Professional Documents
Culture Documents
Falu és város
A történelem során falvak ott jöttek létre, ahol a letelepedő emberek növénytermesztéssel, ál lat -
tartással tudtak foglalkozni, az első városok pedig általában kereskedelmi csomópontokon alakultak
ki. A falusi emberek sok tekintetben önellátóak voltak, míg a városban élőket élelmezni kellett. A
városok kialakulása tehát akkor vált lehetségessé, amikor a földművelés fejlettsége elérte azt a
szintet, hogy már felesleg is keletkezett. A városban lakók sokféle tevékenységben vettek részt,
különféle mesterségeket űztek. A falusiak a városba vitték a felesleges terményt eladni, és itt
szerezték be azokat a dolgokat, amiket maguk nem tudtak elállítani. A falu és a város tehát
kölcsönösen egymásra volt utalva. Ugyanakkor a mezőgazdasági termelés fejlődése azt is jelentette,
hogy egyre kevesebb munkáskéz kellett. Akik nem tudtak megélni, a városokba mentek szerencsét
próbálni.
Közszolgáltatások és közművek
https://youtu.be/lwQ1c4oGzoc
Városrehabilitáció
Minden település büszke a múltjára, és őrzi a régi épületeit, védi műemlékeit. Ugyanakkor ezek jó
része már nem tudja betölteni eredeti funkcióját, és nem felel meg a mai kor igényeinek. Például az
1900-as években épült lakóépületek lakásai nem megfelelő otthonok egy mai család számára, ahogy
arról 6. osztályban már sokat olvashattál. A városrehabilitáció célja, hogy a városok korábbi, az
eredeti funkcióikat csak hiányosan ellátó, a mai kor igényeinek nem megfelelő épületeit, területeit
átalakítsa, továbbfejlessze.
Régi belvárosi házakat sokszor úgy rehabilitálnak, hogy az utcai homlokzatot meghagyva szinte
teljesen újjáépítik a mögötte levő épületet. Így lesz például a régi szoba-konyhás lakásokból korszerű
otthon.
Pl.: Sárváron a Vadkert majorban a régi istállóból éttermet alakítottak ki a külső megjelenés teljes
meghagyásával.
https://youtu.be/yBd381cBMqI