You are on page 1of 5

NKE HACKATHON 2023

MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00014
„Közszolgálati Technológia Transzfer Kezdeményezés
(KTTK)”

2023
Az NKE Hackathon 2023 elnevezésű hallgatói innovációs ötletversenyt a Nemzeti Közszolgálati
Egyetem technológia- és tudástranszferért felelős szervezeti egysége, az Innovációs és
Technológiai Iroda (a továbbiakban: ITI) hirdeti meg.

A verseny felépítése: Az ötletverseny két fordulóból áll. Az első fordulóban a kidolgozott ötlet
benyújtása és elbírálása valósul meg. A második forduló a legjobb csapatok számára rendezett
döntő.

Első forduló: Az első fordulóban a cél egy probléma kifejtése, valamint a problémára adott
megoldás, az údonság és a csapat bemutatása. Ebben a szakaszban a résztvevő csapatoknak egy
rövid összefoglalót kell készíteniük az ötletükről. Az ötleteket az ITI munkatársai bírálják el.

A rövid összefoglaló javasolt tartalmi elemei:


 One-liner (az ötlet egysoros összefoglalása) – esetleg jelmondat.
 A probléma bemutatása.
 Megoldás.
 A megoldás bemutatása, az ötlet előnyei, újdonsága
 A csapat bemutatása (milyen kompetenciákkal rendelkeznek, illetve milyen szakemberekre
lenne még szükség?).

A benyújtás módja, határideje: Az ötleteket elektronikus formában, az iti@uni-nke.hu e-mail-


címre várjuk, 2023. március 15-ig.

Az ötletversenyre történő jelentkezéssel összefüggő adatkezelési tájékoztó a https://www.uni-


nke.hu/adatvedelem weboldalon található. A fentebbi e-mail címen történő jelentkezés, valamint
az ötletek elküldésével hozzájárul személyes adatai kezeléséhez. Hozzájárulás visszavonása esetén
a személyes adatok törlésre kerülnek, így a versenyre történő jelentkezés érvénytelenné válik.

Az elbírálás módja: Az ötleteket az ITI előzetesen megvizsgálja, szükség esetén javításra,


kiegészítésre visszaküldi a pályázóknak. Az ITI döntése alapján a 6 legjobb ötletet kidolgozó csapat

2
továbbjut a verseny döntőjébe. Az első forduló eredményéről a pályázók e-mailben kapnak
értesítést.

Mentorálás: A döntőbe jutott csapatok az ötletének fejlesztése, részletes kidolgozása érdekében


mentorálást vehet igénybe. A csapatoknak a mentorok támogatásával prezentációt kell készíteniük,
amelyet a döntőn mutatnak be.

Második forduló: A döntő 2023. április 12-én (szerdán), 10 és 15 között, hibrid formában kerül
megrendezésre. A jelenléti Rendezvény az Orczy úti Kollégium A-D multimédiás termében lesz.
Az NKE Hackathon 2023 döntője nyilvános, a rendezvényen közönség is részt vehet, a hallgatók
számára pedig kollégiumi pontszerző esemény. A döntő online is követhető majd.

A döntős csapatoknak egy onepagert (egy oldalas rövid összefoglalót) kell 2023. április 11-ig
leadniuk, amelyet a zsűri figyelembe vesz a pontozásnál.

A prezentáció: A döntős csapatoknak az előadásukban be kell mutatniuk, hogy miért az ő ötletük


a legjobb. A prezentáció időtartama csapatonként legfeljebb 20 perc. A prezentációkat egy 5 főből
álló zsűri fogja elbírálni.

Az előadás tartalmi elemei:


 Az ötlet bemutatása (a probléma felvetése, megoldása).
 A megvalósításhoz szükséges elemek, lépések.
 A megvalósításhoz szükséges erőforrások.
 A megvalósításban vagy az ötlet működtetésében részt vevő partnerek.
 Az értékajánlat – mit ad az ötlet az ügyfélnek, milyen vásárlói/piaci igényt szolgál?
 A célközönség, akiknek az új megoldás eladható. Ügyfélkapcsolatok kiépítése, kezelése.
 Csatornák, amelyeken keresztül a célközönség elérhető (mik ezek, milyen költségekkel
járnak?)
 Bevételek és költségek, üzleti modell.

3
A végső döntés szempontjai: A bizottság a döntőn bemutatott ötleteket, prezentációkat három
szempont alapján bírálja el.
 Újdonságtartalom.
 Megvalósíthatóság.
 Társadalmi hasznosság.

Díjazás

Fődíj:
Tárgynyeremény (akciókamera/okos óra/soundbar) maximum nettó 30.000 Ft értékben/fő
Részvételi lehetőség az MVM Edison start-up program ötlet fázisú szakaszban

Második helyezett csapat számára:


Tárgynyeremény (akciókamera/okos óra/soundbar) maximum nettó 20.000 Ft értékben/fő

Harmadik helyezett csapat számára:


A csapat ötletének felkarolása a hazai start up vállalkozások fejlődését támogató Start It @K&H
szakmai csoportjának segítségével. A mentorációs időszakban a csapat ötletét az őszi inkubációs
programban való bejutásra készítik fel.

Minden résztvevő csapat számára: MVM Smart Future Lab reprezentációs csomag

Kapcsolat: Kérdés esetén forduljanak hozzánk bizalommal e-mailben az iti@uni-nke.hu címen,


telefonon a +36-1-432-9000/20218-as számon, személyesen pedig (előzetes időpontegyeztetést
követően) a Ludovika Campus Szárnyépületének 2. emeletén, a 235-ös irodában.

Az NKE Hackathon 2023 elnevezésű hallgatói innovációs ötletverseny a Közszolgálati


Technológia Transzfer Kezdeményezés (KTTK) című, 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-

4
00014 számú projekt keretében jön létre. A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs
Alapból biztosított támogatással valósul meg.

You might also like