Az emberek megteremtését, viszontagságos sorsukat, fáradságos küzdelmüket a

természettel, öntudatra ébredésüket s fokozatos fejlôdésüket a Prométheusz-mítosz

meséli el. A késôbbi évezredek irodalmában a leggyakrabban ezt a mítoszt
dolgozták fel a legkülönfélébb értelmezésben.
A tűz eredetérôl szóló ôsrégi hagyomány valószínűleg az indogermán ôskorra
vezethetô vissza. A tűz megismerése az emberiség történeti létének az alapja, a
földművelés után a kézművesség, az ipar kezdete. A tűz alkalmazása elôfeltétele
volt az emberi fejlôdésnek, mely minden ellentmondáson keresztül, súlyos
küzdelmek és szenvedések árán egyre elôbbre vezet.
Az elsô embereket – a görög monda egyik változata szerint – maga Prométheusz, a
bölcs titán gyúrta sárból Pallasz Athéné segítségével – akárcsak Jahve Elohim az
egyik bibliai teremtéstörténet szerint Ćdámot. A legelsô emberek még tudatlanok
voltak, nem sokban különböztek az állatoktól, csak gyöngébbek, tehetetlenebbek
és védtelenebbek voltak a legtöbbnél. Öntudatlanul élték végig életüket. Már-már a
pusztulás fenyegette ôket, amikor Prométheusz lehozta számukra az égbôl a tüzet,
mely idáig csak az olümposzi istenek tulajdona volt. Ennek birtokában az emberek
megtanulták a mesterségeket, az anyag megmunkálását és a fémek feldolgozását.
Végsô soron a tűznek köszönhette az ember, hogy kiemelkedett az állatok sorából.
A parasztköltô Hésziodosznak az iparral szembeni bizalmatlanságára vall, hogy
szerinte Prométheusz súlyos bűnt követett el, amikor az istenektôl ellopta a tüzet az
emberek számára. Ezért Zeusz méltán büntette meg azzal, hogy a vonakodó
Héphaisztosszal egy sziklához láncoltatta, késôbb pedig egy sasmadarat küldött rá,
hogy évszázadokig marcangolja újra meg újra kinövô máját. De jogosan büntette
meg szerinte Zeusz az embereket is, akik a tüzet elfogadták: Pandórát, az elsô
asszonyt küldte le közéjük, akinek a neve “mindenki által megajándékozott”-at
jelent. Zeusz ugyanis – bosszúból – megparancsolta Héphaisztosznak, hogy
agyagból formáljon egy gyönyörű, az istennôkhöz hasonló leányalakot, az istenek
pedig ajándékozzák meg különbözô képességekkel: szépséggel, bájjal,
kedvességgel, asszonyi ügyességgel. A ravasz Hermész hazugságot, csábító
szavakat és tolvaj hajlamot rejtett a keblébe. Ez az asszony hozott minden bajt és
szenvedést a földre. Pandóra asszonyi kíváncsiságból leemelte annak a hombárnak
a fedelét, mely a különbözô sorscsapásokat rejtette magában. Ekkor szabadult a
sok nyomorúság, fáradság, baj, betegség s a kegyetlen halál a mindaddig munka és
gond nélkül élô emberekre. – Prométheusz cselekedete ebben a mondai változatban
– a bűnbeesés ószövetségi mítoszához hasonlóan – az emberiség boldog
aranykornak elképzelt ôsállapotát szüntette meg. (A mítosznak ezt a felfogását
használja fel Janus Pannonius Mikor a táborban megbetegedett című elégiájában
is.)