FEUDALIZMUS: A feudalizmus (vagy hűbéri rendszer, hűbériség) olyan társadalmi, jogi, gazdasági és

politikai berendezkedés, amely a hűbérurak, vazallusok és szolgák közötti kölcsönös magánjogi

kapcsolatok rendszerére épül. Maga a szó a latin feudum (föld) szóból ered.

VÁROSOK KIALAKULÁSA:

A kora középkorban kibontakozó mezőgazdasági fejlődés, mely technikai és módszerbeli újításokat

hozott (szügyhám, nehézeke, patkó, két- és háromnyomásos gazdálkodás) a 11-12. században
kiteljesedett. Korábban Nyugat-Európa kétharmadát erdők borították, a 13. századra ezek helyét
szántók foglalták el.
A fejlődés oka a népesség nagyszámú növekedése volt. Ennek legfőbb okai a fent említett technikai
újítások, valamint az újabb termőterületek szerzése voltak. Az emberek jobban, egészségesebben
táplálkoztak, így szervezetük könnyebben ellenállt a betegségeknek. Visszaszorultak a járványok is.
A mezőgazdaság fellendülésében jelentős szerepet játszott az éghajlat változása is, az éghajlat
melegebb lett, melynek hatására északabbra húzódott a gabona- és a szőlőtermesztés határa.
A lakosság gyarapodása nagy vándormozgalmat indított el. Egyrészt Nyugat-Európán belül az addig
lakatlan területeket vették birtokba, másrészt tömegek indultak Közép-Európa szabad földjei felé,
ahol a fejlett mezőgazdasági kultúrával rendelkező telepeseket szívesen fogadták.
A mezőgazdasági árutermelés fejlődésének következtében felesleg jött létre, ismét megjelent a
pénzforgalom, mindez elősegítette a városok kialakulását. A római városok fejlődése, a várak
közelsége, a közelben található egyházi központok, valamint a földrajzi tényezők (kereskedelmi utak
találkozása, folyók, bányák közelsége) is szerepet játszottak a városok kialakulásában. Városok jöttek
létre Itáliában, Dél-Franciaországban, majd később angol, észak-francia és német területeken is. A 13.
századra Közép-Európában is megjelentek.

VÁROSI TÁRSADALOM:

A városok lakossága nem volt egységes. Egyvalami azonban összekötötte őket: a közös városi
szabadság, ugyanis egyévi és egynapi ott tartózkodás városi polgárrá tette a betelepülőt. A polgárság
legelőkelőbb, leggazdagabb rétegét a kereskedők (patríciusok) alkották. Közülük kerültek ki a város
vezetői, a szenátus tagjai. A polgárság zöme kézműves, iparos volt. Képviselőik a városi
nagytanácsban foglaltak helyet. A lakosság nagy része a polgárjoggal nem rendelkező iparos
legényekből, napszámosokból tevődött össze. Ezek a plebejusok is megszabadultak a jobbágyi
kötöttségektől, de jó ideig kapcsolódtak még a földhöz. A gazdag polgárok közül ugyanis sokan a
város határában maguk is birtokoltak földet, ezen szőlőt vagy gabonát termesztettek. A műveléshez a
városi plebejusok közül fogadtak napszámosokat.

VÁROSOK KÜLSŐ MEGJELENÉSE: Kereskedelmi útvonalak mentén, egyházi központokban, folyók

találkozásánál vagy bányavidékeken jöttek létre települések. A városokat védelmi célokból fallal
vették körül. A falakkal határolt szűk területen emeletes házakat építettek, amelyek között keskeny
sikátorok húzódtak. Ugyanakkor a korszakban nem alkalmaztak csatornázást, az állatok és az
emberek szennyét legfeljebb az eső takarította el, a falak közé zsúfolt lakosságot ezért járványok
tizedelték.
KOMMUNA MOZGALOM: A kora középkori kereskedelmi és ipari központok egy-egy földesúr birtokán
feküdtek. Az egy helyre összegyűlt kereskedők és iparosok közösséget, azaz kommunát alkottak.
Szerették volna kivonni magukat az urak hatalma alól, hogy saját maguk kezébe vegyék a sorsuk
irányítását. A kereskedők hagyományos szabadságára, önigazgatására hivatkozva kezdték meg
harcukat. A kommunák a földbirtokosokkal szemben pénzzel, s ha kellett erővel is kiharcolták
önállóságukat, a városi önkormányzatot.

VÁROSI KIVÁLTSÁGOK:

A királyok a városi kiváltságok nyújtásával próbálták megszerezni a polgárok támogatását, a királyi

hatalom támaszát látták meg a városokban. Emellett a privilégiumokkal a gazdaság fejlődést is. A
városi önkormányzat kivívása lényegében olyan kiváltságok megszerzését jelentette, amelyek
függetlenítették a városlakókat a feudális rendszer jobbágy-földesúr közötti kötöttségeitől.
A város jogilag is elkülönült környezetétől. A városi polgárok szabadon választhatták bíráikat, vagyis
saját joghatóságot hoztak létre. Egy összegben rótták le adójukat földesuruknak és a királynak.
Maguk választhatták plébánosukat. A nagyobb városok rövidesen csak az uralkodótól függtek. Az
önkormányzat révén a városi polgár köztes helyet foglalt el a középkor társadalmában: nem volt
nemes, de jobbágy sem.
A város élén a bíró vagy a polgármester állt, akit a városi tanács választott. Kezdetben a tanácsban
csak a leggazdagabb réteg (patríciusok), a kereskedők képviseltethették magukat. A városlakók
többségét a városi politikából kizárt szegények (plebs) alkották. Alkalmi munkából éltek, és soraikat
folyamatosan gyarapította a jobb megélhetés reményében a falvakból beköltöző jobbágyság.

CÉHEK:

A céhek azonos mesterséget űző iparosok érdekvédelmi szervezete volt. Minden mester egymaga,
saját kezűleg készítette termékeit saját műhelyében, ami kis mennyiségű, de kiváló késztermékeket
eredményezett.
A céhmesterré válás hosszú folyamat eredménye volt: évekig inasként szolgálni egy mester mellett
 legényként dolgozni a mester műhelyében  hosszú vándorút – idegen városok mestereinek
tudásának elsajátítása  mestervizsga. E bonyolult rendszer megakadályozta a mesterek túlzott
növekedését, de a szakmai színvonalat is biztosította.
Igyekeztek kiküszöbölni a céhen belüli versenyt, ezért aprólékosan szabályozták a munkaidőt, a
munkafolyamatot (felhasznált anyagok, szerszámok, alkalmazottak száma) és az árakat. Mindez
szigorú minőségi előírásokat is jelentett. A céhen kívüli iparűzőket, az ún. kontárokat üldözték.
A céhek fontos szerepet játszottak a város életében, feladataik: városfalszakaszok őrzése, rend
fenntartása, ünnepeken való felvonulás, egyház támogatása.