Exner Veronika

(veronikajancsi@gmail.com)

AZ ELŐKELŐ HATTYÚ
Egyszer régen, Keszthely városában, annak szívében, a kastély parkjának tavában élt egy
hattyú. Sárának hívták, rá is szolgált nevére: fejedelmi ékessége volt ő a Festetics grófi
udvarnak. Előkelő tartásának, vakító fehér tollazatának hetedhét határon túl szállt a híre.
Büszke is volt rá a kastély minden lakója, a grófné külön gondozót rendelt mellé, etették,
gondozták, kényeztették. Ha vendég állt a házhoz, maga a ház ura vezette ki a tóhoz, hogy
dicsekedhessen a madárral.
Szép volt, gyönyörű volt Sára, no de a természete! Lenézte az udvar többi lakóját, rangján
alulinak érezte akár szóba elegyedni is más állattal. Csípett, ha csak a közelében sündörgött
valaki. Nem is szerették őt sem a lovak, sem a többi énekesmadár, elkerülték a békák,
mókusok, sündisznók. Rátarti magányában éldegélt, csak a Holdhoz beszélt néha csillagos
éjjeleken, mert tudta, a Hold úgysem hallja.
Egy nap váratlan találkozásra került sor. Sára éppen délutáni tollászkodásába merült,
mikor egy idegen hattyúmadár feje bukkant elő a mogyoróbokor mögül. Sára nyomban
ráripakodott – Ki vagy és mit akarsz? Ez az én tavam, jobb ha most azonnal szeded a
sátorfádat. – Én, biza’, nem tágítok! Hattyú leány, nálad szebbet keresve sem találnék. Három
napja láttalak meg, elkószáltam idáig a Nagy Tótól, és azóta szeretnélek megszólítani.
Bátornak hívnak. Fogadj párodul, és én elviszlek a családomhoz, új otthonod a Balaton lesz.
Sárának rettenetesen imponált a hízelgő szerelmes beszéd, de dölyfös természete kitört belőle:
- Badarság! Azzal Bátor hattyúba fojtva a szót, hátat fordított és tovaúszott.
A hattyú leány csak nem nyugodhatott a váratlan látogató gondolatától, s este a Holdhoz
fordult: - Bár senkinek meg nem vallanám, igen megtetszett nekem Bátor. Ékesszólásával,
merészségével meghódította a szívem. S ahogy gondolta, a Hold saját kövér fényében fürödve
szótlan maradt.
A hattyú ifjú másnap is megjelent, és ott folytatta, ahol abbahagyta: - Sára, jöjj velem! –
Ugyan, miből gondolod, hogy elmennék innen? Jó sorom van, kis tavam, amin csak az
aranyhalakkal osztozom, etetnek, kényeztetnek, gondoznak. Előkelő társaság vesz körül,
csupa pompa, cicoma. – Ó, de hiszen te csak ezt a kertet ismered! Nincsen fogható a Balaton
illatához, a végtelen tó fodrozó vizének ringatásához, a nádas susogásához. Te még nem láttad
a Badacsony mögött leszállni a napot. Nem súrolta óriási csuka a lábadat, nem láttad ez
ezerszínű szitakötők raját. Nem vándoroltál télire a déli tengerek felé. Csodákat rejt a világ, ha
engeded, hogy megmutassam. - Badarság! - szakította félbe Sára, s csőrét a magasba emelve
hagyta ott a hattyút.
Este aztán a Holdnak vallotta meg ábránd gondolatait: - Bár senkinek meg nem vallanám,
vonzó a kaland, mit Bátor ígér. Oly szépnek írta le a kerten túli világot! S ahogy gondolta, a
Hold ezen az éjszakán is szótlan maradt.
Bátor harmadnap is eljött, és tovább győzködte, ám Sára hajthatatlannak tűnt: - Ugyan
minek mennék? Itt biztonságban vagyok, és nem zavarják köreimet! – Ó, de hiszen te nem
tudod milyen igazi családban élni. Ott a többiek bizalmukba fogadnak, óvnak, segítenek.
Sosem lennél magányos, megértenéd mi az összetartás és összetartozás. Erre taníthatnád
később a fiókáidat. Rád itt bizony nem ez vár. – Badarság! Látni sem akarlak többet – zavarta
el a kitartó hattyút, és a nyomatékosság kedvéért jól oda is csípett. Bátor nem mondott
semmit, csak tovarepült a Nagy Tó felé.
Sára a Holdhoz panaszkodott, amint leszállt az este: - Bár senkinek meg nem vallanám, de
olyan csodálatos dolgokról beszél ez a hattyú, amiket nem is ismerek! Én meg elkergettem…
S ahogy gondolta, a Hold csendben ragyogta be az eget.
Másnap hatalmas sürgés-forgás kezdődött a Festeticsek kastélyában. Szaladgáltak a
szolgahadak, jöttek-mentek, intézkedtek. Bizony, este érkezik teljes kompániájával maga a
császár! Ilyen méltóságot, ekkora előkelőséget még ez az úri ház nem látott! Csutakolták a
folyosókat, díszítették a termeket, száz szakács készítette elő az esti lakomát: leveseket,
sülteket, pástétomokat, süteményeket. Messzi tájakról érkeztek aranyozott tálakon a
különleges gyümölcsök. A gróf üdvözlő beszédét gyakorolta, a grófné egész nap
cicomázkodott szobalányai társaságában.
A kertben is nagy volt a felfordulás. Sára kihallgatta a kertészek pletykálkodását: - Azt
hallottam, ez a díszmadár lesz a fő attrakció ma este a vacsoránál. – mesélte egyik a
másiknak, miközben a sövényeket nyírták tökéletes alakzatokba. No, amint ezt meghallotta a
hattyúlány, elöntötte a hiúság, és nyomban elfeledte Bátort és a kerten kívüli világot. – Én
leszek a főattrakció! Én leszek az este éke! Az én szépségemben fog mindenki fürödni, és
megkapom azt az elismerést, amit mindig is megérdemeltem. Maga a császár is leborul majd
elém! – gondolta.
Csak erre gondolva, estig magával foglalatoskodott, tollazatát rendezgette, tisztogatta. A
Hold keltével megérkezett a császár, Sáráért pedig a szolgák. De nem az történt, amire a
gőgös madár számított: lábait összekötözték, zsákba tuszkolták, úgy vitték a konyhára. Még
hallotta, ahogy azok beszélgetnek útjukban: - Melyik lesz a hattyúfogás? Töltve vagy pácolva
készítik el? Ejj, de megkóstolnám!
Mártán eluralkodott a rettegés, és jobbat nem találván, gúzsba kötve a zsák mélyén a
Holdhoz fohászkodott: - Ó, te Hold! Egyetlen ki ismered szívem titkát! Bár megmentenél
most az egyszer! Milyen igazságtalan voltam az ifjú hattyúval! Csodát kínált, jó volt hozzám,
engem mégis csúf természetem vezetett. A halál torkában már jól látom. Bár csodát tudnál
tenni!
A Hold pedig fényes orcáját a Balatonra szegezve, búgó hangon szólt Bátorhoz. – Adj
neki egy utolsó esélyt!
Sára már a konyhaasztalon hevert aléltan, a szakácsok már késeiket fenték, amikor egy
csapat hattyú, élükön Bátorral, rontott be a nyitott ablakon. A hatalmas szárnycsapkodás és
csipkedés elől hanyatt-homlok menekült a szolganép. A madarak csőrükkel megragadták
Sárát, és elrepültek vele a holdfényes éjszakába.
A kastély tavában azóta sem él hattyú, csak az aranyhalak. Sára Bátorral maradt, a
hattyúcsapat legodaadóbb, legönzetlenebb tagja lett. Míg élt, hálás volt társának és új
családjának. Számos fiókájuk született, és ha ma Keszthelyen sétálsz a Balaton partján,
biztosan találkozhatsz leszármazottaikkal.