You are on page 1of 18

Forrás: http://www.doksi.

hu

Tőzsdeliga Cikkek – Részvények Technikai Elemzés - Japángyertyák segítségével

Kereskedés japán gyertyák segítségével I

A technikai elemzés jónéhány eszköztárát kiveséztük már, azonban az indikátorok mellett


érdemes nagyobb figyelmet szentelni a napon belüli kulcs információkból levonható
következtetések jelentőségére is. Elemzéseinkben gyakorta hivatkozunk különböző
formációkra a japán-gyertya típusú grafikonokon. Mivel a magyar nyelvű információs anyag
meglehetősen hiányos, legalábbis nem mondható széleskörben elterjedtnek, mai nappal induló
több részből álló cikksorozatunkban a főbb formációk jelentőségéről és előfordulásáról lesz
szó, később ezek gyakorlati felhasználását is megmutatjuk. A japán-gyertya grafikon, ahogy
már többször volt róla szó a nap legfontosabb árfolyam információit hordozza, hiszen róluk a
nyitó és záró értékeken kívül a maximum és minimum értékek is könnyedén leolvashatók, sőt
a napon belüli mozgás és annak intenzitása is megfigyelhető.

Mindezeken túl azonban, egy vagy több egymást követő gyertya formája és kombinációja
különleges jelentéssel bírhat a szakavatott szemek számára. A candlestick jelentését
vizsgálhatjuk önmagában, vagy több napot összevonva.

Önálló gyertyák jelentősége

Az önálló gyertyák formájából helyes következtetést csak az előző napok irányadó trendjének
ismeretében vonhatunk le, de megbízható döntést csak a formáció megerősítése után
hozhatunk. Ehhez a következő nap információira van szükségünk, vagy egyéb technikai
eszközök használhatával kell a jelzés pontosságáról meggyőződnünk, hiszen önmagukban
nagy ezek az eszközök nagy hibaszázalékkal működnek és olyakor ellentétesen reakciókat
váltanak ki.
Forrás: http://www.doksi.hu

Az első és talán legfontosabb információ, amely egyben a legszembeötlőbb is, a gyertya


mérete. Minél nagyobb egy gyertya, iránytól függően annál erőteljesebb vételi/eladási
nyomásról tanuskodik az adott napról, minél közelebb van egymáshoz a két szélsőérték, annál
eseménytelenebb kereskedésről beszélhetünk, jellemzően a bizonytalanság, egy rövid
korrekció, vagy egyszerűen az érdeklődés hiánya vált ki szűk sávban teljesedő napokat.

A legerőteljesebb árfolyam változást a Marubozu képviseli, ahol a nyitó és záró értékek a


minimum és maximumot is jelzik egyben. A Marubozu tanuskodik arról, hogy emelkedő
napon a vevők, míg csökkenő napon az eladók szinte nyitástól a zárásig uralták a kereskedést.

Az alábbi képen a Borsodchem 2005. November 2-i grafikonján láthatunk egy Emelkedő
Marubozu-t.
Forrás: http://www.doksi.hu

Erőteljes vételi, vagy eladási nyomást azonban nemcsak telített testek, hanem hosszú
árnyékok is kifejezhetnek. Ezek végső színe kevésbé jelentős, inkább a nagy napon belüli
hullámzás az érdekes, ahol a visszaerősödés, vagy a visszagyengülés az érvényben lévő
trendben bekövetkező változás lehetőségére utal.

Faluvégi Balázs

Bridge Wealth Management

További díjmentes befektetési cikkekért, tanácsokért iratkozzon fel hírlevelünkre:


regisztráljon ide kattintva! A hírlevél bármikor egyetlen kattintással lemondható.
Forrás: http://www.doksi.hu

Kereskedés Japángyertyák segítségével II

Az alábbi grafikonon, Október 28-án az előző napi minimum alatt nyitó MOL árfolyamán
figyelhetjük, amint a kereskedés kezdetben további mélységekbe húzta az árakat, azonban
zárásra a vevők újra felülkerekedtek az eladókon, így ledolgozva egész napos hátrányát a
papír napi maximumon tudott zárni. A vételi oldal olyan erős volt, hogy a napi maximum
érték a záró érték lett, így a következő napokon is emelkedés volt a legvalószínűbb. Láthatjuk,
hogy a kalapács alakzat egy rövidtávú medve hangulatnak vetett véget és a MOL árfolyama
emelkedni kezdett . A hosszú árnyék megbízható jele a hangulat változásának, több napra
kiterjedő hatása azonban a trend erejétől függ.

Az alakzat elnevezése változó, az uralkodó trend irányától és az árnyékok hosszától függ,


csökkenő trend esetén, a hosszú alsó árnyékú alakzat a kalapács, emelkedő trend után, nagy
alsó árnyékkal akasztott ember, a formáció neve, míg nagy felső árnyékkel a hullócsillag
alakzatról beszélünk.
Forrás: http://www.doksi.hu

Talán ez az egyik legismertebb japánygyertya alakzat mégis a doji, amelynek számos


megjelenési formája van, általában nagy fokú bizonytalanságot, így gyakran fordulót jelez. A
nyitó és záró árfolyamok egyező árfolyamon, vagy egymáshoz nagyon közel helyezkednek el,
azonban mind az árnyék, mind a forgalom doji-nként eltérő lehet.

Két vagy több doji egymás mellett fokozza a jelzés jelentőségét, általában közelgő nagyobb
elmozdulást vetítenek előre, mint az a Synergon grafikonján is látható, ahol az erőtlen
emelkedés végét az együttes doji-k megjelenése jelezte, amelyet követően beszakadt az
árfolyam.
Forrás: http://www.doksi.hu

A doji formája és a vetett árnyékai alapján több elnevezést használunk. A szitakötő doji jelzi,
hogy a nap elején feltehetőleg az eladók kerültek jelentős többségbe és az árfolyamot a
mélybe nyomták, azonban zárásra megjelentek az eladók és a nyitó szintre tudott erősödni az
árfolyam, azonban azt meghaladni egyszer sem tudta. A sírkő doji éppen ellenkező jelentésű,
tehát a kezdeti bika hangulatot zárásra elfolytotta az eladási oldal felülkerekedése.

A hosszú árnyékú doji általában hatalmas forgalommal párosul és nagyon mozgalmas napról
tanuskodik. A kereskedés nagy intenzitással kezdődik és napon belül több erős ingadozási
hullám is kialakulhat, zárásra azonban a nyitó érték közelébe kerül vissza az árfolyam, így a
bizonytalanság teljes korábbi trend folytatását illetően. A bika és a medve is tombolt egy azon
nap, így az előző napok mozgásának függvényében rövid távon eldönthető a kereskedés
későbbi iránya.
Forrás: http://www.doksi.hu

Akámilyen formációról is legyen szó egyetlen napnak önmagában nincs döntő jelentősége. A
jelzéseket és az alakzatokat mindig az előző időszak környezetében érdemes vizsgálni és a
megbízható döntés meghozatalához az elképzelésünk megerősítése szükséges. Erről bővebben
következő cikkünkben lesz szó, ahol a több gyertyás alakzatokat mutatjuk be. Saionara.

Nosztrai Ádám

Bridge Wealth Management

További díjmentes befektetési cikkekért, tanácsokért iratkozzon fel hírlevelünkre:


regisztráljon ide kattintva! A hírlevél bármikor egyetlen kattintással lemondható.
Forrás: http://www.doksi.hu

Elnyelő alakzat

Az elmúlt héten megismert kalapács és az akasztott ember, vagy Marubozu önálló jelként is
megállja helyét, de mint minden technikai jelzést, ezeket is érdemes más gyertyák
környezetében vizsgálni, amelyekből így megbízhatóbb következtetésekre juthatunk. Ezen a
héten az egyik leggyakoribb összetett gyertya alakzatről, az elnyelő formációról lesz szó. Míg
a gyertya méretéből, színéből, az árnyékok hosszából fontos információhoz jutunk, több
gyertya kombinációjából döntő bizonyítékot szerezhetünk a bika, vagy a medve erejére, vagy
éppen erejének kifulladására. Az egyik legegyszerűbb formáció, az elnyelő, angolul engulfing
alakzat.Az elnevezés abból ered, hogy az előző nap kereskedésének meghatározó részét,
teljesen elfedi, elnyeli a következő nap mozgása. Nagyon erős jelzésről beszélhetünk, amely
általában magas forgalommal párosul. Csökkenő trendben az elnyelő alakzat a vevők
felülkerekedését vetíti előre, míg emelkedő napok után megjelenő elnyelő alakzat a medve
piac elérkezésének intő jele.

Elnyelő formációról beszélünk, ha


1. A piacon tisztán kialakult emelkedő, vagy eső trend uralkodik, akár rövid távon is
2. Az első gyertya az uralkodó trend irányában zár
3. A második gyertya az uralkodó trend irányában nyit, csökkenő trend esetén alacsonyabban,
mint a megelőző záró, emelkedő esetén magasabban, mint az előző záró és az uralkodó
trenddel ellentétesen zár, azaz csökkenő trend esetén az előző nyitó felett, emelkedő trend
esetén az előző nyitó alatt. Egyszerűbben fogalmazva a második gyertya teste elnyeli az előző
gyertya testét.

A japángyertyák tradícionális elemzésénél az árnyékok bár fontosak, a szignifikáns


információt a gyertyák teste hordozza. Ennek következtében az elnyelő formációnál nem
létfontosságú, hogy magának az elnyelő gyertyának a kereskedési sávja tökéletesen fedje az
előző nap kereskedési sávját, de minél inkább így van, annál megbízhatóbb a jelzés.

Az alábbi grafikonon látható,hogy MOL árfolyama 2005. augusztus 10-én egy hosszan tartó
emelkedés után rövid ideig esni kezdett. Az esést megelőzte, hogy a 9-i szűk sávú kereskedés
és még néhány korábbi nap kereskedésének jó részét bekebelezte a medve, azaz magas
forgalom mellett a papír egy nap alatt visszaadta az előző egy hét összes emelkedését.
Forrás: http://www.doksi.hu

Az elnyelő alakzat megbízhatóságát növeli minél kisebb a megelőző nap teste, vagy minél
nagyobb bizonytalanságot vélünk felfedezni benne. Ez lehet egy hosszú árnyékú alakzat, doji,
kalapács, vagy egy közönséges gyertya is. Általában minél több gyertyát tud legyűrni az
elnyelő gyertya és minél több jele van a trend gyengülésének, annál valószínűbb a
trendforduló. Az alábbi Fotex grafikonon 2005. október 13-án a kialakult medve hangulat
kimerülésének első jeleként egy hosszú árnyék keletkezett, amelyet felfalt a következő
gyertya. Láthatjuk, hogy a jelzés mennyivel előre jelezte a csökkenő trend végét. .

Az elnyelő formáció gyakran felfedezhető egy gyors rövid távú emelkedést, vagy esést
követően, ahol a hirtelen árfolyamváltozás gyors profit realizálásba fordult át. Azonban
akármelyik irányban is mutatkozik a formáció, érdemes az instrumentum átlagos forgalmához
viszonyítani az alakzat forgalmát, amely további bizonyossághoz vezethet. Minél magasabb a
fordulós nap forgalma, annál megbízhatóbb a jelzés. Az elnyelő-t elsődlegesen mégsem az
elkövetkező trend irányának meghatározásához használjuk. Sokkal jelentősebb hasznosságuk
Forrás: http://www.doksi.hu

az ellenállás és támasz szintek meghatározásánál. Ez a két szint a technikai elemzés


legfontosabb fogalma, ezek jelentik azt az pszichológiai árszintet, amely a részvény árfolyama
nem tudott meghaladni, vagy nem tudott az aláesni, így várható, hogy a jövőben ezek a
szintek később is meghatározóak lesznek az ármozgásra.

Az előbbi MOL grafikonon a formáció megszületésekor következtethettünk az emelkedés


végére, azonban a kialakult ellenállás a későbbiekben is meghatározó volt. A zölddel
bekarikázott napon láthatjuk, hogy bár magas forgalom mellett zajlott, relatív kis mozgást járt
be a kereskedés és nem tudott az ellenállás szint felett zárni a papír. Másnap azonban, már
megfelelő tartalék volt a bikában, hogy kiugró forgalommal eltávolodjon az immár támasszá
avanzsált szinttől. Az emelkedés talán túl sok energiát emésztett fel, így az árfolyam
megtorpant. Két doji jelezte, hogy a bika éppen pihen, nem csoda, hisz az előző két hétben
folyamatosan emelkedett. A forgalom lecsökkent, az pedig árfolyam kétszer is megközelítette
a támasz szintet, azonban zárásra eltávolodott tőle „felette tudott zárni”, így a támasz
megbízhatóan működött.
Forrás: http://www.doksi.hu

A bullish engulfing jelzi a vételi erő felülkerekedését, míg a bearish engulfing az eladási oldal
győzelmét fejezi ki, fordulós jelzés. Bármelyik irányban is jelentkezik, az elnyelő formáció
megbízható jelzést nyújt az elemzőnek arról, hogy az uralkodó piaci hangulat megváltozott,
előnye az indikátorokkal szemben, hogy azonnal felismerhető és alacsony hibaszázalék
jellemzi. Mindezek ellenére, mint azt többször jeleztük, minél több különböző forrásból
érdemes alátámasztani a technikai elemzés különböző jelzéseit, így csökkenthető a hibás
döntésekből eredő kockázat és a rossz befektetési döntés.

Nosztrai Ádám

Bridge Wealth Management

További díjmentes befektetési cikkekért, tanácsokért iratkozzon fel hírlevelünkre:


regisztráljon ide kattintva! A hírlevél bármikor egyetlen kattintással lemondható.
Forrás: http://www.doksi.hu

Kereskedés japángyertyák segítségével – Mikor van itt az emelkedés vége?

Előző cikkeinkben megelmítettünk néhány fordulós alakzatot a japángyertya grafikonokon.


Számtalan formációból következtethetünk a trend gyengülésére, vagy a hangulat változására,
azonban mint többször említettük maga az alakzat kevés. Szükség van néhány feltétel
teljesülésére, az alakzatot a következő napok mozgásainak igazolnia kell a gyertya formációt.
Ebben a cikkünkben erről lesz szó.

A gyertya alakja, a test mérete, az árnyékok hosszúsága és a gyertyák egymáshoz viszonyított


elhelyezkedése fontos része a candlestick grafikonok értelmezésének. Az elgondolás alapja,
hogy hasonló szituációk várhatóan hasonló reakciókat váltanak ki a piac szereplőiből, így
várhatóan hasonlóan is viselkednek az adott helyzetben. A kulcs azonban a hasonlóságon van,
két esemény ritkán egyezik meg teljes mértékben, így számottevő az eltérés lehetősége. A
helyes döntéshez tehát több tényezőt érdemes megvizsgálni és a befektetési döntést ez alapján
meghozni. Ha csak önmagukban vizsgálunk egy-egy alakzatot, a környező gyertyák ismerete
nélkül könnyen jutunk hibás következtetésre, így megerősítést kell keresnünk a technikai
elemzés eszköztárában. Az első támpont, amely segíthet a döntésben, hogyha a fordulós
jelzést egyértelműen meghatározható trendben keressük. Ehhez segítségünkre lehetnek a
trendvonalak és különböző indikátorok is. Érdemes az indikátorok közül elsősorban a
forgalom mérésére alkalmas tanulmányokat használnunk, többek között az
Accumulation/Distribution, az OnBalanceVolume indikátorok lehetnek segítségünkre.

Mint a fenti képen látható, a General Motors emelkedő trendjében valószínűsíthető változást
az OBV indikátor csökkenő képe már előre vetítette augusztusban. Ezt a Dark Cloud Cover,
azaz a Sötét Felhő formáció erősítette meg. A nagy testű emelkedő gyertyát követően az
árfolyam új csúcson nyitott, a nap végére azonban visszatért az előző nap kereskedés sávjának
alsó végébe. Az indikátor rajzán látható, hogy az augusztusig emelkedő árfolyamok mellett az
indikátor egy szűk sávban mozgott. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az
emelkedésnek nem volt megfelelő lendülete, a fordulópont után viszont egyértelmű
pénzkiáramlás történt.
Forrás: http://www.doksi.hu

A MOL részvényre többször fogok hivatkozni, hiszen az elmúlt fél évben a tomboló bika
mellett megtapasztalhattuk milyen a bizonytalanság és egy kifejezetten medve momentum a
papír piacán. 2005. augusztusában több jel utalt arra, hogy a két hónapja tartó töretlen
emelkedés lendülete változhat. Ha megvizsgáljuk a grafikont, láthatjuk, hogy május óta
folyamatos akkumuláció zajlott a piacon. Az Accumulation/Distribution indikátor kiválóan
mutatta a pénzbeáramlás irányát, de ha a kék nyílakkal jelölt átlag feletti forgalmú napok
tömkelegét és az árfolyam alakulás irányát nézzük, nem kell nagy fantázia, hogy kijelentsük,
valóban töretlen emelkedésről volt szó. Augsztus 3-án azonban olyasmi történt, amelyre
hosszú ideje nem volt példa. A MOL új csúcson nyitott és átlag feletti forgalommal, hosszú
árnyékot hagyva esett.

Mindez persze megbocsátható egy olyan papírtól, amely 10 napja folyamatosan emelkedett,
de érdemes megvizsgálni az ezt követő napok alakulását is.
Forrás: http://www.doksi.hu

Az átlag feletti esős napon ugyan lényegesen nem csökkent az árfolyam, de május óta először
három egymást követő eső nap következett. A forgalom nem volt magas, így várható volt,
hogy az árfolyam megindul felfelé. A következő nap lendülete megpróbálta visszaadni az
előző napok veszteségét egy elnyelő gyertya formájában (bullish engulfing), de a gyertya
testéhez viszonylag kevéske forgalom társult. A következő napon bár szintén új csúcsokat
döntött a papír árfolyama, a nap végén egy hullócsillag (shooting star) alakzatot láthatunk,
amelyet másnap egy lefelé irányú elnyelő alakzat (bearish engulfing) erősít meg. Másnap egy
újabb bearish jelet láthatunk, egy harami formáció alakul ki, amely nem tudott kilépni az
előző nap árnyékából. Az emelkedő trendvonal mellett az indikátor trendvonala is elesett, így
várható volt, hogy az árfolyam esésnek indul, alacsonyabb maximumok, alacsonyabb
mélypontok születtek, egy újabb nagy forgalmú, nagy méretű fekete gyertya mutatta az utat
lefelé.

A piac azonban még nem volt teljesen kész a hangulat változásra, az 18800-18900 Ft
környéki támasz szint, amely egybe esett az 50 napos mozgóátlaggal sikeresen fogta meg a
papírt, ahonnan újra emelkedésbe kezdett.

Ez az emelkedés azonban már nem volt ugyanaz, mint korábban, a forgalom visszafogott volt,
az utolsó puskaport sütötték el szeptember elsején és a papír oldalazásba, majd lassú
csordogálásba kezdett lefelé. Erőteljes disztribúciós napok, rések jelentek meg a charton. A
18800-18900-as szint továbbra is működött megjelent egy kalapács alakzat, amelyet egy
erősnek mondható néhány napos emelkedés követett.
Forrás: http://www.doksi.hu

A pozitív hangulatban az eső trend irányát mutató trendvonal elesett és egy emelkedő
háromszög formáció alakult ki, azonban a november 7-i doji rést hagyott maga előtt és később
Esthajnal doji csillag (Evening Doji Star) formációt alakított ki, amely rövidtávon kivégezte
az emelkedést.

A technikai elemzés lényege, hogy a múltbeli adatokból igyekszünk valószínűségek alapján


meghatározni, hogy merre fog elindulni a piac, hol lesz az emelkedés vége, vagy az esés hol
állhat meg. Minél több eltérő eszköz alkalmazásából tudjuk ugyanazt a következtetést
levonni, annál valószínűbb, hogy az elképzeléseink helytállóak. Nem szabad elfelejtenünk
azonban, hogy a múltbeli adatokból következtetett stratégia nem garantálja a jövőbeli
eredményeket, mindössze a befektetés sikerességének valószínűségét mutatja meg. Azt, hogy
hol és mikor érdemes beszállni a pozícióba, nem számíthatjuk ki pontosan, de nem is szabad
azt hinnünk, hogy az a legfontosabb, hogy mindig eltaláljuk a helyes irányt. Megfelelő
kockázatkezeléssel, stoploss alkalmazásával kézben tarthatjuk a rossz döntésekből eredő
kockázatainkat és maximalizálhatjuk a profitot.

Nosztrai Ádám

Bridge Wealth Management

További díjmentes befektetési cikkekért, tanácsokért iratkozzon fel hírlevelünkre:


regisztráljon ide kattintva! A hírlevél bármikor egyetlen kattintással lemondható.
Forrás: http://www.doksi.hu

Kereskedés Japángyertyák segítségével - három tagú alakzatok

A múlt héten láthattuk, hogy a gyertya alakzatok gyakorisága és iránya nem határozza meg a
az elsődleges vagy másodlagos trend teljesítményét, de jelentős szerepük van a harmadlagos,
vagyis a rövidebb távú irányok kialakulásában. Az ilyen irányok esetén három gyertya már
számottevő időt jelent (például napi grafikonon), hogy a rövidtávú mozgást kellően
megalapozza. Három fehér katona (Three White Soldiers)

Nem túl gyakori formáció, eső trend végén jelentkezik és fordulót jelez. A gyertyák egymás
testében nyitnak és az előző zárónál magasabban zárnak. A három gyertya ritkán azonos alakú
és méretű, azonban erőteljes vételi nyomásról árulkodnak. Kulcs fontosságú a harmadik nap.
Ennek méretétől és az árnyékainak nagyságától, illetve a nap forgalmából következtethetünk a
további mozgásokra.

Az MTELEKOM rövidtávú esését a három fehér katona megtörte, azonban ha megfigyeljük a


nagy gyertyák forgalmát, láthatjuk, hogy csekély érdeklődés mellett ment végbe a forduló, így
nem csoda, hogy egy hónap oldalazás következett.

A fenti alakzat párja a három fekete holló (Three Black Crows), amely emelkedő trend végén
jelentkezik. A medve pszichológiája itt a profitrealizálásokban keresendő, amelyek átcsapnak
erős eladási kényszerré.
Forrás: http://www.doksi.hu

A hosszú fekete gyertyák egymás testének megfelelő szinten nyitnak és előző zárójuknál
mélyebben zárnak, erős fordulós jelzés.

Mindkét alakzathoz hasonló formációkkal találkozhatunk trend közben is, azonban ezek eltérő
jelentéssel bírhatnak, érdemes tehát jól megfigyelni a gyertyák állását. Ha egy emelkedő
trendben három hosszú, azonos irányú gyertya jelentkezik, ott a gyertyák méretéből
valószínűsíthető, hogy a trend folytatása, vagy egy kisebb-nagyobb korrekció következik.

A három fehér katonához nagyon hasonló alakzat a Bearish Deliberation formáció. Ezt
Medvék Tanácsának vagy Tanácskozásának kereszteltük el.

Általában emelkedő trendben jelenik meg, a három fehér katonához hasonlóan két nagy fehér
gyertya alkotja, azonban a harmadik nap réssel nyit, a nap végére egy doji-t, vagy búgócsigát,
jellemzően kis méretű gyertyát formázva nagy árnyékokkal láthatóvá válik, hogy az
emelkedés egyelőre kimeríteni látszik a bika tartalékait.

A fentihez nagyon hasonló alakzat szintén a medvék térnyerését jelentik. A Bearish Advance
Block a Lendületet Vesztett Emelkedés nevet kapta. A Medvék Tanácsától az különbözteti
meg, hogy itt már a második fehér napon is gyengülés tapasztalható az emelkedésben.
Forrás: http://www.doksi.hu

A RICHTER grafikonján az alakzat jelentkezését egy doji követi, amely egy 4 napos
korrekcióba kergeti a papír árfolyam görbéjét. A harmadik nap gyakran doji. Meglehetősen
ritka jelzés, de ebből következően nagyon megbízható következtetéseket vonhatunk le belőle.

Az alakzat vizsgálatánál tehát nemcsak magát a formációt, de az uralkodó rövidtávú és


hosszabb távú trendet is vizsgálnunk kell, ha megbízható következtetéseket szeretnénk
levonni. Hasonló alakzatok eltérő jelentéssel bírhatnak emelkedés, esés, vagy akár oldalazás
közben, ezért ahogy szinte minden cikkünk végén elmondjuk elengedhetetlen a környező
napok vizsgálata ahhoz, hogy minimalizálhassuk az elhamarkodott döntések esélyét.

Nosztrai Ádám

Bridge Wealth Management

További díjmentes befektetési cikkekért, tanácsokért iratkozzon fel hírlevelünkre:


regisztráljon ide kattintva! A hírlevél bármikor egyetlen kattintással lemondható.

You might also like