I.

Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek

1.) A mezőgazdasági és ipari termelés keretei, és a kereskedelem a
középkorban és a kora újkorban
1.) A feudalizmus
A feudalizmus kialakulásának legfontosabb előzménye a Római
 Birodalom válsága, melynek során:
- visszaszorult az árutermelés
-beszűkült a piac
 - a rabszolgák számának csökkentése miatt létrejött a colonus
 –  rendszer (a rabszolgát felváltó
szabad bérlő a termény egy részét megkapta, így kevesebb élelem került a városba; ezáltal a
városok szerepe csökkent)- a hanyatláshoz hozzájárult a birodalom szétesése, a barbár betörések és
a pestis- éhínségek, alacsony terméshozamok
-megszűnt a helyi kereskedelem; távolsági kereskedelem által lehetett luxuscikkekhez és
iparcikkekhez jutni, de ez a veszélyes utak miatt drága volt- a városok helyett önellátó nagybirtokok
jöttek létre, melyeket uradalmaknak (szervesgazdasági egységnek) nevezzük: egy ember tulajdona és
igazgatása alatt állt. A feudalizmus az V.-XVIII. századig tartott. Olyan társadalmi rendszer, amelyben
az emberek
közötti viszonyokat az alapvető tulajdon, a földbirtok határozza meg. A társadalom csoportjai
között nincs jogegyenlőség, fontos szerepe van a kiváltságoknak.
 A feudalizmus három szakaszát különböztetjük meg:a.) korai feudalizmus: V-X. század b.) a virágzó
(érett feudalizmus: XI-XV. század: árutermelés és pénzgazdálkodás elterjedése)c.) hanyatló v. kései
feudalizmus: XVI -XVIII. század.
2.)
Az uradalmak és a társadalom jellemzői
 
A fő gazdasági ág a mezőgazdaság lett. Az önellátó gazdaságokban mindenki annyit termelt,
amely a maga és családja ellátásához szükséges volt. Így nem keletkezett felesleg, a kistermésátlagok
viszont kevés ember ellátását tudták biztosítani. A termelés helyszíne a
nagybirtok volt, a munkaerőt a parasztság (később jobbágyság) adta.
A hatalom alapja a föld volt. Új előkelő réteg
alakult ki a római nagybirtokosokból és a germán törzsfőkből = ők lettek a feudális társadalom
nagybirtokosai. A korábbi rabszolgákból és colonusokból alakult ki a jobbágyság.
A földet illetően az alábbi birtokviszonyok alakultak ki:
 a. majorság (allódium):
-a földesúr saját kezelésű földje, tulajdonosa a földesúr 
 -a jobbágy robotmunkával műveli a jobbágytelkek használatának
fejében 
b. faluközösségi földek:
- a földesúr tulajdonában lévő földön falvak alakultak, a földet a falu
-közösség művelte
 - a földesúr nyomáskényszert alkalmazott a felparcellázott és családok között kiosztott földeken:
meghatározta melyik parcellánmit kell termelni.

c. közös földek:

- tulajdonosa a földbirtokos volt, de a földesúr és a faluközössége is

használta, pl. legelő, rét, folyó, erdő

d. jobbágytelkek:
- a majorság része, a földesúr tulajdona- részei: házhely, kert, szántóföld- használatáért cserébe a
jobbágy szolgáltatásokkal tartozott a földesúrnak. Ez lehetett robot (ingyenmunka, pl. építkezés v.
szántás),terményadó (tized

– az éves termés 1/10 része), esetleg ajándék.- a jobbágy csak használója volt bár a földjének, de azt
szabadon örökíthette, sőt el is adhatta

- a jobbágyok röghöz kötöttek voltak, uruk beleegyezése nélkül nem házasodhattak és a földesúrnak
joga volt bíráskodni saját jobbágyai ügyében (úriszék)Az uralkodók pénzjövedelme a kevés felesleg
miatt annyira kevés volt, hogy képtelenség volt belőle fizetett hadsereget vagy hivatalszervezetet
fenntartani.

Az uralkodó ezért földet kényszerült adományozni katonáskodásért, hivatalok betöltéséért cserébe

(feudum).

A király által adományozott nagy földterületek ből azok urai is kénytelenek voltak szolgálat fejében
földet adományozni. Az uralkodó réteg ilyen rendeződését hűbéri láncnak nevezzük, tagjai a seniorok
(adományozók) és a vazallusok (akinek adományozzák). Az adományozó hűbérúr (senior) és a
megadományozott hűbéres (vazallus) kölcsönösen fogadalmat tettek a hűségre és kötelességeik
teljesítésére (hűbéri eskü). Ez a folyamat eljutott azokig, akik a birtok jövedelméből már csak a saját
fegyverzetüket tudták megvenni. Az állam a hűbéri láncon keresztül működött, kölcsönös szolgálatra
és függésre épült.

3.) Művelési módszerek és új eszközök

Kezdetben az erdőirtással nyert területeket felszántották, s a földet kimerülésig (7-30 év) művelték,
aztán más földeket fogtak termőre. A legelő- vagy talajváltó rendszer kis hozamú volt, csak kevés
ember ellátását biztosította. A népességnövekedés és a jobb életfeltételek utáni vágy
rákényszerítette a földművelőket bizonyos, már az ókorban is ismert technikák alkalmazására. A
fejlesztések leginkább a kolostorokban zajlottak. Az első állomás a fejlődés útján a kétnyomásos
gazdálkodás elterjedése volt. A termőföld felét bevetették, a másik felét pihentették, ugarnak
hagyták, ahol az állatállomány legelhetett. Így a föld fele termett. Ezt fokozatosan felváltotta a
háromnyomásos gazdálkodás. Itt az ugar a termőföldnek már csak egyharmadát jelentette, így a föld
kétharmad része termett. A földet három részre osztották: egy rész ugar, egy rész tavaszi gabona, egy
rész őszi gabona. Az egységek évente cserélődtek.

A talaj újszerű kihasználása új eszközök használatát igényelte, melyeknek segítségével csökkenni

kezdett a munkaidő, és eddig nem használt földeket is fel tudtak szántani (mocsarak, kemény föld).

Döntő változást hozott az új, csoroszlyás, kormánylemezes, nehéz fordító eke. Jelentős volt a borona
elterjedése, mely a szántás után a föld lazításával segítette az elvetett magok kicsírázását. A nehézeke
csak a fogatolás új módjával, a szügyhámmal együtt terjedhetett el,mellyel megnövekedett az állatok
igaereje. Az aratáshoz sarlót használtak. A X-XI. századra a mezőgazdaság fejlődése az
életkörülmények javulásához, a népesség számnövekedéséhez, és a helyi kereskedelem újbóli
megjelenéséhez vezetett.
4.) Városok felvirágzása

A városok a X-XIII. század között Észak-Itáliában, Franciaországban, Angliában, Flandriábanés

Baltikumban jöttek létre nagy számban. A városok kialakulását a mezőgazdasági árutermelés
kibontakozása és a kereskedelem fellendülése tette lehetővé. A városok létrejöhettek egykori római
kori települések helyén, várak és püspökségek közelében, illetve utak találkozásánál, folyami
átkelőknél. A városnak a feudális államban kiváltságai voltak. Ilyen kiváltság volt, hogy a városlakók
önkormányzatot szervezhettek. A városlakó a polgár volt, ez volt az új társadalmi réteg, aki se
jobbágy, se nemes nem volt. Az önkormányzat jogát a városlakók közössége, a kommuna harcolta ki
a város birtokosával szemben. Az volt a célja, hogy a városlakók függetlenedni tudjanak a feudális
rendszer kötöttségeitől.

A város jogilag is elkülönült a környezetétől: a városi polgárok szabadon választhatták a bíráikat és a

plébánost. A városnak lehettek falvai, jobbágyai, valamint tarthattak vásárt, és az adókat fizethették
egy összegben (minél többen élnek, annál kevesebb az egy főre jutó összeg). További városi kiváltság
volt még a vámszedés joga és a vámmentesség. A városnak árumegállító joga is volt, ami azt
jelentette, hogy a városon áthaladó kereskedőt arra kötelezték, hogy terményüket a városban adják
el, a város által meghatározott áron. Bizonyos dolgokkal csak az uralkodó és megbízottjai
kereskedhettek, számos árucikknek szabott ára volt, és előírták, hogy mikor mit szabad árusítani.
Kétféle vásár volt, az országos vásár és a heti piac. A helyi kereskedelem a termelőkhöz kapcsolódott:
a paraszt az élelmiszert a városba vitte és eladta a piacon. A kézművesek vagy a piacon, vagy a
műhelyeikben árulták a termékeiket. Az áruért ezüst és aranypénzzel fizettek. A városokat védelmi
célból fallal vették körül. Nagyon szűk utcák (sikátorok) voltak,amelyek nem voltak kikövezve, nem
volt közvilágítás. Nem volt csatornázás, az utcán gyűlt fel a szennyvíz, az ürülék és a szemét. A
zsúfoltság és a kedvezőtlen higiéniai viszonyok miatt járványok alakultak ki.A piactér volt általában a
központ, itt állt a városháza és a templom. A házak általában kőből épültek, de északon inkább
faépületek voltak, ezekben a városokban gyakran pusztított tűzvész. A földszintes épülettől a több
emeletes lakótoronyig sokféle háztípus létezett. A városi polgár sem nemes, sem jobbágy nem volt,
köztes helyet foglalt el a társadalomban. A városlakó szabad ember volt, szabadon rendelkezhetett a
tulajdonával, ugyanakkor mindenkinek kellett a vagyonának arányában adót fizetnie. A városban
lakók kisebbik részének volt polgárjoga. Polgárjogot általában csak ingatlantulajdonos szerezhetett.
Ők elsősorban céhmesterek, kereskedők, háztulajdonosok voltak. A város élén a leggazdagabb
polgárok (vagyonos távolsági kereskedők), a patríciusok álltak. Közülük kerültek ki a felsőtanács
tagjai, a bírók és a polgármester is. A nagytanácsba választás útján kerültek a céhmesterek,
kereskedők. A plebejusok (plebs) sem műhellyel, sem kereskedéssel nem rendelkeztek, ők alkották a
városi népet. Polgárjog nélküli szegények voltak, zömében szökött jobbágyok, akik alkalmi
munkákból, földművelésből éltek. A szokásjog szerint, ha egy évet és egy napot a városban töltött a
jobbágy, nem kellett visszamennie a földesurához („a városi levegő szabaddá tesz”).

5.) A céhek (XI.-XII. század)

A céhek az azonos szakmát művelők érdekvédelmi szervezetei voltak. A kereskedők hanzái rakták le a
céhek alapjait, de a céhszervezetetek előképe az azonos termék gyártására szakosodott mesterek
vallásos egyesülete (gilde) volt. Amikortól ezek szigorúan szabályozott, zárt csoporttá váltak, már
beszélhetünk céhekről.
4

Voltak olyan szakmák, amelyeknek képviselői nem tömörültek céhekbe, mert szétszórtan dolgoztak
(pl. szénégetők), vagy mert nők voltak (pl. csipkeverők), vagy mert szervezetileg a király alá tartoztak
(pl. pénzverők, bányászok).A céhek kiharcolták, hogy tisztségviselőiket maguk választhassák, és hogy
részt vehessenek a város irányításában. A céh szakmai szervezet volt. Szabályozták a piacot,
korlátozták a versenyt: minőségi és mennyiségi rendelkezéseket vezettek be, az árakat
maximalizálták, szabályozták továbbá az inasok és a legények számát, illetve a nekik fizetett bért is
maximalizálták, tiltották az éjszakai munkát és a reklámot, valamint az iparűzést a város körüli
falvakban. Meghatározták a mesterek számát, és a mesterré válás feltételeit is. Csak annyi mester
működhetett a céhben, amennyi meg is tudott élni. A mesterré váláshoz hosszú út vezetett. 2-10 évig
kellett inasként dolgozni egy mester mellett, amikor pedig az inas „felszabadult”, vándorútra ment,
azaz más városban legénynek állt egy-egy mester mellett, végül egy mesterremeket kellett készíteni;
és ha ezt elfogadták, illetve a leendő mesternek volt elegendő pénze a műhely nyitásához, akkor
mesterré válhatott. Ha nem, akkor legényként, segédként kellett tovább dolgoznia egy mester
mellett. Ha valaki céhen kívül kezdett iparűzésbe, kontárnak hívták

–őket a céhek üldözték, megpróbálták kiszorítani a városból. A céh védelmet, segítséget biztosított
tagjainak, például közös kasszát tartottak fenn, amelyből a mester halála vagy betegsége esetén
támogatni tudták a családot. A céh fontos szerepet játszott a város életében. Mindegyik céhre
ráosztották a városfal egy-egy szakaszának védelmét, illetve szerepet kaptak a tisztségek
betöltésénél, az adók kivetésénél, illetve a céhmester bíráskodhatott is a céhtagok felett. A munkaidő
hajnaltól napnyugtáig tartott, de az ünnepnapokon (kb az év egyharmada) nem dolgoztak. A mester
műhelyében dolgoztak a családtagjai, az inasok (csak szállást és ellátást kaptak) és a legények (ők bért
kaptak). Egyetlen ember végezte el egy adott munkadarabon az összes munkafolyamatot.

6.) Az ipar fellendülése

A rabszolgatartó termelési mód megszűnése miatt igény volt más eszközökre az állati és emberi erőn
kívül. A mezőgazdasági felesleg kialakulásával létrejött árutermelés és pénzgazdálkodás az iparban
technikai fejlődéshez vezetett. A víz erejének felhasználásával létrejöttek a vízimalmok, melyeket
gabonaőrlésre, kovácsok fújtatóihoz és fűrészelésre használtak. A vízikerék forgómozgását egyenes
irányúvá és szakaszossá alakította át a bütykös forgótengely, amit a textiliparban használtak. A
textilipar fejlődését segítette a XIII. században feltalált lábítós szövőszék, mely a láb szakaszos
mozgását alakította körmozgássá. A vízi energiával nem rendelkező helyeken szélmalmokat
használtak.

7.) Kereskedelmi útvonalak

A középkori távolsági kereskedelembe elsősorban a luxuscikkekkel való kereskedelem és a vízi úton

történő szállítás volt jellemző. Levantei kereskedelem (Földközi-tenger keleti partvidéke)Kínából,
Iránból selyem, Indiából gyapot, az Indonéz szigetvilágból fűszerek érkeztek a szárazföldi karavánutak
csomópontjaiba (Bizánc, Alexandria), innen vitték tovább tengeren. Mindezekért cserébe
nemesfémet, nyersanyagokat, később iparcikkeket vittek Ázsiába. A levantei térséget a VII. századtól
arabok uralták, tengeri fölényüket a IX. századtól Bizánc törte meg. A tengeri szállítás a XI. századtól,
főleg a keresztes háborúk idejétől az itáliai kereskedőállamok (Velence, Genova, Pisa) kezébe került a
tengeri szállítás. A kereskedők hajózását segítette a latinvitorla, mellyel széllel szemben is lehet
hajózni. Hanza kereskedelem (Északi tenger, Balti-tenger) Keletről keringet, prémeket, gabonát,
viaszt, borostyánt és egyéb nyersanyagokat, míg Flandriából posztót és fegyvereket szállítottak. A
térséget először a vikingek, később észak-német városok (Hamburg, Bréma) és flandriai városok
uraltak. A távolsági kereskedelem nagy befektetést igényelt, és nagyon veszélyes volt, ezért a
kereskedők összefogtak egy-egy vállalkozás erejéig: ezek a kereskedő

– társulások voltak a hanzák. 1161-ben az Északi

– tenger és a Balti

– tenger kereskedői szövetkeztek, létrejött a hanza-városok szövetsége. A XIV. században alakult meg
az a nagy északi kereskedelmi városszövetség, amit Hanzának nevezünk.

Szárazföldi kereskedelem. Az északi és déli tengeri kereskedelem (Hanza, Levante) közötti szárazföldi
összeköttetésként jött létre folyamvölgyekben és zarándokutak mentén. Az észak-déli kereskedelem
központja Franciaországban Champagne grófság volt. Nagyon hosszú (48 napos) vásárokat tartottak
itt. Később dél-német városok, pl. Augsburg és a közép-európai városok, pl. Bécs is bekapcsolódtak a
távolsági kereskedelembe. A karavánok a kelet-nyugati vonalon a Selyemút folytatásaként nyugat
felé, a Földközi-tengerhez vitték az árukat. A távolsági kereskedelemhez szükséges volt a nemesfém,
ezáltal Nyugat- és Közép-Európában egyaránt felélénkült a nemesfém bányászat.

8.) A földrajzi felfedezések gazdasági hatásai

Nyugat Európa a XV. század közepétől kezdett kilábalni az általános válságból. Újból növekedésnek
indult a népesség, újból megjelent az igény a fűszerek, luxuscikkek, de a mindennapi áruk (cukor,
gabona, fa) iránt is. A korábban Keletről beszerzett áruk Európába szállítása azonban a megszokott
utakon problematikussá vált, mivel Timur Lenk lerombolta a közép-ázsiai kereskedővárosokat, a
szárazföldi útvonal így kiszámíthatatlan, veszélyes volt. Az India felé vezető tengeri utakat az

Indiai

– óceánon az arabok uralták, míg a Földközi-tengeren az oszmánok jelentek meg, mint Velence és
Genova vetélytársai. Az itáliai városállamok komoly háborúkat vívtak a törökökkel, és egy idő múltán
keresni kezdték az alternatív útvonalak lehetőségeit. A megnövekedett európai kereslet ösztönözte új
utak keresését, amely expedíciók mögött szinte mindig megtaláljuk az itáliai kereskedő tőkét és az új
szemlélet, hogy a Földet ismét sokan gömb alakúnak látták. Új térképek láttak napvilágot: 1474-ben
Toscanelli új világtérképet alkotott. Megjelent az iránytű és a tájoló. Új, óceáni hajózásra alkalmas, jól
kormányozható, magas oldalfalú, nagy vitorlafelületű hajók jelentek meg: a karavellák.

A nagy földrajzi felfedezések kezdő hullámát a portugál hajósok jelentették. Céljuk Afrika
megkerülésével utat találni a Kelethez. 1415-ben a portugál hajósok átkeltek a Gibraltári-szoroson.
1445-ben elérték a Zöld-fokot, 1471-ben Afrika partjai mentén haladva átlépték az Egyenlítőt, 1480-
ban túljutottak a Baktérítőn. 1487-ben Bartolomeo Diaz elérte Afrikalegdélebbi pontját, a
Jóreménység – fokát. 1498-ban Vasco da Gama Afrika megkerülésévelel jutott Indiába. A portugálok
kereskedelmi telepeket hoztak létre Indiában, később Kínában is. Óriási jövedelemre tettek szert, a
levantei kereskedelmet megkerülve az araboktólmagukhoz ragadták a fűszerkereskedelem hasznát. A
keleti luxuscikkekért az európaiak továbbra is csak nemesfémmel tudtak fizetni. A felfedező
hajóutakra a Spanyol Királyság később kapcsolódott be. Kolombusz Kristóf olasztengerész 1492-ben
kapott megbízást a spanyol királytól, hogy nyugat felé indulva próbálja meg elérni Indiát. Kolombusz
1492. október 12.-én érte el a Bahama-szigetcsoportot. Az őslakosokat indiánoknak nevezte el, mivel
haláláig abban a hitben élt, hogy Indiába jutott el. További útjai során felfedezte Kubát és Hispaniolát,
majd Közép-Amerika partvidékét. Kolombusz expedícióival megalapozta a spanyol uralmat a
térségben. Amerigo Vespucci felismerte, hogy új földrészt fedeztek fel, élményeiről írt könyvében
„újvilágnak” nevezte a földrészt. A spanyolok és a porugálok az 1494-ben megkötött tordesillas-i
szerződésben felosztották egymás között az Újvilágot, s így elkülönítették a felfedezések, a
kereskedelem és a térítés jövőbeni területeit. A tordesillas-i szerződést az ázsiai és az óceániai
érdekszférát különítette el. A francia, holland és angol felfedezők általában az északabbra eső
területeket kutatták. Az angol szolgálatban álló Coboto 1497-ben felfedezte Észak-Amerikát. Francia
szolgálatban Cartier 1534- ben a Szent Lőrinc – öböl térségét kutatta és megállapította Montrealt. A
Föld második körülhajózása az Erzsébet angol királynő szolgálatában álló Francis Drake nevéhez
fűződött (mellesleg kalózkapitány volt).Európa számára a gyarmatosítás nem maradt
következmények nélkül. Nyugat-Európábantovábbra is a mezőgazdaság volt a legfontosabb, legtöbb
embert foglalkoztató gazdasági ág. Általánossá vált azonban a jobbágyi kötelékek lazulása: a
parasztok szabad bérlőkké, kistulajdonosokká váltak, a földeket szabadon lehetett adni-venni. A
földbirtokosokból Németalföldön és Angliában vállalkozók lettek, akik piacra termeltek, és
érdekeltségeket szereztek a kereskedelemben és az iparban is. A legfejlettebb területen, a
Németalföldön megjelent a mezőgazdasági specializálódás (tej és tejtermékek, ipari növények és
virágtermesztés). Mindezt a gabona lehetséges megvásárlása a piacokon tette lehetővé, mert így már
nem kellett feltétlenül a földek nagy részén gabonát termeszteni. Megjelent a vetésforgó is,
amelyben már nem volt ugar: az állatokat istállóban tartották. A földrajzi felfedezések hatására
Európa megismert számos idegen növényt: burgonya, kukorica, paradicsom, paprika. A burgonyát
először dísznövényként termesztették,majd mikor rájöttek, hogy a gumója ehető, tömegélelmezési
cikké vált. A XV. századi Európában meginduló gazdasági fellendülés, és a népesség gyarapodása a
XVI. századra már újra az egyensúlytalanság állapotába jutott: a mezőgazdaság fejlődése nemtudott
lépést tartani a lakosság növekedésével, emiatt elkezdődött, főként a mezőgazdasági termékeknél
egy lassú áremelkedés. Ezt a már megkezdődött lassú áremelkedést fokozta a gyarmatoknál
dömpingszerűen beáramló nemesfémtömeg. Emiatt csökkent a nemesfémek többi áruhoz
viszonyított vásárlóértéke, azaz ugyanannyi áruért egyre több pénzt kellett fizetni. Az
árforradalomként emlegetett lassú inflációs folyamat során a mezőgazdasági termékek ára
emelkedett a leginkább.

9.) A tőkés gazdaság kibontakozása

Kialakult a bankrendszer és a pénzgazdálkodás. A textiliparba a hosszútávú befektetés rövid lejáratú

hitelekkel is lehetségessé vált, azonban ahhoz, hogy nyereségesen működhessen, olcsó nyersanyagra
volt szükség. Angliában a szabad bérlő a nemesektől bérelte a földjét. A meggazdagodott vállalkozóvá
vált nemesek, a gentry-k, felbontva a szerződést, elűzték a szabad bérlőket. Növénytermesztés
helyett bekerítették a földeket, legelőket (XVI.-XVIII. század a bekerítés folyamata) és az éghajlatna
megfelelőbb juhtenyésztést folytatak, mert a juhok adták a textil nyersanyagát.

Az elűzött bérlőkből nagy mennyiségű szabad munkerő lett (munkaerő túlkínálat), így olcsónvállaltak
munkát. Az elűzött parasztok először megölték a juhokat, csavarogtak, bűnöztek,tömegével
áramlottak a városokba. A rend fenntartása érdekében születtek I. Erzsébet „vérestörvényei”.

Kialakult az eredeti tőkefelhalmozás, mely megteremtette a tőkés árutermelés

előfeltételeit(pénzfelhalmozás, szabad munkaerő). Felvásárlási és kiadási kényszer alakult ki. A
vállalkozók az elűzött bérlők munkanélküliségét kihasználva nyers gyapjút adtak nekik feldolgozásra,
majd a készterméket begyűjtötték. Így Nyugat-Európában előrehaladt a céheskeretű kézművesipar
felbomlása, átalakulása. Ennek oka az volt, hogy a belső és a külső piacok megnövekedett igénye,
illetve az árforradalom során bekövetkezett romlócserearányok (ugyanannyi élelmiszer
megvásárlásához több iparcikket kellett eladni: „ipari-olló kinyílása”) miatt többet kellett termelni. A
városi céhrendszer kikerülésére már régóta létezett a kisebb vidéki műhelyekben alkalmazott
kiadatási felvásárlási rendszer (verlag system). Az igazi áttörést azonban a városimanufaktúrák
megjelenése jelentette. A manufaktúrákat általában kereskedők, vállalkozók alapították, akik
bérmunkásokat alkalmaztak. A műhelyekben még kézműves technikákkal (manus=kéz,
facere=csinálni), demár munkamegosztásban dolgoztak. A munkafolyamatokat fázisokra osztották,
egy-egymunkás már csak egy-egy fázist csinált; szakképzetlen, olcsó munkaerő is képes volt ellátni a
feladatokat. A manufaktúrákban így nagyobb tömegben, olcsóbb (persze sokszor rosszabb minőségű)
árut lehetett előállítani (olcsó tömegcikkek gyártása). A manufaktúra tulajdonosa értéktöbbletet
(mehrwert) hozott létre, melyet a munkaerő növelésével tudott megvalósítani: a munkás a szükséges
munkaideje alatt megtermelte a munkabérét, de túlmunkát szabtak ki neki, melynek értékét a tőkés
elsajátította, így értéktöbblet, vagyis haszon (profit) keletkezett. A profitját a termelésbe forgatta
vissza, az eredeti termeléshez képest más manufaktúrákat állított elő (fonal, szövet, ruha); ezt
nevezzük bővített újratermelésnek.

10.) A világkereskedelem létrejötte

A XVI. században kialakuló új világgazdasági rendszer centruma Németalföld, Anglia,Észak-

Franciaország és Észak-Itália volt. Ezek voltak a kiemelkedően iparosodott térségek. A nemzetközi
kereskedelemben iparcikk-exportőrök és mezőgazdasági termék, illetvenyersanyag importőrök
voltak. A világgazdasági rendszer perifériájára szorult Kelet-Közép-Európa és Latin-Amerika. A
centrum régióba mezőgazdasági termékeket exportáltak és késztermékeket, iparcikkeket
importáltak. A felfedezések legnagyobb hatása tehát a centrumváltás volt. Az Oszmán Birodalom által
ellenőrzött levantei kereskedelem hanyatlásnak indult. A központ áthelyeződött az Atlanti-óceánra.

Kis kereskedelmi háromszög: Központjában Nyugat-Európa állt. A gyarmatokra iparcikkeket

exportáltak cserébe aranyat éscukrot kaptak az európaiak. A cukorból alkoholt készítettek, amit
Afrikában rabszolgákért eladtak. Majd Amerikába szállították, ahol az ültetvényeken és bányákban
dolgoztatták őket. Nagy kereskededelmi háromszög: Európa, Kelet-Ázsia és Amerika között állt. Kelet-
Ázsiából luxuscikkek (selyem, porcelán, tea) kerültek Európába és Amerikába, cserébe iparcikkeket és
nemesfémet ajánlottak. Így az Atlanti-óceán mentén fekvő városok szereztek hasznot (Lisszabon,
Amszterdam, London). Elterjedtek a gyarmatokon is használt világnyelvek, a spanyol és az angol.
Nyugat-Európa országai, a centrum térsége gyors fejlődének indultak. A kereskedőknél
felhalmozódott a pénz, így nőttek az adók, nőttek az állami bevételek. A kereskedelem új formái
jelentkeztek. Monopoljoggal rendelkező társaságok szerveződtek a tengerentúli területekkel
folytatandó kereskedelemre (1600: Brit Kelet-Indiai Társaság, 1602: Holland Kelet-Indiai Társaság,
1664: Francia Kelet-Indiai Társaság). Kialakult a részvénytársasági forma a vállalkozások nagy
tőkeigénye és a kockázat megosztása miatt. A középkori időszakos vásárok mellett megjelent az egész
évben működő árubörze (tőzsde), ahol már csak az üzletet kötötték meg, az árucikkek ott nem
cseréltek ténylegesen gazdát. Új kereskedő dinasztiák alakultak ki (pl. a augsburgi Fuggerek), amelyek
azután más terülteken(pénzügyek, bányászat, stb) is meghatározóvá váltak. A királyok kiszorították a
rendeket a hatalomból, kialakult az abszolutizmus. Megerősödött a polgárság, a gazdaság tőkés
átalakulása volt meg figyelhető. Kelet-Közép-Európa, a perifériatérség, Nyugat-Európát látta el
élelmiszerrel. A földbirtokosok ismét megművelhették majorságaikat, hiszen nyugaton az
élelmiszernek nagykereslete volt. A munkaerő megmaradása érdekében a jobbágyokat röghöz
kötötték, ismét terményben kellett adózniuk, és nőtt a robot mennyisége. Kialakult a második
jobbágyság, a feudalizmus megmerevedett. Kontinentális munkamegosztás alakult ki.