Philip Yancey - Az Imádság PDF

PHILIP
YANCEY
Az imádság
Rohanó világunkban nem könnyű cselekvés helyett pusztán létezni,
vagy akár csak néhány percre elcsendesedni. Mégis, hogyan állít
hatnánk meg az időt? Miként tanulhatnánk meg figyelni? Hogyan
adhatnánk keretet napjainknak? Hogyan hozhatnánk összhangba
az életünket a valósággal? Milyen jelzések figyelmeztetnek az igaz
ságra, amely ellen túlzott aktivitásunkkal hadakozunk?
Philip Yancey az imádság témakörét körüljárva ugyanazokat

a kérdéseket teszi föl, amelyek előbb-utóbb mindnyájunkban meg
fogalmazódnak: Hallja-e Isten, amit mondok? Miért törődne épp
velem? Ha úgyis tud mindent, mi értelme imádkozni? Miért tűnik
olyan kiszámíthatatlannak, sőt rapszodikusnak az imáimra kapott
válasz? Miért érzem egyszer közelinek, máskor távolinak Istent?
Ő vagy én változom, amikor imádkozom?
Philip Yancey az amerikai Wheaton

College-ban, majd a Chicagói Egyetemen
szerzett diplomát. Hivatásos újságíró
ként számos magazinnak dolgozott; írá
sai többek között megjelentek a Satur-
day Evening Post, a N ational Wildlife és
a Christianity Today oldalain. Könyveit
35 nyelven, több mint 15 millió példány
ban adták el szerte a vüágon. Művei
közül tizenkettő részesült rangos
nemzetközi elismerésben.
ISBN 978-963-288-428-8 0&K0

'ö
harmat 0 -* ® *
www.harmot.hu 3500 Ft
Arra invitál, hogy elhiggyük: Isten meghallgat minket.
The Piain Dealer
A könyv érdeme kiegyensúlyozottságában rejlik. Yancey gyönyörű

en megtalálja az egyensúlyt a legfontosabb fogalmak között: cselekvés
és elmélkedés, kétség és bizonyosság, a változhatatlan Isten és az, akit
a Biblia tanúsága szerint annyira megindít az ember könyörgése, hogy
kész meggondolni magát.
Publishers Weekly
Ha valaki úgy érzi, hogy nem tartozik azok táborába, akik igazán
„otthon vannak” az imádkozásban, e könyv segítségével felébredhet
a kíváncsisága, megváltozhat a gondolkodásmódja, és új lendületet
vehet imaélete.
Discipleship Journ al
Yancey egyfajta „feszélyezett színpadi próbaként” láttatja az imád

ságot, amely ahhoz a párbeszédhez hasonlít, amelyet Isten a teremtés
kezdetén folytatott az emberrel. Szívből ajánlom!
Library Journal
Nehéz lenne Philip Yancey-nél jobb idegenvezetőt találni az imádság

témakörében.
Sojourners
Azon ritka kivételek közé tartozik az imádságról szóló könyvek kö

zött, amelyek ahelyett, hogy a legjobb szándékuk ellenére is elvennék
a kedvem az imádkozástól, kifejezetten ösztönöznek rá.
Books & Culture
Philip Yancey üdítő kivétel a magukat gyógyulófélben lévő funda
mentalistának valló hívők között: kiváló lelki egészségnek örvend.
Dallas Morning News
Yancey vérbeli újságíró: éles szemmel veszi észre a részleteket, és

az oknyomozók tárgyilagosságával igyekszik elkerülni az erőltetett
következtetéseket... Műve egyik fő előnye, hogy mindig arra indul el,
amerre a bizonyítékok mutatnak.
Christianity Today
Yancey megnyerő, minden részletében őszinte könyvet írt az imád

ságról.
Kirkus Reviews
PHILIP YANCEY
Az imádság
VÁLTOZTAT-E BÁRMIN IS?
HARMAT
Budapest, 2018
Originally published in the U.S.A. under the title:
Prayer. Doest It Make Any Difference?
Copyright © 2006 by Philip D. Yancey
Published by permission of Zondervan, Grand Rapids, Michigan.
Hungárián edition © 2014 by Harmat Kiadó

All rights reserved. Minden jog fenntartva.
Első kiadás 2014, utánnyomás 2015

Második kiadás 2018
Fordította: J. Füstös Erika

Felelős szerkesztő: Ferenczi Andrea
Borító: Lente István
ISBN 978-963-288-428-8
Az im á d k o z á sn a k egyszerű o k a van:
egyszerűen nem tehetünk mást.
W illiam Ja m es
TARTALOM
ELSŐ RÉSZ: ISTEN TÁRSASÁGÁBAN
1. Legmélyebb sóvárgásunk / 11
2. Látvány a magasból / 23
3. Amint vagyunk / 41
4. Isten, aki van / 61
5. Találkozás / 77
MÁSODIK RÉSZ: A TITOK MEGFEJTÉSE
6. Miért kell imádkoznunk? / 99

7. Birkózás /1 2 3
8. Együttműködés /141
9. Min változtat? / 161
10. Változtathatunk-e Isten szándékain? / 185
11. Kérjetek, keressetek, zörgessetek! / 207
HARMADIK RÉSZ: AZ IMA NYELVE
12. Bárcsak folyékonyan beszélnék! / 225

13. Az ima nyelvtana / 245
14. Nem tudok megszólalni / 265
15. A csend hangjai / 287
NEGYEDIK RÉSZ: DILEMMÁK
16. A megválaszolatlan ima: vajon ki hibázott? / 309

17. A megválaszolatlan ima: megbékélni a titkokkal / 335
18. Ima és testi gyógyulás / 359
19. Mit kérjünk? / 387
ÖTÖDIK RÉSZ: AZ IMÁDSÁG GYAKORLATA
20. Az imádkozás és én / 411

21. Az imádkozás és mások / 433
22. Az imádkozás és Isten / 451
Epilógus / 473
Köszönetnyilvánítás / 485
Idézetek jegyzéke / 487
ELSŐ RÉSZ
Isten
társaságában
Az ima létezik, ez nem kérdés.
Sajátságosán emberi válasz a végtelen titokra,
amit létélményünk gyönyörűséges
és kegyetlen, személytelenül hatalmas és líraian
bensőséges valósága jelent.
Patrícia Hampl
ELSŐ FEJEZET
LEGMÉLYEBB SÓVÁRGÁSUNK
Amikor a Princeton Egyetem doktoranduszhallgatója föltette

a kérdést: „Milyen eredeti disszertációs téma van még a
világon, amit kutathatnék?", Albert Einstein így válaszolt:
„Tudjon meg többet az imádságról! Valaki ezzel is foglalkoz
hatna végre."
z oroszországi Szentpétervárra tett látogatásomat, mint utóbb

A l kiderült, nem éppen a legbölcsebben időzítettem. Ottjártamkor,
2002 novemberében ugyanis a város épp hatalmas építkezésekkel ké
szült háromszázadik születésnapjára. Minden jelentősebb épületet áll
ványok takartak, a hangulatos, macskaköves utcákat építési törmelék
borította, így reggeli kocogásaim valóságos kalandnak bizonyultak.
Sötétben, lehajtott fejjel róttam az utcákat (ezen a szélességi fokon
ilyentájt a délelőtt derekán kel föl a nap), a tégla- és sóderkupacokat
kerülgetve, de időnként előre is pillantva, hogy időben észrevegyem
a tompa fényű, befagyott pocsolyákat.
Az egyik reggelen azonban elkalandozhatott a figyelmem, mert egy
szer csak a földön találtam magam. Arra eszméltem, hogy bódultán,
remegve, arccal lefelé fekszem a járdán. Felültem. Rémlett, hogy esés
közben oldalra rántottam a fejem, hogy elkerüljem a találkozást egy
acélrúddal, amely veszélyes szögben meredt felém a járdaszegélyből.
Levettem a kesztyűm, és megtapogattam a jobb szemem. Vérzett. Az
ll
Isten társaságában
arcom teljes jobb oldalát vér borította. Fölálltam, lesöpörtem a ruhám

ról a koszt és a havat, majd végigtapogattam magam, hátha máshol
is megsérültem. Lassú léptekkel indultam tovább, és figyeltem, hogy
mennyit bír fájdalomtól lüktető térdem és könyököm. A számban érez
tem a vér ízét. Pár utcát haladtam előre, mire észrevettem, hogy az
egyik fogam is hiányzik. Visszamentem, hátha megtalálom, de hiába
keresgéltem a sötétben.
A forgalmas Nyevszkij sugárúton sokan megbámultak. Igazi látvá
nyosság lehettem, hiszen az oroszok nem szoktak idegenek szemébe
nézni. Elbicegtem a szállodáig, és a biztonsági őrök gyanakvását sike
resen eloszlatva fölmentem a szobámba. Bekopogtam: „Janet, engedj
be! Megsérültem.”
Mindketten ismertünk pár rémtörténetet az orosz egészségügyi el
látásról, ahol az ember horzsolással jelentkezik, majd AIDS- vagy he
patitiszfertőzéssel távozik. Jobbnak láttam, ha saját kezembe veszem
a gyógykezelésemet. Miután kifosztottuk a hotelszoba bárját, és az ösz-
szes miniatűr vodkásüveget felkutattuk, lefertőtlenítettük az arcomat.
A felső ajkam felhasadt. Összeszorítottam a fogam, és a repülőgépről
maradt tisztítókendő segítségével igyekeztem minden sebet áttörölni
az arcomon. A felső ajkamra ragtapaszt simítottam, remélve, hogy
pontosan forr majd össze a seb. A jobb szemem környéke időközben
felduzzadt és feltűnő lilára váltott, de a látásommal szerencsére nem
volt baj.
Bevettem pár aszpirint, és lepihentem. Később visszasétáltam a
Nyevszkij sugárútra, hogy keressek egy internetkávézót. Miután meg
másztam három emeletet, és jelnyelven kialkudtam az árat rubelben,
végre helyet foglalhattam egy számítógép előtt. Eleinte nem tudtam,
mihez kezdjek az ismeretlen billentyűzettel és a cirill ábécével, ám tíz
percnyi próbálkozás után valahogy sikerült találnom egy angol nyelvű
12
Legmélyebb sóvárgásunk
oldalt. Rákapcsolódtam az amerikai hálózatra, és írtam egy levelet,

amelyet elküldtem a coloradói gyülekezetünk imacsoportjának meg
néhány barátunknak és rokonunknak. Mivel akadozott a szolgáltatás,
és a vezeték nélküli hálózat folyton ki-be kapcsolt, többször is elölről
kellett kezdenem a procedúrát.
A levelem egyszerű volt. Megírtam a legfontosabbakat, majd hozzá
tettem: „Bajban vagyunk. Kérlek, imádkozzatok értünk!” Nem tudtam,
mennyire komoly a sérülésem. A tervek szerint a következő napokban
fel kellett szólalnom egy helyi könyvvásáron, Moszkvában pedig to
vábbi előadások vártak rám. Az AOL hírsávján eközben megjelent egy
hír, miszerint csecsen terroristák hatoltak be egy zsúfolásig megtelt
moszkvai színházba, és túszul ejtették a bent tartózkodókat. Moszk
va gyakorlatilag harckészültségben állt. Abban a pillanatban, amikor
elküldtem az üzenetet, egy figyelmeztetés jelent meg a képernyőn,
miszerint hamarosan lejár az időm.
Vajon az imádság is így működik? - tűnődtem útban a hotel felé.
Jeleket küldünk a látható világból a láthatatlanba, azt remélve, hogy
valaki megkapja az üzenetet? És honnan tudhatjuk, hogy célba ér-e
ez az üzenet?
Mégis, ekkor éreztem először a nap folyamán, hogy enyhül a szo
rongató érzés a gyomromban. Tudtam, hogy a barátaim, a családom,
akiknek fontos vagyok, néhány óra múlva bekapcsolják a számítógé
püket, elolvassák az üzenetemet, és imádkozni fognak értem. Nem
vagyok egyedül.*
* A sebeim végül szépen begyógyultak, és gyakorlati szempontból is egészen hasz

nosnak bizonyult, hogy elküldtem a levelet. Mivel a fogorvosom felesége is tagja
volt a csoportnak, amelyik imádkozott értünk, a sérülésemről értesülve azonnal
lefoglalt számomra egy időpontot. így már a hazaérkezésünket követő napon átes
hettem a szükséges gyökérkezelésen!
13
Egy egyetemes kiáltás

Az imádság valamilyen formában minden vallásban jelen van. Tá
voli földrészek bennszülött törzsei áldozatot mutatnak be isteneiknek,
miközben hétköznapi szükségleteikért, egészségért, élelemért, esőért,
gyermekekért, győzelemért imádkoznak. Az inkák és az aztékok még
embert is áldoztak, hogy felkeltsék az istenek figyelmét. A muzulmá
nok - akár autót vezetnek, akár kávészünetet tartanak, akár fociznak
éppen - mind a mai napig naponta ötször megállnak imádkozni, amint
meghallják a müezzin hívását.
Még az ateisták is megtalálják a módját, hogy imádkozzanak. Orosz
országban, a kommunizmus legvadabb napjaiban a párt oszlopos tagjai
úgynevezett „vörös sarkot” alakítottak ki a lakásukban - pontosan a
keresztény ikonok helyén - , és Lenin képét helyezték el benne. A Prav
da nagy lelkesen azt tanácsolta olvasóinak 1950-ben:
Ha a munkádban nehézségekbe ütközöl, vagy hirtelen kételkedni kezdesz

képességeidben, gondolj rá - Sztálinra - , s rálelsz arra az önbizalom ra,
amelyre szükséged van. Ha fáradtnak érzed magad olyankor, amikor nem
szabad fáradtnak lenned, gondolj rá, Sztálinra, s új erőt kapsz a munkád
hoz. Ha a helyes döntést keresed, gondolj Sztálinra, s jól fogsz dönteni.*
Imádkozunk, amikor feltör bennünk a hála az élet szépségét és

dicsőségét látva, de akkor is, amikor kicsinek és tehetetlennek érez
zük magunkat, netán elönt bennünket a félelem. Imában kérünk meg
bocsátást, erőt, s hogy kapcsolatban lehessünk azzal, Aki van, mert
szükségünk van a megerősítésre: nem vagyunk egyedül. Az Anonim
Alkoholisták csoportjaiban milliók imádkoznak nap mint nap egy bi
* Az idézetek forrása, valamint a bibliai utalások külön jegyzékben találhatók a

könyv végén.
14
zonyos Felsőbb Erőhöz, segítségért könyörögve, hogy úrrá lehessenek

káros szenvedélyükön. Imádkozunk, mert nincs más választásunk. Az
angol imádság szó - prayer - a latin precariusból ered, ami bizonyta
lant, ingatagot jelent. Jómagam ott, Szentpéterváron elkeseredésem
ben imádkoztam. Nem volt hová fordulnom.
Az imádság azért egyetemes, mert alapvető emberi szükséglet.
Ahogy Thomas Merton fogalmaz: „Az imádság kifejezi, kik vagyunk...
Az ember élő hiány. Hézag, űr, amely teljességért kiált.” Amikor imád
kozunk, megtörjük a csendet; az ima szavai olykor lényünk legmélyéről
törnek elő. Emlékszem, hogyan imádkoztam a 2001. szeptember 11-ét
követő napokban: „Uram, áldd meg Amerikát!”, noha valójában azt
akartam mondani: „Mentsd meg Amerikát!” Ments meg minket! Hagyj
életben bennünket! Adj még egy esélyt!
A közvélemény-kutatások szerint ezen a héten is több amerikai fog
imádkozni, mint sportolni, autót vezetni, szerelmeskedni vagy dolgoz
ni. Tízből kilencen rendszeresen imádkozunk, négyből hárman min
dennap. Ha tudni szeretnénk, mennyire érdekes téma a világban az
ima, elég beírnunk a Google keresőjébe a szót: több millió találatot
kapunk. A lenyűgöző szám azonban egy különös talányt is rejt.
A keresztény imádság témakörét a könyvtárban kezdtem kutatni,
számos nagy „imaharcos” életrajzát megismerve. Müller György több
órányi imádkozással kezdte a napját: esedezve kérte Istentől, hogy
gondoskodjon az általa fenntartott árvaház konkrét szükségleteiről.
Lancelot Andrewes püspök naponta öt órát szánt imádkozásra, Charles
Simeon pedig hajnali négykor kelt, hogy négy órán keresztül imád
kozzon. Az Acoemetae rend (az úgynevezett „éberek rendje”) tagjai a
mai napig éjjel-nappal váltják egymást a szüntelen imában. Susannah
Wesley*, akinek elfoglalt családanyaként nem sok lehetősége lehetett
csendes elvonulásra, hintaszékében ülve, fejére kötényt borítva kö-
* A metodista mozgalom alapítóinak, John és Charles Wesley-nek az édesanyja. (A ford.)
15
nyörgött gyermekeiért. Luther Márton naponta két-három órát töltött

imádságban: úgy vélte, ez éppoly magától értetődő, mint cipésznek
a cipőkészítés vagy szabónak a varrás. Jonathan Edwards a Hudson
folyó partján eltöltött „édes órákat” említi, amikor „Isten magával
ragadta és elnyelte”.
A kutatómunka következő lépéseként hétköznapi emberek között
kérdezősködtem a témában. A beszélgetések általában a következő
eredményre vezettek:
- Fontos önnek az imádkozás?
- Ó, hát persze.
- Milyen gyakran imádkozik?
- Mindennap.
- Körülbelül mennyi ideig?
- Öt vagy esetleg hét percig.
- Örömét leli az imádkozásban?
- Nem igazán.
- Érzi Isten jelenlétét, amikor imádkozik?
- Olykor igen, de nem túl gyakran.
A többség tehát inkább teherként, mint örömforrásként éli meg az
imádkozást. Fontosnak, sőt szinte elsődlegesnek tekintik, miközben
a folytonos kudarc miatt bűntudatot éreznek önmagukat hibáztatva.
A mai ember küzdelme

Úgy találtam, hogy az evangéliumi gyülekezetekben a közös imád
kozás alkalmával szinte megmondják a hívők Istennek, mit tegyen, s
közben óvatos utalásokkal azt is jelzik, milyen viselkedés lenne kívá
natos embertársaik részéről. Liberálisabb szemléletű közösségekben
ezzel szemben egyfajta felszólításnak tűnnek a közös imák: gyerünk,
cselekedjünk - mintha az imádkozáson gyorsan túl kellene esniük,
16
hogy nekiláthassanak végre az Úr munkájának. Hans Küng On B e

ing a Christian [Kereszténynek lenni] című hétszáz oldalas teológiai
opusában egyetlen fejezetet sem találunk az imádságról, de még a
tárgymutatóban sem szerepel a szó. Amikor ennek okáról érdeklőd
tem, Küng elnézést kért a figyelmetlenségért. A nyomasztó vatikáni
cenzúra, valamint a sürgető kiadói határidő miatt egyszerűen megfe
ledkezett a témáról.
Vajon mi lehet az oka, hogy a közvélemény-kutatások szerint elmé
letben nagy jelentőséget tulajdonítunk az imádságnak, miközben a gya
korlatunkkal korántsem vagyunk elégedettek? Minek tulajdoníthatjuk
az óriási különbséget Luther vagy Simeon, illetve a mai ember között?
Miért tudtak órákon át térdelve imádkozni az előbbiek, és miért fészke-
lődik nyugtalanul a székben mindössze tízpercnyi ima után az utóbbi?
Az elmélet és a gyakorlat között húzódó szakadék, úgy látom, ál
talános jelenség. Az imádság elméletben az emberi lét lényegi eleme,
felbecsülhetetlen értékű kapcsolatteremtési lehetőség a világegyetem
Istenével. A valóságban azonban gyakran zavaros, frusztráló tevékeny
ségként éljük meg. A kiadóm elvégzett egy internetes közvélemény
kutatást a témában. A hatszázhetvennyolc válaszadóból mindössze
huszonhármán voltak elégedettek az imádságban eltöltött idővel kap
csolatban. Pontosan ez az arány késztetett e könyv megírására.
Az imádsággal kapcsolatos zűrzavarhoz kétségkívül a tudományos
és technikai fejlődés is hozzájárul. A régi időkben a földművesek tekin
tetüket az ég felé emelve könyörögtek, hogy a fentiek vessenek véget
a szárazságnak. Ma inkább azt kutatjuk, várható-e alacsony nyomású
időjárási front, öntözőcsatornákat építünk, és felhőmagvasítással pró
bálunk meg esőt csinálni. Régen Istenhez kiáltottak a szülők, amikor
gyermekük megbetegedett, ma a mentőket vagy az orvost hívják.
A világ számos táján a modern ember szkepticizmusa aláásta az
17
imádság ázsióját. A kételkedés közegében élünk. Miért engedi Isten

rossz mederben folyni a történelmet? Miért nem avatkozik közbe? Mi
értelme azért imádkozni, hogy megszűnjön a nukleáris fenyegetettség
vagy a terrorizmus? Hogy ne legyenek hurrikánok vagy abbamaradjon
a globális felmelegedés? Az imádság sokak szerint nem több, mint „a
kozmikus közöny által elnyelt dadogás”, ahogy George Buttrick meg
fogalmazta még 1942-ben.
Az imádságot a jólét is könnyen felhígíthatja. Utazásaim során meg
figyeltem, hogy a fejlődő országokban élő keresztények kevesebbet el
mélkednek az imádság hatékonyságáról, ám annál többet imádkoznak.
A jómódban élők viszont hajlamosak a tehetségükre, illetve az erőfor
rásaikra támaszkodva megoldani aktuális problémáikat, a jövőjükről
pedig élet- és nyugdíjbiztosítással gondoskodnak. Aligha kérhetjük
őszintén: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”, amikor az
éléskamrában egyhavi élelmet halmozunk föl.
Egyre inkább az idő szorításában élünk, ezért mind kevésbé va
gyunk képesek lassítani a tempón. Pedig az imádkozás ezt igényelné.
A kommunikációnk egyre rövidebb és kódoltabb: sms, e-mail, chat.
Még beszélgetésre is alig marad időnk, nemhogy elmélkedésre! Folya
matos hiányérzetben élünk: nincs elég időnk, nem pihenünk eleget,
nem sportolunk eleget, nincs elég szabadidőnk. Hogy férne bele az
életünkbe Isten, ha így is le vagyunk maradva?
Ha mégis úgy döntenénk, hogy a lelkűnkkel is foglalkozunk, ma már
terapeutákhoz és segítő csoportokhoz is fordulhatunk, noha a múltban
Istennek tartottuk fönn a lélekgondozás szerepét. A láthatatlan Isten
hez imádkozva nem mindig kapunk azonnali visszajelzést, mint például
egy baráti vagy terápiás beszélgetés során, hiszen „emberi” beszélge
tőtársunk legalább együttérzőn bólogat. De hallja-e egyáltalán valaki,
amikor imádkozom?
18
A szkeptikusok szerint az ima nem több érzékcsalódásnál, kár időt

vesztegetni rá. A hívő számára azonban nem létezik hasznosabb időtöl
tés. Mivel keresztény vagyok, magam is így gondolom. Akkor hát mi
ért okoz ennyi gondot az imádkozás? Martyn Lloyd-Jones brit lelkész
a következőképpen foglalja össze a dilemmát: „A keresztények által
gyakorolt valamennyi tevékenység közül egyik sem okoz annyi zavart
és vet fel annyi problémát, mint az imádságnak nevezett időtöltés.”
A zarándok vizsgálódása
Nem szakértőként, inkább egyfajta zarándokként vizsgálom az
imádság témakörét. Ugyanazokat a kérdéseket teszem föl, amelyek
előbb-utóbb szinte mindnyájunkban megfogalmazódnak: Hallja-e Is
ten, amit mondok? Miért törődne épp velem? Ha Isten úgyis mindent
tud, mi értelme imádkozni? Miért tűnik olyan kiszámíthatatlannak,
sőt rapszodikusnak az imáimra kapott válasz? Több esélye van-e a
gyógyulásra annak a betegnek, akiért sokan imádkoznak, mint annak,
aki hasonló daganatos betegségben szenved, de alig néhányan fohász
kodnak érte? Miért érzem egyszer közelinek, máskor távolinak Istent?
Isten vagy én változom, amikor imádkozom?
Bevallom, mielőtt e könyv megírásához hozzáfogtam, a bűntudat és
a kisebbségi érzés miatt kerültem az imádság témáját. Szégyenkezve
ismerem be, hogy nem írok naplót, nincs lelki vezetőm, és nem vagyok
rendszeres tagja egyetlen imacsoportnak sem. Készségesen bevallom,
hogy hajlamos vagyok a kétkedők szemüvegén keresztül tekinteni az
imádságra, aki inkább a válasz nélkül hagyott imákon töpreng, mint
a megválaszolt kérések fölött ujjong. Más szóval, legfőképpen az tesz
alkalmassá a könyv megírására, hogy alkalmatlannak érzem magam,
és őszinte tudásvágy hajt.
19
Semmire nem vágyom annyira, mint Isten megismerésére. Gerald

G. May pszichiáter írja: „Idestova húsz éve hallgatom az emberek szí
vének sóhajait, és meggyőződésemmé vált, hogy velünk született tulaj
donságunk az Isten utáni vágyakozás. Akár vallásosak vagyunk, akár
nem, ez a vágyunk lelkünk legmélyéről fakad, és egyben legdrágább
kincsünk is.” Ha valóban Isten képére teremtettünk, ő megtalálja a
módját, hogy kielégítse legmélyebb sóvárgásunkat. Ez a mód pedig
nem más, mint az ima.
Újságírói ösztönöm arra késztetett, hogy magam is utánajárjak az
emberek véleményének az imádsággal kapcsolatban. Kérdezősködtem
szomszédaim körében, faggattam más szerzőket, a gyülekezetem tag
jait, lelki vezetőket, egyszerű embereket. Gondolataiknak külön kere
tes részt szenteltem több helyen is e könyvben, hiszen remekül példáz
zák, mit is jelent az imádság a hétköznapokban. Emellett számomra
is emlékeztetőül szolgálnak, nehogy túlságosan eltérjek a kérdéseik
től. Interjúalanyaimra keresztnevükön hivatkozom, hogy elkerüljem a
rangsorolást, noha többen közülük ismertek keresztény körökben. Az
ima terén azonban valamennyien kezdők vagyunk.
Nem útmutatót szándékozom írni, nem a böjt, az imahétvégék vagy
a lelki vezetés módszerét kívánom ismertetni. Úgy járom körül az
imádság témakörét, mint egy zarándok: minden oldalról megcsodálom,
fölteszem a kérdéseimet, eltöprengek a lehetőségeken, próbálgatom a
szárnyaimat. Ha nem mindig kiegyensúlyozott a tudósításom, annak
az lehet az oka, hogy túl sok időt töltöttem olyan keresztények között,
akik sokat ígértek, de keveset gondolkodtak. Ezért vagyok inkább túl
őszinte, mint kicsit is képmutató.
A könyv írása közben értettem meg, hogy az imádság sokkal in
kább kiváltság, mint kötelesség. Mint mindenhez, ami jó, az imához is
szükség van némi fegyelemre, mégis úgy vélem, hogy az Istennel való
20
kapcsolatot inkább barátságnak, mint kötelességnek kellene felfog

nunk. Imádkozás közben eksztatikus és unalmas pillanatokra egyaránt
számíthatunk; olykor elkalandozik a figyelmünk, máskor pedig sikerül
tökéletesen összpontosítanunk; van, hogy túlcsordulunk az örömtől,
de az is előfordul, hogy ingerültté válunk. Más szóval, az imádság
semmiben sem különbözik attól, amit valamennyi fontos kapcsola
tunkban átélünk.
Ha az imádság az Isten és ember közötti találkozást szolgálja, min
dent tudni szeretnék róla. Keresztény életem küzdelmei nagyrészt két
alapvető kérdés körül forognak: miért nem teszi meg Isten, amit várok
tőle, és miért nem teszem meg én, amit Isten vár tőlem. Nos, ez a két
kérdés pontosan az imádságban keresztezi egymást.
21
MÁSODIK FEJEZET
LÁTVÁNY A MAGASBÓL
Ne a mellettünk elhaladó hajók fényéhez igazítsuk az út

irányt; pályánkat a csillagok alapján kell meghatároznunk.
George Marshall
a az ember egy 4300 méter magas hegyet készül megmászni

H Coloradóban, korán - hajnali négy órakor - kell kezdenie a na
pot, viszont a kávéval a kiszáradás veszélye miatt csínján kell bánnia.
Még sötétben indítja a kocsit, hogy a hepehupás földúton, a váratlanul
fölbukkanó vadak elől kitérve elérje a 2 5 00-3500 méteres magassá
got, ahol a túraútvonal kezdődik. Onnan már gyalogosan folytatja
útját az erdőben, lucfenyők, csavarttűjű és duglászfenyők között. A
lehullott tűlevelektől szivacsos talaj átható földszagot áraszt. Az em
ber elhalad egy zúgó mellett, vize ezüstösen csillog a kora hajnali
holdfényben. Míg a madarak föl nem ébrednek, egyedül a víz zubo-
gása hallatszik.
3800 méter körüli magasságban már ritkulnak a fák, vadvirág
szőnyeggel borított réteknek adva át helyüket. Lassan a nap is föl
kel: eleinte csak a hegygerincet burkolja vöröses alpesi fénybe, ám
hamarosan a völgyekbe is lenyújtóztatja sugarait. Csillagfürt, erdei
füzike, harangláb, ecsetvirág színes csoportjai tarkítják a mezőt, a
patak partját pedig még egzotikusabb nevű gomba- és növénysereg
23
- sisakvirág, kakastaréj, püspöksüveggomba, kékharang, mocsári

gólyahír - szegélyezi.
Az ember a sziklás part mentén követi a patak útját, míg meg nem
pillantja a kiszemelt hegycsúcs alatt elterülő füves domboldalt és a
fölfelé vezető hegyi ösvény cikcakkvonalát. Szíve zakatol, mint egy
rövidtávfutóé, és hátizsákja alatt a hűvös hajnal ellenére is érzi az
izzadságcseppeket. Meghúzza vizespalackját, s minden erejét megfe
szítve kapaszkodik fölfelé a meredek csapáson. Időközben rázendít a
hajnali madárkórus, s a hegymászó előtt elhúzó barázdabillegető-raj
indigókék tollazatán megcsillan a nap vakító fénye.
Ebben a magasságban a hegyi vadvirágok önmaguk kicsinyített má
saivá zsugorodnak: ha meg akarjuk csodálni őket, le kell guggolnunk
melléjük, vagy - ahogy a helyiek mondják - „hason fekvő botanikusok
ká” kell alacsonyodnunk. Az alpesi mormoták (az alacsonyabb fekvésű
tájakon élők közeli rokonai) őrhelyükre totyognak, és füttyögve jelzik
magasabban lakó kollégáiknak, épp merre járunk.
Kisvártatva elhagyjuk a füves talajt, s sziklákon lépkedünk tovább.
Talicskaméretű, narancsos-zöldes-sárgás zuzmóval borított gránittöm
bök mellett haladunk, s közben szigorúan csak lefelé nézünk, hogy
ellenőrizzük a soron következő szikla stabilitását, mielőtt ránehezed
nénk. Végül, miután egy órán át ugráltunk szikláról sziklára, elérjük a
hegygerincet a keskeny kaptatóval, amelyet megmászva remélhetőleg
följuthatunk a csúcsra. A hátizsákot zihálva a földre hajítjuk, és meg
állunk, hogy kifújjuk magunkat. Szomjunkat vízzel csillapítjuk, és egy
pár falatot is bekapunk. A fülünkbe tóduló vér lüktetése minden más
hangot elnyom. A megtett útra visszatekintve elégedettség tölti el az
embert. Biztos benne, hogy a csúcs is sikerülni fog.
Odalent észrevesz valamit, egy apró pontot az erdőhatár szélén.
Nem is, két pontot. Vajon állatok lehetnek, vagy csak kövek? Az egyik
24
Látvány a magasból
pont megmozdul - kő tehát nem lehet. Talán mormota? Innen, föntről

nehéz megállapítani a méretét. A másik pont pirosnak tűnik. Lehet,
hogy két hegymászó van odalent? Fölpillant az égre a délelőttre vár
ható zivatar jeleit fürkészve. Ha hegymászók, a veszéllyel kacérkod
nak, hiszen háromórás késéssel vágnak neki a hegynek. Innen, föntről
olyan, mintha két hangya mászna azon az aprócska ösvényen.
Ekkor eszébe ötlik: de hiszen innen, a „kilátóból” szemlélve három
órával ezelőtt még ő maga is egy ilyen pontocska volt csupán, egy em
beri porszem ennek a behemót, szeszélyes hegynek az oldalában, amely
észre sem veszi, hogy egyáltalán mászik rajta valaki. (Mint ahogy egy
híres hegymászó mondta: „A hegyek nem ölnek meg senkit. Egyszerűen
csak ott vannak a helyükön.”) Az ember ennek megfelelően egészen
kicsinek, szinte jelentéktelennek érzi magát. S ilyenkor egy pillanatra,
a maga tökéletlen módján, átérezheti, mi tárulhat Isten szeme elé.
A zsoltár az Úr hangjának nevezi a mennydörgést, aki villámot szór
a földre. Természetesen mind tudjuk, hogy villám akkor keletkezik,
amikor egy pozitív töltésű áramlat fölcsap az égbe, és a felhő alatti
negatív töltéssel találkozik. A földre másodpercenként száz villám
csap le; ami engem illet, nem hiszem, hogy egyesével programozná be
őket Isten. Ugyanakkor engem is elkapott már egy-egy rettenetes vi
har a hegycsúcs közelében. Hallottam, hogy sistereg a jégcsákányom,
éreztem, hogy bizsereg a fejbőröm. Szorosan összeszorított térddel
kellett guggolnom, hogy ha úgy adódik, az áram ne tudjon körbejárni
a testemben, és el kellett távolodnom a társamtól, hogy kisebb eséllyel
távozzunk mindketten az élők sorából. Számoltam a két mennydörgés
között eltelt másodperceket (tudvalevő, hogy három másodperc egy
kilométert jelent). Nos, ilyenkor egy pillanatra érzékelhetem valódi
helyzetemet, s megértem, hogy nem vagyok több, mint egy egykor
még olvadt bolygó peremén magatehetetlenül kuporgó kétlábú élőlény.
25
Napjaim annak reményében telnek, hogy kezemben tartom sor

somat. íróasztalomon tennivalók listája vár: átnézni kissé csökönyös
nyomtatóm használati útmutatóját; kitisztítani a tűlevelektől eltömő-
dött ereszcsatornát; megjavítani az eldugult vécét; kicserélni a téli
gumit; meglátogatni a beteg szomszédot. Talán ki kellene vennem egy
szabadnapot, hogy mindenre jusson időm... A hegyen viszont elég
egyetlen villámlás, amely kettéhasít egy sziklát a közeli csúcson, s
egyetlen fülsiketítő mennydörgés: máris oda az illúzió, miszerint akár
egy pillanatra is rajtam múlhat az életem. Egyedül az elmúlt pillanat
ban lehetek biztos, semmi másban nem.
„Hadd tudjam meg, milyen múlandó vagyok”, könyörög a zsoltáríró.
Nos, a hegyek között mennydörgő hangon adja meg a választ a vihar.
Kettéhasítja, s új megvilágításba helyezi fontossági sorrendemet.
A látvány lentről
Volt már lehetőségem más látószögből is megsejteni valamit a vi
lágból. Amit ekkor láttam, amellett még a hegyek monumentalitása
is eltörpül. 1997-ben egy éjszakán elautóztam az otthonomhoz közeli
tóhoz, hogy megfigyeljem a holdfogyatkozást. Kelet felől a minden
csillagnál ragyogóbb Hale-Bopp üstökös borította fénybe az eget -
úgy tetszett, mintha ráült volna a hegygerincre. Kinyújtott karral mé
ricskélve próbáltam megbecsülni, mekkora lehet, de még az üstökös
hosszú, fényes farkát is alig tudtam befogni. Inkább elővettem a táv
csövem, hogy azon keresztül tanulmányozzam ezt a különös csillagot,
amely átszelte egész naprendszerünket.
Az égbolt másik sarkában már kezdte eltakarni a Holdat a Föld kifli
alakú, valószerűtlenül narancsszínű árnyéka. A Mars, amely évszáza
dok óta nem került ilyen közel a Földhöz, vörösen ragyogott a Hold
26
fölött. Minél kevesebb látszott a Holdból, annál fényesebbnek tűntek a

csillagok - mintha egy fényerő-szabályozót tekert volna följebb valaki.
A Tejút széles gyémántfolyóként terült el a fejem fölött. Olyannyira
belefeledkeztem a látványba, hogy szinte megmerevedett a nyakam.
Egészen addig álltam ott, míg az égen gyülekező felhőkből elkezdett
hullani a hó, függönyként takarva el a mennyei előadást.
Azon az éjszakán is kellőképpen aprónak éreztem magam. Csak
hogy tisztában legyünk az arányokkal: ha a Tejútrendszer akkora len
ne, mint az észak-amerikai kontinens, naprendszerünk elférne egy
kávéscsészében. Amikor ezt írom, két Voyager űrsikló több mint száz
hatvanezer kilométeres óránkénti sebességgel közeledik a naprendszer
határához. Közel három évtizede távolodnak a Földtől, s eddig mintegy
t izennégymilliárd kilométert tettek meg. A Földről fénysebességgel su
gárzott mérnöki utasítás tizenhárom óra alatt éri el az űrsiklókat. A mi
„kis” kávéscsésze-méretű Napunk és környezete békésen megfér egy
más mellett a Tejúton a több százmilliárd kisebb-nagyobb csillaggal,
amely csupán egy a világegyetem talán százmilliárd galaxisa közül.
I la az univerzum határára szeretnénk üzenetet küldeni, az fénysebes
séggel is tizenötmilliárd évet venne igénybe.
„Mikor látom az eget, ujjaid munkáját, a holdat és a csillagokat, ame
lyeket elrendeztél, azt mondom: Micsoda az ember, hogy megemléke
zel róla, és az ember fia, hogy gondod van rá?” - kérdezi a zsoltáríró.
Kitűnő kérdés, s egyben arra is emlékeztet, hogy milyen szemlélettel
kellene élnem. Az ember nem több homokszemnél, amely elszóródott
egy nehezen meghatározható bolygó felszínén. A valóság középpontját
Isten foglalja el, aki az erő és a szeretet felfoghatatlan forrása. Ennek
i adatában vagy alázatosan csúszkálunk a porban, vagy - a zsoltáríró
példáját követve - mégsem a földre, hanem az égre szegezzük ámuló te
kintetünket: „Urunk, Istenünk, mily felséges a neved az egész földön!”
27
Isim (út sasáyálnin
Az ima misztériumát kutatva ezt a kiindulópontot választom. Fel

idézem, milyen érzés letekinteni a hegycsúcsról, vagy az eget bámulni
a csillagvizsgálóból. Mindkét nézőpontból az Isten által ismert valóság
hajszálvékony szeletét pillanthatom meg csupán. Az imádság pedig
egy-egy másodperc töredékéig villanófénybe helyez valamit, amiről
legszívesebben nem vennék tudomást: saját valós, törékeny állapoto
mat és kiszolgáltatottságomat. Elvégzetlenül maradt otthoni teendő
imet, családi és egyéb kapcsolataimat, kísértéseimet, egészségemet,
jövőbe mutató terveimet mind-mind magammal viszem ebbe a tágabb
valóságba, Isten felségterületére, ám itt meglepő módon egytől egyig
a fejük tetejére állnak.
Imával remekül korrigálható a rövidlátásom, hiszen eszembe juttat
ja a másik látószöget, amelyről nap mint nap megfeledkezem. Folyton
felcserélem a szerepeket, és kitalálom, hogyan lehetne Isten az én
szolgálatomra, nem pedig fordítva. Ahogy Isten Jóbot is keményen
figyelmeztette: neki, a világegyetem Urának igen sok a dolga, tehát
jobban tenném, ha az önsajnálat helyett egy pillanatra megpróbálnám
az ő szemszögéből látni a világot:
Hol voltál, am ikor a földnek alap ot vetettem ?

Mondd m eg, ha tudsz valam i okosat!
Ki h a tá ro z ta m eg m éreteit, u gyan , tudod-e?
Amikor imádkozom, nem az élet csip-csup - vagy Jób esetében

borzalmas - ügyei kötik le a figyelmem; egy-egy pillanatra újra elém
tárulhat a gyönyörű, magaslati kilátás. Felismerem saját kicsiny vol
tomat és Isten végtelenségét, s hogy ezek miként viszonyulnak egy
máshoz. Azért érzem magam aprónak Isten jelenlétében, mert valóban
az vagyok.
28
A VADAK NYUGALMA
Wendell Berry: Collected. Poems [Összegyűjtött versek]
Mikor erő t vesz rajtam a csüggedés,

és éjnek évadján a legkisebb n eszre felriadok
aggódva jövőm és gyerm ekeim m iatt,
kim egyek és lefekszem o tt, hol
a vadkacsák pihennek a tó sim a tükrén,
s a szürke gém lesi eledelét. Belépek a vadak
nyugalm ába, kiket előrelátás vagy bánat terhe
nem nyom aszt. Kim egyek a csendes víz mellé, és érzem
a nappal vak csillagokat fényes várakozásukban
odafent. Egy időre m egpihenek a világ
kegyelm ében, és szabad vagyok.
Szegény Jób, miután az Úr elhárította minden teológiai kötekedését,

és felnyitotta a szemét a valóságra, összeomlik, s voltaképpen így felel:
Bocsánat, nem tudtam, mit beszélek. Egyetlen provokatív kérdésére
sem kapott választ, de ez már nem is számít.
Ki ak arja elhom ályosítani az örök rendet tu d atlan beszédével? [Kér

dezi Isten.]
M egvallom hát, h ogy nem é rte tte m ; csodás dolgok ezek nekem , nem
tudom fölfogni.
Kapálózva, tiltakozva tanulom magam is a leckét, amelyet Jóbnak

adott föl az Úr. Nem Istent kell emlékeztetni a valóság természetére,
hanem engem.
A Naptól számított harmadik golyóbis, a mi bolygónk lepördült teo
lógiai tengelyéről. A Teremtés könyvéből tudjuk, hogy volt idő, mikor
29
Isten és Ádám együtt sétálgatott az édenkertben mint két barát. Ádám

számára mi sem volt természetesebb, mint hogy szoros közösségben
él alkotójával, aki feladatot adott neki, és megajándékozta a szépsé
ges Évával, mert társra vágyott. Akkor még olyan magától értetődő
volt az ima, mint a munkatársainkkal vagy a szerelmünkkel folyta
tott beszélgetés. Ám a bűnbeesés pillanatában Ádám és leendő utódai
eltávolodtak Istentől, akinek jelenlétében ettől fogva könnyebb volt
kételkedni, sőt tagadni azt.
A látásom nap mint nap elhomályosodik, ezért egyedül az anya
gi világot érzékelem magam körül. Naponkénti tudatos döntésre van
szükségem ahhoz, hogy észben tartsam, amit Pál a művelt athéniaknak
mondott: „[Isten] nincs messze egyikünktől sem. Mert őbenne élünk,
mozgunk és vagyunk.” Az imádkozás ezért különös, sőt szégyellni való
tevékenységnek tűnhet. (Milyen érdekes, hogy egyesek bolondságnak
tartják az imát, miközben ők maguk médiatrendekre, babonákra, ösz
tönökre, hormonokra, társadalmi konvenciókra, sőt az asztrológiára
alapozzák életüket.)
A legtöbbünk általában nem lehet bizonyos abban, hogy imái meg
hallgatásra találnak. Abban a hitben szólítjuk meg Istent, hogy a sza
vaink átkelhetnek a látható és láthatatlan világot összekötő hídon, és
behatolhatnak abba a valóságba, amelynek létéről nincs bizonyítékunk.
Isten közegébe, a lélek világába lépünk be ekkor, amelyet jóval való-
szerűtlenebbnek érzékelünk, mint egykor Ádám.
Amerre a folyó tart

Thornton Wilder A mi kis városunk című színdarabjának egyik sze
replője levelet kap, s a cím megjelöli a farmot, a várost, a megyét,
az államot, ám szokatlanul folytatódik: „Amerikai Egyesült Államok;
30
észak-amerikai kontinens; nyugati félteke; Föld; naprendszer; világ-

egyetem; Isten kezében”. Keresztényeknek talán érdemes lenne meg
fordítaniuk a sorrendet. Ha Isten gondolkodását és akaratát kiinduló
pontul véve az egész életemet ebből a nézőpontból szemlélném, a többi
részlet is a helyére kerülne - de legalábbis máshová.
Az otthonom egy hatalmas hegy árnyékában, egy kanyonban, a
Bear Creek nevű patak mellett fekszik. Tavasszal az olvadó hó és a sok
eső megduzzasztja a patakot. A víz tajtékozva zúdul le a sziklákon,
s ilyenkor már inkább egy folyóra hasonlít. Többen meg is fulladtak
már benne. Egyszer egészen a hegytetőn lévő forrásig végigkövettem a
patak útját. Egy havas fennsíkra jutottam, ahol a nap csésze alakú be
mélyedéseket formált az olvadó hóból. A mélyből halk bugyborékolásra
lettem figyelmes: ahol a hó véget ért, vékonyka erekben csordogált a
víz. Először egy nagyobbfajta tócsában, majd egy alpesi tavacskában
gyűlt össze, ahonnan túlcsordulva elindult lefelé vezető hosszú útján
a hegyoldalban. Ott találkozott más erekkel, hogy a házunk elé érve
már patakként zubogjon tovább.
Ami az imát illeti, azt hiszem, legtöbbször eltévesztem az irányt.
Lentről indulok, onnan viszem minden aggodalmam Isten elé. Mond
hatni, tájékoztatom, mintha nem tudna semmiről. Könyörgök hozzá,
hátha meggondolja magát, és felhagy a vonakodással. Pedig inkább
odafentről kellene indulnom, ahonnan a folyó ered.
Amikor sikerül irányt váltanom, ráébredek, hogy Isten még nálam
is jobban törődik az aggodalmaimmal: a rákbeteg nagybátyámmal
csakúgy, mint a világbékével, azzal a felbomlott családdal vagy lázadó
kamasszal. A kegyelem, mint a víz, mindig a legalacsonyabban fekvő
terület felé tart. Az irgalom patakokban árad lefelé. Istennél indulok
tehát, hiszen elsősorban ő felel mindazért, ami a földön történik, s tőle
kérdezem meg, milyen szerepet szán nekem a munkájában. „Áradjon
31
a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!” - zengi a

próféta. A parton akarok ácsorogni, vagy beugróm a sodró vízbe?
Az új kiindulópont az érzékelésemet is megváltoztatja. A természet
már nem csupán a vadvirágok és az aranyszínű rezgőnyárfa látványát
hordozza számomra, hanem egy nagy művész keze nyomát is magán
viseli. Az emberben már nem egyszerűen „szegény, meztelen, villás
állatot” látok, hanem Isten képmására teremtetett, örök személyt. A
hála és a dicséret nem kötelességszerűen, hanem természetes reakci
óként tör elő belőlem.
Szükségem van az ima látáskorrigáló hatására, hiszen a nap folya
mán rendszerint szem elől tévesztem az isteni látószöget. Televíziós
reklámok hada próbál meggyőzni arról, hogy a sikerem és a teljesítmé
nyem attól függ, mim van és hogy nézek ki. A városban őszes koldusba
botlom, aki „Isten áldja! Kérem, segítsen rajtam!” feliratú kartonját a
magasba tartva manőverezik a többsávos úton, én pedig elfordítom a
tekintetem. A híradó egy afrikai diktátorról számol be, aki jogtalan
földbirtoklók egész városrészeit teszi a földdel egyenlővé egy kormány-
program keretében, amelynek célja, hogy „kitakarítsák a szemetet”.
Hétszázezren maradnak fedél nélkül. Igen, a világ történései könnyen
elhomályosítják a magaslati nézőpontot.
Az imádság, és egyedül az imádság képes javítani a látásomon, hogy
legalább hasonlítson Istenére. A vakságból magamhoz térve felisme
rem, hogy a gazdagság borzasztó veszélyforrás, nem pedig kitűzendő
életcél. Az embert nem a származása vagy a státusza teszi értékessé,
hanem az, hogy Isten képmását hordozza. A nem látható világban
nincs jelentősége, hogy sikerül-e javítanunk a külső megjelenésünkön.
Alexander Schmemann néhai pappal, az orosz ortodox egyház nagy
reformerével esett meg a következő történet: a párizsi metrón uta
zott menyasszonyával, amikor beszállt a kocsiba egy az Üdvhadse-
32
reg egyenruháját viselő csúnya öregasszony, és leült a közelükben. A

szerelmespár oroszul suttogva jegyezte meg, milyen visszataszítóan
néz ki a hölgy. Az asszony néhány megálló után fölállt, és az ajtó felé
indulva tökéletes orosz nyelven megszólalt: „Nem mindig voltam én
csúnya.” Amikor Schmemann elmesélte ezt a történetet hallgatóinak,
mindig hozzátette: az Úr angyala volt ez a nő, mert felnyitotta a sze
meimet, és felejthetetlen módon gyógyította meg a látásomat.
'tudatos figyelem
„Csendesedjetek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” A
jól ismert zsoltár szavaiban két egyforma jelentőségű parancsot látok.
Klőször is, el kell csendesednem, ami nem könnyű, amikor a modern
élet összeesküdött ellenem. Tíz éve még két héten belül válaszoltam az
olvasói levelekre, és ezt tökéletesen elfogadták levelezőtársaim. Öt éve
pár napon belül, faxon küldtem a választ, és nem panaszkodtak. Ma
már elvárják, hogy még aznap válaszoljak e-mailben, és csúfolódnak,
amiért nem chatben vagy okostelefonról írok nekik.*
Zűrös, nyüzsgő világunkban számomra sem természetes a miszti
kumban, a láthatatlan világban való elmerülés; nehéz cselekvés he
lyett pusztán létezni, vagy akár csak néhány percre elcsendesedni.
Tudatosan kell lehetőséget teremtenem arra, hogy Isten táplálékhoz
juttassa a lelkemet.
Patricia Hampl írónő egy Assissibe tartó gyalogos zarándokúton
lűnődött el az imádság fogalmán. Sorra vette és lejegyezte, mit is
Egy újságíró megkérdezte Thomas Mertont, hogy mit tart korunk legsúlyosabb
lelki betegségének. A szerzetes talányosán, egyetlen szóban válaszolt, s a haté
konyságot nevezte meg. Válaszát indokolta is: „A kolostortól a Pentagonig sehol
sem állhat le a gépezet... ezen felül semmi másra nem marad időnk és energiánk.”
33
jelent: dicsőítést, hálát, könyörgést, kérlelést, egyezkedést, hasztalan

nyafogást, összpontosítást. Felsorolása azonban e ponton félbeszakadt,
ugyanis felismerte, hogy az ima csak látszólag áll beszédből. „Alap
vetően inkább pozíció, elhelyezkedés... az ima mint összpontosítás
nem a látókörünket szűkítő tényező, hanem tudatos figyelem, amely
minden létezőt befog.”
Szóval tudatos figyelem. „Csendesedjetek el...” Az összpontosítás
során minden a helyére kerül. Amint megszakítom aktív ténykedésem,
összeáll a kép.
A csend készít fel a második parancsra: „...ismerjétek el, hogy én va
gyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld is.” Ezt egyedül
az ima segítségével tudom elhinni, hiszen a világ, amelyben élek, nem
Isten magasztalására, hanem Isten elnyomására szövetkezett.
A dél-afrikai Bizottság az Igazságért és a Kiengesztelődésért nevű
csoport előtt tett tanúvallomásában egy színes bőrű férfi elmesélte,
hogyan reagáltak a fehér tisztek, miután gumibottal megverték és
elektródákat tapasztottak a testére. Ő Istenhez kiáltott, azok pedig
vigyorogva így feleltek: „Itt mi vagyunk az Isten.” Pökhendi kijelen
tésük azonban épp a bizottság előtt bizonyult alaptalannak: leszegett
fejjel ültek a vádlottak padján, miközben sorra vonultak el előttük
áldozataik. Tehát trónfosztottá váltak.
A 2. zsoltárban olvassuk, hogy Isten a mennyben kineveti és meg
csúfolja az ellene fellázadt királyokat és uralkodókat. A dél-afrikai
foglyok, az üldözött kínai lelkészek vagy az észak-koreai keresztények
számára nem lehet könnyű elhinni, hogy Istent magasztalják a népek.*
* Az alábbi imádság, amelyet tizenhetedik századi angol honatyák mondtak el az

Alsóház gyűlésein, még ezt tükrözi, noha a mai politikai kultúrában meglehetősen
idegenül csengenek ezek a szavak: „Mindenható Isten, aki megengeded a királyok
nak, hogy uralkodjanak, és a hercegeknek, hogy igazságot tegyenek; aki a tudás, a
34
A filippi börtönben éneklő Pál jut eszembe, na meg Jézus, amikor

közli az igazságot Pilátussal: „Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha
felülről nem adatott volna neked.” Jézus még ebben a válságos pilla
natban is megőrzi „mennyei” látószögét, amely még a naprendszer
keletkezését megelőző időkből származik.
„Csendesedjetek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” A
„csendesedjetek el” felszólító módú ige latinul így hangzik: vacate.
Simon Tugwell írja: „Isten arra hív, hogy vegyünk ki szabadságot [va
kációzzunk], ne akarjunk Istent játszani, engedjük ezt át neki.” Gyak
ran komoly feladatként gondolunk az imádkozása, amelyre időt kell
szakítanunk a többi találkozónk között, és cipőkanállal kell betuszkol-
nunk elfoglaltságaink közé. Ezzel pont a lényeget értjük félre, mond
ja Tugwell: „Isten arra hív, hogy tartsunk egy kis szünetet, »lógjunk
cl« a munkából. Nyugodtan félretehetünk mindent, amit istenként
megpróbálunk elintézni, és rábízhatjuk Istenre.” Az ima lehetőséget
ad kudarcaim, gyengeségeim, korlátáim beismerésére. Isten végtelen
irgalommal fogadja a sebezhető embert.
Természetesen csakis úgy adhatjuk vissza Istennek az őt megillető
helyet, ha fölállunk az igazgatói székből. Meg kell semmisítenem azt:
,i gondosan megtervezett világot, amit felépítettem magamnak saját
céljaim és ügyeim érdekében. Adám és Éva, Bábel tornyának építői,
Nabukodonozor, a dél-afrikai őrök - nem beszélve azokról, akik füg
gőségeikkel vagy saját egojukkal küzdenek - mindnyájan tudják, mi
bölcsesség és a belátás egyedüli forrása vagy; mi, a te méltatlan szolgáid, kik a te

nevedben gyűltünk össze, alázatosan kérünk, hogy küldd le ránk mennyei békes
ségedet a magasból, hogy minden tárgyalásunkban vezessen és utat mutasson; és
;uld, hogy a te félelmedet mindig szem előtt tartva, minden személyes érdekünket,
előítéletünket, elfogultságunkat és emberi gondolkodásunkat félretéve a te neved
dicsőségét szolgálhassuk.”
35
Isten társasagában
forog kockán. Ha az eredendő bűn két olyan emberre vezethető vissza,

akik Istenné akartak válni, akkor az ima első lépéseként óhatatlanul
el kell ismernünk Istent, „meg kell emlékeznünk” róla. Más szóval,
helyre kell állítanunk az univerzum igazságát. „Értsd, ember: nemcsak
honodban élsz” - írja Milton.
LÉGY ÁLDOTT, GYERMEKEM!

Reiner
Tisztán emlékszem az első imámra. Egy ifjúsági vezető elmagya

rázta Udo barátomnak, mit jelent kereszténynek lenni. „Térdeljünk
le itt és most - mondta. - És te, Reiner? Te is szeretnél keresztény
lenni?” Gondolkodás nélkül igent mondtam, és imádkoztam, ahogy
vezetett. Felejthetetlen élmény volt, örökre megváltoztatott. Föl
néztem a csillagokra, és úgy éreztem, összeköttetésben vagyok a
világegyetemmel. Tizenkét évesen megtaláltam a helyem, teljesen
új azonosságot kaptam.
Pár perc múlva azonban le kellett szállnom a földre: anyám alaposan
lehordott, amiért későn értem haza. Magyarázkodni próbáltam, de
nem értette. Számára az ima betanult szövegek mormolását jelen
tette, és a templomban volt a helye. Nem gondolta, hogy valamiféle
személyes dolog. Három napig egy falatot sem ettem. „Folyton csak
Istenen jár az eszed” - panaszkodott anya, és igaza volt.
Félénk, befelé forduló személyiségként mások példájából tanultam
meg, hogyan kell hangosan imádkozni: ellestem szófordulataikat,
megpróbáltam kitalálni, mikor következem én, és mikor jobb csendben
maradnom. A közös imádkozás egyfajta szociális készségnek tűnt, ám
különös módon könnyebbnek éreztem az Egyesült Államokban, ahová
tanulmányaim vittek Németországból. Az, hogy új nyelven, angolul
imádkoztam, éberebbé, tudatosabbá, hitelesebbé tett. Nem követhet
tem többé a régi sémát, nem használhattam a bejáratott kliséket.
36
Lelkész lett belőlem. Sokan nekem öntötték ki a szívüket, előttem

tárták fel nehézségeiket, és én mindig igyekeztem megvigasztalni
őket. Olykor úgy éreztem, hogy szavaim imádsággá formálódnak, s
megértettem, hogy kettőnkön kívül valaki más is jelen van.
Apává váltam, fiam és lányom is született. Amikor aludtak, beoson
tam a szobájukba, keresztet vetettem föléjük, és a jövőjükért fohász
kodtam. Olyan kevés hatalma van egy szülőnek az élet fölött! Muszáj
Istenre bízni magunkat.
A fiam epilepsziában szenved. Az első nagyrohama nagyon megrémí
tett. Mentőt hívtunk, és amíg megérkezett, a kezemben tartottam. A
feje jobbra-balra rángatózott, simogattam a homlokát, és igyekeztem
megnyugtatni, miközben én magam a legkevésbé sem voltam nyugodt.
Tudatosan próbáltam lelket önteni belé, átvenni a fájdalmát. Azt hiszem,
soha nem voltunk olyan közel egymáshoz, mint akkor, az első roham
idején, amikor a karomban tartottam: két tehetetlen, rémült ember.
Az ima számomra az áldás egy formáját jelenti. Áldjon meg Isten,
mondtam mindig a híveknek, akik elém tárták az életüket. Az Úr
áldása legyen rajtad, suttogtam a kislányom bölcsője fölé hajolva.
Áldást kértem a fiamra, miközben a teste görcsbe rándult. Az iste
ni áldás csatornája szeretnék lenni a környezetemben, s magam is
érezni kívánom ezt az áldást, amikor imádkozom.
Olykor megpihenek az isteni szeretetben, olykor hánykolódom és
remegek, mint a fiam a roham alatt.
Idegenek
Éveken keresztül próbáltam segítséget nyújtani a japán Yokota csa
ládnak az igazságszolgáltatással folytatott elkeseredett küzdelmük
ben. 1977-ben eltűnt tizenhárom éves lányuk, Megumi: nyoma veszett,
amikor hazafelé tartott a tollaslabdaedzésről. Rendőrkutyák a közeli
37
Isten tói sasáéiban
tengerpartig követték a nyomokat, ám a kétségbeesett szülők végül

semmiféle magyarázatot nem kaptak lányuk hirtelen eltűnésére.
Tizenhat évvel később, amikor a Yokota család már rég beletörődött
a kislány halálába, egy észak-koreai disszidens döbbenetes kijelentéssel
állt elő. Azt állította, hogy egy Megumi nevű japán nő, aki egyébként
tollaslabda-játékos, egy észak-koreai kiképzőközpontban él, ahol titkos
ügynököket képeznek. Elmondása szerint rengeteg japánt raboltak el
és kényszerítettek arra, hogy koreai kémeket tanítsanak japán nyelvre
és kultúrára. A férfi szívszaggató részleteket közölt Megumi elrablá
sáról: az ügynökök megragadták, egy strandgyékénybe burkolták, és
csónakkal a tengeren várakozó kémhajóhoz eveztek vele. A kislány
véresre kaparta az ujjait, és zokogva hívta anyját.
Eszak-Korea éveken át tagadta, koholmánynak minősítette az ef
féle híreszteléseket. Ám végül, a növekvő nyomásnak engedve, maga
a „szeretett vezető”, Kim Dzsongil ismerte el a nyilvánosság előtt,
hogy valóban elraboltak tizenhárom japán személyt, köztük Megumit.
Öten visszatértek Japánba, de a többiekkel kapcsolatban határozottan
állította, hogy meghaltak. Állítása szerint Megumi 1993-ban egy ki-
monóval felakasztotta magát. Ám mivel az Eszak-Koreából származó
információk jelentős része megbízhatatlan, a család nem hitt a lány
halálának tényében. Japánban országszerte imacsoportok alakultak a
foglyokért. Az igazságért folytatott küzdelmében Mrs. Yokota körbe
utazta a földet, és eközben a japán média egyik legismertebb szerep
lőjévé vált. A Fehér Házba is eljutott, George W. Bush elnök pedig a
történetet végighallgatva felkarolta ügyét.
2004-ben, Megumi elrablása után huszonhét évvel, Észak-Korea há
rom fotót adott át a szülőknek a lányukról. A leginkább szívbe markoló
képen, amely nem sokkal Megumi eltűnése után készült, a kislány még
japán iskolai egyenruháját viseli, és teljes reménytelenség tükröződik az
38
arcán. „A képet látva nem tudtuk visszatartani a zokogást” - nyilatkoz-

l a a megrendült édesanya az újságíróknak. A másik két fényképen a fel
nőtt Megumi látható harmincéves korában, a szabadban, télikabátban.
A család nem tudott betelni a képekkel. A tényben, hogy lányuk leg-
alább felnőttként egészségesnek és ápoltnak tűnt, némi megnyugvást
találtak. Megpróbálták elképzelni, milyen élete lehetett. Vajon megismer-
kedett-e a többi áldozattal? Beszélgettek-e egymással, hogy ne felejtsék
cl az anyanyelvűket? Vajon mit tett, hogy ne feledje el: ő nem bevándor
ló, hanem akarata ellenére elhurcolt japán? Megpróbálhatott-e titokban
üzenni az otthoniaknak? Megkísérelte-e a szökést? Milyen emlékeket
őrizhetett a Japánban töltött évekről, a szeretteiről? Hányszor kémlelte
a messzeséget, és kutatott az újságban a hazájáról szóló hírek után?
2004-es ázsiai látogatásom alkalmával felkértek, hogy szóljak a tokiói
imacsoporthoz. Sokat gyötrődtem, míg eldöntöttem, mit mondjak, mivel
vigasztaljam a zaklatott családot és barátokat. Fellapoztam a Bibliát,
hátha rábukkanok valamire, ami hasonlóságot mutat a Yokota család
szenvedéseihez. Sorra vettem mindazokat a bibliai szereplőket, akik
idegen földön szolgálták Istent: Ábrám új hazába, Szodoma és Gomora
földjére vándorolt, Józsefet elrabolták, halottnak hitték, majd előkelő
pozícióba került Egyiptomban. Dániel és más próféták ellenséges kormá
nyokat szolgáltak Babilonban (a mai Irakban), illetve Perzsiában (a mai
Iránban). Eszter életét kockáztatva mentette meg perzsiai honfitársait,
l’ál apostol láncra verve vitte el az evangéliumot Rómába. S hány olyan
misszionárius előfutára lett, akik idegen földön szenvedtek üldöztetést!
I lányán lehettek közöttük, akik Japánban haltak mártírhalált!
Megumihoz hasonlóan bizonyára valamennyien megküzdőitek az
emlékeikért, s igyekeztek észben tartani, hogy jövevényként élnek egy
idegen kultúrában. Dániel próféta a zsarnok parancsával szembesze
gülve naponta háromszor imádkozott nyitott ablaknál, Jeruzsálem felé
39
fordulva. Számára, de az idegen földön élő többi hívő és talán Megütni

számára is az ima jelenthette a kapaszkodót, amelynek segítségével
megőrizhette emlékeit az ismeretlen közegben. Az ima volt a hit átjá
rója, ez emlékeztette az igazságra, amit minden más cáfolni látszott.
Az imádság számunkra is efféle átjáróként szolgálhat. A bolygó,
ahol élünk, pusztulásnak indult, s jócskán eltávolodott Isten eredeti
szándékától. Erőfeszítéseket kell tennünk, hogy ne felejtsük el, kik
vagyunk (Isten alkotásai), de hitre is szükségünk van, hogy elképzel
hessük, mivé leszünk egy napon (Isten diadalává).
Mi értelme imádkozni? Mióta hívő vagyok, szinte mindennap fölte
szem ezt a kérdést. Különösen akkor, amikor távolinak érzem Istent, és
imádkozás közben elbizonytalanodom: nem magamban beszélek-e ezen
a kegyes nyelven. Ugyanezt a kérdést teológiai művek olvasása közben
is gyakran fölteszem magamnak, hiszen mi értelme azt ismételgetni,
amit Isten bizonyára tud. Következtetéseim fokozatosan bontakoznak ki,
de mindenképpen innen kell kiindulnom, mert az imádság már többet
jelent számomra egy listánál, amelyet benyújtok Istennek. Egy ideje már
úgy tekintek rá, mint ami mindent a helyére tesz. Azért imádkozom,
hogy helyreállítsam az igazságot a világegyetemben, s egy pillanatra
Isten szemével láthassam a világot és önmagamat.
Imádkozás közben elfordulok az önzéstől, mert változtatok a látószö
gemen. Magasabbra mászom az erdőhatárnál, és onnan tekintek le a kis
pontocskára, vagyis önmagámra. A csillagokat bámulva eltűnődöm, mi
szerepem lehet nekem vagy bárki másnak felfoghatatlan univerzumunk
életében. Az imádság nem más, mint Isten látószögéből tekinteni a világra.
40
HARMADIK FEJEZET
AMINT VAGYUNK
Minden más imádságot ennek a fohásznak kell megelőznie:

„Hadd szóljon hozzád az, aki valóban vagyok, s hadd szóljak
ahhoz, aki valóban vagy.”
C. S. Lewis
lykor úgy érzem, mintha az imádságban a szavainknak lenne a

legkisebb jelentőségük. Ki vagyok én? És kicsoda Isten? Ha er
re a két kérdésre tudom a választ, a szavak háttérbe szorulnak. Az
imádkozás lehetőséget kínál számomra, hogy elengedjem magam, és
nyugodtan kitárulkozzak Isten előtt úgy, ahogy senki más nem ismer
hiszen ő úgyis mindent tud rólam.
Néhány éve levelet kaptam egy olvasótól, akit nevezzünk Marknak.
Iine, a levél bevezető sorai:
Egcsz felnőttkoromat végigkíséri egy igen súlyos érzelmi állapot, hivatalos

nevén borderline személyiségzavar, amelyhez depresszió, extrém szoron
gás és bénító testi tünetek társulnak. Nem vádaskodva, csupán az érth ető
ség kedvéért árulom el, hogy kisgyermekkoromban anyám részéről súlyos
érzelmi és szexuális bántalm azást szenvedtem. Erről legyen elég ennyi.
Mark a folytatásban kifejti, mennyivel nyomorultabbul érzi magát,

amikor könyveimet olvasva nagyszerű emberek példáját látja maga előtt.
A kérdésem lényegében az: milyen mennyei ju talom ra szám íthatunk mi,
41
akik nem szolgáljuk Istent a külvárosi szegénynegyedekben? Mi, akik

m indennapos küzdelm et vívunk a p orn og ráfiával, s akiknek egyetlen
in tern etm en tes nap is győzelem nek szám ít? Akik legegészségesebb ál
lapotunkban is legfeljebb a tized részét tudjuk felm utatn i egy átlagos
nem hívő erkölcsi színvonalának? K izárólag egészséges, Istent szolgáló
keresztények részesedh etnek -e a kegyelm éből?
Az evangélium biztos vigaszt kínál a Markhoz hasonló küzdelme

ket vívó embertársainknak. Válaszomban kifejtettem, hogy Isten ke
gyelme a vízhez hasonlóan mindig lefelé, a legalacsonyabban fekvő
pont irányába folyik. Hogyan is tapasztalhatnánk Isten kegyelmét, ha
nem lennének hibáink? Jézus kortársai közül vámszedők, utcalányok,
tisztátalanok nyújtották kezüket, hogy részesülhessenek Isten kegyel
méből, miközben a vallás képviselői összeszorították a markukat, és
elfordultak tőle. Ha ingyen, ajándékba kapunk valamit, semmi mást
nem kell tennünk, mint kinyújtani érte a kezünket.
Mark levelét nehezen tudtam kiverni a fejemből. Válaszomban idéz
tem Dávid szavait: „a töredelmes és bűnbánó szívet, Istenem, nem ve
ted meg”. Olykor magam is ebbe a gondolatba kapaszkodom. Ám nem
mindenki szenved borderline személyiségzavarban, vagy kételkedik
krónikusan önmagában. Vajon feltétlenül ostoroznunk kell-e önmagun
kat Isten előtt? Mi az a természetes állapot, körülményektől függetle
nül, mindannyiunk számára, amikor Istenhez fordulunk? És honnan
tudhatjuk, hogy az őszinte énünk imádkozik-e?
Bűntudattal
Az imáról szóló „önsegítő” könyvek rendszerint nagy hangsúlyt
fektetnek a bűnvallásra. Egyesek könnyen megalázzák magukat, mert
„vágyat éreznek arra, hogy alázatosan leboruljanak valaki lába előtt,
42
Amint vagyunk
mint amikor egy kutya bűnbánóan megjelenik gazdája lábánál a szétrá

gott labdával”. Markhoz hasonló embertársaimat, akik áhítoznak a ke
gyelem enyhülést adó balzsama után, boldogan irányítom az irgalmas
Jézushoz. Ő senkit nem küldött el, kitárt karral fogadta az éhezőket,
szomjúhozókat, gyászolókat, vagyis a kétségbeesetteket.
Mások, mint jómagam is, akik a sor elején állunk, igen fájdalmasnak
találjuk, amikor Isten megfoszt minden illúziónktól, és igazsága ref
lektorként világítja meg valós énünket. Miért olyan fontos a bűnvallás?
Nekem az segít a helyes nézőpont megtalálásában, ha felidézem,
milyen apró pontnak látszik az ember a hegygerincről letekintve, s
mennyire eltörpül Föld nevű bolygónk az Androméda túloldaláról néz
ve. Nem azért kezdem bűnvallással az imádkozást, hogy valamiféle
nyomorúságos érzelmi állapotba hajszoljam magam, hanem hogy fel
idézzem a valóságot, amelyről olyan könnyen megfeledkezem. Amikor
a tökéletes Isten előtt megállva reálisan látom saját pozíciómat, hely
reáll a világegyetem egyensúlya. A bűnvallás egyszerűen helyreteszi
a játékszabályokat, a teremtmény helyzetét teremtőjével szemben. Az
ismert lelkész, Haddon Robinson szinte minden prédikációját ezzel a
rövid imádsággal kezdi: „Istenem, ha a jelenlévők tudnák rólam mind
azt, amit te tudsz, egyetlen szavam sem érdekelné őket.”
A bűnvallás nemcsak teológiai szempontból helyénvaló, hanem pszi
chológiai szempontból is hasznos.* Az ima tulajdonképpen egy kapcso
lat valutája. Sok férjhez hasonlóan én is a házasságban tanultam meg,
Frederick Buechner megfigyelése szerint Isten két kérdése, amelyet a bűnbeesés

után föltett Ádámnak és Évának, egészen az első emberpár leikéig hatolt: „Adám,
hol vagy?”, valamint „Mit tettél?”. Buechner megjegyzi, hogy azóta is ez a két kérdés
a pszichoterápia két alapkérdése. A „Hol vagy?” aktuális helyzetünkre kérdez rá.
A rejtőzködő, meztelen Ádámot és Évát addig ismeretlen érzelmek - bűntudat és
szégyen - gyötrik. „Mit tettél?” - szól a második kérdés, amely a múltat fedi fel. A
lalálkozás során Isten felvázolja tetteik következményeit, és új állapotuknak meg-
43
hogy a sérelmeink, még ha próbáljuk is elnyomni őket, sosem tűnnek el.

Ellenkezőleg: valahányszor szóba hozok egy hetekkel vagy hónapokkal
korábban elszenvedett apró sérelmet vagy lényegtelen félreértést, arra
kell rájönnöm, hogy az már korántsem apró vagy lényegtelen. A bőrünk
alá szóródott szálka magától is kilökődhet, mert csupán a felszínt érinti.
Ám egy mélyebben meghúzódó belső fertőzés az egészségünket, sőt az
életünket is veszélyeztetheti, ha nem veszünk róla tudomást.
Amikor Jézusnak sikerült áthatolnia kora legvallásosabb emberei,
a farizeusok páncélján, azok nyomban le akartak számolni vele. Az
igazság fájt nekik. Csakhogy mindaddig nem várhatok gyógyulást, míg
el nem fogadom Isten diagnózisát. Isten előtt nem titok, milyenek va
gyunk; valójában nekünk van szükségünk arra, hogy felismerjük valós
állapotunkat. Ahogy a 139. zsoltár írja: „Vizsgálj meg, Istenem... Nézd
meg, hogy ártalmas úton járok-e!” Ha el akarom kerülni az önámítást,
a mindentudó Isten segítségére van szükségem, hogy minden rejtett
vétket - önzést, büszkeséget, hazugságot, könyörtelenséget - gyöke
restől kiirthassak magamból.
Amikor azon kesergek, hogy a lelki fejlődés nyomát sem találom az éle
temben, épp a csalódottságom jelzi, hogy mégiscsak fejlődöm. Elsősorban
azért érzem úgy, hogy eltávolodtam Istentől, mert tisztábban látom, mit
vár tőlem, és milyen messze vagyok még ettől. Pontosan emiatt tudtam
bátorítani Markot is a válaszlevelemben. A gyógyulófélben lévő alkoho
listákhoz hasonlóan ő is épp gyengeségét, elkeserítő állapotát felismerve
került közelebb Isten kegyelméhez és gyógyító erejéhez. Marknak semmi
szüksége arra, hogy fájdalmas lépéseket megtéve jusson el az alázatig: az
életkörülményei gondoskodnak számára erről a lelkiállapotról.
Walter Wangerin Jr. ír egy esetről, amely fiatal házas korában tör-
felelően öltözteti fel őket. „Vissza már nem mehetünk, de új öltözetünkben elindul
hatunk előre” - mondja Bueghner. Nem ez jelénti-e a sikert egy terapeuta számára?
44
Amint vagyunk
iónt: megbántotta a feleségét, Thanne-t. Wangerin lelkésznek készült,

teológiai tanulmányokat folytatott, ennek ellenére soha nem imádko
zott együtt a feleségével. Túl intimnek, túl személyesnek érezte volna.
Ezúttal azonban a bűntudat felülkerekedett szemérmességén, és bele
egyezett a közös imába. Egy ideig csak feküdtek egymás mellett, arra
várva, hogy a másik szólaljon meg először. Walt végül belekezdett egy
fennkölt, himnuszhoz hasonló imába, ahogy a teológián tanulta. Némi
csöndet követően Thanne is imádkozni kezdett. Felesége egyszerű, tisz
ta hangját hallva, ahogy alázatosan beszélget Istennel őróla, a férjéről,
Walt sírva fakadt. Minden bűntudata elszállt, és megértette, hogy az alá
zat önmagában nem cél, hanem a gyógyulás érdekében szükséges lépés.
Jézus óva intette tanítványait attól, hogy valamiféle „alakítást
nyújtva”, képmutató módon imádkozzanak. Arra tanította őket, hogy
zárkózzanak be egy kis szobába, és ott fohászkodjanak az Atyához,
aki egyedüli tanúja mindennek. Egyes bibliamagyarázók nem értik,
hogyan beszélhetett Jézus külön kis szobáról, amikor a korabeli em
berek- köztük valószínűleg maga Jézus is - jórészt egyszobás házak
ban éltek. Jézus nyilvánvalóan képletesen fogalmazott: képzeljünk
cl magunknak egy szobát, egy lelki szentélyt, ahol teljesen őszinték
lehetünk Isten előtt. Külön imaszobát nem kell keresnünk, arra viszont
figyelnünk kell, hogy imáink a szívünkből fakadjanak, s ne egy előadás
részei legyenek. Noha egy kis szobában, csukott ajtók mögött talán
egyszerűbb ezt megvalósítani, egy zsúfolt templomban, idős szüléink
betegágyánál, vagy házastársunk mellett fekve sem lehetetlen.
Tehetetlenül
Öle Hallesby norvég teológus a tehetetlen szóban vélte megtalálni
a legjobb jelzőt, amelynek Isten szerint jellemeznie kell az embert
45
imádkozás közben. „Tehetetlenséged a te legjobb imádságod. Sokkal

jobban kiált a szívedből Isten szívéhez, mint minden más szavad és
megfogalmazott imádságod... Csak a tehetetlen ember tud valóságo
san imádkozni.”
Ki hallott még ilyet! Hát nem önállóságra törekszünk-e születésünk
től fogva? A felnőttek mindannyiszor győzelmet kiáltanak, amikor egy
gyermek képes önállóan elvégezni egy feladatot: szobatisztává válik,
felöltözik, fogat mos, megköti a cipőfűzőjét, kerékpározik, egyedül
megy iskolába. Ha a gyerek makacsul ragaszkodik az önállósághoz
- „Majd én, egyedül!” - , a szülőt titkon büszkeség tölti el, még ha az
önállóság hatalmas rumlival jár is.
Felnőttkorunkban is szeretünk gondoskodni magunkról, saját ház
ban lakni, dönteni az életünkről, külső segítség nélkül boldogulni.
Megvetjük azokat, akik segélyekből és adományokból élnek. Ha vá
ratlan nehézségekkel szembesülünk, nosza, keresünk egy „önsegítő”
könyvet a problémára. Mindeközben módszeresen kiirtjuk magunkból
azt a szívbéli magatartást, amelyet Isten elvár tőlünk, s amely a leg
pontosabban tükrözi a világegyetemben elfoglalt helyünket. „Nélkü
lem semmit sem cselekedhettek” - mondja Jézus a tanítványoknak.
Mi mégis minden erőnkkel cáfolni igyekszünk e nyilvánvaló tényt.
Az igazság tehát az, hogy nem megy egyedül. Első osztályos korom
ban ki nem állhattam, amikor a tanítóm fölém hajolva javítgatta olva
sási hibáimat, hiszen úgy éreztem, magam is elboldogulok a szöveggel.
Ám ha az a pedagógus nem hivatása szerint cselekszik, talán sosem
tanultam volna meg olvasni, hát még könyvet írni! Most, felnőttkorom
ban különféle szolgáltatóktól függ, hogy van-e áram és fűtés a házam
ban, autógyárakon múlik, hogy tudok-e közlekedni, állattenyésztőknek
és földművelőknek köszönhetem, hogy van mit ennem, lelkészeknek
és mentoraimnak, amikor lelki táplálékhoz jutok. Egy egész hálózat
46
Amint vagyunk
vesz körül, akiktől függ az életem, s a közepén maga Isten áll, aki ösz-
szetartja és működteti a rendszert.
Az imádság rákényszerít, hogy felismerjem: ez a valós állapotom. Henri
Nouwen megfogalmazásában: „Imádkozni annyit tesz, mint Isten teljes vi
lágosságában járni, és fenntartások nélkül kimondani: »Én ember vagyok,
le pedig Isten.« Ez a megtérés pillanata, amikor helyreáll a kapcsolat. Az
ember nem olyan lény, aki hébe-hóba hibázik, és Isten sem olyan lény, aki
néha-néha megbocsát. Az ember bűnös, az Isten pedig szeretet.”
TITKOK HORDOZÓI
John
Huszonöt éve dolgozom az utcán, többnyire hajléktalanokkal foglal

kozom. Van egy kávézónk, ahová betérhetnek, vasárnaponként pedig
istentiszteletet tartu n k az em eleten. Ilyenkor sosem tudjuk, mire szá
mítsunk. Benéznek hozzánk kellemetlen szagot árasztó emberek meg
zak latott lelkűek is, akik túl hosszan imádkoznak. Sokan ki-be m ász
kálnak isten tisztelet közben. A múlt héten valaki im ádságban hálát
adott a hashajtójáért, mire egy másik beszólt: „Vettem az adást, Isten.”
M eglep etten ta p a sz ta lo m , m ilyen sok a fu n d am en talista az u tcán
élők körében, legalábbis azok között, akik egyáltalán hívőnek vallják
m aguk at. E zen nincs m it csodálk ozn i, hiszen a különféle m issziók
folyton a pokol kénköves tüzével ijesztgetik őket, ráadásul az otth on
talan ok jó része egy kegyetlen Isten képét h ord ozza m agában még
gyerekkorából. A szégyen, az érték telen ség érzése m indennapos.
Az az elm életem , h ogy a h ajléktalan ok nak és a fu n d am en talisták
nak eg y arán t a kötődés terén lehetnek hiányosságaik. Valószínűleg
nem alakult ki szoros kötődés köztük és a szüleik között gyerm ekko
rukban, e z é rt Istenhez sem tan u ltak m eg kötődni. H onnan is lenne
bizalmuk m egnyílni egy m ásik em ber, sőt Isten előtt?
47
Az Anonim A lkoholistáknál dolgozó b arátaim szerint az em ber lelki

gondjai egyenesen arányosak a titkai szám ával. Sok em bert ism erek,
aki sötét titkokat rejteg et, és nincs kivel m egosztania őket. E gyesek
szó szerint beleőrülnek ebbe, m ert képtelenek egyedül megbirkózni
sötét gondolataikkal. Aki nem őrül bele, az alkohollal v ag y k ábító
szerrel igyekszik tom pítani a fájdalm at.
Ismerek valakit, aki tőlünk pár utcányira végzett szolgálatot hajlékta
lanok között. Ő is őrzött magában néhány titkot a múltjából. Pénzügyi
gondok is nyom asztották, de ezeket sem osztotta meg senkivel, minden
feszültséget m agába fojtott. Egy nap aztán a felesége o tt találta egy
kötélen lógva, amikor hazaért. El sem tudom mondani, mekkora törést
jelentett ez mindazok szám ára, akik között szolgált. Eleve egy hajszálon
függ az életük, s mindezek után még a pártfogójuk is öngyilkos le tt...
Mindnyájan őrzünk titkokat. Nekünk, szerencsésebbeknek, akiket há
zastárs vár otthon, vagy barátok, bizalmasok vesznek körül, van kivel
m egosztanunk ezeket. Vagy ha em b ertársain kat nem, legalább Istent
beavathatjuk, aki am úgy is minden titkunkat ismeri. Ö nm agában az
a tény, hogy még életben vagyunk, azt jelzi, hogy Isten nagyobb tü re
lemmel viszonyul rejtett dolgainkhoz, mint gondolnánk.
Ha igazam van a kötődés hiányával kapcsolatban, akkor a legjobb szol
gálat, am it felkínálhatok ezeknek az em bertársaim nak, a hosszú távú
kapcsolat. Tulajdonképpen az egész napom at a szegények között töl
töm, és ezzel össze is foglaltam a lényeget. Talán évek, évtizedek eltel
tével a titkaikat is rám merik majd bízni - hátha így fokozatosan Isten
iránt is kialakul bennük a bizalom. Azoknak pedig, akik nem tudják,
hogyan viszonyuljanak a hajléktalanokhoz, mindig azt tanácsolom : ha
a szemükbe néznek és meghallgatják őket, többet segíthetnek, mint ha
pénzt, ételt vagy bibliai idézeteket nyom nának a kezükbe. Legalább
a rra a pár p ercre lépjenek kapcsolatba a másik em berrel.
48
Amint vagyunk
Egy ném et költő versben imádkozik a szegén yek ért:*
Add, hogy ne nyűjje gond az elesettet

s állítsd fel talp ra sorsa küszöbén.
A többi em ber k iszak ított éltű,
de a szegények fajtája virág,
m ely gyökérből n ő ...
* R a in e r M a r ia R ilk e : „Te, a k i b ö lc s v a g y ” (F o r d : L u k á c s L á s z ló ). In A z áhítat

könyve. Rilke versei. B u d a p e st: E u ró p a K ö n y v k ia d ó . 1 9 8 3 . 47. old .
A legtöbb szülőnek fájdalmas élmény, amikor gyermeke függetlenné

válik tőle, még ha tisztában is van vele, hogy ez így egészséges, ez az
élet rendje. Istennel kapcsolatban azonban más szabályok érvényesek:
rá mindig szükségem lesz, ezt sosem „növöm ki”. Ha azt gondolom,
mégis lehetséges, becsapom magam. Az ima lényege a segítségkérés
ben gyökerezik, hisz még a miatyánk is efféle kérések sora. Az ima
lchát nem más, mint egyfajta „függőségi nyilatkozat”.
Henry Adams egyik regényhőse bosszúsan kiált fel: „Miért kell az
egyháznak mindig rátapintania a gyenge pontjaimra? Miért nem az
erősségeimre emlékeztet?” Nos, több oka is lehet rá. Ha ebben a siker
központú világban valaki elismeri saját gyengeségét, azzal nemcsak
büszkeségét fegyverzi le, hanem a kegyelem befogadására is alkal
massá válik. A gyengeség, amely imára indít, megnyitja az ajtót Isten
együttérzése és hatalma előtt.
Az Úr tám ogat minden elesettet, és fölegyenesít minden m eggörnyedtet.
A Nagy Gyógyító jelenlétében a legmegfelelőbb közreműködőre ta

lálhatok sebeim gyógyulásához.
49
Alázattal
Péter szavai közvetlenül az imádságra vonatkoznak: „Isten a ke-
vélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Alázzátok
meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon
titeket annak idején. Minden gondotokat őrá vessétek, mert neki gond
ja van rátok.” Figyeljük meg a sorrendet: ha alázattal lehajolok, Isten
felemelhet. Ha viszont erős akarok maradni, még akadályozhatom is
Isten erejének megnyilvánulását.
A farizeusról és a vámszedőről szóló példázatban Jézus éles határ
vonalat húz a kegyeskedő, fennhéjázó, valamint az elkeseredett ember
imádsága között. Az előbbit elutasítja, míg az utóbbit - „Isten, légy
irgalmas nekem, bűnösnek!” - szívesen hallja. Jézus szerint a tanul
ság: „Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza
magát, felmagasztaltatik.”
Volt idő, amikor nem sokra tartottam az alázatot, összetévesztettem
ugyanis a rossz önértékeléssel. Az alázatos keresztények folyton magu
kat ostorozzák, s ha véletlenül megdicséri őket valaki, azonnal rávág
ják: „Nem az én érdemem, hanem az Úré” - gondoltam. Ám időközben
megismerhettem igazán alázatos embereket, akiket csodálok is. Szá
mukra az alázat azt jelenti, hogy természetes adottságaikat Istennek,
nem pedig önmaguknak tulajdonítják, és Isten szolgálatába állítják.
Első munkaadóm, Harold Myra alázata abban a kedves és türelmes
hozzáállásban nyilvánult meg, ahogy hozzám, a zöldfülű újságíróhoz
viszonyult. Szerkesztőként soha semmit nem változtatott meg az írá
saimban anélkül, hogy alaposan megmagyarázta volna, miért tenne
jót a szövegnek az a bizonyos módosítás. Nemcsak a szövegek, hanem a
szerzők fejlődését is küldetésének tekintette, és célja érdekében már az
is elégségesnek bizonyult, hogy rávezetett a javítások szükségességére.
Olyan alázatos példaképeim is bőven akadnak, akik lenézett és mél
50
Amint vagyunk
tatlan embertársaik felé fordultak. Egyikük, Paul Brand ígéretes fiatal

orvosként önkéntesnek jelentkezett Indiába, hogy ő legyen az első or
topéd sebész, aki leprás betegeket gyógyít (akik közül sokan az érint
hetetlenek kasztjából kerültek ki). Henri Nouwen, a Yale és a Harvard
professzora azért hagyta ott a katedrát, hogy olyanok lelkésze legyen,
akiknek az IQ-ja meg sem közelíti az amerikai elit egyetemek hallga
tóiét. A mentális sérültek számára létrehozott franciaországi, illetve
kanadai Bárka közösségekben szolgált. Mindkettejüket alkalmam volt
megismerni, és példájukon keresztül megérteni, hogy a legfontosabb
sikerhez az alázaton keresztül vezet az út.
Egész Amerika végignézte, hogyan fogadja Jimmy Carter a meg
alázó választási vereséget és pártja elhatárolódását. Ő, aki egykor a
világ legnagyobb hatalmú vezetője volt, az elnöki mandátumot átadva
sem merült el a golf és a televíziós beszélgetős műsorok kényelmes
világában. Nyugdíjas éveit olyan ügyeknek szentelte, mint az afrikai
szegénység felszámolása, vagy a rászorulóknak otthont építő Habitat
fór Humanity jótékonysági szervezet munkája.
Az ókori görögök és rómaiak nem méltányolták az alázatot, annál
többre tartották viszont a teljesítményt és a függetlenséget. Modern
kultúránkban sincs ez másképp, hiszen a bulvársajtó leginkább alkal
mazottaikat tömegével elbocsátó milliárdosokat, szupermodelleket,
páváskodó rappereket és kérkedő élsportolókat helyez reflektorfény
be. Ahogy Dániel Hawk teológus fogalmaz: „Az az emberiség alapve
tő problémája, hogy mindenki hisz Istenben, s úgy véli, ő maga az.”
Elkelne már egy alapos fejmosás, bár engem az imádság helyre tesz.
S hogy miért fontos az alázat Istennel szemben? Azért, mert ez tük
rözi a valóságot. Abba, hogy ki vagyok - nemzetiségem, anyanyelvem,
származásom, arcvonásaim, testalkatom, intelligenciám, születési dá-
i umom szempontjából - , valamint egyszerűen abba, hogy még élek és
51
viszonylag egészséges vagyok, igazán nem sok beleszólásom van. A

kérdést kitágítva: nem tudom befolyásolni a Föld forgását, sem pedig
azt, hogy pályája pontosan olyan távolságra legyen a Naptól, hogy ne
fagyjunk meg, de ne is égjünk szénné. Ehhez hasonlóan a galaxisunk
finom egyensúlyát fenntartó gravitációs erőket sem én irányítom. Van
Isten, és nem én vagyok az.
Az alázat nem azt jelenti, hogy a porban csúszkálok Isten előtt, mint
az ázsiai alattvalók, akik szó szerint a földön kúszva közelíthették
csak meg az uralkodót. Az alázat annyit tesz, hogy Isten jelenlétében
helyesen látom a világegyetemben elfoglalt helyemet, más szóval fel
ismerem, milyen kicsiny vagyok, és milyen hatalmas ő.
Kétkedve
Jézus egyik legrövidebb példázata egy kincskeresőről szól. Magam
is sokat foglalkozom azzal, hogy mennyire el van rejtve a kincs, és
milyen sok munkába kerül kiásni. A kereszténységben sok a rejtett
dolog: Isten megbújik egy jászolban fekvő csecsemő testében, de olyan
szent mondatokba is elrejti magát, amelyeket zsidók jegyeztek le gyöt-
relmes történelmük évszázadaiban. S ami a legvalószerűtlenebb: az
egyháznak nevezett intézményben is ő van elrejtve, noha az semmivel
sem szentebb vagy „természetfölöttibb”, mint - mondjuk - én magam.
Csak ások és ások egyre mélyebbre, hátha megértem a Szenthárom
ságot, hogy elmagyarázhassam zsidó és muzulmán barátaimnak. Nem
értem, miért olyan lassan halad előre Isten üdvterve és újjáteremtő
munkája: valóban megérné a sok szenvedés, köztük magáé Istené is?
Miért készített Isten menekülési tervet az ember, s miért nem az an
gyalok számára? És valóban földi évtizedeim határozzák meg, hogyan
töltöm majd az örökkévalóságot?
52
Amint vagyunk
Egyszer, amikor Japánba látogattam, érkezésem napján még késő

este is a legnagyobb tokiói gyülekezet lelkészének irodájában üldö
géltem. (A „legnagyobb gyülekezet” ez esetben nem jelent hatalmas
közösséget, hiszen ebben az országban, ahol a népesség mindössze
egy százaléka vallja kereszténynek magát, harminc az átlagos taglét
szám.) Reggel érkeztem, találkozók egész sora volt már mögöttem,
ezért szívesebben jelentkeztem volna be a hotelbe, hogy jól kialudjam
magam. Ám a japán vendégszeretet íratlan szabályai szerint még egy
udvariassági látogatásnak bele kellett férnie a napomba.
A lelkész elővett egy papírköteget, és a tolmács segítségével elárul
ta, hogy a pályafutása kezdete óta egyetlen kérdés nyugtalanítja, de
még senkivel sem mert beszélni róla. Esetleg én meghallgatnám-e,
kérdezte. Bólintottam, és már nyúltam is a bögrémért, megszegve a
szabályt, miszerint késő este nem kávézom.
A lelkész a következő húsz percben megszakítás nélkül kesergett
nagy bánatán: azon, hogy a japánok kilencvenkilenc százaléka elutasít
ja Jézust. Vajon valamennyien a pokolban fognak elkárhozni közönyös
ségük miatt? A lelkész hallott olyan teológiai felfogásról, miszerint a
halál után mindenki kap egy második esélyt a Hadészban. A Péter első
levelében található titokzatos igeszakaszt is ismerte, amely szerint Jé
zus „a börtönben levő” lelkeknek prédikált. Olvasta olyan teológusok
műveit, akik az univerzális üdvösségben hisznek, noha bizonyos bibliai
szakaszok ellentmondanak ennek. Tudok-e valami biztatót mondani?
Hangosan gondolkodva megemlítettem, hogy Isten az igazakra és
a gonoszokra egyformán felhozza a napot, és nem kívánja, hogy bárki
is elvesszen. Isten Fia itt, a földön utolsó erejével is az ellenségeiért
imádkozott. Megvitattuk, milyen képet fest a pokolról C. S. Lewis A
nagy válás című lebilincselő sci-fi-regényében, amelyben például Napó
leon kap még egy esélyt a halála után, de elutasítja azt. „Legyen meg
53
a te akaratod” - feleli Isten vonakodva azoknak, akik végérvényesen

elutasítják.
- Nem tudom a választ a kérdéseire - feleltem végül a japán lel
késznek. - De hiszek abban, hogy végül senki sem mondhatja majd azt
Isten előtt állva, hogy igazságtalan lett volna vele szemben. Bárhogyan
végződjön is a történelem, győzni fog az irgalommal enyhített igazság.
Jóbhoz hasonlóan én sem a megfigyeléseim alapján, s nem is logikai
érvelés útján jutottam erre a következtetésre, hanem személyes ta
pasztalataim révén. „Isten bizonyára megérti, hogy egy ilyen világban
elfog a kétkedés, nemdebár?” - tette fel a kérdést a náci koncentrációs
táborban Etty Hillesum. Úgy vélem, igen, Isten megérti, részben épp
azért, mert maga az isteni kinyilatkoztatás is hangot ad ezeknek a
kételyeknek.
Szeretek kihívást intézni a szkeptikusokhoz: keressenek akár egyet
len olyan érvet Istennel szemben a nagy agnosztikusok - Voltaire, Dá
vid Hume vagy Bertrand Russel - műveiben, amely nem található meg
Habakuk, a Zsoltárok, a Prédikátor, Jeremiás siralmai vagy igen, Jób
könyvében. Valamennyi említett bibliai könyvben találunk a kizökkent
világ fájdalmán siránkozó szakaszokat: fájdalom, árulás, az élet lát
szólagos értelmetlensége, Isten, aki mintha nem törődne az emberrel,
vagy nem is létezne. S ami a legfontosabb: ezek a vádak a Bibliában
mind imádság formájában fogalmazódnak meg.
Az ima tehát arra is lehetőséget kínál, hogy Isten elé vigyem kéte
lyeimet és panaszaimat - röviden: a tudatlanságomat - , hogy megvilá
gítsa őket a valóság vakító fénye, amelyet fel nem foghatok, de amiben
megtanulhatok bízni. Az ima személyes tevékenység, így a kételyeim is
egész más fénybe kerülnek, ha megismerem azt a Személyt, aki előtt
feltárom őket.
Sokáig nem értettem az említett példázat lényegét. Lehet, hogy
54
Amint vagyunk
annak az embernek sok munkájába kerül, míg rátalál a kincsre, de

aztán „örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi
azt a szántóföldet”. Nem hiszem, hogy a kincs felfedezése után azzal
foglalkozna, hogy milyen nehéz volt kiásni.
Őszintén
Egy chicagói gyülekezetben tartottam kurzust. Egy alkalommal egy
fiatal nő keze emelkedett a magasba, hogy feltegyen egy kérdést. Fé
lénk, lelkiismeretes hallgatónak ismertem meg, aki sohasem hiányzott,
de a hangját nem lehetett hallani. Láthatóan a többiek is meglepődtek,
és kíváncsian hallgatták. „Nem mindig vagyok őszinte, amikor imád
kozom - kezdte. - Néha erőltetettnek érzem, mint valami rituálét.
Mintha üres szavakat ismételgetnék. Ezeket az imákat is meghallgat
ja Isten? Akkor is folytatnom kell, amikor nem vagyok biztos benne,
hogy jól csinálom?”
Nem válaszoltam azonnal, hagytam, hogy a csönd rátelepedjen a te
remre. „Észrevetted, milyen csend lett? - kérdeztem. - Érezzük, hogy
a kérdésed őszinte volt. Bátor vagy, hogy így feltárulkozol előttünk, és
azt hiszem, elevenünkre tapintottál. Őszintének tűnsz, nem olyannak,
mint egy ügynök, aki abból él, hogy ügyesen csűri-csavarja a szavakat.
Rád szegeződött a figyelmünk, és tisztelettel meghallgattunk, mert
hiteles, amit mondasz. Azt hiszem, Isten is így lehet ezzel. A hiteles,
őszinte éned mindennél fontosabb neki.”
A kifürkészhetetlenségükről híres japánok két szóval fejezik ki az
emberi én kettősségét. Az egyik a tatem ae, az a részem, amit kívül
állóknak is megmutatok, a másik pedig a hon ne, ami a bensőmben
történik, ahová senki nem láthat be. Talán nem is kettő, hanem három
szóra lenne szükségünk: egyik énünket a munkatársainknak, a bolti
55
eladóknak és egyéb alkalmi ismerősöknek mutatnánk meg; a másik

énünket, amely sebezhetőbb, a szeretteink közül a kiváltságosabbak
és a legjobb barátaink láthatnák; a harmadik rejtené a titkokat, ame
lyeket sosem fedünk fel.
Isten azt szeretné, ha az imádkozás során ebbe a harmadik énünkbe
engednénk neki bepillantást. Az ima a kimondhatatlan dolgoknak is
teret ad, megnyitja a szégyen és a megbánás rejtett zugait, amelyeket
hermetikusan elzárunk a külvilág elől. Olykor - teljesen fölöslegesen
- falakat építek, hogy távol tartsam Istent, makacsul figyelmen kívül
hagyva azt a tényt, hogy Isten a ta ta m a é-n és a hon né-n áthatolva
mindenki mással ellentétben a szívemet is látja. „Az Úr nem azt nézi,
amit az ember. Mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az
Úr azt nézi, ami a szívben van” - mondja Sámuel prófétának.
Meglehet, hogy a valódi imádságom az, amit gondolok és érzek,
nem pedig a szavaim - hiszen Isten az előbbieket is „hallja”. Minden
gondolatom ismert előtte. (Zsoltárok 139,4-8: „Amikor még nyelvemen
sincs a szó, immár egészen érted azt, Uram... arcod elől hová fussak?
Ha a mennybe mennék föl, ott vagy, ha a Seolban vetnék ágyat, ott is
jelen vagy.”) Miközben megtanulom szavakba önteni ezeket a titkokat,
rejtélyes módon szertefoszlik a hatalmuk fölöttem.
Tudom, mi történik a felszínes emberi kapcsolatokban. Az időjá
rásról, a sportról, közelgő koncertekről, filmekről beszélgetünk, a
fontosabb témákat igyekezve elkerülni. Nem esik szó tehát köztünk
elhallgatott sérelmekről, leplezett irigységről, a másik gyermekeinek
illetlen viselkedése miatti neheztelésünkről, lelki élete miatti aggo
dalmainkról. A kapcsolat ennek következtében semerre sem halad.
Ugyanakkor, ha a titkaimat is rábízom a barátaimra, egyre mélyül
közöttünk a kapcsolat.
Ehhez hasonlóan, ha nem vagyok őszinte Istennel - például nem
56
Amint vagyunk
árulom el, hogy neheztelek egy válasz nélkül maradt ima miatt, gyá
szolok egy veszteséget, bűntudatom van amiatt, hogy nem tudok meg
bocsátani, vagy nem érzem a jelenlétét -, ez a kapcsolat sem vezet
sehová. Járhatok templomba, énekelhetem a fennkölt énekeket, udva
riasan megszólíthatom Istent a közös imádságok alkalmával, de soha
sem lesz bensőséges kapcsolatom vele. „Azt kell elébe tárnunk, ami
bennünk van, nem pedig azt, aminek lennie kellene” - írja C. S. Lewis.
Más szóval rá kell bíznunk Istenre mindazt, amit már úgyis tud.
Egy kanadai ismerősöm írja levelében, hogy egész életében szé-
gyellte magát negatív érzései, szomorúsága, félelme, haragja miatt.
Megpróbálta elnyomni ezeket az érzéseket, de felismerte, hogy min
den olyan erőltetett próbálkozás, amellyel a negatív érzéseit pozitív
előjelűvé változtatná, puszta színjáték lenne. Levelében így fogalmaz:
Ha ezt eljátszan ám Isten elő tt, csak az időt pocsékolnám . E zért a szé
gyen és a színlelés helyett m egpróbálom inkább elfogadni és őszintén
Isten elé vinni az érzéseim et. M eg értettem , hogy m indig lesznek é r
zelm eim , sőt valószínűleg erős érzelm eim , m ert egy szerű en ilyen v a
gyok. E rzelem gazd ag vagyok: bőven van mit lehívnom tetem es érzelm i
b an k szám lám ról. U gyanakkor hullám zó érzelm eim k özep ette is meg
kell tanulnom bölcsen élni. Hiszem , hogy Isten m eg tud tan ítan i erre.
Leplezetlenül
A minap ötlött az eszembe a gondolat: míg amiatt gyakran ag
gódom, hogy érzem-e Isten jelenlétét, abba már bele sem gondolok,
hogy vajon Isten érzi-e az enyémet. Felfedem-e előtte legbensőbb való
mat is imádságaimban? Igazán csakis így ismerhetem meg önmagam,
egyedül Isten világosságában van esélyem erre. E „megvilágításban”
meztelennek érzem magam: akit ekkor látok, merőben különbözik
57
attól a valakitől, akinek önmagam és a körülöttem élők előtt láttatni

szeretném magam.
Egyedül Isten ismeri a tetteim mögött meghúzódó önző indítékokat,
a bűnös vágyak és ambíciók viperafészkét, a be nem gyógyult sebeket,
amelyek miatt paradox módon egészséges színben akarok feltűnni.
Az ima arra indít, hogy mindenestől Isten elé vigyem az életem, mert
ő tudja meggyógyítani és helyreállítani azt. Az őszinte kitárulkozás
sosem könnyű, de általa válik világossá számomra, hogy a szennye
zett felszín egy megrongálódott műalkotást rejt, amelyet maga Isten
kíván restaurálni.
„Őt nem tehetjük láthatóvá, de magunkat láthatóvá tehetjük őelőt-
te” - véli Abraham Joshua Heschel. Tétován, szégyenkezve, rémülten
próbálkozom megnyílni, ám ha sikerül, minden bizonytalanságom
szertefoszlik. Isten ölelésében nyoma sem marad bennem az eluta
sítástól való félelemnek. Nem értem, hogyan, mégis hiszem, hogy
Isten örömét leli abban, ha felfedem előtte az életem legintimebb
részleteit is.
Hát elfeledkezhet-e az anya gyerm ekéről,

hogy ne könyörüljön m éhe fián?
És ha ő el is feledkezne,
én nem feledkezem el rólad,
ím e, a ten yerem be véstelek téged.
Milyen szeretettel csüng az anya csecsemőjén, noha olyan kevés

viszonzást kap! Árgus szemmel figyeli minden tüsszentését, fejmoz
dulatát, pillantását, nyöszörgését és mosolyát, mintha legalábbis tu
dományos kutatást végezne a csecsemők viselkedéséről. Ha egy anya
szeretete ennyire kiterjed a részletekre, mennyivel inkább Istené!
Mi, emberek vagyunk az egyetlen faj a földön, amellyel Isten be
58
Amint vagyunk
szélgethet. Egyedül mi tudjuk szavakba önteni imádatunkat vagy bá

natunkat, mi adunk szóbeli választ az élet csodáira és tragédiáira. Ne
becsüljük alá ezt az egész univerzumban egyedülálló szerepet, hogy
szavakba foglalhatjuk létünket, s szavakkal fordulhatunk teremtőnk
höz. Isten érdeklődve hallgatja, amit mondunk.*
A Cambridge-i Egyetem professzora, Dávid Ford megkérdezte egy
katolikus paptól, hogy húszévnyi gyóntatói tapasztalata alapján mi
okozza a legnagyobb gondot a híveknek, „isten” - felelte a pap habozás
nélkül. Kevesen vannak, akik elhiszik, hogy Isten a szeretet, a meg
bocsátás, a szelídség és a könyörület Istene. Inkább úgy érzik, el kell
bújniuk előle; mintha nem ismernék Jézust, akiben bízhatnak. „Talán
nincs még egy olyan igazság, amit ilyen nehezen tudnánk felfogni. Rá-
csodálkozunk-e minden reggel, amikor felébredünk, hogy Isten szeret
bennünket?... Engedjük-e, hogy a napunkat az határozza meg: Isten
vágyik arra, hogy velünk legyen?”
Ford kérdései ráébresztenek, hogy az istenképem mindennél erőseb
ben befolyásolja, mennyire vagyok őszinte az imádságban. Rá merem-e
bízni Istenre leplezetlen önmagam? Ostoba módon elrejtőzöm félel
memben, attól tartva, hogy nem tetszem majd Istennek, noha talán
* Milton Az e lv e s z e tt p a r a d ic s o m című költeményében Adám és Éva kétségbeeset

ten kóborol a földön, folyton töprengve tettükön, amellyel mintha az egész földet
kibillentették volna egyensúlyából, s alig remélve, hogy újra elnyerhetik Isten jóin
dulatát. Ádám előtt azonban egyszer csak felcsillan a reménysugár:
Mióta
imával sürgetem csitítani
a sértett Istent térden és előtte
bensőm alázva, úgy hiszem, szelíden
hajtja hozzám fülét; már bízom abban,
hogy kegyesen meghallgat; visszatért
keblembe a béke.
59
épp ez a rejtőzködés tetszik neki a legkevésbé. Ami az én oldalamról

nézve önvédelemnek tűnik, az Isten felől inkább a bizalom hiányának
fala. Bárhogy is van, a fal mindaddig elválaszt minket egymástól, amíg
el nem ismerem, hogy hiányosságaimat egyedül ő képes pótolni. S ami
kor végre félelem és reszketés közepette mégiscsak közel merészkedem
hozzá, nem zsarnokként, hanem szeretettel fogad.
Pál apostol így imádkozik: „Krisztus lakjon hit által a szívetekben
a szeretetben meggyökerezve és megalapozva, hogy képesek legyetek
megérteni minden szenttel együtt, hogy mi a szélesség, hosszúság,
magasság és mélység, és megismerjétek Krisztus minden ismeretet
felülhaladó szeretetét...” Kétlem, hogy az apostol csupán egyszer
mondta volna el ezt az imát; ami engem illet, én mindennap így imád
kozom. Könnyen meglehet, hogy az ima elsődleges célja nem más,
mint hogy megtapasztaljuk: Isten úgy szeret minket, ahogy vagyunk.
Nem bűneink szerin t cselekszik velünk,

és nem álnokságaink szerint fizet nekünk.
M ert am ilyen m ag asan van az ég a földtől,
olyan n agy az ő kegyelm e az őt félők irán t.
Amilyen távol van napkelet napnyugattól,
olyan m essze veti el tőlünk vétkeinket.
Amilyen könyörülő az apa a fiaihoz,
olyan könyörülő az Ur az őt félők irán t.
M ert tudja, hogyan form ált m inket,
m egem lékezik arró l, h ogy p or vagyunk.
Zsoltárok 1 0 3 ,1 0 -1 4
60
NEGYEDIK FEJEZET
ISTEN, AKI VAN
Nem a hitvallásunk adja a legpontosabb képet istenhitünkről,

hanem az, ahogy megszólítjuk őt, amikor senki sem hallja.
Nancy Mairs
epálban vásároltam egy imamalmot. Olyan az alakja, mint egy

N sodrófáé, és színes kőberakások díszítik. A nyél végén egy forgó
henger található, benne nehezékkel. A csuklómat forgatva a henger
is körbe-körbe forog. A lecsavarható fedél alatt pókhálószerű nepáli
betűkkel írt ima található. A hithű buddhisták úgy tartják, hogy va
lahányszor megforgatjuk a malmot, egy imát küldünk föl a mennybe.
A papok naphosszat forgatják óriás imamalmaikat az aranykupolás
buddhista szentélyek előtt. (A modernebb buddhisták ma már a szá
mítógépükre töltik fel az imákat, hiszen a merevlemez percenként
ötezer-négyszázszor fordul körbe.)
Japánban tanúja lehettem, hogyan térnek be elegánsan öltözött
férfiak és nők a sintoista szentélyekbe. A jegyszedőnél kényelme
sen, Visa és American Express kártyával is fizethetnek, egyetlen
ima ugyanis, amelyet a pap ajánl fel értük, legalább ötven dollárba
kerül. A pap először megkongat egy dobot, hogy felkeltse az istenek
figyelmét, majd elmondja az imát. Mellette az isteneknek felajánlott
szakéval (japán rizsborral) teli hatalmas hordók állnak. A zarándo
kok távozás előtt a szentélyt körülvevő úgynevezett „imafákra” tűzik
61
imakéréseiket - a fehér papírcetlik úgy suhognak a szélben, mint a

cseresznyefa virágai.
Tajvanon egyszer fölszedtem egy papírdarabot egy hegyi útról, mert
szemétnek hittem. Kiderült, hogy nem más volt, mint úgynevezett
„szellempénz”, amit a kamionsofőrök dobálnak ki az ablakon, hogy
kiengeszteljék az utak istenét, és védelmet élvezzenek a balesetekkel
szemben. A „pénzjegyeket” taoista templomokban árulják. Olcsó pa
pírra nyomják, mint a Monopoly társasjáték papírpénzét, és a hívek
marokszámra dobálják be őket a templomok hamvasztókemencéibe.
Hitük szerint így tarthatják távol maguktól az alvilági szellemeket, il
letve segíthetik elhunyt rokonaikat, ha esetleg pénzre lenne szükségük
a mennyben. A templomokban autó- és motormodelleket is árusítanak,
hogy az eltávozottaknak legyen mivel közlekedniük „odaát”, de az is
tenek számára megterített svédasztal is beszerezhető.
Tajvan igen fejlett technológiájú ország, itt készül a legtöbb note-
book a világon, a vallást mégis egyfajta kabalának tekinti az ott élők
java része. A sorsot irányító személytelen erőként tekintenek az isten
ségre. Az Indiában élő hinduk hasonlóképpen étel-, virág- és állatáldo
zatokkal kedveskednek isteneiknek.
Elmondhatjuk, hogy gyakran a keresztények is hasonlóan viszo
nyulnak az imádsághoz; Isten az „adósukká” válik, miután teljesítik
kötelességeiket. Az istentisztelet egyfajta tranzakcióvá minősül át:
adtam valamit Istennek, tehát viszonoznia kell. Ha az imádkozás lé
nyege nem a kapcsolat, hanem ez az adok-kapok, akkor már nem öröm,
hanem puszta feladat számunkra. Esetleges, kínos tennivaló, amelynek
nem sok köze van a való élethez, s nem igazán különbözik a buddhista
szerzetesek imamalom-pörgető, vagy a japán üzletasszonyok szentély
látogató szertartásától. A családfő elmormolja az „esti imát”, hálát ad
az étkezések előtt, pontosan úgy, ahogy gyerekkorában tanulta. A fe
62
Isten, aki van
lesége imái már inkább hasonlítanak valamiféle beszélgetésre, elmond

egy-egy rövid fohászt napközben is, mégis távolinak és megközelíthe-
letlennek érzi Istent, aki messziről, a mennyből figyel. Egyikük sem
úgy tekint rá, mint szerető Istenre, aki részt akar venni az életében.
Jonathan Aitkennek, a brit törvényhozás egykori tagjának elmon
dása szerint régebben olyan volt a kapcsolata Istennel, mint egy bank
fiók vezetőjével: „Udvariasan szólítottam meg, időnként ellátogattam
a hivatalába, olykor kértem tőle egy-egy kisebb szívességet vagy hi
telt, hogy kihúzzon a csávából, leereszkedő stílusban megköszöntem
a segítségét, igyekeztem fenntartani a megbízható ügyfél látszatát,
és tudva, hogy bármikor szükségem lehet rá, megpróbáltam egyfajta
felületes barátságot fenntartani vele.” Aitkent esküszegésért börtön-
büntetésre ítélték, s csak ezt követően igyekezett személyesebb kap
csolatot kialakítani Istennel.
Emlékképek
Ahogy azt Aitken is felismerte, az ember különös nehézségekbe
ütközhet, ha megpróbál közvetlenebb módon kommunikálni Istennel.
Egyszer egy angol olvasóm levele figyelmeztetett erre.
Szerető k eresztény családban n őttem fel, egy kis vidéki gyülekezethez

tarto ztu n k . Az isten tiszteletek általáb an öröm telik, b átorító ak , é rz e l
mesek voltak. Am önhöz hasonlóan bennem is egy m eglehetősen szigorú
Isten képe rajzolód ott ki: inkább az ítéletétől féltünk, m int h ogy hálát
éreztü n k vo ln a a s z e re te té é rt. Idővel elu ralk o d o tt ra jtam a depresz-
szió, kételkedni k ezdtem , és azt sem tu d tam , m iben hiszek ig a z á n ...
Leginkább a közeli k ap cso lat, az érzelm i bizonyosság hiányzik, am it
a kételkedés id őszakát m egelőzően m eg ism ertem . Az egyik énekünk
így szól: „Hol az áldás, ami az U rat m egism erve enyém volt?” M ár nem
63
o ly a n b e n s ő s é g e s , e g y s z e r ű , k ö z e li a k a p c s o la to m I s te n n e l, m in t g y e r
m ek k o ro m b a n .
Valamennyien előfeltevésekkel közelítünk Istenhez, s ezeket számos

forrásból gyűjtjük össze életünk során: gyülekezeti élményeinkből, bib
liaórákról, könyvekből, filmekből, a televízióból, hívők és szkeptiku
sok véleményéből. Mindezek emlékképként égnek be az elménkbe. Az
Angliából érkezett levél szerzőjéhez hasonlóan magam is az univerzum
barátságtalan rendőrének képzeltem Istent, akihez inkább félelemmel,
mint szeretettel viszonyulhatok.
Ismerek egy nőt, aki ahányszor csak meghallja, hogy valaki Atyá
nak szólítja Istent, összerezzen: miután az apja bántalmazta, ez a szó
örökre beszennyeződött számára." Egy másik ismerősöm mindig hatal
mas szakállú, nagy kezű, megtermett fehér férfiként képzelte el Istent
gyermekkorában, aki - mint valami diktátor - minden hibáját számon
tartja. Amikor már felnőttként lefestette ezt a képet a lelkigondozója
előtt, az illető hosszú, sokatmondó szünet után felvetette: „Mi lenne,
ha egyszerűen lelőné ezt az istent?”, s az ismerősöm végül megfogadta
a tanácsot.
Én nem képzeltem el ilyen részletesen Istent gyermekkoromban.
Ennek valószínűleg az az oka, hogy a gyülekezetünk szigorúan tiltott
minden „faragott képet”, s az épület betonfalain sem lógtak vallásos
témájú alkotások. Isten szerepköreiről azonban éppen eleget hallottam
- például arról, hogy teremtő vagy ítélőbíró - , ezért elsősorban így
gondolok rá. Ugyanolyan nehezemre esett egy valóságos személyt kép
zelni e szerepek mögé, mint a tanáraim vagy az iskolaigazgató mögé.*
* George MacDonald a következőt tanácsolja azoknak, akik negatív képzeteket

társítanak az apa szóhoz: „Jelentse ez a szó számukra mindazt, ami kimaradt az
életükből.” Isten mint Atya: sokak számára széttört ideál.
64
Isten, aki van
Felnőttként is a szerepeiknek megfelelően viszonyulok embertár

saimhoz, legyen az illető kávéházi felszolgáló, az autómosó alkalma
zottja vagy indiai ügyfélszolgálatos. Ami a barátaimat illeti - akiket
közelebbről is szeretnék megismerni -, a külsőségeket félretéve igyek
szem valódi személyiségükre figyelni. Nem azért szeretek együtt lenni
velük, mert kapok tőlük valamit, hanem mert élvezem a társaságukat.
Miképpen viszonyulhatnék Istenhez is ugyanígy?
Mérhetetlen különbség
A barátaim hasonlítanak is rám, meg különböznek is tőlem. Akad
köztük, aki szintén fundamentalista nevelést kapott, de fel nem fog
hatja, miért olvasom az újság sportrovatát. Van, aki ugyanazokat az
írókat kedveli, mint én, viszont maradinak tart, amiért komolyzenét
hallgatok. Mindegyik kapcsolat egyfajta köztem és a másik közötti
táncból fakad. S mennyivel inkább így van ez a szent, felfoghatatlan
Istennel, aki lélek!
Isten nagysága lenyűgöz. A kapcsolat közte és bármely teremtmény
között csakis kiegyenlítetlen lehet. „Mivel Istenről beszélünk, nem
értheted. Ha értenéd, nem Isten lenne” - mondja Szent Ágoston. Mi,
akik még önmagunkat is alig-alig értjük, egy teljességgel felfoghatat
lan Istent próbálunk megismerni. Nem csoda, hogy az elmúlt évszáza
dokban temérdek keresztény kényelmesebbnek találta, ha szentekhez
imádkozik és közvetítőkre támaszkodik.
Újságíróként alkalmam nyílik találkozni híres emberekkel, akik
mellett egészen aprónak érzem magam. Készítettem már interjút az
Egyesült Államok két elnökével, a U2 együttes zenészeivel, Nobel-
díjasokkal, televíziós műsorok „sztárjaival”, olimpikonokkal. Noha jó
előre megfogalmazom a kérdéseimet, az interjút megelőző éjszakán
65
nemigen jön álom a szememre, és rettentően izgulok. Interjúalanya

imra aligha gondolok úgy, mint barátaimra. El sem tudom képzelni,
hogyan viselkednék, ha egy díszvacsorán Albert Einstein vagy Mozart
mellé ültetnének. Kedélyesen elcseverésznék velük? Bolondot csinál
nék magamból?
Amikor imádkozom, minden létező teremtőjét szólítom meg, akinek
a jelenlétében mérhetetlenül aprónak érzem magam. Hogyne állna el
a szavam? S hogyan feltételezhetném, hogy érdekli, amit mondani
akarok? Ha hátralépve látószöget váltok, nem értem, egyáltalán mi
ért foglalkozik egy ilyen jelentéktelen kísérlettel ez a felfoghatatlanul
hatalmas Isten.*
A Biblia olykor az ember és Isten közötti távolságot hangsúlyozza
(király és alattvalói, vádlottak a bíró előtt, úr és szolgái), olykor pedig
épp a közeli kapcsolatot emeli ki (menyasszony és vőlegény, juhok és
pásztor, Isten leszármazottai). Jézus azonban kétségkívül Isten kö
zelségére helyezte a hangsúlyt. Ő maga, a korábbi zsidó szokástól el
térően, a bizalmas Abbá megszólítást használta, amikor imádkozott.
Joachim Jeremiás német teológus szerint ezzel új „kor” köszöntött be
az imádság terén: „Jézus ugyanolyan természetesen, bensőségesen
és bizalmasan beszélget Atyjával, mint egy kisgyermek a szüleivel.”
Az első gyülekezetek ebben is követték Jézus példáját. „Mivel pedig
* Reynolds Price egy hasonlattal válaszol: „Az érzelmek gazdag skálájáról, amely
téged, engem vagy bármilyen értelmes emberi lényt a világegyetem megteremtésére
sarkallna, a szeretet tűnik a legvalószínűbb motivációnak egy ilyen monumentális,
hosszadalmas vállalkozás elindításához.” Isten indítékairól csupán szegényes ha
sonlatok segítségével alkothatunk némi fogalmat. Miért vállalják például a szülők
a gyerekneveléssel együtt járó rengeteg munkát, költséget, áldozatot? Szerétéiből.
Pontosan erről beszél Jézus is: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszü
lött Fiát ad ta...” Isten azért terem tette az embert, hogy szeresse, és hogy legyen,
aki - bármilyen erőtlenül is - viszonozza ezt a szeretetet.
66
Isten, aki van
fiák vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét a szívünkbe, aki ezt kiált
ja: »Abbá, Atya!«” - írja Pál. Sőt, máshol még ennél is bensőségesebb
imáról beszél: „amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, amint
kellene, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászko
dásokkal.”
Egyik kezemben az egyik igazság, miszerint Isten mérhetetlenül
hatalmas, a másikban pedig ez: bensőséges kapcsolatra vágyik velünk.
Dante írja: „a Szeretet, mely mozgat napot és minden csillagot”. Nos,
a csillagokat bámulva csodálattal tölt el, látszólag milyen jelentékte
len ez az emberiségnek nevezett kísérlet, miközben a Bibliában azt
olvasom: Isten örvendez és énekel fölöttünk. Csupán a közelmúltban
értettem meg, hogy épp a közte és köztünk lévő óriási különbség teszi
ezt lehetővé. Istenre a tér és az idő más szabályai érvényesek, mint
ránk. Végtelen nagysága - amely mellett elméletileg el kellene törpül-
nünk - révén válik lehetségessé, hogy olyan közel kerüljünk hozzá,
amennyire szeretnénk.
Isten, akit velünk ellentétben nem szorít korlátok közé az idő, a föld
összes lakójával „ráér” foglalkozni. Bármelyikünkre annyi időt szán
hat, amennyit csak kíván. „Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a
tegnapi nap” - állapítja meg a zsoltáríró, ám ennek fordítottja is igaz:
Istennek egyetlen nap is olyan, mint ezer esztendő.* A szokásos kér
* A modern fizika segítségével könnyebben megérthetjük az idő viszonylagosságát.

Einstein relativitáselmélete szerint, ha fénysebességgel utazhatnánk, a világegye
tem teljes története egyetlen pillanat alatt játszódna le előttünk. Isten ugyanakkor,
aki az egész világmindenséget körülfogja, egyszerre „látja”, mi történik a földön
a jelenben, és mi történt tizenötezer vagy egymilliárd évvel ezelőtt (még ha az
„egyszerre” kifejezés nem is vonatkoztatható egy időn kívüli Istenre). A csillago
kat múltbeli állapotukban, több millió évvel ezelőtt keletkezett fényükben látjuk.
Ahogy Harry Mulisch holland regényíró írja A m en n y f e l f e d e z é s e című fantasztikus
regényében: ha a technológia lehetővé tenné, hogy egy tőlünk negyven fényévnyi
67
dés - „Hogyan hallhatja Isten egyszerre milliók imádságát?” - arról

árulkodik, hogy mi nem vagyunk képesek az időn kívül helyezni ma
gunkat. Emberi mivoltom megakadályozza, hogy el tudjak képzelni egy
olyan lényt, aki egy időben több milliárd imát végighallgat több ezer
nyelven. Az idő csapdájában nem lehet fogalmam a végtelenségről.
Különös módon épp az Isten és ember közötti felfoghatatlan távolság
teszi lehetővé, hogy bensőséges kapcsolat alakuljon ki közöttük.
Jézus, aki elfogadta az idő korlátáit, míg a földön élt, mindenkinél
inkább tisztában volt az ember és Isten közötti óriási különbséggel.
Természetesen jól ismerte Atyja nagyságát, és időnként nosztalgiával
gondolt a dicsőségre, „amely már a világ léte előtt az enyém volt te-
nálad”. Ugyanakkor nem kételkedett Isten személyre szóló gondosko
dásában sem, amellyel számontartja a verebeket és hajszálainkat is.
S ami még lényegesebb, Jézus annyira fontosnak tekintette az imád
ságot, hogy bőven szánt időt rá. Ha egyetlen mondatban kellene vá
laszolnom arra a kérdésre, hogy miért imádkozzunk, azt felelném:
„Azért, mert Jézus is imádkozott.” Áthidalta a szakadékot Isten és az
re elhelyezkedő bolygóra tükröt erősítsünk, és erre a tükörre képeket vetítsünk

a földről, majd pedig egy fejlett teleszkóppal megnézhetnénk, mi történik, akkor
annak a tükörképét látnánk, ami nyolcvan évvel ezelőtt történt a földön. A földi
fény negyven év alatt érné el a távoli bolygót, s újabb negyven év alatt érne vissza a
tükörkép a földre. így fonódik össze múlt és jelen. Egy mindenütt jelen lévő lény, aki
elég nagy ahhoz, hogy egyszerre jelen legyen az Androméda galaxisban és a földön,
egészen másképp élné meg az időt. Egyetlen pillanatban élné át a földi történelmet
és a galaxis milliárdéves történetét, valamint a kettő között „eltelt” éveket is. Ha
az Andromédában felrobban egy csillag, ez a Valaki azonnal észreveszi, de ugyan
ezt az eseményt évekkel később, a földi megfigyelő szemszögéből is látja, mintha
csak az imént történt volna. Isten az időn k ív ü l helyezkedik el, vélik a teológusok,
s erről nekünk egyelőre meglehetősen halvány fogalmaink vannak csupán. Az idő,
mint minden más a teremtésben, a teremtő szolgálatában áll.
68
Isten, aki van
ember között. Itt, a földön ugyanolyan sebezhetővé vált, mint mi, őt is

('lutasították, mint minket, és hozzánk hasonlóan ő is próbára tétetett.
De minden helyzetben imádkozott.
Kiszámíthatatlan jelenlét
Az Isten és köztünk fennálló aránytalanságon kívül az is megne
hezíti a kapcsolatfelvételt, hogy Isten láthatatlan. Noha, ahogy Pál
fogalmaz, „benne élünk, mozgunk és vagyunk”, az, hogy mennyire
vagyok tudatában a jelenlétének, olyan változékony, mint az időjárás.
Mint ahogy angliai levelezőtársam érezte: „Hol az áldás, ami az Urat
megismerve enyém volt?”
Mi táplálja bennem a hitet? A természet szépségében rejlő isteni ki
nyilatkoztatás, a kegyelem és megbocsátás sugarai, Isten megismerése
Jézusban, inspiráló találkozások a hitüket igazán megélő emberekkel.
Mi táplálja bennem a kételyt? Isten érthetetlen türelme a történelem
igazságtalanságaival szemben, megválaszolatlan imáim, s amikor hosz-
szú időn át nem tapasztalom jelenlétét. Az Istennel való találkozást
kísérheti eksztázis és öröm, vagy távolság és csönd, de titokzatossága
változatlan.
Ezt a kiszámíthatatlanságot azzal próbálom magyarázni, hogy min
den barátságban akadnak borúsabb időszakok, s minden kapcsolatban
egyszer megnyílunk, másszor bezárkózunk. Amikor nem értem, miért
nem „jelenik meg” Isten, eszembe jut, hogy valahányszor megtette -
különösen az ószövetségi időkben - , az kicsit sem javított a kommuni
káción. Aki előtt megjelent, azonnal a földre borult, mert elvakította
a ragyogó világosság. Minden kapcsolatban jöhetnek derűsebb és bo
rúsabb napok, vigasztalom magam. Néha beszélgetünk, néha hall
gatunk, néha közelinek, néha távolinak érezzük a másikat. De hiába
69
győzködöm magam, kénytelen vagyok beletörődni, hogy végső soron

nem én, hanem Isten irányítja ezt a kapcsolatot.
Etty Hillesum, a fiatal zsidó lány, aki naplót írt Auschwitzban, „sza
kadatlan párbeszédet” folytatott Istennel. Még az erkölcsi pusztaság
ban is meglátta őt. „Amikor a tábor valamelyik zugában állok, lábamat
a te földeden megvetve, arcomat a te eged felé fordítva, néha könnyek
borítanak el valamilyen felszökő belső meghatottságból és hálából.”
Látta a borzalmakat. „Ott akarok lenni, mindannak a sűrűjében, amit
az emberek borzalmaknak neveznek, és mégis azt mondani: az élet
szép. Most meg itt fekszem egy sarokban, szédülök, lázam van, és nem
tehetek semmit.”
Hillesum arra jutott: „Ha egyszer elkezdesz Istennel járni, csak
menni kell tovább, és az egész életed egyetlen hosszú sétává válik -
mámorító érzés.” Miközben Hillesum naplóját olvasom, és szembesülök
ezzel a dacos hittel, eltűnődöm: vajon én mit írtam volna meg a nap
lómban, ha nap mint nap a krematórium füstjét - Hitler „választott
népe” égőáldozatának hamuját - kell belélegeznem? Igen, aki Istennel
jár, annak az élete egy hosszú séta - csak az a kérdés, hogy milyen
gyakran töltenek el közben mámorító érzések.
Az imádság egyfajta felforgató tevékenység, hiszen ez a világ foly
ton megkérdőjelezi a hitet. Már önmagában azzal, hogy imádkozom,
elidegeníteni magam, mégis imádkozom tovább hittel, s várom a je
leket Istentől. Úgy hiszem, a világ megszűnne létezni, ha Isten va
lamiféle szubmolekuláris szinten nem lenne jelen a terem tett világ
egészében. Benne van a szép és furcsa teremtésben, amelynek jó része
rejtve marad az ember előtt. Jelen van Fiában, Jézusban, aki ellátoga
tott bolygónkra, azóta pedig szószólója azoknak, akik itt maradtak.
A Máté evangéliuma 25. része szerint ott van az éhezőkben, a hajlék
talanokban, a betegekben, a foglyokban, ezért őt szolgáljuk, ha nekik
70
Isten, aki van
segítünk. Megtaláljuk őt Dél-Amerika szegénynegyedeiben, a kínai

hodályokban titkon gyülekező hívők között, de a dicsőségére emelt
pompás katedrálisokban is. Jelen van a Szentlélekben, aki kimondha
tatlan fohászkodásokkal könyörög értünk, és szelíd hangon szólítja
meg az ember lelkiismeretét, ha ráhangolódik.
Megértettem, hogy az imádságban nem én teremtem meg Isten je
lenlétét, hanem csupán reagálok rá mint aktuális érzékelésemtől füg
getlen valóságra. Ahogy Abraham Joshua Heschel fogalmaz: „Nem
mi érjük el, hogy kapcsolatba kerüljünk vele. Ajándékba kapjuk, úgy
száll le közénk, mint egy meteor, s nem mi lőjük föl, mint valami
rakétát. Mielőtt az ima szavai elhagyják az ajkunkat, az elmének
hinnie kell, hogy Isten szívesen közeledik hozzánk, mi pedig képesek
vagyunk utat nyitni előtte. Ez a hit, ez a gondolat indítja imádko
zásra az embert.”
Az Isten jelenlétével - vagy távollétével - kapcsolatos érzéseim
nem feleltethetők meg jelenlétének, illetve távollétének. Valahány
szor különféle módszerekre koncentrálok, vagy elhatalmasodik raj
tam a bűntudat, amiért még rendesen imádkozni sem tudok, netán
csalódottnak érzem magam megválaszolatlan imáim miatt, emlé
kezetembe idézem: az ima nem más, mint találkozás Istennel, aki
mindig jelen van.*
* Austin Farrer fontos gondolatot fogalmaz meg: „Könnyen unalmasnak vagy ne
hézkesnek érezhetjük az imádkozást, ám ha teljesen átadjuk magunkat neki, végül
már nem is olyan unalmas, nem is olyan nehéz, mint eleinte. Ami a mi szemszö
günkből egyhangúnak, komornak vagy erőltetettnek tűnik, Isten oldaláról nézve
egészen más képet mutat. Isten a felé irányuló jó szándék legkisebb szikrájának
is örül, s amikor mi alig-alig érezzük jelenlétét, ő valójában kérubok, szeráfok és
mennyei lények egész seregével körülvéve figyel ránk.”
71
BEFELÉ FIGYELNI
Anthony
Negyvenkilenc éves férfi vagyok, az életközépi válság éveit taposom ,

nem rég váltam el, és még apám h alálát sem sikerült feldolgoznom -
hogy a többi gondom at ne is em lítsem . Ezeknek az élm ényeknek és
ön m ag am jobb m egism erésének k öszön hetően döbbentem rá a rr a ,
hogy fontos lenne intenzívebb lelki életet élnem . A hagyom ányos fér
fiszerepnek való m egfelelés kényszere (nem kérünk segítség et, nem
sírunk, racion álisan gondolkodunk, és így tovább) az én esetem ben
egészségtelen , d estru k tív m a g atartásb a torkollt.
E lh a tá ro z ta m , h ogy időt szánok Is te n re , m egprób álok m egnyílni
elő tte. Úgy szervezem az életem , h ogy legyen időm im ádkozni, el
m élkedni, hosszú s é tá k a t ten ni, lelki olvasm ányok ban elm erü ln i.
Naponta fölteszek m agam nak néhány kérdést, amely a hétköznapi te
endők között is az élet lelki dim enziójára tereli a figyelm em . Például:
H ogyan lassíthatnék?
H ogyan teh etn ém egyszerűbbé az életem ?
H ogyan terem th etn ék csöndet m agam körül?
H ogyan élh etném m eg és élvezhetném a pillan atot?
H ogyan szólalh atn ék föl (b eszélh etnék az igazságról)?
H ogyan szilárd íth atn ám m eg életem alap jait (gyök erek , h ag y o m á
nyok, szokások)?
H ogyan teh etem le védekezőeszközeim et és álarcaim at?
H ogyan lehetne szelídebb az élethez való viszonyom ?
H ogyan szolgálh atn ám a körülöttem élőket?
Ezek a kérdések segítenek ráhangolódni a lelkem re, befelé figyelni,

közelebb kerülni Istenhez. A hogy J. H einrich Arnold m eg fo g alm az
za: „A keresztény tan ítv án y ság nem saját cselekedeteink függvénye;
sokkal inkább h elyterem tés Isten szám ára, hogy bennünk éljen.”
72
Isten, aki van
Egy félvér ismerősöm, aki egyébként csinos fiatal nő, mindennap

ellátogat a legerőszakosabb dél-afrikai börtönbe. Erőfeszítései nyomán
rendkívüli mértékben csökkent az agresszió az intézményben. A BBC
két dokumentumfilmet is forgatott a hölgy munkájáról. Joanna a kö
vetkezőképpen magyarázza a sikert: „Nézd, Philip, Isten természetesen
azelőtt is jelen volt ebben a börtönben. Csak segítenem kellett, hogy
észrevegyék.” Nos, rájöttem, hogy az imádságot is valahogy így kel
lene felfognom: Isten mindig is jelen volt az életemben és körülöttem,
ám az ima kínál lehetőséget arra, hogy észrevegyem és reagáljak rá.
Meghallani Istent
Brennan Manning író évente több lelkigyakorlatot vezet. Elmesél
te, hogy ezeken a csendesnapokon még nem akadt olyan résztvevő,
aki az előírásait követve ne hallotta volna meg Isten hangját. Ezzel a
kijelentésével kíváncsivá tett, na meg némi kételyt is ébresztett ben
nem, ezért feliratkoztam egy ötnapos lelkigyakorlatra. Minden részt
vevő naponta egy órát Brennannal töltött, ekkor kaptuk meg a napi
feladatot az elmélkedéshez és a lelki munkához. Mindennap tartot
tunk istentiszteletet, ahol egyedül Brennan beszélt. Ezenkívül két órát
kellett imádkoznunk, az idő fennmaradó részével azonban szabadon
rendelkeztünk.
Nem hinném, hogy valaha is töltöttem fél óránál többet imádkozás
sal egy nap. Az első napon kisétáltam egy közeli rétre, és leültem egy
fa tövébe. Nálam volt a Brennantól kapott feladat és a jegyzetfüzetem,
hogy le tudjam írni a gondolataimat. Vajon meddig leszek képes ébren
maradni? - tűnődtem.
Nagy szerencsémre hamarosan egy jávorszarvascsorda jelent meg
a mezőn. (Pontosan száznegyvenheten voltak.) Már az is felemelő
73
élmény, ha az ember egyetlen jávorszarvassal találkozik, hát még ha

egy egész csordával! Lenyűgöző volt! Kis idő múlva azonban kényte
len voltam beismerni, hogy száznegyvenhét jávorszarvast figyelni két
órán át finoman szólva is unalmas elfoglaltság. Egy ideig lehajtott fej
jel legelésznek, aztán egyszerre fölemelik a fejüket, hogy szemügyre
vegyenek egy károgó varjút. Ezután ismét leszegett fővel rágcsálják
tovább a füvet. így telt el két óra. Nem támadtak rájuk pumák, nem
akasztották össze az agancsaikat a hím szarvasok. Az egész társaság
mindvégig a fűvel volt elfoglalva.
Idővel érezni kezdtem ennek a háborítatlan nyugalomnak a ha
tását. A jávorszarvasok nem vettek észre, egyszerűen beolvadtak a
környezetbe, és legelésztek. Nekem pedig eszembe sem jutottak az
otthon hagyott feladataim, a közelgő határidők, az olvasnivaló, ame
lyet Brennantól feladatul kaptam. A testem ellazult, s ebben az ólmos
csöndben elhalkultak a gondolataim.
„Minél csendesebb az elme - mondja Eckhart mester - , annál erő
sebb, mélyebb, értelmesebb és tökéletesebb az imádság.” A jávorszar
vasnak nem kerül erőfeszítésbe, hogy elcsendesítse az elméjét; tö
kéletesen elégedett, ha egész nap a réten legelészhet a társaival. A
szerelmesnek sem jelent megerőltető feladatot, hogy kedvesét figyelje.
Magam is ezért a belefeledkező figyelemért imádkoztam, és egy-egy
röpke pillanatra meg is kaptam.
A kétórányi imaidő alatt nem sok szó hagyta el a szám, viszont
egy fontos leckét megtanultam. Jób és a Zsoltárok könyvéből kiderül,
hogy Isten nem csupán az ember társaságában leli örömét, hanem
a föld számtalan teremtményében is. Számomra különleges élmény,
ha tanúja lehetek a természet egy-egy jelenetének, Istennek azonban
mindez megszokott látvány. Ismét megérthettem valamit abból, hol
az én helyem a világegyetemben, és hol van Istené.
74
Isten, aki van
Noha a következő napokban erdőt-mezőt bejártam a jávorszarvasok

után kutatva, többször nem láttam őket. Ellenben Istenhez bőven volt
mondanivalóm. Mivel közeledett az ötvenedik születésnapom, útmu
tatást kértem, szerettem volna lélekben felkészülni életem hátralévő
részére. Listákat írtam, és sok minden eszembe jutott, ami meg sem
fordult volna a fejemben, ha nem ücsörgők órák hosszat a réten. Egy
fajta lelki számvetést végeztem ezen a csendeshéten, amelynek segít
ségével kirajzolódtak számomra lelki utam következő lépései. Ekkor
ismertem föl, mennyi emlékképet hordozok magamban Istenről a gyer
mekkoromból, s hogy ennek következtében még mindig némi fenntar
tással, sőt talán bizalmatlanul fordulok hozzá. Noha Isten nem szólt
hozzám hallható módon, egyet kellett értenem Brennannal: valóban
meghallottam a hangját.
Megerősödtem abban a meggyőződésemben, hogy Isten valóban
megtalálja a módját és megszólítja azokat, akik őszintén keresik őt -
különösen, ha lehalkítjuk környezetünk háttérzaját. Egy istenkereső
ember ír a naplójában arról az időszakról, amikor pár napra elvonult
egy kolostorba. „Remélem, áldott napokat fog tölteni nálunk - mond
ta a szerzetes, aki a cellájába kísérte. - Szóljon, ha bármire szüksége
lenne, mi majd megmutatjuk, hogyan élhet nélküle!”
A gyakorlat teszi az imádkozót: napi két koncentrált óra alatt nem
keveset tanultam. Először is azt értettem meg, hogy imádkozás közben
nem magamról, hanem Istenről kell gondolkodnom. Még a miatyánk is
Isten akaratát említi elsőként: „szenteltessék meg a te neved, jöjjön el
a te országod, legyen meg a te akaratod”. Isten azt szeretné, ha ezekre
vágynánk, ezek köré rendeznénk az életünket.
Vajon hányszor fordul elő, hogy nem „fogyasztóként”, a kérése
immel ostromlom Istent, hanem egyszerűen vágyom a társaságára,
hogy megértsem, mit kér tőlem? Amikor a jávorszarvas-legelőn így
75
fordultam hozzá, titokzatos módon megértettem, hogy az útmutatást

kérő imáimra már meg is kaptam a választ. Egyedül a „receptoraim”
változtak, mert imádkozás közben kinyitottam őket Isten felé. „Minden
teremtmény rólad énekel - írja versében Rilke - , és időnként, mintha
tisztábban hallanánk őket.”
Az Istenre figyelő, meditatív imádság segíthet abban, hogy megfe
ledkezzünk önmagunkról. Egyesek szerint ez „haszontalan” tevékeny
ség, hiszen semmit sem akarunk nyerni belőle, hanem olyan magától
értetődően végezzük, mint ahogy egy gyermek játszik. Miután hosz-
szabb időt töltöttem Istennel, sürgős és korábban fontosnak vélt kéré
seim új megvilágításba kerültek, és már nem a magam, hanem Isten
kedvéért imádkoztam értük. Lehet, hogy a szükségleteim visznek oda
Isten elé, de miközben imádkozom, ráébredek, mire is van elsősorban
szükségem: magára Istenre, valamint a vele való találkozásra.
A nem tevékenységként, hanem kapcsolatként megélt ima a lehe
tő legfelszabadítóbb találkozás lehet Istennel, akinek a látószögét és
szempontjait elérni sohasem, de még elképzelni is alig-alig lehetünk
képesek. Péter egy zsoltárt idézve erősíti ezt meg: „az Úr szeme az
igazakon van, és füle az ő könyörgésükre figyel”. Nem kell sem dobo
kat püfölnünk, sem állatáldozatot bemutatnunk ahhoz, hogy elnyerjük
Isten figyelmét, hiszen az már rég a miénk.
76
ÖTÖDIK FEJEZET
TALÁLKOZÁS
Ha az ember nem Istenért van,

akkor miért csak Istenben boldog?
Ha pedig Istenért van,
miért ellenkezik vele annyira?
Blaise Pascal
z imádságnak nem az az elsődleges célja, hogy megkönnyítse

A . az életünket, vagy varázserővel ruházzon fel bennünket, hanem
az, hogy megismerjük Istent általa. Istenre sokkal inkább szükségem
van, mint bármire, amit kaphatok tőle. Bizonyos problémákba mégis
elkerülhetetlenül beleütközünk, amikor az imádságon keresztül igyek
szünk jobban megismerni őt.
Sok évvel ezelőtt, amikor pályakezdő újságíróként a Campus Life
magazinnál dolgoztam, Tim Stafforddal beszéltem meg ezeket a kér
déseket. Ő később összefoglalta őket Knowing the Face o f God [Isten
arcának megismerése] című könyvében, ebből idézek:
Talán tisztábbnak és bizonyára rom antikusabbnak érezzük, am ikor egy

kedves b arátu n k k al csendben egym ás szem ébe nézünk, m int am ikor
beszélgetünk. A kapcsolatokat azonban nem a csend, hanem a beszél
getés építi. B ár sohasem vitatn ám el egy gyönyörű szem p ár igézetét,
a szám om ra érdekes em berekhez beszélni is szok tam és m eg is h allga
77
tóm őket. A k ap cso lat nem ú gy fejlődik, h ogy néhány éven te váltu n k
egy m ással p ár m ondatot.
Istennel teh át van e g y kis gondom . Még soh asem b eszélg ettem vele,
nem h allo tta m a h an g ját. B ár olykor v an n ak erős érzéseim vele k ap
csolatban, óvakodnék ezeket Istentől jövő üzenetként értelm ezni. Nem
szívesen venném hiába a szám ra az Úr nevét. Nem akarom azt állítani,
hogy „ezt és ezt m ondta az Ú r”, m iközben talán csak an yám h an g ját
hallom visszh an gozn i a fejem ben. M egszám lálh atatlan órát tö ltö ttem
m ár el Istenhez beszélve, de még egy szer sem válaszolt olyan hangon,
am elyről k étséget k izáróan állíth atn ám , h ogy az övé volt.
Tim hozzáteszi, hogy miközben kitartóan imádkozik, feltárja ké

réseit Isten előtt, és dicséri őt, a kérdései változatlanok. Mi értelme
dicsérni Istent, ha - a barátainkkal ellentétben - ő sosem szorul rá a
biztatásra? Mire való tájékoztatnunk őt a szükségleteinkről, amelyeket
amúgy is ismer? Miért kell neki köszönetét mondanunk? Hiszen ő aztán
igazán nem igényli, hogy valaki vállon veregesse!
Egyesek szerin t nem a z é rt kell im ádkoznunk, m ert Istennek szüksége

van rá, hanem m ert nekünk van rá szükségünk. A m ikor d icsérjük őt,
m agunkat is em lékeztetjük a rra , mi igazán fontos. Amikor h álát adunk
neki, alá z a to sa n elism erjü k, hogy teljességg el a go n d osk od ására v a
gyunk u talva. A m ikor im ádkozunk v alak iért, felbátorodunk, h ogy te
gyünk is é rte valam it. Ebből a szem pontból az im ádság nem m ás, mint
ön segítő m ódszer.
Az im ádság m indezek és egyebek m iatt kétségkívül hasznos lehet szá
m om ra, ám ha elsősorban ezért kell im ádkoznom , akkor mihez kezdjek
az ú g y n ev ezett „szem élyes k a p c so la tta l”? Ha az im ádkozás h aszn os
gyakorlat csupán, akkor nem nevezhetjük beszélgetésnek. Inkább n ap
lóíráshoz h ason lítan ám : az is áldásos, csak épp teljességgel m agányos
és egyoldalú tevékenység.
78
Találkozás
Akkor hát miért imádkozzunk? Miért tekinti Isten ezt a különös,

sokak számára érthetetlen szokást olyan fontosnak?
Miért imádkozott Jézus?

A hit rejtélyeire elsőként mindig Jézusnál keresem a megoldást. Ami
az imádságot illeti, mintha ő nem küzdött volna afféle gondokkal, mint
én. Soha nem kételkedett Isten létében, s abban sem, hogy hallja-e,
amit mond. Soha nem kérdőjelezte meg az ima jelentőségét, sőt előfor
dult, hogy egy időre elbújt a csodákra váró sokaság elől, hogy egyedül
lehessen Istennel. Sokszor az egész éjszakáját az imádságnak szentelte.
Jézus számára természetes volt az Atya társasága, a világban azon
ban kissé kényelmetlenül érezte magát. Az ima üdítő emlékeztetőül
szolgált számára a kozmikus valóságról: arról, hogy milyen a „látvány
a magasból”, amelyet a földről gyakran csak homályosan vehetünk
szemügyre. Jézus időnként nosztalgiával gondolt a láthatatlan világra.
Elfogatása estéjén, az utolsó vacsorán így imádkozott: „azzal a dicső
séggel, amely már a világ létele előtt az enyém volt tenálad”. Olykor
sóhajtva vette tudomásul, milyen reménytelenül elveszett ez a világ:
„Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek?” Jézus olyan világ
ból érkezett közénk, ahol Isten parancsa sohasem ütközik ellenállásba,
ezért pontosan tudta, mit kér, amikor így imádkozott: „legyen meg a
te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is”.
Olykor Jézus gondolt nosztalgiával ideiglenesen felfüggesztett meny-
nyei identitására, olykor pedig az Atya emlékeztette rá. „Te vagy az én
szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm” - szólt Isten, miután Jézus
megkeresztelkedett. A megdicsőülés hegyén - ahol Jézus közvetlenül
az Atyával találkozott, tanítványai pedig arccal a földre borultak ré
mületükben - hasonló bátorító szavak hangzottak el, éppúgy, mint a
79
halála előtti szomorú órákban. A körülállók minden alkalommal hal

lották az égi szózatot, és megrettentek a különös jelenségtől. Jézus, a
„mennyei menekült” azonban vigasztalást talált benne, s a legkevésbé
sem lepődött meg rajta.
A harminchárom év során, amelyet Jézus a földön töltött, mindösz-
sze három alkalommal érkezett efféle természetfölötti megerősítés a
mennyből. Ezeket leszámítva Jézus is ugyanott talált lelki táplálékra,
mint mi: az imádságban. Ez volt számára az erőforrás, ez tette képes
sé arra, hogy együttműködjön az Atyával itt, a földön. Ő boldogan el
is ismerte, hogy tőle függ: „a Fiú önmagától semmit sem tehet, ő csak
azt teszi, amit Atyjától lát”.
Jézus következő megjegyzése is sokatmondó: „tudja a ti Atyátok,
mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle”. Nyilvánvalóan nem
azt sugallja, hogy szükségtelen imádkoznunk, hiszen Jézus élete ennek
cáfolata. Csakis azt érthette e kijelentés alatt, hogy nem kell győzköd
nünk Istent arról, hogy törődjön velünk, hiszen fontosabbak vagyunk
számára, mint gondolnánk. Nem is az az imádság lényege, hogy tájé
koztassuk Istent, tehát ne úgy tárjuk elé kívánságainkat, mintha nem
tudna róluk, hanem inkább valahogy így: „Istenem, te tudod, mennyire
szükségem lenne erre.”
Hasonló következtetésre jut Tim Stafford is:
A zt hiszem , ez a kulcsa an nak , h ogy m egértsü k , m ennyire szem élyes

az im ádság. Nem a z é rt im ádkozunk, hogy Isten tu d tára adjunk valam i
olyasm it, am iről sejtelm e sincs, s nem is a z é rt, hogy em lékeztessük v a
lam ire, am iről m eg feled k ezett. 0 n agyon is törődik a k érésein k k el...
épp csak m egvárja, míg odam együnk hozzá, hogy együtt törődhessünk
velük. Im ádkozás közben odaállunk Isten m ellé, és eg y ü tt vetünk egy
pillan tást az em b erek re és problém ákra - ak ikért-am elyek ért im ád k o
zunk. Ha nem ezek re, h anem Isten re n ézünk, tek in tetü n k s z e re te te t
80
Találkozás
és im ádatot tü k röz, mint am ikor legrégibb és legkedvesebb b arátain k

szemébe nézünk, és elmondjuk nekik, m ennyire fontosak nekünk, noha
ezt eddig is tu d tá k ... Úgy beszélünk Istennel, mint a legközelebbi b a rá
tunkkal, h ogy a szeretet közösségében lehessünk egy ü tt.
A barátságról
Az, hogy Tim a kapcsolatra helyezi a hangsúlyt az imádságban,
bennem is megpendít egy húrt, hiszen életünk egy szakaszában szoros
baráti, munkatársi kapcsolat fűzött minket egymáshoz. Ugyanabba az
imacsoportba jártunk, ugyanazokat a könyveket olvastuk, szerkesz
tettük egymás cikkeit, hasonló szakmai nehézségekkel küzdöttünk.
Előfordult, hogy a teniszpálya mellett várakozva a sportról és az idő
járásról társalogtunk, volt, hogy a jövőnkről, a szerelmünkről, a csa
ládunkról, az álmainkról és a csalódásainkról beszélgettünk.
A barátságanalógia bibliai gyökereit sem nehéz megtalálnunk. Áb
rahámról és Mózesről úgy beszél a Biblia, mint Isten barátairól, Dávi
dot pedig Isten szíve szerint való férfiúnak nevezi. „Ti az én barátaim
vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Többé nem mon
dalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ő ura.
Titeket azonban az én barátaimnak mondtalak, mert mindazt, amit
az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam nektek” - mondja Jézus. Mi
után átadta a tudást, Jézus arra kér, hogy mi legyünk azok, akik itt a
földön együttműködünk Istennel. S eközben nem úgy kell rá tekinte
nünk, mint valami főnökre, hanem úgy, mint a barátunkra. Ennek a
barátságnak a váltópénze pedig az imádság.
Minden barátomat másért kedvelem. Vannak, akikkel a közös érték
rend és érdeklődés köt össze, de akadnak kifejezetten különc barátaim
is, akik ki tudnak mozdítani a konvencionális gondolkodásból. Minden
képpen fontosnak tekintem, hogy egy barát értékelje az őszintesége
81
met, ne pedig büntessen érte, és az én befelé forduló személyiségemet

is rá tudja venni arra, hogy megnyíljon. Útitársakat keresek, akiket
habozás nélkül felhívhatok, amikor megbetegszem, vagy amikor meg
lepetéspartit szervezek. Fontos, hogy számíthassak rájuk, s ha mégis
csalódást okoznak, akkor elmondhassam, milyen rosszulesett.
A barátaimmal több szinten kommunikálok. Előfordul, hogy három
haverommal egész délután golfozunk, és este, amikor a feleségem meg
kérdezi, miről beszélgettünk, egy szó sem jut eszembe. Láttad, hová
gurult a labda? Ez szép ütés volt! Hogy lehet egy ilyen csavarást hely
rehozni? Persze néha mesélünk egymásnak a családról, a tervezett
nyaralásról vagy a munkánkról, de csupán ötperces szakaszokban, míg
elsétálunk egyik labdától a másikig. Mélyebb beszélgetésekre odabenn,
a klubban, falatozás közben kerül sor, nem a pályán töltött öt óra során.
Vannak barátaim, akikkel szeretek eszmét és véleményt cserélni.
Kire szavazol? Miért? Mit gondolsz a közel-keleti helyzetről? Mások
előtt - bár a kör egyre szűkül - a szívemet is ki szoktam önteni, s fel
tárom sebezhetőségem. Beszélgetünk házasságról, idősödő szülőkről,
gyerekekről, csalódásokról, testi és egyéb kísértésekről.
Egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan igazán közeli bará
tom van, akinek bármit elmondhatok. Nincsenek köztünk tabuk, de
sok együtt töltött óra és nem kevés kockázatvállalás révén jutottunk
el a barátságnak erre a szintjére. Ők azok, akiket elsőként hívnék föl,
ha az orvos közölné, hogy halálos beteg vagyok.
A legközelebbi barátaim többségével nem egy városban élek, ezért
előfordul, hogy évente csupán egyszer találkozom velük. Ilyenkor
azonban nem fecséreljük felszínes csevegésre az időt, azonnal a lé
nyegre térünk. Nem kell attól tartanom, hogy elítélnek, hátsó szán
dékot feltételeznek rólam, vagy szóbeszéd tárgyává tesznek. Az igazi
barátaim mellett biztonságban érzem magam.
82
Találkozás
AZ ISTENNEL TÖLTÖTT IDŐ

Sara
Fiatal hívő koromban egy elit magánegyetem hallgatója voltam, ahol

egyetlen keresztény közösség működött, egy karizmatikus imacso
port. Itt gyakran éreztem Isten jelenlétét, ám azóta inkább hullám
zónak nevezném ezt az érzést.
Gyermekkoromban nem azt tanították nekem, hogy konkrét kéré
seinkkel is Istenhez fordulhatunk, ezért mindig is zavart, ha a hívő
ismerőseim parkolóhelyért és hasonlókért imádkoztak. Ám amikor
a kamasz gyerekeim elköltöztek otthonról az egyetemre, ahol szám
talan veszély leselkedett rájuk, elkeseredésemben bizony egészen
konkrét kérésekkel fordultam Istenhez. Az ember olvassa a híre
ket az újságban az eszméletlenségig lerészegedő és orgiákat rende
ző egyetemistákról, és teljességgel tehetetlennek érzi magát, mert
fogalma sincs, hogy a saját gyerekei mit csinálnak éppen. Olykor
eszembe jut, hogy bizonyára azokért a gyerekekért is imádkozott
az anyukájuk, akik öngyilkosok lettek.
Igyekszem nem „szülőként” imádkozni, nehogy én mondjam meg
Istennek, mit tegyen. Inkább megpróbálom megérteni a lázadó vagy
veszélyes magatartás mozgatórugóit, és arra kérem Istent: segítsen
a gyerekeimnek megtalálni életük értelmét, és okos módszerekkel
kezelni a stresszt.
Más komoly küzdelmeimmel is Istenhez fordulok: házassági prob
lémáimat éppúgy elé viszem, mint a politika, a terrortámadások, a
háború vagy a környezetszennyezés kérdését. Úgy érzem, nekünk,
keresztényeknek nyugtalanítóbbnak kellene találnunk, hogy Isten
még nem válaszolt a békéért és jólétért elmondott sok-sok imára.
Semmiféle mintát nem követek, amikor imádkozom, és tanfolyamot
sem végeztem az imádság vagy az elmélkedés technikáival kapcso
83
latban. De a lelki vezetőmmel másfél havonta találkozom. Ez segít

valamiféle fegyelmezett rendhez tartani magam. A másik haszna
pedig az, hogy egy kívülálló talán könnyebben észreveszi, épp mit
végez Isten az életemben. Ezt leszámítva többnyire azért imádko
zom, amit az élet elém állít, ügyelve arra, hogy hasznos, őszinte,
értelmes legyen az imám, s akár még élvezzem is. Azt hiszem, Isten
is azt akarja, hogy az imáink hasznosak, őszinték és örömteliek le
gyenek. Hogy szívesen töltsünk vele időt.
Egyetemi tanulmányaim során sokat töprengtem azon, miként
egyeztethető össze Istennel a tudományos munka. Ezzel kapcsolat
ban megtetszett egy Abraham Joshua Hescheltől származó idézet,
amit ki is tettem az íróasztalomra: „Az iskola egy szentély... a ta
nulás az istentisztelet egy formája.” Az imádságot sem valamifé
le elkülönített tevékenységnek, hanem az életem szerves részének
tekintem. Naponta több részletben imádkozom: három percig, míg
átsétálok a barátnőmhöz, aztán sorban állás vagy autóvezetés köz
ben. Az imádkozás olyan, mint a testmozgás. Tudom, hogy jót tesz,
előnyömre válik. Ugyanakkor mindig azt érzem, hogy bárcsak több
időt töltenék vele, mert akkor még jobban érezném a hatását.
Az Istennel való kapcsolatunk mindhárom szintet magában foglal

ja. Isten a hétköznapi dolgainkkal is ugyanúgy törődik, mint életünk
meghatározó élményeivel. Beszámolhatok neki a kudarcaimról és a
bűneimről (bűnvallás), de a győzelmeimről, örömeimről is (dicséret,
hálaadás), ugyanakkor aggodalmaimat is elé tárhatom (könyörgés,
közbenjárás). Ostobaság lenne bármit is eltitkolni előle, hiszen kívül-
belül ismer: hon ne és tatem ae értelemben egyaránt. Tisztában van
öröklött és a környezet által meghatározott vonásaimmal, gondolata
84
Találkozás
immal, motivációimmal, tetteimmel. Olykor elég - sőt talán jobb is -

csendben maradnom előtte, mégis létrejön köztünk a kommunikáció.
Sokat törtem a fejem Jézusnak ezen a kijelentésén: „tudja a ti Atyá
tok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle”. Akkor miért
fárasszuk magunkat imádkozással? A barátság segített megértenem,
hogy Jézus valójában a bensőséges kapcsolatra utal. Minél jobban is
merek valakit, annál kevesebb információt kell megosztanunk egymás
sal. Amikor felkeresek egy új orvost, bonyolult nyomtatványokat kell
kitöltenem, míg felveszi az anamnézisemet. A háziorvosunk azonban
már jól ismer minden kórelőzményt, ezért azonnal rátérhetünk az ak
tuális panaszaimra. Az ismerőseimmel ehhez hasonlóan beszámolunk
egymásnak életünk történéseiről, amikor találkozunk, ám a közeli
barátokkal, akik ismerik ezeket a részleteket, azonnal személyesebb
témákról beszélgethetünk.
A zsoltárokban az Istennel való kapcsolat minden szintje megjele
nik, miközben Isten hasonlít is ránk, meg nem is. Apróságok ugyanúgy
helyet kapnak bennük, mint mély igazságok, düh és dicséret egyfor
mán jelen van. Isten a jelek szerint olyan barát, aki nagyra értékeli az
őszinteséget, különben miért hagyta volna benne a Bibliában a pana
szosabb hangú zsoltárokat? Maga Jézus is ezekhez a költeményekhez
fordult, amikor úgy érezte, elárulták: „Én Istenem, én Istenem, miért
hagytál el engem?” így kiáltott Istenhez a zsoltárt idézve, amikor úgy
érezte, Isten elhagyta.
Isten tökéletesen ismer minket, írja C. S. Lewis. Ugyanúgy részei
vagyunk az isteni tudásnak, mint a giliszták, a káposzták és a tejutak.
„Ez a sorsunk, akár tetszik, akár nem. Tudása sohasem változik, mégis
különböző módon ismerhet bennünket.” Beleegyezésünket adhatjuk,
hogy Isten így ismerjen bennünket, felfedhetjük magunkat előtte, meg
engedhetjük, hogy lásson. Behívhatjuk Istent az életünkbe, és bebo
85
csátást kérhetünk az ő életébe. Ily módon, miután személyes alapokra

helyezzük a kapcsolatunkat Istennel, egészen különleges barátságban
lehet részünk. Hiszen ő is személy, s noha mérhetetlenül különbözik
tőlünk, az ő lényét sokkal mélyebb értelemben jellemzi ez a szó, mint
a miénket.
Folyamatos párbeszéd
Miközben ezt írom, távol vagyok az otthonomtól. Tél van, és elvo
nultam a hegyek közé. Esténként megbeszélem a feleségemmel, Janet-
tel a nap eseményeit. Elmesélem, mennyit írtam aznap, milyen aka
dályokba ütköztem, milyen új sífutópályákat vagy gyalogösvényeket
fedeztem fel (a séta vagy feloldja az író rövidzárlatát, vagy segít bele
törődnie), és mit vettem ki a fagyasztóból vacsorára. Janet elmeséli,
javult-e makacs náthája, mennyi levél tornyosul az asztalomon, melyik
kutyasétáltató szomszéddal futott össze, amikor kiballagott az utca
végén található postaládához. Megtárgyaljuk az időjárást, a nap híreit,
a rokonok hogylétét, a közelgő társasági eseményeket. Tulajdonkép
pen együtt elmélkedünk az elmúlt napon, s közben új megvilágításba
helyezzük annak történéseit.
Mindez meglepő hasonlatosságot mutat az imádsággal. Egy ókori
meghatározás szerint az imádság nem más, mint „Isten társaságában
tölteni az időt”. Tetszik ez a gondolat! Mintha benne lenne minden
„jel”, amelyet a nap során Isten küld: a síösvényre ráfordulva előttem
szalad el egy szürke róka, vagy gyönyörködhetek a látványban, ahogy
a naplemente rózsaszínűre festi a hegygerincet, netán összefutok egy
ismerőssel az élelmiszerboltban. Ha ezeket az élményeimet az imád
ságaimba is belefűzöm, elnyújthatom az élvezetet, hogy ne menjen
olyan gyorsan feledésbe.
86
Találkozás
„Az imádkozás az észlelés maximális kiaknázását jelenti - vallja

Alán Ecclestone. - Megállunk és vizsgálgatni kezdjük, ami történt,
mint amikor valaki minden oldalról szemügyre vesz egy ajándékot.
Elhelyezzük a múlt és a jövő kontextusában, végiggondoljuk a benne
rejlő lehetőségeket, időt adunk a pillanatnak, hogy felfedje, ami benne
rejlik.” Janet tulajdonképpen másodkézből értesül az élményeimről,
Isten ezzel szemben mindvégig velem van.
Ugyanakkor, ha „Isten társaságában töltjük az időt”, akkor próba
tételeinket és bosszúságainkat is szavakba kell öntenünk előtte. A
Hegedűs a háztetőn című musicalben Tevje folyamatos párbeszédet
folytat Istennel. Ami jó, azt megköszöni, ami rossz, amiatt panaszko
dik. Az egyik jelenetben csüggedten üldögél az út szélén, mert lesán-
tult a lova. „Nem szép tőled, hogy így bánsz velem - kezdi. - Először
is megáldasz öt lánnyal. Aztán a szegénységgel. De mi bajod volt a
lovacskámmal?”
Jézus példáján is azt látjuk, hogy az Istennel való kapcsolatot folya
matos imádkozással lehet fenntartani. Az Ószövetségben számtalan
gyönyörű, fennkölt imát találunk, s ezek legtöbbször egy király vagy
egy próféta szájából hangzanak el. A zsidók formálisan képzelték el az
imádkozást, a kötött szöveget egy előimádkozó mondta fel. Még a zsol
tárokban is sok esetben találunk olyan megjegyzéseket, amelyekből
kiderül, hogy nem egyéni elmélyedésre, hanem csoportos istentiszte
letre szánták őket. Egyes tudósok szerint a magányos ima Jézus „talál
mánya”. Az Ószövetségben nem találunk olyan imát, amely „Atyának”
szólítja Istent, Jézus viszont százhetven alkalommal imádkozott így.
Az általa ránk hagyott „mintaimádság” egészen hétköznapi kérdé
sekre - Isten akaratára, az ételre, az adósságra, a megbocsátásra, a
kísértésre - is kitér, s ő maga is egyfajta spontán közösséget gyakorolt
az Atyával, amire korábban nem volt példa. Tanítványai, akik szintén
87
nem mondhatók kezdőnek az imádság terén, maguk is elámultak a

különbségen. „Taníts minket imádkozni!” - kérték.
Csakhogy - ahogy azt Jézus minden követője megtapasztalhatja -
számunkra nem olyan természetes az imádkozás, mint a nagy újító szá
mára volt. Jézussal ellentétben magam is inkább kemény munkának,
mint üdítő menedéknek érzem. Nehezemre esik nem monológként,
hanem dialógusként tekinteni rá. Hogyan lehetek közösségben egy
olyan Istennel, aki nem hallható hangon válaszol? Amikor a feleségem
mel telefonon beszélgetek a napomról, hallom a nevetését, szavaiból
kicseng a megértés. Isten nem így, nem mérhető módon felel.
Gyakorlásképpen zsoltárt olvasok, Jézus vagy a követői imáit ta
nulmányozom. Közben felnyílik a szemem Isten titokzatos útjaira:
mintha furcsamód kedvelné az átlagostól eltérő, sőt lázadó figurá
kat (ez megnyugtat), vonzódna a hitbéli próbatételekhez, elképesztő
toleranciát mutatna az emberi szabadság iránt, nem lenne gyors a
cselekvésre, és lenne benne valami szemérmesség. Felismerem, hogy
másként gondolkodunk a hatalomról és az időzítésről. Neki semmit
sem kell bizonyítania.
Sokszor akadozva szólalok meg, mint Mózes, aki „nehézajkú és ne
héznyelvű” volt. Kitárom a lelkem Isten előtt, tudatosan megmutatom
neki, amit bölcsességében már amúgy is tud rólam. A zsoltárokban
lihegő szájról, szomjazó lélekről olvasunk, amely úgy sóvárog Isten
után, mint kiszáradt, elepedt föld a víz után. Ezek a zsoltárok epekedő
szerelmes levélnek tűnnek, de az istenkeresők valóban ilyen szerelme
sek. Emlékeztetem magam, hogy Isten felém fordítja a „fülét”, amikor
imádkozom, s idővel talán el is hiszem ezt. Isten számára, hozzánk
hasonlóan, az a legfontosabb, hogy szeressük, higgyünk és bízzunk
benne, illetve tiszteljük.
88
Találkozás
A VÁRAKOZÁS
Joan n e
Ha fiatal hívő koromban megkérdezték volna, hogy hiszek-e az imád

ságban, habozás nélkül igennel felelek. Elmeséltem volna, hogy egy
szer felborultam a kocsimmal a havas úton, mégsem sérültem meg,
és hogy egyszer elvesztettem a lakáskulcsot a kocsimban, és csak
akkor találtam meg, amikor órákig tartó keresés után imádkoztam
érte. Talán Isten jobban gondoskodik az újonnan megtért hívőkről?
Nem tudom. Mindenesetre mintha az öreg motorosokkal kevésbé
törődne.
Legalább száz olyan kérésemet fel tudnám sorolni, amire nem kap
tam választ. Nem önző imákra gondolok, hanem fontosakra: „Isten,
vigyázz a gyerekeimre, ne engedd, hogy rossz társaságba keveredje
nek!” Nos, mindhárom gyermekemnek meggyűlt a baja a törvénnyel,
mégpedig kábítószerrel, illetve alkohollal való visszaélés miatt.
Meg kell hagyni, csalódtam Jézus példázatában, amelyben az öz
vegyasszony folyamatosan zaklatja a bírót kérésével. Több ezren
imádkoznak egy rákbeteg keresztény vezetőért, mégis meghal. Mit
akar mondani Jézus ezzel a példázattal? Hogy kitartóan verjük a
fejünket a falba?
Evek óta a szakadék szélén állok. Igen, voltak jobb időszakaim is,
amikor éreztem Isten jelenlétét, és egyedül ezek miatt az élmények
miatt nem szálltam még ki. Kétszer, talán háromszor szólt hozzám
Isten, egyszer majdnem hallható hangon. Fiatal lány voltam, épp a
diploma után, amikor megtudtam, hogy leukémiás vagyok. A kór
házba tartottam éppen, amikor egyszer csak megszólalt a fejemben
Ézsaiás: „Ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, sőt
megsegítelek, és igazságom jobbjával támogatlak.” Ebbe a néhány
89
emlékbe kapaszkodom, de semmi újat nem tapasztalok, Isten nem

adja jelét annak, hogy hall engem.
Talán az imáim húsz százalékára érkezik valami válaszféle. Idővel
rendszerint feladom. Csak azért imádkozom, amiről hiszem, hogy
meg fog történni, vagy egyszerűen nem is imádkozom. Amikor új
raolvasom a naplóm, azt látom, hogy Isten egyre kevesebbet ad.
Ilyenkor haragszom rá, és mint egy gyerek, nem szólok hozzá. Pasz-
szív-agresszívan viselkedem vele. Nem veszek róla tudomást. Majd
később, gondolom.
Elmentem egy lelki vezetőhöz, és kiöntöttem a szívem. Részlete
sen elmeséltem, min mentem keresztül az elmúlt években, ami az
egészségemet és főleg ami a gyerekeimet illeti. „Mitévő legyek?”
- kérdeztem.
Végtelenül hosszú időnek tűnt, mire megszólalt. „Nem tudom,
Joanne” - felelte, és felsóhajtott. Vártam, hátha ad valami bölcs ta
nácsot. Nem mondott semmit. Épp, mint amikor imádkozom.
Ha kitartó vagyok az imában, rendszerint érzékelem egy beszél

getőtárs jelenlétét: mintha egy belső alteregó lenne, aki Isten szem
pontjait képviseli bennem. Amikor bosszút állnék, a megbocsátásra
emlékeztet; amikor önző vágyaim diktálnak, eszembe juttatja mások
szükségleteit. Aztán egyszer csak ráébredek, hogy nem önmagámmal
folytatok belső dialógust, hanem Isten Lelke imádkozik bennem az
Atya akarata szerint.
„Nagyon egyszerű a titkom: imádkozom” - mondta kalkuttai Teréz
anya, az imádság modern kori mestere:
Az ima beszélgetés Istennel.

Ő szól hozzánk, mi hallgatjuk.
90
Találkozás
Mi szólunk h ozzá, s ő m eghallgat.

K étirányú út:
beszéd és h allgatás.
Ezt a párbeszédet folyamatosan tanuljuk, hiszen nem vagyunk

egyenrangú partnerei Istennek. Könnyebben tudok rá figyelni, ha ezt
elismerem, ha ez előtt meghajlok. Ha a köztünk lévő különbség elle
nére is keresem Istent, könnyebben nyílik meg a szám, majd a szívem.
Szívbéli szövetség
Nevetségesen eufemisztikus megfogalmazás, ha azt állítom, Isten és
én nem vagyunk egyenrangú partnerek. Ő mégis arra hív bennünket,
hogy országát építsük itt, a földön, s ezzel létrehoz egyfajta felemás
szövetséget. A munka egy részét emberekre bízza, hogy - bizonyos ér
telemben - együtt alakítsuk a történelmet. Az egyik fél nyilvánvalóan
domináns ebben a szövetségben: olyan, mintha az Egyesült Államok
a Fidzsi-szigeteki köztársasággal fogna össze, vagy a Microsoft egy
gimnazista programozóval társulna.
Jól tudjuk, hogyan végződik, amikor emberek között jön létre effé
le egyenlőtlen viszony: a domináns fél uralja a terepet, az alárendelt
pedig csendben marad. Isten azonban, akinek nincs oka tartani a ma
gunkfajtáktól, állandó és őszinte kommunikációra kínál lehetőséget.
Olykor eltűnődöm, vajon miért fektet Isten ilyen nagy hangsúlyt az
őszinteségre, vállalva, hogy elviseli igaztalan kitöréseinket. A bibliai
imádságokat sorra véve meglepően sok panaszt találok: Jeremiás igaz
ságtalanságok miatt kesereg, Jób pedig azt kérdezi: „Mit nyerünk vele,
ha esedezünk előtte?” Habakuk süketséggel vádolja Istent. A Biblia
tehát arra tanít, hogy radikálisan őszintén imádkozzunk.
Walter Brueggemann megnevez egy nyilvánvaló okot, amellyel a
91
zsoltárok szókimondását magyarázhatjuk: „maga az élet ilyen, és ezek

a versek az élet egészéről, nem csupán bizonyos részleteiről szólnak”.
Brueggemann szerint kissé hamis képet közvetítenek azok a vidám
evangéliumi gyülekezetek, amelyekben kizárólag boldog énekek hang
zanak el, holott a zsoltárok fele „gyászos, tiltakozó vagy panaszos
hangot üt meg a világban tapasztalható következetlenségek m iatt”.
Mindenesetre nyilvánvaló, hogy azok a gyülekezetek, amelyek a va
lósággal szembesülve is mindig boldogan dalolnak, valamit nagyon
másként tesznek, mint a Biblia.
Volt idő, amikor úgy tekintettem a zsoltárokra, mint temetéseken
és kórházi ágyak mellett alkalmazható vigasztaló énekekre. Azóta
megtanultam, hogy nem mindegy, hogyan választunk közülük. Ahogy
Brueggemann rámutat, a zsoltárokban dühös, siránkozó, kicsinyes, tö
redelmes, indulatos, hangos, tiszteletlen, tehát messzemenőkig emberi
passzusokat is találhatunk. Mintha az üzlettársunknak küldött, min
den formaságtól mentes személyes üzenetek lennének. (A prófétákon
keresztül persze Isten is megmondja a magáét, így kvittek vagyunk.)
Isten a világ jelenlegi állapotának, gyarlóságainak ismeretében kötött
velünk szerződést, imádságainkon keresztül azonban számonkérjük
tőle, hogy világunk nem olyan, amilyennek lennie kellene.
A feleségemmel tagjai voltunk egy csoportnak, amelyben más há
zaspárokkal együtt tanulmányoztuk Deborah Tannen Pár-beszéd: f é r
fi-n ő i kom m u n ikáció című könyvét, amely a nemek közötti kommu
nikációs különbségeket tárja föl. Tannen meglehetősen bátran kezeli
például a női kommunikáció egyik sztereotípiáját, amelyet általában
„nyafogásnak” hívunk, s gálánsán „panaszrituálénak” nevezi. Nos,
a téma jócskán felvillanyozta a mi kis csoportunkat, különösen az
egyébként szófukar Gregget.
„Na, ezt tényleg meg kell beszélnünk! - kezdte. - Emlékszem, egy
92
Találkozás
szer elmentünk síelni a haverokkal. Három nap után a feleségek is

csatlakoztak hozzánk. Addig remekül éreztük magunkat, de amint a
nők megjelentek, felborult a rend. Attól kezdve semmi sem volt jó. Túl
hideg volt, a havat túl ropogósnak, az apartmant huzatosnak, az élelmi
szerboltot üresnek, a pezsgőfürdőt piszkosnak találták. Esténként nya
fogtak, hogy izomlázuk van, és a sícipő kidörzsölte a lábukat. A helyzet
az, hogy mi, férfiak is ugyanezt tapasztaltuk az első három napban, de
nem törődtünk vele, mert a síelésre koncentráltunk. Az egészből viccet
csináltunk. Hallgattuk a siránkozó asszonyokat, majd sokatmondóan
egymásra néztünk, és felsóhajtottunk: Megjöttek a nők!”
Tannen azzal magyarázza ezt a viselkedést, hogy a nők hajlamosak
összefogni a szenvedésben. Amikor panaszkodnak vagy pletykálnak,
szorosabb kapocs alakul ki közöttük. Ez a panaszrituálé: „Együtt szél
iünk szembe a kegyetlen világgal.” Nem keresnek feltétlenül megoldást
a problémára - ugyan ki tudná helyrehozni például az időjárást? -,
csupán megértésre és együttérzésre vágynak. A férfiak ezzel szemben
ösztönösen úgy reagálnak egy-egy panaszra, hogy megoldják a prob
lémát. Különben mi értelme volt panaszkodni miatta?
A csoport egyik férfi tagja nem viszonyult túl megértőén a nők
kötődési rituáléjához. „Ismeritek a türelemimát, ugye? - kérdezte. -
Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni,
adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és adj bölcsességet,
hogy a kettő között különbséget tudjak tenni. De hol a türelem ebben a
panaszrituáléban? Szerintem inkább úgy hangzik, mint valami érzelmi
környezetszennyezés. Rosszul érzed magad, rám zúdítod, és most már
én is rosszul érzem magam. Nem értem!”
Mivel akkoriban épp egy bibliai kurzuson tanítottam, feltűnt, hogy
- finoman szólva - milyen sokszor hiányzik a türelem a bibliai szerzők
Istennel folytatott beszélgetéseiből. Mintha Isten kifejezetten panasz
93
rituáléra buzdítana bennünket imádságainkban. Jeremiás egy egész

könyvet megtöltött siralmaival, nyafogásaival, panaszaival. Jób, akitől
a Biblia legtiszteletlenebb beszédei származnak, végül hőssé lép elő,
s ő taníthatja barátait, akiket Isten megdorgál. Ha esetleg megkérdő
jelezném, hogy ildomos-e Isten előtt kifakadnia az embernek, elég Fi
ára, Jézusra gondolnom, aki „hangos kiáltás és könnyhullatás közben
járu lt” elé, a Gecsemáné-kertben pedig gyötrődve a földre borult és
vért verejtékezett.
Deborah Tannen megjegyzi, hogy a nők átlagéletkora meghaladja a
férfiakét, s ez talán annak is köszönhető, hogy nem fojtják magukba
az érzelmeiket, hanem hajlamosabbak kiengedni őket. A Biblia és a
zsidóság a keleti kultúra része, amely értékesnek tekinti az érzelem
kitöréseket és az intenzív indulatokat. A közel-keleti piacokon mind
a mai napig akár tíz percig is alkudozhatunk fennhangon egy zacskó
paradicsomért. Ez a szenvedélyesség éles ellentétben áll az ókori görög
és római életformával, amely az érzelmek terén is az arany középutat
kereste, és a visszafogott, sztoikus magatartást tartotta követendőnek.
Isten velünk kötött szövetségének nagyon erősnek kell lennie, ha
efféle szenvedélyes magatartást is megenged nekünk (sőt erre buzdít).
Az igaz barátok és az igaz társak élete nyitott könyv egymás előtt.
Ószövetségi „üzlettársai” gyakran hivatkoznak Isten hírnevére, sőt
büszkeségére: „Ne engedd, hogy megszégyenítsenek ellenségeid!”, de
készséggel érvelnek saját szerepük fontossága mellett is: „Fölkelnek-e
az árnyak, hogy magasztaljanak téged?” Emlékeztetik Istent múltbeli
kegyelmes tetteire, szavaira és ígéreteire. Saját erőfeszítéseikre, „igaz
ságukra” is bátran felhívják figyelmét. S ha már ez sem segít, meg
próbálnak némi irgalmat kicsikarni belőle: „Uram, könyörülj rajtam!”
Ezeket az imákat olvasva én is felbátorodom és elpanaszolom a világ
állapotát, hiszen korántsem úgy működik, ahogy hitem szerint kelle
94
Találkozás
ne. Hiszek Isten szeretetében és igazságosságában, mégis elnyomást,

erőszakot és szegénységet tapasztalok magam körül. A gonoszok vígan
élnek, miközben a jókat csapások érik. A Bibliában olvasott siralmak
emlékeztetnek arra, amiben az eszemmel hiszek, és megvilágítják az
ennek ellentmondó valóságot.
A bibliai imádságok arra tanítanak, hogy Isten a szövetség része
ként elvárja tőlünk, hogy személyesen vigyük hozzá panaszainkat.
Nem tisztelem meg a kapcsolatunkat, ha mosolyogva élem az életem,
miközben a szívem vérzik.
A haszid történetek között találunk egyet, amelyben Dovid Dint
felkeresi egy ember Jeruzsálemben, mert válságba került a hite. Ám
bármit is mond a rabbi, az ember elveti. Ezért végül Dovid rabbi ösz-
szeszedi magát, és egyszerűen végighallgatja az órákon át tartó pa
naszáradatot. Végül megkérdezi: „Miért haragszol ennyire Istenre?”
A kérdés m eglepte a férfit, hiszen még csak nem is em lítette Istent. El
csen d esed ett, majd Dovid Dinre nézve az t m ondta: „Egész életem ben
an n y ira féltem kiönteni a h arag o m at Isten e lő tt, h ogy inkább azok ra
az em b erek re zú d íto ttam , akik közel állnak hozzá. De erre csak ebben
a pillanatban jö ttem rá .”
Ekkor Dovid rabbi fölállt és a rra k érte a férfit, h ogy kövesse. A s ira tó
falhoz vezette, de nem oda, ahol imádkozni szoktak, hanem a tem plom
rom jaih oz. A m ik or o d a é rte k , a rabbi fe ls z ó líto tta , h ogy itt az ideje
kiönteni a h a ra g já t Isten e lő tt. A férfi ezu tán több m int egy ó rán át
ü tötte öklével a Kötél falát, s közben lelke m élyéről k iálto zott. Ezután
sírva fakadt, és nem is tudta abbahagyni a zokogást, míg végül a sírása
lassacsk án im ába fordult át. így ta n íto tta m eg im ádkozni Dovid Din
rabbi ezt az em b ert.
95
MÁSODIK RÉSZ
A titok
m egfejtése
Hallgass meg, Uram! Aki a fület alkotta,

Az ne hallana?
George Herbert
HATODIK FEJEZET
MIÉRT KELL
IMÁDKOZNUNK?
Kavicsként hajítjuk
imáink az ég
ablaka felé, s reméljük,
észrevesz a
kedves...
R. S. Thomas
ajon törődik-e Isten életünk valamennyi részletével? Még azzal

V is, hogy találjunk vevőt a házunkra, vagy előkerüljön elkóborolt
macskánk? Ha igen, mire véljük, ha egy hurrikán a földdel tesz egyen
lővé városokat, és negyedmillió embert sodor el egy szökőár? Miért
érezzük kiszámíthatatlannak Istent? Honnan tudhatjuk, hogy mikor
lép közbe kaotikus világunkban, s hogy közbelép-e egyáltalán?
Jellemzően kétfajta helyzetben fordulunk kéréssel Istenhez: ami
kor bajban vagyunk, illetve jelentéktelen apróságokkal. Amikor va
lamilyen csapás ér bennünket, ösztönösen hozzá kiáltunk. A beteg
gyermekük fölé hajoló szülők, a repülőgép rémült utasai, a viharba
került tengerészek a veszélyt érezve mind Istenhez fohászkodnak - bár
gyakran épp csak annyit tudnak mondani: „Jaj, Istenem!” Ezekben a
pillanatokban eszünkbe sem jutnak holmi fennkölt gondolatok arról,
99
A titok megfejtése
hogy mit jelent Isten társaságában lenni. Egyszerűen azonnali segít

ségre van szükségünk a nálunk hatalmasabb Erőtől. „A lövészárokban
senki sem ateista” - mondják a tábori lelkészek.
Triviális, hétköznapi kéréseinkkel szintén gyakran fordulunk Isten
hez. Tolsztoj Háború és béke című regényében például azért fohász
kodik buzgón egy vadász, hogy mellette fusson el az üldözött farkas.
„Ugyan hát, mibe kerül neked - mondta az Istennek hogy megtedd
ezt a kedvemért! Tudom, te olyan nagy vagy, hogy bűn ilyesmit kérni
tőled; de tedd meg az isten szerelmére: nekem szaladjon az öreg farkas,
és a Karaj a bácsi szeme láttára - hisz onnan kukucskál, ni - halálos
harapással a torkába marjon.”
Egy barátom, részben abból a célból, hogy maga mögött hagyja
válása keserű emlékeit, elutazott Dél-Amerikába egy nemzeti park
ba. Kitartóan - s elmondása szerint a lehető legtisztább szándékkal
- imádkozott azért, hogy láthasson egy-két ritka emlőst és kígyót.
Hogy esélyeit növelje, éjszaka is lesben állt, sőt húsz órát töltött egy
fa tetején a szúnyogok között. A túra többi résztvevője folyton ritka
emlősökbe botlott, míg a barátom rendre elkerülte őket. Az utazásról
visszatérve egészen elbizonytalanodott afelől, hogy Isten beavatko
zik-e valaha is földi dolgainkba. Hiszen hiába imádkozott azért, hogy
elkerülje a válást, s hiába szerette volna Istent imádni a természet
csodáit látva, egyik kívánsága sem teljesült.
Természetesen az is további súlyos problémákat vetne fel, ha mégis
választ kapnánk egyszerű, hétköznapi kéréseinkre, vagyis ha a far
kas besétálna Rosztov csapdájába, s egzotikus emlősök egész serege
vonulna fel a vadles előtt. Egy filozófiaprofesszor megfogalmazásá
ban: „Ha Isten képes befolyásolni az események menetét, akkor egy
olyan Isten, aki kész meggyógyítani a náthát és felszabadítani egy
parkolóhelyet, ellenben nem hajlandó megakadályozni Auschwitzot
100
Miért kell imádkoznunk?
vagy Hirosimát, erkölcsi szempontból visszataszító. Mivel Hirosima

és Auschwitz megtörtént, kénytelenek vagyunk arra következtetni,
hogy Isten nem képes (illetve szándékosan nem kívánja) befolyásolni
a földi események menetét.”
Még ha nem is fogadjuk el a professzor szélsőséges következtetését,
erre a súlyos kérdésre választ kell találnunk.
Ugyan mi értelme?
Mivel nem szerettem volna pusztán elméleti szempontból foglalkoz
ni az imádság kérdésével, kinyitottam a fiókom, és elővettem néhány
olvasói levelet. Az ezekben megfogalmazott kérdések korántsem elmé
letiek, inkább nagyon is személyesek és elevenbe vágók.
Egy börtönbüntetését töltő olvasómtól például ezeket a sorokat kap
tam: „A Szentírás egyértelműen azt tanítja, hogy Istennek gondja van
a teremtett világra. A kérdés csak az, hogy törődik-e a mi hétköznapi
dolgainkkal is annyira, hogy közbeavatkozzon? Vagy kizárólag a lelki
életünkre vonatkozik ígérete, miszerint megsegít? Segít, hogy jól rea
gáljunk, amikor történik velünk valami, de magukat az eseményeket
nem befolyásolja?” Ezt követően a levélíró felvázolja saját nehézségeit:
börtönbe került, a húga válik, a barátnője elhagyta. De bemutat egy
hátrányos helyzetű családot is, akiknek a sorsát igyekszik nyomon
követni.
A k am asz fiú krónikus asztm áb an és a gy erm ek k ori enyhe agy i b é

nulás következm ényeiben szenved. Apja b án talm azta, szégyen gyötri
különféle fo g y aték o sság ai m ia tt, és ha ez nem lenne elég, az an yját
m eggyilkolták. Ha ilyen á rta tla n em bereket ennyi baj érh et, akkor v a
lami nem stim m el. Hiszen Jézus olyan m egható ígéretet tett a rra nézve,
h ogy m egvédi a szelíd ek et, s azt ta n íto tta , h ogy „ezek közül a legki
101
A titok megfejtése
sebbekkel” is jó t kell tennünk! Nem tu dom kiverni a fejem ből a je le

n etet: elvittem ezt a fiút a tem ető b e, h ogy m egkeressük az éd esan yja
sírját, és o tt szem besültünk vele, h ogy a rokonoknak nem volt pénzük
sírk őre. Ha b árm iféle isten i b eav atk o zást k érn énk ennek a szom o rú
életű család nak , nem luxuskörülm ényekért, hanem puszta irg alo m ért
könyörögnénk.
A levél írója olvasott egy történetet Francis Ford Coppoláról, aki

egy tisztes távolságban lévő lakókocsiról rendezte egyik filmjét. Moni
torokon figyelte az eseményeket, mikrofon és fülhallgató segítségével
kommunikált a színeszekkel és a stábbal. „Vajon Isten is így irányítja
a világot?” - kérdezte.
Egy idahói olvasóm azt írja, hogy imái nem többek egy középosz
tálybeli férj nyafogásánál amiatt, hogy magas a gyerekek tandíja,
sokat költ a család, problémák vannak a házasságában, döcög a
vállalkozása, és az apja egyre idősebb. Ám komolyabb hangnemre
vált, amint a fiáról kezd írni, aki születésekor agyvérzést szenve
dett, és ezért súlyosan deformált lábbal és használhatatlan kézzel
él. „Naponta imádkozunk a gyógyulásáért” - írja az apa. Törődik-e
Isten efféle dolgokkal? Mindnyájunknak vannak titkos vágyaink: ha
nem is gyógyulás, de siker, boldogság, biztonság, béke. „Merjük-e
kérni ezeket Istentől?... Keresem, milyen úton járjak, mire tanítsam
a fiam.”
Egy negyvenegy éves nő leírja, hogyan tért meg zsidóként Jézushoz,
majd elmeséli, milyen félelmetes próbatétel volt számára a mellrák,
amely a tüdejére és a májára is átterjedt. Időnként teljesen elfordult Is
tentől: „Néhány napig vagy hétig duzzogtam, aztán lassan, vonakodva,
az ajkamat biggyesztve mégiscsak visszatértem Istenhez, mivel nem
tudtam elképzelni, hogyan élhetnék nélküle.” A hosszú próbatétel alatt
sokat vívódott azon, hogyan imádkozzon.
102
Mién kell imádkoznunk?
Mi értelm e im ádkozni a z é rt, h ogy valam i m eg történ jen ? A zt é rtem ,

h ogy im ádkoznunk kell, ha szeretn én k közösségbe kerülni Isten nel.
De mi értelm e im ádkoznom a z é rt, h ogy valaki m eggyógyuljon, hogy
a férjem találjon m unkát, vag y a szüleim m egtérjenek? A zért szoktam
imádkozni m ások ért, m ert m ást nem teh etek értü k , és próbálok bele
kapaszkodni a rem énybe, hogy hátha m ost az egyszer történik valam i.
A lelki vezetőink folyton a rra buzdítják a gyülekezetünket, hogy hosszú
órák at töltsünk im ád sággal, és járju n k közben a szükséget szen v ed ő
k ért. De ha Istennek van egy terv e, és a zt is tudja, mit szeretn énk , és
m ire van szükségünk, akkor m iért töltsék több órát azzal, h ogy m eg
kérjem , gondolja m eg m agát? És h ogyan im ádkozzak h ittel, am ikor a
szokásos im áim ra m inden jel szerin t ritkán kapok választ?
Megjegyzi, hogy több százan imádkoznak a rákból való gyógyulá

sáért, de nem biztos abban, hogy érnek-e valamit ezek az imák. „Na
gyobb esélyem van-e a gyógyulásra, mint a barátnőmnek, aki szintén
rákos, de alig tucatnyian imádkoznak érte? Néha viccelődöm Istennel:
muszáj lesz meggyógyítania engem, különben mit mond majd azoknak,
akik annyit imádkoztak értem!” A hölgy alsós tanítónő egy keresztény
iskolában. Egyszer a következő feladatot adta a gyerekeknek: Mit kér
deznél Jézustól, ha találkoznál vele az utcán? A gyerekek többsége a
kíváncsiságát igyekezett volna kielégíteni: „Milyen a mennyország?”
„Milyen volt a gyerekkorod?” Az egyik kisdiák azonban ezt a két kér
dést fogalmazta meg: „Miért nem gyógyítod meg az anyukámat?” és
„Miért nem talál munkát az apukám?”. A tanítónő megremegett, ami
kor felismerte a kézírást: a saját kisfiáé volt.
A legfelkavaróbb levél egy megválaszolatlan ima okozta friss sebről
árulkodik. Két szülőről szól, akik éveken át kérték Istent, hogy vigyáz
zon labilis érzelmi életű fiukra. Aztán egy nap megcsörrent a telefon: a
lányuk hívta őket, miután holtan találta a testvérét. A huszonkét éves
103
A titok megfejtése
fiú szén-monoxid-mérgezést szenvedett. A szülők leírják, mit kérdez

tek ekkor Istentől: „Urunk, mindhárom gyermekünkért rendszeresen
imádkoztunk. Nem hallottad?” Az anya ezután kedvenc verseit idézi
a Bibliából: „Kérjetek, amit csak akartok, és megadatik nektek... Nem
hagylak el téged, nem távozom el tőled... Elég neked az én kegyel
mem... Akik Istent szeretik, minden javukra van.” Vajon hogyan tudta
összeegyeztetni ezeket a bibliai verseket a fia öngyilkosságával?
ÖKLÖMET RÁZVA
Dee
Az imádság terén érzem a legfájóbbnak idős barátom, Paul hiányát.

Gyakran meglestem őt imádkozás közben. Akkor is kinyitottam a
szemem egy pillanatra, amikor utoljára imádkoztunk együtt: ösz-
szekulcsolt kezét a konyhaasztalra tette, és ráhajtotta a fejét. így
borult le teremtője előtt. Amikor Paul imádkozott, mindig úgy érez
tem, hogy Isten lecsendesíti a mennyei világot, trónján ülve kissé
előrehajol és így szól: „Maradjatok csendben, mert hű szolgám, Paul
imádkozik!”
Nagy becsben tartom a szerda esti imaórákat, amikor Paul özvegyé
vel, Margarettel találkozom. Munka után egyenesen hozzá megyek,
megvacsorázunk, elmegyünk a gyülekezeti imaórára, majd kettes
ben is imádkozunk. Az ő imáira is elcsendesedik a menny. Kíváncsi
vagyok, hogy ez az imával átitatott élet az időskor velejárója-e. Va
jon nyolcvanvalahány éves koromra az én hitem is ilyen egyszerű,
elegáns és bizalommal teljes lesz-e?
Régen, még a sötét időszakomban a terapeutám, akivel sokat dol
goztunk azon, hogy meg tudjak bocsátani az apámnak, úgy látta:
ha választhatnék, hogy megbocsátom-e az apámnak mindazt, amit
104
tett velem, vagy a pokolba jutok, a poklot választanám. Igaza volt,

vitán felül.
Valamikor e sötét korszakomban, amikor még mindig ráztam az
öklöm Isten felé, elkezdtem így imádkozni: „nem akarja, hogy né
melyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson”. Em
lékeztettem Istent, hogy a „némely” és a „mindenki” kategóriába én
is beletartozom. Ennyi imádságra futotta tőlem.
Egy nap a munkahelyi kis bokszomban ülve hirtelen elhatalmaso
dott rajtam a vágy, hogy valaki imádkozzon értem. Rögtön Paul
és Margaret jutott eszembe. Csodák csodája épp otthon voltak, és
nem volt semmi dolguk. A lelkészem is odajött a feleségével. Szépen
leültünk Paulék nappalijában, én pedig rájuk zúdítottam a lelkem
szennyét. Paul úgy érezte, hogy nemcsak értem, hanem az apámért
is imádkozniuk kell. Én nem voltam olyan biztos ebben. Szó szerint
emlékszem, hogyan kezdte imáját a lelkész: „Nem akarok imádkozni
ezért az emberért” (az apámra gondolt).
Nincs a nyelvünkben szó, ami kifejezné, mit éreztem, miután imád
koztak értem. Annyi érzés kavargóit bennem, hogy szinte szétfe
szített. Rám egyáltalán nem jellemző módon Paul térdére tettem a
kezem, ő pedig megszorította és kedvesen simogatni kezdte. Ez az
imaalkalom volt a kezdőtámadás a gonosz erődítménye ellen, ame
lyet a szívemben emelt.
Amikor imádkozom, gyakran úgy érzem, mintha az öklömet ráznám
Isten felé (mert dacolok vele), vagy a mellkasát verném (gyászom
ban). Milyen jó lenne, ha egyszerűen a térdére tehetném a kezem, ő
pedig megszorítaná!
Láttam egy filmet, amelyben a női főszereplő dühösen-szomorúan
veri az öklével a férfi mellkasát. A férfi ekkor gyengéden megfogja
a két kezet, a kamera pedig rájuk közelít, csak a kezeket látjuk. Ez
a kép egyfajta vizuális ima számomra.
105
A titok megfejtése
Az imádkozó Jézus
Noha mindegyik levélre válaszoltam, végül több kérdés maradt ben
nem, mint válasz. Ami az alábbiakban következik - s tulajdonképpen
maga a könyv is -, a válaszok utáni kutatásaim eredménye. Az imádság
misztériumát körbejáró kérdéseket különböző nézőpontokból vizsgá
lom. Mit deríthetnék ki az imádságról, ami némi vigaszt jelenthetne?
A börtönbüntetését töltő elítélt, a középosztálybeli idahói családapa,
a negyvenegy éves mellráktúlélő, és egy gyermek öngyilkosságával
sújtott család igaz történetéből kiindulva keresem a választ az első
századi rabbi életében, aki megváltoztatta a világot. Jézusnak ismernie
kellett az imában rejlő lehetőségeket és korlátokat. Mint említettem,
az „Ugyan mi értelme imádkozni?” kérdésre adható legegyszerűbb vá
lasz: „Mert Jézus is imádkozott.” Vajon levélíróim életére nézve milyen
jelentőséggel bírnak Jézus imái?
Az evangéliumok Jézusnak alig több mint egy tucat imáját jegyzik,
s ezenkívül tartalmazzák a témában elhangzott példázatait és taní
tásait is. Jézus zsidó szokás szerint eljárt a zsinagógába, az „imádság
házába”, és legalább naponta háromszor imádkozott. Feltételezhet
jük, hogy egyedül is rendszeresen imádkozott, hiszen tanítványainak
is azt a tanácsot adta, hogy elvonulva, magányosan imádkozzanak.
Ezzel nagy hatást gyakorolt a követőire: nyilván nem véletlen, hogy
az evangéliumok ötször is említik, hogy Jézus félrevonult imádkozni.
Hozzánk hasonlóan Jézus is Istenhez fordult a bajban. Kétségkívül
ezt tette - a böjt és a Szentíráson való elmélkedés mellett - pusztai
megkísértése napjaiban is. Halála közeledtével szintén hangosan kö-
nyörgött Istenhez, szavai zaklatott lelkiállapotot tükröznek: „Most az
én lelkem háborog, és mit mondjak? Atyám, ments meg ettől az órától?
De hiszen ezért az óráért jöttem.” A Gecsemáné-kertben, amikor már
106
szinte elviselhetetlennek érezte a helyzetét, háromszor is letaglózva

rogyott a földre. Nem tartott vissza semmit, amikor imádkozott.
Két gyötrelmes imája (az Abbá a Gecsemáné-kertben, illetve az Elói
a kereszten) olyan felkavaró volt, hogy aki eredeti sémi nyelven hal
lotta őket, nem tudott szabadulni tőlük. A kereszten elhangzott hét
kiáltásból legalább három imádság. A Zsidókhoz írt levélből tudjuk,
hogy Jézus „könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltás és könny-
hullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból”,
ám, mint tudjuk, mégsem menekült meg. Levélíróimhoz és hozzánk
hasonlóan Jézus is a saját bőrén tapasztalta, mit jelent, amikor nem
kapunk választ imáinkra.
Az imádság másik jellemző formája (amikor jelentéktelen aprósá
gokkal fordulunk Istenhez) nem tűnik meghatározónak Jézus életében.
A mindennapi szükségletekért természetesen ő is imádkozott, hiszen a
miatyánkban szó esik kenyérről, kísértésről, megbocsátásról, ám eze
ket nem tekinthetjük apróságoknak. Meglepő azonban, hogy Jézus a
saját szükségleteiről alig tesz említést. „Vedd el tőlem ezt a poharat”
- kéri egyszer, de talán ez az egyetlen alkalom, amikor önmagának
kért valamit.
Bár önmagáért alig-alig imádkozott, másokért annál gyakrabban:
gyerekekért, akik anyjukkal jöttek hozzá, a Lázár sírját „körülálló
sokaságért”, Simon Péterért, amikor próbára tétetett. Még utolsó le
heletéből is kegyelem áradt, közbenjárt kivégzőiért: „Atyám, bocsásd
meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”
Magányos óráiban az imádság jelentette számára a lelki feltöltődést.
Egy-egy fárasztó nap végén - miután elhívta tanítványait, tanította
a sokaságot, és betegeket gyógyított - elvonult egy csendes helyre
imádkozni. A kísértő népszerűséget és hírnevet ajánlva tette próbára
a pusztában; a lárma elől menedéket keresve Jézus úgy érezhette, így
107
A titok megfejtése
biztosabban ellenállhat a kísértésnek, és megújulhat küldetésében.

„Van nekem eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok” - biztosította
tanítványait, akik aggódtak érte, amiért magányos óráiban nem vett
magához táplálékot.
Jézus minden fontosabb esemény alkalmával - amikor megkeresz-
telkedett, mielőtt kiválasztotta tizenkét tanítványát, valamint a meg
dicsőülés hegyén - eltökéltebben imádkozott. Különösen így volt ez,
amikor a halálra készülődött. Egyszer, amikor tanítványai örvendezve
tértek vissza az evangélium hirdetése után, különösen felbuzdulva kö-
nyörgött értük az Atyához, aki más Vigasztalót ad majd nekik, hogy
velük maradjon mindörökké. A János evangéliuma 17. fejezetében ol
vasható hosszú, dicsőséges imádságában pedig nem csupán közvetlen
tanítványaiért fohászkodik, hanem értünk is, akik az ő bizonyságté
telüknek köszönhetően hiszünk benne.
Számít-e az ima?
Jézus szokásait áttekintve megállapíthatjuk, hogy egy kérdésre biz
tosan választ adnak: Számít-e az ima? Amikor kételyeim támadnak,
és elbizonytalanodom afelől, hogy nem csupán magamban beszélek-e,
elég arra emlékeztetnem magam, hogy Isten Fia, aki szavával világokat
teremtett, és aki fenntart minden létezőt, úgy érezte, imádkoznia kell.
Abban a tudatban tette ezt, hogy az ima igenis számít, s mintha az erre
szánt idő pontosan annyit érne, mint az, amit az emberek között tölt.
Egy orvos barátom, mikor megtudta, hogy az imádságot kutatom,
felhívta a figyelmem három elengedhetetlen előfeltevésre: (1) Isten
létezik; (2) Isten hallja imáinkat; (3) Istennek fontosak az imáink. „A
három közül egyiket sem tudjuk bizonyítani, sem cáfolni.” Természe
tesen igaza van, noha Jézus példája számomra mégiscsak bizonyítékot
108
jelent. Ha elvetnénk az imádságot, és azt állítanánk, hogy nincs semmi

értelme, akkor Jézusról is azt állítanánk, hogy félrevezették.
Jézus - népéhez hasonlóan - meggyőződéssel vallotta, hogy az ima
képes megváltoztatni a dolgok menetét. Római kortársai úgy fohász
kodtak isteneikhez, mint valami szerencsét hozó kabalához, de nem
igen hittek saját módszerükben. A szkeptikus görögök megvetették az
imát, drámaíróik ostoba, nevetséges, sőt obszcén imádságokat szőttek
a színdarabok szövegébe, amelyek hallatán a közönség hangos neve
tésben tört ki. Egyedül a zsidók ragaszkodtak makacsul, tragikus tör
ténelmük és megválaszolatlan imáik ellenére is nézetükhöz, miszerint
a világot egy hatalmas és szerető Isten irányítja, aki meghallgatja és
olykor-olykor meg is adja kéréseiket.
Jézus azt állította magáról, hogy ő maga is válasz a zsidóság imá
ira, ő a Messiás, akire olyan nagyon vártak. „Aki látott engem, látta
az Atyát” - mondta, majd be is mutatta az Atya akaratát: enni adott
az éhezőknek, betegeket gyógyított, foglyokat szabadított ki. Amikor
megoldhatatlan problémákról olvasok a nekem címzett levelekben,
általában megírom, hogy a miértekre nem tudok választ adni, de van
egy kérdés, amire igen: tudom, mit érez Isten a szenvedéseik láttán.
Jézusban ugyanis Isten - olykor könnyáztatta - arcát fedezhetjük fel.
Követhetjük útját az evangéliumokban, és megfigyelhetjük, hogyan
viselkedik a fiát elvesztett özvegyasszonnyal, a megvetett vérfolyásos
nővel, a római katonával, akinek a szolgája megbetegedett. A Jézust
átható irgalommal szembesülve képet kaphatunk arról, miként érezhet
irántunk Isten imáinkat hallva, akár ebben a pillanatban is.
„Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is”
- így tanít minket imádkozni, s ha valaki, hát ő tudta, mekkora a
különbség a két hely között. Itt, a földön nap mint nap szembesült az
Isten akaratával szemben tanúsított ellenállás jeleivel: beteg gyerme
109
A titok megfejtése
keikkel hozzá forduló anyákkal, alamizsnáért könyörgő koldusokkal,

gyászoló özvegyekkel, gúnyolódó démonokkal, folyton a nyomában
leselkedő ellenségekkel. Ebben az ellenséges közegben az imádság
egyrészt menedéket jelentett számára a jajgató sokaság elől, másrészt
valódi otthonára emlékeztette, ahol nincs helye gonoszságnak, fájda
lomnak és halálnak.
Jézus mentőövként kapaszkodott az imádságba, ebből merített út
mutatást és erőt ahhoz, hogy megismerje és meg is cselekedje az Atya
akaratát. Olykor egész éjszakákon át (de legalábbis napkelte előtt)
kellett munkálkodnia azon, hogy megőrizze a „valódi” világba vetett
hitét s az örök világosság emlékét. Időnként még ennek ellenére is
elkeserítette a földi világ („Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még
veletek?”), kísértésekkel kellett megküzdenie („Ne kísértsd az Urat, a
te Istenedet!”), s olykor kételyek gyötörték („Én Istenem, én Istenem,
miért hagytál el engem?”).
A szkeptikusok gyakran megkérdőjelezik az imádság hasznát. Ha
Isten tudja, mi a legjobb nekünk, mi értelme imádkozni? Egyszer egy
lelkész szegezte nekem a kérdést: „Mi lenne, ha nem zaklatnám többé
Istent apró-cseprő kéréseimmel, csak hagynám, hogy végezze nyugod
tan a dolgát, irányítsa a világegyetemet, miközben én idelenn meg
teszem, ami tőlem telik?”* Ezekre a kérdésekre nem találok Jézusnál
jobb választ. Ő bármelyikünknél jobban tisztában volt az Atya böl
csességével, mégis elengedhetetlennek érezte, hogy a mennyország
„ajtaján” kopogtasson a kéréseivel.
Noha metafizikai szempontok szerint Jézus sem bizonyította az
* Rousseau, a filozófus, hasonló érvekkel magyarázta, miért nem imádkozik: „Miért

kérném tőle, hogy változtasson a dolgok menetén a kedvemért? - Nekem, akinek
mindenekfölött kell szeretnem a rendet, amelyet bölcsességével alkotott és gond
viselésével fenntart, azt kellene kívánnom, hogy tűnjön el ez a rend a kedvemért?”
110
ima hatékonyságát, önmagában az a tény, hogy imádkozott, érvényt

ad az imádkozásnak. „Kérjetek, és megkapjátok” - mondta félreért
hetetlenül, rendreutasítva azokat, akik nevetségesnek tartanák Isten
elé vinni kéréseiket. Amikor tanítványainak nem sikerül meggyógyí
taniuk egy beteg fiút, Jézus egyszerű magyarázatot ad: nem imád
koztak eleget.
Az ima korlátái
Mindezek ellenére úgy tűnik, hogy az imádság Jézus számára sem
volt egyszerű kérdés. Egyik cikkemnek azt a címet adtam: „Jézus
megválaszolatlan imái” Miután a kutatást elvégeztem, némi vigaszt
jelentett számomra, hogy Jézus az imádság terén is osztozott velünk
az emberi létben, más szóval, levélíróimhoz hasonlóan ő is ismerte,
milyen fájdalmat okozhatnak megválaszolatlanul maradt kéréseink.
Leghosszabb imájában például elsősorban követői egységéért imádko
zott: „mindnyájan egyek legyenek, Atyám, mint te énbennem, és én
tebenned”. Nos, aki a legkevésbé is ismeri az egyháztörténetet (aktu
álisan harmincnégyezer felekezetet, illetve szektát tartanak nyilván),
az előtt nem titok, hogy Jézusnak ezt a kérését korántsem tekinthetjük
megválaszoltnak.
A problémás imádságok közé sorolom azt is, amikor Jézus Isten út
mutatását kéri a tizenkét tanítvány kiválasztásához, akikre rábízhatja
küldetését, „...kiment a hegyre imádkozni, és az éjszakát Istenhez való
imádkozással töltötte - írja Lukács. - Amikor megvirradt, előszólította
tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak
is nevezett.” Az evangéliumokat olvasva azonban elcsodálkozom, ho
gyan tekinthető bármiféle imádságra adott válasznak ez a tizenkét
fura alak. Ráadásul, ahogy Lukács csípősen megjegyzi, Jézus kivá
lll
A titok megfejtése
lasztotta „Iskáriótes Júdást, aki árulóvá lett”. S akkor a nagyravágyó

„mennydörgés fiairól” vagy a forrófejű Simonról - akit később Jézus
„sátánnak” nevez és megdorgál - ne is beszéljünk! Lehetséges, hogy
amikor csalódottan felsóhajt: „Meddig tűrjelek még titeket?”, egy pil
lanatra megkérdőjelezi Isten útmutatását?
Provokatív könyvében, amely a The Gospel According to Ju das [Jú-
dás evangéliuma] címet viseli, Ray Anderson teológus Júdás kivá
lasztásán elmélkedik. Vajon előre látta-e Jézus, amikor a tanítványok
kiválasztásáért imádkozott, hogy milyen sors vár Júdásra? Emlékez
tette-e az Atyát erre az imájára, amikor Júdás fölállt az asztaltól, és
otthagyta az utolsó vacsorát, hogy elárulja őt? Júdás példája nyomán
Anderson fontos alapelvet fogalmaz meg: „Az imádság nem arra való,
hogy általa megszabaduljunk életünk ismeretlen és kiszámíthatatlan
tényezőitől, hanem arra, hogy engedjük Isten kegyelmét hatni ezekben
a számunkra ismeretlen és kiszámíthatatlan eseményekben.”
KINCSVADÁSZAT
Harold
Amióta az eszemet tudom, életem része az imádkozás. Sok éven át

tettem mindennap egyórás imasétát az otthonomhoz közeli, régi
vasúti pálya mellett. Számontartottam minden imádságra kapott
választ. Voltak időszakok, amikor a kudarcélményeim miatt - vagy
mert megkérdőjeleztem az értelmét - egyáltalán nem imádkoztam,
de végül mindig visszatértem. Amikor Teréz anyáról, Billy Graham-
ről vagy Henri Nouwenről olvasok, mindig bátorságot merítek abból
a tényből, hogy még ők is küszködtek néha az imádkozással.
Néhány napja szokás szerint depressziósán ébredtem, ezért így imád
koztam: „Uram, mélyponton vagyok. Segíts kimászni a gödörből!”
112
Délelőtt tizenegy órakor vettem csak észre, hogy Isten megadta a

kérésemet, így hát megálltam és megköszöntem. Az ima segítségé
vel találkozom vele többször is a nap folyamán. Még a testemben is
érzem a változást, miközben átadom Istennek a problémáimat, és
segítséget kérek tőle.
Nagy igazság, hogy elég minden napnak a maga baja. Semmi értel
me aggódni a jövő miatt, hiszen úgysem tőlünk függ, de a múltat
sem tudjuk megváltoztatni. Ezért szoktam azt kérni Istentől, hogy
segítsen a lehető legteljesebben megélnem, amit nekem szán arra a
napra. így minden napom olyan, mint egy kincsvadászat. Meg kell
keresnem, milyen kincseket tartogat számomra Isten, de ehhez tu
datosan kell keresnem vele a kapcsolatot, mert csak így maradhatok
elég éber.
Az imádság számomra a kulcs ahhoz, hogy az életem igazi kaland
legyen. Tolkien regényében, A Gyűrűk Urábán szegény Frodó mindig
csak a következő állomásig kap útmutatást. Visszatekintve összeáll
számára a kép, de útközben úgy érzi, céltalanul és tehetetlenül bo
lyong. Gandalf csak ritkán és titokzatos módon avatkozik közbe és
nyújt segítséget.
Frodóhoz hasonlóan mi is ellenséges világban élünk, amelyet áthat
a szexualitás, a gonoszság, az erőszak és a szegénység. Ez lenne az
Atya világa? Sokszor panaszkodom, siránkozom Istennek. Birkózom
vele, számonkérem, de azt hiszem, ő örül ennek a párbeszédnek.
Közben önmagamat is jobban megismerem. Egyszer megkérdezték
Paul Tourniert, a svájci keresztény pszichiátert: „Kit nevez képmu
tatónak?” „C’est moi” - felelte: „Magamat.” Az imádkozás erre is
emlékeztet.
Az imádság az elvárásaimat is helyre teszi. A fiam, bár még kicsi
hozzá, nagyon szereti az amerikai futballt. Kitartóan edz, töri ma
gát, és a mérkőzéseken kifejezetten számít arra, hogy a nála ötven
113
A titok megfejtése
kilóval nehezebb védők rátelep szen ek és ö sszep réselik . A játé k o t

csatán ak fogja fel, am elynek term észetes velejárója a h a rc és a fáj
dalom . Jó m ag am a k eresztény életet tek intem egyfajta h arcn ak , hi
szen itt, a földön ellenséges, lázadó közegben próbáljuk m eg követni
Istent. Az im ádságtól nem azt várom , h ogy m egkönnyítse vagy p rob
lém am entessé tegy e ezt a küzdelm et, h anem azt, hogy erő t adjon a
fo lytatásáh o z. A k itartáso m m al adom tanúbizonyságát a hitem nek.
„Ismeretlen és kiszámíthatatlan” elemekben akkor sem volt hiány,

amikor Jézus magukért a tanítványokért imádkozott. A tizenkettő
ugyanis rendszeresen meghökkentette Mesterét különféle aggályai
val és hitetlenségével. Amikor leginkább szüksége lett volna rájuk,
valamennyien cserben hagyták. Végül lassan, de biztosan mégiscsak
megváltoztak, tehát Jézus imái hosszú távon válaszra találtak. János,
a „mennydörgés fia” a „szeretet apostolává” szelídült. Simon Péter,
akit Jézus kénytelen volt megdorgálni, amiért felháborítónak találta
a gondolatot, hogy a Messiásnak szenvednie kell, később Jézus nyo
mába lépve maga is sokat szenvedett. Az egyetlen kivétel Júdás, aki
elárulta Jézust, ugyanakkor tettét a kereszthalál és így a világ meg
váltása követte. Igen, imáinkban sok az ismeretlen és kiszámíthatatlan
tényező, de Isten kegyelme különös, titokzatos módon mindenképpen
munkálkodik.
Noha Jézus imáit nem tekinthetjük általános használati útmutató
nak, sokat elárulnak arról, hogyan végzi - illetve nem végzi - a munká
ját Isten itt, a földön. Amikor baj ér bennünket, mi elvárjuk tőle, hogy
határozottan lépjen közbe, Jézus imádságaiban viszont az a tény kap
hangsúlyt, hogy Isten tiszteletben tartja az ember szabadságát - tehát
épp a nem cselekvés révén cselekszik.
114
Az ima korlátáit mutatja be a következő jelenet is: „Simon, Simon!

íme, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát - mondja
Jézus, szándékosan régi nevén szólítva Pétert - , de én imádkoztam ér
ted, hogy el ne fogyatkozzék a hited.” Péter a tőle megszokott hévvel
tiltakozik, azt állítva, hogy a börtönbe és a halálba is követi Jézust.
Jézus azonban felfedi előtte a szomorú valóságot: tanítványa még a
kakas kukorékolása előtt háromszor megtagadja majd. Nem értem,
miért nem mondott Jézus kerek perec nemet a sátán kérésére: „El a
kezekkel! Őt nem bánthatod!” - utasíthatta volna. Vagy miért nem tett
csodát és öntött bátorságot Péterbe, hogy kiállja a „rostálás” próbáját?
Nem, Jézus kevésbé látványos megoldást választott: imádkozott Péte
rért, hogy el ne fogyatkozzék a hite.
Péter hite, mint tudjuk, kevésnek bizonyult, ráadásul három alka
lommal is. Ezek szerint Jézusnak ez a kérése is megválaszolatlan ma
radt? Vagy inkább Isten földi munkamódszerébe enged bepillantást a
végeredmény? A jelenet megdöbbentően hasonlít Júdás esetére: ő is
egy tanítvány, aki elbukik a hit próbáján, s a következmények kataszt
rofálisak. Lukács megrendültén fogalmaz: „Bement... a sátán Júdásba”
- mi mással lenne magyarázható, amit Júdás tett?
Júdás és Péter tudtukon kívül váltak a lelki harc szereplőivé. A
sátán kifejezetten célba vette őket, miközben részben ők maguk is fe
lelősek voltak a csata kimeneteléért - a sátán ugyanis senkit sem tud
legyőzni együttműködés nélkül. Mindkét tanítvány csúfos vereséget
szenvedett, amikor a hite próbára tétetett, s elárulta a Mestert, akit
három éven át követett. A kudarc után azonban mindkettőjük előtt
megnyílt a lehetőség a jóvátételre. Egyikük felakasztotta magát. A
másik szintén ráébredt vétkére, de megbánta tettét, és az egyház
oszlopává lett. Lehetséges, hogy Pétert Jézus imája óvta meg attól,
hogy Júdás sorsára jusson? S vajon hogyan imádkozott Jézus Júdá-
115
A titok megfejtése
sért - hiszen azt tanította, hogy imádkozzunk üldözőinkért, s maga

is ezt tette a kereszten. Utolsó találkozásukkor azt kérdezte Júdástól:
„Barátom, miért jöttél?”
Péter próbatétele halványan emlékeztet Jób helyzetére: a sátán ez
úttal is engedélyt kér a bajkeverésre, Isten megadja, majd érthetetlen
önuralommal figyeli, hogyan reagál a próbára tétetett ember. Péter
nek és Jóbnak, mint bárki másnak is, megvolt a szabadsága arra, hogy
kiállja vagy elbukja a próbát. Jézus még egy tényezőt hozzáad az
egyenlethez: buzgón imádkozik Péterért. A cselekmény kibontakozá
sa Jób, Júdás és Péter esetében egyaránt megvilágítja az emberiség
történetének egyik fontos rejtélyét. Miért nézi Isten „ölbe tett kézzel”
a sátán gonosztetteit, a rettenetes zsarnoki elnyomást, vagy azt, hogy
egy áruló az ellenség kezére adja saját Fiát?
A Biblia határozottan különbséget tesz: a gonoszság korlátoz a sza
badságunkban, a jóság ellenben tiszteletben tartja azt. Márk evangé
liuma kilencedik fejezetében részletes leírást olvashatunk egy gonosz
szellem által megszállt fiatalemberről, aki habzó szájjal, fogát csikor
gatva a vízbe veti magát. A testébe költözött gonosz karikatúrává ala-
csonyítja a fiút, erővel nyomva el az emberi szabadságot. Vessük ezt
össze azzal, amikor valakibe a Szentlélek költözik be! „A Lelket ki ne
oltsátok”, „meg ne szomorítsátok az Isten Szendéikét” - figyelmeztet
Pál apostol. A világegyetem Istene szándékosan tiszteletben tartja a
szabadságunkat, aláveti magát jóindulatunknak.
Szavakkal kifejezhetetlen, mennyire lealacsonyítja magát a szuve
rén Isten, amikor egy emberi lénybe beköltözve azt kéri: „Ne bánts! Ne
tolj el magadtól!” John Donne angol költő így imádkozott: „Döngesd
szívem, Szentháromság”, ám Istenre nem jellemző, hogy „döngetné”
a szívünket. Csendben udvarol nekünk, majd vár.
Jézus imádkozik Péterért - s talán Júdásért is - , s ezzel annak adja
116
tanújelét, hogy Isten felfoghatatlan módon tiszteletben tartja az em

beri szabadságot. Még akkor sem avatkozik közbe s veszi el a szabad
választás jogát, amikor tudja, hogy barátja hamarosan elárulja. Ha
talmas árat fizet érte, mégis hagyja, hadd folyjon medrében a törté
nelem, s közben imádkozik, hátha Isten kegyelméből még az árulás
és a halál is jóvátehető. Ez az imája Péter, Júdás és a világ örömére
meghallgattatott.
Elmaradt imák
Azokból az imákból, amelyeket Jézus nem mondott el, legalább any-
nyit tanulhatunk, mint azokból, amelyeket elmondott. Itt ismét Isten
titokzatos útjai sejlenek fel előttünk. Amikor unokatestvérére, Jánosra
börtön és biztos kivégzés várt, Jézus nem imádkozott csodás szabadu
lásáért, mint ahogy azért sem, hogy a sátán kímélje meg Pétert, vagy
Júdás gondolja meg magát.
Pétert szívfájdító kérdéssel feddi meg, amikor ő erőszakkal kel vé
delmére a Gecsemáné-kertben: „Azt gondolod, hogy nem kérhetném
most az én Atyámat, hogy adjon ide mellém tizenkét sereg angyalnál
is többet?” Egy római légió hatezer katonából állt, Jézus tehát egy het-
venkétezer fős mennyei erősítésről döntött úgy elfogatásakor, hogy
nem tart rá igényt! Júdás és Péter egyaránt hallotta a bátor kijelentést,
de a jelek szerint egyikük sem hitte el - Júdás elárulta Jézust, Péter
pedig elmenekült.
Mivel Jézus nem mondta el ezt az imát, nem egy Csillagok háborúja
jellegű film nézői lehetünk, nem jelennek meg az égen harcos angya
lok, hogy vad kozmikus háborút vívjanak. Ehelyett Mel Gibson filmjét
nézhetjük végig a magányos férfiúról, akinek a korbácsütések véresre
sebzik a hátát. Vajon mi történt volna, ha Jézus elmondja azt az imát?
117
A titok megfejtése
Mennyiben alakult volna másként a történelem? Jézus véget vethetett

volna a gonoszságnak - s vele együtt az emberiség történetének is -
ha mennyei felmentő seregért imádkozik. Mégsem tette. A dicsőséges,
de erőszakos diadal helyett a megváltás (számára és számunkra is)
jóval küzdelmesebb útját választotta.
Amikor Istennel harcolunk, tekintsünk vissza erre a sötét éjszakára,
amikor maga Isten Fia is megküzdött az Atyával!
„Abba, A tyám , neked m inden le h etség es” - m ondta. Mégis van kiút.
Nem feltétlenül kell elszenvednem annyi fájd alm at és megaláztatást.
Minden lehetséges. Angyallégiók várják a parancsomat.
„Vedd el tőlem ezt a p o h arat.” Tessék, kimondtam. Elhagyta az ajkam
a kimondatlan ima. Elég volt, feladom . Nem tudom elviselni sem azt,
ami vár rám, sem azt, ami most történik. Kell hogy legyen m ásik út.
Könyörgök, Atyám, ha létezik másik út...
„M indazáltal ne az én ak aratom legyen m eg, hanem a tied.” Az én a ka
ratom mindenekfölött az ellenségtől való szabadulás. Ez a te akaratod
is, de nemcsak számomra, hanem a világ szám ára is. Ha nem mondunk
le az egyikről, a másik sem lehetséges. Tudom, hogy ezért jöttem. Ezért
megadom magam. A te felső b b és sokkal drágább akaratod, Atyám,
immár az enyém.
Ebben a minden szempontból valóságos, vérrel-verejtékkel, menny

hez intézett buzgó esedezéssel hitelesített küzdelemben Jézus sorsa a
saját döntése alapján pecsételődött meg. Ezt követően megdöbbentő
nyugalommal haladt végig az úton, türelmesen viselve a szanhedrin,
illetve a Heródes és Pilátus előtti kihallgatást, a verést, a kínzást, a
keresztre feszítést. Bár Mel Gibson Passiója nem mindig így ábrázolja,
az evangéliumok beszámolója szerint minden jelenetben Jézus a leg
higgadtabb és legkiegyensúlyozottabb szereplő. Az elfogatására érkező
katonák hátrahőkölnek és a földre rogynak, amikor önként felkínálja,
118
hogy tartóztassák le. Itt ő diktál, s erre Pilátust is emlékezteti: „Sem

mi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked.”
Legtöbbünknek az imádság jelenti a menedéket, amikor egy próba
tétel vagy konfliktus közepén találjuk magunkat. Jézus számára maga
az ima jelentette a küzdőteret. Miután a Gecsemáné-kertben elfogadta
az Atya akaratát, már csak a beteljesedés volt hátra. Ekkora jelentő
séget tulajdonított az imádságnak! Haddon Robinson így fogalmaz:
Hol h u llato tt Jézu s véres verejték csep p ek et? Nem Pilátus u dvaráb an,
nem is a G olgotára menet. A Gecsem áné-kertben. Ott történ t, hogy „kö
nyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltás és könnyhullatás közben
járu lt ahhoz, aki képes m egszabadítani őt a halálból” (Zsidók 5 ,7 ). Ha
o tt lettem voln a, és végign éztem volna ezt a h aláltu sát, agg asztó n ak
ítéltem volna a k ilátása it. Ha m ár az im ádkozás is en n y ire ö sszetöri
- gondoltam volna - , mi lesz, am ikor tényleg bajba kerül? M iért nem
képes olyan n yugalom m al fogadni a m eg p rób áltatáso k at, m int három
alvó b arátja? A m ikor azonban eljö tt a valódi p ró b atétel ideje, Jézu s
b átran m enetelt előre, egészen a k eresztig, három b arátja pedig össze
om lott s elm enekült.
Szülői fájdalom
Végső soron mit tanulhatok Jézustól az ima működéséről? S ami
lényegesebb: mit mondhatok azoknak, akiknek a leveléből idéztem a
fejezet elején? Bárcsak azt mondhatnám, hogy Isten haladéktalanul
megválaszolja a miatyánkot, és akarata hamarosan megvalósul itt, a
földön, amint a mennyben is! Hiszek a csodákban, de ezzel együtt nem
másként, mint csodaként tekintek rájuk, vagyis ritka kivételnek tartom
őket a bolygónkat irányító szabályok alól. Sem én, sem más nem ígér
heti, hogy imádkozással minden gondunk megoldódik és minden szen-
119
A titok megfejtése
védésnek vége szakad. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy Jézus

imádkozásra szólította fel követőit, mert bizonyos volt afelől, hogy
ennek van értelme ebben az Isten akaratának ellenszegülő világban.
Isten valamilyen okból eltűri ezt a világot, amelyben apák testi
fogyatékossággal élő gyermeküket bántalmazzák, gyerekek geneti
kai rendellenességekkel születnek és élnek, a mellrák áttéteket ad, és
zaklatott lelkű fiatalok véget vetnek az életüknek. Miért csak ritkán
avatkozik közbe? Miért csak elvétve tesz csodát, hiába kérjük rá? Miért
olyan véletlenszerű és esetleges, hogy kinek jut osztályrészül szenve
dés? Ezekre a kérdésekre senki sem tud kielégítő választ adni. Isten
úgy döntött, hogy egyelőre nem föntről lefelé, hanem alulról fölfelé
építkezik elromlott világunkban, s ennek a módszernek Fia is alávetet
te magát, amíg közöttünk élt. Részben azért, mert tiszteletben tartja
az emberi szabadságot, Isten gyakran megengedi, hogy a dolgok saját,
természetes medrükben haladjanak.
Ennek ellenére ugyanúgy együttérez velünk szenvedéseinkben,
ahogy Jézus, amikor itt élt a földön. Jeruzsálem városára letekintve,
s tudva, mit tartogatnak számára annak vezetői, így kiáltott: „Jeru
zsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat,
akik hozzád küldettek! Hányszor akartam összegyűjteni fiaidat, mi
képpen a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de ti nem akartátok.” Noha
Jézus nem volt szülő, nagyon is jól ismerte, milyen tehetetlennek érzik
magukat a szülők, amikor gyermekeik ártanak maguknak. Imádkozás
közben úgy képzelem, hogy Jézus együttérző arccal tekint le rám.
Jézus előtt az sem volt titok, hogy az emberi szabadságnak ára
van: azt tehetett vele a világ, amit akart. Tisztában volt vele, hogy a
megváltáshoz a szenvedésen, nem pedig annak elkerülésén át vezet az
út: „az előtte levő öröm helyett... elszenvedte a keresztet”. A jóvátett
szenvedés valamilyen okból jobb, mint ha elkerüljük azt. A húsvét jobb
120
nagypéntekkel, mint nélküle. Noha Jézus előre tudta, hová vezet majd
a megváltás, hiszen tanítványainak is beszélt róla, milyen távolinak
tűnhetett neki ez a cél a Gecsemáné-kertben vagy a via d olorosán!
S milyen távolinak tűnik nekünk egy-egy próbatétel kellős közepén!
Jézus Péterért elmondott imádsága éles körvonalakkal rajzolja ki
ugyanezt a mintát. A sátán részben elérte célját, valóban megrostálta
Pétert, mint a búzát. Ám Jézus imája válaszra talált: Péter a rostálás
nak köszönhetően megszabadult legkellemetlenebb tulajdonságaitól:
túltengő önbizalmától, sértődékenységétől, erőszakos hajlamaitól. Az
evangéliumokban úgy ismerjük meg, mint aki el akarja tántorítani
Jézust a kereszttől, Jézus kihallgatása éjszakáján a sötétben bujkál,
és esküdözve tagadja, hogy ismerné. Első apostoli levelében azonban
olyan szavakat találunk, mint alázatos és alávetni, és megtiszteltetés
ként beszél a szenvedésről.
Isten, legalábbis egyelőre, még nem fékezte meg a gonoszság erőit,*
viszont gondoskodott néhány, számunkra észrevehetetlen erőforrásról:
például arról, hogy Fia személyre szólóan törődik velünk, és segít el
lenállnunk a gonosznak, sőt átalakítanunk azt. Az imádság kétségkívül
számít, s ezt abból is tudhatjuk, hogy mennybemenetele előtt Jézus ezt
nevezte meg egyik legfontosabb feladataként: „Ennélfogva mindenkor
üdvözítheti is azokat, akik általa járulnak Istenhez, mert mindenkor
él, hogy közbenjárjon értük.” Ugyanúgy imádkozik értünk - s levélíró
imért is -, ahogy annak idején Péterért. Sőt az Újszövetség egyetlen
olyan képe szerint, amely Jézust jelen helyzetében segít elképzelnünk,
Isten jobbján ülve épp közbenjár értünk. Aktív földi szolgálatának há
* A Biblia ígérete szerint ez csupán ideiglenes állapot. Hasonlítsuk össze, hogyan

imádkozik Jézus Péterért, és hogyan győzi majd le a gonoszt: „És akkor megjelenik
a törvénytipró - akit az Úr Jézus megöl szájának leheletével és megsebesít megje
lenésének dicsőségével.”
121
A titok megfejtése
rom éve alatt átrajzolta a föld erkölcsi térképét. Az azóta eltelt közel
kétezer évben más taktikát használt: imádkozott.
Amikor elárulom Istent, valamint irántam tanúsított kegyelmét és
szeretetét, csak arra az ígéretre támaszkodhatok, hogy Jézus imádko
zik értem, mint ahogy Péterért imádkozott. S nem azt kéri, hogy soha
ne érjen próbatétel, soha ne bukjak el, hanem hogy engedjem Istennek,
hogy felhasználja kísértéseimet és bukásaimat, s végül hasznosabb,
hozzá hasonló szolgája legyek országának.
122
HETEDIK FEJEZET
BIRKÓZÁS
A bibliai imádság szemtelen, kitartó, rámenős, neveletlen. In

kább piaci alkudozásra hasonlít, mint az egyházban hallható
udvarias monológokra.
Walter Wink
gyülekezetemben szánunk némi időt arra, hogy bárki hangosan

A imádkozhasson. Az évek során több száz imádságot volt alkal
mam végighallgatni, és kevés kivételtől eltekintve valóban az udvari
as jelzővel jellemezhetném őket leginkább. Egyre azonban különösen
élénken emlékszem, épp zaklatottsága miatt.
Egy fiatal nő remegő hangon mondta el ezt az imát: „Isten, gyű
löltelek téged, miután megerőszakoltak. Hogyan engedhetted, hogy
megtörténjen?” A gyülekezet azonnal elcsendesedett, nem zörögtek
a papírok, senki sem fészkelődött a helyén. „Gyűlöltem a gyülekezet
tagjait is, amiért vigasztalni próbáltak. Én nem vigasztalást akartam,
hanem bosszút! Viszonozni akartam a fájdalmat. Köszönöm, Istenem,
hogy nem mondtál le rólam, és az itt lévők is kitartottak mellettem.
Mindig utánam nyúltál. Most ismét hozzád fordulok, és kérlek, hogy
gyógyítsd be a sebeimet.”
Az istentiszteleteken hallott imádságok közül ez emlékeztet legin
kább a bibliai imádságokra, különösen Isten két kedvence, Ábrahám
és Mózes imáira.
123
A titok megfejtése
Nelson Mandela önéletrajzában is rábukkantam egy hasonló típusú

imádságra:
Az egyik lelkész nyitó im ádságára ennyi év után is emlékszem, sőt nehéz

időkben erőt m erítettem belőle. A lelkész megköszönte Istennek az ő bő
kezűségét, jóságát, irgalm át és az emberek iránti szeretetét. Ám ezt köve
tően felhatalm azva érezte magát a rra, hogy emlékeztesse az Urat: egyes
hívei nagyobb elnyomás alatt élnek, mint mások, és olykor bizony mintha
nem szentelne elég figyelm et nekik. Majd azzal folytatta, hogy ha Isten
nem mutat nagyobb kezdeményezőkészséget a feketék felszabadításának
ügyében, akkor kénytelenek lesznek a saját kezükbe venni a dolgot. Ámen.
Sojourner Truth, a felszabadult rabszolga Mandela előtt száz évvel

élt. Vezető szerepet játszott mind a rabszolga-felszabadításban, mind
a nők szavazati jogáért vívott küzdelemben. Ő sem volt bátortalan ah
hoz, hogy őszintén kiöntse a szívét Isten előtt. így imádkozott, amikor
a fia megbetegedett: „Ó, Uram, tudod, mennyire el vagyok keseredve,
hiszen már annyiszor elmondtam. Uram, segíts, hogy visszakapjam a
fiamat! Ha te is bajban lennél, ahogy most én, és én segíthetnék raj
tad, ahogy te most tudsz segíteni rajtam, nem tenném-e meg? Tudod,
Istenem, hogy megtenném.” Anyagi gondok között így fohászkodott:
„Ó, Uram, tudod, hogy nincs pénzem, de te rá tudod venni az embe
reket, hogy segítsenek rajtam, és muszáj is rávenned őket. Addig nem
hagylak békén, amíg meg nem teszed, Uram.”
Ezeket az imákat pár évszázad távlatából provokatívnak érezzük,
noha csupán a Biblia által mutatott sok évezredes mintát követik.
Az alkudozó
Ábrahámhoz, akire okkal nézünk föl szilárd hitéért, látomásokban,
négyszemközti beszélgetések során szólt Isten, sőt még meg is látogat
124
Birkózás
ta sátrában. Fényes ígéreteket csillogtatott meg előtte, s az egyik - mi

szerint egy nagy nemzet ősatyja lesz - igencsak szöget ütött Ábrahám
fejébe. Hetvenöt éves volt, amikor először hallotta ezt az ígéretet, ám
az ezt követő években Isten tovább emelte a tétet: időnként elejtett
néhány megjegyzést, miszerint leszármazottai annyian lesznek, mint
a föld pora és mint csillagok az égen.
A természet mindeközben haladt a maga útján, s abban a korban,
amikor már dédunokái fejét kellett volna simogatnia, Ábrahámnak
még gyermeke sem volt. Tudta, hogy legfeljebb pár évig lehet még
nemzőképes, úgyhogy Isten egyik látogatása alkalmával tett egy bur
kolt megjegyzést, miszerint egy harmadik szereplő, nevezetesen szol
gálólánya közreműködésével gondoskodna utódról. Végül nyolcvanhat
évesen, meddő felesége, Sára javaslatára így is cselekedett.
Amikor Isten legközelebb felkereste, az immár tizenéves Izmáéi
nevű fiúgyermek otthonából száműzve vándorolt a sivatagban, mert a
féltékeny Sára elkergette. Isten megismételte ígéretét, Ábrahám azon
ban kinevette, sőt már némi gúny is érezhető volt válaszában: „Vajon
százesztendős embernek lehet-e gyermeke? Avagy Sára kilencvenesz-
tendős lévén szülhet-e?” Sára nem kevésbé jót nevetett magában: „Vén-
ségemre lehet-e gyönyörűségem?”
Isten válasza egyszerre volt jó és rossz hír Ábrahámnak. Végül Áb
rahám valóban nemzett egy gyermeket, ám ehhez előbb el kellett
végezni rajta egy kisebb műtétet. így lett nemcsak Izsák, hanem a
körülmetélés atyja is.
Színlelés és bizalom, lelkes kiállás Isten mellett, majd csalódás:
ez a minta ismétlődik Ábrahám történetében, s szolgál egy különle
ges ima vagy inkább párbeszéd hátteréül. „Eltitkoljam-e Ábrahámtól,
amit tenni akarok?” - kezdi Isten, mintha felismerné, hogy egy igazi
együttműködésben a feleknek egyeztetniük kell a legfontosabb dön
125
A titok megfejtése
tések előtt. Ezt követően felfedi tervét Ábrahám előtt a két bűnös vá
ros, Szodoma és Gomora elpusztításáról, ahol Ábrahám rokonsága is
erkölcsi fertőben kénytelen élni.
Ábrahám már megtanulta, hol a helye ebben az együttműködésben,
ám ezúttal meg sem próbálja leplezni felháborodását: „Távol legyen
tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonosszal
együtt, és úgy járjon az igaz, mint a gonosz; távol legyen tőled! Avagy
az egész föld bírája nem szolgáltatna-e igazságot?”
Ekkor olyan alkudozás veszi kezdetét, amely bármelyik keleti bazár
nak becsületére válna. És ha ötven igaz ember van a városban, akkor
megkegyelmezel neki? Rendben, ha akad a városban ötven igaz ember,
nem pusztítom el. Ábrahámnak hirtelen eszébe jut, kivel alkudozik:
Ha már ilyen merész voltam, hogy por és hamu létemre kérleljem az
Urat... és folytatja, ezúttal negyvenöt igazért könyörögve.
Negyvenöt? Rendben. Ne haragudjon rám az Úr... hogy ilyen me
részségre vetemedem - hajbókol Ábrahám, majd hasonlóan rámenősen
folytatja. Negyven? Harminc? Húsz? Tíz? Isten minden alkalommal
vita nélkül enged, s végül kimondja az utolsó szót: „Nem vesztem el
a tízért.”
Noha Isten még tíz igaz embert sem talált Szodomában és Gomo-
rában, Ábrahám megkapta, amit akart, unokaöccse és unokahúgai
megmenekülhettek. Bennünk, olvasókban viszont motoszkálni kezd a
nyugtalanító kérdés: miért hagyta abba az alkudozást Ábrahám? Hi
szen Isten talán tovább engedett volna. Mi történt volna, ha Ábrahám
azt kéri, hogy egyetlen igaz ember, vagyis unokaöccse, Lót kedvéért
is meneküljön meg a két város? Vajon Isten, aki minden kérésébe olyan
könnyen beleegyezett, kifejezetten pártfogót keresett Ábrahám sze
mélyében? Egy bátor embert, aki az ő legmélyebb irgalmára apellál?
Ábrahám felismerte, hogy ha kegyelmére és irgalmára hivatkozunk,
126
Birkózás
már nem a félelmetes Isten áll előttünk: „Az Úr késedelmes a haragra,

nagy irgalmasságú, megbocsát hamisságot és vétket” Isten irgalma-
sabb, mint el tudjuk képzelni, és szívesen veszi, ha erre emlékeztetjük.
A vitatkozó
Ugorjunk előre félezer évet, hogy megismerkedjünk az alkudozás
újabb mesterével! Isten, aki „megemlékezett az Ábrahámmal... kötött
szövetségéről”, gondos mérlegeléssel kiválaszt valakit, akit „önéletraj
za” alkalmassá tesz egy kulcsfontosságú feladatra. Élete egyik felében
Mózes kiváló vezetői képzésben részesült az uralkodói udvarban, másik
felében pedig - egy gyilkosságot követően - túlélési képességekre tett
szert a pusztában. Ki lenne nála alkalmasabb jelölt arra, hogy a rabszol
gaság alól felszabadított népet a pusztán át az ígéret földjére vezesse?
Nehogy a kételkedésnek még a szikrája is felgyúljon Mózesben, Isten
egy természetfölötti jelenség kíséretében mutatkozik be: égő csipkebo
korban jelenik meg, amely azonban nem emésztődik el. Mózes, nagyon
helyesen, elrejti az arcát, nem mer az Úrra nézni, miközben megkapja
küldetését: „feljutott hozzám Izrael fiainak kiáltása, és láttam is a nyo-
morgatást, amellyel sanyargatják őket az egyiptomiak. Most azért menj!
Elküldelek a fáraóhoz, és hozd ki népemet, Izrael fiait Egyiptomból.”
VALÓBAN BŐVEN ELÉG?

Jenny
Apám túl sokat ivott, s ez a mai napig így van . A nyám szinte egész
gyerekkorom ban depresszióval k üzd ött, úgyhogy folyam atosan hi
án yérzetem volt. Úgy h iányzott, hogy valaki védelm ezzen, gondos
kodjon rólam , szeressen velem lenni! S zeretetre vágytam , de tudtam ,
127
A titok megfejtése
hogy otth on nem szám íthatok rá. Elkezdtem templom ba járn i, hátha
o tt történ ik valam i. Mindig apám v itt el m inket: egyedül ezen a n a
pon nem ivott. H am arosan k iderült, h ogy nem csak apám jó zan ság a
az egyetlen érdekesség o tt szám om ra.
E gyszer szom bat délután m egálltam a tem plom hátsó részéb en, fel
néztem a k eresztre, és belém h asíto tt a felism erés: ha Jézu s m eghalt
értem , akkor b iztosan szeret is. M egtaláltam Istent, ő is m eg talált
engem , és az életem változásn ak indult. Tízéves voltam .
M ostanában azzal küzdők a legtöbbet, hogy ak aratom ellenére egy e
dülálló m arad tam . Ez egy kicsit kínos tém a, különösen az egyházon
belül, ahol olyan fontos sz e re p e t tu lajd o n ítan ak a család n ak és a
házasságn ak. Valami nem stimmel vele? - tan akodn ak az em berek.
Talán leszbikus? Vagy túl válogatós? Netán nem meri elkötelezni
magát? Szegény lány!
Chris Tomiin „Enough” [Elég] cím ű d ala olyan, m int egy im ádság:
„Teljességedben bőségesen elég v ag y nekem . Szom jam oltod, m in
denről gondoskodsz. Jézu s nekem bőven elég.” A dal összhan gb an
van a Bibliával, hiszen Isten azt ígéri, hogy minden szükségletünkről
gondoskodik: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükség
leteteket az ő gazd agsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézu sban .”
Én persze folyam atosan vitatk ozom Istennel ezen az ígéretén . Vég
tére is, ha m ár nem vagyok h ázas, muszáj találnom v alak it, akivel
veszekedhetek!
Ezek a viták valah o g y így zajlan ak : „Isten , ha valóban b őven elég
vagy szám om ra, akkor m iért nem oldod meg az én n agy gondom at?”
Isten nem felel, a vita folytatódik. „Jó. Ha tényleg elég vag y nekem ,
akkor m a m ié rt nehezebb egyedü l éln em , m int eg y évv el e z e lő tt
volt? M iért eg y re nehezebb ah ely ett, h ogy könnyebb len n e?” Isten
még mindig nem válaszol, és ez így m egy tovább a végtelenségig.
Igazság szerint Isten az idő negyvenkilenc százalékában nem elég, és
128
Birkózás
ez fáj. Nehéz mindig egyedül hazam enni. Az idő ötvenegy százaléká

ban viszont elég - különösen, am ikor Krisztus testére is tám aszk od
hatok, köztük azok ra a szerető család ok ra, akik „örökbe fo gad tak ”,
így nem olyan erős a hiányérzetem . Közben persze vitázunk tovább,
Isten m eg én.
Ábrahámmal ellentétben Mózes már az első találkozáskor vitába

száll Istennel. Először álszerénységgel próbálkozik: Ki vagyok én, hogy
engem küldj a fáraóh oz? Ez nem válik be, úgyhogy kénytelen újabb ér
veket felsorakoztatni: Nem tudom a neved... És ha nem hisznek nekem
Izrael fiai? ... Sosem voltam jó szónok. Isten Mózes valamennyi kifogá
sára válaszol, és néhány csodával is hitelesíti szavait. Mózes azonban
nem adja fel: 0 , Uram, kérlek, küldj valaki mást! Istennek elfogy a tü
relme, haragra lobban, de még így is kompromisszumot ajánl: Mózes
osztozhat a feladaton testvérével, Áronnal. A hosszadalmas alkudozást
követően végre kezdetét veszi a híres egyiptomi kivonulás.
Mózes tehetsége, rámenőssége az alkudozás terén egy későbbi, fon
tos helyzetben is próbára tétetik. Isten türelme végérvényesen elfogy a
nép iránt. Végignézték, ahogy tíz csapással sújtja Egyiptomot, sértet
lenül kisétálhattak a fogságból, tanúi lehettek, hogy a fáraó ütőképes
hadseregét elnyeli a tenger, nappal ködoszlop, éjjel tűzoszlop vezette
őket a pusztában, csodás módon jutottak élelemhez és vízhez (amelyet
még meg sem emésztettek teljesen), tehát mindezek után megijednek,
elunják magukat, illetve, ahogy Isten látja, egyszerűen „keménynyakú-
ak”. Mindannak, amit eddig megtapasztaltak, egy arany bálványszo
bor kedvéért hátat fordítanak, amelyet Mózes testvére, Áron készített
nekik. Az az Áron, aki miatt Isten kompromisszumot kötött.
129
A titok megfejtése
Istennél tehát betelik a pohár. „Hagyj békét nekem, hadd pusztít

sam el őket, és hadd töröljem el nevüket az ég alól, téged pedig nála
nagyobb és erősebb néppé teszlek!” Mózes pontosan tudja, milyen
pusztításra képes Isten, hiszen első kézből tapasztalhatta Egyiptom
kapcsán. Hagyj békét nekem! - mondja Isten. Mózes azonban nem pa
rancsként, hanem a bosszús szülő sóhajaként értelmezi a felszólítást.
Mint amikor egy szülőnek elfogy a türelme, de közben azt szeretné,
ha kiengesztelnék. Más szóval, újabb alkalom kínálkozik Mózes szá
mára a tárgyalásra.
Mózes felsorakoztatja érveit. Gondolj arra, mennyit tettél azért,
hogy kiszabadítsd őket Egyiptomból! És mit fognak gondolni rólad?
Hogy kárörvendenének az egyiptomiak! Ne feledkezz meg az Ábra-
hámnak tett ígéretedről! Mózes „földhöz vágja a zsákot”, amelyben Is
ten ígéretei vannak.* Negyven napon és negyven éjen át fekszik arccal
a földre borulva az Úr előtt, sem ételt, sem italt nem vesz magához.
Isten végül megadja magát: „Bejutsz a tejjel és mézzel folyó földre, de
én nem megyek föl veletek, mert keménynyakú nép vagy, hogy el ne
pusztítsalak az úton.” Mózes azonban igyekszik ennek ellenkezőjéről
meggyőzni Istent, aki végül vonakodva bár, de beleegyezik, hogy el
kísérje Izrael népét.
Kis idő múltán fordul a kocka. Ezúttal Mózes kívánja beadni felmon
* A költői kép Luther Mártontól származik: „Urunk, Istenünk nem tehetett mást,
mint hogy meghallgat. Földhöz vágtam a zsákot az ajtaja előtt. A fülébe duruzsol
tam ígéreteit, melyek szerint meghallgatja imáinkat.” Máshol arról ír, mennyit
küzdött Istennel barátja, Melanchton Fülöp gyógyulásáért. „Ezúttal nyomatéko
san kérleltem a Mindenhatót. Saját fegyverével ostromoltam, az összes ígéretére
emlékeztettem, amelyet fel tudtam idézni a Szentírásból; közöltem vele, hogy az
imára illik válaszolni, és ezért az én kérésemet is meg kell adnia, ha azt akarja,
hogy hitemet ígéreteibe vessem.”
130
Birkózás
dását: „Vajon bennem fogant-e meg ez az egész nép? Vajon én szültem-e

őt, hogy azt mondod nekem: »Hordozd őt a kebleden, ahogy a dajka
hordozza a csecsemőt, vidd arra a földre, amelyet esküvel ígértem
atyáiknak«?” Most Isten viselkedik megértőén, igyekszik lecsillapítani
Mózest, együttérez vele, és kijelöl hetven elöljárót, akikkel osztozhat
a terhen.
Mózes nem nyert meg minden vitát Istennel szemben. Érdekes pél
dául, hogy arról nem sikerült meggyőznie Istent, hogy beléphessen
az ígéret földjére (habár sok-sok év múltán, Jézus megdicsőülésekor
mégiscsak teljesült a kérése). Példája Ábraháméhoz hasonlóan azt bi
zonyítja, hogy Isten nem bánja, ha vitára, sőt harcra kelünk vele, s
gyakran enged is az unszolásnak, főleg, ha irgalma áll a középpontban.
Meglehet, hogy miközben vitázunk vele, felvesszük tulajdonságait is.
„Az imával nem Isten ellenállását győzzük le, hanem legnemesebb
hajlandóságát ragadjuk meg” - írja Trench püspök.
Különös közelség
Ha Ábrahámon és Mózesen kívül senki mást nem találnánk a Bibliá
ban, aki közelharcot vívott Istennel, az ő példájukból még nem mernék
általános tanulságokat levonni az imádságra vonatkozóan. Csakhogy
módszerük, amelynek kétségkívül ők ketten a legprominensebb kép
viselői, végigvonul a Biblián. (Csak nem az erre való alkalmasságuk
miatt választotta ki őket Isten ilyen fontos feladatra?)
Jób kifakadásaihoz képest viszont egész szelídnek tűnik az említett
két óriás érvelése. Jób három barátja közhelyeket pufogtat, kegyes
fárzisokban fogalmaz, a higgadt, közösségi imák nyelvezetét használja.
Isten védelmére kelnek, csillapítani próbálják Jób hevességét, és igye
keznek józan érvekkel elfogadtatni vele a világot olyannak, amilyen.
131
A titok megfejtése
Jób köszöni szépen, nem kér ebből. Elkeseredetten tiltakozik az ellen,

hogy egy kegyetlen Isten áldozatává váljék. Ami a szívén, az a száján:
nem kertel Isten előtt. Mélységes fájdalmában majdnem felhagy az
imádkozással is. Megszégyenített barátai előtt kifejti: „Mit nyerünk
vele, ha esedezünk előtte?” Ironikus végkifejletként mégis azt látjuk,
hogy Isten egyértelműen a szókimondó Jób pártját fogja, ügyet sem
vetve barátai üres fecsegésére.
A zsoltárírók szintén gyakran panaszkodnak Isten hiányára és lát
szólagos igazságtalanságára. Egy Dávidnak tulajdonított zsoltár re
mekül megragadja ezt az érzést:
E lfárad tam a kiáltozásban,

kiszáradt a torkom ,
szem em elbágyadt, míg Istenem et v á rta m .
A zsoltárokban és a prófétai könyvekben tiltakozó litániák egész

sora emlékezteti Istent arra, hogy a világban felborult a rend, számos
ígérete beteljesületlen maradt, és a földön nem az igazság és a könyö-
rület uralkodik.
A két legtermékenyebb próféta Mózeshez hasonlóan fogadja Isten
elhívását. Ézsaiás első reakciója így hangzik: „Jaj nekem, elvesztem,
mivel tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom!”
Jeremiás pedig gyorsan kitalál valami kifogást: „Nem tudok én be
szélni, hiszen még ifjú vagyok”, és egész pályafutása alatt igyekszik
kibújni az újabb megbízatások alól. Ő sem sokat köntörfalaz: „Ó, Uram
Istenem! Bizony igen megcsaltad ezt a népet és Jeruzsálemet, amikor
ezt mondtad: békességetek lesz!«, holott lelkűnkig hatolt a kard.”
Abraham Heschel, a nagyszerű zsidó kutató, aki a prófétákat ta
nulmányozta, szintén erre a tiltakozó szellemre helyezi a hangsúlyt:
„Autentikus imának számít, amikor a szeretet nevében tiltakoznak
132
Birkózás
Isten útjai ellen. Izrael ősi prófétáinak nem volt szokásuk beletörődni
Isten szigorú ítéletébe, nem bólogattak egyetértőén: Legyen meg a te
akaratod. Gyakran megkérdőjelezték Isten ítéletét, mintha azt akarták
volna mondani: Változzon meg a te akaratod. Az ember sose tegye le
a fegyvert, még Isten előtt sem!”
Említettem a birkózást, amelynek helyszíne a Gecsemáné-kert volt:
Jézus megküzdött Isten akaratával, és csak utolsó lehetőségként fo
gadta el azt, mivel más út nem létezett. Amikor Isten a legkevésbé
alkalmasnak látszó személyt (az emberi jogokat sárba tipró, hírhedt
tarzuszi Sault) választotta ki arra, hogy vigye el az evangéliumot a
pogányok közé, a keresztény gyülekezet egyik vezetője ekképpen adott
hangot nemtetszésének: „Uram, sokaktól hallottam e férfi felől, hogy
mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben”. Isten ezúttal
rövidre zárta a vitát: „Menj el, mert ő nekem választott eszközöm”.
Evek múltán ugyanez az ember, akit azóta Pálnak hívnak, maga is al
kudozásba fogott Istennel, hogy megszabaduljon egy testi fájdalomtól.
IMA SZÖKŐÁR UTÁN

Isaac (Szingapúrból)
Isten, hozzád kiáltunk az áldozatok m iatt, különösen azo k ért, akik

nem hisznek a nevedben. Könyörülj rajtu n k ! Fáj a szívünk, lá tv a ,
m ennyi szen v ed ést okoz ez a k a ta sz tró fa . Néha eltű nődü nk azon ,
hogy törődsz-e velünk egyáltalán. Tudom, hogy nem a bűneink m iatt
ak artál m egbüntetni m inket, hiszen a z é rt jö ttél, hogy m egm entsd a
bűnösöket. Tudjuk, hogy szeretsz m inket, m ert eljöttél, hogy meghalj
értü n k. De m ost m iért hallgatsz?
M iért lett ilyen tökéletlen a világ, m iért van n ak a földben törésvo-
133
A titok megfejtése
nalak? Ugye, nem mi okoztuk ezek et? Neked is fáj a szíved, am ikor
látod a szétszak íto tt család ok at, a félbeszakadt fiatal életek et?
Tudjuk, h ogy a cserép nem kérhet szám on sem m it a fazek astól. Tud
juk, h ogy nálad van az igazság. Kihez fo rd ulh atn ánk rajtad kívül?
M égsem tudunk szabadulni a gond olattól, hogy ha az em ber képes
m eg b o csátan i és szeretn i az ellen ség eit, akkor h ogy an en ged h eti
szeretetü n k fo rrá s a , h ogy elvesszen ek olyanok, akik nem hisznek
benne? Bocsásd m eg, h ogy m egkérdőjelezzük a s z e reteted et: a z é rt
tesszük, m ert hisszük, hogy te vag y a szeretet, és szeretnénk m ag ya
rá z a to t találn i a szörn yű ségre, am i velünk tö rtén t. Tudjuk, h ogy itt
a földön nem kapunk választ a k érd ésein kre, ezért csak a zt kérjük,
hogy ta rts d életben a beléd v etett hitünket. Ámen.
Vajon miért hajlandó Isten, a világegyetem mindenható Ura egyez

kedni - ne finomkodjunk: alkudozni - velünk, emberekkel? Talán lel
ki fejlődésünk szempontjából volna szükség erre, hogy edződjünk?
Netán kifakadásaink nyitnak Isten számára ablakot a világra, vagy
ezek fújnak riadót, hogy közbeavatkozzon? Hiszen végső soron Izrael
panaszszava indította őt arra, hogy elhívja Mózest.
Úgy érthetem meg legkönnyebben, hogy mi Isten szándéka az imád
sággal, ha a hozzám legközelebb állókra gondolok. Az öcsémre, aki
olyan - szégyellni való és fájdalmas - titkokat őriz gyermekkorunk
ból, amelyeket senki más nem ismer. A feleségemre, aki többet tud
rólam, mint bárki ezen a földön, s akivel folyamatosan egyezkednem
kell: attól kezdve, hogy mit rendelünk az étteremben, egészen addig,
hogy melyik államba költözzünk. A szerkesztőmre, akinek a támogatá
sát könyveim elkészültének minden szorongató fázisában magaménak
tudhatom. Velük, azaz legközelebbi társaimmal én is valahogy úgy
134
Birkózás
viselkedem, mint az említett bibliai alkuk szereplői Istennel. Javasla

tokat teszek, meghátrálok, megpróbálom megérteni az ő szempontja
ikat, kompromisszumot kötök. Más ember vagyok, amikor felállók a
„tárgyalóasztaltól”.
Istenhez eleinte - ahogy Ábrahám - félelemmel és rettegéssel köze
lítek, míg meg nem érteti velem, hogy nem meghunyászkodást, hanem
érveket vár tőlem. Ne merjem elfogadni a világot jelen állapotában,
igazságtalanságaival együtt! Kérjem csak rajta számon saját ígéreteit,
jellemét!
Róbert Duvall Az apostol című filmjének egyik jelenetében Sonny, a
forrófejű, priuszos prédikátor egy emeleti szobában tör-zúz mérgében.
A szomszéd odatelefonál, mert zavarja a zaj: „Úgy hallom, egy őrült
garázdálkodik maguknál.” Sonny anyja mosolyogva magyarázza: „Csak
Sonny az. Egészen kicsi kora óta szokása beszélgetni az Úrral. Néha
beszél, néha kiabál vele. Úgy látszik, ma este a kiabálás van soron.”
Akik megküzdenek Istennel

Volt idő, amikor sokat aggódtam kicsinyhitűségem miatt. Nincsenek
nagy elvárásaim imádkozás közben, kevéssel is beérem. A hitet egyfaj
ta ajándéknak tekintem, ami vagy van, vagy nincs, s nem fejleszthető
gyakorlással, mint valami izom. Mostanában azonban mintha változna
a felfogásom, mivel egyre inkább az Istennel vívott küzdelem egyik
formájaként gondolok rá. Lehet, hogy nem tudok különösebb hitet ki
csikarni magamból a csodákat illetően, nem tudok nagyot álmodni, de
a hitem mégiscsak fejlődhet, ha sokat birkózom Istennel imádságban.
Élénken emlékszem egy jelenetre a házasságunk kezdeti szakaszá
ból. Meglátogattuk a barátainkat, akik elintézték, hogy egy négysze
mélyes vendégházban szálljunk meg, csak mi ketten. Vacsora közben
135
A titok megfejtése
valamelyikünk tett egy félreérthető megjegyzést, ami rövidesen bo

nyolult házastársi perpatvarba torkollott. Megpróbáltuk tisztázni a
félreértést, sokáig fennmaradtunk, de a beszélgetés nem vitt köze
lebb minket egymáshoz, sőt! Tudva, hogy másnap fontos megbeszélés
vár rám, fogtam magam, és átvonultam egy másik hálószobába, hogy
végre aludhassak.
Pár perc múlva nyílt az ajtó, s megjelent Janet egy újabb adag érv
vel, hogy bizonyítsa igazát. Én meg azonnal a következő hálószobába
menekültem. De ő sem adta föl! Jött utánam! Burleszkbe illő jelenet:
az introvertált férj menekül kitartó, extravertált személyiséggel meg
áldott feleségétől. Másnap már mindketten tudtunk nevetni magunkon
(de csak másnap!). Én pedig megtanultam egy fontos leckét: ha nem
kommunikálunk, az rosszabb, mint ha veszekednénk. A birkózásból
legalább mindkét fél kiveszi a részét.
A birkózásról még egy bibliai jelenet eszünkbe juthat, mégpedig
az Istennel vívott küzdelem mintapéldájáé. Jákob, Ábrahám unokája
ügyes trükkökkel halad előre az életben, csakhogy eljön a pillanat,
amikor lobbanékony természetű fivére személyében - akitől annak
idején elcsalta az elsőszülöttségi jogot - kénytelen szembenézni a kö
vetkezményekkel. Félelemtől és bűntudattól gyötörve készül a talál
kozásra: családját, javait és az Ézsau kiengesztelésére szánt békeaján
dékot előreküldi. Húsz évet töltött száműzetésben. Vajon karddal vagy
öleléssel fogadja-e majd fivére? Reszketve, magányosan várja a reggelt
a sötét éjszakában.
Egyszer csak ütést érez - egy emberét vagy angyalét? - , és azt teszi,
amit mindig: küzd, mintha az élete múlna rajta. Egész éjjel tusakodnak,
de egyik fél sem kerekedik felül. Amikor a nap első sugarai megvilágít
ják a horizontot, az idegen megszólal: „Bocsáss el engem!”, majd olyan
erővel érinti meg Jákob csípőcsontját, hogy az kifordul a helyéből.
136
Birkózás
Jákob ereje fogytán, mégis, holtra váltan küzd tovább. „Nem bocsát
lak el, míg meg nem áldasz engem” - feleli. Az idegen, ahelyett hogy
egy újabb érintéssel a nyakát is kitekerné, szelíden új nevet ajándékoz
Jákobnak. Izraelnek nevezi, ami azt jelenti: „aki megküzdött Istennel”.
Jákob így legalább ellenfele nevét is megtudja.
Kis idő múlva észreveszi, hogy Ézsau négyszáz férfi kíséretében
közeledik. Eléjük biceg. Kettejük birkózása még születésük előtt, az
anyaméhben kezdődött. Most pedig eljött az igazság pillanata. Az,
„aki megküzdött Istennel”, kezét nyújtja fivére felé.
Arthur Waskow kortárs zsidó szerző egy hosszadalmas testvérviszály
kapcsán értette meg igazán ezt a régi történetet. Mivel szeretett volna
kibékülni fivérével, egy hótól elzárt marylandi kunyhóban találkoztak,
és először beszélgettek igazán felnőttként egymással. Egy csípős-hideg
őszi napon látták egymást újra Oregonban. Waskow fivére ekkor hűvö
sen viselkedett, és kijelentette, hogy egy napon talán meg fogja ölni a
testvérét. Élményei hatására írta meg Arthur Godwrestling [Istenbir
kózás] című könyvét két fivérről, akiknek az apját Waskownak, illetve
másik kettőről, akiknek az apját Izsáknak hívták.
„A birkózás hasonlít a szerelmeskedéshez” - írja, felidézve, hogyan
dulakodtak esténként a testvérével az ágyban, egymásnak feszülve,
elcsigázottan.
De Ézsau
feltápászkodott
valahogy
a harcból,
és a folyó tú lp artján álló fivére felé lihegte:
a z é rt ez nagyon
hasonlít
a h áborúra is.
137
A titok megfejtése
Jákob mindkettőt megtapasztalta, a szerető ölelést és a háborút

egyaránt: éjszaka a tünékeny idegennel, nappal a szőrös Ezsauval. A
fojtogatást és az ölelést, legalábbis távolról nézve, nem is olyan könnyű
megkülönböztetni egymástól.
Isten nem adja be egykönnyen a derekát. Ugyanakkor mintha örül
ne, amikor szívósan, konokul kitartunk a harcban, még ha az ered
mény már el is dőlt. Jákob talán azon a folyóparton töltött hosszú éj
szakán értette meg először, hogy a harc akár szeretetté is szelídülhet.
„Mert a te arcodra úgy nézek, mintha Isten arcát látnám” - mondta
testvérének. Elképzelhetetlen, hogy ezek a szavak valaha is elhagyták
volna az ajkát, ha előző éjjel nem találkozik szemtől szemben Istennel.
Bár Jákob számtalan hibát elkövetett életében, egy törzs és egy
nemzet névadója lett, de róla neveztek el minket is, akik birkózunk
Istennel. Mindnyájan Izrael gyermekei vagyunk, mondja Pál, tusako-
dunk Istennel, ráakaszkodunk a sötétben, szobáról szobára kergetjük,
és kijelentjük: „Nem bocsátlak el.” De így lesz miénk az áldás, az első-
szülöttségi jog és az ország.
A közöny ellentéte
„Az imádság legnemesebb és legsikeresebb formája, amikor Istennel
való birkózásnak fogjuk fel” - véli E. M. Bounds, aki nyolc könyvet
írt a témában. Féktelen kifakadásainkkal aligha ijesztjük meg Istent,
viszont olykor mintha meggondolná magát miattuk. Elég volt meg
érintenie Jákob csípőjét, hogy ne maradjon kétsége afelől: bármelyik
pillanatban véget vethet az éjszakai mérkőzésnek. A tünékeny alak
mégsem távozott, és legalább annyira akarta, hogy lefogják, mint
Jákob, hogy lefoghassa.
138
Birkózás
M egtiszteltetés, hogy ism erhetem az angliai Szent Kolumbán közössé

get, am elynek hospice-szakem berek, ápolók és m ás, a haldoklók között
dolgozók a tagjai. A feleségem et és engem időnként m eghívnak a kon
feren ciáik ra előadónak.
Az egyik ilyen k on feren cián egy h ospice-lelkész elm esélte, h ogy egy
b eteg m agához h ív atta, m ert nagyon kétségbe volt esve. A rák utolsó
stádiu m áb an já r t. E rős b űn tu d atot é rz e tt, m ert éjszaka sokat szid al
m azta Isten t dühében. R eggel b o rzasztó an ére z te m ag át e m iatt. A zt
h itte, hogy ezek után esélye sem lehet az örök életre, hiszen Isten soh a
sem b ocsátan a m eg valakinek, aki ilyen csúnyán átk ozta és károm olta.
A lelkész m egkérdezte a b etegtől:
- Ön szerint mi a szeretet ellentéte?
- A gyűlölet - felelte az.
- Nem, a sz e re te t ellentéte a közöny - m a g y a rá z ta bölcsen a lelkész. -
Ön pedig egy általán nem közömbös Isten irán t, különben nem beszélt
volna hozzá egész éjjel, s nem ön tö tte volna ki e lő tte a szívét. Tudja,
hogy nevezik ezt a keresztények? Im ádságnak. Ön egyszerűen im ádko
zással töltö tte az éjszakát.
Roy Lawrence
139
NYOLCADIK FEJEZET
EGYÜTTMŰKÖDÉS
A világegyetem már készen van. A nagyobb mestermű, ame

lyik még nem készült el, amelynek még folyamatban van a te
remtése, a történelem. Nagy terve véghezviteléhez Istennek
szüksége van az ember segítségére.
Abraham Joshua Heschel
történelem arról tesz tanúbizonyságot, hogyan ruházza át Isten a

A hatalmát. Miután felruházta az embert a szabad választás jogával,
együttműködést kínált bizonyos képviselőinek, s még azt is megengedte,
hogy vitába szánjanak, „megbirkózzanak” alkotójukkal. Csakhogy szin
te mindenkiben - Adámban, Abrahámban, Mózesben, Dávidban -, akit
úttörő feladattal bízott meg, csalódnia kellett. A jelek szerint Isten min
denképpen együtt kíván működni az emberrel, bármilyen alkalmatlan is.
Jézus épp csak annyi ideig élt a földön, hogy tizenkét (gyarló) kö
vetőt gyűjtsön maga köré, így nekik nyújtotta át Isten országának kul
csait. A mozgalom - esélytelensége ellenére - mégiscsak növekedésnek
indult; Isten és ember együttműködése azóta sem szakadt meg. „Isten
munkatársai” vagyunk, mondja Pál apostol, együttműködünk vele a
földön végzett munkájában.* Ebben a minőségünkben pedig bátran
„felterjeszthetjük” kéréseinket és kívánságainkat, amikor imádkozunk.
Alighogy leírom ezeket a szavakat, megszólal bennem a vészcsen
* A tizennegyedik századi női szerző, Norwichi Julianna írja: „Az ima Istennel
141
A titok megfejtése
gő. A bibliai idők óta ugyanis valami megváltozott. Ádám beszélgetett

Istennel, Ábrahám úgy alkudozott vele, mintha árverésen lenne, Mó
zes előtt égő csipkebokor jelent meg, Sámuel hallotta Isten hangját, a
tanítványok az emberi testet öltött Jézussal beszélgettek. Isten betört
a történelembe. Vajon ma is megteszi-e?
Ha az egyik fél ilyen hatalommal bír az együttműködésben, miért
ne fordíthatná ezt minél gyakrabban a másik javára? Ezt kérdezi min
den Isten akaratát kereső egyetemista, beteg gyermekét ápoló szülő,
ellenséges rezsim uralma alatt élő üldözött keresztény.
Néhány éve írtam egy könyvet Csalódás Istenben címmel, hátha jobban
megértem, miért avatkozik be olykor - ám meglehetősen kiszámíthatat
lanul - Isten. A Mózes által levezényelt tíz csapás például négyszáz évnyi
csend után következett be. Sámuel prófétát olyan időszakban hívta el
Isten, amikor „igen ritkán volt az Úrnak kijelentése, nem volt gyakran
látomás”. Valamiféle minta után kutatva megvizsgáltam az összes bibliai
csodát Isten minden egyes megjelenésével és kiejtett szavával együtt.
Végül arra a következtetésre jutottam, hogy nagyrészt azért va
gyunk csalódottak, mert ma is hasonlóan látványos megnyilvánulá
sokat várunk el Istentől. Mi is szeretnénk hallani, ahogy megszólal az
égő csipkebokorból. Arra vágyunk, hogy minket is gyógyítson meg, és
a mi rokonainkat is támassza föl. A Biblia magával ragadó történeteit
olvasva, az ezeket magyarázó prédikációkat hallgatva lelkesen, hittel
imádkozunk, a hatás mégis elmarad.
Közelebbről megvizsgálva felfedeztem az ószövetségi mintát: Is
ten nem szívesen avatkozik be a történelembe, hanem inkább vár;
kiválaszt valakit, elviselhetetlen lassúsággal cselekszik, tesz egy-két
egyesíti a lelket... Ő ugyanis szeretetében tekint ránk, azt akarja, hogy jótetteiben
társai legyünk. Ő késztet arra, hogy azért imádkozzunk, ami neki tetszésére szolgál.”
142
Együttműködés
csodát, majd tovább vár. Az evangéliumi időkben ismét felerősödtek

a természetfölötti hatások, hiszen Jézusból hatalmas erő áradt. Azon
ban ő is megválogatta, mikor avatkozik be, s csodáit nem feltétlenül
megoldásnak, hanem inkább az Isten hatalmát bizonyító jelnek szánta.
Egy közelgő változás

Jézus mindemellett egy jelentős változást is beharangozott. Azok
ban az időkben a zsidók a templomban imádták Istent, mert úgy hitték,
hogy ott lakik. Jézus azonban, amikor egy szamaritánus asszony meg
kérdezi, hol kell Istent imádniuk, kijelenti: „De eljön az óra, és az most
van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát,
mert az Atya is ilyen imádókat keres magának.” Jézus tehát áthelyezte
Isten „jelenlétét” - hagyományos helyszínről, illetve a konkrét épület
ből egy egészen valószerűtlen helyre irányította át: olyan közönséges
halandók leikébe, mint például ez a szamaritánus asszony is volt.
Pál apostol ezt később úgy magyarázta, hogy Jézus áthidalta az Isten
és ember között húzódó szakadékot. Azóta nem a főpapon és áldozati
rituálékon keresztül kell megközelítenünk Istent. Mi magunk lettünk
templomává, a Szentlélek lakóhelyévé. Isten bennünk él. Pontosan ezzel
magyarázza Jézus, miért kell elmennie: „ha el nem megyek, nem jön
el hozzátok a Vigasztaló, ha pedig elmegyek, elküldöm azt hozzátok.”
Bármennyire is szeretnénk mi, emberek, Isten nem valamiféle po
rondnak szánta a földet, ahol bemutathatja, milyen ügyesen át tudja
hágni a természet törvényeit. Ő elsősorban személyes kapcsolatban
szeretne lenni teremtményeivel, hogy szeresse őket, ők pedig viszont
szeressék. A kapcsolat helyreállítása fájdalmasan lassú folyamatnak
bizonyul, halad egy keveset, majd újra megreked. A csodás, diadalmas
ószövetségi történetekhez képest sokszor inkább visszalépésnek tűnik,
143
A titok megfejtése
pedig nem az. Az Újszövetségben lassan, de biztosan kerülünk egyre

közelebb Istenhez.
Ismerek olyan keresztényeket, akik Isten korábbi módszerei után só
várognak: mutassa meg ma is hatalmát, igázzon le fáraókat, döntse le
Jerikó falait, égesse el Baal papjait. Jómagam nem vágyom erre. Hitem
szerint Isten országa ma a kegyelem és a szabadság révén halad előre,
ahogy Isten mindig is tervezte. Elfogadom Jézus kijelentését, miszerint
az, hogy ő távozott a földről, előrelépést jelent, hiszen így utat nyitott
a Vigasztaló előtt. Ő gondozza a lelkünket, de nem parancsokat oszto
gatva vagy külsőségekben megnyilvánuló változásokat ránk erőltetve.
A jó lelkigondozó mindig belülről építkezik, onnan hozza felszínre
az egészséges részt. Ebben az egyenlőtlen kapcsolatban pedig éppen
megfelelő közvetítőeszköznek tűnik az imádság.
Az imádság Istennel való együttműködés, megegyezés, amely meg
nyitja az utat Isten kegyelme előtt. A Vigasztaló legtöbbször finom
utalásokkal kommunikál velem: gondolatokat ültet a fejembe, felhívja
a figyelmem egy-egy epés megjegyzésemre, jobb választásra ösztö
nöz, megvilágítja a kísértésekben rejlő veszélyeket, érzékennyé tesz
embertársaim szükségleteire. Isten Lelke nem kiabál, csak suttog,
békét teremt a zűrzavarban. Talán ez az együttműködés nem olyan
drámai, mint az Ábrahámmal vagy Mózessel folytatott alkudozás,
ám meglepően bensőségesebb. Figyeljük csak meg, hogyan magya
rázza Pál:
R etteg éssel m unkáljátok üdvösségeteket, m ert Isten az, aki m unkálja

bennetek mind az a k a rá st, mind a véghezvitelt tetszése szerin t.
Többet m unkálkodtam , mint azok m indnyájan - de nem én, h anem az

Istennek velem való kegyelm e.
Többé pedig nem én élek, hanem K risztus él bennem .
144
Együttműködés
M ert az ő alk o tása vagyu nk K risztu s Jézu sb an jó cselek ed etek re t e

rem tetve, am elyeket előre elk észített az Isten, hogy azokban járjunk.
Az együttműködés olyan szoros, hogy nehéz megállapítani, ki mit

végez el benne. Ennyire közeljött hozzánk Isten.
Isteni véletlenek
Mivel világunk anyagi természetű, az Istennel való találkozásaink
- a természetben, a Bibliában, a testté lett Igében, a szakramentu-
mokban, embertársainkon vagy az egyházon keresztül - is nagyrészt
az anyaggal kapcsolatosak. Isten természete, vagy ha úgy tetszik, a
számára kedvező közeg a lélek világa. Az imádság ezt a különbséget
is tükrözi. Lehet, hogy mi közvetlen beavatkozást kérünk Istentől, de
ne lepődjünk meg, ha válasza inkább rejtjeles és saját döntésünket is
magában foglalja. Gondoljunk például az alkoholistára, aki így imád
kozik: „Uram, segíts, hogy ma ne igyák!” A válasz valószínűleg belülről
érkezik majd - például az illető megerősödik elhatározásában, vagy se
gítséget kér egy barátjától. Nem valószínű, hogy az alkoholospalackok
fognak varázslatos módon eltűnni az otthonából.
Az isteni gondviselés rendjében Isten a teremtett világban és azál
tal, nem pedig annak ellentmondva munkálkodik. Az imáinkra kapott
válaszok jó része éppen ezért nehezen bizonyítható. C. S. Lcwis Csűr
csavar levelei című művében a rangidős ördög a következő tanácsot
adja az újoncnak:
Módodban áll m eggyötörni, ha rászabadítod azt a vissza-visszatérő ké

telyt, m iszerint az efféle im ádság nevetséges és h atástalan . Ha kérése
nem teljesül, ez am ellett szóló bizonyíték, h ogy a kérő im ádságok h a
szontalanok; ha viszont teljesül, akkor a dolog m eg tö rtén tét elősegítő
term észetes okok fognak a rr a u taln i, h ogy „úgyis m e g tö rtén t v o ln a”
145
A titok megfejtése
- vagyis a m eg h allg atott és m eg nem h allg ato tt im ádság e g y arán t azt
bizonyítja, hogy im ádkozni fölösleges.
A Csűrcsavar leveleiben szatirikusán megfogalmazott gondolatot

filozofikusabb stílusban fejti ki Lewis Csodák című könyvében:
Hogy nincs sem m ilyen kézzelfogható bizonyíték, az szellem ileg szük

ségszerű. Aki tudniillik m egtap asztaln á, hogy bárm inek is az ő im ádsá
ga a kiváltó oka, az varázslónak érezhetné m agát. Értelm e eltévelyedne,
és szíve m eg ro m lan a. A k ereszténynek nem azt kell tu dn ia, h ogy ezt
vag y azt az esem én yt im ádsága eszközölte-e ki. H anem inkább hinnie
kell: kivétel nélkül m inden esem én y im am egh allgatás abban az é r t e
lemben, hogy am i bekövetkezik - ak ár teljesíti az imába foglalt k érést,
ak ár nem - , abban az érin tettek összes imája és összes szükséglete szá
m ításba van véve. Minden im ádság m eghallgattun k, ha nem is teljesül.
„A kapcsolat egyedül hittel bizonyítható - véli Lewis. - Nincs rá

empirikus bizonyíték.” Nem azért hisszük, hogy Isten megválaszolta
az imáinkat, mert tudományosan bizonyítani tudjuk az ok-okozati
összefüggést, hanem mert van hitünk. Bízunk Istenben, és ezért nem
a véletlennek tulajdonítjuk az ima és a valóság között mutatkozó ha
sonlóságot. így tapasztaljuk meg, mit jelent Istennel összefonódni,
együttműködni egy bensőséges kapcsolat keretein belül.
Tizenkét lépéses csoportokban lehet hallani olykor a mondást: „Is
ten a véletlenek révén őrzi anonimitását.” Ez így is van, mi pedig a hit
révén ismerjük el Isten háttértevékenységét. Ha végiggondolom azokat
az imáimat, amelyekre választ kaptam, egyet kell értenem Lewisszal:
szinte mindegyikre akadna más magyarázat is.
Egy hónappal ezelőtt, amikor egy tízórás repülőút után megérkez
tem Magyarország fővárosába, Budapestre, már-már az őrület határán
álltam. Történt ugyanis, hogy a laptopomon tároltam a jegyzeteimet,
146
Együttműködés
amelyekből az előttem álló előadás-sorozatra kellett volna felkészül

nöm, ám csak a szállodában vettem észre, hogy a gép vezetékét va
lamelyik repülőtér várójában hagytam. Tudtam, hogy az üzletek egy
órán belül bezárnak, másnap, azaz vasárnap ki sem nyitnak, és fogal
mam sem volt róla, hol találhatnék egy számítógép-szaküzletet ebben
az idegen városban. Arról ne is beszéljünk, hogyan jutnék el bárhová is
tömegközlekedéssel! Gyorsan elsóhajtottam egy imát, és kérdezősködni
kezdtem, hogy beszél-e valaki angolul. Mindhiába. Már-már elkese
redtem, amikor odalépett hozzám egy fiatalember az édesanyjával, és
angolul megkérdezte, hogy segíthet-e. Az egyetemista fiú akkoriban
szerzett felsőfokú angol nyelvvizsgát, és épp egy olyan vasútállomásra
igyekeztek, amely egybeépült egy bevásárlóközponttal. A plázában
pedig működik egy számítógép-szaküzlet - mint később kiderült, az
egész városban mindössze kettőben kapható a gépemhez való vezeték,
s ez volt az egyik. Vajon szerencsés véletlen lett volna mindez?
FERENCES ÁLDÁS
Áldjon m eg Isten azzal, hogy m inden felszínes v álaszt,

féligazságot és felületes k apcsolatot kényelm etlennek érezz,
s így m élyen, a szívedből élj.
Áldjon m eg Isten azzal, hogy m inden ig azság talan ság , elnyom ás

és kizsákm ányolás láttán h a ra g ra lobbanj, hogy
m unkálkodhass az igazságért, a szab ad ság ért és a békéért.
Áldjon m eg Isten könnyekkel, am elyeket

a fájdalom tól, elu tasítástól, éh ségtől és háborútól szenvedőkért
on tasz, h ogy kinyújthasd feléjük a kezed, vig aszt nyújthass nekik,
és fájdalm ukat öröm be fordíthasd.
147
A titok megfejtése
És áldjon meg Isten kellő bolondsággal, hogy elhidd,

változtathatsz a világon, és megteheted,
amit mások lehetetlennek ítélnek,
s így igazságot és jóságot hozhass a gyermekek és a szegények
életébe.
Ámen.
Egy évvel ezelőtt részt vettem egy ezerkétszáz fős konferencián.

Az összes étkezésre volt már megbeszélt találkozóm, egyet kivéve.
Besétáltam az étterembe, elhaladtam egy hosszú asztalsor előtt, majd
véletlenszerűen leültem az egyik asztalhoz. Beszélgetésbe elegyedtem
a körülöttem ülőkkel, s lassacskán kiderült, hogy öt beszélgetőtársam
tulajdonképpen egy családot alkot. A családfő otthon maradt Michi-
ganben, mert végstádiumú nyelőcsőrákban szenved, és már csak napjai
vannak hátra. Az utolsó pillanatban vállalta két testvére, hogy ápolja.
A lányai húsz órán át autóztak a konferenciára előző éjjel. Az édesany
juk fél éve nem hagyta egyedül a férjét, és most is csak azért jött el,
mert azt remélte, beszélgethet velem a szenvedés kérdéséről. Tudta,
hogy a feleségem a hospice-ellátásban dolgozik lelkigondozóként. Az
asszonynak egy egész sor kérdése volt, bízva benne, hogy alkalmunk
nyílhat legalább egy rövid személyes beszélgetésre.
„Amikor imádkozom, sok a véletlen egybeesés az életemben - mond
ta William Temple anglikán püspök - , amikor nem imádkozom, akkor
nem sok.” Ahelyett, hogy boncolgatni kezdeném az efféle egybeesése
ket, inkább úgy tekintek rájuk, mint a hit építőköveire. Nem egyszerű
véletlennek, inkább „isteni véletlennek” gondolom őket. Ha eszembe
jut (szégyellem, milyen gyakran nem jut), Istennek ajánlom a megírásra
váró nehéz leveleket, a könyveimben felmerülő bonyolult kérdéseket,
148
Együttműködés
az idegesítő testi panaszokat, a bajba került rokonokkal folytatandó

telefonbeszélgetéseket, a nem túl lelkesítő meghívásokat. Önmagában
amiatt, hogy Istenre bízom ezeket a helyzeteket, másképp viszonyu
lok hozzájuk. S ha az esemény elmúltával még az is eszembe jut, hogy
megállják és végiggondoljam, ami történt, akkor - nem bizonyítékok,
hanem a hitem alapján - gyakran fel is fedezem Isten nyomait.
Egy rabbi tanítása szerint az istenélmény nem olyasvalami, amit
megtervezhetünk vagy megvalósíthatunk, hanem „a kegyelem spon
tán, szinte véletlenszerű pillanata”. Ezt hallva egy tanítványa meg
kérdezte: „Rabbi, ha az istenélmény amúgy is véletlenszerű, akkor
miért szükséges annyiféle gyakorlatot elvégeznünk a lelki életben?”
„Azért - felelte a tanító - , hogy a lehető legnagyobb legyen a véletlen
valószínűsége.”
Az imádság szintjei
Nem szívesen használom a szint szót, nehogy valaki úgy értse, rang
sorolom az imát a kezdőtől a szakszerűig. Nem képességeket vagy
tudást értek alatta, hanem egyfajta fokozatosan kifejlődő érettséget
abban, ahogy együttműködünk Istennel. Saját tapasztalataim alapján
ennek megfelelően legalább három szintet tudok megkülönböztetni.
Az első szint az egyszerű, gyermeki kérés, amelyre a vágyai indít
ják az embert. Olykor meglátogatnak bennünket Coloradóban a bará
taink gyermekei egy kis vakációra. Mivel saját tapasztalatom nincs a
szülői létről, mindig meglep, milyen egyoldalú a kapcsolat gyerekek
és felnőttek között. A gyerekek természetesnek tekintik, hogy reggel
felébresztjük őket, rendbe rakjuk utánuk a szobát, enni adunk nekik,
elvisszük őket játszani, és mindent mi fizetünk. Hébe-hóba megköszön
nek valamit, de nem sok visszajelzést kapunk tőlük, és beszélgetést is
149
A titok megfejtése
ritkán kezdeményeznek. Úgy gondolják, a felnőttek azért vannak, hogy

őket kiszolgálják. Úgy is mondhatnám, a gyerekek még éretlenek. Ezt
a szót igyekszem magamra is vonatkoztatni olyankor, amikor külön
féle követeléseimmel ostromlom Istent, és elvárom, hogy oldja meg a
problémáimat, valamint teljesítse kívánságaimat.
Mégsem vethetjük el ezeket a gyermeki kéréseket, hiszen Jézusra
is sokszor hatást gyakoroltak. Olyanok lepték meg efféle kérésekkel,
akiktől nem is várta volna: egy idegen asszony, egy római százados,
egy béna férfi barátai, akik a tetőről másztak be. A leglátványosabb vá
laszokat, amelyekről tudomásom van, rendszerint fiatal hívők kapják
imádságaikra, akik még nem tudnak másképp imádkozni: azt mond
ják, amit gondolnak. Sokszor el is ámulok gyermeki hitükön. Luther
Márton mondta, hogy nyissuk nagyra a zsebünket, és bátran kérjük el
Atyánktól, amit szeretnénk.
Egy japán keresztény ismerősöm mesélte, mennyire megdöbbent első
amerikai útján azon, hogy mi, amerikaiak egészen konkrétan imádko
zunk. Mint amikor a gyorsétteremben leadjuk a rendelést: „Kérek egy
hamburgert, a hús legyen jól átsütve, uborka és saláta nélkül, de sok
ketchuppal.” A japánok ezzel szemben úgy imádkoznak, mint ahogy a
turista viselkedik egy külföldi étteremben. Nem érti az étlapot, és meg
próbálja elmutogatni, mit kér, közben előveszi a zsebszótárt, s elma
gyarázza, hogy a ház specialitását szeretné. Ez a keleties megközelítés
több bizalmat kíván, ugyanakkor izgalmasabb és kalandosabb is. Az
ember sohasem tudhatja, mit tesznek le elé, hiszen erről a vendéglátó
dönt. Azt hiszem, mindkét kultúra tanulhat valamit a másiktól.
Az imádság második szintjéhez (ismétlem, ez nem jelent értékkü
lönbséget) már elmélkedés is társul: ezt nevezem úgy, hogy Isten tár
saságában töltöm az időt. A misztikusok szerint túl kell lépnünk a ké
résen, és a meditációt kell kitűznünk célként magunk elé. Nem értek
150
Együttműködés
egyet velük, hiszen Jézus arra tanított minket, hogy bátran vigyük
Isten elé kéréseinket. Nem kérések sorozata-e a miatyánk is?
Ugyanakkor egyre jobban élvezem az elmélkedést is, illetve azt,
ahogyan átalakítja a kéréseimet. Végső soron Isten akaratának meg
felelően szeretnék imádkozni, tehát ha valami nem az ő akarata szá
momra, akkor azt nem kellene kérnem tőle. Az elmélkedő imádság,
Isten megismerése segít, hogy vágyaim összhangba kerüljenek Isten
akaratával. Mivel ezt tökéletesen soha nem ismerhetem meg, az össz
hang sem lesz teljes soha, de legalább az, amit tudok belőle, hasznos
információul szolgál az imádságaimhoz.* Ahogy egy ismert igehirdető
mondta: „Az ima számára semmi sem elérhetetlen, csak az, ami kívül
esik Isten akaratán.” Isten akaratát természetesen nem ismerjük töké
letesen, de éppen ezért imádkozunk.
Jézus miután megküzdött az Atyával a Gecsemáné-kertben, és meg
kérdezte, nincs-e más út, biztos elhatározással tudott így imádkozni:
„legyen meg a te akaratod”. Magam is arra jutottam, hogy a „legyen
meg a te akaratod” nem az imáim kezdő-, hanem zárómondata kell
hogy legyen. Ha ugyanis ezzel a kikötéssel kezdenék imádkozni, hajla
mos lennék tudatosan megszerkeszteni a mondanivalómat, elnyomni a
vágyaimat, és beletörődni bármibe. így pontosan azt kerülném el, amit
Isten kér tőlem: hogy feltárjam előtte a kérésem és egyúttal önmagam is.
* Terrance Tiessen teológus írja: „Sokszor nem vagyunk biztosak afelől, hogy vajon
mi lenne Isten akarata az előttünk álló helyzetben, ezért elé tárjuk kéréseinket, s
még kiegészítjük ezzel: h a ez a z a k a r a t o d . Ez nem a hit, hanem az ismeret hiányát
jelzi. Hisszük, hogy Isten a legjobb utat választja, de mi nem tudjuk, melyik az, ezért
a tőlünk telhető bölcsességgel imádkozunk.” S0ren Kierkegaard így fogalmaz: „Az
imádságban nem az a valódi reláció, amikor Isten meghallgatja, amiért az ember
imádkozik, hanem amikor az imádkozó ember egészen addig folytatja, amíg meg
nem hall valamit, amíg meg nem hallja Isten akaratát.”
151
A titok megfejtése
Azt is észrevettem, hogy Isten - bölcsen - másképp válaszol az imá

imra, mint elképzelem. Azt kérem, hogy a könyvem díjat nyerjen, s köz
ben kiderül, hogy fejlesztenem kellene az írói stílusomat. Imádkozom
azért, hogy meggazdagodjak, majd ráébredek, hogy a pénz inkább átok,
amely elvonhatja a figyelmem fontosabb dolgokról. Miután megkapom
a magam leckéit, mindannak fényében, amit az elmélkedés során meg
tanultam Istentől, igyekszem elhagyni az éretlenséget az imádságból.
Manapság fitneszklubokban is lehet meditációs tanfolyamot végez
ni, ám ezek inkább a relaxációra és az önismeretre helyezik a hang
súlyt. Fennáll a veszély, hogy a meditáció - magyarul elmélkedés -
igazi jelentése elsikkad. Eszerint ugyanis nem én, az imádkozó ember
vagyok a fontos, hanem Isten, imáim címzettje. Ha mindenen felül
Istent keresem, akkor az akarata is fontossá válik számomra, és ezzel
megelégszem. Patricia Hampl szerint az ima csak látszólag jelent be
szédet, lényege sokkal inkább a pozíció, amelybe Istenhez viszonyítva
elhelyezzük magunkat. „Koncentrálj. Juss el hozzá, s ezután már csak
ki kell mondanod a szavakat.”
Dániel könyvében remek példát találunk a hitre, amely egyszerre
vágyik szabadulásra és fogadja el feltétel nélkül Isten akaratát. A há
rom ifjú így magyarázza a királynak, miért nem hajlandó istenként
imádni, még ha emiatt tüzes kemencébe veti is őket: „íme, a mi Iste
nünk, akit szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemen
céből és a te kezedből is, ó, király, ki tud szabadítani minket. De ha
nem tenné is, legyen tudtodra, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem
tiszteljük, és az aranyszobrot, amelyet fölállíttattál, nem imádjuk.”
A dőlt betűvel szedett fél mondat már az imádság harmadik szint
je. Ezen a szinten alávetjük magunkat Isten akaratának, mint Jézus
a hosszú, küzdelmes éjszaka végén: „Ne az én akaratom legyen meg,
hanem a tied!” Isten tehát eszköznek rendelte az imát, amelynek révén
152
Együttműködés
az ő akarata érvényesül a földön, nem a miénk. Igen, Isten hallja a ké

réseimet, és válaszol is rájuk. Igen, valamiképpen belefoglalja ezeket
a kéréseket a tervébe. De ahogy arról mártírok sokasága, köztük maga
Isten Fia és a ma élő üldözött keresztények egész hada mesélhetne,
nem mindig kapjuk meg, ami után vágyakozunk.
„Ne siess annyira imádkozni - figyelmeztet Eugene Peterson. - Az
imádkozás kockázatos, mert Isten diktálja a feltételeket... Imáink ré
vén legtöbbször nem saját kívánságaink teljesülnek, hanem az, amit
Isten akar, s ez olykor meglehetősen eltér jól felfogott érdekeinktől. S
miután ezt felismerjük, sokszor már késő lenne visszafordulni.”
Társak Isten országában

Néha, amikor nem értem a világ működését, szabadjára engedem a
képzelőerőm. Isten elméletileg teljesen más szabályrendszert is felál
líthatott volna. Dönthetett volna úgy is, hogy gyakrabban és látványo
sabban avatkozik be idelenn (igaz, a pusztában vándorló zsidó népre
ez sem volt különösebb hatással). Ugyanakkor még jobban vissza is
húzódhatott volna, pontosan a deisták elképzelései szerint: ő lenne az
órásmester, aki beindítja a gépezetet, majd távozik (ez esetben termé
szetesen semmiféle imádságnak nem lenne jelentősége).
Ehelyett a kezdetektől fogva munkatársaiként támaszkodik ránk,
hogy továbbvigyük a teremtés folyamatait. Ádámot felkészítette a
földművelésre és az állatok gondozására, majd teljesen rábízta az éden-
kerttel kapcsolatos tennivalókat. Ez a minta az egész történelemben
nyomon követhető. A föld ugyan gondoskodik magokról, termőtalajról
és esőről, mégis művelnünk kell, hogy táplálékhoz jussunk. Anyagok
sokfélesége áll rendelkezésünkre a legkülönbözőbb technológiák al
kalmazásához, de nekünk kell rájönnünk, hogyan használjuk fel őket.
153
A titok megfejtése
Amikor Isten földi hajlékot kívánt magának, a szent sátor és a templom

nem az égből szállt le, mint valami űrhajó, hanem több ezer művész és
mesterember készítette el.
„Ezen a kősziklán építem fel egyházamat” - jelentette ki Jézus, ki
hirdetve, hogy elérkezett Isten országa. Ez az „építkezés” fokozatosan,
bár hullámzó ütemben halad előre több mint húsz évszázada, kínos és
felemelő pillanatokkal egyaránt tarkítva. Milyen mély szomorúságot
érezhet Isten az egyháztörténet bizonyos szakaszai láttán! Ám ahogy
Pál egy lenyűgöző metaforával megfogalmazza: „Nem mondhatja... a
fej a lábaknak: »Nincs rátok szükségem!«” Isten a notóriusan megbíz
hatatlan emberi fajtól tette függővé országa építését.
Egy zsúfolt nap végén, miután feltámasztott egy halott lányt, meg
gyógyított egy beteg asszonyt, visszaadta egy vak látását és egy süket
hallását, Jézust mintha letaglózná a sok el nem végzett feladat. Körül
vette a sokaság, amelynek láttán szánalomra indult, mert „elgyötörtek
és elesettek voltak, mint a pásztor nélküli juhok”. Az emberi szükség
letek végtelenségével szembesülve Jézus - noha ez nem jellemző rá -
konkrétan megmondja, miért imádkozzunk: „Kérjétek tehát az aratás
Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.”
PARTNEREK AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSBAN
Gary
Friss diplomásként Desmond Tutu m ellett dolgoztam D él-Afrikában,

az apartheid jegyében elkövetett bűntényekkel foglalkoztam . Később
jogászként vettem részt a ruandai n ép irtást felderítő nyom ozásban,
az Egyesült Á llam okban pedig ren d őrségi visszaélésekkel foglalkoz
tam . M eggyőződésem m é vált, h ogy n agy szükség lenne az igazság
szolgáltatás frontvonalában szolgáló k eresztényekre, ezért létreh oz
tam egy szervezetet (Nemzetközi Igazságszolgáltatási Misszió néven),
154
Együttműködés
amely Isten igazságának szellemében, valamint a jogi nyomásgya

korlás és a hathatós publicitás eszközeivel segíti az igazságtalansá
gok felderítését konkrét ügyekben. Tizenkét országban működünk,
szakterületünk az emberkereskedelem, a rabszolgatartás, az illegális
fogva tartás, a kínzás, valamint özvegyek és árvák támogatása.
A kezdetektől fogva ügy véltem: nem feledkezhetünk meg arról,
hogy az igazságszolgáltatásban végzett szolgálatunkkal tulajdon
képpen Isten munkáját végezzük, vagyis Isten a mi oldalunkon áll az
igazságért folytatott küzdelemben. Máskülönben túlságosan megter
helne minket mindaz a rengeteg gonoszság, amivel szembesülünk.
Tartva attól, hogy idővel puszta emberi erőlködésbe fordulhat át
a küzdelmünk, minden napunkat félórás csenddel indítjuk, ame
lyet igyekszünk imádkozással, elmélkedéssel tölteni. Ilyenkor nem
beszélgetünk, nem dolgozunk, csak ülünk az íróasztalunknál, és
imádkozunk. Ezenkívül tizenegy órakor összegyűlünk, és fél órán
át imádkozunk egymásért és az ügyekért, amelyeken dolgozunk.
Munkatársaink visszajelzései szerint a napnak ez a része nagyon
sokat jelent számukra.
Emellett egy több mint ötezer fős imabázis támogatását tudhat
juk magunk mögött. Évente egyszer meghívjuk ezeket a támogató
kat egy imakonferenciára, ahol beszámolunk a szolgálatunkról, és
együtt imádkozunk. Valaki egyszer megkérdezte, hogy változna-e
bármi is, ha nem ötezren, hanem ötvenezren imádkoznának értünk.
Nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogy Istennek fontos az
igazságosság, örül, ha minél több gyermeke foglalkozik ezekkel
a kérdésekkel, és a Biblia tanítása szerint megindítják az imáink.
Pluszelőny, hogy minél többen vesznek részt ebben a munkában,
annál több partnere lehet Istennek országa építésében.
Imáinkban gyakran hivatkozunk Isten érzéseire: „Te vagy az, aki
szereti ezt a rabszolgaként élő kisgyermeket ott, Thaiföldön.”
155
A titok megfejtése
S zám talan tö rté n e te t m esélh etn én k csodás im am egh allgatáso k ról.

H án yszor ford ult elő, h ogy az áld o zato k se g ítsé g é rt im ád k oztak ,
és k isv á rta tv a m egjelent a helyszínen egy jogászu n k vag y szociális
m unkásunk!
Isten olykor p ró b á ra teszi a h itü n k e t. Ma re g g e l p éld áu l k ilen c
n ő ért im ád k oztu nk , akiket egy d élkelet-ázsiai b örtönb en ta rta n a k
fo gva. K ilenc hónapja ra z z iá t sz e rv e z tü n k eg y b ord élyh ázb an , és
több m in t k ilencven szexrab szo lg ak én t fo gva ta r to tt n őt sikerült
k iszab ad ítan u n k . M icsoda öröm ! C sak h o gy sok u k at e m b e rc s e m
p észek v itté k be az o rszág b a, és sem m iféle p apírjuk nem volt. A
fo gad ó o rsz á g m á r a ra z z ia so rá n is k elletlen ü l m ű k öd ött e g y ü tt
velünk, az igazolván nyal nem ren d elk ező nőket pedig azo n n al le
ta r tó z ta tta . H ónapok ó ta d olgozun k a z é r t, h ogy k iszab adu ljan ak
és ú jraegy esü lh essen ek a család juk k al. H olnap m eg h oln ap u tán is
im ádkozunk majd értü k , egészen addig, am íg el nem engedik őket.
Közben p edig m inden tőlünk te lh e tő t m eg teszü n k an n ak é rd e k é
ben, h ogy ez m eg tö rtén h essen .
Milyen különös kérés! Miért nem toborzott Jézus munkásokat, ha úgy

érezte, nincsenek elegen? Vagy miért nem kérte ő maga az aratás Urát?
Jézus nem tesz mást, csak megmarad a szerepében. Palesztina egy
kicsi csücskére valóban nagy hatást gyakorolt életében, de ahhoz, hogy
Isten országának híre Rómába és a többi földrészre is eljuthasson, mun
katársakra volt szüksége. Korábban már kért munkásokat az aratás Urá
tól, hiszen egy egész éjszakát imádkozással töltött, mielőtt kiválasztotta
tizenkét tanítványát. Most pedig ezt a tizenkettőt szólította föl arra,
hogy imádkozzon további munkásokért. Biztos volt benne, hogy az Atya
meghallgatja majd kérésüket, hiszen partnerként működnek együtt vele.
A 19. század végén William Carey - mint az aratás egyik munkása
156
Együttműködés
- úgy érezte, Isten Indiába hívja. Lelkész ismerősei gúnyos megjegy

zésekkel illették a tervét: „Fiatalember, ha Isten üdvözíteni akarná
az Indiában élő pogányokat, bizonyára a hozzánk hasonlók nélkül is
megtehetné.” Épp csak az együttműködésről feledkeztek meg. Hiszen
Isten alig tesz valamit a földön a hozzánk hasonlók nélkül.
Isten munkatársaként egyrészt az a feladatunk, hogy kitartóan kér
jük: legyen meg az ő akarata itt a földön, másrészt tegyük is meg, ami
ebből következik. „Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod!”
- így tanított minket imádkozni Jézus. Ez nem valami kedélyes javas
lat, hanem követelés, hiszen a mondat felszólító módban van. Tégy
igazságot! Hozd helyre a világot! Isten munkatársakat hívott el maga
mellé, akik hírt hozhatnak egy olyan világról, amely elindult a gyógyu
lás és megváltás útján.
Más Isten szerepe, és más a miénk. Jób előtt világossá tette: mi, em
berek sohasem érthetjük meg teljesen az isteni gondviselés útjait, a vi
lág igazságtalanságait, nem találunk választ a miértekre. Ezzel szem
ben az a dolgunk, hogy tetteinkkel és imáinkkal Jézus nyomában járva
mozdítsuk előbbre Isten országának ügyét. Milyen munkát végez Isten
a világban? A kérdésre újabb kérdéssel felelhetünk: Milyen munkát
végez Isten népe? Pál metaforájával élve Krisztus teste vagyunk. Vagy
ahogy az Újszövetségben százhatvannégyszer szerepel: „Krisztusban
vagyunk”. Akiket mi szolgálunk, azokat szolgálja Krisztus is; akiknek
megbocsátunk, azoknak bocsát meg ő is. Az ő irgalmát közvetítjük a
megtört szívűeknek, az ő kezét nyújtjuk az embereknek.
S ami lényegesebb: akikért mi imádkozunk, azokért imádkozik ő is.
„Mivel pedig fiák vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét a szívünkbe, aki
ezt kiáltja: Abbá, Atya!” Amikor nem tudjuk, mit kérjünk vagy hogyan
imádkozzunk, a Lélek közbenjár értünk: „Aki pedig a szíveket vizsgálja,
tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért.”
157
A titok megfejtése
Krisztus Lelke akkor is imádkozik bennünk, amikor bölcsességnek

is, szavaknak is híján vagyunk. Ha mi magunk nem is tudjuk, mi lehet
Isten akarata egy bizonyos kérdésben, Isten Lelke, aki bennünk él,
tudja. Más szóval, a legéretlenebb imáinkba be van építve az önkorrek
ció. Mi tudatlannak érezzük magunkat, amikor imádkozunk, a Lélek
azonban nem. Úgy gondoljuk, nincs elég hitünk, a Léleknek van. Isten
nincs olyan messze tőlünk, hogy fel kellene emelnünk a hangunkat,
hogy meghallja. Elég, ha felsóhajtunk.
Kettős ügynökök
Egyesek attól tartanak, hogy az imádkozás passzívvá teszi az em
bert, mert helyettesíti a cselekvést. Jézus azonban nem látott ellent
mondást a kettő között: imádsággal és szolgálattal egyaránt hosszú
órákat töltött. Az Apostolok cselekedetei tanúsága szerint az egyház
is ezt tette, valóban együttműködött Istennel. Imádkoztak Isten út
mutatásáért az özvegyek ellátásával kapcsolatban, majd diakónuso
kat jelöltek ki, hogy a vezetőknek maradjon idejük az imádkozásra.
Ha nem imádkoztak volna, talán az özvegyekről sem gondoskodtak
volna. Hasonlóan imádkoztak a zsidók és pogányok között fennálló
nézeteltérések miatt is, majd pedig összehívtak egy tanácskozást, hogy
megegyezésre jussanak a kérdésben.
Pál apostol kitartóan imádkozott az újonnan alakult gyülekezete
kért, de leveleket is írt nekik, valamint meg is látogatta őket. Egyfor
ma elszántsággal imádkozott és dolgozott. Egy tengeri hajóút alkal
mával, miután imádságban meggyőződött afelől, hogy a hajó mind a
kétszázhetvenhat utasa túléli a közelgő hajótörést, megszervezte és
irányította a mentést.
Az Apostolok cselekedeteiben olvasható történetek tulajdonképpen
158
Együttműködés
kettős ügynökök történetei, amelyekben lehetetlen különbséget tenni

Isten és a keresztények tevékenysége között, s épp ez a lényeg. Emlék
szünk erre az ellentmondásos mondatra Pál filippibelieknek írt leve
léből? „Félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert
Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a véghezvitelt
tetszése szerint.”
Volt idő, amikor csalódottságot éreztem amiatt, hogy Isten nem
avatkozik közbe az imáim hatására. Miért nem teszi meg, amit kérek?
Amióta azonban együttműködésként fogom fel az imádságot, meg
változott a szemléletem, hiszen megértettem, hogy így fonódik össze
Isten és az ember tevékenysége észrevehetetlenül itt, a földön.* Isten
arra kér, hogy nyíljak meg előtte imádságban, majd az imáimból állít
ja össze életemre szóló mestertevét, amelyet csak nyomokban vagyok
képes felfogni.
A The M essage című biblia fordítója, Eugene Peterson felhívja a
figyelmet a görög nyelv egy sajátosságára, a szenvedő és a cselekvő
szerkezet közé sorolható álszenvedő szerkezetre:
A nnak idején a zt olvastam a nyelvtankönyvben: „Az álszenvedő szer

kezetben az ige azt fejezi ki, hogy az alany hozzájárul a cselekvés ered
m ényéhez.” Most, h ogy újraolvasom , úgy hangzik, m intha a keresztény
im ádság d efin íciója lenne: „az alan y h ozzájáru l a cselek vés e re d m é
n yéh ez”. Nem én irán yíto m a cselek v ést; az egyenlő lenne a p ogán y
im afelfogással, am ely szerin t ráolvasásokk al, ritu álékk al vehetjük rá
az isteneket a cselek vésre. Nem is a cselekvés irányít engem , hiszen ez
a hindu szem lélet lenne, amelyben az em ber passzívan átengedi m agát
az istenek és isten n ők sorsszerű és szem élytelen a k a ra tá n a k . Valójá-
* S e a n O ’C asey ír d rá m a író eg y ik sz e re p lő je m o n d ja : „Ha e z t a k e ttő t h a llg a to d , b e

léd áll a g ö rcs. J e r r y se m m ib e n sem h isz, B e n th a m m eg m in d en b en hisz. Az e g y ik n e k
m in d en az Isten , és sem m i az em ber, a m á sik n a k sem m i az Isten , és m in d en az e m b e r!”
159
A titok megfejtése
bán az tö rtén ik , h ogy bekapcsolódom egy m ásik szem ély - a terem tő

és m eg váltó Isten - által elk ezd ett cselek vésb e, és eg y szer csak azt
veszem észre, h ogy én is része lettem a cselekvés eredm ényének. Nem
én cselekszem , de nem is csupán szenvedő alan ya vagyok, hanem saját
döntésem ből veszek részt valaki más döntésében.
A lelkészünk mesélte, hogy egy nap alatt kemény munkával épített

egy új kőlépcsőt a kertjébe. A kövek egyenként ötven-száz kilót nyom
tak, ezért csak megfeszített erővel és különféle szerszámok segítsé
gével sikerült a helyükre ügyeskednie őket. Közben ötéves kislánya
folyamatosan nyaggatta, hadd segítsen. Hiába próbálta rábeszélni,
hogy inkább csak énekeljen neki, mert úgy jobban megy a munka, a
kislány nem tágított: ő igazán segíteni akart. Peter végül megenged
te, hogy amikor nem veszélyes, a kislány is rátegye a kezét a kövekre,
miközben ő a helyükre tolja őket.
A lelkész elárulta, hogy Becky inkább hátráltatta, hiszen a „segít
sége” nélkül hamarabb elkészült volna. A munka végeztével azonban
nemcsak egy új lépcsővel lett gazdagabb, hanem egy büszkeségtől és
sikerélménytől duzzadó kislánnyal is. „Ma lépcsőt építettünk apuval”
- mesélte Becky a családnak a vacsoránál. Édesapja pedig buzgón
bólogatott.
160
KILENCEDIK FEJEZET
MIN VÁLTOZTAT?
Föld nyög, pokol ég, szentek... óhajtják
Shakespeare, III. Richárd
ajd a villamosság pótolja az Istent. Imádkozzon csak a

M paraszt a villamossághoz, inkább a hatóságok, mintsem az
ég hatalmát érzi majd ki belőle” - írta Lenin a szovjet forradalom má
morában. Evekkel később Roosevelt elnök azt javasolta Lenin utódjá
nak, Sztálinnak, hogy folytasson tárgyalásokat a pápánál, de gúnyos
választ kapott: „Szóval a pápánál? - mondta Sztálin. - És neki hány
hadosztálya van?”
Gyakorol-e bármiféle hatást világunkra az imádság, vagy nem több
Istennel folytatott magánbeszélgetésnél? Ezt nem költői kérdésnek
szánom. Oroszországban jártam olyan óriási katedrálisokban, ame
lyekbe ateista szellemű múzeumokat telepítettek. Lenin és elvtársai
a Szovjetunió templomainak kilencvennyolc százalékát bezárták, hi
ába imádkozott papok és hívek sokasága ennek ellenkezőjéért. Hitler
hatmillió zsidót és több millió keresztényt gyilkolt meg: az ő imáik a
testükkel együtt hamvadtak el a krematóriumokban.
Ha megpróbáljuk felkutatni Isten lábnyomait a történelemben, rend
szerint nem sokra jutunk. Tolsztoj semmiféle teológiai magyarázatot
nem talált Napóleon oroszországi pusztításaira. Az otthonukból elül-
161
A titok megfejtése
előzött palesztinai keresztények számára értelmetlen gondolat, hogy

Izrael állam megalakulása az európai zsidóság imáinak köszönhető.
Vajon a „dunkerque-i csodát” imaválasznak kell-e tekintenünk? És mi
a helyzet Hirosimával?
Ahogy az ószövetségi próféták el sem tudták képzelni, hogyan ve
hetné Isten hasznát a pogány Babilonnak vagy Asszíriának, mi is csak
széttárt karokkal, értetlenül állhatunk e titkok előtt. A felmérések
szerint Európa lakossága a két pusztító világháborút követő kiábrán
dultság miatt vesztette el hitét. Hogyan történhettek meg ilyen ször
nyűségek a keresztény Európában?
Az aktuális események - a terrorizmus ellen vívott háború, a nuk
leáris terjeszkedés, a környezeti katasztrófák - kapcsán sokszor még a
leghűségesebb imaharcosok is meddőnek érzik az imádkozást. Richard
Mouw-tól hallottam egy történetet. A turista figyeli, hogyan imádkozik
egy hithű zsidó férfi a jeruzsálemi Siratófalnál. A férfi csukott szem
mel, a mellkasát ütögetve, kezét fel-felemelve hintázik előre-hátra.
Amikor befejezi, a turista megkérdezi:
- Miért imádkozott?
- Az igazságért - feleli a férfi. - A családom egészségéért. S hogy
béke legyen a világban, különösen Jeruzsálemben.
- És hatásosak ezek az imák?
- Annyira, mintha a falnak beszélnék.
Legerősebb fegyverünk
Röviddel George W. Bush 2004-es újraválasztása után megjelent
egy cikk a Time magazinban az Egyesült Államokban élő huszonöt
legbefolyásosabb evangéliumi hívő keresztényről. A média szerette
volna megérteni ezt az új, befolyásos szavazótábort. Bush elnök bizo
162
Min változtat?
nyára tisztában volt stratégiai jelentőségükkel, hiszen a Fehér Ház heti

rendszerességgel videokonferenciát rendezett a vezetőikkel. A Time
magazin által felállított rangsor is mintha azt tükrözte volna, hogy
ki mennyire áll közel a Fehér Házhoz. Kapott-e meghívást az elnöki
reggelire? Szerepel-e a neve a videokonferencia résztvevői között?
Ismerem a magazinban szereplő vezetők némelyikét, s a hatalom
csábító erejével is tisztában vagyok. Tudom, milyen érzés tájékoztatók
kal és szuvenírekkel megpakolva hazaérkezni a Fehér Házból, s önnön
fontosságunk tudatában leülni imádkozni, hogy újra Jézus szempontjai
szerint tudjuk értékelni a világot. Végtére is ő egyetlen meghívást sem
kapott a hatalom korabeli központjába, Rómába. Egyetlen alkalommal
volt a helytartói palota vendége, akkor is megkötözve hurcolták oda.
Látszólag semmilyen hatalommal nem rendelkezett, mégis egy olyan
királyság képét vetítette előre, amely kora leghatalmasabb birodalmát
is túléli, kiforgatja sarkaiból a világot, örökkévalónak s hatalmasabb
nak bizonyul majd, mint a kőből és habarcsból épített birodalmak.
Amikor imádkozom - különösen, amikor épp meglegyintett a ha
talom szele - , igyekszem észben tartani, hogy Isten országa nem az
amerikai politikai élet tartozéka, s nem is pusztán egy szavazótábor.
Nem valamiféle nagy, nemzetközi közösség, nem az ENSZ előkelő és
erkölcsös verziója, amely árvákat támogat és kutakat fúr. Isten uralma
minden emberi intézményre és a történelem egészére kiterjed. „A földet
azoknak az imái tartják életben - ahogy Atlasz tartja vállán a bolygót - ,
akiknek még nem hűlt ki a szeretetük. A világot ezek a felemelt kezek
éltetik, és semmi más!” - hangzottak Helmut Thielicke mennydörgő
szavai. S nem úgy beszélt, mint valami nem e világból való szerzetes,
hanem mint aki németországi lelkészként túlélte Hitler bálványimádó
uralmát és a szövetségesek stuttgarti bombatámadásait.
Utazásaim során eljutottam olyan távoli országokba, mint Mianmar
163
A titok megfejtése
(Burma) és Kína, ahol a hívő keresztények nagyobb eséllyel kapnak

„meghívást” börtönbe, mint a hatalom központjaiba. Rémisztő történe
teket hallottam keresztényüldözésekről: hideg börtönökben, egyetlen
takaró nélkül eltöltött húsz évről, verésekről, kínzásokról, megaláz
tatásokról. Interjút készítettem egy kínai lelkésszel, aki két évtizedig
ült börtönben, de ennek ellenére évente megrendez egy hagyományos
folyóparti keresztelőt, ahol rendszerint több száz újonnan megtért hívő
tesz tanúságot hitéről - miközben tudja, hogy ezért letartóztathat
ják és bebörtönözhetik. „Mit tehetne önökért a világ többi részén élő
keresztény?” - teszem fel a szokásos kérdést, de minden alkalommal
ugyanazt a választ kapom: „Imádkozhatnak. Kérem, mondja meg az
egyháznak, hogy imádkozzon értünk.”
Eleinte, amikor meghallottam ezt a választ, még az volt az első re
akcióm: „Igen, természetesen, de segíteni is szeretnénk. Mit tehetnénk
még?” Azóta megértettem, hogy azok a keresztények, akiknek semmi
féle földi hatalomra nincs befolyásuk, őszintén hisznek abban, hogy az
imádság révén egy nagyobb hatalomhoz folyamodnak. Más szóval, a
láthatatlan erőkkel vívott harcban az imádságot tekintik a legerősebb
fegyvernek. Igazán elhiszik Pál apostol szavait: „Mert nem vér és test
ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a ha
talmasságok ellen, a sötétség világának urai ellen, a gonoszság lelkei
ellen, amelyek az ég magasságában vannak.”
Dániel próféta, miután nem kapott választ imájára, három hétre
félrevonult, hogy a böjt és önmegtartóztatás révén megértse Isten
hallgatását. Végül megjelent előtte egy alak, akinek az arca ragyo
gott, mint a villám, és megmagyarázta a késlekedést: „Perzsia fe
jedelme ellenállt nekem huszonegy napig, és íme, Mihály, egyike a
legelőkelőbb fejedelmeknek, segítségemre jött, és ott hagytam őt a
perzsa királyoknál.” Tehát amíg Dániel azt hitte, hogy imája megvá
164
Min változtat?
laszolatlan maradt, tudtán kívül csatát kezdeményezett a láthatatlan,

lelki világban.
A modern gondolkodók által oly gyakran feltett kérdéssel - „Miért
történnek rossz dolgok?” - nem igazán foglalkozik a Biblia, szerzői
ugyanis úgy vélték, tudják a választ. A világot, amelyben élünk, olyan
erők uralják, amelyek elszántan igyekeznek megakadályozni és eltérí
teni Isten akaratát. Az Újszövetség nyíltan „e világ istenének” nevezi
a sátánt; annak, aki „a levegőbeli hatalmasság fejedelme, ama lélek...,
amely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik”. Nem is csoda,
hogy rossz dolgok történnek a földön! Ha a világot a gonosz uralja,
joggal számíthatunk erőszakra, hazugságra, betegségekre és az Isten
akaratával való ellenszegülés minden formájára.
Az imádságra azért is szükség van, mert efféle erőkkel szemben
nincs hatalmasabb fegyverünk, amely képes lenne összekapcsolni a
látható és láthatatlan szférát. Saját világomat az aktuális körülmé
nyektől függetlenül Istennek ajánlom, és az ő segítségét kérem, hogy
képes legyek szembeszállni a gonosz erőkkel. Az üldözött egyház Dá
nielhez hasonlóan ellenséges kormányok és az Istennel szembeni erő
szakos ellenállás formájában szembesül ezekkel az erőkkel. Az európai
egyházban jellemzően cinizmus és közöny képében jelenik meg az
ellenfél, az amerikai egyházban a hatalom, a gazdagság és a politikai
befolyás csábítása jelenti a veszélyt. A fejlődő országoknak betegsé
gekkel, szegénységgel, korrupcióval kell megküzdeniük.
„Az imára kulcsolódó kéz a világban uralkodó rendetlenség elleni láza
dás kezdete” - írja Kari Barth. Dániel próféta bizonyára egyetértene vele,
hiszen azzal, hogy naponta háromszor imára kulcsolta a kezét, ő is polgári
engedetlenséget követett el a zsarnok rezsimmel szemben, amely tiltotta
az imádkozást. Ami ezután következett - elfogatása és az oroszlánverem
-, bizonyságul szolgált arról, hogy kinél is van igazán a hatalom.
165
A titok megfejtése
VÉGRE SZABADON!
Szergej
Mi, akik megéltük a kommunizmust, jól ismerjük az ima erejét. Apám

egy szovjet rakétagyárban dolgozott, ateista és kommunista propa
gandával körülvéve nőttem fel. Belénk sulykolták, hogy a mi rend
szerünk jobb a nyugatinál, noha tisztában voltunk azzal, hogy ennek
épp a fordítottja igaz. El sem tudtuk képzelni, hogy a kommunizmus
bukása valaha is bekövetkezhet és a Szovjetunió szétszakadhat. Még
ma is kevesen tulajdonítják ezt annak, aminek valójában köszönhető:
az imádságnak.
Az egyház Kelet-Európa-szerte béketüntetéseket szervezett, amelye
ken tömegek vettek részt egy-egy szál gyertyával vonulva az utcá
kon. Sehol nem tört ki háború, nagyon kevés lövés dördült el, mégis
sikerült ledönteni a hatalmas szovjet birodalmat. A családom ekkor
már Ukrajnában élt. Azóta még egy korrupt kormány bukásának ta
núi lehettünk a 2004-es narancsos forradalom kapcsán, amelyben
komoly szerep jutott a mobiltelefonos üzeneteknek.
Azóta mi, keresztények bevezettük a nemzeti imaórát: minden este
tíz órakor imádkozunk az országunkért. Hármas csoportokba gyű
lünk, úgy imádkozunk. Tudja, eddig csak a hosszú, formális, unalmas
egyházi imádságokat ismertük, és csak most fedezzük fel, milyen
öröm, hogy úgy beszélgethetünk Istennel, mint a barátunkkal.
Elképesztő történeteket hallok ukrajnai és környékbeli hívőktől. Egy
moldovai barátom annak idején úgy járt ki imádkozni a szomszéd
hoz - a kerítésen átugorva -, hogy ateista szüleinek azt mondta, az
udvari mellékhelyiségbe megy. Hallottam keresztényekről, akik egy
befagyott folyóban keresztelkedtek meg, miután léket vágtak. Kül
földiek csempésztek be könyveket, Bibliákat, mi pedig jól szervezett,
166
Min változtat?
titkos hálózatokon keresztül ju tta ttu k el ezeket az em berekhez. Sok

sok lelkész ült börtönben egyházi tevékenysége m iatt.
Most, h ogy szabadok lettün k , könnyen az önelégült nyugalom álla
potába süppedhetünk, megfeledkezve arról, hogy m icsoda öröm sza
badon imádni az Urat. A volt Szovjetunió terü letén élő keresztények
jó része szav azo tt m ost a kom m unistákra, m ert annak idején sokkal
tisztább volt az egy h áz. Úgy tűnik, az ü ld ö ztetést jobban viseljük,
mint a jólétet. A m agam részéről én azért imádkozom , hogy soha ne
kelljen visszatérnünk a régi időkhöz. Inkább dicsérjük Istent a z é rt,
am ink van, m int hogy újra könyörögnünk kelljen érte!
Felkelések
Korunk is tanúja lehetett néhány olyan felkelésnek, amely az ima
hatására bontakozott ki.
Tőkés László az 1980-as években került a kis létszámú református
gyülekezet élére Romániában, amelynek tagjai magyarok voltak, tehát
az elnyomott kisebbséghez tartoztak. Tőkés elődje nyíltan támogatta a
román kormányt, még a papi palástjára is kitűzte a vörös csillagot. Tő
kés azonban felszólalt az igazságtalanságok ellen, tiltakozott az állami
akciókkal szemben. A templom egyre jobban megtelt vasárnaponként,
hívők és román, illetve magyar származású másképp gondolkodók gyü
lekezőhelyévé vált. A negyvenfős tagság ötezer fősre terebélyesedett.
A bátor, újdonsült lelkész tevékenysége az államvédelmi ügynökök
érdeklődését is felkeltette. A hatalom emberei rendszeresen erőszak
kal fenyegetőztek, míg egy nap meg is jelent a rendőrség, hogy kila
koltassa Tőkést. Ennek gyorsan híre ment, s keresztények - baptisták,
ortodoxok, reformátusok, katolikusok - százai özönlöttek a lelkész
167
A d tok megfejtése
házához, hogy védőfalként állják körül. Éjjel-nappal ott rostokoltak,

keresztény énekeket énekeltek, gyertyákat gyújtottak.
Néhány nap elteltével a rendőrség áttörte a tiltakozók falát, és elvitte
Tőkést. A tömeg azonban nem oszlott szét, az emberek nem mentek ha
za, hanem a városi rendőrkapitányság elé vonultak. A hangos tömeghez
menet közben egyre többen csatlakoztak. Mire a város főterére értek,
kétszázezren voltak, vagyis szinte a környék teljes lakossága jelen volt. A
román hadsereg csapatokat küldött a városba. A katonák a tömegbe lőt
tek, s a véres támadás következtében százan meghaltak, többen megse
besültek. Az emberek azonban nem tágítottak, a tömeg nem széledt szét.
Egy lelkész szóra emelkedett, hogy lecsillapítsa az egyre dühösebb
tüntetőket, s megakadályozza a zendülést. Egyetlen, rövid mondattal
kezdte: „Imádkozzunk!” A gazdákból, tanárokból, diákokból, orvosok
ból, egyszerű munkásokból összeverbuválódott tömeg egy emberként
ereszkedett térdre, hogy együtt elmondják a miatyánkot. Ez is egy
fajta polgári engedetlenség volt. A tiltakozás napokon belül átterjedt
a fővárosra, Bukarestre, és rövid időn belül csúfosan megbukott az
országot vasmarokkal irányító kormány.
A kommunista uralom legsötétebb napjaiban a lengyelek azon vic
celődtek, hogy az elharapódzó politikai válságra két megoldás létezik:
egy reális és egy csodaszerű. A realista forgatókönyv szerint megje
lenik az égen a Czestochowai Fekete Madonna, és úgy megijeszti az
oroszokat, hogy hanyatt-homlok hazamenekülnek. A csoda pedig az
lenne, ha maguktól szednék a sátorfájukat, és szépen kivonulnának.
Bár senki nem fogadott volna rá, a csoda megtörtént. Hány hadosztá
lya is van a pápának? Mint kiderült, nem is kevés! Amikor II. János Pál
pápa a szülőföldjére látogatott, lengyelek milliói kiáltozták a kommu
nista vezetéssel dacolva: „Istent akarjuk! Istent akarjuk!” Több mint
tizenhárom percen át kántálta a tömeg ezt az egy mondatot. A törté
168
Min változtat?
nészek ehhez a rendkívüli naphoz kötik a lengyel ellenállás, illetve a

Szolidaritás mozgalom kezdetét.
A kelet-németországi Lipcsében 1953-ban tört ki tiltakozás a kom
munista uralom ellen, amelynek a hatalmi erőszak vetett véget. A
„vasfüggöny” mögötti ország erőszakkal nem sokra ment a negyven
év során. Ám 1989-ben abban a templomban, amelynek egykor Johann
Sebastian Bach volt az orgonistája, elkezdődött valami. A hívők gyer
tyafényes felvonulásokat szerveztek: eleinte tízezren, majd harminc-,
ötvenezren, végül félmillióan csatlakoztak a békés lipcsei menetelők-
höz. Hamarosan már Berlinben is egymillió ember vonult az utcára,
míg végül a „vasfüggöny” gyűlöletes jelképe, a híres berlini fal is
megadta magát és millió darabra hullott. „Megveri a földet szájának
botjával, és ajka leheletével megöli a hitetlent” - mondja Ézsaiás pró
féta az eljövendő Messiásról, de mintha túl indulatos igéket társítana
a főnevekhez (száj, lehelet, ajak). Elképzelem, ahogy kelet-európaiak
tömegei vonulnak a macskaköves utcákon, kezükkel óvják kicsi gyer
tyáikat a széltől, s közben keresztény énekeket énekelnek. A tetőkről
idegesen pásztázzák a menetet az orvlövészek. A lipcsei és budapesti
múzeumra gondolok: az épületekben, amelyek egykor egész nemzete
ket tartottak rettegésben, ma turisták sétálgatnak. S eszembe jut az
a fagyos moszkvai reggel, amikor kocogás közben egy park mellett
vezetett el az utam: az egykor isteni státuszba emelt ikonok, Lenin,
Sztálin, Marx monumentális szobrai úgy hevertek egymás hegyén-há-
tán a földön, mint egy rakás tűzifa.
Az ima lefegyverzése
Van-e hatása az imának a világ eseményeire? Váltsunk helyszínt:
utazzunk Dél-Afrikába! Az 1990-es években már nem fért kétség ah
169
A titok megfejtése
hoz, hogy nem tartható fenn tovább a rasszista kormányzás, de a

megfigyelők többsége csak súlyos vérontás árán látott lehetőséget a
kormányváltásra. Él ott egy ismerősöm, Ray McCauley, egy lebilincselő
élettörténettel és extravagáns külsővel megáldott pünkösdi lelkész (a
Mr. Univerzum versenyen Arnold Schwarzenegger vetélytársa volt).
Az apartheid végnapjaiban megkörnyékezték Rayt a feketék vezetői,
Nelson Mandela és Desmond Tutu, kétségtelenül azért, mert hetenként
jelentkező televíziós műsora nagy tömegeket vonzott.
Egy alkalommal konkrét segítséget kért tőle Nelson Mandela. Egy
járásban megöltek negyvenöt feketét, ezért Ray csatlakozott Desmond
Tutuhoz, aki végiglátogatta a családokat, és megpróbált vigaszt nyúj
tani nekik. Egy hét múlva szintén odalátogattak, hogy részt vegye
nek az elhunytak búcsúztatásán, amelyet egy tizenötezer férőhelyes
sportpályán tartottak. Az istentisztelet végén a tömegen viharként
söpört végig a harag. Rögtönzött szónokok igyekeztek feltüzelni az
egybegyűlteket, hogy együtt keressék föl az elkövetőket, és álljanak
bosszút rajtuk. Ray idegesen konstatálta, hogy ő az egyetlen fehér
bőrű az egyre feszültebb tömegben. Tutu püspök odasúgta neki: „Ne
aggódjon, Ray, majd én rendet rakok közöttük!”
Ray így emlékezik arra, ami ezután történt: „Életem egyik legmeg-
hatóbb jelenete következett. Desmond Tutu kiállt a tizenötezer ember
elé, csendre intette őket, majd magas, dallamos hangján megszólalt:
»A püspökötök vagyok, Isten jelölt ki erre a feladatra.« Úgy van! Szólj
hozzánk! »Nobel-békedíjat kaptam.« Igen! Megérdemelted! »De látjátok
ott azt a rendőrkutyát? Vannak olyan strandok Dél-Afrikában, ahová
azt a kutyát beengedik, de engem nem!«
A tömeg szinte felrobbant. Az emberek ujjongtak, doboltak a lá
bukkal, zsebkendővel integettek. Tutu ügyesen adagolta a lelkesítő
szavakat. Szinte már a kezéből etette őket. Ezután pedig valami egé
170
Min változtat?
szén rendkívüli történt. A következő fél órában pusztán a szó erejével

[»szájának botjával«] a püspök, Isten embere lecsendesítette a tömeget,
békét teremtett a puskaporos hordóban, s végül egy imával zárta gon
dolatait. A tizenötezer tüntető pedig - akik nagy része vért kiáltott
- szépen hazasétált.”
Pár hónappal később Tutu és Ray egy még nagyobb, ezúttal száz
ezres tömeggel találta szemben magát. Korábban az egyik, feketék
számára kijelölt - rezervátumhoz hasonló - országrészben tüntettek
a feketék, a tartományfőnök pedig kegyetlenül közéjük lövetett. Hu
szonnyolcán meghaltak, kétszázan megsebesültek. A határon óriási
feldühödött tömeg gyülekezett. Tutu és más egyházi vezetők utaztak
oda, hogy csillapítsák a kedélyeket.
„Mikor lesz már vége ennek? - kérdezte a püspök a tömegtől. - Or
szágunk a robbanás szélén áll. Mást sem teszünk, csak egymás köny-
nyeit törölgetjük.” Eközben a háta mögött felfegyverzett járművek
állták el az utat, és a katonák a tüntetőkre szegezték a fegyverüket.
Ray, aki hiába volt ismert lelkész, a politikában újoncnak számított,
a megújult nemzet születésének legfeszültebb pillanatait élte át. „Fo
galmam sem volt, mitévő legyek - meséli. - De a püspök ismét meg
nyugtatott afelől, hogy majd ő rendet teremt a tüntetők között. »Maga
menjen és csitítsa le azokat a katonákat!«
Odaléptem a láthatóan ideges katonákhoz, fiatal fiúkhoz, akik gép
fegyverükre támaszkodva, a tankok erejét maguk mögött tudva vára
koztak. Szemükben rémület tükröződött. Nem csoda, hiszen százezer
dühös fekete tüntetővel álltak szemben. Tudtam, hogy ezek a fehér
fiúk jórészt gyakorló kálvinisták. Megkérdeztem, hogy imádkozhat
nánk-e, erre mindnyájan tisztelettudóan levették a sapkájukat, illetve
a sisakjukat. Az imába mindent beleadtam, és minden szavát komolyan
is gondoltam. Az egész napot ott töltöttük mi, az egyház képviselői.
171
A titok megfejtése
Őszintén hiszem, hogy mindkét oldalon az imáinkkal sikerült megaka

dályoznunk a kitörni készülő erőszakot.”
Két évvel később, a dél-afrikai kormányváltás előestéjén Ray a zuluk
királya előtt találta magát. Nelson Mandela épp dühös volt, mert úgy
érezte, elárulták. Megtudta ugyanis, hogy a fehér kormány, amellyel
tárgyalásokat folytatott, titokban zulu zsoldosokkal gyilkoltatta a fe
ketéket, hogy viszályt szítson. Eközben a zulu király meghirdette az el
ső szabad választás bojkottját, mert veszélyben forgott a legitimitása.
A nemzet sorsa állt vagy bukott ezen a kérdésen; diplomaták, követek
egész sora dolgozott azon, nehogy füstbe menjen a kormányváltásra
- békés átmenetre - kidolgozott törékeny terv. Országszerte imacso
portok alakultak, kérve Istent, hogy tegyen csodát, és az ország ma
kacs vezetése megegyezzen végre az egykori terroristával, Mandelával.
Ray elintézte, hogy Desmond Tutuval a zulu királyhoz repülhesse
nek. Mindössze tizenkét nap volt hátra a választásig. Hat órát töltöttek
a királynál. „Egy hordozható trónon ült - emlékszik Ray - leopárdbőr
palástban, harcosokkal és dárdákkal körülvéve. A mai napig nem tu
dom elhinni, hogy ezt tettem, de abban a pillanatban úgy éreztem,
a Szentlélek mondatja ezt velem: »0, király, nagy király vagy te, de
bizonyára te is letérdelsz a Királyok Királya előtt.« Az uralkodó pil
lanatnyi habozást követően leszállt a trónról, és térdre ereszkedett.
Imádkoztam, hogy legyen béke országunkban ezen és a következő
napokon. Imádkoztam az erőszak ellen és az egységért. Azért, hogy
jöjjön el Isten országa.”
A találkozót követően a király felszólította a zulu népet, hogy sürgő
sen hagyjon fel a harccal, csillapodjon le és éljen békében. A választás
a tervezett időpontban, erőszakmentesen zajlott le. „Soha többé nem
kételkedem az ima erejében - mondja Ray. - Gondold csak meg! Mind
egyik társaság azt hitte, Isten az ő oldalán áll. De a krízishelyzetben
172
Min változtat?
mindnyájan hajlandóak voltak meghajolni az Isten előtt, akit meggyő

ződésük szerint szolgáltak.”
Rézsűszög
Desmond Tutu csak a rendszerváltást követően értette meg, hogy a
munka még csak ezután kezdődik. Elfogadta a megbízást, ő lett a Bi
zottság az Igazságért és a Kiengesztelődésért elnöke. Ekkor derült fény
a rémtörténetekre. A bizottsági meghallgatásokon végeláthatatlannak
tetszett a verésekről, elektrosokkal történő kínzásokról, állapotos nők
bántalmazásáról, égő autógumik „nyakláncként” való alkalmazásáról
szóló történetek sora. A püspök mintegy két éven át naponta volt kény
telen végighallgatni a földi pokolról szóló beszámolókat. Egy riporter
egyszer megkérdezte a püspököt, miért szokott imádkozni.
Ha az em b ern ek rosszu l kezdődik a napja, az m ár úgy is m arad . R á

jö ttem , hogy ha egy kicsivel korábban kelek, és m egpróbálok egy órát
csendben eltölteni Istennel, a Biblián elm élkedve, az hasznom ra válik.
Igyekszem n aponta két-három órát csendben tölteni, és még sportolás
közben, például a futógépen is im ádkozom m ások ért. M agam elé kép
zelem a világ térk ép et, és földrészről földrészre körbejárok, és Isten elé
viszem az egész világot - igaz, A frikánál valam ivel hosszabban időzök.
Desmond Tutu napjai ebben az időszakban azzal folytatódtak,

hogy magára vette a bírói palástot, és elfoglalta helyét a bizottság
ban, amely megpróbált igazságot tenni és megbékélést teremteni egy
erkölcsileg romokban heverő országban. Bono, a rockzenész egyszer
megkérdezte a püspököt, hogyan sikerül időt szakítania imádkozásra
és elmélkedésre. „Miről beszél? - kérdezett vissza Tutu. - Azt hiszi,
képesek lennénk minderre, ha nem tennénk?”
173
A titok megfejtése
Amikor imádkozunk, Isten elé visszük önmagunk és a környezetünk

életét. Közben maga az imádság bátorít fel arra bennünket, hogy be
kapcsolódjunk a változásokba, amelyeket az Atya kezdeményez, hogy
akarata megvalósuljon itt a földön, amint a mennyben is. Hiszen Krisz
tus teste vagyunk, a földön csak a mi kezünket tudja használni. Am
csakis akkor lehetünk képesek az ő kezeként funkcionálni, ha tökéle
tesen kapcsolódunk a Fejhez. Azért imádkozunk, hogy Isten szemével
láthassuk a világot, majd pedig minket is elsodorjon az ár, amikor
hatalma elszabadul.
Hegyek között élek. A geológusok és a bányászok amikor meg akar
ják határozni, hogy egy szikla biztonsággal megáll-e a hegyoldalban,
nem fenyeget-e omlásveszély, megmérik az úgynevezett „rézsűszöget”.
Hasonlóan képzelem el azt a pontot, ahol az imádság és a cselekvés
találkozik. Előfordul, hogy egy szikla megindul, és az energia pusztító
hegyomlás formájában szabadul fel, amelynek hatására végül átalakul
a táj. Hasonlít a lavinához, amelyben az apró, szinte súlytalan hópely-
hek összetömörülve legördülnek a hegyről.
Dietrich Bonhoeffer titka egy német teológus szerint az volt, hogy
rendkívül leleményesen hangolta össze az imádságot a földi valóság
gal, s ezzel olyan lelkiséget hozott létre, amelyben remekül megfért
egymással a kegyesség és a cselekvés. Ezt írta, amikor egy rendházban
bujkálva várta a német ellenállási mozgalomtól érkező parancsokat: „A
reggeli és esti ima és a személyes közbenjárás nélkül eltelt nap valójá
ban nem más, mint egy értelmetlenül eltöltött nap.” Bonhoeffer lelkész
volt, és még akkor is kitartott a rendszeres imádkozás szokása mellett,
miután egy Hitler elleni összeesküvés szervezőjeként bebörtönözték.
Megértette, hogy az ima lényege nem más, mint együttműködés
Istennel a földön végzett munkájában. Elítélte azokat a német kereszté
nyeket, akik a kegyességükbe visszahúzódva beletörődtek a körülöttük
174
Min változtat?
elhatalmasodó gonoszságba („ilyen az élet” felkiáltással). Nem elég,

ha imádkozunk, és várunk, hogy Isten tegyen valamit. Bonhoeffer
azonban óva intett attól is, hogy az ima erejéről megfeledkezve, pusz
ta cselekvéssel próbáljunk szembeszállni a gonosszal. Az ellene vívott
harc ugyanis egyaránt megköveteli az imádságot és az imával átszőtt
cselekvést.
Az 1960-1970-es években szinte teljesen eltűnt az imádság a fő
protestáns teológiai főiskolákról, s inkább a szociális evangéliumra
fektették a hangsúlyt. Azonnal gyanút keltett, s akár még a túlzott
kegyesség vádját is kiérdemelhette, aki holmi személyes imaéletről tett
említést. Ennek következtében egyre több protestáns hívő látogatta
lelki útmutatás reményében a katolikus kolostorokat. Itt értették meg
- a Doris Dayhez és Thomas Mertonhoz hasonló aktivisták segítségével
- , hogy az imával meg nem támogatott szociális munka bizony meg
lehetősen kimerítő és csüggesztő szolgálat.
Utazásaim során magam is meggyőződhettem az imával átitatott
cselekvés eredményességéről. A keresztények hisznek Isten jóságában
és hatalmában, és meggyőződésük, hogy romlott, lázadó világunkban
aktívan kell képviselniük ezt az Istent. Ennek köszönhetően „nőttek
ki a földből” kórházak, klinikák, árvaházak, iskolák, amerre csak a ke
resztény misszionáriusok útja vitt. Semmivel sem jobb Istent hirdetni
az országa nélkül, mint az országát hirdetni Isten nélkül.
A legtöbben nem kerülünk olyan helyzetbe, mint Bonhoeffer Né
metországban, vagy Desmond Tutu Dél-Afrikában. A magunk módján
azonban mindnyájan érezzük az ima és a cselekvés, az elmélkedés és
a tettvágy között meghúzódó feszültséget. Rendszeresen olvasom a
„Center fór Action and Contemplation” [Cselekvés és Kontempláció
Központ] hírlevelét - a nevük remekül össze is foglalja, mit jelent
Jézus követése. A központ alapítója így vall: „Gyakran emlegetem az
175
A titok megfejtése
embereknek, hogy szervezetünk, a Cselekvés és Kontempláció Köz

pont nevében nem a cselekvés, de még csak nem is a kontempláció a
legfontosabb szó, hanem az és.”
Ösztönzés cselekvésre
A kétkedők szerint az imádság időpocsékolás, menekülés a problé
mák elől. Charles Dickens a képmutató Mr. Pecksniff alakjában rajzolta
meg az ima karikatúráját, aki a bőséges lakoma előtti asztali áldásában
„a Gondviselésre bízta mindazokat, akiknek nincs mit enniük, mert
annak a feladata (így szólt az ima, csakugyan) gondoskodni róluk”.
Jakab sem fogalmaz kevésbé velősen, amikor a Dickens által felve
tett problémát fejtegeti:
Ha pedig egy férfi- vagy nőtestvérnek nincs rendes ruhája, és nincs meg
a m indennapi eledele, és közületek valaki ezt mondja neki: „M enjetek
el békességgel, m elegedjetek m eg és lakjatok jól”, de nem adjátok meg
nekik, am ire szüksége van a testn ek , m it h aszn ál az? így a hit is, ha
nincsenek cselekedetei, h alott önm agában.
Hozzátehetnénk: ha valaki azt mondja, „imádkozom érted”, de sem

mi mást nem tesz, mit használ az? Jól tettem, hogy megkérdeztem a
mianmari és kínai keresztényeket, hogy mit tehetnénk még értük, de
itt is a még szócskán van a hangsúly. „Uram, adj kegyelmet, hogy ami
ért imádkozunk, azért tudjunk tenni is” - mondta Sir Thomas More.
Rájöttem, hogy az imádkozás bizony kockázatos vállalkozás, hiszen
a Szentlélek gyakran visszakérdez. „Uram, segíts a szomszédomnak,
aki egyedül neveli gyermekét, és olyan nehéz az élete!” Hmm, fel-
ajánlottam-e mostanában, hogy síelek a kisfiával? „Uram, imádkozom
Brandon és Lisa házassági gondjaiért.” Hogyan próbálok segíteni ne
176
Min változtat?
kik, hogy együtt maradjanak, beszélgettem-e velük egyszer is az el

köteleződésről? Az ima belső hangja cselekedetekben jut kifejezésre,
valahogy úgy, ahogy az agyunk irányítja a testünket.
Eszter arra kérte Perzsiában élő zsidó honfitársait, hogy böjtöljenek
és imádkozzanak három napon át, majd pedig minden báját bevetet
te a királynál. Az első keresztények imádkoztak Pál biztonságáért,
majd egy kosárban eresztették le a városfal mellett, hogy el tudjon
menekülni. Pál maximálisan kihasználta a római igazságszolgáltatás
rendszerét, élt az őt megillető jogokkal, hogy beteljesedhessen szívbéli
imádsága, és elvihesse Rómába az evangéliumot.
TÜRELEM A MEGPRÓBÁLTATÁSOKBAN
Neil
Az OMF International nevű szervezet amerikai igazgatója vagyok, ez

a China Inland Mission nevű kínai misszió utódja. Alapítónk, Hudson
Taylor a kezdetektől fogva hangsúlyt fektetett az imádságra és arra,
hogy Istenre bízzuk magunkat. Soha nem kérünk például pénzt: egy
szerűen elmondjuk, mire van szükségünk, és imádkozunk.
Hitünk számtalanszor megpróbáltatott, de a legsúlyosabb próbatétel
1949-ben ért minket, amikor a maoista kormányzat száműzte Kíná
ból a külföldi misszionáriusokat. Több mint kilencszázan dolgoztunk
ekkor az országban, s valamennyi munkatársunk úgy hitte, Isten
Kínába hívta el. Hogyan egyeztessék össze küldetésüket a rideg po
litikai valósággal?
A misszió vezetői összegyűltek, hogy megvitassák a lehetőségeket. A
tanácskozás első két napját imádkozással töltötték. Nem kifejezetten
Kínába vezette-e Isten Hudson Taylort és társait? Egyesek azt java
177
A titok megfejtése
solták, hogy a misszionáriusok költözzenek át más ázsiai országokba,

s a vezetők végül ezt az ötletet fogadták el.
Ma az OMF több zárt, illetve veszélyes országban is jelen van, ám
ezekről a szolgálatokról nem beszélhetünk nyíltan. Imádság nélkül
tehetetlenek lennénk, sehogy sem tudnánk támogatni őket. Hiszem,
hogy Isten tudatosan építette be az emberi történelembe az ima le
hetőségét, hogy olyan dolgok is megvalósulhassanak, amelyek em
beri ésszel kivitelezhetetlenek lennének. Hallunk nagy áttörésekről,
például a dél-koreai vagy a kínai ébredésről. A sors iróniája, hogy
miután elzavarják Kínából a misszionáriusokat, és a törvény szigorú
korlátok közé szorítja a vallásgyakorlást, a történelem legnagyobb
létszámú ébredése veszi kezdetét.
Hallunk nagy vereségekről, makacs ellenállásról, üldözött keresz
tényekről, mártírokról is (az 1900-as boxerlázadásban hetvenki
lenc misszionáriusunkat - köztük gyerekeket is - veszítettük el).
Az imádkozást nem hagyjuk abba, s várjuk, hogy Isten elrendezze a
dolgokat. Senkire sem kényszerülhetjük rá az akaratunkat, ahogyan
azt sem, hogy anyagilag támogasson minket, vagy jelentkezzen hoz
zánk önkéntesnek. De ez nem is célunk. Előállunk a kéréseinkkel, és
imádkozunk azért, amit a heidelbergi kátéban megtanultunk: hogy
„a kedvünk ellenére való dolgokban türelmesek, a boldogságokban
háládatosak” legyünk.
Mielőtt az amerikai szolgálathoz kerültem, sebészorvosként szol
gáltam a thaiföldi misszióban. Az orvosmisszió számomra szép pél
dája az együttműködésnek. Isten abban a megtiszteltetésben része
sít bennünket, hogy végrehajthatjuk akaratát itt a földön, vagyis
gyógyíthatjuk, vigasztalhatjuk a sérülteket és a nyomorultakat. A
sebészcsoportunk mindig együtt imádkozott a betegekkel, mielőtt
elaltattuk őket. Ugyanakkor igyekeztem a legjobb tudásommal vé
gezni a munkám. Gyakran előfordult, hogy műtét közben elakadtam,
178
Min változtat?
v ag y túl kom plikáltnak é reztem a felad atot. Ilyenkor k inéztem az

ablakon, és im ádkoztam : „Istenem , itt az én tudásom véget ér. Kér
lek, segíts és v ezess!”
A régi időkben általában az evangélium h ird etése u tán következett
be a fejlődés. E lőször elm ondtuk az em bereknek az evan géliu m ot,
majd pedig segítettün k o tt, ahol épp szükség volt rá: a vízellátásban,
a m ezőgazd aságb an , a gyógyításb an . M ost gy ak ran fo rd ítva tö r té
nik. A fejlesztések révén ju th atu n k be e lzárt országokba, és segély-
szolgálatu n k h a tá sá ra alak u ln ak ki b eszélg etések . Ilyen m ódon is
együttm űködünk Istennel. S zeretn énk Isten ak a ra tá t cselekedni itt
a földön, am in t a m ennyben is, hogy m inden népben m egism erjék,
sőt m eg is szenteljék az ő nevét.
Előfordul, hogy úgy viselkedünk, mint a kisfiú, aki a szüleivel akarja

megíratni a számtanleckéjét, amíg ő videojátékokat játszik - vagyis
olyasmire kérjük Istent, amit nekünk kellene elvégeznünk. Izrael -
már sokadszor - így kéri Isten segítségét: „Kelj föl, kelj föl, öltözd
fel erődet, ó, Úrnak karja! Kelj föl, mint a régi időben, a hajdanvolt
nemzedékek napjaiban!” A következő fejezetben megkapja a választ:
„Serkenj föl, serkenj föl, öltözd f ö l erődet, Sión!”
Az imádkozás első látásra elvonulásnak tűnhet, amikor Isten szem
pontjait figyelembe véve elmélkedhetünk. Ám az ő szempontjai ar
ra kényszerítenek bennünket, hogy menjünk vissza dolgozni, hajtsuk
végre az akaratát, építsük országát. Isten munkatársai vagyunk, és
az ima készít fel minket a munkára. Kari Barth, aki a náci rémuralom
idején élt, az imádságot nevezte „a keresztény valódi és megfelelő
feladatának”. Megfigyelése szerint „azok a legtevékenyebb munkások
és harcosok Isten szolgálatában ezen a földön, akik az ima terén is
látványosan a legaktívabbak”.
179
A titok megfejtése
Napjainkban a következő imával kezdik a napjukat egy Los Angeles-i

katolikus ingyenkonyha dolgozói: „Tégy bennünket méltóvá, Urunk, hogy
szolgáljuk fivéreinket és nővéreinket, akik szegényen és éhesen élnek és
halnak meg. Mindennapi kenyerüket add meg nekik ma a mi kezünkből,
és megértő szeretetünk által hozz békét és örömöt az életükbe.”
Az egyik önkéntes elmondása szerint sokszor nem is elég ez az
egyetlen imádság:
A lighogy elh agyja ajkunkat az im ád ság, m egkezdődik a levesbe és a

salátáb a kerülő zöldségek eszev eszett szeletelése, hiszen néhány órán
belül több m int ezer adag ételt kell felszolgálnunk. Néha letaglóz ez az
óriási felelősség, s olyankor kénytelen vagyok m egállni egy p illan atra,
hogy elism ételjem a reggeli im át. O lyankor eszem be ju t: „H át p ersze,
ez az egész nem rajtam múlik. Istené a felelősség. V alahogy elég lesz az
étel, valah og y elkészülünk időre, s valah og y lesz elég önkéntes is, aki
felszolgálja. V alahogy majd megoldjuk ezt a n apot is.”
Ételkészítés közben mindig jelentkezik valaki, aki félrevonul egy

órára imádkozni. A csapat annak ellenére ragaszkodik ehhez a szo
káshoz, hogy elkelne még két dolgos kéz a zöldségszeleteléshez vagy
a kávéfőzéshez. Ám ők azt szeretnék, hogy Isten munkálkodjon, ne ők
maguk. Ha lemondanának az imára szánt óráról, csak a munkamáni
ás kultúrának engednének. Ezenkívül hetente egyszer mindenki részt
vesz egy félórás, elmélkedéssel egybekötött imaalkalmon. A frontvo
nalon végzett szolgálatban az ima olykor oázisként, olykor sürgősségi
osztályként funkcionál.
A segélyszolgálatok fegyelmezett élete

A 2004 karácsonyán kitört szökőár után, amely több ázsiai ország
ban is hatalmas pusztítást végzett, hallottam egy rádióbeszélgetést,
180
Min változtat?
amelyben egy-egy buddhista, muzulmán és keresztény hívő fejtette ki

véleményét a tragédiáról. A buddhista interjúalany közölte, hogy nem
hisz a személyes isten létezésében, és a természeti katasztrófákat a
sors elkerülhetetlen fordulataiként értelmezi. Eközben ő maga és más
buddhista hívők is segítették az áldozatokat. A muzulmán résztvevő
határozottabban foglalt állást: talán büntetés, esetleg figyelmeztetés
lehetett a cunami azon környékbeli muzulmánok számára, akik nem
vették komolyan a vallásukat.
A riporter emlékeztette a hallgatókat arra, hogy a szökőár áldoza
tainak túlnyomó része buddhista, illetve muzulmán vallású volt, majd
átadta a mikrofont a keresztény vendégnek, egy nemzetközi segély-
szervezet képviselőjének. „Nem tudok magyarázattal szolgálni arra,
hogy miért történnek ilyen szörnyűségek, és azzal kapcsolatban sem
akarok találgatni, hogy mennyire volt benne Isten keze a történtek
ben. Mi azért utaztunk a helyszínre, mert egy olyan ember követői
vagyunk, aki az irgalmas szamaritánus példázatával tanított a szere-
tetről, ez a szamaritánus pedig etnikai és vallási szempontból is az
ellenségén segített. Jézus is így szereti az embert, és hisszük, hogy őt
követve Isten akaratának megfelelően cselekedhetünk itt a földön.”
Néhány nap múlva e-m ailt kaptam egy ismerősömtől, Ajith
Fernandótól, aki a Sri Lanka-i segélyek megszervezésében segédke
zett. A levélnek „A segélyszolgálatok fegyelmezett élete” címet adta,
amely tulajdonképpen bárki számára megfelelő cím lehetne, aki Isten
országát építi. Ajith kifejtette, hogy katasztrófák idején hajlamosak
vagyunk az egészséges határon túl is hajtani magunkat, majd adott
néhány gyakorlati tanácsot a segélyszervezetek munkatársainak. Alud
janak eleget, ne hanyagolják el a családjukat, figyeljenek saját érzelmi
szükségleteikre, hiszen csak akkor tudnak segíteni másoknak, ha ők
maguk elég erősek.
181
A titok megfejtése
Ajuth végül a lelki élet fegyelmére is kitért:
Teréz an yától tudjuk, hogy aki hosszú távon k rízisszolg álatb an ak ar

részt venni, annak egészséges lelki életet kell élnie. Isten helyezte belénk
az élet ren d jét, ritm u sát, s ezt nem szabad felborítanunk: kim enet és
bem enet, munka és pihenés, szolgálat és istenim ádat, közösségi és c sa
ládi tevékenység, illetve m agány váltja egym ást. A m ostanihoz hasonló
időkben könnyen megfeledkezünk a felsorolásban em lített kevésbé aktív
tevék en ységek ről... V alahányszor leülök imádkozni vagy Bibliát olvas
ni, egy egész sereg sürgető tennivaló követeli m agának a figyelm em et.
Messze élek attól a területtől, ahol a cunami pusztított. Imádkoztam

Ajithért és a többiekért, akik az érintett térségben szolgáltak - néhá-
nyukat ismerem is valamint anyagilag is támogattam őket. Beval
lom, úgy éreztem, nem sokat számít, hogy imádkozom-e ezekért az
emberekért, akik mindenüket otthagyva hazájuk segítségére siettek.
Azonban Ajith lenne az első, aki megcáfol: „Nem. Az imádság elenged
hetetlen. Az imák tartanak életben. Egyedül azok tudnak erőt adni,
hogy képes legyek legyőzni a csüggedést és a kimerültséget.”
Ismerek egy chicagói férfit, aki egy-egy hétre tábort ver a város el
hagyatott épületeiben, hogy Istennek ajánlja őket. Azért is imádkozik,
hogy ezeket az épületeket a hajléktalanok szolgálatába állíthassák.
Ezután támogatást gyűjt és önkénteseket toboroz a felújításhoz. Erő
feszítéseinek hála, több száz hajléktalannak lett így otthona.
Ismerek egy New Jersey-i házaspárt. Az utcára kiragasztott plaká
tokról és a helyi újságból értesültek arról, hogy egy szexuális bűncse
lekményekért elítélt bűnöző a börtönből szabadulva a környékükre
költözik. A hirdetéseken látott fényképek alapján imádkozni kezdtek
a férfiért, majd többször látták is az utcán. A szomszédok nagy ívben
elkerülték az illető házát, volt, aki graffitivel csúfította el, és a gyer
182
Min változtat?
mekeiket is igyekeztek óvni az új szomszédtól. A házaspár azonban

imádkozott, majd meglátogatta a férfit, és ettől kezdve hetente egyszer
meghívták reggelire néhány hozzá hasonló elítélttel együtt. Ennek már
huszonegy éve, azóta tartanak a reggelik. A közösség legmegvetettebb
tagjai számára így legalább egy hely maradt, ahol szívesen látják őket,
ahol emberségesen bánnak velük.
Vajon mi történne, ha a szó szoros értelmében komolyan vennénk
Jézus parancsát: szeretnénk az ellenségeinket, és imádkoznánk azo
kért, akik üldöznek bennünket? Hogyan alakulna az amerikai keresz
tények megítélése, ha nem arról ismernének minket, hogy bejáratosak
vagyunk a Fehér Házba, hanem arról, hogy bejáratosak vagyunk a
mennybe, mert imádkozunk azokért, akik kitartóan, sőt erőszakosan
velünk ellentétes álláspontot képviselnek?
A Jelenések könyve egyik jelenetében János apostol saját szemével
győződhet meg a látható és láthatatlan világ közvetlen összekötte
téséről. A történelem egyik kulcsfontosságú pillanatában a menny
elcsendesedik. János hét angyalt lát hét trombitával mintegy fél órán
át. Az egész mennyben csend honol, mintha mindenki lábujjhegyen
közlekedne. Egyszer csak megjelenik egy angyal, és összegyűjti Isten
földi népének imádságait, az összes panaszt, dicséretet, siránkozást,
az elhagyatott, kétségbeesett hívők könyörgéseit, majd tömjénnel ke
veri őket össze, és Isten trónja elé viszi. A csöndet a földre levetett
illatos imák zaja töri meg: „mennydörgés, égzengés, villámlások és
földrengés támadt.”
„Egyértelmű üzenet - jegyzi meg Walter Wink a jelenet kapcsán
a történelem azoké, akik közbenjártak érte, akik hitükkel keltik életre
a jövőt.” Az imádkozó ember nélkülözhetetlen a gonoszság, szenvedés
és halál ellen aratott végső győzelemben.
183
TIZEDIK FEJEZET
VÁLTOZTATHATUNK-E ISTEN
SZÁNDÉKAIN?
Az ima hatalom, amelynek révén megvalósul valami,

ami egyébként nem történt volna meg.
Andrew Murray
E n, az Ur, nem változom meg” (Malakiás 3,6).

ff „Szívem megváltozott bensőmben, és szánakozásom is felg
jedt” (Hóseás 11,8).*
Mindkét mondatot Isten mondja a Bibliában, és ezzel eljutottunk egy
nagy titokhoz. Még számos igeverset felsorakoztathatnék, amely Isten
változhatatlanságáról szól, de rögtön melléjük állíthatnám azokat is,
amelyek szerint a teremtő olykor meggondolja magát. Legyünk őszin
ték: nekünk mindkettő jól jön. Szükségünk van egy megbízható Istenre,
akire számíthatunk, de egy figyelmes Istenre is, akire hatással lehetünk.
Akadnak, akik nem különösebben aggódnak az imádság filozófiai
megalapozottsága miatt, viszont számunkra, akiknek igenis fontos
ez a kérdés, meghatározó, milyen következtetésre jutunk. Ez döntheti
el, hogy hasznos vagy éppen haszontalan tevékenységnek tekintjük-e
az imádkozást.
* Káldi Neovulgata-fordítása.
185
A titok megfejtése
Órigenész az első keresztény szerző, aki eltűnődik azon, hogy mit is

jelent egy változhatatlan Istenhez fohászkodni: „Először: ha Isten előre
tudja, mi fog történni, és ennek be is kell következnie, akkor hiábavaló
az ima. Másodszor: ha minden Isten akarata szerint történik, akarata
pedig megmásíthatatlan, vagyis nem lehet egyetlen elhatározásán sem
változtatni, akkor hiábavaló az ima.” Órigenész határozottan Isten
változhatatlansága mellett foglal állást, mert szerinte Isten a világ
teremtésének pillanatától fogva előre látta az összes szabad akaratból
meghozott döntésünket, még az imáinkat is. Számos filozófus követte
ugyanezt a gondolatmenetet. Immánuel Kant például „abszurd és ön
hitt képzelgésnek” nevezi, ha valaki azt hiszi, imádságával eltérítheti
Istent a szándékaitól.
A kálvinizmus, amely Isten abszolút szuverenitását hangsúlyozza,
nem az Istenre, hanem az emberre gyakorolt hatás szempontjából
vizsgálja az imát. Az igazán istenfélőnek mondható Jonathan Edwards
egyenesen megkérdőjelezte a kérő ima létjogosultságát. „Ne gondol
juk, hogy imáinkkal megindíthatjuk vagy cselekvésre késztethetjük
Istent!” - írta. Úgy vélte, Isten úgy osztogatja irgalmát, „mintha az
imáinkkal vettük volna rá erre”. (Megjegyzem, hogy maga Kálvin nem
kételkedett az ima hasznában, sőt kifejezetten imádkozásra buzdítot
ta a híveket. A keresztény vallás rendszere című tekintélyes művében
egy egész fejezetet szentel a témának, mégpedig közvetlenül a pre
desztinációról szóló részt követően. Kissé szélsőséges követőiről pe
dig így vélekedik: „Ostobaságot beszélnek tehát azok, akik az emberi
lelkeket az imádságtól akarván elvonni, azt fecsegik, hogy hiábavaló
dolog Isten gondviselését, mely minden dolog felett őrködik, kérése
inkkel zaklatni.”)
Miután a tudományos felfedezések számos olyan jelenségre magya
rázatot adtak, amelyet az emberek korábban a gondviselésnek tulaj
186
Változtathatunk-e Isten szándékain?
donítottak, a felvilágosodás korának gyermekei egyre kevésbé látták

okát az imádkozásnak. A viharok, szárazságok természetes ciklusai
előre megjósolhatóvá váltak, tehát egyre kevésbé tekintették Istentől,
illetve a hozzá fohászkodó emberektől függőnek őket. Thomas Har-
dy például így jellemezte Istent: „az az álmodó, sötét, buta Valami,
amely ennek a hiábavaló színjátéknak a kapcsolóit nyomogatja”. Az
ötös számú vágóhíd című modern regényében Kurt Vonnegut űz csúfot
az imádkozásból. A jelenetben a főhős, Billy Pilgrim értetlenül áll a
közismert imádság előtt:
I sten , a d j n ek em d e r ű t és n yu g a lm a t ,
HOGY TUDOMÁSUL VEGYEM MINDAZT, AMIN ÚGYSEM VÁLTOZTATHATOK,

BÁTORSÁGOT, HOGY VÁLTOZTASSAK AZON,
AMINEK MEGVÁLTOZTATÁSÁRA KÉPES VAGYOK,
ÉS BÖLCSESSÉGET, HOGY MINDIG MEG TUDJAM
KÜLÖNBÖZTETNI A KETTŐT.
Azok között, amiket Pilgrim nem tudott megváltoztatni, szerepelt

a múlt, a jelen és a jövő.
Vonnegut már föl sem teszi a magától értetődő kérdést: Mi értelme
imádkoznunk, amikor minden előre elrendeltetett?
A Biblia nézőpontjából
Érdemes megvizsgálnunk a Biblia történelemszemléletét is. A Szent
írásból egy olyan Isten képe rajzolódik ki, aki figyelmesen meghallgat
ja és meg is válaszolja az imát. Jézus kiegészítette ezt a képet, s amit
ő megkezdett, azt tanítványai folytatták: ők szintén egészen konkrét
és személyes kérésekkel igyekeztek cselekvésre bírni Istent.
Jézust arra kérték tanítványai, hogy tanítsa meg őket imádkozni.
187
A titok megfejtése
Jézus a miatyánkkal válaszolt, de mindenekelőtt világossá tette, hogy

Isten pontosan tudja, mire van szükségünk:
A m ikor im ádkoztok, ne legyetek bőbeszédűek, mint a pogányok, akik

a zt gondolják, h ogy a sok beszéd nyer m eg h a llg a tta tá st. Ne legyetek
hát hozzájuk hasonlók, m e r t t u d j a a ti A t y á t o k , m ir e v a n s z ü k s é g e t e k ,
m é g m i e l ő t t k é r n é t e k t ő l e . Ti az é rt így im ád k ozzatok ...
A tény, miszerint Isten mindentudó, egyeseknek elveszi a kedvét az

imádkozástól: Mi értelme, ha úgyis tudja, mit akarok mondani? Jézus
azonban korántsem tekinti passzivitásra sarkallónak Isten minden
tudását, sőt szerinte kifejezetten imádkozásra ösztönöz minket. így
nem szükséges szaporítanunk a szót, nem kell felhívnunk magunkra
Isten figyelmét. Sem őszinteségünkről, sem a szükségleteinkről nem
kell győzködnünk őt, és abban is biztosak lehetünk, hogy figyelmesen
meghallgat bennünket. Mindent tud rólunk, mégis érdeklődéssel fordul
felénk. Nyugodtan rátérhetünk a lényegre.
„A teremtett világ töredékeit, szilánkjait az imádság tartja össze, az
ágyaz meg a történelemnek” - írja Jacques Ellul, modern kori francia
gondolkodó, aki szerint nem kerülhetjük meg a Biblia egyértelmű ki
jelentéseit, melyek szerint Isten gyakran az imáinkra adott válaszként
cselekszik. Az Ószövetség fő eseményei - Ábrahám és családja történe
te, József egyiptomi felemelkedése, a kivonulás, a pusztai vándorlás,
Józsué és Dávid király győzelmei, az Asszíriából és Babilonból való
szabadulás, a templom újjáépítése, a Messiás eljövetele - mind-mind
az után következtek be, hogy Isten népe segítségért kiáltott.
A Biblia következetesen úgy ír Istenről, mint akire - mind pozitív,
mind negatív értelemben - nagy hatást gyakorolnak az emberek. Isten
„az őt félőkben gyönyörködik... akik kegyelmében reménykednek”.
Persze - a próféták a megmondhatói - olykor belefárad az engedet
188
lenségünkbe, és a türelme is elfogy: „Régtől fogva hallgattam, némán

megtartóztattam magam, de most zihálva nyögök és lihegek, mint egy
szülő asszony.”
Az Újszövetség szintén siet értésünkre adni, hogy imáink nagyon is
hatással vannak Istenre és a világra:
Kérjetek, és adatik nektek.
És a hitből fakadó imádság m eg tartja a b eteg et... az igaz buzgó könyör

gésének n agy ereje van.
Az Ur szem e az igazakon van , és füle az ő könyörgésükre figyel.
Nincs sem m itek, m ert nem kéritek.
A nagyvonalú ígéreteket a betegek gyógyulásáért és a halottak fel

támadásáért könyörgő próféták és apostolok is alátámasztják. Sára,
Rebeka, Ráhel, Anna és Erzsébet meddősége miatt fordult Istenhez.
Dániel imádkozott az oroszlánok vermében, három barátja pedig a lán
gok között. Ezékiás király hosszabb életért könyörgött, miután Ézsaiás
próféta - akinél senki nem állt közelebb Istenhez - bejelentette, hogy
hamarosan meghal. Ézsaiás még el sem hagyta a királyi udvart, ami
kor Isten meggondolta magát, és további tizenöt évvel ajándékozta
meg Ezékiást.
Egyfajta fordított bizonyíték az ima erejére, hogy Isten háromszor is
megparancsolta Jeremiásnak, hogy ne imádkozzon tovább, mert nem
akart változtatni szándékán, hogy megbünteti lázadó népét. Hiszen
korábban is előfordult, hogy az imádság meglágyította Isten szívét.
„Még negyven nap, és elpusztul Ninive” - jelentette ki Jónás a po
gány városban, ám „amikor Isten látta, amit tettek, és hogy megtér
tek gonosz útjukról, megbánta a rosszat, amelyről azt mondta, hogy
189
A titok megfejtése
végrehajtja rajtuk, és nem hajtotta végre”. Az Ószövetség négy olyan

esetről számol be, amikor Isten meggondolta magát, „megszánta őket”,
„megengesztelődött”, miután népe imádkozott azért, hogy ne büntesse
meg őket.
A folyamatban lévő munka

Hogyan egyeztethetjük össze a Bibliából megismert változhatatlan
Istent az ugyancsak a Szentírásból megismert, imáinkra figyelmes
Istennel? A nagy ébredés prédikátora, Charles Finney, aki maga mö
gött hagyta ifjúkora szigorú kálvinizmusát, különös módon épp Isten
változhatatlansága miatt hitt az ima erejében: „Ha feltesszük a kér
dést, hogy egyáltalán miért válaszol meg egyetlen imát is, azt kell
felelnünk: mert nem változik.” Más szóval, Istent megkötik bizonyos
tulajdonságai, például szeretete és irgalma, ezért meg kell bocsátania a
bűnösnek, aki imádságban megvallja bűneit. Irányt vált, mert a bűnös
is irányt váltott, és ezt kifejezetten örök és változatlan tulajdonságai
miatt teszi.
Clark Pinnock teológus hasonló logikát követ. Úgy véli, hogy mivel
Isten természeténél fogva szeretet, érzékenynek és empatikusnak kell
lennie. „Mivel Isten szeretete soha nem változik, a tapasztalásának
változnia kell.” Pinnock összeveti Isten szuverenitásának két modell
jét. Elképzelhetjük őt közönyös uralkodóként, aki távol tartja magát
a világ eseményeitől. De elképzelhetjük gondoskodó szülőként is, aki
szeretetteljes, nagylelkű és érzékeny; végtelen lény, aki személyre szó
lóan kommunikál teremtményeivel. Ennek megfelelően az imádságra
is úgy tekint, mint bölcs szülő a gyermeke kérésére.
190
ÍRÁSOS BIZONYÍTÉK
Gail
Ha kételkedni kezdenék abban, hogy Isten meghallgatja az imáinkat,

egyszerűen elővenném az imanaplómat. Ma már a számítógépasz
talom az oltár, ahová Bibliával a kezemben nap mint nap leülök. A
gépben vezetek lelki naplót, ez segít a koncentrálásban, az elmél
kedésben.
Meg szoktam kérdezni Istent, hogy mivel töltsem a napot, és ilyen
kor szépen sorban több név is eszembe jut. Végül három-négy órára
való feladat gyűlik össze - azt hiszem, azért, mert Isten sokszor azt
várja tőlünk, hogy vegyük ki a részünket saját kéréseink megvála
szolásából.
Mindennap kinyomtatom, amit a naplómba írtam, és később többször
is beleolvasok. így emlékeztetem magam arra, hogy mit tanultam
aznap Istentől. Évente egyszer nekiállok az összegzésnek, megszer
kesztem a naplót. A bejegyzéseket különböző kategóriákba csopor
tosítom: gondolatok, versek, családi életünk fénypontjai, bűnvallás,
vidám programok, szomorú események és imaválaszok. A tavalyi
naplóbejegyzéseim tömörített változata apró betűvel szedve is öt
venhat oldalt tesz ki. Amikor újraolvasom, nem győzök csodálkozni
azon, ahogyan Isten az imáim hatására munkálkodott. így veszem
észre, hogy az unokahúgom agnosztikus férje közeledni kezdett Is
tenhez, a házicsoportom tagjai megváltoztak, és a szomszédaim is
elindultak a lelki ébredés útján, na meg a saját házasságom is ked
vezően alakul.
Régen azt hittem, hogy ha elég jó leszek, Isten majd megadja a kéré
seimet. De megtanultam, hogy elég meghajolnom előtte. Nem vagyok
több, mint szolga, egy gyalog a sakktáblán, és valójában fogalmam
sincs arról, hogy mi a jó nekem. A nehézségekből - amelyekben bő
191
A titok megfejtése
ven volt részem - m egtanultam , hogy Isten bárm it fel tud használni a
céljaira. Előfordult, hogy a férjem m el konkrétan vágytunk valam ire,
am iről később kiderült, hogy k atasztro fális következm ényekkel já rt
volna, ha megkapjuk. Az im ádkozás alázato ssá tesz. Isten a főnök,
nem én. Minél jobban meg kell hajolnom, annál jobb, hiszen Istennek
öröm et okoz, ha fölem elhet m inket.
N agy áldás, h ogy a férjem is imádkozik velem . M iért esik nehezére
a férfiak n ak , hogy eg y ü tt im ádkozzanak a feleségükkel (ez persze
fo rd ítv a is igaz), m iközben idegenekkel gond nélkül m eg teszik a
gyülekezetükben? Talán a z é rt, m ert a h ázastársu nk on azon n al ész
revesszü k, ha nem őszin te. E gym ás e lő tt nem tudjuk m eg játszan i
m agun k at. Ez is segít, hogy alázatos m aradjak.
A kálvinista Andrew Murray arra a következtetésre jutott, hogy „Is

ten valóban megengedi, hogy az ima döntsön, és hatására olyasmit is
megtesz, ami egyébként nem állt szándékában”. Murray a Szenthárom
ságban látja a magyarázatot arra, hogyan gondolja meg magát Isten.
Láthattuk, hogy itt a földön Jézus is az imádkozásra támaszkodott,
így gyakorolt közösséget az Atyával, és vitte elé kéréseit, amelyeknek
egy része láthatóan nem teljesült. Jézus ma már a mi szószólónk, a mi
érdekeinket képviseli az isteni háromságon belül. Pál apostol szerint
a Szentlélek is személyes módon kapcsolódik az imáinkhoz: „amiért
imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, amint kellene, de maga a
Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” Kevés ige
versben jelenik meg a Szentháromság mindhárom személye, Pál így
kapcsolja össze őket: „Mert általa [Krisztus által] van szabad utunk
mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.” Az Atya, a Fiú és a Szentlé
lek egyfajta belső beszélgetést folytat egymással, s ez arról árulkodik,
hogy Isten szívesen vitázik és tanácskozik.
192
C. S. Lewist szemlátomást élénken foglalkoztatta az imádság prob

lémaköre, különösen az a kérdés, hogyan hallgathatja és válaszolhatja
meg a szuverén Isten az imáinkat. Újdonsült hívőként szerénységből
nem mert imádkozni épp Sanghajban tartózkodó bátyjáért, Warre-
nért, amikor megtudta, hogy a várost japán támadás érte. Ugyan, mit
számítana egyetlen jelentéktelen kis ima az elkerülhetetlen sorssal
vagy a gondviseléssel szemben? A kérdéssel később több könyvében,
esszéjében és levelében is foglalkozott.
Egy alkalommal Kurt Vonneguthoz hasonlóan szkeptikus hangnem
ben veti föl a problémát:
E gyáltalán nem ta rto m valószínűnek, hogy Istennek a mi rosszul tájé

k ozott (és ellentm ondásos) tan ácsain k ra lenne szüksége ahhoz, hogy
m űködtetni tudja a világot. Ha m indentudó, ahogy állítod, nem tudja-e
eleve, mi a legjobb? Ha pedig jó , nem teszi-e m eg, a k á r im ádkozunk
érte, ak ár nem?
Lewis meg is válaszolja a kérdést: azt állítja, ugyanezt az érvet

nemcsak az imádság, hanem bármilyen más emberi tevékenység kap
csán is felvethetnénk. „Miért mossunk kezet? Ha Isten azt akarja,
hogy tiszta legyen, akkor mosás nélkül is tiszta lesz... Miért kérnénk
el a sót? Miért húznánk csizmát? Miért tennénk bármit is?” Isten úgy
is intézhette volna, hogy a testünk csodálatos módon, étkezés nélkül
jusson táplálékhoz, a tudás tanulás nélkül beágyazódjon az elménkbe,
és varázslatos módon jelenjen meg előttünk egy esernyő, amikor elered
az eső. Mégis más módszert választott a világ irányítására: az emberi
aktivitásra és választásra alapozott együttműködést. A kiválasztott
emberi fajt megajándékozta - Pascal szavaival élve - a „kauzalitás
méltóságával”.
A kétkedők tehát nem csupán az imádság, hanem a teremtés alap
193
A titok megfejtése
törvényei ellen is tiltakoznak. Isten változónak teremtette az anyagot:

kivághatjuk a fákat, gátakat építhetünk a folyókra, hogy víztározókat
hozzunk létre. Isten rendkívüli mértékű szabadságot biztosított szá
munkra: elnyomhatjuk egymást, fellázadhatunk alkotónk ellen, megöl
hetjük a Fiát. Lewis szerint nem egy uralkodó hatalmas birodalmaként,
hanem műalkotásként kell elképzelnünk a földet: mintha egy színda
rab lenne, amely még nem készült el. A drámaíró megengedi, hogy a
színészek is beleszóljanak a cselekménybe, és minden mozdulatukat
beépíti a végső változatba.
Ebből a megközelítésből semmivel sem különösebb eszköz az imád
ság Isten országának építésében, mint a többi. Menjetek el szerte a
világra, és hirdessétek az örömhírt, mondta Jézus a tanítványoknak,
elindítva ezzel a fájdalmas történetű missziót. Nem lett volna egysze
rűbb kifeszítenie az égre egy hatalmas transzparenst? Gyógyítsátok a
betegeket, látogassátok meg a foglyokat, adjatok enni az éhezőknek,
fogadjátok be az idegeneket: ezt is mind parancsba adta Jézus. Tehát
nem saját galileai szolgálatát terjesztette ki a világra, hanem min
ket bízott meg a feladattal. Isten következetesen megmutatja emberi
együttműködő partnereinek, hogyan járulhatnak hozzá leghatéko
nyabban az ország építéséhez.
Lewis így foglalja össze az emberi történelem színdarabját: „A dísz
letet és a cselekmény vázlatát a szerző határozza meg, ám a kisebb
részleteket a színészek improvizációjára bízza. Rejtély, miért tette le
hetővé számunkra, hogy valóságosan befolyásolhassuk a történéseket;
ám semmivel sem furcsább, hogyha ezt imáinkkal érjük el, mint ha
bármi más módszerrel.” Az imádság az isteni hatalom egyik eszköze;
ugyanolyan valóságos és „természetes”, mint a többi.
194
Időtlen komplexitás
Őszintén irigylem azokat az embertársaimat, akik képesek egyszerű
hittel imádkozni, anélkül hogy az ima hatásán vagy Isten módszerein
törnék a fejüket. Jómagam valamilyen okból kényszert érzek arra,
hogy megpróbáljam felfogni a felfoghatatlant. Ugyanakkor a modern
fizika és kozmológia legfrissebb eredményei meggyőznek arról, hogy
nekünk, időben és térben korlátozott teremtményeknek legfeljebb hal
vány sejtelmeink lehetnek a világegyetem működéséről.
Stephen Hawking fizikus például egyetért Szent Ágoston gondola
tával, miszerint Isten csakis az időn kívül létezhet. Mi, emberek - Is
tennel ellentétben - a tér és idő által határolt világegyetembe vagyunk
beszorítva. A relativitást vizsgáló kísérletek bizonyítják, hogy az idő
- bármilyen különösen hangzik is - nem állandó. A fénysebességhez
közelítő ember számára az idő „lelassul”, tehát az űrbe nagy sebesség
gel kirepített űrhajós mérésekkel igazolhatóan fiatalabban fog vissza
térni, mint a földön maradt ikertestvére. A kozmológusok komolyan
foglalkoznak az időirány megfordításának gondolatával. Ez lehetővé
tenné, hogy visszautazzunk az időben. Az időgép és a Vissza a jövőbe
című népszerű film segíthet elképzelnünk, milyen kalandokra számít
hatna az időutazó, aki számára bizonyára nagy lenne a kísértés, hogy
módosítsa a történelem menetét.
Vajon miként befolyásolja az imádságot az a tény, hogy Isten az
időn kívül van? C. S. Lewis úgy vélte, hogy teljességgel logikus lenne
délben imádkozni egy tíz órakor lezajlott orvosi vizsgálatért, feltéve,
hogy nem ismerjük a végeredményt. „A végkifejlet persze hogy el van
döntve - bizonyos értelemben - előre. Csakhogy a döntésnek egyik
tényezője, vagyis a végkifejlet egyik kiváltó oka talán éppen az az
imádság, amelyet elmondhatunk.” Lewis megjegyzi, hogy korunk tu
195
A titok megfejtése
dósai valószínűleg kevésbé találnák felháborítónak ezt a gondolatot,

mint azok, akiknek semmi közük a tudományhoz.
A korábbi fizikai modellek egyértelmű ok-okozati összefüggések
mentén épültek föl. Egyik biliárdgolyó nekicsapódik a másiknak, átad
ja az energiáját, majd mindkét golyó jól kiszámítható, meghatározott
pályán gurul tovább. Az újabb modellek azonban már a komplexitás
elmélettel és az információelmélettel dolgoznak. Egy komplex rend
szerre - mint amilyen például az emberi test egy sejtje, netán az egész
test, sőt egy szabad akarattal rendelkező személyekből álló közösség
- nem alkalmazhatóak ok és okozat egyszerű törvényei. Minden egyes
lépés, amellyel az anyagtól az elméig, majd több elméig haladunk
előre, a bizonytalanság és komplexitás új szintjére vezet. Jóval kifi
nomultabb és titokzatosabb modellre van szükség, mint amit Isaac
Newton valaha is képes lett volna kidolgozni a földi események és az
ima szerepének magyarázatára.
A kutatók szerint egyetlen elektron perdületét megmérve megvál
toztathatjuk egy másik, több milliárd kilométernyi távolságra elhe
lyezkedő elektron perdületét. A pillangóhatás elmélete szerint egyet
len rovar szárcsapása is hozzájárulhat a láncreakcióhoz, amely végül
hurrikánt okoz a Mexikói-öbölben, vagy tornádót generál Texasban.
Ki tudná teljes bizonyossággal megállapítani, mi vált ki egy bizonyos
eseményt a természetben vagy az emberi testben?*
* Korunk kozmológiai vitái a középkori titkos társaságok eszmecseréire emlékeztet

nek. A tizenhatodik században Luis de Molina spanyol jezsuita úgy próbálta össze
egyeztetni az isteni szuverenitás tanát az ember szabad akaratának tanával, hogy
egyfajta „köztes tudást” tulajdonított Istennek. Ez azt jelenti, hogy Isten előre tudja,
mit fog tenni a világ összes létező teremtménye, és ezek a szabad akaratból meg
hozott döntések milyen hatást fejthetnek ki az összes lehetséges világban. Stephen
Hawking és több Nobel-díjas tudós is az úgynevezett sokvilág-elmélet híve, amely
196
Mi okozta a hurrikánt, amelyik 2004-ben tombolt Floridában, vagy

amelyik 2005-ben pusztított New Orleansban? Ha egy tinédzser úgy
dönt, hogy a hétvégén leissza magát, vajon milyen szerepet játszanak
döntésében a génjei, a hormonjai, a szülei nevelési stílusa és makacssá
gával párosuló szabad akarata? Mi Isten szerepe az olyan természetes
eseményekben, mint az időjárás anomáliái vagy a születési rendelle
nességek? Befolyásolhatjuk-e imáinkkal ezeket az eseményeket? Miért
érik természeti csapások az embereket? Miért olyan véletlenszerű és
igazságtalan a szenvedés és a boldogság aránya?
Amikor Jób az Ószövetségben kétségbeesetten Istennek szegezte
ugyanezeket a kérdéseket, Isten egy rendhagyó természetismeret-órá
val válaszolt. Isten komplexitáselméletét hallva szegény Jób azonnal
elnémult tudatlansága miatt érzett szégyenében, és bűnbánóan port és
hamut szórt a fejére. (A történet érdekes mellékszála: Isten közli Jób
barátaival - akik azt hitték, megfejtették az ok-okozati összefüggése
ket -, hogy nem azt teszi velük, amit ostobaságuk miatt érdemelnének,
hanem azt, amiért Jób imádkozott!)
A bibliai feljegyzések szerint Isten többször is közvetlenül beavatko
zott a természeti eseményekbe: szárazságot, járványt, sáskát küldött
a földre, vagy visszafordította egy-egy betegség lefolyását, sőt életet
lehelt holtakba. Ezeket a csodának nevezett ritka alkalmakat leszámít
va a Biblia a folytonos isteni gondviselésre helyezi a hangsúlyt: Isten
akarata rendszerint a természet szokásos folyamataival és az ember
tevékenységével összhangban valósul meg. Esik az eső, kicsíráznak a
magok, a földművesek vetnek és aratnak, az erősek támogatják a gyen
géket, akinek van, ad annak, akinek nincs, az egészséges szolgálja a
szerint bármilyen döntést hozok is, az hatást fejthet ki valamelyik alternatív univer
zumban, noha én magam csupán egyetlen hatást észlelek tudatosan. (A húrelmélet
legalább nyolc olyan dimenzió létezését feltételezi, amelyet mi nem észlelünk.)
197
A titok megfejtése
beteget. Isten tevékenységét hajlamosak vagyunk elkülöníteni a termé

szeti, illetve az emberei tevékenységtől, a Biblia azonban kifejezetten
egységesen látja őket. Isten valamiképpen a teremtés és a történelem
egészében munkálkodik, hogy megvalósítsa végső céljait.
Az ima összekapcsolja a teremtményt alkotójával, az időt az örökké
valósággal, bármilyen kifürkészhetetlen módon valósuljon is meg ez a
találkozás. Az imádságra tekinthetek úgy is, hogy megkérem az időtlen
Istent: közvetlenebb módon avatkozzon be az idő korlátái közé szorított
földi életünkbe. (Tulajdonképpen mást sem teszek, amikor betegekért,
tragédiák áldozataiért, az üldözött egyház biztonságáért imádkozom.)
Még tanulom, hogyan közelíthetem meg az imát a másik oldalról, vagyis
hogyan láthatom meg benne a lehetőséget, hogy bekapcsolódjak az örök
kévalóság ritmusába, és ráhangolódjak arra, amit Isten lát a „magasból”.
Más szóval, összhangba hozzam a vágyaimat Isten akaratával, majd
pedig segítsek megvalósítani itt a földön az ő örökkévaló szándékait.
Imádságaimban szoktam kérni - és fokozatosan meg is kapom -,
hogy bízni tudjak Isten szeretetében, igazságosságában, irgalmában és
szentségében, még ha olykor meg is kérdőjelezem ezeket. Elmerülök
Isten változatlan tulajdonságaiban, majd visszatérek „a földre”, hogy
elvégezzem, ami az én részem, és idelenn is nyilvánvalóvá válhassanak
ezek a tulajdonságok. „Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben,
úgy a földön is.”
Néha egészen levert állapotban fordulok az imához. A CNN híreit
nézve szegénységet, igazságtalanságot, emberi kegyetlenséget, terro
rizmust, nukleáris fenyegetettséget és ezernyi, szorongásra okot adó
földi nehézséget látok. Még jobban kétségbeesem, ha a családomra,
barátaimra, szomszédaimra gondolok, akik közül sokan betegségekkel
küzdenek, válófélben vannak, anyagi gondokkal vagy nehezen kezel
hető gyermekekkel kell küzdeniük. Szégyellem magam, amikor saját
198
életem apró kellemetlenségei - egy lefagyott számítógép, különböző

javítanivalók, és a tennivalók végeláthatatlan listája - elterelik a fi
gyelmem. Megvallom a bűneimet Istennek: közben veszem csak észre,
hogy tegnap (meg a múlt héten és azelőtt) is ugyanezeket vallottam
meg. Változik-e egyáltalán valami? És én változom-e?
Menj be a belső szobádba, és csukd be az ajtót, javasolja Jézus. Pon
tosan így képzelem én is: nyomasztó terheimmel, az idő korlátái közé
szorított életemmel elvonulok, és megkérem Istent, hogy újítson meg,
frissítsen fel - más szóval, töltsön fel egy kis örökkévalósággal. Megpró
bálom elterelni a figyelmem saját magamról, megüresíteni az elmém.
Eszembe jutnak Teréz anya apácái, akik már jóval napkelte előtt
ott térdelnek a kápolnában, erőt és tisztaságot kérnek a napjukhoz,
hogy könnyebb és irgalmasabb halált biztosíthassanak Kalkutta nyo
morultjainak. A hospice-ellátásban dolgozókra, hadilelkészekre, Isten
szolgáira gondolok, akiknek nap mint nap hegyeket kell megmászniuk,
főleg az előttem „tornyosuló” vakondtúrásokhoz képest. S eszembe jut
maga Jézus is, aki az emberiség történetének legsötétebb napja előtt
imádkozott a leghosszabban (János 17).
KONTROLLVESZTETTEN
Jim
B ár v allásos n ev elést k ap tam , Isten n el éveken át nem fo g lalk o z

tam . Nem kételkedtem a létezésében, de azt hiszem , n ehezteltem rá
néhány korábbi sérelm em m iatt. Egy fu tb allstad ion ban , a Prom ise
Keepers gyűlésén fordultam vissza h ozzá. Miközben több ezer férfi
régi k eresztén y him nuszokat én ekelt m ellettem , k itö rt b előlem a
zokogás: felism ertem , milyen önző vagyok, hisz m iatta m nem já r a
családom tem plom ba m ár több m int húsz éve.
199
A titok megfejtése
Egy ideig csillapíthatatlan volt az étvágyam . Az utamba kerülő összes

keresztény könyvet elolvastam . Álm atlanságban szenvedek, ezért ha
éjszaka felébredtem, órákon át olvastam . Rengeteg kérésem volt Isten
hez, de sokat panaszkodtam is. Valójában folyton nyafogtam .
A ztán részt v ettem egy csen desh éten. Egész idő a la tt csak h allg at
tam . Isten szólt hozzám , és életem ben először elkezdtem naplót írni.
E gy re inkább kedvem re valónak ta lá lta m a bensőséges eg y ü ttlé te t
Istennel, m ert m egízleltem , m ilyen lehet „szüntelenül im ádkozni”.
Pál írja, h ogy a Lélek fohászkodik a bensőnkben - v ég re k ezdtem
m eg érten i, m it is jelen t ez.
M ostanában m ár nem töröm a fejem olyasm in, hogy Isten hallja-e,
am it m ondok. A zt feltételezem , h ogy o tt van velem . Nem is kérek
m ár tőle annyi mindent, a konkrét kéréseket szinte viccesnek tarto m .
Elsősorban a rra van szükségem , h ogy Isten m egerősítsen a szerete-
térő l és arró l, hogy érti, mi nyom aszt.
M egtanultam bízni Istenben. Amikor tudok bízni benne, minden más
dolog jelen tő ség e eltörpül. Régebben teszteltem Istent: „Ha tényleg
hallod, am it m ondok, tíz p ercen belül sétáljon el előttem egy szar
v as.” S olykor tényleg m eg történ t, am it kértem ! De idővel m e g é rte t
tem , milyen felszínesek ezek az imák. Én ak artam irán yítan i Istent.
Mint a k onkrét k éréseim m el is: im ád k oztam például a z é rt, h ogy a
gyerekeim úgy viselkedjenek, ah ogy én szeretn ém .
Mindez m ár a m últé. M egértettem , h ogy ha valam ihez ragaszkodom ,
v a g y m in d enáron el ak arom érn i, az sok szor csaló d ással, k e se rű
séggel végződik. Az életben épp a v á ra tla n dolgok, a m eglepetések
a legjobbak - a „d íszítőh an gok ”, ah o g y egy b arátom m ond an á. Az
ima is hasonlóan működik. Semmi felől ne aggódjatok, de m indenért
im ádkozzatok - mondja Pál a filippibelieknek. Ez a kulcs Isten békes
ségéhez. Nagyobb kincsnek tek intem az Istennel töltö tt időt, m int a
k éréseket, am elyeket elé viszek.
200
Időtlen szeretet
Képzeljük magunk elé az emberi történelem egyik hatalmas tablóját,
csoportképét: az elzárt szobában Jézus köré gyűlik egy tucat barátja,
köztük az áruló, miközben odakint a templomi őrség és a római kato
nák a nem túl örömteli éjszakai műszakra készülődve épp felcsatolják
kardjukat, ellenőrzik a botokat és egyéb kínzóeszközöket. Sejtelmes
jövendölések, néma csönd, egy szívből fakadó imádság, az örökkéva
lósággal átitatott, meghitt pillanat odabent. Ellenállásra mozgósító,
láthatatlan gonosz erők odakint.
Közelgő halála tudatában Jézus az Atya elé viszi tanítványait: „Most
pedig hozzád megyek, de ezeket elmondom még a világban... nem a
világból valók, mint ahogy én sem a világból való vagyok.” Mintha
nyomatékosítani akarná a gondolatot, megismétli: „Nem azt kérem,
hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.
Nem a világból valók, mint ahogy én sem a világból való vagyok.” Való
színűleg Jézus is úgy látja az asztal körül ülőket, mint egy tablóképet:
tájkép csata előtt.
Élete harminchárom évében Jézus megfosztotta magát az isteni
előjogoktól, köztük a mindentudástól és az időtlenségtől is, amely lehe
tővé tette, hogy az egész történelmet egyetlen pillanatként szemlélje.
(Egyszer be is vallotta, hogy ő nem ismeri az utolsó ítélet és a világ
helyreállításának időpontját, csak az Atya.) Ebben az imájában azon
ban hidat képez az idő és az örökkévalóság között, s egy pillanatra fel
is idézi a ragyogó létet, amelyről önként lemondott, hogy az erőszak
földjére léphessen: „Atyám, most te dicsőíts meg engem te magadnál
azzal a dicsőséggel, amely már a világ létele előtt enyém volt tenálad.”
Mintha nosztalgiázna a korábbi életéről, az időt megelőző örökkéva
lóságról. Ebben a hosszú, ragyogó imádságban megadja a végső választ
201
A titok megfejtése
a miértekre. Miért teremtette Isten a világot? Miért van szabad aka

rat? Miért volt szükség a történelemre és az időre? Isten a kezdetektől
fogva, sőt már azt megelőzően más lényekkel is meg akarta ismertet
ni azt a szeretetet és közösséget - vagyis életet amely a teremtés
óta, most és mindörökké az istenség sajátja. A múltbeli és eljövendő
események ellenére Isten elszántan vissza akarja állítani a teremtés
eredeti rendjét, vagyis a tökéletes harmóniát és szeretetet közte és az
ember között. Jézus erre emlékezteti önmagát és minket is ebben az
imádságban.
Az Újszövetségben találunk még néhány utalást arra, hogy Isten
„már e világ teremtése előtt” kiválasztott minket. „Kegyelme szerint,
amelyet örök időknek előtte adott nekünk Krisztus Jézusban” - írja
Pál. Jézus „a világ teremtése előtt ki lett választva, de az idők végén
jelent meg értetek”. Az örök életet „az örök idők előtt megígérte Isten”.
Reménységünk alapjait - Isten szeretetét, a mennyországot, a kegyel
met, a feltámadást - tehát a Biblia konkrétan az időn és a teremtett
világon kívül helyezi. Az Újszövetség szerzői jóval Einstein térre és
időre vonatkozó relativitáselmélete előtt, na meg a világ keletkezésére
vonatkozó „nagy bumm” elmélet megszületését is megelőzve állapí
tották meg ezeket a - szó szoros értelmében - időtlen igazságokat.
A Nap, amely középkorúnak tekinthető, négy-ötszáz milliárd éven
belül elég. Talán az egész világegyetem összeomlik majd. A teremtő
szavai jelentik számunkra a bizonyosságot, hogy találkozni fogunk
vele. Az univerzum nem is olyan szomorú, elhagyatott hely. A tékozló
fiúnak van valahol egy otthona.
Mindazok közül, ami Jézus szájából elhangzott azon az estén egy
zsúfolt jeruzsálemi utca valamelyik házában, egyvalami biztosan na
gyon meglepte a tanítványokat. A Mester tisztában volt azzal, mennyi
re elszomorította őket, amit közelgő haláláról mondott: „Mivel ezeket
202
mondtam nektek, szomorúság töltötte el a szíveteket”. De mintha fel

akarná vidítani őket, hozzátette: „de én az igazságot mondom nektek:
jobb nektek, hogy én elmenjek”.
Milyen talányos szavak! Óhatatlanul is arra gondolok, hányféle mó
don valósulhatott volna meg Isten akarata a földön: gondoskodhatott
volna elegendő mannáról, hogy ne legyenek éhezők; kiirthatta volna a
vírusok és baktériumok új fajtáit, még mielőtt veszélyessé mutálódnak;
szűkíthette volna az emberi szabadságot, hogy a Hitler- és Pol Pot-féle
zsarnokok ne juthassanak uralomra. Ehelyett Fiát küldte el néhány
évre a világ egy eldugott zugába, aki személyesen adta át üzenetét,
majd itt hagyott minket, közölve, hogy ez jó nekünk.
A tanítványok, akik megszokták, hogy minden kérdésüket, pana
szukat, kívánságukat személyesen beszélhetik meg Jézussal, ezentúl
kénytelenek voltak más módszerhez folyamodni: az imádsághoz. Az
összes lehetséges módszer közül éppen ez, az imádság tűnik a leggyen
gébbnek, legmegfoghatatlanabbnak, legkönnyebben elmulaszthatónak.
így is lenne, ha Jézusnak nem lett volna igaza iménti meghökkentő
állítását illetően. Miattunk ment el, így osztotta meg velünk erejét,
hogy ettől fogva mi is közösségben lehessünk az Atyával, és fontos
szerepet játszhassunk a gonoszság ellen folytatott harcban.
Kéréseink feltárása
Kari Barth huszadik századi teológus, aki sokat foglalkozott Isten
szuverenitásával, nem tartotta ellentmondásosnak, hogy Istent befo
lyásolhatjuk az imáinkkal. „Hall, mert nem süket; sőt mi több, cselek
szik is. Es nem ugyanúgy cselekszik, amikor imádkozunk, mint ami
kor nem imádkozunk. Az ima befolyásolja Isten tetteit, sőt a létét is.
Ezt jelenti, hogy válaszol.” Majd így folytatja: „Az, hogy Isten enged
203
A titok megfejtése
az ember kéréseinek, és az ima hatására változtat szándékán, nem a

gyengeség jele. Fensége és hatalma dicsőségében maga dönt így.”
Mire való az imádkozás? Nos, Isten nyilvánvalóan szereti, ha kérünk
tőle valamit. Természetesen nem szorul a mi bölcsességünkre és tu
dásunkra, sem az imáink információtartalmára („tudja a ti Atyátok,
mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle”). De azzal, hogy
együttműködhetünk vele a teremtésben, a vele való kapcsolatra is
meghívást kapunk. Isten szeretet, mondja János apostol. Nem csupán
van benne szeretet, és nem is csak érzi: ő maga a szeretet, és nem tud
nem szeretni. Ennek megfelelően kapcsolatra vágyik teremtményeivel,
akiket saját képére alkotott.
„Semmi miatt ne aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben
mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt”, tanítja
Pál. De miért „tárjunk fel” előtte valamit, amiről már tud? A lényeget
a kapcsolatban találjuk meg.
Előfordul, hogy segélykérő levelet kapok idegenektől (elítéltektől
vagy külföldiektől). Olykor segítek, adakozom, olykor megpróbálok
információt szerezni az illetőről, de az is előfordul, hogy nem reagá
lok a kérésre, mert azzal egy segélykérő lavinát indítanék el. Ám ha
a szomszédomnak, az unokaöcsémnek vagy más ismerősömnek van
szüksége segítségre, mindent megteszek, amit csak tudok. A kapcsolat
teszi fontossá az ügyet: nem ugyanúgy nézzük a külföldi tragédiákról
szóló híreket, ha történetesen a fiunk vagy a menyasszonyunk is a
helyszínen van.
Gondoljunk csak a bűnvallásra! A bűneimet megvallva olyasmit
mondok el Istennek, amit már amúgy is tud. Mégis valahogy szoro
sabbra fonódik vele a kapcsolatom, s ez másképp nem történne meg.
Sebezhetővé válók, alávetem magam, kifejezem a kötődésemet. Ha
sonlóan bensőséges élmény, amikor (sajnos nem elég gyakran) bocsá
204
natot kérek a feleségemtől valamiért, amiről mindketten tudjuk, hogy

megtörtént. Nem tájékoztatni akarom, hanem a szívemet megnyitni
előtte, alázattal.
Valószínűleg sohasem fogom teljesen megérteni, mi az imádság sze
repe olyan eseményekben, mint egy hurrikán vagy a kommunizmus
bukása. Egyetlen időben korlátozott emberi lény sem lehet képes ezt
felfogni. Úgy viszem ezeket a kérdéseimet Istenhez, mint egy kis
gyermek szerető Atyjához. Elismerem, hogy tőle függ az életem, elé
tárom kéréseimet, miközben pontosan tudom, hogy nem én, hanem
Isten hozza meg a végső döntést. Lehetséges, hogy miután időt töl
töttem vele, másképp tekintek a világra, vagy legalábbis átértékelem
saját meglátásaimat. Isten pedig cserébe megkapja a figyelmemet, a
kötődésemet és a lelkemet.
Azzal, hogy egyéb, közvetlenebb módszerek helyett az imádságot
választotta, Isten ismét a lehető legnagyobb szabadsággal ajándékozott
meg bennünket. Megvárja, míg kérünk valamit, és ezáltal - megfejthe
tetlen módon - tőlünk teszi függővé földi aktivitását. Elképzelhető-e,
hogy emiatt lassabban halad előre Isten országa, illetve akaratának
megvalósulása itt a földön?* Igen, ahogy a szülők is lassítanak tempó
jukon, amikor legkisebb gyermekük járni tanul. Nem önmaguk, hanem
gyermekük fejlődése a legfontosabb számukra.
* C. S Lewis így fogalmaz: „Úgy tűnik, semmi olyat nem végez el <5 maga, amit
teremtményeire is rábízhat. Megparancsolja, hogy tegyük meg a magunk lassú és
ügyetlen módján, amit ő egy szempillantás alatt tökéletesen elvégezhetne. Megen
gedi, hogy elhanyagoljuk, sőt el is rontsuk a ránk bízott feladatokat. Talán nem is
értjük igazán azt az úgynevezett problémát, miszerint a véges szabad akarat és a
Mindenható egymás mellett létezhet. Mintha Isten minden pillanatban lemondana
a trónjáról.” Egy másik könyvében pedig így ír: „Mintha az egész teremtés a felha
talmazásról szólna. Semmit nem tesz meg ő maga, amire teremtményei is képesek.
Azt hiszem, azért, mert annyira szeret adni.”
205
TIZENEGYEDIK FEJEZET
KÉRJETEK , KERESSETEK,
ZÖRGESSETEK!
Ha szüntelen imámmal módosítnám

akaratát, aki Mindenható,
ha ezt remélhetném - meg nem szünök
zaklatni szüntelen sirámolással.
John Milton
ézus történetén, amelyben a falusi szomszédokról mesélt, bizonyára

J jól szórakozott első századbeli hallgatósága. Egy emberhez váratlan
vendég érkezik éjszaka - ami nem szokatlan a sivatagban, ahol csak
naplemente után ajánlott útra kelni -, ám üres az éléskamrája. A ven
dégszeretetéről híres kultúrában tisztességes házigazda nem küldi el
a fáradt utazót, de vacsora nélkül sem engedi lefeküdni. A férfi tehát
átmegy a szomszédba egy kis kenyérért.
Kenneth Bailey, aki negyven évet töltött Libanonban a presbiteriá-
nus egyház misszionáriusaként, megpróbálta kulturális szempontból
árnyalni számomra a történetet. Palesztinában a kenyeret használ
ják evőeszközként: letörnek belőle egy-egy falatot, azt mártogatják a
nagy tál ételbe, amely húsból és zöldségekből készül, tehát magát az
„evőeszközt” is megeszik. A házigazda, akinek kiürült az éléskamrája,
valószínűleg nemcsak kenyérért, hanem főételért is ment a szomszéd-
207
A titok megfejtése
ba, ami szintén nem volt szokatlan. Ha vendég érkezett a házhoz, a

helyiek gyakran kértek kölcsön egymástól. Bailey így mesél emlékeiről:
„Ezekben az ősi közel-keleti falvakban legnagyobb meglepetésünkre
annyira jellemző szokás volt a vendégek kedvéért ezt-azt kölcsönkérni
a szomszédoktól, hogy akkor sem tettek kivételt, amikor minket hív
tak vendégségbe. Előfordult, hogy áthívott valaki a falu másik végéről
vacsorára, és a saját tányérjainkból ettünk, amelyeket előzőleg szép
csendben kölcsönkértek a szakácsunktól.”
Jézus történetében azonban a szomszéd makacsul elzárkózik a segít
ségnyújtástól (lásd Lukács 11). Már lefeküdtek, az egész család az egyszo
bás lakóház padlóján alszik, az ajtót is elreteszelték. „Ne zavarj engem! -
kiált lei a szomszédnak. - Nem kelhetek fel, hogy valamit is adjak neked.”
Ennek a gyenge kifogásnak a hallatán bizonyára kitört a kacagás
Jézus hallgatóságából. El tudtok képzelni egy ilyen szomszédot? - kér
dezi Jézus. Bizonyára nem! M ifelénk senki sem lenne ilyen faragatlan !
Ha mégis, reggel m ár róla beszélne az egész falu !
Ekkor következik a csattanó: „Mondom nektek, ha azért nem is
fog felkelni és adni neki, mert a barátja, de tolakodása [rámenőssége,
szemtelensége] miatt felkel, és ad neki, amennyi csak kell.” Jézus le is
vonja a tanulságot: „Én is mondom nektek: kérjetek, és adatik nektek,
keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.”
Lukács közvetlenül a miatyánk után írja le ezt a példázatot, a kel
letlen szomszédot ellentétbe állítva az Atyával. Ha még az álmából
felébresztett mogorva szomszéd, aki egyáltalán nem örül a látogató
nak, és legszívesebben elzavarná - tehát ha még egy ilyen szomszéd is
felkel végül, és megadja, amit kérsz, hogyne válaszolna Isten, amikor
bátran és állhatatosan imádkozol hozzá! Melyik földi apa csúsztatna be
kígyót a fia párnája alá, amikor az halat kér tőle, és ki tenne skorpiót
a kislánya tányérjára tojás helyett?
208
Kérjetek, keressetek, zörgessetek!
A miatyánk, amelyet gyakran pusztán szokásból ismételgetünk,

sőt elhadarunk, a hozzá kapcsolt példázat hatására egészen új megvi
lágításba kerül. Úgy kell imádkoznunk, mint az ügynök, aki az egyik
lábát már bedugta az ajtónyílásba, vagy mint a birkózó, aki egy ügyes
fejfogással elkapta ellenfelét, és nem engedi kiszabadulni.
Isten a zsoltárral így bátorít: „nem szunnyad el őriződ”. Mégis néha
az az érzésünk imádkozás közben, mintha elbóbiskolt volna. Akkor
mondd hangosabban! - szűrhetjük le a következtetést Jézus példázatá
ból. Ne hagyd magad! Hasonlóan a rámenős szomszédhoz, aki álmából
is felzörgeti a másikat. Kopogtass csak tovább!
Dörömbölj a kapun!
Néhány fejezettel később Lukács ismét elmesél egy elbűvölő törté
netet, amelynek ezúttal egy bosszantó özvegyasszony a főszereplője.
Noha Jézus némelyik példázata fejtörést okozott a tanítványoknak,
ennek a jelentése félreérthetetlen: „Mondott nekik példázatot is ar
ról, hogy mindig imádkozni kell, és nem szabad meglankadni.” Ebben
a történetben Jézus még azt is megkockáztatja, hogy egy szívtelen,
romlott bíróhoz hasonlítja Istent, aki kénytelen végighallgatni egy
szerencsétlen özvegyasszony hangos panaszáradatát.
Ma már a legtöbb városban működik jogsegélyszervezet, ahol segí
tenek a szegény, rászoruló ügyfeleknek eligazodni a bíróság és a jog
útvesztőjében. Jézus idejében egészen másfajta rendszer működött,
amelyről képet kaphatunk egy tizenkilencedik századi nyugati utazó
iraki élményeiből. A beszámolót Kenneth Bailey jegyezte le:
A kádi egy nem tú l m agas em elvényen foglalt helyet, szinte b etem ette
a sok p árn a. K örülötte titkárok és előkelőségek guggoltak. A köznép a
csarnokban tolongott, egym ás szavába vágva m ondták a m agukét vagy
209
A titok megfejtése
tu catn yian . V alam ennyien azt szerették volna, ha az ő ügyük nyer első
ként m egh allgatást. A higgadtabb pereskedők nem álltak be a kiabálók
közé, inkább su tto gva egyezkedtek a titkárok k al, próbálták őket m eg
vesztegetni - kifizetni az ú gyn evezett „díjat” - zsebből zsebbe. Amikor
a tisztviselők pénzsóvársága kielégíttetett, egyikük odasúgott valam it a
kádinak, aki m ár szólította is az első p er résztvevőit. Úgy látszo tt, m in
denki szám ára m agától értető d ő , hogy az ítélet a legm agasabb összegű
kenőpénz kifizetőjének kedvez. Mindeközben egy szegény asszony, aki
a töm eg szélére szo ru lt, újra meg újra bekiabált, igazságo t követelve
m agának. Szigorúan csen dre in tették , és m eg is d orgálták, a m iért nap
mint nap a bíróság n yak ára jár. „Addig járo k ide - k iálto tta az asszony
- , am íg a kádi m eg h allg at.” N agy sok ára, az ülés végén a bíró in gerü l
ten m egkérdezte: „Mit ak ar az az asszon y?” A nő végre elő ad h atta, mi
tö rtén t vele: egyetlen fiát elvitték k aton ának , egyedül m arad t, és nem
tudja m űvelni a földjét. A vám szedő m égis m eg fizetteti vele az ad ót,
noha m agányos özvegyként m entesülnie kellene e k ötelezettség alól. A
bíró fö ltett m ég néhány kérdést, majd k ijelen tette: „M egkapja a m en
tességet.” így nyerte el ju talm át az özvegy állh atatossága. Ha lett volna
p énze, h ogy lekenyerezze a hivatalnokokat, talán m ár jóval korábban
m egszabadult volna terh étől.
Jézus példázata ugyan kevésbé részletgazdag, és mindössze két

szereplőt vonultat föl, de máskülönben szinte teljesen megegyezik a
fenti leírással. A bíró végül nála is enged a panaszos kérésének: „Én
ugyan nem félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, de mivel
hogy terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki,
hogy ne jöjjön szüntelen, ne zaklasson már engem.” (A „zaklat” ige az
eredetiben azt jelenti, hogy újra meg újra ütést kap valaki a szeme alá.)
Jézusnak ez a példázata is ellentétekre épül. Előfordul, hogy imád
kozás közben mi is úgy érezzük magunkat, mint az özvegyasszony:
magunkra hagyatva, tehetetlenül, áldozatként semmibe véve, mint
210
aki csak utolsó lehet a sorban. Holott épp az ellenkezője igaz: van
pártfogónk és közvetlen bejárásunk az Atyához, aki szeret minket,
és legkevésbé sem hasonlít a példázatban szereplő szívtelen bíróhoz.
Amikor úgy érezzük, hogy Isten túl sokáig vár a válasszal, könnyen
azt feltételezzük, hogy nem törődik velünk. Jézus azonban tisztázza
ezt a félreértést, és az érzéseinkkel szemben Isten irgalmára helyezi
a hangsúlyt. Még ez a kegyetlen bíró is igazságot szolgáltat a szegény
özvegyasszonynak. „Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választot
ta la k , akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak segítségért?”
Jézus hallgatósága már épp nyugodtan hátradőlne, amikor következik
a nem várt csattanó: „Mindazáltal, mikor eljön az Emberfia, vajon ta
lál-e hitet a földön?” A tanítványok minden bizonnyal pontosan tudják,
mire céloz Jézus, hiszen épp az imént beszélt visszatéréséről, vagyis
második eljöveteléről. Eljön majd a nap, amikor az igazság uralkodik.
Ezen a napon az Emberfia hatalommal és dicsőséggel tér vissza. Erő
szakkal megfertőzött bolygónkon fordul a kocka, igazságot szolgáltat a
sérelmekért, és visszaállítja az Isten által teremtett rendet. Abban az új
világban nem lesznek igazságtalan bírók és magukra hagyott özvegyek,
sem szegénység, halál, szenvedés vagy lázadás. Míg az a nap eljön, lesz
nek, akik a kételkedés kísértésébe esnek, lesznek, akik egyáltalán nem
hisznek Istenben, s lesznek, akik kegyetlen bíróként tekintenek majd rá.
Évekkel azt követően, hogy személyesen hallotta ezt a példázatot,
Péter apostol leírta, hogy az utolsó időkben sokan gúnyolódni fognak
ezeken a próféciákon: „Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta
az atyák elhunytak, minden úgy marad a teremtés kezdetétől fog
va.” Ma, húsz évszázadnyi várakozás után olyan állapotok uralkodnak
megváltás után kiáltó bolygónkon, hogy könnyen elveszíthetnénk az
Isten hatalmába és jóságába vetett hitünket. Jézus azért hagyta ránk
a bosszantó özvegyasszony példázatát, hogy arra tanítson: „mindig
211
A titok megfejtése
imádkozni kell, és nem szabad meglankadni”. A történelem próbára

teszi a hitünket, s akkor álljuk ki a próbát, ha kitartóan imádkozunk.
Régi szóhasználattal „okvetetlenkedőnek” nevezhetnénk az özvegy
asszonyt, illetve az éjszaka segítséget kérő szomszédot. A mi kérése
ink is bosszantóak lehetnek olykor. William Wilberforce jut eszembe,
aki évről évre benyújtotta törvénytervezetét az angol országgyűlés
nek, követelve a rabszolgaság eltörlését. Vagy az amerikai William
Proxmire szenátorra gondolok, aki minden áldott nap szólásra emelke
dett a szenátusban - tizenkilenc év alatt 3211 felszólalása volt -, míg a
testület végre törvénytelennek nyilvánította a népirtást. Eszembe jut
a Ments meg, Uram! című filmben bemutatott Helen Prejean nővér, aki
fáradhatatlanul küzd a halálbüntetés eltörléséért az Egyesült Államok
ban. Vagy Martin Luther King Jr., aki Alabama állam közgyűlési épü
letének lépcsőjén beszédet mondott a vérző tüntetőknek: „Meddig?...
Meddig?... Meddig tart még?”
Fontos ügyekért - a harmadik világ adóssága ellen, az AIDS afrikai
terjedése ellen, a hajléktalanok ügyéért, az abortusz betiltásáért, a
szexuális célú emberkereskedelem, a rasszizmus, a gyűlöletbűnözés, az
ittas vezetés ellen, az egészségügyi ellátásért, az igazságtalan háborúk
ellen, a környezetvédelem ügyéért, a pornográfia ellen, a börtönrefor
mért, a terrorizmus ellen, az emberi jogokért és sok száz más ügyért
- harcoló aktivisták is bizonyára belefáradnak olykor a küzdelmek
be, és közel állnak ahhoz, hogy feladják. Elképzelhető, hogy ilyenkor
a szívtelen bíróhoz vagy a mogorva szomszédhoz hasonlónak látják
Istent. Jézus azonban határozottan tiltakozik ez ellen: a bíróval és a
szomszéddal ellentétben Isten végtelen türelemmel hallgatja végig ké
réseinket és követeléseinket, különösen, ha azok az ő országa építését
szorgalmazzák. Ha nem így lenne, mi célt szolgálna a Bibliában az a
sok okvetetlenkedő zsoltár és prófétai sirám?
212
SZÓLNI VALAKIHEZ
Susan
A kapcsolatokért meg kell dolgozni, h ázastársk ént, szülőként, b arát

ként eg y arán t. Ne lepődjünk m eg, ha az Istennel való k apcsolatunk
is erőfeszítést igényel! A m ikor nehezen megy, mindig úgy képzelem
el Istent, m int Jézu s: ő az A tyám .
A férjem egyedül repült Kínába, hogy elhozza a kislányt, akit örökbe
fogadtunk. Én otthon m aradtam , és imádkoztam ezért a kis em berért,
aki teljesen felforgatja majd az életünket, de közben olyan tehetetlen
nek éreztem m agam ! A férjem elm esélte, hogy m ár a buszon is sírt az
árvaházb a m enet: m ár akkor érezte a k ötődést, azt, hogy ő a csa lá
dunkhoz tarto zik , pedig még csak fényképről ism erte. Ha mi, em be
rek képesek vagyunk ilyen szoros kötődésre, képzeljük csak el Istent!
A férjem m el tan u ltam meg im ádkozni, éjjelente, am ikor a h ázassá
gunkban bekövetkezett egy nehéz időszak, és nem volt hová fordul
nunk. Eleinte nem tudtam kifejezni m agam , m ert soha nem imádkoz
tam m ások előtt. Olyan ijesztőnek tű n t! De így, hogy csak a férjem
volt o tt m ellettem , ki tudtam önteni a szívem Isten előtt. Az Anonim
A lkoholistákra, és a hasonló cso p o rto k ra gondoltam , akik egészen
egyszerűen im ádkoznak. Csak annyit m ondanak: „Segíts józan n ak
m aradn om !”, és közben nem sok fogalm uk van Istenről. Mégis, m int
ha Isten m eghallgatná ezeket a kéréseket.
Gyakran imádkozva alszom el. Amikor lefekszem, megpróbálok m eg
nyugodni, és azt m ondogatom m agam n ak: Aludnom kell, aludnom
kell. Persze nem történik semmi. így hát amikor nem tudok elaludni,
van valaki, akihez szólhatok. Nem kell egyedül megoldanom az életem,
Isten segít, hogy ne dobogjon folyton a torkomban a szívem.
Volt, mikor zav art, hogy elalszom imádkozás közben. Most, hogy szü
lő vagyok, m ár másképp látom. Hiszen létezik-e olyan szülő, aki nem
gyönyörködik benne örömmel, amikor a gyermeke a karjában alszik el?
213
A titok megfejtése
Helmut Thielicke „Az okvetetlenkedő özvegy” címet adta az igehir

detésnek, amelyben megjegyzi: „Isten nem kevesebbet tesz, mint hogy
részt ajánl imádkozó egyházának a világ kormányzásában.” Thielicke
szerint a történelem óriásai (s itt kortársaira, Hitlerre és Sztálinra
gondol) abban az illúzióban trappolnak föl s alá a színpadon, mintha
ők rendeznék a darabot, holott valójában mellékszereplők, akik csupán
pillanatokra jelennek meg a színen. Azok bírnak valódi hatalommal,
akik Isten által rendezett színdarabként fogják fel a történelmet, és
merítenek az erőből, amely egyedül a kérő, kereső, zörgető ember szá
mára elérhető. Az imával szabad utat engedünk Istennek. A kaotikus
világ ellen tetteinkkel és imáinkkal lázadva, a gonosznak szilárdan
ellenállva bizonyíthatjuk, hogy - Jézus szavaival élve - van még „hit
a földön”.
Akár több emberöltőnyi idő is eltelhet, míg az állhatatos ima
meghozza gyümölcsét. Hány katonának kellett meghalnia, mielőtt
Thielicke imái - amelyekben arra kérte Istent, hogy legyen béke és
igazság német földön - meghallgattattak? Hány a jövőért imádkozó
zsidónak kellett meghalnia, amikor úgy tűnt, hogy egész népük a kre
matóriumban végzi? Hány tolakodó imát kellett elmondaniuk a Fülöp-
szigetek polgárainak, mire az ellenzék, a People Power ledöntötte a
korrupt rezsimet? Hányán sínylődtek fogolytáborokban, mire a békés
tiltakozások hatására leomolhatott a „vasfüggöny”? S hány kínai ke
reszténynek kell ma is börtönt és kínzásokat elviselnie, miközben a
falakon kívül soha nem látott lelki ébredés bontakozik ki?
Hogy az egyes emberről se feledkezzünk meg: hány áldozat könyö
rög nap mint nap gyógyulásért, és ébred mégis a bántalmazás miatti
szégyen és fájdalom érzésére? Hány szenvedélybeteg imádkozik sza
badulásért, s kell mégis ugyanazokat a harcokat megvívnia? Hány
szülő bánkódik és imádkozik gyermeke miatt, aki önpusztító életet él?
214
Sosem felejtem el, milyen reménytelennek érezte magát az az alko

holista ismerősöm, aki mindennap arra kérte Istent, hogy vegye el az
ital iránti vágyát, mégis a Jack Daniels whiskey volt az első gondolata
reggelenként. Hallotta Isten egyáltalán, amit mondott? Később ismer
te csak föl, hogy épp az alkohol iránti erős sóvárgása vette rá, hogy
ilyen kitartóan imádkozzon. Az ismétlődő kísértés tette állhatatossá
az imádkozásban.
A gonoszt akár fölénk magasodó vaskapuként is elképzelhetjük - „a
pokol kapui”, mondja Jézus - , amelyen minden ima egy kalapácsütés.
Egy kapu nem fenyegetőzik és nem nyomul előre, a helyén maradva
várja az ostromot. Lehet, hogy imáink úgy hangzanak, mintha egy
egyszerű bádogfazekat püfölnénk, de Jézus szilárd ígéretében bízva
tudhatjuk, hogy a pokol kapui nem vehetnek erőt rajtunk. Egyszer
majd le fognak omlani, s úgy törnek darabokra, mint a kettészakadt
Németországban a berlini fal vagy az Európát megosztó „vasfüggöny”.
Egy nem elég

Jerry Sittser író így látja a kitartást szülőként: „Ennyi év alatt ren
geteg mindent kértek már tőlem a gyermekeim: zenelejátszót, biciklit,
csónakot, kocsit, házat, trópusi nyaralást... Az égvilágon mindent.
Többnyire úgy teszek, mintha nem hallanám, sziklaszilárd és meg
ingathatatlan vagyok. Ám amikor kitartóan kérnek valamit, mégis
hegyezni kezdem a fülem, mert ez azt jelenti, komolyan gondolják.”
Isten nem olyan, mint a földi szülők. Amint valamit kiejtek a szá
mon, pontosan ismeri az indítékaimat, tudja, hogy tiszta vagy piszkos,
nemes vagy önző szándék vezérel-e. Jézus példázatain tűnődve nem
győzök csodálkozni, hogy ilyen nagy hangsúlyt fektet a kitartásra. Ha
én monotonnak érzem, hogy újra meg újra elismételjem ugyanazt a
215
A titok megfejtése
kérést, bizonyára Isten is unja hallgatni. Miért kell dörömbölnöm az

ajtón? Miért kell könyökkel utat törnöm magamnak a bíróságon? Miért
nem elég egyetlen őszinte kérés?
A válasz után kutatva először is Jézus életét vizsgálom meg: több
jelenetben is azt látom, milyen értékes tulajdonság a kitartás. Miután
Lázár meghal, két nővére, a szorgalmas Márta és a merengő Mária
egyformán vádolni kezdi Jézust: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt
volna meg a testvérem!” Minden bánatukat, csalódottságukat Jézus
ra zúdítják, úgyhogy végül Jézuson is elhatalmasodik a szomorúság.
Igaz, ezt követően teljesíti majd szívük legmélyebb vágyát, s egyben
megteszi a lehető legnagyobb csodát is.
Egy másik jelenetben egy kánaáni asszony zaklatja Jézust megszállt
lánya miatt. „Küldd el őt, mert kiabál utánunk!” - sürgetik tanítványai,
akik inkább a példázatok keményszívű szereplőit juttatják eszünkbe.
Jézus is megpróbálja „lerázni” az asszonyt: először figyelmen kívül
hagyja kérését, majd kétségbe vonja a jogát, hogy ilyesmit kérjen tőle.
Az idegen asszony azonban nem tágít, ez pedig lenyűgözi Jézust: tel
jesíti kérését, sőt még példaként is állítja a tanítványok elé.
Egy szamáriai kút mellett Jézus egy nőtől életmódja és vallási meg
győződése felől kérdezősködik, a Jeruzsálembe vezető úton pedig egy
gazdag ifjúval társalog a vagyon veszélyeiről. A nő kitart, és megválto
zik az élete, a gazdag ifjú idő előtt feladja, és bánatosan megy tovább.
Ezek a jelenetek arra hívják fel a figyelmem, hogy Istent érdekli a
folyamat, amelyen végigmegyek. Tiszteletben tartja a szabadságom,
nem kényszerít semmire. Ha állhatatosan kérek valamit, abból látja,
hogy őszintén vágyom a változásra, márpedig ez a lelki növekedés
egyetlen előfeltétele. Amit igazán akarok, azért kitartóan küzdők.
Legyen szó a coloradói hegycsúcsok megmászásáról, a háztetőn kopá-
csoló harkályok elűzéséről, vagy a nagy sebességű internetkapcsolat
216
beköttetéséről, minden tőlem telhetőt megteszek. Vajon hasonló lel-

külettel imádkozom-e?
„Az ima nem Istenen változtat, hanem azon, aki imádkozik” - szól a
gyakran idézett mondat, amelyet Sorén Kierkegaard fogalmazott meg
először. A korábbi fejezetekben taglaltak miatt (s elsősorban a Biblia
tanúságtétele okán) a képlet első felével nem értek teljesen egyet. Isten
azt szeretné, ha bátran, fenntartások nélkül vinnénk elé kéréseinket.
Ha ezt elmulasztom, valószínűleg kellemes meglepetésekről maradok
le. Vajon mi lett volna, ha a tíz leprás nem kiált oda Jézusnak az út
széléről, hogy gyógyítsa meg őket? És ha a kánaáni asszony félénken
visszahúzódik, és nem meri Jézus elé vinni lánya baját?
Sokan Isten változhatatlanságát említik kifogásként, amiért nem
imádkoznak: „Ha Isten már úgyis eldöntötte a jövőt, miért imádkoz
zak?” Ez a fatalista gondolkodásmód viszont a képlet második felét
teszi lehetetlenné, hiszen mi magunk is változunk, míg a mennyet ost
romoljuk kéréseinkkel. Ha már nem hiszem el, hogy Isten meghallgatja
a kéréseimet - márpedig ez Jézus két példázatának a lényege - , akkor
nagy valószínűséggel fel is hagyok az imádkozással. Csakhogy ezáltal
elzárom magam az Istennel való kapcsolattartás elsődleges formájától.
Az állhatatos imádság közösséget épít Isten és közöttem, s ennek
számos előnyét látom. Miközben kiöntöm a szívem, megszabadulok a
tehertől: átadom annak, aki jobban elbírja. Miközben apró lépésekben
egyre jobban megismerem Istent, megértem, hogy egyáltalán nem ha
sonlít semmiféle igazságtalan bíróra vagy kelletlen szomszédra, hiába
érzem úgy néha. így mindaz, amit az Istennel töltött idő alatt meg
tanulok, segít felismernem a földön végzett munkáját, s hogy milyen
szerepet tölthetek be abban én magam.
Cicero meglehetősen nyersen foglalja össze a pogány imádság lénye
gét: „Nem azért fohászkodunk Jupiterhez, hogy jobbá tegyen, hanem
217
A titok megfejtése
hogy anyagi előnyökhöz juttasson.” A keresztény szemlélet ennek épp

az ellenkezőjét vallja. Lehet, hogy olykor különféle anyagi előnyökre
gondolva fordulunk Istenhez, és olykor, legnagyobb áldásunkra meg
is kapjuk ezeket. Ugyanakkor önmagában azzal, hogy imádkozni kez
dünk, megnyitunk egy csatornát, amelyen keresztül Isten képes meg
változtatni és jobbá tenni bennünket. Az állhatatos imádság hatására
másképp, Isten szemével látom a világot és saját életemet. Miközben
egyre mélyebb kapcsolatba kerülök vele, megértem, hogy ő jobban
tudja, mire van szükségem, mint én magam.
Amikor embertársaimat „üldözöm” kitartóan, általában azzal a
céllal teszem, hogy meggyőzzem őket az igazamról. Azt szeretném,
ha az autószalonban lejjebb vinné az árat az eladó, a szomszéd pe
dig arra a jelöltre szavazna, akire én. Előfordul, hogy - különösen a
kezdeti szakaszban - Istenhez is hasonlóan közelítek, de előbb-utóbb
be kell ismernem, hogy kettőnk közül ő a bölcsebb. Sőt ráébredek
arra, hogy maga Isten is kér, keres és zörget, csak éppen alig észre
vehető módon.
„Olyan Istenben, aki nem hall meg, nem fogad el, s nem válaszol
egyetlen imára sem, nem tudok hinni. Az olyan Isten azonban, aki min
den ember vagy emberi közösség valamennyi kérését teljesíti, gonosz
Isten lenne - nem is Isten, hanem démon” - írja George MacDonald.
Az ima nem monológ, hanem dialógus, amelyben mindkét fél alkal
mazkodik a másikhoz. Noha őszintén viszem aggodalmaimat Isten elé,
meglehet, hogy teljesen más aggodalmakkal fejezem be az imádságot.
Péternek, amikor felment a tetőre imádkozni (Apostolok cselekedetei
10), az ennivaló körül forogtak a gondolatai. Fogalma sem lehetett ar
ról, hogy bűntudattól gyötörten fog lejönni onnan saját fajgyűlölete és
törvényeskedő magatartása miatt. Ha kitartóan imádkozom, a vágyaim
és a terveim összhangba kerülnek Istenéivel.
218
Aki veszít, az nyer

„Miért töltenék egy órát imádkozással, amikor közben folyton azon
jár az eszem, hogy kire haragszom és ki haragszik rám, milyen köny
veket kellene elolvasnom vagy megírnom - ezernyi apróság tereli el a
figyelmem?” Henri Nouwen többféleképpen is fölveti ezt a dilemmát,
és eljátszadozik a lehetséges válaszokkal. Olykor kénytelen az önfe
gyelmére hagyatkozni, és kézzelfogható jutalom nélkül is kitartani:
„Elsősorban nem azért kell imádkoznunk, mert jólesik vagy hasznos,
hanem mert Isten szeret minket és a figyelmünkre vágyik.”
Nouwen végül arra a következtetésre jut: „ha reggelenként egy órát
eltöltők Isten társaságában - napról napra, hétről hétre, hónapról hó
napra, miközben semmit sem értek, és milliónyi apróság vonja el a
figyelmem - , radikálisan megváltozik az életem.” Nouwen így tanulta
meg, mi az alázat és mit jelent az alárendelődés. Miután sok-sok órát
állhatatos imával töltött, látszólag gyümölcstelenül, megértette, hogy
egy halk és szelíd hang mindvégig beszélt hozzá.
„Az ima nem Istenen változtat, hanem azon, aki imádkozik?” El
képzelhető, hogy olykor épp az ima által elvégzett belső változások
teszik lehetővé, hogy megkapjuk a választ, amire olyan rég várunk.
Ilyen értelemben - ha úgy tetszik - az ima Istenen is „változtat”. Az
állhatatos imádkozás hatására újfajta szellemi állapotba kerülünk. Ta
lán ezért küzdött olyan szívósan Abrahám, Mózes, Jákob és a többiek:
látszólag Istennel hadakoztak, ám valójában így alakultak ki bennük
olyan tulajdonságok, amelyeket Isten akart létrehozni.
„Ugye nagy baj, ha Isten ellen küzdünk, és nem győz le minket?”
- kérdezi Simoné Weil. Más szóval, amit a birkózás pillanatában vere
ségnek érzünk, hosszú távon győzelemnek bizonyulhat. A csaló Jákob
két sértetlen lábán még peckesen járt, Izrael viszont már a nemzetek
219
A titok megfejtése
atyjaként bicegett be a történelembe. A kitartó imádkozás értéke nem

feltétlenül abban rejlik, hogy megkapjuk, amit akarunk, hanem hogy
más emberré válunk.
Legyen szó hegymászásról vagy írásról, általában céltudatosan,
eredményorientáltan viszonyulok az élet dolgaihoz. Az ima hatására
azonban megtorpanok: megértem, hogy képtelen vagyok „megjavíta
ni” embertársaimat, akikért imádkozom, és nem kaphatok meg min
dent, amit szeretnék, olyan gyorsan, ahogy elképzeltem. Kénytelen va
gyok lelassítani és várni. Szinte fegyverletételnek érzem, amikor Isten
elé tárok egy-egy kérést. Ezeket az ügyeket tulajdonképpen „feladom”:
alárendelem magam. így Isten végre elkezdheti kimunkálni bennem
azokat a tulajdonságokat, „gyümölcsöket”, amelyekre mindvégig szük
ségem lett volna: békességet, türelmet, kedvességet, jóságot, hűséget,
szelídséget, önuralmat.
Az ember azért imádkozik, mondja Szent Ágoston, hogy „ő maga
tanuljon, nem pedig azért, hogy Istent tanítsa”. Saját szabálytalan ima
életemet megvizsgálva nyilvánvaló: Isten arra használja, hogy lenyesse
a kitüremkedéseket, és simára csiszolja a durva éleket. Vereséget és
győzelmet egyformán látok. Olykor meglepve tapasztalom - mint egy
kisgyermek, miután felhagy szülei nyaggatásával -, hogy akkor kapok
meg valamit, amiért könyörögtem, amikor már tudok nélküle élni.
Mekkora meglepetés, ha mégis megkapom! A kegyelem ajándéka. Az
ajándékot akarom megszerezni, s helyette rátalálok arra, aki adja, s
végül megkapom magát az ajándékot is, amiről lemondtam.
Lukács a következőképpen fejezi be a mogorva szomszédról szóló
példázatot: „Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok fiaitoknak jó aján dé
k o k a t adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentleiket azok
nak, akik kérik tőle?” Máté ugyanezt írja, egyetlen különbséggel:
„Ha azért ti gonosz létetekre tudtok fiaitoknak jó a ján d éko kat adni,
220
mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kér

nek tőle?”
Amikor imádkozunk, rendszerint kérünk valamit (olykor sokad-
szorra), majd várakozó álláspontra helyezkedünk. Imádkozunk azért,
amit Isten adni akar: egyszer „jókat”, máskor a Szentleiket. (Isten
szemszögéből nem létezik jobb válasz a kitartó imára, mint a Szent
lélek ajándéka, vagyis a saját személye.) Előfordulhat, hogy Péterhez
hasonlóan ételért imádkozunk, és leckét kapunk fajgyűlöletből, vagy
Pálhoz hasonlóan gyógyulást kérünk, de Isten inkább alázatot ad.
Lehet, hogy a próbatételek végét kérjük, de türelmet kapunk, hogy el
tudjuk viselni őket. A börtönből való szabadulásért imádkozunk, ám
ehelyett erőt kapunk, hogy hasznosan töltsük az időt odabenn. Ami
kor kérünk, keresünk és zörgetünk, hatást gyakorlunk Istenre, tanítja
Jézus, s egyben önmagunkra is.
„Mert az ő alkotása vagyunk Krisztus Jézusban jó cselekedetekre
teremtetve” - írja Pál az efezusiaknak. Az alkotás szó helyén a görög
eredetiben a poiém a - vagyis poéma, „vers” szó - áll. Isten műalkotá
sa vagyunk, állítja tehát Pál. Ha valaki, akkor ő tisztában volt azzal,
micsoda vajúdás árán születhet meg egy ilyen „műalkotás”. Volt része
verésekben, börtönben, hajótörésben, zendülésben, és azt is tudta,
milyen szerepet játszik életében az imádság. Imáink révén lehetőséget
kínálunk Istennek, hogy megváltoztasson bennünket, mint ahogy a
szobrász csiszolgatja a márványtömböt, a festő felfrissíti a színeket,
vagy az író lerövidíti a szöveget. A munkafolyamat halálunkig nem ér
véget, hiszen földi életünkben sohasem leszünk tökéletesek.
221
HARMADIK RÉSZ
Az ima nyelve
Könyörögsz. Nyafogsz. Üres szavakkal mondasz

dicséretet. Megvallod bűneidet, noha Isten már rég
tud mindről. Szeretnél változtatni megváltoztatha
tatlan akaratán... Es néhanap, Isten kegyelméből,
az imád válaszra talál.
Frederick Buechner
TIZENKETTEDIK FEJEZET
BÁRCSAK FOLYÉKONYAN
BESZÉLNÉK!
Az ima paradoxonja tehát az, hogy komoly erőfeszítést igé

nyel, miközben csak ajándékba kaphatjuk. Istent nem lehet
betervezni, megszervezni vagy manipulálni, ám alapos önfe
gyelem nélkül sem részesülhetünk benne.
Henri Nouwen
em emlékszem olyan időszakra, amikor az imádkozás ne lett vol

N na része az életemnek. Kisgyerekként imát mondtam elalvás előtt
és az asztalnál is. Hűséges résztvevője voltam a szerdai gyülekezeti
imaalkalmaknak, valamint a szilveszteri virrasztásoknak, bár nekünk,
gyerekeknek komoly próbatételt jelentett, hogy ébren maradjunk. Va
lóságos gyermeki hittel imádkoztam - olyannyira, hogy a család bará
tai rendszeresen engem kértek meg, hogy imádkozzak, amikor elvesz
tették a jegygyűrűjüket vagy elkóborolt a kutyájuk. Később boldogan
telefonáltak, hogy a kérés meghallgatásra talált. (Mindeközben saját
házi kedvenceinket rendre elütötte egy autó, elpusztultak valamilyen
betegségben vagy megtámadta a szomszéd kutyája, hiába imádkoztam
értük.)
A keresztény főiskolán, ahol több évet eltöltöttem, katonás fegye
lemmel tették kötelezővé az imádkozást. A kollégiumban reggel hat
225
Az ima nyelve
órakor megszólalt a csengő, hogy fél hétkor megkezdhessük a - bib

liaolvasással, imádkozással töltendő - félórás csendességet. A déká
nok időnként, rajtaütésszerűen ellenőrzést tartottak a szobákban. A
pletykák szerint nem volt szokatlan a következő jelenet: a szoba egyik
lakója az ágya mellett térdel, a másik nyitott Bibliával az ölében ül
az ágyán, de mindketten az igazak álmát alusszák a sötét szobában.
A főiskola rendszeresen szervezett úgynevezett „imanapokat”. A
nap nagy részében egyedül, illetve csoportokban imádkoztunk, este
pedig egy ünnepélyes alkalomra gyűltünk össze, ahol szintén imádkoz
tunk és bizonyságot tettünk. A diákok beszámoltak imameghallgatá
saikról, például arról, hogy épp a legjobbkor kaptak nagyobb összegű
ajándékot, amelyből fedezhették a tandíjukat. A szobatársam az egyik
ilyen gyűlésen könnyek között vallott csínytevéseiről - csak én tudtam,
mennyire kiszínezte a történetet. Ezek a bűnbánó fiatalok úgy szerez
tek presztízst maguknak ezekkel a nyilvános, drámai vallomásokkal,
mint bűncselekményeikkel hencegő elítéltek a börtönben. Emlékszem,
egyik diáktársam arra kérte az egybegyűlteket, hogy imádkozzanak a
barátnőjéért. A lány állítólag súlyosan megsérült egy autóbalesetben,
amikor úton volt a főiskola felé, hogy őt meglátogassa. Ezt a szomorú,
magányos fiút ismertem a szülővárosomból: valójában nem is volt ba
rátnője, mert meleg volt, később AIDS-ben halt meg. Csak azért találta
ki a történetet, hogy felkeltse társai figyelmét és együttérzését.
Azóta különböző keresztény szervezetek és gyülekezeti csoportok
képviseletében számtalan imaalkalmon vettem részt. Volt, amelyik
mélyen megindított és valódi közösséggé kovácsolt minket. Akadt,
ahol inkább „helyezkedni” lehetett, s magam is kísértést éreztem arra,
hogy remekbe szabott imáimmal ne Istent, hanem a körülöttem ülőket
próbáljam meg lenyűgözni és kivívni elismerésüket.
Előfordult, hogy - a már többször említett kérdések miatt (Miért
226
Bárcsak folyékonyan beszélnék!
beszéljek Istennek olyasmiről, amit úgyis tud? Miért kérjek tőle könyö-
rületességet, amikor természetéből adódóan könyörületes? Egyáltalán
miért imádkozzak?) - nem láttam értelmét az imádkozásnak. Egyszer
egy teljes éven át nem voltam képes a saját szavaimmal imádkozni,
csupán egy egyházi imakönyvből olvastam fel részleteket Istennek.
Arra kértem, hogy fogadja el tőlem ezeket a szavakat, akár őszintén
a sajátjaimnak érzem őket, akár nem. Aztán egyik napról a másikra
felszállt a rám telepedett köd, és nem is értettem, addig miért nem
sikerült imádkoznom.
Bár azóta egyszer sem „blokkoltam le” ilyenformán, nem volt ha
sonló pusztai élményem, az imádkozás továbbra is küzdelmet jelent
számomra. Nem értem, hogy tudnak egyesek naponta egy órát elmél
kedéssel tölteni. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogyan sikerülhet
nekik. Én megpróbálok negyedórán át kitartani, de ezt követően rend
szerint elkalandozik a figyelmem, s csak szaggatottan vagyok képes
újra koncentrálni. Az elvégzendő feladataim és a megválaszolandó
leveleim nyomasztó tudata rendre megpróbál befurakodni az Isten
nel töltendő, gondosan megtervezett időmbe. Még tanulom, hogyan
bonthatnám le azokat a falakat, amelyek elválasztják az imádkozást
életem többi részétől, hogy mindez fordítva történhessen: Istent be
hívva lenyűgözhessem őt szépen berendezett életemmel.
Reális elvárások
Még ha olykor kötelességnek, egyfajta „házi feladatnak” érezzük
is az imádkozást, általában reménykedünk, hogy menet közben túl
lendülünk ezen. A kincs el van rejtve, csak ki kell ásnunk. Egy új,
ismeretlen ország vár ránk, csak meg kell tanulnunk a nyelvét. Gü
gyögünk, mint a csecsemők, de már szeretnénk folyékonyan beszélni.
227
Az ima nyelve
„Nem annyira imádkozó ember voltam, mint inkább egy magát imád
kozó embernek tettető személy” - idézi fel élete egy olyan szakaszát
Frederick Buechner, amikor kissé színpadias imái közben túlságosan
figyelt önmagára.
Egyesek soha nem érzik, hogy lenne valaki a „vonal” túlsó végén.
Magukat hibáztatják, azt hiszik, rosszul csinálnak valamit, s állandó
kudarcélményben van részük. Egy Ausztráliában élő levelezőtársam
említi azokat, akik autistának érzik magukat az ima terén. Nem de
presszióban vagy borderline személyiségzavarban szenvedőkre gon
dol, hanem olyan hétköznapi, félénk, templomba járó emberekre, akik
méltatlannak érzik magukat Isten figyelmére.
Egy másik barátom értesülve arról, hogy az imádság témáját kuta
tom, megírta, hogy tapasztalatai szerint kevesen találják kielégítőnek,
könnyűnek vagy eredményesnek:
Szerintem az ima a szexu alitással állíth ató párhuzam ba. (A m ikor ezt
fejteg etem , sokan fel szok ták kapni a fejüket.) A többség nincs m eg
elégedve a szexuális életével, nem m egy valam i jól neki. Mindkét ben
sőséges kapcsolati fo rm át, a szexu alitást és az im át eg y arán t egy fajta
kultusz veszi körül. M indenki a zt hiszi, h ogy m indkét élm énynek az
egekbe kellene röp íten ie. íg y alak u ln ak ki a ham is elváráso k . És így
vész oda az intim itás.
Ez a hölgy több hónapot töltött Afrikában, ahol kénytelen volt al

kalmazkodni a lassúbb tempóhoz. De végre megtalálta a csendet is, és
megtanult egészen másként imádkozni. „A szexuális kapcsolattal vont
párhuzamhoz visszatérve: életünk elfoglaltságai közepette, a hangza
varban nehéz elengedni magunkat, elcsendesedni és kommunikálni.”
A szokatlan hasonlaton eltöprengve jutott eszembe, hogy imádság
ról szóló könyvet olvasni hasonló élmény egy szexuális témájú kézi
228
könyv tanulmányozásához. Hiába tűnik papíron izgalmasnak, nem sok

köze van a valósághoz, két sebezhető és merőben más elvárásokkal
közelítő ember szexuális érintkezéséhez. A testi kontaktushoz hasonló
an az imádság is sokkal inkább a kapcsolaton, mint a technikán múlik.
Az imádságot tekintve azonban jóval nagyobb a különbség a részt vevő
felek között, mint két szerelmes között. Miért lepődünk meg mégis,
ha gondjaink akadnak?
A média hatására a mai kultúrában mindenre gyors megoldást ke
resünk. Csakhogy a kapcsolati problémák ritkán orvosolhatók gyors
és könnyű módszerekkel. Nem látok például számottevő csökkenést a
válási arányban, pedig a könyvesboltok polcai roskadoznak a „Hogyan
mentsük meg a házasságunkat?” típusú könyvektől. Ha az ember és
ember közötti kapcsolatok megjavítására nincs kész recept, hogyan
lenne az Istennel való kapcsolatunkra? Nem hinném, hogy a titok
nyitjára előadásokon, könyvekben, lelkészek segítségével vagy hétvégi
szemináriumokon találhatunk rá.
Saját életemben is látványosabb változásra számítottam, miután
számtalan könyvet elolvastam és rengeteg embert megkérdeztem az
imádság témakörében. Ha például a golfjátékom tökéletesítésébe vagy
egy idegen nyelv elsajátításába fektettem volna ennyi energiát, valószí
nűleg látványos lenne a fejlődés. Az imádkozással kapcsolatban azon
ban továbbra is tudatos erőfeszítésekre van szükségem. Néha látom
az eredményét, néha nem, vagy legalábbis még nem veszem észre. Aki
imádkozik, annak hinnie kell, hogy Isten meghallgatja, még ha nincs is
rá kézzelfogható bizonyítéka, valamint abban is bíznia kell, hogy van
értelme imádkoznia. Nos, én egyiket sem hiszem el könnyen.
Amikor ellátogatok egy másik kultúrába, nem a saját szabályaim
szerint kell kommunikálnom, hanem az ottaniak szerint. Dél-Indiá-
ban megtanultam, hogy a fejrázás igenlést, nem pedig tagadást jelent.
229
Az ima nyelve
Amikor megházasodtam, megtudtam, hogy a férfiak a Marsról, a nők

pedig a Vénuszról jöttek, s még harmincöt év múltán sem fejtettem
meg teljesen a különbségeket. Amikor Isten megismerése a célom,
szintén újfajta kommunikációt kell elsajátítanom - hisz mégiscsak egy
láthatatlan Isten társaságát keresem!
APRÓ AKNÁK
Kari Rahner: The Need and The Blessing o f Prayer [Az im ád
ság szükségessége és áldása] (részlet)
Ó, mindennapi ima! Te szegény, megtépázott, mindennapokban el

használódott! Milyen nehezen találsz fennkölt szavakat és magasz
tos érzéseket! Nem hasonlítasz katedrálisban felcsendülő pompás
szimfóniára; te olyan vagy, mint egy szívből szóló, átéléssel elő
adott, kissé monoton és naiv dal. De te, mindennapi ima, a hűség és
megbízhatóság imája vagy, az isteni fenségnek felajánlott önzetlen,
jutalmat nem váró szolgálat fohásza; te vagy az odaszánás, amely
fényt visz a szürkület óráiba, és naggyá teszi a hétköznapi pillana
tokat. Nem kérdezed az imádkozót, mit él át, téged az Isten iránti
tisztelet vezérel. Nem tapasztalásra vágysz, hanem hitre. Olykor
fáradtan botorkálsz, de mész tovább. Néha mintha puszta szavakból
állnál, s nem a szív mélyéről jönnél. De nem jobb-e, ha legalább a
szájával imádja Istent az ember, mint ha egész teste elnémul? Nem
remélhetjük-e, hogy az üres szavak visszhangra találnak a szívben,
s nem jobb-e ez, mint mikor az egész test hallgat? Imában szegény
napjainkban, amikor magunk vagy mások szemére vetjük, hogy fohá
szunk nem több üres szavaknál, valójában kifosztott, de hű szívünk
esdekel: fáradságosan, őszintén, minden gyengesége, kimerültsége
és belső hiányérzete ellenére megpróbál legalább egy apró aknát ás
ni, amelyen át a mindennapi valóságba temetett szívre egy vékonyka
sugárban ráragyoghat az örökkévaló világosság.
230
A közelmúltban kaptam levelet egy Ecuadorban szolgáló orvos misz-

szionárius ismerősömtől, aki beszámol róla, hogy milyen bosszantóan
lassan halad a nyelvtanulással. Még három év után is nevetséges nyelv
tani hibákat ejt, ostobának érzi magát a helyiek előtt, és alig tudja
kibökni, amit gondolatban tökéletesen megfogalmazott. A spanyolta
nulás folyamatos lecke számára alázatból. Bár fejlődik, nap mint nap
kénytelen megállapítani, hogy nem úgy kommunikál, ahogy szeretne,
és a finomabb jelentésárnyalatokat sem érti.
Az ő élményeit is párhuzamba állítottam az imádsággal. Ha sze
retnék szabatosan beszélni egy idegen nyelven, időt kell szánnom a
nyelvtanulásra, amihez mindenképpen fel kell áldoznom valamit. El
kötelezetten kell dolgoznom, bármilyen megszégyenítő helyzetekbe ke
rülök is kezdőként. Egyedül a végeredmény érdekében vagyok hajlandó
kitartani. Szinte minden nemes cél - megtanulni gitározni, számító
gépet használni, elsajátítani egy sportot - elérése hasonló folyamat.
Az imádkozás tehát folyamatos küzdelmet jelent számomra. Ugyan
akkor az sem igényel kevesebb erőfeszítést, hogy megbocsássak va
lakinek, szeressem a felebarátomat, vagy törődjek az elesettekkel.
Azért tartok ki, mert Isten parancsának engedelmeskedem, s mert
hiszem, hogy ez a saját érdekem is, akár örömöm lelem benne, akár
nem. Ezenkívül abban is hiszek, hogy állhatatosságom - felfoghatat
lan módon - kedves Isten előtt. Szüntelenül imádkozzunk, ne adjuk
fel - erre tanít Jézus is.
Bizakodom, hiszen a Jézust már több hónapja követő tanítványok is
tanácstalanok voltak, és meg kellett kérniük Mesterüket: „Taníts min
ket imádkozni!” De bátorítást találok a lelki fejlődésben érett keresz
tények tapasztalatában is, akik hasonló küzdelmeket vívnak. (Aki nem
hiszi, olvasson bele trappista szerzetesek beszámolóiba, akik naphosz-
szat csak Istent keresik, s mégis ugyanazokba az akadályokba ütköz
231
Az ima nyelve
nek, mint mi, amatőrök.) Hogyan tanulhatunk meg imádkozni? Teréz

anya szerint „akkor, ha imádkozunk... Ha jobban akarsz imádkozni,
akkor többet kell imádkoznod.”
A nagy angol prédikátor, Leslie Weatherhead szavai sokakban vissz
hangra találnak:
Mindig is nehezem re e se tt im ádkozni. Gyakran értelm etlen bújócská

nak érzem , am elyben Isten bujkál előlem , s nekem meg kell keresnem .
Tudom, h ogy nagyon tü relm es velem szem ben, m ert ha nem lenne az,
m ár elvesztem volna. De őszintén: nekem is sok tü relem re van szük sé
gem . Nincs még egy olyan b arátom , akit hajlandó lennék ennyit k eres
gélni, ha ilyen ritk án ad jelet m agáról. M égsem tudok sokáig m eglenni
imádkozás nélkül, a szükség mindig odavisz Isten elé. És van egy olyan
é rz é se m , h ogy jó ok k al bujkál előlem , s e g y sz e r még rájövök, h ogy
m indent m eg ért ez a sok k eresg élés... Többre vágyom , de nem tudok
felhagyni a k u tatással. Jézus is nehéznek találta olykor az im ádkozást.
Épp a leggyötrelm esebb imái ném elyikére nem kapott választ. M égsem
ad ta föl. Bevallom , nem tudok sok m egválaszolt kérést felm u tatn i, de
nem adom föl. „Isten után szomjazik lelkem”, és tudom , hogy rajta kívül
nincs m ás, csak a halál.
Készítsünk tervet!
Élete egy zavaros szakaszában a Yale Egyetem tanáraként dolgozó
Henri Nouwen hosszabb szabadságot vett ki, hogy eltöltsön hét hó
napot New York állam északi részén egy trappista kolostorban. Az
ottani mentorától kért tanácsot: hogyan mélyíthetné el imaéletét ren
geteg tennivalója közepette? Amikor imádkozni próbál - magyarázta
-, folyton elkalandoznak a gondolatai, hiszen a feladatai sürgetőbbnek
és fontosabbnak tűnnek, mint az imádkozás. A mentor azt javasolta,
232
hogy készítsen időbeosztást, és minden körülmények között ragasz

kodjon hozzá. Például imádkozzon reggel egy órát, mielőtt munkába
megy, és fél órát este, mielőtt lefekszik (igazán nagyvonalú javaslat
egy szerzetestől).
Nouwen végül egy reálisabb terv mellett döntött: naponta fél órát
imádkozik. Eleinte teljesen elkalandoztak a gondolatai, de kitartott:
„Ha már egyszer úgyis odaszánom ezt a fél órát, akár imádkozhatnék
is.” Feszélyezettsége fokozatosan megszűnt, és érezte, hogy a lelke
megnyugszik, új ritmust vesz föl. Megállapította, hogy sokszor úgy
tűnhet, nem történik semmi, miközben imádkozunk. Ám ha tartjuk
magunkat a tervhez, idővel megértjük, hogy valami mégiscsak történt.
Nouwenhez hasonlóan én is többnyire visszatekintve tudom csak
értékelni az imádkozást, ám magát a tevékenységet inkább munkának
érzem. Keresem a módját, hogy egérutat nyerhessek, és többször is
az órámra sandítok imádkozás közben. Napközben azonban sokszor
jutnak eszembe olyan gondolatok, benyomások, amelyek közvetlenül
az imáimból fakadnak. Könnyebb Isten szemszögéből látnom az ese
ményeket és az embereket, akikkel a nap során találkozom. Az imád
ságaim hatása úgy vesz körül a nap folyamán, mint egy tartós illat.
Bevallom, összeszorul a gyomrom, amikor az ima mesterei azt taná
csolják, hogy egyfajta gyakorlatként tekintsünk az imádkozásra. Teréz
anya napi egy óra elmélkedést írt elő a rendjében szolgáló apácák szá
mára. (Hajnali fél ötkor kelnek, és hideg vizes fürdőt vesznek a reg
geli ima előtt.) Középkori szerzők azt ajánlják, hogy minden ima előtt
álljunk meg és gondoljunk arra, hogy az imádkozás végén meghalha
tunk: így intenzívebben fogunk fohászkodni. Efféle tanácsok hallatán
azonnal allergiás reakciót produkálok - ez talán a reggel hat órakor
megszólaló csengő hatása még főiskolás éveimből.
Nem szabad azonban elfelejtenem, hogy bizonyos helyzetekben igen
233
Az ima nyelve
fegyelmezetten tudok viselkedni, és mindig találok időt arra, ami fon

tos. Gond nélkül elolvasom az e-mailjeimet, és kitartóan edzek. Minden
orvosi vizsgálaton megjelenek, és akár van kedvem hozzá, akár nincs,
ülök az íróasztalom mellett és dolgozom. Amikor a feleségem nélkül uta
zom, napközben sokat gondolok rá, esténként pedig felhívom telefonon.
Don Postema írja: „Szokásom volt bejegyezni a naptáramba, hogy
héttől fél nyolcig imádkozás, de így sokszor elmaradt: egy volt a sok
rugalmasan kezelhető tennivaló között. Mostanában azt írom be, hogy
héttől fél nyolcig Istennel találkozom. így már kicsit nehezebb elha
nyagolni.” Magam is azt tapasztalom, hogy ha feladatként tekintek az
imádkozásra, csak még jobban idegenkedem tőle, míg ha az Istennel
való találkozásként készülök rá, sokkal könnyebben megy.
A valódi imádság belülről, a szív sóvárgásából fakad. Ahogy Judy
Morford szépen megfogalmazza:
Az im aéletem sok változáson ment keresztül az évek során. Fiatal éd es

anyaként az öt-, három - és egyéves gyerm ekeim m ellett szó szerint csak
az éjszaka közepén tu d tam időt szak ítan i az im ád k ozásra. Ha feléb
red tem éjjel, im ádkoztam . A hogy a gyerek ek nagyobbak lettek , felkel
tem hajnali fél ötkor im ádkozni. Még m a sem ideálisak a körülm ények
szám om ra a ren d szeres im ádkozáshoz. H árom kam asz édesanyjaként,
miközben még napi nyolc órában dolgozom is, sokszor túl fáradt vagyok
hozzá. A legtöbb napon azért valah og y mégis sikerül szorítan om némi
időt az elcsen desed ésre.
Mivel a napirendem folyam atosan válto zott az évek során, sokáig keres
tem a választ a kérdésre: Pontosan milyen im aéletet vár tőlem Isten? Vé
gül a rra ju to tta m , hogy nem kér m ást, m int szeretetteljes k ap csolatot.
Nem egy fizetett szolgát, hanem egy m enyasszonyt akar, s az igazi sze
re te t m indent lehetővé tesz. Nem biztos, h ogy mindig egy fo rm án vagy
a hagyom ányos m ódon, de szerétéib ő l teszi. Ennyit kér tőlem Isten.
234
Judy Morford gyakorlata tehát egészen másképp fest, mint Henri

Nouwené, hogy a trappista szerzetesről ne is beszéljünk! Tehát a saját
módszeremre kell rátalálnom, nem valaki máséra. Ahogy az életem
változik, úgy alakulnak át az imádkozással kapcsolatos szokásaim
is. A krónikus beteg másképp imádkozik, mint az egyetemista, aki
leginkább a vizsgái vagy hangoskodó szobatársai miatt aggódik. Egy
missziós út, egy esküvő, a sorban születő gyerekek, idősödő szüléink
gondozása - minden fő életváltozás kihat az imaéletünkre, annak gya
korlatára és tartalmára egyaránt. Az egyetlen végzetes hiba, amit elkö
vethetünk, ha felhagyunk az imádkozással, és aztán nem kezdjük újra.
Készenlét
A mai ember életében minden a rendszeres, megelégedést nyújtó
imaélet ellen dolgozik. A klasszikus vallásos irodalmat tanulmányozva
meglepőnek találom, milyen nagy része származik olyanok tollából,
akik kifejezetten a kegyesség gyakorlására létrejött közösségekben
(kolostorban, zárdában) éltek, netán szolgák végezték el helyettük az
időigényes háztartási munkákat (persze a szolgák imaéletéről nem
tesznek említést). Nem igazán bukkantam még háromgyerekes anyák,
sem heti hetven órát dolgozó üzletemberek tanácsaira a témában.
A modern kori akadályozó tényezők közül véletlenül se felejtsük ki
az információs társadalommal együtt járó „zajártalmat”: a chatszobá-
kat, mobiltelefonokat, televíziót, mobilüzeneteket, iPodokat és egyéb
csodákat, amelyek hajlamosak az ima útjába állni. A reptereken gyak
ran látok fülhallgatóval sétálgató üzletembereket, akik alig várják az
újabb hívásokat. Tudom, hogy mindegyik említett szerkentyűn van egy
gomb, amellyel ki- és bekapcsolható, ám valahogy hatékonyabbnak és
csábítóbbnak tűnnek, mint az Istennel folytatott csendes párbeszéd.
235
A z ima nyelve
Valljuk be őszintén: a legtöbb szempontból valóban hatékonyabbak

és csábítóbbak ezek a technikai eszközök. Bizonyos könyvek állítása
szerint az Istennel töltött időt a napunk csúcspontjának érezhetjük, s
a felkent ajkakról elhangzó spontán kéréseink csodás válaszok előtt
nyitnak majd ajtót. S mit tapasztalunk mindezek helyett? Unalmat, ól
mos fáradtságot, s azt a bosszantó érzést, hogy pazaroljuk az időnket.
Mit rontottam el? - kérdezzük magunktól.
Dániel Yankelovich, a társadalmi trendek éles szemű megfigyelője,
rámutat a nyugati világban az 1970-es években végbement változá
sokra. Azelőtt értéknek számított a társadalom szemében a lemondás,
a „késleltetett jutalmazás” elve. A házastársak készek voltak áldoza
tot hozni hosszú távú céljaik érdekében, még ha ezért másodállást
vállaltak vagy másik városba költöztek is. A boldogtalan házasság
csapdájában rekedt szülők a gyerekek kedvéért együtt maradtak. A
hetvenes években azonban megváltoztak a szabályok: a lemondás eti
káját felváltotta az önmegvalósítás etikája. Azóta folyton saját érzelmi
igényeinket figyeljük, és azt akarjuk, hogy mindenféle áldozatvállalás
nélkül azonnal teljesüljenek. Csak várni ne kelljen! Amit csak meg
kívánunk, megvesszük hitelből, viszont megszabadulunk mindentől,
amit bonyolultnak vagy terhesnek érzünk (mint amilyen például egy
problémás házasság).
Az új szabályrendszernek az imádság az egyik kárvallottja, hiszen
önfegyelmet igényel, kitartást követel tőlünk a sötétebb, szárazabb
időszakokban is, és az eredményei nehezen mérhetők. Ráadásul ritkán
elégíti ki azonnali érzelmi igényeinket.
Nem véletlen, hogy az Újszövetség egy hosszadalmas küzdelem
egyik fegyvereként ábrázolja az imádságot. Jézus példázataiban a
bírót zaklató özveggyel és a szomszédja ajtaján dörömbölő férfival
találkozunk. Pál apostol, miután az „Isten teljes fegyverzetét” felöltő
236
katonákként jellemzi a hívőket, négyszeresen parancsolja meg, hogy

imádkozzanak. Védencét, Timóteust pedig arra buzdítja, hogy viselje
jó katonaként a nehézségeket, robotoljon úgy, mint egy földműves, és
versenyezzen úgy, mint egy sportoló.
Sem földet nem műveltem, sem katonaként nem szolgáltam még, vi
szont harminc éve futok és versenyzem is (jótékonysági versenyeken).
Emlékszem, hogyan kezdődött. Egy írókonferencián megismerkedtem
egy fiatalemberrel, Peter Jenkinsszel, aki akkoriban épp az A Walk
Across Am erica [Sétálj keresztül Amerikán] című könyvén dolgozott
(a könyv bestseller lett). Hosszú gyaloglásait felidézve megjegyezte:
„Unom a riportereket, akik átrepülnek New Yorkból, kocsit bérelnek és
elautóznak hozzám. Amikor odaérnek, a légkondicionált kocsiban ülve
megnyomják az ablakemelő gombot, kihajolnak az ablakon, és megkér
dezik: Na, kedves Peter, milyen érzés keresztülgyalogolni Amerikán?
Nem bánnám, ha egyszer egy újságíró ott gyalogolna mellettem!” Én
meg gondolkodás nélkül vállaltam.
Ahogy közeledett a megbeszélt időpont, egyszer csak eszembe ju
tott, hogy ha júliusban egy harminckilós hátizsákkal a hátamon végig
akarok gyalogolni Texason, akkor nem ártana formába hoznom ma
gam. Vettem hát egy pár olcsó futócipőt, kiléptem a házam ajtaján, és
nekiiramodtam - gondoltam, lefutok pár kilométert. Az utca végén zi
hálva, sípolva kellett megállnom, körülbelül ennyire futotta az aktuális
kondíciómból. Az ember tíz-tizenöt éven át elhanyagolja a mozgást, és
a teste már nem működik megfelelően.
Aznap tehát annyit futottam, amennyit tudtam: el az utca végéig,
majd elsétáltam a következő sarokig, még egy utcányit szaladtam,
majd szégyenkezve hazasántikáltam. Másnap kétutcányit futottam, sé
táltam valamennyit, és még egy rövid sprinttel megtoldottam. Hat hét
múlva tizenegy kilométert tudtam futva megtenni megállás nélkül. így
237
Az ima nyelve
alakítottam ki az aerobedzés-rutinomat, amelyhez mind a mai napig

tartom magam. A testem olyannyira hozzászokott az új rendszerhez,
hogy ha sérülés vagy betegség miatt ki kell hagynom néhány napot,
ingerlékennyé és nyughatatlanná válók.
Korán felismertem, hogy soha nem szabad föltennem magamnak a
kérdést: Van-e kedvem ma futni? Elindulok és futok. Miért? Több okot
is fel tudnék sorolni. A rendszeres testmozgásnak köszönhetően azt
ehetek, amit akarok, nem kell aggódnom a súlyom miatt. Hosszú távon
jót tesz a szívemnek és a tüdőmnek. Felkészít más sportokra, például
síelésre és hegymászásra. Mindezek az előnyök a „késleltetett jutalom”
kategóriájába sorolhatók, amelyre Dániel Yankelovich utal.
A testmozgáshoz hasonlóan az imádkozás előnyei is a kitartással
mutatkoznak meg: ha egyszerűen gyakoroljuk. Nancy Mairs írja, hogy
ugyanazzal a lelkülettel jár templomba, mint ahogy az író minden reg
gel leül az asztalhoz: hajön az ihlet, készen legyen, hogy le tudja írni.
Én is így közelítem meg az imádságot. Gyakran ha megfeszülök, sem
tudnám felsorolni az aktuális, közvetlen előnyeit. Mégis kitartok, akár
érzem a hasznát, akár nem. Ott vagyok a „találkozón”, mert azt remé
lem, hogy jobban megismerhetem Istent, és meghallhatom a hangját,
mert ez csak csendes magányban lehetséges.
Éveken át ellenálltam annak, hogy rendszerességet, rutint alakít
sak ki az imaéletemben, mert úgy éreztem, hogy az Istennel folytatott
kommunikációnak spontánnak és szabadnak kell lennie. Ennek követ
keztében ritkán, kevés sikerélménnyel imádkoztam. Idővel megértet
tem, hogy a spontaneitás gyakran a fegyelem gyümölcse. Leonardo da
Vinci tíz éven át csak füleket, könyököket, kezeket és más testrészeket
rajzolt különböző szögekből. Aztán egyszer lerakta a gyakorlófüzetét,
és lefestette, amit látott. A sportolók, a zenészek sem válnak sikeressé
rendszeres gyakorlás nélkül. Megértettem tehát, hogy szükségem van
238
a fegyelmezett rendszerességre ahhoz, hogy olykor kivételesen szaba

don kommunikálhassak Istennel.
A latin m editatio szó azt jelenti: elpróbálni. Vergiliusnál is megta
láljuk a szót: egy pásztorfiú „meditál” a furulyáján. Én is gyakran úgy
érzem, mintha az imáimmal „próbálnék”. Átveszem az alaphangjegye
ket (a miatyánkot), gyakorolom az ismerős darabokat (a zsoltárokat),
és megpróbálok lejátszani néhány új dallamot. Más szóval: egyszerűen
jelen vagyok.
Két világ
A középkorban amikor megszólalt a templomharang, az emberek
megálltak imádkozni. A szerzetesrendek a mai napig gyakorolják ezt
a szokást. A harangzúgás célja, hogy emlékeztessen Istenre. Mivel
mifelénk nem szólnak harangok, nekem kell emlékeztetnem magam.
Ha nem vagyok elég tudatos, más foglalja le a gondolataimat: a tele
vízióban látott képek, közelgő utazásokkal kapcsolatos részletek, a
mosnivaló, egy jóbarát betegsége kapcsán érzett aggodalmaim.
Imádkozás közben úgy tűnhet, leszűkítem a világot; a jézusi metafo
rával élve: a valóságnak hátat fordítva elbújok a kis szobámban. Pedig
valójában egy másik világba lépek be ilyenkor, amely nem kevésbé
valóságos, csak éppen láthatatlan. Egy olyan valóságba, amelynek ha
talmában áll engem és a világomat is megváltoztatnia. A rendszeres
imádkozás védelmet jelent a belső világom számára: megakadályoz
za, hogy a láthatók átvegyék fölötte az uralmat. „Boldogok a tiszta
szívűek, mert ők meglátják Istent” - mondja Jézus. Ha arra gondolok,
milyen hosszú időre bevésődik az emlékezetembe egy-egy vonzó holly
woodi kép, valóban értelmet nyernek Jézus szavai. Milyen gyakran töl
töm meg olyan képekkel az elmém, amelyek kiszorítják onnan Istent!
239
Az ima nyelve
Az ima viszont megköveteli tőlünk, hogy „megújítsuk az elménket”.

Ez a folyamat két lépésből áll: először kisöprünk belőle mindent, ami
nem tetszik Istennek, valamint káros számunkra (e kettő egy és ugyan
az), majd pedig engedjük, hogy Isten fontosabb dolgokkal töltse meg.
Az Istennel való találkozás több pillanatnyi lelki eksztázisnál: az
életre készít fel. Reggelente igyekszem elcsípni pár nyugodt pillana
tot, azt remélve, hogy békéjét magammal vihetem egész napra. Ami
kor rendszeresen imádkozom, szabadnak és erősnek érzem magam,
készen állok a rám váró akadályok és kísértések legyőzésére. Ahogy
a Zsoltárok könyve is rávilágít, az imádkozás nem az élettől való visz-
szavonulást jelenti, hanem azt, hogy Isten elé tárjuk dolgainkat - a
természet ritmusát, nyomasztó gondjainkat, felkavart érzelmeinket,
konfliktusainkat - , és új szemléletmódot, újult erőt kérünk, amivel
élhetünk ebben a világban.
Imáim révén tehát meghívom Istent a világomba, és bebocsáttatást
nyerek az övébe. Jézus, aki maga is sok órát töltött magányosan imád
kozva, mindig visszatért a mozgalmas életbe, az esküvők, vacsorák,
betegek és rászorulók világába. Hiába javasolta Péter, hogy építsenek
maguknak sátrat a hegyen, ő lement a sokasághoz. Az ő példáját kö
vetve igyekszem magam is összekapcsolni egymással a két világot.
IMAFOSZLÁNYOK
Debra Rienstra: So Miiek More [S okkal többet] (részlet)
Felkérést kaptam egy keresztény m agazin újságírójától, aki az im ád

ságról készült cikket írni „Legyen Istené az első gyüm ölcs!” cím m el.
Lelkesen ecsetelte, hogy egy ideje nem esténként, hanem reggelen te
im ádkozik, és ennek köszön hetően v ég re elk ezd ett fejlődni a lelki
élete, és m inden m eg változo tt. Olyan társszerző k et k eresett a cikk
240
hez, akiknek hasonló élm ényben volt részük. Először m egpróbáltam

teljesíteni a k érését, de végül k énytelen voltam b elátni, h ogy m ióta
a m unkám , h áro m gyerm ek em és esti m űszakban dolgozó férjem
m ellett próbálok egyensúlyozni, az im aéletem bizony elindult lefelé
a lejtőn. R eggelen te im ádkozom néhány p e rce t, majd újra, m ielőtt
leülnék az asztalh o z az irodában, m íg felforr a teavíz; ezenkívül el
h agyja a szám at egy-egy im afoszlány autóvezetés és a v acso ra elké
szítése közben is, vag y míg betöltődik egy p rog ram a szám ítógépen.
Ha jó napom v an , még néhány p e rce t a z e lő tt is tudok im ádkozni,
h ogy b ezuh an nék az ágyb a. Szóval, b ár szívesen írta m volna egy
inspiráló tö rté n e te t az élm ényeim ről, le k ellett m ondanom róla. Ez
a kedves újságíró hölgy ugyanis nem a küzdelm eim ről kért b eszám o
lót, hanem győzelm ekről és n agy fordulatokról készült cikket írni.
Reggelenként lehetőségünk van megtervezni a napunkat, és Isten

elé vinni minden aznapi találkozónkat, telefonbeszélgetésünket. Emel
lett arra is megkérhetjük az Urat, hogy segítsen észrevennünk a vá
ratlan, úgynevezett szent pillanatokat. Természetesen senki sem tud
hatja, mit hoz az aznap - nekem segít, ha érzékenységet, nyitottságot
kérek Istentől. Fontos, hogy Isten színfalak mögött végzett munkájára
is ráhangolódjak. Ahogy a chicagói gyülekezetünk lelkésze imádko
zott: „Isten, mutasd meg, mit végzel ma, és hogyan vehetek részt ben
ne!” Bámulatos, ahogy a prioritásaim maguktól a helyükre kerülnek,
ha előre átgondolom a napomat, hiszen egy váratlan telefonhívás fon
tosabbnak bizonyulhat, mint az adóbevallás elkészítése.
Az esti ima ezzel szemben természetes levezetés a nap végén. Végig
gondolhatom az aznap történéseit, elmélkedhetek a tapasztalataimon,
megvallhatom a vétkeimet, és Isten kezébe helyezhetek mindent, ami
megoldatlan maradt vagy nyugtalanít. Gyakran előfordul, hogy lefek
241
Az ima nyelve
véskor nem tudok kiverni a fejemből egy számítógéppel kapcsolatos

hibát vagy egy éppen készülő szövegben észlelt problémát, de másnap
reggel kipattan a fejemből a megoldás. A lényeg az: ha a reggeli, illetve
esti imádkozás nem része a napirendemnek, magától nem fog rá sor
kerülni. Nekem kell rá időt szakítanom, éppen úgy, ahogy a testmoz
gásra, a tévéhíradóra vagy az étkezésre.
Sokakhoz hasonlóan én is úgy találom, könnyebb ráhangolódnom
az imádkozásra, ha kijelölök egy állandó helyszínt. Jimmy Carter ame
rikai elnök például mindig az Ovális Iroda melletti szobában imádko
zott. Egy ismerősöm a túlméretezett fürdőszobájából választott le egy
imaszobát. Festményekkel, gyertyákkal tette otthonossá, és naponta
többször is ott imádkozik.
Henri Nouwen, amikor még a Yale Egyetemen tanított, egy gardróbból
alakított ki imakuckót. „Ha az imaszobában vagyok, azt jelenti, imádko
zom - mondta. - Lehet, hogy ezer más dologról kellene gondolkodnom,
de a hely a maga fizikai valóságában azt jelzi számomra, hogy most
imádkozom. Kényszerítem magam, hogy legalább negyedórát ott töltsék.
Igyekszem koncentrálni, nyakon csípni minden elkalandozó gondolatot,
és fegyelmezetten imádkozni. Ha letelt az idő, de úgy érzem, nem hasz
náltam ki maximálisan azt a negyedórát, azt mondom: Uram, ez volt az
én imádságom, bármilyen zavaros volt is. Most visszamegyek a világba.”
Jómagam a télikertünkben kezdem a napjaimat, amely egy cserjés
bozótos kertrészre néz. A korán kelő madarak ilyenkor repülnek oda
az itatóhoz és a fűtött madárfürdőhöz. A mókusok álmosan nyújtóz
kodnak, majd a madáretetőből kiszóródott magokhoz osonnak. A nap
első sugarai körbefonják a környező hegyek gerincét. Ilyenkor úgy
érzem, hogy Isten már rég munkához látott - sőt éjszaka sem pihent.
A világ és az örökkévalóság ritmusában egészen más megvilágításba
kerülnek saját apró-cseprő gondjaim.
242
A kaliforniai Westmont College lelkésze, Ben Patterson mesélte,

hogy egyszer porckorongsérv miatt teljes ágynyugalmat írt elő számá
ra az orvos. Begyógyszerezve, hanyatt fekve még olvasni sem tudott.
Cselekvőképességétől megfosztva azonban fontos leckét tanult meg
az imádsággal kapcsolatban.
Tehetetlen voltam . R áadásul h alálra rém ült is. Mi történ ik velem ? H o

gyan fogok így gondoskodni a család om ról? És mi lesz a g y ü lek ezet
tel? Egyedüli lelkész voltam , s ezú ttal nem teh ettem sem m it. A puszta
k étségbeesés v itt rá, hogy im ádkozzak a g y ü lek ezetért. E lő v ettem a
gy ülek ezeti telefo n k ön yv et, és m indennap fohászk od tam a közösség
minden egyes tag já é rt. Majdnem két órát v ett igénybe, de mivel semmi
m ást nem teh ettem a gy ü lek ezetem ért, úgy gondoltam , legalább im ád
kozom é rte . Nem a kegyes lelkűiét k é sz te te tt e rre , hanem az unalom
és a frusztráció. Ám ahogy teltek a hetek, egyre kedvesebbé váltak szá
m om ra ezek az im aórák. A lábadozás vége felé azt m ondtam Istennek:
„Uram, csodálatos, hogy ennyi időt tu dtam veled tölteni. Kár, hogy nem
lesz rá leh etőségem , am ikor m eggyógyulok.”
Isten azonnali és egyértelm ű választ ad o tt: „Ben, egészségesen is pon
tosan ugyanannyi időd van, mint betegen. Mindkét esetben huszonnégy
órából áll a nap szám od ra. Az a problém a veled, hogy am ikor jól vagy,
azt gondolod, nálad van az irányítás. Betegen viszont tudod, hogy nem
ez a h elyzet.”
243
TIZENHARMADIK FEJEZET
AZ IMA NYELVTANA
Nem a pap, s nem tanítóm:

én vagyok, Uram, ki imára szorul.
Gospel
eszélni nem szótárakból és nyelvtankönyvekből tanulunk, hanem

B úgy, hogy elkezdünk gügyögni, és megpróbáljuk úgy formázni
az ajkunkat, a nyelvünket, hogy a környezetünkben élők által meg
szólaltatott hangokat utánozzuk. A gyerekek eleinte egy-egy szóval
kommunikálnak - Nem! Vauvau. Még! Apu. Pápá! - , majd kezdetleges
mondatokat formálnak, mint a külföldiek: „Menni játszani.”
Meglepő módon a siket gyerekek is gagyognak, de hallható vissza
jelzés hiányában végül elsorvad ez a képességük. A beszédtanulásban
mindenképpen szükségünk van külső segítségre. Egy elszigetelten élő
gyermek nem képes elsajátítani a nyelvet, mint azt az elrabolt és be
zárva tartott gyerekek szomorú esetei tanúsítják.
Az olvasástanulásban is segítségre szorulunk. Emlékszem a nagy mé
retű mesekönyvre, amelyet olyan gyakran nézegettem: gyakran oda
szaladtam vele édesanyámhoz, aki éppen vasalt. „Ez itt mi?” - kérdez
gettem. így tanított meg a betűkre, majd az egymás mellett álló betűk
összeolvasására. Ő mutatta meg, melyik szóhoz tartozik a kutya, melyik
hez a macska képe. Egyre több betűt ismertem fel, majd végül sikerült
értelmes mondattá összeolvasnom a szavakat. Később, már az iskolában,
245
Az ima nyelve
megtanultam a nyelvtani szabályokat, amelyek meghatározzák a szavak

használatát. Ma már észre sem veszem a betűket olvasás közben, vagyis
nem élem meg tudatosan a folyamatot, amelynek során az agyam értel
met tulajdonít a papíron megjelenő fekete krikszkrakszoknak.
Ahogy beszélni, olvasni, járni, úgy imádkozni is meg kell tanul
nunk, és ez időbe telik, valamint csak gyakorlás útján lehetséges. Me
net közben óhatatlanul is átélünk kínos pillanatokat és kudarcokat.
A nyelvtanhoz hasonlóan az imádkozás „szabályainak” is az a céljuk,
hogy általuk természetessé váljon a beszédünk. Szerencsére van elég
mentorunk és forrásunk, amelyből meríthetünk ebben a folyamatban.
Az emberiség régóta imádkozik.
Imádságok a Bibliában
Az ember nagy reményekkel elhatározza, hogy rendszeres szokásá
vá teszi az imádkozást. Egy reggel időt is szakít rá, a Bibliát is magához
veszi, hátha segít. Hát nem arra való-e Isten igéje, hogy előmozdítsa a
kommunikációt! Az ember csak úgy találomra kinyitja valahol, elolvas
néhány verset. Na, ez pont nem lesz jó: éppen a törzseket sorolják föl
valami népszámláláshoz. Nosza, lapozzunk: ez itt valamelyik nagy pró
féta. Hű, mennyi idegen név! Pár oldallal előrelapozva mészárlásokról
és éhínségekről esik szó. Már el is illant a meditatív hangulatom, a
helyét némi nyugtalanság és zavar veszi át. Vajon mit rontottam el?
Az újonc bibliaolvasó valószínűleg kevés olyan szentírási szakaszt
talál, amely imádságra és Isten dicséretére ösztönzi. A bibliai szerzők
világától több évezred választ el minket, s ez a tény sajnos jelentős
mértékben csökkenti a gondolatok találkozásának esélyét. Amíg nem
ismerjük a Biblia felépítését, a „véletlenszerűen felcsapom valahol”
módszere jó eséllyel csupán véletlenszerűen fog eredményre vezetni.
Ezért érdemes inkább kifejezetten az imádságról szóló szakaszokkal
246
Az ima nyelvtana
kezdeni. A Bibliában mintegy hatszázötven imádságot találunk: rö

videt, hosszút, amelyek a legkülönbözőbb életkörülményeket és han
gulatokat tükrözik. Ezek együttesen kiváló kalauzul szolgálhatnak
bárkinek, aki szeretne megtanulni imádkozni.
A m iaty án k
Kezdjük a miatyánkkal! Jézus tanította így imádkozni tanítványait,
akik a korabeli zsidó imádságokat már jól ismerték. Ám Jézus egy egé
szen újszerű megközelítéssel ismertette meg őket, és szerették volna
ezt elsajátítani. Jézus ezzel a mintaimádsággal válaszolt a kérésükre.
Mint a templomba járó emberek általában, magam is több százszor
elmondtam már a miatyánkot, ezért gondolkodás nélkül fújom. Rájöt
tem, hogy érdemes lassabban mondanom, minden kifejezésen eltűnőd
nöm, sőt saját alkalmazási módokat kigondolnom hozzá.
Mi Atyánk, a k i a mennyekben vagy

„Atyám”, hadd kezdjem ezzel a szeretetteljes megszólítással! Emlé
keztess arra a mai napon is, hogy élsz és uralkodsz, nemcsak a menny
ben, hanem a környezetemben és az életemben is! Segíts egész nap
tudatosan megélnem a jelenlétedet minden megnyilvánulásomban, és
felismernem az emberekben, akikkel találkozom.
Szenteltessék meg a te neved

Hogyan ismerhetnélek fel a természet pompájában, a sokféle ember
ben, aki utamba kerül, a csendes hangban, amely arra hív, hogy hozzád
hasonlóvá váljak? Hadd „szenteljem” meg, amit hoz ez a nap, úgy, hogy
tudatosan visszaadom neked. S hadd tiszteljem meg tökéletességed és
szentséged azzal, hogy egyre inkább hasonlóvá válók hozzád!
Jöjjön el a te országod
Igen, és hadd legyek én is ennek az országnak a képviselője: hadd
247
Az ima nyelve
vigyek békességet a szorongónak, kegyelmet a szegénynek, és szere-

tetet mindenkinek, akivel érintkezem. Hadd tereljem puszta létemmel
is a tejóságodba vetett hit felé az embereket!
Legyen meg a te akaratod, am int a mennyben, úgy a föld ön is

Jézusban látszik legtisztábban az akaratod: ahogy gyógyította a be
tegeket, vigasztalta a gyászolókat, felemelte az elnyomottakat, ahogy
mindig az életet jelentette a halállal szemben, a reményt a csüggedés-
sel szemben, a szabadságot a rabsággal szemben. Ő megélte a menny
akaratát itt a földön. Segíts olyanná válnom, mint ő!
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma

Nem lehetünk biztosak abban, hogy a mai napot még egy követi.
Segíts bíznom benned, hogy megadod, amire ma szükségem van, gon
doskodsz testi és lelki táplálékomról. Segíts, hogy ne aggódjak a jövőm
felől, s hogy észrevegyem azokat, akiknek ma nem jutott kenyér.
Bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk

vétkezőknek
Emlékeztess arra, ki vagyok: vétkes, aki sohasem nyerhetné el a
jóindulatodat. Köszönöm, hogy erre nincs is szükség. Hadd legyen
bennem is ugyanez a megbocsátó kegyelem azok iránt, akik tartoznak
nekem vagy megkárosítottak!
És ne vígy m inket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól

Ne engedd, hogy észrevétlenül a gonoszságot válasszam! Tégy éber
ré, hogy felfigyeljek a kísértésre, és erőssé, hogy félelem és megbánás
nélkül ellenállhassak neki.
A z s o ltá r o k
A Zsoltárok könyve egyfajta módszertani útmutató az imádkozáshoz.
„Én ezt a könyvet A lélek anatóm iáján ak szoktam nevezni, mert nincs
248
Az ima nyelvtana
az az emberi érzelem, amelyet ne tükrözne vissza” - írja Kálvin. Féle

lem, ujjongás, harag, szeretet, bánat, csüggedés, hála, gyász, kétség,
szenvedés, öröm, bosszúvágy, bűnbánat: a zsoltárokban, ezekben az
imakölteményekben minden emberi érzés és tapasztalat felszínre kerül.
A keresztény egyház a legkorábbi időktől fogva az istentisztelet
részeként használta ezeket a zsidó verseket, a hívők együtt énekelték
őket Istennek. Maga Jézus is énekelt zsoltárt a tanítványaival az utolsó
vacsorán, és a kereszten függve is zsoltárokból idézett. Amikor a hitle
ri birodalom irodalmi életét felügyelő bizottság büntetést akart kiszab
ni Dietrich Bonhoefferre a zsoltárokról szóló (vagyis a zsidó Szentírás
egy részét tartalmazó) könyve megjelentetéséért, Bonhoeffer azzal
az érvvel fellebbezett - sikeresen - a döntés ellen, hogy a Zsoltárok
könyve tulajdonképpen Jézus imakönyve volt.
Mind a zsidók, mind a keresztények a mai napig használják ezt az
imakönyvet, sőt bizonyos országokban még a muzulmánok is. A benne
található imák olyan módon meztelenünk le a lelket Isten előtt, hogy
az egyetemesen emberi. „Ebben a könyvben minden megtalálható, ami
az Istenhez való fohászkodás során ösztönzést jelenthet számunkra”
- mondta Kálvin.
A zsoltárírók kompozícióit nagyrészt hétköznapi élményeik ihlették:
a csillagos égbolt, a domboldalon legelésző birkanyáj, családi problé
mák, háborúk és háborús hírek, depresszió és kitörő öröm. Aki végig
olvassa a zsoltárokat, számíthat arra, hogy közben szemrehányást tesz
Istennek,* majd dicséri hűségéért, saját halálát kívánja, ujjong a ter
mészet szépsége felett, jobb életért könyörög, és átkozza ellenségeit.
* Mivel az átokzsoltárok komoly fejtörést okoznak egyeseknek, röviden összefogla

lom ezzel kapcsolatos gondolataimat T h e B ib ié J e s u s R e a d [Milyen Bibliát olvasott
Jézus?] című könyvemből:
Ahogy Dorothy Sayers egyszer megjegyezte, mindnyájunknak vannak sötét, ördögi
gondolataink, de abban, ahogy ezeket megéljük, ég és föld lehet köztünk a különb
ség. Nem mindegy ugyanis, hogy valaki krimit ír vagy embert öl. Amikor valaki
igazságtalanul kárt okoz nekem, több lehetőség közül választhatok. Megpróbálhatok
249
Az ima nyelve
A zsoltároknak köszönhetően tudok őszintén imádkozni, hiszen olyan

szavakat adnak a számba, amelyek egyébként nem jutnának eszembe.
Valamiképp emberibbek az imádságaim, amióta a zsoltárokat olvasva,
szóhasználatukat kölcsönvéve imádkozom. A dühtől és bosszúvágytól
fűtött zsoltárok hatására magamban is hasonló érzéseket fedezek fel,
segítségükkel rég eltemetett sérelmek kerülnek napvilágra. Felszabadító
érzés, hogy Isten elfogadja, sőt kifejezetten bátorítja a sötétebb oldalam
mal való szembenézést. Úgy érzem, rábízhatom a titkaimat.
Például ha egymás után többször kudarcot vallók, fellapozom az
51. zsoltárt, amelyet Dávid nyilvános megszégyenülését követően írt,
miután az egész ország előtt kitudódott erkölcsi bukása. (Gondoljunk
csak Bili Clintonra, amikor a Mónika Lewinskyvel folytatott afférja
napvilágra került!) A fél világ a királyról beszélt, ő lett az aktuális
viccek és pletykák célpontja - ennek hatására született ez a zsoltár.
bosszút állni, de ezt elítéli a Biblia. Letagadhatom vagy elfojthatom a fájdalmamat

és haragom at, de Istenhez is odavihetem ezeket az érzéseket, és rábízhatom az
igazságszolgáltatás feladatát. Az átokzsoltárok ez utóbbi lehetőségre mutatnak
szemléletes példát. Szerzőik nem az ellenség, hanem Isten előtt öntik ki haragjukat.
Ösztönös késztetésünk, hogy tiszta és rendezett érzésekkel álljunk oda Isten elé
imádkozni, de valószínűleg félreértünk valam it. Talán éppen arra kellene töre
kednünk, hogy feltárjuk Isten előtt még a legborzalmasabb érzéseinket is. Hiszen
mindaz, ami pletykának számítana, ha embertársainknak mondanánk el, Istennek
címezve nem más, mint könyörgés. A bosszúszomjas átkozódás („A csuda vigye el
ezt az em bert!”) segítségkéréssé alakul át, amikor Istennek „adjuk elő” („Csak te
tudod megbüntetni ezért, egyedül te vagy igazságos bíró”).
Az átokzsoltárokban fontos mintát látok arra, ahogy a gonoszságot és igazságtalansá
got kezelnünk kellene. Nem szabad elfojtanom magamban a rémületet és a dühöt, ami
kor gonoszság ér, de az sem helyes, ha saját kezembe veszem az igazságszolgáltatást.
Jobban teszem, ha az érzéseimet úgy, ahogy vannak, leplezetlenül Isten elé tárom.
Ahogy Jób, Jeremiás és Habakuk könyvében látjuk, Isten ingerküszöbe magasan van,
már ami az imádságban megengedett önkifejezést illeti. Más szóval, a legdühösebb
kifakadásainkat is tudja „kezelni”. Elképzelhető, hogy közben majd rávilágít, hogyan
terelhetem helyes mederbe bosszúszomjamat, de erre és a gyógyulásra csakis akkor
van esélyem, ha nem próbálom meg leplezni az érzéseimet előtte.
250
Az ima nyelvtana
Dávid sorra veszi vétke pusztító következményeit. Elhatalmasodik

rajta a bűntudat: „vétkem szüntelen előttem van”, írja. Egyáltalán nem
érzi Isten jelenlétét. Legszívesebben el is rejtőzne előle, de hová is me
hetne? Noha vétkeivel több életet is tragédiába sodort, tisztában van
azzal, hogy „egyedül ellened [Isten ellen] vétkeztem”. A tíz parancso
latból ötöt megszegett. Ha nem állítja helyre valamiképpen a kapcso
latát Istennel, soha nem lesz már olyan örömteli és erős, mint azelőtt.
PARÁZNA VÁGYAK
Ju an ita
Miután otthon, Spanyolországban nem jutottam be az orvosi egye

temre, Brazíliában folytattam a tanulmányaimat. A honvágy, a sok
tanulás és a nyelvi akadályok miatt nagyon nehéz volt az első évem.
Parázna vágyakban kerestem vigasztalást. Brazília meglehetősen
túlfűtött ország, és számomra ez jelentette a feszültségoldást.
A paráznaság majdnem tönkretette a lelki életemet. Úgy éreztem,
képtelen vagyok beilleszkedni, minden téren kudarcot vallottam, és
az Istenhez vezető út is el van zárva előttem. Tisztátalannak éreztem
magam, méltatlannak arra, hogy Isten közelségét keressem. Már
csak árnyéka voltam önmagámnak. Végül kiöntöttem a szívem egy
keresztény barátom előtt. Kedves volt, nem ítélkezett, és biztosított
afelől, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki a paráznaság bűnével
küzd. Azt tanácsolta, hogy olvasgassam az 51. zsoltárt, hogy meg
találjam a gyógyulás és megbocsátás útját.
Az 51. zsoltár valóban a lehető legjobbnak bizonyult ebben a helyzet
ben. A zsoltáríró azt mondja Istennek, hogy rejtse el arcát a vétkei
elől - de ne a személye elől. Amikor először olvastam a zsoltárt, sírva
fakadtam szégyenemben. Azt hittem, Isten semmi mást nem lát, csak
a bűneimet. Úgy éreztem, én magam vagyok a bűn, Isten látni sem
bír, nemhogy a karjába zárni.
251
A z ima nyelve
Aztán eljutottam ahhoz a mondathoz, hogy „szabadíts meg, mert vért

ontottam, Istenem, szabadításom Istene”. Rájöttem, hogy úgy is fel
foghatom ezt a zsoltárt, mint a saját imádságomat. Moss ki egészen
álnokságomból, és vétkeimtől tisztíts meg engem! Azóta mindennap
megpróbálom elolvasni és saját imámmá alakítani ezt a zsoltárt.
Igyekszek kizárni az életemből mindent, ami parázna gondolatokat
ébreszthet bennem. Imádkoztam barátokért, és nemsokára bekap
csolódom egy helyi, brazil bibliatanulmányozó csoportba. A csoport
egyik tagja egyszer már imádkozott értem, majd megölelt. Azt is
mondta, hogy szeret... Elképesztő, mire képes egy valódi ölelés. Visz-
szatekintve úgy látom, hogy a magány volt a problémám gyökere, a
paráznaság pedig ennek tüneteként jelentkezett.
Bár nem hiszem, hogy valaha is teljesen megszabadulhatok a paráz-
naságtól, azt tudom, hogy a rossz szokásoktól és a bűnös életmódtól
már szabad vagyok. Eleinte attól féltem, hogy nagyon magányos
leszek, ha kizárom az életemből a paráznaságot. De rájöttem, hogy
ez hazugság, és az igazság az, hogy ma már kevésbé érzem magam
egyedül, mint korábban. És ami még jobb, nem kell állandó bűntudat
ban élnem. Ugyanakkor azt is érzem, hogy a hegycsúcs felé haladva
a legnagyobb az esély arra, hogy rám zuhanjon egy szikla. A régi
hazugságok könnyen utat találnak hozzám, és emiatt tehetetlennek
érzem magam. Ezért imádkozom és kérek segítséget Istentől.
Amikor elbukom, sorra veszem az összes lépést, amelyet Dávid leír a

zsoltárban. Én is ugyanabba az igazságba kapaszkodom, amely vigaszt
nyújtott a házasságtörést és gyilkosságot elkövető királynak.
Isten előtt a töredelmes lélek

a kedves áldozat.
A töredelmes és bűnbánó szívet,
Istenem, nem veted meg!
252
Az ima nyelvtana
Az 51. zsoltárban megtalálom a mintát a bűnbánatra és a helyre-

állításra, ha csalódást okoztam Istennek. A zsoltár szavai ma már a
saját szavaim.
Egyszer sorra vettem tíz egymás után következő zsoltárt (35-44.),
és megkerestem bennük az imára vonatkozó alapelveket. A zsoltárok
szélesítették a látókörömet az imádság terén: bátrabban vállalok koc
kázatot, többet várok az Istennel való kapcsolattól, szenvedélyesebben
imádkozom. Röviden, rávilágítottak arra, hogy mennyire felületes az
imaéletem, és elmélyítették az Istennel való kapcsolatomat. íme, né
hány tanulság:
• Embertársaink iránti ellenszenvünket ne úgy enyhítsük, hogy

kibeszéljük őket vagy ellenségesen viszonyulunk hozzájuk! In
kább mondjuk el Istennek, ha igazságtalanul bántak velünk, és
őt kérjük meg, hogy segítsen rendbe hozni a kapcsolatunkat.
• Nem baj, ha türelmetlenek vagyunk Istennel, és sürgetni pró
báljuk az imáinkra adott válaszát. Még azt is kifejthetjük előtte,
miért áll érdekében, hogy megadja kérésünket.
• Az ima néha azt jelenti, hogy magunkban beszélünk („Ne félj...
Bízz az Úrban... Légy csendben”). így kimondjuk, amit helyesnek,
de nehezen megvalósíthatónak érzünk.
• Ne csak az igazságtalanságokra és a problémákra figyeljünk,
vegyük észre a jót is! Idézzük föl a szép emlékeket, és a sötétebb
időkben se feledjük, amit a világosságban járva megtanultunk!
• Úgy gondoljunk jövőbeni önmagunkra, mint aki már megválto
zott! A viselkedésterápiában is alkalmazzák ezt az elvet: „Tégy
úgy, mintha...”
Mindemellett azt is a zsoltárokból tanultam meg, hogy Istennel

ugyanúgy beszélgethetek, mint a munkaadómmal, a barátommal vagy
253
Az ima nyelve
a feleségemmel - más szóval, a szó szoros értelmében személyként te

kinthetek rá. Korábban kötelességnek tekintettem az imádkozást, nem
láttam meg benne a lehetőséget, hogy biztonságos körülmények között
kiadhatom magamból az érzéseimet és a gondolataimat. A zsoltárok
felszabadítottak, elmélyítettek.
Sokan hasznos gyakorlatnak találják, hogy saját szavaikkal újrafogal
mazzák a zsoltárokat, konkrétan megnevezve, hogy miért hálásak, szo
morúak, illetve mit kérnek. Eugene Peterson egyszer átültetett néhány
zsoltárt mai nyelvre, és ezek megjelentek egy magazinban. A cikket az
olvasók részéről olyan nagy érdeklődés övezte, hogy végül az egész Bib
liát lefordította (The Message címen). A zsoltárok Peterson felfogása sze
rint is elsősorban imádkozni tanítanak. Szenvedélyes, nagyon is emberi
szerzők tollából származnak, akik Istent helyezték életük középpont
jába, valamint az emberi lét és tapasztalat teljes spektrumát lefedik.
Tehát egyszerűen nyissuk ki a Bibliát a Zsoltárok könyvénél, és
imádkozzunk ez alapján: sorban, rendszeresen, egész életünkön át!
A kereszténység évszázadaiban elsősorban ezzel a módszerrel váltak
egyre érettebbé a keresztények az imádság terén. Nincs ebben semmi
különös. Egyszerűen fogjunk hozzá!
Pál im á d sá g a i
Pál apostol levelei közül a Tituszhoz írton kívül valameny-
nyi tartalmaz legalább egy imádságot. Pál azt kéri Istentől, hogy a
thesszalonikaiak növekedjenek az egymás iránti szeretetben, a ko-
rinthusiak érettebb magatartást tanúsítsanak, s olvasói erősek, en
gedelmesek legyenek, egységben éljenek egymással, és álljanak ellen
a gonosznak. A filippiekért elmondott imájában lényegében abban a
hitben könyörög, hogy „aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a
Krisztus Jézus napjáig”.
254
Az ima nyelvtana
Számomra hasznos gyakorlatnak bizonyult, hogy ezeket az imád

ságokat is személyessé tegyem, mert segítségükkel túlléphetek saját,
önző vágyaimon. Pál kozmikus távlatokra emeli a tekintetem. A da
maszkuszi úton átélt élménye egy szempillantás alatt meggyőzte arról,
hogy Jézus Krisztus a világegyetem középpontja, s itt a földön az ő
erőivel kell szövetkeznünk. „A sötétség világának urai, a gonoszság
lelkei ellen” van tusakodásunk, írja az efezusiaknak, és úgy imádkozik,
mint aki mindezt el is hiszi.
Pál gyakran hálaadással kezdi levelét, amiért a címzettek növeked
nek a hitben. Úgy imádkozik, mint akinek igazán fontos a hitben való
növekedés. Leveleit olvasva az a benyomásom, mintha a címzettek
lelki növekedését előbbre valónak tartaná, mint a sajátját. Vajon én is
ennyire a szívemen viselem-e barátaim és családom lelki jólétét? Pál
imádságait szembeállíthatjuk saját, éretlen imáinkkal, amelyek első
sorban saját testi és anyagi szükségleteinkről szólnak.
Pál ugyanakkor nagyon is gyakorlatias szemlélettel imádkozik: be
tegekért, utazásért, bátorságért, biztonságért. Olykor egy komolyabb
szöveg kellős közepén kezd váratlanul egy imába. Gondolatai soha
nem kalandoznak messzire Istentől, azonnal őt dicséri, neki ad hálát,
amint valami jó történik. Isten jelenlétében él, és neki tulajdonítja a
dicsőséget, nem önmagának.
A zsoltárokhoz hasonlóan Pál imái is mintául szolgálnak számom
ra. Elég behelyettesítenem egy kétségek között gyötrődő egyetemista
ismerősöm nevét az efezusiakért elmondott könyörgésébe. Előfordul,
hogy a kedvenc gyülekezeteiért elmondott lelkesült imái, vagy a tév
úton járó hívőkért aggódó fohászai gondoskodnak a fényről, amellyel
„átvilágíthatom” önmagam. Vajon elmondhatom-e magamról ugyan
azt, amit a filippibeliek számára kért? Az én szeretetem is egyre jo b
ban bővelkedik-e ismeretben és teljes megértésben? Vigasztalást nyúj
255
Az ima nyelve
tok-e azoknak, akik bajban vannak - mint ahogy a korinthusiakért

imádkozott?
Pál imádságai mindenekelőtt segítenek megértenem, hogy a világ
nem körülöttem forog. Az ő kozmikus látószögéből nézve egészen más
ként tekintek a barátaimra, a családomra, az életemre, az egyházra és
tulajdonképpen az egész történelemre.
További b ib lia i im á d sá g o k
Amikor a 180 nap alatt a Biblián át című könyvemen dolgoztam,
szerzőtársammal kiválasztottunk néhány - pontosan két hétre való
- bibliai imádságot. Akadnak köztük bensőséges, személyes imák, de
olyanok is, amelyek eredetileg nyilvánosan hangzottak el. Mindegyik
ben Istennel folyik párbeszéd valamilyen fontos témában, és egyedi
tanulsággal szolgál az imádsággal kapcsolatban.
lMózes 18: Ábrahám könyörög Szodomáért.

2Mózes 15: Mózes éneke.
2Mózes 33: Mózes találkozása Istennel.
2Sámuel 7: Dávid válasza Isten ígéreteire.
lKirályok 8: Salamon felszenteli a templomot.
2Krónikák 20: Jósáfát győzelemért imádkozik.
Ezsdrás 9: Ezsdrás imája a nép bűnei miatt.
22. zsoltár: Segélykiáltás.
104. zsoltárok: Dicsőítő imádság.
Dániel 9: Dániel Jeruzsálem üdvösségéért imádkozik.
Habakuk 3: A próféta elfogadja Isten akaratát.
Máté 6: A miatyánk.
János 17: Jézus a tanítványaiért imádkozik.
Kolossá 1: Pál hálaadó imája.
256
Az ima nyelvtana
A Biblia amellett, hogy megtanít az ima „nyelvtanára”, átfogó ké

pet nyújt Isten munkájáról, amelyet a történelem során véghez vitt.
Hatására kikerülök a reflektorfényből, megtanulom bölcsen, más pers
pektívából szemlélni a világot, és a magam kis történetét elhelyezni
az isteni narratíva kontextusában. Belátom, hogy nem én vagyok az
egyetlen, aki megküzd Istennel, olykor lelki pusztaságban találja ma
gát, vagy próbatételeket tapasztal. Megtanít Isten imádatára, noha ez
nem természetes számomra. A Biblia segítségével imádkozva könnyeb
ben felismerem Isten hangját.
Egyesek szerint érdemes még egy lépéssel tovább menni: ahelyett
hogy pusztán felolvasnánk a bibliai imákat, tanuljuk meg őket kí
vülről, hogy bármikor fel tudjuk idézni őket. Debra Rienstra szerint
hasznos „betáraznunk” a Biblia szókészletéből, mert így „szélesebb
repertoárból választhat a Szentlélek, amikor megszólít minket - más
szóval, több cetlit találunk majd a parafa táblára tűzve”. Egy ismerő
söm fontos zsoltárokat memorizált autóvezetés közben: egészségügyi
főiskolára járt, sok volt a munkája, de így sokat enyhült a szorongása.
Ben Patterson a következőket teszi hozzá a memorizálás témaköréhez:
Pál im ádságai különösen alk alm asak e rre a célra. Gondoljunk csak az
efezusiakért m ondott im ájára: „világosítsa m eg szívetek szem eit, hogy
m eg tu d játok , m ilyen rem én y ség re h ív o tt el, és m ilyen g azd ag az ő
örökségének dicsősége a szentek k özött”, vagy „beteljesedjetek az egész
teljességig”. Az imák m em orizálásának gondolata m esterkélt, m odoros
ötletn ek tű n h et, ha olyan fontos d ologról van szó, m int a lelki sóvár
gásunk felkeltése. De érdem es m egszívlelnünk A braham H eschel rabbi
szavait. A zsinagógáb a já ró hívők p an aszk od tak , m ert a litu rgia nem
fejezte ki, am it igazán éreznek. E rre a rabbi így felelt: nem a liturgiának
kell kifejeznie az ő érzéseik et, hanem nekik kell m egtanulniuk érezn i,
am it a liturgia kifejez. így hatnak ránk a gyak ran elism ételt, szép sza
257
Az ima nyelve
vakba öntött, nagy gondolatok... Az ige memorizálása azt jelentheti az

Isten utáni vágyakozásunk szempontjából, mint amit a hangszeren való
gyakorlás jelent az előadás színvonalát illetően. így skálázik a lélek.
írott és felolvasott imádságok

A gyülekezet, amelyben felnőttem, csöppet sem tekintette lelkinek a
leírt imádságokat. Hogyan is lehetne őszinte, szívből jövő, ha papírról
olvassuk? Ez az ösztönös reakció valószínűleg a kisegyházak tiltakozá
sáig vezethető vissza, amellyel a nagy anglikán egyház ellen fordultak.
A keresztények hosszú évszázadokon át használták ezeket a gondosan
megfogalmazott, előre megírt imádságokat. A puritán John Milton
azonban megvetéssel tekintett az anglikán egyház hivatalos imaköny
vében összegyűjtött fennkölt imákra, „kakukkhangjegyeknek” nevezte
őket. John Bunyan és George Fox szintén óva intette a híveket az előre
nyomtatott imádságoktól, sőt Angliában az úgynevezett „Függetlenek”
még a miatyánk használatát sem engedték az istentiszteleteken.
A protestánsok eltúlzott tiltakozása végül elcsitult. C. S. Lewis pél
dául kifejezetten előnyben részesítette az előre megírt imádságokat,
mert az aktuális problémák helyett segítettek neki az állandóra, a
változatlanra figyelni. (Ez okból nem vállalta el, hogy átdolgozza az
egyház imakönyvét: „minél modernebb, annál hamarabb elavul”.) Nem
voltak ínyére az evangéliumi gyülekezetek informális, rögtönzött imái.
Hogyan érthetnénk egyet egy imával, amíg nem hallottuk? - kérdezte.
Hiszen akár eretnekség is elhangozhat benne! Lewis jobban kedvelte
tehát a kész imákat, amelyeket az egyház teológiai szempontból is
élesre csiszolt.
Az előre megírt imák különösen hasznos célt szolgálnak, amikor
lelki pusztaságban járunk, és el sem tudjuk képzelni, hogy saját sza
vainkkal imádkozzunk. Amikor a szavak cserben hagynak, én is má
258
Az ima nyelvtana
sok szavait - vagy talán hitét - kérem kölcsön. Ilyenkor ugyanis két
választásom van. Vagy teljesen felhagyok az imádkozással, ami csak
még jobban eltávolít Istentől, vagy folytatom, kérve Istent, hogy kísér
jen át ezen a nehéz időszakon, miközben mások imáira támaszkodom.
Mint említettem, egyszer egy éven át a katolikus egyház imaköny
vét használtam, az anglikán egyházéval kiegészítve. Mindkettő köny-
nyen elérhető és olcsó. Mivel közösségi használatra tervezték őket,
első látásra nem feltétlenül tűnnek felhasználóbarátnak. Ugyanakkor
megvan az az előnyük, hogy lelki és irodalmi szempontból egyaránt
igényes szerkesztők állították össze őket, és kiállták az idő próbáját.
Bevallom, az efféle kivételes időszakoktól eltekintve nemigen ha
gyatkozom előre megírt imádságokra - nem azért, mert idegenkedem
tőlük, hanem mert az író szemével tekintek rájuk, és ez eltereli a fi
gyelmem. A szavakra és az általuk megjelenített képekre figyelek, és
ösztönösen szerkesztőként elemzem őket: Hmm, jobb lett volna, ha
itt új sor kezdődik, és egy metaforával szebben kifejezhette volna ezt
a gondolatot... „Szakmai ártalom”, hogy folyton új kifejezésmódok
után kutatok, ezért nehezemre esik újra meg újra ismerős szavakba
botlanom. Ezt a hajlamomat egyfajta fogyatékosságnak tekintem, és
remélem, idővel javul majd az állapotom.
Különös, hogy a Bibliát soha nem a szerkesztő szemével olvasom,
legalábbis hajó a fordítás. Az igazán jó írók, mint például John Donne
vagy George Herbert sem hozzák elő belőlem ezt a hajlamot. Az el
mélkedő költészet tökéletesen alkalmas a kontemplatív imádkozásra.
A nyelvezete eleve tömör, s amikor elmélkedem, igyekszem megfej
teni a versek metaforáit, kibontani a jelentésüket - épp, mint a Biblia
olvasása közben. A jól megírt himnuszok és dicsőítő énekek ugyanezt
a célt szolgálják.
Azok számára, akik a spontán imát részesítik előnyben, számtalan
259
Az ima nyelve
segédeszköz létezik. Sok népszerű útmutató ajánlja például a dicsőí

tés - bűnvallás - hálaadás - könyörgés négyes szerkezetét. Rosalind
Rinker még jobban leegyszerűsíti a képletet, ő egy-egy bibliai utalást
társít az egyes lépésekhez:
1. Jézus itt van (Máté 18,19-20).

2. Segíts, Uram (Jakab 5,13-16).
3. Köszönöm, Uram (Filippi 4,4-7).
4. Segíts a testvéremen (Márk 11,22-25).
Az ima katolikus mesterei, akik naponta több órát töltenek a feladat

tal, az imádság lépéseinek szédítő sorával álltak elő. Antiochiai Szent
Ignác például csak a felkészüléshez kilenc lépést határoz meg. Szalézi
Szent Ferenc erre alapozva alakította ki meditációs módszerét, amely
katolikusok és protestánsok számára egyaránt hasznosnak bizonyult.
Ez a gyakorlat négy fő szakaszból áll:
1. lépés: F e l k é s z ü l é s . Engedd szabad jára a képzeleted! Helyezd m agad

kényelembe Isten jelen létéb en , tu datosítsd m agadban, hogy mivel ő
m indenütt jelen van, m ost is itt van veled. Képzeld el, hogy Krisztus
o tt áll m elletted , e g y ü tt lehetsz vele. Valid m eg bűneidet, és kérd
Isten vezetését a további elm élkedéshez!
2. lépés: F i g y e l e m k o n c e n t r á d ó . Vess föl egy tém át, talán egy nem rég
o lv aso tt igeszak asz alapján, és k on cen trálj a rra ! „Kövesd a méhek
példáját, akik nem hagyják el a v irág o t, am íg össze nem gy űjtötték
belőle az utolsó csepp n ek tárt is.”
3. lépés: E l h a t á r o z á s . Érzelm eid és ak aratod egy arán t vegyen részt ben
ne! Miben kell m egváltozn ia az életednek annak eredm ényeképpen,
am it az im ént végiggondoltál? H atáro zd el, hogy Isten segítségével
véghez viszed a szükséges v álto ztatáso k at!
4. lépés: L e z á r á s . Válassz néhány szál „v irág o t”, am elyet m agaddal vi-
260
Az ima nyelvtana
h etsz, m in th a egy k erti sétáró l térn él vissza! Adj hálát m in d azért,

am it tan u ltá l, szánd oda m agad a v á lto z á sra , valam in t kérd Isten
kegyelm ét és erejét a véghezviteléhez!
Jómagam többféle módszert kipróbáltam már. Általában addig ve

szem hasznukat, amíg támaszként, egyfajta állványzatként tudom
használni őket, és nem szigorúan betartandó szabályként tekintek
rájuk. Hiszen nem az a célom, hogy egy módszert kövessek, hanem
hogy találkozzak Istennel. Ha egy rendszer segít ebben, rendben van;
ha nem, továbblépek. Az ember hangulata folyton változik, néha új
életszakaszba lép, sokfélék vagyunk. Mindenkinek meg kell találnia a
hozzá illő ritmust, módszert, hiszen abban a megtiszteltetésben lehet
részünk, hogy egyedi módon ajánljuk fel szeretetünket és figyelmün
ket annak, aki megalkotott és életben tart bennünket.
Az ima nyelvtana többféleképpen elsajátítható, én is többfélét ki
próbáltam már attól függően, hogy éppen erősnek vagy gyengének
éreztem magam. Közben megtanultam rábízni magam a Szentlélekre,
aki közbenjár értem. Tudom, hogy neki köszönhetően Isten meghallja
az imáimat, legyenek bármilyen fennköltek vagy prózaiak.
Emlékeztetők
Jézus korában még nem léteztek órák. A Római Birodalom területén
a fórum harangja jelezte az idő múlását reggel hat, kilenc, déli tizen
kettő, délután három és hat órakor. A hithű zsidók ehhez igazították
imabeosztásukat, és a korai keresztények is ezt a szokást vitték tovább.
Az Apostolok cselekedeteiben Péter és János épp imádkozni indul,
amikor a templom lépcsőjén meggyógyítanak egy embert. Péter a déli
imádság miatt ment föl a tetőre, amikor a látomást kapta.
Az évek során konkrét órákhoz kötött imádságok alakultak ki a
261
Az ima nyelve
keresztény közösségekben, ezekből születtek később a katolikus és

anglikán imakönyvek, amelyek különböző napszakokra szóló imákat
és bibliai olvasmányokat tartalmaznak. A közelmúltban sok olyan hí
vő, aki addig elsősorban saját szavaival, spontán imádkozott, fedezte
fel ezeket az előre megírt imádságokat, és gazdagodott a konkrét idő
pontokhoz kötött imák által. így a száznemzedéknyi keresztény böl
csességgyűjteményt felhasználva veszik át a lelki stafétát elődeiktől.
Phyllis Tickle írja, milyen felemelő élmény számára egy ilyen ima
közösséghez tartozni, és tudni, hogy ugyanazok a szavak, amelyekkel
megszólítja Istent, egy órával korábban már elhangzottak a tőle keletre
lévő időzónában, és egy óra múlva újra elhangzanak majd a nyugatra
lévőben. így járja körbe ugyanaz az ima a földet. Könyvtrilógiájában
Tickle reggeli, nappali és esti imákra bontja a hagyományt, megőrizve
a Biblia és a klasszikus források hangsúlyos szerepét a régi imaköny
vek nyomán. „Ezek itt apák és anyák énekei egészen Ábrahám elhívá
sáig visszamenőleg; minden imádkozó ember, aki csatlakozik ehhez a
kórushoz, a szentek korokon átívelő időszalagján foglal el egy pontot.”
Tickle hozzáteszi, hogy az előre megírt imádságok nem helyettesít
hetik a saját, személyes imát. Ő maga ötvözi a kettőt, spontán imáiban
a jól bevált dicsőítés - bűnvallás - hálaadás - könyörgés négyes kép
letét követve. A meghatározott időhöz kötött imádságok másik lelkes
híve így vélekedik: „Azt hiszem, sok evangéliumi keresztény belefáradt
az individualista imádkozásba, és a liturgiában talál megkönnyebbü
lést; a rideg liturgiában nevelkedett hívőket pedig épp az evangéliumi
imák bensőséges, informális jellege vonzza.” Phyllis Tickle úgy véli,
hogy a kettő kombinációja képes igazán lelki felfrissülést nyújtani.
Nem mindenkinek engedi meg az időbeosztása, hogy a nap meg
határozott óráiban megálljon imádkozni, de nem is minden személyi
séghez illik ez a gyakorlat. Az viszont általános veszély, hogy annyira
262
Az ima nyelvtana
belemerülünk az élet dolgaiba, hogy egyszerűen elfelejtünk „megjelen

ni” Isten előtt. Elég ellátogatni egy muzulmán országba, hogy lássuk a
különbséget. Arrafelé naponta ötször, amikor a híveket imára hívják,
megáll az élet: abbahagyják a munkát, a kereskedést, kiürülnek a bu
szok és vonatok. A hithű muzulmánok leterítik imaszőnyegüket, és a
földre borulva imádkoznak. Nekünk, keresztényeknek nincs hasonló
rituálénk, amely megállítana és Istenre emlékeztetne. Rajtunk múlik,
hogy eszünkbe jut-e az imádkozás.
Victor Hugó A nyom orultak című regényében óránként megszólal
nak a kolostor harangjai. Ilyenkor valamennyien - a főnök asszony,
a tisztelendő anyák, a nővérek, a novíciák, a jelöltek - megszakítják
foglalatosságukat, elhallgatnak, és gondolatban Isten felé fordulnak.
Egyszer kipróbáltam valami hasonlót: beállítottam a karórám, hogy
óránként jelezze, ideje Istenre figyelnem. (Persze folyton elfelejtettem
kikapcsolni. Végül feladtam a kísérletet, mert nem akartam embertár
saim idegeire menni a különféle összejöveteleken, sem pedig többször
felébredni éjszakánként.) Már önmagában az is erőfeszítést igényel
tehát, hogy eszünkbe jusson az imádkozás.
Egy gyakorló zsidónak naponta több mint százszor kell áldást -
brachát - mondania a nap folyamán, ezért éberen kell figyelnie min
den erre alkalmas pillanatot. Nehémiás példáját követve zsidók és
keresztények egyaránt „imanyilakat” lőhetnek Isten felé: „Adj erőt!”,
„Segíts, Uram!” A szenvedélybetegek akár minden alkalommal meg
tehetik ezt, amikor elhaladnak egy italbolt előtt, meglátnak egy do
hányost, vagy bekapcsolják az internetet. Anne Lamott írónő kedvenc
imája például a „Köszönöm, köszönöm, köszönöm!”, és a „Segíts, segíts,
segíts!”.
Jómagam időnként a Bibliából választok ki egy-egy kifejezést, ame
lyet napközben ismételgetek. Nem talizmán ez, inkább emlékeztető.
263
Az ima nyelve
így ha elbukom, újra meg újra elmondom Istennek: „Tiszta szívet te
remts bennem, Istenem”; amikor lehangoltnak érzem magam: „Add
vissza nekem szabadításod örömét”. Már önmagában az, hogy egész
nap ismételgetem ezeket a szavakat, felemeli csüggedt lelkemet. Köz
ben pedig kérem Istent, hogy segítsen elhinnem az ima szavait.
Maguk a szavak kevésbé fontosak számomra, mint az, hogy eszembe
jusson az imádkozás. Igyekszem megkeresni a réseket, az üresjáratokat
a nap során. Ilyen lehet például, amikor álmatlanul hánykolódom éjsza
ka, forró fürdőt veszek, autót vezetek, vagy várom a frissítés végét a
számítógépemen. Esetleg a sífelvonón ülök, sorban állok a pénztárnál,
elkésik a beszélgetőpartnerem, buszon vagy vonaton utazom. Netán
sportolok, vagy egy túl hosszúra nyúlt istentiszteleten ülök. Tapasz
talatom szerint mindezek a helyzetek remek alkalmat kínálnak az
imádkozásra. Ahelyett, hogy nyugtalanul fészkelődnék vagy az órámat
lesném, Istenhez fordulok.
Tehát ha eszembe jut, megpróbálom imádkozásra használni ezeket
az egyébként elfecsérelt pillanatokat, s olykor magam is meglepődöm
az eredményen. Egyszer csak észreveszem az előttem ülő idős hölgyet,
aki aprópénzt keresgél a perselyezésnél. A szomszéd háza, a templom,
a kocsma, az AIDS-klinika vagy az egyetem előtt elhaladva imádkozom
a bent lévőkért. Istenhez fordulok a híradót nézve, de a reklámblok
kok alatt is (pedig milyen sokat fizet a hirdető tizenöt másodpercnyi
reklámidőért!).
„A szél arra fúj, amerre akar - mondja Jézus Nikodémusnak - , és
hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy.” Ugyanezt
tapasztalom én is, amikor megkeresem Istent a hétköznapi pillanatok
ban. Sokszor meg is lepődöm, amikor váratlanul észreveszek valamit, s
elönt a hála vagy a szánalom érzése. Ám ezek a pillanatok csak akkor
érnek utol, amikor tudatosan keresem őket.
264
TIZENNEGYEDIK FEJEZET
r
NEM TUDOK MEGSZÓLALNI
Aki nem fárad el az imádkozásban, előbb-utóbb felismeri,

hogy Istennel beszélgetni több, mint választ kapni kéréseink
re. Ez az imádság fő célja.
George MacDonald
lyan gyakran történik meg velem, hogy már kezdem azt hinni:
egyenesen az ördögtől ered. Leülök imádkozni, és megcsörren
a telefon. Ki a csudának jut eszébe ilyen korán reggel felhívni? Vagy
meghallom, hogy folyik a víz a vécében, és felpattanok, hogy elzár
jam. Persze fél óra múlva még mindig könyékig a tartályban vagyok,
mert ki kell cserélni a szigetelést, vagy meg kell húzni a csavarokat. A
helyzet kaotikus, a napnak befellegzett.
Másnap, amikor újra nekiveselkedem az imádkozásnak, és nem za
var meg semmi, a gondolataim kalandoznak el, hogy minél messzebbre
tereljenek eredeti szándékomtól. Eszembe jut a fivéremmel folytatott
kínos esti telefonbeszélgetés, vagy a CNN riportja a Victoria’s Secret új
fehérnemű-kollekciójáról, esetleg a másnap leadandó cikkemről mor
fondírozom. Bármiről, csak Istenről nem.
Avilai Szent Teréz, az ima tizenhatodik századi nagymestere be
vallja, hogy rendszeresen rázogatta a homokóráját, hogy hamarabb
elteljen az imaóra. De Luther Márton is ismerte ezt az állóvízszerű
állapotot:
265
Az ima nyelve
A m ikor elkezdenék m agam ban beszélni, imádkozni Istenhez, azon n al

ezern y i tén y ező állja u ta m a t. Az ördög a legkülönfélébb indokokkal
próbál eltéríten i szándékom tól; m inden oldalról akadályozna, én pedig
fölállok, és m eg is feledkezem az egészrő l. Aki m ég nem ta p a s z ta lta
m eg e z t, próbálja csak ki! H a tá ro z z a el, h ogy buzgó im ád ságb a fog:
biztosra veszem , h ogy azonnal gondolatok egész hada fogja m eg ro h a
mozni, hogy elterelje a figyelm ét, és hozzá se kezdjen az imádkozáshoz.
Méltatlanság
Luther számára különösen egy akadály jelentett gondot: méltatlansá
gának tudata. Képtelen volt megszabadulni a szégyenérzettől, valahogy
úgy, mint a gyermekkorukban bántalmazást szenvedett emberek. Fiatal
szerzetes korában akár órákat is eltöltött gondolatai és bűnei felsorolásá
val. Bármilyen alapos bűnbánatot tartott is, az igaz Isten előtt térdepelve
elutasítást érzett. A nagy áttörés akkor következett be az életében, ami
kor felismerte, hogy Jézus - azzal, hogy a legelvetemültebb, legméltatla
nabb bűnösök számára is kegyelmet és megbocsátást ajánlott fel - Isten
jellemét tükrözi. Ettől kezdve valahányszor eluralkodott rajta a méltat
lanság érzése, a gonosznak tulajdonította azt, és szilárdan ellenállt neki.
Meggyőződésem, hogy az imádkozásban az őszinteség az első szá
mú követelmény: úgy álljunk meg Isten előtt, „amint vagyunk”. Sokan
mégis kisebbségi komplexussal küzdünk, mint Luther. Azt hisszük, a
bűntudat, a koncentráció hiánya, az ingerlékenység kizáró ok, Isten
ilyen emberekre nem figyel, csak a jókra. Azt gondoljuk, hogy amíg
ki nem békülünk egy komisz osztálytársunkkal, rendbe nem hozzuk
a házasságunkat, nem szokunk le a gyerekeinkkel való kiabálásról, és
nem szabadulunk ki káros szenvedélyeink béklyójából, meg sem érde
meljük, hogy imádkozhassunk. Csakhogy így épp a megbocsátás és a
gyógyulás egyetlen forrásától zárjuk el magunkat.
266
Nem tudok megszólalni
A Bibliában - mintha kifejezetten ezeket a tévképzeteket akarná

cáfolni - részletes beszámolókat olvashatunk határozottan méltatlan
nak nevezhető emberek imáinak meghallgatásáról. A hirtelen haragú
Mózesről, a gyermekded Sámsonról, a Jónást a tengerbe hajító dur
va tengerészről, illetve magáról a sértődött Jónás prófétáról is. Isten
hasonlóképpen meghallgatta a házasságtörés és gyilkosság bűnét el
követő Dávid király imáját, de a gonosz Manassé király kétségbeesett
kiáltását is. Jézus pedig előbbre valónak tartotta a méltatlan vámszedő
imáját, mint a feddhetetlen életű farizeusét.
A méltatlanság tudata tehát nemhogy nem tesz alkalmatlanná az
imára, hanem egyenesen ez jelenti a szükséges kiindulópontot. Mi vin
ne rá arra, hogy Istenhez kiáltsak, ha nem méltatlanságom felismerése?
Ez az alap. A megtört ember pontosan így viszonyul helyesen a töké
letes Istenhez. Inkább motiváció, mint akadály - legalábbis számomra.
Egy ismeretlen tizennegyedik századi angol szerző The Cloud o f
Unknowitig [A Megnemismert felhője] címmel írt egy ma már klasz-
szikusként számontartott könyvet az Istennel való kommunikációról.
Ebben megjegyzi, hogy mielőtt áthatolnánk a Megnemismert fölöttünk
elterülő felhőjén, el kell képzelnünk, hogy alattunk „a feledés felhője”
húzódik meg. Felejtsük el múltbeli kudarcainkat, visszatérő bűneinket,
a kisebbrendűség érzését, és forduljunk nyitott elmével Isten felé! Amit
nem üresítünk meg, azt nem tudja megtölteni.
Figyelemelterelés
Amint megpróbálunk rendszeresen imádkozni, újabb zavaró ténye
zőkkel számolhatunk. Csönget a postás, apró gyermekünk müzlit szór
a szőnyegre, lejár a mosógép, odakint beindul a szomszéd öntözőrend
szere, a kutya sáros manccsal trappol végig a házon. A zavaró ténye
267
Az ima nyelve
zők - minden matematikai valószínűségnek ellentmondva - imádkozás

közben megsokszorozódnak.
Kempis Tamást, a Krisztus követése című jól ismert mű szerzőjét is
azonnal megrohanták a testi kísértések, amint megpróbálta a meny-
nyei dolgokra irányítani figyelmét. John Donne, noha a tizenhetedik
században a technika vívmányai még aligha jelentettek problémát,
szintén számos ilyen tényezőről számol be:
Letelepszem belső szobám ban, m agam hoz híván Istent és az ő a n g y a

lait, ám am in t m egérkeznek, figyelm em elfordul tőlük, m ert elragadja
egy légy züm m ögése, egy csótán y n eszezése, egy ajtó n y ik o rg ása... A
tegnapi örömök emléke, a holnap m iatti aggodalm aim , a térdhajlatom at
csiklandozó szalm aszál, fülem zú gása, a szem em et elvakító fény, egy
ak árm i, egy sem m i, egy képzelgés, az elm ém ben lakozó k im éra m ind
mind m egzavar fohászaim ban.
Álmatlanságban szenvedek, amióta az eszemet tudom. Számtalan

„gyógymódot” kipróbáltam már, testi relaxációt, az elmém kiüresí-
tését, háttérzajt, de semmi sem használt. Minél jobban próbálok nem
gondolni semmire, annál inkább zsong a fejem, mint a méhkas. Ha la
zítanék, egyre feszültebbé válók. Ha egy vízesés vagy egy nyári zápor
hangfelvételét hallgatom, ki kell mennem a mosdóba. Valami hasonló
történik olyankor is, amikor imádkozni szeretnék.
Damaszkuszi Szent János szerint az ima azt jelenti, hogy „elménket
Istenhez emeljük”, de akár úgy is fogalmazhatott volna, hogy Istenen
kívül minden más előtt bezárjuk. A Szentírást vagy evangéliumi tör
téneteket olvasva egyszer csak eszembe jut, hogy tegnap elfelejtettem
felhívni egy szakembert: ajjaj, jobb, ha gyorsan bepótolom, nehogy
elvállaljon valami más munkát. Tíz perc, és oda az aznapi imádkozás.
Számtalan ötletet hallottam már az ima közben felmerülő zavaró
268
tényezők kiküszöbölésére, de ezek általában annyira hasznosak, mint

az álmatlanságot elűző módszerek. Fogd föl őket úgy, mintha álmok
lennének, mondja egy lelki vezető. Nyugtázd, ahogy ki-be cikáznak a
gondolataid között, de ne figyelj oda rájuk! Könnyű azt mondani! Bánj
úgy velük, mint a nyughatatlan gyerekekkel, vagyis ne végy tudomást
róluk, tanácsolja valaki más. A gyerekek néha nem tudják elviselni, ha
a felnőttek beszélgetnek, és folytonos rohangálással akarják felhívni
magukra a figyelmet: ne süllyedj le az ő szintjükre! Rendben, nagy
szerű, csakhogy a gyerekek olykor beleütköznek a dohányzóasztalba,
és összetörik az üveget. Akkor mi a teendő?
Alig néhány módszert találtam, amelyek segítségével van esélyem
megküzdeni a zavaró tényezőkkel. Mindenekelőtt kiiktatom az elektro
mos eszközöket. Egy olyan szobába vonulok át, ahol nincs számítógép,
ezenkívül bekapcsolom az üzenetrögzítőt. Viszek magammal papírt és
tollat, és ha eszembe jut egy kósza gondolat - fel kell hívnom a szerelőt,
vagy ki kell cserélnem az olajat a kocsiban -, gyorsan leírom és félrete
szem. Néha egy-két, máskor hét-nyolc efféle tennivaló jut eszembe. Ha
leírom őket, nem merülnek feledésbe, de nem is háborgatnak tovább.
Végül, ha lehetséges, megpróbálom belefoglalni imáimba a zavaró
tényezőket. Ha reggel megnéztem a híradót, és emiatt nem tudom ki
verni a fejemből egy pusztító földrengés képeit, akkor imádkozom a
katasztrófában érintett családokért és a mentésben részt vevőkért. A
múlt héten két bántó hangú levél zavart: egyiket a gyülekezetem szél
sőséges kálvinista nézeteket valló tagjától kaptam. Szememre vetette,
hogy utalást tettem arra: a szenvedéseinket nem mindig közvetlenül
Isten okozza. A másikat egy dühös jobboldali írta, ő a hazaszeretete
met kérdőjelezte meg. Végül mindkét levél témáját belefoglaltam az
imádságomba, imádkoztam saját reakciómért, megvizsgáltam a szán
dékaimat, és igyekeztem tanulni a kritikákból.
269
Az ima nyelve
Sokszor tehát épp ezek a zavaró tényezők lépnek elő imatémává.

Amikor a feleségemmel vagy egy barátommal beszélgetek, nem kö
vetek semmiféle hivatalos tervet, csak mondom, ami a szívemen van.
A látszólagos figyelemelterelő tényezők hasonló módon alkothatják
az Istennel folytatott beszélgetéseim gerincét. Az imádkozás tulaj
donképpen két személy közötti kommunikációt jelent, akik közül az
egyik történetesen Isten. Nem a tökéletesre csiszolt technika, hanem
az őszinteség a cél.
Az akadályozó tényezőkkel folytatott küzdelemben igyekszem meg
fogadni Herbert McCabe brit teológus tanácsát:
Sokan p an aszk o d n ak az im ádkozást m eg zav aró tén y ező k re, am elyek

fo ly am ato san elterelik a figyelm ü k et. Szinte m inden esetb en sz á m ít
hatunk e rre , am ikor olyasvalam iért im ádkozunk, am i nem igazán fon
tos a szám u n k ra, b ár ú gy véljük, az lenne a helyes, illő, „vallásos”, ha
fontos lenne. E z é rt fennkölt im áin k ban nagy, de tőlünk távoli d olgo
k at kérü nk Isten től: legyen béke É szak -íro rszág b an , v a g y a n agyn én i
gyógyu ljon föl az in flu enzáb ól. Ezek a k érések nem ig azán fo n to sak
szám u n k ra - talán ez nem helyes, de ez az igazság. En nek k övetk ez
téb en v alam i, am it valóban fontosn ak ta rtu n k , például az előlép tetés
utáni sóvárgásun k , folyton eltereli a figyelm ünket. A zav aró tényezők
szin te m indig v aló ság o s vág yain k b ól fak ad n ak , e z é rt za v a rjá k m eg
a nem es, ám de színlelt k ív án ság o k ért elm o n d o tt im áin k at. Tehát ha
valam i e lte re li a fig yelm ü n k et, p rób álju k m eg v issz a v e z e tn i v a ló sá
gos v ág y ain k ra, és im ádkozzunk inkább ezek ért! Ha olyan k érésekkel
fordulunk Isten hez, am elyek igazán fontosak szám u n k ra, sem m i nem
fo g ja e lte re ln i a fig y elm ü n k et. A sü llyedő hajó u ta sa i n em szo k tak
a m ia tt p anaszk o d n i, h ogy folyton eltereli valam i a figyelm ü k et a k é
réseik ről.
270
Helyesen imádkozni
A kezdő imádkozok gyakran aggódnak amiatt, hogy valamit elron
tanak. Lehet, hogy hallottak néhány emelkedett hangú imádságot a
pulpitusról, vagy könyvekben olvastak hasonlókat. Soha nem imád
koznának fennhangon mások előtt, de még egyedül sem merik Isten
elé vinni kéréseiket, nehogy megsértsék a tökéletes Istent. Amikor hí
rességekkel találkozunk, hirtelen nem tudunk megszólalni. Mit mond
hatnánk akkor Istennek, hogy felkeltsük a figyelmét?
KAPCSOLATTARTÁS
Ron
Egy n em zetközi b örtönm isszió vezetőjekén t eddig m in tegy száztíz

o rszág b an já r ta m , és ta lá n nincs is olyan im ád ság, am it m ég ne
h allo ttam voln a. A börtönökben alakuló k özösségek általáb an k a
rizm atikus jellegű ek: az itt elh angzó im ádságok stílu sa és a puszta
hangereje is olykor az őrületbe k erget. Anglikán neveltetésem m iatt
a visszafogottab b, kötöttebb form a áll hozzám közelebb.
A leglenyűgözőbb élményben egy kétszázezer fős katolikus k arizm a
tikus im a-összejövetelen volt részem O laszországban. Mindenki egy
szerre im ádkozott: a dallam os olasz nyelv gyönyörű crescendóként
szárnyalt, majd alábbhagyott. Sokan nyelveken szóltak, és olyan lelke
sülten imádták az Urat, hogy nem tudtam nem érezni a Lélekjelenlétét.
E llátogattam a franciaországi Nyolc Boldogság Közösségbe is, am ely
nek tag jai hajléktalanok és p ro stitu áltak között végeznek szolgála
to t. Im ádsággal kezdik a n ap ot, majd dolgoznak, és m unka közben
is im ádkoznak. Fél n apot im ádsággal, fél n apot m unkával töltenek.
Egy toron tói b arátom pedig fe n n ta rt eg y m egszentelt „im ato rn yo t”,
ah ogy ő n evezi, am ely et ü zletem b erek h aszn álh atn ak , és ahol az
271
Az ima nyelve
életrő l, a h ivatásról szóló gyönyörűen m eg fo galm azo tt im ádságok

kal v árja őket.
A feleségem m el m indketten g y ak ran imádkozunk előre m eg írt imák
alapján. Van egy könyvsorozat, am elynek egy-egy kötete többek kö
zött Bingeni Szent Hildegárd, Teréz anya, C. S. Lewis im ádságait ta r
talm azza, összesen huszonnégy kötet (a St. M ary’s Press kiadótól).
T ap asztalato m szerin t az előre m eg írt im ák g y ak ran pon tosabb an
kifejezik, am it m ondani akarok Istennek, mint a saját szavaim . Oly
kor egym ás után tízszer elm ondom a m iatyánkot, s közben m eg p ró
bálok összpontosítani.
Hiszem , h ogy az im ának van h atása, de hogy ez m iként, m iért vagy
m ikor való su l m eg, nem tu dom . M agam is m e g ta p a s z ta lta m m ár
gyógyulást, am ikor egy au sztrál ap áca im ádkozott értem , pontosab
ban a bokám ért, am ely a m űtét és a kezelések ellenére sem gyógyult.
Az ap áca levélben írta m eg, hogy im ádkozott értem - tíz napig ta r
to tt, m íg a posta od aért vele a bokám pedig éppen aznap, spontán
m eggyógyult, és azó ta sem fáj.
Biztos vagyok benne, hogy u tazás e lő tt is érdem es im ádkozni: kü
lön m inden á ts z á llá s é rt, a csatlak o záso k ért. Ha elfelejtem , bajban
vagyok. E gyszer egy orvossal eg y ü tt u taztam , aki mindig úgy im ád
k ozott, ah ogy éppen az ad o tt nap alak ult. Soha nem ére z te m m ég
olyan szabad nak m ag am , m int akkor. És ez az u tam volt az egyik
legsikeresebb.
Az im ádság m a m ár a m indennapjaim szerves része. Közben naplót
vezetek: leírom , m iért vagyok hálás Istennek, ön vizsgálatot ta rto k ,
im ádkozom a család om ért és a b a rá ta im é rt, majd pedig a szolgála
tu n k ért és a v ilág ért. A plébánosunk azt tan ácso lta, hogy m iközben
im ádkozunk v alak iért, képzeljük el, h ogy kézen fogjuk az illetőt, és
bem utatjuk az Ú rnak. Képzeljük csak el! Én is próbálok így közben
járn i m ások ért.
272
Ehhez a gyakorlathoz ta rto m m agam , ak ár van hozzá kedvem, ak ár

nincs. Ha az em ber feg yelm ezetten ragaszkodik egy szokáshoz, ál
talában u tán a érzi jól m agát, ha közben nem is. Ha egy nap kim arad,
nem történ ik sem m i. Ha több nap m arad ki, a zt m ár m egérzem . Én
veszítek vele a legtöbbet.
Egyszavas tanácsom: Lazíts!

Annyiféle imádság létezik, nem mondhatjuk, hogy ez vagy az a
helyes metódus. Hallottam már igazán istenfélő hívők dicsőítő mon
datait, igazságtalanság áldozatául esett emberek kifakadását, üldö
zött keresztények elkeseredett könyörgését, államegyházak fennkölt
liturgiáját, közismert imádságok mantrázását, és saját, senki más által
nem ismert imanyelven imádkozókat. Hallottam monoton és szenvedé
lyes fohászt, eksztatikus dicsőítést és alázatos bűnvallást, higgadt és
zaklatott könyörgést, győzelemért elmondott hálaadást és vesztesek
sirámait, gyengéd megbocsátástól és keserű bosszúvágytól fűtött imá
kat, a távolinak érzett Királyhoz intézett hízelgést, és a szerető Atya
kedvét kereső szavakat.
Mindannyian mások vagyunk, személyiségünket és életkörülmé
nyeinket illetően egyaránt. Egyesek munkába menet tudnak a legjob
ban imádkozni, mások pedig akkor, amikor a csecsemőjüket etetik.
Vannak, akik pirkadatkor tekintik át előre a napjukat, vannak, akik
délben tartanak szünetet, hogy megbeszéljék Istennel a nap addigi és
várható történéseit. Nincs verseny, nem kell másokhoz hasonlítanunk
magunkat. A kevésbé tanult vagy kevésbé tekintélyes hívő ugyanak
kora - sőt olykor nagyobb - eséllyel válhat az ima mesterévé, mint a
hivatásos gyülekezeti munkások.
Luther Márton, aki átlagosan két órát töltött imádsággal naponta,
273
Az ima nyelve
a következő tanácsot adja: „Minél kevesebb szóból áll, annál jobb az

ima.” S valóban: a Biblia két legrövidebb imádsága - egy vámszedőé és
egy keresztre feszített tolvajé - bizonyult a leghatékonyabbnak. Luther
a korabeli formális, teátrális imádságok ellen tiltakozott így, amelyek
olyan könnyen képmutatáshoz vezettek. Inkább a szívedből imádkozz
- tanította. Istenre gondolj, akit megszólítasz, ne az emberekre, akik
hallják szavaidat!
„Én sosem fogok tudni úgy imádkozni, mint Luther... Sohasem lesz
sajátom Teréz anya lelkülete.” Ez így is van. Isten nem arra hív ben
nünket, hogy másokat utánozzunk, hanem hogy önmagunkat való
sítsuk meg. Thomas Merton is különbséget tesz a világ felé mutatott
hamis énünk, és az Isten által ismert valódi énünk között. „Számomra
a szentség abból áll, hogy önmagam vagyok” - írja.
Réges-rég megértettem, hogy soha nem leszek olyan intuitív képes
ségek birtokában, mint a feleségem, aki szociális munkásként és hos-
pice-lelkigondozóként dolgozik. Én, amikor elkeserítő helyzetben lévő
emberekkel találkozom, ösztönösen interjút készítek velük, és közben
gondolatban jegyzetelek. A feleségem viszont azonnal ráhangolódik
az illető szükségleteire. Az imádkozás terén is eltérő a gyakorlatunk:
míg én előre beosztott időpontban, terv szerint imádkozom, ő többször
is Istenhez fordul napközben.
Azon kívül, hogy őszintének kell lennünk Isten előtt, nincs más
előírás. Mindenki saját személyiséggel, életfelfogással, tapasztalattal,
képességekkel, gyengeségekkel rendelkezik, az egyházról és Istenről
szerzett tapasztalataink is különböznek. Ahogy Roberta Bondi meg
fogalmazza: „Ha imádkozol, már helyesen cselekszel.”
Az évek során mást és mást tartott hangsúlyosnak az egyház az
imádság terén. Az első keresztények parányi közössége egy ellenséges
birodalom területén élt, tagjai szorosan egymásba kapaszkodva imád
274
koztak erőért és bátorságért. Ahogy egyre nőtt a kereszténység társa

dalmi elfogadottsága, az államegyházak fennkölt imádságokat fogal
maztak meg, a lelki „disszidensek” pedig a sivatagba vonulva reméltek
megtisztulást. A járványokkal és szegénységgel sújtott középkorban a
bűnbánat és Isten könyörületének elnyerése vált hangsúlyossá. Aztán
Szent Anzelm és Clairvaux-i Szent Bernát hatására az egyház újra fel
fedezte Isten szeretetét és irgalmát, Szent Ferenc pedig a gondtalan,
jézusi örömöt hozta vissza a hitéletbe. Eckhart mester, Avilai Szent
Teréz és a kvéker George Fox a szív mély, titokzatos csendjéhez vonzó
dott, míg Lőrinc testvér a közönséges munkavégzésben kereste Isten
jelenlétét. Luther a miszticizmustól eltávolodva a gyakorlatias lelki
életre helyezte a hangsúlyt, miközben Kálvin Isten fenségét hirdette.
Napjainkra is ez a sokféleség jellemző. Láttam, ahogy idős asszo
nyokat ráz a zokogás, noha alig értik az ószláv nyelven kántált imádsá
got az orosz ortodox katedrálisban. Hallottam koreai reformátusokat
régi himnuszokat énekelni és hangosan imádkozni egy éjszakán át
Chicagóban. Az afroamerikai közösségekben sokszor magát az imád
ságot is alig lehet hallani a sok „Ámen”-től, és „Halld, Uram!”-tól.
Japánban, amikor a lelkész közös imádkozásra szólítja föl a híveket,
mindenki egyszerre imádkozik fennhangon. Németországban egy kí
nai házicsoport tagjai hazájuk szigorú hagyományait őrizve olykor
három napon át imádkoznak és böjtölnek egyfolytában. Az ukrajnai
hívők felállnak az imádkozáshoz az istentiszteleten, az afrikaiak pe
dig táncolnak.
Jézus adott egy példát az imádkozásra, a miatyánkot, de ezenkívül
nem sok szabályt hagyott ránk. Tulajdonképpen három alapelvre szű
kíthetjük le tanítását: őszintén, egyszerűen és kitartóan imádkozzunk.
Elsősorban azt kötötte a lelkünkre, hogy úgy forduljunk Istenhez,
mint szeretett gyermekek az édesapjukhoz, hiszen ő mély szeretettel
275
Az ima nyelve
és figyelemmel fordul hozzánk. Kérdezzük csak meg a fiatal szülőket,

szerintük hogyan illene totyogó gyermeküknek megközelítenie őket!
Csodálkozva fognak visszakérdezni. Hogyan illene? Hiszen egy szülő
igyekszik mindig elérhető lenni gyermeke számára, hogy reagálni tud
jon a szükségleteire. Ahogy Jézus mondta: ha ti emberi szülőkként nem
ellenségesen, hanem szeretettel fordultok gyermekeitek felé, mennyi
vel inkább ezt teszi Isten!
„Járuljunk azért bizalom m al a kegyelem trónjához, hogy irgalmat
nyerjünk - olvassuk a Zsidókhoz írt levélben -, és kegyelmet találjunk
idejében jövő segítségül.”
Ima és személyiség
Előfordul, hogy valakit az tart vissza az imádkozástól, hogy nem
tudja, milyen testhelyzetet vegyen föl közben. Letérdeljen? Becsukja
a szemét? Tartsa magát a formaságokhoz, vagy lazítson? Milyen a
megfelelő stílus?*
* Jiirg en M oltm ann teológu s m eg figy elése szerin t a földre b o ru lv a im ád

kozó em b er „az a la ttv a ló k abszolút e n g e d e lm e ssé g é re ” e m lék eztet „ázsi
ai d esp otáik e lő tt. A z em b erek földre v e te tté k m ag u k at elő ttü k , fed etlen
nyakukat k iszo lg áltatták az önk ényuralkodó kényének-kedvének, csap assa
le fejüket v a g y könyörüljön m eg rajtu k , s an n y ira ö sszek u p o ro d tak elő tte,
am en n yire csak b írta k .” A letérdelés hasonlóképpen teh etetlen ség et és a lá
za to t fejez ki, a kéz összek u lcsolása pedig v éd telen séget sugall. Isten előtt
m egfelelő te s tta r tá s leh et, az első k eresztén y ek mégis állva, felem elt fővel
és n y ito tt szem m el im ád k oztak , s ezzel v á ra k o z á st fejeztek ki: m int akik
készen álln ak elfo gad n i, am it Isten adni készül. íg y jelezték , h ogy szabad
férfiak és nők. M oltm ann m eg jegyzi, h ogy Jézu s m indenkit fe lá llíto tt, aki
m eg alázk o d o tt, lehajolt vag y m eg görn y ed t e lő tte. Az em b erek a szem ébe
276
Már a Bibliában is sokféle „stílust” találunk. Péter letérdelt, Jeremi

ás állva maradt, Nehémiás leült, Ábrahám a földre borult, Illés a térdé
re hajtotta a fejét. Jézus korában a zsidók általában állva, tekintetüket
az égre szegezve imádkoztak. Szűz Mária versben fohászkodott, Pál
énekeket szőtt az imáiba.
Általánosságban tehát elmondhatjuk, hogy a kezdeti időkben az
egyház előre megírt imádságokat részesített előnyben. így könnyeb
ben felügyelhette a tantételek tisztaságát, hiszen akkoriban gyakran
bukkantak föl eretnek tanítások. A csendes, személyes ima - amely
ma sokfelé normának számít - szokása csupán évszázadokkal később
terjedt el. A tizenharmadik századig a többség hangosan imádkozott
és olvasott, még ha egyedül volt is. (Szent Ágoston csodálta Ambrus
püspököt, amiért képes volt csendben követni a szöveget tekintetével:
tán csak nem a hangját kímélte?) Idővel széles körben is elterjedt a
csendes olvasás, s ez adott lökést az egyéni imádkozásnak. Egészen
addig ugyanis mind az ima, mind az olvasás közösségi tevékenységnek
számított, amelyet erre hivatottak vezettek.
Az ima és a személyiség összefüggését csupán a közelmúltban kezd
ték vizsgálni. Az egyik felmérés során olyan emberek imapreferenci
áit vizsgálták, akiknek előzőleg elkészítették a személyiségprofilját a
Myers-Briggs-típusindikátor (MBTI-teszt) alapján. Nem okozott kü
lönösebb meglepetést, hogy általában olyanok találták vonzónak az
úgynevezett „csendesnapokat”, imahétvégéket - és magát a kutatást is
-, akik az intuitív, érző személyiségtípusba tartoznak. Ezenkívül egy
nézhettek, újra tu d tak já rn i, szeretn i. „A gyógyulás akkor kezdődik el, am i

kor egészen felegyen esed ü nk , n agyo k at és szabadon lélegzünk, felem eljük
kezeinket, s n yitott szem ekkel várjuk a m egelevenítő Lélek jö v etelét” - teszi
h ozzá M oltm ann.
277
Az ima nyelve
értelmű különbség mutatkozott a rend- és fegyelemkedvelők, valamint

a spontaneitást, kötetlenebb programokat előnyben részesítők között.
A kutatás vezetői levonták a logikus következtetést, miszerint érde
mes az imádságnak azt a formáját választanunk, amelyet természetes
nek érzünk, amely illik személyiségünkhöz. A szabadabb szelleműek
ne lepődjenek meg azon, ha egy erősen strukturált rendszert nem
éreznek működőképesnek. Azok számára, akik képesek egyszerre több
dologra figyelni, egy hosszúra nyúlt meditáció nem feltöltődési, hanem
kimerülést eredményezhet. Ahogy Evelyn Underhill, a miszticizmus
szakértője megfogalmazza: „Aki legkönnyebben verbálisán fejezi ki
magát, és konkrét képekre van szüksége, csak komoly erőfeszítések
árán képes elcsendesedni, mégis töri magát, mert valami vacak kis
könyv ezt tanácsolta neki.”
Az ima az Istennel való kapcsolattartás egy formája, nem pedig va
lamiféle készség, mint például a kettős könyvvitel. Embertársainkkal
sem holmi szabályzatok alapján barátkozunk, hanem szabad emberek
ként, akik egyedi arccal, testtel, intellektussal és érzelmi beállítottság
gal bírnak. Isten mindenki másnál pontosabban tudja, kik vagyunk,
és miért vagyunk olyanok, amilyenek. Aligha lepődik meg azon, hogy
reakcióink a személyiségünket tükrözik.
U ram , te m eg vizsgáltál és ism ersz e n g e m ... m essziről is érted gond o

la to m a t... m inden u tam at jól ism ered. A m ikor még nyelvem en sincs a
szó, im m ár egészen érted azt, U ram .
Segítők
Ha minden kötél szakad, és még a szavak is cserben hagynak ben
nünket, Pál apostol ígéretére támaszkodhatunk: „maga a Lélek ese
dezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal”. Amikor külföldön
278
tartok előadást, tolmács közreműködésével kommunikálok a hallga

tóságommal. A gyenge tolmács mindent összezagyvál, bármennyire
igyekszem is jó előadást tartani: ilyenkor egyre elkeseredettebben
figyelem a közönség zavart arckifejezését. A jó tolmács ezzel szem
ben a kommunikáció diadalát arathatja le, még ha én magam csupán
hebegek-habogok is. Pál azzal az ígérettel bátorít bennünket, hogy
imáinkat tökéletes tolmács segíti, s még akkor is eljuthatunk a kegye
lem forrásához, ha nem találjuk a szavakat.
A tolmács mellett egy pártfogó is a rendelkezésünkre áll, hogy kép
viselje érdekeinket Isten előtt. Az utolsó vacsoraként ismert összejöve
telen Jézus négyszer ígérte meg tanítványainak, hogy az Atya mindent
megtesz, amit az ő - Jézus - nevében kérnek tőle. Az a tény, hogy
eljött a földre, drámai bizonyítéka Isten szándékának, hogy együtt le
gyen velünk. Jézus közöttünk élt, érti az ember helyzetét, ezért képes
képviselni bennünket az Atyánál. Az ő nevében imádkozva bízhatunk
oltalmában, s abban, hogy megteszi, amit mi nem vagyunk képesek
megtenni magunkért.
Az identitástolvajok korában mindnyájan tisztában vagyunk a ne
vek értékével. Egyszer a chicagói önkormányzat gépjárműosztályának
egyik tisztviselője egy szervezett bűnözői csoport tagjaként másolatot
készített a feleségem jogosítványáról és társadalombiztosítási azonosí
tójáról, és ezeket felhasználva hamis személyazonosságot kreált Janet
Yancey néven. A hamis igazolványon szereplő fényképről egy színes
bőrű, rövid, festett hajú nő néz vissza, aki a legkevésbé sem hasonlít
a feleségemre. Viszont Janet nevét felhasználva egyetlen délután le
forgása alatt hét videokamerát is megvásárolhatott.
A nevek értéke újságíróként is jelentőséggel bír számomra. Egyszer,
még első elnöksége idején megbeszéltem egy interjút Bili Clintonnal.
A találkozás érdekében részt kellett vennem egy helyi középiskolában
279
Az ima nyelve
tartandó kampányrendezvényen, majd át kellett nyújtanom az elnök

aláírásával hitelesített levelet az egyik titkos ügynöknek. A rendez
vény végén a rendőrségi kordon mögött egy csapat újságíró társasá
gában vártam, hogy megjelenjen az elnök. A legtöbben mikrofonnal a
kezükben kiabáltak: „Elnök úr, elnök úr, mi a véleménye a...?”
Clinton mosolygott, integetett, majd beszállt a limuzinjába. Ekkor
valahogy a sor elejére verekedtem magam, és megkerestem az ügynö
köt, aki - amint meglátta a levél alján szereplő aláírást - fölemelte a
kordont, és odakísért a kocsihoz. A többi újságíró persze nem értette:
„Hé, mit tud ő, amit mi nem?” Nos, én fel tudtam mutatni azt a bizo
nyos levelet az elnök aláírásával, s ennyi elég is volt a megkülönböz
tetett bánásmódhoz.
Bevett szokás, hogy befolyásos személyeknél egy ismerősre hivat
kozva próbálunk meg elérni valamit. Elég „bedobni” a megfelelő ne
vet, máris megkapjuk a hitelt, vagy tágra nyílik előttünk a limuzin
ajtaja. Ami az imádságot illeti, Jézus feljogosított bennünket a neve
használatára, amikor az Atyához folyamodunk. Hozzáférést kaptunk
hatalmához, hírnevéhez, befolyásához. Nos, míg a Fehér Házba mind
össze másfél óráig voltam bejáratos, Jézus nevére - micsoda luxus! -
folyamatosan, bármilyen kéréssel hivatkozhatunk.
A lélek tornaterme
Mint említettem, egyfajta praktikus kézikönyvként tekintek a zsol
tárokra. Amikor nehezen tudom kifejezni magam Isten előtt, ehhez
a kész imakönyvhöz fordulok segítségért. A százötven, látszólag lo
gikátlanul egymás mellé rendelt zsoltár között biztosan megtalálom
a hangulatomhoz illő imádságot. Az egyik legderűsebb, legmegnyug
tatóbb zsoltár, a 23., közvetlenül egy olyan után következik, amely
280
bői Jézus elhagyatott állapotában, a kereszten idézett. A 138. zsoltár

békességgel átitatott dicsőítő szavait egy bosszúszomjas, erőszakos
ima előzi meg.
AZ IMA ÉS A TEMPERAMENTUM
Kathy Callahan-Howell, Leadership magazin
Odaülhetek-e úgy Jézu s lábához, hogy az összhangban legyen az Is

tentől k apott szem élyiségem m el és tem peram entum om m al, ne pedig
ellentm ondjon neki?
Ez a kérdés v e z e te tt el C h ester M ichael és M arié N orissey P r a y e r
a n d T e m p e r a m e n t [Ima és tem p eram entu m ] cím ű könyvéhez, am e
lyet az alkotószabadságom évében szándékoztam elolvasni. A könyv

négyféle im ád ságot és elm élkedési m ódszert sorol föl. M indegyik a
M yers-Briggs-típusindikátor által m egh atározott négy tem p eram en
tum valam elyikéhez rendelhető.
• Az első m editációs stílus a hozzám hasonló „intuitív é rz ő ” típus
szám ára a legkedvezőbb: ez a k reatív gy akorlatokra, az im aginá-
cióra, a v izu alitásra, a n aplóírásra helyezi a hangsúlyt.
Az egyik lehetséges gyakorlat, ha m agunknak cím ziink bizonyos
bibliai szakaszok at. Tehát beillesztjük a nevünket a szövegbe, és
a személyes alkalm azás lehetőségét figyelembe véve elmélkedünk
rajta. Példáu l: Jézu s a zt m ondja, „Gyere h ozzám , K athy, és én
m egnyugvást adok neked.” A felism erés, hogy a bibliai ígéretek
és p aran csok szem élyesen rám vonatkoznak, a szívem ig hatol, és
olyan mély érzések et vált ki belőlem , am elyek a szolgálat ten n i
valói k özött általában rejtve m aradn ak .
• A tu d o m án y t kedvelő „in tuitív gondolkodók” szám ára hasznos
g y ak o rlat leh et, ha különböző k érd ések seg ítség év el próbálják
meg elem ezni a bibliai szövegeket: ki, m it, mikor, hol, m iért, h o
281
Az ima nyelve
gy an ? E zen kívü l a r r a is m eg k eresh etik a v á la sz t, h ogy m iként

vehetik h aszn át ennek az életükben. Ez a felfedezésre csábító el-
mélkedési form a segít az igazság m élyére ásnunk, és m eg érten i,
h ogy m iként alk alm azh atju k azt az életü nk re.
• A kötelességtudó „érzékelő-m egítélő” típus a konkrétum okon a la
puló, ren d szerezett elmélkedést részesíti előnyben - szám ára a b é
kesség, a kegyelem, az öröm túl elvont fogalom. Érzékszerveit hasz
nálva, a hallás, látás, szaglás révén megpróbálhat belehelyezkedni a
Biblia jeleneteibe, és mai módon alkalmazhatja annak ősi igazságait.
Az idei n agyh éten ennek a m editációs m ódszernek a segítségével
elm élkedtem a passión. M agam elé képzeltem a két rablót és J é
zu st, feje fölött a fe lira tta l: „a zsidók k irály a”. H allani véltem a
töm eg gúnyolódását, éreztem a bűn súlyát, a verejték és vér sz a
gát. Majd m agam at is elképzeltem , fejem fölött a felirattal: „Isten
sz e re te tt gy erm ek e”, és újra átéreztem , milyen n agy á ra t fizetett
a z é rt, hogy én m egkaphassam ezt a cím et.
• Az elm élkedés negyedik form ája cselek vést visz az im ádkozásba.
H orgászat, kirándulás, úszás mind-mind m editatív tevékenységgé
alak ulh at. A term észetszerető k n ek nyilván n agy élvezetet jelen t
ez a m ódszer, az „érzék elő -észlelő ” típus szám ára nem csu pán
a te rm észet, hanem a m ozgás, a m unka is hasonló jelen tő ség gel
bír. L őrinc b aráth o z h asonlóan az én Kim b arátn őm is szívesen
im ádkozik például m o so gatás közben. íg y M árta m ódjára lehet
M ária, eg y szerre d olgozhat és ülhet Jézu s lábánál!
Jártam trappista kolostorban, ahol a szerzetesek kéthetente végig-

imádkozzák mind a százötven zsoltárt, tehát naponta körülbelül ti
zenegyet. (Egyes kolostorokban az ügyesebbek a teljes könyvet fel
mondják huszonnégy óra alatt.) Évek óta ismétlik őket, ezért az összes
zsoltárt tudják kívülről, mint mi a himnuszunkat. A szerzetesek arcki
282
fejezése pedig elárulja - mintha egy nagy kivetítőn látnánk - éppen

melyik zsoltár szól igazán a szívükhöz.
A dundi, szakállas szerzetes a dicsőítő, hálaadó szavak hatására
telik meg élettel. Szikár szomszédjának meglepően magas hangja a
nehéz időket idéző zsoltároknál erősödik föl. Hatalmi harcok? Beteg
ség? Meghalt valaki a családban? Hitbéli kételyek? A rend pénzügyei
miatti aggodalmak? Bármi történjen is a kolostor falain belül, vala
melyik napi zsoltár jó eséllyel épp arra vonatkozik. Szent Ambrus
úgy vélte, a zsoltárok könyve „a lélek tornaterme”. Tetszik ez a kép:
egy érzelmi konditerem, teli gépekkel, az imádságra edző atléták
igényei szerint.
Martin Marty evangélikus teológiaprofesszor a felesége rákkal foly
tatott hosszú küzdelme alatt kezdte el rendszeresen olvasni a zsoltáro
kat. A betegnek éjfélkor kellett bevennie a gyógyszerét a kemoterápia
mellékhatásaként jelentkező hányingerre. Ilyenkor mindketten nehe
zen tudtak újra elaludni, ezért a férj zsoltárokat olvasott fel. Egyik
éjjel a felesége rajtakapta, hogy a 87—91-ig terjedőket kihagyta. Nem
olvasta föl például a 88. zsoltárból, hogy „életem a sírig jutott, hason
ló lettem a sírba szállókhoz...” inkább vigasztaló szavakat keresett:
„tollaival befedez téged, és szárnya alatt lesz oltalmad”.
- Miért hagytad ki azt a néhány zsoltárt? - kérdezte rosszallóan a
felesége. Marty azt felelte: nem volt biztos benne, hogy felesége végig
tudná hallgatni a 88. zsoltárt. - Lapozz vissza, és olvasd föl! Ha a sö
tétséggel nem birkózom meg, a többi sem fog kiragyogni.
Marty később könyvet írt életének erről a nehéz időszakáról (A Cry
o f Absence) [A hiány kiáltása], s ebben megállapítja, hogy a keresz
tény lelkiség e klasszikus énekeinek a fele a tél hangulatát árasztja,
és mindössze harmadukra jellemző egyfajta nyárias ragyogás. Segít
ségükkel „megszelídíthetjük a rémületet és a gyászt” még olyan hely
283
Az ima nyelve
zetben is, amilyenbe a felesége került. Ő maga nem találta a szavakat,

ezért mások szavaira támaszkodott.
Marty bevallja, hogy noha egész életét hitben élte, ismételt erőfeszí
tései ellenére is ritkán érzi, hogy közvetlenül Istennel beszélgetne. Egy
kezén meg tudja számolni, hány alkalommal érezte Isten jelenlétét.
Megtanulta, hogyan támaszkodhat olyan másodlagos forrásokra, mint
a zsoltárok. Szerinte olyan ez, mint amikor a szerelmesek leveleznek,
mert távol kerültek egymástól.
Az Isten társaságát kereső ember óhatatlanul is megél boldog, fé
nyes, de téliesen kopár, sötét időszakokat is. Terry Muck a földműve
sek és a városlakók eltérő életszemléletét említi példaként. Egy idős
gazdálkodót idéz, aki egy városi gyárban is dolgozik:
A legnagyobb különbség, hogy a városlakók mindig azt hiszik: a követ

kező évük jobb lesz, m int a m o stan i. Ha nem kapnak fizetésem elést,
nem vásárolnak valam i újat, vagy nem m egy jobban a soruk, azt m áris
kudarcként könyvelik el. A vidéki em ber másképp látja az életet. Mi tud
juk, hogy jobb és rosszabb évek követik egy m ást. Nincs beleszólásunk
az időjárásba, és nem tehetünk sem m it a silány term és vagy a betegség
ellen. E zért az em ber m egtanul keményen dolgozni, és felkészül, bárm it
hozzon is a jöv ő.*
Úgy érzem, érdemes végiggondolnom saját lelki életem, különösen

az imádság szempontjából. Gyerek- és kamaszkoromban mindent elhit
* Muck Martyn Lloyd-Jonestól is idéz a zsoltárokkal kapcsolatban, amelyek remek

mintát nyújtanak a lelki depresszió kezelésére. A nyomott lelkiállapot fő oka szerin
te „abban keresendő, hogy magunkat hallgatjuk ahelyett, hogy magunkhoz beszél
nénk”. Lloyd-Jones kiemeli a 42. zsoltárt, amelynek szerzője így beszél önmagához:
„Miért csüggedsz el, lelkem, miért nyugtalankodsz bennem?” A belső párbeszédet
követően, mondja Muck, „össze kell szednünk magunkat, és cselekednünk kell”.
284
tem, amit a templomban hallottam. Intézményes megerősítést kaptam

az imádkozásra, csendességre, a fegyelmezett lelki életre. A bibliai
főiskola hallgatójaként, az úgynevezett „imanapokat” végigülve, az
őszinte és színlelt hit jeleit kutatva alapvetően mindenféle spirituális
élményt megkérdőjeleztem. A főiskola kolostorszerűen elzárt világá
nak semmi köze nem volt a hatvanas évek felbolydult társadalmi vi
szonyaihoz. Úgy éreztem, én vagyok az egyetlen, akinek „nem esik le
a tantusz”.
Azóta a földművesekhez hasonlóan átéltem jó és rossz éveket: elége
dettséget és hálát éppúgy, mint fájdalmat és elhagyatottságot. Eleinte
egyenesen fölfelé ívelő lelki növekedésre számítottam, olyan évente
stabilan emelkedő mutatókra, mint amilyenekkel a befektetési ala
pokat ábrázolják a Wall Streeten. Az én mutatóm kiszámíthatatlanul
hullámzó vonalat rajzol ki, mint egy rossz EKG-görbe. Rendszerint
csak később, visszatekintve látom be, hogy épp a legsötétebb időszakok
során szilárdult meg a hitem, és az akkor megfogalmazott gondolata
imat Isten később felhasználta embertársaim életében.
Lelkészek számára nem ismeretlen élmény, hogy vasárnap délután,
miután holtfáradtan hazaesnek, felhívja őket a gyülekezetük egyik
tagja, hogy elmondja, milyen sokat jelentett neki a prédikáció. Talán
Isten is így tekint az imádságainkra. Ahogy C. S. Lewis fogalmaz:
„Van egy olyan sejtésem, hogy amit mi a legborzalmasabb imánknak
tekintünk, Isten számára épp a legragyogóbb. Azokra az imákra gon
dolok, amelyeket a legkevésbé sem hat át kegyes érzület, és amelyektől
a leginkább idegenkedünk. Elképzelhető ugyanis, hogy ezek puszta
akaratból születnek, tehát mélyebbről fakadnak, mint az érzések.”
285
TIZENÖTÖDIK FEJEZET
A CSEND HANGJAI
Az ima ebben a pillanatban olyan nélkülözhetetlen volt szá

momra, mint az oxigén a véremnek... Mögöttem nem volt
semmi. És előttem egy fal, egy fekete fal.
George Bernanos
E lőbb-utóbb minden imádkozó ember - a maratoni futók szóhasz

nálatával élve - falba ütközik. Érzékelése eltompul, nem jutnak
eszébe a szavak, zavarosak a gondolatai. Maga az imádkozás is os
tobaságnak, abszurd ötletnek tűnik számára. Itt ül a szobájában, és
magában beszél: hát nem ez a háborodott elme első jele?
Úgy érzi, mintha elárulták volna. Miért ugratja Isten? Nem önáltatás
az imádkozás? A szavai szétesnek, visszapattannak a mennyezetről, s
már akkor elhalnak, mielőtt megformálná őket. Isten hátat fordított
neki, és magára hagyta.
Otthonomtól nem messze lakik az amerikai légierő egyik nyugalma
zott alezredese, aki ma lelkészként szolgál egy idősotthonban. Annak
idején rendszeresen edzett, hogy tudja tartani a lépést a fiatal, élet
erős katonákkal. Ma kerekesszékben közlekedik az idősotthon folyo
sóin, úgy látogatja sorra a lakókat, az ágyban fekvőket éppúgy, mint
a demeneiában szenvedőket. Félóránként emlékezteti egy hangjelzés,
hogy a felfekvések elkerülése érdekében ideje átmozgatnia a tagjait.
Ilyenkor pusztán karizomból felnyomja magát a székből, és új pozíció
287
Az ima nyelve
ba helyezi mozgásképtelen alsótestét. Munka közben és otthonában is

találkoztam már vele, s mindkét alkalommal az Isten részéről tapasz
talt csendre terelődött a beszélgetésünk.
Kari első találkozásunk alkalmával avatott be állapota részleteibe.
„Úgy kezdődött, hogy egy új-mexikói úton kerékpározva nem vettem
észre időben egy földből kiálló esőcsatornát. Az első kerék beakadt a
rácsba, én pedig átrepültem a kormány fölött. Kis idő múlva kiabálásra
ébredtem: »Ne mozogjon! Ne mozogjon!«, s valaki fölém tartott egy na
rancssárga sisakot, hogy óvjon a perzselő naptól. Rövidesen megérkez
tek a mentők is, majd odaszíjaztak egy hordágyhoz. A bukósisakomra
estem, csigolyatörést szenvedtem, megsérült a gerincvelőm. Mellkastól
lefelé lebénultam. A pályafutásom a légierőnél véget ért, az edzések
helyét átvette a fizikoterápia, de új, »mozgássérült« identitásomat még
mindig nem sikerült megszoknom.”
Beszélgettünk a Kari életét érintő változásokról is: át kellett költöz
nie egy akadálymentesített lakásba, kénytelen volt elhagyni a katonai
pályát, elvesztette a vizelet- és széklettartási képességét, izomgörcsök
és belső gyulladások gyötrik, acélrudakat ültettek be a gerincoszlopá
ba. Mindezt a sok nehézséget végighallgatva különösen meglepőnek
találtam, amit Kari ezután mondott: „Be kell vallanom, egy bizonyos
változást minden másnál nehezebben élek meg, ez rosszabb, mint az
elkerülhetetlen »miértek«, amelyekkel Istent ostromlom. Arról van szó,
hogy nem érzem Isten jelenlétét. Most lenne rá leginkább szükségem,
mégsem érzem, hogy velem van. Kitartóan imádkozom, továbbra is
hiszek benne, de olyan, mintha a falhoz beszélnék. Semmiféle válasz
nem érkezik.”
Később otthonában is meglátogattam Karit. Kiszélesített ajtónyí
lások és közlekedők, szőnyeg nélküli keményfa padló, a kerekesszék
magasságához igazított konyhapult. A falakon és a komódokon a lé-
288
A csend hangjai
gierőnél töltött amerikai és európai évek emlékei. Kari ekkor mesélte

el, hogy Isten jelenlétét a franciaországi taizéi közösségben érezte
legerősebben. Kétszer töltött ott egy hetet csendességben. A közössé
gi istentiszteleteken is részt vett, de elsősorban az elmélkedésnek és
az imádkozásnak szentelte az idejét. „Soha azelőtt nem volt részem
ilyen erőteljes lelki élményben - mesélte. - A közösség Isten köré
szerveződik, jelenléte mindent áthat. Isten talán azért engedte meg,
hogy részem legyen ebben az élményben, mert tudta, mi vár rám.
Engem kálvinistának neveltek. Mihez kezdjek a velem történtekkel?
Nem Istent okolom a balesetemért, nem hiszek abban, hogy egyfajta
mikromenedzserként irányítja az életünket. De hiszem, hogy jelen van
a megtöretésünkben. Csak éppen érezni is szeretném ezt a jelenlétet!”
Az űr megérintése
A baleset óta, mesélte Kari, olyan bibliai szakaszokban talált vigasz
talást, amelyeket azelőtt észre sem vett. A panaszzsoltárok például
elkerülték a figyelmét, amíg jól ment a sora, ma azonban már megha
tározzák az életét. Úgy érzi, ezek a bibliai szövegek felhatalmazzák
arra, hogy saját panaszait is szavakba öntse.
U ram , még meddig ta r t ez? Végképp elfeledkeztél rólam ?

Meddig rejted el arco d at előlem?
Meddig kell tan akodn om lelkemben,
és bánkódnom szívem ben naponként?
Ám ha keletnek m egyek, nincsen ott,

és ha nyugat felé, nem veszem őt észre.
Bal kéz felől cselekszik, meg nem láth atom ,
jobb kéz felől rejtőzködik, o tt sem láth atom .
289
Az ima nyelve
Én Istenem , kiáltok nappal, de nem h allgatsz m eg;

éjjel is, és nincs nyugodalm am .
...szo ro n g ató im gy alázn ak engem ,

és naponként azt mondják nekem:
Hol van a te Istened?
Feléd táro m k ezem et,

lelkem , m int szomjú föld, úgy sóvárog utánad.
Karit megismerve magam is több figyelmet fordítok ezekre a zsol

tárokra. Döbbenten vettem például észre, hogy ezek a kesergő énekek
valójában imádságok, amelyek süketnek vagy távolinak festik le Istent.
S ami még meglepőbb, valamiképp érdemesnek találtattak arra, hogy
helyet kapjanak a Szentírásban. Ezek szerint elfogadott, sőt elvárható,
hogy az ember életében sivár, lehangolt, lelkileg terméketlen idősza
kok is megjelenjenek, s olykor úgy érezze, elhagyta az Isten.
Az egyik ilyen zsoltárt idézte Jézus a kereszten: „Én Istenem, én
Istenem, miért hagytál el engemet?” Tehát még Isten Fia sem kerül
hette el az elhagyatottságot. Bevallom, egyre jobban tudom értékelni
ezeknek a zsoltároknak a komor hangnemét. Nehezebb időszakokban
holmi jó szándékú, biztató szavak úgy hathatnak az emberre, mint va
lami idegcsillapító. Képzeljük csak el, ahogy Jézus tanítványa, Péter a
kereszt lábánál állva így próbálja vigasztalni Jézust a legsötétebb pil
lanatban: „Ne mondj ilyet! Nem hagyott el Isten, csak most úgy érzed.
Nem emlékszel, mit tanítottál nekünk az Atya hűséges szeretetéről?”
Vannak, akik számára egy baleset jelenti a sötét éjszaka kezdetét,
mint Kari esetében is, vagy egy testünkben pusztító betegség, amely
csúfot űz az imáinkból. Egyesek élete fölött hanyatló házasságuk miatt
gyülekeznek felhők, noha ennek ellenkezőjéért imádkoznak régóta. De
290
A csend hangjai
egy válást követően is könnyen a senki földjén találhatjuk magunkat.

Olykor pedig derült égből villámcsapásként, látszólag minden ok nél
kül keveredünk sötétségbe. Miért rejtőzik el előlünk Isten?
Ösztönösen önmagunkat vádoljuk, azt gondolván, hogy talán meg
bántottuk Istent. Egy belső hang azt súgja, méltatlan vagyok Isten
jelenlétére. Érthető, ha nem szól hozzám, hiszen a fejem tisztátalan
gondolatokkal van tele. Persze van ellenérvem is: épp tisztátalanságom
kényszerít rá, hogy imádkozzak. Megtisztulásért, segítségért kiáltok
Istenhez.
Ismerek egy nőt, aki több mint egy évig nem imádkozott, mert
megbénította a félelem: attól tartott, megbocsáthatatlan bűnt követett
el. Thomas Green, a bölcs mentor azonban elűzi ezeket az aggodal
mainkat. Ha egy barátunk sértődötten elhúzódik tőlünk, és még azt
sem árulja el, hogy mivel bántottuk meg, éretlennek ítéljük a viselke
dését. De a szeretet Istene, aki Jézusban megmutatta magát, egészen
biztosan nem viselkedne ilyen gyerekes módon. Green a következő
imádságot ajánlja:
Uram , te jobban szeretsz engem , mint én saját m agam at. Nem hihetem ,
hogy találós kérdést játszol velem . Ha a szárazság, am it m eg tap aszta
lok, valam ilyen hibám következm énye, tedd azt v ilág ossá szám om ra,
és én m egpróbálom helyrehozni. De nem akarok hom ályos kétségekkel
foglalk ozn i: am íg nem teszed világ o ssá h ib ám at, feltételezem , h ogy
nem az az oka a szárazságn ak .
Az a tudat, hogy a nagy lelki tanítómesterek szinte kivétel nélkül

megtapasztalták a lélek sötét éjszakáját, némi vigaszt jelent számomra.
A sötét időszak lehet rövid, de hónapokon, sőt éveken át is elhúzód
hat. Olyan tanítóval még nem találkoztam, aki ne számolt volna be
sivár periódusról az életében. Avilai Szent Teréz húsz éven át szinte
291
Az ima nyelve
egyáltalán nem imádkozott, s csak ezt követően tapasztalt áttörést

és vált az ima mesterévé. William Cowpert olykor szinte szétvetette
az öröm imádkozás közben, máskor pedig úgy érezte, „olyan mesz-
sze száműzetett Isten jelenlétéből, mint amilyen messze van napkelet
napnyugattól”.
George Herbert tizenhetedik századi walesi költő Isten jelenlétének
megtapasztalásáról, de hiányáról is emelkedett hangon írt:
Térdem a földbe, szem em az égre szegezem ,

Ám a szféra
És a közép eg y fo rm án tagad ja,
Hogy o tt len n él...
Hol van Istenem ? Mily rejtekhelyen
Bujkál előlem ?
A vallási műsorokban - sem a rádióban, sem a televízióban - általá

ban nem sok szó esik Isten hallgatásáról, de könyvekben vagy magazi
nokban sem számít közkedvelt témának. A média inkább azt sugallja,
hogy Isten hallható hangon szól hozzánk: a lelkésznek megparancsolja,
hogy építsen új templomot, a háziasszonynak meg azt üzeni, hogy ala
pítson internetes céget. Isten egyenlő a sikerrel, a kellemes érzésekkel,
a békességgel, a barátságosan mosolygó arcokkal. Az efféle inspiráló
történetekkel jóllakatott közönséget valóságos sokkhatás éri, amikor
egyszer csak Isten hallgatásával kell szembesülnie. Azt hiszi, ő a ki
vétel, benne van a hiba.
A kivétel valójában a fogyasztói szemlélettel és rózsás optimizmus
sal átitatott hit. A keresztényeknek volt alkalmuk megtanulni az év
századok során, hogy mire is számíthatnak a lélek zarándokúján.
Gondoljunk csak A zarándok útja ügyetlen vándorára, Keresztes Szent
292
A csend hangjai
János A lélek sötét éjszakája című könyvére, vagy Kempis Tamás művé
re, a Krisztus követésére, ami nem könnyű olvasmány! Lőrinc testvér,
aki igazán nyíltan ír Isten jelenlétéről, mosogatás és latrinatisztítás
közben fogalmazta meg gondolatait.
Abbahagyjam-e az imádkozást, amíg terméketlen, sivár és üres a
lelki életem? Megvárjam-e, míg újra megelevenedik? A lelki tanítómes
terek kivétel nélkül azt tanácsolják: ne tegyem. Honnan fogom tudni,
hogy megújultam, ha felhagyok az imádkozással? Ráadásul - mint
ahogy arról már hívők sokasága meggyőződhetett - az imádkozást
sokkal könnyebb abbahagyni, mint aztán újra elkezdeni.
Túlélési technikák
Olyan megrázó próbatételben, mint Karinak, a mozgássérült
lelkigondozónak, még soha nem volt részem. Ám Isten hallgatását -
rövidebb szakaszokban - épp elégszer volt alkalmam megtapasztalni
ahhoz, hogy kialakítsam a magam túlélési módszereit.
Először is végiggondolom, hogy akadályozza-e valami a kommuni
kációt köztem és Isten között. Nem miattam, egy bűnöm vagy a ma
kacsságom miatt akadt-e el? Ha igen, bűnvallással kell megtisztítanom
a kommunikációs csatornákat.
Az önvizsgálat során a motivációmat is ellenőrzőm. Talán csak azért
imádkozom, mert valami megfoghatatlan lelki élményre vágyom:
olyannak akarom látni Istent, amilyennek szeretném, s nem olyan
nak, amilyen valójában. Dietrich Bonhoeffer veti föl a kérdést: „Nem
lehet-e vajon, hogy éppen Istentől kapjuk a lelki üresség és szárazság
óráit, hogy aztán mindent az ő igéjétől várjunk?” Nem a jelet kell
keresnem, miszerint Isten velem van, inkább arra kellene figyelnem,
amit már kijelentett magáról a teremtésben, a Bibliában, Jézusban,
293
Az ima nyelve
az egyházban. Bonhoeffer óva int a kivételes lelki élmények utáni só

várgástól - ne gondoljuk, hogy ezek járnak nekünk: „Istent keressed,
ne az örömöt - ez minden elmélkedés alapszabálya. Ha egyedül Istent
keresed, megtalálod a boldogságot - ez minden elmélkedés ígérete.”
Gyakran tapasztalom, hogy a lelkileg sivár időszakokban az életem
különböző területei megtelnek elevenséggel. Figyelmesebben hallga
tom a barátaimat, felfigyelek az érdekes gondolatokra olvasás közben,
mélyebben megérint a természet. Az, hogy keresem Isten társaságát,
jóval többet jelent annál, mint hogy mindennap időt szánok az imád
kozásra. Az élő Isten egész nap körülvesz, bennem lakik, csendes és
szelíd hangon szól hozzám - s beszél még ki tudja, hányféleképpen.
Nem Isten hallgat, hanem mi vagyunk süketek, mondja Avilai Szent
Teréz. Nekem az a dolgom, hogy éber maradjak, mint egy őrszem, és
meghalljam az éjszaka neszeit vagy a hajnal közeledtét.
Az önreflexió folytatásaként átgondolom, hogy vajon nem csupán a
várt eredmény eléréséért imádkozom-e ahelyett, hogy elsősorban Isten
társaságát keresném. Pál meglepődött a nemleges válaszon, amikor a
„testébe adatott tövis” eltávolítását kérte Istentől. Talán nem figyelt
az Úr? Ám ezután megértett valami nagyon fontosat: épp a tövis mi
atti gyötrelmei kényszerítik rá arra, hogy Istenre támaszkodjon. Attól
kezdve másképp tekintett a helyzetére, hiszen számára fontosabb volt
az Istenbe vetett bizalom, mint a testi egészség.
Ha a megfigyelésem során nem találok egyértelmű okot Isten hall
gatására, továbblépek. A sivár imaélettel kapcsolatban is ugyanaz a
felfogásom, mint a szenvedés kérdésében. Úgy vélem, egyik helyzet
ben sincs értelme feltenni azt a kérdést, hogy „Miért?”. A Biblia sem a
múltra („Miért történt?”), hanem a jövőre helyezi a hangsúlyt („Most,
hogy megtörtént, mit tanulhatok belőle, hogyan viselkedjek?”). A szen
vedésről szóló fontosabb újszövetségi igeszakaszok mind a szenvedés
294
A csend hangjai
értelmével, pozitív hatásával foglalkoznak - a hosszútűréssel, jellem

fejlődéssel, türelemmel, reménységgel és így tovább.
Ennek tudatában a lelki pusztaságban vándorolva is arra kérem
Istent, hogy készítsen fel a jövőre, a növekedésre. Jézus a szőlőtőről
szóló hasonlattal utal erre a folyamatra: „mindazt pedig, amely gyü
mölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen.” Borá
szok és rózsatermesztők a megmondhatói, hogy az első látásra kegyet
lennek tűnő metszés erőteljesebb növekedésre sarkallja az ágakat. Egy
borász egyszer elmagyarázta, hogy azért nem öntözi a szőlőjét, mert a
szárazság okozta stressz hatására zamatosabb lesz a gyümölcs. Száraz
időszakokban mélyebbre nyúlnak a gyökerek, és az egész tő megerő
södik - tehát jobban bírja majd, bármit is hoz a jövő.
Henry Blackaby ezt a következőképpen fogalmazza meg: „Kétféle
képpen reagálhatunk Isten hallgatására. Elcsüggedhetünk, elmerülhe
tünk a bűntudatban és az önvádban. De eltelhetünk várakozással is,
hiszen Isten bizonyára azt szeretné, hogy mélyebben megismerjük őt.
A két reakció között a különbség: ég és föld.”
A MÉLYBEN MEGHÚZÓDÓ KÉRDÉS

Lynn
A szüleim vallásos m eggyőződése sajnálatos módon nem volt h a tá s

sal a család i életü n k re. Nyolcéves leh ettem , am ikor az egyik ro k o
nom m o lesztált, és a szüleim is, am ió ta az eszem et tudom , b án tal
m aztak és elh anyagoltak érzelm ileg. M egküzdési stratég iak én t azt
v á la s z to tta m , h ogy jó kislány leszek, b eletem etk ezem az asztalo s-
m unkába, és tökéletes teljesítm ényt nyújtok. A fájd alm aim ról nem
vettem tu dom ást.
T izen k ilen c éves k oro m b an sz ö rn y ű a u tó b a le se te t szen v ed tem ,
295
Az ima nyelve
am elyben életét v esztette a legjobb b arátn őm . Látszólag teljes erő m

mel Istenbe kapaszkodtam , de a lelkem m élyén, tudat ala tt re tte n e
tesen h arag u d tam Isten re, am ié rt m egen ged te ezt a tra g é d iá t, és
elvette tőlem a b arátn őm et, noha tu d ta, h ogy szám om ra ő jelen ti a
család ot. M eggyőződésem m é vált, h ogy Isten olyan, m int az apám :
érzék etlen , kegyetlen, m egbízh atatlan.
M ár h arm in cév es v o ltam , h ázasság b an éltem és a gy erm ek eim is
m egszülettek, am ikor kitört a vulkán. Fejfájás, vírusfertőzések, düh
k itörések , depressziós időszakok k övették eg y m ást. E zu tán jö tte k
a p án ik ro h am ok . R ém ü lten fig y eltem , mi tö rtén ik velem . E g y jól
képzett keresztény terap eu ta segítségével végül elindultam egy lelki
utazáson, am elyet sokszor elviselhetetlennek és vég eláth atatlan n ak
érzek. Az évek hosszú során át elfojtott érzések egyszer csak előtö r
tek belőlem , és szinte teljesen m aguk alá tem ettek .
A gyógyulási folyam at fontos része, hogy m egpróbáljam m agam b an
helyretenni az Istennel való kapcsolatom at, ami nem kis feladat. Elő
fordult m ár, h ogy felelősségre vontam , vele egy ü tt sírtam , dühöm
ben nekiestem , aztán belekapaszkodtam . Csendesebb pillanatokban
k eresem őt, esedezem hozzá, d icsérem , elm élkedem az igéjén. M ár
m inden nehéz kérdést föltettem neki, és várom , hogy válaszoljon. A
naplóm kérésekkel, vágyak kal, szom orú ságom b izonyítékaival van
tele. Többet sírta m m ár, m int am en n yit em ber sírh at, és elviselh e
tetlenül erős fájd alm ak at éltem át.
Most egyfajta csendes öröm öt érzek, valam i titokzatos m egnyugvást,
m ert ki tudom m ondani, hogy Isten lehajolt hozzám . Előfordul, hogy
m eglepően egyenes v álaszt ad az igéjében. M áskor nem a rr a v á la
szol, am it k érd eztem , mégis elég ed ettség g el tölt el. M intha tu dn á,
hogy a kérdéseim m ögött még mélyebb kérdések rejlenek, s ő ezekre
reag ál. G yakran csak v á r sz e re te tte l, m íg m indent kiadok m ag am
296
A csend hangjai
ból, és eljutok odáig, hogy egyáltalán m eghalljam és felfogjam , am it

m ondani akar.
E gyelőre úgy érzem , hogy sok kérdésem re választ ad ott azzal, hogy
a legfontosabbra felelt: S zeretsz-e engem , Isten? Ez okozta bennem
a legnagyobb z ű rz a v a rt, de e rre a kérd ésre v álaszolt a le g h a tá ro
zottabb igennel. M egszám lálh atatlan módon és alk alom m al, a leg
találékonyabb módszerekkel adja tu dtom ra újra és újra, hogy szeret.
Ilyenkor a b ánat könnyei öröm könnyekké válnak, és hálás megköny-
nyebbüléssel veszem tudom ásul, h ogy végre engem is - m indenestől,
feltétel nélkül és örökké - szeret valaki.
A másik kérdéssel még várn o m kell. De azt elm ondhatom - m iköz
ben a sebek m ég m a is fájnak, s olykor újra fel is szakadnak - , hogy
Isten tu d to m ra ad majd annyit a válaszáb ól, am ennyi elégséges az
életh ez, sőt a bőséges élethez. Alig várom , hogy lezárh assam ezt a
nehéz időszakot, és még inkább m eg tap asztaljam az élet áldásait!
A sivár időszakokra igyekszem úgy tekinteni, mint várakozásra. Hi

szen a szeretteimre is örömmel várok, amikor késik a gépük. Kivárom,
míg a központ kapcsolja az ügyintézőt, és készségesen sorban állok a
számomra fontos koncertjegyért. A várakozással nem csupán elütjük
az időt, hanem előrevetítünk valamit a jövőbe.
Egyszer egy teológus megjegyezte, hogy az evangéliumokban száz
nyolcvanhárom alkalommal fordultak az emberek Jézushoz valamilyen
kérdéssel, ám ő csupán három ízben adott egyenes választ. Inkább
viszontkérdésekkel, példázatokkal és más módon válaszolt. Nyilván
valóan azt szeretné, ha magunk következtetnénk ki a választ az általa
tanított és megélt elvek segítségével. Tapasztalataim szerint ez gyak
ran az imádságra is érvényes. Isten keresése nehéz, olykor kudarcél
ményekkel járó folyamat, ám közben előnyömre változom, s alkalma
297
Az ima nyelve
sabbá válók Isten szolgálatára. Meglehet, hogy Isten éppen felkészít

valamire, amikor úgy érzem, elhagyott.
Végül pedig létezik még egy túlélési technika: ha mások hitére tá
maszkodunk. Amikor leszáll a köd, jó tudni, hogy a körülöttem élők
talán nem ugyanezt élik át. A Bibliában komoly hangsúlyt kap a közös
imádkozás, a zsoltárok jó részét is közösségi istentiszteletre, nem pe
dig egyéni elmélkedésre szánta szerzőjük. „Mi Atyánk” - Jézus többes
számot használt, amikor a tanítványokat imádkozni tanította. „Mert
ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok
közöttük” - jelentette ki. Miután fölment a mennybe, követői továbbra
is együtt imádkoztak. Amikor nem találom a szavakat, és a hitem is
gyengélkedik, jólesik a többi hívő imádságait hallgatnom. Megnyugtat
a tudat, hogy nem mindenki él át sivár lelki időszakot.
Azokban a gyülekezetekben, amelyekben házicsoportok is működ
nek, általában sokat jelentenek ezek a bensőséges, közös imaalkalmak.
Mellesleg épp ez a forma emlékeztet leginkább az első keresztények
gyakorlatára. Magam is részt vettem már olyan csoportos imádkozá
son, ahol valaki vette a bátorságot, és kész volt a többiek előtt megval-
lani Istennek valamilyen mély, visszatérő bűnét, és segítséget kérni a
legyőzéséhez. Ilyenkor az egész csoport elcsendesedik, és nem figyel
semmi másra: szeretettel viszik Isten elé a barátjukat.
Az imacsoportban egyformán megtalálja a helyét az, aki épp a pusz
taságban jár, és az, aki a hegycsúcson érzi magát. Az egyik rászo
rul az imádságra, a másik pedig boldogan közbenjár „felebarátjáért”.
Egy zsidó imamester mondta egyszer: „Amikor felkészítem magam az
imádkozásra, összegyűlök azokkal, akik közelebb állnak Istenhez, mint
én, hogy rajtuk keresztül elérhessem Istent. De magam köré gyűjtöm
azokat is, akik esetleg távolabb vannak Istentől, hogy rajtam keresztül
ők is elérhessék őt.”
298
A csend hangjai
Egy rokonom, akit most nevezzünk Diane-nek, a válását követő hosz-

szú, nehéz időszakban tanult meg másokkal együtt imádkozni. Először
hónapokon át kérte Istent, hogy hozza helyre a házasságát, sőt egyszer
együtt imádkozott ugyanezért tíz érettebb hívővel a gyülekezetéből.
Az ő hitükből merített biztatást, és őszintén hitt a közeli változásban.
Mindeközben azonban a férje hűtlenségéről szerzett újabb és újabb
bizonyítékokat, ráadásul a férfi nem is kívánt kibékülni.
Diane így emlékszik életének erre a szakaszára: „Elkeserítően sivár
idők voltak ezek. Néha egész nap nem tudtam abbahagyni a sírást. A
gyerekeket is megviselte. Ők nem ismerték a részleteket, csak a fájdal
mat érzékelték. Nem tudták eldönteni, kihez ragaszkodjanak jobban,
Michaelhoz vagy hozzám.
Elkeseredésemben egyszer felhívtam édesanyámat, és megkértem,
hogy imádkozzon velem. Mivel ő másik városban él, életünk első közös
imádkozása telefonban zajlott. Olyan szívhez szólóan könyörgött ér
tem Istenhez, hogy rádöbbentem: egy anya mindenkinél jobban átérzi
gyermeke szenvedését. Már addig is sokat imádkozott értem, de még
soha nem kértem arra, hogy együtt is imádkozzunk.
Házasságunk felbomlott, elváltunk, és azóta is igyekszem talpra
állni. Egy csodálatos ajándék azonban megmaradt ebből az időszak
ból: az, hogy együtt imádkozhattam édesanyámmal. Az ő szeretete
segített a felszínen maradnom ebben a fájdalmas időszakban. A közös
imádkozás azóta szokásunkká vált, sőt egy közel lakó barátnőmmel
mindennap együtt imádkozunk. Miután megerősödtem, imakoordi
nátori feladatokat vállaltam a gyülekezetemben, és mindenkit arra
biztatok, hogy támogassuk egymást nehéz időkben.
Elgondolkodtam azon, hogy eddig miért nem imádkoztam másokkal
a bajban. Azt hiszem, félelemből, s talán mert alkalmatlannak érez
tem rá magam. Ez azóta is így van - de már épp emiatt imádkozom.”
299
Az ima nyelve
Szabad partnerek
Az Istennel való bensőséges közösségünk titkát lehetetlen holmi
képletekre redukálni. Hugh Latimer angol püspök azt írta mártírtár
sának: „Néha annyira félek, hogy legszívesebben elbújnék egy egér
lyukban, de Isten olykor meglátogat és vigaszt nyújt. Jön-megy az
életemben.” Lehet, hogy egyik nap a fellegekben járunk, másnap pe
dig már úgy érezzük, mintha a sivatagban vonszolnánk magunkat, s
ez eltart egy egész hónapig. „A szél arra fúj, amerre akar” - mondja
Jézus Nikodémusnak.
Az otthonom mögötti hegyen egy rókapár minden tavasszal felne
vel egy almot. A szülők már megszokták, hogy gyakran sétálgatok a
hegyen, és a rókalyuk előtt elhaladva Rittyentek egyet köszönéskép
pen. A kicsik olykor kidugják az orrukat a sziklarepedésen, körbe-
szaglásznak, és riadt, fényes tekintettel bámulnak rám. Néha hallom,
ahogy odabenn mászkálnak, máskor pedig teljes a csend - gondolom,
olyankor alszanak. Egyszer elvittem egy új-zélandi vendégemet a ró
kalyukhoz, de előre szóltam: nem biztos, hogy látunk vagy hallunk
majd valamit. „Tudod, ezek vadállatok - magyaráztam. - Nekik mi nem
parancsolunk. Ők döntik el, hogy előbújnak-e vagy nem.”
Egy bátor rókafiú végül csak kidugta az orrát, vendégem egészen fel
lelkesült, amikor meglátta. Pár hét múlva levelet kaptam tőle Uj-Zéland-
ról. Azt írta, hogy azzal, amit a rókákról mondtam, segítettem neki meg
érteni valamit Istenről. Épp egy hosszú, depressziós időszak állt mögötte.
Olykor ugyanolyan közel érezte magához Istent, mint a feleségét vagy a
gyermekeit, máskor azonban egyáltalán nem tapasztalta a jelenlétét, és
hinni sem tudott. „Tudod, ő is vad - írta. - Mi nem diktálhatunk neki.”
„Közeledjetek Istenhez, és közeledni fog hozzátok” - írja Jakab kis
sé didaktikusán fogalmazva. A második tagmondatot azonban nem
bővíti ki időhatározóval. Pusztán emlékeztet arra, hogy az Istennel
300
A csend hangjai
való kapcsolathoz ketten szükségesek, és nekem is fontos szerepem

van benne. Jakab azt mondja, az én feladatom, hogy tiszta szívvel és
alázatos lélekkel álljak Isten elé. Igyekszem felelősséget vállalni azért,
ami az én részem, és Istenre hagyni, ami az övé.
A felnőtté válás folyamata során megtanultam, hogyan viselkedjek
különféle kapcsolataimban, s ez nem mindig tűnik őszintének. Nem
vágom magam a földhöz, és nem kezdek el tányérokat dobálni, mint
egy kétéves, ha az étteremben rossz a kiszolgálás. Akkor is kedves
hangon szólok bele a telefonba, ha épp valami fontos tevékenységben
zavarnak meg. Bemegyek a munkahelyemre, akár van hozzá kedvem,
akár nincs. Megpróbálok figyelni a feleségemre, még ha a saját gon
dolataim jobban lekötnek is. Más szóval, kapcsolatainkat akarati dön
tések révén irányítjuk. Ezért tartok ki aktuális érzéseim ellenére is,
amikor nehéz imádkoznom.
Olykor kizárólag tudatos döntésem következtében állok Isten elé,
s lehet, hogy ilyenkor nem tűnök őszintének. Ugyanakkor nem kell
álarc mögé bújnom, Isten tisztában van a lelkiállapotommal. Semmi
újat nem mondok neki, viszont azzal, hogy annak ellenére imádkozom,
hogy nincs kedvem hozzá, kifejezésre juttatom a szeretetemet. Egysze
rűen azzal, hogy megjelenek a találkozón, bizonyítom előtte a hitem.
Amikor nagy a kísértés, hogy panaszkodjak, amiért nem érzem Is
tenjelenlétét, emlékeztetem magam: ő is okkal róhatná ezt fel nekem,
sőt! Rászánok ugyan néhány percet a napból, de milyen gyakran meg
sem hallom csendes, szelíd hangját, amikor meg szeretné szólítani a
lelkiismeretemet! „íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek” - ismerős mon
dat a Jelenések könyvéből, amelyet gyakran evangelizációs céllal idé
zünk. Csakhogy Jézus egy hívőkkel teli gyülekezethez intézi szavait.
Vajon hányszor nem hallottam meg a halk kopogást, és mulasztottam
el Isten hívását?
301
Az ima nyelve
Minden kapcsolathoz két szabad emberre van szükség. A számítógé

pemhez mechanikusan kötődöm: amikor bekapcsolom, kiszámítható,
előre programozott reakciót várok tőle. Az emberi kapcsolatok azon
ban nem így működnek: sem barátok, sem házastársak, sem kollégák,
sem szülők és gyermekeik között. Észre nem vett célzások, összeegyez
tethetetlen időbeosztások, hullámzó hangulatok, a függetlenség utáni
vágy nehezítik a helyzetet. Kapcsolatainkban időnként igazán közel
kerülünk egymáshoz, máskor pedig üresnek érezzük őket. A nehéz idő
szakok általában pontosabb képet adnak egy házasság szilárdságáról,
mint a romantikus pillanatok.
Az Istennel való viszonyunk, amelyben az imádság jelenti a kap
csolattartás elsődleges formáját, hasonlóan hullámzó lehet. A ma el
mondott imádságom csupán egyetlen az összes közül, amelyet életem
során Istenhez intézek. A panaszzsoltárok jó részében - különösen
azokban, amelyek a legékesszólóbban írnak Isten hiányáról - rendsze
rint megtaláljuk a figyelmeztetést: „Emlékezz!” A zsoltárok szerzői
írás közben emlékeztetik önmagukat (és Istent) arra, hogy volt és lesz
idő, amikor máshogyan éreznek majd. Már a szóhasználatuk - elrejt,
elhagy, elfordul - is azt sugallja, hogy Istent szabad lénynek, jelenlétét
pedig változónak tekintik. Amikor azt kérdezik: „Meddig?”, egyben a
reményt is kifejezik, hogy egyszer vége lesz.
V árva v ártam az U rat,

és ő hozzám hajolt, m eg h allg atta
k iáltásom at.
Kivont engem a pusztulás gödréből,
a sáros fertőb ől. Sziklára állíto tta láb am at,
és m eg erő sítette lépteim et. Új éneket ad ott a szám ba:
Istenünk d icséretét.
302
A csend hangjai
Egy hitből tett lépés

Talán úgy érzem, Isten nincs jelen. Ha azonban valóban nem len
ne jelen, az egész univerzum megszűnne létezni. Már tudom, hogy
a hiányérzet csak ideiglenes, és igyekszem nem az érzéseim alapján
megítélni a valóságot.
A Bibliát olvasva egy bizonyos mintát vélek felfedezni Isten és né
hány kiválasztottja viszonyában. Abrahám próbatételek során megy
keresztül, Jób igazságtalanul szenved, Jákob egy éjszakán át birkózik
Istennel, Jézus elhagyatottnak érzi magát. Jómagam kétségkívül sza
badon élem meg az Istennel való kapcsolatomat: engedetlen vagyok,
túlságosan belevetem magam az életbe, elhanyagolom az imádkozást.
Nem számíthatok-e jogosan arra, hogy Isten is megengedi magának a
szabadságot velem kapcsolatban, még ha az másféleképpen nyilvánul
is meg? Ahogy Luther Márton fogalmaz:
A m ikor elő ak arju k írni Isten nek , h ogy m ikor, hol és h ogy an c s e le
kedjen, valójában vizsgáztatju k őt. U gyan ak kor szeretn én k m egbizo
nyosodni róla, h ogy valóban jelen van -e. Ezzel korlátozzuk Isten t, és
m egpróbáljuk rávenn i a rra , hogy azt teg y e, am it mi ak aru nk . E záltal
nem kevesebbet teszünk, mint h ogy megkíséreljük m egfosztani őt iste
ni m ivoltától. Fel kellene ism ernünk, h ogy Isten szabad, őt sem m i nem
korlátozhatja. Neki kell diktálnia a helyet, a m ódot és az időt.
Egyidőben sokat tűnődtem azon, hogyan tudnék több hitet kicsikar

ni magamból. Olyanfajta hitre vágytam, amelyről Jézus is elismerően
szólt, amely izgatottan várja a csodát. Sajnos sohasem találtam rá erre
a hitre. Inkább egyfajta realisztikus hit fejlődött ki bennem, mintegy
az Istennel töltött idő mellékhatásaként. Megtanultam bízni Istenben,
sőt még abban is, hogy az ő akarata a legjobb - noha ritkán a legköny-
nyebb - számomra. Ahogy az angol Jonathan Aitken fogalmaz: „Az
303
Az ima nyelve
Istenbe vetett bizalom - hacsak nem valamiféle vallásos ködben élünk

- nem jelenti azt, hogy Isten megígérte: semmi olyasmi nem fog érni
bennünket, amitől félünk. Ellenkezőleg, nagyon is valószínű, hogy meg
fog történni, csak éppen az isteni segítségnek köszönhetően kiderül
majd, hogy nem kellett volna félnünk tőle.”
Ahogy a tudós bizonyított törvényszerűségek mentén halad a mun
kájában, én is az Istenről - elsősorban Jézus életének megismerése
révén - szerzett tapasztalataim alapján gyakorolom a hitem. A fej
lődés érdekében azonban az ismeretlen felé is kénytelenek vagyunk
lépéseket tenni: felkutatni a rák gyógymódját, embert küldeni a hold
ra, egy harmincéves családi viszály lezárásáért vagy a szegénység
felszámolásáért imádkozni. Noha elképzelni sem tudom, miként vála
szolhatná meg Isten ezt a kérést, a belé vetett bizalmam miatt mégis
megteszem ezt a lépést. Hiszem, hogy az ő akarata a gyógyulás és
az igazságosság, akár látom megvalósulni az általam elképzelt mó
don, akár nem.
Az imádkozás arra indítja az embert, hogy megnyugvással vegye
tudomásul: az irányítás Isten kezében van, és a világ problémái első
sorban az ő vállát nyomják, nem a miénket. Ha elég időt töltök a tár
saságában, óhatatlanul is hozzá hasonlóan szemlélem majd a világot.
Mi más lenne a hit, mint az, hogy előre hiszünk valamiben, ami csak
visszatekintve nyer majd értelmet?*
* Austin Farrer a következőképpen határozza meg a bizalom fogalmát: „A saját szí

vét ismerő keresztény valahogy így imádkozik: Drága Istenem, szeretnélek megaján
dékozni azzal, amire vágysz; szeretném egyszer s mindenkorra odaszánni magam
neked, és soha nem fordulni vissza. De Istenem, nem vagyok képes a te kezedbe
helyezni m a g a m , képtelen vagyok rá; de mégis, a te kezedbe helyezhetem magam,
mert én ugyan nem vagyok képes ott maradni, de te körém tudod fonni az ujjaidat.
Erős, de gyengéd ujjaid szabad utat adnak nekem, de soha nem engednek el; bölcs,
finom ujjaid olyan óvatosan birkóznak kicsinyes lázadásommal, hogy elfáradok,
304
A csend hangjai
Amikor utoljára látogattam meg Karit, a mozgássérült lelkigondozót,

igyekezett megnyugtatni afelől, hogy kitart az imádkozás mellett, és
még mindig hisz az ima erejében. „Mások imái tartanak életben - ma
gyarázta. - Olvasom bátorító képeslapjaikat, akár idegenekét is, és erőt
merítek belőlük, amikor végképp elgyengülnék. A gerincműtétem után
megállt mellettem az altatóorvos, és azt mondta: Felhívtam a louisianai
gyülekezetemet, és elmondták, hogy imádkoznak önért. Egyszer egy
afrikai sebész egy gyönyörű, dallamos imát mondott el értem, mielőtt
nekilátott, hogy rendbe hozza a szám sérüléseit a baleset után.
Nem kételkedem az imában, csak azt nem értem, miért nem ér
zem Isten jelenlétét. Tudom, mit jelent a jelenlét szolgálata. Amikor
Koszovóban vagy a Perzsa-öbölben állomásoztunk, rendszeresen vé
gigjártam a repülőgépeket, és az F16-osok szárnyai alatt megbújva
együtt imádkoztam a pilótákkal felszállás előtt. Volt, aki rám bízta a
szeretteinek írt levelét, hátha nem tér vissza. Ezekben a különleges
pillanatokban mindig ott van Isten. Most miért nincs itt velem?”
Kari ekkor intett, hogy kövessem, majd elindult az egyik hálószoba
felé. A szobában elmesélte, hogy egyszer egy csúnya, fekélyes felfek
vés miatt hetekig feküdnie kellett. Miután több vérrögöt és egy roha
mosan terjedő fertőzést túlélt, újra ágyba kényszerült. A történetet
megszakítva váratlanul a falon függő két orosz ikonra mutatott. „Az
ikonok nem az én világom - magyarázta - , de ez a kettő nyitott szá
momra ablakot egy másik világra, amíg ágyban feküdtem és úgy érez
tem, Isten elhagyott. Abban sem voltam biztos, hogy törődik-e velem,
és az imáim érnek-e egyáltalán valamit.
Az egyik kép Jézus megkeresztelkedését ábrázolja. Ez arra emlé
míg megpróbálom kiszabadítani magam, és végül megnyugvásra találok megseb

zett tenyeredben.”
305
A z ima nyelve
keztet, hogy Isten valóságosan belépett a világunkba, a bőrünkbe bújt.

Bármin megyek is keresztül, azt ő is megtapasztalta. Még azt is tudja,
mit jelent bénának lenni, hiszen a kereszthez szegezték.
A másik ikon a Pantokrátor Krisztust, a mindenható Krisztust ábrázol
ja. Néhány óránként át kellett fordulnom a másik oldalamra: ilyenkor ke
rült a látószögembe ez a kép. Miközben néztem, azt kérdeztem: Hol vagy
most, Pantokrátor Krisztus, amikor annyira szükségem lenne rád? Nem
tudtam nem észrevenni a kétféle krisztusi arc közötti hatalmas különb
séget. Valahol e két kép közé függesztve találom meg magam. A jövőbe
vetett reménységem alapja a mindenható Krisztus, de nap mint nap meg
kell vívnom a küzdelmeimet a testtel, az én esetemben egy sérült testtel.
Lehet, hogy tíz év múlva úgy tekintek majd vissza ezekre az évekre,
mint lelki életem egy mellékes, zárójeles időszakára. Talán akkor már
nem jelent olyan nagy küzdelmet az imádkozás, mint most. Tudom,
hogy Isten most is hasznomat veszi, noha légüres térben érzem ma
gam. Az idősek otthona lakói is könnyebben elfogadnak, mert moz
gássérült vagyok. Amikor odagurulok az ágyuk mellé, egy szintben
vagyunk, nem kell lehajolnom hozzájuk. Kari megért, gondolják, mi
közben érzik, hogy egyre több képességüket veszítik el.
Pár hónapja a balesetem óta megtett testi és lelki utamról beszélget
tem a többi lelkigondozóval, majd imaalkalmat tartottunk a gyógyulá
somért, és a szertartáshoz az olajat is elővettük. Meg kell gyógyulnom,
mondtam nekik, de az állapotom visszafordíthatatlan, és nem is számí
tok rá, hogy megváltozik. De szükségem van gyógyulásra. Ám ezúttal
én kentem meg őket olajjal. Sorban előrejöttek, belemártottam az ujjam
az olajba, majd a homlokukhoz érintettem. Akik a sor elején álltak, még
lehajoltak hozzám, de később valaki letérdelt. Hamarosan mindnyájan
térdre ereszkedtek. Talán éppen ez az, amire most figyelnem kell. Éle
tem végéig, bár nem én akartam így, a térdeplőkkel vagyok egy szinten.”
306
NEGYEDIK RÉSZ
D ilem m ák
E ljön a z ó r a , a m i k o r a k ö n y ö r g é s a b b a m a r a d ,
A m ik o r a h o s s z a n k ö z b e n já r ó a jk a k
É r z ik , h o g y a z im a h iá b a v a ló .
E m ily D ick in so n
TIZENHATODIK FEJEZET
A MEGVÁLASZOLATLAN IMA:
VAJON KI HIBÁZOTT?
Az istenek, ha meg akarnak bennünket büntetni,

minden kívánságunkat teljesítik.
Oscar Wilde
ényelmes székemben üldögélve egy háromszínű hegyi tavat bá

K mulok az üvegablakon át. Egyik partján félhold alakban még ösz-
szefiiggő jégtömeg, noha egy-egy jégtábla már leszakadt és bátran
elindult a tó közepe felé. Ott már elolvadt a jégtakaró, a víztükrön
meg-megcsillan a coloradói égbolt tengerkékje. Az öblök szikkadt, bar
na agyagtalajába mélyedéseket váj a patakokban csordogáló megol
vadt hó. Egyetlen emberkéz által előállított tárgyat sem látok, és a
békakórus muzsikáján kívül semmilyen hang nem hallatszik. A sárban
költöző madarak kotorásznak élelemért, a patakparton sűrű rendben
duglászfenyők állnak sorfalat. A hely és az idő egyaránt tökéletes -
határozom el - , hogy átgondoljam legutóbbi imáimat.
A karácsonyt megelőző héten egy ismerősöm megírta búcsúleve
lét, belépett a zuhanyzóba, a szájába helyezte a pisztoly csövét, majd
meghúzta a ravaszt. Éveken át imádkoztam az alkohol ellen folytatott
küzdelméért, ám legutóbbi csatája a jelek szerint végzetes kimenetelű
lett. Most már a férjéért imádkozom, aki ugyanezzel a káros szenve-
309
Dilemmák
déllyel küzd, de immár a felesége támogatása nélkül, s még erősebben

érezve a kísértést, hogy megadja magát.
Egy távoli rokonom egy évtizeden át tartó keserves küzdelem után
meghalt AIDS-ben. Egy másik még negyvenéves sem volt, de elvitte a
cukorbetegség. A nagybátyám ugyanennek a betegségnek a következ
tében elveszítette egyik lábát, és pillanatnyilag épp kórházban fekszik,
mert elesett. (Öt nappal később találtak rá eszméletlenül.) Az unoka-
testvérem hősiesen felvette a harcot kábítószer-függőségével szemben.
Egy kedves barátom lánya képtelen kitörölni a fejéből a szexuális bán
talmazás emlékét, amelyet egy idegen országban szenvedett el, ahol
a szülei misszionáriusként szolgáltak.
A világ minden tájáról eszembe jutnak arcok. A World Vision egyik
munkatársáé, aki AIDS-programot irányít Dél-Afrikában, miközben
egy vérátömlesztés következtében maga is ebben a szörnyű betegség
ben szenved. Két libanoni barátomé, akik számára minden bomba- és
terrortámadás a korábbi, véres polgárháborút idézi föl. Egy Guatema
lában szolgáló segélyszervezet munkatársaié, akik egyetlen halálos
földcsuszamlás következtében tízévnyi fejlesztésüknek mondhattak
búcsút, de még a hírekben sem szerepeltek.
„Elég minden napnak a maga baja” - jelenti ki Jézus minden eufe
mizmus alaptételeként. Szavai lavinaárokként borulnak fölém, miköz
ben az idilli tájban gyönyörködve a hozzám közelállókat sújtó rengeteg
szenvedésen és szörnyűségen töprengek. Mindnyájukért imádkoztam,
de most le kell vonnom a logikus következtetést: imáim nem találtak
meghallgatásra.
Jómagam a könyörgésről a kapcsolatra helyeztem át a hangsúlyt az
imaéletemben, ezért már nem gyötörnek annyira a megválaszolatlan
imák, mint régen. Persze tisztában vagyok azzal, hogy a meg nem
hallgatott imák sokak számára komoly akadályt jelentenek, s korlátot
310
A megválaszolatlan ima: vajon ki hibázott?
állítanak az Istennel való bensőséges kapcsolat elé. Milyen barát az,

aki, noha hatalmában állna megmenteni vagy meggyógyítani valakit,
a sürgető segélykérések ellenére is csupán passzív szemlélő marad?
Bizonyos értelemben minden háború, minden járvány vagy aszály, min
den idő előtti halál vagy születési rendellenesség vádként említhető az
ima csalogató ígéretével szemben.
Gerard Manley Hopkins, a pap költő ekképpen foglalja össze az el
kerülhetetlennek látszó végkövetkeztetést:
Jajom végtelen
sok jaj; s holt levél: néki cím ezem ,
ki - m essze b ár - leghozzám tartozóbb.
A hit fenyegetettsége
A válasz nélkül hagyott ima különösen a bizalommal átitatott gyer
meki hit számára jelent veszélyt. Tegnap este elolvastam egy százol
dalas kéziratot, amelyet szerzője inkább kellemetlen múltbeli emlékei
elűzésére, mint kiadásra szánt. A fiatal nőt kislánykorában szinte min
den éjszaka megerőszakolta a bátyja. Az anyjuk amikor egyszer raj
takapta őket, megpofozta és szajhának nevezte a lányt. „Minden éjjel
segítségért kiáltottam Istenhez, hogy vessen véget ennek az egésznek
- emlékszik vissza - , de sosem válaszolt.”
Somerset Maugham Örök szolgaság című regényében idézi föl egy
gyermekkori emlékét, amelyet ugyan kissé kiszínez, de amely miatt
többé nem volt képes újra hinni. Philip, a regény főhőse rábukkan az
ígéretre Márk evangéliumában: „Higgyétek, hogy megnyeritek mind
azt, amit könyörgésetekben kértek, és meglesz az nektek.” Dongalába
jut eszébe, s gyógyulásért könyörög:
311
Dilemmák
És fu tb allozn i is fog. Felujjongott a rr a a g o n d olatra, h ogy fu tn i fog,

futni, gyorsabban, m int bárm elyik fiú. Húsvét után kezdődnek a sport-
versenyek, ő is benevezhet majd fu tásra; de legszívesebben az akadály-
versenyben lá tta m agát. Csodálatos lesz olyannak lenni, m int am ilyen
a többi; nem bám ulják majd meg az új fiúk, akik m ég nem ism erik a
n yom orékságát, és nyáron a fürdésnél nem kell többé h ih etetlen óv a
tossággal vetkőznie, am íg lábát a víz alá nem rejtheti.
Im ád k o zo tt lelke m in d en b u zg alm áv al. Nem tá m a d ta k b en n e k é te
lyek. B íz o tt Isten szav áb an . És a szü n id ő u tolsó e stéjén izg alo m tó l
rem egve feküdt le. L eesett az első hó, és Louisa néni a rr a a szok atlan
fén y ű zésre ra g a d ta tta m ag át, h ogy b e g y ú jto tt a h álószob ájában . De
Philip szob ácskájáb án olyan hideg volt, h ogy ujjai m eg gém b ered tek ,
és alig tu d ta a g allé rjá t kigom bolni. V aco g o tt a fo ga. Az a g o n d o la
ta tá m a d t, h o g y v a la m i, a re n d e stő l e lté rő c s e le k e d e tte l kell Isten
fig y elm ét m a g á ra v o n n ia. F e lh a jto tta te h á t a szőn yeget á g y a e lő tt,
és a p u sz ta p ad ló ra té rd e p e lt. E k kor eszéb e ju to tt, h o g y a h álóin g
e s e tle g olyan fén y ű zés, am i nem te tsz ik a T erem tőn ek , te h á t a z t is
leh ú zta m ag áró l, és m eztelen ü l im ád k o zo tt. M ire ágy b a k erü lt, úgy
fá z o tt, h ogy sokáig képtelen volt elaludni, de az tá n oly m ély álom ba
m erü lt, h ogy M ary A nn-nek k ellett felrázn ia, am ik or reg gel b eh o zta
a m eleg vizet. M ary A nn, m iközben elh úzta a függönyt, beszélt hozzá,
de Philip nem felelt; azo n n al eszébe ju to tt, h ogy ez a cso d a reg gele.
Szívébe öröm és h álaérzet lop ód zott. Először ösztön szerű en oda a k art
nyúlni, h ogy m e g tap o g assa a lábát (m o st m ár m inden b izon nyal ép),
de az kétkedésnek látsz o tt Isten jó ság áb an . Tudta, h ogy a lába ép. Vé
gül rá s z á n ta m ag át, és jobb lába ujjaival m e g é rin te tte a balt. A zu tán
m e g ta p o g a tta a kezével is.
Lesántikált a földszintre. M ary Ann is éppen akkor m ent be az im ához
az ebédlőbe. A zután Philip leült a reggelih ez.
- Milyen csendes vag y ma reggel, Philip - szólt Louisa néni.
312
Somerset Maugham egész életében nem tudott megszabadulni a

dadogástól, amely ennek a regénybeli jelenetnek is alapjául szolgált.
Fogyatékossága folyamatosan meg nem válaszolt imáira emlékeztette.
Maugham barátja és írótársa, George Orwell hasonló élményekről szá
mol be. Ő azért könyörgött gyermekkorában a bentlakásos iskolában
elkeseredetten, könnyek között, hogy éjjelente ne vizeljen az ágyba.
Általában az ő imáira sem érkezett válasz, viszont minden baleset
miatt megvesszőzték. Mindkét író a hit utolsó szikráit is elvesztette.
Szent Ágoston a V allom ásokban idézi föl gyermekkori fohászait,
amelyekben azt kérte, hogy ne verjék meg a tanítói, a verések mégsem
maradtak el. Sorait olvasva saját imádságaim jutottak eszembe, ame
lyekben azért könyörögtem, hogy ne terrorizáljanak az iskolatársaim.
Alacsony, kissé tudálékos külsejű gyerekként tökéletes célpontnak szá
mítottam, de hiába imádkoztam, nem jelentek meg mellettem védő
angyalok. Amint kicsöngettek, nekiiramodtam és egyenesen hazáig
futottam - pusztán önvédelemből. Vajon hallotta-e valaki az imáimat?
Egy angol szkeptikus megpróbálta tudományos elemzés alá vetni
az imádságot. Francis Galton (Darwin unokatestvére) felfedezte, hogy
az anglikán egyház imakönyvében található egy könyörgés a brit ural
kodó hosszú életéért. Ezután összehasonlította az uralkodók éveinek
számát a társadalom különböző csoportjainak életkorával, majd pedig
megállapította, hogy mind közül az előbbiek halnak a legkorábban!
Tehát az angol hívők által naponta összesen több milliószor elmondott
imának semmiféle bizonyítható hatása nincs. A kutatást kiterjesztve
azt a következtetést is levonta, hogy nincs jelentős eltérés a papi, illet
ve más hivatást művelők életkorát tekintve. Úgy találta, hogy misszio
náriusok is ugyanakkora eséllyel szenvedhetnek hajótörést, kaphatnak
el trópusi betegségeket vagy érhetik őket erőszakos támadások, mint
bárki mást, hiába imádkoznak értük olyan sokan.
313
Dilemmák
VARÁZSLAT VAGY HIT

Dávid
Egy hospice-programban dolgozom gyásztanácsadóként. A halál kö

zelében, haldoklók között végzem a munkám, s ez próbára teszi a
hitemet. Kiszámíthatatlan, hogy Isten mikor avatkozik be népe éle
tébe, s ez a tény alaposan felkavar.
Régebben olyan emberek vettek körül, akik egy palackban lakó szel
lemként tekintettek Istenre, aki teljesíti minden kívánságukat (már
akkor is észrevettem, milyen következetlenül: valakit megment az
életveszélytől, miközben elnézi, hogy másokat kettéfűrészelnek).
Ezek az emberek a „győzelmeket” általában a háztetőkről kürtölték
széjjel, míg a vereséget szépen elásták a hátsó kertben, hogy senki
se lássa. A hospice-ban azt tapasztalom, hogy az eső egyformán hull
igazakra és gonoszokra. Vannak hívők, akik Isten szándékának meg
felelően megmenekülnek, mások pedig meghalnak és a mennyben
dicsőítik tovább őt.
Tiltakozom a felfogás ellen, miszerint Isten körbe-körbe szaladgál a
földön, hogy megválaszolja a keresztények imáit, amikor késésben
vannak és gyorsan szeretnének parkolóhelyet találni. Sokan közülük
szorgosan imádkoznak azért, hogy Isten varázslatos módon segítse
meg a szegényeket és a betegeket, miközben eszükbe sem jut, hogy
esetleg ők maguk testesíthetnék meg ezt a segítséget. Mintha vala
miféle varázslatban hinnének, mintsem Istenben.
A fiam és a felesége tegnap balesetet szenvedett az autópályán.
Óránként száztíz kilométeres sebességgel haladtak. Az előttük köz
lekedő teherautóról legördült néhány gerenda, azokat próbálták meg
kikerülni, de többször is körbefordultak. Sérülés nélkül megúszták,
csak a kocsijuk tört össze. A szemtanúk szerint csoda történt, de az
autópálya-rendőrség is csodálkozott, hogy életben maradtak, sőt
314
még csak meg sem sérültek. A két másik felnőtt fiam néhány másod
perccel később érte utol őket, tehát ők is látták, mi történt.
Tegnap este összegyűlt a család, hogy megbeszéljük a balesetet. Az
egyik huszonéves fiam (a mi kétkedő Tamásunk) megállapította,
hogy bátyja és a felesége egyszerűen a szerencsének köszönheti az
életét, hiszen a világ hibásan működik, az események véletlenszerű
en követik egymást, mindenütt káosz uralkodik. A másik fiam nem
merte kijelenteni, hogy nem valamilyen rendkívüli esemény tanúi
voltak, de azért nem vett volna rá mérget. Az a fiam pedig, aki az
autót vezette, bizton állította, hogy Isten mentette meg az életét. A
menyem pedig így vélekedett: „A nagyi sírjánál voltunk, virágokat
ültettünk. Ő mindig sokat imádkozott. Az életében elmondott imák,
amelyekben a szerettei biztonságáért fohászkodott, ma találtak vá
laszra.” A feleségem is úgy vélte, Isten mentette meg őket.
Miután annyi katasztrófának voltam tanúja életemben, én magam
csak annyit merek becsülettel kijelenteni: Isten ott volt, velük volt,
segített nekik. Akkor is velük lett volna, ha „a halál árnyékának völ
gyébe” kerültek volna, de velük van az életben is. Ő ad nekik erőt és
kegyelmet mindennap. Bárcsak többet is mondhatnék... Mélységesen
átérzem az evangéliumi imát: „Hiszek, Uram! Légy segítségül az én
hitetlenségemben.”
Van egy fiókom tele levelekkel, amelyet a Csalódás Istenben című

könyvem kapcsán kaptam. Időnként újra elolvasom ezeket a leveleket.
A papírra vetett történetek pillanatok alatt elhallgattatnának minden
olyan prédikátort, aki a bőség és gazdagság evangéliumát hirdeti. Az
érzékenyebb lelkűeknek talán még a szívét is összetörnék. Néhány le
vélíró egyszerű, triviális imákról számol be: például a kisbabájuk nem
tud aludni, és egyre hangosabban sír, valahányszor az anyja feldúl-
315
Dilemmák
tan imádkozik egy kis pihenésért. Akadnak azonban súlyosabb hely

zetek is: olyan emberek története, akiket nem gonosz iskolatársaik,
hanem valamelyik családtagjuk bántalmazott, vagy akiknek cisztás
fibrózisban szenved a gyermekük. Egy anya, akin elhatalmasodott az
Alzheimer-kór, és agresszívvá vált. Mellrák, agydaganat, hasnyálmi
rigyrák. A levélírók szinte naplószerűen számolnak be imádságaikról.
Rendszerint nagy reményekkel kezdik, baráti, gyülekezeti támogatás
sal, végül mégis csalódniuk kell.
Azért írnak, magyarázzák, mert a hitük egyetlen cérnaszálon függ,
és ez nem más, mint a megválaszolatlan ima. Egyesek - hívő ismerőse
ik kegyetlen logikáját követve - önmagukat vádolják, hiszen ha lenne
elég hitük, nyilván megkapnák, amit kérnek. Mások, hogy ne csak
panaszkodjanak, sorra veszik az imádság kedvező mellékhatásait: a
szeretteik Istenhez fordultak, a gyülekezetük egységben forrt össze.
Épp csak a kérésük nem teljesült. Mások egyszerűen feladják, mert úgy
érzik, az ima semmit sem ér.
A következetlenség problémája
Remélem, az eddigiekből egyértelművé vált, hogy hiszek az imád
ságban s annak embereket és eseményeket megváltoztató erejében.
Ugyanakkor amikor valaki boldogan meséli, hogy csodás módon
életben maradt egy repülőgép-balesetet követően, akaratlanul is
eszembe jutnak a baleset elhunyt áldozatai, akik valószínűleg em
berünkhöz hasonló buzgósággal imádkoztak megmenekülésükért.
Persze örülök, amikor csodás gyógyulások hírét hallom, de közben
arra gondolok, hogy a dolgozószobámban szinte kifolynak a fiókból
a levelek, amelyekből soha meg nem gyógyult betegek történetét
ismerhettem meg. Nem kétlem, hogy Isten olykor megválaszolja imá-
316
inkát, viszont módszerének látszólagos következetlensége nekem is

fejtörést okoz.
Ha már szót ejtettünk Francis Galtonnak az imádság hiábavalóságát
boncolgató kutatásáról, az igazság kedvéért a következtetéseit cáfoló
kortársakról is említést kell tennünk. Két ilyen könyv is megjelent,
s ezek összesen hatszázharminc oldalon át sorolják a megválaszolt
imákról szóló beszámolókat. Már a címük is beszédes: Prayer and Its
R em arkable Answers [Az ima és a rendkívüli válaszok], valamint The
Wonders o f Prayer: A Record o f Well A uthenticated and W onderful
Answers to Prayer [Az imádság csodája: hiteles és lenyűgöző imameg
hallgatások]. A kalandos életű Müller György egymagában ötvenezer
válaszról számol be - az általa alapított árvaházat kizárólag hitből
tartotta fenn.
Az én polcomon is sorakoznak hasonló könyvek, például Jim
Cimbala közelmúltban megjelent beszámolója Istennek a New York-i
Tabernacle gyülekezetben végzett munkájáról. A U.S. News és a
Beliefnet.com ötezer-hatszáz főt érintő felmérése szerint a megkér
dezettek negyvenegy százaléka gyakran tapasztal imameghallgatást.
Magam is készítettem interjút olyan emberekkel - köztük egy Costa
Rica-i prostituálttal (lásd 323. oldal) - , akiknek a történetét hallva a
legmakacsabb szkeptikusok is elnémulnának. Újságíróként számtalan
imameghallgatásról szereztem tudomást, soknak utána is jártam. Eze
ket szó szerint el is hiszem. Sőt, soha el nem mondott imákról is van
tudomásom: olyan esetekről, amikor az isteni gondviselés vagy egy
őrangyal megsegít, noha még el sem jutottam odáig, hogy Istenhez
kiáltsak.
Ám a megválaszolatlanul maradt kérések problémájára még ezek a
biztató történetek sem jelentenek megoldást. A férj számára, aki egy
repülőgép-szerencsétlenségben elveszítette a feleségét, sovány vigasz
317
Dilemmák
a túlélők bizonyságtétele. Ha egy kisgyerek meghal agyhártyagyulla

dásban, a családjának nem sokat jelent, ha egy másik gyermek felépül
ugyanebből a betegségből. Az imádság témájával foglalkozó könyvek
ben gyakran találkozunk ezzel a mondattal: „Isten minden imánkat
megválaszolja, csak éppen néha nemet mond.” Ez a gondolat eszembe
ju ttatja azokat a barátaimat és rokonaimat, akik nemleges választ
kaptak imáikra. Miért? Talán nem imádkoztak elég jól?
Említettem, milyen hatást gyakoroltak a hívők imádságai a kommu
nizmus bukására vagy a békés dél-afrikai átmenetre. Igen, úgy gondo
lom, mindkét helyzetben kulcsszerepet játszott az imádság. De közben
hány és hány szabadulásért fohászkodó orosz pap és keresztény halt
meg a Gulágon! Hány embert kínoztak meg és végeztek ki Dél-Afriká-
ban a rendőrségi rohamosztagok, mielőtt az imák meghallgattattak?
Amikor a televízióban egy vallási csatornára kapcsolok, gyakran
épp egy néző levelét olvassák fel, akinek csodálatos módon kiegye
nesedett a gerince vagy újra tudott járni, miután megnézte a műsort.
Vajon mit gondol ilyenkor egy anya, aki egész délután kénytelen ütö-
getni tizenhat éves fia hátát, mert a cisztás fibrózis miatt eltömíti a
tüdejét a nyák? Nem tudok olyan esetről, hogy valaki meggyógyult
volna a cisztás fibrózisból.
Corrie ten Boom egy üveg csodavitaminról ír, amely sohasem fo
gyott ki, és az életet jelentette a húga és még tizenkét barakktársa
számára a koncentrációs táborban. A fiatalabb lánytestvért, Betsie-t a
sareptai özvegy bibliai történetére emlékeztette a kis üveg, hiszen az
asszonynak sem fogyott ki az olaja. Corrie könyvéből később kiderül,
hogy Betsie meghalt a ravensbrücki táborban. Ezek szerint Isten gon
doskodott vitaminról, de Betsie életét nem mentette meg?
Egy indiai házaspár a New York-i Világkereskedelmi Központ két kü
lön tornyában tartózkodott 2001. szeptember 11-én. Csodálatos módon
318
mindkettőjüknek sikerült kimenekülniük, mielőtt még összeomlottak

volna az épületek. Megmenekülésük olyan mély hatást gyakorolt rájuk,
hogy áttértek a keresztény hitre, sőt a férj evangélistaként szolgál.
Hihetetlen történetüket hallva mégsem tudom kiverni a fejemből a
háromezer áldozatot, akik egészen az utolsó pillanatig - míg be nem
temette őket az olvadt acél - Istenhez fohászkodtak.
Meg kellene tanulnunk alázattal imádkozni: hálával, de nem dia
dalittasan, együttérzően, de nem manipulatívan, az ima misztériumát
tiszteletben tartva.*
Mit rontunk el?

Bizonyos imáinkra azért nem kapunk választ, mert lényegtelen dol
gokat kérünk. „Uram, add, hogy süssön a nap a focimeccsen” - fo
hászkodunk, s ezzel banálissá tesszük az imádkozást; különösen, ha
a helyi gazdák épp esőért könyörögnek. Hiába fohászkodunk azért
utolsó kétségbeesésünkben, hogy ötöst kapjunk a vizsgán, ha nem ta
nultunk. Ahogy a láncdohányosnak sincs joga azt kérni Istentől, hogy
óvja meg a tüdőráktól.
Többször is jártam már Ázsiában, ahol mindig feltűnést keltek gön
dör hajammal - körülbelül úgy festek, mint akit megrázott az áram.
(Kétszer jöttek oda hozzám kuncogó japán kamasz lányok, és kér
* Martin Marty evangélikus teológus írja: „Nincs annál sértőbb, mint amikor két
százötven haditengerész életét veszti... és a négy túlélő családja kamerák előtt így
nyilatkozik: I m á d k o z t u n k é r tü k , e z é r t m e n e k ü lte k m eg. Ez egy játszma, de semmi
köze a Bibliához; inkább varázslat, babona. Nekem tetszik Jézus gyakorlatias meg
közelítése, amikor a vak emberről kérdezik: Ő v é tk e z e tt, v a g y a sz ü lei? - t u d a k o l
j á t o k . N os, eg y s z e rű e n v a k o n sz ü le te tt. Ez van. Ilyen az élet. Az eső egyformán hull
igazakra és gonoszokra.
319
Dilemmák
dezték meg félénken: Mr. Yancey, megérinthetnénk a haját?”) Ami

engem illet, a selymes, fényes, fekete és egyenes - tipikusan ázsiai
- hajat sokkal szebbnek találom. Felsős koromban a „Bongyoli” bece
névre hallgattam, de boldogan elcseréltem volna valami ázsiai névre.
Azt hiszem, ha mindennap imádkoznék fekete, ázsiai hajért, valamint
ugyanerre kérném a barátaimat is, sőt még egy-két teleevangélistához
is benyújtanám a kérelmemet, semmivel sem jutnék többre, mint ha
például arra kérném Istent, hogy változtassa meg az őseimet vagy a
születési helyemet. Az ember külsejét elsősorban a genetika törvényei
határozzák meg - badarság lenne ezek megváltoztatását kérni, még
ha teljes szívvel imádkoznánk is érte.
A sportolókra is jellemző olykor, hogy könnyelműen veszik az imád
ságot. Többféle sportágban megszokott jelenet, hogy a játékosok az
égre emelik tekintetüket, netán keresztet vetnek, mintha megköszön
nék odafent a Nagy Edzőnek, hogy berúgták a gólt vagy pontot szerez
tek. Floyd Patterson például így nyilatkozott, miután kiütötte Archie
Moore-t, és ezzel megnyerte a nehézsúlyú bokszvilágbajnokságot: „Én
csak megütöttem, a többit Isten csinálta.”
Ismerjük Janis Joplin számát: „Oh, Lord, won’t you buy me a Mer
cedes Benz” [Ó, Uram, vegyél nekem egy Mercédeszt!]. Egyszer tanúja
voltam, amikor Charlie Shedd keresztény író félig leplezett gúnnyal
megjegyezte: „Mindennap imádkozom a hatalmas Istenhez, hogy a
könyveim keljenek el egymillió példányban, és így sok ember életébe
áldást hozhassak - egyelőre várom, hogy teljesítse a megrendelést.” A
börtönlelkészeknek gyakran bevallják az elítéltek, hogy csak olyankor
szoktak imádkozni, amikor félnek a lebukástól (s ezzel tulajdonképpen
Istent is bűnrészessé akarják tenni).
Az Újszövetség tanúsága szerint Jézust is számtalan ostoba kérés
sel ostromolták kortársai. Pétert annyira lenyűgözte Mózes és Illés
320
látványa a megdicsőülés hegyén, hogy lelkesen győzködni kezdte a

Mestert: építsenek sátrat odafönn a két időutazónak és Jézusnak. A két
tanítvány, Jakab és János nagyravágyó anyja arra kérte Jézust, hogy
biztosítson előkelő helyet fiainak Isten országában. „Nem tudjátok, mit
kértek” - felelte Jézus, talán fejcsóválva, amiért ennyire félreértették
az üzenetét. Ugyanez a két tanítvány bosszúszomjtól fűtve javasolta
Jézusnak, hogy küldjön tüzet az égből, és pusztítson el egy kemény
szívű szamaritánus falut.
Péter szintén kiérdemelt egy szigorú feddést, amikor hevesen tilta
kozni kezdett a gondolat ellen, miszerint Jézusra szenvedés vár Jeru
zsálemben. Kissé naiv, bár érthető megjegyzése érzékenyen érinthette
Jézust, mert azonnal visszavágott: „Távozz tőlem, sátán... nem Isten
dolgaira gondolsz, hanem az emberekéire!” Nos, ezzel a megjegyzésé
vel Jézus egyben a téves imák lényegét is megragadja: nevezetesen azt,
hogy öncélúak, és nem állnak összhangban Isten természetével. Arra
vonatkoznak, ami nekünk fontos, nem pedig arra, ami Istennek. Jakab
apostol ugyanezt az elvet fogalmazza meg: „Kéritek, de nem kapjátok,
mert rosszul kéritek, csak azért, hogy élvezeteitekre fordítsátok.”
A Biblia egyértelművé teszi, hogy nemcsak maga az ima, hanem az
imádkozó személye miatt is elmaradhat a válasz. Adám és Éva ese
tében az engedetlenség volt az, ami zavart okozott az Istennel való
kapcsolatukban - ráadásul olyan súlyosat, hogy Istennek keresgélnie
kellett őket. Dávid az 51. zsoltárban bűnét megbánva, elkeseredetten
könyörög azért, hogy újra közösségbe kerülhessen Istennel. A lázadó
Saul király kereste Istent, de miután nem kapott választ, jövendőmon
dóhoz fordult.
Előfordul, hogy a bűn áll az Istennel folytatott kommunikációnk
útjába. Egy dicsőítő ének kellős közepén jegyzi meg a zsoltáríró: „Ha
hamis szándék lett volna szívemben, nem hallgatott volna meg az én
321
Dilemmák
Uram.” Senki sem fejezte ki világosabban ezt a gondolatot, mint Ézsa-

iás próféta, aki egyenesen Isten szavait tolmácsolja:
Ha k itárjátok kezeteket,
elrejtem szem em et előletek.
Sőt ha m egsokasítjátok is az im ádságot,
akkor sem hallgatom meg:
kezetek v érrel van áztatv a.
M ossátok m eg, tisztítsátok meg
m ag atok at,
táv o ztassáto k el szem em elől
gonosz cselek edeteitek et,
szűnjetek m eg gonoszt cselekedni.
Tanuljatok m eg jó t tenni,
törekedjetek az igazságra,
vezessétek jó ra az erőszakoskodót,
szolgáltassatok igazságot az árv án ak ,
és hozzatok ítéletet az özvegy ügyében!
Isten tehát kertelés nélkül kijelenti, hogy a lelkünk aktuális állapo

tán kívül szociális érzékenységünk (illetve annak hiánya), a szegények,
árvák és özvegyek iránti elkötelezettségünk közvetlenül befolyásolja
imádságaink sorsát. A többi próféta, például Malakiás, még konkré
tabban fogalmaz. Ha valaki kizsákmányolja alkalmazottait, vagy há
zasságtöréssel, válással megszegi házastársi esküjét, rosszul bánik a
bevándorlókkal, nem osztja meg élelmét az éhezőkkel, és nem gondos
kodik menedékről a hajléktalanok számára, az azt kockáztatja, hogy
Isten elzárkózik az imádságai elől. Nekem, a huszonegyedik században
élő amerikaiként egészen elevenembe vágnak ezek a szavak.
A Példabeszédek könyve szintén félreérthetetlenül fogalmazza meg
322
ezt az alapelvet: „Aki bedugja fülét a szegény kiáltására, nem hall

gatják meg, ha majd ő is kiált.” Péter apostol arra buzdítja a férjeket,
hogy figyelmesen, tisztelettel bánjanak a feleségükkel, hogy „imád
ságaiknak ne legyen akadálya”. Különösnek tűnhet, hogy politikai és
családi problémák közvetlenül hatnak az ember imaéletére, ám ha az
imádságot elsősorban az Istennel való kapcsolatnak tekintjük, akkor
nem kell ezen csodálkoznunk. Egy bensőséges kapcsolatra minden ki
hat, még az is, ahogy a környezetünkben élőkhöz viszonyulunk.
EGY UTCALÁNY IMÁJA

Hilda
Costa Ricán nőttem fel, szegény családban. Négyéves koromban az

anyám eladott szexrabszolgának. A férfiak sokat fizetnek, ha gyere
kekkel fajtalankodhatnak. Amíg a velem egykorú gyerekek iskolába
jártak, én egy bordélyházban dolgoztam, és minden keresetemet
hazaadtam az anyámnak. Egész életemben csúnyának, szennyesnek
éreztem magam, és tele voltam szégyennel. Nagyon korán megtanul
tam, hogy az alkohol és a kokain tompítja a fájdalmat.
Tizenéves koromban két gyerekem is született, de anyám elvette őket
tőlem. Azt mondta, egy ilyen mocskos nő ne neveljen gyereket. Ettől
fogva még többet dolgoztam, hogy anyagilag támogathassam a gye
rekeimet. Hiszen egyedül így tudtam kimutatni irántuk a szeretetem.
A kerítők egyre többet követeltek tőlünk, lányoktól. Néha dupla mű
szakban dolgoztam, naponta száz férfi is megfordult nálam. Sorban
álltak az ajtóm előtt, mindegyikre tíz perc jutott.
Egyszer egy kuncsaft dühöngeni kezdett, mert nem voltam hajlan
dó megtenni, amit kért. Kést rántott, majd megütött egy baseball
ütővel. Betört a fejem. Kórházba kerültem, és ott, az ágyban fekve
323
Dilemmák
h a tá ro z ta m el, hogy öngyilkos leszek. Talán elég, ha kihúzom ezt a

sok csövet, am i kilóg belőlem , gondoltam .
Végül letérdeltem az ágyam mellé, és könyörögni kezdtem Istenhez.
Meg a k a rta m szabadulni a p ro s titu á lté le ttő l, h ogy igazi an yja le
hessek a gyerm ekeim nek. Isten csodás m ódon válaszolt az im ám ra,
láto m ást ad o tt. T isztán lá tta m m ag am e lő tt a b etűk et: „K eresd fel
a Ráháb A lap ítv á n y t!” Alig tu d tam olvasni, és a Ráháb n evet sem
ism ertem , hiszen nem is spanyol név. De az egyik nővér seg ített ki
keresni az alap ítvány telefonszám át, és felh ívtam őket.
A telefo n jó h osszan k icsö n g ö tt. Közben im ád k oztam : „U ram , ha
tényleg létezel, vegye föl valak i!” Végül egy M ariliana nevű nő szólt
bele a kagylóba. K iderült, h ogy ő az alap ítv án y igazg atója. A znap
zárv a voltak, de b eu g ro tt az irodába valam i p ap írért.
„Segíteniük kell - m ondtam . - Meg fogok halni. Nem bírom tovább.”
A hölgy a zt felelte, hogy Isten szeret és nem hagy m ag am ra. Ő m a
ga pedig segít nekem szakítan i a p rostitú cióv al és új életet kezdeni.
P ár nap m úlva eljött é rte m a kórházba, és úgy, ah ogy v o ltam , zú-
zódásokkal, kötésekkel elvitt az otth on áb a. Am ikor m egérkeztünk,
b arátság o san m egölelt és azt m on d ta: „Itt biztonságban vagy, Hil
d a.” A zt is m eg tu d tam , hogy a R áháb egy bibliai p ro stitu ált neve,
aki igazi hős volt.
M ariliana a rc a rem én y t su g árzo tt. Alig tu d tam elhinni, olyan volt,
m int egy álom . K ap tam tiszta ág y at, v irá g o t h ozott a szobám ba, és
m e g íg é rte , h ogy többé nem fogn ak b án tan i a férfiak . B em u ta to tt
más lányoknak, akik sikeresen kiszálltak. Tőle tan ultam meg, milyen
egy igazi an ya. M ost épp szakm át tan ulok, h ogy Isten d icsőségére
élhessek.
324
Nem mondhatom azt a szomszédomnak: „Igazán kedvellek, és élve

zem a társaságodat, de az ostoba kutyádat ki nem állhatom. És lehető
leg azok az idétlen kölykeid se jöjjenek a házam közelébe, érted?” Te
hát nem mindegy, miként viszonyulok ahhoz, ami a szomszédomé - ez
meghatározza, hogyan fogadja majd a szeretetemet. Istenre is ugyanez
vonatkozik: az, ahogyan az általa teremtett világhoz és az ő gyerme
keihez viszonyulok, hatással van arra, hogy miként fogadja kérései
met és imádatomat. Az ima több, mint naponta néhány alkalommal
meghajtani a fejünket: az egész életünket áthatja, s ez fordítva is igaz.
János apostol a következőképpen foglalja össze az imádság és a vi
selkedés összefüggését: „akármit kérünk, megkapjuk tőle, mert meg
tartjuk a parancsolatait, és azokat tesszük, amik kedvesek előtte.”
Martin Lloyd-Jones magyarázatot ad arra a kérdésre, hogy miért ka
pott például Müller György vagy Luther Márton olyan látványos vála
szokat imádságaira. „Szeretnénk minden áldásban részesülni, amiben
a szentek, csak éppen arról feledkezünk meg, hogy ők szentek voltak.
Azt kérdezzük: Az én imáimat miért nem válaszolja meg Isten úgy,
mint az övéket? Ehelyett azonban azt kellene kérdeznünk: Mi az oka
annak, hogy az én életem nem olyan, mint az övék?”*
* Dávid Mains lelkipásztor a következő szempontokat ajánlja, ha szeretnénk meg

győződni, hogy helyesek-e az imáink:
1. M it s z e r e t n é k ig a z á n ? Konkrétan fogalmazok, vagy csak általánosságokat mon
dogatok?
2. M e g a d h a tja -e Isten e z t a k é r é s t? Vagy ellentétes a természetével?
3. M eg tettem -e a z t, a m i a z én rész em ? Vagy úgy imádkozom súlycsökkenésért, hogy
közben nem diétázom?
4. M ilyen a k a p c s o la t o m Iste n n e l? Beszélőviszonyban vagyunk-e?
5. K ié lesz a d ic ső ség , h a m e g k a p o m , a m it k é r e k ? Isten érdekeit tartom-e szem előtt?
6. V a ló b a n a z t a k a r o m - e , h o g y v á la s z o ljo n e r r e a z im á r a ? Mi történne, ha végül
tényleg visszajönne hozzám a barátnőm?
325
Dilemmák
Ellentmondásos imádságok
Van még egy olyan imatípus, amelyet lehetetlen megválaszolni. Ha
tizenketten imádkoznak ugyanazért az állásért, közülük tizenegynek
végül el kell fogadnia, hogy kérése nem talált meghallgatásra. Ha két
„keresztény” ország hadban áll egymással, állampolgáraik egy része
nem lesz elégedett az imáira kapott válasszal.
Semmi sem kényszeríti úgy imádkozásra a nemzetet, mint a háború.
A középkorban rendszerint még odabiggyesztették a hívek imáik vé
gére ezt a mondatot: „Uram, ments meg minket a vikingektől! Ámen.”
Szeretjük azt hinni, hogy egyesült erővel küzdünk ugyanazért a jó
és igaz ügyért.* A probléma csak az, hogy az ellenfél ugyanezt hiszi
magáról. John Betjeman angol költő a második világháború - az úgy
nevezett „jó háború” - idején írt gúnyos hangvételű versében ragadja
meg ezt az egyoldalú szemléletet:
D rá g a U ra m , b o m b á z d a n é m e te t,
C s a k a s s z o n y a it óvd t e é r t e d ,
S h a e z t n e h é z n e k ta lá lo d ,
E ln é z z ü k m a jd t é v e d é s e d .
D e , d r á g a U r a m , b á r h o g y t ö r t é n je n ,
E n g e m b o m b a t a l á l a t s e m m ik é p p n e é r je n .
Amerika történelmének legpusztítóbb háborúja, a polgárháború

mindkét oldalán sok imádkozó ember odaveszett. A déliek hívő tábor
* A Pentagon „Végtelen Igazság Hadművelet”-nek nevezte el az akciót, amelynek

keretében az Egyesült Államok katonai lépésekkel válaszolt a szeptember tizen-
egyedikei terrortám adásokra. A hadműveletet azonban csak addig hívták így, míg
a muzulmánok nem tiltakoztak a fellengzős név ellen. Érdekes, hogy a keresztények
részéről nem hallottam semmiféle tiltakozásról.
326
noka, Róbert E. Lee egészen másfajta ember volt, mint az északiak

parancsnoka, a pogány, iszákos Ulysses S. Grant. Lee egyik kedvenc
tábornoka, Stonewall Jackson vasárnap csak akkor volt hajlandó har
colni, ha támadás érte őket, egyébként istentiszteletet tartott. A kon
föderáció elnöke, Jefferson Davis felszólította a déli csapatokat, hogy
tartsanak imanapokat, mert „a Mindenható, az események szuverén
ura pajzsként állt a konföderáció mellé ellenségeivel vívott harcában”.
Az északi államok elnöke, Abraham Lincoln összeegyeztethetetlen
nek tartotta az istenfélő déliek hitét a rabszolgaság fenntartásáért ví
vott küzdelmükkel. „Különös, hogy valaki bátorkodjon Isten segítségét
kérni ahhoz, hogy embertársai verejtéke árán biztosítsa saját megélhe
tését” - fejtette ki második beiktatási beszédében. De mint békességre
törekvő ember, Jézus szavaival egészítette ki gondolatmenetét: „Ne
ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” Lincoln beszéde rendkívül kifinomult
és alázatos lélekről tanúskodik. „Ugyanazt a Bibliát olvassák, ugyan
ahhoz az Istenhez fohászkodnak, és őt hívják segítségül a másik el
len... lehetetlen, hogy mindkettejük imái meghallgatásra találjanak.
S valóban, Isten egyik fél imáit sem válaszolja meg maradéktalanul. A
Mindenhatónak megvannak a saját szándékai.”
Lincoln szemlélete ellentétes a háborús időkben oly jellemző győztes
retorikával. A polgárháborúval fizetett hatalmas árat Isten igazságos íté
letének tekintette a rabszolgaság bűnéért, amelyet a nemzet elkövetett:
Szívből rem énykedünk, buzgón imádkozunk azért, hogy minél gyorsab

ban véget érjenek a háború rendkívüli m egpróbáltatásai. De ha Isten úgy
kívánja, hogy egészen addig folytatód jan ak, m íg a rabszolgák ingyen
munkája révén kétszázötven év a la tt felh alm ozód ott vagyon sem m ivé
nem válik, míg m inden csepp k orbácsütéssel kiontott v é ré rt nem fizet
k ard csap ás... nos, legyen. Akkor sem m ondhatunk m ást, mint hogy „az
Úr ítéletei változhatatlan ok és minden tekintetben igazságosak ”.
32 7
Dilemmák
A háború végéhez közeledve Lincoln nem a bosszú, hanem a meg

békélés szellemét szorgalmazta: „Senki iránt se rosszindulattal, ám
mindenki iránt felebaráti érzülettel [viseltessünk]; szilárdan a helyes
úton, ahogy Isten mutatja, iparkodjunk bevégezni a munkát, amelyet
elkezdtünk; bekötözni nemzetünk sebeit; gondjainkba venni, ki csatá
ba ment értünk, vagy özvegyét, árváját - megtenni mindazt, ami az
igazságos és tartós békét szolgálja hazánkon belül és kívül.”
Ugyanekkor mind az északi, mind a déli államok egyházi méltóságai
úgy érezték, hogy Isten az ő oldalukon áll. Lincoln udvariasan figyel
meztette őket: talán inkább azt vizsgálják meg, hogy ők Isten oldalán
állnak-e. Hiszen az ember véges, ezért soha nem állíthatja teljes bizo
nyossággal, hogy megismerte a végtelen Isten akaratát. Az ószövetségi
próféták nyomában járva Lincoln inkább az önvizsgálat és a bűnbánat
lehetőségét látta a nemzetet ért traumában, s nem próbált meg öniga
zolást keresni. „Számtalanszor térdre kényszerít az a mindent elborító
meggyőződés, hogy ez az egyetlen lehetőségem.”
A megválaszolatlan ima áldása

Figyelembe véve, hogy bizonyos kéréseink teljesíthetetlenek - mert
a logika törvényei szerint ellentmondanak egymásnak, mint például
az egymással szemben állók győzelemért mondott fohásza, vagy mint
a földművesek és a sportolók ellentétes kívánsága az időjárást illető
en - , vajon mi történne, ha Isten minden egyes imánkra válaszolna?
Ha minden kérésünket teljesítené, azzal Isten tulajdonképpen le
köszönne, vagyis átadná nekünk a világ irányítását. A történelem a
tanúja, hogyan élünk még a korlátozott hatalommal is: háborúk, népir
tások, víz- és levegőszennyezés, erdőirtás, igazságtalan politikai rend
szerek, túlzott és aránytalan vagyonfelhalmozás az egyik oldalon,
328
szegénység a másikon. Vajon mi történne, ha Isten természetfölötti

erővel ruházna föl bennünket? Mekkora pusztítást vinnénk véghez?
Gyerekkoromban előszeretettel olvasgattam képregényeket a
Supermanről, a Batmanről, a Pókemberről és a Láthatatlan Emberről.
Mennyire vágytam az erejükre! Bárcsak én is Superman jelmezébe
bújhatnék, és bosszút állhatnék iskolai zaklatóimon! Milyen jól megtré
fálhatnám az osztálytársaimat, ha láthatatlanná válhatnék! Kár, hogy
imáink hatására nem bújik elő a szellem a palackból! Milyen könnyen
a figyelem középpontjába kerülhetnék és rákényszeríthetném az aka
ratom másokra!
Vajon a felnőttek másképp viselkednének-e? A világ erőforrásainak
jelentős részét szuperfegyverek fejlesztésére használjuk, hogy ural
kodhassunk más nemzetek fölött. Mi történne, ha egy ilyen ország
természetfölötti hatalommal rendelkezhetne, míg a többiek nem? És
ha Isten kizárólag legbuzgóbban imádkozó gyermekei számára bizto
sítaná ezt a lehetőséget? Nos, ez esetben nem Ulysses S. Grant, hanem
Róbert E. Lee csapatai nyerték volna meg az amerikai polgárháborút!
A keresztények kivételezett kasztként élhetnének a világban, sohasem
betegednének meg, nem bocsátanák el őket az állásukból, és nem érné
őket közlekedési baleset. S vajon ez milyen hatást gyakorolna a ke
resztények társadalmára, s milyet az azon kívül élőkre? Ha megnézzük
Isten kiválasztott népe, vagyis Izrael történetét, amely hozzáférhetett
Isten természetfölötti erejéhez, sejthetjük a választ. Virágkorukban -
például Salamon király uralkodásának éveiben - gőgössé váltak, ám
megaláztatásaik idején rendszerint elindultak a lelki növekedés útján.
A Mindenóó című film bemutatja, miként képzel el egy hasonló hely
zetet Hollywood - más szóval, mihez kezdene egy közönséges halandó,
ha természetfölötti hatalmat kapna. A filmben Bruce Nolan (akit Jim
Carrey játszik) buffalói tévériporter egy szerencsétlenségsorozat miatt
329
Dilemmák
nagyon megharagszik Istenre. „Öt perc alatt rendbe hozhatná az éle

tem, ha akarná” - panaszkodik. Aztán egy elhagyatott irodaépületben
találkozik Istennel (őt Morgan Freeman alakítja), aki közli vele: úgy
döntött, Bruce egy héten át kipróbálhatja, milyen Istennek lenni, hátha
ő előrébb viszi a dolgokat.
Bruce meglehetősen hóbortosán él hatalmával. Úgy viselkedik, mint
egy dzsinn: utat tör magának és vadonatúj sportkocsijának a közleke
dési dugóban, de azt is eléri, hogy a kutyája rendeltetésszerűen hasz
nálja a toalettet. Bosszút áll a kollégáin és egy csapat gazfickón, akik
egyszer jól elagyabugyálták. Barátnőjét (Jennifer Aniston) azzal nyű
gözi le, hogy a romantikus hangulat érdekében lehozza neki a holdat
az égről; azzal már persze nem számol, hogy emiatt Japánban kitör
a szökőár. A fejében több ezer ima zsong egyszerre, s ő megpróbálja
menedzselni a rengeteg kérést. Mindenkinek teljesíti a vágyát, aki lot
tófőnyereményre áhítozik, de mivel mintegy négyszázezren vannak,
a nyeremény igen csekély.
Röviden, a „mindenható” Bruce megérti, mennyire összetett az
imádság kérdése, de emellett leckét kap alázatból és saját alkalmat
lanságából is. Valaki egyszer megkérdezte Mahatma Gandhit: „Ha ha
talmában állna újjáteremteni a világot, mi lenne az első teendője?”
Gandhi így felelt: „Imádkoznék, hogy legyen erőm elutasítani ezt a
hatalmat.”
Jézus sem fogadta el a neki felkínált hatalmat, míg itt élt a földön. A
kísértő mindhárom ajánlatát visszautasította. Jézus nem kívánta cso
dával elkápráztatni a tömegeket, nem akart uralkodni a világ fölött,
és különleges védelemre sem tartott igényt. Igaz, hogy olykor megmu
tatta természetfölötti erejét, de csupán helyi szinten, soha nem globá
lisan. Soha nem feltűnéskeltésből, önérdekből vagy önreklámozásból
tette, hanem mindig könyörületből. Jézus élete éppen arra példa, hogy
330
milyen kifinomult egyensúlyérzéket igényel, ha világunk találkozik a

természetfölöttivel. A Bruce Nolanhoz hasonló „éretlenek”, de a Gan
dhihoz hasonló bölcsek is kénytelenek beismerni, hogy nem képesek
egyensúlyt teremteni a szabad akarat, az isteni beavatkozás és az ön-
feláldozás között. Jézus éppen erre mutatott példát, míg közöttünk élt.
Idővel a legtöbben megértjük, hogy jobb, ha bizonyos imák válasz
nélkül maradnak. Amy Carmichael azért imádkozott gyerekkorában,
hogy Isten változtassa kékre barna szemét. Később, amikor már Indi
ában szolgált, mégis hálás volt a barna szeméért, hiszen így kevésbé
tűnt idegennek és ijesztőnek az indiai gyerekek között. Egyszer leve
let kaptam egy nőtől, aki azt kérte Istentől, hogy szabadítsa meg az
értelmétől. „Akadályozott a hitben - magyarázta - , mert körülbelül
hétéves korom óta átlátok a keresztény emberek és az egyház képmu
tatásán. Észrevettem, hogy mindig olyasmit kérnek, amit lehetetlen
teljesíteni. Szerencsére ma már tudom, hogy Isten a maga idejében és
módján válaszol imáinkra.” Az illető végül mégiscsak a gondolkodás
révén talált vissza a hithez.
Nincs rá szabály
Miután megvizsgáltuk, mi mindent ronthatunk el imádkozás köz
ben, meg kell ismételnem, hogy az ima nem kész formula szerint mű
ködik. Nem mondhatjuk, hogy ha összeszedjük magunkat és megfelelő
szavakkal imádkozunk, akkor megkapjuk, amit kívánunk. Ha így mű
ködne, Jób sok szenvedéstől menekült volna meg, Pál megszabadult
volna a testébe adatott tövistől, és Jézus elkerülhette volna a Golgotát.
A két kérdés - „Válaszol-e Isten az ember imáira?” illetve „Megadja-e
a kérésem, amikor egy beteg gyermekért vagy valamilyen igazságta
lanság miatt imádkozom?” - közötti tér maga a misztikum.
331
Dilemmák
Charles Edward White michigani professzort több alkalommal is

meghívták vendég előadónak a nigériai Jós Egyetemre. A professzor
ellátogatott a város egyik csendes sírkertjébe, ahol misszionáriusok
nyugszanak. A sírok többsége kis méretű, hatvanszor kilencven centi-
méteres halom, amely alá épp elfér egy gyermekkoporsó. A legöregebb
sírkövön 1928-as évszám áll. A misszió legidősebb munkatársai is csak
a legutóbbi halálesetekre emlékeznek.
Két csecsemő mindössze egyetlen napig élt. Akadtak, akiket mind
össze páréves korukban vitt el valamilyen trópusi betegség. Melvin
Louis Goossen tizenkét esztendős volt, amikor a fivérével együtt le
zuhant egy áradó patak fölött lévő függőhídról. Arthur Goossen, a
misszionárius apa azonnal utánuk ugrott, de csak az egyik fiát tudta
kimenteni. Amikor másodszorra is a vízbe vetette magát, Melvinnel
együtt mindketten odavesztek.
A professzor számos történetet végighallgatott a misszionáriusok
ról, akik a veszélyeket ismerve költöztek Nigériába, és a gyermekeik
ről, akiknek nem is lett volna más választásuk. A gyerekek voltak a
legveszélyeztetettebbek. Megpróbálta elképzelni, micsoda fájdalmat
élhettek át a családok, miután elveszítették boldog hároméves gyer
meküket, vagy a kisiskolást, aki épp a betűkkel ismerkedett.
A m iangói tem ető Isten ről és az ő kegyelm éről is eláru l valam it. E gy
részt arról tanúskodik, hogy Isten nem valam iféle kedélyes öregú r, aki
m inden k ív án ságu n k at teljesíti. Ezek a szülők term é sz e te se n hosszú
életet szán tak gyerm ekeiknek. K önyörögtek értü k Istenhez, de ő m eg
tag ad ta kérésüket.
A sírok láttán azt is m egérth etjük , h ogy Isten nem szám ító kereskedő,
aki mindaddig v issz a ta rtja jav ait, am íg nem tudunk elegendő jó cse le
k edetet és hitet felm utatni. Ha bárki is jó pontokat s z erezh etett volna
nála, ezek a m isszionáriusok lettek volna azok. Mindent m aguk m ögött
332
h agytak , csak hogy az evangélium ot hirdethessék, még a rendkívül n e

héz körülm ények ellenére is. Isten azonban nem teljesítm énybért fizet.
N em csak Isten term észetét ism erhetjük meg jobban a miangói te m e tő
ben, hanem a kegyelm ét is. Ez a kegyelem ingyenes, de nem olcsó. Nem
kevésbe k erü lt, h ogy m eg vásárolja szám u n k ra a m e g v á ltá st, s h ogy
értesítsen bennünket róla.
Ábeltől kezdve tanúk sokasága p ecsételte meg vérével Isten kegyelm ét.
Jézu s kérdőre vonta a zsidókat: szerin tü k melyik p róféta nem szenve
d ett üldöztetést? M ár az első alkalom m al azzal küldte ki tan ítv án y ait,
hogy áru lásra és halálra kell szám ítaniuk. Amikor pedig földi szolgálata
véget é rt, tu d tu k ra adta, h ogy sok nehézség és em b ertársaik gyűlölete
vár rájuk, ha az ő ü zenetét elviszik a világba.
„A miangói sírkert egyetlen módon nyer értelmet számunkra - szö

gezi le a professzor ha észben tartjuk, hogy Isten is missziós terüle
ten temette el saját Fiát.”
Hiába is keresnénk logikus magyarázatot a gyermekét gyászoló
nigériai misszionárius házaspár megválaszolatlan imáira. Egyszerű
en hinniük kell abban, hogy Isten egyszer majd beteljesíti ígéretét, és
valóban legyőzi a gonoszt, s akarata győzedelmeskedik. Állíthatjuk,
hogy ez a meggyőződés nem több puszta racionalizálásnál, de tekint
hetjük az elkötelezett hit megnyilvánulásának is.
333
TIZENHETEDIK FEJEZET
A MEGVÁLASZOLATLAN IMA:
MEGBÉKÉLNI A TITKOKKAL
Ó, hogy nyelvet adtál a pornak,

Hogy hozzád kiáltson
S mégse halld meg kiáltását!
George Herbert
megválaszolatlan imáknak csupán egy részük vezethető vissza az
A imádkozó ember által elkövetett hibára. A magyarázat bizonyos

esetekben abban keresendő, hogy Isten valamilyen titokzatos módon
tiszteletben tartja az emberi szabadságot, és nem hajlandó ránk kény
szeríteni akaratát. Más esetekben az Isten ellen lázadó sötét erőkre kell
gondolnunk, de azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy bolygónkat be
tegség, erőszak, tragikus balesetek sújtják. Mindezeket figyelembe véve
vajon mivel magyarázzuk, ha egy konkrét imánkra nem érkezik válasz?
Különös, de vigasztalónak találom, hogy a Bibliában számtalan meg
válaszolatlan imádságot találhatunk. Bár egy-egy konkrét ima kapcsán
csak találgathatunk, a bibliai példák nyomra vezethetnek.•
• Mózes miután negyven éven át vezette Izrael népét a pusztában,

könyörögve kérte Istent, hogy halála előtt még átkelhessen a
néppel együtt a Jordán folyón. Isten Mózes múltbeli dühkitöré-
335
Dilemmák
sei miatt megtagadta kérését, amit olyannyira bánt Mózes, hogy

négy beszédében is önmagát, saját bűnét okolta a nép előtt. Noha
Mózes több esetben is rá tudta venni Istent arra, hogy „gondolja
meg magát”, saját kívánsága kapcsán hiába próbálkozott.
• Dávid király egy héten át feküdt a földre borulva étlen-szomjan,
s könyörgött Istenhez, hogy ne engedje meghalni újszülött fiát.
Ám szörnyű bűne következményeként kérése megválaszolatlan
maradt: Betsabé elveszítette gyermekét. Később azonban életet
adott Salamonnak, aki felvirágoztatta a nemzetet.
• Az Ószövetség négy szereplője - Mózes, Jób, Jónás és Illés - kö
nyörgött azért, hogy Isten vegye el az életét. Szerencséjükre Isten
megtagadta kérésüket.
• Izrael hadserege számtalanszor imádkozott győzelemért, még
is sokszor csúfos vereséget szenvedett. Minden alkalommal ön
vizsgálatot tartottak: vajon elhamarkodottan, Isten parancsával
ellentétesen cselekedtek volna? Vagy az egyik katona követett el
háborús bűnt és fordította el tőlük Istent?
• Habakuk próféta azért imádkozott, hogy megszabaduljanak a
babiloniaktól, Jeremiás azért, hogy ne pusztuljon el Jeruzsálem.
Isten egyikük kérését sem teljesítette, és ezt nehezen tudták meg
magyarázni leigázott népüknek. „Felhőbe burkolóztál, hogy ne
jusson hozzád az imádság” - panaszolja a próféta találó című
könyvében, a Jeremiás siralmaiban.
Említettem, hogy időnként a tanítványok imádságai is célt tévesztet

tek, például amikor tüzet kértek a mennyből egy városra. Egy alkalom
mal nem voltak képesek csodát tenni, meggyógyítani egy beteget, és
maguk is meglepődtek a kudarcon (lásd Máté 17 és Márk 9). Jézus az
alkalmat kihasználva megfeddte őket hitetlenségükért. Noha a tanítvá
336
A megválaszolatlan ima: megbékélni a titkokkal
nyok imája megválaszolatlan maradt, Isten akarata egyértelműen a fiú

gyógyulása volt, hiszen Jézus később pótolta tanítványai mulasztását.
Pál apostol szintén megtapasztalta, mit jelent a válasz nélkül ha
gyott imádság: elég elolvasnunk a különböző gyülekezetekért elmon
dott gyönyörű fohászait, majd pedig megismerkednünk e gyülekezetek
szomorú történetével. Sajnos meg sem közelítették a Pál által lefestett
ideált. Pál leghíresebb megválaszolatlan kérését ismerjük: háromszor
könyörgött az Úrhoz, hogy vegye ki a tövist a testéből. Ugyanakkor
példát mutat arra is, hogyan kell fogadnunk Isten nemleges válaszát.
Csalódottságát félretéve egyszerűen elfogadta azt Istentől:
Legszívesebben a z é rt az én erőtlenségeim m el dicsekszem , hogy K risz

tus ereje lakozzék bennem . E zért gyönyörködöm az erőtlenségek b en,
b án talm azáso k b an , nyom orúságokban, üldözésekben és szo ro n g atta-
tásokban K risztu sért, m ert am ikor erő tlen vagyok, akkor vagyok erős.
Ami a megválaszolatlan imát illeti, még maga Jézus sem tekinthető

kivételnek. A Gecsemáné-kertben tiltakozó, majd elfogadó hittel imád
kozott. Először Isten segítségét kérte - „múljék el tőlem ez a pohár”
- , majd mély álomba merült barátaihoz fordult. Ezután a vallási ve
zetőket szólította meg, de ők megvádolták, majd az államhoz intézte
szavait, de az elítélte, végül pedig a néphez, de tőlük is elutasítást ka
pott. A legvégső pillanatban, teljes elhagyatottságban így kiáltott: „Én
Istenem, miért hagytál el engem?” C. S. Lewis értelmezésében Jézus
tehetetlensége „az ember általános állapotáról is képet ad... Minden
kötél elszakad, amikor megragadjuk. Minden ajtó bezáródik előttünk,
amikor elérjük.”
Mindezek a válasz nélkül maradt kérések talán éppen az imád
ság misztériumába engednek bepillantást. Mi lett volna, ha Dávid fia
életben marad, és később ő uralkodik Salamon helyett? Vagy ha Isten
337
Dilemmák
megválaszolja a próféták imáit, Izrael világhatalommá erősödik, és ál

lampolgárai eltitkolják vallásukat a világ elől? Mi történt volna, ha Pál
meggyógyul, még agilisabban végzi a missziót, de talán elviselhetet
lenül büszkévé válik. Végül pedig mi történt volna, ha Isten megadja,
amit Jézus a rettegés órájában kért tőle? Jézus megmenekülése a föld
pusztulását jelentette volna. Lewis a következő megállapításra jut:
A kérés lényege, s ez különbözteti meg a p aran cstól, hogy elfo gad h at
ják , de el is u tasíth atják . M árpedig ha egy végtelenül bölcs Lény h all
gatja meg véges és ostoba terem tm én yek k éréseit, mi sem te rm é sz e te
sebb, m int hogy olykor teljesíti, olykor pedig elu tasítja azok at. Im áink
folytonos sikere egy általán nem a k eresztén y ta n ítá st tá m a sz ta n á alá,
sokkal inkább valam i varázslato t bizonyítana.
Nem észszerűtlen egy iskolaigazgató részéről, ha így érvel: „Ezt és ezt
az iskola házirendje értelm éb en m eg teh eted . Ám bizonyos dolgok túl
veszélyesek lehetnek ahhoz, hogy általános szabályokba foglaljuk őket.
Ha ezek et szándékodban áll m egtenn i, fel kell keresned az iro d ám at,
elém kell tárn od k érésedet, és azt meg kell beszélned velem . És akkor
majd m eglátjuk, mit teh etsz.”
Nagyvonalú ígéretek
Ahogy Lewis felismerte, nem maga az elutasítás, hanem a Biblia
nagyvonalú ígéretei jelentik a fő problémát. Dióhéjban: a megválaszo
latlan imával az a gond, hogy Jézus - látszólag - azt ígérte, nem lesz
benne részünk.
Fogalmazhatott volna így is: „Átadom nektek az imádság ajándé
kát. Tudnotok kell, hogy az ember természeténél fogva nem lehet a
tökéletes bölcsesség birtokában, tehát az imáitok csak korlátozottan
hallgattatnak majd meg. Az ima úgy működik, mint egy ötletdoboz.
338
Mondd meg Istennek konkrétan, hogy mit szeretnél, és én megígérem,

hogy ő minden kérésedet gondosan megfontolja majd.” Ha Jézus vala
mi ilyesmit ígért volna az imádsággal kapcsolatban, azzal könnyedén
kibékülnék. Csakhogy ő azt ígérte:
Bizony m ondom nektek, ha van h itetek , és nem k ételk ed tek ... ha azt
m ondjátok ennek a hegynek: kelj fel, és vesd m agad a ten gerb e, az is
m eglesz. M indazt m egkapjátok, am it im ádságban h ittel kértek.
Ismét mondom nektek, hogy ha k etten közületek egy etérten ek a földön

bárm ely dolog felől, am it csak kérnek, m egadja nekik az én m ennyei
A tyám .
A zért m ondom nektek: H iggyétek , h ogy m eg n y eritek m in d azt, am it

könyörgésetekben kértek, és m eglesz nektek.
Ha valam it k értek az én nevem ben, m egteszem azt.
Ez a néhány igevers csupán ízelítő az Újszövetség egyszerűen meg

fogalmazott, ám annál nagyvonalúbb ígéreteiből. Egyes igehirdetők
fegyverként használják ezeket az ígéreteket, és bizony odacsapnak
velük, ha a gyülekezetük nem szó szerint értelmezi őket. Előszeretettel
keltenek bűntudatot a hívőkben, mondván, hogy túl kevés a hitük. De
vajon minek tulajdonítsuk Jézus vagy Pál meg nem válaszolt kérése
it? És hogyan egyeztessük össze ezeket a bőkezű ígéreteket a sok-sok
őszinte hívő valós tapasztalatával és a megválaszolatlan imák nyomán
elszenvedett nehézségeivel?
Az egyik lehetséges magyarázat talán abban keresendő, hogy kik
hez is intézte Jézus ezeket a szavait: a tanítványaihoz. Elképzelhető-e,
hogy tizenkét követőjét, akiket nagy gonddal választott ki arra, hogy
halála után folytassák munkáját, Jézus felruházta bizonyos jogokkal
és kiváltságokkal, amelyek a többi követőjét nem illetik meg? A négy
339
Dilemmák
evangélista nem utal arra, hogy ezek az ígéretek egyedül a tanítvá

nyokra vonatkoznának, ám azt megjegyzik, hogy Jézus a legközelebbi
tanítványainak mondta őket, nem pedig a sokaságnak.
Jézus képessé tette a tanítványokat arra, hogy megértsék Isten aka
ratát. „Mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam nektek”
- mondta az utolsó vacsorán. Miután három éven át közvetlenül Jézus
tól tanulhattak, a tanítványok feltehetően képesek voltak felbecsülni,
melyik ima viszi előbbre Isten országát, és melyik szeszélyes vagy ön
célú. (Ugyanakkor a Péternek és Jánosnak tulajdonított apostoli leve
lek a tanúi, hogy a tanítványok számára sem ment úgy az ima, mint a
karikacsapás. Pálhoz hasonlóan ők ketten is csalódottak voltak, mert
nem úgy fejlődtek egyes gyülekezetek, ahogyan azért imádkoztak.
Ezenkívül a történészek szerint tíz tanítvány halt mártírhalált. Bizo
nyára ők is könyörögtek, hogy „múljék el tőlük a pohár”.)
A másik lehetséges magyarázat a nagyvonalú ígéretek finom rész
leteire összpontosít. Szinte valamennyi ígéretben találunk valamilyen
feltételt: „ha valamit kértek az én nevem ben”-, „Ha énbennem marad
tok, és az én beszédeim bennetek maradnak”. A megválaszolt imák
ígérete tehát csak bizonyos feltételekhez kötve érvényes, bár így sem
kevésbé nagyvonalú. Krisztusban maradtam-e? Az ő akarata szerint
imádkozom-e? Engedelmeskedem-e a parancsolatainak? Mindegyik
feltételben az Istennel való kapcsolatunk kap hangsúlyt. Minél jobban
ismerjük őt, annál jobban értjük akaratát, és imáink annál nagyobb
eséllyel lesznek összhangban vele.
Miután éveken át töprengett ezen a kérdésen, és megvitatta „szin
te minden keresztény ismerőssel, legyen tanult vagy egyszerű, laikus
vagy egyházi ember, saját felekezetem tagja vagy másiké”, C. S. Lewis
arra a következtetésre jutott, hogy a Jézus részéről elvárt rettenthe
tetlen hit „akkor lehetséges, amikor az ember Isten munkatársaként
340
imádkozik, azt kérve, amire a közös erőfeszítés érdekében szükség

van. A próféta, az apostol, a misszionárius, a gyógyító imája lehet ilyen
határozott... amikor az isteni előrelátás valamiképp befészkeli magát
gondolatai közé.” Más szóval, aki szorosan együttműködik Istennel,
az egyre tisztábban felismeri Isten akaratát, és ennek megfelelően
imádkozik.
IMA EGY TÉKOZLÓÉRT

Jan is
Tizenkét éve vagyok egyedülálló anya, négy lányom nevelése n agy

részt rám h áru l. A legfiatalabb at jobban m egviselte az apja hiánya,
m int a n ővéreit. Ellenem lázad t fel, m ert az apja nem volt itt. Idő
vel b elefárad tam abba, hogy m egpróbáljak békességet terem ten i és
megóvni őt a bajtól.
Végül fe lism ertem , h ogy e g y sz e rre p ró b áltam an ya és ap a lenni,
noha Isten nem k érte ezt tőlem . E g y szer k étségbeesésem ben m eg
h ajtottam a fejem előtte, és így im ádkoztam : „Uram , nem bírok vele
tovább. Nagyon szeretem a kislányom at, de te m ég jobban szereted
őt. Elengedem őt, és m egkérlek, h ogy tegy él m eg b árm it, csak for
dítsd m agadhoz a szívét.” El is s írtam m agam , m ert tu d tam , hogy a
kislányom csak nehézségek árán fog visszataláln i Jézu shoz, nekem
pedig le kell vennem róla a kezem , és át kell engednem őt Istennek.
Az én dolgom az volt, hogy folyam atosan im ádkozzak a lán yom ért
és a b a rá ta ié rt, akiket nem kedveltem .
Valóban szüksége volt nehézségek re, hogy visszataláljon Istenhez?
Igen. Teherbe e s e tt, és teljesen ö ssz e tö rt. A b a rá ta i m egp rób álták
rábeszélni az ab o rtu szra, de ő úgy d ön tött, h ogy m e g ta rtja a babát.
A hatodik hónapban azt m ond ta: „Tudom, h ogy Isten hív, és ezt a
babát ak arja használni a rra , h ogy rendbe hozza az életem .”
341
Dilemmák
Amint első megdöbbenésemből felocsúdtam, meghallottam azt a

bizonyos csendes, szelíd hangot: „Ne feledd, hogy szeretem őt, és
az én útjaim nem a te útjaid. Azokat a sebeit is be akarom gyógyí
tani, amelyekről te nem is tudsz.” A lelkemet elöntötte a békesség.
Annyira örülök, hogy Isten munkálkodik a lányom életében, és a
továbbiakat is rábízhatom.
A várakozás időszaka
Eszemben sincs kisebbíteni Jézus, Jakab, János és a többi újszövet
ségi szerző csodálatos ígéreteit. Isten a megmondhatója, mennyire
szükségem lenne arra a fajta bátor és egyszerű hitre, amelyet ezek
az igeszakaszok elvárnak tőlem. Ugyanakkor nem szabad elkülönítve
értelmeznünk őket, hiszen az vak hit lenne, és figyelmen kívül hagyná
a kinyilatkoztatás többi részét. Ugyanaz a Jézus beszélt mustármagnyi
hitről, aki a bírót ostromló özvegyasszonyról. A Bibliában számtalan
lelki óriásról olvashatunk, aki imádságban birkózik Istennel.
Mint láthattuk, maga Jézus is bizonyos korlátok közé szorította saját
imádságait: „Vedd el tőlem ezt a poharat”, kérte, majd kiegészítéskép
pen az Atya akaratától tette függővé kérését. Imádkozott azért, hogy
Péter hite elég erősnek bizonyuljon, de azért már nem, hogy ne kelljen
próbatétel elé állnia. Azért sem volt hajlandó imádkozni, hogy angyali
seregek siessenek segítségére kivégzése előtt.
Hozzá hasonlóan mi is felállítjuk a magunk korlátáit. Bizonyos ké
réseket feltétel nélkül Isten elé vihetünk: megbocsátást, szegények
iránti könyörületet, a Lélek gyümölcsében való növekedést bátran kér
hetünk. Vannak feltételhez kötött kérések is, mint például Pál imája
a testébe adatott „tövis” kapcsán. Akadnak olyanok, amelyekért a
természeti törvények iránti tiszteletből nem imádkozunk. Imádkozom
342
a nagybátyámért, hogy Isten segítsen neki megbirkózni a cukorbe

tegséggel, de azt nem kérem, hogy amputált lábát is növessze vissza.
Azért sem szoktam imádkozni, hogy Isten változtassa meg bolygónk
forgásirányát, és így ellensúlyozza a globális felmelegedést. Inkább vé
giggondolom, hogyan segíthetnék a nagybátyámon, vagy mit tehetnék
a környezetvédelemért.
Miközben a megválaszolatlan ima misztériumán töprengek, meg
tanulok várni.
Jó az Úr azokhoz, akik benne rem élnek.
De akik az Úrban bíznak, azoknak ereje megújul; szárn yra kelnek, mint
a sasok, fu tn ak és nem lankadnak m eg, járn ak és nem fárad n ak el.
A jótevésb en pedig meg ne restüljünk, m ert a m aga idejében aratu n k

majd, ha el nem lankadunk.
Dániel három héten át várt válaszra. Jeremiás amikor a háborúban

kérte Isten útmutatását, tíz napig nem kapott választ. Mózes megmász-
ta a Sínai-hegyet a tízparancsolatért, de hat napig kellett várakoznia
Isten hangjára. Jézusnak is várnia kellett. Miután egy-egy csodája
lenyűgözte követőit, és azonnal hírét akarták vinni, ő leintette őket:
„Még nem jött el az én órám.” Ő megértett valamit Isten útjairól, amit
mi, türelmetlen emberek, gyakran figyelmen kívül hagyunk: Isten
lassan cselekszik.
Gondoljunk csak bele, hány évszázad telt el az Ádám okozta törés
és Jézus kiengesztelő áldozata között! Ábrahám gyermeke születésé
re, Izrael a szabadulásra, a próféták a Messiásra vártak. A Bibliából
megismert történelem kacskaringókkal, kerülőkkel tarkított pályát
mutat. Isten terve inkább lassan hömpölygő operaként, mint ütemes
diszkóslágerként bontakozik ki. Mi, akik esetleg az operának csupán
343
Dilemmák
egyetlen frázisát halljuk - különösen, ha az épp melankolikusabb el

viselhetetlenül szomorúnak találhatjuk a művet. Ám a zene tudatosan
megkomponált sebességgel, elszántan hömpölyög tovább.
A vontatottság, a várakozás önmagában türelmet, állhatatosságot,
bizalmat, szelídséget, együttérzést formál ki bennünk - feltéve, hogy
bekapcsolódunk Isten földi munkájának áramlatába. Az Istenbe vetett
bizalom valószínűleg nagyobb hitet igényel olyankor, amikor nem ka
punk választ imáinkra, mint amikor igen. De nem erről olvasunk-e
a Zsidókhoz írt levél tizenegyedik fejezetében is? Itt találjuk azt az
elevenbe vágó megjegyzést, miszerint „mindezek, noha hit által jó
bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet”. Valamennyien csa
lódásra voltak ítélve, de sorsuk épp ezen a ponton kapcsolódik össze a
miénkkel: „Mivel Isten mifelőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy
nélkülünk tökéletességre ne jussanak.” A hit arra szólít fel, hogy bíz
zunk a jövőbe tekintő Istenben.
A csúfolódók - ahogy azt a Biblia is készségesen elismeri - ter
mészetesen kétkedéssel tekintenek erre a bizalomra. „Gúnyosan kér
dezgetik... mióta az atyák elhunytak, minden úgy marad a teremtés
kezdetétől fogva... Az az egy azonban ne legyen rejtve előletek, sze
retteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esz
tendő, mint egy nap. Nem késik az ígérettel az Úr, még ha némelyek
késedelemnek tartják is, hanem hosszútűrő irántatok, nem akarva,
hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre ju s
son.” Istennek végtelen mennyiségű idő áll rendelkezésére, ezért kész
várni, és irgalma - de nem tehetetlensége! - révén elviselni az emberi
történelem sértéseit.
Még a panaszos sirámokkal olyannyira átitatott Zsoltárok könyve
is vissza-visszakanyarodik Isten hűségéhez. Bármilyen képet mutat
nak is pillanatnyi körülményeink, bízhatunk abban, hogy továbbra is
344
Isten a világegyetem Ura. Saját nevét tette kockára a szent ígérettel,

miszerint egy napon helyreáll a rend.
A meglepetéstényező
Egy Japánban élő barátom látja el irodalommal a kínai földalatti
egyházat, és gyakran az istentiszteleteiken is részt vesz. Egyszer meg
kérdeztem, hogyan imádkoznak a kínai keresztények. Vajon másképp
könyörögnek-e Istenhez, mint az amerikaiak vagy a japánok? Megtud
tam, hogy a kínai hívők alapvetően a miatyánkban megadott mintát
követik. Az ottani egyház elsősorban az alacsonyabb rétegek között
terjeszkedik, tehát a mindennapi kenyérért vagy a gonosztól való meg
szabadulásért mondott ima az ő esetükben szó szerint értendő.
„Sokszor hallottam, ahogy kínai keresztények a kormányért imád
koznak, de azt nem, hogy változásért könyörögtek volna - mesélte
ismerősöm. - Még ott sem, ahol a be nem jegyzett gyülekezeteknek
üldöztetésben van részük. Egészen gyakorlatias módon imádkoznak,
megköszönik Istennek az aznapra kapott kegyelmet, és védelmét kérik
a következő napra. Tőlünk, látogatóktól azt kérik: Ne azért imádkozz,
hogy kiszabaduljak a börtönből, hanem azért, hogy erős maradjak,
bátran tegyek bizonyságot itt a börtönben, és ne veszítsem el a hitem.”
Nepálban vagy Kínában járva folyton a meghallgatott és meg nem
hallgatott imák paradoxonjába ütközöm. Egyrészt rendkívüli csodákról
hallok. Az első nepáli 1950-ben tért meg, de a nepáli egyház ma már
több mint félmillió tagot számlál. Vezetői szerint a megtérések nyolc
van százalékban csodás gyógyulásnak tulajdoníthatóak: egy keresz
tény imádkozik beteg szomszédjáért, aki ennek hatására meggyógyul.
Nepálban szolgáló amerikai és európai orvosokat megkérdezve kide
rült, hogy valóban történnek csodás gyógyulások, amelyekre szerintük
345
Dilemmák
sincs más magyarázat. Dávid Aikman Jesus in Beijing [Jézus Peking-

ben] című könyve hasonló, csodásnak tűnő eseményekről számol be.
Másrészről, borzasztó történeteket is hallhatunk a Nepálban és Kí
nában élő keresztényektől: elnyomásról, bebörtönzésekről, kínzások
ról. Japán ismerősöm bemutatott egy kínai lelkésznek, a nem hiva
talos kínai egyház négy pátriárkája egyikének, a hit óriásának, aki
huszonhárom évet töltött börtönben, mert nem volt hajlandó felhagyni
az egyházban végzett tevékenységével. Yuan lelkész úr lelkesen szá
molt be egy csodáról, amelyet saját bőrén tapasztalt: a Mongóliához
közeli börtönben töltött hosszú évek alatt, a legkeményebb tél kellős
közepén mindennap egyetlen vékony zakóban dolgozott odakint, ám
egyetlenegyszer sem fázott meg vagy lett influenzás. Természetesen
ámulva hallgattam történetét, ugyanakkor nem hagyott nyugodni a
kérdés: Vajon Isten miért hallgatta meg ezt az imát, s mondott nemet
a gyülekezet sok ezer fohászára, amelyben a lelkész szabadulásáért
könyörögtek?
Megkérdeztem japán ismerősömet, hogy szerinte hogyan egyeztet
hető össze a sok csodás imameghallgatás az üldöztetéssel. Ha Isten
betegeket gyógyít, és képes megelőzni betegségeket, akkor miért nem
nyújt védelmet az üldözött keresztényeknek? (Alighogy megfogalmaz
tam a kérdést, eszembe jutott az Apostolok cselekedetei, ahol ugyanezt
a mintát látjuk.) Ismerősöm pillanatnyi gondolkodás után azt felelte:
„Tudom, hogy közhelyes válasz, de minden Urunk kezében van. És ő
minden helyzetben megmutatja dicsőségét.”
Bármiért imádkozom is - akár kapok választ, akár nem - , egyvala
miben biztos lehetek: Isten minden helyzetet a javunkra tud fordítani.
Számára nincs jóvátehetetlen. „Taníts, Istenem, hogy életem körül
ményei a mai napon ne a bűn, hanem a szentség számára teremjenek
gyümölcsöt” - könyörög John Baillie angol szerző.
346
Hadd tek intsem a csalódást a tü relem fu ndam entum ának!

Hadd tek intsem a sikert a hála fu n dam entu m án ak!
Hadd tek intsem a bajt az állh atato sság fundam entum ának!
Hadd tek intsem a veszélyt a b átorság fundam entum ának!
Hadd tek intsem a feddést a h osszútűrés fundam entum ának!
Hadd tek intsem a d icséretet az alázat fundam entum ának!
Hadd tekintsem az élvezetet a m érték letesség fundam entum ának!
Hadd tek intsem a fájdalm at a k itartás fu ndam entum ának!
Önző természetem arra indít, hogy sikerért, boldog végkifejletért,

a nehézségektől való megszabadulásért imádkozzak. Hálával mondha
tom, bőven volt részem az élet szépségeiben. A boldogmondásokban
azonban Jézus azokat nevezi boldognak, „áldottnak”, akiknek ennek
ellenkezője - szegénység, gyász, éhség, üldöztetés - jut osztályrészül.
Vajon hogyan élné túl a hitem, s miként változnának imádkozással
kapcsolatos szokásaim, ha drámai fordulatot venne az életem? Mi len
ne, ha visszafordíthatatlan betegség támadna meg, elveszíteném az
otthonom, vagy börtönbe kerülnék a hitem miatt? Vajon be tudnám-e
helyettesíteni saját szenvedéseimet a John Baillie-féle imába? Alázattal
meghajolnék-e Isten előtt, s engedném-e, hogy Lelke ilyen radikális
módszerekkel végezze el munkáját bennem?
Van egy könyvem, amely mártírok imádságait tartalmazza (Prayers
of the Martyrs) Kr. u. 107-től (Antiochiai Szent Ignácról) egészen 1980-
ig (Oscar Romero püspökig). Meghökkentő, milyen kevesen könyörög
tek szabadulásért, miközben a háttérben üvöltöttek az oroszlánok, a
kardjukat élezték a gladiátorok, vagy - ahogy Romero püspök ese
tében történt - automata lőfegyvereiket élesítették az orgyilkosok.
Elsősorban hátrahagyott szeretteikért, a hitben való kitartásért, a
büszkén vállalt halálért imádkoztak. Voltak, akik hálát adtak a szen
vedés kiváltságáért, s meglepődtek azon, hogy méltónak találtattak
347
Dilemmák
rá. Egyesek megbocsátottak üldözőiknek, de csodáért nagyon kevesen

könyörögtek.
Isten mosolya
Rónáid Goetz teológus a „véletlenszerűség” hívének vallja magát.
Más szóval, abban hisz, hogy Isten sokszor cselekszik imáink hatására,
ám ezt számunkra érthetetlenül kiszámíthatatlan módon teszi. (Mi
pedig, ugyebár, érthetetlenül kiszámíthatatlan módon imádkozunk.)
Mindenesetre érdemes sorra vennünk a lehetőségeket: Isten nélkü
lünk, imáinkat figyelmen kívül hagyva is cselekedhetne. Vagy pedig
teljesen ránk bízhatná sorsunk alakulását, s ő maga közvetlenül nem
venne részt az emberiség történelmében. Csakhogy az első lehetőség
ellentmond mindannak, amiért személyiséggel rendelkező lényeket
teremtett a saját képmására, a második pedig túlságosan baljósán
hangzik ahhoz, hogy komolyan foglalkozzunk vele.
A helyzet az, hogy egy folytonos egyezkedési folyamatban veszünk
részt Istennel. Tájékoztatjuk arról, hogy szerintünk mi lenne a teendő
a világban, ő pedig emlékeztet bennünket saját szerepünkre. Ritkán
kapunk meg mindent, amit szeretnénk, de azt hiszem, ezt Isten is el
mondhatná velünk kapcsolatban.
Isten nem feltétlenül egyenes nyomvonalon munkálkodik, tehát nem
érdemes csodálkoznunk, ha imáinkra más választ kapunk, mint amit
reméltünk. Valami okból - talán Isten humorérzékének köszönhetően,
vagy bizonyos ellenséges szellemi erők miatt, netán a bűnös világból
adódó viszontagságok okán - számtalanszor kapunk olyan választ ké
réseinkre, amelyet sem megjósolni, sem elképzelni nem tudtunk volna.
A karácsonyi betlehemesekben rendszeresen hallhatjuk, milyen
örömujjongásban tört ki a két rokon, az idősebb, meddő Erzsébet és a
348
fiatal hajadon, Mária, amikor áldott állapotáról értesült. Vajon hogyan

gondolhatott vissza Mária saját gyönyörű imájára, a Magnificatra,
amikor végig kellett néznie, hogy Jézust éppen azok feszítik keresztre,
akiknek a legyőzését tőle remélte? S vajon mit gondolhatott Zakariás,
Erzsébet férje, aki azt prófétálta gyermeke születésénél: „megszaba
dít ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket”? Mi
járhatott a fejében rovarokkal táplálkozó remeteként látva fiát, akit
később épp ez az ellenség fejeztetett le? Mindkét család buzgón fo
hászkodott, de egyikük sem a remélt választ kapta.
A megválaszolatlan imádság azonban valami sokkal jobb lehető
ségét teremtheti meg. Szent Ágoston édesanyja, Mónika tizenöt éven
át imádkozott fiáért, míg az csupán az élvezeteket hajhászta és min
denféle egzotikus filozófiákat tanulmányozott. Amikor Ágoston végre
megtért, épp ezek a múltbeli élményei kölcsönöztek mélységet és tar
talmat írásainak, s tették lehetővé, hogy évszázadokra meghatározó
mintát nyújtson minden keresztény gondolkodónak. Mónika egyszer
egy éjszakán át könyörgött azért, hogy Isten ne engedje fiát a gonosz
városba, Rómába utazni, de az túljárt anyja eszén, és elhajózott. Ágos
ton épp ezen az úton tért meg. Visszatekintve úgy vélte: Isten megta
gadta anyja egy kérését, hogy megadhassa neki azt, amiért mindig is
imádkozott.
Edith Schaeffer, aki misszionárius szülők gyermeke, ír dr. Hostc-ról,
aki Hudson Taylor utódja volt a kínai misszióban. Hoste mindennap
négyórás imasétát tett. Úgy vélte, a misszió vezetőjeként ez az elsőd
leges feladata. Minden misszionáriusért és gyermekért név szerint
imádkozott. Néhány évvel később Mao mind a hétezer misszionáriust
kiutasította az országból, közöttük azokat is, akikért Hoste rendsze
resen fohászkodott. Ezek az emberek aztán a Fülöp-szigetekre, Hong
kongba, Szingapúrba költöztek, és aggodalommal gondoltak a fiatal
349
Dilemmák
kínai egyházra, amely külső segítség nélkül maradt. Ám az evangéli

um hirdetését tiltó diktatórikus rezsim idején a történelem számok
ban mérhető legnagyobb lelki ébredése bontakozott ki. Ami Kínában
elkezdődött, s mind a mai napig folytatódik, az az 1950-es években
buzgón imádkozó misszionáriusok legmerészebb álmait is felülmúlja.
Emberi közvetítők
Az imák megválaszolásában Isten alapvetően emberi közvetítőkre
támaszkodik. Hollandiában járva hallottam a nyakas kálvinista föld
művesekről, akik az 1950-es évek pusztító árvizei idején felmásztak
a házuk tetejére, és nem engedték, hogy kimenekítsék őket. „Legyen
meg Isten akarata!” - mondták.
IMÁDSÁG HÁBORÚBAN
John
A családom m al a polgárháború sú jtotta Bejrútban éltünk az 1980-as

években. A több évig húzódó háborúban százötven ezren vesztették
életü k et, s ilyen h elyzetb en bizony m ásképp im ádkozik az em ber.
Akkoriban bibliatanulm ányozó cso p o rtok at vezettem a város külön
böző részein. Em lékszem , a nyomjelző lövedékekből próbáltuk m eg
állapítani, hogy épp honnan lőnek, és ennek ism eretében b eszéltük
m eg az aznap esti találkozót.
Én libanoni vag yo k , a feleségem a m erik ai. Az E gy esü lt Á llam ok
ban élő család u n k és b a rá ta in k k ö n y ö rö g tek , h ogy h agyju k el az
o rszág ot, am íg le nem csillapodnak a kedélyek. De m indketten úgy
éreztü k , h ogy m aradn u nk kell, m eg voltun k győződve a rró l, h ogy
ez Isten ak a ra ta szám unkra. Úgy gondoltam , Isten mindig v a l a h o v á
350
v ezeti az em b ert, nem pedig v a l a h o n n a n e l. Mi tö rtén n e, ha a ke

resztén yek m inden alk alom m al ö sszecso m ag o ln án ak , am in t a baj
felüti a fejét?
H áborús időkben az em ber egészen gyakorlati k éréseket fogalm az
meg. Vigyázz a gyerm ekeim re, U ram ! Küldj békeköveteket! Kérlek,
ne kezdődjenek újra a b om bázások! Ne engedd, h ogy a következő
nem zedék is örökölje ezt a sok gy ű lö letet! U ram , engedd, h ogy ne
találjanak holtan a gyerm ekeim ! A feleségem g y ak ran im ádkozta a
91. zsoltár 4 - 6 . verseit lefekvéskor. A fiatalok, akik k özött szolgál
tam , nem ak árm ily en jelen etek tan úi voltak nap m int nap: látták ,
ahogy autókhoz k ötözött em bereket vonszolnak végig a m acskak ö
ves u tcákon, vag y valaki levágott fejet tűz ki egy M ercedes o rrá ra .
Könyörögtem Istenhez, hogy ne okozzanak m aradandó sérülést ezek
a képek a lelkűkben.
Az em ber im ádkozik, de közben úgy érzi, h ogy a háború m egy to
vább a m aga útján, s nem vesz tudom ást sem az im ákról, sem a béke
elérésére te tt erőfeszítésekről. Az em ber folyam atosan összeszorult
gyom orral éli napjait, és riadtan ugrik talp ra, am ikor valahol b ecsa
pódik egy ajtó.
M esélhetnék arró l, hogyan v ig y ázo tt rán k Isten. E g y szer a m ilícia
kilövőállásokat állított fel az utcán kb an (és em iatt ráad ásul v álasz
csapástól is tartan u n k k ellett), de m inden egyes lövedék célt tévesz
te tt és az árokb an landolt. U gyan ak kor sok b aráto m elv e sz te tte a
szeretteit. Siket szom szédom például nem h allotta meg a m egállásra
felszólító p aran cso t, és lelőtték - így m arad t apa nélkül a családja.
Egy d él-afrik ai m isszionáriust szó nélkül ag y o n lő ttek , egy k eresz
tény h itre té rt m uzulm án ism erősöm pedig a z é rt v e s z te tte életét,
m ert egy holland m isszionáriusoknak szánt bomba az arcáb a csap ó
dott. Pedig ők is im ádkoztak Isten véd elm éért.
L iban onb an m o st béke van . A h áb o rú ú gy él em lék eim b en , m int
351
Dilemmák
az az időszak, amikor igazán közel kerültem Istenhez. Kénytelenek

voltunk mindennap Istenbe kapaszkodni. Megtanultam, mit jelent
napról napra hit által élni, akár érzem Isten jelenlétét, akár nem,
akár értem, mi történik körülöttem, akár nem.
Még vicc is született az istállója tetején kuporgó parasztról, aki

hez odaevezett a szomszédja, hogy felajánlja segítségét, ám ő azzal a
felkiáltással, hogy „Isten vigyáz rám!”, visszautasította azt. Hamaro
san megérkezett a mentőhelikopter, leereszkedett a kötél, és a pilóta
hangosbemondón át közölte: „Kapaszkodjon a kötélbe, és felhúzzuk!”
A paraszt azonban makacs fejcsóválással jelezte, hogy nem kér a se
gítségből.
A víz kisvártatva elérte az istálló tetejét, és elragadta a parasztot.
A mennybe érve számonkérően fordult Istenhez: „Arra számítottam,
hogy megmentesz! Miért nem hallgattad meg az imám?”
Isten így felelt: „Először küldtem egy csónakot, aztán egy helikop
tert. Mire vártál még?”
Ha nem értjük, miért nem felel Isten az imáinkra, vigyázzunk, ne
hogy elfelejtsük, miként munkálkodik a földön! Az egyház Krisztus
teste, tehát Isten munkáját végzi. Ahogy Rónáid Rolheiser fogalmaz:
„Az egyszerű istenhívő hiszi, hogy van Isten a mennyben. A keresz
tény szintén hiszi, hogy van Isten a mennyben, de hozzáteszi, hogy a
földön is jelen van, mégpedig emberekben öltve testet... Ugyanolyan
kézzelfogható és valóságos módon van köztünk, mint amikor Jézus itt
élt a földön. Ma is hús-vér emberként jár közöttünk, éppen úgy, mint
annak idején Jézus.”
Ha úgy imádkozunk: „Isten, kérlek, segítsd meg anyagilag a szom
szédom”, vagy „kérlek, tegyél valamit a hajléktalanokért”, akkor nem
352
keresztényként, hanem vallásos módon fordulunk Istenhez. Hiszen

Isten úgy látta jónak, hogy rajtunk keresztül juttassa kifejezésre sze-
retetét és kegyelmét a világban, mert Krisztus bennünk él.
Újságíróként számos inspiráló módon látom ennek az elvnek a gya
korlati megnyilvánulását. Ennek a könyvnek az írása közben több or
szágba is ellátogattam. Jártam egy harmincötezer fős dél-afrikai gyü
lekezetben. Tagjai különböző szolgálatokat végeznek: börtönökben,
kórházban és egy szenvedélybetegek számára létesített rehabilitációs
farmon. Ugyanitt megismerkedtem egy asszonnyal, aki önkénteseket
toboroz AIDS-es gyerekek között végzett „pótanyai” szolgálatra. Két
hónappal később Nepálba utaztam, ahol tizenöt ország egészségügyi
dolgozóival találkoztam. Valamennyien egy leprás betegeket gyógyító
misszió munkatársai. A nagyobb előrelépések a lepra kezelésében ke
resztény misszionáriusoknak köszönhetők, hiszen egyedül ők vállalták
a retteget betegségben szenvedők ápolását.
Néhány hónap múlva Wisconsinba utaztam, ahol a prostituált nők
felé végzett szolgálatok konferenciáján harminc ország képviseltette
magát. Ezek a szolgálatok igyekeznek felszámolni az illegális szexmun-
kás-kereskedelmet, valamint a prostituáltak felszabadításáért is sokat
tesznek (a szegény országokban tulajdonképpen a prostitúció jelenti
a modern kori rabszolgaságot). Ezt követően az Üdvhadsereg konfe
renciáján vettem részt, ahol a világ harmadik legnagyobb „hadseregé
nek” szegényeket és elesetteket támogató „katonáival” találkoztam.
Majd a virginiai Roanokéba utaztam, ahol egy hatalmas komplexumot
látogattam meg. A központ menhelyként működött, majd hatvan gyü
lekezet közreműködésével hajléktalanszállássá, oktatási központtá és
klinikává bővült.
A szolgálatok vezetőivel beszélgetve megtudtam, hogy sok esetben
a hit krízise, illetve az imádkozás krízise indította el a kezdeménye
353
Dilemmák
zést. Uram, miért nem teszel valam it a város hajléktalan családjaiért...

vagy a johannesburgi AIDS-árvákért? Hát nem f á j értük a szíved? A
kérdést óhatatlanul egy olyan imádság követte, amellyel Bob Pierce, a
nemzetközi World Vision szervezet alapítója fordult Istenhez: „Uram,
hadd fájjon az én szívem is azért, amiért a tiéd fáj!” Az imáikra kapott
választ tulajdonképpen a szolgálatok munkatársai jelentik.
A gyerekek valamiféle mennybéli Télapóként képzelik el Istent, aki
a felhőkön üldögélve bírálja el a kéréseiket, a válaszokat pedig szé
pen becsomagolva leküldi a kéményen. Valamivel közelebb járunk az
igazsághoz, ha Istent egy hatalmas cég elnökeként vizionáljuk: alkal
manként válságmenedzserként lép közbe, de szívesebben delegálja a
feladatokat a megbízható középvezetőknek és alkalmazottaknak. De
talán még ennél is szemléletesebb az Újszövetségből ismert metafora:
az emberi test szervei összeköttetésben állnak egymással, és egymás
sal együttműködve hajtják végre a fej akaratát.
Egy apostoli ima

Pál apostol mindennél jobban vágyott arra, hogy zsidó honfitársai
elfogadják a Messiást, akivel ő maga a damaszkuszi úton találkozott.
„Nagy az én szomorúságom, és szüntelen való az én szívem fájdalma
- írja. - Mert kívánnám, hogy én magam átok legyek, elszakítva Krisz
tustól az én atyámfiáiért, test szerinti rokonaimért, akik izraeliták.”
Pál minden bizonnyal nap mint nap könyörgött ezért, de nemigen látta
jelét a válasznak. Zsidó „rokonai” minden városban elutasították, ezért
végül a pogányok felé fordult.
Az, ahogy Pál reagál a csalódásra, meglátásom szerint mind
nyájunk számára példa lehet. Először is, nem ült ölbe tett kézzel,
miután feltárta kérését Isten előtt, hanem az ő képviselőjeként
354
munkához látott. Minden városban a zsinagógát kereste fel először,

noha - mivel beszéde nyomán gyakran zendülés tört ki - nagy árat
fizetett ezért.
Ezenkívül kitartó is volt, jóllehet egyre világosabban látszott, hogy
Isten nem teljesíti kérését. Kálvin mondta: „Ugyanazt a fohászt nem
elég csupán kétszer vagy háromszor elismételnünk; mondjuk el annyi
szor, ahányszor csak szükséges, százszor, ezerszer is... Sose fáradjunk
bele a várakozásba, míg Isten segítségét kérjük!”
A jelek szerint Pál mégiscsak belefáradt a várakozásba. Legfennköl-
tebb hangú levelében központi szerepet kap Istennel folytatott vitája,
küzdelme (Róma 9-11), amelynek épp ez a megválaszolatlan kérése
a fő témája.
Elismeri, hogy a megtagadott kérés fontos mellékhatása az a tény,
hogy noha a zsidók elutasítják Jézust, a pogányok között elfogadásra
talált. Különös, ismeri el Pál, hogy azok, akik nem is keresték Isten
ajándékát, részesülhetnek benne, miközben a zsidók, akik nagyon is
vágytak rá, nem kapták meg - legalábbis egyelőre.
Pál megpróbálja értelmezni a történelmet, ami egyben az ő szemé
lyes története is. Időnként nem állja meg, hogy szenvedélyesen közbe
ne vesse: „Testvéreim, szívemből kívánom, és könyörgök értük Isten
hez, hogy iidvözüljenek.” Többször is körbejárja a kérdést, hátha nem
vett észre valamit, végül pedig arra a következtetésre jut, hogy Isten
nem vetette el a zsidókat, sőt: ugyanazt a lehetőséget kapták, mint a
pogányok. Nem arról van szó, hogy Isten elfordult tőlük, hanem éppen
hogy szélesebbre tárta a karját.
Pál kissé hátrébb lép, hogy jobban rálásson a helyzetre, s itt szinte
szárnyal a prózája. A megválaszolatlan imával kapcsolatos értekezése
kellős közepén pedig gyönyörű doxológiába kezd:
355
Dilemmák
Ó, Isten gazd ag ság án ak , bölcsességének és tu dom án yán ak m élysége!

Mely igen kifürkészhetetlenek az ő ítéletei és k inyom ozhatatlanok az ő
útjai! M ert ki ism erte meg az Úr értelm ét, vagy ki lett neki tanácsadója?
Vagy ki adott előbb neki, hogy annak visszafizesse azt? M ert tőle, általa
és érte van minden. Övé a dicsőség m indörökké. Ámen.
Pál fölment a hegytetőre, és onnan csodálta meg a kilátást, nem

a fák közül. Az Andromédáról, nem pedig Rómából tekintett körbe.*
Egyetlen szempillantás elég, hogy az isteni terv színpompás panorá
mája mellett a történelem minden fájdalmas eseménye, a teológusok
minden bonyolult fejtegetése, a megoldatlan rejtélyek és megválaszo
latlan imák teljes hada elhalványuljon. Isten a fazekas, mi vagyunk az
agyag. Ő az Atya, mi vagyunk a gyermekek.
Vagy talán pontosabb, ha úgy fogalmazunk: Isten a drámaíró, mi
vagyunk a színészek. Az imádság lehetősége már önmagában is ke
gyelem és ajándék, nagyvonalú felajánlás, hogy mi is részt vehessünk
a kozmosz jövőjének alakításában.
A megválaszolatlan ima kérdése végső soron engem is ugyanahhoz
a titokhoz vezet el, amely Pált elnémította: az Isten nézőpontja és az
enyém között meghúzódó alapvető különbséghez.
M ert az én go n d olataim nem a ti go n d olataito k , és a ti ú tjaitok nem

az én ú tjaim , így szól az Úr! M ert am ik ép pen m agasab b ak az egek a
földnél, akképpen m agasab b ak az én ú tjaim a ti útjaitokn ál, és az én
gondolataim a ti gondolataitoknál!
* W illia m S lo a n e C o ffin í r ja az Is te n k ik u ta th a ta tla n b ö lc se ss é g é t z e n g ő s z a k a s z ró l:

„A k e r e s z té n y s é g n e m a n n y ir a h itr e n d s z e r , m in t in k á b b e g y f a jt a é le tm ó d , a m e ly
k if e je z e t t e n óv a te lje s in te lle k tu á lis b iz o n y o s s á g tó l.
356
Idős emberek imái

Miközben ezt a fejezetet írtam, a feleségem azt tanácsolta, hogy
idős embereket is kérdezzek meg a témában. „A legtöbben rendszere
sen imádkoznak, nem is kevés ideje. Biztosan sok bölcsességet hallanál
tőlük” - mondta.
A feleségemnek igaza volt. El is kísértem a nyugdíjasotthonba, ahol
lelkigondozóként dolgozik. Egyik csodás történetet hallottam a másik
után. Az egyik nyugdíjas elmesélte, hogy egyszer a kártyaparti kellős
közepén úgy érezte, azonnal haza kell mennie. Belépve a házba észre
vette, hogy egy gyertya leégett és meggyújtott egy csokor művirágot.
Épp időben érkezett, még sikerült eloltania a tüzet egy párnával. Má
sok a második világháborús időkről, csodás túlélésekről anekdotáztak.
Egy idős hölgy elmesélte, hogy egyszer a férje torkán akadt egy falat
fahéjas tekercs, de éppen arra járt két mentős, és a Heimlich-fogást
alkalmazva sikeresen megmentették a fulladástól.
Többen is beszámoltak arról, hogy imádkoztak a világbékéért és
az igazságtalanságok ellen. Ezek az imák segítették át őket életük
veszélyes időszakain, a világháborún, majd a hidegháborún, amelyek
valóságos fenyegetést jelentettek az emberi faj számára. Egy fekete
bőrű idős hölgy felidézte, milyen sokat imádkozott gyerekkorában
amiatt, hogy a déli államokban, ahol élt, a színes bőrűek másodosztá
lyú állampolgárnak számítottak. Ki gondolta volna, milyen hatalmas
változások mennek végbe még az ő életében!
Bár megválaszolatlan imáik felől is puhatolóztam, ők szívesebben
beszéltek meghallgatást nyert kéréseikről. Mindnyájan felidézhettek
volna családi tragédiákat, betegségeket, de ezek valamiképp nem ren
dítették meg az ima erejébe vetett hitüket.
A beszélgetést követően átsétáltam az épület másik szárnyába, ahol
357
Dilemmák
több gondoskodást igénylő idős emberek élnek. A legtöbben ágyban

feküdtek vagy kerekesszékben ültek. Voltak, akik ortopéd cipőt visel
tek, mások idegesen motyogtak magukban, folyt a nyáluk vagy hor
koltak. Egy üres tekintetű asszony egy banánnal hadonászott maga
előtt. Valaki más ugyanazt a szót ismételgette. Megpróbáltam beszéd
be elegyedni velük, de az ő elméjükben már kialudtak a fények. Bármi
titoknak is voltak birtokában az imádsággal kapcsolatban, az örökre
az övék maradt.
A látogatás megerősített abban a meggyőződésemben, hogy a meg
válaszolatlan ima problémájára egyetlen végső magyarázat létezik.
Az, amit Pál is megfogalmazott a korinthusiaknak: „Mert most tükör
által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes
az ismeretem, akkor pedig úgy ismerek majd, ahogy én is megismer
tettem.” Emberi lény, legyen bármilyen bölcs vagy kegyes, soha nem
értheti meg tökéletesen Isten útjait, s nem adhat magyarázatot arra,
hogy miért történik meg ez a csoda, nem pedig amaz, s miért lép közbe
Isten itt, de amott nem. Pál apostollal együtt mi sem tehetünk mást,
mint hogy bizalommal várunk.
358
TIZENNYOLCADIK FEJEZET
IMA ÉS TESTI GYÓGYULÁS
Megszólal hátam mögül: „Bűneid megbocsáttattak.'’

„Az jó, de nem ezért jöttem", gondolom én.
Megfordulok: „Meg is gyógyultam?"
Közelebb lép, s a földre néz: „Igen”, mondja.
Reynolds Price
gyülekezetünkben elhangzó spontán imádságoknak legalább a

A fele a betegekre vonatkozik. Ez az arány körülbelül ahhoz hason
lítható, mint ha a lelkész minden vasárnap Jób könyvéből hirdetné az
igét. Ugyanakkor azt is mutatja, hogy a betegség ösztönösen imádko
zásra indít bennünket.
Egyszer a gyülekezetem felkért, hogy prédikáljak a szenvedésről.
Azonnal előkerestem a leveleket, amelyeket a témában megjelent
könyvem olvasóitól kaptam, és vasárnap kitettem őket magam mellé
az asztalra. A mintegy ezer levél jókora kupacot alkotott. Mindegyik
egy külön történetet - többnyire tragédiát - mesélt el, és számos kér
dést fogalmazott meg a testi gyógyulással kapcsolatban.
Az egyik levél egy házaspártól érkezett, akik vezető pozíciót tölte
nek be a gyülekezetükben. 1991-ben az akkor huszonegy éves fiuk -
első osztályú sportoló és gyülekezeti ifjúsági vezető - elaludt autóve
zetés közben. A balesetben súlyosan megsérült az aortája, és deréktól
lefelé lebénult. Az összetartó közösség harmincezer tagja imádkozott
359
Dilemmák
a fiú csodás gyógyulásáért, az elöljárók megkenték olajjal, s még egy

televíziós prédikátor is imádkozott érte. Azóta eltelt tizenöt év, de a
fiatalember még mindig mozgásképtelen. „Hol maradt az imáinkra
adott válasz, amelyről olyan boldogan készültem beszámolni a ba
rátainknak? - írja levelében az édesanya. - Hol volt az én mennyei
Atyám, aki számontartja a verebeket, és még nálam is jobban szereti
a fiamat?” Az apa nem szépít: „Mit ér az imádság?” - kérdezi.
Egy új-zélandi nő tizennyolc hónapos kisfiáról ír, aki Down-szindró-
más. A kicsi épp ahhoz a kis százalékhoz tartozik, akiknél ehhez a be
tegséghez a leukémia egy bizonyos fajtája társul. Ennek következtében
besűrűsödik a csontvelő, és a szervezet nem képes vörösvértesteket
előállítani. A lép megnagyobbodik, kitölti a medencét, ezért a beteg
nem tud ülni. A másfél éves kisfiún már kilencszer hajtottak végre tel
jes vérátömlesztést. Édesanyja imádkozik, Isten irgalmáért könyörög
akkor is, amikor szorosan magához öleli görcsösen zokogó gyermekét,
hogy az orvos meg tudja szúrni.
Két levélíró is beszámol a Huntington-kór nevű betegségről, amely
az idegsejtek fokozatos elhalásával jár. A lassú leépüléssel társuló ha
lálos betegség hordozója ötvenszázalékos eséllyel örökíti tovább a hi
bás gént. Az egyik levélíró, egy nő akkor tudta meg, hogy hordozza
a gént, amikor harmincéves lányán észlelték a betegség jeleit. Azóta
huszonhét éves fián is megjelentek a tünetek. Édesanyja elmondása
szerint a fiú nagyon haragszik Istenre. Pontosan tudja, mire számíthat,
hiszen az elmúlt három évben tanúja volt nővére leépülésének. Egy
férfi arról ír, hogy a bátyját a közelmúltban diagnosztizálták Hunting-
ton-kórral, tehát ötvenszázalékos valószínűséggel hordozza ő maga és
három tizenéves gyermeke is a gént. Egyelőre nem kívánja elvégeztetni
a tesztet. Vajon milyen súllyal esik latba az imádság egy olyan betegség
esetében, amely fogantatásunk óta kódolva van a génjeinkben?
360
Ima és testi gyógyulás
A levelek zöme az egyház részéről tapasztalt ítélkezésről és zavaros

véleményekről is beszámol. Úgy tűnik, egyes keresztények szerint a
szenvedés valamiféle gyarlóságról árulkodik: vagy a bűnéért éri bün
tetés a szenvedőt, vagy azért nem gyógyul meg, mert nincs elég hite.
Ezek a gondolatok Jób barátait juttatják eszünkbe, és talán még jobban
fájnak, mint maga a betegség.
Senkit sem szeretnék elcsüggeszteni, hiszen tudjuk, hogy Jézus mi
lyen nagyra értékelte a bátor hitet. Ugyanakkor az évek során összegyűj
tött nagy halom levélből az derül ki számomra, hogy ha hamis reményt
táplálunk valakiben a gyógyulását illetően, azzal is legalább akkora kárt
okozhatunk. Semmit sem mondanék szívesebben egy Down-szindrómás
kisgyermek szüleinek vagy a Huntington-kór tüneteit árgus szemekkel
fürkésző családoknak, mint azt, hogy „Csak higgy, és meggyógyulsz!”.
Csakhogy sohasem hallottam még, hogy ezekből a betegségekből bárki is
felépült volna. Kegyetlenség volna hamis reménységgel kecsegtetni őket.
Kénytelen vagyok tehát megküzdeni az ima és a gyógyulás dilemmá
jával. Bőven találunk könyveket és újságcikkeket, amelyek testi gyógyu
lásokról számolnak be, és bárkiben reményt ébresztenének. Én azon
ban elsősorban olyan lelkes hívők történeteivel találkozom, akiknek az
imáira nem érkezik válasz. Emiatt ebben a kérdésben olyan álláspontot
képviselek, amely akár kiegyensúlyozatlannak is tűnhet, hiszen elsősor
ban azok állnak a középpontjában, akik nem gyógyulnak meg.
A szektás gondolkodástól a közfelfogásig

Mióta megszülettem, jelentős változás ment végbe a gyógyulás
ról alkotott közvélekedésben. Az egykor még szektásnak számító - a
pünkösdi, valamint a babonásnak kikiáltott katolikus egyház köreire
jellemző - szemlélet mára széles körben elfogadottá vált.
361
Dilemmák
Gyerekkoromban minden nyáron úgynevezett „hitgyógyítók” érkez

tek Atlantába, és a kertvárosokban állították fel sátraikat. A plakátok
betegségből való szabadulást ígértek. Néha megálltam a sátrak köze
lében, és hallgattam, ahogy odabenn nyelveken szólnak meg „ledönti”
az embereket a Szentlélek. Mindezt nagyon furcsának találtam, s a
jelenséget körülbelül az Eszak-Georgiában látott kígyóbűvölőkkel so
roltam egy kategóriába. Jól emlékszem húszas éveimből turistaélmé
nyeimre is: a franciaországi és mexikói kegyhelyekre, a zarándokok
által a gyógyulás emlékéül otthagyott műanyag testrészekre - szemek
re, fülekre, lábakra, tüdőkre, vesékre, mellekre, gyomrokra. Régen a
katolikus egyház külön szenteket jelölt ki az egyes betegségek gyó
gyítására. Szent Apolló volt például a fogfájás, Szent Rókus a pestis
megnevezett gyógyítója.
Fiatal újságíróként bohózatba illő és tragikus hitgyógyításokkal
egyaránt adódott alkalmam találkozni. A PTL Club televíziós műsor
aranykorában Tammy Faye Bakker műsorvezető az egyik adásban köny-
nyek között számolt be Chi Chi nevű kiskutyája szörnyű traumájáról:
a kutya túl sok babot evett, és kimúlt. „Számomra ez volt a világvége”
- siránkozott. Imádkozott Chi Chi feltámadásáért, de miután Isten
nem válaszolta meg kérését, Tammy beletörődött a megváltoztatha-
tatlanba. „Az igazság az, hogy Chi Chi egy igazi kis rosszcsont volt...
Isten tudta, hogy ha elveszi őt tőlem, számomra véget ér a telepisilt
szobák korszaka.”
Egyszer interjút készítettem egy házaspárral, akik a Faith Assembly
felekezet tagjai voltak Indiana államban, és elfogadták gyülekezetük
tanítását, miszerint a hit egymagában képes meggyógyítani bármilyen
betegséget, és ha máshonnan - például orvostól - is segítséget kérünk,
akkor nem bízunk eléggé Istenben. Larry és Lucy Parker ebben a hitben
nézte végig, ahogy tizenegy éves fiuk belehal a cukorbetegsége miatt
362
fellépő komplikációkba. A szülőket le is tartóztatták gondatlanságból

elkövetett emberölés és gyermekbántalmazás vádjával. (Később egy
könyvben ismerték be teológiai tévedésüket, melynek címe We Let Our
Sort Die [Hagytuk meghalni a fiunkat].) A felmérések kimutatták, hogy
ebben a felekezetben a csecsemőhalálozás aránya a normális három
szorosa. Legalább százhuszonhat gyermek halt meg az orvosi kezelés
visszautasítása következtében, a szüléssel összefüggő halálozások szá
ma pedig az országos átlag százszorosa volt.
Az 1970-es és 1980-as években a média minden ehhez hasonló törté
netre rávetette magát. Országos magazinok állítottak össze anyagot a
szülőkről, és szorgosan közvetítettek a bírósági perekről. A CBS tévé-
csatorna meg is filmesítette a Parker szülők tragédiáját. A 60 Minutes
és Frontline című hírműsorok előszeretettel foglalkoztak Benny Hinn
és más ismert hitgyógyítók visszaéléseivel.
A közelmúltban azonban feltűnő változás következett be a témá
ban. Az elmúlt évtizedben címlapsztorit hozott le a három legnagyobb
amerikai hírmagazin az imádság és az egészség összefüggéseivel kap
csolatban. Ismert orvosok - például Larry Dossey, Herbert Bensőn,
Harold Koenig, Bernie Siegel - írtak tudományos kutatásokon alapuló
bestsellert, amelyben bizonyítják az ima és a gyógyulás közötti össze
függést. Hetven orvosi egyetem, élükön a nagynevű Duke és Harvard
Egyetemmel kínál kurzust a spiritualitás és az egészség témakörében.
Egy 2003-ban készült felmérés ötszáz klinikai vizsgálatról számol
be, amely a vallás, az imádság és az egészség összefüggését támasztja
alá. Tíz amerikaiból nyolc hisz abban, hogy korunkban is történnek
csodák, és az orvosoknak több mint a fele állítja, hogy tanúja volt cso
dás gyógyulásoknak, amelyekre nincs orvosi magyarázat.
Vajon hogyan került be a közfelfogásba a hit általi gyógyulás tana,
noha egykor még szektásnak bélyegeztük? Kínál-e bármiféle reményt
363
Dilemmák
a spiritualitás szerepének felismerése azok - például levelezőtársaim

- számára, akiknek az imáira egyelőre nem érkezett válasz?
A beépített csoda
A szemléletbeli változás azért következett be, mert a kutatók most
először alkalmaztak kettős vakvizsgálatot az ima egészségre gyako
rolt hatásának feltérképezésére. Az önkéntesek vállalták, hogy imád
koznak a betegek egy csoportjáért, a másikért viszont nem, de sem a
betegek, sem az orvosok nem tudták, hogy melyik az a csoport, ame
lyért imádkoznak. A kutatóorvosok legnagyobb meglepetésére egyik
vizsgálat igazolta a másik után, hogy még a kísérlet részeként meg
szervezett, név nélkül elmondott imádságok is hatásosak. Az egyik
közismert kutatás során az önkéntesek egy San Franciscó-i kórház
393 szívinfarktust szenvedett betegének a feléért imádkoztak. Abból a
csoportból, amelyért imádkoztak, jelentősen kevesebben haltak meg, a
betegek többsége gyorsabban és kevesebb erős gyógyszer segítségével
épült föl, és senkit sem kellett gépekre kapcsolni.
Természetesen nem mindenki találja meggyőzőnek ezeket a kutatá
sokat. Vannak köztük módszertanilag kifogásolható, valamint ellent
mondó eredményre vezető vizsgálatok. Ám van egy statisztika, amely
kétségbevonhatatlannak tűnik. A vizsgálatokat összegző epidemiológus
úgy nyilatkozott, hogy az eredmények láttán „leesett az álla”. A rend
szeresen templomba járók halálozási aránya huszonöt százalékkal ki
sebb - más szóval tovább élnek -, mint akik nem járnak templomba.
Dr. Harold G. Koenig, a Duke Egyetem Vallási, Spirituális és Egész
ségügyi Kutatóközpontjának vezető pszichiátere számos vizsgálatról
beszámol The Healing Power o f Faith [A hit gyógyító ereje] című mű
vében. Már önmagában a fejezetcímek is jelzik a végkövetkeztetést:
364
)
A vallásos em berek h ázassága és családja erősebb.

A vallásos em berek egészségesen élnek.
A vallásos em berek jól kezelik a stresszt.
A vallás védelm et nyújt a depresszióval szem ben, és az érin tettek
gyorsabb gy óg yu lását eredm ényezi.
A vallásos em berek élete hosszabb és egészségesebb.
A vallás védelm et jelen th et a súlyos kardiovaszkuláris betegségekkel
szem ben.
A vallásos em bereknek erősebb lehet az im m unrendszerük.
A vallásos em berek ritkábban vesznek igénybe költséges kórházi
ellátást.
EGY RÉSZLEGES CSODA

Vince
Ha összefu tnál velem az u tcán , ah ogy a kerekesszékem m el ide-oda

gu ru lgatok, valószínűleg nem a gyógyulás m intapéldájaként tek in
tenél rám . Pedig ahhoz képest, am ilyen állapotban 2 0 0 3 -b a n voltam ,
m ost gyógyu lt vagyok.
A baleset előtt igazán nem p anaszkod hattam a rra , hogy unalm as az
életem . A hét kontinens közül ötöt b ejártam , búvárkodtam a N agy
k orallzátonynál, d olgoztam villanyszerelőként az Északi-sarkon, és
részt v ettem m exikói és indonéziai missziós utakon. M anapság m ár
egy hetven centi széles ajtónyílás és egy tíz centinél magasabb lépcső
láttán is m egtorpanok. Ha nem a jövőbe nézek, hanem elm erengek a
m últban, azon n al a depresszió posványában találom m agam .
Miután m egm ásztam a coloradói n égyezer m éteres csúcsok egyikét,
és h azafelé ta r to tta m a m o torom m al, v alah o g y k icsú szo tt alólam
a járgány. Nyolc napig feküdtem mély kóm ában, az agy am és a g e
rincvelőm is m eg sérü lt. Nem p islo gtam , am ikor v a ttá t n yom tak a
365
Dilemmák
szememre, és nem voltam képes önállóan lélegezni. Az orvosok azt

tanácsolták, hogy kapcsoljanak le a gépekről, hiszen sohasem térnek
vissza az agyi funkcióim, és pusztán vegetálni fogok életem végéig.
A családom azonban hallani sem akart erről. A baleset éjszakáján az
57. zsoltár alapján imádkoztak értem. Isten pedig a nyolcadik napon
megválaszolta imáikat a zsoltárnak ezzel a versével: „Serkenj föl, di
csőségem, serkenj föl, lant és hárfa, hadd költsem föl a hajnalt!” Haj
nalban ugyanis kinyitottam a szemem, és az orvosok azt mondták,
elfelejthetik azt a bizonyos döntést a gépekről és a lekapcsolásról.
Ez az igevers azóta nekem is sokat jelent. Az Antarktiszon eltöltött
egy év során négy hónapig éltem teljes téli sötétségben. Aki nem járt
ott, el sem tudja képzelni, milyen érzés meglátni a nap első, aranyló
sugarait a horizonton.
A „gyógyulásom” lassú és fájdalmas volt, lépésenként haladtam.
Istenhez kiáltottam, hogy szabadítson meg a fantomfájdalomtól,
amelyet a sérült idegek okoznak, és amelyre nem létezik gyógy
mód. Sok-sok órányi fizikoterápián vagyok túl. Ma már tudom, hogy
nyugodtan kérhetek segítséget. Nem kell mindig mosolyognom és
úgy tennem, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. A világ
folyamatosan azt sugallja, hogy segítség nélkül is boldogulhatsz,
legyél független. Olyan, hogy gyengeség, nem létezik. De Isten nem
ezt szánja nekünk. A balesetem után elképesztő volt, ahogy egyszer
csak megjelentek a rég nem látott ismerősök, és mindenki segíteni
akart. Főztek ránk, imádkoztak értünk a kórházban, vagy egyszerű
en ott voltak mellettünk, hogy támogassanak.
A testvérem mesélte, hogy az első hetekben folyton konfliktusba
keveredtek a kórházi személyzettel, mert olyan sokan jöttek el imád
kozni értem, hogy elfoglalták az egész várót. El sem tudom képzelni,
hogyan lehet elviselni a szenvedést ilyen támogatás nélkül.
366
Ahogy Koenig is elismeri, a fenti eredmények java része nem konk

rétan az ima, hanem a vallás jótékony hatásával magyarázható. Az
előnyök nagy része az életmódból adódik: a rendszeresen templomba
járók kevesebbet dohányoznak, kevesebb alkoholt fogyasztanak, kevés
bé jellemző rájuk a szexuális promiszkuitás és a kábítószer-fogyasztás,
valamint rendelkezésükre áll egy támogató közösség, ahova a problé
máikkal fordulhatnak.
Az ima valóban segíthet megbirkózni a stresszel, jobb általános
közérzetet biztosíthat, reményt ébreszthet, és képessé tehet a megbo
csátásra. Mindezek köztudottan kedvezően hatnak az egészségre. Az
agyhullámokat, a légzést, a szívritmust és a vér összetételét figyelő és
elemző berendezések drámai változást mutatnak, amint valaki elkezd
imádkozni. A gondolkodás és az érzelmek tehát közvetlenül hatnak az
egészségre, ugyanis a test öngyógyító képességét az agy szabályozza. A
napközbeni elcsendesedés, pihenés segít a stresszkezelésben és ezáltal
az egészség megőrzésében. A hála megnyugtatja a szívet. (Ezzel szem
ben a félelem, a magány, az ellenségeskedés, az aggódás, a gyász és a
tehetetlenség érzése a gyógyulás ellensége.) Még nem tudjuk pontosan,
miként működnek az agynak ezek a funkciói, s hogyan csillapítja a
fájdalmat, változtatja meg a szervezet kémiai összetételét az endorfin.
Szkeptikus tudósok és orvosok gyakran egyszerűpszichoszom atikus
jelenségnek tartják a természetfölötti gyógyulásokat, azt sugallva,
hogy a gyógyulás nem valamiféle csoda, hanem önszuggesztió hatá
sára következik be. Három könyvnek voltam a társszerzője a világhírű
sebészorvos, dr. Paul Brand mellett, aki a következőképpen vélekedett
a kérdésről: „Legkevésbé sem csökkenti az Isten hatalma iránt érzett
tiszteletemet, ha azt állítom, hogy ő elsősorban az emberi agy köz
vetítésével végzi gyógyító munkáját, így mozgósítja a gyógyuláshoz
szükséges erőforrásokat. Az én értelmezésemben a pszichoszom atikus
367
Dilemmák
jelző korántsem pejoratív kicsengésű. Két görög szó összetételéről van

szó: a pszükhé elmét (vagy lelket), a szóm a testet jelent. Az ily módon
gyógyuló betegségek csupán az elme rendkívüli erejét bizonyítják,
amelyet mozgósítani képes a test gyógyulása érdekében.”
Dr. Brand még egy új szót is alkotott - pneum opszichoszom atikus
- a görög „szellem” szóval kiegészítve, hiszen az is fontos szerepet
játszik a gyógyulásban. Az ember akkor a legegészségesebb, amikor
mindhárom - teste, lelke és szelleme - összhangban van Alkotója aka
ratával. „A betegekért és szenvedőkért imádkozok mindenekelőtt di
csérjék Istent az emberi szervezetbe beépített öngyógyító mechaniz
musokért, majd kérjék kegyelmét, hogy a beteg maximálisan ki tudja
használni ezeket a belső forrásokat. Rendkívüli gyógyulásoknak vol
tam így tanúja. A keresztény testvérek imái valóságos, kézzelfogható
segítséget jelenthetnek az Isten által irányított ember belső erőforrása
inak mozgósításában. Ez a megközelítés nem mond ellent a természet
törvényeinek, sőt így használhatjuk ki legteljesebben az emberi testben
rejlő lehetőségeket” - fejti ki dr. Brand.
Aki békességben él és szerető támogatás veszi körül, annak a szó
szoros értelmében kedvezőbbek a feltételei a gyógyuláshoz, hiszen
egyszerre veheti igénybe testi, lelki és szellemi erőforrásait. A gyógyu
lásnak ez a módja nem alacsonyabb rendű, mint a közvetlen isteni be
avatkozás, amely érvényteleníti a természeti törvényeket. Isten Lelke
ebben az esetben a természetes közeget - a sejteket irányító agyat,
idegrendszert és hormonális rendszert - használja föl.
A természet törvényeinek felfüggesztése

Szinte már hallom is egyes hívők ellenvetését ezzel a fizikai testünk
be „beépített csodával” kapcsolatban: „Igen, ezt értem. De mi a helyzet
368
a cso d ákk al? Amikor gyógyíthatatlan betegségről van szó, amikor az

orvosok szerint sincs már remény, amikor az orvostudomány széttárja
a karját? Várhatunk-e ilyenkor isteni beavatkozást? Felülírja-e Isten a
természet törvényeit a hitből fakadó imádságra adott válasszal?”
Mindenekelőtt a természeti törvények védelmében kell szólnom né
hány szót. A tudósok és a teológusok egyetértenek abban, hogy a vi
lágegyetemet következetes, kiszámítható törvények irányítják. A nap
mindig keleten kel föl, az alacsony légnyomást vihar követi, a külön
böző fajok önmagukhoz hasonló egyedeket hoznak világra, a bolygók
kiszámítható pályán mozognak. A természeti törvényekhez éppen ál
landóságuk miatt vagyunk képesek alkalmazkodni. Ha valaki törésvo
nal fölé vagy ártérre építi a házát, exponenciálisan növekszik annak
valószínűsége, hogy természeti csapás áldozatává válik - mint ahogy a
dohányosok és a mértéktelen alkoholfogyasztók is erre számíthatnak.
Az emberi szenvedés, ha tüzetesen megvizsgáljuk, sok esetben ok
okozati összefüggésekre vezethető vissza. Lehet, hogy én magam köve
tek el hibát (például túl sokat eszem), vagy valaki más (például ittasan
vezet). Esetleg túl közel ültem egy influenzás beteghez, és a kórokozó
bejutott a szervezetembe. Ha szeretném elkerülni az influenzát, nem
mehetek emberek közelébe, vagy - ahogy a japánok a tömegközleke
dési eszközökön - maszkot kell viselnem.
Számomra rejtély, hogy a keresztények egy része miközben elfo
gadja a természet törvényeit, az egészség kérdésében ellenáll nekik.
Tanúja voltam, hogy szélsőséges hitgyógyítók puszta imádkozásra és
az orvosi kezelés elutasítására buzdítanak betegeket. Arról viszont
még nem hallottam, hogy valakinek azt tanácsolták volna: hozzon lét
re farmot a Szaharában. Ha a földműves rizst vet a sivatagban, majd
esőért imádkozik, valószínűleg gond van a világról alkotott képével.
A legtöbben megtanuljuk, hogyan igazítsuk imáinkat a természeti
369
Dilemmák
törvényekhez.* A gyerekek szemrebbenés nélkül fohászkodnak azért,

hogy Isten támassza föl a macskát, a tanár ne írassa meg a dolgozatot,
kedvenc csapatuk nyerje meg a világbajnokságot vagy a Super Bowlt,
és a szemük színe változzon kékről zöldre. Idővel azonban megtanul
ják, hogy Isten nem valamiféle bűvész, aki szeszélyeinknek megfelelő
en alakítja a dolgokat. Ami az egészséget illeti, fogalmazzunk úgy: az
ima ereje korlátozott - tehát nincs az az imádság, amelyik visszafordí
taná az öregedési folyamatot, eltörölné a halált vagy a táplálékfelvétel
szükségességét. Isten lefektetett bizonyos szabályokat, és ezeken a
szabályokon belül sok lehetőség van a gyógyulásra.
A Biblia szerint Isten alkalmanként mégiscsak látványosan beavat
kozott az emberek életébe. Például gondoskodott mannáról Izrael népe
számára, Jézus pedig kenyeret és halat adott az éhes sokaságnak. Ám
jómagam senkit sem ismerek, aki hasonló csodák reményében minden
természetes táplálékforrást visszautasítana. Jézus nem bánt pazarlóan
a csodákkal; kétlem, hogy akkor is adott volna enni az ötezernek, ha
a közelben lett volna egy piac.
Mintegy húsz évvel ezelőtt közösen írtam cikket dr. Paul Branddel
a Christianity Today magazinba. Ebben dr. Brand így fogalmaz: „Saját
orvosi tapasztalataim alapján őszintén el kell ismernem, hogy több
ezer beteg kezelése során egyetlen alkalommal sem voltam tanúja egy
* A szélirány megfordulásáért már imádkoztam egy coloradói erdőtűz alkalmával,

amikor a házunk megtelt füsttel, és mentőhelikopterek köröztek fölöttünk. Azt
azonban sohasem kértem Istentől, hogy függessze föl a gravitációt. George Buttrick
egy általános alapelvet fogalmaz meg ezzel kapcsolatban: „Minél nagyobb mértékű
a nyilvánvaló állandóság a természetben, annál kisebb az ima ereje: tehát imáinkkal
nem változtathatjuk meg az árapályt. Minél nagyobb mértékű a változékonyság és
a rugalmasság, annál közvetlenebbül imádkozunk: tehát soha nem szűnünk meg
fohászkodni az időjárásért és az egészségért.”
370
értelmű [isteni] beavatkozásnak. Sok páciensemért imádkoztak, sokan

meg is gyógyultak, de nem az anatómia törvényeinek ellentmondó mó
don. Egyetlen általam követett eset sem felel meg a természetfölötti
csoda szigorú követelményeinek.”
Tudvalevő, hogy dr. Brand a lepra gyógyításának szentelte életét,
de egyetlen olyan beteggel sem találkozott, aki csodás gyógyulásról
számolt volna be. A betegség előrehaladása ma már szerencsére kitű
nő gyógyszerek segítségével megállítható, dr. Brand pedig sebészeti
úton igyekezett visszafordítani a legsúlyosabb következményeit. Álta
lában két-három éven át tartó műtétsorozatra, majd rehabilitációra volt
szükség ahhoz, hogy egy merev kezet használható állapotba hozzon.
Ám egyszer sem fordult elő, hogy a betegnek kinőtt volna a hiányzó
ujja. „Ha mindaz, amit a teleevangélisták állítanak, igaz, akkor pályát
tévesztettem - írta. - Ezek szerint arra pazaroltam az életemet, hogy
lassan és nagy erőfeszítések árán véghez vigyek valamit, ami egyetlen
szempillantás alatt is megtörténhet.”
A cikk megjelenése után sok levelet kaptunk. Egyesek elismerően
nyilatkoztak dr. Brand őszinteségéről, mások pedig dühödten keltek ki
hitetlensége miatt. Néhány orvos csodás gyógyulásokról számolt be:
egyikük pácienséből nyom nélkül eltűnt a csontdaganat, valaki más
egy gerincvelősérültről írt, akinek mind a négy végtagjának le kellett
volna bénulnia, mégsem így történt. Dr. Brand utánajárt ezeknek az
eseteknek, és megállapította, hogy valóban lehetett szó természetfö
lötti, isteni beavatkozásról. 2003-ban bekövetkezett halálát megelő
zően felülvizsgálta a gyógyulásról alkotott nézeteit: mindenekelőtt
az emberi testbe beépített csoda előtt adózott elismeréssel, valamint
megállapította, hogy nem zárhatók ki a csodás kivételek.
Az orvosok többsége ismer olyan eseteket, amelyek látszólag el
lentmondanak a természet törvényeinek. Az Amerikai Sebészek Szak
371
Dilemmák
kollégiumának egykori elnöke könyvet írt Spontaneous Regression o f

Cancer [A rák spontán regressziója] címmel, amelyben százhetvenhat
esetet ismertet. Ám ezek a spontán gyógyulások igen csekély százalé
kát képviselik a rengeteg rákos betegnek, akikért szintén sokan imád
koznak. Az orvosi szakirodalom becslései szerint minden ezer dagana
tos betegből kettő vagy három gyógyul meg a kezeléstől függetlenül.
Számtalan keresztény orvosnak feltettem már a kérdést, hogy ta
núja volt-e természetfölötti gyógyulásnak. A legtöbben elgondolkoz
nak, majd megemlítenek pár esetet, amely esetleg ide sorolható. Dr.
Brandhez hasonlóan azonban ők is kivételnek tekintik ezeket, és hang
súlyozzák, hogy ilyesmi igen ritkán fordul elő. Egy híres hitgyógyító
egyszer bizalmasan elárulta, hogy csupán két-három esetben látott
csodának minősíthető gyógyulást. A franciaországi Lourdes-ban talál
ható kegyhelyet felügyelő orvosi bizottság az elmúlt két évszázad so
rán több mint hétezer állítólagos gyógyulást vizsgált ki, és mindössze
hatvanhetet hitelesített (ezen belül 1987 óta csupán egyet).
Mitől függ, hogy mi történik?

A fejlődő országokból gyakrabban hallunk csodákról. Mint említet
tem, a nepáli egyház a gyógyulásoknak köszönhetően indult jelentős
növekedésnek. Több Nepálban élő európai orvossal is beszélgettem,
és valamennyien beszámoltak olyan gyógyulásokról, amelyekre nincs
emberi magyarázat. Egy halva született csecsemő váratlanul lélegezni
kezdett, egy nőnek elszakadt egy ideg az arcában, mégis tökéletesen
működik, egy elsorvadt kéz kiegyenesedett, egy operálhatatlan daga
natnak nyoma veszett. Kínában is hasonlók történnek.
A fejlett országokban élő keresztények sem kisebb buzgósággal
imádkoznak gyógyulásért, amikor súlyos betegség támadja meg őket.
372
Vajon mitől függ, hogy mi történik? Lehetséges, hogy nekünk, nyuga

tiaknak, a magunk tudományos világszemléletével, nincs elég hitünk a
csodához? Esetleg a szellemi világban kell keresnünk a magyarázatot,
mert a természetfölötti erők koncentráltabban vannak jelen a világ
egyes részein? Nem tudom.
Mindemellett úgy vélem, hogy az a jelenség, amit sokan „csodás
gyógyulásként” - vagyis a testünk működését meghatározó természe
ti törvényekbe való természetfölötti beavatkozásként - értelmeznek,
rendkívül ritka. Csoda, tehát semmiképpen sem közönséges, megszo
kott történés. Bárhogyan vélekedjünk is azonban a csodás gyógyulá
sokról, semmiképpen ne ébresszünk hamis reményt a szenvedőben,
nehogy kockára tegye a hitét!
Jézus idejében sok csoda történt. Jézus legalább egyszer megvál
toztatta az időjárást, és számos beteget meggyógyított. Ugyanakkor
megfigyeltem, hogy szelektív módon tett csodát. Első csodatételére
egy esküvői lakomán került sor, amikor a vizet borrá változtatta. De
miért éppen akkor és ott élt a hatalmával? Egy lányt visszahozott az
életbe, de vajon hányán haltak meg aznap Izraelben? A Bethesda-tó
partján meggyógyított egy bénát, de arról nem ír János, hogy vajon mi
történt a többi, szintén gyógyulást remélő mozgássérülttel.
Az evangéliumokat olvasva azt kívánom, bárcsak következetesebb
lett volna Jézus! Azt szeretném, ha az egész világon megszüntetné az
éhezést, és nem csupán annak az ötezernek adna enni, aki aznap őt
hallgatja. Azt szeretném, ha elpusztítaná a gyermekbénulást okozó
vírust, s nemcsak egy-egy bénát gyógyítana meg. Ám ez a gondolkodás
nem vezet sehová. Hiszen Jézus nem azért jött a földre, hogy megvál
toztassa, jobbra cserélje a természet törvényeit - legalábbis ami első
eljövetelét illeti. A sátán ugyan ezzel a lehetőséggel is megkísértette
a pusztában, de ő ellenállt.
373
Dilemmák
Úgy vélem, a bibliai csodatételekben megmutatkozó szelektivitás azt

jelzi: Isten személyiséggel rendelkezik. Jézus általában azokat gyógyí
totta meg, akikkel napközben találkozott. Lehet, hogy eltervezte, mit
csinál aznap, de mindig újabb feladatok elé állították, akik az útjába
kerültek. Tudom, milyen érzés, magam is nap mint nap ezt tapaszta
lom. Konkrét célkitűzésekkel kezdem a napom, de különböző váratlan
események miatt módosítanom kell a terveimen. Jézusnak pedig ha
talmában állt felülírni a természeti törvényeket.
Mi azt várjuk Istentől, hogy állandó és változatlan módon cseleked
jen, noha a Bibliában inkább egyfajta következetlen mintát látunk. Az
adott pillanatban érthetetlen okból Ézsau helyett Jákobot választot
ta, és bátyjai helyett Dávidot. Pétert és Pált egyaránt csodás módon
kiszabadította a börtönből, ám végül mindketten újra börtönbe kerül
tek, majd ki is végezték őket. Jómagam minden olyan próbálkozást
kétkedve fogadok, amely valamiféle rendszert látna Istennek azon
tettei mögött, amelyekben felfüggesztette a természeti törvényeket.
Isten választásaira, ha bárki másról lenne szó, azt mondhatnánk, hogy
kissé talán hóbortosak.
Arra jutottam, hogy mi, emberek sokkal nagyobb jelentőséget tulaj
donítunk a természetes és természetfölötti események - vagy teológiai
szaknyelven az általános és különös gondviselés - éles elkülönítésének,
mint maga Isten. A bibliatudósok még grafikonokkal is ábrázolják,
hogyan avatkozott közbe Isten a földi történésekbe. A csúcson olyan
nyilvánvalóan természetfölötti események kapnak helyet, mint az égő
csipkebokor és az Egyiptomot sújtó tíz csapás. Középtájon álmokat,
üzeneteket, látogatásokat találunk (Ábrahám és Jákob föl sem ismerte
mennyei vendégét). A grafikon alját emberek által végrehajtott, „ter
mészetes” események foglalják el. Debóra vezeti a hadsereget, Sala
mon templomot tervez, Nehémiás felügyeli az építkezést, Pál prédikál
374
V
a zsinagógában - ők valamennyien, s rajtuk kívül még sokan a szoká

sos, hétköznapi módszerekkel hajtották végre Isten akaratát. Erős a
gyanúm, hogy amikor Isten végignéz az emberiség történelmén, eltör
pülnek ezek a különbségek. Egyébként is: leginkább abban leli örömét,
amikor emberi „ügynökeire” bízhatja a feladatokat.
Önvizsgálat gyógyulásra várva

Amikor megbetegszem, vagy barátom, rokonom testi szenvedéséről
értesülök, Istenhez fordulok, akit a Biblia így nevez: „az irgalmasság
Atyja és minden vigasztalás Istene”. Jézus nem az egészségesekhez
jött, hanem a betegekhez. Noha nem oldotta meg a világ összes prob
lémáját, csodáival jelezte, hogyan kellene működnie világunknak, és
mire számíthatunk a jövőben. Azzal, hogy egy-egy beteget meggyógyí
tott, helyreállított valamit az egész bolygó romlottságából.*
Tapasztalatom szerint ugyanakkor az is nagy károkat tud okozni, ha
mindenképpen gyógyulást várunk Istentől. A Bibliában megválaszolt
és megválaszolatlan imádságra, meggyógyított és meg nem gyógyított
betegségre egyaránt találunk példát. Nem helyes olyan magas elvárá
sokat támasztanunk valakiben, hogy később összeroppantsa a csaló
dás. Az egyensúly megtalálásában segíthet az a néhány kérdés, ame
lyeket csodára várva és azért imádkozva szoktam föltenni magamnak.
* Az Újszövetségben lejegyzett gyógyítások egyharmada gonosz lelkek kiűzését is

magában foglalta. A Biblia gyakran sátáni eredetűnek tekinti a betegséget, még Pál
kínjait is a „sátán angyalaként” aposztrofálja. James Kallas megfogalmazásában:
„A gyermekbénulás áldozataival vagy rokkantakkal találkozva kegyesen csóválgat-
juk a fejünket, és üres frázisokat pufogtatunk: B iz t o s a n íg y a k a r t a Is te n ... n e h é z
e z t m e g é r te n i... a g o n d v is e lé s ú t ja it t a lá n c s a k a m en n y b e n é r t jü k m a jd m eg. Jézus
pedig ránézett egy ilyen emberre, és kristálytisztán megfogalmazta a lényeget: ez
az ördög munkája, nem pedig Isten akarata.”
375
Dilemmák
Jogot form álok-e a csodára?

Ismét csak a fiókomban gyűlő olvasói levelek jutnak eszembe. Sok
levél írója sürgette a gyógyulást imáiban. Egy házaspár boldogan írja
meg, hogy Isten végre meghallgatta kérésüket, és gyermeket várnak,
míg a másik föladja a várakozást, és elindítja a fáradságos örökbefo
gadási folyamatot, hogy egy kínai gyermeket adoptálhasson. A lelké
szem mesélte, hogy egyszer fölállt egy nő a templomban, és izgatottan
számolt be arról, hogy a kisfia beleesett egy medencébe, mesterséges
lélegeztetéssel újraélesztették, és teljesen felépült. „Ugye, milyen cso
dálatos Istenünk van?” lelkendezett. Ám a padsorok között ott ült egy
másik anya is, akinek szintén beleesett a fia egy medencébe, de ő nem
tért magához, miután kihúzták a vízből.
Isten nem védi a keresztényeket az egészség pajzsával, és nem kí
nál minden szenvedésre gyors, megbízható megoldást. A keresztények
aránya sem a kórtermekben, sem az elmegyógyintézetekben, sem a
hospice-ellátókban nem kisebb a nem hívőkénél. Vernan Grounds egy
teológiai főiskola főtitkára, és az általam ismert legtiszteletreméltóbb
hívők egyike. Tőle kérdeztem meg egyszer, hogy látott-e olyan gyógyu
lást, amely minden kétséget kizáróan csodának minősül. Grounds gon
dolkodás nélkül vágta rá: „Nem, de azért még nem adtam föl a re
ményt!” Mesélt egy ismerőséről, aki gyógyíthatatlan vesebetegségben
szenved. Grounds mindennap imádkozik az illető csodás gyógyulásá
ért, és szívéből hiszi, hogy Isten képes csodát tenni, noha élete eddigi
kilencven éve alatt egyet sem tapasztalt.
Vernon Grounds alázatos, várakozásteljes hitét rokonszenvesebbnek
találom, mint azt, amelyik túl sokat ígér. Hallottam egy történetet az
1990-es évekből, egy gyülekezeti vezető mesélte el, aki maga is tanúja
volt. Egy amerikai hitgyógyító hatalmas kampányra indult Kambo
dzsába, ahol igen kis létszámú keresztény kisebbség él. A plakátok
376
gyógyulást és szabadulást hirdettek. A parasztok eladták a tehenüket,

sőt még a házukat is, hogy a fővárosba, Phnompenbe utazzanak. A
vietnami háborúból ott maradt aknák miatt minden kétszázadik kam
bodzsai elvesztette valamelyik végtagját, közülük is sokan özönlöttek a
nagy eseményre. Amikor az emberek azt látták, hogy senki sem kapta
vissza a lábát vagy a karját, a stadionban kitört a lázadás. Az evangé
listát katonai helikopterrel kellett kimenekíteni és a biztonságot nyújtó
szállodába vinni. A dühös tömeg azonban ott is rátalált, körbevette a
hotel épületét, úgyhogy emberünk kénytelen volt elhagyni az országot,
és hazatérni az Egyesült Államokba.
„El sem tudod képzelni, milyen hatással volt ez az amúgy is nehéz
ségekkel küszködő kambodzsai egyházra - magyarázta az említett
gyülekezeti vezető. - Legalább ötven évre visszavetett minket. Lehet,
hogy sohasem sikerül visszaszereznünk a hitelünket.”
Élek-e az „általános kegyelem” lehetőségével?

Kihasználom -e szervezetem öngyógyító m echanizm usait
és az orvostudom ányt?
A tizenkilencedik században egyetlen betegség, a himlő ötszázmil
lió ember életét oltotta ki, vagyis jóval többet, mint ahányat az AIDS
fenyeget napjainkban. De ez volt az első olyan betegség, amelyet - a
kutatók és orvosok elszánt munkájának köszönhetően - sikerült töké
letesen felszámolni. Sajnos néhány közismert keresztény elutasította a
himlő elleni védőoltást, mert az Isten akaratába való beavatkozásnak
vélte. Én pontosan ennek ellenkezőjét gondolom, és a vakcina bátor
kifejlesztője, Edward Jenner jut eszembe, aki épp azzal töltötte be Is
ten akaratát, hogy megmentette a betegségtől az Isten által olyannyira
szeretett emberiséget.
Jézus az irgalmas szamaritánust (aki nem zsidó, de nem is „keresz
3 77
Dilemmák
tény”) állítja elénk példaként, aki bekötözte a rablók által kifosztott

és megvert áldozat sebeit, olajjal és borral kente meg, majd elvitte egy
fogadóba. Nem egyszerűen imádkozott érte, hanem a kor lehetőségei
és legjobb tudása szerint orvosi ellátásban is részesítette. Tehát úgy
szerette felebarátját, mint önmagát, és ezzel beteljesítette az egyik
legfontosabb parancsolatot.
Az irgalmas szamaritánusban az orvosok és tudósok előképe jelenik
meg, akik a gyógyításnak szentelik életüket. Csak az elmúlt évszázad
ban sikerült felfedeznünk a legveszélyesebb betegségek - a gyermek-
bénulás, a bubópestis, a diftéria, az influenza, a malária, a sárgaláz
és más kórok - gyógymódját. A kezelési lehetőségek felkutatásában
gyakran keresztény misszionáriusok jártak az élen, mivel egyedül ők
vállalták a fertőzés kockázatát, ők merészkedtek a betegek közelébe.
A hit és gyógyítás kapcsolatát vizsgáló, általam is idézett kutatások
alátámasztják, hogy a gyógyulás legjobb útja, ha életmódunk elősegíti
a lélek és szellem összhangját, s közben együttműködünk az orvosok
kal. Dr. Brand ezt így fogalmazta meg:
A sebészet teljességgel a szervezet öngyógyító ren d szerére épül. A m i

kor h elyreállítok egy tö rö tt cso n to t, csupán összeillesztem an n ak két
v é g é t, de ha a s z e rv e z e t nem kezdi el lerak n i a k alciu m o t, m inden
erő feszítésem hiábavaló volt. A k eresztény em ber a z é rt gyógyul m eg,
m ert Isten úgy te rv e z te m eg a te s té t, h o g y képes legyen legy őzn i a
sérü lések et és fertőzések et. A nem hívők teste hasonló képességekkel
rendelkezik, de ha az illető nem úgy használja, ah ogy kellene, való szí
nűleg a gyógyító m echanizm usok is kevésbé aktívak. De ah ogy a n apot
a rr a ren d elte Isten, h ogy ig azak ra és gon oszok ra eg y fo rm án süssön,
úgy a csontképző sejtek is eg y arán t m eggyógyítják az igazak és a nem
igazak csontszöveteit.
A betegekért és szenvedőkért valójában úgy kellene imádkoznunk, hogy
378
m indenekelőtt d icsérjük Isten t, a m iért ilyen csodás gyóg yító m ech a

nizm usokat ép ített be a testükbe, majd pedig a rra kérjük, hogy vegye
körül őket kegyelm ével, hogy m axim álisan kihasználhassák ezeket az
erő fo rrások at. A zt is kérhetjük, hogy az egyház álljon melléjük, és t e
gye rájuk gyógyító kezét, m ert tám aszra, h itre, rem ényre és szeretetre
van szükségük.
Vádolom-e Istent azzal (tévesen), hogy ő okozta a szenvedést?

Sok embert ismerek, aki folyton önmagát gyötri valamilyen tragédia
miatt. Hogy egy közelmúltbeli példát említsek: az elmúlt tizenöt évben
negyven százalékkal csökkent a hirtelen csecsemőhalál előfordulása
az Egyesült Államokban. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az
orvosok figyelmeztették a szülőket, hogy a fulladásveszély elkerülése
érdekében ne hasra, hanem hanyatt fektessék a csecsemőket. Hány
szülő kiálthatott Istenhez az elmúlt években, miután elvesztette gyer
mekét: Miért vetted el tőlem? Úgy vélem, a kérdés nem helyes, hiszen
a gyermekek azért haltak meg, mert nem tudtuk, hogy veszélyes hasra
fektetni őket.
KAPASZKODVA
Jacqueline
Egy hat hónapig ta rtó depressziós időszakom ban sokat tan u ltam az
im ádságról. E rre a mindent elborító fájdalom ra egy általán nem vol
tam felkészülve. Aki még nem élt át valóságos, klinikai depressziót,
fu rcsán ak ta lá lh a tja , h ogy fizik ai fájd alom ról beszélek. Bizonyos
értelem ben a testem m el sem m i baj nem volt, m ás szem pontból p e
dig sem m i sem m űködött jól benne. Körülbelül úgy éreztem m agam ,
m int akin átm en t egy úthenger.
379
Dilemmák
Em lékszem , ahogy a földön fekve könyörögtem Istenhez, hogy vegye

el a fájd alm am , de az im áim nem ju to tta k m ag asab b ra a szőn yeg
szálain ál. Hiszen m ég az em berekkel sem voltam képes k ap cso latot
terem ten i - hogyan tudnék akkor Istenhez közel kerülni? A napjai
m at általában ágyban fekve, m agzati pózban töltöttem .
Közben szégyelltem is m agam , m ert tu d tam , h ogy am it érzek , az
sem m i egy szudáni asszony fájdalm ához képest, aki karjában ta rtja
éhező gyerm ekét. Vagy egy halálos beteg kínjaihoz képest. U gyanak
kor m eg értettem , h ogy a fájdalom az fájdalom . Nem lehet m érlegre
tenni vag y m egbecsülni, hogy m ennyire „nem es”.
Nagy ritk án jö tt némi megkönnyebbülés, mint a zenem űvekben egy
díszítősor. Egy este od am en tem a h űtőszekrényhez, hogy kivegyek
egy n a ra n cs o t, és ak kor h irtelen , a h űtőből k iszivárgó k ísérteties
fényben m eg csap o tt valam iféle b ékesség. Elm últ a fájdalom . M ás
nap m egint az ágyban találtam m agam , a szokásos m agzati pózban.
Előfordult, hogy vasárnap belopóztam a tem plom ba, leültem a hátsó
sorb a, behunyt szem m el vég ig h allg attam az iste n tisz te le te t, majd
h azaoson tam , m ielőtt bárki is észrev ett volna. Ez a fajta megköny-
nyebbülés általáb an h étfőre el is tű n t, ez é rt m ár ezekben a kis szü
netekben sem voltam képes bízni. Tudtam , h ogy úgyis n em sok ára
elm úlnak.
Kutatni kezdtem az in tern eten az öngyilkosság tém akörében, m ert
tudni ak artam , hogy mások is hasonlókat élnek-e át. Ma m ár tudom ,
m iért vet véget valaki az életének: ez az egyetlen módja annak, hogy
megszabaduljon a fájdalom tól. „Istenem , ne engedd, hogy Jack ie ön
gyilkos legyen! - így im ádkozott érte m a férjem . - Hadd tap asztalja
m eg, h ogy m ég m indig s zereted !” Szám om ra teljességgel elk épzel
h etetlen n ek tű n t, a m it k é rt. Én is k im on d tam ezek et a s z av ak at:
„Isten, kérlek, segíts m eg tap asztaln o m , h ogy s zeretsz!” de an n y ira
lehetetlennek tű n t, m intha a lo ttó ö tö sért imádkoznék.
380
Noha akkor vak voltam , ma m ár látom , hogyan válaszolt Isten a ké

réseinkre. A húgom felszállt az első gépre, és egy hetet velem töltött.
O tt ült az ágy am m ellett, k eresztény énekeket dúdolt, v ag y szavak
nélkül im ádkozott, néha m eg csak kifésülte a hajam.
„Jack ie, m it látsz, am ikor tükörbe n ézel?” - k érd ezte. „E gy é rté k
telen, béna sen k it” - feleltem én. „Jack ie, m egm ondom , hogy Isten
mit lát. O davan é rte d !” Közvetlenül nem éreztem Isten s z e re te té t,
de a testv érem közvetítésével igen.
A te ra p e u tá m a t is im am eg h allg atásk én t k ap tam , az á lta la fe lírt
g y ó g y szerek rő l nem is beszélve. Isten g y a k ra n e m b ertársain k o n
keresztül hoz gyógyu lást. Volt valaki, aki minden héten küldött egy
képeslapot. Mindig egy b iztató bibliai verset írt rá, majd h ozzátette:
„Imádkozunk é rte d .” A mai napig nem tudom , ki küldte ezeket a ké
peslapokat, de mindig p on tosan a rra az igeversre volt szükségem ,
am it a lapra írt.
Túléltem a depressziót, de örökre m eg változtato tt. M egfosztott m in
den gőgtől és a ttó l is, h ogy azt h iggy em , m egy ez nekem egyedül
is. Úgy tekintek m ag am ra, m int aki egy fajta lelki fogyatékossággal
él: mindennap reggeltől estig Isten re kell tám aszkodnom . M agam ra
nem szám íthatok, m ert egyszer m ár cserben h agytam m agam . Régen
úgy tek in tettem az im ád ságra, m int am ivel elérh etem , h ogy Isten
m egtegye, am it akarok. Ma m ár inkább úgy látom , h ogy nekem kell
ráhangolódnom Isten re, és belé kell kapaszkodnom .
A „fekete halál” vagy bubópestis legszörnyűbb éveiben hosszú hajú

próféták járták London utcáit, amelyek kísértetiesen üresek voltak,
ugyanis a lakosok egyharmada meghalt, egyharmada pedig elmene
kült. A próféták azt hirdették, hogy a pestissel bűnhődünk gonoszsá
gunkért. Európa fölött fél évezreden át hangzott a próféták ítélete!
381
Dilemmák
Végül a patkányméreg egyszer s mindenkorra véget vetett a pestis

pusztításának.
A tudomány fejlődésével vált kimutathatóvá a dohányzás veszélye
és az általa okozott betegségek is. A hollandok egykor még kifejezet
ten egészségesnek tartották a dohányzást. Az igazán lelki keresztény
a dohányzásról volt felismerhető, és csak a lázadók nem vették fel ezt
a szokást. Ma már tudjuk, milyen károkat okoz a dohányzás az emberi
testben. A hitbuzgó holland kálvinisták, akik Isten akarataként fogad
ták a tüdőrákot vagy a tüdőtágulást, megelőzhették volna a betegsé
get, ha elhajítják a pipájukat.
Ismerek egy misszionáriust, akinek a feleségével és hét hónapos
kislányával egyetlen golyó végzett. Egy dél-amerikai ország légiereje
összetévesztette egy kábítószercsempész gépével a repülőt, amelyen
utaztak, és tüzet nyitott rájuk. „Isten irányította azt a golyót” - nyi
latkozta a férfi az újságíróknak. Azóta is sokat beszélgettem ismerőse
immel erről az egy mondatról, mert nem hiszem, hogy a „vigasztalás
Atyja” golyókat irányítana kisbabák felé. Maga Jézus is tiltakozott,
amikor valaki Istennek tulajdonította az embert ért tragédiákat.
Chicagói gyülekezetünkben a lelkész időnként lehetőséget adott
arra, hogy előremenjenek, akik imát szeretnének kérni a gyülekezet
től. „A legrosszabb, ami történhet, hogy megtapasztalod, mennyire
szeretnek itt téged. Azért az nem olyan rossz, ugye? De még az is
lehet, hogy meghallod a Mester hangját: A hited meggyógyított. Menj
békével, megszabadultál a szenvedéstől.” A lelkész minden alkalom
mal kiemelte, hogy nekünk, a gyülekezetnek, szeretettel és támoga
tással kell fordulnunk a szenvedők felé, és nem a bűntudatot vagy
az önbizalomhiányt kell erősítenünk bennük. Az évek során sokan
számoltak be gyógyulásról - nemcsak testi bajokból, hanem szenve
délybetegségekből és szexuális bántalmazásokból is. De mindnyájan
382
megérthettünk valamit: Isten nem a kínjaink, hanem a vigasztalás

forrása.
Felkészültem-e a rra az eshetőségre, hogy nem gyógyulok meg?

Pál apostolnak hatalmában állt meggyógyítani egy születés miatt
megbénult embert, másvalakit pedig feltámasztott a halálból. Ugyan
akkor háromszor utalt olyan betegekre (Epafroditoszra, Trofimoszra,
Timóteusra), akik komolyan szenvedtek. Ráadásul ő maga sem volt
egészséges. Egy barátját betegen hátrahagyta, egy másiknak tanácsot
adott az egészségére vonatkozóan. Nem tudjuk, hogy meggyógyul
tak-e.
Az Újszövetség szenvedésről szóló legrészletesebb szakaszában a
hangsúly azon van, hogy mit tanulhatunk a nehézségekből, és hogyan
válhatnak azok a javunkra. E szerint a mérce szerint nem sajnálnunk,
hanem becsülnünk kellene fogyatékkal élő vagy krónikus beteg ember
társainkat. Jézus soha nem ígérte, hogy eltöröl minden szegénységet,
szenvedést, nélkülözést. Ezzel szemben egy olyan ország eljövetelét
hirdette, amely értékesebbnek tekinti a szegényeket a szépeknél, ha
talmasoknál és függetleneknél. Tapasztalatom szerint azok ismerik
el legkészségesebben, hogy Istenre szorulnak, akiknek nincs más vá
lasztásuk. Vagyis a fogyatékkal élők, a szenvedők, illetve azok, akik
őket ápolják.
Bárhogyan vélekedjünk is a gyógyulásról, semmiképpen se tetéz
zük a szenvedők terheit azzal, hogy bűntudatot keltünk bennük, ami
ért nem sikerült meggyógyulniuk! Nagyon sok keresztény imádkozik
gyógyulásért, miközben kerekesszékkel közlekedik, amputált végtag
gal él vagy krónikus beteg. Sokan „gyógyító” istentiszteleteken is részt
vesznek, ilyenkor újra felébred bennük a remény, olajjal is megkenik
őket, mégsem történik semmi változás. Szerintük a csodás gyógy
383
Dilemmák
ulás gondolata nem több kegyetlen tréfánál. Gúnyt és vádat éreznek a

gyógyulás hallatán, mintha lelki és testi értelemben is másodrangúak
lennének csupán.
Egyes televíziós és rádiós prédikátorok előszeretettel sugallják,
hogy a gyógyulás minden hívő számára elérhető. Ha ez igaz volna, kel-
lene-e szemüveget hordania, kopasz fővel járnia vagy az öregedés jeleit
viselnie egyetlen kereszténynek is? A betegségek és sejtjeink csökkenő
hatékonysága miatt minden emberre - köztük a hitgyógyítókra is -
előbb-utóbb halál vár. Nincs az a hit és ima, ami ezt a folyamatot visz-
szafordíthatja. Joni Eareckson Tada lábaiban minden imádság ellenére
sem éledtek újjá az idegek, de arról sem hallottam még, hogy bárki is
meggyógyult volna hasnyálmirigyrákból (amelynek százszázalékos a
halálozási aránya), cisztás fibrózisból vagy ALS-ből.*
Dél-afrikai keresztény vezetőktől tudom, hogy az egykor igen el
terjedt tanítás, az úgynevezett „egészség és gazdagság evangéliuma”
az AIDS-járvány kitörése óta sokat veszített népszerűségéből a kon
tinensen. Arra sincs bizonyíték, hogy az AIDS-ből felgyógyult volna
valaki. Egyes afrikai országokban negyvenszázalékos a fertőzöttség.
Az egyház kénytelen volt változtatni tanításán: a „Csak higgy, és meg
gyógyulsz!” egyszerű üzenete helyett bonyolultabb kérdésekkel kell
foglalkoznia. Tanítania kell például a kockázatos életmódról, a betegek
és haldoklók ápolásáról, a betegség következtében árván maradt több
millió gyermekről való gondoskodásról.
Az egyik legérdekesebb egészségügyi kutatás nem a szenvedőkkel,
hanem az őket ápolókkal kapcsolatban von le meglepő következtetése-
* ALS (amiotrófiás laterálszklerózis): az akaratlagosan mozgatható izmokat beideg

ző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegség. A
beteg végül teljesen elveszíti mozgásképességét, majd a légzőizmai sem működnek.
(A s z e r k .)
384
két. A krónikus betegségben - cukorbetegségben, cisztás fibrózisban,

epilepsziában, nyitott gerincben - szenvedő kisgyermekek szülei köré
ben végzett felmérés szerint a szülők megküzdési képességeit elősegítő
legfontosabb tényező, hogy erőt és vigasztalást merítenek a vallásból.
Az egyház a kezdetektől fogva teljesíti ezt a küldetését: az első ke
resztények arról váltak híressé, hogy nem menekültek el a pestis elől,
hanem hátramaradtak a betegekkel, hogy ápolják őket.
Sosem felejtem el az élményt, amelyben Robertson McQuilkin ap
rócska columbiai házában volt részem. Robertson maga készített leves
sel etette a feleségét a hálószobában. Közben nevetgélt, beszélt hozzá,
megsimogatta az arcát, letörölte a lecsöppent ételt. A felesége még
tudott integetni, de hang már nem jött ki a száján, és annak sem adta
jelét, hogy felismerné a férjét, akivel negyven éve élt házasságban.
McQuilkin egy keresztény főiskola rektora volt, de lemondott, hogy
ápolhassa feleségét, aki szintén ismert előadó és médiaszemélyiség
volt, amíg el nem hatalmasodott rajta az Alzheimer-kór. McQuilkin
húsz éven át ápolta beteg feleségét, előadásai és feladatai nagy részét
lemondta, hogy mellette legyen. Miért tette? „Azért, mert esküt tettem
Isten előtt - felelte. - Egészségben, betegségben. Nem ezt jelenti-e a
szeretet?”
Egy ontariói hölgy megmutatta a család által vezetett naplót arról a

hét évről, amíg ALS-ben szenvedő férjét ápolta. A férfi testvére, édes
anyja, nagyapja, nagynénje és unokatestvére ugyanebben a betegség
ben halt meg, ezért pontosan tudta, mire számíthat. Azzal is tisztában
volt, hogy az orvosok nem tudnak gyógyult esetekről.
„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm” - írta a család a teme
tésen kiosztott emléklapra. A szemben lévő oldalon pedig ez állt: „Én
Istenem! Én Istenem! Miért hagytál el engem?” Az ápolással telt hét
385
Dilemmák
évet két egymást követő zsoltár, a 22. és a 23. szavaival látták jónak
kifejezni.
A lányuk naplóbejegyzései dokumentálják az apa állapotának rom
lását. „Apu már nem tudja bekötni a cipőjét... Már nem tudja leírni a
nevét. Apunak eltört a kulcscsontja, nem tud dolgozni. Elesett a par
kolóban, de nem tudott fölállni. Meg kellett várnia, míg jön valaki és
segít... Már nem tudja megenni a kukoricapelyhet reggelire. Már nem
tud megölelni minket... Apu nem tudja lenyelni a zöldborsópürét...
Már nem képes tartani a fejét.”
A hetedik év végén ezt olvassuk: „Itt fekszem apu mellett. Ő a szé
kében ül, és alig kap levegőt. Békességért imádkozom. Megtörlöm az
orrát. Megmasszírozom a vállát. Figyelem anyut, mennyire szereti. Bú
csúzkodnak. Hallom, ahogy apu elmondja anyunak, mennyire szereti,
és milyen szép élete volt mellette. Látom, ahogy a menny felé emeli a
tekintetét, és vesz még egy utolsó levegőt... Az Úr a mi pásztorunk.”
A sok szenvedés és kín közepette a család adott erőt és nyújtott
vigaszt ennek a férfinak, hogy méltósággal halhasson meg. „Minden
vigasztalás Istene”, olvassuk az egyik legszebb jellemzést Istenről Pál
korinthusiaknak írt levelében. Isten minimális védelemben és maxi
mális támogatásban részesít bennünket, jegyzi meg kissé melankoliku
san egy lelkész. Pál azonban inkább rólunk beszél: „aki megvigasztal
minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk
másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Is
ten vigasztal minket. Mert amint bőséggel kijutott nekünk a Krisztus
szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vigasztalásunk is Krisztus által.”
386
TIZENKILENCEDIK FEJEZET
MIT KÉRJÜNK?
Nem szívesen vagyunk kezdők [az imában].

De hadd váljék meggyőződésünkké, hogy egész
életünkben mindig is kezdők maradunk!
Thomas Merton
egválaszolatlan imáink és megválaszolatlan kérdéseink miatt

M könnyen összezavarodunk és elnémulunk. Pontosan miért is
kellene imádkoznunk?
Szenvedők és hétköznapi imahősök, betegápolók, lelkigondozók,
segítők történeteiből összegyűjtöttem néhány alapelvet útmutatóul az
imádkozáshoz. Ezek szolgálhatnak mintaként nemcsak a szenvedők
számára, hanem mindnyájunknak.
Vágyak
Rájöttem, hogy Istennek elmondhatom, mire vágyom, bármilyen
lehetetlennek hangzik is. Imádkozom azért, hogy legyen béke a Közel-
Keleten, igazságosság uralkodjon Afrikában, legyen vallásszabadság
Kínában és más országokban, sikerüljön felszámolni a hajléktalanság
problémáját és a rasszizmust az Egyesült Államokban. Minderre őszin
tén vágyom, sőt azt hiszem, Isten is.
Egy chicagói szociális munkás barátom egyszer megpróbálta ráven
387
Dilemmák
ni munkatársait, hogy imádkozzanak együtt a szegénység felszámo

lásáért a városban. Szinte mindenki nemet mondott a kérésre: „Miért
imádkoznánk egy ilyen idealista, lehetetlen célért?” - kérdezték. A
barátom azonban másképpen vélekedett. Mi értelme imádkoznunk,
ha nem a vágyainkat tárjuk Isten elé - különösen, ha tudjuk, hogy
megegyezik Isten akaratával? Ki tudja, mi történhet, ha olyasmiért
fohászkodunk, amit Isten is akar? Jussanak eszünkbe a „vasfüggöny”
mögött vagy Dél-Afrikában élő keresztények imái! Ezek is lehetetlen
nek és idealistának tűntek.
Isten arra hív bennünket, hogy egyszerűen mondjuk meg, mit sze
retnénk. Nem kapunk nagyobb szidást, mint a szülei ölébe felkapaszko
dó kisgyermek, aki elmondja, mit kér karácsonyra. Dr. Vernon Grounds
a következőképpen imádkozik, amikor egy ismerőse megbetegszik:
„Istenem, tudom, hogy megvannak a saját szándékaid, és az ő életére
is bizonyára van terved, de most kertelés nélkül kimondom, mit kérek
a számára.”
Ha az orvos súlyos betegséget állapítana meg nálam, kérném Is
tent, hogy gyógyítson meg. Isten megparancsolja, hogy imádkozzunk
gyógyulásért, Jézus több alkalommal is bebizonyította, hogy Isten
egészségesnek szereti látni az embert, és több ezer vizsgálat támasztja
alá az imádság egészségre gyakorolt kedvező hatását. A hit működik:
összhangba hozza a testet az elmével és a lélekkel, és felgyorsítja a
szervezetünkbe épített öngyógyító folyamatokat.
Jézus időnként megkérdezte: „Akarsz-e meggyógyulni?” A kérdés
korántsem volt fölösleges. Az orvosok a megmondhatói, hogy vannak
páciensek, akik identitásuk részének tekintik a betegségüket. Amikor
gyógyulásért imádkozunk, - ahogy minden más kérésünkben - őszin
tén Isten elé tárhatjuk a problémát és a vágyainkat.
388
Mit kérjünk?
Sirámok
„Uram, íme, akit szeretsz, beteg” - közölte Mária és Márta Jézussal
a rossz hírt Lázárról, ám már ez is egyfajta imádság volt. Az igehir
detők előszeretettel hangsúlyozzák a folyton szorgoskodó Márta és a
meditatívabb Mária közötti személyiségbeli különbségeket. Ezért is
különös, hogy egyformán reagálnak, amikor Jézus megérkezik, és Lá
záron már nem lehet segíteni. „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna
meg a testvérem!” - mondja Márta a házból kisietve, hogy üdvözölje
Jézust. Kisvártatva Mária is megjelenik, és ugyanazt mondja: „Uram,
ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!” A fájdalom eltörli
a személyiségbeli különbségeket, és egyszerű gyászolókká változtat
bennünket. Van úgy, hogy semmi mást nem tudunk felkínálni Isten
nek, mint siránkozásunkat.
Jézus nem feddi meg a nővéreket, mert megszánja őket („lelke mé
lyéig felindult és megrendült”). „Könnyekre fakadt” - írja János.
Egy nagy coloradói gyülekezet egyik lelkésze, John, aki elsősorban
gyászolókkal foglalkozik, elmondta, milyen értékesek a könnyek. Ideje
nagy részében betegeket és haldoklókat látogat, és majdnem minden
hétre jut egy temetés is, amelyen ő prédikál. Ráadásul mindkét gyer
meke életveszélyes genetikai betegségben szenved. „Az evangéliumi
keresztények szeretik a happy endet - mondja. - De ez néha elmarad,
és nincs más, csak gyász. Amikor a szenvedőkkel beszélgetek, úgy
érzem magam, mint egy mélytengeri búvár, aki melléjük szegődik
odalenn, a mélyben. Ha túl gyorsan jövünk föl, veszélyesen lecsökken
a nyomás. Egy időre lent kell maradnunk a gyászban, át kell éreznünk,
ki kell engednünk magunkból. A könnyek fátylán át megláthatunk va
lamit, amit száraz szemmel talán észre sem vennénk.”
Isten nemcsak elviseli a panaszáradatot, hanem maga a Biblia gon
389
Dilemmák
doskodik számunkra szókészletről hozzá. Eugene Peterson szerint a

zsoltárok kétharmada siralom. A Biblia nem sietteti a happy endet.
Egy zsákutcának bizonyult házasság, amelyből nem látszik kiút. Egy
goromba tinédzser, aki kiszipolyozza a családot, és semmi sem elég
jó neki. Egy házastárs, aki nem igényli a testi kapcsolatot. A globális
terrorizmus. Egy kedvezőtlen eredménnyel végződő képviselő-válasz
tás. Egy megkeseredett, megosztott gyülekezet. Egy demens szülő.
Mindegyik helyzetben jogos a siránkozás.
Robertson McQuilkin, akinél türelmesebb embert nem ismerek, be
vallotta, hogy időnként megkísértette a gondolat, hogy ráripakodjon
(esetleg meg is üsse) Alzheimer-kóros feleségére, amikor már elvisel
hetetlenül idegesítő állapotba került. Jobb, ha ilyenkor imádkozunk:
a zsoltárírók indulatos kifakadásai valódi alternatívát jelentettek a
tettleges bosszúval szemben. Nem kell bűntudatot éreznünk bosszús
imáink miatt, Isten szívesen meghallgatja őket.
Bűnök
A bűn akadályozhatja az Istennel való kapcsolatunkat, és a test,
lélek, szellem összhangját is megbonthatja. A bűnvallás kitisztítja a
kommunikációs csatornákat, feloldja szorongásunkat, bűntudatunkat,
félelmeinket és a többi egészségkárosító érzelmet.
A korábbiakban már említést tettem arról a belső párbeszédről,
amelyet a körülöttünk lévők nem hallanak, de valamilyen formában
mindnyájan folytatunk. Amikor bűntudatom van, én magam vagyok
a párbeszéd témája: magyarázni próbálom a „bizonyítványom”, meg
sértődöm valakire, akit hibáztathatok, sajnálom magam, és gyötör a
lelkiismeret-furdalás. Egyedül a bűnvallás képes megszabadítani ön
magámtól, és megnyitni a lelkem Isten szelíd hangja előtt.
390
Mit kérjünk?
Ed Dobson, a Grand Rapids-i Calvary [Golgota] gyülekezet ismert

lelkésze úgy érezte, meg kell vallania a bűneit, amikor megtudta,
hogy a halálos ALS betegségben szenved. „A diagnózisról értesülve
azt gondoltam: ha meghalok, tiszta lelkiismerettel és egészséges kap
csolatok birtokában akarok meghalni. Tudtam, hogy megbántottam
néhány embert, és bocsánatot kell kérnem tőlük. írtam egy listát, és
elkezdtem telefonálgatni.”
Dobson a fundam entalista mozgalomban, a jobboldali Morál
Majority politikai szervezetben kezdte pályáját, de időközben irányt
váltott, különösen, ami a helyi homoszexuális közösség felé folytatott
szolgálatot illeti. Amikor megtudta, hogy beteg, felhívta régi munka
társait (Jerry Falwellt, Bob Jonest, James Dobsont, aki csupán névro
kona), és bocsánatot kért, ha esetleg megbántotta volna őket. Ezután
már tiszta lelkiismerettel és szabadabban tudott imádkozni.
Ha elhárítjuk az akadályokat az Istennel való kapcsolatunk útjából,
óriási lépést tehetünk az egészséges test és lélek felé. Biztosak lehe
tünk benne, hogy Isten minden esetben válaszol a bűnvalló imára, és
a megbocsátás is garantált. „Ha vétkezik valaki, van szószólónk az
Atyánál, az igaz Jézus Krisztus” - írja János apostol.
TŰZ ÁLTAL
Verrton
Becsléseim szerin t a gy ü lek ezetb en elh an g zó im ádságok nyolcvan

százalékán ak középpontjában a gyógyulás áll. Ez érth ető , hiszen a
szenvedő em ber szám ára minden más megszűnik. Mégis örülnék, ha
többet im ádkoznánk a szegén yek ért, az ü ld ö zö ttek ért, az ig azság
talan ságo k elszen v ed ő iért. Ezek szin tén szenvedések, csak éppen
m ásfajták.
391
Dilemmák
A feleségem h űséges nézője néhány k eresztén y televízió s m ű so r

nak, de én nem m indig tudok m it kezdeni az ezekben m eg jelen ő
cso d ás tö rté n e te k k e l. E gyesek teljesség g el m egkérdőjelezik ők et.
L eh etség es, h ogy m inden ré s z le te t a szerk esztő k ta lá ln a k ki? Én
m ár kilencven éves vagyok, és eg y ilyen öregem b ern ek bizony jó l
esne, ha egy szer m ár h allana végre egy valóságos, bizonyított c s o
dás gy óg yu lásró l. Még egynek sem vo ltam tan úja, jólleh et sok szor
im ádkoztam érte.
Valami okból nem ren d ítette meg a hitem , hogy Isten nem válaszolt
az összes im ám ra. R ég ó ta eg y ü tt vag yu n k mi k etten , Isten és én.
Persze hogy láttam őt m unkálkodni. A sógo ro m ért negyven éven át
im ád k oztam , m iközben ő sem m iféle lelki érdeklődésnek nem ad ta
jelét. A ztán h irtelen - bár én nem lepődtem meg ezen - elláto g ato tt
egy evangélium i gyülekezetbe, és azó ta csatlak o zo tt is hozzájuk.
Jézu s G ecsem áné-kerti imájában találtam rá az imádság vezérelvére:
Vedd el tőlem ezt a p o h a ra t... m indazonáltal legyen meg a te a k a ra
tod! Teljes bizonyossággal hiszem , hogy Isten bárm it m egtehet, am it
csak a k a r - a feltám ad ás is ezt bizonyítja - , de azt is tudom , hogy
léteznek más szellem i erők, am elyek m egpróbálják m eghiúsítani Is
ten szándékait. Elfogadom , hogy vannak titkok és paradoxonok. Aki
ilyen k ort m eg ért, nem tehet m ást.
Nem v árh atju k el, h ogy az Isten n el v aló k ap cso latu n k állan d ó és
k iegyensúlyozott legyen. N em rég ünnepeltük a hatvanötödik h ázas
sági évfordulónkat. Én m ár csak tudom , h ogy ennyi évet nem lehet
fo ly am ato s e k sztázisb an tö lten i. A ro m an tik u s k ap cso lat elein te
ak kora lán ggal lobog, m int a tá b o rtű z , a z tá n p ár évtized elteltével
inkább csak izzik, m int egy kupac szén. A z izzás in ten zitása csök
ken, de a szén is h aszn os: az em ber m ály v acu k ro t sü tö geth et, vag y
m egm elegítheti a lábát fölötte. Másképp lehetünk társai egym ásnak.
A m ióta az eszem et tu d om , napi fél ó rá t im ád k ozással töltök. Volt
392
Mit kérjünk?
olyan élm én y em , am ik or ú gy é re z te m , h ogy leszáll a m enny, és

d icsőség tölti be a lelkem . Ez volt a ritk áb b. A legtö b b ször a z é rt
fo lytatom , m ert fontos szám om ra az Isten nel való k ap cso lat - v a
lah ogy úgy, ah o g y a h ázasságo m is. H álásan m elen getem a lábam
a pislákoló tű znél.
Jaime Cardinal Sin, Manila katolikus püspöke, aki kulcsszerepet

játszott a forradalomban, sokszor elmesélt egy történetet. Volt egy nő,
aki minden héten elment hozzá audienciára, mert át akart adni neki
egy üzenetet Istentől. A püspök többször is elküldte, de a nő mindig
visszament. Végül a püspök megpróbálta helyretenni:
- A katolikus egyház szigorú szabályok szerint értékeli a látomáso
kat és isteni üzeneteket. Ezért meg kell vizsgálnom az üzenet hitelessé
gét. Most menjen haza, és kérdezze meg Istent, hogy mi az a személyes
bűn, amelyet nemrég megvallottam neki. Ha Isten megmondja a helyes
választ, tudni fogom, hogy a látomás is tőle származik.
A nő egy hét múlva újra megjelent, és a püspök kissé idegesen fag
gatni kezdte:
- Nos, megkérdezte Istent a bűnömről?
- Igen.
- És válaszolt?
- Igen.
- Mit mondott?
- Azt, hogy már nem emlékszik rá.
Békesség
Roy Lawrence szerint, aki egyszerű plébánosként egy angol püs
pök imatanácsadója, tévedés azt gondolni, hogy a hatékony imádság
393
Dilemmák
hatalmas erőfeszítést igényel. „Kemény munkának, küzdelemnek te

kintjük... Egykor én is így gondoltam. Gyakran vettem észre, miután
valaki gyógyulásáért könyörögtem, hogy a körmöm nyomot hagyott a
tenyeremben: olyan erősen összeszorítottam az öklöm.”
Lawrence idővel megértette, hogy az imádkozás sokkal inkább pihe
nés, mint munka. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok
és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” - mondja
Jézus. Vagy ahogy egy modern fordítás fogalmaz: „felfrissítelek ben
neteket”. Lawrence ma már a János evangéliuma 15. fejezetéből merít
útmutatást az imádkozáshoz, ahol Jézus a szőlőtőről és az ágakról be
szél. Az ág nem azért terem gyümölcsöt, mert erőlködik és küszködik,
hanem mert egyszerűen ott marad, ott nyugszik a tövön.
Korábban említettem, hogy változtattam imáim sorrendjén, s már
nem a kéréseimmel kezdem, hanem Istennel. Megpróbálom megismer
ni őt, belehelyezkedem szeretete és hatalma áramlatába. Amikor egy
beteg vagy nehéz helyzetbe került ismerősömért imádkozom, nem
nyújtom be rögtön kéréseim listáját, bármilyen sürgetőek is. Előbb
azon elmélkedem, hogyan érezhet Isten az illető iránt.
Jézusnak köszönhető, hogy ezt tudhatom: látom a szánalom könnye
it, amikor megsajnálja Máriát és Mártát; látom, hogy mindig meggyó
gyította azokat, akik ezt kérték tőle; látom, hogyan változtatott meg
prostituáltakat, vámszedőket, a társadalom peremére szorult embe
reket. Megnyugtat a gondolat, hogy nem kell rábeszélnem Istent arra,
hogy törődjön az emberrel, hiszen fontosabbak vagyunk számára, mint
gondolnánk. Végső soron minden az ő kezében van.
„Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek” -
mondta Jézus a tanítványainak. Az orvosok a megmondhatói, hogy
békesség hiányában a stressz, a félelmeink, a feszültségek, az aggodal
mak irányítanak bennünket, és ez legalább akkora veszélyt jelent az
394
Mit kérjünk?
egészségünkre nézve, mint a kórokozók. Békességre van szüksége az

üldözött egyháznak, az újszülöttjét gondozó szülőnek, az egyetemis
tának, az ápolónak és a nemzetközi segélyszervezet munkatársának.
A Békesség Fejedelme tehát olyan búcsúajándékot hagyott itt nekünk,
amelyre felettébb szükségünk van ebben a lármás világban.
Pontosan miért imádkozzunk egy-egy konkrét helyzetben? Csodás
gyógyulást kérjünk-e Istentől, vagy megbékéljünk a krónikus vagy
akár halálos betegséggel? Szabadulást kérjünk-e a börtönből, vagy
inkább próbáljuk meg hasznosan tölteni az időt? Részt vegyünk egy
intenzív jegyesoktatáson, vagy inkább szakítsunk? Pál vigasztaló ígé
rete felszabadít a nyomás alól, így még a legzűrösebb körülmények
között is békességet tapasztalhatunk.
Ugyanakkor a Lélek is segítségün k re van erőtlenségünkben. M ert am i

é rt im ádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, am int kellene, de m aga a
Lélek esedezik értü n k kim on d hatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a
szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, m ert Isten szerint e se
dezik a szen tek ért.
Isten jelenléte
Az utolsó vacsora alkalmával, amikor ránk hagyta békességét, Jézus
egy még nagyobb ajándékot is ígért: Isten jelenlétét, de nem a távoli
mennyben, hanem a saját lelkűnkben. A Szendéiket ígérte, és már a
névhasználat - Vigasztaló, illetve Pártfogó - is sokat elárul arról, hogy
ez mit jelent majd számunkra. Az, hogy érezzük-e Isten jelenlétét, vál
tozhat, ám minden hívő bizonyos lehet abban, hogy Isten ott van vele,
benne él, és nem a távolból kell magához hívnia.
A legváratlanabb helyzetekben tapasztaltam már meg Isten minden
395
Dilemmák
kétséget kizáró jelenlétét. Nepálban feleségemmel felkerestük a leprás

betegeket ellátó Green Pastures Kórházat, ahol a helyi fizikoterapeuta
vezetett körbe minket. A külső folyosón sétálva észrevettem egy alakot
az udvaron. Sohasem láttam még nála csúnyább nőt. A keze be volt
kötözve, a lábai helyén csupán két eldeformált csonk éktelenkedett.
Az arcán hatalmas pusztítást végzett a kegyetlen betegség. Az orra
gyakorlatilag eltűnt, be lehetett látni az arcüregébe. Foltos, heges sze
me fénytelen volt: a betegség teljes vakságot okozott nála. Mindkét
karját sebek borították.
Megnéztünk egy osztályt, majd visszatértünk az előbbi folyosóra.
A szerencsétlen alak időközben átverekedte magát az udvaron, s a
könyökére támaszkodva odavonszolta magát a folyosó szélére. Szé
gyellem, de az első gondolatom az volt: ez egy koldus, biztosan pénzt
akar. A feleségem, aki számára a munkája folytán nem ismeretlenek a
legnyomorultabbak, jóval szentebb módon reagált. Gondolkodás nél
kül lehajolt a nőhöz, és megölelte. Amaz Janet vállára hajtotta a fejét,
majd nepáli nyelven énekelni kezdett. A dallamról azonnal felismer
tük: „Engem szeret Jézusom, Bibliámból jól tudom...”
„Dahnmaya gyülekezetünk oszlopos tagja - mesélte később a
fizikoterapeuta. - A betegeink többsége hindu, de van egy kis keresz
tény kápolnánk, és Dahnmaya mindig ott van, amikor kinyitjuk. Igazi
imaharcos. Szereti üdvözölni a látogatókat. Biztosan meghallotta a
beszélgetésünket, amikor elhaladtunk mellette a folyosón.”
Néhány hónappal később megtudtuk, hogy Dahnmaya meghalt. Az
íróasztalom mellett tartom a fényképet, amelyet akkor készítettem ró
la, amikor Janetnek énekelt. Olykor úgy érzem, mindent elborít a szép
ségkultusz és a celebkultúra. Sokan hatalmas összegeket fizetnek egy
rövidebb orrért vagy felpumpált mellért, csak hogy megközelítsenek
valamiféle elérhetetlen szépségideáit, miközben naponta kilencezren
396
Mit kérjünk?
halnak meg a kezelés hiánya miatt AIDS-ben, és a Green Pastures-höz

hasonló kórházak adománymorzsákon tengődnek. Ilyenkor veszem elő
azt a bizonyos fotót, amelyről két szép nő néz vissza rám: a feleségem
a barátságos mosolyával, a színes nepáli viseletben, amelyet előző nap
vásárolt, és az öregasszony, akit átölel, és aki soha semmiféle szépség-
ideálnak nem felelne meg, az egyetlen legfontosabbat kivéve. Eltorzult,
nyomorék testéből Isten világossága ragyog a világra. A Szentlélek
hajlékra talált benne.
Együttérzés
Nehéz időkben beszűkül a látásom, s csak magamra és a problémá
imra tudok gondolni. Ilyenkor volna leginkább szükségem szélesebb
látókörre, hogy Isten szeretetét közvetíthessem a környezetem felé.
Ilyenkor kell felidéznem Pál szavait: Isten megvigasztal minket, „hogy
mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a
vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket”. Nem szabad megfeled
keznem arról, hogy ugyanaz a kellemetlenség vagy gyengeség, amely-
lyel ideiglenesen meg kell küzdenem, mások életének állandó része.
Egy időben sok energiám ráment arra, hogy faggattam Istent. Miért
nem számolható fel a szegénység egy ilyen gazdag országban, mint
az Egyesült Államok? Miért kell egyetlen kontinensnek, Afrikának el
szenvednie a legtöbb katasztrófát? Mikor lesz már végre béke a földön?
Végül rájöttem, hogy ezeket a kérdéseket Isten is föltehetné nekünk.
Jézus érthetően elénk tárta, mi Isten szándéka földünk számára. Mi
lyen szerepet vállalok a megvalósításban?
Amikor az afrikai AIDS-betegek gyógyulásáért könyörgök, konkrét
részletekért imádkozom. A World Vision, a World Concern és a Tear
Fund ismeretterjesztő kampányaiért, Bonóért, a rockzenészért és az
397
Dilemmák
egyházhoz intézett felhívásáért, a gyógyszercégek igazgatótanácsáért,

hogy adományozzanak gyógyszereket, a kormányért, hogy szavazzák
meg a támogatást, az Afrikában szolgáló orvosokért, a segélyszerve
zetek munkatársaiért és a helyi tanárokért, akik közvetlenül a betegek
között dolgoznak vagy otthont keresnek az árváknak. így tudok én a
magam szerény módján hozzájárulni a megoldáshoz.
Amikor súlyos betegségben, Alzheimer-kórban vagy ALS-ben szen
vedő ismerősökért imádkozom, igyekszem nem megfeledkezni a sze
retteikről sem, akikre hatalmas teher hárul, és sokszor még bántal
mazást is el kell szenvedniük. Arra kérem Istent, hogy adjon nekik
erőt, bátorságot és kitartást hosszú távon is. Sokan mesélik, hogy a
betegségük kezdetén rengeteg támogatást kapnak a rokonaiktól, a
barátaiktól és a gyülekezetüktől, ám idővel egyre inkább elmarad a
segítség. Mivel a szenvedés teológiája nem kap elég hangsúlyt, sok
gyülekezetben szégyellik a krónikus betegeket, illetve a kudarc jele
ként tekintenek rájuk.
Gyakorlati dolgokért is imádkozom: fizikai szükségletekért, ételért,
önkéntes segítőkért, egészségbiztosításért, anyagi segítségért. Közben
természetesen meg kell hallanom, ha Isten megszólít. Nem kell-e ne
kem is közvetítenem vigasztalását és szeretetét az illető felé? Kell-e
tevékeny részt vállalnom a segítségnyújtásban? (Az evangéliumokban
lejegyzett gyógyulások hét kivételtől eltekintve mind úgy történtek,
hogy valaki odavitte a beteget Jézushoz.) Az imádkozás tehát nem
veszélytelen dolog.
A közvetlen részvételt bizonyos esetekben lehetetlenné teszi az em
ber saját betegsége. De legalább imádkozhat. Corrie ten Boom, aki az
előtt „az Úr világcsavargójaként” aposztrofálta magát, három súlyos
stroke-ot követően ágyba kényszerült. Hálószobája a kertre nézett.
Megkérte ápolóit, hogy ragasszák ki a falra barátai és misszionárius
398
Mit kérjünk?
ismerősei fényképét. Járni már nem tudott, de tekintetével még körbe

tudta pásztázni a szobát. A jelenlévők mindig tudták, hogy ilyenkor
imádkozik.
Hála
Az élet ajándék. Egy fiatalember, Dávid Rothenberg megindító elő
adásban mesélt viszontagságairól. Több mint hatvan nagy műtéten
esett át, de valószínűleg még nem kevés operáció vár rá. Hatéves
korában az apja beadott neki egy altatót, leöntötte kerozinnal, majd
felgyújtotta. Dávid testfelülete kilencven százalékán harmadfokú égési
sérüléseket szenvedett. Honnan merítesz bátorságot a folytatáshoz? -
kérdezte valaki. „Élek! Élek! Élek! - felelte Dávid. - Életben maradtam,
és nekem ennyi elég.”
Az orvostudomány egyre inkább felfedezi, hogy a hála az egyik
olyan érzelem, amely nagy valószínűséggel jótékonyan hat az egész
ségre és a gyógyulásra. A hálatelt emberek általában boldogabbak,
elégedettebbek és sok esetben hosszabb életűek. „Meglehet, hogy a
hálás szív egészséges szívet jelen t” - állapította meg egy kutató a
hála és a stresszkezelés, valamint a magas vérnyomás összefüggéseit
kutatva.
Élénken él bennem két egymást követő chicagói estém emléke. Az
első estén egy kedves baráttal találkoztam, aki közölte, hogy elhagy
ja a férjét (aki szintén közeli barátunk). „Nem tudja megadni nekem,
amire szükségem van - magyarázta. - Tudom, hogy igyekszik jó férj
és apa lenni, de találtam valakit, aki jobb nála. Ezért most elhagyom.”
Miután végighallgattam, elmondtam, hogy minden házasságban akad
nak problémák, és emlékeztettem a férje jó tulajdonságaira. Megpró
báltam felhívni a figyelmét arra, hogy mennyi mindent elveszíthet.
399
Dilemmák
Mindenben egyetértett velem, de nem ingott meg elhatározásában.

Nehéz szívvel tértem haza aznap este, hiszen tudtam, hogy házaspár
ként már nem lehetünk barátok.
ITT VAGYOK
Búd
Az amerikai szenátus egykori lelkésze, Peter Marshall mondta egy

szer, hogy Isten mélytengeri búvárnak teremtett minket, de mi meg
elégszünk a fürdőkáddal.
Hiszem, hogy a különbség abban rejlik, hogy komolyan vesszük-e az
imádkozást. Meglátásom szerint az imádság az a folyamat, amely
nek során elérhetővé tesszük magunkat Isten számára, hogy véghez
vigye a földön mindazt, amit rajtunk keresztül akar véghez vinni.
Valaki egyszer megkérdezte, hogy tapasztaltam-e már színtiszta
csodát. Hát persze! Nem is egyszer. Chicago egyik legszegényebb
negyedében élünk. Bőven van részünk csodákban, különben már nem
lennénk itt. Munkabrigádok szervezésével foglalkozom, elhagyatott
épületeket újítunk fel hajléktalanok és rászorulók számára. Egyszer
egy homokfúvó géppel dolgoztam, és a levegő be volt vezetve a si
sakomba. A kompresszorból szivárogni kezdett a szén-monoxid, egy
szagtalan és íztelen mérgező gáz. Rövidesen el is ájultam. Egy bará
tom épp az állam másik végén autózott, amikor Isten félreérthetetle
nül megszólította: „Ken, meg kellene nézned Budot.” Mindezt olyan
különösnek és nehezen kivitelezhetőnek találta (ötórányi távolságra
volt tőlem!), hogy egyszerűen elhajtott mindkét Chicagóba vezető
kijárat mellett az autópályán. De Isten addig nem hagyta nyugton,
míg vissza nem fordult. Eszméletlenül talált rám. Bevitt a kórházba,
és ezzel a szó szoros értelmében megmentette az életemet.
Vajon miért nem olyan valakit értesített Isten, aki közelebb volt? Nos,
talán nem is egy ismerősömnek szólt, csak ők nem hallgattak rá. Ken
400
Mit kérjünk?
viszont - még ha kissé vonakodott is - elérhető volt Isten számára.

Isten nap mint nap csodát akar tenni rajtunk keresztül, feltéve, hogy
mi is készen állunk rá.
Egy lelki háború kellős közepén élünk. A gonoszság, a szegénység,
az igazságtalanság hatalmát egyedül Isten szeretete képes legyőzni.
Ebben az évben öt gyilkosság történt a környékünkön. Az emberek
életét tönkreteszi a kábítószer és az alkohol. Vannak, akiknek sikerül
megváltozniuk, de aztán visszaesnek. Mégis minden évben megta
pasztaljuk a feltámadást. Minden húsvétkor a Michigan-tó partján,
napfelkeltekor tartunk istentiszteletet. Idén a következőképpen tett
bizonyságot egy asszony: „Tavaly még halott voltam, de már élek.”
Ez az imádság igazi csodája, az új élet csodája!
A nők és gyermekek számára fenntartott hajléktalanszállónkat is így
neveztük el: Új Élet. Étkezés előtt körbeállunk, megfogjuk egymás
kezét, és elénekeljük az áldást: „Jó hozzánk Istenünk, neki köszön
jük, gondoskodik rólunk, ad napot, esőt és ennivalót.” Egyszer egy
látogató megkérdezte, illik-e ez az ének a hajléktalanokhoz. Nos, a
napnál is világosabb, hogy ezek az emberek jobban értik, mi a hála
és a dicséret, mint a kertvárosi templomok padsoraiban ülők közül
sokan. A menhely lakói minden szégyenérzet nélkül a túlélésért
imádkoznak, és a legkisebb áldásért is hálát adnak Istennek.
A szegények megértenek olyan alapigazságokat az evangéliumból,
amelyekre az egész egyháznak szüksége lenne. Tanulok tőlük imád
kozni, és arra kérem Istent, hogy hadd maradjak elérhető számára,
hadd szolgáljuk egymást és Krisztus országát.
Másnap este egy ünnepségre voltam hivatalos. Egy fiatal özvegy

ismerősünk szervezte, akinek a férje agydaganatban hunyt el. Chuck
aznap lett volna harminckét éves, felesége az ő emlékére szervezte a
találkozót. A házaspár nagyon sok nehézségen ment keresztül a férj
401
Dilemmák
műtétjét követően, valamint a hosszú kezelés során. Lynnre nemcsak

az orvosi számlák nyomasztó terhe maradt, hanem egyedül kellett
gondoskodnia két gyermekükről is. A másik házaspár közelgő válá
sának híréből még fel sem ocsúdva, rossz előérzettel mentem el a
születésnapi partira.
Ám aznap este egyetlen panaszos, kesergő szót sem hallottam. Lynn
körbeadott néhány fényképet, és megkért, hogy idézzük fel a férjével
kapcsolatos emlékeinket. Nevettünk, sírtunk, Lynn elővette a gitárját,
és elénekelte férje kedvenc dalait. Mesélt közös élményeikről, Chuck
favicceiről, a képregényekről, amelyeket rajzolt, a betegségben szoro
sabbra fonódó kapcsolatukról. „Mindig hiányozni fog - mondta. - De
mindig hálával gondolok majd arra a néhány izgalmas évre, amelyet
együtt töltöttünk. Chuck igazi ajándék volt számomra.”
Két egymást követő estén két ellentétes életszemléletű emberrel
találkoztam. Egyikük a hiányra, a veszteségre koncentrált, és ezért
megkeseredett. A másik örült az életnek, mint egy ajándéknak, és há
lával emlékezett minden pillanatra. Arra kérem Istent, hogy a körül
ményeimtől függetlenül engem is ez a lelkűiét jellemezzen.
Hit
A Biblia kétfajta hitet mutat be. Az egyik, a bátor gyermeki hit le
nyűgözte Jézust. Többször is ámulatba ejtette, amikor olyan helyen
találkozott vele, ahol nem számított rá. A másikat nevezzük hűségnek:
ez az a fajta hit, amely mellett az ember az utolsó erejéig, minden va
lószínűség ellenére, mindenáron kitart. Ábrahám, József, Jób és Isten
többi ószövetségi kedvence efféle hitről tett tanúbizonyságot. A Zsi
dókhoz írt levél 11. fejezetében olvashatjuk méltatásukat.
A bizakodó, reményteljes hit értékét tudományos kutatások egész
sora bizonyítja. A gyógyulásba, a transzcendens erőbe vetett hit jó
402
Mit kérjünk?
tékonyan hat a sejtek működésére, s ezt több millióan tudják bizo

nyítani.
Természetesen előfordul, hogy adott helyzetben el kell fogadnunk:
a hit nem eredményez gyógyulást. „Huszonhárom éve élek Crohn-
betegséggel - írja Stephen Schmidt. - Ismerem a csalódottság, a düh
érzését, elfogadom a megváltozhatatlant, hogy nem javul az állapo
tom. Ilyen egyszerű.”
E m iatt előítéletekkel viszonyulok az im ádság k érdéséhez. Kiim ádkoz-

h atom a lelkem et, tiltak o záso m m al telek ü rtö lh etem az örök kévalósá
got, de akkor sem fogok m eggyógyulni a Crohn-betegségből, legalábbis
addig biztosan nem , am íg nem derül ki róla valam i új inform áció, vag y
nem fed ezn ek föl egy új g y ó g y szert. M ár nem kérek cso d át Isten től.
H u szonh árom év a la tt nem tö rté n t m eg, és ak árm ed d ig kell m ég itt
m arad n om és éln em , h aszo n talan és log ik átlan lenne - és nem is hit
kérdése - a lehetetlenért imádkoznom. Az m ár varázslásnak minősülne,
de ahhoz én m ár túl öreg vagyok. Túl sokat tap asztaltam ahhoz, hogy
szen tim en tális legyek, túl sok bennem a düh és a csa ló d o ttsá g , hogy
efféle k on krét k érések re p azaroljam az időt. Olyan lenne szám om ra,
m int valam i placebo, a leh etetlen t kérő im a ájtatosság a.
Schmidt elárulja, hogy a szenvedést az emberi lét velejárójának

tekinti. Ki kellett gyógyulnia a tévhitből, miszerint mindenáron a
gyógyulás a cél. Ma már inkább erőt kér a szenvedés elviseléséhez.
Azért imádkozik, hogy meglássa a kínok értelmét, és akkor is hinni
tudjon Isten jóságában és szeretetében, ha további fájdalmas műté
tek várnak rá. Ő a hit második formáját, a hűséget gyakorolja nap
mint nap.
Korábban bevallottam, hogy több gyermeki hitre lenne szükségem,
arra a fajtára, amelyről Jézus is elismeréssel szólt. Vérmérsékletemből
403
Dilemmák
adódóan ugyanis általában készségesen fogadom, bármit is hoz az

élet. Megpróbálok alkalmazkodni az új helyzetekhez, noha sokszor
inkább azt kellene kérnem Istentől, hogy mutassa meg a változás le
hetőségét.
A gyermeki hitnek minden előnye ellenére is van egy hátulütője:
mindent a jövőre, a vágyott változásra tesz fel. Csakhogy egyesek szá
mára sohasem jön el ez a bizonyos változás. Sokan folyton arra várnak,
hogy jobban legyenek, állást találjanak, megházasodjanak, vagy elér
jék a kívánt állapotot, noha egyikre sincs garancia. Nekem is be kellett
látnom, hogy a jelenen kívül máskor már nem lesz időm arra, hogy
Krisztus életét éljem. Egyedül a jelen pillanat felől lehetek bizonyos.
Pál azt írja egy levelében, hogy mindenütt szorongatják, de össze
nem Toppantják, kétségeskedik, de nem esik kétségbe, üldözött, de
nem elhagyott, letiport, de nem elveszett. Az apostol a hit új szintjét
ismerte meg: a nehézségek közepette is képes kitartani, a gyengeség
ből erőt kovácsol, és gyógyulás helyett elfogadásért könyörög.
Kegyelem
Isten kegyelmét definíció szerint lehetetlen kiérdemelni, egyszerűen
csak leszáll ránk. „Úgy fakad, mint csöndes eső a mennyből” - mondja
Shakespeare az irgalomról. Az ember lelkét pedig olyan magasságokba
röpíti, ahová magától sosem juthatna fel.
Nelson Mandela a kegyelemnek köszönhetően volt képes huszonhét
börtönben töltött év után a nagylelkűség és a megbékélés szellemében
újrakezdeni életét, noha jogosan neheztelhetett volna vagy állhatott
volna bosszút.
A kegyelem tette lehetővé, hogy George Chen, a kínai „mezítlá
bas evangélista” egy korántsem szokványos imaszentélyt alakítson ki
404
Mit kérjünk?
magának a munkatáborban, ahol tizennyolc évet töltött. Az őrök egy

emésztőgödörhöz osztották be, ahol térdig ért az emberi ürülék, amit
egy lapáttal kellett forgatni, hogy komposztálódjon. „Azt hitték, ebbe
beleroskadok, pedig én kifejezetten örültem neki - mondta Chen. -
Olyan büdös volt, hogy senki sem jö tt a közelembe, ezért egész nap
hangosan imádkozhattam és énekelhettem.”
A kegyelem ad erőt a súlyosan fogyatékos gyermekét gondozó
anyának, hogy ne merüljön el az - egyébként jogos - önsajnálat
ban. Egy michigani édesanya mesélt egyszer a fiáról, aki nyitott
gerinccel, vízfejűén született és állandó ápolást igényel. Az anyát
már önmagában az anyagi terhek is álmai feladására késztették.
Mégis így beszélt: „Noha a kisfiam soha egyetlen szót sem ejtett ki
a száján, nincs az a teológus, akitől többet tanulhatnék a feltétel
nélküli szeretetről.”
Nem azért teszek említést erről az édesanyáról, hogy tetézzem sors
társai bűntudatát, akik esetleg nehezteléssel gondolnak gyermekük
kifogyhatatlan igényeire, és Istent okolják a fogyatékosság átkáért. A
kegyelem „úgy fakad, mint csöndes eső a mennyből”. Nem oszt meg,
nem rangsorol. Hömpölyög, mint egy felhő az égen, és a szomjúhozók
úgy fohászkodnak érte, mint a sivatagi nomádok esőért.
Van, akit napról napra keserűbbé tesz a mozgásképtelenség; van,
aki kegyelmet kér az elviseléséhez. Az egyik bántalmazott gyermek
gyűlöletet és haragot dédelget a szívében; a másik örül, hogy él. Az
egyik elhidegült házaspár passzívan szemléli a kettejük között emel
kedő falakat; a másik fáradságos munkával igyekszik lebontani őket.
A kegyelemért imádkozok esélyt kapnak a valóságos gyógyulásra, de
legalábbis arra, hogy megküzdjenek a megváltoztathatatlannak
Lee Van Ham presbiteriánus lelkész imanaplót vezetett a hererákkal
folytatott küzdelméről. Közvetlenül az után, hogy értesült a megdöb
405
Dilemmák
bentő hírről, többoldalas beszélgetéseket folytatott Istennel. A mű

tétet követően azonban megszakadt a kommunikáció; barátai imáira
támaszkodott, de ő maga képtelen volt imádkozni. Kétségbeesett, le
taglózta a gondolat, hogy valószínűleg nem éli meg gyermekei felnőtté
válását és unokái születését.
„Hogyan éljek, amikor alig van erőm, és az elengedés gondolatával
többet foglalkozom, mint a cselekvésével?” - tette föl a kérdést újra
meg újra Istennek. Végül egy nap megérkezett a válasz: „Szeretettel.
Sok szeretettel.”
Elkezdtem tehát szeretettel végezni a legegyszerűbb dolgokat. A szere

tet járt a fejemben, miközben kipakoltam a mosogatógépből, és megtöl
töttem mosatlan edénnyel. Egészen más volt, mint azon morfondírozni:
„Ha nem kellene mosogatással töltenem az időt, fontosabb dolgokkal
foglalkozhatnék”, illetve „Ezekből a földi dolgokból több jut nekem,
mint kellene”. Igyekeztem szeretettel várni, míg a számítógép bekap
csol, ahelyett hogy fészkelődnék és szidnám a lassúsága miatt. Azokon a
napokon, amikor tudtam autót vezetni, a sárga lámpa a kereszteződés
ben emlékeztetőül szolgált: fékezzek, álljak meg, figyeljek a szeretetre
ahelyett, hogy gyorsítanék és száguldanék előre...
Észrevettem, hogy hetekig sötét volt a színházban. Nyilvánvalóvá vált,
hogy ebben a mélységes sötétségben és ürességben, a lelkem színfalai
mögött Isten örök gondolatokat fogalmazott meg számomra: „Szeretet
tel, Lee. Sok szeretettel éld ezeket a napokat!” Ez a gondolat napjában
többször is eszembe jutott... és ez így van mind a mai napig.
Egy lelkészlakra tehát leszállt a kegyelem. Később Kaliforniába is

követte Lee-t, ma már ott szolgál egy új gyülekezetben, szintén szere
tettel. A betegség megtanította valamire, ami egész életét végigkíséri.
406
Mit kérjünk?
Felkészülés
Flannery O’Connor, a kitűnő amerikai írónő még negyvenéves kora
előtt meghalt a lupus nevű betegségben. „Soha nem voltam más, mint
beteg - panaszkodik. - A betegség bizonyos értelemben egy hely, ahol
többet tanul az ember, mint egy európai körúton. Olyan hely, ahol
nincs az embernek társasága, ahová senki sem követheti.” Szenvedései
ismeretében bámulatos, ahogy folytatja: „A halált megelőző betegség
nagyon is helyénvaló dolog; azt hiszem, akit ez elkerül, az elmulasztja
Isten irgalmának egy szeletét.”
Nem mindenkijut el az elfogadás ilyen magaslataira. Külön-külön,
egyéni módon éljük meg a szenvedés különböző fázisait és Isten munkáját.
Előfordul, hogy nincs olyan hitünk, amilyet szeretnénk, ezért imádko
zunk. A római katolikus mise egyik imádsága is azt kéri, hogy ami életünk
idején ér bennünket, az lehessen gyógyulásunkra az örökkévalóságban.
Pál apostol szintén dilemmába került. A római börtönben ülve, vi
szontagságos életén töprengve úgy érezte, a halál megkönnyebbülést
jelentene számára. Végre találkozhatna Krisztussal, hiszen az minden
nél jobb, s az „örök dicsőség” mellett minden nehézség eltörpülne. Új
testet kapna végre, amelyen nem látszanának a korbácsütések nyomai
és a zúzódások. így imádkozik: „nagy bátorsággal fog magasztaltatni
Krisztus az én testemben akár az életem, akár a halálom által.” Pál
sikeresen engedelmeskedett Jézus parancsának: „Ne aggodalmaskodja
tok az életetek felől.” Megbékélt a halandósággal, és nem foglalkozott
túl sokat az egészségével. Felismerte, hogy a földön töltött idő, minden
örömével és bánatával, győzelmével és kudarcával együtt nem más,
mint felkészülés. Készen várta a halált.
Említettem, hogy a feleségem egy időben a hospice-ellátásban dolgo
zott lelkigondozóként. A hospice-házakban százszázalékos a halálozási
407
Dilemmák
arány, csak azok „kerülhetnek be”, akiket az orvos előrehaladott halálos

betegséggel diagnosztizál. Ott, ahol Janet dolgozott, a betegek átlagosan
kevesebb mint két hétig élnek. Janet felismerte, hogy a hospice-ellátás
ban megváltozik az ember életszemlélete és egészségről alkotott felfogá
sa, de különösen az, ahogyan imádkozik. A közelgő halál tudata lehetősé
get kínál régi sebek begyógyítására, sérelmek megbocsátására, szellemi
örökség hátrahagyására. Néha mindez meg is történik, néha nem.
Janet észrevette, hogy a jó halált ugyanazok a tényezők akadályoz
zák, mint amelyek az egészség htjában állnak: a szorongás, a feszült
ség, az aggodalom, a bűntudat, a félelem. Ő ezeknek az érzéseknek
a megfogalmazásában és elfogadásában igyekezett segíteni a haldok
lókat. A hívő páciensek esetében nyilvánvaló volt számára, milyen
valóságos és gyakorlati segítséget jelent a halál utáni életbe vetett
hit, s annak is különösen az az ígérete, hogy találkozhatnak korábban
elhunyt szeretteikkel, illetve azokkal is, akik majd később követik őket.
A halál minden ember számára magával hozza az elengedés folya
matát. A halálban el kell engednünk mindazt, ami meghatározza az
életünket: kötődéseinket, rokonainkat, barátainkat, javainkat, iden
titásunkat. A határidő, amelyről a legtöbben igyekszünk nem venni
tudomást, a hospice-házban kikényszeríti, hogy figyeljenek rá.
A keresztény ember számára a halál egyben egy új kezdet ígérete is.
Elengedjük a testet, amely eddig - ugyan nem tökéletesen, de úgy-ahogy
- kiszolgált bennünket, hiszen újat kapunk cserébe. A tökéletes élet ígére
téért elengedjük az addig megismert életet, amelyet a kegyelem, az öröm,
de a gonoszság és a fájdalom is egyaránt megérintett. Lemondunk az igaz
ság részleges ismeretéről, valamint az ingadozó hitről, mert végre teljessé
válhat számunkra az ismeret. Erre a cserére készülünk egész életünkben.
408
ÖTÖDIK RÉSZ
Az im ádság
gyakorlata
Nem a megválaszolatlan, hanem az el nem mondott

imádság a legnagyobb tragédia az ember életében.
F. B. Meyer
HUSZADIK FEJEZET
AZ IMÁDKOZÁS ÉS ÉN
Egyszerűen fogalmazva az ima az a helyi kórház,

ahol a beteg lelkűiét, amellyel a hatalmasságok
megfertőztek minket, a lehető leggyorsabban
megkaphatja a diagnózist és a kezelést.
Walter Wink
E gy dél-afrikai szafarin elég hamar beláttam, hogy érdemes tiszte

letben tartanom afrikai túravezetőnk ösztöneit. Lawrence a Land
Rover elülső rácsára erősített lehajtható ülésen foglalt helyet, s erről a
magaslatról kémlelte a tájat: lát-e valahol ürüléket, észlel-e mozgást a
fák között, észrevesz-e patanyomokat vagy bármilyen arra utaló jelet,
hogy vadállat járt a közelben. Amint megpillantott valamit, felemelt:
kézzel jelezte a sofőrnek, hogy álljon meg, majd körbeszaglászott, és
egy bizonyos irányba mutatott. „Orrszarvú - arra! Nagyon közel.”
Vagy: „Körülbelül egy órája ment el itt két zsiráf.” Lawrence sosem
tévedett.
Egy alkalommal fölemelte ugyan a kezét, de nem jelezte, hogy ál
lati nyomokat talált, s ezzel kissé fel is bosszantotta fehér bőrű sofő
rünket. „Tolasson!” - adta ki a parancsot, amelyet a sofőr vonakodva
teljesített. Lawrence ekkor egy jelentéktelen külsejű, sárgán virágzó
bokorra mutatott: „Ez itt egy csüngő ágú lepénycserje - jelentette ki
ünnepélyesen. - Nagyon fontos a népemnek.”
411
Az imádság gyakorlata
Lawrence mesélni kezdett azokról az időkről, amikor a fehérek a

környező országokból hozattak fekete munkaerőt az aranybányákba.
Nagy volt a forróság odalenn, nem volt veszélytelen a munka. A bá
nyászok ketrecekben ereszkedtek le a három kilométer mélyen fek
vő tárnákba. Odalenn sötétben, sivatagi forróságban csákányozták a
sziklákat, amelyek megégették volna a kezüket, ha hozzájuk érnek. A
bányászokat szögesdróttal körülvett munkásszállásokon helyezték el.
Mivel a legtöbben írástudatlan családból származtak, nemigen kap
tak levelet az otthoniaktól. Nem volt naptárjuk, sem órájuk. Napjaik
egyhangúan teltek: a kimerítő föld alatti munka végeztével megvacso
ráztak a kantinban, a maradék időt pedig kártyajátékokkal vagy más
szórakozással ütötték el. Másnap minden kezdődött elölről.
„Évente két hetet tölthettek a családjukkal - folytatta Lawrence -,
karácsonykor. A csüngő ágú lepénycserje decemberben virágzik. A sár
ga virágok láttán a bányászok mindig izgalomba jöttek, mert tudták,
hogy hamarosan megláthatják feleségüket és gyermekeiket.”
Lawrence története különösen is megindító volt, mert úgy hallottuk,
hogy a vadrezervátummal kötött szerződése értelmében ő is évente
mindössze kétszer látogathatja meg a családját. A csüngő ágú lepény
cserje az ő szívének is kedves növény, a remény szimbóluma lehetett.
Tudta, hogy nem egészen egy hónap múlva újra láthatja a feleségét, és
először találkozhat újszülött kisfiával.
Ráhangolódás
Személyiségemnél fogva ellenállok a különféle módszereknek és
technikáknak, különösen, ha a lelki életemről van szó. Szívesebben
bízom a spontaneitásra az Istennel való kapcsolatomat. Csakhogy va
lahányszor elindulok ezen az idealista úton, Isten valahogy mellékvá
412
Az imádkozás és én
gányra kerül az életemben. Nekem is szükségem van jelzésekre - csün

gő ágú lepénycserjékre hogy ne feledkezzek meg a másik világról,
a rejtett valóságról, amely köré az életemet építenem kell. Lawrence-
hez hasonlóan nekem is észre kell vennem az egyszerű nyomokat és
jeleket, amelyek mellett olyan könnyű lenne elmenni. Ha az imádság
Isten jelenlétére adott reakcióm, akkor mindenekelőtt rá kell hango
lódnom erre a jelenlétre.
Henri Nouwen tanácsolja, hogy „teremtsünk teret Istennek a cse
lekvésre”. Isten, aki a szó szoros értelmében „teremtett teret”, vagyis
megalkotta az univerzumot, elvárja tőlünk, hogy tartsunk fenn számá
ra egy helyet, vagyis ne engedjük, hogy a dolgaink teljesen megtöltsék
az életünket. Nekem, aki szeretem a kezemben tartani az irányítást,
ez azt jelenti: jelöljek ki egy olyan teret, ahol bármi váratlan és nem
tervezett megtörténhet. Noha az, hogy érzem-e Isten jelenlétét, nem
tőlem függ (hiszen az érzelmek jönnek-mennek), tudatosan várhatom,
figyelhetem azt.
Nouwen egyszer, amikor a bolíviai szegények között dolgozott, ad
vent idején kivett egy szabadnapot, hogy megnézzen egy filmet a
moziban. „A film annyira a pénzről és a testről szólt, olyan nagy hang
súlyt kapott benne a manipuláció, a kizsákmányolás, a félelem és a
fájdalom érzése, hogy minden üres teret betöltött bennem, amelyet az
advent szelleme megáldhatott volna.” Milyen gyakran engedem én is,
hogy ez történjen? Ez a kérdés járt a fejemben Nouwen szavait olvasva.
Megérkezem a szállodába, és bekapcsolom a televíziót. Ebéd közben
a CNN műsorát figyelem, a kocsiban rádiót hallgatok. Emellett folya
matosan olvasok: napilapot, magazint, használati utasítást, blogot,
akárm it. Vagyis kitöltőm a teret.
„Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” - mondta Jézus. Minden
szülő tudja, hogy létezik nem halló fül is. „Nem hallottam!” - tilta
413
A z imádság gyakorlata
koznak a gyerekek, miután világosan megmondtuk nekik, hogy ne

játsszanak az utcán. Találó kép: milyen gyakran nem „halljuk” Isten
egyértelmű parancsait!"
A hallgatás művészet. Ugyanúgy meg kell tanulnom Istent hall
gatni, mint ahogy újságíróként is el kellett sajátítanom a hallgatás
képességét. Amikor interjút készítek, fölteszek egy kérdést, az alany
pedig válaszol. Kezdő koromban, amikor interjúalanyom ideges volt
és leblokkolt, sietve befejeztem helyette a mondatot. Ám időközben
megtanultam, hogy ha nem szakítom félbe és nem siettetem, ha egy
ideig csendben várok, akkor majd szépen folytatja. A terapeuták is
hasonlóan dolgoznak.
Isten gyakran halk hangon szól hozzám. Emlékeket, bibliai verseket,
szükséget szenvedő barátokat idéz az emlékezetembe teljesen várat
lanul. Reményt kelt ott, ahol az imént még kétségbeesés uralkodott.
Sérelem ér, de a megbocsátás legyőzi a bosszúvágyat a lelkemben.
Úgy érzem, cselekednem kell, nem maradhatok tétlen. Ám mindezek
jellemzően olyankor történnek meg velem, amikor rá vagyok hango
lódva Istenre.
Egy teológiai tanár Wasting Time with God [Időpocsékolás Isten
nel] címmel írt könyvet, amelyben azt hangsúlyozza, hogy egyszerűen
legyünk együtt Istennel. A kiadó okos címválasztása sokat elárul a
modern ember életéről, hiszen a történelem jó részében egész sereg
szerzetes és apáca csupán az „idejét pocsékolta” Istennel. Ez volt a hi
vatásuk. Nekem is meg kellett értenem - s gondolom, a könyv szerzője
egyetértene velem -, hogy az Istennel töltött idő nem pazarlás, még ha
annak tűnik is időnként. Talán egy idősotthonban tett látogatás idő-*
* Pamela Greytől származik a gondolat: „Egyetlen olyanra, aki így kiált: Szólj,
Uram, mert hallja a te szolgád!, tíz olyan jut, aki azt mondja: Halld, Uram, mert
szól a te szolgád!”
414
pocsékolás lenne? Vagy ha haldokló barátom ágya mellett ücsörgők az

intenzív osztályon? Ha egész éjjel virrasztók beteg gyermekem mellett?
Nem, a szeretteinkkel töltött idő soha nem időpocsékolás, s különösen
nem az, ha Istenről van szó.
Márta bepanaszolja Máriát, amiért az Jézus lábánál üldögél, pedig
bőven volna dolga. Júdás szintén Mária miatt dohog, amiért drága,
illatos olajjal keni meg Jézus lábát. Az imádsággal töltött idő valójá
ban mindig pazarlásnak tűnik azok szemében, akik számára vannak
fontosabb dolgok is az Istennel való kapcsolatnál. Az Istent szeretők
nek azonban nem létezik ennél hasznosabb és szükségesebb időtöltés.
Az ima mint terápia

Gyakran azért nem szakítok időt imádkozásra, mert inkább más,
kézzelfogható eredménnyel kecsegtető tevékenységet választok. Imá
ink többnyire a színfalak mögött, sokszor a tudatos észlelés szintjén
túl fejtik ki hatásukat, nem igazán mérhető eredménnyel. A folyamat,
míg „időmet pocsékolom” Istennel, megváltoztat. A gyerekek nem
határozzák el, hogy „mostantól utánozom aput”, s nem gyakorolják
a tükör előtt apjuk testtartását, gesztusait, hanghordozását. Észre
vétlenül, a folyamatos együttlét eredményeként szívják magukba a
családi vonásokat.
Dr. Alexis Carrel Nobel-díjas francia orvos az ima terápiás hatá
sát méltatja 1936-ban megjelent könyvében. Imádkozz rendszeresen,
tanácsolta, és jobb lesz az életed. Már a testhelyzet is - ha ellazulsz,
összekulcsolod a kezed, és letérdelsz - jótékony hatású. Az imádkozás
segít a konfliktusmegoldásban, megszabadít a bűntudattól, a pesz-
szimizmustól. Az imádkozó ember számára egyfajta terápia, amikor
szavakba önti lelke történéseit.
415
Carrel biztosítja olvasóit afelől, hogy mindezek az előnyök meg

jelennek, akár Istenhez - vagy más istenekhez - imádkozunk, akár
nem. Ráadásul szerinte imáink tartalma sem számít. Nos, dr. Carrel
elmélete, amelyet azóta a New Age hívei is kölcsönvettek, bármeny
nyi igazságtartalma van is, alapvetően félreérti a keresztény imádság
fogalmát. Hiszen imáink címzettje sokkal fontosabb azok módjánál
vagy tartalmánál. Ahogy E. Stanley Jones fogalmaz: „Akkor is imád
koznék, ha az imádság puszta önszuggesztió lenne. Az elmélet jó, az
eredmények kecsegtetőek. Ugyanakkor nehezemre esne kitartani az
imádkozásban, hiszen az ember nehezen adja át magát valaminek,
aminek nincs valóságalapja. Ha a paradicsomban bolondok laknak,
nem akarok ott élni.”
EGY RITKA PILLANAT

Ben
Legalább egy term észetfölötti élményem volt m ár imádkozás közben.

Úgy em lékszem rá, m int egy szent p illa n a tra . Épp egy hem ofíliás
b a ráto m at lá to g a tta m m eg, aki s zen n y ezett vér útján fe rtő z ő d ö tt
m eg AIDS-szel. M indenki tu d ta, h ogy haldoklik. A segédlelkésszel
eg y ü tt látog attu k m eg, hogy ú rvacsorázh asso n .
A b arátom nagyon sovány volt, a bőre sápadt, tele zúzódásokkal, és
szájfertőzés is gy ötö rte. Nehezen nyelte le a kenyeret és a b ort. A rra
szám íto ttam , hogy h alálfélelm e lesz, de nem volt. Viszont elm esélt
eg y m eg h ató tö r té n e te t. P ár napp al a z e lő tt egy an g y al lá to g a tta
m eg a k órterem b en. „Ne félj! - m ondta. - H am arosan találk o zh atsz
a kislányoddal.” (A b arátom kislánya csecsem ők orában m eghalt.)
Az ágy m ellett ülve h allottam , hogy a szom széd szobában szól a tele
vízió. A környezet, a szokványos kórházi berendezés, a gépek h angja
416
a legkevésbé sem volt misztikus. Miután a barátom ezt elm esélte, úgy
éreztem , jó lenne elnyújtani kissé ezt a pillanatot. „M aradjunk kicsit
csen db en ” - m ond tam , majd életem b en először és u toljára nyelve
ken szóltam . Ism ertem karizm atikus hívőket, sőt még im ádkoztam
is a nyelveken szólás aján d ék áért, de soha nem k aptam m eg. M ost
azonban, ebben a jelen tőségteljes, dicsőséges pillanatban, am ikor a
b arátom elm esélte, hogy Isten milyen irgalm as volt h ozzá a halálos
ágyán, m eg történ t.
Most egyetem i lelkész vagyok. Bevallom , a diákoknak nem szívesen
m esélek e rrő l az élm én yem ről, noha m eg h atáro zó p illan at volt az
életem ben. R itk án tö rtén ik ilyesm i az em b errel. Az eg y etem isták
kissé nyeglén b eszéln ek Isten ről: „Isten a zt m on d ta, in dítsak egy
bibliatanulm ányozó c so p o rto t... Isten a zt m ondta, h ogy ran d izzak
ezzel a lánnyal.” Aki nem ismeri a zsargo n t, azt gondolhatja, h ogy a
keresztény életben egyik m isztikus élm ény követi a m ásikat.
A barátom b etegágy a m ellett m eg tap asztalt élm ényt sem m iért sem
adnám . A zonban ez csupán egyetlen p illan at volt az életem ből, s a
többi mind v á ra k o z á s. Évek ó ta szolgáltam m ár Isten t, am ik or ez
történt. Mindig azt mondom a diákoknak, hogy az im ádkozás kilenc
ven százalékban abból áll, hogy m egjelenünk az Istennel m egbeszélt
találkozón, és várun k .
A keresztény imádság terápiás hatása nem cél, hanem mellékter

mék. Jézus ígérete szerint gyümölcsöt fogunk teremni, ha a szőlőtőn
maradunk. Az a dolgunk, hogy benne maradjunk, hozzá kapcsolód
junk.
Emlékszem házasságunk első éveire, amikor szinte semmiben sem
értettünk egyet Janettel. Dominanciaharcot vívtunk, de egyikünk sem
akart engedni. Minden döntéshelyzet, legyen az fontos vagy jelenték-
417
télén, kötélhúzássá fajult. Tehetetlenségünkben végül úgy döntöttünk,

kipróbálunk valamit, ami korábban sosem működött kettőnk között:
együtt imádkozunk. Ettől kezdve mindennap leültünk a kanapéra, és
kiöntöttük a szívünket Isten előtt. Imádkoztunk a döntéseinkért, napi
találkozóinkért, barátainkért és a családunkért. Hatalmi harcaink egé
szen más fénybe kerültek, miközben alávetettük magunkat a felsőbb
hatalomnak. Isten előtt egymás mellé kerültünk, s már nem szemben
álltunk egymással. Huszonöt év elteltével még mindig gyakoroljuk
ezt a szokást.
Volt-e terápiás hatása a közös imádkozásnak? Hogyne, természe
tesen! Ám még ennél is fontosabb, hogy azóta is naponként emlékez
tetőül szolgál számunkra arról a bizonyos valóságról, amelyről olyan
könnyen megfeledkeznénk. Végtére is Isten színe előtt tettünk esküt
egymásnak: mi sem természetesebb, mint hogy behívjuk őt mint szin
tén érdekelt felet kettőnk hétköznapi, bár olykor kissé viharos életébe.
„Nekem nincs szükségem arra, hogy bárki is bizonyítsa: az ima ha
tásos - írta Henri Nouwen dél-amerikai tartózkodása idején. - Ha nem
imádkozom, ingerlékennyé válók, elfáradok, elcsüggedek, és szem elől
tévesztem a Lelket, aki saját szükségleteimről másokéra tereli a figyel
mem. Ha nem imádkozom, csak magammal foglalkozom. Olyankor há-
zsártos és kritikus leszek, neheztelek az emberekre, és meg akarom
torolni az engem ért sérelmeket.” Nouwen azt is beismeri, hogy a ká
polnában töltött napi egy órában sokszor elterelődik a figyelme, nyug
hatatlanná válik, elálmosodik, összezavarodik, unatkozik. Ugyanakkor
visszatekintve tisztán látja, hogy azok a napjai, hetei, amikor kitartóan
imádkozott, egészen mások, jobbak voltak. „E nélkül a napi egy óra nél
kül, amit Istennek szánok, eltűnik a szervezettség az életemből, és egyre
inkább véletlenszerű események láncolataként élem meg a napjaimat.”
Néhány éve könyvet írtam az Ószövetségről The Bibié Jesu s Read
418
[A Biblia, amelyet Jézus olvasott] címmel. Ebben szót ejtek az átok

zsoltárokról, amelyek szerzői égnek a bosszúvágytól, ha ellenségeikre
gondolnak. Azt is megemlítem, hogy egy időben heti rendszerességgel
tettem „haragkörutakat” a házam mögött magasodó dombon, amikor
előadtam Istennek, mennyire neheztelek mindazokra, akik megbántot
tak. Rákényszerítettem magam, hogy a legmélyebb érzéseimet is Isten
elé tárjam, és ez valóban terápiaként hatott. „Általában mire hazaérek,
úgy érzem, hogy megszabadultam egy óriási tehertől - fogalmaztam a
könyvben. - Az engem ért igazságtalanság már nem szurkál, mint egy
tövis. Hangosan beszéltem róla valakivel, méghozzá Istennel. Időnként
úgy érzem, hogy miközben szavakba öntöm a sérelmemet, felébred ben
nem az empátia. Isten Lelke felhívja a figyelmem saját önzésemre, kriti
kus lelkületemre, hibáimra, amelyeket mások nagylelkűen elviselnek és
megbocsátanak. így figyelmeztet Isten szánalmasan szűk látókörömre.”
Ma, amikor újra elolvastam ezt a néhány mondatot, úgy éreztem,
mintha valaki más írta volna. A helyzet az, hogy jó pár éve nem voltam
már haragkörúton. Vasárnap délutánonként gyakran felsétálok arra a
bizonyos dombra, és megnézem, hogy vannak a rókák, mekkora kárt
tettek a bogarak a sárgafenyőkben, vagy követem az állatok lábnyomát
a hóban. Imádkozom is, de ezt inkább „dicsérő körútnak” nevezném.
Ahogy telt az idő, szertefoszlott belőlem a harag. Észrevétlenül meg
gyógyultam.
Félelem
Az ima erejét végső soron a saját életünkben tapasztalható változá
sok bizonyítják. „Az imádkozás során időt adunk Istennek, hogy újjá
teremtsen minket, játsszon velünk, megérintsen, mint a művész, aki
egy szobrot, festményt vagy zeneművet készül alkotni az életünkből”
419
- írja Don Postema. Visszatekintve egészen konkrét nyomait látom, mi

ként változtatott meg az imádkozás. Az egyik ilyen terület a félelem.
Minden évben alkalmam nyílik ellenőrizni a félelemről szerzett
ismereteimet, amikor megkísérlem megmászni Colorado valamelyik
nehezebben elérhető csúcsát. Mivel már egy egyszerű ereszcsatorna
tisztítás közben is meg-megszédülök - ilyenkor a tető vékony peremén
kell egyensúlyoznom, ahonnan mindkét irányba háromszáz métert zu
hanhatok komoly önterápiára van szükségem. A hegyen a félelem az
ember egyik ellensége: megbénítja, esetleg elhamarkodott döntésekre
készteti, de a barátja is lehet, hiszen megtanítja a korlátáira. Tavaly
nyáron a Wetterhorn Peakről ötórányi mászás után, a csúcstól mindösz-
sze tizennyolc méterre fordultam vissza. Az utolsó szakaszon minden
lépést tömött hóban kellett megtennem: egyetlen rossz mozdulat, és
biztos halál vár rám. A félelem bölccsé tett, ezért egy melegebb idő
szakra halasztottam a mászást.
A félelem néha csupán látszólag os: egy veszélyesnek mutatkozó
gránittömbről kiderül, hogy egész jó peremek és kapaszkodók is akad
nak rajta. Olykor azonban nagyon is indokolt, és ilyenkor a bizalom
az egyetlen ellenszere. Amikor csak mód van rá, társakkal mászom,
mert jót tesz, ha hangosan kimondhatjuk a félelmeinket, és tanácsot
kérhetünk egymástól. Melyik útvonal látszik a legbiztonságosabbnak?
Ez túl vakmerő lépés lenne? Felérünk-e a csúcsra a vihar kitörése előtt?
Télen is gyakorolom a jégcsákány használatát, hogy szükség esetén
ösztönösen meg tudjam állítani magam, ha netán megcsúsznék a havas
hegyoldalon. Ha kötélre van szükségem, akkor arra bízom magam.
A legmagasabb csúcs megmászásához hivatásos vezető segítségét
vettük igénybe, s ez csodát tett a félelmeinkkel. Mint kiderült, veze
tőnk háromszor mászta meg a Mount Everestet, és tizenháromszor a
Mount Denalit. így hát minden bizonytalanságomat átadtam a jó öreg
420
Bobnak, aki úgy ismerte ezt a két coloradói csúcsot, mint én a hátsó
kertemet. Hála neki, a Capitol Peak hírhedt „Késperemén” áthaladva
kevésbé lett úrrá rajtam a félelem, mint amikor könnyebb csúcsok felé
vettem az irányt egyedül.
Imádkozás közben egészen másfajta félelmekkel szembesülhetünk,
mint a hegyen, mégis akadnak párhuzamok. Éveken át küszködtem
például egy nagy látszólagos félelmemmel: a szigorú, ítélkező Isten,
a kozmikus Végrehajtó képével. Ki imádkozna szívesen egy ilyen Is
tenhez? Hogyan alakíthatnék ki bensőséges kapcsolatot egy ilyen fé
lelmetes lénnyel? Ám Isten kegyelmét megtapasztalva és megbízható
vezetőkkel, majd magával Jézussal megismerkedve egyre lejjebb en
gedtem a pajzsot.
A gyógyulófélben lévő fundamentalistának bátorságra van szük
sége, hogy elhiggye: az evangélium valóban jó hír egy olyan Istentől,
aki maga a szeretet. Igyekeztem olyan „túravezetőket” felkutatni, akik
hittek ebben az alapvető, bár sokszor fel nem ismert igazságban. Tíz
éven átjártam dr. Paul Brand nyomában, aki a föld legmegvetettebbjei,
a legalsó kasztba sorolt leprás hinduk életébe hozott gyógyulást és ke
gyelmet. Időnként imádkoztunk is együtt, ilyenkor csodáltam egysze
rű hitét. Mindig hálás volt, noha a létminimumhoz közelítő fizetésért
dolgozott, embert próbáló körülmények között. Az időskor elé nem
félelemmel, hanem várakozással tekintett. A halálra még élete vége
felé járva is valódi hazatérésként gondolt: úgy vélte, nem megszakad,
hanem kicsúcsosodik vele az élete.
Henri Nouwenben szintén megbízható vezetőre találtam. Ő arra mu
tatott példát, hogy az Istenről alkotott valós kép nem félelmet kelt az
emberben, hanem megnyugtatja. Bár voltak félelmei, Nouwen bízott
Isten jellemében, a félelemmel kapcsolatban pedig megtanulta, hogy
„nem szabad elfutni előle, hanem át kell érezni, fel kell állni, és szem
421
be kell nézni vele... Tehát imádkozom, noha nem tudom, hogyan kell.
Igyekszem megpihenni, noha nyughatatlannak érzem magam, békes
ségem van, miközben kísértést érzek, biztonságban vagyok, miközben
szorongok, fény vesz körül, pedig sötétben tapogatózom, szeretek,
noha kételkedem.” Bízott Istenben, „aki megtart, aki már jóval szüle
tésem előtt szeretett, és még akkor is szeretni fog, miután meghaltam”.
Ha egyszer börtönbe kerülnék és megkínoznának, csak abban bíz
nék, hogy magamnál tarthatom a zsoltárokat - gondolta Nouwen. A
Zsoltárok könyvétől mindig megszűntek a félelmei. „Többek, mint esz
mék, képek, hasonlatok: valós jelenlétté válnak. Egy sok munkával és
feszültségekkel teli nap után az ember úgy érzi, minden szempontból
biztonságban van, és rájön, milyen jó érzés a Legfönségesebb oltalmá
ban lakni.” A félelmeink átszállnak Istenre. „Nem félek a gonosztól,
mert te velem vagy” - olvassuk a zsoltárban.
Meglepő, hogy Pál apostol a börtönben, egy sötét, föld alatti cellá
ban írta legemelkedettebb hangú imádságait. Az imádkozás segítsé
gével emelkedett fölül körülményein és az azokból fakadó félelmeken,
így tudott bízni Isten szerető gondoskodásában. Az 1960-as évek Ame
rikájában ugyanezzel a lelkülettel használták ki az időt a bebörtönzött
lelkészek és polgárjogi harcosok: ők is imádkoztak és himnuszokat
énekeltek. A szkeptikusok talán a valóság elől való menekülés legrosz-
szabb módszerének gondolhatnák ezt a gyakorlatot, ám a hívő ember
számára nem más, mint a körülményeken túlmutató valóságba vetett
hit, amely képes lefegyverezni a félelmet.
Egy barátom 1984-ben kerékpárral járta be Kínát. Egyik szállásadó
ja egy egyetemi tanár házaspár volt, akik akkoriban kezdték nyíltan
vállalni a hitüket. A „kulturális forradalom” idején iskolai végzettsé
gük miatt feketelistára kerültek, de még ennél is nehezebb helyzetbe
hozta őket a Vörös Gárda, amely arra buzdította a gyermekeket, hogy
422
jelentsék, ha szüleiken a vallásosság jeleit észlelik. Ez a házaspár nem

akarta lehetetlen helyzetbe hozni a gyermekeit, ezért egy időre min
den vallási jelképet eltávolítottak az otthonukból, nem imádkoztak
hangosan, és nem beszéltek a hitükről. Egyetlen szokást nem adtak
fel: este, lefekvés után kézen fogva, hang nélkül elmondták a miatyán-
kot. A sorok végén megszorították egymás kezét, így tudták egyszerre
„mondani” az imát. Ezután még egy darabig fogták egymás kezét, és
magukban imádkoztak, elsősorban a gyermekeikért. A csendes esti
rituálé a forradalom legsötétebb napjaiban is csillapította félelmeiket,
és megerősítette hitüket.
Amikor végre úgy tűnt, hogy változott a politikai helyzet, elhatároz
ták, hogy beszélnek a gyermekeikkel. Féltek attól, hogy a kényszerű
csend miatt esélyük sem maradt keresztény nevelésben részesíteni
őket. Ám egy éven belül mind az öt gyermekük - annak ellenére, hogy
a legharciasabb ateizmus éveiben nőttek föl - elfogadta szülei hitét.
„Isten válaszolt az imáinkra - magyarázták a barátomnak. - Valóban
nem volt mitől félnünk.”
Nyugtalanság
Keresztes Szent János óva int a spiritus vertiginistőh a szédítő szel
lemtől, amelytől forog velünk a világ és kavarog a gyomrunk. Határ
idők közeledtével, családi krízisek idején ragad magával ez az érzés,
esetleg amikor egy háztartási gép váratlanul elromlik. Ilyenkor legszí
vesebben felugranék, hogy mindent rendbe hozzak, mert az imádko
zást túl lassúnak és haszontalannak érzem. A híradót nézve is elkap
olykor ez a különös hangulat, hiszen a hírek csak tetézik nyugtalan
ságomat: terrorfenyegetés, fogyatkozó olajkészlet, madárinfluenza,
globális felmelegedés, gazdasági hanyatlás híreivel ijesztgetnek.
423
Nem győzök csodálkozni Pál apostol szavain: „Semmi miatt ne ag

gódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadás
sal tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt.” Ha számba vesszük Pál életét
- börtön, izgalmas menekülések, nyilvános viták, verések, betegség,
hajótörés - , szinte felfoghatatlanok buzdító szavai, különösen annak
fényében, hogy ezt a levelét a börtönből, „bilincsek között” írta. „És
Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni
szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” - folytatja.
Péter apostol hasonló tanácsot ad az üldözést szenvedőknek: „Min
den gondotokat őrá vessétek, mert neki gondja van rátok.” Előfordul,
hogy nyugtalanságom megakadályoz az imádkozásban, pedig a segít
ségével, minden aggodalmam a nevén nevezve és Istenre bízva megsza
badulhatnék tőle. Vajon bízhatok-e Isten ígéretében, miszerint megtölt
békességével, amely képes „megőrizni” szívemet és gondolataimat?
Pál minden képzeletet felülmúló békességről beszél, és ezzel Jézus
szavaira utal: „az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom,
ahogy a világ adja.” A spiritus vertiginis szellemét úgy győzhetem
le, ha leleplezem a világ által felkínált békesség hazug voltát. A te
levízióban folyamatosan erről a „békességről” próbálnak meggyőzni
bennünket: ha beszerzem ezt vagy azt a gyógyszert (amelyről persze
az apróbetűs rész szerint meg kellene kérdeznem orvosomat vagy
gyógyszerészemet), ha megveszem az alacsony szénhidráttartalmú
sört, beszállok a világ legbiztonságosabb autójába, vagy megkötöm az
életbiztosítást, amely anyagi biztonságot garantál családom számá
ra, békességben élhetek. Jézus minden bizonnyal másfajta békességre
gondolt, hiszen ki sem próbált efféle luxuscikkeket, és viszontagságos
pályafutása korai halállal végződött.
A tömeg, amely csodatévőként, Izrael megmentőjeként ünnepelte,
folytonos kérésekkel zaklatta: oldja meg családi problémáikat, gyó
424
gyítsa meg őket, áldja meg gyermekeiket, szabadítsa fel nemzetüket,

űzze ki démonaikat. Egy-egy zsúfolt, szédítő napot követően Jézus
már korán, jóval napkelte előtt fölkelt, hogy imádkozzon. Előfordult,
hogy a felbolydult sokaság elől át kellett eveznie a tó túlsó partjára,
hogy egy kis csendre és nyugalomra leljen. Számára az ima szolgált
menedékül. A szenvedés és halál miatt érzett szorongását hátrahagyta
a kertben, mielőtt megjelent kihallgatásán és kivégzésén, jól tudva, mi
vár rá. Jézus ismerte a nyugtalanságtól való szabadulás titkát.
Carlo Carretto L ettersfrom the Desert [Levelek a sivatagból] című
önéletrajzi ihletésű könyve egy elfoglalt olasz üzletemberről szól, aki
1954-ben csatlakozott a Jézus Kistestvérei rendhez, hogy segédkezzen
egy imaház felépítésében az algériai sivatagban, alapvetően ellenséges
muzulmán területen. Carretto korábban aktivistaként tevékenykedett,
kifejezetten cselekvő ember volt. Pontosan tudta, mennyi nyugtalan
sággal jár, ha az ember fontos munkát végez Istenért:
Éveken át abban a hitben éltem , hogy vagyok „valaki” az egyházon b e

lül. Úgy képzeltem , hogy az egyház szent, élő organ izm u sa egy tem p
lom , am elyet kisebb-nagyobb oszlopok ta rta n a k , s m indegyik oszlop
egy keresztény vállán nyugszik. Úgy véltem , az én vállam ra is egy ilyen
oszlop nehezedik, bárm ily kicsiny is ... Soha nem volt elég időm, hogy
mindent elvégezzek. R ohan tam egyik felad attól a m ásikig, egyik m eg
beszélésről a m ásikra. Kapkodva im ádkoztam , idegesen b eszélg ettem ,
a szívem ren d szerint majd k iugrott a helyéről.
A sivatag homokjában térdelve értett meg valamit:
H irtelen hátrahőköltem , m intha m eg ak arn ék szabadulni a teh ertől. Mi

történ t? Minden a helyén m aradt, m ozdulatlanul. Sehol sem m i m ozgás
vagy nesz. Huszonöt év után felism ertem , hogy sem m iféle terh et nem
cipeltem a vállam on, az oszlop képzeletem szülem énye volt csupán; egy
425
ham is, nem létező oszlop, am it hiúságtól vezérelve k italáltam m ag am

n a k ... A világ súlya a m eg feszített K risztus vállát nyom ta.
Egyre jobban értem, hogy az imádságnak nem kell a szó általános

értelmében „produktívnak” lennie. Ébren töltött óráim jelentős részé
ben igyekszem elvégezni aznapra rendelt feladataimat. Az imádkozás
arra kínál lehetőséget, hogy egy időre félretegyem - vagy inkább Is
ten elé vigyem - ezeket a gondokat, és elengedjem magam, az elmém
szabadon kalandozzon, elmélyüljek, szünetet tartsak, bízni tudjak. És
közben furcsa dolog történik: „produktívabb” vagyok, ha nem sajnálom
magamtól ezt az időt. Tisztább fejjel tudok dönteni, kevesebb hibát
követek el, megfontoltabb vagyok. A szédülés alábbhagy.
Egy hete, amikor elindultam a hegyekbe, hogy megírjam ezt a fe
jezetet, útközben hóviharba keveredtem. Denver nyugati oldalán, az
Eisenhower Alagút előtti meredek útszakaszon egyre több előttem
haladó autónak pörgött ki a kereke és imbolygott a jeges aszfalton. Né
melyik irányíthatatlanná vált és kicsúszott a padkára vagy az árokba.
Négykerék-meghajtásra kapcsoltam, lelassítottam, de az útról felcsa
pódó hó - amely a fényszórók megvilágításában tűzijáték csóváihoz
hasonlított - miatt így sem láttam a sávokat elválasztó vonalat. Nem
igazán éreztem, merre kellene kormányoznom az autót. Gyomrom
összeszorult, tenyerem nedves lett a verítéktől.
Az agyamban végigcikáztak a lehetőségek. Terveimet feladva visz-
szafordulhatok, vagy az aggasztó körülmények ellenére araszolhatok
tovább előre, hátha nem lesz baj. Majd hirtelen eszembe jutott: imád
kozhatnék is! Végül háromnegyed órán át hangosan imádkoztam az
összes rokonért, barátért, misszionáriusért, fogolyért, szenvedőért,
aki csak eszembe jutott. Ez elterelte a figyelmem a szorongásról. A
lábam nyomta a féket, a kezem forgatta a kormányt, de a maradék
426
figyelmemet az imádkozásra összpontosítottam. Valahol az élet fölött

lebegtem, ahogy a kocsim is az utat borító hóréteg fölé emelkedve
haladt előre.
Noha a téli vezetés rejtelmeire oktató kézikönyvekbe nem vennék be
egy ilyen gyakorlatot, végül szerencsésen megérkeztem, és útközben
minden feszültség és félelem elszállt belőlem. „Minden gondotokat őrá
vessétek, mert neki gondja van rátok” - írja Péter apostol, majd gyor
san hozzáteszi: „Józanok legyetek, vigyázzatok”. Valamiképp mind
kettőt sikerült megvalósítanom ezen az úton.
Türelmetlenség
Coloradóba költözve számtalan káros gyomnövénnyel megismer
kedtem. A pitypang, a réti margitvirág, a bogáncs, a közönséges gyúj-
toványfű és hívatlan társaik vírusként terjednek mifelénk, veszélyez
tetve az őshonos fajok túlélését. Kötelességtudó polgárként azonnal
beszereztem egy masszív gazolóvillát, és kialakítottam egy szokást,
amit azóta is tavaszi és nyári tennivalóim közé sorolok. Délutánonként
sétát teszek a házunk mögötti domboldalon, és megkeresem a gonosz
betolakodókat. Természetesen ilyenkor remek alkalom kínálkozik az
imádkozásra is, hiszen a nap kellős közepén egyedül lehetek a termé
szetben, távol otthoni irodám zavaró tényezőitől.
Egy alkalommal, amikor a feleségem is elkísért, valóságos revelá-
cióban volt részem mind a gyomkereső túrák, mind az imádság kap
csán. Janet természetesen ügyesen észrevette a gyomokat, de magát
a túrát is egészen új megvilágításba helyezte számomra azzal, hogy
legalább húszfajta vadvirágra hívta fel a figyelmem. Én egészen addig
annyira koncentráltam a gyomokra, hogy a domboldalt borító pompás
virágszőnyeg teljességgel elkerülte a figyelmem. Vagyis épp azokat a
427
A z imádság gyakorlata
fajokat nem vettem észre, amelyeket gyomirtó akcióimmal védelmezni

próbáltam!
Rájöttem, hogy hasonló figyelmetlenség jellemző rám az imaéletem
ben is. Problémák kusza szövevényével jelenek meg Isten előtt - ezek is
olyanok, mint a gyűjtőzsákomat megtöltő gaz - , de közben észre sem
veszem a hálaadásra vagy Isten dicséretére kínálkozó lehetőségeket.
Alapvetően önző módon imádkozom, hogy Isten közreműködésével
megvalósítsam saját céljaimat. Úgy tekintek Istenre, mint problémáim
menedzselőjére, miközben keze munkájának nyilvánvaló és mindenütt
jelen lévő nyomai fölött elsiklik a figyelmem. S amikor látszólag semmi
sem történik, türelmetlenné válók.
Megtaláltam viszont a megoldást erre a türelmetlenségre: egysze
rűen folytatni kell az imádkozást. Nyugodtan számítsunk olyan mérté
kű frusztrációra, hogy vagy végleg abbahagyjuk az imádkozást, vagy
megváltozik a szemléletünk! Jean Nicolas Grou tizennyolcadik századi
misztikus előírása szerint az egészséges ima alázatos, tiszteletteljes,
szeretetből fakad, magabiztos és kitartó - más szóval a türelmetlenség
szöges ellentéte.
Szeretem, ha a munkámnak van látszata. Megírok egy cikket, és
néhány hónap múlva megjelenik nyomtatásban. Megmászok egy he
gyet, és felérek a csúcsra. Az imádságra azonban más szabályok - Isten
szabályai - érvényesek. Titokban imádkozunk, hogy senki se lássa, az
eredmények, Isten eredményei pedig meglepő módon érkeznek meg
hozzánk, amikor már nem is számítunk rájuk. Amikor imádkozom,
megnyílók Isten előtt, és igyekszem nem korlátozni őt a prekoncep
cióimmal. Röviden, az imádság azt jelenti: engedem Istennek, hogy
Isten legyen.
A Biblia számos imádsága várakozásból fakadt. Ábrahám és Sára
várják, hogy legalább egy gyermekük szülessen. Jákob hét éven át vár
428
a feleségére, majd annak ravasz apja miatt további hét év várakozásra

kényszerül. Izrael népe négyszáz éven át várja szabadulását, Mózes
négy évtizedet vár, míg Isten elhívja a feladatra, majd további négyet,
hogy elérjék az ígéret földjét, ahová ő már be sem mehet. Dávid bar
langokban rejtőzve várja, hogy megkoronázzák. Próféták várják, hogy
különös jövendöléseik beteljesedjenek. Mária és József, Erzsébet és
Zakariás, Anna és Simeon zsidó honfitársaikhoz hasonlóan várják a
Messiást. A tanítványok pedig türelmetlenül várják, hogy Jézus végre
olyan erővel demonstrálja Messiás mivoltát, ahogy szerintük illene.
Isten, aki az időn kívül helyezkedik el, érett hitet vár tőlünk; a fen
ti példákhoz hasonlóan nekünk is fel kell készülnünk a késedelmes
válaszra, ami akár próbatételnek is tűnhet. Az érettség egyik jele a
türelem, amely viszont az idő múlásával fejlődhet ki bennünk.
A gyerekek mindent azonnal akarnak: „Ott vagyunk már?... De én
most kérem a fagyit!... Kibonthatjuk végre az ajándékokat?... Kijöhetek
már a szobámból?” A szeretet ezzel szemben képes várni: „Jákob tehát
hét esztendeig szolgált Ráhelért, és az csak néhány napnak tűnt neki,
annyira szerette őt.” Az orvostanhallgatók, majd rezidensek tíz évig
tanulnak, hogy saját praxist indíthassanak. „Tékozló” gyermeküket el
vesztő szülők éveken át várnak, míg visszatér. A várakozás önmagában
nem cél, de szükség lehet rá a cél elérése érdekében. Amire érdemes
várni, arra várunk, s közben fejlődik a türelmünk.
„Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt” - olvassuk
a zsoltárban. Lelki szemeim előtt meg is jelenik a kép az őrről, aki
már számolja a perceket, míg megérkezik a váltás. Azért imádkozom,
hogy legyen elég türelmem a próbatételekhez, ne vesszen ki belőlem
a várakozás, a remény, a hit. Imádkozom, hogy legyen türelmem a
türelemhez. Ahogy egy másik zsoltárban olvasom:
429
Eleped a szem em ígéreteidre vág yva,

és azt m ondom : m ikor vig asztalsz m eg engem ?
Noha olyanná lettem , mint a töm lő a füstben,
nem feledkezem el rendeléseidről.
Hány napja van még szolgád n ak ...
Az idő megállítása
Anthony Bloom nehezen tanulta meg a türelmet, de jó oka volt rá, hi
szen viharos évszázadban viharos életet élt. Korai éveit Oroszországban
és Perzsiában (a mai Iránban) töltötte, majd Franciaországba menekült
szüleivel, ahol szolgált a második világháborúban, majd sebészorvos lett.
Mindenféle vallásos háttér nélküli meggyőződéses ateista volt, mi
előtt Márk evangéliumát olvasva drámai módon megtért. Később fel
hagyott az orvosi hivatással, pappá szentelték, idővel pedig a nyugat
európai Orosz Ortodox Egyház metropolitája lett. Beginning to Pray
[Elkezdek imádkozni] című könyvében arról a döntő lépésről ír, amikor
sikerült leküzdenie türelmetlenségét, és teret adnia Istennek - még
pedig úgy, hogy „megállította az időt”.
Bloom, az orvos általában inkább a jövőre összpontosított. Miközben
a betegeket vizsgálta, folyton kitekingetett a folyosóra, és megszámol
ta, hányán várakoznak még odakint. A rendelési idő végén egyetlen
betegére sem emlékezett. Ráadásul azt is észrevette, hogy ugyanazt
a kérdést kétszer-háromszor is fölteszi, mert elfelejtette, hol tart a
vizsgálatban. Végül elhatározta, hogy változtat: minden beteggel úgy
foglalkozik, mintha ő lenne az egyetlen ember a világon. Valahányszor
úgy érezte, hogy sietnie kell, tudatosan hátradőlt és csevegni kezdett a
pácienssel. Meglepő módon azt tapasztalta, hogy így több ideje marad,
hiszen semmit nem kell megismételnie.
Tudatosan kell tehát megállítania az időt, ha nagyon felgyorsul,
430
vonta le a következtetést Bloom. Ha nemet mondunk, máris tökéletes

sebességre kapcsol, és megszűnik a belső feszültség. „El tudod képzel
ni, hogy egy másodperc pontosan egy másodpercig tart? Pedig ez az
igazság. Különös, de így van, noha a viselkedésünket látva bárki azt
hihetné, hogy harminc másodperc alatt öt perc is eltelik.”
Az idő megállítása Bloom Istennel való kapcsolatát is fokozatosan
átalakította. Megpróbált a jelen pillanatra összpontosítani; felismerte,
hogy a múlt jóvátehetetlenül véget ért, a jövő pedig érdektelen, hiszen
nem tudhatjuk, valóban részünk lesz-e benne. A most, a múló pillanat
az a pont, ahol az örökkévalóság és az idő keresztezi egymást.
A nap bizonyos pontjain Bloom megállt és azt mondta: „Most ülök,
nem csinálok semmit, és öt percig nem is fogok csinálni semmit... Itt
vagyok Isten jelenlétében, a saját jelenlétemben és ezeknek a búto
roknak a jelenlétében, és nem mozdulok, nem megyek innen sehová.”
Amikor úgy érezte, nem tud nyugton ülni, gyakorolta ezeket a rövid,
három-, ötperces szüneteket. Idővel elnyújtotta az időt, és megtanult
lehiggadni, megnyugodni, mielőtt visszatért zsúfolt napirendjéhez.
Bloom döbbenten tapasztalta, hogy a világ képes öt percet várni
anélkül, hogy ő sürgölődne. Megtanulta, hogy három, öt vagy akár
tíz percre még a legsürgetőbb feladatokat is (amelyek általában nem
hagyták nyugodni) nyugodtan elhalaszthatja, sőt egy-egy rövid szü
netet követően higgadtabban és gyorsabban tudja elvégezni. Végül
ezeket a perceket, amikor megállította az időt, hozzáadta a reggeli,
illetve esti hosszabb csendességhez.
A napjait csenddel indította, tudatosítva magában, hogy ez a nap is
Isten ajándéka, egy soha ezelőtt nem létezett, új lehetőség. Úgy terült el
előtte, mint egy érintetlen hómező a szülőföldjén, Oroszországban. „Ez
az a nap, amelyet az Úr szerzett, vigadjunk és örvendezzünk ezen!” Azért
imádkozott, hogy Isten követeként kezdhesse a napot, és az ő jelenlétét
431
közvetíthesse mindenkinek, akivel találkozik. Este végiggondolta az az

nap történéseit, majd a sikereket és a kudarcokat egyaránt a kegyelmes
Istennek ajánlotta. A napnak vége, most már minden Isten kezében van.
Ezek a csendes, imádsággal töltött szünetek apró jelzésgyöngysze
mekké fűződtek össze Bloom számára, amelyek a valóság igaz termé
szetére emlékeztették. Az élet nem cselekvések értelmetlen láncolata,
hanem egy másik világ, a mennyei királyság szándékainak megvaló
sítására alkalmas színtér. Az imádság legalább annyira állapot, mint
tevékenység, noha erről könnyen megfeledkezünk, ha csupán napi
egy-két elszigetelt időpontra korlátozzuk.
Azért állítom (a 2003-ban elhunyt) Anthony Bloomot példaként
olvasóim elé, mert hazudnék, ha azt mondanám, hogy már elértem az
általa javasolt szintet. Amikor úgy érzem, hogy értelmes és hasznos te
vékenységet végzek, és ezért egyre intenzívebben vetem bele magam,
hogy minél eredményesebb legyen, akkor tulajdonképpen saját büsz
keségem hajt előre, mintha minden rajtam múlna. Micsoda ostobaság!
Hiszen bármelyik pillanatban leállhat a szívem, vagy megrepedhet egy
aneurizma az agyamban. A pillanat, a jelen Isten ajándéka számomra:
realisztikusabb lenne az életem, s egyben többet érnék el, ha hagynám,
hogy ez az alapigazság hassa át a napjaimat.
Hogyan állíthatom meg az időt? Miként tanulhatok meg csendben
figyelni? Hogyan támaszkodhatnék kevésbé saját tevékenységemre, és
erősebben Isten nyugalmára? Hogyan ruházhatom át Istenre félelmei
met és szorongásaimat? Hogyan adhatok keretet a napjaimnak, hogyan
hozhatom összhangba a valósággal, amelynek a kezdete és a végpont
ja egyaránt Isten? Milyen jelzések figyelmeztetnek az igazságra, ami
ellen túlzott aktivitásommal hadakozom? Ha ezekre a dilemmákra
választ találok, akkor talán rábukkanok olyan kérdésekre is, amelyek
a sürgölődésből visszavonulva merülnek föl bennem.
432
HUSZONEGYEDIK FEJEZET
AZ IMÁDKOZÁS
ÉS MÁSOK
A szeretet legtisztább formája nem vár viszonzást. E mérce

szerint a másokért mondott imádság a szeretet igazán nemes
megnyilvánulása.
Dávid Hubbard
T udva, hogy az imádság témájával foglalkozom, egy barátom to

vábbított nekem egy e-mailt, mert kíváncsi volt a véleményemre.
Sokszor kaptam már lánclevelet, de egyik sem az imádságról szólt.
Egy Irakban szolgáló amerikai katona megtudta, hogy feleségénél
negyedik stádiumú méhnyakrákot állapítottak meg, meglehetősen
rossz prognózissal. A katona tehetetlennek érezte magát, hiszen egy
fél világ választotta el kétségbeesett feleségétől. Végül küldött egy
e-mailt otthoni gyülekezetének, amelyet a közösség tagjai aztán min
den ismerősüknek továbbküldték:
Imádkozz, majd küldd tovább! Egyetlen m ásodperc, míg a továbbküldés

gombra k attin tasz. Kérlek, tedd meg, és ne töröld ki ezt a levelet, hiszen
im áiddal talán m egm en theted Cindy életét. Kérlek, im ádkozz é rte , és
kérd m eg az ism erőseid et is, hogy im ád k ozzan ak Cindy GYÓGYULÁ
SÁÉRT: teljesen tűnjön el a rák a s z erv ezetéb ő l, h ogy élvezh esse az
életet, és továbbra is csodálatos édesanyja lehesse ötéves kisfiúnknak.
433
Az e-mail több kérdést is fölvetett a barátomban. Vajon az imádság

is olyan lenne, mint egy piramisjáték: minél többen imádkoznak vala
miért, annál nagyobb valószínűséggel kapják meg? Jobb esélye lenne
a gyógyulásra annak a nőnek, akiért imádkoznak az ismerősei, mint
annak, aki hasonlóképpen megérdemelné, de érte senki sem könyörög?
Pontosan hogyan származik előnye valakinek - az imádkozó személyen
kívül - az imákból? És hogyan gyakorolhatnak hatást az imádságaim
valakire anélkül, hogy megsértenék a szabad akaratát?
Ezekre a - mennyiségre vonatkozó - kérdésekre senki sem tudja
teljes bizonyossággal a választ.* Hallottam egy korábbi e-mail-kam-
pányról is, amelyben a küldő azt ígérte, hogy ha egymillió keresztény
imádkozik azért, hogy Szaddám Húszéin önszántából mondjon le, ak
kor meg fog történni. így meg lehet akadályozni, hogy kitörjön a hábo
rú. Nos, a jelek szerint ez az ima nem talált meghallgatásra. Bizonyos,
hogy az imádság nem valamiféle matematikai képlet szerint működik,
mintha Isten kiszámítaná az imák által gyakorolt nyomást.
Ugyanakkor Dél-Afrikában és Kelet-Európábán látható módon még
iscsak volt hatása a tömeges imádkozásnak. A Bibliában is találunk rá
példát. Isten meghallgatta az izraeli rabszolgák fohászait Egyiptomban:
„meghallottam sanyargatóik miatt való kiáltásukat”. A próféták egész
népeknek könyörögtek, hogy térjenek meg, és olykor ez meg is történt
(Jónás esetében például megtért Ninive). Pál is gyakran kért közös imád
ságot, például a korinthusi, az efezusi és a római gyülekezettől. A jelek
szerint nem marad hatás nélkül, ha valami egyszerre sokaknak fontos.
* Nem mintha nem keresték volna. Paul Johnson történész számol be arról, hogy „a
Louvain Egyetemen, ahol Erasmus szintén eltöltött némi időt, 1493-ban még hosszan
vitázott arról a tanári kar és a diákság, hogy négy, egymást követő napon elmondott
ötperces ima nagyobb eséllyel talál-e meghallgattatásra, mint egyetlen húszperces
fohász; illetve arról, hogy egy tízperces, tíz emberért mondott ima hatékonyabb-e,
mint tíz egyperces. A vita nyolc héten át tartott, tehát tovább, mint amennyi idő alatt
Kolumbusz Kristóf 1492-ben, vagyis egy évvel korábban Amerikába ért.”
434
Az imádkozás és mások
Isten látószöge
A közbenjárás - az embertársainkért elmondott könyörgés - az
imádság kérdéskörének egyik legtalányosabb dilemmája. Minél töb
bet töprengek rajta, annál inkább változtatnom kell a megítélésemen.
A tudományos szemléletnek köszönhetően a „fejlett” országokban
élők zöme mérsékelten istenhívő. Hitünk szerint például az időjárást
és a betegségeket változhatatlan természeti törvények irányítják, ám
időnként, amikor egy-egy probléma túlságosan közelről érint bennün
ket, a visszafogott deizmust félretéve isteni beavatkozásért fohászko
dunk. Ha túl sokáig tart az aszály, esőért könyörgünk. Ha egy fiatal
anyánál méhnyakrákot állapítanak meg, a gyógyulás érdekében meg
kérjük ismerőseinket, hogy imádkozzanak. Úgy esedezünk Istenhez,
mintha megpróbálnánk rábeszélni valamire, amit egyébként nem állna
szándékában megtenni.
Az imádságról alkotott felfogásom arra késztet, hogy más szemmel
lássam a világot. Először is abból indulok ki, amit Jézus személyén
keresztül tudhatok meg Istenről. Az evangéliumokból tisztán látszik,
hogy Jézus azt szeretné, ha minden ember megtapasztalná Isten sze-
retetét. Jézus az egész életét ennek az üzenetnek szentelte. Emellett
nyilvánvaló, hogy a testi gyógyulásunkat is fontosnak tartja, hiszen
egyszer sem - egyetlenegyszer sem - utasított el senkit, aki arra kérte,
hogy gyógyítsa meg.
így hát a valóság központi magjából indulok ki: Isten szeretet, és a
legjobbat akarja számunkra. Igaz, nem mindenki örül Isten szereteté-
nek, nem is mindenki törődik vele, és nem mindenki örvend kifogás
talan egészségnek. Ezek szerint valami zavarja az isteni ideált, ám ez
Isten szeretetének tényén nem változtat.
Istennek szüksége van egy előőrsre itt a földön. Úgy is mondhat
435
nánk, hogy egy testet keres magának, hiszen Pál pontosan ezt a képet
használja leveleiben. Mi, „Krisztus teste” együttműködünk Istennel,
hogy szeretete és kegyelme minél többekhez eljuthasson. Aki meg
tapasztalja ezt a kegyelmet, óhatatlanul tovább akarja adni. Beval
lom, nekem nem könnyű szeretnem. Szükségem van az imádságra
ahhoz, hogy Isten szeretetének erőterébe helyezkedjem, és ő töltsön
meg együttérzéssel, mert egyedül nem tudom kipréselni magamból.
Ha így tekintek a világra, másképp imádkozom embertársaimért.
Ha radikálisan akarok fogalmazni, ez azt jelenti, hogy régebben ügy
képzeltem az imádkozást: Isten elé tárok bizonyos kéréseket, amelyek
neki esetleg nem jutottak eszébe, majd pedig megpróbálom rábeszél
ni, hogy teljesítse őket. Ma már viszont úgy tekintek a közbenjárásra,
mint ami által az én tudásom gyarapszik. Amikor imádkozom valaki
ért, arra kérem Istent, hogy nyissa fel a szemem, hadd tekintsek úgy
az illetőre, ahogyan ő, majd pedig egyszerűen részévé válók a szere
tetnek, amely tőle árad az illető felé.
Valami különös dolog történik, amikor így imádkozom másokért.
Amikor Isten jelenlétébe emelem őket, magam is másképp kezdek vi
szonyulni hozzájuk, s ez a kapcsolatunkra is kihat. Imádkozom a szom
szédomért, aki igyekszik kibújni a helyi adó megfizetése alól, s már
nem is a csalót látom benne, hanem a magányos embert, aki folyton
anyagi gondokkal küzd. Imádkozom kábítószer-függő rokonomért, és
felelőtlen életmódja mögött észreveszem a sérült, kétségbeesett lelket.
Más szóval imádkozás közben Isten szemével látom embertársai
mat (köztük önmagamat is): olyan embereknek, akik egyedi gyarló
ságaikkal és ajándékaikkal hordozzák Isten képmását. Jézus szemével
tekintek rájuk, mint szeretett gyermekekre, akiket tárt karokkal vár
Atyjuk. Tudom, hogy Isten azt szeretné, ha megerősödne a házasságuk,
és a gyermekeik nem sodródnának bajba; ha egészségesek és erősek
436
lennének, és elkerülnék a kísértést, valamint képesek lennének segíte

ni másoknak szükségleteikben. Nyugodtan kérhetem mindezt Istentől,
hiszen egybeesik akaratával. Sőt, sokkal jobban vágyik arra, amiért
imádkozom, mint én magam.
Amikor a szeretteimért imádkozom, némiképp bepillantást nyerhe
tek Isten érzéseibe is. Senkire nem kényszeríthetem rá a vágyaimat;
isten, aki ezt valószínűleg megtehetné, az emberi szabadság iránti
tiszteletből nem választja ezt az utat. Sok esetben látom, hogy kinek-
kinek min kellene változtatnia a saját érdekében. Tanúja vagyok ro
konaim és barátaim döntéseinek, amelyek révén nemcsak maguknak,
hanem a környezetüknek is fájdalmat okoznak. Mégis, minden szülő
tudja, hogy csupán korlátozott hatalmunk van mások fölött, hacsak
nem alkalmazunk kényszert (ami viszont rosszul sülhet el). A próféták
vagy Jézus tékozló fiúról szóló példázata a bizonyíték arra, hogy Isten
ugyanezzel a dilemmával küzd.
Miután bepillantást nyerek abba, ahogyan Isten látja embertársa
imat, késztetést érzek, hogy Krisztus testének - Isten megtestesült
jelenlétének - részeként cselekedjek. Ami engem megváltoztat, az ter
mészetesen a másik emberre is kihat. Másképp viszonyulok a szom
szédomhoz vagy a rokonomhoz, hiszen Isten kegyelme megpendített
bennem egy húrt. Gondokkal küszködő barátaimnak küldök néhány
biztató sort, és megkérdezem, hogyan lehetnék segítségükre. Imádko
zom azokért, akik messzi országokban prostituáltak, foglyok vagy ár
vák között végzik szolgálatukat, és azon kapom magam, hogy mélyeb
ben a zsebembe nyúlok, amikor támogatást küldök nekik. Semmi sem
képes jobban felébreszteni bennem az együttérzést, mint az imádság.*
* Az anglikán egyház imakönyve tartalm az egy kedves imádságot „a szegényekért

és elnyomottakért, a munkanélküliekért és szűkölködőkért, az elítéltekért és fog-
vatartottakért, és mindazokért, akik emlékeznek rájuk és gondoskodnak róluk”.
437
Szeretettel gondolok vissza a Campus Life magazin heti rendszerességű

reggeli imaóráira. Hét órakor, tehát a munkaidő kezdete előtt egy órával
gyűltünk össze, szigorúan önkéntes alapon. Ám idővel ez a maroknyi
csapat megismerte egymás apró titkait. Sokat megtudtunk egymásról,
egymás családjáról, nehézségeiről, küzdelmeiről. Miután pedig minden
konkrét kérésért imádkoztunk, hozzáláttunk a magazinkészítéshez.
Az ember egészen másképpen bánik egy gépírónővel, miután reggel
végighallgatta, milyen önértékelési problémákkal küzd („Én már min
dig titkárnő maradok?”), és együtt imádkozott vele. Kisebb eséllyel fog
ítélkezni a programozó fölött egy bosszantó hiba miatt, ha megtudja,
mennyire bántja az illetőt, hogy elkövette azt a bizonyos hibát. Más
szóval, már nem egy gépezet láncszemeiként, hanem emberi lények
ként tekint a munkatársaira, akikhez Isten szeretettel és kegyelemmel
fordul. A reggeli imaóra másfajta rendet alakított ki közöttünk, s ha
tására nem a beosztásunk és a fizetésünk volt a meghatározó, hanem
az, hogy mindannyian reményeket és vágyakat, félelmeket és küzdel
meket, álmokat és csalódásokat hordozó emberek vagyunk. Mindez
pedig Isten emésztő szeretetének pályáján hozott össze bennünket.
Táguló kör
„Krisztus közénk áll, és csak rajta keresztül kerülhetünk kapcsolat
ba felebarátainkkal”, írja Dietrich Bonhoeffer. Amikor valakit Isten
elé viszek, nem szabad elfelejtenem, hogy Isten mindkettőnk életében
jelen van. A középpontból, tehát Isten szeretetéből kiindulva koncent
rikus körökben hullámzanak kifelé az imáim, mint ahogy a tó vize
fodrozódik: a hozzám legközelebb állóktól a távolabbi ismerősökig.
A családomat és a közeli barátaimat ismerem legjobban. Értük
imádkozva igyekszem a lehető legkonkrétabban fogalmazni. Isten elé
438
viszem unokahúgom nehéz terhességét, unokatestvérem alkoholizmu

sát, a szomszédom „tékozló” nagylányát. Közben persze semmi újat
nem mondok Istennek, csak éppen harmadikként őt is bevonom a kap
csolatba - hiszen ő még nálam is jobban törődik velük. Kérem Istent,
hogy szeretetem, figyelmem és imáim segítségével tegye meg azt a
jót, amire mindketten vágyunk.
A közbenjárás olykor annak az életében eredményez változást, aki
ért elhangzik, olykor annak az életében, aki imádkozik. Virginia Stem
Owensnek szokása volt, hogy esténként Isten elé tárta kéréseit, majd
figyelte, mit válaszol. Egyszer a sötétben várakozva nem hallott sem
miféle választ, s végül elszenderedett. Kora hajnalban, még napkelte
előtt sírva riadt föl. Álmában tudatalattija felelevenítette egy hajadon
nagynéni emlékét, aki akkor költözött hozzájuk, amikor ő serdülő lány
volt. Virginiának korábban azt ígérték szülei, hogy saját szobát kap, ám
a nagynéni miatt csak a bátyja költözhetett külön, neki pedig be kellett
érnie a vigaszdíjjal: a félig rokkant nagynéni társaságával.
Az ezt követő hetekben és hónapokban Virginia nem rejtette véka
alá csalódottságát, sőt ezer utalással és gúnyos megjegyzéssel igye
kezett érzékeltetni azt. Sok-sok évvel később, azon a különös éjszakán
értette meg, hogy egész életében neheztelt az eset miatt:
De m ost, a hajnali fényben, életemben először átéreztem , milyen em ész

tő szégyen g y ö tö rh e tte ezt a szegén y idős h ölgyet. Folyton költöznie
k ellett, sosem volt saját o tth o n a. T eljességgel unokah ú gai és unoka-
öccsei jóin d ulatán m últ az élete. Sem am íg otth on lak tam , sem azó ta
egyetlenegyszer sem gondoltam bele, mit érezh etett. Most egyszeriben
rám zúdult, s m egtu d tam , milyen, am ikor az em bernek m indennap le
kell nyelnie a büszkeségét. E lviselhetetlenül keserű érzés.
Virginia másnap is hasonlóan imádkozott, elmondta kéréseit Isten

nek, majd várta a választ, s végül elaludt. Reggel is hasonló élményben
439
volt része: újabb megrázó esemény került felszínre az emlékezetéből.

Az imádság a konfrontáció és a gyógyulás színterévé vált számára,
ahogy a nagy Mediátor elé vitte kapcsolatait.
Evek óta jegyzetlapokra írom azoknak a nevét, akikért imádkozni
szoktam. Egyik nap a családom tagjaiért imádkozom név szerint, más
napokon pedig felváltva a barátaimért, szomszédaimért, írótársaimért,
a szegények között vagy külföldön szolgáló ismerőseimért. Egy napon
pedig lelki önvizsgálatot tartok. Virginia Stem Owenshez hasonlóan
magam is azt tapasztalom, hogy az imádság hatására megváltozom.
Az unokatestvéremet többé nem felelőtlen léhűtőnek tartom, hanem
Jézus együttérzésével gondolok rá. Ezenkívül végiggondolom, hogyan
tudnék segíteni azoknak a nehézségeknek a megoldásában, amelyekért
imádkozom.
A SZAKADÉK SZÉLÉN
Mike
A közbenjáró imádság fontosságáról akkor győződtem meg, amikor m á

sodéves egyetem ista koromban egy őrült ötletnek köszönhetően elhatá
roztam , hogy öt hónapig az utcán élek. Egy barátom is vonzónak találta
az elképzelést. Miután komoly tárgyalásokat folytattunk a szüléinkkel,
otthagytuk az előkelő kaliforniai egyetem et, a W estm ontot, valam int
a m enza színes választékát, és elindultunk néhány nagyváros, például
Denver, Washington, Portland és Phoenix felfedezésére. Azt ettük, amit
a kukákban találtunk, illetve azt, amit utcazenészként kerestünk. Ez né
mi aprópénzt jelentett csupán, amit a járókelők a gitártokba hajítottak,
miközben mi keresztény dalokat énekeltünk az utcasarkon.
Ez bizony m ás világ. Nem b o ro tv álk o ztu n k , nem fü rö d tü n k , teh át
szakadt külsőnk alapján senki nem m ondta volna meg, hogy eg y e te
m isták vagyu nk , s nem az utcán élők szubkultúrájához tarto zu n k .
440
K éth eten te k erestem egy k ö n y v tárat vag y egy ingyen h aszn álh ató
szám ítóg ép et, hogy elküldjem beszám olónkat azoknak, akik im ád
koznak értü n k . Az első e-m ailt negyven vag y ötven em bernek küld
tem el, de az ötödik hónap végére m ár tízszer annyian szerep eltek a
levelezőlistánkon. Legalább fél tu cat eset jut eszem be, am ikor valaki
azt írta : h irtelen k észtetést é rz e tt, h ogy im ádkozzon értü n k . E gy
b arátom például azt m esélte, h ogy eg y szer hajnali h árom k o r a rr a
ébredt, hogy im ádkoznia kell értem . M iután kiszám oltam , hány óra
leh etett akkor a mi időzónánkban, kiderült, hogy éppen akkor tú rták
föl a hátizsákom és lopták el a farm ern ad rág o m at.
Úgy tek in tettem e rre a levelező listára, m int valam i m en tők ötélre,
am ely visszavezet a világba, ahol szeretn ek és értik , m iért csináljuk
ezt. Az u tca kem ény világ. M ennyi szeren csétlen n el ta lá lk o z ta m ,
akinek senkije sincs, egyetlen em ber sem , aki im ádkozna érte! B ecs
lésem szerint a hajléktalanok negyede aktív hívő, de legtöbbjük m a
gányos, és nincs tám asza.
Egyszer épp a „Mint szarvas hűs v íz fo rrá sra ” kezdetű d allam ot já t
szottu k és énekeltük, am ikor Dávid, az egyik h ajléktalan sírv a fa
kadt. „E rre van szükségem , haver - m ondta. - Nekem is kell ez a víz.
A lkoholista vagyok, de m eg ak arok gyógyu ln i.” M iután m egism er
tem , rájöttem , hogy az Istennel való kapcsolat jelen th eti szám ára az
egyetlen rem ényt. Ö nm agában nem képes a gyógyu lásra. Leginkább
egy tám o g ató cso p o rtra lenne szüksége, mint nekünk.
A kalandjaink egy részét m egírtam egy könyvben, U n d er t h e O v e r p a s s
[A felüljáró alatt] címmel. Nekem persze megvolt a lehetőségem arra,
hogy az u tcai létet o tth ag y v a visszatérjek a jóval biztonságosabb és
kényelm esebb életb e. R em élem , soha nem felejtem el, am it tan u l
tam . Találkoztam olyan emberekkel, akikhez képest bizony szégyent
vallo ttam a hitem ben. Mint például R ings, a volt k ábítószeres, aki
m eg tért, és a segélyét teljes egészében ételre költi, am it szétoszt a
441
hajléktalanok között. Rem élem , soha nem felejtem el im ádságaikat -

ugyanolyanok voltak, mint az életük: közhelyek és színlelés nélküliek.
Ők pontosan azok, akik, a világ szem ében éppúgy, mint Istenében.
Mintegy húsz évvel ezelőtt küldtem egy levelet egy ismert írónőnek,
hogy hetente egyszer imádkozni fogok érte, mert el tudom képzelni,
milyen nehéz az élete. „Soha senki nem mondta még, hogy imádko
zik értem - vallotta meg később. - Ezért úgy éreztem, kötelességem
méltónak lenni az imáidra, meg kell maradnom keresztény írónak, és
a legjobb tudásom szerint kell tennem a dolgom ” Ismerem az érzést,
értem is imádkoznak mások. Egy hölgy, aki akkor olvasta el az egyik
könyvem, míg hároméves kislányát agydaganattal operálták, külön
leges ajándékkal lepett meg. Küldött nekem egy imanaplót, amelynek
mind a háromszázhatvanöt oldalát teleírta, mégpedig az értem elmon
dott imáival. Nehezebb napokon, amikor csüggedt vagy rosszkedvű
vagyok, fellapozom az aznapra szóló imádságot, amelyet sok-sok éve
értem mondott el, s kiderül, hogy hátborzongató pontossággal illik
aktuális helyzetemre. Nemrég levelet írtam a hölgynek, de a posta ér
tesített, hogy a címzett elköltözött. Az imái tovább élnek, s én is úgy
érzem, méltónak kell maradnom azokhoz.
Pál apostol imádságait tanulmányozva egyértelműen kirajzolódnak
előttem az isteni szeretet koncentrikus körei. Az apostol szüntelenül,
éjjel-nappal könyörög például munkatársáért, Timóteusért, de gyakran
említ másokat is név szerint. Imádkozik a rabszolgákat alkalmazó Fi-
lemonért, s közben arra kéri, hogy engedje őket szabadon. Imádkozik
tehát a közeli barátaiért, de buzgón fohászkodik gyülekezetekért is -
olyanokért, amelyeknél korábban látogatást tett, s olyanokért is, mint
Róma vagy Kolossé, ahol még nem járt. Imádkozik egy egész nemze
tért, a zsidóságért, akik nem tudják elfogadni Messiásnak Jézust.
442
Keresem a párhuzamokat saját életemben, húsz évszázaddal ké

sőbb. Hallok egy adatot az AIDS afrikai terjedéséről. Vagy ami még
jobb, Afrikába utazom a munkám miatt, és saját szememmel látom
az elhagyatott csecsemőket, ezeket a narancssárgás hajú, apró pál
cikaemberkéket, ahogy mozdulatlanul fekszenek az ágyban. Hallom
az akcentussal elmesélt történeteket a házasságtörő férjek által meg
fertőzött, s a közösségből elűzött asszonyokról. Mielőtt nyugovóra
térek, imádkozom az arcokért, akik már nem csupán arcok, hanem
a földi gonoszság áldozatául esett embertársaim. Imádkozom értük,
és közben átérzem fájdalmaikat, Isten elé viszem nyomorúságukat.
A lelkemben kutatva keresem a módját, hogy miként közvetíthetném
feléjük Isten szeretetét és gondoskodását még úgy is, hogy egy óceán
választ el tőlük. Ki tudná a legjobban megtestesíteni ezt a szeretetet,
s miként segíthetek én?
Vagy, hogy az otthonom közelében maradjak, megtudom, hogy egy
ismerősöm válóperes ügyvédhez fordult. Ismerem a körülményeket,
tudom, hogy nincs szó bántalmazásról vagy házasságtörésről, csupán
arról, hogy két ember belefáradt a házassággal járó sok munkába.
Isten elé viszem mindkettejüket, a férjet és a feleséget is. Noha általá
ban mindenféle remek ötlettel elő tudok állni a helyzet megoldására,
hogy aztán Istent is meggyőzzem ezekről, ezúttal belátom, hogy nem
ismerek minden részletet. Felfelé fordítom tehát két tenyerem, és je l
képesen Istennek ajánlom a házaspárt. Megpróbálom elképzelni, mivel
járhat számukra a gyógyulás: könnyekkel, esetleg terápiával, felfedett
titkokkal, a megbocsátás lassú folyamával. Ezért imádkozom, de azt is
megkérdezem Istentől, hogy milyen szerepet tölthetek be a folyamat
ban én mint barát. Arra is gondolok, hogy a házasságuk akár vissza
fordíthatatlan sérüléseket is szenvedhetett, tehát ennek megfelelően
is imádkozom értük és magamért.
443
Ha minden jól megy, nem próbálom meg manipulálni Istent, hogy

azt tegye, amit én akarok. Ellenkezőleg. Imáim bekerülnek Isten sze-
retetének tavába, és egyre táguló körökben fodrozódnak.
A határok feszegetése
Frank Laubach, az írás- és olvasásoktatás úttörője, aki sokáig a
Fülöp-szigeteken szolgált misszionáriusként, igyekezett mindenkiért
imádkozni, aki az útjába került. így tulajdonképpen folyamatos imád
kozással töltötte egyébként is zsúfolt napjait. „Nem kell mindenről
külön tájékoztatnunk Istent azokkal kapcsolatban, akikért imádko
zunk - vélte. - Elég, ha tudatosan gondolunk ezekre az emberekre, és
Isten akaratát kérjük számukra. Isten amúgy is jobban tudja, mire van
szükségük, mint mi. Fogalmunk sincs, hogyan, de imáink megnyitják
az utat hatalma előtt.”
Laubach azokra is ezt az elvet alkalmazta, akik nem tartoztak is
meretségi körébe. így imádkozott például a világ vezetőiért, noha
sohasem találkozott velük. Az Újszövetség előírja, hogy imádkozzunk
vezetőinkért, és Laubach is hitt abban, hogy a kitartó imádságnak több
hasznát látja a világ, mint ha személyesen mennénk el a Fehér Házba,
a Whitehall Palotába vagy a Kremlbe tanácsot adni. A saját bölcsessé
günkre támaszkodva valószínűleg rossz irányt jelölnénk ki, ám amikor
imádságban Isten elé visszük vezetőinket, láthatatlan szellemi erők
lépnek működésbe, s ezek valóságos eredményeket hoznak. így nem Is
tent beszéljük rá arra, hogy jobban igyekezzen, hanem a vezetőinket.*
* Közismert momentum az amerikai történelemben az az eset, amikor az ország

vezetői holtpontra jutva végül imádkozni kezdtek. Az alkotmányozó országgyűlés
négy héten át vitázott egyetlen szón. A nem kifejezetten vallásosságáról híres Benjá
min Franklin a következő mondatot intézte George Washingtonhoz: „Minél korosabb
vagyok, annál több meggyőző bizonyítékát látom annak, hogy az ember életét Isten
444
„Szeressétek ellenségeiteket” - mondja Jézus, jóval az úgynevezett

komfortzónánkon kívülre tágítva a kört. „Imádkozzatok azokért, akik
üldöznek titeket.” Szinte egész életemben ellenségünknek tekintettük
Oroszországot és Kínát, hiszen úgy véltük, veszélyes fenyegetést jelen
tenek a nyugati világra. Ma már mindkét országgal együttműködünk,
virágzik a kereskedelem, és a kultúrák is megnyíltak egymás előtt.
Egykori ellenségeink emberi arcot kaptak.
1991-ben Oroszországba utaztam, és csatlakoztam egy csoporthoz,
akik rendszeresen együtt imádkoztak a KGB tisztviselőivel. „Azért hív
tuk meg önt, mert szeretnénk megtanulni, mit jelent igazán a bűnbánat”,
tudatta velem az elnöklő ezredes. Miután hazautaztunk, kétmillió Újszö
vetséget osztott szét az orosz hadseregben. Elszégyelltem magam, amikor
eszembe jutott, hogy a hidegháború éveiben egyszer sem imádkoztam az
orosz vezetőkért. Puszta ellenségként tekintettem rájuk, eszembe sem
jutott Isten elé vinni őket, vagy megkérdezni, mit gondol róluk.
Mihez kezdjünk a radikális iszlamistákkal, akik erőszakosan tá
madják a nyugati világot? Vajon milyen hatással lenne a helyzetre, ha
minden keresztény gyülekezet képletesen örökbe fogadná az al-Kaida
egy tagját, és hűségesen imádkozna érte?
Továbbmegyek: nem kellene-e megvizsgálnunk magunkat Isten
előtt, hogy sorra vegyük a társadalmi tüneteket, amelyek miatt szem-
befordultak velünk ellenségeink? 2001. szeptember 11-e estéjén több
százan gyűltünk össze minden előzetes értesítés nélkül a gyülekeze
irányítja.” Franklin hangot adott félelmének, miszerint az egyes frakciók kizárólag

saját érdekeiket veszik figyelembe, és ezért nem jutnak megegyezésre. „Isten se
gítsége nélkül mi, akik itt vagyunk ebben a kormányzati épületben, semmivel sem
jutunk többre, mint Bábel tornyának építői.” Franklin tehát indítványozta, hogy
„mostantól az országgyűlésben reggelente ima mondassák, amelynek során minden
tanácskozásunkra az égiek segítségét és áldását kérjük”. Az amerikai törvényho
zásban a mai napig él ez a gyakorlat.
445
tünkben. Első döbbenetünkben azt kérdeztük: Miért gyűlölnek ben

nünket? Ösztönösen imádkozni kezdtünk a nemzetünkért, a jövőnkért,
a tragédiában érintett családokért, vezetőinkért. Néhány nap múlva
maguk az ország vezetői is nyilvános imaalkalmat tartottak a Wa
shingtoni Nemzeti Székesegyházban. Amerika egy rövid időre magá
ba nézett. Az ellenségeink ismeretében az ellenségeinkért elmondott
imádság önvizsgálatra késztethet bennünket, hiszen különös módon
ők is épp annyira meghatározzák, hogy kik vagyunk, mint a barátaink.
TÁVLATOK
Aram
- B izto san n agyo n m eg éh eztél, an n y it ástá l! G yere, adok eg y kis

alm ás pitét! Szereted ? Ülj csak le, m áris hozom !
Tudtam , h ogy legalább tíz p erc lesz, m íg a n yolcvan éves ö z v e g y
asszony b ecsoszog a konyhába, és felszolgálja a p itét. Az asztaln ál
ü csörögve azon töp ren gtem , hogy vajon m eddig ta r t, míg k ifizeti a
b érem , és végre kereket oldhatok.
H am arosan m eg érk ezett a h am isítatlan New England-i alm ás pite:
a ra n y b a rn á ra sült té s z ta fo rró alm áv al tö ltv e, s m ellé eg y p o h ár
jéghideg tej. Azon nyom ban fel is faltam .
Az idős hölgy m ég h ozzá sem lá to tt az övéhez, am ikor é s z re v e tte ,
h ogy üres a tán yérom .
- Várj csak , hozok m ég egy szeletet!
Lehetőségem sem volt tiltakozni: m ire k in y itottam volna a szám , ő
m ár a konyhában volt. Viccesnek találtam , m ilyen fürgén m ozog, ha
akar. Na de a pite m ennyei, a tej m eg hűsítőén hideg volt, így h át a
rep eta sem ta r to tt sokáig.
Csakhogy Mrs. Back csak beszélt és beszélt. A környék lakóinak rém
álm a: leragadn i Mrs. Backnél. S zerin tem m indenki ism er egy ilyen
446
Mrs. Backet. Még gyerek voltam , de m ár m egfogalm azódott bennem

a kérdés: H ogyan lehet valak i en nyire vak m ások jelzéseire? H ogy
nem veszi észre, hogy m ehetnékem van?
Körülbelül tíz év m úlva, egy hétfő délután valam i a zt súg ta: el kell
mondanod Mrs. Backnek. Ugyanis előző pénteken legénybúcsún vol
tam a H arv ard S qu are-en , s o tt áta d ta m az életem Jézu sn ak . Még
senkinek nem b eszéltem róla, de m ost ú gy éreztem , M rs. Backnek
feltétlenül el kell m ondanom .
Szép májusi délután volt, Mrs. Back épp a kertben tereg etett, am ikor
od aértem . A k erítéshez lépve m eg szó lítottam :
- Mrs. Back! Tudja, mit jelen t újjászületni?
A zonnal eld ob ta, am i a kezében volt, és csodálk ozva, de boldogan
n ézett rám .
- M ár hogyne tudnám !
Igaz, a férje lelkész volt.
- Nos, péntek este újjászülettem .
A szem em be n ézett, és h a tá ro z o tta n rám p aran csolt:
- Egy tap o d tat se mozdulj!
A kerítés mellől figyeltem , ahogy odabiceg a hátsó ajtóhoz, és botjára
tám aszk od va felm egy a lépcsőn.
Tíz p erc múlva m egjelent, od acsoszogott hozzám , és a kezembe nyo
m o tt egy sz e le te t a világ legfinom abb cso k ito rtájáb ó l. É letem b en
nem ettem m ég ilyen finom at! H uncutul rám m osolygott:
- E zt edd meg!
Én pedig M rs. Back szem e lá ttá ra azon n al eltü n tettem a to rtá t. Su
gárzó öröm m el figyelt. Ü nnepeltünk.
Végül m egszólalt:
- Tizenöt éve, m ióta ideköltöztetek, minden áld ott nap im ádkozom
érted és P au lért. (Paul a b arátom az u tca túloldaláról.) M indennap
im ádkoztam a z é rt, hogy m egism erjétek Jézu st.
447
C. S. Lewis említi bátyjának írt levelében, hogy mindennap imádko

zik azokért, akiket a legszívesebben gyűlölne. A listát Hitler, Sztálin és
Mussolini vezette. Egy másik levelében azt írja, hogy értük imádkozva
el-eltűnődik azon, hogy vajon mi váltana ki belőle hasonló mértékű
gyűlöletet. Emlékeztette magát arra, hogy Krisztus értük is éppen
úgy meghalt, mint őérte, és tulajdonképpen nem sokban különbözik
„ezektől a borzalmas alakoktól”.
Szinte mindenkinek vannak ellenségei. Az Egyesült Államokban
élők közül sokan a fundamentalistákra, a jobboldali republikánusokra,
míg mások a humanistákra vagy a polgárjogi aktivistákra tekintenek
ellenségükként. A világ más tájain a keresztényeket üldözi az állam
vagy a többi vallás. Jézus valódi követőire azonban kivétel nélkül vo
natkozik a meghökkentő parancs, miszerint szeretniük kell ellensége
iket, és imádkozniuk kell azokért, akik igazságtalanul bánnak velük,
így, együttes erővel szélesíthetjük ki Isten szeretetének körét, hogy
azokat is elérje, akik másként nem részesülhetnének belőle.
The Cost o f Discipleship [A tanítványság ára] című művében erről
a parancsról elmélkedik a német lelkész, Dietrich Bonhoeffer. Jézus
ra nem a távolból, messzi országokból leselkedtek ellenségei, hanem
közvetlenül ott jártak a nyomában (talán még hallották is, amikor az
ellenségek szeretetéről beszélt), titkos tervet szőttek ellene, és jelen
tettek róla a másik ellenségnek, a római elnyomóknak. Bonhoeffer is
hasonló helyzetben találta magát: őt Hitler kémei követték, a hazaáru
lás jelei után kutattak prédikációiban, cenzúrázták írásait, és ürügyet
kerestek a letartóztatására.
„Közeledik a széles körű üldöztetés ideje - írta mintegy prófétai
figyelmeztetésként. - A keresztényeket egyik helyről a másikra űzik,
tettlegesen bántalmazzák, válogatott igazságtalanságok és halálnemek
várnak rájuk.” Ha imádkozunk ellenségeinkért, folytatta, megtesszük
448
helyettük és értük, amire ők maguk nem képesek. Hiszen ki szorulna

rá jobban a szeretetünkre, mint azok, akiket gyűlölet emészt? Imád
ságban megállhatunk ellenségeink oldalán, és könyöröghetünk értük
Istenhez. (Az ördög által megszállottak sohasem maguk kérik az evan
géliumokban, hogy Jézus szabadítsa meg őket, hiszen képtelenek erre.
Mindig valaki más viszi őket oda Jézushoz.)
A Jézus Kistestvérei rend tagjai arra tesznek fogadalmat, hogy a
szegények között élnek, akár gettókban is vagy háborús övezetekben,
illetve muzulmán országokban (ahol a keresztények általában nem
szívesen látott vendégek). Elvállalnak valamilyen egyszerű munkát,
például takarítanak vagy gyárban dolgoznak, a szabadidejüket pedig
közösségi imával töltik. Nem prédikálnak, és még szociális munkát
sem végeznek. Egyszerűen ott élnek felebarátaik közelében, csendes
szeretettel fordulnak feléjük, s közben imádkoznak. Hiszik, hogy az
evangélium így, „cseppenként” is kiáradhat a környezetükben.
Isten arra hív bennünket, hogy tágítsuk ki a pályát, amely körül sze-
retete forog. Ne csak barátaink, családunk, ismerőseink férjenek bele,
ne csupán az illendőség és az igazságosság szabályait kövessük, hanem
engedjük be ellenségeinket is. Mindezt pusztán abból az okból, hogy
Isten szeretete eleve elérje őket is: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert
nem tudják, mit cselekszenek!” - imádkozott Jézus saját gyilkosaiért.
Pár hónappal később egyik tanítványa került ugyanilyen helyzetbe,
s Mesteréhez hasonlóan ő is imádkozott kivégzőiért: „Uram, ne ródd
fel nekik ezt a bűnt!” István szavait többen is hallhatták, köztük egy
Saul nevű férfi, akkor még Jézus ellensége, majd pedig minden idők
legnagyobb misszionáriusa.
„Isten szereti az ellenségeit - állapítja meg Bonhoeffer - , ez teszi
dicsőségessé szeretetét.” Az ellenségeinket úgy győzhetjük le, ha sze
retjük őket, a szeretetünket pedig az imádság mozgósítja. Ha haragot
449
táplálok valaki iránt, és nincs erőm megbocsátani, Isten elé viszem a

sérelmem és annak okozóját, és erőt kérek tőle ahhoz, amire magam
tól képtelen lennék. (Talán ezért kérte Jézus is inkább az Atyát, hogy
bocsásson meg kínzóinak, s nem ő maga mondta ki, hogy megbocsát?)
Ezáltal tulajdonképpen átadom Istennek a súlyos terhet, hiszen ő sok
kal jobban elbírja. Idővel a seb is a gyógyulás jeleit mutatja - Isten
elvégzi bennem, amire magamtól nem lettem volna képes.
Egy alkalommal egy keresztény magazin megkérdezte olvasóit,
hogy miért esett a leginkább nehezükre imádkozni. Egy arkansasi
asszony a következő sorokkal válaszolt:
Evekkel ezelőtt történt: a lányom az esküvője után árulta el, hogy a sógo
rom rendszeresen m olesztálta, amikor négyéves volt. Azonnal imádkozni
kezdtem a kislányom ért, hogy Isten adjon neki gyógyulást ebből a ször
nyűségből. A ztán egyre többet olvastam a szexuális bántalm azásról, és
m egtudtam , hogy a bántalm azok sokszor m aguk is hasonló borzalm ak
áldozatai. Úgy éreztem , muszáj imádkoznom a sógoromért is. Egyedül Isten
tudja, hogy honnan m erítettem erőt ehhez. Egyáltalán nem term észetes re
akció egy anya részéről, hogy azokért imádkozzon, akik bántották a gyer
mekeit. Ugyanakkor felism ertem , hogy a sógorom nem fog megváltozni,
amíg nem gyógyul meg saját régi sebeiből. Nap mint nap küszködök azzal,
hogy megbocsássak neki, attól tartv a, ezzel kisebbíteném a fájdalm at és
szenvedést, amit okozott. De különben ki imádkozna ezért az em berért?
450
HUSZONKETTEDIK FEJEZET
AZ IMÁDKOZÁS ÉS ISTEN
Akkor imádkozunk a legjobban, amikor már

észre sem vesszük, hogy imádkozunk.
Cassianus
egbeszéltem egy találkozót egy ismerősömmel, aki legalább

M olyan komolyan veszi az imádságot, mint Luther Márton, Müller
György és a többi imaóriás. Marciának külön imaszobája van otthon, és
az Avilai Szent Teréz-féle „belső várkastély”-modellt alkalmazza. Meg
kértem, hogy mondja el, mit gondol az imádságról, de ő - legnagyobb
meglepetésemre - a többi időtöltéséről kezdett beszélni:
A b eszélg etés is leh et im a. Gondolj csak a s zam aritán u s asszo n y ra,

akivel Jézu s b eszélg etett a kútnál! Szó e se tt köztük vízről, hegyekről,
Jeru zsálem ről - hát nem ima volt-e ez is? Szeretek im aként gondolni a
b eszélgetések re: m intha Jézu ssal beszélgetn ék a m ásik em ber szem é
lyében. A zt kérem tőle: U ram , hadd legyen ez a közös ebéd vagy teázás
egy ima! A m ikor a Bibliát olvasom , az is im ádkozás. Nem elolvasom a
73. zso ltárt, h anem elim ádkozom . Boldogan átad om Istennek, am ivel
foglalatoskodom , s így ezek is im ádsággá lényegülnek át.
„Hogy m egy az im ádkozás?” - kérdezik néha az em berek. Nem értem ,
miben különbözik ez egy keresztény szám ára attól, hogy „Hogy v ag y?”.
Kár, hogy m indent különválasztunk és kategorizálunk!
Festőm űvész v ag yo k . F estés közben is im ádkozom , a kép is e g y fajta
451
im ádsággá alakul át. Ha valaki tan ácso t kér tőlem az im aéletével k ap

csolatban, azt javaslom : keresse meg azt a tevékenységet, am iben a leg
inkább öröm ét leli, és vágjon bele, csak éppen Isten d icsőségére tegy e.
L eh et, h ogy szám od ra ez az írás vag y a hegym ászás. Nekem a festés.
Kezdd azzal, am i feltölt en ergiáv al és m eg érin t: virágok k al, zen ével,
tú rázással, m ad arászással, kertészkedéssel, bármivel. Kérd Istent, hogy
közben em lékeztessen rá: érte teszed.
Néha m egállók festés közben, és adok Istennek öt p ercet v ag y többet.
Néha meg nem állok m eg, és ilyenkor az egész festéssel töltö tt délután
egy im ádság. M iközben azt csinálom , am it szeretek , konkrét kérések
is eszem be ju tn ak : az A ngliában tan u ló b a rá ta im , v ag y egy K ínában
szolgáló m isszionárius ism erősöm . Soha nem írok listát im akérésekről,
hanem azonnal im ádkozom azért, ami eszem be ju t, és bízom Istenben,
hogy ő eszem be ju tta tja a dolgokat.
Az Istennel töltött idő a lényeg. Az időt m indenképpen eltöltjük v alah o
gyan. M iért ne ism ernénk föl, hogy Isten is o tt van velünk, és töltenénk
ennek m egfelelően?
Marciát hallgatva eltűnődtem, milyen könnyen darabolom részekre

az életem. Eddig én is úgy tekintettem az imádságra, mint egyfajta spi
rituális tevékenységre, amelynek semmi köze az életem többi részéhez.
Kötelességtudóan - olykor örömmel, máskor meg nem - időt szánok rá,
majd hozzálátok az igazi feladatokhoz. A beszélgetés óta viszont úgy
gondolok az imádkozásra, mint bemelegítésre, amely önmagában nem
cél, hanem eszköz. Annak az eszköze, hogy a nap minden percében
tudatosan éljem meg Isten jelenlétét.
Szüntelenül
Egyre jobban látom a különbséget: nem mindegy, hogy elmondunk
egy imádságot (ami egy tevékenység), vagy imádkozunk (ami inkább
452
Az imádkozás és Isten
lelkiállapot), vagyis „Istenhez emeljük elménket”. Ez utóbbi magatar

tás minden feladatot képes átlényegíteni, a hólapátolástól a számító
gép-szerelésig bármit.
Mindenkor örüljetek! Szüntelen imádkozzatok! Mindenért hálát adjatok!
Vigyük fel a d icséret áld ozatát m indenkor Istennek!
...m indenkor m indenért hálát adva a mi Urunk Jézus Krisztus nevében

az Istennek és A tyán ak.
Minden alkalom m al minden im ádsággal és könyörgéssel im ádkozzatok

a Lélek által.
Ezeket az igeszakaszokat mindig némi bűntudattal olvastam. Ma

gam elé képzeltem a szenteket, akik átimádkozzák az éjszakát, és
bőrkeményedés nő a térdükön.* Most már ezekre is más szemmel te
kintek: nem lelkiismeret-furdalást ébresztenek bennem, hanem arra
ösztönöznek, hogy próbáljak meg folyamatosan figyelni Istenre. Az
imádság nem más, mint Isten társaságában töltött idő, aki amúgy is
mindig jelen van. Már önmagában az is a jelenlétére utal, hogy imád
kozni akarok bizonyos emberekért vagy ügyekért. Nem szükséges ug
rándoznom, mint egy kisgyerek, hogy Isten észrevegyen: „Nézz ide,
itt vagyok!” Isten közel van, csak fel kell ismerni.
„Az ima nem más, mint figyelem - írja Simoné Weil. - Minden létező
figyelmünket Istenre irányítjuk.” Hogyan lehet „szüntelen” imádkoz
ni, ahogy Pál fogalmaz? Az emberi agy képes egyszerre több dologra
* A messzaliánusok úgy vélték, hogy egyedül olyan módon lehetnek képesek a

szüntelen imádkozásra, ha alvásidőben helyettesíti őket valaki. Egy wisconsini
apácarendben pedig 1878 óta nem szakadt meg az ima folyama, mert a nővérek
több műszakra osztva imádkoznak.
453
koncentrálni. Tapasztalatom szerint nem lehetetlen Istenre figyelni,

miközben valami mással is foglalatoskodom, tehát szimultán imád
kozni és valami egyéb dolgot tenni. A fejemben amúgy is párbeszéd
folyik, ezt próbálom meg egyszerűen Isten felé irányítani. A szüntelen
imádkozással tehát egyszerűen kihasználjuk a „többfunkciós” képes
ségünket.
Amikor előadást tartok, az elmém részben a szavakra és kifejezé
sekre koncentrál, részben pedig - remélhetőleg a közönség számára
észrevehetetlen formában - megpróbálja kideríteni, mennyi időm van
még, kell-e innom egy korty vizet az állványra kitett pohárból, és
mennyire sikerül lekötnöm az első sorban ülőket. Egy fiatal édesanya
egyszerre képes értelmes beszélgetést folytatni négyéves gyermekével
a szupermarketben, miközben gondolatban kipipálja a kosárba tett
termékeket a bevásárlólistán, és számolgatja, mi mennyibe kerül. Egy
tinédzser remekül tud egyszerre négy barátjával csetelni, miközben
MP3-lejátszóján az újonnan letöltött számokat hallgatja, és leckét ír.
Amikor hagyom elkalandozni a gondolataimat, a belső párbeszéd ál
talában magamról szól. Azon tűnődöm, hogy vajon milyen benyomást
keltek aktuális környezetemben, igazat mond-e az eladó a keresett
termékről, vagy az alkalomhoz illően öltöztem-e. Az Istennel folytatott
mentális beszélgetésnek azonban nem én vagyok a témája, hanem ő.
Ha nem felejtem el - ami már önmagában sem kis teljesítmény - , ak
kor azonnal, már megtörténtük pillanatában „referálhatok” Istennek
az élményeimről. Sőt könnyebb is olyankor dicsérni Istent, amikor a
havas fák között sétálok, vagy a korallzátonynál búvárkodom, mint
később, emlékezetből. Sőt ha sorban állás közben is imádkozom, egé
szen másképp gondolok az ügyetlen pénztárostanulóra, aki miatt olyan
lassan haladt a sor.
Thomas Kelly kvéker teológus „a befelé figyelés mentális szokásá
454
nak” nevezte ezt a gyakorlatot. Az imádkozó ember „beviszi a Fénybe”

az élet hétköznapi történéseit. így minden a helyére kerül, a koldus
Isten gyermekévé alakul át, a bosszúra kínálkozó alkalom a kegyelem
nek nyit utat, a kapzsiság kísértése nagyvonalúsággal végződik. Első
látásra meghasadtnak tűnhet az az élet, amelyben mindent egyszerre
két szinten él meg az ember. Némi gyakorlással azonban belátjuk, hogy
csak így lehet kerek egész.
Sue Monk Kidd kor társ regényíró bemutatja, hogyan működhet ez a
valóságban. A zarándok elbeszélései című könyvben találkozott először
az ősi Jézus-imával. (A könyv névtelen szerzője egy orosz paraszt a
tizenkilencedik századból, aki egész nap egy egyszerű imát ismétel
getett az evangéliumokból.)
„Úr Jézu s K risztu s, könyörülj rajtam !” - m ondtam kissé félénken. Majd

m ég egyszer. Közel öt p ercig ism ételg ettem , engedve, hogy a szavak
életre keljenek bennem . Figyeltem , ah ogy halad a forgalom az ablakom
e lő tt, m ókusok u grán d ozn ak a fák a la tt, diákok sietn ek az iskolába,
és csak m o n d tam , m ond tam az im át, a légzésem h ez ig azítv a, ah ogy
a zarán d ok is. „Úr Jézu s K risztu s” b elégzésk o r... „könyörülj ra jta m !”
kilégzéskor. L assan , h ang nélkül ism ételgettem , rátalálv a a ritm u sra,
amellyel eg y ü tt m inden lelassult és K risztu sra figyelt.
Kidd némi gyakorlással azt tapasztalta, hogy az ima elkezdett ön

álló életet élni. Képessé vált arra, hogy akkor is imádkozzon, amikor
épp beszélget valakivel, vagy a házimunkát végzi. Változtatott imád
ságán, amikor elment mellette egy idegen a járdán, vagy a barátaival
beszélgetett: „Úr Jézus Krisztus, könyörülj rajta!”
Előjön, am ikor nem találod a szavak at, vag y nem tudod, mit kérj vag y
hogyan im ádkozz.
455
Már úgy gondolok erre az imádságra, mint ami bennem él, mint a
szívdobogás. Nincs mindig jelen a gondolataimban: elterelné a figyel
mem, ha folyton ott lenne tudattalanul. Egyszerűen vissza-visszatér,
néha csak úgy magától előbukkan. Máskor meg én hívom elő öltöz
ködés közben, a piros lámpánál vagy a fodrásznál várakozva. Bárhol
lehet lélegezni, szépen, finoman.
Amiért nem illik imádkozni

Az Újszövetségben hangsúlyt kap az a tény, hogy Isten az életünk
minden részletében jelen van. „Még a fejetek hajszálai is mind számon
vannak tartva” - szólnak Jézus megnyugtató szavai. Bevallom, nehe
zemre esik felfogni, hogy Isten ennyire személyesen törődik velünk -
hát még az imaéletemre is alkalmazni ezt a tényt! Ahogy egy barátom
egyszer megfogalmazta: „Nem tudom elképzelni, hogy bárkit is - hát
még Istent! - ennyire érdekelné az életem. Istennek sokkal nagyobb
gondjai vannak, mint az én kis hasfájásaim.”
Vannak, akikbe rossz önértékelésük fojtja bele a szót imádkozás
közben, mások nem tartják elég szentnek az efféle imákat. A miszti
kusok között számontartott Eckhart mester sem volt hajlandó „olyan
jelentéktelen apróságok miatt fohászkodni a bőkezű és szerető Isten
hez”, mint hogy meggyógyuljon betegségéből. Genovai Szent Katalin
büszke volt arra, hogy harmincöt évnyi folyamatos imádkozás során
önmagának soha semmit nem kért. Időnként én is kísértést érzek arra,
hogy az ő nyomukba lépjek, és minden önzőnek vagy helytelennek ítélt
kérést magamba fojtsak.
A Biblia azonban számtalan „önző” kérést elfogadhatónak tart: a med
dő asszony gyermekért fohászkodik, a szegény özvegynek elfogy az olaja,
a katona győzni szeretne a harcban. Esőért imádkoznak aszályos időkben,
456
vagy azért, hogy bosszút állhassanak ellenségeiken. Még a miatyánkban

is imádkozunk a mindennapi kenyérért. Pál biztonságos utazásért, sike
res munkáért, a fájdalom elmúlásáért, bátor igehirdetésért fohászkodik.
Jakab arra buzdít, hogy kérjünk Istentől bölcsességet és gyógyulást.
Miután egyszer sorra vettem a Bibliában fellelhető imádságokat,
minden aggodalmam elszállt az esetleges helytelen imákkal kapcso
latban. Ha Isten arra számít, hogy elsősorban az imádságon keresztül
tartja velem a kapcsolatot, akár akadályozhatom is ezt a bensőséges
viszonyt, ha folyton vizsgálgatom saját kéréseimet, hogy megfelelnek-e
a követelményeknek. Jézus szerint nincsenek jelentéktelen apróságok.
Istent minden érdekli, ami velem kapcsolatos: gondolataim, indítéka
im, választásaim, hangulataim.
Hasonló mintát látok a barátaimhoz fűződő kapcsolatomban is. A
munkatársaimmal igyekszem a közös feladat által meghatározott vá
gányon tartani a beszélgetést, és senkit sem untatok a különféle nya
valyáimról és az álmatlanságomról szóló történetekkel. Csak a legjobb
barátaimról feltételezem, hogy ezek az apróságok is érdeklik őket,
életem legmélyebb titkairól nem is beszélve.
H étlépcsős hegy című műve kedves részletében meséli Thomas
Merton: „az újdonsült szerző halálkínjaiban vergődve vártam első
könyvem sorsának alakulását. Ennél keservesebb kínlódást nem is
merek, kivéve a kamaszkori szerelmet.” Magam is emlékszem hasonló
kínjaimra, de mind a mai napig belém nyilall ugyanez a furcsa érzés,
amikor elküldök egy kéziratot a kiadónak vagy a magazinnak. Merton,
miután leadta regényét a kiadónál, nehezen tudta eldönteni, hogy
imádkozhat-e egy ilyen önző kérésért. Végül úgy döntött, igen:
De Isten talán eln ézi, hogy im ád ságu nk ba érdek is vegyü l. A zt várja

tőlünk, hogy im ádkozzunk. „K érjetek, és adni fognak n ektek .” Gőgös
az, aki azt állítja, h ogy im ánkban sosem könyöröghetünk a saját szük
457
ségleteinkért. Ezzel finoman ugyan, de mégis egy sorba állítja magát

Istennel - úgy tesz, mintha nem szorulna rá semmire, mintha nem
volna teremtmény, aki tőle és az akaratától függ anyagi dolgokban is.
Miután eldöntötte a kérdést, letérdelt egy kis mexikói templomban

Manhattanben, és buzgón könyörgött regénye fogadtatásáért és meg
jelenéséért. (A történetből kiderül: a kiadó elutasította a kéziratot!
Évekkel később látta csak meg Isten válaszát ebben a döntésben. Az
elutasítás bölcs döntésnek bizonyult a kiadó részéről, hiszen ennek kö
szönhetően ő maga is megmenekült a szégyentől, és visszatérhetett a
szerzetesi létbe. Végül ez nyitott utat az ezután megírt könyvei előtt.)
HÁLAADÁS A TESTÜNKKEL
Philip
Mentorom és szerzőtársam, dr. Paul Brand minden napját egy úgy

nevezett „hálaadó litániával” indította. Hálát adott az életért és az
emberi test csodájáért. Sorra vette a test különböző részeit - a szí
vet, az agyat, a sejteket, az immunrendszert -, és dicsérte Istent a
finomhangolásért, amely lehetővé teszi az életet. „Orvosként olyan
testrészekkel találkozom, amelyek nem terv szerint működnek -
mondta. - Mindennap emlékeztetnem kell magam a csodára, hogy
a testemben több billió sejt működik hibátlanul.”
Brand a krónikus fájdalom ellen is az imádsághoz fordult elsőként.
Ha nem tudott aludni a kíntól, fölkelt, belebújt a köntösébe, és me
zítlábas sétára indult a leprakórház udvarán. Szándékosan a szúrós,
murvás ösvényt választotta, amelyen kissé fájdalmas volt a járás. A
kövek érintése, a harmatos fű és a louisianai mocsárvidék éjszakai
neszei versenyre keltek a hátában vagy az epehólyagjában érzett
sajgó fájdalommal, sőt el is tompították azt.
458
Dr. Brand így emlékezett az egyik éjszakára: „Nem emlékszem, ho

gyan kezdtem el énekelni. Először csak beszéltem, hangosan elmond
tam Istennek, milyen csodálatos a föld, amit teremtett, és milyen
gyönyörű a fölöttem elterülő csillagos ég. Egyszer csak azon kaptam
magam, hogy kedvenc himnuszom sorait éneklem. A madarak felri
adtak és zavarodottan repültek távolabb. A kutyám, Nell, hegyezni
kezdte a fülét, és értetlenül bámult rám. Körülnéztem, mint akit
figyelnek, és hirtelen eszembe jutott, hogy milyen furcsán is venné
ki magát, ha egy éjjeliőr hajnal kettőkor odakint találná a vezető
sebészt, amint mezítláb, pizsamában himnuszokat énekel.”
Brand biztosított afelől, hogy az élmény csodát tett a fájdalmával,
ami ugyan nem múlt el, de jóval elviselhetőbbnek érezte, mint ha
ott maradt volna a sötét, csendes hálószobában.
Amint nem a módszer, hanem a kapcsolat felől közelítem meg az

imádság kérdését, a helytelen vagy triviális imákkal kapcsolatos ag
godalmaim is szertefoszlanák. A szerelmesek vágynak megismerni
egymás szükségleteit, óhajait, sőt jelentéktelen apróságait is. Azok
kal, akiket szeretünk, egyszerűen együtt lenni a legnagyobb gyönyö
rűség számunkra. Miért bújnánk össze különben a gyermekeinkkel,
miért fogócskáznánk velük a kertben, vagy költenénk csillagászati
összegeket telefonszámlánkra, miközben szívünk választottjával be
szélgetünk?
Jézus szerint az imádkozás ahhoz hasonlít, amikor egy kisgyermek
kér valamit az édesapjától. Attól még, hogy fölmászik az ölébe, és elé
tárja karácsonyi kívánságait, nem biztos, hogy mindent meg is kap.
De önmagában az a tény, hogy odabújt hozzá, és beavatta legmélyebb
vágyaiba, szorosabbá fűzi a szeretet kapcsát kettejük között, ami ap
ja számára mindennél fontosabb. Jobb döntés bizakodó gyermekként
459
akár őrült kéréseket is Isten elé tárni, s hagyni, hogy ő döntsön ezek
ről, mint előre rettegni, hogy megfelelő módon kérünk-e valamit.
Ezek után nem csoda, hogy a legszókimondóbb imák épp gyerekek
szájából hangzanak el: Isten, segíts annak az embernek, akit a piros
lámpánál láttunk, hogy legyen hol aludnia ma este... Ne engedd, hogy
szenvedjen a macskám... Segíts a nagyinak, hogy ne legyen mindig
szomorú... Tanítsd meg nekem, hogy jöhetnék ki jobban azzal az un
dok bátyámmal!
Négyéves kis szomszédom, Elizabeth a nagymamájánál aludt, ami
kor a szülei üzleti ügyben New Yorkba utaztak. Este az ágy mellett tér
delve így imádkozott: „Segíts anyunak és apunak szerencsésen haza
érni! És ha nem akarnak hazajönni...” A nagymamája itt közbevágott:
„Dehogynem akarnak hazajönni, kicsim.” Ám Elizabeth szigorúan
helyretette a nagymamát: „Most Istennel beszélek!” A kislány a gyer
mek bölcsességével megértette, hogy imádkozás közben nyugodtan
hangot adhatunk minden félelmünknek, haragunknak (gondoljunk az
átokzsoltárokra!), bizonytalanságunknak, kétségünknek vagy bármi
lyen egyéb érzésünknek.
Dicséret
Az imádságról szóló könyvek gyakran csupán a mi emberi szempon
tunkból vizsgálják a témát, és megfeledkeznek a másik félről. Isten
találta ki, s ő parancsolja, hogy imádkozzunk. Vajon ő milyen imákra
vágyik? Miért olyan fontos számára, hogy mi, gyarló emberek fohász
kodjunk hozzá?
Amint a dicséret szó eszembe jut, kényelmetlenül fészkelődni kez
dek. Volt idő, amikor az imádságnak ez a formája okozta számomra a
legnagyobb fejtörést. Furcsának, sőt visszataszítónak találtam a gon
460
dolatot, hogy Isten esetleg a Hófehérke gonosz királynőjéhez hason

líthat: „Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?”
Hogy a kérdésre választ találjak, először is azon gondolkodtam el,
milyen sokat jelent, ha valaki megdicsér. Amikor olyan barátokkal
síelek vagy golfozom, akik nem a hibáimra összpontosítanak, hanem
megdicsérnek egy-egy szebb mozdulatért, máris jobban megy a sport.
Ezzel a gondolatmenettel aztán mégsem jutottam messzire, hiszen
velem ellentétben Istennek nincsenek önértékelési gondjai. „Ha meg
éhezném, nem mondanám meg neked, mert enyém e világ és ami azt
betölti” - emlékeztette Isten Izrael népét, de nem dicsekvésképpen,
csak a tényeket közölve. Aligha van tehát szüksége a biztatásunkra.
Akkor hát miért dicsérjük őt?
„Az egek beszélik Isten dicsőségét” - olvassuk az ismert zsoltár kez
dősorában. „Nappal a nappalnak mond beszédet, éj éjnek ad jelentést.”
Vagy egy másikban: „harsogjon a tenger és minden benne lévő! Vidul-
jon a mező és minden, ami rajta van; örvend akkor az erdő minden fája
is az Úr előtt...” Költői szavak, de csupán metaforák. A fák nem éne
kelnek, az egek nem beszélnek, és soha nem a saját tudásukat tükrözik
vissza, hanem a Teremtőét. A természet pompás alkotásai passzívan
nyilatkoztatják ki Istent; emberi megfigyelőkért kiáltanak, olyanokért,
akik gyönyörködhetnek bennük. Még ha tudnának is tapsolni a folyók
és kiáltani a hegyek, szavak csak emberi szájból fakadhatnak.
Nincs erőteljesebb üzenete a Bibliának, mint hogy Isten számára az
emberi faj a legfontosabb. Az emberiség miatt teremtette meg a vilá
got: minket helyezett a középpontjába, bukásaink ellenére is kitartóan
szeret bennünket, s még Fiát is elküldte, hogy megmentsen minket.*
* Dávid Hart ortodox teológus szerint az emberiségnek egyedi helyzete van, ameny-
nyiben „határt képez” a fizikai és a szellemi világ között; tulajdonképpen az em
beri faj a „teremtés papsága, amely összeköttetést teremt menny és föld között”.
461
Istenre valóságos és mély hatást gyakorol, ha látja, miként fogadjuk

ezeket az ajándékait. Mi öröme lenne az ajándékozásban, ha mi tudo
mást sem veszünk róla? Ugyanezt kérdezi Jézus, amikor a tíz leprásból
mindössze egy tér vissza köszönetét mondani.
A gyerekeket folyton emlékeztetjük az illendőségre, amikor aján
dékot kapnak: „Mit kell ilyenkor mondani?” Ám hozzájuk hasonlóan
nekünk is meg kell tanulnunk hálát adni, nehogy valamiféle lelki am
nézia áldozatául essünk.
A hitbuzgó zsidók úgy alakítják ki ezt a szokást, hogy naponta leg
alább száz áldást elismételnek magukban. Ortodox zsidó lakónegyedek
ben szinte folyamatosan hallani lehet a zsongást, a szüntelen istendicsé
ret háttérzaját. A Talmudban megtaláljuk az áldást arra az esetre, ha
mennydörgést hallanánk vagy villámlást látnánk, de külön áldást ajánl
az ízekre, a napfelkeltére és a naplementére, az illatokra, a fákra, a ta
vakra és a hegyekre. Az egyik kedvenc áldásom azért ad hálát Istennek,
mert „annyiféle teremtményt alkotott”. Talán ha kívülről megtanulnám
ezeket az áldásokat, és mindennap elismételném őket, éberebben fi
gyelnék Isten jelenlétére a hétköznapokban. (Közben pedig már abban
sem vagyok biztos, hogy az asztali áldást komolyan veszem-e.)
Jézus lejegyzett imádságainak körülbelül a fele spontán tört fel belő
le, az aktuális helyzetre adott reakcióként. Visszatér a hetven tanítvány,
Isten gondoskodik táplálékról, Lázár feltámad. Pál is többször hálaadás
ban tör ki levélírás közben. Akár még egy-egy intő, dorgáló szólam kel
lős közepén is felkiált: „Hála Istennek!” Gondolatai kalitkából szabaduló
madárként röppennek föl, amikor Isten egy-egy ajándéka eszébe jut.
Ki érdemelne tőlünk dicséretet, ha nem Isten, minden jó és tökéletes
Pál apostol a római levél 8. fejezetében utal az ember kozmikus jelentőségére: „A

terem tett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését.”
462
ajándék forrása? Nem kell különféle bókokat kitalálnunk, hogy Isten

jól érezze magát: elég, ha megadjuk neki, ami megilleti. Amikor egy
koncert végén ráadást követelek, vagy a tömegben ágaskodom, hogy
láthassam a maratoni futás bajnokát, önként tör ki belőlem az ujjon-
gás. Egy pillanatra megfeledkezem magamról, és lelkesen ünnepiek
valakit, akinek a képességei jóval meghaladják az enyéimet. Az igazi
nagyság mellett értelmét veszti a versenyszellem.
Tizenöt évig volt bérletem a világ egyik legkiválóbb zenekara, a
Chicagói Szimfonikusok előadásaira. Egyik évben egy próbára is külön
jegyet váltottam, ahol a kórussal együtt Brahms Német rekviem jét gya
korolta a zenekar. Margaret Hillis, a remek zenei érzékkel megáldott
karmester igen szórakoztató stílusban dirigált. „Kedves alt szólam, ha
a zeneszerző Esz-dúrt akart volna, azt írta volna a kottába; tehát E
hangot kérek!” Meglátszott, hogy sokat dolgozott egyházi kórusokkal:
„Legato, legato! Most nem az Előre, Jézus katonáit játsszuk!” - mondta
dörgedelmes hangon egy alkalommal. „Legyenek jó reformátusok, és
higgyenek a predestinációban: készüljenek a következő sorra!”
A maximalista Hillis szájából még a dicséretek is figyelmeztetésnek
hangzottak: „Ez a világ összes kórusában megfelelő lenne - jegyezte
meg egy emelkedett hangú szólamot követően, majd némi hatásszü
netet tartva így folytatta: de a Chicagói Szimfonikusoktól többet
várok.” S végül bevetette a legösztönzőbb mondatot, hogy valóban
maximális teljesítményre ösztönözze a kiváló zenészeket: „Ha Istenben
nem hisznek, legalább Brahmsban higgyenek!”
Pár nap múlva az erkélyen ülve hallgattam végig az előadást, amely
ben a zenészeknek sikerült megvalósítaniuk a Madame Hillis által
felvázolt ideált. A darab komolyan, szinte gyászosan indul, érezzük
benne Brahms fájdalmát, hiszen egyszerre veszítette el anyját és ba
rátját, Róbert Schumannt. Az ember nyomorúságát fogalmazza meg
463
- „Az ember élete, mint a fű” mégpedig egyetlen reménységünk, a

Krisztusban megígért megbocsátás és feltámadás fényében.
Ahogy a zene és a kórus hangjai betöltötték a hangversenyterem ku
poláját (ilyen „surround” hangzást semmiféle technika nem képes elő
állítani), Isten dicséretévé alakult át bennem, amit hallottam. Tudom, a
kórusban éneklő barátaim is így érezték, de valószínűleg a zenekar tag
jai is, akik legalább Brahmsban hittek - hisz a zeneszerző szándékai nyil
vánvalóak voltak. Nekünk, akiket magával ragadott a muzsika, semmi
más nem számított: sem az otthon hagyott elvégezetlen munkák, sem az
egészségünk, családunk vagy anyagi helyzetünk miatti aggodalmaink.
Akár egy chicagói hangversenyteremben, művészi előadásban, akár
egy egyszerű templom padsoraiban idősek erőtlen hangján csendül
fel, az istendicséretben átadjuk magunkat a hatalmas Teremtőnek.
Tanúja voltam, ahogy Bono a U2 zenekar élén lecsendesítette húsz
ezer fős közönségét, hogy átszellemülten egy zsoltárt énekeltessen
velük, melynek refrénje így szólt: „Halleluja”. A kitörő taps egy része
Bonónak szólt, ám ő maga s még sokan mások Istennek adták tovább
a dicséretet, hiszen amúgy is neki szánták.
így dicsérhetjük tehát Istent, erőtlenül vagy fenségesen, magunkban
vagy közösségben. Ha letérdelünk, magasabbnak érezzük magunkat,
hiszen Isten dicsőítése nem tesz kisebbé bennünket. Sokkal inkább
kiteljesít, hiszen a dicséretben találjuk meg a bennünket és az Istent
megillető helyet a világegyetemben. George Herbert szavaival élve: „a
dicséret titkárai” vagyunk.
Az első szabály
Amikor a feltámadt Jézus megjelent Péternek, aki korábban három
szor is elárulta őt, háromszor kérdezte meg tőle: „Szeretsz-e engem?”
464
A szeretetünk valamiképpen felbecsülhetetlen értéket képvisel a vi

lágegyetem Istene előtt.
Jézust egyszer megkérdezték, hogy melyik a legfontosabb paran
csolat. Ő habozás nélkül azt felelte: „Szeresd az Urat, a te Istenedet
teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” Ezzel összefoglal
ta, mit vár tőlünk Isten. A legbecsesebb ajándék, amelyet adhatunk
neki, s amelyet ő sosem kényszerítene ki tőlünk, a szeretet. Minden
szülő számára ez a legértékesebb ajándék a gyermekeitől, ám ezt lehet
a legkevésbé forszírozni.
Milyen különös, hogy a szeretet: parancs. Én legalábbis nem aka
raterőből szoktam szeretni az embereket. A szeretet a családon belül
természetes módon ébred föl bennem, a romantikus kapcsolatban le
vesz a lábamról, a barátságaimban fokozatosan mélyül el. Jézus mégis
azt mondja, hogy az ember első számú célja az életben az Isten iránti
szeretet. Hogyan szerethetem Istent teljes szívemből, teljes lelkemből
és teljes elmémből?
Az imádságról szóló legátfogóbb könyvek egyikében írja Avilai Szent
Teréz: „Nem a sok gondolkodás a fontos, hanem hogy sokakat szeres
sünk.” Egyedül az imádság révén tehetünk szert arra a képességre,
hogy teljes szívünkből, lelkűnkből és elménkből szeressük Istent.
Szeresd Istent teljes szívedből, mondja Jézus. Hallgasd, mit mond
az életed: figyelj a benne rejlő szenvedélyre, álmokra, csalódásokra,
unalomra és drámára! Ajándékba kaptad, s napjaid is, egyenként aján
dékok. Isten arra vár, hogy életed minden részletébe behívd.
Neal Plantinga észrevétele szerint Jézus kissé átalakította az első pa
rancsolatot. Mózes ötödik könyvének felszólítása szerint teljes szívünkből,
lelkűnkből és erőnkből kell szeretnünk Istent, Jézus azonban az utolsó
szót elmére változtatja. Ezt nyugodtan tekinthetjük a keresztény értelmi
ségi élet alapítólevelének, mondja Plantinga, akinek a családjában talá-
465
Ilink filozófust, zenészeket, teológust, webtervezőt és teológiai rektort is.

Szeresd Istent teljes elmédből! Plantinga ezt a következőképpen értelmezi:
Más szóval, szeresd Istent mindeneddel, amid csak van, és am i te m agad

vagy. Mindeneddel. Minden vágyaddal, minden adottságoddal, az é rtel
mi képességeddel, a sp o rtteh etséged d el, a szám ítógépes gy ak o rlato d
dal, a szenvedélyeddel, m inden jóv al, am i kezed nyom át m agán viseli
- fogd m indezt, ah ogy Jézu s mondja, és add át Istennek. Vedd a v á g y a
idat, és vágyakozz Isten után; vedd te re m te tt mivoltod gazd agságát, és
ajándékozd m eg vele Isten t; vedd esztétik ai érzék ed et, és gyönyörködj
Istenben! Szíveddel, lelkeddel, elm éddel, m inden hiányosságod dal és
nagyszerű séged del fordulj m eg, és állj oda Isten elé!
A parancs talán legnehezebben teljesíthető része, hogy teljes lel

kűnkkel kell szeretnünk Istent. Hol van az ember lelke? Nem látjuk,
nem tudjuk műszerekkel mérni aktivitását, mint ahogy az elme vagy
a szív működését. A szkeptikusok még a létezésében is kételkednek.
Csakhogy az imádkozó hívő számára semmi sem fontosabb a léleknél.
Hiszen azért is imádkozunk, hogy a lelkünk felkészüljön arra az életre,
amely a szív és az elme halála után vár rá.
Egészen más perspektívába helyezi az imádságot, ha teljes lelkűnkből
szeretjük Istent. A figyelmünket egyébként lekötő nehézségek más megvi
lágításba kerülnek. Pál apostol „pillanatnyi könnyű szenvedésnek” nevezi
az átélt borzalmakat, mert a „minden mértéket felülmúló, nagy, örök di
csőségre” tekint. A francia matematikus, Blaise Pascal nem szívesen imád
kozott jobb közérzetért, s főleg nem gyógyulásért, amikor megbetegedett:
Nem tudom , melyik hasznosabb szám om ra, egészség, avag y b etegség,

gazd agság vagy szegénység, vag y bárm i m ás. Ennek eldöntése m essze
tú lm u tat em berek v a g y angyalok képességein; el van rejtve a Gondvi
selés titkai k özött, am elyet imádok, de felfogni nem próbálok.
466
Imádni, de nem törekedni arra, hogy felfogjuk: talán ezek a szavak

fejezik ki legjobban, mit jelent teljes lelkűnkből szeret ni Istent. Gyak
ran úgy sorakoztatom fel imakéréseimet, mint egy ügyvéd az érveket
záróbeszédében, hátha jobban megérthetem a valóságot . Miért jut
áldás egyeseknek, míg átok másoknak? Miért enged meg Isten ennyi
gonoszságot és erőszakot? Hogyan bízzak valamiben, amit nem látok?
Mi az élet értelme?
Az imádság révén Isten jelenlétébe kerülünk, és az ő magaslati lá
tószögéből tekinthetünk le a világra, tehát egészen másképp tapasz
talhatjuk meg az életet. Megpróbáltatásainkban fontosabb szerepet
játszik a hit, mint hogy megszabaduljunk a bajtól. Isten akarata kívána
tosabb, mint hogy elkerüljük a keresztre feszítést. Az alázat fontosabb,
mint hogy megszabaduljunk a testünkbe adatott tövistől.
Azoknak, akik már felsőbb osztályba léptek az imádság iskolájában,
és valóban teljes lelkűkkel szeretik Istent, nekik sem szűnnek meg a
kételyeik és a küzdelmeik, épp csak már nem befolyásolják őket. „Ha
azért ti gonosz létetekre tudtok fiaitoknak jó ajándékokat adni, meny
nyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tő
le!” - mondja Jézus, bár kijelentése ezernyi cáfolatot provokál. Ám ha
teljes lelkemmel szeretem Istent, nem győznek meg az ellenérvek. Ha
már képes vagyok bízni Isten végső jóságában - aki mindent „jó aján
dékká” alakít az életemben -, akkor mégsem érzem olyan sürgetőnek
az imádságra vonatkozó kérdéseimet.
Folytatódik a beszélgetés
Nemrég olvastam el Helmut Thielicke, a múlt században élt nagy
német prédikátor önéletírását, akinek az élete akár Jóbéval is vete
kedhet. Hitlerrel szembenállóként elvesztette egyetemi pozícióját,
467
megalázó vallatásokat kellett elszenvednie az SS részéről, és folya

matosan fenyegette a letartóztatás veszélye. A háború már a végéhez
közeledett, amikor egy nap elsétált stuttgarti templomába, de már
csak lebombázott maradványait találta ott. Mire hazaért, a házuk is
romokban állt. Éhező gyermekeit látva, akik már a szakácskönyvek
ételfotóit nyalogatták, majd megszakadt a szíve. Hétről hétre kiállt a
szószékre, és megpróbálta a remény üzenetét közvetíteni a csüggedt
gyülekezetnek, de végül a templomából is csak kövek maradtak.
„Az egyetlen szilárd oszlop ebben az őrületes zűrzavarban Isten hűsé
ge és megbízhatósága” - mondta gyülekezete előtt, ami a körülményeket
ismerve igazán figyelemre méltó. Biztosította hallgatóságát arról, hogy
Isten hűsége soha nem inog meg; a történelem labirintusában és személyes
élettörténetünk zűrzavarában folytonos fonálként jelennek meg szándékai.
E gy napon, am ik or m ajd Isten tró n ján ál állunk, és v isszatek in tü n k ,

ta lá n így kiáltunk fel m eglepetésünkben: „Ha m ertem volna álm odni
szeretteim sírjai m ellett állva, am ikor úgy éreztem , hogy m indennek
vége; ha m ertem volna álm odni, m iközben az atom háború szellem e kí
s é rte tt fölöttünk; ha m ertem volna álm odni, am ikor a börtön végtelen
értelm etlenségével vagy egy rosszindulatú b etegséggel kellett szem be
néznem ; ha m ertem volna álmodni, hogy Isten épp a terv ét hajtja végre
e csap ások révén , s gondjaim , bajaim , nyom orúságom k özep ette az ő
term ése szökken szárb a, és m inden az ő k irályi napja felé halad - ha
m indezt tu d tam volna, akkor nyugodtabb és bizakodóbb lettem volna;
igen, akkor vidámabb, sokkal békésebb és higgadtabb m aradtam volna.”
Thielicke finoman Jézusra irányította a gyülekezet figyelmét, aki

mindenki másnál jobban látta bolygónk nyomorúságait, igazságtalan
ságait és borzalmait. Nem az lett volna a természetes, ha nappal min
den gondolata ekörül forog, és éjszaka álmatlanul hánykolódik emiatt?
Ha mélységesen megrázza, amit lát?
468
Nem. Jézus Atyjára bízta a világ gondjait, és elveszettek között

töltötte idejét: vámszedőkkel, halászokkal, özvegyasszonyokkal, pros
tituáltakkal, a társadalom kivetettjeivel barátkozott. Fontosabb volt
számára, hogy az Atyával beszélgessen - vagyis imádkozzon -, mint
hogy szóljon a tömegekhez. Egyszerűen otthagyta őket, hogy az Atyá
val tölthessen egy kis időt. „Ezért van ideje az emberre, hiszen az idő
teljes egészében az Atya kezében van. És ez az oka annak is, hogy
nem nyugtalanság, hanem béke árad belőle. Hiszen Isten hűsége szi
várványként ível át a világ fölött. Nem neki kell létrehoznia, neki csak
át kell sétálnia alatta.”
Mi, Jézus követői szintén hiszünk abban, hogy Isten hűsége szi
várványként ível át a világ fölött, tudva, hogy maga Jézus a legjobb
bizonyíték erre a hűségre. Jönnek idők, ahogy Stuttgartban Thielicke
számára (vagy a Gecsemáné-kertben és a Golgotán Jézus számára),
amelyek a végsőkig próbára teszik ebbéli hitünket. Amikor az én éle
tembe köszöntének be ezek az időszakok, kétségbeesettén kiáltok Is
tenhez, abban bízva, hogy visszanyerem bizalmam, s egy pillanatra az
ő távlatából tekinthetek a saját életemre. Különös, hogy amikor minden
jól megy, akkor még tudatosabban kell figyelnem arra, hogy ne szakad
jon meg az Istennel folytatott beszélgetésem; ilyenkor valahogy még
nehezebben hiszem el, hogy ő az életem minden részletével törődik.
Csodálkozva, abban a hitben imádkozom, hogy Isten folytonos kap
csolatra vágyik velem. Azzal a bizalommal imádkozom, hogy Isten
az imáimon keresztül akarja áthidalni a köztem és az örökkévalóság
között tátongó szakadékot. Azért imádkozom, hogy belesodródjak az
áramlatba, amely Isten gyógyító erejét továbbítja a világba. Imádko
zom, amikor levegőt veszek - mert nem tehetek mást. Az ima aligha
lehet tökéletes kommunikációs módszer: én, a tökéletlen, materiális
lény, aki egy tökéletlen, materiális bolygón élek, megpróbálok kap
469
csolatba kerülni egy tökéletes, szellemi lénnyel. Bizonyos imáimra

nem érkezik válasz, Isten jelenlétét pedig vagy érzem, vagy nem, és
gyakran több a titok, mint a megfejtés. Ennek ellenére kitartok, Pállal
együtt vallva, hogy „most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy
ismerek majd, ahogy én is megismertettem”.
Ó, k e g y elm es és s z e n t A ty ám
Nursiai Benedek
Ó, kegyelm es és szent A tyám ,

adj b ölcsességet, hogy észlelhessünk,
értelm e t, hogy m egérth essün k téged,
szorg alm at, hogy keressünk,
tü relm et, hogy várjunk rád,
szem et, hogy m eglássunk,
szívet, h ogy rólad elmélkedjünk,
életet, hogy téged hirdethessünk;
Jézu s K risztus, a mi Urunk
Lelkének ereje által.
A Jelenések könyve leírja, milyen lesz, amikor Isten mindent hely

reállít: „az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és szemük
ről minden könnyet letöröl, és halál nem lesz többé, sem gyász, sem
fájdalom, sem jajkiáltás nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” A
könyvből az is kiderül, hogy nem lesz többé nap és hold, mert Isten
jelenléte fog világítani. A menny varázslatos részletei közül ez az,
amelyikre biztosan felkapom a fejem. Annyira megszoktam már, hogy
hullámzóan érzem Isten jelenlétét, ismerem az imaélet színleléseit és
előrelendüléseit, hogy el sem tudom képzelni Isten állandó jelenlétét.
Az imádság természete is szükségszerűen átalakul majd - nem válik
470
fölöslegessé, hanem elfoglalja az őt megillető helyet a beszélgetésben.

Ma még olyan, mint egy akadozó színházi próba, vagy mint egy tá
volsági telefonbeszélgetés, amelyben meg-megszakad a vonal, nagy a
zaj, és a másik fél akcentussal beszél. „Isten soha nem nyugodott bele
a törésbe, amelyet Ádám okozott” - írja Jacques Ellul. Ez valóban így
van. Az egész Biblia arról szól, hogy Isten megpróbálja helyrehozni
mindazt, ami azon a bizonyos napon elromlott. Arra a napra gondo
lok, amikor Ádám elrejtőzött Isten elől, és többé már nem beszélgetett
vele úgy, mintha a barátja lenne. De eljön a nap, amikor mindnyájan
lehetőséget kapunk erre a közvetlen beszélgetésre.
Olykor eltűnődöm, milyen lesz először szemtől szemben beszélgetni
Istennel. Annyi megválaszolatlan kérdés, panasz, megbánás kavarog
bennem! Hol kezdjem majd? Többféle bevezetőt is megfogalmaztam
már, pedig jobb lenne, ha nem felejteném el, kivel is van dolgom: az
zal a Valakivel, aki galaxisokat indított útjukra, és minden létezőt
megteremtett! Előtte minden ellenvetés, minden kétely szertefoszlik,
s Jóbhoz hasonlóan csak annyit mondhatok: „Már értem!” S innen
folytatódik majd a beszélgetés.
471
EPILÓGUS
2007-es évben, február utolsó hétvégéjén előadást tartottam az
A új-mexikói Los Alamosban egy nagy múltú gyülekezetben. Az

1940-es években az Egyesült Államok kormánya a Manhattan-terv
részeként hatalmas laboratóriumot épített a közeli erdős fennsíkon.
Hamarosan város épült a létesítmény köré, és az ideköltöző hívők létre
hoztak egy felekezetközi gyülekezetei. Los Alamos városa büszkélked
het a legtöbb PhD-fokozattal rendelkező polgárral a világon. Vendég
látóim megszervezték, hogy találkozhassak a laboratórium kutatóival,
köztük olyanokkal is, akik még tanúi lehettek az első hidrogénbomba
felrobbantásának.
A gyülekezetben az imádságról tartottam előadást, amelyben fel
idéztem a hegymászással kapcsolatos emlékeimet, csakúgy, mint ebben
a könyvben. Elmeséltem, hogy egyszer a feleségemmel megmásztuk a
Mount Wilsont, s útban lefelé még bőven a biztonságos erdőhatár fö
lött jártunk, amikor egyszer csak sötét felhők jelentek meg fölöttünk,
és leszakadt az ég. Hódara és jég hullott ránk vegyesen, a villámok
pedig egyre közelebb csaptak le.
- Most mi a teendő? - kérdeztem tapasztalt hegymászótársunkat.
- Nem sokat tehetünk - felelte. - A gránitszikla jól vezeti az elekt
romos áramot. Azt javaslom, tartsunk százméteres távolságot egymás
tól, hogy ha egyikünket villámcsapás érné, a másik tudjon segítséget
hívni. Guggoljatok le összezárt lábbal, hogy minél kisebb célpontot
alkossatok!
473
Epilógus
A feleségemmel egymásra néztünk, majd egy vállrándítással azt

mondtam:
- Drágám, igazán szép életünk volt. Menjünk el együtt!
Elhajítottuk a sistergő túrabotokat, és barátunk tanácsát követve
leguggoltunk - igaz, egymás mellé, kéz a kézben. Egy órán át szakadt
ránk az eső, a hó, a jég, aztán meg mindezek keveréke, s közben szá
moltuk a közelben lecsapó villámlások és a mennydörgések között
eltelt másodperceket.
Fontos leckét tanultam meg aznap - mondtam az előadásra össze-
gyűlteknek. - Nem az én kezemben van az irányítás. Annak, ami a
hegyen történt, nem sok köze volt a személyemhez. Jóval hatalmasabb
erők kezében voltam. Elárulom, hogy szabadúszó íróként szeretem a
kezemben tartani az irányítást. Másképp nem is menne. Mivel nincs
főnököm, aki megmondaná, mit csináljak, nekem kell megszerveznem
az életem. A legtöbbször úgy érzem, uralom a helyzetet. Ám a Mount
Wilsonon megértettem, hogy ez csupán illúzió.
Azzal folytattam, hogy a hegyi kalandból levonható tanulság tulaj
donképpen az egész életünkre érvényes. „Még akkor is tévedek, ami
kor azt hiszem, hogy uralom a helyzetet. Akár ebben a pillanatban,
még mielőtt befejezem ezt a mondatot, szívrohamot kaphatnék és
meghalhatnék.” Néhányan idegesen felnevettek. „Vagy autóbalesetet
szenvedhetnék holnap, hazafelé Denverbe. Sőt ennek jóval nagyobb
a valószínűsége, mint annak, hogy az emberbe belecsapjon a villám a
Mount Wilsonon.” Most még többen felnevettek.
Ez utóbbi kijelentésem sajnos vészjóslóan profetikusnak bizonyult.
Vasárnap reggel Los Alamosból autóztam hazafelé. A coloradói határt
elhagyva a változatosság kedvéért egy kihalt országúton folytattam az
utam. Kanyargós kis út volt, patakok, dombok mellett vezetett, szer
pentinek tarkították. Pár nappal korábban havazott, mégis váratlanul
474
Epilógus
értek az aszfalton itt-ott felbukkanó csúszós jégfoltok. A kanyargós

lejtőn hirtelen kifarolt a Ford Explorerem. Harcba lendültem, és se
besen jobbra, balra, majd ismét jobbra kezdtem tekerni a kormányt.
Végül a hátsó kerék mégis lecsúszott az útról; éreztem, ahogy a puha
termőföldben próbál megkapaszkodni. A kocsi az oldalára dőlt, és
egyre lejjebb gurult az árokba.
Majdnem megsüketültem a zajtól, tört az üveg, a műanyag, a fém. A
rádiókonzol szinte kilövellt a műszerfalból, az ablakok ripityára törtek.
A síléceim, a bakancsom, a korcsolyám, a laptopom és a bőröndöm
szanaszét repült a hegyoldalon. Gurulás közben két gondolat jutott
eszembe. Philip, eddig szerencsésen megúsztad a hasonló helyzete
ket, de ezúttal ne számíts semmi jóra. És semmiképpen se vedd le a
kezed a kormánykerékről, nehogy eltörjön a karod, miközben ide-oda
csapódik.
Aztán egyszer csak abbamaradt a gördülő száguldás, és a kocsi
megállt a négy kerekén. Még járt a motor. Éppen elég filmben láttam,
ahogy a hasonló sorsra jutott járművek lángra lobbannak, ezért levet
tem a gyújtást. Kikapcsoltam a biztonsági övét, és a behorpadt tető
alatt átpréselődve kigurultam a fűre. Vérzett az orrom, az arcom,
a lábam, a karom sajgott a sérülésektől. A hátam felső szakaszán, a
nyakam alatt nyilalló fájdalmat éreztem. A holmim szanaszét hevert.
Elindultam, hogy megkeressem a laptopom és a mobiltelefonom.
Öt perc sem telt el, és megállt egy autó. Egy pocakos, középkorú
férfi szállt ki belőle. „Jól van? - kérdezte. Láttuk a porfelhőt, miután
legurult. Ajjaj! Nem kellene leülnie és fölvennie egy kabátot?” Egy pil
lanatig kábultan meredtem rá, aztán azt tettem, amit mondott. Fölvet
tem a kabátom, és visszaültem a vezetőülésre. Zsebkendőt tartottam
az orromhoz, és megpróbáltam letörölni az arcomat. A hátfájás miatt
nem igazán találtam kényelmes testhelyzetet.
475
Epilógus
Végiggondoltam, hány megbeszélést és utat kell lemondanom, és

mi egyebet kell elintéznem: a biztosítást, a számítógép-javíttatást,
ráadásul új kocsit kell venni, és be kell menni a rendőrségre. Aztán
a felismerés, hogy élek, tudom mozgatni a lábujjaimat, és működik
az agyam, minden más gondolatot félresöpört. Elöntött a hála. „Ha
nincs a biztonsági öv, most nem így nézne ki” - jegyezte meg a férfi.
Tekintetemmel megkerestem a ripityára tört Ford Explorert, és egyet
kellett értenem vele.
Néhány perc múlva még egy kocsi megállt. Jól öltözött házaspár
szállt ki belőle. Odarohantak hozzám, de nem kérdezősködtek, in
kább parancsokat osztogattak. Kisvártatva azt is megtudtam, mi ok
ból: mindketten képzett mentőasszisztensek voltak, a férfi vezette a
megyei mentőszolgálatot. Odakísértek az autójukhoz, mentőt hívtak,
leültek mellém, és tartották a fejem, hogy el ne mozduljon. „Mit ke
restek ezen a kis hátsó úton vasárnap reggel?” - kérdeztem, miután
stabilizálták a nyakam.
„Mormonok vagyunk - felelte a nő. - Nemrég alapítottunk egy
missziós gyülekezetét San Luis városkában, épp oda indultunk segéd
kezni.”
így vette kezdetét életem leghosszabb és legemlékezetesebb nap

ja. Hamarosan megérkeztek a mentők, és egy merev hordágyhoz szí-
jaztak. Ragasztószalaggal rögzítették a fejem, merevítőgallérral a
nyakam. Majdnem egy órán át tartott az út Alamosába, ahol körül
ményesen átcsúsztattak egy guruló hordágyra, és betoltak a kórház
sürgősségi osztályára.
Az alamosai kórházban hétvégén nincs ügyeletes radiológus, ezért
egy ausztráliai kirendeltségükről tudtak csak diagnózist kérni. A digi
tális CT-felvételemet műholdas kapcsolaton keresztül küldték át Auszt
476
Epilógus
ráliába (ahol ekkor már hétfő, tehát munkanap volt). A képek olyan
sűrű felbontásúak voltak, hogy a nagy sebességű átvitel is egy órán át
tartott, az ottani radiológusoknak pedig további egy órára volt szüksé
gük, hogy alaposan kielemezzék a felvételeket. Ezt a két órát, míg az
eredményt vártuk, rendkívül kényelmetlen testhelyzetben töltöttem a
hordágyon. Nem kaphattam fájdalomcsillapítót, sem vizet, amíg meg
nem érkezik az eredmény. Az ápolók, tudva, hogy a balesetet köve
tően fölálltam és sétálgattam, nem különösebben aggódtak értem, és
magamra hagytak. Bámultam a perforált mennyezetet, és figyeltem a
zajokat: egy kisbaba felsírt, egy kerekesszéknek nyikorogtak a kerekei,
egy fémágy korlátját felemelték, majd leengedték, az utcán szirénázó
mentőautó közeledett a kórház felé.
Amint megjött az eredmény Ausztráliából, minden megváltozott.
Az orvos pontosan azzal kezdte, amit egyetlen páciens sem szeretne
hallani: „Nem is tudom, hogyan mondjam el, Mr. Yancey...” Kiderült,
hogy eltört a nyakam, pontosabban a harmadik nyakcsigolyám, ráadá
sul szilánkosan. A jó hír az volt, hogy a gerinccsatornát nem érintette
a sérülés, mert akkor jó eséllyel ugyanúgy lebénultam volna, mint
Christopher Reeve. A gerincoszlopban három csatorna fut, az egyik
a gerincvelőé, a másik kettő az artériáké - ehhez közel történt a tö
rés. A rossz hír az volt, hogy mivel a csont szilánkosra tört, az egyik
főütőeret könnyedén elvághatta vagy átszúrhatta egy csontszilánk.
- Odakint várakozik egy repülőgép, hogy szükség esetén azonnal
Denverbe szállíthassuk - folytatta az orvos. - Csinálunk egy festéses
CT-t, hogy lássuk, nem szivárog-e az artéria. Sajnos ez életveszélyes
állapot. A biztonság kedvéért hívja föl a szeretteit!
A feleségem, Janet, akinek még a mentőautóból telefonáltam, ösz-
szeszedett pár szükséges holmit, és elindult hozzám Alamosába. A
szomszédunk - egy irgalmas szamaritánus - ragaszkodott hozzá, hogy
477
Epilógus
elkíséri a négyórás úton. Ez hatalmas ajándék volt, mert így Janet

nyugodtan elintézhetett néhány fontos telefonhívást, és lelkileg is ösz-
szeszedhette magát. Pontosan félúton jártak, amikor az orvos felhívta
és közölte vele az első diagnózist. Felvilágosította, hogy ha a festéses
CT szivárgást mutat, nem tudják megvárni, a repülő azonnal felszáll
velem és elszállít Denverbe.
A coloradói hegyek között nem működik tökéletesen a mobiltech
nológia. Körülbelül minden harmadik szónak nyoma vész, és félper
cenként megszakad a vonal. Az én telefonom ráadásul már majdnem
lemerült, és egyébként is megszakította a vonalat, amikor bekapcsolt
valamelyik kórházi masina. Janet vívódott, hogy visszaforduljanak-e
Denverbe, hátha műtétre lesz szükségem, vagy folytassák az utat
Alamosa felé, miközben lehet, hogy elhúz felettük a repülő, amelyen
rajta vagyok. Amikor végre sikerült felhívnom, a kórházi gépek zajá
ban közöltem vele, hogy mindenképpen jöjjön el Alamosába:
- Itt van a laptopom, el kell jönnöd érte! Az egész hétvégi munkám
rajta van!
Janet ezt a makacs férfiracionalitás jeleként értékelte, és vonakodva
bár, de úgy döntött, hogy nem fordul vissza.
A technikusok begurítottak a festéses vizsgálathoz a CT-be, majd
újra magamra hagytak, míg ennek a leletnek a kiértékelése is megérke
zik Ausztráliából. Összesen hét órán át feküdtem hordágyhoz szíjazva,
így bőven volt időm átgondolni az életemet. Több cikket is írtam olyan
emberekről, akiknek egy baleset hatására megváltozott az életük,
mert végtagbénultak lettek. A jelek szerint majdnem ez történt velem
is (a majdnem ez esetben azt jelenti, hogy a törés egy centivel a ge
rincvelő mellett történt). Ám ha tényleg szivárog az artériám, amely
egyébként az agyat is ellátja vérrel, vagy esetleg vérrög képződik
benne, nos, akár rosszabb sors is várhat rám, mint hogy lebénulok.
478
Epilógus
Mindvégig nyugodt maradtam, a pulzusom hetven körül maradt,

ahogy a monitorról leolvastam. A hordágyon fekve azon morfondí
roztam, mit is mondtam Los Alamos-i előadásomban az imádságról.
Meglepően békés voltam ahhoz képest, hogy életemben először igazán
közel kerültem a halálhoz. Eltűnődtem, milyen szép életem volt, har
minchét évet éltem le egy gazdagító házasságban, három kivételével
az összes négyezer méter magas coloradói hegyet megmásztam, több
mint ötven országban járhattam, a munkám pedig nemcsak értelmes,
hanem majdnem teljes szabadságot biztosít számomra, s írásaimon
keresztül sok-sok olyan emberrel teremthetek kapcsolatot, akit nem
is ismerek. (Persze a nagy nyugalomhoz hozzájárulhatott a morfium
infúzió, amit egy kedves nővér végül bekötött.)
Az életemre visszatekintve nem igazán bántam meg semmit. A jö
vőre gondolva pedig mélységes bizalom töltött el. Ha valaki olyan
gyülekezeti környezetben nevelkedett, mint én, soha nem tudja telje
sen maga mögött hagyni a tűz és kénkő fojtogató szagát, most mégis
teljes szívemből képes voltam bízni Istenben. Könyörületes, irgalmas,
szerető Istenként ismertem meg. Bár nem tudhattam, pontosan milyen
a menny vagy a halál utáni élet, ez a bizalom erős támaszt jelentett.
Különös órák voltak ezek: mintha megállt volna az idő. Janet a szom
széddal együtt sietett hozzám az autópályán, átérezve saját tehetetlen
ségét, tele bizonytalansággal. Megpróbálta elképzelni, milyen élet vár
rá, ha esetleg meghal vagy lebénul a férje. Én pedig magatehetetlenül,
hordágyhoz rögzítve feküdtem, miközben a sorsomat meghatározó fel
vételek műholdas közvetítéssel épp úton voltak Ausztrália felé.
Végül, hála Istennek - igen, hála Istennek! - , kiderült, hogy jóval
kedvezőbb a helyzet, mint reméltük. A felvételek nem mutattak ki
artériaszivárgást, így Janet megérkezése után egy órával már el is
hagyhattam a kórházat. A nyakamra merev rögzítőgallért kaptam,
479
Epilógus
hogy az elkövetkező tizenkét hétben ne tudjam mozgatni a fejem. Ha

minden jól megy (miközben ezt írom, még lábadozom), a törött cson
tok és az elmozdult csigolyák maguktól összeforrnak és a helyükre
kerülnek. Ha nem, elképzelhető, hogy a későbbiekben fúziós műtétre
lesz szükségem.
Visszatekintve több egybeesést - isteni véletlent! - vélek felfedezni,
amelynek köszönhetően ez a történet ilyen szerencsésen végződhetett.
Ott van például az épp arra járó mormon házaspár, akik képzett men
tőasszisztensek. A legtapasztaltabb röntgentechnikus, aki általában
nem szokott ügyelni hétvégén, de most egy beteg kollégáját helyette
sítette. A sürgősségi osztály orvosa, akiről épp aznap jelent meg cikk
a helyi lapban. Kiderült, hogy egy elit orvosi egyetem kiváló hallgatója
volt, de szeretett volna szülővárosában szolgálatba állni. És minde
nekelőtt maga a sérülés, amely súlyos volt ugyan, de katasztrofális is
lehetett volna.
Emlékszem, ahogy ott ülök a Ford Explorerben, s amikor végül meg

áll, de a motor még jár, azt gondolom: „Most kezdődik életem második
fejezete.” Ez a fejezet valóban elkezdődött, csak éppen jóval fényesebb
kilátásokkal, mint akkor gondoltam. Remélem, hogy egyszer majd újra
buckasízhetek, további négyezer méteres csúcsokat mászhatok meg,
csodálhatom a vadvirágokat, élvezhetem a barátaim társaságát, sze
rethetem a feleségem és a családom, és hálát adhatok Istennek ezért
a becses ajándékért, az életemért.
Úgy gondolok arra a hosszú napra, amelyet hordágyhoz szíjazva
töltöttem előbb egy mentőautóban, majd a kórházban, mint egy kü
lönleges ajándékra. Mindnyájunknak szembe kell néznünk a halállal:
egyeseknek egy hosszú, gyógyíthatatlan betegség kapcsán, másoknak
egy váratlan baleset miatt. Én valamit a kettő között kaptam: egy
480
Epilógus
időablakot, amikor lét és nemlét között lebegtem. A néhány percen

vagy órán belül bekövetkező halál nagyon is valóságos lehetőség volt
számomra. Végül örömhírrel és egy második eséllyel mehettem haza.
Sámuel Johnson mondta, hogy az emberi elme csodálatosan tud kon
centrálni, amikor a bitófára vár. Nos, a halálközeli élmény már csak
ilyen.
Remélem, soha nem felejtem el ezt az időablakot, s amit azon ke
resztül láttam. A balesetet követő hetekben a kegyelem kábulatában
csodálkoztam rá a világra: az égboltra, a fákra, a fűre, a feleségemre,
a barátaimra. Mindent más szemmel láttam. Míg rozoga földi porhü
velyem újabb és újabb fájdalmakkal birkózott, nap mint nap meglepe
tések vártak rám, s megannyi okot találtam a hálaadásra. A legegysze
rűbb megfigyelés is átható örömmel töltött el: az ágról ágra röpködő
madarak, a kövek és a jég között utat törő patak csobogása, ujjaim
mozgatása, no meg az, hogy képes vagyok egyedül öltözködni.
Aztán persze megbosszulták magukat a merevítőgallér miatt álmat
lanul töltött éjszakák, ráadásul a harkályok lyukakat vájtak a házfalba
a nyugati oldalon, és háztartási gépeink is összeesküdtek ellenünk:
egyszerre romlott el a televízió, a mikrohullámú sütő és a hűtőszek
rény. Az élet felőrli az embert.
Azóta is próbálom olyan kristálytisztán látni az életet, mint a hord
ágyon töltött hét óra alatt. Felfogtam, milyen vékony a határvonal
élő és élettelen között, s milyen vigasztaló a tudat, hogy nem egyedül
kell végigjárnom ezt az utat. Mindez úgy az elmémbe vésődött, hogy
valószínűleg sohasem fogom elfelejteni. A közelgő halál perspektívá
jában alig-alig számít mindaz, amibe annyi időt és energiát fektetünk
életünk során (az anyagiak, a hírnév, a sikerek). Tulajdonképpen négy
kérdésre válaszolva kideríthetjük, mi az, ami igazán jelentős. Kit sze
retek? K ifo g hiányozni? Hogyan töltöttem az életem ? Készen állok-e
481
Epilógus
arra, am i m ost következik? A legfőbb feladat, hogy akkor is észben

tartsam ezeket a kérdéseket, amikor reggelente leülök az asztalomhoz,
és papírhalmok meg villogó üzenetek várnak rám.
A balesetemnek híre ment, s az azt követő hónapokban elárasztott
a barátaimtól, a családomtól és a soha nem látott idegenektől érkező
rengeteg támogatás. írói tevékenységem során a lelkem egy darabját
papírra vetem: a balesetem kapcsán érkező képeslapokból és levelekből
értettem meg, hogy ez valóságos közösséget jelent köztem és ember
társaim - sokszor idegenek - között. A balesetem havában egy kvéker
kiadó honlapján online beszélgetést folytattam erről a könyvemről.
Egy résztvevő megjegyezte, hogy a kvékereknek van egy mondásuk,
amelyet ezúttal velem kapcsolatban is átültettek a gyakorlatba: „a
fénybe tartalak”. Én pedig valóban úgy éreztem, hogy megtartanak.
Még valami: azon a félelmetes februári napon s a következő hetek
ben meg kellett tanulnom a gyakorlatban is alkalmazni mindazt, amit
ebben a könyvben papírra vetettem. Többször használom a kifejezést,
hogy „Isten társaságában” töltünk időt. Valójában ez volt a könyv mun
kacíme is, amíg készült. Az utóbbi időben szerzők egész özöne hirdeti
győztesen az ateizmus tanait. Megértem, ha valaki ateista akar lenni,
azt viszont fel nem foghatom, mi lehet az örömhír ebben a világszem
léletben, amit olyan diadalittasan kell szertekürtölni. Magatehetetle-
nül, egy hordágyhoz szíjazva teljesen és vigasztalhatatlanul egyedül
éreztem volna magam, ha nincs a hitem, amely szerint a szerető Isten
kezében vagyok, aki a halál után is életet ígér. Az elkövetkező hónapok
pedig abban a bizonyosságban teltek számomra, hogy - a kvékerek
szóhasználatával élve - valaki a fényben tart.
A hospice-ház lelkigondozójaként tevékenykedve a feleségem feltű
nő különbséget fedezett fel aközött, ahogy a hívők, illetve a nem hívők
viszonyulnak a halálhoz. Mindkét csoport érez félelmet, fájdalmat és
482
Epilógus
gyászt, de a keresztények mellett szinte tapintani lehet valami titok

zatos többletet, amely az imádsághoz köthető. A különbség a látogatók
szavaiban is megmutatkozik, hiszen nem mindegy, hogyan búcsúznak
el a betegtől: „Imádkozni fogok érted mindennap”, avagy: „Minden jót
kívánok. Sok szerencsét!”
Említettem bizonyos „szerencsés véletleneket” a balesetem kapcsán:
a kocsim a kerekein állt meg a gurulás után (ha törött nyakkal, fejjel
lefelé próbálom meg kikapcsolni a biztonsági övem, meg is halhattam
volna), a mormonok épp arra jártak vasárnap reggel, a kórházi ügye
letes személyzet, a szomszéd, aki felajánlotta, hogy elviszi Janetet a
kórházba. A szkeptikusok persze mondhatják: „Várjunk csak! És mi a
helyzet magával a balesettel? Ha ezt a sok kis csodát mind Isten ren
delte el, miért nem akadályozta meg, hogy letérj az útról?”
Jó kérdés. Elismerem: pontosan efféle kérdések késztettek e könyv
megírására. Az imádság témaköre mindig is tele lesz misztikummal.
Valaki megkérdezte, nem gondoltam-e arra, hogy bárcsak a baleset
után írtam volna meg ezt a könyvet, nem pedig előtte. Nem. Talán
akkor nagy lett volna a kísértés, hogy jelentősebb hangsúlyt fektessek
az imáinkat követő „happy endre”, miközben olyan sokan küszköd
nek azokkal a kérdésekkel, amelyekkel ezt a könyvet megtöltöttem.
Azt azonban kijelenthetem, hogy az imádság misztériumával hosszú
éveken át vívott küzdelmeim remekül felkészítettek arra, ami 2007
februárjában, tehát néhány hónappal a könyv megjelenése után várt
rám. Változtat-e bármin is, ha imádkozunk? Ma még erősebben hiszem,
mint a könyv megírásakor: igen, változtat.
Philip Yancey
2007 augusztusában
483
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
A mikor megfordult a fejemben a gondolat, hogy írok egy könyvet

l \ az imádságról, abban az egyben biztos voltam, hogy sok segítség
re lesz szükségem hozzá. Olvasgatni kezdtem a leveleket, amelyeket
az évek során kaptam, és számtalan barátomat, ismerősömet kifag
gattam az imádsággal kapcsolatos tapasztalatairól. Olyan pontosan
megfogalmazott kérdéseket tettek föl, és olyan remek meglátásaik
voltak, hogy eldöntöttem: történeteiket felhasználom, beletűzdelem
a könyv fejezeteibe. Mindnyájuknak köszönöm, hogy bepillantást en
gedtek életük egy meglehetősen személyes részébe, és vállalták, hogy
nyilvánosságra hozzam gondolataikat. Rajtuk kívül is sokan mutattak
irányt a könyv megírásához.
Hosszú órákat töltöttem könyvtárakban, az imádság témájában írt
könyvektől roskadozó polcok árnyékában. Valószínűleg még ma is ott
olvasgatnék, ha nincs az asszisztensem, Melissa Nicholson, aki felbe
csülhetetlen szolgálatot tett azzal, hogy rengeteg könyvet átlapozott
helyettem, és bejelölte bennük a releváns részeket. Valamilyen rej
télyes módon sikerült eligazodnia a rengeteg cédula és adat között,
amelyek egy ilyen, sok kutatást igénylő könyvet átszőnek.
Az olvasó elé kerülő szöveg, bármilyen hosszú is, jóval kevésbé von
tatott, mint annak korábbi (remélhetőleg koherensebb) változatai, s
ez olyan türelmes olvasóknak köszönhető, mint Dávid Graham, Susan
McQuilkin Grey és John Topliff. Dávid Moloney, Bob Hudson, Tim
Stafford és Katherine Helmers szakértői tudásával (és az ollójával)
485
Köszönetnyilvánítás
járult hozzá ugyanehhez. John Sloan pedig - Isten áldja szegényt! -

szóról szóra mindent végigolvasott, és utánozhatatlan Barnabás-stí-
lusában remek tanácsokkal látott el. Ritka szerencse az olyan kiadó,
aki ugyanolyan fontosnak tart egy munkát, mint a szerzője. Mindenki
önzetlen segítségéért hálás vagyok, de különösen a feleségemért, J'ane-
tért, aki nagyvonalúan tűri a neurotikus állapotot, amely elkerülhe
tetlenül sújtja mindazokat, akik magányos íróként keresik kenyerüket.
486
IDÉZETEK JEGYZÉKE
Mottó: William Jam est idézi Jeffery L. Sheler. 19. old. Lloyd-Jones: M a rty n L lo y d -Jo n es
„The Power of Prayer”. USNews and World Why Does God Allow War. Whea-
(2 0 0 3 ).
Report (2 0 0 4 . decem ber 20.) 54. old. ton, 111.: Crossway. 15. old.
20. old. May: Gerald G. May (2 0 0 6 ). Függőség
Első rész: Isten társaságában és kegyelem. Budapest: Harm at. 11. old.
M ottó: P atrícia Ham pl (1 9 9 2 ). Virgin Time.

New York: B a lla n tin e . 3 5 . old.
2: Látvány a magasból
M o ttó : G eo rg e M a r sh a ll, is m e re tle n fo r
rásbó l.
1: Legmélyebb sóvárgásunk
M ottó: A lb ert E in ste in t idézi a Leadership 2 5 . old . „A zsoltár... a mennydörgést”:
Z so ltá ro k 2 9 ,3 .
Journal 1 9 8 3 . té li szám a. 4 3 . old.
14. old . „vörös sarok”: D áv id R e m n ic k
2 6 . old. „Hadd tudjam meg”: Z soltárok 3 9,5
(1 9 9 8 ). Lenin sírja. B u d ap est: E uró pa.
27. old. „Mikor látom”: Z so ltáro k 8 ,4 - 5 .
27. old. „Urunk, Istenünk”: Z soltárok 8 ,2 .
136. old.
2 8 . old. „Hol voltál”: Jó b 3 8 ,4 .
Pravda: idézi Paul Joh nson (2 0 0 0 ). A
14. old.
2 9 . old. „Ki akarja”: Jó b 3 8 ,2 .
modern kor. Budapest: K airosz. 515. old.
3 0 . old . „[Isten] nincs messze”: A p C sel
15. old . Merton: T h o m a s M e r to n t id é
17,27.
zi M ark E. T h ib o d e a u x , S. J . (2 0 0 1 ).
Armchair Mystic. C in c in n a ti: S t. A n-
3 0 . old. Wilder: T h o rn to n W ilder (1981). A
thony M essen g er. ix. old.
m i kis v áro su n k . In Drámák. B udap est:
E uró pa. 9 0 . old.
15. old. „közvélemény-kutatások’’: George H.
Religion in America.
Gallup, Jr. (1 9 9 6 ). 31. old. „Áradjon a törvény”: Á m ósz 5 ,2 4 .
P rin ceto n , N J: T he P rin ce to n R elig io n 3 2 . old. „szegény, meztelen”: S h a k e sp e a re
( 1 9 8 4 ) . Lear király, III. f e lv o n á s , 4 .
R esearch Center. 4 ., 12., 19. old.
szín . B u d a p est: E u ró p a. 101. old. (V ö
16. old. Edwards: Jo n a th a n Edw ardsot idé
rö sm a rty M ih ály fo rd ítá sa .)
zi Austin Phelps (1 9 7 9 ). The Still Hour.
Carlislc, P cnn .: B an n er of Truth. 11. old.
3 2 . old . Schmemann: A le x a n d e r S c h m e -
17. old . Küng: H a n s K ü n g ö t id é z i B e n m a n n t id éz i A lá n Jo n e s ( 1 9 8 5 ). Sóul

P a tte rs o n . Deepening Your Conversa- Making. Sa n F ra n cisco : H arp er & Row.
5 3 . old.
tion With God. 2. f e je z e t , w w w .
c t l ib r a r y .c o m / l e b o o k s / p a s t o s s o u l / 33. old. „Csendesedjetek el”: Zsoltárok 46,11.
so u lco n v ersa tio n . 33. old. (lábjegyzet) Merton: Thomas Mertont
18. old. Buttrick: G eo rg e B u ttric k (1 9 4 2 ). idézi Rónáid Rolheiser (2001).The Shatte-

Prayer. New Y o rk: A bingdon. 2 6 . old. red Lantern. New York: Crossroad. 40. old.
487
Idézetek jegyzéke
33. old. Hampl: Hampl: Virgin. I. m. 217. old. A Növel. New Y o rk: H e n ry H o lt. 2 9 9 .
3 4 . old. „ismerjétek el”: Z so ltá ro k 46 ,1 1 . old.
3 4 . old. (lá b je g y z e t) „Mindenható Isten”: 49. old. „Az Úr támogat”: Z soltárok 145,14.
idézi Jo n a th a n A itk en ( 2 0 0 5 ). Prayers 5 0 . old. „Isten a kevélyeknek”: lP é te r 5 ,5 -7 .
fór People Under Pressure. L o n d o n : 50. old. „Isten, légy irgalmas”: Lukács 18,13.
C ontinuu m . 176. old. 50. old. „Mert aki felmagasztalja”: Lukács
35. old. „Semmi h a ta lm a d Já n o s 19,11. 18,14.
3 5 . old . Tugwell: S im o n T u g w ell (1 9 7 5 ). 51. old . Hawk: D á n ie l H aw k, is m e re tle n
Prayer: Liviiig With God. S p rin g fie ld , fo rrá sb ó l.
111.: T em p legate P u b lish ers. 35 . old. 5 3 . old. „abörtönben”: lP é te r 3,19.
3 6 . old . Milton: Jo h n M ilto n ( 1 9 7 8 ). Az 5 3 . old. Lewis: C. S. L ew is (2 0 1 6 ) A nagy
e lv e sz e tt p a ra d icso m . In: Milton válo válás. B u d ap est: H arm at.
gatott költői művei. B u d ap est: Európa. 5 4 . old. Hillesum: A megzavart élet: Etty
2 4 9 . old. Hillesum naplója 1941-43. (1 9 9 4 ). B u
d a p est: G ondolat. 51. old.
3: A m int vagyunk „örömében elmegy”: M áté 1 3 ,4 4 .
55 . old.
Letters to
M o ttó : C. S . L e w is ( 1 9 6 4 ) . 5 6 . old.„Az Úr nem azt”: lS á m u e l 16,7.
Malcolm: Chiefly on Prayer. L ond on : 57. old. Lewis: C. S. Lewis: Levelek M ak ó im
G e o ffre y B les. 109. old. hoz. In C. S. Lewis (1985). Viták és vallo
42. old. „a töredelmes és bűnbánó”: Z so l mások. Budapest: Szent István T ársulat.
tá ro k 51,19. 410. old.
4 2 . o ld . „vágyat éreznek arra”: C y ril 5 8 . old. Heschel: A braham Jo sh u a H esch el
C o n n o lly t id ézi P au l Jo h n s o n (1 9 8 8 ). I Asked fór Wonder. New York:
(2 0 0 0 ).
Intellectuals. New York: H arp er & Row. C ro ssro a d s. 18. old.
315. old. 5 8 . o ld . „Hát elfeledkezhet-e”: É z s a iá s
4 3 . old. (lá b je g y z e t) Buechner: F re d e rick 4 9 ,1 5 -1 6 .
B uech ner (1 9 8 8 ). Whistling in the Dark. 59. old. Milton: Jo h n M ilton : Az e lv e sz e tt
San F ran cisco : H arp er & Row. 9 6 . old. p a ra d icso m . I. m. 3 4 4 . old.
4 4 . old. „Vizsgálj meg”: Zsoltárok 1 3 9 ,2 3 -2 4 . 59. old. Ford: Dávid Ford (1 9 9 7 ). The Shape
4 4 . old . Wangerin: W a lte r W a n g e rin Jr . of Living. Grand R a p id s, M ich .: B a k e r
( 1 9 9 8 ). Whole Prayer. G ran d R ap id s, B o o k s. 5 5 . old.
M ich .: Zondervan. 9 5 - 9 6 . old. 6 0 . old. „Krisztus lakjon”: E fezu s 3,17.
45. old. Hallesby: Öle Hallesby. Az imádság
ról. Evangélium i Iratm isszió. 1 2 -1 3 . old. 4: Isten, a ki van
4 6 . old.„Nélkülem semmit”: Já n o s 15,5. M o ttó : N a n c y M a irs ( 1 9 9 3 ) . Ordinary
47. old. Nouwen: H e n ri N ouw en ( 1 9 8 5 ). Time. B o sto n : B ea co n . 5 4 . old.
With Open Hands. N ew Y o rk : B a lla n - 61. old. „A modernebb buddhisták”: Philip
tin e /E p ip h a n y E d itio n . 5 4 . old. Z aleski & Carol Z aleski (2 0 0 5 ). Prayer:
49. old. Adams: H e n ry A dam s (F r a n c e s A History. New York: H oughton M ifflin.
Snow Com pton álnéven) (1 8 8 4 ). Esther: 4. old.
488
Idézetek jegyzéke
6 3 . old. Aitken: Jo n a th a n A itk en (2 0 0 4 ). 7 4 . old. Eckhart: M e iste r E c k h a r t. D ávid

Pride and Perjury. London: Continuum . Meister Eckhart,
O’N eal szerk. (1 9 9 6 ).
12. old. from Whom God Hid Nothing. B oston :
6 4 . old. (lá b je g y z e t) MacDonald: G eorge Sh am b h ala. 15. old.
M acD onald; idézi R ollan d Hein (1 9 9 4 ). 7 5 . old. „Egy istenkereső ember”: idézi
The Heart of George MacDonald. Thibodeaux: Armchair. I. m. 173-174. old.
W heaton, 111.: H arold Shaw. 3 7 3 . old. 75 . old. „szenteltessék meg”: M áté 6,9.
6 4 . old. „Egy másik ismerősöm”: E sth e r 76. old. „ a z Úr szeme”: lP é te r 3,1 2 .
E liz a b e th , a Journey Intő Freedom c í
mű h írlev élb ő l. 5: Találkozás
6 5 . old. Szent Ágoston: S e rm o n s, # 1 1 7 .5 , M o ttó : B la ise P a sca l ( 1 9 9 6 ). Gondolatok.
idézi G ary W ills ( 1 9 9 9 ). Saint Augus- Szeged : Sz ű k íts. 114. old.
tine. New York: V ikin g, x ii. old. 77. old . Stafford: T im S ta ffo r d ( 1 9 8 6 ).
6 6 . old. (lá b je g y z e t)Price: R eynold s P rice Knowing the Face of God. Grand Rapids,
(1 9 9 9 ). Lettel* to a Mán in the Fire. New M ich.: Z ond ervan. 1 3 0 -1 3 1 . old.
York: S c rib n e r. 8 4 . old. 79. old.„azzal a dicsőséggel”: Já n o s 17,5.
6 6 . old. (lá b je g y z e t) „Mert úgy szerette”: 79. old. „Ó, hitetlen nemzedék”: M árk 9,19.
Já n o s 3,16. 79. old. „legyen meg a te akaratod”: M áté
66. old. Jeremiás: Jo a ch im Jerem iá s (1967). 6 , 10 .
The Prayers ofJesus. Naperville, 111.: Alec 79. old. „Te vagy az én”: M árk 1,11.
R. Allenson, Inc. 78. old. 8 0 . old. „a Fiú önmagától”: Já n o s 5,19.
6 6 . old. „Mivel pedig fiá k ”: G alata 4 ,6 . 80. old. „tudja a ti Atyátok”: M áté 6 ,8 .
67. old. „amién imádkoznunk kell”: R óm a 80. old. Stafford: T im S ta ffo rd . Knowing.
8 ,2 6 . I. m. 134. old.
67. old. Dante: D ante A ligh ieri: Isteni szín 81. old. „Ti az én barátaim”: Já n o s 1 5 ,1 4 -
játék. A paradicsom. 33. én ek. (B a b its 15.
M ih ály f o r d ítá s a .) h t t p :/ / m e k .o s z k . 85. old. „tudja a ti Atyátok”: M áté 6 ,8 .
h u /0 0 3 0 0 /0 0 3 6 2 /h tm l/iste n i3 .h tm # 1 0 3 . 8 5 . old. „Én Istenem”: M áté 2 7 ,4 6 .
67. old. „Mert ezer esztendő Zsoltárok 90,4 . 85. old. Lewis: C. S. Lewis: Levelek M ak ó im
6 8 . old. „amely már a világ”: Já n o s 17,5. hoz. I. m. 4 0 8 . old.
69. old. „benne élünk”: A posto lok c se le k e 8 6 . old. „Isten társaságában”: A lex an d riai
d etei 17,28. K elem en , idézi Sim on T ugw ell.Prayer.
70. old. Hillesum: A megzavart élet. I. m. I. m . vii. old.
179., 168. old. 87. old. Ecclestone: A lá n E c c le s to n e . On
71. old. Heschel: A b raham Jo sh u a H eschel, Praying. Id ézi Jo h n V. T ay lo r ( 1 9 7 2 ).
idézi T erry W. G laspey (1 9 9 8 ). Pathway The Go-Between God. L o n d o n : SCM
to the Heart of God. E u g e n e , Ő r e .: P ress. 2 3 5 . old.
H arv est H ouse. 5 3 . old. 8 8 . old. „Taníts minket”: L ukács 11,1.
71. old. (lá b je g y z e t)Farrer: A u stin F a rre r 8 8 . old. „nehézajkú”: 2M ó zes 4 ,10.
(1991). The Essential Sermons. London: 88. old. „lihegő... szomjazó... kiszáradt”:
SPCK. 157. old. Z so ltá ro k 119,131; 4 2 ,3 ; 6 3 ,2 .
489
Idézetek jegyzéke
9 0 . old.Teréz anya: M o th er T eresa (1 9 9 8 ). 107. old . „Atyám, bocsásd meg”: L u k ács

Everything Starts from Prayer. Ashland, 2 3 ,3 4 .
Ő re.: W hite Cloud P ress. 3 5 . old. 108. old. „Van nekem”: Já n o s 4 ,3 2 .
91. old. „Mit nyerünk vele”: Jó b 21,15. 1 0 8 . old. „más Vigasztalót”: Já n o s 14,16.
91. old. Brueggemann: W alter Brueggem ann 1 0 9 . old . „szkeptikus görögök": J o a c h im
(1984). The Message of the Psalms. Min- J e r e m iá s . The Prayers of Jesus. I. m.
neapolis: Augsburg. 8 0 ., 5 2 . old. 6 6 . old.
9 4 . old. „hangos kiáltás”: Zsidók 5,7. 109. „Aki látott engem”: Já n o s 14,9.
old.
94. old. „Fölkelnek-e az árnyak”: Z so ltá 109. old. „Legyen meg”: M áté 6 ,10.
rok 88,11. 110. old. „Ó, hitetlen”: M árk 9,19.
9 5 . old . Dovid Din: sz á jh a g y o m á n y ú tjá n 110. old. „Ne kísértsd”: M áté 4,7.
to v á b b a d o tt ta n m e s e . Id é z i: Hasidic 110. old. „Én Istenem”: M áté 2 7 ,4 6 .
Tales. 149. old. 110. o ld . ( lá b je g y z e t ) Rousseau: J e a n -
Ja cq u e s R o u sseau . Id é z i H arry
M ásodik rész: E m erso n Fosd ick (1 9 1 7 ). The Meaning
A titok megfejtése of Prayer. New York: A sso ciatio n P ress.
The
M o ttó : G eo rg e H e rb e r t: „ L o n g in g ”. 62. old.
English Poems of George Herbert 111. old. „Kérjetek”: Já n o s 1 6 ,2 4 .
( 1 9 7 4 ). T o to w a , N .J .: R o w m a n and 111. old. „mindnyájan”: Já n o s 17,21.
L ittle fie ld . 158. old. 111. old. „kiment a hegyre”: Lukács 6 ,1 2 .
112. old. „Iskáriótes Júdást”: Lukács 6,16.
112. old. „sátánnak”: M áté 1 6 ,2 3 .
6: M iért kell im ádkoznunk?
112. old. „Meddig tűrjelek”: M áté 17,17.
M o ttó : R . S T h o m a s: „Főik T a le ”. Experi- 1 1 2 . o ld . Anderson: R a y S . A n d e r s o n
menting with an Ámen (1 9 8 6 ). London:
(1 9 9 1 ). The Gospel According to Judas.
M acm illan . 53 . old.
Colorado Sp rin g s: H elm ers & H ow ard.
100. old. Tolsztoj: Lev T o lszto j (1 9 7 4 ): Há 5 1 - 5 3 . old.
ború és béke. B u d a p e st: E u ró p a . 6 3 9 . 114. old. „Jézus nyomába lépve”: lP é t e r
old.
2 , 21.
1 0 0 . old.„Egy filozófiaprofesszor”: idézi 115. old. „Simon, Simon”: L ukács 2 2 ,3 1 .
Bulle
N an cy M u rp h y: „O f M ir a c le s ”.
115. old. „Bement... a sátán”: L u kács 2 2 ,3 .
tin of the Center fór Theology and the 116. old. „Barátom, miért”: M áté 2 6 ,5 0 .
Natural Sciences, vol. 10, no. 2 , Sp ring 116. old. „A Lelket”: IT h e ssz a lo n ik a 5,19.
1 9 9 0 .1 6 . old.
116. old. „meg ne szomorítsátok”: E fezu s
106. old. „Most az én lelkem”: Já n o s 12,27.
4 ,3 0 .
107. old. „A bb a”: M árk 1 4 ,3 6 .
116. old. Donne: Jo h n Donne. „D öngesd szí
107. „Elói”: M árk 1 5 ,3 4 .
old.
Donne, Milton
vem , Sz en th á ro m sá g ”. In
107. old. „könyörgésekkel”: Zsidók 5,7.
és az angol barokk költői (1 9 8 9 ). B u
107. old. „Vedd el tőlem”: M árk 1 4 ,3 6 .
d a p e st: E uró pa. 81. old. (M o ln á r Im re
107. old . „körülálló sokaságért”: Já n o s
fo rd ítá sa .)
11,42.
117. old. „Azt gondolod”: M áté 2 6 ,5 3 .
490
Idézetek jegyzéke
118. old. „ Abbá, Atyám... hanem a tied”: 130. old. „Bejutsz”: 2M ózes 3 3 ,3 .
M árk 1 4 ,3 6 . 131. old. „Vajon bennem”: 4M ózes 11,12.
119. old. „Semmi hatalmad”: Já n o s 19,11. 131. old. Trench: T re n c h p ü sp ö k ö t id ézi
119. old. Robinson: Haddon R obin son . Idé D o n ald B lo e s c h (1 9 8 0 ). The Struggle
zi P aul R o b b in s „The B ack P a ge” cím ű of Prayer. San F ra n cisco: H arper& R ow .
cik k éb en . Leadership, 8. szám (1 9 8 7 ). 7 3 . old.
120. old. „Jeruzsálem”: M áté 2 3 ,3 7 . 132. old. „Mit nyerünk”: Jó b 21,15.
1 2 0 . old. „az előtte levő”: Zsidók 1 2 ,2 . 132. old. „Elfáradtam”: Z so ltáro k 6 9 ,3 .
121. old. (lá b je g y z e t) „És akkor megjele 132. old. „Jaj, nekem”: É zsaiás 6 ,5 .
nik”: 2 T h e s sz a lo n ik a 2 ,8 . 132. old. „Nem tudok én”: Je re m iá s 1,6.
121. old. „Ennélfogva”: Zsidók 7,2 5 . 132. old. „Ó, Uram Istenem”: Je re m iá s 4,10.
132. old. Heschel: A braham Jo sh u a H eschel
7: Birkó zás (1 9 7 3 ). A Passión fór Truth. New York:
M o ttó : W a lte r W in k : „ P r a y e r a n d th e Fa rra r, Stra u s & G iroux. 2 6 5 ., 2 6 9 . old.
P o w ers”, Sojourners, 1 9 /8 . (1 9 9 0 . ok 133. old. „Uram, sokaktól”: A p osto lok cse
tób er). 13. old. lek ed etei 9,13.
124. old. Mandela: N elson M andela (1 9 9 5 ). 133. old. „Menj el”: A p o sto lo k c s e le k e d e
Long Walk to Freedom. New York: L ittle, te i 9,15.
Brow n. 2 6 5 . old. [A mű rö vid ített v á lto 1 3 6 . o ld . „Bocsáss el engem”: lM ó z e s
zata m agyarul A szabadság útján cím en 3 2 ,2 6 .
je le n t meg.] 137. old. „Nem bocsátlak el”: lM ó zes 3 2 ,2 6 .

1 2 4 . o ld . Sojourner Truth: S o jo u r n e r 1 3 7 . o ld . Waskow: A r t h u r I. W a sk o w
T ru th tó l idéz H ugh T. K err - Jo h n M. ( 1 9 7 8 ) . Godwrestling. N ew Y o r k :
M u ld er ( 1 9 8 3 ) . Conversions. G ra n d S c h o ck e n B ooks. 1 -2 . old.
R apids, M ich .: E erd m a n s. 117. old. 1 3 8 . o ld . „Mert a te arcodra”: lM ó z e s
125. old. „vajon százesztendős”: lM ózes 17,17. 3 3 ,1 0 .
125. old. „Vénségemre”: lM ó z es 18,12. Bounds: E. M. Bounds (1 9 9 0 ). The

138. old.
125. old. „ Eltitkoljam-e”: lM ó z es 18,17. Complete Works ofE. M. Bounds. Grand

126. old. „Távol legyen”: lM ó zes 1 8 ,2 5 . R apid s, M ich.: B a k er B ook H ouse. 3 2 2 .
126. old „Nem vesztem el”: lM ó z es 1 8 ,3 2 . old.
127. o ld . „Az Úr késedelmes”: 4 M ó z e s 139. old.Lawrence: R oy L aw ren ce (1 9 9 0 ).

14,18. How to Pray When Life Hurts. D ow ners
127. old „megemlékezett”: 2M ózes 2 ,2 4 . G rove, 111.: In terV arsity . 2 8 . old.
127. old. „feljutott hozzám”: 2M ózes 3,9.
129. old. „keménynyakúak”: lásd 2M ó zes 8: Együttm űködés
3 2 ,9 ; 3 3 ,3 .5 ; 3 4 ,9 és m ás helyeken . M o ttó : A b ra h a m Jo sh u a H e sch el (2 0 0 1 ).
130. old. „Hagyj békét”: 5M ózes 9,14. The Prophets. New York: H arperC ollin s,
130. Luther: L u th e r
o ld . ( l á b je g y z e t ) P e re n n ia l C lassics E d itio n . 2 5 3 . old.
M á r to n tó l id éz W a lte r W in k ( 1 9 9 2 ). 141. old. „Isten munkatársai”: lK o rin th u s
Engaging the Powers. M in n e a p o lis , 3 ,9 .
M in n.: F o r tr e ss. 3 0 1 . old.
491
Idézetek jegyzéke
Norwichi Julianna:
141. old (lá b je g y z e t) 151. old. „legyen meg a te akaratod”: M á
Az isteni
N o rw ich i J u lia n n a ( 2 0 1 3 ). té 6 ,1 0 .
szeretet kinyilatkoztatásai. B u d ap est: 152. old. Hampl: Ham pl: Virgin. I. m . 217.
J e l. 1 2 2 . old. old.
142. old. „igen ritkán volt”: lS á m u e l 3,1. 152. old. „íme, a mi Istenünk”: D án iel 3,17
143. old. „De eljön az óra”: Já n o s 4 ,2 3 . (k ie m e lé s tőlem ).
143. old. „ha el nem megyek”: Já n o s 16,7. 1 5 2 . old . „Ne az én akaratom”: L u k ács
144. old. „Rettegéssel munkáljátok”: Filip- 2 2 ,4 2 .
pi 2 ,1 2 . Peterson: Eugene P eterson (1 9 8 7 ).
153. old.
144. old. „Többet munkálkodtam”: lK o rin - Working the Angles. G ran d R a p id s ,
thu s 15,10. M ich .: E erd m a n s. 3 0 - 3 1 . old.
144. old. „Többé pedig nem”: G a lata 2 ,2 0 . 154. old. „Ezen a kősziklán”: M áté 16,18.
145. old. „Mert az ő alkotása”: E fezus 2,10. 1 5 4 . old . „Nem mondhatja”: lK o r in th u s
145. old. Lewis: C. S. L ew is ( 2 0 0 7 ) . Csűr 12, 21 .
csavar levelei. B u d ap est: H a rm a t. 138. 1 5 4 . old.„elgyötörtek”: M áté 9 ,3 6 .
old. 154. old. „Kérjétek tehát”: M áté 9 ,3 8 .
146. old. Lewis: C. S. Lew is (1 9 9 4 ). Csodák. 156. old. Carey: W illiam C arey; a tö r té n e
B u d ap est: H arm at. 2 1 2 . old. te t id ézi B rad Long & D oug M cM u rry
146. old. Lewis: „A kapcsolat”: C. S. Lew is: (1 9 9 9 ). Prayer that Shapes the FuLure.
Makóim. I. m. 7 0 . old. G ran d R a p id s, M ich .: Z o n d e rv a n . 6 0 .
147. old. Ferences áldás: tö b b fo rrá sb ó l. old.
148. old. Temple: W illiam Tem ple püspököt 157. old. „Jöjjön el”: M áté 6 ,10.
idézi A lister H ardy (1 9 7 5 ). The Biology 157. old . „Krisztusban vagyunk”: id éz i
of God. New York: T ap lin ger. 130. old. B r e n n a n M a n n in g ( 1 9 8 6 ) . Lion and
148. old. „isteni véletlennek”: a k ife je z é s t Lamb. Old Tappan. N. J .: Chosen B ooks.
D onald de M arco . The Heart of Virtue 8 6 . old.
cím ű m ű v éb ő l k ö lc sö n ö z te m . ( 1 9 9 6 ). 157. old. „Mivel pedig fiá k ”: G alata 4 ,6 (k i
S a n F ra n cisco : Ig n a tiu s P ress. 147. old. em elés tő lem ).
1 4 9 . old . „Egy rabbi”: R a b b i S c h lo m o 157. old. „Aki pedig a szíveket”: R óm a 8,27.
Christianity Today
C arleb ach o t idézi a 159. old. „Félelemmel”: Filippi 2 ,1 2 .
m a g a z in 2 0 0 2 . jú n iu s 1 0-i sz á m a . 47. 1 5 9 . o ld . ( l á b je g y z e t ) O’Casey: S e a n
old. O’C asey (1 9 7 7 ). Ju n o és a páva. In Drá
151. old . ( lá b je g y z e t) Tiessen: T e rra n c e mák. B u d ap est: Európa. 8 3 . old.
T ie s s e n ( 2 0 0 0 ) . Providence & Prayer. 159. old. Peterson: Eugene P eterson (1989).
D ow ners G rove, 111.: In terV arsity . 3 3 9 - The Contemplative Pastor. G ra n d
3 4 0 . old. R apids, M ich.: E erdm ans. 1 0 3 -1 0 4 . old.
151. old. (lá b je g y z e t) Kierkegaard: Sp ren
K ie r k e g a a r d -t id é z i C h a r le s E . M o- 9: M in változtat?
Provocations: Spiritual
o re (1 9 9 9 ). M ottó: W illiam Sh ak esp eare (1 9 8 5 ). III. Ri-
Writings of Kierkegaard. F a rm in g to n , chárd. B u d a p est: E u ró p a. IV. felv o n ás
P en n .: Plough. 3 4 5 . old. 4. szín . 137. old. (Vas Istv án fo rd ítá sa .)
492
Idézetek jegyzéke
161. old. Lenin: V la g y im ir I. L e n in t id é fe rt idézi G e ffre y B. K elley & F. B u rto n

zi S te p h a n ic C o u rto is et a l. ( 2 0 0 0 ) . A The Cost of Morál
N e lso n ( 2 0 0 3 ) .
kommunizmus fekete könyve. Buda Leadership: The Spirituality of Diet
p est: N agyvilág. 132. old. rich Bonhoeffer. Grand R ap id s, M ich .:
161. old. Sztálin: J o s z i f V. S z tá lin t idézi E erd m an s. 2 2 8 . old.
W in sto n C h u rc h ill (1 9 8 9 ). A második 175. old.„A központ alapítója”: R ic h a rd
világháború. B u d a p est: E u ró p a. I. k ö Minden egybetartozik: a
R o h r ( 2 0 0 6 ).
te t 71. old. kontemplatív ima ajándéka. B u d ap est:
162. old. Mouw: R ich a rd Mouw, privát b e Ursus L ib ris. 87. old.
szélg etés. 176. old.Dickens: C h arles D icken s (1961).
1 6 3 . old . Thielicke: H e lm u t T h ie lic k e Martin Chuzzlewit. B u d ap est: Európa.
(1 9 6 0 ). Our Heavenly Father: Sermons I. k ö tet 161. old.
on the Lord’s Prayer. New York: H arper 176. old. „Ha pedig egy férfi- vagy nőtest
& B roth ers. 109. old. vérnek”: Ja k a b 2 ,1 5 .
164. old. „Mert nem vér és test”: E fez u s 1 7 6 . o ld . Sir Thomas More: w w w .
6, 1 2 . sa in tth o m a sm o reso ciety .o rg és m áshol.
164. old. „Perzsia fejedelme”: D ániel 10,13. 179. old. „Kelj föl, kelj föl”: É zsaiás 51,9.
165. old. „e világ istenének”: 21<orinthus 179. old. „Serkenj fö l”: É zsaiás 52,1.
4 ,4 . A k é rd é sse l b ő v eb b en fo g la lk o z ik 179. old. Barth: K ari B a rth (1 9 5 7 ). Church
G regory Boyd God at War, ille tv e D á Dogmatics II, The Doctrine of God, 1.
vid B e n tle y H a rt The Doors of the Sea rész . E d in b u rgh : T & T C lark. 2 6 5 . old.
cím ű m űve. 1 8 0 . old. katolikus ingyenkonyha: San d i
1 6 5 . old . „a levegőbeli hatalmasság”: H uckaby: „G od’s W ork, Nőt O u rs”. The
E fezu s 2 ,2 . Olher Side, 1 9 9 8 . ja n u á r /fe b r u á r . 4 5 .
165. old. Barth: K ari B a rth o t idézi K enneth old.
L eech (1 9 8 0 ). True Prayer. San F ra n cis 183. old. „mennydörgés, égzengés”: J e le n é
co: H arp er & Row . 6 8 . old. sek 8 ,5 .
168. old. „Istent akarjuk!”: id ézi R ó b e r t 183. old.Wink: W alter W ink: Engaging the
B a rro n ( 2 0 0 4 ). The Strangest Way. Powers. I. m. 2 9 9 . old,
M ary kn oll, N.Y.: O rb is. 156. old.
169. old. „Megveri a földet”: É z sa iá s 11,4. 10: V á lto zta th a tu n k -e Isten
170. old. Ray McCauley története: sa já t k é szándékain?
szítésű in te rjú a la p já n .
M ottó: Andrew M urray (1 9 9 8 ). With Christ
173. old. Tutu: D esm o n d Tutu p ü sp ö k ö t
id é z i A n tjie K ro g ( 2 0 0 0 ) . Country in the School of Prayer. G re e n v ille , S.
C.: A m b assad o r P u b licatio n s. 215. old.
of My Skull. N ew Y o rk : T h re e R iv e rs
186. old. Órigenész: Órigenész az imádság
P ress. 2 0 2 . old.
173. old. Bono: idézet a
Bono in Conversation ról és a vértanúságról (1 9 9 7 ). (Ó keresz
tén y író k 14.) B u d a p e st: S z e n t Istv á n
with Michka Assayas (2 0 0 5 ) című műből.
T á rsu la t. 55. old.
New York: R iverhead Books. 2 7 2 . old.
186. old . Kant: Im m á n u e l K a n to t id ézi
174. old. Bonhoeffer: D ie tr ic h B o n h o e f-
493
Idézetek jegyzéke
F rie d r ic h H e iler ( 1 9 3 2 ). Prayer. New The Openness of God. D ow ners G rove,

York: O xford U niversity P ress. 89. old. 111.: In terV a rsity . 4 8 . old.
1 8 6 . old . Edwards: J o n a t h a n E d w a rd s. 192. old. Murray: A n d rew M u rra y : With
„T h e M o st H ig h : A p r a y e r -h e a r in g Christ. I. m. 127. old
G o d ” . In E d w a rd H a c k m a n s z e r k . 192. old. „amiért imádkoznunk kell”: R ó
(1 9 7 4 ). Works of Jonathan Edwards. m a 8 ,2 6 .
E d inb u rgh : T h e B a n n e r o f Tru th Tru st. 192. old.„Mert általa”: E fezu s 2 ,1 8 .
2 :1 1 5 -1 1 6 . Idézi Jo h n San d ers: The God Lewis: C. S. L ew is (1 9 7 0 ). God
1 9 3 . old.
Who Risks. in the Dock. G ra n d R a p id s , M ic h .:
1 86. old. Kálvin: K á lv in Já n o s ( 1 9 9 5 ). A E erd m a n s. 1 0 4 -1 0 5 . old.
keresztyén vallás rendszere. B udap est: 193. old. Pascal: B laise P ascal: Gondolatok.
K álv in . 2 . k ö te t 132. old. I. m. 129. old.
187. old . Hardy: T h o m a s H a rd y t id é z i 1 9 4 . old . Lewis: C. S. L ew is: God in the
T im o th y G eo rg e . „W hat God K n o w s”. Dock. I. m. 1 0 5 -1 0 6 . old.
First Things, 2 0 0 3 . jú n iu s/jú liu s. 8. old. 195. old. Lewis: C. S. L ew is: Csodák. I. m.
187. old. Vonnegut: K urt V onnegu t ( 2 0 0 4 ). 211. old.
Az ötös számú vágóhíd. B udapest: M ae- 1 9 6 old . ( lá b je g y z e t) de Molina: Luis de
ce n a s. 76. old. M olin át idézi T iessen : Providence. I. m.
188. old. miatyánk: M áté 6 ,9 - 1 3 . 1 5 3 - 1 5 8 . old.
188. old. „Amikor imádkoztok”: M áté 6 ,7 - „Legyen meg a te”: M áté 6 ,1 0 .
198. old.
8 (k ie m e lé s tő lem ). 201. „Most pedig hozzád”: Já n o s 17,13.
old.
188. old. Ellul: Ja cq u e s Ellul (1 9 7 3 ). Prayer 2 0 1 . old. „Nem azt kérem”: Já n o s 17,15.
and Modern Mán. New York: Seab u ry . 2 0 1 . old. „Atyám, most te”: Já n o s 17,5.
177. old. 2 0 2 . old. „már e világ teremtése”: Já n o s
1 8 8 . o ld . „Az őt félőkben ”: Z s o ltá r o k 17,24.
147,11. 2 0 2 . old. „Kegyelme szerint”: 2 T im ó te u s
189. old. „Régtől fogva”: É z sa iá s 42,17. 1,9.
189. old. „Kérjetek”: M áté 7,7. 2 0 2 . old. „a világ teremtése előtt”: lP é te r
189. old. „És a hitből”: Ja k a b 5,15. 1, 20 .
189. old. „Az Úr szeme”: lP é te r 3 ,1 2 . 2 0 2 . old. „az örök idők előtt”: T itu sz 1,2.
189. old. „Nincs semmitek”: Ja k a b 4 ,2 . 2 0 2 . old. „Mivel ezeket”: Jő nos 16,6.
189. old. „Még negyven nap”: Jó n á s 3 ,4 . 2 0 3 . old. „de én az igazságot”: Já n o s 16,7.
189. old. „amikor Isten látta”: Jó n á s 3,1 0 . 2 0 3 . old. Barth: „H all, m e rt nem s ü k e t”:
1 9 0 . old . „megszánta őket”, „megengesz- K ari B a rth (1 9 5 2 ). Prayer. P hiladelphia:
telődött”: 2 M ó z e s 3 2 ,1 4 ; Z s o ltá r o k W estm in ster. 21. old.
1 0 6 ,4 5 ; Á m ósz 7 ,3 .6 . 2 0 3 . old. Barth: „Az, hogy Is te n e n g e d ”:
1 9 0 . old . Finney: C h a rles F in n e y ( 1 9 6 5 ). K a r i B a r t h o t id é z i S t e v e n M o s le y
Prevailing Prayer. G ra n d R a p id s, M ich.: (1 9 9 2 ). If Only God WouldAnswer. C o
K reg el. 41. old. lorad o Sp rin g s: N avpress. 150. old.
190. old. Pinnock: C la rk P in n o c k (1 9 9 4 ). 2 0 4 . old. „tudja a ti Atyátok”: M áté 6 ,8 .
2 0 4 . old. „Semmi miatt”: Filippi 4 ,6 .
494
Idézetek jegyzéke
205. old . ( l á b je g y z e t ) Lewis: „Ú gy t ű (1 9 2 4 ). Prayer and Christian Theology.

n ik ”: C. S. L ew is (1 9 6 0 ). The World’s London: B iliin g & Sons Ltd. 4. old.
Last Night. New Y ork: H a rco u rt B ra ce 2 1 8 . old. MacDonald: G eorge M acD on ald
Jo v a n o v ich . 9. old. (1 9 7 6 ).Creation in Christ. W h e a to n ,
205. old. ( lá b je g y z e t) Lewis: „ M in th a az I I I : H arold Shaw . 315. old.
eg é sz ”: C. S. L ew is: Makóim. I. m. 9 5 - 219. old. Nouwen: „M iért tö lte n é k ”: H enri
9 6 . old. Nouwen (1 9 8 8 ). Primacy of the Heart.
Madison, Wis.: St. Benedict Center. 9. old.
11: Kérjetek, keressetek, 219. old. Nouwen: „E lsősorban nem ”: Henri
zörgessetek! Nouwen (1 9 8 8 ). The Road to Daybreak.
M o ttó : Jo h n M ilto n . Az elveszett paradi New York: Doubleday. 117. old.
csom. I. m. 3 4 9 . old.
219. old.Nouwen: „ha re g g e le n k é n t”: H en
2 0 7 . old. Bailey: K e n n e th B a ile y (1 9 8 3 ). ri N ouw en:Primacy. I. m. 9. old.
Poet & Peasant és Through Peasant 219. old. Weil: Sim o n é W eil ( 1 9 9 4 ). Jegy
Eyes. G rand R ap id s, M ich .: E erd m an s. zetfüzet II. B u d ap est: H atod ik Síp A la

p ítv án y - Új M an dátu m . 1 26. old.
Poet &Peasant, 1 2 2 . old.
2 0 9 . old. „nem szunnyad”: Z soltárok 121,3. 2 2 0 . old. Szent Ágoston: S z e n t Á g o sto n t
2 0 9 . old. „Mondott nekik”: Lukács 18,1.
idézi Fried rich H eiler: Prayer. I. m. 2 0 0 .
old.
2 0 9 . old. Bailey: K en n eth B aiely a Through
Peasant Eyes cím ű m ű v éb en id éz i H. 2 2 0 . old. „Ela tehát ti”: L ukács 11,13 [p ro
te s tá n s új fo rd ítá s ú B ib lia] (k ie m e lé s
B. T r is t r a m m ű v é t ( 1 9 8 3 ) . Eastern
Customs in Bibié Lands. L o n d o n : tőlem ).
H odder and Sto u g h to n . 2 2 8 . kk. 2 2 0 . old. „Ha azért ti”: M áté 7,11 (k ie m e
lés tőlem ).
2 1 0 . old. „Én ugyan nem félem ”: L u kács
1 8 ,4 - 5 .
2 2 1 . old. „Mert az ő”: E fezu s 2 ,1 0 .
211. old. „Hol van az ő”: 2 P é te r 3 ,4 .

2 1 4 . o ld . Thielicke: H e lm u t T h i e l i c k e H a rm a d ik rész: A z ima nyelve
( 1 9 7 5 ). Christ and the Meaning of M o ttó : F red erick B u ech n er (1981). Godric.
Life. Grand R ap id s, M ich .: B aker B ook New York: Atheneum . 142. old.
H ouse. 8 5 . old.
pokol kapui”: M áté 16,18.
215. old. „a 12: Bárcsak folyékonyan
Sittser: J e r r y S i t t s e r ( 2 0 0 3 ) .
2 1 5 . old .
When God Doesn’t Answer Your Prayer.
beszélnék!
G rand R a p id s, M ich .: Z o n d erv an . 115. M o ttó : H en ri N ouw en ( 2 0 0 7 ) . Nyújtsd a
old. kezed. B udap est: Ursus L ibris. 135. old.
216. old. „Uram, ha itt lettél volna”: Já n o s 2 2 8 . old . Buechner: F r e d e r ic k B u e c h n e r
11, 21. ( 1 9 8 3 ). Now & Then. S a n F r a n c is c o :
216. old. „Küldd el őt”: M áté 1 5 ,2 3 . H arp er & Row . 3 2 . old.
217. old. Kierkegaard: S 0 re n K ierkegaard -t 2 3 1 . old. „Taníts minket imádkozni”: Lu
idézi Z aleski: Prayer. I. m. 9 9 . old. kács 11,1.
217. old. Cicero: C iceró t idézi A. L. L illey
495
Idézetek jegyzéke
2 3 2 . old. Teréz: T e ré z a n y a . Everything előszava. Commentary on Psalms, I. k ö

Starts. I. m. 3 9 - 4 0 . old. te t. w w w .cc e l.o rg .
2 3 2 . old . Weatherhead: L e slie W e a th e r- 249. old. Bonhoeffer: D ietrich B o n h o e ffe rt
head (1 9 5 8 ).A Priváté House ofPrayer. idézi G effrey B. Kelley. „The Prayerbook
N ashville, TN.: Abingdon P ress. 2 8 . old. o f th e B ib ié : D i e t r i c h B o n h o e f f e r
Nouwen: H enri N ouw en (2 0 0 2 ).
2 3 2 . old. In tro d u ctio n to the P salm s.” Weavings,
Idegen a paradicsomban: Genesee-i vol. vi., no. 5. (1991. sz ep tem b er/o k tó -
napló. P écs: S a r u tla n K á rm e lita N ővé ber). 3 6 . old.
rek. 196. old. 2 5 1 . old . „vétkem szüntelen”: Z s o ltá ro k
Postema: D on P o ste m a (1 9 8 3 ).
2 3 4 . old. 5 1 ,5 .
Space fór God. G ran d R a p id s, M ich .: „egyedül ellened”: Z soltárok 51,6.
2 5 1 . old.
B ib ié W ay/CRC P u b lica tio n s. 17. old. „Isten előtt”: Z so ltáro k 51,19.
2 5 2 . old.
2 3 4 . old . Morford: Ju d y M o rfo rd o t id é 2 5 4 . Peterson: E u g en e P e te r s o n (1 9 9 1 ).
zi T e rry M uck (1 9 8 5 ). Liberating the Answering God. S a n F r a n c i s c o :
Leader’s Prayer Life. C arol S tre a m , 111.: H a rp e rS a n F ra n c isc o . 7. old.
C h ristian ity Today/W ord Books. 67. old. 2 5 4 . old. „aki elkezdte”: Filippi 1,6.
2 3 6 . old . Yankelovich: D á n ie l Y a n k e lo - 2 5 5 . old . „A sötétség világának”: E fe z u s
v i c h o t id é z i J o s e p h M . C h a m p lin 6 , 12.
Behind Closed Doors: A
(1 9 8 4 ). Rienstra: D ebra R ie n stra
257. old. (2 0 0 5 ).
Handbook on How to Pray. New York: So Much More. S a n F ra n c isc o : Jo ss e y -
P au list P ress. 6 3 - 6 4 . old. B ass. 1 4 4 . old.
2 3 6 . old. „Isten teljes fegyverzetét”: Efezu s 2 5 7 . o ld . Patterson: B e n P a t t e r s o n :
6, 1 1 . Deepening. I. m. 4. fe je z e t.
2 3 9 . old . Vergilius: id ézi Sim o n T ugw ell. 2 5 8 . o ld . Milton: J o h n M ilt o n t id é z i
Prayer. I. m. 5. old. B u ttr ic k : Prayer. I. m. 2 3 0 . old.
2 3 9 . old. „Boldogok a tiszta s z ív ű e k M á 2 5 8 . old . Lewis: C. S. L ew is: Malcolm. I.
té 5 ,8 . m. 2 2 . old.
2 4 2 . old . Nouwen: H e n ri N o u w en t id ézi Rinker: R o sa lin d R in k e r (1 9 6 6 ).
2 6 0 . old.
T erry M uck. Liberating. I. m. 138. old. Communicating Lőve Through Prayer.
2 4 3 . o ld . Patterson: B e n P a t t e r s o n G rand R ap id s, M ich .: Z o n d erv an . 9 0 -
( 1 9 8 9 ). Waiting. D o w n ers G ro v e, 111.: 9 5 . old.
In tcrV arsity . 109. old. 2 6 0 . o ld . Ferenc: F r a n c is de S a le s .
„ In tr o d u c tio n to a D ev ou t L ife ” id ézi
13: A z ima nyelvtana W illiam Adam s Brow n (1 9 2 7 ). A Life of
„a siket gyerekek is gagyognak”:

2 4 5 . old. Prayer in a World of Science. New York:
The Universe
idézi M orfon Hunt (1 9 8 2 ). S c r ib n e r ’s. 1 5 3 -1 5 5 . old.
Within. New York: Touchstone. 2 2 2 -2 2 3 . 2 6 2 . o ld . Tickle: P h y llis T ic k le (2 0 0 5 ).
old. Prayer is a Piacé. New Y o rk : D ou b le-
247. old. miatyánk: M áté 6 ,9 - 1 3 . day. 2 5 6 . old.
2 4 8 . old . Kálvin: K á lv in J á n o s , a sz e rz ő 2 6 3 . o ld . Lamott: A n n e L a m o tt ( 1 9 9 9 ) .
496
Idézetek jegyzéke
Traveling Mercies. New Y ork: P a n th e - Bondi: R o b e r ta

2 7 4 . old . B o n d i (1 9 9 1 ).
on. 8 2 . old. To Pray and to Lőve. M in n e a p o lis :
264. old.„Tiszta szívet”: Z so ltáro k 51 ,1 2 . F o rtre ss. 49 . old.
264. old. „Add vissza”: Z so ltáro k 51,14. 276. old. „Járuljunk azért”: Zsidók 4 ,6 (k i
264. old. „A szél arra fúj”: Já n o s 3 ,8 . em elés tőlem ).
2 7 6 . old. (lá b je g y z e t) Moltmann: Jü rg e n
14: Nem tudok m egszólalni M o ltm an n (1 9 9 7 ). Az élet forrása. B u
M ottó: G eorge M acD on ald. Creation. I. m. d a p est: Lux K iadó. 149., 153. old.
3 2 8 . old. 2 7 7 . old . „Az egyik felmérés": C h e s te r
2 6 5 . old. Luther: L u th er M á rto n a Já n o s P. M i c h a e l é s M a r ié C. N o r is s e y
1 6 ,2 3 -ró l. Id ézi E w ald M. P lass sz erk . (1 9 9 1 ). Prayer and Temperament.

( 1 9 5 9 ). What Luther Says. S t. L o u is: C h a r lo tte s v ille , V a.: T h e O p en D oor,
C oncord ia. 2 :1 0 8 3 . Inc.
267. old. Az ismeretlenség felhője: n év telen Underhill: E v e ly n

2 7 8 . o ld . U n d e rh ill.
szerző, idézi T h o m as H. G reen ( 2 0 0 0 ). Concerning the Inner Life. Idézi K ath y
Amikor a kút kiszárad. K e c s k e m é t: Callahan-H ow ell. „M ary H eart, M arth a
Korda K iadó. 1 3 0 ., 134. old. B ra in ”. Leadership (2 0 0 1 . ősz) 57. old.

Kempis: K em pis T am ás ( 2 0 1 4 ):
2 6 8 . old. 2 7 8 . old. „Uram, te megvizsgáltál”: Z sol
Krisztus követése. B u d a p e s t: P á lo s tá ro k 1 3 9 ,1 -4 .
K önyvtár. 2 7 8 . old. „maga a Lélek”: R óm a 8 ,2 6 .

2 6 8 . old. Donne: Jo h n D o n n e. E v elyn M. 2 7 9 . old. „amit az ő - Jézus - nevében”:
Sim pson sz erk . (1 9 6 3 ). Sermons on the Já n o s 14,13.
Psalms and Gospels. Los A n g eles: Uni- 283. Szent Ambrus: Id é z i E u g e n e

o ld .
v ersity o f C a lifo rn ia P ress. 2 2 6 . old. Angles. I. m. 5 8 . old.

P eterso n .
2 6 8 . old . „elménket Istenhez emeljük”: 2 8 3 . old . Marty: M a r tin M a r ty ( 1 9 9 7 ) .
D am aszk u sz i S z e n t Já n o s t id ézi F. P. Cry of Absence. G ran d R ap id s, M ich .:

H a rto n ( 1 9 4 3 ). The Elements of the E erd m an s. 41. old.
Spiritual Life. New Y o rk : M a c m illa n . 2 8 4 . old. Muck: T erry M uck. Liberating. I.
222. old. m. 175. old.
2 7 0 . o ld . McCahe: H e r b e r t M c C a b c 2 8 4 . old. (lá b je g y z e t) Muck: Uo. 105. old.

(2 0 0 5 ). God, Christ and Us. L o n d on : 2 8 5 . old. Lewis: C. S. L ew is. Makóim. I.
C ontinuum P u b lish in g Group. Idézi L. m . 149. old.
R ogers O w ens: „D on’t Talk N o n sen se”.

Christian Century ( 2 0 0 5 . ja n u á r /fe b - 15: A csend hangjai
ru ár). 21. old. M ottó: G eorge B ern a n o s (1 9 8 5 ). Egyfalusi
Luther: M a r tin
2 7 3 . old . L u th er ( 1 9 9 8 ). plébános naplója. B u d ap est: S z e n t Ist
By Faith Alone. G rand R a p id s, M ich .: ván T á rsu la t. 8 0 . old.
World P ublish in g. M árcius 9. 289. old. „Uram, még meddig”: Z so ltá ro k
274. old. Merton: T h o m as M erto n (2 0 0 9 ). 1 3 ,2 - 3 .
A szemlélődés magvai. B udapest: Ursus 2 8 9 . old. „Ám ha keletnek”: Jó b 2 3 ,8 - 9 .
L ibris. 4 4 . old.
497
Idézetek jegyzéke
290. old. „Én Istenem”: Z so ltá ro k 2 2 ,2 - 3 . 3 0 3 . old. Aitken: Jo n a th a n A itk e n : Pride.

2 9 0 . old. „szorongatóim”: Z so ltá ro k 42 ,1 1 . I. m. 2 7 7 . old.
2 9 0 . old. „Feléd tárom”: Z so ltá ro k 143,6. 3 0 4 . o ld . ( lá b je g y z e t ) Farrer: A u s tin
2 9 0 . old. „Én Istenem”: M áté 2 7 ,4 6 . F a rre r: Sermons. I. m. 1 8 3 - 1 8 4 . old.
2 9 0 . old. „Képzeljük csak el”: a g o n d o la
to t fe lv e ti P a tr ic k H e n ry ( 1 9 9 9 ). The Negyedik rész: Dilem m ák
Ironic Christian’s Companion. New
M o ttó : E m ily D ickin son . T h o m as H. Jo h n
York: R iv erh ead B ooks. 130. old.
son szerk . (1961). The Complete Works
2 91. old. Green: T h o m as H. G reen . Amikor
of Emily Dickinson. B o s to n : L it t le ,
a kút kiszárad. I. m. 81. old.
B ro w n . 7 0 9 . old.
2 9 2 . old. Cowper: W illia m C o w p ert idézi
Fosd ick: Meaning. I. m. 81. old.
2 9 2 . old. Herbert: G eorge H e rb e rt: Poems.
16: A m egválaszolatlan im a:
I. m. 1 6 8 -1 6 9 . old. vajon ki hibázott?
2 9 3 . old. Bonhoeffer: D ie trich B o n h o e ffe r Vera
M o ttó : W ild e O sz k á r ( 1 9 3 3 e l ő t t ) :
(1 9 9 7 ). Szentek közössége. B u d a p est: vagy A nihilistákb és Az eszményi férj.
H arm at. 7 3 . old. B u d a p est: F ra n k lin . 107. old.
2 9 4 . old. „testébe adatott tövis”: 2K o rin - 311. old. Hopkins: G erard M anley H opkins:
thus 12,7. Thomas
„ K e le k és á rn y a t lá to k ”. In :
2 9 5 . old.„mindazt pedig”: Já n o s 1 5 ,2 . Hardy és Gerard Manley Hopkins ver
295. old. Blackaby: H enry Blackaby. (1 9 9 4 ). sei (1 9 8 5 ). B udap est: E u róp a. 133. old.
Experiencing God. N ashville: B roadm an (T eliér Gyula ford ítása.)
& H olm an P u b lish ers, 115. old. 311. old. Maugham: S o m e rs e t M au g h am
2 9 7 . old. „száznyolcvanhárom alkalom (1 9 6 9 ). Örök szolgaság. B u d ap est: E u
mal”: R ic h a rd R o h r ra l f o ly ta to tt s z e ró p a. 5 6 - 5 7 . old.
m élyes b e sz é lg e té sb ő l. 3 1 3 . o ld . Galton: id é z i R ic k O s ta n d e r
2 9 8 . old. „Mert ahol ketten”: M áté 1 8 ,2 0 . The Life of Prayer in a World
(2 0 0 0 ).
2 9 8 . old. „Egy zsidó imamester”: idézi D á of Science. New York: O x fo rd U niver-
vid S te in d l-R a st (1 9 8 4 ). Gratefulness, sity P ress. 2 3 ., 3 3 ., 4 2 . old.
the Heart of Prayer. New Y o rk: P au list 317. „ötezer-hatszáz fő t”: S h e le r: „P ow er”.
P ress. 5 2 . old. I. m. 5 6 . old.
300. old . Latimer: H ugh L a tim e r t id ézi 3 1 9 . o ld . ( lá b je g y z e t ) : Marty: M a r tin
Fosdick: Meaning. I. m. 8 2 . old. M a r ty t id é z i J im C a s te lli: „ P r a y e r ”.
300. old. „A szél arra fúj”: Já n o s 3 ,8 . USA Weeketid (1 9 9 4 . d ecem b er 2 3 - 2 5 .)
300. old. „Közeledjetek”: Ja k a b 4 ,8 . 5. old.
301. old . „íme, az ajtó előtt”: J e le n é s e k 3 2 0 . old. Patterson: Floyd P a tte rs o n t idézi
3 ,2 0 . Sh irl J . H o ffm an: „The S a n c lific a tio n of
3 0 2 . old. „Várva vártam”: Z so ltáro k 4 0 ,2 - S p o rt: C an th e M ind o f C h rist C o ex ist
4. Christianity
w ith th e K iller In s tin c t? ”
3 0 3 . old. Luther: M a rtin L u ther: By Faith. Today (1 9 8 6 . á p rilis 4.) 18. old.
I. m. A ugu sztus 17. 3 2 1 . old. „Nem tudjátok”: M áté 2 0 ,2 2 .
498
Idézetek jegyzéke
321. old. „Távozz tőlem”: M áté 1 6 ,2 3 . In c ./U n iv e r s a l M usic P u b lish in g G ro-

3 21. old. „Kéritek”: Ja k a b 4 ,3 . u p /U n iv e rsa l P o ly g ram In te r n a tio n a l
321. old. „Ha hamis”: Z so ltá ro k 6 6 ,1 8 . P u blish in g, Inc.
3 2 2 . old. „Ha kitárjátok”: É zsaiás 1 ,1 5 -1 7 ; 332. old. White: C h a rles E d w ard W h ite :
lásd m ég É z sa iá s 5 8 , 3 - 9 ; 5 9 ,2 ; M a la - „ Sm all S a c r ific e s ”. Christianity Today
kiás 2 - 3 . (1 9 9 2 . jú n iu s 2 2 .) 3 2 - 3 3 . old.
3 2 3 . old. „Aki bedugja fülét”: P éld a b esz é
dek 21,13. 17: A m egválaszolatlan im a:
3 2 3 . old. „imádságaiknak”: lP é te r 3,7. megbékélni a titko kka l
3 2 5 . old. „akármit kérünk”: ÍJá n o s 3 ,2 2 .
M o ttó : G eorge H e rb e rt: „ D en ia ll”, Poems.
3 2 5 . o ld . Lloyd-Jones: M a r tin L lo y d -
l. m. 9 6 . old.
Jo n e s : Why. I. m. 21. old.
3 3 6 . old. „Felhőbe burkolóztál”: Je r e m iá s
3 2 5 . old. (lá b je g y z e t) Mains: Dávid M ains,
sira lm a i 3 ,4 4 .
szem élyes b e sz é lg e té s alap ján .
337. old. „tövis”: 2 K o rin th u s 12,7.
3 2 6 . old. Betjeman: J o h n B e tje m a n . „In
3 3 7 . old . „Legszívesebben”: 2 K o r in th u s
W estm in ste r A bbey, 1 9 4 0 ”. Idézi Jo h n
1 2 ,9 -1 0 .
B a r tle tt (1 9 8 0 ). Bartlett’s Familiar
337. old. „múljék el”: M áté 2 6 ,3 9 .
Quotations. B o s to n : L it t le , B ro w n .
337. old. „Én Istenem”: M áté 2 7 ,4 6 .
866:17.
337. old. Lewis: C. S. L ew is: Makóim. I.
Davis: J e ffe r s o n D avist idézi A lf
327. old.
m. 6 4 . old.
God and the Ameri
réd K azin ( 1 9 9 8 ).
3 3 8 . old. Lewis: C. S. Lew is: World’s. I. m.
can Writer. N ew Y o rk : V in ta g e . 1 3 5 .
4 - 5 . old.
old.
339. old. „Bizony mondom”: M áté 2 1 ,2 1 -2 2 .
327. old. Lincoln: A b rah am L in co ln m á so
3 3 9 . old. „Ismét mondom”: M áté 18,19.
dik b e ik ta tá si b eszéd éb ő l (1 8 6 5 . m á rc i
3 3 9 . old. „Azért mondom”: M árk 11,24.
us 4.) w w w .b a r tle b y .c o m /1 2 4 /p r e s 3 2 .
3 3 9 . old. „Ha valamit”: Já n o s 14,14.
htm l.
3 4 0 . old. „ Mindazt, amit”: Já n o s 15,15.
3 2 8 . old. „Számtalanszor térdre”: A b r a
3 4 0 . old. „ha valamit”: Já n o s 14,13 (k iem e
h am L in c o ln t id é z i W o o d ro w K r o ll
lés tőlem ).
(1 9 9 7 ). When God Doesn’t Answer.
3 4 0 . old. „Ha énbennem”: Já n o s 1 5 ,7 ( k i
G ra n d R a p id s , M ic h .: B a k e r B o o k
em elés tőlem ).
House. 179. old.
3 4 0 . o ld . Lewis: L e w is e g y e s s z é jé b e n
3 30. old. Gandhi: M ahatm a Gandhit idézi E.
r é s z le te z i e z t a k é rd é st. „ P e titio n a r y
S ta n le y Jo n e s (1 9 7 1 ). Victory Through
P rayer: A Problem W ithout an A nsw er”.
Surrender. New York: Abingdon. 6 8 - 6 9 .
In Lew is (1 9 6 7 ). Christian Reflections.
old.
Grand R ap id s, M ich .: E erd m a n s. 1 4 2 —
3 3 1 . old. Carmichael: A m y C a r m ic h a e l,
151. old.
id é z i G a r t h B r o o k s : „ U n a n s w e re d
3 4 3 . old . „Jó az Úr”: J e r e m iá s s ir a lm a i
P ray ers”. S z e rz ő k : P a trick A lger, L a rry
3 ,2 5 .
B. B a stia n , T ro y a l G a rth B ro o k s. 199 1
3 4 3 . old. „De akik”: É z saiás 4 0 ,3 1 .
M ajo r B ob M u sic/M id -S u m m er M usic,
499
Idézetek jegyzéke
3 4 3 . old. „Ajótevésben”: G a la ta 6 ,9 . B a k k e r ”. The Wittenberg Door, vol 5 8

3 4 3 . old. „Még nem jött el”: Já n o s 2 ,4 . (1 9 8 0 . d ecem b er - 1981. ja n u á r) 3. old.
3 4 4 . old. „mindezek”: Zsidók 11,39. 3 6 3 . old. „az orvosoknak több mint a fele”:
3 4 4 . old. „Mivel Isten”: Zsidók 11,40. az o rv o so k te lje s lis tá ja m e g ta lá lh a tó
3 4 4 . old. „Gúnyosan”: 2 P é te r 3 ,4 .8 . itt: w w w .jtsa .e d u /re s e a rc h /fin k e ste in /
3 4 6 . old. Aikman: Dávid A ik m a n (2 0 0 3 ). su rv e y s/p h y sicia n s.sh tm l.
Jesus in Beijing. W a s h in g to n , D .C .: 3 6 4 . old. epidemiológus: id ézi „F a ith and
R egn ery . H e a lin g ”.Newsweek ( 2 0 0 3 . n o v em b er
3 4 6 . old. Baillie: Jo h n B a illie-t idézi George 10.) 4 8 . old.
A p lleto n (1 9 7 4 ). Journey fór a Sóul. Koenig: Harold G. K oen ig (1 9 9 9 ).
3 6 4 . old.
Glasgow : W illiam C ollins. 2 2 2 . old. The Healing Power of Faith. New York:
347. old. boldogmondások: M áté 5 ,3 -1 1 Sim on & Sch u ster. 9. old.
347. old. Prayers of the Martyrs: D uane W. Buttrick: G e o rg e
3 7 0 . o ld . ( lá b je g y z e t)
H. A rnold szerk. (1 9 9 1 ). G rand R apids, Prayer. I. m. 11 4 -1 1 5 . old.
B u ttr ic k :
M ich .: Z ond ervan . 370. old. Brand: Paul Brand, fü zetk én t újra
3 4 8 . old . Goetz: R ó n á id G o c tz : „ L o rd , nyomva, társszerző Philip Yancey (1984).
T e a c h Us to P r a y ”. The Christian Healing. Portland, Őre.: M ultnom ah.
Century (1 9 8 6 . n o v em ber 5.) 9 7 5 . old. 3 7 5 . old. „az irgalmasság Atyja”: 2K o rin -
„megszabadít ellenségeinktől”:
3 4 9 . old . thu s 1,3.
Lukács 1,71. „sátán angyala
3 7 5 . o ld . ( lá b je g y z e t )
3 5 2 . o ld . Rolheiser: R ó n á id R o lh e is e r ként”: 2 K o rin th u s 12,7.
( 1 9 9 9 ). The Holy Longing. New York: 3 7 5 . old. Kallas: Ja m e s K allas (1961). The
Doubleday. 81. old. Significance of the Synoptic Miracles.
3 5 4 . old. „Nagy az én”: id éz etek a R óm ai G reen w ich , Conn.: Seab u ry . 6 3 . old.
lev él 9 -1 1 . fe je z e te ib ő l. 3 7 8 . old. Brand: Paul Brand , eg y k iad atlan
Kálvin: J o h n C a lv in ( 1 9 7 5 ) .
3 5 5 . o ld . cik k b ő l.
Sermons on the Epistle to the Ephesi- 3 8 4 . old. „Az egyik legérdekesebb”: idézi
ans. E dinburgh: B a n n e r o f T ru th Tru st. The Faith
D a lé A. M a tth e w s ( 1 9 9 8 ).
6 8 3 . old. Factor. New York: V iking. 1 4 9 -1 5 0 . old.
3 5 6 . old . ( lá b je g y z e t ) Coffin: W illia m 3 8 6 . o ld . „Minden vigasztalás Istene”:
Sloane C offin ( 2 0 0 4 ). Credo. Louisville: 2 K o rin th u s 1,3.
W e stm in ste r/Jo h n K nox. 4 0 . old.
3 5 6 . old. „Mert az én”: É z sa iá s 5 5 ,8 - 9 . 19: M it kérjünk?
3 5 8 . old. „Mert most”: lK o rin th u s 13,12. M o ttó : T h o m a s M erto n ( 1 9 9 6 ). Contemp-
lative Prayer. New Y o rk : D o u b led av .
18: Im a és testi gyógyulás 37. old.
M ottó: R eynolds P rice (1 9 8 7 ). The Laws of 3 8 8 . old. „Akarsz-e”: Já n o s 5 ,6 .
Ice. New York: A th en eu m . 67. old. 3 8 9 . old. „Uram, íme”: Já n o s 11,3.
3 6 2 . old. Bakker: Tam m y Faye B a k k ert idé 389. old. „Uram, ha itt lettél”: Já n o s 11,21.
zi „Theologian o f the Y ear: Tam m y Faye 389. old. „Uram, ha itt lettél”: Já n o s 11,32.
389. old. „lelke mélyéig”: Já n o s 11,33.
500
Idézetek jegyzéke
3 8 9 . old. „Könnyekre”: Já n o s 11,35. 4 0 7 . old. „római katolikus mise": A itk en :

3 9 0 . o ld . Peterson: E u g e n e P e t e r s o n Prayers. I. m. 6 8 . old.
( 2 0 0 5 ). Christ Plays in Teri Thousand 4 0 7 . old. „örök dicsőség": 2K o rin th u s 4,17.
Places. Grand R apids, M ich.: E erdm ans. 4 0 7 . old. „nagy bátorsággal”: Filippi 1 ,2 0 .
138. old. 4 0 7 . old. „Ne aggodalmaskodjatok”: M áté
391. old. Dobson: Ed D obson: „Leave Room 6 ,2 5 .
fór God”. Leadership (2 0 0 1 . ősz). 31. old.
391. old. „H ű vétkezik”: ÍJá n o s 2,1. Ötödik rész:
393. old . Jaime Cardinal Sin: L e ig h to n A z im ádság gyakorlata
Forddal és m áso k k a l fo ly ta to tt m agán -
M o ttó : F. B. M e y e rt id ézi J e r r y S it t s e r :
b e sz élg etésb ő l.
When God. I. m. 11. old.
3 9 3 . old. Lawrence: Roy L a w ren ce: How. I.
m. 6 9 - 7 0 . old.
3 9 4 . old.„Jöjjetek énhozzám”: M áté 11 ,2 8 .
20: A z im ádkozás és én
394. old. „Békességet”: Já n o s 14,27. M o ttó : W a lter W ink: Engaging. I. m. 2 9 8 .
395. old. „Ugyanakkor a Lélek”: R óm a old.
8 ,2 6 . 413. old. Nouwen: H enri Nouwen: „M oving
397. old. „hogy mi is”: 2K o rin th u s 1,4. fro m S o l it u d e to C o m m u n ity to
399. old. „Meglehet, hogy a hálás”: R óbert A. M in is tr y ”. Leadership (1 9 9 5 . ta v a sz ).
Emmons: „Gratitude and Mind-Body He 81. old.
alth”. Spirituality &Medicine Connection, 4 1 3 . old. Nouwen: „A film a n n y ira ”: H enri
vol. 5/1. (20 0 1 . tavasz). 1. old. Nouwen (1 9 9 3 ). Gracias! M arykn oll, N.
4 0 3 . old. Schmidt: S te p h e n A. S c h m id t: Y.: O rbis. 57. old.
„ T h e o lo g ie s o f P r a y e r : A C h r is tia n 413. old. „Akinek van füle”: M árk 4,9.
P e r s p e c tiv e ”. Stauros Notebook, vol. Grey: P am ela G reyt
414. old. (lá b je g y z e t)
2 0 . no. 2. (2 0 0 1 . sz ep tem b er). 3. old. idézi C arroll E. Sim cox (1 9 8 5 ). Prayer:
4 0 4 . old. „mindenütt szorongatják”: 2K o- The Divine Dialóg. D ow ners Grove, 111.:
rin th u s 4 ,8 . In terV arsity . 3 2 . old.
4 0 4 . old, „Úgy fa k a d ”: W illia m S h a k e s 4 1 4 . old . „Egy teológiai tanár”: K la u s
p e a re ( 1 9 8 2 ): A velencei kalmár. B u Issler (2 0 0 1 ). Wasting Time with God.
d a p e st: E u ró p a . 1 0 6 . old. (V as Istv á n D ow ners G rove, HL: In terV arsity.
fo rd ítá sa .) 415. old. Carrel: Dr. A lexis C a rrell (1 9 4 8 ).
4 0 4 . old. Cheri: G eorge Chent idézi „China’s Prayer and Modern Mán. New Y o rk :
D yn am ic C h u rch ”. Christianity Today M o reh ou se-G o th am . Idézi E llul: Prayer
(1 9 9 8 . jú liu s 13.) &Modern Mán. I. m. 4 2 - 4 3 . old.
4 0 5 . old. Van Ham: L ee V an H am : „So m é 4 1 6 . old . Jones: E. S ta n le y Jo n e s ( 1 9 4 6 ).
B e n e fits o f L o sin g H e a r t ”. Faith at The Way. N ew Y o r k : A b in g d o n -
Work (1 9 9 8 . ta v a sz ). 6 -7 . old. Cokesbury. 2 0 6 . old.
4 0 7 . old. O’Connor: F la n n e ry O ’C o n n o r 418. old. Nouwen: H enri Nouw en: Gracias!
(1 9 7 9 ). The Habit of Being. New York: I. m. 4 4 ., 69. old.
V in tag e. 163. old.
501
Idézetek jegyzéke
419. old. Postema: D on P o stem a : Space. I. 439. old . Owens: V irg in ia S te m O w en s:

m. 110. old. „P ray er - In tő th e L io n ’s J a w s ”.
4 2 1 , old . Nouwen: H e n ri N o u w en t id ézi Chrisdanity Today (1976. novem ber 19.)
C h risto p h e r de V in ck ( 1 9 9 9 ). Nouwen 1 7 -2 1 . old.
Then. Grand R apids: M ich .: Z ondervan. Laubach: F ra n k L au bach (1 9 9 0 ).
4 4 4 . old.
1 3 4 -1 3 5 . old. Mán of Prayer. Sy racu se, N.Y.: L aubach
4 2 2 . old. Nouwen: H enri N ouw en: Idegen a L ite ra c y In te rn a tio n a l. 4 5 . old.
paradicsomban. I. m. 140. old. 4 4 4 . old. (lá b je g y z e t) Franklin: B e n já m in
4 2 2 . old. „Nem félek”: Z so ltá ro k 2 3 ,4 . F r a n k lin t id ézi E. S ta n le y Jo n e s : The
4 2 4 . old. „Semmi miatt”: Filipppi 4 ,6 . Way. I. m . 2 0 7 . old.
4 2 4 . old. „Minden gondotokat”: lP é te r 5,7. 4 4 5 . old.„Szeressétek ellenségeiteket”: M á
4 2 4 . o ld . „az én békességemet”: J á n o s té 5 ,4 4 .
14,27. 448. old. Lewis: C. S. L ew ist idézi M ich ael
425. o ld . Carretto: C a r lo C a r r e t t o W ard: „K nights & M a r ty r s ”. Chrisdan
(2 0 0 1 ). Letters from the Desert. Id ézi History, vol. 8 8 . 3 0 - 3 1 . old.
Edd ie A skew (2 0 0 1 ). A Silence and a 4 4 8 . old. Bonhoeffer: D ietrich B o n h o e ffe r:
Shouting. G uilfo rd , S u rre y : E agle Pub- Cost. I. m. 135. old.
lish in g. 2 5 - 2 6 . old. 4 4 9 . old . „Atyám, bocsásd meg”: L u k ács
427. old. „Minden gondotokat”: lP é te r 5,7. 2 3 ,3 4 .
4 2 9 . old. „Jákob tehát”: lM ó z es 2 9 ,2 0 . 4 4 9 . old . „Uram, ne ródd fe l”: A p o sto lo k
4 2 9 . old. „Lelkem várja”: Z so ltá ro k : 1 3 0 ,6 . c se le k e d e te i 7 ,6 0 .
4 3 0 . old. „Eleped a szemem”: Z s o ltá ro k 4 4 9 . old. Bonhoeffer: D ie trich B o n h o e ffe r:
1 1 9 ,8 2 - 8 4 . Cost. I. m . 135. old.
Bloom: A n th o n y B lo o m (1 9 7 0 ).
4 3 0 . old. 4 5 0 . old . „keresztény magazin”: P h y llis:
Beginning to Pray. M ahw ah, N .J.: Pau- „ F o rgiv in g th e U n fo rg iv a b le ”. Today’s
list P ress. 8 8 - 8 9 . old. Chrisdan Woman ( 2 0 0 5 . n o v e m b e r
d ecem b er). 6 3 - 6 4 . old.
21: A z im ádkozás és mások
M ottó: Dávid Hubbard (1 9 7 2 ): The Problem 22: A z im ádkozás és Isten
with Prayer Is... W h c a to n , 111.: Tyndale M o ttó : C a s sia n u st id ézi R ó b e r t B o n a z z i
H ouse. 14. old. ( 1 9 9 7 ). Mán in the Mirror. M ary k n o ll,
Johnson: Paul Jo h n
4 3 4 . old. (lá b je g y z e t) N.Y.: O rb is. 160. old.
son ( 2 0 1 2 ): A kereszténység története. 4 5 3 . old. „Istenhez emeljük elménket”: idé
B u d ap est: Európa. 3 5 7 - 3 5 8 . old. Elements. I. m. 2 2 2 . old.
zi F. P. H arto n :
„meghallottam”: 2M ó zes 3,7.
4 3 4 . old. 453. old. „Mindenkor örüljetek”: lT h essza-
TheBook of Common
437. old. (láb jeg y z et) lo n ik a 5,16.
Prayer. New Y o rk : O x fo rd U n iv e rsity 4 5 3 . old. „vigyük fe l”: Zsidók 13,15.
P ress. 3 8 4 . old. 4 5 3 . old. „...mindenkor”: E fezu s 5 ,2 0 .
4 3 8 . old. Bonhoeffer: D ie trich B o n h o e ffe r 453. old. „Minden alkalommal”: E fe z u s
(1 9 5 9 ). The Cost of Discipleship. New 6 ,1 8 .
York: M acM illan Co. 8 8 . old.
502
Idézetek jegyzéke
4 5 3 . old. (lá b jeg y z et) Messzaliánusok: idé 464. Herbert: G e o rg e H e r b e r t: „ P ro v i-

zi F re d e ric a M a th e w e s-G re e n ( 2 0 0 1 ). d en ce”. InPoems. I. m. 129. old.
The Illuminated Heart. B re w ste r, 4 6 4 . old. „Szeretsz-e engem?”: Já n o s 21,15.
M ass.: P a ra c le te . 71. old. 4 6 5 . old. „Szeresd az Urat”: M áté 2 2 ,3 7 .
4 5 3 . old. Weil: Sim oné W eil (1951). Waiting 4 6 5 . old. Teréz: A vilai Szen t T eréz: A belső
on God. New York: P u tn a m ’s. 6 8 . old. várkastély, h ttp ://w w w .p p e k .h u /k 2 6 9 .
4 5 3 . old. „szüntelen”: IT h e ssz a lo n ik a 5,17. htm .
455. old. Kidd: Sue M onk Kidd (19 8 7 ). God’s 4 6 5 . old. Plantinga: C o rn e liu s P la n tin g a ,
Joyful Surprise. New York: G uideposts J r .: „P ray th e Lord My M ind to K eep ”.
A ssociates, Inc. 2 2 2 - 2 2 4 . old. Christianity Today (1 9 9 8 . au g u sztu s).
4 5 6 . old. „Még a fejetek hajszálai”: M áté 5 0 . old.
1 0 ,3 0 . 4 6 6 . old. „pillanatnyi könnyű”: 2 K o rin -
4 5 6 . old. Eckhart: E c k h a r t m e s te rt id ézi thu s 4,17.
Prayer. I. m. 192. old.
F ried rich H eiler: 4 6 6 . old. Pascal: B la ise P a sc a lt idézi W il-
457. old. Merton: T h o m a s M erto n ( 2 0 0 4 ). The Varieties of
lia m Ja m e s ( 1 9 3 6 ).
Hétlépcsős hegy. Budap est: Szent István Religious Experience. N ew Y o rk : T h e
T á rsu lat. 2 2 9 . old. M odern L ib rary. 2 8 1. old.
4 6 1 . old . „Ha megéhezném”: Z s o ltá r o k 4 6 7 . old. „Ha azért ti”: M áté 7,11.
5 0 ,1 2 . 467. o ld . Thielicke: H e lm u t T h i e l i c k e
4 6 1 . old . „Az egek beszélik”: Z s o ltá ro k (1 9 5 9 ). The Waiting Father. S a n F ra n
19,2. c isco : H a rp er & Row . 8 7 - 8 9 . old.
4 6 1 . old. „Harsogjon a tenger”: Z so ltá ro k 4 7 0 . old . „most töredékes”: lK o r in th u s
9 6 ,1 1 -1 3 . 13,12.
4 61. old. (lá b je g y z e t)Hart: Dávid B en tle y „az ő népei”: Je le n é s e k 2 1 ,3 .
4 7 0 . old.
H a rt ( 2 0 0 5 ) . The Doors of the Sea. Ellul: Ja c q u e s E llu l: Prayer and
4 7 1 . old.
G rand R a p id s, M ic h .: E e rd m a n s . 6 3 . Modern Mán. I. m. 125. old.
old.
503
Kiadja a Harmat Kiadó
1113 Budapest, Karolina út 62.
Telefon/fax: (1) 466-9896
E-mail: harmat@harmat.hu
Internet: www.harmat.hu
Felelős kiadó: Herjeczki Kornél

Könyvterv: Lente István
Műszaki vezető: Bernhardt Péter
Készítette: Séd Nyomda Kft., Szelcszárd

Felelős vezető: Katona Szivia

Philip Yancey - Az Imádság PDF

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Philip Yancey - Az Imádság PDF

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

PHILIP

Philip Yancey az imádság témakörét körüljárva ugyanazokat

Philip Yancey az amerikai Wheaton

ISBN 978-963-288-428-8 0&K0

A könyv érdeme kiegyensúlyozottságában rejlik. Yancey gyönyörű­

Yancey egyfajta „feszélyezett színpadi próbaként” láttatja az imád­

Nehéz lenne Philip Yancey-nél jobb idegenvezetőt találni az imádság

Azon ritka kivételek közé tartozik az imádságról szóló könyvek kö­

Yancey vérbeli újságíró: éles szemmel veszi észre a részleteket, és

Yancey megnyerő, minden részletében őszinte könyvet írt az imád­

Hungárián edition © 2014 by Harmat Kiadó

Első kiadás 2014, utánnyomás 2015

Fordította: J. Füstös Erika

ELSŐ RÉSZ: ISTEN TÁRSASÁGÁBAN

MÁSODIK RÉSZ: A TITOK MEGFEJTÉSE

6. Miért kell imádkoznunk? / 99

HARMADIK RÉSZ: AZ IMA NYELVE

12. Bárcsak folyékonyan beszélnék! / 225

NEGYEDIK RÉSZ: DILEMMÁK

16. A megválaszolatlan ima: vajon ki hibázott? / 309

ÖTÖDIK RÉSZ: AZ IMÁDSÁG GYAKORLATA

20. Az imádkozás és én / 411

Amikor a Princeton Egyetem doktoranduszhallgatója föltette

z oroszországi Szentpétervárra tett látogatásomat, mint utóbb

arcom teljes jobb oldalát vér borította. Fölálltam, lesöpörtem a ruhám­

oldalt. Rákapcsolódtam az amerikai hálózatra, és írtam egy levelet,

* A sebeim végül szépen begyógyultak, és gyakorlati szempontból is egészen hasz­

Egy egyetemes kiáltás

Ha a munkádban nehézségekbe ütközöl, vagy hirtelen kételkedni kezdesz

Imádkozunk, amikor feltör bennünk a hála az élet szépségét és

* Az idézetek forrása, valamint a bibliai utalások külön jegyzékben találhatók a

zonyos Felsőbb Erőhöz, segítségért könyörögve, hogy úrrá lehessenek

* A metodista mozgalom alapítóinak, John és Charles Wesley-nek az édesanyja. (A ford.)

nyörgött gyermekeiért. Luther Márton naponta két-három órát töltött

A mai ember küzdelme

hogy nekiláthassanak végre az Úr munkájának. Hans Küng On B e­

imádság ázsióját. A kételkedés közegében élünk. Miért engedi Isten

A szkeptikusok szerint az ima nem több érzékcsalódásnál, kár időt

Semmire nem vágyom annyira, mint Isten megismerésére. Gerald

kapcsolatot inkább barátságnak, mint kötelességnek kellene felfog­

Ne a mellettünk elhaladó hajók fényéhez igazítsuk az út­

a az ember egy 4300 méter magas hegyet készül megmászni

- sisakvirág, kakastaréj, püspöksüveggomba, kékharang, mocsári

pont megmozdul - kő tehát nem lehet. Talán mormota? Innen, föntről

Napjaim annak reményében telnek, hogy kezemben tartom sor­

fölött. Minél kevesebb látszott a Holdból, annál fényesebbnek tűntek a

Az ima misztériumát kutatva ezt a kiindulópontot választom. Fel­

Hol voltál, am ikor a földnek alap ot vetettem ?

Amikor imádkozom, nem az élet csip-csup - vagy Jób esetében

Mikor erő t vesz rajtam a csüggedés,

Szegény Jób, miután az Úr elhárította minden teológiai kötekedését,

Ki ak arja elhom ályosítani az örök rendet tu d atlan beszédével? [Kér­

Kapálózva, tiltakozva tanulom magam is a leckét, amelyet Jóbnak

Isten és Ádám együtt sétálgatott az édenkertben mint két barát. Ádám

Amerre a folyó tart

észak-amerikai kontinens; nyugati félteke; Föld; naprendszer; világ-

a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!” - zengi a

reg egyenruháját viselő csúnya öregasszony, és leült a közelükben. A

jelent: dicsőítést, hálát, könyörgést, kérlelést, egyezkedést, hasztalan

* Az alábbi imádság, amelyet tizenhetedik századi angol honatyák mondtak el az

A filippi börtönben éneklő Pál jut eszembe, na meg Jézus, amikor

bölcsesség és a belátás egyedüli forrása vagy; mi, a te méltatlan szolgáid, kik a te

forog kockán. Ha az eredendő bűn két olyan emberre vezethető vissza,

A könyv érdeme kiegyensúlyozottságában rejlik. Yancey gyönyörű

Yancey egyfajta „feszélyezett színpadi próbaként” láttatja az imád

Azon ritka kivételek közé tartozik az imádságról szóló könyvek kö

Yancey megnyerő, minden részletében őszinte könyvet írt az imád

arcom teljes jobb oldalát vér borította. Fölálltam, lesöpörtem a ruhám

* A sebeim végül szépen begyógyultak, és gyakorlati szempontból is egészen hasz

hogy nekiláthassanak végre az Úr munkájának. Hans Küng On B e

kapcsolatot inkább barátságnak, mint kötelességnek kellene felfog

Ne a mellettünk elhaladó hajók fényéhez igazítsuk az út

Napjaim annak reményében telnek, hogy kezemben tartom sor

Az ima misztériumát kutatva ezt a kiindulópontot választom. Fel

Ki ak arja elhom ályosítani az örök rendet tu d atlan beszédével? [Kér

Tisztán emlékszem az első imámra. Egy ifjúsági vezető elmagya

Az evangélium biztos vigaszt kínál a Markhoz hasonló küzdelme

mint amikor egy kutya bűnbánóan megjelenik gazdája lábánál a szétrá

Huszonöt éve dolgozom az utcán, többnyire hajléktalanokkal foglal

A Nagy Gyógyító jelenlétében a legmegfelelőbb közreműködőre ta

szélgethet. Egyedül mi tudjuk szavakba önteni imádatunkat vagy bá

* Milton Az e lv e s z e tt p a r a d ic s o m című költeményében Adám és Éva kétségbeeset

Felnőttként is a szerepeiknek megfelelően viszonyulok embertár

nemigen jön álom a szememre, és rettentően izgulok. Interjúalanya

Tim hozzáteszi, hogy miközben kitartóan imádkozik, feltárja ké

halála előtti szomorú órákban. A körülállók minden alkalommal hal