III.

TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 329

III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET

ADA
ADA – Magyar–szerb m. v. Bács vgyében, a Tisza jobb partján, Zentától délre 3 órá-
nyira. Van 6000 magyar kath., 2000 szerb n. e. óhitű, 150 zsidó lakosa, kath. és óhitű
anyatemploma, synagógája. Határa nyugatról dombos, a Tisza mentiben lapályos, álta-
lában gazdag termékenységű. Kiterjedése 17983 bácsi hold (2200 □ ölével), mi 1600 □
hozva 24,727 holdat tesz. Ebből urb. szántóföld 4616 bácsi hold, rét és belsőség 7251 h.,
jó legelő 4697 h., szőlőskert 306 h. Uradalmi 44 h. szántó és rét, 556 h. nádas, 392 h. mo-
csár, 121 h. utak. E város a korona szabad tiszai kerülethez tartozik (Fényes Elek, 1851).

A „temesi Bánság”-nak egy 1723–25. évi térképén a Tiszának bácskai oldalán Ada
(Hata névalakban) is már fel van tüntetve Zenta és Mohol között, tehát már volt falu.
1736-ban pedig Osztrova vagy Ada a tiszai határőrvidék adójának 5 százalékával volt
megterhelve. Ezen évekből való más okiratok is a kettős néven említik mint határőri ka-
tonai sáncot, mely 69 határőrt tartozik kiállítani, pedig 200 megadóztatható egyén lakik
e helységben, melyhez Bánovce, Csanadszki és Novoszeló nevű puszták is tartoznak.
– 1751-ben a tiszai határőrvidék véglegesen megszűnt és így Osztrova vagy Ada is ki-
váltságos tiszai kerületnek egy tagját képezte, amely 1791-ben tiszai koronakerületté lett,
és csak 1848-ban kebeleztetett be Bács vmegyébe. – Kath. plébániája 1760-ban alakult,
addig zentai filialis volt; temploma 1795-ben épült. A helység neve 1800-ig Ostrova seu
Ada volt. 1836-ban pedig mezővárossá lett (Iványi István, 1909).

Monográfiák Cikkek, tanulmányok

3580. Ada község kisiparának és a Mer- Vö.: 1411. sz.

kur kisipari szövetkezet történe-
te; Ada, 1979. 114 p.
3580a. Urbán János: Tűzsziget – Az adai
földmunkás- és munkásmozgalom
kró­ni­kája; Novi Sad – Forum Könyv­
kiadó, 1967. 395 [1] p.
3581. Biacsi Antal: Adai népadat; 7 Nap,
1991. május 31., 12–13. p.
3582. (b s): Beszélgetés egyházmegyénk
legidősebb papjával – Gere Vince
pápai prelátussal; Hitélet, 1978. 2.
szám, 6–10. p.
330
3583. Burány Béla, dr.–Csehpál Pál, dr.:
Három gyereknél kezdődik a csa-
lád – A születésszám néhány adata
Ada község területén 1975 és 1989
között; Magyar Szó – Kilátó; 1990.
szeptember 22., 40. szám, 13–14. p.
3584. (ee): Ada nagy napja [Toronyszen-
telés]; Hitélet, 1970. 11. szám, 4–7. p.
3585. Kalapis Zoltán: Moholy-Nagy Lász-
ló adai és moholi évei I–II.; Ma-
gyar Szó – Kilátó, 1982. szeptember
4., 34. szám, 11. p. és szeptember
11., 35. szám, 11. p.
3586. Kántor Oszkár: Volt egyszer híd a
Tiszán – Emlékezéstöredék Gere
Vince adai plébánosra; Vajdasági
Hírnök, 1994. december 20., 18. p.
3587. Kántor Oszkár: Skorpió havának
három napja; Családi Kör, 2001.
október 11., 22. p.
3588. Kántor Oszkár: A fölszabadulás
első napjai; Családi Kör, 2001. ok-
tóber 18., 24. p.
3589. Kántor Oszkár: Hídverés az oro-
szoknak; Családi Kör, 2001. októ-
ber 25., 23. p.
3590. Kántor Oszkár: Özönlöttek az oro-
szok, elmentek a tanárok; Családi
Kör, 2001. november 1., 23. p.
ADAHATÁR
3591. Kántor Oszkár: Egy véres vasár-
nap; Családi Kör, 2001. november
8., 29. p.
3592. Molnár Csikós László, dr.: Közelké-
pek az adai római katolikus egy-
házközség múltjából; Bácsország,
2003. X–XII. szám, 63–65. p.
3593. Molnár Csikós László, dr.: Szobor-
leleplezés 1898-ban; Ada – Közsé-
gi Körkép, 2005. június 17.
3594. Németh Ferenc: Adai múltkutatók
– A közelmúltban alakult meg az
Adai Helytörténeti Társaság, amely
a jövőben intézményesíthetné a tör-
ténelmi kutatásokat; Családi Kör,
2003. augusztus 14., 24–25. p.
3595. (S): Búcsú Adán [A katolikus egy-
házközség életéről]; Hitélet, 1974.
8. szám, 18–24. p.
3596. Solymosi Éva: Ada múltjából;
Szabad Hét Nap, 1997. június 5., 4. p.
3597. ys.: Szenta és Ada városok ki-
váltságlevelei; BBVTT Évkönyve
1904. 81–85. p.
3598. Vastag János: A titokzatos adai
kincs; Családi Kör, 2005. március
17.

ADAHATÁR
A Tiszavidéken az 1870-es évek elején nyíltak meg az első tanyai iskolák, s egy-két
évtizede söpört rajtuk végig a „végzet szele”. A Tiszavidék tanyai iskoláit a hatvanas-het-
venes években sorra becsukták, egy részüket lebontották, a meglévők gazdasági épületté,
lakóházzá váltak. Az egyetlen megmaradt tanyai iskola a Zentához tartozó Adahatáron ta-
lálható. A megfogyatkozott tanyák közt vívja harcát az idővel. Több mint 110 éve építet-
ték a 24 lépés hosszú és 10 lépés széles, sárgára festett épületet. Ölnyi széles csurgásának
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 331
horogfáit díszesre faragták az egykori mesterek, alkalmi menhelyként szolgált s szolgál-
hat még ma is a záporok, jégverések elől. Hajlott a teteje, ki kellene cserélni a valamikor
a múlt század második felében a Kárpátokból a Tiszán leúsztatott cifrára „kézivonyózott”
fákat. (…) A szomszédos határban, a nagyúti iskolában tanító Szűcs Máté fizetése tanu-
lónként 1 véka búza 5 krajcár (vagy három forint fűtés nélkül), a községtől pedig 30 fo-
rintot, 1 lánc föld haszonélvezetét és a lakást kapta. Ezért az egész tanévben rendszeresen
meg kellett tartania az órákat, sőt a felnőtteket is oktatnia kellett. A szegény tanoncoktól
tilos volt tandíjat kérni. Ehhez igazították az adahatári tanító járandóságát, kötelezett-
ségét is azokban a távoli 1870-es években. (…) Van miről tanúskodnia a már lebontott,
vagy lakóházzá, kocsmává, gazdasági létesítménnyé vált, vagy elhagyatottan, üresen álló
egykori hasonló iskolák helyett is. Pl. a firityi, rábéi, majdáni, imrepusztai, országúti,
terjáni, hodicsi, a Fodor, a szalatornyai, a Bicskei, ostorkai, a Gábor, a híressori, a Szél,
az oromparti, a Gyenes, a Bűn, a Csúzdi, a Huszák, a Bakos, a Matyó, a kisúti, a nagyúti,
a völgyparti, nagyvölgyi stb. helyett is (Cs. Simon István, 1995).

Cikkek, tanulmányok 3600. Tóth Lívia: Elsiratták az iskolá-

jukat; Hét Nap, 2004. szeptember
3599. Cs. Simon István: Az utolsó tanyai 15., 12–13. p.
iskola; In: Lehasadt ág; Kanizsa –
Cnesa, 1995. 7–16. p.

ADORJÁN
Adorján az északkelet-bácskai Tisza mente egyik sajátságos települése. Bár nevét a
XII. század óta őrzi, lakossága azóta többször teljesen kicserélődött. Az egykori okmá-
nyokban szereplő Alsó-Adorján és Felső-Adorján helyén ma jobbára a XIX. század má-
sodik felében érkezett ö-ző nyelvjárású magyar lakosság él: 1991-ben 1158 lakosból 949
vallotta magát magyarnak. Az adorjániak mind római katolikus vallású magyarok; kis
számban élnek a faluban beás cigányok is, akik közül többen ugyancsak katolikusnak
vallják magukat. A faluban más, a kisegyházakhoz tartozó felekezetű lakos nincs (Silling
István, 2003).

Monográfiák mény, Sinkovics Jenő tanulmányá-

Vö.: 2321. sz.
3601. Adryantól Adorjánig – Szociográ-
fiai műhelytanulmányok 1. Kani-
zsai Szociográfiai Műhely – Logos
Grafikai Műhely, 2003. 441 p.
– Papp György: Előszó, 7–10. p.;
Fényképek a munkaközösségről,
11–16. p.; Papp György: Adryan
– Adorján – Nadrljan – Adorján,
17–23. p.; Rajsli Ilona: Egy előz-
ról, 24–25. p.; Szinkovics Jenő:
Adorján nyelve, 26–44. p.; Silling
István: Adorján vallási életének sa-
játosságai, 45–58. p.; Papp György:
Semmivel sem pótolható az anya-
nyelven elmondott imádság – Szo-
ciográfiai riport ft. Tari Jánossal,
59–62. p.; Szemerédi Magda: Til-
tások és javallatok – A gyermekál-
dáshoz fűződő szokások most és va-
laha Adorjánon, 63–72. p.; Klamár
Zoltán: Halálban is közösség – Az
332
adorjáni temető vizsgálata, 73–130.
p.; Varjú György: Egy gányófalu-
ról – Az adorjáni dohánykultúra
közösségi vonatkozásai, 131–198.
p.; Batta Péter: Csempészkaland,
199–202. p.; Papp György: Barta
Péterről, 203–204. p.; „Így éltünk
abban a világban” – A 76 éves
Milutinovics Mihály dohánykupec
életútja, 205–208. p.; Szolgálnom
köllött rogyásig – Kovács Ferenc,
a dohányvágó, 209–211. p.; Varnyú
György: Móvázási szokások Ador-
jánon, 212–233. p.; Klamár Zoltán:
Adorján parasztságának vállalkozói
rétege a 90-es években, 234–246.
p.; Papp György: Nagyszaladás?
De melyik? – Történelmi sorsfor-
dulók emlékezete, 247–258. p.;
Fényképezkedés a halott apa ké-
pével, 259–266. p.; Egy szűksza-
vú vallomás, 267–272. p.; Papp
György: A Kisfától a Nömösútig –
A helynevek tanúsága, 273–277. p.;
Papp György: Adorján ragadvány-
nevei, 277–296. p.; Bárth János: Ta-
nyák változó időkben, 297–307. p.;
Vörös Anna: Olvasásszociológiai
felmérések az adorjáni tanulók kö-
rében, 308–319. p.; Adamović Er-
zsébet: Az adorjáni cigány népesség
szociográfiai jellemzői, 320–344.
p.; Dudás Károly: Adorján, a kibo-
csátó, visszafogadó fészek – Beszél-
getés Szecsei Mihály közgazdás�-
szal, 345–351. p.; Kovács Mária:
Otthonmaradottak, elszármazottak,
352–378. p.; Kovács Mária: Rögös
út, egy asszonyi sors, 379–394. p.;
Hózsa Éva: A mítosz és a „szoci-
ográfia” összetartozásának kérdése
a vajdasági magyar irodalomban,
395–401. p.; Rajsli Ilona: Nyelv
és nem összefüggéseinek vizsgá-
lata, 402–416. p.; Tóth-Glemba
Klára: Női szerepkörök a muzslyai
ADORJÁN
szokásrendszerben, 417–423. p.;
Gábrityné Molnár Irén: A szocioló-
giai és szociográfiai kutatások köze-
ledése a Vajdaságban, 424–432. p.;
Molnár Csikós László: Mennyiben
helyettesítheti az interjút a kérdőív
a munkahelyi nyelvhasználat kuta-
tásában?, 433–435. p.
3602. Harkai Imre–Klamár Zoltán: Ador-
ján népi építészete; Kanizsa –
Cnesa, 1997. 95 p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 2321. sz.
3603. Bödő Sándor: Adorján nyolc év-
százada – Egy szorgalmas közös-
ség múltja, jelene, jövője; Családi
Kör, 1998. október 8., 12–13. p.
3604. Dudás Gyula [dr.]: Adorján törté-
netéből; BBVTT Évkönyve 1913.
43–54. p.
3605. Gallusz László: A tenyérnyi falu;
Családi Kör, 1999. február 4., 8–9. p.
3606. Hovány Lajos: Vizek Adorján és
Zenta között Müller 1706-os tér-
képén; Bácsország, 1999. 11–12.
szám, 15–17. p.
3607. Kovács Nándor: A lélek fölébred,
hallatja szavát! – Beszélgetés
Adorján plébánosával, a gyémánt-
misés Tari János atyával; Hét Nap,
2002. június 26., 7. p.
3608. Tóth Tibor: Adorján – Egy Tisza
menti falucska csendes hétköznap-
jai; Hét Nap, 2006. június 7., 12. p.
3609. (se): Adorján – Új oltár, ősi hit;
Hitélet, 1971. 9. szám, 18–20. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
3610. Szemerédi Magda: Tiltások és
javallatok – A gyermekáldáshoz
fűződő szokások most és valaha
Adorjánon; Bácsország, 2002. X–
XII. szám, 113–115. p.
333
3611. Valkay Zoltán: Adorján települé-
sének újabb kori története; Új
Symposion, 1992. 7–8. szám.

AKACS
Akácspuszta
A tájból láthatóan kiemelkedő magaslaton, ahol a telephelyet kijelölték a számukra –
egy gerincen, mondják a helybeliek – Akacs néven a középkorban is volt egy település.
1332-ben már parókiás hely, temploma Achatius ókeresztény vértanúnak volt felszentel-
ve. Elmagyarosodott alakját a középkori tizedjegyzékben található Akacs, Akácsy csa-
ládnevek őrzik. Nyilván a helynév forrását is itt kell keresnünk. A település a hódoltság
idején is lakott. Bálint Sándor írja A szögedi nemzet című munkájának első kötetében: „A
Tisza több hajdani mellékága között feküdt, a nép a szigeteken pákászéletet folytatott. A
török adószedő évente egyszer csónakon kereste fel.” A törökök kiűzése után a hajdúk,
útonállók és szegénylegények gyülekező- és menhelye. Különállásuk, szilajságuk, a ha-
tósággal szembeni dacolásuk miatt a környék népe Akacs vármegye néven emlegette a
vidéket. (…) Az új kertészfalu is ezt a nevet vette fel. (…) A sorvadó települést 1890-ig
tűrték meg a Karátsonyi-uradalomban. Ekkor a földesúr végképp kiadta a kertészek útját,
mivel az általuk bérelt földdel más szándéka volt. (…) Akacs eltűnt a föld színéről, mint
annyi más telepítvényes falu vidékünkön (Kalapis Zoltán, 1983).

Cikkek, tanulmányok 3613. Kalapis Zoltán: Majorról, birtok-

ról, tanyáról – faluba (1983); In:
3612. Csömöre Zoltán: A titokzatos Aká- Vándorok és letelepülők – Szoci-
csi kő; Szabad Hét Nap, 1996. feb- ográfiai riportok; Újvidék – Forum
ruár 15., 22. p. Könyvkiadó, 1985. 7–68. p.

ALADÁR
Aladártanya
Aladár egy gróf Karátsonyi keresztnevének emlékét őrzi, azét, aki 1896-ban Torontál
vármegye fényes nemesi bandériumát vezette a budapesti millenniumi felvonuláson.
(…) Magyarországot Európában akkoriban úgy ismerték, mint a nábobok országát, Ma-
gyarországon viszont Torontált, a mai Bánátot úgy tartották számon, mint a nábobok
vármegyéjét. Településünk tehát mindenféleképpen a nábobok birodalmához tartozott,
illetve annak icipici, mondhatnánk így is: jelentéktelen része volt. Itt semmi sem történt
a cselédasszonyok veszekedésén, a betyárok garázdálkodásán, a gyakori születéseken,
temetéseken kívül, vagy az is lehet, hogy nem akadt a környéken egy íródeák, aki leje-
gyezte volna a történéseket. A szájhagyomány persze sok mindent megőrzött, ennek köz-
ponti eseménye egy klasszikus úri történet: a grófnő egy éjszaka elkártyázta Aladárt ezer
334 ALBERTFALVA
holddal együtt. (…) Karátsonyi Andor birtokához abban az időben, vagyis a XIX. század
végén a már említett Aladár mellett még Kerektó, Vörösistálló, Akacs, Paktó, Bikács és
Újhodály majorság tartozott. Jól benépesedett tehát ez a vidék, amelyet még a XVIII.
század első negyedében, a török hódoltság megszűnésének idején lakatlan területként
tartottak nyilván. Az első telepesek nagykunsági magyarok, aradi szerbek voltak, ezután
rajokban jöttek a monarchia többi részéből is. A Karátsonyi család őse, egy Bogdan nevű
örmény kereskedő 1781-ben vette meg a beodrai uradalmat. Ezt a falut (a mai Miloševót)
Böldre néven ismeri egy 1331-es okirat, de a török időkben teljesen elpusztult. A hódolt-
ság megszűnése után gyorsan fejlődik, 1805-ben már mezőváros, három országos vásár
tartására nyer kiváltságot (Kalapis Zoltán, 1979).

Cikkek, tanulmányok

3614. Kalapis Zoltán: Tanyai krónika;

In: Bánát könyve; Újvidék – Fo-
rum Könyvkiadó, 1979. 191–192. p.

ALBERTFALVA
„Igen mélyen tisztelt nagyméltóságú Uraim, én alulírott és szintúgy az összes benn-
lakók nagy örömünket fejezzük ki azon, hogy amiként Árpád atyánk a nagy honalapító
elindult egykor hont szerezni az magyarnak, tudomásunk szerint Önök is a szent célból
jöttek hazulról, hogy a hontalanoknak hont szerezzenek és a hont minél jobban felvirá-
goztassák. Szerencse és áldás kísérje lépteiket és Isten segítse törekvéseikben; adja Isten,
hogy a szegény ember Önöknek még a poraikat is áldja, és hogy nevüket még az unokák
is emlegessék. Tehát ezen szempontból kiindulva rátérek kérésem valódi céljára, hogy
mivel mi az összes bennlakók a mi igen tisztelt jegyző urunk engedelméből és nagyér-
demű elöljáróink szívességéből mintegy ideiglenes hazát találtunk és itt bent vergődünk
ki húsz, ki tíz, ki több, ki kevesebb évek óta, és bár ezen idők számtalanszor volt könny-
hullatás a kenyér, mert sokszor sírva feküdtünk és sírva keltünk és többször egész évi
fáradozásunk jutalma oda lett és sokszor ki kellett hurcolkodni és a mikor visszajöttünk
nem találtunk lakóházainkból mást csak romokat, elvitte a víz, úgy hogy még egy darab
fa sem maradt vissza, és sírtunk mint a fecske, ha fészke dúlva van. Talán ennek alap-
ján, mivel már igen sokat áldoztunk és sokat elbuktunk, méltóztassanak a nagyrabecsült
magas küldöttség mindezt figyelembe venni és alázatosan esedezem én összes bennla-
kók érdekében, méltóztassanak minket magas pártfogásukba venni, he eljön ezen idő,
hogy telepíteni méltóztat, hogy legalább köztünk szíveskednének kivételt tenni, hogy ne
pénzért, hanem felebaráti szeretetből kifolyó részvétből telepítsenek. Hogy ne kénytele-
nítsünk e szívből szeretett magyar hazából kivándorolni. Isten vezérelje Önöket, e szent
célokban és áldás kísérje lépteiket, kívánom szívből éljen a magyar küldöttség!” (Becseji
Eszter P. I.-né, 1909).
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Cikkek, tanulmányok
3615. Cholnoky Jenő, dr.: A M. Földrajzi
Társaság harmadik vándorgyűlé-
se; Földrajzi Közlemények, 1909.
IX. füzet, 391–403. p.
335
3616. Kalapis Zoltán: Időszámítási könyv,
In: Élet, élet, csuda élet; Újvidék
– Forum Könyvkiadó, 2005. 137–
154. p.

ALIBUNÁR
A török korszak ily név alatt adta át nekünk ezen jelenleg terjedelmes torontálmegyei
szerb és román községet. Neve magyarul annyit jelent, mint „Ali kútja”, és lehetséges,
hogy a hódoltsági történelemben szereplő két Ali (Hali, török vezérek) egyikének szemé-
lyével áll vonatkozásban. Létezett-e azon helyen, hol Alibunár elterül, azelőtt valamely
község – és mily nevezet alatt – nem tudni. Valószínű, hogy a török iga idejében ott szer-
bek laktak, kik sorsosaikkal Keve (Kubin) eleste s a Délvidék hódoltatásai után, mene-
külni nem tudtak, vagy nem akartak. Alibunár neve a mellette poshadó mocsárra is átszár-
mazott, melyet történészeink, geografusaink és statisztikusaink közönségesen „Alibunár
mocsár” név alatt ismernek, és a közvetlen mellette elterülő, szintén hirhedett, „Háncsai
mocsár”-ral említenek. (…) 1751-ben Alibunárnak 86; 1757-ben 99 lakóháza volt. A gö-
rög keletiek mellett, a délmagyarországi vidékek visszahódítása után, csakhamar más
hitűek is tűnnek fel Alibunáron. A második és harmadik tizedben r. k. németek telepedtek
le ide, kiket később a hatodik tizedben, egy-két magyar család követett; az utóbbiakat az
akkori verseczi plébános, Brankovich Pál, a verseczi kerületben szétszórva tartózkodott
többi magyarokkal külön községgé akarta egyesíteni (Milleker Bódog, 1887).

Monográfia Cikkek, tanulmányok

3617. [Vilovói] Stefanovits János lovag:
A versecz-alibunári mocsár kiszá-
rítása és a szatmár-arad-palánkai
csatorna; Verseczen – nyomatott
Wettel & Veronits-féle könyvnyom-
dában, 1882. 32 p. + 3 tábla.
3618. Katolikus püspöki szentmise Ali-
bunáron – először; Hitélet, 1990.
11. szám, 19–20. p.
3619. Milleker Bódog: Alibunár történe-
te; Történelmi és Régészeti Értesí-
tő, 1887. 195–207. p.

APATIN
APATHIN – Német m. v. Bács vármegyében, a Duna bal partján, Zomborhoz délre
2 mfd. lapályos térségen. Van 6500 lakosa, kik többnyire r. kath., paroch. templommal,
emeletes plébániával, selyem-gombolyitó-házzal, több jeles urad. épületekkel, 20 száraz
és 6 Duna-malommal, sok mesteremberrel. Lakosai igen szorgalmas vagyonos embe-
rek, híres kendert, repczét termesztenek, ennek magvából olajat ütnek, selyembogarat
tenyésztenek, a gyermekek szalmakalapokat, az öregek korczvesszőből kosarakat fon-
nak, borral, fával, kenderrel kereskednek stb. Határa 1100 □ ölével számítva 24653 hold,
336 APATIN
mellyből 160 egész urb. telek után van 5832 h. szántóföld, 3951 h. rét és belsőség, 160
jó és 800 hold homokos legelő, 256 h. szőlő. Majorsági szántó és rét 26 h., 5912 h. erdő,
1166 hold füzes, 4681 h. nádas, 1589 tó és mocsár, 280 h. utak. Bírja a várost a kamara, s
feje egy uradalomnak (Fényes Elek, 1851).

Kender e korszak végén [1825] már mintegy 40,000 mázsa szállíttatott ki. Mi annál
örvendetesebb jelenés, minthogy még az előbbi korszakban nevezetes mennyiségű ken-
dert kelle behozni a tengerpartra Bolognából és Ferrarából a honi hajózás szükségeire.
Apatinban, Hódságon és Filippován bizományosokat is tartának már angol kereskedők,
kik nem csak jó áron szedék ezeknek számára e növényt, hanem jobb kezelésre is taníták
azokat, kiktől a kendert venni szokták (Horváth Mihály, 1840).

Monográfiák 3624. Lanji Kalman: Stari Apatin u raz-

3620. Apatiner Gemeinde und Gemein-
schaft Gestern – Heute (Hergest.
Von Josef Volkmar Senz); Strau-
bing, 1974. 148 p.
3621. Kurze Geschichte der Apatiner
Kirche und der Gemeinde Apatin
zur hundertjärigen Jubiläumsfei-
er der Kirche – Vergefast von St.
Basler kaplan und J. Becher Lehrer;
Apatin – Druck bei Josef Czavabill,
1898. 116 p. – Új kiadás: Bassler,
Stephan–Becher, Jacob: Kurze Ge-
schichte der Apatiner Kirche und
der Gemeinde Apatin – Zur hun-
dertjärigen Jubiläumsfeier der
Kirche 1898; Straubing – Apatiner
Gemeinschaft, 1979. [4] 115 p.
3622. Jurg, Hans: Apatin – Heimatbuch
der gröβten donaudeutschen Ge-
meinde: Apatin – Selbstverlag, 1940.
305 p. + 6 t.
Irodalom: Bakács István János:
Apatin; Századok, 1941. 222–223.
p.; Papharkay Dénes [Herceg Já-
nos]: Hans Jurg: Apatin; Kalan­
gya, 1942. 4. szám, 188–190. p.
glednicama i slikama; Apatin, 1988.
134 p.
3625. Mayer Josef: Als wir noch daheim
lebten – Apatiner Bilder von Ges-
tern und Heute; Straubing – Apati-
ner Gemeinschaft, 1978. 155 p.
3626. Mayer Josef: Apatin und seine
Menschen; Straubing – Apatiner
Gemeinschaft, 1983. XXIV + 336 p.
3627. Selgrad, Anton: Das Apatiner
Deutsche Gymasium – Ein Bei-
trag zur donauschwäbischen Schul-
geschichte; Straubing – Apatiner
Gemeinschaft, 1977. 56 p.
3628. Senz, Josef Volkmar: Apatinen Ge-
meinde und Gemeinschaft Ges-
tern – Heute; Straubing – Apatiner
Ausschuβ 1947. 148 p.
3629. Senz, Josef Volkmar: Apatin und
die Apatiner – Festschrift zu
200-Jahrfeier der donauschwä-
bischen Groβgemeinde Apatin,
Batschka; Schwimmbach bei Strau-
bing, 1949. 148 p.

3623. Kanonische Visitationen der Apa- 3630. Senz, Josef Volkmar: Apatiner
tiner Pfarrei im XVIII. und XIX. Heimatbuch – Aufsteig, Leistung
Jahrhundert; Straubing, 1979. 121 p. und Untergang der donauschwä-
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
bischen Groβgemeinde Abthau-
sen Apatin im Batscher Land;
Straubing, 1966. 832 p.
3631. Senz, Josef Volkmar: Der Dona­
ufischerai bei Apatin – Entste-
hung, Organisation, Bedeutung;
Straubing – Apatiner Gemeinschaft,
1976. 76 p.
3632. Senz, Josef Volkmar: Totenbuch
der Apatiner Gemeinschaft; Strau-
bing – Apatiner Gemeinschaft, 1977.
40 p.
3633. Senz, Josef Volkmar: Totenbuch
der Apatiner Gemeinschaft; Strau-
bing – Apatiner Gemeinschaft, 1980.
44 p.
3634. Senz, Josef Volkmar: Die Apatiner
Staatliche Knaben- und Mäd-
chen-Bürger-Schule – Eine Do-
kumentation zur donauschwäbi-
schen Schulgeschichte; Straubing
– Apatiner Gemeinschaft, 1984. 88 p.
3634a. Senz, Josef Volkmar: Wir bleiben
dem Strom verbunden – Apatiner
Betrachtungen und Berichte; Strau-
bing, 1977. 139 p.
3635. Schwend, Josef Paul: Familien-
register Apatin – Abthausen bis
1945 donauschwäbische Markt-
gemeinde im Batscherland; Frank-
furt M. – Straubing, Apatiner Ge-
meinschaft, 1986. XLVII + 895 p.
3636. Szeberényi Tibor: Zombor és Apa-
tin között létesítendő motoros vas-
út ismertetése; Apatin – k. n., 28 p.
337
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1263., 1936. és 5555. sz.
3637. Apatinban Duna–Tisza czím alatt
társadalmi hetilap indult meg (Meg-
jelenik minden pénteken); Ó-Becse
és Vidéke, 1899. április 2., 4. p.
3637a. Az első magyar kendergyár Apa-
tinban; Vasárnapi Ujság, 1867. feb-
ruár 3., 52–53. p.
3638. Beke György: Az apatini plébá-
nos; Szabad Hét Nap, 1998. decem-
ber 30., 13. p.
3638a. Biacsi Antal: Apatini lélekszám-
apadás, 7 Nap, 1991. június 21.,
8–9. p.
3639. Csíkos Éva: Csak lenne magyar
iskola! – Az apatini Ábrahám Pál
Egyesületről; Hét Nap, 2006. feb-
ruár 22., 12. p.
3640. Flasch, Paul: Von Apati bis Apatin
– Die Geschichte der Gemeinde
von ihrer ersten Gründung bis zu
ihrem Wiederaufbau im XVIII.
Jahrhundert; Straubing, 1967.
36–55. p.
3641. Góbor Brigitta: Apatin zenei éle-
te (1750–2000) I–II.; Bácsország,
2005. 4. (35.) szám, 95–99. p.;
Bácsország, 2006. 1. (36) szám,
86–89. p.
3641a. Jubiláló dalegyesület – Az apatini
férfi Dalárda 50 éve; Óbecse és Vi-
déke, 1910. május 29., 4. p.
3642. Mašić, Boris: Az apatini apátság;
Bácsország, 1996. április 4., 6. p.
338
3643. Muharay Alfonz: Apatini lelet;
Archaeologiai Értesítő, 1897. 286–
287. p.
3644. Pleidell Ambrus: A magyar kincs-
tár apatini telepei Mária Terézia
korában; Századok, 1929. 384–
420. p. és 1930. 486–517. p.
3645. Pleidell Ambrus: A merkantiliz-
mus történetéhez Magyarorszá-
gon; Közgazdasági Szemle, 1934.
3646. Pogány Károly: Az apatini izraeli-
ta hitközség hatosztályos osztatlan
tagozatú népiskolája; Bácsország,
2006. 4. (39.) szám, 33–35. p.
ARACS
3648. Weigang János: Jelentés az Apatin,
Szonta és Erdőd határában, vala-
mint a vármegyénkkel határos
Baranya megyében talált néhány
őskori tárgyról, úgyszintén az
Apatin mellett és Weindl Mór
nagybirtokos jószágán feltárt ős-
kori sírokról; BBVTT Évkönyve
1901. 20–29. p.
Apatini szerző könyve
3649. Jung Ferenc: Kalászok a pedagó-
gia és a közélet köréből. Tanítók,
szülők, tan- és nevelésbarátok szá-
mára; Apatin – Szavadi ny. 1899.
225 p.

3647. Pogány Margit: Apatini kalapos

vándorlegények; Bácsország, 2005.
2. (33.) szám, 54–55. p.

ARACS
Néhány a templomot tartó corinthnyi oszlop közt, most kényökre dúlnak az üvöl-
tő orkánok. Ilyen ma Aracs. Puszta. Volt, s nem igen lesz többé. Hagyományok, csak
köznép száján szárnyalnak, tündériek, rémesek, nem igazak. A közelebb múlt években,
igen éltes korában elhúnyt Balázs János, csanádi czímzetes kanonok gyakori előadásaiból
hallám: miszerint ő, ifjú éveiben látta az aracsi góth templomot, s benne még egy kis s a
nagy oltárképet (falképet?). E nagy kép sz. Mihályt ábrázolá, magyar dolmányban, sárga
csizmában, sarkantyúval s nagy bajusszal. E szép régiségnek nincs se híre, se hamva. A
góth romok (!) is rég összerogynak vala, ha azokat 1827-dik évben Hertelendy Ignácz
akkori alispán jelentésére, a vármegye meg nem menti, s a kikindai kerület által el nem
sánczoltatta volna. És valóban mi magyarok, sokan hideg érzelemmel nézzük halomba
dőlni legszentebb régi ereklyéinket is. Büszke öntudattal törünk újat teremteni s taposni a
hajdan koszorúján. Pedig, ki teremteni akar, hátra is kell nézni (Bárány Ágoston, 1845).

Mennyire eltörpül az ember évezredes falai mellett! A szél átfütyült csonka tornyán…
és a régi dicsőségről mesélt. S a táj ragadozó madarai, kuvik, gyöngybagoly tanyát ütöt-
tek benne. Vijjogva keringtek körülötte. Fáin vércsék tanyáztak. Telkén majdnem kizá-
rólag lombos akácok nőttek, csak néhány satnya tölgyet és juhart láttam köztük (Berecz
Sándor, 1970).
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Monográfiák
3650. Berecz Sándor: Pusztatemplom –
Egy darab Szentföld. Az aracsi
bencés apátság története; Temerin
– Szent Rozália plébánia hivatal,
1970. 191 p.
Irodalom: Szekeres László: Id. Be-
recz Sándor: Pusztatemplom – Egy
darab Szentföld; Üzenet, 1971.
368. p.
3651. Raffay Endre: Az aracsi templom-
rom – Tanulmányok az 1200 körüli
évtizedek magyarországi művésze-
téről I.; Újvidék – Forum Könyvki-
adó, 2005. 122 p.
3652. Stanojev, Nebojša: Arača; Novi
Sad – Muzej Vojvodine, 2004. 139 p.
3653. Vajda János, Aracsi: A „mese-tit-
kú” aracsi Pusztatemplom – Árva
magyarságunk zászlóhordozója;
2002.
Irodalom: Gubás Jenő: Az aracsi
jó ember; Hét Nap, 2002. augusz-
tus 28., 18. p.; Rajović: Könyv az
aracsi Pusztatemplomról; Hét
Nap, 2002. augusztus 28., 27. p.
Cikkek, tanulmányok
3654. Bárány Ágoston: Aracs: Társalko-
dó, 1835. március 25., 96. p.
3655. Bárány Ágoston: A vándor titkai;
Társalkodó, 1837. szeptember 16.,
295. p.
3656. Brenner János: Aracson jártam
1943-ban – Többet, vagy keveseb-
bet láttam, mint ami ma látható?;
Bácsország, 2005. 3. (34.) szám, 64. p.
339
3657. Burányi Nándor: Aracs: dacolva a
pusztulással; Hét Nap, 2004. októ-
ber 27., 14. p.
3658. Csemegi József: Az aracsi kő;
Archaeológiai Értesítő, 1958. 2.
szám, 174–190. p.
3659. Gerecze Péter: Néhány Árpádkori
templomunk; Archaeológiai Érte-
sítő, 1896. 310–316. p.
3660. Csömöre Zoltán: Észak-Bánát mo-
nostorai; Vajdasági Hírnök, 1994.
július 12., 20–21. p.
3661. Henszlmann Imre: Aracs; Archae-
ológiai Közlemények, 1868. VIII.
szám, 39–49. p. + 1 fametszet.
3662. Henszlmann Imre: Archaeológiai
kirándulás Csanádra; Archaeoló-
giai Közlemények, 1871. 1–50. p.
3663. (h l): [A] Pusztatemplom hivatást
teljesített; Hitélet, 1971. 6. szám,
3–6. p.
3664. Istvánfi Gyula, dr.: Az aracsi pusz-
tatemplom; Krónikás – Nemzeti
Kulturális Örökség Minisztériuma –
A határon túli épített örökség meg-
óvása, 2000. 22–23. p.
3665. Jung Károly: Viaskodó aracsi tál-
tosok; Magyar Szó – Kilátó, 1983.
december 10., 48. szám, 15. p.
3666. Jung Károly: Rejtett kincsek nyo-
mában, Magyar Szó – Kilátó, 1984.
január 21., 3. szám, 15. p.
3667. Kalapis Zoltán: Az aracsi Puszta-
templom; Magyar Szó, 1994. július
26.–augusztus 1. és Történelem a
föld alatt; Újvidék – Forum Könyv-
kiadó, 1995. 29–61. p.
340
3668. Kalapis Zoltán: Gerecze Péter és
az Aracsi Pusztatemplom – A ré-
gész a múlt század végén csaknem
húsz fényképet készített a közép-
kori romokról; Bácsország, 1995.
június 8., 9. p.
3669. Nadj, Šandor: Arača; Rad vojvo-
djanskih muzeja, 1953. 85–91. p.
3670. Raffay Endre: Az aracsi templom;
Bácsország, 2002. IV–VI. szám,
56–72. p.
3671. Raffay Endre: Az aracsi romok
felfedezése; Vajdasági Hírmondó,
1996. augusztus, 23–26. p.
BAJA
3673. Raffay Endre: Az aracsi templom;
In: A középkori Délalföld és Szer;
Szeged, 449–474. p.
3674. Raffay Endre: Az aracsi templom-
rom; Híd, 2004. szeptember, 1244–
1262. p.
3675. Szekeres István Gellért: Egy aracsi
tudós emlékére – Dr. Kiss János
(1921–2005); Hét Nap, 2005. októ-
ber 12., 25. p.
3676. Szekeres István Gellért: Egy elfe-
lejtett aracsi hittudós – Ft. Dr. Fa-
ragó János (1889–1935); Hét Nap,
2006. február 8., 26. p.

3672. Raffay Endre: Kérdések és vála- 3677. Tóth Sándor: Az aracsi kő rokon-
szok az aracsi templomról; Ma- sága; Bácsország, 2003. I–III. szám,
gyar Szó – Kilátó, 1998. augusztus 4–13. p.
15., 8. p. és augusztus 22., 8. p.

ARADÁC
RÁCZ-ARADÁCZ – Szerb falu Torontál vgyében, N. Becskerekhez 1 mfdnyire sík-
ságon. Van 225 háza, 1628 n. e. óhitű, 28 evang., 19 róm. kath. lakosa, óhitű paroch.
templommal, s két lelkésszel. Határa néhol ingoványos, általában gazdag termékenységű;
posványaiban számos vad hemzseg. Van 79 6/8 egész urb. telke; a majorságit nem tudom,
de egy hiteles összeírásból láttam, hogy az ittebei és eleméri uradalomban majorsági és
urbéri föld összesen 70,136 hold, 974 □ öl van. Bírta e helységet a szerencsétlen eleméri
és ittebei Kiss Erneszt cs. kir. ezredes és volt magyar altábornagy, ki Aradon october
6-kán 1849-ben agyonlövetett. E helység helyén hajdan Aradi magyar falu állott, melly
már a 14. században virágzott, mint ezt a pápai tizedlajstrom mutatja 1332–1337-ről.
Birtokosa 1422-ben György szerviai [!] despota volt, ki azt Birini Pálnak ajándékozá. A
mohácsi vész után elpusztulván, később ráczok ülték meg s Aradácznak nevezték (Fényes
Elek, 1851).

BAJA
Baja a XVIII. század második és a XIX. század első felében élte aranykorát. For-
galmával, de nagyságával is a kor legnagyobb vidéki városai közé tartozott (1823-ban
Bajának 11.133, Temesvárnak 11.170 lakosa volt, 1850-ben Bajának 14.031, Győrnek
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 341
pedig 16.486). Az országos jelentőségű sertés- és marhafelhozatal az érdekeltek tízezreit
vonzotta, a jövevények nem is fértek el a városban: a környező réteket szállták meg. Nagy
mennyiségben volt itt még a szerémségi bor, a baranyai ló, a sárközi gyapjú, a komáromi
faáru, a Szlavónia erdeiben makkoltatott sertések ezrei mellett a tölgyfa padló és a ge-
renda. És hát persze hatalmas tételekben a gabona minden fajtája. Legnagyobb keletje itt
is az acélos bánsági búzának volt. Úgy is mondhatnánk, hogy a vagonrakományok ezrei
érkeztek, bár ez képtelenség, mert akkor még nem volt vasút (Kalapis Zoltán, 1998).

Általában a hambárok a város hajdani életének jelképei voltak. A gabonakereskedők

magtárai ugyanis részint a városban a házaknál, másrészt a város szélein körös-körül
mindenütt sűrűn egymás mellé sorakoztak. Némelyik hambár olyan terjedelmes volt,
hogy abban 30.000 mérő gabona is elfért. A gabonaforgalom már 1760 táján kezdődött,
és innen folyton terjedt és növekedett majdnem száz esztendőn át. Nemcsak Bácsmegye
felső részének a Tiszáig húzódó helységeiből, hanem Solt és a szomszéd megyék minden
termését is nagyobbára Bajára szállították. A gabonaforgalom lebonyolítása úgy történt,
hogy a piactérre érkező falusi szekereknél megjelentek a hajtólegények, akik a termények
gazdáival egyezséget kötöttek az árura, és onnan a hambárokhoz vezették a kocsikat, de
a kapunál, azaz az utcák gyepre néző szélső végén is tanyáztak ezek a vásárló legények,
és ott kötötték meg a városba igyekvő eladókkal az üzletet. Később, amikor már kényel-
mesebb volt a helyzet, u. n. garasosok a terményből mintát vittek a kávéházban vagy ven-
déglőben tartózkodó vásárló kereskedőkhöz. A megvett áru a hambárokba került, és csak
alkalmas ár esetében jutott eladásra. Mindezek lebonyolításánál a napszámosok egész
seregét foglalkoztatták. Legélénkebb volt a berakodás munkája, mikor a hambárokból
a Sugovica partjára iparkodtak a kocsik, és ott egymás hegyén-hátán tolongva várták a
már lemért gabona beszállítását. Lenn a parton nyüzsgő-forgó embertömeg, a vízen 2-3
sorban hajók várakoztak a megtöltésre. Látszólag könnyen megbirkóztak ezzel a nehéz
munkával a zsákhordók, egyik-másik 2-3 zsákot is vitt le egyszerre a partról, mindenik
vállán egy-egy zsákot s keresztben nyakcsigolyára még egy harmadikat is. Egy időben
híres volt a zsákhordók sorában valami Jula nevű istvánmegyei lány, ki gatyába öltöz-
ve három zsákot hordott le mindig a partról. Minél több zsákot cipelt le a hajóhoz egy
munkás, annál több bért kapott, mert a bére a lehordott zsákok után lett megállapítva.
Természetes, hogy az ilyen nehéz, testet ölő munka, a termények berakodása körül fogla-
latoskodó embertömeg, annak nyers beszéde, civakodása, káromkodása s a teméntelen ló,
hajók vontatása olyan lármát teremtett, hogy annak zsivaja messze elhallatszott a piacra
s a városba. A megvásárolt árut rendesen készpénzben kifizették a vásárlók. Később hi-
telre is lehetett már eladni a terményeket. Baján elismert gabonacégek voltak valamikor
a Krapl (illetve Áldássy) család, aztán Stephanovics, Gruber, Csernyánszky, Adamovics,
Császár stb. (Rapcsányi Jakab, 1934).

Monográfiák 3678. Hirn László és Szaulich Antal,

3677a. Evetovics János: Képek Baja vá-
ros múltjából; Baján – Rajkovits
Károly könyvnyomdájában, 1901.
52 p. – Klny. a Bajai Közlönyből
szerk.: Bácskai fejek – Magyar
társadalmi lexikon II.; Baja – Cor-
vin könyvnyomda és kiadóvállalat
nyomása, 1928. [318] p.
342
3679. Kemény Simon, vitéz: Csonka-Bács-
ka tükre – A megye kulturális és
gazdasági viszonyai; nyomatott Be-
niczky Fiúotthon nyomdájában Ho-
mokon, 1931. 400 p.
3680. Kőhegyi Mihály (szerk.): Baja tör-
ténete a kezdetektől 1944-ig; Bu-
dapest – Akadémiai Kiadó, 1989.
417 p.
3681. Margalits Ede: Egy lap Baja sza-
bad királyi város történetéből; Ba-
ján – nyomatott Paul Károly gyors-
sajtóján, 1875. 53 p.
3682. Rapcsányi Jakab, dr.: Baja és Bács-
Bodrog vármegye községei; Buda-
pest – Magyar városok monográfiá-
ja kiadóhivatal, 1931. 728 p. – Ma-
gyar városok monográfiája XIV.
3683. Szathmári Károly: Baja szerepe
Magyarország kereskedelmében
és lehető összekapcsolása az alföl-
di vonattal; Budapest, 1864.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 5593. sz.
3684. Albert Iván: Amiről a fénykép
mesél – A bajai fényképészet rö-
vid története 1945-ig; Bácsország,
2005. 3. (34.) szám, 40–42. p.
3685. Czirfusz Ferenc: Baja város szám-
lája 1748. évből; BBVTT Évköny-
ve 1896. 12–13. p.
3685a. Fehér Zoltán: Egy régi bajai nép-
rajzkutató tanár, Bellosits Bálint;
Honismeret, 1985. 3. szám, 20–23. p.
BAJA
3686. [Gragger Róbert]: Bajai születé-
sű német költő – Beck Károly;
BBVTT Évkönyve 1909. 138–141. p.
3687. [Iványi István]: Baja város törté-
netéhez I–II.; BBVTT Évkönyve
1886. 169–182. p. és BBVTT Év-
könyve 1887. 15–29. p.
3688. Iványi István: Baja; BBVTT Év-
könyve 1888. 114–115. p.
3689. Iványi István: Adatok Baja múlt-
jához; BBVTT Évkönyve 1907.
8–31. p.
3689a. Kiss Mária: A Baja környéki dél-
szlávok (bunyevácok) szokásfor-
mái; In: Dunatáji találkozás – A
Bács-Kiskun megyei nemzetiség-
kutató konferencia előadásai; Kecs-
kemét, 1992. 115–124. p.
3690. Muhi János: A Czobor-család, Ba-
ja földesura; Kalangya, 1944. 3.
szám, 104–106. p.
3691. Palóczi Edgár: Baja feltámadása;
Kalangya, 1944. 3. szám, 101–104. p.
3692. (R) [Rapcsányi Jakab]: Baja; In:
Magyar városok; Budapest – ki-
adja a Vármegyei Szociográfiák Ki-
adóhivatala, é. n., 149–151. p.
3693. Szabadkai Kiss István: „Jelky And-
rás bajai fiú csodálatos kalandja”;
Kalangya, 1944. 3. szám, 107–111. p.
3694. Zsoldos Benő: A bajai gombkötők
sérelmei; BBVTT Évkönyve 1912.
187. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 343
BAJMOK
Bajmok fennállása 1760-tól datálható. Mária Terézia Szabadka város lakosainak le-
hetővé tette, hogy akkora földterületet hasítsanak ki a pusztán, amekkorát meg tudtak
művelni. Az ideköltözöttek római katolikus vallású dalmaták (horvát–bunyevácok) vol-
tak, akik földműveléssel, állattartással és termékeik árusításával foglalkoztak. Legtöbben
a városból és Horvátországból érkeztek. A magyarok szintén római katolikus vallásúak
voltak, betelepítésük 1785-re, a német nemzetiségű, szintén római katolikusoké 1821-re,
a zsidók (28 család) Bajmokra jövetele 1829-re tehető. Egy 1785-ből való dokumentum
név szerint is felsorolja a lakosokat. Ekkor 1832 dalmata és 612 magyar lakosa volt a
településnek. Az Ormos-féle gyűjtemény 1859-ben 2150 magyar, 2206 dalmata, 1179
német és 147 zsidó lakosról tesz említést. Az ideköltözéskor nem volt templom, iskola.
A Ferenc-rendiek jártak ki a pusztára istentiszteletet tartani, később épült egy templom,
majd 1817-ben új templom épült. Iskola 1832-től létezik (Mojzes Antal, 2004).

Monográfiák bániatemplom története; Szabad-

Vö.: 2211. és 2337. sz.
3695. Bajmok – monográfia; Bajmoki
helyi közösség, 1979. 66 p.
3696. Koppány György: Bácskai életké-
pek – Emlékek Bajmokról; Szeged,
1997. 73 p.
3697. Mojzes Antal: A közoktatás törté-
nete Bajmokon; Szabadka – Mo-
nográfiák, 1985. 165 p. – kétnyelvű
kiadvány; és Magyar Szó, 1986.
március 27.–április 9. (14 folytatásban)
ka – Grafoprodukt, 2001. 134 p.
3702. Mojzes Antal: Bajmok utcanevei,
emlékművei és jelentősebb épüle-
tei; Szabadka – Grafoprodukt, 2003.
191 p. – Benne: Szakrális objektu-
mok, emlékművek, emléktáblák
és emlékhelyek, 127–183. p.
Irodalom: Búcsú Ottó: Újabb hely-
történeti kiadvány Bajmokról;
Hét Nap, 2003. április 23., 26. p.
3703. Mojzes Antal: Bajmok a csa-
ládnevek tükrében; Szabadka –
Grafoprodukt, 2004. 344 p.

3698. Mojzes Antal: Munkásmozgalom 3704. Mojzes Antal: Mementó, Bajmok;

Bajmokon; Szabadka, 1984. 115 p.
3699. Mojzes Antal: Bajmok művelődési
krónikája I–II.; Újvidék – Jugo-
szláviai Magyar Művelődési Társa-
ság, 1992. 149 p. és 1993. 269 p.
3700. Mojzes Antal: A bajmoki önkén-
tes tűzoltó egyesület története;
Bajmok, 1994. 65 p.
3701. Mojzes Antal: A bajmoki Szent
Péter és Pál római katolikus plé-
Szabadka – Grafoprodukt, 2004. 51 p.
3705. Nuber, Georg: Die Geschichte von
Bajmok 1188–1944, II. Band; H.
n., é. n.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1971., 2211. és 5555. sz.
3706. Fehér Mayer Mária: Emlékek ott-
honról – Pfeifferéknél, az egyik
utolsó bajmoki német családnál;
Családi Kör, 2006. január 26.
344
3707. (hl): Péter és Pál apostolok egy-
házközösségéből püspököt is kap-
tunk; Hitélet, 1974. 5. szám, 18–24. p.
3708. Iványi István: Bajmok és Csantavér
keletkezése; BBVTT Évkönyve,
1885. 1. füzet, 33–48. p.
3709. Kollár Károly: A bajmoki ledön-
tött emlékművekről; Bácsország,
1999. 1–2. szám, 22–23. p.
3710. Kókay Károly: Bajmok I–III.; Híd,
1935. május, 5. szám, 6–8. p.; 1935.
június, 6. szám, 5–8. p. és 1935. jú-
lius–augusztus, 7–8. szám, 7–14. p.
3711. Lalia Gábor: Bajmoki szőlőszerző-
dés; Bácsország, 1995. szeptember
7., 7. p.
3712. Mojzes Antal: A csárda épült fel
először – Bajmok újratelepítése;
Bácsország, 1996. május 2., 8. p.
3713. Mojzes Antal: A bajmoki néme-
tek életéből és történetéből; Bács-
ország, 1998. 4. szám, 12–18. p.
3714. Mojzes Antal: Bajmok telepü-
lés története a századfordulóig a
gondok, népszaporulat és fellen-
dülés tükrében; Bácsország, 1999.
11–12. szám, 21–22. p.
3715. Mojzes Antal: A madarasi tanya-
világ története Bajmokon; Bács-
ország, 2000. 3–4. szám, 13–18. p.
3716. Mojzes Antal: Az aratás és a csép-
lés egykoron Bajmokon; Bács-
ország, 2000. 5–6. szám, 4–9. p.
BAJMOK
3717. Mojzes Antal: A zsidók élete és
kiveszése Bajmokon; Bácsország,
2000. 11–12. szám, 97–100. p.
3718. Mojzes Antal: A II. világháború
bajmoki áldozatai; Bácsország,
2002. I–III. szám, 61–64. p.
3719. Mojzes Antal: Az 1848/49-es ma-
gyar forradalom és szabadság-
harc leállította a bajmoki uradal-
mi ház építését; Bácsország, 2002.
X–XII. szám, 92–94. p.
3720. Mojzes Antal: Bajmokon a ma-
darasi tanyasiak között is voltak
ártatlan áldozatok; Bácsország,
2004. VII–XII. [helyesen X–XII.]
szám, 19. p.
3721. Mojzes Antal: A Bajmoki Atlétikai
Club története; Bácsország, 2005.
2. (33.) szám, 104–110. p.
3722. Mojzes Antal: Bajmoki fotográ-
fusok; Bácsország, 2005. 3. (34.)
szám, 35–56. p.
3723. Mojzes Antal: A cserkészmozga-
lom és a Felderítők Szövetségé-
nek története Bajmokon I. rész;
Bácsország, 2005. 4. (35.) szám,
69–75. p.
3724. Mojzes Antal: A bajmoki vadász-
társaság története; Bácsország,
2006. 1. (36) szám, 94–102. p.
3725. tm: Bajmok születésnapja – Több
mint ötszáz évvel ezelőtt Mátyás
király édesanyjának ajándékozta
Bajmokot és környékét; Magyar
Szó, 2006. február 18–19.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 345
BAJSA
BAJSA – Tót–magyar–szerb falu Bács vmegyében, ut. p. Topolyához 1 óra. Lakja
1713 evang., 1048 kath. 713 n. e. óhitű, 40 zsidó, s mind a három fő hitfelekezetnek hely-
ben van papja és temploma. Róna határa 1200 □ ölével 13023 hold, mellyből 110 telek
után urbéri szántó 4344, rét 1586, legelő 1657, szőlő 246, urasági föld és rét 4825, nádas
100, homokos s főleg rozsot terem, rétjei szárazok. Bírják ½ részben Vojnits, ½ Zákó
családok (Fényes Elek, 1851).

A péterváradi sáncok egyik, 1721-es összeírása szerint Bajsa-puszta, Bajsa néven,

mint bérbe adott terület szerepel. Ugyanabból az évből származik még egy katonai össze-
írás, ahol szintén említés esik ezen puszta nevéről, most már Bajsa néven. A következő
és egyben legrészletesebb forrás egy 1734. június 10-én készült bérbeadási szerződés.
Ennek értelmében Stoić Bogdanović határőr Bács-Bodrog vármegyétől évi 216 forint
75 dénárért bérli Topolya- és Bajsa-pusztát. (…) 1743-ban Mária Terézia hozzáfogott
a marosi és a tiszai határőrvidék felszámolásához és a területek beépítéséhez a magyar
vármegyerendszerbe. A feleslegessé vált tiszteket nyugdíjazni kellett. Ekkor került szóba
a dalmáciai gyökerekkel rendelkező Zako Stevan kanizsai határőrkapitány, a tiszai ha-
tárőrvidék legidősebb tisztjének neve is. Katonai érdemeiért jogot nyert a nemesi rang
elnyerésére, amit 1751. március 1-jén egész családjával együtt meg is kapott a velejáró
címmel együtt. A menesztés mégis érzékenyen érintette az öregedő hadfit, mivel évenként
néhány ezer forint jövedelemtől esett el. (…) Nyugdíj helyett olyan birtokot kért, amely
évenként 400 forint jövedelmet biztosít a számára. A korona a döntés jogát átruházta gróf
Grassalkovich Antalra, a Magyar Udvari Kamara elnökére. Ő azt ajánlotta, hogy Zako
kapitány kapja meg Bajsa-pusztát, de legyen köteles azt betelepíteni. Zako Stevan nem
volt megelégedve, mert a puszta dimbes-dombos, távol minden nagyobb településtől. A
közelben nem volt erdő, vagy nagyobb vízfelület. A betelepítés nagy költségekkel járt.
A telepeseknek kölcsönöket és néhány évre adómentességet kellett adni. De nem volt
választás. A császárnő elfogadta Grassalkovich nézetét, és a 13.021 holdas Bajsa-pusztát
1751. június 21-én, Baján kiállított adományozó levéllel Zako Stevan kanizsai határőrka-
pitány kapta meg (Nagy Tibor, 2001).

Monográfiák 3727. Ulmer, Gašpar: Posed Bajša, spa-

3726. Damján Zsolt: Nagyboldogasszony
oltalmában – Szemelvények a baj-
sai római katolikus egyházközösség
történetéből; H. n. [Bács-Topolya],
2000. 109 p.
3726a. Grlica, Mirko: A bajsai Vojnich
család nemesi világa – Vojnići od
Bajše. Plemićka priča; Szabadka,
2003. 127 p.
hije i kmetovi 1751–1849; Novi
Sad – Filozofski Fakultet, Institut
za istoriju, 1986. 339 p.
Irodalom: Dévavári Zoltán: Föl-
desurak és jobbágyok – Bajsa
helytörténetéről; 7 Nap, 1987. áp-
rilis 10., 29. p.; Dévavári D. Zoltán:
A templom mindenese; Hét Nap,
2005. április 20., 12. p.
346
Cikkek, tanulmányok
3728. Borús Sándor: A bajsai csárdák
emlékezete; Szabad Hét Nap, 1998.
december 30., 12. p.
3729. Dankó László: Bajsai hétközna­
pok; 7 Nap, 1987. december 4., 20. p.
BÁCS
3734. Nagy Tibor: „Bajsa helységének a
hazai helynevek gyűjtéséhez meg-
kívántatott statisztikai adatok”;
Bácsország, 1996. november 7., 6. p.
3735. Nagy Tibor: A bajsai róm. kat. is-
kola legrégibb (?) naplója; Bács-
ország, 1996. december 5., 7. p.

3730. Kocsis Antal: Fybaych és Baych to- 3736. Nagy Tibor: Bajsa-puszta újrate-
pográfiai elhelyezkedése; Bácsor- lepítésének 250. évfordulója; Bács-
szág, 2000. 11–12. szám, 90–93. p. ország, 2001. IX–XII. szám, 89–91. p.

3731. Kocsis Antal–Fekete Annamária: A 3737. Németh Ferenc: A bajsai kúria;

bajsai evangélikus egyház; Bács- Magyar Szó – Kilátó, 1986. április
ország, 2001. I–IV. szám, 3. p. 26., 17. szám, 21. p.

3732. Krekity Olga: Hétköznapok; 7 Nap,
1992. január 31., 12–13. p.
3733. Létmányi István: A topolyai csoda-
doktor; Kalangya, 1944. 1. szám,
21–22. p.
3738. Palóczi Edgár: Bajsai Vojnits Jó-
zsef; Kalangya, 1944. 1. szám, 18–
20. p.
3739. Virág Gábor: Rigó István, a bajsai
gyorsfényképész; Bácsország, 2005.
3. (34.) szám, 37–39. p.

BASAHÍD
BASAHID – Rácz falu Torontál vármegyében, a kikindai szabad kerületben.
Becskerekhez északra 4 ½ mfdnyire; 12 kath., 2684 n. e. óhitű, 14 zsidó lak., szép n. e.
óhitű anyatemplommal, derék helységházzal, 97 egész jobbágytelekkel. Lakosai igen jó
lovakat tartanak, s híres kocsisok. F. u. a kamara (Fényes Elek, 1851).

BÁCS
BÁCS – Dalmát mezőváros Bács-Bodrog vgyében, igen kies és termékeny síkságon,
Zomborhoz délre 5 mfd. Lakja 2838 r. kath., 33 óhitű, 44 zsidó. Kth. paroch. templom.
Sz. Ferencz szerzetbeli monostor és szentegyház, melly hajdan a templariusoké volt. Ha-
tára 234,19 hold 1200 □ ölével, mellyből urbériség 120 telek után 4441 h. szántó, 3440
hold rét, 2003 hold jó legelő, 332 vörös bort termő szőlőskert, majorsági erdő, 2313 hold
tölgyes, 9832 füzes- és lágyfa erdőség, 372 hold nádas, 525 hold mocsár, 161 hold utak.
Földje lapályos fekete s igen gazdag. Nagy sertéstenyésztés. Jövedelmes halászat a Duná-
ban és tavakban. – Bírja a kalocsai érsek. E város hajdan nevezetesebb volt mint jelenleg,
sőt már Sz. István alatt derék hely sőt vár lehetett, mert a vármegye is innen vette nevét.
Sz. László érsekséget alapított itt 1093-ban, gazdag káptalannal együtt, de csak 3 érseket
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 347
számlálhatott, mert II-dik Béla 1135-ben a kalocsai püspökséggel egyesítvén, azóta erre
szállott az érseki czím. 1494-ben Ulászló civitasnak nevezi, s polgárait a fő- és alispányok
hatósága alá helyezi, s a vám alul is felmenti. 1518 és 1519 országgyűlések tartattak itt.
Régi vára a városon kívül feküdt a Mosztonga mocsár mellett, s hajdana lakóhelyül szol-
gált a kalocsai érseknek. 1526 után a törökök elfoglalván építettek rajta. 1697-ben ezektől
visszavétetett. 1703 Rákóczi népe bevévén, felgyújtották; későbben pedig a császáriaktól
egészen széthányatott, s mind ez ideig omladékokban hever (Fényes Elek, 1851).

Régibb a várnál a ferenc-rendiek tulajdonában lévő templom, a melynek bizonnyal

kolostora is volt, egy hajóval bírt. Hossza 40 m, szélessége 13, miért is az ország nagyobb
rendi templomai közé tartozik. Stílje után ítélve, a mint a meglévő keleti oldalon látható,
a XIII-dik századból származik, a midőn a körívet a támrendszerek egyesítették, a mi ná-
lunk csak a tatárjárás után történt. Az épületanyag a vidék kő hiánya miatt, mészkőből fa-
ragott építészeti tagok kivételével, tégla. A templom belsejében még a keresztboltoza­tok
is megvannak, míg a hosszhajó ablakai újak, a szanktuáriuméi be lettek falazva, mind-
azonáltal kívülről még fölismerhető félköríves záródásuk, egyszerű tokjuk, a melynek
főtagja ferde (Henszlmann Imre, 1902).

Monográfiák 3746. Bárth János: Szállások Bács mező-

3740. Balogh György, alesperes bácsi plé-
bános: A bácsi r. k. plébánia száz-
éves emléke; Esztergom – nyoma-
tott Horák Egyednél, 1867. 42 p.
3741. Blaskowitz, Stefan: Batsch – Ge-
schichte einen tausendjärigen Stadt
in der Batscka; Freilassing – Pan-
nonia-Verl. 1965. 115 p.
3742. Cvekan, Paškal: Franjevci u Baču;
Virovitica, 1985. 142 p.
3743. Sekulić, Ante, dr.: Drevni Bač; Split,
1978. 119 p. – Bibliográfia 7–10. p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 16a. és 1282. sz.
3744. Bácsi éremlelet; BBVTT Évköny-
ve 1912. 135. p.
város környékén a XVIII. század
elején; Bácsország, 2001. V–VIII.
szám, 73–74. p.
3747. Blaskovitz, Stefan: Batsch. Ge-
schichte einer tausendjärigen Stadt
in der Batchka; Freilassing, 1965.
3748. Csorba Csaba: Bács – Vár a mo-
csarak között; In: Regélő váraink;
Budapest – Magyar Könyvklub,
1997. 30–32. p.
3749. Csorba Csaba: Bács (Bač) vára [és
Heyer Arthur festménye]; Várak,
kastélyok, templomok; 2006. ápri-
lis, 25–26. p.
3750. Dankó László: Bács; 7 Nap, 1991.
szeptember 20., 5. p.
3751. Dudás Gyula, dr.: Jelentés Bács
várának romjairól, 1842-ik évről;
BBVTT Évkönyve 1891. 185–188. p.

3745. Barbarić, Mladen: Bač – crtice 3752. Evetovics János: A boszna-grado-

za njegovu povjest; Franjevački vári kegykép Bácsban; BBVTT
vjesnik, 1936. br. 5–6., 164–178. p. Évkönyve 1903. 155–158. p.
348
3753. Evetovics János: A bácsi régiségek;
BBVTT Évkönyve 1907. 156–160. p.
3754. Franjevački samostan Sv. Marije
Bač; Novi Sad – Agape, é. n., 4 p.
3755. [Gubitza Kálmán] G. K.: A bácsi
török fürdő föltárása; BBVTT
Évkönyve 1909. 143–145. p.
3756. [Gubitza Kálmán] G. K.: Adatok
Bács néprajzához; BBVTT Év-
könyve 1911. 101–112. p.
3757. Gubitza Kálmán: A bácsi Árpád-
házi éremlelet; BBVTT Évkönyve
1915. 9–24. p.
3758. [Hajnal Ignác] Holczmann Ignácz:
Bácsi szekeresek; BBVTT Év-
könyve 1899. 127–129. p.
3759. Henszlmann Imre: Jelentés az 1872.
april 19-én megkezdett és május
7-én befejezett régészeti utazá-
somról és Bács vidékén tett ásatá-
sok eredményéről; Archaeologiai
Értesítő, 1872. 3. szám (november
15.) 37–39. p.; 4. szám (december
1.) 57–60. p.; 5. szám (december
20.) 73–79. p.; 6. szám (január 1.)
89–94. p.
3760. Henszlmann Imre: A bácsi vár;
Építészeti Szemle, 1902. 154–183. p.
3761. Henszlmann Imre: A ferenc-rendi-
ek kolostora Bácsban; Építészeti
Szemle, 1902. 195–196. p.
3761a. Herceg János: Régmúlt időkből –
Ha­jók a Mosztongán [A bácsi
vár nem csupán isten dicsőségére
épült]; Dunatáj, 1973. február 7. (6.
szám) 6. p.; Lásd még: Összegyűj-
tött esszék, tanulmányok III. (ös�-
BÁCS
szegyűjtötte, az utószót és a jegyze-
teket írta Pastyik László); Beograd
– Zavod za udžbenike i nastavna
sredstva, 2003. 14–15. p.
3761b. Herceg János: Vasárnapi leve-
lek [4]; In: Összegyűjtött esszék,
tanulmányok III. (összegyűjtöt-
te, az utószót és a jegyzeteket írta
Pastyik László); Beograd – Zavod
za udžbenike i nastavna sredstva,
2003. 412–414. p.
3762. Horváth Alice: Egy magyar hu-
manista, Váradi Péter építkezései
(15. századi építészeti központ
Dél-Magyarországon); Művészet-
történeti Értesítő, 1987. 1–4. szám.
3763. Horvát István: Fölvilágosítások II.
Lajos Magyar Király 1518-dik
évi Bátsi Törvények 2-dik Tzik-
kelyéről; Tudományos Gyűjtemény,
1818. III. szám, 3–8. p.
3764. Iványi István: Bács; BBVTT Év-
könyve 1898. 165–171. p.
3765. Iványi István: Bács II. Krónika;
BBVTT Évkönyve 1900. 51–61. p.
és Bácsország, 2005. 2. (33.) szám,
84–86. p.
3766. Jung Károly: Egy bácsi boszor-
kánypör a. d. 1732; Magyar Szó –
Kilátó, 1985. július 6., 26. szám, 14. p.
3767. Korhecz Papp Zsuzsanna: A bácsi
várkép (A könnyező madonna);
Bácsország, 2006. 4. (39.) szám,
76–79. p.
3768. Kőhegyi Mihály: Országgyűlés Bács
várában; Bácsország, 1996. január
4., 10. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
3769. Kőszeghy Sándor: Imreffy Mihály
följegyzései 1522-ből (A bácsi és a
péterváradi háztartások havi lajst-
roma); BBVTT Évkönyve 1893.
24–29. p.
3770. (l): Legősibb kolostor egyházme-
gyénkben; Hitélet, 1975. 5. szám,
18–21. p.
3771. Majtényi Mihály: A fekete torony;
Híd (Budapest), 1942. március 10.
(10. szám), 11–12. p. – Balázs G.
Árpád három rajza Bácsról.
3772. Steltzer Frigyes: Bács múltja; Bács-
ka [Zombor], 1883. (Szerb fordítása
a Grad na Mostongi című kötetben,
1976.)
3773. Šemudvarac, Marin: Narodna vje-
rovanja i gatanja u Baču; Subotica
– Klasje naših ravni, 1942. 22–28. p.
3774. Šokčić, Albe: Nekoliko crtica iz
povijesti Bača; Subotica – Klasje
naših ravni, 1935. 108–114. p.
3775. Petrović, Miomir: Srednjovekovna
tvrdjava u Baču – branič kula;
Novi Sad – Rad vojvodjanskih mu-
zeja, 29. sveska, 1984–1985. 121–
131. p.
349
3776. Ricz Péter: A bácsi lovagvár – Me-
mentó egy méltánytalanul elha-
nyagolt műemlékért; Bácsország,
2005. 2. (33.) szám, 87–89. p.
3777. Silling István: Borban az igazság
– XVI. századi feljegyzések Bács
és Pétervárad borfogyasztásáról;
Magyar Szó – Kilátó; 1990. szep-
tember 29., 41. szám, 16. p.
3778. Szekeres László: A bácsi vár; Bács-
ország, 1995. május 4., 4. p.
3779. Trencsény Károly: Bácsi szekere-
sek; BBVTT Évkönyve 1908. 173–
176. p.
3780. Városy Gyula: A kalocsai és a bá-
csi püspökség egyesítése; [A ka-
locsai érsekség 1885-i schematis-
musában]
Irodalom: B. S. [Borovszky Samu]:
~; Századok, 1885. 280–281. p.
3781. Zvekanović, Matija: Nova et vetera
de ecclesia Bačiensi-Suboticana.
In: Schematismus primus dioecesis
Subiticanae ad a. 1968; Suboticae,
1968. 15–32. p.

BÁCSFEKETEHEGY
Feketehegy, Feketics
FEKETEHEGY (FEKETICS) – M. falu Bács vmegyében, Szabadkához 3 mfdnyire;
2000 lak., kik többnyire reformatusok, anyaeklézsiával. Határa első osztálybeli s mindent
gazdagon termő. Kiterjed 1200 □ ölével 13447 holdra, mellyből van 140 egész urb. telek
után 5472 h. szántóföld, 3312 h. rét és belsőség, 4491 h. legelő. Uradalmi birtok csak 52
h. vízállás és 120 h., közutak. Bírja a kir. kamara (Fényes Elek, 1851).

Nyertenek is ugyan azon Föld nélkül szűkölködő Famíliák a’ Királyi Kegyel-

mes Resolutio szerént Tekintetes Nemes Báts Vármegyékben, Tekintetes Zombor
350 BÁCSFEKETEHEGY
Administratio alatt a’ mostan fel vett nevezete szerént Fekete-Hegy nevezetű pusztát
lakó földül, a’ Szomszéd Határban meg megépíttetett Új Verbász Helységtől ki maradott
Parasztinátz és Kis Dobra nevezetű maradék Pusztákkal együtt, melly Pusztákhoz a’
már ki adott Kegyelmes Királyi Resolutio után Nagyságos Ürményi Mihály Zombori
Administrator Úr Közben vetésére Velity nevű Puszta is hozzájok adattatott, mellyekből
áll az egész Helységnek Határa 140 Coloniális egész Sessiokat foglalván magában, a’
Parochialis I, Helység részére is I, Mészárszékhez is I egész, Notarialis ½ és Oskolá-
hoz is ½ Sessiokon és közönséges Pascuumon kívül. Ezen fellyebb említett Fekete Hegy
a’ Királyi Resolutioban Fekete-Tónak jelentetitk; a’ Rátzok pedig a’ meg-szállás előtt
nevezték Feketitynek, melly Fekete-Tó nevezetet ezen Tek. Nemes Báts Vármegye hi-
básnak találván, még a’ Meg-Szállás előtt ezen hibás nevezet a Nemes Vármegye által
meg igazíttatott, és Fekete-Tó egészen ki töröltetett; a’ mint ezt a’ Tek. Nemes Vármegye
Protocollumában lehet látni. (…) Ezen említett Lakó Földön kívül pedig: a’ mint az a’ Ki-
rályi Kegyelmes Resolutióból ki tetszik, meg ajándékoztattak ezen ujjonnan szállíttatott
három esztendőbeli Szabadsággal, és három esztendőknek el forgása alatt a’ Lakosoknak
Kenyérnek és vetni nem való mindenféle szemes jószágnak az Uraság Életes Házából
való költsön adásával, és minden Lakos kész pénzzel 18 ∙/· tizennyolcz Rforintokkal:
melly három, ugymint 1785, 1786, 1787 Esztendőbeli Szabadság nem tsak az Uraság
Részéről a’ Robotra ’s Désmállásokra hanem a’ Nemes Vármegye Részéről is mind a’
közönséges Portiobeli Fizetésre, mind a’ közönséges hajtogatásokra ’s szolgálatokra néz-
ve nem hogy meg tsonkítattatott volna, sőtt a’ Törökkel mindjárt kezdendő Háborúban
tett szolgálatjok miatt a’ Lakosoknak még edgy fél esztendővel meg is hosszabbíttatott.
Az három esztendők alatt az Uraságtól ki hordott kölcsön élet pedig az egész Helységre
nézve egy summában ment Buzában… (Kálmándi Pap János, 1784).

Monográfiák 3785. Pénovátz Antal: Jászkunsági re-

Vö.: 3507–3523. sz.
3782. A megtartó egyház – A feketicsi
református gyülekezet történeté-
ből (írták: Ágoston Sándor, Hodosy
Imre, Kiss Antal, Margit István,
Póth Lajos, Sárközi Ferenc, Stanyó
Tóth Gizella, Szabó Lajos); Újvidék
– Forum Könyvkiadó, 1997. 205 p.
3783. Hallgató Imre: A feketicsi refor-
mátus templom kétszáz éve; Újvi-
dék – Forum Könyvkiadó, 2002. 53 p.
formátus magyarok Bácskában
– Emléksorok a 210 éves Pacsér,
Moravica, Feketics és Piros megte-
lepüléséről; Pacsér, 1996. 56 p.
3786. Virág Gábor: Feketicsi móringle-
velek; Újvidék – Forum Könyvki-
adó, 2005. 133 p.
3787. Virág Gábor: A feketicsi reformá-
tus iskola története; Újvidék – Fo-
rum Könyvkiadó, 2005. 245 p.
Cikkek, tanulmányok

3784. Orosz Attila: Egy püspök élete; Új-
vidék – Forum Könyvkiadó, 2002.
86 p.
Vö.: 1972. 1973. és 5555. sz.
3788. Bordás Attila: A feketicsi széldará-
lók; Újvidék – Hungarológiai Köz-
lemények 1989. 81. szám 571–582.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
p. és Létünk, 1989. 5–6. szám, 756–
772. p.
3789. Bordás Attila: A feketicsi széldará-
lók – A Bácskában három szélda-
rálóról tudunk; Magyar Szó – Ki-
látó; 1989. december 9., 52. szám,
16. p.
3790. Bordás Attila: Adalék a feketicsi
széldarálókhoz; Létünk, 2005. 4.
szám, 125–134. p.
3791. Bordás Győző: Az ősi földön –
Feketicsiek a millenniumi zászló-
avató ünnepségen Kunhegyesen;
Családi Kör, 2000. október 19., 17. p.
3792. Fehér Mayer Mária: Kun ivadékok
bácskai kutatásai; Családi Kör,
2006. november 23., 22. p.
3793. Fekete Andor: Szőlőtermesztés Fe-
keticsen: Bácsország, 2005. 2. (33.)
szám, 90–93. p.
3794. Hallgató Imre: A feketicsi refor-
mátus templom kétszáz éves tör-
ténete; Bácsország, 2003. I–III.
szám, 32–33. p.
3795. [Kek Zsigmond] Kossa János: Fe-
ketics; Híd, 1938. december, 12.
szám, 379–382. p.
3796. Kórizs József: Szilády János, a fe-
ketehegyi prédikátor; Bácsország,
2005. 1. (32.) szám, 29–30. p.
3797. Kórizs József: A redempciótól Fe-
ketehegyig; Bácsország, 2006. 1.
(36) szám, 15–16. p.
3798. Pénovátz Antal: Adalék a négy
bácskai kun helység: Pacsér, Mo-
ravica, Feketics és Piros telepü-
351
léstörténetéhez. In: A Jászkunság
összefogása; Karcag, 1996. 145–
170 p. – részlet: Bácsország, 2000.
11–12. szám, 59–62. p.
3799. Stanyó Tóth Gizella: A szülőföld
vonzásában – a Jászkun redemptio
250. és a bácskai kirajzás 210. év-
fordulója; Újvidék – Magyar Szó
Naptár ’96 [1995]. 90–98. p.
3800. Szilády János: A feketehegyi refor-
mátus egyház 100 éves története;
Bácsország, 2005. 1. (32.) szám,
22–28. p.
3801. Ván László: Lelkész beiktatás a
jugoszláviai Feketicsen; Reformá-
tus Lap, 1998. május, 2. p.
3802. Virág Gábor: Móringolás Feketi-
csen, Létünk, 2001. 1–2. szám,
128–132. p.
3803. Virág Gábor, dr.: A feketicsi refor-
mátus iskola története – A protes-
táns egyház szervezeti felépítésének
rövid áttekintése; Bácsország, 2002.
IV–VI. szám, 27–31. p.
3804. Virág Gábor: A feketicsi reformá-
tus iskola története (1805–1870)
I–III.; Bácsország, 2002. VII–IX.
szám [?]; 2002. X–XII. szám, 55–
63. p. és Bácsország, 2003. I–III.
szám, 46–59. p.
3805. Vojnits Tivadar: Egy feketicsi ze-
nészlegenda – Emlékezés Kántor
Lászlóra I–II.; Családi Kör, 2006.
május 18., 22–23. p. és 2006. május
25., 22–23. p.
352 BÁCSFÖLDVÁR

BÁCSFÖLDVÁR
TISZA-FÖLDVÁR – Szerb–magyar falu, a Ferencz csatorna mellett, hol a Tiszába
szakad, Bács vmegyében, 2800 n. e. óhitű szerb, 2000 kath. magyar, 100 zsidó lak., óhitű
és kath. anyatemplommal, vendégfogadóval. Határa első osztálybeli s gazdag termékeny-
ségű. Kiterjed 2200 □ ölével számítva 9527 holdra, mellyből urb. szántóföld 2834 h., rét
és belsőség 2904 h., legelő 2323 hold, szőlőskert 170 h. Uradalmi szántóföld és rét 132
h., nádas 700 h., mocsár 175 h., utak 189 hold. E falu a koronai szabad tiszai kerülethez
tartozik (Fényes Elek, 1851).

Kiss Józsefnek sikerült kiharcolnia a Szabadalmazott Hajózási Társaság megalakí-

tását, amelyről a szerződést már jóval előbb, 1793. március 27-én aláírták. (…) Ez idő
tájban Magyarországon nagy volt a munkaerőhiány, s ezért a birodalom távoli vidékei-
ről is toboroztak mintegy háromezer munkást a csatorna befejező munkálataihoz: Mor-
vaországból, Csehországból, Németországból és Ausztriából. (…) A Kiss testvérek úgy
tervezték, hogy a napi háromezer munkással három év alatt elkészül a csatorna. A terv
azonban nem válhatott valóra. A munkálatok 1793. május 1-jén kezdődtek, 1795-ben már
Bácsföldvárnál is folytak csatornaépítési munkálatok, ugyanis ekkor kezdődött meg a
falu északkeleti részén az ún. „angol fajta zsilip” építése, amit később az itteni lakosság
„slajc”-nak nevezett. (…) A zsilipen a munkálatok 1801 áprilisában befejeződtek. A csa-
torna átvételi szakbizottsága 1801. július 14-én kezdi el helyszíni szemléjét Monostornál,
és június 28-án fejezi be Bácsföldvárnál. A bizottság tagjai: báró Froon utász altábornagy,
báró Podmaniczky József, Ürményi Mihály kamarai tanácsos, Ódry András királyi taná-
csos, Bács-Bodrog megye alispánja és Franz von Redl udvari tanácsos, a hajózási tár-
saság képviselője. A földvári csatornazsilipet, s ezzel együtt a Ferenc-csatornát is 1802.
május 1-jén adták át a forgalomnak (Weissenbeck József, 2005).

Monográfiák Cikkek, tanulmányok

3806. A Bács-Földvári „Tiszahát” Hegy- 3808a. Bács-földvári járásosztás; Ó-Becse

község alapszabályai; Óbecse,
1903.
3807. Bácsföldvár – Adalékok a monog-
ráfiához; Novi Sad, 1986. 49. p.
3808. Weissenbeck József: Szent és mos-
toha délibábunk – Bácsföldvár
művelődési életének krónikája
1867–2002; Újvidék, 2004. 370 p.
Irodalom: l. gy.: Egy falu, egy
szerző, két könyve; Magyar Szó,
2005. november 16.
és Vidéke, 1898. július 24., 1. p.
3809. Beretka Csábi Éva: Ünnep volt
Bácsföldváron – Bérmálkozás a
templomépítés 200 éves jubileuma
alkalmából; Családi Kör, 2006. má-
jus 18., 12–13. p.
3809a. Czirják J[ános]: Egyetmást a
bácsföldvári r. k. templom újítá-
sáról; Óbecse és Vidéke, 1910. au-
gusztus 14., 3. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
3810. Gärtner István: Elkésett beszámo-
ló egy elmaradt jubileumról (A
bácsföldvári plébániatemplom év-
fordulója); Hitélet, 1984. 11. szám,
23–24. p.
3811. Knežević, Slavko: A bácsföldvári
Önkéntes Tűzoltóegyesület a
megalakulásától az I. világháború
végéig; Bácsország, 2004. VII–XII.
[helyesen X–XII.] szám, 32–33. p.
3812. (tsj): Szent Mihály népe szót kér
magának; Hitélet, 1974. 10. szám,
18–23. p.
3813. Varga Csaba: Improvizáció a há-
ború forgatagában, avagy az em-
beriség lehetőségei – Délvidék,
1941; Bácsföldvári interregnum
– Varga Gyula kényszerleszállást
szenvedő repülő visszaemlékezése;
Bácsország, 2005. 2. (33.) szám,
39–50. p.
3814. Weissenbeck József: Bácsföldvár
település névalakjai; Bácsország,
1999. 5–6. szám, 4–6. p.
3815. Weissenbeck József: A földvári
zsidókról; Bácsország, 2000. 1–2.
szám, 14. p.
3816. Weissenbeck József: Zsinagóga a
hársak árnyékában; Bácsország,
2000. 5–6. szám, 4–9. p.
3817. Weissenbeck József: A szerb lakos-
ság településtörténetéből Bács-
földváron; Bácsország, 2000. 7–8.
szám, 15. p.
3818. Weissenbeck József: A tornyos
városháza; Bácsország, 2001. IX–
XII. szám, 97–98. p.
353
3819. Weissenbeck József: Százkilenc-
venegy földvári zsidó betűrendes
jegyzéke; Bácsország, 2002. IV–
VI. szám, 17–20. p.
3820. Weissenbeck József: A Liget tör-
ténete; Bácsország, 2002. IV–VI.
szám, 79–81. p.
3821. Weissenbeck József: A bácsföldvári
Tiszahát Hegyközség keletkezésé-
nek története I–II.; Bácsország,
2002. X–XII. szám, 49–53. p. és
2003. I–III. szám, 116–119. p.
3822. Weissenbeck József: A bácsföldvári
református szórványgyülekezet
története; Bácsország, 2003. X–
XII. szám, 58–61. p.
3823. Weissenbeck József: A nazarénu-
sokról; Bácsország, 2003. X–XII.
szám, 62. p.
3824. Weissenbeck József: A szervezett
oktatás 300 éve Földváron; Bács-
ország, 2003. X–XII. szám, 80–81. p.
3825. Weissenbeck József: Szüszner Fe-
renc bácsföldvári tanító életútja;
Bácsország, 2004. I–III. szám, 97–
99. p.
3826. Weissenbeck József: A Szokol Tor-
nászegyesület; Bácsország, 2004.
VII–XII. [helyesen X–XII.] szám,
38–40. p.
3827. Weissenbeck József: A hábo-
rús évek műkedvelődési élete;
Bácsország, 2004. VII–IX. szám,
113–114. p.
3828. Weissenbeck József: Bácsföldvár
a XIX. században I–VI. rész;
Bácsország, 2005. 1. (32.) szám,
354
16–21. p.; 2. (33.) szám, 36–38. p.;
3. (34.) szám, 13–15. p.; 4. (35.)
szám, 35–36. p.; 2006. 1. (36) szám,
35–38. p.; 4. (39.) szám, 39–44. p.
BÁCSGYULAFALVA
3829. Vojvodina – Gyűjtők Egyesüle-
te Bačko Gradište – Közlöny 7.;
Bácsföldvári képeslapok, 26 p.
(sokszorosított kiadvány)

BÁCSGYULAFALVA
Telecska
Mikor először kerültem szemtől szembe a Telecskával, az nekem olyan volt, mint va-
lami csoda. Mert váratlanul bukkant fel, Csonoplyát messze megkerülve, s csak Kerény
után tűnt fel, egyszerre elállva a messzire futó síkság útját. Még a vonat mozdonya is
másképpen fütyült, ahogy Becse felé robogott a vicinális, és oly furcsa volt, hogy egészen
közel jött a látóhatár vonala. A céltalanul álldogáló jegenyék eltűntek, s ami látható lett a
Telecska vonulásával, egészen más táj volt, mint amit megszoktam. Eltűntek a gémesku-
tak is, tehéncsorda se legelt sehol, búzatáblák és kukoricaföldek helyett szőlőtőkék sora
kéklett, mintha egy más országba, másféle világba került volna az ember. Mert itt egy-
szerre valamilyen miniatűr népi Európába értünk. Kék szoknyás szlovák asszonyok tele-
pedtek le a bajusztalan és minden szót é-vel befejező protestáns németek mellé. Ruszin
vásárosok mentek haza Kucorára és Keresztúrra, báránybőr sipkás szerbek igyekeztek
leszállni Újszivác után, s ott voltak persze szétszórva ebben a tarka népi gyülekezetben
a magyarok is. Ilyen szűk területre szorítva talán sehol a világon nem élt ennyiféle nép,
mint itt, a telecskai szőlődombok és az akáccal szegélyezett Csatorna között! (Herceg
János, 1979).

Telecskán innen – mert mintha ez lett volna a vízválasztó – nyoma sem volt ennek a
magyar népiségnek. Nem mintha errefelé nem lett volna magyar parasztság. Doroszló,
Gombos, Bácskertes a maguk egzotikus szépségében tökéletesen kialakult népi életfor-
mát éltek, a folklór igazán gazdag és színes változatával. Csak éppen egy szellemi köz-
pont nem volt, ahova összefuthattak volna ennek a népiségnek a közös szálai. (…) a
századelő szerb népi öntudata épp a nyugat-bácskai szállások népében találta meg az osz-
tatlan erőt, amellyel számolni akart. S Veljko Petrović novelláiban már ott van a bácskai
szállás, sőt az anekdota is, akárcsak a tájnyelv, a szokások és hagyományok sajátossága
(Herceg János, 1993).

Monográfiák 3832. Lábadi Károly: Dohányosok – A

3830. A gyulafalvi Magyarok Nagyas�-
szonya plébániatemplom 100 éves
jubileuma 1898–1998; Telecska, 6 p.
3831. Fekete József: Telecska 1883–1973;
Topolya, 1973. 91 p. + 5 tábla.
3833. Varga Sándor–Fekete József–Bara-
telecskai dohánytermesztés és szó-
kincse; Telecska, 1983. 86 p.
Irodalom: Penavin Olga: Egy fog-
lalkozás fortélyai, Magyar Szó –
Kilátó, 1983. október 22., 41. szám,
17. p.
nyi István: A telecskai iskola 100
éve; Telecska, 1985. 80 p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1411. és 5555. sz.
3834. Beljanski, Milenko: A százéves
falu ünnepén; 7 Nap – melléklet,
1983. szeptember 30., 3. p.
3835. Csík Nagy Ferenc: Dohányfalu;
Magyar Szó, 2003. február 15.
3836. Gyermán Tibor: Egy falualapítás
centenáriuma – Telecska telepü-
léstörténetéhez, Magyar Szó – Ki-
látó, 1983. október 15., 40. szám,
14. p.
3837. Fehér Ferenc: Egy könyv és egy
vers – Telecskáról; Magyar Szó –
Kilátó, 1983. október 15., 40. szám,
16. p.
3838. Herceg János: Visszanéző, Újvidék
– Forum Könyvkiadó, 1979. 329–
333. p.
355
3839. Lányi Károly: Gyulafalva; Bács-
ország, 2005. 1. (32.) szám, 44. p.
3840. Lévay Endre: Gyulafalvi dohányo-
sok; Kalangya, 1942. 3. szám, 126–
132. p.
3841. Szabó Mihály: Telecska; Híd, 1937.
szeptember, 9. szám, 3–5. p.
3842. Tizenhét bánáti faluból egy új
bácskai; Hitélet, 1973. 12. szám,
17–18. p.
3843. Varga Sándor: A nép szolgálatában
– A telecskai iskola múltja és jele-
nének gondjai: szaktanárokra van
szükség; Családi Kör, 1999. márci-
us 18., 19. p.
3844. Varga Sándor: A telecskai műve-
lődési életről I–V.; Családi Kör,
2000. április 27., 21. p.; május 4.,
20. p.; május 11., 20. p.; május 18.,
20. p.; május 25., 20. p.

BÁCSKERTES
Kupuszina
KUPUSZINA – Bács m. magyar falu, Zomborhoz 1 ½, a Dunához egy órányira; 2551
kath. 2 óhitű, 10 zsidó lak. Földje fekete s igen termékeny; híres káposztát, sok zöldsé-
get, nevezetesen fokhagymát terem. A határjában lévő posványságok közt, némely épüle-
tek nyomdokait láthatni; ugyan ezen mocsárok tekenyős békát, csikot, nádat, sat. bőven
szolgáltatnak. Kath. paroch. templom. F. u. a kamara. Határa 1100 □ ölével 9534 hold,
mellyből 49 7/8 urbéri, 1 6/8 szabad telek után van 1872 hold szántó, 1259 hold rét és
beltelek, 314 hold jó, 1810 hold mocsár legelő, 102 h. szőlő. Uradalmi szántó és rét 158
h., nádas 2392 h., mocsár 1532 h., utak 95 hold (Fényes Elek, 1851).

1762. május 11-én, még a hétéves háború idején, Mária Terézia rendeletet küldött
Herberstein grófnak, az Udvari Kamara elnökének, hogy a bácskai kamarai kerület még
üres pusztáit telepítsék be. Gróf Grassalkovich 1762. május 30-i jelentésében hangsú-
lyozta, hogy a most betelepítendő puszták a Dunától távol esnek, és ott kutak nincsenek,
így a németek telepítésére nem alkalmasak, ezért magyarokkal vagy illyrekkel kell be-
telepíteni, akik ilyen pusztákhoz már hozzá vannak szokva, és ismerik az itteni gazdál-
kodási módot. Ezek után kiadatott a királyi rezolúció, hogy a kamarai birtokokat minél
356 BÁCSKERTES
hamarabb térképezzék, személyi és tárgyi álladékait pontosan összeírják. Kovács mérnök
kezdi meg a bácskai kamarai puszták felmérésének megszervezését. (…) „Az 1768. kam.
térkép szerint a faluban 157 család lakik” (Dudás Antal, 2000).

Kupuszina se tudott érdeklődést kelteni a Történelmi Társulat „működő tagjai” sorá-

ban. Talán túl közelről jöttek Zomborhoz a keddi meg pénteki hetipiacokra, utóbbihoz
már csütörtök este biztosítva maguknak helyet a zárda és a Grassalkovich-palota meg a
régi posta épületének és a Magyar Olvasókörnek utcájában, túloldalon a plébániatemp-
lommal, hogy konyhakerti termékeikkel lássák el a városi népet. Akiknek lovuk volt,
kocsin jöttek, az Apatini úton megállva a vámház sorompója előtt, hogy helypénzt és
adót előre megfizessenek – mert a városra vezető minden egyes országúton volt egy ilyen
vámház –, úgyhogy már hajnalban ott álltak a kupuszinaiak a piacon, ugyancsak sajáto-
san színes népviseletben paradicsom és paprika bőséget sugárzó halmai között, különös
tájszólásban panaszkodva, ha a nagyságák az amúgy is olcsó portékából szerettek volna
lealkudni még valamennyit: – Jáj, istenem, megváltó szizanyam, hogy is csak bírnam
olcsóbban ánni, édes náccsagam! – Ezt a mennyei bőséget igyekezett megörökíteni sze-
gény Juhász Árpád, ha éppen nem volt munkája a környező kastélyokban, s ezekkel a
pirospozsgás parasztmadonnákkal még élőbbé tenni azt a magyar zsánerképet, amelynek
az idő tájt oly nagy keletje volt Pesten, a Károly körút műkereskedéseiben. Klinóczki Pál
is ott csellengett pénteken a sűrű sorok között, mert fenéje volt, nem hat segédje, magá-
nyosan bütykölt egy Bezdáni úti fészerben, s itt kapott megrendelést egy-egy kocsikerék-
re vagy lőcsre legalább, mert olcsóbb volt, mint a falusi mester, s természetben lehetett
fizetni neki (Herceg János, 1989).

Monográfiák 3849. Silling István: Megszentelt jeleink

Vö.: 1984. sz.
3845. Beljanski, Milenko: Hetes és Ku-
puszina története a XVIII. század
végéig; Zombor – Prosveta, 1974.
64 p.
3846. Dudás Antal: Szülőföldem évszá-
zadai – Kupuszina újratelepítése;
Szabadka – Életjel, 1992.
3847. Silling István: Ismeretlen anyám
– Kupuszinai népballadák és
balladás dalok; Újvidék – Forum
Könyvkiadó, 1989. 237 p.
3848. Silling István, mgr.: Kupuszinai táj-
szótár; Újvidék – Jugoszláviai Ma-
gyar Művelődési Társaság, 1992.
234 p.
– A 250 éves Kupuszina szabad-
téri vallási emlékei; Kupuszina,
2001. 38 p. + 42 kép.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1411., 1941., 1954., 1957., 1971.,
1972., 1973a., 2363. és 5555. sz.
Falutörténet
3850. Aranymise Bácskertesen (Vesze­-
lity Pál); Hitélet, 1979. 9. szám, 3–7. p.
3851. Czirfusz Ferenc: Kupuszina köz-
ség telepítéséhez; BBVTT Évköny-
ve 1898. 15–16. p.
3852. (ás) [Dudás Antal]: Ebek harmin-
cadján; 7 Nap, 1989. március 31.,
9. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
3853. b. e.: Kupuszina földrajza; Magyar
Szó – Dunatáj, 1990. augusztus 9.
3854. Csíkos Éva: Szoboravatásra ké-
szülnek Bácskertesen; Hét Nap,
2006. március 8., 16. p.
3855. Dudás Antal: Kupuszina 1762-es
kamarai összeírása; Magyar Ké-
pes Újság, 1985. december 5. és
Kupuszina 1762. évi kamarai ös�-
szeírása; Bácsország, 2000. 11–12.
szám, 57–58. p.
3856. Dudás Antal: 1890-ben leégett fél
Kupuszina; Hét Nap, 2001. május
9., 8–9. p.
3857. Dudás Antal: Az 1751-től 1753-ig
Kupuszinára telepített és elfelej-
tett dalmát-sokác családok; Bács-
ország, 2001. I–IV. szám, 45–47. p.
3858. Dudás Antal–Dudás Árpád: A régi
Kupuszina német családjai; Bács-
ország, 2001. IX–XII. szám, 99–
100. p.
3859. Dudás Antal–Dudás Árpád: Messze
földön is ismerték; Bácsország,
2002. IV–VI. szám, 73–74. p.
3860. Dudás Árpád: Tanítók gyűlése Ku-
puszinán; Bácsország, 2002. IV–
VI. szám, 42. p.
3861. Faragó Árpád: A kötődések cso-
dálatos hajszálgyökerei – A két
Sturcz József, Szabad Hét Nap,
1999. július 7., 11. p.
3862. Faragó Árpád: Nyolcvanéves a ku-
puszinai színjátszás; Családi Kör,
2000. március 9., 20. p.
357
3863. Friedrich Anna: Kupuszina 250 év
után; Családi Kör, 2001. május 17.,
10–11. p.
3864. Hajnal Árpád: Nagy ünnepre ké-
szül Kupuszina – Kétszázötven
esztendős az idén a nyugat-bácskai
falu; Magyar Szó, 2001. április 23.
3864a. Majtényi Mihály: Asszonyuralom
az egyetlen bácskai palóc faluban;
Híd (Budapest), 1942. december 15.
(34. szám), 20–21. p.
3865. Matuska Márton: Bácskertes meg-
menekült – 52 halálra szánt férfi
megmentésének históriája I–III.; Új
Hét Nap, 1994. december 16-ától
december 30-áig (három folytatás-
ban).
3866. Mikó Pál: Kupuszina története;
Bácsország, 2003. X–XII. szám,
68–69. p.
3867. Szülőfaluja papjaként hunyt el
(Veszelics Pál esperesplébános);
Hitélet, 1987. 3. szám, 20–21. p.
Néprajzi hagyományok
3868. Dudás Károly: A lányok kendërt
fonytak… – A kupuszinai fonó em-
léke nyomában; 7 Nap, 1987. febru-
ár 20., 25. p.
3869. Krekity Olga: Keresztek – Beszél-
getés dr. Silling István néprajzku-
tatóval, egyetemi docenssel szülő-
faluja, Kupuszina 250. évforduló-
ján; Hét Nap, 2001. május 9., 7. p.
3870. Silling István: Helynevek nyolc
országból, Magyar Szó – Kilátó,
1983. december 3., 47. szám, 15. p.
358 BÁCSKOSSUTHFALVA
3871. Silling István: Népi utcanevek 3874. Silling István: Kupuszinai mon-
Kupuszinán; Magyar Szó – Kilátó, dák; Néprajzi Látóhatár, 1993. 1–2.
1984. augusztus 18., 33. szám, 12. p. szám, 177–182. p.

3872. Silling István: A kupuszinai lány 3875. Silling István: Úrnapi körmenet
kelengyéje; Magyar Szó – Kilátó, Kupuszinán; Bácsország, 1995. jú-
1984. szeptember 8., 36. szám, 15. p. nius 8., 6 p.

3873. Silling István: Sonka, kolbász,
szalonna – A disznótartással kap-
csolatos szokások és hiedelmek
Kupuszinán, Létünk, 1989. 5–6.
szám, 712–730. p.
3876. Silling István: Karácsony Kupu-
szinán; Néprajzi Látóhatár, 2001.
1–4. szám, 419–426. p.

BÁCSKOSSUTHFALVA
Ómoravica, Omorovicza
OMOROVICZA – Népes magyar f. Bács v. Szabadkához délre 4 mfd. 467 kath. 4005
ref., 88 zsidó lak. Kath. és ref. anyatemplomok. Számos csinos uri lakházak és kertek ha-
tára dombos s csak közép termékenységű. Szőlőkertje sok. Marha és juhtartása virágzó.
Kiterjedése 19421 hold 1200 □ ölével. Ebből urbériség 204 telek után 7923 h., szántóföld,
4079 hold rét, 3334 h. legelő, 413 hold szőlő, 3476 hold uradalmi szántó és rét, 196 hold
utak. A helység 24 részre osztatik s ebből 17 rész bir a Vojnics család, 3/24 Piukovics,
2/24 Szalmásy, 1/24 Tomcsányi, 1/24 Heinrich családok (Fényes Elek, 1851).

Azt hiszem, azért érdekel oly szenvedélyesen Moravica, melyet a századelő éveiben
Kossuthfalvának neveztek el, mert nincs még egy helysége Bácskának, amelyről annyit
írtak volna, s amelyről én is annyit tudnék, mint Moravicáról, a bácskai dzsentrik felleg-
váráról. Ismerem az egész róla szóló irodalmat, Papp Dánieltől kezdve Mikszáthon át a
legújabb krónikákig, s tán épp ezért sose tudtam meg, „mi volt a felszín alatt”, s épp ezért
maradtak dolgok, amelyek azóta se hagynak nyugton. Pedig mindezeken túl is tudok
még egyet-mást Moravicáról. Még ismertem például azt a lompos, csámpás, elhasznált
kis öregasszonyt, akit mikor még fiatal volt és gazdag, egyszál ingben szöktetett meg
az Ungár kastélyból Szemző Gyuszi, Bácska megkésett rablólovagja. Mindig szerettem
volna megszólítani a kormos Ó utcai házában Budapesten, ahova hárompengős napidíjért
járt borítékot címezni, s fizetési felszólításokat szétküldeni, de nem volt szívem hozzá.
Oly elesett volt szegényke, hogy kegyetlenség lett volna általa megközelíteni az elmerült
bácskai dzsentrivilágot, amely után a szélnek eresztett cselédek maradtak, akikről Veljko
Petrović erős novellája, a „Miska öregbéres” szól (Herceg János, 1979).
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Monográfiák
Vö.: 3785. sz.
3877. A St. Moravicai Református
Egyház Értesítője az 1923. évről
– Szerkesztette D. Dévay Lajos lel-
kész; B.-Topolya – Hajtman István
könyvnyomdája, 1924. 23 p.
3878. Brindza Károly: Békétlen róna-
ság – A moravicai földmunkások és
szegényparasztok mozgalma 1805–
1945; Moravica – Moravica Helyi
Közösség, 1986. 244 p. + 15 tábla.
3879. Dévay Lajos–Gyarmati Sándor:
Nagy idők sodrában – A Sztára-
moravicai református keresztyén
egyház és község története 1786–
1936; H. n., é. n. [1936]. 124 p.
3880. Hetesy Vince: Gyászbeszéd Nagy
János ó-moravicai ref. birtokos
felett – Készítette és elmondta
1891. decz. 9-én Hetesy Viktor ref.
lelkész s az Alsó-Baranya-Bácsi E.-
M. főjegyzője; Pécsett – Nyomtatott
a Püspöki Lyceum Könyvnyomdá-
jában (Feiler M.), 1892. 8 p.
3881. 9+1 Ómoravica 1978–2000 (mű-
vésztelepi katalógus); Ómoravica,
é. n., 64 p.
3882. Kossuth Lajos – Moravica 1894–
1994; Moravica, 1994. 24 p. (két-
nyelvű kiadvány).
3883. Máté László: Emléklapok Ómoro-
vicza község 100 éves múltjából;
kiadja az ómoroviczai képviselőtes-
tület, Nagy-Kőrösön, 1886. 21 p.
3884. Moravica monográfiája – Közlöny
2.; kiadja a Moravica monográfiá-
359
jának szerkesztő bizottsága, 1977.
120 p.
3885. Ó-moraviczai ünnepély – Ima, be-
szély és emlékköltemény, melyek
Magyarország ezeréves jubileu-
ma és a felállított Kossuth Lajos
szobra leleplezési ünnepélyekor,
1896. augusztus 20-án előadattak;
B.-Topolyán – nyomatott Wilhelm
Miksa könyvnyomdájában, 1896.
32 p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1971. és 3798. sz.
Falutörténet
3886. Besnyi Károly: Az első buszok
Moravicán; 7 Nap, 1985. augusz-
tus 2., 15. p.
3887. Bori Imre: A moravicaiak Köz-
lönyének első számáról; Magyar
Szó – Kilátó, 1976. augusztus 7.,
31. szám, 11. p.
3888. B. Z.: Papp Dániel; Hét Nap, 2005.
április 27., 33. p.
3889. Dévavári D. Zoltán: Minek nevez-
zelek?; Hét Nap, 2003. október 22.,
12–13. p.
3890. Evetovics János: Valami a bács-
kai helynevekről (Parabuty, Gaj-
dobra-Szépliget, Kossuthfalva-
Ómoravica); BBVTT Évkönyve
1907. 179–180. p.
3891. Fehér Mayer Mária: Bács várme-
gye első református temploma;
Családi Kör, 1997. október 23., 13. p.
3892. Gulyás László–Besnyi Károly:
Részletek Moravica monográfiá-
360
jából; Topolya és Környéke, 1988.
? – 1989. március 3. (a 24. folytatás
– töredék).
3893. Hegedűs Antal: Gyermekgyilkos
anya Ómoravicán, Magyar Szó –
Kilátó, 1983. szeptember 17., 36.
szám, 15. p.
3894. Herceg Elizabetta: A Noszty fiú és
a mi Piroskánk – A bácskai Ungár
család emlékét őrzi a Mikszáth-
regény; Magyar Szó, 2004. június
12–13.
3895. Herceg János: Visszanéző, Újvidék
– Forum Könyvkiadó, 1979. 359–
360. p.
3896. Hovány Lajos: A Krivaja-patak
Omorovica környéki szakasza a
XVIII–XIX. századi térképeken;
Bácsország, 2002. VII–IX. szám,
113–116. p.
3897. Kovács György: Stara Moravica;
Híd, 1938. január, 1. szám, 3–5. p.
3898. Magyar László: Tűzifecskendő
– száz évvel ezelőtt – Adalékok a
moravicai tűzoltóság történetéhez;
Magyar Szó – Kilátó, 1979. április
14., 15. szám, 16. p.
3899. Magyar László: „…az izlés fino-
mítását czélozza…” – Az „ómoro-
viczai” olvasókör múltjából; Bács-
ország, 1996. július 4., 4. p.
3900. Magyar László: Ómoravica tör-
ténetéből – A falu újratelepítésé-
nek 210. évfordulója kapcsán I–II.;
Bácsország, 1998. 4. szám, 25–27.
p.; 1999. 1–2. szám, 15–19. p.
3901. Nagy Klára: Bácskossuthfalva két
évszázada – Nyomdakész a falu
BÁCSKOSSUTHFALVA
monográfiája; Magyar Szó – Kilátó,
2005. április 2–3.
3902. Ricz Péter: Egy nomád birodalom
nyomában – Régészeti ásatások
Moravicán a Koplalónál; 7 Nap,
1982. szeptember 24.
3903. Ricz Péter: A moravicai avar kori
temető; Bácsország, 1998. 1. szám,
38–39. p.
3904. Stanyó Tóth Gizella: A szülő-
föld vonzásában – a Jászkun re-
demptio 250. és a bácskai kirajzás
210. évfordulója; Újvidék – Ma-
gyar Szó Naptár ’96 [1995]. 90–98. p.
3905. Szakmány György: Egy magyar
sziget a Vajdaságban (2.) – Bács-
kossuthfalva; Magyar Turista, 2007.
május, 44–45. p.
3906. Szimin Bosán Magda: Az ómo-
ravicai zsidó családok története;
Bácsország, 2002. IV–VI. szám,
6–16. p.
3907. Szimin Bosán Magda: Emléke-
zés Schreier Imrére; Bácsország,
2003. I–III. szám, 86–94. p.
3908. Torok Csaba: Még egyszer Mora-
vicáról – Helynévi magyarosítások
és szerbesítések nyomai és követ-
kezményei; Családi Kör, 1993.
március 11., 15. p.
3909. Torok Csaba: A fától az erdőt…
– Omorovicza-puszta újratelepíté-
sének köztes jubileumáról; Családi
Kör, 1996. május 9., 18. p.
3910. Torok Csaba: Az erdőtől a fát… –
Még egyszer Omorovicza-puszta új-
ratelepítésének köztes jubileumáról;
Családi Kör, 1996. május 16., 18. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
3911. Torok Csaba: Kunok vagyunk vagy
kurucok? – Szétszórattatásunk és
ezzel szembeni együtt maradásunk
régi és új dokumentumairól I–VII.;
Családi Kör, 1998. június 18., 18.
p.; június 25., 18. p.; július 2., 18.
p.; július 9., 20. p.; július 16., 18. p.;
július 23., 18. p.; július 30., 19. p.
3912. Torok Csaba: Földerítő évfordulók
– Omorovica-puszta eredetije az
első hazai Magyarország-térképen;
Családi Kör, 2000. október 12., 25. p.
3913. Torok Csaba: Van mire alapoz-
nunk – Helyneveink hagyományos
és egységes használatáról Ómora-
vicán; Családi Kör, 2002. május
30., 15. p.
3914. Torok Sándor: Bácskossuthfalva;
Hét Nap, 2004. május 12., 5. p.
3915. Tóth László: Ünnepre készül Mo-
ravica – Kétszáz éves a falu; Ma-
gyar Szó, 1985. március 3.
3916. Vojnić Tunić, Grgo: Ki lakja majd
a nagy házakat? – Moravica né-
361
pessége 1948-tól 1981-ig; 7 Nap,
1984. július 13., 14–15. p.
A Kossuth-szobor története
3917. Ádor Lajos: Közeledik március
idusa – Az 1848-as magyar szabad-
ságharc és forradalom bácskossuth-
falvi (ómoravicai) ünnepsége elé –
Megemlékezés az elfelejtett embe-
rekről; Magyar Szó, 2007. február 20.
3918. Csubela Ferenc: Moravicán vis�-
szaállítják a Kossuth-szobrot; Új
Hét Nap, 1994. március 18., 8. p.
3919. Csubela Ferenc–Deák József–Péno-
vátz Antal: Az ómoravicai Kos-
suth-szobor; Bácsország, 2002. VII–
IX. szám, 40–41. p.
3920. Torok Csaba: Szoborleplezés Ómo-
ravicán; Családi Kör, 1994. már-
cius 31., 19. p.
3921. Torok Csaba: Egy szobor hányat-
tatása, Családi Kör, 1994. április
21., 21. p.

BÁCSORDAS
Wolfingen, Karavukovo
KARAVUKOVA – Német falu Bács vmegyében, a Mosztonga mocsárjai mellett,
Bácshoz éjszakra 1 ½ mfld; 1844 kath., 6 óhitű, 3 zsidó lak. Kath. paroch. templom.
Tehetős lakosai sok és jó kendert, kolompért, buzát sat. termesztenek. Marhájuk, boruk,
nádjuk elég. Halat nemcsak a mocsárban, hanem az innen egy mfldre eső Dunában is
fognak, mégpedig nagy bőséggel. Földjük részint lapályos, részint fekete agyag. F. u. a
kamara. Határa 15,404 hold 1100 □ ölével; ebből urbéri szántó 1488, rét 992, jó legelő
800, lapályos legelő 1043, szőlő 190, uradalmi makkos erdő 758, nádas 6479, mocsár
1214, utak 123 hold (Fényes Elek, 1851).

A plébániát 1766-ban alapították, előtte Doroszló és Gombos leányegyháza volt.

A régi templomot 1764-ben emelték, 1785-ben kibővítették és újat építettek. A torony
1924-ben épült fel, majd 1934–36-ban a templomot ismét bővítették. A templom név-
362 BÁNTORNYA
adója Szent Márton püspök. (…) A második világháborúig itt is főleg németek laktak, és
ők építették ezt a templomot. Sajnos kitelepítésük után hívek nélkül maradt a templom.
Nagyon rossz állapotban van és rajta is, mint sok másik társán, csak a felújítás segíthet.
(…) A plébániát Jakob Pfeifer látja el Hódságról. Híveinek száma 10–20 főre tehető. Az
istentisztelet nyelve horvát (Czini Tibor, 2005).

Cikkek, tanulmányok

3922. Czini Tibor: Árva templomaink;

Internetes hírportál, 2005. 30 p.

BÁCSSZENTIVÁN

Monográfiák 3923a. Schuy, Jacob–Scherer, Paul: Orts-

schippenbuch Batschsentiwan
3922a. Gassmann, Hans–Jäger, Ernst: Un- 1763–1827; Forschungsgemein-
ser schönes Batschsentiwan; Re- schaft Mittelbatschka zu Hd. Herm
gensburg, 1985. 304 p. Andreas. Passau – Passavia Drucke-
rei Pfuhl GmbH, 1992. 565 [7] p.
3923. Ludwig, Elisabeth: Heimat-Chro-
nik Batschsentivan oder von
Batschsentivan bis Schiffenstadt;
Schiffenstadt – Geiger, 1986. 144 p.

BÁCSÚJLAK
Neudorf
Monográfia

3924. Negele, Josef: Heimetbuch von

Batschko Novoselo 1734–1945;
Heidemheim – Werner Jerratsch,
[1986]. 183 p.

BÁNTORNYA
A bántornyai freskóegyüttes hat képe eleveníti meg a Szent László-legendát, a fenn-
maradt öt kép pedig visszavezethető egy a XIV. században még élő, Salamon király
(1052–1087) nevéhez fűződő, időközben elenyészett mondakörre, amit a kutatás naiv
eposzként emleget, mivelhogy meglétét több nyom alapján is követni lehet. (…) Ez a rész
azonban nem oly kerek, összefüggő, nem olyan kiérlelt, mint László története a kunnal.
A döcögő képsorba még egy ismeretlen jelentésű freskó is tartozik, a tizenegyedik, ezt a
szakirodalom „meghatározatlan jelenetként” tartja számon. (…) A régi krónikák alapján
először Bogyay Tamás azonosította a koronát nyújtó remetében Salamon királyt, a vezek-
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 363
lő koldusban pedig László királyt. (…) Hogy a Bántornyán ábrázolt jelenet az elveszett
eposznak egyik fejezete vagy éppen csattanója volt, azt ma már nem lehet tudni. A faliké-
pek alapján ítélve csak az látszik bizonyosnak, hogy a festő a mondavilág és a krónikás
hagyomány alapos ismerője lehetett, egyébként nem alkothatta volna meg a László-le-
genda és a Salamon-monda legteljesebb képötvözetét (Kalapis Zoltán, 1978).

Ez a leányrablás Kerlésnél, a Meszes kapunál történt a legenda szerint, amikor a po-

gány kunok 1068-ban betörtek Magyarországra. A vezérüket Osulnak hívták, aki a kun
sereggel együtt nyílzáporral fogadta a közeledő magyarokat, akiknek vezérei Salamon,
Géza és öccse, László herceg voltak. Ezt a jelenetet sehol nem festették meg. Kivétel
talán Bántornya, amely minden más Szent László-legendától különbözik, és ezért még
számos kérdést vet fel (Móser Zoltán, 2006).

Cikkek, tanulmányok monda legteljesebb képi ábrá-

3925. Bogyay Tamás: A bántornyai fa-
liképek donátorairól; Arc Hunga-
rica, 1986. 2. szám.
3926. Göncz László: Vita a turniščei
(bántornyai) hősi emléktáblák-
ról – Nemzeti-nyelvi ellentétek a
Mura mentén a II. világháború
idején; Muratáj, 2002. 1–2. szám,
99–111. p.
zolása Bántornyán (Szlovénia);
Bácsország, 1997. január 9., 4–5.
p.; február 6., 4–5. p.
3928. Kalapis Zoltán: Aquilai János és
ismeretlen segédje; In: Az Alvi-
dék évszázadai; Újvidék – Forum
Könyvkiadó, 2006. 88–94. p.
3929. Móser Zoltán: Musica sacra (Bán-
tornya); Új Ember, 2006. október 15.

3927. Kalapis Zoltán: Aquilla János is- 3930. Móser Zoltán: Sebes és tüzes, mint
meretlen segéde – A Szent László- a nyíl (Bántornya); Új Ember, 2006.
legenda és az elveszett Salamon- november 26.

BÉGASZENTGYÖRGY
SZENT-GYÖRGY – Rácz–német f. Torontál vármegyében, Becskerekhez keletre 1
½ mfdnyire, 1004 kath., 958 n. e. óhitű lak., kathol. és óhitű templomokkal, szép urasági
épületekkel, s egy igen gyönyörű kerttel. 93 4/8 egész jobbágytelket számlál. F. u. ittabei
Kiss Miklós (Fényes Elek, 1851).

Cikkek, tanulmányok 3932. I-n: Történelmi visszapillantás. Be-

3931. Bárány Ágoston: Bege-Szent-
György’ leírása; Felső Magyar Or-
szági Minerva, 1826. Augusztusz,
816–825. p.
gaszentgyörgy – Szentgyula – Žitiš-
te; Hitélet, 1970. 10. szám, 24–25. p.
3933. Németh Ferenc: Ahol szerették
a fákat, cserjéket, virágokat – A
múlt századi Begaszentgyörgyről;
Családi Kör, 1995. március 2.
364 BÉLLYE

BÉLLYE
Bellye, Bélle
BÉLLYE – Magyar–német falu Baranya vármegyében, Eszéktől 1 órányira, a
Moravicza vize mellett, 542 kath., 6 evang., 625 ref., lakossal kath. és ref. anyaszent-
egyházzal. Utczái egyenesek; házai csinosak; ékesítik az Eugen herczegtől épített fel-
legvár, s más urasági épületek. Lakosai földmívelésből, marhatartásból, halászatból,
kézmüvességből élnek; fejes káposztájuk híres. Szép és nagy erdő. Ezen helység feje
egy 15 □ mfdre terjedő nagy uradalomnak, mellyet ezelőtt Albert királyi herczeg, most
pedig Károly ausztriai főherczeg örökösei bírnak. Az egész 6 kerületre osztatik. Az el-
sőhöz tartozik Béllye, Kopács, Darócz, Eugeniusfalva, Laskafalu helységek a mitvári és
kohári pusztákkal és vendégfogadókkal. A másodikhoz: Vörösmarthi, Keő-, és Herczeg-
Szőlős, Sepse, Csuza, Batina. A harmadikhoz: Darázs, Marok, Izsép, Bodolya, Dályok;
a csibogári korcsma és vámház. 4-ikhez: Nyárad, Májs, Szabár, Udvar; 5-ikhez: Villány,
Lipova, Sárok, Szent-Márton. 6-ikhoz: Baranyavár, Monostor, Lucs, Sz-István, Bán, Kis-
falu hegységek; Haranya, Latjka, Henye, Gösa, Lipovicza-majorságok. – Ezen uradalom
szinte arról nevezetes, miről a dárdai; t. i., hogy itt véghetetlen kiterjedésű mocsárok
kiszárítattak s mívelhetővé tétettek (Fényes Elek, 1851).

Eszéket, Slavoniának a’ Töröktől lett visszavétele után, a’ Fő Méltóságú Királyi Ma-

gyar Kamara bírta légyen: Ennek birtoka alatt ama’ feledhetetlen emlékű Niczky Kristóf
ügyelése által több elmés Plánok után October’ 5-dikén 1772-dik esztendőben kezdett
építtetni amaz ország szerte híres Beljei töltés, melly az akkori Drávai általjárás öblénél
kezdve, Beljeig 2200. ölnyire terjed el, alsó szélessége 9 ölnyi, magassága a’ földszíné-
től 9. lábnyi: Szerkesztetése égett téglából meszes homokkal erősen öszveenyvezve áll,
mellynek felszíne 5. lábnyira felhordott poronddal töltve van, melly esztendőnként a’ F.
M. Királyi Magyar Kamara rendeléséből ugyan ennek költségein megújíttatni szokott, ’s
két oldala fűzfákkal elég sűrűn be van ültetve: Az egész gigászi munkára 5 millio négy-
száz ezer égett téglát fordítattak, ’s 194,000 forintokba tellett lábra állítása, a’ folyamatján
lévő Beljei hidat kivévén. A’ Beljei Híd September 30-dikán 1776-ban kezdett építtetni, ’s
ugyan erős kövekből, el végeztetett pedig September 30-dikán 1779-ben 48,500 forintnyi
költséggel, ezen Híd, melly a’ Dráva hídnál kevéssel rövidebb, most fából vagyon újra
építve, mert a’ kőhidat az alatta folyó ó Dráva szárnyának ereje 1778 eszt. egészen el ron-
totta. A’ Beljei töltés négy esztendei ’s 26 napi munka után October’ 31-dikén 1776-ban
végre hajtatott. A’ mostani Eszéki fa-oszlopokon álló híd (melly ugyane’ folyó 1821-dik
esztendőben Jan. 28-dikán a’ jég által el roncsoltatott, de helyre állítása szükségesképpen
következni fog). Melly Eszéktől a’ Dráván által a’ Beljei töltésre vezet, ’s Magyar orszá-
got Slavoniával egybe kapcsolja ’s Eszéknek melly fekvésre nézve is a’ kereskedésre leg-
alkalmasabb, nem kevés díszt ád, 1780-ban Martzius’ elsőjén kapta eredetének zsengéjét,
’s egész létében felállíttatott ugyan ezen esztendőben Junius végével négy hónapi mun-
kával, ’s 7737 forintnyi költséggel, noha az időknek változásaik miatt az újabb építendő
hídnak becs-árát a’ köz hír 80 ezerre határozza (Tudományos Gyűjtemény, 1822).
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Monográfiák
3934. Der Herrschaft Bellye; Wien –
K. K. Hofbuchhandlung Wilhelm
Frick, 1883. 304 p. + 1 térkép.
3935. Tri stoleća Belja; Osijek, 1986. 807 p.
Cikkek, tanulmányok
365
gyelemre méltó adatai; Magyar
Szó – Kilátó, 1978. január 14., 2.
szám, 14. p.
3940. Sándor László: Pusztai iskolák a
bellyei uradalomban 1830–1918;
Eszék – Horvátországi Magyarok
Szövetsége Évkönyve 8–9. szám,
1986–1987. 86–112. p.

3936. Bódai Ferenc: Baranya Várme-
gye’ Topographiai és Historiai
Leírása; Tudományos Gyűjtemény,
1820. XII. szám, 31–69. p.
3937. Kiss Mária Magdolna: A bellyei
uradalom jobbágyainak élete a
Mária Terézia-féle országos úr-
bérrendezés előtt I–V.; Horvátor-
szági Magyarság, 1995. április, 4.
szám, 24–28. p.; május, 5. szám,
15–20. p.; június, 6. szám, 20–26. p.;
július, 7. szám, 20–26. p. és augusz-
tus, 8. szám, 16–21. p. – Rovátkák
1995; Zágráb, 1996. 54–106. p.
3938. Lábadi Károly: Bellye; In: Rovát-
kák 1995; Zágráb, 1996. 107–118. p.
3939. Matijevics Lajos: Bellye, 1796 –
Egy figyelemre méltó könyv, fi-
3941. Széchenyi Zsigmond: Bellye I–IV.;
Horvátországi Magyarság, 1995.
szeptember, 9. szám, 17–22. p.; ok-
tóber, 10. szám, 19–25. p.; novem-
ber, 11. szám, 19–24. p. és decem-
ber, 12. szám, 23–26. p.
3942. Troszt Sándor: A Bellye birtok
munkabárcái; Eszék – Horvátor-
szági Magyarok Szövetsége Év-
könyve 3. szám, 1981. 253–265. p
Bellyei születésű szerző műve
3943. A szederfa és a Selyem bogár ne-
veléséről való oktatás, mellyet
írt a falusi oskolák számára Mit-
terpacher Lajos apát úr; Német-
ből magyarra fordította Spécz Antal
felséges kir. magy. helytartó tanács
protocollumának tisztje; Budán, 1805.

BEODRA
BEODRA – Rácz–német–magyar m. város, Torontál vmegyében, Nagy-Becskerekhez
északra 6 órányira: 970 kath., 4 evang., 6 ref., 1808 n. e. óhitű, 50 zsidó lak., kath. és óhitű
anyatemplomokkal, szép urasági épületekkel a pompás istállóval, postatisztséggel, gaz-
dag búzatermő határral, 103 3/8 egész urbéri telekkel. F. u. Beodrai Karácsonyi Lajos és
László (Fényes Elek, 1851).

„1932-ben, gyermekkoromban, szemtanúja voltam, amikor gőzgépekkel lerombolták

gróf Karátsonyi Jenő üresen hagyott kastélyát. Az emberek elhűlve nézték a pusztítást.
Senkinek sem volt közömbös annak a kastélynak a földig rombolása, amelynek a falu leg-
nagyobb része a megélhetését köszönhette, mégsem szóltak egyetlen szót se. (…) Az épü-
letanyagból azután lóistállót építettek az Aladár-majorságban. Mára az istállókkal együtt
366 BEZDÁN
a kúria is ebek harmincadjára jutott. Az elburjánzott erdőből előtűnő omladozó falak,
üresen tátongó gazdasági épületek nemcsak a gazdálkodás, hanem a szellemiség csődjét
is tanúsítják az egykori Torontál vármegye pusztuló területén” (Kovács Nándor, 2005).

Cikkek, tanulmányok 3948. Kovács Nándor: Karátsonyi gró-

fok Beodrán; Hét Nap, 2005. októ-
Vö.: 770. és 3372. sz. ber 12., 14. p.

3944. A beodrai templom megújult; Hit-
élet, 1974. 12. szám, 28–29. p.
3945. Aranymisés főpásztor szentelt
papot Beodrán; Hitélet, 1986. 9.
szám, 21–22. p.
3946. Jubileumi ünnepség Beodrán;
Hitélet, 1991. 9. szám, 17–18. p.
3947. Kiss Béla: Lőrincz Mihály beodrai
plébános emlékére (1912–1978);
Hitélet, 1978. 10. szám, 24–25. p.
3949. Lajber György: Magyarnak ma-
radni Beodrán; Magyar Szó, 2004.
július 3–4.
3950. Németh Ferenc: A beodrai úrilak;
Magyar Szó – Kilátó, 1986. május
10., 19. szám, 13. p.
3951. Szekeres István: Vince testvér utol-
só fogadalma, Szabad Hét Nap,
1997. szeptember 25., 23. p.

BEZDÁN
BEZDÁN – Magyar mező-város Bács vmegyében, a Dunához 1, Bajához délre 3
mfdnyire, saját postahivatallal. Van 6500 r. kath., 250 zsidó lakosa, paroch. temploma,
synagógája, révje a Dunán, mellyen Baranyába járnak. Határa igen lapályos; szénája, hala
sok. Kiterjed 1100 □ ölével 18910 holdra, mellyből 140 telek után urbéri szántó 4927, rét
3500, jó legelő 2523, mocsaras legelő 890, szőlő 79, uradalmi szántó és rét 79, makkos
erdő 1741, füzes 200, nádas 3872, tavak 900, utak 199. Földje első osztálybeli. Bírja a
kamara (Fényes Elek, 1851).

A partizán hadsereg első ténykedése az volt (nov. 3-án), hogy mintegy 200 férfit (18–
24 éveseket) összegyűjtöttek házról házra járva azzal, hogy Isterbácra kísérik őket „mun-
kára”. Minthogy semmiféle élelmet, munkaeszközt (fűrészt, fejszét, ásót, lapátot) nem
kellett magukkal vinni, már akkor félő volt, hogy ezekkel valami kegyetlenséget akarnak
csinálni. Erős fegyveres kísérettel vezették őket, több csoportban, szinte egész nap. Mint-
hogy onnan élő nem jött vissza, így csak olyanok elbeszélései alapján lehet rekonstruálni
a történteket, akik az isterbáci település házainak padlásáról titkon kukucskálva, több száz
méter távolságból, többé-kevésbé figyelemmel kísérhették az eseményeket. (…) 1944.
november 3-án 13 óra volt. A többszáz „halálra ítélt” további csoportjai a közeli pincékbe
és a Majorék padlására zárva, őrizet alatt várta a sorsát, s amikor hallották a sortüzeket
és a halálos sebesültek hörgését és jajgatását, a pince falába vésték utolsó üzeneteiket az
otthonmaradottakhoz: „Isten veletek, megyünk vértanuságba, ártatlanul halunk meg” és
hasonlókat (Bezdán, 1944).
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Monográfiák
3952. Abonyi István: Emlékezések Bez-
dán község 1920–1940 éveinek
kultúrtörténetéből; kb. 150 gép-
irat és kézirat – TLA 503/2/1987.
3953. Balla Ferenc, dr.: Bezdán történe-
te a kezdetektől 1914-ig; Bezdán,
1993. 314 p.
3954. Balla Ferenc, dr.: A bezdáni Szent-
háromság fogadalmi kápolna;
Bezdán – Római Katolikus Plébá-
niahivatal, 1994. 48 p.
3955. Balla Ferenc, dr.: Bezdán története
az I. világháború kezdetétől 1944.
október 25-ig; [Tóthfalu] – Logos,
2001. 355 p.
Irodalom: Hajnal Árpád: Bezdán
küzdelmes életéről; Hét Nap, 2001.
május 23., 15. p.
3956. Balla Ferenc, dr.–Balla István, dr.:
Bezdán története a jugoszláv ka-
tonai közigazgatás bevezetésétől a
termelő parasztszövetkezetek fel-
bomlásáig (1944–1953); [Tóthfalu]
– Logos, 2001. 494 p. + 2 tábla.
Irodalom: Hajnal Árpád: Bezdán
története – Dr. Balla Ferenc és dr.
Balla István legújabb könyvéről;
Hét Nap, 2002. július 31., 18. p.
3957. Bezdán község monográfiája; 54
p. (gépirat) – Ligeti Győző iratai
között szerepelt – TLA 504/1987.
3958. Bezdán lakosságának 1944 no-
vemberi kálváriája és féléves
hadszíntéri krónikája; gépirat, 10
p. – TLA/503/4/1987.
3959. Ligeti Viktor: Bezdán 1944–1945;
Budapest – 1980. 100 p. (gépirat) –
TLA
367
3960. Penavin Olga: Bezdán földraj-
zi neveinek adattára – Vajdaság
helységeinek földrajzi nevei 12.;
Újvidék – A Magyar Nyelv, Iroda-
lom és Hungarológiai Kutatások
Intézete, 1988; 147 p.
3961. Szülőföldünkre emlékezünk –
Volt bezdániak az 1940 előtti
Bezdánról; Budapest, 1984. 163 p.
+ képmelléklet.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1263., 1411., 1438., 1587., 1937.,
1954., 1957., 1971. és 1972. sz.
3962. Balla Ferenc: Nepomuki Szent Já-
nos kultusza Bezdánban; Létünk,
1995. 1–2. szám, 15–24. p.
3963. Balla Ferenc, dr.: Gyöngykaláris,
1936; Bácsország, 1995. július 6.,
4. p.
3964. Balla Ferenc: Így alakult újra Bez-
dán; Bácsország, 1996. március 7.,
6. p.
3965. Balla Ferenc, dr.: A bezdáni egyház-
község megalakulása; Bácsország,
1996. május 2., 10. p.
3966. Balla Ferenc, dr.: Az építkezések
ideje – A bezdáni falusi társada-
lom gazdasági és erkölcsi megszi-
lárdítása (1752–1763); Bácsország,
1996. július 4., 10. p.
3967. Balla Ferenc, dr.: A bezdáni szüre-
ti ünnepségek nyomában; Bács-
ország, 1998. 3. szám, 10–14. p.
3968. Balla Ferenc, dr.: Részletek a bez-
dáni Abonyi (Ruff) család törté-
netéből; Bácsország, 2000. 7–8.
szám, 7–8. p.
368
3969. Balla Ferenc: Amit feljegyeztek a
kétszázötven éves bezdáni házas-
sági anyakönyvek; Létünk, 2001.
1–2. szám, 85–91. p.
3970. Balla Ferenc: Kronika Bezdana do
1944. godine; 33 p. (gépirat, ma-
gyar fordítás) – Ligeti Győző iratai
között szerepelt – TLA 503/5/1987.
3971. Balla István, dr.: 140 éves a bezdáni
műkedvelő színjátszás I–II.; Hét
Nap, 2005. december 2., 30. p. és
december 14., 30–31. p.
3971a. Bezdán – Kis-kőszeg áthidalás;
Óbecse és Vidéke, 1902. december
21., 3. p.
3972. Bezdáni beszámoló – A bezdáni
templom építésének története;
Hitélet, 1971. 9. szám, 12–15. p.
3973. Bosnyák Sándor: Adalékok Bezdán
néphitéhez; Újvidék – A Hungaro-
lógiai Intézet Tudományos Közle-
ményei, 1973. 15. szám, 87–105. p.
3974. Bosnyák Sándor: Adalékok Bez-
dán néphitéhez I–II.; II. rész, Kecs-
kemét – Cumania 12., 1990. 431–
455. p.
3975. Czirfusz Ferenc: Adatok Bezdán
község történetéhez; BBVTT Év-
könyve 1897. 55–61. p.
3976. Deák Imre, dr.: A Délvidék ipa-
ra, kereskedelme és a bezdán-
kiskőszegi híd; Kalangya, 1943. 6.
szám, 241–246. p.
BEZDÁN
3977. (dr. B.): Legalább vasárnapon-
ként lássuk egymást mindnyájan!
[A katolikus hitközség életéről];
Hitélet, 1975. 4. szám, 18–24. p.
3978. Friedrich Anna: Kétszázötven éves
a bezdáni egyházközség; Újvidék
– Magyar Szó Naptár ’94 [1993].
171–175. p.
3979. Friedrich Anna: Bezdán vizei; Csa-
ládi Kör, 2001. augusztus 30., 14–
15. p.
3980. Gaál György, dr.: Gróf Hofmann-
segg útleírása Vajdaságról 1794-
ben – Bezdáni tudósítás, 1794.
május 31.; 7 Nap, 1988. november
11., 38–39. p.
3981. Hovány Lajos: A bezdáni Bajom-
fokrendszer; Bácsország, 2002.
IV–VI. szám, 108–114. p.
3982. Muhi János: Bezdáni hajósok; Ka-
langya, 1943. 5. szám, 230–232. p.
3983. Neveda Lilla: Sírtak a falumban
(1944. október); Bácsország, 2006.
1. (36) szám, 78–79. p.
3984. Őskori leletek Bezdánban;
BBVTT Évkönyve, 1914. 30. p.
3985. Silling István: Alakuló, változó név-
kincsünk – Bezdán földrajzi ne-
veiről; Magyar Szó – Kilátó; 1989.
november 4., 47. szám, 16. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 369
BOGARAS
Cikkek, tanulmányok

3986. Molnár Cs. Attila: A szélmolnár; 7

Nap, 1992. május 1., 14–15. p.

BOLDOGASSZONYFALVA, GOSZPODINCZE
Boldog-Asszony-falva. Egy boldog-asszony-falvai Lőrinc lánya Suska 1341-ben a
bácsi káptalan előtt Maróthi Jánosnak eladja Baranya vármegyei birtokait. – 1513-ban
Boldog-Asszony-falva, másképpen Szent-Mária mint Bács vm. birtok van besorolva
Nádasd, Gyürken, Szt.-Iván, Barlad, Egres stb. birtokokkal. Az 1522. évi Bács vm. dézs-
malajstromban is Temerin, Szirég stb. mellett B. A.-falva is fel van sorolva, amely e
szerint nem más, mint a mai Goszpodince (Iványi István, 1909).

Cikkek, tanulmányok

3987. Mindszenthy Antal: Egy fordulás

az Alföldön; Tudományos Gyűjte-
mény, 1832. VI. szám, 3–43. p.

BÓKA
A közép-bánáti Kismargita Kanakkal és Bókával mintegy háromszöget alkot a Temes
és a Berzava között. A két utóbbi falu ősi középkori település, az 1332–1337. évi pápai
tizedjegyzékben már fel voltak tüntetve. A török időkben is lakottak, az 1717-es kincs-
tári összeírás során pedig Bókán negyven, Kanakon tizenhét ház volt. Ekkor csak szerb
parasztok lakták, de később németekkel, bolgárokkal, magyarokkal gyarapodott, s nagy
számban horvátokkal is, mivelhogy ez a terület – birtokostul, falustul – a zágrábi püs-
pökség tulajdonába került. A szájhagyomány szerint Rózsa Sándor a bókai és a kanaki
pusztákon szintén otthonosan mozgott, az „ottani juhászok főzték neki a bográcsgulyást”.
Ezen a vidéken is érvényes Kálmány Lajos Törökbecsén feljegyzett dala: „Rózsa Sándor
az én nevem, / Ösmerős is minden helyen” (Kalapis Zoltán, 2005).

Cikkek, tanulmányok kérdőíve; Bácsország, 2000. 3–4.

szám, I–V. p.
Vö.: 1411. sz.
3989. Burányi Nándor: Bóka nem hagy
3988. Papp Árpád: A Borovszky-féle vár- nyugtot, Magyar Szó – Kilátó,
megye monográfia Bókán (Toron- 1978. szeptember 2., 12. szám, 9. p.
tál vármegye) kitöltött néprajzi
370 BULKESZI

BÖKÉNY
Dunabökény

Monográfia dt. Gemeinde Bukin in d. Batsch-

ka – Jugoslawien (Hrgs. von Bene-
3990. Bukiner Heimatbuch – Werde- dikt Helmlinger); Magstadt – Helm-
gang, Aufstieg und Untergang der linger, 1974. 346 p.

BRESZTÓC
Monográfia
3990a. Banat-Brestowatz – Bildband. He-
rausgegeben vom Heimatausschuß
Banat-Brestowatz [Anna Reim-
schneider, Adolf Bauer, Josef Nag-
litsch, Anna Keiner, Franz Follmer,
Johann Hans Takatsch]; Naber u.
Rogge, Rheinmünste – Stollhofen,
1988. 616 p.

BULKESZI
Falu Bács vm. alsó részében Palánkától éjsz. keletre Szilbás és Kulpin alatt. Ez a
vmegyének nevezett ősrégi magyar helysége, a 13. század közepe óta, s róla a Fráter
család kezén levő okmány ad legelső hírt. Ezen család ősei bácsi várjobbágyok voltak, s
ezek közt a legrégibb, akit ismerünk, Marcel volt. Ennek két fiát, Kelement és Mártont V.
István ifjabb magyar király 1263-ban a neki tett hűséges szolgálatáért avval jutalmazta
meg, hogy bizonyos Kezy nevű földet adományozott nekik örökségi joggal, és őket 1265-
ben nemességre emelte: minthogy pedig Kezy addig a bácsi várispánság alá tartozott,
azt 1263-ban egyúttal annak köteléke alól is felmenté. (…) A török hódoltság után kir.
kincstári puszta lett, de 1723-ban a közeli palánkai határőrvidéki milicia foglalta le a
maga számára. 1717-ben itt teleltették a sereg élelmezésére szolgáló szarvasmarhát; neve
1717 és 1737-ben Bulkessa-nak van írva. 1728-ban már benépesített puszta volt, és 1740
körül Vulkesfalu pusztának íratott. – A határőrvidék megszüntetése után 1745-ben újra a
kir. kincstárhoz került vissza, és 1786-ban telepíttetett be rendszeresen nagyobbrészt ág.
hitv. németekkel s pedig 1100 lélekkel 230 házban (Iványi István, 1909).

Monográfia 3993. Grosschmid Gábor: A bulkeszi Ár-

3991. Glider, Karl: Geschichte der 150-jä-
rigen Gemeinde Buljkes 1786–
1936; Buljkes – é. n., 141 p.
Cikkek, tanulmányok
pádkori lelet; BBVTT Évkönyve
1890. 60–69. p.
3994. Pesty Frigyes: Magyar helynevek
[Bulkesz. Mehádia]; Századok,
1875. 650–653. p.

3992. [Bulkeszi 100 éves ünnepe]; Bács-

ka, 1886. 48. szám.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 371
BURÁNY-SOR

Cikkek, tanulmányok

3995. Molnár Cs. Attila: Így múlnak a

napjaink…; 7 Nap, 1988. június
10., 18–19. p.

BUZIÁSFÜRDŐ
BUZIÁS – Csinos mezőváros Temes vmegyében, Temesvárhoz délkeletre 3 ¼
mfdnyire, s egy része a szilasi hegy északi oldalának kellemes völgyében, másik és na-
gyobb része pedig dombos helyen terül el. Népessége 1684 lélek, kik közt 385 magyar,
245 tót, 320 német r. kath., 16 evang, 745 n. é. óhitű oláh. Római kath. és óhitű paroch.
templommal. Urbéri szántóföld 1647 hold, rét 629 h., legelő 273 h., szorgalom föld 14 h.,
uradalmi házhely szerződéses 59 h., 123 h. szántóföld, 127 h. legelő 34 h. kaszálló. Erdő
nincs a határában. Második osztályú földje középszerű, buzára és zabra legalkalmasabb.
Érczes savanyúvízforrásai, melyek 7 helyen ivásra s fördésre használtatva bugyognak,
említésre méltók. A fördőhely évenkint számos vendégektől látogattatik. A víz alkat-
részei: szénsavas vasacs, mészeg, kesereg, szikeg, zöldlet, hamany, szikany, kovasav,
vondék és kőolaj. A fördőhelyen számos magányosok által ízletesen felállított épületek,
valamint az uradalom által épített nagyszerű vendégfogadó s kávéház, tánczteremmel
együtt, ugy a tervben levő r. kath. egyház, az ízletes park és sétahely említést érdemel-
nek. Vasárnap tartani szokott vásárain az élelmi szerek nagy változatosságát nyújtja; de
országos vásárokat nem tart. Bírja a kir. alapítvány, s a n. kövéresi uradalomhoz tartozik
(Fényes Elek, 1851).

Cikkek, tanulmányok 3997. Fárnek Dávid: A’ Magyarországi

nevezetesebb Fürdők; Tudomá-
Vö.: 770. sz. nyos Gyűjtemény, 1830. V. szám,
101–111. p.
3996. Buziás gyógyfürdőhely I–IV.; Gyó-
gyászat, 1893. 300. p.; 313. p.; 324.
p. és 338. p.

CSANÁD
Ócsanád
Szent István király akaratából vált püspöki székhellyé, Velence szülötte, Szent Gellért
volt első püspöke. Innen indult Budára a lázadókat békíteni, akik a mai Gellérthegyről
a szakadékba taszították, s a helyszínen halálát lelte. Az 1030-ban alapított püspökség-
nek 1333-ban a Pápai Levéltár adatai szerint már két káptalanja, hét főesperessége, húsz
apátsága és prépostsága volt. A mohácsi csatában elesett hat püspök közt ott volt Csaholy
Ferenc csanádi püspök is. A hódoltság idején minden tönkrement, 200 éven át nem volt
372 CSANTAVÉR
püspök a térségben. 1716-ban újra életre hívták a helyi egyházat, amelynek VI. Károly
császár akaratából Temesvárt jelölték ki székhelyéül. (…) A trianoni békeszerződés há-
rom részre szabta a püspökséget. A történelmi terület 250 plébániáját az alábbiak szerint
osztották szét: 32 került Szeged, 64 pedig a Nagybecskerek irányítása alá, míg Temesvár
kormányzása alatt 154 plébánia maradt (Hitélet, 1991).

Monográfia Cikkek, tanulmányok

3998. Szentkláray Jenő: A csanádi püs- 3999. Ugyanannak a Gellért püspöknek

pöki kápolna újjáalakításáról; Bu- négy utóda együtt Ócsanádon; Hit-
dapest, 1891. élet, 1991. 10. szám, 23. p.

CSANTAVÉR
CSANTAVÉR – Magyar–dalmát falu Bács vmegyében, Szabadkához délkeletre 3
mfd., 3500 kath. lak., paroch. templommal. Homokos határa 4-dik osztálybeli s kiterjed
19,081 holdra 1200 □ ölével. Ebből 175 4/8 urb. telek után szántóföld 7200 h., rét 4299
h., legelő 3048 h., szőlő 192 h., majorsági birtok 4176 hold, utak 166 h. Bírja Szabadka
város (Fényes Elek, 1851).

Csantavér, magyar és dalmát helység Bács m-ben. E helyen 7 halom van, melyben
csontok porladoznak, és a nép úgy tartja, hogy itt csata volt és csont és véráldozatot kí-
vánván a csonthalmokról és az itt elfolyt vérről kapja a nevét. (Községi értesítés, 1863.
január 20-áról.) Más változás szerint Chonta nevű jobbágy nevét tartja a falu (Réső Ensel
Sándor, 1862).

Monográfiák 4003. Sinkovits Ferenc: Bácskai magyar

időjóslás – Csantavér népi mete-
4000. Kiss István: Csantavér múltja és orológiája; Újvidék – Jugoszlávi-
jelene; H. n., é. n. [1975]. 48 p. ai Magyar Művelődési Társaság,
(kétnyelvű kiadvány). 1997. 231 p.

4000a. Láncz Irén: Csantavéri hiedelem- 4003a. Virág Gábor: Csantavér kereszt-

mondák; Becse – Rubicon, 2001.
159 p. – Bibliográfia 154–158. p.
4001. Palić, Milenko dr.–Kiss István: For-
rongó földvilág – Csantavér mun-
kásmozgalma 1895–1945; Szabad-
ka – Életjel, 1983. 152 p.
4002. Pálinkás József: Csantavér népok-
tatása 1785–1985; Újvidék – Fo-
rum Könyvkiadó, 1985. 106 p.
nevei (1782–1970); Budapest –
ELTE soksz. 1978. 75 p. (Magyar
személynévi adattárak 18.)
4003b. Virág Gábor: Csantavér család-
nevei; Budapest – ELTE Magyar
Nyelvészeti Tanszékcsoport, 1985.
83 p. (Magyar személynévi adattá-
rak 70.)
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
4004. Visszaemlékezések a Csantavéri
Vadászegyesület 100 évére – kiad-
ja a Galamb Vadászegyesület Csan-
tavér; Szabadka – Grafoprodukt,
2001. 123 p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 16a., 1411., 1971. és 2124. sz.
4005. Agyánszki Tamás: A Csík-ér
Csantavér környéki szakaszának
változása; Társadalom és tudomány
– Válogatás a II. Vajdasági Magyar
Tudományos Diákköri Konferencia
humán tárgyú dolgozataiból; Újvi-
dék – Vajdasági Magyar Felsőokta-
tási Kollégium, 2005. 397–414. p.
4005a. Csantavéri levelek, 1849; Bács-
ország, 2003. I–III. szám, 43. p.
4006. Csantavéri ünneplés (1929–1979)
– Csantavér története; Hitélet, 1979.
12. szám, 20–22. p.
4007. Czirfusz Ferenc: Egy adat Csanta-
vér község telepítéséhez; BBVTT
Évkönyve 1897. 177–178. p.
4008. Dudás Károly: Kasza és kombájn
– Régi és új csantavéri aratások;
Magyar Szó – Kilátó, 1978. július
22., 6. szám, 11. p.
4009. Dudás Károly: Újra kell tanul-
nunk a táj arcát – Határrendezés
Csantavéren; Magyar Szó – Kilátó,
1982. augusztus 21., 32. szám, 13. p.
4010. Dudás Károly: Kétszáz év gyer-
mekzsivaj – A csantavéri iskola
ünnepe; 7 Nap, 1985. november 8.,
12–14. p.
4011. Dudás Károly: A szegényedő falu;
7 Nap, 1989. február 3., 9. p.
373
4011a. Féja Géza: Atyámfiai – Bácskai uti­
napló [Csantavér]; Híd (Budapest),
1941. május 27. (23. szám), 6–7. p.
4012. Helynév magyarázatok (Bácska,
Csantavér); BBVTT Évkönyve
1917. 26–27. p.
4013. Iványi István: Bajmok és Csantavér
keletkezése; BBVTT Évkönyve,
1885. 1. füzet, 33–48. p.
4014. Juhász György: Takács Gáspár
plébános halálának 25. évforduló-
ja; Hitélet, 1992. 2. szám, 18–20. p.
4015. Lalia Gábor: A csantavéri Tör-
ley és pezsgőgyára. In: Vajdasági
Magyar Kalendárium; Szabadka
– Szabad Hét Nap, 1998. 184–186. p.
4016. Láncz Irén: Csantavéri hiedelem-
mondák; Újvidék – Hungarológi-
ai Közlemények, 1989. 81. szám,
661–674. p.
4017. [Mayer Ottmár] Kalmár István:
Földmunkások között [Csantavér,
1939. január]; Híd, 1939. január–
február, 1–2. szám, 11–13. p.
4018. Sinkovits Ferenc: Csantavér csa-
ládnevei; 7 Nap, 1987. szeptember
18., 27. p.
4019. Szedlár Rudolf: Csantavér egyházi
eseményei és papjai az újratelepí-
téstől 1967-ig; Bácsország, 2001.
I–IV. szám, 14–20. p.
4020. Szedlár Rudolf: Vasútállomás egy
nép keresztútján – Egy kiátko-
zott és elsiratott vasút; Bácsország,
2001. IX–XII. szám, 83–88. p.
4021. Szedlár Rudolf: A Csantavéren
áttért reformátusokról az újrate-
374
lepítéskor – Történelmi áttekintés
a környék vallásos helyzetképéről;
Bácsország, 2002. IV–VI. szám,
32–34. p.
CSATÁD
4027. Ulmer Gáspár: Csantavér falu
jobbágyainak úrbéri adózása az
1794/5-ös esztendőben; Bácsor-
szág, 2000. 11–12. szám, 46–48. p.

4022. Szedlár Rudolf: A csantavéri és 4028. Vékony László: Csantavér törté-

környékbeli vasutak fénykora; nete – vázlat I–III.; Bácsország,
Bácsország, 2002. X–XII. szám, 1995. november 2., 6. p., december
70–79. p. 7., 6. p. és 1996. január 4., 4. p.

4023. Szedlár Rudolf: 1849 a gyász éve 4029. Vékony László, dr.: Csantavér rö-
Csantavéren; Bácsország, 2004. I– vid története; Szabad Hét Nap,
III. szám, 10–14. p. 1997. június 12., 4. p.

4024. Szedlár Rudolf: Az erősebb jogán 4030. Vékony László: Az 1848–49-es ma-
– Csantavéri események 1944 gyar szabadságharc Csantavéren
őszén; Bácsország, 2004. VII–XII. eltemetett hősei; Bácsország, 1997.
[helyesen X–XII.] szám, 14–18. p. október 2., 3. p.

4025. Szedlár Rudolf: Csantavér 1941-es 4031. Virág Gábor, dr.: Szent Miska
„hazatérése”; Bácsország, 2005. 1. csantavéri hívei; Bácsország, 2000.
(32.) szám, 50–53. p. 7–8. szám, 22–23. p.

4026. Szedlár Rudolf: A csantavéri fény- 4032. Virág Gábor: Identitászavar a Csan-
képészet története egy évszázad tavér névrendszerében; Bácsor-
távlatában; Bácsország, 2005. 3. szág, 2003. X–XII. szám, 77–79. p.
(34.) szám, 26–31. p.

CSATÁD
CSATÁD – Gazdag német mezőváros Torontál vmegyében, a török kanisai postaút-
ban Temesvárhoz nyugatra 5 mfdnyire; 2224 kath., 6 evang., 2 ref., 40 óhitű, 6 zsidó lak.,
kath. paroch. templommal, postatisztséggel, és váltásai Kis-Becskerek és Komlós közt,
szép uradalmi épületekkel, vendégfogadóval, első osztálybeli legjobb minőségű határral,
181 3/8 egész telekkel, jeles lótenyésztéssel. F. u. a kamara, s feje egy tiszttartósági kerü-
letnek (Fényes Elek, 1851).

Monográfiák nád-egyházmegyei nyomda, 1902.

4033. Milleker, Felix: Geschichte der
Gemeinde Cetad im Banat 1415–
1925; Werschetz, 1925. 16. p.
4034. Szentkláray Jenő: Csatád helytör-
téneti emlékei; Temesvár – Csa-
17 p. – különnyomat a „Délmagyar-
országi Történelmi Értesítő” 1902.
évi III. füzetéből.
Irodalom: – YJ –: ~; Századok,
1903. 259–261. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Cikkek, tanulmányok
4035. Krisch, Alois: Die Schwabenge-
meinde Csatád im Banat, die Ge-
burtsstätte von Nikolaus Lenau;
Dt. Erde (Gotha), 1911. 76–81.
375
4035a. Lenau Miklós születésének száza-
dik évfordulója; Vasárnapi Ujság,
1902. augusztus 10. (32. sz.) 509–
510. p.

CSÁKTORNYA
A legjobb útban, egy gyönyörű földön számos falukon keresztül, Csáktornyára ér-
tünk, mely is Muraközben a fő helység. Ez egy jól épült mezőváros. A horvátokon kívül
kevesebb számmal németek is lakják. Nevezetes itt a Zrínyi vára, mely most a g. Festetics
kastélya, egy erős kerítéssel és bástyákkal körülvett vár, melynek széles árkát egy tó töl-
tötte bé, amely most ki van szárasztva és rétté változtatott. A városban egy nagy kastély
és egy ehhez hasonló épület vagyon. A kastélynak alsó része a Zrínyi kastélya volt, és
erre építtetett a felsőbb rész még két emeletre g. Althán által. Kívülről a vár magán egy
szép, de szomorú régiséget mutat, belülről pedig a kastély egy nagy tekintetű épület. A
vár körül gyümölcsfák vagynak ültetve, és úgy van a szándék, hogy a vár környülete egy
kellemetes, árnyékos kertté változtassék (Teleki Domokos, 1794).

Nagy mértékben mívelték már e korban [1820–1830] a tengerit is, nem csak többféle,
igen nagy hasznai miatt, hanem a jobbágyoktól azért is, mert a tizedtől ment vala; legel-
terjedtebb volt míveltetése a temesi bánságban, Bács- és Zalában, Horvát- s Tótországban
stb. Egyedül Szerémben mintegy 25–30,000 hold ülteték be vele, mi körülbelül 700,000
mérőt adott. Nagy mennyiségben míveltetett a csáktornyai, bélyei stb. uradalmakban is
(Horváth Mihály, 1840).

Monográfia 4038. F. Gy. I.: Csáktornya ormai – Vu-

4036. Zrínyi Károly: Csáktornya monog-
ráfiája – A vár és város története
s az 1901-iki népszámlálás; Csák-
tornya – Fischel (?) Fülöp (Strausz
Sándor) könyvnyomdája, 1905. 457 p.
Cikkek, tanulmányok
4037. Csorba Csaba: Csáktornya – A Zrí-
nyiek vára; In: Regélő váraink;
Budapest – Magyar Könyvklub,
1997. 40–42. p.
kovár romjai – Útijelentés a hor-
vát hátországból; Új Magyaror-
szág, 1993. március 28., 12. p.
4039. L. G. [Laboda Gábor]: Zrínyi és
Csáktornya; Magyar Képes Újság,
1987. augusztus 27.
4040. Szatanek József: Zrínyieknek büsz-
ke vára: Csáktornya; Várak, kas-
télyok, templomok; 2006. 1. szám,
38–40. p.
376 CSIKÉRIA

CSÁVOS
Monográfia

4041. Milleker, Felix: Geschichte der ge-

meinde Ciavos – Csávos im Banat
1247–1919; Vršac – Kirchner, 1929.
12 p.

CSERVENKA
CSERVENKA – Német falu Bács vmegyében, a Ferencz csatornája mellett, Zomborhoz
keletre 4 mfd., 80 kath. 14 óhitű, 1321 evang., 900 ref., 13 zsidó lak. A helység rendesen
épült, egyenes, széles utczái és helyes házai vagynak, mellyek közt valóban szépeket is
láthatni. Az evang. és reform. tornyos templomok derék új épületek. A lakosok tehetős
gazdák, sőt egynehányan gazdagok, s gabonával fontos kereskedést űznek. Három nyo-
másbéli határa jó, és mindenféle gabonája szép, s bőven terem. A helység felett emelkedő
halmokon pedig sok és meglehetős bort termesztenek. F. u. a kamara. Határa, melly 3-ik
osztálybeli, 15694 holdra terjed 1200 □ ölével. Ebből 175 4/8 urb. telek után van szántó-
föld 6480 hold, rét 4385 hold, legelő 3220 h., szőlő 811 hold, uradalmi szántó és rét 58
hold, mocsár 175 hold, utak 565 hold (Fényes Elek, 1851).

Monográfia Cikkek, tanulmányok

4042. Albrecht, Johannes: Die Tscher- Vö.: 1411. és 5555. sz.

wenkaer – Sittenbild e. Dorfge-
meinschaft; [München] – Maurus 4043. Mindszenthy Antal: Szivác, Cser-
Verl. 1985. 313 p. venka, Kúla; Bácsország, 2005. 4.
(35.) szám, 92–94. p.

CSIKÉRIA
Szabadkánál
Sebesity pusztának nyugati részéből délk. irányban Verusityon és Csantavéren át fo-
lyik az ú. n. Csikér, és Petrovoszelónál a Tiszába ömlik. Az ér kezdetén kétágból áll,
és a kiindulása körüli földterületet Csikeriának neveztetik a szláv ajkú népektől (Iványi
István, 1909).

A hagyomány szerint a homokdűnék között ered a Csík-ér, a szabadkai-horgosi ho-

mokpuszta legjelentősebb vízfolyása. A vízhozama nem volt olyan jelentős ebben a tér-
ségben, hogy rajta patakmalmot létesítsenek, mint például a tőle keletebbre eredő Körö-
sön, melyen a kispiaci határban még a múlt század közepén is hat patakmalom műkö-
dött. (…) Az első világháborút [követően] kettéválasztották a tanyákat, Felső-Csikéria
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 377
Magyarország része lett, Alsó-Csikériát pedig a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz
csatolták. Ez a kettéválasztás alaposan megpecsételte az itt élő tanyasiak sorsát. Felső-
Csikérián volt a vasútállomás, köréje a huszadik század első harmadában kisebb település
szerveződött: templomot is építettek, megmaradt az iskola. Alsó-Csikérián viszont ta-
nyasor maradt, amely az ezredfordulóra teljesen visszafejlődött. Három nép élt itt együtt
a huszadik század közepéig: németek, magyarok és bunyevácok. A legnagyobb birtoka
a Flakenstein, a Faltum és a Pleti családnak volt. (…) A XX. század elejéig a bunyevác
családok nagycsaládi szervezetekben éltek, az első világháború után végérvényesen meg-
szűnik a családszervezetnek ez a formája (Beszédes Valéria, 2005).

Monográfia dasági Magyar Kalendárium; Sza-

4043a. Beszédes Valéria: A csikériai vak-
köz – A tanyasor építészeti öröksé-
ge; Szabadka – Községi Műemlék-
védelmi Intézet, 2007. 110 p. (két-
nyelvű kiadvány).
Cikkek, tanulmányok
4044. Beszédes Valéria: Csikéria, a sor,
amely nem vezet sehova; In: Vaj-
badka – Hét Nap, 2005. 204–210. p.
4045. Krekity Olga: Se kutya, se macs-
ka – Csikériai tanyavilág; 7 Nap,
1992. április 24., 14. p.
4046. Krekity Olga: Mégis itt marad-
tam – Csikériai tanyavilág; 7 Nap,
1992. szeptember 25., 10–11. p.

CSIKÉRIA
Óbecse mellett
Egy más Csikeria vagy Csík puszta Ó-Becsétől nyugatra van a város és Devecser
puszta között (Lipszky és Quits térképein 1802 – II.). S ezen Csikeria pusztát 1657-ben
a nádor Kutas pusztával együtt Botra, Kovinc, Vekalo rác falukat stb. (Ó-Becse, Csurog,
Zsablya körül) Gombkötő Jánosnak adományozta. A török hódoltság után az ó-becsei
határőröké volt a puszta (Iványi István, 1909).

Cikkek, tanulmányok

4047. Beretka Csábi Éva: Falu a legelőn,

Családi Kör, 2006. március 23., 14–
15. p.

CSONOPLYA
CSONOPLYA – Német–dalmát–magyar falu Bács vmegyében, Zomborhoz keletre 1½
óra; 4200 kath., 9 óhitű, 90 zsidó lak. Kath. paroch. templom. Synagóga. Bortermesztés.
Nagy marhatartás. F. u. a kamara. Határa első osztálybeli, s 1200 □ ölével 17,647 holdra
terjed; mellyből 192 urb. telek után van szántóföld 7639 h., rét 4613 h., legelő 4756 h., szőlő
397 h., uradalmi föld 12 h., mocsár 82 hold, utak 150 hold (Fényes Elek, 1851).
378 CSÓKA
Csonoplya neve már 1399-ben is előfordul írott dokumentumokban. Igaz, akkoriban
még Csonoplija és Csomoklya formában szerepelt, és azt sem lehet biztosan tudni, hogy
területet, vagy települést fedett-e a név. De már az a tény, hogy neve volt, valószínűvé
teszi, hogy ha nem is állandó, de legalább időszakos jelleggel lakossága is volt, bár az
igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a XIV. és a XV. században a háromtól tíz házig
terjedő településeket is faluként jegyezték be. Az azonban bizonyos, hogy Csonoplya
Bodrog vármegyéhez tartozott. A helységnek ma négy és fél ezer lakosa van. A lakosság
korábban is többnemzetiségű volt: egykor a németekkel éltek itt a magyarok, most vi-
szont a helybeliek 70 százaléka korduni szerb (akik két hullámban érkeztek: egy részüket
még kolonizálták, másik részük, mintegy 500-an, a 90-es években menekültként érkezett
a rokonsághoz. A fennmaradó harminc százalékot magyarok, bunyevácok és horvátok
képezik (Pásztor Sándor–Varga Attila, 2001).

Monográfiák 4053. Pásztor Sándor–Varga Attila: „Tu-

dod, ez azért mégiscsak Szer-
4048. Beljanski, Milenko: Šest vekova Čo- bia…” – Csonoplyán nem olyanok-
noplje (1399–1987); Sombor, 1996. ra van szükség, mint a szenteltvíz.
243 p. Merni és vállalni kell!; Magyar Szó,
2001. február 12.
4049. Dinić, Ilija: Čonoplja, Sombor, 1980.
4054. Szlávics Károly: Csonoplya a múlt-
4050. Vujaklija, Dragan: Čonoplja od ban; Bácsország, 1996. május 2.,
1399–1983. godine; Čonoplja, 1983. 11. p. és június 6., 12. p.
38 p.
4055. Szlávics Károly: A csonoplyai né-
Cikkek, tanulmányok metek házasságkötési szokásai;
Létünk, 2001. 1–2. szám, 123–127. p.
Vö.: 1972. sz.
4056. Váci István–F. C.[irkl] Zsuzsa: Cso-
4051. Czirfusz Ferenc: Csonoplya köz- noplya – Az eltűnt idő nyomában;
ség telepítése; BBVTT Évkönyve Szabad Hét Nap, 1995. június 22.,
1898. 160–161. p. 42. p.

4052. Fabinyi Gáborné: Csonoplyáról in-

dult (Zahoray József); Bácsország,
2006. 4. (39.) szám, 56–58. p.

CSÓKA
CSÓKA – Magyar–rácz–tót mváros Torontál vmegyében, Szegedhez délre 4 mfdnyire;
1310 kath., 12 evang., 972 n. e. óhitű, 116 zsidó lak., szép kath. paroch. templommal, s
óhitű szentegyházzal, élénk vásárokkal, révvel a Tiszán, 51 telekkel. F. u. a Marczibányi
család (Fényes Elek, 1851).
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 379
Az 1782. év sorsfordító esztendő volt Csóka számára. A följegyzések szerint akkor a
kincstári javak árverésén Csókát Marczibányi Lőrincz vette meg 95.500 forintért. (A ki-
kiáltási ár 82.860 forint volt.) A földesúr már itt lévő szerb családok mellé magyarokat és
szlovákokat telepített, hogy birtoka megműveléséhez biztosítsa a kellő számú munkaerőt.
A Marczibányiak azt is kieszközölték, hogy Csóka 1797-ben mezővárosi kiváltságot,
majd néhány évvel később országos vásárok megtartására is jogot nyerjen. A magyarok
újratelepítése tehát 1782-ben kezdődött, de nem sokkal a Szeged környékéről érkezők
hulláma után (1800-ban) újabb hullámuk érkezett Tolna és Baranya vármegyékből. 1806-
ban pedig tótok, azaz szlovákok jöttek Liptó, Gömör és Terencsén vármegyékből, de
közülük többen is visszamentek szülőföldjükre, mások pedig máshová költöztek, a ma-
radékuk meg beolvadt a magyarok közé. Azt hiszem, hogy nem tévednek azok, akik azt
állítják, hogy a mai Csóka alapjait a Marczibányiak vetették meg. Köztük Marczibányi
Lőrincznek, az alapozónak elévülhetetlenek az érdemei (Cs. Simon István, 2002).

Monográfiák 4062. Cs. Simon István: Be se fért a fa-

Vö.: 20. és 107. sz.
4057. Čoka – 725 – Csóka; Novi Sad –
Forum, 1972. 73 p.
4058. Cs. Simon István: Virulsz-e még
szülőföldem?; Zenta, 1997. 108 p.
Irodalom: Tóth Lívia: Parlagma-
gány – Beszélgetés Cs. Simon Ist-
vánnal az értékek megőrzéséről,
nótázásról, a Bánság szeretetéről;
Hét Nap, 2005. február 16., 7. p.
Cikkek, tanulmányok
4059. Cs. Simon István: Őstelepek, lakó-
és temetkezőhelyek; Magyar Szó –
Kilátó, 1985. március 16., 11. szám,
17. p.
4060. Cs. Simon István: Megtévesztő Mar-
cibányi-síremlék a csókai park-
ban; Szabad Hét Nap, 1994. szep-
tember 8., 6. p.
4061. Cs. Simon István: Be se fért a falu-
ba – Adatok a csókai Szenthárom-
ság római katolikus templomról;
Hét Nap, 2002. július 10., 27. p.
luba – Adatok a csókai római ka-
tolikus templomról; Bácsország,
2003. I–III. szám, 30–31. p.
4063. Cs. Simon István: Végre láthatóvá
vált – Marczibányi István sírem-
léke a csókai parkban; Hét Nap,
2003. augusztus 6., 27. p.
4064. [Dudás Andor] M[uhora]y II.: A
csókai ásatásokról; BBVTT Év-
könyve 1911. 119. p.
4065. Gergely József: Múzeum a temp-
lomban – Sok más tárggyal együtt
háromszáz éves szentségtartó is
látható a felújítás alatt álló csókai
Szentháromság-templom múze-
ummá alakított oratóriumában;
Magyar Szó, 2007. március 24–25.
4066. Haupt József: Segítségért síró
templom; Hitélet, 1975. 9. szám,
18–23. p.
4067. Kockottné özv. Lederer Magdolna:
Egy bánáti uradalom – A csókai
Lederer család története I–IV.;
Családi Kör, 2005. március 3.,
20–21. p.; március 10., 20–21. p.;
március 17., 20–21. p; március 23.,
20–21. p.
380
4068. Kovács Nándor: Az élő egyház
építője – Pillanatkép a vajdasági
Csóka községről; Új Ember, 2001.
június 24., 8. p.
4069. Kovács Nándor: Ballangót sodor
a szél a bánsági tájon; Hét Nap,
2005. szeptember 28., 14. p.
4070. Milosavljević, Milivoje: Veleposed
Lederera u Čoki i agrarna refor-
ma 1919–1941; Novi Sad – Rad
vojvodjanskih muzeja, 29. sveska
[1984–1985]. 133–145. p.
CSÚROG
4072. Orosz Endre: Jelentés a csókai
Kremenyák nevű őstelepen 1908.
év nyarán végzett ásatásról; Tör-
ténelmi és Régészeti Értesítő, 1912.
27–38. p.
4073. Tóth Lívia: Móra Ferenc és a csó-
kai jó emberek; Hét Nap, 2004. de-
cember 8., 27. p.
4074. (Tha) [Tóth Lívia]: A félig megva-
lósult álom; Hét Nap, 2006. április
6., 24. p.

4071. Németh Ferenc: A csókai kastély;

Magyar Szó – Kilátó, 1986. július
26., 30. szám, 14. p.

CSÚROG
Ilyen szándékkal nemcsak a kubikos, zsákoló földtelen szegény emberek hagyták el
Csúrogot, hanem olyanok is, akik nem látták biztosítva jövőjüket, vagy más körülmények
között könnyebb előrehaladást reméltek. Eleinte egyenként vándoroltak el, majd amikor
azok visszajeleztek, többen nekibátorodtak, és elköltöztek Csúrogról. Sokan Baranyá-
ba mentek, azok elköltöztek, akik Argentínába, Brazíliába vagy Kanadába mentek, azok
elvándoroltak. Voltak csoportok, akik már Csúrogon elkezdték a spanyol nyelvet tanul-
ni, hogy később könnyebben beilleszkedjenek az új környezetbe. (…) 1932-ben szüleim
végleg elhagyták Csúrogot. Amit lehetett, vasúton szállítottak, a gazdasági felszerelést,
az edényeket, a ruhákat bepakolták, és kocsira rakták. A lovakat a kocsi elé fogták, a
szomszédoktól könnyes szemmel elköszöntek, és elindultak a több mint 100 kilométe-
res útra, a Baranyába, a dárdai rétbe, Kistopolikra. Elhagyták a Görbe utcát, elhagyták
Csúrogot (Mellár Lajos, 2000).

Monográfiák 4076. Csúrog – Bácsmegyének legvagyo-

nosabb községe; Óbecse és Vidéke,
Vö.: 2102., 2318., 2319., 2320., 2328., 1910. április 24., 3. p.
2329., 2334., 2341. és 2345. sz.
4076a. Csúrog selyemtenyésztése; Óbecse
4075. Čurug kroz istoriju; Novi Sad, és Vidéke, 1903. április 19., 4. p.
2002.
4076b. Lázongás Csúrogon (A réti földek
Cikkek, tanulmányok kérdése); Óbecse és Vidéke, 1905.
szeptember 24., 3. p.
Vö.: 2351., 2364. és 2372. sz.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 381
4076c. Mellár Lajos: Csúrog elnevezése a 4078. Uri Ferenc: Egy csúrogi asszony
történelem folyamán; Magyar Szó, élettörténete I–XX.; Magyar Szó,
2004. június 1. 2004. június 15-étől július 16-áig.

4077. Uri Ferenc: Betlehemezés és kará-
csonyi köszöntők Csúrogon; Bács-
ország, 2001. IX–XII. szám, 12–13. p.
4079. Uri Ferenc: Mi történt Csúrogon
1941–1945-ben – A csúrogi ma-
gyarok elleni atrocitások 60
éves évfordulója alkalmából;
Bácsország, 2004. VII–IX. szám,
107–109. p.

CSÚZA
CSÚZA – Magyar falu Baranya vmegyében, közel a Dunához, az eszéki országútban.
Ut. p. Herczegszőlős. Lakja 13 kath., 850 ref. lélek, ref. anyatemplommal. Határa min-
dennel megáldott; szántóföldjei, rétjei igen termékenyek; szőlőhegye kitűnő bort terem.
Bírják Károly cs. kir. főherczeg örök[ösei] (Fényes Elek, 1851).

Emlékirat – Az épület, melynek alapzatában e sorok megtaláltatni fognak, csúzai

közjegyzői lakásnak épült 1892, azaz: ezernyolcszázkilencvenkettő évben. A költségve-
tésileg megállapított építési költség 2800 ft szóval: kettőezernyolcszáz forintot tett ki,
minden fuvart a község közerővel teljesítvén. Egy forint száz krajcárból állott, egy forint
két német márka vagy 1/10, egytizedrész angol sterling névleges értékével volt egyen-
lő értékű. Ezen ház épületkor állott Csúza község 232 házszámból, lakossága volt az
1891. évi népszámlálás szerént 579 férfi és 568 nő, összesen 1147 lélek. Ínyelvre nézve
a lakosság tiszta magyar, vallásra: ¾ részben kálvinista, a többi rom. cath, görög keleti,
lutheránus, zsidó, csekély nazarénus. Gazdasági tekintetben a község… képest… egyik
leggazdagabb községe. A filokszéra 1889 évben észleltetett, 1892 évben már félelmet
terjesztett mindenfelé. Az új bor ára középárban hectoliterenként 1891 őszén 20 forintot
tett ki. A búza ára ma 8 ft 0 kr métermázsánként, a kukorica ára 4 ft 40 kr. A község je-
lenlegi bírája Kiss Sándor 13 hsz, helyettes bíró: Jakab Sándor 62 házsz, esküdtek: Dávid
András 101 hsz, Papp Ferenc 54 hsz, Bakó István 70 hsz. Pénztárnok: Gyurka István (?)
hsz. Közgyám: Kaszab Illés 111 hsz. Közjegyző: Sebestyén Ádám ki is e sorokat írta. Az
1886. évi (?) törvénycikk szerint megalakított… testület tagjai a következők: 1) Virilisek:
Gráner Miska, Csányi Sándor, 17 hsz, Refm. Egyház képviseletében Varga József 176
hsz, Tóth Sándor 66 hsz, Hangya Sándor 155 hsz, Kis Pápa István 58 hsz; 2) Választottak:
Csipán Sándor 104 hsz, Szűcs János 85 hsz, Jakab János 65 hsz, Dékány János 110 hsz,
Pápa Sándor 81 hsz, Pápa István. Lelkész (refm.) Katona János:… néptanító Tarr Géza,
Refm Kurátor Pápa Sándor 29 hsz, községi kisbíró Soós József. A község Baranya megye
baranyavári járásába tartozik, főszolgabírája Antal Pál, szolgabíró: Weniss Sándor, Kirá-
lyi Járásbíró: Balaskó János, aljárásbírák: Decleva Béla, Fobsz Béla, Királyi Közjegyző
Urszing Pál. A vármegye főispánja: Kardos Kálmán, alispánja: Szili László. Ezen néhány
sorból álló emlékirat az új épület alapzatába tétetett 1882 év Május hó 2-ik napján (Ke-
lemen Imre, 1986).
382
Monográfiák
4080. Fejezetek egy Árpád-kori magyar
falu történetéhez; Eszék – HunCro,
2002. 117 + [16] p.
4081. Segota Márta: Csúzai anekdoták
és életképek; Eszék – HunCro, 2006.
119 p.
Cikkek, tanulmányok
4081a. Czine Mihály: Kossuth-dombor-
mű rabságos sorsa; Vasárnapi Hí-
rek, 1991. március 24.
4082. Csapody Miklós: Szent Istvánkor,
Csúzán; Új Magyarország, 1997.
október 15.
4083. Dékány Zsuzsanna: Polgári Olva-
sóegylet 1882 – Jókai Mór Mű-
velődési Egyesület 1982; Eszék
– Horvátországi Magyarok Szö-
vetsége Évkönyve 5. szám, 1983.
155–167. p.
4084. Dékány Zsuzsanna: Ács Gedeon
közéleti munkássága csúzai éve-
iben; Eszék – Horvátországi Ma-
gyarok Szövetsége Évkönyve 10.
szám, 1988. 315–319. p.; Ua.: In:
Rovátkák 1999; Eszék – HunCro,
2000. 37–54. p.
4085. Dékány Zsuzsanna: Kossuth-em-
lékmű újraavatása a Drávaszög-
ben; Nyelvünk és Kultúránk 82.
szám, 1991. június, 100–101. p.
4086. Dékány Zsuzsanna: Tanítóválasz-
tás Csúzán 1892-ben; In: Rovát-
kák 1997; Eszék – HunCro, 1997.
70–79. p.
4087. Dékány Zsuzsanna: Háborús fel-
jegyzések I–VII.; Horvátorszá-
CSÚZA
gi Magyarság, 1999. 3–4. szám,
30–38. p., 5–6. szám, 21–37. p., 7.
szám, 17–22. p., 8. szám, 20–27. p.,
9. szám, 27–29. p., 10. szám, 19–23.
p., 11. szám, 15–19. p.
4088. Dunai János: Három csúzai pap
I–II.; Horvátországi Magyarság,
1997. június, 6. szám, 27–31. p. és
július, 7. szám, 21–26. p.
4089. Fehér Ferenc: Százéves a csúzai
könyvtár; Magyar Szó – Kilátó,
1982. szeptember 18., 36. szám, 14. p.
4090. Főhajtás az Ácsok előtt; Horvátor-
szági Magyarság, 1999. november,
11. szám, 3–5. p.
4091. Kelemen Imre: Helyzetkép Csúzá-
ról, 1892-ből; Magyar Képes Új-
ság, 1986. április 10.
4092. Lábadi Károly: Ács Gedeon; Eszék
– Horvátországi Magyarok Szö-
vetsége Évkönyve 5. szám, 1983.
198–202. p.
4093. Lábadi Károly: Ács Gedeon szü-
lőföldképe és néprajzi leírásai;
Eszék – Horvátországi Magyarok
Szövetsége Évkönyve 10. szám,
1988. 306–314. p.
4094. Lábadi Károly: A hazától elsza-
kadva (Ács Gedeonról); In: Rovát-
kák 1994; Zágráb, 1995. 56–62. p.
4095. Lengyel Mihály: Csúzai patakmal-
mok; Gyepű, 2003. március, 2. p.
4096. Sándor László: Adatok Csúza gaz-
dasági és társadalmi történetéhez
(1849–1914); Eszék – Horvátorszá-
gi Magyarok Szövetsége Évkönyve
5. szám, 1983. 203–221. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
4096a. Szász Károly: Csúza-Haraszti-
Tordincze – 1885. évi püspöki vi-
zitáció; In: Református Évkönyv
1980; Újvidék – A Jugoszláviai Re-
formátus Lelkészegyesület, [1979].
58–65. p.
4097. Tóth Lajos: Csúza, egy dél-ba-
ranyai kis magyar falu a népek
tengerében I–VIII.; Horvátországi
Magyarság, 1994. január, 1. szám,
19–24. p.; február–március, 2–3.
szám, 19–23. p.; április, 4. szám,
19–22. p.; május, 5. szám, 18–22.
p.; június, 6. szám, 17–22. p.; júli-
us, 7. szám, 18–22. p.; augusztus,
8. szám, 19–23. p.; szeptember, 9.
szám, 19–22. p.
383
4098. Tóth Lajos, dr.: Egy bűnük volt:
magyarok voltak; Hét Nap, 2002.
szeptember 18., 8. p.
4099. Varga György: A csúzai Keresztyén
Ifjúsági Egyesület története; In:
Rovátkák 1999; Eszék – HunCro,
2000. 72–85. p.
4100. Zombori István, dr.: Ács Gedeon
amerikai évei és emlékezete az
amerikai magyarság körében;
Eszék – Horvátországi Magyarok
Szövetsége Évkönyve 10. szám,
1988. 299–305. p

DARÁZS

Cikkek, tanulmányok

Vö.: 1411. sz.

DARUVÁR
Monográfia

4101. Papp Károly, dr.: A szlavóniai Da-

ruvár hévvízű-fürdő védőterüle-
te; Budapest, 1910. 47 p.

DÁLY-HEGY, DÁLYA
Szüretelőket keresünk Dály-hegyen, ezen a dús szőlőskertektől híres dunántúli tá-
jon. Szombat van, délidő. Tiszta és nyugodt az ég. A dombok fölött jó gazda módjára
elégedetten ballag az ősz, széles jókedvében diót perget alá a fanyar-édes illatú fákról,
seregélyeket röppent fel tenyeréből az ezüstösen kanyargó folyó fölé, berkenyével, som-
mal traktálja a feketerigót, jófajta szőlőt potyogtat a kosarakba, aztán meg szőke mustot,
kedvcsináló óbort töltöget a szüretelők poharába. Csendül a koccintás a vén diófa alatt
megterített asztalnál, és lassan megoldódnak a nyelvek, hogy is volt régen, hogy is van
mostan? (Farkas Zsuzsa, 1984)
384 DÁRDA
Cikkek, tanulmányok 4103. Szent-István napi búcsú a dályai
hegyekben; Hitélet, 1979. 9. szám,
4102. Farkas Zsuzsa: Szüretelők között 13–15. p.
Dály-hegyen; Magyar Szó, 1984.
október 28.

DÁRDA
DÁRDA – Mezőváros Baranya vmegyében, ut. p. Eszékhez 1 ½ órányira, felette ter-
mékeny lapályon, 1200 kath., 600 n. e. óhitű, 20 protestáns, 250 héber lakossal, kik német,
magyar és szerb nyelven beszélnek. Gazdag határát délről lapos térség környezi, mellyen
keresztül a rómaiak egész a Dráváig erős töltést csináltak. Követte őket Soliman török
császár is, ki Eszéktől fogva Dárdáig 8565 lépés hosszú s olly széles töltést készíttetett,
hogy 3 kocsi egymás mellett elmehetett, de mellyet Zrínyi Miklós 1664-ben elrontatott.
IV. Mahomed ismét helyreállítá, de jelenleg a mocsárokban csak némely karókat lehet
észrevenni. Utczái egyenesek és tágasak; van itt derék urasági kastély és angolkert, kath.
és óhitű anyatemplomok, synagóga. Marha- és sertéstenyésztése virágzó, tölgyes erdeje
nagy. Feje egy uradalomnak, mellyhez 23 helység és 6 puszta tartozik, s mellyet jelenleg
Lippe herczeg bír (Fényes Elek, 1851).

KIS-DÁRDA – Német falu Baranya vármegyében, közel Eszékhez, 180 kath. lak. A
dárdai uradalomhoz tartozik (Fényes Elek, 1851).

Monográfia 4107. Márfi Attila: Színészet Dárdán a

4104. Lotz, Friedrich: Die Deutsche Be-
siedlung der Gemeinde Darda in
der Südbaranya; Budapest, 1941.
19 p.
4108. Strázsay János: Baranya Várme-
Cikkek, tanulmányok
4105. Beljanski, Milenko: Ha van miből,
lehet; 7 Nap, 1984. október 19., 25. p.
Monarchia évtizedeiben I–II.; Hor-
vátországi Magyarság, 1997. októ-
ber, 10. szám, 30–37. p. és novem-
ber, 11. szám, 34–36. p.
gyének topographiai leírása; Tu-
dományos Gyűjtemény, 1823. III.
szám, 28–63. p.

4106. Berecz Sándor–Sóti Imre: Dárdán

népmissziót tartottak; Hitélet, 1977.
11. szám, 17–18. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 385
DERNYE
Dornau
Dernye Hódság és Bács között elhelyezkedő falu Nyugat-Bácskában. Római katoli-
kus temploma Dernye központjában található a szerb templom szomszédságában. 1805-
ben épült, sajnos a templomalapító német lakosság nem gondolt arra, hogy egyszer ez a
szép kis templom ilyen romos állapotban lesz mint ma. A német lakosság kitelepítése után
tulajdonképpen hívek nélkül maradt, és ma is alig érik el hívei a 20 főt. Az 1990-es évekig
viszonylag jó állapotban volt, de most már mindig rosszabb és rosszabb állapotban van.
(…) A plébániát 1804-ben alapították, mint bácsi leányegyházat. A templomot 1805-ben
építették, felújítását 1903-ban végezték. A templom névadója: Szent József, Szűz Mária
jegyese. (…) 1910-ben 2.664 szerb és német lakosa volt. 1991-ben 2.876 lakos közül
mindössze 8 magyar lakta, a hívek között van még néhány horvát, és így alig érik el a 20
főt (Czini Tibor, 2005).

Cikkek, tanulmányok

4109. Czini Tibor: Árva templomaink;

Internetes hírportál, 2005. 30 p.

DIAKÓVÁR, DEÁKÓVÁR
Djakovo
Djakovo eredete a rómaiak uralmának idejére esik, akik a Sisakról Sirmiumba ve-
zető birodalmi út mentén Certissa nevű nagyobb állomáshelyet alapították. E községet
azonban – sok másikkal együtt – a népvándorlás viharai elsodorták a föld színéről, csak a
XIII. században támadt ismét életre. Ekkor IV. Béla testvére, Kálmán, Halics volt királya,
egész Szlavónia hercege, 1239-ben királyi beleegyezéssel a boszniai püspöknek és utó-
dainak adományozta Possessio Diacót a hozzá tartozó óriási birtokkal együtt. Káptalan is
keletkezett a püspökség mellett. A boszniai püspökség központja akkor a mai Szarajevó
területén elhelyezkedő Burdo (Brdo) volt, ám a térségben dúló bogumil zavargások miatt
el kellett onnan menekülniök. Később a török megszállás miatt nem térhettek vissza. (…)
Djakovo hamarosan virágzásnak indult, a feljegyzések szerint Zsigmond király három
ízben is megfordult benne. E virágzó korszak a mohácsi csatával szűnik meg, ugyan-
is ezután Szulejmán foglalja el a települést. A csatában elesett tíz püspök között volt
a djakovói is, egyedül a szerémi püspök, Brodarics István menekült meg, aki később
hitelesen megírta a mohácsi csata történetét. (…) Amikor a törököket 1687-ben egészen
a Száváig visszaszorították, Olovčić püspök ismét visszatért Djakovóra, s a romokból új
élet támadt. Ám jelentősebb fejlődésnek majd csak a XVIII. sz.-ban indul a város, ekkor
készül el a püspöki palota homlokzata, és az előtte lévő díszkert is ekkor létesül. A XIX.
század elején, 1807-ben alapította Mandić püspök a papnevelő-intézetet és a bölcseleti és
hittudományi tanfolyamú líceumot (Burján István, 1999).
386 DOBRADÓ
Monográfiák 4113a. Czobor Béla, dr.: A diakóvári szé-
kesegyház; Vasárnapi Ujság, 1882.
Vö.: 17. és 57. sz. november 26., 760–762. p.

4110. Djakovačka katedrala – bazilika; 4114. Képek a djakovói püspökszente-

Djakovo, 1970. 37 p. + színes il-
lusztráció.
4111. Hauschka Márton: Az 1393-iki
Diakovári egyezség; Ujvidéken –
Ivkovics György könyvnyomdája;
1909. 43 p.
4112. Hodinka Antal, dr.: Tanulmányok
a bosnyák-djakovári püspökség
történetéből; Budapest – kiadja a
Magyar Tudományos Akadémia,
1898. 118 p.
Irodalom: Srs. [Sörös Pongrác]: ~;
Századok, 1898. 446–451. p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 848. és 1195. sz.
lésről; Hitélet, 1974. 5. szám, 4–6. p.
4115. Varga Géza: Száz éves tornyok – A
djakovói egyházmegye száz éves
jubileuma; Hitélet, 1982. 3. szám,
7–9. p.
Kiegészítés: Meghívó az ünnep-
ségre; Hitélet, 1982. 3. szám, 10–
11. p.; A djakovói püspök beszéde
[Msgr. Ciril Kos]; Hitélet, 1982. 7.
szám, 18–21. p.
4116. Werni, Josef: Die katholischen
Donauschwaben in Diözese Dia-
kowar 1918–1945; In: Die katholi-
schen Donauschwaben in der Nach-
folgenstaaten 1918–1945; Freilas-
sing, 1972. 277–325. p.

4113. Burján István: Djakovo, Szlavó-

nia éke; Horvátországi Magyarság,
1999. 9. szám, 22–26. p.

DOBRADÓ
Dobradóról az első feljegyzések 1702-ből származnak. Nevét egy Dobrodolac szerb
betelepülőről kapta. Amikor a Pejačević nagybirtokról 1866-ban több magyar család lete-
lepedett, akkor Dobradó-pusztának nevezték. 1918 után teljesen felszámolták a Pejačević
nagybirtokot Szolnok (Žarkovac) központtal. És likai szerb telepeseknek osztották ki.
1945-ben a faluban csak 33 ház volt 147 lakossal, akik majdnem mind magyarnak val-
lották magukat. Nagyobbrészt földnélküliek voltak, csak két családnak volt a birtokában
egy kevés föld. A falu lakói jórészt napszámba jártak, vagy földet béreltek (Uri Ferenc,
2002).

Itt a Pusztában, mert akkor csak így hívtuk, összesen tizenkilenc ház volt. Úgy tu-
dom, hogy a puszta valamikor a tizenkilencedik században, talán 1875-ben létesült, Pera
Pejačević horvát gróf tulajdona volt ez is meg kilencvenkilenc puszta a környéken: Szol-
nok, Meggyes, Nikolišta. Abban az időben sem volt itt iskola, Satrincára jártam tanulni.
(…) A falunak kápolna nagyságú temploma van, tizenkét ülőhellyel. Minden második
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 387
vasárnap az ürögi horvát pap misézik néhány idős ember és néhány unoka előtt. (…) Mi,
szerémségi magyarok, évtizedeken át el voltunk hanyagolva itt, a likai szerbekkel körül-
véve (Németh Zoltán, 2001).

Cikkek, tanulmányok 4118. Pásztor Sándor: Mindentől messze;

Magyar Szó, 2001. március 18.
4117. Németh Zoltán: Dobradó nem ve-
szett el; Magyar Szó, 2001. decem- 4119. Uri Ferenc: Dobradó nem Dober-
ber 24. dó; Magyar Szó, 2002. január 18.

DOBRONAK
DOBRÓNAK – Magyar mváros Zala vmegyében, 912 kath., 15 zsidó lak., paroch.
templommal. Földje hegyes és lapályos; bora középszerű; rétje kevés de jó. Bírja h.
Eszterházy, s ut. p. A. Lendva (Fényes Elek, 1851).

Dobronak helységet az oklevelek 1280-ban említik először, amikor V. István király

újra letelepedési engedélyt adott erre a területre. Dobronak mezőváros pecsétje is, amely
1644-ben készült, és 1838-ban újították meg, ezt az évet említi. (…) A település a lendvai
Bánffy család birtoka volt. A birtokon 1389-ben Bánffy Miklós fiai osztoztak, amikor
az északi fele Istváné, a déli pedig Miklósé és Lászlóé lett. A Bánffy-család birtoki osz-
tály-levelei elsőször 1334-ben, majd 1389-ben említik, hogy Dobronakon egyházkerület
van a Szent Jakab-templommal. Feltételezhető, hogy az egyház a Szent István-i alapel-
vek alapján létesült, hiszen tíz falu tartozott a plébániához: Dobronak, Bödeháza, Jósecz,
Göntérháza, Gáborjánháza, Kámaháza, Radamos, Szíjjártóháza, Szombatfa és Zsitkóc.
(…) A tizenötödik (helyesen: tizenhatodik) század végén már a dobronaki katolikus plébá-
nia is a protestánsok kezébe került. Ennek a vallásnak vidékünkön a fő támasza a lendvai
Bánffy földesúr volt. Dobronakon 1595-től 1631-ig kálvinista hitközség működött. (…)
Musay György evangélikus püspök 1661-ben már azt jegyezte fel, hogy Dobronakon újra
katolikus plébánia működik (Varga Sándor, 1997).

Monográfiák 4122. Varga Sándor: A dobronaki plébá-

4120. Göntér János: Dobronak – Múlt
és jelen a határ mentén; Lendva,
1998. 139 p.
Irodalom: Mohos Mária: Könyvek
a szlovén–magyar határmentéről;
Muratáj, 1999. 1. szám, 70–80. p.
4121. Varga Sándor–Pivar Ella: Dobro-
nak, Göntérháza, Kót helytörté-
nete; Lendva, 1979. 160 p.
nia történetéből; Lendva – Magyar
Nemzetiségi Művelődési Intézet,
1997. 149 p.
Irodalom: Mohos Mária: Könyvek
a szlovén–magyar határmentéről;
Muratáj, 1999. 1. szám, 70–80. p.
Cikkek, tanulmányok
4123. Kerecsényi Edit: A dobronaki, ke-
belei és filóczi (egykor Zala vm.,
ma Szlovénia) parasztfazekasok
388 DOROSZLÓ
termékértékesítése az 1900-as évek- 4125. Krampac, Franc: Levél a muravi-
ben; In: VII. Kézműipar-történeti déki Dobronakról; Hitélet, 1981.
Szimpózium; Veszprém, 1991. 1. szám, 22–23. p.

4124. Krampac, Franc: Dobronak – Mu- 4126. Szomi Judit: Ritka ünnep Dobro-
rántúl; Hitélet, 1979. 11. szám, nakon; Hitélet, 1986. 5. szám, 25. p.
17–18. p.

DOMBÓ
Dombó bencés kolostor volt a XIII. században. A XV. században várrá alakították
át. A Duna szerémségi jobb partján, ahol az újonnan épült Rakovac falu terül el, a kora
középkorban és középkorban sűrűn lakott terület volt. (…) A kutatások bebizonyították,
hogy a Gradina nevű hely a falu szélén a középkorban Dombó néven ismert bencés ko-
lostor volt, amit a XV. században a törökök közkedvelt várrá alakítottak át. Pétervárad
eleste után a dunamenti várakat a törökök elfoglalták. Dombó váracska védői ellenálltak
az ellenségnek, s a török harcban foglalta el. (…) A török alatt a dombói lakosok Hajvaz-
agának adóztak, aki Péterváradon székelt. Végül a karlócai béke értelmében, három évi
halogatás után, 1702-ben a dombói vár még megmaradt falait is lerombolták (Nagy Sán-
dor, 1972).

Monográfia p.; Szekeres László: Legfontosabb

4127. Nagy Sándor: Dombó; Újvidék –
Forum Könyvkiadó, 1974. 22 p. –
Második kiadás: Dombó – Közép-
kori monostor és erőd; Újvidék
– Forum Könyvkiadó – Vajdasági
Múzeum, 1987. 48 + XLI p.
Irodalom: Jung Károly: Dombó,
Létünk, 1974. 4. szám, 242–245.
p.; Gerő László: Dombó; Magyar
Szó – Kilátó; 1975. november 1.,
44. szám, 13. p. (A Műemlékvéde-
lem 1975. 2. számából); Ricz Pé-
ter: A dombói apátság története;
Létünk, 1986. 2. szám, 382–385.
építészeti emlékeink egyikéről;
Üzenet, 1986. január–február, 112. p.
Cikkek, tanulmányok
4128. Burányi Nándor: Dombó: időálló
üzenetek; Hét Nap, 2004. október
6., 14. p.
4129. Nagy Sándor: Középkori magyar
történelmi műemlékek jelenlegi
állapota a Vajdaság déli részén; A
Hungarológiai Intézet Tudományos
Közleményei, 10. szám, 1972. már-
cius, 107–115. p.

DOROSZLÓ
DOROSZLÓ – Magyar falu Bács vmegyében, a Mosztonga mocsár mellett, ut. p.
Zomborhoz délre 3 óra, 2500 kath., lak., paroch. templommal. Bírja a kamara. Első osz-
tálybeli határa 1100 □ ölével 10,169 hold, mellyből 98 4/8 urbéri és 4 szabad telek után
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 389
van 3281 h. szántó, 2525 h. rét és beltelek, 2468 h. legelő, 119 h. szőlő. Uradalmi birtok:
1190 hold tölgyes erdő, 289 h. tó, 297 hold utak (Fényes Elek, 1851).

S ha lehet, a doroszlói cselédlányok még szebbek voltak [mint a gombosiak]. Nem

is igen tudtam közöttük különbséget tenni. Hogy lányok és legények egyaránt elmentek
szolgálni Zomborba, Hódságra, Apatinba, megszokott dolog volt. Herman Ottó, aki hó-
napokat töltött a faluban, természetesnek tartotta ezt a szegénységet, mert szegény volt
az egész régi Magyarország. Itt írta a magyar halászatról szóló könyvét, és sógora, az
erdőmester Skulthéthy eldugta őt, ha kijöttek a megyei urak egy-egy toklyópaprikásra,
mert röstellte, hogy ez csak a rovarok életéről tud beszélni, s lepkefogó hálóval szalad
az utcán, mint a gyerekek. Az ő példáján felbuzdulva Kovács Huszka Ferenc, az erdőt
járta doroszlói káplán korában, s a füvek és virágok életét írta inkább az emberek helyett,
abban a biztos tudatban, hogy azok sorsa Isten kezében jó helyen van. De megírta a vidék
páratlan és sajátságos növényvilágát (Herceg János, 1989).

Monográfiák 4136. Kovács Endre: Doroszló hiedelem-

4130. A Doroszlói Mária-kegyhely [A
Szentkút története] – fényképezte
Dobai István; Újvidék – Krišćanska
sadašnjost, 1983. 1 p. + 18 színes kép.
világa; Újvidék – Forum Könyvki-
adó, 1982. 327 p.
Irodalom: Herceg János: Doroszló
hiedelemvilága; Magyar Szó – Ki-
látó, 1982. március 6., 9. szám, 14. p.

4131. A doroszlói szentkúti kegyhely rö-
vid ismertetése; Kalocsa, 1887.
4132. Bajkút – A doroszlói szentkút kegy-
hely ismertetése; H. n., k. n., 1922. 18 p.
4133. Bajkút – A doroszlói Szentkút is-
mertetése; Subotica – Cservik nyom-
da, 1929. 24 p.
4133a. Búcsús könyv [Fritz Ferenc elősza-
vával]; [Doroszló] – Római Katoli-
kus Plébániahivatal, 1974. 63 p.
4134. Doroszló – Egy bácskai falu élete;
Doroszló, 1977. 169 p.
Irodalom: Fehér Ferenc: Doroszló
visszahívott, Magyar Szó, 1977.
szeptember 25., 15. p.
4135. Kiss Lajos: Gombos és Doroszló
népzenéje; Újvidék – a Magyar
Nyelv, Irodalom és Hungarológiai
Kutatások Intézete, 1982. 324 p.
4137. Kovács Endre: Bölcsőtől a kopor-
sóig – Az emberélet fordulóinak
népszokásai Doroszlón; Újvidék
– A Magyar Nyelv, Irodalom és
Hungarológiai Kutatások Intézete,
1988. 194 p. + illusztrációk.
4138. Kovács Endre: Doroszló népessé-
ge – Helytörténeti jegyzetek; Do-
roszló, 1992. október, 99 p. (gépirat)
4139. Kovács Endre: Földművelés egy
bácskai magyar faluban; Buda-
pest – Mikes Kiadó, Újvidék – Fo-
rum Könyvkiadó, 1993. 221 p. +
fényképmelléklet.
4140. Kovács Endre: Doroszló népi juhá-
szata; Újvidék – Jugoszláviai Ma-
gyar Művelődési Társaság, 1995.
106 p. + képmelléklet.
4141. Raj Rozália–Nagy István: Bajkúti
Szűz Mária, könyörögj érettünk!
390
– A doroszlói kegyhely történe-
tének összegyűjtött adatai, vala-
mint a búcsújárás és a helyi szent-
kúti búcsúk sajátosságai; Tóthfalu
– Római Katolikus Plébániahivatal,
1993. 95 p.
4142. Raj Rozália–Nagy István: Doroszlói
népi textíliák; Tóthfalu – Logos
Grafikai Műhely, 2001. 432 p.
4143. Kovács Endre: Körül csillagos az
ég – Doroszlói csirajnóták gyűjte-
ménye; Doroszló, 2003. 54 p.
4143a. Segíts anyánk, mindig bátorítsd
hitünk – Doroszló; Hajdukovó –
Plébániahivatal, 1981. 14 p.
4144. Szalai János, szerk.: Doroszló –
Egy bácskai falu élete; Kiadja a
doroszlói helyi közösség tanácsa, é.
n., 169 p.
4145. Wátz Oszkár: Doroszlói hajnal-
csillag – Vezérkönyv a doroszlói
Bajkúthoz zarándokló búcsúsok
részére. A kegyhely története, ké-
pek, doroszlói imák és énekek; Stara
Kanjiža – Kiadja a „Katholikus Hit-
élet” könyv- és kegytárgykereske-
dés, 1930. 64 p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 16a., 1263., 1366., 1941., 1954., 1972.,
3577. és 5555. p.
Falutörténet
4146. A doroszlói honfoglaláskori sír-
lelet; BBVTT Évkönyve 1914. 29–
30. p.
4147. Bárth János: Doroszló népessége a
XVIII. század közepén; Újvidék
DOROSZLÓ
– A Hungarológiai Intézet Tudomá-
nyos Közleményei, 1981. 46–47.
szám, 1–70. p.
4148. Bodzsoni István: Szeplőtelen naci-
onalizmus – Doroszlón sem hal-
lani már magyar szót; Budapest
– Kincses Kalendárium a 2003-as
esztendőre, [2002]. 99–101. p.
4149. Dautbegovics Zoltán: Ahol a
Mosztonga medre vargabetűt írt
– Az újratelepített Doroszló 250
éve; Magyar Szó, 2002. augusztus
7-étől folytatásos tárca.
4150. Ehmann Imre: Akit még Kalocsán
szenteltek – Msgr. Fritz Ferenc
emlékére; Hitélet, 1983. 7. szám,
24–25. p.
4151. Fehér Mayer Mária: Nézd, itt ma-
gyarok is laktak! – Emlékekről és
valóságról az elöregedett faluban,
Doroszlón; Családi Kör, 2000. júli-
us 20., 8–9. p.
4152. Fodor István: Honfoglalás kori sí-
rok Törökkanizsán és Doroszlón;
In: Honfoglalók; Híd, 1996. má-
jus–július, 5–7. szám, 385–391. p.
4153. Kovács Endre: A doroszlói néme-
tek; Bácsország, 1998. 4. szám,
10–11. p.
4154. Kovács Endre: Doroszló – Telepü-
lés a történelem útvesztőjében;
Bácsország, 1999. 11–12. szám,
6–7. p.
4155. Kovács Endre: Millenniumi vis�-
szapillantás Doroszló múltjából;
Bácsország, 2000. 11–12. szám,
53–56. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
4156. Kovács Endre: Doroszlói kender-
gyárak; Bácsország, 2001. I–IV.
szám, 63–64. p.
4157. Kovács Endre: Amikor a Délvidék
visszatért…; Bácsország, 2004. VII–
IX. szám, 103–106. p.
4158. Laboda Gábor: Pusztaszentegyház.
Az meg mi?; Magyar Képes Újság,
1987. február 5.
4159. Szabó Pál Zoltán: Doroszló és
Sztapár szövetsége; Délvidéki Szem-
le, 1942. 5. szám, 207–208. p. és
Bácsország, 2004. VII–IX. szám,
155. p.
4160. Szalai János: Fehér Ferenc Do-
roszlón; Hét Nap, 2001. augusztus
22., 16–17. p.
4161. Szalai János: Herceg János Do-
roszlón; Hét Nap, 2002. január 30.,
16–17. p.
Vallás és néphagyomány
4162. Beretka Csábi Éva: Emberek a
kegyhelynél – A doroszlói búcsú-
ban, Kisboldogasszony napján;
Családi Kör, 2001. szeptember 13.,
12–13. p.
4163. Dautbegovics Zoltán: A doroszlói
kegyhely őre; Családi Kör, 2006.
június 15., 16–17. p.
4164. Doroszló 1967; Hitélet, 1967. 10.
szám, 3–4. p. és 7–8. p.
4165. Gallusz László: A népélet króni-
kása – Doroszlói találkozás Kovács
Endre néprajzkutatóval; Családi Kör,
2000. május 18., 18. p.
391
4166. Kovács Endre: Doroszlói kender-
munka; Újvidék – A Hungarológiai
Intézet Tudományos Közleményei,
1975. 23–24. szám, 237–244. p.
4167. Kovács Endre: A kunyhók világa
– Egy élet a szőlőkunyhóban; Ma-
gyar Szó – Kilátó, 1979. június 30.,
26. szám, 10. p.
4168. Kovács Endre: Hagyományos sző-
lészet és borászat a vajdasági Do-
roszlón; Néprajzi Látóhatár, 1993.
3. szám, 47–68. p.
4169. Kovács Endre: A mosztongai halá-
szat emlékei Doroszlón; Néprajzi
Látóhatár, 1992. 3–4. szám, 199–
207. p.
4170. Kovács Endre: Boldogasszony
anyánk – Adatok egy bácskai
falu Szűz Mária-kultuszához; In:
Folklór és tradíció VII. – Az V.
Magyar–Jugoszláv Folklórkonfe-
rencia előadásai, Budapest, 1994.
4171. Kovács Endre: Doroszlói védőszen-
tek; Létünk, 1995. 1–2. szám, 7–14. p.
4172. Kovács Endre: A kutak története
és kulturális szerepe a doroszlói
hagyományvilágban I–II.; Bácsor-
szág, 1996. június 6., 10. p. és július
4., 14–15. p.
4173. Kovács Endre: Húsvéti ünnepkör
népszokásai Doroszlón; Bácsor-
szág, 2000. 3–4. szám, 19–24. p.
4174. Kovács Endre: Aratási dolgok;
Bácsország, 2000. 5–6. szám, 10–
11. p.
4175. Kovács Endre: Népi táplálkozás a
XX. században – Új irányzatok és
392 DUNACSÉB
hatások egy doroszlói ételkülönle- 4177. Szalai János: A tudós a bajkútnál
gesség példáján; Bácsország, 2004. – Herman Ottó többször is meg-
I–III. szám, 89–90. p. fordult Doroszlón; Családi Kör,
2002. június 13., 24–25. p.
4176. Péter László: Doroszlói levelek –
Herman Ottó születésének 150.
évfordulóján; 7 Nap, 1985. június
21., 31. p.

DUNACSÉB
CSÉB – Német falu Bács vmegyében, Ujvidéktől keletre 3 órányira 1384 kath., 169
óhitű, 309 evang., 31 zsidó lak. Kath. paroch. templom. Lapályos fekete földjei gazdagon
fizetnek. Erdeje és kövér rétjei vannak. F. u. Polinberger családbeliek. Határa első osz-
tálybeli s kiterjed 8469 holdra 1100 □ ölével; mellyből 70 urb. telek után van 2341 hold
szántóföld, 1342 hold rét, 949 hold jó, 61 hold mocsáros legelő, 2970 hold majorsági
szántó és rét, 376 h. tölgyes, s 85 h. lágyfa erdő, 104 h. nádas, 90 h. mocsár, 144 h. utak
(Fényes Elek, 1851).

A régebbi kisebb [kastély] földszintes épület, amelyet 1798-ban Márffy Lipót „arany-
sarkantyús vitéz” építtetett. Márffy 1791 és 1808 között vármegyei főjegyző és ország-
gyűlési képviselő volt, ezenkívül egyike azoknak, akik 1802-ben a pesti országgyűlés
elé terjesztették Bodrog vármegyének Báccsal való egyesítését, s az országgyűlés ezt el
is fogadta. Több ezer holdas csébi birtokát 1791-ben vette meg a kamarától. Márffynak
nem volt családja, ezért 1810. július 10-én Kiliegl Károlyt fogadta örökbe, ám halála után
fogadott fiát a királyi ügyész nem engedte az örökségbe, s így az uradalmat Polimberger
József kapta zálogba, mivel előzőleg kifizette a birtokot terhelő adosságokat. Cséb
még 1828-ban a Polimberger családnál volt zálogban, később pedig hozományként a
Bezerédyek birtokába jutott, majd a 19. század második felében Dunygyerszky Lázár
(Lazar Dundjerski) tulajdona lett (Németh Ferenc, 1986).

Az ősi plébániát már 1493-ban említik. 1802-ben alapították, a templomot 1822-ben

építették. A templom 1907-ben lett felújítva, miután tűzvészben leégett a tornya. 1966-ban
ismét felújították. A templom névadója: Szűz Mária Mennybevitele. (…) Az anyakönyvet
1803-óta vezetik. Az istentisztelet nyelve: horvát, magyar és német. A plébániát Sztrikovits
János látja el Újvidékről. 1910-ben 2.571 német, szlovák és magyar lakott a faluban. 1991-
ben az 5.017 lakos közül 137 volt magyar nemzetiségű (Czini Tibor, 2005).

Cikkek, tanulmányok 4179. Németh Ferenc: Čelarevói kúriák;

Magyar Szó – Kilátó, 1986. március
4178. Czini Tibor: Árva templomaink; 29., 13. szám, 17. p.
Internetes hírportál, 2005. 30 p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 393
EGRES
Az egresi apátság Torontál megyében a Maros partján Csanádtól keletre két óra távol-
ságban épült. Régi okmányokban Egris, Egrus, Aegris, Agris, Hegre, Argia, Eguse stb.
nevek alatt fordul elő. Alapítója III. Béla király volt, ki 1170-ben Pontignyből telepített itt
le 12 szerzetest egy apáttal. A ciszterciek az első megszálláskor rendesen csak ideiglenes
fából készült lakásokat szerveztek, s csak később kezdtek kőépületek emeléséhez, ha a
vidéket megélhetésre alkalmasnak találták. Így történt ez Egresen is, hol a tulajdonkép-
peni monostor csakis 1187-ben készült el. (…) A letelepedett szerzetesek Egresen tág tért
találtak működésüknek, a rengeteg őserdők, a feltöretlen föld, a műveletlen talaj, a vad
vidék igénybe vette összes erejüket (Bősz Egyed, 1911).

Monográfia

4180. Bősz Egyed: Az egresi ciszterci

apátság története; Budapest – Ste-
phaneum Nyomda R. T., 1911. 56 p.

EGYHÁZASKÉR, VERBICA
VERBICZA – Torontál vm. népes magyar puszta, Csókához nem messze; 57 házzal,
486 kath. lak., s dohánytermesztéssel. F. u. Marczibányi (Fényes Elek, 1851).

Gyütt egy papféle és érdeklődött az embereknél, hogy tudnak-e mesélni, vagy ismer-
nek-e jó mesélőt. Borbély Mihályt javasolták neki. Akkor ő kint lakott a tanyán, a legelő
széliben, de azért oda is elment hozzá a pap, oszt meséltette. De, hogy jobban forogjon
a nyelve, italt is kért, no nem fukarkodott a pap, és aztán gőz alatt – mert pálinkáztak –
Mihály bácsi nemcsak mondta a történeteket, hanem danóta is… Jól fogott az agya, meg-
jegyezte a történeteket, meg ki is kerekítette egyiket-másikat, pedig, ha jól tudom, nem
volt iskolája, hanem amit hallott, fölfedezett, azt mind megjegyezte. Könyvet is adtak ki
a meséiből. No, nem csak ő, hanem más falubeliek, idősebb emberek is sokat meséltek az
én gyerekkoromban, de annyit egy se tudott, mint Borbély Mihály, mert akkor nem hozzá
küldték volna a papot (Túri Dezső, 1970-es évek).

Monográfia Cikkek, tanulmányok

4181. Verbica – Egyházaskér; Verbicai
helyi közösség tanácsa, 1999.
Irodalom: F-ch: Kétszáztíz év
monográfiája; Családi Kör, 1999.
szeptember 9., 12. p.
4182. Bálint József: A nehéz talajú réti
földeken; Családi Kör, 1991. június
13., 12–13. p.
4183. Beretka Csábi Éva: A fiatalok el-
mennek – Egyházaskéren, az or-
szághatár és a kihalás szélén; Csa-
ládi Kör, 2004. augusztus 26., 17. p.
394 ERZSÉBETLAK
4184. Dudás Károly: Verbica; 7 Nap, 1987. 4188. (-k. -a): Egyházaskér – ugyan hol
szeptember 11. 21. p. van?; Hitélet, 1980. 3. szám, 22–24. p.

4185. Fodor Ferenc: A Vízhányó család
gazdálkodása Egyházaskéren; In:
Észak-Bánság paraszti műveltsé-
géből; Szeged, 1999. 113–123 p.
4186. Friedrich Anna: Ünnepre készül
Verbica – A kétszáz éves falu és
a fokhagyma; Családi Kör, 1999.
február 16., 8–9. p.
4187. Huszár Gábor: Egy kicsi település
kétszáz esztendő után; Magyar
Szó, 1990. február 9–10. (2 folyta-
tásban).
4189. Kettős ünnep a határmenti Ver-
bicán; Hitélet, 1989. 9. szám, 6. p.
4190. Tóth Lívia: Az „utolsó magyar sá-
mán” emléke – Százötven éve szü-
letett Kálmány Lajos; Hét Nap,
2002. október 16., 13. p.
4191. Tóth Lívia: „A szél kihívásaira a fa
gyökérzetével válaszol” – Kálmány
Lajosra és Borbély Mihályra em-
lékeztek Egyházaskéren; Hét Nap,
2005. november 2., 24. p.

ELEMÉR
ELLEMÉR – Torontál vm. szerb–német falu, Becskerekhez észak-nyugatra 1
mfdnyire; 1064 kath., 16 ev., 2654 n. e. óhitű, kath. és óhitű anyatemplommal, 124 2/8
egész telekkel. F. u. Kiss Erneszt után a kincstár (Fényes Elek, 1851).

Cikkek, tanulmányok 4194. Németh Ferenc: Kiss Ernő leszár-

mazottainak nyomában I–III.; Csa-
4192. Elemér 1799–1999 – 1849–1999 – ládi Kör, 1999. október 7., 12–13.
programfüzet az évfordulóra. p.; október 14., 12–13. p.; október
21., 10–11. p.
4193. Németh Ferenc: Az eleméri Szent
Ágoston-templom; Családi Kör,
1995. május 25.

ERZSÉBETLAK
Elisenheim
Első lakosai németek voltak, a település neve 1868-tól Elisenheim. 1878–79. évi nagy
árvizek után a lakosság Temesvár környékére vándorolt. Az újratelepítés 1882-ben kezdő-
dött: elsőként 183 padinai szlovák család érkezett a vidékre, majd utánuk 35 német család
tért vissza. A 90 magyar család a környező birtokokról és Szerémségből érkezett, a mint-
egy 30 bolgár család pedig a szomszédos Lukácsfalváról jött. A telepesek a kapott földek
árát gátépítéssel dolgozták le. Mindez kedvezett azoknak is, akik addig napszámosként
dolgoztak, hiszen ezáltal idővel a maguk gazdái lehettek (Kecskés István, 2003).
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Cikkek, tanulmányok
4195. István Márta: Kápolnaszentelés
Erzsébetlakon; Hét Nap, 2004. ok-
tóber 20., 24–25. p.
4196. Kecskés István: Elisenheim, Erzsé-
betlak, Lizika?; Magyar Szó, 2003.
október 1.
395
4197. K. I.: Ahol öt nyelvet beszélnek –
Újratelepítésének 120. évforduló-
ját ünnepli Erzsébetlak; Magyar
Szó, 2003. szeptember 27.
4198. Kovács Jolánka: Erzsébetlaki nád-
vágók között I–II.; Szabad Hét
Nap, 1995. február 16., 24. p. és
február 23., 24. p.

ESZÉK
Eszék város a Dráva mellett fekszik, mely olyan nagy, mint a mi Elbánk, egy egé-
szen csupasz vidéken, de amely még nem olyan szürke és szikár, mint Szeged vidéke,
hanem beláthatatlan rétek, szép zöld legelők környezik, melyek bokrokkal és erdőkkel
váltakoznak, és a szemnek kellemes látványt nyújtanak. Ha a vízállás magas, úgy a csak
valamennyire mélyebben fekvő helyek is el vannak öntve, és így keletkeznek a különben
oly sűrűen lakott mocsarak. Az idén majdnem mindenütt száraz lábbal lehetett járni s
a víz visszahúzódott a tulajdonképpeni mocsarakba, tavakba és árkokba, de amelyeket
elég nehéz megközelíteni. Az eszéki oldalon van Szlavónia, vele szemben Magyarország.
Szlavónia szebb, zöldebb és változatosabb, mint Magyarország legtöbb vidéke, és lakói
éppen olyan műveltek. Eszéknek három része van: a vár, az alsó és felső város. A vár
majdnem olyan nagy, mint Neustadt Drezdában. A helyőrség s ami ezzel jár, adja népes-
ségének legnagyobb részét, vagy legalábbis élénkségét. Itt minden egészen német és né-
met lábon áll. Itt lakik a tábornok. A felső város egy negyedóra járásnyira van a várostól
a folyó mentében fölfelé, némileg rosszabbul van építve, de nagyobb és igen festőiesen
néz ki, mert sok kert van körülötte. Itt vannak a megyei és más királyi hivatalok, mint
a fő-sóhivatal stb., némi nemesség is van s emiatt már inkább magyaros. Az alsó város
éppen oly távolságra van a vártól a folyó alsóbb folyása mentében. Leginkább rácz keres-
kedők lakják. Ide ritkán jön az ember, legfeljebb, ha valami vennivalója van, mit sokkal
előnyösebben vehet, mint a várban. Ezerkétszáz franczia fogoly is van itt, de közülük egy
sincs tiszt. Helyzetökhöz képest elég jó dolguk van, meg van engedve nekik, hogy őrség
felügyelete alatt csapatonkint menjenek ki a várból a vásárra egyet-mást bevásárolni, és
kazamatáik körül sétálni. Kezdetben igen sokan haltak el közülök, most már alig van száz
beteg. Az itteni vidék lerajzolását nem tartom érdemesnek, mert semmi különöst nem
nyújt. Annál több dolgot fog majd adni Péterváradnál Belgrádban. Mindkettőt megnézem
a következő héten (Gróf Hofmannsegg, 1794).

A Dráván, mely itt elfoly, az ember hídon általmenvén, mindjárt Eszek várába ér,
mely ezen víznek partján egy kies térségen fekszik. Már e[z] Slavonia. Eszeknek más
két részei, úm. az alsó- és felsőváros, a vártól egy fél mérföldnyi távolságra feküsznek,
jobb és bal felől a Dráva mellett, úgy, hogy a várat éppen közbülveszik. A várba meg-
szállván, egy kevés kinyugovás után a várat és a két várost bejártuk. A vár egy a leg-
erősebbek közül az országban. A legerősebb várak pedig Magyarországban: Pétervárad,
Eszek, Tömösvár, Arad. Erősítéseinek egy része a Dráván túl is fekszik a várral éppen
396 ESZÉK
szembe, és annak nagy oltalmazására szolgál. A várban nagyobbára mind szép és derék
épületek vagynak, melyek közül a piacon lévő nagy kaszárnya tekintetet érdemel: az
utcák csinosak és nemigen egyenetlenek, kővel is rakottak. Az egynehány várbeli kaszár-
nyákban pedig és a föld alatt lévő kazamatákban harmincezer fegyveres ember férhet. A
lakosok majd csaknem mind németek. A felsővár, melybe a városból egy szép allé vezet,
a jobb és csinosabb mezővárosok közé számláltathatnak. Az árnyékos utcák, minthogy
a házak előtt majd mindenütt nagy hársfák vagynak ültetve, a városnak, mely különben
szép és nagy épületekben szűkölködik, sok kellemetességet adnak. Az alsóváros, mely a
vártól hasonló messzeségnyire van, mint a felsőváros, ehhez hasonló, csakhogy épülete-
ire nézve alább való ennél. A lakosok, kiknek számok mindöszve mintegy nyolcezerre
megyen a két városban, rácokkal elegyes tótok, kik részint katolikusok, részint görög
vallásúak, vagynak kevesebb számmal németek és legkevesebben magyarok is. Verőce
vármegyének a felsővárosban vagyon vármegyeháza, és némely vármegye tisztjei itten
laknak, itt vagyon egy provinciális kommiszariátus is. Eszek egészen, mind a vár, mind
a két város, k. kamara jószága, és a többi kamarai városok módjára vagyon igazgatása.
Eszeknek egész vidékit az elterjedt sík térség, a szélesen folyó Dráva vize, a házak felett
tetejeket kiemelő sok fák és a vár háta megett a két város között hosszan elnyúló kertek
gyönyörűségessé teszik. Itt állott a régi időkben ama római híres kolónia, Mursia, melyet
Adrianus császár épített volt, és amely egy tartománybéli tiszttartónak volt helye, ki in-
nen az akkori Pannoniának egy részit igazgatta. A Nagy Konstantin császár idejében itt
egy püspökség is volt. Ez a város a Napnyugati Császárságnak romlásáig virágzott, és
sok barbarus népek pusztításaik miatt egy csekély faluvá lett. A Magyar Birodalomhoz
foglaltatván azután Slavonia, egy a magyar királyok közül itt egy várat építtetett a Drává-
nál, melyet Eszeknek nevezett. I. Ferdinánd császár és király itt egy erős hidat építtetett
a vízen keresztül, de amely a török háborúkban elrontatott. I. Leopold a várat rendes
erősséggé formáltatta; az újabb időkben pedig a mostani derék híd építtetett a Dráván
keresztül (Teleki Domokos, 1794).

Ez idő tájban ’s végig a’ közép Eszéknek egyéb emlékre méltó viszontagságai nem
voltak, mert 1697. esztendőben Eugeniusz Szabaduai Fejedelem’ vezérlése alatt a’ császá-
ri Seregek a’ Törököt Zentánál végképen megvervén, 1699-ben a’ Karloviczi ’s a’ későbbi
Török háború után pedig, melly még jobb szerencsével folyt 1718-ban a’ Passzaroviczi
béke Eszéket a’ csata’ piaczáról messzire helyezteté ’s már a’ legújabb Eszéknek csillaga
e’ korban fényleni kezdett (Tudományos Gyűjtemény, 1822).

Monográfiák 4201. Balić, Milan: Spomenici kulture

Osijeka, Vukovara i Djakova; Osi-
Vö.: 57. sz. jek – Povjesno društvo, 1978. 48 p.

4199. Atanacković–Mileušić–Ratkovčić: 4201a. Gedanken und Vorschlag zur

Eszék és tájai; Zágreb – Školska
knjiga, 1980. 60 p.
4200. Az eszék-sziszeki vasút kérdése;
Pest – nyomatott Heckenast Gusz-
távnál; 1869. 16 p. + 2 térkép
Begründung eines Vereines der
Landwirthe des Veröczer Komi-
tates in ihrem eigenen und im
Allgemein-Wirthschaftlichem
Interessre. Von J. C. A.; Essek –
Lehmann & Comp, 1866. 38 p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
4202. Katanchich Petrus [Mátyás Péter]:
De Columna millitaria Romana
ad Eszecum reperta; Zagrebiae,
1794. Typ. Episc. 122 p. + 1 t.
4203. Mažuran, Ivo: Srednjovekovni
Osijek – Od rimske Murse, do
turskog Osijeka; Osijek – Matica
Hrvatska, 1962. 153 p. + 1 t.
4204. Mažuran, Ivo: Najstariji zapisnik
općine Osijek i tvrdjava od 1705
do 1746 – Uvod u historiju Osi-
jeka XVIII. stoljeća; Osijek – His-
torijski Arhiv, 1965. 168 p.
4205. Mažuran, Ivo: Stanovništvo Osije-
ka 1693–1703. Liber baptizatorum,
copulatorum et mortuorum Essekini
ab anno 1693 usque ad 1703; Osijek
– Historijski Arhiv, 1974. 344 p.
4206. Mažuran, Ivo: Osijek; Osijek – Li-
tokarton, 1978. 192 p.
4207. Népkör 1946–1996; Osijek, 1996.
58 p.
4208. [Steltzer Frigyes]: Az Eszék mellett
a 11. szelvénynél épült Dráva híd
leírása és annak kivitel szerinti
rajzai 1881–1883; Budapest – Ki-
adja az Alföld-fiumei vasút, 1883.
35 + 9 p. + 31 t.
4209. Studie über die Eisenbahnenlinie
Groβwardein – Eszék – Sziszek –
Carlstadt – Fiume; Pest – Druck v.
J. Noreda, 1864. 16 p.
4210. Szabó Pál Zoltán: Az eszéki híd;
Pécs – Dunántúl ny. 1942. 12 p.;
Eredeti közlés: Majorossy Imre
Múzeum Értesítője, 1941. 65–75. p.
4211. Védokai az Eszék-Broodi vagyis
Dráva-Száva csatorna’ létesíté-
397
se végett; Budán, a’ Kir. Egyetemi
Nyomdában, 1843. 15 p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 248., 249., 848., 1195. és 1198. sz.
4212. Banos János: Eszék – tűzszünet
után; Magyar Fórum, 1992. január
3., 3. p.
4213. Beljanski, Milenko: A Horvátor-
szági Magyarok Szövetség; 7 Nap,
1985. augusztus 9., 21. p.
4213a. Eszék; Vasárnapi Ujság, 1864. ja-
nuár 3. (1. szám), 5. p.
4214. Eszék (Részlet a Magyarország ké-
pekben című 1870-ben megjelent
könyvből); Horvátországi Magyar-
ság, 1996. november, 11. szám,
32–36. p.
4215. Faragó Árpád: A megmaradás
tartópillérei – Létfontosságú ese-
mények a horvátországi magyarság
számára: művelődési központ nyílt
Eszéken; Családi Kör, 1999. októ-
ber 28., 20. p.
4216. Firinger, Kamilo: Magistratska
instrujcija za grad i tvrdjavu
Osijek od 18. VIII. 1690; In:
Osiječki zobornik 13.; Osijek,
1971. 161–167. p.
4217. H–.: Eszék’ Viszontagságairól; Tu-
dományos Gyűjtemény, 1822. IX.
szám, 3–21. p.
4218. Holéczy Mihály: A’ szabadító há-
ború Dunán túl; Tudományos Gyűj-
temény, 1834. VI. szám, 3–76. p.
4219. Horvátországi Magyar Oktatási
és Művelődési Központ – Eszék
398
(Ideiglenes működési szabályzat);
Eszék, 1999. május 18., 27 p. – hor-
vát nyelvű gépirat.
4220. Jankó János: Eredeti Oklevelek’
kivonási. A’ Pécsi Püspöki Könyv-
tárban található Eredeti Okleve-
lek kivonásainak folytatása; Tu-
dományos Gyűjtemény, 1821. VII.
szám, 126–130. p.
4221. Kovács Irén: Az Eszéki Rádió ju-
bileuma; Eszék – Horvátországi
Magyarok Szövetsége Évkönyve 2.
szám, 1980. 73–77. p.
4222. Kosanović, Nikola: Osijek revolu-
cionarnih godina 1848–49; In:
Osiječki zbornik 16.; Osijek, 1977.
131–170. p.
4223. Malušev, Svetozar: A Magyar
Képes Újság 35. évfordulójára;
Eszék – Horvátországi Magyarok
Szövetsége Évkönyve 8–9. szám,
1986–1987. 143–148. p.
4224. Németh János: Mi lesz még? –
Eszéki hadijelentés; 7 Nap, 1991.
szeptember 20., 6–7. p.
4225. Pomogáts Béla: Eszék; Új Ember,
1995. április 16.
ÉCSKA
4226. Sarkady István: Látogatás Sik-
lóson és Eszéken; Horvátországi
Magyarság, 1996. július, 7. szám,
28–32. p. – eredeti közlés: Napke-
let, 1858. 25. szám.
4227. Sztárüj Liszica: Segélykiáltások
Eszékről; Magyar Fórum, 1991.
december 12., 7. p.
4228. Troszt Sándor: Adatok az eszéki
hidak történetéhez; Eszék – Hor-
vátországi Magyarok Szövetsége
Évkönyve 4. szám, 1982. 212–271. p.
4229. Víz Péter: Földönfutók – Eszéken;
Új Ember, 1995. április 2., 5. p.
Eszéki szerző műve
4230. Uj módi magyar selyemruha, azaz
Magyar és Hozzátartozandó or-
szágoknak a selyemeresztő-boga-
rakból következendő külön hasz-
nok és gyarapítások, Sollenghi
Károly Magyar-, Horváth- és
Szlavónia országokban a selyem
munkásságának első császári és
királyi tisztviselője által; Pozsony,
1770.

ÉCSKA
Etska egy kies hely a Böge vize bal parttyán, rendes uttzákra fölosztva, Lakosai Olá-
hok, Bolgárok és Németek, kettő benne a Templom, mellyek közül a Katholikusoké a Plé-
bániával; ’s egy nagy három emeletű Gabona Tár Pintzéjével együtt; a Tisztek Lakhellyei,
valamint szintén az Uraság háza és épülendő Kastéllyának telekje is a’ Böge partyára van-
nak helyeztetve, mellyen keresztül komp jár, és túl rajta az újj erdő végibe, egy nevezetes
szitás száraz malom mellett a Serház áll. Az Uraság tsinos épülettyében, mellynek udvara
a’ Fehértó szélin tsak egy helyen termő követtsel van meghordva, és Virginiai Boglár fa
fiatalokkal körül ültetve, elegendő alkalmatosság készült az idén a’ vendégek, utazók,
’s tudományt kedvellők tisztességes fogadására; ’s eggyáltaljában itt mindenütt a nagy
tisztaság, szép rendtartás és józan tsendesség mellett a legvidámabb elevenség uralko-
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 399
dik. – Az épület hoszsza végin a’ Biliárd szoba bőv tornátztza, bényúlik azon kellemetes
erdős kertbe, mellynek véletlen, ’s ezen a tájjékon nem is képzelhető meglátásán az ember
bámulva elmosolyog! (…) Azon kertet, mellyet Tekéntetes Lázár Lukáts Úr, az Etskai
Uradalom’ Szerzője, és a mostani Birtokos Obester Urnak édes Attya ott helyben, az
Uraság háza mellett készítetett, és a melly az akkori üdőben Bánátban legszebbnek tarta-
tott, minekutánna az üdő több részeiben kellemeitűl megfosztott vólna, testvér Báttyainak
Tekéntetes Lázár Jánosnak Úrnak Tekéntetes Nemes Torontál Vármegye nagy érdemű
Vice-Ispánnyának halála után, mint Örgebb testvér az Uradalom birtokába való jutásával,
elpusztítván, annak helyébe egy 20–25 holdnyi erdős kertet kezdete építetni, 1811-diki
Esztendőben. – Nagy tsapás volt ez akkor Etskára való nézve! (…) Ezekkel kezdődött
azon kellemetes, és szép erdőtskének ültetése, 1822-dik Esztendőben, mellyet már most
ha megnéz az ember szívében gyönyörűség, ’s elméjében tsudálkozás gerjed föl az iránt
leginkább: miképpen eshetett az meg, hogy 5 esztendő elfolyása alatt 2-3, sőt 4 ölnyi
magasságú, 3-6, sőt 7 hüvelk vastagságú fák is nyőhessenek, sokan közülök gyümöltsöt
’s magvat teremjenek – ott, a hol ezek előtt hire se vólt az erdőnek! (…) Eggy tsinos kő
oszlopon álló napórához vezet ez a követtsel mindenütt kirakott út, melly körül több ka-
rikákba, külső országi különbféle ritka fák ültettettek, ’s az itt lévő fél kerekségű virágos
kertetske óldala mellett pedig Agátz fábúl lévő sűrű Lugas alatt a szép, Nem számára ülő
padok helyheztettek. – A nap óránál a kertnek nagyobb része szembe tűnik, ’s rendes ren-
detlenség szerént, kisded, ’s nagyobb tsoportokban ültettetett sokféle fa fajták, más más
színekkel, és formákkal kedveskedve, azon kaszáló mezőt, mellyet sok helyeken ellep-
nek, és fölékesítenek kellemetes tekintetűvé változtatnak; közöttük a Török Hibik többfé-
le színű virági a Tsillagok tündökölvén. (…) Úgy tettzik, hogy ezen nevendék erdős kert
gyönyörűségeit érző, és jövendőbéli hasznát képzelő emberbe, olly forma érzemények
gerjednek föl, mint a’ millyenekket egy nagy embernek tisztességesen fölnevelt, szép
tálentumú, és maguk felől a Hazának sok jót ígérni láttzó olly gyermekek társaságában
szokott tapasztalni, kiknek meglátásuk után a Hazájuk boldogságát szívessen óhajtó öreg
emerek örömestebb halnak meg (Vedres Istvány, Sept. 22-dikén, 1817).

ÉCSKA (NÉMET) – Torontál v. német falu, Becskerekhez délre 1 ½ mfdnyire: 1312

kath., 8 evang., 2 ref., 2 óhitű, 22 zsidó lak. Van kath. paroch. temploma, szép kastélya és
kertje, derék épületei, s gyönyörű hídja a Begén. Contract. hely. F. u. écskai Lázár Zsig-
mond (Fényes Elek, 1851).

ÉCSKA (OLÁH) – Torontál v. oláh falu, Német-Écska mellett; 94 kath., 2 evang., 6

ref., 2252 n. e. óhitű lak., óhitű anyatemplommal 853/8 egész jobbágytelekkel. F. u. Lázár
[Zsigmond] (Fényes Elek, 1851).

Monográfia Irodalom: Németh Ferenc: Egy

Vö.: 3497. sz.
4231. [Vedres Istvány]: Etska Kisded
Rajzolattya – A’ Nemzeti-Gazda
számára küldte Vedres Istvány
Szegedrül, sept. 22-dikén, 1817.
29 p.
régi bánáti Georgikon – Vedres
István szegedi „inzsellér” 1817.
évi écskai tanulmányútjáról I–II.;
Családi Kör, 1996. május 16., 22. p.
és május 23., 22. p.
400
Cikkek, tanulmányok
4232. A pislákoló mécsest eltaposni nem
szabad (Az écskai egyházközség-
ről); Hitélet, 1987. 11. szám, 13–14. p.
FEHÉRTEMPLOM
4235. Marcsók Vilma: Vendégünk a
trónörökös – Ferenc Ferdinánd fő-
herceg Écskán és Nagybecskereken;
Szabad Hét Nap, 1999. február 10.,
12–13. p.

4233. Kalapis Zoltán: A becses écskai
Georgikon; Magyar Szó – Kilátó;
1988. október 15., 43. szám, 15. p.
és Az alföldi síkság oázisai lehet-
nének…; 1988. október 22., 44.
szám, 18. p.
4234. Kovács Jolánka: Élet az écskai
kastélyban I–V.; Szabad Hét Nap,
1995. szeptember 21-étől október
19-éig.
4236. (o. i.): A Fehét-tó halászai – Écska
száz éve; 7 Nap, 1992. október 2.,
15. p.
4237. Préc István: Az écskai katolikus
egyház történetéből; Hét Nap,
2001. október 17., 28. p.
4238. Préc István: Az écskai zsinagóga;
Hét Nap, 2002. december 4., 28. p.

FEHÉRTEMPLOM
Fehértemplom körül a háttérben már magas sziklás hegységek látszanak. A város
maga egy középmagas szőlőhegy aljában fekszik, melyen igen jó bor terem. Előtte pe-
dig a Duna felé egy szép, termékeny, jól mívelt síkság terül. Az utolsó török háborúban
majdnem az egész város leégett, de most már nagyrészt az egész és még jobban felépült,
de az emberek teljesen még sem bíznak, mert új veszélytől félnek. – Leginkább kár egy
a város előtt fekvő igen nagy kaszárnyáért, melyből csakis a puszta falak maradtak meg,
s mely távolról úgy néz ki, mintha egy török város lenne. Ama 5–600 család, mely itt
lakik, nagyobbrészt német, a kisebb rész rácz. Különös, hogy oly távol Németországtól,
ily vad határhelyen egy kis városkában teljesen német szokásokat, német építési mo-
dort és nyelvezetet talál az ember. Tovább utazásom végett az illír-oláh ezred ezredese
és alezredese távollétében az őrnagyhoz voltam ajánlva, ki azonnal a leglekötelezőbb
modorban tett meg minden intézkedést. Igen, igen – intézkedést, mivel itt az ember nem
játszik kevesebbel, mint a fejével, mivel azon választása van, hogy vagy a völgyekben
szegi nyakát valahol, vagy a rablók gyilkolják meg, kik egy halmon 50–60 főnyi társa-
ságban mindig szolgálatára állnak az utasnak. (…) Három út vezet Mehádia felé. Egy a
Dunán, de itt veszélyes örvények vannak; egy Temesváron, Lugoson és Karánsebesen
át, a harmadik a hegyen keresztül, melyet Stanschilovának hívnak. A két utóbbi a rablók
miatt egyformán veszélyes. Ilyen utakra katonai fedezetet kell az utasnak kérni (Gróf
Hofmannsegg, 1794).
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Monográfiák
Vö.: 105. sz.
4239. A fehértemplomi m. kir. állami
főgimnázium XXXXI. értesítője
az 1915–1916. iskolai évről; Fe-
hértemplom, 1916. 87 p.
4240. Bandl Károly Antal: Emlékirat a
magyarországi törvényhatóságok
kikerekítéséről Fehértemplom vá-
ros községi bizottságának megbí-
zásából; Budapest – nyomatott az
Athenaeumban, 1874. p. 19 p.
4241. Böhm, Leonhard: Monographie der
privilegierten Militär-Communität
Wieβkirchen; Banat-Weiβkirchen,
1871. 94 p.
Irodalom: Pesty Frigyes: ~; Száza-
dok, 1871. 702–705. p.
4242. Böhm, Leonhard: Weiβkirchen
in seiner Vergangenheit und Ge-
genwart. Nach Handschriftli-
chen Quellen geschildert. Zweite
gänzlich umgearbeitet und ver-
mehrte Auflage mit Pläne; Ung.
Weiβkirchen, 1881. 305 p.
Irodalom: Ferenczy József: ~; Szá-
zadok, 1881. 366–367. p.
4243. Böhm, Leonhard: Geschichte der
Stadt Weiβkirchen; Ung-Weiβkir-
chen, 1905. 410. p + 1 térkép.
4244. Gál Kálmán: A Fehértemplomi
„Társaskör” története. (Kultur-
történeti adatok 1876–1912.) –
kiadja a Kaszinó; Fehértemplom
– Wunder Gyula könyvnyomdája,
1912. 40 p.
4245. Heimatbuch der Stadt Weiβkir-
chen im Banat; Salzburg – Selbst-
401
verl. d. Vereines Weiβkirchner Orts-
gemeinschaft, 1980. 668 p.
4246. Bildband zum Heimatbuch der
Stadt Weiβkirchen im Banat (Do-
kumentation in 1500 Abb. nach Ori-
ginalfotografien); Salzburg – Selbst-
verl. d. Vereines Weiβkirchner Orts-
gemeinschaft, 1985. 552 p.
4247. Milleker, Felix: Kurze Geschichte
der Stadt Belacrkva (Weiβkirchen)
im Banat 1355–1918; Bela Crkva
(Weiβkirchen) – Kuhn, 1927. 38 p.
+ 1 tábla.
4248. Milleker, Felix: Geschichte der Ge-
meinden der Weiβkirchner Ge-
gend; Vršac – Kirchner, 1930. 20 p.
4248a. Milleker, Felix: Die Weisskirchner
Gegend Mitteilungen über fünf-
zehn verschollene Ortschaften
und geschichtliche Daten von elf
Dörfern des Bezirkes; Salzburg –
Weisskirchner Ortsgemeinschaft,
1976. 32 p. Donauschwäbisches Ar-
chiv R. 6. Weisskirchner Beiträge.
4249. Nada Stojanović: Istorija štampar-
stva u Beloj Crkvi (1867–1961);
Bela Crkva, 1995.
Irodalom: Németh Ferenc: Régi
fehértemplomi nyomdászok nyo-
mában; Magyar Szó – Kilátó, 1996.
április 27.
4250. Popović, Djoka: Belacrkva nekad i
sad; Pančevo, 1905. 130 p.
4251. Popović, Djoka: Istorija grada Bele
Crkve 1717–1928; Bela Crkva,
1928.
4252. Rigó Sándor: Fehértemplomi egy-
házlapok – Válogatott egyházi és
402
alkalmi beszédek és felolvasások;
Fehértemplom – (Hepke B.), 1910.
194 p.
4253. Trittner, Bartholomaeus: Kurzge-
faβte Beschreibung des Weinbau-
es der Stadt Fehértemplom; Fe-
hértemplom, 1909. 19 p.
4254. Wassner, Martin: Topographisch-
ökologische Skizze der k. k. Mili-
tär-Grenz-Communität Weiβkir-
chen im Banat; Temeschburg, 1863.
20 p.
4255. Weifert, Ladislaus: Weiβkirchner
Familiennamen; Vršac – Kirchner,
1928. 12 p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 2172., 2244., 2257. és 2259. sz.
4256. A fehértemplomi városi múzeum;
Történelmi és Régészeti Értesítő,
1881. 191. p.
4257. Böhm Lénárd: Fehértemplomra
vonatkozó okirat a XIV. század-
ból; Történelmi és Régészeti Érte-
sítő, 1882. 87–88. p.
4258. Böhm Lénárd: Fehértemplom ost-
roma 1848. augusztus 19.; Törté-
nelmi és Régészeti Értesítő, 1887.
12–54. p.
4259. Fehértemplomi régiségi leletek;
Történelmi és Régészeti Értesítő,
1882. 46. p.
FEHÉRTEMPLOM
4260. Ferenczy József: Fehértemplomi
képviselő-választási mozgalmak
1848-ban; Történelmi és Régészeti
Értesítő, 1882. 180–183. p.
4260a. Gráber László, dr.: Fehértemplom;
Délvidéki Lapok, 1908. július 26.,
1. p.
4261. Milleker Bódog: Fehértemplomi
barbár leletek; Történelmi és Ré-
gészeti Értesítő, 1883. 15–27. p.
4262. Milleker Bódog: Újabb verseci és
fehértemplomi leletekről; Törté-
nelmi és Régészeti Értesítő, 1884.
29–33. p.
4262a. Németh Ferenc: Egy régi fehér-
templomi fényképész – Harkányi
Nándor tevékenységéről a század-
előn; Magyar Szó – Kilátó, 1999.
március 6.
4263. Pesty Frigyes: Leonhard Böhm:
Monographie der privilegirten
Militär-Communität Weiskirchen;
Századok, 1871. 703–705. p.
4263a. Porse Vince: Fehértemplomhoz
(vers); Délvidéki Lapok, 1908. au-
gusztus 23., 4. p.
4264. Subotić, Svetolik: Bela Crkva u
dogadjajima iz 1848/49; Novi Sad
– Zbornik Matice Srpske, 1960. 27.
sveska 91–122. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 403
FEJÉRTELEP
[A delibláti homokpuszta] igazi természeti paradicsom, bár területén több apró te-
lepülés is van, (…) a legérdekesebb az 1896-ban alapított Fejértelep (nevét az akkori
földművelésügyi miniszterről kapta), mai nevén Šušara. Lakosai több irányból érkez-
tek. Versec környékéről tönkrement szőlőgazdák, Torontálvásárhelyről (ma Debelyacsa)
és Ürményházáról elszegényedett földművesek, az Al-Duna kanyarulatából bukovinai
székely telepesek. Németek is szép számban éltek itt, a második világháború végén űz-
ték-pusztították ki őket a környékről. (…) Az ide-települtek 1900 körül építették első
lakóházaikat. Fejenként akkor nyolc hold földet kaptak, amit igen nehezen törtek be, sző-
lőt, gyümölcsöst telepítettek, majd búzát, árpát, napraforgót és kukoricát is termeszteni
kezdtek. Gazdaságaik háztáji jellegűek (mindenből van egy kicsi). A földművelés mellett
állattenyésztéssel is foglalkoznak, méhészkednek, de közkedvelt kiegészítő foglalatossá-
guk a csigagyűjtés, a galagonya- és a borókabogyó-szedés, na meg ősszel a gyökérkefe
alapanyagának begyűjtése. Fejértelep egyedülálló szélkútjával a világ első szélenergiával
működtetett kútjával is büszkélkedhet. A mintegy 250 méter mélyre fúrt kút megtalálható
a falu központjában (Péter László, 2005).

Fejértelep, mint nevéből is kitetszik, telepes falu, és a vidéken meginduló szőlőter-

mesztésnek köszönheti létét, akárcsak az egykori Pálffy-telep, Wekerle-telep, Emanuel-
telep. Ez az utóbbi Šumarak néven él tovább. (…) Emánuel-telep lakossága a húszas
években költözött ide Észak-Bácskából – Martonosról, Horgosról, Királyhalmáról (Ka-
lapis Zoltán, 1979).

Cikkek, tanulmányok 4269. Makai József: Szerencse; 7 Nap,

4265. Emléklap Árpádházi Szent Lász-
ló tiszteletére épült lelkipásztor-
kodási központ templomának a
felavatására; Fejértelep, 1994.
4266. Herceg Elizabetta: Fejértelepi hét-
köznapok; Magyar Szó, 2004. júli-
us 2.
4267. Komáromi Ákos: Átutazóban –
Susarán, akácvirágzás előtt; 7
Nap, 1987. március 13., 10–11. p.
4268. Kovács Jolánka: Emberek a ho-
mokpusztán; Családi Kör, 1998. ok-
tóber 8., 6–7. p.
1990. szeptember 14., 12–13. p.
4270. Péter László: Al-dunai székelyek
nyomában I–III. rész – In: Ma-
gyar Turista, 2005. április, 26–28.
p., 2005. május 44–45. p., 2005. jú-
nius, 44–45. p.
4271. (-r): Templomavatás Dél-Bánátban;
Hitélet, 1994. 9. szám, 16–18. p.
4272. (r r): Odalent Bánátban [A fe-
jértelepi katolikus egyházközség éle-
téről]; Hitélet, 1980. 11. szám, 25–
27. p.
4273. Sz. F.: A bánáti „száraz misén”;
Hitélet, 1970. 7. szám, 21. p.
404 FELSŐHEGY

FEKETETÓ
Feketetó panaszai

Feketetó, Feketetó, miért hívnak feketének?

Azért, mert a házainkban ritkán csendül fel az ének,
azért, mert a templomunkban kiüresednek a padok,
Feketetón feketében imádkoznak az asszonyok.
Szent Vendelkor a búcsúnap olyan gyorsan tovaillan,
estefelé gyermekek már nincsenek a sorainkban,
estefelé Feketetó fekete színt ölt magára.
Vadgalamb száll kimerülten az elhagyott keresztfára.
Feketetón fekete a húsvét és a szent karácsony,
mennyi szegény, beteg ember fekszik most a betegágyon,
mennyi özvegy morzsolgatja az olvasót kisírt szemmel:
„Szűz Mária és Szent József, legyél reánk tekintettel.”
Észak-Bánát drága kincse, ne légy mindig feketében,
Panaszaid meghallja a jó Isten a magas égben.
Csillagod, ha feketén is, meglásd, egyszer újra lángol.
Kis Jézuska gőgicsél, és fénnyel telik meg a jászol.
(Bogdán József, 2006)

Cikkek, tanulmányok 4276. Berák Benitta: Inkább a börtön,

mint a hűtlenség – A Bogdánffy
4274. Bálint József: Kétrét görnyedt Fe- Szilárd emlékév megnyitója Fe-
ketetó népe; Családi Kör, 1991. jú- ketetón; Hét Nap, 2002. október
lius 11., 12–13. p. 16., 27. p.

4275. (BBM): Megvalósult álom [A ka- 4277. Bogdán József: Harmincéves a fe-
tolikus egyházközség életéről]; Hit- ketetói templom; Hét Nap, 2006.
élet, 1977. 3. szám, 20–23. p. november 8., 23. p.

FELSŐHEGY
Az első megbízható adat 1783-ból származik. Egy katonai térkép a falu mostani he-
lyén „szőlőskerteket” jelöl. Egyházi adatok szerint a településnek (akkor még Szőlőhegy
megnevezéssel) 1808-ban már kápolnája van, melyet Szent Orbán tiszteletére emeltek.
1856-ban birtokfelmérés keretében elkészül a falu kataszteri térképe, ahol már kirajzoló-
dik a település mai szerkezeti felépítése. Az észak–dél irányban húzódó (mintegy 2 km)
utca mentén házsorok, házcsoportok jelennek meg Felsőhegy elnevezéssel. 1751-ben a
török veszély megszűntével a zentai, főleg szerbekből álló határőrség jelentős része ki-
települt a vidékről. Másik része földet kapott, letelepedett, Felsőhegy határában kapott
földeken tanyát épített és letelepedett. A lakosság egy része kimerészkedett a palánkok
mögül, és a szőlőkbe települt. A török pusztítások és a határőrség kitelepülése megti-
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 405
zedelte a lakosságot. A népességet 1750–1760-ban betelepítéssel pótolták, jászsági és
nagykunsági magyarokat, illetve Nyitra megyei szlovákokat telepítve a térségbe. Ezt bi-
zonyítják a fennmaradt családnevek. A második betelepülési hullám 1800 körül történt,
Szeged-Dorozsma térségéből érkezett. A település népességéről 1908-tól vannak biztos
adataink, de bizonyos adatok szerint 1855-ben 700 lakosa van, illetve 1890-ben a telepü-
lésen 246 ház található (Borsos György, 2002).

Monográfia 4280. Gergely József: Fiatal falu; Magyar

4278. Oláh István: A felsőhegyi Tűzoltó-
egyesület története; Zenta – Dudás
Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok
Köre, 2003. 31 + 13 p. – ZMF 51.
Cikkek, tanulmányok
4279. fi.: Felsőhegy kétszáz éve – Fo-
gyatkozás és építkezés; Magyar Szó,
2007. január 18.
Szó, 2007. július 2.
4281. Hovány Lajos: A Felsőhegy mel-
letti Kalocsai-völgy a térképeken;
Bácsország, 1999. 7–8. szám, 13–
14. p.
4282. [Szabó Géza] Szakács Gábor:
Gornji Breg; Híd, 1939. április, 4.
szám, 121–124. p.

FIRITY, FILITY, FEJÉREGYHÁZ, FIRIGYHÁZA

A középkorban a Csanád nemzetség ősi birtokaként a falu helyén állt Fejéregyház,
majd pusztulása után, a XVI–XVII. században Félegyháza, amelynek nevét a szerb tele-
pesek Felityre ferdítették. A XVIII. század végén már Firigyházaként tartották számon,
a Szerviczky család birtokaként, amely Csongrád megyei haszonbéreseket telepített oda.
Az 1830-as években (…) Török-Félegyházának nevezték, amely 1858-ban lett önálló
község, majd később újra puszta, melynek élete a pár ezer holdas Tallián-mintagazdaság
fejlődésével lendült fel ismét valamelyest a XIX. század végén és a XX. század elején.
Később annak megszűntével a település maradt, de lakossága lassan kicserélődött, fo-
gyatkozott… Egykoron búcsújáró híres magyar falu volt, amelynek 1906-tól négyosztá-
lyos iskolája, imaháza, sőt kocsmája is volt. Azt követően a második világháború után, az
1960-as években a bosnyák telepesek beköltözésével vegyes összetételű lett, miközben
a magyarság egy része a közeli Törökkanizsára költözött át. Ma már mindössze tíz-egy-
néhány magyar maradt Firityen, főképpen idősebbek, akik már nem akarnak sehová sem
költözni (Németh Ferenc, 2002).

Cikkek, tanulmányok 4284. Németh Ferenc: Sem templom,

sem iskola, sem temető – Firityen
4283. Cs. Simon István: Falu a szikesen; lassan elöregszik a falu, fogyatko-
Magyar Szó – Kilátó, 1982. július zik a lakosság; Családi Kör, 2002.
31., 29. szám, 11. p. április 18., 10–11. p.
406 FUTAK

FRANZFELD
Ferenchalom

Monográfiák 4286. Geschichte der Franzfelder Ge-

4285. A Franzfeldi Hengermalom rész-
vénytársaság alapszabályai; Pan-
csova – Druck von Brüder Jovano-
vić, 1908. 25 p.
meinde anlässlich ihrer hundert-
jährigen Bestande. Herausgege-
ben von der Gemeinde; Pancsova –
Drück von Wittigschlager, 1883. 24
[2] p.; Ua.: Geschichte der Franzfel-
der Gemeinde anlässlich ihres hun-
dertjährigen Bestandes; Pancsova
– Jovanović, 1893. XLI p. + 8 t.

FUTAK
Ó-FUTAK – Német mv. Bács vmegyében, a Duna bal partján, Ujvidékhez 1 ½ órá-
nyira, 2800 r. kath. lak., kath. paroch. templommal, szép urasági kastélylyal, vendégfo-
gadóval, sörházzal, sok dunamalommal, s csinos magán házakkal. Kövér fekete földű
határa első osztálybeli, s 1100 □ ölével 18153 holdra terjed, mellyből 142 urb. telek után
van 4612 h. szántóföld, 4152 h. rét és belsőség, 1826 h. legelő. Uradalmi szántóföld és rét
3210 h., tölgyes erdő 3124 h., füzes 404 h., nádas 375 h., mocsár 214 h., utak 236 hold.
Bírja gr. Brunszvik család s feje egy uradalomnak (Fényes Elek, 1851).

UJ-FUTAK – Német falu Bács v.-megyében, Ó-Futak mellett, 1300 kath. lakossal.
Első osztálybeli határa 1100 □ ölével 5850 holdra terjed, mellyből 40 6/8 telek után urb.
szántóföld van 1396 h., rét és belsőség 1108 h., legelő 420 h., szőlő 122 h., uradalmi
szántó és rét 1040 h., tölgyes erdő 1260 hold, nádas 240 h., mocsár 180 h., utak 84 hold.
Bírja a gróf Brunszvik család (Fényes Elek, 1851).

Hadik András huszárgenerális, Mária Terézia egyik leghűségesebb katonája már két-
száz éve alussza örök álmát a futaki templomban. Saját kívánságára helyezték oda, az
általa építtetett barokk istenháza főbejárati küszöbe alatt levő családi kriptában, miután
1790. március 12-én, 80 éves korában, részben aggkori tünetekkel, részben a nándorfe-
hérvári csatában kapott előző évi lábsebének kiújulása miatt átköltözött a másvilágra.
(…) Mária Terézia bőségesen megjutalmazta a hűséges generálisát. 1771-ben neki ado-
mányozta a futaki kamarai birtokot, hat településsel: Futakkal, Glozsánnal, Petrováccal,
Kiszáccsal, Pirossal, Begeccsel. 1773-ban az uradalomhoz csatolták a Duna túlsó part-
ján fekvő cserevicsi birtokot is. A királynő 1776-ban Hadikot kinevezte Bács vármegye
örökös főispánjává. Ő volt az első világi főispán, ezt a hivatalt ugyanis a XV. századtól
csakis a mindenkori kalocsai érsek tölthette be, a két méltóságot összetartozónak tekin-
tették. (…) A futaki birtok 1801-ben a Brunszwick-család kezébe került, 1886-tól pedig a
Chotek-családé lett (Kalapis Zoltán, 1995).
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Monográfiák
4287. Bart, Stefan–Radović, Nadežda:
Dečak iz komšiluka. Životna pri-
ča Stefana Barta (Stefan Barth),
rođenog 1937. godine u Futogu;
Erlangen – Nemačko udruženje za
dobrosusedske odnose, Karlowitz.
Sremski Karlovci 2005–2006. (A
német Stefan Barth szerb nyelvű
élettörténete.)
4287a. Iványi István: Futak és a futaki ura-
dalom történelmi helyrajza; Sza-
badka – Schlesinger Sándor könyv-
nyomdája, 1895. 14 p.
4288. Klinger, Josef: Unsere verlorene
Heimat – Futog; Freilassing –
Pannonia-Verl. 1958. 275 p.
4289. Markó András: Futaki gróf Hadik
András tábornagy; Budapest – az
Athenaeum kiadása, 1944. 315 p.
4290. M. n.: A futaki uj templom fel-
szentelési ünnepélye 1908. okt.
3.; Baja – nyomatott Kazal József
könyvnyomdájában, 1908. 12 p.
407
örökös főispánja, 1710–1790;
BBVTT Évkönyve 1885. 2. szám,
3–16. p.
4292. Futak és a futaki uradalom –
Történelmi helyrajz; Szabadka –
Schlesinger Sándor könyvnyomdá-
ja, [?]
4293. (hl): Ahol szentet terem a Duna
vize [A futaki katolikus egyház-
községről]; Hitélet, 1974. 2. szám,
18–22. p.
4294. Kalapis Zoltán: A császárnő hűsé-
ges huszártábornoka – I. Hadik
András halálának 200. évfordu-
lója; Magyar Szó – Kilátó; 1990.
március 3., 11. szám, 16. p. – II. A
huszár generális futaki emlékei;
1990. március 10., 12. szám, 16. p.;
Ua.: Hadik András huszárgenerá-
lis Futakon; In: Történelem a föld
alatt; Újvidék – Forum Könyvki-
adó, 1995. 153–167. p.
4295. Kovács Nándor: Újrasarjadt a
hársfa Futakon; Hét Nap, 2005.
szeptember 21., 14. p.

Cikkek, tanulmányok 4296. Polyvás József: Meg kell nézni a

futaki templomot!; Családi Kör,
Vö.: 1282. sz. 2002. augusztus 15., 29. p.

4291. Donoszlovits Vilmos: Futaki gróf

Hadik András, Bácsmegye volt

GALAMBÓC, GALAMBÓCZ
A fegyverszünet lefolyása után a törökök ismét megkezdték rabló hadjárataikat,
Oláhországból Dániel vajdát kikergették, és Lazarevics István szerb despotát fenyeget-
ték. Utóbbi Brankovics György unokájával és számos bojárral Zsigmond udvarában meg-
jelent, és a királylyal s Magyarország főrendeivel oly tartalmú szerződést kötött, hogy
egyrészről Brankovics György a magyar mágnások s mint ilyen az ország tanácsosai közé
408 GALAMBÓC
soroztassék, Szerbországot maga s fiúutódai Magyarország fönnhatósága alatt bírhassák,
és hogy a törökök ellen magyar haderő biztosítsa, – más részről pedig a szerb fejede-
lem és bojárok Zsigmondnak hűséget esküdjenek, Magyarországra nézve némely fon-
tos, és attól nemrégiben elszakított várakat, mint Nándor-Fehérvárt (Belgrád), Machót,
Galambóczot (Kolumbacz) stb. visszaadjon, és Szerbország az anyaországot minden há-
borúban, minden erejével segítse, s végre, ha György családja kihalna, Szerbország felől
Magyarország rendelkezhessék. Brankovics György az átengedett várakért számos jöve-
delmes birtokot kapott kárpótlásul Magyarországban. (…) Nemsokára az öreg Lazarevics
meghalt, és az uralkodásban Brankovics György követte. Zsigmond Szerbországba ment
seregével, hogy a kialkudott várakat átvegye. Ez alkalommal Belgrádot megerősítette, és
annak kapitányául Thallóczy Mátét nevezte ki. A várakat Galambóczon kívül át is vet-
te, mely még bizonyos István nevű bojárnak volt 12,000 aranyért elzálogosítva. Miután
Zsigmond a zálogösszeget nem akarta letenni, István bosszúból néhány török csapatot
hítt a Dunához, és Galambóczot azoknak átadta. Szerbiát most minden oldalról el lehetett
árasztani törökökkel, és a határos temesi grófság, valamint ennek szomszéd tartományai
nem kevésbé leendettek a törököknek kitéve, ha egyszersmind a bánsági dunaparton is
erősen védett pontról nem gondoskodtak volna. Ugyanezért Zsigmond Galambócz átelle-
nében (törökül Gögerdschinlik, azaz galamb-ducz) Lászlóvár nevű erődöt építtette, mely-
nek sánczai erős akadályul szolgáltak. Lászlóvár 1428-ban történt felépíttetése után Zsig-
mond a seregnek Rozgonyi István temesi gróf vezérlete alatt parancsot adott Galambócz
bevételére. Ő maga a sereg után ment, kísérték vitéz bajtársa grabovi Zavissa Niger, a
Szepesség kapitánya (kora leghíresb lovagja) és Voda Péter, az Odrovansz nemzetségből,
banderiumaikkal. A lászlóvári helyőrség védelme alatt számos hajót gyűjtöttek össze a
Dunán, és egyrészről az ozmanoknak a Moravából a Dunára befutó hajóikat fölégették,
más részről Galambóczot erősen ágyúzták. Rozgonyi István neje, St. Jörgen Cecília, egy
lelkes honleány, részt vett a harcz veszélyeiben s dicsőségében, maga is egy hajó pa-
rancsnoka, több ellenséges hajót elsüllyesztett, másokat fölgyújtott, roncsmozsaraiból,
puskáiból s vetágyúiból romlást és halált szórt a várba. Más oldalról Rozgonyi István
maga irányította a legnehezebb ágyút, mely Magyarországban öntetett, és a vár több tor-
nyát romba döntötte. A Zsigmond által vezényelt seregrész szerb oldalról kerítette körül a
várat, és egyes, majdnem mindig szerencsés ütközetekben mint utósereg foglalkoztatta a
fölszabadítására elővonuló ozmán csapatokat. Most azonban Murad maga nyomult előre
serege zömével. A kémek hírei Murad túlnyomó erejéről meggyőzték a királyt, hogy jobb
lesz, ha alkudozásba bocsátkozik a szultánnal. Új fegyverszünetet kötöttek, és Galambócz
a törökök kezébe került (Böhm Lénárt, 1867).

Cikkek, tanulmányok 4297a. Chrismar, F. S.: Der Babakai mit

Vö.: 848. sz.
4297. Balogh Kálmán: A IX. statisztikai
kongresszus tagjainak kirándu-
lása; Vasárnapi Ujság, 1876. szep-
tember 17., 593–597. p. és 600. p.
der Ansicht von Golumbacz; In:
Die Wundermappe der Donau
oder das Schönste und Merkwür-
digste an den Ufer dieses Strames
in seinen Laufe durch die ös-
terreichischen Staaten; Pest und
Leipzig, 1841. 77–84. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
4298. Csorba Csaba: Galambóc (Golu-
bac) vára; Várak, kastélyok, temp-
lomok, 2006. 1. szám, 28. p.
409
4298a. Veszprémy László: Zsigmond Ga­
lam­bócnál 1428-ban; Hadtörténel-
mi Közlemények, 2008. június (2.
szám), 283–302. p.

GÁKOVA
GÁKOVA – Német falu Bács vmegyében, Zomborhoz éjszakra 2 mfld, saját pos-
tahivatallal és váltással Zombor és Gara közt. Lakja 3000 kath., paroch. templommal,
vendégfogadóval. Első osztálybeli határa 1100 □ ölével 7087 hold, mellyből 99 telek után
úrbéri szántó 3261, rét 2352, legelő 540, szőlő 190, uradalmi rét 13, tavak 560, utak 171
hold. Bírja a kamara (Fényes Elek, 1851).

A’ Török járások alatt elpuszult, ’s ujra mint egy 1700 előtt ülték meg a mostani lako-
sok eleik, kik mind Catholicus németek, ’s számok 1300ra vagy valamivel többre megy.
A’ helység derék, a’ Magyar országi többi német helységek módjára csinosan és rendesen
van építve, sok derék sőtt szép paraszt házak vagynak benne: a’ házakat ezen a’ tájon
földből tömött falakból szokták csinálni, az ilyen földből tömött falakból épült házak
nagyon tartósak, kivált tűzi szerencsétlenségben nem égnek úgy földig mint a’ sövény
oldaluak, a’ honnét ollyan vidékeken a’ hol száraz, a’ föld, ’s az árvizektől félni nem
lehet, csudálom hogy nem olly közönséges az illyen féle építtés módja, mint a’ mennyire
megérdemelné azt, mert árvizes helyen csak a’ sövény ház jó, ha téglából nem telik, mert
ott a’ vályog és tömött ház ledűl tizenkét óra múlva, ha tövébe megy az árvíz. (…) A’ mint
Gakova táján elhagyja az utas a’ kedvetlen homokos vidéket, maga az utazó is vidámabb,
kellemetesebbek lévén az utat körül vevő tanyák (Mindszenthy Antal, 1831).

Cikkek, tanulmányok 4299. Thormásy Gábor: Gákova törté-

nete – Az első említéstől a XVIII.
Vö.: 1282. és 1411. sz. század végéig; BBVTT Évkönyve
1886. 35–45. p.

GOMBOS
BOGOJEVA – Magyar falu, Bács vmegyében, a Dunához ½, ut. p. Zomborhoz délre
3 mfd, 1700 kath., 100 zsidó lak., paroch. templommal. Határa az árvizek miatt 3-ik osz-
tálybeli, s 1100 □ ölével 8670 hold, mellyből 36 4/8 telek után urbéri szántó 1140, rét 932,
jó legelő 700, mocsáros legelő 1339, uradalmi rét 14, makkos erdő 2339, lágyfaerdő 230,
nádas 956, tavak 639, utak 61 hold. Bírja a kamara (Fényes Elek, 1851).

Az már, amit Cziráky Gyula írt az Évkönyvbe Gombos történetéről s népéről, mind
ott volt az én gyerekkoromban színesen és mesébe illően, a Zomborba szegődő cseléd-
lányokkal, ahogy megjelentek a piacon a nagyságák után, kosárral a karjukon, de kike-
ményített slingelt pruszlikban, amelynek két ujja fönn, a vállakon kicsit felemelkedett,
mintha angyalszárny akart volna lenni, s a szélesen suhogó, alul csipkésen és fodrosan
410
kikandikáló alsószoknyák szinte muzsikáltak utánuk, s így mentek kényesen a piaci so-
kadalomban. (…) – Szegény kislány! – nézett végig egyszer anyám egy árva kis gombosi
cselédlányon. – Ilyen fiatal, és máris odaadták szolgálni! (…) Szóval, tündöklő szegény-
ség volt az övék, nem engedte meglátni a társadalmi egyenlőtlenség vérforraló bajait
abban a régi világban! (Herceg János, 1989)
Monográfiák
4300. Gombos (Bogojevo) – Írások egy
nyugat-bácskai falu jelenéről és
múltjáról (szerk. Jung Károly);
Gombos – Arany János Művelődési
Egyesület, 1978. 168 p.
4301. Jung Károly: Az emberélet fordu-
lói – Gombosi népszokások; Új-
vidék – Forum Könyvkiadó, 1978.
327 p.
Irodalom: Híradás egy eltűnt vi-
lágról – Beszélgetés mgr. Jung
Károllyal, a Gombosi népszoká­
sok című monográfia szerzőjével
(Kakas József interjúja); Magyar
Szó – Kilátó, 1979. február 10.,
6. szám, 16. p.; Krizsán Mónika:
„Hol volt, hol nem volt, volt egy-
szer egy költő” – Beszélgetés dr.
Jung Károly néprajzkutatóval,
egyetemi tanárral; Hét Nap, 2006.
március 16., 30–31. p.
4302. Kiss Lajos: Gombos és Doroszló
népzenéje; Újvidék – a Magyar
Nyelv, Irodalom és Hungarológiai
Kutatások Intézete, 1982. 324 p.
4303. Kovács Ilona–Matijevics Lajos: Gom-
bosi népballadák; Újvidék – Fo-
rum Könyvkiadó, 1975. 81 p.
4304. Steingassner Imre–Berecz Károly:
A gombos-vajszkai ármentesítő és
belvizszabályozó társulat monog­-
raphiája; Budapest – Légrády Test-
vérek, 1896. 28 p.
GOMBOS
Cikkek, tanulmányok
4305. Burkus Valéria: A falu krónikása
[Papp Ferenc]; Hét Nap, 2001. má-
jus 23., 20. p.
4306. Búzási Ibolya: Hetvenéves a gom-
bosi Gyöngyösbokréta, Hét Nap,
2006. augusztus 9., 32. p.
4307. Buzgóság emésztett hazádért
(Csajkás Antal 1911–1985); Hitélet,
1985. 11. szám, 17. p.
4308. Cziráky Gyula: Bogojeva és Gom-
bos múltja; BBVTT Évkönyve
1898. 51–80. p.
4309. Cziráky Gyula: Gombos (azelőtt
Bogojeva) régi emlékei (ábrákkal);
BBVTT Évkönyve 1901. 99–182. p.
4310. Cziráky Gyula: Város a faluban –
A bogojevai ásatásokról; BBVTT
Évkönyve 1899. 79–82. p.
4311. Dévavári D. Zoltán: A dunai vég-
vár: Gombos; Hét Nap, 2004. júli-
us 7., 13. p.
4312. D. R.: A bogojevai ásatásokról;
BBVTT Évkönyve 1898. 176–177. p.
4313. Ezüstmise Gomboson (Suhajda
Lajos atya); Hitélet, 1984. 7. szám,
14–25. p.
4314. Jung Károly: Baj ellen oltalma-
zó égi levél és áldás Gombos ha-
gyományvilágában; Újvidék – A
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Hungarológiai Intézet Tudományos
Közleményei, 1978. 35. szám, 127–
133. p.
4314a. Kvassay Jenő: Az algyői vashíd
és a gombos-bogojevai gőzkomp;
Vasárnapi Újság, 1873. április 13.,
176–178. p.
4315. Németh Ferenc: Szólt a zene, szállt
a dal... – 60 évvel ezelőtt, 1936 jú-
niusában Gomboson rendezték meg
az első Gyöngyösbokrétát; Családi
Kör, 1996. június 13.
411
4317. Pogány Jenő: Gombosi sírmező;
Archaeologiai Értesítő, 1908. 404–
415. p. és BBVTT Évkönyve 1909.
6–22. p.
4318. Pogány Jenő: Gombosi sírmező;
BBVTT Évkönyve 1913. 55–57. p.
4319. Polácsi János: A bogojevói magya-
rok származási helye; Mi Irodal-
munk, 1932. február 14., 13–14. p.;
Ua.: Délvidéki Szemle, 1942. 10.
szám, 427–430. p. – Bibliográfia,
430. p.

4316. Papp Ferenc: Gombosi kubikosok; 4320. (-s -l): Kétszáz éves a gombosi
Bácsország, 1995. szeptember 7., templom; Hitélet, 1973. 9. szám,
17. p. 18. p.

GUNARAS
A XIX. század végén, a járásföldek felosztása idején jutott nagybirtokhoz Ada hatá-
rában többek között Engelmann Jenő is, aki 2000 hektáros birtokán Gunaras és Kavilló
között építette fel a majorságot és a kastélyt, legyen hol a nyári hónapokat töltenie a csa-
ládnak. A birtok állandó lakói a cselédek, kommenciós béresek és a környékbeli zsellérek
voltak. Az 1919-es „őszirózsás forradalom” idején érte az első csapás a kastélyt. Az em-
berek, amit csak értek, vittek. A széthordott tárgyak felkutatásában még az itt állomásozó
francia katonaság is részt vett. Lassan elő is kerültek a tárgyi értékek, de a visszatérő
Engelmann család nem ezek hiányát fájlalta legjobban, hanem azt, hogy amikor a trianoni
békediktátummal elszakított terület új fennhatóság alá került, a szerb királyi hatalom likai
dalmát telepeseket hozatott a vidékre, és számukra az Engelmann-birtokból hasított ki
családonként hat hold földet (Kovács Nándor, 2005).

Monográfia Cikkek, tanulmányok

4321. Kocsis Antal–Sárvári V. Zsuzsa: 4322. Bálint József: A marasztaló falu;

„Gunarasban templom lesz…”
– Adatok a gunarasi egyházközség
életéből; Novi Sad – Agapé, 1995.
125 p.
Irodalom: Silling István: Helytör-
ténet, egyháztörténet, népi vallá-
sosság; Híd, 1996. május–június,
565–567. p.
Családi Kör, 1991. július 18., 10–
11. p.
4323. Dudás Károly: Pulitürelemmel –
Gunaras: a tanyavilág központja;
7 Nap, 1986. december 26., 12–13. p.
412
4324. Gallusz László: Sirató helyett; 7
Nap, 1987. március 27., 14. p.
4325. Ha Gunaras és környéke össze-
fog… [Az egyházközség életéről];
Hitélet, 1983. 9. szám, 14–15. p.
4326. Hovány Lajos: Vizes területeken
– Gunaras és környéke a térképe-
ken I–II.; Családi Kör, 1998. febru-
ár 19., 23. p. és február 26., 23. p.
4327. Kocsis Antal: Zentagunarassal (Ora-
hovó) összefüggésbe hozható do-
GYERTYÁNOS
kumentumok időrendi sorrendje;
Bácsország, 2006. 1. (36) szám,
103–104. p.
4328. Kovács Nándor: A múltról nem
beszélnek, nem is emlékeznek;
Hét Nap, 2005. október 5., 14. p.
4329. Soltis Gyula: A hit összetart! –
Gunarason megtartották a temp-
lomszentelés 75. évfordulóját; Sza-
bad Hét Nap, 2000. szeptember 20.,
13. p.

GYERTYÁNOS (GYERTYÁMOS)
GYERTYÁMOS – Német falu Torontál vármegyében, szép rónaságon, Temesvárhoz
3, ut. p. Csatádhoz 1 mfld. Határa 4482 hold, mellyből szántóföld 3225 h. 800 □ öl, rét
semmi, legelő 352 h., szőlő 66 h., háztelek 122 h., malomhely 12 h., utak 184 h. 700 □
öl. Ebből uradalmi föld csak 221 hold. Gazdag határa főleg tisztabúzát és zabot terem;
lakosai szép lovakat és teheneket tenyésztenek. Lakja 1874 kath., paroch. templommal.
Bírják gr. Sermage Anna és Bonáczi Antal, mint a zágrábi püspök hűbérnökei (Fényes
Elek, 1851).

Monográfiák 4332. [Ludwig, Nikolaus]: Monogra-

4330. Dold, Stefan: Die Einwanderung
und Ansiedlung der Deutschen.
Kurzgefaβte Gelegenheits-Bro-
schüre zur Bildenthülung in Gy-
ertyámos am 15. Mai 1910.; Te-
meschburg, 1910. 23. p.
4333. Statuten der Gyertyamoser Raif­
4331. Hoffmann, Mats dr.: Hundertfünf-
zig Jahre deutsches Gertianosch
Banat-Rumänien 1785–1935; Ti-
misoara – Schwäbischen Verlage, é.
n. [1935]. 367 p. + 2 tábla.
phie der röm.-kath. Kirchen-Ge-
meinde Gyertyámos – Herausg.
anläβlich des hundertjärigen Jubilä-
ums der Kirchen-Gemeinde Gyer-
tyámos durch die Gemeindevorste-
hung; Temeschburg, 1885. 342 p.
feisen – Genossenschaft mit unbe-
schränkter Haftplicht; Hatzfeld,
1908. 24 p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 413
HADIKFALVA
Rastina

Monográfia

Vö.: 5555. sz.

4334. Beljanski, Milenko: Rastina; Som-

bor – Prosveta, 1979. 105 p.

HAJDÚJÁRÁS
Palics és Hajdújárás között az E5-ös út egy vizenyős réten fut keresztül, a Ludasi-
tavat egykor tápláló ér mocsaras maradványa. Ennek déli, magasabb partján, amely
Ludas-Csurgó felé terjed, már volt a IV. század folyamán a szarmata és az azt követő
hun-korszakban egy kisebb település, amelyet a X. vagy a XI. század legelején egy újabb,
népesebb település követett. A későbbi írott dokumentumokban felmerülő környékbeli
helynevekből ítélve ennek a településnek a lakossága magyarul beszélt. (…) I. (Szent)
István úgy rendelkezett, hogy mindenfelé templomokat kell építeni. (…) A most Kővá-
gónak nevezett területen az ilyen fajta építkezésre csak a XII. század közepe táján került
sor, amit a templom építészeti stílusa és az ott talált érmék alapján lehet megállapítani
(egyenes szentélyzáródású román stílusú templom és II. Béla, II. István, Imre és III. Béla
királyok pénzei, dénárai). Ettől függetlenül ez a templom szélesebb környékünkön bizto-
san a legelsők közé tartozott (Szekeres László, 1991).

Cikkek, tanulmányok 4338. Szekeres László: Hajdújárás –

4335. Lévay Endre: A hajdújárási szi-
getmagyarság; Délvidéki Szemle,
1942. 8. szám, 320–325. p. Ua.: A
Dél kapujában; H. n. – Szenteleky
Társaság kiadása, é. n., 32–40. p.
4336. Ricz Péter: Hajdújárás – Kővágó,
Varga-tanya; Bácsország, 1998. 2.
szám, 42–43. p.
4337. Szekeres László: A hajdújárási
középkori templomrom; Magyar
Szó, 1991. augusztus 18.
Kővágó – Egy Árpád-kori temp-
lomromról Szabadka határában I–
III.; Magyar Szó, 1994. augusztus
17–19.
4339. Szekeres László: In situ, Rabló-
árok… – A Palics és Hajdújárás
közötti „Kövágó” közelében lévő
templomromnál végzett régészeti
ásatások naplójából; Bácsország,
1996. február 1., 13. p.
414 HERCEGSZÖLLŐS

HARASZTI
HARASZTI – Magyar falu Baranya vmegyében, 12 kath., 369 ref. lak. Ref. anyaeklé-
zsia. Gazdag róna határ. Sok legelő. F. u. gr. Eszterházy Kazmér zártömege. ut. p. Siklós
(Fényes Elek, 1851).

Közigazgatásilag az eszéki járáshoz tartozik – Száva bánság. Vasútja nincsen. Meg-

közelíthető Szt-Lászlóról – Laslovo, ahonnan dűlőút – részben rossz kövesút – vezet
a községbe. Ez mintegy 8–10 km. Szintén hasonló távolságra fekszik Laczházától. Az
előbbi vasútvonal Eszék–Vinkovci, az utóbbi Eszék–Djakovo. A község vezetősége ide-
genek kezében van. A jegyző szerb ember, aki régebben a községben van, teljesen terror
alatt tartja a lakosságot. (…) A község művelhető területe meghaladja az 1200 k. holdat.
Ebből városi nagybirtokosi tulajdonban van mintegy 1000 k. hold, úrbéri legelő a cca 60
k. holdnyi erdőterülettel együtt, mintegy 200 k. hold, amelyből azonban a Vuka folyó
szabályozása miatt csak cca 70–80 hold használható. A legelők egyáltalán nicsenek ki-
használva. Többet is művelés alá lehetne vonni, ha intenzívebb gazdálkodás kezdődne.
Bár a magyarok kezében van az úrbéri közösség vezetése, ezzel egyáltalán nem törődnek.
A legelő teljesen elhanyagolt, egyedül az erdőterület áll némi gondozás alatt, hogy a kiter-
melést az úrbéri közösség tagjainak biztosítsák. Az agrárreform következtében a környe-
ző Khon, Schmidt és részben a városi birtokból mintegy 6–700 k. hold került osztás alá.
Mindössze 100 k. hold került a harasztiak kezére, a többi kedvezményezett Dalmáciából,
Likából és Hercegovinából ide telepített dobrovoljac. A harasztiak közül körülbelül 40
család kapott földet, ezek közül egyetlen egy 6 k. holdat, a többiek csak 1-3 holdat. Nem
így a dobrovolyacok, akik legtöbbje 7-8 k. hold területet kapott. (…) A község lakóinak
száma 660–670 körül mozog (Hrastin-Haraszti, 1937).

Cikkek, tanulmányok 4342. Penavin Olga, dr.: Haraszti és a

hagyomány; Eszék – Horvátorszá-
4340. Dudás Andor: Haraszti község gi Magyarok Szövetsége Évkönyve
adományozása; BBVTT Évkönyve 7. szám, 1985. 177–183. p.
1905. 96–97. p.

4341. Hrastin – Haraszti (Szlavónia); 1937.

augusztus, 6 p. – TLA gépirat.

HERCEGSZÖLLŐS
HERCZEG–SZŐLŐS – Magyar–rácz–német falu Baranya vmegyében 643 kath., 560
óhitű, 688 ref., 9 evang. lak., óhitű s ref. anya-. kath. fiók-egyházakkal. Fekszik a Budáról
Eszékre vivő országútban. Postahivatal. Nagy vendégfogadó. Határa mindennel bővelkedik.
Bora sok és jó. Van itt az uraságnak 2 roppant pincéje, mellyekben az uradalmi kilenczed és
tized rész dézsma tartozik. F. u. Károly főherczeg örök[ösei] (Fényes Elek, 1851).

Egyik része Bodolyához tartozott, a Hunyadiak korában olyan mezőváros volt, amel�-
lyel kastélyok és erősségek jártak. Másik fele felett a szekcsői Herczegh család rendelke-
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 415
zett. A török uralom idején város rangú település. (…) A török kivonulása után is fennállt,
1799-ben azonban már faluként emlegetik. Savoyai Jenő birtoka, majd a XIX. sz.-ban
Albrecht főherceg bellyei dominiumának tartozéka, a drávaszögi szőlészet központja. Hí-
res volt kettős pincéje, amelynek befogadóképessége 20.000 urna bor. Úgy jellemezték a
települést, hogy bora sok és jó, s a lakók földek, szőlők művelésével, halászattal, állattar-
tással egészítik ki jövedelmüket. (…) Neve szőlőművelők településére, a Herceg előtag
egykori tulajdonosára utaló (Lábadi Károly, 1996).

Monográfia Cikkek, tanulmányok

4343. Mokos Gyula: A herczegszöllősi 4344. Beljanski, Milenko: A baranyai jó

kánonok; Budapest – Magy. Prot.
Irodalmi Társaság, 1901. 280 p.
Irodalom: Révész Kálmán: ~; Szá-
zadok, 1902. 277–279. p.
borokról – Hercegszőlősi levél; 7
Nap, 1984. szeptember 7., 21. p.
4345. Népmissziók Hercegszöllősön; Hit-
élet, 1978. 2. szám, 23–24. p.

HERTELENDYFALVA
Vojlovica
Az „ígéret földjén” az elhagyott bukovinai nincstelenség szépnek tűnt. A szórványos
rendezvényeket és lampionos, kokárdás hangulatot a valóság követte. Leendő lakóhelyük
határában egy elmosott falu romjait és a vízkárosult őslakók rögtönzött viskóit találták a
bukovinai magyarok. „Marienfeld romjai ott fehérlettek a megrongált töltés mellett. A szét-
futott lakosok jó része a környező falvakban húzódott meg. A bátrabbak a töltésen tákolták
össze a rögtönzött kunyhókat. A jól értesültek a vojlovicai erdő peremén ütötték fel a ta-
nyájukat, ahová már 1881-ben engedélyezték a letelepedést” – idézte gyermekkorát Vlček
Mara, aki Marienfeldben született. (…) A bukovinai székelyek fogadtatása enyhén szólva
hűvös volt. A terület új birtokosait már az első napokban leplezetlen ellenszenv fogadta. Ezt
az ellenszenvet nem csökkentette a hivatalos közegek szüntelen biztatása, a magyar fölény
állandó hangoztatása. Az őslakók furcsa szolidaritása az egyedüllét jól ismert érzését táplál-
ta székelyeinkben. Csakhamar tapasztalták, hogy a telepítés elhamarkodott volt. A megcsa-
latottság, a kiszolgáltatottság érzését csak tetőzték az újabb sorscsapások, járványos beteg-
ségek ütötték fel a fejüket: bélbántalmak, vérhas és malária (Nagy Sívó Zoltán, 1999).

Monográfiák 4347. Nagy Sívó Zoltán: Bukovina,

4346. Kemény Lajosné Varga Mária:
Hertelendyfalvi székely varrotta-
sok; Zenta – Thurzó Lajos Közmű-
velődési Központ, 2004. 29 p. + 62
színes illusztráció.
mit vétettem?; Újvidék – Forum
Könyvkiadó, 1999. 219 p. – Rész-
let: Hertelendyfalva; Családi Kör,
2000. január 13., 21. p.
4348. Nagy Sívó Zoltán: A főváros árnyé-
kában; Újvidék – Forum Könyvki-
adó, 2003. 169. p.
416
Irodalom: Tóth Lívia: Emlékek
sodrában – Nagy Sívó Zoltán
helytörténész, pedagógus port-
réja, múltidéző jegyzetekkel; Hét
Nap, 2006. március 22. 48–49. p.
Cikkek, tanulmányok
4349. (bi hl): Pancsova peremén, naf-
tafinomító és azotgyár munkásai
szeretetéből él az egyház; Hitélet,
1976. 11. szám, 18–24. p.
4349a. Hertelendyfalváról; Délvidéki La-
pok, 1909. július 25., 3–4. p.
4350. Matuska Márton: A kő sem állná ki
– Mivé lettél, Vojlovica? I–XXIV.;
Magyar Szó, 1987. június 13.–júli-
us 6.
HODICSFALVA
4352. Németh Ferenc: A dél-bánáti szé-
kelyek ünnepe – 40 éves a herte-
lendyfalvi Tamási Áron Székely
Magyar Művelődési Egyesület;
Családi Kör, 2001. november 29.,
24–25. p.
4353. Németh György: Muzslyai tanító-
nő Hertelendyfalván; Családi Kör,
2000. június 2., 10–11. p.
4354. Thomka Viktor: Egy aldunai szé-
kely község szociográfiája I–V.;
Magyar Kisebbség, 1939. június
1., 11. szám, 258–264. p.; július
16., 13–14. szám, 322–327. p.; au-
gusztus 16., 16. szám, 398–403. p.;
szeptember 16., 17–18. szám, 432–
435. p. és december 1., 23. szám,
562–566. p.

4351. Nagy Sívó Zoltán: Székelyek a szá- 4355. Vojlovica, a jugoszláviai Kalota-
zadfordulón, Létünk, 1998. 1–2. szeg; Bácsország, 2004. VII–XII.
szám, 90–109. p. [helyesen X–XII.] szám, 37. p.

HODICSFALVA
„A nincstelensíg végett könyörtelenül sokat dógoztunk. Egy-egy kicsit összetakarí-
tottunk, de olyan kikúdúttak sose vótunk, hogy éhöztünk vagy fáztunk vóna! (…) Mit
mondjak még a faluról? Olyan nincs itt nagyon, aki elköltözne. Alig van gyerek, pedig
valamikor négy-öt is hancúrozott egy-egy udvarban. Itt a bódéban mindönt mögvöhetünk,
kivéve a könyeret; találkozik olyan is, aki még háznál süt. Úgy hetven-ennyihány család
élhet itt Hodicson” (Molnár Cs. Attila, 1986).

Cikkek, tanulmányok

4356. Molnár Cs. Attila: Az édes szó méz-

gáján – Hodicsfalvi hétköznapok;
7 Nap, 1986. október 24., 22–23. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 417
HORGOS
HORGOS – Magyar falu Csongrád vmegyében, Szegedhez nyugat-délre két és fél
órányira; 2495 kath., 8 zsidó lak., kath. paroch. templommal, ékes urasági épületekkel,
postahivatallal és váltással Szeged és Kis-Kanizsa közt. Határa egy részben gazdag ter-
mékenységű korhany föld, nagyobb részben homokos, de azért mind szántásvetésre, mind
különösen szarvasmarha- és juhtenyésztésre felette alkalmatos. A Tisza rétségeiben sok
nádat vághat. Urbéri telke 100-ra felmegy. F. u. Kárász nemzetség (Fényes Elek, 1851).

A Tisza–Maros menti határőrvidék szervezése, miként a háború is, sokáig elhúzódott,

úgy, hogy véglegesen szervezetét 1700-ban kapta meg. A határőrvidéket a Tisza men-
tén elhelyezett sáncok láncolata alkotta, a sáncokban meghatározott számú helyőrséggel,
„miliciával”. Ilyen milicia volt Szegeden, hol az egész határőrvidék parancsnoksága szé-
kelt, valamint Szegedhez legközelebb a Tisza mentén Martonoson. A milicia eltartására
minden sánc megfelelő területet kapott. Így a Horgos és Szent Péter pusztákat elfelezték a
szegedi és a martonosi sánc között. A két pusztát a két sánc miliciája háborítatlanul hasz-
nálhatta egyrészt azért, mert a puszták egykori tulajdonosai, illetve azok jogutódai nem
jelentkeztek, vagy nem tudták tulajdonjogukat a bécsi haditanács Újszerzeményi Bizott-
sága előtt hitelt érdemlően bizonyítani, másrészt azért, mert e területet mint határőrvidéket
kiemelték a vármegyék jogköréből, tehát azok szervei e területen hatalmat nem gyakorol-
hattak, hűbéri előjogaikkal nem élhettek. Később azonban, 1746-ban maga az uralkodó,
Mária Terézia úgy ítélte meg, hogy a martonosi miliciának amúgy is elég földje van a meg-
élhetésre, a két pusztát a királyi [helyesen: császári] kincstár javára el kell adni. A puszták
értékét ekkor a királyi birtokok igazgatósága felbecsülteti, és eladásra hirdeti. Vásárlóként
Andrássi Zsigmond és Kárász Miklós szegedi főjegyző jelentkezett, de a martonosiak is
igényt tartottak a puszták általuk bírt és használt részére. A királyi kamara így 1749-ben
a két pusztát a két vásárló és Martonos között felosztotta. Martonos kapta meg a Gulyás
halom–Börcsök halom– Ladu-tó–Lapis halom–Kettős halom vonalától délre eső részt,
ugyanakkor a szegedi milicia által korábban bírt részt az előbb leírt martonosi határvonal,
valamint a Pap halom–Buzogány halom–Körös ér–Szeged–Szabadka határdombjával ha-
táros részt Andrássi és Kárász között osztották fel. Ennek az utóbbi felosztásnak azonban
nem volt jelentősége, mert 1751-ben Andrássi része is Kárász Miklós birtokába került.
Ezzel a rendezéssel, ami egyébként a Kárász-birtok kialakulását is jelöli, egyben kezdetét
veszi a mai Horgos, mint területi-politikai közösség kialakulása (Horgos 1772–1978).

Monográfiák művelődési Szövetség Néprajzi

Vö.: 5569. sz.
4357. Beszélő múltunk (szerkesztették
Kiss-Iván Anna, Nagygyörgy Zol-
tán, Táborosi Imre); Újvidék – Aga-
pé, 1995. 256 p.
4358. Hegedüs László, dr.: A Horgosi
Bokréta; A Délvidéki Magyar Köz-
Osztályának kiadása, 1944. 30 p.
4359. Horgoš 1772–1978 Horgos; 1978.
57 p.
4360. Kiss Lajos: Horgosi népdalok;
Zenta – a Zentai Múzeum kiadása,
1974. 312 p.
418
4361. Ó-Kanizsa, Martonos, Horgos hely-
története; Szabadka – EBI, 1991.
62 + 57 + 95 p.
Cikkek, tanulmányok
4362. Dudás Károly: Béklyó és mozsár; 7
Nap, 1989. február 24., 21. p.
4363. Értékeink megőrzése, megbecsü-
lése; Hitélet, 1995. 11. szám, 17–18. p.
4364. Farkas Ágnes–Túrú Anita: A szőlé-
szet Horgoson; Bácsország, 1998.
3. szám, 48–50. p.
4365. Gubi K.: Ahol már 1775-ben 440
bérmálkozó volt; Hitélet, 1976. 4.
szám, 18–24. p.
4366. Hegedüs László, dr.: Horgosi lako-
dalom; Kalangya, 1942. 1–2. szám,
31–41. p.
4367. Hovány Lajos: A Horgos és Mar-
tonos közötti Láda-fokrendszer
ismertetése; Bácsország, 2001. IX–
XII. szám, 115–119. p.
4368. Matijevics Lajos: Idézzük a régi
Horgost; Magyar Szó – Kilátó,
1976. szeptember 4., 35. szám, 10. p.
4369. Nagygyörgy Zoltán: Horgos – Ki-
rályhalom (Horgosi puszta, Rósa
major, Rózsa major, Rózsahá-
za, Királyhalom [Kraljev Breg],
Bački Vinogradi [Bácsszőlős]);
Bácsország, 2001. I–IV. szám, 48–
53. p.
4370. Nagygyörgy Zoltán: A népdalgyűj-
tés múltja Horgos-Kamaráson;
Bácsország, 2001. IX–XII. szám,
111–113. p.
HORGOS
4371. Nagygyörgy Zoltán: A 230 éve új-
ratelepített Horgos címere; Bács-
ország, 2002. I–III. szám, 67–69. p.
4372. Nagygyörgy Zoltán: Horgos hely-
történet-kutatása és kultúrájának
helyzetképe; Bácsország, 2002.
IV–VI. szám, 118–121. p.
4373. Nagygyörgy Zoltán: A horgosi bor-
vidék története I–III.; Hét Nap,
2003. május 21-étől június 4-éig.
4374. Nagygyörgy Zoltán: Horgos hely-
történetének kutatása és kultú-
rájának helyzete; In: Móra Ferenc
Múzeum Évkönyve – Történeti Ta-
nulmányok 6., Szeged, 2003. 333–
374. p.
4375. Nagygyörgy Zoltán: A 230 éve új-
ratelepített Horgos címere; In:
Móra Ferenc Múzeum Évkönyve –
Történeti Tanulmányok 7., Szeged,
2004. 315–324. p.
4376. Nagygyörgy Zoltán: A Horgos mel-
letti egykori Kamaráserdő nyo-
mában; In: Móra Ferenc Múzeum
Évkönyve – Történeti Tanulmányok
8., Szeged, 2005. 187–223. p.
4377. Nagygyörgy Zoltán: Nem nyílik
már Kamaráserdő rózsát a szá-
momra?; Hét Nap, 2005. szeptem-
ber 14., 14–15. p.
4378. Nagygyörgy Zoltán: A népdalgyűj-
tés múltja Horgos-Kamaráson I–
III.; Hét Nap, 2006. augusztus 9.,
30–31. p.; augusztus 16., 30–31. p.
és augusztus 23., 30–31. p.
4379. Nagygyörgy Zoltán: A horgosi bor-
vidék története; Bácsország, 2006.
1. (36) szám, 29–34. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
4380. Papp György–Szöllősy Vágó Lász-
ló: Horgos évszázadai – A papri-
kát, gyümölcsöt és népdalt termő
homok; Magyar Szó – Kilátó, 1981.
július 11., 26. szám, 16. p.
4381. Raj Rozália–Nagy István: Nepo-
muki Szent János tisztelete Hor-
goson; Létünk, 1995. 1–2. szám,
25–28. p.
419
giai Intézet Tudományos Közlemé-
nyei, 1972. 10. szám, 117–125. p.
4384. Szekeres László: A kishorgosi
templomromról; Családi Kör, 1993.
szeptember 23., 13. p.
4385. Tergina Gyula, dr.: Horgosi ásatá-
sok; Archaeologiai Értesítő, 1894.
198–206. p.

4382. Ricz Péter: Győzött a józan ész –
Egy régészkonferencia margójá-
ra; Szabad Hét Nap, 1994. decem-
ber 8., 10. p.
4383. Szekeres László: Egy XIII. száza-
di falusi templom maradványai
Horgoson; Újvidék – A Hungaroló-
4386. Új oltár körül a horgosiak; Hit-
élet, 1986. 11. szám, 26–27. p.
4387. Ü.: Csongrád Vármegye Bővebb
Ösmértetésének Folytatása; Tu-
dományos Gyűjtemény, 1821. V.
szám, 54–67. p.

HÓDEGYHÁZA, JÁZOVA
Neve arra enged következtetni, hogy itt egykor a vízben hódok is éltek. (…) A te-
mesvári igazgatóság 1760-ban szerződéses községet telepített itt Jázova-Hodics néven
szegedvidéki magyarokból. 1816-ban József nádor vette meg a kincstártól és 1833–34-
ben a Törökbecse melletti egykori Akácsról, valamint a kissé távolabbi (Basahíd környéki
Nagy- és Kis-Bikácsról) idetelepítettekkel gyarapította az itteni lakosságot. (…) Jázova
eredetmondája (…) szerint a zentai csatából a menekülő törököket Jázova térségében
utolérték a huszárok, és az öldöklésben a szultán egyik fia, Zova is elesett, akit a menekü-
lők (egy másik változat szerint az édesanyja) hangosan sirattak: Jaj, Zova! Jao, Zova! Hát
így, ennek alapján kapta a falu a nevét: Jázova (Cs. Simon István, 1997).

Cikkek, tanulmányok Hódegyháza, Családi Kör, 2006.

február 23., 18. p.
4388. Bálint József: Falu a földháton;
Családi Kör, 1991. január 24., 10– 4391. Miklós Kornélia: Jázovai búcsú;
11. p. Bácsország, 1998. 2. szám, 41. p.

4389. Cs. Simon István: Falu a szikesen; 4392. Molnár Cs. Attila: Mögkeserítött
In: Jázova 1337–1997 – Jázova 660 élet…; 7 Nap, 1990. október 21.,
éve; 4 p. 12–13. p.

4390. Fehér Mayer Mária: Orvosság ke- 4393. – Y –: Százéves a jázovai templom;
restetik – Az elcsöndesedő falu, Hét Nap, 2001. október 24., 23. p.
420 ISTERBÁC

HÓDSÁG
HODSÁG – Német mv. Bács vmegyében, Zomborhoz délre 4 mfld, 3000 kath. lak.,
paroch. templommal, melly igen szép épület. A helység mellett folyik el a Mosztonga
mocsár, s ugyanitt láthatók némelly régi sánczok. Sok és híres kendert termeszt, és se-
lyembogarat tenyészt. Első osztálybeli határa 1100 □ ölével 11,449 hold, melyből 152
2/8 telek után urb. szántó 5006, rét 3579, legelő 2322, szőlő 200, tavak 86, út 256 hold.
Majorsági föld nincs. Bírja a kamara (Fényes Elek, 1851).

Monográfiák Cikkek, tanulmányok

4394. Lotz, Friedrich: Aus der Vergan-
genheit der Gemeinde Odžaci
– Historisches Heimetbuch mit be-
sonderes Berücksichtung der Aus-
siedlungsgeschichte; Novi-Vrbas
– Selbsverlag des Verfassers, 1929.
207 p.
4396. Becherer Károly: Hódság 1941–
1945; Bácsország, 2004. VII–IX.
szám, 99–102. p.
4396a. Cató: Hódság; Óbecse és Vidéke,
1903. május 3., 1–2. p.; Uo.: A hód-
sági kiállítás; 3. p.

4395. Lotz, Friedrich: Hodschag – Ge-
schichte e. Marktgemeinde in der
Batschka; Freilassing – Panonoa-
Verl. 1964. 231 p.
4397. (hl): A 3200 kilós nagyharang
örökösei; Hitélet, 1974. 3. szám,
18–24. p.
4398. Papszentelés, újmise Hódságon;
Hitélet, 1983. 6. szám, 8–9. p.

INDJIJA

Monográfia

4399. Oberkersch, Valentin: India –

Deutsches Land in Ostsyrmien
1825–1944; Stuttgart – V. Ober­
kersch, 1978. 406 + 54 p.

ISTERBÁC
Sterbác
Sterbácz a török hódoltság után keletkezett kis rác helység; Marsigli mappáján Sterbze
néven a mai Bezdántól kissé jobban nyugatra van feltüntetve. – Bács vmegyének 1699.
évi összeírásában a zombori járásban Koluth alatt egy Sterbácz nevű kis falu van felso-
rolva 7 gazdával s igen csekély vagyonnal és 7 hold szántófölddel. (…) A bezdániakkal
1742. szept. 10-én kötött kir. kincstári szerződés szerint e helység határa Sterbác, Paka,
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 421
Merkopnia és Bezdán pusztákra terjed ki. És az új lakosok a sterbáci és a bezdáni fokban
szabadon halászhattak is. (…) Cothmann kamarai biztos 1763-ban is Bezdán mellett em-
líti e pusztát és a bezdáni réti kaszálókat mai napig is Isterbácnak nevezik (Iványi István,
1909).

Cikkek, tanulmányok

4400. Thim József, [dr.]: Sterbác eltűnt

község; BBVTT Évkönyve 1886.
64. p.

ISTVÁNFÖLDE

Monográfia

4401. Milleker, Felix: Geschichte der

Gemeinde Šupjalja, Stefansfeld
im Banat 1796–1936; Werschetz –
Kirchner, 1936. 27 p.

ISTVÁNVÖLGY
Hajdušica
A helységet 1809-ben Damaszkin István birtokos alapította, s már 1824-ben „át-
költöztette”, mert az árvíz az első települést elmosta. Róla nevezték el a falucskát
Istvánvölgynek. Még az első világháború előtt katolikus felekezeti tanítót is kapott a falu.
(…) Ezekben az években a szerb, szlovák és magyar lakosok mellett németek is laktak
a faluban, ők szívesen hívták településüket Heiderschütznek, vagy Heuduzischének, ezt
az elnevezést alakították a helybeliek Hajdusicára. Helyben lakó katolikus lelkipásztora
soha nem volt a híveknek. 1847-től az egykori Malenitzfalváról (ma Veliki Gaj) járt ki a
plébános, majd 1889-ben a kis helységet Ürményházához csatolták (Hitélet, 1992).

Cikkek, tanulmányok 4403. Németh Ferenc: Az istvánvölgyi

kúria; Magyar Szó – Kilátó, 1986.
4402. Hamarosan összedől-e?; Hitélet, április 19., 16. szám, 15. p.
1992. 3. szám, 17. p.
422 ITTABÉ

ITTABÉ, MAGYARITTABÉ
Magyarittebé
MAGYAR–ITTEBE – Magyar falu Torontál vmegyében, ut. p. Becskerekhez keletre
4 ½ mfdnyire, a Bege partján; 44 kath., 2360 ref., 6 óhitű, 10 zsidó lak., ref. anyatemp-
lommal, 68 4/8 egész telekkel. Határa minden trágya nélkül gazdagon terem. F. u. Ittebei
Kiss Erneszt örökösei (Fényes Elek, 1851).

RÁCZ–ITTEBE – Rácz falu Torontál vmegyében, Magyar-Ittebe szomszédságá-

ban, 40 kath., 14 ref., 3172 n. e. óhitű lak., s anyatemplommal. Határában gyönyörű
fáczányosok vannak; 172 egész telket számlál. F. u. Ittebei Kiss Erneszt örök[ösei] (Fé-
nyes Elek, 1851).

1800 táján, de talán korábban is, megkezdődtek a kincstári telepítések. Így jött létre
1817-ben a kiszárított alibunári mocsár területén Ürményháza, amely az akkori temesvári
kincstári igazgató nevét vette fel. A nagyobb arányú telepítések eltartottak egészen a XIX.
század derekáig, de a dohánykertészek kisebb-nagyobb csoportjai ezután is szivárogtak.
Így az 1852 és [18]56 között a szegedi Pallavicini-birtokon szétvert kertészfalvak lakos-
sága Becskerek mellett, Magyarszentmihályon kapaszkodott meg. (…) Bánátban a követ-
kező városok mellett alakultak kertészkolóniák, illetve önálló telepekből az alábbi ker-
tészfalvak jöttek létre: Akacs (feloszlott), Aracs (Vrányova, összeépült Törökbecsével),
Beodra, Begaszentgyörgy, Budzsák (összeépült Törökkanizsával), Csóka, Egyházaskér
(Verbica), Frigyháza (feloszlott), Gyála, Imretelek (feloszlott), Ittabé, Jázova, Kikinda,
Kisorosz, Lukácsfalva, Magyarcsernye, Magyarszentmihály, Majdán, Monostor, Morot-
va (feloszlott), Muzsla, Oroszlámos, Padé, Rábé, Sasülés (feloszlott), Szaján, Tamásfalva
(Hetin), Terján (feloszlott), Tóba, Torda, Törökbecse, Törökkanizsa, Töröktopolya, Ud-
varnok, Udvarszállás, Ürményháza. Észak-Bácskában is néhány település szegedi gyö-
kérzetű, így Horgos, Martonos, Hajdújárás, Kelebia, Bácsszőlős, Ludas, de részben Sza-
badka is. Bácsgyulafalvát, azaz Telecskát is a bánáti kertészfalvakból kirajzott népesség
alapította (Kalapis Zoltán, 1988).

Monográfiák Cikkek, tanulmányok

4404. Novi Itebej – Magyar Ittebej – Vö.: 1411. sz.

Alsó Ittebe 1786–1986 – Rövid
adalékok Novi Itebe monográfi-
ájához; Novi Itebe, 1986. 38 + 22
(számozatlan oldal) (A Tudás – ha-
talom tévéműsor alkalmából).
4405. Simon Sándor: Feljegyzések Ma-
gyarittebéről (1786–1986); Tóth-
falu – Logos, 2002. 349 p.
4405a. Burány Nándor: Ittabé; In: Szór-
ványban [Burány Nándor–Dudás
Károly–Németh István–Tari István];
Újvidék – Forum Könyvkiadó, 2004.
35–42. p.
4406. Jung Károly: Idyllium és népítélet
Magyarittabén, Magyar Szó – Ki-
látó, 1984. április 14., 15. szám, 15. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 423
4407. Kovács Nándor: Falu a két Bega 4409. Pesty Frigyes: Az itabői prépost-
között; Hét Nap, 2006. január 25., ság; Századok, 1875. 678–683 p.
27. p.

4408. Marton Ilona: Ünnepel az egyház-

község is; Hét Nap, 2006. augusz-
tus 30., 23. p.

JANKOVÁC
JANKOVÁCZ – Magyar mv. Bács vmegyében, Pest vármegye szélén; 5712 r. kath.,
4 egyesült óhitű, 8 n. e. óhitű, 4 evang., 5 ref., 255 zsidó lak. Kath. paroch. templom.
Vendégfogadó, Synagóga. Határja igen nagy, de jobbára homokos. Gulyát, ménest és sok
juhot tart. Szőlőskertjei csekély borral fizetnek. Fában szükséget érez. Széksót gyűjt. A
báró Orczy családtól megvette valami Mayer nevű bécsi bankár. Határa 4-dik osztálybeli,
s kiterjed 41,838 holdra 1100 □ ölével. Ebből 284 6/8 egész urb. telek után van szántóföld
11,042 hold, rét 6841 h., jó legelő 3563 h., buczkás legelő 2381 h., szőlő 590 h., major-
sági föld 10,000 hold, erdőkkel beültetett homoktérség 6874 h., mocsár 373 h., utak 114
hold (Fényes, Elek 1851).

Cikkek, tanulmányok

4410. Czirfusz Ferenc: Adatok Jankovác

község történetéhez; BBVTT Év-
könyve 1895. 86–88. p.

JÁREK
JÁREK – Bács m. német falu, Temerinhöz egy fertálynyira; 20 kath., 1123 evang.,
11 ref., 5 zsidó lak. Evang. anyatemplom. Lakosai tehetősek, szép búzát és sok kolom-
pért termesztenek. F. u. Széchén család. Az 1848/9-ki forradalomban Temerinnel együtt
a ráczok által meggyújtatott és kiraboltatott. Első osztálybeli határa 2647 hold 1100 □
ölével. Ebből 36 urb. telek után van 1160 hold szántóföld, 916 h. rét, 549 h. legelő, 22 h.
utak (Fényes Elek, 1851).

Monográfiák schuss Jarek, Heddesheim [1987].

4411. Ćulibrk, Branko–Branćul: Pedeset
naših proleća; Bački Jarak – Od-
bor za obeležavanje 50 godina ko-
lonizacije, 1996. 100 p.
4412. Schmidt, Michael (szerk.): Jarek
1787–1987. 200 Jahre; Ortsaus-
82 p. + 36 p. fénykép.
4413. Schmidt, Michael (szerk.): 1944–
1994. 50 Jahre fern von Jarek.
Ortsausschuss Jarek, Heddesheim-
Schifferstadt-Reetzweg, [1993]. 94
p. + 14 p. fénykép.
424 KALOCSA
Cikkek, tanulmányok 4415. Steltzer Frigyes: Adalékok Bács-
ka hajdanához; Újvidék (hetilap),
4414. Mészáros Sándor: A járeki haláltá- 1882. január 22.
bor. Gyermekvértanúink; Világ-
szövetség, 1993.

JÓZSEFFALVA
Monográfia

4416. Kellermann, Ingeborg: Josefsdorf

– Josipovac. Lebensbild eines dt.
Dorfes in Slawonien; Leipzig –
Hirzelm 1942. VI + 84 p.

KALOCSA – KALOCSAI ÉRSEKSÉG

KALOCSA – Magyar érseki város Pest-Solt vmegyében, a Vajas vize mellett, nem
messze a Dunától, lapályos, vizenyős rónaságon, Pesthez délre 15 mfdnyi távolságra,
saját postával. Ékességére szolgálnak a helybeli kath. érsek kastélya, a székesegyház, a
piaristák zárdája és Collegiuma, 9 kanonoki ház, Seminarium. Van itt továbbá egy. kath.
gymnasium a piaristák alatt, fő nemzeti iskola, ser- és olajgyár. Népessége a szállásokkal
együtt 11,281 r. katholikus, 2 görög, 107 héber; ezek közt 357 czéhbeli mesterember.
Határa roppant kiterjedésű, mert 5976 holdat számít 1200 □ ölével. Ebből szántóföld
29145, kaszáló 18486, szőlő 1775, tavak és mocsárok 7500, legelő 4670, erdő 600 hold.
Ebből ismét polgári szántóföld 5280, kaszáló 2640 hold; majorsági uradalmi 23865 hold
szántóföld, 15846 hold kaszáló. A föld kevéssé szikes és mocsáros, de általában gazdag
fekete föld, hanem a Duna árja gyakran rongálja. Az örjegi mocsár e határba is behat. Tart
a város 4 országos vásárt, u. m. Mátyás napján, úrnapkor, N-Boldogasszony napján és
sz. András napján; és heti vásárokat szerdán és szombaton. A kalocsai érseki megyének,
melly a bácsival egyesült, Kalocsa a főszékhelye. Kiterjed az egész Bács vmegyére, a
Csajkások kerületére, továbbá Solt- és Csongrád vmegyék némelly részeire. Van benne
10 valóságos kanonokság, 3 fő, 10 alesperesség, 100 plebánia, 5 szerzetesház. Az érsek
suffraganeus püspökei pedig ezek: a csanádi, diakóvári és szeremi, erdélyi, nagyváradi,
szegniai és modrusi, zágrábi (Fényes Elek, 1851).

Monográfiák 4418. A kalocsai érsekség a renaissance-

4417. Asbóth Miklós–Romsics Imre: Ka-
locsa múltja és jelene – Segéd-
könyv Kalocsa helyismeretének
tanításához az általános és középis-
kolában; Kalocsa, 1998. 215 p. + 3
melléklet.
korban; Zenta – Kovacsevits Ottó
Nyomdája, 1899. 282 p.
4418a. A Kalocsai Főszékesegyház, az
olasz barokk csodája; Kalocsa –
Római Katolikus Főszékesegyház
Plébániája, é. n., [16] p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
4419. Bárth János: Kalocsai kontraktu-
sok; Kalocsa, 1997. 467 p.
4420. [Berauer József]: A kalocsa-egy-
házmegyei rom. kath. népiskolák
története. Írta és egyházhatósági
engedéllyel kiadta Berauer József
kalocsai kath. tanítóképző-intézeti
tanár; Kalocsa – nyomatott Werner
Ferencz könyvnyomdájában 1896.
292 p. + táblák; Ua.: Berauer, Josef:
Geschichte des Volksschulwesens
der Erzdiözese Kalotscha-Batsch
von den Anfängen bis 1896 [Übers.
von Nikolaus Hartmann, Anton
Selgrad]; München – Donauschwä-
bische Lehrer-Arbeitskreis für do-
nauschwäbische Heimat- und Volks-
forschung, 1983. 278 p.
4420a. Fraknói Vilmos: Váradi Péter
kalocsai érsek élete 1483–1501;
Budapest – az Athenaeum R. Társ.
Könyvnyomdájában, 1884. 64 p.
4420b. Grabatits István: A kalocsai ás-
ványgyűjtemény; Kalocsa – Ka-
locsai Múzeumbarátok Köre, 2000.
132 p.
4420c. Haynald bíboros emlékezete –
Halálának centenáriuma alkalmá-
ból Kalocsán elhangzott előadások;
Kalocsa, 1991. 82 p.
4420d. [Hegedűs Antal]: Patachich Gá-
bor kalocsai érsek élete és resta-
urációs tevékenysége – Hegedűs
Antal laurea értekezése. Készült a
budapesti róm. kath. hit. Akadémia
egyháztörténelmi szemináriumában;
Budapest, 1959. 298 p. (gépirat gya-
nánt).
4420e. Kalocsa – Érseki rezidencia; Bu-
dapest – Cartographia Kft., 1994. 16
425
p. (Tájak, Korok, Múzeumok Kis-
könyvtára, 524).
4420f. Kanitz, August: Cardinal-erzbi-
schof Dr. Ludwig Haynold als Bo-
taniker; Budapest, 1890. 20 p.
4421. Katona István: A kalocsai érseki
egyház története I. kötet; Kalocsa
– k. n., 2001. 303 p.; II. kötet, k. n.
2003. 376 p.
4422. Lakatos Andor szerk.: A kalocsa-
bácsi főegyházmegye történeti
sematizmusa 1777–1923; Kalocsa
– Calocza, 2002. 486 p.
4422a. Lakatos Andor: Plébániák szer-
vezése a dualizmus kori Kalocsa-
Bácsi Főegyházmegyében [Ver­
bász, Mozsor, Wekerlefalva]; In:
Fiatal egyháztörténészek írásai
(szerkesztette Fazekas Csaba); Mis-
kolc – Miskolci Egyetem. Bölcsé-
szettudományi Kar. Újkori Magyar
Történeti Tanszék, 1999. 160–171. p.
4422b. Lantos Andrea: Középkori temp-
lom és temető Homokmégy–Szent­
egyházparton; Kalocsa – Kalocsai
Múzeumbarátok Köre, Viski Károly
Múzeum, 2007. 32 p.
4422c. Márton Mátyás: Váradi Péter ka-
locsai érsek élete; Budapest – az
Athenaeum R. Társ. Könyvnyom-
dája, 1883. 82 p.
4422d. Romsics Imre: Kalocsa és vidéke –
Sárközi települések a Duna bal part-
ján; Kalocsa – Kalocsai Múzeum-
barátok Köre, 2006. 32 p.
4422e. Udvardy József: A kalocsai főszé­
keskáptalan története a középkor-
ban; Budapest – Magyar Egyház-
426
történeti Enciklopédia Munkakö-
zössége, 1992. 152 p.
4423. Varga Lajos: Kalocsa és vidéke;
Ka­locsa – Árpád Részvénytársaság
kiadása, 1927. 116 p.
4424. Winkler Pál: Kalocsa története;
Kalocsa – Árpád Részvénytársaság
kiadása, 1927. 160 p.
4425. Winkler Pál: A kalocsai és a bácsi
érsekség; Kalocsa – Árpád Rész-
vénytársaság kiadása, 1926. 60 p.
4426. Winkler Pál: A kalocsai érseki kas-
tély és főszékesegyházi könyvtár
története; Kalocsa – Árpád Rész-
vénytársaság kiadása, 1932. 44 p.
4426a. Winkler Pál: A kalocsai-bácsi ér-
seki főkáptalan története alapítá-
sától 1935-ig; Kalocsa – Nyomatott
Árpád részvénytársaság könyv-
nyomdájában, 1935. 110 [2] p.
KAMANC
4426b. Zorn Antal: Adatok a katolikus
népoktatás helyzetéhez a kalocsai
érsekség területén 1848-ig; In: Ok-
tatás és nevelés – Kecskemét, 1983.
97–138. p.
Cikkek, tanulmányok
4427. Érdujhelyi Menyhért: Dömötör
választott kalocsai érsek (1311–
1317); BBVTT Évkönyve 1900.
62–66. p.
4428. Laczkovics Imre: Dreiszinger Fe-
renc értekezése az országos kato-
likus tanítógyűlésről; Bácsország,
2005. 1. (32.) szám, 95–97. p.
4429. (M): Kalocsa; In: Magyar váro­
sok; Budapest – kiadja a Vármegyei
Szociográfiák Kiadóhivatala, é. n.,
204–206. p.
4430. Vass Előd: A kalocsai náhije 1548.
évi török adóösszeírása; Kecske-
mét – Cumania 8., 1979. 7–60. p.

KAMANC, KAMANCZ
Kamenica
Kamenicza igen nagy mezőváros, 500 háza van s vagy 3–4000 lakosa. A házak
amphitheatralis alakban vannak a Dunapartra építve. Mögötte a hegyek lépcsőzetesen
emelkednek és mind szőlővel vannak beültetve, a völgyek pedig középmagasságú szil-
vafákkal. A szilvatermelésből slivoviczát főznek, de nekem ez ital nem ízlik. Itt az or-
szágban nagyon iszszák és külföldre is szállítják. Rozsneműeket az emberek épen nem
vetnek, csakis szilvatermesztéssel foglalkoznak és halásznak. A rozsot Bácsmegyéből
kapják, de egy sajátságos intézkedés következtében nekik nem szabad kenyeret sütniük,
ezt egy újvidéki bérlő cselekszi. Ez nagyon nyomasztónak látszik. A szőlőhegyek megett
más hegyek is emelkednek, melyek erdővel vannak benőve. Egy kis paraszt szekérrel egy
óra alatt értem fel a meredek hegy tetejére. Egy ló volt csak a kocsi két rúdja közé fogva, a
másik mellette vontatott. E járművet itt taligának hívták. A magasból igen jó kilátás nyílt.
Először is az úgynevezett Kralova-Stoliczára, a Duna másik oldalán látható az egész
Bács- és Torontálmegyének egy része 10–12 mérföldnyi távolságra. A hegycsúcs másik
oldaláról a Szerémség nagy részét lehet látni, melyen sok szép és nagy hegység fekszik,
Belgrádot is lehet látni mintegy nyolcz mérföldnyi távolságban. Mögötte és jobbra a Szá-
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 427
vától láthatók a szerb és bosnyák határhegységek. A hegyekből igen jó forrásvíz ered, me-
lyekből nehányat a tulajdonos szökőkutakra használt fel, melyek most kertjének díszeiül
szolgálnak. Nem igen láttam még helyet, hol angolkertet olyan könnyen lehetne alakítani
mint itt. Búcsúzáskor jó házigazdám egy igen nagy keselyűt ajándékozott nekem; ezek
Európának legnagyobb szárnyasai. Szívesen vittem volna élve is haza, mert szelíd volt.
Ezek e vidéken laknak ép úgy a nagy sasok három faja is, melyek harminczával, negyve-
nével röpködnek néhány ezernyi magasságban (Gróf Hofmannsegg, 1794).

Cikkek, tanulmányok 4433. Burányi Nándor: Kamanc: euró-

4431. Bagi Ferenc, dr.: Egy szerémségi
gyöngyszem – Fejezetek Sremska
Kamenica múltjából I–II.; Családi
Kör, 2001. május 3., 20–21. p. és
május 10., 20–21. p.
pai magatartás; Hét Nap, 2004.
október 13., 15. p.
4434. Németh Ferenc: A kamenicai kas-
tély; Magyar Szó – Kilátó, 1986.
április 12., 15. szám, 15. p.

4432. Bagi Ferenc: Sremska Kamenica
a valamikori Camancz; In: Ki-
sebbségi létjelenségek – Szór-
vány- és szociolingvisztikai kuta-
tások (Gábrityné dr. Molnár Irén és
Mirnics Zsuzsa szerk.); Szabadka
– Magyarságkutató Tudományos
Társaság, 2003. 119–142. p.
4435. Uri Ferenc: Kamancz (Kamenica)
mezőváros középkori története
1237–1526; Bácsország, 2003. I–
III. szám, 18–20. p.
4436. Uri Ferenc: Kamenica története
(1694–1918) – Különös tekintet-
tel a Marczibányi és a Karátsonyi
nemesi családokra; Bácsország,
2005. 3. (34.) szám, 57–58. p.

KAMARÁS, KAMARÁSERDŐ
A terület sokáig pusztaként létezett, Tisza Szent Péter-puszta kisebb részeként. A Ka-
marás nevet onnan kapta, hogy a királyi udvari kamara birtokában volt. (…) Kamarás
Csongrád megyéhez tartozott, és a későbbiekben Kamaráserdő szegedi telepítésű magya-
rok lakta nyaralóhelység volt. (…) A Duna–Tisza közén lévő pusztákra 1239-ben IV. Béla
király a Batu kán vezette mongol seregektől vereséget szenvedett kunokat telepítette,
miután azok megkeresztelkedtek. Később a kunok a városokba húzódtak, és a puszták el-
néptelenedtek. A török hódoltságot követően a puszták tulajdonjogát illetően pereskedés
folyt. A királyi kamara a Horgos és Tisza Szent Péter-pusztákat eladta, köztük a Kamarást
is, amely 1751-ben a Kárász-család birtokába került (Nagygyörgy Zoltán, 2000).

Cikkek, tanulmányok 4438. Nagygyörgy Zoltán: A Horgos mel-

letti egykori Kamaráserdő nyo-
4437. Nagygyörgy Zoltán: Az eltűnt Ka- mában; In: Móra Ferenc Múzeum
maráserdő nyomában; Bácsország, Évkönyve – Történeti Tanulmá-
2000. 11–12. szám, 49–52. p. nyok 8., Szeged, 2005. 187–223. p.
428
4439. Nagygyörgy Zoltán: Nem nyílik
már Kamaráserdő rózsát a szá-
momra?; Hét Nap, 2005. szeptem-
ber 14., 14–15. p.
KAPETANOVÓ
4440. Nagygyörgy Zoltán: A népdalgyűj-
tés múltja Horgos-Kamaráson
I–III.; Hét Nap, 2006. augusztus 9.,
30–31. p.; augusztus 16., 30–31. p.
és augusztus 23., 30–31. p.

KANAK
KANAK – Rácz falu Torontál v.-megyében, a Berzava csatornája mellett, Bókához
1 ¼ mfdnyire ; 120 kath., 6 evang., 828 egész telekkel. A helységet sok puszta körözi,
mellyek közül Krivobara puszta roppant kiterjedésű rétjei s legelője miatt nevezetes. F. u.
b. Bedekovich, Petrovich s más feudalis nemesei a zágrábi püspökségnek. Ut. p. Margita
(Fényes Elek, 1851).

Kanak (…) a nevét (konak, éjjeli szállás, egynapi út) az egykori utazók, kereskedők
éjjeli szálláshelyéről, megállóhelyéről kapta, mert földrajzi fekvésénél fogva a Pancsova–
Temesvár és a Becskerek–Versec közötti út keresztezésén helyezkedik el. Ezt a helységet
választotta lakhelyéül a múlt század vége felé Dániel László, aki ott 1898-ban pompás
klasszicista stílusú kastélyt építtetett magának (Németh Ferenc, 1986).

Cikkek, tanulmányok

4441. Németh Ferenc: A kanaki Dáni-

el-kastély; Magyar Szó – Kilátó,
1986. április 5., 14. szám, 15. p.

KAPETANOVÓ
A Bács-Bodrog vármegye nemesei című könyv tanúsága szerint Mária Terézia, majd
fia, II. József, a magyarokon kívül mindenkinek előszeretettel osztogatta a kincstári birto-
kokkal járó nemesi címeket, rangokat. A legkiválóbbak mégsem ragadtak le az úri világ
anyagi jóléténél. Isten és haza szolgálatát vállalták azzal, hogy a török időkben elnép-
telenedett területek újratelepítésekor keresztény magyar kultúrát kisugárzó uradalmakat
hoztak létre, melyekben emberhez méltó életet éltek magyarok, délszlávok, szlovákok,
románok, bolgárok és németek egyaránt. Az egységes hazát széjjelszabdaló trianoni ha-
tárok felállítása után a Délvidéken rohamos pusztulásnak indultak ezek az uradalmak. A
birtokok háromnegyed része a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságot szolgáló zágrábi és
belgrádi bankok kezére jutott, szláv nagybirtokokat hoztak létre, a betelepítésekkel pedig
megváltoztatták Vajdaság nemzetiségi összetételét. A második világháborút követően a
baloldali ideológiába bújtatott szláv kizárólagosság partizán megtestesítői már nyíltan
a magyar keresztény kultúra megsemmisítésére törekedtek. Nemcsak a kastélyokat és
nagybirtokokat államosították, hanem kirabolták és meggyalázták a magyarfőnemesek
sírjait is, és mindent elkövettek azért, hogy nemzetünk kiválóságainak az egyébként is
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 429
halványuló emlékét teljesen megsemmisítsék. (…) A Nagybecskereket Verseccel össze-
kötő műút mellett Kanakon, Ólécen, Kapetanovón és Istvánvölgyön állnak még kasté-
lyok (Kovács Nándor, 2005).

Cikkek, tanulmányok

4442. Kovács Nándor: Fehér galamb

a Botka kastély fölött; Hét Nap,
2005. november 23., 14. p.

KARASJESZENŐ
Monográfia

4443. Milleker Felix: Geschichte der

Gemeinde Jasenovo: Vršac –
Kirchner, 1929. 14 p.

KARLÓCA
Karlovicz
Újvidékről folytatott utunkban Péterváradon által Karlovicra jöttünk. Ez egy népes
mezőváros, majd mind rácok lakják. Itt vagyon lakása az orientálisi rítust tartó tót-rác,
görög és oláh eklésiák metropolitájának, azaz fő püspökjének az egész Magyar Biro-
dalomban s minden austriai tartományokban. A mostani metropolita Stratimirovics úr
őexell.-ja. Kívánja minden hazafi, hogy mind ilyen püspökjei legyenek a nevezett vallású-
aknak. Kinek is tiszteletére lévén, megnéztük ez alkalmatossággal a metropolitai templo-
mot és az őexell.-ja bibliotékáját. A metropolitai templomot azelőtt nemrégen építtette az
előbbeni érsek úr; kívülről jól mutatja magát az épület, belülről pedig rác gusztus szerént
ítélvén szépnek vagy inkább cifrának lehet mondani, minthogy számtalan sok szép fes-
tésekkel és aranyozásokkal ékeskedik. A bibliotékája az érsek úrnak nem nagy, de válo-
gatott könyvekből áll, némely igen ritka és megjegyzésre méltó könyveket és kízírásokat
is látni. Ezen utolsóbbak közül említem Brankovicsnak, szerviai despotának Égerbe való
(Csehországba) fogságában írott, Serviának és az maga idejebéli magyarországi s erdé-
lyi dolgoknak históriáját, mely is a maga tulajdon keze írása, és igen nevezetes. (…)
Karlovic emlékezetes azon békekötésről, melyet itten I. Leopold cs. és király 1699-ben a
törökökkel kötött, amely által Bosniának és Serviának nagy részei a Magyar Koronához
visszakapcsoltattak, de amely országok bírásától a possarovici békesség által, melyet IV.
Károly császár és király kötött, a Magyar Korona ismét elesett (Teleki Domokos, 1794).

Nagyot csavarodik a Duna keskenyebbre szabott szalagja e tájon, de azután kitágul.

Szép nézőpontok, de szemünk a karlócai székesegyház kettőstornyát keresi és mellette
az egyházfejedelmi palotát. (…) A jó, de szegény tanulóknak az 1900-ik évben épült
430 KARLÓCA
internátusa a papnevelő intézet legközelében van, hasonlóképp kerttel. A palotaszerű ház
előtt zöld szegélyben, két oldalt Brankovits György pátriárka és Tököly Száva mellszobra
van. Az utóbbi nevezett Tököly-Popovits Száva († 1842. Aradon) a szerbek nagy jótevője
volt. Többi között két nagy alapítványt tett a szerb ifjak gyámolítására. Egyet Bécsben,
a másikat Budapesten. A magyar alkotmánynak buzgó védelmezője volt az 1802-ki or-
szággyűlésen. Ezt kellene azoknak is tenni, kik az alapítványaiból tanulnak, és képzett
emberekké lesznek. (…) Nézem Radicsevits Bránkó, a híres szerb költőnek mellszobrát
a gimnázium előtti téren. Ő volt az, ki a költészetben a szerb irodalmi nyelvet első hasz-
nálta. Költeményei több kiadásban láttak napvilágot. Meghalt Bécsben 1853-ban, de a
nép, tetemeit, hálából, 1883-ban Karlócára hozta. Köveket a síremlékéhez minden szerb
által lakott vidékről küldtek, sírjára pedig Miklós montenegrói fejedelem ezüst koszorút
küldött (Vértesi Károly, 1909).

Monográfiák György karlócai éveihez; Újvidék

4444. Acsády Ignác: A karloviczi Béke
története 1699; Budapest – Kiadja
a Magyar Tudományos Akadémia,
1899. 80 p.
4445. Érdujhelyi Menyhért: A karlóczai
patriarkátus és a boszniai gör. kel.
egyház; Budapest – az Athenaeum
R. Társaság könyvnyomdája, 1894.
15 p. – Ua.: Századok, 1894. 224–
236. p.
4446. Hodinka Antal: Ami a karlócai
békekötésből kimaradt és követ-
kezményei; Pécs – Dunántúli Pécsi
Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda
RT., 1935. 57 p.
4447. Kovács József: Az első kerekasz-
tal-értekezlet – Egy nevezetes
karlócai esemény és egy elfelejtett
békekápolna; Családi Kör, 1999.
január 29., 12. p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 848. sz.
4448. Fried István: Kórógyi, újvidéki le-
velek nyomában – Rumy Károly
– A Hungarológiai Intézet Tudomá-
nyos Közleményei, 1973. 14. szám,
73–77. p.
4449. Kalapis Zoltán: Egy erdélyi ha-
rangöntő „Majszter” Karlócán
– Karadjordje ágyúöntője is volt az
első szerb felkelés idején; Magyar
Szó – Kilátó, 1985. szeptember 28.,
38. szám, 17. p.
4450. Kalapis Zoltán: Egy erdélyi ha-
rangöntő „majszter” Karlócán
I–II.; Bácsország, 1995. július 6.,
7. p. és augusztus 3., 7. p.
4451. Kulturno-istorijska karta Srem-
ski Karlovci; Novi Sad – Pokra-
jinski zavod za zaštitu spomenika
kulture, 2005. (térkép)
4452. Mihályi Katalin: A múlt kötelez
– Jövőre lesz 200 éves a Karlócai
Gimnázium; Magyar Szó, 1990. no-
vember 26–27.
4453. Németh Ferenc: Karlócai kúriák;
Magyar Szó – Kilátó, 1986. június
28., 26. szám, 18. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 431
KATALINFALVA
Katalinfalva történetének kezdete az Úr 1794. esztendejének nyarára tehető. A te-
lepülést a példás és kiváló Lukács Katalin, szül. Isszekutz, majd fia, Ittebei Kiss Antal,
Béga-Szent-György dominium ura patronálta. A házhelyek száma akkoriban 135-re tehe-
tő, ebből 115 telepes és 20 házas zsellér. Az idő múlásával még 19 ház épült. (…) 1794.
december 24-én Francisco Foder főtisztelendő, a csanádi székeskáptalan szeniora Katalin
asszony és kiskorú fia jelenlétében Páduai Szent Antal tiszteletére ideiglenes templommá
avatta a plébánia nagytermét (Putz Jakab, 1932).

Cikkek, tanulmányok

4454. Putz Jakab: Katalinfalva I–II.; Lé-

tünk, 2005. 4. szám, 95–109. p. és
2006. 1. szám, 113–132. p.

KAVILLÓ

Cikkek, tanulmányok

4455. Kocsis Antal: Kavilló keresztjei;

Bácsország, 2004. VII–XII. [helye-
sen X–XII.] szám, 23–24. p.

KÁPTALANFALVA
Káptalanfalva (Busenje) összlakossága 119 fő, közülük 107 magyar. Ez utóbbiak
már-már beszélni sem tudnak magyarul, az égvilágon semmilyen intézményük nincsen.
Magyar újságot nem kapnak, tanító, pap, iskolázott ember nem él közöttük. Imaházuk a
kilencvenes években leégett. Jellemző. Egy szál papon, a Bókáról havonta kijáró katoli-
kus papon keresztül kötődnek még a magyar világhoz (Matuska Márton, 2003).

Káptalanfalva és Módos körülbelül három kilométerre fekszik egymástól. Az első

meglepetés akkor ért bennünket, amikor a falu határához értünk. A helységnévtáblán ki-
zárólag szerbül, kockabetűkkel van feltüntetve a falu neve: Busenje. Ez azért volt furcsa,
mert a kis községet 90 lélek lakja, akik – néhány szerb család kivételével – magyarok
(Tomek Viktor–Tóth Tibor, 2006).

Monográfia Ortschronik der Gemeinde Kap-

talan; Bermatingen Kr. Überlingrn
4456. Burger, Josef: Heimatbuch der Ge- / Baden, 1964. 528 p. + 1 térkép.
meinde Modosch im Banat und
432
Cikkek, tanulmányok
4457. Matuska Márton: Maradva meg-
maradni; In: Sorskérdéseink –
Válogatás a Magyar Szó vasárnapi
rovatának írásaiból (szerkesztette
KELEBIA
Sebestyén Imre); Újvidék – a Ma-
gyar Szó kiadása, 2003. 18–24. p.
4458. Tomek Viktor–Tóth Tibor: Káp-
talanfalva, árvíz után; Hét Nap,
2006. január 11., 48–49. p.

KÁROLYFALVA, KARLSDORF
Bánát rózsájának nevezték egykor Károlyfalvát. A falu lakói 2002-ben ünnepelték a
valamikori Karlsdorf betelepítésének 200. évfordulóját. A mai Banatski Karlovac 7.000
lelket számlál, de már aligha mondható többnemzetiségűnek. Jelenlegi lakosságának a
többségét Szerbiából telepítették, betöltve azt az űrt, amely a 3.400 német ajkú polgár
távozása után maradt. A kimutatások alapján ebben a szórványban még napjainkban is
élnek magyarok. A katolikus közösség 10 lelket számlál. Áll még a Borromeo Szent Ká­
rolyról elnevezett, egykor monumentális katolikus templom, mellette a régi iskola, ahol
szállást kaptak a legutóbbi háború menekültjei, a paplak épülete. Egyedül ez utóbbiról
lehet elmondani, hogy gondozzák, jelenleg ugyanis óvodaként szolgál. A többi létesít-
ményen meglátszik az idő múlása, a toronyórát megette a rozsda, az iskola falából virító
téglák és maradványok az elmúlt idők kiváló mestereiről tanúskodnak. A nagy parkot, a
vasráccsal körülkerített kőfeszületet az ápolt cserjék teszik még szebbé. (…) Megtalálha-
tók a múlt emlékei is, a régi vasútállomás, az első világháborúban elesett német honfitár-
saknak emelt emlékmű, de van második világháborús emlékhely is, amely a partizánokat
dicsőíti (István Márta, 2004).

Monográfia Cikkek, tanulmányok

4459. Milleker Felix: Geschichte der Ge- 4460. István Márta: A károlyfalvi emlék-
meinde Banatski Karlovac (Karls- kő; Hét Nap, 2004. szeptember 29.,
dorf); Wrschatz – 1934. 63 p. 24. p.

KELEBIA
Kelebia-puszta
KELEBIA – Bács m. népespuszta, Szabadka határában; 900 kath. lak (Fényes Elek,
1851).

A mai nagyközség földrajzilag körülhatárolható területe a messze múltba veszően

mindig is Szabadka város volt, Szabadkának is Tompa pusztája, miközben Szabadkának
volt/van egy Kelebia nevű pusztája/községe, ami viszont messze nem a mi Kelebiánk.
Már nem is Magyarország. Neve a tompai határátkelőt elhagyva hamarvást feltűnő köz-
úti helynévtáblán így szerepel: Kelebija. A honi közbeszédben régebben Rác-kelebiaként
emlegették. Miközben lakossága jórészt magyar nemzetiségű. (…) A városok vetélkedője
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 433
1872-ben végérvényesen eldőlt, midőn hosszú mérlegelés után végre kijelölték, hol s
merre épüljön a Balkánra vezető vasúti fővonal. Vesztett Kalocsa (érseki székhely), Baja
(későbbi megyeszékhely) és Zombor (megyeszékhely). A vereséget mondhatni máig sem
heverték ki. Nyert (Kiskun)Halas és Szabadka. A két város mögötti csendes ismeretlen-
ségben talán legnagyobb szerencse a későbbi, leendő Kelebiát érte. Ha a Balkánra vivő
vasúti fővonal a Duna mentén fut, a község vélhetően meg sem születik. (…) A Bu-
dapest–Szabadka közötti 173 kilométeres vaspálya, amit akkor már Budapest–Zimony
vasútnak neveztek, 1882. december 5-én nyílt meg. (…) Az úton 13 állomás volt, ezek
között két úgynevezett kitérő. Kelebia két sínpárral az utóbbiak közé tartozott. Tompa
nevű állomáson, vagyis a 101. számú őrháznál (ahogy Kelebián mondják: a Százegyesen)
csak 1897-től áll meg a vonat (Miskolczi Miklós, 2004).

Monográfia 4463. Kovács Nándor: Székelyharang,

4461. Miskolczi Miklós: Trianon gyer-
meke, Kelebia; H. n., 2004. 208 p.
Cikkek, tanulmányok
4462. Bálint Marianna–Bató Szilvia: Ke-
lebia régészeti topográfiája és tele-
püléstörténete I.; Kecskemét – Cu-
mania 18., 2002. 125–169. p.
négy ginkófa, romba dőlt kas-
télyfalak Hadikkisfalun, Babapusz-
tán; Hét Nap, 2005. augusztus 31.,
14–15. p.
4464. Kőhegyi Mihály: XIV. századi
ezüstkincs Kelebiáról; Kecskemét
– Cumania 1., 1972. 205–213. p.
4465. (-n): A legszebb Szabadka kör-
nyéki plébániatemplom; Hitélet,
1993. 7–8. szám, 13–14. p.

KERESZTÚR
Ókeresztúr, Bácskeresztúr
KERESZTÚR – Bács m. orosz falu, Kulához délre 1 ½ órányira; 92 kath. 2818 egye-
sült göröghitű, 9 evang., 2 zsidó. Görög egyes. Templom és plébánia. Fekete kövér földjei
síkon feküsznek. Lakosai tehetős gazdák. F. u. a kamara. Első osztálybeli róna határa
1100 □ ölével 15,898 hold, mellyből 208 úrbéri és 6 4/8 szabad telek után van 6864 h.
szántó, 4934 h. rét, 2500 h. jó, 1250 hold posványos legelő, 200 h. mocsár, 150 hold utak
(Fényes, Elek 1851).

Monográfia 4466a. Varga, Vladislav, O.: Vodica – Rus­

ki Kerestur; Novi Sad, 1990. 70 p.
Vö.: 3152–3156. sz. (ruszin nyelven)

4466. Marić, M. Dragoslav: Krstur kroz Cikkek, tanulmányok

vekove; Krstur – Mesna zajednica,
1977. 173 p. Vö.: 3161., 3162., 3165. és 3166. sz.
434
4467. Az orosz-keresztúri Szentkút vize;
Hitélet, 1990. 7–8. szám, 19–20. p.
4468. Bárth János: Egy bácskai ruszin
falu, Keresztúr, telepítése a XVIII.
század közepén; Bácsország, 2001.
V–VIII. szám, 14–15. p.
KERÉNY
na–Tisza közéről; Kalocsa – Kalo-
csai Múzeumbarátok Köre, 2005.
519–522. p.
4469. Keresztúron keleti szertartású
püspököt szenteltek; Hitélet, 1983.
5. szám, 18–19. p.

4468a. Bárth János: Egy bácskai ruszin 4470. Kuzmiák Sándor: Keresztúr köz-
falu, Keresztúr telepítése a XVIII. ségének archeológiája; BBVTT
század közepén; In: Kétvízközi Évkönyve 1890. 157–175. p.
népismeret – Tanulmányok a Du-

KERÉNY
KERNYÁJA – Bács m. német falu, Zomborhoz keletre 5 fertálynyira; 2736 kath.,
11 óhitű, 6 ref., 24 zsidó lak. Kath. paroch. templom. Határa mindenféle gabonát jól
megterem. Szőlőskertjei vannak. F. u. a kamara. Határa 1300 □ ölével 11,674 holdra
terjed, mellyből 5246 h. urbéri szántóföld (142 urb. és 2 szabad telek után), 3423 h. rét
és beltelek, 2070 h. legelő, 253 h. szőlő, 460 h. uradalmi szántó és rét, 27 h. mocsár, 195
hold utak (Fényes Elek, 1851).

Kerény Északnyugat-Bácskában elhelyezkedő település Zombor, Szivác és

Bácsgyulafalva szomszédságában. A falu központjában álló templomot az egykori német
lakosság építtette. A hívek kitelepítése után hívek nélkül maradt a templom, és emiatt
került rossz állapotba. (…) A plébániát 1765-ben alapították, előtte Csonoplya leány-
egyháza volt. A templom névadója: Sarlós Boldogasszony. Az első templomot 1767-ben
építették a Szent Erzsébetet látogató Boldogságos Szűz tiszteletére, 1767-ben megkapta
leányházul Szivácot, amely 1797-ben szakadt el tőle. 1791-től 1797-ig kibővítették, és
felépítették a mai templomot. 1925-ben tűzvészben megrongálódott, majd ismét felépí-
tették. A felújítási munkálatokat 1938-ban fejezték be (Czini Tibor, 2005).

Legtovább talán a Puszta Kula nevű nagy határrész maradt, s azt is négyfelé vágták,
és bérletbe adták, úgyhogy a kukorica selymes levele mellett a sárguló gabonatáblákat is
megfújta rajta a szél. Csupán a Telecskát hagyták parlagon, azon legelt Kéry nyája, lej-
jebb a gulyája, s így kapta a kis település – Kerény – a Kernyája nevet. A népdal szerint
kisasszony legeltette a gulyát, Kéry földesúr lánya, s így esett szerelembe a másik gulya
őrzőjével, amelyről már nem lehetett tudni, kié volt (Herceg János, 1979).

Monográfia Cikkek, tanulmányok

4471. Beljanski, Milenko: Krnjaja – 4472. Czini Tibor: Árva templomaink;

Kljajićevo (1590–1977); Sombor Internetes hírportál, 2005. 30 p.
– Prosveta, 1978. 159 p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 435
4473. Herceg János: Visszanéző, Újvidék 4474. Ricz Péter: A kerényi németek gol-
– Forum Könyvkiadó, 1979. 377. p. gotája; Bácsország, 1998. 4. szám,
3–4. p.

KEVEPALLÓS
Dél-Bánátban, térképileg annak is a legalján, van egy folyó nélküli régi híd, amely-
nek az eredetét, de főleg a rendeltetését senki sem tudja. Csak találgatnak, s építőiként
emlegetnek rómaiakat, törököket, osztrákokat is, ami nem csoda, hiszen az idők folya-
mán sokféle nép megfordult már ezen a tájon, s majd mindegyik épített is meg rombolt
is valamit. Amit ők vagy sokkal későbbi utódaik nem romboltak le, abból ez-az meg
is maradt egészen napjainkig. Mint ez a híd Pločicánál. (…) A kétezernyi lélekszámú
falutól néhány kilométernyivel délebbre folyik a Duna, s légvonalban átellenben maga-
sodik az egykori szendrői, ma smederevói vár. Pločicának (ez a mai neve, de volt Pallós,
Ploschitz, Plosic, Plosicz is) a mostani magyar neve Kevepallós, csak éppen úgyszólván
senki sem használja errefelé, még a közeli Székelykevén se. Pločica egyébként sem volt
sose magyarlakta falu, hanem szerbek és németek lakták, aztán amikor a második világ-
háború után a németeket elűzték innen, helyükbe szerbek települtek be Koszovóról. (…)
Manapság már csak egyetlen német család él a faluban, s egy szál magyar lakosként egy
festőember, név szerint Szunyog Ferenc. Maga a híd, mint jelenség a bácsi vár képét idézi
fel, csak ez itt éppen nagyobb téglákból épült. Háromlyukú, azaz két pillérre támaszko-
dik, s érdekes, hogy (a falu felől nézve) csak a jobb oldalon mindkét pillért félkör alakú
„kidomborodás” erősíti. Ezeknek jégvédő vagy -törő szerepük volt. Vagyis a hídlábakat
óvták jégzajláskor, esetleg nagy víz idején az úszó fatörzsek károkozásától. Eredetileg a
híd a feljárókkal együtt legalább félszáz méter hosszú lehetett, szélessége négyméternyi,
a legnagyobb magassága meg úgy öt méter körüli (Habram Károly, 2007).

Cikkek, tanulmányok emléke áll Kevepallós határában;

Családi Kör, 2007. május 3.
4475. Habram Károly: Zöld mezőben
piros híd – Régmúlt idők érdekes

KEVEVÁRA
Kovin
Ekkor közös tanácsban elhatározták, hogy feleségüket otthagyva, távoznak a sziget-
ről, átmennek a Dunán túlra, meghódítják Pannónia földjét (…). Azonban mielőtt ez meg-
történnék, sereget akartak küldeni Galád vezér ellen, kinek az uralma a Maros folyótól
egészen Haram váráig terjedt. Az ő ivadékából származott hosszú idő múltán Ajtony, akit
Csanád megölt. E dologra Szovárdot, Kadocsát és Vajtát küldték ki. Mikor ezek engedel-
met nyerve ellovagoltak, a Tiszán Kanizsánál átkeltek és a Csesztreg vize mellett szál-
lottak meg. Azonban semmiféle ellenség nem mutatkozott előttük, aki kezet emelt volna
rájuk, mivel annyira rettegett tőlük azon a földön minden ember. Innen továbbvonulva a
bögei részekre jutottak. Ott két hétig maradtak, amíg annak a hazának összes lakosságát a
436 KEVI
Marostól a Temes folyóig meghódították, és fiait kezesül összeszedték. Azután seregüket
nekiindítva, a Temes folyó felé mentek, és a Fövény-rév mellett ütöttek tábort. Midőn
át akartak kelni a Temes folyón, ellenük jött annak a hazának a vezére, Galád, akinek
ivadékaiból Ajtony származik, nagy lovas meg gyalogos sereggel, azonkívül még kun,
bolgár és blak segítséggel. Mikor másnap – minthogy köztük volt a Temes folyó – egyik
hadsor sem bírt sehogyan sem átjutni a másikhoz, akkor Szovárd meghagyta testvérének,
Kadocsának, hogy serege felerészével vonuljon valamivel lejjebb, azután akárhogyan,
de menjen keresztül, és ütközzék meg az ellenséggel. Kadocsa rögtön engedelmeskedett
testvére rendeletének, a sereg felével sebes vágtában lejjebb került, s minthogy az iste-
ni kegyelem volt a kalauzuk, az átkelést könnyen végrehajtotta. Midőn a magyar sereg
egyik része Kadocsával odaát volt, felerésze Szovárddal pedig az innenső oldalon, akkor
a magyarok megfútták a harci kürtöket, és a folyón átúsztatva heves küzdelembe bo-
csátkoztak. S mivel az Isten járt előttük a kegyelmével, nagy győzelmet adott nekik, és
az ellenség úgy hullott előttük, mint a kévék az aratók után. Ebben a csatában elesett a
kunok két vezére, a bolgároknak pedig három kapitánya. Maga Galád, a vezérük, futással
ugyan megmenekült, azonban egész serege elolvadván, mint a tűznél a viasz, kard élén
emésztődött meg. Ekkor a diadal után Szovárd, Kadocsa meg Vajta onnan továbbvonulva
a bolgár határ felé nyomultak, és a Panyóca vize mellett ütöttek tábort. Galád vezér pedig,
amint fentebb mondottuk, elszaladt, és a magyaroktól való félelmében Keve várába húzó-
dott. Harmadnap Szovárd, Kadocsa meg Vajta, akitől a Baracska-nemzetség származik,
elrendezték seregüket, és Keve várának a vívásához fogtak. Midőn Galád, amazoknak
a vezére, látta ezt, követeket küldve békét kért tőlük, és a várat különféle ajándékokkal
együtt önként odaadta nekik. Innen továbbmenvén Orsova várát foglalták el (Anonymus:
Gesta Hungarorum).

Cikkek, tanulmányok

4477. E. E.: 200 éves templomot tata-

roztak Kovinban; Hitélet, 1985. 2.
szám, 16. p.

KEVI
Kevi a XIV. században a Csík-patak völgyében szórványtelepülés volt, ahol kevés
gabonát termelő emberek éltek, főleg állattartással és halászattal foglalkoztak. 1522-ben
mindössze 12 gazda fizetett dézsmát. 1828 táján a jelenlegi kövesút közelében szaporodni
kezdtek a tanyák, s a századfordulóig tanyaközpontként említik az írásos emlékek. Ebben
a határban a századfordulón két lecsúszott dzsentri eladta telkeknek a tornyosi, illetve a
gyömrei úti földjét, s két falu létesült a tájon: Kevi Felső (ma Búránysor) és Kevi Alsó
(ma Arany János utca). Földesura nem volt a vidéknek, de annál több haladó kisgazdá-
ja. (…) 1880-ban két, lóhúzatós szárazmalom és három szélmalom működött. 1880 és
1940 között három olajütő üzemelt; 1896-ban gőzmalma is volt a falunak! A fejlettséget
bizonyítja az is, hogy 1895-ben már lóvontatta cséplőgép, vaseke és marokrakó aratógép
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 437
volt a gazdasági eszközök között, két évvel később pedig megjelent a kévekötő aratógép.
1903-ban magánjáró gőzgépe volt a falunak, 1911-ben már géppel „csépöltek”, 1922-ben
pedig két traktor is könnyített a munkákon (Gallusz László, 2000).

Monográfiák Cikkek, tanulmányok

4478. Fehér Lajos: A kevi-tornyosi tűzol-
tóság ötven éve 1937–1987; Zenta,
1987. 30 p. – ZMF 31.
4479. Gerhardt János: Kevi története;
Zenta – Dudás Gyula Múzeum- és
Levéltárbarátok köre, 2002. 71 p.
4480. Gallusz László: A földhöz szokot-
tak faluja – A kis település múltja
és jelene; Családi Kör, 2000. június
29., 8–9. p.
4481. (Sz. J.): Oltárt szentelt Kevi; Hit-
élet, 1976. 12. szám, 10–11. p.

KIRÁLYHALOM, SZENTPÉTERPUSZTA
Királyhalma, Bácsszőlős
Az igaz ugyan, hogy 110 éves a falu, de a Szeged környéki puszták léte évszázadokra
nyúlik vissza. (…) Több mint egy évszázaddal ezelőtt, amikor Európába behurcolták a
filoxérát, és a kötött talajokon a szőlőtelevények kétharmada kipusztult, fölfedezték, hogy
e betegség a homokon nem károsít. Tehát egyre nagyobb szőlőültetvényeket létesítettek.
A szőlészet népszerűsítésében nagy szerepet játszott Heilrich József szőlészeti vándor ta-
nár, illetve Szobonya Bertalan. Utóbbi volt az, aki a közoktatási minisztérium megbízásá-
ból Adán létrehozta a kertészeti iskolát, 1890-ben pedig Királyhalmán 140 hold homokot
vásárolt, és szőlővel telepítette be. Haláláig, 1941-ig magas szinten művelte a szőlészetet
(Gallusz László, 2000).

Monográfiák Cikkek, tanulmányok

Vö.: 5527. sz. Vö.: 5555. sz.

4482. Horváth Mátyás: Királyhalma múlt- 4484. Bálint József: Élet a mezsgyén;
ja; Szabadka – Grafoprodukt, 2002. Családi Kör, 1991. február 28., 12–
133 p. 13. p.

4483. Teodorovits Ferenc–Kiss Ferenc– 4485. Gallusz László: Bőséget termő

Kallivoda Andor: A királyhalmi
m. kir. erdőőri szakiskola és kül-
ső kísérleti állomás tanulmányi
erdejének valamint Szabadka és
Szeged sz. kir. Városok erdőbir-
tokának leírása; Selmecbánya –
Joerges Ágost özvegye és fia könyv-
nyomdája, 1914.
homokvidék – Bácsszőlősi hétköz-
napok; Családi Kör, 2000. augusz-
tus 31., 10–11. p.
4486. (hl): Jézus Szíve szőlőskertje [A
bácsszőlősi katolikus egyházköz-
ségről]; Hitélet, 1974. 6. szám, 16–
23. p.
438
4487. Horváth Mátyás: Királyhalom 105
éve; Bácsország, 1996. február 1.,
6. p.
4488. Horváth Mátyás, dr.: Királyhalma
terménybeszolgáltatási kötelezett-
ségei 1949-ben; Bácsország, 1998.
2. szám, 18–19. p.
4489. Horváth Mátyás, dr.: A névadás 110
éve; Bácsország, 2001. I–IV. szám,
54–56. p.
KISHEGYES
4491. Mészáros András: Háromnevű te-
lepülés száztíz éve – Szentpéter-
puszta, Királyhalma, Bácsszőlős;
Szabad Hét Nap, 2000. május 24.,
10. p.
4492. Nagygyörgy Zoltán: Horgos – Ki-
rályhalom (Horgosi puszta, Rósa
major, Rózsa major, Rózsaháza,
Királyhalom [Kraljev Breg], Bač-
ki Vinogradi [Bácsszőlős]); Bács-
ország, 2001. I–IV. szám, 48–53. p.

4490. Horváth Mátyás, dr.: Horgos- 4493. Szloboda János: Királyhalom –

Királyhalma hétköznapjai; Bács- igen, királyhalomi – nem!; Ma-
ország, 2001. IX–XII. szám, 114. p. gyar Szó, 2005. február 24.

KISHEGYES
Hegyes
HEGYES – Magyar falu Bács vmegyében, saját postahivatallal és váltással Új-
Verbász és Topolya közt. Lakja 4500 kath., 90 evang., 120 zsidó; kath. paroch. templom,
synagóga. Határa első osztálybeli, 1100 □ ölével 18610 hold, mellyből 197 telek után, úr-
béri szántó 7653, rét 4767, legelő 5600, szőlő 200, uradalmi rét 20, nádas, 100, tavak 90,
utak 180 hold. Bírja a kamara. 1849-ki júl. hónapban itt támadta meg b. Jelachich tábor-
szernagy a Guyon vezérsége alatt álló magyar sereget; de véres ütközet után a Ferencz-
csatornai vonalat is kénytelen volt elhagyni (Fényes Elek, 1851).

A falu maga Kis Hegyes pusztán épült a Krivaja patak völgyében; s ezért a falu is Kis-
Hegyes nevet nyert. (…) Hegyes vagy Kis-Hegyes néven a falu 1783-ban felméretett és
úrbérileg rendeztetett. Egy 1785. évi úrbéri összeírés szerint Hegyesen csupa magyarok
laktak, s pedig volt 214 gazda és 21 házas zsellér. Az egész határban 178 2/4 telek volt,
továbbá 2 szabad és 16 2/4 elhagyott telek. (…) Hegyes és környékére nevezetes esemény
volt az 1849. év jul. 14-én itt vívott csata, melyben Guyon magyar tábornok fényes győ-
zelmet aratott Jellasicson. E csata színhelyéről és elnevezéséről egész irodalmi harc folyt
a vármegyei lapokban. A csata emlékére a három szomszéd helységnek: Feketehegy, He-
gyes és Szeghegy közös hármas határán 1887. jul. 17-én emelt emlékszobor lepleztetett
le ünnepélyesen. De a szeghegyiek evvel nem elégedvén meg s maguknak és határuknak
vindikálván a dicsőséget, 1895. aug. 11-én maguk is állítottak fel külön egy honvéd em-
lékszobrot. A hegyesi határban a Lóger-part (táborhely) nevű határrész is megörökíti ama
eseményt. Van itt egy Strázsahegy nevű halom, ahol az 1860-as években kincset akartak
ásni s csak csontokat találtak. A községtől éjszak-felé Várhegy nevű romok maradványai
látszanak, melyek régebben a szántást is gátolták; öregek itt látott pincékről is regéltek.
(…) Az 1890. évi népszámlálás szerint Kis-Hegyes nagyközségben 5559 lélek volt 976
lakóházban. Ezek anyanyelv szerint 5278 magyar, 247 német, 13 ruthén, 10 tót s 8 egyéb
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
nyelvű; vallás szerint pedig 5108 rom. kath. 184 ág. ev. 182 izrl. 52 ref. 13 gkath. és 19
egyéb keresztény. – A község határa 14121 kataszt. hold, ebből 877 hold a községé (334
h. nem használható), Kiss Ábel és más Kissek, Vichard, Kriszhaber stb. a legnagyobb
földbirtokosok (Iványi István, 1906).
Monográfiák
Vö.: 2114., 2128. és 2165. sz.
4494. A kis-hegyesi keresztény takarék-
és fogyasztási önsegélyező szövet-
kezet alapszabályai; Kalocsán –
Werner Ferenc könyvnyomdájában,
1891. 16 p.
4495. Czékus Géza, dr.: Kishegyes múlt-
ja a demográfiai adatok tükrében;
Tóthfalu – Logos, 2002. 169 p.
4496. Csordás Mihály: A Csépe-emlék-
napok egy évtizede (1972–1982);
Kishegyes, 1982. 113 p.
4497. Fodor Pál: Elődök és utódok; Kis-
hegyes, 2001.
4498. Fodor Pál: Harangszóval száll az
idő – Töredékek a délvidéki Kishe-
gyes múltjából; Kishegyes, 2002.
4499. Fodor Pál: Egyszer volt – Kishe-
gyesi történetek; Kishegyes, 2005.
Irodalom: Vigh Rudolf: Álom egy
monográfiáról; Hét Nap, 2006.
február 8., 30. p.
4500. Kishegyes 225 éves – Szemelvé-
nyek a falu múltjából; Üzenet,
1994. május–június; – Vigh Rudolf:
Értékmentés, 215–216. p.; Virág
Gábor: Szemelvények Kishegyes
múltjából, 217–327. p.; Maronka
János: A ballagó idő nyomában –
Részletek Kishegyes történetéből,
328–364. p.
439
4501. Kollár Lajos: 25 éves a Dévics
Imre Kerámiai Művésztelep; Kis-
hegyes, 1984. 112 p.
4502. Matijevics Lajos: Kishegyes és
környéke földrajzi neveinek adat-
tára; Újvidék – Hungarológiai Inté-
zet, 1977.
4503. Márkus László: Guyon Richárd;
Budapest – Művelt Nép, 1955. 153
p. – Benne: „Utolsó csepp vérig…”
[A hegyesi csata] 104–130. p.
4504. Vári Anna: Szemelvények a kis-
hegyesi egyházközség életéből; Új-
vidék – Agapé, 1988. 59 p.
4505. Virág Gábor: Egy bácskai magyar
népiskola krónikája – A kishegyesi
római katolikus felekezeti iskola
története (1770–1920); Újvidék –
Jugoszláviai Magyar Művelődési
Társaság, 1999. 262 p. + dokumen-
tumok; Részlet: A kishegyesi köz-
oktatás múltja; Családi Kör, 1999.
szeptember 9., 21. p.
4506. Virág Gábor: Kishegyes; Újvidék
– Jugoszláviai Magyar Művelődési
Társaság, 2002. 316 p.
Irodalom: Nagy Farkas Dudás Eri-
ka: Tanulmánykötet Kishegyes-
ről; Hét Nap, 2003. július 23., 18. p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 2193., 2218. és 2235. sz.
4507. Biacsi Antal: Kishegyesi népkép; 7
Nap, 1991. május 24., 8–9. p.
440
4508. Burány Béla, dr.: A füstszínű ha-
lál – A kishegyesi község lakosai-
nak dohányártalmáról I–II.; 7 Nap,
1992. május 8. és május 15.
4509. Dankó László: Vádló kérdések –
Kishegyes, 1992. május 4.; 7 Nap,
1992. május 8., 8–9. p.
4510. Gubitza Kálmán: A kishegyesi
sírmező I–VI.; BBVTT Évköny-
ve 1906. 23–26. p.; 77–92. p. és
BBVTT Évkönyve 1908. 124–131.
p.; 176–182. p. és BBVTT Évköny-
ve 1909. 79–84. p.; 117–123. p.
4511. Gyetvai Péter: Kishegyes lakóinak
származási helye az anyakönyvi
adatok alapján; Újvidék – Hun-
garológiai Közlemények, 1984. 60.
szám, 939–1039. p.
4512. (hf): Bácska kellős közepén –
Kishegyesi beszámoló; Hitélet, 1976.
1. szám, 18–24. p.
4513. Iványi István: Hegyes. Kis- és Nagy-
Hegyes: BBVTT Évkönyve 1897.
49–54. p.
4514. Jung Károly: Hogy is állunk azzal
a turullal?; Híd, 2006. 8. szám,
28–40. p.
4515. Kántor Oszkár: Kishegyes 225 éve
– Az ősökre emlékezve, Családi
Kör, 1994. április 21., 8–9. p.
4516. Kántor Oszkár: Kishegyes, Anno
Domini 1769–1994 – Mélyre eresz-
tett gyökerek; Családi Kör, 1994.
április 28., 8–9. p.
4517. 200 éves a kishegyesi templom;
Hitélet, 1988. 9. szám, 5. p.
KISHEGYES
4518. Komáromi Ákos: Büdöske; 7 Nap,
1987. június 5., 10–11. p.
4519. Krekity Olga: Faluköszöntő – „A
falu a miénk, mindannyiunké”;
Szabad Hét Nap, 1998. március 25.,
4–5. p.
4520. Krekity Olga: Baba-lak; Hét Nap,
2005. november 2., 16. p.
4521. Lalia Gábor: Kis Hegyes falu az
1570. és 1578. évi defterekben
I–II.; Bácsország, 1997. november
6., 6. p.; december 4., 2. p.
4522. Maronka János: Kinek hogyan
húzták el a nótáját? – Büntetések
Kishegyesen (1826–1832); Családi
Kör, 1997. április 10., 18. p.
4523. Mátyus Szolán József, dr.: Kishe-
gyes környékének felszíne; Bács-
ország, 2003. I–III. szám, 120–121. p.
4524. Pénovátz Antal: A megzabolázott
Bácsér – A századelő vízművei
Kishegyes és Topolya területén;
Magyar Szó – Kilátó, 1985. április
20., 16. szám, 17. p.
4525. Szőke Anna: A karácsonyi ün-
nepkör szokásvilága egy cseléd-
sors tükrében; Bácsország, 2002.
X–XII. szám, 29–31. p.
4526. Szőke Anna: A rokonsági csopor-
tok határai – Adalék Kishegyes tár-
sadalomnéprajzához; Bácsország,
2004. I–III. szám, 78–88. p.
4527. Szőke Anna: Kishegyesi keresztek;
Bácsország, 2005. 1. (32.) szám,
69–75. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 441
4528. Vigh Rudolf: Hídverők – Kishe- 4532. Virág Gábor: A hegyesi fényíró
gyes múltjának láncszemei; 7 asszony; Bácsország, 2005. 3. (34.)
Nap, 1992. április 24., 18. p. szám, 46–47. p.

4529. Vigh Rudolf: Nagyhegyes a fele- 4533. Virág Gábor: Kishegyes (hivatalos)
dés ködében; Családi Kör, 2000. történelmi utcanevei; Bácsország,
augusztus 10., 24. p. 2005. 1. (32.) szám, 45–49. p.

4530. Virág Gábor: Kolerajárványok 4534. Zomborcsevits György: A hegyesi

Kishegyesen I–II.; Bácsország,
1995. július 6., 14. p. és augusztus
3., 14. p.
4531. Virág Gábor, dr.: Kishegyes hábo-
rús veszteségei; Bácsország, 2004.
I–III. szám, 69–77. p.
csata 1849-ik évi július 14-én.
Emlékirat a csata emlékére 1887-
ik évi július 17-én feketehegyi,
hegyesi és szeghegyi hármas ha-
táron emelt szobor leleplezésének
ünnepélyére; BBVTT Évkönyve
1887. 81–92. p. és Bácsország,
1995. július 6., 13. p. (részlet).

KISHOMOK
Kishomok a jelentősebb dűlőutakra épült, és az egyre szaporodó tanyák soraiból ala-
kult ki, mégpedig a XIX. század utolsó évtizedében. Maga a település Martonoshoz tarto-
zott, és a község birtokát képezte. A községi képviselő-testület 1890 körül 2-5 holdas par-
cellákra osztva elárverezte az itt lévő földeket. (…) Martonosiak mellett főleg szegediek
és kanizsaiak lettek az új tulajdonosok, akik már 1892-ben tanyákat építettek az akkor
hivatalosan Homoki első vetőnek, a lakosok által pedig Kisszigetnek, Belső-homoknak
nevezett határrészen, és szőlőt, gyümölcsöst próbáltak telepíteni, ám amint ezt a falucsú-
foló is tanúsítja, nem nagy eredménnyel. (…) A Neszür név képzettársítással keletkezett.
(…) A falualapító szőlőtelepítő ősök humoros véleményét örökítette meg: „Aki itt szőlőt
telepített, pórul járt, mert nem szűrt le sok bort. Így azt mondták: ne szűrj! Majd ebből lett
a Neszür” (Szabó Frigyes, 2006).

Monográfia Cikkek, tanulmányok

4535. Szabó Frigyes: A királydinnyés 4536. Kovács Nándor: Kishomok, a ki-

homokban – Kishomokról írom. szolgáltatott falu; Hét Nap, 2004.
Ne fújja be nyomtalanul a szél; április 14., 12–13. p.
Tóthfalu – Logos, 2006. 342 p.

KISKÉR
KÉR (KIS-) – Bács m. csinos német falu, Verbászhoz délre egy mfld., az ujvidéki
postautban; 16 kath., 1501 evang., 28 zsidó lak. Evang. anyatemplom. Határa fekete róna-
ság s gazdag termékenységű, ezért is lakosai 1848 előtt vagyonosak voltak. Termesztenek
442 KISOROSZ
igen sikeres híres buzát, sok kendert, kolompért, zabot sat. Szénájok bőven lévén, szálas
lovakat és sok teheneket tartanak, s vajjal is kereskednek. F. u. a kamara. Határa 1100 □
ölével 7018 hold, mellyből 86 urb. telek után 2915 h. szántó, 2193 h. rét, 1499 h. legelő,
11 h. mocsár, 100 hold utak (Fényes Elek, 1851).

Monográfia

4537. Koch, Josef: Kiskér; Neusatz, 1882.

67 p.

KISKŐSZEG
Batina
BATINA vagy máskép KIS-KŐSZEG – Magyar–német shokacz falu, Baranya
vmegyében, 1388 kath., 6 óhitű, 4 reform. lak., katholikus plébániával, Dunarévvel,
mellyen Bács vármegyébe járnak át. Határa első osztálybeli; bora jó; viza-halászata jö-
vedelmes; kőbányája van. A Duna-parton fekvő hegyéről szép kilátás esik a környékre.
Délnyugat felé fekvő hegyén pedig egy régi vár omladékai látszanak, mellyet a lakosok
Leányvárnak neveznek. F. u. Károly főherczeg. Út. p. Bezdán (Fényes Elek, 1851).

Cikkek, tanulmányok rencz 1896-ban monográfiaként

említi, 425. p.)
Vö.: 1411. sz.
4538a. Tausz Imre: Batina-Kiskőszeg –
4538. Jung Ferenc: Kis-Kőszeg (Batina) Adatok a falu történetéhez; Eszék –
I–II.; BBVTT Évkönyve 1890. HunCro Sajtó és Nyomdaipari Kft.,
1–16. p. és 49–60. p. (Várady Fe- 2005. 84 p.

KISOROSZ
Monográfiák Cikkek, tanulmányok

4539. Képek a kisoroszi római katoli-
kus plébánia életéből; Kisorosz,
1995. 223 p.
Irodalom: K. Z.: A népi szolgálat
jegyében – Erős Lajos kisoroszi
plébános új könyve; 1995 [?]
4540. Sztánics Ferenc: Ott szeretnék
erdő lenni, ahol kihajtottam, I.
kötet; Kisorosz, 1997. 136 p.
4541. Kőművesné Nyáry Márta: 91 éves
a kultúra „homokliget”-e – Lőrik
Gizella szól a kisoroszi műkedve-
lésről; Hét Nap, 2006. március 9.,
24. p.
4542. Lőrinc Natália: Kisoroszi földrajzi
nevei; In: Tanulmányok – Az Újvi-
déki Egyetem Magyar Tanszékének
Évkönyve; 2002. 145–162. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 443
4543. Mi újság Kisoroszon? [A katoli- 4545. Nyáry Márta: A fönséges – Péter-
kus egyházközség életéről]; Hitélet, Pál, a kisoroszi templombúcsú nap-
1974. 7. szám, 9–11. p. ja; Vajdasági Hírnök, 1994. június
28., 14–15. p.
4544. Németh Ferenc: Kisorosz, Kisoro-
szi, Kisoroszin... – Egy közel 110
éves, tanulságos vita Kisorosz ne-
véből; Családi Kör, 1995. január 12.

KISPEST
Cikkek, tanulmányok

4546. Makai József: Eltűnőfélben; 7 Nap,

1987. július 3., 21. p.

KISPIAC
Kispiacot 1935-ig a legjobb térképeken is hiába keresnék kitűnő fekvési helyén, a
Telecskai-dombok – Orompartnak nevezik errefelé – az egykor nagyobb hírnévnek ör-
vendő Körös és a Járás kietlensége által körülölelt termékeny területen, ahol a homok a
fekete földdel, a dombhátak a legelőkkel, ezek pedig a rétséggel futnak össze, s kicsiben
egész Észak-Bácska képét varázsolják elénk. Körös-piac (Kiriška pijaca), avagy 1938-
ban már véglegesen Kispiac ennek ellenére ősi, vérzivataros múltú települések kései örö-
köse, amelynek emlékét már csak egy-egy névben őrzi a mai köztudat, és néma tanúként
néhány ősi sír, az 1964-ben Körösoldalon feltárt honfoglalás kori lelet a legjelesebben
árulkodik az ember korabeli jelenlétéről. A középkorban két falu is feltűnik ezen a vál-
tozatos arculatú tájon. Először Puszta-Egyház (Pusta Igház), mely több évtizedes török
uralom után, 1590-ben is 22 adózó házzal bírt (Zenta viszont mindössze nyolccal). Vala-
mivel később jelenik meg Vastorok, Vastorka, de aztán ki tudná már milyen körülmények
között a pusztulás, a pusztaság vette át évszázados uralmát és a Puszta-Egyház elnevezés
azt sejti, nem is először. Ezek után csak a nevek villannak fel, eltűnve, de mégis nyomon
követhetően: Puczai puszta, Pucs, majd Stara Torina, s innen már csak egy lépés a népi
magyarázó készség vadhajtásaként megszületett Szalatornya. A másik név, a Vastorok
életrajza nem nélkülözi a regényességet, amelynek Alsó és Felső Ostorként, Ostorakként
és végezetül Ostorkaként, Ustorkaként követhetjük „színeváltozását”, a névmagyarázat
pedig szinte magakelletően kínálkozott. „Olyan messze esett mindentől, mint az ustor
leghegye – így lett Ustorka” (Kovács Mária, 2003).

Monográfiák 4548. Kovács Mária: Kispiaci apró mécs-

lángok – Adalékok Kispiac oktatás-
4547. Kovács Mária: Örökség; Tóthfalu, történetéhez 1874–2004; Kispiac,
1996. 2004.
444
Cikkek, tanulmányok
4549. (dr. mb. ssz.): Hegyen épült temp-
lom; Hitélet, 1976. 3. szám, 18–24. p.
4550. Gallusz László: Kispiac új utakon;
Családi Kör, 1999. március 11., 6–7. p.
KISZÁCS
4553. Kovács Mária: Háborús keserve-
ink (1941–1944); Bácsország, 2004.
VII–IX. szám, 118–121. p.
4554. Kovács Mária: Múltidéző fény-
képek; Bácsország, 2005. 3. (34.)
szám, 43–45. p.

4551. Kovács Mária: „Apró mécslángok”; 4555. Kovács Mária: Miért éppen nej-
Bácsország, 2003. I–III. szám, 111– lonfalu?; Bácsország, 2006. 1. (36)
115. p. szám, 80–81. p.

4552. Kovács Mária: Kispiac keresztjei; 4556. (M. B.): Kispiac nem is olyan ki-
Bácsország, 2004. I–III. szám, 65– csi; Hitélet, 1972. 9. szám, 17. p.
66. p.

KISZÁCS
KISZÁCS – Bács m. német–szerb falu, Ujvidéktől éjszakra 2 órányira; 13 kath., 623
óhitű, 1575 evang. lak. Van egy evang. anyatemplom, és lapályos fekete földe. F. u. gr.
Brunszvik család. Első osztálybeli határa 1100 □ ölével 6691 hold, mellyből urbéri birtok
96 6/8 urb. és 3 2/8 szabad telek után 3211 h. szántó, 2330 h. rét és beltelek, 960 h. legelő,
49 h. mocsár, 141 h. utak. Majorsági földek itt nincsenek (Fényes Elek, 1851).

Alch – Ezen névalak mai olvasás szerint: Alcs, Ács. Ilyen helység volt hajdan Bács
vmegyében kettő, t. i. Nagy Ács (Alch és Nagalch) és Kis Ács mind a kettő. – Már 1420-ban
említtetik egy Paulus de Alch mint tanu Töttös Jánossal. (…) Steltzer Frigyes volt kiszácsi
ev. lelkész mindkettőnek nyomát a mai Kiszács határában vélte feltalálni. Piros felé t. i. egy
dűlőnek neve most is Stari Kiszács, azaz a régi Kis-Ács. Ettől félórányi gyaloglásra észak
felé Nagy-Ács régi templomának nyomaira akadt. (…) Nikolics Izidor (a Letop. Mat. 100.
köt.) felemlíti, hogy Kiszácson 1722-ben már szerb egyház volt, s ehhez 110 ház tartozott.
(!?) Mennyiben áll ezen tétel, magam adataiból nem bizonyíthatom. Csak annyi kétségte-
len, hogy Kiszács puszta csak az 1750-es évek végén telepíttetett be a futaki uradalom által.
A telepítés már 1758-ban indult meg, és nov. 17. köttetett meg az első urbéri szerződés.
1763-ban Kis Ács néven mint falu 325 frt. hadi adóval volt megterhelve. (…) Az 1880. évi
népszámláláskor 531 házban 3529 lelket találtak. 1890-ben pedig volt 641 ház 3920 lélek-
kel: 3629 tót, 156 szerb, 71 német, 56 magyar. Vallás szerint 3571 ág. h. ev., 163 gkel., 44
rk. Van itt tót évang. és gkel. templom. A helység határa 4621 kataszt. holdat tesz. Ebből a
községé 238 (de 187 hasznavehetetlen) és gr. Choteké 224 k. hold (Iványi István, 1909).

Cikkek, tanulmányok

4557. Steltzer Frigyes: Kiszács története;

BBVTT Évkönyve 1885. 1. füzet,
20–25. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 445
KOPÁCS
KOPÁCS – Magyar falu Baranya vmegyében, közel a Dunához, ut. p. Eszék 1 óra.
Lakja 1350 ref., 20 kath. Ref. anyatemplom. Határa nagy kiterjedésű, de lapályos; széná-
ja, nádja, halastava bőséggel. A bellyei urad.[alomhoz] tartozik (Fényes Elek, 1851).

1885-ben se volt különb világ ránk, csak még egyre rosszabb, fogyott a hal erősen.
Vergődtünk csak. Mit volt mit tenni – szégyenszemre, tiszai halászok – a Dunára jár-
tunk halért. Egész télen, késő tavaszig onnan kereskedtünk bizony, mert a Dunán mindig
egyformán sok volt a hal. Apatinnal szemben terült el Albrecht főherceg 70.000 holdas
birtoka, a béllyei rét, mi szegediek ugyan mindig koppáncsi-rétnek hívtuk – oda jártunk
leginkább. Nagyon szerettek minket, szegedi halászokat, mert mindig nagyobb árat fi-
zettünk a halért, mint az apatiniak. Hetenkint egyszer volt halvásár, azaz árverés, 8 tokos
bárka állt mindig eladásra készen, kitett 1700–1800 mázsát is; vásárolni hát ugyancsak
lehetett, akinek volt kedve, meg pénze. Mert hitel – az aztán nem volt. Vagy pénzért, vagy
sehogy. Ez volt az elv. De nem is lehetett volna másként, mert mindig árverés útján adtak
el halat és voltak sokan, százan is árverezők. Az nagyon szép volt, hogy magas árra soha
nem engedték felvinni a halat. Egy-egy bárkát rendesen 10–12-en vettünk meg – a hal
mindig pontosan le volt mérve, ha utána mértük, soha hiányt nem találtunk, szép rendes
munkát csináltak a dunai halászok – könnyű volt azután a társaknak osztozkodni. Hej,
azokból a halakból nem eszik ma már magyarországi ember. Elviszik azt mind egy szálig
Szerbiába (Bitó János, 1930).

A kopácsi halász különbséget tesz a csónak és a csikli között. Számára mindegyik

más-más jellegű vízi alkalmatosság. A csónakon a XIX. század végéig használt, egy da-
rab fából kivésett, az első végén enyhén kihegyesedő vízi járművet értették. A hasonlókat
az egész magyar nyelvterületen megkülönböztetett névvel illették. Elnevezésére a finn-
ugor eredetű hajó vagy a szláv eredetű csónak, csónyik szavakat használják. A vízi közle-
kedési eszközöket jelölő szavak jelentésének keveredését bizonyítja az is, hogy egyes vi-
dékeken, ahol nagyobb teherszállítást végző alkalmatosságok is közlekedtek, a halászok
járművét csónaknak nevezték, vagy a hajó jelzős változatát, mint Foktőn, a bodonhajó
elnevezéssel éltek. (…) Jankó János arról tudósít, hogy az 1860-as években a bödönhajó
még általános volt a Balaton vidékén is. A halászok kizárólag azt használták. A közeli
szlavóniai szigetmagyarság körében csónyiknak nevezték, a tölgyfa törzséből a halászok
maguk vájták ki a teknőszerű alkotmányt. A kopácsi csónakot hozzáértő halászok, fa-
megmunkáláshoz értő ügyes parasztemberek egy darab vastag fűz- vagy nyárfából vájták
(faragták). A farönk átmérője nyolcvan-kilencven centiméter volt, hossza elérte a négy-öt
métert. A fát egyszerű, helyben készített eszközzel, a csónakásó kapával formálták. A
kapa negyven-negyvenöt centis, enyhén a nyele felé hajló, csákány alakú vasrészből állt.
Végére a kasza pereméből élezett acélt forrasztottak, hogy könnyebben véshessék vele a
fát. Ha kicsorbult az éle, újrafenték. A kapa nyele körülbelül hatvan centis, könnyű fából
készült. A csónak peremét egyenesre faragták, belső terét nem választották el, vályúsze-
rűre mélyítették. Mindkét vége felé enyhén elkeskenyítették. A halászok alakját koppozó
teknőhöz (koppasztó teknő) hasonlították. Mind az egy darab fából faragott csónak, mind
a deszkából épített csikli tartósításához kátrányt használtak, amelyet boszniai házaló ke-
reskedőktől vásároltak, vagy halért cseréltek (Lábadi Károly, 1987).
446
Monográfiák
4558. Egy szép dologrul én emlékezem
– Csöbrös István kopácsi éne-
keskönyve; Újvidék – A Magyar
Nyelv, Irodalom és Hungarológiai
Kutatások Intézete – Forum Könyv-
kiadó, 1993. 208 p.
4559. Lábadi Károly: Kopácsi vízi élet;
Újvidék – Forum Könyvkiadó, 1987.
151 p.
Irodalom: Papp György: Kopács
tűnő aranykora; Magyar Szó – Ki-
látó, 1987. szeptember 19., 41. szám,
18. p.
4560. Lábadi Károly: Kopács, a víz mel-
letti falu; Budapest, 1994. 638 p.
Cikkek, tanulmányok
Falutörténet
4561. Bojniczky György: Már csak emlé-
keinkben él a Kopácsi rét; Magyar
Szó – Halászat, vadászat, 2005. ja-
nuár 18.–február 8. (4 folytatásban)
4561a. Dudás Károly: Szakadozott hálók,
keserű emberek; In: Szórványban
[Burány Nándor–Dudás Károly–Né-
meth István–Tari István]; Újvidék –
Forum Könyvkiadó, 2004. 67–72. p.
4562. Faragó Árpád: Egy kis falu nagy
ünnepe; Szabad Hét Nap, 1999. de-
cember 15., 11. p.
4563. Gergely András, A.: Nemzetiségi
történelem – Egy történelemviselt
falu a periférián és a tűzvonalban;
Valóság, 1991. 12. szám, 26–38. p.
4564. Gergely András, A.: Kopács, 1942
I–III.; Horvátországi Magyarság,
KOPÁCS
1999. 1–2. szám, 27–33. p., 3–4.
szám, 18–29. p. és 5–6. szám, 9–14. p.
4565. Hovanyecz László: Kopács; Nép-
szabadság, 1994. október 29.
4566. Kővári Árpád: Kopács él, és élni
akar; Magyar Szó, 1990. március 7.
4567. Rozs András: A kopácsi jobbágyok
úrbéri pere a bellyei uradalom
ellen 1842–1848; Eszék – Horvát-
országi Magyarok Szövetsége Év-
könyve 7. szám, 1985. 189–232. p.
4568. Tóth Lajos, dr.: Kopácsi tanítós-
kodásom emlékei I–IV.; Horvát-
országi Magyarság, 1994. március,
3. szám, 14–17. p.; április, 4. szám,
19–21. p.; május, 5. szám, 10–13. p.
és június, 6. szám, 16–19. p.
4569. Ungár Tamás: Az első magyar me-
nyegző Kopácson; Népszabadság,
1999. január 8., 6. p.
Művelődési hagyományok
4570. Apró István: A molyok dáridója –
Mi lesz a sorsa a híres, de teljesen
elhanyagolt kopácsi madármúze-
umnak?; Magyar Szó, 1990. május 5.
4571. Dormán László: Kopácsiak; Hor-
vátországi Magyarság, 1997. 5.
szám, 6–8. p.
4572. Dudás Károly: Mi lesz a vezérhal-
lal?; 7 Nap, 1987. november 20.,
14–15. p.
4573. Farkas Zsuzsa: Mi újság Kopácson?;
Magyar Szó, 1996. április 19., 9. p.
4574. Katona Imre–Pataky András: Ko-
pácsi népballadák; Újvidék – A
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Hungarológiai Intézet Tudományos
Közleményei, 1970. 5–6. szám,
102–131. p.
4575. Katona Imre, dr.: Táj- és népku-
tatás Kopácson; Eszék – Horvát-
országi Magyarok Szövetsége Év-
könyve 7. szám, 1985. 184–187. p.
4576. Katona Imre: A hősök mély álma
a kopácsi népmesékben; Néprajzi
Látóhatár, 1993. 4. szám, 77–80. p.
4577. Katona Imre: Szilágyi és Hajmási
fogságba esésének története egy
kopácsi mondában; Horvátorszá-
gi Magyarság, 1996. november, 11.
szám, 29–31. p.
4578. Kántor Oszkár: Farsang Kopácson;
Családi Kör, 1991. február 28., 14. p.
447
4579. Lábadi Károly: Kopácsi házassági
szerződések; Eszék – Horvátorszá-
gi Magyarok Szövetsége Évkönyve
7. szám, 1985. 233–255. p
4580. Lábadi Károly: Ha megszólal az
újító – Népi időjóslás a kopácsi
halászoknál; Magyar Szó – Kilátó,
1985. június 15., 23. szám, 17. p.
4581. Pataky András: A kopácsi dalos-
könyv I–VIII.; Magyar Képes Új-
ság, 1975. 8. számtól a 15. számig
folytatásban.
4582. Vujevićné Pozsár Petronella: Ko-
pács családnévanyaga; Eszék –
Horvátországi Magyarok Szövet-
sége Évkönyve 7. szám, 1985. 256–
273. p

KÓRÓGY
A XVI. századtól a jobbágyfelszabadításig a nagycsaládi gazdálkodás hagyományos
szántóföldi növénytermesztésen és állattartáson alapuló paraszti gazdálkodás, védekezés
a föld, a különben is kicsi földbirtok szétaprózódása ellen, a nadrágszíjparcellák ellen, az
elszegényedés ellen. A nagyobb gazdaság – tudott dolog – több embert képes eltartani,
de több munkaerőt is igényel. A két lóval szántáshoz elég egy ember is, a sok igához sok
férfi munkaerő szükséges. A zadruga biztosítja a gazdaság vagyoni alapjának a stabilitá-
sát is. Mivel célszerűnek bizonyult a szervezet, az aránylagos állandóságot mutató jog-
szokások is igyekezték konzerválni. A jogszokás óvta, őrizte a vagyon együttmaradását:
a gazda tartozott a közös vagyonról elszámolni, együttes munkával teremtik meg a közös
kenyeret, az egész család a közöst szolgálja, közös a család tagjainak munkaereje, ideje,
még a külön kereset is közös volt a legtöbb családban. (A századfordulón már nem ment
a közösbe.) A megélhetés kényszere, a gazdasági kényszer tartja össze a nagycsaládot.
Szlavóniában a gyermekek nősülésük után is a családban maradtak, összedolgoztak, tel-
jes volt a munkamegosztás. A családok szaporodása azonban helyet is igényelt, de nem
építettek külön házat, épületet az egyes családoknak, hanem egy-egy ablaktalan, fűtetlen
és fűthetetlen kamrával, „ólcsá”-val toldták meg a törzsökös házat. Ott helyezte el az ifjú
pár ládáját, kócsagját, ágyát, azaz kulúpját és személyes holmiját. A férfiak általában az
istállóban aludtak, míg a termékeny évek tartottak, csak 2–3 évig alhattak együtt a házas-
ságkötés után… (Penavin Olga, 1981)
448 KÓRÓGY
Nincs többé engedelmesség. Ha egyik-másik megorrol valamit, kész a csetepaté. A
ház feje hiába csitítja megvadult rokonságát, senki sem hajt a szavára. Megtörténik az
osztozkodás, földarabolják a birtokot. S kik együttesen jómódban gazdagon éltek, csak-
hamar megismerkednek az ínséggel és nyomorúsággal. Még nem is olyan régen, hej de
más nap ragyogott az égen. Minden háznak megvolt a maga gulyája, ménese, nyája, csor-
dája. A ládafiában lázsiások penészedtek, a pincében ó-borok csillogtak. A ház véne in-
tézkedett, szavát szentül fogadták. Azt sem tudták, honnan jön az áldás, úgy velük volt az
Isten kegyelme (Neumayer Kornél, 1897).

Monográfiák Irodalom: Jung Károly: A szin-

4583. Ágoston Sándor kórógyi ref. lel-
kész: Vasárnap délután – Imák és
elmélkedések; Eszék – Nyomatott a
„Szlavóniai Magyar Újság” nyom-
dában, 1911. 238 p.
4584. [Ágoston Sándor]: Üzenet hazulról
a kórógyi katonáknak küldi szent
karácsony ünnepére az egész köz-
ség nevében Ágoston Sándor lel-
kész; Eszék – Nyom. a „Szlavóniai
Magyar Újság” nyomdában, 1915.
20 p.
tézisteremtés könyve; Magyar
Szó – Kilátó, 1981. augusztus 8.,
30. szám, 13. p.; Lábadi Károly:
Szlavóniai hétköznapok – Kö-
szöntőféle Penavin Olga kórógyi és
szentlászlói szerzői estje elé, Ma-
gyar Szó – Kilátó, 1983. június 18.,
23. szám, 17. p.
4589. Penavin Olga: Kórógyi (szlavóniai)
népballadák, balladás történetek,
balladás dalok; Újvidék – A Ma-
gyar Nyelv, Irodalom és Hungaroló-
giai Kutatások Intézet, 1976. 100 p.

4585. Ágoston Sándor: Szórványok gon-
dozása – Irányelvek a diaspóra-
misszió gyakorlására (a Dunántúli
Református Egyházkerület 1916.
évi jegyzőkönyvéből); [Budapest] –
Franklin-Társulat nyomdája, [1916].
44 p.
4586. Kell József: Kórógy; Zágráb, 1994.
46 p.
4589a. Rajsli Ilona: Múltbéli tájak üze-
nete; Becse – Rubicon, 2001. 213
p. – Benne: Bevezetés, 3–4. p.;
Martonosi panaszlevelek, 5–28. p.;
A kórógyi református szuperinten-
densi jegyzőkönyvek, 29–192. p.;
Felhasznált irodalom, 193–194. p.;
Illusztrációk, 195–211. p.
Cikkek, tanulmányok

4587. Penavin Olga: Szlavóniai (kórógyi) Falutörténet

szótár I–III.; Újvidék – Forum
Könyvkiadó, é. n. [1965]. 413 p.;
1975. 391 p.; 1978. 285 p.
4588. Penavin Olga: A nagycsaládszerve-
zet Szlavóniában (Kórógyon); Újvi-
dék – Forum Könyvkiadó, a Magyar
Nyelv, Irodalom és Hungarológiai
Kutatások Intézete, 1981. 224 p.
4590. Andrási Attila: A kórógyiak fele
Zánkára költözött; Magyar Hír-
lap, 1991. október 19.
4591. [Andrási Attila]: Kórógy I–II.; Hor-
vátországi Magyarság, 1996. július,
7. szám, 11–14. p. és augusztus, 8.
szám, 13–21. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
4592. [Andrási Attila]: Földönfutók;
Horvátországi Magyarság, 1996.
szeptember, 9. szám, 9–17. p.
4593. Bencze Sándor: A kórógyi iskola
története; Eszék – Horvátországi
Magyarok Szövetsége Évkönyve 3.
szám, 1981. 131–169. p.
4594. Bencze Sándor: Az élet sodrásá-
ban; Magyar Szó – Kilátó, 1981.
június 6., 21. szám, 14. p.
4595. Bencze Sándor: Két korszak mezs-
gyéjén; Eszék – Horvátországi Ma-
gyarok Szövetsége Évkönyve 4.
szám, 1982. 272–289. p
4596. Bencze Sándor: A kórógyi falupa-
lánk históriája; Magyar Szó – Ki-
látó, 1983. július 16., 27. szám, 12. p.
4597. Bencze Sándor: A tudás műhelye –
A 450 éves kórógyi iskola múltja és
jelene; Magyar Szó, 1988. január 12.
4598. Bencze Sándor: Száz esztendő a
történelem sodrában; Magyar Szó,
1998. december 22., 10. p.
4599. Bencze Sándor: Megújulás a törté-
nelem hordalékában – A kórógyi
református templom lerombolá-
sának és újjáépítésének története;
Magyar Szó, 2002. szeptember 5.
4599a. Burány Nándor: László–Kórógy;
In: Szórványban [Burány Nándor–
Dudás Károly–Németh István–Tari
István]; Újvidék – Forum Könyvki-
adó, 2004. 14–24. p.
4600. (D.): Hazavágynak a kórógyiak;
Magyar Szó, 1996. április 12., 2. p.
449
4601. Eszéki Endre: Elnémultak Kórógy
harangjai; Népszabadság, 1993.
szeptember 25., 9. p.
4602. Fábián Gyula: Kórógy és Szent-
lászló; Magyar Fórum, 1991. július 18.
4603. Gaál Zoltán–Muzslai Zoltán: Kó-
rógy még ép, de Szlavónia retteg;
Magyar Hírlap, 1991. július 27., 8. p.
4604. Hagyaték a jövőnek – Részletek
egy menekült kórógyi naplójából
I–V.; Szabad Hét Nap, 1997. április
24-étől május 22-éig öt folytatásban.
4605. Hamarosan befejeződik a kórógyi
templom építése; Hitélet, 1983. 4.
szám, 14. p.
4606. Hankó Ildikó: Kórógy; Magyar
Nemzet, 1992. április 23.
4607. J. Garai Béla: Kórógy ostromgyűrű-
ben; Magyar Hírlap, 1991. július 11.
4608. Juhász Géza: Elnémult Kórógy!;
Magyar Szó, 1993. október 14.
4609. Kántor Oszkár: A kórógyi temp-
lomszentelés ürügyén; Hét Nap,
2002. február 6., 12. p.
4610. Komáromi Ákos: Kórógy és imád-
ság; 7 Nap, 1991. augusztus 2., 9. p.
4611. Kórógyi Gáspár: Hagyaték a jö-
vőnek: Kórógy; Szabad Hét Nap,
1995. január 26., 6–7. p.
4612. Kórógyi Gáspár: Kései falusirató;
Vajdasági Hírnök, 1995. szeptem-
ber, 18–19. p.
4613. Kórógyi Gáspár: Az elhunyt kóró-
gyiak lajstroma (1991–1996); Sza-
bad Hét Nap, 1996. november 21.
450
4614. Kővári Árpád: Kórógyi emlék; Csa-
ládi Kör, 1993. december 2., 9. p.
4615. Lágler Péter: Kórógy – egy kelet-
szlavóniai magyar falu és lakói a
délszláv háborúban I–IV.; Hor-
vátországi Magyarság, 1998. (…)
1999. 1–2. szám, 83–91. p.
4616. Lukácsy András: Kórógy; Magyar
Hírlap, 1991. július 12.
4617. Neumann Ottó: Hazamennének –
de hol a régi otthon?; Magyar Hír-
lap, 1993. november 1.
4618. Orosz Ibolya: Kórógy nem hisz a
könnyeknek; 7 Nap, 1991. október
16., 18. p.
4619. Pál Ágnes: Látogatóban Baranyá-
ban; Hét Nap, 2003. október 22.,
31. p.
4620. Penavin Olga: In memoriam Kó-
rógy – A szlavóniai magyarok nyel-
ve; Hungarológiai Közlemények,
1996. 4. szám, 68–75. p.
4621. Póbai Szabó György: Megpecséte-
lődött Kórógy sorsa – Kell József
polgármester faluja pusztulásá-
ról nyilatkozik; Új Magyarország,
1991. október 31.
4622. Rajsli Ilona: Szuperintendensi
jegyzőkönyvek Kórógyról; In: Ta-
nulmányok – Az Újvidéki Egyetem
Magyar Tanszékének Évkönyve;
2000. 106–122. p.
4623. Rajsli Ilona: Életképek Kórógy
vidékéről a XIX. századból; Hun-
garológiai Közlemények, 2001. 1.
szám, 50–76. p.
KÓRÓGY
4624. Rajsli Ilona: Régi szövegek olvasá-
sa – A kórógyi anyagról; Hungaro-
lógiai Közlemények, 2001. 3. szám,
102–111. p.
4625. Szigethy András: Hány lépés a ha-
tár?; Népszabadság, 1998. decem-
ber 24., 36. p.
4626. Tüskés Tibor: Magyar falu Szla-
vóniában: Kórógy; Magyar Képes
Újság, 1975. [?]
4627. Tüskés Tibor: Rekviem Kórógyért;
Horvátországi Magyarság, 1994. ja-
nuár, 16–17. p.
4628. Varga Géza: Templomavatás Kó-
rógyon; Hitélet, 1985. 3. szám, 22–
24. p.
4629. Vödrös Attila: Pestről manipulál-
ható csetnikek – Kórógy veszély-
ben volt és van; Új Magyarország,
1991. július 22.
Művelődési hagyományok
4630. Bencze Sándor: Bugylibicska, fa-
nyelű – Egyszer volt Kórógyon is
hó alatti nagy halászat, gazdag ha-
lászzsákmány; Magyar Szó – Kilá-
tó, 1980. augusztus 16., 32. szám,
12. p.
4631. Bencze Sándor: A kenyérsütés;
Magyar Szó – Kilátó, 1980. novem-
ber 22., 46. szám, 14. p.
4632. Bencze Sándor: A talpas házak vi-
lága; Magyar Szó – Kilátó, 1981.
január 24., 3. szám, 16. p.
4633. Bencze Sándor: Bogdan apó tes-
tamentuma; Magyar Szó – Kilátó,
1981. február 28., 8. szám, 14. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
4634. Bencze Sándor: Beszédes adatok
a szlavóniai népmondákról; Ma-
gyar Szó – Kilátó, 1981. május 16.,
18. szám, 14. p.
4635. Bencze Sándor: A népélet képes
krónikája; Eszék – Horvátországi
Magyarok Szövetsége Évkönyve 4.
szám, 1982. 290–304. p.
4636. Bencze Sándor: Kihaló mestersé-
gek nyomában; Magyar Szó – Ki-
látó, 1982. július 17., 27. szám, 14. p.
4637. Bencze Sándor: Szita, szita péntek…
– Pajzán gyermekvers, vagy rejtélyes
színjáték; Magyar Szó – Kilátó, 1982.
július 31., 29. szám, 14. p.
4638. Bencze Sándor: Egy volt urasági
cseléd visszaemlékezései; Magyar
Szó – Kilátó, 1982. augusztus 7.,
30. szám, 11. p.
4639. Bencze Sándor: Kórógyi fejfák és
fejfakészítők, Magyar Szó – Kilá-
tó, 1982. augusztus 21., 32. szám,
14. p.
4640. Bencze Sándor: Unokáink is sze-
retnék hallani; Magyar Szó – Kilá-
tó, 1982. szeptember 25., 37. szám,
16. p.
4641. Bencze Sándor: Egy tájegység élő-
világának emlékei – Kórógy föld-
rajzi neveiről; Magyar Szó – Kilátó,
1983. május 28., 20. szám, 15. p.
KÖLPÉNY
Kulpin
KULPIN – Bács m. szerb–tót falu, Ujvidéktől éjszaknyugatra 3 órányira; 15 kath.
1108 n. e. óhitű, 501 evang. lak. Határja untató rónaság, de termékeny. Marhájok sok. A
földes uraságoknak csinos épületjeik vannak itten. F. u. a Stratimirovics örök. Első osz-
451
4642. Bencze Sándor: Kórógy népi épí-
tészete; Eszék – Horvátországi Ma-
gyarok Szövetsége Évkönyve 7.
szám, 1985. 274–280. p.
4643. Bencze Sándor: Szőlőtermesztés
Kórógyon; Eszék – Horvátországi
Magyarok Szövetsége Évkönyve
8–9. szám, 1986–1987. 187–215.
p. és Néprajzi Látóhatár, 1993. 3.
szám, 29–46. p.
4644. Bencze Sándor: A kórógyi Bencze
nagycsaládról; Magyar Szó, 1997.
augusztus 14., 8. p.
4645. Bencze Sándor: Szemelvények a
kórógyi Palkó család életéből;
Magyar Szó, 1997. szeptember 26.,
7. p.
4646. Bencze Sándor: Palkó Ilyés csa-
ládjáról és utódairól; Magyar Szó,
1998. december 18., 7. p.
4647. Bencze Sándor: A kórógyi Kismar-
tinokról; Magyar Szó, 1999. január
22., 7. p.
4648. Bencze Sándor: Bába Dávity csa-
ládhistóriája; Magyar Szó, 2000.
március 4., 6. p.
4649. Bencze Sándor: Emlékek az idő
tükrében; Magyar Szó, 2001. au-
gusztus 24.
452 KÚLA
tálybeli határa 1100 □ ölével 9330 hold, mellyből 76 urbéri, 5 szabad telek után van 2604
h. szántó, 1947 h. rét és beltelek, 15600 h. legelő. Urasági szántó és rét 3010 hold, mocsár
40, utak 169 hold (Fényes Elek, 1851).

Kulpin rónaságon fekszik, de helyheztetése nem igen kies; határa termékeny föld-
ből áll, melyben mindenféle gabona terem. Lakosai Ó-hitű Ráczok, Evangelicus Tótok
és Catholicusok is, a kik Futakra járnak templomba. Ez előtt rendetlen ’s rosszul épült
helység volt, de néhány esztendők olta már regulázódik, ’s helyesebb házakat lehet benne
látni, kivált a’ helységet bíró uraságoknak többnyire szép épületjeik vagynak. Sok szarvas
marhákat ’s juhokat tenyésztetnek: gabona terményeiket Új-Vidékre, Palánkához a’ Du-
nára, ’s a’ Ferencz Csatornáján megálló hajókra Kulához, Verbászhoz és Szt. Tamáshoz
hordják eladni (Mindszenthy Antal, 1832).

Cikkek, tanulmányok 4651. Steltzer Frigyes: Kulpin története;

BBVTT Évkönyve 1890. 40–46. p.
Vö.: 1282. sz.

4650. Németh Ferenc: Kulpini kúriák;

Magyar Szó – Kilátó, 1986. május
3., 18. szám, 12. p.

KÖRTÉS
Monográfia den Batschka; Institut für Genea-
logi Fridrichsdorf, Taunus, é. n.
4651a. Schnaterbeck Gertrud und Jo- [1999]. 770 p.
hann: Familienbuch Kruschwil
(Kruševlje, Birndorf, Körtés) in

KUCORA
Cikkek, tanulmányok

4652. Megújult a kucorai plébánia-

templom; Hitélet, 1978. 12. szám,
12–14. p.

KÚLA
KULA – Bács megyében, vegyes német–szerb–magyar m. v. a Ferencz csatorna mel-
lett, annak csaknem közepe táján; 7353, u. m. 4524 róm. kath., 2813 nem egyesült óhitű,
16 zsidó lak. Van itt egy nagy kath. és egy óhitű templom; egy roppant serház, mellyben
híres sert főznek; egy derék vendégfogadó, kávéház, és tánczteremmel; több jeles ura-
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 453
dalmi épületek. A helység felett északra a telecskai dombok nyulnak el, mellyek lehetős
bort termő szőlőkkel kevélykednek; a többi határ pedig kövér búza termő, fekete szán-
tóföldekből s zsíros rétekből áll. A szerbek és a magyarok többnyire vagyonos földmű-
velők, gulyát, ménest s számos juhnyájakat tartanak, gabonájokat pedig gyakran az itten
megálló hajókra adják fel. A németek ellenben mind mesteremberek, s köztük igen ügyes
kötéljártók és kalaposok találtatnak. F. u. a kamara, s feje egy uradalomnak. Határa 1100
□ ölével 25877 h., mellyből 272 4/8 urbéri, 10 szabad telek után van 10062 h. szántó;
6731 h. rét és beltelek, 7226 h. legelő, 798 hold szőlő. Uradalmi birtok 427 hold szántó és
rét, 74 h. tó, 559 h. utak (Fényes Elek, 1851).

PUSZTA-KULA – Igen szép és gazdag puszta, Bács vmegyében, Kula város mellett.
Róna határa 1200 □ ölével 8036 hold, mellyből 79 hold mocsár, 79 h. utak, a többi szán-
tóföld, rét és legelő. Bírja a kamara (Fényes Elek, 1851).

Kula a’ legrégibb idők óta a’ Mohácsi veszedelemig a’ Kalocsai Érsekek birtoka

volt, ki hajtatván a’ Törökök Hazánkból a’ Királyi Kamara foglalta el, a’ mellytől Gróf
Grassalkovich Antal nyerte meg, de későbben a’ Bajai Uradalomért vissza engedte a’ K.
Kamarának, melly azt most is bírja. Kulán ahol mindjárt egy derék fa híd van a’ Ferencz
Csatornáján, mellyen által az út Verbászra visz; a’ hidon alól nem meszszére vizes lapály,
azon keresztül pedig keskeny töltés van csinálva, mellyen tul mindenütt jól mívelt szán-
tóföldek ’s rétek között megy az ut, melly a’ Csatorna egész mentében legkiesebb kilátá-
sokkal gyönyörködteti az ezen utazót Verbászig. Balról a’ Telecskai dombok emelkednek,
mellyek a’ Kulai és Verbászi szöllőkkel bé ültetve nyulnak el, ha előre néz egyenesen az
utas, a’ Verbászi zsilipnél való Uradalmi épületeket látja, az azokat készitő gyümölcs és
jegenye fás kertektől körül vétetve, mellyek távolról gyönyörködtetik a’ szemet; a’ látha-
tár végső pontja pedig a’ most említett épületek felett emelkedő halom tetejét koronázó
pavilonja. T. Kiss Mihály Urnak (Mindszenthy Antal, 1831).

Monográfiák 4655. Zichy Jenő: A Duna-Tiszai vagyis

4652a. Két évszázad emlékére – A kúlai
Szent György egyházközség jubile-
umi emlékkönyve. Összeállította az
egyházközség szerkesztőbizottsága;
Kúla, 1971. 195 p.
4653. Kula und seine Deutschen (Hrsg.
von Franz Blantz); Ostfildern, 1976.
307 p.
4654. Penavin Olga: Kúla és környéke
földrajzi neveinek adattára; Újvi-
dék – A Magyar Nyelv, Irodalom és
Hungarológiai Kutatások Intézete,
1985. 153 p.
Pest, Szeged, Szabadka és Kúla
közti csatorna ügyében; Pest –
Emich ny. 1868. 51 p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1282. sz.
4656. Csajági Bernát: Emlékszobor le-
leplezés Bács-Kulán; Vasárnapi
Újság, 1902. április 27. (17. sz.)
274. p. és Honvéd-emlék Kúlán;
Ó-Becse és Vidéke, 1902. március
2., 4. p.
4656a. Fehér Mayer Mária: Években mért
állomáshelyek – Lorenz Schmidt
454
kúlai német ember életének törté-
nete I–II.; Családi Kör, 1997. szep-
tember 4., 10–11. p. és szeptember
11., 10–11. p.
KUMÁN
4662. Juhász György: Kőmíves Károly
nyugalmazott kúlai esperes-plé-
bános [halála]; Hitélet, 1992. 9.
szám, 16. p.

4657. Grosschmid Gábor: Régészeti le-
letek (Kúla, Zombor); BBVTT Év-
könyve 1893. 76–81. p.
4658. Habram Károly: A kúlai múmiák –
A Récsey család mauzóleumának
múltja és jelene I–II.; Családi Kör,
1997. június 26., 10–11. p. és július
3., 10–11. p.
4663. Kármán Pál ujverbászi ref. pap:
Kula 1849-ben – Január 28-tól
április 2-ig; Zombor – Bács-Bodrog
vármegyei Történelmi Társulat Év-
könyve, 1912. 1. füzet, 169–184. p.
4664. Kleiner Adolf: Kúla 1849-ben (ja-
nuár 28-tól április 2-ig); BBVTT
Évkönyve 1912. 169–173. p.

4659. Habram Károly: A Cecilia zászlódí- 4665. Krekity Olga: Serény munkának
szei – Kilencvenéves a kúlai Szent szerény ára – 130 éves a kulai Nép-
György-templom énekkara; Családi kör; Szabad Hét Nap, 1998. február
Kör, 2001. december 6., 10–11. p. 4., 10. p.

Monográfiák 4666. Mindszenthy Antal: Szivác, Cser-

4660. Habram Károly: Kúlai stáció Pa-
licson; Családi Kör, 2002. március
7., 14. p.
4661. (hl): 200 éves jubileum Kulán;
Hitélet, 1970. 6. szám, 11–14. p.
venka, Kula; Bácsország, 2005. 4.
(35.) szám, 92–94. p.
4667. (sy): Hol élnek a gyermek Jézus
testvérkéi? [A katolikus hitközség
életéről]; Hitélet, 1975. 3. szám,
18–23. p.

KUMÁN
KUMÁND – Torontál vmegyében, szerb falu, a kikindai sz. kerületben ut. p.
Melenczéhez nyugatra 1 ¾ mfdnyire; 32 kath., 3248 n. e. óhitű, 2 zsidó lak., óhitű anya-
templommal, 136 egész telekkel. F. u. a kamara (Fényes Elek, 1851).

Kumán község Torontálmegye törökbecsei járásának egyik 5600 lakossal bíró faluja.
Körülbelül egyenlő távolságra fekszik Török-Becsétől, Mellenczétől és Tarrastól. Becsé-
vel a lakosság csaknem állandó összeköttetésben van, ott adván le gabonáját, s onnan sze-
rezvén be különböző szükségleteit. A Tisza folyó a községtől kocsival egy órányira van s
a község határa nyugat felé egész a Tiszáig terjed el. (…) A lakosság, pár magyar család
kivételével tiszta szerb, azonban sokban elüt Torontálmegye többi szerbjétől. Kellemesen
lepik meg az idegent a minden szombaton s minden ünnepnap előtt tisztára söpört utcák
s a kívül-belül fehérre meszelt, szerb szőnyegekkel ízlésesen díszített házak. A milyen
sokat ad azonban a lakosság háza berendezésére, a tisztaságra, olyan keveset költ élelem-
re. Csaknem hihetetlen, hogy az 5600 lakosú faluban mészárszék nincs s csak elvétve,
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 455
ünnepnapokon kapható disznó- és birkahús!... A lakosság fő élelme főzelék, tészta, ke-
nyér, elvétve szárnyas, igen gyakran birkatúró és némely hónapban kizárólag gyümölcs!
(Szászy István, 1893)

Cikkek, tanulmányok

4668. Szászy István: Adatok az idei cho-

lerajárványhoz I–II.; Gyógyászat,
1893. 589–590. p. és 603–605. p.

KUSICS

Monográfia

4669. Milleker, Felix: Geschichte der

Groβgemeinde Kussics 1383–
1907; Fehértemplom – Wunder,
1907. 22 p.

KUTAS
Kutaspuszta, Drea
1642-ben Kutas mint puszta Bács vmegyében a közvetlen fölötte levő Obornica pusz-
tával Jakus Tamásé lesz. 1657 Kutas és Csikeria puszták Bács vmegyében nádori doná-
ció utján Gombkötő János birtokába jutottak. – Kutas puszta később Turiához tartozott,
hanem a szt. tamási milicia erőszakkal foglalta el magának és (1826-ban is) most is Szt.
Tamás-hoz tartozik (Iványi István, 1909).

Cikkek, tanulmányok 4671. Kántor Oszkár: Kutaspusztán, Bra-

4670. Gallusz László: Falu a csöndben;
Családi Kör, 1999. december 30.,
14–15. p.
4670a. Kalapis Zoltán: Bácskai bukás, Ka­
liforniai vagyonosodás: Ha­raszt­hy
Ágoston; In: Lentségi arcképcsar-
nok; Újvidék – Forum Könyvkiadó
Kft., 2001. 19–28. p.
zíliában…; Hét Nap, 2003. augusz-
tus 27., 13. p.
4672. Kocsis Antal: Kutas gyökerei, Ku-
tas múltja; Bácsország, 2005. 3.
(34.) szám, 59. p.
4673. Kovács Nándor: A megmaradásért
küzd Kutaspuszta; Hét Nap, 2004.
június 16., 12–13. p.
456 KÜLLŐD

KÜBEKHÁZA

Monográfia Kübekháza (1844–1944) – falu-

monográfia; Délvidéki Szemle,
4674. Juhász Kálmán: A száz éves 1944. 9–10. szám, hátsó borító.
Kübekháza (1844–1944); [?]
Irodalom: B. S. [Bálint Sán-
dor]: Juhász Kálmán: A száz éves

KÜLLŐD
Kolut, Kolluth
KOLLUTH – Bács m. német falu ut. p. Bezdányon fölül 1 fertálynyira; 2445 kath.
40 zsidó lak. Kath. paroch. templom. Határja vizenyős és salétromos, de jól mívelt. Er-
deje a Duna mentében kettő is van. Selyembogarat tenyészt. A Duna mellett vagyon az
úgy nevezett régi Béka várnak omladéka. F. u. a kamara. Első osztálybeli határa 1100 □
ölével 10.180 h., mellyből [urbéri birtok] 98 urbéri és 2 szabad telek után 3206 h. szántó,
2318 hold rét és beltelek, 329 jó, 266 posványos legelő, 111 h. szőlő, 103 h. uradalmi
makkos, 238 h. lágyfa erdő, 2028 hold nádas, 619 hold mocsár, 62 hold utak (Fényes
Elek, 1851).

Kollut falu a vm. felső részében a Duna mellett mocsarak közt fekszik. Ezen igen
nevezetes helység (…) legrégibb említése 1305-ből való, amidőn Batand filius comitis
Bulyár de Kolud magához váltja a szomszéd Battyán-ban Pathe falunak részbirtokait. (…)
1688-ban a császári sereg Szegcsőnél a Dunán átkelvén, jul. 3-án Baja mellett pihent.
5-én Szántován volt, 6-án Kollutig ért, 7-én Sombor-ban (Zombor) volt. – A török uralom
végével Kollut lakossága ismét megfogyatkozott, mert az 1699. évi bácsmegyei össze-
írás alkalmával csak 16 gazda találtatott. – A későbbi adóösszeírásokban is szegényesen
szerepel Kollut. Így 1715-ben csak 10, 1722-ben 15 adófizetője volt. – Ugyancsak a falu
szegénységére vall azon adat is, mely szerint 1724-ben Kolluton csak egy vesszőből font
templom volt. (…) Kolluton az 1890. évi népszámláláskor volt: 2641 lélek, 451 ház. Anya-
nyelv szerint 2568 német, 60 magyar, 6 szerb. Vallás szerint 2620 rk., 17 izr., 4 ev. ref. A
község határa 7618 kat. hold, melyből a községé 1042, a kincstáré 2149 hold. Az 1904. évi
belügym. rendelet folytán Kollutnak hivatalos neve Küllőd (Iványi István, 1906).

Cikkek, tanulmányok 4676. Szabó J. József: A küllődi erődít-

mény – Bácskára sohasem terjedt
Vö.: 1411. sz. ki a Barbaricum; Vajdasági Hírnök,
1993. október 20., 16–17. p.
4675. Grosschmid Gábor: Kolluth; BBVTT
Évkönyve 1887. 1–14. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 457
LASKÓ
LASKO – Magyar falu Baranya v.-megyében, közel a Dunához, 23 kath., 1105 ref. lak.,
ref. anyaeklézsiával. Vagyonos lakosai marhatenyésztésből, halászatból, földművelésből
táplálják magokat. F. u. Károly főherceg. Ut. posta Laskafalu (Fényes Elek, 1851).

A XVI. század új vallásának fellegvárává vált a laskói templomdörömb: Dél-Baranyá-

ban itt állandósult a reformáció, innen sugárzott szét a vidékre (Baranyai Júlia, 1977).

A vidéket már a XIX. századi utazók úgy jellemezték, hogy meg van áldva minden
bőséggel, mintegy természetes angolkertet képez. Északi részén, a Dunához közeli terü-
leten sorakoznak a Hegyalja települései, legdélibb részén az Alfaluk: Laskó, Várdaróc,
Kopács és Bellye. Ezeknek volt szellemi és gazdasági központja évszázadokon keresztül
Laskó. Jólétéhez hozzájárult, hogy régen a folyó hajózható ága egészen szélső házainak
kertjéig ért. Ez az adottság tette lehetővé, hogy ne csak a földi javak vízi kereskedelme
virágozzon itt, hanem ezen a gyorsan és könnyen járható úton a szellem emberei is eljus-
sanak a településre. A viszonylagos anyagi jólét, a lakosság igényessége hozzájárult ah-
hoz, hogy a település az anyanyelvi kultúra egyik erőssége legyen. Mint egy félszigetet,
úgy ölelte körül a rétség, a vizek világa. Művelésre csak a magasabban fekvő területek
voltak alkalmasak. Szűk határa követelte az itt élőktől, hogy a földművelés mellett olyan
tevékenységet is folytassanak, amely megszaporítja asztalukon a kenyeret. Megtanultak
a rétből élni, a halászat kiváló művelői lettek. A tehetősebbek szőlőföldeket szereztek a
Hegyalján, de az elmúlt századokban szép számmal akadtak olyanok is, akik tanultak,
hogy szellemi tudásukkal keressék a megélhetésre valót (Lábadi Károly, 2002).

Monográfiák 4681. Fehér Mayer Mária: Ősök jussán

4677. Lábadi Károly: Laskaiak; Laskó,
1983. 58 p.
4678. Lábadi Károly: Laskó; H. n. [Buda-
pest] – Száz magyar falu – Köny-
vesház Kht., é. n. [2002]. 172 p.
4679. Lukácsy Imre: A Laskói Ref. Egy-
ház története; Dárda – nyomatott
Arady Lajos könyvnyomdájában,
1913. 84 p.
Cikkek, tanulmányok
– Egy nap Laskón, mielőtt vég-
érvényesen külföld lett Baranya;
Családi Kör, 1997. december 4.,
8–9. p.
4682. Laskói Demeter verses imája
1433-ban – Fontos felfedezés Ši-
benikben; Magyar Szó, 1984. má-
jus 5., 12. p.
4683. Lábadi Károly: Ács Zsigmond, a
műfordító; Eszék – Horvátországi
Magyarok Szövetsége Évkönyve 6.
szám, 1984. 181–210. p.

4680. Faragó Árpád: Eltérítették a Dunát
– Sztárai Mihály, a 16. századi re-
formátus prédikátort követően is
voltak itt mindig színházkedvelők;
Családi Kör, 1996. augusztus 1., 20. p.
4684. Lábadi Klára: A Laskói Helytörté-
neti és Néprajzi Gyűjteményről;
Eszék – Horvátországi Magyarok
Szövetsége Évkönyve 4. szám,
1982. 305–313. p.
458
4685. Lábadi Klára: Laskó földrajzi ne-
vei; Eszék – Horvátországi Magya-
rok Szövetsége Évkönyve 5. szám,
1983. 236–247. p.
LENDVA
4688. Szita László, dr.: Adatok Laskó
történetéhez; Eszék – Horvátorszá-
gi Magyarok Szövetsége Évkönyve
10. szám, 1988. 147–175. p.

4686. Pataky András: A laskói iskola tör- 4689. Vass Zoltán: Iskolaavatás Laskón:
ténete I–XII.; Magyar Képes Új- Eszék – Horvátországi Magyarok
ság; 1975. [?] Szövetsége Évkönyve 4. szám,
1982. 162–164. p.
4687. Pataky András: A laskói iskola tör-
ténetéből; Eszék – Horvátországi
Magyarok Szövetsége Évkönyve 2.
szám, 1980. 175–206. p.

LENDVA, ALSÓLENDVA, FELSŐLENDVA

Lendvavidék
LENDVA (Alsó; Unter-Limbach) – Magyar m. város Zala vmegyében, a Lendva mel-
lett. 838 kath., 7 ref., 78 zsidó lak. Ékességére szolgálnak: a hegyen épült nagy várkas-
tély, a kath. paroch. templom, posta-hivatal, s más urasági épületek. Szőlőhegye nagy
kiterjedésű. Országos vásárja, melly october 28-án tartatik, különösen szarvasmarhára
nézve híres. Feje a h. Eszterházy egyik uradalmának, mellyet hajdan a hatalmas Bánffy
nemzetség bírt. Némelyek úgy vélekednek, hogy a város hajdan római gyarmat volt, s
Lindaviának neveztetett (Fényes Elek, 1851).

A Bánffyak közel 350 éves uralkodása idején a középkori Lendva elérte fejlődésének
csúcspontját. Az előkelő család a nagybirtokosi jogok érvényesülése mellett a mecénás
szerepét is elvállalta. Oroszlánrészt vállalt abban a folyamatban, amelyben a viszonylag
jellegtelen település a magyarok letelepedésétől kezdődően egészen a 16. század második
feléig a tágabb földrajzi terület fontos kereskedelmi és kultúrtörténeti központjává fejlő-
dött. (…) Az Árpád-kortól 150-ig Magyarország 21 leggazdagabb nagybirtokos családja
közül négy emelkedett ki, közülük a Bánffyak is. Az alsólendvai birtok nagy területre
terjedt ki. 1542-ben például a terület átmérője 70–80 kilométer, mely 47 települést foglalt
magában. A Bánffy családnak voltak szálláshelyei is. Az 1549. évi összeírás alapján 5
szálláshellyel rendelkeztek, ahol 308 szolgát alkalmaztak. Bánffy Pál és Miklós a 15.
században komornyik, asztalnok, udvari tárnokmester és lovász volt. A 16. században
is találunk a család leszármazottai között olyanokat, akik fontos pozíciókat láttak el. IV.
János 1514-ben az udvari pohárnokmester szerepét töltötte be, de a legnagyobb helyet
VI. János érte el, akit Szapolyai János 1530-ban nádori rangra emelt. István tárnokmes-
ter volt, 1567-től pedig országbíró. László 1556 és 1574 között komornyik, majd a ki-
rály főlovásza. Miklós, István fia 1573-ban a király főtárnokmestere, miközben az utolsó
Bánffy fiú, Kristóf a király tárnokmestere és nádor. A Bánffyak Lendvát gazdag szellemi
központtá fejlesztették úgy, hogy az arisztokrata környezet szellemi hatása felülmúlta a
város gazdasági és közigazgatási szerepét. (…) A 16. században a város fontos irodalmi
sziget volt. Az 50-es években itt íródott a magyar irodalom két értékes verses műve.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 459
Szerzőjük Tőke Ferenc, a jelek szerint plébános volt. (…) Bánffy Jánost követően fia,
István is a reformáció lelkes követője, az ő 1547-ben született fia, IV. Miklós pedig buz-
gó terjesztője lett. Hittevékenységének szellemében Lendvára hívta Hoffhalter Rudolfot,
az ismert nyomdászt, Raffael Hoffhalter fiát, aki az 1573. évben nyomdát alapított, az
elsőt a tágabb régióban. Biztosan állíthatjuk, hogy három magyar nyelven íródott könyv
Hoffhalter Rudolf nyomdájában látott napvilágot. Mindhárom könyv szerzője a prédiká-
tor-tanító Kultsár György (Göncz László, 2005).

Monográfiák 4696. Halász Albert: Az alsólendvai sajtó

és a néprajz 1889–1919; Budapest,
Vö.: 1625., 1627., 1632., 1650. és 1653. sz. 1994. 286 p.

4690. A millennium szobrásza Zala 4697. Horváth Ferenc: A lendvai labda-

György 1858–1937; Budapest – rúgás 100 éve; Lendvai Füzetek
Kossuth Kiadó, é. n., 145 p. 18., Lendva, 2004. 130 p.

4691. Az alsólendvai polgárosodás kor- 4698. Horváth Sándor: Alsólendva múlt-

szaka 1867–1945; Lendva, 2003.
122 p. (kétnyelvű kiadvány)
4692. Békássy Jenő: Alsólendvai járás
– In: Zala vármegye feltámadása
Trianon után; Budapest – Hungá-
ria Hírlapnyomda Részvénytársa-
ság, 1930. 278–298. p.
4693. Csapody Csaba: Az Esterházyak
alsólendvai uradalmának gazdál-
kodása a XVIII. század első felé-
ben; Budapest, 1933. 51 p.
Irodalom: Penyigei M. Dénes: ~;
Századok, 1935. 373–374. p.
4694. Fúss Nándor és Pataky Kálmán:
Alsó-Lendva nagyközség millen-
niumi emlékkönyv 1896; Nagy-
Kanizsa – Weiss L. és F. könyv-
nyomdája, [1896]. 88 + XL p.
4695. Göncz László: Fejezetek Lendva
történetéből 1920-ig; Lendva –
Magyar Nemzetiségi Művelődési
Intézet, 1996. 120 p.
ja és jelene; Alsólendva, 1942. 122 p.
4699. Kaszás József: A szlovéniai Lendva
(Lendava) környékének helynevei;
Budapest – Lendva, 1995. 160 p.
4700. Lendva 1192–1992 – Tanulmá-
nyok Lendva történetéből, Lendva,
1994. 85 p. – Iva Mikl Curk: A
római birodalom területi felosz-
lását bizonyító régészeti leletek
(nyomok) Hosszúfaluban, 49–53.
p.; Branko Kerman: Halicanum –
Lindolveschirichun vagy Lendva?,
54–57. p.; Vándor László: A Hahót-
Buzád nemzetség birtokközpontjai-
nak kialakulása Zala vármegyében
(Az alsólendvai vár keletkezésé-
nek körülményei), 58–63. p.; Janez
Balažić: Az alsó-lendvai Hahold-
Bánffyak, mint donátorok, 64–69. p.;
Bilkei Irén: Az alsólendvai Bánffy
család a XVI. században, 70–75. p.;
Franc Kuzmič: A protestantizmus
Lendván és környékén, 76–79. p.;
Molnár András: Képviselőválasztás
Alsólendván 1848-ban, 80–85. p.
460
4701. Lendva község közleménye; Lend-
va – 1981. június, 314 p.
4702. Lendava – Lendva; 1996. 40 p.
4703. Lendava – Lendva; Muraszombat,
Franc-Franc, 2005. 144 p.
4704. Mód László–Simon András: A szőlő
és bor ünnepei Lendva-vidéken;
Lendva, 2002. 159 p.
4705. Štefan Galič–Szúnyogh Sándor–
Dr. Thomka Miklós: Pozdrav iz
Dolnje Lendave – Üdvözlet Alsó-
lendváról. Alsólendva képes leve-
lezőlapokon 1898-tól 1945-ig; Lend-
va Község, 1997. 176 p.
4706. Szentmihályi Imre: Hetés és Lend-
vavidék néprajzi sajátosságai; In:
Zalai Gyűjtemény 7. szám, Zala-
egerszeg, 1977. 72 p.
4707. Tantalics Béla: Lendva kulturális
emlékei a 16. század második fe-
léből; Lenti, 1988. 114 p.
4708. Tarján G. Gábor: Lendvai száza-
dok; Zalaegerszeg – Zala Megyei
Levéltár, é. n., 31 + 16 p.
4709. Varga Sándor: A lendvai plébánia-
templom történetéből; Győr – Ha-
zánk, 1992. 108 p.
4710. Varga Sándor: A lendva-hegyi bor-
termelés; Lendva – Lendava, 1993.
83 p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1687., 1692., 1716., 1717., 1730.,
1731., 1733., 1734., 1748., 1754., 1756.,
1757., 1758., 1787., 1790., 1793., 1796.,
1799., 1809., 1812., 1814. és 1971. sz.
LENDVA
Várostörténet
4711. Alsó-Lendva város rendtartása
és árszabása 1558-ból; Magyar
Gazdaságtörténeti Szemle, 1899.
136–137. p.
4712. Bence Lajos: A lendvai evangéli-
kus gyülekezet 100 éve; In: Naptár
2003; Lendva – Magyar Nemzeti-
ségi Művelődési Intézet – Magyar
Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet,
2002. 70–73. p.
4713. Borsa Gedeon: A négyszáz éves
alsólendvai nyomda és nyomdá-
sza; Újvidék – A Hungarológiai
Intézet Tudományos Közleményei,
1974. 21. szám, 8–18 p.
4714. Csáky S. Piroska: Az alsólendvai
nyomda és nyomdáinak szerepe a
reformáció korában; Újvidék – A
Hungarológiai Intézet Tudományos
Közleményei, 1974. 21. szám, 19–
27. p.
4715. Foki Ibolya: Alólendva és vidéke
szolgálatában – Adatok Dervarics
Kálmán életpályájához; Muratáj,
2004. 2. szám, 35–47. p.
4716. Göncz László: A török elleni győ-
zedelmes alsólendvai csata 400. év-
fordulója; In: Naptár 2003; Lendva
– Magyar Nemzetiségi Művelődési
Intézet – Magyar Nemzetiségi Tájé-
koztatási Intézet, 2002. 62–66. p.
4717. Nagy János, dr.: A felsőlendvai
úriszék a XIX. századfordulón;
különnyomat a Dunántúli Szemle
1942. 7–8. számából, 241–249. p.
4718. Papp József: Lendvai nyomdatör-
ténet, Muratáj, 2002. 1–2. szám,
82–89. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
4719. Pivar Ella: Az alsólendvai urada-
lom állapota a XVIII. században;
In: Naptár ’84; Lendva, 1983. 95–
105. p.
4720. Szúnyogh Sándor: Adalékok Lend-
va város 800 éves évfordulójához;
In: Naptár 1993. – A Szlovéniai
Magyar Írócsoport – Lendva, 1992.
111–112. p.
4721. Tantalics Béla: Lendva kulturá-
lis emlékei a 16. század második
feléből; In: Naptár ’87. – A szlové-
niai magyarok szemléje; Pomurska
Založba – Murska Sobota, 1986.
86–95. p.
4722. Varga Sándor: A lendvai nyomda
1889–1947 között; Muratáj, 1989.
1. szám, 47–58. p.
4723. Varga Sándor: A zsidók története
a Lendvai községben 1773–1944;
In: Három tanulmány, Lendva,
1991. 41–64. p.
4724. Varga Sándor: A lendvai plébánia
területén született lelkészek; In:
Naptár 2002; Lendva – Magyar
Nemzetiségi Művelődési Intézet –
Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási
Intézet, 2001. 93–98. p.
Művelődési hagyományok
4725. (bshl): [Lendvai népmisszió]; Hit-
élet, 1977. 2. szám, 23. p.
4726. Kuzmič, Franc: Lendva község és
város bibliográfiájából; In: Nap-
461
tár 1996; Lendva – Muravidéki
Magyar Művelődési Intézet, 1995.
105–111. p. és Varga Sándor: Ki-
egészítés Lendva környéke és vá-
ros bibliográfiájához; In: Naptár
1998; Lendva – Magyar Nemzeti-
ségi Művelődési Intézet – Magyar
Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet,
1997. 122–124. p.
4727. Lendva építészeti emlékei (szerzői
csoport); Muratáj, 2001. 2. szám,
153–183. p.
4728. Lendván keresztet szenteltek; Hit-
élet, 1973. 3. szám, 12–13. p.
4729. Megújult lélekben a lendvai hí-
vek; Hitélet, 1974. 1. szám, 12–15. p.
4730. Mejak Renáta: A lendvaiak Ma-
gyarországra átnyúló kapcsolatai;
Muratáj, 1999. 1. szám, 81–95. p.
4731. (Résztvevő): „Élő hittel a jövőbe”
– A murántúli Lendva hívőközössé-
ge missziókkal készül a harmadik
évezredre; Hitélet, 1993. 5. szám,
13–14. p.
4732. Szántó Károly: Alsó-Lendva és vi-
déke; Földrajzi Közlemények, 1883.
[?]
4733. Szente Arnold: A Lendva-vidék
néprajza; Ethnographia, 1898. [?]
4734. Udvarhelyi Gyula: Alsólendva és
vidéke. Táj és néprajz; In: A ma-
gyar írásmód; Budapest, 1897. [?]
462 LUDAS

LÉGRÁD
Monográfia

4735. Haller Jenő: Légrád története;

Eszék – a Szlavóniai Magyar Újság
Nyomdája, 1912. 159 p.

LIPPA

Monográfia Cikkek, tanulmányok

4736. Róth Albert: A lippai gyógy-for- Vö.: 976. sz.

rás; Arad – Réthy Lipót nyomdája,
1871. 10 p. 4737. Kropf József: Lippa a hódoltság
alatt; Történelmi és Régészeti Érte-
sítő, 1888. 169–177. p.

LOVAS, LOVÁSZ

Monográfia sches Dorfgemeinschaft in Syrmi-

en (bearb. von Fridrich Kühbauch);
4738. Unvergessene Heimat Lowas, Tübingen, 1983. 352 p.
Lewa, Lovász, Lovas – Aus d.
Geschichte eines donauschwäbi-

LUDAS, LUDASEGYHÁZ
Ludaspuszta, Ludasi-tó
LUDAS – Telep és postaváltás a szabadkai határban, Bács vmegyében, Török-Kanisa
és Szabadka közt (Fényes Elek, 1851).

Ludas ősrégi Szabadka környéki település. Régészeti vonatkozásban Észak-Bácska

kivételes jelentőségű helye, hiszen a Ludasi-tó környékén rábukkantak a kb. i. e. 16.000
évvel ezelőtti társadalom (a jégkorszak utolsó szakasza) nyomai mellett a kőkori, bronzko-
ri, rézkori, kora vaskori, szarmata kori, népvándorlás és honfoglalás kori leletekre is. (…)
Talán inkább mocsárjellegéből kifolyólag, a legrégibb térképek sajnos nem tüntetik fel a
tavat. Először egy 17 század végi, majd C. F. Kaysser mérnök 1747. évi térképén látható,
északkeleti partján egy templomrom megjelölésével. Ezen a kerek alakú tó északi részén
nagy kiterjedésű erdőséget is megfigyelhetünk. A Pozsonyban kiadott „Ungarisches Ma-
gazin” című lap 1871. évi száma említést tesz arról, hogy a Ludasi-tavon hattyúk költe-
nek, melyek a Palicsi-tavat is felkeresik. De idézhetnénk Kitaibel Pál (1757–1817) neves
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 463
természettudós naplóját is, melyből megtudjuk, hogy a tudós 1800. május végén érkezett
Szabadka határába. Jelenti többek között, hogy a Szabadka környéki állóvizekben sok a
tófonál. Ludassal kapcsolatban írja, hogy a láp (Morast) mindkét oldalát dohánykerté-
szek birtokolják. (…) Ludas lakosainak életében fontos szerepet játszott a Ludasi-tó. A
mocsaras, lápos vidék, a tó náddal benőtt vízivilága jó védelmet nyújtott a portyázó török
csapatok ellen, később pedig a betyároknak szolgált rejtekhelyül. – A barátok feljegyzése-
iből tudjuk, hogy a török veszedelem idején a nép a tó partján árkot ásott, és szekérvárat
formált. „Legnagyobb veszedelemkor a nádasba bújtak, naphosszat a vízben állottak, és
a közeledő ellenség zajára a víz alá is merültek nádat tartva szájokban, melyen át levegőt
szívtak, hogy meg ne fulladjanak, míg a… vad tatárok… lovaiktól, barmaiktól… élelmi
szereiktől fosztották meg őket, sőt közöttük nem egyet rabbá is tettek. Csak éjjel me-
részkedtek ázva s fázva a nádasból előjönni… de reggelre ismét elbújtak a nád közé. A
környéken portyázó ellenség azonban cselhez folyamodott: s hogy onnan kicsalja, a nép
nyelvén talán foglyai által egyesek neveit kiáltatá: Kata! Bára! Mára! Jertek ki bátran, az
ellenség már elment! S többen hittek a csalfa hívásnak, és az ellenség prédája lettek.” A
barátok tanácsára a Ludasi-tóba elrejtőző lakosság egy időre Szegedre menekült, az alsó-
városi Ferenc-rendi zárdába (Magyar László, 1997).

Monográfiák 4744. Farkas Zsuzsa: Méltó helyére, Lu-

4739. Ludasi jegyzetek 1., Palics,1997.
129. p. – kétnyelvű kiadvány.
4740. Ludasi jegyzetek 4–5., Palics, 2001–
2002. 113 p. – kétnyelvű kiadvány.
4741. Szöllősi Gyula, dr.: A Ludasi-tó vize;
Szabadka – Grafoprodukt, 2003. 164 p.
Irodalom: Rencsényi Elvira: A Lu­
dasi-tó vize – Beszélgetés dr. Szöl­lősi
Gyula hidrobiológussal, egyetemi
tanárral, megjelent könyve kap-
csán; Hét Nap, 2003. június 11., 7. p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1971. sz.
dasra került egy 170 éves síremlék;
Hét Nap, 2005. augusztus 31., 22. p.
4745. Gerlovics Szilveszter: Útszelte tör-
ténelem – XII. századi temetőn
és templomromon halad át az
E75-ös autóút; 7 Nap, 1991. au-
gusztus 23., 18. p.
4746. Horváth Mátyás: Ludasegyház év-
századai; Bácsország, 1996. októ-
ber 3., 8. p.; november 7., 8. p.; de-
cember 5., 4. p.
4747. Horváth Mátyás, dr.: A dobrovo-
ljacok Ludaspusztán; Bácsország,
2004. VII–XII. [helyesen X–XII.]
szám, 10–13. p.

4742. Beszédes Valéria: Az első tanyai 4748. Horváth Mátyás, dr.: Kis ludasi ok-
templom – Magyar László levél- tatástörténet; Bácsország, 2004.
táros emlékére; Szabad Hét Nap, VII–XII. [helyesen X–XII.] szám,
1999. június 16., 11. p. 29–31. p.

4743. Dugonjić, V.: Ludoško jezero; Beo- 4749. Horváth Mátyás, dr.: Korpakenyér,
grad – Glasnik srp. geografskog facipő… (Ludas, 1941); Bácsor-
društva, XXXVI/1., 1956. 35–43. p. szág, 2006. 1. (36) szám, 50–55. p.
464
4750. Hovány Lajos: Térképezett múlt –
A Körös-ér és a Ludasi-tó kapcso-
lata; Családi Kör, 1999. július 1.,
24–25. p.
4751. Krekity Olga: Víz, víz, víz… – Be-
szélgetés dr. Szöllősy Gyulával; 7
Nap, 1988. december 23., 26. p.
4752. Lalia Gábor: A ludasi gányók;
Bácsország, 1998. 4. szám, 28–30. p.
4753. Lalia Gábor: A Ludasi-tó és kör-
nyéke; Szabadka, 1999. (térkép)
4754. Magyar László: Rózsa Sándor a
ludasi határban; Magyar Szó – Ki-
látó, 1981. július 18., 27. szám, 16. p.
LUGOS
Monográfiák
4759. Boros János: Történeti feljegyzé-
sek Lugos városáról és Udria Kon­
stantin nevű bírájáról az 1848/49.
évi szabadságharccal kapcsolat-
ban; H. n., é. n. [1916]. 111 p.
4760. Boros János: Az Unio (Hitegyesü-
lés) kezdete Lugoson és Jakabffy
Miklós táblabíró működése; Lu-
gos, 1915. 111 p. + 2 tábla
Irodalom: Gagyi Jenő: ~; Száza-
dok, 1916. 305–306. p.
4761. Iványi István: Vidékünk története
1571–1658-ig, különös tekintettel
Lugos, Karánsebes és Lippa tör-
ténetére; Temesvárott – nyomatott
Magyar Testvéreknél, 1875. 61 p.
4762. Iványi István: Lugos rendezett ta-
nácsú város története – Adatok és
LUGOS
4755. Magyar László: Ludas 650 éves; 7
Nap, 1985. november 1., 26–27. p.
(1945 után először szerepel a sajtó-
ban a „Helytörténet” mint cím.)
4756. Magyar László: Ludas és a Ludasi-
tó – Történelmi áttekintés; In:
Ludasi jegyzetek 1., Palics,1997.
22–29. p.
4757. Torok Csaba: Nem is olyan néma
az a Hinga – Holt nyelvű-e va-
lóban a Ludasi-tó partján álló
k(h)unhalom, vagy avargyűrű?;
Családi Kör, 2000. február 3., 21. p.
4758. Vlaovics József: Ludas tizenkette-
dik órája; 7 Nap – melléklet; 1983.
december 2., 6–7. p.
vázlatok; Szabadka, 1907. 189 p.
Irodalom: K-n.: ~; Századok, 1908.
160–162. p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 976. sz.
4763. Iványi István: A lugosi és karán-
sebesi bánok; Temesvár, Történeti
Régészeti Értesítő, 1875. 3. füzet
100–103. p.
4764. Iványi István: Lugos és Karánsebes
története I–III.; Temesvár, Törté-
neti Régészeti Értesítő, 1876. 1. fü-
zet 24–34. p., 2. füzet 70–91. p. és
3. füzet 136–145. p.
4765. Iványi István: Adatok Lugos és
Karánsebes történetéhez (1658–
1695); Temesvár, Történeti Régészeti
Értesítő, 1877. 2. füzet 59–67. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 465
LUKÁCSFALVA
LUKÁCSFALVA – Magyar–tót hely. Torontál vmegyében, Écskához ¼ órányira; 86
házzal, 470 kath., 84 evang. 38 ref. lakossal s dohánytermesztéssel. F. u. Lázár Zsigmond.
Ut. p. N.-Becskerek (Fényes Elek, 1851).

1785-ben Lázár Lukács écskai birtokos a környező megyék törvényhatóságaihoz for-

dult, s így tette közhírré, hogy „mintegy száz családot keres, akiket ő szerződéses alapon
fogadna fel, és akiket Torontál vármegye mérsékelten adóztatna, a célból, hogy míveljék
a maradvány földekből kihasított kerteket”. Szegedi magyarok és vingai bolgárok kerül-
tek ekkor a Bega partjára, s megalapították a birtokosról elnevezett Lukácsfalvát (Kalapis
Zoltán, 1988).

Cikkek, tanulmányok

4766. Gallusz László: Kimozdulni a

mindennapok egyhangúságából;
7 Nap, 1987. március 20., 22. p.

MACAHALMA
A hagyomány szerint a bánatában a kútba ugrott és nagy részvét mellett itt eltemetett,
sanyargatott cselédlányról, a kis Macáról, Macahalmának elnevezett majorjárásban kö-
töttünk ki. A számomra jól ismert, de hosszabb ideje nem látott helyen döbbenetszerűen
ütött mellbe a felismerés, hogy milyen gyorsan változik, jobban mondva: megy tönkre itt
minden. (…) Gyermekkorom vidéke ez itt, közeliek és túl erőszakosak az emlékek ah-
hoz, hogy közömbösen tudomásul vegyem a visszavonhatatlan valóságot. Ha lehunyom
a szemem, emlékezetemben az Egyfasor környéke újra kivirul százszínű virágaival, ha
kinyitom, beleszúr a gaz, és úgy tűnik, hogy a falak gyermekkoromra omlanak, meg még
néhány csobolyós és lóvezető zsibongó hangú pajtásra (Cs. Simon István, 1993).

Cikkek, tanulmányok

4767. Cs. Simon István: „Hát nincsen itt

virág…” – Macahalma; Vajdsági
Hírnök, 1993. október 20., 19. p.

MADARAS
1743-ban Csicsovszky Ferenc szabados vállalkozott arra, hogy Madarász és Sára
pusztákat betelepíti, illetőleg lakosságot toboroz ide. Mennyire sikerült, ez nem ismere-
tes. (…) Madaras még 1786-ban is puszta volt, s utóbbi években a zomboriak itt tartot-
ták marhájokat. Fridrik szerint az 1770–1780-as években telepíttetett meg, véglegesen
466 MAGYARCSERNYE
1782-ben különböző tájakról jött vegyes ajkú lakosokkal; a németek pedig későbben
jöttek. (…) A telepítés 1787-ben fejeztetett be; ez évi jul. hóban „recenter impopulatum
praedium”-nak íratik; s ekkor kapja első pecsétjét is. A rkat. lelkészség 1789-ben állítta-
tott fel, temploma pedig tíz évvel későbben, 1799-ben épült a B. Szűz Mária mennybeme-
netelésről címezve. A falu határa 158 telekből állott, lakossága pedig túlnyomóan magyar
volt. 1820-ban 2000 rkat. magyar és 787 bunyevác lakott itt. – Az 1890. évi népszámlálás
szerint a lakosság száma 5442 lélek. Ebből 4750 magyar, 674 német, 12 szerb, 5 tót; val-
lásra pedig 5289 rkat., 110 izr.; a lakott házak száma 932. A helység határa 9086 kataszt.
holdból áll, ebből 1181 k. hold a községé (Iványi István, 1909).

Cikkek, tanulmányok 4769. Roediger Lajos: A bács madarasi

tumulusokról (Az Arch. Értesítő
4768. Mojzes Antal: A madarasi tanya- XXV. kt. 5. sz. megjelent közle-
világ története Bajmokon; Bács- ményből); BBVTT Évkönyve 1905.
ország, 2000. 3–4. szám, 13–18. p. 132–136. p.

MADARASFALU
Kisfalu (Kevinél)
Tudják, ez itt tanyavilág, de azért ennek a pár háznak itt egy kupacban két neve is van:
Kisfalu vagy Madarászfalu. Ez utóbbit gondolom a most elhunyt Madarász Pista bácsiról
kapta, talán az ő tanyája lehetett itt a legelső (Molnár Cs. Attila, 1988).

Cikkek, tanulmányok

4770. Molnár Cs. Attila: Az életsors

csendje – Madarasfalvi nyárutó;
7 Nap, 1988. október 28., 22–23. p.

MAGYARCSERNYE
MAGYAR-CZERNYA – Nagy magyar hely, Torontál vmegyében, csősztelekhez 1
órányira; 213 házzal, 1864 kath., 4 evang., 8 ref., 8 zsidó lak., kath., szentegyházzal, s
nevezetes dohánytermesztéssel. F. u. Csekonics János (Fényes Elek, 1851).

NÉMET-CZERNYA – Német falu Torontál vmegyében, Haczfeldhez 1 órányira; 1508

kath., 6 evang., 24 óhitű lak., kath. paroch. templommal. F. u. Csekonics János (Fényes
Elek, 1851).

RÁCZ-CZERNYA – Rácz falu Torontál vmegyében, Német Czernya mellett; 236

kath., 6 evang., 2816 n. e. óhitű, 10 zsidó lak., óhitű anyatemplommal, 113 egész telekkel.
F. u. Csekonics János (Fényes Elek, 1851).
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Monográfiák
4771. Csányi Mihály–Hajdu Sándor: Is-
kola és templom – Pillanatképek
a magyarcsernyei iskola és egy-
házközség történetéből; Magyar-
csernye, 2004. 101 p.
4772. Tanók József: Emlékőrző – Nova
Crnja – Magyarcsernye 200 éves.
Első könyv; Magyarcsernye, 1992.
152 p.
Irodalom: Biacsi Antal: Tanók
József Emlékőrzője; Új Hét Nap,
1994. február 4., 10. p.
4773. Tanók József: Emlékőrző – Nova
Crnja – Magyarcsernye 200 éves.
Második könyv; Magyarcsernye,
1995. 204 p.
Irodalom: Fazekas András: A múlt
átmentése az utókornak – Készül
Magyarcsernye monográfiájá-
nak második kötete; Családi Kör,
1993. november 11., 12. p.; Fazekas
András: Emlékőrző másodszor
– Magyarcsernye egy (újabb)
könyvvel gazdagodott; Családi
Kör, 1995. április 20., 8. p.; Nagy
Erzsébet: Hamarosan megjelenik
az Emlékőrző harmadik kötete;
Szabad Hét Nap, 1996. november
467
14., 24. p.; Németh Ferenc: Ha
minden kis településnek... – Tanók
József: Emlékőrző. Magyarcsernye
200 éves; Bácsország, 1995. szep-
tember 7.
4774. Tanók József: Emlékőrző – Nova
Crnja – Magyarcsernye 200 éves.
Harmadik könyv; Magyarcsernye,
1997. 151 p.
Cikkek, tanulmányok
4775. Biacsi Antal: Iskola és templom;
Bácsország, 2004. VII–XII. [helye-
sen X–XII.] szám, 25–28. p.
4776. Csernyei könnyek és mosolyok;
Hitélet, 1980. 2. szám, 21–24. p.
4777. Fazekas András: Eltűnt Bartók-sí-
rok Magyarcsernyén, Családi Kör,
1999. január 21., 8–9. p.
4778. [Márton Róza]: Rózsa Márta: Nova
Crnja; Híd, 1939. április, 4. szám,
126–127. p.
4779. Ünnepeltek Magyarcsernyén [150
éves a plébániatemplom]; Hitélet,
1994. 11. szám, 18. p.

MAGYARITTABÉ, ITTABÉ
Magyarittebe, Itebő
MAGYAR–ITTEBE – Magyar falu Torontál vmegyében, ut. p. Becskerekhez keletre
4 ½ mfdnyire, a Bege partján; 44 kath., 2360 ref., 6 óhitű, 10 zsidó lak., ref. anyatemp-
lommal, 68 4/8 egész telekkel. Határa minden trágya nélkül gazdagon terem. F. u. Ittebei
Kiss Erneszt örökösei (Fényes Elek, 1851).

RÁCZ–ITTEBE – Rácz falu Torontál vmegyében, Magyar-Ittebe szomszédságá-

ban, 40 kath., 14 ref., 3172 n. e. óhitű lak., s anyatemplommal. Határában gyönyörű
fáczányosok vannak; 172 egész telket számlál. F. u. Ittebei Kiss Erneszt örök[ösei] (Fé-
nyes Elek, 1851).
468 MAGYARKANIZSA
Monográfia reken és Magyarittabén; In:
1848–1849 – A magyar forradalom
4780. Simon Sándor: Feljegyzések Ma- és szabadságharc jubileuma – a Ma-
gyarittebéről (1786–1986); Tóth- gyar Szó különkiadványa, Újvidék,
falu – Logos Grafikai Műhely, 2002. 1998. 29. p.
349 p. + 14 tábla.
4784. Matijevics Lajos: Ittabé múltjából
Cikkek, tanulmányok – Mit mondanak a dokumentumok
és a szájhagyomány; Magyar Szó –
4781. Biacsi Antal: Magyarittabé króni- Kilátó, 1976. március 12., 11. szám,
kása – Patai Sándor múzeuma; Új 11. p.
Hét Nap, 1993. november 5., 15. p.
4785. Patai Sándor: Rövid adalék a Kos-
4782. Kiss Nándor: Magyarittebe törté- suth-szobor történetéhez Magyar
nete; Bácsország, 2001. I–IV. szám, Ittabén; Bácsország, 2002. VII–IX.
42–43. p. szám, 42. p.

4783. Marcsók Vilma: Erőforrás és biz- 4786. Pesty Frigyes: Az itebői prépost-
tatás – Március idusának helytör- ság; Századok, 1875. 678–683. p.
téneti vonatkozásai Nagybecske-

MAGYARKANIZSA, Ó-KANIZSA
Ókanizsa, Kanizsa
KANISA (Ó- vagy MAGYAR-) – Bács vmegyében, jól épült vegyes magyar–szerb
mv. A Tisza jobb partján, Szegedtől délre 3 ½ mfdnyire. Számlál 9137, u. m. 7724 magyar
kath., 1297 óhitű, 4 evang., 112 zsidó lak. Kath. paroch. templom. Synagóga. Városháza.
A helységtől ½ órányira van a Tisza révje, mellyen Torontálba járnak át. Határa, mellyet
a telecskai dombok hasítanak keresztül, szállásokra van felosztva. Földe fekete, s szép
buzát, kukoriczát, sok kölest és dohányt terem. Marhatartása virágzó. A Tisza mentében
és a Körös-ér körül sok posványai vannak. Határa roppant, mert 1600 □ ölével 32,080
holdra megy, szabad koronai kerületi hold pedig 2200 ölet tevén, illyen holdakban van
polgári szántóföld 2828, rét és beltelek 11,032, legelő 5300, szőlő 278, uradalmi föld
306, nádas 2800, tavak, vizek 396, utak 391 hold. E város a koronai tiszamelléki szabad
kerülethez tartozik (Fényes Elek, 1851).

Ekkor közös tanácsban elhatározták, hogy feleségüket otthagyva, távoznak a [Csepel]

szigetről, átmennek a Dunán túlra, meghódítják Pannónia földjét (…). Azonban mielőtt
ez megtörténnék, sereget akartak küldeni Galád vezér ellen, kinek az uralma a Maros
folyótól egészen Haram váráig terjedt. Az ő ivadékából származott hosszú idő múltán
Ajtony, akit Csanád megölt. E dologra Szovárdot, Kadocsát és Vajtát küldték ki. Mikor
ezek engedelmet nyerve ellovagoltak, a Tiszán Kanizsánál átkeltek és a Csesztreg vize
mellett szállottak meg (Anonymus: Gesta Hungarorum).
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 469
Bács-Bodrogh megyéknek tiszai vidéke 1751-ig katonai őrvidék lévén, ez évben pol-
gárosíttatott, szerb lakosai, kik a katonai életet a polgárinál többre becsülték, számban
igen megfogyatkoztak, mert innét lassankint elköltöztek, részben az alsó vidékeken kike-
rekített és újólag szervezett végvidékekre, részben más vidékekre, Oroszországba is. Így
nevezetesen Ó-Kanizsáról is több száz szerb család másfelé keresett hazát és tűzhelyet. A
szerbek tömeges kiköltözésével kezdődött a magyarok visszatelepítése is, mi oly rohamos
mérvben hajtatott végre, hogy Ó-Kanizsán alig pár évtized alatt a népesség száma nem-
csak hogy megkétszereződött, de az itt maradt szerbekkel szemben a magyarság számban
és vagyonban határozottan túlsúlyra került. Ezen időben vette fel Ó-Kanizsa, mintegy
megkülönböztetésül a szomszédos, túlnyomólag szerbek által lakott Török-Kanizsától, a
„Magyar” előnevet is, hogy ezen időtül fogva máig vegyesen hol Ó, hol Magyar-Kani-
zsának neveztessék. Az 1751-ik év Kanizsára nézve nevezetes azért is, mert ezen évben
június 28-án kelt, Mária-Terézia királyné által kiadott privilégium által a mezővárosok
sorába emeltetett, a melyről szóló eredeti okmány a városi levéltárban őriztetett (Appel
Ede, 1886).

Monográfiák Endre: A Tiszáninneni koronakerü-

Vö.: 7., 12., 20., 31., 2150., 2321., 4361.
és 6733. sz.
4787. Appel Ede: Ó-Kanizsa nagyközség
történelmi, helyrajzi, gazdasági,
népismei és statisztikai ismerte-
tése; Szabadka – Bittermann József
könyvnyomdájából, 1886. 62 p.
Irodalom: ~~: Tárca – 1. Jausz Já-
nos: „Szeghegy…”, 2. Erős József:
„Új sóvéi ev. ref. egyház…”, 3.
Belohorszky Gábor: „Újvidék”, 4.
Appel Ede: „Ó-Kanizsa”, 5. Du-
dás Gyula: „A zentai ütközet és
Szeged visszavétele 1686-ban”;
BBVTT Évkönyve 1886. 158–160. p.
letnek rövid múltja, jogviszony és a
korona, mint földesurávali dézsma
pere, 27 p.; Iványi István: Martonos
története, 51–58. p.; Ó-Kanizsa
nagyközség szabályrendeletei és
fontosabb közgyűlési határozatai,
73–157. p.; Horgos 1772–1978. 62 p.
4790. Djere, Kornel dr.–Tomić, Pavle, dr.:
Opština Kanjiža – Geografska mo­
no­grafija; Novi Sad – Prirodno-ma­
tematički Fakultet Novi Sad, Insti­
tut za geografiju, 1982. 203 p.
4791. Ilyenek vagyunk – Bemutatkozik
a kanizsai Műszaki Középiskola;
[Kanizsa], é. n. [2003?]. 18 p.

4788. Az Ó-Kanizsai Róm. Kath. Egy- 4790a. 35 éves a kanizsai középiskola – A

házközség alapszabályai; Ó-Kani-
zsa – nyomtatott Schwarz Sándor-
nál [1879]. 26 p.
4789. Dokumentumok, források Kani-
zsa monográfiájához 1093–1993;
Kanizsa, 1991.; Appel Ede: Ó-Ka-
nizsa nagyközség történelmi, hely-
rajzi, gazdasági, népismei és sta-
tisztikai ismertetése, 62 p.; Dudás
kanizsai Műszaki Középiskola ju­
bileumi évkönyve 1965–2000; Ka­
ni­zsa, [2000.] 41 p. (kétnyelvű ki­
advány).
4792. Írók, költők Kanizsáról; Kanizsa
– Cnesa Kiadó, 1994. 194 p.
4793. Kanizsa monográfiája I.; Kanizsa,
1995. 499 p.
470
4794. Kanizsa kilencszáz éves – Doku-
mentumok és források a kilenc év-
százados Kanizsáról; Üzenet, 1993.
szeptember–október, 375–484. p.
4795. Kanizsa község – Opština Kanji-
ža; Kanizsa, 2002. (városismertető
kiadvány) s. p.
4796. Kanizsa önmagáról – Lična karta
Kanjiže, 1993; 17 p. (kétnyelvű
sokszorosított füzet).
4797. Kávai Szabolcs: Emberségünk vá-
ra – Visszapillantás iskolánk száz
éves történetére; Tóthfalu – Logos,
2001. 84 p.
4798. Kertek, parkok; Újvidék – Forum
Könyvkiadó, 1989. 163 p.
Irodalom: Vajda Gábor: Zöld re-
mények; 7 Nap, 1990. február 9.,
22. p.
4799. Klamár Zoltán: Örökségünk –
kanizsai képeskönyv; Tóthfalu –
Logos, 1995. 222 p.
4800. Klamár Zoltán: Tanyák, paraszt-
gazdaságok Magyarkanizsa vidé-
kén (1900–2000); Szabadka – Kiss
Lajos Néprajzi Társaság Könyvtára
2., 2006. 325 p.
4801. Molnár Tibor: Kanizsa község I.
világháborús hősi halottai; Tóth-
falu – Logos Grafikai Műhely, 2003.
203 p.
4802. Papp György: Kanizsa és környéke
földrajzi neveinek adattára I.; Új-
vidék – Magyar Nyelv, Irodalom és
Hungarológiai Kutatások Intézete,
1982. 142 p. – Vajdasági helységei-
nek földrajzi nevei 8.
MAGYARKANIZSA
Irodalom: Matijevics Lajos: Újabb
dokumentum a Tisza mentéről;
Magyar Szó – Kilátó, 1983. május
7., 17. szám, 17. p.
4803. Papp György: Kanizsa és környéke
földrajzi neveinek adattára II.;
Újvidék – Magyar Nyelv, Irodalom
és Hungarológiai Kutatások Intéze-
te, 1989. 190 p. – Vajdasági helysé-
geinek földrajzi nevei 14.
4804. Pató Imre: A Kanizsai Írótábor
bibliográfiája 1953–1981; Újvi-
dék – Kanizsa, 1986. 1075–1106
p. – Különnyomat a Hungarológiai
Közleményekből.
4805. Pejin Attila: Magyarkanizsa 1848–
49-ben; Zenta, 1999. 72 p.
4806. Szekeres László: Kanizsa múltja a
régészeti leletek fényében; Kani-
zsa, 1986. 73 p.
Irodalom: Papp György: Kanizsa
kilencszáz és kilencezer éve; Ma-
gyar Szó – Kilátó, 1987. június 20.,
28. szám, 18. p.
4807. Szöllősy Vágó László: Iskoláink
krónikája – Fejezetek a kanizsai
oktatásügy történetéből; Kanizsa,
1991. 132 p.
4808. Urbán János: Lángérdem – Az
önkéntes tűzoltóság 100 éve Kani-
zsán; [Magyarkanizsa], 1989. 156
p. + képmelléklet.
4809. Urbán János: Parázsföld; [Magyar-
kanizsa] 1988. 352 p.
Irodalom: Burány Nándor: A tudo-
mányos teljesség vagy az osztály-
érdek; Magyar Szó – Kilátó; 1990.
augusztus 25., 36. szám, 14. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1366., 1378., 1411., 1971., 2348. és
3558. sz.
Várostörténet
4810. Beszédes Valéria: A kanizsai kál-
vária; In: Hét Nap – Vajdasági Ma-
gyar Kalendárium, Szabadka, 2006.
221–225. p.
4811. Biacsi Antal: Kanizsai népfogyat-
kozás; 7 Nap, 1991. június 14.,
12–13. p.
4812. Burányi Nándor: Nemcsak hálából,
(köz)érdekből is – A kanizsai Tóth
József és Wagner Mária alapítványa
kapcsán; Magyar Szó – Kilátó; 1990.
szeptember 15., 39. szám, 15. p.
4813. Dobos János: Az ősidőktől 1848-ig
– Megjelenés előtt Kanizsa mo-
nográfiája; Bácsország, 1995. má-
jus 4., 8. p.
4814. Dobos János: „Dióhéjban szorítot-
tan körvonalazott eszme”; Bács-
ország, 1995. október 5., 8. p.
4815. Dobos János: Az Árpád-kori Ka-
nizsa; In: Honfoglalók; Híd, 1996.
május–július, 5–7. szám, 392–397. p.
4816. Dobos János: Magyarkanizsa
1848–1849-ben Miloš Dimitrijević
emlékiratában; Bácsország, 1998.
2. szám, 8–14. p.
4817. Hovány Lajos: Vizek Kanizsa és
Adorján között a térképen; Bács-
ország, 1999. 3–4. szám, 20–22. p.
4818. Hovány Lajos: Kapitány-rét a tér-
képeken; Bácsország, 1999. 5–6.
szám, 19–21. p.
471
4819. Hovány Lajos, mgr.: A Mirót-
halastó és rokonai – A kultúrtáj
Magyarkanizsa környéki vízrajzi jel-
lemzőinek nyomában; Bácsország,
2005. 1. (32.) szám, 41. p.
4820. Kalapis Zoltán: Beszédes József
kanizsai emlékei I–III.; Magyar
Szó, 1986. február 9–11. (3 folyta-
tásban).
4821. Klamár Balázs: Impériumváltá-
sok Magyarkanizsán (Ókanizsán)
1918–1944; Bácsország, 2005. 2.
(33.) szám, 4–17. p.
4822. Klamár Balázs: A kanizsai isko-
lák története 1918–1941-ig; Bács-
ország, 2005. 3. (34.) szám, 5–8. p.
4823. Klamár Zoltán: Bácskai variációk
térre és városnévre – Kanizsa;
Magyar Napló, 2003. június.
4823a. Klamár Zoltán: Egy magyarkani­
zsai bognárdinasztia története a
családi jegyzetfüzet és iratanyag
tükrében; In: Parasztélet, kultú-
ra, adaptáció; Budapest – Akadé-
miai Kiadó, 2005. 13–34. p.
4824. Kanizsán ismét újmise volt (Dobó
Tibor); Hitélet, 1985. 8. szám, 9. p.
4825. Kávai Szabolcs: Emberségünk vá-
ra – A kanizsai iskolák rövid törté-
nete; Bácsország, 2002. I–III. szám,
52–54. p.
4826. Kovács Nándor: A hősök sírkertje
– Felújították az I. világháborús ka-
tonatemetőt Magyarkanizsán; Hét
Nap, 2003. augusztus 20., 12. p.
4827. Magyarkanizsa; In: Magyar vá-
rosok; Budapest – a Vármegyei
472
Szociográfiák Kiadóhivatala, 1941.
421–423. p.
4828. Mák Ferenc: Kanizsa, a kilenc-
százéves város – Beszélgetés Do-
bos Jánossal, a készülő monográfia
főszerkesztőjével; Magyar Szó –
Kilátó, 1982. június 19., 23. szám,
17. p.
4829. Orosz Ibolya: Oskolaseprő diák-
ból akadémikus – Beszédes Jó-
zsef (1787–1852) vízépítő mérnök
Magyarkanizsa szülötte; Szabadka
– Vajdasági Magyar Kalendárium
2003. 142–148 p.
4830. Papp György: Melyik hát az igazi
Kanizsa? – Hol alakult ki az első
település Kanizsa néven?; Magyar
Szó – Kilátó, 1979. szeptember 29.,
39. szám, 14. p.
4831. Papp György, dr.: Kossuth levele-
zése a kanizsaiakkal; In: Kossuth
Lajos 1802–2002 – a Magyar Szó
melléklete, Újvidék, 2002. 28–29. p.
4832. Ricz Péter: A kanizsa-velebiti
bronz és szarmata kori temető;
Bácsország, 1998. 3. szám, 54–55. p.
4833. (sv): Kilencszáz év hite és remény-
sége; Hitélet, 1993. 11. szám, 11. p.
MAGYAR-PÉCSKA, PÉCSKA
Monográfia
4841. Szomorú István: Tanterv a ma-
gyar-pécskai községi iskolák ré-
MAGYAR-PÉCSKA
4834. Vékony László, dr.: Kanizsa 1694-
ben; Bácsország, 2003. X–XII. szám,
34–37. p.
Művelődési hagyományok
4835. (d. k.) [Dudás Károly]: Kanizsai
Újság; Új Hét Nap, 1993. novem-
ber 19., 9. p.
4836. Faragó Árpád: A műkedvelő szín-
játszás 110 esztendeje; Hét Nap,
2005. július 27., 30–31. p.
4837. Fehér Ferenc: Kanizsa, könyvek,
találkozások; Magyar Szó – Kilátó,
1984. szeptember 22., 38. szám, 16. p.
4838. (hl): Az imádság városa [A katoli-
kus egyházközség életéről]; Hitélet,
1974. 7. szám, 18–26. p.
4839. Silling István: Kanizsa és környéke
archaikus népi imádságai; Orbis,
1997. II. évf., 1. szám, 33–39. p.
4840. Urbán János: Elveszett hangok –
Tallózás a két háború között a Ti-
sza mentén megjelent lapokban;
Magyar Szó – Kilátó, 1985. április
27., 17. szám, 17. p.
szére az 1898/9-ik tanévre; Pécska
– nyomatott Ruber E. könyvnyom-
dájában, 1898. 29 p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 473
MAJDÁNY
MAJDÁN – Magyar hely. Torontál vmegyében, a bébai uradalomban; 41 házzal, 687
kath., 4 zsidó lak., dohánytermesztéssel, szép fekvésű szőlőkkel. F. u. gr. Battyáni. Ut. p.
Szeged (Fényes Elek, 1851).

Majdány és [tőle egy kilométerre] Rábé a jugoszláviai Bánság legészakibb csücs-

kében fekszik, közvetlenül a magyar–román–jugoszláv hármas határ mellett. Színtiszta
magyar település. A faluhoz 3.289 hold termőföld tartozik, amelyből csupán 11 hold az
államé, 1.833 a szövetkezeté, a többi 1.445 hold a magángazdaságoké. A háztartások
száma 143, a lakosság lélekszáma pedig 351 (Rábé 162; összesen 513). A századfordulón
Majdány házainak száma 164, a lakosságé pedig 757 volt. A faluban hitelszövetkezet és
gazdakör is működött. (…) Súlyos kilátástalanság és reménytelenség nyomasztja a falut
(Gubás Jenő, 1997).

Monográfia 4843. Bálint József: A parasztnak télen

4842. Gubás Jenő: Veszendő végeken –
Egy bánsági magyar falu, Maj-
dány szociográfiája; Tóthfalu
– Logos, 1997. 201 p. és ua. I–III.
folytatásban: Szabad Hét Nap, 1996.
október 17-étől október 31-éig.
Irodalom: Gubás Jenő, dr.: „Előt-
tünk egy nemzet sorsa áll” – A
Mocsáry-díjas Gubás Jenő önval-
lomása Vörösmarty igézetében
fogant; Szabad Hét Nap, 1998. no-
vember 4., 8. p.
sincs nyugvása; Családi Kör, 1991.
január 31., 10–11. p.
4844. Bognár Anikó: Ünnepi táplálkozás
Majdánon és Rábén; In: Észak-
Bánság paraszti műveltségéből;
Szeged, 1999. 63–80. p.
4845. Habram Károly: Romok Majdán
felett – Régészeti ásatásoknál az
észak-bánáti hármas határon I–II.;
Családi Kör, 2004. július 1., 14–15.
p. és július 8., 14–15. p.

Cikkek, tanulmányok 4846. Simon András: Temetők és temet-

kezés Majdánon és Rábén; In:
Vö.: 2549. sz. Észak-Bánság paraszti műveltségé-
ből; Szeged, 1999. 37–62. p.

MARADÉK
Maradik (Maradék), Dunabánság, irigi járás. A község lakóinak száma: 2600 lélek,
amiből 1500–1600 a magyarok száma. (…) A katolikusok Djakovo alá tartoznak. 1898-
ban csak egy Ács nevezetű család volt katolikus. Ennek idején az irigi plébános nem akart
magyarul még temetni sem, kértek Strossmayertől, az akkori püspöküktől magyar papot,
aki azonban nem teljesítette a kérést, sőt azt mondta a küldöttségnek: inkább kutyák ugas-
sanak a templomban, mint magyarul énekeljenek. Az időközben megszaporodott magyar
katolikusok közül ekkor 30 család tért át [reformátusra]. Informátorom személyesen ke-
reste fel 1934-ben Aksanović djakovói püspököt, és feltárta előtte a katolikusok tűrhetet-
474 MARTONOS
len helyzetét. Aksanović ígéretet tett segítésre, mondta majd tanulmányozza a helyzetet.
Informátorom egyébként Székely Sándor református lelkész. Aksanović röviddel ezután
Marketićet helyezte Maradékra. Szerb–horvát ember, aki keveset tudott magyarul, külön-
ben dadogott. (…) Helyébe Peternej Jozo 40-es szlovén pap került, aki egy szót sem tud
ismét magyarul. Mikor az új papot kapták, kérték a hívek, hogy legalább a Mária-éneke-
ket énekelhessék a templomban az istentisztelet alatt magyarul, vagy akárcsak vasárnap,
litánia után. Mikor semmi választ nem kaptak, egyszer az asszonyok váratlanul elkezdtek
magyarul énekelni, a pap és a kántor azonnal elhagyták a templomot. Utána a csend-
őrök szedték össze az énekeseket a pap utasítására és feljelentésére, és az Államvédelmi
tv. alapján lebünteték valamennyit 100–300 din. pénzbüntetéssel (Maradik – Maradék,
1937).

Cikkek, tanulmányok 4849. Klamár Sára: Ki vagyok Én? És

ki vagy Te? – Identitásstratégi-
4847. Ablonczy Bálint: Maradék szór- ák a maradéki magyarok körében;
ványmagyarsága a Szerémségben; Bácsország, 2005. 4. (35.) szám,
Magyar Nemzet, 2001. július 21. 30–34. p.

4848. Ambrus Vilmos: „Így tanultuk
az ősöktől” – A maradéki betlehe-
mesek; Bácsország, 2001. IX–XII.
szám, 9–11. p.
4848a. Dudás Károly: Maradék; In: Szór-
ványban [Burány Nándor–Dudás
Károly–Németh István–Tari Ist-
ván]; Újvidék – Forum Könyvki-
adó, 2004. 84–91. p.
4850. Kósa László: Maradék – Vallás és
anyanyelv konfliktusa egy szerémségi
községben a XIX–XX. század for-
dulóján; In: Magyarságkutatás 1989;
Budapest, 1990. 7–22. p.
4851. Maradik (Maradék); [1937]. 2 p.
– TLA/432/11.

MARTONOS
MARTONYOS – Helység Bács v.-megyében, a tiszai koronai kerületben, Csongrád
vmegye szélén, ut. p. Horgos. Lakja 4500 lakos, kiknek fele szerb n. e. óhitű, fele magyar
katholikus; és még 83 héber. Kath. és óhitű anyatemplomok. Sok dohányt termeszt. Hala
bőséggel. Első osztálybeli határa 2200 □ ölével 11,374 hold, mellyből polgári szántó
2406, rét 4491, legelő 1330, szőlő 229, uradalmi szántó és rét 160, nádasa 1700, tavak
758, utak 300 hold (Fényes Elek, 1851).

Midőn Szeged 1686. október 22-én a császári sereg által bevétetett, a másfél százados
török uralkodásnak e vidéken vége szakadt; de a Tiszán túl még sokáig tartotta magát
s az ellen kellett a Tisza innenső partját megvédeni. Ez volt a feladata a néhány évvel
később szervezett határőrvidéknek, melynek első nyomait mindjárt 1687-ben Szegeden
és Szabadkán találjuk; sőt Martonoson és Zentán is, a hol e célból rác milicia volt elhe-
lyezve, a mely egy 1688. január 25-én kelt jelentés szerint élelemhiány miatt e váracsokat
(Schlosser!) el akarja hagyni. Azért a katonai kincstár részéről a kanizsai rácokat és a
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 475
martonosi meg becsei őrségeket 1696-ban is élelmezni kellett. De a cél biztosabb eléré-
se végett a határőrvidéket katonailag készültek szervezni. S így a szervezetbe Martonos
mindig felvétetett, mert helyzeténél fogva abból ki sem maradhatott. Martonosra 50 gya-
log és 25 lovas katona volt kivetve. 1702-ben itt legalább 300 adóköteles egyén volt. (…)
Az 1848–49. évi mozgalmak alatt a martonosi nemzetőrség is (magyarok és szerbek egy-
aránt) a római sáncok mögött tanyázó felkelő szerbek ellen az ó-kéri táborba szállottak.
De midőn a szerb nemzetőrök magyarellenes hangulatot kezdének tanúsítani a magyarok
az ó-kanizsai nemzetőrök segítségével azokat lefegyverezték; maguk pedig Szent-Tamás-
nál is részt vettek (Iványi István, 1896).

Monográfiák 4855a. Cvetanović, Milan: Martonos, az

Vö.: 2321., 4361. és 4589a. sz.
4852. Dongó Ferenc–Gulyás M. Fulgen-
cia–Kovács József: A Martonosi
Egyházközség története; Martonos,
1976.
4852a. Historia Domus Parochiae Mar-
tonosiensis 1237–1985 – Adatgyűj-
temény a Martonosi Rkt. Egyház-
község történetéhez; Martonoson,
1985. 103 p. – Összegyűjtötte Don-
gó Ferenc és segítői, Kovács József
és Savelin Zoltán plébános urak, va-
lamint Gulyás M. Fulgencia és Bagi
M. Ronorika t. nővérek. Továbbá
a falu „régi öregjeiből” néhányan.
(gépirat)
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1411. és 5555. sz.
4853. Aranymise Martonoson (Kovács
József); Hitélet, 1978. 5. szám, 10–
11. p.
4854. Bálint József: Kosárfonók nyomá-
ban; Családi Kör, 1991. április 11.,
10–11. p.
4855. Beszédes Valéria: A népi műemlék-
védelem lehetőségei Martonoson,
Létünk, 1985. 3–4. szám, 528–551. p.
egykori pannonhalmi birtok a
formálódó eurorégió útján; Tár-
sadalom és tudomány – Válogatás a
II. Vajdasági Magyar Tudományos
Diákköri Konferencia humán tárgyú
dolgozataiból; Újvidék – Vajdasági
Magyar Felsőoktatási Kollégium,
2005. 385–396. p.
4856. Dongó Ferenc: „…Kárvallott em-
börök…” – Martonoson még a tö-
rök hódoltság idején 245 hívőt bér-
mált meg a belgrádi püspök; Hitélet,
1976. 6. szám, 18–24. p.
4857. Egy gyertyaszállal kevesebb vi-
lágít (Kovács József 1905–1983);
Hitélet, 1983. 11. szám, 15. p.
4858. Erdősi Loc Valéria: Vesszőszobrá-
szok – Száz évvel ezelőtt alakult
meg a martonosi Kosárfonók Szö-
vetkezete; Családi Kör, 2004. au-
gusztus 26., 20–21. p.
4859. Erdősi Loc Valéria: Nincs után-
pótlás – A martonosi kosárfonás
szomorú jelene; Családi Kör, 2004.
szeptember 2., 20–21. p.
4860. Iványi István: Martonos község
története; BBVTT Évkönyve 1896.
51–58. p. – Ugyanaz: Dokumentu-
mok, források Kanizsa monográ-
fiájához; Kanizsa, 1991.
476 MILITICS
4861. (kf): Megünnepelték a martonosi 4864. Tandari Erzsébet: A martonosi ko-
templom 200 éves jubileumát; sárfonás története; Bácsország,
Hitélet, 1976. 12. szám, 6–7. p. 2005. 2. (33.) szám, 29–33. p.

4862. Kovács Mária: Volt egyszer egy 4864a. Vidéki napló – Martonos, jan. 13-án;
Ustorka; Bácsország, 2002. X–XII. Szegedi Napló, 1880. január 15., 3. p.
szám, 84–85. p.

4863. Kovács Mária: Utcáink története

– A Szabadkai utca; Bácsország,
2004. I–III. szám, 67–68. p.

MELENCE
MELENCZE – Rácz m.-v., Torontál vmegyében, a kikindai szabad kerületben, N.-
Becskerekhez 1 posta állásnyira északra; 46 kath., 6160 n. e. óhitű lak. Van 1 szép bá-
dogos tornyú szentegyháza, postahivatala, 264 egész telke, gazdag búzatermő határa, s
felette sok szarvasmarhája. F. u. a kamara (Fényes Elek, 1851).

Cikkek, tanulmányok 4866. Németh Ferenc: A bánáti Marien-

4865. Kalapis Zoltán: Egy régi torontáli
iszapfürdő – A melencei Ruszanda
100 éves hirdetések tükrében; Bács-
ország, 1997. augusztus 7., 7. p.
bad – A melencei Ruszanda gyógy-
fürdő múltjából; Családi Kör, 1995.
február 23.

MILITICS
Militich
RÁCZ-MILITICS – Német–szerb falu Bács vmegyében, Hodsághoz 1 mfd., 2400
német kath., 700 szerb n. e. óhitű lak., kath. és óhitű paroch. templomokkal. Sok kendert
termeszt. Első osztálybeli gazdag határa 1100 □ ölével 8998 hold, mellyből 112 4/8 telek
után urbéri szántó 3694, rét 2697, legelő 1896, szőlő 136, urad. rét 10, mocsár 393, utak
172 hold. Birja a kamara (Fényes Elek, 1851).

Monográfia buch als Festgabe zur 150 Jahr-

feier; Odžaci, 1936. 224 p.
4867. Wüscht, Johann: Über Vergangen- Irodalom: Réz Henrik: ~; Száza-
heit und Gegenwart der Gemein- dok, 1937. 469–473. p.
de Srpski-Militics – Ein Heimat-
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 477
MITROVICA
Monográfia – Buchdruckerei von I. C. Soppron,
1973. 86 p. + 2 térkép.
4868. Godra, Bartholomaus E., dr.: Mo-
nographie von Syrmien; Semlin

MOHOL
MOHOL – Helység Bács vmegyében, a tiszai korona szabadalmas kerülete, a Tisza
jobb partján, ut. p. Ó-Becséhez északra 3 mfd. Lakja 3500 n. e. óhitű szerb, 1800 magyar
kath., 100 zsidó, óhitű és kath. anyatemplommal. Gazdag fekete földű határa 2200 □
ölével, 16,322 hold, mellyből polgári szántó 3801, rét 6355, legelő 4321, szőlő 138, ura-
dalmi föld 160, nádas 1081, mocsár 300, utak 166 hold (Fényes Elek, 1851).

Moharéve – Mohar régi férfinév, már 1283-ban előfordul. Bácsmegyei Moharáve Be-
csei Imre birtoka volt, aki ezt 1323-ban Lampert országbíró előtt Dombónak adta cse-
rébe, annak tiszántúli Szentmiklós és Akacs nevű birtokaiért. (…) 1701-ben telepedtek
le Moholon szerbek. – 1702-ben a tiszai határőrvidék szervezésekor Mohol katonai sánc
lesz. 1717-ben a katonaság ökreit legelteti a Mohol-i határban. (…) 1771-ben Moholon az
urbéri összeírás szerint volt 273 gazda, 17 házas zsellér és 6 lakó. A Moholhoz tartozó ha-
tárrészek (puszták és dűlők): Novoszelo, Csanadacz, Pogledics, Obornyacza, Gyentáros,
Tivitska, Dolity, Ugarszko-Szelistye. Magyarok 1804–5-ben telepedtek le számosan, akik
már 1806-ban plébániát is kaptak. A Szt. György tiszteletére épült templom 1824-ből való.
1848-ban a kor. kerület megszűnvén, Mohol is a vmegyében kebeleztetett és 1870-ben
megváltja magát a földesúri terhek alól. (…) Moholon az 1890. évi népszámlálás szerint
volt: 9509 lélek 1733 házban. Anyanyelv szerint: 5710 magyar, 3669 szerb. Vallás szerint
5465 rk., 3670 gkel., 295 izr. stb. A község határa 25530 kat. hold (Iványi István, 1906).

Monográfia 4871. (hl): Jubileumi ünnepség a Tisza

melléken; Hitélet, 1970. 12. szám,
4869. A moholi Szent Száva pravoszláv 5–8. p.
templom; Szabadka, 2003. 22 p.
4872. (hl): Moholi képek – moholi érté-
Cikkek, tanulmányok kek; Hitélet, 1974. 9. szám, 18–24. p.

Vö.: 1411. sz. 4873. (hl): Aranymise Moholon – Ágos-

4870. Csin.: Több évtizedes munka –
Baranyi István a családi ősök után
kutatott, végül megírta Mohol mo-
nográfiáját; Magyar Szó, 2004. ok-
tóber 10.
ton Miklós; Hitélet, 1980. 11. szám,
17–20. p.
4874. Kalapis Zoltán: Moholy-Nagy
László adai és moholi évei I–II.;
Magyar Szó – Kilátó, 1982. szep-
tember 4., 34. szám, 11. p. és szep-
tember 11., 35. szám, 11. p.
478 MOLLYFALVA
4875. Király János: Mohol krónikása – 4878. Suhajda Lajos: „Mindenkinek min-
Baranyi István családfa-kutatásai; dene lettem…” (Varga Lajos plébá-
Magyar Szó, 2002. október 4. nosról); Hitélet, 1995. 9. szám, 10. p.

4876. Muhi János: Mól jelene; Híd, 1935.
szeptember, 9. szám, 7–13. p.
4877. Soltis Gyula: Hová tűnt a Moholi
Völgy?; Szabad Hét Nap, 1998. de-
cember 30., 11. p.
Moholi szerző műve
4879. [Novak, Radonjić:] Molska mu-
drovanja Novaka Radonjića koji
su od više godina u raznim listovi-
ma pod znakom „N” izlazili I–II.;
Novi Sad, 1878. XI + 266 p. és XIII
+ 262 p.

MOKRIN
MOKRIN – Rácz–magyar m.-város Torontál vmegyében, a kikindai kerületben,
Kikindához északra 1 ½ mfdnyire; 240 kath., 2984 n. e. óhitű, 48 zsidó lak., n. e. óhitű
anyatemplommal, postahivatallal és váltással, Csatád és Török-Kanizsa közt, vendégfo-
gadóval, 289 egész telekkel. F. u. a kamara (Fényes Elek, 1851).

Cikkek, tanulmányok 4880. Fehér Mayer Mária: Mokrinba

már nem jár magyar újság; Csa-
4879a. A kétszáz éves híd (a kilenclyukú ládi Kör, 2001. június 28., 12–13. p.
híd); Csókai Krónika – Čokanska
hronika. 2007. szeptember–október 4881. Mokrinban nagy az öröm; Hitélet,
(18. szám), 20. p. – A „mokrini szer- 1991. 4. szám, 15–16. p.
zők” Híd az Aranka folyón című
könyvének ismertetése.

MOLLYFALVA, MOLIDORF
Molyfalva
MOLIDORF – Német falu Torontál vmegyében; 552 kath., 6 zsidó lak., Contractualis
hely. F. u. gr. Zichy Ferraris Ferencz örök[ösei] (Fényes Elek, 1851).

1945 elején érkeztünk Molidorfba. Az egész falu tábor volt, haláltábornak hívták,
mert csak öregek és gyerekek éltek itt. (…) 1948 elején Gádorról Szerbcsernyére hoztak
bennünket, a Júlia-majorba. Két héttel húsvét előtt a nagykikindai nagynénénk meghal-
lotta, hogy ómama, a bátyám meg én ott vagyunk, és eljöttek értünk. A bátyámat és en-
gemet kivihetett. Ómamát még nem engedték ki, majd csak 1948 nyarán mehetett ő is,
amikor felszámolták a tábort. Édesanyám nem volt velünk a haláltáborban. Mint a többi,
életerős asszonyt, őt is Oroszországba vitték munkatáborba, és egy szénbányában dolgo-
zott. 1950-ben szabadult, és kikerült Németországba. Édesapám német katona volt, 1944-
ben elesett. Anyuka 1952-ben megtudta, hogy mi hol vagyunk, ki akart vinni bennünket
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 479
Németországba, de végül is maradtunk. (…) Anyukámmal csak 1958-ban találkoztam,
amikor kimentem hozzá látogatóba. Akkor láttam a féltestvéremet is. Nekem van még
egy édes öcsém is, akivel együtt kerültünk a lágerbe, de ő anyukámnak a mamájával volt
együtt. Nekik sikerült megszökniük a táborból, és Romániába kerültek. Hansi öcsém-
mel én édesapám mamájával és tatájával voltam a táborban. A Romániában élő öcsém
1960-ban kivándorolt Németországba. – Szerbcsernyén a kastély közelében, a mostani
park helyén temették el azokat, akik a szerbcsernyei táborban haltak meg. Közvetlenül a
határátkelő mellett van egy ötven méter hosszú, négy méter mély árok, amely egy nagy
sírgödör volt, oda temették azokat, akiket kivégeztek (Nagy Erzsébet, 2005).

Cikkek, tanulmányok 4883. Nagy Erzsébet: Koszorúzás Moli-

dorfon; Hét Nap, 2005. december
4882. Cs. Simon István: Az elöntött falu 28., 25. p.
– Mollyfalva, Molidorf, Molin; Hét
Nap, 2002. szeptember 4., 27. p.

MONOSTOR, KANIZSAMONOSTOR
MONOSTOR – Magyar hely., Torontál vmegyében, Csókához 1 mfdnyire; 44 házzal,
366 kath. lak., dohány termesztéssel. F. u. a Marczibányi család. Ut. p. Uj-Kanisa (Fényes
Elek, 1851).

Monostor is a Csanád nemzetség ősi birtoka, mely itt monostort alapított, ahonnan
a helységet Kanizsamonostorának vagy Monostoros-Kanizsának nevezték. Első ízben
1230-ból van adatunk az itteni monostorról, amelynek a följegyzések szerint a Maros
mellett, Csiga nevű falunál birtoka volt, és amelynek II. Endre 1233-ban kétezer kősót
ígért. A helység első ismert birtokosa Kelemenös bán fia, Pongrácz. (…) Oláh Miklós
1536-ban még jelentékeny helységnek említi, ám másfél évtizeddel később ezen a vidé-
ken is föltűnik a hódító török félhold (Torontál vármegye monográfiája, 1911).

Kanizsamonostorról azonban még 1582-ből is van hírünk, öt szerb pásztor lakta,

akiknek összesen 1028 birkájuk volt. De nem sokkal ezután pusztává vált. Az 1723. évi
Mercy-féle térkép is pusztaként tünteti föl. 1782-ben azonban a Marcibányiak Szeged
vidéki magyar kertészeket telepítenek ide, a régitől délkeletre az Aranka közelébe. Mikor
épült föl a monostor, ki építette, kik és mikor semmisítették meg? Ezek nyitott kérdések
maradnak… (Cs. Simon István, 2001)

Monográfia Cikkek, tanulmányok

4884. Cs. Simon István: Monostor – 770; 4885. Cs. Simon István: Helyváltoztatás
Újvidék – Forum Könyvkiadó, 2001. és lejtő; Szabad Hét Nap, 1994.
78 p. szeptember 22. – Bánáti Újság, 3. p.

4886. Cs. Simon István: Közeleg az ün-

nepetek! – Monostor hétszázhet-
480 MONOSTORSZEG
venedik évfordulójára; Szabad Hét 4887. Tóth Lívia: Falu a kilenclukú híd
Nap, 2000. szeptember 6., 28. p. közelében; Hét Nap, 2001. novem-
ber 7., 14–15. p.

MONOSTORSZEG
Bački Monoštor
MONOSTOR-SZEG – Magyar falu Bács vmegyében, Zomborhoz nyugatra 2 mfd, s
ut. post. Bezdán 1 óra. Itt szakad a Ferencz csatorna a Dunába, s itt van ezen az első zsi-
lip hollandiai módra készítve. A parton áll egy vendégfogadó és több uradalmi épületek.
Lakja: 4500 l., kik többnyire r. katholikusok, paroch. templommal. Fekete földje híres
búzát és kendert terem; nádja; hala bőséggel. Határa 1100 □ ölével 19,908 h., mellyből
84 telek után úrbéri szántó 2962, rét 2426, jó legelő 1269, mocsáros legelő 2000, szőlő
96, uradalmi föld és rét 968, makkos erdő 4023, lágyfa erdő 845, nádas 4022, tavak 1087,
utak 212. F. u. a kamra. Hajdan e tájon feküdt Bodrog város, s itt volt a Sz. Péter tiszte-
letére szentelt bodrog-monostori apátság is, valamint szinte a Bodrog-Duna szigetében a
sz. kereszt apátság (Fényes Elek, 1851).

A’ csatorna jobb partján vannak az uradalomnak némelly, a’ gazdasághoz tartozó épü-

letei, azokon pedig túl Monostorszegh fekszik, melly jókora helység; 3787 catholikus,
280 óhitű, 10 evangelikus és 71 zsidó lakos van. Miolta a’ Törökök hazánkból kiveret-
tettek, azolta a’ K. Kamara birja, ’s az Apatini uradalomhoz tartozik most. Határja két
nyomásbeli, agyagos és fekete földű, búzát jól terem, lent eleget, szőlleje is, erdeje és
nádja bőven van, ’s a’ lakosok sok szarvas marhákat nevelnek. Míg a’ csatorna nem volt,
addig a’ Dunán a’ partosban sok hajók rakodtak a’ beljebb fekvőhelységekből, de már
most ez csak ollyankor történik, mikor az igen kis víz miatt a’ hajók nem mehetnek bé a’
csatornába, melly igen ritkán esik meg. T. Bács Vármegye részéről a’ helységben mindig
egy esküdt lakik (Mindszenthy Antal, 1831).

Monográfiák 4890. Beljanski, Milenko: Bački Monoš­

4888. Beljanski, Milenko: Tragajući za
Bodrogom i Monoštor do kraja
osamnajstog veka; Sombor – Pros-
veta, 1972. 95 p. – Bibliografija 89–
91. p.
tor izmedju 1921. i 1985. godine;
Sombor – Prosveta, 1986. 207 p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1282. sz.

4889. Beljanski, Milenko: Bački Monoš­ 4891. Beljanski, Milenko: Még a kő is

tor izmedju 1801. i 1920. godine; dalol; 7 Nap, 1983. október 21., 3. p.
Sombor – Prosveta, 1986. 71 p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 481
MOZSOR
Falu a titeli fönnsík tövében. (…) 1746-ban a szabadkai kivonuló határőrök ide tele-
píttetvén, a kamara a falut katona sáncnak adta át. A tiszai határörvidék feloszlatásakor
1750-ben nem jutott vissza a vmegyéhez, mert csajkásnak szánták e helyet. Ennek szer-
vezése azonban egyelőre nem sikerülvén, Mosorin 1752-ben ideiglenesen a vmegyének
adatott át, míg a katonai hatóság 1763-ban ismét visszavette, s a csajkás határőrség szer-
vezetébe sorozta be. Végre az 1873. évi XXVII. t. c. értelmében ismét a polgári hatósá-
gokhoz jutott, és a vármegyébe kebeleztetett vissza. (…) Mosorinon az 1890. évi nép-
számlálás adatai szerint volt: 2717 lélek 467 házban. Anyanyelv szerint volt: 2553 szerb,
80 magyar, 63 német (Iványi István, 1906).

Cikkek, tanulmányok éves lelőhely öröksége; Magyar

Szó, 1987. augusztus 25.
4892. J. Szabó József: Újjáépülő bronz-
kori település a csaknem négyezer

MÓDOS
NÉMET-MÓDOS – Német m.-város Torontál vmegyében, Becskerekhez keletre 6
órányira; 892 kath., 2 óhitű lak., 6 paroch. templommal, 52 egész telekkel, gyógyszertár-
ral. F. u. a zágrábi káptalan, s feje egy uradalomnak (Fényes Elek, 1851).

RÁCZ-MÓDOS – Rácz m.-v. Torontál vmegyében; 94 kath., 2364 n. e. óhitű lak.,

óhitű anyatemplommal, epres kerttel, 153 2/8 egész telekkel. F. u. a zágrábi káptalan
(Fényes Elek, 1851).

Monográfiák Cikkek, tanulmányok

4893. Burger, Josef: Heimatbuch der Ge- Vö.: 1411. sz.

meinde Modosch im Banat und
Ortschronik der Gemeinde Kap- 4895. Németh Ferenc: Régi módosi
talan; Bermatingen Kr. Überlingrn nyomdák I–II.; Magyar Szó – Ki-
/ Baden, 1964. 528 p. + 1 térkép. látó; 1990. június 9., 25. szám, 16.
p. és 1990. június 16., 26. szám, 16. p.
4894. Milleker Felix: Geschichte der
Gemeinde Jaša Tomić (Módos,
Modosch) im Banat; Vrschatz –
Kirchner, 1935. 45 p.
482 MUZSLYA

MUZSLYA
Hogy ezen a vidéken települések keletkezhettek, az annak is köszönhető, hogy a
XVIII. sz. második felétől, de különösen a XIX. sz.-ban nagy lecsapoló munkálatokat
végeztek, majd szivattyús rendszerű csatornahálózatokat építettek ki, s így a dombháta-
kon a XIX. sz. második felében három település is keletkezett: 1. Lukácsfalva (Lukino
Selo) 1785-ben, a Bega folyó közvetlen közelében, ezt 1878-ban árvíz öntötte el. Ekkor
kilométernyi távolságra, egy magasabb dombháton, új település keletkezett. Ez a mai
település. 2. Erzsébetlak (Elisenheim, Belo Blato, nevezték még Nagyerzsébetlaknak is)
1866-ban települt be, 1876-ban a Tisza áradása teljesen tönkretette a falut; lakói elköl-
töztek, majd 1887-ben újratelepítették. (…) 3. Muzslya (Felsőmuzslya) 1890-ben. (…)
1888-at írtak, amikor országgyűlési képviselőválasztások zajlottak le, Magyarországon
az uralkodó párt a 67-es kiegyezés (Deák Ferenc) pártjából kialakult Szabadelvű Párt volt
Tisza Kálmán miniszterelnök irányításával, aki egyben a szabadelvűek vezére is volt.
Nagybecskereken természetesen biztosítani kellett egy szabadelvű képviselő megválasz-
tását, mert a vármegye főispáni megbízatása is ennek az eredményétől függött. Nos, a
főispán Hertelendy József volt, a képviselőjelölt (és korábbi képviselő) pedig Demkó Pál,
nagybecskereki illetőségű földbirtokos. A választások lebonyolítása után az esti órákban
Hertelendy József a vármegyeház előcsarnokában idegesen sétálva várta, kivont kardú
csendőrök sorfala között, Demkó Pált, hogy gratuláljon neki az alig 7 szavazattöbbséggel
megnyert képviselői megbízatáshoz. A gratuláció után állítólag ezeket mondta: – A fene
egye meg! Nem fogok én itt többé értetek idegeskedni. Hozatok én ide hamarosan 400
kormánypárti szavazót. (…) 1888-ban tehát a vármegye telepítési igénnyel fordult a ma-
gyar földművelésügyi minisztériumhoz… (Karl Miklós, 1990)

Monográfiák 4899. (gs hl): Ahol lovat, szekeret, szer-

4896. Karl Miklós: A dűlőutak szorgos
népe – Adalékok Muzsla száz-
éves történetéből 1890–1990; H. n.
[Muzsla], 1990. 223 p.
4897. Tóth-Glemba Klára: „Mindönki
Muzslára akar mönni”; Tóthfalu
– Logos, 2000. 101 p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 3601. sz.
4898. Gabona Ferenc: Szórvány magyar-
ság Közép- és Dél-Bánságban;
Polísz, 2004. február–március, 75.
szám, 27–32. p.
számot és embert gyilkoltak a
messzi földek; Hitélet, 1976. 7. szám,
18–23. p.
4900. (-k -o): Templomavatás Muzslyán;
Hitélet, 1994. 7–8. szám, 14–15. p.
4901. Kovács Jolánka: Csak hét villany-
karó hiányzik; Családi Kör, 1999.
március 18., 12–13. p.
4902. Nagy János: Muzsla; Híd, 1934.
szeptember, 5. szám, 4–5. p.;
Muzsla vasárnapja; 1934. októ-
ber, 6. szám. 4–6. p. és Lakodalom
Muzslán; 1934. november, 7. szám,
5–9. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 483
4903. Németh Ferenc: Muzslya 100 éve imaházat a közép-bánáti telepes
I–XVI.; Magyar Szó – Bánáti Hír- község római katolikus hívei; Csa-
adó, 1990. január 6.–április 28. ládi Kör, 2002. február 28., 20–21. p.

4904. Németh Ferenc: A Bodré vendég-
lő padlásán is táncoltak – Hatvan
évvel ezelőtt rendezték meg az első
muzslyai Gyöngyösbokrétát; Vaj-
dasági Hírnök, 1996. szeptember,
20–21. p.
4905. Németh Ferenc: Olvasók a vendég-
lőben – 100 évvel ezelőtt alakult
meg a muzslyai magyar olvasókör;
Családi Kör, 1997. április 10.
4906. Németh Ferenc: A muzslyai temp-
lom 100 éve – 1902-ben kaptak
4907. Palatinus Aranka: „Kész az étel,
gyé kend má önni!” – Hagyomá-
nyos táplálkozás a muzslyai pa-
rasztházban; Családi Kör, 2001.
június 28., 24. p.
4908. Palatinus Aranka: Házassági anya-
könyvek tanulsága Muzslyán; Lé-
tünk, 2001. 1–2. szám, 101–116. p.
4909. Préc István: Megemelt kalappal;
Szabad Hét Nap, 1997. október 9.,
22. p.

NAGYBECSKEREK
NAGY-BECSKEREK – Igen csinos város, s főhelye Torontál vármegyének, a Béga
vagy Bege hajókázható folyóvize mellett, Szegedhez délre 14, a Tiszához 1 ½ mfdnyi
távolságra. Házai nagyobb részt cseréppel fedettek, s utczái elég rendesek. Van benne 5
templom, vármegyeház, posta- és sóház-hivatal, 2 casino, színház, 2 patika, sörház. Né-
pessége 15,544 lélek, kik közt 3968 katholikus, 604 evang., 66 ref., 10398 n. e. óhitű, 508
zsidó. Nyelvökre nézve ráczok, németek, magyarok, oláhok, tótok, bolgárok. – Kereske-
dése gabonával, szarvasmarhával, s nyers bőrökkel felette nagy fontosságú; mesterembe-
rei számosak; roppant kiterjedésű határa 399 2/8 egész telket számlál, s igen termékeny;
epreskertje legszebb a megyében; erdőcskéje is van. F. u. a királyi kamara, s széke egy
tiszttartósági hivatalnak (Fényes Elek, 1851).

Nagybecskerek egy nagy és szépecske mezőváros, melyet majd mind rácok laknak.
Egy kellemes partos helyen fekszik a Béga kanálisa mellett, mely a város félig körülveszi,
és azon keresztül is megyen, aholott rajta egy derék híd vagyon építve olyan magasságra,
hogy alatta vitorlás dunai hajók elmehetnek. A kanálisban az ember sok hajókat lát, mint-
hogy minden produktumok, amelyek a Banátus belső részeiről kivitetnek, ezen a vízen
vitetnek ki, melyből azután a Tiszára és innen a Dunára jönnek. A kanális partján a város
részein szép kis ligetek vagynak, melyek a helynek annál több kellemetességet adnak,
minthogy ezen a vidéken az ember fákat éppen nem lát. Vagyon ezenkívül egy nagy
eperfás kert, mely a vármegyéé, és selyemtenyésztés gyarapítása végett míveltetik. Mert
minthogy ezen vármegyében sok selymet termesztenek, a vármegye az eperfák elegendő
bőségéről gondoskodik, és a helységeket, amelyekben eperfákra szükség volna, azokkal
kielégíti (Teleki Domokos, 1794).
484 NAGYBECSKEREK
De a mestert nem zavarta Somlyaiék fanyarsága, amely valóban a somhoz hasonlított.
Nem zavarta a Marczi szamarast sem, annak az idegei kötélből voltak megszervezve,
és bölcsen osztotta be a napját, a várost egyaránt, hogy merre hordja a vizet, lévén ő a
becskereki vízvezeték. A haját hátul fésű szabályozta, a füle cimpájába kis sárgarézla-
pot fűzött, mert az megóvta a szemfájástól, állandóan papucsban járt, és mezítelenek
valának dússzőrű lábai, amelyek fogvicsorgatásra ingerelték az én Treff vizslámat. Nem
bántott az a jámbor állat a világon senkit, csak valami érthetetlen ingertől hajtva a Marczi
bokáját kapta a szájába anélkül, hogy megharapta volna. – Ággyík á rosztopcsint a rum-
mal! – szólt be arramenet a boltba Marczi, minekután türelmes állatait, nevükön szólítva
őket, megállította. (…) Marczi, ha szigorúan veszem a dolgot, és ezen az alapon akarom
karakterét megrajzolni, világpolgár volt, mert amikor az Amerika-negyedben igyekezett
kielégíteni a szomjúhozókat, éppen úgy betért a Budzsák sarkán Schlesingerhez is, már-
pedig azt aligha lehetett a lutheránus hívek közé sorolni. Tótok – ahogy Becskereken
az evangélikusokat nevezték – egyébként is csak a templomok körül laktak (Sz. Szigeti
Vilmos, 1937).

Monográfiák 4915. Szentkláray Jenő: Vonások Nagy-

Vö.: 99a., 106., 107., 1370., 3475., 3497.,
3503., 3504., 3507. és 3530. sz.
Várostörténet
4910. Lauka Gusztáv: N.-Becskerek az
alig multban és jelenben; Nagy-
Becskerek – kiadja Mangold Lipót,
1886. 13 p.
4911. Milleker, Felix: Geschichte der
Stadt Veliki Bečkerek 1333–1918;
Wrschatz – Kirchner, 1933. 96 p.
4912. Nagy-Becskerek rendezett taná-
csú városának szervezési és ügy-
rendi szabályrendeletei; Nagy-
Becskerek – Nyomtatott Pleitz
Ferencz Pálnál, 1873. 76 p.
4913. Rapajić, Zoran: Zrenjanin bez taj-
ni; Beograd, 2005. 45 + 8 p.
4914. Stanić, Radiša: Veliki Bečkerek,
Petrovgrad, Zrenjanin; Zrenjanin,
1995.
Becskerek város és vidéke törté-
netéből; Temesvár, 1877.
4916. [Szentkláray Jenő]: Nagy-Becske-
rek utczáinak és tereinek magya-
rosítása – Vonások a vidék és város
történetéből. A dél-magyarországi
részek visszakapcsolásának száza-
dos évfordulója emlékére – írta s
Torontálmegye Törvényhatósági Bi-
zottságának 1879-ik évi szeptember
hó 22-én s folyt. tartott ünnepélyes
közgyűlésén felolvasta dr. Szentkláray
Jenő; Nagy-Becskerek – Nyomtatott
Pleitz Fer. Pálnál, 1879. 30 p.
4917. Szentkláray Jenő: A becskereki
vár; Budapest – kiadja a Magyar
Tud. Akadémia, 1886. 49 p. – Érte-
kezések a történeti tudományok kö-
réből, XII. 10.
4918. Szentiványi Ferencz: Nagybecske-
rek város fejlődése és jelentősé-
ge; Budapest – Pesti Könyvnyom-
da-Részvénytársaság, 1911. 47 p.
– Különnyomat a Közgazdasági
Szemle 1911. évi január–február
havi füzetéből.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Művelődési hagyományok
4918a. Alma Mater – A nagybecskereki
magyar középiskolások lapja; 2005.
június 24., 20 p. – I. évfolyam 1.
szám.
4919. Barácius Zoltán: Megkésett rek-
viem – A megszüntetett vajdasági
magyar színházak története; Sza-
badka – Életjel, 1996. 229 p.
4920. Bányai Jakab: Steinbach Antal
élete és működése; Nagybecskerek
– Pleitz Fer. Pál könyvnyomdája,
1896. 44 p.
4921. Čolić, D. Dragoljub: Poznati Zre-
njaninci; Zrenjanin, 1963.
4922. Jankó Ágostonné: A nagybecske-
reki Szociális Missió Társulat je-
lentése az 1916–1917. évről; Nagy-
becskereken – Nyomtatott Pleitz
Fer. Pál könyvnyomdájában, é. n.
[1917]. 23 p.
4923. Kalapiš, Zoltan: Bečkerečki svetlo-
pisac; Novi Sad, 1986. 58 p.
4924. Klein Mór, dr.: A döntés küszöbén
– Egyházi beszéd; Nagybecskerek
– Pleitz Fer. Pál könyvnyomdája,
1898. 6 p.
4925. Lőrinc Péter: A Pleitz-ház tudomá-
nyos kiadói tevékenysége a bánáti
rónán; Újvidék – a Magyar Nyelv,
Irodalom és Hungarológiai Kutatá-
sok Intézete, 1978. 201 p.
Irodalom: Vajda Gábor: Fontos
anyagfeltárások; Magyar Szó – Kilá-
tó, 1979. október 27., 43. szám, 14. p.
4926. Négy Város – Becskerek; Híd,
1995. január–február – Kalapis Zol-
485
tán: A becskereki főtér és környéke,
30–37. p.; Németh Ferenc: Nagy is
volt, becses is, kerek is…; 38–45. p.
4927. Németh Ferenc: A torontáli sző-
nyeg; Újvidék – Forum Könyvki-
adó, 1995. 107 p.
4928. Németh Ferenc: A Fülep család
Becskereken; Újvidék – Forum
Könyvkiadó, 1997. 141 p.
4929. Németh Ferenc: Streitmann An-
tal; Újvidék – Forum Könyvkiadó,
2000. 115 p.
4930. Németh Ferenc: A nagybecskereki
sajtó története (1849–1918); Új-
vidék – Forum Könyvkiadó, 2004.
213 p.
4930a. Petőfi Művelődési Egyesület, Zre­
njanin 1945–1980; Zrenjanin, 1980.
42 p. (kétnyelvű kiadvány)
4931. Stocker Eduárd–Hegyi József: A
zrenjanini Petőfi Művelődési
Egyesület 50 éve; Zrenjanin, 1995.
187 p.
4932. Szentkláray Jenő: Debreczeni Bá-
rány Ágoston élete és munkái –
Emlékezés Dél-Magyarország első
történetírójáról; Budapest – Kiadja
a Magyar Tudományos Akadémia,
1914. 107 p. – Értekezések a törté-
nelmi tudományok köréből, XIII. 8.
4933. Veselinov, Ivanka: Bečkerečki ti-
pik 14 veka; Skopje, 1970. 15 p.
(különnyomat)
4934. Zrenjanin nekad i sad (Fényképek
a városról); é. n. [2004].
486
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1074., 1411., 1460., 2205., 2235.,
2543. és 2547. sz.
Várostörténet
4935. A nagybecskereki vár maradvá-
nya; Századok, 1885. 770. p.
4936. Baróti Lajos: A becskereki spanyol
telep; Történelmi és Régészeti Érte-
sítő, 1892. 193–198. p.
4937. Demkó István: A nagybecskereki
cukorgyár alapításának kezde-
tei; Bácsország, 2004. I–III. szám,
40–41. p.
4938. János pap tíz garasától [a] püs-
pökszentelésig; Hitélet, 1975. 12.
szám, 17–23. p.
4939. Kovács Jolánka: Százéves a nagy-
becskereki Djordje Joanović Köz-
kórház; Szabad Hét Nap, 1995. de-
cember 21., 24. p.
4940. Kunkin Zsuzsanna: A becskereki
Demkó ház; Szabad Hét Nap, 1995.
december 7., 24. p.
4941. Marcsók Vilma: Október hatodika
meg az utókor; Szabad Hét Nap,
1998. október 14., 14–15. p.
4942. Marcsók Vilma: Az emlékek hulla-
déktelepén – Száz évvel ezelőtt adták
át a forgalomnak a Nagybecskereket
Zsombolyával összekötő keskeny-
vágányú vasutat, de a centenáriumi
ünnep elmaradt; Szabad Hét Nap,
1998. december 16., 14. p.
4943. Marcsók Vilma: Erőforrás és biz-
tatás – Március idusának helytörté-
NAGYBECSKEREK
neti vonatkozásai Nagybecskereken
és Magyarittabén; In: 1848–1849
– A magyar forradalom és szabad-
ságharc jubileuma – a Magyar Szó
különkiadványa, Újvidék, 1998. 29. p.
4944. Marcsók Vilma: Örömünnep és
szomorú megemlékezés – A 95.
születésnap; Szabad Hét Nap,
1999. február 3., 7. p.
4945. Marcsók Vilma: Vendégünk a trón-
örökös – Ferenc Ferdinánd főher-
ceg Écskán és Nagybecskereken;
Szabad Hét Nap, 1999. február 10.,
12–13. p.
4946. Marcsók Vilma: Nagy elődök, em-
lékező leszármazottak – Négy ara-
di vértanú meg VII. Dániel Pál;
Szabad Hét Nap, 1999. október 6.,
8–9. p.
4947. Marcsók Vilma: Romosodó temp-
lomok, meggyalázott kegyhelyek;
Szabad Hét Nap, 1999. november
3., 8–9. p.
4948. Marcsók Vilma: 125 éves közmű-
velődési jubileum; Bácsország,
2000. 3–4. szám, VI–VIII. p.
4949. Martonosi Mirella: A nagybecs-
kereki magyar gimnázium és a
Miasszonyunkról elnevezett sze-
gény iskolanővérek leánykollégi-
uma a világháborús (1941–1943)
években; Létünk, 2005. 4. szám,
49–63. p.
4950. Nagy-Becskerek utcáinak és tere-
inek magyarosítása; Történelmi és
Régészeti Értesítő, 1879. 202–203. p.
4951. Németh Ferenc: Az első „betskereki
könyvnyomtató intézet”; Magyar
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Szó – Kilátó, 1984. január 7., 1.
szám, 15. p.
4952. Németh Ferenc: A becskereki
prostitúció múltjából I–IV.; 1.
Bordélyházak, kéjnők, utcalányok;
Családi Kör, 1994. július 14.; 2. Tü-
relmi bárca, bordélyházi szabályzat,
1994. július 21.; 3. Bűnbarlangok,
gyanús kocsmák, titkos találkahe-
lyek, 1994. július 28.; 4. Énekes-
nők, tamburásnők, pincérlányok,
1994. augusztus 4.
4953. Németh Ferenc: Ferenc Ferdi-
nánd bánáti vadászatai I–IV.; 1.
Első látogatása Écskán és Nagy-
becskereken 1898 novemberében;
Családi Kör, 1994. szeptember 8.;
2. Második látogatása 1899 no-
vemberében; 1994. szeptember 15.;
3. Harmadik látogatása 1900 no-
vemberében, 1994. szeptember 22.;
4. Negyedik látogatása 1901 no-
vemberében; 1994. szeptember 29.
4954. Németh Ferenc: Az al-dunai szé-
kely telepítés történetéből I–IV.; 1.
A telepesek első csoportja 1883 áp-
rilisában érkezett Bánátba, a szebb
és jobb élet reményében; Családi
Kör, 1994. október 27.; 2. A lelke-
sedéstől a kiábrándulásig, 1994. no-
vember 3.; 3. A Tallián-féle jelentés
visszhangja, 1994. november 10.; 4.
A három telepes község rendeződő
élete, 1994. november 17.
4955. Németh Ferenc: Bánáti szőnyeg
a királyi udvarban – Kereken
száz éve kezdte meg üzemelését a
nagybecskereki szőnyeggyár; Csa-
ládi Kör, 1994. október 6., 22–23. p.
4956. Németh Ferenc: Nagybecskerek
kiváltságlevele; Bácsország, 1996.
augusztus 1., 10. p.
487
4957. Németh Ferenc: Rózsa Sándor
1848-ban Nagybecskereken; Híd,
1998. július–augusztus, 600–603. p.
4958. Németh Ferenc: A nagybecskereki
római katolikus székesegyházban
– Megoldódott az oltárképek rejté-
lye; Családi Kör, 2001. szeptember
6., 12–13. p.
4959. Németh Ferenc: A régi Nagybecs-
kerek egykori írásokban, vis�-
szaemlékezésekben; Bácsország,
2001. IX–XII. szám, 92–93. p.
4960. Németh Ferenc: Egy példás báná-
ti leányintézet [Messinger Karolin
Leánynevelő Intézet]; Bácsország,
2003. I–III. szám, 60–61. p.
4961. Németh Ferenc: A folytonosság jel-
képei – 1753 januárjában fektették
fel a nagybecskereki római katoli-
kus egyházközség anyakönyveit;
Családi Kör, 2003. május 1., 16–17. p.
4962. Németh Ferenc: „A haza bölcse
türelemre intett bennünket” –
Egy nagybecskereki deputáció az
1860-as évek elején Deák Ferenc-
nél tett látogatást a Nagykikinda–
Nagybecskerek vasút ügyében; Bács-
ország, 2003. X–XII. szám, 11–12. p.
4963. Németh Ferenc: Leányiskolák
Nagybecskereken a 19. század-
ban; Bácsország, 2004. VII–XII.
[helyesen X–XII.] szám, 34–35. p.
4964. Préc István: Adalék a nagybecske-
reki református templom törté-
netéhez; Bácsország, 1999. 1–2.
szám, 20. p.
4965. Préc István: A nagybecskereki
templom 135 éve; Hét Nap, 2003.
április 9., 28. p.
488
4966. Rakić Lazar: Veliki Bečkerek
(Zrenjanin) revolucionarne 1848–
1849. godine; Novi Sad – Zbor-
nik za društvene nauke, 1964. 39.
sveska, 5–34. p.
4967. Szabó J. József: A nagybecskereki
vízivár – A közeli tó nyugati csücs-
kének egy nagyobb szigetén állt
175 esztendeig; Vajdasági Hírnök,
1993. november 20., 17. p.
4968. Vékony László, dr.: Becskerek
vára; Bácsország, 1998. 3. szám,
32–33. p.
4968a. Villamos világítás Nagybecskere­
ken; Délvidék, 1893. január 1., 3. p.
Művelődési hagyományok
4969. Barácius Zoltán: Megkésett rekvi-
em – A zrenjanini magyar színház
múltjáról; Magyar Szó – Kilátó;
1990. július 21., 31. szám, 14. p.
4970. Barácius Zoltán: Az elődök hagya-
téka – 160 éves a nagybecskereki
színházépület; Családi Kör, 1999.
november 18., 20. p.
4971. Cholnoky Jenő, dr.: A M. Földrajzi
Társaság harmadik vándorgyűlé-
se; Földrajzi Közlemények, 1909.
IX. füzet, 391–403. p.
4972. Čolić, Dragoljub: Novinarstvo u
Velikom Bečkereku; Pisac, 1990.
január 25.
4973. Káich Katalin: A becskereki Ady-
társaság (1923–1925?); Magyar
Szó – Kilátó, 1977. december 24.,
50. szám, 16. p.
4973a. Lauka Gusztáv; Délvidék, 1893.
május 7., 2. p.
NAGYBECSKEREK
4973b. Lauka Gusztáv (1818–1902); Va-
sárnapi Újság, 1902. augusztus 31.
(35. sz.) 565. p.
4974. Németh Ferenc: Írók, könyvek,
könyvkereskedők – Zrenjaninban
a 19. század első felében; Magyar
Szó – Kilátó, 1984. március 10., 10.
szám, 15. p.
4975. Németh Ferenc: Kísérlet rajzisko-
la alapítására – Kezdeményezések
a múlt század közepén az akkori
Becskereken; Magyar Szó – Kilátó,
1984. május 5., 18. szám, 15. p.
4976. Németh Ferenc: „Kisdedóvó-Inté-
zet alapíttatott…”; Magyar Szó
– Kilátó, 1984. június 9., 23. szám,
15. p.
4977. Németh Ferenc: Egy gyógytár két
évszázada, Magyar Szó – Kilátó,
1984. június 23., 25. szám, 15. p.
4978. Németh Ferenc: Tanító kereste-
tik…; Magyar Szó – Kilátó, 1984.
augusztus 4., 31. szám, 12. p.
4979. Németh Ferenc: Egy régi vendég-
szereplésről – 100 éve, hogy Blaha
Lujza Zrenjaninban járt; Magyar
Szó – Kilátó, 1984. augusztus 11.,
32. szám, 13. p.
4980. Németh Ferenc: Az első becskereki
leányiskola – Wiltschego Rezső
magániskolája; Magyar Szó – Kilá-
tó, 1985. március 2., 9. szám, 17. p.
4981. Németh Ferenc: Színezett mozgó-
fényképek – 1898-ban kezdődtek
Zrenjaninban az első filmvetítések;
Magyar Szó – Kilátó, 1986. március
8., 10. szám, 17. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
4982. Németh Ferenc: Kávéházak, szál-
lodák, vendégfogadók; Magyar
Szó – Kilátó, 1986. augusztus 30.,
34. szám, 14. p.
4983. Németh Ferenc: Jókai Mór és a
becskerekiek; Magyar Szó – Kilá-
tó, 1986. október 18., 42. szám, 15. p.
4984. Németh Ferenc: Egy alapkőletétel
századik évfordulója, Magyar Szó
– Kilátó, 1986. november 8., 45.
szám, 15. p.
4985. Németh Ferenc: Egy pajzán heti-
lap – Reyser Lajos és a Rendkívüli
Újság I–II.; Magyar Szó – Kilátó,
1986. december 20., 3. szám (új
számozás), 16. p. és 1986. decem-
ber 27., 4. szám, 16. p.
4986. Németh Ferenc: Az egykori
becskereki Révai Kör; Magyar
Szó – Kilátó, 1987. május 30., 25.
szám, 16. p.
4987. Németh Ferenc: A Bohém Újság –
Egy ismeretlen zrenjanini színházi
lapról, Magyar Szó – Kilátó; 1988.
január 16., 5. szám, 16. p.
4988. Németh Ferenc: A Mi csoporttól a
Renaissance-ig – Egy ismeretlen
becskereki lapalapítási kísérletről;
Magyar Szó – Kilátó; 1988. novem-
ber 5., 46. szám, 16. p.
4989. Németh Ferenc: A zrenjanini ma-
gyar zenei élet kezdetei; Létünk,
1988. 5. szám, 725–743. p.
4990. Németh Ferenc: A Szenteleky Tár-
saság – Egy irodalmi tömörülés öt-
venöt évvel ezelőtti zászlóbontása;
Magyar Szó – Kilátó; 1989. február
25., 11. szám, 16. p.
489
4991. Németh Ferenc: Biztos fedél – A
zrenjanini színház másfél százada
I–III.; Magyar Szó – Kilátó; 1989.
március 25., 15. szám, 16. p.; 1989.
április 1., 16. szám, 16. p. és 1989.
április 8., 17. szám, 16. p.
4992. Németh Ferenc: Régi bánáti talál-
mányok I–III.; Magyar Szó – Kilá-
tó; 1989. október 14., 44. szám, 16.
p.; 1989. október 21., 45. szám, 15.
p.; 1989. október 28., 46. szám, 15.
p. és 1989. november 4., 47. szám,
16. p.
4993. Németh Ferenc: Három becskereki
magán-kölcsönkönyvtár; Magyar
Szó – Kilátó; 1990. szeptember 15.,
39. szám, 16. p.
4994. Németh Ferenc: A Torontáli Ellen-
zék 100 éve – A becskereki ellen-
zéki sajtó múltjából; 7 Nap, 1993.
március 19., 18. p.
4995. Németh Ferenc: Az egykori becs-
kereki megyeház – Lechner Ödön
híres nagyar építész alkotása; Vaj-
dasági Hírnök, 1993. szeptember
20., 18–19. p.
4996. Németh Ferenc: Egy bánáti fiú-
nevelő intézet – 90 évvel ezelőtt
nyitotta meg kapuit a becskereki
Engel-konviktus; Vajdasági Hírnök,
1994. június 4., 21. p.
4997. Németh Ferenc: A bánáti időszaki
sajtó számbavétele; Magyar Szó,
1994. október 29.
4998. Németh Ferenc: Srpska periodi-
ka 19. veka u Vel. Bečkereku;
Zrenjanin – Srpsko-Narodni kalen-
dar, 1994. október 28.
490
4999. Németh Ferenc: Mozgófényképek
Nagybecskereken I–III.; Családi
Kör, 1995. február 2., 20–21. p.;
február 9., 20–21. p. és február 16.,
20–21. p.
5000. Németh Ferenc: Az Ungarischer
Schulbote – 1868-ban Nagybecske-
reken jelent meg az első pedagógiai
szaklap a mai Bánát területén; Nap-
ló, 1995. március 29.
5001. Németh Ferenc: A bánáti közmű-
velődés szolgálatában – Százhúsz
éve alakult meg a Nagybecskereki
Polgári Magyar Olvasókör I–IV.;
Családi Kör, 1995. április 20., 17.
p.; április 27., 17. p.; május 4., 17.
p. és május 11., 17. p.
5002. Németh Ferenc: Az első becskereki
könyvkereskedés – 1843 májusá-
ban nyitották meg könyvesboltjukat
a Bettelheim-testvérek; Bácsország,
1995. május 4., 11. p.
5003. Németh Ferenc: Becskerek építé-
szeti öröksége I–VII.; 1. Az igaz-
ságügyi palota; Családi Kör, 1995.
október 12.; 2. A megyeház, 1995.
október 19.; 3. A kis híd, 1995. ok-
tóber 26.; 4. A református templom,
1995. november 2.; 5. A piarista
gimnázium, 1995. november 9.; 6.
A római katolikus plébániatemp-
lom, 1995. november 16.; 7. Meg-
őrzésre méltó alkotások, 1995. no-
vember 23.
5004. Németh Ferenc: A becskereki saj-
tó története 1849–1918. I–LXIV.;
Magyar Szó, 1996. július 16. és
1996. szeptember 6.
5005. Németh Ferenc: Földrajztudósok
egy régi bánáti találkozója – A
NAGYBECSKEREK
Magyar Földrajzi Társaság ván-
dorgyűlése 1909 szeptemberében,
Nagybecskereken; Magyar Szó –
Kilátó, 1996. szeptember 16.
5006. Németh Ferenc: A bánsági közép-
tanoda – A nagybecskereki Piarista
Gimnázium története (1846–1920)
I–VII.; Családi Kör, 1996. szep-
tember 19., 24–25. p.; szeptember
26., 24–25. p.; október 3., 24–25.,
p.; október 10., 24–25. p.; október
17., 24–25. p.; október 24., 20–21.
p.; október 31., 20–21. p.
5007. Németh Ferenc: Egy régi irodalmi
folyóiratról – 75 évvel ezelőtt in-
dították be Becskereken a Fáklyát;
Családi Kör, 1997. február 13.
5008. Németh Ferenc: Egy ismeretlen
becskereki napilapról – 75 évvel
ezelőtt jelent meg a Szabadság; Ma-
gyar Szó – Kilátó, 1997. április 12.
5009. Németh Ferenc: A hamvaiból újjá-
éledt város – Az 1807. évi tűzvész
Nagybecskereken; Családi Kör,
1997. május 1.
5010. Németh Ferenc: Másfél százados
a becskereki nyomdászat – Pleitz
Pál 1847-ben nyitotta meg „könyv-
nyomtató intézetét”; Családi Kör,
1997. június 5.
5011. Németh Ferenc: Egy régi bánáti
katolikus lapról – 60 évvel ezelőtt
jelent meg a K. S. A.; Magyar Szó –
Kilátó, 1997. július 26.
5012. Németh Ferenc: A becskereki
nyomdászat másfél évszázada;
Magyar Szó – Kilátó, 1997. novem-
ber 1.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
5013. Németh Ferenc: A bánáti népművé-
szet kutatói a századelőn; Magyar
Szó – Kilátó, 1998. augusztus 23.
5014. Németh Ferenc: Város a Bega
partján; Polisz, 1998. szeptember.
5015. Németh Ferenc: Nagylelkű gesz-
tusok, új köntös – Felújítják a
becskereki gimnáziumtemplomot;
Családi Kör, 2000. július 6., 12–13. p.
5016. Németh Ferenc: Kettős jubileum –
Egy évszázaddal ezelőtt, 1902 szep-
temberében egy napon szentelték
fel a hertelendyfalvi református és
az evangélikus templomot; Családi
Kör, 2002. szeptember 5., 12. p.
5017. Németh Ferenc: Kossuth méltatá-
sa; – 1902 szeptemberében Nagy-
becskereken méltó kegyelettel ün-
nepelték meg Kossuth Lajos szüle-
tésének 100. évfordulóját; Családi
Kör, 2002. szeptember 19., 23. p.
5018. Németh Ferenc: Bánáti írók szer-
vezkedése, mostoha időkben; Bács-
ország, 2004. VII–IX. szám, 115–
116. p.
5019. Németh Ferenc: Halárusok és
mutatványosok Kis-Amerikában;
Bácsország, 2005. 2. (33.) szám,
34–35. p.
5020. R. P.: A Messinger egy évszázada
– A nagy múltú iskola jubileumát
ünnepelték Nagybecskereken; Csa-
ládi Kör, 2004. május 27., 18. p.
Becskereki jeles személyek
5021. Aranymisés főpásztort köszön-
tünk… (Msgr. Jung Tamás); Hit-
élet, 1986. 7. szám, 17. p. és Na-
491
gyon szép volt az aranymise…;
Hitélet, 1986. 9. szám, 20–21. p.
5022. B. Z.: Dr. Várady Imre; Hét Nap,
2004. november 17., 33. p.
5023. B. Z.: Lauka Gusztáv, Hét Nap,
2004. december 22., 33. p.
5024. B. Z.: Brajjer Lajos, Hét Nap,
2005. május 18., 33. p.
5025. B. Z.: Pleitz Ferenc Pál; Hét Nap,
2005. augusztus 31., 33. p.
5026. [Debreceni] Bárány Ágoston tör-
ténetíró megünnepeltetése Dél-
magyarországon [Emléktábla le-
leplezése nagybecskereki lakóhá-
zán]; Századok, 1885. 546–547. p.
5027. Duranci, Bela: Az alkotóművész
nyomában – Streitmann Antal
1850–1918; 7 Nap, 1989. december
22., 22–23. p.
5028. Gulyás Gizella, dr.: Lauka Gusz-
táv, a Márciusi Ifjak egyike és a
Petőfi család; Bácsország, 2001.
V–VIII. szám, 76–79. p.
5029. Jenovay Lajos: Nagybecskerek
törlesztette régi adósságát [Em-
léktábla Lázár Vilmosnak]; Hét
Nap, 2005. október 29., 23. p.
5030. Kalapis Zoltán: Egy becskereki
jurista teljesítménye – A Társadal-
mi Szerződés teljes magyar szöve-
ge 1875-ben jelent meg először dr.
Stassik Ferenc fordításában I–II.;
Magyar Szó – Kilátó, 1987. decem-
ber 19., 2. szám, 16. p. és 1987. de-
cember 26., 3. szám, 16. p.
5031. Kalapis Zoltán: Lázár Vilmos
becskereki és temesvári évei – Egy
492
kevésbé ismert aradi vértanú életút-
ja I–IV; Családi Kör, 1998. január
22., 24–25. p.; január 29., 24–25.
p.; február 5., 24–25. p.; február 12.,
24–25. p.
5032. Lőrinc Péter: Pleitz Fer. Pál és Sza-
bó Ferenc tevékenysége a bánáti
rónán; Újvidék – A Hungarológiai
Intézet Tudományos Közleményei,
1974. 21. szám, 28–38. p.
5033. Marcsók Vilma: Adósságtörlesztés
március idusán [Mihalovics Jó-
zsef, Vécsey István, Schaeffer An-
tal, Hadfy Döme, azaz Dimitrije
Hadžić, Prick József]; Szabad Hét
Nap, 2000. március 15., 12–13. p.
5034. Marcsók Vilma: Rekviem – Tamás
püspök halálának 10. szomorú év-
fordulóján; Hét Nap, 2003. január
8., 14–15. p.
5035. Németh Ferenc: Kézdi-Kovács
László becskereki újságíróskodá-
sáról; Magyar Szó – Kilátó, 1984.
február 18., 7. szám, 12. p.
5036. Németh Ferenc: Egy szlovén port-
réfestő – Franjo Pfalz rajziskola-
alapítási kísérlete; Magyar Szó –
Kilátó, 1985. szeptember 14., 36.
szám, 17. p.
5037. Németh Ferenc: Egy magyar
Maupassant tragédiája – Jurkovics
Aladár emléke; Magyar Szó – Kilá-
tó, 1985. október 19., 41. szám, 17. p.
5038. Németh Ferenc: Egy Nušić-levél
margójára – Hesslein József zre-
njanini éveiről; Magyar Szó – Kilá-
tó, 1985. november 16., 45. szám,
17. p.
NAGYBECSKEREK
5039. Németh Ferenc: Szerkesztőség a
hotelszobában – Balás Frigyes zre-
njanini lapalapításáról; Magyar Szó
– Kilátó, 1985. november 23., 46.
szám, 17. p.
5040. Németh Ferenc: Amikor a szer-
kesztő elkártyázta a lapját – Lász-
ló B. Jenőről, az utolsó vajdasági
bohémről; Magyar Szó – Kilátó,
1986. február 8., 6. szám, 17. p.
5041. Németh Ferenc: Egy régi kiadó
– Mangold Lipót munkásságáról;
Magyar Szó – Kilátó, 1987. április
18., 20. szám, 16. p.
5042. Németh Ferenc: A becskereki
érettségiző – Fülep Lajos diákévei-
ről; Magyar Szó – Kilátó, 1987. au-
gusztus 8., 35. szám, 15. p.
5043. Németh Ferenc: Adalék Fülep becs-
kereki éveihez; Magyar Szó – Ki-
látó; 1988. február 20., 10. szám,
16. p.
5044. Németh Ferenc: Nušić Becskereken;
Magyar Szó – Kilátó; 1988. április
9., 17. szám, 16. p.
5045. Németh Ferenc: A „tehetségtelen
zseni” fia – Emlékezés Aszlányi
Károlyra, halálának 50. évfordu-
lóján; Magyar Szó – Kilátó; 1988.
december 10., 1. szám, 16. p.
5046. Németh Ferenc: Dositej becskereki
vonatkozásai; Magyar Szó – Kilá-
tó; 1989. szeptember 16., 40. szám,
16. p.
5047. Németh Ferenc: Becskereki Oldal-
kortársak – Wippler József és Adolf
fényírói munkásságáról; Magyar Szó
– Kilátó; 1989. december 23., 1.
szám, 16. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
5048. Németh Ferenc: Scossa Dezső becs-
kereki évei – Születésének 130. év-
fordulójára emlékezve; Magyar Szó
– Kilátó; 1990. január 27., 6. szám,
16. p.
5049. Németh Ferenc: A megyeház kapu-
jából szemlélődve – Sz. Szigethy
Vilmos becskereki pályakezdéséről
I–II.; Magyar Szó – Kilátó; 1990.
október 13., 43. szám, 16. p. és
1990. október 20., 44. szám, 14. p.
5050. Németh Ferenc: Egy szerény, csön-
desen elmélkedő, csupaszív báná-
ti – Perjéssy Lajosról; Vajdasági
Hírnök, 1993. október 20., 18. p.
5051. Németh Ferenc: „A gyermek, mint
rajzoló művész” – Streitmann An-
tal rajztanár, az ország első gyer-
mekművészeti kiállításának rende-
zője; Létünk, 1994. 1–2. szám.
5052. Németh Ferenc: A Fülep család
Becskereken – Fülep Lajos szü-
letésének 110. évfordulójára; Híd,
1995. április–május és Híd, 1996.
október.
5053. Németh Ferenc: A szép illusztráci-
ók egy régi bánáti műhelye – 1854
májusában nyitotta meg litográfiáját
Pleitz Ferenc Pál becskereki nyom-
dász; Bácsország, 1995. június 8.,
5. p.
5054. Németh Ferenc: A bánáti tipográ-
fus (1804–1884) I–XXXIII.; Ma-
gyar Szó, 1995. július 25-étől 1995.
augusztus 27-éig.
5055. Németh Ferenc: Az első bánáti tudo-
mányos magángyűjtemény – Deb-
receni Bárány Ágoston becskereki
magánkönyvtáráról; Bácsország,
1995. augusztus 3., 11. p.
493
5056. Németh Ferenc: „Mely szobor hir-
desse időtlen időkig...” – 90 évvel
ezelőtt emeltek szobrot Becske-
reken Kiss Ernő aradi vértanúnak
I–III.; Családi Kör, 1996. április 4.;
április 11. és április 18.
5057. Németh Ferenc: Egy régi Torontál
megyei főorvos – Dr. Petőcz Mi-
hályról, az első magyar bölcseleti
rendszer megalkotójáról; Családi
Kör, 1996. május 30., 22. p.
5058. Németh Ferenc: Három múlt szá-
zad végi fényképész – Funk Ignác,
Kossák József és Oroszy Lajos
becskereki tevékenységéről; Ma-
gyar Szó – Kilátó, 1997. augusztus 23.
5059. Németh Ferenc: „Becskerekről so-
hasem távozom üres lélekkel”
– Szenteleky Kornél és a becske-
rekiek; Híd, 1997. november, 813–
823. p.
5060. Németh Ferenc: Egy régi becs-
kereki lapszerkesztő – Dr. Brájjer
Lajos munkásságáról; Híd, 1999.
március–április, 223–228. p.
5061. Németh Ferenc: Treisz Géza mun-
kásságáról – Egy elfelejtett becs-
kereki színműíró; Magyar Szó – Ki-
látó, 1999. július 31.
5062. Németh Ferenc: Egy elfeledett bá-
náti jegyző-poéta – Czarina Szilárd
munkásságáról; Magyar Szó – Kilá-
tó, 2000. szeptember 2.
5063. Németh Ferenc: Egy elfelejtett
becskereki költő – (Freund) Baráth
György munkásságáról, Magyar Szó
– Kilátó, 2000. november 11.
494
5064. Németh Ferenc: Gozsdu Elek bá-
náti vonatkozásairól; Magyar Szó
– Kilátó, 2000. november 25.
5065. Németh Ferenc: Coubertin báró
becskereki barátja – Dr. Kemény
Ferenc pályafutása; Bácsország, 2000.
11–12. szám, 84–85. p.
5066. Németh Ferenc: A Bencze-búto-
rokkal kezdődött – 140 éves a nagy-
becskereki ipari bútorgyártás; Családi
Kör, 2001. november 8., 24–25. p.
5067. Németh Ferenc: Homa Kálmán já-
tékai – Az első nagybecskereki já-
tékkészítő műhelyéről; Családi Kör,
2001. november 22., 24. p.
5068. Németh Ferenc: A nagybecskereki
nyomdászat története 1847–1918
– Pleitz Ferenc Pál és Dohány Ig-
nác munkássága; Bácsország, 2002.
I–III. szám, 86–89. p.
5069. Németh Ferenc: A nagybecskereki
nyomdászat története 1847–1918
– Lutsch Józseftől Scheinberger
(Tímár) Ignácig; Bácsország, 2002.
IV–VI. szám, 115–117. p.
5070. Németh Ferenc: A nagybecskereki
nyomdászat története 1847–1918 –
Seprős Valtertől a 12. cs. és kir. gya-
logezred nyomdájáig; Bácsország,
2002. X–XII. szám, 97–99. p.
NAGYFÉNY, JÓZSEFFALVA
Zsednik
NAGY-FÉNY – Puszta Bács vármegyében a szabadkai határban, hol egy postahivatal
van Topolya és Szabadka közt (Fényes Elek, 1851).
Ez Szabadka városnak egy pusztája, mely a város határának déli részében fekszik
Zobnatica és Györgyén puszták között. Hajdan falu volt, s mint ilyen 1462-ben említtetik
NAGYFÉNY
5071. Németh Ferenc: Dankó Pista Bá-
nátban; Családi Kör, 2002. augusz-
tus 8., 22. p.
5072. Várady Loránd: Dr. Várady Imre;
Létünk, 2005. 4. szám, 82–94. p.
Nagybecskereki szerzők művei
5073. Gömöri Jenő: A nagy háború ka-
tona nótái: Budapest – Lampel R.
könyvkereskedése (Wodianer F. és
Fia) R. T., 1918. 184 p. – Előszó –
Nagybecskerek, 1918 januárius ha-
vában, 5–16. p.
5074. Hegedűs János: Magyar nők a
nemzet nagy napjaiban; Nagy-
becskerek – Orcsits és Szöllőssy
Könyvnyomdája, 1904. 87 p.
5075. Manasztirról – manasztirra ló-
háton; Írta: az egyik [dedikáció:
Vankó(?) Ágoston] – Nagybecske-
rek, Pleitz Fer. Pál Könyvnyomdá-
ja, é. n. [dedikáció: 1910. aug. 1.],
43 p.
5076. Martiknak József: A privigyei me-
dence vízrajza; Nagybecskerek –
Schneller és Göschl Testvérek Könyv-
nyomdája, 1918. 42 p.
5077. Scossa Dezső: A népbiztosításról;
Budapest – Szabad Lyceum kiadá-
sa, 1920. 16 p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 495
először, amidőn Mátyás király Bajmok, Györgyén, Csantavér stb. faluval együtt Nagy-
fény falut is anyjának adományozta. (…) A török hódoltság éveiben a falu elpusztult, és
a törökök kiűzetése után a szabadkai lakosság foglalta le ezen pusztát, melyet 1702 óta
jogérvényesen is bír. (…) Az 1880. évi népszámláláskor 1549 lélek, 1890-ben pedig 1791
lélek lakott a pusztán 180 házban (Iványi István, 1907).

Cikkek, tanulmányok 5080. Solymár Imre: „Madár dalolt a

kriptában” – A józseffalviak „Szé-
5078. Fehér Ferenc: Nagy fenyértől – kely Kálváriá”-ja tárgytörténetéhez;
Nagyfényig…; Magyar Szó – Kilá- Bácsország, 2003. X–XII. szám,
tó, 1988. július 23., 31. szám, 14. p. 19–22. p.

5079. Magyar László: A nagyfényi mun- 5081. Szűcs István: Nagyfénytől Zsedni-
kabeszüntetés; Magyar Szó – Kilá- kig – A település nevének eredete;
tó, 1985. március 16., 11. szám, 17. p. Bácsország, 2003. X–XII. szám, 18. p.

NAGYKÁROLYFALVA
Karlsdorf

Monográfiák 5083. Szmida, Ludwig: Geschichte der

5082. Milleker, Felix: Geschichte der
Gemeinde Banatski Karlovac –
Karlsdorf 1803–1934; Wrschatz –
Kirchner, 1934. 63 p.
Grossgemeinde Karlsdorf in Te-
meser Comitate; Temesvár – Buch-
druckerei J. Csendes, 1902. 126 p.

NAGYKIKINDA
Nagy-Kikinda
KIKINDA (NAGY-) – Torontál v. csinos mv., s főhelye a kikindai szab. kerületnek,
melly hajdan katonai igazgatás alatt volt, de jelenleg is magának külön tanácsa s szép
szabadalmai vannak, különben kamarai javadalom. Fekszik N.-Becskerekhez éjszakra 8,
Szegedhez 7 mfldnyire; 2908 kath., 24 ref., 74 evang., 11,800 n. e. óhitű, 196 zsidó lak.,
kik nyelvökre nézve szerbek, németek s magyarok. Van kath. és n. e. óhitű temploma,
szép városháza, postahivatala, gyógyszertára, vendégfogadója, epreskertje. Határa rop-
pant kiterjedésű s igen termékeny; kevés erdeje, sok szőlőkertje van, szarvasmarhát, juhot
nagy mennyiségben tart, s 406 egész telket számlál. A kikindai szabad kerülethez még e
következő népes helységek tartoznak: Mokrin, Franyova, Melencze mvárosok, Kumánd,
Basahid, Karlova, Josephova, Taras, Rácz-Keresztur faluk s számos puszták. A kerület
pallosjoggal élt (Fényes Elek, 1851).
496
Monográfiák
5084. A nagykikindai gymnasium érte-
sítője az 1886/7. tanévről; Nagy-
Kikindán, 1887. 42 p.
5085. Barát András: A magyar művelő-
dés Kikindán; Kikinda, 1995. 117
p. + képmelléklet.
5086. Kikindska gimnazija 1858–1983;
Kikinda, é. n. 375 p.
5087. Krcsméry Károly, dr.: A nagy-
kikindai gymnasium értesítője az
1890–91. tanévről; Nagy-Kikindán
– nyomatott a kiadó-nyomdában,
1891. 55 p.
5088. Milleker, Felix: Geschichte der
Stadt Velika Kikinda – Groβ-Kikinda
1412–1918; Wrschatz – Kirchner,
1928. 43 p.
5089. Pejin, Jovan: Knjige, listovi, časo-
pisi i muzikalije štampane i objav-
ljivane u Kikindi 1876–1994 – Pri-
log bibliografiji; Kikinda, 1995.
5090. Schwarz, Peter–Trautner, Alexan-
dar–Wittje, Margaretha: Kikinda,
eine Stadt im Banat; Sersheim –
Hartmann Verlag, 1996. 268 p.
5091. Stajić, Vasa: Veliki Kikindski Di-
štrikt 1776–1876; Novi Sad, 1950.
5092. Sztojacskovics Sándor: Előadmány
a sz. kir. városok, Jászkún, Hajdú
és XVI. szepesi városok, továbbá
a nagykikindai kerület és a rende-
zett tanáccsal bíró mezővárosok
számára, törvénykezési költsége-
ik kárpótlása fejében 1868–1869
évig álladalmilag engedélyezett
adományok mikénti fölhatalma-
NAGYKIKINDA
zása és említett czélra 1870 évben
igénybe vehető, a törvényhozás
részéről megszavazandó pénzkel-
lék iránt; Budán – a Magyar Kir.
Egyetemi nyomdából, 1869. 32 p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1411. sz.
5093. Barát András: A nagykikindai ma-
gyar nyelvű oktatás múltjából;
Létünk, 2004. 3–4. szám, 138–166. p.
5094. István Márta: Egy zsidó család tör-
ténete; Hét Nap, 2006. március 1.,
24–25. p.
5095. István Márta: Közös múltunk jel-
képei; Hét Nap, 2006. december 6.,
25. p.
5096. Kikinda megárvult – Schuld Imre
plébános halálára; Hitélet, 1974. 1.
szám, 25. p.
5097. Németh Ferenc: A Nagy-Kikindai
Lapok – Az első magyar nyelvű
kikindai újságról; Magyar Szó – Ki-
látó, 1995. szeptember 30.
5098. Németh Ferenc: A Nemzeti Szalon
tárlata Nagykikindán – Egy 90
évvel ezelőtti, emlékezetes kiállí-
tásról; Családi Kör, 1996. február 29.
5099. Németh Ferenc: II. Rákóczi Fe-
renc hamvai Nagykikindán; Csa-
ládi Kör, 1996. június 6., 22. p.
5100. Németh Ferenc: A Közérdek –
Geleji Frigyes egy évszázaddal ez-
előtti, kikindai lapalapításáról; Ma-
gyar Szó – Kilátó, 1998. január 31.
5101. Németh Ferenc: Megy a gőzös,
megy a gőzős – Kikindára – Csak
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
1883-ban, a nagykikinda-nagybecs­
kereki vasút kiépítésével kapcso-
lódott be a Közép-Bánát Európa
vérkeringésébe; Családi Kör, 2003.
július 10., 14–15. p.
5102. Németh Ferenc: „Rákóczi vonata”
Nagykikindán – 1906 októberében
a kikindai vasútállomáson tartották
meg Torontál megye központi Rá-
497
kóczi-ünnepségét; Bácsország, 2003.
VII–IX. szám, 50–52. p.
5103. Szentesi Imre: Hogyan élnek a
katolikusok Kikindán?; Hitélet,
1975. 7. szám, 18–25. p.
5104. Tanács István: Az Orient expressz
útján; Népszabadság, 2001. április
14.

NAGYSZERED
A krónikák szerint a Lazarevićok 1803-ban Szerbiából települtek Bánátba. Eleinte
Kovinban éltek, mígnem 1823-ban a családalapító Golub Lazarević megvásárolta a kincs-
tártól a nagyszeredi uradalmat, 1839-ben pedig a kisszeredit is. 1841 júliusában V. Ferdi-
nánd Golub Lazarevićot nemesi rangra emelte „nagy- és kis-szeredistyei” előnévvel.
Golub 1849-ben hunyt el, és öt gyermeket hagyott hátra: két fiút és három lányt. Ők lép-
tek az örökébe. (…) Golub Lazarević fia, Vasilije, tovább öregbítette a család hírnevét.
1866-tól 1869-ig Temes vármegye másod-alispánja, majd királyi tanácsosa, 1876-ig pe-
dig Temesvár város főispánja volt. A család birtokait is jelentősen bővítette. Krassó-
Szörény vármegyében megvásárolta a bottinyesti, a szárázányi és a szécsényi birtokot.
1887 júliusában halt meg Nagyszereden (Németh Ferenc, 1986).

Cikkek, tanulmányok 5105a. Németh István: A nagyszeredi em­

ber; In: Szórványban [Burány
5105. Németh Ferenc: Nagyszeredi kú- Nán­dor–Dudás Károly–Németh Ist­
riák; Magyar Szó – Kilátó, 1986. ván–Tari István]; Újvidék – Forum
augusztus 9., 32. szám, 14. p. Könyvkiadó, 2004. 131–134. p.

NÁNDORFEHÉRVÁR
Nándor-fejérvár, Belgrád
Árpád vezér meg nemesei innen előnyomulva egészen Titelig mentek, s odáig meg-
hódították a népet. Majd továbbindulva, a Szalánkemén-révhez jutottak, s a Tisza–Duna
aljában lakó egész népet igájuk alá hajtották. Innen pedig a bodrogi részekre tértek, és a
Vajas vize mellett ütöttek tábort. Azokon a részeken a vezér nagy földet adott lakosaival
együtt Tasnak, Lél apjának és nagybátyjának, Kölpénynek, Botond apjának. Akkor Árpád
vezér meg főemberei tanácskozás után elhatározták, hogy sereget küldenek Salán vezér
után a Dunán át Bolgárfejérvár ellen. A sereg élére kapitányokul és vezetőkül Tas fia Lélt,
Bogát fia Bulcsút, Kölpény fia Botondot állították. Ezek, miután Árpád vezér elbocsátotta
őket, ellovagoltak, és azon a helyen, ahol a Száva folyó a Dunába ömlik, minden ellenál-
lás nélkül átkeltek a Dunán. Innen továbbindulva Bolgárfejérvár városa ellen lovagoltak
(Anonymus: Gesta Hungarorum).
498
Monográfiák
5106. Dümmerth Dezső: A két Hunyadi;
Budapest – Panoráma, 1985. 278 p.
5107. Korbuly Imre: A báni méltóság,
tekintettel a horvát-, dalmát-
és tótországi, nem különben a
szörényi, bosnyákországi, macsói,
sói, ozorai, bronchi, kruchói,
bolgárországi, nándorfehérvári,
zreberniki, jajczai, szabácsi és
szerémi bánságok történelmi és
közjogi viszonyaira; Pest – kiadja
Korbuly Ignácz, 1868. 220 p.
5108. Monostori László: Nándorfehér-
vár emlékezete 1456–2006; Sze-
ged – Bába Kiadó, 2006. 95 p.
5109. Nándorfehérvár (1456–2006); Bács-
ország, 2006. 2. (37.) szám – Dr.
Marko Popić: Az 1456-os nándorfe-
hérvári győzelem, 2–10. p.; Petro-
vics István: A Délvidék és a török
veszély – A nándorfehérvári diadal
és előzményei, 11–19. p.; Thuróczy
János: A magyarok krónikája. 20–
23. p.; Dr. Hegedűs Antal: Ka-
pisztrán Szent János és Nándorfe-
hérvár, 24–27. p.; Laczkovics Imre:
Tatától Nándorfehérvárig, 28–33.
p.; Németh Ferenc: Dugovics Ti-
tusz, a nándorfehérvári csata hőse,
34. p.; Gleszer Norbert: Táj és kul-
tusz – Kegyhelykutatás új megkö-
zelítésben, 35.; Uri Ferenc: A nán-
dorfehérvári csata, 36–39. p.; Szabó
Zsombor: Újlak és Zimony a XV–
XVI. században, 40–45. p.; Németh
Ferenc: Konstantin Mihály – Kons-
tantin Mihajlović, 45. p.; Dr. Hor-
váth Mátyás: Nándorfehérvár eleste
1521-ben, 46–50. p.; […] Ricz Pé-
ter: Szabadka és a Hunyadiak, 55–
59. p.
NÁNDORFEHÉRVÁR
5110. Visy Zsolt (szerk.): Déli harang-
szó – Tanulmányok a pápai rendelet
félezeréves jubileumára; Budapest
– Mundus Magyar Egyetemi Kiadó,
2000. 523 p.
5111. Zay Ferenc: Az Nándorfejérvár el-
vesztésének oka e vót és így esött;
Budapest – Magyar Helikon, 1980.
209 p. – Szakály Ferenc: Nándor-
fehérvár, 1521: a vég kezdete, 83–
153. p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 848. és 2549. sz.
5112. A Belgrádi Érsekség 50 éves; Hit-
élet, 1974. 12. szám, 6–10. p.
5113. Bene Ferentz, ifj.: Dunai Utazás
Pestről Orsováig; Tudományos Gyűj-
temény, 1833. IX. szám, 3–20. p.
5114. Boleszny Antal: A belgrádi bé-
kekötés tekintettel Orsova és a
mehádiai Hercules-fürdők vidé-
kére; Történelmi és Régészeti Érte-
sítő, 1876. 188–195. p.
5115. Burányi Nándor: Nándorfehérvár:
a világraszóló győzelem; Hét Nap,
2004. november 3., 14. p.
5116. Döbrentei Gábor: Dugovics Titus,
ki magát, csak hogy Nemzete
győzzön, halálra szánta; Tudomá-
nyos Gyűjtemény, 1824. VIII. szám,
16–28. p.
5117. Faggyas Sándor: Csillagórák 1456–
1956; Heti Válasz, 2006. július 20.,
33–36. p.
5118. Gyarmati József: Nándorfehérvár
hősei – Hunyadi János (1407–1456)
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
és Kapisztrán János (1386–1456);
In: Magyar Szó Naptár, Újvidék,
2006. 76–83. p.
5119. Hardi Irsai Angéla: Nándorfehér-
vár, Magyarország kulcsa; In:
Magyar Szó Naptár, Újvidék, 2006.
70–75. p.
5120. Hardi Irsai Angéla: A nándorfehér-
vári diadal (1456); Létünk, 2006.
2. szám, 5–16. p.
5121. Harmath Károly: Exterminator
turcarum; Létünk, 2006. 2. szám,
17–25. p.
5122. Hofer János: Der Sieger von Bel-
grad 1456; Historisches Jahrbuch,
1931. 163–212. p.
5123. Holéczy [Mihály]: Belgrád hadi
Történetei; Tudományos Gyűjte-
mény, 1833. XII. szám, 12–58. p.
5124. Irsai Angéla: Nándorfehérvár elő-
estéjén; Családi Kör, 1998. márci-
us 5., 24–25. p.; A nándorfehér-
vári diadal; március 12., 24–25.
p.; Tisztelet és halál; március 19.,
24–25. p.
5125. Jung Károly: Hunyadi János szár-
mazáslegendájának, származás-
legendáinak kérdéséhez; Létünk,
2006. 2. szám, 26–52. p.
5126. Jung Károly: A nándorfehérvári
diadal és a déli harangszó; Létünk,
2006. 2. szám, 107–110. p.
5127. Melich János: Nándorfejérvár; Szá-
zadok, 1916. 160–166. p.
499
5128. Nagy Tibor: Török ostrom, ma-
gyar győzelem – Nándorfehérvár
volt a magyar hadtörténelem egyik
legnagyobb diadala I–II.; Családi
Kör, 2006. július 27., 14–15. p. és
2006. augusztus 3., 16–17. p.
5129. Pesty Frigyes: Nándor-fejérvári,
szreberniki, jajczai bánok és bar-
si alispánok; Századok, 1875. 132–
133. p.
5130. Pesty Frigyes: Levéltári hulladé-
kok – VI. Nándorfehérvári püspö-
kök 1332–1812; Századok, 1874.
503–506. p.
5131. Románcz Mihály: A Szibinyani-
románczkör a szerb népköltészet-
ben; Létünk, 2006. 2. szám, 53–102.
p. – a Pancsován Wittigschlager
nyomdában 1890-ben megjelent mű
hasonmás kiadása (50 p.).
5132. Šišić Nándor: A Nándorfejérvár
név jelentéséről; Századok, 1915.
615–641. p.
5132a. Vanyó Tihamér: Belgrádi püspö-
kök jelentései a magyarorszá-
gi török hódoltság viszonyairól
1649–1673; Klny. a Levéltári Köz-
lemények 1973. (XLII.) évfolyamá-
ból (Bálint Sándor bibliográfiája).
5133. Visy Zsolt: Harang és szabadság;
Heti Válasz, 2006. július 20., 34–
35. p.
5134. Ž. S.: A legrégibb belgrádi gim-
názium – Magyar tanulói is voltak
a 375 évvel ezelőtt megnyílt tanin-
tézménynek; Magyar Szó – Kilátó;
1989. december 2., 51. szám, 15. p.
500 NEMESMILITICS

NEMESMILITICS
Nemes-Militics
NEMES-MILITICS – Magyar–bunyevácz falu, Bács vármegyében, saját postahiva-
tallal és váltással, Zombor és Bajmok között. Lakja 3500 lak., többnyire r. katholikusok,
paroch. templommal. Róna és termékeny határa 15,274 hold 1200 □ ölével, s ez mind
majorsági birtok, mellyből 575 hold szőlő, 64 mocsár, 138 utak. Bírják e következő ne-
mes családok: Allaga, Alföldy, Baghi, Barassevics, Berkó, Burza, Csernus, Czintula, Dó-
zsa, Hajnal, Horváth, Iváncsics, Ivánkovich, Kajty, Kanyó, Klinoczky, Knézy, Kocsis,
Körmöndi, Kunszabó, Laczkó, Mándics, Markovics, Mátyus, Molnár, Nagy, Odry, Páll,
Piukovics, Radics, Szórád, Tar, Vidakovics, Vujevics (Fényes Elek, 1851).

Nemesmilitics egy sajátos bácskai szimbiózis szülötte. Pusztája egy ideig a milliár-
dosok birtokában volt, de azután, hogy a határőrvidék részben megszűnt, részben pedig
délebbre húzódott, ott maradt a tízezer hold kincstári föld, és nem volt, aki megmunkálja.
Rédl kamarai adminisztrátor csak bérleti szerződésre toborzott telepeseket, mivel azon-
ban a vármegye ügyeit nem lehetett nemesség nélkül igazgatni, nemes ember meg kevés
volt az akkori Bácskában, az egész országból csalogattak ide elszegényedett nemeseket.
Ez volt sokáig az úri rezervátum, innen kerültek ki csaknem száz éven át a megye alispán-
jai, mintha ez a tisztség csak nekik lett volna fenntartva. Odry, Kovács, Knézy, Paál és a
főbb tisztviselők egész sora még, mivel az az előnye is megvolt Nemesmiliticsnek, hogy
közel feküdt a megyeszékhelyhez, s jó időben egy óra alatt benn volt a kocsi a tornyos
vármegyeháza előtt. De hát kezdetben nem mentek ilyen simán a dolgok. Az idesereglett
nemesek segélyért folyamodtak a megyéhez, mert a kutyabőrükön kívül semmijük sem
volt. Harminchat nemesi család erre negyvenezer forint ellenében – amit a községgel fizet-
tettek ki – megkapta nemesi közbirtokként a tízezer holdat, s neve elé a „nemesmiliticsi”
predikátum használati jogát. A népi keveredésnek is bölcsője lett azután Nemesmilitics.
Mert nemcsak magyar nemesek voltak a lakói. A határőrség lassú felszámolásával a le-
szerelt katonákról is gondoskodni kellett, és sokan, akik a granicsárok közül nemességet
kaptak, a Vidákovicsok, Barásevicsek, Vujevicsek, otthagyták korábbi lakóhelyüket, és
ide költöztek. A nyelvi különbözőséget nem engedte észrevenni az egyenrangúságot biz-
tosító nemesi cím és a közös vallás. Isten és király előtt egyformák voltak, s ezt a méltó-
ságukat önérzetesen viselték is több mint száz éven át. Nem ok nélkül. Mert ott voltak a
nemesi felkelések hosszú sorában, a napóleoni háborúkban is kardot kötöttek, úgyhogy
nemcsak uralkodtak, szolgáltak is (Herceg János, 1979).

Monográfia 5136. Balog Gyula: Hogyan éltek száz-

5135. Beljanski, Milenko: Nemeš Militić
– Svetozar Miletić (1752–1984);
Sombor – Prosveta, 1984. 199 p.
Cikkek, tanulmányok
húsz évvel ezelőtt a Bácskában?
– Paál Antal nemesmiliticsi földbir-
tokos nemes pénztárnaplója alapján
1844–1867; Újvidék – Hungaroló-
giai Közlemények, 1976. 26–27.
szám, 89–98 p.

Vö.: 1411. sz.

III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 501
5137. Beljanski, Milenko: Történelem – 5139. Grosschmid Gábor: Nemes-Mile-
Nemesmiliticsi levél; 7 Nap, 1984. tics 1771-ik évben; BBVTT Év-
augusztus 24., 14–15. p. könyve 1895. 90–106. p.

5138. Fehér Mayer Mária: Föllendülőben 5140. Herceg János: Visszanéző, Újvidék
– Nemesmiliticsi tettek és gondok; – Forum Könyvkiadó, 1979. 393–
Családi Kör, 2002. május 23., 10– 394. p.
11. p.

NOSZA
Noszán, a Hingán, vagyis azon a dombon, amely alatt egy XI. és XV. század közötti
templom és temető található, 1948-ban és 1949-ben végeztek ásatásokat. Ekkor a lelő-
helynek csak felét tárták fel. A 132 sírból előkerült leletek alapján állapították meg, hogy
keleti irányban húzódott egy település a XI. és XV. század között. A második világháború
elején, 1940-ben erre a dombra építettek egy betonbunkert, és tönkretették a több száz-
éves templom alapjait is. (…) A Ludasi-tó partján találtak neolit górékat, és az 1950-es
években a Gyöngyparton is végeztek ásatást. Hat rézkori sírt találtak és egy korai neoliti-
kus települést. Pattintott kőszerszámok is előkerültek a földből (Tóth Margaréta, 2007).

Cikkek, tanulmányok 5144. Miklós Hajnalka: A felfordított

5141. Beke György: Nosza – út a jövőbe.
Templomépítők a Délvidéken; Új
Ember, 2006. július 9.
5145. Perisits Irma: Ne hagyjátok a
5142. Burányi Nándor: Az égadta vilá-
gon semmi… – Elmondja Nagy
Jenő noszai földműves; Magyar
Szó – Kilátó; 1988. január 16., 5.
szám, 14. p.
csónak – Holnap avatják fel a már
10 éve épülő noszai templomot;
Magyar Szó, 2007. március 24–25.
templomot! – Május 9-én megkon-
dult a harang Nosza befejezetlen
templomában; Hét Nap, 2006. má-
jus 17., 12–13. p.

5143. Fehér Mayer Mária: Attól falu, hogy

tornya is van; Családi Kör, 2002.
október 31., 10–11. p.

NYÉKINCA

Cikkek, tanulmányok

5146. Csík Nagy Ferenc: Magyarok közt

Nyékincán – Szegény is, meg nem
is; Magyar Szó, 2002. december 8.
502 ÓPÁVA

OBORNYACSA
A török defterek szerint a szabadkai náhijében Sofron, Likas, Tornyos helyekkel együtt
egy Obornyácsa is van felsorolva 1580-ban 13 és 1590-ben 25 házzal. Ezen helység bu-
dai Bornemissza Polgár Pálé volt. (…) A török hódoltság után a petrovoszelói határőri
milicia bírta ezt és még 2 másik pusztát, t. i. Obornyacsa, Szvianicsa, Vizes (1740 körüli
okmányban). Fel van említve Szabadka város 1768. és 1779. évi határjárásában, hogy a
csantavéri völgy Obornyáca, Tornyos, Likas pusztákon is áthúzódik, mintha Csantavér
közvetlen szomszédja volna. (…) Az 1880. évi katonai térképen Obornyos-nak van írva
Kutas pusztától éjszakra helyezve. – Obornyacsa puszta tehát Petrovoszelo- és Moholtól
nyugatra van (Iványi István, 1909).

Cikkek, tanulmányok 5148. Kocsis Antal: Obornyacsa; Bácsor-

szág, 2001. V–VIII. szám, 28. p.
5147. Dudás Károly: Hátrányos helyze-
tűek [Törökfalu, Obornyacsa, Val-
kai sor]; 7 Nap, 1987. június 5.,
18–19. p.

OMLÓD

Monográfia in der Wojwodina, Süd-Banat,

des Königreiches Jugoslawien
5149. Haag, Rudolf: Ortsgeschichte von 1766–1938; [h. n.], 1938. 255 p.
Omoljica Homoliz, Groβgemeinde

ÓPÁVA
Oppova
Alig hétszáz katolikus él ma Oppován, az egykori Ópávának, ma hivatalosan
Opovónak nevezett faluban. (…) Sajátos, hogy a híres Grigelini térképen nem szerepel
a [Temes-kanyarban lévő] falu, noha bizonyos, hogy a Mária Terézia által szorgalmazott
nagy telepítések előtt (1772, illetve 1790 előtt) Oppova már létezett, és az ortodox vallású
lakosság – piciny, szalmafedeles házaikban – helyben lakott. Azt is feljegyezték, hogy
1764-ben két részből állt a település: az egyiket Zselycinek, a másikat Kuljugának hívták.
Az előbbiben szerbek, az utóbbiban németek és magyarok laktak. Az első katolikus temp-
lomot 1766-ban fából építették. A híveket kijárólelkész gondozta: a pancsovai minorita
rendházból látogatott ki a faluba időről időre. Ezekben az években (1770-ben) épült fel
a szerb-ortodox templom is. (…) Amikor 1788-ban Lilieu báró tábornok seregeit Ali bég
visszaszorította, a sereg október 5-én Oppováig vonult vissza. Húsz nappal később, azaz
október 25-én már I. József császár szintén Oppován át szorítja Zimony felé a törököt,
miután előzőleg Brechamville és Clairfayt gróf altábornagyok vezetésével ugyanaz a se-
rege Belgrád várába menekítette az ellenséget. Az ellenségeskedések 1789. július 16-án
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 503
kiújultak. A hadi vezetés ekkor határozta el, Oppovától a Dunáig töltést építtet, és ennek
a végén hidat emel a Dunán (Hitélet, 1990).

Cikkek, tanulmányok

5150. Dél-bánáti hívőközösség Ali bég

idejéből I–II.; Hitélet, 1990. 3.
szám, 16. p. és 4. szám, 18. p.

OROM
Még a legidősebb oromiak sem tudják pontosan, mikortól is létezik a falujuk. Mert-
hogy nem is falunak indult a település, hanem amolyan tanyabokornak. Sűrűn lakott vidék
volt ez, csak éppen központja nem volt. Aztán a századelőn, amikor megépült a Szabad-
kát Zentával összekötő vasútvonal, a mai Orom Nagyútján felépült egy vasútállomás. E
jeles épület köré kezdtek betelepülni a környék tanyáiról azok a gazdák, akik valamiféle
biztonságot és állandóságot reméltek a masszív téglaépülettől. Ablakot a világ felé, ahová
menetrendszerűen érkeztek hírek és emberek az addig oly távolinak tűnő városokból. S az
első fecskéknek követőik lettek, lassan kezdett a Nagyút két oldala benépesülni. Jöttek föl
az emberek az „oromra”, a lapályos, völgyes vidék legtetejére. Mára már közel ezer házat
számlál a falu, lakosainak száma 2600 (Fehér Mayer Mária, 1997).

Monográfiák Cikkek, tanulmányok

5151. Cseh Mária: Tanyákra épült temp-
lom; Tóthfalu – Logos, 1997. 113 p.
+ 2 táblalap + 12 táblaoldal.
5152. Duranci, Bela–Lazukič, Stevan:
Oromi szállások – Salaši Oroma
(fotóalbum); Orom, 1984. 32 p.
5153. Beretka Csábi Éva: A zárkózott
falu – Oromi emberek, esemé-
nyek, hétköznapok; Családi Kör,
2006. június 22., 16–17. p.
5154. Fehér Mayer Mária: Falu a Nagy-
úton – Orom hétköznapjai, Csalá-
di Kör, 1997. július 10., 10–11. p.

5155. (Gy. J.): Templom épül Oromon;

Hitélet, 1971. 11. szám, 23–25. p.

OROMHEGYES
Méltóságteljesen uralja a magaslatot a takaros falu, amelynek mindig verőfényben
fürdő templomtornyát a hazaváró közösség szeretetével aranyozza be az őszi napsugár.
Vasváros, Gunaras, Filkó-falu, Dávid-falu – a helybeliek számára nem ismeretlenek ezek
a megnevezések, hiszen Oromhegyes egyes falurészeit még ma is így emlegetik. 1272-
ből származó írásos dokumentumok tanúsítják, hogy ez a vidék már akkor lakott volt,
de a település 1848 után alakult ki. (…) Egy Sípos nevű földesgazda hat lánc földjét és
504 OROSZLÁNOS
szőlejét parcellázta föl és adta el olcsó pénzen a nála dolgozó napszámosoknak, házhe-
lyeknek, s így alakult ki a település magva, Sípos-falva, valamikor 1852-ben, majd 1857
márciusában egyesült a közvetlen szomszédságában lévő Zákó-földjével, és fölvette a
Tetőhegyes nevet. A falu emberei csak rövid ideig tűrték meg ezt a nevet, mert a városiak
Tetűhegynek keresztelték el, úgyhogy 1858-ban Kishegyesre keresztelték a falut, amely
nevet 1880-ban az addig is közhasználatban lévő Oromhegyes váltotta föl. A névváltozási
kálvária nem fejeződött be, mert 1934-ben Uzunovićevo lett a falu neve, majd 1940-
ben ismét Oromhegyes, hogy (…) ehhez párosuljon a Trešnjevac név is (Gallusz László,
2000).

Cikkek, tanulmányok 5157. Gallusz László: Oromhegyesi hét-

köznapok; Családi Kör, 2000. ok-
5156. Az oromhegyesi templom 75 éves; tóber 12., 14–15. p.
Hitélet, 1987. 11. szám, 15. p.

OROMPART
Ötven-egynéhány tanya díszíti a Telecskai-dombok Felsőhegytől délre húzódó nyúl-
ványát. A magaslaton úgy sorakoznak egymáshoz bújva a házak, mint ősszel, messzi
útra indulás előtt a fecskék a sürgönydrótokon: ez Orompart. Csakhogy az itt élők örök
időkre gyökeret eresztettek a zsíros szántók vidékén, sokszor még a közeli város, Zenta
is távolinak tűnik, nemhogy az ismeretlenben, bizonytalanban keressenek boldogulást.
Orompart fölött is elvonult a tanyarombolás vihara, de nem hagyott maga után megvakult
ablakokkal tanúskodó-vádoló épületromokat, mint amilyenekkel Közép-Bácskában, a
nagybirtokok szomszédságában találkozunk. (…) Orompart közelében már 1198-ban egy
Karjad nevű település létezett, s ez a település Orckharia néven került be a köztudatba.
A korabeli iratokból az is kiderül, hogy a kalocsai érsek akkor engedte át tizedét a budai
káptalannak. (…) Karjad az 1600-as évekig létezett, majd nyoma veszett, de az Orompart
elnevezéssel a korabeli katonai térképeken is találkozunk (Gallusz László, 2000).

Cikkek, tanulmányok

5158. Gallusz László: A tanyavilág szeb-

bik oldala; Családi Kör, 2000. ápri-
lis 6., 10–11. p.

OROSZLÁNOS, OROSZLÁMOS
OROSZLÁNOS – Szerb–magyar f., Torontál vmegyében, ut. p. Szeged. Van gazdag
fekete földű róna határa, 84 egész urb. telke, 1600 n. e. óhitű és 390 romai kath. lakosa,
óhitű plébániája. A gr. Batthyáni család bírja (Fényes Elek, 1851).
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 505
Csanád lett az Ajtony elleni királyi hadak főparancsnoka. (…) A nyert csata után Csa-
nád fogadalomból felépítette a Szent Györgyről elnevezett oroszlánosi monostort. Állí-
tólag a csata előtti éjjel oroszlán képében jelent meg álmában a bizánci katonaszent, s
megmutatta a győzelemhez vezető utat. Egyes feltételezések szerint innen ered a később
létrejött település neve. A másik változat szerint az oroszlános falunév személynévből
keletkezett: egy Arszlán nevű birtokosról nevezték el, aki Csanád bizalmas embere volt
(Kalapis Zoltán, 1989).

Cikkek, tanulmányok 5160. ger: Ezer év hagyatéka; Magyar

Szó, 2004. szeptember 18.
Vö.: 2549. sz.

5159. (Csaba): Oroszlámos, ahol Gel-

lért övéi körébe érkezett; Hitélet,
1980. 9. szám, 17–20. p.

ORSOVA
A banatusi vagy temesi határnokokról – Ezeknek lakosai rácok és oláhok; minthogy
nagyobb része rác, őket pedig stylo curiali illyricusoknak is nevezik, azért a két banátusi
határregementek is illyricus regementeknek neveztetnek. Százötvennyolcra megyen a
határnokosok lakhelyeinek számok. Közöttük a nagyobbak, melyek régi váracskák is
voltak, ezek: 1) Pancsova (melyről már emlékeztem) 2) Újpalánka 3) Óorsova (Újorsova
emettől egy fél mérföldnyire fekszik egy dunai szigeten.) és 4) Mehadia. Ezen utolsó egy
nagy falu, mely is egy sáncerősítéssel bír. Innen egy mérföldnyire vagyon az a hely, me-
lyet a rómaiak Ad Aquasnak neveztetnek, és amelyek a híres Hercules feredői voltanak.
Itt tízféle ferdővizek erednek, melyeknek mindmegannyi neveik vagynak és amelyek
mindmegannyi különbféle betegségekben használtatnak. Azonban mindnyájan büdöskö-
vet tartanak. A számosan ide gyűlő feredőbeli vendégeknek mulatására tágas épületek és
fogadók vagynak (Teleki Domokos, 1794).

Monográfiák dában, 1889. 27 p.; Ua.: Történelmi

Vö.: 91. és 2121. sz.
5161. Beschreibung und Schichsale von
Bender, Bukurest und Orsova;
Wien, 1790.
5162. Boleszny Antal: A magyar Szent
Korona Orsova melletti elásatá-
sa 1849-ben és megtalálása 1853-
ban; Temesvárott – nyomatott a
Csanád-egyházmegyei könyvnyom-
és Régészeti Értesítő, 1889. 51–71.
p. és Még néhány szó a magyar
koronáról, 171–175. p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 848., 3497. és 5114. sz.
5163. Bene Ferentz, ifj.: Dunai Utazás
Pestről Orsováig; Tudományos Gyűj-
temény, 1833. IX. szám, 3–20. p.
506 ÓBECSE

ÓBECSE
Ó-Becse, Becse
Ó-BECSE – M. város Bács vármegyében, a tiszai korona kerületben, Szegedtől délre
8, Újvidéktől északkeletre 5½ mfd., a Tisza jobb partján, saját postahivatallal. Lakja 9000
lakos, kiknek fele magyar kath. másik fele szerb n. e. óhitű, de héber is lakik 120. kath.
és óhitű anyatemplomok, synagóga. Gazdag róna határa első osztálybeli, s 2200 □ ölével
28,778 hold, mellyből polgári szántó 4933 h., rét 13567 h., legelő 5461, szőlő 257, ura-
dalmi föld 334, nádas 3620, tavak, vizek 386, utak 220 hold. Marhatartása virágzó; bár az
árvizektől sokat szenved. Örökös ura a korona (Fényes Elek, 1851).

Becse – több hely viseli e nevet. Horváth István szerint bizonyos, hogy Becse nevű
helyeket hajdan a Betse Gregor francia eredetű nemzetség, amelynek dicső Bethlen grófi
ág tagadhatatlan maradéka, bírta a régibb századokban. (Tud. Gyűjt. 1833. X. kötet, 121.
p.) E nemzetség maradékit fel is sorolja, s hivatkozik Kézai krónikája 126. és 137. lapon
tett állításaira, mely szerint Beche család Gvillermus nevű franciától eredett, s már III.
Béla alatt nevezetesek valának honunkban. (…) Beche vármegyét említi Zsigmond magy.
király 1399ik jul 10iki oklevelében. Becse néven volt Árpád alatt egy magát harczra fel-
ajánlott nemes ifjú. Betse nemzetségről bőven ír Kerékgyártó Magyar életrajzok czímű
művében. Ó-Becsével szemközt Új-Becse Bács [helyesen: Torontál] vb. Török-Becsének
is íratik, mert a XVII. században a pusztító török nép Bánátot is bírván e helyre alkalma-
tosnak vélt egy várat építeni*, melynek romjai most is szemlélhetők. A vár Ó-Becsével
szemközt emeltetvén, Új vagy Török-Becsének neveztetett el. 1779-ben még csak 250
házzal bírt, 1824-ben 660 házzal. (*Megjegyzés: a török nem építette, hanem 1551-ben
elfoglalta és lerombolta a várat – M. F.) (Réső Ensel Sándor, 1862)

Hiába volt azonban Zombor a megye székhelye, szellemi hatása – ha ilyesmiről egy-
általán beszélni lehet – a Tisza vidékére már nem jutott el. Becsét ugyan összekötötte Kiss
József csatornája Zomborral, de személyforgalmat régen sem bonyolítottak le a partjai
között lassan úszkáló hajók. Csak búzával, homokkal, kenderrel megrakott uszályokat
lehetett látni. A vasút 1906 óta ugyan naponta négyszer tette meg oda-vissza az utat, de
Verbásznál kicserélődött a nép, ott már érezhető volt egy másik világ kezdete. Szenttamás
után pedig mintha már a Tisza levegője áradt volna be a vonat nyitott ablakán. Még a bá-
ránybőr sapka is másképpen állt a parasztok fején; a beszédük is meglassúdott, elnyújtot-
tabb lett, mintha a súlyos és lomha Bánát az elválasztó folyón átcsapva egyszerre diktált
volna tempót és elfojtott indulatot, úgyhogy a hang is halkabb lett, és megfontoltabb a
szó. De nemcsak Zombornak, Szabadkának és Újvidéknek se volt hatása a Tisza vidé-
kének népére, amely így a közigazgatási határtól függetlenül, inkább Szeged vonzásába
került (Herceg János, 1979).

Monográfiák Várostörténet

Vö.: 7., 31., 515., 1349., 1527. és 2254. sz. 5164. A Bácstiszamelléki Népbank Részv.-
Társaság alapszabálya; Óbecse –
Lux nyomda, 1942. 16 p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
5165. Az Ó-Becsei római katholikus
egyház község alapszabályai; Ka-
locsa – Nyomtatott Malatin és Hol-
meyer érseki könyvnyomdászok
betűivel, 1878. 20 p.
5166. Az ó-becsei g. kel. szerb egyház
községtől (Az ó-becsei g. kel. szerb
templomban folyó évi aug. 18. dél-
előtt ½ 10 órakor fog a hállaadó is-
teni tisztelet dicsőségesen uralkodó
első Ferencz József apostoli kirá-
lyunk Őfelsége szül. napja alkalmá-
val megtartani…); Óbecsén – Lőwy
Lajos könyvnyomdájában, 1914.
5167. Bácsmegyei egyetemes naptár
az 1912. évre. Szerkesztette Lévai
Aladár; Óbecse – Lévai [nyomda],
1912.
5168. Becse történetéből; Kiadja a Be-
cse-belvárosi Rkt. Plébániahivatal
– Becse, 1985. 158 p.
5169. Bečej 900 Becse; [Becse] 1991. 64 p.
5170. Carić, Nebojša, dr.: Opština Bečej;
Novi Sad, 1984. 236 p.
5171. Fárbás József: Régi arcok – Száz
arckép a régi Becse közéletéből;
a Tiszavidék című hetilap 1931.,
1932. és 1933. évfolyamából.
5172. [Fernbach József és özv. Dimsits
Istvánné]: A zombor-óbecsei h. é.
vasút ismertetése és jövedelmező-
ségi számítása; Budapest Czetler
és Deutsch-féle műintézet, é. n.
[1904]. 11 p.
5173. Gleszer Norbert: Kalászfejek zso-
lozsmája – Aratás és cséplés Óbe-
csén a XX. században; Újvidék
– Jugoszláviai Magyar Művelődési
507
Társaság, 1999. 167 p. + ábrák és
mellékletek.
Irodalom: Kartag Nándor: Aratás
és cséplés Óbecsén – Beszélge-
tés a régi világról Gleszer Norbert
ifjú néprajzkutatóval; Családi Kör,
1997. július 10., 8–9. p.
5174. Iz istorije fudbala Bečejske opš-
tine – Becse község labdarúgásá-
nak történetéből; [Városi Múzeum
és Képtár], [kiállítási katalógus] é.
n. [44] p.
5175. Keöpeczi Sebestyén József: A Be-
cse-Gergely nemzetség, az Apafi
és a Bethleni gróf Bethlen család
címere; Cluj-Kolozsvár, 1928. 19 p.
5176. Kovács Huszka Ferenc: Változá-
sok Óbecse flórájában; Budapest
– Hornyánszky V. cs. és kir. udvari
könyvnyomdája. 1915. [14] p.
5177. Kovács Ferenc, dr.: Óbecse hatá-
rának virágos növényei; Szeged –
Szegedi Városi Nyomda és Könyv-
kiadó R-T. 1929. 190 p.
5178. Mikić-Antonić, Branislava: Sarma-
ti – Szarmaták; Becsei Városi Mú-
zeum és Képtár, é. n. [katalógus]
5179. Mikić-Antonić, Branislava–Ivetić,
Dušan: Keramika kroz vekove;
[Városi Múzeum], [Becse], é. n.
[2000]. 36 p. [katalógus]
5180. Opinćal, Dušan: Bečej, Óbecse
[fényképalbum történelmi beveze-
tővel]; Óbecse – Mozaik Kft., 2006.
128 p.
5181. Opinćal, Dušan: Znameniti Bečejci
– Neves óbecseiek; Óbecse, 2007.
84 p.
508
5182. Óbecse – A Nagyboldogasszony
plébániatemplom bemutatása; é.
n. [2005]. 16 p.
5183. Pal, Šandor dr–Páll Sándor, dr.:
Bečejska bibliografija – Becse bib-
liográfiája; Sveska I. Füzet 1805–
1944; Gradski muzej i galerija –
Városi Múzeum és Képtár, Bečej
– Óbecse 1989. 257 p.
Irodalom: Györe Géza: Újabb
helytörténeti bibliográfia; 7 Nap,
1990. január 19., 31. p.; Mák Fe-
renc: Forrásmű, amely visszave-
zet a múltba; Magyar Szó – Kilátó;
1990. október 20., 44. szám, 18. p.;
Németh Ferenc: Ami a bibliográ-
fiából kimaradt – Néhány adalék
Becse bibliográfiájához; Magyar
Szó – Kilátó; 1990. december 1.,
50. szám, 14. p.
5184. Pal, Šandor, dr–Páll Sándor, dr.:
Štamparstvo u Bečeju – Becsei
nyomdászat (1879–1944); 1989.
209–240. p. – különnyomat a Be-
csei bibliográfia című könyvből.
5184a. Pal, Šandor–Ivošević, Slobodan:
Univerzal 1964–1984 – Iz istorijata
trgovine Bečeja i njegove okoline);
Bečej, 1984. 36 p.
5185. Penavin Olga–Matijevics Lajos:
Becse és környéke földrajzi ne-
veinek adattára; A Magyar Nyelv,
Irodalom és Hungarológiai Kutatá-
sok Intézete, Újvidék, 1983. 227 p.
Irodalom: Molnár Csikós László:
Becse és vidéke helynevei; Magyar
Szó – Kilátó, 1985. február 2., 5.
szám, 17. p.
5186. Popović-Bjelica, Dubica: Trolist
Bogdana Dundjerskog; Bečej –
Stylos, 2000. 150 p.
ÓBECSE
Művelődési hagyományok
5187. A becsei Művésztelep tizennyol-
cadik kiállítása; Bečej – Gradski
muzej i galerija. 1971. október, 60 p.
5188. Az óbecsei község oktatásügyé­
nek három évszázada; Óbecse –
Óbecsei Városi Múzeum, 2004. 51
p. – kétnyelvű kiadvány.
5189. Az ó-becsei izr. hitközség alapsza-
bálya 1896; Ó-Becse – Lőwy Lajos
könyvnyomdájából, 1900. 16 p.
5190. Az ó-becsei Katholikus Legény-
egyesület módosított házszabá-
lyai; H. n., k. n., 1900. 22 p.
5191. Borota, Jovan: Pravoslavna hri-
šćanska nauka za srpsku kuću i
škola; St-Bečej – štamparija Lajoša
Levai, 1901. 31 p.
5192. Emléklap az „Ó-becsei Polgári
Magyar Dalkör” zászlószentelési
dalünnepe alkalmából 1899. má-
jus hó 22-én; [Óbecse], 18 p.
5193. Fárbás József: Huszonöt év az
óbecsei polgári céllövész-egylet
történetéből 1878–1903; Óbecse
– nyomatott Lévay Lajos könyv-
nyomdájában, 1903. 62 p. + 2 tábla
Irodalom: ~~: 1. A bács-szerémi
ág. hitv. ev. egyházmegye monog-
ráfiája, 2. Bierbrunner Gusztáv:
Újvidék, 3. Fárbás József: Hu-
szonöt év az óbecsei polgári cél-
lövész-egylet történetéből 1878–
1903; BBVTT Évkönyve 1903.
187–188. p.
5194. Fárbás József: Csupor Gyula köz-
adakozásból emelt síremlékének
1904. szept. 4-én volt leleplezése
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
alkalmából; Zombor – Bittermann
János és fia Könyv- és Kőnyomdá-
ja, 1904. 22 p.
Irodalom: ~~: Vegyesek. 1. Dudás
A[ndor]: Régi könyvek Zentán, 2.
[Fárbás József]: Csupor Gyula;
BBVTT Évkönyve 1905. 118–119. p.
5195. Gradski muzej Bečej – Városi
Múzeum Óbecse 1953–2003; Óbe-
cse, 2003. 203 p.
5196. Hoós Ferenc: Végválasz Bende
József óbecsei Plébános és ker.
esperes úrnak – 1867. november
12-iki értesítésére; Szabadkán –
Bittermann Károlynál, 1868. 9 p.
5197. Izložba oslobodjenje Bečeja (1944–
1945) – Kiállítás Becse felsza-
badulásáról (1944-től 1945-ig) –
1976. január 20.–március 20. [Vá-
rosi Múzeum és Képtár], [kiállítási
katalógus]
5198. Kraljević, Ljiljana: Umetnička ko-
lonija u Bečeju; é. n. [1964]. h. n.
[kiállítási katalógus]
5199. Medurić, Jovan D.: Az óbecsei
község oktatásügyének három év-
százada; Óbecse – Óbecsei Városi
Múzeum, 2005. 113 p. – kétnyelvű
kiadvány.
5200. Medurić, Jovan D.: Az óbecsei
gimnázium 1925–2005; Óbecse –
Óbecsei Városi Múzeum, 2005. 95
p. – kétnyelvű kiadvány.
5201. Medurić, Jovan D.: Az óbecsei
ipari iskola 1886–2006; Óbecse –
Óbecsei Városi Múzeum, 2006. 93
p. – kétnyelvű kiadvány.
509
5202. Óbecsei járás; In: Bács-megyei egye-
temes naptár 1912. évre; Óbecse –
Lévai Lajos Könyvkiadóhivatala,
200 p. – részletek.
5203. Razglednice Bečeja – Becsei ké-
peslapok; Becse, 2002 szeptembe-
re, 16 p. [katalógus]
5204. Ribarstvo Bečejskog područja –
Halászat Becse területén – 1977.
június 14.–október 1. [kiállítási ka-
talógus], 47 p.
5205. Skrabány Viktor: Jelenetek az Új-
szövetségből – Katolikus Falinap-
tár 1992. [12] p.
5206. Stare bečejske razglednice; Bečej
– Gradski muzej i galerija, 1985.
[36 p.]
5207. Szekrényi Lajos: Emlékbeszéd Szu-
lik József fölött; Budapest – Szent-
István-Társulat Tudományos és Iro-
dalmi Osztálya, 1896. 29 p.
5208. Tri veka obrazovanja u opštini
Bečej – Az óbecsei község okta-
tásügyének három évszázada; Óbe-
csei Városi Múzeum, Óbecse, 2004.
49 p.
5209. Wilhelmb Gizella: Than Mór; Bu-
dapest – Képzőművészeti Alap,
1953. 52 + képmelléklet.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1463., 2236. és 2254. sz.
Várostörténet
5210. Flaskár Melinda: Fejezetek az
Óbecsei Zsidó Hitközség törté-
netéből; Bácsország, 2005. 4. (35.)
510
szám, 56–62. p.; 2006. 1. (36) szám,
38–43. p.
5211. Gärtner István: Becse múltjáról és
jelenéről egyszerre; Hitélet, 1982.
11. szám, 12–16. p.
5212. Gulyás Gizella, dr.: Than fivérek
és az 1848–49-es szabadságharc;
Bácsország, 2001. V–VIII. szám,
9–11. p.
5213. Kalapis Zoltán: Várrom a Tisza
mellett; Híd, 2000. október, 757–
759. p.
5214. Kántor Oszkár: Óbecsétől az ara-
di vesztőhelyig – Damjanich János
becsei napjairól és az emlékére ál-
lított márványtábláról; Családi Kör,
2002. március 14., 19. p.
5214a. Komáromi József Sándor: Mint a
kísértetjárás… – 1916 pünkösdjén
fogságba esett, 1941 karácsonyára
tért haza; Híd (Budapest), 1942. ja-
nuár 6. (1. szám), 18–19. p.
5215. Kovács Teréz: A tanyák társadal-
mi folyamatai egy bácskai köz-
ségben (Óbecsén); Létünk, 1973.
6. szám, 33–48. p.
5216. Kovács Teréz: A tanyák társadal-
mi struktúrája egy bácskai köz-
ségben – Becsén; Létünk, 1976. 1.
szám, 50–70. p.
5217. Móricz Zsigmond: Óbecsei szállá-
sok; Kelet Népe, 1941. december
1., 1–3. p.
5218. [Pál Tibor] Tibor Pal: Stanovništvo i
demografske prilike u Starom Be-
čeju 1849–1890; Novi Sad – Zbornik
Matice srpske za istoriju 55/1997.
151–162. p. (Különlenyomat)
ÓBECSE
5219. Pál Tibor: A lakosság és a demog-
ráfiai körülmények Óbecsén 1849
és 1890 között; Bácsország, 1999.
11–12. szám, 9–14. p.
5220. Pál Tibor: Óbecse gazdasági kö-
rülményei; Bácsország, 2000. 5–6.
szám, I–VIII. p.
5221. Rakić, Lazar, dr.: Stari Bečej re-
volucionarne 1848–1849. godine;
Novi Sad – Matica Srpska, 1978,
Zbornik za istoriju 16. sveska, 87–
108. p. és Becsei Újság, 1989. au-
gusztus 26-ától folytatásban.
5222. Stanojević, Nebojša: Naselja VIII–
IX. veka u Vojvodini; Novi Sad
– Rad vojvodjanskih muzeja, 30
sveska, 1987. 119–146. p.
5223. Szekeres István: Becse vára – Em-
léktábla a víz fölött; Szabad Hét
Nap, 1998. október 7., 24. p.
5224. Trencsény Károly: Az óbecsei
szerb lázadás 1848-ban; BBVTT
Évkönyve 1910. 95–117. p.
5225. Vékony László: Becse vára; Bács-
ország, 1998. 2. szám, 15–17. p.
Művelődési hagyományok
5226. Beck Mihály: Than Károly; In:
Balnea Budensia – Gyógyvizek,
gyógyfürdők a Tabánban; Budapest
– Tabán Társaság, 2005. 14–18. p.
5227. (Ft.) Benák Ferenc (1955–1995);
Hitélet, 1995. 9. szám, 16. p.
5228. Beretka Csábi Éva: Kántor, köl-
tő és jótevő – Tisztelgés a becsei
Gärtner István előtt; Családi Kör,
2001. július 19., 12–13. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
5229. Beretka Csábi Éva: Maradandó
mű történelmünkről – Óbecsén
bemutatták dr. Simonyi Mária ta-
nárnőnek a vajdasági sajtóval fog-
lalkozó könyvét; Családi Kör, 2003.
december 11., 25. p.
5230. Habram Károly: A becsei emlékház
lakói – Hajléktalanok a híres Than
Mór és Károly egykori otthonában;
Családi Kör, 2000. augusztus 31.,
8–9. p.
5231. Harangszentelés volt Becse-alsó-
városon; Hitélet, 1981. 6. szám, 11. p.
5232. Herceg János: Visszanéző, Újvidék
– Forum Könyvkiadó, 1979. 341–
347. p.
5233. Hogy Jézus ott lehessen közöt-
tük – Interjú Pósa Lászlóval (Smidt
Valéria); Hitélet, 1994. 11. szám,
10–11. p.
5234. (i. b.): Hat évre előre kifizette az
adót [A katolikus hitközség életé-
ről]; Hitélet, 1975. 1. szám, 18–22. p.
5235. Kalapis Zoltán: Than Mór bácskai
emlékei I–IX.; Magyar Szó, 1982.
augusztus 1.–augusztus 9.
5236. Kalapis Zoltán: László Fülöp be-
csei és verbászi kapcsolatai – I. A
gazdag jurista és a szegény piktor
barátsága; Magyar Szó – Kilátó,
1986. március 8., 10. szám, 16. p.;
II. – A becsei úrilaktól a lordok
házáig; Magyar Szó – Kilátó, 1986.
március 15., 11. szám, 17. p.
5237. Kalapis Zoltán: A kémiaoktatás
atyja: Than Károly I–III.; Csalá-
di Kör, 1999. január 28., 24–25. p.;
február 5., 24–25. p.; február 11.,
24–25. p.
511
5238. Kalapis Zoltán: Than Mór-fest-
mények Bácskában; Családi Kör,
1999. február 25., 24–25. p.
5239. Laczkovics Imre: Szulik József em-
lékezete (1841–1890); Bácsország,
2003. I–III. szám, 99–102. p.
5240. Laczkovics Imre: Csupor Gyula:
Dicsbeszéd és Csupor Gyula: Em-
lékbeszéd; Bácsország, 2004. I–III.
szám, 8–9. p.
5241. Mák Ferenc: Óbecse; Forrás, 1997.
10–11. szám, 177–181. p.
5242. Mindszenti Dániel: Asszonyi nagy
lelkűségnek némelly vonzata a’
délszaki Amerika honszabadító
háborúnak történetiből; Tudo-
mányos Gyűjtemény, 1832. VIII.
szám, 72–87. p.
5243. Németh István: Egy kovácsmester
kudarcai; Magyar Szó – Kilátó,
1981. febuár 28., 8. szám, 16. p.
5244. Óbecsei Járási Naptár az 1918-ik
évre; Óbecse – Lévai Lajos könyv-
nyomdája; benne: Az óbecsei járás
statisztikája (5 oldal).
5245. Pal Šandor: Štamparstvo u Bečeju;
Novi Sad – Rad vojvodjanskih mu-
zeja, 31. sveska, 1988–1989. 333–
342. p.
5246. Sportovi na vodi u opštini Bečej
– A vízi sportokról Becse község
területén – 1982. július 22.–szep-
tember 18. [kiállítási katalógus]
5247. Templomszentelés volt Becsén;
Hitélet, 1977. 9. szám, 22–24. p.
5248. Than Mór; Vasárnapi Újság, 1869.
október 17., 569–570. p.
512
5249. Than Károly; Vasárnapi Újság,
1868. augusztus 30., 413–414. p.
5250. Than Károly Társaság alakul;
Szabad Hét Nap, 1995. április 6.,
62. p.; Uo.: Ki volt Than Károly?
5251. Törteli Imre (halála); Hitélet, 1986.
3. szám, 23. p.
5252. Vagyunk – A sztáribecseji önkép-
zőkör lapja; 1939. IV. 9. vasárnap,
I. évf. 1. szám, 4 p.
5253. Virág Gábor: Tájkép csata után;
Bácsország, 1996. szeptember 5.,
11. p.
5254. Zbirka Umetničke kolonije Bečej
1954–1974; [Becse] 1974. október
[kiállítási katalógus]
Óbecsei szerzők és kiadványok
5255. Cziráky Imre: Bácskai kalászok;
Sztári Becsej – Subakov I. könyv-
nyomdája, 1940. 193 p.
5256. Cziráky Imre: …mosoly…
könny…; Subotica – Jugoszláviai
Magyar Könyvtár, é. n., 157 p.
5257. Draskóczy Ede, dr.: Regionalizmus;
Kalangya, 1943. 9. szám, 394–397. p.
5258. Evers György: Képek a régi és új
Rómából; Ó-Becse – Löwy L.[ajos]
nyomdája, 1900. X + 498 p. – For-
dították: Makra Imre és Waldmann
György.
5259. Fárbás József: Dalos könyvecske
népiskolák részére; Óbecse – nyo-
matott Löwy Lajos nyomdájában,
1898. 40 p.
ÓBECSE
5260. Lajber György: Derűs hordalé­kok
– Vidékünk anekdotakincséből, tré­fás
történeteiből; Magyar Szó, 2003.
147 p.
5261. Lovász Pál: Tiszamentén; Sztári
Becsej – Radoszávlyevits nyomda,
1922. 70 p.
5262. [B.] Király Béla: Fakadó rügyek
– Vegyes tartalmú tárczák; nyom.
Gavansky M. könyvnyomdájában,
Ó-Becse, 1898. 80 p.
5263. Óbecsey István: Pislákoló mécs; H.
n. [Becse], 1986. 166 p.
5264. Óbecsey István: A hanyatló nap
sugarai; H. n. [Becse], 1988. 128 p.
5265. Szászy István: Bácsmegyei anek-
doták; Óbecse – Lévai [nyomda],
1909. 124 p.
5266. Szászy István: Szerb költőkből;
Bu­dapest – Franklin-Társulat, 1910.
172 p.
5267. Szulik József költeményei és mű-
fordításai – A költő nővérének
megbízásából sajtó alá rendezte
Lévay Mihály; Budapest, 1896. 319 p.
Irodalom: ~~: Érdekes tollharc;
BBVTT Évkönyve 1886. 127. p. –
Szulik József és Jószity Mladen a
„Zentai Ellenőr”-ben; Laczkovics
Imre: Szulik József emlékezete
(1841–1890); Bácsország, 2003. I–III.
szám, 99–102. p.; Gleszer Norbert–
Klamár Sára: Szulik József emléke-
zete – Egy vajdasági katolikus iro-
dalmi kultusz története; Bácsország,
2005. 4. (35.) szám, 37–40. p.
5268. Szulik József összegyűjtött köl-
teményei és műfordításai; Szulik
Alapítvány, Óbecse, 2002. 240 p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Irodalom: Beretka Csábi Éva: Tisz-
telgés a papköltő előtt – Nyomta-
tásban Szulik József munkái; Csa-
ládi Kör, 2003. január 30., 21. p.
5269. Szulik József prózai írásaiból –
Szulik József emlékezete; Lux Co-
lor Printing és Szulik Alapítvány –
Óbecse, 2004. 168 p.
513
5270. Szulik József: A magyar nemzeti
irodalomtörténet rövid ismerteté-
se tanítóképző intézetek és polgá-
ri iskolák használatára; Kalocsa,
1878. nyomtatta Malatin és Holma-
yer, 100 p.
5271. Teleki Béla SJ, dr. (szerk.): Szava-
lókönyv – Versek és jelenetek hit-
tanosoknak; I. kötet: Becse, 1972,
363 p. – II–IV. kötet: Szeged, 1992.
374, 349 és 360 p.

ÓBÉBA
Ó-BÉBA – Oláh–német falu, Torontál vármegyében, Szegedhez kelet-délre 2 órá-
nyira; 130 kath., 6 evang., 1848 n. e. óhitű, 14 zsidó lak. óhitű anyatemplommal, 66 2/8
egész jobbágytelekkel. F. u. gr. Batthyányi család (Fényes Elek, 1951).

Cikkek, tanulmányok ásványvizeiről általánosan; Pest

– Emich Gusztáv Magyar Akad.
5272. Nendtvich Károly: Az ó-bébai ás- Nyomdásznál, 1860. 29 p. (hiány-
ványvíz vegybontása és hazánk zik az 5–23 p.)

ÓLÉC
Az emeletes kúriát Botka Béla építette 1904-ben. A kislapási Botka család a króni-
kások szerint Nyitra megyéből származik, s a múlt század elején került Bánátba. 1835-
től Olécpusztán volt jelentős birtokuk, amelyet 1907-ben közigazgatásilag a községhez
csatoltak. Torontál vármegye 1834-ben hitelesítette nemességüket. Botka Béla, a kastély
tulajdonosa 1861-ben született, s a századfordulón több jelentős tisztséget töltött be a
vármegyénél. Volt országgyűlési képviselő, 1906 és 1910 között pedig Torontál megye
főispánja. A század első éveiben szép vagyonnal rendelkezett, 1400 holdas birtoka volt
Ólécen. Akkortájt írta róla Borovszky, hogy „van fűztelepe, melyet kosárfonók révén
értékesít, és 4 kilométer hosszú mezei vasútja” (Németh Ferenc, 1986).

Cikkek, tanulmányok 5274. Újraépült templom felszentelése

Ólécen; Hitélet, 1990. 11. szám, 19. p.
5273. Németh Ferenc: Az óléci Botka-
féle kastély; Magyar Szó – Kilátó,
1986. június 21., 25. szám, 14. p.
514 ŐRSZÁLLÁS

Ó-SZENT-IVÁN
Szentiván
O-SZENT-IVÁN – Puszta Torontál vmegyében, magyar hely 64 házzal, 354 kathol. lak.,
dohánytermesztéssel. F. u. a kamara (Fényes Elek, 1851).

ÚJ-SZENT-IVÁN – Rácz–német falu Torontál vmegyében, Szegedhez délre egy órányi-

ra, 100 kath., 562 n. e. óhitű, 7 zsidó lak., óhitű anyatemplommal, 27 5/8 egész jobbágy-
telekkel. F. u. a kamara (Fényes Elek, 1851).

Monográfia és Könyvkiadó Részvénytársaság,

1928. 98 p.
5275. Banner János: Az ószentiváni ása-
tások; Szeged – Városi Nyomda

ŐRSZÁLLÁS
Az 1740-es évekig a zombori határőri militia kezén volt 18 puszta között Staniczki
puszta is. Sztanisics még 1762-ben is puszta volt, ahol a királyi szarvasmarhát legelte-
tik, és szénát is szoktak gyűjteni a csordabeli marha számára. A baracskai és a dautovai
rácok az oda özönlő magyarok által kiszorítva, ezen pusztára kívánkoznak telepedni, és
Chotmann telepítési biztos az új falut a puszta azon részére tervezi, ahol a péterváradi és a
zombori utak találkoznak, hogy így a közszolgálatnak előnyös helyen legyen. A mellette
lévő Sári pusztát Katymártól elvéve Sztanisicshoz akarja csatolni, miáltal ezen új falu
220 telkes gazdát is befogadhatna. A falu telepítését még 1763-ban megkezdették, s több
felől jöttek oda a rácok, úgyhogy 1768-ban már 88 rác telkes gazda volt Sztanisicson.
(…) Az 1900. évi népszámláláskor Sztanisicson volt 688 lélek 1177 házban. Anyanyelv
szerint 5087 német, 1112 magyar, 456 szerb, 36 egyéb. (…) A helységnek hivatalos neve
az 1904. évi miniszteri rendelet szerint Őrszállás lett (Iványi István, 1907).

Monográfia 5278. Fehér Mayer Mária: Az őrszállási

5276. Beljanski, Milenko: Stanišić; Senta
– Udarnik, 251 p.
Cikkek, tanulmányok
5277. 1991 a jubileum éve volt Őrszállá-
son; Hitélet, 1992. 1. szám, 18. p.
magyarok ünnepe; Családi Kör,
1999. augusztus 12., 12–13. p.
5279. (Gy): Őrszállási és regőcei hívek
küszködése; Hitélet, 1988. 1. szám,
5. p.
5280. Kovács Nándor: Magyarok között
Őrszálláson; Hét Nap, 2004. május
26., 13. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 515
PACSÉR
PACSÉR – Magyar–szerb falu Bács vmegyében; 382 kath., 1241 n. e. óhitű, 2304
ref., 4 evang., 67 zsidó lak. Kath. s ref. anyatemplomok. Határa 18,891 hold, holdját
1200 □ ölével számítva. Ebből 192 úrbéri, s 5 2/8 szabad telek után van 7457 hold szántó,
4748 h. beltelek és rét, 3052 h. legelő, 470 h. szőlő. Urasági szántóföld és rét 2788 hold,
közutak 376 hold. Földe róna és homokos, főleg rozsot, burgonyát, kukoriczát terem.
F. u. Odry, Pocskay, Mészáros, Császár, Szucsin, Rezsny, Kászonyi, Koronay, Horváth,
Huszár, Matyasovszky, Polyák, Vojnics családok (Fényes Elek, 1851).

Monográfiák élésre; Családi Kör, 1994. január

Vö.: 3785. sz.
5281. Cziráky Imre: Pačir – Pacsér; Bač-
ka Topola, 1988. 28 p. – kétnyelvű
kiadvány.
Irodalom: Penavin Olga: Pačir –
Pacsér; Magyar Szó – Kilátó; 1989.
március 25., 15. szám, 18. p.
5282. Pénovátz Antal: A pacséri földmű-
velés és állattartás szótára; Újvi-
dék – Hungarológiai Intézet, 1975.
173 p.
5283. Takáts Károly: Százötvenöt év – A
Pacséri Református Egyház történe-
te 1786–1941; Budapest – Bethlen
Gábor Irodalmi és Nyomdai Rész-
vénytársaság nyomása, 1942. 89 p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1971. és 3798. sz.
5284.  [Dudás Andor] D. A.: Pacsér köz-
ség egy régi pecsétje; BBVTT Év-
könyve 1912. 135. p.
5285. Dudás Ödön: Pacsér történetéből;
Pacsér – Bács-Bodrog, 1878. 38–
47. p.
20., 8–9. p.
5287. Fehér Mayer Mária: A pacséri mű-
kedvelés krónikása – Tóth Rozália
évtizedekre visszanyúló munkássá-
gáról; Családi Kör, 2000. augusztus
10., 12–13. p.
5288. Fehér Mayer Mária: Számokkal –
A pacséri iskola története Art Fe-
renc nyugalmazott tanító összeg-
zésében; Családi Kör, 2003. január
23., 14–15. p.
5289. Magyar László: Elolvadó közpén-
zek – Régi pacséri visszásságok;
Magyar Szó – Kilátó, 1983. decem-
ber 17., 49. szám, 15. p.
5290. Pénovátz Antal: A karácsonyi
ünnepkör szokásai, hiedelmei
Pacséron; Újvidék – A Hungaroló-
giai Intézet Tudományos Közlemé-
nyei, 1974. 19–20. szám, 77–82. p.
5291. Pénovátz Antal: Vuk és a pacsériak;
Magyar Szó – Kilátó, 1987. novem-
ber 7., 48. szám, 13. p.
Megjegyzés: Magyar László: Mos-
tarski – az ügyvéd és iskolaigaz-
gató (A Vuk és a pacsériak című
írás kapcsán); Magyar Szó – Kilátó,
1987. november 21., 50. szám, 14. p.

5286. Fehér Mayer Mária: Pacséri hét- 5292. Pénovátz Antal: A pacséri katolikus
köznapok – Próbálkozások a túl- egyház rövid története a kezde-
516
tektől az első világháborút köve-
tő impériumváltásig; Bácsország,
2004. I–III. szám, 57–61. p.
5293. Stanyó Tóth Gizella: A szülőföld
vonzásában – a Jászkun redemptio
250. és a bácskai kirajzás 210. év-
fordulója; Újvidék – Magyar Szó
Naptár ’96 [1995]. 90–98. p.
PADÉ
5294. Szendy Lajos: A pacséri kun-telep;
BBVTT Évkönyve 1900. 16–22. p.
5295. Túri Tibor: Évszázadok forgatagá-
ban – Pacsér a levéltári okmányok
tükrében; Magyar Szó, 1988. június 16.

PADÉ
Padé a hódoltság idején is lakott – szerb pásztorok telepe volt –, a török kiűzése után
pedig katolikus lakossággal gyarapodott, akik egyházilag – ha hinni lehet a források-
nak – az igen távoli Óbesenyőhöz tartoztak, gazdaságilag, mint kincstári birtok pedig az
ugyancsak távol eső Temesvár igazgatása alá. Padét és környékét 1781 augusztusában
Ormosdy István pozsonyi gabona- és marhakereskedő vette meg 40.790 forintért a toron-
táli kincstári birtokok emlékezetes bécsi árverésén. Az újdonsült földbirtokos 1784-ben
kétszáz főből álló dohánykertész csapatot hozatott Szeged környékéről, akik még abban
az évben megkezdték a palántanevelést. Ugyancsak az ő kezdeményezésére alakult meg
1784-ben a padéi kihelyezett lelkészség is. Ezt az eseményt így írja le a falu helytörténé-
sze, Herresbacher József „állami tanító és postamester” az 1914-ben befejezett munká-
jában (…): Ormosdy István „udvarában kápolnát állított és egy Ferenc-rendi szerzetest
– Muharait – fogadott házába káplán gyanánt, később a paplakot a jelenlegi plébánia he-
lyén lévő házba helyezte. E ház valószínűleg valami urasági gazdasági épület lehetett…
Kis fatemplomot is épített a plébánia előtti szabad térre…” (…) Padét csaknem húsz évig
pásztorolták a ferencesek. Jelenlétük máshol sem volt ritkaság, így kimutatható nyomuk
van Beodrán és Szajánban, valamint északabbra, Algyőn és Tápén, a bácskai részen pedig
Martonoson és Ludason (Kalapis Zoltán, 1992).

Monográfiák Cikkek, tanulmányok

5296. Herresbacher József: A Torontál
vármegyei Padé és a vele egybe-
épülő Magyarpadé községek mo-
nográfiája (1914); Létünk, 2005.
1. szám, 85–111. p. – Bevezető:
Kalapis Zoltán: Padé monográfiá-
ja és monográfusa, Herresbacher
József.
5297. Takács Rafael: Toldalék; Padé, 1794.
29 számozatlan + 21 p.
5298. (bk): Padé nagy napja – Havas Bol-
dogasszony ünnepén a plébániatemp-
lom felépülésének másfél évszázados
jubileumáról emlékeztek meg a hí-
vek; Hitélet, 1992. 9. szám, 18–19. p.
5299. Kalapis Zoltán: A padéi Typotbeta;
Magyar Szó, 1990. december 25.–
1991. január 7.
5300. Mészáros Zoltán: Padé és Perczel
Mór; Szabad Hét Nap, 1999. május
12., 17. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
5301. Mészáros Zoltán: Padé és Takáts
Raffael; Bácsország, 1999. 5–6. szám,
12. p.
5302. Németh Ferenc: Régi padéi mű-
kedvelők; Családi Kör, 1995. ápri-
lis 6.
5303. Németh Ferenc: Egy régi bánáti
tanyaiskola – 1883 őszén iskola
nyílt a Padé melletti Morotva-pusz-
tán; Napló, 1995. május 17.
5304. Németh Ferenc: A padéi kántorta-
nító – Herresbacher József pályafu-
tásáról; Magyar Szó – Kilátó, 1995.
június 17.
517
5305. [Nyári János]: Gyereknek lenni a
királyi Jugoszláviában – Egy padéi
ember élete a kisebbségi lét és a vi-
lágháborúk fordulatos korszakában,
1921 és 1947 között; Bácsország,
2002. IV–VI. szám, 95–100. p.
5306. (-sch, -r): Katolikusok és görög-
keletiek egy családdá kapcsolód-
nak össze; Hitélet, 1975. 10. szám,
18–23. p.
5307. s. i. [Simon István]: Fél évszáza-
don át a padéiak javára szolgált
– Herresbacher József tanító és pos-
tamester tevékenységéről; Magyar
Szó, 2001. október 16.

PALÁNK, PALÁNKA
Temes-Palánka
Az osztrovai nagy Dunasziget, a Morava és a Karas folyók torkolatai között 1788-ban
az osztrákok által volt megszállva. Ráma várkastélyt is a szerb földön, az említett sziget
alsó csúcsa közelében, mely az ellenség figyelmét elkerülte, szintén a császáriak foglal-
ták el. A hegység, mely a Malva és Pek folyók között a Duna jobb partjáig levonul, az
Osztrova szigeten alól annyira fekszik a Dunának, hogy azt félkör kanyarulatra szorítja.
A kerekség legszélsőbb csúcsán áll a torony alakú négyszögű váracs és ahhoz közel Ráma
falu. A vidék előnyössége arra nézve, ki a bal partról a jobb partra átkelni szándékozik,
már a régibb időkben ismeretes volt. A Duna itt csak mintegy 1000 lépésnyi széles és egy
sziget Új-Palánkánál elég téres sánczra, mely az átkelést biztosítja. Az osztrákok nem
késtek felhasználni, és a szigetet védelmi állapotba tették. Ellenben Ráma valószínűleg
csak a szükségnek köszönheti eredetét, hogy az innenső védpontnak a túlsó oldalon egy
másikkal szemközt állítson (Böhm Lénárd, 1867).

Cikkek, tanulmányok mat; Történelmi és Régészeti Érte-

5308. A rámai hős síremléke Ó-Palán-
kán; Történelmi és Régészeti Érte-
sítő, 1879. 53. p.
5309. Böhm Lénárd: Történet-régészeti
kirándulás Palánkára és Rámá-
ra; Délmagyarországi Történeti és
Régészeti Társulat jegyzőkönyve
– 1877. május 2., 6 p. – Különnyo-
sítő, 1877. 162–172. p.
5310. Böhm Lénárd: Új-Palánka múltja
és jelene; Történelmi és Régészeti
Értesítő, 1879. 165–183. p.
5311. Miletz János: Az ó-palánkai Lo-
Presti síremlék története; Törté-
nelmi és Régészeti Értesítő, 1879.
183–198. p.
518 PALÁNKA

PALÁNKA, ÓPALÁNKA
Ó-Palánka, Bácska-Palánka
PALÁNKA – Bács vmegyében, áll Német-Palánka m.-városból, Ó- és Új-Palánka
faluból, a Duna bal partján, Ujvidéktől nyugatra 5 mfdnyire, Illokkal (Ujlak) s ennek
hegyén fekvő gyönyörű tekintetű régi várával általellenben. Ezen városnak a kath. óhitű,
evang. anyatemplomok, az uradalomnak szép épületei, s átaljában a csinos magán házak
igen díszes tekintetet adnak. Lakosai, kik 6107, u. m. 3491 rom. Kath., 2063 óhitű, 366
ev., és 188 zsidókra mennek, – nyelvökre németek és szerbek, közönségesen tehetős és
pénzes gazdák. – Ugyanis mindenféle mesterségen kívül gabonával nagy kereskedést
folytatnak, selyem-bogarakat tenyésztenek, s a vármegyének itt van egyik selyemgombo-
lyító háza; gazdag fekete földeikben sok és jó búzát, árpát, rozsot, kukoriczát, burgonyát,
repczét termesztenek. – A ló-, marha-, juhtenyésztés virágzó. – Erdejök felette szép. –
Halászatjuk jövedelmes a Dunában. F. u. a kamara, s feje egy uradalomnak. – Német-
Palánka határán van 77 úrbéri, 4 6/8 szabad telek után 2512 hold szántó, 2181 h. beltelek
és rét, 1271 h. legelő, 148 hold szőlő, 2457 h. uradalmi tölgyes erdő, 500 h. nádas, 677
h. mocsár, 319 h. közutak, össz. 16,015 h. 1100 □ ölével. Új-Palánka határa 7400 hold,
mellyből 49 4/8 urbéri, 1 4/8 szabad telek után 1836 h. szántó, 1190 h. beltelek és rét, 616
h. legelő, 62 hold szőlő, 2140 h. uradalmi tölgyes erdő, 1134 nádas, 312 h. mocsár, 110
h. utak. – Ó-Palánka határa 17,208 hold, mellyből 158 2/8 úrbéri, 4 szabad telek után van
5192 h. szántó, 4165 h. beltelek és rét, 3162 h. legelő, 174 h. szőlő, 658 h. uradalmi föld,
956 uradalmi tölgyes erdő, 129 hold lágyfa erdő, 1236 h. nádas, 1043 h. mocsár, 493 hold
utak (Fényes Elek, 1851).

Monográfiák Herausgegeben vom Heimatorts-

5312. Gauβ, Adalbert Karl: Erinnerungen
an Palanka; Freilassing – Pannonia-
Verl. 1958. 220 p.
5313. Hepp, Nikolaus: 150 Jahre Bačka-
Palanka. Die Geschichte der Deut-
schen Ansiedlung der drei Schwes-
tergemeinde Palanka bis zur Ge-
genwart. Stara-Palanka 1751 bis
1930. Nova-Palanka 1767 bis 1930.
Bačka-Palanka 1780 bis 1930; Novi
Vrbas – Druck von Heinrich Bleck,
1930. 171 [5] p.
Irodalom: Eperjessy Kálmán: ~;
Szá­zadok, 1933. 227. p.
5313a. Palanka an der Donau – Eine Do-
kumentation unser verlorenen Hei-
mat im Batscher Land 1764–1944.
ausschuß Palanka; Sindelfingen,
1986. – I. Band, 560 p. + Stadtplan
des Gemeinde Batschka Palanka
und den Schwestergemeinden Alt-
Palanka, Neu-Palanka, Deutsch-Pa-
lanka. – II. Band, 640 p. [16] p.
5314. Tolnay János: A „Palánkai Dalár-
da” XXX. éves fennállásának és
zászlószentelésének emlékére –
Jubileumi emlékfüzet 1883–1913;
A „Palánkai Dalárda” kiadása, é. n.
[1913]. 54 p.
Cikkek, tanulmányok
5315. Faragó Árpád: Magyar művelődé-
si egyesület Palánkán; Hét Nap,
2001. augusztus 1., 18. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 519
5316. Iványi István: Palánka. Mutat- 5317a. Németh Zoltán: Szent István Pa-
vány Bács-Bodrogh vármegye lánkán; Magyar Szó, 2007. augusz-
helynévtára című művének sajtó tus 18–19.
alatt levő III. kötetéből; BBVTT
Évkönyve 1905. 91–96. p. 5318. Pucher Pongrácz: Ó-Palánkai „ko-
lostor”; Archaeologiai Értesítő; 1899.
5317. Németh Ferenc: A hagyomány- 382–383. p.
ra építenek – Látogatóban a pa-
lánkai Vecsera Sándor Magyar
Művelődési Egyesületben; Családi
Kör, 2003. május 22., 16–17. p.

PALICS
A pality vagy palics tava Bács vármegyében fekszik, Szabadkához ¾, Szegedhez 4
mérföldnyi távolságra lapályos, homokos helyen. Nagyságra nézve hazánk tavai közt a
Balaton és Fertő után harmadik helyen áll. (…) Fürdővizül, hova nyáron csupán megfür-
dés végett ki-kirándult a város alsóbb rendű lakossága, már e század első évtizedeiben
használtatott, azonban csak a lefolyt három utolsó évtizedben történt, hogy véletlenül a
tó vizének azon tulajdonságát fedezték fel, hogy az némely bajok gyógyítása körül nagy
hatást gyakorol. (…) A palityi tó vizét először Molnár János vegyész úr és a kir. magyar
természettudományi társulat tagja vegybontotta 1856-ban (Wiener S., 1869).

Palics Gyógyfürdő – Zenedíj

a) Öt napot meghaladó időre 30 napig egy felnőtt személy után (családfő) K6

Minden további felnőtt személy, ki a családhoz tartozik K3
Minden 10–15 éves gyermek után K2

b) A 30 napot meghaladó időre vagy egész évadra egy felnőtt személy után (családfő) K 8
Minden további felnőtt személy, ki a családhoz tartozik K4
Minden 10–15 éves gyermek után K3

c) A
 gyógyfürdő területén, de magán nyaralókban lakó fürdővendégek és családtagjaik
a fent megállapított zenedíjak felét fizetik.

d) A  gyógyfürdő területén lévő nyaralók tulajdonosai és családtagjaik zenedíj czímén a

b) alatt megállapított évdíjak felét fizetik.
Egy családhoz tartozóknak azok tekintetnek, kik a fürdőtelepen vagy a gyógyfürdő
területén közös háztartásban élnek, nemkülönben a tanító és nevelőszemélyek.
Tíz éven alóli gyermekek s a cselédek után zenedíj nem számíttatik fel.
A zenedíj fizetése alól felmentetnek továbbá a fürdőtelepen s a gyógyfürdő területén
hivatalból tartózkodó állami és törvényhatósági alkalmazottak és családtagjaik, vala-
mint az orvosok és hírlapírók saját személyükre nézve.
Palics-fürdő, 1914. évi április hó 1-én
520 PALICS
1891-nek az őszén megint Palicson voltunk 6 heti halászatra, ugyanazokkal az em-
bereimmel. Szörnyű nagy hideg tél volt, vastag hó a tavon. De azért kitűnően sikerült
halászatunk volt. Már éppen befejezés előtt álltunk, mikor egész váratlanul csuda nagy
fogáshoz jutottunk, a Partok alatt a Juhász saroknál egy tanyában 800 mázsa halat fog-
tunk ki. Mert a halak az idő gyengülésével mind ide húzódtak, úgy látszik, itt találták leg-
jobbnak a vizet, s ha akkor mink ki nem fogjuk véletlenül, mind ott pusztult volna, mint
annak idején a Fehér-tóban. És ezt nagyrészt a két halászmesteremnek köszönhetem, akik
nem nézték, hogy már minden ujjuk elfagyott, dolgoztak igazán inuk szakadtáig. Nem
féltek azok semmi dologtól, nem sajnálták magukat, de volt is Isten áldása munkájukon.
Elmondom itt azt is, mert igen érdekes dolog, hogy abban a rettenetes nagy télben, a gyil-
kos nehéz munkában hogy tudtam én az embereimben a lelket, a munkakedvet tartani;
csakis azzal, hogy enni-inni jól és eleget! A palicsi korcsmárosnak, amikor letelepedtünk,
mindjárt letettem 50 forintot azzal, hogy az én embereimnek, amennyit és amit inni akar-
nak, adjon mindig. A 6 hét végén kitűnt, hogy a 16 ember megivott összesen 7 hektó és 20
liter bort, az 18 krajcárjával számítva 130 forint és 84 liter pálinkát, ami 60 krajcárjával
számítva 51 forint 20 krajcár – minden nap egy emberre 1 és fél liter esett, de annak a
felét forralt bornak itták meg, mert annál jobb melegítő nincs; csakhogy nem cukorral
ám, hanem jó erős paprikával. Korán reggel megitták a pálinka porciójukat, akkor arra
reggelire jó nyárson sült halat vagy sült szalonnát ettek, délig a forralt bor járta, és rá a jó
halebéd, vacsorára azután megitták a boruk többi részét, de olyan halvacsorákat a király
asztalánál se igen ettek, mint az én palicsi halászaim! Mert a tóban egy egészen különös
finom fajta hal volt, a pasztár-ponty, ami a pontynak és a kárásznak a keresztezése, valami
kitűnő erős húsú hal, és legalább háromszor olyan finom íze van, mint a pontynak. Hát az
én embereim mindennap jó két kilós pasztárokból főztek maguknak vacsorát; hát hogy ne
fogtak volna másnap újra jó szívvel a munkához (Bitó János, 1930).

Monográfiák 5322. Mrkić, Branko: A palicsi olimpia;

Palics – Ludas, é. n., 38 p. – Nyo-
Vö.: 2563. és 5572. sz. maink sorozat 3. könyv.

5319. Csillag Károly–Mačković, Titus: Palics 5323. Palics gyógyfürdő – Üdülő és

kiépítése; Szabadka – Kladek és Ham-
burger könyvnyomdája, 1904. 21 p.
5320. Hovány Lajos: A Palicsi-tó és kör-
nyéke – Különös tekintettel az
1697-es tollrajzra; Kanizsa – Cne-
sa, 1997. 174 p.
Irodalom: Roncsák Alexander:
„Esővíztől összegyűlt pocso-
lyák…” bűvkörében; Szabad Hét
Nap, 1998. május 20., 14. p.
5321. Magyar László: Palicsi séták; Sza-
badka, 2003. 137 p. (magyar–szerb–
angol)
szórakozási hely, korszerűen be-
rendezett „hidegvízgyógyintézet”-
tel, villamos gyógymód, massage,
iszapfürdő és uszodákkal; Palics-
fürdő, 1914. április 1-én, 3 p.
5324. Stadler Aurel; Istorija Palića 1462–
1958. Prikaz Banjskog lečilišta i
jezera Palić, Ludoš, Krvavo jezero,
Slano jezero, potoka Kireš, na bazi
izvornih radova i arhivske gradje;
Palić – Ludoš, 1998. 154 p.
5325. Szabadka, Palics fürdő útmutató-
ja; Szabadka, 1943.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
5326. Sziklai Soma, dr.–Wiener Salamon,
dr.: A palicsi fürdő monográfiája;
Szabadka – nyomatott Schlezinger
Sándornál, 1897.
5327. Szöllősi Gyula: A Palicsi-tó elha-
lása és felújítása; Szabadka, 1973.
121 p.
5328. Szöllősi Gyula, dr.: A Palicsi-tó
vize 1781–1999-ig; Szabadka –
Grafoprodukt, 1999. 151 p.
Irodalom: Rencsényi Elvira: Lassú
víz, partot mos; Szabad Hét Nap,
1999. április 21., 9. p.
5329. Szöllősi Gyula, dr.: A Palicsi Für-
dő és a Böge-csatorna; Szabadka
– Grafoprodukt, 1998. 212 p.
5330. Wiener S., dr.: Palityi tófürdő –
magánrajz; Szabadkán – Nyomta-
tott Bittermann Károlynál, 1869. 31 p.
5331. Wüstinger József: A palicsi tó és
környéke statisztikai leírása; Sza-
badka, 1820.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1411., 1413., 1904. és 5693. sz.
5332. Beszédes Valéria: Boszorkányok
pedig nincsenek – A Palicsi-tó ere-
dete I–IV.; Szabad Hét Nap; 1994.
augusztus 25-étől szeptember 15-éig
– négy folytatásban.
5333. Györe Kornél: Palics eredeti ne-
vének keletkezéséről; Újvidék – A
Hungarológiai Intézet Tudományos
Közleményei, 1971. 8. szám, 86–
90. p.
5334. Horváth Mátyás, dr.: Palics önál-
lósága; Bácsország, 2005. 1. (32.)
szám, 8–11. p.
521
5335. Hovány Lajos: A halak erős szagát
nem tudják elviselni… – A Palicsi-
tó árapasztásának következményei
I–II.; Bácsország, 1996. január 4.,
11. p. és február 1., 15. p.
5336. Hovány Lajos: Megkevesbítetvén
a’ víz… – A Palicsi-tó XIX. századi
lecsapolási terve I–II.; Bácsország,
1996. április 4., 15. p. és május 2.,
15. p.
5337. Hovány Lajos: A Kőnig-féle palicsi
vízimalom I–II.; Családi Kör, 1996.
június 6., 23. p. és június 13., 23. p.
5338. Hovány Lajos: Ezen különös aján-
dékát a’ természetnek parlagon
tovább nem hagyhattuk – Fürdő-
alapítás Palicson I–II.; Bácsország,
1997. január 9., 14. p.; február 6.,
14. p.
5339. Hovány Lajos: „Engedje minél­-
előbb a’ gondviselés!” – A palicsi
fürdő néhány korai leírása I–II.;
Bácsország, 1997. június 5., 7. p.;
július 3., 7. p.
5340. Lalia Gábor: A palicsi szőlőiskola;
Bácsország, 1996. október 3., 3–4. p.
5341. Magyar László: A palicsi fürdő-
orvos jelentései – Egykori fel-
jegyzések az 1854 és 1857 közötti
időszakból; Magyar Szó – Kilátó,
1980. július 26., 29. szám, 13. p.
5342. Magyar László: Százéves a palicsi
Platán sor, Magyar Szó – Kilátó,
1983. január 15., 2. szám, 15. p.
5343. Magyar László: Tófürdők és uszo-
dák – Megsárgult palicsi dokumen-
tumok; Magyar Szó – Kilátó, 1983.
április 2., 13. szám, 15. p.
522 PALONA
5344. Magyar László: Palics felvirágoz- 5351. Magyar László: Palics évszázadai;
tatásáért; Magyar Szó – Kilátó, Szabad Hét Nap, 1997. január 16.,
1984. április 21., 16. szám, 15. p. 6. p.

5345. Magyar László: A palicsi fürdősza- 5352. Magyar László: Cigányzenekarok

bályozás bonyodalmai; Magyar Palicson (1860–1918); Bácsország,
Szó – Kilátó, 1986. július 12., 28. 1998. 2. szám, 20–32. p. és Üzenet,
szám, 14. p. 1998. október, 141–154. p.

5346. Magyar László: „Engedélyt adni
méltóztatnék…” – Hajdani palicsi
kioszkok; 7 Nap, 1986. október 3.,
18–19. p.
5347. Magyar László: Páli és Paligó
Palus – Palics és a Palicsi-tó első
említése kapcsán; Magyar Szó – Ki-
látó, 1987. január 17., 7. szám, 16. p.
5353. Magyar László: A Palics fürdő
szóban és képekben – Avagy: Sza-
badka részvétele az 1885. évi buda-
pesti országos általános kiállításon;
Bácsország, 1998. 1. szám, 3–7. p.
5354. M[agyar] L[ászló]: Palics fürdő-
hely térképvázlata (1884); Bács-
ország, 1998. 1. szám, 8. p.

5348. Magyar László: A palicsi posta 5355. Magyar László: A palicsi fürdőor-
múltjából; 7 Nap, 1988. január 8., vos jelentései (1854–1867); Bács-
24–25. p. ország, 2000. 10–12. szám, 6–7. p.

5349. Magyar László: Palics első tanítója
– Adatok Fehér Jenőről és a palicsi
iskola létesítéséről; 7 Nap, 1989.
december 15., 19. p.
5350. Magyar László: Ajóka ecettel –
A palicsi Kisvendéglő múltjából;
Bácsország, 1995. december 7.,
14–15. p.
5356. Magyar László: Palics kiépítése
(1904–1912); Bácsország, 2000.
11–12. szám, 39–40. p.
5357. Vujinović, Gordana: A palicsi vil-
lák létrejötte, fejlődéstörténete és
transzformációja; Létünk, 1988.
2. szám, 332–366. p.

PALONA
A népmonda szerint Árpád fejedelem községünkben ütötte föl táborát, mikor Szla-
vónia meghódítására indult. A „Vajas” folyó mellett elterülő szőlők helyén lett volna a
tábor, mely helyet a nép „kamen” (kő) szóval jelez. Ezen történelmi adat hitelességéhez
azonban kétség fér. A község Bácskának legalsóbb részében a Dunába ömlő érpatakok
mentében fekszik. Utczái sugáregyenesek, szélesek és rendezettek. (…) A lakosok száma
1903; magyar 138, német 584, sokácz 1161, tót 12, szerb 7, horvát 1. Vallás tekintetében
következőleg oszlik meg a lakosság: római kath. 1836, görög kel. 30, ág. ev. 3, ref. 3,
izr. 17, nazarénus 14. (…) A községnek őslakói a sokáczok, a kik a török uralom idejé-
ben a XVII-ik században költöztek be. Bosznia és Herczegovina volt eredeti hazájuk,
a honnan magukkal hozták a község eredeti szláv elnevezését is. A németek II. József
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 523
alatt Németországból bevándorlott, Palánkán és Apatinban letelepedett polgárok leszár-
mazói. A német lakosság elődei azért költöztek be a sokácz községbe, mert a Palánka
vagy Apatin községben bírt föld árából kétszer, csaknem háromszor annyi birtokot vásá-
rolhattak a modern agrikulturához akkor még nemigen értő és inkább állettenyésztésből
élő sokáczoktól. A német gazdáknak jellemző vonása, hogy szülőföldjét könnyen elhagy-
ja, fölkeresi azt a vidéket, a hol a föld fejletlen közlekedési viszonyoknál és a modern
agrikultura hiányánál fogva olcsóbb. A föld iránti szeretetét – sokszor földéhségét – ki-
elégítve, alkalmazkodik az új viszonyokhoz, alapít új otthont és boldogul. A bánáti közsé-
gekben sokszor megtörténik, hogy a családi birtokot átvevő fiú testvéreit kielégíti, s ezek
azután a pénzben kikapott összeggel letelepednek valami távoli községben, vesznek elég
olcsón földet, és pár évtized múlva ugyanannyit érő birtokuk van, mint az otthon maradt
fiúnak. A magyar nemigen hagyja el szülőföldjét, inkább él szegényesen, föld nélkül, a
föld iránti szeretetét föláldozza a szülőföld iránti szeretetért, míg a németnél a föld iránti
szeretet a legnagyobb. A magyar lakosság Gombos és Doroszló községekből költözött be
(Steuer György, 1906).

Monográfia dasági monographiája; Budapest

– Stephaneum nyomda R. T., 1906.
5358. Steuer György, dr.: Palona Bács- 20 p.
Bodrog vármegyebeli község gaz-

PANCSOVA
A Duna, mely a Száva béfolyása által erősen elszélesedik, Pancsováig egynéhány
szigeteket formál, melyek között a Belgráddal szemben lévő és hadi szigetnek hívatott
sziget a legnagyobb, és a török háborúban sok csetepatékról volt nevezetes. Páncsovától
egy félórányira a Temes vize a Dunába szakadván, a hajó ezen folyóvizen felvonatik
egész Páncsováig, mely város a Temes mellett fekszik. Itt volt, ahol mi is kikötöttünk,
s ezzel vége volt a vízen való vizes útnak (mert jó esőnk is volt). Páncsováról, mely is
egy alkalmas nagyságú. Szépen épült mezőváros, jöttünk Idvaron, Ecskán által N[agy]
becskerekre, ahonnan másnap továbbmentünk Temesvár felé, mely is oda tíz mérföld
(Teleki Domokos, 1794).

Pancsova körülbelül olyan városka mint Zimony, de távolról sem oly kellemes fekvésű.
Lakosai ráczok és németek, de már oláhok is vannak, kik különben a Bánát és Erdély nagy
részét lakják. Az oláh férfi ruházata kissé különbözik a rácz és a magyar férfiétől, de annál
inkább a nőké. Ezek nem viselnek felöltőt, csak egy hosszú inget, elején és hátul egy-egy tar-
ka kötő van hosszú rojtokkal. Arczkifejezésök itt-ott valóban római szabású; vallásuk görög-
keleti. A vidékeket, hová ezután megyek, teljesen oláhok lakják, legfeljebb a fogadókban (ha
ugyan van) talál elvétve az ember olyat, ki más nyelven is beszél, mint németül, magyarul,
vagy még inkább ráczul. Pancsovától Fehértemplomig levő négy állomásnyi út egy egész
napot vett igénybe. Ha oly időben utazik az ember, midőn a lakosok a mezőn vannak elfog-
lalva, jól teszi, ha már előre megrendeli az előfogatot. A vidék kezdetben jelentéktelen volt,
majd a homokhalmoknak egész vonala következett. Ezek részben egészen kopaszak, részben
fűvel vagy bokrokkal vannak benőve és marha legel rajtok (Gróf Hofmannsegg, 1794).
524
Monográfiák
Vö.: 99a., 1065., 1262. és 3497. sz.
5359. A pancsovai gőzmozdonyú köz-
úti vasút helyszínrajza; Pancsova,
1899.
5360. A pancsovai róm. kath. plébánia
templomépítési egylet alapszabá-
lya; Pancsován – Buchdruckerei C.
Wittigschlager, 1895. 16 p.
5361. A pancsovai Széchenyi Szövetség
alapszabályai; Pancsova – Délvi-
déki Lapok könyvnyomdája, 1909.
15 p.
5362. Goldgruber Salamon: A pancsovai
izr. nőegylet 25 éves fennállásá-
nak története; Pancsován – nyo-
matott Víg Simonnál, 1899. 7 p.
5363. Jakšić, Milan (szerk.): 250 godina
katoličke crkve u Pančevu – 250
Jahre der Katholischen   Kirche
in Pančevo – 250 éves a pancsovai
katolikus templom; Pančevo –
Istorijski arhiv u Pančevu, 2007. 88 p.
5364. Milleker, Felix: Geschichte der
Stadt Pančevo; Pančevo – Wittig-
schlager in Komm. 1925. 234 p.;
Ua.: [Mileker, Srećko]: Istorija grada
Pančeva napisao Srećko Mileker
(preveo Vladimir Dakić). U Pančevu
– Istorijski arhiv, Gornji Milanovac –
Dečje novine, 1994. 191 p. (Reprint)
5364a. Milleker, Felix: Die Familie Wei-
fert und das Brauhaus in Pant-
schowa, 1722/23–1923 [zur Erinne-
rung an die goldene Hochzeit Georg
Weiferts mit Marie Gaßner, am 9.
September 1923]; München – Ma-
thias Weifert Hrsg., Donauschwäbi-
sche Kulturstiftung, 1923. 36 p.
PANCSOVA
5365. Pancsova thj. város háztartá-
sának költségelőirányzata 1913
évre; [Pancsova], [1913]. 33 p.
5366. Petykó Anna–Lemle Rezső: A
pancsovai tanítói fiókegylet terü-
letén tanítandó népdalok dalgyűj-
teménye (43 dal + 10 gyermekdal);
Pancsova – nyomatott Wittigschlager
Károlynál, 1901. 60 p.
5367. Popović, Daka: Pančevo u Srp-
skom ustanku 1848–1849 – Prilog
istoriji vojvodjanskih gradova;
Novi Sad – Zbornik državnih arhiva
Vojvodine, 1954. 66 p.
5368. Schwalm, Georg: Geschichte der
Evang. Kierchengemeinde A. C.
in Pancsova; Pancsova – Wittig-
schlager, 1914. 196 p.
5369. Szabályrendelet a korcsmákról,
serházakról és pálinka mérések-
ről; Pancsova, 1896. 4 p.
5370. Torontál vármegye községei és
egyéb lakott helyei, továbbá Pan-
csova szab. kir. törvényhatósági
jogú város területéhez tartozó
egyéb lakott helyek jegyzéke; Bu-
dapest – Pesti Könyvnyomda-rész-
vénytársaság, 1911. 19 p.
5371. Vogenberger, Otto: Pantschowa
– Zentrum des deutschtums im
Südbanat; Freilassing im Bayern –
Pannonia-Verlag, 1961. 254 p.
5372. Wigand János: Pancsovai emlék-
könyv (Pancsova 1872–1896) –
Hazánk ezeréves fennállásának
örömünnepére; Pancsova – Wittig-
schlager C. Könyvnyomdája, 1896.
362 p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 525
Cikkek, tanulmányok Pancsovai szerzők művei

Vö.: 976., 1074. és 1411. sz.
5373. A szórványban élők lelkipásztora
– Munkájáról, hivatásáról vall Erős
Mihály pancsovai plébános (Nagy
Erzsébet); Vajdasági Hírnök, 1996.
március, 15. p.
5374. Istorija Pančeva i okoline –
prilozi za monografiju; Pančevo
– Istorijski arhiv, 1978. 82–105. p.
5375. Nagy Sívó Zoltán: Múltidéző jegy-
zetek – A régi Pancsova; Létünk,
2005. 2. szám, 132–145. p.
5376. Németh Ferenc: A szabadságharc
szolgálatában – 1849 augusztusá-
ban jelent meg Pancsován az első
(nyomtatott) újság a mai Bánát terü-
letén, a Südungarische Grenzbote;
Családi Kör, 1995. március 15.
5377. Németh Ferenc: Egy sokoldalú
bánáti fényképész – Korabeli új-
ságok nyomán Rechnitzer István
pancsovai fényképészről; Családi
Kör, 2001. augusztus 30., 25. p.
5378. Pancsovai körkép – Papszentelés
a ferencesek templomában – A hí-
vőközösség múltja; Hitélet, 1991.
2. szám, 17. p.
5379. Baloghy Imre: Zsivánovits Porfir
de genere Zsiván (regény); Pan-
csova – Kraus Adolf [Délvidéki La-
pok] könyvnyomdája, 1909. 160 p.
5380. Bolovits János: Hajnali sugarak;
Pancsova – ny. Wittigschlager C.-
nál, 1903. 60 [2] p.
5381. Markucz Márkó, Oppova község
jegyzője: Az aldunai réti földek
története; Pancsován, Koszovics,
1905. 15 p.
5382. Poznan Jolán: Magyarok és a bal-
kán-szlávok – Történelmi, földraj-
zi, jogi, nyelvtudományi és statisz-
tikai tanulmány; Pancsova – Öz-
vegy Kirschner J. E.-féle műintézet
[Versecz], 1903. 88 p.
5383. Poznan Jolán: A magyar történe-
lem vezéreszmék szerinti tanítá-
sa; Pancsova – Özvegy Kirschner J.
E.-féle műintézet [Versecz], 1904.
23 p.
5384. Zita Sándor A.: Könny… láng…
vér; Pancsova – Napredak könyv-
nyomda, 1915. 56 p.

PANDUR
Ez a falu a régi Bál helyén volt a Sugovica és a Vajas által képezett szögletben, Bajától
nyugatra. – Szelepcsényi György kalocsai érsek 1665-ben régibb okmányok alapján összeál-
lított jegyzékében Pandur falut is mint az érsekséghez tartozó helységet említi fel; és 1678–79.
évre a pandúriak csakugyan fizettek is az érseki adószedőnek 8 frtot, így 1691–92-ben is. (…)
1780 körül elpusztult, midőn a sok áradás miatt a nép kénytelen volt lassankint másfelé tele-
pedni, pedig a közeli Szent-István falu melletti sörházhoz költöztek által, és megszaporodván,
1830 körül Új-Kákonynyal majdnem egybeolvadtak. – Ami a falu nevét illeti, nem bizonyos,
vajjon amiatt kapta-e, mert itt laktak az érsek banderiális csatlósai (Iványi István, 1909).
526 PARIPÁS
Cikkek, tanulmányok 5386. Iványi István: Pandur és Szeremlje
a múlt században; BBVTT Év-
5385. Bellosics Bálint: Hol feküdt Pan- könyve 1891. 65–69. p.
dur község?; Zombor – Bács-Bod-
rog Vármegyei Történelmi Társulat
Évkönyve 1911. 26–32. p.

PÁRDÁNY
Cikkek, tanulmányok rány Nándor–Dudás Károly–Né­
meth István–Tari István]; Újvidék
Vö.: 3497. sz. – Forum Könyvkiadó, 2004. 139–
142. p.
5386a. Németh István: Hadd menjek én
feledőbe…; In: Szórványban [Bu­

PARIPÁS, PARABUTSCH
Ratkovo
PARABUTY – Német–szerb falu Bács vmegyében, Bácshoz északra ½ mfd. 2276
kath., 868 óhitű, 101 zsidó lak. Kath. és óhitű anyatemplomok. Synagoga. Fekete földű
határja szép búzát és sok kendert terem. Szőlőskertek. F. u. a kamara. Első osztálybeli
határa 12999 hold 1100 □ ölével. Ebből 160 úrbéri és 7 szabad telek után van 5280 hold
szántóföld, 4046 hold beltelek és rét, 1991 hold jó s 995 hold vizenyős legelő, 98 hold
szőlő, 112 hold mocsár, 477 hold utak (Fényes Elek, 1851).

Paripás Nyugat-Bácskában helyezkedik el Hódság, Parrag és Pincéd között. Római

katolikus temploma Nepomuki Szent János tiszteletére épült 1818-ban. Római katolikus
lakosságát, a második világháborúban kitelepítették, így hívek nélkül maradt. Híveinek
száma ma 70–80 között mozog. (…) A plébániát 1785-ben alapították, 1767 előtt Hódság
leányegyháza volt, korábban pedig Bácshoz tartozott. Önálló lett 1787-ben. A templom
névadója: Nepomuki Szent János, vértanú. A templomot 1818-ban emelték. 1880-ban
kibővítették, 1937-ben és 1958-ban felújították. (…) Az anyakönyvet 1785 óta vezetik.
Sajnos, a temetőben található Szent József-kápolna, akárcsak a Kálvária, romokban he-
vernek. (…) 1791-ben a katolikusok, többségben németek 718. 1798-ban 1.000. A feren-
ces atyák után a lelki teendőket Filkó József plébános végzi 1792-től. 1910-ben 4.073 né-
met, szerb és magyar lakott a faluban. 1991-ben 4.130 lakosa volt, ezek közül 38 magyar
nemzetiségű (Czini Tibor, 2005).

Cikkek, tanulmányok

5387. Czini Tibor: Árva templomaink;

Internetes hírportál, 2005. 30 p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 527
PECESOR
Pecesor még nem falu. Az óbecsei község csücskében van, és két kataszteri község,
Óbecse és Péterréve területén oszlik meg. Éppen ezen a helyen tett nyilvános ígéretet
Dušan Jovanović polgármester, hogy hamarosan hivatalosan is falu lesz Pecesor. Már fo-
lyamatban van az erre vonatkozó eljárás. Egy település lesz a három részből álló tanyacso-
portból. A jelenleg alig 400 lakosú Pecesor ugyanis ennyiből áll. Az óbecsei határban van
a központja, ahol húsz-egynéhány ház és a középületek, az Arany János Kultúrkör, a bolt,
az iskola-óvoda és az orvosi rendelő, az óbecsei földműves-szövetkezet raktára és igazga-
tósága található. A Havas Boldogasszony nevét viselő kápolna is itt található, bő egy év-
tizeddel ezelőtt kistemplommá bővítették, és az óbecsei újfalusi római katolikus plébánia
vikáriájaként van bejegyezve, ahol időnként ft. Péter Antal plébános misézik és hittant ok-
tat. (…) ezt a települést valamikor a hatvanas évek végén az akkori óbecsei városrendészek
„halálra” ítélték. Az akkor beindult határrendezés során úgy vélték, nincs értelme ezt az
Óbecsétől 18, Péterrévétől 15 kilométerre lévő tanyacsoportot fejleszteni. A felszámolásra
kerülő tanyák gazdáit le is beszélték arról, hogy Pecesorra költözzenek. Zömmel Óbecsén
és Péterrévén települtek meg. (…) A falu lélekszáma folyton csökkent, és az egykori ta-
nyákkal együtt a hatszázból mintegy négyszáz fő maradt (Lajber György, 2007).

Cikkek, tanulmányok 5390. Lajber György: Búcsú Pecesoron;

5388. Beretka Csábi Éva: Az emlékké
váló falu – Hogyan élnek, mivel
foglalkoznak Pecesoron?; Családi
Kör, 1997. augusztus 14., 14–15. p.
Magyar Szó, 2004. augusztus 6.
5391. Lajber György: Pecesoriak (nagy)
napja; Magyar Szó, 2007. május
24.

5389. Kocsis Antal: Pecesori kápolnák

és keresztek; Bácsország, 2005. 1.
(32.) szám, 67–68. p.

PERJÁMOS

Monográfia Cikkek, tanulmányok

5392. Baróti [Grünn], Ludwig [Lajos]: 5393. Baróti Lajos: Perjámos lakosai
Geschichte vom Perjamos; Per- 1747-ben; Történelmi és Régészeti
jamos – Druck Pirkmayer, [1888]. Értesítő, 1902. 113–114. p.
200 p.
528 PÉTERRÉVE

PERLEZ
Cikkek, tanulmányok

5394. (hi): Ősleletek Perlez környékén;

Magyar Szó, 1986. február 1.

PETRŐC, BÁCSPETRŐC
Ilyen nevű helység már a 14. században volt Bács vmegyében. 1395-ben egy Palánka
körüli földvári ügyben, mint homo regius Georg de Petreuch (Petrőc) szerepel. (…) A
török defterek a bácsi náhijében is említenek 1553-ban egy Petróca nevű falut 9 fizető és
10 nem fizető házzal; 1570 körül is Petrovce 5 és 1590-ben 28 adózó házzal van felsorol-
va. – Vajjon ezen Petróca (Petrovce) a mai Petrocának felel meg?, az adatok elégtelen-
sége miatt nem dönthető el. Sőt a török defterek a zombori nahijében is külön két Petróc
(Petrovce) helyet említenek 1553-ban az egyik 3 fizető és 10 nem fizető, a másik csak 7
nem fizető házzal. (…) az 1904. évi miniszteri rendelet szerint Petrőc lett Petrovácnak új,
hivatalos neve. (Iványi István, 1907)

Monográfiák fiú- és leányiskola és az ezzel kap-

Vö.: 3351. sz.
5395. A petrőci m. kir. állami szlovák
tanítási nyelvű koedukált polgári
fiú- és leányiskola és az ezzel kap-
csolatos gimnáziumi előkészítő
tanfolyam évkönyve az 1942–43.
tanévre. Az iskola fennállásának
24. évében. Szerkesztette Bencsik
Jenő igazgató; [Petrőc], [1943].
Nyomta a „Grafika” Könyvnyom-
da, Kassa, 20 p.
5396. A petrőci m. kir. állami szlovák
tanítási nyelvű koedukált polgári
csolatos gimnáziumi előkészítő
tanfolyam évkönyve az 1943–44.
tanévre. Az iskola fennállásának
25. évében. Szerkesztette Bencsik
Jenő igazgató; Petrőc – Könyv-
nyomda R. T. [1944]. 31 p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 3355., 3356., 3362. és 3364. sz.
5397. Hliczky Antal: Némelly Római Em-
lék Kövekről; Tudományos Gyűj-
temény, 1824. IV. szám, 3–19. p.

PÉTERRÉVE
PETROVOSZELLO – Magyar–szerb falu Bács vmegyében, a Csik-ér mellett, közel
a Tiszához; 3080 magyar kath., – 2180 n. e. óhitű, 180 zsidó lak. Kath., óhitű anyatemp-
lomok. Synagóga. Legelőjét a Tisza gyakran elönti. Búzát, zabot, kölest, bort termeszt,
egy kis erdeje is van. A koronai szabadalmas tiszamelléki kerülethez tartozik. Határa
2200 □ ölével számítva tesz: 12553 holdat, mellyből 2943 hold szántóföld, 3906 hold rét
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 529
és beltelek, 3080 hold legelő, 100 hold szőlő, 2020 hold nádló rét, 304 hold mocsár, 200
hold utak (Fényes Elek, 1851).

Péterréve katolikus vallású lakosairól Perich Flórián ferences atya jegyezte fel az első
adatokat 1762-ben. Béli Apollinár ideiglenes becsei lelkész 1770-ben kért engedélyt az
Érseki Szentszéktől arra, hogy Petrovoszellón vert falú kápolnát építhessenek. A nádfede-
les, vert falú templom 1772–73-ban épült meg. Két évre rá Kondoray Ferenc személyében
állandó lelkészt is kapott a falu. Az első plébános 1776-ban jegyezte be az anyakönyvbe
az első keresztelőt, temetést, esküvőt. A mostani templom alapkövét 1802. október 3-án
tette le Csábi Mihály kalocsai kanonok Szalay István kalocsai kanonok és Rost István
zentai plébános segédletével. Az új templom 1805-re épült fel, s ma is áll. A nagyszámú
hívő miatt a templom kezdetben kicsinek bizonyult, így a százéves évforduló után Városy
Gyula kalocsai érsek elrendelte a bővítését és a plébánialak építését. A plébánia meg is
épült, s az első világháború kezdetén a templombővítéshez szükséges tégla a helyszínen
volt, ám a háború után a bővítés elmaradt. A templom homlokzatát 1937–38-ban felújítot-
ták, 1941–42-ben pedig elkészült a belső festés (Beretka Csábi Éva, 2005).

Monográfiák 5402. Beretka Csábi Éva: Templomszen-

5398. A péterrévei Mindenszentek temp-
lom két évszázada; Péterréve –
Római Katolikus Plébániahivatal,
2005. 24 p.
5399. Beretka Ferenc: Péterréve az idők
sodrában – Megjelent Péterréve
első írásos említésének 910. évfor-
dulóján; Péterréve – Samu Mihály
Általános Iskola, 2003. 100 p. (két-
nyelvű kiadvány)
telés Péterrévén – A Mindenszen-
tek-templom 200 éves; Családi Kör,
2005. október 27., 14–15. p.
5403. Búcsú Ottó: Péterréve az idők
sodrában – Rendkívüli érdeklődés
kísérte a falu történetét feldolgozó
könyv bemutatását; Hét Nap, 2004.
március 10., 13. p.
5404. Dudás Károly: Komposok; 7 Nap,
1987. április 17., 20–21. p.

5400. Péterrévei (B.-Petrovoszellói) Ke-
resztény Fogyasztási Szövetkezet
Alapszabályai; Óbecse – Nyomta-
tott Lévai Lajos könyvnyomdájá-
ban, 1904. 11 p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1411. sz.
5401. Beretka Csábi Éva: A doktor bácsi
emléke – Péterrévén Dr. Kiss Imre
Emléknapot tartottak; Családi Kör,
2004. november 11., 14. p.
5405. [Ft.] Holló András plébános (1913–
1987); Hitélet, 1987. 6. szám, 21. p.
5406. (hl): Jó pap volt – Eltemették Hegyi
Pál péterrévei plébános-tanácsost;
Hitélet, 1975. 5. szám, 14–15. p.
5407. Lajber György: Templomszente-
lés a 200. évfordulón – Péterrévén
már 1773-ban megépült az első ka-
tolikus templom, a mostanit viszont
1805-ben emelték; Magyar Szó,
2005. október 13.
530
5408. Klímó Attila: Péterréve lakosságá-
nak egészségi állapota az 1977-től
1992-ig terjedő demográfiai vál-
tozások tükrében; Létünk, 1993.
2–3. szám, 229–250. p.
5409. Koliger Károly: Péterréve közér-
dekű hetilap; Magyar Szó – Kilátó,
1983. július 16., 27. szám, 13. p.
PÉTERVÁRAD
5411. Serfőző Jenő: Emlékezés dr. Kiss
Imrére; Hét Nap, 2004. november
24., 12. p.
5412. (y l): Péterrévén megújult a Min-
denszentekről elnevezett plé-
bániatemplom; Hitélet, 1978. 8.
szám, 2–4. p.

5410. Péterrévei beszámoló (Az egyház-

közösség életéből); Hitélet, 1985. 5.
szám, 20–23. p.

PÉTERVÁRAD, BÉLAKÚT
Pétervárad egy erős vár, és a legerősebb M[agyar]országban s annak részeiben.
Slavoniába fekszik. A Duna mintegy félig keríti, és a várhoz közel ágakra oszolván két
szigetet formál, melyek közül a nagyobbik Karlovicig nyúlik, ahol a Dunának ága a na-
gyobb Dunával ismét egyesül. Ezen szigetnek szélibe a várnak általellenébe, valamint
a várral hasonlóképpen szembe az újvidéki parton, erősítések (fortifikációk) vagynak,
amelyek a várnak nagy oltalmára és különös erősségére szolgálnak. A vár az alsó és a
felső várból áll: az alsó a felsőt egészen körülveszi, és szélesen kiterjedt erősítésekkel
bír: a felső pedig egy magos, kősziklás hegyen van építve, és erős kőfalakkal és sán-
cokkal körülvéve. A felső sokkal régibb építés is az alsónál, amelyet I. Ferdinánd cs. és
király építtetett, akkor a felsőt is renováltatván. Az ebben lévő épületek egynehány nagy
kaszárnyákból és egy fegyverházból állanak. Az alsó várnak kerületiben pedig maga a
város vagyon, melyet ugyan szoros, de csinos városnak mondhatni. Itten tartja helyét a
slavoniai generálkommandó. A várral egy törpe hegy függ egybe, mely a Duna partján
nyúlik el; ennek a várral egyberagadott része várbéli erősségekkel bír, más része pedig,
amíg csak tart (minthogy egyedül az a hegy az a hely, melyről a várost ostromlani lehet, a
több hegyek a vár háta megett messze lévén), minázva vagyon (Teleki Domokos, 1794).

Péterváradnak megvan mind ama tulajdona, melylyel egy jeles helynek bírnia kell.
Egy pompás folyam tele hallal, nagy kereskedelmi hely, körös-körül beláthatatlan mes�-
szeségig szőlőhegyek, pompás rétek tele tönkölylyel és luczernával. Csakhogy magában
a városban kevés lakó van, s ezek sem tudják a helyzet előnyeit kellőleg felhasználni.
Mert ha közülük néhányat nappal alva találtam, mélyen ásítozva, csak azt válaszolták,
hogy mit is csináljon egyebet az ember ilyen elhagyatott fészekben. (…) Miután a tábor-
nok ajánlása a főhadbiztostól számomra újabb előfogatot szerzett, [1794. július] 7-én reg-
gel elhagytam Péterváradot, este 11 órakor érkeztem meg Zimonyba. (…) Péterváradon
is 1200 franczia fogoly van, kik ott különféle szép dolgokat készítenek, mint fonalgom-
bolyítót, hajómintákat rajzokat stb. Verebeket és csókákat tanítanak, hogy a folyót átrö-
püljék, s aztán egy füttyre ismét visszajöjjenek. A »Fekete Sas« nevű fogadóban minden
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
szoba el volt foglalva úgy, hogy az éjszakát egy asztalon kellett töltenem. Reggel a pa-
rancsnokló Lüderseron ezredesnél tettem tiszteletemet, és mindenre kaptam engedélyt. A
mennyi eddig is volt (Gróf Hofmannsegg, 1794).
Monográfiák
5413. K. L.: Gruss an Ungarn, Ungarus
Fahnenweihe und geschichtliche
Denkwürdigkeiten von Maria-
Schnee bei Peterwardein; H. n., é.
n., 6 p.
5414. Milković, Veljko: Petrovaradin i
Srem; Novi Sad, 2003. 72 p.
5415. Milković, Veljko: Petrovaradin
kroz legendu i stvarnost; Novi
Sad, 2001. 90 p.
5416. Ózer Ágnes: A látható középkor; a
Híd 2004. 5–6. számának mellékle-
te, 16 p.
5417. Petrovaradin várának hadi tör-
ténete rövid kivonatban; Újvidék
– Hirschenhauser és Pilisser könyv-
nyomdája, 1915. 16 p.
5418. Takács Miklós: A bélakúti/péter-
váradi ciszterci monostor; Újvi-
dék – Forum Könyvkiadó, 1989.
125 p.
Irodalom: Ózer Ágnes: Új könyv
Péterváradról; Létünk, 1990. 4–5.
szám, 585. p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 847., 848. és 2549. sz.
5418a. A péterváradi havi Boldog As�-
szony; Religio, 1854. (II. félév) 75.
szám, 578–579. p.
5419. Bácsmegyei: Pétervárad elfelejtett
krónikása – Emlékezés Schams
531
Ferencre (1780–1839); Kalangya,
7. szám, 306–309. p.
5420. Burányi Nándor: Pétervárad: év-
ezredek titkai; Hét Nap, 2004.
szeptember 29., 14. p.
5421. Dorner, Joseph von: Die Festung
Peterwardein in der slawonisch-
syrmischen Militergränze; In: Die
Wundermappe der Donau oder
das Schönste und Merkwürdigste
an den Ufer dieses Strames
in seinen Laufe durch die
österreichischen Staaten; Pest und
Leipzig, 1841. 169–177. p.
5422. Érdujhelyi Menyhért: A péterváradi
apátság I–II.; BBVTT Évkönyve
1891. 99–106. p. és 147–159. p.
5423. Érdujhelyi Menyhért: Újvidék pere
Péterváraddal kövezetvám miatt;
BBVTT Évkönyve 1892. 134–139. p.
5424. Iványi István: A péterváradi kato-
nai sánc polgáriasítása; BBVTT
Évkönyve 1885. 13–20. p.
5425. Kalapis Zoltán: A középkori Pé-
tervárad – Feltárás előtt a 750 éves
Bélakúti apátság fellegvára; Ma-
gyar Szó – Kilátó, 1987. június 6.,
26. szám, 16. p.
5426. Kalapis Zoltán: A bélakúti apátság
dunai erődje; Bácsország, 2001.
IX–XII. szám, 35–36. p. és Törté-
nelem a föld alatt; Újvidék – Fo-
rum Könyvkiadó, 1995. 24–28. p.
5427. Kőszeghy Sándor: Imreffy Mihály
följegyzései 1522-ből (A bácsi és a
532 PIROS
péterváradi háztartások havi lajst- 5431. Szekeres László: Bélakút – Péter-
roma); BBVTT Évkönyve 1893. várad; Bácsország, 1996. szeptem-
24–29. p. ber 5., 8. p.

5428. Márki Sándor: Ada-Kaleh és 5432. Takács Miklós: Egy XV. századi
Pétervárad múltszázadi várterv- konzol a péterváradi erőd falá-
rajzai; Történelmi és Régészeti Ér- ban; Létünk, 1987. 6. szám, 885–
tesítő, 1881. 3–8. p. 894. p.

5429. Németh Ferenc: Teljesen új kép a 5433. Zsoldos Zsaklina: Kézzelfogható-

várról; Családi Kör, 2003. október
2., 24–25. p.
5429a. Péterváradi Eugen-emlék; Vasár­
napi Újság, 1902. augusztus 10. (32.
sz.) 519. p.
5430. Silling István: Borban az igazság –
XVI. századi feljegyzések Bács és
Pétervárad borfogyasztásáról; Ma-
gyar Szó – Kilátó; 1990. szeptem-
ber 29., 41. szám, 16. p.
vá vált a Péterváradi vár történel-
me; Magyar Szó, 2003. augusztus
16–17.
5434. Wertner Mór: Várdán; Századok,
1905. 571–573. p.
Megjegyzés: Dudás Gyula: Petur
bán és Péterváradja; Századok,
1906. 84–86. p.

PINCÉD, PIVNICA
PIVNICZA – Szerb–német falu Bács vmegyében, Kulához délre 2½ mérföld, 31
kath., 2256 n. e. óhitű, 1619 evang. 32 zsidó lak. evang. és óhitű anyatemplomok. Határa
1-ső osztálybeli. Sok kender, len és búza. F. u. a kamara. Kiterjedése 1100 □ ölével 13908
hold, mellyből 158 4/8 úrbéri és 5 6/8 szabad telek után van 5672 hold szántóföld, 4135
hold rét és beltelek, 3793 hold legelő, 98 h. szőlő, 20 hold uradalmi föld, 190 hold utak
(Fényes Elek, 1851).

Cikkek, tanulmányok

5435. Roncsák Alexander: Mankó és

vándorbot; 7 Nap, 1990. szeptem-
ber 28., 13. p.

PIROS
PIROS – Magyar–szerb falu Bács vmegyében, Ujvidékhez 1 mfd., 19 kath., 746
óhitű, 873 ref. lak. Óhitű és uj ref. anyatemplomok. Sík határa igen áldott; szép búzát,
kukoriczát, sok szénát terem. F. u. Brunszvik család. Első osztálybeli határa 1100 □ ölével
lesz 7413 holdat, melyből 97 úrbéri, 4 4/8 szabad telek után van 3264 hold szántóföld,
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 533
2349 hold rét és beltelek, 690 hold legelő, 300 hold urad. nádas, 191 hold mocsár, 349
hold utak (Fényes Elek, 1851).

Piros falu Futak fölött. Már 1237-ben említtetik mint Bács vmegyei falu, amely
Oronati és Coochka nevű szomszéd falvakkal együtt a bodrogi várhoz tartozott, de a nagy
távolság miatt annak nem nagy hasznára volt. Ezért Béla király többi között e 3 falut is
a bélakúti apátságnak adományozta. Ezen 3 falu 1267-ben mint a Harsány és Kér nevű
birtokok északi szomszédja említtetik (s ezért kérdés, vajjon a mai Piros értendő-e mely
kissé távolabb esik Kértől). Azonban 1432-ben Garai Miklós nádor birtokai között fel-
soroltatik Futak és Piros is, mely a mainak megfelel. (…) Az 1900. évi népszámláláskor
Piroson volt 2203 lélek 455 házban. Anyanyelv szerint 1009 magyar, 72 német, 64 tót,
1048 szerb, 10 egyéb. Vallás szerint 76 rkath., 1028 gkel., 109 ág. ev., 932 ev. ref., 13 izr.,
44 egyéb. A község határa 5166 kat. hold. Ebből 1893-ban a községé volt 232 hold és gróf
Chotek futaki uradalmi birtokosnak 632 holdnyi birtoka (Iványi István, 1907).

Monográfia demptio 250. és a bácskai kirajzás

210. évfordulója; Újvidék – Ma-
Vö.: 3785. sz. gyar Szó Naptár ’96, [1995]. 90–98. p.

Cikkek, tanulmányok 5438. Uri Ferenc: Piros története; Bács-

ország, 1999. 5–6. szám, 10–12. p.
Vö.: 3798. sz.
5439. Uri Ferenc: Piros helység rövid
5436. Erdősi Loc Valéria: Negyed évezre- története – 870 évvel ezelőtt alapí-
des múlt; Családi Kör, 2006. június tották Pirost; Magyar Szó – Tarka
29., 16–17. p. Világ, 2007. május 10., 4. p.

5437. Stanyó Tóth Gizella: A szülő-

föld vonzásában – a Jászkun re-

PÓLA, PULA
[1070 körül] Salamon, László és Géza között súlyos viszálykodás tört ki, a haza gyer-
mekei megoszlottak. Némelyek ugyanis Salamonnal, mások pedig Lászlóval és Gézával
tartottak. (…) Salamon tehát rokonaitól való féltében egész családjával Stiriába költözött,
és családját otthagyva az admonti kolostorban, visszatért Mosonba, és újra össze akarta
szedni seregét. (…) És bár a sereg bérlésére csak úgy szórta a pénzt, a németek a magya-
roktól való féltükben el sem akarták fogadni. Ezért minden reményétől megfosztva vis�-
szatért Admontba a királynéhoz, és miután néhány napot vele töltött, szerzetesi ruhában
Fehérvárra jött. És midőn unokatestvére, László a Boldogságos Szűz templomának elő-
csarnokában saját kezével alamizsnát osztogatott a szegényeknek, úgy beszélik, ő maga
is részesült abban a többi között. László, amint rápillantott, azonnal megismerte. Amikor
azonban László az alamizsnaosztogatásból visszatért, szorgalmasan kerestette, nem azért,
mintha ártani akart volna neki. Ő azonban attól tartott, hogy bajba keveredik miatta, el-
ment onnan az Adriai-tenger felé, és ott haláláig a legnagyobb szegénységben és bűnbá-
534 RÁBÉ
natban töltötte életét Pula városában, ahol el is temették, és haláláig egyetlenegyszer sem
tért vissza feleségéhez (Kézai Simon Magyar krónikája).

Monográfiák 5442. Rokay Péter: Salamon és Póla; Új-

5440. Illustrierte Führer durch Triest
und Ungebungen. Aquileja, Görz,
Pola, Istrien, Fiume, Abbazia, die
Quarnerischen Inseln (…); Wien–
Pest–Leipzig, Hostleben’s Verlag,
1886., XVI + 140 p. + 8 t + 6 térkép.
5441. Pola – seine Vergangenheit, Ge-
genwart und Zukunft; Wien – Carl
Gerold’s Sohn, 1886. 93 + 3 p. + 4
térkép.
vidék – Magyar Nyelv, Irodalom és
Hungarológiai Kutatások Intézete,
1990. 265 p.
Cikkek, tanulmányok
5443. Matuska Márton: Hová lett Salamon
király?; Eszék – Horvátországi Ma-
gyarok Szövetsége Évkönyve 17–20.
szám, 1995–1998. 107–116. p.

RÁBÉ
RÁBÉ – Népes magyar puszta. Torontál vmegyében, a szőregi uradalomban; 34 ház-
zal, 318 kath., 4 zsidó lak., dohány-termesztéssel. F. u. a kamara. Ut. p. Szeged (Fényes
Elek, 1851).

Azok a hatalmak, amelyek valamikor Rábénál megvonták a határvonalat, nem törőd-

tek az ilyen apróságokkal. Kit érdekel egy ilyen kicsi falu, hát még egyik utcájának sorsa.
Lerakták a fehér határköveket, s nem is gondoltak arra, hogy ezzel árvaságra ítélték ezt
a faluszéli utcát. Ebben az utcában a határvonal pár méterre húzódik a házak előtt. Nem
közlekedhet rajta sem ember, sem jármű, az utcának nincsen sem kocsiútja, sem gyalog-
járója. A házak kapui sem nyílnak az utcára, lakói mintha lopakodva idegen helyen járná-
nak, a kertek fölött mennek be lakásukba. Az utcasor és az előtte lévő térség teljesen ki-
halt. A házak előtt nem játszhat vidám gyermeksereg, és a nyári estéken az emberek nem
ülhetnek ki a ház elé egy kis beszélgetésre. A fehér, kis házak ablakai drótsövényre és
azon túl meg figyelőtornyokra néznek. A drótsövényt sűrűn fonták, szemben a házakkal a
magyar, jobbra pedig valamivel távolabb román szomszédaink (Lukó András, 1945).

Monográfiák nár Rózsával, a nemrég megjelent

5444. Bogdán József és Molnár Rózsa:
Falu a hármashatáron – Rábé 740
éve; Zenta, 1996. 50 p. + képmel-
léklet.
Rábéi történetek című adoma-
gyűjtemény kapcsán; Családi Kör,
2002. január 24., 11. p.
Cikkek, tanulmányok

5445. Molnár Rózsa: Rábéi történetek; Vö.: 484. és 4846. sz.

[Családi Kör], 2001.
Irodalom: N. F.: Életüket a humor 5446. Bálint József: Rábé éltetői; Családi
ízesíti – Alkalmi beszélgetés Mol- Kör, 1991. augusztus 29., 10–11. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 535
5447. Juhász Antal: Adatok egy tanya- 1997-ben és családfájuk; In:
sorról és közösségi életéről; Sze- Észak-Bánság paraszti műveltsé-
ged, 1998. 41–55. p. (különnyomat) géből; Szeged, 1999. 81–112. p.

5448. Juhász Antal–Makovics Erika–Mé- 5449. Lukó András: Utca a határon; Ma-
száros Vera–Mikó Margit–Simon gyar Szó, 1945. február 16.
András–Vass Erika: Rábé lakói

REGŐCE
Mint minden régi település, Regőce is a beosztásával figyelmeztetett a társadalmi kü-
lönbségekre. Itt is van természetesen felvég és alvég, fehér templommal, községházával,
bolttal és patikával, és gyepsor, ahol a szegények laktak alacsony, nádas, vert falú házak-
ban. (…) A szélesen terpeszkedő nagy beltéri házak változatlanul állnak. Csupán a lakói
változtak. Elmentek belőlük a németek, és beköltöztek a Likából jött telepesek. S lehet,
hogy csak én gyanítom vendéglátóm után következtetve, hogy főként magyarok szorultak
annak idején ide ki a faluszélre. Csoportosan ereszkedtek le a Bácskaságba, s aki már nem
talált kenyeret a Latinovitsok birtokain, itt vert fel magának egy kis házat, hogy innen
járjon a kastélyok környékére napszámba, s itt szerezzen majd maga is egy-két parcellát
kertnek, szőlőnek, hiszen errefelé olcsóbb volt a föld, mert ez nem olyan zsíros televény,
mint délebbre, hanem sívó homok, amelytől vihar idején még az ég is szürke lesz. Hetven
évvel ezelőtt kelta sírt ástak ki az egyik szőlőben, s Bács-Bodrog vármegye Történelmi
Társulatában nagy volt az izgalom. Gozsdu Elek igazgatósági tagot felkérték, hogy sür-
gessen ki némi rendkívüli segélyt a főispánnál az ásatásokhoz, s Gubicza Kálmán két
jelentésben tájékoztatta a közgyűjtemények országos felügyelőségét a leletről. De hát
ilyesmire akkor sem adták sietve a pénzt, a bajai ékszerészek gyorsabbak voltak, s a talált
arany és a drágakő nagy része ott cserélt gazdát. Évtizedekig keresték ezután a kincseket
a regőcei homokban, s hogy előkerült-e valami, titok maradt. A Történelmi Társulat is
megszűnt közben, s a falut úgy vette körül hosszan az országhatár, mint valami késpengét
a fokja. Erre még emlékeznek az öregebbek, múltba feledkezően, homályosan, erre az
aranylázra, hiszen sokáig kutattak kincsek után. A másik nagy szenzációról azonban 1919
júniusában, amikor a községi orvos, Csáth Géza három revolverlövéssel megölte a fele-
ségét, már nem tud senki. Pedig a tragédia ott történt a főtéren, ahol emlékezetesebbek
maradnak az események, mint a faluszélen (Herceg János, 1979).

Cikkek, tanulmányok 5452. (Gy): Őrszállási és regőcei hívek

5450. Beljanski, Milenko: Falu az or-
szághatárról; 7 Nap, 1984. július
20., 20. p.
5451. Cs. I.: A küszködés folytatása
Regőcén; Hitélet, 1990. 7–8. szám,
20. p.
küszködése; Hitélet, 1988. 1. szám,
5. p.
5453. Herceg János: Visszanéző; Újvidék
– Forum Könyvkiadó, 1979. 360–
362. p.
536 RÉTFALU

RESICABÁNYA

Monográfiák 5459. Mihalik Sándor: Resicza’s Rolle

5454. Alapszabályai a Magyarnyelv-
terjesztő Egyesületnek Resiczabá-
nyán; Resiczabánya – Weiss ny.,
1900. 16 p.
5455. Brostean, Peter: Das Eisen- und
Stahlwerk Reschitza. 1871.
im ungarischen Freiheitkamf; Re-
sicza – Druck Weiss, 1896. 32 p.
5460. Resiczabányai Almanach az
1912-ik évre. Szépirodalmi, tudo-
mányos, társadalmi és közhasznú
évkönyv (szerk. Szentkirályi [Tóth]
Gyula); Resiczabánya, 1911.

5456. Kisseler, Josef: Das Eisenwerk Cikkek, tanulmányok

Reschitza im Banat in der Jahren
1770–1800; Wien, 1940. 78 p.
5457. Konstantiny [József] Johann: Denk-
schrift über die banater Bergwer-
ke Oravitza, Moldova, Saska Dog-
nacska, Bogschan, Reschitza und
ihre Filialen; Temesvar – Druck
Hazay, 1857. 108 p.
5461. Az osztrák államvaspálya-társa-
ság resiczai telepe; Vasárnapi Új-
ság, 1876. november 26., 757–758. p.
5461a. Véber Antal: Resicza vidéke és
vasipara; A Temesvári Gimnázium
Évkönyve, 1883–1884.

5458. Mihalik Sándor: Resicza jelene és

múltja; Resiczabánya – Hungária
ny., 1896. IV + 197 p.

RÉTFALU, RÉTHFALU
Rétfalu, eszéki járás, közigazgatási terület. A község közvetlen Eszék mellett fekszik,
teljes összeolvadásban. (…) A község lakói u. n. várjobbágyok voltak az eszéki várurak
alatt. A község ősidők óta áll, a reformátió idejében Petres néven szerepelt, mint Eszék
függvénye. Helyét az idők során a Dráva állandó mederváltoztatása következtében vál-
toztatta, jelenlegi helyén 200 évet meghaladó idő óta van. (…) 1400 k. hold megművelhe-
tő terület, mint amennyit a község 1870 körül az úrbéri földekből kapott. Ez a magyarok
és németek között került kiosztásra annak idején. Ezen „felszabadított” gazdák közül ¾
rész magyar, ¼ rész német volt. A lakosságnak a száma összesen akkoriban 2000 körül
mozgott. A magyarok kertészek, nem földművesek. Mindössze 3–4 nagyobb magyar gaz-
da van. A magyarság legnagyobb része 2 fertályos (7 k. h.), ez mintegy 60%, de ezek is
kertészkednek, sőt talán az a tulajdonképpeni foglalkozásuk. ½ fertályos a magyar lakos-
ság 25%-a, a többi törpebirtokos vagy napszámos. A háború előtt fuvarosok voltak, most
bejárnak Eszékre. (…) Az összlakosság 8000-re tehető, ebből magyar 800 lélek, német
1600 lélek, a többi horvát–szerb ¾ – ¼ arányban (Rétfala, 1937).
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Monográfia
5462. Népkör 1946–1996; Osijek, 1996.
58 p.
Cikkek, tanulmányok
5463. Penavin Olga: Iliriában hellyez-
tetett Réthfaluról való emlékeze-
tes dolgok; Újvidék – A Hungaro-
lógiai Intézet Tudományos Közle-
ményei, 1970. 2. szám, 48–53. p.
537
5464. Rétfala (Szlavónia); 1937. augusz-
tus, 5 p. – gépirat TLA
5465. Tausz Imre: A Népkör – A magyar
művelődés szolgálatában Eszék
– Rétfalu; Eszék – Horvátországi
Magyarok Szövetsége Évkönyve
11–14. szám, 1989–1992. 103–110. p.

SAJKÁSSZENTIVÁN
Kovil
Kovil Szent-Iván Mosorin és Kovil között van a Csajkás kerületben. Kamarai falu
volt 1769-ig, amidőn a csajkás militia szaporítása céljából ezen falu is csajkás szolgálatra
soroztatott be, mígnem végre 1873-ban ismét a vmegyéhez került vissza. – Jelenlegi terü-
letéből a községnek 1970, az angol–osztrák banknak 190, a kincstárnak 126 hold birtoka
van. – A községnek eddigi neve az 1904. évi miniszteri rendelet szerint Sajkásszentiván.
– Az 1900. évi népszámláláskor Kovilsztivánon volt: 2987 lélek 558 házban. Anyanyelv
szerint: 131 magyar, 1183 német, 1661 szerb, 10 egyéb. Vallás szerint 126 rkath., 1639
gkel., 1122 ág. ev., 45 ev. ref., 26 izr., 26 egyéb. – A község határa 6713 kat. hold. A rk.
hívek egyházilag Zsablyához tartoznak, az ág. evangelikusok 1877-ben szervezték anya-
egyházukat. A község határában 4 régi halom van (Iványi István, 1906).

Monográfia Cikkek, tanulmányok

5466. Popović, Daka: Život u šajkaškom Vö.: 1282. sz.

bataljonu početkom XIX. veka;
No­vi Sad – Matica Srpska, 1953.
1–7. p.; In: Zbornik Matice Srpske iz
društvenih nauka br. 3. (különnyomat)

SAJKÁSVIDÉK
Csajkás kerület – Bács vmegyének délkeleti sarka, a Tisza–Duna és a római sáncok
által bekerített háromszög képezte 1763–1873 között a csajkások kerületét. Az itt lakó
nép, mint a tiszai és a dunai határőri militiának utódai, a Tiszán és a Dunán csajkákon
(naszádokon) katonai és rendőri szolgálatokat teljesítettek. A kerület egész terjedelme
16,7 □ mf, s kivált az alsó részében nagyon mocsáros s vizenyős volt. Főhelye Titel volt,
ide tartozott még 13 helység. Titel, Gardinovác, Lok, Vilova és Mosorin képezte az I.
századot; Alsó-Felső-Kovil és Káty a II. századot. Goszpodince és Kovil-Szent-Iván a
538 SASÜLÉS
III. századot, Zsablya vagy Josefdorf a IV., Csurog az V., Gyurgyevó és Nádaly (1808
óta) a VI. századot alkották. A Régi vitorlás csajkákat 1853-ban teljesen leszerelték s
más célokra használták; ezeket korunk alkotása: az acél páncélú dunai gőzflotilla váltotta
fel. A csajkásokból csak szárazföldi had lett, s mint utászok s hidászok alkalmaztattak az
ország egyéb pontjain, sőt annak határain túl is. A határőrrendszer megszűntével a csaj-
kás kerület kivételes helyzete is megszűnt, a katonai hatóság alól felmentetett, s az 1873.
évi 27. tc. által a magyar alkotmány védelmébe került s Bács vmegyében kebeleztetett, s
ebből alakíttatott a titeli és a zsablyai járás (Iványi István, 1906).
Monográfiák Matica Srpska – Vojvodjanski mu-
zej, 1975. 97–119. p.
5467. Ko je vlasnik ritskih zemalja
u Šajkaškoj?; u Novom Sadu – 5471. Feichtinger Sándor, dr.: Jelentés a
štamparija Djordja Ivkovića, 1898. Csajkások kerülete, és Torontál
40 p. vármegye flórája érdekében tett
1870. augusztus havi utazásom-
5468. Tapavicza György: A sajkás kér- ról; Budapest – Mathematikai és
dés; Újvidék – nyomatott Fuchs Természettudományi Közlemények,
Emil és Társánál, 1909. 207 p. é. n., 15–36. p.

5469. Tyukics A.: Ustrojstvo c. kr. Titel-
skog krajiškog šajkaškog bata-
ljona za doba narodnog pokreta
1848–1849 [A titeli cs. kir. határőr
sajkás kerület szervezete 1848–
1849-iki forradalomban]; Újvidék,
1900. 82 p. – különnyomat a Letopis
Matice Srpske 1899. évi folyamából
5472. Iványi István: A Csajkás-kerület
1750–1872; BBVTT Évkönyve
1888. 17–35. p.
5473. [Matuska Márton]: Negyvenöt nap
negyvennégyben; Újvidék – Ma-
gyar Szó Naptár 1991. 89–109. p.
– Sajkás-vidéki statisztika, 108. p.

Cikkek, tanulmányok 5474. Mák Ferenc: A Sajkás-vidék; Polis,

1998. szeptember, 41. szám, 28–32. p.
5470. Ćirković, Sima: [Šajkaška] – U
okvirima Ugarske; Novi Sad –

SASÜLÉS
Először a síneket szedték föl
és elköltözött a bakter.
Aztán a házakat bontották le
és szétszéledt a nép.
Buldózerek, traktorok
vettek a falun erőszakot,
a tisztaszobák földjét
se kímélték.

Sasülés kifordítva néz föl

a halmokra, felhőkre,
utolsó lakója az öreg Masa,
a harangot is magával vitte.
(Cs. Simon István: Sasülés)
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 539
Rábé falutól délnyugatra, 500–700 méterre harminc–negyven évvel ezelőtt 10–12
házból álló tanyasor húzódott. Írott források, térképek Sasülés néven jelölték, a közeli
faluk lakói és az ottlakók Sasillésnek említették. A tanyasort sajátos története és lakóinak
közösségi élete teszi érdemessé figyelmünkre. Újhely, más néven Sasülés vagy Kis-Sziget
településről Szentkláray Jenő a következőket írja: „Kis kertészség, fekszik Majdánon túl
és Bébtől 8 km távol nyugat, dél irányban. Nevét onnan nyerte, mert Batthyány Antónia
grófné a 48-iki szabadságharc után kis-szigeti magyar jobbágyait, kiknek a szerződése le-
járt, az uradalom területén ugyan, de egy másik, azaz újabb helyen telepíté le. A falucska
védőszentje Szent Mihály arkangyal, kinek ünnepén a pap sátor alatt egyházi beszédet
mond a hívekhez. Lakossága mind római katolikus vallású és összesen 80 főnyi.” (A
Csanád egyházmegyei plébániák története I.) A 19. század végén tehát Sasülés 80 lelket
számláló dohánykertész telep volt (Juhász Antal, 1998).

Cikkek, tanulmányok Néprajzi dolgozatok; Szeged – Jó-

zsef Attila Tudományegyetem Nép-
5475. Juhász Antal: Adatok egy tanya- rajzi Tanszéke, 1998. 41–55. p.
sorról és közösségi életéről; In:

SÁNDOREGYHÁZA
A bukovinai székelyeket befogadó három falu közül egyedül Sándoregyházát nem
költöztették át a folyamatos ár- és belvízveszély miatt. A falu a Duna főága és egyik
mellékága közötti nagyobbacska szigetre épült. Itt még mindig állnak az egykori határ-
őrházak, a megerősített töltés pedig a falu központjától alig néhány percre van. (…) A
falubeliek a földművelés mellett a múltban halászattal is foglalkoztak, a természeti adott-
ságokat igyekeztek saját hasznukra fordítani. A gát melletti lápos a mai napig tele van
vízimadarakkal – kócsagok, gémek fehérlenek a vízen. A partszakasz még sértetlenül őrzi
természeti kincseit. Sándoregyháza azonban ma már hanyatlófélben lévő falu. (…) [La-
kosságának zöme] római katolikus (magyarok és bolgárok), de sok a betelepült szláv, zö-
mükben idősebb, nyugdíjas szerb, sokan hétvégi nyaralóként használják a megüresedett,
olcsón megvásárolt házakat. A székelyek száma immár 700 fő alatt van. Kevesebben van-
nak a bolgárok, akik a törökellenes felkelés leverése után, 1664-ben bűnbaknak kikiáltott
katolikus bolgárok ivadékai. Erdélyen keresztül menekültek Temesvár környékére. Egy
részük az Al-Duna-kanyarban találta meg az új otthonát 1868-ban, közösségük így már
meghonosodva, őslakosként fogadta a bukovinai székelyeket. Míg a ma Székelykevén
élő bolgárok második anyanyelvüknek tekintik a magyart, s az ifjabb bolgárok már nem
is igen értik nagyapáik ízes óbolgár nyelvét (Péter László, 2005).

Cikkek, tanulmányok a Madéfalvi veszedelemnek; Fény-

képekkel illusztrált kalendárium.
Vö.: 6076. sz.
5477. (f. j.): Ivanován együtt készülnek
5476. Al-dunai székelyek kalendáriuma karácsonyra a magyar és a bol-
2004–2005; 1883–2003 – 120 éve gár hívek; Hitélet, 1976. 12. szám,
az Al-Dunán, 1764–2004 – 240 éve 18–24. p.
540
5478. Ivanován századik évét ünnepelte
a templom; Hitélet, 1992. 11. szám,
17. p.
5479. Kecskés István: Újra megtelt Szent
Vendel temploma; Magyar Szó,
2000. január 16.
5480. Németh Ferenc: Növekedjünk hi-
tünkben – Mellár József sándor-
SZABADKA
egyházi (ivanovói) római katoli-
kus plébánossal a faluról, a hívek-
ről és az egyházi életről; Családi
Kör, 2000. november 9., 25. p.
5481. Péter László: Al-dunai székelyek
nyomában I–III. rész – In: Ma-
gyar Turista, 2005. április, 26–28.
p., 2005. május, 44–45. p., 2005.
június, 44–45. p.

SIMOGY
Cikkek, tanulmányok Dudás Károly–Németh István–Tari
István]; Újvidék – Forum Könyvki-
5481a. Németh István: Levél Simogyra; adó, 2004. 153–155. p.
In: Szórványban [Burány Nándor–

SURJÁN
Surján kis falu a maga 110 házával, 450 főnyi lakosával. A magyarok száma 150-
re tehető. Éppen annyian vannak, hogy mindenki ismerje egymást. (…) Nagy telkeken
állnak a házak, rövid az út a román országhatárba hajló legelő felé, ahová minden reggel
kihajtják a jószágot. (…) A falu magyarjai lassan elöregednek, de ez a sorsa a szerb lakos-
ságnak is (Friedrich Anna, 2001).

Cikkek, tanulmányok

5482. Friedrich Anna: Szép magyar ne-

vek, kihaló magyar nyelv; Családi
Kör, 2001. május 10., 8–9. p.

SZABADKA
SZABADKA, Maria Theresiopolis, Szuboticza – Szab. királyi város Bács vmegyében,
Szegedhez 4, Bajához 6, Pesthez 20 mfdnyi távolságra, dombokkal változó homokos
térségben. – A város kiterjedése nagy; házai többnyire alacsonyak, és még náddal fedet-
tek; azonban az újabb időben igen kezdett szépülni. Nevezetesebb épületei: a kalocsai
székesegyház mintájára épült kathol. paroch. templom; a ferencziek zárdája; az óhitű-
ek szép tornyos temploma; synagóga; városháza; kathol. gymnasium; postaház; kórház;
lovaskaszárnya. Népessége a hozzá tartozó falukkal és pusztákkal együtt 45,000 lélek, kik
3000 n. e. óhitűt, 400 zsidót, 80 ref., 90 ágostait kivéve mindnyájan római katholikusok.
Eredetre s nyelvre nézve a többség dalmaták, kevesebb magyarok, legkevesebb szerbek.
Határa a városnak magának is roppant kiterjedésű, mert 2000 □ ölével 128,242; 1600
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 541
□ ölével pedig 160,302 holdat foglal el. Névszerint 2000 □ ölés holdakban szántóföld
van 8718, rétekben és beltelkekben 81,485, jó legelőben 19,351, a homokos legelőben
11,370, szőlőskertben 2284, lágyfás erdőben 2700, nádas rétségben 940, tavakban és
mocsárokban 940 hold. Földje délre fekete homok, melly mindent bőven terem; neveze-
tesen termesztik itt búza, rozs, árpa, zab, kukoricza, köles, sok dohány és len. Szarvas-
marha, ló, juhtenyésztése felette virágzó, s az ezekkel való kereskedés fő élelmét teszi a
lakosoknak. Határában vannak Palics és Vért tavak s a Ludas mocsár, mely bővelkedik
csukával, pontytyal, sügérrel és vízimadarakkal. Ezen tavak körül sziksót is sokat gyűjte-
nek. Kézművesei közt a vászonszövők és festők érdemelnek említést, egy műtakács pedig
nadrágkelméket is készít. Négy országos vásárjai híresek szarvasmarhára, lóra, juhra; –
ezenfelül nyers bőrökkel, gyapjúval, dohánynyal, gabonával, sertéssel, festett vászonnal
nevezetes kereskedés űzetik. Bor sok van, de gyenge, hanem gyümölcs bőséggel és jó.
Szabadka a zentai ütközet után sánczokkal megerősíttetetvén, főhelye lett a török ellen
vont fegyveres határszélnek, azaz 1743-ban szabad kamarai, majd 1779-ben szabad ki-
rályi várossá tétetett. Jelenleg Bács vmegyével együtt az újan felállított temesi bánság és
szerb vajdasághoz tartozik. Határán kívül még több pusztákat és 3 falut bír, u. m. Sándort,
Bajmokot és Csantavért (Fényes Elek, 1851).

Szabadka, mely hat mérföldnyire van Szegedtől, egészen kellemes város, s Mária
Terézia tette azzá. Mint mindenütt a merre utaztam, úgy itt is minden teljes virágzásban
állott. A sok baraczk-, mandula-, cseresznyefa a szőlőkben kellemes, változatos képet
nyújt, habár a gyümölcsfák virágzása nálunk sokkal gazdagabb, teljesebb látványt nyújt.
[…] Tehát itt berendeztem magam. Első tudakozódásaim tárgya a mocsarak voltak, a hol,
mint hallottam, mérföldnyi távolságra is lehet csónakázni és számtalan vadat lőni. De
mily kellemetlenül csalódtam, midőn hallám, hogy az idei nagy szárazság miatt, minőre
még a legidősebb emberek sem emlékeznek, a körülmények egészen megváltoztak, s a
környéken több mérföldnyire, a folyókat kivéve, egy csepp vizet sem találhatni, s így
semmiféle vízimadár sincs, legfeljebb egynehány elég távoli helyen. – Szegeden a Tiszá-
nál, 1794. május 31. (Gróf Hofmannsegg, 1794)

[1526-ban] Az elvonult török hordák véres nyomai még el sem tűntek, az öldöklés
elől elmenekült magyar lakosság lakhelyeire még vissza sem térhetett, máris egy új rabló
kalandor jelenik meg vidékünkön Lippa tájáról, felfegyverzett paraszthaddal. A magyar-
ság a jobb halántékától talpáig futó ujjnyi széles fekete jegye miatt „fekete ember”-nek,
saját népe Cerni Ivánnak nevezte, igaz neve pedig Csernovics Nenád volt. Koholt feje-
delmi származással kérkedvén, „rácz despota” címet vett fel, s földieinek nagy hadi zsák-
mányt ígérvén, még török területről is tódultak zászlaja alá. A szabadkai magyar tábor
ekkor már szétszaladván, kardcsapás nélkül foglalhatta el Szabadkát egész vidékével.
Ezek voltak nálunk az első, akkoron úgynevezett rácok, kiktől a lassankint visszatérő
magyar lakosság csak véres küzdelmekkel követelhette vissza megmaradt kis vagyonát.
Zápolya Ivánt, ki előbb lovász volt, Ferdinánd ellen felhasználni vélvén, magához hívatta
Tokajba, hol Iván néki hűséget esküdvén, királyi jóváhagyás alatt folytatta azután rablá-
sait. Serege 10–12 ezerre szaporodván, független fejedelemségről álmodozott, székhelyét
Szabadkára, Török Bálint várába tette, s magát cárnak neveztette. (…) Török Bálint 300
lovasával Szabadkát Iván távollétében ismét megtámadván, a várban talált rácokat le-
ölette, s a várat megerősítvén, Szabadkának békét szerzett; Iván pedig Szegedre tette át
542 SZABADKA
székhelyét. (…) Zápolya, hogy az eddig neki hódolt alvidéket a Ferdinándhoz pártolt
kalandortól megszabadítsa, hadjáratot indított ellene, s ismételt csaták után 1527. jul.
15-én Szeged környékén úgy megverte, hogy Iván csak kevesed magával menekülhetett
Szegedre, hol egy Orbán nevű ember által meglövetvén, halálosan megsebesült. Emberei
azonnal a Zenta melletti, akkor még Tornyos falura vitték. Az eseményről hírt vett Török
Bálint, fegyvereseivel rögtön Tornyosra sietett, de Ivánt már halva találta. Fejét levágván,
azt mintha harcban ölte volna meg, mint harci dicsőség jelét Budára Zápolyának küldé,
ki örömében Törököt ismét kegyelmébe fogadja, míglen az eset kiderülvén, Török szé-
gyenében Budáról eltűnik, s ismét Ferdinánd pártjára áll, de már 1536-ban újra Zápolya
párthíve, kinek élete végéig békében maradt vidékünk (Frankl István, 1899).

Monográfiák 5487. A szabadkai Vöröskereszt 1886–

Vö.: 7., 12., 31., 1882., 1943., 2135.,
2136., 2323., 2333., 2336., 2889., 3377.,
3379–3387., 3976. és 5325. sz.
Várostörténet
1986; Szabadka, 1986. 127 p. (Mo-
nográfiák)
5488. A Szent György-templom építésé-
nek története a régi dokumentu-
mok nyomán; Szabadka, 1998. 64 p.

5483. A 244 éves Szabadkai Gimnázium 5489. Avilai Szent Teréz-székesegyház;

Évkönyve 1747–1991; Szabadka,
1990/91. 143 p. – kétnyelvű kiad-
vány.
5484. A szabadkai kiadványok bibliog-
ráfiája 1764–1869 (Szentgyörgyi
István–Eva Bažant – Nevenka Bašić
Palković); Monográfia – Szabadka,
1988. 73 p.
Irodalom: Mák Ferenc: Önismereti
útmutató; 7 Nap, 1988. július 22.,
32–33. p.; Garai László: Szabadkai
kiadványok 1764–1869; Magyar
Szó – Kilátó; 1988. augusztus 6.,
33. szám, 14. p.
5485. A szabadkai kiadványok bibliog-
ráfiája 1871–1918 (Szentgyörgyi
István–Eva Bažant); Monográfia –
Szabadka, 1993. 231 p. okolina – Etnološka istraživanja;
5486. A szabadkai kiadványok bibliog-
ráfiája 1918–1944 (Kiss Gusztáv–
Eva Bažant–Katarina Čeliković);
Monográfia – Szabadka, 2003. 423 p.
Szabadka, 2003. 22 p.
5490. Az Úr Mennybemenetele-temp-
lom; Szabadka, 2003. 21 p.
5491. Bačić, Slaven: Povelje slobodnih
kraljevskih gradova Novog Sada,
Sombora i Subotice; Subotica,
1995. 204 p.
5492. Bačić, Slaven: Iz prošlosti grad-
skog prava Novog Sada, Sombora
i Subotice; Subotica, 1998. 132 p.
5492a. Codex statutorum synodi primae
Bačiensis; Suboticae, MCMXXXVII.
193 p.
5493. Ćupurdija, Branko, dr.: Subotica i
Novi Sad – Matica srpska, 1987.
195 p.
5494. Farkas Bertalan Sz. Ferencz üdvözí-
tőről nevezett megye áldozó papja:
Szabadka szabad királyi város’
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
századjai; Szegeden – Nyomatott
Grün János betűivel, 1842. 49. p.
5495. Frankl István, dr.: Szabadka sza-
bad királyi város ismertetése – A
magyar orvosok és természetvizs-
gálók Szabadkán tartott XXX-ik
vándorgyűlése alkalmára; Szabadka
– Krausz és Fischer Könyvnyomdá-
ja, 1899. 219 p. + térkép.
5496. Frankl István, id.: Harminc év a
szabadkai életben (1890–1920)
– Visszaemlékezések; Szabadka,
1942. 126 p.
5497. Gyökerek – Évszázadok vallomá-
sa – Szabadka közjogi helyzete és
lakossága 1391–1828, Szabadka –
Történelmi Levéltár, 1991. 297 p. –
kétnyelvű kiadvány.
Irodalom: Szekeres László: Sza-
badkai „Gyökerek”; 7 Nap, 1992.
április 24., 19. p.
5498. Györe Kornél, dr.: Szabadka te-
lepülésképe, Szabadka – Életjel,
1977.
Irodalom: Gubás Ágota: A korsze-
rű városrendezés nem tagadja a
múltat; Magyar Szó – Kilátó, 1977.
szeptember 10., 35. szám, 12. p.
5499. Hevér Géza–Vojnics Félix: Sza-
badka sz. k. város köztörvényha-
tóságának szabályrendeletei; Sza-
badka – Schlesinger Sándor könyv-
nyomdája, 1891. 462 p.
5500. Iványi István: Szabadka szabad
királyi város története I–II.; Sza-
badka – Bittermann József könyv-
nyomdájából, 1886. 551 p. és 1892.
648 p. + 76 okmánytár + 4 térkép
(hasonmás kiadás); Továbbá: Iványi
István: Szabadka város felszaba-
543
dulása – Mutatvány Iványi István
most megjelent művéből: Szabadka
sz. k. város története; BBVTT Év-
könyve 1886. 45–61. p.
Irodalom: Grosschmid Gábor: Sza-
badka monográfiája; BBVTT Év-
könyve 1893. 46–49. p.
5501. Iványi István: A szabadkai bunye-
vácok és szokásaik; é. n., – külön-
nyomat az Ethnographia II. évf. V.
füzetéből, 16 p.
5502. Iványi István–Magyar László: Sza-
badka és vidéke 1848/49-ben; Sza-
badka – Grafoprodukt, 1998. 347 p.
5503. Jelić, Dušan: Kratak pregled isto-
rije subotičkih Jevreja i njihovog
doprinosa razvoju grada; Beo-
grad – Zbornik Jevrejski Ist. Muze-
ja, 1987. 192 p.
5504. Lackner János: A suboticai ágost.
hitv. evang. templom építésének
rövid története – A templom fel-
avatásának 25 éves jubileuma
alkalmából; Subotica – Minerva
nyomda R. T., é. n. [1925]. 24 p.
5505. Magyar László: Szabadka képes
történelme; Szabadka – Íróközös-
ség, 2004. 231 p. (kétnyelvű kiad-
vány).
5506. Magyar László: Életek, iratok –
Iratok, életek – Egy levéltáros írá-
saiból; Újvidék – Forum Könyvki-
adó, 1994. 147 p.
5507. Magyar László: Iratvallató – Egy
levéltáros írásaiból; Szabadka –
Életjel, 1999. 197 p.
5508. Magyar László: Tovatűnő évszá-
zadok – Helytörténeti írások (1891–
544
1942). Iratvallató II.; Szabadka –
Életjel, 2001. 217 p.
5509. Magyar László: Tovatűnő évszá-
zadok – Helytörténeti írások (1391–
1918). Iratvallató III.; Szabadka –
Életjel, 2002. 234 p.
5510. Magyar László: Tovatűnő évszá-
zadok – Helytörténeti írások (1391–
1945). Iratvallató IV.; Szabadka –
Életjel, 2003. 173 p.
5511. Magyar László: Tovatűnő évszá-
zadok – Helytörténeti írások (1391–
1918). Iratvallató V.; Szabadka –
Életjel, 2004. 153 p.
5512. Magyar László: Középkori olvasó-
könyv – Levéltári dokumentumok;
Szabadka – Életjel, 2005. 139 p.
5513. Mačković, Stevan: Industrija i in-
dustrijalci Subotice (1918–1941);
Subotica, 2004. 508 p.
5514. Mészáros Piroska: A településhá-
lózat történelmi kialakulása Sza-
badka község területén; Szabadka,
2003. 83 p.
5515. Muhi János: Mesélő múlt; Szabad-
ka – Életjel, 1979. 118 p.
5516. Panić, Ivan: Kolera u Subotici 1873.
godine; Subotica – Monografija, 93
p. + 2 tábla.
5516a. Prčić, Ivo: Subotica i bunjevci;
Subotica – Matica Subotička, 1936.
48 p.
5517. Protić, Pop-Marko: Zlatni dani Su-
botice – Od oslobodjenja 13 nov.
1918 do potpisa mira 4 juna 1920;
Subotica – Gradska štamparija i
knjigoveznica, 1930. 120 p.
SZABADKA
5518. Régi ismerősök vagyunk, ugye?...;
Szabadka – Monográfia Társadalmi
Szervezet, 1989. 72 p.
5519. Šokčić, Joso: Subotica pre i posle
oslobodjenja; Subotica – [s. n.],
1934. 432 p. + 24 tábla.
5520. Szabadka igazgatástörténetéből
1428–1918 (A polgármesterek név-
jegyzékével 1796–1996); Szabadka
– Pannon Press, 1996. 157 p. + il-
lusztráció.
5521. Szabadka 200 éves városrendezé-
se 1780–1980; Szabadka, 1980. 12
+ 15 p.
5522. Szabadka szab. kir. város közigaz-
gatása az 1902–1912. években;
Szabadka – Szent Antal-nyomda és
Irodalmi vállalat mint szövetkezet,
1912. 273 p. + táblázatok.
5523. Szabadka hatszáz éves; Üzenet,
1991. május–június; – Dudás Ödön:
Szabadka város története (a mono-
gráfia 5. része), 390–399. p.; Ma-
gyar László: Szabadka legrégibb
említése, 400–402. p.; Mák Ferenc:
Szolgálni hont és nemzetet (150
éve alakult meg a Nemzeti Nyelven
Munkálkodó Társulat), 403–410. p.;
Klein Tibor: Pávatoll és építőművé-
szet (Szabadka szecessziós épületei
európai összefüggésben), 411–421. p.
5524. Szabadkáról 1945–1985; Létünk
Évkönyv, 1985. 249 p. – Anton
Rudinski: Szabadka város köz-
pontjának tér- és időbeli fejlődése,
9–28. p.; Bela Duranci: Szabad-
ka építészete, 29–42. p.; Magyar
László: Szabadkai piacok és vá-
sárok a dokumentumok tükrében
(1860–1918), 43–59. p.; Tóth La-
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
jos: Szabadka, mint iskolaközpont
a múltban és jelenben. A közép- és
felsőoktatás kialakulása, 60–78. p.;
Gerold László: Két évtized a sza-
badkai színjátszás múltjából, 79–
102. p.; Dévavári Zoltán: Ami az
Összes versekből kimaradt (Koszto-
lányi Dezső), 103–109. p.; Gajdos
Tibor: A Szabadkai Városi Múze-
um képzőművészeti tárlata – Száz-
hatvan éves áttekintés, 110–119.
p.; Ricz Péter: A Szabadkai Városi
Múzeum régészeti tevékenysége
(1948–1985), 120–132. p.; Kunkin
Zsuzsanna: A Városi Könyvtár há-
ború utáni fejlődése, 133–138. p.;
Szöllősy Vágó László: A puszták
zenéjétől a koncertpódiumig – Vil-
lanások Szabadka zenei múltjából
és jelenéből, 139–148. p.; Milan
Dubajić: A szabadkai munkásmoz-
galom fejlődése 1870–1941-ig,
149–165. p.; Magyar László: Palics
történetének rövid áttekintése,
166–174. p.; Valihora István: A mai
Palics, 175–180. p.; Sturc Béla: Az
élővilág múltja és jelene Szabadka
határában, 181–189. p.; Zolnai Al-
bert: A környezetvédelem eredmé-
nyei és problémái Szabadka terüle-
tén, 190–198. p.; Németh János: A
sportok egykori városa, 199–203.
p.; Bártol Ilona: Szabadka lakossá-
ga, 204–210. p.; Ana Tot: A szabad-
kai község gazdasági fejlődése és
viszonylagos lemaradásának okai,
211–220. p.; Kutri Júlia: Az iparo-
sodás jellegzetessége Szabadkán,
221–236. p.; Szórád György: Sza-
badka szépet álmodik, 237–249. p.
5525. Szekeres László–Ricz Péter: Sza-
badka története a régmúltban;
Szabadka – Grafoprodukt, 1998.
169 p.
545
5526. Szent Rókus-kápolna; Szabadka,
2003. 16 p.
5527. Teodorovits Ferenc–Kiss Ferenc–
Kallivoda Andor: A királyhalmi
m. kir. erdőőri szakiskola és kül-
ső kísérleti állomás tanulmányi
erdejének valamint Szabadka
és Szeged sz. kir. városok erdő-
birtokának leírása; Selmecbánya
– Joerges Ágost és özvegye és fia
könyvnyomdája, 1914.
5528. Tormásy Gábor (F. M. Szabadka-
belvárosi segédlelkész): A szabad-
kai római kath. főplébánia tör-
ténete; Szabadka – Pertits Simon
könyvnyomdájából, 1883. 263 p.
5529. Vad Lajos: Szabadka felszabadu-
lásának napja – Az új utcanevek
mutatója Szabadka város térképé-
vel és a bácskai helységek neveivel;
Szabadka – Délvidék Hírlapiroda
kiadása, 1941. 61 p.
5530. Vojnić H., Blaško: Moj grad u dav-
nini. Subotica od 1391 do 1941;
Subotica, 1971. 92 p. + térkép.
Művelődési hagyományok
5531. A káromkodás elleni társulat
szabályai Szabadkán; Kalocsán,
1869. október 6-án, 4 p.
5532. A püspökszentelés szertartá-
sai – Méltóságos és főtisztelendő
Budanovich Lajos úr püspök­ké­
szentelése alkalmára; Szubo­ticán,
1927. év május 1-jén – Alfa T. D.
Subotica, 8 p.
5533. A szabadkai Vívó Club alapszabá-
lyai; Szabadka – Krausz és Fischer
könyvnyomdája, 1919. 18 p.
546
5534. Braun Henrik (szerk.): Városháza
felavatásának ünnepére; Nagyvá-
rad – Sas Ede Nyomda- és Ujság-
vállalata, 1912. 79 p.
5535. Csúszó Dezső: Könyörgésünk szín-
helyei – Közkeresztek Szabadkán
I.; Szabadka – Életjel, 2003. 200 p.
5536. Csúszó Dezső: Könyörgésünk szín-
helyei – Közkeresztek a szabadkai
határban II.; Szabadka – Életjel,
2004. 217 p. + 8 illusztráció.
5537. Dévavári Zoltán: Régi házak, régi
történetek I.; Szabadka – Életjel,
2000. 150 p.
Irodalom: Juhász Géza: „Szabad-
ka művelődéstörténetének jelen-
tős dokumentuma”; Szabad Hét
Nap, 2000. szeptember 27., 17. p.
5538. Életjel 1958–1967 – Irodalmi élő-
újság 1. [Évkönyv]. Sajtó alá ren-
dezte Dévavári Zoltán és Lévay
Endre; Szabadka – a suboticai Mun-
kásegyetem kiadása, é. n. [1967].
139. p.
5539. Életjel 1967–1972 – Irodalmi élő-
újság 2. [Évkönyv]. Sajtó alá ren-
dezte Dévavári Zoltán és Lévay
Endre; Szabadka – a suboticai Mun-
kásegyetem kiadása, é. n. [1972].
283. p.
5540. Életjel 1972–1978 – Irodalmi élő-
újság 3. [Évkönyv]. Sajtó alá ren-
dezte Dévavári Zoltán és Lévay
Endre; Szabadka – A szabadkai
Veljko Vlahović Munkásegyetem
kiadása, 1978. 431. p.
5541. Életjel 1978–1983 – Irodalmi élő-
újság 4. [Évkönyv]. Sajtó alá ren-
dezte Dévavári Zoltán, Horváth
SZABADKA
Emma, Lévay Endre; Szabadka – A
szabadkai Veljko Vlahović Mun-
kásegyetem kiadása, 1983. 462. p.
5542. Életjel 1983–1988 – Irodalmi élőúj-
ság 5. [Évkönyv]. Sajtó alá rendezte
Dévavári Zoltán, Horváth Emma;
Szabadka – A szabadkai Veljko Vla-
hović Munkásegyetem kiadása, 1988.
382. p.
5543. Életjel 1988–1994 – Irodalmi élő-
újság 6. [Évkönyv]. Sajtó alá ren-
dezte Dévavári Zoltán és Horváth
Emma; Szabadka – A szabadkai
Veljko Vlahović Szabadegyetem
kiadása, 1995. 536. p.
5544. Életjel 1995–1998 – Irodalmi
élőújság 7. [Évkönyv]. A kötetet
szerkesztette, az utószót írta, a szö-
veget gondozta és sajtó alá rendez-
te Dévavári Zoltán; Szabadka – A
szabadkai Veljko Vlahović Szabad-
egyetem kiadása, 2000. 502. p.
5545. Farkas Zsigmond: A szabadkai
közkönyvtár-egyesület évkönyve
– Jelentés az 1892–1894. évekről;
Szabadkán – Bittermann József
könyvnyomdájából, 1895. 23 p.
5546. Gajdos Tibor: Szabadka képzőmű-
vészete; Szabadka – Életjel, 1995.
367 p.
5547. Gajdos Tibor: Képzőművészeti
élet Szabadkán a két világháború
között; Szabadka, 1977. 158 p.
5548. Gymnasium 1747–1997: Szabadka
– Pannon Press, 1997. 383 p.
5549. 7 Nap 40 – Jubileumi szám; 1986.
április 4., 14. szám, 100 p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
5550. Horváth Mátyás: A szabadkai gim-
názium 100 éve (1890–1990); Sza-
badka – Grafoprodukt, 2001. 108 p.
5551. Kertész Samu: „Alkotás” – „Stva-
ranje” t. és t. szk. páholy alakulá-
sának és működésének története
1909–1934; Szabadka – kiadja az
„Alkotás”-„Stvaranje” szk. páholy,
é. n. [1935]. 62 p.
5552. Kolozsi Tibor: Szabadkai sajtó
(1848–1919); Szabadka – Életjel,
1973. 575 p. + illusztráció
5553. Kolozsi Tibor: Szabadkai sajtó
(1919–1945); Újvidék – Forum
Könyvkiadó, 1979. 518 p.
5554. Könyvjegyzék a szuboticai Ma-
gyar Olvasókör könyvtárának ren-
delkezésére álló könyveiről; Szu-
botica, 1938. év végén, 96 p. (gép-
irat)
5555. Lévay Endre: Dél kapujában; H. n.
– Szenteleky Társaság kiadása, é. n.,
176 p. – Harc a holnapért – Előszó
gyanánt, 5–9. p.; Magyarok a déli
végeken, 10–17. p.; Mi, délvidéki-
ek, 18–31. p.; Hajdújárási sziget-
magyarság, 32–40. p.; Bunyevácok
magyar földön, 41–53. p.; Bunye-
vácok az irodalomban, 54–65. p.;
Magyar Kánaán – magyar temető:
Tavankút, 67–77. p.; Királyhalom,
78–83. p.; Martonos, 84–88. p.;
Ószivác, 89–94. p.; Hadikfalva,
95–103. p.; Bácsgyulafalva, 104–
113. p.; Apatin, 114–124. p.; Bács-
feketehegy, 125–136. p.; Cservenka,
137–146. p.; Bácskertes, 147–153.
p.; Doroszló, 154–162. p.; Bajmok,
163–176. p.
5556. Libman, Emil dr.: Subotička bol-
nica; Subotica, 1997. 185 p.
547
Irodalom: Rencsényi Elvira: A sza-
badkai kórház 100 éve – Megje-
lent dr. Emil Libman monográfiá-
ja; Szabad Hét Nap, 1997. szeptem-
ber 11., 15. p.
5557. Mezőgazdák Szövetkezete Subo-
ticán – Alapszabályai; Subotica, é.
n. [1930]. 14 p.
5558. Miocs József: A szabadkai egyház-
megye orgonái; Szabadka, 1999.
Irodalom: Palásthy Lenke: A hang-
szerek királyáról; Szabad Hét Nap,
1999. november 17., 10. p.; Soltis
Gyula: Ősbemutató a székesegy-
házban; Szabad Hét Nap, 2000.
április 26., 6. p.
5559. Négy város – Szabadka; Híd,
1995. január–február – Szekeres
László: Szabadka a sínek mellől,
47–56. p.; Bela Duranci: Városfor-
málók, 56–67. p.; Magyar László:
Adatok Szabadka kézművesipará-
hoz (1849–1872); 67–76. p.; Lovas
Ildikó: Szabadkáról, 76–82. p.
5560. Németh Simon: A szabadkai ipar-
kiállítás és karácsonyi vásár em-
lék-albuma és katalógusa; Sza-
badka – Szent Antal nyomda, é. n.,
48 p. + hirdetések.
5561. Népkör Művelődési Egyesület –
Szabadka 1872–1987; é. n. [1987].
8 p. (kétnyelvű kiadvány)
5562. Népkör képes emlékkönyv 125;
Szabadka – Grafoprodukt, 1997.
103 p.
5563. Pálinkás József: Szabadka nép-
oktatása 1687–1918; Szabadka –
Életjel, 1974. 120 p.
548
5564. Pekár Tibor: Szabadka zenei éle-
te 1900–1918; Szabadka – Életjel,
2002.
Irodalom: -cius: Egy város gazdag
múltjából; Hét Nap, 2003. január
22., 24. p.
5565. Pekár Tibor: A zenekari muzsiká-
lás kétszáz éve (1803–2003) Sza-
badkán; Szabadka – Életjel, 2005.
172 p.
Irodalom: Barácius Zoltán: Mente-
ni, ami menthető; Hét Nap, 2005.
szeptember 28., 20. p.
5566. Petkovics Kálmán: Régi szabadkai
játékok; Újvidék – Forum Könyv-
kiadó, 1983.; (Folytatásos tárca a
Magyar Szóban, 1981. július 23-á­-
tól.)
Irodalom: Vajda Gábor: Művelő-
déstörténeti kirándulás; 7 Nap,
1984. április 13.
5567. Petkovics Kálmán: A 7 Nap útja
– Adalékok hetilapunk történeté-
hez I–XV.; 7 Nap, 1985. december
27-e és 1986. április 4-e között; Kö-
tetben: A 7 Nap útja – Adalékok
hetilapunk történetéhez; Újvidék
– Forum Könyvkiadó, 1986. 162 p.
+ fényképek.
5568. Sto godina Gradske Biblioteke
u Subotici 1890–1990; Subotica,
1991. 157 p.
5569. Sturc Béla, dr.: A Szabadka-Hor-
gos-homokpuszta természetes fló-
raképe és megőrzésének kérdése;
Szabadka – Életjel, 1997. 216 p. +
térkép.
5570. Subotica – turistički vodič; Subo-
tica, 1964. 80 p. térkép.
SZABADKA
5571. Szabadkai Nemzeti Casino része-
sei és szabályai 1841; Szegeden –
Nyomt. Grünn János’ betűivel [?]
5572. Szabadka, Palics fürdő útmutató-
ja; Szabadka, 1943.
5573. Szabadkai Ünnepi Játékok; Subo-
tica – Palić, 1953. 87 p.
5574. Szabadka képekben, szavakban,
zenében; Szabadka – Subotičke No­
vine, 1989. 48 p. + 2 hanglemez.
5575. Szekeres László: Szabadkai hely-
nevek; Szabadka – Életjel, 1975.
109 p.
Irodalom: Milodánovics Mária: ~;
Létünk, 1976. 3–4. szám, 265–269. p.
5576. Szöllősy Vágó László: Tíz év kró-
nikája – A Vajdasági Magyar Mű-
velődési Szövetség tevékenységé-
nek első évtizede; Szabadka, 2002.
49 p.
5577. Szöllősy Vágó László: Népünkkel
– népünkért! – A szabadkai Nép-
kör krónikája 1872–1992; Szabad-
ka, 1994. 118 p.
Szabadka jeles személyiségei
5578. Bittermann Károly, az első sza-
badkai nyomdász 1805–2005; Sza-
badka – Városi Könyvtár, 2006. 47
p. (kétnyelvű kiadvány)
5579. Dér Zoltán: Három tudós tanár
(Iványi István, Toncs Gusztáv, Lo-
ósz István); Újvidék, 1975. 207 p.
Irodalom: Lőrinc Péter: Három tu-
dós tanárról; Magyar Szó – Kilátó,
1976. május 29., 21. szám, 11. p.;
Vékony László: Gondolatok egy
könyv kapcsán; Létünk, 1977. 5.
szám, 331–333. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
5580. Jámbor Pál emlékalbum; Paks –
Városi Könyvtár, 2007. 164 p.
5581. Libman, Emil: Istaknuti lekari
Subotice (1792–1992); Szabadka –
Történelmi Levéltár, 2003. 210 p.
5582. Magyar László: Lányi Ernő sza-
badkai évei – Levéltári dokumen-
tumok; Szabadka – Életjel, 1996.
235 p.
5583. Magyar László: Milkó Izidor és
könyvtára – Levéltári dokumentu-
mok; Szabadka – Életjel, 1997. 145 p.
5584. Mijo Mandić bibliográfiája; Sza-
badka – Monográfia Társadalmi
Szervezet, Városi Könyvtár, 1987.
Irodalom: Beljanski, Milenko: A
bibliográfia mint műfaj; 7 Nap,
1987. július 31., 31. p.; Mák Fe-
renc: Első lépés a forráskutatások
terén; 7 Nap, 1987. május 22., 29. p.
5585. Martinović Cvijin, Kata: Subotički
opus Ferenca J. Rajhla; Subotica
– Rukovet, 1985. 37 p.
5586. Martinović Cvijin, Kata: Subotički
opus Komora i Jakaba; Subotica –
Subotičke Novine, 1988.
Irodalom: Garai László: Egy talál-
kozás építészettörténete; Magyar
Szó – Kilátó; 1988. augusztus 20.,
35. szám, 14. p.
5587. Németh Ferenc: Bittermann Ká­
roly és a szabadkai nyomdászat
kezdetei; Szabadka – Életjel Mini-
atűrök 48., 1994. 83 p.
Szabadkai Népszínház
5588. Barácius Zoltán: Ötgarasos szín-
ház – A szabadkai Népszínház Ma-
549
gyar Társulatának múltjából; Sza-
badka – Életjel, 2003. 218 p.
5589. Garay Béla: Az ekhósszekértől a
forgószínpadig – A szabadkai ma-
gyar színjátszás története; Újvidék
– Testvériség Egység Könyvkiadó-
vállalat, 1953. 153 p.
5590. Gerold László: Száz év színház –
Dráma és színjátszás Szabadkán a
XIX. században (1816–1918); Új-
vidék – Forum Könyvkiadó, 1990.
310 p.
5591. Népszínház – 130 éves az épület
(1854–1984); Szabadka, 1984. 124
p. – kétnyelvű kiadvány.
5592. 150 éves a színház épülete; Sza-
badka – Népszínház, 2004. 263 p.
– (kétnyelvű kiadvány).
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 424., 1266., 1367., 1378., 1411.,
1435., 1932., 1954., 1971., 3535., 3550.,
3554., 3455., 3566 és 3579. sz.
Várostörténet
5593. Albert István: Szabadka–Baja
vasúti szárnyvonal megépítésé-
nek története; Bácsország, 2005.
2. (33.) szám, 24–28. p.
5594. A modernizáció hordozóiként fel-
lépő zsidó gyáriparosok Szabad-
kán, az 1918–1945 közötti idő-
szakban; Bácsország, 2004. VII–XII.
[helyesen X–XII.] szám, 69–71. p.
5595. Bibó-Bige György: Római kor[i]
telep Szabadkán; BBVTT Év-
könyve 1900. 105–111. p.
550
5596. Biacsi Antal: Szabadka a termé-
szetes központ; 7 Nap, 1991. októ-
ber 25., 14. p.
5597. Birkás Ágoston: Ellennyilatkozat;
Kelt Szabadkán 1849-ik April 21-
kén (röpirat).
5598. Blazovich László: Szabadka föl-
desurai a középkorban I–VI.;
Bácsország, 1996. március 7., 3. p.;
április 4., 3. p.; május 2., 3. p.; júni-
us 6., 3. p.; július 4., 3. p.; augusztus
1., 9.
5599. Bogár Imre: Kilencvenéves a sza-
badkai Városháza; Hét Nap, 2002.
augusztus 14., 24. p.
5600. Czékus Géza: Szabadka XIX.
század végi népesedési jellemzői;
Bácsország, 1997. augusztus 7., 6. p.
5601. Czékus Géza, dr.: A szabadkai Ba-
jai úti temetőben eltemetett 1848–
49-es honvédek; Bácsország, 2005.
1. (32.) szám, 12–15. p.
5602. Csery Ferenc: A kétszáz éves város
fejlődése; Kalangya, 1943. 8. szám,
350–354. p.
5603. Csuka János: Szabadka tanyavilá-
ga; Kalangya, 1943. 8. szám, 355–
362. p.
5604. Dévavári D. Zoltán: Egy vidéki vá-
ros háborús hétköznapjai – Sza-
badka a helyi sajtó tükrében – be-
vezető és I–XVII.; Hét Nap, 2001.
június 6-ától október 17-éig.
5605. Dévavári Zoltán: Mikor épült a
szabadkai vár? – Beszélgetés Ul-
mer Gáspár helytörténésszel; 7 Nap,
1988. április 22., 28–29. p.
SZABADKA
5606. Dobos János, mgr.: A kiváltság-
levél – Visszapillantás Szabadka
mezővárosi jogállásának elnyeré-
sére; Magyar Szó, 1992. december
29.–1993. január [?]
5607. Dudás Andor: Kopunovits Ger-
gely szenátor Szabadka múltjá-
ról 1820-ban; BBVTT Évkönyve,
1911. 33–44. p.
5608. Fábián Borbála: „Világít nekünk
Singer olcsón és jól” – Szabad-
ka „conservativ” fényei I–III.;
Bácsország, 2005. 2. (33.) szám,
57–59. p.; 3. (34.) szám, 53–56. p.
és 4. (35.) szám, 84–87. p.
5609. Fehér Mayer Mária: Hatalmas te-
rület édesanyja – Ötszáz, illetve
kétszáz éves jubileumot ünnepelt
a szabadkai Szent Teréz-plébánia;
Családi Kör, 1997. október 23., 12. p.
5610. Gerhardt Rudolf: Fragmentumok
Szabadka kronológiájához 1941–
1944; Bácsország, 2004. VII–IX.
szám, 24–47. p.
5611. Gohl Ödön: Szabadkai régiségek;
BBVTT Évkönyve 1894. 112–120. p.
5612. Gohl Ödön: Római edények Sza-
badkán; Archaeologiai Értesítő,
1899. 290–296. p.
5613. Gohl Ödön: Szabadkai szükség-
pénzjegy a szabadságharcz ide-
jéből; BBVTT Évkönyve 1899.
118–121. p.
5614. Grlica, Mirko: Szabadkai hadi
zászlók a 18–19. századból; Bács-
ország, 2002. VII–IX. szám, 99–
102. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
5615. Grlica, Mirko: Vereség a krivajai
láposnál és a kaponyai csatánál
– Szabadka és környéke 1849 tava-
szán a szerb memoárirodalomban és
a sajtóban; Üzenet, 2003 tavasza.
5616. Gyermán Tibor: Homokból épült,
de nem homokra – 90 éves a sza-
badkai városháza; Hét Nap, 2002.
szeptember 4., 26. p.
5617. Hovány Lajos: Csatornát lehet
kapálni a várostól egész a Ti-
száig – Kiss József tevékenységé-
nek szabadkai vonatkozásai I–II.;
Bácsország, 1995. szeptember 7.,
14. p. és október 5., 12. p.
5618. Hovány Lajos: Egy, a „Dunának
a’ Tiszával…összvekötését…ter-
vező eszme” – A Pest-Kanizsa csa-
tornaterv szabadkai vonatkozásai
I–II.; Bácsország, 1996. szeptember
5., 15. p.; október 3., 15. p.
5619. Hovány Lajos: A szabadkai Jaszi-
bara XVIII–XIX. századi víz-
rendszerei; Bácsország, 2002.
I–III. szám, 79–82. p.
Irodalom: Rencsényi Elvira: Me-
sélő kertek – Beszélgetés Hovány
Lajos vízépítő mérnökkel…; Hét
Nap, 2003. március 19., 12. p.
5620. Hovány Lajos, mgr.: Radanovác
Baltsek környéki vizenyős terüle-
tei; Bácsország, 2003. X–XII. szám,
38–43. p.
5621. Iványi István: A jó öreg Jószics
Péter audenciája Mária Terézia
királynőnél; BBVTT Évkönyve
1886. 88–93. p.
5622. Iványi István: Szabadka régmúlt-
jából; BBVTT Évkönyve 1904.
167–171. p.
551
5623. Juhász Erzsébet, K.: A szabadkai
villamosvasút; Bácsország, 1998.
3. szám, 24–29. p.
5624. Kiss Ferenc: Szabadka és Szeged
sz. kir. városok erdőbirtokainak
rövid leírása; Budapest – Az Erdé-
szeti Kísérleti Állomások Nemzet-
közi Szövetségének VII. nagygyű-
lése, 1914. 7–44. p.
5625. Kiss Vilmos: „Felszabadulástól –
felszabadulásig” Szabadka törté-
nete 1941–1944; Bácsország, 2004.
VII–IX. szám, 4–23. p.
5626. Kovács Sz. Zoltán: A zabadkai
vártól Szabadka városáig; Kalan-
gya, 1943. 8. szám, 344–349. p.
5627. Lalia Gábor: Az erdész jelentése –
Szabadkai korrajz; 7 Nap, 1993.
január 22., 16. p.
5628. Lalia Gábor: Az eltűnt sándori
szőlők nyomában I–III.; Szabad
Hét Nap, 1995. január 5., 15. p.; ja-
nuár 12., 15. p. és január 19., 15. p.
5629. Lalia Gábor: A homokpuszta ter-
mészetföldrajza I–III.; Szabad Hét
Nap, 1995. február 2., 18. p.; február
9., 18. p. és február 16., 16. p.
5630. Lévay Endre: A céhládától az ipar-
testületig – A szabadkai derék mí-
vesek históriája; Kalangya, 1943. 8.
szám, 363–366. p.
5631. Libman Emil, dr.: Kórházalapítási
kísérletek Szabadkán 1766 és
1841 között; Bácsország, 2001. V–
VIII. szám, 63–67. p.
5632. Libman Emil, dr.: Az első szemé-
szeti kórház Szabadkán, és alapí-
552
tója Dr. Kiss György (1839–1891);
Bácsország, 2002. I–III. szám, 99. p.
5633. Magyar László: A tinójárási tele-
pítéskísérlet körülményei (Adalék
Rigó János mozgalmi múltjához);
Létünk, 1978. 2. szám, 85–96. p.
5634. Magyar László: A szükséges rossz
– Kísérletek a prostitúció szabályo-
zására 1860–1900 között; Magyar
Szó – Kilátó, 1980. december 27.,
50. szám, 16. p.
5635. Magyar László: Egy gyógyszerész
üzelmei – Joó Károly viaskodása
a szabadkai hatóságokkal és a bel-
ügyminisztériummal; Magyar Szó
– Kilátó, 1981. febuár 28., 8. szám,
13. p.
5636. Magyar László: Vidékünk egykori
halottkémei; Magyar Szó – Kilátó,
1981. május 9., 17. szám, 12. p.
5637. Magyar László: Sétatéri Julis és
a többiek – Levéltári adatok vidé-
künk névtudományához; Magyar
Szó – Kilátó, 1981. június 20., 23.
szám, 14. p.
5638. Magyar László: Katonaügyi tarka-
ságok; Magyar Szó – Kilátó, 1981.
szeptember 26., 37. szám, 13. p.
5639. Magyar László: Otthont a mun-
kásoknak! – A szervezett munkás-
ság század eleji törekvései levéltári
adatok alapján; Magyar Szó – Kilá-
tó, 1981. november 21., 45. szám,
14. p.
5640. Magyar László: Fásítás – faisko-
lák. Egykori feljegyzések vidékünk
gazdasági erőfeszítéseiről; Magyar
Szó – Kilátó, 1982. november 20.,
45. szám, 15. p.
SZABADKA
5641. Magyar László: Adóvégrehajtás
katonai karhatalommal; Magyar
Szó – Kilátó, 1983. június 18., 23.
szám, 15. p.
5642. Magyar László: Vörös bérkocsik-
ra emlékezve… – Szabadka közúti
forgalmának múltjából; Magyar
Szó – Kilátó, 1983. szeptember 17.,
36. szám, 15. p.
5643. Magyar László: „Villany delejes-
ség és távírászat”; Magyar Szó –
Kilátó, 1984. január 28., 4. szám,
15. p.
5644. Magyar László: „Bérszolga inté-
zet” Szabadkán; Magyar Szó – Ki-
látó, 1984. február 11., 6. szám, 15.
p.
5645. Magyar László: „…ház ásás, ve-
rem felbontás…” – A pacséri, a
csantavéri és a szabadkai éjjeliőrök
kötelezettségeiről; Magyar Szó –
Kilátó, 1984. március 10., 10. szám,
15. p.
5646. Magyar László: A haladó eszmék
előretörése; Magyar Szó – Kilátó,
1984. május 5., 18. szám, 15. p.
5647. Magyar László: Egy kolerajár-
vány áldozatai; Magyar Szó – Ki-
látó, 1984. augusztus 18., 33. szám,
13. p.
5648. Magyar László: A szabadkai „kol-
dusgyár” borzalmai; Magyar Szó
– Kilátó, 1984. szeptember 22., 38.
szám, 15. p.
5649. Magyar László: Szabadkai fogházi
rendszabályok; Magyar Szó – Ki-
látó, 1984. október 27., 43. szám,
15. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
5650. Magyar László: A szabadkai gyár-
telepekről; Magyar Szó – Kilátó,
1984. december 8., 49. szám, 15. p.
5651. Magyar László: Karabélyos pusz-
tázók, szuronyos pandúrok; Ma-
gyar Szó – Kilátó, 1985. január 13.,
2. szám, 15. p.
5652. Magyar László: A szabadkai pol-
gármester és az ellenzék; Magyar
Szó – Kilátó, 1985. január 26., 4.
szám, 15. p.
5653. Magyar László: „…életkérdést ké-
pező vasúti ügy…”; Magyar Szó –
Kilátó, 1985. május 11., 18. szám,
19. p.
5654. Magyar László: Az újonnan meg-
került Havi Krónikáról – A sza-
badkai sajtó múltjából; Magyar Szó
– Kilátó, 1985. május 25., 20. szám,
17. p.
5655. Magyar László: Erdők a futóho-
mokon; Magyar Szó – Kilátó, 1985.
június 29., 25. szám, 16. p.
5656. Magyar László: Meghiúsult kiút-
keresés – A szabadkai napszámo-
sok összefogásáról, Magyar Szó
– Kilátó, 1985. december 7., 47.
szám, 17. p.
5657. Magyar László: Vidékünk történe-
tének mozaikkockái (Észak-Bács-
ka, Martonos és Kis-Kanizsa, Sza-
badka és Bács); Magyar Szó – Kilá-
tó, 1986. március 1., 9. szám, 17. p.
5658. Magyar László: Vidékünk posta-
kocsirablói; Magyar Szó – Kilátó,
1986. április 26., 17. szám, 21. p.
5659. Magyar László: Kirurgus borbé-
lyok – A mesterséghez járó „há-
553
rom műtétek”: foghúzás, köpö-
lyözés, érvágás; Magyar Szó – Ki-
látó, 1986. június 28., 26. szám, 18. p.
5660. Magyar László: Céhlevelek látké-
pekkel; Magyar Szó – Kilátó, 1986.
szeptember 27., 39. szám, 15. p.
5661. Magyar László: Hamisítvány-e a
szabadkai cégprivilégium?; Ma-
gyar Szó – Kilátó, 1986. november
1., 44. szám, 15. p.
5662. Magyar László: Pozsonyi levéltá-
rakban és könyvtárakban – Sza-
badka történetére vonatkozó adatok
után kutatva; Magyar Szó – Kilátó,
1987. július 18., 32. szám, 12. p.
5663. Magyar László: Kallódó dokumen-
tumok nyomában – A Szabadkai
Történelmi Levéltár nemrégiben
megszerzett érdekesebb dokumen-
tumai; Magyar Szó – Kilátó, 1988.
december 17., 2. szám, 16. p.
5664. Magyar László: Szabadka történe-
ti kronológiája – Észrevételek egy
kiadvány kapcsán; Magyar Szó –
Kilátó, 1989. április 29., 19. szám,
18. p.
5665. Magyar László: A régi városháza
lebontása; 7 Nap, 1986. augusztus
1., 28. p.
5666. Magyar László: Szabadka város-
házai; 7 Nap, 1986. október 24., 29. p.
5667. Magyar László: Mácskovics Titusz
téglagyára; 7 Nap, 1987. március
20., 28. p.
5668. Magyar László: Az összes kereske-
dések zárva tartassanak; 7 Nap,
1988. szeptember 16., 30–31. p.
554
5669. Magyar László: Szabadka és kör-
nyéke közép- és török kori kézmű-
vességéről; Tanulmányok Csongrád
Megye Történetéből XXI., Szeged,
1994. 7–19. p.; Ua.: Honfoglalók;
Híd, 1996. május–július, 5–7. szám,
424–443. p.
5670. Magyar László: A szabadkai pros-
titúció története (1867–1918) I–V.;
Szabad Hét Nap, 1994. december
29., 66. p.; 1995. január 5., 66. p.;
január 12., 66. p.; január 19., 66. p.
és január 26., 66. p.
5671. Magyar László: Szabadka város-
fejlesztése I–VI.; Családi Kör,
1995. február 2.; február 9.; február
16.; február 23.; március 2.; márci-
us 9.
5672. Magyar László: A Török és a
Sulyok család viszálykodása;
Bácsország, 1995. október 5., 3. p.
5673. Magyar László: Szabadka mező-
gazdasága (1867–1918); Bácsor-
szág, 1996. szeptember 5., 4. p.
5674. Magyar László: Szabadka gazdál-
kodása – háztartása (1867–1912)
– 2. Pénzügyek; Orbis, 1996. I. évf.
2. szám, 48–52. p.
5675. Magyar László: Adalékok Szabad-
ka építészettörténetéhez (1867–
1918); In: Cumania 14., Kecske-
mét, 1997. 289–312. p.
5676. Magyar László: Szabadka történe-
te a kezdetektől 1918-ig – I. rész:
Középkor (XI. század–1526);
Üzenet, 1998. július–augusztus, 47–
55. p.; II. rész: A török hódoltság
kora, 1526–1686; 1998. szeptem-
ber, 87–100. p.
SZABADKA
5677. Magyari Domokos: Szabadka nagy
bűnpere; Kalangya, 1943. 8. szám,
369–372. p.
5678. Matijevics Lajos: Szabadka 1886
– Városunk Hunfalvy János egye-
temes földrajzában; Magyar Szó –
Kilátó, 1977. április 2., 13. szám,
12. p.
5679. Mészáros Piroska: Szabadka város-
rendezésének története; Bácsor-
szág, 1999. 7–8. szám, 7–12. p.
5680. Mészáros Zoltán: Szabadka gaz-
daságáról kirajzolódó kép Ste-
van Mačković: Industrija i indus-
trijalci Subotice (1918–1941) c.
műve alapján I–II.; Bácsország,
2005. 3. (34.) szám, 9–12. p. és 4.
szám, 13–18. p.
5681. Németh Ferenc: Középkori sírok
között – Miről tanúskodnak a Sza-
badka melletti leletmentő ásatások;
Családi Kör, 2001. november 1., 24. p.
5682. (P.): A gázgyár; 7 Nap, 1989. szep-
tember 22., 19. p.
5683. Papp Árpád: „Hitel nincs!” A XIX.
századi szabadkai kocsmák sta-
tisztikai vizsgálata; In: Néprajzi
Látóhatár; 1999. 1–4. szám, 493–
516. p.
5684. Papp Árpád: Vadászat a század-
fordulón – A szabadkai Városi Mú-
zeum 2001. július 12-én megnyitott
kiállítására írt katalógus szövege;
Bácsország, 2001. IX–XII. szám,
30–34. p.
5685. P.[etkovics] K.[álmán]: A törvény-
szék épülete – Szabadka száz évvel
ezelőtt; 7 Nap, 1989. október 6., 15. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
5686. Prokopy Imre: Zombor és Szabad-
ka sorsa két újságcikk tükrében;
Magyar Kisebbség, 1936. április 1.,
7. szám, 172–173. p.
5687. Ricz Péter: „…A legtávolabb van
szívünktől már beheggedt sebek
feltépése…” – A szabadkai (volt-
nincs) szabadságemlékművek; Bács-
ország, 1995. május 4., 5. p.
5688. Ricz Péter: Szemelvények a kö-
zépkori Szabadka történetéből;
In: Honfoglalók; Híd, 1996. má-
jus–július, 5–7. szám, 409–423. p.
5689. Ricz Péter: A középkori Szabad-
ka alapításáról és annak lakóiról,
a tatárjárásról Zsigmond király
(császár) haláláig; Bácsország, 1997.
február 6., 6. p.
5690. Ricz Péter: Gimnáziumi régiség-
gyűjteményből indult – Részletek-
ben az ötvenéves Szabadkai Városi
Múzeumról – a muzeológus szemé-
vel; Családi Kör, 1999. január 7.,
21. p.
5691. Ricz Péter: Nyomozás a szabadkai
Erzsébet-szobrok után; Szabad
Hét Nap, 1999. július 7., 10. p.
5692. Röck Andor, dr.: A kétszázesztendős
város; Kalangya, 1943. 8. szám,
337–339. p.
5693. Sefcsich György, dr.: A szabadka-
palicsi villamosközlekedés; Bács-
ország, 1998. 3. szám, 19–23. p.
5694. Szabó Zsombor, mgr.: Változások
Szabadka térszerkezetében (mor-
fológiájában) és városképében a
II. világháború alatt 1941. április
11-től 1944. október 10-ig; Bács-
ország, 2004. VII–IX. szám, 54–58. p.
555
5695. Szedlár Rudolf: A szabadkai Erzsé-
bet-szobrok rejtélye; Bácsország,
1999. 5–6. szám, I–IV. p.
5696. Segedincev, Tatjana: A szabad-
kai emigráció a két világháború
között; Bácsország, 2006. 1. (36.)
szám, 24–26. p.
5697. Szekeres Ágnes: Egy középkori
templomrom és temető Szabadka
határában; Bácsország, 2004. VII–
XII. [helyesen X–XII.] szám, 82. p.
5698. Szekeres László: Voltak középko-
ri folyosók Szabadkán?; 7 Nap,
1986. május 30., 22. p.
5699. Szekeres László: A hatszáz éves
Sza­badka; In: Magyarok Jugo-
szláviában ’90 – A Vajdasági Magya-
rok Demokratikus Közösségének év-
könyve; Újvidék, 1990. 203–208. p.
5700. Szénásiné Harton Edit: A vasút-
építés nagy korszaka – 120 éve
adták át a forgalomnak a Baja–
Bácsalmás–Szabadka vasútvonalat;
Bácsország, 2004. VII–XII. [helye-
sen X–XII.] szám, 20–22. p.
5701. Szlávics Károly: Szabadka szőlő-
művelésének története; Bácsország,
1998. 3. szám, 3–9. p.
5702. Szöllősy Vágó László: Régi viharok
– Szabadka szabad királyi várossá
emelésének százados jubileuma; Új
Hét Nap, 1994. január 28. p., 8. p.
5703. Tari László: Szabadka villamosí-
tása és villamos vasútja I–II.; Sza-
bad Hét Nap, 1997. február 20. és
február 27.
5704. Toncs Gusztáv: A Szabadka név
magyarázata: BBVTT Évkönyve
1913. 8–21. p.
556
5705. Török József: Szabadkai március;
Vigilia, 1998. március
5706. Ulmer Gáspár: Porodične zadruge
kod bunjevaca i srba u Subotici
krajem XVIII. veka; Novi Sad –
Matica srpska, 1977. Zbornik za
istoriju 16. sveska, 123–129. p.
5707. Ulmer Gáspár: Hitélet a török
időkben Szabadkán; Bácsország,
1996. február 1., 9. p.
Irodalom: R. A.: Ha az ember nyi-
tott szemmel jár… – Beszélgetés
Ulmer Gáspár nyugalmazott levél-
tárossal; Szabad Hét Nap, 1997. ok-
tóber 2., 14. p.
5708. Uzon Miklós: Hogyan éltem meg
az 1941–1945 közötti időt Sza-
badkán – Egy kortárs visszaemlé-
kezései; Bácsország, 2004. VII–IX.
szám, 140–149. p.
5709. Valihora István: Szabadka várossá
válásának szimbóluma – 135 év-
vel ezelőtt épült a színház; Magyar
Szó – Kilátó; 1989. június 24., 28.
szám, 15. p.
5710. Vass Géza: Speletich Bódog, az
1848/49-es szabadságharc szabad-
kai kormánybiztosa; Bácsország,
1999. 3–4. szám, 17–19. p.
5711. Vékony László: A Káliz út I–II.;
Bácsország, 1997. január 9., 11. p.;
február 6., 9. p.
Művelődési hagyományok
5712. Berényi János: Szabadka dalban
és daltalanságban; Kalangya, 1943.
8. szám, 366–368. p.
SZABADKA
5713. Beszédes Valéria: Áldott szép pün-
kösd, Új Hét Nap, 1994. május 20.,
2. p.
5714. Beszédes Valéria: Szentháromság
ünnepe és úrnapja; Új Hét Nap,
1994. június 3., 2. p.
5715. Beszédes Valéria: Szent Rókus kul-
tusza Szabadkán; Létünk, 1995.
1–2. szám, 34–41. p.
5716. Dévavári Zoltán: Az utolsó szem-
tanú – Megkésett nyomozás egy
évforduló kapcsán; 7 Nap, 1987.
február 27., 28–29. p.
5717. Dévavári Zoltán: Szimbólumalko-
tó építészek; 7 Nap, 1988. április
15., 29. p.
5718. Gajdos Tibor: Freskó a kapualj-
ban, Magyar Szó – Kilátó, 1982.
március 13., 10. szám, 14. p.
5719. Gajdos Tibor: A címer-kultusz
közszemlén; Magyar Szó – Kilátó,
1982. április 3., 13. szám, 14. p.
5720. [Grosschmid Gábor] - -r: Bitter-
mann Károly nyomdatulajdonos
és a szabadkai első könyvnyom-
da felállítása; BBVTT Évkönyve
1893. 41–46. p.
5721. Gubás Jenő: Egy fontos tudomá-
nyos tanácskozás 90. évforduló-
ján – A Magyar Orvosok és Termé-
szetvizsgálók 1899-ben rendezett
szabadkai gyűléséről; Létünk, 1989.
5–6. szám. 824–830. p.
5722. Habermann Gusztáv: Bíró Antal:
Életem lefolyásának rövid vázla-
ta; Újvidék – Hungarológiai Közle-
mények, 1980. 45. szám, 113–130. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
5723. Hegedűs Antal: István király kezé-
be „visszalopták” a Szent Koro-
nát, Szabad Hét Nap, 2000. április
19., 7. p.
5724. Horváth József: A szabadkai sza-
badkőművesek; Bácsország, 2002.
I–III. szám, 55–60. p.
5725. Horváth József: Történelmi-társa-
dalmi események ismétlődése más
néven, más időkben (diáksegélye-
zés); Bácsország, 2005. 1. (32.) szám,
88–89. p.
5726. Horváth Mátyás, dr.: 1848 hétköz-
napjai Szabadkán; Bácsország,
2004. I–III. szám, 15–16. p.
5727. Horváth József: Szabadkai fény-
képészek és a képes levelezőlapok
megjelenése; Bácsország, 2005. 3.
(34.) szám, 50. p.
5728. Ivković, Luka: Szeretném Szabad-
kának ajándékozni gyűjteménye-
met – Székely Tibor világutazó; 7
Nap, 1987. március 27., 23. p.
5729. Kalapis Zoltán: Öt magyar napi-
lap Szabadkán; Magyar Szó, 1992.
május 22.–június 2. (11 folytatás-
ban)
5730. Klein Rudolf: A szabadkai zsina-
góga, mint a gótikus templomok
ellentéte; Létünk, 1987. 3–4. szám,
471–512. p.
5731. Korhecz Papp Zsuzsanna: A sza-
badkai Városi Múzeum Deák-
portréja; Bácsország, 2004. I–III.
szám, 4–5. p.
5732. Krekity Olga: Közkincsek birto-
kában – Beszélgetés mgr. Hulló
557
István biológussal, a szabadkai Vá-
rosi Múzeum igazgatójával; Hét
Nap, 2001. május 16., 7. p.
5733. Macskovics Benedek: A „Nép-
kör” története; In: Magyar Nap-
tár – Gazdák, iparosok és a nép
naptára 1927 közönséges évre
– A suboticai Magyar Népkör és a
Torontál-megyei Közművelődési
Egyesület kiadása, Subotica – Szent
Antal nyomdában, [1926]. 49–51. p.
5734. Magyar László: Szabadka műve-
lődéstörténete – A tudományos
mutatványoktól a filmszínházig;
Magyar Szó – Kilátó, 1982. január
30., 4. szám, 14. p.
5735. Magyar László: A népnevelés útjai,
Magyar Szó – Kilátó, 1983. október
15., 40. szám, 15. p.
5736. Magyar László: Egy hivatás „be-
csülete” – A szabadkai tanítóság
történetéből; Magyar Szó – Kilátó,
1983. december 3., 47. szám, 15. p.
5737. Magyar László: Régi találmányok
dokumentumai; Magyar Szó – Ki-
látó; 1988. október 29., 45. szám,
16. p.
5738. Magyar László: A régi Szabadka
képe; Magyar Szó – Kilátó; 1989.
február 18., 10. szám, 16. p.
5739. Magyar László: Gimnázium és ká-
polna; Szabad Hét Nap, 1994. októ-
ber 27., 10. p.
5740. Majtényi Mihály: Szabadka; Ka-
langya, 1943. 8. szám, 339–343. p.
5741. Miocs József: Múlt és tradíciók –
Százkilencven éves a szabadkai ze-
558
nekultúra; 7 Nap, 1991. január 18.,
19. p.
5742. Palásthy Lenke: Szabadka Szent-
György temploma: Bácsország,
1996. május 2., 6. p.; Ua.: PyI.: Ju-
bilál a szabadkai Szent György-
templom; Hitélet, 1996. 4. szám,
12. p.
5743. Pálinkás József: Diákélet a szabad-
kai latin gimnáziumban (1747–
1845) I–IV.; Bácsország, 1997. áp-
rilis 3., 3. és 8. p.; május 1., 3. és 7.
p.; június 5., 3. p.; július 3., 3. és 8. p.
5744. Pekár Tibor: A szabadkai filhar-
mónia hőskora (1908–1914); Lé-
tünk, 1988. 5. szám, 698–724. p.
5745. Petkovics Kálmán: A küzdelem
hajlékai I–X.; 7 Nap, 1986. szep-
tember 19-étől november 21-éig.
5746. Petkovics Kálmán: Szabadka első
bajnoka I–II.; 7 Nap, 1988. szep-
tember 16., 27. p. és szeptember
23., 29–30. p.
5747. Pósa Árpád: Szabadka sportkul-
túrájának másfél évszázadáról; 7
Nap, 1990. október 12., 17. p.
5748. Raffai Judit: Szabadkai fényképé-
szek a XIX. században és a XX.
század elején; Bácsország, 2005. 3.
(34.) szám, 22–25. p.
5749. Soltis Gyula: A bárónő hagyatéka
– avagy egy temetkezési kápolna
„titkai”; Családi Kör, 1994. októ-
ber 6., 6–7. p.
5750. Sturc Béla: A flórakutatás kezde-
tei Szabadkán és környékén (A
város fennállásának 600. évforduló-
SZABADKA
ja alkalmából); Létünk, 1991. 4–5.
szám, 316–321. p.
5751. Szekeres László: A szabadkai köz-
könyvtár és múzeumegyesület tör-
ténetének áttekintése; Bácsország,
2000. 11–12. szám, 5. p.
5752. Szöllősy Vágó László: Kossuth-
kultusz a szabadkai Népkörben;
Bácsország, 2002. VII–IX. szám,
92–94. p.
Szabadkai jeles személyek
5753. Bőgős László: Vojnich Oszkár – A
világjáró földesúr; Magyar Hírlap,
1989. május 20.
5754. Brenner János: Lifka Sándor, a ki-
nematográfia úttörője; Subotica
– NIP „Subotičke Novine” –
„Otvoreni Univerzitet”, 1993. 87–
169. p. (kétnyelvű kiadás).
5755. B. Z.: Toncs Gusztáv, Hét Nap,
2005. augusztus 17., 33. p.
5756. B. Z.: Iványi István; Hét Nap,
2005. augusztus 24., 33. p.
5757. B. Z.: Loósz István; Hét Nap, 2005.
szeptember 7., 33. p.
5758. B. Z.: Braun Henrik; Hét Nap,
2005. szeptember 28., 33. p.
5759. B. Z.: Aczél Henrik; Hét Nap,
2005. november 23., 33. p.
5760. B. Z.: Dr. Bíró Károly; Hét Nap,
2005. november 30., 33. p.
5761. Conen Vilmos emlékirataiból –
Nyolcszor bebörtönözték és kétszer
halálra ítélték; Bácsország, 2004,
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
VII–XII. [helyesen X–XII.] szám,
72–79. p.
5762. Csetvei Mária: Akiről megfeled-
keztünk – Emlékezés Fenyves Fe-
renc születésének 100. és halálának
50. évfordulója alkalmából; Magyar
Szó – Kilátó, 1985. december 21.,
49. szám, 17. p.
Hozzászólás: Tomán László: Feny-
ves Ferenc és a vajdasági magyar
irodalom; Magyar Szó – Kilátó,
1985. december 28., 50. szám, 17. p.
5763. Dér Zoltán: Toncs Gusztáv, a pe-
dagógus; Létünk, 1972. 3. szám,
153–166. p.
5764. Duranci, Bela: Faragó Endre; Lé-
tünk, 1985. 5. szám, 672–727. p.
5765. Fehér Mayer Mária: Csóvits Ilona,
az első szabadkai festőnő; Családi
Kör, 1999. november 4., 8–9. p.
5766. (Msgr) Gere László aranymisés;
Hitélet, 1989. 8. szám, 7. p.
5767. Gulyás Gizella, dr.: Száztíz éve szü-
letett Farkas Béla; Bácsország,
2005. 1. (32.) szám, 78–81. p.
5768. Hovány Lajos: Hogy folytono-
san szem előtt legyen – Kováts,
másképpen Kovatsik Károly Lipót
mérnöki munkája Szabadkán I–II.;
Bácsország, 1995. július 6., 12. p.
és augusztus 3., 12. p.
5769. Kalapis Zoltán: A szabadkai és
zombori Bácska alapítója: Radics
György – Egy művelt és sokoldalú
gimnáziumi tanár sajtótörténeti sze-
repéről; Bácsország, 2001. V–VIII.
szám, 51–58. p.
559
5770. Kató Gyöngyi–Tóth Laura: Raichle
J. Ferenc; Létünk, 2005. 4. szám,
43–48. p.
5771. Kecskeméti Tibor: Csepreghyné
Meznerics Ilona a tudós geoló-
gusnő – Egy tudományos életpálya
oknyomozó elemzése; Bácsország,
2002. I–III. szám, 96–97. p.
5772. Koós Ferenc: Szabadkai Failla
Lajos – Az oláhországi orvosi nö-
velde bonctanára; Hazánk – 1865.
december 3. (rézkarc – arckép)
5773. Kovačić, Ladislav: Ivan Sarić re-
pülője nyomában I–II.; 7 Nap,
1989. augusztus 25., 9. p. és szep-
tember 1., 29. p.
5774. Lalia Gábor: A ’Ndzsaro túszai
(Vojnich Oszkár): Bácsország, 2000.
11–12. szám, 79–83. p.
5775. Lelbach Gyula: Szabadka és a
Szkenderovicsok; Bácsország, 2004.
VII–XII. [helyesen X–XII.] szám,
41–42. p.
5776. Lénárd Miklós: Egy kérlelhetetlen
radikalista (Hoffmann Mihály);
Bácsország, 2002. VII–IX. szám,
95–98. p.
5777. Lévay Endre: Egy érdemes életút
– A nyolcvanéves Garay Béláról;
Létünk, 1978. 1. szám, 183–195. p.
5778. Magyar László: Martinovicsok és
Kosztolányiak nyomában – A sza-
badkai levéltár anyagából; Magyar
Szó – Kilátó, 1979. március 3., 9.
szám, 13. p.
5779. Magyar László: A tántoríthatatlan
Rigó János: Magyar Szó – Kilátó,
1979. június 16., 24. szám, 10. p.
560
5780. Magyar László: Szárits János vi-
askodása; Magyar Szó – Kilátó,
1979. október 13., 41. szám, 15. p.
5781. Magyar László: Blaha Lujza nyo-
mában… – Szabadkai adalék egy
gazdag életpályához; Magyar Szó
– Kilátó, 1980. december 13., 48.
szám, 14. p.
5782. Magyar László: A rámenős szín-
házigazgató – Levéltári adatok
Latabár Endre szabadkai éveiről;
Magyar Szó – Kilátó, 1981. október
17., 40. szám, 14. p.
5783. Magyar László: Stoczek József
emlékezete; Magyar Szó – Kilátó;
1990. július 7., 29. szám, 14. p.
5784. Magyar László: Komor és Jakab
szabadkai pavilontervei; Bácsor-
szág, 1997. augusztus 7., 5. p.
5785. Mindvégig következetesen (Kartali
Jenő, 1917–1991); Hitélet, 1991. 4.
szám, 16. p.
5786. Miocs József: Emlékezés Lányi
Ernőre; Hitélet, 1973. 4. szám, 26. p.
5787. Miocs József: Arnold György em-
léke – Kétszáz éves Szabadka vá-
rosának zenei élete; Családi Kör,
2000. november 30., 24. p.
5788. Németh Ferenc: Bittermann Ká­
roly és a szabadkai nyomdászat
kezdetei – A 150. évforduló alkal-
mából I–III.; Üzenet, 1994. szep-
tember, 591–596. p.; október, 711–
718. p. és november, 798–806. p.
5789. Németh Ferenc: A szabadságharc
bácskai nyomdásza – Bittermann
Károly annak idején újságok, röp-
SZABADKA
iratok, falragaszok nyomtatásával
szolgálta a forradalom ügyét; Csa-
ládi Kör, 2001. március 15., 20. p.
5790. Szöllősi Gyula, dr.: Taubert Alfréd
(1879–1945) – Egy méltatlanul elfe-
ledett szabadkai kutató; Bácsország,
2006. 4. (39.) szám, 61–63. p.
Szabadkai intézmények
5791. A szabadkai Magyar Olvasókör
súlyos anyagi helyzete; Magyar
Kisebbség, 1940. január 16., 2.
szám, 47–48. p.
5792. Bayer József: A magyar színészet
legrégibb nyoma Szabadkán;
BBVTT Évkönyve 1904. 101–111. p.
5793. Beszédes Valéria: Húszéves a sza-
badkai Műemlékvédelmi Intézet;
Magyar Szó, 2001. augusztus 9-étől
november 20-áig (14 közlemény).
5794. Békeffy Gyula, dr.: Ünnepi beszéd
– Elhangzott a Szabadkai Nemze-
ti Kaszinó 1898. ápril II-én tartott
„Matinéján”; Bácsország, 2004.
I–III. szám, 17–20. p.
5795. Biacsi Antal: Minden összefügg
mindennel – A Népkör 120. éve
elé; 7 Nap, 1991. február 8., 16–17. p.
5796. Csordás Mihály: Százéves a sza-
badkai Városi Könyvtár; 7 Nap,
1990. október 12., 19–20. p.
5797. Garay Béla: Magyar színjátszás a
megszállt Szabadkán; Délvidéki
Szemle, 1943. 2. szám, 90–94. p.
5798. Garay Béla: Kilencvenéves a sza-
badkai színház; Kalangya, 1944. 3.
szám, 133–135. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
5799. Gerold László: Szabadkai szín-
játék (1816–1849); Újvidék – A
Hungarológiai Intézet Tudományos
Közleményei, 1983. 55. szám, 183–
227. p.
5800. Gerold László: Színház épült Sza-
badkán a Bach-korszakban; Ma-
gyar Szó – Kilátó; 1989. december
16., 53. szám, 18. p.
5801. Gyermán Tibor: Szabadkai jóté-
konysági zsidó egylet – A Jóté-
konysági Nőegylet 150. és a Chevra
Kadisha 120. évfordulójára; Hét
Nap, 2002. március 13., 24. p.
5802. hk [Harmath Károly]: Harminc-
éves a Paulinum; Hitélet, 1992. 5.
szám, 13–14. p.
5803. Hegedűs Antal: A szabadkai gim-
názium megalakulásának körül-
ményei; Bácsország, 1997. decem-
ber 4., 3. p.
5804. Kasza Bálint: A világi színészet
kezdetei Szabadkán; Létünk,
1975. 5–6. szám, 100–110. p.
5805. Kasza Bálint: A szabadkai színját-
szás múltjából; Létünk, 1976. 5.
szám, 115–125. p.
5806. Kiss Gusztáv: A szabadkai Nemze-
ti Nyelven Munkálkodó Társulat;
Hungarológiai Közlemények, 2001.
1. szám, 25–51. p.
5807. Lévay Endre: Egy egyesület ünne-
pel… [Népkör] I–II.; Kalangya,
1943. 3. szám, 130–132. p.; 6. szám,
266–268. p.
5808. Magyar László: Adalék a Szabad-
kai Múzeum történetéhez; Létünk,
1978. 5–6. szám, 79–98. p.
561
5809. Magyar László: Mozaikkockák –
Szaklevéltárak, könyvtárak és mú-
zeumok iratanyaga; Magyar Szó
– Kilátó; 1988. január 23., 6. szám,
16. p.
5810. Magyar László: Az automobil klub
szabadkai szekciója I–II.; Magyar
Szó – Kilátó; 1990. január 6., 3.
szám, 15. p. és 1990. január 13., 4.
szám, 16. p.
5811. Magyar László: A Szabadkai Fel-
ső Kereskedelmi Iskola létesítése
(1907); Üzenet, 1998. április, 36–
45. p.
5812. Magyar László: A szabadkai vá-
rosi zeneiskola alapítása (1868);
Bácsország, 1998. 3. szám, 44–46. p.
5813. Magyar színjátszás a megszállt
Szabadkán; Bácsország, 2004. VII–
IX. szám, 153–154. p.
5814. Németh Ferenc: 135 éves a Népkör
– Régen is a művelődési élet forrása
volt, ma is az; Családi Kör, 2003.
augusztus 14., 10–11. p.
5815. Soltis Gyula: Fakuló képek, ele-
ven emlékek – Az idén 120 éves a
szabadkai Népkör I–XVI.; Családi
Kör, 1992. január 30., (16–17. p.)
május 14., (16–17. p.)
5816. Szekeres László: Múzeum és ál-
landó kiállítás; 7 Nap, 1988. febru-
ár 19., 29. p.
5817. Székely Tibor: Milyen lesz a Sza-
badkai Múzeum?; 7 Nap, 1988.
április 8., 30. p.
562
Szabadkai szerzők művei
5818. Az ókatolikusok; Szubotica –
Alpha Könyvkiadó Vállalat, é. n.
[1929]. 8 p.
5819. Bajsai Vojnits Aladár: Földben
maradt gyökér…: Szabadka – a
Kosztolányi Társaság Kiadása, é. n.
[1944]. 101 p.
5820. Bogner József: A szerb uralomnak
a délvidéki magyarok nyelvére
tett hatása; Szabadka – Keresztény
Sajtószövetkezet, 1943. 92 p.
5821. Halotti énekek; Szabadkán – nyo-
matott Bittermann Károly betűivel,
1856. 4 p.
5822. Emlékek Török Zsigmondtól; Sza-
badka – Pertits Simon könyvnyom-
dája, 1882. 192 p.
5823. Forró Pál: A szenvedély; Subotica
– Kurir, Kosztics Sándor és
Schwimmer Béla könyv-, hírlap- és
zeneműkiadó, é. n. [1922]. 130 p.
5824. Forró Pál: Lohengrin kisasszony;
A Bácsmegyei Napló eredeti regé-
nye, h. n. [Szabadka] é. n., 176 p.
5825. Havas Antal: Afrikai népek – Kü-
lönös tekintettel Magyar László-
ra; Szabadka – Krausz és Fischer
könyvnyomdájából, 1895. 84 p.
5826. Három ajánlás – imádságok; Sza-
badkán – nyomatott Bittermann
Károlynál, 1856. 4 p.
5827. Jámbor Pál (Hiador): Párisi emlé-
kek I–II.: Szabadka – Oblath Leo,
1861. 176 és 160 p.
SZABADKA
5828. Képes naptár az 1927. évre; Su-
botica – Fischer és Krausz könyv-
nyomdája, 1926. 128 p.
5829. Milkó Izidor: Roma Capitale; Bu-
dapesti Szemle, 1894. 387–407. p.
5830. Milkó Izidor: Római emlékek –
Emlékek és jegyzetek az örök vá-
rosból; Budapest – Révai testvérek
kiadása, 1895. [14] 381 p.
5831. Molnár György: Világos előtt –
Emlékeimből; Szabadka – Nyo-
matott Schlesinger Sándor könyv-
nyomdájában, 1880. 179 [1] p.
5832. Radics György (szerk.): Bácskai
emlény; Szabadka – Nyomatott
Schlesinger Sándornál, 1873. 184 p.
5833. Révész Hugó: Bácskai dalok, me-
sék; Szabadka – Székely Simon ki-
adása és nyomása, 1892. 154 p.
5834. Sztoczek Károly: Konstantinápo-
lyi levelek; Budapest – Rózsa Kál-
mán és neje, 1877. 50 p.
5835. Sztoczek Károly: Afrikai és ázsi-
ai úti tapasztalatok; Szabadka
– Nyomatott Schlesinger Sándor
könyvnyomdájában, 1886. 203 p.
5836. Toncs Gusztáv: Dr. Zomborcsevics
Vincze és könyvtára; Szabadka –
Krausz és Fischer, 1901. 56 p.
5837. Toncs Gusztáv: Szemelvények a
magyar epikusokból és történet-
írókból, Budapest – Franklin-Tár-
sulat, 1904. 344 p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 563
SZABÁCS
Cikkek, tanulmányok 5838. Névtelen: Szabács viadala; In:
Históriás énekek és széphistóriák
Vö.: 848. sz. (Válogatta, a szöveget gondozta, az
előszót és a jegyzeteket írta Molnár
5837a. Mátyás király Szabácsnál; Va- Szabolcs); Bukarest – Albatrosz
sárnapi Újság, 1868. január 19. (3. Könyvkiadó, 1981. 29–33. p.
szám), 29–30. p.

SZAJÁN
SZAJÁN – Nagy magyar népes puszta, 3112 kath., 6 óhitű, 4 zsidó lak., kath. paroch.
templommal. F. u. Tajnay János. Ut. p. U. Kanizsa (Fényes Elek, 1851).

Kincstári telepként jött létre 1770 és 1780 között Majdán, Rábé, Torda, Kisorosz,
dohánykertész népességgel gyarapodott Kikinda és Törökkanizsa lakossága. Bizonyos
források szerint a folyamat korábbi kezdetű, Jázován állítólag már 1760-ban voltak ker-
tésztanyák. A nagy fordulat valójában 1782 után állt be, amikor a bánáti kamarai birtokok
tetemes része a főleg örmény, cincár, macedón és szerb származású gazdag kereskedők,
udvari szállítók, a Csekonicsok, Nákók, Kissek, Karátsonyiak, Szervitzkyek kezébe ke-
rült. Ettől kezdve az új birtokosok csapatosan telepítették földjeikre az elhíresült, speci-
alizált termelőket – a kezdődő kapitalista termelési mód e jellegzetes vándormunkásait.
(…) Egy 1873-ban meghozott törvény sokévi huzavona után végre lehetőséget adott a
dohánykertészfalvak lakosságának, hogy bérelt földjeiket örök áron megváltsák. Ezzel
elsőként Szaján élt. 1879-ben ideiglenes szerződést kötött a földesúrral, 1882-ben pedig
véglegeset, s ekkor az ottani szóhasználat szerint „megörökült” a falu. (…) akik földhöz
jutottak, sokan nem tudták törleszteni az örökválságot, emiatt mintegy 3000 hold vissza-
szállt az uradalomra. Ekkor nagyon sokan vettek vándorbotot a kezükbe: 1883 és 1890
között mintegy 1700-an. Azok, akik nem örökültek – mintegy 220 család – 1883-ban
bácskai kincstári birtokra költöztek, s megalapították Gyulafalvát, a mai Telecskát, azok
pedig, akik nem tudták fizetni az örökválságot, a Becskerek melletti kincstári telepen,
Muzslán találtak menedéket (Kalapis Zoltán, 1985).

Monográfiák 5841. Juhász Antal (szerk.): Szajáni gyűj-

tés. Táj és Népi Kultúra 4. A Szege-
5839. Beszédes Valéria: Jávorfácska – di Egyetem Néprajzi Tanszékének
Félszáz szajáni népmese; Szabadka kiadvány-sorozata; Szeged, 2003.
– Életjel, 1978. 207 p.

5840. Herresbacher Dénes: Szaján törté-
nete; Szubotica – kiadja a Szajáni
Gazdakör – Szent Antal nyomda és
irodalmi vállalat mint szöv. Könyv-
nyomdája, 1926. 14 p.
5842. Törköly István: Hívjuk az élőket,
siratjuk a holtakat – Szaján törté-
nete; Szaján (magánkiadás), 2000.
410 p.
564
5843. Törköly István: Kongjatok, szajáni
harangok – Az újratelepített Sza-
ján 200 éve; H. n. [Zenta], a szerző
kiadása, 2006. 99 p.
Irodalom: Törköly István: Egy el-
tusolt évforduló – Szaján már a
13. században is létezett; Hét Nap,
2006. november 22., 25. p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1263., 1411. és 2550. sz.
5844. A 120 éves Szaján; In: Magyar
Naptár – Gazdák, iparosok és a
nép naptára 1927 közönséges évre
– A suboticai Magyar Népkör és a
Torontál-megyei Közművelődési
Egyesület kiadása, Subotica – Szent
Antal nyomdában, [1926]. 49–51. p.
5845. Bálint József: Oázis a szikesen,
Családi Kör, 1991. február 14., 12–
13. p.
5846. Bálint Sándor: Szaján; Újvidék – A
Hungarológiai Intézet Tudományos
Közleményei, 1970. 3. szám, 88–
92. p.
SZALÁNKEMÉN
5847. Emléktáblát avattak Szajánban;
Szabad Hét Nap, 1999. december
8., 17. p.
5848. Kőművesné Nyáry Márta: Kétszáz-
éves a szajáni plébániaközösség;
Hét Nap, 2006. augusztus 16., 17. p.
5849. Ricz Péter: Egy bánáti magyar
oktatásügyi dokumentum 1942-
ből – Avagy miről árulkodik egy
Szajánban kiadott iskolai bizo-
nyítvány; Bácsország, 2004. VII–
IX. szám, 138–139. p.
5850. si. [Simon István]: Az „utolsó ma-
gyar sámán” emléktáblái; Magyar
Szó, 1999. december 2.
5851. Törköly István: Szaján három
paphalottja; Bácsország, 1995. no-
vember 2., 6. p.
5852. Törköly István: Az 1944–45-ös
megtorlás áldozatai I–VII.; Sza-
bad Hét Nap, 1994. október 27-étől
december 15-éig – hét folytatásban.
5853. Törköly István: Régi gabonacsép-
lések Szajánban I–II.; Hét Nap,
2003. augusztus 13. és 20.

SZALÁNKEMÉN
Slankamen
1691. augusztus 19-én, a szalánkeméni (Slankamen) csatában elesett a 28 éves Zrí-
nyi Ádám, a költő és hadvezér Zrínyi Miklós egyetlen fia. Vele kiveszett a dalmáciai
Šubićokra visszavezethető, négyszáz éves múltra tekintő, a XVI. és XVII. században
nagy szerepet vivő magyar–horvát família. (…) A Zrínyi név a XVII. században úgy
csengett, mint a Hunyadiaké a XV.-ben, ezért Lipót császár maga mellett kívánta őt tudni
(Kalapis Zoltán, 1991).
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Monográfiák
5854. Ruvarac, Ilarion: Stari Slankamen;
Zimony, 1892.
Irodalom: Thim József: Ruvarac,
Ilarion: Sztari Szlankamen; Szá-
zadok, 1892. 757–761. p.
5855. Schoblocher, Peter: Neu-Slanka-
men – Deutsche als Minderheit in
565
einen ostsyrmischen Gemeinde;
h. n. [Oberösterreich], 1986. 364 p.
Cikkek, tanulmányok
5856. Kalapis Zoltán: A Zrínyi-család
emlékei Ozalytól Szalánkeménig;
Létünk, 2005. 2. szám, 111–131. p.

SZANÁD
SZANÁD – Rácz–német falu Torontál vmegyében, Csókához egy kis órányira, a Ti-
sza mellett; 378 kath., 1382 n. e. óhitű, 6 zsidó lak., kath. és óhitű anyatemplomokkal,
kastélylyal, fűz erdővel, 113 4/8 egész jobbágytelekkel. F. u. Áldásy Ignácz örökösei. Ut.
p. Török-Kanisa (Fényes Elek, 1851).

Nagyon lecsökkent a magyarság létszáma ebben a faluban, így nem csoda, hogy va-
lamennyien jól ismerik egymást. (…) Kevés ember vallhatja magát itt tősgyökeres lakos-
nak. Jövevények vagyunk mi, kérem. Annak idején több család költözött Szanádra, de
időközben sokan el is mentek. Akkor volt öröm itt élni, amikor a gyerekek hada lármázott
az utcán, de most már csendesebb lett a faluvég (Bálint József, 1991).

Cikkek, tanulmányok 5858. Csak kétszázan, de töretlenül [Az

egyházközség életéről]; Hitélet,
5857. Bálint József: Csendesebb lett a 1980. 8. szám, 24–26. p.
faluvég; Családi Kör, 1991. szep-
tember 12., 8–9. p.

SZÁVASZENTDEMETER
Sremska Mitrovica
Cikkek, tanulmányok zadi birtokösszeírása; In: A Ma-
gyar Tudományos Akadémia II.
5859. Györffy György: A szávaszentde- Társadalmi–Történeti Osztályának
meteri görög monostor XII. szá- Közleményei, 2. 1952. 3–4. szám.

SZEGED
Szeged nemcsak befogadó volt, az 1770-es évektől lakosságából rajokat bocsátott
ki nyugati, keleti és déli irányban közelebbi és távolabbi településekre. Bálint Sándor A
szögedi nemzet című munkájának első kötete bőséggel tárgyalja e szegedi „hódítást”. (…)
A legközelebb fekvő helyek közül a szőregi uradalom községeibe (Szőreg, Gyála, Térvár,
566 SZEGED
Újszentiván, Újszeged) távoztak, délfelé és nyugatra Martonos, Szabadka, Szentpéter,
Jankovác, Szivác és Topolya helységekbe, a Kárász-uradalomba: Horgosra, Szentpéterre
és Budzsákra, az Erdődy majd Pallavicini uradalom dohánykertész községeibe: Algyőre,
Ányásra, Farkra, Mindszentre, Sövényházára és más helyekre. Mártélyon is megjelen-
tek a szegediek, akik a község katolikus lakosságát adták. A Temesköz távolabb fekvő
részeinek számos helye közül Bébát, Csókát, Kikindát, Padét, Törökkanizsát és Verbicát
soroljuk fel. Kelet felé kevesebb helyre költöztek, de megemlíthetjük Földeák nevét. A
szegedi hatalmas határ kialakuló tanyavilágát ugyancsak a városból népesítették be. Az
alföldi mezővárosok, a közelebbiek közül Hódmezővásárhely, Makó és Szentes is bo-
csátottak ki rajokat a fenti irányokba, a Délvidék magyar lakossága azonban elsősorban
Szegedről toborzódott. A telepesek az egymást követő emberöltők során anyavárosuk-
hoz kötődésüket elvesztették, de a ma élők tudatában és nyelvében szegediségük máig
él. (…) A népesség mozgása a 19. század első felében sem állt le. (…) A gyarapodó
városból – erejét nagyon jól mutatja – tovább folytatódott a kirajzás. Önálló települést,
mint Ferencszállás, Magyarszentmárton, Porgány, Szaján és Ürményháza, már keveset
hoztak létre, inkább mások, főképp németek és szerbek mellé települtek, mint példá-
ul Aracson, Bégaszentgyörgyön, Dettán, Kübekházán, Oroszlámoson, Törökbecsén és
más helyeken. Nem egy esetben a korábban települtek további rajokat bocsátottak ki.
Szajánból például sokan költöztek Pusztaföldvárra, Tamásfalvára és Torontálújfaluba. A
Magyarszentmártonból távozók építették Aurélházát. Több Szegedről kirajzott település
lakói alapították a Temes megyei Majlátfalvát. A valósághoz hozzátartozik, hogy nem
egy települést (pl. Akács, Imretelek, Kissziget és mások) – amelyet szegediek létesítet-
tek –, elhagytak lakói a mostoha körülmények miatt. Bálint Sándor, amikor kutatásainak
mérlegét megvonta, arra az eredményre jutott, hogy szegediek 145 településen találhatók,
ami mindenképpen városunk döntő és eddig eléggé nem hangsúlyozott szerepét bizonyít-
ja a Délvidék magyarságának betelepítésében (Blazovich László, 2005).

Monográfiák 5864. Apróné Laczó Katalin–Pitrik Jó-

5860. A Délmagyarország fél évszázada
1910–1960 – Jubileumi évkönyv
(szerkesztette Lőkös Zoltán–Péter
László–Simon István); Szeged –
Nyomda Vállalat, 1960. 83 p.
5861. A Dugonics Társaság ötven éve
1892–1942; Szeged – Dugonics Tár-
saság, 1943. 352 p.
5862. A feltámadt Szeged – írta Enyedi
Lukács et al.; Szeged – Endrényi
Lajos és Társa, 1883. 20 p.
5863. Apró Ferenc–Péter László: Szeged
– A városról lakóinak és vendége-
inek; Szeged – Grimm K. 2002. 240 p.
zsef: Szegedi Tanárképző Főiskola
1873–1998; Szeged – Juhász Gyula
Tanárképző Főiskola, 1998. 577 p.
5865. A Somogyi Könyvtár száz éve;
Szeged – Somogyi Könyvtár, 1984.
338 p.
5866. A szegedi boszorkányokról (be-
vezető: Oltvai Ferenc); Budapest –
Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,
1976. 221 p.
5867. Bartucz Lajos (szerk.): Alföldi Tu-
dományos Gyűjtemény I–II.; Sze-
ged – Alföldi Tudományos Intézet,
1944–1945. 420 p. és 1946–1947.
342 p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
5868. Bálint Sándor: Szeged reneszánsz-
kori műveltsége; Budapest – Aka-
démiai Kiadó, 1975. 185 p.
5869. Bálint Sándor: Szeged városa;
Budapest – Képzőművészeti Alap,
1959. 171 p. + 1 térkép.
5870. Bálint Sándor: Szeged-Alsóváros;
Budapest – Szent István Társulat,
1983. 201 p.
5871. Bálint Sándor: Szeged-Alsóvárosi
templom; Budapest – Panoráma,
1966. 52 p.
5872. Bálint Sándor: A szegedi nép, Bu-
dapest – Gondolat, 1968. 174 p. +
24 tábla.
5873. Bálint Sándor: A szegedi népélet;
Szeged – MJV Idegenforgalmi Hi-
vatal, 1958. 81 p.
5874. Bálint Sándor: A szegedi paprika;
Budapest – Akadémiai Kiadó, 1962.
138 p.
5875. Bálint Sándor: A szegedi papucs;
Szeged, TIT, 1955. 19 p.
5876. Bálint Sándor: Szegedi szótár I–II.;
Budapest – Akadémiai Kiadó, 1957.
863 és 704 p.
5877. Bálint Sándor: A szegedi tanya-
világ benépesedése helyneveink
tükrében; Szeged – József Attila
Tudományegyetem BTK, 1963. 10 p.
5878. Banner János: Szeged közgazda-
sága; Szeged – Dugonics Társaság,
1922. 54 p.
5879. Bátyai Jenő: Szegedi malomhistó-
ria; Szeged – Csongrádmegyei Ga-
567
bonaipari és Malomipari Vállalat,
1991. 237 p.
5880. Berta Tibor–Géczi Lajos–Tóth Ilo-
na: Szeged Város Levéltára 1359–
1950; Szeged – Csongrád Megyei
Levéltár, 1995. 256 p.
5881. Blazovich László: Városok az Al-
földön a 14–16. században; Sze-
ged – Csongrád Megyei Levéltár,
2002. 271 p. + 1 térkép.
5882. Blazovich László: Szeged rövid
története; Szeged, 2005. 317 p. –
Dél-Alföldi Évszázadok 21.; Sze-
ged történetének válogatott bibli-
ográfiája, 237–272. p.
5883. Csaba Jenő: A piaristák vezetése
alatt álló Szegedi Városi Főgim-
názium kétszázados jubileumá-
nak emlékkönyve; Szeged – Ju-
hász István Könyvnyomdája, 1922.
184 p.
5884. Csajkás Bódog: Szeged egészség-
ügye a 18. században; Szeged
Szab. Kir. Város, 1944. 267 p. + 8
tábla.
5885. Csegezy Géza: Szeged ártézi kút-
jairól; Szeged – Ferencz József Tu-
dományegyetem Közegészségügyi
Intézet, 1926. 56 p.
5886. Csernovics Agenor: A tanyai vas-
útról; Szeged – Engel Lajos Könyv-
nyomdája, 1916. 30 p.
5887. Cserzy Mihály: Az öreg Szeged;
Szeged – Új „Élet”, 1922. 80 p. – Új
kiadás: Szerkesztette és az utószót
írta Csongor Győző; Szeged – Sze-
gedi Nyomda, 1981. 245 p.
568
5888. Csonka Ferenc–Váradi Géza: A
szegedi paprika és a szegedi pap-
rikakereskedelem; Szeged – Engel
Lajos Könyvnyomdája, 1906. 64 p.
5889. Czibula Antal: A gazdag vá-
ros szegénysége; Szeged –
Délmagyarország Hírlap- és Nyom-
davállalat, 1927. 179 p.
5890. Czímer Károly: A Szegedi Belvá-
rosi Kaszinó százéves története
(1829–1929); Szegedi Kaszinó, 1929.
296 p.
5891. Czímer Károly: A Szegedi Egye-
tem; Szeged – Endrényi Imre Kny.,
1907. 21 p.
5892. Czímer Károly: A szegedi veszede-
lem; Szeged, 1891. 44 p.
5893. Dankó Pista (1858–1958) – Em-
lékkoszorú a nagy nótaköltő szü-
letésének centenáriumára (össze-
állította Csongor Győző); Szeged
– NHF, 1958. 72 p.
5894. Dégen Imre–Lászlóffy Waldemar–
Károlyi Zsigmond: A szegedi árvíz
1879 – Adalékok a Tisza-szabályo-
zás történetéhez; Budapest – VDT.
1969. 80 p. – Vízügyi Történeti Fü-
zetek 1.
5895. Domokos László: Szeged a hábo-
rú után; Szeged – Közüzem Kny.
1918. 107 p.
5896. Dugonics András szegedi monog-
ráfiája – Sajtó alá rendezte Lugosi
Döme; Szeged – Hírlap- és Nyom-
davállalat, 1929. 32 p.
5897. Emlékkönyv Banner János szüle-
tésének 100. évfordulójára; Sze-
SZEGED
ged – Móra Ferenc Múzeum és Ma-
gyar Nemzeti Múzeum, 1990. 116 p.
5898. Emlékkönyv a Szegedi Kegyes-
rendi Főgimnázium 200 éves ju-
bileuma alkalmából 1720–1920
(összeállította Móra Ferenc); Sze-
ged – Dugonics Társaság, 1921.
107 p.
5899. Fári Irén–Nagy Ádám: Szeged, a
Móra Ferenc Múzeum története;
Budapest – TKM Egyesület, 2001.
16 p.
5900. Farkas László: Vedres István mér-
nök élete és működése; Szeged –
Székesfővárosi Házinyomda. 1937.
163 p. + 20 tábla.
5901. Farkas Mária Margaréta: Az isko-
lanővérek szegedi intézetének is-
kolái 1873–1948; Szeged – Szegedi
Iskolanővérek Alapítvány, 2001.
5902. Gaál Endre: Szeged nyomdaipara
az 1850-es évektől 1891-ig; Bé-
késcsaba – Gyoma, Kner Nyomda,
1987. 48 p.
5903. Gaál Endre: A szegedi nyomdászat
1801–1918; Szeged – Csongrád
Megyei Levéltár, 2001. 350 p.
5904. Gál Ferenc: Főiskolai törekvések
Szegeden 1790–1922; Szeged –
Hírlapkiadó és Nyomdavállalat,
1929. 113 p.
5905. Giday Kálmán: A Dugonics Társa-
ság története 1883–1948; Szeged,
1986. 135 fol.
5906. Giday Kálmán: Vedres István élete
és kora; Szeged, 1981. 100 p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
5907. Hermann Gusztáv: Személyi adat-
tár a szegedi polgárcsaládok tör-
ténetéhez; Szeged – Csongrád Me-
gyei Levéltár, 1992. 3003 p.
5908. Három hét a szabadságharc tör-
ténetéből, Szeged, 1849. július
11.–augusztus 5. (sajtó alá rendezte
Vass László); Szeged – Reprostúdió,
1998. 368 p.
5909. Hatolykai Pap István: Szeged kör-
nyéke vízrendezésének megol-
dása és annak hatása a Fehértói
Tógazdaság létesítésére; Budapest
– Magyar Királyi Egyetemi Ny.,
1935. 21 p.
5910. Heka László: A szegedi dalmaták
– előszó: Péter László; Szeged –
GoldPress Ny., 2000. 272 p.
5911. Hilf László: A szegedi iparosság
története; Szeged – Ipartestület,
1929. 272 p.
5912. Homor István: A Szegedi Magyar
Királyi Állami Főreáliskola törté-
nete 1851–1894; Szeged – Traub B.
és Társa, 1895. 377 p.
5913. Imrédi-Molnár László: A szegedi
Fehér tó; Szeged – Városi Nyom-
da, 1929. 24 p.
5914. Ivánkovics János: A szeged-alsóvá-
rosi Havi Boldogasszonyról cím-
zett fejedelmi templom története;
Szeged – Endrényi Lajos és Társa,
1884. 61 p.
5915. Jászai Géza: A Szegedi Szent Ró-
kushoz czímzett r. kath. plébánia
100 éves története 1805–1905;
Szeged – Endrényi Imre Kny., 1905.
454 p.
569
5916. Jenőfi Éva: Adatok a szegedi né-
met telepesek és céhek történeté-
hez; Budapest – Pfeifer Ferdinánd,
1932. 54 + 8 p.
5917. Juhász Attila: A szegedi táj von-
zásában; Szeged – Bába K., 2004.
263 p.
5918. Juhász Attila: A szegedi táj tanyái;
Szeged – Móra Ferenc Múzeum,
1989. 270 p.
5919. Juhász Kálmán: A szeged-palánki
plébánia története 1199–1895 –
bevezető: Ábrahám István; Szeged
– Agapé nyomda, 2001. 183 p.
5920. Káldy-Nagy Gyula: Szegedi török
számadáskönyvek az 1585–1588-as
és az 1670-es évekből; Szeged –
Csongrád Megyei Levéltár, 2002.
215 p.
5921. Kálmány Lajos: Szeged népe; I. Ős
Szeged népköltése; Arad – Réthy
Lipót és fia, 1881. 216 p. + VII. táb-
la; II. Temesköz népköltése; Arad
– Réthy Lipót és fia, 1882. 244 p.
+ XI. tábla és III. Szeged vidéke
népköltése; Szeged – Bába Sándor,
1891. 322 p.
5922. Kanyó Ferenc: Világháború sze-
gedi hősi halottai; Szeged – Bába
Nyomda, 2002. 304 p.
5923. Kiss Ferenc–Tonelli Sándor–Sz.
Szigethy Vilmos: Szeged; Budapest
– Magyar Városok Monográfiája
Kiadó, 1927. 422 p. – Magyar Vá-
rosok Monográfiája 1.
5924. Klebelsberg Kunóné: Életünk –
Gróf Klebelsberg Kunóné vissza-
emlékezései; Szeged – KDMP Sze-
570
ged városi szervezete, 1992. 120 p.
+ 14 tábla.
5925. Kovács János: Szeged és népe –
Szeged ethnográfiája; Szeged –
Dugonics Társaság, 1901. 516 p. +
9 tábla.
5926. Kovács János: Szegedi emlékek
– Helytörténeti és néprajzi váz-
latok; Szeged – Endrényi Lajos,
1895. 180 p.
5927. Kulcsár Péter: Szeged könyvtár-
története az egyetem alapításáig;
Szeged – JATE, 1970. 52 p.
5928. Kulinyi Zsigmond: Szeged új kora
– A város újabb története (1879–
1899) és leírása; Szeged – Szab.
Kir. Város Közönsége, 1901. 690 p.
5929. Lázár György: Visszaemlékezés
a nagy árvíz napjaira; Szeged –
Endrényi Imre Kny. 1909. 310 p.
5930. Lechner Lajos: Szeged újjá épí-
tése; Budapest – Fanda József
Könyvnyomdája, 1891. 92 p. – Ha-
sonmás kiadás: Szeged, 2000. 92 p.
+ 2 tábla + XV p. + XVIII tábla + 6
melléklet.
5931. Legújabb Szegedi útmutató – ös�-
szeállította Lugosi Dömötör; Sze-
ged – Árvay Könyvkereskedés,
[1909]. 102 p. + 2 tábla.
5932. Lengyel András: „Közkatonái a
tollnak…” – Vázlatok Szeged saj-
tótörténetéhez; Szeged – Bába és
Társa Kft., 1999. 494 p.
5933. Löw Immánuel: A szegedi új zsina-
góga; Szeged – Traub B. és Társa,
1903. 35 p.
SZEGED
5934. Lugosi Döme: A Szeged-Alsóvárosi
templom és kolostor kincsei; Sze-
ged – Új Nemzedék Lapvállalat,
1932. 72 p.
5935. Lugosi Döme: A szegedi Nagy
Árvíz P. Máté Jób minorita atya
naplójában; Szeged – Új Nemze-
dék Lapvállalat, 1939. 16 p.
5936. Mandola Aladár: A Szegedi Foga-
dalmi Templom; Szeged – Endré-
nyi Lajos Könyvnyomdája, 1930.
61 p.
5937. Marjanucz László: A szegedi zsidó
családok a 19. században; Szeged
– Móra Ferenc Múzeum, 1988. 51 p.
5938. Márki Sándor: A Magyar Királyi
Ferenc József Tudományegyetem
története 1872–1922; Szeged – Vá-
rosi Nyomda Rt., 1922. 176 p.
5939. Miklós Péter: Város, egyház, tár-
sadalom – Tanulmányok a szegedi
katolicizmus történetéről; Szeged –
Bába K., 2004. 309 p.
5940. Minker Emil: Szeged egyetemé-
nek elődei; Szeged – Szegedi Tu-
dományegyetem, 2003. 138 p. + 2
tábla.
5941. Molnár Antal: Püspökök, barátok,
parasztok – Fejezetek a szegedi
ferencesek török kori történetéből;
Budapest – METEM, 2003. 120 p.
5942. Nagy Zoltán: A Szegedi Kőbárány
– Adalékok Szeged XI–XII. századi
művészettörténetéhez; Szeged – Gel-
lért Nyomda, 1947. 12 p. + 2 tábla.
5943. Niamessny Mihály, dr.: Szeged és
a Délvidék; Szeged – Juhász István
könyvnyomdája, 1937. 22 p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
5944. Oláh János: A szegedi tankerület
működésének legfőbb jellemzői
1919-től 1950-ig; Szeged, 1989.
202 p.
5945. Oltvai Ferenc: Szeged múltja írott
emlékekben 1222–1945; Szeged
– Megyei Jogú Város Tanácsának
Művelődési Osztálya, 1968. 357 p.
5946. Oltványi Pál: Szeged a nagy katoli-
kus város egyik nyílt sebe; Szeged
– Endrényi Lajos Könyvnyomdája,
1885. XVI + 76 p.
5947. Pap János: A piaristák Szegeden
1720–1886; Szeged – Engel Adolf,
1886. IX + 339 p.
5948. Péter László: Szeged irodalmi
emlékhelyei; Szeged – Somogyi
Könyvtár, 1967. 23 p. Ugyanaz:
Szeged, 1974. 174 p. + 54 tábla.
5949. Péter László: A szerette város; Bu-
dapest – Szépirodalmi Könyvkiadó,
1986. 529 p. + 20 tábla.
5950. Péter László: Mindörökké Szeged;
Szeged – Argumentum, 1997. 591 p.
5951. Péter László: Szegedi seregszámla;
Szeged – Bába és Társai Kft., 1999.
405 p.
5952. Péter László: Mindenkor csak fe-
léd nézek, Szeged; Szeged – Bába
és Társai Kft., 2001. 401 p.
5953. Péter László: Szegedi számadás;
Szeged – Bába K., 2002. 336 p.
5954. Péter László: Szegedi tudósítások;
Szeged – Bába K., 2003. 358 p.
571
5955. Prónai Antal: Dugonics András
életrajza; Szeged – Dugonics Tár-
saság, 1903. 239 p.
5956. Reizner János; Fábri Irén tanulmá-
nyával (szerkesztette Gyuris György–
Tandi Lajos); A bibliográfiát készí-
tette Fejérné Pintér Veronika; Sze-
ged – Somogyi Könyvtár, 1999.
180 p. + 32 tábla.
5957. Reizner János: A régi Szeged; I. A
negyvenes évek és a forradalom
napjai Szegeden; Szeged – Burger
Zsigmond és Társa, 1884. VII + 319
p. + 1 melléklet és II. A kőbárány
és a kun puszták népe; Szeged –
Endrényi testvérek, 1887. 201 p.
5958. Reizner János: Szeged története
I–IV.; Szeged Szab. Kir. Város kö-
zönsége; I. A legrégibb időktől a
XVIII. század végéig; 1899. 398 p.
+ 7 tábla; II. A XVIII. század végé-
től az 1879. évi árvízig; 1899. 367
p. + 5 tábla; III. Egyházak és hitfe-
lekezetek. Hatóság és társadalom.
Egészségügy, iskolák, közművelő-
dés, közigazgatás; 1900. 536 p. + 2
tábla; IV. Oklevelek, név- és tárgy-
mutató; 1900. 650 p.
5959. Ruszoly József: Dettre János és
kora; Szeged – Somogyi Könyvtár,
1994. 317 p.
5960. Ruszoly József: Osztróvszky Jó-
zsef: Reform, forradalom, kiegye-
zés; Szeged – Somogyi Könyvtár,
1993. 293 p.
5961. Ruszoly József: Szeged megyétől
Nagy-Szegedig; Szeged – Móra
Ferenc Múzeum, 1987. 60 p.
572
5962. Ruszoly József: Szeged szabad ki-
rályi város törvényhatósága 1872–
1944; Szeged – Csongrád Megyei
Levéltár, 2004. 336 p.
5963. Ruszoly József: A szegedi nép-
képviseleti közgyűlés 1848–1871;
Szeged – Somogyi Könyvtár, 1984.
215 p.
5964. Ruszoly József: A Város és polgá-
ra – Válogatott írások Szegedről;
Szeged – Somogyi Könyvtár, 1999.
182 p.
5965. Sebestyén Károly, Cs.: A szegedi
Palánk; Szeged – Hírlapkiadó és
Nyomdavállalat Rt., 1927. 14 p.
5966. Sebestyén Károly, Cs.: A szegedi
utcák; Szeged – Szegedi Szemle,
1928. 24 p.
5967. Sebestyén Károly, Cs.: Szeged
középkori vára; Szeged Városi
Nyomda és Könyvkiadó Részvény-
társaság, 1928. 37 p.
5968. Sebestyén Károly, Cs.: A szeged-
vidéki parasztház és az alföldi
magyar háztípus; Szegedi Városi
Nyomda és Könyvkiadó Részvény-
társaság, 1933. 12 p.
5969. Szabó László: Szeged halála és fel-
támadása – Az 1879. évi árvíz és
a város újjáépítésének története
I–III.; Szeged – Délmagyarországi
Nyomda Rt. 1929. 199 p.; 174 p. és
183 p.
5970. Szabó Tibor: Szegedi Kőrös Gás-
pár; Szeged – Szegedért Alapít-
vány, 1995. 158 p.
5971. Százéves a MÁV Szegedi Igazgató-
sága – Fejezetek a vasútigazgatóság
SZEGED
történetéből 1888–1988; Budapest
– Szeged, Közlekedési Múzeum és
Szegedi Vasútigazgatóság, 1988.
285 p.
5972. Szeged Szabad Királyi Város
hatóságának szervezete; Szeged,
1873. 80 p.
5973. Szeged Szabad Királyi Város köz-
törvényhatóságának szervezési
szabályzata; Szeged, 1887. 485 p.
5974. Szeged története I–IV.; Szeged –
Somogyi Könyvtár – I. A kezdetek-
től 1686-ig (szerk. Kristó Gyula),
1983. 810 p.; II. 1686–1849 (szerk.
Farkas József), 1985. 846 p.; III.
1/2 1848–1919 (szerk. Gaál Endre),
1991. 1214 p. + 1 térkép; IV. 1919–
1944 (szerk. Serfőző Lajos), 1994.
798 p.
5975. Szeged történeti kronológiája a
kezdetektől 1944-ig (szerk. Kristó
Gyula); Szeged – Somogyi Könyv-
tár, 1992. 98 p.
5976. Szegedi egyetem, délvidéki mű-
velődés; Délvidéki Szemle, 1944.
9–10. szám; Halasy-Nagy József:
Tudomány és élet – A Délvidéki
Szellemi Találkozó keretében tar-
tott tudományos ankét elnöki meg-
nyitója, 369–371. p.; Kramár Jenő:
Mit jelent a szegedi egyetem a Dél-
vidéknek?, 371–377. p.; Hermann
Egyed: Szeged-délvidéki tájegye-
tem, 377–383. p. – bibliográfia,
383. p., Búza László: A szegedi
jogi kar, 383–386. p.; Kanyó Béla:
Közegészségügyi problémák a Dél-
vidéken, 386–395. p.; Eperjessy
Kálmán: A településtörténet prob-
lémái a Délvidéken, 395–397. p.;
Hadrovics László: A szlavisztika
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
jelentősége a szegedi egyetemen,
398–406. p.; Banner János: Egyete-
münk régészeti feladatai, 406–410.
p.; Flachbarth Ernő: A magyar és
a nemzetiségi kultúrák viszonya,
410–416. p – bibliográfia, 416. p.;
A hátsó borítón: B. S. [Bálint Sán-
dor]: Juhász Kálmán: A száz éves
Kübekháza (1844–1944) – falumo-
nográfia.
5977. Szesztay László: A Szeged-alsóta-
nyai gazdasági vasút; Budapest –
Pátria nyomda, 1910. 38 p.
5978. Szigethy Vilmos, Sz.: A régi Sze-
gedből az újba – Krónikák embe-
rekről, dolgokról; H. n. [Szeged] –
Délmagyarország Hírlap- és Nyom-
davállalat RT. é. n., 318 p.
5979. Szigethy Vilmos: Szeged II. kötet;
Budapest – Magyar Városok Mo-
nográfiája kiadóhivatal, 1937. 38 p.
5980. Szmollény Nándor: A középko-
ri Szeged műveltsége. Caspar
Fraximus (Körösi) de Zegedinus
levelezése Nádasdi Tamás nádor-
ral (1553–1562); Szeged – Engel L.
Könyvnyomdája, 1910. 199 p. + 2
melléklet.
5981. Szmollény Nándor: A szegedi ma-
gyar nemzeti színjátszás százéves
története; Budapest – Ráth Mór,
1906. 217 p.
5982. Szüts Mihály: Szeged mezőgazda-
sága; Szeged – Traub B. és Társa,
1914. 465 p.
5983. Takáts Endre: Gr. Nádasdy László
csanádi püspök (1662–1729); Sze-
ged, 1943. 145 p.
573
5984. Tamási Mihály: A régi szegedi gaz-
dasági elit (1870–1944); Szeged –
Bába és Társai Kft., 2001. 160 p.
5985. Tápay-Szabó Gabriella: Szeged
erkölcsei a XVIII. században;
Gyoma – Kner Izidor Könyvnyom-
dája, 1833. 85 p.
5986. Terhes Sándor–Nagy István: „Lófe-
jűek, pöfögők” a vaspályán – Sze-
melvények a száz éve indult sze-
gedi lóvasút történetéből; Szeged
– Szegedi Könyvkereskedési Válla-
lat, 1985. 80 p. + 26 tábla.
5987. Tonelli Sándor: Szeged – Ismerte-
tő a város múltjáról és jelenéről,
kultúrájáról és közgazdaságáról;
Szeged – Délmagyarország Hírlap-
és Nyomdavállalat Rt., 1926. 124 p.
5988. Tonelli Sándor: A franciák Szege-
den 1918. december–1920. márci-
us; Szeged – Magyar Királyi Ferenc
József Tudományegyetem, 1939. 62 p.
5989. Tóth Béla: Szegedi regélő – Céh-
mesteri irományok 1810–1949-ig
– Egy öreg asztalosmester emléke-
zései; Szeged – Somogyi Könyvtár,
1999. 280 p.
5990. Tóth Béla: Tudósítások a török
kori Szegedről; Szeged – Bába K.,
2003. 88 p.
5991. Tóth Ilona, G.: Az 1848/49. évi
forradalom és szabadságharc sze-
gedi dokumentumai a Csongrád
Megyei Levéltárban; Szeged –
Csongrád Megyei Levéltár, 2000.
470 p.
5992. Történetek a szegedi betyárvilág-
ból (válogatta Bálint Sándor); Sze-
ged – Tiszatáj-Magvető, 1961. 246 p.
574
5993. Ujlaki Antal: Szeged a forradalom-
ban és a nemzeti föltámadásban –
Krónikás adatok; Szeged – Városi
Nyomda és Könyvkiadó Vállalat
Rt., 1921. 160 p.
5994. Ujlaki Antal: Tisza Lajos és Sze-
ged; Szeged – Endrényi Lajos Könyv-
nyomdája, 1910. 192 p.
5995. Útmutató (Millenniumi évkönyv)
– Szeged város nevezetesebb és ki-
emelkedő részeinek leírásával…
(összeállította Weinemann Antal);
Szeged – Endrényi Imre, 1896. 93 p.
5996. Vág Sándor: Szegedi nyomda a
16. században; Szeged – Egyetemi
Könyvtár, 1954. 16 p.
5997. Varga András: A szeged-alsóvá-
rosi ferences rendház könyvtára,
1846; Szeged – Scriptum, 1998.
139. p.
5998. Varga András: A Szegedi Minori-
ta Könyvtár a XVIII. században;
Szeged – Scriptum, 1991. 41 p.
5999. Varga Ferenc: II. Rákóczi Ferenc
kora Szegeden – Kuruc világ;
Szeged – Endrényi Imre Könyv-
nyomdája, 1906. 72 p.
6000. Varga Ferenc: Szeged város törté-
nete – I. A legrégibb időtől a török
foglalásig; Szeged – Burger Zsig-
mond özvegye, 1877. 314 p.
6001. Vass Károly: A Szeged-Csanádi
Takarékpénztár alapításának és
ötvenéves fennállásának történe-
te; Szeged – Bába Sándor Könyv-
nyomdája, 1896. 111 p.
SZEGED
6002. Vedres István: A sivány homokság
használhatása; Szeged – Grünn
Orbán, 1825. 140 p. + 2 levél + 10
tábla.
6003. Vedress D. Csaba: A szegedi vár;
Budapest – Zrínyi Kiadó, 1986. 194
p. + 28 tábla.
6004. Vincze Sándor: Szeged város gaz-
daságpolitikája a XVIII. század
első felében; Baja – Corvin Nyom-
da, 1942. 34 p.
6005. Zolnay László: Egy szegedi polgár
a 19. században – Id. Gál Ferenc
1824–1898; Szeged – Móra Ferenc
Múzeum, 1985. 30 p. + 15 tábla.
Cikkek, tanulmányok
6006. Bálint Sándor: Szeged; Kalangya,
1943. 11. szám, 481–485. p.
6007. Érszegi Géza: Adatok Szeged kö-
zépkori történetéhez; In: Tanul-
mányok Csongrád megye történeté-
hez 6.; Szeged – Csongrád Megyei
Levéltár, 1982. 13–51. p.
6008. Klemm Antal: Szeged neve; Dél-
vidéki Szemle, 1943. 3. szám, 97–
108. p. – bibliográfia, 107–108. p.
6009. Kovács Mária: Betekintés a „Sze-
gedi nap pör”-be; Bácsország,
2004. VII–XII. [helyesen X–XII.]
szám, 52–55. p.
6010. Knotik Márta, T.: A Csongrád me-
gyei fényképészet fénykora (1880–
1896); In: Móra Ferenc Múzeum
Évkönyve, Szeged, 1999. 375–437. p.
6011. Máté Zsolt: Szeged XVI. száza-
di helyrajza; In: Tanulmányok
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Csongrád megye történetéből 16.;
Szeged – Csongrád Megyei Levél-
tár, 1989. 5–75 p.
6012. Nikolényi István: A szegedi színját-
szás históriája; Délmagyarország
1986. szeptember 8-tól (9 folytatás-
ban).
6013. Szabó Pál Zoltán: Szeged és a Bal-
kán; Délvidéki Szemle, 1942. 8.
szám, 305–309. p.
6014. Varga Endre: A szegedi szandzsák
és Csongrád-megye; Történelmi és
Régészeti Értesítő, 1883. 60–66. p.
6015. Varga Ferenc: Szeged városának
viszonyáról Délmagyarország sző-
lőműveléséhez és borkereskedelmé-
hez a XIV. és XV. században; Tör-
ténelmi és Régészeti Értesítő, 1875.
80–88. p.
575
6016. Varga József: Díszpolgári beszéd
november 15-én (Szeged és a Dél-
vidék); Délvidéki Szemle, 1942. 12.
szám, 497–504. p.
6017. Vass Előd: A szegedi és csanádi
náhije 1548. évi török adóössze-
írása; In: Tanulmányok Csongrád
megye történetéből IV.; Szeged –
Csongrád Megyei Levéltár, 1979.
5–80. p.
6018. Vass Előd: A szegedi náhije 1553–
1554. évi török adóösszeírása; In:
Tanulmányok Csongrád megye
történetéből VI.; Szeged – Csong-
rád Megyei Levéltár, 1982. 67–95. p.
6019. Vincze Sándor: Szeged gazdaság-
politikája a 18. század első felé-
ben; Délvidéki Szemle, 1944. 1.
szám, 31–37. p.

SZEGHEGY
Szikics, Szekity
Szeghegynek elszlávosított névalakja. (…) Szeghegy 1476-ban a Marótiak birtoka
gyanánt felemlíttetnek Szegegyház, Feketeegyház, Kétsofrona, Kutas sbi. A vm. neve
ugyan nincs megemlítve, de kétségtelenül Bács vármegyében vannak a helységek. Az
1520. évi csongrádi dézsmajegyzékben (Csongrádmegye akkoriban mélyen a Tisza mel-
lett lenyúlt) Zegegyház, Nagyhetes, Himesegyház és Tornyos egy csoportba említtetnek.
(…) 1786-ban Szekity puszta az u. n. Reichból jött németekkel telepíttetett be. (…) A
falu régi pecsétje a következő: Egy kis halomból kiemelkedő fára mindkét oldalról egy-
egy oroszlán ágaskodik szőlőfürtöt tartva. A halomban 1786. évszám látható. Körirat:
„Szekityer Gericht Siegel”. Szeghegyen az 1900. évi népszámláláskor volt 4936 lélek
918 házban. Anyanyelv szerint 4664 német, 271 magyar. Vallás szerint 172 rkath, 4622
ág. ev., 120 ev. ref. 120 izr. A község határa 6837 kat. hold (Iványi István, 1907).

Monográfiák 6021. Jaus, Johann [Jausz János]: Szeg­

hegy im ersten Jahrhunderte sei-
6020. Istina, na primeru Sekića – Die nes Bestandes; Kula, 1886.
Warheit am Beispiel von Sekitsch –
Az igazság Szikics példáján; Újvidék
– Forum Könyvkiadó, 2007. 170 p.
576
6022. Sekitsch 1786–1986 – 200-Jahr-
Feier 26–28. September 1986 Gros-
Umstadt, 58 p.
SZENTIVÁN
Cikkek, tanulmányok
6023. Mačković, Stevan: A szekicsi (Lov-
ćenac) német gyűjtőtábor 1944–
1946-ban; Bácsország, 2000. 11–
12. szám, 101–106. p.

SZELENCS

Monográfia daktor Josef Gašparovsky; Slovan,

Selanča – Kultúra, Bačský Petrovec,
6023a. [Josef Gašparovsky] Selenča 1758– 1998. 944 p.
1998 – Hlavný a zodpovedný re-

SZENDRŐ
Monográfiák 6024. Borovszky Samu: Szendrő vára;
Budapest – Akadémia, 1908. 40 p.
Vö.: 848. sz. – (Értekezések a történeti tudomá-
nyok köréből XXII. 2.)

SZENTFÜLÖP
Monográfia
6025. Filipowa – Entstehen, Wachsen
und Vergehen einen donauschwä-
bischen Gemeinde in d. Batscka;
Freilassing – Pannonia-Verl. 1957.
254 p.
6025b. Pertschi, Johann: Ortsschippen-
buch Filipowa in den Batschka;
Herausgegeben von den Ortsgemein-
schaft den Filipowaer Wiennenden
– Leutenbach. Druck Boscolo u. Kö-
nigshoffer, Karlsruhe. I. Band, 1989.
798 p. – II. Band, 1994. 523 p.

6025a. Leh, Jacob: Filipovo – Bilder aus

meiner Heimat; Novisad – Drucke-
rei und Verlage A. B. Novisad, 1937.
267. p. – Selbstverlag des Verfassers

SZENTIVÁN
PRIGLEVICZA-SZENT-IVÁN – Német falu Bács vmegyében, Zomborhoz délre 1
½ mfd., 3200 r. kath., 20 zsidó lak., paroch. templommal. Selyembogár-tenyésztés. Ha-
tára 1100 □ ölével 11172 hold, mellyből urb. szántóföld 111 4/8 telek után 3568 h., rét
és beltelek 2632 h., jó legelő 534 hold, szőlő 77 h., urad. szántóföld és rét 447 h., igen
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 577
szép uradalmi tölgyes erdő 3219 hold, tó és mocsár 645 hold, utak 50 hold. Fekete földe
gazdag, s első osztálybeli. – Bírja a kamara (Fényes Elek, 1851).

Priglevica-Szent-Iván falu van Zombor alatt, Apatinnak keletről szomszédja. E falu

határán az u. n. kis római sáncok húzódnak át, s ezért kapta meg különböztetésül a többi
Szt.-Ivántól (különösen Deszpot-Szt.-Ivántól) a Prigrevica (vagy Priglevica, azaz a „sánc
melletti”) előnevét. (…) Ezen helység birtokosa a Szentiváni család volt. (…) 1722-ben
az összeíráskor 36 családot találtak itten, és a helység nevét először írják: Szentiván-
Prigrevici-nek. 1740-ben két rác pópa volt itt. Az egész faluban is kizárólag rácok laktak.
– 1760 körül a régi szt.-iváni területen lakott rácok házaikat a szomszéd igen termékeny
Gyurity nevű pusztára vitték át, és itt telepítettek új falut. (…) Az 1900. évi népszámlá-
láskor volt itt 5056 lélek 750 házban. Anyanyelv szerint 195 magyar, 4812 német, 6 tót,
2 oláh, 30 szerb, 11 egyéb. Vallás szerint 4963 rk., 5 gk., 17 gkel, 5 ág. ev., 1 ev. ref., 60
izr. Határa 8609 kat. hold. Ebből a községé 1627, a kincstáré 1577 hold. – Az 1904. évi
min. rendelet Priglevicaszentiván hiv. nevét Bácsszentivánra változtatta (Iványi István,
1909 és 1906).

Cikkek, tanulmányok Szent Ivánon; Bácsország, 2006. 1.

(36) szám, 17–18. p.
6026. Kovács Endre: Egy gazdag német
és zsidó barátsága Prigrevica

SZENTLÁSZLÓ
Laslovo – Szent-László, eszéki járás, az eszék–vinkovci vasútvonalon fekszik, Eszék-
től 18 km-re. (…) Régi település, a nyomok bizonyíthatólag a honfoglalás korára vezet-
hetők vissza. A község nevét Szt-László királyról kapta. A község helyét az idők során
nem változtatta, az ma is körülbelül [az] eredeti helyén van. (…) A község területe cca
2200 k. hold, ebből azonban 1000 k. hold u. n. uradalmi birtok: Reisner eszéki nagy-
birtokos birtoka. Az úrbéri legelő mintegy 200 k. holdat tesz ki, a ref. papi föld 16 k.
holdat. A legelő rossz állapotban van, egyáltalán nincsen kihasználva, az állattenyésztés
nagyon gyenge. Magyarok a közbirtokosság vezetői, de valószínűleg tájékozatlanságból
nem hasznosítják a legelőt, csak szükség szerint használják. Amit művelés nélkül kiad,
ahhoz arányítják igényeiket is. Az állattartás így nagyon gyenge, a lovak is rosszak. Ez
feltűnő, mert a szomszédos községben a lovat szeretik és megbecsülik. (…) A lakosság
száma 1100 lélekre tehető. Ebből 864 református, 180 katolikus, a többi szintén katolikus
az u. n. Ujfaluból, pusztaiak, akiknek a száma nem pontosan meghatározható. Ebbe bele
vannak számítva Reisner 1200 holdas pusztáján lakó béresek és mások is (Laslovo –
Szentlászló, 1937).

Monográfiák 6028. „Nádcsövön szíta a lelköt” – Ásvány-

tó, Lazlofalua, László, Szent-László
6027. Kelemen Dávid: Szentlászló; Eszék után Szentlászló is leromboltatott;
– HunCro, 1997. 44 + 20 p. Eszék – Kiadja az Eszéki Magyar Ké-
pes Újság, 2003. 66 + [12] p.
578
Cikkek, tanulmányok
6029. Bencze Sándor: Szentlászlói fuva-
rosok – A fuvarozás százaknak
adott tisztességes megélhetést;
Magyar Szó – Kilátó, 1983. novem-
ber 19., 45. szám, 14. p.
6030. Bencze Sándor: A szentlászlói fu-
varosokról; Eszék – Horvátországi
Magyarok Szövetsége Évkönyve
10. szám, 1988. 234–241. p.
6031. Csörgits József: Szentlászló – a hős
falu; Magyar Fórum, 1994. február
24., 7. p.
6032. Faragó Árpád: Újra él, lélegzik
Szentlászló; Családi Kör, 2000. ja-
nuár 20., 19. p.
SZENTMIHÁLY
6034. Laczkó Krisztina: Az eddigi leg-
több halálos áldozat; Pesti Hírlap,
1991. július 29.
6035. Laslovo – Szentlászló, 1937. au-
gusztus, 7 p. – gépirat TLA
6036. Szelászlai László: Szentlászlón
jártunk; Szabad Hét Nap, 1998. jú-
lius 1., 68. p.
6037. Ungár Tamás: Vakolatlan szent-
lászlói házak; Népszabadság, 2001.
szeptember 7., 6. p.
6038. Vajta Zoltán: Szentlászlói advent
– Ostrom után hét évvel; Magyar
Hírlap, 1998. december 24.

6033. Kegyes András: Szentlászlót min-

den irányból lövik; Népszava,
1991. augusztus 30.

SZENTMIHÁLY
SZENT-MIHÁLY – Puszta Torontál vmegyében, magyar hely Elemérhez 1 ½ órányi-
ra; 91 házzal, 816 kath., 8 evang., 4 ref. lakossal, kik dohánykertészek. F. u. Kiss Erneszt
tömege (Fényes Elek, 1851).

A történet szerint a török időkben itt nem messze egy ütközetre került sor. Méghozzá
akkor, amikor a törökök Temesvárról megpróbálták bevenni Becskerek várát. A török
hadak a Bega felől nem tudták bevenni az erődítményt, mert arról várfal védte, ezért a
szárazföld felől kísérelték meg a támadást. Ott, az egykori becskereki várkapu táján volt
az úgynevezett Ó-Bega, vagy Öreg-Bega, a folyó keskeny morotvája. (Ezt itt a magyar
lakosság még „rossz” Begának, a szerb lakosság pedig „török” Begának nevezi.) Mért
volt ez „rossz”, és miért „török”? Mert azon érkeztek a török dereglyék Becskerek alá.
Nem volt olyan széles, mint az „új” Bega. Rajta lehetett lovakkal vontatni a dereglyéket,
és cipelni a málhát. Ott, ahol Szentmihály alatt éles kanyarban elfordult a „rossz” Bega,
ott várta be a magyar sereg a török dereglyéket, amelyek a kanyarban kénytelenek voltak
lelassítani. A partot sűrű nád borította, s az ott rejtőzködő seregek jelszavakat használtak
ahhoz, hogy felismerhessék egymást a sűrűben. Így például odakiáltották, hogy „Isten”, s
erre azt kellett válaszolni, hogy „Szent Mihály”. Aki nem így válaszolt, az nyilván ellen-
ség lehetett, és könyörtelenül lekaszabolták (Németh Ferenc, 2000).
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Cikkek, tanulmányok
6039. Friedrich Anna: Szentmihály bú-
csúra készül – 550 éves múlt és
bizakodó jelen; Családi Kör, 2004.
szeptember 23., 10–11. p.
6040. Gallusz László: Magasan, az in-
govány fölött – Szentmihály, a
konyhakertészek falva; Családi
Kör, 2000. március 9., 8–9. p.
579
6041. Kovács Teréz: Paraszti gazdál-
kodás és életmódváltás Szentmi-
hályon; Létünk, 1989. 5–6. szám,
684–700. p.
6042. Németh Ferenc: Egykori nádas
közepén – Gazdag, megírásra vá-
ró falutörténetről beszélgetünk a
szentmihályi Mavrák Juliannával;
Családi Kör, 2000. november 16.,
12–13. p.

SZENTTAMÁS
Bács-Szenttamás
SZENT-TAMÁS – Szerb–magyar helység Bács vmegyében, a Ferencz csatorná-
ja mellett, Ujvidéktől északra 4 mfd. E helység szerencsétlen emléke az 1848-ki ma-
gyar forradalomnak. Mindnyájan tudjuk, hogy ez alkalommal Sz.-Tamás vala főhelye
a harczoló szerbeknek, kik ezt erősen besánczolván, több ízben hiába ostromoltatott a
magyar seregek által, míg végre Perczel serege által bevétetvén az egész hely kevés kivé-
tellel leégett és elpusztult. 1848 előtt számlált 8500 n. e. óhitű szerb és 3000 magyar kath.
lakost. Kath. és szép óhitű temploma szinte leégett a roham és bevétel alkalmával. Határa
2200 □ ölével számítva 27740 hold, mellyből szántóföld 5403, rét és beltelek 14,000 h.,
jó legelő 7061 h., szőlő 420 h., Curialis szántóföld és rét 263 h., nádas 60 h., mocsár 240
h., utak 293 hold. Határa a leggazdagabb fekete föld. A koronai szabad tiszai kerülethez
tartozik (Fényes Elek, 1851).

Zsombolyától Becskerekig a magyar helységek elégetett, kipusztított állapota borzasz-

tó látvány volt. Magyarcernya, Torda, Szentmihály, nemrégen virágzó magyar helységek,
most csak omladékok s kormos falak színhelyei valának. Egy-egy ház előtt csoportosan
és néma szomorúságban heverve több magyar család, az egykori lakosság része, mely a
magyar seregek visszajövetele után részint emiatti felháborodásból, részint a nyomortól
kényszerítve régi lakhelyére visszatért. Az ég tudja, mi történt velük s a többi magyar
bánsági néppel, mióta a nemzeti hadsereg Temesvár alatt legyőzetett. Ők hűn szolgál-
tak mindenben a magyar hadaknak, s azért aggódni kellett, hogy a győzők másodszori
bosszújának prédáivá lettek. A Tiszán átkelve még borzasztóbb jeleit láttuk a szörnyű
pusztításnak. Magyarbecse, mely népes, nagy és gazdag mezőváros vala, egészen elégve,
lerombolva, mint temetőhely terült el előttünk, midőn keresztülvonultunk üres utcáin.
Keresztülmentünk a híres Szenttamáson is. Ez legfeldúltabb volt, még a házak előtti akác-
fák is elpörzsölve setétlettek a fehér házfalak előtt. A templomok felgyújtva, kiprédálva,
ablaktalanul s ajtótlan tátongtak leütött tornyaikkal a sírcsendű láthatáron. Szenttamáson
egy élő lelket sem láttunk. Néhol a ház falaiból bágyadtan egy macska kivánszorgott.
Messze a városon innen és túl a gazdag termésű földek szántatlanul burjánzottak. [1849.]
Június 4. napja volt, amikor szokottan a gabonatermést, dús bőségében látni kell. De az
átkos emlékezetű város a lázadók által várfészekké volt alakítva, a magyar hadak 1848.
580 SZENTTAMÁS
őszekor minden oldalról ostromolták, és így szántva, bevetve határa nem volt. 1849. ta-
vaszkor Perczel romba dönté a hongyilkos had odúját, s a pusztulás a városból a mezők-
re is kiterjedt. Így lőn, hogy a szántóföldek tenger területe oly nagy fűvel volt benőve,
hogy az egészet bő eredménnyel kaszálni lehetett. De a nép, a föld tulajdonosa, messze
szökésben kereste menedékét a méltán felbőszült magyar fegyveres nép elől, a magyar
földmívelők, kik időközben a Bácskába visszaszállottak, rettegve a bosszútól, nem mer-
tek hozzányúlni (Vukovics Sebő visszaemlékezései 1849-re).

Monográfiák 6049. Egyedülálló szokás Bácskában [A

szenttamási Krisztus-katonák]; Hit-
Vö.: 2130. és 2157. sz. élet, 1973. 4. szám, 30. p.

6043. Golubski, Novak: Emlékirataim 6050. E. L. V.: Csodaforrás Szenttamá-

az 1848/49-es [rác] nemzeti moz-
galomról, különösen Szenttamás
ostromáról és elestéről; Újvidék,
1893. (ford: Virág Gábor, kézirat).
6044. Iskruljev, Toša: Srbobran i Srbo-
branci; Novi Sad, 1938.
6045. Sukić, Radoslav: Srbobran u isto-
rijskoj prošlosti; Novi Sad, 1996.
6046. Szenttamástól Világosig – Szalkay
Gergely emlékirata 1848–1849-ről
és a 6. honvédzászlóalj történeté-
ből; Kecskemét, 1998. 128 p.
6047. Todorović, Manojlo: Osnivanje
Srbobrana; Vojvodjanin (od Milo-
ša D. Rasića) – Srpsko-narodnij
kalendar za godinu 1853 – Bécs,
1853. 40 p.
son; Családi Kör, 2006. október
26., 29. p.
6051. Futó Hargita: Kálvária pro és kont-
ra; Családi Kör, 1998. augusztus
20., 7. p.
6052. (i. m.): Ahol az Úr szent keresztjét
magasztalják [A katolikus egyház-
község életéről]; Hitélet, 1975. 2.
szám, 18–24. p.
6053. Jenei Dezső: Összefogás jelképe –
A szenttamási kálvária 1864–2001;
Bácsország, 2003. X–XII. szám,
15–17. p.
6054. Kenyeres Dénes: A szenttamási
földvár birtokbavétele és a szent-
tamási emlékérem; Bácsország,
2002. VII–IX. szám, 65–66. p.

Cikkek, tanulmányok 6055. Morel András: Srbobran; Híd,

1938. február–március, 2–3. szám,
Vö.: 1282., 2229., 2245. és 2248. sz. 754–757. p.

6048. Délvidéki S. Attila: Az 1848-as

(Bács)Szenttamás véres titkai; Bács-
ország, 2001. I–IV. szám, 71–78. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 581
SZÉKELYKEVE
A mai napig mintegy 2,5–2,7 millióan élnek a Kárpát-medence keleti és délkeleti
részében, a magyar tömbről leszakadva, de magyarságukat soha meg nem tagadva. Ha-
zájuk a Kárpátok koszorújának keleti zuga, de élnek e törzsről elválasztott távolabbi ro-
konaik is. (…) Őket nevezik al-dunai székelyeknek, akik még 1882–83-ban a csángó-láz
belső kitelepültjeiként tartanak számon. Ők azok a telepesek, akik otthonteremtés céljá-
ból képesek voltak folytatni az al-dunai kanyarulat mocsarainak lecsapolását, falvakat
emeltek az ingoványon, és fittyet hányva a történelem zivatarainak, a mai napig békés-
kitartóan élik életüket, ápolják nyelvüket és hagyományaikat. Ők azok, akik maroknyian
vannak, de a legutóbbi, Jugoszlávia széthullását eredményező, balkáni háború kétszer
hét szűk esztendeje ellenére is megpróbálnak talpon maradni. (…) Az új településnek a
Székelykeve nevet adták, lévén, hogy nagy többségük bukovinai székely telepes volt. A
lakóházak építését az állam is támogatta, többéves részletfizetéssel biztosítva az összes
épületanyagot. Így épültek fel igen gyorsan azok a hármas osztatú, vertfalú, cserépfedeles
kincstári házak, amelyek két helyiségből (szoba és konyha) és a ház elejétől húzódó nyi-
tott gangból álltak. Az épület folytatásában volt az istálló és a supa (ami nyitott kocsiszínt
jelent). (…) Fél évszázadra volt szükség ahhoz, hogy a lecsapolt mocsarak réti földjeit a
falu közelében lévő, jól termő, parti földekre cserélhessék (Péter László, 2005).

Monográfiák 6060. Ujváry Zoltán: Népdalok és balla-

6056. Bodor Antal: Temesvár és Délma-
gyarország múltja, jelen közál-
lapotai és turisztikai leírása az
Alduna uti kalauzával; Temesvár
– Moravetz Testvérek kiadása, é. n.
[1908]. 328 p.
6056a. Dudás Károly: Szakadó; Újvidék –
Forum Könyvkiadó, 1977. 183 p.
6057. Galambos Tibor: Székelykeve (Sko-
renovac) – A falu története; LO
Press, 2001. 313 p. + térkép.
dák egy al-dunai székely közös-
ségből; Debrecen – k. n. [Kossuth
Lajos Tudományegyetem Néprajzi
Intézete], 1968. 96 p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 4954. sz.
6061. Al-dunai székelyek kalendáriuma
2004–2005; 1883–2003 – 120 éve
az Al-Dunán, 1764–2004 – 240 éve
a Madéfalvi veszedelemnek; Fény-
képekkel illusztrált kalendárium.

6058. Nagy Sívó Zoltán: A főváros árnyé-
kában; Újvidék – Forum Könyvki-
adó, 2003. 169 p.
6059. Penavin Olga–Matijevics Lajos: A
jugoszláviai székelyek nyelvatla-
sza; Újvidék – Magyar Nyelv, Iro-
dalom és Hungarológiai Kutatások
Intézete, 1978. 327 p.
6062. Bartha Elek: Adatok a dél-bánsági
székely telepek interetnikus kap-
csolataihoz; Folklór és Tradíció
VI., 1988. 48–58. p.
6063. Beszédes Valéria: Egy al-dunai
székely mesemondó az ezredfor-
dulón; Néprajzi Látóhatár, 2001.
1–4. szám, 95–102. p.
582
6064. (B. J.): Nagy Bálint ny. kántorta-
nító életpályája; Hitélet, 1973. 11.
szám, 20–21. p.
6065. (B. J.): Székelykevén papszentelés
volt – Élni akaró emberek faluja;
Hitélet, 1976. 10. szám, 18–23. p.
6066. Both Mihály: Székelykeve, a ma-
gyarság végvára; Népszabadság,
1993. november 1.
6066a. Dudás Károly: Szakadó; In: Szór-
ványban [Burány Nándor–Dudás
Károly–Németh István–Tari István];
Újvidék – Forum Könyvkiadó, 2004.
91–108. p.; Szakadó II.; 108–115. p.
6067. Dudás Károly: Szakadó II.; 7 Nap,
1986. augusztus 8., 12–13. p.
6068. Haklik Norbert: Al-dunai székely
ünnep; Magyar Nemzet, 2003. au-
gusztus 23., 14. p.
6069. Haklik Norbert: Székely világ a
déli végeken I–IV.; Magyar Nem-
zet, 2003. augusztus 23-ától szep-
tember 13-áig.
6070. 75 éves jubileum; Hitélet, 1967.
10. szám, 13. p.
6071. Kibékülés a „szomszédval” (Nép-
missziós napok); Hitélet, 1985. 1.
szám, 26–27. p.
6072. Kovács Szilárd: Magyarságunk
déli bástyáin; Magyar Szó, 2003.
január 30.
6073. Makkai Béla: Fogadjisten s Isten-
segíts – Száz éve kezdődött a bu-
kovinai szigetmagyarság nemzeti
gondozása; Magyar Nemzet, 2005.
augusztus 27., 32. p.
SZÉKELYKEVE
6074. Nagy Sívó Zoltán: Száztíz éves a
Háromfalu; Új Hét Nap, 1994. má-
jus 13., 8. p.
6075. Nagy Sívó Zoltán: Délvidéki szé-
kelyek; Magyar Képes Újság, 1995.
április 27., 4. p.
6076. Németh Ferenc: Székelykeve, Sán-
doregyháza – A bukovinai széke-
lyek Bánságba telepítésének rövid
története; Vajdasági Hírnök, 1994.
január 20., 21. p.
6077. Németh Ferenc: Az al-dunai szé-
kely telepítés történetéből I–IV.;
Családi Kör, 1994. október 27.,
22–23. p.; november 3., 22–23. p.;
november 10., 22–23. p.; november
17., 22–23. p.
6078. Péter László: Al-dunai székelyek
nyomában I–III. rész; Magyar Tu-
rista, 2005. április, 26–28 p., 2005.
május, 44–45 p., 2005. június, 44–
45. p.
6079. Sike Lajos: Vendégségben az
aldunai székelyeknél I–VI.; Ro-
mániai Magyar Szó, 2003. július
19-étől 25-éig (6 folytatásban).
6080. Szamosújvári Sándor: Rólunk szó-
ló magyar könyv; Magyar Képes
Újság, 1969. július 15.
6081. Szántó Márta: A telepítések népe;
Magyar Szó, 2003. augusztus 27.
6082. Százéves székely templom; Hit-
élet, 1989. 9. szám, 6. p.
6083. Szofrán Tamás: Önmagunk nyo-
mában – Az al-dunai székelyek
története; Vajdasági Hírnök, 1995.
március, 18–19. p.; 2. Az iszonyat
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
kezdete, 1995. április, 18–19. p.; 3.
Falualapítás az ígéret földjén, 1995.
május, 20–21. p.; 4. A „székelyme-
nés” ma is tart, 1995. június, 20–21. p.
6084. Tóth Lívia: Össze kell kötni a sza-
kadó szálakat – Százhúsz évvel ez-
előtt telepedtek le az al-dunai szé-
kelyek a Kárpát-medence legdélibb
csücskében; Hét Nap, 2003. április
9., 10–11. p.
583
6085. Torok Csaba: Nem várnak többé
másokra – A dél-bánáti magyar-
ság a saját kezébe akarja venni sor-
sának irányítását: közművelődési
kerekasztal Székelykevén; Családi
Kör, 1994. április 28., 20–21. p.
6086. Varsányi: Látogatás Szkorenová-
con; Alföld (Szabadka), 1938. no-
vember – Újra közli: Vajdasági Hír-
nök, 1994. október 20., 22. p.

SZÉPLIGET
Schönau, Gajdobra
Gajdobra Bulkesznek nyugati tőszomszédja, Palánkától éjsz. keletre. Nevével először
a török korban találkozunk, s bizonyosan két helységnek összesített nevéből keletkezett.
A mohácsi vész előtt itt egy premontrei rendű prepostság volt, melyet Pázmán Gajdelnek
nevez; ez és a közelében lévő Dobra nevéből alakult a Gajdobra név. Pázmán Péter mint
a kalocsai egyházmegyéhez tartozó premontrei prepostságot említi a gajdeli, magodlini
és zemlini prepostságot. (…) 1763-ban Cothmann telepítési biztos azt mondja, hogy
Gajdobra kamarai pusztát akkor a kal. érsek tiszttartója és Kuluncsics bácsi postamester
évi 500 frtért tartotta bérben. Földje igen termékeny s főképpen szénatermelésre igen
alkalmas. Alatta egy Kerektó nevű víz is van. (…) 1859-ben a faluban volt 239 házban
2446 lélek. A lakosok gabona- és kendertermesztéssel foglalkoztak. A falu határában lévő
nagyobb kiterjedésű mocsár lecsapoló csatorna által van a Dunával összeköttetésben. –
Az 1900. évi népszámláláskor Gajdobrán volt 2569 lélek 429 házban. Anyanyelv szerint
124 magyar, 2429 német, 76 tót, 28 szerb. Vallás szerint 2531 rk., 25 gkel., 94 ág. ev.,
8 ev. ref. A község területe 5965 kat. hold. – Az 1904. évi miniszteri rendelet szerint
Gajdobrának új hivatalos neve Szépliget (Iványi István, 1906).

Az ősi plébániát 1765-ben alapították, nyers téglából, hossza 12, szélessége 4 öl volt.
A templom névadója: Szent Márton püspök. A mostani templomot 1788-ban építették
szilárd anyagból. (…) Az anyakönyvet 1765 óta vezetik. (…) 1757-ben a katolikus lakos-
ság száma 680, 1733-ban gyónásra képes 845 személy, nem képes 278. Lelkészei voltak:
Egy ferences atya 1765, Walter Szilveszter 1775, Weiland Mihály 1787-től. 1910-ben
2.732 német, szlovák és magyar lakott a községben. 1991-ben a 3.169 lakosból 14 ma-
gyar (Czini Tibor, 2005).

Cikkek, tanulmányok 6087. Czini Tibor: Árva templomaink;

Internetes hírportál, 2005. 30 p.
Vö.: 1282. sz.
584 SZILÁGYI

SZILÁGYI
Szilágyi volt az utolsó kincstári település, belenyúlt még a huszadik század első éve-
ibe is. Több parcellázható föld már nem volt. Ezt is a Duna árterületéből hasították ki,
százados fűzfákat irtva ki. S mikor már együtt volt a java nép, amelyet Bácska külön-
böző falvaiból hoztak azzal a kikötéssel, hogy katolikus legyen és magyar ajkú, átjött
Szentivánról az egykori képviselő és indexre tett költő, Rónai István kanonok, hogy a sza-
bad ég alatt misét mondjon. Az új, még meg sem igen száradt vert falú házak elé kivezet-
ték a lovakat és teheneket, hadd érje őket is az istenáldás. Az egész olyan volt, mint egy
élő illusztráció Rónai István pályadíjnyertes művéhez, amelynek „Az állatok megtérése”
volt a címe. De ő akkor már nem írt semmit, s nemsokára meghalt. (…) Akkor még neve
se volt a településnek, Szentiván filiálisának tekintették, s csak amikor meghalt Szilágyi
Dezső, a liberális törvények, többek között a polgári házasság kiküzdője, akkor nevez-
ték el róla a falut. Most is ott áll hetven év óta a szobra a templom kertjében, gondosan
nyírt bukszusbokrok között bronzba öntve. (…) Temerinből, Doroszlóról, Kupuszináról
jött a nép ide. S nemcsak szegény Rónai István lehetett megelégedve, az egész megyei
kormányzat a maga diadalát látta ebben a telepítésben, amely a kivándorlást lett volna
hivatott megállítani. Azok jöttek, akiknek messze volt Amerika, Szlavóniában meg féltek
az idegenségtől. S mikor kiderült, hogy rossz a föld, már késő volt. Persze egy kis csön-
des önvédelem is végbement ezzel a településsel. Akkor jött rá ugyanis a vármegye, hogy
lassan már a Bácskaság is Schwäbische Türkeinek lesz mondható, mint odaát Tolnában,
ahol minden megvehető földet megvettek a német birodalomból jött honfoglalók (Herceg
János, 1979).

Cikkek, tanulmányok 6092. Gallusz László: Száz év a szikesen;

Családi Kör, 1999. november 25.,
Vö.: 1411. sz. 8–9. p.

6088. D. I.: Szilágyi százéves – Megvál- 6093. Herceg János: Visszanéző, Újvidék
tozott a lakosság összetétele; Ma- – Forum Könyvkiadó, 1979. 363–
gyar Szó, 1999. június 30. 364. p.

6089. Emléktáblát állítottak a szilágyi 6094. Herceg János: Szilágyi – A falu

hívek Quotidián Lajos plébános-
nak; Hitélet, 1986. 11. szám, 24. p.
6090. Erdősi Loc Valéria: Szilágyi min-
dennapjai; Családi Kör, 2006. feb-
ruár 2., 16–17. p.
6091. Faragó Árpád: Hagyományaink
őrzői, éltetői; Hét Nap, 2001. de-
cember 19., 17. p.
nevének eredetéről; Magyar Szó –
Kilátó; 1989. október 21., 45. szám,
15. p.
6095. Kántor Oszkár: Vihar oldotta kéve
a falu; Családi Kör, 2003. novem-
ber 13., 23. p.
6096. Krekity Olga: Könnyen jöttek,
könnyen mennek – Köszöntjük
a százéves Szilágyit; Szabad Hét
Nap, 1999. március 10., 8–9. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
6097. Loboda Gábor: Szilágyi – Falucse-
csemő „balladás múlttal”?!; Ma-
gyar Képes Újság, 1987. január 22.
6098. Negyedszázados plébánosi mun-
ka – Bilanić Fischer Antal; Hit-
élet, 1980. 10. szám, 15. p.
585
6098a. Szilágyi Dezső; Vasárnapi Újság,
1878. május 12., 293–294. p.
6098b. Szilágyi Dezső falva; Óbecse és Vi-
déke, 1903. április 19., 4. p.

SZILBÁCS
SZILBÁS – Rendetlen, nyomorult szerb falu Bács vmegyében, Palánkához északra
2 mfd. 1300 n. e. óhitű, 36 kath., 40 evang. lak., óhitű anyatemplommal. Határa 1100 □
ölével 10,444 hold mellyből úrbéri szántóföld 115 6/8 telek után 3808 hold, rét és beltelek
2868 h., jó legelő 3327 hold, mocsár 122 h., utak 319 h. Majorság nincs. Határa első osz-
tálybeli s fekete földje mindent gazdagon terem. Bírja a k. kamara (Fényes Elek, 1851).

Cikkek, tanulmányok

Vö.: 1282. sz.

SZILBEREK
Monográfia

6099. Brestowatz in der Batschka (Hrgs.

von Anton Affolder); Freilassing –
Pannonia-Verl. 1971. 236 p.

SZIVÁC, ÓSZIVÁC
SZIVACZ – Két részre osztott falu Bács vmegyében, u. m. Német és Rácz vagy új és ó
Szivacz, fekszik a Ferenc csatornája mellett, Zomborhoz keletre 3 órányira, 1600 magyar
kath., 3700 n. e. óhitű szerb, 2200 német reform., 100 zsidó lakossal. Díszesitik e hely-
séget a kath., óhitű, reform. tornyos templomok, a helység feletti dombon lévő uradalmi
épületek, vendégfogadó. Mind a két helységnek külön bírája és határa van. Rácz-Szivacz
határa 1100 □ ölével 24642 hold, mellyből 247 telek után van úrbéri szántóföld 9144 h.,
rét és beltelek 6166 h., jó legelő 7082 h., szőlő 784 h., majorsági szántóföld és rét 619 h.,
mocsár 276 h., utak 571 h. Német-Szivacz határa 7361 h., mellyből 75 4/8 telek után úr-
béri szántóföld 2826 h., rét és beltelek 1889 h., jó legelő 2200 h., szőlő 201 hold, mocsár
48 h., utak 197 hold. Mind a két határ igen termékeny, s a németek gazdagok. Bírja a k.
kamara (Fényes Elek, 1851).
586 SZONTA
Monográfiák Cikkek, tanulmányok

6100. Eng. Philipp: Eine pfälzisch-deu­ Vö.: 5555. sz.

tsche Siedlung. Novi Sivac, eine
deutsch-reformierte Gemeinde (…)
in Stari Sivac, Neu- und Altsivac
1786–1936 – Zur 150-jährigen An-
siedlungsgedenkfeier; Novi Vrbas,
1936. 160 p.
6101. Siwatz 1786–1944 – Geschichte
eine dt. Gemeinde in der Batschka;
Freilassing – Pannonia-Verl, 1983.
223 p.
6102. Dudás Károly: Lépkedtünk egy-
más mellett; 7 Nap, 1985. decem-
ber 6., 19. p.
6103. Fehér Mayer Mária: Szenteleky fa-
lujában – Szivácon, az egykoron
volt szellemi élet központjában
még nem adták föl a harcot; Csa-
ládi Kör, 1997. július 31., 6–7. p.
6104. Mindszenthy Antal: Szivác, Cser-
venka, Kula; Bácsország, 2005. 4.
(35.) szám, 92–94. p.

SZOND
Fernbach Bálint (…) nevéhez fűződik az egykori árterület, Szond környékének le-
csapolása. Gomboson még használatban vannak azok a pumpák, amelyekkel a lecsapolt
vizet a Dunába emelte. Munkájának eredményeként termőre fordultak a földek. Az első
világháború végéig háromezer hold birtoka volt. Az 1920-as határok meghúzása után a
Szerb–Horvát–Szlovén Királyság csak ötszáz holdat hagyott a tulajdonában, a többit a
győztes délszlávok fiai kapták. Nemcsak anyagiakban alázták meg ezt a mindenképpen ki-
váló embert. Rendszeres csendőri zaklatásnak, testi fenyítéseknek volt kitéve itt Szondon.
Mindez odavezetett, hogy idegileg teljesen összetörve, 1926 januárjában apatini házában
önkezével véget vetett életének. Ezt követően kastélyát lerombolták, belőle építették fel
az apatini malmot (Kovács Nándor, 2005).

Cikkek, tanulmányok

6105. Kovács Nándor: Az „ismeretlen”

világutazó szondi emléke; Hét Nap,
2005. november 9., 12. p.

SZONTA
SZONTA – Dalmát falu Bács vmegyében, a Duna mocsárja mellett, Apatinhoz délre
2 mfd., 2700 kath., 50 zsidó lak., paroh. Templommal. Határa 1100 □ ölével 22527 hold,
melyből úrbéri szántóföld 122 4/8 telek után 4587 hold, rét és beltelek 3001 h., jó legelő
662 h., mocsáros legelő 3300 h., szőlő 138 h., uradalmi tölgyes erdő 3156 hold, lágyfa
erdő 4881 hold, nádas rétség 11,473 hold, tavak, mocsárok 1356 h., utak 212 hold. Fekete
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 587
földje mindent bőven terem. Sok sertést tenyészt, és halászata jövedelmes. Bírja a k. ka-
mara (Fényes Elek, 1851).

Cikkek, tanulmányok

6106. Iványi István: Adatok Szónta hely-

rajzához; BBVTT Évkönyve 1894.
51–60. p.

SZÖLLŐSUDVARNOK
Rogendorf
Rogendorf területe Udvarnok határának egy részét képezte, Rogendorf József ugyanis
feleségül vette Petrobics József udvarnoki földbirtokos lányát, aki hozományul kapta e
részt. Erre telepítette 1840-ben a gróf a mai községet, s ezt róla nevezték el. (…) 1886-
ban Back Herman a község tulajdonosa, 1891-ben pedig Csekonics Endre gróf vásárolja
meg. (…) Endre gróf 1894 táján magyarokat is telepített a község területére. Ekkor a bol-
gárok tömegesen vonultak vissza Bulgáriába, Kanakra, Ivanovóra. A gróf fia, Gyula egy
alkalommal elkártyázta a községben épült grófi kastélyt és a birtokot. Egy bárónő nyerte
el tőle, aki egy banknak adta el a községünket 1915-ben. (…) Jelenleg kb. 320 katolikus
lélek képezi az egyházközségi szervezetet (Hitélet, 1970).

Cikkek, tanulmányok – Banatski Dušanovac; Hitélet,

1970. 9. szám, 18–19. p.
6107. I-n.: Történelmi visszapillantás.
Rogendorf – Szöllősudvarnok

SZŐREG
Monográfia

6108. Vujanović, I. Djordje–Vujanović, I.

Božidar: Sirig; Sirig, 1997. 246 p.

SZTAPÁR
Ó-SZTAPÁR – Szerb falu Bács vmegyében, Zomborhoz délre 2 mfd., 2900 n. e.
óhitű, 200 magyar kath. lak., óhitű paroch. templommal. Határa 1200 □ ölével 20520
hold, mellyből úrbéri szántóföld 215 6/8 telek után 7938 hold, rét és beltelek 4779 h., jó
legelő 6238 h., szőlő 400 h., majorsági szántóföld 30 h., tó és mocsár 830 h., utak 305
hold. Határa bár Bács megyében 3-ik osztálybeli, de azért minden jól megterem. Bírja a
k. kamara (Fényes Elek, 1851).
588 SZTAPÁR
KIS-SZTAPÁR – Gazdag termékenységű puszta Bács vmegyében, 2700 hold határ-
ral. A kamara bírja s a Ferencz-csatorna alapjához tartozik (Fényes Elek, 1851).

A rossz hírüket őseik hagyták rájuk, akiket a török hódoltság után Apatin mellett,
Bukcsinovóra és Vranješevóra telepítettek, egyrészt a százötven éves parlagot feltörni,
másrészt fegyveresen védeni a déli határokat. A rendezetlen birtokviszonyok és a zsold
gyakori elmaradása miatt azonban úgy éltek ezen a határrészen a szerbek, ahogy tudtak.
Megtámadták a kincstári ménest, gulyát, nyájat, kiszakítottak belőle egy-egy darabot, és
hazahajtották. A pandúrokat, akik üldözőbe vették őket, lefegyverezték, elkergették, a
kirendelt katonákat pedig sortűzzel fogadták, s aztán eltűntek a réteken. Félig-meddig kü-
lönben is nomádok voltak még. Rákóczi forradalma után, amelyben nagy vérveszteségük
volt a császáriak oldalán, inkább csak kunyhókban húzták meg magukat, mint akik nem
számíthatnak biztonságra. Egy éjszaka, 1750-ben, erős katonai kordont vontak a két falu
köré, és megkezdődött az erőszakos kitelepítés. Most se hagyták magukat, fegyveresen
szálltak szembe a császári katonákkal, s főleg egy Tasa Lazić nevű fiatal határőr harcolt
elszántan és kitartóan. Nem is hagyta elfogatni magát, hanem amikor a túlerővel szemben
mégis megadásra kényszerült a két falu népe, Lazić eltűnt az apatini erdőben. Száz párt
– sto pari – telepítette a Telecska aljába, egy sík, termékenynek látszó pusztára, ahol se
víz, se erdő, se betyárt bújtató ingoványos rét nem volt. Egy ideig erős katonai felügyelet
alatt álltak, aztán amikor már látszott, hogy megnyugodtak a bő termést hozó földön,
föloldották a zárlatot. Különben is kellett a katonaság, kitört a hétéves háború, minden
fegyverforgatásra alkalmas férfit kivittek a határokra. Ott tűnt ki aztán hősiességével a
korábban erdőbe menekült Tasa Lazić, úgyhogy tiszti rangot kapott, s Mária Terézia ki-
hallgatáson fogadta, és egy drágakövekkel kirakott karddal ajándékozta meg. Lazić di-
adalmasan vonult be az új faluba, Sztapárra, kardját ereklyeként őrizték a községházán,
és Latinovics alispán a megye adminisztrációjának nyelvi vitájában úgy hagyta meg a
szerb ügyvitel jogát Sztapáron, mint valami külön előjogot. S attól fogva kezdte magát a
falu népe úgy érezni, mintha tizennégyezer holdas határa egy kis köztársaságot képezne
(Herceg János, 1979).

Monográfia 6111. H. L.: A kis-sztapári Pannónia-

6109. Beljanski, Milenko: Bokčenović,
Vranješevo i Prigrevica – Pos-
tojbina predaka današnjih stapa-
raca; Sombor – Prosveta, 1972. 119
p. + 1 térkép.
szobor, Vasárnapi Újság, 1872. ok-
tóber 13., 504. p.
6112. Szabó Pál Zoltán: Doroszló és
Sztapár szövetsége; Bácsország,
2004. VII–IX. szám, 155. p.

Cikkek, tanulmányok

6110. Herceg János: Visszanéző, Újvidék

– Forum Könyvkiadó, 1979. 369–
373. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 589
TAMÁSFALVA, HETÉNY
Tamásfalvát, régebbi nevén Hetényt 1876-ban említik először hivatalos okiratban. A
falu mindössze 400 méterre fekszik a román határtól. 800 lakosának kétharmada magyar.
(…) Száz évvel ezelőtt Hetényben tégla- és kendergyárunk, tejcsarnokunk, szódaüze-
münk, búzatárolónk, csukrászdánk volt, ma viszont jóformán semmi sincs a faluban. A
II. világháború előtt német telepesek jöttek ide, de őket kilakoltatták, helyükbe boszniai
telepeseket hoztak (Varga Attila, 2002).

Rengeteg nyoma van itt a múltnak. Római kori leletektől kezdve egészen a tegnapig
vagy máig. Gazdag történelme van ennek a falunak. Hívták Jetinek, Etininak, aztán Ta-
másfalva lett, majd Hetin. Ez a legújabb kori neve. 1922-ben kapta. Sorolja, kik hány évig
uralták ezt a vidéket, ezt a falut. Tudomása szerint 166 évig a kelták voltak itt, 149 évig
a rómaiak, 120 évig a gótok, 78 évig a hunok, 97 évig a gepidák, 253 évig az avarok, 84
évig a bolgárok, 657 évig a magyarok, 164 évig az osztrák–magyar birodalomhoz tarto-
zott, most meg, az első világháború óta néhány évnyi megszakítással ide tartozik. Látja,
sokféle hatalom, nép fordult meg itt a történelem során. Sokszor feldúlták, felperzselték a
falut, de csak megmaradt. Meg is fog maradni (Dankó László, 1991).

Cikkek, tanulmányok 6116. Kocsis Józsefné Marcella: Rekvi-

em Tamásfalváért!; Magyar Szó,
6113. Dankó László: Visszanézőben; 7 2003. szeptember 26.
Nap, 1991. augusztus 16., 12. p.
6117. Varga Attila: Életjel a bánsági vé-
6114. Dévavári D. Zoltán–Tomek Viktor: gekről; Magyar Szó, 2002. március 21.
Tamásfalvi sokadalom; Hét Nap,
2005. május 25., 24–25. p.

6115. Fa Jenő: Az Urošević Tájház He-

tényben; Szabad Hét Nap, 1998.
január 8., 22. p.

TAVANKÚT
A mai Tavankútról annyit kell tudni, hogy az elmúlt évtizedekben faluvá serdült tele-
pülés nem történelmi elődje helyén helyezkedik el. Tőle néhány kilométerrel nyugatabbra
fekszik Felső-Tavankút, a kis településcsíra, amelyet bunyevác horvát lakosai, az ott lát-
ható kápolna védőszentje után Sveta Annának neveznek (…). A régészeti leletek bizony-
sága szerint a középkori okiratokban említett „város” az utóbbi kis település helyén terült
el. Annak keleti oldalán, a Felső-Tavankútról az Alsó-Tavankút felé vezető út mellett
található a középkori templom romjainak helye. Fekvése ideális. A természetes magasla-
ton kétfelől a Bácsér két ágának vizenyős völgye öleli körül. Északi irányban homokos
dűnék terülnek el, délre pedig a termékeny televény kezdődik. Ide már csak dolgos kezek
kellettek, hogy oppidium (város) keletkezzen (Szekeres László, 1996).
590 TEKIJA
Cikkek, tanulmányok 6119. Szekeres László: Egy Árpád-kori
település történetéből – Tavankút;
Vö.: 5555. sz. In: Honfoglalók; Híd, 1996. május–
július, 5–7. szám, 398–408. p.
6118. Makai József: Holtvágányon; 7
Nap, 1987. szeptember 11., 16–17. p.

TEKIJA
A mai díszes, kéttornyú templom helyén a XIII. századtól a XVI. század derekáig
létezett egy Szűz Máriának szentelt katolikus templom, amelyet a törökök 1526. május
28-át követően, Pétervárad elfoglalása után ledöntöttek, és helyére egy deszkából épült
iszlám rendházat emeltek, amelyben két dervis tartózkodott, s amely mellé egy kis, kar-
csú tornyú dzsámit is építettek. Innen ered a neve is, hiszen arabul a tekija menedékhe-
lyet, zárdát jelent. Hosszú ideig a péterváradi és a karlócai török előkelőségek kedvenc
kirándulóhelye volt. Ez a török szentély 1687-ben néptelenedett el, amikor a törökök
elhagyták a péterváradi várat. 1693-ban a dzsámit Kolonics Lipót esztergomi érsek enge-
délyével kápolnává alakították át, melyet a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére szenteltek
fel. Az 1699. évi karlócai békének véget kellett volna ugyan vetnie a török garázdálko-
dásának ezen a vidéken, de III. Amed szultán nagyvezére, Damad Ali pasa 1716. július
29-én kétszázezer főnyi seregével váratlanul megjelent a Fruška gora lankáin, Karlóca és
Pétervárad között, s augusztus 5-én, éppen Havas Boldogasszony ünnepének reggelén a
kegyhely közelében megütközött Savoyai Jenő hadaival. Az összecsapás reggel hét órá-
tól a déli harangszóig tartott, és Savoyai hadainak fölényes győzelmével ért véget. Jenő
herceg és katonái is meg voltak győződve arról, hogy a sikert nemcsak hősiességük hozta
meg, hanem a „keresztények segítségé”-nek, Szűz Máriának a pártfogása is (Németh
Ferenc, 2002).

Monográfia 6123. M. Gy.: A tekiai Mária-kegyhely

6120. Berti János: A tekijai Boldogas�-
szony – A Petrovaradin melletti
Tekijára zarándoklók kézikönyve;
Petrovaradin – A tekijai kegyhely ki-
adása és tulajdona, 1938. 47 p.
múltja és jelene; Hitélet, 1990. 9.
szám, 16. p.
6124. Németh Ferenc: A tekijai Mária-
kegyhely; Családi Kör, 2002. au-
gusztus 8., 23. p.

Cikkek, tanulmányok 6125. Szabó Judit: Győzelemre segítő

augusztusi hóvihar – A tekijai
6121. Csorba Béla: Tekijai üldözöttek; kegyhely az évszázadok sodrá-
Bácsország, 2006. 4. (39.) szám, 32. p. ban; Kárpát-medencei Família,
2005. 8–9. szám, 16–17. p.
6122. Habram Károly: Lélekben gazda-
godók – Modern zarándokok kö-
zött a tekiai nagybúcsún; Családi
Kör, 1997. augusztus 7., 12–13. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 591
TEMERIN
TEMERIN – Magyar m. v. alsó Bács vmegyében, saját postahivatallal és váltással
Ujvidék és Ó-becse közt, 6500 lak., kik többnyire katholikusok, s Pest vmegyéből és a
Jászságból szállíttattak ide. Van itt derék paroch. templom, urasági kastély és kert, ven-
dégfogadó. A helységet az almási mocsár ketté szakítja, s az 1848/9 forradalomban a
szerbek felgyújtották. Első osztálybeli gazdag határa 1100 □ ölével, 27234 hold, mellyből
309 4/8 telek után úrbéri szántó 10032, rét 7478, legelő 4240, uradalmi szántó és rét 4550,
mocsár 500, utak 434 hold. Bírja gr. Széchen család (Fényes Elek, 1851).

Temerin derék mező város, nagy, rendesen van épülve, széles és egyenes utszái és
derék paraszt házai vagynak; a’ helység közepén a’ Catholikusok szép templomjok, ’s a’
mellett a’ szép épületű parochialis ház, a’ derék vendégfogadója az uraságnak, ’s azzal
réssut általellenben a’ tulsó szegeleten a’ Tisztartó háza. A’ mező város napkeleti részén
épült az uraság emeletes szép Kastélya, melly után derék kert van, ’s körülötte némelly
gazdaságbeli épületek. Napnyugatra a’ mező városon kívül hosszan nyulik el az uradal-
mi gabona-tár, mellette pedig a’ disznókat hizlaló akol fekszik: az uradalmi gabona-tár
belseje először a’ Fagot módja szerént buza verem formájára épült volt, ’s némelly gaz-
dasághoz értők most is hasznosabbnak tartják az illyen építések módját a’ gabona tárnak
azért, mert tűzi veszedelem ellen tökélletesen bátorságos, és még azért is, hogy a’ levegő
nem férhetvén így a bétöltött gabonához az ártalmas gabona férgek nem támadhatnak
fel benne: ellenben a’ gazdasághoz értő mások nem tartják a’ Fagot módja szerént való
gabona tárokat czélarányosnak, mivel a beléjük töltött gabona nem mindenkor állandó
bennek, kivált mikor aratásban sok essők járnak, mivel erőssen őszve lévén a’ gabona és
vastagon szorítva, a’ szél nem járhatja, nem is lévén szelelő lyukak a’ gabona tár oldalán.
(…) Az uradalom pinczéje is ezen gabona tár alatt van. Az Új-Vidékról Ó-Becsének, ’s
onnét Temesvárnak másfelé Szegednek menő posta út a’ mező városon megy keresztül,
’s Új-Vidéktől fogva s az első statió itt van, melly 1 ½ statiót tészen; a’ posta tisztség a’
M. földes uraságé, az expeditor pedig a’ mindenkori uradalmi Kasznár. Határa három
nyomásbéli és nagy, mindenféle gabonát jót és sokat terem, kivált szép kölest: a’ lako-
sok terméseiket Új-Vidékre, ’s a’ Ferencz csatornáján megálló hajókra, Turjához, Szt.
Tamáshoz, Verbászhoz ’s Kulához hordják eladni. Sok marhákat nevelnek és juhokat is:
fuvarozni és körül belöl napszámba is járnak a’ szegényebb lakosok, különben pedig te-
hetős, sőt igen jó pénzes gazdák vagynak közöttük. (…) Temerin lakosainak száma 5935
catholicusra, 12 ó-hitűre és 106 zsidóra: más tudósítások szerént pedig mindenessen 6853
főkre megy (Mindszenthy Antal, 1832).

Monográfiák merini razzia. A VMDP Történel-

mi Bizottsága; Temerin, 2001. 288 p.
Várostörténet
6127. Góbor Béla–Ökrész Károly–Szungyi
Vö.: 2325. sz. László: Az idők emlékezetére – A
temerini római katolikus plébánia
6126. Ádám István–Csorba Béla–Matus- története; Temerin – Római Katoli-
ka Márton–Ternovácz István: A te- kus Plébániahivatal, 2006. 300 p.
592
6128. Aleksandar Kasaš: Kamendin
(Bácsszőreg) – Jedan od veleposeda
Dunđerskih u Vojvodini. Filozofski
fakultet, Odsek za istoriju, Novi
Sad, 2007. 175 p.
6129. Matuska Márton: A temerini tűz-
oltóság száz éve (1891–1991);
Temerin – Rubicon Könyvkiadó,
1991. 82 p.
6130. Matuska Márton: Temerini iparo-
sok; Újvidék – Forum Könyvkiadó
– Temerini Iparosok Egyesülete,
146 p.
6131. Mészáros Sándor: Évszázadok
viharában – Temerin története
1941-ig; Temerin Község Szkupsti-
nája, 1969. 210 p.
6132. Ökrész Károly: A temerini plébá-
nia története; Újvidék – Agapé,
1993. 144 p.
Irodalom: Góbor Béla: Monog­
ráfia a plébánia történetéből;
Magyar Szó, 1993. szeptember 2.;
B.[eszédes] V.[aléria]: Egyháztör-
téneti monográfia Temerinből; Új
Hét Nap, 1994. április 15., 11. p.
6133. Ökrész Károly: Lelke üdvére állí-
totta… Temerini keresztek; Újvi-
dék – Agapé, 1997. 66 p.
6134. Ökrész Károly: Míg Temerinbe’
magyar szántani fog…; Újvidék
– Forum Könyvkiadó, 1999. 275
p. – Részlet: Családi Kör, 1999. no-
vember 25., 21. p.
6135. Ökrész Károly: Temerin a magyar
szabadságharcban 1848–1849 –
A korabeli emlékiratok, naplók,
hírlapcikkek tükrében; Újvidék –
Forum Könyvkiadó, 2006. 165 p.
TEMERIN
6136. Zsúnyi Illés: Nehéz idők; A szer-
ző kiadása Stark Tamás előszavá-
val. [h. n.], 2001. 120 p. – A Tolna
megyében élő temerini származású
szerző emlékirata, többek között a
Gulagra került temerini leventékről.
6137.  Wier, Wilhelmine: Die deutschen Fa-
milien von Temerin in der Batsch-
ka. Hamm[burg], 1995. 585 p.
Művelődési hagyományok
6138. A temerini községi magyar kath.
polgári kör könyvtárjegyzéke;
Újvidék – Ivkovics György kvny.,
1910. 55 p.
6139. Ádám István: Ötéves a Kertbarát-
kör. A Temerini Kertbarátkör kiad-
ványa; Temerin, 2002. 46 p.
6140. Balogh Lajos: Temerin nyelvjárásá-
ról; Temerin, 1969. 32 p. – Temerini
füzetek 1. szám (kézirat gyanánt).
6141. Csorba Béla: Temerini néphagyo-
mányok; Újvidék – Forum Könyv-
kiadó, 1988. 275 p.
6142. Csorba Béla: Még azt mondják,
Temerinben…; Kanizsa – Cnesa
Kiadó, 1997. 205 p.
6143. Csorba Béla (szerk.): Illés szeke-
rén, 1332 Temerin 2002. Írások
Temerin múltjáról valamint az Illés-
nap hagyományáról; Temerin – A
temerini községi önkormányzat ki-
adása, 2002. 36 p. – Benne: Ökrész
Károly és Csorba Béla cikkei, Ady
Endre verse, valamint egy helyi val-
lásos népének Illés prófétáról.
6144. Csorba Béla: Temerinben volt egy
bolt – Temerini népi gyermekjáté­
kok I.; Temerin – TAKT, 2003. 63 p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
6145. Csorba Béla: A temerini tájház;
Temerin – TAKT, 2005. 23 p.
6146. Csorba Béla: Szilaj csikó nem el-
adó. Temerini népballadák és rab-
énekek. A TAKT és a szerző közös
kiadása; Temerin, 2005. 76 p. –
[Benne mellékletként Tóth László
Temerini népballadák és változatok
c. írása az Újvidéki Híd 1953. no-
vemberi számából, valamint Ko-
váts Antal A múlt század betyár
romantikájának egyetlen élő alak-
ja Temerinben (Délbácska, 1926.
május 9.) és Mit dalolt és dalol a
temerini magyar nép (Délbácska,
1926. december 25.) c. cikkeivel.]
6147. Csorba Béla: Hol vette a király
a várát? – Névtani, néprajzi és
tárgytörténeti írások; Újvidék –
Forum Könyvkiadó, 2006. 167 p.
6148. Harkai Imre: Temerin népi építé-
szete; Újvidék – Forum Könyvki-
adó, 1983. 121 p.
6149. Illés szekerén – 1332 Temerin
2002; Temerin, 2002. 36 p.
6150. Nemes János: A temerini Szigeti
Sándor Méhészegyesület króni-
kája; Temerin, 2003. 58 p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 31., 1282., 1411. és 2224. sz.
Várostörténet
6151. Ádám István: Az 1944/1945-ös
megtorlások temerini áldozatai.
Temerini Hírmondó 10. szám, 1998.
október 31., 2–4. p.
593
6152. Ádám István: Újváry Ferenc asz-
talosmester mosógép és jégszek-
rény készítő üzeme Temerinben;
Bácsország, 2004. I–III. szám, 38–
39. p.
6153. Bukurov, Branislav, dr.: Neke ka-
rakteristike stanovništva opštine
Temerin; In: Zbornik za prirodne
nauke Matice srpske – Novi Sad,
1969.
6154. D. Ö. [Dudás Ödön]: Temerin
története; Pacsér – Bács-Bodrog,
1878. 122–126. p.
6155. Csorba Béla: Temerin lakóinak
származási helye a Kalocsai Érse-
ki Levéltár bérmálási anyaköny-
vei alapján; Újvidék – Hungaro-
lógiai Közlemények 1986. 66–67.
szám, 67–90. p.
6156. Csorba Béla: Hej kubikra kéne
menni – A temerini kubikostár-
sadalom múltjából; Újvidék –
Hungarológiai Közlemények 1987.
70–71. szám 123–128. p.
6157. Csorba Béla: Az amerikai kiván-
dorlás I–II.; Temerini Újság, 1990.
január 4., 3. p. és január 11., 3. p.
6158. Cs. B. [Csorba Béla]: A „nagy
szaladás” kis áldozatai. Temerin
1848-as gyermekveszteségeiről; Te-
merini Hírmondó, 39. szám, 2003.
március 15., 2. p.
6159. Csorba Béla: Epikus ének egy
mezőváros felperzseléséről; Lé-
tünk, 2005. 1. szám, 112–120. p.
– A temerini gyújtogatás (1848.
augusztus 18.) című szerb nyelvű
eposz Djordje Stratimirović memo-
árjának mellékleteként jelent meg.
594
6160. Góbor Béla: Templom a temerini
Telepen; Vajdasági Hírnök, 1994.
április 20., 22. p.
6161. Illés Sándor: Egy bácskai magyar
falu; Kalangya, 1942. december
15., 12. szám, 562–565. p.
6162. Illés Sándor: Temerin gazdasági
és kulturális helyzete I–II.; Híd,
1935. január, 1. szám, 9–10. p. és
1935. február, 2. szám, 4–6. p.
6163. Illés Sándor: Viharfelhők Temerin
fölött; Magyar Nemzet, 1997. ápri-
lis 26.
6164. Kalapis Zoltán: Napi ingázók, ván-
dormunkások és egyéb utazók.
Temerin az iparváros vonzáskö­
rében; Magyar Szó, 1982. április
25.–május 16. (Húszrészes tárcaso-
rozat)
6165. Karsai Ferenc dr.: Temerin, egyko-
ri testvérközségünk; Temerini Hír-
mondó 22. szám, 2000. szeptember
10. (Átvétel a jánoshalmai Hunyadi
Népe c. hetilapból.)
6166. Kohut János: Temerin; Temerini
Újság, 1988. szeptember 8., 3. p.
(Újraközlés a Városok… falvak…
nyomán, 1933)
6167. Kovács Nándor: Se emlék, se bo-
csánat; Hét Nap, 2005. szeptember
7., 14. p.
6168. Majoros Zsuzsanna: Templomszen-
telés Temerinben; Családi Kör,
2000. július 27., 9. p.
6169. Maronka János: Egy befogadó falu
– 150 évvel ezelőtt; Magyar Szó,
1999. július 4.
TEMERIN
6170. Matuska Márton: A temerini áldo-
zatok kilétéről; Vajdasági Hírnök,
1994. augusztus 20., 11. p.
6171. Nagy Magdolna: A „háborús bű-
nös” (Tóth Imre); Vajdasági Hír-
nök, 1994. augusztus 20., 10. p.
6172. Németh Ferenc: A temerini kas-
tély; Magyar Szó – Kilátó, 1986.
július 19., 29. szám, 14. p.
6173. Ökrész Károly: Temerin a közép-
kori dokumentumokban I–III.;
Bácsország, 1996. április 4., 7. p.,
május 2., 7. p. és június 6., 7. p.
6174. Ökrész Károly: Temerin az I. kato-
nai felvételen, II. József korában
I–II.; Bácsország, 1997. február 6.,
7. p.; március 6., 3. p.
6175. Ökrész Károly: „Temerin mostan-
tól fogva örök időkig mezőváros
rangot élvezzen…”; Bácsország,
2001. IX–XII. szám, 94–96. p.
6176. Ökrész Károly: Temerin végzetes
éjszakájának szemtanúi – Egy
sajtóvita kapcsán Temerin elesté-
ről az 1848/49-es szabadságharc-
ban; Bácsország, 2002. IV–VI.
szám, 45–47. p.
6177. Ökrész Károly: „Oh, mily szép
a tiszta nemzedék”; Bácsország,
2003. X–XII. szám, 23–24. p.
6178. Ökrész Károly: A temerini Szécsen-
kastély kétszáz éve; Bácsország,
2004. I–III. szám, 27–31. p.
6179. Ökrész Károly: A temerini Ma-
gyar Királyi Állami Polgári Isko-
la három éve; Bácsország, 2004.
VII–IX. szám, 110–112. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
6180. Ökrész Károly: A temerini zsidók
története 1941-ig; Létünk, 2005. 3.
szám, 98–112. p.
6181. Ökrész Károly: A hontalanná vált
temeriniek sorsa 1848-ban; Lé-
tünk, 2005. 4. szám, 110–124. p.
6182. Varga József: Temerin nagy ün-
nepe – Msgr. Szungyi László es-
peresplébánossal a Szent Rozá-
lia-templom felszentelésének 200.
évfordulója kapcsán; Családi Kör,
2006. július 20., 23. p.
6183. Vondra Gyula (1908–1966); Hit-
élet, 1966. 11. szám, 7–9. p.
Irodalom: A szeretet erősebb a
halálnál – Vondra Gyula esperes-
plébános halálának 20. évforduló-
ján; Hitélet, 1986. 11. szám, 23. p.;
Élete ma is világít; Hitélet, 1991.
10. szám, 16. p. 30 évvel ezelőtt
halt meg Vondra Gyula temerini
plébános (1909–1966); Hitélet,
1996. 10. szám, 5. p.
Művelődési hagyományok
6184. Csorba Béla: Illés-napi hagyomá-
nyok Temerinben; Újvidék – Hun-
garológiai Közlemények 1989. 81.
szám 629–638. p.
6185. Csorba Béla: Illés-napi hagyomá-
nyok Temerinben; Magyar Szó
– Kilátó; 1989. november 25., 50.
szám, 16. p.
6186. Csorba Béla: Illés-napi hagyomá-
nyok Temerinben; Létünk, 1995.
1–2. szám, 42–50. p.
6187. Csorba Béla: A XVIII–XIX. száza-
di temerini névanyag szláv erede-
tű családneveinek néhány kérdé-
595
séről; Hungarológiai Közlemények,
1996. 4. szám, 112–117. p.
6188. Csorba Béla: Temerini írók és li-
terátusok; Temerini Hírmondó, 29.
szám, 2001. április 12., 2. p.
6189. (czr): Ahol minden nyáron Illés
prófétát köszöntik; Hitélet, 1974.
11. szám, 18–24. p.
6190. (D): Palackposta az oltár mögött
– Vondra Gyula plébános levele
1947-ből; Vajdasági Hírnök, 1994.
október 20., 16–17. p.
6191. Erdősi Loc Valéria: Temerin ké-
szül az Illés-napra – A fogadalmi
ünnep gazdag rendezvény-soro-
zatának egyik jelentős eseménye
a tájház megnyitása lesz; Családi
Kör, 2003. július 10., 24–25. p.
6192. Matuska Márton: A toronyóra
az irányadó – Balázs G. Árpád
temerini iskolaszéki jegyző saját
kezű feljegyzései egy hetvennyolc
évvel ezelőtti botrányról; Magyar
Szó – Kilátó; 1988. április 2., 16.
szám, 16. p.
6193. Még egy újmisés Temerinből (Pász-
tor Árpád); Hitélet, 1985. 9. szám,
26. p.
6194. Nagy Magdolna: Magyarságunk-
ból nem csinálunk boltot – Skra-
bány Endrére (…) emlékezünk; Vaj-
dasági Hírnök, 1994. szeptember
20., 17. p.
6195. Ökrész Károly: Egy régi vadászat
Temerinben és ami azzal jár; Vaj-
dasági Hírnök, 1995. január, 16–17. p.
6196. Ökrész Károly: Csénásy Simeon,
Temerin örmény postamestere;
596
Bácsország, 2006. 1. (36) szám,
11–14. p.
6197. Torok Csaba: Megtalálták a teme-
rini templom tervrajzát; Vajdasá-
gi Hírnök, 1994. február 20., 16. p.
TEMESVAJKÓC
6198. Túri Tibor: A kis múzeumok nagy
szerepe; Magyar Szó, 1987. decem-
ber 20.
6199. Varga Antal: Cséplőgéppel keresett
kenyér… – Temerini visszaemléke-
zés a szép, de nehéz munkára; Csa-
ládi Kör, 2004. június 17., 23. p.

TEMESKUTAS
Monográfia

6200. Milleker, Felix: Geschichte der

Groβgemeinde Kudritz; Werschetz
– Wettel és Veronits, 1888. 48 p.

TEMESVAJKÓC
Versectől egy karnyújtásnyira, múlt és jövő között őrlődik lassan Temesvajkóc. A
Delibláti-homokpuszta délkeleti csücskében magyarok, románok és szerbek lakta falu,
amelyben 1859-ben gróf Bessingen Ernő kastélyt és igényes arbarétumot építtetett. A
környéken Temesvajkóc vonzáskörében a XIX. században rajta kívül több nagybirtokost
tartottak számon. Román és szerb ortodox templom azóta, magyar katolikus templom pe-
dig 1995 óta segíti a híveket vallásuk gyakorlásában. A múltjában gazdag faluban még ma
is a kilencszázötven méterről felhozott kristálytiszta víz csorog az artézi kutakból, az a
víz, ami évszázadok óta a Kárpátokból lezúdulva kerül a mélyben húzódó vizekbe. A ku-
tak használatát először az 1859-ben felépült kastély kertjében kezdte el a Bessingen grófi
család, majd a falu több utcája, amely máig részesül az állandóan csorgó életforrásból.
(…) Bessingen Ernő gróf nagy gondot fordított a temesvajkóci kastélya körüli arbarétum
kialakítására. (…) Korábban német, majd partizán légelhárító egységek nyűtték kopottá a
több ezer kötetes könyvtárral ellátott kastélyt. De volt itt hadiárva-otthon, mezőgazdasági
szövetkezeti iroda és szövetkezeti lakás is. Gondját senki sem viselte, még akkor sem,
amikor homlokzatára óriási vörös csillagot biggyesztettek (Kovács Nándor, 2005).

Cikkek, tanulmányok

6201. Kovács Nándor: Temesvajkócon,

mocsárciprusok között; Hét Nap,
2005. november 16., 14. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 597
TEMESVÁR
TEMESVÁR – Királyi város Temes vmegyében, s fővárosa a mostani szerb vajda-
ságnak és temesi bánságnak, Szegedhez keletre 13, Pesthez 37 mfd távolságra, lapályos
vidéken, mellynél fogva levegője nem a legjobb, s a lázok nagyon uralkodnak. Különben
egy vala a legcsinosabb s legszebb városaink közül, de az 1849-ki ostrom alkalmával
igen sokat szenvedett. Áll t. i. Temesvár magából a belvárosból, egy várból és külváros-
ból. A vár és belváros köröskörül kőfallal és erős sánczokkal van bekerítve, minélfogva
az osztrák birodalom első rangú erősségei közé soroltatik. Külvárosai közt legszebb a
Józsefváros. Itt megy el a Bege hajózható csatornája, melly a város kereskedését igen elő-
mozdítja; sőt az ivóvíz is ebből vezettetett csöveken át a városba, de az ostrom óta, a mi-
dőn a Begében éppen semmi víz nem volt, elfogván azt a magyarok, vizet csak kutakból
isznak, s a nagy csatornai közönséges kút romokban hever. Temesvár székhelye a szerb
vajdaság és temesi bánság polgári és katonai főkormányainak, a fő fellebbviteli és me-
gyei törvényszéknek, egy kincstári igazgatóságnak, főpostahivatalnak, a csanádi római
kath. püspöknek, káptalannak és seminariumnak; temesvári n. e. óhitű püspöknek. Van itt
továbbá kath. lyceumés gymnasium, polgári és példány iskola, színház, só, harminczad
hivatal, takarékpénztár stb. Kórházai közül az irgalmas barátoké különösen kiemelendő.
Népessége a városnak 1848-ban 19,081 lélek volt, de a háború súlya miatt jelenleg hihe-
tően kevesebb. Legtöbben vannak köztük római katholikusok, aztán n. e. óhitűek, de az
itt egyesült reformátusok és ágostaiak összesen csak 600 főre mennek; s a héberek is majd
megközelítik e számot. Nyelvet illetőleg németek, szerbek, oláhok, magyarok. Mindenik
hitfelekezetnek helyben van papja és temploma. A kézművesség és kereskedés itt igen
virágzó; a Begén levő malmok híres lisztet őrölnek, van egy bőr, stearingyertya, szivar és
vegytani termékgyár (ez utóbbi Mehalán), több posztós és timár. Fő kereskedési czikkek
a gabona, liszt, szilvapálinka, méz, viasz, gyapjú, nyersbőr, szarvasmarha és sertés. – Te-
mesvár I. Károly idejében már nevezetes város volt. 1413. Hunyady János várat építtete,
s azt jól megerősíté. Kinisi Pál mint temesi bán és parancsnok itt lakott; Dózsa György
pedig a fellázadt parasztok vezére 1514-ben ugyan itt Báthori István és Zápolya János
által megveretvén, borzasztó kínzásokkal végeztetett ki. A török 1552-ben Losonczy vár-
kapitánytól a várat capitulatio erejénél fogva elfoglalván, magukat benn annyira meg-
fészkelték, hogy csak 1716-ban vehette azt vissza Eugen herczeg igen elszánt és kemény
ostrom után. Végre az 1848/9-ki magyar forradalomban, kivált utoljára a magyar seregek
által igen komolyan ostromoltatott, s már csak nem kénytelen vala magát feladni, midőn
aug. 9-kén h. Haynau osztrák fővezér osztrák és orosz seregekkel a magyarokat közel
Temesvárhoz megtámadta, s igen véres ütközet után megvervén, a várat is felszabadítá
(Fényes Elek, 1851).

Monográfiák Kulturgeográfiai monográfia; H.

Vö.: 99a., 959., 965., 966., 1225., 1262.,
1331., 1544., 1547., 1548. és 3497. sz.
6202. Becker Vendel: Temesvár kultur-
geografiai hatása a Délvidékre –
n. [Szeged], é. n. 76 p.
6203. Bellai József: Temesvár és Délma-
gyarország kis kalauza; Temesvár
– Moravetz Testvérek könyvnyom-
dája, 1914. 73 p.
598
6204. Bellai József szerkesztésében: Dr.
Telbisz Károly m. kir. udvari ta-
nácsosnak Temesvár szab. kir. vá-
ros polgármesterének és díszpol-
gárának 25 évi polgármesteri mű-
ködése alatt elmondott beszédei
(1885–1910); Temesvár – nyoma-
tott Uhrmann Henrik könyvnyom-
dájában, 1910. 376 p. + LX tábla.
6205. Berkeszi István: A temesvári könyv-
nyomdászat és hírlapirodalom
története; Történelmi és Régészeti
Értesítő, 1889. 175 p. és Függelék:
A temesvári könyvnyomdákban
1771-től 1871-ig nyomtatott köny-
vek jegyzéke, 177–189. p.
6206. Berkeszi István: Temesvár sza-
bad királyi város kis monográfi-
ája; Temesvár – Uhrmann Henrik
Könyvnyomdája, 1900. 202 p.
6207. Berkeszi István: Kataklizma (nap-
ló) – 1914. június 28.–1918. októ-
ber 27.; Békéscsaba, 1989. 94 p.
6208. Berkeszi István: Temesvári művé-
szek; Temesvár – Történelmi és Ré-
gészeti Értesítő, 1909. 144 p.
6209. Berkeszi István: A Delejtű. Délma-
gyarország első magyar hírlap-
jának kritikai ismertetése a kor
jellemzésével (1858–1861); Törté-
nelmi és Régészeti Értesítő, 1910.
1–93. p. – Repertórium, 85–93. p.
6210. Bodor Antal: Temesvár és Délma-
gyarország múltja, jelen közál-
lapotai és turisztikai leírása az
Alduna uti kalauzával; Temesvár
– Moravetz Testvérek kiadása, é. n.
[1908]. 328 p.
TEMESVÁR
6211. Déznai Viktor, dr.: Temesvár revi-
ziója; Temesvár, 1929. 24 p. + tér-
kép – különnyomat a Temesvári
Hírlap 1929 húsvéti számából.
6212. Jancsó Árpád–Balla Loránd: Te-
mesvár régi ábrázolásai; Maros-
vásárhely – Mentor Kiadó, 2005.
282 p.
6213. Juhász, Coloman: Das Tschanad-
Temesvarer Bistum wärend der
Türkenherschaft 1552–1699 –
Untergang der abendländischen
Kultur in Banat; Dülmen in West-
falen, 1938. 355 p.
6214. Krischan, Alexander: Die „Te-
meschvarer Zeitung” als Bana-
ter geschihtsquelle (1852–1948);
München, 1969. 160 p. + IX tábla.
6215. Lendvai Jenő: Temesvár város köz-
gazdasági leírása; Budapest, 1908.
61 p.
6216. Milleker Bódog: Temesvár vidé-
kének régiségleletei a honfoglalás
előtti időkből; Történelmi és Régé-
szeti Értesítő, 1900. 1–20. p.
6217. Pesty Frigyes: Oklevelek Temes-
vár-megye és Temesváros törté-
netéhez; Pozsony – Eder István
könyvnyomdája; 1896. XXXIV p.
6218. Pontelly István: A Temesvári Ma-
gyarnyelv-Terjesztő Egyesület fel-
adatai; Temesvárott – Nyomatott
a Csanád-Egyházmegyei könyvsaj-
tón, 1883. 74 p.
6219. Steiner Adolf, dr.: Temesvár és a
DMKE; Temesvár – Mangold Sán-
dor nyomása, é. n., 30 p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
6220. Telbisz Károly 25 évi polgármes-
teri működése alatt elmondott be-
szédei 1885–1910; Temesvár, 1910.
376 p.
6221. Temesvár. Magyarország Várme-
gyéi és Városai; Az Országos Mo-
nográfia szerkesztő-bizottságának
felügyelete alatt a Temes várme-
gyei helyi munkatársak közremű-
ködésével szerkesztette Borovszky
Samu dr. †; Budapest – Országos
Monográfia Társaság, é. n., 294
p. – Telbisz Károly: Előszó, I–V.;
Szentkláray Jenő: Temesvár törté-
nete, 1–110. p.; Geml József: Te-
mesvár újkora, 111–161. p.; Bellai
József: Temesvár leírása, 162–185.
p.; Bellai József: Temesvár köz-
oktatásügye, 186–203. p.; Vende
Ernő–Berkeszi István–Bellai Jó-
zsef: Irodalom, tudomány, művé-
szet, 204–258. p.; Ury Lajos: Tör-
vénykezés, 259–264. p.; Lendvai
Jenő: Ipar, kereskedelem, hitelügy,
forgalom, 265–287. p.; Betűsoros
név- és tárgymutató, 290–294. p.
6222. Wolf, Hans: Das Schulwesen des
Temesvarer Banats im XVIII.
Jahrhundert; Baden bei Wien,
1935. 195 p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1421. és 2786. sz.
6223. Berkeszi István: Társadalmi és
kulturális viszonyok Temesváron
a múlt század végén; Történelmi
és Régészeti Értesítő, 1900. 48–61. p.
6224. Gálffy István: Temesvárnak a sza-
bad királyi városok sorába való
felvétele 1790-ben; Történelmi és
Régészeti Értesítő, 1888. 163–168. p.
599
6225. Magony József: Temesvár vissza-
foglalásának százados emlékün-
nepe 1816. október 13-án; Törté-
nelmi és Régészeti Értesítő, 1917.
6–18. p.
6226. Miletz János: Temesvár hadásza-
ti jelentőségéről történelmünk-
ben. I. Az Árpád-ház kiholtáig;
Történelmi és Régészeti Értesí-
tő, 1875. 5–17. p.; II. Vegyesház
trónraléptétől Mátyás király ha-
láláig 1301–1490; 1875. 61–80. p.
6227. Miletz János: Chronológiai adatok
a magyar királyok tartózkodásá-
ról Temesvárott; Történelmi és Ré-
gészeti Értesítő, 1875. 171–184. p.
6228. Páll György: A Bánát fővárosának
nemzetiségi és gazdasági helyzete;
Magyar Kisebbség, 1937. április 1.,
7. szám, 177–196. p.
6229. Pesty Frigyes: Műveltségi állapo-
tok Temesváron a XVIII. század-
ban; Századok, 1877. 49–56. p.
6230. Singer Jakab: A temesvári zsidók
az 1848–49-iki szabadságharc-
ban; Történelmi és Régészeti Érte-
sítő, 1913. III–IV. füzet, 73–92. p.
6230a. Szekernyés Irén: Az utókor még-
sem felejt (Temesvár, Zsombolya
és Nagyszentmiklós műemlékei);
Nyugati Jelen, 2008. január 12–13.
6231. (sz. n.): Temesvár és a török hábo-
rúk 1500–1603-ig egy XVII. szá-
zadbeli krónika adataiból; Törté-
nelmi és Régészeti Értesítő, 1888.
81–87. p.
6231a. Temesvár; Vasárnapi Újság, 1902.
szeptember 7., 576–578. p.
600 TISZAKÁLMÁNFALVA

TERJÁN
TERJARI – Puszta Torontál vmegyében, magyar hely 12 házzal, 70 k.[atholikus] lak.,
kik dohány termesztők. F. u. a Marczibányi család (Fényes Elek, 1851).

A Holt-Tisza kanyarában, a mind néptelenebbé váló határ csöndjébe süppedve, sűrű

búzavetés és burjánzó gyomok alatt nyugszik a falum, Terján. Ázsiai hangzású a neve
ennek az egykori dohánykertész-településnek. Ha szabálytalan időközökben Terján tér-
ségébe lépek, emlékezetemben megelevenedik a halott falu, benépesülnek a fehér-zöld
fényű utcák: kavarog a búcsúi tömeg, az összesereglett rokonság, és fölcsendülnek a
nagysátorban a betyárdalok és kurucnóták. Irgalmatlan gürcölés után kegyetlen tobzódás.
Beszolgáltatás és disznótorok, keresztelők és kiszolgáltatottság, meg a lakodalmak pánt-
likás örvényű hangulata, majd mindezt elnyomja a kikiáltási ár. Több évtizede már, hogy
a falut elárverezték. Hamar elkelt minden ház, az iskola és a kápolna is. Lebontotta ki-ki
a maga hajlékát, az erőteljes vegetáció alá kerültek a falak, a mázolt földű szobák, ahol az
idő vesztegzárába fogva hozzátartozóim szőtték-fonták a megmaradás szálait évek hos�-
szú során át… Az árverés után csak a süppedő temető, kiapadt kút, repedezett harangláb
sejteti az arra járó idegennel, hogy falu lehetett itt, a Holt-Tisza halálkanyarán (Cs. Simon
István, 1994).

Monográfia p. – Uo.: Terjánra emlékeztünk;

16. p.
6232. Cs. Simon István: Szülőfalum, Ter-
ján; Újvidék – Forum Könyvkiadó, 6234. ger: Ötven éve volt Terján; Ma-
1994. 81 p. gyar Szó, 2004. szeptember 16.

Cikkek, tanulmányok 6235. Maros Antal; Terján; Hét Nap,

2004. május 19., 24. p.
6233. Cs. Simon István: Terjánról rövi-
den; Hitélet, 1994. 10. szám, 16–17.

TISZAKÁLMÁNFALVA
Waldneudorf, Budiszava
A magyar állam 1880 és 1900 között az akkori Bács-Bodrog és Torontál vármegyébe
mintegy 17.500 magyar és 2.500 német lakost telepített a következő új telepes községek-
be: Bácsgyulafalva, Tiszakálmánfalva, Wekerlefalva (csak németek), Szilágyi, Ótelek,
Felső-Muzslya, Nagyerzsébetlak, Székelykeve, Hertelendyfalva és Sándoregyháza. Né-
hány helységhez hozzátelepítés történt, a többi helységben pedig a szerb lakossághoz
egyre többen kezdtek Duna menti és Tisza vidéki magyarok bevándorolni (Palánka, a
Palánka melletti állami csikótelep, Csurog, Zsablya, Titel, Mozsor és Sajkáslak). Az ál-
lami telepítések Tisza Kálmán akkori miniszterelnök, gróf Szapáry Gyula pénzügymi-
niszter, gróf Bethlen András és dr. Darányi Ignác földművelésügyi miniszterek nevéhez
fűződnek. Új településként jött létre Tiszakálmánfalva is a felső-kovili–grahovai és az
alsó-kovili–sanaci bozótos, erdős területen. A Magyar Királyi Államkincstár kétszáz ma-
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 601
gyar család letelepítését irányozta elő, de a Sajkás-vidéki szerbség között a vártnál keve-
sebb telepes akart új otthont teremteni, ezért a kincstár a jelentkező 121 magyar telepes
család mellett 31 német család letelepítését is lehetővé tette. A magyar kormány célja
egy életerős magyar község megteremtése volt a Sajkás-vidéken, ezért kezdetben csak
olyan egyének kaphattak letelepítési jogot, akik hivatalos okiratokkal igazolni tudták,
hogy legalább ezerforintnyi vagyonnal rendelkeznek. Különböző okokból ez nem sike-
rült. Ennek következtében az első magyar telepes családok nagy részét a legszegényebb
népréteghez tartozó, írástudatlan, földnélküli nincstelenek alkották, akik Bács-Bodrog
vármegye mintegy ötven községéből, illetve Szeged környékéről származnak, legtöbben
mégis Temerinből, Pirosról, Csurogról, Feketehegyről, Újvidékről, Ókérről, Óbecséről és
Bácsföldvárról jöttek. Az első német ajkú telepes családok Káty, Kiskér, Ókér, Bulkesz,
Járek, Verbász, Futak és Sóvé községekből érkeztek (Galambos József, 2004).

Monográfia 6239. Galambos József: Részletek Budi-

6236. Wurtz, Johannes: Waldneudorf –
Deutsches Schicksal im Zeichen
d. Nachbarschaft zwischen Ma-
gyaren und Serben; Spiegelberg,
[1968]. 240 p.
Cikkek, tanulmányok
6237. Bóka Lídia: Tiszakálmánfalva ün-
nepel; Magyar Szó, 2002. február
28.
6238. Felejthetetlen napok [Népmissziós
napok Budiszaván]; Hitélet, 1966.
4. szám, 13–20. p.
szava (Tiszakálmánfalva) törté-
netéből – Fennállásának 120 éves
jubileumát ünnepli a település I–
XVIII.; Magyar Szó, 2004. február
26.–március 26.
6240. Tomek Viktor–Tóth Tibor: Akik
tartják a frontot; Hét Nap, 2005.
május 25., 12–13. p.
6241. Uri Ferenc: Budiszava; Magyar
Szó, 2004. február 26-ától március
26-áig.

TISZASZENTMIKLÓS
TISZA-SZENT-MIKLÓS – Rácz–magyar falu Torontál vmegyében, Csóka és Padé
közt, mindenkitől egy órányi távolságra; 934 kath., 1912 n. e. óhitű, 14 zsidó lak., óhitű
anyatemplommal, kövér szántóföldekkel, sok legelővel és réttel, 136 7/8 egész jobbágyte-
lekkel. Az utakat itt szép fasorok ékesítik. F. u. a volt nádor, József ő cs. k. fő herczegsége
örökösei. Ut. p. Török Kanisa (Fényes Elek, 1851).

A többnyelvű közösség tagjainak a túlnyomó többsége, természetesen egynyelvűként

indult egykor hosszú útra, Wislából Tiszaszentmiklósra, ám itt gyorsan alkalmazkodott
a körülményekhez. Az úttörők a múlt század első felében jelentek meg a faluban. Ta-
vasztól őszig gyűjtötték a szikesen a salétromot, amit azután nagy üstökben megfőztek
és apróra törve Temesvárra szállították a hadiipar számára. Mellette burgonya- és ká-
posztatermeléssel is foglalkoztak. Ősszel visszaköltöztek a szülőföldjükre, de tekintettel
602 TITEL
a nagy távolságra és a korabeli közlekedésre, a múlt század harmincas éveiben a Šalbut,
az Urbanek és a Buják nevezetűek közül néhány letelepedett Tiszaszentmiklóson, vagyis
a Wislából hozott asszonyaikkal itt kezdtek új életet. (…) A távolság tehát megtette a ma-
gáét, közben új nemzedékek nőttek föl, újfajta körülmények, rendszerváltozások között,
a tiszaszentmiklósi lengyelek közösségének fiataljai mind gyakrabban léptek házasságra
a szlovákokkal, majd később a más nemzetiségűekkel is. [Andrija Polaček] Értelmes em-
ber. Sok a közlendője, 1924 óta rögzíti Kévék és kaparék munkacím alatt a följegyzéseit, s
a filozofikus gondolatokat három nyelven írja. Szerbül piros betűkkel, zölddel magyarul,
fekete vagy kék irónnal pedig szlovák nyelven (Cs. Simon István, 1995).

Cikkek, tanulmányok múltban és jelenben VI–IX.; Sza-

6242. Cs. Simon István: Kenyérért kis-
lányt; Vajdasági Hírnök, 1994. jú-
nius 28., 17–18. p.
6243. Fehér Mayer Mária: A szentmiklósi
templombúcsú, Családi Kör, 2000.
március 23., 8–9. p.
6244. Micsiz Sándor: Szülőfalumnak,
Tisza Szent Miklósnak magyar-
sága, vallási és kulturális élete a
múltban és jelenben I–V.; Szabad
Hét Nap, 1996. január 4-étől febru-
ár 1-jéig.
bad Hét Nap, 1996. február 8-ától
február 29-éig.
6246. [Ft.] Pajor Sándor esperesplébá-
nos elhunyt; Hitélet, 1993. 2. szám,
14. p.
6247. Pósa Mária: Szülőfalumnak, Tisza
Szent Miklósnak magyarsága,
vallási és kulturális élete a múlt-
ban és jelenben X.; Szabad Hét
Nap, 1996. március 7.
6248. Szentmiklósi jegyzetek; Hitélet,
1980. 1. szám, 22–25. p.

6245. Miklós Erzsébet: Szülőfalumnak, 6249. Tiszaszentmiklóson élnek még

Tisza Szent Miklósnak magyar- lengyelek; Magyar Szó, 2001. de-
sága, vallási és kulturális élete a cember 30.

TITEL
Eközben Salán vezér, mikor megismerte a magyarok hatalmát és tetteit, megijedt,
hogy egyszer csak haragra gyulladva őt űzik ki az országából. Tehát tanácsot tartván
övéivel, követeit a görögök császárához meg a bolgárok vezéréhez küldötte, hogy ad-
janak neki segítséget az Árpád magyar vezér ellen való küzdelemre. A görög császár
és a bolgár vezér nagy hadsereget küldöttek Salán vezérnek. Mikor ezek megérkeztek,
azon a helyen, amelyet Titelnek mondanak, nagy öröm támadt a vezér udvarában. Más-
nap pedig Salán vezér és nemesei tanácsot tartván, követeket küldöttek Árpád vezérhez
azzal a felszólítással, hogy a földjüket hagyja el, s induljon haza szülőföldjére. Mikor
ezek megérkeztek Árpád vezérhez, és előadták neki Salán vezér üzenetét, Árpád vezér
meg nemesei felbosszankodva, ugyanazon követek útján ezt üzenték vissza Salán vezér-
nek: „A földet, amely a Duna és a Tisza között terül el, azonkívül a Duna vizét, amely
Regensburg felől Görögországba folyik, a magunk pénzén szereztük meg akkor, amikor
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 603
új emberekként megjelentünk itt, s azok ára fejében küldöttük a tizenkét fehér lovat meg
a szóban volt többi mást. Ő maga az, aki földje jóságát dicsérve egy nyaláb földet küldött
Alpár homokjáról és egy korsót a Duna vizéből. Megparancsoljuk tehát uratoknak, Salán
vezérnek, hogy hagyja el a mi földünket, s amilyen gyorsan csak szaladni tud, hordja el
magát a bolgárok földjére, ahonnan ősapja idetelepedett a mi ősapánknak, Attila király-
nak a halála után. Ha pedig ezt meg nem teszi, tudja meg, hogy mi ellene rögtön hadat
indítunk.” A követek ennek hallatára, miután megkapták az engedelmet, szomorú arccal
Salán vezérhez siettek. Árpád vezér és nemesei pedig az egész hadsereggel elindultak
a Zagyva folyótól, és a Tetétlen-hegy mellett ütöttek tábort egészen a Tiszáig. Azután a
Tisza partján tovább vonulva, Alpár homokjára érkeztek. (…) Salán vezér a görögök és
bolgárok segédcsapataival együtt elindult Titelről, és övéi biztatására is dühösen Árpád
vezér ellen lovagolt. (…) Árpád vezér, akinek a mindenség Istene volt a segítője, felövez-
te fegyvereit, felállította a csatarendet, aztán könnyhullatva imádkozott Istenhez, majd
imigyen tüzelte vitézeit: „Szittyák, kik a bolgárok dölyféből Hung várától a hungarus
nevet kaptátok, a görögöktől való félelem miatt ne feledkezzetek meg kardotokról, és
el ne veszítsétek jó hírneveteket. Hanem szerényen és vitézül harcoljatok a görögök és
bolgárok ellen, akik a mi asszonyainkhoz hasonlítanak, és úgy féljünk a görögök so-
kaságától, mint az asszonyoktól.” Ennek hallatára vitézei nagyon felbuzdultak. Tas fia,
Lél megfújta a kürtjét, Bogát fia Bulcsú meg felemelte a zászlaját, s az első hadsorban
indultak ütközetbe a görögök ellen. Erre harcba elegyedett a két ellenséges csatarend, és
kezdtek hevesen vívni egymással. S amikor Árpád vezérnek egész serege viadalra kelt a
görög ellen, igen sokan elestek a görögök és bolgárok közül. A fent említett Salán vezér
pedig, amint látta, hogy övéi alulmaradnak a küzdelemben, futásnak eredt, s hogy életét
megmentse, Bolgárfejérvárba sietett (Anonymus: Gesta Hungarorum).

Legszebb hajókat készítettek Titelen a sajkás ezred kerületében, nem csak a katona-
ság, hanem a bánsági búzakereskedés számára is. Vetélkedett ezzel a szegedi, helyben
úgy nevezett superek készítménye, kik közt néhány évek előtt legjelesb volt bizonyos
Ábrahám. Az itt készült hajók némelyike 8000 mázsánál is többet bír, közönségesen cser-
fából építtetnek, szépek s tengeri alakúak. 1800ban egy 8200 mázsát bíró épült a kir.
udv. kamara számára; de legszebb volt azon két vízmérésekre és szabályozásokra rendelt
hajó, mellyek, ha emlékezetem nem csal, 1825ben bocsáttattak a Tiszára. Jelesek még
a sziszeki hajógyár művei is. Ezenkívül készíttetnek hajók Új-Aradon, Komáromban,
Baján, Újbecsén, Várin, Beregben; ez utóbbi helyen leginkább a sószállításra (Horváth
Mihály, 1840).

Monográfiák 6250. Érdujhelyi Menyhért: A titeli káp-

Vö.: 1821., 1908., 2163. és 5469. sz.
6249a. A titeli Tisza–Duna–Töltés Fenn-
tartási Társulat Emlékirata az
1896. évi Ezredéves Országos Ki­
állítás alkalmából; Budapest – Lég-
rády, 1896. 32 p.
talan története; BBVTT Évköny-
ve 1895, 49–85. p. és Zombor –
Bittermann Nándor és Fia könyv- és
kőnyomdájában, 1895. 37 p.
6251. Tyukics, A.: Ustrojstvo c. kr. Ti-
telskog krajiškog šajkaškog bata-
ljona za doba narodnog pokreta
1848–1849; Újvidék, 1900. 82 p.
604
– különnyomat a Letopis Matice
Srpske 1899. évfolyamából.
Irodalom: Margalits Ede: ~; Száza-
dok, 1901. 242–252. p.
6251a. Udvardy József, dr.: A titeli káp-
talan – A Kalocsai és Bácsi Főegy-
házmegye középkori története V.
rész; Kalocsa, é. n. 90 p. (gépirat).
6251b. Udvardy József, dr.: Társaskápta­
lanok és szerzetesrendek; Kalocsa,
é. n., 289 p. (gépirat).
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1460. sz.
6252. Cholnoky Jenő, dr.: A M. Földrajzi
Társaság harmadik vándorgyűlé-
se; Földrajzi Közlemények, 1909.
IX. füzet, 391–403. p.
6253. Čurčić, Lazar: A titeli oktatás nyolc
évszázada; Magyar Szó – Kilátó,
1983. október 22., 41. szám, 16. p.
6254. Čurčić, Lazar: Janus Pannoni-
us Titelen; Magyar Szó – Kilátó,
1984. március 17., 11. szám, 15. p.
6255. D.[udás] Ö.[dön]: Adatok Titel tör-
ténetéhez, Pacsér – Bács-Bodrog,
1878. 82–87. p.
TOPOLYA
6256. Érdujhelyi Menyhért: A titeli ása-
tások; BBVTT Évkönyve 1903.
140–142. p.
6257. Ivánfi Ede: Titel története I–II.;
Pacsér – Bács-Bodrog, 1879. 51–
63. p.
6258. Ivánfi Ede: Titel, mint prépostság,
káptalan, hiteles hely és vár; Tör-
ténelmi és Régészeti Értesítő, 1877.
108–128. p.
6259. Ivánfi Ede: Adalék a titeli sarko-
phaghoz; Történelmi és Régészeti
Értesítő, 1879. 51. p.
6260. Juhász Erzsébet: Hogy ne vesszen
ki a magyar szó – Titeli kezdemé-
nyezések; Magyar Szó, 2002. júni-
us 9.
6260a. Németh István: Kriptaházak; In:
Szórványban [Burány Nándor–
Du­dás Károly–Németh István–Tari
Ist­ván]; Újvidék – Forum Könyvki-
adó, 2004. 121–124. p.
6261. Szabó J. József: Ahol a Tisza a Du-
nába ömlik – A titeli vár és kápta-
lan középkori műveltségünk egyik
fellegvára; Vajdasági Hírnök, 1993.
július 20., 16–17. p.

TOPOLYA, BÁCSTOPOLYA
TOPOLYA – Magyar m. v. Bács vmegyében, saját postahivatallal, Szabadkához délre
4 mfd. 5800 kath., 200 zsidó lak., paroch. templommal, urasági kastéllyal és kerttel. Ven-
dégfogadó. Homokos határa 1200 □ ölével 32773 hold, mellyből 304 telek után úrbéri
szántó 11843, rét 7205, legelő 4918, szőlő 296, uradalmi szántó és rét 8168, mocsár 50,
utak 293 hold. Bírja a b. Kray család (Fényes Elek, 1851).

Topolyát 1750-ben szállta meg a felvidéki tótság és magyarság. A község neve szláv
eredetű. S valószínűleg az itt nagyszámú nyárfáktól vette eredetét. (…) Nagyon sivár,
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 605
szegényes volt ez a telepítés a német telepítésekhez képest. A német telepesek mindent
kaptak, ami a boldog élethez szükséges. Házat, nagy kertet, a földműveléshez lovakat,
szerszámot, kocsit, ekét, boronát, továbbá tehenet, sertéseket, bútorokat (még mosóteknőt
és szappant is). Épített nekik az állam templomot, paplakot, iskolát tanítóval, minden két
falu kapott felcsert (sebészorvost). Szabaddá tette őket tíz évig minden adótól és tehertől.
Az iparosokat fölszerelték a mesterségükhöz tartozó minden eszközzel. A topolyai és
környéki telepeseket lerakták, és azt mondták nekik: no, most éljetek, ahogy tudtok. (…)
A topolyai jövevények hamar belátták, hogy őket nem népnek, lakosoknak hozták ide,
hanem csak olcsó, ingyenes munkásoknak; azért sokan vissza is mentek elhagyott ottho-
naikba. Akik itt maradtak, megszállták a kivándorló törökök által lakott, de jórészt romba
dőlt tobáni házakat, s lakhatóvá tették azokat. Így tobán lett Topolya község magja. Innen
fejlődött a község tovább, de egyelőre csak a völgybe, mert itt könnyebb volt vízhez jutni,
nem kellett oly mély kutakat ásni, mint a fennsíkon (Kiss Lajos, 1943).

A táj jellegtelen, a vasút a leglaposabb részén fut át a gyönyörű Krivaja völgyén, s ép-
pen csak feltűnik egy-egy pillanatra egy ezüstösen fénylő kaszáló a tavaszi talajvíz után, s
egy nagyobb darab legelő, ahol Törley Bálint vagy a Gäyerek ménese látszott messziről az
elrohanó sürgönypóznák között. (…) Papp Dániel aligha itt kereste Tündérlakot, a fővonal
különben is messze elkerülte a szülőfaluját, s ha Bácska szíve volt ez a völgy, amelyet a
legtermékenyebb földek fogtak körül, a szegénység és a szervezett ellenállás is itt volt a
legnagyobb. A Tisza-vidék sötét és súlyos színei itt elhalványultak, derű és könnyed oldó-
dás a Duna felől ugyancsak eltűnt, mire odáig ért, Nyugat és Kelet választóvonalához, és
meg kellett érteni Bicskey Péter lemondó, halálra készülő sóhaját: – Ha elmentem volna
Zentára rajztanárnak, más ember lett volna belőlem (Herceg János, 1979).

Monográfiák dalmi munkásmozgalom a topolyai

Várostörténet
6262. Dokumentumok Topolya és kör-
nyéke történetéből I. – Szerkesz-
tette Ipacs József; Bačka Topola,
1977. 799 p. – I/1. kötet: Brindza
Károly: Forradalmi munkásmozga-
lom a topolyai járásban 1895–1918;
I/2. kötet: Brindza Károly: Forra-
dalmi munkásmozgalom a topolyai
járásban 1895–1918.
6263. Dokumentumok Topolya és kör-
nyéke történetéből II. – Szerkesz-
tette Ipacs József; Bačka Topola,
1979. 696 p. – II/1. kötet: Brindza
Károly: Forradalmi munkásmozga-
lom a topolyai járásban 1919–1927;
II/2. kötet: Brindza Károly: Forra-
járásban 1928–1929.
6264. Dokumentumok Topolya és kör-
nyéke történetéből III/1. – Szer-
kesztette Ipacs József; Bačka
Topola, 1982. XXXII + 454 p. –
Brindza Károly: Forradalmi mun-
kásmozgalom a topolyai járásban
1930–1936.
6265. Dokumentumok Topolya és kör-
nyéke történetéből III/2. – Szer-
kesztette Ipacs József; Bačka Topo-
la, 1985. 455–1026 p. – Brindza
Károly: Forradalmi munkásmoz-
galom a topolyai járásban 1937–
1941.
6266. Brindza Károly: Dr. Hadzsy János,
az orvos és az ember; Topolya –
606
Művelődési, Oktatási és Tájékozta-
tási Központ, 1990.
Irodalom: Máriás József, dr.: Bács-
ka nagyjainak arcképcsarnoká-
ból; 7 Nap, 1990. július 27., 23.
p.; Burányi Nándor: Majd, ha lesz
időm… – Látogatás a hetvenéves
Brindza Károlynál; Magyar Szó –
Kilátó; 1989. április 29., 19. szám,
17. p. és 19. p.
6267. Brindza Károly: Topolya és kör-
nyéke malomipara két évszáza-
dos hagyománya; Topolya, 1998.
6268. Đere, Kornel dr.–Tomić, Pavle dr.–
Jožef, Ipač: Opština Bačka Topola;
Novi Sad – Prirodno-matematički
fakultet, Institut za geografiju, 1985.
236 p.
6269. Harkai Imre: Topolya mezőváros
tanyarendszere; Kanizsa – Cnesa,
1998. 88 p.
6270. Kiss Lajos: Kiszakított lapok To-
polya történetéből 1943; Topolya,
1943. 80 p.
6271. Monografija Bačke Topole 1750–
1945; Novi Sad – Dániel Print,
2001. 260 p.
6272. Topolya mezőváros históriája (1808–
1811); Újvidék – Forum Könyvki-
adó, 1992. 274 p.
Irodalom: Bori Imre: André István
dicsérete; 7 Nap, 1993. február 5.,
17. p.; Bori Imre: Egy rím és egy
(jel)kép nyomában; 7 Nap, 1993.
február 12., 17. p.; Fehér Ferenc:
Egy régi mezőváros históriája;
Magyar Szó – Kilátó, 1986. augusz-
tus 16., 32. szám, 15. p.
6273. Topolya monográfiája 1750–1945;
Újvidék – Dániel Print, 2001. 260 p.
TOPOLYA
Művelődési hagyományok
6274. A topolyai járási népszínház 10
éve; É. n. [1959]. 17 p.
6275. A topolyai Sarlós Boldogasszony-
templom képekben 1904–1906
(Harkai Imre, Rind István); Topo-
lya – Plébániahivatal, 1993. [12] p.
– leporello.
6276. Bačka Topola; Centar za kulturu,
1981. 28 p. (kétnyelvű kiadvány).
6277. Barácius Zoltán: Megkésett rek-
viem – A megszüntetett vajdasági
magyar színházak története; Sza-
badka – Életjel, 1996. 229 p.
6278. Borús Rózsa: Topolya népszoká-
sai; Újvidék – A Magyar Nyelv, Iro-
dalom és Hungarológiai Kutatások
Intézete, 1981. 186 p.
6279. Cservenák Pál–Nagy Tibor: A to-
polyai szobrok és emléktáblák;
Topolya, 2002. 69 p.
6280. Cservenák Pál: Cserkészek – fel-
derítők; Topolya, 2004. 60 p.
6281. Dévics Imre: A Bácstopolyai Mű-
vésztelep; Novi Sad – Forum, 1962.
14 + 67 + 8 p. (számozatlan)
6282. Harkai Imre: Topolya építésze-
te; Újvidék – Forum Könyvkiadó,
1991. 111 p.
Irodalom: Fehér Ferenc: A népi
építkezés beszédes emlékei; Ma-
gyar Szó – Kilátó, 1983. július 9.,
26. szám, 15. p.
6283. Kocsis Antal–Nagy Tibor: Isten di-
csőségére emeltette… – Topolya
mezőváros területén található ke-
resztek; Újvidék – Agapé, 1994.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
6284. Penavin Olga–Matijevics Lajos–
Mirnics Júlia: Bácstopolya és kör-
nyéke földrajzi neveinek adattára
– Vajdaság helységeinek földrajzi
nevei 1.; Újvidék – Hungarológiai
Intézet, 1975. 249 p.
6285. Sarlósboldogasszony római kato-
likus templom 1904–1994; Topo-
lya, é. n. [1994]. 32 p.
6286. Tibold-Mojzes Djurdjica: A topo-
lyai Népkönyvtár 50 éve – 1945–
1995; Topolya, 1997. 96 p.
6287. Topolyai kalauz; Topolya, 2002.
48 p.
6288. Tóth Ferenc: Topolya és környé-
ke népballadái; Újvidék – Forum
Könyvkiadó – A Magyar Nyelv,
Irodalom és Hungarológiai Kutatá-
sok Intézete, 1981. 182 p.
Irodalom: Matijevics Lajos: „…egy
majdani nagy balladáskötet ki-
adásához…”; Magyar Szó – Kilátó,
1982. február 13., 6. szám, 13. p.
6288a. Virág Gábor: Topolya történeti csa­
ládnevei; Budapest – Eötvös Lo­ránd
Tudományegyetem. Bölcsészettudo­
mányi Kar. Magyar Nyelvészeti Tan­
székcsoport. Névkutató Munkakö-
zösség, 1992. 59 p.
6289. Virág Gábor: A topolyai iskolák
története (1750–1944); Újvidék –
Forum Könyvkiadó, 1993. 174 p.
6290. Virág Gábor: A topolyai középis-
kolák rövid története; Topolya,
1988. 81 p. (kétnyelvű kiadvány)
6291. Virág Gábor: A kézművesség tör-
ténete – Paraszti foglalkozások,
kézművesek, iparosok Topolyán;
Topolya, 2002. 168 p.
607
6292. Virág Gábor, dr.–Cservenák Pál: Az
iskola; Topolya, 2003. 100 p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1263., 1411., 1941., 1972., 2187. és
3541. sz.
Várostörténet
6293. Biacsi Antal: Topolyai létszámfej-
tés; 7 Nap, 1991. június 7., 12–13. p.
6294. Brindza Károly: Az 1750-ben új-
ratelepített Topolya I–IV.; Bács-
ország, 1996. szeptember 5., 9. p.;
október 3., 9. p.; november 7., 9. p.;
december 5., 6. p.
6295. Brindza Károly: Topolya kamarai
falu leírása 1790-ben; Bácsország,
1997. január 9., 7. p.
6296. Brindza Károly: 1806: Topolya
mezővárosi rangot kapott; Szabad
Hét Nap, 1998. április 15., 20. p.
6297. Brindza Károly: 150 évvel ezelőtt
– Topolya mezőváros tragédiája;
Szabad Hét Nap, 1999. február 10.,
14. p.
6298. Cservenák Pál: Topolya összeírási
adatai; Bácsország, 2006. 1. (36)
szám, 8–10. p.
6299. Fehér Ferenc: Topolya eleven tör-
ténelme: Magyar Szó – Kilátó,
1983. április 16., 15. szám, 16. p.
6300. Fehér Ferenc: A múlt század eleji
Topolya történetéhez; Magyar Szó
– Kilátó, 1984. november 17., 46.
szám, 17. p.
608
6301. Fehér Ferenc: A Kray-kastély ár-
nyékában; Magyar Szó – Kilátó;
1988. december 24., 3. szám, 16. p.
6302. Hovány Lajos: Topolya vizei a tér-
képeken; Bácsország, 2000. 5–6.
szám, 15–18. p.
6303. Kocsis Antal: Fybaych és Baych to-
pográfiai elhelyezkedése; Bácsor-
szág, 2000. 11–12. szám, 90–93. p.
6304. Kocsis Antal–Cipó Rózsa: A to-
polyai zsidótemető; Bácsország,
2001. IX–XII. szám, 69–76. p.
6305. Kocsis Antal: Topolyai zsidók; Bács-
ország, 2004. VII–IX. szám, 80–85. p.
6306. Kocsis Zsuzsanna–Gondi Martina–
Rudics Diana–Benedek Gabriella–
Dudás Diana: Az utolsó Kray báró
és Topolya 1848–1849 között; Bács-
ország, 1998. 1. szám, 29–31. p.
6307. Muhi János: Topolya utolsó föl-
desura; Kalangya, 1944. 1. szám,
8–11. p.
6308. N. K. [Nagy Klára]: Topolya 250
éve – Nagy Tibor történész a város
betelepítéséről; Magyar Szó, 2000.
március 11.
6309. Pénovátz Antal: A megzabolázott
Bácsér – A századelő vízművei
Kishegyes és Topolya területén;
Magyar Szó – Kilátó, 1985. április
20., 16. szám, 17. p.
6310. Pénovátz Antal: A Krivaja-völgyi
vízgazdálkodás száz éve I–VII.;
Magyar Szó, 1986. július 13–19.
6311. [Simokovich Rókus] Sántha Péter:
Bácska Topolán; Híd, 1939. no-
vember, 11. szám, 338–341. p.
TOPOLYA
6312. Virág Gábor: Egy „elátkozott” to-
polyai család; 7 Nap, 1998. 3–14.
szám.
6313. Virág Gábor: Topolya birtok- és
gazdálkodási viszonyai a XVIII.
század második felében; Bács-
ország, 2000. 11–12. szám, 41–44. p.
6314. Virág Gábor: Topolya mezővá-
ros pecsétje 1848-ig; Bácsország,
2000. 11–12. szám, 45. p.
6315. Virág Gábor, dr.: Czinege György és
a nemesi insurrectio; Bácsország,
2000. 11–12. szám, 121. p.
6316. Virág Gábor, dr.: Topolya birtok-
és gazdálkodási viszonyai a XIX.
század első felében; Bácsország,
2001. V–VIII. szám, 22–24. p.
6317. Virág Gábor, dr.: Milyen is volt a
falu első temploma?; Bácsország,
2001. IX–XII. szám, 110. p.
6318. Virág Gábor: Topolya mezőváros
fekete krónikája [1749] I–III.;
Bácsország, 2002. IV–VI. szám,
85–94. p.; 2002. X–XII. szám, 107–
112. p. és Bácsország, 2003. X–XII.
szám, 91–99. p.
6319. Vojnits Tivadar: Ha felszáll a vörös
kakas… – Topolya történetének
legnagyobb tűzesetei; Szabad Hét
Nap, 1997. március 6., 10. p.
6320. Vojnits Tivadar: Fybaychtól Topo-
lyáig; Szabad Hét Nap, 1997. ápri-
lis 3., 4. p.
6321. Vojnits Tivadar: 1944 gyászos em-
lékezete – A topolyai magányos
fakereszt előtt, Szabad Hét Nap,
1999. november 10., 6. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
6322. Zöldy Pál: Koldulás és koldulási
módok Topolyán az 1900-as évek
táján; Bácsország, 2002. IV–VI.
szám, 123–127. p.
Művelődési hagyományok
6323. Barácius Zoltán: Színházvédő sze-
génylegények – Ötven esztendővel
ezelőtt alakult meg a Topolyai Járá-
si Magyar Népszínház I–IV.; Csa-
ládi Kör, 1999. szeptember 23., 20.
p.; szeptember 30., 20. p.; október
7., 20. p.; október 14., 21. p.
6324. Borús Rózsa: Topolyai népviselet
a századfordulón; Újvidék – A
Hungarológiai Intézet Tudományos
Közleményei, 1977. 32. szám, 101–
109. p.
6325. Borús Rózsa: Topolyai mondák [a]
pusztatemplomról; Bácsország,
1995. július 6., 15. p.
6326. Borús Rózsa: Emberek és életraj­
zok – Részletek hajdani topolyaiak
önéletrajzából; Bácsország, 1997.
június 5., 4. p.
6327. Brindza Károly: Adatok a 110 éves
topolyai sajtó történetéhez I–II.,
Szabad Hét Nap, 1995. március 2.
és március 30.
6328. Brindza Károly: Robotmunka-meg-
váltás; Bácsország, 1997. július 3.,
6. p.
6329. Cservenák Pál–Nagy Tibor: Topo-
lyai szobrok és emléktáblák múlt-
ja és jelene; Bácsország, 2001.
V–VIII. szám, 29–34. p.
609
6330. Cservenák Pál: Beteljesült a régi
álom – Múzeuma van Topolyá-
nak; Bácsország, 2003. I–III. szám,
126. p.
6331. Csípe Tímea: Volt egyszer egy tün-
dérkert – A topolyai park két év-
százada; Bácsország, 2005. 2. (33.)
szám, 64–69. p.
6332. Csuka Zoltán: Séta a Topolyai nép-
kertben; Kalangya, 1944. 1. szám,
37–40. p. + fényképek.
6333. Fehér Ferenc: Topolyai változatok;
Magyar Szó – Kilátó, 1982. június
5., 21. szám, 16. p.
6334. Fehér Ferenc: A dalkultúra emlé-
kei Topolyán; Magyar Szó – Kilá-
tó, 1983. szeptember 24., 37. szám,
16. p.
6335. Fehér Ferenc: Az Olvasó Egylet-
től a mai Népkönyvtárig; Magyar
Szó, 1984. október 18., 13. p.
6336. Fehér Ferenc: Egy százéves egylet
krónikájából (tűzoltóság); Magyar
Szó – Kilátó, 1984. december 1.,
48. szám, 13. p.
6337. Fehér Ferenc: A vándorfestő meg-
valósuló látomásai (Nagyapáti Ku-
kac Péter); Magyar Szó – Kilátó,
1985. február 16., 7. szám, 18. p.
6338. Fehér Ferenc: Topolya képzőmű-
vészeti múltjából, Magyar Szó –
Kilátó, 1985. július 6., 26. szám, 15. p.
6339. Fehér Ferenc: Tájház – s a tájnak
az emberei; Magyar Szó – Kilátó,
1987. január 17., 7. szám, 16. p.
610 TOPOLYA
6340. Fehér Ferenc: Africasafari a bá- 6349. Háromezernyolcszázan együtt a
rókertben; Magyar Szó – Kilátó; szentmisén [A topolyai katolikus
1988. június 4., 24. szám, 16. p. egyházközségről]; Hitélet, 1974. 1.
szám, 18–24. p.
6341. Fehér Ferenc: Otthon, a kálvári-
6350. Laczkovics Imre: A topolyai Lim-
án…; Magyar Szó – Kilátó; 1988.
bek fotóstúdió; Bácsország, 2005.
október 22., 44. szám, 15. p.
3. (34.) szám, 66–69. p.
6342. Fehér Ferenc: A Topolya és Kör-
6351. Matijevics Lajos: A Telecskai-
nyéke ezredik számához; Magyar
dombok csavargója (Krivaja, 1883);
Szó – Kilátó; 1989. január 28., 7.
Magyar Szó – Kilátó, 1980. július
szám, 16. p.
19., 28. szám, 15. p.
6343. Fehér Mayer Mária: A nagytemp-
6352. Móricz Vince (1914–1989) [plébá-
lom ünnepén; Családi Kör, 2006.
nos]; Hitélet, 1989. 6. szám, 6. p.
július 6., 10–11. p.
6353. Nagy Klára: Milyen sors vár a to-
6344. Gallusz László: Szóljon a dal –
polyai kálváriára?: Magyar Szó,
Százéves a karéneklés Topolyán;
1989. május 23.
Magyar Szó, 1989. február 4.–feb-
ruár 19.
6354. Összefogás a Kálváriáért; Hitélet,
1990. 6. szám, 17. p.
6345. Hadzsy János: Kimutatás orvosi
működésemről; Melléklet a Gyó-
6355. pné [Penovácné Náray Éva]: Az
gyászat 1893. évi 30. számához, 4 p.
utókornak megörökítve – Négy
év alatt három múzeum; Magyar
6345a. Hadzsy János: Működésem és ered-
Szó, 1987. november 12.
ményei 1895-ben; Gyógyászat, 1896.
67–68. p.
6356. Raffai Judit: Zöldy Pál, Topolya
krónikása; Bácsország, 2002. IV–
6345b. Hadzsy János: Kimutatás orvosi
VI. szám, 122–123. p.
működésemről 1896-ban; Gyógyá-
szat, 1897. 95–97. p.
6357. Rind Melitta: Topolyai gyermek-
játékok; Bácsország, 2005. 1. (32.)
6346. Harkai Imre: Részletek Topolya
szám, 64–66. p.
építészetéből (1750–1941); Híd,
1983. május, 654–665. p.
6358. Rind Melitta: Topolyai gyermek-
játékok – Eszközös játékok; Bács-
6347. Harkai Imre: Az alföldi kertes vá-
ország, 2005. 2. (33.) szám, 75–77.
ros topolyai modellje; Bácsország,
p.; Mozgásos játékok; Bácsország,
1995. augusztus 3., 9. p.
2005. 3. (34.) szám, 87–90. p.
6348. Harkai Imre: A topolyai szélma-
6359. Sinkó István: Volt egyszer egy
lom; é. n. – szórólap.
színház I–IV.; 7 Nap, 1988. ok-
tóber 14., 38–39. p.; október 21.,
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
38–39. p.; október 28., 38–39. p. és
november 4., 38–39. p.
6360. (-s. -s): Húsvéti hívogató Topolyá-
ra; Hitélet, 1980. 4. szám, 24–28. p.
6361. Szabó Anikó: Pályám emlékezete
– A topolyai Rind István hivatásá-
ról, a fényképészetről; Bácsország,
2005. 3. (34.) szám, 73–77. p.
6362. Szabó József: Tett lett az ötletből
– A Topolyai Múzeumnak szentelt
szabadkai múzeumi évkönyv; Hét
Nap, 2004. január 21., 14–15. p.
6363. Szakmány György: Egy magyar
sziget a Vajdaságban (1.) – Topo-
lya; Magyar Turista, 2007. április,
40–41. p.
6364. Virág Gábor: A Kosztolányiak To-
polyán I–II.; 7 Nap, 1992. novem-
ber 13., 16. p. és november 20., 16. p.
611
Oktatás és az iskolák
6365. Deák Áron: Az elmélet igenlésé-
től a gyakorlat hiányolásáig – A
középiskolai oktatás jubileuma To-
polyán; 7 Nap, 1988. december 9.,
24–25. p.
6366. Virág Gábor: A topolyai tanonc-
iskola története I–XIX.; Topolya
és Környéke, 1989. október 20-ától
1990. március 16-áig.
6367. Virág Gábor: Topolyai népoktatás
1750–1945 I–IV.; Topolya és Kör-
nyéke, 1990. október 5-étől novem-
ber 9-éig.
6368. Virág Gábor: A topolyai óvodák
története I–IV.; 7 Nap, 1993. janu-
ár 8., 14. p.; január 15., 14. p.; janu-
ár 22., 14. p. és január 29., 14. p.

TOPUSKÓ

Monográfia korában; Budapest – Stephaneum

Nyomda R. T., 1911. 80 p.
6369. Lakatos Dénes: A topuskói ciszter-
ci apátság története az Árpádok

TORÁK
A szerb kormány rendelete értelmében, mely nemrég jelent meg a szolgálati lapban is,
a begaszentgyörgyi (Žitište) községhez tartozó Begejci falu neve mától újra Torák. Ezzel
eleget tettek a főleg románok által lakott település lakói óhajának, akik már néhány évvel
ezelőtt referendumon döntöttek arról, hogy falujuk vegye fel a régi elnevezést, melyet
először egy 1334-ből eredő írásos dokumentum említ. A román ajkú lakosság betelepítése
1767-ben kezdődött, amikor 340 család érkezett Erdélyből. A második világháború után
napjainkig a falu a Begejci nevet viselte. Torákon a lakosság kétharmada román, mintegy
10 százaléka szerb nemzetiségű, de a faluban élnek magyarok, horvátok, cigányok és né-
612 TORDA
metek is. Érdekes, hogy a településen jelenleg mintegy 4000 lakos él – több mint a község
központjában, Begaszentgyörgyön (K. I., 2001).

Cikkek, tanulmányok

6370. K. I. [Kecskés István]: Begejciből

(újra) Torák lett; Magyar Szó;
2001. április 20.

TORDA
TORDA – Puszta Torontál vmegyében, népes magyar hely, Becskerekhez északra
4 órányira; 225 házzal, 2656 kath., 10 óhitű, 10 zsidó lak. Kath. paroch. templommal.
Lakosai híres dohánytermesztők, s jámbor magaviseletök által jelesen megkülönböztetik
magokat. F. u. Pejachevich Péter (Fényes Elek, 1851).

Az 1723–25. évi Mercy-féle térképen a becskereki kerület elpusztult helységei között

találjuk Tordát. 1750-ben a dél-magyarországi kincstári puszták bérlő társasága bérelte.
1776-ban Szeged környéki magyarok telepedtek ide. 1781-ben gróf Pejacsevich József
vásárolta meg a falut. Ennek utóda, Pejacsevich Zsigmond 1797-ben Szeged, Makó, Dóc,
Mezőkövesd, Kiszombor, Bánlak, Apátfalva, Temerin, Szaján, Szőreg és Dorozsma hely-
ségekből telepített ide magyarokat, akikkel a szomszédos Basahídon 1798-ban szerződést
kötött. 1799-ben 225 házhelyet osztott ki a telepeseknek, s ezzel a község megalapítója
lett (Dobai József, 2003).

Monográfiák Irodalom: Biacsi Antal: A falu

krónikása; Szabad Hét Nap, 1998.
6371. Benák Imre: A Tordai Elemi Nép- május 13., 21. p.; (-rajović-): Újabb
iskola története; Torda, 1924. könyv Tordáról; Hét Nap, 2003.
július 2., 27. p.; Tóth Lívia: Köny-
6372. Dobai József: Torda krónikája vek a szülőföldről; Hét Nap, 2004.
(1776–1989); Torda helyi közössé- március 24., 28. p.
ge – Dolgozók, Újvidék, 1989. 57 p.
Cikkek, tanulmányok
6373. Dobai József: Torda krónikája II.
6376. Dobai József: Torda munkával
kötet (1776–1990); Torda – Petőfi
készül temploma évfordulójára;
Sándor Művelődési Egyesület, é. n.,
Hitélet, 1992. 11. szám, 16. p.
129 p.
6377. Dobai József: Az oktatás kezde-
6374. Dobai József: Torda krónikája te Tordán I–II.; Szabad Hét Nap,
III. kötet (1776–1998); Tóthfalu – 2000. április 5. és április 12.
Logos, 1998. 148 p.
6378. Dobai József: Belovai Imréről szó-
6375. Dobai József: Torda jubileumai; ló ballada; Szabad Hét Nap, 2000.
Torda, 2003. 67 p. május 24., 24. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
6379. Dobai József: Az elemi csapások
rövid krónikája, Szabad Hét Nap,
2000. augusztus 30., 30. p.
6380. Dobai József: Akiről nem feled-
kezhetünk meg; Bácsország, 2000.
5–6. szám, 19. p.
6381. Dobai József: Torda múltja – dió-
héjban (1776–1953); Bácsország,
2001. V–VIII. szám, 16–21. p.
6382. Dobai József: Mihalovits József
zágrábi érsek Tordán született;
Bácsország, 2002. I–III. szám, 93. p.
6383. Dobai József: Tordai hiedelmek
és szokások; Bácsország, 2002.
IV–VI. szám, 84. p.
6384. Dobai József: Az oktatás kezdete;
Bácsország, 2002. X–XII. szám,
68–69. p.
6385. Dobai József: Tordai örökválság
(„megörökülés”); Bácsország,
2004. I–III. szám, 92–94. p.
6386. Dobai József: Régi szokások és
mesterségek: Hét Nap, 2004. feb-
ruár 25., 29. p.
6387. Dobai József: A tordai zsidó áldo-
zatok; Hét Nap, 2005. április 6., 26. p.
6388. Habram Károly: Torda ünnepi
díszben – Jubileum előtti barango-
lás a kétszáz éves faluban; Családi
Kör, 1998. május 14., 6–7. p.
6389. Losoncz Iván: Torda és a bánsá-
gi telepítések; Bácsország, 2002.
X–XII. szám, 86–91. p.
613
6390. Mezei István: A kisipar fejlődése
és hanyatlása az 1900-as évektől
1943-ig; Bácsország, 2002. I–III.
szám, 101. p.
6391. Mezei István: A kisipar másodszo-
ri fellendülése és hanyatlása – Az
1944 és 1973 közötti időszak átte-
kintése; Bácsország, 2002. IV–VI.
szám, 82–83. p.
6392. Mezei István: A tordai Mezei csa-
lád rövid története és családfája;
Bácsország, 2005. 1. (32.) szám,
82–85. p.
6393. Mezei István: Benák Imre, a szi-
gorú tanító; Bácsország, 2005. 3.
(34.) szám, 65. p.
6394. Németh Ferenc: Ahol kedvelték a
dalt meg a nótát – Közel 110 év-
vel ezelőtt, 1888-ban alakult meg a
tordai dalárda; Családi Kör, 1995.
március 9.
6395. Németh Ferenc: A tordai iskola-
zavar – Egy 120 évvel ezelőtti ok-
tatásügyi viszályról; Családi Kör,
1995. június 29.
6396. Németh Ferenc: Régi tordai kosár-
fonók – Két 90 évvel ezelőtti téli
tanfolyamról; Családi Kör, 1996.
február 22.
6397. Oltárszentelés Tordán; Hitélet,
1978. 6. szám, 4–7. p.
6398. Stanyó Tóth Gizella: A múlt nyo-
mában – A 200 éves Torda telepü-
lés krónikása, Dobai József emléke-
zik; Magyar Szó, 1998. május 17.
614 TORONTÁLVÁSÁRHELY

TORNYOS
Tornyos puszta a zentai határ nyugati része Topolya mellett. Régebben ez is lakott
helység volt. 1479-ben az óbudai káptalan Konya Demeter özvegyétől, Ágotától meg-
szerezte: Szaján, Tornyos, Temérdekegyház, Bocsár stbi csanádmegyei birtokokat s a kői
kápt. – a beiktatás meg is tartatott. Itt Tornyos hihetőleg a többi helyek miatt tévedésből
van szintén Csanádba számítva. Az 1520. évi Csongrád vm. (Becséig terjedt) tizedjegy-
zékben Tornyos, Likasegyház, Adorján, Martonos stbi említetnek. – A török kor után
a zentai határőrök kapták Tornyost pusztául s azóta is mindég Zentához tartozik. Ezen
pusztán 1903-ban 1950 rk., 14 gkel. Lélek lakott (Iványi István, 1906).

Monográfiák Cikkek, tanulmányok

6399. Épült Isten dicsőségére és a Ma-
gyarok Nagyasszonya tiszteleté-
re [100 éves a tornyosi templom];
2001.
6400. Fehér Lajos: Tornyos múltja és je-
lene; Zenta – Dudás Gyula Múze-
um- és Levéltárbarátok Köre, 1990
– ZMF 33.
6401. Övéihez tért legidősebb papunk
(Szvoboda Lajos 1887–1973); Hit-
élet, 1973. 8. szám, 15. p.
6402. (gyi, hl): A gyerekek csak akkor
láttak papot, ha gyónni mentek
Zentára; Hitélet, 1976. 2. szám,
18–22. p.
6403. Tóth Lívia: Falukép-kirakó; Hét
Nap, 2001. december 5., 10–11. p.

TORONTÁLVÁSÁRHELY
Debellács, Debelyacsa
A debelyacsaiak ősei 1794-ben érkeztek erre a vidékre Hódmezővásárhelyről, Szen-
tesről, Makóról és Gyöngyösről. (…) azok, akik megülték ezt a tájat, nem katonaként
jöttek a határőrvidékre, hanem telepesekként, a kedvezmények, az ingyenes úrbéri telek,
a szesszió (34 holdnyi földterület) miatt és a boldogulás reményében. Tíz évre adóked-
vezményt és hadkötelezettség alóli felmentést kaptak, mert a kincstár megítélése szerint
legalább ennyi időre volt szükség, hogy a műveletlen földek újra termőre forduljanak.
(…) A falu erős támpontja a Negyvennyolcas Pártnak, illetve a Függetlenségi Pártnak,
tehát a kiegyezéssel szemben álló ellenzékhez tartozott, s emiatt elkerülte a kövesút,
nem részesült a kincstári tulajdonban lévő pancsovai rétből, s állami iskolát sem kapott
(Kalapis Zoltán, 1980).

A kincstári pusztát Debelláti pusztának hívták. Egy 1827-ből származó pecséten

ez áll: Debelitasa, egy 1872-es bélyegzőn pedig Debeliatsa. Az 1885-ből származó
jegyzőkönyvben már előfordul a Debelyacsa, Debelyácsa és ennek változatai. 1888-
tól Torontálvásárhely volt a neve, elvétve találkozhatunk még a Develak, Debeljak,
Debeljácska, Debelliácsa és a Debelliás névvel (Erdősi Loc Valéria, 2004).
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Monográfiák
6404. Bakator Judit–Mészárosné Bába
Lucia: Hosszú a jegenyesor –
Debelyacsa monográfiája; Debe-
lyacsa – Vitkay, 2003. 612 p.
6405. Csete-Szemesi István: A debeljácsai
református egyház gyökerei, 200
éves múltja és jelene; Budapest –
K. n., 1994. XXIV + 104 p.
6406. [Gachal János]: Debeljácsi emlék-
könyv 1838–1938 – A debelyácsi
református keresztyén egyház em-
lékkönyve a templom 100 éves ju-
bileuma alkalmából. Összeállította
Gachal János esperes és Tóth Sámu-
el okl. jegyző; Kiadja a debelyácsi
református Hitközség, é. n. [1938].
39 p. – Csachal János: Előszó, 3.
p.; A település története, 4–11. p.;
Az Egyház, 12–15. p.; A templom,
15–16. p.; A harangok, 17–18. p.;
Harangavatáskor (vers), 18. p.;
Az orgona, 18–19. p.; Az egyház
parokiája, 19–20. p.; Az egyház
anyakönyvei, 20–21. p.; Az egyház
nevezetesebb pártfogói és támoga-
tói, 22. p.; Néhány szó a Debelyácsi
Református Egyház Nőegyletéről,
22–23. p.; Az egyház temetői, 23.
p.; Negyvennyolc év a dal szolgá-
latában, 24–25. p.; Debelyácsa hősi
halottai, 25–26. p.; Az egyház lel-
készei, 26–27. p.; Az egyház gond-
nokai, 27–28. p.; Az egyház iskolái.
Vallásos otthon, 28. p.; Az egy-
ház tanítói, 29. p.; Jegyzők, bírák,
29–31. p.; Egyház fegyelem gya-
korlása, 31–32. p.; Fizetéses levél,
32–33. p.; Az egyház orgonista kán-
torai, 34. p.; Első kántori díjlevél,
34. p.; A legújabb kántori díjlevél,
34–35. p.; Az egyháznak más fele-
kezetekhez, más egyházakhoz való
viszonya, 35. p.; Befejezésül, 36. p.
615
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1411. sz.
6407. Dudás Károly: Egy múzeum tár-
gyai; 7 Nap, 1989. április 14., 25. p.
6408. E. L. V.: Debelyacsa, Debellács,
Torontálvásárhely – A faluban a
hét végén emlékeznek meg a bete-
lepítés 210. évfordulójáról; Családi
Kör, 2004. augusztus 26., 16. p.
6409. Fehér Ferenc: A debellácsi kar-
nagy emléke; Magyar Szó – Kilátó,
1985. június 22., 24. szám, 19. p.
6410. K. O.: A debellácsi kincsesház;
Családi Kör, 1991. július 11., 12–
13. p.
6411. Kalapis Zoltán: Időszámítási könyv
– Katona József debellácsi bíró-
viselt földműves feljegyzései; In:
Élet, élet, csuda élet; Újvidék – Fo-
rum Könyvkiadó, 2005. 137–154. p.
6412. Kartag Nándor: „Veletek lakozom
ezen a helyen…” – Debelyacsán
200 éves a református egyházközös-
ség; Családi Kör, 1999. szeptember
2., 23. p.
6413. Matuska Márton: Gyökerek és ter-
més – Debelyacsa kétszáz éves; Új
Hét Nap, 1994. szeptember 2., 9. p.
6414. Németh Ferenc: Egy régi debelya-
csai rablógyilkosság; Családi Kör,
1994. június 16., 14. p.
6415. Németh Zoltán: Százéves a debe-
lyacsai gyógyszertár; Magyar Szó
– Kilátó, 1985. március 2., 9. szám,
17. p.
616
6416. Piszár József: Kilencvenéves a de-
belyacsai Spartakus; Családi Kör,
2001. augusztus 23., 22. p.
TORZSA
6417. Tóth Lívia: Mennyire erősek a
több mint kétszáz éves gyökerek?
– Fogyatkozásról, elöregedésről és
tervekről Torontálvásárhelyen; Hét
Nap, 2004. január 21., 28–29. p.

TORZSA
TORZSA – Szép német falu Bács vmegyében, ut. p. Verbásztól délre 1 ½ órányira,
1300 ágostai, 1000 reform., 200 zsidó lak., szép evang. és ref. templomokkal. Gazdag
határa első osztálybeli s 1100 □ ölével 8657 hold, mellyből 110 telek után úrbéri szántó
3721, rét 2710, legelő 1947, utak 279. Uradalmi majorság nincs. Bírja a kamara (Fényes
Elek, 1851).

Torzsa (…) derék német helység melly II. József Császár alatt szállatott meg: a lako-
sok Evangelikusok és Reformátusok; mind a’ két félnek derék temploma és parochiális
háza van. Azt jegyzem itt még, hogy a’ Bács vármegyében való protestans német helysé-
gekben, mikor azok megszállíttattak, a’ K. Kamara mindenütt derék parochális házakat,
’s vert falakból álló Templomokat építtetett, a’ mellyek helyekbe már most csak nem
mindenütt, nem csak derék, hanem még szép Templomok is épültek; ezeken kívül min-
denik parochiához egy egész urbariali hely adatott a haszonvételre, melly oly formán
használtatik, hogy a’ hol egy féle vallású prédikátor van, ott az egészlen az által, a hol
kétféle vallásnak, ott mind a’ kettő egy formán felosztva használja az urbarialis sessiót. A’
Catholikus lakosok Kulára járnak Templomba. Határja rónaság, fekete földből áll, három
nyomásbéli, ’s mindenféle gabonát bőven megterem, de leginkább tiszta búzát, babot és
kendert termesztenek; gabonabéli terméseiket Kulához és Verbászhoz hordják a’ hajókra;
a’ hajdani időkben a’ Kalocsai Érsekség volt a’ földes ura; a’ Törökök alatt elpusztult,
mert a’ Kalocsai Érsekségnek hajdani birtokairól 1700dik esztendőben akkori Balogh
Bács vármegyei Al-kapitány által, a’ Győri Káptalan kiküldött kanonokjai előtt tett tör-
vényes vizsgálat szerint Torzsa desertumnak neveztetett: a’ Törökök kiverettetése olta, a’
Kamara bírja, mellynek Kula uradalmához tartozik most (Mindszenthy Antal, 1832).

Monográfiák Irodalom: Réz Henrik: ~; Száza-

6418. Barkmann, Emma: Torscha – Eine
volksdeutsche Siedlung in der
jugoslawische Batschka; Berlin,
1942. 318 p.
dok, 1937. 469–473. p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1282. és 2192. sz.

6419. Wack, Peter: Torža 1784–1934 –
Eine 150-jährige deutsche Gemeinde
in Jugoslawien; Herausgegeben von
Gemeinde Torža; Novi Vrbas, 1934.
626 p. + számos illusztráció, térkép
és grafikon.
6420. [Hajnal Ignác] Holczmann Ignácz:
Torzsa község a szabadságharc-
ban; BBVTT Évkönyve 1902. 18–
23. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
6421. [Hajnal] Holczmann Ignácz: A
torzsai németek szokásai I–III.;
BBVTT Évkönyve 1905. 15–19. p.;
71–77. p. és 101–116. p.
6422. Hajnal Ignácz: A torzsai német
gyerekek játékai I–II.; BBVTT
Évkönyve 1905. 137–157. p. és
BBVTT Évkönyve 1906. 27–36. p.
6423. [Hajnal] Holczmann Ignácz: A tor-
zsai németek szokásai – Gyermek-
rímek és versek I–IV.; BBVTT
Évkönyve 1906. 92–101. p. és
BBVTT Évkönyve 1907. 93–99. p.;
138–143. p. és BBVTT Évkönyve
1908. 131–136. p.
TÓBA
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1973a. sz.
6428. A vízimadarak otthona volt… –
És mi lesz? [A katolikus hitközség
életéről]; Hitélet, 1976. 8. szám,
18–24. p.
6429. Gallusz László: Réti talaj, sok-sok
munka, Családi Kör, 2000. április
27., 10–11. p.
6430. Kalapis Zoltán: Tóba helyi közös-
ség; In: A Testvériség-Egység ta-
lálkozói; Tóba, 1981. 34–78. p.
6431. Kalapis Zoltán: A tóbai Magköz-
társaság I–II.; Magyar Szó, 1984.
június 9., 8. p.; június 10. [?].
6432. Kalapis Zoltán: Örökségünk ma-
radványai – A változó életmóddal
617
6424. Hajnal Ignác: A torzsai németek
szólás-mondásai; BBVTT Évköny-
ve 1910. 32–34. p.
6425. Hajnal Ignác: A torzsai gyerme-
kek mulattató rímes mondókái;
BBVTT Évkönyve 1910. 129–132. p.
6426. Hajnal Ignác: A torzsai gyermekek
találós kérdései; BBVTT Évköny-
ve 1910. 162–163. p.
6427. Hajnal Ignác: Sírversek a torzsai
temetőben; BBVTT Évkönyve
1911. 62–65. p.
kivesző tóbai szokásokról és hie-
delmekről I–XXIII.; Magyar Szó,
1989. december 9.–1990. január 3.
6433. Kalapis Zoltán: Tóbai krónika
I–XXIII.; Magyar Szó, 1990. au-
gusztus 24.–szeptember 16.
6434. Kalapis Zoltán: December Tóbán
– Az észak-bánáti telepítvényes
falu szokásrendje az év utolsó
hónapjában; Bácsország, 2002.
X–XII. szám, 32–34. p.
6435. Matuska Márton: Számadás egy
faluról; Magyar Szó, 1989. október 8.
6436. Németh Zoltán: A reményvesztet-
tek falva; Magyar Szó, 1998. ápri-
lis 30.
6437. szó: A pislákoló mécs fénye; Ma-
gyar Szó, 2004. július 29.
618 TÓTHFALU

TÓTHFALU
Tóth József egykori földbirtokos és országgyűlési képviselő neve nyilván régen kive-
szett volna a köztudatból, ha a XIX. század vége felé nem alapít falut oly módon, hogy
telkeket oszt vagy elad napszámosainak meg másoknak, s ha a múlt század elején nem
épít templomot is, amely jövőre lesz 100 éves. Igaz, tragikus esemény – egyetlen fia korai
halála – eredményezte a földbirtokos jótékonykodását, de mindmáig él az alapítójáról
elnevezett Tóthfalu a magyarkanizsai község határában. Sőt az utóbbi másfél évtizedben
igazán hírnevet is szerzett magának, méretéhez képest nem is kicsit. Pedig sorsa hason-
lónak tűnt, mint általában az ilyen kis településeké: 1948-tól 1961-ig 1038-ról 1214-re
nőtt ugyan lakosainak a száma, de ezt követően nagy ütemben apadt, és az új évszázad
kezdetére csupán mintegy 750-en maradtak (Magyar Szó, 2004).

Cikkek, tanulmányok nossal az egyházi iskolák alapítá-

6438. Az Útitárs Tábor krónikája; Tóth-
falu, 1998. VII. 5.
6439. Burányi Nándor: Tóthfaluban szá-
raz szilfa… – Változatok egy föld-
birtok keletkezéséhez; Magyar Szó
– Kilátó; 1990. szeptember 8., 38.
szám, 15. p.
6440. fi.: Faluépítés; Magyar Szó, 2004.
december 28.
6441. Friedrich Anna: Megálmodta és
megépítette – Utasi Jenő atyánál
Tóthfaluban, Családi Kör, 2002.
február 28., 10–11. p.
sáról; Hét Nap, 2003. február 19.,
13. p.
6445. M. M. [Miskolczi Magdolna]: Utasi
Jenő; Magyar Szó, 2002. október 29.
6446. Molnár Cs. Attila: Tóthfalu pere-
mén – A nagycsalád históriája I–II.;
7 Nap, 1991. március 22., 20–21. p.
és március 29., 40–41. p.
6447. Mucsi Katalin: Gutenberg és a
könyvbusz; Képes Ifjúság, 2004.
október 20.
6448. Programfüzet – Tóthfalu 2000;
Tóthfalu, 1999. 30 p.

6442. Friedrich Anna: Csalogató – Tóth-
faluban sokan szeretnék, ha so-
kan ide költöznének; Családi Kör,
2002. június 6., 12–13. p.
6443. Kovács Nándor: Örökül kapott
szellemiség – Méltó emlékezés a
tóthfalui egyházközség centenáriu-
mára; Hét Nap, 2002. március 13.,
10. p.
6444. Kovács Nándor: A jövőnk záloga!
– Beszélgetés Utasi Jenő plébá-
6449. (sbs): Tóthfaluban 50 éves a plé-
bániatemplom; Hitélet, 1976. 1.
szám, 7–9. p.
6450. Tóthfalusi Hírlap; a tóthfalusi he-
lyi közösség tájékoztató kiadványa,
II. évf. 4. szám. 1997. május.
6451. M. Nagy Viktória: Feltámadás
Tóthfalun; (Budapest) Heti Válasz,
2005 [?]
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 619
TÖRÖKBECSE
TÖRÖK-BECSE vagy ÚJ-BECSE – M. v. Torontál vármegyében, s legnagyobb ga-
bonakereskedő hely egész monarchiában a Tisza bal partján, Nagy-Becskerekhez északra
4, Szegedhez délre 10 mfdnyi távolságra. A városnak a kath. és n. e. óhitű templomok
tornyai, a magas és erős anyagból készült gabonatárházak, messziről igen szép tekintetet
adnak. Az utczák Szerém vmegyéből hozott kövekkel vannak kirakva; a földesuraság
kastélya előtt, a Tisza-parti magas töltésen fel, fasorok és sétahelyek gyönyörködtetik a
szemet; a rakhelyt s a rév környékeit terméskövekből épült töltések ékesítik. Van itt pos-
tahivatal, patika és nagy vendégfogadó. Számlál 2204 kath., 6 evang., 22 ref., 2242 n. e.
óhitű lakost, kik nyelvökre nézvést ráczok, németek, magyarok, s kevés tótok. Határa há-
rom fordulóra van osztva, melyek közül egyikben csak tisztabúzát, másikban zabot, árpát,
tengerit, kölest vetnek, harmadik ugarnak marad. Trágya éppen nem szükséges. Egész
úrbéri telek 123 6/8 találtatik. Erdeje kevés van, tűzifát Szlavóniából, épületi fát Erdély-
ből szerez. A Tisza-melletti lapályföldeket, mintegy 10,000 holdat, az árvíz tetemesen
rongálta csak nem régen is, de a földesuraság egy 2400 öl hosszu, 8–9 láb magas töltést
huzatván, felét ezen haszonvehetetlen földnek kiszárította, s a földmívelésnek megnyer-
te. Három országos vásárt, s minden szerdán hetivásárt tart. Azonban országos vásárai
kevés figyelmet érdemelnek, hanem annyival fontosabb gabonakereskedése. Ausztriából,
Magyarországból, Horváthországból, a Földközi-tenger nevezetesebb kikötő helyeiből
néha 100 kereskedő is megjelenik évenkint. Az elmenő terhes gabona-hajók közel 300-ra
mennek, mellyek közül a legkisebb 1000, a középszerű 2–3000, s a nagy hajók 3–6000
mázsa terhet vesznek fel, s így esztendőnkint egy millió pozsonyi mérő gabonánál több
vitetik ki, főképpen Pest, Győr, Mosony, Bécs felé; kevesebb Horváthországba, Sziszek-
be, Károlyvárosba, s innen szárazon Fiuméba, még kevesebb Leibach felé. A gabona
után, dohánykereskedési mindjárt következik, de marhával, borral, csekély kereskedést
folytat. Tulajdon szőlőskertjeiben mintegy 2000 akó gyenge bort termeszt. Nevezetes az,
hogy ezen a környéken igen sok orvosi plánta találtatik, u. m. felette jó székfű, islandicum
aquaticum Ononodis spinosa stb. Határa szélén egy elpusztult góth izlésre épült temp-
lomnak, a tiszai szigetben pedig a régi becsei várnak romjai szemlélhetők. F. u. a Sissányi
örökösök (Fényes Elek, 1851).

E korszakban egyik legnevezetesb activ cikke volt kereskedésünknek a gabna [sic!]; a tíz
év [1777–1786] közép szám szerint évenkint 1,989,154 frtot jövedelmezett. Midőn Olasz-
országban szűk termés volt, a dunamelléki megyékből, sőt az ország beljéből is részint
szegedi, aradi, temesvári, becsei s bajai, részint a tengermelléki kereskedők által összesze-
detvén, Zimonyig a Dunán, tovább a Száván és Kulpán Károlyvárosba, innét a Károly- és
Józsefúton Fiumébe, Buccariba és Zengbe szállíttaték. (…) Fő piacai ezen első rangú cikk-
nek: Török- vagy Új-Becse és Mosony. Becse azóta kezdett e tekintetben gyarapodni, mi-
óta a temesi bánság megnépesedvén, a termesztmény fölöslege szaporodott; e kor közepén
már egyike volt Európa nevezetesb gabnapiacainak. Látogattaték számos magyar, osztrák,
horvát, s tengerparti gabnakereskedőktől. Az innét elúszott, 1000–6000 mázsával terhelt
hajók száma a háromszázat, a mérűké a milliót meghaladta. A kivitel 1803ig innen több
ágra szakadt, nevezetesen a győri és mosonyi, a sziszeki, károlyvárosi, leibachi és tenger-
parti vonalakra. Az említett évtől [1802] kezdve pedig a Duna s Tisza közti Ferenc-csator-
na a dunai utat majdnem ötven mérfölddel megrövidítvén, a mosonyi vonalon központo-
620 TÖRÖKBECSE
sult a gabnaszállítás, kivált még a szárazföldi rendszer s a tengerpartoknak a franciáktóli
elfoglalása akadályozá a szállításokat Károlvárosba. E körülmények megváltozta után
azonban, főleg miután részben a Száva és Kulpa is szabályoztatott, gabna-kereskedésünk e
vonala ismét élénkebb lőn. Nagy összeköttetésben állott Becse e kor elejétől kivált 1816ig,
melly időszak alatt legvirágzóbb volt e kereskedő város állapota, egyenesen Bécscsel, sőt
a szárazföldi rendszer idejében a külfölddel is nem csak gabnakereskedésében, hanem a
váltóüzletben (Wechselgeschäft) is (Horváth Mihály, 1840).

Monográfiák Cikkek, tanulmányok

Vö.: 3497. sz. Vö.: 1463. és 2550. sz.

6452. Istvánfi Endre: A küzdő Törökbe- 6455a. Ambrus plébános: A törökbecsei

cse; (Kalapis Zoltán hivatkozása a
könyvre, 1998. 144. p.). lásd még:
A küzdő Törökbecse (1850–1890)
I–V. – Írta és felolvasta Istvánfi End-
re; Törökbecse, 1911. március 26.
(13. szám), 1–3. p.; április 2. (14.
szám), 1–3. p.; április 9. (15. szám),
1–3. p.; április 16. (16. szám), 2–4.
p.; április 23. (17. szám), 1–3. p.
róm. kath. plébánia levelestárá-
ból I–IV.; Törökbecse, 1909. októ-
ber 31., 1–2. p.; november 7., 2. p.;
november 14. 1–2. p. és november
21., 3. p.
6455b. A Törökbecsén felállítandó gróf
Leiningen szobor alap javára; Tö-
rökbecse, 1908. március 15., 3. p.

6453. Mečkić, Lazar: Novi Bečej i Vra-
njevo kroz istoriju od najranijih
vremena do 1941; Novi Bečej,
1989.
6454. Szentkláray Jenő: Egyházi beszéd
a török-becsei róm. kath. iparos-
társulat két zászlójának szentelé-
se alkalmával a török-becsei kath.
templomban 1883. aug. 12-én; Te-
mesvár – Csongrád-egyházmegyei
nyomda, 1883. 26 p.
6455. Üdvözlet Törökbecséről; Kasaš
Aleksandar és André Károly beve-
zetőjével, 1994.
Irodalom: Szekeres István: Török-
becse és Aracs 130 képeslapon;
Szabad Hét Nap, 1994. november
17., 29. p.; Kovács Jolánka: Török-
becse képeslapokon; Szabad Hét
Nap, 1995. december 14., 24. p.
6455c. A kivándorlás; Törökbecse, 1908.
március 22., 1–2. p.
6455d. Apróságok a szabadságharcból;
Törökbecse, 1908. március 29.,
1–2. p.
6456. Berta Judit: Törökbecse – II. világ-
háborús emléktemető; Szabad Hét
Nap, 1995. október 26., 21. p.
6457. Berta Judit: Törökbecse – Az
1848–49-es síremlék; Szabad Hét
Nap, 1995. november 2., 21. p.
6458. Berta Judit: Törökbecse – A luthe-
ránus templom; Szabad Hét Nap,
1995. november 16., 21. p.
6459. Berta Judit: Törökbecse – Az ara-
csi pravoszláv kistemplom; Sza-
bad Hét Nap; 1995. november 30.,
21. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
6460. F-ch: Összetartó közösség – Tö-
rökbecsén felújították a katolikus
temetőkápolnát; Családi Kör, 2000.
november 9., 14. p.
6460a. Gróf Leiningen Westerburg Ká­
roly 1848-as honvédtábornok élet­
rajza; Törökbecse, 1911. szeptem-
ber 17., 2–4. p.
6460b. Gróf Leiningen Westerburg Ká­
roly szobrának leleplezési ünne-
pélye; Törökbecse, 1911. szeptem-
ber 24., 1–4. p.
6460c. Hanyatló község; Óbecse és Vidé-
ke, 1911. január 29., 3. p.
6461. Jung Károly: A törökbecsei komp-
lex amulett – Egy néprajzi lelet le-
írása és értelmezése; Létünk, 1987.
5. szám, 671–696. p.
6462. Kalapis Zoltán: Újabbkori török-
becsei népballadák nyomában;
Újvidék – A Hungarológiai Intézet
Tudományos Közleményei, 1978.
35. szám, 99–126. p.
6463. Kalapis Zoltán: A monarchia leg-
nagyobb gabonapiaca I–II.; Bács-
ország, 1995. október 5., 9. p. és
november 2., 8. p.
6464. Kelemen Imre: Kis Vaskapu a Ti-
szán; 7 Nap – melléklet, 1983. no-
vember 11., 3. p.
6465. (kmfk): Egyetlen helység Bánát-
ban, amelynek két plébániája van;
Hitélet, 1975. 11. szám, 18–28. p. –
Szentkláray Jenő fényképe, 20. p.
6466. l. gy.: [Lajber György]: Százéves
templom ünnepi búcsúja; Magyar
Szó, 2003. augusztus 21.
621
6467. Ökrész Károly: A Tudományos
Gyűjtemény – Törökbecse egy
százhetven évvel ezelőtti útleírás-
ban; Bácsország, 2004. I–III. szám,
33–37. p.
6467a. Rátz Oszkár: Tallián Emil; Török-
becse, 1911. december 10., 1–3. p.
6467b. Szabadságszobor Török-Becsén;
Ó-Becse és Vidéke, 1902. május 11.,
4. p.; Vértanú-szobor T.-Becsén
(gróf Leiningen Ernő); Óbecse
és Vidéke, 1906. május 27., 2. p.;
Leiningen Károly gróf szobra;
Óbecse és Vidéke, 1910. augusztus
14., 2. p.
6468. Szekeres István: Akit elfelejtettek
Törökbecsén – Istvánffy István
közjegyző I–II.; Szabad Hét Nap,
1999. április 21., 19. p. és április
28., 20. p.
6469. Szekeres István Gellért: Az 1848–
49-es szabadságharc síremléke
Törökbecsén; Hét Nap, 2006. már-
cius 22., 24. p.
6470. Szekeres István Gellért: A sírkő
megmentése (Keleti Várady Mi-
hály nyug. kir. törvényszéki el-
nök, 1820–1898); Hét Nap, 2006.
június 7., 26. p.
6470a. [Szentkláray Jenő]: 1809–1909
„Szeretem Uram házadnak ékes-
ségét” – Szentkláray Jenő írása Tö­
rökbecse egyházi eseményeiről; Tö­
rökbecse, 1908. december 20., 2. p.
6471. Tekintsék a magukénak azt, ami az
övéké (A Szent Klára-templomról);
Hitélet, 1987. 10. szám, 19–20. p.
622 TÖRÖKKANIZSA

TÖRÖKFALU
Tiszától 25 kilométerre nyugatra. Közismertebb neve Utrine, szép magyar elneve-
zése pedig Törökfalu, amit ismét egyre többen használnak. Az 1960-as években még
csak egyetlen utcából állt, a tagosítás utáni években sokat fejlődött, és a tanyaközpont
lassan faluvá lett. (…) Törökfalu alapításáról nincsenek pontos adatok, a szájhagyomány
szerint a határőrvidék felszámolásakor létesült. Egyes források szerint Török nevezetű
család birtoka volt, és innen kapta nevét, mások szerint elmagyarosodott török családok
maradtak ezen a vidéken az oszmán hatalom kiűzése után, és róluk nevezték el. Létezik
még egy forrás, eszerint az 1880-as években osztották fel a pusztaságot a Solymossy,
Mihalek, Varga és Török családok között. Az utóbbi família kapott legnagyobb területet,
ők alapították az első házsort, és ezt nevezték el Törökfalunak. A településnek az elmúlt
valamivel több mint száz évben majd féltucatnyi neve volt: 1930-ban hivatalosan Zrínyi
tanyának nevezték el, amit a Nedićevo váltott fel. A mai hivatalos szerb nevét 1947-ben
kapta, így lett Utrine. A közelmúltban aztán hivatalosan visszanyerte egykori, talán legel-
ső magyar nevét is, a Törökfalut (Csincsik Zsolt, 2007).

Cikkek, tanulmányok 6475. Dudás Károly: Hátrányos helyze-

Vö.: 5147. sz.
6472. Bagi János–Pertics Péter: Öröm az
iskolában; Magyar Szó, 1997. ok-
tóber 19.
6473. Beretka Csábi Éva: Falunézőben
Törökfaluban; Családi Kör, 2006.
december 7., 12–13. p.
6474. Csincsik Zsolt: Falusi hétközna­
pok – Törökfalu dinamikusan fej-
lődő, lakható kistelepülés; Magyar
Szó, 2007. április 14–15.
tűek [Törökfalu, Obornyacsa, Val-
kai sor]; 7 Nap, 1987. június 5., 18–
19. p.
6476. Gallusz László–Kántor Oszkár: Tö-
rökfalu, a nyugalom faluja; Csalá-
di Kör, 2000. május 18., 10–11. p.
6477. Orosz Ibolya: A föld, az föld – Ta-
nyavilág: Törökfalu; 7 Nap, 1992.
november 27., 8. p.

TÖRÖKKANIZSA
Rév-Kanizsa
KANISA (TÖRÖK-) – Rácz–magyar mv. Torontál vmegyében, a Tisza mellett, Sze-
gedhez délre 2 ½ mfdnyire; 450 kath., 2 evang., 1520 n. e. óhitű, 10 zsidó lak., óhitű és
kath. anyatemplommal, kastélylyal, postatisztséggel, a Tiszán révvel, mellyen Magyar-
Kanisára mennek által, 89 3/8 egész telekkel. F. u. Szervitzky család (Fényes Elek,
1851).
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Monográfiák
6478. Sabo Jožef: Aleva 50 godina; Novi
Kneževac, 1997. 225 p.
6479. [Szabó József]: Tallián Emil 1859–
1911 – Emlékezés egy világutazó-
ra és vadászra; Törökkanizsa, é. n.
[2001]. 44 p. (kétnyelvű kiadvány)
Irodalom: si. [Simon István]: Szép
könyv – Tallián Emilről, a vi-
lágutazó vadászról; Magyar Szó,
2002. november 5.; M. K. E.: Talli-
án Emil főszolgabíró emlékére;
Hét Nap, 2002. november 20., 27. p.
6480. Zavičajna zbirka Novokneževač-
kog sreza; Novi Kneževac – Čoka,
1992.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1370. és 1411. sz.
6481. Cs. Simon István: Vízszabályozás;
Hét Nap, 2002. március 13., 26. p.
6482. Fodor István: Honfoglalás kori sí-
rok Törökkanizsán és Doroszlón;
In: Honfoglalók; Híd, 1996. má-
jus–július, 5–7. szám, 385–391. p.
6483. ger: Emlékezés egy világutazóra
– Tallián Emil (1859–1911) gyűj-
teményéből rendeztek kiállítást Tö-
rökkanizsán; Magyar Szó, 2001.
október 7.
6484. Gergely Boriska: Magyarok Bá-
nát csúcsán; Híd, 1939. március, 3.
szám, 70–73. p.
6485. Gubás Jenő, dr.: Még megment-
hető Bánság legnevesebb szob-
rászának alkotása [Szentgyörgyi
István]; Hét Nap, 2001. június 18.,
27. p.
623
6486. Gubás Jenő, dr.: Egy megszállott
lokálpatriótáról – A törökkanizsai
Tallián Emil-emlékkiállítás kap-
csán; Hét Nap, 2001. október 24.,
17. p.
Hozzászólás: Papp Árpád: A tö-
rökkanizsai Tallián Emil-emlék-
kiállítás kapcsán (Néhány szemé-
lyes jellegű megjegyzés dr. Gubás
Jenő gondolataihoz); Hét Nap, 2001.
október 31., 14. p.
6487. Kovács Nándor: Négy pusztuló
kastély Törökkanizsán; Hét Nap,
2005. október 26., 14. p.
6488. Németh Ferenc: A törökkanizsai
Servijski-kastély; Magyar Szó –
Kilátó, 1986. augusztus 2., 31. szám,
14. p.
6489. Németh Ferenc: A törökkanizsai
Wagnerok – Egy érdekes család-
történet I–II.; Családi Kör, 2001.
augusztus 9., 12–13. p. és augusztus
16., 14–15. p.
6490. (s c): Az összbánáti zarándokok
egyötöde; Hitélet, 1975. 8. szám,
18–25. p.
6491. (-s. -c): 125 éves a törökkanizsai
templom; Hitélet, 1983. 6. szám
3–5. p.
6492. Szabó József: Emlékezés egy világ-
utazó vadászra, Tallián Emilre;
Bácsország, 2001. IX–XII. szám,
20–27. p.
6493. Szabó József: A törökkanizsai fut-
ball 100 éve; Bácsország, 2004.
I–III. szám, 101–105. p.
6494. Szabó J. József: Kastélyfosztoga-
tás, műkincsrablás a felszaba-
624
dítók engedélyével; Bácsország,
2004. VII–IX. szám, 126–130. p.
6495. Szabó József: Törökkanizsa leg-
régibb nemesi családja; Létünk,
2004. 3–4. szám, 167–190. p.
TÖRÖKTOPOLYA
Törökkanizsai szerző
6496. Tallián Emil: Úti naplómból –
Braziliai, indiai, ceyloni és br.
kelet afrikai utazásai és vadásza-
taiból; Kiadja a „Török-Kanizsa és
vidéke”, nyomatott Szegyakov S.
könyvnyomdájában, Török-Kanizsán,
1906. 319 p.

TÖRÖKTOPOLYA
TOPOLYA – Magyar hely, Torontál vmegyében, Beodrához 2 órányira, 56 házzal, 376
kath. 6 zsidó lak. Dohány termesztéssel. F. u. Karácsonyi Lajos (Fényes Elek, 1851).

Töröktopolya az 1800-as évek elején keletkezett a Karácsonyi grófok birtokán,

Kikindától 17 kilométerre, Törökbecsétől pedig 30 kilométerre. Kezdetben kis tanya-
világként létezett. A jelenések idején (1854–1855) is mindössze 600 lakosa lehetett. Az
1850-es évek elején, a mai templom helyén a lakosság imaházat épített, amelyet egyben
iskolának is használtak. 1854 végén az a hír terjedt el, hogy ebben az imaházban a Bol-
dogságos Szűz képe jelent meg. Csajághy temesvári püspök elrendelte az ügy kivizsgá-
lását, melynek keretében Lengyel Antal szemtanú a következőket vallotta: „Én, Lengyel
Antal, Topolyai tanító, hitem letétele mellett bizonyítom, miként (1854) december 14-én
du. 3 és 4 óra között az iskolás gyerekek között az iskolás gyerekek egyike mondja a má-
siknak: nézd meg, hogy mi ragyog ottan a falon. Én az asztalnál ültem és írtam, és észre
sem vettem, mivel háttal ültem a tüneménynek, hanem én a gyermekek által figyelmez-
tettem, mert különben nem láttam volna, hanem az első osztálybéli gyermekeket fölszólí-
tottam, jöjjön ki olvasni. Ki is jöttek és Szakál István mondja Molnár Józsefnek, nézd mi
vagyon ottan a falon, az felelé neki, hogy az valami emberi alak. De aztán Piring András
azt mondja, hogy nem ember, hanem a Boldogságos Szűz Mária, amely Huhn Vilmos ab-
lakában volt. Mikor én azt hallottam, kérdeztem, mi ez itten? Felele Szakál István kérem
alásan tanító úr, ottan a feszületnél vagyon valami. A székemről felkeltem és odamegyek,
megnézem, hát valóban olyan volt, mint az amely az ablakban volt, balkarján a kisded
Jézust tartva és jobb kezében liliom. Sokáig álmélkodva néztem, megijedve, gondoltam,
hogyan jöhetett ez ide. A feszület mellett, ahol a Boldogságos Szűz Mária mutatkozott,
a lobogó alatt, én a lobogót elvettem onnan, de azért csak ott volt a tünemény; én aztán
megbátorodtam, odamegyek, megtörültem, de nem lehetett eltörölni. Bemegyek az én
szobámba, kihívom nőmet s még egy másik nőt, ki nőmnél volt, Fülöpp Magdaléna,
hogy jöjjenek az imaházba, nézzék a csodát. Ezek mindketten megijedtek, bejöttek az
imaházba. Az én nőm mindjárt széjjelnézett, hogy nem-e talán máshonnan ered a tüne-
mény, de akkor egész nap eső volt, és borult idő. Fülöpp Magdaléna odajön előre, ahol
a tünemény volt, összeteszi kezeit, azt mondja: Istenem, hogyan jött ez ide. Én akkor a
gyerekeknek mondtam, édes fiaim, nézzétek meg jól a tüneményt, melyek közül jelesen
ide is följegyeztem a következőket: Szakál István, Molnár József, Piring András, Konrád
Jakab, Piring Ferenc, Podvin Henrich, Kleker György, Steigevald Ferenc, Steigevald Jó-
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 625
zsef, Kleker Regina, Depper Margit, Steigevald Éva, Vastsak Magdaléna 10 és 12 évesek.
Későbben én Fülöpp Magdalénának azt mondtam, most megpróbálom, hogy le lehet-e
törölni, kivettem zsebkendőmet, megtöröltem először, de olyan fényes volt, mint a nap-
fény. Aztán Fülöpp Magdolna azt mondta, Istenem, tanító úr, azt le nem lehet törölni;
melyre én mondtam, majd még egyszer megtörlöm, mely másodszori törülés után szinte
oly fényes volt, mint először, és miután harmadszor megtörültem, eltűnt. Akkor én na-
gyon megijedtem, a Mindenható Úr Istenhez fohászkodtam, hogyha vétettem, bocsássa
meg bűneimet” (Töröktopolyai kegyhely, 1999).

Monográfiák Cikkek, tanulmányok

6496a. Berecz Imre: Csodálatos dolgok, 6499. Beretka Csábi Éva: Falunézőben

melyek legújabban történtek To-
polyán; Topolya – Marusinetz An-
tal, 1856. – Grünn nyomda, Szeged,
[8] p.
6497. Berecz Sándor: Banatska Topola
kegyhelyének története képekkel,
búcsújárási imák és énekek – Sok
eredeti okmány nyomán írta Berecz
Sándor; Stara Kanjiža – Kiadja a
„Katholikus Hitélet könyv- és kegy-
tárgykereskedés”, 1934. 71 p.
6498. Töröktopolyai kegyhely; Novo
Miloševo, 1999. 32 p.
Bánáttopolyán; Családi Kör, 1997.
szeptember 18., 10–11. p.
6500. Csömöre Zoltán: 100 éves a tö-
röktopolyai templom; Szabad Hét
Nap, 1999. február 10., 24. p.
6501. Kőművesné Nyáry Márta: Zarán-
doklat Töröktopolyára; Magyar
Szó, 2002. augusztus 13.
6502. Legújabb Ájtatos Énekek a mos-
tani kinyilatkoztatott Topolyai
Szűz Mária tiszteletére, 1855
(Szegedi ponyva – Kalapis Zoltán
hivatkozik rá, 2005).

6503. Sóti János: Töröktopolyai kegy-

hely; Novi Sad – Agapé, 1999. 28 p.

TÜNDÉRES
Vilova
Kis község a csajkás kerületben Lok és Mosorin között. Nevével először 1702-ben
találkozunk, midőn mint katonai sánc szerveztetik és a dunai határőrvidékbe osztatik be.
– 1728-ban Vilova katonai sáncban csak egy hadnagy volt egy fél század gyalogos határ-
őrrel. – 1740 körül panaszolja a vmegye, hogy e katonai sánc egy Szurdok nevű pusztával
is bír, és csak 20 katonát állít ki, pedig 70 adóképes egyén is volna ott található. – 1750-
ben e sánc nem lett feloszlatva, mint a tiszai határőrvidék, hanem a szegedi várparancs-
noknak volt alávetve és csajkás századok felállítására tartották vissza. Minthogy azonban
ez egyelőre nem sikerült, 1762-ben ideiglenesen ezen helység is a vmegyének adatott
által. – 1763-ban ismét katonai hatóság vette át Vilovát, és a csajkás század tényleg életbe
is lépett. Csak 100 év csajkás élet után 1873-ban, a csajkás militáris rendszer megszűn-
626 UDVARSZÁLLÁS
tével kebeleztetett vissza a vármegyéhez. – Az 1890. évi népszámláláskor Vilován volt
1094 lélek 191 házban. Anyanyelv szerint 1052 szerb, 22 német, 20 magyar. Vallás sze-
rint 1039 gkel., 29 rk., 15. ág. ev., 6 izr. A község határa 3860 kat. hold, melyből többek
között a községnek 1127, az angol–osztrák banknak 1072 holdnyi területe van. – Ezen
községnek az 1904. évi miniszteri rendelet szerint hivatalos neve Tündéres lett (Iványi
István, 1906).

Cikkek, tanulmányok

6504. Följegyzések Vilova (Tündéres)

községről; BBVTT Évkönyve 1911.
117–118. p.

UDVARNOK
Rogendorf
III. Béla király 1173–96 között kelt okmányában, mely Zond határszabályozását tár-
gyalja, Fizeg mellett említtetik egy „terra udvornicorum”, azaz, udvarnokok faluja. –
1206-ban szintén említtetik Zond határjárásában Udvarnok, mint Vasaskerekinek éjszaki
szomszédja. – I. Ulászló megengedi 1441-ben, hogy Maróthi L. visszaadhassa a Ripaki
családnak a bácsmegyei Ripak, Tarcsa, Tárnok s Udvarnokban volt részbirtokait, melyet
Zsigmond király alatt hűtlenség miatt vesztett el a család, s Maróthi János kapott. – Ezen
Udvarnok Zondnak keleti szomszédja volt, s így a mostani Doroszló alsó határában kere-
sendő (Iványi István, 1906).

Cikkek, tanulmányok

6505. Préc István: Udvarnok; Magyar Szó,

2002. július 25.

UDVARSZÁLLÁS
A néhai Horváth Józsefnek, a falu krónikásának feljegyzései szerint I. Ferenc (ur.
1792–1835) magyar király Krassó-Szörény megyében Jám helységet és a hozzá tartozó
birtokokat gróf Bissingen Nippenburg Ernő württembergi eredetű ősnemes család tagjá-
nak adományozta hitbizomány címén, aki 1831-ben Magyarországon telepedett le. Jámi
birtokán, a Karas folyó bal partján elterülő szántóföldeken 1833-ban Udvarszállás néven
helységet alapított, pontosabban tanyákat építtetett. Az első telepesek magyarok voltak
Csongrád megyéből, később Csehországból is érkezett néhány család, majd Torontálból
tótok jöttek, akik idővel elmagyarosodtak. Egy német család is volt a telepesek között,
mégpedig a gróf inasa, akit Németországból hozott magával. A betelepülők a nagybirto-
kostól családonként egy hold beltelket és 8 hold szántót kaptak használatra. Ennek fejé-
ben pedig kötelesek voltak robotot teljesíteni. (...) A szabadságharc után siralmas álla-
potok uralkodtak, földig lerombolt, kiégett házak fogadták a visszatérőket. Az emberek
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 627
sokat nélkülöztek, egy ideig sem iskolájuk, sem templomuk nem volt, de lassan kihever-
ték a nagy csapást. A gróf 1863-ban új iskolát és templomot épített. Az iskola épületéből
később községháza lett. Az 1883-ban az országgyűlés által meghozott törvény értelmében
a nagybirtokos köteles volt robotosainak családonként 7 hold szántót és 1 hold beltelket
örök áron eladni. A magyar állam 1896-ban, az ezeréves jubileum emlékére egy új iskolá-
val ajándékozta meg a községet, az épület ma is áll (Erdősi Loc Valéria, 2006).

Cikkek, tanulmányok 6508. Paládi-Kovács Attila: Egy Karas

menti magyar falu külső kapcso-
6506. Erdősi Loc Valéria: Szigetfalu; Csa- latrendszere; Néprajzi Látóhatár,
ládi Kör, 2006. március 16., 10–11. p. 1999. 1–4. szám, 163–190. p.

6507. Paládi-Kovács Attila: Település- 6509. Szőke Anna: A nyelv szerepe az

történet és folklór – Udvarszállás egyén identitásában Nagyszered
falu példája; Újvidék – Hungaroló- és Udvarszállás példáján; Bács-
giai Közlemények 1989. 81. szám, ország, 2005. 3. (34.) szám, 91–97. p.
619–629. p.

ÚJLAK
Ilok
Ahogy a folyó kissé elkanyarodott, Palánka romjait pillantottuk meg, majd rövid idő
múltán Illok várát. Hatalmas épület, bár, úgy láttam, kissé elhanyagolt. A vár Odeschalchi
hercegé, akinek óriási birtokai vannak errefelé. Az alacsony hegysor, a nyugati part men-
tén, egy darabig még kísért bennünket, s a két hegy közt feltáruló réseken át zöld mezőket
és ezüst patakokat, fehérre meszelt házacskákat és fantasztikus formájú templomokat lát-
tunk: mindez valóban gyönyörű volt. Hét óra körül annyira besötétedett, hogy balesettől
lehetett tartani, így hát Futakkal szemközt lehorgonyoztunk éjszakára. Másnap reggel,
még alighogy ébredtünk, felvertek, nézzük meg a péterváradi erődöt. Egyenesen a fejünk
felett, ott tornyosult a dombon, bástyáival és tornyaival, villogtatva tűzfegyvereit, ahogy
illik, a másik oldalon pedig a tête du pont és egyéb kimondhatatlan nevű külső védművek
sorakoztak. Bár a modern erődök vajmi kevés építészeti szépséggel dicsekedhetnek, a
péterváradi, gyönyörű fekvésével, igazán impozáns látvány. Úgy tudom, erősnek tartják,
s a pont, ahol áll, hadászatilag kulcsfontosságú. Az erődítmény tízezer katona befogadá-
sára alkalmas. A túloldalon fekvő Újvidéket főként görögök lakják; jelentős kereskedő-
város (John Paget, 1835).

Monográfiák 6511. Margalits Ede: Kapisztráni Szent

6510. Kapisztrán szt. János szenté-
lye; Ilok – Novi Sad – Franjevački
samostan, Agapé, 1986. [12] p.
– horvát, olasz, német és magyar
nyelvű kiadás.
János iloki templomának resta-
urálása; Palánka – Kristofek és
Blázek, 1905. 30 + 3 p.
6512. Népélet és jogalkotás a középkori
Újlakon; Újvidék – Forum Könyv-
kiadó, 1983. 205 p.
628
Irodalom: Burány Nándor: Erre
vagyunk képesek?; Híd, 1983. jú-
nius, 786–790. p.; Fehér Ferenc: A
középkori Újlak mindennapjai;
Magyar Szó – Kilátó, 1983. április
9., 14. szám, 17. p.; Jung Károly:
Egy középkori nagyváros életé-
nek dokumentuma; Híd, 1983. jú-
nius, 781–786. p.; Vajda Gábor: Új-
lak művelődéstörténeti emlékei;
7 Nap – melléklet, 1983. augusztus
12., 16–17. p.
Cikkek, tanulmányok
ÚJSÓVÉ
ses Strames in seinen Laufe durch
die österreichischen Staaten; Pest
und Leipzig, 1841. 220–224. p.
6514. Erdősi Loc Valéria: Zarándokok-
kal Újlakon – Kapisztrán János
halálának 550. évfordulójára em-
lékeztek; Családi Kör, 2006. októ-
ber 26., 14–15. p.
6515. Erdősi Loc Valéria: Mesélő falak
– Egy röpke horvátországi kirán-
dulás emlékei; Családi Kör, 2006.
november 2., 22–23. p.

Vö.: 848. sz. 6516. Illok; Vasárnapi Újság, 1871. feb-

6513. Dorner, Joseph von: Illok – Mart-
flecken in Slawonien, Komitate
Syrmien; In: Die Wundermappe
der Donau oder das Schönste und
Merkwürdigste an den Ufer die-
ruár 26., 108–109. p.
6517. Thallóczy Lajos: Az újlakiak sír-
emlékei; Archaeologiai Értesítő,
1889. 1–8. p.

ÚJSÓVÉ
[Az 1783–1785 közötti] Három év alatt 9 protestáns és 11 róm. kath. polgári község
alapja vettetett meg mintegy negyedfél ezer családdal. Az akkor telepített prot. községek
közül Torzsán, Cservenkán, Ujverbászon, Ujszivátzon és Ujsóvén máig is fejlődő és szép
jövőre hivatott ref. gyülekezetek állanak fenn. Ujsovei ref. gyülekezetünk tehát immár
mintegy 100 éves fennállásának örvend, a mennyiben az ősi telepesek 1785. őszén érkez-
tek hazánkba, s a tavaszt Torzsán bevárva, 1786 április havában állandóan letelepedtek
a már azelőtt bizonytalan múltban alapított Sóve nevű szerb falunak napkelet felől eső
oldalán. Az első telep 54 családból – közülük 5 ágost. hitv. – állott. Polgári közigazga-
tás tekintetében a szerb Sóvéhoz osztattak be, egyházi ügyeikben pedig a szomszédos
protestáns lelkészekhez fordultak esetről esetre mindaddig, míg a kecskeméti tractus
consistiriuma, melyhez még akkor a bácsi vidéken lévő ref. gyülekezetek tartoztak: ezen
ref. családokból álló uj telepítés „Ujsóve” néven, a már akkor szervezve volt torzsai anya-
egyházhoz affiliálta 1788. január 1. (Erdős József, 1885)

Monográfia – Egyházrajz levéltári adatok nyo-

mán; Budapest – Deutsch M. féle
6518. Erdős József: Az újsóvéi ev. re- művészeti intézet, 1885. 38 p.
form. egyház multja és jelene
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 629
ÚJVIDÉK
UJVIDÉK – (Neoplanta, Neusatz, Nowi-Widik) szabad királyi város Bács várme-
gyében. Fekszik a Duna bal partján Szabadkától 12, Zombortól 9, Pesttől 32 mérföldnyi
távolságra, Pétervárával által ellenben egy sík térségen. Ujvidék az 1848/9-ki magyar
háborúban csaknem egészen romokba dülvén – itt csak azt mondjuk, miként volt e vá-
ros 1848 előtt. A város rendetlenül vagyon ugyan építve, de azért szép házakat mutatha-
tott, kivált a Duna-utcza jeles kétemeletű épületekkel, s gazdag boltokkal dicsekedhetett.
Piacza négyszögletű s elég tágas, és kövezve van szinte mint a főbb utczák, mellyek azért
meglehetős sárosak. A péteváradi várral való közösülést a Dunán felállított hajóhíd tartja
fenn. Különös az, hogy Ujvidéken minden magyarországi vallási felekezetnek van tulaj-
don imádságháza s papja. Igy van itten 4 nem egyesült hitű szentegyház egy kápolnával
együtt, egy kath. paroch. templom, egy egyesült görög hitű, egy örmény, egy evang., egy
reform. szentegyház, s végre egy synagóga. Továbbá találunk itt minden felekezetnél
egy trivialis oskola, egy nem egyesült óhitű gymnasium, egy kath. és egy nem egye-
sült görög gramatikalis oskola, egy Sz.-Antal szerzetbeli örmény klastrom. Cs. kir. só
és harminczad-hivatalok, egy selyem- és egy portubák-gyár. Végre itten lakik egy nem
egyesült óhitűeknek egy püspökjök consistoriumával együtt. – Népessége Ujvidéknek
17,332 lélek u. m. 5724 romai kath., 9675 nem egyesült óhitű, 114 egyesült görög, 30
örmény kath. 321 evang, 711 refomatus és 727 zsidó. Nyelvükre nézve nagyobb részint
ráczok, számos németek, kevés magyarok, görögök, örmények, oláhok és zsidók. Főfog-
lalatosságuk a kereskedés, melly a Törökországba menő, s onnan jövő portékákkal és
termesztményekkel felette nagy fontosságú, mellyet a hajózható Duna, s legközelebb a
gözhajók is hatalmassan előmozdítanak. Határa a városnak 1600 □ ölével 27,133 hold s
igen termékeny lapály. Buzája sikeres, kukoriczája, dinnyéje, zöldsége sok, szénája feles-
leges, 2 erdeje van, melly nem nagy ugyan, de szép. Szőlőket Dunán túl, a híres – szerémi
hegyeken tartanak, melly hegyekre a városból igen gyönyörű kilátás esik. Az itten termelt
borral, ürmössel, valamint a kedves ízű, erős szlavoniai slivoviczával eleven kerekedést
űznek a lakosok. Ujvidék ezelőtt 100 esztendővel csak csekély mező városka volt, ha-
nem 1751-ben királyi várossá tétetvén, 4000 menő népsége már 1805 13,000 hágott fel.
Jelenleg összelövöldözve, több izben kirabolva, szomoru emlékjele a polgári háborunak
(Fényes Elek, 1851).

Újvidék (Neoplánta), németül Neusatz, 1751-ben lett királyi várossá, és annak előtte
péterváradi sáncnak neveztetett. Rövid idő alatt nagyon megnépesedett, melynek oka kü-
lönösen az, hogy a kereskedésre nézve derék fekvése vagyon. Innen nagy kereskedés űze-
tik mind a magyar és német földről a török földre, mind pedig onnan ide. Éléggé kiterjedt
város és elég díszes, kivált újabb épületeire nézve. Lakosai kilencezret felyülhaladják,
nemzetségekre nézve magyarok, németek és rácok – az utolsónak itt egy görög valláson
levő püspökjök lakozik (Teleki Domokos, 1794).

A magyar–török kereskedés (…) az Aldunán lábra nem kaphatott, a magyar hatá-

ron túl nagy részben csak szárazon kezelteték. Fő utai Eszéken, Zimonyon és Újvidéken
vonultak keresztül; melly városok egyszersmind lerakókul szolgáltak a kereskedésnek;
Mehádián keresztüli vonalnak csekély volt jelentősége, s rajta az élelmi szerek fölcse-
rélésén kívül csak némi sertés marha-kereskedés kezeltetett. A fő cikkelyeket, mik Tö-
630 ÚJVIDÉK
rökországból behozattak, gyapot, kordovány, szattyán, rizs, török- vagy mokkakávé és
sertés (sic!) tette. Azon körülmény, hogy Magyarország gyárokban szűkölködvén, saját
készítményeit a török árukkal föl nem cserélhette, az osztrák tartományok gyárműveivel
pedig, mik hozzánk már a fogyaszték adóval megróva jutottak, a bécsi, illy adózásnak
alája nem vetett, kalmárokkal a versenyt ki nem állhatta, Magyarországra veszteségessé
tette e közlekedést (Horváth Mihály, 1840).

Monográfiák 6523. Matuska Márton: Új vidéktől Új-

Vö.: 12., 31., 99a., 2153., 2256., 2318.,
2319., 2323., 2344., 3466., 3378., 5491. és
5492. sz.
Várostörténet
6519. Belohorszky, Gabriel: Die könig-
liche Freistadt Neusatz; Neusatz
– Buchdruckerei von A. Bajevics,
1886. 94 p.
6520. Érdujhelyi Menyhért: Ujvidék tör-
ténete; Ujvidék – Popovics test-
vérek könyvnyomdájából, 1894.
346 p.; Hasonmás kiadás; Újvidék
– Rubikon, 1990. 346 p.; új kiadás;
Újvidék – Agapé, 2002. 346 p.
Irodalom: ~~: Tárcák; 1. gyűjte-
ménygyarapodás a T. T. múzeumá-
ban, 2. megyei monográfia, 3. Újvi-
dék monográfiája, 4. Iványi Hely-
névtára; BBVTT Évkönyve 1894.
140–142. p.; D[udás] Gy[ula], dr.:
Irodalom, 1. Iványi István: Futak
történelmi helyrajza, 2. Érdujhelyi
Menyhért: Újvidék; BBVTT Év-
könyve 1894. 186–188. p.
6521. Friedmann Bernát, dr.: Észrevéte-
lek Erdélyi Mór ujvidéki ügyvéd
ellen folyamatba tett bűnügyben
kelt elsőbírósági ítélet felett; Pest,
1872. 24 p.
6522. Horváth Kázmér: Ujvidék város
jövője; Újvidék, 1943. 16 p.
vidékig; Újvidék – Magyar Szó,
Újvidéki Katolikus Plébánia, 2002.
176 p.
6524. Ózer Ágnes: Élet és történelem –
Esszék Újvidékről; Újvidék – Fo-
rum Könyvkiadó, 2002. 184 p.
Irodalom: Kovács Nándor: A mú-
zeum a hiteles múltidézés helye –
Beszélgetés Ózer Ágnes főmuzeo-
lógussal a múzeumok nemzetközi
napja alkalmából; Hét Nap, 2005.
május 18., 16. p.
6525. Radonics János: Bakics Pál, II.
Brankovics György és Csernovics
Arzen [Adatok a magyarorszá-
gi szerbek XVI., XVII. és XVIII.
századi történetéhez]; Újvidék – a
Szerb Matica kiadása, 1908–1909.
382. p.
6526. Radó Imre–Mayor József: A novi-
zádi zsidók története; Novisad
– Chevra Kadisa, Uránia nyomdai
műintézet és kiadóvállalat, Kom-
lós Márton nyomása, 1930. 224 p.
6527. Pálos Károly: Újvidék; Szeged – a
Szegedi Új Nemzedék Lapvállalat
Rt., 1943. 8 p.
6528. Sebesi Bassett Vilmos: Újvidék és
környékének leírása és útmuta-
tója; Újvidék – Ivkovics György
könyvnyomdája, 1901. 31 p. + rek-
lámok.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
6529. Šosberger, Pavle: Novosadski jev-
reji; Novi Sad – Književna Zajed-
nica Novog Sada, 1988. 202 p.
6530. Stajić, Vasa: Novosadske biografije
iz arhiva novosadskog magistrata
I–IV.; Izdaje grad Novi Sad, 1936.
310 p.; 298 p.; 252 p. és 286 p. –
Hasonmás kiadás 2002.
6531. Tapavicza György: Válasz az ős-
kuruczok prezesének, Balla Ár-
pádnak; Ujvidék – Natosevity taní-
tók részvény társasága könyvnyom-
dája, é. n. [1910]. 14 p.
6532. Tapavicza György: Újvidék szab.
kir. város gazdasági programja;
Újvidék – Popovics M. testvérek-
féle könyvnyomdájában, 1907. 46 p.
6533. Ujvidék szab. kir. város térképe;
összeállította Fodor István, é. n.
[1941 után]
6534. Ujvidéki hét 1942. június 27.–júli-
us 6. – Ünnepi rend; Ujvidék szab.
kir. thj. város (programfüzet).
6535. Ujvidék; H. n., é. n. [1941–1944
között] 16 p. (idegenforgalmi kiad-
vány).
6536. Ujvidék szab. kir. város törvény-
hatóságának szervezeti szabály-
rendelete; Ujvidék – Dr. Miletics
Szvetozar Szerb könyvnyomdája,
1885. 32 p.
6537. Ujvidék szomorúsága 1848; kiadja
Sztankó István – Debreczen város
könyvnyomdájában, é. n., 7 p.
6538. Živojnović, Jovan: O srpskom za-
natlijstvu u Novom Sadu; Novi
Sad – štamparija Djordja Ivkovića,
1908. 16 p.
631
Művelődési hagyományok
6539. Az Újvidéki Katholikus Olva-
sókör alapszabályai; Újvidék –
nyomtatott Fuchs E. és társánál,
1902. 16 p.
6540. Az újvidéki róm. kath. népkönyv-
tár könyvjegyzéke 1912; Ujvidék
– Fuchs Emil és T.-sa, 1911.
6541. Az Újvidéki Színház húsz éve; Új-
vidék – Forum Könyvkiadó és Újvi-
déki Színház, 1994. 152 p.
6542. Hegedüs László: Munka a közért –
Gyakorlati útmutató társadalmi
vezetők részére; Újvidék – Délvi-
déki Magyar Közművelődési Szö-
vetség, [1942].
6543. Jovanović, Petar–Vranić, Milan,
dr.–Popov, Dušan, dr.: Znameniti
knjižari i izdavači Novog Sada;
Novi Sad, 1993. 248 p.
6544. Káich Katalin: Az újvidéki ma-
gyar nyelvű színjátszás története
és repertóriuma 1836–1918; Újvi-
dék – A Magyar Nyelv, Irodalom és
Hungarológiai Kutatások Intézete,
1983. 268 p.
6545. Metzingh Lajos: Az „Újvidéki
Dalárda” évi jelentése az 1893/4.
(XXV. egyleti) évről; Újvidéken
– Nyomatott Hirschenhauser Benő
könyvnyomdájában, 1894. 24 p.
6546. Metzingh Lajos: Az „Újvidéki
Dalárda” évkönyve az 1894/5-iki
jubiláris egyesületi évről (XXVI.
év.); Újvidéken – Nyomtatott Fuchs
E. és Társa könyvnyomdájában,
1895. 52 p.
632
6547. Milanović, Djordje: Novosadska
Banka – Sto trideset godina nov-
čarstva u Novom Sadu (1864–
1994); Novi Sad, 1993. 160 p.
6548. Solymár György: Az 1943. évi júni-
us havi munkásügyi előadássoro-
zat Újvidéken; H. n. – Felelős szer-
kesztő és kiadó Solymár György, a
Szövetség főtitkára, é. n., 116 p.
6549. Uri Ferenc: A kultúra szolgála-
tában – Az újvidéki Petőfi Sándor
Magyar Művelődési Egyesület tör-
ténete (1931–2001); Újvidék – Fo-
rum Könyvkiadó, 2001. 276 p.
6550. Ziemietzki Károly: Az Újvidéki
Munkás-egylet ünnepi füzete.
Az 1898. évi Pünkösdkor tartott
és zászlószenteléssel egybekötött
fennállásának 25-éves jubileuma al-
kalmából; Újvidék – Újvidéki Mun-
kásegylet, 1898. 33 p.
Oktatás és az iskolák
6551. A Magyar Királyi Keleti Kereske-
delmi Főiskola tanrendje – Az I. és
II. évfolyam számára az 1943–44.
tanév I. félévében; Újvidék – A M.
Kir. Keleti Kereskedelmi Főiskola
kiadása, 1943. 25 p. + 1 tábla.
6552. Az újvidéki M. kir. Keleti Keres-
kedelmi Főiskola szervezeti sza-
bályzata – Tanulmányi, vizsgálati
és fegyelmi szabályzat; Budapest,
1942. 22 p.
6553. Az újvidéki M. kir. Állami Gép- és
Építőipari Középiskola évkönyve
az 1941–42 iskolai évről – Az isko-
la fennállásának 13. éve; Újvidék,
1942. 28 p.
ÚJVIDÉK
6554. Az újvidéki M. kir. Kereskedelmi
Főiskola Körösi Csoma Sándor
Diákotthonának szervezeti sza-
bályzata; Budapest – Királyi Ma-
gyar Egyetemi Nyomda, 1943. 6 p.
6555. Bartus Ödön: Az újvidéki Magyar
Kir. Állami Nőipariskola Évköny-
ve az 1942–43 iskolai évről; Újvi-
dék – kiadta az iskola igazgatósága,
1943. 28 p.
6556. Bruck Ferenc: Az újvidéki magyar
kir. állami felső kereskedelmi is-
kola értesítője az 1900–1901. tan-
évről; Újvidék, 1901. 84 p.
6557. M. kir. Keleti Kereskedelmi Fő-
iskola tanévnyitó ünnepélyén el-
hangzott beszédek; Újvidék, 1943.
16 p.
6558. Nagy Iván, dr. vitéz: Az újvidéki
Keleti Kereskedelmi Főiskola és
hivatása; Budapest – Magyar Kül-
ügyi Társaság Balkán-bizottsága,
1943. 16 p.
6559. Osnovno pismo serbske gimnazije
Novosadske; Novi Sad – štamp.
Platon, 1867. [2] 26 p.
6560. Ostojić, Tihomir: Osnivanje novo-
sadske gimnazije 1810–1910; Novi
Sad – štamparija Učiteljskog deoni-
čar. društva „Natošević”, 1910.
6561. Szaghmeiszter Gyula: Az újvidé-
ki M. Kir. Szerb Tanítási Nyelvű
Polgári Fiú- és Leányiskola Év-
könyve – Az 1943–44. iskolai évről
– Godišnjak za 1943–44 školsku
godinu madjarske kraljevske dr-
žavne muške i ženske gradjanske
škole srpskog nastavnog jezika;
Újvidék – Matosevics B. T. Nyom-
da, é. n. [1944]. 28 p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
6562. Szilágyi János: Az újvidéki M. Kir.
Állami Líceum és Tanítóképző
Intézet Évkönyve – Az 1941–42.
iskolaévről; H. n. [Újvidék], é. n.
[1942]. 53 p.
6563. Tanrend és tanterv; Újvidéki
Egyetem Bölcsészettudományi Kar
Hungarológiai Szak Magyar Nyelv
és Irodalom Tanszék; Újvidék,
1997. 100 p.
6564. Urbányi János, dr.: A Magyar Ki-
rályi Keleti Kereskedelmi Főisko-
la Évkönyve az 1942–43. tanévről;
Újvidék – A M. Kir. Keleti Kereske-
delmi Főiskola kiadása, 1943. 62 p.
6565. Urbányi János, dr.: A Magyar Ki-
rályi Keleti Kereskedelmi Főisko-
la Évkönyve az 1943–44. tanévről;
Újvidék – A M. Kir. Keleti Kereske-
delmi Főiskola kiadása, 1944. 74 p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 389., 637., 1378., 1411., 2209., 2354.,
2355., 2367., 2570., 3522., 3568., 3575. és
5423. sz.
Várostörténet
6566. Barna István: Városmonográfia
– szépséghibákkal; 7 Nap, 1987.
szeptember 25., 22–23. p.
6567. Biacsi Antal: Újvidék magyarsá-
ga; 7 Nap, 1991. november 1., 10. p.
6568. Bornemissza Félix: Délvidék ki-
kötője Újvidék; Délvidéki Szemle,
1942. 7. szám, 271–274. p.
6569. Burány Béla: Ember és város – A
régi Újvidék nyomában; Magyar
Szó – Kilátó, 1979. január 20., 3.
szám, 15. p.
633
6570. Burányi Nándor: Hatalomvágy és
nemeslelkűség – Két évig szerb,
két évig magyar városbíró Újvidé-
ken 250 évvel ezelőtt; Családi Kör,
1996. augusztus 1., 16. p.
6571. Csehák Gyöngyi: A repülés törté-
nete Újvidéken; Magyar Szó – Ki-
látó, 1981. május 30., 20. szám, 14. p.
6572. Érdujhelyi Menyhért: Újvidék pere
Péterváraddal kövezetvám miatt;
BBVTT Évkönyve 1892. 134–139. p.
6573. Érdujhelyi Menyhért: Újvidék tör-
ténetéből; BBVTT Évkönyve 1895.
20–27. p.
6574. Fehér Ferenc: Képeslap – az ör-
mény templommal – A régi Új-
vidék; Magyar Szó – Kilátó, 1987.
szeptember 5., 39. szám, 13. p.
6574a. Féja Géza: A keleti város – Bács-
kai utinapló [Újvidék, Szabadka];
Híd (Budapest), 1941. június 3. (24.
szám), 8–9. p.
6575. F-ch: Mentsük meg a nagytemp-
lomot!; Családi Kör, 2006. július
6., 19. p.
6576. Friedrich Anna: A múlt a múzeum-
ba, a jelen a jövőnek (a Katolikus
portán végzett ásatásokról); Családi
Kör, 2006. augusztus 31., 10–11. p.
6577. Fajtner Martonosi Lídia: Százéves
az újvidéki Telep; Újvidék – Nap-
tár – Magyar Szó 2006. 94–97. p.
6578. Kántor Oszkár: Száz éve már,
vagy… [vasúttörténet], Családi Kör,
2003. március 6., 15. p.
634
6578a. Kender, komló, gyárkémény; Híd
(Budapest), 1941. július 29. (32.
szám), 12–13. p.
6579. Németh Ferenc: Útban Európa felé
– 150 évvel ezelőtt kapott Újvidék
postát; Családi Kör, 2003. október
9., 10–11. p.
6580. Ökrész Károly: IV. Károly útja a
száműzetésbe Újvidéken keresz-
tül; Bácsország, 2003. I–III. szám,
103–104. p.
6581. Pálos Károly: Újvidék – Története,
gazdasági helyzete, kereskedelme;
Délvidéki Szemle, 1943. 10. szám,
442–450. p.
6581a. Révész Tamás: Adalékok a repülés
történetéhez. Az újvidéki repülő-
tér I. rész; Társadalom és tudomány
– Válogatás a II. Vajdasági Magyar
Tudományos Diákköri Konferencia
humán tárgyú dolgozataiból; Újvi-
dék – Vajdasági Magyar Felsőokta-
tási Kollégium, 2005. 415–425. p.
6582. Spóner Sándor: Az újvidéki sza-
badkikötő jövője; Kalangya, 1943.
5. szám, 210–213. p.
6583. Stanyó Tóth Gizella: Újvidék híd-
jai – A város, ahol a Duna a hidak
felett folyik; Újvidék – A Magyar
Szó 2000. évi Naptára, [1999].
167–176. p.
6584. Suhajda Lajos: „Így kellett történ-
nie” (Kovács Kristóf plébános halá-
láról); Hitélet, 1995. 12. szám, 10. p.
6585. Takács Miklós, dr.: Újvidék kör-
nyéke a középkorban; Bácsország,
2000. 11–12. szám, 23–26. p.
ÚJVIDÉK
6586. Tomán László: Csak egy síremlék
maradt utánuk – Örmények Új-
vidéken – Templomuk lebontásá-
val a régi Újvidék egy jobb sorsra
érdemes része ment veszendőbe;
Magyar Szó – Kilátó; 1990. február
24., 10. szám, 16. p.
6587. Ujvidék – In: Magyar városok;
Budapest – a Vármegyei Szociográ-
fiák Kiadóhivatala, 1941. 429–432. p.
6588. Uri Ferenc: Kilencvenéves az új-
vidéki Telep; Vajdasági Hírnök,
1995. április, 21. p.
6589. Werber, Eugen: Zur Geschichte
der Jüdischen Gemeinde in Novi
Sad; Neusatz – Stud. Jud. Austr. 8.
1980. 93–109. p.
Művelődési hagyományok
6590. Bene Ferentz, ifj.: Dunai Utazás
Pestről Orsováig; Tudományos Gyűj-
temény, 1833. IX. szám, 3–20. p.
6591. Érdujhelyi Menyhért: Újvidék
művelődési történetéből I–III.;
BBVTT Évkönyve 1890. 69–76. p.;
138–145. p. és BBVTT Évkönyve
1891. 69–75. p.
6592. Felelős szerkesztőnktől búcsúzunk
– Msgr. Csipak Ferenc (1906–
1974) emlékére; Hitélet, 1974. 2.
szám, 2–3. p. és Emlékezés msgr.
Csipak Ferencre; Hitélet, 1974. 3.
szám, 16–17. p.
6593. Kalapis Zoltán: Az első bácskai
középiskola – A rövid életű újvi-
déki királyi (katolikus) gimnázi-
um 200. évfordulója I–X.; Magyar
Szó, 1989. augusztus 9–21.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
6594. Kalapis Zoltán: Egy serdülő le-
gényke a háborúban; Bácsország,
2004. VII–IX. szám, 96–98. p.
6595. Kartag Nándor: Száz évvel ezelőtt
született Újvidéken Ecki-Becki-
Tengerecki Pál; Családi Kör, 2005.
január 27., 14–15. p.
6596. Káich Katalin: Kapunyitás száz-
húsz év után – Adalékok az újvidé-
ki Szerb Nemzeti Színház magyar
kapcsolatainak történetéhez; Ma-
gyar Szó – Kilátó, 1981. március
28., 12. szám, 14. p.
6597. Káich Katalin: Az ekhós szekértől
a kőszínházig – A magyar nyelvű
színjátszás újvidéki hagyományai
I–II.; Magyar Szó – Kilátó, 1983.
október 1., 38. szám, 15. p. és októ-
ber 8., 39. szám, 14. p.
6598. Klemm Anna: Érdekes multikul-
turalizmus – Egy újvidéki sváb
ház története; Családi Kör, 2001.
október 11., 28–29. p.
6599. Komáromi Borbála: Jubileumot
ünnepelt a Szent Erzsébetről el-
nevezett egyházközség Újvidéken;
Hitélet, 1981. 1. szám, 12–15. p.
6600. Nagy Iván, Vitéz: Az Újvidéki Ke-
leti Kereskedelmi Főiskola; Ka-
langya, 1943. 3. szám, 112–115. p.
ÜRMÉNYHÁZA
A verseczvidéki magyar telepek között a legtekintélyesebb Ürményháza nagyközség,
mely Versecz thjf. várostól északnyugatra, Torontál vármegye bánlaki járásában, közel a
Teréz-csatorna jobbpartjához (…) fekszik. Határa a ma már egészen kiszáradt versecz–
alibunári mocsár területébe esik, és egészen sík. A XIX. század elején itt állítólag tőzeg
635
6601. Négy Város – Újvidék; Híd, 1995.
január–február – Gerold László: „Új-
vidék az olyan város”, 84–95. p.;
Németh István: Idegenek a Város-
ban, 95–100. p.; Ózer Ágnes: Egy
okmány a péterváradi sánc (a ké-
sőbbi Újvidék) szabad királyi városi
státusának megszerzéséről, 100–106. p.
6602. Pálos Károly, dr.: Újvidék kultu-
rális múltja és jelene; Kalangya,
1943. 10. szám, 447–453. p.
6603. Simonyi Mária: Újvidéki Hírlap
1891–1905; Újvidék – Hungaroló-
giai Közlemények, 1980. 45. szám,
91–109. p.
6604. Simonyi Mária: Újvidék első ma-
gyar nyelvű politikai lapja; Újvi-
dék – Hungarológiai Közlemények,
1982. 50. szám, 79–87. p.
6605. Simonyi Mária: Az újvidéki Bács-
megye tevékenysége 1900–1904
között; Újvidék – Hungarológiai
Közlemények, 1982. 51. szám, 237–
247. p.
6606. Uri Ferenc: Adalék az újvidéki
Telepi Olvasó- és Gazdakör alapí-
tásának történetéhez; Bácsország,
2005. 1. (32.) szám, 94. p.
6607. Weissenbeck József: Az újvidéki
Magyar Tannyelvű Tanítóképző
történetéből; Bácsország, 2006. 3.
(38.) szám, 88–95. p.
636 VAJSZKA
is előfordult volna. Azonban Halaváts Gyula, ki 1884-ben a határt geológiai tekintetben
átkutatta, azt már sehol sem találta. (…) 1817 márcziusában létesített Ürményházi József,
temesvári kincstári jószágigazgató, Szent Jánostól nyugatra alig 2 kmnyire kincstári bir-
tokon egy telepet, melynek lakosai r. k. magyarok, Majsa és Apátfalva községekből, vala-
mint Rákos pusztából költöztek ide. Ez alkalommal 62 család telepíttetett le, kik közül 60
földet és házhelyet és 2 csupán csak házhelyet nyert. Ezek létesítették a nyugati utcát a hol
a templom áll. Nevét az új puszta alapítója után nyerte. Ezen puszta közigazgatásilag ele-
inte Zichyfalvához csatlakozott, a hova egyházilag is tartozott (Milleker Bódog, 1906).

Monográfiák Cikkek, tanulmányok

6608. Képek az ürményházai római ka-
tolikus plébánia életéből (szerkesz-
tette Ürmény Lajos); Ürményháza
– Római Katolikus Plébániahivatal,
1997. 169 p.
6609. Milleker Bódog: Ürményháza tör-
ténete 1817–1906; Versecz – nyo-
matott özv. Kirchner J. E.-féle mű-
intézetben, 1906. 15 p.
6610. Móricz Rózsa: Itt születtem… –
Ürményháza 1817–1997; H. n., é.
n. [1997]. 125 p.
6611. Ürményháza – Jermenovci múlt-
jának és jelenének rövid vázlata;
1984. 32 + 20 p.
6612. Gallusz László: Elmozdulni a holt-
pontról – Ürményházi hétközna­
pok; Családi Kör, 2001. április 12.,
16–17. p.
6613. (lyc): Ürményházi hívek! Jöjje-
tek Istent imádni; Hitélet, 1976. 9.
szám, 18–24. p.
6614. Sándor Zoltán: Ismerd meg Dél-
Bánátot!; Magyar Szó, 2004. októ-
ber 22.
6615. S. Z. [Sándor Zoltán]: Elöregszik a
falu; Magyar Szó, 2004. október 21.

ÜRÖG
Cikkek, tanulmányok

6616. Uri Ferenc: A nagy ürögi pestis

története; Bácsország, 2006. 1. (36)
szám, 27–28. p.

VAJSZKA
VAISZKA – Bács m. dalmát falu, a Duna mocsárai mellett, Bácshoz nyugatra 1 ½
mfd, 1182 kath., 13 n. e. óhitű, 7 zsidó lak. Kath. paroch. templom. Földe lapályos és igen
termékeny; sertése, marhája, hala, nádja, fája bőséggel; bora csekély. F. u. a Gromman
család. Határa 1100 □ ölével 10,392 hold, mellyből 36 úrbéri, 2 szabad telek után van
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 637
1268 hold szántóföld, 1008 h. rét és beltelek, 171 h. jó, 3100 h. mocsáros legelő, 117 hold
szőlő. Urasági szántóföld és rét 561 hold, tölgyes erdő 1411 h., lágyfás 42 h., nádlórét
2264 h., mocsár és tó 346 h., utak 74 hold (Fényes Elek, 1851).

Vajszka eredetétől majd Bácshoz, majd Plávnához tartozott, kath. fiók község vala, s
csak 1787. évben alakult plébániává; az anyakönyvek 1788-tól még megvannak. Majd 50
évig nem volt templom a helységben; 1750 táján a jelenlegi falu nyugati részén egy ideig-
lenes fából összeállított imaház szolgált templomul mintegy ötven évig, melynek jelenleg
nyoma sincs. (…) Vajszka és Bogyán eleinte állami birtok volt, jelenleg a Groman csalá-
dé. 1817-ben Groman Zsigmond az állami birtokok adminisztrátora által 40.000 forintért
vásároltatott meg. Az utána következett földbirtokosok: Groman Illés, ennek fia Mór s
jelenleg Groman Dezső Bács-Bodrogh vármegyék főispánja (Ribovicz András, 1878).

Cikkek, tanulmányok 6618. Steingassner Imre–Berecz Károly:

A gombos-vajszkai ármentesítő és
6617. Ribovicz András: Vajszka és Bo- belvizszabályozó társulat monog­-
gyán; Pacsér – Bács-Bodrog, 1878. raphiája; Budapest – Légrády Test-
35–38. p. vérek, 1896. 28 p.

VALKAISOR
Adától nyugati irányba, a szántók között furakszik a messzeségbe a betonsáv, mintha
az egykori tanyavilágot keresné, amelynek jórészét a „fejlődés” vihara lesöpörte a zsíros
termőföldről, helyet teremtve a mezőgazdasági nagyüzemnek. A tanyai embereket meg
átültették… A távolban feltűnnek a hatalmas felkiáltójelekre emlékeztető toronytárolók
betonóriásai. Ezeknek az árnyékában húzódik meg a negyven-egynéhány házból álló fa-
lucska: a Valkaisor, Ada község legkisebb települése (Gallusz László, 2000).

Cikkek, tanulmányok 6620. Gallusz László: Csöndes falusi biz-

tonság, Családi Kör, 2000. július 6.,
Vö.: 5147. sz. 14–15. p.

6619. Dudás Károly: Hátrányos hely-

zetűek [Törökfalu, Obornyacsa,
Valkai sor]; 7 Nap, 1987. június 5.,
18–19. p.

VALKÁNY
VALKÁNY – Torontál vmegyében oláh falu, az Aranka vize mellett, ut. p. Mokrinhoz
északra 1 mfdnyire; 6 kath., 20 ref., 3986 óhitű lak., óhitű anyatemplommal, 139 5/8
egész telekkel. F. u. a gr. Batthyáni család (Fényes Elek, 1851).

Most meg szinte teljesen kivirult a rajzon, s még virulóbb lenne, ha a hatalmas vad-
gesztenyefák is helyet kaptak volna az előtérben. Nézegetem a rajzot és az épület elé kép-
638 VERBÁSZ
zelem az egykori ásítozó homokrévi (mokrini) péklegényt, amint a hajnali párásságban
a kockás terítővel letakart „teknőnyi” vesszőkosárból sóskiflit és perecet kínálgatott az
utasoknak, majd a mozdony füttyszavára meglóbálta kiürült kosarát, és hosszan a gyors-
vonat után nézett… (Régen berozsdásodtak, begazosodtak itt a sínek.) Nem lehet ugyan
átlátni a gondosan megrajzolt ablakokon, de azért nekem úgy tűnik, mintha a Doberdó-
sújtotta öregapám a Nagyállomás restijében, a söntés közelében borozgatna, a monostori
zenészek pedig az Orient expresszre várakozóknak muzsikálnának szüntelenül. Mert hát
különösen a hét végén, az urak, ugyebár, nem unatkozhattak, amíg a Pestre vagy Temes-
várra száguldó vonatot várták (Cs. Simon István, 2001).

Cikkek, tanulmányok

6621. Cs. Simon István: Kár volt érte

– Töprengés egy régi rajz fölött;
Hét Nap, 2001. augusztus 8., 28. p.

VEPRŐD
VEPROVÁCZ – Bács m. német–magyar falu, Cservenkához délre 1 mfd., 2850 kath.,
6 ref., 86 zsidó lak. Van itt egy kath. paroch. templom, egy urasági szilváskert, szőlős-
kertek, sok és szép búza, árpa, kolompér, kender, lentermesztés. F. u. a kamara. Második
osztálybeli határa 1100 □ ölével 9262 hold, mellyből 115 úrbéri, 6 4/8 szabad telek után
van 4051 hold szántó, 2828 h. rét és beltelek, 2172 h. legelő, 80 h. szőlő. Uradalmi föld
20 hold, utak 111 hold (Fényes Elek, 1851).

Monográfia gemenschaft (HOG) Weprowatz in

den Batschka. I. Band A-Po, 814 p.;
6621a. Familienbuch Weprowatz in den II. Band Pr-Z, 819–1612 p.
Batschka; Karlsruhe – Heimatorts-

VERBÁSZ
Óverbász, Újverbász
VERBÁSZ (Ó) – Bács vm. rácz falu, mellyet a Ferencz csatornája hasít keresztül,
194 kath., 3171 óhitű lak. Derék óhitű temploma, s egy vendégfogadója van, de házai
alacsonyak, rendetlenek. Lakosai tehetős gazdák, marhájok, juhok, lovuk sok van; bort is
termesztenek. F. u. a kamara. Gazdag határa 1100 □ ölével 15,651 hold, mellyből 176 4/8
úrbéri, és 5 szabad telek után van 6180 h. szántó, 3630 h. rét és beltelek, 4961 h. legelő,
200 h. szőlő, 360 h. mocsár, 320 hold utak (Fényes Elek, 1851).

VERBÁSZ (ÚJ) – Bács vm. igen szép és gazdag falu, a Ferencz csatornája mellett,
Ó-Verbászhoz egy fertálynyi, Ujvidéktől pedig 5 mfdnyi távolságra; 83 kath., 2109
evang., 707 ref., 18 zsidó lak. Az utczák egyenesek, szélesek, s eperfákkal vannak sorba
ültetve; a házak csinosak, sőt szépek, az udvarok deszkával, vagy eleven kerítéssel van-
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 639
nak befoglalva. Evang. temploma egy a legszebb falusi templomok közül; a ref. szentegy-
ház, a postaház, az oskola és uradalmi épületek, a vendégfogadó szinte mind figyelmet
érdemelnek. Három nyomásbeli határának földe fekete, kivévén azt, melly a telecskai
dombokon fekszik, de itt egyszersmind szép szőlőkertek gyönyörködtetik a szemet. La-
kosai vagyonosak, s paraszti együgyüséggel nem lehet éppen vádolni őket; mert újságot
járatnak, a korcsmában politizálnak, s sok dolgokat tudnak, mellyekkel különben a pa-
rasztok nem igen törődnek. Buzájok igen szép terem, s ezzel nagy kereskedést űznek,
ugy hogy belőle számosan felgazdagodnak. Marhát vagy lovat azonban keveset szoktak
tartani, s még kevesebb juhot. Mesterembereik közül legtöbb a kötélverő. A betegek szá-
mára maga a helység fizet egy seborvost, és egy bábát. F. u. a kamara. A helységen felül
egy fertálynyi távolságra van a csatorna harmadik, legszebb, legerősebb s legmestersége-
sebb zsilipje angol módra készítve. E mellett vannak az igazgatósághoz tartozó roppant
uradalmi épületek, egy vendégfogadóval, vízimalommal, s egy nagy kiterjedésű gyümöl-
csös, veteményes kerttel. A zsilipre épített hídon túl van ismét egy nagy gabonatárház, s
a híd irányában a zsilip bal partján elnyúló szőlőhalmok alatt Kis Mihály-féle villa, egy
gyönyörű angolkerttel; s a halmokra felhúzódó szőlőskertekkel együtt. A szőlő közepén
egy torony forma pavillon áll, honnan elragadó kilátás esik az alsó Bács vármegyei dús
mezőkre. A halom oldalában lévő pincze azért nevezetes, mert az üregek egymás felett
emelet módra vannak készítve, a nélkül hogy téglával ki volnának falazva. Határa Uj-
Verbásznak 1100 □ ölével 11,602 hold, mellyből 124 4/8 úrbéri, s 5 4/8 szabad telek
után van 4369 h. szántóföld, 3371 h. rét és beltelek, 3422 h. legelő, 150 h. szőlő. 150 h.
mocsár, 110 hold utak (Fényes Elek, 1851).

Az (…), hogy ilyen istentelenül elhagyatott helyen futottak össze a jugoszláviai ma-
gyar irodalom szálai csaknem tíz éven át, fölöttébb jellemzőnek tűnik. Mert ez még csak
falu se volt, ahol a Kalangya szerkesztője lakott. Egy bakterháznál kellett leszállni, bo-
rostás pályaőr tartotta vállához a piros zászlót, aztán egy hosszú sodronykerítés mellett
vezette végig az embert Szirmai Károly, s amikor a cukorgyári kaszinóból végre kihallat-
szott a biliárdgolyók csattogása, megkönnyebbülhetett, hogy most már talán nem fogja
leütni senki. Aztán egyszer csak beállt az ősz, és sűrű ködfelhőkbe bugyolálta a tájat, és
hosszú szekérsorok húzódtak az országúton, tetejesen megrakva cukorrépával. Károgva
zsinatoltak a varjak egészen a vasúti sínekig, ahol naponta háromszor kocogott végig pi-
ros ablakával Becse felől a zombori vonat. A borostás őr megint kicammogott a bakterház
elé, vállához emelte a piros zászlót, mire a vonat egy pillanatra megállt, és a Kalangya
szerkesztője még bekiáltott a ködbe: – Majd megírom Németh Lászlónak, mi a helyzet
nálunk! – Néhány kilométer után felkapaszkodott a mély bácskai lapályból a kis vonat,
úgyhogy a köd is felszállt, s a Telecskai-dombok ismét megjelentek, fehérre meszelt prés-
házaik messzire világítottak (Herceg János, 1979).

Monográfiák 6623. Hamm, Franz–Lotz, Friedrich–Lin-

denschmidt, Michel: Das Gymna-
6622. Alapítványi német tannyelvű ta- sium zu Neuwerbass; München –
nítóképző-intézet […] 1940–1941; Verl. Des Südostdeutschen Kultur-
Új-Verbász, [1941]. werks, 1960. 126 + 2 p.
640
6624. Lindenschmidt Mihály: A verbászi
német nyelvjárás alaktana; Buda-
pest – Magyar Tudományos Akadé-
mia, 1905. 39 p.
6625. Lotz, Friedrich: Novi-Vrbas – Aus
der Vergangenheit eines batschka-
er deutschen Sprachinseldorfes,
1785–1935; Novi-Vrbas – Bleess,
1935. 311 p. + 5 térkép.
Irodalom: Réz Henrik: ~; Száza-
dok, 1937. 469–473. p.
6626. Schmidt Henrik: A verbászi német
nyelvjárás; Philologiai Közlöny
XXIII. kötet, 1899.
6627. Új-Verbász község emlékirata
Wlassics Gyula vall. és közokt.
miniszter úrhoz az újverbászi áll.
közs. algymn. ügyében; Új-Verbász,
1990. 5 p.
6628. Verbászi Almanach. Naptár az
1913. évre (szerk. Holstein [Ham-
vas] Gyula); Újverbász – Boros Gy.
ny. 119 [16] p.
6629. Weimann, Peter: Geschichte der Új-
verbászer Reformierten Kirchen-
gemeinde und der Filialgemeinde
Óverbász von der Ansiedlung bis
zur Gegenwart 1785–1912; Újver-
bász – Buchdruckerei Georg Boros,
1912. 143 p. + 1 térkép.
6630. Werbass 1785–1975. Vrbas, Ver-
bász – Zur Geschichte der Dop-
pelgemeinde Alt- und Neuwerbaβ.
Im 190. Jahr nach d. Gründung
von Neuwerbaβ; Stuttgart – Fell-
bach, 1975. 259 p. + [8] p. + 30 t. +
1 térkép.
VERBÁSZ
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 422., 1282., 1411., 2181., 2206.,
3517., 3618. és 3560 sz.
6631. A verbászi öntözési telep; Magyar
Mérnök- és Építész-Egylet Közlö-
nye, 1880. 301. p.
6632. Ágoston Mihály: Orbászpalotájától
Titoverbászig; Magyar Szó, 1983.
április 17.
6633. Habram Károly: Kemence a föld
alatt – Régészekkel Verbásznál, a
kelta földgyűrűben; Családi Kör,
1997. augusztus 21., 8–9. p.
6634. Hegedűs Antal: Pestishisztéria Óver-
bászon; Magyar Szó – Kilátó, 1982.
május 22., 19. szám, 15. p.
6635. Kármán Pál: Újverbász 1849-ben;
BBVTT Évkönyve 1912. 173–184. p.
6636. Kalapis Zoltán: A kincstári inzsel-
lér verbászi síremlékénél – Kiss
József halálának 170. évfordu-
lója; Magyar Szó – Kilátó, 1983.
március 26., 12. szám, 15. p.
6637. Kocsis Antal: Verbászi zsidók az
első világháborúban; Bácsország,
2002. I–III. szám, 92. p.
6638. Kocsis Antal: A verbászi refor-
mátus egyház; Bácsország, 2002.
X–XII. szám, 80–81. p.
6639. Kocsis Antal: A verbászi Luther-
szobor; Bácsország, 2005. 4. (35.)
szám, 101. p.
6640. Oláh Imre (1941–1973) [A plé-
bános halálára]; Hitélet, 1973. 4.
szám, 15. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
6641. Száz éve szól a harang – Titóver-
bászi beszámoló egy évszázad tör-
ténetéről; Hitélet, 1985. 2. szám,
11–15. p.
641
6642. Új-Verbász község emlékirata…;
H. n. [Újverbász], é. n. [1900]. 5. p.

VERSEC
VERSECZ – Nagy és népes város Temes vármegyében, Temesvárhoz délre 10
mfdnyire, saját postahivatallal. Lakja 13,868 lélek, kik 5596 r. kath., 180 hébert, 100
protestanst kivéve, n. e. óhitűek; nyelvet illetőleg szerbek, németek, oláhok, magyarok.
Kath. és n. e. óhitű templomok. Székhelye a verseczi görög n. e. püspöknek. Van itt posta-
hivatal, sótisztség, kamarai uradalmi tiszttartóság, számos kézműves. A selyemtenyésztés
nagy divatban. Gazdag határa első osztálybeli, s van 373 egész urbéri állománya. Rop-
pant szőlőhegyén jó és sok bort termeszt. Egy hegytetőn valami kastély omladéka most is
látható, de kié lehetett, nem tudni. F. u. a kamara (Fényes Elek, 1851).

A Várhegy csúcsán, mint a török vízözönt túlélt antediluviális emlék, ősrégi várkas-
tély csonka tornya áll. Az én ifjú életemben a kortól ezüstszürke torony, amely mint az
erő, az állandóság, a hozzáférhetetlen büszkeség szimbóluma, keményen fúródik a kék
bánsági égboltba, nagy szerepet vitt. Ez volt a titokzatos központi erő, amely körül évtize-
dekig keringett a képzeletem. Ritkán jártam fel a csúcsra, az út oda hosszú és fárasztó, de
ha fenn voltam, akkor megragadott és megrázott az idegenszerű kép, a torony gigantikus
falai, a szédítően tág kilátás, a toronyfecskék ezrei, amelyek a várfalak réseit lakják, és
dühös visítással cikáznak a csendháborító feje körül. Gyermekkoromban elhatároztam,
hogy „majd ha nagy leszek”, akkor újjáépítem a várkastélyt, és ott fogok lakni, magasan
a város tornyai és kéményei fölött. Nekem később is, valahányszor a szülővárosomban
voltam, az a szédítő és fenyegető képzetem volt, mintha a világ végén, a nagy semmi part-
ján volnék. Versechez elég közel van az Alduna, a hellének Isztrosz folyama, annak túlsó
partján van Szerbia, a Balkán, szóval az ismeretlen Semmi. (…) A szerbjeink a régi város
girbe-gurba közeit lakták, ahol még a török idők emlékei poshadtak. Jó kereskedők és
gyönge földmívesek hírében állottak, kócos kis macskalovakat tartottak, amelyeket sváb
ember dehogy fogott volna a szekere elé, a szerb szőlőt pedig arról lehetett megismerni,
hogy a barázdái zöld bundát eresztettek. A két felekezet között nem volt éppen gyűlölkö-
dés, csak idegenül éltek egymás mellett. A szerb testvérek mindig azt a benyomást tették,
mintha rejtegetnének valamit, egy titkot, amelyet nekünk nem szabad megismernünk.
Csendes nyári éjszakán, mikor az ital megnyitotta a szívüket, az a bizonyos nemzeti titok
sumadiai énekek alakjában tört ki a korhelyeik szívéből (Herczeg Ferenc, 1940).

Monográfia Várostörténet

Vö.: 3497. sz. 6643. Budai József: A Verseczi M. Kir.

Állami Főreáliskola története;
Versecz – nyomtatott özv. Kirchner
J. E.-féle műintézetben; 1896. 147
p. + 3 tábla.
642
6644. Frisch, Helmut: Werschetz, Ver­
secz, Vrsac. Kommunale Entwick-
lung und dt. Leben der Banater
Wein- und Schulstadt; Wien, 1982.
786 p. – Bibliográfia 733–743. p.
6645. Halaváts Gyula: Versecz vidé-
ke; Budapest – Franklin-Társulat
Könyvnyomdája, 1883. 22 p. + 2
tábla – Magyarázatok a Magyar
Korona országainak részletes föld-
tani térképéhez – Kiadja a Magyar
Kir. Földtani Intézet.
6646. Herczeg Ferenc: A Várhegy; Buda-
pest – Singer és Wolfner Irodalmi
Intézet, 1940. 264 p.
6646a. Herczeg Ferenc tanácskozások
(1998–2002) szerk. Bagi Ferenc;
Újvidék – Atlantis, 2003. 197 p.
6647. Kövessi Ferenc, dr.: A versecz-
fehértemplomi borvidék szőlőmí-
velési viszonyai; Budapest – külön-
nyomat a Magyar Borkereskedelem
című szaklapból, 1902. 18 p.
6648. Milleker Bódog: Versecz szab. kir.
város története I–II.; Budapest –
Ráth Mór bizománya, 1886. 314 p.
és 392 p. + térkép.
Irodalom: Versecz sz. k. város
története; Történelmi és Régészeti
Értesítő, 1887. 50–51. p.
6649. Milleker, Felix: Geschichte der
kön. Freistadt Werschetz I–II.;
Budapest, 1886. XIII + 398 p.
Irodalom: Szendrei János: ~; Szá-
zadok, 1888. 272–276. p.
6650. Milleker, Felix: Die Gründung und
ältesten Schiksale von Deutsch-
Werschetz 1716–1723–1740. Aus
Anlaβ der 200. Wiederlehr des
VERSEC
Gründungsjahres; Werschetz, 1923.
26 p.
6651. Milleker, Felix: Das Werschatzer
Bergschloss; Wrschatz, 1934. 20 p.
6652. Milleker, Felix: Das Vršacer Rat-
haus und die ersten Verschrei-
bungen der vergangenheit der
Stadt Vršac; Wrschatz, 1938. 11 p.
6653. [Vilovói] Stefanovits János lovag: A
versecz-alibunári mocsár kiszárí-
tása és a szatmár–arad–palánkai
csatorna; Verseczen – nyomatott
Wettel & Veronits-féle könyvnyom-
dában, 1882. 32 p. + 3 tábla.
Művelődési hagyományok
6654. Alapszabályai az itrael. egyházi
dalkörnek Verseczen; Verseczen –
Nyomtatott Kirchner J. E. özvegyé-
nél, [1885]. 24 p.
6655. Belča, Dušan: Herczeg Ferenc
utolsó álma; H. n. [Versec], 2001.
20 p. (kétnyelvű kiadvány).
6656. Bernátszky Alfréd: A verseci köz-
gazdasági egylet borászati szak-
osztályának fejlődése; Versec, 1896.
35 p.
6657. Gavriković, Nikola dr.: Srpsko-
rumunsko klerikalno učilište u
Vršcu 1822–1867; Novi Sad, 1883.
306 p.
6658. Hoffmann, Leo: Deutsch-Wer­
schetz in der ersten grossen An-
siedlungsperiode; Werschetz – Ba-
nater Buchdruckerei, 1923. 31 p.
6659. Milleker Bódog: A Délmagyaror-
szági Tanítóegylet verseczi fiók-
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
egyletének multja és jelene (1868–
1893); Versecz – nyomatott Wettel
és Veronits-nál, 1893. 31 p.
6660. Milleker Bódog: Kalauz a verseczi
városi muzeum és könyvtár ré-
giségtárában; Versecz – kiadja a
verseczi városi muzeum és képtár
igazgatósága, 1910. 20 p.
6661. Perjéssy Lajos: A Verseczi Magyar
Közművelődési Egyesület törté-
nete 1885–1910; Versecz – Özv.
Kirchner J. E.-féle műintézet, 1910.
142 p.
6662. Perjéssy Lajos: Emlékeim – elbe-
szélések és rajzok (Herczeg Ferenc
előszavával); Budapest – Singer és
Wolfner Bizománya, é. n., 164 p.
6663. Rapszky Béla: A verseczi hegy-
ség geografiája; Budapest – Attila
Nyomda részvény-társaság, 1919.
27 p.
6664. Tornay, Ludwig Eduard von: Bei-
träge zu einer Chronik von Wer-
schetz; In: Illustrierter Werschetzer
Haus-Kalender; Jahrgang 1865–
1868., 1870. Werschetz, 1865–1870.
6665. Versecz város muzeumának alap-
szabályzata; Verseczen – nyoma-
tott Wettel és Veronits-nál, 1894. 8
p. (magyar–német).
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1411. és 1463. sz.
Várostörténet
6666. Buday József (1908–1989) [plébá-
nos]; Hitélet, 1989. 6. szám, 6. p.
643
6667. Császár András: Magyarok Verse-
cen I–II.; Szabad Hét Nap, 1997.
augusztus 7. és augusztus 14.
6668. Gáspár András: Az 1848–49-es sza-
badságharc Versecen és környé-
kén II–IV.; Szabad Hét Nap, 1998.
május 20., 22. p.; június 3., 24. p.;
június 10., 24. p.
Megjegyzés a közléshez: Császár
András: A forradalom előtti ese-
mények I–II.; Szabad Hét Nap,
1998. május 6., 22. p., május 27.,
24. p. – A dráma vége – Az 1848–
49-es szabadságharc Versecen
és környékén IV. befejező rész;
1998. június 17., 24. p. (Sem a szer-
ző, sem a számozás nem egységes
és nem következetes.)
6669. Juhász Kálmán: A verseci esperesség
betöltése 1743-ban; Temesvár, 1916.
– Különnyomat a Történeti és Régé-
szeti Értesítőből, 1916. 79–100. p.
6670. Mihalik József: A verseczi ötvös-
lemezről; Archaeologiai Értesítő,
1899. 34–41. p.
6671. Milleker Bódog: A verseci római
vízvezeték; Történelmi és Régésze-
ti Értesítő, 1881. 121–126. p.
6672. Milleker Bódog: Őstelep a verseci
Kápolna-hegy lejtőjén; Történelmi
és Régészeti Értesítő, 1882. 12–14. p.
6673. Milleker Bódog: Egy eltűnt
Versec vidéki helység – Keveris
(Köveres); Történelmi és Régészeti
Értesítő, 1882. 53–55. p.
6674. Milleker Bódog: A nagy-zsáni (Ver-
sec-vidéki) bronzleletek; Történel-
mi és Régészeti Értesítő, 1882.
172–174. p.
644
6675. Milleker Bódog: Múlt századi ma-
gyar telep Versecen; Régészeti és
Történelmi Értesítő, 1886. 28–32. p.
6676. Milleker Bódog: Versec vidéke a
középkorban; Történelmi és Régé-
szeti Értesítő, 1896. 65–86. p.
6677. Németh Ferenc: A verseci Szent
Kereszt hegyi kápolna – Egy régi
katolikus búcsújáró kegyhely; Vaj-
dasági Hírnök, 1993. november 20.,
18. p.
6678. Soltis Gyula: Kiért szólnak a báná-
ti harangok? – Nemzetkeresőben
a veszendő magyarság körében,
Versecen I–X.; Szabad Hét Nap,
1998. október 14-étől december 22-
éig.
Művelődési hagyományok
6679. Fazekas András: Versecen, „ma-
gyarmentők” között – Ötven év-
vel ezelőtt több száz diákja volt a
magyar iskolának – ma 15-en jár-
nak anyanyelvápolásra; Családi
Kör, 2005. április 7., 10–11. p.
6680. Gazda Árpád: Párbajhistória; Er-
délyi Napló, 1999. június 29.; Ua.:
Magyar Szó, 2004. augusztus 7.
6681. Huszka Antal: A Várhegyen; Ma-
gyar Szó, 1989. szeptember 23.
6682. Jódal Dezső: Érdsomlyótól Verse-
cig I–II.; Családi Kör, 2003. októ-
ber 2., 23. p. és október 9., 23. p.
6683. Németh Ferenc: A közművelődés
szolgálatában – 110 évvel ezelőtt,
VERSEC
1885-ben alakult meg a Verseci
Magyar Közművelődési Egyesület;
Családi Kör, 1995. március 23.
6684. Németh Ferenc: A verseci rikliá-
nusok; Családi Kör, 2001. szeptem-
ber 20., 18. p.
6685. Németh János: A bánáti hegy alatt
– Versec négy évtizede; 7 Nap,
1984. október 19., 8–9. p.
6686. Szent Gellért ünnepség Versecen
[Születésének 1000. évfordulóján];
Hitélet, 1980. 10. szám, 3–8. p.
6687. Szöllősy Vágó László, dr.: Egy
kisváros a nagy történelem sod-
rában: Versec; Szabadka – Vaj-
dasági Magyar Kalendárium 2003.
134–141. p.
6688. Szőke Anna: Kontaktzónák ha-
tárviszonyai a Versec környéki
településeken; Létünk, 2004. 3–4.
szám, 68–80. p.
6689. Szőke Anna: Írott és képi azono-
sítók – A képkultusz szerepe a
Versec környéki magyarság fenn-
maradásában; Szabadka – Vajda-
sági Magyar Kalendárium 2003.
234–252. p. és Bácsország, 2005. 2.
(33.) szám, 56. p.
6690. Tóth Lívia: A verseci magyarok
ereje; Hét Nap, 2006. június 7.,
10–11. p.
6691. Versec szab. kir. város levéltára;
Régészeti és Történelmi Értesítő,
1885. 49. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 645
VÖLGYES
Dolina
Az oromparti és a völgyesi tanyák fejlődésének legkritikusabb korszaka a kiegyezés
után volt, s a századfordulón érte őket a legnagyobb változás. A korabeli Kanizsát leíró
földrajzi és történeti dolgozatokban és alkalmi kiadványokban alig találunk valamit a vá-
rostól majd húsz kilométerre eső tanyavilágról. Csupán érdekes népi, nemzeti sajátosság-
ként említik: népességének jelentékeny része tanyákon él, de állandó lakásuk és otthonuk
a városban van, ahová az évszak, vagy a munkaképességük letelte után hazatérnek. (…)
1889-ben azután nagyot változott Dolinán a világ. Megépült a szabadkai–zentai vasútvo-
nal, s a tanyaközpont kellős közepén vasútállomást építettek, ahol vonatra lehetett ülni, és
röpke egy óra alatt máris Szabadkán vagy Zentán piacozhatott a völgyesi ember. Az addi-
gi központ, Kanizsa még messzebbre került, Szabadka és Zenta vonzása pedig rohamosan
nőtt. (…) Ma Dolinán 148 házban mindössze 140 család él. A lakosok száma 367 – 361
magyar, 2 horvát, 2 szlovén, 1 szerb és 1 szlovák nemzetiségű (Biacsi Antal, 1992).

Cikkek, tanulmányok

6692. Biacsi Antal: Tanyanézőben; 7 Nap,

1992. augusztus 7., 10–11. p.

VÖRÖSMART
VÖRÖSMART – Magyar falu Baranya vmegyében, a Duna mellett a bács-eszéki
postautban, ut. p. Herczegszőlős. Lakja 800 kath., 1100 reform., 15 óhitű, 12 evang.,
kath., és reform. anyatemplomokkal. Határa mindennel megáldott; szántóföldei kövé-
rek; nagy kiterjedésű rétségein számos sertést, marhát tenyészt; halászata jövedelmes;
pagonyai fát eleget szolgáltatnak; vörös bora a jobbak közé számíttatik. Nevezetes itt
azon 6000 öl hosszú töltés, melly a helységet a Duna árja ellen őrzi. Bírják Károly főhg.
örökösei (Fényes Elek, 1851).

Fábián Zoltán az 1836. évi Egyházi Naptárból a következő sorokat idézi: „Tolna vár-
megyében a Tolnai és Baranyában a Veresmarti oskolák elég nagy hírre kaptak, és még a
17. században is szépen virágoztak: úgyhogy az ország más részeiből is mentek azokba
tanulni, és sok tanulók dicsőségesnek tartották, ha azzal dicsekedhettek, hogy ők Tolnát,
Baranyát összve járták. (…) A veresmarti oskolát a Baranyai Ekklésiákon kívül némely
Erdélyi uraságok, nevezetesen a Teleki, Gilányi és Bánfi méltóságos Famíliák is segí-
tették. Míg benne Nyírő István, Fogtüi János, Maróthi János, Laskai János, Muraközi
András, Kopácsi János, Lampe szerint nominis viri taníthattak, addig sok tógás diákot
számlált kebelében, de minek utána Gyimóti István Professzor 1686-ban a Tatárok által
elkergettetett, a Török kiűzetése után pedig más tudva levő ok miatt az oskola többé nem
virágozhatott…, a 17. század vége felé régi dicsőségéből ez is elszállani kéntelenített.”
(…) Veresmart ősi scholája mintegy száz évig működhetett zavartalanul. Változó hírűek,
sőt változó fokozatúak voltak akkor ezek a református iskolák, attól függően, milyen áta-
dóképességűek, műveltek, lelkesek voltak tanítói (Baranyai Júlia, 1977).
646 VUKOVÁR
A határt járva és utána is örök-nedves Zuhogó,
sok halottam üzen, lúdvérces Ludas,
kik között van kedves szerető, rokon. tárkánytól savanykás Kopárhát, Seprűshát.
Üzennek értem a nevek, Megvakultak mind a tavak,
az elszántott, lecsapolt, a sima tükrű Pörölék,
elfelejtett határnevek. kékszem sirató Szobojtó,
Hiszem, hogy Papvejsz, Fásgödör és Besenyő.
rámcsodálkozik s feltört, A Törökút szoknyája alól
csillagnéző Keselyűs-mező, kökényfehéret villan
a IV. Béla-kori lankás Nánás, a Hársashegy lába.
a pisztácia-zöld Szönd,
(Csörgits József: Üzennek értem)

Cikkek, tanulmányok 6699. Közel négyszáz éves a vörösmarti

6693. Baranyai Júlia: A vörösmarti táj-
múzeum megnyitójához; Eszék –
Horvátországi Magyarok Szövetsé-
ge Évkönyve 2. szám, 1980. 78–81. p.
6694. Csonti Melinda: Kemény emberek
világa – Vörösmarti életképek; Csa-
ládi Kör, 1997. október 23., 6–7. p.
6695. Dudás Károly: Bor és lélek; 7 Nap,
1987. március 13., 20–21. p.
6696. Dudás Károly: Gádorélet; 7 Nap,
1988. december 2., 24–25. p.
6697. Hatala Zoltán: Baranyát csak sze-
retni kell – Beszélgetés Petrik Lász-
ló vörösmarti nyugdíjas pedagógus-
sal; Családi Kör, 2000. július 20.,
14–15. p.
6698. Kedves Tibor: Vörösmarti baran-
goló; Horvátországi Magyarság,
1999. 1–2. szám, 5–16. p.
iskola; Magyar Képes Újság, 1966.
február 1., 7. p.
6700. Papp György: Teljes kép egy falu-
si magyar iskola életéből; Magyar
Képes Újság, 1966. július 1., 12–13. p.
6701. Pataki András–Pataki József: Vö­
rös­mart földrajzi nevei; In: Ro-
vátkák 1994; Zágráb, 1995. 87–
100. p.
6702. Petrik Anna: Részletek a vörös-
marti színjátszás történetéből;
Eszék – Horvátországi Magyarok
Szövetsége Évkönyve 3. szám,
1981. 276–290. p
6703. Sándor László: Gazdasági és társa-
dalomtörténeti adatok Vörösmart
község életéből (1851–1914); Eszék
– Horvátországi Magyarok Szövet-
sége Évkönyve 4. szám, 1982. 193–
211. p.

VUKOVÁR
A missziós központot és szeretetházat (…) 1904-ben a német Új-Banovcéről helyezték
át Vukovárra. A döntést az egyházi főhatóság azzal indokolta, hogy az intézmény a ma-
gyarság érdekeit hatékonyabban szolgálja a megyeszékhelyen. „Nemzeti szempontból”
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 647
az áttelepítés kézen fekvő oka az volt, hogy a hét ingyenes bentlakó a német közegben
nemcsak horvátul nem tanult meg, de majdhogynem magyarul is elfelejtett. Az új helyen
mindenesetre 15 főre növelték a hely- és költségkeretet, s a horvát nyelv oktatására egy
tanítót is szerződtettek. Az intézmény számára Hideghéthy Imre szerémi főispán neje biz-
tosított ideiglenes elhelyezést. Kelecsényi Zádor 12 holdas adománya végül szilárd anya-
gi alapokra helyezte a szeretetház működését. A vukovári körjegyző egyébként közhasz-
nú elfoglaltságul, és nem utolsósorban a gazdaságos fenntartás érdekében egy kosárfonó
háziipari műhely szervezésére is javaslatot tett (amely a Julián Egyesület közvetítésével,
ingyenes bajai fűzfavessző készletekkel 1905-ben valósult meg) (Makkay Béla, 2004).

Cikkek, tanulmányok nulmányok a magyar–magyar

Vö.: 3507. sz.
6704. Lippay Etelka, V.: Álmodik a Vu-
ka, Új Hét Nap, 1993. december
31., 11. p.
6705. Makkay Béla: Református magyar
iskola és szeretetház – Vukovár
(1904–1919); In: Idegenben – Ta-
kapcsolatok korai történetéből;
Budapest – Károli Gáspár Refor-
mátus Egyetem, 2004. 23–32. p.
6706. Németh János: Vesztett csata után;
Szabad Hét Nap, 1998. február 11.,
50. p.
6706a. Vukovár; Vasárnapi Újság, 1867.
december 1., 588–589. p.

ZÁGRÁB
Zágrábi magyarok
A 900 éves zágrábi püspökség megalapítása I. László király igen-igen tartósnak bizo-
nyult műve. A Szlavóniában is „Sveti kral”-nak nevezett uralkodó ezzel valójában tető alá
hozta a Szent István által folytatott „feszített” egyházépítést – a középkori magyar állam
egyik, de talán legfontosabb tartópillérét –, amely egyre szilárdabban tartotta egybe az
országot. A zágrábi egyházmegye létrehozásával tulajdonképpen a Dunántúlon, vagy ha
úgy tetszik, a nyugati országrészekben is befejeződött a „nemzeti” egyház megteremté-
se, amely a veszprémi, a győri és a pécsi püspökségek létrehozásával kezdődött meg. A
„magyar” püspökségek száma ezzel elérte a tizenkettőt. Egyáltalán nem véletlen, hogy
az egyházszervezés vége felé az uralkodó Árpád-házból kikerültek az első szentek is, s
hogy a zágrábi egyházmegyét az első „magyar” szentnek ajánlották fel: Istvánnak, az
állam- és egyházalapító királynak. (…) [Szent László] Szerémséget kivonta a bizánci
egyház és állam hatósugarából, s lehetővé tette, hogy a középkori Magyarország egyik
legfejlettebb vidékévé váljon. (…) Szlavónia egyébként is már a honfoglalás óta magyar
területnek számított. (…) Ez a „kényszerházasság” csaknem nyolcszáz évig tartott. Előbb
az egyház önállósult 1852-ben, majd 1918-ban Horvátország is kilépett a Monarchiából,
de tényleges önállóságát, államiságának megteremtését a XX. században érte el (Kalapis
Zoltán, 1994).

Az egymásra utaltság fejlett ösztöne és a testvérkereső vágy gyűjtötte össze a Zágráb-

ban tanuló magyar egyetemi hallgatókat. Ez az ellenállhatatlan belső kényszer hozta össze
648 ZÁGRÁB
az első úttörőket. Az összetartásról és a szervezkedésről folyt a szó a tündérszépségű Zrí-
nyi-tér hatalmas platánja, a „Nagy fa” alatt. Ez a „Nagy fa” volt tulajdonképpen a magyar
diákság első szimbolikus egyesülete. Itt találkoztak nap nap után a magyar diákok. Télen
éppen úgy, mint nyáron. Délben a különböző menzákról egymás után szállingóztak ehhez
a fához a magyar diákok. Itt beszélték meg a nap eseményeit, itt cserélték ki gondolatai-
kat, mondták el egymásnak a hazai híreket, és itt vitatták meg a jövőre vonatkozó tenniva-
lókat. Isten szabad ege alatt élt és erősödött a magyar diákság egymást kereső és egymást
segítő építő akarata. A „Nagy fa” alatt számon tartottak minden magyar diákot. Egy napig
sem maradhatott ki valaki, hogy a „Nagy fa” alatt ne tudtak volna róla a többiek. Egymás
segítése kisebb-nagyobb kölcsönökkel minden forma, kérvény vagy írás nélkül történt. A
fiatalabbak itt kaphattak meg az idősebbektől minden, a beiratkozásra, a tanulmányokra,
vagy bármely más hivatalos eljárásra vonatkozó útbaigazítást. De ez a barátot szerető
és segítő gondolat él a költői fekvésű és ódon levegőjű, történelmi emlékektől roskado-
zó felsőváros „Lotrščakhoz” címzett kis kocsma meleg szobáiban dallikázó magyar fiúk
lelkében is. Azóta elég sok idő múlt el. A „Nagy fa” alól és a „Lotrščakból” elindult az
otthonteremtő szervezkedés. (…) A Magyar Egyetemi Hallgatók Kultúregyesülete 1932.
VI. hó 19-én alakult. Ezen a napon a Boldog Krzini-ről elnevezett diákkonviktusban 64
magyar egyetemi hallgató jelent meg az alakuló közgyűlésen. (…) A közgyűlést Bógner
József korelnök nyitja meg (Számot adunk, 1940).

Monográfiák vek a délvidéki magyarság húsz

Vö.: 57., 79., 83., 84., 86., 88., 94., 104. és
135. sz.
6707. Hóman Bálint, dr.: A zágrábi püs-
pökség alapítási éve; Budapest,
1910. 48. p.
6707a. Jambressich András (jezsuita nyel-
vész): Lexicon latinum interpreta-
tione Illyrica, Germanica et Hun-
garica… (szótár); [Zágráb, 1742]
6707b. Laszowski, Emilij: Stari i novi
Zagreb; Zagreb – Braća Hrvatskog
Zmaja, 1925. 47 + 319. [1] p. Bib­
liogr. 33–37. p. és a lábjegyzetek-
ben; Reprint: Zagreb – Školska knji­
ga, 1994.
6708. Számot adunk – A Zágrábi Ma-
gyar Egyetemi Hallgatók Kultúr­
egyesületének Értesítője 1932–
1940; Zagreb, 1940. 151 p.
Irodalom: Sándor István: Köny-
esztendejéről; 1. Csuka János:
Kisebbségi sorsban; 2. Számot
adunk – a Zágrábi Magyar Egyete-
mi Hallgatók Kultúregyesületének
Értesítője; Délvidéki Szemle, 1942.
1–2. szám, 50–56. p.
6709. Walkó László: Budapesttől Velen-
céig; Budapest – Athenaeum Irodal-
mi és Nyomdai R.-Társulat nyomá-
sa, é. n. [1907]. 440 + [22] p.
Cikkek, tanulmányok
6710. Dobai József: Mihalovits József
zágrábi érsek Tordán született;
Bácsország, 2002. I–III. szám, 93. p.
6711. Díszülés – A zágrábi Ady Endre
Magyar Kultúrkör fönnállásának
70. évfordulója alkalmából; Zág-
ráb, 2002. szeptember 26., 12 p.
6712. Fehér Mayer Mária: Régi emlékek,
régi képek a „madjaracból” –
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Egykori vajdasági egyetemisták
a 70 éves fennállását ünneplő zág-
rábi Ady Endre Magyar Kultúr-
körben; Családi Kör, 2002. novem-
ber 14., 10–11. p.
6713. Füzes Oszkár: Zágráb: kialszanak
a fények; Népszabadság, 1991. ok-
tóber 12., 32. p.
6714. Kalapis Zoltán: „Szent királyok
közt drágalátus gyöngy”; In: Az
Alvidék évszázadai; Újvidék – Fo-
rum Könyvkiadó, 2006. 45–56. p.
6715. [Mayer Ottmár] Szabó János: A
főiskolai hallgatók helyzete; Híd,
1936. november–december, 11–12.
szám, 1–3. p. és A zágrábi főisko-
649
lai hallgatók; 1937. január–február,
1–2. szám, 20–22. p.
6716. Tomán László: Volt egyszer egy
Zágrábi Magyar Újság I–XIX.;
Magyar Szó, 1991. február 28.–már-
cius 18.
6717. Tóth Tibor: Az Ady Endre Magyar
Kultúrkör; Eszék – Horvátországi
Magyarok Szövetsége Évkönyve 1.
szám, 1979. 129–132. p.
6718. Tóth Tibor: Az Ady Endre Magyar
Kultúrkör ötvenedik születésnap-
ja; Eszék – Horvátországi Magya-
rok Szövetsége Évkönyve 5. szám,
1983. 174–178. p.

ZENTA
A Duna–Tisza közének déli része száz esztendő alatt elnéptelenedett és elvadult. A
XVII. század elején csupán pusztatemplomok tanúskodtak a nemrég még sűrűn lakott
tájról. Zentának is a teljes pusztulás jutott osztályrészül. Közvetlen környékén, a XVIII.
századi határán belül a középkorban kilenc templomos falu állt, majd mind eltűnt a XVI.
században. A középkor végén Zenta a legszebb reményeket tápláló fejlődés útján haladt.
A Mohács előtti évtizedekben az egykori Szintarév virágzó városias település. Átkelő
voltának köszönheti, hogy kiemelkedett a környező községek sorából. Magyarázatul
elég egy pillantást vetni a domborzati térképre. A Telecskai-domboknak nevezett bácskai
lösztakaró pereme ezen a vidéken párhuzamosan fut a Tiszával. Geográfusnak élmény,
a szép tájat kedvelő embernek megkapó látvány a folyó ártere fölött meredek oromfa-
lakkal végződő löszfennsík. Zenta egy keskeny földsávra épült, amely alacsonyabb a
bácskai platónál, de árvízmentes terület. Természetes hidat képez a vizes-rétes területen
a folyóhoz és azon túlra, az egykori Temesközbe. (…) [Az 1751. évi kiváltságlevél] a
volt határőrvidék 14 helységét külön területi-politikai egységbe egyesítette, létrehozta a
tiszai kamarai (később koronai) kerületet. A statútumul szolgáló kiváltságlevél a feudális
földbirtoklás sajátos változatát rögzítette, amely eltért a közönséges jobbágyhelységek
jogaitól. Az adózó nép itt is feudális függőségben élt, de földesura, a magyar király nem
létesített allódiumokat. Sőt biztosítékot adott arra, hogy a terület sosem kerül magán-
földesúr hatalmába. A kerületnek és a községnek, ha korlátozottan is, de önigazgatási
autonómiát nyújtott. (…) Zenta, Magyarkanizsa és Óbecse mezővárosi rangot és ezzel
járó országos, valamint hetivásárokat is nyert. (…) Zenta mezőváros volt és maradt nap-
jainkig (Kósa László, 1972).
650 ZENTA
Eugen még Bétsben létében olly parantsolatot kapott Leopoldtúl, hogy a’ béke’
gyümöltseit inkább, mint sem a’ tsatákat keresse, meg határozó ütközetbe pediglen sem-
mi képpen se merészelje magát ereszteni, hanem egyedül arra ügyeljen, hogy az Erdélyi,
és Dunai erősségek védelmeztessenek, ennél fogva Pétervára körül valahol helyheztesse
magát sámtzok közé, és onnét vigyázzon az ellenség’ mozgására. Ezen parantsolathoz
képpest tehát Veres Marthról Pétervárad felé kelle néki indúlni seregével, de minek előtte
ezt tenné, minden tehetségét arra fordítá, hogy az ellenség’ erejét, ’s szándékát volta-
képpen ki tanulhassa, és a’ szerént a’ maga intézeteit tehesse. E’ dologban igen nagy
szolgálatot tettek nékie a rátzok, a’ kik szüntelen hívek valának Leopoldhoz: ezek mivel
közülök sokan laktak a’ Török hatalom alatt is, minden gyanú, avagy veszedelem nélkül
bátran ide ’s tova járhattak. Egy a’ többi között egész Nándor Fehérvár’ (Belgrád) kapu-
jáig férvén, ki tanúlta egész erejét, és szándékát az ellenségnek. Ettől értette Eugen, hogy
Mustafa maga még ugyan nem vólna ott, de már 12 ezer Jántsárnál több, a’ lovasságbúl
pediglen még kevesebb érkezett légyen meg. Azon kívül hogy a’ Dunán katonasággal,
leg inkább nyilasokkal meg terhelt nagyobb, ’s kisebb hajók valami száz tartózkodnék;
a’ fel tett czélja pedig Mustafának az vólna, hogy mindenek előtt a’ Leopoldtúl taval
újonnan megerősített Pétervárát el foglalná, és onnét tovább Magyar Országba folytatná
úttyát. (...) Eugennek ekkor a’ 18 ezerből álló Péterváradi vár seregén kívül, a’ meg érke-
zett Vaudemon és Auersperg seregével, 26 ezer embere vólt táborában. Ezek közül egy-
nehány százat Nehm Vezérrel Titulhoz küldött olly parantsolattal, hogy az ellenségnek
minden mozgására ügyeljen, és a’ mennyire lehet a’ Dunán való általjövetelét hátráltassa;
Auersperget pedig 4 Regement lovassal, 8 Bataillon gyalogossal, 12 ágyúval, és számos
sántz ásóval Titul és Szalankemén közé, t. i. a’ Török tábornak egyenesen által ellenébe
állította, hogy Titult fedezze, és Nehmmel egyet értőleg dolgozzék; azonban mind a’ kettő-
nek fejére meg parantsolá, hogy vaktában kisded seregeket veszedelembe ne ejtsék. Ezek
után maga Kobili táborát egy ideig Horn Generálra bízván, Kis-Asszony Havának 23-kán
útnak indult Szeged felé Rabutin elejébe, a’ ki a’ Fő Vezérnek többszöri parantsolattyára
seregének egy részével már Szeged felé közeledett. (…) Ha ki látta a’ Törökök’ fekvését,
azt első tekintettel olly erősnek nézte, hogy lehetetlen vólna meg venni, t. i. Zentán alul
Ada felé a’ Tisza parton hármas erősséggel vólt mind táborok, mind a’ Tiszán állított
híd védelmezve. (…) A’ mint e’ szerént el rendelt seregét előbbre akará mozdítani, ime
sebes vágtatva láttya maga felé jönni Leopold’ póstáját egy levéllel. – Nem lehetett vólna
Eugen’ ditsőségének meg homályosítására alkalmatosabb parantsolatot küldeni, mint a’
mellyet e’ levélben írt vala a’ Bétsi Hadi Tanáts a’ Tsászár’ nevében. Jól tudta annak
foglalattyát Eugen, minekelőtte fel nyitotta vólna; azért is ne hogy fel tett tzéljában meg
hátráltassék, annak fel szakítását tsak akkorra halasztotta, midőn az ellenséget megvervén,
annak olvasására több ideje lenne. (…) Eugen’ okos intézete, Vezérjeinek, Tisztyeinek
bátorsága, ’s Katonáinak vitézsége, és állandósága tökélletes gyözelmet szerzett. – Maga
Leopold Bethlen Miklóshoz Erdélyben így ír: (1697 Mindszent Havának 8-dikán) „Olly
dicsőséges, és fényes vólt ezen győzelem, hogy nagyobbat századoktúl fogva hallani nem
lehetett, és az ellenség soha nagyobb tsapást, és kárt nem szenvedett”. (…) VIENNA AD
ZENTAM SERVARAT M.DC.LXXXXVII. az az: Zentánál meg szabadíttatott Béts Vá-
rosa 1697. (Ugróczi Ferentz, 1816)
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Monográfiák
Vö.: 7., 31. és 2343. sz.
Várostörténet
6719. A zentai csata. Benne: Barta Lász-
ló: Az 1697. évi zentai csata a Spa-
nyol Államtanács irataiban 1–23.
p.; Balassy Ildikó: A zentai Eugen-
szobor regénye 25–51. p.; Zenta –
Dudás Gyula Múzeum- és Levéltár-
barátok Köre, 1995. – ZMF 37.
6720. A zentai csata emlékezete; Zenta –
Thurzó Lajos Közművelődési Köz-
pont, 2001. 40 p. + térkép.
6721. A zentai csata (1697–1997) – Meg-
emlékezések, rendezvények, ese-
mények; Zenta, 1997. 22 p.
6722. A zentai cukorgyár fejlődésének
25 éve (1961–1986); Zenta, 1986.
100 p. (kétnyelvű) – ZMF.
6723. Čurčić, Milorad–Tari László–Vígh
Ágoston: A zentai kórház törté-
nete (1833–1998); Zenta – Dudás
Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok
Köre, 1999. 234 p. – ZMF 45.
6724. Čurčić, Milorad: Istorijat psihijat-
rije u Senti (1853–2003); Zenta –
Dudás Gyula Múzeum- és Levéltár-
barátok Köre, 2003. 78 p. – ZMF 50.
6725. Čurčić, Milorad–Tari László: Grads-
ki spasavaoci – Vanbolnička
zdravstvena zaštita u Senti od
1771–2003. godine; Zenta – Dudás
Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok
Köre, 2004. 494 p. – ZMF 52.
6726. Dobos János (összeállította): Kom-
munista szervezkedés Zentán 1918–
1929; Zenta, 1969. 72 p. – ZMF 14.
651
6727. Dobos János: Zenta pecsétje és cí-
mere (1506–1920); Forum Könyv-
kiadó, Újvidék – Dudás Gyula Mú-
zeum- és Levéltárbarátok Köre, Zen-
ta, 1997. 47 p. – ZMF 42.
6728. Fábri Jenő: Zenta története 1526-ig;
Zenta, 1965. 56 p. – ZMF 4.
6729. Huszágh László, mr.: A zentai
gyógyszertárak története; Zenta,
1966. 40 p. – ZMF 6.
6730. Jokić, Igor, mr.: Opština Senta –
Geografska monografija; Novi Sad
– Prirodno-matematički fakultet, 2004.
218 p.
6731. Kalmár Károly: Zenta tűzoltóságá-
nak százhuszonöt éve 1874–1999;
Zenta, 1999. 54 p.
6732. Molnár Tibor: Az I. világháború
zentai áldozatai; Zenta – Dudás
Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok
Köre, 2001. 199 p. – ZMF 47.
Irodalom: Habram Károly: Fejfák,
hantok, katonák – Molnár Tibor
zentai levéltáros háborús veszteség-
kutatásai; Családi Kör, 2004. no-
vember 4., 16–17. p.; Pozsár Tibor:
Ezertizenhét kopjafa – Gondola-
tok Molnár Tibor: Az I. világháború
zentai áldozatai c. könyve kapcsán;
Hét Nap, 2002. február 20., 19. p.;
Tóth Lívia: „A kutatásaimmal
adósságot törlesztek”; Hét Nap,
2004. június 30., 11. p.
6733. Molnár Tibor: Zenta és Magyar-
kanizsa községek II. világhábo-
rús hősi halottjai; Zenta – Dudás
Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok
Köre, 2003. – ZMF 53.
6734. [Opitz Sándor]: Nyílt levél Zenta
város választóihoz Opitz Sándor-
652
tól 1868; Szabadkán – Nyomatott
Bittermann Károlynál, 1868. 20 p.
6735. Oratio, occasione 11. Septembris
1816. de gloriosa, 11. ejusdem
mensis 1697.; Budae, Typis Regiae
Universitatis Pesthanae, 1817. 7 p.
6735a. Örvény Iván: Zenta város közegész-
ségügyi viszonyai; Zenta – nyoma-
tott Klenóczkyné Cs. A. nyomdá-
jában, 1895. 49 p. – Klny. a Zentai
Községi Gymnasium 1893–94-es
tanév (18-ik) értesítőjéből.
6736. Pejin Attila: A zentai csata olvasó-
könyve; Zenta, 1997. 95 p.
6737. Pejin Attila: Zsidó emlékhelyek
Zentán; Zenta, 2001. 24 p.
6738. Pejin Attila: A zentai zsidóság tör-
ténete; Zenta – Thurzó Lajos Köz-
művelődési Központ, 2004. 367 p.
6739. Pejin Attila: A Dudás család kró-
nikája; Zenta – Thurzó Lajos Köz-
művelődési Központ, 2006. 66 p.
6739a. Szekeres László: Zenta és környé-
ke története a régészeti leletek
fényében; Zenta, 1971. 110 p. +
térkép – MF 18.
6740. Tari, Laslo: Elektrifikacija Sente;
Senta, 1995. 91 p. – ZMF 39/A
6741. Tari László: Zenta elöljárói, pol-
gármesterei és elnökei; Zenta –
Dudás Gyula Múzeum- és Levéltár-
barátok Köre, 2001. 55 p. – ZMF 47.
6742. Táborosi László: Zenta sporttörté-
nete; Zenta – Dudás Gyula Múze-
um- és Levéltárbarátok Köre, 2005.
410 p. – ZMF 57.
ZENTA
6743. Táborosi László: 125 éves a zentai
atlétika 1882–2007; Zenta – Dudás
Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok
Köre, 2007. 575 p. – ZMF 58.
6744. Tolmácsy Géza: Pénzügyi élet I.
– Bankok és részvénytársaságok
1876–1944; Zenta, 1969. 111 p. –
ZMF 14.
6745. Tolmácsy Géza: Pénzügyi élet II. –
A tőkevilág kereskedelmi magán-
vállalkozóinak, szövetkezeteinek
és részvénytársaságainak címjegy-
zéke; Zenta, 1970. 128 p. – ZMF 18.
6746. Tolmácsy Géza: A zentai sport és
testnevelés krónikája; Zenta, 1971.
80 p. – ZMF 20.
6747. Tolmácsy Géza: Testnevelés és sport
a két háború között II.; Zenta, 1978.
209 p. – ZMF 22/B
6748. Tolmácsy Géza: Társadalmi egye-
sületek 1918-ig I/1.; Zenta, 1980.
145 p. – ZMF 20/a.
6749. Tolmácsy Géza: Társadalmi egye-
sületek 1918-ig I/2.; Zenta, 1980.
120 + XX p. ZMF 20/b.
6750. Tolmácsy Géza: Zenta társadal-
mi élete a két világháború között
II/1.; Zenta, 1980. 86 p. ZMF 26/1.
6751. Tolmácsy Géza: Zenta társadal-
mi élete a két világháború között
II/2.; Zenta, 1981. 88 p. ZMF 26/2.
6752. Tripolszky Géza: Város, folyó, em-
berek; Zenta – Dudás Gyula Múze-
um- és Levéltárbarátok Köre, 1998.
111 p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
6753. Tripolszky Géza: A zentai ipartes-
tület száz esztendeje 1888–1988;
Zenta – Dudás Gyula Múzeum- és
Levéltárbarátok Köre, 1988. 64 +
10 p. – ZMF 31.
6754. Ugróczy Ferenc: Zentai ütközet;
Szegeden – Nyom. Grünn Orbán
Betűivel, 1816. 63 p. + térkép.
Irodalom: [Dudás Gyula, dr.]
Muhoray: Ki volt Ugróczy? (Ugró-
czy Ferenc: Zentai ütközet; Szeged,
1816); BBVTT Évkönyve 1908.
121–124. p.
6755. Vigh Ágoston, dr.: A zentai kórház
története; Zenta, 1966. 96 + 8 p.
ZMF 5.
6756. Zenta monográfiája I.; Zenta –
Dudás Gyula Múzeum- és Levéltár-
barátok Köre, 2000. 400 p.
Irodalom: gl: Négy Monográfia
Füzet – a zentai Dudás Gyula Mú-
zeum- és Levéltárbarátok Köre az
egyetemes monográfia megjelen-
tetésére készül; Szabad Hét Nap;
1996. január 4., 17. p.; -or: Mo-
nográfia; Szabad Hét Nap, 1996.
december 26., 17. p.; Dobos János:
Zenta monográfiája első kötete
elé; Bácsország, 1997. október 2.,
7. p.; Pozsár Tibor: Nagy munka
volt, szép munka volt; Hét Nap,
2001. február 21., 7. p.; Keresztényi
József: Konkretizálni Zenta mo-
nográfiáját – Eddig 29 füzetben
2742 oldalon jelent meg; Magyar
Szó – Kilátó, 1985. január 26., 4.
szám, 15. p.
6757. Zenta története című kiállítás
tárgymutatója; Zenta, 1954. 27 p.
653
Művelődési hagyományok
6758. „A város, amelyben élek, folyó
mellett fekszik…”; a Bácsország
különszáma Zentáról, 2000. szep-
tember–október; – Pejin Attila: A
Tisza és Zenta, 3–6. p.; Balassy Il-
dikó: Öröm és bánat forrása: a Ti-
sza, 7–10. p.; Valkay Zoltán: Házak
a vízen – Tiszai fürdőházak Zentán
1884 és 1945 között, 11–12. p.;
Nagy Abonyi Ágnes: A Tisza és a
Tisza vize a népszokásokban és a
folklórban, 13–17. p.; Bodor Anikó:
Tisza menti népdalok, 18–22. p.;
Tari László: A Tisza nagy áradásai
vidékünkön, 23–28. p.; Szloboda
János: A szőke fürtű múzsa, 29–33.
p.; Guelmino János: Tisza-parti
jegyzetek, 34–38. p.; Burány Béla:
A Tisza az erotikus népmesékben,
anekdotákban, 39–42. p.
6759. A Zentai Múzeum állandó kiállí-
tásainak vezetője; Zenta, 1976. 63 p.
6760. A Zentai Történelmi Levéltár;
Tóthfalu – Logos, 2003. 196 p.
6761. Dobos János: A zentai gimnázium
száz éve (1876–1976); Zenta – Du-
dás Gyula Múzeum- és Levéltárba-
rátok Köre, 1998. 157 p. – ZMF 43.
6762. Erdélyi István: Bibliografija sen-
ćanskih izdanja; Senta – Narodna
Biblioteka, 1965. 48 p. – ZMF
13/A
6763. Erdélyi István–Vojislav Janković: A
zentai írók bibliográfiája; Senta –
Narodna Biblioteka, 1968. 33 p. és
pótfüzet 1969. 16 p.
6764. Fölvilágosító nézetek az iskola
kérdésről a zentai katholikus hí-
654
vekhez; Szabadkán – Nyomatott
Bittermann Károlynál, 1869. 14 p.
6765. Gergely József: Hallod a pallidát?;
Zenta – Dudás Gyula Múzeum- és
Levéltárbarátok Köre, 2002.
Irodalom: Cs. Simon István: Pal-
lida és sok más madár – Gergely
József könyvének bánáti vonat-
kozásairól; Hét Nap, 2002. május
1., 28. p.
6766. Helyismereti Almanach; Zenta
– Dudás Gyula Múzeum- és Le-
véltárbarátok Köre, 2006. 167 p.
– A szerkesztő előszava, 5–10. p.;
Szloboda János: A Dudás Gyula
Múzeum- és Levéltárbarátok Köré-
nek rövid története, 11–22. p.; Pejin
Attila: Monográfia, Monográfia-fü-
zetek, Zentai Füzetek és egyebek.
A zentai helyismereti kutatások pil-
lanatnyi állásáról, 23–36. p.; Pejin
Attila: A mezővárostól a szabad ki-
rályi városig, 37–48. p.; Molnár Ti-
bor: Zenta emberveszteségei a XX.
század világháborúiban, 49–66. p.;
Vida János: A vízen járók patrónu-
sa. Egy zentai szoborról, 67–82. p.;
Valkay Zoltán: Ress Zoltán kanizsai
opusa, 83–102. p.; Baranyi István:
A moholi és az adai felekezeti anya-
könyvekről, 103–122. p.; Németh
Ferenc: Zenta a XIX. század végén
és a XX. század elején. Egy isme-
retlen Dudás-notesz tükrében, 123–
142. p.; Rercskó Szabolcs: A magyar
királyi V. Honvéd Gépkocsizó Vo-
natosztály egyik katonája, 143–162.
p.; Szloboda János: Kiadói tevé-
kenységünk 2005-ben, 163–167. p.
6767. Kalmár Károly: A zentai elemi is-
kolák története – Községi iskolák
1868–1908 között II.; Zenta, 1995.
103 p. – ZMF 40.
ZENTA
Irodalom: Szeli István: Monográ-
fia füzetek revidivus – Zentai Fü-
zetek 37–40. (szám); In: Honfogla-
lók; Híd, 1996. május–július, 5–7.
szám, 558–560. p.
6768. Katona Pál: Dudás Gyula élete és
munkássága 1861–1961; Zenta – A
Népmúzeum, a Történelmi Levél-
tár, a Városi Könyvtár közös kiad-
ványa, 1961. 57 p.
6769. Katona Pál: Istorijat pisanja
monografije Sente; Zenta, 1968.
88 p. – ZMF 11.
6770. Katona Pál: A zentai mozik törté-
nete; Zenta, 1973. 64 p. – ZMF 21.
6771. Káich Katalin: A zentai magyar
nyelvű színjátszás története és
repertóriuma (1833–1918); Újvi-
dék – A Magyar Nyelv, Irodalom és
Hungarológiai Kutatások Intézete,
1987. 234 p.
6772. Kovačevné Fehér Ilona: Örke, mi a
csoroszlya? – Önéletírás; Zenta –
Thurzó Lajos Közművelődési Köz-
pont, 2006. 122 + 13 p.
6773. Megszentelt emlékeink – Zenta
község szabadtéri szakrális kisem-
lékművei; Zenta, 2004. 6 p.
6774. Novoszel János: A Zentai Gaz-
dakör által rendezett 1908. au-
gusztus hó 15-től 26-ig tartó
Mezőgazdasági- és Iparkiállítás
utmutatója; H. n. [Zenta] – Kabos
Ármin könyvnyomdája, 1908. 48 p.
+ hirdetések.
6775. Ötvenéves a Zentai Művésztelep;
Zenta, 2002. 66 p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
6776. Pejin Attila: Zenta utcanévlexiko-
na; Zenta – Thurzó Lajos Közmű-
velődési Központ, 2003. 120 p.
6777. Pejin Attila: A zentai hírlapok tör-
téneti bibliográfiája (1875–1962);
Zenta – Thurzó Lajos Közművelő-
dési Központ, 2004. 101 p.
6778. Penavin Olga–Matijevics Lajos:
Zenta és környéke földrajzi ne-
veinek adattára – Vajdaság hely-
ségeinek földrajzi nevei 5.; Újvi-
dék – Magyar Nyelv, Irodalom és
Hungarológiai Kutatások Intézete,
1980. 125 p.
6779. Rácz Vince: Mezőgazdaság II.;
Zenta, 1969. 90 p. – ZMF 14.
6780. Rácz Vince: Mezőgazdaság III.;
Zenta, 1970. 118 p. – ZMF.
6781. Sándor Lajos: A kosárfonó szak-
ma kialakulása Zentán; Zenta –
Thurzó Lajos Közművelődési Köz-
pont, 2006. 27 p.
6782. Szárics Bertalan: Válasz Tomcsányi
János zentai káplán úr által ki-
adott felhívó iratára a községi is-
kolák felekezetivé leendő átalakí-
tása tárgyában; Zenta, 1874. 16. p.
6783. Szeli István: Zenta írói; Zenta, é. n.
[1964]. 32 p. – ZMF 1.
6784. Szeli István: Tájkép- és portréváz-
latok Zenta honlapjára; Újvidék –
Forum Könyvkiadó; 2004. 112 p.
Irodalom: Tóth Lívia: Igyekszem
rászolgálni – Beszélgetés a 85 esz-
tendős dr. Szeli István irodalom-
történésszel, egyetemi tanárral,
kritikussal; Hét Nap, 2006. no-
vember 22., 7–8. p.
655
6785. Szeli István: Tájkép- és portré-
vázlatok Zenta honlapjára II.;
Zenta – Újvidék, Vajdasági Magyar
Művelődési Intézet, Forum Könyv-
kiadó; 2006. 97 p.
6786. Szloboda Ilona: A zentai óvodák
története; Zenta – Dudás Gyula
Múzeum- és Levéltárbarátok Köre,
1996. 80 p. – ZMF 41.
6787. Szloboda János: A zentai sajtó tör-
ténete; Zenta – Dudás Gyula Múze-
um- és Levéltárbarátok Köre, 1995.
43 + 8 p. – ZMF 38.
6788. Szloboda János: A zentai kom-
munális munkaszervezet 40 éve;
Zenta – Dudás Gyula Múzeum- és
Levéltárbarátok Köre, 1989. 40 p. –
ZMF 30.
6789. 10 éves a kertészmérnök-képzés
Zentán 1996–2006; Zenta, 2006.
103 p.
6790. Tóth Péter: Általános iskolák I.;
Zenta, 1979. 79 p. – ZMF 25/a.
6791. Thurzó Lajos: Zenta – Népkönyv-
tár, é. n. – Halálának 10. évforduló-
ján, 15 p. (Zentai Füzetek 1.)
6792. Törköly István: A zentai vadásztár-
saság 150 éve; Magyar Szó, 2004.
április 29.–május 14. (10 folyta-
tásban) Kötet; Jó Isten! Mennyi
vad… – A zentai vadászat törté-
nete 1855–1997; Zenta, 1999. 184 p.
Irodalom: Nagy az én bánatom –
a 75 éves Törköly István szomorú
vallomása; Hét Nap, 2002. szep-
tember 18., 16–17. p.
6793. Történelmi Levéltár Zentán 1952–
1977; Zenta, 1977. 112 p. (kétnyel-
vű kiadvány).
656
6794. Valkay Zoltán: Zenta építésze-
te; Újvidék – Forum Könyvkiadó,
2002. 505 p.
Irodalom: Tóth Lívia: Árulkodó
homlokzatok – Beszélgetés Valkay
Zoltán zentai építésszel; Hét Nap,
2002. július 3., 7. p.
6795. Vida János: Szakrális építmények
és emlékművek Zentán; Dudás
Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok
Köre, 2005. 93 p.
6796. Zenta – a Bácsország különszáma
Zentáról, 1999. szeptember–ok-
tóber; – Pejin Attila: A századfor-
dulót váró Zenta, 4–11. p.; Tari
László: Az „aranykor” polgármes-
terei, 12–14. p.; Szloboda János:
Zentai hírlapírás a századfordulón,
15–16. p.; Balassy Ildikó: I. Ferenc
József a magyarok királya Zentán,
17–20. p.; Valkay Zoltán: Százhúsz
éve született és hatvan éve hunyt el
Berzenczey Domonkos, a „zentai
építészeti léptékváltás” építésze,
21–23. p.; Bodor Anikó: Kálmány
Lajos egy múlt századi rábéi rabló-
éneke és néhány mai rokona, 24–28.
p.; Nagy Abonyi Ágnes: Feliratos és
évszámos kerámiák a zentai Városi
Múzeum néprajzi gyűjteményében
(1826–1937), 29–31. p.; Tripolszky
Géza: „Úgy jóllaktam zsíros tar-
honyával…” – A táplálkozás Tisza
menti szokásai, 31–33. p.; Burány
Béla: Zenta népességének alakulá-
sa és körülményei a kiegyezéstől a
második világháborúig, 34–37. p.;
Stojnić Mirko, J.: Zenta pecsétje és
címere, I–IV. p.
Zenta és környékének néprajza
6797. A Zentai Városi Múzeum állandó
néprajzi kiállítása; Zenta, 2004.
80 p.
ZENTA
6798. Két szivárvány koszorúzza az
eget – 142 népdal Zentán és vidé-
kén (Burány Béla bevezetőjével);
Zentai Múzeum kiadása, 1959. 187 p.
6799. Zenta vidéki népballadák – Dr.
Burány Béla gyűjtése; Zenta – Mű-
velődési Központ, 1962. 48 p. (Zen-
tai Füzetek 8.)
6800. Száraz kútgém, üres válú – Ju-
hásznóták, betyárdalok, balladák
Zentán és vidékén; Zentai Múzeum,
1966. 92 p.
6801. Rukkolnak a szép zentai legények
– 99 katonadal Zentán és vidékén;
Zentai Múzeum, 1972. 144 p.
6802. Burány Béla, dr.: Hej, széna, széna
– 120 vajdasági magyar gyermekjá-
tékdal; Zentai Múzeum, 1973. 202 p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 535., 598., 1263., 1370., 1378., 1411.,
1435., 1937., 1954., 1957., 1971., 1972.,
2125., 2180., 2512. és 3563. sz.
A zentai csata
6803. A zentai csata – Tallózás a törté-
nelemkönyvekben; Bácsország,
1997. szeptember 4., 6–8. p.
6804. Dobos János, mgr.: Csata előtt – A
zentai csata előzményei I–II.; Csa-
ládi Kör, 1997. július 10., 22–23. p.
és július 17., 22–23. p.
6805. Dobos János: Zentaiak a zentai
csatáról; Bácsország, 1997. szep-
tember 4., 4. p.
6806. Dobos János: „Wienna ad Zentam
servata” – Úgy, ahogyan Savoyai
Jenő látta I–II.; Családi Kör, 1997.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
augusztus 28., 20–21. p. és szep-
tember 4., 22. p.
6807. [Dudás Andor] M[uhora]y II.: A
zentai csata régiségei; BBVTT Év-
könyve 1911. 119. p.
6808. [Dudás Andor] D. A.: Eugen had-
vezér arcképe Zentán; BBVTT
Évkönyve 1912. 188–189. p.
6809. Dudás Gyula: A zentai csata
I–XIV. (újraközlés); Magyar Szó,
1997. szeptember 2–16.
6810. Frey Imre, dr.: A zentai csata em-
lékérmei; Kalangya, 1942. 10.
szám, 457–463. p.
6811. Gerlovics Szilveszter: A zentai csa-
ta dicsőségét hirdető XVII–XVIII.
századi emlékérmek; Bácsország,
1999. 9–10. szám, V–VIII. p.
6812. Holéczy [Mihály]: Eugeniusnak
a’ Zentai ütközetről Leopoldhoz
írott Levele: és a’ meghaltak-
ról ’s megsebesettekről kiadott
tudóssitás; Tudományos Gyűjte-
mény, 1828. VIII. szám, 97–108. p.
6813. Majláth Norbert, dr.: Savoyai Eu-
gén herceg, államférfi és hadve-
zér; Bácsország, 2003. X–XII. szám,
33. p.
6814. Pejin Attila: A zentai csata néhány
szereplőjéről; Bácsország, 1997.
szeptember 4., 5. p.
6815. Ricz Péter: A zentai csata előzmé-
nyei és következménye – Az utolsó
„szent” háború; Bácsország, 1999.
11–12. szám, V–VIII. p.
657
6816. Szekeres László: Gondolatok egy
világra szóló eseményről – A zen-
tai csata; Bácsország, 1997. január
9., 3. p.
6817. Szekeres László: Szavoyai Jenő
herceg, [a] „zentai győző”; Bács-
ország, 1997. szeptember 4., 3. p.
6818. Szloboda János: Jenő herceg dia-
dala; Szabad Hét Nap, 1997. szep-
tember 11., 17. p.
6819. Tripolszky Géza: A zentai csa-
ta – Vienna ad Zentam servata
MDLCXXXXVII; Magyar Szó –
Kilátó, 1983. október 1., 38. szám,
14. p.
Várostörténet
6820. Balassy Ildikó: Zenta története
dióhéjban; Bácsország, 2002. IV–
VI. szám, 128–130. p.
6821. Balassy Ildikó: Két sorsfordító nap
Zentán 1941. április 12.–1944. ok-
tóber 8.; Bácsország, 2004. VII–IX.
szám, 68–77. p.
6822. Biacsi Antal: Kis zentai demográ-
fia; 7 Nap, 1991. május 17., 8–9. p.
6823. Dobos János: Helységeink céhes
iparának történetéből I–XXIII.;
Magyar Szó – Tiszavidék, 1986. jú-
nius 20.–november 21.
6824. Dobos János: Zenta városi okleve-
le; Bácsország, 1995. augusztus 3.,
4. p.
6825. Dobos János: Helységeink a török
hódoltság után I–VIII.; Magyar
Szó – Tiszavidék, 1986. december
12.–1987. január 23.
658
6826. Dudás Andor: Bronz-lelet Zentán;
BBVTT Évkönyve 1898. 92–93. p.
Megjegyzés: Szárics Bertalan:
[Bronz-lelet Zentán]: BBVTT Év-
könyve 1898. 93. p.
6827. Dudás Andor: Zenta bevétele 1849-
ben; BBVTT Évkönyve 1912. 11–
17. p.
6828. Dudás Andor: Középkori épület-
rom Zentán; BBVTT Évkönyve
1911. 118–119. p.
6829. [Dudás Andor] M[uhora]y II.: Ró-
mai őrtorony; BBVTT Évkönyve
1911. 119. p.
6830. Dudás Gyula: A zentai nemes csa-
ládok I–VI.; Zentai Ellenőr, 1885.
december 25., 2. p.; 1886. január
10., 2. p.; 1886. március 21., 2. p.;
1886. április 11., 2. p.; 1886. április
18., 2. p.; 1886. május 9., 2–3. p.
6831. Dudás Gyula, [dr.]: Praehistorikus
emlékek Zentán; BBVTT Évköny-
ve 1886. 161–164. p.
6832. Dudás Gyula: A zentai kurialisták
I–II.; BBVTT Évkönyve 1887. 55–
62. p. és 74–80. p.
6833. Dudás Gyula [dr.]: Zenta az Árpá-
dok korában; BBVTT Évkönyve
1890. 178–188. p.
6834. Habram Károly: Szőke híd a sző-
ke Tiszán – Kereken 40 éve köti
össze Bácskát a Bánáttal a zentai
Tisza-híd; Családi Kör, 2003. no-
vember 13., 12–13. p.
6835. Kiss István: Százéves a zentai vasút
I–VIII.; Magyar Szó – Tiszavidék,
1990. február 9.–március 30.
ZENTA
6836. Korek József, dr.: A csesztói közép-
kori templom feltárása; Kalangya,
1943. 11. szám, 525–526. p.
6837. Laczkovics Imre: A Habsburg Bi-
rodalom utolsó törökellenes há-
borúja (1787–1791); Bácsország,
2004. I–III. szám, 50–52. p.
6838. (p): A zentai vasút; 7 Nap, 1989.
július 7., 21. p.
6839. Pejin, Atila: Stradanje senćanskih
Jevreja tokom fašističke okupacije
1941–1944. godine; Novi Sad – Rad
vojvodjanskih muzeja, 33. sveska,
1991. 107–113 p.
6840. Pejin Attila: Zenta a viharban –
Hogyan élte át a város az 1848/49-es
szabadságharcot I–II., Családi
Kör, 1999. március 11., 23. p.; már-
cius 18. 25. p.
6841. Pejin Attila: Politikai pártok szer-
vezkedése Zentán; Létünk, 2004.
2. szám, 97–104. p.
6842. Piszár József: 120 éves a zentai
sport; Családi Kör, 2002. június 6.,
20–21. p.
6843. Recskó Szabolcs: Zenta megyei
jogú város katonai parancsnok-
sága 1941. április–augusztus;
Bácsország, 2005. 1. (32.) szám,
60–63. p.
6844. Szekeres László: Középkori tégla-
égető kemence Zenta-Mákoson;
Szeged – Múzeumi Kutatások Csong­
rád megyében, 1985.
6845. Tari László: A Rákóczi-szabadság-
harc zentai vonatkozásai; Bácsor-
szág, 2003. VII–IX. szám, 22–24. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
6846. Tari László: Az egészségügy hely-
zete Zentán 1941–1944-ig; Bács-
ország, 2004. VII–IX. szám, 86–91. p.
6847. Tari László: Zenta, a szabad kirá-
lyi város (1506–1526); Bácsország,
2006. 1. (36) szám, 2–7. p.
6848. Táborosi László: 120 éves a zentai
sport; Bácsország, 2002. IV–VI.
szám, 131–139. p.
6849. Táborosi László: Zenta sporttörté-
nete 1941. április 12.–1944. októ-
ber 8.; Bácsország, 2004. VII–IX.
szám, 92–95. p.
6850. Táborosi László: Százéves a zentai
tenisz; Bácsország, 2005. 1. (32.)
szám, 98–105. p.
6851. Tóth István: Szocialista per Zentán
1898-ban I–IV.; Magyar Szó, 1978.
május 24–27.
6852. Tóth Lívia: Sigillum civitatis Zyn-
tha – 1506; In: Vajdasági Magyar
Kalendárium 2006, Hét Nap – Sza-
badka, 217–220. p.
6853. Vékony László: „Ha veszünk,
mindnyájan vesszünk el!” – A
zentai események, 1849. február 2.;
Bácsország, 1998. 1. szám, 25–26. p.
Művelődési hagyományok
6854. Banó István: Karácsonyi népszo-
kások Zentán; Kalangya, 1942. 12.
szám, 565–571. p.
6855. Balassy Ildikó: A „zentai” Eugen
szobor regénye; Magyar Szó –
Tiszavidék, 1990. június–július.
659
6856. Balassy Ildikó: Zentai szobor a
Budai Várban; Bácsország, 1995.
június 8., 5 p.
6857. Balassy Ildikó: A zentai Történel-
mi Levéltár kincsei; Bácsország,
2003. X–XII. szám, 25–32. p.
6858. Banó István: A pünkösd Zentán;
Kalangya, 1944. 4. szám, 160–162. p.
6859. Bodor Géza: A zentai csata a
szájhagyományban; Újvidék – A
Hungarológiai Intézet Tudományos
Közleményei, 1972. 11–12. szám,
225–230. p.
6860. Burány Béla, dr.: Pusztai törvény-
tétel – Zentán; Magyar Szó, 1973.
május 8., 15. p.
6861. Dudás Károly: Valami biztos pont:
egy kép a falon – A harmincöt esz-
tendős Zentai Művésztelepről; 7
Nap, 1987. február 27., 26–27. p.
6862. Eltemettük a Szent Szív egyház-
község plébánosát Zentán (Trung-
ler Lajos halálára); Hitélet, 1986. 6.
szám, 15. p.
6863. Érdujhelyi Menyhért: Ásatások Zen-
tán; BBVTT Évkönyve 1903. 102–
107. p.
6864. Fehér Ferenc: Thurzó Lajos emlé-
két idézték Zentán; Magyar Szó –
Kilátó, 1987. október 17., 44. szám,
14. p.
6865. Fodor István: Leomló városdíszek
– „Észrevétlenül” kárba vesznek
Zenta építészeti értékei; Magyar
Szó, 1985. április 20., 21. p.
6866. Fodor István: Zentai körkép; Sza-
bad Hét Nap, 1997. január 30., 6–7. p.
660
6867. g. j.: Avarok Északkelet-Bácská-
ban – A Zentai Múzeumban meg-
nyíló kiállítás elé; Magyar Szó,
1985. szeptember 14., 20. p.
6868. Gulyás Gizella, dr.: Solymos Be-
atrix halálának harmincadik év-
fordulójára; Bácsország, 2005. 2.
(33.) szám, 94–99. p.
6869. Hovány Lajos: A Bátka környéki
tiszai ártér; Bácsország, 2000. 7–8.
szám, 12–14. p.
6870. Kispál Ferenc: A zentai csata em-
lékparkja, Magyar Szó – Tiszavi-
dék, 1984. október 5., 9. p.
6871. Kókai Sándor: A Dudás-notesz;
Bácsország, 2002. I–III. szám, 104–
109. p.
6872. Kósa László: Zenta bácskai mező-
város néprajzi képe; In: Nemesek,
polgárok, parasztok, Budapest –
Osiris Kiadó, 2003. 66–82. p.
6873. NJ: Meghalt a zentai Szent Ferenc
plébánia plébánosa (Rónay Lajos);
Hitélet, 1991. 4. szám, 18. p.
6874. Pejin, Atila: Jevrejsko žensko ud-
ruženje u Senti (1873–1941); Novi
Sad – Rad vojvodjanskih muzeja,
33. sveska, 1991. 115–120. p.
6875. Pejin, Atila: Jevrejska konfesio-
nalna udruženja u Senti do 1941.
godine; Novi Sad – Rad vojvodjan-
skih muzeja, 35. sveska, 1993. 141–
146. p.
6876. Pejin Attila: A Kossuth-kultusz
nyomai Zentán; Bácsország, 1995.
július 6., 5. p.
ZENTA
6877. Pejin Attila: „Az apámtú hallot-
tam én ezt…” – A zentai csata em-
lékezete I–III.; Családi Kör, 1997.
május 8., 23. p.; május 15., 23. p.;
május 22., 23. p.
6878. Pejin Attila: Zentai zsinagógák
– Adatok a zentai zsidók történe-
téhez; Bácsország, 2000. 11–12.
szám, 32–36. p.
6879. Preszly Loránd, dr.: Zenta; In: Az
élet útján; Szeged – Szeged Városi
Nyomda és Könyvkiadó R.-T., é. n.,
55–58. p.
6880. Schram Ferenc: Reformkori nép-
szokások a Vajdaságból; Újvidék
– A Hungarológiai Intézet Tudomá-
nyos Közleményei, 1974. 19–20.
szám, 247–255. p.
6881. Szalma Viktória: Kereszt és fél-
hold; Szabad Hét Nap, 1997. szep-
tember 18., 6–7. p.
6882. Szeli István: Zentaiak – Sereg-
szemle és adalék a szellemi ha-
gyományok kérdéséhez; Magyar
Szó – Kilátó, 1973. november 10.
6883. Szeli István: Szellemi életünk áll-
ta ki érettségének vizsgáját – A
zentai gimnázium 100 éves jubile-
umára; Magyar Szó – Kilátó, 1976.
október 9., 40. szám, 12. p.
6884. Szloboda János: Százéves a zentai
sajtó I–XIV.; Magyar Szó, 1989.
április 24.–május 10.
6885. Tari László: A zentai óvodák 130
éve – Az alapítás körülményei;
Szabad Hét Nap, 1996. június 20.,
16. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
6886. Tari László: Kossuth Lajos – Zenta
díszpolgára, Szabad Hét Nap,
1998. március 18., 20. p.; Zenta
város díszpolgára; In: Kossuth
Lajos 1802–2002 – a Magyar Szó
melléklete, Újvidék, 2002. 36. p. és
Kossuth Lajos – Zenta város dísz-
polgára; Bácsország, 2004. I–III.
szám, 23–26. p.
6887. Tari László: Zenta pecsétjéről és
címeréről; Bácsország, 2000. 1–2.
szám, 4–7. p.
6888. (Tha) [Tóth Lívia]: Hivatalosan
is megváltoztak az utcanevek
Zentán; Hét Nap, 2004. augusztus
4., 16. p.
6889. Tóth Lívia: Árpád és Mária utca –
Harminchárom utca és tér nevének
megváltoztatását, illetve visszaállí-
tását hagyta jóvá Zentán a községi
képviselő-testület; Hét Nap, 2004.
február 25., 12. p.
6890. Tóth Lívia: Képeslapokon (és CD-n)
a város; Hét Nap, 2004. március
31., 11. p.
6891. Tóth Lívia: Újra vízen a bátkai
komp; Hét Nap, 2005. november
2., 27. p.
6892. Tóth Vilmos: Budapest első lovas
szobrának mestere; Népszabad-
ság, 2001. február 1.
6893. Tőke István: Nagygazdák és cselé-
dek a zentai népi anekdoták tük-
rében; Létünk, 1975. 3–4. szám,
54–73. p.
6894. Tripolszky Géza: Zentai képesla­
pok – A város építészete a múlt szá-
661
zad közepétől napjainkig; Magyar
Szó – Kilátó, 1984. november 3.,
44. szám, 15. p.
6895. Tripolszky Géza: A birkanyíró
asszony emlékezete – Mangurásné
Nagy Anna hagyatékából; Magyar
Szó – Kilátó, 1985. május 18., 19.
szám, 15. p.
6896. Tripolszky Géza: Vőfélyek, vőfély-
versek; Magyar Szó – Kilátó, 1987.
június 20., 28. szám, 16. p.
6897. Tripolszky Géza: A Hanyatlöki és
a többiek – A zentai kocsmákról
I–II.; Magyar Szó – Kilátó; 1989.
december 2., 51. szám, 16. p.; 1989.
december 9., 52. szám, 16. p. és
Hungarológiai Közlemények 1989.
81. szám 591–598. p.
6898. Urbán István-Gábor: Fotográfia
Zentán a századforduló előtt I–
III.; Családi Kör, 1998. március
26., 23. p.; április 2., 23. p.; április
9., 23. p.
6899. Urbán István Gábor: Zentai oltár-
képek: Családi Kör, 1999. június
24., 26. p.
6900. Valkay Zoltán: Tutajházak Zentán;
Bácsország, 1996. szeptember 5., 8. p.
6901. Valkay Zoltán: ONCSA-házak épí-
tése Zentán; Bácsország, 2000. 11–
12. szám, 87. p.
6902. Virág Gábor: Kiadatlan Dudás
Ödön-kéziratok I–III.; Bácsország,
1997. február 6., 11. p.; március 6.,
6. p.; április 3., 4. p.
662 ZIMONY

ZENTAGUNARAS
Novo Orahovo (Likasegyháza)
Likas puszta a zentai határban, Csantavértől nyugatra. (…) Likasegyház Bajmok falu-
val már 1462-ben említtetik mint Csongrád vmegyei puszta, mellyet Mátyás király anyjá-
nak adományozott. – Ezen puszta idővel Bodrog (vagy Bács) vmegyéhez került, aminek
is az 1518. évi bácsi országgyűlés a 32. tcikk által ezen Likasegyházat mint különben
is Csongrádhoz tartozót újra ezen vmegyébe kebelezi. – A török defterekben Likas a
szabadkai náhijében volt 1580-ban 25 és 1590-ben 31 adózó házzal, tehát félakkora mint
Szabadka volt azon időben (Iványi István, 1909).

Cikkek, tanulmányok 6904. 73.000 tégla, 480 köbméter be-

ton… (Felszentelték az új templo-
6903. Fehér Mayer Mária: Orahovón mot); Hitélet, 1985. 8. szám, 5–8. p.
ősszel – Hétköznapok gondokkal,
tervekkel; Családi Kör, 1994. októ-
ber 27., 10–11. p.

ZIMONY
Semlin, Zemun
Végre mégiscsak eljutottam a muzulmann urak szomszédságába. Tegnap este érkez-
tem Zimonyba. Ezzel szemben a Száva másik partján fekszik Belgrád. Amint Eszékről
kiindultam, a második állomáson már egy másik alispánnál kellett jelentkeznem előfo-
gatra szóló utalványért, mivel itt kezdődik Szerém vármegye, mely egész Belgrádig tart.
Szerémmegye tulajdonképpen Szlavóniával van egybe kebelezve, de azért mégis egy
külön kis tartománynak tekintik, és a czíme »herczegség«. Igen termékeny, szép vidék,
valóságos paradicsom. – Valóban szépen kezdődött. Az első helység Vukovár, egy na-
gyobb patak torkolatánál fekszik, mely a Dunába ömlik, s ez több folyó-munkálatokra
nyújt alkalmat. Így például láttam vásznat fehéríteni a parton, a mely erősen emlékeztetett
szeretett hazámra. Csónakok és halász-szerelvények élénkítették a partot. A vidék szép és
mindenütt változatos és így kellemesebb mint majdnem a legtöbb magyarországi vidék,
és mégis igen sok hiányzott ahhoz, hogy valóságos paradicsomnak mondhatnám. Az éj-
szakát egy nagyobb faluban töltöttem, és másnap délben megérkeztem Péterváradra. Ez
egy hajóhíddal van Újvidékkel összekapcsolva. Ujvidék jelentékeny kereskedelmi hely,
s építési módjára nézve a többi magyarországi csupasz városokhoz nagyon hasonlít, ám-
bár mégis valamivel jobban épült, népesebb és élénkebb. Itt leginkább rácz kereskedők
laknak, mint egyáltalában az egész Szlavóniát és a Szerémséget illirek lakják, kik ma-
gyarul semmit nem értenek. Itt tehát megint nem használ magyar nyelvi tudományom, s
így kénytelen vagyok ráczul tanulni, a mely mégis sokkal könnyebb, mint a magyar. Ha
hazamegyek, kíváncsi vagyok megtudni, mennyi hasonlósága van a mi vend nyelvünk-
kel. Bizonynyal igen sok. Különben ez Európának egyik legfőbb nyelve, mert azzal át
lehet utazni Cseh-, Morva-, Lengyel-, Orosz- és fél Magyarországot, valamint Horvát-,
Szlavon-, Görög- és Törökországot és épen nem hangzik rosszul. A várban rögtön jelent-
keztem Genet tábornoknál, ki Szlavónia hadparancsnoka. A határőrvidék berendezéséről
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 663
írtam már neked, de arról még nem, hogy többféle hadparancsnokság van, melynek az
őrvidék egyes részei alá vannak rendelve, s e hadparancsnokságnak ismét az általános
magyarországiak alá tartoznak, így a horvátországi, szlavóniai, bánáti és erdélyi. A tábor-
nok igen udvarias volt, megvizsgálta útleveleimet, s azután egy ajánlatot írt érdekemben
Zimonyba, mely még az ő parancsnokságához tartozik, és Pancsovára, mely utamban az
első helység a bánáti határvidéken (Gróf Hofmannsegg, 1794).

A pontot, ahol Zimony áll, mintha maga a természet jelölte volna ki, hogy város épül-
jön rajta. Két hatalmas folyó ömlik itt egybe: a Duna és a Száva, s az általuk alkotott
könyökben fekszik a város. Mi sem természetesebb, mint hogy itt van a raktára mind-
azoknak az árucikkeknek, melyekre a folyó két partján lakóknak szükségük van. Széche-
nyi gróf azt mondja, hogy a Száva is hajózható, s biztos benne, hogy akárcsak a Dunán,
rövidesen itt is megindul a gőzhajó-közlekedés. Ha valóban így lesz, Zimony életében
új korszak köszönt majd be. Jelenleg főként a Száva túlpartján fekvő Szerbiával áll ös�-
szeköttetésben, s tízezer lakójának nagy része is szerb. A belváros utcáinak legtöbbje
egészen tűrhető, de a Duna menti rész valami hihetetlenül nyomorúságosan fest, ami
azt illeti, a hajóról jóformán nem is lehet mást látni, csak a cigányvárost, nagy csomó
sárkunyhót a domboldalban. A gőzhajózás bevezetése előtt Zimonyból indultak az utasok
Konstantinápoly felé, s visszatérőben itt kerültek karanténbe. A futárok még mindig ezt
az útvonalat használják, az utazók azonban jobb szeretik a gőzhajó nyújtotta kényelmet
azoknál a hányattatásoknál, amelyekkel a Balkánon át vezető kimerítő társasutazás jár
(John Paget, 1835).

Monográfiák 6908. Thaly Emil: A Budapest–zimonyi

Vö.: 1230. sz.
6905. Balla Pál: Tanulmányaim Tétel,
Sóvár és Zemony, magyar őrhe-
lyek felállításáról és elnevezéséről;
BBVTT Évkönyve 1887. 69–74. p.
Megjegyzés: Dudás Gyula [dr.]:
Bírálati megjegyzések Balla Pál
„Tanulmányaim” című közlemé-
nyére; BBVTT Évkönyve 1888.
14–17. p.
6906. Gecser Béla: A Dunán le Zimonytól
Turnu-Severinig és Orsovától a
Herkulesfürdőig; Pancsován –
Nyomatott Wittigsckager K.-nál,
1893. VIII + 218 p.
vasút; Különnyomat a Nemzet-
gazdasági Szemle 1879. évi 11-ik
füzetéből – Budapest, Pesti Könyv-
nyomda-Részvény-Társaság, 1879.
50 p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 1366. és 1919. sz.
6909. Bartholomäus E. Godra, dr.: Mo-
nographie von Syrmien; Semlin –
Buchdruckerei von. I. C. Soppron,
1873. 87 p. + térkép.
6910. Bene Ferentz, ifj.: Dunai Utazás
Pestről Orsováig; Tudományos Gyűj-
temény, 1833. IX. szám, 3–20. p.

6907. Soppron, Ignaz: Monographie von 6911. Dorner, Joseph von: Semlin – Com-
Semlin und Umgebung; Semlin – munitatis Ort in der slawonisch-syr­
Selbstverlage, 1890. 568 + VI tábla. mienischen Militergränze König-
664
rech Ungarn; In: Die Wundermap-
pe der Donau oder das Schönste
und Merkwürdigste an den Ufer
dieses Strames in seinen Laufe
durch die österreichischen Staaten;
Pest und Leipzig, 1841. 198–204. p.
6912. Kalapis Zoltán: Százéves a zimonyi
millenniumi emlékmű; In: Hon-
foglalók; Híd, 1996. május–július,
5–7. szám, 519–532. p.
ZOBNATICA
6913. Németh Ferenc: A zimonyi Hunya-
di-torony (1896); Létünk, 2006. 2.
szám, 103–106. p.
Zimonyi kiadvány
6914. Krenedits Ödön: A kenderkötél
a dunai hajózás szolgálatában –
Tapasztalatok, hagyományok és
számítások nyomán összeállítva
különös tekintettel hazai kende-
rünkre és kötélgyárainkra; Zi­
mony – nyomatott Karamat Jová-
nál, 1896.

ZOBNATICA, ZABLATICA
E név szerb nyelven zabföldet jelent. – A török defterek 1580. és 82. évben a szabad-
kai nahijében felsorolnak egy Ujváros, más néven Szonasicse nevű falut 31 házzal. Ez pe-
dig a Szabadkához tartozó Zobnatica puszta lehet Topolya fölött. – Szelepcsényi György
kalocsai érsek 1665-ben királyi védlevelet szerzett magának arról, hogy régi okmányok
alapján a számtalan sok helység közül Zobnatica is a kalocsai érsekséghez tartozik. S
Huszár István az érsekség részére 1679-re a zablaticaiaktól csakugyan beszedett 6 frtot
és egy pár csizmát. A Szelepcsényi említette régibb okmányok közé tartozhatik az 1543.
évi urbárium a bácsi-kalocsai érsekségnek adózó helységekről, melyek közt Zablatica is
szerepel 18 pénzzel. – A török hódoltság végén mint pusztát a többi közt ezt is használták
a Szabadkára telepített rác és bunyevác határőrök, akik terjedelmes marhatenyésztéssel
foglalkoztak. S ennek birtokában azután 1702-ben hivatalosan is megerősíttettek (Iványi
István, 1909).

Monográfia 6918. Kocsis Antal: Zablatica; Bácsor-

szág, 2005. 2. (33.) szám, 56. p.
6915. Zobnatica u vremenu i prostoru;
Zobnatica, 1998. 319 p. 6919. Magyar László: A zobnaticai zug-
iskola; Magyar Szó – Kilátó, 1987.
Cikkek, tanulmányok március 14., 14. szám, 16. p.

6916. Csípe Tímea: A betyár-völgy kör- 6920. Szekeres László: A zobnaticai lo-
nyékének rejtőzködő csodái; Bács- vasmúzeumról, Magyar Szó – Ki-
ország, 2006. 1. (36) szám, 65–69. p. látó, 1986. december 6., 48. szám,
14. p.
6917. Lelbach Gyula: A zobnaticai mén-
telep története; Bácsország, 2000.
11–12. szám, 86. p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 665
ZOMBOR
ZOMBOR – Királyi város a szerb vajdasághoz tartozó Bács vmegyében, kies termé-
keny rónaságon, Bajához 9, Szabadkához 8, a Dunához 2, s a Ferencz csatornához ¼ órányi
távolságra, saját postahivatallal. Utczái nincsenek ugyan kikövezve, de rendesek, tágasok.
A belváros négyszögletben árokkal vétetik körül, a külső város fő utczái innen csillagsugár
formán ágadzanak szét; keresztutczáktól keresztülszelve, járdái többnyire téglákból van-
nak kirakva. Jelesebb épületei: a vármegyeház, melly két sarokra épült két emeletes épület
nagy udvarral, szemközt állván az egyes emeletes, és toronynyal ellátott fogház; a csinos
egy emeletű s toronynyal ékeskedő szinte négyszögű városháza; a kamarai igazgatóság
épülete, és számos jeles magánházak, mellyek közt már most emeletesek is számosan ta-
láltatnak. A régi fő kath. templom a mellette fekvő plebániai épülettel hajdan ferencziek
zárdája volt; de II. József császár által eltöröltetvén; az apatini uton volt barátok kerte is el-
vétetett, s jelenleg 16 házhely foglalja el. A kis óhitű szentegyház hajdan török mecset volt;
a görögök temploma pedig igen jeles épület. Határa Zombornak tágas, mert 42,322 holdra
terjed, holdját 2000 □ ölével számítva. Ebből szántóföld van 12,579 hold, beltelek és rétek
24,085 h., legelő 1758 h., szőlő 1430 h., tölgyes erdő 1160 hold. Rónán fekvő szántófölde
fekete, lapos, néhol dombos, és olly jó minőségű, hogy trágyára kevés szükség van. Innen
gabonája bőven terem, szénája szükségen felül, de legelője szűk, erdeje is kevés. Bora sok
van, de nem igen jó; a város körül pedig szép veteményes kertek és gyümölcsösök szem-
lélhetők. A határt a Mosztonga mocsáros vízér és a Ferencz csatornája nedvesítik; szállá-
sokra levén felosztva, minden felé csinos majorok tűntek szembe. Népessége 1844-ben
3159 házban volt 21,647 lélek, kik közt nem egyesült óhitű férfi 5948, r. kath. 4948, zsidó
45, ágostai 9, reform. 12, családfő 6228, polgár és kézműves 1186. Nyelvet illetőleg leg-
többen vannak szerbek, aztán németek, s végre magyarok. Foglalatosságuk: mezőgazda-
ság, mindennemű kézművek űzése, kereskedés különösen gabonával és szarvasmarhával.
A kereskedést igen előmozdítja az innen ¼ órányi távolságra fekvő Ferencz csatornája,
s még inkább előmozdítaná, ha a várossal egy mellékcsatorna által összeköttetnék. Van
itt egy vegyes szövetgyár egy társulat birtokában, s egy másik gyapjúszövetgyár. Tanin-
tézetek; egy tanítóképző intézet a n. e. óhitű szerbek számára, továbbá kath. és óhitű fő
nemzeti tanodák. – Hajdani állapotjáról keveset lehet tudni. Zsigmond király alatt azonban
már szerviai [!] szerbek laktak itt; a török idejében kerített hely vala, őrsereggel ellátva.
A törökök kiűzetése után 1745-ig katonai végváros volt; ekkor polgárivá lett, az 1741-ik
18-ik törvényczikk értelmében pedig 1749ben febr. 17-én kelt szabadalom szerint királyi
várossá tétetett, válságul 150,000 p. forintot fizetvén. Ekkor hozzátartozó puszták voltak:
Bukovácz, Csicsova, Gradina, Jvanovo-szello [!], Saponya, Bility, Nenadity, Korankova,
Rancsevo, Bratyevity és Piperos. E két utóbbi most tőle elesett, cserében a stanicsiczi
határból kapván helyet. A határhoz tartoznak még Ktusevely, Gákova, Sztapár és még 4
helység, mellyeknek jövedelmei 3 éven át a számadásokban is feltaláltatnak; de ezek a
királyi oklevél által a határhoz nem kapcsoltattak (Fényes Elek, 1851).

Zombor sokáig védelmezte privilegizált helyzetét a bácskai városok versenyében, de

a szabadságharc s főleg a kiegyezés után ez már csak reménytelen, meddő küzdelem ma-
radt. Szabadka nemcsak gazdasági téren, hanem a szellemi élet fejlődésében is megelőz-
te. Sőt a századforduló idején már elébe vágott Újvidék is, amelynek külön jelentőséget
adott központi szerb jellege. Fölényét csak Bajával szemben tudta még tartani, Zenta
666 ZOMBOR
feltörésének meg amúgy is útját állta Szabadka és azon túl Szeged. (…) Zomborban a
polgárosodás a jozefinista beamtermentalitás visszatartó közegén volt kénytelen átrágni
magát, ezzel szemben Szabadkán, ahol német lakosság nem volt, s az uralkodó hivatal
mindig hiányzott, a haladásnak kezdettől fogva magyar karaktere volt. A kis irodalmi
kör alapítói: Szárics, Antunovics, Meznerics és Szárcsevics a művelődés magyar példáin
keresztül jutottak el később a maguk anyanyelvi kultúrájának a sürgetéséhez. A „nemzeti
nyelven munkálkodás” annak az általános követelménynek a tartozéka volt, amelyben a
felvilágosodás már a magyar érdekkel párhuzamosan haladt. Zomborban a hivatalnok-
társadalmat német iparosokkal kiegészítve ment végbe a polgárosodás folyamata. Sza-
badkán a kötetlen és szabadságmozgalmakban mindig élénken részt vevő zsidóság ezt a
folyamatot lényegesen meggyorsította. Zomborban még alkudoztak, a béke közvetítésén
fáradoztak, amikor Szabadkán Vojnits Géza, a vármegye első önkéntes honvédje feleskü-
dött a piros-fehér-zöld nemzeti lobogóra. (…) Zomborban az első magyar könyv 1874-
ben került ki a nyomdából. A Szabadkáról idehelyezett Radics György írta, s a címe ez
volt: A zombori államgimnázium (Herceg János, 1999).

Talán a megyebálak miatt, amelyeken messziről jött arisztokraták is megjelentek, s nem-

egyszer ott maradtak mindjárt háztűznézőben. A jó bácskai fekete földdel ugyanis fölöt-
tébb jól lehetett megaranyozni a kissé már megkopott ősi címert. Az úri összejöveteleknek,
hatalmas kártyacsatáknak, a megyei szépasszonyok felvonultatásának mégiscsak Zombor
volt a központja. Akkor kezdtek házakat venni a muzsikus cigányok, egész utcákat fog-
laltak le, a Cservenkában a Zene utcát, a Felsővárosban a Malom utca környékét. A híres
prímás, Sípos Ferkó saját fogatán hajtatott parádés kocsisával délutánonként az úri házak-
hoz hegedűórákat adni. (…) De maga a város mégiscsak egy miniatűr Európa volt, s hatása
egyformán kisugárzott Zombor bármilyen nemzetiségű lakosaira (Herceg János, 1999).

Monográfiák 6924. Beljanski, Milenko: Ponovo o Som-

borskim salašima; Sombor – Pros-
Vö.: 12., 31., 99a., 5491. és 5492. sz. veta, 1979. 176 p.

Várostörténet 6925. Beljanski, Milenko: Somborski

6921. Balogh Ernő, dr.: Adatok a zombori
takarékpénztár 25 éves történeté-
hez; Zombor – Bittermann Nándor
Könyv- és Kőnyomdája, 1894. 87 p.
6922. Beljanski, Milenko: Put do imena
Sombor; Sombor – Prosveta, 1968.
21 p.
6923. Beljanski, Milenko: Sombor i
bunjevački nacionalni preporod
(1870–1945); Sombor – Prosveta,
1971. 96 p.
Jevreji 1735–1970; Beograd – Sa-
vez Jevrejskih Opština Jugoslavije,
1979. 55 p.
6926. Beljanski, Milenko: Letopis Som-
bora od 1360. do 1800. godine;
Sombor – Prosveta, 1974. 172 p.
6927. Beljanski, Milenko: Letopis Som-
bora od 1801. do 1860. godine;
Sombor – Prosveta, 1981. 194 p.
6928. Beljanski, Milenko: Letopis Som-
bora od 1861. do 1876. godine;
Sombor – Prosveta, 1982. 187 p.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
6929. Beljanski, Milenko: Letopis Som-
bora od 1877. do 1906. godine;
Sombor – Prosveta, 1982. 187 p.
6930. Beljanski, Milenko: Letopis Som-
bora od 1907. do 1914. godine;
Sombor – Prosveta, 1983. 211 p. –
Zombor bibliográfiája 189–209. p.
6931. Beljanski, Milenko: Gradska up-
rava u Somboru od 1921 do 1941
godine; Sombor – Prosveta, 1984.
128 p.
6932. Beljanski, Milenko: Somborske
porodice; Sombor – Prosveta, 1989.
200 p.
6933. Beljanski, Milenko: Coborszentmi-
hal’ i Sombor su isto; Sombor –
Prosveta, 1985. 16 p.
6934. Csihás Benő, dr.: Zombor szab.
kir. város törvényhatóságának szer-
vezési szabályrendelete; H. n. [Zom-
bor] – K. n., é. n. [1892]. 79 p.
6935. Dömötör Győző, dr.: Emléklapok
II. Rákóczi Ferencz zombori
szobrának leleplezésére 1912. jú-
nius hó 9.; Zombor – Bittermann
Nándor és Fia Cég Könyvnyomdá-
jában, 1912. 71 p.
6936. Guttmann Simon: A zombori zsi-
dók története – A Chevra Kadisa
százéves fennállása alkalmából;
Szombor – Miladjev Száva könyv-
nyomdája; 1928. 148 p.
6937. Kostić, T. Konstantin, sveštenik:
Bunjevci u Somboru pod vodj-
stvom franjevaca od 1787. godine;
Jugoslovenska štampa u Somboru,
1934. 32 p.
667
6938. Molnár István Lajos: A zombori
új templom története; Zombor –
Bittermann Nándor Könyvnyom-
dája, 1880. 30 p. – Különnyomat a
Bácska c. lapból.
6939. Muhi János: Zombor története;
Zom­bor – Kalangya kiadás, 1944.
271 p.
Irodalom: Zimándi Pius: Muhi Já-
nos: Zombor története; Kalangya,
1944. 7. szám, 317–318. p.
6940. Pávlovits Simon, dr.: Közegészség-
ügy – Zombor szab. Kir. Város
közegészségi állapota 1884-ik év-
ben; Zombor – Bittermann Nándor
Könyv- és Kőnyomdájában, 1885.
78 p.
6941. Sekulić, Ante: Ulomci iz povijesti
Sombora do kraja XVIII. stolieća;
Split – Kačić, (XVIII), 1981.
6942. Szabályrendelet Zombor szab.
kir. város községének a zombori
római katolikus egyház irányá-
ban fennálló kegyúri joga gya-
korlására és az ezzel kapcsolatos
egyházi vagyonkezelés tárgyá-
ban; Zombor – Bittermann Nándor
könyv- és kőnyomdája, 1891. 15 p.
6943. Szeberényi Tibor: Zombor és Apatin
között létesítendő motoros vasút is-
mertetése; Apatin – k. n., 28 p.
6944. Sombor; Novi Sad – Forum, 1961.
218 p. + térkép.
Művelődési hagyományok
6945. A zombori m. kir. állami gimná-
zium évkönyve az 1940–41. és
az 1941–42. tanévekről; Zombor,
1942. 114 p.
668
6946. A zombori izraelita hitközség
alapszabályai; Zombor – Nádasch
Muzsik és Partlics, 1882.
6946a. A zombori Városi Könyvtár
könyvjegyzéke és a Délvidék bib-
liográfiája. Összeállította és beve-
zetéssel ellátta Herceg János; Zom-
bor – Bosnyák József Könyvnyom-
dája, 1942. 102 p.
6947. Barácius Zoltán: Megkésett rek-
viem – A megszüntetett vajdasági
magyar színházak története; Sza-
badka – Életjel, 1996. 229 p.
6948. Cirkl Rudolf: A jövő záloga a múlt
– Tízéves a zombori magyarok mű-
emlékvédő mozgalma; Zombor,
1999. 36 p.
Irodalom: Hajnal Árpád: Életben
tartani a zombori magyarság
nemzettudatát… – Beszélgetés
Cirkl Rudolf nyugalmazott dísz-
lettervezővel és kirakatrendező-
vel; Hét Nap, 2001. szeptember 5.,
7. p.
6948a. Halleluja! – A Bácska Rákóczi-
száma, 1906. október 26., 11 p.
6949. Herceg János: Régi dolgainkról;
Újvidék – Forum Könyvkiadó, 1993.
195 p.
6950. Káich Katalin: Egy fejezet a ma-
gyar–szerbhorvát irodalmi és
kulturális kapcsolatok történeté-
ből (Zombor 1875–1918); Zombor
– Kultúr Közösség, 1975. 104 p.
6951. Káich Katalin: A zombori magyar
színjátszás története és repertó-
riuma 1825–1918; Újvidék, 1975.
129 p.
ZOMBOR
6952. Káich Katalin: A pályakezdő
Somlay Artúr; Budapest – Orszá-
gos Színháztörténeti Múzeum és
Intézet, 1999. 50 p. + 6 melléklet.
6953. Káich Katalin: A bogyófák árnyé-
kában – Tanulmányok Zombor
művelődéstörténetéből; Újvidék –
Vajdasági Magyar Közművelődési
Társaság, 2006. 206 p. – Előszó he-
lyett, 9–12. p., Az úri város, 15–32.
p.; Az intézménytörténet gazdag fél
évszázada, 1867–1918, 35–116. p.;
Színház, társulat, Lyceum – és egy
új irodalmi-zenei műkedvelő kör,
119–155. p.; A másság szolgálatá-
ban, 159–186. p.
6953a. Magyar munka – A zombori MKE
1940. évi június 30-án megtartott
kultur előadássorozatának anyaga.
Szerk. Deák Imre dr.; Zombor, é. n.
[1940]. 108 p.
6954. Négy Város – Zombor; Híd, 1995.
január–február – Herceg János:
A város, ahol születtem, s ahol
élek (vers), 11. p.; Káich Katalin:
Zomborban, a Szentháromság té-
ren, 12–17. p.; Silling István: Séta
a büszke városban, 17–23. p.; Miro
Vuksanović: Milan Konjović az
egykori Zomborról és zomboriakról,
26–28. p.
6955. Novákovits Izidor: Visszapillan-
tás Zombor szabad királyi város
államilag segélyezett felső keres-
kedelmi iskolájának történetére
az első érettségi vizsgálat tíz éves
fordulója alkalmából; Zombor –
Bittermann Nándor és Fia Könyv-
és Kőnyomdája, 1901. 52 p.
6956. Radics György: A zombori állam-
gymnasium; Zombor, 1874.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
6957. Radics György: Rigómezei da-
lok; Zombor – Bittermann Nándor
könyv- és kőnyomdájából, 1882. 72 p.
6958. Százharminc év a művelődés
szolgálatában 1862–1992 – Polgá-
ri Kaszinó 1862; Zombor – Pető-
fi Sándor Művelődési Egyesület,
1992. 89 p.
6959. 100 godina somborske štampe
1864–1964; Sombor – Državni Ar-
hiv, 1964. 30 p.
6960. Trencsény Károly: A zombori
Iparoskör – volt Népkör – 25 éves
története 1876–1901; Zombor –
Bittermann Nándor és Fia Könyv-
és Kőnyomdája, 1901. 24 p.
Irodalom: ~~; Irodalom. 1. Eve-
tovics János: Képek Baja város
múltjából, 2. Trencsény Károly:
A zombori iparoskör, 3. Olchváry
Ödön: A magyar függetlenségi
harcz 1848–1849-ben a Délvidé-
ken; BBVTT Évkönyve 1901. 234–
235. p.
6961. Trencsény Károly: Emléklapok
Schweidel József aradi vértanú
Zombor város szülötte szobrának
leleplezésére 1905. március 18.;
Zombor – Bittermann Nándor és fia
Könyv- és kőnyomdájából, 1905.
59 p.
6962. Vasiljević, Stevan: Znameniti Som-
borci; Novi Sad, 1989. 193 p.
Cikkek, tanulmányok
Vö.: 403., 1263., 1282., 1370., 1378.,
1388., 1411., 1435., 2149., 2543., 3514.,
3546., 3553., 3567., 3573. és 5686. sz.
669
Várostörténet
6963. Beszédek, mellyek méltóságos
almási Rudics József úrnak, arany
sarkantyus vitéznek, a’ nagy mél-
tóságú magyar királyi helytartó
tanács tanácsosának, tekintetes
Bács és Bodrogh egyesült várme-
gyék főispányi helytartónak folyó
1837-ik évi Szent-Mihály hava 11-ik
napján e’ méltóságra Zombor
szabad királyi városban történt
be vezetése ünnepén tartottak; Pé-
csett – nyomatott a’ kir. szabadékos
Püsp. Lyc. Könyvnyomtató Intéze-
tében, [1837]. 16 p.
6964. Biacsi Antal: Népesedés – Még
nyílnak a zombori rózsák; 7 Nap,
1992. április 24., 15. p.
6965. Buday Gerő: Zombor város múlt-
jából; BBVTT Évkönyve 1897.
73–83. p.
6966. Cirkl Zsuzsa, F.: Zombor 348 éve
szabad királyi város – A város ere-
deti címere visszakerül-e a helyé-
re?; Szabad Hét Nap, 1997. február
6., 25. p.
6967. [Dudás Gyula, dr.] M[uhara]y:
Zombor monográfiája; BBVTT
Évkönyve 1886. 128. p.
6968. D[udás] Gy[ula, dr.]: A zombor-
sáponyai lelet; BBVTT Évkönyve
1898. 20–22. p.
6969. Dudás Ödön: Három eltünt Bod-
rog vármegyei hely [Bodrog,
Czobor-Szent-Mihály és Jánosi];
Századok, 1871. 216–218. p.
6970. Egy temetés évfordulójára [Em-
lékezés Sztantits Tamásra]; Hitélet,
1966. 6. szám, 16–17. p.
670
6971. Érdujhelyi Menyhért: Töredékek
Zombor krónikájából; BBVTT
Évkönyve 1894. 145–149. p.
6972. Frey Imre: Zombori régi pénzlelet;
BBVTT Évkönyve 1909. 62–75. p.
6973. Grosschmid Gábor: A Kukula-féle
zombori régészeti lelet; BBVTT
Évkönyve 1892. 105–108. p.
6974. Grosschmid Gábor: Bács-Bodrogh
megye vármegyeháza; BBVTT
Évkönyve 1892. 128–134. p.
6975. Grosschmid Gábor: Régészeti le-
letek (Kúla, Zombor); BBVTT Év-
könyve 1893. 76–81. p.
6976. Gubitza Kálmán: 1. Zombori hon-
foglaláskori lovas sírlelet, 2. Régi-
séggyűjtés Bácskában 1839-ben;
BBVTT Évkönyve 1912. 27–29. p.
6977. Hajnal Árpád: Zombor díszpol-
gárává választották – Kossuth
zombori kapcsolatai; In: Kossuth
Lajos 1802–2002 – a Magyar Szó
melléklete, Újvidék, 2002. 30. p.
6978. Hajnal Árpád: Emlékezés a leg-
dicsőbb szabadsághősre – Zom-
borban emelték II. Rákóczi Fe-
renc első állószobrát; Hét Nap,
2003. január 22., 15. p.
6979. Hajnal Árpád: Százéves a Szent
István-templom; Magyar Szó, 2004.
augusztus 7.
6980. H. Á. [Hajnal Árpád]: Zombor 255
éve lett szabad királyi város; Ma-
gyar Szó, 2004. február 17.
6981. H. Á. [Hajnal Árpád]: Jelentősebb
volt Újvidéknél, Belgrádnál, Zág-
ZOMBOR
rábnál… – Zombor 256 esztendő-
vel ezelőtt lett szabad királyi város;
Magyar Szó, 2005. február 20.
6981a. Hegedűs Antal: Zombori szer-
bek és magyarok 1848/49-ben a
szerb és a magyar sajtó tükrében;
In: Dunatáji találkozás – A Bács-
Kiskun megyei nemzetiségkutató
konferencia előadásai; Kecskemét,
1992. 109–114. p.
6982. Harmath Károly OFM: Örökség
a jövő számára – A zombori kar-
meliták megünnepelték rendházuk
alapításának 100-ik évfordulóját;
Kárpát-medencei Família, 2005.
8–9. szám, 10–11. p.
6983. Hegedűs Antal: Látványos kivég-
zések Zomborban; Magyar Szó
– Kilátó, 1983. augusztus 20., 32.
szám, 12. p.
6984. Iványi István: Adatok Zombor vá-
ros múltjához és a város régi jö-
vedelmei; BBVTT Évkönyve 1890.
145–154. p.
6985. Jeszenszky Dezső: A zombori m.
kir. állami főgimnázium története
1872–95; Zombor, 1895. 153. p.
Irodalom: ~~: Szakirodalom. 1.
Jankó János: Adatok a Bács-
Bodrogh megyei sokácok nép-
rajzához, 2. Jeszenszky Dezső: A
zombori m. kir. állami főgimná-
zium története 1872–95; BBVTT
Évkönyve 1896. 186–192. p.
6986. Kanurić, S.: Prošlost Sombora i
njegovih selišta; Sombor – Glas
naroda, 1933. br. 46–51.
6987. Kanurić, S.: Naseljavanje mesta
oko Sombora; Sombor – Glas na-
roda, 1934. br. 11–12.
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
6988. Korek József, dr.: Kiegészítő ada-
tok Zombor településtörténeté-
hez; Kalangya, 1944. 7. szám, 284–
286. p.
6989. Kozma László: Zombor szab. kir.
város pallosjoggyakorlata – 1821.
január 2.; BBVTT Évkönyve 1909.
151–160. p.
6990. Thim József, dr.: Zombor város el-
este 1849. feb. 11-én; BBVTT Év-
könyve 1886. 29–35. p.
6991. Trencsény Károly: A zombori sza-
badalmazott kereskedőtársulat
céhszabályzata 1828-ból; BBVTT
Évkönyve 1909. 85–111. p.
6992. Trencsény Károly: Zombori iparos-
céhszabályzat 1819-ből; BBVTT
Évkönyve 1910. 137–160. p.
Művelődési hagyományok
6993. A zombori Rákóczi-szobor; Szá-
zadok, 1912. 547. p.
6994. B.: A Bácskai Múzeum megnyitá-
sa Zomborban [1943] november
21-én; Délvidéki Szemle, 1943. 12.
szám, 563–564. p.
6995. Bayer József: Az első magyar szín-
társulat Zomborban; BBVTT Év-
könyve 1904. 147–153. p.
6996. Beljanski, Milenko: Régi zombori
épületek – A múzeum és a színház;
Magyar Szó – Dunatáj, 1989. febru-
ár 22.
6997. Cirkl Zsuzsa, F.: Egy festmény és
egy monográfia; Bácsország, 2002.
X–XII. szám, 116–117. p.
671
6998. Deák Imre, dr.: Zombor város dísz-
polgára; Kalangya, 1943. 10. szám,
433–437. p.
6999. Grosschmid Gábor: Szlatkovics
Máté zombori róm. kat. plébános
emlékirata; BBVTT Évkönyve
1894. 99–102. p.
7000. Gyiszalovics Veszelin: [A zombori
gör. kel. szerb tanítóképző intézet
története]; Letopis Matice Srpske,
1913. 1–7. p.
7001. Hajnal Árpád: Február 17-e legyen
Zombor város napja!; Hét Nap,
2001. január 31., 14. p.
7002. Ispánovics Csapó Julianna: Zom-
bori világjárók – Adalékok a ma-
gyar utazási irodalom történetéhez;
Bácsország, 2002. IV–VI. szám,
104–107. p.
7003. Kalapis Zoltán: Rákóczi-szobor a
zombori Jókai-téren; Bácsország,
2003. VII–IX. szám, 80–85. p.
7004. Káich [Stojanović] Katalin: A
zombori Tóth Kálmán Kör; Újvi-
dék – A Hungarológiai Intézet Tu-
dományos Közleményei, 1970. 4.
szám, 71–78. p.
7005. Káich Katalin: Százéves a Zombori
színház épülete; Magyar Szó – Ki-
látó, 1982. november 20., 45. szám,
13. p.
7006. Káich Katalin: Zombor művelő-
déstörténetéből I–III.: Létünk,
2004. 2. szám, 69–89. p., 3–4. szám,
117–137. p. és 2005. 1. szám, 64–
77. p.
672
7007. Lányi Károly: A zombori II. Rá-
kóczi Ferenc szobra; Bácsország,
2003. VII–IX. szám, 86–87. p.
7008. Lányi Károly: Bács-Bodrog várme-
gye önálló nemes sereg népviselete
képes levelezőlapokon – Szent Há-
romság-szobor – A zombori állandó
színház – Bács-Bodrog vármegye
székhelye – Az első zombori lovas
omnibusz – Zombor város világítá-
sa; Bácsország, 2003. X–XII. szám,
72–76. p.
7009. Lányi Károly: A Szent Háromság-
plébániatemplom; Bácsország, 2004.
I–III. szám, 91. p.
7010. Márkus Mihály: A zombori múze-
um tárgyi-néprajzi feladatai; Ka-
langya, 1942. 7. szám, 335–340. p.
7011. II. Rákóczi Ferenc szobra
Zomborban (Avatás 1912. júni-
us 9-én); BBVTT Évkönyve 1912.
91–93. p.
7012. Megyer József: A zombori ünnep
– A Szenteleky Kornél Irodalmi
Társaság március 14-i alakuló
gyűlése; Délvidéki Szemle, 1943.
4. szám, 177–179. p.
7013. Mindszenthy Antal: Zombor; Bács-
ország, 2005. 3. (34.) szám, 60–62. p.
7014. Németh Ferenc: A fejedelem emlé-
ke – A rövid életű zombori Rákó-
czi-szoborról; Családi Kör, 2003.
április 10., 24–25. p.
7015. Prokopy Imre: Zombor és Szabad-
ka sorsa két újságcikk tükrében;
Magyar Kisebbség, 1936. április 1.,
7. szám, 172–173. p.
ZOMBOR
7016. Silling István: Lapalapítások vi-
rágkora – A zombori sajtó törté-
netéhez (1865–1918) I–II.; Magyar
Szó – Kilátó; 1989. szeptember 30.,
42. szám, 16. p. és 1989. október 7.,
43. szám, 16. p.
7017. Silling István: Tömörkény István
levelei Zomborban; Magyar Szó –
Kilátó, 1990. február 17., 9. szám,
16. p.
7018. Silling István: Szobortalan égal-
junk szobrai – Kiss György szob-
rászművész alkotásai Zomborban
és Apatinban; Magyar Szó – Kilátó,
1990. szeptember 8., 38. szám, 16. p.
7019. Tómó Margaréta: Magyar jelké-
pek templomainkban – A Trianoni
béke megkötése után számos temp-
lomunkból elvitték a magyar vo-
natkozású szimbólumokat; Magyar
Szó, 2005. augusztus 20.
7020. [Trencsény Károly] T. K.: Adatok
Zombor néprajzához; BBVTT Év-
könyve 1911. 154–162. p.
7021. Zombor szab. kir. városi könyvtár-
egylet könyv-kezelési szabályai;
Zombor – nyomatott Bittermann
Nándor és fiánál, 1900. 11. p.
7022. Zombor – In: Magyar városok;
Budapest – a Vármegyei Szociográ-
fiák Kiadóhivatala, 1941. 436–439. p.
Zombori jeles személyek
7023. Andjelić Magdolna: Radics György;
Újvidék – A Hungarológiai Intézet
Tudományos Közleményei, 1970.
3. szám, 61–77. p.
7024. Andjelić Magdolna: Dömötör Pál,
a költő és műfordító; Újvidék – A
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET
Hungarológiai Intézet Tudományos
Közleményei, 1970. 4. szám, 49–
63. p.
7025. Brankov Mária: Zombor neves
szülöttei – Kiss Lajos; Szabad Hét
Nap, 1996. június 27., 24. p.
7026. Cirkl Rudolf: Egy emléktábla
margójára – Bonyodalmak és fél-
reértések a dr. Bárczy Géza-em-
léktábla körül; Szabad Hét Nap,
1996. november 21., 25. p.
7027. Egy történelmi név letűnése
(Schweidel József fiának halála);
BBVTT Évkönyve 1917. 25–26. p.
7028. Gubitza Kálmán; BBVTT Év-
könyve 1917. 24. p.
7029. Gulyás Gizella: Mály József 1860–
1901; Bácsország, 2006. 1. (36)
szám, 82–85. p.
7030. Iványi István: A Czobor családról;
BBVTT Évkönyve 1915. 25–27. p.
7031. Kalapis Zoltán: Egy Márai-rokon
Zomborban – Grosschmid Gábor
helytörténeti munkássága a múlt
század végén; Vajdasági Hírnök,
1993. november 20., 19. p.
7032. Kalapis Zoltán: A szabadkai és
zombori Bácska alapítója: Radics
György – Egy művelt és sokoldalú
gimnáziumi tanár sajtótörténeti sze-
repéről; Bácsország, 2001. V–VIII.
szám, 51–58. p.
7033. Káich Katalin: Gozsdu Elek és
a Szabad Lyceum; Újvidék – A
Hungarológiai Intézet Tudományos
Közleményei, 1970. 2. szám, 13–
20. p.
673
7034. Káich Katalin: Margalits Edéről
általában; Újvidék, Tanulmányok
2002. 77–94. p.
7035. Lányi Károly: Az Ambrozovits
család; Bácsország, 2002. VII–IX.
szám, 55. p.
7036. Migray József: Schmitt Jenő Hen-
rik; In: Schmitt Jenő Henrik három
előadása: Tolsztoj, Nietzsche, Ib-
sen; Budapest, 1911. IX–XXXX. p.
7037. Muhi János: Egy bácskai szentem-
ber [Frankovics Mihály]; Kalan-
gya, 1944. 2. szám, 75–77. p.
7038. Pogány Margit: A Csihás csa-
lád története; Bácsország, 2004.
VII–XII. [helyesen X–XII.] szám,
43–45. p.
7039. Roediger Lajos: Schweidel József
1848–49-es honvédtábornok, ara-
di vértanú reliquiái; BBVTT Év-
könyve 1901. 81–82. p.
7040. Schmidt Jenő; BBVTT Évkönyve
1917. 24. p.
7041. Schweidel József szobrának le-
leplezése; Emléklapok Schweidel
József… szobrának leleplezésére;
BBVTT Évkönyve 1905. 78–82. p.
7042. [Trencsény Károly]: Schweidel
osztrák nemesi oklevele; BBVTT
Évkönyve 1905. 43–46. p.
7043. Trischler Károly: Schweidel Jó-
zsef élete; BBVTT Évkönyve 1902.
145–174. p.
674
Zombori szerzők
7044. Dömötör Pál: Őszi rózsák; benne:
Hősök emléke – Zombor, 1895.
53–57 p. – a szerző fényképével.
7045. Margalits Ede: Három év után –
Beszédek és hírlapi cikkek; Zombor
– Bittermann Nándor Könyv- és
Kőnyomdája, 1884. 223 p.
7046. Szenteleky Kornél irodalmi leve-
lei 1927–1933; Sajtó alá rendez-
te, és bevezetéssel ellátta Bisztray
Gyula és Csuka Zoltán, Zombor –
Budapest, kiadja a Szenteleky Tár-
saság, 1943. 403 p.
ZSABLYA
7047. Vértesi Károly: A zombori fel-
ső kereskedelmi iskola tanul-
mányútja 1902. június–július.
Bosnyákország, Herczegovina,
Montenegró, Dalmát partvidék;
Budapest – Athenaeum, 1903. 56.
p. – különnyomat az Ország-Világ
1902. évfolyamából.
Irodalom: Bírálatok Vértesi Ká­
rolynak „A Zombori Felső Keres-
kedelmi Iskola tanulmányútja…”
c. illusztrált útirajzáról; Zombor
– Bittermann nyomda, 1907. 90 p.;
Hersmann Antal: Vértesi Károly
élete és munkái. A Bács-Bodrog
megyei Irodalmi Társaság el­nö­
kénet 40 éves írói jubileumára;
Vác, 1911. 112 p.

ZSABLYA
1514-ben Dózsa György elfoglalta a szerémi püspöknek Titel-i és Zeble-i várát. – Az
1556. évi térképen szintén Zeblin van feltüntetve. – Az 1690. évi török határmappán egy
Morutva mocsár és fok és Haladovacki fok által képezett sziget közepén, a Tisza partján
van Sablin falu, mellette délre egy hídfő és egy Sibliatzki-ribnyik. 1686 után Zsablya la-
kosságából határőrséget alakítottak. (…) A falutól félórányira a Tisza felé most is halmok
vannak. Ott állott régen a falu, mely – mint mondják – a Tisza beszakadásától Zsablyék,
Zsabaly, Zsablya nevet kapta. A sok áradás miatt a mai helyére tétetett át II. József csá-
szártól. 1784 óta Josefdorfnak mondatik (még 1816-ban is) bár régi nevét is megtartot-
ta. (…) 1890-ben a népszámláláskor Zsablyán volt 6697 lélek 1169 házban. Anyanyelv
szerint 4690 szerb, 1017 magyar, 884 német, 80 egyéb. Vallás szerint 4658 gkel., 1627
rkath., 224 ág. ev., 135 izr., 24 ev. ref., 14 gkat., 14 egyéb ker. A község határa 21630 kat.
hold. Ebből a község birtoka 6285, az angol–ausztriai banké 2296, a magy. kir. kincstáré
1190, a titeli töltésépítő társaságé 686 hold. – Az 1904. évi miniszteri rendelet szerint
nyilvántartatnak s az orsz. helységnévtárba felvétetnek a Zsablyához tartozó: Rózsama-
jor, Alató, Zsablyafalu (pedig Novoszeló néven) (Iványi István, 1906).

A szerb többségű Zsablyán 1941-ben 1.944 magyar élt, 1944 decemberében pe-
dig 1.476, azaz 468-cal kevesebb. Zömük elmenekült, 107 pedig a megtorlás áldozata
lett (nyilasok, a DMKSZ vezetőségi tagjai stb.). Zsablya többségi lakossága ezzel nem
elégedett meg, úgy vélte, hogy minden itteni magyar lakos felelős az 1942. évi razzi-
áért, kollektív felelősségre vonásukat és kitelepítésüket követelte. A katonai közigaz-
gatás szervei, három héttel megszűnésük előtt, helyt adtak az elvárásnak. A kitelepítés
1945. január 23-án kezdődött, a túlélőket, farkasordító hidegben, fegyveres kíséretben
Boldogasszonyfalván (Gospodjincin) és Temerinen át, a járeki gyűjtőtáborba irányítot-
III. TELEPÜLÉSTÖRTÉNET 675
ták. (…) A zsablyaiak sorsára jutott Csúrog és Mozsor (Mosorin) magyarsága is, úgyhogy
a járeki táborba 3.832-en kerültek, a több mint 13.000 főnyi németség mellett. Őket a
falu keleti részében zsúfolták össze, a magyarokat pedig a főúttól nyugatra eső részben.
(…) 1945 júniusáig maradtak Járekon, a negyven gyűjtőtábor közül a legkegyetlenebben,
majd Szépligetre (Gajdobrára) irányították őket, ott már valamivel elviselhetőbbek voltak
a körülmények, a koszt is jobb volt (Kalapis Zoltán, 2002).

Monográfiák 7048a. Új hetilap (Zsablya és Vidéke);

Óbecse és Vidéke, 1910. szeptem-
Vö.: 2318., 2320., 2328., 2329. és 2330. ber 25., 3. p.

Cikkek, tanulmányok 7049. Weissenbeck József: A zsablyai ka-

szinóról; Bácsország, 2002. I–III.
Vö.: 2356., 2362. és 2368. sz. szám, 90–91. p.

7048. Gubitza Kálmán: Zsabljai levelek;

BBVTT Évkönyve 1901. 83. p.

ZSOMBOLYA
Monográfiák Cikkek, tanulmányok

7050. Feil, Franz: Geschichte der Gewer-
belehrlingsschule der Gemeinde
Jimbolia. Verlaβt anläβlich des 50
jährigen Bestandsjubiläums (1885
bis 1935); Hatzfeld, 1935. 126 p.
7051. Krischan, Alexander: Die Bewo­
hner von Hatzfeld im Jahre 1767;
Hermanstadt – Deutsche Forschung
im Südosten, I. Jahrgang, 1942.
641–646. p.
7052. [Baróti, Ludwig]: Hatzfeld lakosai
1767-ben; Történelmi és Régészeti
Értesítő, 1902. 115–116. p.
7053. Das Schiksal unserer achtklassigen
Mittelschule; Hatzf. Vbl. 28. IX.
1924.
7054. Die Zukunft Hatzfelds; Hatzf. Zei­
tung, 29. I. 1922.
7055. Volkszälungs-Resultat in der Ge-
meinde Jimbolia und dem Jimbo-
liaer Stuhlbezirk; Hatzf. Vbl. 15.
V. 1927.