Pénzügy beadandó Hoppál Dániel 11.

Az arany szubsztanciája az árutermelés viszonyai

között

A világgazdaságban lezajló jegybanki aranytartalék-eladási folyamatok hatásának vizsgálata

során indokoltnak látszik kitérni az aranynak mint általános egyenértékesnek az
árutermelésben betöltött több ezer éves szerepére. Az elemzéssel, ha közvetve is, de választ
kaphatunk arra a kérdésre, hogy az aranyat célszerű-e a jelenlegi monetáris biztonsági
tartalékolásból teljességgel kiiktatni.

Az általános egyenértékes megjelenésével valamennyi áru egyetlen áruban fejezi ki az

értékét. Ezzel az árucsere könnyebbé válik, mert minden árutermelő ugyanabban az áruban
cseréli ki az áruját. Megszűnik tehát az áruk közvetlen cseréje, közbeiktatódik egy harmadik
áru, és ez közvetíti a cserét.

Az általános értékforma azt jelenti, hogy egy bizonyos áru elkülönül a többi árutól.
Társadalmi funkciója az, hogy az áruvilág közös, általános értékkifejezőjévé váljon. Egy-egy
áru általános egyenértékesként való kiemelkedése a csere spontán fejlődésének eredménye.
Ennek az árunak a használati értéke válik az áruk közös értékalakjává, értékük dologi
megjelenési formájává, ezért az áru minden más árura közvetlenül elcserélhető. Az
árutermelők által kölcsönösen elfogadott pénzzé azonban csak akkor válik, ha huzamosabb
ideig és széleskörűen tölti be az általános egyenértékes szerepét. Az emberiség történetében
több ezer éven keresztül töltötték be a pénz szerepét a nemesfémek, kiváltképpen az arany.
Igazolható, hogy a pénzforma megjelenése történelmileg arra az időszakra tehető, amikor a
termelők a fejlődés eredményeként a második nagy társadalmi munkamegosztás stádiumába
jutottak, vagyis a kézműipar elvált a földműveléstől.

Az általános értékforma és a pénzforma között tartalmilag nincs lényeges különbség, a

pénzforma ugyanis az általános értékforma fejlett alakja, amikor az általános egyenértékes
szerepét tartósan egyetlen áru tölti be.

A csere történelmi fejlődése során nagyon különböző dolgok szerepeltek pénzként.

Általában ezt a funkciót az adott gazdasági térségekbe, államokba külső helyekről behozott
termékek – az adott régiókban körülményesen, veszteségesen vagy egyáltalán nem
előállítható cserecikkek, illetve a legkeresettebb áruk – alkották. A fémek már évezredekkel
ezelőtt betöltötték a pénz szerepét, a későbbiek során pedig a pénzfunkció kizárólag az
aranyhoz és az ezüsthöz tapadt. A pénzszerep betöltésére természeti adottságainál fogva
azonban a legalkalmasabb az arany. Egyenletes a minősége, az oszthatósága megoldható,
tárolhatósága egyszerű, viszonylag kevés van belőle és nem oxidálódik. Lényeges elem
ugyanakkor, hogy az arany pénzzé válása elsősorban nem a természeti tulajdonságaiból fakad,
hanem az árucsere belső fejlődéséből. Az arany eleinte maga is közönséges áru, és csak a
fejlődés egy bizonyos fokán tölti be a pénzfunkciót. Az általános egyenértékes szerepét
azonban csak azért töltheti be, mert maga is munkatermék, áru, benne is társadalmi munka
testesül meg, így összehasonlítható, és ennélfogva kicserélhető más árukra is. Az áruvilág az
aranyat emelte ki több ezer évvel ezelőtt az áruk tömegéből, így pénzzé vált. Kettős használati
 Pénzügy beadandó Hoppál Dániel 11.B

értéke van, hiszen a különös használati értékén kívül – amelylyel minden áru rendelkezik –,
formális használati értéke is van, amely sajátos társadalmi funkciójából fakad.

Mint minden áru, így az arany is csak viszonylagosan, más árukban fejezheti ki
értéknagyságát. Saját értékét meghatározza a saját kitermeléséhez és pénzzé történő
formálásához szükséges munkaidő és szakértelem. Ez az érték minden más áru olyan
mennyiségében fejeződik ki, amelyet ugyanannyi munkaidő alatt állítottak elő.

A pénz tehát az árucsere spontán belső fejlődésének szükségszerű terméke. Létrejöttével

az áru belső ellentmondásai véglegesen külsődlegessé válnak, az áru és a pénz
ellentmondásaiként nyilvánulnak meg. Az áruvilág a pénz megjelenésével megkettőződik. Az
egyik oldalon vannak a közönséges áruk, a másik oldalon a pénz szerepét betöltő különleges
áru, az arany. Valamennyi áru ettől kezdődően egységesen az aranyban fejezi ki értékét, s az
arany mint az érték egyedüli megtestesítője, önállósult formában mint értékdolog fejezi ki,
képviseli az összes áru értékét. Az arany mint különleges használati érték a saját ellentétévé
válik, az érték általános kifejezőjévé és megtestesítőjévé. Az aranyban lévő konkrét munka
ugyanakkor a saját ellentétének, az absztrakt munkának a kifejezőjeként jelenik meg. Mindez
azt is jelenti, hogy az aranytermelésben kifejtett magánmunka közvetlenül társadalmi
munkaként jelenik meg. Ismert az, hogy az árutermelők munkája csak akkor válik közvetlenül
társadalmivá, ha az árut a piacon elcserélik. A pénz megjelenésével minden árunak előbb
pénzre kell cserélődnie ahhoz, hogy tulajdonosa az áru értékét realizálja, vagyis árujáért más
használati értéket vásárolhasson. Az áruk így közvetlenül kicserélhetetlenek egymással,
cseréjük kizárólag a pénz közvetítésével valósulhat meg. Miáltal az arany a közvetlen
társadalmi munka megjelenése, az érték önállósult formája, az arany tulajdonosa az áruját
bármikor elcserélheti, érte bármikor és bármilyen árut megvásárolhat. Az arany
kitermelésében és pénzeszközzé történő átalakításban kifejtett magánmunka tehát közvetlen
társadalmi munkaként jelenik meg, ami azt eredményezi, hogy a pénz az állandó
kicserélhetőség állapotában lesz. Aranypénzforgalom esetén így a pénz – szubsztanciális
elemei alapján – betöltheti az értékmérő, a forgalmi és a fizetési eszköz, a felhalmozási-
kincsképzési és a világpénz funkciókat. Így az aranypénz alapvető funkciója, hogy az áruvilág
értékkifejezési anyagául és alapjául szolgáljon, vagyis megméri és kifejezi az áruk
értéknagyságát. Az arany tehát mint általános értékmérő funkcionál, mindenekelőtt éppen
ezen funkciója révén válik pénzzé.

Az értéktörvény az árugazdaság általános érvényű objektív gazdasági törvényeként azt a

szükségszerű tendenciát tartalmazza, hogy az áruk értékük arányában cserélődjenek a piacon,
a különböző áruk árarányai tehát hosszabb időszakban értékük arányainak megfelelően
alakuljanak. Az aranypénzrendszer esetén az értéktörvény nemcsak az árarányokat, hanem az
árszínvonalat is szabályozza.

Az arany monetáris célú tartalékolásának indokoltsága

a harmadik évezredben

Az arany demonetizálódásának, háttérbe szorulásának folyamata alapvetően az árutermelés

hatékonyságának nagymérvű növekedésével magyarázható. Az arany mint fizetőeszköz,
 Pénzügy beadandó Hoppál Dániel 11.B

később mint értékmérő, majd napjainkban mint jegybanki, felhalmozási, tartalékolási eszköz
is veszít a jelentőségéből, sőt eredeti pénzfunkciói is háttérbe szorultak.

Felmerül azonban a kérdés, hogy a több ezer éven át pénzfunkciókat betöltő arany a mai
modern kor jegybanki pénzügyi tartalékolási folyamataiból is teljességgel kiiktatható-e?

A Magyar Nemzeti Bank monetáris politikájának biztonsága érdekében indokolt annak

az egykori általános egyenértékesi funkciókat betöltő pénzeszköznek a részbeni tartalékolása
– a nemzeti valuta fedezeteként történő alkalmazása –, amely évezredek óta a bizalmat, a
biztonságot jelenti és az általános egyenértékesi szerep betöltésére korlátlanul alkalmazható
volt. Az arany MNB általi monetáris célú újbóli felhalmozása mellett szól az aranyár várható
emelkedése és a jelenleg tartalékolt devizák várható árfolyamesése. A központi bankok
egymás közötti fizetőeszközként is minden bizonnyal előnyben fogják részesíteni az aranyat,
hiszen a pénzügyi válságok, természeti katasztrófák idején a világ legerősebb valutái is
háttérbe szorulnak az érték- és árviszonyok kifejezése terén. A nemzetközi pénzügyi
összeomlás veszélye esetén az arany az egyetlen fizikai érték, amely a többi bizalmi alapú,
papíros anyagú fizető- és vagyontartási eszközzel szemben stabil marad. Bizonytalan
gazdasági feltételek mellett a bankjegy értékének egyetlen fedezetévé a jegybanki tartalékban
lévő aranyeszközök válhatnak. Összességében elmondható, hogy arany monetáris célú
jegybanki felhalmozása az általános, regionális vagy globális pénzügyi rendszerszintű
kockázatok kivédésének az egyetlen és végső eszköze. Az aranytartalékok végső
fizetőeszközként történő alkalmazása sem kizárt egy elhúzódó és mély nemzetgazdasági vagy
akár világgazdasági válság idején, mint ahogy a szovjet forradalom győzelme utáni években,
az aranyrudakért történő gabonavásárlás esetében tapasztalható volt.

Miután a Magyar Nemzeti Bank az 1990-es években eladta aranytartalékainak jelentős

részét, ezért a globális pénzügyi összeomlás reális veszélyének árnyékában a magyar
gazdaság kiszolgáltatottsága fokozódott. Az MNB jelenlegi devizatartalékainak hirtelen
árfolyamesése vagy a magyar nemzeti valutába vetett bizalom számottevő megingása esetén
az ország monetáris biztonsága megrendülhet, ráadásul nem rendelkezünk azon reálgazdasági
és pénzügyi eszközök egyikével sem, amelyekkel autonóm alapon a válságelhárító
intézkedéseket eredményesen tudnánk alkalmazni. Az arany világpiacán megfigyelhető
ármanipulációs tendenciák és az arany szerepének várható nemzetközi felértékelődése miatt
indokolt az MNB aranytartalékainak visszavásárlása. A tranzakciónak jelenleg kedvez az
aranyár mesterségesen előidézett alacsony szintje. Az ún. monetáris (99,5%-os) arany
unciánkénti 31,1035 gramm árfolyama 2001. február 5-én Londonban 265,5 dollár volt. Az
aranyért fél éve 273,25, egy éve pedig 316,6 dollárt adtak. A jegybanki aranyfelvásárlási
műveleteket azonban az arany árának újbóli megerősödése idején is indokolt végbevinni, ám a
legcélravezetőbb megoldásnak kínálkozik a jelenlegi alacsony árfekvés melletti invesztíció.

Természetesen hozhatók fel érvek az arany monetáris célú felhalmozása ellen is.
Kiemelhető, hogy a devizatartalékoknak az aranyeszközöknél jelentősebb volt az árfolyam-
emelkedése, magasabbak voltak a devizakamat-jövedelmek. A devizaeszközöknél magasabb
az arany tartalékolási költsége, sőt az aranytartalékok után nincsenek kamatbevételek.

Az arany monetáris célú felhalmozása ellen szóló érvek azonban csak az utóbbi
évtizedben voltak jellemzőek, az elmúlt évszázadokban egyáltalán nem. Így a jegybanki
 Pénzügy beadandó Hoppál Dániel 11.B

aranytartalékok eladását helyénvalónak tartó liberális pénzügyi politika érvrendszere is

vélhetően rövid távú, időleges indokokon nyugszik.

Az 1990-es években a jegybanki aranyeladásoknál megfigyelhető tendencia, hogy a

vásárlói pozícióban jobbára magántársaságok és magánbankok szerepeltek. A világ
legnagyobb gazdasági és pénzügyi hatalmának számító Amerikai Egyesült Államok azonban
nem adott el aranykészleteket. A jegybanki aranytartalékok említett irányú mozgása
következtében így az USA szerepe relatíve felértékelődött, míg az Egyesült Államokon kívüli,
eladói pozícióba került nemzetek az aranytartalékok eladása után monetáris oldalról
sebezhetőbbekké váltak. Az aranykészlet felvásárlását végrehajtó magántársaságok
monopolpozíciókat tudnak kialakítani egy-egy ország jegybankjával és monetáris pénzügyi
aggregátumaival szemben. Az 1990-es években felerősödött jegybanki aranytartalék-
felszámolási folyamatok az 1970-es években elkezdődött tőkeliberalizálás egy újabb
megnyilvánulásaként, végső soron a globalizáció kísérőjelenségeként értelmezhetők. Az első
olajárrobbanás időszakától kezdődően a nemzetgazdasági pénzügyek kikerültek az adott
nemzeti kormányok irányítása és ellenőrzése alól. A kormányok és a nemzeti jegybankok
folyamatosan elveszítik a pénzpiaci szabályozó eszközeik jelentős részét.

Lényeges arra utalni, hogy a Magyar Nemzeti Bank aranytartalék-eladási folyamatai

ugyan illeszkednek a nemzetközi monetáris tendenciákhoz, azonban a magyar jegybank
esetében kényszerpozíciók is felfedezhetők. Az MNB az 1990-es években kereskedelmi
bankári és monetáris politikája révén jelentős veszteségeket szenvedett el. Az aranytartalékok
eladásából befolyó árbevételek az MNB-tulajdonban lévő bécsi CW Bank, a londoni és a
frankfurti kereskedelmi pénzintézetek átmeneti konszolidálására és a monetáris politikai
veszteségek csökkentésére is fordítódhattak, így a magyar jegybank aranytartalékainak
eladását kényszer-„privatizációs” folyamatok is motiválhatták.

A világgazdasági jelenségek mögött az arany folyamatos demonetizálódása, annak egy

újabb kísérőjelensége húzódik meg. A pénznek csak az egyik funkciója, hogy serkenti az
árutermelést. Másfelől azonban felerősödnek azok a tranzakciók, amelyek az árutermelést
elkerülő technikák révén teremtenek pénztöbbletet. A reálgazdaság jövedelmezőségi
folyamatait messze megelőzik a pénzszféra relatív értékteremtő, derivatív ügyletei. Az
aranyfedezet nélküli pénz, majd az arany nélküli jegybanki tartalékeszközök időszakában
ezen tendenciák különösen felerősödnek. Az arany demonetizálódása elindította a
valutaválságot, az arany jegybanki tartalékportfólióból való kikerülése pedig végérvényesen
visszafordíthatatlanná tette azt. A pénz szférája a reálgazdaság eredeti értékteremtő hányadát
alárendelt pozícióba juttatta. A XX. század végén a nemzetközi reálgazdasági folyamatok
értéke a nemzetközi devizakereskedelem alig 5%-át adták. Ez a részesedés az új évezred első
évtizedének végére akár 1%-ra is csökkenhet. Ezek a pénzügyi tendenciák óhatatlanul felvetik
egy világméretű pénzügyi összeomlás lehetőségét. A reálgazdasági teljesítmények nélküli
aránytalan pénztömeg-felhalmozódás egy bizonyos szinten nagymértékű árszínvonal-eséshez
és a termelési alapok eróziójához vezethet, végső soron a pénz elértéktelenedéséhez.

Az új évezred első évszázadában a kormányoknak fel kell készülniük az 1997–1998.

évihez hasonló, vagy annál erősebb pénzügyi válságokra. A válságelhárító intézkedések
sorában meghatározó szerepet kaphatnak a több ezer éve monetáris kulcspozíciót betöltő
aranykészletek. Nyilvánvaló, hogy nem az arany több száz évvel ezelőtti állapotának
 Pénzügy beadandó Hoppál Dániel 11.B

restaurálása a kívánatos cél, hanem mindössze a jegybanki tartalékok körében

az arany szerepének megerősítése, korábbi arányainak a visszaállítása.
 Pénzügy beadandó Hoppál Dániel 11.B

Források: mnb honlap, wikipédia, mersz.hu, wikiokos

Pénzügy beadandó Hoppál Dániel 11.B