Gauguin : Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová megyünk?

, 1897

Eugene Henri Paul Gauguin 1848 – 1903

francia apától, félig francia és fél perui anyától

Apja tizennyolc hónapos korában meghalt, édesanyjával és nővérével Peruban költöztek, és ott éltek anyja
családjával. Hétéves korában Gauguin és családja visszatért Franciaországba, ezúttal Orleansban élt
nagyapjával
perui spanyol volt, de az iskolába járva franciául tanult
17 évesen tengerésznek állt, egy kereskedelmi hajón kezdett
1868 - a tengerészgyalogosoknál. a német háború idején Norvégia és Dánia vizein hajózott.
1871 elején szerelt le
Párizsban is szerényen élt.
1873. november 22-én kötött házasságott a dán Mette Sophie Gadoval (A panzióban, ahol lakott,
megismerte későbbi feleségét, )
tőzsdei közvetítő lett Párizsban, és tizenegy évig elég sikeresen dolgozott ezen
Ez idő alatt impresszionista festmények gyűjtője lett, és szabadidejében elkezdett festeni
 1874 és 1880 között kialakult gyűjteményben szinte minden jelentős impresszionista festő műve
megtalálható volt.
1876 Camille Pissarróval, (táli táj c) aki a következő esztendőkben a legnagyobb hatással volt rá. Több
nyarat is nála töltött Pontoise-ban, itt ismerte meg Cézanne-t. 
1879-re egy kis szobrocskát a negyedik impresszionista kiállításra. A következő évben hét festményt párizsi
impresszionista kiállításon.
Gauguin és családja Dániába, Koppenhágába, ponyva eladó volt, de sikertelen volt. Házassága és családi
élete összeomlott
1885-ben tért vissza Párizsba, fiával, Clovisszal és a Szintetikus feljegyzések kéziratával
olyan nyomorba jutott, ami saját bevallása szerint a munkában is akadályozta.
Gyűjteményét lassan eladogatta. Egy ideig plakátragasztóként dolgozott, majd köztisztviselői
állást szerzett
1886-ban rendeztek meg. Gauguin készítette elő az impresszionisták nyolcadik, utolsó
kiállítását
1886-ban Bretagne-ba, Pont-Avenba  , olcsóbb, független festők éltek, Amerikából vagy
Angliából érkeztek. Ez a vidék festészetének igazi ihletője
1886 első képe, amely a saját stílusában készült, a Csendélet Charles Laval profiljával 
fia visszamegy párizsba
„Azt keresik, amit a szem lát, nem pedig azt, ami a gondolatok titkosságában rejlik.”
impressz.ról
posztimpresszionista festőként, szimbolista festőként és szintetikus festőként írják le
cloisonnist stílus hatása alatt, primitivizmus 

((szimbolizmus a 19. század végi művészeti mozgalom volt, amely Franciaországból, Belgiumból és
Oroszországból
- naturalizmus és a realizmus, valamint az anti-idealista stílusok elleni reakció
szintetizmus , poszt-impresszionista művészek használtak, kapcsolódtak a koloidizmushoz)))))))))

1887  Charles Lavallal Panamába csatorna építésén dolgozott, majd Martinique szigetére,

maláriát kapott.
Párizsban, érdeklődéssel a japán festészet felé.
1888 - Pont-Avenbe, ahol összebarátkozott Émile Bernarddal. Ez a barátság alapjaiban volt
hatással (cloisonizmus – „rekeszzománc stílus” bemutatása – szintetizmus lesz
sík-dekoratív képépítés a természeti látványtól elvonatkoztatott homogén, tiszta színfoltokból erős
kontúrokkal, lemondva a fény-árnyék hatásokról. A képnek, témának szimbolikus jellege van.
Látomás igehirdetés után, amelyet Jákob harca az angyallal címen - egyes
részleteit Hokuszai japán festő alkotásairól

 1891. június 8-án megérkezett Papeete-be,
Sárga Krisztus és a Kálvária című műve.
Bretagne – tremalo chapel
virágzik a korrupció, és az ott élő európaiak intellektuálisan és művészileg sokkal
műveletlenebbek, mint otthon. Megundorodva
elköltözött Mataieába a polinézek közé.
Ennek az útnak a szépségeit írta meg Noa-Noa című könyvében. Franciaországi barátjának,
Daniel du Monfriednek írt leveleiben azonban ismét pénztelenségéről és betegségéről
panaszkodott.
„Kenyéren és teán élt, vért hányt, de nagyszerű képek egész sorát alkotta meg.” wikipédia
 1892-es év volt a legtermékenyebb, de a festő nem sokáig bírta a nehézségeket. 

1893 júniusában, mivel az utazáshoz nem volt pénze, elintézte, hogy visszatelepítsék.

november 4-én megnyílt kiállításán egyedül Degas tartott ki mellette.
1894-ben Koppenhágába utazott. Ez volt utolsó találkozása a családjával
szenvedett ettől a sérüléstől. Míg ő ágyban feküdt, élettársa kiürítette a műtermet és odébbállt.
1895. február 18-án megnyílt második árverése, amely gyakorlatilag anyagi bukással végződött.
1895. július 3.-án hajóra szállt Marseille-ben, és örökre elhagyta Franciaországot.
-
Punaauiában telepedett le. Pahurát, egy 14 éves lányt vett maga mellé vahinéként (asszonyaként)
 1896 júniusában már alig tudott élelmet venni, de tovább dolgozott.
 1897-ben született meg végrendeleteként értelmezett műve, a Honnan jövünk? Kik
vagyunk? Hová megyünk?, amelynek 
1898-as párizsi bemutatója a szezon eseményévé vált.
Le Sourire című újságjának, amelyben védelmébe vette a bennszülötteket
1901 novemberében átköltözött a Marquise-szigetek egyikére, Hiva-Oa szigetére, Atuanába
a fenyegető pestis elől, valamint azért, mert a megélhetés ott a felébe került. A falu közepén
cölöpökre felépítette a híres Örömök házát. Lelkesen kezdett festeni, de a lába miatt a
műtermét alig hagyta el. Ebben az évben otthon a tudta nélkül kiadták a Noa-Noát.
koholt vádak alapján három hónapi börtönre és 1000 frank bírságra ítélték.
1903. május 8-án meghalt. Egy dombon temették el, sírját egyszerű kőlap jelzi. Hagyatékát
árverésen kótyavetyélték el.

Photo: courtesy of Daniel Blau, Munich.

Tahiti’s volcanic mountains are visible in the background

on rough, heavy sackcloth

to his friend Daniel de Monfried “I believe that this canvas not only surpasses
all my preceding ones, but [also] that I shall never do anything better, or even
like it.” 

It is a canvas four meters fifty in width, by one meter seventy in height. The
two upper corners are chrome yellow, with an inscription on the left and my
name on the right, like a fresco whose corners are spoiled with age, and which
is appliquéd upon a golden wall. To the right at the lower end, a sleeping child
and three crouching women. Two figures dressed in purple confide their
thoughts to one another. An enormous crouching figure, out of all proportion
and intentionally so, raises its arms and stares in astonishment upon these two,
who dare to think of their destiny. A figure in the center is picking fruit. Two
cats near a child. A white goat. An idol, its arms mysteriously raised in a sort of
rhythm, seems to indicate the Beyond. Then lastly, an old woman nearing death
appears to accept everything, to resign herself to her thoughts. She completes
the story! At her feet a strange white bird, holding a lizard in its claws,
represents the futility of words….So I have finished a philosophical work on a
theme comparable to that of the Gospel.*”””
in the same letter to de Monfried, written in February 1898:

Gauguin’s text clarify some of the painting’s abstruse, idiosyncratic (egyéni

sajátossággal bíró) iconography

Keleti módon jobbról balra!

from the sleeping infant—where we come from—to the standing figure in the
middle—what we are—and ending at the left with the crouching old woman—
where we are going.

 similar to the decorative public panels created by the French artist Pierre Puvis
de Chavannes (an artist Gauguin admired)

He sent de Monfried careful instructions about how Where do we come

from? should be framed (“a plain strip of wood, 10 centimeters wide, and white-
washed to resemble a mural”) and who should be invited to the exhibition (“in
this way, instead of crowds one can have whom one wants, and thus gain
connections that cannot harm you.”)