Voltaire munkássága és a Candide

Voltaire iskolái elvégzése után Párizsba költözött, ahol úgy tett mintha asszisztensként
dolgozna, de valójában legtöbb idejét versírással töltötte. Miután apja ezt megtudta elküldte
vidékre jogot tanulni, de ő inkább irodalmi szerzeményekkel és történelmi legendákkal
kezdett el foglalkozni. Kezdeti sikerét az Oidipusz című tragédiája adta, amit a „Napkirály”
(XIV. Lajos) halála után írt a Bastille börtönben, ahol egy évet töltött amiért II. Fülöpről írt
egy szatírát. 1720-ban megírta félresikerült színdarabját az Artemire-t amit sosem jelentetett
meg teljes egészében és ugyanebben az időszakban írta meg a Marianne című tragédiáját és
a L'Indiscret vígjátékát. 1725 végén Voltaire-t megsértette egy Chevalier de Rohan nevű
fiatal nemes, akinek ő jól ismert éles nyelvével válaszolt. Voltaire párbajra hívta, viszont a
de Rohan család letartóztatta és újra Bastille-ba került. A bebörtönzés helyett most azonban
a száműzetést választotta és Angliába ment. Angliában megismerkedett Isaac Newtonnal,
John Locke-kal és Jonathan Swift-tel. 3 év száműzetés után visszatért Franciaországba és
folytatta írói tevékenységét. Ekkor jelentette meg a francia hőseposzt, a vallásháborúknak
véget vető IV. Henrik cselekedeteit megéneklő Henriászt, a Brutus című színdarabot és két
tragédiát Zaire és Eriphile címmel. 1731-ben készült egy történelmi munkája, a XII. Károly
története, melyben elítéli a háborút. 1733-ban jelentette meg a Filozófiai levelek című
művét, amelyben követeli a politikai és vallásszabadságot. Hazájában ezt a francia politikai
rendszer kritikájaként értelmezték így a könyvet elégették. 1739-től éveken át Cirey, Párizs
és Brüsszel között ingázott és ez idő alatt született meg a Tanulmány az erkölcsökről és a
XIV. Lajos százada című történelmi munkái nagy része. Miután Richelieu bíboros a
kegyeibe fogadta és miután a Francia Akadémia tagjává választották 1746 tavaszán, megírta
a La Prude című vígjátékot, valamint a Tragedie de Rome sauvée című tragédiát.
Voltaire legnagyobb sikerét mégis a Candide vagy az optimizmus regénye jelentette, ami
Leibniz filozófiáját gúnyolja. A mű 1759-ben jelent meg.
A Candide műfaja: Tézisregény egyrészt mert egy tézis folyamatosan visszatér benne.
Pikareszk vagy kalandregény mert a kalandsorozata laza szerkezetű lázán összefüggő
epizódokkal és utazóregény mert állandó a helyváltoztatás és mert a regényben
folyamatosan utazik a hős.
Stílusa: klasszicista. Hangvétele: ironikus, szellemes.
A mű azzal kezdődik, hogy a vesztfáliai idill egyszerre Candide számára véget ér. Candide a
spanyolfal mögött csókolózik a báró lányával, Kunigunda kisasszonnyal és ezért a báró
fenéken rúgja és kidobja a kastélyból. Ekkor kezdődik el Candide utazása. A regény hősei
bejárják a föld országait, Európa nagy részét és Dél-Amerikát. Az első egység Europában a
második Europán kívül a harmadik egység ismét Európában játszódik. A szereplők a
korabeli világ számos jellemző helyére jutnak el, s különböző társadalmi berendezkedésű,
kultúrájú vidékeket ismernek meg. Az idegen világok, kultúrák megismerése hozzásegíti
őket saját világuk megértéséhez. A legfontosabb tapasztalatuk az, hogy a sokféleség ellenére
a lényeg nem változik: Van, ami mindenhol ugyanaz, vagyis a világ egylényű. Az ember
mindenhol ki van szolgáltatva a háborúknak, az erőszaknak, a hatalmi harcoknak, a
pénznek, a vallási üldöztetéseknek és a természeti katasztrófáknak. A regényben lényegében
minden kaland egyetlen célt szolgál: Liebniz filozófiai tételét cáfolja. Voltaire ezzel a művel
egyszerűen csak illusztrálni akarta, hogy Liebniznek nincsen igaza. Minden egyes kaland
azt bizonyítja, hogy ez a világ nem a legeslegjobb, sőt még csak nem is jó világ. Minden
egyes kaland érv a hamis optimizmus és az önámítás ellen.