6.6.2.1.

Nagy-Britannia létrejötte és erősödése

Az egyesítő törvény (Act of Union) 1707-ben kimondta Anglia és Skócia alkotmányos

unióját, ami az 1603-ban létrejött perszonáluniós kötelékek szorosabbra fűzését jelentette a
két ország között. Formailag nem szűnt meg az alkotó államok szuverenitása, de egyesült a
két parlament, az országok közös vámterületet alkottak, ugyanakkor fennmaradt egyházi és
törvényszéki rendszerük önállósága. Bár az unió Anglia dominanciáját rögzítette a Brit-
szigeteken, de – végső soron – Skócia 18. századi felemelkedését is eredményezte. (Például
elnyerte azt a jogot, hogy az angol gyarmatokkal kereskedhessen.)

A Hannoveri-dinasztiából származó I. György (1714–1727), majd II. György (1727–

1760) az 1701-es trónutódlási törvény értelmében került az Egyesült Királyság trónjára. Az
angolul nem tudó és a német választófejedelemsége iránt jobban érdeklődő király helyett a
politikát – a hatalmat 1715-ben a jakobitákkal „kokettáló” toryktól visszaszerző – whig párt
irányította. Ennek lényege az volt, hogy – a spanyol örökösödési háború tapasztalataként –
kerülni kell a külhatalmakkal vívott háborúkat, mert árt a kereskedelemnek, valamint
csökkenteni kell a kereskedők és iparosok adóterheit, áthárítva azt a tömegfogyasztási
cikkekre. A kor meghatározó politikusa Robert Walpole volt, 1721–1742 között a
kormányzat irányítója, utóbb már miniszterelnöke. Az ő idején alakultak ki az alkotmányos
monarchia jellegzetes vonásai, benne a modern kabinetrendszerrel.

A kormány tagjai, a miniszterek eredendően csak a királynak voltak felelősek a saját

ügykörükért. Anna királynő idején a minisztereket egyetemlegesen Prime Ministereknek
vagy Premiereknek nevezték, ami pusztán arra utalt, hogy ők az ország fő tisztségviselői.
Ugyanakkor a kabinet egy vezető tagja, a királyi kincstár kancellárja a király és a miniszterek
közé ékelődött különleges, véleményformáló szerepével. Ez volt 1721-től Walpole, aki az
egyedüli vezető miniszterré, Prime Ministerré vált, amit II. György 1730-ban hivatalosan is
megerősített. Azóta van miniszterelnöke (első minisztere) az angol kormánynak, bár maga a
tisztségnév francia eredetű. Az ottani első miniszterek azonban semmilyen vonatkozásban
nem feleltek meg az angol Prime Ministernek.
 Anglia ekkor még nem volt a demokrácia hazája, sokkal inkább az arisztokráciáé, amely
azonban gazdálkodó, vállalkozó volt. A választások nyíltak voltak, ahol a többséget vásárlás
útján lehetett megszerezni. A választók száma a kb. 7-8 millió lakosú Angliában a 18. század
közepén 245 ezer volt, ebből 160 ezer esett a grófságokra és csak 85 ezer a városokra.

A pártpolitika is ennek volt megfelelő, amennyiben a whigek csaknem ötven éven

keresztül (1761-ig) tényleges ellenzéki párt nélkül kormányoztak és gazdagodtak. Jellemzőek
voltak a párton belüli harcok, s így következett be Walpole bukása is, a nála is korruptabb
állásvadászok, de még inkább egy háború „jóvoltából”. A „Jenkins füle” háború azért
robbant ki, mert évekkel korábban a spanyolok az angol kalózkapitányt megfosztották külső
hallószervétől. Valójában bizonyos körök megelégelték a több évtizede tartó békekorszakot,
és Marlborough hercegének a spanyol örökösödési háború idején elért hadi sikerei után
áhítoztak. Ráadásul a katolikus Spanyolországot kellett megregulázni. Ez sodorta az osztrák
örökösödési háborúba is Angliát, ahol a poroszok által tönkrevert Habsburgokat támogatták,
lévén ők a franciák ellenfelei, ami az évszázados angol–francia gyarmati szembenállás miatt
meghatározó volt.

A hétéves háborúban már a porosz oldalon találjuk Angliát. Ekkor vált ismertté a század
másik meghatározó angol politikusa, William Pitt, aki előbb külügyminiszter, majd később
kormányfő is volt. Walpole kritikusaként tűnt fel, majd a hétéves háború elején állítólag
kijelentette, hogy Kanadát az Elba partján akarja meghódítani. Ez az európai és az Európán
kívüli (észak-amerikai, indiai) frontok összekapcsolását jelentette, ami végül a franciák
feletti győzelmet hozta magával a párizsi békében (1763). Ebben Anglia biztosította
magának a tengeri hegemóniát, a világkereskedelem irányítását, továbbá amerikai és indiai
gyarmatbirodalmát. Ekkor fogalmazódott meg a flottapolitikai alapelv, mely szerint az angol
flottának nagyobbnak kell lennie, mint az utána következő két tengeri hatalomnak
együttvéve.

A trónra került III. György (1760–1820) maga kívánta vinni az államügyeket, ez

vezetett Pitt első menesztéséhez. A torykra támaszkodva személyes uralmat gyakorolt, és
nem véletlen, hogy első kormánya élén a „király barátja”, John Stuart, Bute lordja állt (1762–
1763). A „király barátai” ellen kibontakozó politikai harcok a király személyét is érintették.
Különösen erősödtek ezek a támadások az amerikai gyarmatok 1783-as elvesztésekor,
melyért a politikai közvélemény az egész kormányzati rendszert irányító uralkodót is
felelőssé tette.

Az ekkor kormányra került ifjabb William Pitt tory miniszterelnök (1783–1801) kezdte
meg Anglia és gyarmatbirodalma modernizálását. Az Indiát kormányzó Kelet-indiai
Társaságot a kabinet ellenőrzése alá vonta, Franciaországgal szabadkereskedelmi
egyezményt kötött, ez a fajta együttműködés a két hatalom között a francia forradalmat
követően háborúba csapott át. Ennek anyagi bázisát az angol mezőgazdaság és ipar 18.
századtól megfigyelhető „forradalmi” átalakulása biztosította.

A mezőgazdaságban a legfontosabb a váltógazdaság (vetésforgó) elterjedése volt, ami a

17–18. században a németalföldi módszerek átvételét jelentette a fejlettebb kelet-angliai
grófságok (Norfolk, Suffolk) bekerített szabadparaszti gazdaságaiban. A földbirtokos tőkés
bérlők viszont a nagyüzemi gazdálkodás kereteit és gyakorlatát teremtették meg. A 18.
század elején Tull nyomán kialakult a váltógazdaság új rendszere, a „norfolki négyes”
(tarlórépa, árpa, lóhere, búza), ami kiiktatta az ugart. Az új takarmánynövények lehetővé
tették a belterjes (istállózó) állattenyésztést. Tejgazdaságok, sajtüzemek jöttek létre, nőtt a
hústermelés (hizlalt ökör, húsmarha), tovább fejlődött a juh- és lótenyésztés, s ez utóbbi (a
zömök suffolki ló) lehetővé tette a vaseke és -borona használatát. A búzatermesztés
fellendülése következtében Anglia a fehér kenyér országa lett, míg Franciaországban ekkor
még gyakran küszködtek éhínségekkel. A bekerítések befejeződésével nőtt a
birtokkoncentráció, amit az is bizonyít, hogy az átlagos birtoknagyság a 17. század végén 70
acre, a 18. század alkonyán viszont már 300 acre volt.

Az 1760-as évek Angliájában indult az ipari forradalom világhódító útjára, ami a

manufaktúrák korszakából átvezetett a gyáriparba. A gépek rohamos terjedése azonban
súlyos szociális és gazdasági problémákat is okozott. A parasztok jelentős része a
városokban próbált munkát találni, ahol jobban kerestek ugyan, de gyakran 16–18 órás
„rabszolgamunkával”. Életkörülményeik szinte elviselhetetlenek voltak, melyért gyakran az
új gépeket okolták. 1753-ban a munkájukat és kenyerüket féltők feldúlták John Kaynek, a
mechanikus vetítő feltalálójának az otthonát, akinek Párizsba kellett menekülnie, vagy
szétverték Hargreaves blackburni „fonó Jenny” gépeit, és Cromptonnak, az „öszvér” nevű
fonógép feltalálójának is bujdosnia kellett munkásai elől. Bár a nagy nyomor és az
arisztokrácia fényűző jóléte együtt jellemezte a 18. századi Angliát, az összkép mégis biztató
volt, legalábbis Európa más országaihoz képest.
chevron_left
chevron_right
arrow_upward
TARTALOMJEGYZÉK navigate_next
 VILÁGTÖRTÉNET
 Impresszum
 Bevezetés [Salamon Konrád]
 chevron_right1. Az őskor (Kr. e. 7 millió–Kr. e. II. évezred) [Csorba Csaba]
 chevron_right2. Az ókori Kelet (Kr. e. VI. évezred–Kr. u. 4. század) [Bácskay András]
 chevron_right3. Az ókori Hellász (Kr. e. III. évezred vége–Kr. e. 30) [Hegyi W. György]
 chevron_right4. Az ókori Róma (Kr. e. 10. század–Kr. u. 476) [Hegyi W. György]
 chevron_right5. A középkor (476–1492) [Csorba Csaba]
 chevron_right6. Kora újkor (1492–1789) [Katona András]
o chevron_right6.1. A gabona rabságában – a reformáció és a felvilágosodás igézetében
o chevron_right6.2. A nagy földrajzi felfedezések kora
o chevron_right6.3. Reformáció és katolikus megújulás
o chevron_right6.4. A modern állam kezdetei: az abszolutizmus létrejötte Európában
o chevron_right6.5. Nemzetközi kapcsolatok, háborúk és polgárháborúk a 16–17.
században
o chevron_right6.6. Az abszolutizmus alkonya Nyugaton, felvilágosult abszolutizmus
Keleten
 chevron_right6.6.1. A nemzetközi kapcsolatok alakulása
 chevron_right6.6.2. Európa élén: Anglia és Franciaország a 18. században
 6.6.2.1. Nagy-Britannia létrejötte és erősödése
 6.6.2.2. Franciaország a Napkirály halálától a forradalomig
 chevron_right6.6.2.3. Európa középső része: a Habsburg Birodalom,
Poroszország és Lengyelország
 chevron_right6.6.2.4. Európa peremén: az Orosz és a Török Birodalom
o chevron_right6.7. Az Európán kívüli világ
 chevron_right7. A „hosszú” 19. század (1789–1914) [Zakar Péter – Kozári József]
 chevron_right8. A „rövid” 20. század (1914–1991) [Salamon Konrád]
 Bibliográfia
 chevron_rightKronológia

KERESÉS A KIADVÁNYBAN navigate_next

KÖNYVJELZŐIMnavigate_next
JEGYZETEIMnavigate_next

KIEMELÉSEIMnavigate_next

 SZERZŐKNEK
 CÉGEKNEK
 KÖNYVT