne-
gyedik dolog.
Körbenéztek a kunyhóban.
– Nem, egészen biztosan nincs itt –
jelentette ki Annie.
– Jaj, ne! – Jack elkeseredett. Felvet-
te a térképet, tanulmányozni kezdte.
Cin-cin. Mogyoró kiugrott Annie
kezéből, és visszaszaladt az M-re.
– Van egy ötletem! – kiáltott Jack, és
előkotorta a ceruzáját.
– Hé! Mit csinálsz?

58
 – Megfejtem! Nem ez a papír a lé-
nyeg, Annie, hanem valami más. Ösz-
sze kell kötni a csillagokat. Legalább
próbáljuk meg!
Vonalakat húzott csillagtól csillagig.
Addig dolgozott, míg ki nem rajzoló-
dott egy kép.
– Mutasd! – lépett oda hozzá Annie.
Jack felemelte a papírt, hogy mind-
ketten lássák.
– Ez olyan, mint egy egér!

59
 – Pontosan – bólintott Jack.
– Van Egér csillagkép? – csodálko-
zott Annie.
– Hát, nem hiszem…
Cin-cin.
Annie és Jack Mogyoróra néztek. Ott
állt az M betűn.
– Úristen, Jack! – suttogta Annie. –
Azt hiszem, tudom, mi lehet a negye-
dik dolog…
Jack elvigyorodott. – Én is. A ne-
gyedik dolog…
– Mogyoró! – vágták ki egyszerre.
Cin-cin! Cin-cin!
– Lehet, hogy ez a varázsige: Malac-

60
hit, mangó, mamutcsont, mogyoró! –
mondta Annie.
Jack sorban megérintette az M betűs
dolgokat, és elmormolta, hogy malac-
hit, mangó, mamutcsont, mogyoró.
– Mondogassuk egymás után több-
ször, hátha történik valami! – javasolta
Annie.
Kórusban szavaltak.

Malachit, mangó,
mamutcsont, mogyoró
Malachit, mangó,
mamutcsont, mogyoró

Hirtelen éles fény öntötte el a kunyhót.

Egyre ragyogóbb és ragyogóbb lett.
A fényesség pörgött és vakított.
A levegő is forgott a rettentő fénytől.
Aztán minden kitisztult.
Mogyoró, az egér eltűnt.
És Jack és Annie előtt ott állt Mor-
gan le Fay.

61
 9.
Morgan

– Köszönöm – mondta halkan Morgan.

– Megszabadítottatok a gonosz varázs-
lattól.
Jack csak bámult rá.
– Te voltál Mogyoró?? – kérdezte
Annie.
Morgan mosolyogva bólintott.
– Tényleg? Végig velünk voltál?
Minden kalandunkon? – csodálkozott
Jack.
Morgan megint bólintott.
– De miért kellett eljönnünk ide, a
Holdra? Hiszen Mogyoró végig velünk
volt.

62
 – A varázslat megtöréséhez el kellett
jönnünk a Holdra. De rögtön, ahogy
megérkeztetek, sikerülhetett volna.
– Ó, hát ezt akarta mondani Mogyo-
ró… illetve te akartad ezt mondani! –
csapott a homlokára Annie. – Ki sem
kellett volna mennünk a bázisról!
Morgan továbbra is csak mosolygott
és bólogatott.
– De a holdember odajött és segített
nekünk – folytatta Annie. – Lerajzolta
az egeret! Ő a barátod?
Morgan megvonta a vállát. – Hát,
mondjuk, hogy beszélgettem vele egy
kicsit. Bejött ide, a bázisra, míg kinn
voltatok.
– Beszéltél vele? Úgy, mint a
nindzsamesterrel, ugye? Meg a ma-
jommal és a varázslóval? – faggatta
Jack.
Morgan egyre csak bólogatott. –
Cincogtam egy sort azoknak, akik se-
gítettek nektek.

63
 – De hogy értettek meg? Hiszen egér
voltál!
Morgan mosolygott. – Vannak böl-
csek, akik megértik a kicsi teremtmé-
nyeket is.
– És biztos te nyitottad ki a könyve-
ket! Hogy megtudjuk, hova kell men-
nünk – szögezte le Annie.
Újabb bólintás.
– De ki változtatott egérré?
Morgan a homlokát ráncolta. – Egy
bizonyos alak, aki… Aki szeret kibab-
rálni velem. Merlinnek hívják.
– Merlin! – kiáltott fel Jack. – Hi-
szen ő minden idők legnagyobb va-
rázslója!
Morgan felhúzta az orrát. – Nem
olyan nagy. Még azt sem tudja, hogy
van két bátor barátom, akik segítenek
nekem.
– Mi ketten? – kérdezte félénken An-
nie.

64
 Morgan bólintott. – És köszönöm
mindkettőtöknek, teljes szívemből.
– Nagyon szívesen – vágták rá egy-
szerre a gyerekek.
Morgan átnyújtotta Annie-nek a vá-
rosukról szóló albumot. – Nos? Készen
álltok? Indultok haza?
– Igen! – felelték a testvérek.
Annie a jól ismert erdő képére muta-
tott. – Bárcsak ott lehetnénk! – mondta
ki.
A kunyhó forogni kezdett.
Egyre gyorsabban és gyorsabban
pörgött!
Aztán minden elcsendesedett.
Teljes csend lett.
De csak egy pillanatra.

65
 10.
Földi élet

Felébredt az éjjeli erdő.

Szellő rezegtette a faleveleket.
Bagoly huhogott.
Halk hangok, de teli élettel.
Jack kinyitotta a szemét. Megigazí-
totta a szemüvegét.
Mosolygott. Morgan még mindig ve-
lük volt. Látta, ahogy fehér haja szinte
világít a hold fényében.
– Morgan, itt tudsz maradni? És a
kunyhó? – kérdezte Annie.
– Nem, sajnos el kell mennem –
mondta Morgan. – Már rég eljöttem
Camelotból.

66
67
 Átnyújtotta Jacknek a hátizsákot.
Megdörzsölte a fiú arcát. Keze lágy
volt és hűvös.
– Még volt rajtad egy kis holdpor –
mondta Morgan. – Köszönöm, Jack,
hogy mindig tanulni akarsz.
– Nincs mit – nyögte a fiú.
Morgan gyengéden megrántotta An-
nie copfját.
– Köszönöm, Annie, hogy hiszel a
lehetetlenben.
– Nincs mit.
– Most menjetek haza!
Jack mosolygott. A Föld az ottho-
nuk… Ez a ragyogó, színes világ, ahol
minden él, és minden változik.
– Viszlát, Morgan! – köszönt el An-
nie. Elindult lefelé a kötéllétrán.
Jack visszanézett Morganre.
– Ugye visszajössz hamar?
– Ki tudja, minden megtörténhet. A
világegyetem telis-tele van csodákkal,
nem igaz, Jack?

68
 A fiú mosolygott és bólintott.
– Most már indulj! – szólt rá lágyan
Morgan.
Jack Annie után eredt a kötéllétrán.
Leért a földre.
Feltámadt a szél.
A fa remegni kezdett.
Hangos ordítás csapta meg Jack fü-
lét. Szorosan lehunyta a szemét, és be-
fogta a fülét.
Aztán minden csendes lett és békés.
Jack kinyitotta a szemét. Eltűnt a lét-
ra. Átlesett a hatalmas tölgy ágai és le-
velei között. A kunyhó helyén csak a
holdsugár ragyogott.
– Isten veled, Morgan! – suttogta
szomorúan.
– Isten veled, Mogyoró! – mondta
Annie.
Jack és Annie egy pillanatig a fa
csúcsát bámulták.
– Mehetünk? – kérdezte Annie.
Jack biccentett.

69
 Elindultak hazafelé.
Az éjszakai levegő hűvös volt és
nyirkos. A földi élet hangjaival megtelt
a sötétség.
Jack és Annie maguk mögött hagy-
ták a kis erdőt. Kiértek az utcájukra.
Annie az eget figyelte. – Jó messzi-
nek látszik a Hold, ugye?
Annak látszik, bizony, gondolta
Jack. És messze is van.
– Szerinted hogy lehet fenn teljesen
egyedül a holdember? – kérdezte Annie.
– Hogyhogy?
– Ki segít felvenni neki a szkafan-
dert? Ki húzza fel, ha elesik?
– És ki ő egyáltalán? – tette hozzá
Jack.
– Szerinted?
– Egy tudós vagy egy űrhajós a
Földről – vélte Jack.
– Nem. Szerintem földönkivüli. Egy
másik galaxisból érkezett – közölte
Annie.

70
 – Ezt meg miből gondolod?
– Csak úgy. Érzem – jelentette ki a
kislány.
– Nem igaz. Erre nincs semmi bizo-
nyíték.
– Talán most még nincs – folytatta
Annie. – De ne felejtsd el, hogy a jö-
vőben jártunk.
– Jaj, atyám! – sóhajtott Jack.
Átmentek az udvaron, fel a hátsó
lépcsőn. Annie lábujjhegyen betipegett
a házba. Jack utána.
Még mielőtt becsukta volna az ajtót,
a fiú felnézett a Holdra.
Lehet, hogy Annie-nek van igaza? A
holdember tényleg egy másik galaxis-
ból jött?
Morgan szavai ott csengtek a fülé-
ben. A világegyetem telis-tele van cso-
dákkal, nem igaz, Jack?
– Jó éjt, holdember! – suttogta Jack,
és becsukta az ajtót.

71