BALKANOLÓGIA-1.

……………………………………………………………
A románok eredete. *
* [[ rövid utalásokkal a Kelet- és Közép-Balkán, továbbá e balkáni térséggel északról
szomszédos területek, így a Kárpát-medence keleti fele és az Al-Duna teljes bal parti
vízgyűjtőterülete, végül dél felől a Dél-Balkán közvetlenül szomszédos területsávja ó-
és középkori etnogenetikai folyamataiban érintett más népekre is; B.S. ]]

[[ Érettségiző és/vagy kezdő egyetemista körüli életkorú fiataloknak hasonló adottságúak által írt,
könnyen olvasható - helyenként „könnyed” stílusú - az eredeti szöveg, amely a »Történelem
mindenkinek« honlap http://toriblog.blog.hu/tags/románok helyén található. Ebből jelen
szöveg-változat és -válogatás, ill. a [ … ] = kihagyások, a tördelés egy része, a kurziválásos és az
aláhúzásos kiemelés, továbbá a kék színű szövegrész-betoldások, és valamennyi ide átvett térkép:
Bolla S. kiegészítései.]]

Bevezetés a román őstörténet tanulmányozásába

A hivatalos román őstörténet bizonyos értelemben egyedülálló dolog a történettudományban, ugyanis

- amellett, hogy központi szerepet játszik a[z al-dunai~moldovai, az innen a tatárjárás után a
Kárpát-medencébe bevándorlók nép- majd nemzetrésszé válása okán továbbá a temesközi, a
partiumi és az erdélyi ] román nemzeti identitástudatban, - szigorúan tudományos érvekkel
könnyedén megcáfolható az összes eleme. Vagyis lényegében … mesterségesen fabrikált és hamis
teóriákról van szó, amelyek azonban [ az elmúlt 2 évszázadban ] már teljesen beépültek a románok
önazonosság-tudatába, és jelentős részt a nemzetközi laikus közvéleménybe. Maga a téma tehát
meglehetősen összetett.

{{ A kései gótika, a humanizmus és a Kárpát-medencéig, majd innen pl. Lengyelhonba eljutott

rinascimento/renaissance idején a Moldovában is térítő római katolikus misszionáriusok felismerték,
hogy az ottani és az erdélyi vlach/’oláh népesség nyelve - a [ XIX. század közepi∼végi bukaresti
román nyelvújítás „gyomláló”~kicserélő erőfeszítéseiig ] még tömeges szláv kölcsönszó ellenére is -
hasonlít a latinra, és annak mediterráneumi neolatin származékaira;

{ éspedig mai nyelvtudományi vizsgálatok alapján

--- leginkább a dalmátra, [ az arumuń/vlach/mai román és a dalmát nyelvtudományi gyűjtőneve:

„keleti neolatin ág”, mivel egyfelől egymáshoz sokban hasonlítanak, sőt több vonatkozásban
azonosak, másfelől az összes többi neolatin nyelvtől sok igen lényeges vonásban eltérnek; ám e
„keleti ág”-on belüli azonosságaik~hasonlóságaik „mögött”, valójában: alatt (!) nem nehéz felismerni
a Római ( majd a dalmátra - az ’Adria-partot kivéve - kizárólag a Nyugat-Római, az arumuń/vlach-
ra, így a mai román elődjére kizárólag a Kelet-Római ) Birodalom idejéből származó latin nyelvi hatás
előtti ún. balkano-„italicus” ősnyelvi alapréteget !!! ]; [ az egymástól eltéréseik egyik fő oka pedig:
amíg a dalmát „mögött” ’illűr/’illyr, addig az arumuń/vlach, így a mai román elődje „mögött” azonban
K-balkáni ’thrák nyelvi előzmények vannak; e »’thrákosságok« pedig több, egészen eltérő eredetű K-
és D-balkáni nyelv közös ún. balkáni Sprachbund*-jának okozói, *( Sprachbund = szó szerint:
nyelv-”szövetség”; több, eredetileg egymástól eltérő nyelv hordozóinak egyetlen - adott területen
korábbi, és valamennyi jövevénytől eltérő - nyelv hordozói közé telepedéssel az őslakosok nyelvi
asszimilálása, ”integrálása”, és/vagy több, egymástól eredetileg eltérő nyelv hordozóinak tartós
egymás mellett élése és kölcsönkapcsolatai során egymáshoz hasonulásuk mind a szókészlet egy
részének cseréje, mind a nyelv szerkezete tekintetében ), amelyek oly erősen hatottak az
arumuń/vlach-ra, így a mai román elődjére is, hogy ők is e balkáni Sprachbund „belső (!) magjához”
tartoznak ];

--- neolatin(osodott ) nyelvként az arumuń/vlach/mai román [ és a dalmát ] még viszonylag

közelebbről hasonlít 1./ az eredetileg egymástól eltérő gyökerű alpesi neolatin(osodott ) nyelvekre,
[ ezek: egyfelől a K-svájci, szűkebb értelemben vett réto-romančə, másfelől a D-tiroli, szűkebb
értelemben vett ladin + a fria(ul)-i, azaz furla(n); --- az arumuń/vlach/mai román ( és a dalmát )
nyelvi kapcsolata a földrajzi közelség okán is, az őseik közé korábban „ékelődött” ÉNY-balkáni közös
donorok hatása okán is elsősorban a friaulival átfogóbb ]; továbbá 2./ az itáliai ős- és ókori
’umber∼szamnit∼’oszk, azaz a K- és D-italicus ágból ( tehát nem a szűkebb értelemben vett latin,
azaz nem a NY-i italicus ágból ! ) Róma itteni hódításai után latin → neolatin felül-rétegezéssel
kifejlődött keleti∼déli* olaszra, *( = az „északi” és a „déli” olasz nyelvi sajátosságok határa
Rimini );

--- távolabbról pedig az olasz egészére, az ’okszitán-ra, a katalánra, a spanyolra, a portugálra, a

francia egészére, stb. }.

A latin nyelvű theológiát végzett középkori római katolikus misszionáriusok pedig megtanulták az
ókori történelemből, hogy Traianus császár és hadserege átkelt az Al-Dunán, és attól É-ra a Római
Birodalom Dacia provinciáját szervezte meg. ( Dacia provincia valós kiterjedése és etnikai viszonyai
azonban ekkor - a középkorban - már és még ismeretlenek voltak ).

(( részlet Traianusnak a dákok legyőzését megörökítő diadal-oszlopáról, Róma ))

»„Tehát” az Al-Dunától északra a latinosnak tűnő nyelvűek nyilván az egykori itteni rómaiak túlélő
utódai«. Az ókor-történelem középkor végi tanulmányozása során arra a másik téves következtetésre
is eljutottak, hogy a rómaiak az összes dákot Dacia provinciába szervezték, akik ősi nyelvüket feladva
„rómaivá” lettek. Végül mivel „Kónsztantinopolisz/Konstantinápoly = az Új vagy II. Róma”, és mivel a
Kelet-Római Birodalom, majd a Bizánci Birodalom valamennyi lakosát, népét - valós nyelvétől
függetlenül ! ( tehát pl. még a görögöket is ! ) - mind a Birodalmon belül, mind szerte a Közel-,
Közép-, sőt a Távol-Keleten is mindenki „római”-nak = roman(osz)-nak nevezte --- az egykori Dacia
provincia területén túlélőnek feltételezetteket ( és nyelvüket ) is „római”-nak = „roman”-nak kezdték
nevezni. Legkorábban és szórványosan az említett misszionáriusok és a megfigyeléseiket átvevő, bár
a helyszínen soha nem járt korabeli egyházi tisztségviselők és/vagy tudósok egy-egy csoportja. Majd
a XVII./XVIII. századforduló után a vlach ( magyarosan: ’oláh ) görög-katolikus, utóbb a görög-keleti
( = orthodox ) papság. Végül a Kárpát-koszorú külső ívén kívüli vlach/román államszerveződések
közül az Oszmán-Török Birodalom adminisztrációjának 1829-es távozása után a felügyelettel
megbízott Oroszországtól részleges önkormányzatot ( = autonómiát ) kapott Moldova Fejedelemség
+ V(a)lachia/Havasalföld Fejedelemség, ill. az oroszokat felváltó osztrák csapatok jelenlétében, de
Párizsban engedélyezett egyesülésükből 1858-ban létrejött ún. Egyesült Fejedelemségek még nem,
de az ebből 1861-ben Abdul Aziz oszmán-török szultán engedélyével, és még török névhasználattal
(!) kinyilatkoztatott „Rumélia” Királyság, majd e nevet neolatinosítva: Román Királyság már
hivatalosan is használta a „román” önmegnevezést, amely államban és területileg bármilyen
kiterjedésű utódaiban állami dogma és kötelező tananyag lett a dáko-román folytonosság
( kontinuitás ) téveszméje.

Az 1698-ban K-Magyarországon - az akkor még a vlachok közt is szláv (!) szertartásnyelvű -

orthodoxiától leválasztott görög-katolikus egyház görög szertartásnyelve a Balkántól és K-Európától
különállást, papjainak bécsi és/vagy római tanulmányai a latinitással ( = általában a római
katolikussággal, különösen pedig a neolatin nyelvű olaszokkal ) létesített kapcsolat révén kezdettől a
nemzeti öntudatra ébredésük csíráit eredményezte. Inocent(ius) Micu-Klein erdélyi görög-katolikus
püspök saját szóhasználatában 1729-től „cseréli le” a „vlach” önmegnevezést a latin eredetűnek
hirdetett „rumuń”-ra ( = az akkori kiejtés szerinti „római”-ra ).

XIX. század közepiek az első, vlach/román értelmiségi körökben terjesztett „Rumania”-( = a románok
lakta földek összessége, „román föld”-)feliratozású térképek: a Tisza főmedre teljes hosszától a
Dnyeszterig, délen az Al-Duna bal partig, sőt, a Duna-deltán túl a jobb parton egészen Észak-
Dobrudzsáig terjedő összterületet ábrázolják. Párhuzamosan terjesztett térképeken pedig terület-
azonosan ( tendenciózusan meghamisítva ! ) ábrázolták Dacia római kori provinciát … A dáko-román
folytonosságot jogfolytonosságként értelmezve, és Erdély + Temesköz + Partium együttes
területének [ 1568-ban még csak ¼-nyi ! ] 3 évszázadnyi idő alatt közel 50 %-os arányúvá duzzadt
vlach/’oláh lakossága, népessége okán a ( Havaselvét és a Pruton inneni, tehát Nyugat-Moldovát
magába foglaló ) Román Királyságban ( = a Regátban ) politikai programmá is vált a részben
vlachok/románok lakta Erdély + Temesköz + Partium, [ + a Duna-delta jobb parttól délre az ókori
Scythia Minor, újkori nevén a teljes Dobrudzsa, + a Prut bal parton túli, sőt a Dnyeszteren túli, 1812
óta használt nevén: Besszarábia, ez ma a Keleti ( a Szovjetunió szétesése óta önálló )
Moldova/Moldávia ] megszerzése, amelyhez „a művelt Nyugaton” óriási erőbedobással, szervezéssel
szereztek támogatókat, miközben Bukarest a mindenkori fennhatósági területén a nyugati tőkének
jelentős koncessziókat adott, még többet ígért. A román propagandával „megdolgozott” korabeli olasz
és francia közvélemény már a XIX. század végétől „latin testvér”-ként üdvözölte a vlach/románokat.
Az I. világháború végén a győztes nagyhatalmak által kikényszerített határmódosításokkal művileg
létrehozott Nagy-Románia lakosságának kevesebb, mint a 2/3-a volt vlach/román, és több mint az
1/3-a volt „nem román”, közülük legnagyobb létszámban és arányban a hazája ősi földjén otthon
maradt magyar. Trianon az 1000 éves Magyarországból összterületileg nagyobb zsákmányt
adott Bukarestnek, mint amennyit meghagyott Csonka-Magyarországnak … }}

Létezik tehát egyrészt az ún. dáko-román kontinuitás*-elmélet, vagyis a Romániában axiómaként

elfogadott „őstörténet”, amely láthatóan gondosabb utánajárást igényel, mivel igen összetett
"bizonyítása" van. *[ ( etnikai ) folyamatosság, folytonosság ]
Emellett természetesen felmerül a kérdés, hogy ha ez az elmélet hibás, akkor a románok mégis
honnan származnak?

És végül az is egy érdekes problémakör, hogy hogyan tudott ez a fikció így elterjedni a román és
részben a nemzetközi köztudatban.

[…]

Nézzük először magát a kontinuitás-elméletet. Maga az elmélet nem egy szilárd valami, csak a
végkövetkeztetése adott: „a románok --- a dákok és az őket legyőző rómaiak utódai”, akik „mindig is
ott éltek, ahol ma Románia területe van”. Az ezt alátámasztó érvkészlet már kevésbé kőbe vésett. A
részleteken román történész-körökben is vita van, ami nem meglepő, mert ez az állítás meglehetősen
sok ellentmondás[ban van ] a … forrás- és tényanyaggal [ … ]. De dacára minden vitának - néhány
embert leszámítva - magát a kontinuitást egyetlen [ romániai ] történész és/vagy román politikus
sem meri megkérdőjelezni, ( vagy nem is akarja ).

Az elmélet „bizonyítékai” sokrétűek: alapját azonban "logikus következtetések", azaz magyarán

spekulációk és ezekből fabrikált „axiómák” képezik: "Erdély területén a dákok éltek, ma a románok
élnek ott, tehát a románoknak a dákok leszármazottainak kell lenni[ük]".

Természetesen, ha csak ennyi lenne az egész, akkor még nem vennék komolyan az eredetmondát
külföldön, úgyhogy akadnak más „bizonyítékok” is: vannak [ román ] hivatkozások írott forrásokra,
hivatkoznak régészeti leletekre is. Azonban, ha valaki veszi a fáradságot, és konkrétan utánajár
minden egyes forrásnak, akkor az esetek nagyon nagy részében kiderül, hogy valami turpisság áll a
dolgok mögött: források félremagyarázása, tudatos ferdítések, stb. A dolog trükkje azonban pont
ebben van: a régészeti leletekhez külföldről meglehetősen nehéz … hozzáférni, ( igaz, 1918-ig
magyarok is kutattak Erdélyben; és az is igaz, hogy a román nacionalisták nem kevés leletet a dáko-
román kontinuitás „igazolására” primitív módon meghamisítottak: pl. kerámia-töredékekre - ma
már pl. mikroszkóppal, stb. kimutathatóan - utóbb keresztény jelképeket karcoltak ... ), az írott
források tanulmányozásához továbbá nyelvismeret szükségeltetik ( latin, és/vagy görög, mégpedig
mindkettőjüknek mind az ókori, mind a középkori változási~fejlődési szintjein ). És mindezen miért
rágná át magát az átlagember? A román őstörténet ugyanis csak a románok számára érdekes, egy
külföldi csak utalás szinten fog foglalkozni a dologgal, ahhoz meg „bőven elég, ha egy [ romániai ]
összefoglaló műben néz utána”.

Nos, mint a fentiekből kiderülhet, ez az egész teória egy komplex rendszert képez: az elemei
szervesen illeszkednek egymásba, de ha a szükség úgy kívánja, el is távolíthatóak, rugalmasan
alakíthatóak. És ha a témáról vita folyik, akkor még azt is figyelembe kell venni, hogy az átlag
románt a közoktatás arra kondicionálta, hogy mindezt axiómaként* fogadja el: nem egyszerűen
tudományos vita alakul ki, ha velük vitatkozik az ember az őstörténetükről, hanem a részükről
érzelmi is: beléjük van nevelve, hogy ők a dákok~rómaiak leszármazottai, ősi nép, amely sok dicső
tettet vitt végbe. „Mert pl. Erdélyben a románok = őslakók, mindenki más - főként a magyarok - :
kései jövevény, jött-ment csavargó, románul: bozgor”. Mindezt megkérdőjelezni egyet jelent a
románok nemzeti identitásának megkérdőjelezésével. *[ axióma = igazolásra nem szoruló, azaz
bizonyítást nem igénylő ún. alapigazság ]
A román nyelv, amely ( úgymond ) „dáko-római, azaz dáko-román eredetük nyelvészeti
bizonyítéka”

A román nyelv [ … ] az egyik fő[ként hangoztatott ] bizonyítéka a kontinuitás-elméletnek. Az valóban

nem vitakérdés, hogy a román nyelv alapjai [ az indogermán nyelvek ún. kentum ágán belül az
italicus, ezen belül a keleti, azaz balkano-„italicus”, végül a Római Birodalom balkáni fennhatósága
idején erre rétegeződött, viszonylag kései ] latin eredetűek, e nyelv [ … ] a balkáni [ ún.
nyelvszövetség = Sprachbund egyik komponensére rárétegeződött, szuperponálódott ] vulgáris [ =
nem a római birodalmi~államigazgatási és/vagy az irodalmi, hanem az őshazájukban szomszédos
dél-dalmát, vagy azzal igen szoros kapcsolatban lévő népi ] latin leszármazottja, amelynek
legközelebbi rokona a [ jelenkorhoz képest kb. 1 évszázada még létezett, írott forrásokból is
viszonylag jól ismert, mára azonban ] már kihalt dalmát nyelv volt. Ugyanakkor ez a tény önmagában
még semmire nézve - főként e folyamatoknak pl. Erdélyben lejátszódására - nem bizonyító erejű:
a Balkánt [ a Római Birodalom idején ] keresztül szelte a latin és a görög [ államigazgatási~hivatalos
közéleti ] nyelv közötti határ, [ tehát a Balkánnak ] voltak latin [ államigazgatási ] nyelvű területei
[ is ]: a kettő közötti határt szokás [ az illető kutató neve alapján ] Jireček-[ vagy újabban:
Gerov-]vonalnak nevezni, ez [ … a mai ] Észak-Albánián, Koszovón, Dél-Szerbián és a
[ Magas-]Balkán-hegység [ nyugati részeit harántolva, annak a gerince mentén, majd az Al-Duna
jobb partja közelében a Fekete-tengerig húzódó vonal ] választotta el a két
[ államigazgatási~hivatalos közéleti ] nyelvterületet. Természetesen a pontos nyelvhatár viták
kérdése, de a mi szempontunkból ez nem fontos: a vonal azt mutatja meg, hol lehetett az a terület,
ahol a [ latin fő komponensűnek tartott ] román nyelv kialakult. A románok éppen ezért hivatkoznak
a Jireček-[ Gerov-]vonalra előszeretettel, mivel ez megmutatja, hogy Dacia --- latin
[ államigazgatási~hivatalos közéleti ] nyelvű provincia volt. Csakhogy nem ez volt az egyetlen:
Közép- és DK-Európában az [ egész Közép- és ] Nyugat-Balkán, meg Pannonia, meg Noricum ( = a
Keleti-Alpok egésze ) is az volt.

Ha tovább beleássuk magunkat a nyelvészetbe, akkor egyre több ellentmondást találunk.

Kezdjük a dák nyelv problematikájával. Itt rögtön két kérdés merül fel: az egyik maga a dák nyelv;
ilyen nyelvű forrásunk alig van, maga a dák nyelv sem ismert kellő részletességgel és mélységben:
100-nál kevesebb szó, köztük pl. az indogermán nyelvek szatem ágába tartozó örménnyel azonos
vagy rokon nyelvből átvett gyógynövény-nevek szójegyzéke ismert belőle; a dák nyelvtan nagyobbik
hányada azonban gyakorlatilag ismeretlen. Ám - szemben az indogermán nyelvek kentum ágába
tartozó italicus-sal, ezen belül pl. a latinnal, vagy a mai románnal - a dák nyelv az indogermánság
ún. szatem-ágába tartozott, „nem-örmény” jövevény-szavai pedig a szomszédságból származó
átvételek; és e szomszédok: 1./ az alapjaiban ugyancsak szatem, utóbb kelta, ill. germán felül-
rétegezés okán kentumosodó, eredetileg galíciai basztarnə∼∼∼ko’szto’∼bok/coisto’boc(us), [ a
ko’szto∼bok ikernévből a 2. tag jelzi a Gáva-kultúrából É-ra vándorolt, ott az ún. Holihrad-kultúrát
elterjesztő dák komponens egy részét, és mivel a ko’szto∼bok népesség egy része Galíciából utóbb a
Kárpát-medencén belüli dák törzsszövetség szállásterületeinek ÉK-i peremére: Máramarosba és
Kárpátaljára ( a Tisza forrásvidéke, ill. legfelső szakasza és ottani mellékvizei vízgyűjtőterületére )
vándorolt ( = a kárpátaljai korabeli halomsírok/kurgánok régészeti kultúrája ), néha a dák nyelvűek
közé sorolják be; sőt, mivel az antik szerzők a havaselvei együttélés, majd a Burebiszta-királyság (
arkhé ) ideje alatti és utáni géta/dák „főhatalmi váltógazdálkodás” okán gyakran azonosnak vették a
dákokat a gétákkal: a basztarnákat, stb. „gétának” is mondják ]; 2./ a kentum alaprétegű, utóbb
kelta, ill. germán felül-rétegezés okán ugyan tovább kentumosodó, de „körkörös” szatem
környezetének Sprachbund-hatása révén már ekkor el-szatemesedőben lévő, egyúttal a törökös
alapnyelvű ’szkíták, majd a szatem, jelesül árja nyelvű szarmaták szomszédsági hatásának erősen
kitett karp/carp(us); 3./ a szintén szatem, ekkor még Közép-Dnyeszter∼Prut∼Keleti-Kárpátok∼Al-
Duna∼Duna-delta környéki szállásterületű albán, [ → Hérodotosz - korabeli vezértörzsükről -
neur(osz)-ként emlegeti őket, a Duna-deltában élt részük az antikvitás Peukə-/( népetimológiásan:
”leuke” = „szőke”-)szigetének névadója; dauka nevű törzsüket Hellászban, majd Rómában a név
hasonló hangzása miatt gyakran összetévesztették a „dák” törzsszövetség-vezetői névvel, ill. a
szűkebb értelemben vett dákokkal; ismét másik albán törzs szállásterületei az Al-Duna, mint
’Iszter/’Isztr(osz) névadóié ! ]; 4./ a dákkal szoros kölcsönkapcsolatú, É-i Közép- és ÉK-balkáni
szatem möz ( moes, myz; az É-Balkánon, ill. NY-Kis-Ázsiában mára kihalt, ám ők a mai D-
albán/toszk nyelvjárási sajátosságok fő „okozói” ); 5./ dák-szomszéd még a szatem - ekkor már és
még balkáni ( és muškə-szubsztrátumú ) - dardan~fríg; 6./ az egyértelműen szatem K-balkáni
’thrák, [ és ennek a Havaselvére, utóbb részben Dobrudzsára is átterjedt géta változata ]; 7./ a
срубная-kultúra peremterületéről érkezett, a Fekete-tenger É-i mellékén új elemekkel gazdagodott,
Moldovából Erdélybe is behatoló szatem K-európai ’thrák, [ = utóbbiak Hérodotosz É-erdélyi budin-
jai, ill. a D-erdélyi „aranyat kedvelő” agathürsz(osz)-ok ! ]; 8./ és 9./: végül az eurázsiai sztyepp∼fás-
( „erdős”-)sztyepp vidéket Belső-Ázsia egyes részeitől a Bécsi-medencéig uraló lovas-(fél-)nomád
népek: a távoli Kína felől nyugatra, így a dákokhoz is a sárkány-motívumot elhozó, [ → a sárkány a
dákok között fő hadijelvénnyé vált ! ], dominánsan türk/törökös alapnyelvű ’szkíta, majd a szatem-
indogermán, jelesül árja nyelvű szarmata törzsek, törzsszövetségek alkotói.

{ A korántsem teljes lista a dákkal együtt 10 önálló népnevet/népnév-csoportot/nyelvet jelent. A

középkorban, vagy a XIX. század közepi∼végi román „ébredés” idején még nem tudták, de ma már
tudjuk [ régészeti leleteikből, korabeli itineráriumokból = földrajzi útleírásokból, stb. ], hogy e népek
mindannyian laktak és/vagy előfordultak a mai Románia területén a római hódítást megelőzően
és/vagy utána. Többségük a Nagy-Románia területének felét sem (!) elérő méretű, - a Tiszántúl
zömére, a Havasalföld Olttól K-re eső nagyobbik részére + Dobrudzsára + Moldovára, Bukovinára és
Besszarábiára ki sem terjedő - , és a római hódítók által önkényesen az egyikükről elnevezett Dacia
provinciában is; továbbá: a „latin civilizátor” római hódítók kezdetben magukat a dákokat tűzzel-
vassal kiirtani∼elüldözni∼”pacifikálni” törekedtek. [ Az eleve a provincián kívül élők és a római
gyarmatosítók szabadság-korlátozása elől Dacia provinciából hozzájuk menekülők kortárs (!)
megnevezése: a szabad dákok … ].

Ám még ha igaz lenne is Dacia provinciában a kereken 150 év alatti nyelvcsere, el-latinosodás, akkor
is jogos a kérdés: miért éppen és miért csak a ( szatem ) dákok a ( kentum ) mai románok
„kinevezett” ősei ?! Maga a provincia-név „ihlető” dák törzs-csoport elitje a római hódítást
közvetlenül megelőzően dinasztia-adó törzsszövetség(!)-vezető volt, majd - éppenséggel az akkor
még csak szomszédos Római Birodalom „mintáját” követve - a föderációt alkotó törzsek önállóságát
elfojtani igyekvő „homogenizáló”: a mai „államnemzet” hatalom-gyakorlói belpolitikai törekvéseinek
ókori előképe }.

{{ Az indogermán nyelvek közös ősének feltételezett eredeti szókincsében az őstörténetük során

utóbb az egyes szavak kezdő mássalhangzójának kiejtése szisztematikusan ( → nyelvi törvénnyé
válva ) északon és nyugaton „k”-nak, délen és keleten pedig „sz”-nek hangzott. E kiejtési
megoszláshoz számos, egymástól eltérő, ám a 2 ágon belül az illető ágra jellemzően szisztematikus
egyéb nyelvtani jelenség is társult. Az őstörténeti népmozgásokkal, népvándorlásokkal utóbb ez az
„észak-dél” mintázat jelentősen módosult, Sprachbundok és egymásra rétegeződések révén már az
ókorra - az írásbeliség elterjedésének idejére - mozaikossá vált, azonban pl. a „100” számnév
megnevezésében is mindegyikük megőrizte az ősi kettéválás utáni „ágbéli hovatartozás” nyelvi
emlékét: *kentum ( latinos átírással: centum, pl. a germánban „puhulva” és számnév-képzőkkel
kiegészülve Hundert, stb. ), ill. *sza(n)tem ( → az orrhang kiesése után és ma is: pl. az árjában
szatem, pl. a szlávban szto, cirill jelekkel írva: сто )}}.

Az „alap-dák” eredendő rokonságot mutat a Kr.e. 4. sz. közepi hellenizálódása, egyúttal nyelvcserés
el-görögösödése ( = ez által: végleges el-kentumosodása ) előtti szatem ős-makedón* nyelvvel.
*{ Az eredendő - talán mindössze csak nyelvjárási szintű elkülönüléses - rokonságukat ( hosszabb
szövegek híján ) főként néhány, pl. a dákkal azonos és/vagy közvetlenül rokon ős-makedón földrajzi
név őrzi, mint pl. a „dava” = terep-kiemelkedésen álló körülkerített és/vagy fallal körülvett hely →
vár → „váralja”/város. Nem nehéz felismerni benne az árják, majd révükön a törökségi népek által
átvett, de a Transzkaukázusnak, az Eufrátesz felső szakasza vízgyűjtő területének és Iránnak egyes
térségeiben a[z eredetileg főként chancelade, sőt, részben közép-turánias rasszú ] dákok∼makedónok
egykori ősei, és helyben maradt rokonsága által használt pre-árja „depe/tepe” szót, amely manapság
már főként a hajdani települések egymásra rétegeződött romjainak művi halmát, dombját jelenti }.

Az ős-makedón nem azonos a jövevényszavak formájában Makedóniában általa „felvett” ún.

»kentum-makedóniai«-val, azaz a »pelagón«-nal, amely az ún. balkano-„italicus” nyelvek DK-i
csoportja, és az eredetileg más nyelvcsaládba tartozó ős-vlach-ok nyelvi felül-rétegezője ( =
szupersztrátuma ), sőt, az ős-vlachok nyelvcseréjének donora is, --- közel 1 évezreddel a Római
Birodalom itteni hódításai, és a pelagón-vlachokat érő latin hatás előtt ! )].

„A román nyelv autochton [[ értsd: Dacia provincia-beli ( tehát főképpen erdélyi ) őshonosságú ]]
magvát illetően … nem sikerült bizonyosságot teremteniük [[ a kutatóknak ]], aminek az az oka,
hogy … dák őseink nyelvéről jóformán semmit sem tudunk, s ezért nem áll módunkban
megállapítani, hogy valójában mit is örököltünk tőlük” --- írta 1940-ben Sextil Puşcariu román
nyelvtudós. Ion I. Russu 1981-ben a „jóformán semmit”-tel szemben már csaknem 100 olyan szót
sorol fel a mai román nyelvből, amely szerinte a római kort megelőző időkből származik, és eredetét
tekintve nincs köze sem a göröghöz, sem a latinhoz, sem az albánhoz, sem a szlávhoz. Itt főleg a
balkáni román∼albán kölcsönkapcsolat okán érdekes a dolog: ha e szavak egyike sem került át az
albánba, ( vagy nem eredeztethető az albánból sem ), akkor e szavak mögötti fogalmakra a
román∼albán kölcsönkapcsolat idején az albánoknak régóta használt saját szavuk volt, azaz nem volt
szükségük e román-beli szavak átvételére sem praktikus, sem „divat”-okokból. Tehát itt valóban az
arumuń/mai román nyelv olyan megőrzött szubsztrátumáról lehet szó, amelyet az az ősnép beszélt,
amely csak utóbb balkano-„italicus”-osodott, majd latinosodott el: ez pedig az egész Balkánon az
ókorban, a középkorban, sőt, a XIX. századig a vlach/’oláh-okra következetesen használt szinonim
népnév, vagyis maga a vlach/’oláh ! Tehát az eredetileg nem balkano-„italicus” és/vagy nem latin
vlach/’oláh-ok olyan ősi szavairól lehet szó, amelyek részben eredetileg is a sajátjuk voltak, részben
már ők is átvették a Balkán felső paleolitikus∼mezolitikus∼csiszolt kőkori∼korai fémkori többi
őslakójától és/vagy jövevényétől, mielőtt a kései bronzkorban a balkano-„italicus”-ok pelagón része
révén maguk is nyelvet cseréltek volna, s lettek az arumuń/mai román nyelv hordozóivá.
Szokás bizonyos ma használt román szavakat közvetlenül dák eredetűnek tartani, de ezeket rögtön
elvethetjük, mindez csak spekuláció, ugyanis a dák nyelv kellően részletes ismeretének hiányában az
ilyen állítások eléggé, khm…, légből kapottak. De, ettől függetlenül is, nagyon-nagyon kevés az olyan
szó, amely ebbe a kategóriába tartozhat, noha román „szokás” a [ ma még ? ] meghatározhatatlan
eredetűeket kivétel nélkül ide sorolni. Ez mindösszesen azért érdekes, mert ha a nyelv maga nem
bizonyíték a dák leszármazásra, akkor lényegében semmi sem marad, ami ezt bizonyítaná. A [ dáko-
román kontinuitás-]elmélet „rugalmassága” azonban kiállja ezt a próbát [ is ]: a hangsúly ugyanis
inkább a latin hatáson van, tehát hogy valójában [ a románok a ] dákok és rómaiak leszármazottai.
Ha kevés a dák nyelvi örökség, „nem gond, ott a Dacia provincia-beli latin”.

[ Azonban ezzel is gondok vannak, és nemcsak az, hogy „a 150 év” ( valójában: a Kr. sz. után
106∼271 közötti 165 évnyi időtartam ) második felében mind a birodalmi katonaság, mind a
telepesek túlnyomó többsége nem a latin nyelvi térségből, hanem a Birodalom K-i feléből származott
Dacia provinciába. Azt már láttuk, hogy az arumuń/vlach/mai román és a dalmát nyelvtudományi
gyűjtőneve: „keleti neolatin ág”, mivel egyfelől egymáshoz sokban hasonlítanak, sőt több
vonatkozásban azonosak, másfelől az összes többi neolatin nyelvtől sok igen lényeges vonásban
eltérnek. Ám e „keleti ágon” belül az arumuń/vlach/mai román nem csak sajátos, „nem-latin”
szubsztrátumaival tér el nagyon még a dalmáttól is, hanem a formailag azonos(nak, így közös
eredetűnek tűnő) balkano-„italicus” és/vagy latin szógyökök nem kis része a dalmátban és az összes
többi neolatin nyelvben egészen más jelentésű/jelentés-körű, mint az arumuń/vlach/mai románban …
( Ezért többnyire csak azonos alakúaknak tekinthetők ). Így a legújabb kori/jelenlegi „latinista”
román nyelvtudomány „a román nyelvbeli szavak latin gyökereinek” etimológiai ( = szó-fejtési )
kutatása helyett a nyelvtan, a nyelvi struktúrák azonosságára, ill. hasonlóságára összpontosít.
Csakhogy a nyelvtan, a nyelvi struktúrák azonossága és/vagy hasonlósága akár Sprachbund
következménye is lehet ! És egy ilyen helyzet nemcsak Dacia provinciában, hanem a Balkán
bármelyik, latin államigazgatási/közéleti nyelvű provinciájában, ill. annak határán (!) is létrejöhetett
… ].

A másik fő probléma a dák nyelvvel, illetve az eltűnésével az, hogy Dacia kerekítve mindössze 150
évig volt római uralom alatt: Traianustól Aurelianusig. A birodalom történetét ismerve ennyi idő sehol
nem volt elég a teljes [ = benne: nyelvi ] romanizációhoz, [ hiszen az ilyen másfélszáz év első fele el
szokott telni a meghódításuk ellen rendre fellázadó őslakók „pacifikálásával”, és/vagy az
infrastruktúra - úthálózat, birodalmi határőrizeti rendszer, városok, stb. megépítésével, az új
termelési technikák~technológiák bevezetésével, stb. ], márpedig a románok nyelve [ főként a XIX.
század közepi∼végi nyelvújítás óta, amikor a „nem latin”, pl. a szláv szavak jelentős részét a neolatin
olaszból, franciából átvett szavakkal cserélték ki, amelyek a média és a népiskolai oktatás jóvoltából
lassan a népnyelvbe is leszivárogtak ] minden kétséget kizáróan ( neo)latin [ jellegű, bár egyes -
szigorúbb kritériumok alapján rendszerező - „neolatin-os” nyelvészek mégsem sorolják a római
birodalmi latin leszármazottai közé ], minimális ( azaz inkább nulla ) dák elemmel. Persze azzal ez
megmagyarázható, hogy ők elsősorban a betelepülő latinok leszármazottai, de akkor ugye felmerül a
kérdés, hogy mi közük a dákokhoz. Ugyanis ha a románoknak tényleg közük lenne a dákokhoz, akkor
nem csak dák szavaknak, hanem dák nyelvtani elemeknek, onnan átöröklődött speciális hangoknak is
lennie kellene a román nyelvben. [ … ] Az tehát, hogy a román „tan” szerint még Dacia provincia
területén is létszámban többségi, őslakos dákok 150 év alatt teljesen beolvadtak volna a beköltöző,
összességében kisebb létszámú, latin nyelvű hódítóikba [ = az első idők hadseregeit alkotókba és a
korai telepesekbe, mert hogy a későbbi idők hadseregeit, ill. a betelepülőket a Római Birodalomnak
főként a keleti, nem latin nyelvű részeiről szervezték ! ], és hogy az őslakos dákok páratlan
gyorsasággal és teljesen elvesztették volna ősi nyelvüket, elképzelhetetlen. Pláne, mert a dákok egy
jelentős része soha nem is került a latin nyelvet ide közvetítő római uralom alá, és Dacia provincia
telepeseinek, azok leszármazottainak, és/vagy részben romanizálódott őslakosainak tervszerű
evakuálásakor - a gótok megjelenésekor ( Kr. sz. után 271 ) - is léteztek még dák nyelvű dák
törzsek: valószínűleg az egykori Dacia provincia főleg hegyvidéki peremterületein, még inkább -
mozaikos település-mintázatban a többi ott élő nép között - a római birodalmi provinciába soha be
nem tagolt környező területeken: a Körösöktől É-ra eső Tiszántúl nagy részén, továbbá a későbbi
Szatmárban, Beregben, Máramarosban, [ e Kárpát-medencei „szabad dák” területeken keltákkal és
’szkítákkal is együtt élve, egymásra hatva ], és Bukovinában, ÉNY-Moldovában, ill. az Olttól K-re eső
Havaselve Olt-közeli részein.

A Dacia provincia-beli dák jelenlét mértékéről és jellegéről a hivatalos román „tan”-tól alapvetően tér
el a szakemberek szaktudományos álláspontja, amelyek közül régészeti és földrajzi név-megőrzési
oldalról a romanizáció kérdésének legtömörebb összefoglalása: » … a feliratállítás minden
provinciában a romanizáció jele … Noricumban például 24 %, Pannoniában 33 % a bennszülött
[[ értsd: a római hódítás előtti őslakosokra eredetileg jellemző ]] személynevek aránya, Daciában
pedig 0 ( nulla ). Ha a daciai bennszülötteknek nincsenek felirataik ( oltáraik, reliefjeik ), akkor …
nem is romanizálódtak, nem tanulták el a latin nyelvet, nem vették át a római szokásokat, szóval
egész habitusukban dákok maradtak. Ez esetben pedig nem beszélhetünk dák-római kontinuitásról.

Dacia római személynévanyaga … annak a látványos bizonyítéka, hogy [[ a provincia területén

belül ]] számottevő bennszülött népességgel nem számolhatunk, de ha lett volna ilyen, akkor az nem
latinul, hanem továbbra is dákul beszélt, s nem került „kulturális, nyelvi és etnikai szimbiózisba” a
rómaiakkal. Ugyanennek a jele egyébként az is, hogy a római kori szobrászati emlékeken hiányoznak
a bennszülött-ábrázolások, s ilyen lehet az is, hogy a bennszülött istenek [[ ábrázolásával, és/vagy
valamely római istennel azonosításukkal = az interpretatio Romana-val ]] nem találkozunk Daciában.
…

Daciában hiányoznak a települések folyamatosságára utaló nyomok, a jellegzetes IV. századi római
temetők, …

… a helységnevek pedig teljesen eltűntek. Amíg Pannoniában - ahol szintén nem maradt a
romanizmusnak [[ mint életformának: kultúrának, latin és/vagy latinosodott nyelvnek nagyobb
térségi/areális ]] nyoma - római városnevek sorát ismerjük ( Sirmium: Szerém, Srijem; Siscia:
Sziszek, Sisak; Poetovio: Ptuj, Pettau, stb. ), addig Daciában nincs [[ fennmaradó, tovább élő ]]
nyoma az Apulum, Napoca, Pota’issa, stb. neveknek. … Vagyis az egykori Dacia [[ provincia ]]
területén nincsen olyan földrajzi név, amely bármilyen formában is őrizné a római kori elnevezéseket.
… Dacia kiürítése után nem maradtak olyan latin csoportok, amelyek e neveket továbbadták volna
más népeknek.« ( in: Vékony Gábor: Dákok, rómaiak, románok ( Bp.-1989., p.143, p.172, p.176, p.
177. ). Vagyis: pl. Pannoniában legalább „pontszerűen” - nagyobb településeken, kereskedelmi
és/vagy keresztény egyház-szervezeti központokban, és élelmiszer-ellátó/-beszállító közvetlen
környékükön - fennmaradtak földrajzi „név-közvetítő” embercsoportok; és amíg Pannoniában, pl.
Keszthely tágabb körzetében a népvándorlás-kori régészeti leletekkel igazolhatóan még a gyümölcs-
és szőlő-termelés rómaiak honosította fajainak/fajtáinak termesztése, sőt, egyes eszközeinek
formakincse, és/vagy pl. a birtokhatároknak a rómaiak által Arméniából Itálián át ideáig elhozott,
kizárólag hím ivarú jegenyenyár dugvánnyal jelöléses szokása is, ( s e gazdálkodók megőrizték és
átadták utódaiknak pl. az antikvitás-korból már ismert Sala és Arrabo folyónevet is: ez a mai Zala és
Rába ), addig az Al-Dunától É-ra eső Dacia provincia területén még a romanizált gazdálkodás anyagi
jelenségei túlélésének sincs érdemi és tartamos nyoma a provincia kiürítése, feladása után.

A Közép-Dnyeszter [ = az ógörög Hüpan(isz) középső szakasza ]∼Prut [= a ’szkíta Porata ]∼Keleti-

Kárpátok∼Al-Duna [ Olt-toroktól lefelé eső szakasza ]∼Duna-delta környéki ősi szállásterületű albán
törzsek a ’szkíta ( majd a szarmata ) honfoglalás idején a Havaselve Al-Duna közeli sávját
átengedték e lovas ( fél-)nomádoknak, míg ők maguk a Déli-Kárpátok előhegyeibe, déli hegylábaira
(( a mai földrajzban itt szerencsétlenül használt népnévvel: a „Géta”-dombvidékre )) is felhúzódtak.
Hérodotosz - korabeli vezértörzsükről - neur(osz)-ként emlegeti őket. Más antik források szerint a
Duna-deltában élt részük az antikvitás Peukə-/( népetimológiásan: ”leuke” = „szőke”-)szigetének
névadója, [ Iordanes: Getica. A gótok eredete és tettei. Bp.-2005. XVI./91. szakasz: peucini ]; dauka
nevű törzsüket Hellászban, majd Rómában a név hasonló hangzása miatt gyakran összetévesztették
a „dák” törzsszövetség-vezetői névvel, ill. a szűkebb értelemben vett dákokkal, ugyanis Hellászban
vagy Rómában nem tudhatták, hogy a dák nyelvben egyáltalán nincs kettőshangzó/diftongus, tehát a
dákoknál pl. a névadásban is az „-au” kettőshangzó eleve elképzelhetetlen; a mai albánban 3,
ereszkedő hangsúlyú kettőshangzó az -ua/-ue, az -ie és az -üe, de természetesen mindmáig megvan
pl. az emelkedő hangsúlyú –eu/(-au) is; ( és minden utólagos/tudálékos mű-etimológiától függetlenül
) ezek az –au/-eu kettőshangzós nevű törzs(ek) áll(nak) a K-erdélyi erdős hegyvidék [ = a Keleti-
Kárpátok ], utóbb - a gót-korban - pedig egész Erdélyre átvitt Kauka-föld ( Kaukaland’ )
megnevezésének hátterében, hiszen már a Kr. sz. utáni I. században Kaukoens(oi) törzsi néven
említik őket Dakia római kliens-állam, majd az I./II. századfordulón frissen szerveződő római Dacia
provincia K-i peremén. Ismét másik albán törzs szállásterületei az Al-Duna, mint ’Iszter/’Isztr(osz)
névadói által lakott földek !

Hérodotosz tudósít arról is, hogy a Dareiosz-hadjárat előtt „egy emberöltőnyi idővel” természeti
csapássorozat miatt a neur(osz)-ok egy része - kb. a Tatros-völgyén/Gyimesi-szoroson, a Békás-
szoroson és a Borgói-hágón át - behúzódott Erdélybe a [ nyugati ! ]* budin(osz)-ok földjére;
*[ Hérodotosz: A görög-perzsa háború, Bp.-1989., IV/105.; kizárólag ez a hely vonatkozik a nyugati
budin-okra, minden más tudósítása a Dél-Urál DNY-i részei és előtere térségében élő [ keleti ]
budin(osz)-okra értendő, akik a D-uráli gelon(osz)-ok ( nem hellén telepes ) alapnépével együtt a
Poltavka-, majd a срубная-kultúra K-európai ’thrák nyelvű alkotói voltak, és a régészeti leletek
összehasonlító elemzése alapján is láthatóan utódaikból „szakadtak” nyugatra a nyugati budinok,
[ sőt, a D-erdélyi∼temesközi∼oltközi agathürsz(osz)-ok is ] …

A Ptolemaiosz-i leírású ( Dacia provincia korát megelőző ) „kliens-Dákia” DK-i peremterületének

határvidékén lokalizálható »kiagi(sz)/( latin átírásban )ciagis« törzsnév hordozóiban pedig a késő
középkori É-albán »g’eg« törzsszövetség-szervezők őseit kell látnunk. Hérodotosz az oltközi
Amutri(on) földrajzi nevet mára csak a felső szakaszánál megőrző Motru-folyóról kapott hírt
’’Tiarant(osz)-ként rögzíti a Zsil-re; másolói az *Aluta „lambdá”-ját és „tau”-ját egyaránt „ró”-ra
torzítják, így a ma ismert szövegekben az Oltra a nagyon eltorzított A”r”a”r”(osz) olvasható; a
„deltá”-ból „nű”-re romlott „N”apari(sz) mögött egy eredeti *Dapari/Dibəri sejthető, amelyet a sokkal
később ide telepedő szlávok ( dub = tölgy → ) dubrava-( = tölgyes-)nek „hallottak át”, és a korabeli
orrhangos kiejtésükben ez az illető folyóra ( dumbrava → ) dumbravnica-ként hangzott, amelyet a
még későbbi jövevény vlach/románok dîmbovnic-ként vettek át, noha e név őse az egykor itteni
szállásterületű dibra-albánok törzsnevéből keletkezett.

Hérodotosz Ord’essz(osz)-a az Argyas/Argeş, amelyben az „š”-hangot nem ismerő/általában nem

jelölő görög időnként kettőzött „szigmá”-val jelezte, hogy itt nem „sz”-hangról van szó … Hérodotosz
a IV/118.-ban jelzi, hogy a Duna-deltáig lehúzódó ’szkíta szállásterület ott szomszédos a perzsa
támadásnak kitett É-dobrudzsai∼Ludogorie-i géta szállásterületekkel.

A törökös proto-bolgárok Ongal-ja, vagyis a későbbi „szöglet” ( „bundzsák” ) a hérodotoszi ’szkíta

törzsek közül az *alizon nevűeké volt, akiknek a ( Felső-)Türa(sz)/
( Felső-)Dnyeszter∼Hüpani(sz)/Déli-Bug közti área-sávja ( a Dnyeszter forrásvidékét érintve ) a
Vereckei-hágó és a Sárosi-kapu közti Kárpát-szakaszon - a Keleti-Beszkideken - át benyúlt a
Kárpát-medence ÉK-i peremterületeire, jelesül Kárpátaljára: a Tisza legfelső vízgyűjtőterületére is,
( = Kustánfalvi-kultúra ). A törökös nyelvű alizon-’szkíták Belső-Ázsia ÉÉNY-i peremterületeiről
hozott tipikus crômagnon-B bélyegösszlete a K-galíciai térség népeinek a hún kort követő el-
szlávosodása révén a Kárpát-koszorú ÉK-i ív-szakasza mentén kialakult ún. fehér horvátok, majd a
korai avarok szövetségeseként a NY-Balkánra vándorolt horvátok egyik jellegzetes rasszát alkotja, [ a
legújabb horvát őstörténet-kutatás intenzíven keresi a horvátság ősi törökös gyökereit is ! ]; a
Sárosi-kapun át a Kárpát-medence ÉÉK-i magas hegyvidéki részeire került kisebb fehér horvát
néprész a középkor végétől el-szlovákosodott, így a crômagnon-B bélyegösszlet a mai K-szlovák
nyelvjárásúak között sem ritka.

A mai É-albániai ún. »puka« törzsben láthatjuk az egykori dákok utódait, amely dákok még az Al-
Duna bal parti hazájukban és még sok-sok évszázaddal a szállásterületeik egy részére ( = Dacia
provincia ) kiterjedő római hódítás előtt asszimiláltak Közép-Európába eljutott örmény nyelvű
csoportokat is; [ ezért van az, hogy az igen csekély dák nyelvi szórvány egy része is örmény nyelvű
gyógynövény-lista ! ]; az albán nyelv dák/puka közvetítésű örmény adsztrátuma ( = jövevényszó
rétege ) azonban korántsem jelenti azt, hogy az albán és az örmény nyelv egészének közös őse, a 2
nép többségének pedig valaha és valahol közös múltja lett volna !

{{ Még „izgalmasabb” pl. 1./ a geg-albánok »dibra« nevű törzse által az É-i albán nyelvjárásokba
közvetített etruszk (!) jövevényszavak őstörténete; vagy 2./ az albánok Al-Duna menti~Scythia
Minor-i ( = dobrudzsai, ahol korábban I. Dareiosz, majd Nagy Sándor is járt, s ahol a ’szkíták között
valószínűleg maga Szt. András apostol is térített ! ) és/vagy É-Erdély peremi eredetű „’szkíta
identitás-tudata”, [[ a görög Θ, θ = „th” ( théta ) hang, így az ógörögös szküthé(sz)= ’szkíta népnév
„th”-ja is a K-Balkán, ill. a Fekete-tenger Ny-i és ÉNY-i partvidéke birodalmi latin kolóniáiban ( a
később oda telepedő szlávok is így vették át ) „f”-nek hangzott, és ez az akkor még az Al-Duna
tágabb térségében élő albánoknál „p”-vé, ( a szókezdő „sz” pedig „š”-sé ) változott: ez az albánok
„škipə” ( mai albán átírásban: shqipe ) önmegnevezése, ( amelynek az albánban „sas” „áthallása” is
van: shqipetar = a sasok fiai, a sasok népe … )]]; vagy 3./ az albánokat jellemző egyik, a Kárpát-
kanyar külső íve előtti térségből és az Al-Duna mellékéről a Balkánra magukkal hozott ún. keleti
dinári küllemjelleg-(= rassz-)bélyegösszlet eredete; vagy 4./ az indogermán nyelvek kentum ága
legkeletibb(!) tagjával, az eredetileg a Volga-könyök∼Volga-delta tágabb környékéről Belső-Ázsiába
(!), a ( törökös nyelvű ! ) ’szkíták és húnok szállásai szomszédságába „elvetődött” *togár ( tévesen:
„tokhár” ) nyelvvel közös, ám el-szatemesedett/el-szatemesített(!) alap-(!)szókincse …, és/vagy e
*togár-os szókincsnek a szatem balti ( lett, litván, és néhány mára kihalt nyelv ) és a kentum germán
nyelvekbe eljutása, vagyis a »germán∼balti∼albán nyelvi „kapcsolatok”« őstörténeti háttere; vagy 5./
az Al-Dunától még É-ra létrejött basztarn’ + karp/carp(us) + albán + ( K-balkáni ’thrák nyelv-
változatú, havaselvei szállásterületeiről az Aluta-/Olt-nak nevet adó ) géta + a dák ( és a már
korábban beleolvadt örmény, K-európai ’thrák, stb.) + az ( árja nyelvű ) szarmata, [ ők a ’szkíták
kiszorítása révén a Kr. e. 3. századtól Volhínia∼Podólia∼K-Moldova területeit is megszállták,
fokozatosan benyomultak a Havasalföld egyes részeire, majd a Krisztus születése körüli évtizedekben
a Vaskapu felől behatoltak a Nagyalföldre is ] + a ( dobrudzsai és/vagy É-Erdély peremi, törökös
alapnyelvű ) ’szkíta együttműködés, részvétel a Kr.e. 61-től uralkodó Burebiszta/(gör./lat.:
Boirebistas ) eredetileg D-moldovai - akkori basztarn’ + karp + albán + géta + Scythia Minor-
i/dobrudzsai ’szkíta szállásterület-határon lévő !, de a Fekete-tenger parti görög és/vagy „pontusi
perzsa” felségterülettől sem távoli - központú törzsszövetségi államában, amelynek hadseregei
eljutottak mind a Száva, ill. a Dráva torkolatvidékéig, mind a Közép-Duna-kanyarig/a Gərań/
( Plinius:)„D”ur[ν]ia → Dur’ia/Garam torkolatáig, ( a jazüg/iazyg-szarmaták Vaskapu felőli bejövetele,
és a Nagyalföld jó részének megszállása előtt kb. fél évszázadnyi időtartamra ezeknél nyugatabbra is,
pl. a bal parti Bécsi-medence-részig, azaz a mai Morva-mezőig ) … ; s amely
középhatalom/birodalom a Kr.e. ’50-es években a DNY-erdélyi Hátszeg tágabb környékén - a dák +
a [ D-albán/toszk-alkotó ] möz + a géta érdekszférák hármashatárán, kelta várőrségeket alkalmazva
- építette fel ( pontusi görög mesterek kőfaragó szaktudását is igénybe véve ) az É-moldovai, [ majd
a Kr.e. 1. század utolsó évtizedeiben már havaselvei, és végül temesközi∼Tisza-menti∼Duna-Tisza-
közi ] szarmatáktól*** védett/védhető új, mind államigazgatási, mind kultikus központjait; vagy 6./
a Burebiszta által Kr.e. 61-ben megalapozott, Kr.e. 45-től a Koszo-dinasztia által tovább erősített,
géta jellegű, Kr.e. 31-től már dák hegemóniájú É-balkáni∼Al-Duna-menti∼NY-pontusi és K-Kárpát-
medencei középhatalom hogyan került konfliktusba a Mediterráneumban akkorra már
nagyhatalommá vált Rómával, amely külpolitikai helyzet áldozata lett a Kr. sz. után 86-tól fővezér
Dekeb’al/Decebal(us) és a kortárs dák vezető réteggel együtt a
kelta∼dák∼möz∼géta∼albán∼karp∼’szkíta fő népi komponensű, ám államigazgatását nem a törzsi
szállásterületekre és/vagy a törzsi arisztokráciákra építő, hatalmi és ideológiai eszközökkel
központosított közös kultuszú állam függetlensége; --- ám mindezek vizsgálata messze kívül esik egy
„a románok eredete” gondolatsoron. Az azonban egyértelmű, hogy nem Bukarestben, hanem az
albánok körében kell kiadni olyan népiskolai történelemkönyveket, amelyek így kezdődnek: „őseink, [
köztük ] a dákok …” }}.

*** [[ A Belső-Ázsia NYDNY-i peremvidéke és a Turáni-alföld KDK-i harmada tájairól származó

szatem indogermán, ezen belül árja nyelvű, Európában szarmata gyűjtőnevű törzsszövetségek az
árja perzsa ( azok pedig a sémi asszír ) „iskolákban” tanulták el az agresszív imperializmust: az
intoleráns, homogenizáló birodalom-szervezést. Szemben a Kr.e. 600 után megszervezett ’szkíta
föderáció pusztán adófizetésre kötelezett, ám az interkontinentális kereskedelembe bekapcsolással
komoly előnyökhöz is juttatott társult és/vagy meghódított népei megőrizhető/megőrzött sajátos
kultúrájával, nyelvével --- bármelyik szarmata törzsszövetség 1-2 nemzedéknyi idő alatt a
meghódítottak teljes anyagi kultúráját „szarmatává” homogenizálta, vezetőiket és valószínűleg a
kereskedői rétegüket árja nyelvűekre cserélte ki, és/vagy ennek használatára kötelezte/”tette
érdekeltté”, így a szokásos „társadalmi mimikri” révén e törzsek alapnépessége is nagyjából egy
évszázad alatt nyelvet cserélve el-árjásodott, legfeljebb az egykori törzsi nevét megtartva; tehát
többnyire nemcsak „politikai értelemben véve” lett „szarmata”, szemben a sztyeppei birodalmak
egyes népei által ezt megelőzően és ezt követően megélt gyakorlattal. Olyan populáció-dinamikai
folyamat - korabeli etnikai „robbanás”, majd invázió - ugyanis biológiai képtelenség, amit „a
szarmaták” - pusztán a szarmata anyagi kultúra expanzióját térképre felrajzolva - a Kr.e. 4. sz. 2.
fele∼vége és a Kr.e. 3. sz. közepe között Turánban és a sztyepp-, fás-( „erdős”-)sztyepp-övi K-
Európában „megvalósítottak”. A ’szkíták túlélői is csak korábbi „országuk” peremterületein és/vagy
egykori área-határaikon kívül tudták megőrizni valós identitásukat, míg a „szarmata politikai áradat”
belső területén meghúzódók kevesebb mint egy évszázad múlva már pl. maszkutə-szarmata néven
és már árja-szarmata nyelvűként, vagy pl. a Tárim-medencei Khotan-i szakák is nyelvileg teljesen el-
árjásodva, csak az egykori nevüket megtartva „jelentek meg” a kortárs forrásokban. A ’szkíta-
föderációs egykori társult népek közül az írott forrásoktól távoliak pedig - homogenizált „szarmata
birodalmi” anyagi kultúrájuk okán - egészen „szarmatának” tűnnek a régészeti feltárásokból, mint
pl. az Alsó- és Közép-Volga∼Szamara( ’Ilek-mente !)∼ÉNY-Kazakisztán∼Turgaj környékiek is. [ Ám a
csontozatukból rekonstruált küllemjelleg-bélyegeik egészen mást mondanak !; ld. pl. dr. Tóth Tibor:
A magyarság etnogenezise. In: Turán, 2009./1. p. 28-51.; К. Ф. Смирнов: Сарматы нa Илеке.
Moszkva-1975. ( A mai értelemben vett Európába átjőve a szarmaták 1. hódítása volt az itteni
szauro∼mata - csak első hallásra hasonlóan hangzó, ám komponensei révén ikernevű, és ( ld.
Hérodotosz tudósítása: a ’szkíta elit - срубнaя-kultúrából származó egy része - nyelvét
akcentussal beszélő szatem indogermán ) eredendően nem árja nyelvű törzsszövetség annektálása.
Már az ókorban is „kísértett” a 2 hasonlóan hangzó nevű, gyorsan egybeolvadt szauro∼mata és
szarmata nép eredetének összemosása ). ].

Burebiszta halála után már szóba sem kerülhetett géta∼dák tartós politikai térnyerés, netán expanzió
a Kárpát-medence középső térségeiben: az idő közben oda is beköltöző szarmata népesség miatt.
Továbbá: amíg pl. a Kárpát-medencében is a kelták vagy a ’szkíták sok-sok évszázad során, és
anélkül adták át messziről hozott kultúrájukat az őslakóknak, hogy azokat identitásuk, nyelvük
feladására kényszerítették volna, a Kárpát-medence népeit az el-szarmatásodástól/el-árjásodástól
csakis a római provincia-szervezés, ill. a Sárosi-kapun át érkező germánok korai szállásterület-
foglalása mentette meg --- mindaddig, amíg a Kr. sz. után IV. sz. közepétől∼végétől a nagyon sok
tekintetben ’szkíta-utód húnok nem teremtettek új rendet Kelet- és Közép-Európában, meg a Balkán
É-i szegélyén ]].

Érdemi őstörténeti magyarázatra szorul az az érdekes dolog, hogy nagyon sok [ több mint 1.000 ! ] a
közös szó az albán és a román nyelvben. [ … ] [ Ehhez bár nem az Al-Duna térségi albán tartózkodás
idején, hanem utóbb, ám ] mindenképpen egymás mellett kellett élnie a két nyelvet beszélő
közösségnek, [ … ].

Ehhez kapcsolódóan van még egy érdekes jelenség a Balkánon. Az oda a VI. század elejétől
beszivárogni kezdő, majd a korai avarok szövetségében 568, főként pedig 601/602 [ =
Konstantinápoly al-dunai határvédelmének összeomlása ] után egyre tömegesebben beköltöző, hont
foglaló D-szlávok jelentősebb mértékű nyelvi differenciálódása csak a X.-XI. században indult meg,
de még ez sem vezetett alapvető különbségek kialakulásához pl. a szerb és a horvát nyelv között.
Ugyanakkor a szerbekkel ( ma már ) szintén határos [ szláv-]bolgár nyelv … [ a horvátnál ] jóval
távolabb áll a szerbtől, és ez nem az eredetileg türk nyelvű [ névadó, államszervező proto-]bolgárok
nyelvi hatása miatt van. Feltételezések szerint ez annak köszönhető, hogy a két D-szláv
nyelvterületet elválasztotta egymástól egy „nem-szláv” nyelvű övezet. Ez lehetett [ … ] az a terület,
ahol a románok és albánok egymás mellett éltek ; éspedig É-on az albánok, ( = távol a görögöktől:
ezért nincs az albánban közvetlenül a görögöktől átvett ógörög jövevényszó; D-en (!) a
vlach/románok, akiknek a nyelvébe viszont - nyilván a hellenizálódott makedónok jóvoltából -
átkerültek ógörög szavak is, továbbá az ún. balkanizmusok nem kis hányada is vagy közös, túlélő
’thrák donor(ok)tól, vagy a D-en velük szomszédos, már el-görögösödött nyelvű makedónok
közvetítésével került a vlach/románba. Az albánba később (!) átkerült ógörög eredetű és mindössze
néhány szó többségét éppenséggel a vlach/románok közvetítették: ez az albánba átkerült ógörög
eredetű szavak „vlachos” formája alapján egyértelmű.

A zavaró problémák ezzel azonban nem érnek véget. A következő probléma a germán eredetű
szavak teljes hiányával van: tudjuk, hogy Erdély [ a Római Birodalom részéről államilag szervezett ]
kiürítése [ = az Al-Duna bal parti Dacia lakosságának evakuálása, áttelepítése a jobb parti térségbe ]
után a [ terület a germán nyelvű ] gótok uralma alá került, [ akik jelentős létszámban be is
telepedtek ], majd a hún fennhatóság[ot elkerülendő ] ők továbbálltak, de jöttek a helyükre a
[ szintén germán nyelvű ] gepidák, akik az avarok megjelenéséig [ sőt, az avar kor első felében is ]
birtokolták [ a mai Partium, Erdély, a Temesköz, és az Oltköz ( = Olténia ) jelentős részét ]. Ez
majdnem 300 év megszakítatlan germán jelenlétet jelent, ( ennek meglétét a románok sem tagadják
), tehát [ ha ők az Al-Duna bal parti területeken, azaz pl. Erdélyben maradtak volna ] lennie kellene
germán eredetű szavaknak a nyelvükben, de nincs …

150 év római uralom [ román állítás szerint alapvetően: nyelvcserére ( ! ) vezetően ] nagy hatást
gyakorolt a „dák-román” nyelvre, de 300 év germán semmit sem?!

És végül, a román köznyelv tele van D-szláv eredetű szavakkal, sőt, mi több, az egyházi nyelvük is
[ = ez az óegyházi szláv, amelyet a szláv-macedonból alakítottak ki ]. A probléma ezzel csak az,
hogy erdélyi tartózkodásukat feltételezve, nagyon rövid az az időszak, amikor [ Erdélyben ] szláv
környezetben élhettek [ volna ]: gyakorlatilag csak az avar uralom alatt, ez is alig több mint 2
évszázadnyi lehetett maximum, [ 568-tól a VIII./IX. század fordulójáig ], de ráadásul a Kárpát-
medence keleti részén igen gyér szláv lakosság élt, Erdély közepén pedig - régészeti leletek
sorozatával is igazolhatóan - avar, azaz „nem-szláv” nyelvűek jelentős kiterjedésű szállásterülete is
volt. [ Fontos továbbá, hogy míg Erdély viszonylag kis számú D-szlávos nevei „szerb” típusúak, addig
a vlach/román nyelvbeli átvételek viszont bolgár-szláv típusúak, és ma már bizonyított tény, hogy a
bolgár-szláv nyelvet a VIII. századig a Magas-Balkán-/Sztara planina-hegység gerincétől D-re ( ! )
használták; ettől É-ra ugyanis - a Vaskapu környéke [ = a Timok-folyóról elnevezett timočan
népesség ] és a Déli-Kárpátok nyugati szárnyának hegylábai + a Temesköz { = a törökös nyelvű hún
(!) ősökből az el-szlávosodás kezdetén lévő brodńik/[ latin átírásban: praede(nə)c-enti ] népesség,
amely itt keveredett a szlovén∼szlavón térségből ide került, nyugati (!) szlávos nyelvi bélyegeket is
őrző abodrit’ csoportokkal } igen gyér szláv lakosságát leszámítva - ekkor még elsősorban a
törökös nyelvű proto-bolgárok, az ugyancsak törökös nyelvű szövetségeseik, ill. a közép avar kori
„nem-szláv” honfoglalók utódai éltek: törökös kultúrájukat pl. valamennyijük e térségben fellelt saját
rovásírásos (!) emlékei is jelzik, s akiknek az el-szlávosodása még éppen csak megindult; maga a
bolgár-szláv nyelv csak a Bolgár Kánság/Cárság VIII. század leges legvégi∼IX. század legeleji jelentős
területi expanziójakor, a hadseregeibe „verbuvált” K-balkáni D-szlávok révén terjedt el a Magas-
Balkántól É-ra is ]. Mindebből tehát a vlach/román nyelvben tapasztalható nagyon intenzív D-szláv,
ezen belül jelesül bolgár-szláv hatás az Al-Dunától É-ra, sőt, a Magas-Balkán-hegység gerincétől É-ra
nem magyarázható. Az egyházi szláv hatás pedig [ … ] semennyire sem: a bolgárok 865-ben vették
fel a kereszténységet, [ az Árpád nagyfejedelem vezette Hétmagyar honfoglalásig a bolgár
felügyeletű Küküllő-torkolatvidéken∼Közép- és Alsó-Maros mentén + a Temesközben tehát mindössze
legfeljebb ] 30 év lett volna arra, hogy a [ dáko-román tévtan szerint ott élő ] románok által használt
egyházi nyelv ott el-D-szlávosodjon, pontosabban: el-bolgár-/macedon-szlávosodjon; [ … ].
Egyébként a VIII. századig a Magas-Balkán-hegység gerincétől D-re beszélt bolgár-szláv, és a K-
Balkán DNY-i részein, meg a D-Balkán csatlakozó területein beszélt, - a Kónsztantinosz/Cirill és
Methódiosz által Thesszalóniké környékén alap-szinten kidolgozott óegyházi szláv népi alapját képező
- macedon-szláv nyelv egyes rétegei a bolgár nyelvtudomány szerint csak nyelvjárás-szinten
különböznek egymástól.

A törzsszövetség-[ majd nép-]névadó, azaz tulajdonképpeni proto-bolgárok csak nyelvjárás-szinten

különböző nyugati ( = az eurázsiai pusztai népek égtáj-jelzésében: „ fekete” ), de ős-eredete és
történelme okán időszakosan megkülönböztetett része volt a VII. század közepi É-pontusi - az
Azovi-tengertől a Dnyeszterig terjedő - Ó-Bulgáriában is a *landor/nandor, šandor, stb.
névváltozatú csoport. Az É-pontusi Ó-Bulgária orthodox keresztény uralkodója, Kuvrát a székhelyét is
az Alsó-Dnyeper vidékére, s így a 2 fő proto-bolgár csoport szállásterületeinek határára építtette. A
Dnyeper a Skandinávia és Konstantinápoly/Bizánc közötti kereskedelem fő ütőerének egyik
legfontosabb szakasza volt, amelyen az áruk mellett az eszmék is terjedtek, így már az É-Pontus
térségében a *landor/nandor, stb. névváltozatú, nyugati, azaz „fekete” proto-bolgárság körében
terjedt el leginkább a kereszténység. Amikor a törökös nyelvű proto-bolgárok legnagyobb csoportja
és szövetségeseik Kuvrát fia, Aszparukh/Iszperikh kán vezetésével 670/680-ban az Al-Duna mellé
helyezték át törzsszövetségi központjukat, [ a Kelet-Római Birodalom korábbi limesén belülre - az
Al-Duna jobb parti és dobrudzsai korábbi K-római felségterületre - is kiterjedő proto-bolgár
államalapítást Konstantinápoly/Bizánc 681-ben ismerte el ], az eleve leginkább keresztény
landor/nandor ( magyarul: nándor ), azaz nyugati részük itt is a Magas-Balkán nyugati szárnyának
gerince és az Al-Duna Oltközt ( Olténiát ) is határoló szakaszának jobb partja között alakította ki a
szállásterületeit. A landor/nándorok keresztény orthodoxiájukat a Bizánccal a proto-bolgár
honfoglalás okán kialakult politikai∼katonai konfliktusok ellenére nemcsak megőrizték, hanem el is
mélyítették. IX.∼X. századi kortárs, majd e kortársak feljegyzéseit felhasználó XI. századi
mohamedán tájékoztatások, pl. Gardízi szerint: »[[ az Al-Duna bal parti/DNY-i Kárpátok lábazati
brodńik-]]szlávok közelében van egy nép, amely a görögök közül való (( értsd: görög
szertartásnyelvű ! )) és keresztény, ezeket nəndər-eknek nevezik. Ezek a[[z alap-információ idején
már etelközi szállásterületű ]] magyaroknál számosabbak ugyan, de gyengébbek«.

A Duna Vaskapu, sőt a közép-balkáni Morava-folyó torkolata feletti szakasza jobb partjának vidékén
a 670/680-as proto-bolgár∼közép-avar honfoglalás néphullámaival együtt érkező, szintén
bizánci/orthodox keresztény, a környezetükhöz, szomszédságukhoz képest minden leírásban
kihangsúlyozottan „önálló nemzetiségű” déli marót-okról ugyanezekben a forrásokban hasonló
tudósítások olvashatók. „Rúm” a II. Rómát, azaz Konstantinápolyt/Bizáncot jelenti, a „rúmiak” vagy
„rúmok” pedig a vegyes, de nem részletezett nemzetiségűekből álló bizánci hadsereget, és/vagy az
É-Balkánon túlélő, ill. időnként rekonstruált bizánci ( „római” ) tartományi ( = thema-)államigazgatás
személyzetét, továbbá a görög nyelvű szertartásokat celebráló orthodox papságot. [ E közép-balkáni
Morava alsó szakasza tágabb környéki, D-szláv hatásoknak kitett déli marótok egy jelentős csoportja
a IX. században a Zsitva és a Garam közé ( is ) költözött: a későbbi közép-szlovák nyelvjárás
„délszlávossága” az ő szubsztrátum-jelenlétüknek a következménye ].

A mai bolgár forráselemzések az al-dunai Bolgár Kánság Duna-deltától É-ra lévő felségterületei közül
a „bundzsák” = „szöglet” nevű DK-moldovai rész *On’gal nevére derítettek fényt, amely a
mohamedán forrásokból a közép-volgai Bulgáriában is ismert *eszegel-bolgár törzsnév egyik
névváltozata; ám a „bundzsáki” proto-bolgár szállásterületen nem említenek keresztényeket; 930
körül „áthallásos” tévesztéssel Ibn Ruszta összekeveri őket a volgai Bulgáriában is ismert, az al-dunai
Bulgária jobb parti magterületén pl. *bə-liszkə/P’liszka (fő)város nevében is megőrzött, ’szkíta
eredetű, el-proto-bolgárosodott *woszkəl/’aszkil törzsnévvel; ám sem az *eszegel-bolgár, sem az
*’aszkil-bolgár törzs, ill. népcsoport neve nem azonos a szíkeľ-/székely-magyarok törzsszövetségi
nevével.

[[ A fenti szöveg ».« között idézett, magyarázó kiegészítések nélkül részét ld. Gr. Kuun Géza: Keleti
kútfők. In: A magyar honfoglalás kútfői, Bp.-1900. p.137-284. fejezet 169. oldalán. Újabb fordítása:
A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Kortársak és krónikások híradásai. Bp.-1975. p.88.: » …
egy bizánciakhoz tartozó nép lakik. Mindannyian keresztények és w.n.n.d.r.-nak [[ wə-]]
[ nándornak ] hívják őket. Többen vannak, mint a magyarok, de gyengébbek náluk.« Az eredeti arab
nyelvű szövegek magánhangzó-jelölésének hiányát jelzi a kipontozás. A név előtti „fényes, ragyogó”
= *bə-/wə- az Óvilág igen tág térségeiben törzsnél∼népnél törzsszövetség-vezető jelző, embernél
vagy mitológiai személynél pedig „fő” ( = főnök, vezető/fővezér ) értelmű ]].

Összefoglalva: a [ VII.∼]IX.∼X. században az Al-Duna tágabb környékén [ ill. Erdélyben és/vagy

tágabb környékén ] vlachokról/románokról és/vagy latinul/latinosan beszélőkről és/vagy más
keresztényekről nincs említés a kortárs mohamedán forrásokban sem.

Az már csak hab a tortán, hogy a[z avarok óta a Kárpát-kanyar tágabb környékén a Kárpátokon belül
és kívül az Oszmán-Török Birodalom itteni hódításai előtt is folyamatos !!! ] „pre-oszmán-török” türk
[ nyelvi ] hatás is minimális a román nyelvben, és ami van, az is [ főként ] a kunokhoz* kapcsolódik.
*[ akiknek azonban a tatárjárás előtt egyetlenegy csoportja sem élt Erdélyben ! ]. Márpedig, az
avarok megjelenésétől kezdve Erdély ( nem is beszélve Moldováról és Havaselvéről ) folyamatosan és
masszívan ki volt téve a türk nyelvű népek hatásának: először az avarok, majd a [ törökös nyelvű,
al-dunai névadó és államszervező proto-]bolgárok és szintén törökös nyelvű szövetségeseik, pl. a
bulakok uralták a területet a [ Hétmagyar ] honfoglalásig, ez már eleve [ sok-sok évszázadnyi ] türk
uralmat [ és nyelvi hatást ] jelent[ett volna az esetleg itt élt vlach/románságra ], majd a későbbi „Ó-
Románia” területe [ = a Kárpát-koszorú itteni részének külső íve előtti térség; ám valójában a XIX.
sz. végén megalapított Román Királyságot megelőzően itt soha nem volt tartósan egyesített
vlach/román államigazgatási egység, és ennek előd-komponenseire magát a „román” nevet sem
használták ! ] még évszázadok múlva is a törökös nyelvű besenyők, ’úzok és [ az előbb független,
utóbb krími tatár irányítású ] kunok fennhatósága alá került a XIV. századig. [ Ha a vlach/románok
tömegesen a Kárpátokon kívüli „Ó-Románia” és/vagy az Erdélyt, a Temesközt és a Partiumot
Trianonnal annektált mai Románia területén éltek volna már a tatárjárás előtt is, akkor ] a VI.-XIV.
század között tehát 800 (!) évig részben vagy egészben türk környezetben kellett volna élniük, ez
nagyon hosszú idő! És még sincs a román nyelvben komoly „pre-oszmán-török” türk hatás. [[ Ha
összevonjuk a „pre-oszmán-török” és az oszmán-török nyelvi hatást, természetesen más a kép.
Cioranescu szóstatisztikája szerint az „al-dunai” ( = havaselvei + moldovai + K-Kárpát-medencei )
román nyelvbe összesen 1900 türk/török jövevényszó került át, --- az 1200 albán, 4600 D-szláv és
1500 magyar (!) átvett jövevényszó mellé. Ide kívánkozik Viktor Hehn a jövevényszavak kapcsán
emlegetett híres mondása: „Viel entlehnt, viel gelernt”, azaz sok jövevényszót vett át, tehát sokat
tanult. ]]

Tehát a nyelvészeti eredményeket összefoglalva: 1./: a dákok és románok közötti kapcsolat

nyelvészetileg nem állapítható meg, és 2./: a különböző népek földrajzi tartózkodási helyét ismerve
az is biztos, hogy a[z arumuń-nal, megleno-vlach-hal együtt értett ] román nyelvet ért idegen
hatások nem az Al-Dunától északra érhették a román nyelvet. 3./ A vlach/román nyelven írt 1.
összefüggő szövegemlék - a Neacşu-levél - 1521-ben íródott … ; minden, amit a vlach/román
nyelv korábbi állapotáról állítanak, az jó esetben - számos társtudomány, mint a régészet, a
szállásterületeikről szóló egykorú/kortárs(!) feljegyzések, a néprajz, a mitológia, a valószínűsíthető
közvetlen és távolabbi szomszéd népek történetének hasonlóan sokrétű [ és pl. még a rasszizmus-
mentes rassz-antropológiával is kiegészített ] tanulmányozása, stb. bevonásával születő -
tudományos munkahipotézis, rossz esetben fajsúlytalan képzelgés.

Érdeklődőknek további olvasnivaló: http://mek.oszk.hu/03500/03577/

És még néhány:

Vékony Gábor: Dákok, rómaiak, románok ( Bp.-1989. )

Lükő Gábor: Havaselve és Moldva népei a X.-XII. században. ( in: Ethnographia – Népélet -, Bp.-
1936. p.90-105. )

Rásonyi László: Hidak a Dunán. A régi török népek a Dunánál. ( Bp.-1981.)

Dr. Ioan Ferenţ*: A kunok és püspökségük. ( magyarul Bp.-1981.) *1886-1933 között élt D-erdélyi
román görög-katolikus szerzetes-történész, műve románul 1933-ban jelent meg Balázsfalván.

Д. Косев, Хр. Христов, Д. Ангелов: Кратка истoрия на България. ( Szófia-1962.)

André Du Nay: The Early History of the Rumanian Language. ( Lake Bluff-1977.)

Catherine Durandin: A román nép története ( Bp.-1998.)

Raffay Ernő: A vajdaságoktól a birodalomig. Az újkori Románia története. ( Szeged-1989. )

Korai magyar történeti lexikon ( 9.-14. század ); ( főszerk.: Kristó Gyula, szerk.: Engel Pál, Makk
Ferenc, Bp.-1994. ).

Wass Albert: Igazságot Erdélynek ! Dokumentumgyűjtemény. / Justice for Transylvania ! A

documentary. ( Pomáz-2006. )
A románok és a kereszténység --- újabb fehér foltok az elméletben, amelyek
bizonytalanságot okoznak

A kereszténység felvétele szintén homályba vész [ … ]. Ma a románok vagy orthodoxok, vagy görög-
katolikusok, [ utóbbiak a Trianon előtti Magyarország területén ] az orthodox egyházból váltak ki.
[ Összefoglalóan: a románok ] tehát a keleti kereszténységgel kerültek kapcsolatba és ezt vették fel
végül. [ Vagyis latinos nyelvük ellenére nem a latin-kereszténységet ! ]. Azt, hogy pontosan mikor
vették fel a kereszténységet, … nem tudni. Nagyjából két elméleti lehetőség van, de mindezek előtt
egy biztos: a [ … ] [ korai avar és D-szláv ] népvándorlás [ befejezte ] a kereszténység [ felőrlését ]
a[z Al-]Dunától északra [ lévő területeken is, ( a D-szláv honfoglalási hullámok pedig a Balkánon
is )], a[z erdélyi ] régészeti leletekben sem található meg a nyoma tömbökben élő/túlélő keresztény
népességnek. A [ dáko-]román [ kontinuitási ] magyarázatok tehát innentől kezdve [ e tekintetben
is ] sánták. Egyrészt [ korábban ] a Balkánon a kereszténység a III. [ … ] századra már elterjedt a
városokban, és Daciában is [ megjelent, még annak ] kiürítése előtt, [ éspedig mind a latin-
keresztény, mind a görög szertartási nyelvű orthodox-keresztény formája, sőt, a provincia rövid
létének vége felé a Daciába vezényelt szíriai eredetű legionáriusok révén szír hatások is kimutathatók
]. Másrészt az Al-Dunától É-ra, így pl. az egykori Dacia provincia területén a 271 utáni, jelesül IV.
század eleji - a germán gótok megtérése előtti időkből származó - kis számú keresztény
szórvány(!)-lelet túlnyomó többsége a még pogány gótok balkáni keresztény területeken folytatott
rabló-hadjárataiból származó eseti zsákmány. [ A mi XX. századunk technikai és szervezési szintjén a
totalitárius hatalmak lokális és/vagy kistérségi népirtásai és/vagy totális célú kitelepítései rámutattak
arra is, hogy - Istennek hála ! - soha nem „sikerültek” 100 %-ban: mindig maradtak túlélők kis
csoportjai az érintett helyszíneken is. Róma Dacia-kiürítése után is nyilván maradtak jelentéktelen -
valamilyen mértékben romanizált - néptöredékek a többség, ill. a római államhatalom által
felhagyott provinciában. Nyilván visszamaradtak elenyészően kis keresztény szórványok, itt-ott egy-
két család is ]. De egy nép/nemzet majdani kialakulásához szükséges minimális populáció
folyamatos/kontinuus helyben maradásának és gazdálkodásának, ezen belül pl. tömbökben
élő/túlélő, latinul vagy latinosan beszélő keresztény népességnek nincs semmi (!) nyoma.

[ Erdély és környéke nem latin, hanem germán nyelvű keresztényei - a gótok, majd a gepidák -
jelenlétének tárgyi bizonyítékai annyira az illető népre jellemzőek, hogy „túlélő dáko-románnak”
minősítésüket ma már a legelfogultabb román régészek, történészek sem merészelik nemzetközi
szakmai fórumokra vinni ].

[ … Azonban ] a román egyházi nyelvezet jelentős részt D-szláv eredetű, vagyis az biztos, hogy a
kereszténységet a D-szlávokon keresztül vehették fel, vagy legalábbis ha korábban is keresztények
voltak, akkor jelentős D-szláv, ezen belül bolgár-/macedon-szláv hatás érte őket e tekintetben. Ez
azonban Erdélyben, vagy az Al-Dunától északra nem történhetett: a[z ó-]bolgár uralkodók 865-ben
vették fel a kereszténységet, 30 év múlva pedig a[z Al-Duna bal parti, tehát az Al-Dunától É-ra lévő ]
térség legnagyobb részéből a Hétmagyar honfoglalást előkészítő magyarok [ … kiszorították ] őket.
Tehát [ ha már ekkor a mai Románia területén éltek volna a románok ], a kereszténységgel
kapcsolatos szavaik jelentős részének vagy görögnek, vagy magyar közvetítésűnek kellene lennie. És
ráadásul [ a magyarok közvetítő szerepe kapcsán, amiként majd a tatárjárás utáni, Moldovára is
kiterjedő magyar ferences misszió révén is: latin rítusú római ] katolikusnak, [ … ]. Visszatérve a
kereszténység kérdésére: [ a vlachok ] áttérhettek a kereszténységre már a II.-IV. század folyamán
is, ekkor még bőven [ a D-szlávok balkáni honfoglalási hullámai, ill. ] az 1054-es szkizma ( =
egyházszakadás ) előtt vagyunk, tehát a liturgia [ utóbb, „D-szlávosra” ] megváltozhatott. A másik
lehetőség a balkáni, azaz D-szlávok megtérésével egy időben van: a VIII.-IX. században.[ …].
Mindkettő [ tehát a korábbi vagy a későbbi időpontbeli megkeresztelkedési ] esemény-változat csakis
az Al-Dunától délre volt lehetséges a [ vlach/román szertartási nyelvben meglévő markáns ] K-
balkáni D-szláv hatás miatt.

Ráadásul ott van az egyházszakadás problémája: ezzel az eseménnyel [ … ] gyakorlatilag

államvallássá vált az 1054-es [ egyházkormányzati ] határok 2 oldalán [ vagy ] a [ latin
szertartásnyelvű római ] katolicizmus, vagy a[z eleinte dominánsan görög, majd részben óegyházi
szláv szertartásnyelvű ] orthodoxia --- függően az illető uralkodó választásától. Magyarország a
[ római ] katolikus [ közösségbe ] került, annak ellenére, hogy az ország [ déli ] területén korábbi
bizánci térítés hatására görög rítusú templomok és kolostorok is működtek, de [ utóbb ] mindegyik
be lett tagolva az egységes [ római katolikus ] egyházszervezetbe, [ … ]. Mivel Erdély ebben az
időben [ Magyarország szerves része ] volt, az itt [ a dáko-román dogma alapján állítólag ] élő
románokkal is ennek kellett volna történnie, azaz az egyházszakadással - azonnal vagy trend
jelleggel - római katolikussá kellett volna lenniük. Mivel nem lettek, adódik a következtetés, hogy
akkor - 1054-ben - még nem éltek Magyarországon, tehát pl. sem Erdélyben, sem a
Partiumban vagy a Temesközben vlach/’oláh/románok.

És még egy dolog: nincs román legendárium a kereszténység felvételéről*, nincs közösségi
emlékezetük olyan történelmi személyre vonatkozóan, aki ezt szervezte vagy elindította volna a
körükben, ami egyszersmind azt is bizonyítja, hogy nem az akkori szomszédaiktól elkülönülten
térítették meg őket. Ez pedig a többi ténnyel együtt szintén a balkáni áttérést feltételezi, mivel
amennyiben mégis Erdélyben és mégis a magyarokkal együtt tértek volna át, akkor a fentiek alapján
egyfelől római katolikusnak kellene lenniük, másfelől nekik is Árpád-házi Szent István királyra kellene
emlékezniük ! *[ Moldovában egy kolostorban találtak egyetlenegy ilyen legendáriumot, ám
ennek legősibb rétege is a D-balkáni megkeresztelkedésükre, és tételes megfogalmazásban a
római/latin rítussal szemben a bizánci orthodoxiához ragaszkodásukra vall !; B.S. ]

Ha valakit bővebben érdekel e téma, angolul olvashat a kereszténység elterjedéséről, és ezen belül a
Balkánról is: http://www.religionstatistics.net/histen2.htm

Vlachok, románok --- az írott források alapján

Az írott források a történelmi elméletek egyik legfontosabb alapját képezik a régészeti leletek mellett.
A dáko-román kontinuitás-elmélet „alátámasztásaként” is szerepeltetni szoktak néhányat, de ha lehet
azt mondani, hogy létezik ilyen, akkor ez az „alátámasztás” az egész kontinuitás-elmélet
leggyengébb pontja, ( bár a többi sem túl erős ). A szaktudományok mai magas szintjén
összefoglalója a teljes dáko-román, ill. a Balkán felőli bevándorlás-problémának, egyúttal a leginkább
hivatkozott forrásoknak:
http://en.wikipedia.org/wiki/Origin_of_Romanians#Ancient_and_medieval_sources

[ … ] az írott források többsége a XII. század közepe utáni, amikortól is már nagy valószínűséggel
éltek románok/vlachok az Al-Dunától északra, ( a Kárpát-medencében bő 2 generációnyi idővel
későbbi: az első magyar forrás 1208. körül említi őket ), tehát ezek vagy olyan időszakról szólnak,
amikor már vitán felül áll a vlach/román jelenlét, vagy ha a múlttal kapcsolatban írnak, az lehet
szimpla visszavetítés, projekció. Ugyanakkor a 271 [ = Dacia provincia lakosságának evakuálása az
Al-Duna jobb partjára ]~1250 [ = a tatárok elől elköltöző, ill. a tatárjárásban elvérző
moldovai~havaselvei kunok üresen maradt szállásterületeire, majd Magyarország DK-i részeire a
Balkán É-i részei felől történő vlach/román beszivárgás, egyes helyekre pedig tömegesebb átköltözés
kezdete ] közötti időszakból nagyon-nagyon kevés [ kortárs írott ] forrás szól a Balkánon és É-i
szomszédságában latinokról, vlachokról, … románokról, tehát ezek [ … ] önmagukban is nagyon
kevesek egy, a kontinuitás-elmélet szerint folyamatosan ott élő [neo]latin nyelvű keresztény nép
jelenlétének bizonyítására, mivel más [ pl. régészeti ] bizonyíték sincs erre. És még az is könnyen
belátható, hogy a hivatkozott források nem pontosan azt mondják, amit bele szeretnének magyarázni
a román történészek.

De nézzük szépen sorjában:

X. század előtti források ( a wikipedia fentebb megadott oldalát fogom használni, ott szerepelnek a
legfontosabb hivatkozások ):
• Procopius említ egy szlávot, aki latinul beszélt; [ s aki a nyelvet a mai Kelet-Moldova =
Moldávia térségében tanulhatta ]. Ezzel a hivatkozással [ dáko-román vonatkozásban ] az a fő
probléma, hogy nem Erdélyre vonatkozik. A Fekete-tenger partvidékén voltak [ görög és ] latin
nyelvet használó lakosságú kolóniák, ( Olbia/Olvia volt a legnagyobb ), amelyek az V. században
néptelenedtek el, de a latin[ul is beszélő ] lakosságuk egy része megmaradhatott [ a
környéken ].
• Van egy hivatkozás Elwangeni Emmerich levelére, amelyet St. Gallen apátjának, Grimadusnak
írt. Ebben ő azt írja, hogy „a Dunától északra dákok élnek, germánokkal, szarmatákkal és
alánokkal együtt”. Mindez 860-ból… Nem kell nagy tudás ahhoz, hogy ebből levonjuk azt a
következtetést, hogy több száz évvel azelőtti állapotot írt le Emmerich, és soha nem járt a
környéken sem, ugyanis ha a dákokat kivesszük [ a felsorolásból ], sem germán, sem szarmata,
sem alán népességgel nem találkozhatott arrafele akkor már évszázadok óta senki.
Ezen kívül a románok hivatkoznak egy [ latinos átírásban ] Chorenatsi [ = Movszesz Khorenaci, azaz
Khoren-i Mózes ] nevű örmény történészre és földrajztudósra, aki a blak-ok országáról beszél a
Dunától északra, [ … ]. És Gardízira is hivatkoznak még, aki szerintük valamelyik művében azt állítja,
hogy "a magyarok, bolgárok és oroszok között keresztény latinok élnek, akik többen vannak, mint a
magyarok". [ … A pontos (!) forrás-megjelöléssel azonban adós marad a román kontinuitás-
irodalom ]. Mindez csak azért fura, mert a források nagy részének általában van hivatkozása, de pont
ennek a kettőnek nincs. [ Nehogy ellenőrizhesse valaki ?! ]. E két példához hasonlóan nem lennék
meglepve, ha kiderülne, hogy sem Gardízi, sem Khorenaci/Chorenatsi nem pontosan ezt, és nem
pontosan így állították. [[ Khorenaci blak-jai nem vlach-ok !, hanem a törökös nyelvű bulak nép itteni
csoportját jelölik !!! Amiképpen Anonymus Gyalu nevű fejedelmének bulak-/b’lak-jai is e törökös
nyelvű nép egy másik csoportja, a magyarok ( ld. pl. helyneveinket ) őket nevezik valkó-nak (!), és
ők sem vlachok/’oláhok !!! Gardízi pedig „rúm”-i, azaz kelet-római/bizánci/görög szertartásnyelvű
keresztényekről ír, a „latin” szót sehol nem használja. A proto-bolgár landor/nándorokra - és nem a
vlachokra - vonatkozó Gardízi-szövegrészt szó szerint idéztük fentebb »A román nyelv, amely
( úgymond ) „dáko-római, azaz dáko-román eredetük nyelvészeti bizonyítéka”« fejezetben ]].

És nagyjából [ mindössze ennyi ] a X.-XI. század előtt keletkezett források listája. Ez mindössze négy
darab hivatkozás !, vagy ha hozzávesszük a Sztrategikon-t, amely a VI. század végi avar/szláv ↔
bizánci harcokról szól, és [ … ] hogy délre menekülnek a latinok a Száva-folyó (!) környékéről. Tehát
van öt forrásunk, abból egy nyilvánvalóan hibás ( Emmerich ), a másik négy meg mindössze
vlachokat/latinokat [ illetve bulak-okat/valkó-kat ! ] említ az Al-Dunától északra, [ az Al-Dunától
délre pedig proto-bolgár landor/nándorokat ! ], amiből sok minden következhet, de a dáko-román
kontinuitás kortárs (!) írásokkal bizonyítása nem. Mert mindössze ennyi és ilyen (!) az összes
„komoly hivatkozás” egy több mint fél évezrednyi időszakról. Gondolom, ehhez nem kell több
kommentár, gyakorlatilag kijelenthető, hogy az írott forrásokban sincs nyoma egy
Erdélyben élő latin és keresztény népességnek, amely ott élt Dacia 271-beli kiürítésétől
kezdve a Hétmagyar honfoglalásig.

Kell még néhány szót ejteni a X. század utáni forrásokról: ezekkel az a fő probléma, hogy könnyen
befolyásolhatta őket az, hogy íróik már személyesen is találkozhattak vlachokkal/románokkal az Al-
Dunától északra, és sokan hajlamosak voltak ebből olyan következtetéseket levonni, hogy ezek az
emberek mindig ott éltek. Ez egyszerűbb, mint kitalálni, hogy kik élhettek előttük arrafele, főként, ha
ezt akkor éppen senki sem tudta. [ … ] Anonymus [ … ] az egyik [ állandóan előrángatott ]
hivatkozási alap román részről, [ … ], de Anonymus jelentősége ennél nagyobb. A jelek szerint
ugyanis egész sor krónikát ihlethetett, Kézai Simontól kezdve sok nyugat-európai hivatkozásig,
amelyek majdnem szóról-szóra ugyanazt írták le, amit Anonymus, vagy esetleg kiszínezték azt. [ … ]
érdekes kérdés, hogy Anonymus miért írta azt, amit. Az egy másik kérdés, hogy ő pont nem Erdély
egész területén hivatkozik blak-okra, hanem csakis a Szamos völgyében. [[ Már mint a Kis-Szamos
Gyalui-havasokbeli forrásvidékéig húzódó, a Sebes-Körös felső szakasza - Kalotaszeg - környéki
területekről van szó Anonymusnál, azaz Erdély NY-i részén egy viszonylag kis területről …; és persze
nem vlach-okról, hanem bulak/b’lak-okról ír !!! ]]. Ettől függetlenül ezek a források jelentik a másik
nagy csoportot, de ez csak arra tipikus példa, hogy egy mellékes [ és megtévesztő, mert Nyugaton a
törökös nyelvű bulak-okról mit sem tudó, ezért azok latinos b’laci nevét „blachi”-/”vlachi”-ra „javító”
= torzító ! ] hivatkozás mennyire el tud terjedni. [ … ]

És ezen kívül már csak néhány forrás marad. Pl. a njoshemi temető Gotlandról ( = sziget a Balti-
tengerben ), ahol egy felirat egy Rodfos nevű kereskedőről szól, akit a vlachok földjén öltek meg,
Konstantinápoly felé menet. Ezzel is az a probléma, hogy nem utal konkrét helyre, mint ahogy a X.
század előtti hivatkozások se. Elvileg bárhol lehetett ez a hely, de pl. Erdélyt rögtön ki is zárhatjuk,
mert Bizáncba menet kerülő volt, ugyanis Skandinávia és Konstantinápoly között az út vagy Kijeven,
vagy Belgrádon keresztül vezetett. Az előbbi úton viszont nem valószínű, hogy találkozott vlachokkal,
az utóbbi esetben ez a hely viszont adott korban még csakis az Al-Dunától délre lehetett.

Tehát gyakorlatilag nincsenek írott források, amelyekkel 1208 előtt a román jelenlétet
bizonyítani lehetne Erdélyben, vagy a XII. század előtt bárhol a mai Románia területén.
Vannak források, amelyek említenek blakokat, ill. vlachokat/latinokat itt és ott, de nem határozzák
meg a helyet. Vannak források, amelyek hivatkoznak az Al-Dunától északra történt eseményekre, de
nem kortársak, hanem sokkal későbbiek, és nagy eséllyel visszavetítenek. És vannak források,
amelyek említenek latinokat/vlachokat az Al-Dunától délre. Ez utóbbiak már átvezetnek a valódi
román őstörténet témakörbe.

{{ Tény, hogy mindkét vlah/’oláh vajdaság szervező dinasztiái erdélyi származásúak, és „persze” a
dáko-román kontinuitás-rögeszme ezt is úgy értelmezi, hogy a 271-től a XIV. századig Erdélyben
túlélő, ott megerősödő románság népszaporulata, és „az antikvitásból megörökölt államalkotó ereje”
bő egy évezrednyi idő után teret keresett magának. A XX. század végi francia történész, Catherine
Durandin azonban pontosan ismeri az írott forrásokat, és leszögezi: »Az az igazság, hogy a
havaselvei és a moldovai államokat a magyar király szervezi meg mintegy előőrsül a [[ krími ]]
tatárok ellen. … A moldovai vajdák a magyar király hűbéresei. Ő ruházza rájuk a vajdai jelvényeket, a
hűbéresnek pedig kötelezettségei vannak hűbérura iránt: adót fizet. A magyar királyok trónra
lépésekor a vlachok portánként egy-egy lovat tartoznak felajánlani neki.

A havaselvei és moldovai fejedelmek dinasztikus autonómia-törekvései a vallási hovatartozás

eszközként való felhasználásában öltenek testet: a fejedelmek 1359-ben és 1368-ban is a
konstantinápolyi [[ orthodox ]] pátriárkától kérnek támogatást I. ( Nagy ) Lajos magyar király ellen,
aki a moldovai Szeret ( Siret ) és a havaselvei Argyas ( Argeş ) [[ római ]] katolikus egyházmegyéi
vonatkozásában rá akarja kényszeríteni hűbéreseire az Esztergomtól való függőséget.« [ Valójában a
moldovai I. Bogdan vajda fia, az 1365-1374 közötti vajda: Laţcu/Lacko felvette a római katolikus
vallást, és V. Orbán pápától kapott engedélyt a Szeret-i római katolikus püspökség felállítására, s
csak ennek az egyházjogi∼szervezeti hovatartozása volt a vita tárgya. Az utód Petru Mušat vajda is
megmaradt római katolikusnak, de az 1380-as évek végén Konstantinápoly felé is „nyitott”: a
pátriárkától engedélyt szerzett orthodox görög püspökség felállítására is … ].

Havaselvén a magyar király egy szörényi bánsági ( = Olt-közi ), és egy kunországi ( = az Olttól K-re
lévő síkság, románul Muntenia ) vlach vajdát nevezett ki 1247-ben, ( a tatárjárás utáni fél évtizedben
a havaselvei helyzet felmérésére Fogarasból a magyar király által kiküldött vlach „fekete vajda”
kiszínezett „emlékezete” csak a folklórban őrződött meg ). Az Árpád-ház kihalása és az Anjou-ház
hatalomátvétele körüli magyarországi anarchia idején az akkorra már az Olttól Ny-ra és K-re eső
részeket egyesítő havaselvei vlach vajda - miként a magyarországi tartományurak is -
függetlenedni igyekezett a magyarországi központi hatalomtól, ám végül is Anjou I. Károly Róbert
magyar király „pacifikálta” a Havaselvét is.

A vajdák vazallusi státusuk „fél-vazallusira” cserélése, tehát legalább a részleges autonómia

elnyerése végett vallási hovatartozásuk „kártyáját” utóbb akár még oly módon is „keverték”, hogy pl.
Moldovában - amelyet a görögök ( I. Bogdan vajdáról ) Vlacho-bogdania, a szlávok Moldo-vlachia
néven emlegetnek, a törökök pedig a „vlach” törökös változataként Iflak-nak - Ilie Rareş vajda
1551-ben [ = negyed századdal Mohács - a középkori Magyar Királyság tragédiája - után ! ], II.
Mihnea vajda pedig 1591-ben az iszlámot választotta …

A XIV./XV. századfordulón uralkodó, 1394.-ben győzedelmes havaselvei „Öreg” Mircea vajda, az

1475-ben diadalmaskodó moldovai Nagy István vajda, végül az 1595-ben csatát nyert, eredetileg
havaselvei Vitéz Mihály vajda oszmán-törökök feletti, általában egy-egy ízbeni győzelmei ritka
kivételek; bel- és külpolitikai szerény hatásuk igazán nem alkalmas arra, hogy - mint Bukarest
hivatalosan hirdeti - „a románok, mint a keresztény Nyugat-Európa történelmi küldetéstudatos
védőbástyái” e tetteiket az ókori makedón Nagy Sándoréval egyenrangúnak minősíttessék. Ha a
Balkán és Közép-Európa több évszázados múltú, erős gazdaságú és erős hadseregű középkori
független államai, mint Bulgária, Szerbia, sőt Magyarország sem tudtak tartósan ellenállni a világ
akkori legnagyobb katonai hatalmának, a viszonylag elmaradott gazdasági fejlettségű, és még
együttvéve is kicsiny katonai potenciálú vazallus vlach vajdaságok - egymással sem egyeztetett -
mindösszesen 3 oszmán-török ellenes epizódja már csak geopolitikai helyzetük miatt is [ = a törökök
biztosított/biztos szárazulati felvonulási és hadtáp-terepe akár Lengyelország, akár Magyarország,
majd Bécs felé ] a nemes ( bár nyilván nem össz-európai és/vagy össz-kereszténységi horizontú,
hanem saját szállásterületeik, gazdálkodásuk biztonságát védő ) célú, hősies, de eleve kudarcra ítélt
kísérletek kategóriájába tartozik.
Mohács tragédiája, majd Budavár csellel bevétele után az Oszmán-Török Birodalom folyamatosan
megszálló hadseregeket állomásoztatott mind a Havasalföldön, mind Moldovában, amelyek ellátása a
helyi lakosság kötelezettsége volt. 1568-ban a „Fényes Porta” mindkét vajdaságnak megtiltotta, hogy
a korábbi exportjaik messze túlnyomó többségét kitevő élelmiszer-( gabona-, élőállat-, tejtermék-,
bor-)feleslegüket Törökországon kívül bárki másnak el merészeljék adni, tekintettel a világvárossá
nőtt Sztambul élelmiszer-szükségleteire. Az oszmán-török hűbéres/vazallus vajdák és a vajda-
önjelölt vlach bojárok szinte féktelenül licitáltak egymásra a „Fényes Portának” felajánlott adó
mértékét illetően. Mindezek együttes hatásaként a köznépet sújtó nyomor földönfutóvá tette mindkét
vajdaság bármilyen foglalkozású lakóinak igen nagy hányadát, akik minden korábbinál tömegesebben
menekültek elsősorban Erdélybe, ahol szállásterületeik láncolata egyre több régióban tömbösséget,
lokális és kistérségi vlach többségű területek létrejöttét eredményezte. ( A korábbi, a rigómezei
csatavesztést követően a rácokkal/szerbekkel Magyarországra menekült közép-balkáni vlachok
többsége a Temesköz és DNY-Erdély közti határhegyekbe, havasokba, ill. onnan a Biharba
húzódott ).

Kelet- és Délkelet-Magyarország etnikai térképének markáns megváltozása, ezen belül a vlach/román

tömeges jelenlét kezdete tehát az oszmán-török imperializmus ( egyik ) következménye. }}.

Valós román őstörténet: a dél-balkáni őshazából északra ( is ) vándorlás a késő

középkorban.

[ …] Ha a románok nem a dákok leszármazottai, és[/vagy ha ] nem éltek mindig a mai Románia
területén, akkor kik ők és honnan származnak?

Két kiindulási alapunk van: az egyik a román nyelv maga, a másik pedig az írott források. Román
részről a vándorlást elsősorban azért szokás elutasítani, mert látszólag ez a két dolog ellentmond
egymásnak: a román nyelv [ szerkezetének és szókincse alapvető részének balkano-„italicus”, és
kései ] latin eredete nem vitakérdés, hanem tény, a vándorlás kiindulási pontja viszont a [ Római
Birodalmon belül nagy részben a ] Balkán görög [ államigazgatási~hivatalos közéleti ] nyelvű
övezetébe esik. A korábban már említett Jireček-[ vagy az újabban előkerült ókori írásos emlékek
alapján kidolgozott Gerov-]vonal szerint ugyanis a [ Közép- és Kelet-]Balkánon [ „nagy” = csaknem
az össz-NY-Balkánt lefedő ] Dalmatia/’Illűria, Praevalitania ( = a mai Montenegro + a mai Albán
Alpok tágabb környéke és NY-Koszovo/Metohija ), a későbbi Dür(-)rakhi(on)/Dyr(-)rachi(um)
tartomány É-i fele ( = a mai Dur(-)rës~’Okhrid(a)-vonaltól É-ra lévő Albánia ), Dardania, Nyugat-[ =
Felső-/Superior-]Moesia egésze, K-[ = Alsó-/Inferior-]Moesia Al-Duna jobb parti sávja, és Dacia
voltak [ államigazgatási~hivatalos közéleti ] latin nyelvű provinciák, a többi terület nem. A XII.~XIII.
századi román migráció fő (!) kiindulási központja viszont 1./ a mai [ többségi szláv ] Macedonia D-i
fele, [ = őskori, proto-hatti nyelvű, *bayin nevű őslakóiról Paionia, és/vagy ( a késő
bronzkorban/kora vaskorban a Száva → Morava-torok~Vaskapu felől D-re vándorló balkano-„italicus”
törzsekről elnevezett ) Pelagonia; mindkét nevet a Kr.e. 4. sz. elejéig, de időnként néha ez után is
használták; → ( a makedón terjeszkedés során: II. Fülöp, majd Nagy Sándor korában, ill. a
hellenizmus idején és a római hódításkor a neve ) Felső-Makedónia → ( a késő római időkben )
Macedonia Secunda; továbbá 2./ már a nyelvi és kulturális el-görögösödésük előtt is makedón
áreának számító délebbi, utóbb Alsó-nak jelzett Makedónia → ( a késő római időkben ) Macedonia
Prima, tehát az újgörög/mai görögországi Makedónia ] területe, amelyek az ó- és középgörög
( utóbbi a koiné-görög ) államigazgatási térségbe tartoztak. Ám része volt a vlach/román vándorlás
előtti balkáni szállásterület-gócnak/őshazának a Római Birodalom latin államigazgatási~hivatalos
közéleti területei közül az előbbiekkel szomszédos, a természetföldrajzi~ókori nyelvi D-
Dalmáciával/D-’Illyric(um)-mal határos ’Okhrid(a)-környék, továbbá az ’Illűriával, majd a belőle
kihasított Praevalitaniával határos DNY-Dardania is.

⇐ Macedonia Secunda provincia DNY-i sarka külső oldalán van a ( mai nevén ) ’Okhrid(a)-tó; a
lilával áthúzott pontvonal = a Gerov-( latin/görög )határ a késő római kori Balkánon: ettől É-ra a
latin, D-re a görög volt az államigazgatás és a hivatalos közélet nyelve, [ in: Vékony G.: Dákok,
rómaiak, románok. Bp.-1989., ábrarészlet ]; Margus = a közép-balkáni Morava-folyó, ’Axius = a
Vardar-folyó, Naissus = Niš, Serdica = Szófia, Scupi = Szkopje, Sărună = Thesszaloniké, ( az alábbi ↓
térképen ugyanez: Szaloniki/Salonica );
 ⇐ a Római Birodalom közigazgatása a Nyugat- és Közép-Balkánon a Kárpát-medencei hún
honfoglalás, majd az Al-Duna jobb [ = déli, azaz Kelet-Balkán felőli, a térképen pl. Moesia, ill. az Al-
Duna bal-( = É-i )parti Daciának a barbár germán támadások miatti szervezett kiürítése,
lakosságának a jobb partra = a jobban védhető új római limesen/határ-erődítmény vonalon belülre
áttelepítése révén kialakított Dacia Ripensis provincia-beli ] partvidékén - lakatlan - gyepűelve (!)
béketárgyalásokon kikényszerítése előtt ( = IV. sz. vége ~ V. század eleje --- „447 előtt” ).

A húnok biztonságpolitikai gyepűelve-kívánságának kelet-római birodalmi teljesítése indította el a

korábban Al-Duna környéki szállásterületű albánok délebbre vándorlását 447-ben: jelesül a Közép-,
Kelet- és Dél-Balkán hármas-határa tágabb környékén élő vlach/románok szomszédságába
költözését. Végül az albánok többségének a mai Albániába beköltözésében, tehát az albán
honfoglalásban alapvető szerepet játszottak a 670/680 körül K-Európa felől a Kárpát-medencébe
érkező, ún. közép avar kori kultúrájú törzsszövetségek, köztük a dr. László Gyula által több
tudományág eredményeinek felhasználása révén megalapozottan I. magyar honfoglalókként felismert
székely-magyarok ősei is !

{{ A hellenizálódott makedónok terjeszkedése a Kr.e. 4. század középső harmadában - II. Fülöp

idején - érte el az ’Adria-partot is: Épeirosz önként csatlakozott, az ’illűr hegemónia alá tartozó mai
Albániát pedig II. Fülöp hadjáratban foglalta el; e „hídfőről” hajózott át a Kr.e. 3. század első
negyedében a makedón-szövetséges épeiroszi Pürrhosz D-Itáliába és K-Szicíliába, az azokat elfoglalni
törekvő, - a Kr.e. 6. század vége óta egymással rendszeresen szövetséges - punok ( Karthágó ) és
rómaiak ellen, a Karthágó- és Róma-ellenes D-itáliai~K-szicíliai őslakók szövetségeseként. Az
Athénba is gabonát szállító Karthágóval kiegyező hellászi görög városállamok és szicíliai apoikiáik
( latinul: kolóniáik, és a belőlük kifejlődött ottani városállamok ) cserben hagyják Pürrhoszt, aki
kénytelen feladni Szicíliát, majd ellene D-Itáliában is Róma győz, és Pürrhosz visszavonul Épeiroszba.
Róma a Kr.e. 3. század 2. felében már a mai albán partokat is megszállja.

A Kr.e. 218-201. közötti ún. 2. pun ↔ római háborúban Makedónia Hannibált támogatja Rómával
szemben; Kr.e. 211: „Hannibal ante portas”…, ám a hispániai római bekerítő hadmozdulatok révén
ott összeomlik a pun hatalom, ezzel a pun szárazföldi utánpótlás lehetősége is megszűnik, 205-ben
pedig Róma békét köt Makedóniával, végül 202-ben a karthágói hadsereget a saját ( mai tuniszi )
hazájában tönkre verik a rómaiak. Pergamon, Rhodosz és Athén a Kis-Ázsiában és Hellászban is
expanzív Makedónia ellen, majd a Szeleukida Birodalom ellen is Róma segítségét kéri és kapja meg.
Kr.e. 188-tól Róma a Földközi-tenger K-i medencéjének ura. 3 évnyi tengeri és szárazföldi
hadművelet-sorozat után Róma Kr.e. 168-ban megszünteti a Makedón Királyságot, előbb 4
(fél)vazallus tartományra osztja fel, majd - egy Róma-ellenes felkelés büntetéseként - Kr.e. 148-
ban - újra összevonva a 4-et - Macedonia provincia-ként integrálja a Római Birodalomba:
Makedóniával együtt az ott élő vlach-ok/arumuń-ok, tehát a jóval később „római”-nak/”roman(osz)”-
nak nevezett románok őseit is. [ A szatem indogermán nyelvű ’illűr törzsek Közép- és NY-balkáni
szállásterületeit ÉNY-ról - a később Noricum nevű Keleti-Alpok magas hegyei közül a klíma- és
vegetációtörténeti szubatlanticum/közép-európai régészeti vaskor elején lehúzódó - kentum
pannonok ( = az eredetileg többségében ún. „szőke dinári”/adriaticus rasszú pre-latin friauli alapnép
is közéjük tartozott ! ), NY-ról a kentum venétek, D-ről és DK-ről a kentum balkano-„italicus”-ok
( dalmátok, pelagón-vlachok ) szállásterületei övezték, a római hódítás pedig a kentum latin nyelvű
államigazgatást hozta: a Kr.e. 3. század utolsó harmada elején Róma legyőzte az ’Adriai-tengeri
kereskedelem ( és kalózkodás … ) okán virágzó állama élén álló Teuta királynő vezette ’illűr
törzsszövetséget is, és azonnal megszállta pl. a mai Montenegro-t, ill. a mai horvátországi dalmát
tengerpartot is, utóbb a NY-Balkán tengerparttól távolabbi területeit is. E markáns és sokrétű kentum
hatás okán az eredetileg szatem csoportba tartozó ’illűr nyelv csekély mennyiségű írott emléke
jelentős mértékű „kentumosságot” is mutat, amelyet csak részben ellensúlyozott, hogy a késő
bronzkori∼kora vaskori közép-balkáni ’illűr honfoglalás - Glašinac-kultúra - az ős-szatem nyelvű
balkáni őslakók szállásterületeit és nép-maradványait is integrálta ].

A Balkánon a hellenizmus korábbi területein a görög, másutt a latin lesz a római birodalmi
államigazgatás, ill. a hivatalos közélet nyelve. A Kr. sz. után 395-ben a hatalom megosztásaként
létesített Kelet-Római Birodalom európai részét a népvándorlás barbár germán hullámai szétzilálják,
ám az ókor vége~középkorba átmenet idején I. Justinianus rekonstruálja, Maurikiosz, majd
Hérakleiosz császár pedig átszervezi, korszerűsíti, [ ők hárman: a VI. sz. középső harmadától a VII.
sz. közepéig ]: a későbbi Albánia területét Dür(-)rakhi(on)/Dyr(-)rachi(um) katonai közigazgatású
tartomány-( ún. thema-)ként elkülönítik a nagyobb kiterjedésű korábbi szervezetektől, ez a VII. sz.
végétől létrejövő, ím már középkori Bizánci Birodalomban is így marad, [ a tengerparton az albánok
680 után a Balkán belseje felől történő beköltözése után is ], egészen a térség Bulgáriához
csatolásáig. }}

Először fejtsük meg a latin nyelv problémáját. A korábbi, nyelvi kérdésekkel foglalkozó részben már
leírtam, hogy Dacia miért nem lehetett a román nyelv kialakulásának helyszíne, ezen kívül viszont
csak [ a legtágabban értett, így Praevalitaniát, az ’Okhrid(a)-környéket és DNY-Dardaniát is magába
foglaló ] ’Illűria/’Illyria [ DK-i szegélye és a vele szomszédos régió ] jön igazán szóba; [ ... ]. A
DK-’illűr[iai ] származás és a [ mai többségi szláv ] Macedoniából kiinduló migráció csak látszólag
zárja ki egymást, [ hiszen közös határvonaluk volt ]. Ha ugyanis a XII. század előttről is megnézünk
néhány bizánci forrást, akkor rögtön meglesz a kapcsolat. A korábban már hivatkozott Sztrategikon
az egyik legfontosabb láncszem, amely az ’Illűria területéről délre menekülő latinokat is megemlíti,
ezzel megadva a[z egyik lehetséges rész-]kapcsolatot a [ dalmáciai neolatin, és a vele legközelebbi
rokon vlach/román ] nyelv kialakulása és a vándorlás kiindulópontja között. A VI. század közepi∼végi
pogány avar/szláv támadások és/vagy a szlávok beköltözése miatt a Bizánci Birodalom észak-balkáni
területeiről a keresztény és latin/görög nyelvű népesség délebbre menekült, jobban védett helyekre.
Ennek eredményeképpen alakult ki egy újabb, latin[osodott ] nyelvű tömb [ pl. ] a mai ’Okhrid város
környékén ( Nyugat-Macedonia ) [ is, és valószínűleg a mai Montenegro-ban és É-Albániában is ].
Ennek a [ neo]latin[osodott ] nyelvű ’Okhrid(a) tágabb környéki tömbnek a maradványai ma is
megtalálhatóak a térségben, bár eléggé asszimilálódott állapotban, őket hívják arumuń-oknak, ill.
megleno-vlach/-román-oknak.

[[⇓ --- az 1. = XIX. sz. végi etnikai térképen a zöld foltok az arumuń + megleno-vlach/-román
területeken létesült anyanyelvi és/vagy al-dunai román nyelvet ( is ) oktató nép-( alap-,
általános-)iskolák által „befedett” áreát mutatják az Oszmán-Török Birodalmon belül. Map showing areas
with Romanian schools for Aromanians and Megleno-Romanians in the Ottoman Empire (1886) ]]

1.

[[⇓ --- a 2. = mai etnikai térképen a fekete foltok a görögországi NY-Makedónia és K-Épeirosz
határvidéke, + DK-Albánia + a szláv - egykor: jugoszláv - Macedonia arumuń + megleno-vlach
népessége főbb áreái. ]]

2.
Ezen kívül több [ középkori ] bizánci forrás is említi a vlachokat a [ D-Balkán és a Közép-Balkán D-i
része ] térségben, pl. Anna Komnena műve; és komolyabb kutatómunkával valószínűleg még több
forrást lehetne találni.[ ... ]. Ráadásul, ha a korábban a kontinuitással kapcsolatban hivatkozott
forrásokat jobban megnézzük, azok között is találunk olyat, amely alátámasztja ezt, ilyen pl. a
gotlandi kő.

A XII. századi északi irányú vándorlás megint viszonylag jól dokumentálható: olyan területeken
bukkannak fel vlachok, ahol korábban nem voltak: Bulgáriában, Szerbiában, majd a XIII. század
legelején már Magyarország akkori déli határainál [ Vaskapu környéke, Déli-Kárpátok ] is.
Mindenképpen tehát egy olyan folyamatról van szó, amelynek vannak írott forrásai, nem kerül
ellentmondásba a nyelvi és vallási tényekkel, mint a kontinuitás-elmélet, és illeszkedik is azoknak a
népeknek és országoknak a történelmébe, amelyekkel a vlachok/románok kapcsolatba kerültek,
szemben a kontinuitás–dogmával, amelynek gyakorlatilag minden tény ellentmond.

[[ ⇓ --- a 3. térkép mutatja a vlach/román népek által lakott mindazon területet, ahol ma a lakosság
többségét alkotják; e térkép azonban nem jelzi sem a népsűrűségi viszonyokat, sem a lakatlan (!)
magashegységi~alhavasi~havasi területeket ! ]]

3.

Tehát akkor mit is mondhatunk? Leginkább azt, hogy a románok valószínűsíthetően

[ DK-]’Illűria[~Felső-Makedónia és Dardania → utóbb és ma: többségében szláv Macedonia, Alsó-
( ma is görög-)Makedónia ÉNY-i peremterületei ] [ …, nyelvileg nagyobb mértékben ] romanizált
népességének a maradványai, ( míg az eredeti balkano-„italicusok” és a római birodalmi balkáni
latinság másik, nagyobb része … leszármazottai voltak a dalmátok ). [ A VI. század végi∼VII. század
első negyede-beli avar/szláv támadások miatt, majd a Kárpát-medence és D-i pereme 670/680-as
közép avar kori új honfoglalóinak kb. 1 nemzedéknyi ideig folytatott, főként közép-balkáni
hadműveletei miatt … délkeletre húzódó, ekkortól D-dalmát szomszéd neolatin csoportok és az
’Okhrid(a)-környéki∼pelagóniai vlachok egybeolvadása után ], és miután a XI. század elején Bizánc
meghódította Bulgáriát, s ezzel újraegyesítette a Balkánt, ami a térség kereskedelmi/gazdasági
prosperitásához vezetett: az ’Okhrid∼Pelagónia környéki terület túlnépesedett, ami
megindította a népességfelesleg északi irányú vándorlását. [ Az „északias” irányokba
elvándorlást éghajlat-ingadozási hullám-helyzet is ösztönözte: ekkor volt az ún. középkori éghajlat-
ingadozási optimum csúcsa, amely a Balkánon is az enyhe telek, a nagyon korai kitavaszodás, a
forró-száraz ( aszályos ) nyarak és a „vénasszonyok nyara” típusú meleg, sokáig tartó őszök
gyakoriságának megnövekedésével járt ]. Mivel a vlachok tradicionálisan transzhumáló, azaz nyáron
magashegységi~alhavasi állattenyésztők voltak, nem okozott nekik nehézséget a szerbiai
hegyvidékek, ill. a [ Magas-]Balkán-[ = a bulgáriai Sztara planina-]hegység nyugati
[ magashegységi~alhavasi ] legelőit, és egy időre a lábazatuknál lévő völgyeket benépesíteni, majd
eljutni az Al-Dunáig. És ez az a[z idő]pont, amikor megjelentek az Al-Dunától északra is.

A kunok növény-( elsősorban gabona-)termelésre és e termékek adó formájában beszolgáltatására

telepítették le őket. [ Az alapvetően állattenyésztő kunok természetszerűleg „nem voltak vevők” az
állattenyésztő vlach/románok állati termékfeleslegeire ]. Mivel a havaselvei
síksági∼dombvidéki∼előhegységi kitűnő legelőket és folyóvíz-menti réteket a nagyállat-tenyésztő
kunok használták - … hamarosan Erdély délnyugati∼déli peremi magashegységeiben,
alhavasi∼havasi legelőin és a környező völgyekben is megjelentek a vlach/román transzhumáló
állattenyésztők évszakosan legelőváltó ( látszólag: „kóborló” ) csoportjai. Majd mivel
Magyarországon rendet, közbiztonságot, a termékfeleslegeikre jó felvevő piacot, új
irtásfalvak létesítése esetén több generációnyi adó-mentességet és/vagy –kedvezményt,
orthodox vallásukat illetően is toleranciát találtak, elitjük [ = részben saját népükből
kikerülő, ám nagyobb részben kun származású kenézeik ] pedig bizonyos általános
magyarországi feltételek teljesítése esetén könnyen integrálódhatott a magyarországi
nemesség soraiba: a vlach/(magyarul:)’oláh csoportok = a mai románok ősei egyre
tömegesebben költöztek be a Temesközbe, Erdélybe, és az Erdélyi-középhegység NY-i ( =
későbbi Partium felőli ) részeire is.

[[ Nem tudom, ki hogy van vele, de ha román lennék, nekem ezt a verziót elfogadni sem lenne
nehéz, ez sem kevésbé "dicső", mint a kontinuitás. Igaz, vélt történelmi jogot nem lehet vele
Erdélyre fabrikálni, de mint tudjuk: a területszerzés sosem a [ polgári ] bíróságokon dől el ]].

A vlach/’oláhok kései érkezésük okán egész Erdélyben ( és környékén ) valamennyi fontosabb

földrajzi nevet vagy az itt évszázadok óta őslakos magyaroktól, vagy a törökös nyelvű kisebb
népektől, szláv szórványoktól, nagy ritkán pedig a csak 3 generációnyi ideje, de a vlach/’oláhoknál
mindenképpen korábban itt élő szászoktól vettek át; ám a „nem transzhumáló” ( = nem évszakos
legelőváltó magashegységi∼alhavasi∼havasi félnomád ), hanem letelepült életmód civilizációs
szavainak igen jelentős hányadát, így pl. még a „vár”-ból a magyarban képezett „város” és „várad”
szót is: a befogadó magyaroktól ! A ( későbbi IV.)Béla-féle és az azt követő kun-misszió latin-
keresztény ( = római katolikus ) szertartásaitól ’Okhri∟d orthodox érseke a kiátkozás terhe mellett
eltiltotta a továbbra is az ő hatáskörébe tartozó (!) vlach/’oláhok összességét; így közülük ekkor még
csak az a többségében kun származású, részben már ’oláh nyelvcserés kenéz-réteg katolizált, amely
a mindenkor latin-keresztény magyar király ( pl. Luxemburgi Zsigmond ) alattvalójaként
Magyarországra beköltözve a középkori politikai magyar - hungárus ! - nemesség tagjává akart
lenni.

Mint Magyarországon bármely népből származó országlakos, a vlach/’oláhok közül is a kiemelkedően

tehetségesek a legmagasabb közjogi, ill. egyházi méltóságokba is eljuthattak: pl. a nemzetiségét a
nevében is büszkén megvalló Oláh Miklós - az Erasmus-barát humanista író, [ aki még Attilla hún
nagykirályról is írt ! ] - 1553-tól esztergomi érsek lett. A részben (!) vlach/’oláh és kun származású
[ ld. Vajk kenéz már havasalföldi római katolikussága ] Hunyadiak magyarországi, sőt balkáni és
közép-európai közjogi pályafutása közismert.

Habsburg-szorgalmazta újkori - 1697-es - fejlemény az erdélyi vlach/’oláhság között a

konstantinápolyi helyett a római pátriárka, azaz a pápa főségének elismerése, ám a görög
szertartásnyelv megtartásával, ( azaz továbbra sem véve fel a latint ): ők az unitusok = az erdélyi
román görög-katolikusok.
 4.

⇑ 4. = Magyarország néprajzi [ és népsűrűségi ! ] térképe. Szerkesztette az 1910. évi

népszámlálás alapján: gróf Teleki Pál, 1919. [[ a lakatlan területeket fehér foltok jelzik !; a
barnás-piros = magyar, a narancs-színű = német, Kelet-Magyarországon: a fakó szürkés-lila =
román, a sötétzöld = ruszin; az eredeti 1:1.000.000-s méretarányú térképen minden mm 2 = 100 fő;
látható, hogy Erdélyben + a Partiumban + a Temesközben is mozaikos, és összességében
gyakorlatilag közel azonos arányú a „nem románok”, ezen belül elsősorban és legnagyobb
létszámban a magyarok jelenléte a románokéval. Erre sem volt tekintettel Trianon imperialista
békediktátuma !

Kelet-Magyarország kereken 102 ezer km2-nyi területével együtt Trianon - népszavazás ( =

demokratikus önrendelkezés ) nélkül, nagyhatalmi∼politikai kényszerrel - 2.824.000 román és
2.414.000 „nem román” - ezen belül: 1.664.000 magyar - nemzetiségű/anyanyelvű személyt
„csatolt” az új Romániához. ( Jeszenszky Géza: Trianon. Az önrendelkezési elv megcsúfolása. In:
Rubicon 2005/6: Trianon és a revízió )]].
Az őshazában visszamaradt balkáni vlachok, vagy
arumuń/arománok

Vlachoknak, vagy arumuń-oknak/aromán-oknak azokat a latin[osodott ] nyelvet beszélő [ ma már

csak D-balkáni, kis mértékben a K- és Közép-Balkán határvidékén is élő ] csoportokat szokás
nevezni, amelyek az Al-Dunától délre éltek/élnek. A helyzetük manapság eléggé sajátságos: A Közép-
[ és Dél-]Balkán területén elszórtan élnek csoportjaik, a Szerb-Érchegységtől Macedonián keresztül
Épeirosz/Epiroszig. Jelentős részük már kétnyelvű, és dacára a kézenfekvő rokonságuknak a[z É-i ]
románokkal, a[z aldunai~moldovai∼erdélyi ] román[ság ] csak vonakodva ismeri el őket saját
kisebbségnek. ( Ennek valószínűleg az az oka, hogy az arumuń/arománok nem igazán férnek bele a
Romániában hivatalos dáko-román eredetmítosz által kijelölt Prokrusztész-keretekbe ). Mindennek a
következményeképpen eltűnőben lévő kisebbségről van szó, amelynek a nyelvhasználati jogát az az
ország, ahol élnek, jellemzően nem ismeri el, a[z É-ra vándorolt testvéreik alkotta Románia ] pedig
[ manapság ] nem nyújt nekik gyakorlatilag semmiféle (!) támogatást.

A balkáni vlachok önálló története a kora-középkortól* követhető nyomon. A vlach∼albán

kapcsolatok térben és időben. *[[ Akkortól szokás számítani, amikor a
Római Birodalom limes-én = kiépített határerőd-rendszerén belül tartósan (!) és tömegesebben meg
tudott telepedni valamely sztyeppei, ezért érkezésekor főként állattartó nép. A K-Római
Birodalomban ez az államszervező és az új államnak, majd a teljes - benne a helyi többségi szláv -
lakosságnak név-átadó, törökös nyelvű al-dunai proto-bolgárok 670~680 körüli betelepedésével -
jogilag a Bolgár Kánság 681-es hivatalos elismerésével - kezdődött: azóta beszélünk a „Kelet-
Római” helyett Bizánci Birodalomról, egyúttal az ókort és az átmeneti kort végleg felváltó
tulajdonképpeni középkorról.]]

A proto-bolgárokkal egyidejűleg telepedett be a Kárpát-medencébe, és a Közép-, ill. Nyugat-Balkán

É-i sávjába az avar és szövetséges népek II. főhulláma, ( régészetileg ez a közép avar kor, amelyből
másfél∼2 nemzedéknyi idő alatt, és már itt, helyben kifejlődött a nagyszerű késő avar kori kultúra ). [
Az 568 és a VIII./IX. század fordulója közti Kárpát-medencei és környéki avar hegemóniának, a
működtetett kereskedelmi ( és hadtáp-)kolóniáknak számos földrajzi név-nyoma van a Nyugat- és a
Közép-Balkánon, a legdélebbi avar régészeti lelet-( sőt, kimondottan kincs !-)anyag pedig
éppenséggel a mai Albánia területén került elő ]. A kereszténységgel már K-Európában
megismerkedett vezető rétegű, a Kárpát-medencébe és környékére az ún. közép avar kori kultúrát
hozó avar és szövetséges népek - köztük a dr. László Gyula professzor által méltán I.
honfoglalóknak nevezett székely-magyarok, akiknek korabeli magyar nyelvű egyik rovásírásos
emléke is előkerült !!! - a 670~680 utáni néhány évtizedben balkáni hadjárataikkal, a bizánci
hegemónia innen visszaszorításával, balkáni szövetségi kapcsolataik kiépítésével alapvető jelentőségű
szerepet játszottak a Közép-Balkán ( és részben a Dél-Balkán É-i sávja ) etnogenetikai
folyamataiban, etnikai átrendeződésében, így pl. az albánok mai hazájukba történő betelepedésében,
azaz a honfoglalásukban is.

Az albánok többségének - és velük az Al-Duna jobb part menti Dacia ( pl. Ripensis = „folyam menti”
) szerveződések lakosságának, köztük csekély létszámban dák csoportoknak - az É-balkáni hún
gyepűelvéből 447-ben történt délebbre költöztetése óta tartó szoros albán~vlach/román nyelvi
egymás mellett és együttélésnek ekkor lett „végleg vége”. [ Valójában már a VI./VII. századfordulón
a kettejük közé telepedő szlávok jelenléte megakadályozta a megelőzőleg másfélszáz évig tartó
közvetlen szomszédságból adódó rendszeres és igen intenzív albán~vlach/román népi érintkezést,
amely ettől fogva arra korlátozódott, hogy a K-Római Birodalom hadseregeinek mind az albán, mind
a vlach/román nyelvűek továbbra is szállítottak termékfelesleget, ill. Konstantinápoly mindkettejük
soraiból „verbuvált” zsoldosokat, akik a hadseregbeli kölcsönkapcsolataik nyelvi nyomait leszerelésük
után saját köreikbe hazavitték ]. Ha van a vlach/román nyelvben bármi, ami dák eredetű, az sem
közvetlen átvétel, hanem az egyes dák néptöredékeket még az Al-Duna térségében magába olvasztó,
majd D-re vándorló albánoktól a vlach/román nyelvbe átadott kölcsönszó !

Az albánok többségének Al-Dunától D-re húzódása mellett némely csoportjuk még a D-szlávok
„limes-átszakító” honfoglalási hulláma idején - 601/602 - , és ezt követően is a mai szerb-bolgár
államhatár térségi magas hegyekben folytatott transzhumáló ( = nyáron az alhavasi∼havasi legelőkre
jószágait felterelő ) pásztorkodást, időnként - pl. a Kárpát-medence 670/680-as, közép avar kori
„feltöltődése” idején is - Bizánc oldalán katonáskodást is vállalva; ( ők a későbbi magyar krónikák
hún-történetében „a [[ kelet-]]rómaiak pásztorai” ). Ez az albán népesség itt megérte a XI.∼XII.
századtól Makedónia/Macedonia felől tömegesen észak felé vándorló vlach/román népvándorlást, és
többségében e románokba olvadt. Ezért több az „albánosság” a mai ún. északi románok nyelvében,
mint a D-balkáni őshazájuk környékén maradt pl. arumuń vlachokéban.

A D-szlávok több hullámban, de főként avar szövetségben foglaltak hont a Balkánon, szétdúlták az
antikvitás és a kereszténység mindeddig túlélő gócait, hosszú időre visszavetették a Balkán Bizánc-
szervezte gazdasági és késő antikvitás-kori~kora középkori keresztény kulturális fejlődését, és
évszázadokig nem tagolódtak be sem a Bizánci Birodalomba, sem önálló államot nem tudtak
szervezni, hanem nemzetségi és/vagy területi kisebb-nagyobb szervezetekben, utóbb
törzsszövetségekben éltek. Ez alól jellegzetes kivétel a törökös nyelvű proto-bolgárok által 670/680
után szervezett állam keretei között élő kelet-balkáni D-szlávság: a mai szláv-bolgárok ( és részben a
szláv-macedonok ) története. A románok származásával kapcsolatban már volt szó [ a balkáni
vlachok kora-középkori történetéről ], tehát erre az időszakra nem térnék ki még egyszer.

A[z al-dunai~moldovai ] vlach [ román ] fejedelemségeknek a tatárjárást követően a magyar királyok

szorgalmazta megalakulása után vált el a[z immár északi ] románok és az [ őshaza környékén
visszamaradó ] arumuń/arománok története és nyelvi fejlődése, és miközben a[z Al-]Dunától északra
[ előbb a hatalmi viszonyok függvényében felváltva ( krími tatár felügyeletű ) kun, ill. magyar,
később pedig oszmán-török „védnökséggel” = felügyelettel ] létrejöttek a román államkezdemények [
= a fejedelemség-rangú ún. vajdaságok; a vojevoda/vaj’da is szláv jövevényszó a románban … ], a
Dunától délre élő balkáni vlachok a bizáncin kívül bolgár, szerb, majd [ az al-dunai~moldovai
testvéreiknél valamivel korábban ] oszmán[-török] fennhatóság alá kerültek.

A[z arumuń/aromán-]vlachok önszerveződését nem segítette, hogy az általuk lakott terület

nem alkotott nagyobb földrajzi egységet, és nem volt sem önálló egyházszervezetük,[ az
’Okhrid(a)-székhelyű metropolita hatáskörébe tartoztak: óegyházi szláv nyelvű, orthodox liturgiájuk
volt --- ebben az egyben azonos helyzetben voltak az al-dunai~moldovai, azaz É-ra vándorolt
testvéreikkel ], sem önálló államuk, kivéve a rejtélyes „Nagy”* Valachiát. * [[ a középkori görög
és latin nyelvhasználatban csak azonos alakú - megale, ill. magna/maior - a „nagy” és az „ó, régi,
egykori” szó. Tehát nem „Nagy-”, hanem »Ó-Valachia«: pontosan azt jelenti, hogy É-ra vándorlásuk
előtt itt volt az al-dunai~moldovai vlachok/románok egy részének korábbi szállásterülete is ! ]].

Maguk az arumuń/arománok a középkor folyamán a Balkán több pontján is feltűntek, ( itt és most
nem sorolva fel a Dunától északra levő al-dunai~moldovai vlach [ román ] fejedelemségeket ):

- A mai Nyugat-Macedónia területe: a IX.-X. században említik őket leginkább, mégpedig ’Okhrid
környékén. Szkopjét is „latin” városnak írják le még a X. században.

- A mai Kelet- és Közép-Szerbia, a Morava-folyó völgye, és különösen a Szerb-Érchegység területe.

Itt a vlachok [ már a mai ] Románia közvetlen közelében éltek, ( maradékuk még ma is megtalálható
itt ).

- A mai [ ÉNY-]Thesszália, ez az a terület, ahol Ó-[„Nagy-”]Valachia létezett az 1200-as évekig.

- A mai Észak-Görögország, ill. Dél-Albánia

- A mai Bosznia és Hercegovina, ahol jelentős számú vlach betelepüléséről szólnak a források az
1300-as évekből, ( a Dalmácia közelében élőket hívják/hívták mauro-[ = „fekete”-]vlach-nak →
mor’lach-nak ).

- A mai Bulgária [ … ] déli része ( Rodope-hg.).

A felsorolásból látszik, hogy a balkáni latin[osodott ] népesség által lakott területek a félsziget
közepén találhatóak, főleg [ magas-]hegyvidéki[~alhavasi~havasi, azaz ún. alpesi ] területekről van
szó.

Ezekből az adatokból a következő kép rajzolódik ki: a Balkán középső részén a XIV.-XV.
századig jelentős számú [neo]latinul beszélő népesség élt, nagyjából a mai Belgrádtól
egészen Thesszáliáig [ és Épeiroszig ]. Nem lehet ugyan azt mondani, hogy … kompakt tömböt
alkottak volna, ugyanis a források szerint ez a népesség a városokban és a hegyvidékeken élt
elsősorban, mint városi kézművesek és magashegységi pásztorok, tehát a völgyekben jelentős
számú szláv, illetve délen görög lakosság is élt. [ Ugyanakkor a közép-balkáni Morava-völgytől K-re
ez a szláv lakosság többségében egészen bizonyosan még nem szerb volt ].

Történelmi szerepük:

- A[z arumuń/aromán-]vlachoknak nagy szerepe volt a II. Bolgár Cárság létrejöttében.

Majdnem minden forrás bolgár–vlach* felkelésnek állítja be az 1185∼’87 közötti felkelést, amely a II.
Bolgár Cárságot létrehozta. A felkelés vezetői, az Aszen-család tagjai is valószínűleg részben vlach*
eredetűek voltak. A közös fellépés tulajdonképpen kézenfekvő, hiszen a megalakuló bolgár állam
nyugati részén akkor még nagyrészt vlach lakosság élhetett. *[[ Itt 2 hasonló népnév keveredik, mint
a középkor közép-európai római katolikus = latin nyelvű krónikái egy részében is: a neolatinosodott
vlach/( Magyarországon: ’oláh ), ill. a törökös nyelvű bulak ( a római katolikus latin okmányokban:
bulaq vagy b’lac, többes számban: blaci; a magyarországi helynévadásban is megőrizve: valkó ). A
bulakok ÉK-bulgáriai ága a Ludogorie és a Magas-Balkán/Sztara planina K-i szárnya között
letelepedve és élve alkotta a bolgárság új, eredetileg sztyeppei harcos csatlakozó népességét, a
havasalföldi~moldovai kunok szövetségében ! Ma a bolgár kutatás is a II. Bolgár Cárság
megszervezésében a kun + bulak katonai közreműködést hangsúlyozza, az Aszen-dinasztiát is
nyelvileg el-( szláv-)bolgárosodó kun-, vagy bulak-eredetűnek tartják, mivel 1./ a család és
rokonsága is főként a fent részletezett bulak szállásterületeken, tehát a mai ÉK-Bulgáriában birtokolt,
( tehát nem a NY-bulgáriai vlach szállásterületeken ); és mivel 2./ a felszabadító harcokat szervező
és diadalra vivő nemesek ( bojárok ) közül a vezérlő 2 fivér egyikét: az utóbb cárrá felkent Aszen-t a
keresztes hadjáratok francia krónikásai is vagy „roi de Blaquie”-ként, azaz Bulakia/Bulak-föld
királyaként, vagy „a kunok és a bulakok ura”-ként említik. [[ Az antikvitás Haim(osz)-/Haem(us)-
hegyláncát az oguz-török/köztörök nyelvű oszmán-törökök által Európában elterjesztett néven ma
( Nagy-/Magas-)Balkán-nak hívjuk. Van a „balkán” szónak egy „erdős magaslat, vonulat, hegygerinc”
jelentése is az oguz-törökben, ld. pl. a Kászpi-tengertől KDK-re, Türkmenisztánban lévő Balkán-
hegyek esetében. Ennek az oguz-török köz-szónak az egész Haimoszra/Sztara planinára
alkalmazását elsősorban az „ihlethette”, hogy e markáns hegylánc oszmán-törökök által először
megismert K-i és ÉK-i részei, „szárnya” ( = a XIV. század végétől ∼ XIV./XV. századfordulótól
kezdődően hódító hadjárataikkal először itt törtek át a gerincén, hágóin, évszázadokra megszállva
Dobrudzsát, Ludogorie-t, és az Al-Duna bal parti oldali síkságát, ill. a csatlakozó területeket is; ld. pl.
1444, Várna: az oszmán-törökök elleni keresztes hadjáratban Hunyadi János csatavesztése, Jagello I.
Ulászló király hősi halála ), ahol bulak szállásterületek voltak, tehát Bulak-földhöz tartoztak, ennek
néprajzi∼tájnévkénti használata még az oszmán-török megszállás idején is élhetett a környék el-
bolgár-szlávosodott bulak ( és besenyő, kun ) eredetű lakói körében. --- B. S. ]]

Ám a harcias hegyi~alpesi pásztor vlachok egyes csoportjainak zsoldos hadseregként bekapcsolódása

a Bizánc elleni bolgár függetlenségi harcokba nem kizárt. A XII. századtól jelentősebb NY-bulgáriai
vlach/román jelenlét és a bolgárokkal való kapcsolat a XI. század utáni (!) bolgár-szláv nyelvben is
nyomot hagyott: ez a XI. századi és korábbi bolgár-szlávban még ismeretlen, más nyelvekben pedig
névelőként ismert, ám pl. az arumuń∼vlach/román-ban általánosan jellemző ún. „hátravetett névszó-
meghatározó” alkalmazása néhány esetben a kései bolgár-szlávban is előfordul: pl. вода = víz,
водатa = a víz.

A balkáni vlachok többségének szoros, és a bizánci [ = ( II.-, vagy Új-)„római” ] hadsereget ellátó -
többlettermék-érékesítési kereskedelmi érdekeikkel is tartósan megerősített - Bizánc-kapcsolata,
sőt katonai kapcsolata is ekkor már sok-sok évszázados múltra tekintett vissza. Így a „Történelem
mindenkinek”-en olvasható tanulmány szerzőjének az a kitétele, hogy „a ( balkáni ) vlachoknak nagy
szerepe volt a II. Bolgár Cárság létrejöttében” vlsz. úgy állja meg a helyét, hogy a Bizánc-ellenes
háború hadszíntereitől távol, a mai NY-Bulgáriában akkor élő vlachokat a kun∼bulak∼bolgár
vezetésnek sikerült semleges magatartásra bírnia, azaz a vlachok nem támadták hátba őket, noha az
ilyen típusú szövetségkötésben Bizáncnak óriási tapasztalata volt, gondoljunk csak pl. a Hétmagyarok
ellen felbérelt besenyők magyarokat hátba támadó hadműveleteire … ]]

- Thesszália ( Közép-Görögország ) hegyvidéki területén említik a különböző források a [ a

lerohant Bizáncban a NY-i keresztes hadak által puccsal kikényszerített ] Latin Császárság
megalakulása után ( 1204 ) Ó-[„Nagy-”]Valachiát. ( A „nagy” jelző itt inkább valószínűleg azt
jelenti, hogy régi, szemben a Havaselvén létrejött új, [ a tatárjárás évszázadában fennálló kun∼]vlach
állammal ). Ez az Ó-Valachia, hasonlóan az albán területeken kialakuló szervezetekhez, klánok uralta
kisebb törzsi területek szövetsége lehetett, amely azonban az 1200-as években egy ideig [ = pusztító
hadjárataival az idáig is ható tatárjárásig ] [ többé-kevésbé ] független tudott maradni. Mindenesetre
ez az Ó-Valachia [ írták kettős „v”-vel és 2 „l”-lel is: Wallachia ] nevű államalakulat szintén arra utal,
hogy a mai észak[nyugat-]görög térségben e korban a lakosság tekintélyes része
[ arumuń/aromán-]vlach volt.

- A XV. században Bosznia területén jelennek meg a vlachok a források szerint, a [ rigómezei
csatavesztés után az oszmán-törökök elől ] menekülő szerbekkel együtt. Egyes források a mai
boszniai szerb lakosságot egyenesen a vlachok leszármazottainak tartják, bár ez a vélemény
valószínűleg túlzó, de egészen biztosan van némi alapja.

- A boszniai megjelenéssel egy időben a pl. Dél-Magyarországra menekülő szerbiai lakosságon belül
is megjelennek, habár itt nem választják külön őket a korábban átköltözött románoktól.

Az oszmán[-török ] hódítással a Balkán újra egységesült, ami nem kedvezett a nem szláv nyelvű
[ arumuń/aromán-]vlachoknak, a már korábban megindult nyelvi asszimiláció ekkor gyorsulhatott fel:
az oszmán-török állam tisztségviselőinek ugyanis jelentős része albán és az együttműködésre rábírt
délszláv ( pl. bosnyák ) származású volt, a török és a perzsa nyelv mellett az Észak-Balkánon és a
szomszédos török hódoltsági területeken a délszláv nyelvek oszmán-török államigazgatási használata
is általánossá vált. A[z arumuń/aromán-]vlachok ennek ellenére a Balkán-félsziget eldugottabb
részein napjainkig fennmaradtak. [[ A Minoritates Mundi sorozatban a Duna-tv be is mutatta őket:
gazdálkodásukat, folklórjukat, iskoláikat; egyik vezetőjük pedig beszámolt arról, hogy a II.
világháború előtti Román Királyság komoly támogatás keretében megkísérelte iskoláikon keresztül
elterjeszteni közöttük az al-dunai~moldovai román nyelv bukaresti nyelvjárását, a mai román állam
azonban tudomást sem vesz róluk, mert balkáni létük „üti” a mai román nacionalizmus által újra és
egyre agresszívebben, és egyértelműen magyar-gyalázó éllel harsogott dáko-román dogma
propagandáját ]].

További ajánlott cikkek az arumuń-/aromán-vlachok iránt érdeklődőknek:

http://brunodam.blog.kataweb.it/2007/05/

http://en.wikipedia.org/wiki/Aromanians

http://www.c3.hu/scripta/lettre/lettre53/gauss.htm