Professional Documents
Culture Documents
Bartha Ádám, Keresztury Dorka - Forradalom És Tradíció Debord-Nál (A Szem, 2020)
Bartha Ádám, Keresztury Dorka - Forradalom És Tradíció Debord-Nál (A Szem, 2020)
aszem.info/2020/04/forradalom-es-tradicio-debord-nal/
April 15,
2020
2/20
Egyrészt Debord szerint a szituacionisták által kiemelt avantgárd mozgalmak (dada,
szürrealizmus) csak a felszámolás/megvalósítás dialektika egyik oldalát célozták meg,
miáltal nem tudtak reagálni arra a jelenségre, amely, akkor még csak csírájában, de a
spektákulum társadalmát vetítette előre. Arra, hogy a történelmi változás és
változatlanság (a hegeli a „rossz végtelen” mintájára) egyszerre képes jelen lenni – mint a
reklámok esetében, melyek mindig új terméket kínálnak eladásra a valaha volt
legjobbként, és soha nem érhetünk a sor végére, vagyis végső soron mindig ugyanaz
ismétlődik. Így lesz a „feloszlás korszakába lépett művészet” egy időben „a változás
művészete és a változás lehetetlen voltának színtiszta kifejeződése.”[14] Másrészt
Debord számára a cél nem a felszámolás/megvalósítás dialektika megszüntetése, hanem
annak fölkarolása. Mindennek pedig – a szituacionisták szerint – úgy kell végbemennie,
hogy szembehelyezkedik a „spektákulum társadalmában” totalitásra törő
elidegenedéssel.
3/20
valamint a munkamegosztás, melynek eredményeképp a munkafolyamat is
részekre szabdalódik, és az egyes részfolyamatok elkülönülnek egymástól.[18] A
spektákulum uralmának kiindulópontja tehát a világ egységének széthullása.[19]
A közvetlen emberi kapcsolatok lehetősége fölszámolódik, az elkülönült
társadalmi atomok egy ponton túl csak a spektákulumon keresztül képesek
kapcsolódni egymáshoz. Innentől kezdve a spektákulum lesz az egyetlen olyan
közös nyelv, amelyen keresztül a mesterségesen elválasztott felek kommunikálni
tudnak,[20] így „[a] spektákulum újra egyesíti, ami elkülönült, de elkülönültségében
egyesíti újra.”[21] A társadalmi kapcsolatok – és a munkás viszonya munkájának
eredményéhez – a spektákulum közvetítésével valósul meg, annak fennhatósága
és ellenőrzése alá esik. A spektákulum tehát messze nem pusztán látvány vagy
külsődleges képiség, hanem „az egyes emberek közt létrejött társadalmi viszony,
amelyet képek közvetítenek.”[22]
Debord nem csak azzal vetett számot, hogy a látszat kiterjeszkedése nem hagyja
érintetlenül a valóság területét, a társadalmi elidegenedést is lényegesen szélesebb
körűnek írta le, mint Marx. Eltérítve (détournement) Eduard Bernstein híressé vált szavait
Debord így fogalmazott: „A modern ipari társadalom nem véletlenszerűen vagy felületileg
spektakuláris: a spektákulum ideológiája az alapjáig átjárja. A spektákulum, az uralkodó
gazdasági rend képe számára a cél semmi, a fejlődés minden.[40] A spektákulum
fejlődésének nincs más célja, mint önmaga.”[41] A fejlődés öncélúságára már Marx is
felhívta a figyelmet: nemcsak a munkás, hanem a tőkés is a tőke irányítása alatt
áll; a tőkés végső soron nem más, mint tudattal és akarattal bíró,
megszemélyesített tőke, vagyis a tőke egy funkciója. Nem a privát élvezet és a
használati érték, hanem a csereérték gyarapítása vezényli – ezt jelzi, hogy
bármilyen magánkiadás a tőke megrablásának számít.[42] Nem a nyereség a célja,
hanem fenntartani „a nyerészkedés szüntelen mozgás[át]”.[43] Debord diagnózisa
szerint azonban a kései kapitalizmus korában az elidegenedés olyannyira totálissá válik,
hogy a termelés világán túl uralma alá hajtja az emberi élet minden területét; a
magánélet, vagyis a munkán kívül eltöltött szabadidő szférája sem marad érintetlen.
Marx a Gazdasági-filozófiai kéziratokban határozottan elkülöníti a munka és a szabadidő
területét: az elidegenedés közege a munka területéhez tartozik, a szabadidő, a privát
szféra pedig azt a területet biztosítja, ahova vissza lehet vonulni a termelés elidegenedett
világából. Marx szembeállítja az elidegenedett munkát a szabadidő otthonosságával: „a
munka a munkás számára külsőleges, azaz nem tartozik lényegéhez, hogy tehát
munkájában nem igenli, hanem tagadja, nem jól, hanem boldogtalannak érzi magát, nem
fejt ki szabad fizikai és szellemi energiát, hanem fizikumát sanyargatja és szellemét
tönkreteszi. Ezért a munkás csak a munkán kívül érzi magát magánál levőnek, a
munkában pedig magán kívül levőnek. Otthon akkor van, amikor nem dolgozik, és
amikor dolgozik, akkor nincs otthon.”[44] Debord és a szituacionisták túllépnek a marxi
szembeállításon. A kései kapitalizmus korában nincs nem elidegenedett, otthonos szféra:
a spektákulum uralma kiterjeszkedik az élet minden területére.[45] Elemzéseikben a
munkáról a fogyasztásra, a szabadidőre, a magánéletre kerül át a hangsúly. S éppen
ezek a területek jelenthetik a forradalom bázisát is: a szituacionisták a magánélet – a
művészet eszközeivel való – megreformálásában látnak emancipatorikus és forradalmi
potenciált.
6/20
A művészet „megszüntetve megőrzése”
Debord kiindulópontja, hogy a művészet területe is válságba jutott, sőt, állítása szerint a
művészet helyzete mutatja legpontosabban a társadalmi válságállapotot.
Véleménye szerint a művészi forma felszabadítása végső soron a kifejezés
ellehetetlenüléséhez vezetett. A művészet aktuális állapotában alkalmatlan arra, hogy
teljesítse kommunikációs funkcióját, csak pszeudokommunikációként működik. A
formalista törekvések a műalkotás megsemmisüléséhez, „semmire redukálásához”
vezettek.[46] Mégis a kifejezés destrukciójának gesztusa tökéletesen megjeleníti a
társadalom válságállapotát, így nem új kifejezésformák keresése a feladat.[47] A
művészet megújítása helyett Debord a művészet egyfajta „felszámolását”,
„megszüntetve megőrzését” (Aufhebung) előkészítő programot javasol.
A fennálló válságban Debord szerint a megújulás lehetetlen, ez azonban nem jelenti azt,
7/20
hogy a művészet automatikus önfelszámolása csupán idő kérdése. Debord a művészi
kifejezés világát a fennálló társadalmi rendhez köti: addig fogja ismételni magát (apró,
valójában lényegtelen változtatásokkal), ameddig a domináns társadalmi rend
fennmarad, a lényegéhez tartozó szűkösséggel és a nélkülözéssel együtt.[48] Debord azt
állítja, hogy bár sokan felismerik a válságállapotot, mégis helytelen következtetéseket
vonnak le belőle. A modernista kritika a korábbi művészeti formákhoz való visszanyúlást,
a „múltbeli szépség” visszaállítását szorgalmazná, ami a szituacionisták számára nem
megoldás a válságra. Debord azokkal a „forradalmi gondolkodókkal” is vitába száll, akik
megelégszenek a válság elemzésével. A szituacionisták álláspontja szerint ez csupán az
első lépés: a kritikai elemezésen túl konkrét cselekvésre van szükség. A jelen általános
kritikája fontos feladat, de új követelményeket is meg kell fogalmazni. A válságot mint
lehetőséget kell megragadni: a kifejezés kudarca alkalmat nyújt az „aktivitás új
formáinak felemelkedésére”.[49] A szituacionisták művészeti programja tehát
azoknak az instanciáknak a megtalálására irányul, amelyek a társadalom
megváltoztatásának eszközei, vagy legalábbis a változás katalizátorai lehetnek.
Az „élet szenvedélyes áradatában való részvétel” azt is jelenti, hogy a művészet szférája
immár nem kíván elkülönülni a mindennapi élet dimenziójától. Debord szerint
mindenfajta kulturális aktivitás célja a hétköznapi élet átalakítása. A szituációk
tehát az egyéneket meghatározó környezet elrendezésének, és ezáltal
megváltoztatásának gyakorlataként foghatóak föl. A külső környezet átalakítása
tehát saját természetünk átalakítása is.[52] A művészi tevékenység így végső soron
önmagunk megalkotására irányul, nem pedig tőlünk elkülönült, velünk idegenként
szembenálló tárgyak létrehozására, amelyek aztán uralmuk alá hajtanak
minket.[53] Debord szerint az ilyenfajta, nem tárgyak létrehozására irányuló
művészeti tevékenység képes lehet elkerülni az áruvá alakítás csapdáját és kibújni
a hatalom fennhatósága alól.
A hagyomány forradalma
9/20
Debord főműve maga is hemzseg ezektől az eltérítésektől, és a tézisek formájában
megírt szöveg csak még jobban hangsúlyozza ezeket. Már A spektákulum társadalmának
első mondata is A tőke első kötetének híres kezdőmondatának eltérítése: „Azoknak a
társadalmaknak a teljes élete, melyekben a modern termelési mód uralkodik, mint óriási
spektákulumgyűjtemény jelenik meg.”[65] A passzus aztán így folytatódik: „Minden, amit
az ember valaha közvetlenül megélt, reprezentációvá foszlott.”[66]
Mindez nem a dadára jellemző totális tagadás.[78] Bár a kiindulási pontja – mint azt
Jappe is jelzi – valóban a dadaista kollázstechnika értékfosztó és újraértékelő eljárása,
azonban itt a cél hangsúlyosan nem a jelentés destruálása, hanem egy új jelentés
létrehozása egy új kontextusban[79] – ezzel felszabadítva a jelentés történeti
fluiditásában rejlő lehetőségeket. Mindazonáltal Debord annyiban az avantgárd
törekvések folytatója, hogy nem választja el a művészetet a mindennapi élettől. Ennek
következménye az, hogy Debord társadalomról alkotott képzetét is a détournement
határozza meg. Kiindulási pontja, hogy a „szabad élethez” szükséges minden elem már
most is kéznél van – technológiailag és kulturálisan egyaránt –, egyszerűen csak a
jelentésük és a működésük módosítására, átszervezésére van szükség.[80]
11/20
Posztmodern következtetések
12/20
forradalmi szubjektum, lehetőségeinek meggyengülését, mégis lát politikai
potenciált az „önigazgatásban”. Ez politikai értelemben egyrészt a
munkástanácsokat jelentené, de itt ennél fontosabb az individuális szubjektum
„önigazgatása”. Vagyis az az elképzelés, hogy a spektákulum társadalmának belső
töréspontjaiban föllelhetők olyan mozzanatok és stratégiák, melyek kihasználása
lehetővé teheti az egyén számára, hogy kiszakadjon a spektákulum uralma alól.
A spektákulum Debord szerint tehát totalitásra tör, de mégsem képes soha elérni
ezt a totalitást, mert mindig újabb és újabb formát kell fölvennie ahhoz, hogy
ugyanazt közvetíthesse. Ez pedig utat nyithat a szubverzív életstratégiáknak, és
végső soron lehetővé teszi, hogy az individuum egész élete egyfajta fölforgató,
transzgresszív műalkotás legyen, amely azonban soha nem lesz rögzíthető és
„muzealizálható”.
Ebben a „feje tetejére állt” világban értelmezhető Debord egyik legjobban sikerült
eltérítése, amely egy Hegel-détournement: „Egy valóságosan a feje tetejére állt világban az
igaz a hamis egyik mozzanata.”[85] A debord-i elmélet egyik legfontosabb tanulsága
13/20
az, hogy a fluiditásban, az egyéni identitás megválasztásában, a szubverzióban
vagy transzgresszióban megjelenő szabadság nem jelenti magától értetődően a
meglévő hatalmi keretekből való kitörés szabadságát is. Éppen ezért mondhatja
Slavoj Žižek, hogy a „multinacionális kapitalizmus” kulturális logikája nem a totális
konformizmus, hanem a multikulturalizmus.[86] Utóbbi alatt Žižek azt a relatív
szabadságot érti, amely lehetővé teszi a rendszeren belüli szabad mozgást, de csupán a
rögzített keretek között. A debord-i fogalomrendszernél maradva, a spektákulum
társadalma az identitások és az áruk rendkívüli bőségét kínálja – és ez valódi
szabadság, nem puszta megtévesztés –, ugyanakkor lényegileg azt a célt szolgálja,
hogy elfedje a spektákulum kereteinek megkérdőjelezhetetlenségét.
Bibliográfia
14/20
Imagining Marketing: Art, aesthetics and the avant-garde , ed. Stephen Brown, Anthony
Patterson, London, Routledge, 2000.
Guy Debord: Thèses sur la révolution culturelle, International Situationiste, #1, 1958.
Guy Debord: The Situationists and the New Forms of Action in Politics or Art [1963], tr.
Thomas Y. Levin, In: Guy Debord and the Situationist International: Texts and Documents, ed.
Tom McDonough, Cambridge, London, The MIT Press, 2002.
Anselm Jappe: Guy Debord, tr. Donald Nicholson-Smith, Berkeley, University of California
Press, 1999,
Kiss Viktor: Politika a spektákulum korában. Guy Debord, Jean Baudrillard, Douglas Kellner és
az ideológia látszat/valóság-modelljének válsága, Politikatudományi Szemle, XXV/2., 2016.
Alain Lipietz: Mirages and Miracles: The Crises of Global Fordism, tr. David Macey, London,
Verso, 1987.
Karl Marx: A tőke I.: A politikai gazdaságtan bírálata, ford. Rudas László, Nagy Tamás
(javított), Bp., Magyar Helikon, 1967.
Karl Marx: Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből, ford. nélkül, Bp., Kossuth, 1970.
Tom McDonough: Introduction: Ideology and the Situationist Utopia In: Guy Debord and the
Situationist International: Texts and Documents, ed. Tom McDonough, Cambridge, London,
The MIT Press, 2002.
15/20
Sadie Plant: The Most Radical Gesture: The Situationist International in a postmodern age,
London-New York, Routledge, 1992.
Mikkel Bolt Rasmussen: Counterrevolution, the Spectacle, and the Situationist Avant-Garde,
Social Justice, 2006/2.
Guy Standing: The Precariat: The New Dangerous Class , London-New York, Bloomsbury,
2011.
Slavoj Žižek: A törékeny abszolútum: Avagy miért érdemes harcolni a keresztény örökségért?,
ford. Hogyinszki Éva, Molnár D. Tamás, Bp,, Typotex, 2011.
Žižek: Multiculturalism, Or, the Cultural Logic of Multinational Capitalism, New Left Review,
I/225, 1998. szeptember-október
[1] Guy Debord: The Situationists and the New Forms of Action in Politics or Art [1963], tr.
Thomas Y. Levin, In: Guy Debord and the Situationist International: Texts and Documents, ed.
Tom McDonough, Cambridge, London, The MIT Press, 2002, 159.
[2] Sadie Plant: The Most Radical Gesture: The Situationist International in a postmodern age,
London-New York, Routledge, 1992, 78.
[6] Erre csak egyetlen példa, hogy ma már külön marketingtudományi szakirodalmak
foglalkoznak azzal, hogy az avantgárd milyen formában jelent és jelenik meg a
reklámiparban. Pl.: Imagining Marketing: Art, aesthetics and the avant-garde , ed. Stephen
Brown, Anthony Patterson, London, Routledge, 2000.
[9] Ennek érdekes aspektusa, hogy a récupération is arra szolgál, hogy ez a negativitás az
uralkodó társadalmi rend számára hasznos affirmatív erőként működhessen. Ld. erről
még: Tom McDonough: Introduction: Ideology and the Situationist Utopia In: Guy Debord
and the Situationist International: Texts and Documents, ed. Tom McDonough, Cambridge,
London, The MIT Press, 2002, xiii.
16/20
[10] Mikkel Bolt Rasmussen: Counterrevolution, the Spectacle, and the Situationist Avant-
Garde, Social Justice, 2006/2, 10.
[12] Uo.
[13] Uo.
[20] U.o.
[21] U.o.
[29] Anselm Jappe: Guy Debord, tr. Donald Nicholson-Smith, Berkeley, University of
California Press, 1999, 8.
[32] Slavoj Žižek: A törékeny abszolútum: Avagy miért érdemes harcolni a keresztény
örökségért?, ford. Hogyinszki Éva, Molnár D. Tamás, Bp,, Typotex, 2011, 39.
[33] Kiss Viktor: Politika a spektákulum korában. Guy Debord, Jean Baudrillard, Douglas
17/20
Kellner és az ideológia látszat/valóság-modelljének válsága, Politikatudományi Szemle,
XXV/2., 2016, 7. (A hivatkozott tanulmány azóta kötetben is megjelent: Ideológia, kritika,
posztmarxizmus, Bp., Napvilág, 2018.)
[35] U.o.,11.
[38] Uo.
[39]Uo., 3. (11§)
[42] Karl Marx: A tőke I.: A politikai gazdaságtan bírálata, ford. Rudas László, Nagy Tamás
(javított), Bp., Magyar Helikon, 1967, 655.
[44] Karl Marx: Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből, ford. nélkül, Bp., Kossuth, 1970, 47-
48.
[48] Uo.
[49] Uo., 4.
[50] Guy Debord: Thèses sur la révolution culturelle, International Situationiste, #1, 1958,
20.
[52] Uo.
18/20
[55] Konok Péter: A lehetetlent követelve: A szituacionisták társadalomképéről, Eszmélet,
2001/50, 105.
[57] Uo., 6.
[58] Tekintve, hogy a francia kifejezésnek egyrészt nincs bevett magyar megfelelője,
másrészt a szövegben a fordítások torzíthatnák az eredeti jelentést, így Erhardt Miklós
fordítását követve mi is a francia kifejezést használjuk.
[60] Guy Debord, Gil J. Wolman: Mode d’emploi du détournement, Les Lèvres Nues, 1956/8,
http://sami.is.free.fr/Oeuvres/debord_wolman_mode_emploi_detournement.html. A
détournement lettrista előtörténetéről (például Isidore Isou-nál) ld. még: Guy Debord, 47-
49.
[63] Lautréamont híres jelmondata („La plagiat est nécessaire. Le progrès l’implique .”) az
1956-os programcikkben is megjelenik mint előkép, noha Debord-ék ott kritikával is
illetik Lautréamont eljárását.
[68] Uo.
[70] Uo.
[72] Uo.(209§)
19/20
[73] Uo., 47. (193§)
[78] A dada mint totális tagadás koncepciójának problémáiról újabban magyarul ld.
Hubert F. Van den Berg: Az Új Művészettől az Új Életig és az Új Emberig: Avantgárd
utópizmus a dadában, ford. Főfai Rita, Helikon 2017/1, 13-29.
[79] Ld. Guy Debord, 59-60. Jappe megjegyzi, hogy A spektákulum társadalma, amely maga
is détournement-szerű kizökkentések és eltérítések sorozatából áll, nem áll nagyon
messze Walter Benjamin azon „parancsától”, hogy egy könyvet teljes egészében
idézetekből kellene megírni. Uo., 60.
[80] Uo., 61. Erről ld. még Debord-nál máshol: Théorie de la dérive, Les Lèvres Nues,
1956/9.
[82] Ld. Alain Lipietz: Mirages and Miracles: The Crises of Global Fordism, tr. David Macey,
London, Verso, 1987.
[85] A spektákulum társadalma, 3, (9§) („le vrai est un moment du faux” – a fordítás
módosítva – B. Á.)
[86] Žižek: Multiculturalism, Or, the Cultural Logic of Multinational Capitalism, New Left
Review, I/225, 1998. szeptember-október, 28-51.
20/20